Ohashi: Shiatsu másként

Tartalomjegyzék Bevezetés A könyv használata

7 113 I. rész ELŐKÉSZÜLETEK ALAPELVEK ÉS ELŐKÉSZÜLETE

1.. fejezet Alapelvek

118

1. alapelv: Csak légy jelen; ne nyomj! Fontos az izomtónus Mozgás a harából Nyomás helyett húzás 2. alapelv: Használd mindkét kezed! Meridiánvonalak Anyakéz és hírnökkéz Diagnózis 3. alapelv: Légy folyamatos! 4. alapelv: Légy természetes! Keresztmozgás

2. fejezet Kata: forma és mozgás Támasz Mászás A hara lesüllyesztése Guggolás

19 19 20 20 21 21 22 22 22 23 23

26 2 27 33 38 43

II. rész EGY OHASHIATSU-KEZELÉ OHASHIATSU-KEZELÉS 3. fejezet Tónusos mozgás: Testhelyzetek hanyatt fekve és hason fekve Hanyatt fekve A hara állapotfelmérése Fel és le a lábakon Munka a karokon Kezek a nyakon Átfordítás hanyatt fekvésből hason fekvésbe Háton fekve Tánc a lábakon és a hát alsó részén

448 49 50 59 76 87 102 104 111



Hason fekvésből hanyatt fekvésbe „Bölcsőben” a fej

4. fejezet Tónusos mozgás: Az oldalsó testhelyzet A fej és a vállak bemelegítése A karok nyújtása és húzása A hát és a lábak kezelése

5. fejezet Tónusos mozgás: Az ülő testhelyzet A vállak és karok nyújtása A vállak bemelegítése A karok és a gerinc nyújtása A karok kezelése Kezek a fejen A vállak és a karok ellazítása A hát kezelése

121 123

134 13 136 139 143

15 152 154 154 157 158 164 168 170

III. rész EGY KEZELÉS MEGTERVEZÉS MEGTERVEZÉSE

6. fejezet A váltás művészete Nagy váltások: a partner testhelyzetének megváltoztatása Kis váltások: mutató

176 17 178 188

7. fejezet Mintasorozatok

189 18

1. sorozat Hanyatt fekve 2. sorozat Ülő testhelyzet 3. sorozat Hason fekvés A keretes írások listája

190 190 191 191 191 191 192

Köszönetnyilvánítás öszönetnyilvánítás

19 193

Függelék: MERIDIÁNTÉRKÉPEK

19 195

A meridiántérképek használata

195

6

Bevezetés

A

Biblia beszámol arról, hogy Jézus Krisztus ráhelyezte kezét a szenvedőkre, akik ennek hatására meggyógyultak. A kézzel való gyógyítás évszázadok óta jelen van a Földön, az amerikai bennszülöttek, az afrikai törzsek vagy a római provinciákon élő őslakosok körében egyaránt ismert volt. Általános, ösztönös emberi dolog számunkra, hogy valamire ráhelyezzük a kezünket. Ha fejfájás gyötör bennünket, a kezünket a fejünkre tesszük és megdörzsöljük. Ha fáj a derekunk, megnyomogatjuk. Ez volt a kiindulási pontja a shiatsunak (a test egyes pontjainak nyomásával fejt ki jótékony hatást), az akupunktúrának és a keleti kultúrák más gyógyító módszereinek. Megnyomunk a testünkön pontokat, és rájövünk, hogy az egyik pont hatékonyabb a másiknál. Arra is hamarosan rádöbbenünk, hogy a pontok valójában vonalakba rendeződnek: ezek a meridiánok. Észrevesszük, hogy néha a nyomás nem elég erős, nem elég mély, így hegyesebb eszközöket használunk, például bambuszpálcákat. Végül pedig arra kell ráébrednünk, hogy a bambuszpálcika nyomása sem elég mély, olyan eszköz kell, amely átlyukasztja a bőrt: így jutunk el az akupunktúrához. A keleti gyógyítás természetes úton fejlődött ki, nem pedig egy tudományos laboratóriumban. Sok gyakorló masszőr mégis szereti azt a hatást kelteni, mintha a shiatsu egy elvont tudomány volna, ily módon ugyanis a keleti bölcs szerepében tetszeleghetnek. Az igazság azonban az, hogy minden testen végzett munka intuitív, tapasztalaton alapul, és nagyban függ a természetes ösztönöktől és viselkedéstől. Ha túl sok figyelmet szentelünk az elméletnek, akkor hamarosan a teóriát követjük majd, nem a testet, így pedig a kezelést adó és a kezelést kapó egyaránt szenvedni fog. A testen végzett munka elve igaz minden olyan technikára, amely a testet masszírozza vagy más módon befolyásolja: fizikoterápia, gerinckezelés, masszázs, shiatsu, reflexológia stb. A legtöbben sok technikát és olykor egynél több módszert alkalmaznak. A testen végzett munka számukra munka: keményen dolgoznak valaki testén. Az erőfeszítések kizárólag a kezelt személy érdekében történnek. A témáról sok száz könyvet elolvastam; tulajdonképpen mindegyik azt hangsúlyozza, hogy ügyeljünk a páciensre, gyógyulására, panaszaira, de egy szóval sem említik a kezelést adó közérzetét, lelkiállapotát, jutalmát. Ezt a könyvet a kezelést nyújtó emberek számára írtam. Az ohashiatsu és más testen végzett módszerek között az az elsődleges különbség, hogy az ohashiatsu fenntartja, sőt javítja a kezelést adók testtartását, mozgását, jó közérzetét. ohashiatsu nyújtásakor regenerálódunk, energiával töltődünk fel attól, ahogyan a testünk mozog. Ennek az az oka, hogy erősítjük az éltető (kí) energiánkat, és hogy munka közben meditálunk. Kinek ne javulna az egészsége, ha naponta érik eme kedvező hatások?! Az utóbbi harminc év során nagyon sok gyógyítót láttam, amint aláássák egészségüket. Miközben megmentik mások testét, a rossz tartás, a helytelen technika, a nem megfelelő mozgás és a természetellenes erő következtében tönkreteszik a sajátjukat. Ha mások módszereit figyelem vagy ilyen jellegű könyveket olvasok (különösen a shiatsuról), az első kérdésem mindig ez: vajon a kezelést adó foglalkozhat-e ezekkel

7



a technikákkal naponta öt-tíz klienssel, és folytathatja-e ezt rendszeresen, húsz-harminc éven keresztül? Előbb-utóbb el fognak fáradni, a testük tönkre fog menni. Egészséges kezelésben csak akkor részesíthetjük vendégünket, ha mi magunk is egészségesek vagyunk. Ha nem törődünk a saját testünkkel, hogy törődhetnénk másokéval? Alacsony termetű vagyok, gyönge, beteges csecsemőként láttam meg a napvilágot szülőhazámban, Japánban. Ez nagy szerencse volt. Ha magas, izmos, erőtől duzzadó volnék, akkor nem fejlesztettem volna ki saját módszeremet. Japánban hagyományos shiatsut tanultam, majd Amerikába jöttem, és hátrányba kerültem az amerikaiakéhoz képest igen kis testmagasságom miatt. Elkezdtem azon töprengeni, hogyan hasznosíthatnám hátrányomat, hogyan kovácsolhatnék belőle előnyt. Ha továbbra is szülőhazámban tanulmányoztam volna a shiatsut kis termetű japánokon, akkor nem lett volna szükségem arra, hogy alkalmazkodjak. Itt Amerikában azonban a méretbeli különbségek miatt pár év leforgása alatt tönkrementem volna, így aztán meg kellett változtatnom mindent, amire a hagyományos iskola tanított. A tradicionális shiatsu nem a kezelést nyújtó félnek szól. Megtanítja, hogyan nyomjunk, hol nyomjunk, mennyire nyomjunk. Termetem és korlátozott testi erőm miatt ez itt nem volt kivitelezhető. Az ohashiatsu első alapelvét („ne nyomj!”) tehát az amerikaiak és köztem levő különbség hívta életre. Nemcsak alacsony és gyönge vagyok, hanem lusta is. Mindig azt kérdezem magamtól: hogyan nem kell csinálnom, mit nem kell csinálnom. Ez a hatékonyságom egyik oka. Ha gondosan kibújunk a legtöbb tennivaló alól, akkor a végére csupán egykét teendő marad naponta, amit nagyon hatékonyan el tudunk végezni. Ha valaki erős, határozott és tele van tettvággyal, akkor megszállottjává válik annak a rengeteg dolognak, amiket képes lenne véghezvinni, ám a vége az lesz, hogy elégedetlenkedés kínozza majd, hiszen nem tudja megtenni mindazt, amiben reménykedett. A túlságosan kemény munka pazarolja, a lustaság ellenben fókuszálja az energiát. A legtöbb nyugati ember nem egykönnyen teszi magáévá ezt az elvet. Nagyon sokan vannak, akik sokat dolgoznak kevés eredménnyel. Elfecsérelik magukat, nemcsak a testi munkákban, de saját életükben is. Ha leülnének egy félórára vagy órára meditálni, a „semmittevés” megsokszorozná hatékonyságukat, ami látványos eredménnyel járna. Ezért vagyok annyira biztos benne, hogy bárki olvassa el ezt a könyvet, a benne leírtakat alkalmazva sokkal jobb eredményeket ér majd el, mint én. Hiszen ha egy hozzám hasonló kicsi, gyönge, lusta ember ilyen eredményesen tudja művelni, akkor bárki más is legalább ilyen hatékony lesz. Ohashiatsu során az egész testem ellazult állapotban van, készen állok bármire. Nem feszítek meg semmit, nem fejtek ki nyomást. Az ohashiatsu alkalmával, a taj csihoz vagy a meditációhoz hasonlóan, egyszerűen csak vagyok. Más technikák lényege a cselekvés, az ohashiatsué a létezés. Semmit nem kell tennem. Egyszerűen csak összhangba hozom a testem a kliensem testével, és így még az én kicsi testem is több mint elegendő. Ezt a módszert a meditáció és az önvédelem japán művészete, az aikidó segítségével fejlesztettem ki. Az aikidó alapelve a passzív ellenállás: nincs szükség ellentámadásra. A birkózásban és az ökölvívásban kidolgozott izmok kellenek ahhoz, hogy egy nagy testű ellenféllel meg tudjunk küzdeni. Az aikidóban azonban az ellenfél testét, mozgását használjuk fel ellene. Ezt az elvet az ohashiatsuban is alkalmazzuk.

8

Ezek a technikák minden gyógymasszőr számára hasznosak, amatőröknek és hivatásosoknak egyaránt. Hogy miért? Először is, mert megöregszünk, és a testünk akkor már nem lesz képes arra, amire most. Másrészt fontos kérdés az is, hogy csak izmainkkal hány hatékony kezelést tudunk adni egy nap alatt. Igen gyorsan el lehet fáradni. Az ohashiatsu egyik alapelve a természetesség. Ez azt jelenti, hogy bármit teszünk, azt kényelmesen kell tennünk. Ne tegyünk semmit, ha nem érezzük közben a természetes kényelmet. Nincs szükség erőfitogtatásra. Az ohashiatsu lényege a létezés, nem a cselekvés. Nem azért jöttem az Egyesült Államokba, hogy hivatásos gyógyító legyek, hanem hogy ledoktoráljak amerikai irodalomból. Fejben mind a mai napig amatőr vagyok, nem mester, nem profi. A hivatásos terapeuták sokszor hátrányba kerülnek viselkedésük miatt. Azt érzékeltetik, hogy senki sem képes arra, amire ők, hogy csak különleges tehetségek masszírozhatnak úgy, és ők is csak hosszú évek gyakorlását követően. Bármi is volt az oka annak, hogy valaki erre a pályára lépett, ez a hozzáállás nagyon káros. Mivel kezdetben amatőr szemmel vizsgáltam a dolgokat, nem tettem magamévá egyik eszmei irányzatot sem, így a mai napig könnyen hagyom el azt az elemet, amelyik nem működik. Folyamatosan elemzek, változtatok, fejlődöm. Számomra az a legfontosabb, hogy amit teszek, az ne kötelesség legyen, hanem öröm forrása. Aikidó, taj csi, meditáció, keleti gyógyító filozófiák, balett, tánc, pantomim, muzsika, zen: az ohashiatsu nem más, mint sokszínű tanulmányaim és tapasztalataim gyümölcse. Az irányzat a hagyományos japán shiatsuból ered, de különbözik is attól: más a kezelést adó hozzáállása, mások az alkalmazott technikák és igen fontos mindkét kéz használata. A shiatsuhoz és egyéb keleti gyógymódokhoz hasonlóan ez a módszer is a testen belüli energiára irányul és a keleti filozófiák jelentik a hátterét. Nagy különbség ugyanakkor, hogy az ohashiatsuban hangsúlyos a kezelést adó és kapó közötti kommunikáció és szinergizmus; mindkettejük személyisége fejlődik, fizikai, pszichológiai és spirituális állapotukra a harmónia jellemző. Ráadásul módszerem óvja és fejleszti a kezelést adó testét, hogy még sok évig végezhesse ezt a csodálatos munkát. Egyes gyógymódok finomkodóak és üresek, mert személytelenek. Hiszem, hogy a jó kezelésnek jellegzetes a légköre és fennkölt a szelleme. Nem szeretem azokat az általános elnevezéseket, amelyekért nem szokás vállalni a felelősséget, ezért adtam a nevem az ohashiatsuhoz. Nem akarom energiamódszernek hívni, nem akarom shiatsunak hívni, nem akarom masszázsnak hívni. A saját személyiségem és jellemvonásaim vannak benne, és vállalom érte a felelősséget. Minél népszerűbbé válik a shiatsu az Egyesült Államokban, annál inkább veszít színvonalából. Egyesek részt vesznek egy tanfolyamon, két hétvégén shiatsut tanulnak, majd gyorsan belefognak egy vállalkozásba és úgynevezett „shiatsu” masszázst nyújtanak. A hagyományos shiatsut túlságosan gyakran oktatják gépiesen, nem törődve azzal, hogy ez egyben művészet is. A művészet soha nem objektív, hanem mindig személyes, ezért nem lehet rövid idő alatt megtanítani. Az ohashiatsu pont azért működik, mert egy személyes művészet. Módszerem váza folyamatosan változik, folyamatosan bővül. Mivel számos tanárom volt, nem csupán egyetlen szemlélet határozza meg technikámat.

9



Csak a közelmúltban kezdtem filozófiámat és módszeremet Japánban is oktatni: angolul tanítok, előadásomat pedig egy tolmács lefordítja japánra. Ha japánul oktatnék, akkor a tanítványok egyrészt nem tisztelnék azt, ahogy én az általuk shiatsuként ismert módszert értelmezem, másrészt nem figyelnének fel arra, hogy miben más ez, mint a tradicionális shiatsu. Bár huszonöt éve Amerikában élek, japán vagyok, az ő szemszögükből mégsem vagyok japán. Ha a hagyományos tudás megváltozott formában tér vissza a szülőföldjére, akkor az előadás módjának is másnak kell lennie. Önmagunk fejlesztése jellegzetes amerikai fogalom. A shiatsu ugyan japán szó, de az érintés útján történő gyógyítás nem japán sajátosság. Az ohashiatsu univerzális. 1972 óta tanítok az Egyesült Államokban, 1976 óta Angliában és Európában. Nagyon sok tanítványom ma már oktató, az ohashiatsut Európában, Észak- és Dél-Amerikában és Japánban is tanítják. Sokan hiszik azt, hogy minden körülmények között eredményesnek kell lenniük, ám a legfontosabb az, hogy az ember élvezze azt, amit csinál. Ha a fájdalmak dacára erőltetjük a gyógymasszázst, a testünk cserbenhagy vagy megbüntet minket. Fontos, hogy kiapadhatatlan kíváncsiságot tápláljunk az élet minden területe iránt; engem például az orvostudomány és a masszírozási technikák mellett foglalkoztat a filozófia, a történelem, a zene, a művészet és a tánc is. Valójában a technika a kezelésnek csupán egy igen kis része. Az emberek egy idő után nem a módszer, hanem személyiségünk miatt térnek vissza. Nem az a fontos, hogy milyen terapeuták vagyunk, hanem az, hogy milyen emberek. Sajnos ahogy egyre hosszabb ideje praktizálok és egyre ismertebb leszek, annál többen tekintenek profinak, terapeutának vagy mesternek, így minden erőmmel azon kell dolgoznom, hogy ezt cáfoljam. Ha elfogadnám, ami ezekkel a címekkel jár, elveszne tevékenységemből az öröm, a képesség, hogy jobbá váljak, illetve az eredeti szándék, amiért tanulni kezdtem. Sok iskola és sok tanár elfelejti, hogy a tanulás során milyen fontos az öröm, ők csak az ismeretek elsajátításával és a gyakorlattal foglalkoznak. Nem könnyű hárítani a „profi” jelzőt úgy, hogy közben igyekszünk valamit komolyan végezni; nagy dilemma ez. A legjobb technika kifejlesztéséhez és a lehető legmagasabb színvonal eléréséhez professzionálisnak kell lenni, ám egyúttal el is kell kerülni a professzionalizmus egocentrikusságát. Mindennek a hozzáállás a kulcsa: úgy kell fenntartani a magas színvonalat, hogy közben nem vagyunk gőgösek, fennhéjázók. Amíg elménk kritikus és nyitott az önfejlesztésre, addig el tudjuk kerülni a kelepcéket. Minden nap fejlődünk. Akiket kezelünk, azok egyúttal tanítanak, vizsgáztatnak, ellenőriznek is bennünket. Minden egyes kezelés, páciens és nap egy-egy vizsga. Ezzel a hozzáállással folyamatosan izgatottak és érdeklődők maradhatunk, és sosem leszünk fáradtak.

10

Ne várj holnapig! Hallottam már pár embertől a következőket: „Csak akkor kezelhetek másokat, ha majd magam is egészséges leszek.” Szerintem pedig aki vár, az sohasem lesz egészséges. A várakozás, halogatás csak egy jó ürügy arra, hogy ne törődjünk magunkkal, tehát aki beteg, az lásson hozzá mások kezelésének! Elképzelhető, hogy a testünkkel végzett munka során rájövünk, a betegség nem is olyan súlyos. Az ohashiatsu különösen akkor hatékony, ha a kezelést adót gyengeség, fejfájás, ízületi gyulladás, derékpanaszok, sőt akár daganatos megbetegedés gyötri. Az ohashiatsu azoknak a masszőröknek való, akik szeretnének egészségesek lenni. Van egy tanítványom, aki HIV-fertőzött. Azt mesélte, hogy mielőtt megbetegedett, öntelt és életével nem törődő személyiség volt. Később elkezdte tanulmányozni és gyakorolni az ohashiatsut, és ez megtanította nagyra értékelni az élet minden percét. Bár HIV-pozitív, még mindig él, van energiája, vannak céljai. Természetesen nagyon beteg, mégis képes arra, hogy élvezze az életet és segítsen másoknak. „Az ohashiatsu a kezelést nyújtóknak szól”: ez azt jelenti, hogy ha fáradtak és betegek vagyunk, akkor érdemes elkezdenünk tanulmányozni és gyakorolni a módszert. Ha fáradt vagyok, kezeléseket adok, és csodálatosan érzem magam utána. Aki gondosan követi a könyv tanácsait, sosem fárad el. Az ohashiatsu egy energizáló tánc. Legalább annyira segíti a gyógyulást, mint a meditáció, a testedzés vagy az alvás. Aki ohashiatsu masszázst nyújt, és utána fáradt, az nem megfelelő módon végzi a kezelést. Aki nem boldog napi tíz kezelés után, az valamit rosszul csinál. Természetesen a módszer a kezelést kapó személynek is hasznára válik. Az életet jelentő kí energia az egészség fontos része. Ez egy kölcsönös dolog: ha a kezelést adó boldog, akkor a kliens jól jár, hiszen teste jobban meg tud nyílni, könnyebb felállítani a diagnózist, könnyebbé válik a kezelés, jobbak az eredmények. Legalább ilyen fontos, hogy kezelést adóként örömünket és az élethez való hozzáállásunkat elmondjuk a betegnek, aki a jövőben példánkon okulva egészségesebbé, boldogabbá válhat. Az ohashiatsuban a kezelést kapó számára a masszőr jelenti a modellt, a példaképet arra nézve, hogyan kell élni, hogyan kell az egészségre vigyázni. A testen végzett kezelés mellett legalább akkora jelentőségű a személyes fejlődés. Ezt a könyvet több mint húsz éven át írtam, hiszen én is folyamatosan tanulok, én is változom. Minden nap felfedezek valamit, amivel fejleszthetem a technikámat; a technika nem finomítható éjszaka. Nem kizárt, hogy mához húsz évre akarok majd írni egy másik könyvet, de ez a lehetőség nem akadályoz meg ennek a könyvnek a kiadásában, hisz több évtizednyi tevékenységet követően úgy érzem, már elég jól csinálom, amit csinálok. Azt szeretném, ha az olvasó nemcsak most, hanem többévnyi helyes, természetes, hatékony és könnyed ohashiatsu-masszírozást követően is méltányolná könyvemet. Aki szeretne évek múltán is boldog masszőr lenni, annak most kell kialakítania a megfelelő lelki alkatot. Az őszinte és elhivatott gyógyítók sikeressé válnak, egyre több munkájuk lesz, de ha évekig ötvözik a helytelen technikákat a túlhajszolt munkával, akkor jóvátehetetlenül tönkreteszik magukat. Még mindig szeretnének segíteni másoknak, de képtelenek rá.

11



Az ohashiatsuban a kezelés megkezdése előtt figyelembe kell vennünk saját állapotunkat, közérzetünket. Összpontosítsunk a saját egészségünkre. Sokan félreértik ezt; ők azt mondják, szeretnék feláldozni életüket annak érdekében, hogy segítsenek a szenvedőkön. Azok a masszőrök, akik így gondolkodnak, azt veszik majd észre, hogy technikájuk nem elég eredményes; olyan keményen akarnak dolgozni, hogy kifáradnak tőle. A legtöbb gyógymasszőr előbb-utóbb felhagy tevékenységével, mert tényleg feláldozza magát azért, hogy másokon segítsen. Nagyon kevesen veszik észre, hogy az önfeláldozás a fennhéjázás egyik édestestvére. Ha úgy érzem, hogy feláldozom magam valakiért, akkor talán elvárom, hogy az illető csodálatot és hálát érezzen irántam. Talán azt szeretném, hogy gyógyítóként ismerjenek, vagy hogy olyan orvosnak tartsanak, aki különleges energiák és képességek birtokában van. Ha úgy érzem, hogy keményen dolgozom és feláldozom magam, akkor az egóm ezt kezdi duruzsolni a fülembe: „Híresnek, sikeresnek és gazdagnak kellene lenned; a klienseidnek tisztelniük kellene téged és hálásnak kellene lenniük.” Ennek az lesz az eredménye, hogy még keményebben dolgozom, még nagyobb áldozatot hozok. Nagyon fontos, hogy óvakodjunk az efféle gondolatoktól. A tanítványaimat gyakran figyelmeztetem, hogy aki úgy gondolja, túl keményen dolgozik mások egészsége érdekében, akkor azt is gondolja majd, hogy nagyon szenved. Így ez a gondolkodásmód tönkreteszi a kezdetekben még oly tiszta hozzáállást. „Az ohashiatsu a kezelést nyújtóknak szól”: nem az én dolgom, hogy a kezelést kapó meggyógyul-e vagy sem. Van, aki jobban lesz, én viszont biztosan egészségesebbnek érzem magam. A kezelést adó nem hiheti, hogy embereket gyógyít, hogy különleges energiák, gyógyító képességek birtokában van. Ilyen célokra nincs szükség, ha élvezzük azt, amit csinálunk. Ha arra összpontosítunk, hogy a beteg jobban legyen, akkor nem megfelelően használjuk fel az energiát. Így aztán szenvedni fogunk, hogyha a kezelt állapota nem javul (és sokan vannak, akik maguk akadályozzák gyógyulásukat). Mindenkit arra kérek, hogy alaposan tanulmányozza ezt a könyvet és gyakorolja a leírt technikákat. Ha mindez örömet nyújt, akkor többet szeretne belőle: ez a hozzáállás jóval spirituálisabb az önfeláldozásnál. Az eredmény: több emberen tud majd segíteni. Lehet, hogy más könyvekben több az információ, több a filozófia és az elmélet, esetleg részletesebb a technikák leírása, ez a könyv azonban abban nyújt segítséget, hogy mindenki boldog legyen az alatt az idő alatt, amíg kezelések nyújtásával foglalkozik.

12

A könyv használata

E

z a könyv elsősorban a kezelést nyújtók számára íródott: azoknak, akik szeretnék megtanulni az ohashiatsu-módszert, illetve azoknak, akik már ismerik, és fejleszteni akarják technikájukat. A legtöbb gyógymasszírozással foglalkozó mű a kezelés célszemélyére összpontosít, a beteg állapotával, tüneteivel, kezelésével foglalkozik; talán ez az első olyan könyv, amely a kezelést adóknak szól. Ennek eredményeként kevesebb szó esik benne a meridiánokról és tsubókról (akupunktúrás nyomáspontok), ezek és adott testrészek kapcsolatáról, arról, hogy mely panaszok esetén mely pontokat kell nyomni. Szerintem ugyanis, ha a kezelést nyújtó figyel a testére, ha kiegyensúlyozott és nyugodt, akkor sokkal érzékenyebben tud reagálni a kliensre. A könyvben ugyanakkor szó esik a diagnózis és kezelés alapjairól. A kötet végén meridiántérképeket tartalmazó függelék található. Vázlatrajzok mutatják a meridiánok és a rajtuk levő fő tsubók elhelyezkedését, rövid leírások ismertetik funkcióikat. Egy ábrán tanulmányozhatók azok a területek, ahol a meridiánok metszik a harát, azaz a mellkas és a medence közötti területet. Kezdetben nem kell görcsösen ragaszkodni ahhoz, hogy egy meridiánon a legmegfelelőbb ponton legyünk; először elég, ha tudjuk a helyet és az irányt, érdemesebb inkább a saját mozgásunkra összpontosítani. A diagnosztizálás és kezelés képessége jobban fejlődik az érzékeny érintés és megfelelő attitűd fejlesztésétől, mint attól, ha csak a meridiántérképet próbáljuk követni. Ha testünk feszültségi állapota normális, ha mozgásunk természetes és folyamatos, akkor érezni fogjuk, hogy mekkora az a nyomás, amely a kliens számára a leghatásosabb. Aki úgy érzi, hogy mesterévé vált saját mozdulatainak, és birtokában van a diagnosztizálás és kezelés fő alapelveinek, esetleg szeretne többet megtudni arról, hogyan javíthat a kezelt személy állapotán, hogyan hatnak a meridiánok az egészségre, annak a Testről olvasás című korábbi könyvemet ajánlom, amely teljes egészében a diagnózis felállításáról szól. A meridiánok és tsubók bővebb ismertetése pedig első, Shiatsu – Gyakorlati kézikönyv c. könyvemben olvasható. Jelen könyvem első része az ohashiatsu alapelveit és a rá való felkészülést vázolja fel. Mivel a kezelést nyújtó áll a figyelem középpontjában, érdemes a tanulást a katákkal (formagyakorlatok) (2. fejezet) indítani, ezek a gyakorlatok ugyanis fejlesztik az egyensúlyérzéket, a támasztást, a rugalmasságot és a folyamatosság képességét. A feladatokat addig ismételgessük, amíg a helyes testtartás és mozgás szinte ösztönössé válik – ekkor állunk készen arra, hogy elkezdjünk dolgozni a partneren. (A katák igen hasznosak a jó közérzet szempontjából, így azoknak is javaslom őket, akik nem végeznek ohashiatsu-kezelést.) A II. rész azokat a technikákat tartalmazza, amelyeket huszonöt év gyakorlata során fejlesztettem ki. Egy kezelés során nem használjuk az összeset, az ugyanis négy órát venne igénybe, ami túlságosan hosszú idő. Ha a technikáknak csupán a felét próbáljuk belesűríteni egy alkalomba, az is két óra, ami még mindig sok. Egy hagyományos, hatvanperces ohashiatsu-órához pont elég a könyvben leírt technikák negyede. De érdemes mindet gyakorolni, mindet készségszinten elsajátítani, még-

13



pedig a saját tempónkban, saját erőnlétünknek megfelelően. Nincsenek kimondottan kezdőknek és haladóknak való technikák. Az egyszerűekkel kell kezdeni, majd fokozatosan haladni a bonyolultabbak felé. Nem tudom megmondani, hogy melyik egyszerű és melyik nehéz: ez minden ember esetében más és más. Igen sok példát hozok a hibás technikákra a Ne így! felirat alatt. Ezek bemutatják a sokévnyi tanítás során megfigyelt leggyakoribb testtartási és mozgási hibákat. Keretben helyeztem el tippeket, emlékeztetőket, figyelmeztetéseket és az olyan gyakorlati fogásokat, amelyek több technikánál is alkalmazhatóak. Ha egy adott technikát megfelelően ismerünk, akkor a gyakorlás során nyugodt szívvel kihagyhatjuk, hiszen bármikor fel tudjuk idézni. Ha azonban valamelyiket egyáltalán nem tanulmányoztuk, akkor tudatlanságunk feszültté tehet minket. A japán kalligráfusok a különféle szépírási technikákhoz tucatnyi különböző ecsetet használnak. Minden reggel gondosan gyakorolják az összes fogást, hogy bármelyikre is legyen szükség, készen álljanak. Nincs ez másként az ohashiatsuval sem: keményen kell tanulni, hogy bármelyik fogást alkalmazni tudjuk; legyen a fejünkben a lehető legtöbb információ, hogy meglegyen a szabadságunk ne használni mindet. Ellenkező esetben mindörökre foglyai leszünk mindannak, amit nem tudunk. Amikor elkezdünk egyes technikákat alkalmazni, észrevesszük majd, hogy a kliens igényei is irányítanak bennünket. Egyeseknek feszültebb a nyakuk, másoknak a hátuk; van, aki erősebb nyomást is elvisel, míg ugyanez másnak fáj. Ha odafigyelünk, a kezelést kapó személy reakciói elárulják, hogy mely technikák megfelelőek számára. Kezdetben keresni kell egy rendkívül toleráns beteget, akinek kezelése során kialakulhat a ritmusérzék és az önbizalom, és nem kell túlzottan aggódnunk amiatt, hogy esetleg kellemetlenséget okozunk. A következő lépés legyen néhány nehezebben kezelhető partner: ők majd megtanítanak arra, hogy mennyire vagyunk feszültek és mekkora harcban állunk önmagunkkal. Aki nem hívja ki magát párbajra, az nem fogja megismerni saját képességeit. Kezdetben egy időben egy technikát gyakorolunk. Utána következhetnek átmenetek, váltások egyik fogásból a másikba, majd kialakíthatunk gyakorlatsorokat. A második rész minden fejezete egy technikasort tartalmaz, de ismét hangsúlyozom: minden fejezetben több fogás van annál, mint amit egyetlen kezelés során alkalmazni érdemes. Jó néhány lehetőséget mutatok, amelyek egy-egy testrészhez kapcsolódnak, és abban a sorrendben szerepelnek, ahogyan én a kezelés során egyik területről a másikra haladok. Ettől függetlenül bárki megalkothatja a maga sorrendjeit. Például kezdhetünk egy lábtechnikával úgy, hogy a kliens a hátán fekszik. Ezt követheti lábkörzés, majd váltás egy másik lábtechnikára, illetve váltás a lábról a karra. Ezzel a módszerrel fokozatosan felépítünk egy kezelést: minél több olyan technikát kell kiválasztani, amely a kezelést kapónak megfelel, és amire van időnk; egyensúlyba kell hozni a különböző fogásokat (például váltogatva a jin és a jang meridiánokat), és finom váltásokat kell alkalmazni. A döntést sok tényező befolyásolja. Alapvetően fontos a saját testhelyzetünk és mozgásunk. Kerülni kell az olyan ügyetlen, sok mozgást igénylő váltásokat, amelyek megszakítják a kezelés menetét. A bokáról például ne menjünk fel hirtelen a nyakra. Álta-

14

lában a fokozatos váltás a legjobb, hiszen a kezelést kapó így biztonságban érzi magát, a kezelést nyújtó pedig egy időben egyetlen technikára összpontosíthat. Kezdetben nagyon kell figyelni saját testünkre. Olyan keveset és olyan hatékonyan kell mozogni, amennyire csak lehetséges. Először magabiztosak vagyunk, ám fokozatosan olyan könnyed lesz a mozgásunk, hogy jobban tudatában leszünk a kliens testének, mint a sajátunknak. Ha megszabadulunk saját testünk problémáitól, akkor állunk készen arra, hogy kezeljünk másokat. Ne feledjük: egy jól felépített ohashiatsuórának olyan gyönyörűen és természetesen kell lefolynia, mint egy szépen koreografált táncnak. A könyvben szereplő fényképeken bemutatom mindazokat a testhelyzeteket, amelyekben a fő technikák és kezeléssorok kényelmesen végezhetők. Azt azonban mindenki maga dönti el, hogy mely testhelyzeteket milyen sorrendben kíván használni. A III. részben azt mutatom be, hogyan lehet a klienst egyik testhelyzetből a másikba mozdítani; emellett példaként sorrendeket is ismertetek, melyek segíthetnek a saját sorrendek kialakításában is. Könyvemet egyszerre szánom gyakorlókönyvnek és kézikönyvnek, amit az ohashiatsu gyakorlása után a masszőrnek újra és újra érdemes elővennie egy kicsit. A tartalomjegyzék segítségével gyorsan kikereshető az a testhelyzet, amellyel egy adott szervet vagy problémát kezelni lehet. A fejezetek elején szerepel egy-egy rövid lista a benne szereplő technikákról. A könyv alapján hasznos leellenőrizni a technikát, értékelni és fejleszteni saját testünket is. Bármiféle kellemetlenség (csukló-, nyakfájdalom vagy kimerültség) esetén érdemes visszalapozni a 2. fejezet formagyakorlataihoz (katák). Minél előrébb jut valaki, annál gyakrabban kell visszatérnie az alapokhoz. Azt szeretném, ha ez a könyv évek múltán is fontos és sokat forgatott mű lenne. Bízom abban, hogy az itt leírt technikák révén a masszőr hajlékonyabbá, egészségesebbé és boldogabbá válik.

15



I. rész Alapelvek és előkészületek Mindig tekintsd magadat amatőrnek! A pénzedet pazarolhatod, az idődet nem, mert az időt sosem kaphatod vissza.



1.

fejezet

Alapelvek Az ohashiatsut ohashiats négy fő alapelv különbözteti meg a többi shiatsushiatsu vagy masszírozási módszertől: 1. 2. 3. 4.

Csak légy jelen; ne nyomj! Használd mindkét kezed! Hasz Légy folyamatos! Légy természetes!

A Azz ohashiats ohashiatsuban alkalmazott testhelyzeteket és mozgásokat ezek az alapelvek határozzák meg. mo Nagyon Nag agyon lény lényeges tehát, hogy a gyakorlás kezdete előtt tt minden mindenki megértse ezeket.

1.

alapelv: CSAK LÉGY JELEN; NE NYOMJ!

Fontos az izomtónus A „ne nyomj!” azt jelenti, hogy ne erőlködj, ne tégy bonyolult mozdulatokat, ne fáradj ki. Az ohashiatsu lényege főleg az, hogy mit nem csinálunk. Nagyon lényeges az izomtónus. Ebben az állapotban az izmok ellazultak, de munkára készek: ezt a tónust a kezelés teljes ideje alatt fenn kell tartani. A többi shiatsutechnika azt hangsúlyozza ki, hogy hol, hogyan, hányszor, milyen erővel kell nyomni a partner testét, azt azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a kezelést végző testével mi a helyzet. Az ohashiatsuhoz először is el kell érni a laza tónust, vagyis a test rendes feszültségi állapotát; a tónus maga a létezés. Minél testesebb, súlyosabb a kliens, minél bonyolultabb a problémája, annál lényegesebb az izomtónus. Ez igen kemény feladat azok számára, akik úgy érzik, tenniük kell valamit – ennélfogva azonnal feszültté válnak. Az ohashiatsu révén remekül elsajátítható, hogyan tartható fenn a test nyugodt, meditatív, természetes állapota. Az ohashiatsuban a masszőr nyomás helyett nekitámaszkodik a partnernek, a partner pedig megtámasztja a masszőrt. A két testnek tökéletes fiziológiai és spirituális egyensúlyban kell lennie. Minél közelebb kerülnek egymáshoz, annál mélyebb a kapcsolatuk – ugyanígy van ez minden emberi viszonyban. A tökéletes ohashiatsukapcsolat kifejezhető az ember japán írásjelével. „Emberi lényt” mondunk, nem „emberi cselekvőt”; az ohashiatsu-kapcsolat is a létezésről szól, nem a cselekvésről. A „ne nyomj!” alapelv ezt a létezési állapotot célozza meg. Ha teszünk valamit (vállal, karral, kézzel nyomunk), akkor testünkben megnő a feszültség és hamar kifáradunk. Ilyenkor tulajdonképpen az egónk nyom. Leizzadunk, kimerülünk, megsérül a kézfejünk, az izomzatunk – ráadásul legfeljebb három kezelésre vagyunk képesek naponta. Ha azonban úgy közeledünk partnerünkhöz, hogy testünk feszültségtől mentes állapotban van, erősebbek leszünk, több és jobb kezelést leszünk képesek végrehajtani. Minden kliens érezni fogja, mennyire laza és meditatív állapotban végezzük a masszázst, hiszen a kezelést nyújtó számára a kezelést kapó a tükör. Az ohashiatsu nem egyéb, mint egy aktív, kölcsönös meditáció. A shiatsu szó a shi (ujj) és atsu (nyomás) szavak összetételéből ered, ezért sokan hiszik, hogy bizonyos pontokat nyomni kell. Amikor japán oktatók keze alatt tanultam shiatsut, egyik sem mondta soha, hogy „ne nyomj!”. Az ohashiatsuban azonban nemcsak a masszőr ujjai és a kezei, hanem egész teste kapcsolatba kerül a partnerével, de ezt a támasztást a gravitáció és az izomtónus segítségével éri el, nem pedig nyomással. Ha a test laza tónusban van, akkor nem cselekszik, hanem készen áll a cselekvésre. Ha az autópályán vezetek, akkor a testem tónusban van.

19



Ha a kocsi elé ugrik egy szarvas, akkor azonnal tudok reagálni, mert nem köt le semmi más, a figyelmemet nem kell hirtelen visszarántani. Az autóversenyzők nem vezetnek, hanem meditálnak. Amikor az ohashiatsuban a test ilyen készenlétben van, akkor sokkal jobban tudunk testünkre, lényünkre figyelni. Ráadásul a meditatív állapot abban is segít, hogy a partner egészségét, közérzetét érzékeljük. Különös, de igaz: ha cselekszünk (vagyis azon aggódunk, hogy a technikánk javít-e a kliens állapotán, meg fog-e gyógyulni), akkor nem tudjuk annyira érzékelni az igényeit: következésképpen a kezelés nem elég hatékony. Sok ember annyira eredményorientált, hogy ezzel szabotálja saját erőfeszítéseit. Az ohashiatsu azért olyan hatékony, mert nem vagyunk rabjai saját eredménykényszerünknek.

Mozgás a harából

A hara alapvető életközpont, a létezés centruma, a test súlypontja, az ohashiatsu minden mozgásának és kommunikációjának gócpontja. Fizikai értelemben a hara a mellkas és a medence közötti terület. Ha a partner testének bármely pontján növelni akarjuk a nyomást, akkor haránkat közelebb visszük az adott ponthoz; minél kisebb a távolság a masszőr harája és a kezelést kapó teste között, annál mélyebb hatású a masszázs. Nem kézzel kell nyomni; a hara legyen közel a kezünkhöz, és az egész test követni fogja. Mivel a kéz nem nyom, képes rá, hogy érzékeny legyen mindarra, ami a partner testéből válaszként érkezik. Hogyha a harából mozgunk, érintésünk mélyebb és erőteljesebb. Én nagyon alacsony vagyok, de mivel a harámat használom, igen mély nyomást tudok kifejteni anélkül, hogy ténylegesen nyomnék. Ha csecsemőt vagy kisgyereket kezelünk, nem kell a harát olyan közel vinni hozzá, mint egy felnőtthöz. De bármilyen közel is van a test, a kezek mindig ellazulva „figyelik” a reakciókat. Ha a partner fájdalmat érez, a kezünk reszket és megfeszül. Az ohashiatsu valójában Oharashiatsu. Ha a mozgást saját központunkból indítjuk, akkor kapcsolatba kerülhetünk a partner központjával. Ha egész testünket nyújtjuk neki, ő is ugyanígy tesz majd.

Nyomás helyett húzás A japán küzdősportok (például a szumó vagy az aikidó) nyomás helyett inkább a húzást alkalmazzák. Az ohashiatsu is ilyen húzásos technika. A nyomás azt jelenti, hogy harcolunk a partner ellen; a húzás jelentése: önmagunk átadása. Amikor a hara felől mozgunk a kezelést kapó felé, akkor valójában a gravitációnak engedelmeskedünk. A harát nem nyomjuk, hanem az húz minket. Ha a harát lejjebb engedjük, az egész testünk leereszkedik. Úgy érezzük majd, hogy magunkhoz húzzuk a partner testét (hogy egy erő összehúzza őket), nem pedig úgy, hogy nyomást fejtünk ki rá. A másik testét úgy használhatjuk, mint a sajátunkat. Minél nagyobb testű a kliens, annál nagyobb a masszőr előnye. Akinek tehát masszőr létére van hatalmas testmérete és ehhez mérten nagy ereje, az mondjon le erről az erőről és használja inkább a kezelést kapó személy testét. Szerencsés az, aki kicsi és gyenge, hiszen csodálatos ohashiatsu-kezelést tud nyújtani. Az ohashiatsu erős és erőtlen emberek számára egyaránt megfelelő, hiszen erőfeszítést nem igénylő mozgásra van szükség. Az ohashiatsuban nem nyomunk, hanem húzunk. 20

Szeretném hangsúlyozni: ha azzal kezdjük, hogy nyomást gyakorolunk a kezünkkel, és először a partnerrel próbálunk foglalkozni, akkor nem nyújtunk számára semmit. Ha viszont megtanulunk teljes testtel mozogni, és nem csak egy részével, a kezünk összpontosíthat a reakciókra. Ha kiszabadulunk testünk béklyóiból, akkor teljesen a másiknak szentelhetjük magunkat.

2.

alapelv: HASZNÁLD MINDKÉT KEZED!

Az ohashiatsuban két kézzel dolgozunk, hiszen az embernek két keze van. Mindkét kezünket használva egyensúlyban leszünk, amikor a partner fölé hajolunk. Egyben arra is lehetőség nyílik, hogy egyik kezünkkel figyeljünk azokra a reakciókra, amelyeket a másik kéz munkája vált ki. Ha csak az egyik kezünket használjuk, nem tudjuk ellenőrizni, hogy esetleg bajt okozunk-e. Egy kezünket használva nem bontakozhat ki egyensúlyérzékünk. Két kézzel jobban meg tudjuk támasztani a testünket, kevesebb erőfeszítéssel tudunk a partner körül mozogni. Ha kevésbé fáradunk el, több kezelést végezhetünk, és nem csupán napi szinten. Ha biztonságosan, természetes módon, két kézzel dolgozunk, akkor hosszú évekig folytathatjuk ezt a munkát. Ha egyszerű, kiegyensúlyozott módon végezzük, az ohashiatsu csodálatos, élvezetes tánccá változik.

Meridiánvonalak Sok akupresszúrás módszer, így a shiatsu is nagy hangsúlyt fektet rá, hogy – gyakran csak egyetlen ujjal – nyomást kell gyakorolni adott területekre, más néven tsubókra. Olykor kétkezes nyomást javasolnak ugyan, de főleg úgy, hogy az egyik kéz a másik kéz hátán van, és így a két kéz egyetlen pontot nyom. Ez mind a kliensnek, mind a masszőrnek rendkívül kényelmetlen, sőt fájdalmas lehet. Az ohashiatsu nem a pontokra összpontosít, hanem két kézzel dolgozik a test energiaösvényeinek is nevezett meridiánvonalak mentén. Ha a két kezünk a meridiánvonal különböző pontjain van, akkor könnyebb a vonal követése, egyszerűbbé válik az, hogy egyes pontokra jobban odafigyeljünk, de nagyobb eséllyel érjük el azokat a helyeket is, ahol partnerünk esetleg hosszabb, mélyebb, netalán erősebb érintést vagy kezelést kíván. Ráadásul a tsubókat is érintjük, hiszen azok a meridiánokon helyezkednek el. Az ohashiatsu két kezet használ a meridiánvonalakon, és nem egy ujjat egy ponton. Így aztán hiába fejtünk ki ugyanakkora nyomást, mint egy kézzel tennénk, sosem okozunk szükségtelen fájdalmat. A második kéz eltereli és megosztja a partner figyelmét, lehetővé téve számára az ellazulást és megnyílást. Sokan nem hiszik el, hogy elég mélyen masszírozok, mivel nem éreznek fájdalmat. Meg is kérdik: „Ohashi, nyomod a testem? Semmi fájdalmat nem érzek.” Ilyenkor lassan felemelem az egyik kezem, ekkor megérzik a fájdalmat és elhiszik, hogy elég mélyen átdolgozom őket. Mulatságos dolog ez a fájdalom: ha nincs, azt hisszük, nem is érnek minket ingerek. 21



Anyakéz és hírnökkéz

Amikor az ohashiatsuban két kezet használunk, akkor az egyiket anyakéznek, a másikat hírnökkéznek nevezzük. A mozdulatlan anyakéz diagnosztizál és kommunikál a kezelést kapó személy testével, a hírnökkéz pedig ennek megfelelően végzi a kezelést. Az anyakéz nagyobb, húsosabb részeit (tenyér) kell használni, míg a hírnökkéznek a kisebb, csontosabb területeit (hüvelykujj, ujjízület). Az ohashiatsu anyakézen alapuló technika. A hírnökkezet az anyakéz felügyeli és irányítja. Más shiatsutechnikákban inkább a hírnökkéznek van központi szerepe. Igen, csakugyan szükség van a hírnökkéz munkájára, de az anyakéz sokkal fontosabb. A könyv fotóin alaposan figyeljük meg, hogy hol van az anyakezem és hogyan használom: ez nagyon lényeges.

Diagnózis

Az ohashiatsuban lényeges, hogy minden pillanatban diagnosztizáljunk: hol érez a kezelést kapó személy fájdalmat és mennyire; hol fejtsünk ki nyomást, mekkorát és mennyi ideig. Az anyakéz érzi, ha a kliens állapota javul, ha a kezelés hatásos. Az ohashiatsuban, más keleti gyakorlatokhoz hasonlóan, a kezelés minden egyes pillanata egyben diagnózis is, és ez az anyakéznek köszönhető. Felmerülhet a kérdés, hogy ha ennyire figyelünk a partnerre, az nincs-e ellentmondásban azzal, hogy az ohashiatsu elsősorban a kezelést adónak szól. Nem így van. Aki fejleszti technikáját, az jobban tud kezelni és diagnosztizálni is. Számunkra is előnyös, ha a beteg állapota javul.

3.

alapelv: LÉGY FOLYAMATOS!

Az ohashiatsu megalkotásakor arra törekedtem, hogy módszerem olyan legyen, mint egy patak, amely zökkenőmentesen halad a forrástól a torkolatig. Ha egyszer a kezünk hozzáér a partner testéhez, akkor az érintés tartson ki a kezelés végéig. A folyamatos mozgás segít ellazulni és fenntartani a bizalmat, hiszen a kezelt személy folyamatosan érzékeli, hogy hol van a masszőr és merre halad. Ha például megérintek egy lovat, akkor az orrával kezdem, aztán a nyak, majd a törzs következik, végül pedig a horpasz. Így a ló nem lesz ideges, hiszen tudja, honnan hová tartok. Ha valahol megérintünk valakit, azután felemeljük a kezünket és áttesszük valahova máshova, az illető meglepődik, feszültté és védekezővé válik, így a masszőr nem tud mélyre hatolni. Folyamatos kapcsolat révén azonban a partner megnyugszik és átadja magát a kezelésnek. A folytonosság azt is jelenti, hogy követjük a meridiánvonalakat. Ha csupán az egymást követő tsubókon dolgozunk, elveszítjük partnerünkkel a kontaktust. Ám a meridiánvonal folyamatos. A meridián egyik részéről a másikra, az egyik meridiánról a szomszédosra, egyik testrészről a másikra haladunk. A folytonosságot akkor is fenn

22

kell tartani, ha változtatunk a kezelt személy testhelyzetén (például háton fekvésből átfordítjuk hason fekvésbe). Ha mozgásom folyamatos, a mozdulatok olyannyira nem igényelnek erőfeszítést, hogy testem szinte „eltűnik”. Ha pedig a test „eltűnik”, csodálatos kezelést adhatok. Ne feledjük: nem adok ohashiatsut, hanem ohashiatsuvá válok. Nem cselekszem, hanem vagyok. Ha pedig a kulcs a létezés, akkor mindegy, milyen nagy a kliens teste, lassan-lassan összezsugorodik, eltűnik és velem együtt az is csupán létezni fog: kezelt és kezelést végző eggyé válnak, és ez a legfontosabb cél. Ha a kezelés befejeződik, hirtelen visszatér a testem, majd a partneré is. „Ó, Istenem! Észre sem vettem, hogy itt vagy!” – mondom. „Ó, Istenem, Ohashi! Észre sem vettem, hogy itt vagy” – mondja ő. Mindketten eltűntünk, hiszen a folytonosság révén képesek voltunk erre.

4.

alapelv: LÉGY TERMÉSZETES!

Sok akupresszúrás módszernél igen divatos manapság arról beszélni, hogy vajon a masszőrben elegendő kí (éltető energia) van-e, vagy sem. Egyesek eltántoríthatatlan szószólói a kí energiának, holott az efféle hozzáállás mindkét félnek csak szenvedést okoz. Ha a kliens nem érzi a masszőr kí energiáját, akkor utóbbi alkalmatlannak érzi magát. Ha pedig érzi, a masszőr amiatt aggódik majd, hogy vajon a következő alkalommal is érezni fogja-e. Így vagy úgy, a kí csapdájába esik. Akár van bennünk kí, akár nincs, a legfontosabb, hogy élvezzük azt, amit csinálunk. Ha így van, akkor a kí követ bennünket. Ha természetes módon eltűnne, nem szabad kétségbeesni; ha nyitottak vagyunk irányában, vissza fog térni. Érezni fogjuk. Ne tegyünk úgy, mintha mások volnánk. Jobb, ha magunkhoz engedjük a természetes energiát, nem pedig kutatunk utána. Váljunk csészévé, amely szép lassan megtelik. Ne hagyjuk, hogy a kí fogalmának megszállottjai legyünk. Csak eszközök vagyunk, a gyógyítás ereje nem a kezünkben van. Nem szabad bókokat elfogadni; ha egyszer valaki elkezdi learatni a babérokat, akkor közel a vég és a bukás. Ha természetesek vagyunk, akkor együttérzők is vagyunk. Érezzük, hogy gyógyító szeretetet közvetítünk a partner felé, és higgyünk a magasabb szintű, egyetemes energiában.

Keresztmozgás Csecsemőkorban az első mozgásaink egyike az, amikor hason fekve kézzel felemeljük a felsőtestünket. Ez egy homológ mozgás: a két felső és két alsó végtag egyszerre, egy irányba mozog. Ez a mozgás javítja a gerinc hajlékonyságát (az újszülött gerince egyenes). A homológ mozgás igen fárasztó, nem is igen csináljuk hosszú ideig. Felnőttkorban jobbára csak emeléskor végzünk ilyet (például ha nehéz kézisúlyzót emelünk fej fölé). Három-négy hónapos kor környékén a babák elkezdenek jobb és bal oldalukra fordulni. Ezt homolaterális mozgásnak nevezzük (a laterális az oldalra utal). A felnőttek

23



homolaterális mozgásokat sem igazán végeznek. Kivételt jelentenek például a vívás vagy egyes táncok, de hosszú ideig nem tudunk homolaterális módon táncolni. Ezt követően a csecsemők elkezdenek mászni, háti, mellkasi és ágyékcsigolyáik felkészülnek a lábra állásra. A négykézláb mászás egy keresztmozgás, ami annyit jelent, hogy a jobb kéz és a bal térd vagy a bal kéz és a jobb térd mozog együtt (egyik kéz és az ellentétes térd). Mozgásunk kilencvenkilenc százaléka keresztmozgás: járás, futás, tánc, korcsolyázás, sífutás. A keresztmozgással érjük el a legkisebb erőfeszítéssel a maximális egyensúlyt. Ha kevesebb az erőfeszítés, akkor kevesebb a fáradság, a mozgást hosszabb ideig tudjuk folytatni. A keresztmozgás a legtermészetesebb mozgásmódunk. A gyakorló shiatsumasszőrök egy része a homológ mozgások fontosságát hangsúlyozza: hüvelykujjal nyomnak, a hátukat előre-hátra mozgatva. Ez a kliens számára fájdalmas, de a masszőrnél is hátfájást eredményezhet. Jellemző a shiatsura a homolaterális mozgás is, amikor a jobb kéz és a jobb térd mozog egyszerre. Ez a módszer is fájdalmas mindkét fél számára. Az ohashiatsu keresztmozgásával azonban a teljes testünket használjuk, legalább annyira, mint amikor a baba csúszik-mászik. Öt centit mozog a jobb kéz, ugyanakkor öt centit a bal térd; az egész test követi a kezet. Ha két kézzel végezzük a keresztmozgást, a test nem valamiféle szabálytalan cikcakkban mozog, hanem folyamatos nyolcasokat ír le. Amíg a testünk folytonosan és természetesen mozog, napi öt-tíz kezelést is elvégezhetünk. A könyv képein érdemes alaposan megfigyelni, hogyan koordinálom a kezem és térdem (sőt, a lábujjaim) mozgását. Ha például mozgatom a jobb hüvelykujjam, akkor mozgatom a bal nagylábujjam is. Csak a keresztmozgás révén vesz részt a teljes test a folyamatban, és a keresztmozgás az ohashiatsu alapvető mozgása. A 2. fejezetben vannak erre gyakorlatok. 1. 2. 3. 4.

Csak légy jelen; ne nyomj! Használd mindkét kezed! Légy folyamatos! Légy természetes!

Mindig tartsuk észben ezeket az alapelveket, mert így lesz az ohashiatsu gyakorlása erőfeszítés nélküli és művészi. Sőt, ha valaki mestere valaminek, akkor azt már nem gyakorolja: én nem gyakorlom az ohashiatsut, hanem eggyé válok vele. Nem cselekszem, hanem létezem. Ha azok vagyunk, amit csinálunk, akkor megszabadulunk a cselekvéstől. A könyvben ismertetett gyakorlatoknak és technikáknak pontosan ez a célja.

24

1. TÁBLÁZAT AZ OHASHIATSU ÉS A SHIATSU KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEK

 OHASHIATSU

SHIATSU

Hozzáállás: holisztikus Masszőr teste: tónusos Ne nyomj! Húzás Hara, teljes test Test-elme kapcsolat: pszichológiai, spirituális Jót tesz annak, aki adja és aki kapja Folyamatos mozgás A masszőr meditál Keresztmozgás Meridiánok Két kéz, két pont Kényelmesen mély Segítőkészség, támogatás A kezelést adónak szól

Hozzáállás: tüneti Masszőr teste: feszült Nyomj erősen! Nyomás Ujjnyomás, izomerő Test: fizikai Jót tesz annak, aki kapja Megszakított mozgás A masszőr keményen dolgozik Homológ, homolaterális mozgás Pontok Egy pont Fájdalmas Birtokbavétel, tolakodó figyelem A kezelést kapónak szól



25