Nora Roberts - Az Oromház Rejtélye

A fiaimnak és lányaimnak és mindenkinek, ami és aki tőlük származik.

SÖTÉTSÉG A legtöbb ember csendes kétségbeesésben éli az életét. Amit beletörődésnek hívunk, az valójában megcsontosodott kétségbeesés.1

1

David Thoreau (fordította Szőllősy Klára).

1. Az ónos eső fagyos függönyén át már látszott az Oromház sziluettje, mert a déli sziklán lévő jelzőfény időnként végigsöpört rajta. A Whiskey Beach fölé magasodó épület úgy nézett szembe a hideg, viharos Atlanti-óceánnal, mintha dacolni akarna vele. „Én is addig leszek, ameddig te!” A sziklákon álló háromszintes ház most mintha a szilaj hullámokat nézte volna a sötét ablakaival. Már több, mint három évszázada figyeli az óceánt. A szerény kezdetekről már csak a szerszámok tárolására használt kis kőház beszélt, mert ott laktak az úttörők, akik átszelték a vad és szeszélyes Atlanti-óceánt, hogy új életet kezdjenek egy új világ köves földjén. Az első épület hamar eltörpült az egyre magasabbra törő homokkő falak, íves ormok és hatalmas teraszok mellett, amelyek a későbbi hőskorszakról regéltek. Az épület túlélte a viharokat, a szűkölködés és a bőség korszakait, a gondatlanságot és a cicomázást, a virágkorokat, a csődöket, a botrányos és tisztességes időket. A falain belül generációk óta a Landon család tagjai éltek és haltak, ünnepeltek és gyászoltak, ármánykodtak, gyarapodtak, győzedelmeskedtek és hanyatlottak. Egyszer ragyogott, mint a világítótorony fénye, ami Massachusetts sziklás északi partján pásztázta a vizet, máskor megbújt a sötétben, mintha rejtőzködne. Olyan régen állt már a helyén, hogy a helyiek egyszerűen csak Oromháznak hívták. És a ház méltóságteljesen uralkodott a tenger, a homokos part és Whiskey Beach faluja fölött.

Eli Landon számára ez volt az egyetlen hely, ahová mehetett. Nem egy menedék, inkább egy olyan hely, ahol elbújhatott az utóbbi borzalmas tizenegy hónap emlékei elől. Alig ismert magára. Kimerítette a két és fél órás út Bostonból idáig. De be kellett ismernie, hogy a fáradtság mostanában gyakran rátört, mint egy lesben álló vadállat. Ezért a ház elé érve egy darabig csak üldögélt a kocsijában, miközben az ónos eső kopogott a szélvédőn meg a tetőn, és azon morfondírozott, hogy összeszedje minden maradék erejét, és menjen be a házba, vagy maradjon a helyén, és a kocsiban aludjon. Ostobaság, gondolta. Nem fog ott ülni, és a kocsiban aludni, amikor alig néhány méterre tőle ott a ház, ahol több kényelmes ágy közül is választhat. De arra már nem tudta rávenni magát, hogy a bőröndjeit kivegye a csomagtartóból. Csak felkapta az anyósülésről a két kisebb táskát, amelyben a laptopja és néhány fontosabb holmija volt. A jeges eső az arcába vágott, amikor kiszállt a kocsiból, de a hideg tengeri szél legalább áthatolt a fásultságán, és egy pillanatra felpezsdítette. A hullámok a szikláknak csapódtak, vadul nyaldosták a homokos partot, és a tenger sisteregve robajlott a sötétben. Eli elővette a kulcscsomót a kabátja zsebéből, és belépett a széles tornác oltalmába, a masszív kétszárnyas bejárati ajtó elé, amelyet Burmából importált tölgyfából faragtak, több, mint egy évszázaddal korábban. Két éve nem járt már itt, sőt inkább három. Túlságosan lefoglalta az élete, a munkája, és a tönkrement házassága. Nem volt ideje idejönni egy hétvégére, egy rövid pihenésre, vagy egy hosszabb nyaralásra, hogy meglátogassa a nagyanyját. Persze így is elég időt töltött a rendíthetetlen Hester Hawken Landonnal, valahányszor Bostonba jött. Ezen kívül rendszeresen felhívta, e-maileket váltott vele, írt neki Facebookon és Skype-on is beszélgettek. Hester nyolcvan felé járt, de mindig fiatalos kíváncsisággal és lelkesedéssel sajátította el a legújabb technológiát és a modern világ találmányait.

Elvitte Hestert vacsorázni, meghívta egy italra, virágot, képeslapot és ajándékokat vett neki, összejött vele meg a családjával karácsonykor és fontos születésnapok alkalmával. De tudta, hogy ez csak időspórolás, mert nem tudott vagy nem akart időt szakítani arra, hogy eljöjjön Whiskey Beachbe, arra a helyre, amit Hester annyira szeretett, és itt tényleg időt és figyelmet fordítson rá. Eli megtalálta a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Belépett, és felkapcsolta a villanyt. Észrevette, hogy a nagyanyja megváltoztatott néhány dolgot, de Hester nem ragaszkodott görcsösen a hagyományokhoz, és hajlandó volt a változtatásokra, ha azok illettek hozzá. A barna falakon néhány új festmény lógott. Tengeri tájak és virágos kertek. Eli az ajtó mögé dobta a táskáit, és körülnézett a tágas hallban. Szemügyre vette a méltóságteljes lépcsőt, amelynek korlátpillérjeire egy különc Landon vigyorgó vízköpőket faragott. Az emeleten a lépcső kecsesen két irányba hajlott, az épület északi és déli szárnya felé. Rengeteg hálószoba van itt, gondolta Eli. Csak fel kell mennie a lépcsőn, és kiválasztani egyet. De még nem oda igyekezett. Először a nagy szalonnak nevezett helyiségbe lépett, amelynek magas, ívelt ablakai az első kertre néztek. Bár csak akkor lesz belőle megint igazi kert, ha enyhül a tél szorítása. A nagyanyja már vagy két hónapja nem volt itthon, de a házban egyetlen porszemet sem látott. A kék kőburkolattal kirakott kandallóban fahasábok sorakoztak, készen arra, hogy tüzet gyújtsanak benne. Friss virágokkal teli váza pompázott a kecses, tizenhetedik századi asztalkán, amelyet a nagyanyja kincsként őrzött. A hatalmas U alakú heverőn lágy párnák csábították a pihenni vágyókat, és a széles diófa parketta ragyogott, mint tükör.

Valaki biztosan jár hozzá takarítani, gondolta, és megdörzsölte a homlokát, mert egy fenyegető fejfájás lüktetését érezte a fejében. Mintha említette volna, hogy valaki vigyáz a házra. Egy szomszéd, aki a nagyobb takarításokat is elvégzi helyette. Nem felejtette el, csak egy pillanatra elködösítette az agyát a tompaság, ami mostanában gyakran rátört. Mostantól az ő feladata, hogy gondozza az Oromházat. Egy kis életet leheljen bele, ahogy a nagyanyja fogalmazott. Majd hozzátette, hogy közben talán ő is új életet kap a háztól. A férfi felemelte a táskáját, és a lépcsőre nézett. Aztán csak állt. Ott találták meg Hestert, a lépcső alján. Egy szomszéd. Talán ugyanaz a szomszéd, aki takarít neki? Hála istennek, valaki bejött, hogy ránézzen, és ott találta, eszméletlenül, vérezve, törött könyökkel, törött csípővel, repedt bordákkal, agyrázkódással. Meghalhatott volna, gondolta a férfi. Az orvosok nem győztek csodálkozni, milyen konokul ragaszkodik az élethez. A családban senki sem szokta naponta ellenőrizni Hestert, senkinek sem jutott eszébe felhívni, és nem aggódtak volna, ha több napig nem hallanak felőle. Eli sem. Hester Landon független, legyőzhetetlen és elpusztíthatatlan volt. De meghalhatott volna egy borzalmas zuhanás után, ha nem néz be hozzá az egyik szomszédja, és nem olyan erős az akarata. Most Eli szüleinél lakott, és a tágas házuk egyik lakosztályában lábadozott. Addig időzik ott, amíg az orvosok azt mondják, hogy megerősödött, és visszamehet az Oromházba. Vagy a szülei akarata győz, és ott marad velük. Eli elképzelte őt itt, a házban, amit annyira szeret. Ahogy a teraszon üldögél az esti martinival a kezében, az óceánt nézve. Vagy a kertben szöszmötöl, esetleg az egyik festőállványa előtt alkot. Erősnek és elevennek akarta őt látni, és nem szánalomra méltónak, ahogy összetörve hever a padlón. Tehát megteszi, ami tőle telik, amíg a nagyanyja hazajön. Életet lehel a házba, mintha az övé lenne.

Eli felkapta a táskáit, és elindult felfelé. Azt a szobát fogja választani, ahol mindig aludt, amikor meglátogatta Hestert. Mielőtt a látogatásai egyre ritkábbak és rövidebbek lettek. Lindsay gyűlölte Whiskey Beachet és az Oromházat. Minden látogatása egy hidegháborúnak számított, amelyben a nagyanyja merev udvariassággal kezelte a nőt, aki szándékosan undok volt vele. Harcban álló felekként álltak egymással szemben, ő pedig kettejük között őrlődött. Jól tudta, hogy a könnyebbik megoldást választotta, és már bánta, hogy egyre ritkábban látogatta meg Hestert, és mindig előállt valami kifogással. Csak akkor volt együtt a nagyanyjával, ha ő jött el hozzá Bostonba. De hiába, már nem tudja visszafordítani az időt. Eli belépett a hálószobába. Itt is virágok vannak, állapította meg. A halványzöld falakon ott lógott a nagyanyja két vízfestménye, amelyeket különösen szeretett. A két táskát letette a franciaágy lábánál álló padra, és kibújt a kabátjából. A helyiségben minden változatlan maradt. A kis asztal az ablak alatt, a teraszra nyíló kétszárnyú ajtó, a fotel, és a kis lábtartó, amit a nagyanyja akkor használt, amikor még hímzett. Eli-nak eszébe jutott, hogy hosszú idő óta otthon érzi magát. Majdnem. Kinyitotta a táskát, elővette a toalett felszerelését. A citromillatú fürdőszobában talált tiszta törülközőket meg egy csigamintás szappant a mosdón. Levetkőzött, de nem nézett bele a tükörbe. Sokat fogyott az elmúlt évben, és semmi szükség erre emlékeztetnie magát. Kinyitotta a zuhanyt, és aláállt. Remélte, hogy a forró víz kiégeti a fáradtságot az izmaiból. Tapasztalatból tudta, hogy ha kimerülten és feszülten fekszik le, akkor görcsösen alszik, és fáradtan ébred, mintha másnapos lenne. Amikor kilépett a zuhany alól, lekapta az egyik törölközőt a tartóról, és ahogy a haját törölte, az orrát megint megütötte a finom citromillat. Nedves fürtjei a nyakába lógtak, és sötétszőke haja most

hosszabb volt, mint a húszas évei elején. Már egy éve nem látogatta meg a borbélyát, Enriquét. Nem volt már szüksége a százötven dolláros hajvágásra, az olasz öltönyeire és cipőire, amelyeket most egy raktárban őrzött. Nem volt már elegáns büntetőperes ügyvéd, akinek nagy sarokirodája van, és gyorsan halad a teljes jogú partnerség felé. Az az ember meghalt, Lindsey-vel együtt. Csak akkor még nem tudta. Eli felhajtotta a paplant, ami ugyanolyan puha és fehér volt, mint a törölköző, aztán gyorsan bebújt az ágyba, és leoltotta a lámpát. A sötétben jobban hallotta a tenger morajlását, és a jeges eső kopogását az ablakokon. Lehunyta a szemét, és azt kívánta, amit minden este: néhány óra feledést. Nem sok időt kapott. Nagyon ki volt kelve magából. Az egész világon senki sem tudta annyira kiverni nála a biztosítékot, mint Lindsay. Ezen füstölgött, miközben a fagyos esőben vezetett hazafelé. A ribanc! Az észjárása és az erkölcsei nem úgy működtek, mint a többi ismerősé. Lindsay-nek sikerült meggyőznie magát, az összes barátját, az anyját, a húgát, és a jó ég tudja, még kit, hogy Eli hibájából ment tönkre a házasságuk. Miatta lett a házassági tanácsadásból különélés, amit a válást megelőző jogi procedúra követett. Még az is az ő hibája, hogy Lindsay több, mint nyolc hónapon át csalta őt. Ez öt hónappal több volt, mint a különélés időszaka, amihez az asszony annyira ragaszkodott. Lindsay azért is őt hibáztatta, hogy rájött a hűtlenségére, mielőtt aláírta volna a válási papírokat, és így nem tud majd egy hatalmas összeggel odébbállni. Ezért mindketten dühösek voltak. Ő azért, mert rájött, hogy egy idióta volt, az asszonyt pedig kiborította, mert idő előtt kiderült. Semmi kétség, hogy az ő hibája volt a kíméletlen és hangos vitájuk a galériában, ahol Lindsay részidőben dolgozott. Nem ott kellett volna felelősségre vonnia a házasságtörése miatt. Eli

beismerte, hogy rossz volt az időzítés, sőt a stílus is. De most már nem törődött vele. Az asszony azért is őt akarta hibáztatni, hogy óvatlan lett. Annyira óvatlan, hogy Eli nővére meglátta őt egy másik férfival csókolózni egy cambridge-i szálloda előcsarnokában, majd együtt beszállni vele a liftbe. Tricia talán várt néhány napot, mielőtt elmondta neki, de Eli nem hibáztatta ezért. Mert a közlés elég sokkoló volt, és neki is több napba telt, mire felfogta. Csak ezután lendült akcióba, és bérelt fel egy magánnyomozót. Nyolc hónap, gondolta megint. A felesége nyolc hónapon át másvalakivel feküdt le, szállodai szobákban, motelokban, és ki tudja, még hol. Bár annyi esze azért volt, hogy a házat nem használta. Mit gondolnának a szomszédok? Talán nem kellett volna elmennie a galériába, kezében a nyomozó jelentésével, és haragosan rátámadni a feleségére. Talán ostobaság volt akkora csetepatét rendezni, amit még a járókelők is hallanak az utcán. Most el kell viselniük a botrányt. Eli egyvalamiben biztos volt a válási megállapodás már nem lesz olyan előnyös a felesége számára. Mindent a méltányosság szabályai szerint, igazságosan megosztani, és nem ragaszkodni a házassági szerződés betűjéhez? Hát megtörtént. Erre Lindsay rá fog jönni, ha hazaér a jótékonysági árverésről, és észreveszi, hogy a férje elvitte a Firenzében vásárolt festményt, a dédnagyanyjától örökölt régi gyémántgyűrűt, meg az ezüst kávéskészletet, amit Eli nem tartott olyan fontosnak, de a családi örökség része volt, és nem akarta, hogy bekerüljön a házassági vagyonközösségbe. Az asszony nemsokára észreveszi, hogy egy új játék veszi kezdetét. Talán kicsinyes és ostoba cselekedet volt, talán igaz és helyes. Eli nem tudott átlátni a haragon és az árulás miatt érzett felháborodáson, ezért inkább nem firtatta. Még akkor is forrt benne az indulat, amikor

megállt a bostoni házuk előtt. Azt hitte, ez a ház majd szilárd alapot ad a házasságának, ami már kezdett repedezni. Azt remélte, hogy egy napon gyerekek fogják benépesíteni. Egy időre valóban sikerült betapasztaniuk a réseket, amikor Lindsay-vel együtt berendezték, kiválasztották a bútorokat, közben minden részleten sokat vitáztak és veszekedtek, de akkor ezt normálisnak tartotta. Most el kell adniuk, és valószínűleg mindketten buknak rajta. Eli mégis úgy döntött, hogy nem bérel lakást, hanem vesz egyet. Ezúttal saját magának, gondolta, miközben a kocsiból kiszállt az esőbe. Viták és veszekedések nélkül. Ettől a gondolattól megkönnyebbült, és szaladni kezdett az esőben. Nincs több várakozás és színlelés, nem kell többé úgy tennie, mintha a házasságát meg lehetne menteni. Talán Lindsay a maga hazugságaival és hűtlenségével tulajdonképpen szívességet tett neki. Most bűntudat és megbánás nélkül elmehet. De az biztos, hogy magával viszi, ami az övé. Kinyitotta az ajtót, belépett a tágas, méltóságteljes előtérbe. Beütötte a riasztó kódját. Ha az asszony megváltoztatta, akkor a rendszerben igazolni tudja magát, mert ott van a neve meg a címe. Már tudja, hogyan kell kezelni rendőrségi és biztonsági kérdéseket. Egyszerűen azt mondja majd, hogy a felesége megváltoztatta a kódot, és ő megfeledkezett róla. Az első fele igaz is. De nem így történt. Ettől megkönnyebbült, de egyben meg is sértődött. Az asszony azt hiszi, hogy eléggé ismeri, és biztos abban, hogy az engedélye nélkül nem lépne be a házba, ami az övé is. Eli beleegyezett, hogy kiköltözik, és mindkettejüknek több teret ad, ezért Lindsay szerint sosem lenne képes tolakodni vagy erőszakoskodni. A neje azt feltételezi róla, hogy átkozottul civilizált lesz? Hamarosan rá fog jönni, hogy egyáltalán nem ismerte. Eli egy pillanatra megállt, és magába szívta a ház nyugalmát. A sok semleges színárnyalat kellemes hátteret adott a színek kavalkádjának, és a régit az újjal vegyítő rafinált megoldásoknak.

Be kellett ismernie, hogy Lindsay nagyon értett ehhez. Tudta, hogyan kell tálalnia magát, az otthonát, és ismerte a sikeres partik szervezésének minden csínját-bínját. Azért nem volt itt mindig rossz. Voltak boldog, elégedett, békés időszakok is, na meg néha egy kis jó szex, néhány lusta vasárnap reggel. Hogyan romlott el minden? – A pokolba – morogta maga elé. Gyorsan be, és gyorsan ki, parancsolt magára. Ha sokáig időz, hamar rátör a lehangoltság. Felment az emeletre, ott pedig egyenesen a nagy hálószobához tartozó nappaliba, közben észrevette, hogy az egyik polcra a neje kikészített magának egy táskát, ami félig be volt pakolva. Mehet, ahová akar, gondolta. A szerelmével vagy nélküle. Eli arra összpontosított, amiért jött. A gardróbszobában beütötte a széf kombinációját. Nem törődött a készpénzzel, az iratokkal, az ékszerdobozokkal, amelyekben azok a csecsebecsék voltak, amelyeket az évek során ő ajándékozott neki, vagy Lindsay vett magának. Csak a gyűrűt, a Landon-gyűrűt akarta. Felnyitotta a dobozát, és egy pillanatig gyönyörködött benne, nézte, ahogy a gyémánt sziporkázik a fényben, aztán a kabátja zsebébe dugta. A széfet újra bezárta, és elindult vissza a földszintre. Eszébe jutott, hogy a festményhez kellett volna hoznia buborékos csomagolóanyagot, vagy valami egyéb védelmet. Végül elhatározta, hogy felkap néhány törülközőt, és azzal védi meg a képet az esőtől. Kivett néhány fürdőlepedőt a szekrényből, és ment tovább. Be és ki, mondta magában. Nem is gondolta volna, hogy ennyire menekülni akar majd a házból, a jó és rossz emlékek elől. A nappaliban leakasztotta a festményt a falról. A nászújukon vette, mert Lindsay-nek megtetszett az olívabokrok előtt pompázó napraforgómező bája és egyszerűsége.

Azóta vettek több műalkotást is, gondolta, miközben a kép köré tekerte a törülközőket. Festményeket, kisplasztikákat, kerámiákat, mind nagy értékben. Azok mehetnek a közös vagyonba, hogy jogi úton tárgyaljanak róluk. De ez nem. A bebugyolált festményt a heverőre tette, és átsétált a nappalin. A viharos szél és az eső vadul verte az ablakokat. Vajon Lindsay vezet ebben az időben? Hazafelé tart, hogy befejezze a csomagolást, és még az éjjel útra keljen a szerelmével? – Élvezd, amíg tart – motyogta maga elé. Mert másnap első dolga az lesz, hogy felhívja a válóperes ügyvédjét, és szabad kezet ad neki. Mostantól kezdve vérre megy a játék. Befordult a helyiségbe, amit könyvtárnak rendeztek be, és amikor a kapcsoló felé nyúlt, meglátta a feleségét egy villám fényében. Az agya ledermedt, és szinte nem is hallotta a villámot követő mennydörgést. – Lindsay? Gyorsan felkapcsolta a villanyt, és odaugrott hozzá. A látványt nem tudta sem feldolgozni, sem elfogadni. A neje az oldalán hevert, a kandalló előtt. Csupa vér volt a fehér márványborítás és a padló. Sötétbarna szeme, ami annak idején annyira rabul ejtette, üvegesen meredt a semmibe. – Lindsay… Eli térdre rogyott mellette, és megfogta az asszony kezét, amit kinyújtott a padlón, mintha el akarna érni valamit. Hideg volt. Az Oromházban Eli felriadt, kiszakítva magát a véres és sokkoló visszatérő álomból. Egy pillanatig csak ült az ágyban, és kábán, értetlenül nézett körül a szobában. Lassan eszébe jutott, hol van, és zakatoló szíve is megnyugodott. Ez az Oromház. Idejött, hogy a nagyanyja távollétében gondoskodjon a helyről.

Lindsay már majdnem egy éve halott. A bostoni házat egy ügynökség árulja, a rémálomnak vége. Akkor is, ha még mindig érzi a zsigereiben. Eli beletúrt a hajába. Jó lenne, ha visszaaludhatna, de tudta, hogy ha lehunyja a szemét, megint a kis könyvtárszobában találja magát, a meggyilkolt felesége holtteste mellett. Mégsem talált okot arra, hogy kikeljen az ágyból. Az elmúlt néhány hónapban, a szülei házában megszokta a zajokat, a hangokat, a zenét és a tévé örökös ricsaját, de itt miért nincs csend? Csak a tenger morajlását vagy a szél zúgását kéne hallania. Mi ez a zene? Este bekapcsolta a tévét vagy a rádiót, csak megfeledkezett róla? Nem ez lenne az első ilyen alkalom az utóbbi idők kábaságában. Legalább most van oka arra, hogy felkeljen. Eszébe jutott, hogy a többi holmiját még nem hozta be. Felrántotta a farmert, amit előző nap viselt, és felkapta az ingét, aztán kilépett a hálószobából. Ez nem úgy hangzik, mint egy rádió, állapította meg a lépcső felé menet. Illetve nem csak rádió. Azonnal felismerte Adele hangját, miközben végigment a ház földszintjén, de tisztán hallott még egy másik női hangot is, amely hangosan és szenvedélyesen duettezett a híres énekesnővel. Követte a hangot, és a konyhában kötött ki. Adele duettpartnere benyúlt a konyhapulton lévő három bevásárlószatyor egyikébe, kivett egy kis fürt banánt, és a bambusztálba tette, az almák meg a körték mellé. A férfi nem tudta feldolgozni a jelenetet. A fiatal nő hangosan énekelt, ráadásul elég jól. Nem olyan varázslatosan, mint Adele, de jól. És úgy nézett ki, mint egy nyúlánk tündér. Hosszú gesztenyebarna fürtjei a kék pulóverére omlottak, és a háta közepéig értek. Az arca pedig… szokatlan, ez a legjobb kifejezés rá. Hosszú, mandulavágású szemek, határozott orr, telt ajak,

a bal sarkában egy kis anyajeggyel. Az egész valahogy… nem e világról valónak tűnt. Talán csak a ködös agya miatt képzeli ezt, mert még mindig nem tért magához? A lány ujjain gyűrűk csillogtak, és a fülében egy hosszú fülbevaló himbálózott. A nyakában lévő láncon egy félhold csüngött, a bal csuklóján pedig akkora fehér óra volt, mint egy baseball-labda. Még mindig énekelve kivett a szatyorból egy doboz tejet, egy darab vajat, és a hűtőszekrény felé fordult. Ekkor meglátta Eli-t. Nem sikoltott, de egy gyors lépést tett hátrafelé, és majdnem leejtette a tejet. – Eli? – A lány letette a doboz, és felékszerezett kezét a szívére szorította. – Te jó ég! Megijesztettél. – Mély, kicsit ziháló nevetéssel hátradobta göndör fürtjeit. – Csak délutánra vártalak. Nem láttam a kocsidat. Igaz, a hátsó bejáraton jöttem be – folytatta, és a teraszra nyíló ajtó felé intett. – Gondolom, te a bejárati ajtót használtad. Miért is ne? Tegnap este jöttél fel? Gondolom, olyankor kisebb a forgalom, de az ónos esőben pocsék az út. A lány egy pillanatig elhallgatott, majd elmosolyodott. – Nos, az a lényeg, hogy itt vagy. Kérsz egy kávét? Pont úgy néz ki, mint egy hosszú lábú tündér, gondolta Eli. A nevetése pedig, mint egy tengeri istennőé. És banánt hozott. A férfi csak bámult rá. – Ki vagy te? – Jaj, elnézést. Azt hittem, Hester szólt neked. Abra vagyok. Abra Walsh. Hester megkért, hogy készítsem neked elő a házat. Most töltöm fel a konyhát. Hogy van Hester? Néhány napja nem beszéltem vele, csak e-maileket és SMS-eket váltottunk. – Abra Walsh – ismételte meg a férfi. – Te találtad meg. – Igen. – A lány az egyik szatyorból előkotort egy zacskó kávét, és bekészítette a kávéfőzőt, ami hasonlított ahhoz, amit Eli naponta használt az ügyvédi irodában. – Szörnyű nap volt. Hester nem jött el

jógára, pedig sosem szokott hiányozni. Felhívtam, de nem vette fel a telefont, ezért átjöttem megnézni. Van kulcsom, mert én takarítok neki. A gép zúgni kezdett, Abra egy hatalmas bögrét tett a kifolyó alá, aztán folytatta az élelmiszerek elpakolását. – A szokásomhoz híven hátul jöttem be, és kiáltottam neki, de… Aztán aggódni kezdtem, hogy talán nincs jól, ezért bejöttem, hogy felmenjek az emeletre. És ott feküdt. Először azt hittem, hogy… De volt pulzusa, és egy percre magához is tért, amikor szólongatni kezdtem. Hívtam a mentőket, és ráterítettem egy takarót a heverőről, mert féltem megmozdítani. Gyorsan jöttek, de nekem óráknak tűnt, mire megérkeztek. A lány elővett egy karton kávétejszínt a hűtőből, és egy adagot a bögrébe öntött. – Pult vagy reggelizősarok? – Tessék? – Pult – bólintott a lány, és a konyhaszigetre tette a bögrét, így le tudsz ülni, és közben beszélgethetsz velem. – Amikor a férfi csak bámulta a kávét, a lány elmosolyodott. – Így kéred, nem? Hester azt mondta, hogy egy adag tejszínnel, cukor nélkül. – Igen. Köszönöm. – Eli úgy sétált oda a szigethez, mint egy alvajáró, és leült az egyik magas székre. – Hester olyan erős, olyan okos. Annyira… egyéniség. A nagymamád az én hősöm. Amikor néhány évvel ezelőtt ideköltöztem, ő volt az első személy, akivel igazán jó kapcsolatba kerültem. A lány folytatta a csacsogást. Nem számít, hogy a férfi hallgatja-e, gondolta. Néha valakinek a hangja is vigasztaló lehet, és Eli-on látszott, hogy nagy szüksége van vigasztalásra. Eszébe jutottak a néhány évvel korábban készült fényképek, amelyeket Hester mutatott róla. Arcán könnyed mosoly ült, a Landon család tagjaira jellemző áttetszően kék szeme élénken csillogott. De a férfi most fáradtnak, szomorúnak tűnt, és nagyon sovány volt.

Nem baj, ő majd megtesz minden tőle telhetőt, hogy segítsen ezen. Tojást, sajtot és sonkát vett elő a hűtőből. – Hester nagyon hálás, hogy hajlandó voltál ideköltözni. Tudom, mennyire felzaklatta a gondolat, hogy a ház üresen áll. Azt mondta, te regényt írsz. – Én… Hát… – Olvastam néhány novelládat. Tetszettek. – A lány egy serpenyőt tett a tűzhelyre. Amíg az olaj forrósodott, kitöltött egy pohár narancslét, a csap alatt megmosott néhány szem bogyós gyümölcsöt, és kenyeret tett a pirítóba. – Kamasz koromban rémes romantikus verseket írtam. Még rosszabbak lettek, amikor megpróbáltam megzenésíteni őket. Szeretek olvasni. Csodálom azokat, akik össze tudják tenni a szavakat, és elmesélnek egy történetet. Hester nagyon büszke rád. A férfi most felnézett, és találkozott a pillantásuk. Zöld a szeme, gondolta Eli. Mint a ködös óceán. Ez is olyan földöntúli… Talán nincs is itt a konyhában. Aztán a lány egy pillanatra megfogta a kezét, és az érintése meleg és igazi volt. – Kihűl a kávéd. – Rendben. – Eli felemelte a bögrét, és inni kezdett. És határozottan jobban érezte magát. – Jó ideje nem jártál itt – folytatta a lány, és a serpenyőbe öntötte az összekevert tojást. – Van egy szép kis étterem odalent a faluban, meg egy pizzázó is. Szerintem most jól el vagy látva kajával, de ott találod a piacot is. Ha szükséged van valamire, és nem akarsz bemenni a faluba, csak szólj nekem. A Nevető Sirályban lakom, ha arrafelé jársz, és kedved támad benézni. Ismered? – Én… Igen. Te… a nagymamámnak dolgozol? – Hetente egyszer vagy kétszer takarítok nála, ahogy szüksége van rá. Másoknak is takarítok, ha kérik. Hetente ötször jógaórákat tartok a templom alagsorában, és hetente egyszer a házamban. Miután

sikerült Hestert rábeszélnem a jógára, nagyon megszerette. Masszírozok is. – A lány a válla fölött Eli-ra mosolygott. – Gyógymasszázs, Bizonyítványom is van róla. Sok mindent csinálok, mert sok minden érdekel. A lány egy tányérra tette az omlettet, a gyümölcsök és a pirítós mellé. A tányért Eli elé tolta, és adott mellé piros vászonszalvétát meg evőeszközt. – Most mennem kell, kicsit késésben vagyok. A bevásárlószatyrokat egy hatalmas piros kupacba gyűrte, és belebújt a sötétbordó kabátjába, a nyaka köré tekert egy csíkos sálat, és a fejébe húzott egy bordó gyapjúsapkát. – Akkor holnapután találkozunk, kilenc körül. – Holnapután? – Jövök takarítani. Ha addig szükséged van valamire, az otthoni és a mobil számom ott van a táblán. Ha sétálni indulsz, és otthon vagyok, nézz be hozzám. Nos… isten hozott itthon, Eli. A lány a teraszajtóhoz sétált, ott még megfordult, és elmosolyodott. – Edd meg a reggelidet – parancsolt a férfira, majd eltűnt. Eli egy darabig az ajtót bámulva ült a helyén, aztán a tányérjára nézett. Mivel semmi más nem jutott az eszébe, felemelte a villát, és falatozni kezdett.

2. Eli körbejárta a házat, abban reménykedve, hogy célt ad neki. Gyűlölte ezt az érzést, ahogy sodródik egyik helyről a másikra, egyik gondolatról a másikra, horgony és gyökerek nélkül. Régebben az életének volt alapja és célja. Még Lindsay halála után is, amikor az alap darabokra tört, akkor is volt célja. Méghozzá erős és határozott célja, hiszen harcolnia kellett, nehogy a börtönben töltse a hátralévő életét. És most, hogy a közvetlen veszély elmúlt, milyen célja maradt? Az írás, emlékeztette magát. Gyakran gondolt arra, hogy az írás segített neki megőrizni az ép elméjét. De hol van most a horgony? Mi jelenti az élete alapját? Talán az Oromház? Ennyire egyszerű lenne? Gyerekként és fiatalkorában sok időt töltött ebben a házban. Nyarakat, a tengerpart csábító közelében, téli ünnepeket és hétvégéket, amikor hó lepte be a partot és a sziklákat. Egyszerű, ártatlan időszakok? Vajon tényleg azok voltak? Homokvárépítés és kagylósütés a családdal, a barátokkal. Vitorlázás az apjával a takaros kis hajón, amit a nagyanyja még mindig a Whiskey Beachi kikötőben tart. Zajos, vidám, színes karácsonyi vacsorák, amikor a tűzhelyek felől csodás illatok áradtak. Sosem gondolta volna, hogy egyszer úgy fog lézengeni ebben a házban, mint egy kísértet, felidézve a rég nem hallott hangokat és a szebb idők halvány képeit. Amikor megállt a nagyanyja hálószobájában, észrevette, hogy itt is vannak változások, például a falak színe és a bútorok huzata, de minden más olyan, mint régen.

Ott volt a hatalmas baldachinos ágy, amelyben az apja meglátta a napvilágot, egy hóvihar és egy gyors lefolyású szülés miatt. A nagyszülei fotója, amint sugárzóan szépen és fiatalon mosolyognak az esküvőjük napján, több, mint fél évszázaddal korábban, még mindig az íróasztalon állt egy csillogó ezüst fényképtartóban. És az ablakon kinézve ugyanaz a látvány fogadta: a tenger, a homokos part, és a sziklák csipkés szegélye. Hirtelen rátört egy különösen eleven emlék, egy nyári éjszakáról, egy vad nyári viharról. Mennydörgött az ég és cikáztak a villámok. Ő meg a nővére egy hetet töltöttek a házban, és rémülten szaladtak a nagyszüleik ágyába. Hány éves lehetett? Öt vagy hat? De mégis olyan tisztán látott mindent, mintha egy nagyítón át nézné. A villámok fényét az ablakon át, a szép nagy ágyat, amelyre fel kellett másznia. Hallotta a nagyapját, aki nevetve húzta fel Triciát az ágyba. Milyen érdekes, hogy az apja mennyire hasonlít a nagyapjára, amikor ennyi idős volt. Ma este nagy bulit csapnak odafent! Ez a mennyei rock koncert. A kép elhalványodott Eli mégis erősebbnek érezte magát. Odament a teraszajtóhoz, lenyomta a kilincset és kiállt a hideg szélbe. A hullámok haragosan csapdosták a sziklás partot, mert a hószagú szél felkorbácsolta őket. A szirt csúcsán, a kanyar távoli végében, a sziklák fölé emelkedett a világítótorony hófehér tornya. Messze, kint a nyílt vízen észrevett egy apró foltot, egy hajót, ami a nyugtalan vízen hánykolódott. Merre megy? Mit visz? Régen volt egy játékuk, az ABC-s játék egyik változata, Örményországba megy, és ökröket szállít, gondolta Eli. Hosszú idő óta először tudott elmosolyodni, miközben a vállát a hideg szélnek feszítette. A Bahamákra megy, és búgócsigát visz. Kairóba káposztát, Dániába dugót, gondolta, miközben a folt lassan eltűnt a látóhatárról. Még egy percig állt a teraszon, mielőtt visszalépett a melegbe.

Tennie kell valamit. Ki kéne mennie, behozni a holmiját. Kipakolni, berendezkedni. Talán majd később. Megint járkálni kezdett, és felment egészen a második emeletig, ami régen, még az ő ideje előtt, a szolgák birodalma volt. Most tárolásra használták, a bútorokat kísérteties huzatuk fedték, mindenütt dobozok és szekrények álltak, többnyire a tágas tér közepén, míg a szobák, ahol egykor a cselédlányok és a szakácsnők aludtak, most üresen tátongtak. Eli még mindig céltalanul sétált közöttük, és átment a tengerre néző oldalra, a homlokzati helyiségbe. A gazdaasszony szobája, gondolta. Vagy a lakájé? Nem emlékezett rá, de akárki is lakott itt, egy kiváltságos területre tartott igényt, ahol külön bejárata és saját tetőterasza volt. Most már nincs szükség nagy személyzetre, és arra sem, hogy a legfelső szintet bebútorozzák, karbantartsák, vagy akár befűtsék. A gyakorlatias nagyanyja évekkel korábban lezárta. Talán egy nap valaki majd újra célt talál ezeknek a helyiségeknek, visszahozza őket az életbe, leveszi a halotti leplet a bútorokról, meleget és fényt enged be ide. De most a hely ugyanolyan üresnek és hidegnek tűnt, mint ő. Eli lement, és folytatta a bolyongást. És még több változást talált. Az egyik régi első emeleti hálószobát a nagyanyja újratervezte, és irodának, illetve társalgónak rendezte be. Dolgozószoba, gondolta Eli. Egy jól felszerelt számítógépasztal, egy gyönyörű régi íróasztal és egy kényelmes fotel csábított munkára vagy olvasásra, sőt még egy délutáni szunyókáláshoz való szófa is helyet kapott benne. A falakon itt is Hester képei, mosolygó bazsarózsák egy kék vázában, szélfútta dűnék fölé emelkedő reggeli pára. Ha kinézett az ablakon, a táj szinte terített asztalt jelentett az éhes lelkének. Eli az íróasztalhoz lépett, és levette a monitorra ragasztott cetlit.

Hester azt üzeni: Írjál itt. És miért nem kezdted még el? Az üzenetet vette: Abra. Eli egy pillanatig a homlokát ráncolva nézte a cetlit, mert nem tudta eldönteni, hogy tetszik-e neki a nagyanyja furcsa kommunikációs stílusa. Miért egy szomszéddal üzeni meg a parancsait? Aztán a levélkével a kezében körülnézett a szobában, szemügyre vette az ablakokat, még a kis fürdőszobába is bekukkantott, meg a szekrénybe, amelyben az irodai felszerelések mellett ágyneműt, takarókat és párnákat is talált. Tehát a heverőt ággyá lehet nyitni. Ez is nagyon praktikus. A házban legalább egy tucat hálószoba van, de Hester ezt a helyet sem akarta kihasználatlanul hagyni. Megcsóválta a fejét, amikor meglátta az üvegajtajú kis hűtőszekrény tartalmát. Ásványvíz és Mountain Dew, ami egyetemista kora óta a kedvenc itala. Írjál itt. Jó hely volt, és az írás ötletét sokkal vonzóbbnak találta, mini a pakolást. – Oké – mondta. – Rendben. Felment a szobájába a laptoptáskáért. A billentyűzetet meg a monitort eltolta az asztal szélére, hogy legyen helye a saját számítógépének És ha már ott van, akkor ihat egy Dew-t is. Bekapcsolta a gépet, bedugta a pendrive-ját. – Oké – mondta megint. – Hol is tartottunk? Ivott egy kortyot az üvegből, közben kinyitotta és gyorsan átnézte a munkáját. Egy utolsó pillantást vetett a tájra, majd belemerült a munkába. Elmenekült.

Egyetemista kora óta hobbiból írogatott, mert élvezte, Büszkeséggel töltötte el, hogy el tudta adni néhány novelláját. Az elmúlt másfél évben, amikor az élete lefelé csúszott a lejtőn, rájött, hogy az írás jobb terápiát és nagyobb békességet jelent, mint egy ötvenperces foglalkozás az agykurkásznál. Elmehet egy olyan világba, amelyet ő alkotott, bizonyos mértékben ő uralt és irányított. És ott furcsa módon jobban érezte magát mint azon a világon kívül. Arról írt, amit ismert. Izgalmas, sőt néha vérfagyasztó jogi történeteket alkotott. Először csak novellák formájában, de most egy regénybe fogott, és maga is félt a feladat nagyságától. Az írás alkalmat adott neki arra, hogy játsszon a törvénnyel, felhasználja a jog lehetőségeit, vagy visszaéljen vele, a karaktertől függően. Problémákat és megoldásokat hozott létre, kötéltáncot járva a jog és az igazság között. Azért lett ügyvéd, mert lenyűgözte a jog, minden hibájával, nyakatekertségével és sokféle értelmezésével együtt. És a családi vállalkozás, a Landon Whiskey, nem illett annyira hozzá, mint az apjához, a nővéréhez, vagy a sógorához. A büntetőjogot választotta, és mindent feladva megvalósította a célját a jogi egyetemen. Eleinte Reingold bírónak dolgozott, akit csodált és tisztelt, aztán a Brown, Kinsale, Schubert és Társai ügyvédi irodához került. Miután a jog tulajdonképpen cserbenhagyta, már csak azért írt, hogy elevennek érezze magát, és emlékezzen arra, hogy vannak olyan idők is, amikor az igazság megáll a hazugságok ellen, és utat talál magának. Mire visszatért a valóságba, a fény megváltozott, sötétebb lett, és a tenger színei is meglágyultak. Némi meglepetéssel vette észre, hogy három óra elmúlt. Tehát majdnem négy órán át írt, szinte folyamatosan. – Mesternek megint igaza volt – morogta maga elé.

Elmentette a munkáját, és megnyitotta az e-mailjeit. Miután kitörölte a rengeteg szemetet, kevés levél maradt, és nem sok késztetést érzett arra, hogy elolvassa őket. Inkább írt egy e-mailt a szüleinek, és a nővérének is, majdnem ugyanazzal a szöveggel. Az úton nem volt semmi gond, a ház remekül néz ki, jó megint itt lenni és berendezkedni. Nem említette a visszatérő rémálmokat, a depressziós rohamokat, és a szószátyár szomszédot, aki omlettet csinált neki. Aztán írt a nagyanyjának is.

Itt írok, ahogy parancsoltad. Köszönöm. A víz színe olyan, mint az acél, és néhol fehér lovak ágaskodnak rajta. Lehet érezni a havat a levegőben. A ház csodásan néz ki, és jó megint itt lenni, érezni a hangulatát. Már el is felejtettem, milyen érzés. Elnézést kérek, hogy nem jöttem ide gyakrabban. És ne mondd, hogy ne mentegetőzzek. Most már nemcsak miattad sajnálom, hanem magam miatt is. Talán ha eljöttem volna hozzád, az Oromházba, tisztábban latom a dolgokat, elfogadtam vagy megváltoztattam volna őket. Talán akkor nem romlott volna minden így el. Ezt nem fogom soha megtudni, és nincs értelme feltételezésekbe bocsátkozni. Csak azt tudom biztosan, hogy most jó itt lenni, és vigyázni fogok a házra, amíg hazajössz. Most sétálok egyet a parton, aztán begyújtok a kandallóba, hogy a tűz mellett ülve nézhessem a hóesést. Szeretlek, Eli U. i.: Találkoztam Abra Walshsal. Érdekes nő. Azt hiszem, még nem köszöntem meg neki, hogy megmentette az életem szerelmét. De majd bepótolom, ha jön takarítani.

Miután elküldte az e-mailt, eszébe jutott, hogy az élelmiszereket sem fizette ki Abrának. Írt magának egy emlékeztetőt egy öntapadós cetlire, amit az asztalfiókban talált, és felragasztotta a számítógép monitorjára. Mostanában nagyon feledékeny lett. Nincs értelme tovább halogatni a kipakolást, határozta el végül. Már csak azért is, mert le kéne vennie a ruhákat, amiket már két napja hord. Ennyire nem hanyagolhatja el megint magát. Kihasználta a lendületet, amit az írás adott neki, felvette a kabátját, és a cipőről sem feledkezett el, mielőtt kiment a táskáiért. A kicsomagolás során rájött, hogy nem volt elég gyakorlatias, amikor összekészítette a holmiját. Itt nemigen lesz szüksége öltönyre, főleg nem háromra. A négy pár elegáns cipő is fölösleges, akárcsak a tizenöt nyakkendő. Tizenöt? Te jóságos ég! A megszokás miatt, gondolta. Gépiesen csomagolt indulás előtt. Felakasztotta az öltönyöket, az ingeket, összehajtogatta a pólókat, a nadrágokat, betette a fiókokba a fehérneműt meg a zoknikat. A polcra helyezte a könyveket, megtalálta a telefontöltőjét és az iPodját. Mihelyt volt néhány holmija a szobában, máris otthonosabban érezte magát. Kipakolta a laptoptáskát, a fiókba tette a csekkfüzetét, mert ki kell fizetnie a szomszédot, amikor jön takarítani. Mindig sok toll volt nála, és most az egész gyűjteményét feltette a polcra. Most pedig elmegy sétálni, kicsit mozog a friss levegőn. Ezek egészséges, hasznos dolgok. Nem nagyon volt kedve hozzá, de ígéretet tett magának. Megfogadta, hogy minden nap kimozdul, még ha csak egy rövid séta erejéig is a parton. Semmi tespedés, semmi borongás. Felvette az anorákját, zsebre vágta a kulcsot, és kilépett a teraszajtón, mielőtt meggondolja magát.

Az erős szélnek feszülve végigment a kikövezett ösvényen. Tizenöt perc, mondta magának, miközben lehajtott fejjel és összehúzott felsőtesttel a tengerpartra vezető lépcsők felé vette az útját. Tehát a fogadalmának megfelelően kimozdult a házból. Hét és fél percig megy az egyik irányba, aztán megfordul. Utána tüzet rak, és leül a kandalló mellé, egy pohár whiskey-vel a kezében. Akkor boronghat egy kicsit. A parti dűnék homokja táncra kelt a tenger felől fújó széllel, ami belekapott a fűcsomókba, mint egy verekedő gyerek az iskolában. A fehér lovak, amelyekről a nagyanyjának mesélt felágaskodtak és végigvágtattak a hideg, szürke vízen. A levegő minden lélegzetvétellel belehasított a torkába, mintha üvegszilánkokat nyelt volna. A tél még ragaszkodott Whiskey Beachhez. A fagyos szélben hamar megbánta, hogy nem hozott kesztyűt és kalapot. Majd holnap sétál harminc percet, alkudozott magával, Vagy kiválaszt egy napot a héten, amikor egy egész órát lesz kint. Ki mondta, hogy minden nap kell sétálnia? Ki hozza a szabályokat? Átkozottul hideg van idekint, és még egy ostoba is láthatja, hogy a borult égen kavargó sötét felhők bármelyik pillanatban havat zúdíthatnak a nyakába. És csak egy ostoba sétál a parton a jeges szélviharban. Közben elérte a lépcső alját, és a saját gondolatait azonnal elfojtotta a tenger és a szél robaja. Ennek semmi értelme, határozta el magát, és meg akart fordulni, hogy visszamenjen a házba. De ekkor felemelte a fejét. A hullámok megvadult kosként rohantak neki a partnak, tele erővel és dühvel. Kérlelhetetlen támadásuk után visszavonultak, de csak azért, hogy újra nekilendüljenek. Fülsiketítő harci kiáltással vetették rá magukat a homokból kiálló kövekre és sziklákra, majd erőt gyűjtöttek, és megint támadtak a végeérhetetlen csatában, amelyben egyik fél sem győz soha.

Odafent a baljós felhők lesben álltak, mintha azon töprengenének, hogy mikor vessék be a saját fegyverüket. Eli állt a parton, és lenyűgözve nézte a féktelen erő és energia tombolását. Milyen fenséges, gondolta. Az ádáz küzdelem nem lankadt, és ő sétálni kezdett. Egyetlen lelket sem látott a hosszú partszakaszon, csak a nekikeseredett szél és a felbőszült hullámok hangját hallotta. A dűnék felett álló házak lehunyták ablakaikat a hideg előtt. Ameddig ellátott, senki sem mozdult a partra vezető lépcsőkön, senki sem állt a sziklák ormán. A mólóról sem nézte senki a tengert, ahol a szilaj habok könyörtelenül ostromolták a cölöpöket. Ebben a pillanatban egyedül volt, mint Robinson Crusoe. Mégsem érezte magányosnak magát. Lehetetlen magányosnak lenni itt, ahol ennyi energia és erő veszi körül. Megígérte magának, hogy emlékezni fog erre az érzésre legközelebb, amikor kifogásokat keres majd, és megpróbálja igazolni, hogy miért zárkózik be. Szerette a partot, és ez a szakasz volt a kedvence. Szerette a hangulatát vihar előtt, télen, nyáron, tavasszal, mindig. Az eleven nyüzsgést a szezon idején, amikor az emberek a hullámok közé vetik magukat, elnyúlnak a strandtörülközőkön, vagy napozóágyakon pihennek a napernyők alatt. Szerette a part látványát napfelkeltekor, vagy érezni egy nyári alkonyat lágy csókját. Miért fosztotta meg magát ettől ilyen sokáig? Nem hibáztathatja a körülményeket, nem hibáztathatja Lindsay-t. El tudott volna jönni, és jönnie is kellett volna, a nagyanyja kedvéért, és saját maga miatt is. De a könnyebbnek tűnő utat választotta. Nem akarta megmagyarázni, hogy a felesége miért nem jön vele, inkább kifogásokat gyártott neki, és magának. Nem volt ereje vitába szállni Lindsay-vel, amikor Cape Codot vagy Martha’s Vineyardot javasolta, vagy egy hosszabb vakációt a Côte d’Azurön. De a könnyebbik út nem könnyítette meg az életét, és ő elveszített valamit, ami fontos volt számára.

Ha most nem veszi vissza, akkor senkit sem hibáztathat, csak saját magát. Ezért elsétált egészen a mólóig, és eszébe jutott a lány, akivel a főiskola előtt egy komoly, forró nyári kalandba bocsátkozott. Felidézte a közös horgászást az apjával, amelyben egyikük sem jeleskedett. Sőt még távolabbi emlékek is felmerültek benne, amikor gyerekkorában apálykor a homokban ásott a nyári barátaival, hogy megkeresse a kalózok elrejtett kincsét. Esmeralda hozománya, gondolta. A régi, de máig élő legenda a kincsről, amit a kalózok egy heves tengeri csata során elraboltak, aztán megint elveszett, amikor a kalózhajó, a hírhedt Calypso zátonyra futott Whiskey Beach szikláin, pont az a Oromház lábánál. Az évek során ennek a legendának minden változatát hallotta, és gyerekkorában teljesen megigézte őket a barátaival. Majd ők fogják kiásni a kincset, a sok érmét, ékszert, ezüstöt, és modem kalózok lesznek. De mindenki máshoz hasonlóan, ők is csak kagylóhéjakat, rákokat és kacatot találtak. Mégis élvezték a kalandokat azokon a régi, napsütötte nyarakon. Whiskey Beach jó volt neki, és jót tett neki. Ahogy ott állt a sziszegő, habot fröcsögő szélben, meg volt győződve arról, hogy megint jó lesz neki itt. Messzebb sétált, mint tervezte, és tovább maradt. Most, ahogy visszaindult, megint eszébe jutott a kandalló meg a whiskey, de most már inkább csak jutalomként gondolt rá, és nem kifogásként, hogy elmeneküljön a jelenből. Valami ennivalót kéne csinálnia, mert rájött, hogy reggel óta nem evett semmit. Ezzel megszegte a másik, saját magának tett ígéretét. Megfogadta, hogy visszahízik néhány kilót, és egészségesebb módon fog élni. Tehát készít magának valami tisztességes ételt ebédre, és elkezdi az egészséges életet. Biztosan van valami, amit össze tud ütni. A szomszéd feltöltötte a konyhát, úgyhogy…

A lányra gondolva felnézett, és meglátta a Nevető Sirályt a többi ház mellett, a dűnék mögött. Élénk kék színével kitűnt a többi világos vagy fehér ház közül. Eli úgy emlékezett, hogy annak idején halványszürke volt. De megismerte az ívelt formáit, a meredek tetőt, a széles emeleti teraszt és az üvegezett télikertet. Az üveg mögött hunyorgó fényeket látott, amelyek melegen pislogtak a borongós tájban. Eli elhatározta, hogy felmegy, és kifizeti most a lányt, készpénzzel. Akkor többé nem kell gondolnia rá. Majd onnan sétál haza, és legalább felfrissíti az emlékeit a többi házról, meg azokról, akik bennük laknak, illetve laktak. Örült, hogy most valami vidámabbat írhat a szüleinek, ami végre igaz is. Sétálni mentem a parton, hazafelé menet meglátogattam Abra Walsht. Tetszik a Nevető Sirály új színe. Ne aggódjatok értem, nem szigetelem el magam. Elmegyek otthonról, ismerkedem. Minden rendben. Magában mosolyogva fogalmazta az e-mailt, miközben felkapaszkodott a lépcsőn. Befordult a kikövezett ösvényre, és végigment a cserjék meg a szobrok között. Egy kuporgó hableány, egy bendzsózó béka, és egy kis kőpad, szárnyas tündérekkel. Meglepőnek találta ezeket a kertépítészeti megoldásokat, de el kellett ismernie, hogy a dekoráció illik a kis ház egyéniségéhez. Annyira elmerült a nézelődésben, hogy észre sem vette a mozgást az üvegházban, csak akkor tűnt fel neki, amikor az egyik lábával már a tornácon volt. Több nőt pillantott meg, akik a jógamatracokon a lefelé néző kutyapóznak nevezett fordított V helyzetbe emelték a hátsójukat. Legtöbbjükön tornaruha volt, egy színes top meg egy feszes kisnadrág. Ilyeneket Eli gyakran látott az edzőteremben, amikor még ő is abba a világba tartozott. Ott is néhányan melegítőnadrágot hordtak, mások inkább sortot.

A nők az egyik lábukat előretették, és lassan felegyenesedtek. Némelyikük ügyesen, mások kicsit tántorogva. Aztán az elöl lévő lábukat behajlították, a hátsót kiegyenesítették, a karjukat pedig előre- és hátranyújtották. Eli kissé zavarba jött, és hátrálva távozni készült, amikor észrevette, hogy a csapat Abra mozdulatait követi. A lány feszes testtel tartotta a pózt. Sűrű fürtjeit lófarokba kötötte, sötétbordó topja látni engedte hosszú, izmos karját, a szürke nadrág pedig ráfeszült keskeny csípőjére és hosszú lábára. Hosszúkás lábfején a körmök ugyanolyan színűre voltak festve, mint a felsője. Eli lenyűgözve nézte, és nem tudott megmozdulni. Közben a lány hátrahajolt, elöl lévő karját a feje fölé emelte, a testét a kifordította, a fejét felemelte. A többiek követték a mozdulatait. Aztán kiegyenesítette az elöl lévő lábát, előrehajolt, a kezét a padlóra helyezte a lábfeje mellé, a másik karját pedig a mennyezet felé nyújtotta. Megint kicsavarta a testét. Mielőtt Eli hátraléphetett volna, a fejét is arra fordította. Amikor felnézett, találkozott a tekintetük. A lány elmosolyodott, mintha számított volna rá. Pedig Eli úgy érezte magát, mint egy kukkoló. A férfi most már tényleg hátralépett, és intett. A lány remélhetőleg érti, hogy így akar elnézést kérni a zavarásért. De Abra már fel is egyenesedett. Mondott valamit az egyik nőnek, aztán elindult felé a leterített jógamatracok között. Most mit tegyen? A bejárati ajtó kinyílt, és a lány megint rámosolygott. – Szia, Eli. – Elnézést. Nem tudtam… De most már látom, hogy… – Te jó ég, nagyon hideg van! Gyere be. – Nem akarlak zavarni, látom, elfoglalt vagy. Csak sétáltam, aztán… – Nos, akkor sétálj be, mielőtt halálra fagyok. – A lány mezítláb kilépett az ajtón, és megfogta Eli kezét.

– Mint a jég! – mondta, és húzni kezdte a férfit a kezénél fogva. – Nem akarom, hogy a hideg levegő lehűtse a lányokat. Eli-nak nem maradt más választása, be kellett lépnie, hogy a lány becsukhassa az ajtót. Titokzatos keleti zene szólt az üvegfalú helyiségben. Eli észrevette, hogy most a csoport élén álló nő irányítja a többiek mozdulatait. – Elnézést – hadarta még egyszer. – Megzavartam az órát. – Semmi baj. Maureen vezeti őket. Már majdnem végeztünk. Nem mész be a konyhába? Igyál egy pohár bort, amíg én itt végzek. – Nem. Nem, köszönöm. – Eli már megbánta, hogy hirtelen ötlettől vezérelve idejött – Én csak… Elmentem sétálni, és visszafelé menet be akartam nézni, mert rájöttem, hogy nem fizettem az élelmiszerekért. – Hester már elintézte. – Értem. Gondolhattam volna. Majd beszélek vele. A bejáratnál lévő bekeretezett ceruzarajz egy pillanatra elterelte Eli figyelmét a zavaráról. Felismerte a nagyanyja munkáját, még ha nem is állt a H. H. Landon szignó a kép alsó sarkában. Abrát is felismerte, amint a fapózban áll, egyenesen, mint egy dárda. Két karját a feje fölé tartja, és boldogság ragyog az arcán. – Hestertől kaptam tavaly – magyarázta Abra. – Mit? – A rajzot. Rábeszéltem, hogy jöjjön el az órákra, rajzolni, így akartam rávenni a jógázásra. Ezt hálából adta nekem, miután beleszeretett a jógába. – Nagyon jó. Csak akkor vette észre, hogy Abra még mindig fogja a kezét, amikor a lány hátralépett, és ő kénytelen volt előrelépni. – Engedd le és húzd hátra a válladat, Leah. Ez az. Ne feszítsd meg az állad, Heather. Jó. Nagyon jó. Elnézést – fordult megint Eli-hoz. – Nem, én kérek elnézést, amiért útban vagyok. Nem akarlak feltartani.

– Biztos nem kérsz egy pohár bort? Vagy talán… – A lány most átkulcsolta Eli kezét, és megdörzsölte a jéghideg ujjait. – Inkább egy forró csokoládét? – Nem. Nem, de köszönöm. Vissza kell mennem. – A dörzsölés nyomán Eli majdnem fájdalmas melegséget érzett az ujjaiban, és ebből rájött, hogy a keze csontig fagyott. – Megyek, mert nemsokára havazni fog. – Ilyenkor legjobb a tűz mellett, egy jó könyvvel. Nos… – A lány elengedte Eli kezét, és megint kinyitotta az ajtót. – Akkor viszlát, néhány nap múlva. Hívj, vagy gyere, ha valamire szükséged van. – Köszönöm. – A férfi gyorsan elsétált, hogy a lány becsukhassa az ajtót, és ne hűljön ki a helyiség. De Abra egy darabig csak állt az ajtóban, és nézett utána. A szíve, amelyről sokszor mondták, hogy túl lágy és túl nyitott, megtelt együttérzéssel. Mikor fordult elő utoljára, hogy a családtagjain kívül bárki más behívta volna a hidegből? Abra becsukta az ajtót, visszament az üvegházba, és intett a barátnőjének, Maureennak, hogy átveszi a csoportot. Miután befejezte a levezető relaxációt, látta, hogy elkezdett esni a hó, amit Eli megjósolt. Egy darabig a barátságos kis helyiség üvegfalain át nézte a sűrű hóesést, és olyan érzése támadt, mintha egy hógömbben lennének. Tökéletesnek tartotta a helyet. – Ne felejtsetek el hidratálni! – figyelmeztette a nőket, akik már feltekerték a matracokat, és ő is felemelte a vizesüvegét. – És még mindig van hely a holnap reggeli kelet-nyugat órára, az unitárius templom alagsorában negyed tízkor. – Imádom azt az órát. – Heather Lockaby megigazította rövid szőke haját. – Vinnie, felvehetlek útközben, ha akarod. – Előbb hívj fel. Szeretném én is kipróbálni. – És most? – Heather összedörzsölte a két kezét, és Abrára nézett. – Ez az volt, akire gondoltam?

– Tessék? – kérdezte Abra értetlenül. – A férfi, aki idejött óra közben. Nem Eli Landon volt? A név hallatán a nők összesúgtak. Abra érezte, hogy az egyórás jóga során ellazult válla megfeszül. – Igen, ő volt Eli. – Mondtam neked! – Heather oldalba bökte Vinnie-t. – Tényleg azt hallottam, hogy az Oromházba költözik. És te fogsz ott takarítani, amíg ő ott van? – Nem sok takarítanivaló lenne, ha nem lakna benne senki. – De Abra, nem vagy ideges? Úgy értem, azt a férfit gyilkossággal vádolják. Hogy megölte a saját feleségét. És… – Tisztázták a vád alól, Heather. Nem emlékszel? – Azért, mert nem volt elég bizonyíték a letartóztatásához. De ez még nem jelenti azt, hogy nem bűnös. Nem lenne szabad egyedül maradnod vele abban a házban. – A sajtó szereti a szaftos botrányokat, főleg az olyanokat, amelyekben a szex, a pénz és az ismert New England-i családok szerepelnek. De ettől még lehet ártatlan. – Maureen haragosan felvonta vörös szemöldökét. – Nem ismered a régi szabályt, Heather? Addig ártatlan valaki, amíg be nem bizonyosodik róla, hogy bűnös. – Tudom, hogy kirúgták a munkahelyéről, pedig büntetőperes ügyvéd volt. Szerintem elég furcsa, hogy kirúgják, ha nem bűnös. És azt mondják, hogy ő volt a fő gyanúsított. Több tanú is állította, hogy megfenyegette a feleségét azon a napon, amikor megölték. A válás során az asszony egy csomó pénzt kapott volna. És nem volt semmi dolga abban a házban, nem igaz? – Az ő háza volt – mutatott rá Abra. – De kiköltözött. Én csak azt mondom, hogy nem zörög a haraszt… – A haraszt azért zörög, mert valaki zörgeti. – Te mindenkiben megbízol. – Heather egyik karjával átölelte Abrát, mintha meg akarná védelmezni. – Én akkor is aggódni fogok érted.

– Szerintem Abra jó emberismerő, és tud magára vigyázni. – Greta Parrish, a csoport hetvenkét éves rangidőse felvette meleg gyapjúkabátját. – És Hester Landon nem nyitotta volna meg a házát Eli előtt, aki egyébként mindig egy jó modorú fiatalember volt, ha kételkedne az ártatlanságában. – Nos, én igazán szeretem és tisztelem Ms. Landont – jelentette ki Heather. – Mindnyájan reméljük, hogy hamarosan felépül, és visszajön. De… – Semmi de. – Greta egy meleg sapkát húzott őszülő hajára. – Az a fiú a közösségünk része. Lehet, hogy Bostonban élt, de akkor is egy Landon, és közülünk való. Mostanában sajnos alaposan rájárt a rúd. Nem szeretném, ha valaki még itt is tetézné a gondjait. – Én… Nem úgy értettem. – Heather elvörösödött, és mentegetőzve nézett a többiekre. – Tényleg nem. Csak aggódom Abra miatt. Nem tehetek róla. – Elhiszem, hogy aggódsz. – Greta biccentett Heather felé. – De azt is hiszem, hogy nincs rá okod. Ez egy nagyon jó óra volt, Abra. – Köszönöm. Mi lenne, ha hazavinnélek? Elég sűrűn havazik. – Szerintem kibírok egy háromperces sétát. A nők összegyűltek, és kimentek az ajtón. Maureen még maradt. – Heather egy ostoba tehén – állapította meg Maureen. – Sokan ostobák. És sokan fognak úgy gondolkodni, mint ő. Ha megvádolták, bizonyára bűnös. Pedig ez nem igazságos. – Hát persze, hogy nem. – Maureen O’Malley rövid, tüskés haja ugyanolyan vörös volt, mint a szemöldöke. Most ivott még egy kortyot a kezében lévő üvegből, aztán felsóhajtott. – Az a baj, hogy talán én is ugyanezt gondolnám, legalábbis a lelkem legmélyén, ha nem ismerném Eli-t. – Nem tudtam, hogy ismered. – Vele csókolóztam először, úgy igazán. – Várj! – Abra mindkét mutatóujját a barátnőjére szegezte. – Várj! Ez a sztori megérdemel egy pohár bort.

– Nem kell kicsavarni a karomat. Csak hadd küldjék Mike-nak egy SMS-t, hogy maradok még félórát. – Rendben. Addig kitöltőm a bort. A konyhában Abra egy üveg shirazt választott, míg Maureen levetette magát egy heverőre a meghitt nappaliban. – Mike azt mondja, hogy rendben, A gyerekek még nem ölték meg egymást, és egyelőre leköti őket a hóesés. – A nő felnézett a telefonjából, és elmosolyodott, amikor Abra átnyújtotta neki a poharat. – Kösz. Legalább megjön az étvágyam, mielőtt átmegyek a szomszédba, és megetetem a harcoló feleket. – Tehát csókolóztatok? – Tizenöt éves voltam, és már azelőtt is megcsókoltak, de az volt ez első igazi, nagybetűs csók. Nyelvvel, kézzel, zihálással. Be kell vallanom, hogy a fiúnak csodálatos ajka volt, és nagyon ügyes keze. Ő volt az első, aki megérintette ezeket a csodás cickókat. – A nő megtapogatta a mellét, majd ivott egy kortyot a borból. – De nem az utolsó. – Részleteket! Részleteket akarok. – Július negyedike, a tűzijáték után. Néhányan tüzet raktunk a parton. Nehezen kaptam rá engedélyt, de az én gyerekeimnek még nehezebb lesz rábeszélniük engem, a tapasztalataim alapján. De Eli annyira édes volt! Teljesen elolvadtam, amikor megtudtam, hogy Eli Landon egy hónapig itt lesz, mert lejött Bostonból… És nekem nagyon megtetszett. De nem csak nekem. – Mennyire volt édes? – Mmmm. A göndör hajában napról napra több világos csík jelent meg, ahogy a nap kiszívta. A szeme pedig kék volt, mint a kristály. És a mosolya… Minden lány odavolt érte. És az atletikus teste! Kosarazott, ha jól emlékszem. Ha nem a parton időzött, csupasz felsőtesttel, akkor a közösségi ház udvarán kosarazott, ugyancsak csupasz felsőtesttel. Tehát… édes volt. – Lefogyott – jegyezte meg Abra. – Túl sovány.

– Láttam néhány képet az újságokban, meg a híreket a tévében. Igen, tényleg nagyon sovány. De akkor, azon a nyáron… Gyönyörű, fiatal és kedves volt. Rengeteget flörtöltem vele, és azon a július negyedikén, a tűzijáték alatt végre megtérült a sok befektetett energia. Először akkor csókolt meg, amikor a tűz körül ültünk. A zene dübörgött, táncoltunk, néhányan a vízben pancsoltak. Az egyik dolog jött a másik után, és lesétáltunk a mólóhoz. A lány felsóhajtott az emléktől. – Csak két hormonálisan túlfűtött tinédzser találkozása volt egy meleg nyári estén. Nem mentem sokkal messzebb, mint az illem engedte, bár az apám biztosan nem így gondolta volna. Az volt a legszédítőbb pillanat az egész addigi életemben. Utólag felidézve az egész olyan kedvesnek és ártatlannak, mégis romantikusnak tűnik. A hullámok, a tenger, a holdfény, a partról odaszűrődő zene. Két felhevült félmeztelen kamasz, aki kezdi felfogni, hogy mire való a teste. Úgyhogy… – Úgyhogy? Úgyhogy? – Abra türelmetlenül integetett a két kezével. – Mi történt utána? – Visszamentünk a tábortűzhöz. Azt hiszem, a kelleténél több is történt volna, ha nem visz vissza a többiekhez. Annyira váratlanul törtek rám a testemben lejátszódó változások, mintha valaki felkapcsolta volna a villanyt. Tudod, mire gondolok? – Hát persze, hogy tudom. – De ő leállt, és aztán hazakísért. Párszor találkoztam még vele, mielőtt visszament Bostonba, és néhányszor csókolóztunk, de az már nem volt olyan, mint az első alkalom. Amikor legközelebb lejött ide, már mindketten mással jártunk. Sosem jöttünk megint össze, illetve nem úgy. Ő valószínűleg nem is emlékszik a vörös lányra, akivel július negyedikén csókolózott Whiskey Beach mólója alatt. – Szerintem alábecsülöd magad. – Lehet. Ha néha eljött meglátogatni Hestert, és összefutottunk, mindig kedélyesen elbeszélgettünk, akárcsak most ti. Egyszer találkoztunk a boltban, amikor Liammel a terhességem vége felé

jártam. Eli a kocsihoz vitte a szatyraimat. Jó ember. Én ezt gondolom róla. – Találkoztál a feleségével? – Nem. Egyszer vagy kétszer láttam, de nem beszéltem vele. Gyönyörű volt, be kell ismernem. De nem az a típus, aki szereti a kedélyes beszélgetéseket a bolt előtt. Az a hír járja, hogy nem nagyon kedvelték egymást Hester Landonnal. A házasságuk után Eli néhányszor egyedül vagy a többi rokonával jött ide. Aztán már ő sem jött. Legalábbis nem tudok róla. A nő az órájára nézett. – Most már mennem kell. Meg kell etetnem a vadakat. – Talán meg kéne látogatnod Eli-t. – Azt hiszem, az most tolakodásnak tűnne. Mintha morbid kíváncsiság hajtana. – Szüksége van barátokra, de talán igazad van. Túl korai lenne. Maureen kivitte a konyhába az üres poharat, és betette a mosogatóba. – Ismerlek téged, Abrakadabra. Nem fogod hagyni, hogy sokáig búslakodjon. – A nő felvette a kabátját. – Olyan a természeted, hogy rendbe hozod, megjavítod a dolgokat, és megcsókolod a sajgó sebeket. Hester tudta, mit csinál, amikor téged kért meg arra, hogy vigyázz rá meg a házra. – Akkor nem szabad csalódást okoznom neki. – Abra megölelte Maureent, mielőtt kinyitotta a hátsó ajtót. – Köszönöm, hogy elmesélted. Nemcsak egy szexi történetet osztottál meg velem a felhevült tinédzserekről, hanem megvilágítottad Eli újabb oldalát is. – Ami azt illeti, neked sem ártana egy kis csókolózás. Abra feltartotta a kezét. – Én most böjtölök. – Igen, persze. Csak azt mondom, hogy ha alkalom adódik, akkor… Nagyszerűen csókol. Viszlát, holnap.

Abra az ajtóban állva nézte, ahogy a barátnője átvág a sűrű havon, és csak akkor lépett vissza, amikor becsukódott a szomszéd ház hátsó ajtaja. Elhatározta, hogy begyújt a kandallóba, eszik egy kis levest, és komolyan elgondolkodik Eli Landonon.

3. Talán más téren a tervezettnél kevesebbet teljesített, de a regényével töltötte a nap legnagyobb részét, és sokat haladt előre. Ha az agyát sikerül felpörgetnie, akkor addig tudna írni, amíg össze nem esik. Ez persze nem túl egészséges, de legalább termékeny. Egyébként a hóesés csak a délután közepén enyhült. Hiába fogadta meg, hogy minden nap kimozdul a házból, a hatvan centis hó felülírta a terveit. Amikor már képtelen volt tisztán gondolkodni, és összefüggő szavakat mondatokká fűzni, abbahagyta az írást, és folytatta felfedező bolyongását a házban. Takaros vendégszobák, makulátlan fürdőszobák. Az északi szárny első emeletén nagy meglepetés érte. A régi szalonban egy elliptikus trénert, néhány súlyzót és egy lapos képernyőjű tévét talált. Körüljárta a helyiséget, szemügyre vette a gondosan feltekert jógamatracot, a precízen egymásra rakott törölközőket, a DVD-tartó szekrényt. Kinyitotta a szekrényt, és elolvasta a DVD-k címét. Erőedzés jógával? A nagyanyja? Ez komoly? Tajcsi, pilátesz… Testépítés? Nagyi… Megpróbálta elképzelni. Azt hitte, jó a képzelőereje, hiszen regényírásból készült megélni. De nem sikerült elképzelnie a festegető, rajzolgató, kertészkedő nagyanyját, amint súlyokat emelget. De Hester Landon semmit sem tesz ok nélkül. És Eli kénytelen volt elismerni, hogy a helyiség berendezése és felszerelése alapos megfontolásra, sőt kutatásra utal.

Talán úgy döntött, hogy szüksége van egy megfelelő helyre, ahol tornázhat, amikor az időjárás miatt nem teljesítheti a híres három mérföldes napi sétáját. Biztosan megbízott valakit, hogy rendezze be a szobát. Nem, a nagyanyja mindent jó okkal és teljes odaadással tesz. De még most sem tudta elképzelni, hogy becsúsztat egy DVD-t a lejátszóba, és edzeni kezd, mert izmos akar lenni. Tovább nézegette a DVD-ket, és talált egy újabb cetlit. Eli, a rendszeres testmozgás jót tesz a testnek és a léleknek. Úgyhogy mostantól kevesebbet borongj, és többet izzadj. Szeretlek, Nagyi Abra Walsh közvetítésével – Jézusom. – A férfi nem tudta, hogy nevessen, vagy zavarba jöjjön. Mennyit mesélt el a nagyanyja Abrának? Nem lehet semmi magánélete? Zsebre vágta a kezét, és a partra néző ablakhoz sétált. A tenger már lecsillapodott, de szürke maradt, az ég pedig olyan volt, mint egy gyógyulófélben lévő véraláfutás. A hullámok kitartóan nyaldosták a hófedte partot, és egyre nagyobb darabokat tüntettek el a fehérségből. A dűnék fehér dombjaiból úgy álltak ki a fűszálak, mint a gombostűk a tűpárnából. Remegtek a szélben, és meghajoltak az ereje előtt. Hó lepte be a tengerre vezető lépcsőt, és vastagon állt a korláton. Eli egyetlen lábnyomot sem látott, a kinti világ mégsem volt üres. Messzebb, a szürkeségben látott valamit ugrani, csak egy elmosódott formát és mozgást, ami gyorsan el is tűnt. Nézte a sirályokat tenger felett körözni, és a havas csendben hallotta gúnyos kacajukat. Eszébe jutott Abra.

Visszanézett, és kelletlen pillantást vetett az elliptikus trénerre. Nem szerette a gépeket taposni. Ha meg akart izzadni, inkább valami labdajátékkal foglalta el magát. – Nincs labda és nincs kosár – mondta az üres háznak. – És majdnem másfél méteres a hó. Séta helyett inkább lapátolok. Miért? Mert ilyen időben nem megyek sehová. Nem megyek sehová. Ez a problémája már majdnem egy éve. – Oké. Rendben. De nem fogok jógázni, annyi szent. Kinek jut ilyesmi az eszébe? Inkább teperek tíz vagy tizenöt percet azon az átkozott gépen. Beleteszek néhány mérföldet. Azelőtt hetente néhányszor kocogott a Charles folyó mentén, ha jó volt az idő. Az edzőteremben a futógépet csak a végső megoldásnak tartotta, de ott is időzött azért. Úgyhogy biztosan elbánik majd a nagyanyja elliptikus trénerével. Aztán egy e-mailben közli vele, hogy megtalálta a cetlit, és megtette, amit kért tőle. És ha kommunikálni akar, akkor neki írjon. Semmi szükség arra, hogy mindenbe belekeverje a jógás barátnőjét. Gyanakvó ellenszenvvel közelítette meg a trénert, és a pillantása a tévére esett. Nem! Tévé nem kell. Abbahagyta a tévézést, amikor túl gyakran látta benne a saját arcát, és elege lett a kommentárokból meg a vitákból, amelyek azt boncolgatták, hogy bűnös vagy ártatlan. Szörnyű volt, ahogy több-kevesebb tényszerűséggel darabokra tépték a magánéletét. Eli fellépett a gépre. Legközelebb, ha egyáltalán lesz olyan, majd előveszi az iPodját, de most csak le akarja tudni a távot. Ismerkedésképpen megragadta a tréner karját, és erősen taposni kezdte. Megjelent a nagyanyja neve a kijelzőn, és villogni kezdett. – Nocsak. – Eli kíváncsian tanulmányozni kezdte a kijelzőt, és előhívta Hester adatait. – Nahát! A mindenit, nagyi. A legutolsó mentése aznap volt, amikor leesett a lépcsőn. Három mérföldet vitt be a gépbe, negyvenöt perc harminckét másodperc alatt. – Nem rossz, de meg tudlak verni.

Most már tényleg kíváncsi lett, és beírta a nevét második felhasználónak. Lassan kezdett, hogy az izmainak legyen ideje bemelegedni. Aztán nekifeszült. Tizennégy perccel és egy egész két tized mérfölddel később, izzadtan, sípoló tüdővel meg adta magát. Zihálva odatámolygott a kis hűtőszekrényhez, és kikapott egy üveg vizet. Mohón ivott, majd lerogyott a padlóra, és a hátára feküdt. – Jézusom. Nem tudok lépést tartani egy idős nővel. Szánalmas. Felbámult a mennyezetre, és levegő után kapkodott. Undor fogta el, amikor érezte, hogy a lábán az izmok remegnek a megerőltetéstől és a kimerültségtől. A Harvardon kosarazott. Mivel nem volt kétméteres, sebességgel és mozgékonysággal kompenzálta a hátrányát. És kitartással. Régebben atléta volt, de most gyenge, puha, sovány és lassú. Vissza akarta kapni az életét. Nem, nem ez a pontos megfogalmazás. Az élete már Lindsay meggyilkolása előtt is hibás és boldogtalan volt. Önmagát akarta visszakapni. És fogalma sem volt, hogyan csinálja. Hová tűnt önmaga? Nem is emlékezett arra, milyen érzés boldognak lenni. De tudta, hogy régebben boldog volt. Voltak barátai, hobbijai, céljai. És még szenvedélye is. Már a haragját is elveszítette. Nem tudta felgerjeszteni magában a haragot, amiért így elbántak vele, ő pedig harc nélkül meg adta magát. Engedelmesen bevette az antidepresszánsokat, beszélt az agykurkásszal. De nem akarja ezt folytatni. Képtelen lenne rá. Az sem jó, hogy izzadt roncsként hever a padlón. Tennie kell valamit, legyen az akármilyen véletlenszerű vagy banális. Csak tedd a soron következő dolgot, mondta magának. Talpra ugrott, és elsántikált a zuhanyozóba.

Nem törődött a hanggal az agyában, ami azt súgta, hogy csak feküdjön le, és aludjon a nap hátralévő részében. Inkább felöltözött, jó melegen, még sísapkát és kesztyűt is húzott. Ha nem megy sétálni, akkor is le kell takarítania a havat a gyalogutakról, a kocsifelhajtóról meg a teraszokról. Ha megígérte, hogy gondoskodik az Oromházról, akkor ezt kell tennie. Órákba telt mire a hófúvóval és a hólapáttal elvégezte a munkát. Közben számtalanszor meg kellett állnia, mert a szíve vadul vert, és a karja remegett az erőtlenségtől, mintha béna lenne. De letakarította a kocsifelhajtót, az utcai járdát, az ösvényt a nagy terasztól a tengerparti lépcsőig. És hálát adott istennek, amikor sötétedni kezdett, és már nem volt értelme folytatni a munkát a többi teraszról levezető ösvényekkel. Az alagsori előszobában levette a munkaruháját, bement a konyhába, mint egy zombi, egy darab löncshúst meg sajtot tett két szelet kenyér közé, kinevezte ebédnek, és felfalta. Egy sörrel öblítette le, mert az volt kéznél. A mosogató mellett állva evett és ivott, és közben kinézett az ablakon. Tett valamit, gondolta. Kikelt az ágyból, ez volt az első akadály. Írta a regényét. Meg alázta magát az elliptikus tréneren. És gondját viselte az Oromháznak. Mindent összevetve, ez egy elég tisztességesen teljesített nap volt. Bevett négy fájdalomcsillapítót, és felvonszolta magát az emeltre. Levetkőzött, bebújt az ágyba, és hajnalig aludt. Nem álmodott. Abrát meglepte és örömmel töltötte el, hogy az Oromházhoz vezető út le van takarítva. Arra számított, hogy méteres hóban kell majd a házhoz gázolnia. Általában gyalog szokott jönni, de most nem volt kedve csúszkálni a hóban és a jégen, ezért a Chevy Voltjával érkezett. Leparkolt Eli BMW-je mellett, és felkapta a táskáját.

Kinyitotta a bejárati ajtót, és félrehajtott fejjel hallgatózott egy darabig. Csak a csend üdvözölte. Eli még mindig ágyban van, vagy valahol a ház mélyén tartózkodik. Beakasztotta a kabátját a szekrénybe, és a csizmáját munkacipőre váltotta. Először tüzet rakott a nappaliban, hogy felvidítsa a helyiséget, aztán a konyhába indult, hogy kávét készítsen. Nem látott edényeket a mosogatóban, ezért kinyitotta a mosogatógépet. Le tudta nyomozni, mit evett a férfi a megérkezése óta. A reggeli, amit még ő csinált neki, néhány levesestál, két kistányér, két pohár, két kávésbögre. Abra megcsóválta a fejét. Ez nem lesz jó. Megnézte a szekrényeket meg a hűtőt, hogy alátámassza a sejtését. Nem, ez egyáltalán nem jó. Bekapcsolta a konyhai iPodot, halkra vette a hangerőt, és nekilátott, hogy rendes ételt készítsen neki. Amikor megsütött egy tál palacsintát, felment az emeletre, hogy megkeresse a férfit. Ha még mindig ágyban van, ideje felkelnie. De amikor meghallotta a billentyűzet kattogását Hester irodájában, elmosolyodott. Ez is valami. Halkan lépdelve bekukucskált a nyitott ajtón, és meglátta Eli-t a régi íróasztalnál. A laptop mellett egy üveg Mountain Dew állt. Abra gondolatban feljegyezte, hogy hoznia kell neki. Úgy döntött, hogy ad Eli-nak még egy kis időt, ezért bement a hálószobájába. Megágyazott, kivette a szennyeszsákot a kosarából, és hozzátett még néhány törülközőt. Visszafelé menet megnézte a többi fürdőszobát is, hátha ott is használt még kéztörlőket vagy mosdókesztyűket. Végül bekukkantott az edzőterembe.

Lement a földszintre, bevitte a zsákot a mosókonyhába, szétválogatta a ruhákat, és beindította a mosógépet. Közben kirázta és felakasztotta a férfi meleg ruháit, amit ott vetett le. Nem volt nagy rendetlenség, és a férfi érkezése előtt alaposan kitakarította a házat. Persze mindig akad tennivaló, de mielőtt nekilát a munkának, először készít neki egy kiadós villásreggelit. Amikor legközelebb felment, szándékosan zajt csapott. Pont akkor ért oda a dolgozószobához, amikor a férfi felállt, valószínűleg azért, mert be akarta csukni az ajtót. Abra belépett, hogy megelőzze. – Jő reggelt. Szép napunk van. – Aha… – Gyönyörű az ég. – Abra az asztalhoz lépett, hogy a kezében lévő szemeteszsákba ürítse a papírkosár tartalmát. – A tenger kék, a hó szikrázik a napon. A sirályok vadásznak. Ma reggel láttam egy bálnát. – Egy bálnát? – Szerencsém volt. Éppen kinéztem az ablakon, amikor megszólalt. Messze volt, de akkor is lenyűgözött a látvány. – A lány a férfira nézett. – Kész a villásreggeli. – A micsoda? – Villásreggeli. Túl késő van a reggelihez, amit kihagytál. – De ittam egy kávét. – Most ételt is ehetsz. – Igazából én… – A férfi a laptopjára mutatott. – Tudom. Bosszantó, ha az embert megzavarják, és elvonszolják, hogy egyen. De valószínűleg jobban megy majd a munka is, ha lesz egy kis étel a gyomrodban. Mióta írsz ma? – Nem tudom. – Ez tényleg bosszantó, gondolta Eli. A lábatlankodás, a sok kérdés, meg az evés, amire nem akart időt pazarolni. – Körülbelül hat óra óta, azt hiszem. – Te jó ég! Tizenegy óra van, úgyhogy itt az ideje egy kis szünetet tartani. Most a reggelizőhelyiségben tálalok neked. Onnan nagyon

szép a kilátás, főleg ma. Akarod, hogy kitakarítsak itt, amíg eszel? Vagy inkább mindent hagyjak úgy, ahogy van? – Nem. Én… nem. – A férfi egy darabig hallgatott. – Nem. – Értem. Menj, és egyél, addig én elvégzem a munkám ezen a szinten. Így ha megint vissza akarsz jönni dolgozni, akkor már lent leszek, ahol nem zavarlak. A lány Eli laptopja elé állt, és barátságosan mosolygott. Egy kifakult pólót viselt, békejellel a közepén. A farmerja is fakó volt, és a lábán egy narancssárga műanyag papucs virított. Mivel az ellenkezés időigényesnek és hiábavalónak tűnt, Eli egyszerűen kisétált a helyiségből. Egyébként is abba akarta már hagyni a munkát, hogy egyen valamit, talán egy szendvicset. Teljesen megfeledkezett az időről. Ennek örült, mert azt jelenti, hogy elmerült a regényben. A lánynak az a dolga, hogy takarítson, és nem kéne úgy viselkednie, mint egy ápolónak. Megfeledkezett arról, hogy jönni fog. De így dugába dőlt a terve, hogy abbahagyja az írást, felkap egy szendvicset, magával viszi sétálni, és közben hazatelefonál. A földszinten befordult balra, és belépett az üvegfalú reggelizőhelyiségbe. Abrának igaza volt, tényleg lenyűgöző volt a látvány. Majd később sétál, ha talál egy megfelelő útvonalat a hóban. Legalább a partra vezető lépcsőig el tud jutni. Ott majd készít néhány képet a mobiljával, és elküldi őket a családjának. Leült az asztalhoz. A tányér le volt takarva, a forró kávé kellemesen illatozott, mellette gyümölcslé volt egy kristálypohárban. A lány még egy szál virágot is hozott a nappaliból, és egy keskeny üvegvázába tette. Eli-nak erről eszébe jutott, hogy gyerekkorában az anyja mindig tett egy virágot, egy játékot vagy egy könyvet a tálcájára, amikor beteg volt, és ágyba vitte neki az ételt.

Most nem beteg. Semmi szüksége arra, hogy anyáskodjanak felette. Csak arra van szüksége, hogy valaki idejöjjön és kitakarítson, hogy ő írhasson, élhessen, és a havat lapátolja, ha szükséges. Amikor leült, éles fájdalom hasított a merev nyakába és vállába. A maratoni lapátolásnak megvan az eredménye, gondolta. Felemelte a tányérról a fedőt. Az orrát megütötte az epres palacsinta ínycsiklandó illata. A tányér szélén ropogósra sült bacon volt, mellette egy kis tálkában sárgadinnye, néhány mentalevéllel díszítve. – Ejha. Egy pillanatig csak bámult, és nem tudta, hogy most felháborodjon, vagy fogadja el a helyzetet. Végül úgy döntött, hogy mindkettő jogos. Ha már úgyis ott van, ráadásul farkaséhes, megeszi az ételt, de közben bosszankodhat, hogy tolakodó módon babusgatják. Megkente az egyik vastag palacsintát vajjal, amit egy kis tálkában talált, majd szirupot tett rá, és nézte, ahogy a vaj elolvad. Királyi reggeli, ráadásul nagyon finom. Eli tudta, hogy kiváltságos körülmények között nőtt fel, de nem volt hozzászokva az ilyen kényeztető villásreggelikhez, amikor még az újságot is odakészítik neki az asztalra. A Landon család tagjai azért voltak kiváltságos helyzetben, mert dolgoztak, és azért dolgoztak, mert kiváltságos helyzetben voltak. Evés közben ösztönösen ki akarta nyitni az újságot, de aztán félretette. A tévéhez hasonlóan az újságok is rossz emlékeket idéztek fel benne. A táj viszont megnyugtatta, ezért inkább a tengert nézte, meg a havat, ami már csöpögött, mert meg adta magát a napsütésnek. Majdnem békés volt a hangulata. Felnézett, amikor a lány bejött. – Az emelet tiszta – jelentette be, és fel akarta emelni a tálcát. – Majd én – erősködött Eli. – Majd én elintézem. Nézd, nem kell főznöd nekem. Nagyon finom volt, és köszönöm szépen, de nem kell főznöd.

– Szeretek főzni, és nem olyan jó, ha az ember csak magának főz. – A lány követte Eli-t a konyhába, aztán továbbment a mosókonyha felé. – És nem eszel rendesen. – Eszem – motyogta a férfi. – Egy leveskonzerv, egy szendvics, egy tál hideg müzli? – A lány bevitte a mosott ruhákkal teli kosarat a reggelizősarokba, és nekilátott a hajtogatásnak. – Nem lehetnek titkaid egy bejárónő előtt – jegyezte meg könnyedén. – Legalábbis az evéssel, a zuhanyozással és a szexszel kapcsolatban nem. Legalább hét kilót kéne felszedned, de kilenc sem ártana. Hónapok óta nem tudott haragudni, de a lány kihozta belőle a rég elfeledett érzelmet. – Nézd… – Mondhatod, hogy semmi közöm hozzá – vágott a szavába Abra. – De ezzel nem tudsz leszerelni. Úgyhogy főzni fogok, amikor van rá időm. Hiszen amúgy is itt vagyok. Eli képtelen volt vitába szállni egy nővel, aki éppen a bokszeralsóit hajtogatja. – Tudsz főzni? – kérdezte a lány. – Igen. Többé-kevésbé. – Lássuk. – A lány félrehajtotta a fejét, és zöld szemével végigmérte a férfit. – Sajtos meleg szendvics, tojásrántotta, grillezett hús, hamburger és… valami rákos meg kagylós étel. A férfi ezt Eli-féle kagylós tálnak nevezte. És szerette volna, ha a lány nem kutat a lelkében. – Gondolatolvasó is vagy? – Tenyérjóslással és kártyajóslással foglalkozom, de csak hobbiból. Ez egyáltalán nem lepte meg Eli-t. – Tehát csinálok néhány egytálételt, amit csak megmelegítesz, és máris eheted. Mielőtt legközelebb jövök, elmegyek vásárolni. Megjelöltem a napjaimat a naptárban, hogy lásd a beosztást. Ne hozzak neked még valamit a Mountain Dew-n kívül?

A lány gyors, gyakorlatias beszéde elhomályosította az agyát. – Nem jut eszembe semmi. – Ha mégis, akkor írd fel. Miről szól a könyved? Vagy titok? – Ez… Egy kamarából kizárt ügyvédről szól, aki válaszokat és feloldozást keres. Mert ettől függ, hogy a szó szoros értelmében elveszíti az életét, vagy visszakapja. Ilyesmi… – És kedveled az ügyvédet? A férfi egy pillanatig némán bámult a lányra, mert pont ez volt a helyes kérdés. És ő is pont ezt akarta tudni. – Megértem őt, és a végén olyasvalaki lesz belőle, akit kedvelek. – Szerintem fontosabb, hogy megértsd, mint hogy kedveld. – A lány összeráncolta a homlokát, amikor észrevette, hogy Eli megdörzsöli a nyakát és a vállát. – Rossz a tartásod. – Tessék? – Görnyedten ülsz a gépnél, mint a legtöbb ember. – A lány félretette a mosott ruhákat, és mielőtt Eli tiltakozhatott volna, már mögé lépett, és az ujjait a vállába mélyesztette. Erős, mégis jóleső fájdalom nyilallt Eli testébe, egészen a talpáig. – Nézd… Jaj! – Te jóságos ég, Eli, Kősziklák vannak a válladban. A bosszúság most már határozott dühvé dagadt. Miért nem hagyja békén ez a nő? – Megerőltettem tegnap, amikor havat lapátoltam. A lány elengedte, mert Eli felállt, és a szekrényhez lépett, ahol a fájdalomcsillapítót tartotta. Részben a megerőltetés, részben a rossz testtartás a számítógép előtt, gondolta Abra. De leginkább az egész lényét szorongató stressz. – Kimegyek egy kicsit, és telefonálok. – Jó. Hideg van, de szép az idő. – Nem tudom, mennyit kell fizetnem neked. Még nem is kérdeztem.

Amikor a lány megmondta az összeget, Eli a pénztárcájáért nyúlt, de a zsebe üres volt. – Nem tudom, hol hagytam a pénztárcámat. – A farmerodban, a komódon. – Rendben, köszönöm. Mindjárt visszajövök. Szegény, szomorú, stresszes Eli, gondolta Abra. Segítenie kell neki. Eszébe jutott Hester, és megcsóválta a fejét, miközben az edényeket betette a mosogatógépbe. – Te tudtad, hogy úgysem fogom megállni – mondta maga elé. Eli visszajött, és a pultra tette a pénzt. – És köszönöm, ha nem érek vissza, mielőtt elmész. – Szívesen. – Most csak… megnézem, milyen a part, és felhívom a szüleimet, meg a nagymamámat. – És végre megszabadulok tőled, tette hozzá magában Eli. – Remek. Add át nekik az üdvözletem. A férfi megállt a mosókonyha ajtajában. – Ismered a szüleimet? – Persze. Többször is találkoztam velük, amikor idejöttek. És akkor is, amikor én mentem Bostonba, meglátogatni Hestert. – Nem is tudtam, hogy meglátogattad. – Csak mindig elkerültük egymást. – A lány beindította a gépet, és megfordult. – A te nagymamád, Eli, de nekem is olyan, mint egy nagymama. Nagyon szeretem őt. Készíts egy képet a házról, és küldd el neki. Örülni fog. – Az biztos. – Eli – szólt utána a lány, amikor Eli már a mosókonyhában járt. – Körülbelül fél hatkor visszajövök. Ma este szabad vagyok. – Visszajössz? – Igen, az asztallal. Szükséged van egy masszázsra. – Nem akarok… – Szükséged van rá – ismételte meg a lány. – Talán azt hiszed, hogy nem akarod, de hidd el, hogy miután elkezdtem, akarni fogod.

Most nem kell fizetned érte, mert ajándékba adom. Gyógymasszázs, Eli – tette hozzá Abra. – Szakképzett gyógymasszőr vagyok. Ne számíts boldog befejezésre. – Nos… Jézusom! A lány felnevetett, és kilibbent a helyiségből. – Csak hogy értsük egymást. Fél hatkor! A férfi utána akart menni, és közölni vele, hogy nem kívánja igénybe venni a szolgálatait. De ahogy ellökte magát az ajtótól, éles fájdalom hasított a vállába meg a hátába. – A pokolba! Alig tudta felvenni a kabátját. Meg kell várnia, amíg hat a fájdalomcsillapító, mondta magának, hogy aztán újra elmerülhessen a gondolataiba, a nő idegesítő jelenléte nélkül; hogy végre a könyvén gondolkozhasson. Sétálni fog valamerre, telefonál, lélegzik, lemegy a partra, készít egy képet az Oromházról. És talán kiszed némi információt a nagyanyjából Abra Walshról. Hiszen még mindig ügyvéd, aki tudja, hogyan kell megkörnyékezni egy elfogult tanút. Végigment az ösvényen, bekanyarodott a belső udvar felé, de előbb hátranézett, és meglátta Abrát a hálószobája ablakában. A lány intett neki. Eli is felemelte a karját, aztán gyorsan elfordult. A lánynak olyan lenyűgöző arca van, hogy egy férfi kétszer is meg akarja nézni. Ezért szándékosan előrefordította a tekintetét.

4. A vártnál sokkal jobban élvezte a sétát a havas parton. A tenger és a hó szikrázott a vakító napsütésben. Mások is jártak már előtte, ezért követte a nedves és fagyos homokba mélyedt lábnyomokat. A víz szélén madarak parádéztak vagy kimérten lépegettek, de a nyomukat hamar elmosták a habok. A nagy csiripelés és rikoltozás Eli-nak a tavaszt juttatta az eszébe, a téli táj ellenére. Követett egy három madárból álló kis csapatot, készített róluk néhány képet, és hazaküldte őket. Tovább sétált, megnézte az óráját, és kiszámolta, mennyi lehet az idő Bostonban. Aztán felhívta a szülei vonalas telefonját. – Mit csinálsz? – Nagyi? – Eli nem számított arra, hogy ő veszi fel a telefont. – Sétálok Whiskey Beachen. Elég nagy a hó. Olyan, mint karácsonykor, amikor tizenkét éves lehettem. – Az unokatestvéreiddel meg a Grady fiúkkal hóvárat építettetek a parton. Aztán elvetted a jó piros kasmírsálamat, és azt használtátok zászlónak. – Ezt a részt elfelejtettem. A zászlót. – Én nem. – Hogy vagy? – Már jobban. Bosszant, hogy két lépést sem engednek tenni a járókeret nélkül. Pedig egy bot is elég lenne. Az anyja már beszámolt egy e-mailben a járókeret körüli csatáról, ezért Eli felkészülten válaszolt neki. – Jobb óvatosnak lenni, és nem kockáztatni egy újabb esést. Mindig okos voltál. – Ezzel a dumával nem érsz el nálam semmit, Eli Andrew Landon.

– Nem mindig voltál okos? Az idős asszony elnevette magát, és Eli ezt egy kis győzelemnek könyvelte el. – De igen, és továbbra is okos akarok maradni. Az agyam jól működik, még ha nem is tudom megérteni, hogyan estem le a lépcsőn. Arra sem emlékszem, hogy felkeltem az ágyból. De nem baj. Meggyógyulok, és meg fogok szabadulni ettől a mozgássérült kerettől. Na, és veled mi van? – Jól vagyok. Minden nap írok, és elég szépen haladok a könyvvel. Ez jó érzéssel tölt el. Jó itt lenni. Nagyi, még egyszer meg szeretném köszönni, hogy… – Ne folytasd! – csattant fel a nagyanyja a rá jellemző New England-i keménységgel. – Az Oromház ugyanúgy a tiéd is, mint az enyém. A családhoz tartozik. Van tűzifa a fészerben, de ha kell még, beszélj Digby Pierce-szel. A száma fel van írva. A kis telefonkönyvem az íróasztalon van, az irodában, vagy a konyhában, a jobb oldali fiókban. Abrának is megvan, ha nem találod. – Oké. Ne aggódj emiatt. – Rendesen eszel, Eli? Szeretném, ha nem lennél már olyan csont és bőr, amikor legközelebb meglátlak. – Épp most ettem meg egy halom palacsintát. – Értem. Bementél a faluba, a Café Beachbe? – Nem… Abra csinált palacsintát. Figyelj, nagyi… az a helyzet, hogy… – Jó lány – fojtotta bele a szót Hester. – És remek szakács. Ha bármilyen gondod vagy kérésed van, fordulj hozzá nyugodtan. Ha nem tudja a választ, akkor is tudja, kinél kell érdeklődni. Okos lány, és nagyon csinos is, amit remélhetőleg már te is észrevettél, hacsak közben nem vakultál meg. A férfi enyhe bizsergést érzett a tarkóján. – Nagyi, ugye nem akarsz összehozni vele? – Miért tennék ilyet? Hogy jut ilyesmi az eszedbe? Mikor avatkoztam az életedbe, Eli?

– Rendben, igazad van. Elnézést kérek. Csak… Te jobban ismered őt, mint én. Nem szeretném, ha kötelességének érezné, hogy főzzön nekem, de úgy tűnik, ezt nem tudom megértetni vele. – Megetted a palacsintákat? – Igen, de… – Azért, mert kötelességednek érezted? – Rendben, talált. – Egyébként Abra azt teszi, amit szeret, azt megígérhetem. Őszintén csodálom ezért. Élvezi az életet, és a jelenben él. Te is tanulhatnál tőle. A figyelmeztető bizsergés visszatért. – De nem próbálsz meg összehozni vele? – Megbízom benned, fiam. Szerintem tudod, mit akar az eszed és a szíved, na meg a tested. – Rendben, beszéljünk másról. Nem akarom megbántani a barátnődet, főleg akkor, amikor éppen a tiszta ruháimat hajtogatja. Mivel te jobban ismered őt, talán azt is tudod, hogyan adhatom tapintatosan a tudtára, hogy nem akarok masszázst? – Felajánlott egy masszázst? – Igen. Illetve közölte velem, hogy visszajön fél hatkor az asztallal. Nem fogta fel, hogy köszönöm, nem kérem. – Igazi kényeztetésben lesz részed, Eli. Annak a lánynak varázslatos keze van! Mielőtt rábeszélt a heti masszázsra és a rendszeres jógára, állandó derékfájással éltem, és mindig sajgott a lapockám között a hátam. Azt hittem, hogy ez a kor miatt van, és elfogadtam. Amíg nem találkoztam Abrával. Eli észrevette, hogy a tervezettnél messzebb sétált, mert meglátta a faluba vezető lépcsőt. Irányt változtatott, és ügy döntött, hogy felmegy a faluba. Néhány másodperces hallgatása alkalmat adott Hesternek, hogy rázúdítsa a szóáradatát. – Tele vagy feszültséggel, fiam. Azt hiszed, nem hallom a hangodon? Az életed pokoli fordulatot vett, és ez nincs rendjén. Nem igazságos. Persze az élet gyakran igazságtalan, de nekünk az a

dolgunk, hogy ne hagyjuk magunkat. Neked most pontosan azt kell tenned, amit nekem mondogatnak itt. Szedd össze magad, erősödj meg és állj megint talpra. Én sem szívesen hallgatom, de ettől még igazuk van. – És a palacsintagyártó szomszédod masszírozása lenne a megoldás minden bajomra? – Az egyik a sok közül. Úgy beszélsz, mint egy öregember. Eli megsértődött, és védekezni kezdett. – Elsétáltam a faluig, és az út egy részét térdig érő hóban tettem meg. És most éppen a lépcsőt mászom! – Ezzel dicsekszik egy volt harvardi kosárlabdasztár? – Nem voltam sztár – morogta Eli. – Nekem az voltál. Most is az vagy. A férfi megállt a lépcső tetején. Részben azért, hogy kifújja magát, másrészt azért, hogy megnyugodjon, mert a nagyanyja felzaklatta. – Láttad az új edzőtermemet? – kérdezte Hester. – Igen, nagyon szép. Mennyit tudsz fekve nyomni, nagyi? A nő felnevetett. – Azt hiszed, szellemes vagy? Elhatároztam, hogy vénségemre nem leszek ványadt és aszott. Használd azt az edzőtermet, Eli. – Egyszer már használtam. Megkaptam az üzenetedet. Egyébként éppen a Vörös Homárral szemben állok. – Az egész északi parton ott készítik a legjobb sült homárt. – A dolgok nem nagyon változtak. – Néhol igen, de az alap a lényeg. Azt akarom, hogy te is emlékezz az alapjaidra. Landon vagy, és általam Hawkin-vér is csörgedezik az ereidben. Minket senki sem tud legyűrni, legalábbis nem sokáig. Vigyázz az Oromházra a kedvemért. – Vigyázok rá. – És ne feledd. Néha egy palacsinta csak palacsinta, semmi több. A nagyanyja megnevettette. Eli hangja kicsit rozsdás volt, mert már régen nem nevetett. – Oké, nagyi. Használd a járókeretet.

– Használni fogom azt az átkozott keretet egy darabig, ha megígéred, hogy szót fogadsz nekem. – Rendben. Nézd meg az e-mailjeidet, mert küldtem képeket. Néhány nap múlva megint hívlak. Eli elhaladt az üzletek előtt, amelyekre emlékezett, ilyen volt például a Sütipalota vagy Maria pizzázója. Észrevette, hogy nyílt egy új szörfös bolt is a főutcán. Megcsodálta a metodista templom fehér tornyát, az unitáriusok dobozszerű épületét, a Hotel North Coast méltóságteljes tömbjét, és a bájos kis motelokat, amelyek a szezonban várják a turistákat. Nem volt nagy a forgalom, és mire elindult hazafelé, már szinte egyáltalán nem találkozott autókkal vagy gyalogosokkal. Talán legközelebb megint visszajön a faluba, amikor szép lesz az idő, vesz néhány képeslapot, és vicces üzeneteket ír a szüleinek, meg a néhány megmaradt barátjának. Nem árthat. Az sem árthat, ha benéz az új boltokba meg a régi helyekre, hogy megint érezze Whiskey Beach hangulatát. Hogy emlékezzen az alapjaira. De most fáradt volt, fázott, és haza akart menni. Az autója magányosan állt a felhajtón, és ez megkönnyebbüléssel töltötte el. Olyan sokáig távol volt, hogy Abra közben végzett a munkájával. Így nem kell beszélgetnie vele, esetleg kerülgetni a házban. A csizmája csöpögött a hőlétől, ezért megkerülte az épületet, és a mosókonyhán át ment be. A válla nem sajgott, amikor levette a kabátját meg a meleg ruháját. Illetve csak egy kicsit. Ír Abrának egy SMS-t, és megmondhatja neki, hogy a sétától elmúlt a fájdalmas izomgörcse. Eszébe jutott, hogy alkut kötött a nagyanyjával. Nem baj, ráér néhány nap múlva beadni a derekát. Van még néhány órája, hogy megfontolja, mit tegyen. Hiszen ügyvéd, az ég szerelmére! Igaz, hegy már nem praktizál, de arra még képes, hogy megfogalmazzon egy világos és megfellebbezhetetlen elutasító üzenetet.

Belépett a konyhába, és észrevette a pultra ragasztott cetlit. Sült csirke és krumpli a mélyhűtőben. A kandallókba bekészítettem a fát. Egyél egy almát, és ne feledkezz meg az ivásról a séta után. Viszlát, 6.30 körül. Abra – Ki vagy te? Az anyám? És mi van, ha nem akarok almát enni? Csak azért vett elő egy üveg vizet a hűtőből, mert szomjas volt. Nem akarta, hogy más mondja meg neki, mikor egyen és igyon. Legközelebb arra fogja emlékeztetni, hogy használjon fogselymet, vagy mossa meg a fülét. Felmegy, dolgozik egy kicsit, aztán megírja azt az SMS-t, Elindult kifelé, és elkáromkodta magát. Visszament, és kivett egy almát a bambusztálból, mert tényleg megkívánta. Tudta, hogy a haragja teljesen indokolatlan. A lány csak kedves és figyelmes. De ha ő egyszer azt akarja, hogy hagyják békén! Egy kis távolságra és időre van szüksége, hogy újra talpra álljon, és nem egy segítő kézre. Eleinte sokan akartak segíteni neki, aztán egyre kevesebben. A barátai, a kollégái és a szomszédjai lassan eltávolodtak a férfitól, akit azzal vádoltak, hogy megölte a feleségét. Beverte a koponyáját, amiért megcsalta. Vagy azért, mert a válás sok pénzébe került volna. Vagy a kettő kombinációja. Nem állt szándékában megint a segítő kezek után nyúlni. Zoknis lábával, ami még mindig hideg volt a hosszú sétától, bement a fürdőszobába egy cipőért. A hálószobában megtorpant, az almával a szájában, és a homlokát ráncolva nézte az ágyát.

Közelebb lépett, lenézett, és aznap már másodszor nevette el magát. Új rekord. A lány összehajtogatott és megcsavart egy törülközőt, amitől úgy nézett ki, mintha egy madár kuporogna a paplanján. Napszemüveget biggyesztett rá, és egy kis virágot dugott a szemüveg füle mögé. Milyen buta ötlet, gondolta. De kedves. Leült az ágy szélére, és a madárra nézett. – Azt hiszem, ma meg fognak masszírozni. Eli otthagyta a madarat, és bement a dolgozószobába. Kicsit dolgozik, felvázolja a következő jelenetet, hogy később ott folytassa. De megszokásból először megnézte az e-mailjeit. A sok levélszemét között várta egy levél az apjától, egy pedig a nagyanyjától, aki a fényképekre válaszolt. És ott volt egy e-mail az ügyvédjétől. Inkább nem, gondolta. Inkább nem kattint rá. De akkor is ott lesz, és vár rá. Eli vállán megfeszültek az izmok, amikor megnyitotta az e-mailt. Átfutott a szokásos jogi szövegen, a megnyugtató frázisokon, és a lényegre összpontosított. Lindsay szülei megint be akarják perelni gyilkosságért. Ennek sosem lesz vége, gondolta Eli. Sosem mászik ki belőle. Amíg a rendőrség nem kapja el Lindsay gyilkosát, mindig ő lesz az első számú gyanúsított. Lindsay szülei nem kedvelték, és elhitték róla, hogy ő gyilkolta meg az egyetlen gyermeküket. Ha folytatják a hadjáratukat, és továbbra is ő lesz az egyetlen perbe fogható személy az ügyben, a média megint lecsap rá. Mindenki róla fog csámcsogni, és nemcsak őt, hanem a családját is meghurcolják. Már megint. Nem nyugtatták meg az ügyvédje szavai, aki szerint nem valószínű, hogy újra előveszik az ügyet, illetve nem járna semmilyen konkrét következménnyel. Lindsay szülei mindent elkövetnék majd,

hogy az ügy a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapjon, mert ragaszkodnak a vélt igazukhoz, és elégtételt akarnak venni, ha már a lányukat nem kaphatják vissza. Eli-nak eszébe jutott a nyilvánosság. Az emberek összedugják a fejüket, megpróbálnak következtetéseket levonni, pusmognak a háta mögött. A Piedmont család magánnyomozói Whiskey Beachbe jönnek, és ide is elhozzák a gyanakvást meg a kétségeket. Az egyetlen helyre, ami még megmaradt neki. Vajon a bostoni Wolfe detektívnek része van a döntésükben? Eli Wolfe-ot időnként a saját Javert felügyelőjének tartotta, aki konokul és megszállottan üldözte őt egy olyan bűn miatt, amit nem követett el. Máskor úgy gondolt Wolfe-ra, mint egy önfejű zsarura, aki nem hajlandó beismerni, hogy a bizonyíték hiánya az ártatlanság jele lehet. Wolfe nem tudott összeszedni annyi bizonyítékot, hogy az ügyész vádat emelhessen Eli ellen, de ez nem akadályozta meg abban, hogy tovább próbálkozzon. A viselkedése már a zaklatás határát súrolta, ezért a felettesei leállították. Legalábbis hivatalosan. Nem csodálkozna, ha kiderülne, hogy Wolfe bujtotta fel Piedmontékat az ügy folytatására. Eli az asztalra könyökölt, és megdörzsölte az arcát. Tudta, hogy ez be fog következni, és az ügynek még nincs vége. Talán jobb is, hogy végre megtörtént. Egyetértett Nell utolsó mondatával („beszélnünk kell, Eli”), ezért felemelte a kagylót. A feje lüktetett a fájdalomtól, mintha valaki belülről rugdosta volna. Az ügyvéd szerint Piedmonték azért fenyegetőznek egy újabb perrel, mert így próbálnak nyomást gyakorolni rá, és közben fenn akarják tartani a média érdeklődését is. Neki is ez volt a véleménye, de nem lett tőle nyugodtabb. Az ügyvédje azt javasolta, hogy ne keltsen feltűnést, ne beszéljen senkivel az ügyről, és forduljon megint magánnyomozókhoz. Már

így is feltűnés nélkül éli az életét. Ennél észrevétlenebb nem is lehetne. És ki az ördöggel beszélne bármiről is? A magánnyomozók iránt sem volt túlzott bizodalma, hiszen már az első alkalommal sem tudtak használható információval szolgálni. Miért öljön újabb összegeket egy ilyen reménytelen vállalkozásba? Tudta, ahogy az ügyvédje meg a rendőrség is, hogy minél több idő telik el, annál kevésbé valószínű, hogy érdemleges bizonyítékot fognak találni. Mi a legvalószínűbb végső megoldás? A pokol tornácán fog maradni! Nem ítélik el, de nem is tisztázzák a vádak alól, és a hátralévő életét a gyanú árnyékában fogja leélni. Meg kell tanulnia ezzel együtt élni. Meg kell tanulnia élni. Hallotta a kopogást, de csak akkor eszmélt rá, hogy ez mit jelent, amikor kinyílt az ajtó. Abra jelent meg a helyiségben, egy összehajtott masszázsasztalt meg egy degeszre tömött sporttáskát cipelve. – Szia. Ne zavartasd magad. Álldogálj csak ott, amíg én ezt egyedül behurcolom. Nem kell segítened. Már majdnem végzett, mire Eli odalépett hozzá. – Sajnálom. Üzenni akartam, hogy ez most nem a legalkalmasabb idő. A lány az ajtónak támaszkodott, és nagyot fújt. – Késő! – jelentette ki vidáman, de a mosoly lehervadt az arcáról, amikor meglátta Eli arckifejezését. – Mi a baj? Mi történt? – Semmi. – Nem sokkal több a szokásosnál, gondolta a férfi. – Csak ez most nem jó időpont. – Van egy másik találkozód? Táncolni mész? Vagy egy meztelen nő van az emeleten, és forró szexre vár? Nem? – A lány megelőzte a válasszal. – Akkor ez is ugyanolyan jó időpont, mint bármikor máskor. Eli elkeseredettsége egy szempillantás alatt bosszúsággá változott.

– Mi lenne, ha megértenéd, hogy a „nem” azt jelenti, hogy „nem”? A lány megint fújt egyet. – Ebben igazad van, és tudom, hogy makacs vagyok, sőt erőszakos. De ez azért van, mert megígértem Hesternek, hogy segítek. Meg azért, mert nem tudom nézni, amikor valakinek fájdalmai vannak. Kössünk egyezséget. A férfinak eszébe jutott a nagyanyjával kötött alkuja. – Mik a feltételek? – Adj nekem tizenöt percet. Ha az asztalon leszel, és tizenöt perc múlva nem érzed jobban magad, akkor összecsomagolok, elmegyek, és soha többé nem hozom fel a masszírozás témáját. – Tíz perc. – Legyen tíz – bólintott a lány. – Hol állítsam fel az asztalt? A hálószobádban van elég hely. – Itt is jó. – A férfi csapdába esve érezte magát, és a szalon felé mutatott. Onnan gyorsabban ki tudja tessékelni a lányt. – Rendben. Nem gyújtanál be, amíg én felkészülök? Szeretem, ha jó meleg a szoba. Eli is úgy tervezte, hogy begyújt a kandallóba, de az e-mail elolvasása után teljesen elveszítette az időérzékét. Rendben van. Tüzet gyújt, ad a lánynak tíz percet, hogy aztán a jövőben nyugta legyen tőle. De akkor is dühös volt rá! Leguggolt a kandalló elé, és meggyújtotta a bekészített fát. – Nem félsz, hogy itt kell lenned velem? – fakadt ki belőle az indulatos kérdés. – Egyedül? Abra lehúzta a hordozható asztal huzatán a cipzárt. – Miért kéne félnem? – Sokan azt hiszik, hogy megöltem a feleségemet. – Sokan azt hiszik, hogy a globális felmelegedés kitaláció. De én nem értek velük egyet.

– Nem ismersz. Nem tudhatod, mire vagyok képes bizonyos körülmények között. A lány felállította az asztalt, összehajtotta a huzatot, precíz, gyakorlott és nyugodt mozdulatokkal. – Nem tudom, mire lennél képes bizonyos körülmények között, de azt tudom, hogy nem ölted meg a feleségedet. A lány könnyed hangja felbőszítette Eli-t. – Miért? Mert a nagymamám nem tart gyilkosnak? – Ez lenne az egyik ok. – A lány egy puha takarót terített az asztalra, és letakarta egy lepedővel. – Hester okos és értelmes nő, aki ráadásul kedvel engem. Ha a legkisebb gyanú felmerült volna benne, azt mondta volna, hogy tartsam távol magam tőled. De ez csak az egyik ok. Több is van még. Beszéd közben a lány gyertyákat helyezett el a helyiségben, és meggyújtotta őket. – A nagymamádnak dolgozom, és személyes barátság alakult ki közöttünk. Whiskey Beachen lakom, ami a Landon család territóriuma, ezért nyomon követtem az eseményeket. A depresszió sötét felhője visszatért. – Gondolom, mindenki ezt tette a környéken. – Ez természetes emberi tulajdonság. Az is érthető, hogy nem szereted, ha rólad beszélnek és spekulálnak. Én is levontam a saját következtetéseimet. Láttalak a tévében, az újságban, az interneten. És én döbbenetet és szomorúságot láttam, nem bűntudatot. És most mit látok? Stresszt, dühöt, tehetetlenséget. Nem bűntudatot. Abra közben levett a csuklójáról egy hajgumit, és néhány ügyes mozdulattal lófarokba kötötte a haját. – A másik következtetésem az, hogy nem vagy ostoba. Miért ölnéd meg a feleséged ugyanazon a napon, amikor nyilvánosan veszekszel vele? Miután megtudtad, hogy a birtokodba került egy olyan bizonyíték, amivel befeketítheted a válási eljárás során. – Az előre megfontolt gyilkosság nem is jött szóba. Állítólag dühös lettem, és elveszítettem a fejem. Erős felindulás.

– Nos, ez is ostobaság – jelentette ki a lány, és elővette a masszázsolajat. – Annyira elveszítetted a fejed, hogy bementél a saját házadba három olyan dologért, ami egyértelműen a tiéd? A vád nem állt meg ellened, mert gyenge alapokon nyugodott. És azóta sem lett erősebb. Tudják, mikor léptél be a házba, mert kikapcsoltad a riasztót. Ismert a vészhívás ideje, és az is, hogy mikor hagytad el az irodádat aznap este. Tehát kevesebb, mint húsz percet töltöttél a házban. Ebben a rövid időszakban felmentél a széfhez, ahol csak a nagymamád gyűrűjét vetted magadhoz, aztán lejöttél, leakasztottad a falról a festményt, amit te vásároltál, becsomagoltad néhány törölközőbe, hirtelen felindulásból megölted a feleségedet, majd hívtad a rendőrséget. Mindezt kevesebb, mint húsz percen belül? – A rendőrségi helyszínelés bebizonyította, hogy ez lehetséges. – De nem valószínű – vágott vissza a lány. – Most beszélgessünk még az ellened szóló vádakról, vagy elhiszed nekem, hogy nem félek tőled? Nem hiszem, hogy meg fogsz ölni, mert nem tetszik, ahogy ágyazok, vagy ahogy a zoknikat hajtogatom. – A dolgok nem olyan egyszerűek, mint gondolod. – A dolgok ritkán olyan egyszerűek vagy bonyolultak, mint gondoljuk. Most bemegyek a mosdóba, kezet mosni. Addig te vetkőzz le, és feküdj fel az asztalra. Hanyatt fekve fogom kezdeni. A mosdóban Abra lehunyta a szemét, és egy percig a jógalégzésre koncentrált. Tudta, hogy a férfi azért olyan ellenséges vele, mert ki akarja tessékelni a házból, el szeretné ijeszteni magától. De csak azt érte el vele, hogy felbosszantotta. Ha a masszázzsal el akarja űzni a stresszt és a sötét gondolatokat, akkor először neki kell megszabadulnia ezektől az érzésektől. Miközben megmosta a kezét, igyekezett megtisztítani magát. Visszalépett a helyiségbe. A férfi az asztalon feküdt, a lepedő alatt, mereven, mint egy deszka. Abra szemében ez a feszültség volt a legékesebb bizonyíték az ártatlansága mellett. Megállapodást kötött vele, és bár dühös, be fogja tartani.

Abra nem szólt semmit, csak lejjebb vette a világítást, és az iPodjához lépett, hogy egy lágy zenét állítson be rajta, – Hunyd le a szemed – mondta halk hangon. – És lélegezz mélyeket. Belégzés… kilégzés… Még egyszer – mondta, miközben olajat öntött a kezébe. – Még egyszer. A férfi engedelmeskedett, és a lány a vállára tette a kezét. A válla nem is ér az asztalhoz, állapította meg. Olyan merev, annyira be van kötve. Simogatni és nyomkodni kezdte, majd a keze a férfi nyakára siklott, és az arcát kezdte masszírozni. Látta rajta, hogy fáj a feje. Talán ha sikerülne egy kicsit enyhítenie a feszültségét, akkor ellazulna, mielőtt nekilát a nehéz munkának. Eli-nak nem ez volt az első masszázsa. Mielőtt szétesett az élete, egy Katrina nevű masszőrhöz járt, egy masszív, erős szőkéhez, aki a széles markaival szétgyúrta a munkában felgyülemlett feszültségeket meg a sportsérülések okozta merevséget. Amikor a szeme lecsukódott, elképzelte, hogy megint a klubja csendes gyúrószobájában van, és kimasszíroztatja az izmait a tárgyalóteremben töltött egész napos munka után. Egyébként néhány perc múlva lejár a megállapodásuk, és a nő, aki nem a zömök Katrina, eltűnik a házából. A lány végigsimította az állát, majd ujjaival lágyan megnyomta a szeme alatt. És a kínzó fejfájás elcsendesedett. – Próbálj megint lélegezni. Hosszan be… hosszan ki… – A lány hangja beleolvadt a zenébe, ugyanolyan lágy és dallamos volt. – Ez jó. Csak ki és be. A lány megfordította Eli fejét, az ujjával végigmasszírozta a nyaka egyik oldalát, aztán a másikat, majd felemelte a fejét. A hüvelykujja határozott, rövid nyomása gyors, szúró fájdalmat okozott. De mielőtt Eli megfeszítette volna magát, eltávozott a fájdalom, mint a dugó az üvegből.

Mintha betont törnék fel, gondolta Abra. Centiméterről centiméterre tudott csak haladni. Lehunyta a szemét, és elképzelte, ahogy a beton meglágyul és elmorzsolódik az ujjai alatt. Aztán a férfi vállát vette kezelésbe, és fokozatosan növelte a nyomást. Érezte, hogy Eli ellazul, de csak egy kicsit. Nem baj, még ez a kevés is győzelemnek számít. Végigment a karján, és megmasszírozta a férfi fáradt izmait, egészen az ujja hegyéig. Legszívesebben kajánul elmosolyodott volna, mert a tízperces határidő elmúlt, de inkább a munkára koncentrált. Amikor a helyére tette a fejtartót, már tudta, hogy a férfi nem fog tiltakozni. – Most fordulj hasra, légy szíves, és tedd ide a fejed. Szólj, ha állítani kell rajta. Eli kábán, szinte félálomban engedelmeskedett. Amikor a lány a lapockáiba mélyesztette a tenyerét, majdnem felnyögött, mert váratlanul érte a fájdalom és a megkönnyebbülés érzése. Erős keze van, gondolta. Pedig nem tűnik erősnek. De ahogy nyomkodta, dörzsölte, masszírozta a hátát, felszínre jöttek a fájdalmak, amelyekkel már jó ideje együtt élt. A lány a beolajozott alsókarját és az egész testét használta a masszírozáshoz. A testsúlyát, az öklét, a hüvelykujját és a tenyerét. És valahányszor nyomást gyakorolt Eli testére, valami felszabadult. Aztán simogatni kezdte, erősen, lendületesen, kitartóan. És a férfit elnyomta az álom. Amikor újra felszínre bukkant, és magához tért, egy darabig úgy sodródott, mint egy levél a folyó vízében. Beletelt egy percbe, mire rájött, hogy nem ágyban van. A masszírozóasztalon hevert, a lepedővel betakarva. A tűz izzott, a gyertyák hunyorogtak, és lágy zene szólt a helyiségben. Le akarta hunyni a szemét, hogy újra elmerüljön a bódulatban.

Aztán eszébe jutott, hol van. Eli felkönyökölt, és körülnézett a szobában. Meglátta a lány kabátját, csizmáját és táskáját. Érezte az illatát, azt a finom, mégis határozott illatot, a gyertyaviasz és masszázsolaj keverékét. Óvatosan a dereka köré tekerte a lepedőt, majd felült. Fel kell vennie a nadrágját. Ez az első lépés, A lepedőt fél kézzel fogva lecsúszott az asztalról. Amikor a farmerjáért nyúlt, meglátott egy újabb átkozott cetlit. Idd meg a vizet. A konyhában vagyok. A férfi gyanakvó arccal felvette a farmerját, aztán felemelte a mellé helyezett vizesüveget. Belebújt az ingébe, és észrevette, hogy semmije sem fáj. Nem volt fejfájás, sem éles görcs a tarkója környékén, és az izomláz is elmúlt. Állt a gyertyafényben, a lágyan lobogó tűznél, itta a vizet, hallgatta a lágy zenét, és rájött, hogy már régen nem érezte így magát. Jól volt. És ostoba. Megbántotta a lányt, méghozzá szándékosan, és ő mégis hajlandó volt segíteni neki. Gyötörte a bűntudat, miközben átment a házon, és belépett a konyhába. A lány a tűzhelynél állt, és mennyei illatok töltötték meg a helyiséget. Eli nem tudta, mit keverget, de az étel illata egy újabb ritka érzést ébresztett benne. Igazi éhséget. Abra kemény rockot választott a főzéshez, de halkra vette a lejátszót. A férfi még nagyobb bűntudatot érzett. Senkit sem szabad arra kényszeríteni, hogy halkan hallgassa a rockzenét. – Abra.

A lány kicsit megrezzent, ami megnyugtatta a férfit. Tehát ő is ember. Amikor a lány megfordult, összehúzta a szemét, és feltartotta az ujját, mielőtt Eli megszólalhatott volna. Aztán közelebb lépett hozzá, alaposan szemügyre vette, és elmosolyodott. – Már jobban nézel ki. Sokkal kipihentebb vagy. – Jól érzem magam. Először is bocsánatot szeretnék kérni, mert goromba és kiállhatatlan voltam. – Ebben egyetértünk. Konok is? – Talán. Rendben, beismerem a konokságot. – Akkor felejtsük el. – A lány felemelt egy pohár bort. – Remélem, nem baj, hogy kiszolgáltam magam. – Nem, dehogy. Másodszor pedig köszönetet szeretnék mondani. Már nem is tudom, mikor éreztem jól magam. A lány tekintete ellágyult. Eli a szánalom láttán megint megfeszült volna, de az együttérzést nem tartotta bántónak. – Ó, Eli… Az élet néha nagyon el tud bánni az emberrel, nem? Idd meg a többi vizet is. Ilyenkor fontos a hidratálás, a méregtelenítés miatt. Holnap érezhetsz egy kis fájdalmat, mert mélyre kellett ásnom. Kérsz egy pohár bort? – Igen. Majd töltök magamnak. – Csak ülj le – parancsolt rá a lány. – Most lazának kell maradnod, és megőrizni ezt a lazaságot. Az a javaslatom, hogy egyelőre hetente kétszer vegyél tőlem masszázst, amíg tényleg legyőzzük ezt a stresszt. Aztán elég lesz hetente egyszer, vagy talán minden második héten, ha az nem jó neked. – Nehéz vitáznom, amikor teljesen el vagyok tompulva. – Jó. Majd beírom a naptárba az időpontokat. Egyelőre én jövök hozzád, aztán majd meglátjuk, hogy alakul. Eli leült, és ivott egy kortyot a borból. Mennyei íze volt. – Ki vagy te? – Ó, ez egy hosszú történet. Egy nap majd elmesélem, ha barátok leszünk.

– Mosod a fehérneműimet, és láttál meztelenül az asztalodon. Ez elég barátságosnak tűnik. – Ez üzlet. – És mindig főzöl nekem. – A férfi a tűzhely felé intett az állával. – Mi az? – Micsoda? – Az a cucc a tűzhelyen. – A cucc egy jó, kiadós leves. Zöldségek, hab, sonka. Csak enyhén fűszereztem, mert nem tudom, hogy szereted-e a fűszereset. Ez pedig… – A lány megfordult, és kinyitotta a sütőt, ahonnan újabb ínycsiklandó illatok áradtak, tovább fokozva az étvágyát. – Ez egybesült fasírt. – Fasírtot csináltál? – Krumplival, répával és zöldbabbal. Férfinak való étel. – A lány a tűzhelyre tette a tálat. – Több, mint két órán át szundikáltál. Csinálnom kellett valamit. – Két… Két óra? A lány szórakozott mozdulattal az órára mutatott, majd tányérokat vett ki a szekrényből. – Meghívsz vacsorára? – Persze. – A férfi az órára bámult, aztán megint Abrára nézett. – Fasírtot csináltál. – Hester meg adta nekem a listát. Az egybesült fasírt előkelő helyen állt. – A lány szedett az ételből. – Fontos figyelmeztetés: ha ketchupöt kérsz rá, megütlek. – Megjegyeztem. – Van még egy kitétel. – A lány még nem adta oda a tányért. – A fasírtért cserébe majdnem garantált a megegyezésünk. – Beszélhetünk könyvekről, filmekről, művészetről, divatról, hobbiról és bármi ilyesmiről. De ma este ne essen szó semmi személyesről. – Rendben. – Akkor együnk.

5. A templom alagsorában Abra csoportja már a levezetésnél tartott. Aznap reggel tizenketten voltak, ami elég szép szám, az évszakhoz és a korai időponthoz képest. Abrának ez nemcsak szakmai elégtételt jelentett, hanem a pénztárcájának is jót tett. A foglalkozás végén a hölgyek meg a két úriember barátságos beszélgetés közepette feltekerte a matracát. Illetve néhányan felszerelés nélkül jöttek, azoknak Abra adott pótmatracot. – Ma igazán ügyes voltál, Henry. A hatvanhat éves nyugdíjas állatorvos vidáman Abrára mosolygott. – Egyszer majd eljutok odáig, hogy három másodpercnél tovább is tartani tudom azt a félholdállást. – Csak ügyelj a légzésre – biztatta Abra, és eszébe jutott a jelenet, amikor az idősebb urat először vonszolta el jógára a felesége, és Henryn látszott, hogy legszívesebben rúgkapálna és menekülne. Akkor még a lábujját sem tudta megérinteni. – Ne feledd, hogy csütörtökön tartjuk a piláteszt! – kiáltott oda a férfinak, és nekilátott feltekerni a matracát. Maureen odasétált Abrához. – Szükségem lesz rá, meg egy alapos kardioedzésre. Ma tündértortát sütöttem Liam születésnapjára az osztályába, és két szeletet megettem. – Milyen tündértortát? – Vajkrémmel töltött dupla csokoládés sütiket, színes cukorkával és gumicukorral díszítve. – És hol van az enyém?

Maureen felnevetett, és megveregette a hasát. – Megettem! Most haza kell mennem. Gyorsan lezuhanyozok, felveszek valami anyukás öltözetet, és beviszem a tündértortákat. Könyörgöm, gyere futni velem, hogy elégessem azt a rengeteg kalóriát. A gyerekek játszóházba mennek, már utolértem magam a papírmunkával, úgyhogy nincs kifogás. – Csak később, három után érek rá. Addig dolgoznom kell. – Eli-nál? – Nem, ő majd holnap kerül sorra. – Minden rendben van nála? – Még csak néhány hete ismerem, de szerintem igen. Már nem úgy néz rám, mint egy betolakodóra. Amíg ott vagyok, általában a dolgozószobában ír, és amikor fent folytatom a munkát, elmegy sétálni, hogy elkerüljön. De megeszi, amit otthagyok neki, és már nem zörögnek annyira a csontjai. Abra a táskába tette a matracot, és behúzta a cipzárt. – Már négyszer hagyta, hogy megmasszírozzam, de minden alkalommal olyan, mintha az elejéről kezdeném. Rengeteg feszültséget hordoz magában, ráadásul órákon át ül a számítógép előtt. – Majd feltöröd őt, Abrakadabra. Bízom benned. – Ez a jelenlegi küldetésem. – Abra felvette a kapucnis felsőjét. – De most el kell vinnem néhány új ékszert a Kincsesházba, úgyhogy drukkolj nekem. Aztán pár dolgot el kell intéznem Maria Frostnak. A fia még mindig nem lábalt ki a vírusos fertőzésből, ezért nem mehet el otthonról. Kettőkor masszázsom van, de utána ráérek egy futásra. – Ha ráérek, SMS-ezek neked. – Akkor viszlát, később. Míg a csoportja távozott, Abra a táskájához erősítette a matracát, és az iPodját az egyik zsebbe dugta. Már a kabátját vette fel, amikor egy férfi jött le a lépcsőn. A lány nem ismerte, de elég kellemes arca volt. Táskás szeme miatt fáradtnak tűnt, barna haja már kicsit megritkult, és volt egy kis

pocakja is, bár ez nem lenne olyan feltűnő, ha kihúzná magát, állapította meg Abra. – Segíthetek? – Remélem. Abra Walsh? – Igen. – Kirby Duncan vagyok. – A férfi átadott a lánynak egy névjegykártyát. – Magánnyomozó? – Abra azonnal óvatos lett. – Egy bostoni ügyfelemnek dolgozom. Szeretnék feltenni önnek néhány kérdést. Szívesen meghívom egy kávéra, ha van néhány perce. – Ma már elég kávét ittam. – Bárcsak én is be tudnám tartani a mennyiséget! Azt hiszem, túl sok kávét iszom. De az utca másik oldalán, abban a kis kávézóban bizonyára teát is felszolgálnak, vagy bármit, amit kér. – Nem érek rá, Mr. Duncan – mondta Abra, miközben felvette a csizmáját. – Miről lenne szó? – Az információink szerint Eli Landonnak dolgozik. – Az információik szerint? A férfi arca udvarias, sőt barátságos maradt. – Ez nem titok, ugye? – Nem. De nem is tartozik magára. – Az én munkám az, hogy információt gyűjtsék. Bizonyára ön is tudja, hogy Eli Landont a felesége meggyilkolásával vádolják. – Ez lenne a pontos megfogalmazás? – kérdezte Abra, miközben a fejébe nyomta a sapkáját. – Szerintem inkább arról van szó, hogy a rendőrség egy év nyomozás után sem tudott olyan bizonyítékot találni, ami összefüggésbe hozná Eli Landont a felesége halálával. – Vannak ügyészek, akik csak teljesen egyértelmű ügyekkel hajlandóak foglalkozni. De ez nem jelenti azt, hogy nincs bizonyíték, és nincs ügy. Az a munkám, hogy több információt gyűjtsék… Hadd segítsek.

– Köszönöm, de megszoktam, hogy magam viszem a saját holmimat. Kinek dolgozik? – szegezte Abra a kérdést a férfinak. – Ahogy már említettem, van egy ügyfelem. – Bizonyára tudja a nevét. – Ezt az információt nem árulhatom el. – Értem. – A lány barátságos mosolyt villantott a férfira, és a lépcsőhöz ment. – Nekem sincs elárulnivaló információm. – Ha Landon ártatlan, nincs mit rejtegetnie. A lány megállt, és Duncan szemébe nézett. – Ezt komolyan mondja? Szerintem maga nem ennyire naiv, Mr. Duncan. De az biztos, hogy én nem. – Felhatalmaztak, hogy anyagi ellenszolgáltatást nyújtsak az információért – közölte a férfi, miközben elindultak a templom kijárata felé. – Felhatalmazták, hogy fizessen a pletykákért? Nem kérek belőle, köszönöm szépen. Ha pletykálkodni támad kedvem, ingyen teszem. – Azzal a lány kisétált, és elindult a parkolóban lévő kocsija felé. – Személyes kapcsolatban áll Landonnal? – kiáltott utána Duncan. Abra állkapcsa megfeszült. A férfi tönkretette a jóga utáni kellemes hangulatát. Dühösen bedobta a matracokat meg a táskát a csomagtartóba, és kinyitotta az ajtót. Válasz helyett felmutatta a középső ujját a férfinak, majd beszállt a kocsiba, és elhajtott. A találkozás emléke a nap során tovább nyomasztotta, miközben a feladatait végezte. Megfordult a fejében, hogy lemondja a masszázst, de nem akart hamis kifogással élni. Nem büntetheti az ügyfelét mert felbosszantotta egy tolakodó bostoni detektív. Azért volt olyan goromba vele, mert a fickó túl gyorsan akart a közelébe kerülni. Ráadásul nem is a saját életében szaglászik, hanem Eli-jéban. De ettől függetlenül igazságtalannak és erőszakosnak tartotta. Ha valaki, akkor ő tudja, hogy ez milyen kellemetlen.

Amikor megkapta Maureen SMS-ét a futás miatt, legszívesebben lemondta volna, de végül úgy döntött, hogy egy kiadós mozgás jót fog tenni. Átöltözött, felvett egy meleg felsőt, egy sapkát, meg egy ujjatlan kesztyűt, és a parti lépcsőnél találkozott a barátnőjével. – Pont erre van szükségem – fogadta Maureen, helyben futással melegítve. – Tizennyolc hiperaktív óvodást kellett elviselnem. Minden amerikai tanárnak megdupláznám a fizetését, és törvénybe foglalnám, hegy hetente egy virágcsokrot kell nekik adni. Meg egy üveg aranycímkés Landon whiskey-t. – Tehát sikert arattak a tündértorták. – A kölkök úgy felfalták őket, mint a sáskák – mosolygott Maureen, miközben elindultak a parton. – Szerintem egy morzsa sem maradt belőlük. Minden rendben van? – Miért? – Van itt egy kis ránc. – Maureen megtapogatta a homlokát a két szemöldöke között. – A pokolba! – Abra megdörzsölte a helyet. – Ráncos leszek ott. Valóságos árkok lesznek a homlokomon. – Ugyan, dehogy. Csak akkor ráncolod a szemöldöködet, amikor ideges vagy haragos vagy. Most éppen melyik? – Talán mindkettő. Könnyű kocogásba kezdtek. Egyik oldalon a tenger habos hullámai nyaldosták a partot, a másikon havas buckák sorakoztak. Maureen ismerte a barátnőjét, ezért nem szólt egy szót sem. – Láttad azt a fickót, amikor elmentél a mai óráról? Középtermetű, barna hajú, kellemes arcú, enyhén pocakos. – Nem tudom… talán igen. Kinyitotta előttem az ajtót. Miért? Mi történt? – Lejött az alagsorba. – Mi történt? – Maureen megtorpant, aztán igyekeznie kellett, mert Abra tovább kocogott. – Drágám, megpróbált valamit? Ugye nem…

– Nem, semmi olyat. Ez Whiskey Beach, nem Dél-Boston. – Akkor is! Nem lett volna szabad egyedül hagynom téged ott lent. Mert csak a tündértortákon járt az eszem! – Nem volt semmi baj. Egyébként kitől tanultál női önvédelmi technikákat? – Tőled. De ez még nem jelenti azt, hogy a legjobb barátnőd odébbállhat, és egyedül hagyhat. – A pasas egy magánnyomozó Bostonból. Gyere, ne maradj le – tette hozzá Abra, amikor Maureen megint megállt. – Ki kell futnom magamból ezt a rosszkedvet. – Mit akart? Az a gazember még mindig börtönben van, nem? – Igen, és nem is rólam volt szó, hanem Eli-ról. – Eli-ról? Azt mondtad, hogy magánnyomozó volt, nem rendőr. Mit akart? – Információnak nevezte. Azt akarta, hogy pletykáljak Eli-ról. Piszkos részleteket szeretett volna hallani, és anyagi ellenszolgáltatást ajánlott érte. Egy belső embert keres, aki Eli után kémkedik, és beszámol mindenről, amit mond vagy csinál – dühöngött a lány. – Egyébként nem is tudnék mit mondani neki, mert Eli nem csinál, és nem mond semmit. Amikor elküldtem a pokolba, megkérdezte, hogy személyes kapcsolatban állok-e Eli-jal. Ez úgy hangzott, mintha azt kérdezte volna, hogy lefekszünk-e egymással. Nem tetszett a fickó stílusa, és most miatta lesznek függőleges árkok a homlokomon. A harag és a testmozgás enyhe pírt varázsolt Maureen arcára. A hangját is felemelte, hogy túlharsogja a hullámok zaját. – Ahhoz sem lenne köze, ha tényleg lefeküdnétek egymással, Eli felesége egy éve meghalt, és már akkor válófélben voltak. És csak a körülmények szóltak ellene, egyéb bizonyítékot nem találtak a bűnösségére. A zsaruk nem tudnak semmit rábizonyítani, ezért, most mélyebbre ásnak, és olyasmibe ütik az orrukat, amihez semmi közük. – Nem hiszem, hogy a zsaruk magánnyomozókat bíznak meg. – Szerintem sem. De akkor ki?

– Nem tudom. – Abra izmai felmelegedtek, a hideg levegő az arcába vágott, és a kedve is jobb lett – Talán egy biztosítótársaság? A feleségének volt egy biztosítása, és nem akarnak fizetni? A pasi csak annyit mondott, hogy egy ügyfél megbízásából van itt, de nem árulta el, ki az. Talán a biztosítótársaság ügyvédje, vagy a halott feleség rokonai, akik mindig ócsárolják Eli-t a sajtóban. Nem tudom. – Én sem. Hadd kérdezzem meg Mike-ot. – Mike-ot? Miért? – Mert állandóan ügyvédekkel és ügyfelekkel foglalkozik. – Ingatlanos ügyvédekkel és ügyfelekkel – mutatott rá Abra. – Az ügyvéd akkor is ügyvéd, az ügyfél pedig ügyfél. Talán Mikenak lesz valami ötlete. Bizalmasan fogja kezelni az ügyet. – Nem hiszem, hogy ez segítene. Ha ez a pasas engem megtalált, akkor ki tudja, kivel fog még beszélni? Megint minden fel fog kavarodni! – Szegény Eli! – Te sem hiszed, hogy ő tette. – Nem. – Miért bízol benne, Maureen? – Rengeteg bűnügyi filmet láttam már, ezért szakértőnek tartom magam. Ha egy férfi még sosem viselkedett erőszakosan, akkor miért veri be hirtelen a felesége fejét egy piszkafával? A nő megcsalta, és ez feldühítette Eli-t. Amikor kiderült a hűtlensége, Lindsay esélyei sokat romlottak a válási procedúrában. Néha én is szívesen beverném Mike fejét egy piszkafával. – Nem hiszem. – Nem a szó szoros értelmében. Szeretem Mike-ot. Szerintem nagyon kell szeretni vagy gyűlölni valakit ahhoz, hogy be akard zúzni a fejét. Hacsak nem valami másról van szó. Pénz, félelem, bosszú. Nem tudom. – Akkor ki tette? – Ha tudnám, és be is bizonyítanám, akkor hadnaggyá léptetnének elő. Vagy kapitánnyá. Inkább kapitány szeretnék lenni.

– Máris az vagy. Te vagy az O’Malley hajó kapitánya. – Ez igaz. Te meg a rendőrkapitány lehetsz, akinek az a feladata, hogy egyszer s mindenkorra tisztázza Eli Landont. Mivel a barátnője nem felelt, Maureen megveregette a karját. – Csak vicc volt. Ne is próbálj meg belekeveredni. Majd vége lesz egyszer, Abra. Eli túl fogja élni. – Mit tehetnék én? – Talán nem sokat, gondolta Abra. De azért nehezére esne semmit sem tenni. Amikor visszafordultak, Abra már örült, hogy kijött Maureennal futni. Jó volt kicsit társalogni a barátnőjével. Máris elmúlt a rosszkedve, és vidámabb színben látta a világot. Hiányzott neki a futás, a hideg tengeri levegő, a homokos part rugalmas puhasága. Nem szokott a jövő után vágyakozni, de most nagyon várta már a tavaszt meg a nyarat. Vajon Eli még mindig az Oromházban lakik, amikor meleg lesz a levegő, és kizöldellnek a fák? A balzsamos tavaszi szél elfújja majd a sötét árnyakat az életéből? Talán valakinek segítenie kell megszabadítani őt ezektől az árnyaktól? Majd kitalál valamit. Ekkor meglátta Eli-t, aki a víz szélénél álldogált, és zsebre dugott kézzel fürkészte a látóhatárt. – Ott van Eli. – Tessék? Jaj, a csudába! – Mi a baj? – Nem számítottam arra, hogy akkor futok vele össze először, amikor izzadt vagyok, kipirult az arcom, és lihegek. Nem nézhetek így ki, amikor sok idő után találkozom az első igazi csókolózó partneremmel. Miért a legócskább futónadrágomat vettem fel? Ebben úgy nézek ki, mint egy elefánt. – Nem igaz. Sosem hagynám, hogy olyan nadrágot vegyél fel, amiben elefántnak tűnsz. Megsérted a barátságunk szabályait. – Igazad van. Kicsinyes és önző vagyok. Ne haragudj! – Nem haragszom – mosolygott Abra, aztán felkiáltott. – Eli!

– A pokolba – morogta Maureen, amikor a férfi megfordult. Legalább egy szájfény lenne a zsebében! Abra intett Eli-nak. Nem látta a szemét, mert napszemüveg volt rajta. De a férfi nem sétált tovább, hanem megvárta őket, és a lány ezt biztató jelnek vette. – Szia! – Abra megállt a férfi előtt, csípőre tette a kezét, és lazításképpen hátranyújtotta az egyik lábát. – Ha előbb észreveszlek, rábeszéltelek volna egy futásra. – Manapság inkább sétálok. – A férfi kicsit félrehajtotta a fejét, majd levette a napszemüveget. A pillantása Maureenra esett, és Abra most látta először igazából mosolyogni. Még az arca is felragyogott. – Maureen Bannion? Nahát! – Igen, nahát. – A nő felnevetett, és a fejéhez emelte a kezét, hogy hátradobja a haját, de aztán rájött, hogy sapka van rajta. – Szia, Eli. – Maureen Bannion – ismételte meg a férfi. – Illetve elnézést, mert most már… – O’Mailey. – Igen. Amikor legutóbb találkoztunk… – Éppen nagyon terhes voltam. – Remekül nézel ki. – Izzadok, és kilóg a belem, de köszönöm szépen. Jó látni téged, Eli. Maureen Eli-hoz lépett, és barátságosan megölelte. Abra rájött, hogy miért szerette meg olyan gyorsan Maureent. Mert annyira együtt érző és melegszívű. Látta, hogy Eli egy pillanatra lehunyja a szemét. Vajon eszébe jutott az az este a Whiskey Beachi móló alatt, amikor még minden egyszerű és ártatlan volt? – Adtam neked elég időt, hogy megszokj és berendezkedj – mondta Maureen, amikor elengedte Eli-t. – De most már el kell jönnöd hozzánk vacsorára, hogy megismerkedj Mike-kal meg a gyerekekkel.

– Nos… – A Sea Breeze-ben lakunk, pont Abra mellett. Ideje összeülnünk és beszélgetnünk egy kicsit. Hogy van Hester? – Jobban. Sokkal jobban. – Mondd meg neki, hogy nagyon hiányoljuk a jógaórákon. Most rohannom kell, hogy hazavigyem a gyerekeket. Isten hozott itthon, Eli. Örülök, hogy megint az Oromházban vagy. – Köszönöm. – Majd később beszélünk, Abra. Mike-kal azt tervezzük, hogy pénteken elmegyünk a Village Pubba. Beszéld rá Eli-t, hogy jöjjön ő is. Maureen intett nekik, és elviharzott. – Nem tudtam, hogy ismeritek egymást – jegyezte meg Eli. – A legjobb barátnők vagyunk. – Igen? – Nem csak az iskolás lányok lehetnek legjobb barátnők. És a barátnők mindent elmondanak egymásnak, akkor is, ha idősebbek. A férfi bólintani akart, de a következő pillanatban látszott rajta, hogy megértette Abra célzását. – Nos… – mondta, és visszavette a napszemüvegét. – Hm. Abra nevetve hasba bökte a férfit. – Édes és szexi kamasztitkok. – Talán el kéne kerülnöm a férjét. – Mike-ot? Jaj, dehogy! Szerintem nemcsak elbűvölő férfi, hanem rendkívül jó ember is. És remek apa. Meg fogod kedvelni. El kéne jönnöd a pubba péntek este. – Nem ismerem. – Azelőtt másképp hívták. Azt hiszem, Katy Café volt a neve. – Igen. – Azt hallottam, hogy nagyon leromlott, még az én időm előtt. De három éve egy új tulajdonos vette át a helyet, ami azóta sokkal szebb és kellemesebb lett. Jó italok, jó társaság, és minden hétvégén élő zene van.

– Nem nagyon akarok társaságba menni. – Pedig kéne. Segítene a stresszoldásban. Mosolyogtál. – Tessék? – Amikor felismerted Maureent, elmosolyodtál. Méghozzá igazi mosollyal. Örültél neki, és ez látszott rajtad. Nincs kedved sétálni velem? – A lány a part felé mutatott, a háza irányába. Nem várta meg, amíg a férfi visszautasítja, ezért egyszerűen megfogta a kezét, és elindult vele. – Hogy érzed magad az utolsó masszázs óta? – érdeklődött. – Jól. Igazad volt, másnap tényleg érzékeny egy kicsit, de aztán elmúlik. – Még jobb lesz, ha végre sikerül feltörni azokat a csomókat, és megszokod, hogy laza maradj. Majd mutatok néhány jógagyakorlatot, ami nyújtja az izmokat. Abra nem látta a férfi szemét, de megérezte az ellenérzését. – Nem hiszem. – Tudod, a jóga nem csak lányoknak való. – Abra nagyot sóhajtott. – Valami baj van? – Vívódom magamban, hogy eláruljak-e valamit neked. Azt hiszem, jogod van megtudni, még akkor is, ha valószínűleg fel fog zaklatni. Sajnálom, hogy én foglak felidegesíteni. – Mi fog felzaklatni? – A ma reggeli óra után egy férfi akart velem beszélni. Egy magándetektív, egy nyomozó. Kirby Duncannek hívják, és Bostonból jött. Azt mondta, hogy van ott egy ügyfele, és kérdezősködni akart utánad. – Rendben. Semmi gond. – Semmi gond? Egyáltalán nincs rendben! Tolakodó volt, és azt mondta, hogy anyagi ellenszolgáltatást kapok az információért. Ezt rendkívül sértőnek tartom, úgyhogy egyáltalán nincs rendben. Mert ez zaklatás! Zaklatnak téged, úgyhogy neked…

– Szólnom kéne a zsaruknak? Azt hiszem, annak nem sok értelme lenne. Forduljak ügyvédhez? Van ügyvédem. – Ez nem igazság! A rendőrség egy éven át szaglászott utánad. Most pedig ők, vagy mások, ügyvédek és nyomozók mögé bújnak, hogy továbbra is zaklathassanak? Biztosan van valami módja annak, hogy leállítsd őket. – A törvény nem tiltja a kérdezősködést. És egyáltalán nem rejtőzködnek. Azt akarják, hogy tudjam, ki fizet a kérdésekért meg a válaszokért. – Ki? És ne mondd, hogy nincs hozzá közöm! – csattant fel a lány, hátha a férfi ezzel próbálkozik. – Az az ember engem keresett meg. És arra célozgatott, hogy azért nem vagyok hajlandó együttműködni, mert személyes kapcsolatban állunk, vagyis lefekszem veled. – Sajnálom. – Nem! – jelentette ki a lány, amikor a férfi el akarta húzni a kezét. – Nem kell sajnálnod. És ha olyan lenne a kapcsolatunk, amire ő gondolt? Semmi köze hozzá! Felnőttek vagyunk, és egyedülállóak. És nincs abban semmi rossz vagy erkölcstelen, ha továbblépsz az életedben. A házasságodnak már a feleséged halála előtt vége volt. Miért ne lehetne valaki az életedben, akár én, akár más? Eli észrevette, hogy a lány szeme még zöldebben ragyog, amikor dühös lesz. Igazán dühös. – Úgy tűnik, téged ez jobban dühít, mint engem. – Te miért nem vagy mérges? – fakadt ki a lány. – Miért nem háborodsz fel? – Sok időt töltöttem azzal, hogy dühöngtem és háborogtam, de nem segített semmit. – De ez a viselkedés tolakodó, és… bosszúálló. Mi értelme a bosszúnak, amikor… – A lány hirtelen megértett mindent – A családja van a háttérben, ugye? Lindsay családja. Nem tudják elengedni az ügyet. – Te tudnád?

– Ne legyél már olyan átkozottul józan! – A lány elsétált, egészen a habos hullámok széléig. – Ha az én húgom, anyám vagy lányom lett volna, akkor én az igazságot akarnám. – Abra megfordult, és a férfira nézett. – Úgy akarják kideríteni az igazságot, hogy felbérelnek valakit, aki idejön és kérdezősködik? – Nos, nincs benne túl sok logika – ismerte be a férfi, és vállat vont. – És nem is lesz eredményes. De ők azt hiszik, hogy én öltem meg Lindsay-t. Úgy gondolják, hogy senki más nem tehette, és nem is tette volna meg. – Ez elég szűk látókörű és rövidlátó felfogás. Nem te voltál az egyetlen személy Lindsay életében, és a halála idején nem is te voltál a legfontosabb. Ott volt a szeretője, az állása, a sok barátja, a családja. Ráadásul több bizottságban is dolgozott. A lány elhallgatott, mert észrevette, hogy a férfi a szemöldökét ráncolva néz rá. – Mondtam már, hogy figyelemmel kísértem az ügyet, és sokat beszélgettem Hesterrel. Könnyebb volt neki velem megbeszélnie az ügyet, mint veled vagy a családjával, mert tudta, hogy kedvelem őt, mégsem vagyok személyesen érintett. Ezért nem aggódott, hogy megterhel a gondjaival. A férfi egy darabig hallgatott, majd lassan bólintott. – Biztosan segített neki, hogy kiönthette a szívét. – Igen. És tudom, hogy Hester nem szerette Lindsay-t. Mégis megpróbálta volna elviselni. – Ezt is tudom. – Tehát Hester nem kedvelte őt, és valószínűleg nem ő volt az egyetlen személy, aki így érzett iránta. Tehát Lindsay-nek, akárcsak a legtöbb embernek, voltak ellenségei. Vagy legalábbis olyan ismerősei, akik nem kedvelték, nehezteltek vagy haragudtak rá. – De egyikük sem volt a férje, nem vitázott vele nyilvánosan a halála napján, illetve nem ő találta meg a holttestét. – Remélem, nem magadat akartad hibáztatni ezzel a gondolatmenettel.

A férfi halványan elmosolyodott. – Szó sincs róla, hiszen ügyvéd vagyok. De ezek a tények akkor is sokat nyomnak a latban. Lindsay családja pedig sosem kedvelt. Az én igényeimet és ambícióimat fontosabbnak tartottam a lányuk igényeinél és ambícióinál. Ráadásul nem tettem boldoggá, ezért máshol keresett vigaszt magának. Panaszkodott nekik, hogy elhanyagolom, barátságtalan vagyok és szidalmazom. Még azt is gyanította, hogy viszonyom van. – Az alapos rendőrségi nyomozás után sem bizonyosodott be, hogy szeretőid lettek volna, ellentétben vele. Ahogy azt sem tudták bebizonyítani, hogy valaha bántottad volna, szóval vagy tettel. – A legutolsó vitánk során igencsak elragadtattam magam, méghozzá sok tanú előtt. – Úgy tudom, mindketten kikeltetek magatokból. Megértem, hogy a családja vigasztalást keres. De mi értelme annak, hogy rád uszítanak egy magánnyomozót Whiskey Beachen? Már évek óta nem jártál itt, úgyhogy mit találhatna? A nagyanyjának tényleg sokat segíthetett, hogy megoszthatta a lánnyal a történetet. Ő ugyan nem szívesen beszél arról, amit már ezerszer kitárgyaltak, de a nagyanyja biztosan örült, hogy van valaki, aki meghallgatja. – Így akarják a tudomásomra hozni, hogy nem hagynak csak úgy elsétálni. A szülei az szeretnék, ha rám tudnák bizonyítani az emberölést, és halálos ítéletet kapnék. – Istenem, Eli. – Üzentek, hogy minden eszközt fel fognak használni. – És miért nem szimatolnak inkább a szeretője után? Vagy valaki más után, akivel kapcsolatban lehetett? – Neki szilárd alibije volt, míg nekem nem. – Mennyire szilárd? – Otthon volt a feleségével. – Igen, ezt én is olvastam és hallottam, de a felesége hazudhat.

– Miért tenné? A rendőrségtől tudta meg, hogy a férje megcsalta, méghozzá egy olyan nővel, akit mindketten ismertek. Végül mégis bevallotta, hogy aznap este hat előtt otthon volt. A vallomásuk teljesen egybeesett. Nem Justin Suskind ölte meg Lindsay-t. – Ahogy te sem. – Én sem, de nekem volt rá lehetőségem, neki pedig nem. – Kinek az oldalán állsz? A férfi megint elmosolyodott. – Hát a sajátomon, természetesen. Tudom, hogy nem öltem meg, de azt is tudom, hogy a rendelkezésre álló tények fényében bűnösnek tűnök. – Akkor még több tényre van szükség. Miért nem lépsz ez ügyben? – Ezt már végigjátszottam. – Ha ők felbéreltek egy magánnyomozót, akkor te is bérelj fel egyet. – Már megtettem, és nem segített. – Akkor feladod? Ne törődj bele! – A lány meglökte Eli-t. – Bérelj fel még egyet, és próbálkozz újra. – Most pont úgy beszélsz, mint az ügyvédem. – Akkor hallgass az ügyvédedre. Ne fogadd el ezt a helyzetet. Saját tapasztalatból beszélek – tette hozzá a lány. – Hosszú történet, és majd egyszer elmesélem. Most csak annyit mondok, hogy ha elfogadod, akkor elszomorodsz, elgyávulsz, és áldozatnak érzed magad. De nem leszel áldozat, ha nem hagyod magad. – Valaki bántott téged? – Igen. És sokáig én is azt tettem, amit te. Egyszerűen elfogadtam. Harcolj, Eli! – A lány a férfi vállára tette a kezét. – Akár elhiszik, hogy ártatlan vagy, akár nem, legalább azt tudják majd, hogy nem egy megszeppent kisfiúval állnak szemben. És te is tudni fogod. A lány hirtelen lábujjhegyre állt, és egy pillanatra a férfi ajkához érintette a száját.

– Menj, és hívd fel az ügyvédedet! – parancsolt rá, majd elindult a parti lépcső felé. Odafent, a part mellvédjénél állva, Kirby Duncan egy teleobjektívvel fényképeket készített róluk. Sejtette, hogy van valami Landon meg a nyurga lány között. Nem akart leselkedni, de az a munkája, hogy mindent megörökítsen, kérdezősködjön, és Landont bizonytalanságban tartsa. Az emberek többet hibáznak, ha kibillentik őket a nyugalmukból.

6. Abrát finom kávéillat fogadta az Oromházban. Benézett a konyhába, amelyet a férfi tisztán és rendesen tartott. Mivel nem találta ott, nekilátott, hogy megírja a bevásárlólistát. A férfi akkor lépett be, amikor éppen egy kis létrán állt, és a konyhaszekrényeket takarította. – Jó reggelt. – Abra rámosolygott a válla fölött. – Már régen fent vagy? – Igen. Kicsit haladni akartam a munkával. – És mivel az átkozott rémálom hajnal előtt felriasztotta. – Ma be kell mennem Bostonba. – Igen? – Találkozom az ügyvédemmel. – Helyes. Ettél már? – Igen, anya. A lány nem sértődött meg, és folytatta a takarítást. – Lesz időd meglátogatni a családodat? – Úgy tervezem. Nem tudom, mikor jövök vissza. Lehet, hogy ott töltöm az éjszakát. Sőt, elég valószínű. – Semmi gond. Áttehetjük a masszázst máskorra. – Hagyok itt pénzt. Elég ugyanannyi, mint a múltkor? – Igen. Ha van valami különbség, majd jövő héten elszámolunk. Mivel most nem dolgozol, gyorsan kitakarítom az emeleti irodát, de megígérem, hogy nem nyúlok az asztalodhoz. – Rendben. – A férfi még nem mozdult, mert Abrát figyelte. Aznap egy egyszerű rózsaszín pólót viselt, ami nála meglepően visszafogottnak számított. Egy szűk fekete nadrág meg egy piros fűzős cipő egészítette ki az öltözékét.

A fülében apró vörös golyókból álló lánc himbálózott, és Eli észrevette, hogy a konyhaszigeten egy kis tálban több ezüstgyűrű csillog. Bizonyára levette az ékszereit, nehogy a súrolószer befogja őket. – Igazad volt a múltkor – szólalt meg végül. – Imádom, amikor ez történik. – A lány lelépett a létráról, és Eli felé fordult. – De most miben volt igazam? – Abban, hogy küzdenem kell. Elhagytam magam, és egyre csúsztam lefelé. Megvolt rá az okom, de nem értem el vele semmit. Harcolnom kell. – Ez jó. Nem tűrheted, hogy zaklassanak és szaglásszanak utánad, márpedig Lindsay családja pontosan ezt teszi. Nem fog összejönni nekik az a per. – Nem? – Mert jogilag nincs mire alapozniuk az ügyet. Még én sem látok semmit, pedig sok ügyvédes műsort nézek a tévében. A férfi felnevetett. – Akkor már kész szakember vagy. A lánynak láthatóan tetszett a férfi válasza, mert elégedetten bólintott, – Meg tudnék élni belőle. Lindsay családja azt szeretné, ha olyan bűnjelet találnának, amire hivatkozva új eljárást indíthatnának. És mindezt csak azért, hogy kellemetlenkedjenek. – Alapos megfogalmazás. – És teljesen ésszerű. Valószínűleg azt hiszik, hogy ha elég kitartóak, és nem hagynak békén, akkor új bizonyítékokat fedeznek fel. Vagy csak kínozni akarnak, teljesen kimeríteni, hogy a végén felajánlj nekik egy anyagi megállapodást. Ami szerintük a bűnösségedet bizonyítaná. Gyászolnak, ezért mindenre elszántak. – Talán tényleg meg tudnál élni ebből. – A Férjem védelmében a kedvenc sorozatom. – Micsoda?

– Ügyvédekről szóló történetek, jó karakterek, na meg egy kis szex. Szóval örülök, hogy találkozol az ügyvédeddel, és lépéseket teszel. Máris jobban nézel ki. – Minél jobban? – Jobban, mint eddig. – A lány csípőre tette a kezét, és félrehajtotta a fejét. – Fel kéne venned egy nyakkendőt. – Nyakkendőt? – Általában nem sok értelmét látom annak, hogy a férfiak egy madzagot kötnek a nyakuk köré, mert szerintem a nyakkendő alapvetően egy madzag. De most akkor is nyakkendőt kéne kötnöd. Attól erősebbnek és valahogy befolyásosabbnak éreznéd magad. Jobban hasonlítanál az igazi énedre. Ráadásul egy egész gyűjteményed van odafent. – Egyéb jó tanács? – Ne vágasd le a hajad. A férfi meghökkent. – Miért ne? – Tetszik így. Nem kifejezetten ügyvédes, de illik egy íróhoz. Kicsit megigazíttathatod, ha nagyon szükségesnek tartod, és ezt én is megcsinálhatom neked, de… – Szó sem lehet róla. – Pedig van hozzá érzékem. Az a lényeg, hogy ne legyél egy tipikus öltönyös, nyakkendős ügyvéd. – Tehát hordjak nyakkendőt, de maradjon így a frizurám. – Pontosan. És vegyél virágot Hesternek. Most már biztosan kapsz tulipánt, és az a tavaszt juttatja az eszébe. – Azt hiszem, jegyzetelnem kéne. A lány mosolyogva megkerülte a konyhaszigetet. – Nemcsak jobban nézel ki, hanem jobban is érzed magad. Feleselsz, de nem indulatból. – A lány lesimította a férfi sportzakója hajtókáját. – Menj, válassz egy nyakkendőt. És vezess óvatosan. – Azzal felágaskodott, és megpuszilta Eli arcát. – Ki vagy te? Komolyan kérdezem.

– Majd egyszer erről is beszélni fogunk. Add át a családodnak az üdvözletem. – Rendben. Majd találkozunk… amikor visszajöttem. – Átteszem a masszázs időpontját, és beírom a naptáradba. A lány visszament a konyhaszekrényekhez, felállt a létrára, és folytatta a súrolást. Eli kiválasztott egy nyakkendőt. Miután felvette, nem érezte magát erősebbnek és hatalmasabbnak, de furcsa módon, mégis mintha jobban önmaga lett volna. Gondolt egyet, előkerítette az aktatáskáját, betett néhány iratot, egy jegyzetfüzetet, kihegyezett ceruzákat, egy tollat, majd némi gondolkodás után a diktafonját is az egyik zsebbe csúsztatta. Felvett egy elegáns kabátot, és megnézte magát a tükörben. – És te ki vagy? – kérdezte magától. Nem úgy nézett ki, mint régen, de nem is úgy, mint az utóbbi időkben, amikor teljesen elhagyta magát. Már nem ügyvéd, de még íróként sem bizonyított. Nem bűnös, de nem nyilvánították még ártatlannak. Még mindig a bizonytalanság mocsarában él, de talán végre készen áll arra, hogy kimásszon belőle. Lefelé menet az íróasztalán hagyta Abra pénzét, és kilépett a ház ajtaján. A földszinti helyiségekben Abra takarító zenéje szólt, ez alkalommal Bruce Springsteen. Beszállt a kocsiba, és arra gondolt, hogy először ül a volán mögött, amióta három héttel korábban megérkezett. Ez tényleg jó érzés, gondolta. Irányítani az eseményeket, lépéseket tenni. Bekapcsolta a rádiót, és meglepetten felnevetett, amikor a Boss zenéje áradt a hangszórókból. Ez majdnem olyan, mintha Abra kísérné az úton, gondolta, miközben kihajtott Whiskey Beachből. Nem vette észre, hogy egy kocsi a nyomába ered. Mivel az idő viszonylag enyhe volt, Abra kinyitotta az ajtókat és az

ablakokat, hogy a friss levegő átjárja a házat. Tiszta ágyneműt húzott Eli-nak, és kirázta a paplant meg a párnát. Egy pillanatig gondolkodott, majd egy halat formázott az egyik törölközőből. Kinyitotta a táskát, amelyben a kis meglepetéseit tartogatta, némi kotorászás után elővett egy zöld műanyag pipát, és a hal szájába nyomta. Miután a hálószoba tisztaságát megfelelőnek találta, és a mosógépben már az első adag ruha forgott, a dolgozószobára fordította a figyelmét. Szeretett volna a férfi asztalán pepecselni, hátha talál egy cetlit vagy egy feljegyzést, amiből következtethet a készülő műre. De az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Ezért csak port törölt, porszívózott, és feltöltötte a hűtőt Mountain Dew-val meg ásványvízzel. Leírta a következő üzenetet, amit Hester lediktált neki, és a cetlit ráragasztotta egy üvegre. Miután letörölte a bőr irodaszéket, egy darabig állt, és nézte a kilátást az ablakban. Szép, gondolta elégedetten. A szél és a nap szinte az egész havat eltüntette. A tenger aznap mélykék színű volt, és a tengeri füvek hajladoztak a szélben. A távolban egy piros halászhajó bukdácsolt a hullámok hátán. Vajon Eli most már az otthonának tekinti ezt a házat? A kilátást, a levegőt, a hangokat és az illatokat? Neki mennyi időbe telt, mire otthon érezte magát Whiskey Beachen? Nem emlékezett rá pontosan. Talán amikor Maureen először kopogott be az ajtaján, kezében egy tál süteménnyel meg egy üveg borral. Vagy amikor először sétált le a partra, és érezte magát igazán nyugodtnak. Akárcsak Eli, ő is ide menekült. De Eli esetében ez magától értetődő volt, míg ő szándékosan választotta Whiskey Beachet. És jól döntöttem, gondolta Abra.

Szórakozott mozdulattal megsimogatta a bal oldalát, a bordáin végigfutó heget. Most már ritkán gondolt rá. Meg arra, hogy mitől menekült meg. De Eli felidézte benne az emlékeket, és talán ez volt az egyik oka annak, hogy úgy érezte, segítenie kell neki. De volt több oka is. Például az a mosoly, ami felragyogott a férfi arcán, amikor felismerte Maureent. Egy új cél, határozta el magát Abra. Okot adni Eli Landonnak, hogy gyakrabban mosolyogjon. De egyelőre a fehérneműit kell betennie a szárítóba. Eli elhelyezkedett Neal Simpson várótermében, és visszautasította a recepciós ajánlatát, hogy kávét, vizet, vagy bármi mást hozzon neki. Neal nemsokára felbukkant, hogy üdvözölje. – Eli! – Neal kifogástalan öltönyt viselt, és barátságosan megragadta Eli kezét, – Jó látni téged. Menjünk be a szobámba. Sportosan mozgott a Gardner, Kopek, Wright és Simpson ügyvédi iroda elegánsan dekorált labirintusában. Egy magabiztos férfi, különleges képességű védőügyvéd, aki már harminckilenc évesen teljes jogú partner lett, és a nevét a város egyik legelőkelőbb ügyvédi irodájának a fejlécére írhatta. Eli megbízott benne. Nem tehetett mást. Azelőtt más cégeknél dolgoztak, gyakran ugyanazokért az ügyfelekért versenyezve, de hasonló körökben mozogtak, és közös barátaik voltak. Már nincsenek közös barátaink, gondolta Eli. A legtöbben elpártoltak tőle a média folyamatos ostorozása miatt. Az irodában Neal nem ült le a hatalmas ablak előtt álló lenyűgöző méretű íróasztalához, hanem a kényelmes bőrfotelekhez vezette Eli-t. – Egy kis frissítő ránk fér – magyarázta, amikor a csinos asszisztense behozott két habos capuccinót. – Köszönöm, Rosalie. – Szívesen. Kérnek még valamit? – Majd szólok.

Neal hátradőlt, és figyelmesen nézte Eli-t, amíg az asszisztense távozott, és becsukta az ajtót maga mögött. – Jobban nézel ki. – Mások is mondták. – Hogy haladsz a könyvvel? – Néha jobban, máskor kevésbé. Mindent összevetve elég jól. – És a nagymamád? Gyógyulgat a balesete után? – Igen. Később meglátogatom. Nem kell ezt csinálnod, Neal. Az ügyvéd összehúzta a szemét, felvette az egyik bögrét, és megint hátradőlt a fotelban. – Mit? – Az udvariaskodást, és az ügyfél megnyugtatását célzó bevezető beszélgetést. Neal megkóstolta a kávét. – Jóban voltunk, mielőtt megbíztál, de nem azért bíztál meg, mert jóban voltunk. Illetve nem ez volt az első számú oka. Amikor megkérdeztem, hogy miért hozzám fordultál, több jó okot is felsoroltál. Például azt, hogy mindketten hasonló elvek alapján közelítjük meg a jogot meg a munkánkat. Mi a teljes ügyfelet képviseljük. Ismerni akarom a lelkiállapotodat, Eli, mert úgy könnyebb eldöntenem, hogy milyen lépéseket javasoljak, és miről beszéljelek le. És megtudom, mennyire lesz nehéz meggyőzni téged, ha olyasmit kell javasolnom, ami hasznos lehet, de még nem érzed magad késznek rá. – A lelkiállapotom az apállyal és a dagállyal együtt változik. Most például… nem vagyok optimistább, mint eddig, mégis úgy érzem, hogy agresszívabbnak kell lennem. Elegem van abból, hogy magam után vonszolom ezt a rabláncot, Neal. Belefáradtam a sajnálkozásba, hogy már nem lehet az enyém, ami az enyém volt, miközben nem is tudom, hogy akarnám-e egyáltalán. Elég volt a tespedésből. Talán jobb ez az állapot, mint amikor néhány hónapja úgy éreztem, hogy csúszom lefelé egy feneketlen szakadékba. De most már bosszant, hogy nem haladok előre.

– Rendben. – Semmit sem tudok tenni, amivel megváltoztathatnám Lindsay szüleinek vagy bárki másnak a véleményét rólam. És ez így lesz, amíg Lindsay gyilkosát meg nem találják, le nem tartóztatják, és el nem ítélik. De néhányan még akkor is azt gondolhatják majd, hogy valahogy sikerült kibújnom az igazságszolgáltatás alól. Szóval elég volt. Neal ivott még egy kortyot, és bólintott. – Rendben. Eli talpra ugrott. – Magam miatt is tudnom kell az igazat! – fakadt ki dühösen, és járkálni kezdett a helyiségben. – Lindsay a feleségem volt. Nem számít, hogy már nem szerettük egymást, vagy talán sosem volt köztünk igazi szerelem. Az sem, hogy megcsalt. Az sem, hogy véget akartam vetni a házasságnak, és ki akartam rekeszteni az életemből. Akkor is a feleségem volt, ezért tudnom kell, hogy ki jött be az otthonunkba, és ki ölte meg. – Megint ráállíthatjuk az ügyre Carlsont. Eli megrázta a fejét. – Nem, ő már megtette, amire képes volt. Egy új embert akarok, aki még nem foglalkozott ezzel az üggyel, és mindent az elejéről kezd. Nem azért, mert bármi kifogásom van Carlson ellen. Az volt a dolga, hogy olyan bizonyítékot találjon, ami megingatja az ellenem felhozott vádat. De most nem azt akarom bizonyítani, hogy nem én tettem, hanem ki szeretném derítem a tettes személyét. Neal írt valamit a jegyzettömbjébe. – Úgy menjen bele az ügybe, hogy ne zárjon ki téged automatikusan? – Pontosan. Akárkit bérelünk fel, engem is alaposan meg kell vizsgálnia. Egy ügyes nőt akarok. Neal elmosolyodott. – Ki nem akar egy ügyes nőt? Eli felnevetett, és visszaült a fotelba.

– Hát, például én az elmúlt másfél évben. – Nem csoda, hogy ilyen pocsékul nézel ki. – Azt hittem, már jobban festek. – Valóban, de ez is azt mutatja, hogy milyen rosszul néztél ki azelőtt. Tehát kifejezetten női nyomozót akarsz? – Egy okos, tapasztalt és alapos női nyomozót. Akivel Lindsay barátai szívesebben beszélgetnek, és jobban megnyílnak neki, mint Carlsonnak. A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy Lindsay beengedte a gyilkosát, vagy a gyilkosnak kulcsa volt a házhoz. Nem volt nyoma erőszakos behatolásnak, és miután Lindsay fél ötkor hazajött, és beütötte a riasztó kódját, a következő kódot én ütöttem be körülbelül fél hétkor. Hátulról támadták meg, tehát hátat fordított a gyilkosának. Nem félt tőle. Nem volt küzdelem vagy dulakodás, nem lehetett egy megzavart betörés. Ismerte a gyilkosát, és bízott benne. Suskindnak a felesége alibit igazolt, de mi van, ha nem ő volt az egyetlen szeretője? Csak a legutolsó? – Ezen az úton már végigmentünk egyszer – emlékeztette Neal Eli-t. – Akkor még egyszer végigmegyünk rajta, de most lassabban, és teszünk egy nagy kitérőt, ha valami ígéreteset találunk. Nem érdekel, ha a zsaruk nyitva tartják az ügyet, és továbbra is szaglászhatnak utánam. Nem én öltem meg a feleségemet, és hiábavaló minden erőfeszítésük, hogy ezt rám bizonyítsák. Már nem arról van szó, hogy leállítsuk őket, hanem arról, hogy megtudjuk az igazat, és végre lezárhassuk az ügyet. – Oké. Elintézek néhány telefont. – Köszönöm. És ha már a magánnyomozóknál tartunk… Kirby Duncan. – Már ez ügyben is telefonáltam. – Az ügyvéd felállt, az asztalához lépett, és egy mappával tért vissza. – Ez a te példányod. Röviden összefoglalva: a saját kis cégét vezeti, és az a hír járja róla, hogy néha túllő a célon, de hivatalosan még nem vonták felelősségre.

Nyolc évig zsaru volt, és most is sok kapcsolata van a bostoni rendőrségnél. Míg Neal beszélt, Eli kinyitotta az aktát, és olvasni kezdte a jelentést. – Azt gondoltam, hogy Lindsay családja bérelte fel, de hozzájuk képest ez a fickó túlságosan középszerű. – Eli elgondolkodva ráncolta a homlokát, miközben próbálta számba venni a lehetőségeket. – Szerintem ők egy előkelőbb, híresebb és sikeresebb céget bíznának meg. – Egyetértek, de nem tudhatjuk, hogy az emberek milyen alapon hozzák a döntéseiket. Talán egy barát, egy ismerős, vagy egy családtag ajánlotta nekik Duncant. – Nos, ha mégsem ők bízták meg, akkor fogalmam sincs, ki lehetett. – Az ügyvédjük nem erősít meg, és nem is tagad semmit – közölte Neal. – A kolléganő egyelőre nem köteles elárulni ezt az információt. Duncan zsaru volt. Lehetséges, hogy ismerték egymást Wolfe-fal, és Wolfe úgy döntött, hogy érdemes bevonni az ügybe. Ezt persze nem fogja beismerni, ha megkérdezném tőle. – Nem az ő módszere, de… Akárki is bízta meg, nem tehetünk semmit az ellen, hogy Duncan Whiskey Beachen kérdezősködjön. Nem tiltja a törvény. – Ahogy neked sem kötelességed vele beszélni. Persze ez nem jelenti, hogy a mi saját nyomozónk nem tehet fel neki kérdéseket, és nem gyűjthet róla információt. És nyugodtan kiszivárogtathatjuk, hogy felbéreltünk valakit erre. – Igen – bólintott Eli. – Ideje felkavarni egy kicsit az állóvizet. – A Piedmont család jelenleg csak fenyegetőzik, megpróbálja megkérdőjelezni az ártatlanságodat, és a média figyelmének a középpontjában tartani a lányuk ügyét, mert már kezdett elülni. Na és persze igyekeznek minél kellemetlenebbé tenni az életedet. Talán mégis tőlük származik az ötlet, hogy egy magánnyomozót küldenek a nyakadra.

– Egyértelmű, hogy ki akarnak csinálni. – Kicsit nyers megfogalmazás, de erről van szó. – Hadd tegyék. Nem lehet rosszabb annál, mint amikor éjjelnappal ez a műsor ment. Azt is túléltem, ezt is ki fogom heverni. – Eli most már elhitte, amit mond. Persze nem lesz könnyű elviselni, de túl fogja magát tenni rajta. – Nem fogok tétlenül állni, és tűrni, hogy lövöldözzenek rám. Annak vége. Elveszítették a lányukat, és ezt nagyon sajnálom, de nem hagyom, hogy ezért tönkretegyenek. – Tehát amikor az ügyvédjük felveti a megállapodás lehetőségét, egy határozott nem lesz a válaszunk? Mert szerintem erre most már hamarosan sor kerül. – Egy nagyon határozott nem. – Tényleg jobban vagy. – A tavalyi év legnagyobb részében a döbbenet, a bűntudat és a félelem köde borult rám. Valahányszor megfordult a széljárás, és egy kis világosságot hozott, abban is csak egy újabb csapdát láttam. Még nem vagyok kint a ködből, és nagyon félek, hogy visszajön, és megint fojtogatni kezd, de most már nem félek. Hajlandó vagyok kockáztatni, és esetleg egy újabb csapdába sétálni, ha az a tét, hogy végre kikeveredjek az egészből, és megint friss levegőt szívhassak. – Rendben. – Neal játszadozni kezdett az ezüsttollával. – Beszéljük meg a stratégiát. Miután Eli elhagyta Neal irodáját, átment a Commons parkba. Milyen érzés megint Bostonban lenni, még ha csak egy napra is? Nem nagyon tudott válaszolni erre az önmagának feltett kérdésre. A városban minden ismerős maradt, és ezt megnyugtatónak tartotta. A parkban a rügyek pattanni készültek, csak a tavasz első sugaraira vártak, és ez reménnyel töltötte el. Az emberek nem törődtek a széllel, ami aznap nem volt túl erős, és a padokon ülve fogyasztották el az ebédjüket, sétáltak az ösvényeken, vagy hozzá hasonlóan, csak átvágtak a parkon, mert igyekeztek valahová.

Eli-nak eszébe jutott, hogy szeretett itt élni. Jó volt megint érezni az ismerős helyek közelségét, és azt, hogy tudja, merre akar menni. Ha egy kiadós sétára vágyik, elmehetne az irodáig, ahol annak idején ő is ugyanúgy beszélgetett az ügyfeleivel, mint most Neal vele. Tudta, hol kaphatja meg a kedvenc kávéját, hol ehet egy gyors ebédet, és melyik étterembe érdemes beülni, ha több időt tud szánni rá. Itt vannak a kedvenc bárjai, a szabója és az ékszerész, akinél többnyire Lindsay-nek vett ajándékokat. De már egyik hely sem az övé. A parkban állva nézte a nárciszok zöld leveleit, amelyek már kidugták a fejüket a földből, a tavaszra várva. Rájött, hogy nem is bánja ezt a veszteséget. Illetve nem bánkódik miatta annyira, mint régebben. Tehát egy új helyet kell keresnie, ahol megigazíttatja a haját, és tulipánt vesz a nagyanyjának. És mielőtt visszamegy Whiskey Beachbe, a kocsiba pakolja a többi ruháját meg a sportfelszerelését. Vissza fogja szerezni az életének azokat a részeit, amelyekre szüksége van, a többit pedig elengedi. Amikor leparkolt a szép vörös téglás épület előtt a Beacon Hillen, felhők takarták el a napot. Talán a hatalmas csokor tulipán ellensúlyozza majd ezt a borús hangulatot. Egyik kezében a csokrot tartotta, a másikkal pedig óvatosan kiemelte a kocsi üléséről a díszes cserépben nevelt jácintokat, az anyja kedvenc virágait. Kénytelen volt elismerni, hogy a vezetés, a megbeszélés és a hosszú séta a vártnál jobban kimerítette. De nem hagyja majd, hogy a családja ezt észrevegye rajta. A nap elbújt ugyan, de ő ragaszkodni fog a reményhez, amit a parkban érzett. Mihelyt a bejárathoz lépett, az ajtó kinyílt. – Mr. Eli! Isten hozta itthon, Mr. Eli. – Carmel! – Eli legszívesebben megölelte volna az ezer éve náluk szolgáló házvezetőnőt, de nem volt szabad keze. Ezért csak lehajolt az örvendező asszonyhoz, és megcsókolta az arcát. – Nagyon sovány, Mr. Eli. – Tudom.

– Szólok Alice-nek, hogy készítsen egy szendvicset. És meg kell ennie! – Igenis, asszonyom. – Milyen szép virágok! Eli nagy üggyel-bajjal kihúzott egy tulipánt a csokorból. – Ez a magáé. – Nagyon kedves. Jöjjön be gyorsan! Az édesanyja nemsokára itthon lesz, és az apja is megígérte, hogy fél hatra megjön, úgyhogy nem fogják elkerülni egymást, ha nem marad sokáig. De inkább maradjon, és vacsorázzon itt. Alice csodás sültet készít, desszertnek pedig vaníliakrémes tortát. – Akkor neki is adnom kell egy tulipánt. Carmel széles arcán ragyogó mosoly ömlött szét, de aztán könnybe lábadt a szeme. – Ne csinálja ezt, Carmel – próbálta megnyugtatni Eli. Rosszul esett megint látnia a fájdalmat és az aggodalmat az emberek arcán, akiket szeretett. Ez így megy Lindsay meggyilkolása óta. – Minden rendben lesz. – Persze. Hát persze, hogy minden rendben lesz. Adja ide ezt a cserepet. – Anyának hoztam. – Maga nagyon jó fiú. Mindig jó fiú volt, még akkor is, amikor nem. A nővére is eljön vacsorára. – Több virágot kellett volna hoznom. – Jaj, Mr. Eli… – Az asszony sűrűn pislogott, hogy elrejtse a könnyeit, és intett Eli-nak, hogy menjen be. – A tulipánt vigye a nagymamájához. Fent van a nappaliban, valószínűleg a számítógép előtt üldögél. Egy pillanatra sem szakad el a géptől, ott időzik órákon át, éjjel és nappal. Hozom magának a szendvicset, és egy vázát a tulipánnak. – Köszönöm. – Eli elindult a széles lépcső felé. – Hogy van Hester?

– Minden nap jobban. Még mindig idegesíti, hogy nem emlékszik, mi történt, de már jobban van. Örülni fog, ha látja. Eli felment a lépcsőn, és a keleti szárny irányába fordult. Carmelnek igaza volt: a nagyanyja az íróasztalnál ült, és a laptopján kopogott. A hátát és a vállát egyenesen tartotta, ezüsttel csíkozott sötét haja elegáns frizurába volt igazítva. Nem használja a járókeretet, állapította meg a férfi a fejét csóválva. De a botja, aminek a nyele egy ezüstoroszlánt formázott, készenlétben állt, az asztalnak támasztva. – Már megint lázítasz és agitálsz? A férfi Hester mögé lépett, és megcsókolta a feje búbját. Az asszony felnyúlt, és megfogta a kezét. – Egész életemben ezt csináltam, úgyhogy most miért hagynám abba? Hadd nézzelek. Az asszony kicsit hátratolta Eli-t, és megfordult a székén. Világosbarna szemével alaposan végigmérte, és halvány mosoly jelent meg a szája sarkában. – Whiskey Beach jót tesz neked. Még mindig nagyon sovány vagy, de már nem olyan sápadt és szomorú. Hoztál nekem egy kis tavaszt? – Abra érdeme. Ő mondta, hogy vegyek tulipánt. – Te pedig okos voltál, és hallgattál rá. – Abrának nem lehet ellentmondani. Gondolom, ezért szereted. – Többek között. – Az idős asszony megint megragadta Eli kezét. – Látom, jobban vagy. – Ma igen. – Mindig a ma a legfontosabb. Ülj le, Eli. Olyan magas vagy, hogy megfájdul a nyakam, ha rád nézek. Meséld el, mit csinálsz mostanában. – Dolgozom, búslakodom, sajnálom magam. De már rájöttem, hogy csak akkor érzem jól magam, ha dolgozom, ezért mindig

megpróbálok csinálni valamit, hogy ne törjön rám a búslakodás meg az önsajnálat. Hester elégedett mosollyal nézett az unokájára. – Nahát! Ez az én unokám. – Hol van a járókereted? Az asszony vonásai megkeményedtek. – Nyugdíjaztam. Az orvosok annyi vasat tettek belém, ami egy csatahajót is összetartana. A gyógytornász úgy bánik velem, mint a kiképzőtiszt egy zöldfülű újonccal. Ha ezt el tudom viselni, akkor elboldogulok egy öregasszonyos járókeret nélkül is. – Még fáj? – Időnként, de már nem annyira. Szerintem körülbelül annyira fáj, mint neked. Nem fognak legyőzni minket, Eli. Ő is fogyott, és a baleset meg a lábadozás megpróbáltatásai még több ráncot véstek az arcára. De a szeme elszántabb volt, mint valaha, és ez vigasztalást jelentett Eli-nak. – Kezdem elhinni. Míg Eli a nagyanyjával beszélgetett, Duncan leparkolt a járda mellett, és a teleobjektíves fényképezőgépén át tanulmányozta a házat. Aztán leeresztette a gépet, elővette a diktafonját, és folytatta az aznapi feljegyzéseit. Miután ezzel végzett, kényelmesen elhelyezkedett, és várt.

7. A munkája nagy része rém unalmas. Kirby Duncan hátradőlt a kopott autója ülésén, és egy répaszeletet rágcsált. Volt egy új barátnője, és a szex reményében elhatározta, hogy lefogy öt kilót. Egy kilótól már sikerült megszabadulnia. Az elmúlt két órában már egyszer megmozgatta az autót, és azt fontolgatta, hogy megint odébb kéne vele állnia. Az ösztönei azt súgták, hogy Landon egy darabig nem távozik. Valószínűleg családi vacsora készül, gondolta, miközben fényképeket készített az anyáról, az apáról, majd a nővéréről, aki a férjével és a kisgyerekével érkezett. De az volt a dolga, hogy szemmel tartsa Landont, ezért addig üldögél itt, amíg szükséges. Követte Bostonba, ami nem volt nehéz, még a forgalomban sem. Amikor Landon bement az épületbe, ahol az ügyvédje dolgozik, Duncannek alkalma nyílt odasétálni a kocsijához, és alaposan szemügyre venni. Semmi érdekeset nem talált. Másfél órával később követte Landont a parkba, majd egy elegáns fodrászszalonba, és megvárta, míg levágatja a haját. Nem sok különbséget látott a frizurájában, pedig legalább ötven dollárt fizetett érte. Mindenkinek más az ízlése, gondolta Duncan. Landon megállt egy virágüzletnél, és megpakolva lépett ki az ajtón. Csak egy átlagos fickó, aki elintéz néhány ügyet a városban, mielőtt meglátogatja a családját. A szokásos teendők. Amennyire Duncan látta, Landonnak átlagos, szokásos teendői voltak, és abból sem túl sok. Ha a férfi megölte a feleségét, és

sikerült megúsznia a dolgot, akkor sem látszott rajta, hogy ünnepelné a sikerét. A jelentése egyelőre meglehetősen szegényes volt. Néhány séta a tengerparton, találkozás a szexi házvezetőnővel, meg azzal a nővel, aki szorosan átölelte Landont, és később kiderült róla, hogy egy háromgyerekes, férjes asszony. Észrevette, hogy van valami a házvezetőnő és Landon között, de nem talált köztük semmilyen kapcsolatot korábbról, mielőtt Landon visszatért volna a tengerparti házba. Némi mélyrehatóbb nyomozás után kiderült, hogy Abra Walsh szeret erőszakos férfiakkal összemelegedni, tehát Landon illene hozzá, ha tényleg beverte a felesége fejét. Duncan ebben már kezdett kételkedni. A nő most éppen Landont szúrta ki magának, és a hangsúly a „most”-on van, mivel a leghalványabb nyomát sem találta annak, hogy a gyilkosság előtt ismerték volna egymást. Az a kevés információ, amit sikerült összegyűjtenie, nem nagyon állt összhangban a megbízója véleményével, aki meg volt győződve Landon bűnösségéről. Wolfe, a régi barátja, Boston egyik legjobb nyomozója is biztos volt abban, hogy Landon bekattant, és kiloccsantotta a hűtlen felesége agyvelejét, de a tények ezt a feltételezést sem támasztották alá. Minél tovább figyelte Landont, annál kevésbé tűnt bűnösnek. Szegény fickó. A szexi házvezetőnővel az információszerzés direkt módszerét választotta, a motel recepciósával és még néhány egyéb személlyel a körülményesebb stílust alkalmazta. Csak megjegyzést tett a parti oromzaton álló méltóságteljes házra, és egyszerű turistaként érdeklődött a történetéről meg a tulajdonosairól. Minden turista ezt tenné, úgyhogy senki sem találhatta gyanúsnak a kérdezősködését. Sok történetet hallott a helybéliektől. Alapvetően szeszes italból származó hatalmas vagyon, kalózok kincse, szeszfőzdék és csempészet a szesztilalom sötét éveiben. Az emberek nemzedékeken át rejtegetett lopott kincsekről, családi botrányokról, kísértetekről,

hősökről és gonosztevőkről meséltek neki, egészen Eli Landon mostani botrányáig. Az ajándékbolt csinos elárusítónője bizonyult a legszórakoztatóbb hírforrásának, aki a borús, szezon előtti napon szívesen csevegett egy jó vevővel. A magándetektívek legjobb barátai az ilyen önkéntes pletykafészkek, és Heather Lockaby kivételesen barátságos volt. A hölgy szörnyen érezte magát Eli miatt. A halott feleséget egy barátságtalan, hidegszívű sznobnak nevezte, aki még arra sem volt hajlandó időt szakítani, hogy meglátogassa Eli idős nagyanyját. A nő itt elkalandozott, és Hester Landon balesetéről kezdett el csacsogni, de Duncan ügyesen visszaterelte a szót Eli-ra. A szószátyár Heather elárulta neki, hogy Landon Whiskey Beachen töltötte a nyarat meg az iskolai szüneteket, és tinédzser korában meg a húszas éveiben nem volt híján női társaságnak. Szeretett bulizni, sört vedelni a helyi bárokban, és a kabriójával furikázni. Heather szerint senki sem számított arra, hogy harmincéves kora előtt megállapodik és megnősül. Amikor hírét vették az esküvőnek, mindenki ugyanazt a következtetést vonta le, de nem lett belőle komoly pletyka, amikor a várt korai gyermekáldás elmaradt. Egyértelmű volt, hogy valami nincs rendjén az ifjú pár kapcsolatával, amikor egy idő után Eli nem hozta el Lindsay-t az Oromházba, majd később már ő sem jött. Senki sem lepődött meg, amikor meghallották a válás hírét. Heather már korábban meg volt győződve arról, hogy annak a nőszemélynek viszonya van valakivel. Egyértelműnek tartotta, hogy az asszony félrelép. Egyáltalán nem hibáztatta Eli-t, hogy feldühödött, és a szemére hányta a hűtlenségét. És ha esetleg mégis ő ölte meg, amit egyébként Heather nem tartott valószínűnek, akkor biztosan csak baleset történt. Duncan nem firtatta, milyen baleset az, amikor egy nőt többször fejbe vágnak egy piszkavassal. Már kétszázötven dollárt szurkolt le

egy halom fölösleges holmiért, hogy beszéltesse a nőt, de a szórakoztató történeteken kívül nem hallott tőle semmi érdemlegeset. Mégis érdekesnek tartotta, hogy néhány helybéli képes lenne a kedvenc fiút gyilkossággal gyanúsítani. És a gyanú ajtókat nyit. Az elkövetkező napokban majd bekopog ezeken az ajtókon, hogy megdolgozzon a pénzért, amit kap. De aznap úgy döntött, hogy nem sok dolga maradt, és befejezheti a munkát. Vagy legalább gyorsan el kéne mennie, hogy elvégezze a dolgát. Épp átmozgatta elzsibbadt tagjait, amikor megszólalt a mobiltelefonja. – Duncan. – A megbízója hangját hallva, a férfi megint mocorogni kezdett. – Éppen a szülei háza előtt üldögélek a kocsimban, a Beacon Hillen. Ma reggel Bostonba jött. Nemsokára küldöm a jelentést, és… Duncan feszengeni kezdett, mert a vonal másik végéről kérdések özönét árasztották rá. – Igen. Egész nap Bostonban volt, találkozott az ügyvédjével, levágatta a haját, virágot vett. Az ügyfél fizeti a számlát, emlékeztette magát Duncan, miközben bejegyezte a hívást a könyvébe. – A nővére meg a családja körülbelül egy órája érkezett meg. Úgy tűnik, nagy családi találkozó van. Az időzítést figyelembe véve, azt gondolom, hogy legalább vacsorára itt fog maradni. Nem hiszem, hogy sok minden fog itt most történni, úgyhogy… Rendben. Ha ezt akarja, megtehetem. A te pénzed, gondolta Duncan, és felkészült egy hosszú estére. – Értesítem, ha kijön. Amikor a telefon elhallgatott, Duncan megcsóválta a fejét. Az ügyfél fizet, gondolta megint, és megevett még egy répaszeletet. Csak néhány hete távozott, mégis úgy érezte magát, mint aki hosszú idő – után hazatér. A nagy kőkandallóban fahasábok pattogtak, és Sadie, az öreg kutya összegömbölyödve hevert előtte. Mindenki a

családi szalonnak nevezett helyiségben ült le. Ismerős régiségek, családi fotók, piros liliomok egy karcsú vázában a zongorán. A családi összejövetelek alkalmával ugyanígy üldögéltek, beszélgettek és iszogattak, mielőtt a világuk összeomlott. Még a nagyanyja is itt volt, aki most kivételesen nem tiltakozott, amikor lehozták az emeletről, és elhelyezték a kedvenc foteljában. Inkább élvezte a megkülönböztetett figyelmet, és úgy csacsogott, mintha semmi sem változott volna. Eli úgy vélte, hogy a kisgyerek jelenléte sokat segített. A másfél éves tündéri Selina megtöltötte a helyiséget energiával és vidámsággal. Azt akarta, hogy Eli játsszon vele, ezért a férfi leült a padlóra, és segített neki kastélyt építeni a hercegnő babája számára. Úgy vette észre, hogy a szülei kevésbé feszültek, mint amikor néhány hete elutazott Whiskey Beachbe. Az átélt megpróbáltatások mély ráncokat véstek az apja arcába, az anyja pedig olyan sápadt volt, hogy szinte átlátszónak tűnt. De egy pillanatra sem inogtak meg, gondolta a férfi. – Meg kell etetnem ezt a nagyon elfoglalt kislányt. – Eli nővére megszorította a férje karját, amikor felállt. – Eli bácsi, segítesz nekem? – Hát… persze. Selina a kezében tartotta a babáját, és ellenállhatatlan mosollyal felemelte mindkét kezét Eli felé, ezért a férfi felkapta, és bevitte a konyhába. A széles vállú Alice a hatalmas gáztűzhely körül sürgött-forgott. – Megéhezett a kis drága? Selina azonnal otthagyta Eli-t, és a szakácsnő felé nyújtotta a karját. – Itt van az én hercegnőm! Majd gondoskodom róla – mondta Alice Triciának, és szakértő mozdulattal a derekára ültette a kislányt. – Itt majd annyit eszik, amennyit csak akar, és közben szóval tart engem, és persze Carmelt is, aki mindjárt itt terem, ha megtudja,

hogy megkaparintottuk a kislányt. Nektek, közönséges halandóknak, majd csak körülbelül negyven perc múlva tálalom a vacsorát. – Köszönöm. Ha esetleg baj van vele, akkor… – Baj? – Alice viccesen kimeresztette a szemét, és színlelt megdöbbenéssel nézett Triciára. – Ezzel a tündérrel? Selina nevetve átölelte a szakácsnő nyakát, és hangos suttogással megkérdezte tőle. – Van sütemény? – Vacsora után – súgta vissza Alice. – Jól megleszünk. – Az asszony elhessegette Eli-t és Triciát. – Menjetek, és érezzétek jól magatokat. – Legyél jó – figyelmeztette Tricia a lányát, aztán megfogta az öccse kezét. A magas termetű, izmos nő könnyedén kivonszolta Eli-t a konyhából, átvezette a szalonon, és belépett vele a könyvtárszobába. – Szeretnék egy kicsit négyszemközt beszélni veled. – Gondoltam. Jól vagyok. Minden rendben van, úgyhogy… – Hagyd ezt abba, Eli! Halk szavú, tapintatos anyjával ellentétben, Tricia a szókimondó, kemény és konok apai nagyapjától örökölte a jellemvonásait. Talán ezért volt most ő a Landon Whiskey főigazgatója. – Mindnyájan nagyon ügyesen kerülgetjük a témát, hogy mi történt, mi van most, és hogyan viseled ezt az egészet. És ez így van jól, de most csak ketten vagyunk, szemtől szemben. Nem e-mailben beszélünk, amit gondosan megfogalmazhatsz és megszerkeszthetsz. Mi van veled, Eli? – Elég sokat írok. Sétálok a parton. Rendszeresen étkezem, mert nagymama házvezetőnője főz nekem, – Abra? Gyönyörű lány, nem? – Nem. Inkább érdekes. Tricia elmosolyodott, és egy bőrfotel széles karfájára ült.

– Többek között. Örömmel hallom mindezt, Eli, mert pont ezt kell most tenned. De ha minden olyan jól megy, akkor miért jöttél vissza Bostonba? – Nem jöhetek ide, hogy meglátogassam a családomat? Ki vagyok tiltva? Tricia felemelte a mutatóujját, és ez a mozdulat is a nagyapjára emlékeztette Eli-t. – Ne ködösíts, Eli. Úgy tervezted, hogy csak húsvétkor jössz vissza, mégis itt vagy. Beszélj! – Nincs semmi különös, csak szerettem volna személyesen beszélni Neallel. – Eli az ajtó felé pillantott. – Nézd, Tricia, nem akarom felidegesíteni anyát és apát, mert semmi értelme. És látom, hogy nagyon feszültek. A Piedmont család halálokozás vádjával akar pert indítani ellenem. – Ostobaság. Egyszerűen képtelenség. Ez már nyílt zaklatás, Eli. Most azt kell tenned, hogy… beszélsz Neallel – fejezte be a nő, majd nagyot sóhajtott. – Amit meg is tettél. És neki mi a véleménye? – Szerinte csak üres fenyegetőzés, legalábbis most. Azt mondtam neki, hogy bízzon meg egy új magánnyomozót, méghozzá egy nőt. – A régi Eli visszajön – állapította meg Tricia, és könnybe lábadt a szeme. – Ne sírj, Tricia, az ég áldjon meg. – Nem azért, csak… Illetve nemcsak azért, hanem a hormonok miatt. Terhes vagyok. Már reggel romantikus dalokat hallgattam, és sírtam. – Nahát! – Eli elmosolyodott, és a szíve megtelt melegséggel. – Ez jó hír, nem? – Remek. Max is el van ragadtatva. Még nem árultuk el senkinek, de szerintem anya gyanít valamit. Még csak héthetes. – A nő hirtelen elszánt arcot vágott. – A csudába a titkolózással! Beszélek Maxszel, és a vacsoránál bejelentjük. Miért ne ünnepeljünk? – Legalább nem rólam lesz szó.

– Igen. Nem mondhatod, hogy semmit sem teszek érted. – Az asszony felállt, és magához ölelte Eli-t. – Elterelem rólad a figyelmet, ha megígéred, hogy nem küldesz több óvatosan megfogalmazott e-mailt, legalábbis nekem nem. Mondd el nekem, ha rossz napod van. És ha így van, és társaságra vágysz, el tudom intézni, hogy Sellie-vel néhány napot Whiskey Beachen töltsünk. Max is, ha sikerül elszabadulnia. Nem kell egyedül lenned. Eli tudta, hogy a testvére ezt megtenné érte. Tricia mestere az időzítésnek, az időpontokkal és határidőkkel való ügyes zsonglőrködésnek. – Ne sértődj meg, de jól vagyok. Átgondolom azokat a dolgokat, amelyeket túl sokáig elkerültem. – Az ajánlatom akkor is áll. És ha még nyáron is ott leszel, nem fogunk a meghívásodra várni, hanem egyszerűen beállítunk hozzád. Addigra már olyan leszek, mint egy bálna, és elvárom, hogy mindenki kiszolgáljon. – Ismerős állapot. – Mit szólnál, ha neked kéne tíz kiló pluszt cipelned, és aggódnod a terhességi csíkok miatt? Menj csak előre, én bekukkantok a konyhába, és megnézem, mi a helyzet. Attól tartok, hogy Selmának mégis sikerült néhány sütit kunyerálnia Alice-tól vacsora előtt. Este kilenckor Abra befejezte az otthoni jógaórát, és felkapott egy üveg vizet, míg a tanítványai feltekerték a matracaikat. – Elnézést a késésért – mentegetőzött Heather megint. – Ma kicsit szétszórt vagyok. – Nem gond. – Nem szeretek lekésni a bemelegítő légzőgyakorlatokról, mert nagyon jót tesznek. – Heather nagy levegőt vett, aztán a kezével végigsimította a hasát, miközben kilélegzett. A begyakorlott mozdulat láttán Abra elmosolyodott. Heathert semmi sem tudja elfárasztani, talán még álmában is beszél, ahogy a hatvanperces masszás közben sem áll be a szája.

– Úgy rohantam ki a házból, mint egy őrült – folytatta Heather. – Észrevettem, hogy Eli kocsija nincs az Oromház előtt. Csak nem ment máris vissza Bostonba? – Nem. Heatherön látszott, hogy nem elégszik meg ezzel a válasszal. – Csak kíváncsi voltam – magyarázta, miközben begombolta a kabátját. – Olyan nagy az a ház. Hestert persze ez nem zavarta, mert ő olyan, mint egy kőszikla, ha tudod, mire gondolok. De Eli-nak most annyi minden járhat a fejében, és nem csodálkoznék, ha megszállottként rohangálna abban a nagy házban. – Nem vettem észre, hogy ezt tenné. – Persze te találkozol vele, amikor átmész, hogy rendben tartsd a házat. Legalább ez társaságot jelent. De annyi ideje van, és talán nem tud mihez kezdeni magával. Ez nem egészséges. – Regényt ír, Heather. – Nos, tudom, hogy ezt mondja. Illetve az emberek szerint ezt mondja, de hát ügyvéd volt. Mit tud egy ügyvéd a regényírásról? – Nem tudom. Kérdezd meg John Grishamet. Heather kinyitotta a száját, majd becsukta. – Nos, igen, ez igaz. De akkor is… – Heather, azt hiszem, esni fog – szólalt meg Greta Parrish, aki odalépett hozzájuk. – Nem vinnél haza? Úgy érzem, kerülget a megfázás. – Hát persze, hazaviszlek. Csak hozom a matracomat. – Tartozol nekem – súgta oda Greta Abrának, amikor Heather elviharzott. – Igen, az adósod vagyok. – Abra hálásan megszorította az idősebb nő kezét, aztán elsietett, és úgy tett, mintha nagyon lekötné a matracok egymásra rámolása. Amikor a ház végre üres lett, nagyot sóhajtott. Szerette ezeket az otthoni jógaórákat, a meghittséget, a kellemes beszélgetéseket az alkalom előtt és után. De voltak olyan idők, amikor…

Rendbe tette az üvegfalú helyiséget felment az emeletre, felvette a kedvenc pizsamáját amelyen puha fehér bárányok ugrándoztak a rózsaszín mezőn, aztán visszasétált a nappaliba. Úgy tervezte, hogy tölt magának egy pohár bort, rádob egy fahasábot a tűzre, és kényelmesen elhelyezkedik a heverőn egy könyvvel. Elmosolyodott, amikor meghallotta az esőcseppek kopogását a verandán. Esős este, kellemesen pattogó tűz, egy pohár bor… Eső? A pokolba! Becsukta az összes ablakot az Oromházban? Hát persze. Nem felejtette volna el… Tényleg? Mindegyiket becsukta? Hester edzőszobájának az ablakát is? Abra lehunyta a szemét, és megpróbálta maga elé képzelni, ahogy végigmegy a helyiségeken, és becsukja az ablakokat. De nem emlékezett rá, legalábbis nem volt benne biztos. A csudába! Ilyen nincs! Addig nem tud megnyugodni, amíg nem ellenőrzi a házat. Csak néhány percbe telik. Legalább leviszi magával a pulykapörköltet, amit már bekészített a kis műanyag dobozba, amelyben Eli-nak szokott ételt vinni. Kivette a dobozt a hűtőből, levette a kényelmes zokniját, és belebújt a kitaposott csizmájába. A pizsamára vette fel a kabátot, fejébe nyomott egy sapkát, és kiszaladt a kocsihoz. Öt perc, maximum tíz, aztán visszajövök, és megiszom azt a pohár bort. Lehajtott az Oromházhoz, és nem lepődött meg, amikor dörögni kezdett az ég. Március végén mindig bolond az időjárás Whiskey Beachen. Egyik nap mennydörög és villámlik, másnap esik a hó vagy meleg és napos az idő. Átszaladt az esőben a főbejárathoz, egyik kezében a kulcsot, a másikban a pulykapörköltet tartva. A csípőjével csapta be maga mögött az ajtót, és a villanykapcsolóhoz nyúlt, hogy be tudja ütni a riasztó kódját.

– Remek! Már csak ez hiányzott – morogta dühösen, amikor az előtér sötét maradt. Tudta, hogy vihar idején ingadozó az áramellátás az Oromházban, sőt egész Whiskey Beachen. Bekapcsolta a kulcskarikájára erősített LED-es lámpácskát, és követte az apró fénysugarat a konyhába. Ellenőrzi az ablakokat, aztán bejelenti, hogy áramszünet van, és a tartalék generátor már megint felmondta a szolgálatot, Hester igazán lecserélhetné már azt a szörnyeteget. Mindig aggódott Hester miatt, ha vihar volt. Hogyan vészelne át egy komoly áramszünetet? Az idős asszony azzal nyugtatta meg, hogy már sok ilyenben volt része, és tudja, mit kell tenni. A konyhafiókból magához vett egy rendes elemlámpát. Talán le kéne mennie az alagsorba, megnézni a generátort. Persze fogalma sem volt, mit kell megnéznie, de akkor is. Elindult az ajtó felé, de megtorpant. Odalent sötét van és hideg. Meg rengeteg pók… Talán mégsem merészkedik oda. Inkább ír egy üzenetet Eli-nak. Ha az éjszaka közepén hazajön, és a házban nincs se villany, se fűtés, akkor elaludhat az ő heverőjén. De először megnézi az ablakokat. Felsietett az emeletre. Az ablakok természetesen mind zárva voltak, és most már emlékezett is arra, hogy távozás előtt becsukta őket. Sőt még a biztonsági reteszeket is betolta. Visszament a földszintre, és a konyha felé indult. Nem volt ijedős, de szeretett volna minél előbb hazaérni, és maga mögött hagyni ezt a nagy, sötét, üres házat, hogy megint a saját barátságos házikójában lehessen. Megint nagyot dördült az ég, és Abra ugrott egyet ijedtében. Mosolyogva csóválta meg a fejét a saját gyávasága miatt. Az elemlámpa kiesett a kezéből, amikor a férfi megragadta hátulról. Egy pillanatig, egyetlen rövid pillanatig eszetlen pánik fogta el. Kétségbeesetten küzdött, és megragadta az erős kart, ami szorosan markolta a nyakát.

Arra gondolt, hogy mindjárt egy kést szorítanak a torkának, és egy éles penge hasít végig a bordáin, mélyen belevágva a húsába. A zsigereiből feltörő sikoltás fuldokló nyöszörgéssé halkult a torkában, amelyet kíméletlenül szorongatott a láthatatlan kar. Nem kapott levegőt, hiába próbált lélegzethez jutni, és forogni kezdett vele a helyiség. Aztán feltámadt benne a túlélés ösztöne. Has – könyökkel egy kemény ütés hátrafelé. Rüszt – erőteljes taposás lefelé. Orr – amikor a szorítás meglazul, megpördülni, és tenyérrel arrafelé ütni, amerre az arcot sejtjük. Lágyék – gyorsan és erősen felrántani a térdet. Aztán futásnak eredt, és az ösztönei az ajtó felé irányították. Olyan nagy erővel esett az ajtónak, hogy fájdalom hasított a karjába, de nem állt meg. Felrántotta az ajtót, a kocsijához rohant, és remegő kézzel előrántotta a kulcsot. Csak menj, menj, menj! Beugrott a kormány mögé, bedugta a slusszkulcsot, és hátramenetbe tette a járművet. Villámgyorsan eltekerte a kormányt, és sebességbe rántotta az automata váltót. A kerekek csikorogtak, amikor padlóig nyomta a gázt, és elszáguldott. Gondolkodás nélkül elhajtott a saját háza mellett, és Maureenék előtt taposott bele a fékbe. Fények. Emberek. Biztonság. Feltépte az ajtót, és csak akkor torpant meg, amikor meglátta a barátait a tévé előtt üldögélni. Mindketten azonnal talpra ugrottak. – Abra! – A rendőrséget! – A helyiség megint forogni kezdett a lány szeme előtt. – Hívjátok a rendőrséget. – Megsérültél! Vérzel! – Maureen odarohant hozzá, közben Mike felkapta a telefont. – Igen? Nem. – Abra tántorogva végignézett magán, és meglátta a vért a pulóverén meg a pizsamája elején.

Nem a késtől. Most nem. Ez most nem az ő vére. – Nem az én vérem. A férfié. – Istenem! Baleset történt? Gyere, ülj le. – Nem, nem! – Nem az én vérem, gondolta Abra. Elmenekült, és biztonságban van. És a szoba már nem forgott vele. – Valaki volt az Oromházban. Mondjátok meg a rendőrségnek, hogy valaki volt az Oromházban. Megtámadott. Abra a torkához nyúlt. – Fojtogatott. – Látom, hogy megsérültél. Ülj le. Mike? – Már jönnek a zsaruk. Tessék. – A férfi egy takarót terített Abrára, akit Maureen fotelhoz vezetett. – Már minden rendben, biztonságban vagy. – Hozok egy kis vizet. Mike addig itt marad veled – hadarta Maureen, és elsietett. Mike letérdelt Abra elé. Istenem, milyen kedves arca van, gondolta a lány, miközben igyekezett csillapítani ziháló lélegzetét. Kedves arca és kutyaszeme. – Nincs áram – mondta szórakozottan. – De van. – Az Oromházban nincs. Sötét volt, és ott volt a férfi a sötétben. Nem láttam. – Rendben. A rendőrség már úton van, és nincs semmi bajod. A lány bólintott, és Mike kutyaszemébe nézett. – Jól vagyok. – Bántott téged? – A karját a nyakam meg a derekam köré szorította, azt hiszem. Nem tudtam lélegezni, és szédülni kezdtem. – Csupa vér vagy. Megnézhetem? – Ez az ő vére, mert arcon ütöttem. HAROL közben. – Tessék?

– HAROL – magyarázta Maureen, aki megjött, egyik kezében egy pohár vizet, a másikban egy whiskey-t tartva. – Női önvédelem. Has, rüszt, orr, lágyék. Abra, te egy csoda vagy. – Nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Valószínűleg bevertem az orrát, és az vérzett. Nem tudom. Kiszabadultam, elfutottam, és idejöttem. Most egy kicsit… hányingerem van. – Igyál vizet. Kortyonként. – Rendben. Fel kell hívnom Eli-t. Tudnia kell. – Majd én elintézem – nyugtatta meg Mike. – Add meg a számát, és felhívom. Abra ivott egy korty vizet, és nagyokat lélegzett. – A telefonomban van. Nem vittem magammal a telefont, otthon maradt. – Elmegyek érte, és elintézem a hívást. – Nem hagytam, hogy bántson. Most nem. – Abra a szájára szorította a kezét, és csorogni kezdtek a könnyei. – Most már nem. Maureen leült mellé, átölelte Abrát, és úgy ringatta, mint egy gyereket. – Sajnálom. Annyira sajnálom – suttogta Abra. – Ne sírj. Nincs semmi bajod. – Igen, jól vagyok. – De Abra szorosan belekapaszkodott a barátnőjébe. – Örülnöm kéne. Nem estem szét, egészen mostanáig. Mindent jól csináltam. Nem tudott ártani nekem. Nem hagytam, hogy bántson. Csak most… minden visszajött. – Tudom. – De annak már vége. – A lány elhúzódott Maureentól, és megtörölte a szemét. – Kezelni tudtam. De valaki betört az Oromházba, Maureen. Nem tudom, hogy hol volt, és mit csinált. Nem vettem észre semmi különöset, de csak az edzőhelyiségbe mentem fel, meg a konyhába. Majdnem lementem az alagsorba is, hogy megnézzem a generátort, de… Lehet, hogy a férfi odalent volt. Biztosan átvágta az elektromos kábelt, mert nem volt áram. Én…

– Idd ezt meg. – Maureen Abra kezébe nyomta a whiskey-s poharat. – De csak lassan. – Jól vagyok. – Abra ivott egy kortyot az italból, és nagyon fújt, amikor a forróság végigszaladt a torkán. – Vihar támadt, és nem emlékeztem, hogy becsuktam-e az ablakokat. Nem hagyott békén a bizonytalanság, ezért odamentem. Azt hittem, hogy elment az áram. Nem láttam a férfit, Maureen, nem is hallottam. Mert esett az eső és fújt a szél. – De megsebesítetted, és vérzett. Abra már nyugodtabban nézett végig a véres ruházatán. – Igen, megsebesítettem, de jól tettem. Remélem, betörtem az átkozott orrát! – Én is remélem. Te vagy a hősöm. – Te pedig az enyém. Mit gondolsz, miért jöttem azonnal hozzád? Mike visszatért a szobába. – Eli útban van ide – jelentette be. – És a rendőrök elindultak az Oromházba. Aztán idejönnek, hogy beszéljenek veled. – Mike odalépett Abrához, és átnyújtott neki egy meleg pulóvert – Gondoltam, ennek hasznát veszed. – Köszönöm, Mike. Köszönöm. Te vagy a legjobb. – Ezért tartom. – Maureen bátorítóan megveregette Abra combját, majd felállt. – Csinálok kávét. Miután a felesége kiment a konyhába, Mike a tévéhez lépett, és kikapcsolta. Aztán leült a lánnyal szemben, ivott egy kortyot a whiskey-jéből, és rámosolygott. – Milyen napod volt? – kérdezte. Abra önkéntelenül elnevette magát.

8. Eli alig két óra alatt tette meg az utat Bostonból Whiskey Beachbe. Közben meg kellett küzdenie a dél felé haladó viharral, de nem bánta. Legalább a vezetésre koncentrált, és addig sem gondolkodott. Csak vezess, mondta magának. A kocsin és az úton kívül ne gondolj semmi másra. Sűrű ködben vágott át a falun. Az utcalámpák remegő fénye megcsillant a tócsákon és a csatornák felé csorgó vizeken. Hamar elhagyta az üzlethelyiségek és az éttermek fényeit, és befordult a partra vezető útra. Megállt a Nevető Sirály előtt, és sietős léptekkel elindult a keskeny veranda felé, de ekkor kinyílt a szomszédos ház ajtaja. – Eli? Nem ismerte a férfit, aki kilépett, és belebújt a dzsekijébe, miközben átvágott a füvön. – Mike O’Malley – mondta az ismeretlen, és kezet nyújtott. – Figyeltem, hogy mikor érkezel meg. Eli felismerte a telefonban hallott hangot. – Abra? – Nálunk van. – A férfi a ház felé mutatott. – Jól van, de felzaklatta az ügy. Az Oromházban van néhány zsaru. Biztosan beszélni akarsz velük… – Majd később. Először Abrát szeretném látni. – Hátul van, a konyhában. – Mike már mutatta is az utat. – A támadó megsebesítette? – Csak felzaklatta – ismételte meg Mike. – És megijesztette. Hátulról fojtogatta, úgyhogy kicsit fáj a torka. De úgy tűnik, Abra

sokkal több sérülést okozott számára. Neki csak néhány véraláfutása van, de a fickó vérzett. Eli észrevette, hogy Mike büszke Abrára, és őt is meg akarja nyugtatni. De a saját szemével akarta látni, hogy a lánynak nem esett baja. Látnia kellett! Meghallotta a lány hangját, amikor befordulta barátságos nappaliba, és belépett a tágas konyhával egybenyíló étkezőbe. Abra az asztalnál ült, egy bő melegítőfelsőben, és vastag rózsaszín zoknival a lábán, Eli-ra nézett, az arcán sajnálkozás és bocsánatkérés látszott. Aztán meglepődött, amikor Eli letérdelt elé, és megfogta a kezét. – Gyűrűt is hoztál? A férfi figyelmesen nézte Abrát, majd gyengéden megérintette a nyakán lévő sötét foltokat. – Hol sérültél még meg? – Nem sérültem meg. – A lány hálásan megszorította Eli kezét. – De megijesztett. Eli Maureenra nézett megerősítésért. – Nincs semmi baja. Ha nem így gondolnám, akkor már a sürgősségin lenne, akár akarja, akár nem. – Maureen felállt, és a kávéskanna meg a mellette álló whiskey-s üveg felé mutatott. – Melyiket kéred? Vagy inkább mindkettőt? – Kávét kérek. Köszönöm. – Sajnálom, hogy fel kellett hívnunk téged. Nem akartuk felidegesítem a szüleidet – mentegetőzött Abra. – Nem idegesek. Azt mondtam nekik, hogy elment az áram, és itt akarok lenni, ellenőrizni a dolgokat. Különben is úgy terveztem, hogy még ma éjjel visszajövök. – Az jó. Egyébként nem biztos, hogy van miért aggódniuk. Nem tudom, hogy elvittek-e valamit – magyarázta Abra. – A rendőrség nem látott semmi szokatlant, de honnan tudhatnák? Maureen és Mike nem engedi, hogy lemenjek és körülnézzek. Maureen elég ijesztő, amikor beindulnak a védelmező ösztönei.

– És mit csinálnál, ha kiderülne, hogy betörés volt, és tényleg elvittek valamit? – Maureen elhallgatott, és bocsánatkérő pillantást vetett Eli-ra. – Elnézést, de már ez megy fél órája. – Átnyújtotta Elinak a kávét. Mielőtt tejjel vagy cukorral kínálhatta volna, a férfi megitta a felét. – Lemegyek, beszélek a zsarukkal, és körülnézek. – Veled megyek! – jelentette ki Abra, majd felemelte az ujját, amikor Maureen tiltakozni készült. – Megvédtem magam, nem? Ráadásul most ott lesznek a rendőrök meg Eli. És Hesteren kívül csak én tudom igazából, hogy mi hol van a házban. Márpedig Hester nincs itt. Abra felállt, és megölelte Maureent. – Köszönöm. Nemcsak a zoknit, hanem a vigasztalást is. Neked is köszönöm – fordult a lány Mike felé, és őt is megölelte. – Gyere vissza ide, és aludj a vendégszobában – erősködött Maureen. – Édesem, az a gazember csak azért foglalkozott velem, mert bementem a házba, amikor azt hitte, hogy egyedül van. Nem fog most az én házamba is beosonni. Holnap találkozunk. – Vigyázok rá – ígérte Eli. – Köszönöm a kávét… és minden mást. – Maureen olyan, mint egy tyúkanyó, túlteng benne a gondoskodás ösztöne – állapította meg Abra, miközben kilépett a házból Eli-jal. – Mindnyájan tudjuk, hogy ez a dolog nem rólam szólt. – Téged támadtak meg, úgyhogy most rólad van szó. Én vezetek. – Követem a kocsidat, különben vissza kell hoznod. – Nem baj. – Eli karon fogta a lányt, és az autójához vezette. – Remek. Úgy látom, ma este mindenkiből tyúkanyó lett. – Mondd el, mi történt. Mike nem beszélt a részletekről. – Ma alaposan kiszellőztettem a házat, és amikor kitört a vihar, nem emlékeztem, hogy becsuktam-e minden ablakot. Leginkább amiatt aggódtam, hogy az egyik nyitva maradt, Hester

edzőszobájában. Nem hagyott békén a gondolat, ezért lementem, hogy megnézzem. És ha már úgyis oda igyekeztem, vittem neked egy doboz pulykapörköltet galuskával. – Ki a tyúkanyó? – Én inkább a segítőkész szomszédnak nevezném magam. Nem volt áram. Most, hogy jobban belegondolok, elég ostoba voltam, mert a környéken nem volt áramszünet, legalábbis öt másodperccel korábban nem. De engem csak bosszantott a sötétség. A kis elemlámpámmal hátramentem a konyhába, és ott magamhoz vettem egy nagyobbat. A lány nagyot sóhajtott. – Nem hallottam semmit, nem éreztem semmit, ami dühítő, mert szeretem azt gondolni, hogy jó a hatodik érzékem. De ma este cserbenhagyott. Tehát felmentem, és az ablak persze csukva volt. Miután visszajöttem a földszintre, megfordult a fejemben, hogy lemegyek az alagsorba, és megnézem azt a régi generátort. Az alagsor persze sötét és kísérteties, nem is beszélve a pókokról. Ráadásul semmit sem tudok a generátorokról. Aztán a férfi elkapott. – Hátulról. – Igen. Dörgött és villámlott, az eső is esett, mégis rossz arra gondolni, hogy semmit sem hallottam, amíg meg nem ragadott. A kezdeti pánik után kapálózni kezdtem, és megpróbáltam megszabadulni a karjától… – Bőrt vagy ruhát értél? – Ruhát. – Fontosak a részletek, ismerte be a lány. A volt büntetőjogi ügyvéd azonnal ilyesmire gondol, akárcsak a rendőrök. – Azt hiszem, gyapjú. Puha gyapjú. Egy melegítőfelső vagy egy dzseki lehetett. Az agyam nem volt túl friss, mert hamar elfogyott a levegőm. Szerencsére gondolkodás nélkül átmentem védekező módba. Tanítottam néhány órát a HAROL-ról. Ez egy… – Ismerem. És eszedbe jutott, hogyan kell használni? – Ösztönösen cselekedtem. Ezt már elmondtam a rendőrségnek is – magyarázta a lány, amikor megálltak az Oromház előtt. –

Hátraütöttem a könyökömmel, és ez váratlanul érte. Biztosan fájt neki, mert lazult a szorítása, és levegőhöz jutottam. Gyorsan rátapostam a lábára, ami annyira nem fájhatott, mert egy puha csizma volt rajtam. Aztán megpördültem, és az arcába ütöttem a tenyerem élével. Nem láttam a sötétben, de éreztem, hol van. Aztán jött a kegyelemdöfés. – Térddel a golyókba. – Ez biztosan fájt neki. Akkor ezt nem is vettem észre, mert már az ajtó felé rohantam, de mintha hallottam volna, hogy a padlóra esett. És az orrát is eltaláltam, mert összevérezte a ruhámat. – Elég nyugodt vagy. – Most már igen. De láttál volna az előbb, amikor Maureen karjában sírtam, mint egy kisgyerek. A gondolattól Eli egész teste megfeszült. – Sajnálom, hogy ez történt, Abra. – Én is. De nem a te hibád, és nem is az enyém. – A lány kiszállt a kocsiból, és rámosolygott a rendőrre, aki azonnal elindult feléjük. – Szia, Vinnie. Eli, ő Hanson kapitányhelyettes. – Szia Eli, biztosan nem emlékszel rám. – Dehogynem. – A férfi haja rövidebb és barnább volt, nem festett szőke, mint régen. Az arca is teltebb, de Eli emlékezett rá. – A szörfös srác. Vinnie felnevetett. – Még most is az vagyok, ha felkapok egy deszkát, és találok egy jó hullámot. Sajnálom a felfordulást, ami itt történt. – Én is. Hogyan jutott be? – Elvágta az elektromos vezetéket, kikötötte a riasztót, és felfeszítette az oldalsó ajtót, ami a mosókonyhába nyílik. Tudta, vagy gyanította, hogy van riasztó. Abra szerint délelőtt elmentél Bostonba. – Igen. – Tehát a kocsid nem volt itt egész nap, és még este sem. Körülnézhetsz, hogy hiányzik-e valami. Felhívtuk az elektromosokat, de valószínűleg csak holnap jönnek ki.

– Az is jó. – Rongálásnak nem láttuk a nyomát – folytatta Vinnie a ház felé menet. – Találtunk némi vért az előtérben, és Abra pizsamáján meg pulóverén. Ez elég lesz a DNS-vizsgálathoz, ha benne van a rendszerben, vagy ha elkapjuk. De az még odébb lesz. A rendőr kinyitotta a bejárati ajtót, felkapcsolta az elemlámpáját, majd felvette azt a lámpát, amit Abra elejtett, és ő már egy asztalra tett az előtérben. – Időnként vannak betörések a bérelt nyaralókban, amelyek üresen állnak a szezonon kívül. Ezeket főleg fiatalok követik el, akik egy olyan helyet keresnek, ahol ihatnak, szexelhetnek, drogozhatnak, a legrosszabb esetben vandálkodhatnak, vagy elektronikai eszközöket lophatnak. Nem hiszem, hogy ezt fiatalok csinálták. Egyetlen helyi suhanc sem merné megkockáztatni, hogy betörjön az Oromházba. – Kirby Duncan, bostoni magánnyomozó. A környéken szimatol, és kérdezősködik utánam. – Nem ő volt – szólalt meg Abra, de Vinnie elővette a jegyzetfüzetét, és leírta a nevet. – Sötét volt. Nem láttad az arcát. – Nem, de testközelbe kerültem vele. Duncan pocakos és puha a hasa, de ennek a férfinak kemény volt a hasfala. Ráadásul Duncan alacsonyabb és testesebb. – Akkor is beszélni fogunk vele. – Vinnie zsebre vágta a füzetét. – A Surfside Motelban lakik. Én is tudakozódtam – magyarázta Abra. – Ellenőrizzük a fickót. A házban sok a könnyen elvihető érték és elektronikai eszköz. Odafent láttam egy laptopot meg egy lapos tévét. Hester biztosan tartott ékszereket egy széfben. Talán neked is volt némi készpénzed itt? – Igen, valamennyi. – Eli megfogta a konyhai elemlámpát, és elindult felfelé. Először a dolgozószobát ellenőrizte, és bekapcsolta a laptopját.

Ha Duncan kutatott utána, akkor az e-mailjeit, a dokumentumait és az internetes előzményeit nézné meg elsősorban. Eli gyorsan ellenőrizte a gépet. – Nem történt semmi, amióta ma reggel kikapcsoltam. Annak nyoma lenne. – A férfi kinyitott még néhány íróasztalfiókot, és megrázta a fejét. – Úgy tűnik, semmi sem hiányzik, és nem mozdítottak el semmit. Eli átment a hálószobába. Kinyitott egy fiókot, és ott találta azt a néhány száz dollárt, amit a könnyű hozzáférhetőség miatt tartott magánál. – Ha járt is itt fent, akkor mindent pontosan úgy hagyott, ahogy volt – jelentette ki Eli, miközben az elemlámpával végigpásztázta a helyiséget. – Lehet, hogy Abra megzavarta mielőtt nekikezdett volna. Alaposabban át kéne nézned mindent. De talán jobb lenne akkor, ha már van villany a házban. Egy járőrt időnként ideküldök majd, de a tettes bolond lenne, ha visszajönne. Későre jár – vakarta meg a fejét Vinnie. – De akkor is kiugrasztom azt a magándetektívet az ágyából. Majd holnap elmesélem, mit végeztem. Hazavigyelek, Abra? – Nem, köszönöm. Menj csak. A férfi bólintott, és elővett egy névjegykártyát. – Abrának már adtam egyet, de tartsd meg, a biztonság kedvéért. És hívjál fel, ha valami hiányzik, vagy megint gond támad. És ha szerzel egy deszkát, megnézhetjük, mire emlékszel még azokból a leckékből, amelyeket annak idején adtam neked. – Márciusban? A víz hideg, mint a jég. – Ezért viselnek az igazi férfiak neoprén szörfruhát. Majd jelentkezem. – Nem sokat változott – jegyezte meg Eli, miután Vinnie léptei elhalkultak. – Talán a haja. Gondolom a vállig érő szőkített loboncot nem néznék jó szemmel a rendőrségnél. – De biztosan jól állt neki. – Ismeritek egymást? Mármint a mai este előtt találkoztatok már?

– Igen. Egyszer elveszített egy fogadást a feleségével, és el kellett jönnie jógára. Azóta többé-kevésbé rendszeresen jár. – Vinnie megnősült? – Igen, és van egy gyereke, a másikat pedig most várják. South Pointon laknak, és remek kerti partikat szoktak rendezni. Talán Vinnie megváltozott, gondolta Eli, miközben folytatta a szoba szemlézését. Egy vékony, magas fiúra emlékezett, akit csak a következő hullám érdekelt, és arról álmodozott, hogy Hawaiira költözik. Az elemlámpa fénye végigsiklott az ágyon, és megvilágította a pipázó hal formájú törölközőt. – Ez komoly? – Legközelebb megpróbálok egy házőrző kutyát csinálni. Egy rottweilert vagy egy dobermannt. Talán az hasznosabbnak bizonyul. – Ahhoz egy fürdőlepedőre lesz szükséged. – A férfi a lányra nézett a félhomályban. – Bizonyára fáradt vagy. Hazaviszlek. – Inkább éber vagyok, mint fáradt. Nem kellett volna kávét innom. Ne maradj itt áram nélkül. Lehűlt a levegő, és nincs se világítás, se szivattyú, se víz. Van egy vendégszobám, meg egy elég kényelmes heverőm a nappaliban. Azt választod, amelyiket akarod. – Nem, köszönöm. Ezek után nem szívesen hagynám üresen a házat. Lemegyek, és beindítom a generátort. – Rendben. Én is lemegyek veled, aztán majd lányosan viselkedem, és alkalmatlan szerszámokat nyomok a kezedbe. Lehet, hogy te is ügyetlen vagy, de agyon tudod taposni a pókokat. Tudom, hogy ez nem helyes, mert hasznos jószágok, de ki nem állhatom a pókokat. – Tudok férfiasan viselkedni, és magam is megtalálom a megfelelő szerszámokat. Te inkább aludjál. – Még nem állok rá készen. – A lány megborzongott. – Ha nincs ellenedre a társaságom, akkor inkább veled maradnék, és én is lemennék az alagsorba. Főleg, ha kapok egy pohár bort is.

– Persze. – Hiába hősködött Abra a barátnője előtt, most már látszott rajta, hogy nem szívesen marad egyedül a házában. – Akkor mindketten berúgunk, aztán nekiesünk a generátornak. – Jó terv. Mielőtt megérkeztél, egy kicsit kitakarítottam odalent, legalábbis a könnyen elérhető helyeket, meg a borospincét és a tárolóhelyiséget. Én nem igazán megyek annál messzebb, és szerintem Hester sem járt már ott évek óta. A hely többi része nagy és sötét, ráadásul nyirkos… és elég kísérteties – tette hozzá a lány, miközben elindultak lefelé. – Nem a kedvenc helyem. – Kísérteties? – kérdezte Eli, és az elemlámpát az álla alá tartotta, a horrorfilmhatás kedvéért. – Igen, úgyhogy légy szíves, hagyd ezt abba. A kazánok rémisztő hangokat adnak, recsegnek, ropognak, nyöszörögnek, és sok furcsa helyiség van odalent. Tisztára, mint a Ragyogásban. Úgyhogy… A lány megállt a konyhában, és ő vette elő a bort. – Bátorságot merítek a szőlő levéből, ami talán ellensúlyozza a kávé meg az átélt kaland hatását. Milyen volt otthon? És Bostonban? – Jó volt. Tényleg. – Ha a lány el akarja terelni a figyelmét az alagsorról, akkor felőle nyugodtan beszélhetnek másról. – Nagymama már sokkal erősebbnek látszik, a szüleim pedig kevésbé tűnnek idegesnek. És a nővérem a második gyermekét várja, úgyhogy volt mit ünnepelni. – Ez csodálatos! – Kicsit felszabadította a társalgást a jó hír – mondta a férfi, miközben bort töltött mindkettejüknek. – Nem kellett óvatosan kerülni a témát, hogy miért költöztem ide, mert szinte nem is gondoltunk rá. – Az új kezdésre, az újszülöttekre és az elektromosságra. – Abra koccantott Eli-jal. Egy korty után úgy döntött, hogy leviszi az üveget az alagsorba. Talán tényleg sikerül egy kicsit berúgnia, és könnyebben elalszik. Az alagsor ajtaja kísérteties nyikorgással nyílt ki, és Abra megfogta Eli övét, amikor a férfi elindult lefelé a lépcsőn.

– Csak nehogy elszakadjunk egymástól – magyarázta, amikor Eli visszanézett rá. – Ez nem az amazonasi őserdő. – Az alagsorok világában annak számít. A legtöbb környékbeli háznak nincs is alagsora, főleg nem ilyen Amazonas-medence méretű. – De azokat nem sziklára építették. Egyébként ennek egy része a talajszint felett van. – Egy alagsor akkor is alagsor. És ez túlságosan csendes. – Az előbb még azt mondtad, hogy sok a furcsa zaj. – Nem tud hangokat adni a kazánok, a szivattyúk meg a jó ég tudja, miféle egyéb félelmetes szerkentyűk nélkül, ezért most csendes. Mintha várakozna. – Rendben, most már kezdesz engem is megijeszteni. – Nem akarok egyedül rettegni. A lépcső alján Eli levett egy elemlámpát a fali töltőről, a jól felszerelt borospincében. Volt olyan idő, amikor a tartók mind tele voltak, és a lakáj rendszeresen megforgatta a több száz palackot. De Eli becslése szerint még most is legalább száz üveg kivételesen jó bor várakozott a pincében. Eli átnyújtotta Abrának a lámpát. – Tessék. Ha elszakadunk egymástól, tudsz jelezni nekem, és én küldöm a keresőosztagot. A lány elengedte a férfi övét, és bekapcsolta a lámpát. Mindig úgy gondolt az Oromház alagsorára, mint egy barlangra. Illetve barlangrendszerre. Néhány fala tulajdonképpen a szikla volt, amelyen az építők egyszerűen átvésték magukat. Átjárók és alacsony boltozatú folyosók vezettek egyik részből a másikba, valóságos labirintust alkotva a föld alatt. Máskor felkapcsolta volna a világítást, barátságos fénnyel töltve meg a helyiségeket, de most csak a két elemlámpa világított. – Olyanok vagyunk, mint Scully és Mulder – jegyezte meg Abra.

– Az igazság odaát van. A lánynak tetszett a férfi humoros megjegyzése, és elmosolyodott. De azért szorosan a nyomában maradt, miközben átmentek egy átjárón, majd balra fordultak. A férfi megállt, és Abra beleütközött. – Bocs. – Hm. – Eli megvilágította a hatalmas gépezetet, amelyen már igencsak megkopott a piros festék. – Ez úgy néz ki, mintha egy másik világból származna. – Legalábbis egy másik korszakból. Miért nem cseréltük már le? Miért nem szereztünk be egy új generátort? – Hestert nem zavarták az áramszünetek. Azt mondta, hogy így legalább önellátó marad. Szerette a csendet, és jól el volt látva elemmel, gyertyával, fával, konzervvel, meg ilyesmivel. – Mostantól egy új és megbízható generátorral lesz önellátó. Lehet, hogy egyszerűen kifogyott az üzemanyag ebből az ócskavasból. – Eli óvatosan megrugdosta a szerkezetet. Ivott egy korty bort, letette a poharat egy polcra, leguggolt, és kinyitotta a generátor mellett álló hatalmas benzintartályt. – Üzemanyag van dögivel. Akkor most vizsgáljuk meg alaposabban ezt a másvilágból származó lényt. Abra nézte, ahogy a férfi megkerüli a szörnyeteget. – Tudod, hogyan működik? – Igen. Néhányszor már meggyűlt a bajunk egymással. Régen volt, de az ember nem felejt. – A férfi a lányra nézett, és rémült pillantással a bal vállára irányította a fénysugarat. – Ajaj… A lány ugrándozni és pörögni kezdett, egyik kezében a poharat, a másikban az üveget tartva. – Rajtam van? Vedd le! Azonnal vedd le rólam! Abra elhallgatott, mert a férfi nevetni kezdett. A mélyről fakadó, szívből jövő nevetés furcsa érzést gerjesztett a lány szívében. De a harag hamar elnyomta ezt a váratlan érzelmet. – A csudába, Eli! Te is olyan gyerekes vagy, mint minden férfi!

– Egyedül elintéztél egy betolakodót a sötétben, és most egy képzeletbeli pók miatt sikoltozol, mint egy lány? – Mivel lány vagyok, természetes, hogy úgy sikoltozom. – Abra teletöltötte a poharát, és szinte egy hajtásra felhajtotta. – Ez aljas volt. – De vicces. – A férfi megragadott egy szelepet a generátoron, és el akarta fordítani. A csavar nem mozdult. Megmozgatta a vállát, és megint próbálkozott. – A fenébe! – Akarod, hogy meglazítsam neked, nagyfiú? – kérdezte Abra, és megrebegtette a szempilláit. – Gyerünk, jógakirálynő. A lány megfeszítette a bicepszét, és szorosan a férfi mellé állt. Két erőteljes próbálkozás után hátralépett. – Elnézést, de nem megy. Egyértelmű, hogy rá van hegesztve. – Nem, csak rozsdás, régi, és aki utoljára rácsavarta, hősködni akart. Szükségem van egy csavarkulcsra. – Hová mész? A férfi megtorpant, és visszanézett. – A szerszámok itt vannak hátul, legalábbis régebben itt voltak. – Nem akarok oda hátramenni. – Egyedül is el tudom hozni a kulcsot. Abra a generátor mellett sem szívesen maradt, de ezt szégyellte bevallani. – Akkor közben folyamatosan beszélj hozzám. És ne adj ki magadból fuldokló, hörgő vagy sikoltó hangokat. Nem fogom értékelni a humorodat. – Rendben. Ha az alagsor szörnye rám támad, némán intézem el. – Csak beszélj egyfolytában – erősködött a lány, amikor a férfi eltűnt a sötétben. – Mikor veszítetted el a szüzességedet? – Tessék? – Ez volt az első dolog, ami az eszembe jutott. Nem tudom, miért. Rendben, én kezdem. A szalagavató bál éjszakáján. Tudom, ez egy kicsit elcsépelt, de akkor azt hittem, hogy a kapcsolatunk örökre szól

Trevor Benningtonnal. Aztán csak két és fél hónapig tartott, illetve hat hónapig, ha a szex előtti időszakot is beleszámítjuk. És te, Eli? – Hadd kérdezzem meg előbb, hogy melyikőtök hagyta ott a másikat? – Egyszerűen eltávolodtunk egymástól, ami elég kínos. Kellett volna egy kis dráma, egy kis küzdelem, vagy harag. – Nem lehet minden tökéletes. – A férfi hangja furcsán visszhangzott, és Abra lélegzete önkéntelenül felgyorsult, miközben az elemlámpa fényével körbevilágította a területet. Egyszer csak egy tompa puffanást, majd egy halk szitkozódást hallott. – Eli? Jól vagy? – A pokolba! Mi az ördögöt keres ez itt? – Ne próbálj viccelődni, Eli. Nincs hozzá hangulatom. – Bevertem a sípcsontomat egy átkozott talicskába, mert itt van középen. És… – Megsérültél? Eli… – Gyere ide, Abra. – Nem akarok. – Nincsenek pókok. Szeretném, ha ezt látnád. – Istenem… – A lány óvatosan a hang irányába osont. – Él az a valami? – Nem. Nem olyasmiről van szó. – Ha ez egy ostoba fiús trükk, akkor nagyon morcos leszek. – A lány fellélegzett, amikor meglátta a férfit a fényben. – Mi az? – Ez. – Eli lefelé mutatott az elemlámpával. A döngölt földből és kövekből álló padló fel volt túrva. Az árok majdnem faltól falig ért, két méter szélesen és körülbelül másfél méter mélyen felszántva a talajt. – Mi a csuda… Eltemettek itt valamit? – Úgy tűnik, valaki azt hiszi, hogy igen. – Például… egy holttestet?

– Szerintem egy hullát inkább elásnak, mint kiásnak az alagsorban. – De miért ásna valaki itt lent? Hester sosem beszélt ilyen munkálatokról. – A lány megvilágította a csákányt, a lapátokat, a vödröket és a kotoró kalapácsot. – Az örökkévalóságig tartana kéziszerszámokkal felásni ezt a földet. – A gépek zajt csapnak. – Igen, de… Ó, istenem! Tehát erről volt szó ma este? Azért jött le ide, hogy ásson? Keres valamit? Hát persze, a legenda! Esmeralda hozománya. Ez nevetséges, de csak erről lehet szó. – Akkor a fickó csak az idejét meg az energiáját pazarolja. Ha lenne itt kincs, szerinted nem tudnánk róla, vagy nem találtuk volna már meg? – Én csak azt akartam mondani, hogy… – Elnézést. Ne haragudj – mentegetőzött Eli a türelmetlen hangért. – Ezt az egészet nem ma este csinálta. Ez többheti munka, ha minden alkalommal több órát dolgozott. – Akkor már volt itt korábban is. Most elvágta az áramot, és felfeszítette az ajtót. Hester megváltoztatta a kódot – jutott eszébe Abrának hirtelen. – Megkérte, hogy változtassam meg a kódot, amikor kijött a kórházból. Ideges volt, és akkor nem sok értelmét láttam ennek, de ő ragaszkodott hozzá. Új kódot és új kulcsokat kért. Úgyhogy elintéztem neki, körülbelül egy héttel az ideköltözésed előtt. – Akkor a nagymama nem egyszerűen elesett. – A hirtelen felismerés úgy vágott Eli-ba, mint egy ökölcsapás. – Az átkozott disznó! Fellökte, lelökte, vagy csak annyira megijesztette, hogy elveszítette az egyensúlyát a lépcsőn. Aztán otthagyta a padlón! – Fel kell hívnunk Vinnie-t. – Holnap is ráér. Ez addig nem fog innen eltűnni. Rossz felé fordultam, hogy előkerítsem a csavarkulcsot, és eltévedtem. Már évek óta nem jártam az alagsornak ebben a részében.

Gyerektorunkban itt szoktuk egymást ijesztgetni. Ez a ház régebbi része. Hallgasd csak. A hirtelen támadt csendben Abra meghallotta a hullámok morajlását és a szél zúgását. – Úgy hangzik, mintha halott emberek szellemei lennének. Kalózszellemek, a salemi boszorkányok szellemei, vagy akármik. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára ilyen messze. A nagymama nem szokott idejönni, mert nem tart itt semmit. Ha nem tévedek el, valószínűleg sosem találom meg. – Menjünk innen, Eli. – Rendben. – A férfi kivezette a lányt, csak egy pillanatra állt meg, hogy az egyik polcról levegyen egy állítható csavarkulcsot. – Az ékszerek miatt van, Eli – erősködött Abra, miközben visszamentek a generátorhoz. – Csak ennek van értelme. Nem kell elhinned, hogy léteznek, elég, ha az a fickó elhiszi. A legenda szerint felbecsülhetetlen az értékük. Gyémántok, rubintok, smaragdok, hibátlan, varázslatos, különleges drágakövek. Meg rengeteg arany. Egy királynő váltságdíja. – Egészen pontosan egy gazdag herceg lányának a váltságdíja. – Eli nagy nehezen kinyitotta a szelepet a csavarkulccsal. – Valóban léteztek, és valószínűleg jó néhány milliót értek, vagyis ma már annál is sokkal többet. És most valahol az óceán fenekén hevernek a hajóval, a legénységgel, meg a többi zsákmánnyal együtt. – A férfi bekukucskált a generátor üzemanyagtartályába. – Száraz, mintegy vénlány… mint a sivatag – helyesbített. – Elnézést. – Most nagyon közönséges akartál lenni. A nő tartotta a lámpát, amíg Eli megtöltötte a tankot. Aztán felvette a poharát, és nézte, ahogy a férfi kapcsolókkal meg mindenféle karokkal bíbelődik. Eli megnyomta az indítógombot. A gép durrogott, szuszogott, köhögött. Eli még egyszer végigcsinálta az egész műveletet, aztán még egyszer. És végre beindult az ócska gépezet. – És lön világosság – jelentette be a lány.

– Néhány kiválasztott helyen. – A férfi elvette a poharat, amit a lány odanyújtott neki, és egy pillanatra összeért a kezük. – Jézusom, Abra! Te fázol. – Egy nyirkos, fűtetlen alagsorban előfordulhat. – Menjünk fel. Begyújtok a kandallóba. – A férfi ösztönösen átkarolta a lányt. Abra pedig odahajolt hozzá, miközben elindultak. – Eli? Szerinted lehet, hogy egy helybéli tette? Tudnia kellett, hogy nem vagy itthon, különben nem kockáztatta volna meg, hogy elvágja az áramot, és betör a házba. Mert elég korán volt, alig múlt fél tíz, amikor találkoztam vele. – Nem ismerem a helyieket, legalábbis nem úgy, mint régen. De azt tudom, hogy van egy magándetektív az egyik helyi motelban. Ha valaki, akkor ő tudta, hogy nem vagyok itt. – Nem ő volt, ebben biztos vagyok. – Talán nem. De van neki megbízója, nem? – Igen. Vagy egy társa. Tényleg azt hiszed, hogy bántották Hestert? – Az éjszaka közepén elindult lefelé a lépcsőn. Egyikünk sem értette, hogy miért. Ennek alaposabban utána fogok nézni. De csak reggel – tette hozzá, amikor a konyhába értek. Eli letette az elemlámpát meg a poharat, és megdörzsölte Abra karját. – Hidegebb volt az amazonasi őserdőben, mint gondoltam. A lány felnevetett, hátradobta a haját, és felemelte az arcát. Egymás mellett álltak, és a férfi mozdulatai egyre lassabbak lettek. A végén már nem dörzsölte, hanem simogatta Abra karját. A lány gyomra bizseregni kezdett. Nem érezte ezt, amióta elkezdte a szexuális böjtölést. Már szinte el is felejtette, milyen csodálatos a testében szétáradó forróság. Abra észrevette, hogy a férfi szeme megváltozik, elmélyül, és a pillantása az ajkára esik, mielőtt újra a szemébe néz. Közelebb húzódott hozzá.

A férfi hátralépett, és leengedte a kezét. – Rossz az időzítés – mondta. – Igen? – Rossz az időzítés. Nagy megrázkódtatás, idegesség, bor. Tüzet gyújtok, hogy megmelegedj, mielőtt hazaviszlek. – Rendben. De mondd, hogy nehéz volt. – Nagyon. – Eli egy hosszú pillanatig megint Abra szemébe nézett. – Átkozottul nehéz. Ez is valami, gondolta a lány, miután a férfi elsétált. Ivott egy korty bort, és szerette volna, ha a férfi másképp akarja felmelegíteni.

9. Duncan Kirby becsukta az ajtót a távozó rendőr után. Azonnal az ablakpárkányon álló vodkásüveghez lépett, és töltött magának kétujjnyit. Átkozott gazember, gondolta, miközben lehajtotta az italt. Még szerencse, hogy megtartotta a blokkokat. Egyszer fizetett az elegáns kávézóban, néhány saroknyira a Landon-háztól, aztán tankolt a benzinkútnál, később pedig egy út menti büfében vett egy sonkássajtos szendvicset, néhány mérföldnyire Whiskey Beachtől. Miután úgy döntött, hogy Landon hazafelé tart, megállt, hogy feltöltse a kocsit meg a saját üres gyomrát. Kész szerencse. A blokkokkal bizonyítani tudja, hogy a betörés idején a közelében sem volt az Oromháznak. Különben most biztosan a rendőrök vendégszeretetét élvezné, és az őrsön magyarázkodhatna. Átkozott gazember! Persze véletlen is lehet, gondolta. Valaki véletlenül éppen azt az estét választja a betöréshez, amikor ő a megbízójának jelenti, hegy Landon Bostonban van? Ilyen egybeesés nem létezik. Nem szerette, ha játszadoznak vele. Ha szükséges, szívesen tartja a hátát a megbízója kedvéért, de azt nem viseli el, hogy egy ügyfél a bolondját járassa vele. És arra használja, hogy a tudomása és a beleegyezése nélkül betör egy házba. Ráadásul bántalmaz egy nőt? Ezt semmiképpen sem tűrheti! Ő maga is körülnézett volna az Oromházban, ha az ügyfél ezt kéri tőle, és elviselte volna a következményeit, ha rajtakapják. De sosem emelt volna kezet egy nőre.

Ideje tiszta lapokkal játszani. Vagy a megbízója keressen magának egy másik nyomozót, mert ő nem fog egy olyan embernek dolgozni, aki nőket bántalmaz. Duncan levette a telefont a töltőről, és tárcsázta az ügyfelét. Annyira dühös volt, hogy nem érdekelte, milyen késő van. – Igen, Duncan vagyok, és jó okom van telefonálni. A helyi kapitányhelyettes éppen most kérdezett ki egy betörésről, meg egy nő bántalmazásáról az Oromházban. A férfi töltött magának egy újabb vodkát. – Ne akarjon átverni. Nem dolgozom olyan embernek, aki hülyének néz. Nem bánom, ha szimatolnom kell a környéken, de csak olyasmibe megyek bele, amiről előre tudom, hogy micsoda. Igen, megkérdezték, hogy kinek dolgozom. Nem kötöttem az orrukra. Most még nem. De nem tetszik, ha valaki arra használ, hogy megtudja, mikor tiszta a levegő, és mikor törhet be annak a fickónak a házába, akit meg kell figyelnem. Az meg végképp nincs ínyemre, hogy megtámad egy nőt a helyszínen. Ne csodálkozzon, ha mostantól nekem is lesznek kérdéseim. És a választól függ, hogy mostantól mit fogok csinálni. Nem kockáztatom az engedélyemet. Most egy olyan bűntényről van tudomásom, amely során bántalmaztak egy nőt, és így bűnrészes lettem. Jól fontolja meg, mit válaszol a kérdéseimre, különben végeztünk egymással, és ha a zsaruk megint faggatni kezdenek, megmondom a megbízóm nevét. Rendben. Jó. Duncan az órájára nézett. Nem baj, gondolta. Úgyis olyan mérges, hogy nem tudna most elaludni. – Ott leszek. Először leült a számítógépéhez, és kiegészítette a részletes feljegyzéseit. Mindenképpen igazolni fogja magát. Ha szükséges, a jegyzeteit átadja a seriffnek. A betörés már önmagában is elég rossz. De egy nő bántalmazása? Ezt nem tudta elfogadni.

De ad a megbízójának még egy esélyt a magyarázkodásra. Néha az ostoba fajankók túl sok krimit néznek, és az agyukra mennek a bűnügyi történetek. Máskor is voltak már ostoba megbízói. Úgyhogy most tisztázzák a dolgot, és a fickó tudomására fogja hoznia feltételeit. Nincs több sumákolás. Hagyja a nyomozást a profira. Duncan már nyugodtabb lelkiállapotban öltözött. Kiöblítette a száját, hogy eltüntesse a vodka szagát. Nem jó ötlet alkoholos lehelettel találkozni egy ügyféllel. Megszokásból felcsatolta a kilenc milliméteres pisztolyát, aztán felvett egy meleg pulóvert, meg egy széldzsekit. Zsebre vágta a kulcsot, a diktafont és a tárcáját, majd a saját kijáratán át hagyta el a szobát. Ez a szolgáltatás tizenöt dollárral többe került naponta, de a minden lében kanál recepciós így nem tudja számon tartani, mikor jön és megy. A kocsijára pillantott, de aztán úgy döntött, hogy inkább sétál. Hosszú volt az út Bostonba, és sokáig üldögélt a kocsiban a Landonház előtt, ezért most ráfért egy séta. Megrögzött városlakónak tartotta magát, de élvezte a falu csendjét. Éjfél körül már minden zárva volt, és csak a hullámok morajlását lehetett hallani az éjszakában. A talaj fölött gomolygó ködtől a táj furcsának és túlviláginak tűnt. A vihar már elvonult, de párás levegőt hagyott maga után, és a felhők eltakarták a holdat. A világítótorony távolban pislogó fénye még valószínűtlenebbé tette a környék hangulatát. Elindult arrafelé, és közben eltervezte, mit fog mondani a megbízójának. Már lecsillapodott, mégis úgy vélte, hogy jobb, ha búcsút intenek egymásnak. Ha nem tud megbízni az ügyfelében, akkor semmi értelme a munkájának. Ráadásul Landon nem csinált semmit. Többnapos figyelés és a helyiek alapos kikérdezése után az egyetlen terhelő információt egy szószátyár eladótól kapta az ajándékboltban.

Lehet, hogy Landon megölte a feleségét, bár ez nem túl valószínű. Csak lehet. Ugyanakkor Duncan nem hitte, hogy bármilyen fontos felfedezést tehetne a tengerparti városban, vagy a sziklán épült házban. Talán hagyná magát rábeszélni a nyomozás folytatására, de csak akkor, ha ehhez vissza kell mennie Bostonba. Inkább ott szimatolna, átnézné a jelentéseket, és más szemszögből is megvizsgálná a bizonyítékokat. Meg átbeszélné az ügyet Wolfe-fal. De előbb kérdéseket akar feltenni. Szeretné tudni, hogy a megbízója miért tört be a házba. És hogy ez volt-e az első ilyen alkalom? Nem mintha Duncan visszariadna egy behatolástól, ha a nyomozás megköveteli. De ostobaság azt hinni, hogy van valami abban a házban, ami Landont a felesége meggyilkolásához kötné. Hiszen az Bostonban történt, egy évvel korábban. És most a helyi zsaruk még jobban szemmel fogják tartani a házat, Landont, meg a megfigyelésére felbérelt magánnyomozót. Amatőrök, gondolta Duncan. Kicsit zihált, miközben felkaptatott az emelkedőn, hogy a felhős ég felé meredő Whiskey Beachi világítótoronyhoz érjen. A köd itt sűrűbben kavargott, mint a faluban, és eltompította a léptei zaját. A sziklához csapódó hullámok robajlása is olyan volt, mint a távoli dobszó. Amikor a toronyhoz ért, megállapította, hogy a kilátást is eltakarja a köd. Majd másnap felnéz ide, Boston felé menet, ha egy kicsit kitisztult a levegő. Már meghozta a döntését. Előfordul, hogy egy munka unalmas, egy ügyfél bosszantó, egy nyomozás pedig zsákutcába fut. De mi van, ha a három összegződik egy munkán belül? Akkor több pénzt kell kérnie, ez nem vitás. Talán nem kellett volna olyan csúnyán beszélnie a telefonban. De annyira felbosszantotta ez az ostobaság!

Amikor lépteket hallott, megfordult, és meglátta a megbízóját, aki kilépett a ködből. – Szörnyű helyzetbe hozott – kezdte Duncan. – Ezt tisztáznunk kell. – Igen, tudom. Sajnálom. – Nos, szemet hunyhatunk felette, ha ezentúl… Nem látta a pisztolyt. Ahogy a lépteit, a pisztoly dörrenését is elnyomta a köd, és csak tompa puffanásokat hallott. Meglepte a testébe maró fájdalom. Nem nyúlt a fegyvere után, meg sem fordult a fejében. Nyitott szemmel és mozgó szájjal zuhant a földre, de szavak helyett csak bugyborékoló hangok törtek elő a torkából. És mintha nagy távolságból hallotta volna a gyilkosa hangját. – Sajnálom. Nem így terveztem. Nem érezte, hogy a gyilkosa sietősen átkutatja a zsebeit, elveszi a telefonját, a diktafonját, a kulcsát meg a fegyverét. Csak hideget, maró, bénító hideget érzett. És kimondhatatlan fájdalom járta át, amikor a gyilkosa a sziklás földön a szikla széléhez vonszolta. Egy pillanatig azt gondolta, hogy repül, és a szél az arcába süvít. Aztán elnyelték a mélyben tomboló hullámok, amikor elérte a parti sziklákat. Nem így tervezte, de már késő, és nem lehet visszafordulni. Az egyetlen lehetőség, hogy tovább halad előre. Nem követhet el több hibát. Nem fog többé nyomozókat felbérelni, mert senkiben sem bízhat. Neki kell mindent elvégeznie. Talán azt hiszik majd, hogy Landon ölte meg a nyomozót, ahogy Lindsay meggyilkolásával is őt gyanúsították. De tényleg Landon ölte meg Lindsay-t. Ki más tette volna? Ki más tehette volna? Talán Landon Duncanen keresztül fog megfizetni Lindsay-ért is. Az igazság útjai néha kacskaringósak.

Most az a legfontosabb, hogy kitakarítsa a nyomozó szobáját, és eltávolítson mindent, ami összekötheti őket. És ugyanezt kell tennie Duncan irodájában meg az otthonában is. Rengeteg munka vár rá. Ideje minél előbb nekilátni. Amikor Eli reggel lejött a földszintre, először benézett a nappaliba. A takaró, amit Abrára terített, miután a lány elpilledt a heverőn, most szépen összehajtva hevert a támlán. És a csizmája sem volt a bejárati ajtónál. Jobb is így, gondolta. Kevésbé kínos a váratlan és kellemetlen pillanat után, ami tegnap este történt közöttük. Jobb, hogy egyedül lehet a házban. Fogjuk rá, gondolta. Aztán megérezte a kávé illatát, meglátta a kikészített bögrét, és rajta a cetlit. A nőnek érdekeltségei vannak a gyártó cégnél? Sosem fogy ki a készlete? Az omlett a sütőben melegszik. Ne felejtsd el kikapcsolni. Friss gyümölcs a hűtőben. Köszönöm, hogy a heverőn aludhattam. Később benézek. HÍVD FEL VINNIE-T! – Rendben. De nem baj, ha előbb megiszom a kávémat, hogy magamhoz térjek? Kitöltötte a kávét, beleöntötte a tejszínt, és megmasszírozta a nyakán a fájó csomókat. Fel fogja hívni Vinnie-t, nem kell emlékeztetni rá. Csak szeretett volna egy nyugodt percet, mielőtt a zsarukkal és a kérdéseikkel kell foglalkoznia. Már megint.

És mi van, ha nem is akar omlettet? Ki kérte meg, hogy csináljon? A férfi dühösen kinyitotta a sütő ajtaját. Talán nem is omlettet kíván, hanem… Csodásan néz ki, állapította meg. Egy darabig haragos pillantással méregette az ételt, aztán kivette a sütőből, és felkapott egy villát. Az ablakhoz lépett, és úgy ette meg. Tudta, hogy ostobaság, mégis úgy érezte, hogy megőrzi a szabad akaratát, ha állva fogyasztja el, amit Abra rátukmált. A tányért a kezében tartva kiment a teraszra. Az idő hűvös volt, de nem kellemetlen, és a szél megint kitisztította a levegőt. Nap, tenger és ragyogás. A látvány egy kicsit enyhítette a feszültséget az izmaiban. Nézte, ahogy egy pár kéz a kézben sétál a parton. Úgy tűnik, vannak emberek, akik arra születtek, hogy társuk legyen és párban éljenek. Irigyelhetné őket. Ő elrontotta az egyetlen komoly kísérletét a párkapcsolatra, és csak egy gyilkosság mentette meg attól, hogy végig kelljen csinálnia egy válást. Ez mit árul el róla? Bekapott egy újabb falat omlettet, miközben a sétáló pár megállt, és ölelkezni kezdett. Igen, irigyelheti őket. Eszébe jutott Abra. Nem vonzódik hozzá. Miért hazudik magának? Hát persze, hogy vonzódik hozzá. A lánynak olyan jellegzetes az arca, a teste, a stílusa. Inkább arról van szó, hogy nem akar vonzódni hozzá. Nem akar a szexre gondolni. Vele nem. Csak írni akart, elmenekülni egy olyan világba, amelyet ő alkotott, és közben megtalálni az utat a saját világába. Meg kell tudnia, ki ölte meg Lindsay-t, és miért. Amíg ezt nem tudja, addig nincs az a tengeri szél, ami kitisztítja a látóhatárát. De a vágyaknak nem sok köze van a valósághoz. És mi a valóság? Egy hatalmas árok az alagsor padlójában, amit valaki kiásott. Ideje hívni a zsarukat.

Eli visszament a házba, betette a tányért a mosogatóba, és észrevette, hogy Abra a konyhai telefonnak támasztotta Vinnie névjegykártyáját. Legszívesebben megcsóválta volna a fejét, de így legalább nem kellett felmennie az emeletre, és átkutatni a zsebeit, hogy előkerítse a kártyát, amit Vinnie adott neki. Tárcsázta a számot. – Hanson kapitányhelyettes. – Szia, Vinnie. Eli Landon vagyok. – Szia, Eli. – Van egy kis problémám – közölte Eli. Egy órán belül Eli már a kapitányhelyettessel állt a régi alagsorban, és együtt méregették az árkot. – Nos… – Vinnie megvakarta a fejét. – Ez egy érdekes probléma. Ezek szerint nem te ástad ezt a lyukat idelent? – Nem. – Hester nem bízott meg valakit, hogy… Nem is tudom… hogy új vízvezetékcsövet fektessen le, vagy ilyesmi? – Ebben elég biztos vagyok. Ha ilyesmiről lenne szó, Abra tudna róla. Egyértelműen látszik, hogy a munka most is folyamatban van, ezért ha törvényes lenne a dolog, a megbízott személy felvette volna velem a kapcsolatot. – Igen. Ez nem száz százalék, de elég biztos. És van még valami. Ha valaki ilyen nagyszabású munkálatokba kezdett, arról én is hallanék. Azért megkérdeznéd a nagymamádat? – Nem akarom. – Eli fél éjszaka ezen vívódott. – Nem szívesen zaklatnám fel. De átnézhetem a feljegyzéseit meg a számláit. Ha megbízott valakit, akkor fizetnie is kellett. Nem vagyok szakértő, Vinnie, de szerintem ez az árok túl mély egy vízvezetékhez, vagy egyéb csőhöz. Ráadásul mi az ördögöt kezdene a nagymamám ott hátul azzal, amit beszerel?

– Csak megpróbálok valami magyarázatot találni. Ezekkel a kéziszerszámokkal sok időbe telik ekkora árkot ásni. Idő és elhatározás kell hozzá. Ráadásul többször is be kellett jutnia a házba. – Abra elmesélte, hogy a nagymamám megváltoztatta a kódot, és új kulcsokat csináltatott az ajtókhoz. A balesete után. – Hm. – Vinnie pillantása az árokról Eli-ra vándorolt. – Tényleg? – Nem volt rá különösebb oka, illetve nem tudta megmagyarázni, miért csinálta. Nem emlékszik pontosan az esésére, de talán ösztönösen, vagy egy homályos emlék miatt ragaszkodott a biztonsági rendszer kódjának megváltoztatásához. – Találtál egy lyukat az alagsorban, és most azt hiszed, hogy Hester esése nem volt baleset. – Igen. Abrát bántalmazták tegnap este. A tettesnek el kellett vágni a vezetéket, hogy bejusson a házba. Nem számított Abrára, és tudta, hogy én nem vagyok itt. Talán Duncannel dolgozik, és Duncan tudta, hogy Bostonba utaztam. Azt mondtad, számlákat mutatott neked, és bebizonyította, merre járt. De közölhette a partnerével, hogy tiszta a levegő, mert Bostonban vagyok, és nyugodtak ásni kezdhet az alagsorban. – De miért? – Lehet, hogy mi csak a fejünket csóváljuk az Esmeralda kelengyéjéről keringő történeteken, de sokan komolyan veszik. – Tehát valaki megszerzi Ms. Landon kulcsát meg a jelszavát. Ezt el tudom hinni, mert nem képtelenség. Lejut az alagsorba, és ásni kezd. Egy este megtámadja őt, és lelöki a lépcsőn. – Nagymama nem emlékszik semmire, de attól még megtörténhetett. Eli-ban megint felmerült a kép, ahogy a nagyanyja véresen, összetörve hever a padlón, és járkálni kezdett, hogy lerázza magáról a dühét. – Talán hallott valamit, és lejött. Vagy lejött, és akkor hallott valamit. Megpróbált visszamenni az emeletre. A hálószobája ajtaja kemény, vastag, és belülről záródik. Be akart jutni, hogy hívhassa a

rendőrséget Vagy a fickó annyira megijesztette, hogy megbotlott. Akárhogy is volt, ott hagyta, eszméletlenül, véresen, törött csontokkal. Ott hagyta a padlón! – Ha így történt. – Vinnie Eli vállára tette a kezét. – Ha. – Igen. A balesete után néhány hétig nagy volt itt a mozgás. Először a rendőrség nyüzsgött, később Abra jött-ment a házban, hogy elvigyen néhány holmit a nagymamának. Utána elcsendesedett a ház, ezért visszajöhet, és folytathatja az ásást. Aztán jön a hír, hogy itt fogok lakni, Abra pedig megváltoztatja a biztonsági kódot. Tudnia kellett, hogy a ház több órán át üres lesz tegnap este. És ezt csak Duncantől hallhatta. – Megint beszélni fogunk Duncannel. Addig ideküldök valakit, aki lefényképezi és leméri a helyszínt. Bevisszük a szerszámokat, és feldolgozzuk az adatokat, de ez időbe telik. Mi nagyon kis halak vagyunk itt, Eli. – Értem. – Állítsd be a riasztót. Gyakrabban ideküldöm a járőrt, de meg kéne fontolnod, hogy beszerzel egy kutyát. – Egy kutyát? Komolyan? – A kutya ugat, és harapni is tud. – Vinnie megvonta a vállát. – South Pointban nem túl magas a bűnözési ráta, mégis jó arra gondolni, hogy egy kutya van a házamban, amikor nem tartózkodom otthon. Na, megyek, hívom az embereket. De miért itt hátul ásott? – kérdezte Vinnie, miközben elindultak visszafelé. – Ez a ház legrégibb része. Már akkor itt állt, amikor a Calypso zátonyra futott a part közelében. – Hogy is hívják a túlélőt? – Egyesek szerint Giovanni Morenninek, mások szerint José Coreznek. – Igen, már emlékszem. Hallottam olyan történeteket is, hegy ő volt maga Broome kapitány. Micsoda kusza história. – Egyetértek – mosolyodon el Eli.

– Akárhogy is van, magával hurcolta a kelengyét tartalmazó ládikát, ami vele együtt a partra vetődött, és itt fent elásta. Nekem inkább az a történet tetszik, hogy ellopott egy csónakot, kievezett a tengerre, és az egyik szigeten rejtette el a kincset. – Van egy olyan variáció is, hogy az egyik elődöm megtalálta, hazavitte őt a kinccsel együtt, és ápolta, amíg felépült. – A feleségemnek is ez a sztori a kedvence, mert olyan romantikus. Kivéve azt a részt amikor az elődöd fivére megöli a hajótöröttet, és ledobja a testét a parti szikláról. – És a kincs megint eltűnt. Akárhogy is van, aki ezt az árkot ásta, nagyon komolyan veszi a legendákat. – Úgy tűnik. Megállók a motelnál, és megint beszélek Duncannel. Eli nem örült, hogy a napja nagy részében megint rendőrökkel, az elektromos művek és a biztosítótársaság embereivel, meg a riasztórendszer szerelőivel kell bajlódnia. A ház forgalmas hely lett, és a nagy nyüzsgés eszébe juttatta, mennyire hozzászokott már a csendhez meg a magányhoz. Pedig a csend és a magány egyáltalán nem volt jellemző a korábbi életére. Elmúltak azok az idők, amikor a napjai tele voltak megbeszélésekkel, találkozókkal, emberekkel, az estéit pedig partikon, összejöveteleken és különféle társasági eseményeken töltötte. Nem bánta a változást. Ha rendellenesnek tart egy olyan napot, amikor kérdésekre kell felelni, döntéseket hozni és nyomtatványokat kitölteni, akkor ez azt jelenti, hogy jól megvan a régi nyüzsgés nélkül. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a ház meg a környéke végre újra elcsendesedett. Ám ekkor meghallotta, hogy valaki belép a mosókonyhába. – Istenem, mi az már megint? – kérdezte, és kinyitotta a belső ajtót. Abra a mosógépre tette az egyik nehéz bevásárlószatyrot. – Szükséged volt néhány dologra.

– Tényleg? – Igen. – A lány elővett a táskából egy doboz mosóport, és betette egy fehér szekrénybe. – Úgy látom, már visszakapcsolták az áramot. – Igen. Új biztonsági kódunk van. – A férfi a zsebébe nyúlt, és átnyújtotta neki a cetlit, amire a kódot írta. – Gondolom, szükséged lesz rá. – Hacsak nem akarsz mindig lesietni a lépcsőn, amikor jövök takarítani. – A lány megnézte a papírlapot, majd a pénztárcájába gyűrte. – Találkoztam Vinnie-vel – folytatta, és Eli mellett elhaladva bement a konyhába. – Megmondtam neki, hogy úgy tudom, Kirby Duncan már kijelentkezett a motelból. Illetve hivatalosan még nem, csak annyit közölt Kathyvel, hogy reggel korán távozik. De most eltűnt a holmija. Vinnie azt mondta, hogy hívd fel, ha van valami kérdésed. – Egyszerűen elment? – Úgy tűnik – bólintott a lány, miközben kirámolta a szatyrokat. – Vinnie felveszi a kapcsolatot a bostoni kapitánysággal, és ők fogják kikérdezni Duncant az alagsori ásatásokkal kapcsolatban. De mivel elment, nem tud már itt szimatolni, és kellemetlenkedni. Ez jó hír. – A megbízója visszahívta? Nem hiszem. Talán kirúgta? Vagy Duncan adta fel? – Nem tudom. – A lány egy doboz gabonapelyhet tett a konyhaszekrénybe. – De azt tudom, hogy vasárnapig kifizette a szobát, és azt hangoztatta, hogy talán meghosszabbítja a tartózkodását. Aztán egyszer csak összepakol, és lelép? Nem sajnálom, mert nem kedveltem. Miután elrámolta az élelmiszert, a lány összehajtogatta a bevásárlószatyrokat, és a táskájába csúsztatta őket. – Szerintem ezt meg kell ünnepelnünk. – Mit? – Azt, hogy a magánnyomozó már nem liheg a nyakadban, megint van áram, és a riasztó is működik. Ez egy sikeres nap a pocsék

éjszaka után. El kéne jönnöd a pubba egy italra. Ma este jó zene lesz, és találkozhatsz Maureennal meg Mike-kal. – Nagyon le vagyok maradva, utol kell érnem magam. – Ez csak egy kifogás. – A nő megkopogtatta a férfi mellkasát. – Mindenkinek szüksége van egy kis péntek esti kikapcsolódásra. Hideg sör, jó zene, kellemes beszélgetés. Ráadásul a pincérnőd, aki én leszek, egy egészen rövid szoknyát fog hordani. Elveszek egy vizet – tette hozzá Abra, és megfordult, hogy kinyissa a hűtőt. A férfi rátenyerelt a hűtő ajtajára. – Nekem nem jár víz? – Abra felvont szemöldökkel nézett Eli-ra. – Miért erőszakoskodsz? – Nem ez a szándékom. – A férfi egészen közel volt hozzá, szinte sarokba szorította. Eli érdekes ember, és talán nem is tudja, hogy milyen szexi, gondolta Abra. – Sajnálom, hogy te annak veszed. Szeretnélek látni kötetlen társasági környezetben. Jót tenne neked, és én is szívesen találkoznék veled. És talán látnod kéne engem rövid szoknyában, mert akkor eldöntheted, hogy érdekellek-e van sem. A férfi még közelebb lépett hozzá. Lehet, hogy ezzel a mozdulattal kicsit meg akarta félemlíteni Abrát, de inkább izgalmat gerjesztett benne. – Olyan húrokat pengetsz, amelyeket nem kéne. – Ki tud ellenállni annak, hogy megpengessen egy húrt, ha ott van az orra előtt? – kérdezte a lány. – Nem értem az ilyen önmegtagadó hozzáállást. Miért nem szabad megtudnom, hogy vonzónak tartasz-e, mielőtt elkezdek vonzódni hozzád? Ez így igazságos. A férfin látszott, hogy a szavai meghökkentették és felzaklatták. Abra meg akarta nyugtatni, ezért egyik kezét Eli karjára tette. – Nem félek tőled, Eli. – Nem ismersz. – Ez is engem igazol. Szeretnélek megismerni, mielőtt jobban belekeveredem. Egyébként nem kell úgy ismernem téged, ahogy te érted. Anélkül is érezhetlek, vagy vonzódhatok hozzád. Nem tartalak egy kedves, ártatlan plüssmackónak, de azt sem hiszem, hogy

hidegvérű gyilkos vagy. A szomorúságod sok haragot leplez, és nem hibáztatlak ezért. Tulajdonképpen megértem. Pontosan tudom, mit érzel, A férfi hátralépett, és zsebre vágta a kezét. Önmegtagadás, gondolta Abra, mert tudta, egy férfi mikor akarja megérinteni. És érezte, hogy Eli most erre vágyik. – Nem akarok vonzódni hozzád, vagy beléd gabalyodni. – Hidd el, hogy értelek. Én is pontosan így éreztem, mielőtt találkoztam veled. Ezért tartok szexuális böjtöt. A férfi szemöldöke a homlokára szaladt, – Mit? – Megtartóztatom magam a szextől. Talán ez is az egyik oka a vonzalmamnak. A böjtöt egyszer meg kell szegni, és te most itt vagy. Érdekes, jóképű és okos, amikor éppen nem mogorva, vagy nem búskomor. És szükséged van rám. – Nincs rád szükségem. – Ostobaság! – csattant fel a lány, és a férfit meglepte az éles hang, meg az enyhe lökés, ahogy Abra egyik karjával a mellkasára csapott. – Azért van étel ebben a házban, mert én hozok, és azért eszel, mert főzök neked. Máris magadra szedtél néhány kilót, és nem vagy olyan nyúzott. Van tiszta zoknid, mert mosok rád, és van valaki, aki meghallgat, ha beszélsz. Mert néha szoktál beszélni, bár legtöbbször harapófogóval kell kihúzni belőled a szavakat. Van a közeledben valaki, aki hisz benned, és erre mindenkinek szüksége van. A lány felkapta a táskáját, hogy távozzon, de aztán megint a pultra dobta. – Azt hiszed, te vagy az egyetlen, aki valami szörnyűségen ment át, és olyasmi történt vele, ami fölött nem volt hatalma? Csak téged ért fájdalom, és csak neked kellett megtanulni a gyógyulást meg az életed újrakezdését? Nem építhetsz új életet, ha falakat emelsz, mert a falak mögött sem leszel biztonságban, Eli. Csak magányos leszel. – Nekem most megfelel a magány – vágott vissza a férfi.

– Ez egy újabb ostobaság. Időnként persze mindenkinek kell egy kis egyedüllét. A legtöbb ember igényli. De emberi kapcsolatokra is szükségünk van, mert emberek vagyunk. Láttam, milyen arcot vágtál, amikor a minap felismerted Maureent a parton. Boldog voltál, mert ő is egy kapcsolatot jelent. Ahogy én is. Erre ugyanúgy szükséged van, mint arra, hogy egyél, igyál, dolgozzál, szexeljél és aludjál. Ezért odafigyelek, hogy legyen mit enned, telerakom vízzel, gyümölcslével és Mountain Dew-val a hűtődet, mert tudom, hogy szereted. És arra is van gondom, hogy legyen tiszta ágyneműd, amiben alhatsz. Ne mondd azt, hogy nincs rám szükséged. – Kihagytad a szexet. – Arról is beszélhetünk. Abra megbízott az ösztöneiben, ezért most is azokat követte. Egyszerűen előrelépett, két kézzel megragadta a férfi arcát, és a szájára szorította az ajkát. Nem igazán szexuális töltésű mozdulat, gondolta. Inkább csak egy emberi kapcsolat jelzése. Nem bánta, ha az érintés felkavarja, mert nem félt az érzésektől. Hátralépett, de a kezét egy pillanatig még a férfi arcán hagyta. – Látod? Nem haltál bele. Emberi vagy, viszonylag egészséges, és… Ez nem ösztön volt, hanem reakció. A lány megnyomott egy gombot, ezért a férfi megragadta, és belevetette magát a felvillanó fénybe. És Abrába. Egy gyors mozdulattal maga felé fordította, a konyhaszigetnek szorította, mohón belemarkolt a hajába, és a kezére csavarta vad, göndör fürtjeit. Érezte, hogy a lány megint megérinti az arcát, az ajka szétnyílik az ajka előtt, és a szíve a mellkasán dobogott. Eli érzett. Érezte a vére lüktetését, a testébe hasító vágy fájdalmát, és a mindent elsöprő örömöt, hogy megint egy női test van a közelében. Lágy idomok, finom hajlatok.

Beszívta az illatát, élvezettel hallgatta a torkából feltörő halk nyögést, és ízlelte a nyelve meg az ajka érintését. Az érzések szökőárként törtek rá, és Eli abban a pillanatban nem akart mást, mint hogy ez az ár elsodorja. Abrában is fellobbant a vágy, és megmarkolta a férfi haját, amikor Eli felemelte. A következő pillanatban a pulton találta magát, széttárt lábakkal. Bizsergő gyönyörűség tört rá, mert a férfi egészen közel nyomult hozzá. Legszívesebben átkarolta volna a derekát, hogy együtt merüljenek el a kéjben, belevetve magukat a forró, kemény szexbe. De inkább megint az ösztöneire hallgatott. Nem! Meggondolatlanul, szív nélkül nem szabad. A végén mindketten megbánnák. Ezért még egyszer megfogta a férfi arcát, és megsimogatta, mielőtt hátrahúzódott. A férfi kék szeme égett, amikor ránézett, és Abra a vágy mögött meglátta a tekintetében a haragot. – Nos. Életerős vagy, és most úgy tűnik, hogy túlságosan is egészséges. – Ezért nem fogok elnézést kérni. – Ki kérte, hogy mentegetőzz? Én kezdtem, nem? De én sem bánom. Csak azt, hogy most mennem kell. – Hová? – Fel kell vennem azt a rövid szoknyát, amiről beszéltem, és elindulni a munkába. Már így is késésben vagyok. Így legalább mindkettőnknek lesz ideje megfontolni, hogy meg akarjuk-e tenni a következő lépést. Ez jó és rossz hír egyben. A lány lecsúszott a pultról, és sóhajtva talpra állt. – Hosszú ideje te vagy az első férfi, aki megkísértett, hogy hagyjam abba a böjtölést. Aki miatt úgy érezném, hogy volt értelme a böjtnek, de ideje megtörni. De szeretném tudni, hogy nem fogunk-e haragudni egymásra, ha megtenném. Ezen gondolkodni kell. Abra felkapta a táskáját, és elindult kifelé.

– Gyere el ma este, Eli. Gyere a pubba, hallgass egy kis zenét, találkozz néhány emberrel, igyál sört. Az első kört én fizetem. A lány kisétált, és már a kocsijánál volt, amikor a kezét a hasára szorította, és felsóhajtott. Ha a férfi megint megérintette volna, és megkéri, hogy ne menjen el… Akkor nagyon elkésett volna a munkából.

10. Eli sokáig vívódott, mérlegelte az előnyöket, a hátrányokat, elemezte a saját hangulatát, majd végül úgy döntött, hogy elmegy abba az átkozott bárba. Aznap úgysem teljesítette az ígéretét, hogy minden nap kimozdul a házból egy órára. Így legalább meglesz az egyórás kiruccanás. Megnézi, mit alkottak az új tulajdonosok, megiszik egy sört, hallgat egy kis zenét, aztán hazamegy. És akkor talán Abra sem fogja tovább nyaggatni. Bebizonyítja a lánynak meg saját magának, hogy minden gond nélkül be tud menni a falusi pubba, meginni egy sört. Eszébe jutott, hogy tulajdonképpen szereti a bárokat. Kedveli a szórakozóhelyek légkörét, a sokféle ember társaságát, a jó beszélgetéseket, a hideg sört. Illetve régebben szerette. Ráfér egy kis felfedezés. Az írás magányos munka, és ezzel tökéletesen elégedett. De néha egy írónak is szüksége van megfigyelésekre, érzésekre, beszélgetésekre. Ha így folytatja, légüres térben fog írni, ami nem jó. Jó ötletnek tartotta, hogy egy órát házon kívül tölt, és megismerkedik a helyi jellegzetességekkel, amelyeket talán beleszőhet a regényébe. Úgy döntött, hogy gyalog megy. A ház előtt álló autó meg az égve hagyott világítás elriaszthatja a betörőt, aki így azt hiszi, hogy otthon van. Kiadós sétát kellett tennie, és legalább a mozgást is kipipálhatta aznapra. A helyzet normális, állapította meg elégedetten.

Amikor belépett a falu pubjába, először azt hitte, hogy rossz helyen jár. Nyomát sem látta annak az ivónak, ahol a huszonegyedik születésnapján elfogyasztotta az első törvényes italát. Eltűntek a sötét, enyhén koszos falak, a kopott halászhálók, a gipszsirályok, a rojtos kalózzászlók meg a hatalmas kagylóhéjak, a tengeri dekoráció nélkülözhetetlen elemei. A hajókormányok helyén most sötét bronzszínű világítótestek lógtak, és kellemes tompa fényt árasztottak. A helyiséget közeli tájakat ábrázoló festmények, domborművek, és a nagyanyja grafikái díszítették. Eli három rajzot is látott Hester jellegzetes aláírásával. A padlót felsúrolták. Eltávolították a hosszú évek alatt felhalmozódott piszkot, a sok kiömlött sört, meg a hányásnyomokat. Most szinte ragyogtak a hajópadló széles deszkái. Sokan az asztaloknál vagy a bokszokban üldögéltek, míg mások a hosszú bárpult előtt sorakozó magas lábú székeken foglaltak helyet. Néhányan az apró táncparketten táncoltak, és Eli-nak el kellett ismernie, hogy a zene tényleg jó. A vicces kalózjelmezek helyett a személyzet fekete szoknyát vagy nadrágot hordott, hófehér inggel. Ezt furcsának találta. A régi hely egy elég ócska lebuj volt, most mégis hiányzott neki. Nem baj, erősítette meg magát. Péntek este van, megiszik egy sört, mint a többi normális férfi. Aztán hazamegy. Elindult a bárpult felé, amikor észrevette Abrát. Egy háromfős asztalt szolgált ki éppen. Eli úgy ítélte meg, hogy a vendégek a húszas éveikben járhatnak. A lány az egyik kezében egy tálcát egyensúlyozott, a másikkal három sört tett az asztalra. A szoknyája tényleg rövid volt. Látni engedte hosszú, izmos lábát, ami mintha a hónaljából indult volna ki, és magas sarkokban végződött. A szűk fehér blúz kihangsúlyozta karcsú testét és erős karját.

Eli a zene miatt nem hallotta a beszélgetés szavait, de erre nem volt szükség, mert így is látszott, hogy mindkét fél könnyedén, évődve társalog. A lány megveregette az egyik férfi vállát, mire az vigyorogni kezdett, mint egy félkegyelmű. Aztán a lány megfordult, és ő is észrevette Eli-t. Találkozott a tekintetük. Abra barátságosan elmosolyodott, mintha nem emlékezne arra, hogy néhány órával korábban az ajkuk összeforrt. Megfordította a karja alatt a tálcát, és elindult Eli felé a félhomályban. A csípője ringott, fenséges tengeristennőre emlékeztető szeme ragyogott, dús hableány fürtjei a vállán ugráltak. – Szia. Örülök, hogy mégis rászántad magad. A férfi úgy érezte, hogy egyetlen mohó falással el tudná nyelni a lányt. – Igen, iszom egy sört. – Akkor jó helyen jársz. Tizennyolc csapolt sörünk van. Melyiket kívánod? Téged kívánlak meztelenül, gondolta Eli, de ezt nem válaszolhatta. – Próbáld ki az egyik helyi specialitást. – A lány felkacagott, és a férfinak az a kényelmetlen érzése támadt, hogy már megint olvasott a gondolataiban. – A „Partra vetett bálna” a helyiek kedvence. – Rendben. – Menj oda, ülj le Mike és Maureen mellé. – A nő az egyik asztal felé mutatott. – Hozom a bálnát. – Inkább csak leülök itt a bárpultnál, és… – Ne butáskodj. – Abra megfogta Eli karját, és magával vonszolta, ügyesen átvágva a tömegen. – Nézzétek, kit találtam. Maureen barátságosan megveregette a mellette lévő üres széket. – Szia, Eli. Gyere, ülj le ide az öregek mellé, és akkor kiabálás nélkül tudunk beszélgetni.

– Hozom a sörödet. És már biztosan kész van a nachos is – nézett Abra Mike-ra. – Nagyon jó nachost csinálnak itt – magyarázta Mike, miután Abra elviharzott, és Eli kénytelen volt helyet foglalni az asztaluknál. – Annak idején lejárt szavatosságú chipset és bizonytalan eredetű mogyorót szolgáltak itt fel. Maureen Eli-ra mosolygott. – Azok voltak a szép idők. Mike-kal megpróbálunk havonta egyszer eljönni ide. Ránk fér egy kis szórakozás a gyerekek nélkül. Hétvégeken, vagy a szezon idején remek ez a hely, ahol nyugodtan figyelhetjük az embereket. – Tényleg sokan vannak. – Ez a zenekar nagyon népszerű. Azért jöttünk korán, hogy legyen asztalunk. Helyrehozták már az áramot, meg mindent? – Igen. Maureen megszorította Eli kezét. – Ma nem sok időm volt Abrával beszélgetni, de azt mondta, hogy valaki ásott az alagsorban. – Ez meg mi az ördög lehet? – kérdezte kíváncsian Mike. – Vagy inkább megfeledkeznél az egészről néhány órára? – Nem zavar, ha beszélnem kell róla. – Az Oromház a helyi közösség kedvenc beszédtémája volt, és Eli tudta, hogy mindenkit érdekel majd a történet. Ezért beszámolt Mike-nak a rejtélyes ásatás részleteiről, majd megvonta a vállát. – Szerintem egy kincsvadász lehetett. – Megmondtam! – Maureen a férje karjára csapott. – Nekem rögtön ez volt az ötletem, de Mike lehurrogott. Nem sok fantázia szorult belé. – De igen, amikor felveszed azt a kis vörös cuccodat, ami ki van vágva a… – Michael! – kiáltott fel Maureen egy elfojtott nevetéssel.

– Te kezdted, drágám – vigyorgott Mike, majd elégedetten összedörzsölte a kezét. – Megjött a nachos. Most nagy lakomában lesz részed – nézett Eli-ra. – Nachos, mártogatós, három tányérral, rengeteg szalvétával – jelentette be Abra, és ügyes mozdulattal az asztalra helyezte a tálakat. – És egy „Partra vetett bálna”. Jó étvágyat. Az első kört én állom, ahogy ígértem – tette hozzá, amikor Eli a pénztárcája után nyúlt. – Mikor van szüneted? – érdeklődött Maureen. – Még nem. – A lány máris bólintott az egyik asztal felé, ahol intettek neki. – Hány állása van? – csodálkozott Eli. – Nem tudom számon tartani. Szereti a változatosságot. – Maureen a tányérjára lapátolt egy nagy adagot az ételből. – A következő lesz az akupunktúra. – Tűket fog szurkálni az emberekbe? – Most tanulja, hogyan kell. Szeret gondoskodni az emberekről. Még az ékszerek is ezt a célt szolgálják, amelyekét készít. Azt akarja, hogy mindenki jobban és boldogabban érezze magát. A férfinak még sok kérdése lett volna, de nem akart túlságosan érdeklődőnek tűnni. – Viszonylag rövid idő alatt sikerült elérnie ezt a nagy változatosságot. Úgy tudom, nem lakik olyan régen itt. – Három éve jött el Springfieldből. Egyszer majd kérdezd erről. – Miről? – Springfieldről. – Maureen felvonta a szemöldökét, és falatozni kezdett. – Meg arról, amit tudni akarsz. – Szerinted milyenek a Red Sox esélyei az idén? Maureen szúrós szemmel nézett a férjére, miközben felvette a vörösboros poharat. – Ez tapintatosabb, mintha azt mondtad volna, hogy fogjam be a számat.

– Én is úgy gondoltam. Egyébként legjobban a nagymamáddal szerettem a baseballról beszélgetni. – Lelkes szurkoló – bólintott Eli. – Mindenki másnál jobban tudja az eredményeket meg a statisztikákat. Havonta kétszer bemegyek Bostonba. Szerinted készen állna egy látogatásra? – Biztosan örülne neki. – Mike az ifjúsági ligában edzősködik – magyarázta Maureen. – És Hester a nem hivatalos segédedzője. – Imádja nézni a kölyköket. Amikor a zenekar szünetet tartott, Mike felhívta magára Abra figyelmét, és az ujjával körkörös mozdulatot tett a levegőben, egy újabb kört kérve tőle. – Remélem, legalább a szezon második felében már itt lesz. – Nem voltunk biztosak abban, hogy életben marad. – Istenem, Eli… – Maureen megfogta a férfi kezét. Eli rájött, hogy ezt még sosem mondta ki hangosan. Senkinek sem. Nem tudta, most miért szaladt ki a száján. Talán azért, mert annyira lenyűgözték az új információk a nagyanyjáról, és rájött, hogy mennyi mindenről lemaradt, Jóga, junior liga, ceruzarajzok egy bárban. – Az első néhány nap szörnyű volt… Kétszer is megműtötték a karját, mert a könyöke egyszerűen… darabokra tört. Meg a csípője, a bordái. Aztán ott volt a komoly fejsérülése. Minden nap egy hajszálon függött az élete. De tegnap találkoztam vele… – Tényleg csak tegnap volt? – Már fent van, de csak botot hajlandó használni, mert azt mondja, a járókeret öregasszonyoknak való. – Ez rá vall – bólogatott Maureen. – A kórházban rengeteget fogyott, de már kezdi újra felszedni a kilókat, és sokkal erősebbnek látszik. Örülne, ha látna – nézett Eh Mike-ra. – Szeretné, ha látnád, hogy már sokkal jobban van. – Akkor majd szóvá is teszem. Beszámolsz neki a betörésről?

– Most még biztosan nem. Egyébként nincs sok mesélnivaló. Szeretném tudni, hogy hányszor járt már a házban az, aki tegnap este odabent volt. És hogy akkor is ott volt-e, amikor a nagymamám balesete történt. Eli a szájához emelte a sörét, és észrevette, hogy Maureen és Mike jelentőségteljes pillantást vált egymással. – Mi van? – Én is pontosan ezt mondtam, amikor tudomást szereztem az ásásról. – Maureen a könyökével megbökte Mike-ot. – Ugye? – Igen, tényleg ezt mondta. – Te pedig lehurrogtál, hogy túl sok krimit olvasok. Pedig ez lehetetlen. Az ember sosem olvashat túl sokat, akármilyen regényről is van szó. – Na, erre én is iszom. – De Eli csak a kezében tartotta a poharát, miközben Maureenra nézett. – Miért gondoltad ezt? – Hester olyan… Nem szeretem azt a szót használni, hogy fiatalos, mert olyan elcsépelt, hogy már szinte sértő. De ő tényleg életerős. Fogadjunk, hogy még sosem láttad jógázni. – Tényleg nem – ismerte be Eli, és el sem tudta képzelni a látványt. – Hesternek remek egyensúlyérzéke van. Meg tudja tartani a fapózt, a harmadik harcospózt, meg a… Szóval csak azt akarom mondani, hogy nem az a bizonytalan és ingatag fajta. Persze ettől még leeshetett, hiszen a gyerekek is le szoktak esni a lépcsőn. De ez a baleset annyira nem jellemző Hesterre. – Nem emlékszik semmire – jegyezte meg Eli. – Az esésre sem, de még arra sem, hogy felkelt az ágyból. – Ez nem meglepő, miután úgy beverte a fejét. De most már tudjuk, hogy van valaki, aki beosont a házba, és annyira bolond, hogy képes volt egy árkot ásni az alagsorban. És ez elgondolkodtatott. Ráadásul akárki is volt az, Abrát is megtámadta. Ha Abra nem száll vele szembe, és nem tudja, hogy mit kell csinálni abban a helyzetben, akkor a támadó komolyabb sérüléseket is

okozhatott volna neki. Ha erre képes volt, lehet, hogy Hestert is megijesztette, vagy esetleg ő maga lökte le. – Második kör! – Abra egy újabb tálcát helyezett az asztalra. – Ajaj. Komor arcokat látok. – Éppen Hesterről beszélgettünk, meg a tegnap esti betörésről. Szeretném, ha néhány napig nálunk laknál – nézett a barátnőjére Maureen aggódó arccal. – Az Oromházba tört be, nem a Nevető Sirályba. – De ha azt hiszi, hogy azonosíthatod őt… – Ne csináld ezt Maureen, különben egyet kell értenem Mike-kal. – Nem olvasok túl sok krimit! Egyébként olvastam a novelláidat – fordult a nő Eli felé. – Nagyon tetszettek. – Akkor nincs más választásom, mint hogy én álljam ezt a kört. Abra felnevetett, és egy pillanatra megérintette Eli haját, majd a vállára tette a kezét. Maureen észrevétlenül megrúgta Mike lábát az asztal alatt. – Talán Eli előadást tarthatna a könyvklubunkban, Abra. – Nem. – Eli torkát összeszorította a félelem, és gyorsan ivott egy korty sört, hogy feloldja a feszültséget. – Még nincs kész a könyvem. – De író vagy. Még sosem volt igazi író a vendégünk a könyvklubban. – És Natalie Gerson? – emlékeztette a barátnőjét Abra. – Ugyan már! Az a nő saját maga adja ki a verseit. Ráadásul szabad verseket ír. Saját maga által kiadott szabadversek… – Maureen megborzongott. – Azt hittem, megőrülök. Alig vártam, hogy vége legyen az estének. – Szerintem inkább Natalie Gerson őrült meg. Tartok egy kis szünetet – határozta el Abra, és az asztalnak támaszkodott. – Gyere, ülj le. – Eli fel akart állni, de a lány visszanyomta a helyére. – Így is jó. Eli semmit sem árul el a könyvéről. Ha én regényt írnék, állandóan arról beszélnék. Az ismerőseim egy idő után

elkerülnének, ezért vadidegenekkel állnék szóba, hogy velük is a könyvemről beszéljek, míg a végén ők is elkerülnének. – Tehát így kell csinálni? Abra megcsípte Eli karját. – Egyszer elhatároztam, hogy dalokat írok. Csak az a baj, hogy nem tudok kottázni, és nem volt semmi ötletem. – Ezért inkább az akupunktúra felé fordultál. A lány Eli-ra mosolygott. – Ez a legújabb szerelmem. Egyébként jó, hogy felhoztad, mert beszélni akartam veled erről. Gyakorolnom kell, és te tökéletes alany lennél. – Ez egy nagyon rossz ötlet. – Segíthetnék oldani a feszültséget, és megnyithatnám benned a kreativitást meg a koncentrációt. – Tényleg? Akkor hadd gondolkodjak egy kicsit. Nem! A lány Eli-hoz hajolt. – Nagyon beszűkült vagy. – Lehet, de akkor sem hagyom, hogy tűket döfködjél belém. Eli magába szívta Abra hódító illatát. A lány szeme valahogy sötétebb és kifejezőbb volt aznap este. Amikor a szája mosolyra húzódott, Eli nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy milyen érzés volt megcsókolni. Semmi kétség. Egyetlen mohó falással be tudná kapni. – Majd beszélünk még erről. – Abra felállt, felvette a tálcát, és elsétált egy szomszédos asztalhoz, hogy felvegye a rendelést. – Ne lepődj meg, ha hamarosan egy asztalon találod magad, és tűk állnak ki a testedből – figyelmeztette Mike. Az a furcsa, hogy Eli sem lepődött volna meg ezen. Egyáltalán nem. Egy óránál tovább maradt, és élvezte a társaságot. Legközelebb nem fog annyit vívódni, mielőtt benéz a bárba. Ez haladás, gondolta, miközben jó éjszakát kívánt Mike-nak és Maureennak, majd elindult kifelé.

– Hé! – ugrott utána Abra az ajtó előtt. – Nem is köszönsz el a barátságos pincérnődtől? – Elfoglalt voltál. Te jó ég, menj vissza gyorsan! Nagyon hideg van. – Teljesen fel vagyok melegedve, mert már három órája rohangászom odabent. Úgy láttam, jól érezted magad. – Kellemes kikapcsolódás volt. A barátaid jó fejek. – Maureen előbb volt a te barátod, mint az enyém. De igen, tényleg nagyon aranyosak. Vasárnap találkozunk. – Vasárnap? – Akkor jövök masszázsra. Továbbra is terápiás céllal – tette hozzá a lány, amikor meglátta Eli tekintetét. – Még akkor is, ha abbahagyod a vonakodást, és megcsókolsz búcsúzásképpen. – Már hagytam neked borravalót. A lány nevetése ellenállhatatlan volt, és olyan vidámság sugárzott belőle, amit a férfi szeretett volna magába szippantani. Ezért közelebb lépett hozzá, de most nem sietett Megfogta a lány vállát, majd lejjebb siklott a karja. Abra teste tényleg forró volt, mintha most sugározná ki magából a bár melegét. Aztán Eli lehajolt, és megcsókolta. Most lassú és gyengéd, gondolta a lány. Lágy és álmodozó. Csodálatos ellentéte a korábbi mohó támadásnak. Abra is átkarolta a férfit, és hagyta, hogy magával ragadja a csók. Nem is gondolta volna, hogy ennyit tud adni neki. Abrát lenyűgözte és vonzotta ez a kettősség. Amikor a csóknak vége lett, a lány felsóhajtott. – Nos, Eli… Maureennak igaza volt. Tényleg tehetséges vagy. – Csak kicsit rozsdás. – Én is. Ez érdekes lesz, nem? – Te miért vagy rozsdás? – Ehhez a történethez egy üveg bor és egy meleg szoba illik. De most vissza kell mennem. – Meg szeretném ismerni a történetet. A te történetedet.

Ezek a szavak olyan örömmel töltötték el Abrát, mintha egy csokor virágot kapott volna a férfitól. – Akkor el fogom mesélni. Jó éjszakát, Eli. A lány visszament a hangos helyiségbe, Eli pedig felzaklatva és vágyakozva nézett utána. Rájött, hogy kívánja a lányt, méghozzá jobban, mint hitte volna. Hosszú ideje nem kívánt mást, csak békességet, de ennek most vége. Szombaton esett az eső, és Eli egész nap dolgozott. Hagyta, hogy a történet magába szippantsa. Szinte észre sem vette a valósággal való kapcsolatot, és megírt egy egész jelenetet, amelyben a főszereplő a szó szoros és átvitt értelmében is megtalálja a kulcsot a problémájához, miközben a halott fivére üres házában bolyong. Örült a haladásnak, de egy idő után elszakította magát a számítógéptől, és bement a nagyanyja edzőszobájába. Eszébe jutottak azok az órák, amelyeket a bostoni edzőtermében töltött, a csillogó gépek, a kőkemény testek és a lendületes zene világában. Azoknak a napoknak vége, emlékeztette magát. De ez nem jelenti azt, hogy neki is vége van. Talán kicsit zavarba ejtőnek találja a nagyanyja szivárványszínű súlyzókészletét, de öt kiló akkor is öt kiló. Elege volt már abból, hogy fáradtnak, soványnak és puhának érzi magát. Elég a sodródásból, vagy ami még rosszabb: az egy helyben taposásból. Minden nap bebizonyítja magának, hogy tud írni. Márpedig ha írni tud, akkor arra is képes, hogy mozogjon, izzadjon, és megint megtalálja azt a férfit, aki régen volt. Talán még ennél is jobb történhet vele, gondolta Eli, és felkapott egy halványlila súlyzót. Azt a férfit találja meg, aki lenni akart. Nem állt még készen arra, hogy szembenézzen a tükörrel, ezért az ablaknál kezdett bele az első sorozat bicepszgyakorlatba, és közben a partot ostromló viharos hullámokat nézte. A víz tajtékozva csapódott a sziklákhoz, a fehér torony pásztázó fényében. Vajon a főhőse milyen irányba halad tovább most, amikor elért egy fontos

fordulóhoz? Talán azért írt erről, mert ő maga is egy fontos fordulóhoz ért, illetve afelé közelít? Nagyon remélte, hogy így van. A súlyzózás után kardioedzéssel folytatta. Sikerült húsz percen át taposnia a gépet, mielőtt a tüdeje égni kezdett és a lábai remegtek a kimerültségtől. Nyújtó gyakorlatokat végzett, vizet ivott, egy újabb sorozat súlyzózást csinált, majd zihálva elnyúlt a padlón. Ez már jobb, gondolta bizakodva. Talán nem volt egy teljes óra, és úgy érezte magát, mint egy triatlonverseny után, de most akkor is jobban teljesített. És sántikálás nélkül el tudott menni a zuhanyozóba. Illetve csak alig sántikált. Még egyszer gratulált magának lefelé menet, és alig várta, hogy valami ennivalót keressen a konyhában. Már kívánta az ételt, sőt farkaséhes volt, és ezt is jó jelnek tartotta. Talán le kéne írnia ezeket az apró lépéseket, mintha naplót vezetne. Ezt még a lila súlyzóknál is kínosabbnak találta. Amikor belépett a konyhába, kellemes illat csapta meg az orrát, és egy tál süteményt pillantott meg a konyhaszigeten. Azonnal elvetette az ötletet, hogy egy szendvicset készítsen magának. Levette a fóliáról az elmaradhatatlan cetlit, és elolvasta. Közben feltépte a csomagolást, és kezébe vette az első süteményt. Egy ilyen esős napon jólesik sütögetni. Hallottam a billentyűzet kattogását, ezért nem akartam zavarni. Jő étvágyat. Viszlát, holnap, öt körül. Abra

Valamivel viszonoznia kéne ezt a sok ételt, amivel Abra ellátja. Vegyen neki virágot, vagy valami mást? Ám az első falat után rájött, hogy nincs az a virág, ami felérne ezzel a mennyei süteménnyel. Bekapott még egyet, és elindult a kávéfőző felé. Úgy döntött, hogy tüzet rak, a könyvtárszobában találomra levesz a polcról egy könyvet, és kényezteti magát egy kicsit. A kandallót alaposan megrakta fával. A fény, a pattogó tűz és a meleg szoba tökéletesen illett az ablakokon kopogó esőhöz, meg az egész addigi szombati napjához. A könyvtárszoba mennyezetét fakazetták díszítették, és a sarokban egy kényelmes bőrheverő csábított az olvasásra. Eli megállt a polcok előtt, és nézelődni kezdett. Regények, életrajzok, tanácsadó könyvek, kertészkedésről, állattenyésztésről, jógáról. Úgy tűnik, a nagymama tényleg rákapott a jógára. Még egy etikettről írt régi könyvet is látott. Egy külön polcon sorakoztak azok a művek, amelyek Whiskey Beachről szóltak. Néhányat érdekesnek talált. Történelem, hiedelmek, a Landon család története, kalózokról és legendákról szóló írások. Hirtelen ötlettől vezérelve leemelt egy vékony bőrkötetet, és megnézte a címét: Calypso – az elátkozott kincsek. Eli az alagsorban húzódó árokra gondolt, és úgy vélte, ez pont megfelelő olvasmány lesz. Elnyúlt a heverőn, a tűz fényében, és egy süteményt rágcsálva olvasni kezdett. A régi könyvet a huszadik század fordulóján adták ki, és illusztrációkat meg térképeket is tartalmazott. Sőt önéletrajzi szemelvényeket azokról a szereplőkről, akiket a szerző fontosnak tartott. Eli élvezettel merült el a Calypso utolsó végzetes útjáról szóló históriában, amikor a hajó kapitánya a híres kalóz és csempész, Nathaniel Broome volt. A könyvet élvezhetőnek és lendületesnek találta. Az író sok hőstettet írt le, amelyeket bizonyára nem értékelnének az Errol Flynn- vagy Johnny Depp-féle kalózokat kedvelő olvasók.

A Calypso és a Santa Caterina között dúló tengeri csatáról úgy számolt be, mint egy kalandos és vértelen ütközetről. Eli azt gyanította, hogy a könyvet egy nő írta a Charles G. Haversham álnév alatt. A Santa Caterina megtámadása és elsüllyesztése, a rakomány elrablása, a legénység nagy részének a lemészárlása a leírás alapján csak egy kalandos tengeri csatának tűnt, sok-sok romantikával fűszerezve. Haversham szerint Esmeralda hozományát mágikus módon áthatotta az ifjú ara szerető szíve, ezért az ékszereket csak az tarthatja meg, aki megtalálta az igaz szerelmet. – Ez komoly? – Eli bekapott egy újabb süteményt. Letette volna a könyvet, hogy egy másikat válasszon, de a szerző láthatóan élvezte az írást, a stílusa kivételesen szórakoztató volt, és a legendának olyan részleteibe is beavatta, amelyekről azelőtt még ő sem hallott. Akkor is élvezheti a mesét, ha nem hisz a szerelem átformáló erejében, amelyeket mágikus gyémántok és rubintok közvetítenek. Értékelte az író következetességét, amely szerint a Calypso túlélője, aki a kinccsel együtt a partra evickélt, nem egy közönséges tengerész volt, hanem maga a romantikus hősként beállított Broome kapitány. Elolvasta az egész művet, a tragikus, mégis romantikus végig, aztán visszalapozott, hogy még egyszer megnézze az illusztrációkat. A tűz melege és a sok sütemény teljesen elkábította, és nemsokára kiesett a könyv a kezéből. Álmodott. Tengeri csatákról, kalózokról, szikrázó drágakövekről, egy fiatal nő nyitott szívéről, árulásról, váltságdíjról és halálról. Aztán Lindsay-ről, aki az Oromház alagsorában lévő árokban hever, a szeme a semmibe mered, és a vére vörösre festi a köves talajt. Ő pedig ott áll felette, egy csákánnyal a kezében. Verejtékben úszva riadt fel. A tűz már csak vörösen izzott, és az egész teste el volt merevedve. Hányingerrel küzdve, zaklatott idegállapotban kászálódott le a heverőről, és kibotorkált a könyvtárszobából. Az álom, főleg az utolsó kép, olyan erősen és

tisztán élt az agyában, hogy lement az alagsorba, és megnézte az árkot. Meg akart győződni arról, hogy a halott felesége nincs ott. Ostoba vagy, korholta magát. Ellenőrizni a lehetetlent egy álom miatt, amit egy buta könyv meg egy hatalmas tál sütemény elfogyasztása okozott? Pedig már kezdte azt hinni, hogy vége a gyötrelmes álmoknak, mert az utóbbi néhány napban nem álmodott Lindsay-ről. Ostobaság ide, ostobaság oda, a korábbi derűlátása és energiája úgy olvadt el, mint a cukor az esőben. Vissza kell mennie, és találni magának valami elfoglaltságot, mielőtt megint körülveszi a sötétség. Nem akart újra küzdeni, hogy visszataláljon a fényre. Talán be kéne temetnie az árkot, gondolta, amikor elindult visszafelé. Először beszél Vinnie-vel, aztán betemeti. Hadd tűnjön el, azzal az őrülttel együtt, aki behatolt az Oromházba, hogy rejtett kincsek után kutasson. Elege van abból, hogy ártanak neki. Már nem fogadja el beletörődően a tényt, hogy valaki betört az otthonába, illetve abba a lakásba, amit egykor az otthonának tartott, aztán megölte a feleségét, és hagyta volna, hogy őt akasszák fel a gyilkosság miatt. Azt sem fogadja el, hogy valaki bejött az Oromházba, és valami köze lehet a nagyanyja balesetéhez. Elege van abból, hogy ő az áldozat. Eli belépett a konyhába, és a földbe gyökerezett a lába. Abra állt a konyha közepén, egyik kezében a mobiltelefonját tartotta, a másikban pedig egy hatalmas konyhakést. – Nagyon remélem, hogy egy gigantikus sárgarépát készülsz felszeletelni azzal a késsel. – Istenem, Eli… – A lány a pultra dobta a kést, ami nagy csörömpöléssel esett a padlóra. – Bejöttem, és az alagsor ajtaja nyitva volt. Nem válaszoltál, amikor kiabáltam neked. Aztán hallottam valakit, és… bepánikoltam.

– Az lett volna a pánik eredménye, hogy futásnak eredsz. A józanság azt diktálta volna, hogy fuss el, és hívd a rendőrséget. De itt állni egy késsel a kezedben… Ez nem félelem, és nem is józanság. – Pedig mindkettőt éreztem. Most… Kaphatok egy… Nem baj, kiszolgálom magam. – A nő kivett egy poharat a szekrényből, és elővett egy üveg bort a hűtőből. Levette a kupakját, és kitöltötte, mintha reggeli gyümölcslé lenne. – Megijesztettelek. Elnézést. – A férfi észrevette, hogy a lány keze remeg. – De időnként előfordul majd, hogy lemegyek az alagsorba. – Tudom. Nem is arról van szó. Ez csak a ráadás, mert igazából… – A lány ivott egy nagy kortyot, majd sóhajtott egyet. – Eli, megtalálták Kirby Duncant. – Az jó. – Eli korábbi haragja visszatért, és most már célja is volt. – Beszélni akarok azzal a gazemberrel. – Nem lehet. Megtalálták a holttestét a világítótorony alatt, a sziklák között fennakadva. Láttam a rendőröket, és a tömeget, ezért odamentem. És… meghalt. – Hogyan? – Nem tudom. Talán lezuhant. – Ez túl egyszerű lenne, nem? – Megint elő fognak venni, gondolta Eli. A rendőrök ki fogják hallgatni. Nem kerülheti el. – Senki sem fogja azt hinni, hogy bármi közöd van hozzá. A férfi megrázta a fejét, és már meg sem lepte, hogy a lány megint kitalálta a gondolatát. Előrelépett, kivette a poharat Abra kezéből, és ő is ivott egy kortyot. – Dehogynem. De most már fel leszek rá készülve. Eljöttél, és elmondtad nekem, úgyhogy nem ér váratlanul. – Aki ismer, nem fogja azt hinni, hogy közöd van hozzá. – Talán nem. – A férfi visszaadta a lánynak a poharat. – De akkor is olaj lesz majd a tűzre. A gyilkossággal vádolt férfit kapcsolatba lehet hozni egy másik gyilkossággal. Megint kezdődik a sárdobálás, és rád is hullhat belőle, ha nem állsz távolabb.

– Nem érdekel! – A lány szeme szikrázott, és az ijedtségtől elfehéredett arcába visszatért a szín. – És ne sérts meg még egyszer így. – Ez nem sértés volt, hanem figyelmeztetés. – Az sem érdekel. Tudni akarom, hogy mit fogsz csinálni, ha szerinted egyesek azt hiszik majd, hogy közöd van ehhez, és azt hiszed, hogy sarat fognak dobálni rád. – Még nem tudom. – De hamarosan tudni fogom, tette hozzá magában Eli. Most már nem lesz felkészületlen. – Senki sem fog kiűzni az Oromházból, vagy Whiskey Beachből. Addig maradok, amíg készen nem állok arra, hogy elmenjek. – Ez jól hangzik. Azt hiszem, főzök magunknak valamit. – Köszönöm, nem kérek. Teleettem magam süteménnyel. A lány a konyhaszigeten álló tányérra nézett, és leesett az álla, amikor csak hat süteményt látott. – Te jóságos ég, Eli! Két tucat sütemény volt a tányéron. Nincs hányingered? – Talán egy kicsit. Menj haza, Abra. Nem kéne itt lenned, amikor megérkeznek a rendőrök. Nem tudom, mikor jönnek, de hidd el, hogy hamarosan itt lesznek. – Együtt is beszélhetünk velük. – Inkább nem. Felhívom az ügyvédemet, és elmesélem neki a legújabb fejleményt. Zárd be az ajtódat. – Rendben. Holnap visszajövök. És hívj fel, ha bármi történik. – Kezelni tudom a helyzetet. – Én is azt hiszem, hogy képes vagy rá. – A lány félrehajtotta a fejét és a férfira nézett. – Mi történt veled, Eli? – Jó napom volt. Elég jó. Mostanában egyre több jó napom van. Ezzel is el fogok bánni. – Akkor viszlát, holnap. – A lány letette a poharat, és két kezébe vette Eli arcát. – Egyszer úgyis megkérsz majd, hogy maradjak. Szeretek arra gondolni, hogy mit fogok tenni akkor. – Azzal lágyan

szájon csókolta a férfit, majd felhajtotta a kapucniját és kilépett az ajtón. Eli is szívesen gondolt erre, és tudta, hogy előbb vagy utóbb lesz egy megfelelő alkalom.

VILÁGOSSÁG Tollas kis jószág a remény. Lelkünk ágára ül. Fújja szövegtelen dalát és sosem némul el.2

2

Emily Dickinson (Tótfalusi István fordítása).

11. Eli hajnalban ébredt, miután sikerült kiszakítania magát egy borzalmas álomból. Már megint Lindsay-t látta, de most összetörve, véresen hevert a sziklák között, a Whiskey Beachi világítótorony alatt, és üveges szeme egyenesen rámeredt. Nem kellett egy dilidokitól jó pénzért jegyet váltani a tudatalattijába, hogy megfejtse az álom jelentését. Személyi edzőre sem volt szüksége, aki megmondja neki, hogy azért fáj minden csontja, minden izma, és a teste minden egyes sejtje, mert előző nap túledzette magát. Nem volt senki a közelében, aki hallhatta volna, ezért nyöszörögve vonszolta magát a zuhanyozóba, és nagyon remélte, hogy a forró vízsugár kiveri belőle a fájdalmat. A biztonság kedvéért még bekapott három fájdalomcsillapítót is. Lement, hogy kávét csináljon, és az e-mailjei átolvasása közben itta meg. Itt az ideje, hogy küldjön egy újabb helyzetjelentést a családjának. Jó lett volna, ha kihagyhatja a betörésről meg a hulláról szóló részleteket, de jobb, ha tőle hallják, mint mástól. A hír mindig gyorsan terjed, a rosszindulatú pletykák pedig még gyorsabban. Gondosan fogalmazott, és megnyugtatta az otthoniakat, hogy a ház most már biztonságos. Úgy érezte, hogy jogosan ködösít a bostoni magánnyomozó halálával kapcsolatban. Hiszen még csak nem is látta azt az embert! Szándékosan balesetnek állította be a dolgot. Hiszen lehetett volna véletlen baleset is. Ő persze ezt egy percig sem hitte el, de miért nyugtalanítsa a családját?

Inkább hosszasan beszámolt a regényéről, az időjárásról, viccelődött a Calypsóról meg a kelengyéről út könyvről. Kétszer is átolvasta az e-mailt, és úgy döntött, hogy a rossz híreket a levél közepére szerkeszti, és könnyed, pozitív mondatokkal fejezi be a híradását. Így sokkal kellemesebb olvasmány lesz. Aztán rákattintott a „küldés” gombra. Nem feledkezett meg a nővérével kötött megállapodásról, ezért Triciának írt egy másik e-mailt is. Most nem szerkesztek, illetve nem nagyon. A ház biztonságos, és a helyi zsaruk figyelik, Egyelőre úgy néz ki, hogy valami eszelős a legendás kincsek után kutat az alagsorban. Nem tudom, mi történt a bostoni fickóval. Talán leesett, leugrott, vagy Broome kapitány bosszúálló szelleme lelökte a szikláról. Jól elvagyok itt. Sőt, kifejezetten jól érzem magam. Tudom, hogy a zsaruk nemsokára beállítanak, és faggatni kezdenek, de már szembe tudok nézni velük. Készen állok rá. Most pedig ne nézz ilyen komor arccal a monitorra, mert tudom, hogy azt csinálod. Menj, és keress másvalakit, aki miatt aggódhatsz. Ez jó lesz, határozta el. Tricia egy kicsit bosszús lesz, egy kicsit mosolyog, és remélhetőleg elhiszi neki, hogy az igazat írja. Miután ezzel végzett, magához vett még egy csésze kávét meg egy péksüteményt, és kinyitotta a regényét tartalmazó dokumentumot. Elmerült a történetbe, miközben a nap a tenger fölé emelkedett. Éppen egy Mountain Dew-t vett elő a hűtőből, és az utolsó két süteményt tette a tányérjára, amikor a szinte sosem használt ajtócsengőn megszólalt az Örömóda, a nagyanyja kedvenc dallama.

Eli nem sietett. Becsukta a munkáját, betette a maradék üdítőt a dolgozószoba hűtőjébe, és amikor a dallam másodszor is megszólalt, elindult lefelé. Tudta, hogy a rendőrség érkezett meg hozzá, de nem számított arra, hegy ketten lesznek. És arra sem, hogy megint látnia kell a bostoni Art Wolfe nyomozó ismerős, és egyáltalán nem kedves arcát. A fiatalabb rendőr feltartotta az igazolványát. Katonás frizura, erős, szögletes arc, tiszta kék szem, és edzőteremben formált test állapította meg Eli. – Eli Landon? – Igen. – Corbett nyomozó vagyok, az Essex megyei parancsnokságról. Gondolom, ismeri Wolfe nyomozót. – Igen, már találkoztunk. – Szeretnénk bejönni, és beszélni önnel. – Rendben. Eli az ügyvédje kifejezett tanácsa ellenére hátralépett, és beengedte őket. Már meghozta a döntését, és tulajdonképpen ő is ügyvéd. Tudja, mit jelent az utasítás, hogy „ne mondj semmit, hívj fel, és továbbító minden kérdést hozzám.” De nem tudott így élni. Nem tudta, és nem is akarta így folytatni az életét. Így hát beengedte a két rendőrt a nagy szalonba. Korábban tüzet rakott, mert számított a látogatásukra. Most már csak kis lánggal égtek a kandallóban a fahasábok, melegséget és kényelmet sugározva a festményekkel és régiségekkel díszített helyiségben. A magas ablakokon beáradt a fény, és látni lehetett az előkertet, ahol már zöldelltek a nárciszok szárai, és az egyik sárga trombita bátran kidugta a fejét a fagyos földből. Egy kicsit ő is így érezte magát. Készen állt arra, hogy szembenézzen azzal, ami jön, és megmutassa az igazi színeit. – Szép ház – jegyezte meg Corbett. – Kívülről már láttam, és valóban impozáns. Belülről nem kevésbé.

– Az otthon ott van, ahol az ember felakasztja a kalapját. Ha van neki. Akár le is ülhetünk. Eli megvizsgálta magát. A tenyere nem volt nedves, a szíve nem vert szaporábban, és a torka nem száradt ki. Ez mind jó jel. Mégis enyhe aggodalmat érzett, amikor Wolfe felügyelő buldogszerű arcára nézett, és meglátta az összehúzott szemét. Ismerős látvány. – Értékeljük, hogy időt szakít ránk, Mr. Landon. – Corbett is felmérte a terepet, a helyiséget és Eli-t, miközben helyet foglalt. – Talán hallotta, hogy történt egy baleset. – Hallottam, hogy tegnap találtak egy holttestet a világítótoronynál. – Így igaz. Azt hiszem, ismerte az elhunytat, Kirby Duncant. – Nem. Sosem találkoztunk. – De ismerte. – Annyit tudok róla, hogy bostoni magánnyomozóként mutatkozott be, és utánam érdeklődött. Corbett elővett egy jegyzetfüzetet. Eli jól tudta, hogy ez inkább egy kellék, mint egy igazi munkaeszköz. – A rendőrségnek azt mondta, hogy Kirby Duncan tört be ebbe a házba csütörtök este. Jól tudom? – Ez volt az első gondolatom, amikor tudomást szereztem a betörésről, és meg adtam a nevét a helyszínre érkező tisztnek. Vagyis Vincent Hanson kapitányhelyettesnek. – Ahogy ezt te is jól tudod, tette hozzá Eli magában. – De a behatoló megtámadott egy nőt, aki már korábban találkozott és beszélt Duncannel. És ez a nő határozottan állította, hogy a betörő nem Duncan volt, mert a támadója magasabb és erősebb testfelépítésű. Aznap este Hanson kapitányhelyettes beszélt Duncannel, és ő számlákkal igazolta, hogy a betörés idején Bostonban tartózkodott. – Bizonyára felzaklatta, hogy idejött, és felkavarta az ügyet. Eli Wolfe-ra emelte a tekintetét. Itt nem lesz udvarias kérdezősködés, gondolta.

– Nem örültem neki. De inkább az érdekelt, hogy ki bérelte fel, és ki akarta, hogy utánam jöjjön ide, és kérdezősködjön. – Egyértelmű a válasz: valakit érdekelt, hogy mit csinál itt. – Erre is egyértelmű a válasz: megpróbálok alkalmazkodni a helyzethez, dolgozom, és vigyázok az Oromházra, amíg a nagymamám felépül. Mivel Duncan ennél többet nem tudott volna jelenteni a megbízójának, ezért úgy véltem, hogy csak pazarolja a pénzét. De ez az ő dolga. – A felesége meggyilkolása ügyében még mindig nincs lezárva a nyomozás, Landon. És maga a listán van. – Ezzel tisztában vagyok. Azt is tudom, hogy magának kapóra jönne, ha kapcsolatba hozhatna egy újabb gyilkossági üggyel. – Ki beszélt itt újabb gyilkosságról? Sunyi gazember, gondolta Eli, de a hangja nyugodt maradt. – Maga gyilkossági nyomozó. Ha Duncan halálát balesetnek tartaná, akkor nem lenne itt. A jelenléte gyilkosságot, vagy gyanús körülmények között bekövetkező halált jelent. Büntetőügyvéd voltam, tudom, hogy működik a rendszer. – Ez igaz. Ismeri a jog minden csínját-bínját. Corbett feltartotta a kezét. – Mr. Landon, meg tudja mondani, hol volt pénteken, éjfél és hajnali öt óra között? – Pénteken? Csütörtökön Bostonba mentem, és a szüleimnél voltam, amikor telefonhívást kaptam a betörésről. Azonnal visszajöttem. Azt hiszem, körülbelül fél tizenkettőkor értem ide, de mindenképpen éjfél előtt. Nem tudom a pontos időt. Megnéztem Abrát, Abra Walsht, azt a nőt, akit megtámadtak az Oromházban. – Ő mit keresett a házban, amikor maga nem volt otthon? – szegezte Eli-nak a kérdést Wolfe. – Lefekszenek egymással? – A nemi életemnek mi köze van ehhez a kihallgatáshoz? – Elnézést, Mr. Landon. – Corbett figyelmeztető pillantást vetett Wolfe-ra, és enyhébb, de határozott hangon megismételte Wolfe

kérdését. – Meg tudja mondani nekünk, Ms. Walsh miért volt a házban, abban az időben? – Itt takarít, és a nagymamámnak dolgozik már több éve. Aznap azért jött, mert nem emlékezett rá, hogy becsukta-e az összes ablakot. Vihar volt aznap éjjel. Gondolom, már beszélt vele, de szívesen elmondom még egyszer. Tudta, hogy Bostonban vagyok, ezért lejött, hogy megnézze az ablakokat, és hozzon egy kis pörköltet, amit nekem főzött. Nem volt áram, és a sötétben valaki megragadta hátulról. Sikerült elszabadulnia, és a barátaink házához hajtott, akik a szomszédai is. Mike-nak és Maureennak hívják őket. Mike felhívott engem, és értesítette a rendőrséget. Mike hívása után azonnal elhagytam Bostont, és visszajöttem Whiskey Beachbe. – És valamikor fél tizenkettő és éjfél között érkezett meg. – Így van. Abrát megrázták az események. Dulakodás közben megsértette a támadóját, és véres lett a ruhája. Az intézkedő tiszt elvitte a ruháját bizonyítéknak. Egy darabig még O’Malley-éknál maradtam, aztán idejöttem. Abra velem jött. Találkoztunk Hanson kapitányhelyettessel. – Aki az egyik barátja – vetette közbe Wolfe. – Ismertem Vinnie-t a kamaszkorunktól egészen a húszas éveinkig. De már jó pár éve nem láttam. – Eli nem vett tudomást a célzásról, és higgadt hangon folytatta. – A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy az elektromos vezetékeket átvágták, és a riasztót kikapcsolták. Akkor úgy tűnt, hogy a házból nem hiányzik semmi, és nem láttam semmi szokatlant. Említést tettem Hanson kapitányhelyettesnek Kirby Duncanről, de ahogy már mondtam, Ms. Walsh szerint nem ő volt a támadója. Hanson kapitányhelyettes alapos ember, és jelezte, hogy ki fogja kérdezni Kirby Duncant, aki akkor a Surfside Motelban tartózkodott. Megint csak nem tudom megmondani, hogy Hanson kapitányhelyettes hány órakor távozott, de úgy vélem, körülbelül fél egykor, vagy valamivel előtte. Kár, hogy nem jegyezte fel az időket, gondolta Eli.

– A távozása után Ms. Walsh társaságában lementem az alagsorba. Van egy megbízhatatlan generátorunk, és azt reméltem, hogy sikerül életre kelteni, és tartalék áramot szolgáltatni a házban. Lent voltunk, és én szerszámokat kerestem, amikor az alagsor legrégebbi részében egy nagy árkot találtam. Ott voltak a szerszámok is, amelyeket a rendőrség bizonyítékképpen lefoglalt. Csákány, lapát, meg ilyesmi. Egyértelmű, hogy aki akkor betört, már korábban is járt a házban. – Azért, hogy árkot ásson az alagsorban? – kérdezte Corbett. – Ha már elég ideje él Whiskey Beachen, akkor bizonyára hallott a legendáról. A hozományról, a kincsről. A legtöbb ember ostobaságnak tartja, de körülbelül minden ötödik hisz benne. Nem lehetek biztos abban, hogy miért tört be valaki a házba, és miért csinált árkot az alagsorban, de az a legvalószínűbb magyarázat, hogy egy mesés kincset akart kiásni. – Maga is áshatta azt az árkot. Eli most már nem is nézett Wolfe-ra. – Nem kellett volna betörnöm abba a házba, amelyben élek, és elég ostoba lennék, ha megmutatnám az árkot Abrának meg a zsaruknak, amit én magam ástam. Mindenesetre egy darabig lent voltunk. Sikerült beindítanom a generátort. Amikor feljöttünk, tüzet raktam. Hideg volt a házban, és Abra még mindig nem nyugodott meg a történtek után. Ittunk egy kis bort, és itt üldögéltünk. Aztán Abra elaludt a heverőn. Tudom, hogy körülbelül hajnali kettőkor mentem fel az emeletre. Fél nyolckor ébredtem, talán közelebb a nyolchoz. Addigra Abra elment, és egy omlettet hagyott a sütőben. Szereti etetni az embereket, és erről nem lehet lebeszélni. Nem tudom, mikor távozott. – Tehát nincs alibije. – Nincs – nézett Eli Wolfe-ra. – A maga mércéjével mérve nincs. De miért hiszi, hogy én öltem meg azt az embert? – Senki sem vádolja önt, Mr. Landon – szólalt meg Corbett. – Itt ülnek, és arról kérdeznek, hogy hol voltam és mit csináltam. A feleségem gyilkosságának a nyomozója eljött hozzám. Nem kell

vádolnia ahhoz, hogy tudjam, gyanúsított vagyok. De nem értem az indítékomat. – Duncan nagyon alapos nyomozó volt. Maga után nyomozott, és maga ezt tudta. És a nyomozásról szóló összes feljegyzése eltűnt. – Maga ismerte. – Eli megint Wolfe-ra nézett. – Lehet, hogy egy időben zsaru volt. Maga bérelte fel? – Most mi kérdezünk, Mr. Landon. Eli visszafordult Corbetthez. – Miért nem kérdezi meg, hogy miért ölnék meg valakit, akivel sosem találkoztam? – Találhatott valami bizonyítékot maga ellen – közölte Wolfe. – Talán ettől ideges lett. – Bizonyítékot ásna elő Whiskey Beachen, egy olyan bűntényről, amit nem követtem el Bostonban? Hogy az ördögbe van ez? Egy alapos nyomozó feljegyzéseket készít, másolatokat csinál. Hol van a bizonyíték? – Egy okos ügyvéd, aki ismeri a jog minden csínját-bínját, gondoskodna arról, hogy eltüntesse a bizonyítékot. Elvette a kulcsát, elhajtott Bostonba, bement az irodájába, megszabadult a feljegyzéseitől, a számítógépen tárolt fájljaitól, minden munkájától. Aztán ugyanezt megcsinálta a lakásában is. – A bostoni irodáját és lakását is felforgatták? Ez érdekes. – Eli hátradőlt a fotelban. – Ez érdekes. – Magának volt rá ideje, lehetősége és indítéka is. – De csak a maga észjárása szerint, mert olyan átkozottul biztos abban, hogy én öltem meg Lindsay-t. Ezért meg van győződve arról, hogy ezt is én csináltam. – Eli folytatta, mielőtt Wolfe megszólalhatott volna. – Tehát menjünk végig az egészen. Duncan belement, hogy az éjszaka közepén, zuhogó esőben találkozzunk a világítótoronynál, vagy sikerült valahogyan odacsalnom. Mindezt miután bizonyítékot talált arra, hogy egyszer már öltem. Ez azt is jelenti, hogy kiosontam a házból, amíg Abra aludt, ami nem lehetetlen, ezt el kell ismernem. Aztán megöltem Duncant, elmentem

a motelba, bejutottam, megszereztem minden holmiját, és elvittem a kocsijával együtt. Gondolom, az ő kocsijával jutottam el Bostonba, bementem az irodájába meg a lakásába, és ott is elintéztem mindent. Aztán visszajöttem. Ostobaság lett volna az ő kocsiján jönnöm ide, de másképp hogyan jutnék vissza? Aztán valahol meg kell szabadulnom a kocsitól, gyalog visszajönni az Oromházba, és bejutni, mielőtt Abra észreveszi, hogy elmentem. Eli nem Wolfe-ra próbált hatni, hanem Corbettre nézett. – Az ég szerelmére! Gondolja át a távolságokat és az időzítést. Hihetetlen szerencse kellett volna ahhoz, hogy mindezt elvégezzem, mielőtt Abra felkel, és reggelit készít. – Talán nem egyedül csinálta. Eli most már érezte, hogy feltámad benne a harag. – Abrát is bele akarja ebbe keverni?– förmedt Wolfe-ra. – Egy nő, akit csak pár hete ismerek, hirtelen elhatározza, hogy segít nekem egy gyilkosság elkövetésében? Jézusom. – Azt csak maga mondja, hogy néhány hete. Duncan az ügyön dolgozott itt, és talált valamit, amitől fenyegetve érezte magát. Mióta kamatyol a házvezetőnővel, Landon? Megcsalta a feleségét, aki erre rájött. Egy újabb ok arra, hogy megölje. Eli nem tudta tovább visszatartani a dühét. – Ha megint nekem akar esni, akkor csak tegye bátran. De Abrát hagyja ki ebből. – Különben? Én leszek a következő? – Wolfe nyomozó! – csattant fel Corbett. – Azt hiszi, hogy egyszer megúszta, ezért még egyszer megúszhatja. – Wolfe nem törődött Corbett figyelmeztetésével, és két kezét a térdére téve előrehajolt. Most bezárja a teret, gondolta Eli. A beszélgetések során néha ő is alkalmazta a megfélemlítésnek ezt a módját. – Igen, ismertem Duncant! Az egyik barátom volt. Az életem céljának tartom, hogy miatta elkapjam magát. Most nem fog kisiklani a markomból. Mindenről tudni fogok, amit maga meg ez a nő tesz,

tett, vagy tenni fog! Arról is, amit csak terveznek. És ha most elkapom, akkor többé nem fog megmenekülni. – Fenyegetés és zaklatás – mondta Eli, és furcsa módon nyugodt maradt a hangja. – Ez remek alapot ad majd az ügyvédemnek. Azelőtt elviseltem, és hagytam, hogy az életem lemenjen a lefolyón. De most nem fogom tűrni. Válaszoltam a kérdéseikre. Mostantól az ügyvédemhez forduljanak. – Eli felállt. – Most pedig távozzanak a házamból. – A nagymamája házából. Eli bólintott. – Jogos. Azt akarom, hogy távozzanak a nagymamám házából. – Mr. Landon. – Corbett is felállt. – Sajnálom, ha fenyegetve vagy zaklatva érzi magát. Eli rámeredt. – Tényleg? – Az a helyzet, hogy az áldozattal való esetleges kapcsolata, valamint az áldozat Whiskey Beachi tartózkodásának a célja miatt maga fontos személy az ügyben. Meg szeretném kérdezni, hogy vane fegyvere. – Fegyverem? Nincs. – Van fegyver a házban? – Nem tudom megmondani. Ez a nagymamám háza – tette hozzá Eli mosolyogva. – Szerzünk házkutatási engedélyt – szólalt meg Wolfe. – Szerezzenek. Szükségük lesz rá, ha vissza akarnak jönni ide, mert nem tűröm, hogy megint zaklasson és üldözzön. – Eli a bejárati ajtóhoz lépett, és kinyitotta. – Végeztünk. – Azt csak hiszi – sziszegte Wolfe, távozás közben. – Köszönöm, hogy időt szánt ránk – mondta Corbett. – Többé ne számítsanak erre. – Eli határozott mozdulattal becsukta az ajtót, és ökölbe szorította a kezét. Corbett csak akkor szólalt meg, amikor Wolfe-fal már a kocsiban ültek.

– A pokolba! Mi az ördögöt művelt maga? – Ő tette, és nem fogja megint megúszni! – Az ég szerelmére! – Corbett dühösen beletaposott a gázpedálba. – Még ha volt is indítéka, amit nem tudhatunk, és nem bizonyíthatunk, akkor is szinte a nullával egyenlő a lehetősége. Felhívja Duncant a világítótoronyhoz az éjszaka kellős közepén, lelövi, lelöki a szikláról, aztán elvégzi a többit? A fickónak teljesen igaza van, ez valószínűtlen. – Akkor nem, ha a nő is benne volt. Ő felcsalhatta Duncant, aztán követhette Landont Bostonba, hogy visszahozza a kocsijával. És a végén még alibit is igazol neki. – Ez ostobaság. Egy agyrém. Nem ismerem a nőt, de teljesen tiszta. Akárcsak a szomszédai. Hansont pedig jól ismerem. Kiváló és alapos rendőr, aki igazolja Landon vallomását. Minden pontosan úgy történt, ahogy Landon és a nő elmesélte. A betörés, az árok, az időzítés. – Landonnak sok pénze van. És pénzen lehet igazolást is vásárolni. – Legyen átkozottul óvatos, Wolfe. Azért van itt, mert meghívtuk. Visszavonhatjuk a meghívást, és én pontosan ezt fogom javasolni. Maga egy megszállott, és most elszúrt minden esélyt, hogy Landon együttműködjön velünk. – Megölte a feleségét. Megölte Duncant. Ostobaság együttműködésre számítani tőle. – Egy éve volt, hogy elkapja a felesége meggyilkolásáért, de nem tudta rábizonyítani. Duncan esetében még nehezebb dolga lesz. Ha nem lenne ennyire szűk látókörű, inkább azt a kérdést tenné fel, hogy ki bérelte fel Duncant, és miért. És hogy hol az ördögben volt ez a személy pénteken, éjfél és hajnali öt között. Megkérdezné, hogy ki tört be abba a házba, míg Landon Bostonban volt, és honnan tudta, hogy Bostonban van. – Az egyiknek semmi köze a másikhoz. Corbett megcsóválta a fejét.

– Megszállott – mondta még egyszer, de most már halkabban, inkább csak magának. A rendőrök távozása után Eli azonnal felment az emeletre, befordult a déli szárnyba, és belépett abba a helyiségbe, amit magában csak emlékszobának hívott. Itt az ősei holmiját tartották a tárolószekrényekben. Egy pár csipkekesztyű, egy ékköves pillangóval díszített zenedoboz, egy pár míves ezüstsarkantyú. Volt itt még három bőrkötéses napló, katonai érmek, egy szép réz szextáns, egy márvány mozsár mozsártörővel, egy pár szaténgombos cipő, és sok egyéb érdekes tárgy a Landon család múltjából. Itt őrizték az antik fegyvereket tartalmazó szekrényt is. Eli hatalmas megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy ez most is zárva van. A vadászpuska, a két jó állapotban megőrzött Henry lőfegyver, a gyöngyökkel kirakott nyelű, rövid csövű pisztoly, a György korabeli párbajpisztolyok, az antik kovaköves pisztolyok, egy masszív 45-ös colt. Csak akkor nyugodott meg, amikor meggyőződött arról, hogy minden fegyver a rekeszében van. Ez egyelőre rendben van, gondolta. Legalább abban biztos lehet, hogy nem egy Landon-fegyverrel ölték meg Kirby Duncant. A legjobb tudomása szerint egyikkel sem lőttek, amióta ő él, és ez valószínűleg igaz az előző nemzedékre is. Túl értékesek a céllövészethez vagy a sporthoz. Eszébe jutott, hogy tízéves korában milyen izgatott volt, amikor a nagyapja megengedte, hogy a kezébe vegye az egyik kovaköves pisztolyt, miközben elmesélte a történetét. Értékes, gondolta Eli, miközben lefelé ment a lépcsőn. A párbajpisztolyok önmagukban legalább ezer dollárt érnek. Könnyen szállíthatóak, és gyorsan el lehet adni őket egy gyűjtőnek. Egy lezárt üveges szekrény aligha tartana vissza egy elszánt tolvajt. Az alagsorban ásó betörő mégsem akarta megkaparintani őket. Vagy nem tudott a gyűjteményről? Nem ismerte elég jól a ház alaprajzát és történetét? A fegyvereken kívül is milliós értékek voltak

a többi szekrényben, és a házban máshol is találhatott volna értékes, könnyen mozgatható tárgyakat. A nagyanyja persze előbb-utóbb észrevette volna, ha eltűnnek. De volt egy időszak a balesete és az ő beköltözése között, amit a behatoló kihasználhatott volna. Ám úgy tűnik, kizárólag az alagsorra összpontosította a figyelmét és csak ott keresett valamit. Tehát nem csak a pénzről van szó, mert akkor elvinne mindent, ami a keze ügyébe kerül. A betörőnek a kincs kellett. Mi értelme ennek az egésznek? Egy éjszaka alatt ki tudna vinni a házból több millió értékű festményt, emléktárgyat, gyűjteményt, ezüstöt. A könyvtárszobában ott van az egyik üknagybátyja drága bélyeggyűjteménye, egy üveges tárolóban, szem előtt. Ehelyett ki tudja, hány éjszakát töltött az alagsorban, kéziszerszámokkal ásva, egy legenda nyomában? Tehát a pénznél többről van szó, gondolta megint, miközben végigment a házon, és magában leltározta a könnyen elemelhető tárgyakat. Ennyire izgatta a felbecsülhetetlen értékű kincs legendája? Vakon hitt benne? Ez is olyan megszállottság lehet, mint amivel Wolfe őt hajszolja? Ettől a gondolattól vezérelve visszament az alagsorba, hogy alaposabban szemügyre vegye a betolakodó munkáját. Beugrott az árokba, és meglepődve állapította meg, hogy majdnem a derekáig ér. Úgy tűnt, mintha az ásást a terület közepén kezdték volna, és az árok rács formában nyúlt ki onnan. Észak, dél, kelet, nyugat. Mint az iránytű? Honnan tudhatná? Megint kimászott az árokból, elővette a telefonját, és több szögből is lefényképezte. A rendőrök is készítettek képeket a helyszínről, de ő is akart néhányat. Ettől valahogy önállóbbnak és aktívabbnak érezte magát. Tetszett neki az érzés, hogy csinál valamit. Bármit. Hogy még többet tegyen, visszament az emeletre, levette a mahagóniállványról a rézteleszkópot, a nagyanyja egyik ajándékát,

és kivitte a teraszra. A cselekvő ember jól informált. Most nem lenne a legjobb ötlet a világítótoronyhoz mennie, de attól még megnézheti. Megcélozta a tornyot, és addig állítgatta a lencsét, amíg teljesen tisztán látta a sárga rendőrségi szalagot. Az egész területet lezárták, a világítótornyot is beleértve. A szalag mögött észrevett néhány embert, akik bizonyára a környéken kíváncsiskodnak. Nem messze tőlük két hivatalosnak tűnő jármű állt. Lejjebb irányította a látcsövet. A sziklákon helyszínelők dolgoztak, és a védőöltözetük ellenére csuromvizesek lettek. Magasról esett le, gondolta, és a látcsővel próbálta felbecsülni az oromzat és a sziklák közötti távolságot. Valószínűleg a zuhanás is megölte volna Duncant. De még biztosabb volt a dolog, ha a gyilkos először lelőtte. De miért? Mit tudott, mit látott, mit csinált? És ez milyen kapcsolatban áll Lindsay halálával? Mert a logika törvényei szerint kell valami kapcsolatnak lennie. Eli nem hitte, hogy Wolfe ebben tévedne. Vagy ez is ugyanolyan logikátlan, mint hogy valaki árkot ás az alagsorban, kalózkincsek után kutatva? Sokkal valószínűbb, hogy logikus kapcsolat van a két gyilkosság között. Ami felvetette annak a lehetőségét, hogy Duncan megölése kapcsolatban áll a betolakodóval. De megint itt a kérdés, hogy miért? Mit tudott, mit látott, mit tett? Ez egy kirakós rejtvény. A korábbi életében szerette a puzzle-t. Talán ideje kideríteni, hogy még mindig van-e tehetsége hozzá. A látcsövet a teraszon hagyta, és felment egy jegyzettömbért meg egy tollért. Miközben áthaladt a konyhán, most tényleg készített egy szendvicset, és magához vett egy sört is. Az egészet a könyvtárszobába vitte, meggyújtotta a tüzet, és leült a dédnagyapja régi íróasztalához. Arra gondolt, hogy Lindsay halálával kezdi, de rájött, hogy valójában nem az volt a kezdet. A házasságuk első évét alkalmazkodási időszaknak tartotta. Hullámvölgyek, hullámhegyek

és időnként heves kitörések jellemezték, de mindketten nagy erővel összpontosítottak az új ház berendezésére és feldíszítésére. Ha teljesen őszinte akar lenni magához, be kell ismernie, hogy már a beköltözés utáni hónapokban elkezdtek megváltozni közöttük a dolgok. A felesége úgy döntött, hogy szeretne még várni a családalapítással, és Eli ezt jogosnak tartotta. Sok időt és energiát ölt a munkájába. Lindsay azt akarta, hogy teljes jogú partner legyen, ő pedig úgy érezte, hogy jó úton halad a partnerség felé. Lindsay élvezte, hogy partikat adhat, és partikra járhat. Megvolt a saját karrierje és társasága. Mégis egyre többet vitatkoztak az ő hosszú munkaideje miatt, meg azon, hogy melyiküknek a tervei és céljai a fontosabbak. Utólag ezt meg tudja érteni, hiszen nem volt szokatlan, hogy hetente hatvan órát dolgozott, és büntetőügyvédként rengeteget éjszakázott. Lindsay élvezte a kiemelkedő jövedelmük előnyeit, de egyre kevésbé tetszett neki az a munkastílus, amivel a férje előteremtette ezt a luxust. Eli értékelte a felesége sikereit a saját karrierjében, de nem örült az állandó konfliktusoknak. Tulajdonképpen miről volt szó? Eli most már látta, hogy nem szerették egymást eléggé, illetve a szeretet nem tartott sokáig. Ráadásul Lindsay nem tudta elviselni, hogy a férje szereti a nagyanyját, ellenezte Eli ragaszkodását az Oromház, illetve Whiskey Beach iránt, és ez felgyorsította az elhidegülésüket. Eli most beismerte magának, hogy már az első évben kialakult közöttük egy érzelmi törés, és folyamatosan mélyültek az ellentéteik, míg végül egyiküknek sem volt kedve vagy ereje arra, hogy áthidalják ezeket az ellentéteket. Végül azért is Lindsay-re haragudott, amiért a saját akaratából korlátozta, majd beszüntette a Whiskey Beachbe tett látogatásait. Meg akarta menteni a házasságát, de nem a felesége iránti szeretet vezérelte, hanem inkább csak a kötelességtudat. Ez elég szomorú, gondolta Eli.

Aztán nekilátott kiszámolni, hogy mikor kezdődhetett Lindsay hűtlensége. És mire jutott? Még két éve sem voltak házasok, amikor a nejének egyre gyakrabban bent kellett maradnia a munkahelyén, elkezdett magányos hétvégi kiruccanásokat tenni, hogy feltöltődjön, és a szexuális életük mélypontra jutott. Eli leírta a hozzávetőleges dátumot, mellé a felesége nevét. Aztán lejegyezte, kik voltak akkor a legközelebbi barátai, rokonai, munkatársai. Az egyikből húzott egy vonalat: Eden Suskind. Ő ismerős és munkatárs egyben, valamint Justin Suskind felesége, aki viszont Lindsay szeretője volt, a halála idején. Eli bekarikázta Justin Suskind nevét, mielőtt folytatta a jegyzetelést. Eden igazolta a hűtlen férje alibijét Lindsay meggyilkolásának az estéjére. A férfinak amúgy sem volt indítéka. Minden bizonyíték arra mutatott, hogy el akarta vinni Lindsay-t Maine-be, egy romantikus kiruccanásra, egy szállodába, amiről később kiderült, hogy a kedvenc helyük volt. A feleségének egészen biztosan nem volt oka arra, hogy Suskind kedvéért hazudjon, és eléggé kiborult, amikor tudomást szerzett a férje hűtlenségéről. Eli magánnyomozója egy esetleges volt, vagy második szerető után kutatott, aki talán felelősségre vonta Lindsay-t, és hirtelen felindulásból megölte. De ez az út zsákutcába jutott. De ez nem jelent semmit, gondolta Eli. A neje valakit beengedett a házba aznap este. Nem volt nyoma erőszakos behatolásnak vagy dulakodásnak. A személyes és munkahelyi telefonjai, az e-mailje nem mutattak semmilyen kommunikációt, amit nem tisztáztak volna. Bár igaz, hogy Wolfe szinte kizárólag rá koncentrált, és talán a nyomozója elnézhetett valamit. Vagy valakit. Eli szorgalmasan leírta az összes nevet, amire emlékezett, még a felesége fodrászát is.

Két óra múlva több oldalt megtöltött a feljegyzéseivel. És most mi van? Lehetséges összefüggések, megválaszolatlan kérdések, két támadás, ha a nagyanyja balesetét is beleszámítja, és egy második gyilkosság. Úgy döntött, hogy sétálni megy, hadd ülepedjenek a gondolatai. Rájött, hogy jól érzi magát. Kifejezetten jól volt, a szörnyű izomláz ellenére, vagy talán éppen azért. Mert miközben kisétált a könyvtárszobából, már tudta, hogy másodszor nem hagyja magát hamis vádakkal bebörtönözni. Kirby Duncan gyilkosa a maga borzalmas módján, hatalmas szívességet tett neki.

12. Abra inkább megszokásból nyomta meg a csengőt, és nem azért, mert tényleg segítségre volt szüksége. Amikor senki sem válaszolt, előhalászta a kulcsot, kinyitotta az ajtót, és becipelte a masszázsasztalt. Felnézett a riasztóberendezés pislogó paneljára, és gyorsan beütötte a kódot. – Eli! Fent vagy? Elkelne itt egy kis segítség. Miután Eli nem válaszolt, Abra nagyot sóhajtott, és az asztallal kitámasztotta az ajtót, amíg visszament a kocsihoz a bevásárlószatyrokért. Bevitte a szatyrokat, ledobta őket, és becipelte az asztalt meg a sporttáskáját a nagy szalonba. Aztán visszament a kocsihoz a többi szatyorért, és mindet a konyhába vitte. Miután elrámolta a vásárolt holmikat, felszúrta a blokkot a kis táblára, és kirakta a pultra a sonkás krumplilevest tartalmazó műanyag dobozt, meg a kenyeret, amit aznap délután készített. Hozott még a süteményből is, mert látta, hogy nagyon ízlett a férfinak. Nem indult Eli keresésére, hanem visszament a szalonba, felállította az asztalt, elrendezte a gondosan kiválasztott gyertyákat, megpiszkálta a tüzet, aztán rátett még egy nagy fahasábot. Eli hiába keres majd kifogásokat, és állítja, hogy nincs szüksége a masszázsra. Nem mondhatja le, mert már mindent előkészített. Abra elégedett arccal ment fel a lépcsőn. Talán a férfi annyira elmerült a munkában, hogy nem hallotta meg, vagy alszik, esetleg zuhanyozik. Az is lehet, hogy éppen edz. Nem találta meg, de megállapította, hogy Eli ágyazási módszere hagy némi kívánnivalót maga után. Egyszerűen ráborítja a paplant az

ágyra. A lány megigazította a paplant meg a párnákat, mert úgy vélte, hogy csak egy szépen rendben tartott ágyon lehet jól pihenni. Összehajtotta a pulóvert, amit a férfi egy fotelra dobott, és a szennyeskosárba dobta a mellette heverő zoknit. Aztán kiment a hálóból, felnézett az edzőszobába, és jó jelnek vette a padlóra terített jógamatracot. Lement az elsőre, hogy ott folytassa a keresést. Észrevette a jegyzettömböt, az üres tányért meg a sörösüveget a gyönyörű régi íróasztalon. Még jó, hogy alátétet használt. – Min dolgozol itt, Eli? – Abra felvette a tányért, az üveget, és közben elolvasta az első oldalt. – Ez érdekes. Nem ismerte az összes nevet, de követte a vonalakat és nyilakat, amelyek összekötötték őket, és kisilabizálta az odafirkantott jegyzeteket. A jegyzetek között látott néhány jópofa rajzot. A nagyanyja tehetségét örökölte, állapította meg a lány, amikor felismerte Wolfe nyomozót, ördögszarvakkal és vicsorgó fogakkal. Átlapozta a jegyzeteket. Látszik, hogy sok időt töltött ezzel, gondolta Abra. Meglátta a saját nevét is, valamint a kapcsolatát Hesterrel, vele, Vinnie-vel és Duncan Kirbyvel. Örömmel töltötte el, hogy saját magáról is talált egy kis rajzot. Eli a víz partján ülve ábrázolta őt, ahogy a hableány farkát a dereka köré csavarva pihen. Megsimogatta a rajzott, mielőtt tovább olvasott. A férfi egy részletes idővonalat készített Duncan halálának az éjszakájáról, amit Abra a saját emlékei szerint pontosnak talált. És a halál idejét éjfél és hajnali öt közé tette. Tehát a rendőrök már vele is beszéltek. Az nem lehetett kellemes. Eli kocsija a ház előtt állt, ezért csak gyalog mehetett el. A rendőrség látogatása után ő levest főzött, kenyeret sütött és jógázott egy kicsit, hogy megnyugodjon. Gyanította, hogy Eli a jegyzetelésen vezette le a feszültsége egy részét A többit pedig sétálással. Jól teszi.

A konyhába vitte a tányért meg az üveget, aztán kilépett a teraszra. Meglepődött, amikor meglátta a látcsövet, és odalépett hozzá. Belenézett a lencsébe, és a világítótorony bukkant fel a szeme előtt. Nem hibáztatja ezért Eli-t. Tulajdonképpen ő is azt kívánta, bárcsak lenne egy távcsöve. Abra fázósan összehúzta magát, mert elég hideg volt. A terasz szélére lépett, és végignézett a parton. Ott volt Eli, zsebre vágott kézzel, kicsit előrehajolva jött a parton, mintha nekidőlne a szélnek. A lány nézte, ahogy a lépcsők felé fordul. Visszament a házba, kitöltött két pohár bort, és mindkettőt az ajtóhoz vitte, hogy ott várja. – Szép napunk van, nem? – Abra átnyújtott egy poharat Eli-nak. – Ha az ember erősen koncentrál, szinte érzi a tavasz illatát. – Tavasz? Lefagyott a fülem. – Nem fagyott volna le, ha felvennél egy sapkát. Begyújtottam a kandallót a nagy szalonban. De a férfi pillantása a konyhapultra esett. – Hoztál még süteményt? – De csak későbbre. – A lány a férfi elé állt, hogy elállja a süteményhez vezető utat. – Csak ha már végeztünk a borral, a beszélgetéssel és a masszázzsal. És azután jön még a csodás sonkás krumplilevesem, meg a kenyerem, amit ma délután sütöttem. – Levest és kenyeret csináltál? – Így vezettem le a feszültséget a rendőrök látogatása után. Te látod majd a hasznát az idegességemnek. Gondolom, hozzád is eljöttek. – Igen, itt voltak. – Elmesélheted, miközben megisszuk ezt a bort. Vagy akarod, hogy én kezdjem? – Maradjunk az időrendi sorrendnél. – A férfi levette a dzsekijét, és a konyhaszékre dobta. – Mi van? – kérdezte, amikor a lány a szemöldökét felvonva nézett rá.

– Az anyukád nem tanított meg arra, hogy felakaszd a holmidat? – Te jóságos ég – morogta a férfi, de felkapta a dzsekit, bement a mosókonyhába, és felrakta egy fogasra. – Így jobb? – Tökéletes. Az időrendi sorrend szerint én vagyok az első. – A lány megragadta a borosüveget. – A biztonság kedvéért – magyarázta, miközben elindult a nagy szalon felé. – Ezt te állítottad fel? – csodálkozott a férfi, amikor meglátta a masszázsasztalt. – Igen, és verd ki a fejedből a ferde gondolatokat. A masszázs az masszázs, a szex pedig szex. Az egyiket meg lehet szerezni a másikkal, de akkor nem, amikor pénzt kérek érte. Márpedig ezért fizetsz nekem. – A masszázsért vagy a szexért? Mert tudnom kell az árat. – Vicces vagy, amikor éppen nem búslakodsz. – A lány leült a heverőre, és maga alá húzta a lábát. – Tulajdonképpen két nyomozót kellett elviselnem, egy helybélit meg egy bostonit. Elmondtam nekik, mi történt itt csütörtök este, amikor azért jöttem át, hogy megnézzem az ablakokat. Aztán szóba került a beszélgetésem Duncannel a templom alagsorában. Megkérdezték, mikor jöttél meg Bostonból. Elmondtam nekik, hogy Mike-nál és Maureennál találkoztunk, és együtt jöttünk ide, hogy Vinnie-vel beszéljünk. Beszámoltam arról, hogy mit mondtam neki én, mit mondtál neki te, mit mondott ő nekünk, s a többi. Ezeket te is tudod. Elmeséltem, hogy lementünk az alagsorba, találtunk egy nagy lyukat, és itt maradtam éjszakára, mert elaludtam ezen a heverőn, és hat óra tájban keltem fel. Aztán legszívesebben felmentem volna az emeletre, hogy bebújjak melléd az ágyba, de ezt nem kötöttem az orrukra, mert úgy éreztem, nem tartozik szorosan az ügyhöz. – És úgy tűnik, egészen mostanáig nekem sem kötötted az orromra. – Nem. Aludtál, mint a bunda. Mert tényleg felmentem – tette hozzá a lány. A férfi összehúzta a szemöldökét.

– Feljöttél aznap reggel? – Igen. Felriadtam, és kicsit féltem. Gondolom, az átélt stressz miatt. Tényleg nagyon hálás voltam, hogy nem kell egyedül lennem, de az előző éjszaka emlékei még ott keringtek a fejemben, ezért mégis egyedül éreztem magam itt lent. Felmentem, hátha ébren vagy, de aludtál. Egy darabig vívódtam, hogy felébresztelek, de aztán mégsem tettem. Az is segített, hogy láttalak aludni, és már nem éreztem magam olyan magányosnak. – Fel kellett volna ébresztened. Persze nem mindegy, hogyan. Az döntötte volna el, hogy fent maradhatsz velem, vagy én jövök le ide veled, hogy ne legyél egyedül. – Már késő. De azt elmondtam a rendőröknek, hogy felmentem, és láttalak aludni, ezért megint lejöttem. A te Wolfe nyomozód arcán láttam, hogy egy hazug lotyónak tart. – Nem az én Wolfe nyomozóm. – De ő annak tartja magát. – Abra ivott egy kortyot a borból. – Az a lényeg, hogy mindenről részletesen beszámoltam. Visszajöttem a földszintre, kávét főztem, ettem egy kis gyümölcsöt, felvágtam neked egy kis dinnyét, ananászt, meg ilyesmit, csináltam egy omlettet, bent hagytam a sütőben melegedni, írtam egy cetlit, hazamentem, meditáltam, majd átöltöztem a kora reggeli jógaórámhoz. – Amikor hozzám jöttek, már tudták, hogy nem ölhettem meg Duncant, hogy aztán elhajtsak Bostonba, átkutassam az irodáját meg a lakását, és visszakocsikázzak ide. – Az irodáját? Bostonban? Mi ez az egész? – Úgy tűnik, valaki felforgatta Duncan bostoni irodáját meg a lakását, és eltüntette minden feljegyzését és számítógépes fájlját. Ami arra utal, hogy a megbízója a gyilkosa, hacsak valaki nem hiszi azt, hogy én öltem meg. De beszéltek veled, tudták, hogy láttál itt engem hajnali kettőkor, aztán reggel hatkor is. Nemcsak nehéz lett volna mindezt megtenni alig négy óra alatt, hanem egyszerűen lehetetlen. Tudták, hogy nem volt elég az idő.

– Attól függ. – A lány ivott még egy kortyot. – Ha Wolfe hazug lotyónak tart, akkor könnyen lehet belőlem tettestárs egy gyilkosságban. – Jézusom. – Eli letette a poharát, és a szemére szorította a kezét. – Sajnálom. – Ne mondd ezt. Mert így úgy tűnik, mintha te is egy hazug lotyónak tartanál, akinek van mitől félnie, mert segédkezett egy gyilkosságban. Wolfe nem hiszi, hogy téved, amikor téged tart Lindsay gyilkosának. Ebből az következik, hogy szerinte biztosan te ölted meg Duncant is. Tehát én egy hazug lotyó tettestárs vagyok. Találkoztam már ilyen emberrel. Meg vannak győződve az igazukról, és ha valami megkérdőjelezi azt, hazugságnak, félrevezetésnek vagy tévedésnek tartják. A lány ivott egy korty bort. – Az ilyen emberektől valahogy olyan… türelmetlen leszek. – Türelmetlen? – Igen. Aztán meg dühös. A másik nyomozó, Corbett, nem rajongott Wolfe-ért. Persze óvatos és alapos volt, de láthatóan nem hitte azt, hogy együtt öltük meg Duncant. És nem nagyon érdekelték Wolfe kérdései, amelyek azt sugallták, hogy szerinte már korábban találkoztunk, mielőtt Whiskey Beachbe jöttél, és szenvedélyes, szerelmes viszonyunk volt, tehát egyértelmű, hogy már Lindsay halálát is együtt terveltük ki. A lány tudtán kívül olyan testtartást vett fel a heverőn, mint a hableány a rajzon. – Megmondtam neki őszintén és határozottan, hogy még nem tudom, akarok-e szenvedélyes viszonyba bocsátkozni veled, de hajlom rá. És ha megteszem, az nem lesz titkos, és nem is lehet majd viszonynak nevezni, illetve nem úgy, ahogy ő fogalmazott, mivel egyikünk sem házas, és nem áll kapcsolatban senki mással. – Én azt mondtam nekik… – Eli elhallgatott, majd inkább csak felsóhajtott, és megint felvette a poharát.

– Nos, attól a fickótól türelmetlen és dühös lettem. Alaposan felbőszített, pedig elég magas az ingerküszöböm. Rosszul viseltem, hogy hirtelen hazug lotyó, csaló csavargó és gyilkos lettem, ráadásul egy családi fészek szétrombolója. És mindez azért, mert nem tudja elfogadni, hogy téved, és nem öltél meg senkit. A lány teletöltötte a poharát, és Eli felé nyújtotta az üveget, de a férfi megrázta a fejét. – Ostoba fajankó. Most te jössz. – Nincs sok hozzátennivalóm. Én is beszámoltam mindenről, és valószínűleg ugyanazt mondtam, amit tőled meg Vinnie-től hallottak. Őt egyébként Wolfe egy becstelen és lefizethető zsarunak tartja, aki egy követ fúj a másik barátommal, a hazug lotyóval. – Aki a cinkosod egy gyilkosságban – emlékeztette Eli-t Abra, és megemelte a poharát. – Jól viseled. – De csak akkor csillapodtam le, miután meghámoztam és felkockáztam egy csomó krumplit majd megittam egy pohár bort. De valaki betört Duncan bostoni irodájába meg a lakásába, és most nincs semmi feljegyzés a megbízóiról, így nem tudhatjuk, ki bérelte fel, hogy utánad nyomozzon. A motelból is eltűnt a holmija. Tehát nagyon logikus, hogy utána kell nézni a megbízójának. Erre a rendőrségnek is rá kell jönnie. – Nem fogják megtenni, ha Wolfe-on múlik. Én vagyok az ő fehér bálnája. – Utáltam azt a könyvet Moby Dickről. Mindegy. Aki ismeri Vinnie-t, nem fogja becstelen és megvesztegethető zsarunak tartam. És mivel az ideköltözésed előtt nem ismertük egymást, ezt nem is lehet ránk bizonyítani. A szexuális böjtöm miatt pedig senki sem nevezhet lotyónak. Ez mind a te javadra billenti a mérleg nyelvét Eli. – Nem aggódom emiatt Tényleg – ismételte meg a férfi, amikor a lány felvonta a szemöldökét. – Nem ez a válaszom. Inkább érdekel, hogy mi lesz. Már régóta nem érdekelt semmi az íráson kívül, de erre most tényleg kíváncsi vagyok.

– Az jó. Mindenkinek kell egy hobbi. – Ez gúny volt? – Nem. Nem vagy se zsaru, se nyomozó, de jogosan érdeklődsz az ügy iránt. És most már én is. Tehát közös hobbink van. Be kell vallanom valamit. Láttam a jegyzeteidet a könyvtárszobában. – Rendben. – Ha nem akarod, hogy lássak valamit, akkor tedd el. Mint például azt a csodás hableány rajzot rólam, amit szeretnék rendes papíron is megkapni, hogy az enyém lehessen. Van kulcsom, és szándékomban áll továbbra is használni. Egyébként téged kerestelek. – Rendben. – A férfi tényleg egy kicsit furcsán érezte magát a rajz miatt. – Néha segít gondolkodni, ha közben firkálgatok. – Az nem firkálgatás, hanem rajzolás. Firkálgatni én szoktam. Olyan állatokat pingálok, amelyek úgy néznek ki, mint a felfújt lufik. Tetszett az ördögi Wolfe rajza is. – Abban van némi igazság. – Én is úgy gondolom, és megértem, hogy a rajzolás segít gondolkodni. Tetszett, ahogy felvázoltad a szereplőket, a köztük lévő kapcsolatokat, az idővonalakat, és a nyilakat. Mind nagyon logikus. Az egész jó kezdetnek tűnik. Azt hiszem, én is jegyzetelni fogok. A férfi egy pillanatra elgondolkodott. – Wolfe téged is meg fog vizsgálni. És nem fog köztünk semmilyen kapcsolatot találni az ideköltözésem előtti időkből. Ahogy arra sem talál majd bizonyítékot, hogy egy hazug, gyilkos lotyó vagy. – Honnan tudod? – A lány a férfira mosolygott. – Még nem meséltem el neked a történetemet. Talán egy gyógyulófélben lévő lotyó vagyok, akinek gyilkos hajlamai vannak. – Meséld el a történetedet, és majd én megítélem. – Rendben, de majd később. Most eljött a masszázs ideje. A férfi kelletlen pillantást vetett az asztal felé. – A tisztességed miatt ne aggódj. – A lány felállt a heverőről. – Ez nem előjáték.

– Állandóan az jár a fejemben, hogy lefekszem veled – vallotta be Eli. Igazából az járt a fejében, hogy lerántja róla a ruhát, és meghágja, mint egy szilaj mén, de tapintatlan lett volna, ha ezt elárulja. – Csalódást okoznál, ha nem így lenne, de ez nem fog megtörténni az elkövetkező egy órában. Vetkőzz le, feküdj fel az asztalra, hanyatt. Addig elmegyek, és megmosom a kezem. – Nagyon erőszakos vagy. – Hajlamos vagyok rá, és beismerem, hogy ez hiba. Dolgozom rajta, de nem akarok tökéletes lenni. Az nagyon unalmas lenne. – Abra végighúzta a kezét Eli karján, miközben kisétált a helyiségből. Mivel úgy tűnt, hogy most nem tépheti le róla a ruhát, Eli a saját ruháit vetette le. Furcsa volt meztelenül feküdni a lepedő alatt. És még furcsább lett, amikor a lány visszajött, bekapcsolta a természet hangjaira emlékeztető zenéjét, és gyertyákat gyújtott. Aztán hozzáért a varázslatos ujjaival. A nyakán meg a vállán kezdte, és Eli arra gondolt, hogy talán nem furcsa, ha a szex az agya legeldugottabb részébe húzódik vissza. – Ne gondolkodj olyan erősen – szólt rá Abra. – Engedd el. A férfi arra gondolt, hogy nem gondolkodik. Arra gondolt, hogy valami másra gondol. A regényén kezdett gondolkodni, de az izomfájdalmával együtt a szereplői problémái köddé váltak. Míg próbált nem gondolkodni, vagy valami másra gondolni, és a könyvét használni menedékként, a lány feloldotta a csomókat, csillapította a fájdalmakat, és az érintse nyomán elolvadtak a feszültség forró gócai. Eli megfordult, amikor a lány ezt kérte tőle. Úgy vélte, hogy Abra meg tudná oldani az összes háború, a világgazdaság és minden nemzetközi konfliktus problémáját. Csupán annyit kéne tennie, hogy a szereplőket egy órára az asztalára fekteti. – Edzettél. A hangja ugyanolyan szakértelemmel simogatta, mint a keze.

– Igen, egy kicsit. – Érzem. De a hátad egy feszültséghalmaz, kedvesem. Eli megpróbálta felidézni, hogy utoljára ki szólította kedvesemnek, az anyját is beleértve. – Az utóbbi néhány nap elég érdekes volt. – Majd mutatok néhány nyújtó és feszültségoldó gyakorlatot. Néhány percig csinálnod kéne őket, valahányszor felkelsz a számítógép mellől. A lány húzta, nyomta, csavarta, ütögette, gyömöszölte, és dörzsölte minden porcikáját, amíg Eli teste olyan lett, mint a víz. – Hogy vagy? – kérdezte a lány, amikor felhúzta a lepedőt Eli hátára. – Azt hiszem, láttam istent. – És hogy nézett ki? Gondolom, nő volt. A férfi halkan felnevetett. – Elég szexinek találtam. – Mindig gyanítottam. Nem kell sietned a felkeléssel. Néhány perc múlva visszajövök. Eli felült és éppen a dereka köré tekerte a lepedőt, hogy eltakarja a fontosabb részeket, amikor a lány bejött egy pohár vízzel. – Idd meg az egészet. – A férfi kezébe nyomta a poharat, és hátrasimította a haját a homlokából. – Ellazultnak tűnsz. – Van egy hely az ellazult és az öntudatlan között. Most nem jut eszembe a neve, de én ott vagyok. – Az egy jó hely. Én pedig a konyhában leszek. – Abra. – Eli megfogta a lány kezét. – Tudom, hogy gyenge és elcsépelt frázis, de akkor is kimondom: istenadta tehetség vagy. A lány elmosolyodott, és az arca ragyogott. – Nekem egyáltalán nem tűnik gyengének és elcsépeltnek. Nem kell sietned, csak nyugodtan. Amikor a férfi bement a konyhába, a leves már a tűzhelyen melegedett, és Abra egy pohár bort tartott a kezében. – Éhes vagy?

– Nem voltam éhes, de ennek nagyon jó illata van. – Készen állsz előbb egy sétára a parton? – Lehet róla szó. – Jó. A napnak ebben a szakában olyan lágyak a fények. A mozgás majd meghozza az étvágyunkat. – Abra már el is indult a mosókonyhába, hogy felvegye a dzsekijét. – Nemrég használtam a teleszkópot – vallotta be, miközben kiléptek a házból. – Jó hely a nézelődéshez. – Láttam néhány helyszínelőt a világítótorony körül pepecselni. – Whiskey Beachen nem gyakoriak a gyilkosságok, és a halálos balesetek nem vonzzák a turistákat. Fontos alaposnak lenni. És minél alaposabbak, annál jobb neked. – Talán igen, de valamiért akkor is nyakig benne vagyok az ügyben. A helyi zsaru megkérdezte, hogy vannak-e fegyverek a házban. Kitértem a válasz elől, mert hirtelen eszembe jutott, hogy aki betört ide, talán kivette a fegyvergyűjtemény egyik darabját, és azzal lőtte le Duncant. – Te jóságos ég! Nekem ez meg sem fordulta fejemben. – Mert még sosem voltál első számú gyanúsított egy gyilkossági nyomozásban. De az a lényeg, hogy mindegyik fegyver a helyén van, bezárva a tárolójában. Ha megszerzik a házkutatási engedélyt, talán elviszik őket megvizsgálni. De legalább megtudják, hogy nem az Oromházból származó fegyverrel ölték meg Duncant. – Mert addigra már ismerik a gyilkos lövedék kaliberét, és talán azt is, hogy milyen fegyverből lőtték ki. Szoktam nézni a Helyszínelőket – tette hozzá a lány. – Az Oromházban csak antik fegyverek vannak. Nem hiszem, hogy Duncant egy mordállyal vagy egy párbajpisztollyal lőtték le. – Kicsi az esélye. – De már megint zsarukról és gyilkosságról beszélünk. – A lány hátradobta a haját, amikor elérték a lépcső alját, és felemelte az arcát a halványkék esti égbolt felé. – Akarod tudni, miért költöztem Whiskey Beachbe? Miért van itt a helyem?

– Igen. – Akkor elmesélem neked. Ez egy jó tengerparti sétához való történet, de az elején kell kezdenem, hogy lásd a teljes képet. – Hadd kérdezzek valamit először, amit már régen szeretnék tudni. Mivel foglalkoztál, mielőtt idejöttél, és elkezdted a karrieredet masszőrként, jógaoktatóként, ékszerkészítőként és takarítóként? – Úgy érted, mi a szakmám? Egy Washington környéki nonprofit szervezet marketingigazgatója voltam. A férfi a lányra nézett. A gyűrűk csillogtak az ujján, a haja szállt a szélben. – Rendben, beismerem, hogy erre nem gondoltam. A lány a könyökével oldalba bökte Eli-t – Mesterfokozatú diplomát szereztem a Northwestern Egyetemen. Master of Business Administration. – Komolyan? – Halál komolyan, de hadd kezdjem az elején. Az anyám csodálatos nő. Egy hihetetlenül okos, elszánt, bátor és gondoskodó ember. Egyetemista volt, amikor megszülettem, és az apám úgy döntött, hogy ez túl sok neki, ezért kétéves koromban szakítottak. Azóta sem nagyon vesz részt az életemben. – Sajnálom. – Egy darabig én is sajnáltam, de aztán túltettem magam rajta. Az anyám emberjogi ügyvéd. Sokat utaztunk. Ahová csak lehetett, magával vitt. Ha nem mehettem vele, a nagynénémnél laktam, vagy az anyai nagyszüleimnél. De többnyire vele voltam. Remek neveltetésben részesültem, és a világnézetem is tágult. – Várj egy percet. Várj. – Eli álla leesett a hirtelen belehasító gondolattól. – Az anyád Jane Walsh? – Igen. Ismered? – Hát persze. Hogyne ismerném Jane Walsht? Megnyerte a Nobelbékedíjat. – Mondtam, hogy csodálatos nő. Én is mindig olyan akartam lenni, mint ő, de hát ki nem akarna rá hasonlítani? – Abra egy

pillanatra a magasba emelte a karját, és lehunyt szemmel élvezte a szelet. – Egymillióból csak egy olyan ember akad, mint ő. Inkább tízmillióból. Megtanított a szeretetre és az együttérzésre, a bátorságra és az igazságra. Először arra gondoltam, hogy a szó szoros értelmében a nyomdokaiba lépek, és elvégzem a jogot, de hamar rájöttem, hogy az nem nekem való. – Anyád csalódott volt? – Nem. Egy másik nagyon fontos lecke, amit megtanított nekem, hogy az ember mindig a saját elhatározását és a szívét kövesse. – Séta közben Abra belekarolt Eli-ba. – A te apád csalódott volt, amikor nem követted őt? – Nem. Ebben mindketten szerencsések vagyunk. – Igen. Üzleti irányban tanultam tovább az egyetemen, és a nonprofit szektorra szakosodtam. Abban jó voltam. – Gondolom. – Úgy hittem, hogy ezen a területen adhatok valamit, és talán nem éreztem magam mindig tökéletesen odavalónak, de ezt tartottam a helyemnek. Szerettem a munkát, az életemet, a baráti körömet. Derrickkel egy adománygyűjtő rendezvényen találkoztam, amit én vezettem. Ő is ügyvéd volt. Úgy látszik, vonz ez a szakma. A lány elhallgatott, és kinézett a végtelen tengerre. – Istenem, de gyönyörű itt a táj! Minden nap a tengerre nézek, és arra gondolok, milyen szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, ezt láthatom és érezhetem. Az anyám most Afganisztánban van, az afgán nőkkel együtt dolgozik az afgán nőkért. És tudom, hogy mindketten pont ott vagyunk, ahol lennünk kell, és azt tesszük, amit tennünk kell. De néhány éve Washingtonban éltem, a szekrényem tele volt kosztümökkel, az íróasztalom iratokkal, a naptáram pedig időpontokkal, és akkor Derrick megfelelő választásnak tűnt. – De nem az volt. – Furcsa módon talán mégis. Okos, elbűvölő, rámenős, igyekvő. Megértette a munkámat, én pedig az övét. A szex kielégítő volt, a beszélgetések érdekesek. Amikor először megütött, elhitettem

magammal, hogy csak egy borzalmas hiba történt, egy elhajlás, egy rossz pillanat, amit a stressz váltott ki. Abra érezte, hogy Eli teste megfeszül, ezért a szabad kezével megdörzsölte a karját. – Az indulatát szenvedélynek hittem, és hízelgőnek tartottam a féltékenységét meg a birtoklási vágyát. Amikor másodszor megütött, elhagytam. Egyszer még lehet szó tévedésről, de ha már kétszer előfordul, akkor az egy megszokás kezdete. A férfi megfogta a lány kezét, amivel a karját szorította. – Néhányan nem veszik észre a megszokást, amikor benne vannak. – Tudom. Rengeteg nővel beszélgettem a támogatói csoportokban, és tudom, hogy sokan elfogadják a bocsánatkérést, vagy elhiszik, hogy megérdemlik a bántalmazást. Tehát kiszálltam, méghozzá gyorsan. – Nem jelentetted fel? A lány felsóhajtott. – Nem. Arra gondoltam, elég, ha elhagyom. Miért tegyem tönkre a karrierjét, és keveredjek bele egy botrányba? Inkább kivettem egy rövid szabadságot, hogy ne kelljen a munkatársaimnak magyarázkodni a szemem körül éktelenkedő fekete folt miatt, és idejöttem egy hétre. – Whiskey Beachbe? – Igen. Évekkel ezelőtt jártam már itt az anyámmal, később a nagynénémmel meg a családjával. Jó emlékeim voltak erről a helyről, ezért kibéreltem egy kis házat, sétáltam a parton, és igyekeztem összeszedni magam testileg-lelkileg. – Nem mondtad el senkinek? – Akkor nem. Hibát követtem el, de úgy terveztem, hogy helyrehozom a hibát, és folytatom az életem. És olyan ostoba voltam, hogy még én szégyelltem magam. A szabadságom után visszamentem dolgozni, de valahogy furcsán éreztem magam. A barátaim kérdezgetni kezdtek, hogy mi van velem, mert Derrick

felhívta őket, és azt mondta nekik, hogy idegösszeomlásom van. Így kénytelen voltam elmondani nekik, hogy megütött, és elhagytam. – De ő már elhintette a magokat. A lány felnézett a férfira. – Ez is egy szokás, ugye? Igen, elhintette a magokat, és jó pár ki is hajtott. Sok embert ismert, okos volt és elszánt. A megfelelő helyeken elhintette, hogy lelkileg instabil vagyok. És követett! Az ember nem mindig veszi észre, hogy lesik minden mozdulatát. Eleinte nekem sem tűnt fel. Csak akkor, amikor megint randevúzni kezdtem, de csak felületesen. Nézd! A lány egy pelikánra mutatott, ami a víz felett szárnyalt, majd gyorsan lebukott a vacsorájáért. – Sajnálom szegény halakat, de imádom nézni a pelikánokat. Olyan furcsa és esetlen formájuk van, mint a rénszarvasoknak, de aztán összehúzzák magukat, és belecsapódnak a vízbe, mint egy szigony. Eli maga felé fordította a lány fejét. – Megint bántott? – Igen, többféle módon. Be kéne fejeznem, nem kell minden apró részletet elmesélnem. A főnököm névtelen leveleket kapott a viselkedésemről, a feltételezett drogozásomról, az alkoholizálásomról, és a szexuális kilengéseimről. Állítólag a női vonzerőmmel próbáltam befolyásolni az adományozókat. Egy idő után megelégelte, behívott magához és faggatni kezdett. Megint nagyon szégyelltem magam, mert el kellett mondanom, mi történt Derrickkel. A főnököm beszélt az ő főnökével, és ezután elszabadult a pokol. A lány hosszan felsóhajtott. – Először csak apró, aljas dolgok történtek. A kocsim kerekét késsel felvágták, a fényezést kulccsal megkarcolták. A telefonom megszólalt az éjszaka közepén, de amikor felvettem, a hívó letette. Rájöttem, hogy valaki lemondta a foglalásomat az étteremben. Betörtek az irodai és az otthoni számítógépembe. A férfinak, akivel

jártam, beverték a szélvédőjét, és aljas, névtelen panaszleveleket küldtek a főnökének. Végül nem találkoztunk többet. Nem volt komoly a kapcsolat, és ez egyszerűbbnek tűnt. – Mit csináltak a rendőrök? – Beszéltek vele, de ő mindent tagadott. Nagyon meggyőző tud lenni. Azt mondta nekik, hogy szakított velem, mert túlságosan birtokló voltam, és erőszakos lettem. Azt állította, aggódik értem, és reméli, hogy segítséget fogok kapni. – Egy normális zsarunak át kellett volna látnia ezen. – Szerintem ők is látták, mi a helyzet, de nem tudtak rábizonyítani semmit. Így folytatódtak a kisebb-nagyobb kellemetlenségek, körülbelül három hónapig. Állandóan feszült voltam, és ennek a munkám látta a kárát. Elkezdett felbukkanni azokban az éttermekben, ahol éppen ebédeltem vagy vacsoráztam. Máskor kinéztem a lakásom ablakán, és megláttam a kocsiját elhajtani, legalábbis azt hittem, hogy látom. Hasonló körökben mozogtunk, ugyanabban a környezetben éltünk és dolgoztunk, és mivel sosem közeledett hozzám, a rendőrség nem tehetett semmit. Aztán egy nap kiborultam, amikor besétált egy étterembe, ahol az egyik munkatársammal ebédeltem. Odamentem hozzá, megmondtam neki, hogy hagyjon végre békén, csúnya szavakkal illettem, és szörnyű jelenetet rendeztem. Végül a nő, akivel ebédeltem, kivezetett az étteremből. – Kikészített – állapította meg Eli. – Teljesen. Ő pedig egész idő alatt teljesen nyugodt maradt, illetve én azt hittem, hogy megőrizte a higgadtságát. Aznap este betört a lakásomba. Ott várt rám, amikor hazaértem. Teljesen elveszítette az önuralmát, szinte magánkívül tombolt. Megpróbáltam ellenkezni, de sokkal erősebb nálam. Volt nála egy kés, az én egyik konyhakésem, és azt hittem, meg fog ölni. Megpróbáltam kiszabadulni a szorításából, de elkapott, és tovább dulakodtunk. Megvágott a késsel. Eli megállt, Abra felé fordult, és megfogta mindkét kezét.

– A bordáim mentén vágott meg. Most sem tudom, hogy véletlen volt, vagy szándékosan csinálta, de azt hittem, hogy meg fogok halni, és sikoltozni kezdtem. A kés helyett az öklét használta. Megütött, fojtogatott, és éppen megerőszakolt, amikor a szomszédok betörték az ajtót. Hallották, hogy sikoltozom, és hívták a rendőrséget, de szerencsére nem várták meg, míg a zsaruk megérkeznek. Szerintem megölt volna a puszta kezével, ha nem állítják le. A férfi átkarolta Abrát, és a lány odahajolt hozzá. Arra gondolt, hogy sok férfi visszariadt, amikor meghallotta a bűvös szót, hogy „erőszak”. De Eli nem. A lány tovább sétált, de örült, hogy Eli karja a derekán maradt. – Akkor már nem csak egy monokli volt a szemem körül. Az anyám éppen Afrikában tartózkodott, de azonnal visszautazott. Biztosan ismered az eljárást, a vizsgálatokat, a rendőrségi kihallgatásokat, a tanácsadást, az ügyvédeket. Szörnyű újra átélni a történteket, és dühös voltam, hogy áldozatként tekintenek rám. Aztán megtanultam elfogadni, hogy áldozat vagyok, de nem kell annak maradnom. A végén hálás voltam, hogy gondosan előterjesztették az ügyet, és a tárgyaláson nem kellett még egyszer végigcsinálnom mindent. Derrick börtönbe került, és az anyám elvitt Pennsylvaniába, az egyik barátja nyaralójába. Békén hagyott egy darabig, de nem túl sokáig. Adott nekem időt, hosszú, csendes sétákat tettünk, kisírhattam magam a vállán. Éjfélkor süteményt sütöttünk, és tequilát ittunk. Istenem! Ő a legcsodálatosabb nő az egész világon. – Szeretnék találkozni vele. – Talán fogsz is. Adott egy hónapot, aztán megkérdezte, hogy mihez akarok kezdeni az életemmel. Lassan feljönnek a csillagok. Vissza kéne mennünk. Megfordultak, és az esti szél most hátulról fújta szét a hajukat. – Mit mondtál neki? – Azt mondtam, hogy a tengerparton akarok lakni. Minden nap látni szeretném az óceánt. Segíteni akarok az embereknek, de nem tudnék visszamenni az irodába, ahol megint megbeszélések,

találkozók és tanácskozások várnának rám. Sírtam, mert biztos voltam abban, hogy csalódást okozok neki. Megvolt a végzettségem, a képességem és a tapasztalatom, hogy tegyek valamit az emberekért. Addig azt is csináltam, de akkor csak az óceánt akartam látni minden egyes nap. – Tévedtél. Nem csalódott benned. – Tényleg tévedtem. Azt mondta, meg kell találnom a helyemet, és a saját életemet kell élnem, méghozzá úgy, ahogy az jó nekem, és boldoggá tesz. Ezért idejöttem, és megtaláltam a módját, hogy boldog és elégedett legyek. Nem lennék itt, és nem csinálnám azt, amit tényleg szeretek, ha Derrick nem tör össze. – Nem tört össze. Nem hiszek a sorsszerűségben vagy a végzetben, de néha mégis szembesülünk vele. Azért vagy itt, mert itt akartál lenni, és itt a helyed. Azt hiszem, mindenképpen megtaláltad volna az utadat. – Ez egy szép gondolat. – Megállt a lépcső aljánál, a férfihoz fordult, és a vállára tette a kezét. – Itt boldogabb és sokkal nyitottabb vagyok, mint bárhol, ahol eddig éltem. Körülbelül egy évvel ezelőtt elhatároztam valamit. Úgy döntöttem, hogy megtartóztatom magam a szextől, bár azóta találkoztam néhány nagyon kedves férfival, de egyikük sem tudta begyógyítani a sérüléseimet. Mert jobban megsérültem, mint gondoltam volna. Nagy felelősség hárul rád, Eli, de tényleg szeretném, ha segítenél megtörni a böjtömet. – Most? – Arra gondoltam, hogy most lenne jó. – A lány Eli-hoz hajolt, és megcsókolta. – Ha nincs ellene kifogásod. – Nos, csináltál levest. – És kenyeret – emlékeztette a lány. – Úgy tűnik, ez a legkevesebb, amit tehetek érted, hogy viszonozzam a szívességet. De előbb be kell mennünk a házba. A férfi megköszörülte a torkát, miközben felmentek a lépcsőn. – Először be kell mennem a faluba. Nem hoztam magammal óvszert. Mostanáig nem nagyon gondoltam a szexre.

– Semmi gond. Nem kell bemenned a faluba. Valamelyik nap egy csomag óvszert tettem a hálószobádba. Mert mostanában sokszor gondolok a szexre. A férfi felsóhajtott. – Te vagy a világon a legjobb házvezetőnő. – Eli, még nem láttál semmit.

13. Kijöttem a gyakorlatból, gondolta Eli, és enyhe idegességet érzett, miközben bementek a házba. És a szex nem olyan, mint a biciklizés. Persze az alapok megmaradnak, de a folyamathoz mozdulatokra, technikára, időzítésre, fortélyra és beleérzésre van szükség. Szerette azt hinni, hogy egykor eléggé jó volt ebben. Senki sem panaszkodott, még Lindsay sem. De akkor is… – Hagyjuk abba, hogy mindig erre gondolunk – jelentette ki Abra, amikor az ajtóhoz értek. – Teljesen tele van a fejem, és fogadok, hogy a tiéd is. – Talán. – Úgyhogy hagyjuk abba a gondolkodást. Abra felakasztotta egy fogasra a dzsekijét, aztán megragadta a férfi kabátját, és lerántotta a válláról. Odabújt hozzá, és az ajkát a szájára szorította. Eli agya nem robbant fel, de az biztos, hogy közel járt hozzá. – Ez így működik – mondta a lány, miközben levette a férfi kabátját, és azt is felakasztotta. – Igen, már rémlik valami. – A férfi megragadta a lányt, és magához rántotta. – Nem akarom a mosókonyhában csinálni, sem a konyha padlóján. Pedig most már mind a kettő megfelelő helynek tűnik. A lány nevetve a férfi felé fordult, megcsókolta, és elkezdte kigombolni az ingét. – De ez nem jelenti azt, hogy nem kezdhetjük el útközben. – Igazad van. – Eli lerántotta a lány kék pulóverét, és maguk mögé hajította. Aztán elindult Abrával a lépcső felé.

A lány megragadta a férfi övét, Eli pedig Abra szűk trikóját próbálta lehúzni, amit a pulóver alatt hordott. Közben mindketten megbotlottak a lépcső alján. Megtántorodtak és egymásba kapaszkodtak. – Talán fel kéne mennünk – nyögte a lány. – Jó ötlet. – Eli megint megragadta a kezét. Felrohantak, mint két gyerek a karácsonyfa felé, akik minél előbb meg akarják kaparintani a csillogó ajándékokat. Azzal a különbséggel, hogy a gyerekek rohanás közben nem próbálják meg letépni egymás ruháit. Eli zihált, de végre sikerült letépnie a lányról a fehér topot, miközben berontottak a hálószobába. – Istenem, de gyönyörű vagy… – Majd később nézelődj. – A lány levette Eli övét, és hagyta, hogy fémes koppanással a padlóra essen. Nem ugorhattak fejest az ágyba, legalábbis a szó szoros értelmében nem, de nagyon közel voltak hozzá. Eli megfeledkezett az időzítésről, a technikáról, és a ráhangolással sem nagyon törődött, de úgy tűnt, Abra ezt egyáltalán nem bánja. Kézbe akarta venni a lágy, csinos mellét, érezni a nőies formákat és a bőre simaságát. Rá akarta tapasztani a száját, érezni a szívdobogását az ajka alatt. Az ő szíve is hevesebben vert, amikor a lány belemarkolt a hajába, és hozzásimult. Abra teste megfeszült, a csípője felemelkedett, mintha felajánlaná magát. Eli élvezettel szívta be a lány illatát, azt a tengeristennő-illatot, amiről mindig hableányok és szirének jutottak az eszébe. Karcsú, formás teste vibrált az energiától, és felajzotta az ő testét is. Zihálva, nyögve hemperegtek az ágyon, és Eli úgy érezte, bármit megtehet, bárki lehet, bármi az övé lehet. Abra olyan heves vágyat érzett, hogy szinte fájt. Az egész olyan felkavaró, gyors és mesés volt. Eli keze mohón siklott a testén, és ő is birtokba vehette az övét. Ismerte a vonalait, a formáit, de most

nem azért érintette meg, hogy megnyugtassa és vigasztalja, hanem azért, hogy feltüzelje. Fel akarta gerjeszteni a tüzet, hogy mindkettejüket eleméssze. A hosszú ideig elnyomott vágyak elemi erővel törtek elő, elsöpörve az útjukból mindent. Minden gondolatot, önfegyelmet, megfontolást. Mohón lecsapott a férfi szájára, de úgy érezte, hogy semmi sem elég. Az éhségét nem tudta csillapítani, sőt egyre mardosóbbá vált. Eli fölé kerekedett, és beleharapott a vállába, aztán elállt a lélegzete, amikor a férfi egy gyors mozdulattal visszafordította, és ujjaival a lángoló ölébe hatolt. A gyönyör úgy csapott le rá, mint egy szökőár. Elsodorta, megpörgette, elárasztotta, miközben kábán és kétségbeesetten kapaszkodott Eli vállába. – Istenem… Kérlek! Most! Köszönöm, uram, gondolta Eli, mert nem bírta volna tovább. Amikor a lányba döfte magát, a világ megrendült, és megrázkódott, mintha hegyek dőltek volna össze. A vágy, a szenvedély lángra lobbantotta a testüket, és minden porcikájuk hevesen követelte a folytatást. Abra a karjával és a lábával átkulcsolta Eli derekát. Forró testük egymáshoz csapódott, az ágy hangosan nyikorgott, ziháló lélegzetük elnyomta a hullámok morajlását. Eli úgy érezte, hogy a kéj elrepíti és beszippantja. Abra teste elnyeli. Mielőtt elérte a csúcsot, meg mert volna esküdni arra, hogy egy pillanatig szállt, messze, magasan. Aztán elragadta a gyönyör, és lezuhant a fénybe. Nem mozdult. A hálószobába tartó vad rohanásuk után valamikor besötétedett, de az is lehet, hogy megvakult. Talán csak átmenetileg. Átkozottul jó volt maga mellett érezni Abra karcsú, feszes, mozdulatlan testét. A lány teljesen ellazult, de a szíve még mindig vadul vert. Eli istennek érezte magát.

– És én nem voltam biztos abban, hogy végig tudom csinálni. – Pedig nagyon jól csináltad. Talán sosem fogok többé felkelni. A férfi csodálkozva pislogott. – Ezt hangosan mondtam? A lány halk torokhangon felnevetett. – Nem hibáztatlak érte. Én sem voltam biztos abban, hogy végig fogjuk tudni csinálni. Most úgy érzem, hogy ragyog a testem. Nem is értem, miért nem világítok a szobában, mint egy fáklya. – Azt hiszem, megvakultunk. Amikor Eli megmozdult, Abra kinyitotta a szemét, és ránézett. – Nem. Én látlak téged. Csak besötétedett. És a hold sem világít, mert ma éjjel az első negyedben van. – Úgy érzem, a holdon vagyok. – Kirándulást tettünk a holdra. – A lány elmosolyodott, és megsimogatta Eli haját. – Tetszik. Most viszont egy kis vízre van szükségem, mielőtt szomjan halok, és ennünk is kéne, mielőtt megpróbálkozunk a visszaúttal. – Vízzel szolgálhatok. Tartok néhány üveggel a… – Eli oldalra fordult, az éjjeliszekrény felé nyúlt, és leesett a padlóra. – Mi az ördög? – Jól vagy? – A lány az ágy szélére kúszott, és lenézett rá. – Miért vagy a padlón? – Nem tudom. – Hol van a lámpa? Hol van az éjjeliszekrény? – Nem tudom. Egy másik univerzumba kerültünk? – A férfi a csípőjét dörzsölve talpra állt, és erőltette a szemét, hogy megszokja a sötétséget. – Valami nincs rendjén. A teraszajtónak ott kéne lennie, de itt van. És a… Várj egy kicsit. Eli óvatosan elindulta sötét szobában, szitkozódott, amikor beverte a lábát a fotelba. Megkerülte, és felkapcsolta az éjjeli lámpát. A fény betöltötte a helyiséget. – Miért vagyok itt? – kérdezte a lány.

– Mert az ágy ott van. Pedig itt volt, de most ott van, oldalra fordítva. – Elmozdítottuk az ágyat? – Ott volt – ismételte meg a férfi, és visszament a lányhoz. – Most itt van. – Visszaült az ágyra, Abra mellé. Egy darabig némán ültek egymás mellett, és nézték az üres helyet a két éjjeliszekrény között. – Ez történik, ha túl sok elfojtott szexuális energia szabadul fel – állapította meg végül a lány. – Hát, elég sok volt, az biztos. Ez már megtörtént veled? – Még soha. – Velem sem. – A férfi a lányra vigyorgott. – Fel fogom jegyezni a naptárba. A lány nevetve átkarolta Eli nyakát. – Most hagyjuk itt a szobát, és később visszarendezzük. – Rengeteg ágy van még a házban. Kísérletezhetünk. Azt hiszem… A fenébe! A felhalmozódott szexuális energia… Abra, az ágy itt van, az éjjeliszekrény és az óvszer pedig ott. Nem jutott eszembe. Egyszerűen megfeledkeztem róla. – Semmi baj. Fogamzásgátlót szedek. Mióta halmoztad a szexuális energiáidat? – Több, mint egy éve. – Én is. Azt hiszem, a biztonsággal nincs semmi baj. Mi lenne, ha innánk, ennénk, aztán megnéznénk, hogy mit tudunk még elmozdítani? – Nagyon szeretem az észjárásodat. Abrának igaza volt a levessel kapcsolatban. Tényleg kivételesen finom volt. Eli kezdte azt hinni, hogy a lány ritkán téved. A konyhaszigetnél ültek le, Eli egy flanelnadrágban meg egy pólóban, Abra pedig Hester egyik köntösében. Ették a levest, törtek a kenyérből, bort iszogattak, filmekről beszéltek, amelyeket Abra szerint Eli-nak meg kell néznie, és könyvekről, amelyeket mindketten olvastak.

Eli mesélt Abrának a könyvtárszobában talált könyvről. – Érdekes, és biztosan egy nő írta, férfi írói álnév alatt. – Ez elég előítéletesnek és egy kicsit gunyorosnak hangzik. – Nem állt szándékomban gúnyolódni – méltatlankodott a férfi. – Azért hittem nőnek, mert a stílusa kicsit cirkalmas, és határozottan romantikus. Egyébként tetszett, még akkor is, ha nem tűnik tudományosnak. Inkább regénynek nevezném. – Szeretném megítélni. Kölcsönkérhetem? – Persze. Az árok miatt arra gondoltam, hogy átnézem a könyvtárszoba könyveit, és mindent elolvasok a legendáról, a Calypsóról, Nathanial Broome-ról, meg az ősömről, Violetáról. – Ezt a tervet támogatom. Mindig meg akartam kérdezni Hestert, hogy kölcsönkérhetem-e néhány könyvét, de nem tettem. Engem inkább a regények meg a tanácsadó és önsegítő könyvek érdekelnek. Eli még nem találkozott Abránál öntudatosabb és elégedettebb nővel, ezért elcsodálkozott. – Milyen tanácsadásra vagy segítségre van szükséged? – Amikor ideköltöztem, egy kicsit még bizonytalannak éreztem magam. Sok könyvet olvastam arról, hogyan találhatom meg a lelki egyensúlyomat, és hogyan kezeljem az átélt trauma hatásait. A férfi megfogta a lány kezét. – Nem akarom felidézni a rossz emlékeket, de szeretném tudni, hány évet kapott. – Húszat. Az ügyész erőszakkal, bántalmazással, gyilkossági kísérlettel vádolta, és életfogytiglan várt volna rá. Fellebbeztek, és sikerült lecsökkenteniük súlyos szexuális bántalmazásra. Viszont a kés miatt a maximális büntetést rótták rá ebben a kategóriában. Nem gondoltam volna, hogy elfogadja, de… – Ott volt még a zaklatás, az előre megfontolt szándék, amikor betört a lakásodba, és a szomszédok, mint szemtanúk. Okos volt, hogy elfogadta. És te mit szólsz a húsz évhez? – Örülök neki, és elégedett vagyok. Ha feltételesen szabadlábra akarja helyeztetni magát, be fogok menni, és beszélek a bizottsággal.

Elviszem a fényképeket, amelyek a támadás után készültek rólam. Lehet, hogy ez gonoszság vagy bosszúvágy, de… – Nem az. – Nem érdekel, mi ez, tényleg. Már megbékéltem, hogy ezt akarom. Jobban érzem magam, ha tudom, hogy börtönben van, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ott is maradjon. Távol tőlem, vagy valaki mástól, akire szemet vethet. Tehát megtaláltam a lelki egyensúlyomat, de időnként örülök egy kis megerősítésnek, vagy olyasminek, ami megnyit előttem egy másfajta gondolkodást. A lány mosolyogva kanalazta a levest. – És hogy van a te lelki egyensúlyod, Eli? – Most úgy érzem, hogy kézen állva végig tudnék menni egy kötélen. A lány nevetve emelte az ajkához a borospoharat. – A szex a legjobb találmány a világon. – Egyetértek. – Talán bele kéne írnod egy kis szexet a regényedbe. Vagy attól félsz, hogy túl cirkalmas és nőies lesz? – Elfogadom a kihívást. – Nem szeretnéd, hogy a hősöd is megtalálja a lelki egyensúlyát a végén? – A lány közel hajolt, és gyengéden megcsókolta Eli-t. – Szeretnék segíteni a kutatásodban. – Bolond lennék, ha nemet mondanék. – Eli Abra szemébe nézett, és a kezét felcsúsztatta a combján. – A konyhapadló még mindig jónak tűnik. – Meg kéne tudnunk, milyen érzés. A lány a férfihoz hajolt, amikor megszólalt a csengő. – A pokolba. Ne felejtsd el ezt a gondolatot. Vinnie állt az ajtóban, és Eli rájött, hogy nem találta meg a lelki egyensúlyát, ha egy rendőr láttán összeszorul a gyomra, még akkor is, ha az egy régi barát. – Szia, Vinnie.

– Szia, Eli. Errefelé volt dolgom, és lejárt a műszakom. Be akartam nézni, hogy… Szia, Abs. – Szia, Vinnie. – Abra Eli mellé lépett. – Gyere be a hidegből. – Azt hiszem, rossz az időzítés. Holnap is beszélhetünk, Eli. – Gyere be, Vinnie. Éppen egy kis levest eszünk, amit Abra csinált. – Nem kérsz egy tányérral? – kérdezte a lány. – Nem, köszönöm. Néhány órája volt egy vacsoraszünetem, és… – Eli-hoz hetente kétszer járok masszírozni – jelentette be könnyedén Abra. – És gondoskodom arról, hogy egyen, mert ezt hajlamos elhanyagolni. És most már szexelünk is. Ez egy új fejlemény. – Rendben. Jézusom, Abra. Te jó ég… – Gyere be, és ülj le Eli-jal. Én meg csinálok neked egy kávét. – Nem akarok zavarni. – Már késő – mondta Abra, és elsétált. Eli mosolyogva nézett utána. – Bámulatos nő. – Igen. Nézd, Eli, én kedvellek téged. Illetve azelőtt kedveltelek, ezért hajlom arra, hogy most is kedveljelek. De ne okozz fájdalmat neki. – Azon vagyok, hogy ez soha ne történjen meg. De menjünk be, és üljünk le. – Eli a szalon felé indult, és egy pillanatra megállt, amikor észrevette, hogy Vinnie a masszázsasztalt nézegeti. – Abrának nem lehet nemet mondani. – Tudom. – Vinnie az egyenruhája övébe akasztotta a hüvelykujját. – Szóval… Tudom, hogy Corbett és Wolfe nyomozó nálad járt. – Igen, nemrég volt egy érdekes beszélgetésünk. – Corbett becsületes, okos… és alapos. Nem ismerem Wolfe-ot, de úgy tűnik, nagyon belemélyesztette a fogát ebbe a koncba, és nem akarja elengedni. – Egy évig belém mélyesztette a fogát. – Eli leült a heverőre.

– Vannak még sebhelyeim. – Most Abrát fogja elővenni, meg engem. – Sajnálom, Vinnie. Vinnie megrázta a fejét, és helyet foglalt egy fotelban. – Nem azért mondtam, hogy sajnálj. Csak közölni szerettem volna, hogy minden áron meg fogja kérdőjelezni Abra szavahihetőségét az alibid ügyében. És engem is be akar sározni, mivel én is az alibid része vagyok. – Az az ember egy erőszakos buldog. – Abra egy bögre kávéval lépett be a helyiségbe. – A veszélyesebbik fajtából. Vinnie elvette a kávét, és a bögrébe nézett. – Ő egy kemény, tapasztalt zsaru, és elég jó híre van. Hogy én mit gondolok róla? Nagyon felbőszítette, hogy meg volt győződve a bűnösségedről, mégsem tudta ezt bebizonyítani. – Nem lehetek bűnös egy gyilkosságban, csak azért, hogy öregbítsem a jó hírét. – Ismerte Duncant. – Ezt tudtam. – Nem néztem még nagyon utána, de az az érzésem, hogy jól ismerték egymást. Ezért most még több indítéka van, hogy elkapjon téged. De most van alibid. – Ami én lennék. Vinnie Abrára nézett. – Téged hazugnak fog tartani, aki védelmezi a… – Most már nyugodtan mondhatod, hogy a szeretőjét – vetette közbe Abra. – Megpróbálhat meghazudtolni engem, de nem fog sikerülni. És látom az arcodon, hogy egyszerűbb és tisztább volt a helyzet, amíg nem feküdtem le Eli-jal. Én… illetve mi egy kicsit bonyolítottuk a dolgokat. De az igazság akkor is igazság, Vinnie. – Csak szeretném, ha tudnád, hogy fel fogja kavarni a dolgokat. Ásni fog. Eli esetében már olyan mélyre ásott, amennyire csak tudott, és fel kell készülnöd arra, hogy veled is ezt fogja tenni, Abs. – Nem aggaszt a dolog. Eli tud Derrickről, Vinnie,

– Rendben. – Vinnie bólintott, és ivott néhány korty kávét. – Nem akarom, hogy aggódj, csak légy felkészülve. – Köszönöm a figyelmeztetést. – Már végeztek ballisztikai vizsgálatokat? – kérdezte Eli. – Nem árulhatok el részleteket a nyomozásról. – Vinnie vállat vont, és megint ivott a kávéból. – A nagymamádnak van egy szép antik fegyvergyűjteménye. Egyszer megmutatta nekem. Nem emlékszem, hogy lenne 32-es kaliberű közöttük. – Nem – felelte Eli ugyanolyan könnyedén. – Nincs ilyen a házban, vagy a gyűjteményben. – Nos… Akkor jobb, ha most megyek. Köszönöm a kávét, Abra. – Bármikor szívesen. Eli felállt, és az ajtóhoz kísérte Vinnie-t. – Értékelem, hogy eljöttél, és ezt elmondtad. Nem felejtem el. – Vigyázz Abrára. Tudja, hogy az emberek gonoszak lehetnek, de hajlamos azt gondolni, hogy mégsem azok. Maradj távol a bajtól. Mindig ez volt a célom, gondolta Eli. De a baj valahogy befurakszik a legkisebb nyíláson is. Amikor visszatért a szalonba, a lány éppen egy fahasábot tett a tűzre. Aztán felegyenesedett, megfordult, és a háta mögött fényesebben kezdett lángolni a tűz. – Akárhogy is történt, és akárki tehet róla, ha velem vagy, a célkeresztbe kerülsz – mondta Eli. – Felforgatják, megvizsgálják, megtárgyalják, és ízekre szedik a magánéletedet, a döntéseidet, a múltadat, a jelenedet. És ugyanez történik a családtagjaiddal, a barátaiddal, a munkáddal, az egész életeddel. Egyszer már átmentél egy ehhez hasonló megpróbáltatáson, és végre megszabadultál tőle. Ha itt maradsz, megint előtérbe fogsz kerülni. – Ez igaz. És? – Kicsit gondolkodnod kéne ezen, és eldöntened, hogy tényleg ki akarod-e tenni magad ilyesminek. A lány pillantása nyugodt maradt.

– Tehát szerinted én nem gondoltam erre. Nem túl hízelgő feltételezés, mert megkérdőjelezi az önismeretemet, illetve azt a képességemet, hogy felmérjem a tetteim következményeit. – Nem erre gondoltam. – Nem kell megmentened engem magamtól, Eli. Ezen a területen jó vagyok. Nincs ellenemre, hogy vigyázol rám, mert hiszem, hogy az embereknek vigyázniuk kell egymásra. De Vinnie téved. Az üres házban minden szót hallani, és nekem remek a hallásom – magyarázta a lány. – Tényleg tudom, milyen gonoszok tudnak lenni az emberek, de nem hiszem, hogy mégsem lesznek azok. Inkább csak reménykedem benne, és az egészen más. – Pedig többnyire gonoszok, ha van rá egy kis esélyük. – Kár, hogy így érzel, de a történtek után nem hibáztathatlak. Majd egyszer erről lesz egy érdekes vitánk. De tudni szeretnéd, most mire gondolok? – Igen. – Arra, hogy a konyhapadló is jónak tűnik, de ez a heverő még csábítóbb. Ki akarod próbálni? – Igen. – A férfi elindult Abra felé. – Hát persze. Abra ott maradt éjszakára. Amikor végre visszajutottak az ágyba, és egy kicsit lecsillapodtak, a lány rájött, hogy a férfi nem szeret összebújva aludni. De azért megérdemelt egy fél pontot, mert nem tiltakozott, amikor ő hozzá bújt. Abra arra ébredt, hogy gyöngyszürke félhomály dereng a szobában, és a férfi elhúzódik tőle. – Felkelsz? – Igen. Sajnálom, hogy felébresztettelek. – Nem baj. – A lány átölelte a férfit. – Mennyi az idő? – Hat körül lehet. Vissza kéne aludnod. – Nyolckor órám van. – A lány az orrával megcirógatta a férfi nyakát. – Mit szoktál ilyenkor csinálni?

– Általában kávét iszom, aztán dolgozom. – De ezen változtathatok, gondolta, és megsimogatta a lány csupasz hátát. – Akkor van időd velem együtt elvégezni egy rövid reggeli tornát, és én jutalomból reggelit készítek, mielőtt elmegyek. – Itt is tornázhatunk. A lány nem tiltakozott, amikor a férfi ráhengeredett, és az ölébe hatolt. Csak nagyot sóhajtott, és a szemébe nézett. – Csodálatos így üdvözölni a napot. Lassú és könnyed mozdulatok, amelyektől úgy érzi magát, mintha a nyugodt tengeren lebegne, gondolta Abra. Ez a lusta kéj pont az ellentéte az esti mohó szilajságnak. Olyan, mint a napfelkelte, amelyben benne van az újdonság és a remény minden ígérete. Most látta a férfit, a ráncokat az arcán, a szeme tiszta pillantását, amelyben még ott bujkáltak a gondok sötét árnyékai. Abrát a természete arra ösztönözte, hogy megszüntesse a gondokat, és fényt hozzon az emberek életébe. Ezért odaadta magát Eli-nak, mindkettejük örömére. Elmerült a gyönyör gyengéd hullámaiban, amelyek egyre dagadtak, emelkedtek, a csúcs felé sodorva őket. Aztán eljött a pillanat és együtt zuhantak a fénybe. Abra szorosan magához ölelte Eli-t, és élvezte a lüktetést, a végtelen megelégedés és békesség érzését. – Ma rám kell gondolnod. A férfi ránézett, és megcsókolta a nyakát. – Szerintem ennek elég nagy az esélye. – De szándékosan gondolj rám ma – erősködött Abra. – Mondjuk dél körül. És én is rád fogok gondolni. Erős, pozitív és szexi gondolatokat fogunk küldeni az univerzumba. A férfi felemelte a fejét. – Szexi gondolatokat az univerzumba? – Nem árthat. Szerinted az írók, a művészek, a feltalálók és a kreatív emberek honnan veszik az ötleteiket? – Abra felemelte a kezét, és a mutatóujjával körözni kezdett a levegőben. – Onnan jönnek? – csodálkozott Eli.

– Ott vannak. – A lány leengedte a kezét, és végighúzta az ujját a férfi gerincén. – Az embereknek csak meg kell nyílniuk, és ki kell nyúlniuk értük. Tőled függ, hogy a pozitív vagy a negatív gondolatokat veszed el. Tehát legjobb úgy kezdeni a napod, hogy megnyitod magad. – Azt hiszem, ezt teljesítettük. – Most jön a második lépés. – A lány felpattant az ágyból, és a fürdőszoba felé szaladt. – Nézd meg, hogy találsz-e nekem egy melegítőt vagy sortot. Olyat, aminek be lehet húzni a derekát. Kiveszem az egyik tartalék fogkefét a fürdőszoba-szekrényből. – Rendben. – A lány jobban tudja, mi hol van a házban, mert mindent ő rakott a helyére. A férfi talált egy sortot, és ő is felvett egy melegítőnadrágot. – Ez túl nagy lesz – mondta a lánynak, amikor kijött a fürdőszobából. – Megteszi. – A lány felvette a sortot, és beállította a madzagot. – Találkozunk az edzőszobában. – Jaj, ne… – nyöszörgött a férfi. – Elég időt töltöttünk az ágyban, Eli. Nehéz vitába szállni vele, amikor a saját sortjában áll előtte, ráadásul deréktól felfelé meztelenül, gondolta Eli. – Szerintem a légző és nyújtó gyakorlatok nem fájnak, és nem szégyellnivalóak. – A lány belebújt a fehér trikójába. – Kell egy hajgumi. Van a táskámban. Viszlát, az edzőszobában – kiáltotta vidáman, és ott hagyta Eli-t. Lehet, hogy vonakodik, de nem azért, mert zavarban van. Csak jobban szerette a napot egy kávéval kezdeni, mint a normális emberek. A lányt az edzőszobában találta, amint keresztbe tett lábbal ült a két kikészített jógamatrac egyikén. Keze a térdén pihent és lehunyta a szemét Az ő sortjában feszít, mégsem nevetséges. Inkább szexi, békés és egyszerűen tökéletes.

A szemét nem nyitotta ki, de megveregette a másik matracot maga mellett. – Ülj le, és helyezd magad kényelembe. Néhány percig csak lélegezz. – Általában egész nap lélegezni szoktam. Sőt éjjel is. A lány szája enyhe mosolyra húzódott. – Most a tudatos légzésre gondoltam. Orron át be, felemelve a hasat, mintha egy lufit fújnál fel benne, aztán orron át ki, miközben leereszted a lufit. Hosszan, mélyen, egyenletesen lélegezz. A has emelkedik, a has lelapul. Engedd el a gondolatokat, lazítsd ki az agyadat. A férfi nem nagyon tudta ellazítani az agyát, csak akkor, ha írt. És igazából az sem lazítás, hanem inkább kizsákmányolás. De gyorsabban megkapja a kávét, ha most engedelmesen lélegzik. – Most, a belégzésnél emeld fel a karodat, amíg a tenyered összeér, kilégzésnél pedig engedd le. Belégzés felfelé… – folytatta Abra nyugodt, megnyugtató hangon. – Kilégzés lefelé. Aztán jobbra és balra kellett nyújtani a keresztbe tett lábai fölött. Majd az egyik kinyújtott lába fölött, a másik lába fölött, mindkettő fölött. Eli tényleg ellazult, egy kicsit. Aztán Abra felállította. Rámosolygott, és a felkelő nap sugarai hátulról megvilágították. Ha azt kérte volna, hogy kössön csomót a testére, azt is megpróbálta volna. De nem. Most függőlegesen kellett megismételnie azt, amit először a padlón csináltak. Csak lélegeztek, nyújtóztak, hajoltak, és a mozdulataik olyan lassúak és könnyedék voltak, mint a reggeli szeretkezésük. A végén Eli-nak vissza kellett feküdnie a matracra, tenyérrel felfelé, lehunyt szemmel. A lány arról beszélt, hogy engedje el magát, szívja be a fényt, fújja ki a sötétet, miközben az ujja hegyével Eli halántékát dörzsölte.

Aztán felültek, és előrehajoltak, hogy lepecsételjék a gyakorlatot. Abra nevezte így ezt a mozdulatot, és Eli úgy érezte magát, mintha a meleg tengeren lebegve aludt volna. – Szép. – Abra megveregette Eli térdét. – Készen állsz a reggelire? A férfi a szemébe nézett. – Nem fizetnek neked eleget. – Kik? – Akik az óráidra járnak. – Nem is tudod, mennyit kérek az órákért. – Nem eleget. – A magánórák drágábbak. – A lány elmosolyodott, és két ujjával felsétált a férfi karján. – Érdekel a dolog? – Nos… – Gondolkodj róla – mondta a lány, és felállt. – Most pedig végezd el azokat a nyújtó gyakorlatokat, amelyeket már megmutattam neked. Ne feledkezz meg róluk, és egy-két óránként ismételd meg a sorozatot. A vállkörzéseket is – tette hozzá a lány, miközben elindultak lefelé. – Mivel érzem a tavaszt, azt hiszem, egy tavaszi omlettet fogok csinálni. Te pedig elkészítheted a kávét. – Nem kell ezzel bajlódnod. Órád van. – Van időm, főleg, ha itt hagyhatom a masszázsfelszerelésemet, és elég akkor elvinnem, ha megjövök a bevásárlásból, és kitakarítottam a házat. – Valahogy olyan furcsa, hogy takarítod a házat, főzöl, és te csinálsz mindent, amikor együtt alszunk. A lány kinyitotta a hűtő ajtaját, és elkezdte kirámolni az alapanyagokat. – Ki akarsz rúgni? – Nem! Csak úgy tűnik, hogy kihasznállak. A lány fogott egy vágódeszkát meg egy kést. – Ki kezdeményezte a szexet? – Gyakorlatilag te, de csak azért, mert megelőztél.

– Ezt jó hallani. – Abra megmosta a spárgát meg a gombát, és szeletelni kezdte a zöldségeket a deszkán, – Szeretek itt dolgozni. Imádom ezt a házat. Főzni is szeretek, és nagy örömmel tölt el, amikor látom, hogy ízlik neked, amit készítettem. Már sokkal jobban nézel ki, amióta az én főztömet eszed. A szexet is élvezem veled. Állapodjunk meg abban, hogyha bármelyik dolog megváltozik, szólok neked, és akkor majd beszélünk róla. És ha te úgy döntesz, hogy nem vagy elégedett a takarításommal, nem ízlik az étel, amit főzök, vagy nem akarsz tovább szexelni velem, akkor szólsz nekem. Ez rendben van? – Tökéletesen. – Jó. – A lány elővett egy serpenyőt meg az olívaolajat. – Mi lesz azzal a kávéval? – kérdezte mosolyogva.

14. Eli nem nevezte megszokásnak az Abrával töltött időt, de a következő néhány napban kialakítottak egyfajta rendszert. A lány főzött, néha az Oromházban, máskor az ő házában. Sokat sétáltak a parton, és most már Eli is megérezte a tavasz illatát. Hozzászokott, hogy ételt tesznek elé, a háza tele van virágokkal, gyertyákkal, Abra illatával és hangjával. Abrával. A munkájában odáig jutott, hogy az írást már nem csak a saját gondolataitól való menekülésnek tartotta. Olvasott, dolgozott, rendszeresen használta a nagyanyja edzőszobáját. És néhány csodálatos napig úgy tűnt, hogy a gyilkosság egy másik világhoz tartozik. Aztán Corbett nyomozó jelent meg az ajtajában. Egy csapat rendőr volt vele, és egy házkutatási engedélyt mutatott neki. – Engedélyünk van arra, hogy átkutassuk a házat, minden hozzá tartozó épületet, és az itt álló járműveket. Eli gyomra görcsbe rándult, amikor elvette az engedélyt, és alaposan áttanulmányozta. – Akkor minél előbb fogjanak hozzá. Nagy a ház. Hátralépett, és meglátta Wolfe-ot. Nem mondott semmit, csak kisétált, megfogta a konyhai telefont, és kivitte a teraszra, hogy felhívja az ügyvédjét. Jobb félni, mint megijedni. Ezt a saját kárán tanulta meg. Igen, érezte a tavasz illatát, gondolta, amikor befejezte a hívást. De a tavasz is hoz viharokat, akárcsak a tél. Ezt is túl kell élnie, mint a többit. Corbett kilépett a házból.

– Szép kis fegyvergyűjtemény van odafent. – Igen. Nincsenek töltve, és a legjobb tudomásom szerint már legalább egy emberöltő óta nem használták őket. – Szeretném megkapni a tárolók kulcsát. – Rendben. – Eli bement, és a könyvtárszobában odalépett a nagyapja íróasztalához. – Jól tudja, hogy nem ezekből a fegyverekből lőtték ki a golyót, ami megölte Duncant. – Akkor nincs miért aggódnia. – Addig igen, amíg Wolfe fittyet hány a bizonyítékokra, az időzítésre, a tanúvallomásokra, és kizárólag velem foglalkozik. – Eli átnyújtotta a kulcsokat a rendőrnek. Corbett arca rezzenéstelen maradt. – Értékelem az együttműködést. – Hadd mondjak még valamit, nyomozó – szólalt meg Eli, amikor Corbett megfordult, hogy távozzon. – Tudja, mi lesz, ha végeznek, és nem találnak semmit? Ha igazi bizonyíték, valós indíték és tényleges ügy nélkül jönnek ide, akkor zaklatásért beperelem a parancsnokságot meg a bostoni rendőrőrsöt is. Corbett szeme haragosan megvillant. – Ez fenyegetésnek hangzik. – Jól tudja, hogy nem az. Jogos lépés, és meg is fogom tenni. – A munkámat végzem, Mr. Landon. Ha nincs mit rejtegetnie, akkor minél alaposabb vagyok, annál hamarabb tisztázhatja magát. – Mondja ezt egy olyan embernek, akit nem üldöznek és zaklatnak már több, mint egy éve. Eli felvett egy dzsekit és kisétált. Tudta, hogy nem lenne szabad elhagynia a házat, de nem bírta nézni, ahogy végigkutatják az Oromházat, a holmiját, a családja holmiját. Még egyszer nem. Inkább lement a partra, nézte a vizet, a madarakat, a gyerekeket, akiknek bizonyára már megkezdődött a tavaszi szünet. Az anyja azt akarta, hogy húsvétra menjen haza. Ő is így tervezte, és meg akarta kérni Abrát, hogy tartson vele. Készen állt arra, hogy Abrával jelenjen meg a családi eseményen, és együtt fogyasszák el a

nagy sonkát, amit Alice készít el, de az anyja ragaszkodik ahhoz, hogy ő vonja be fényes mázzal. Együtt lettek volna ezen a hagyományos és kényelmes ünnepen. De most… Okosabbnak tűnik, ha a helyén marad, kitér mindenkinek az útjából, és kimarad az életéből, amíg a rendőrség meg nem találja Duncan gyilkosát. És Lindsay gyilkosát. Vagy a saját nyomozója talál valamit, ami legalább egy kulcsot elfordít a zárban. Bár az a nyomozás eddig sehová sem vezetett. Felnézett a Nevető Sirály házra. Hol lehet most Abra? Talán órát tart? Vásárol valakinek, vagy takarít valahol? Esetleg a saját konyhájában főz, vagy abban a kis szobában dolgozik, ahol fülbevalókat és függőket szokott készíteni? Őrültség volt kapcsolatba keveredni vele, és belekeverni ebbe az egészbe. Illetve hagyni, hogy befurakodjon az életébe. Voltak holmijai az Oromházban. Ruhák, sampon, egy hajkefe, apró intim tárgyak. A gyomra összeszorult a haragtól, amikor elképzelte, ahogy a rendőrök átkutatják Abra személyes holmiját, mert abban a házban hagyta, ahol most ő lakik. Sejtette, hogy gúnyos megjegyzéseket tesznek, somolyognak, és ami még rosszabb, téves következtetéseket vonnak le. Wolfe bizonyára a bűnössége újabb bizonyítékát látja a jelekben. Legközelebb biztosan Abra házát szeretné majd átkutatni, ha talál egy olyan bírót, aki aláírja az engedélyt. A gondolat felzaklatta, feldühítette, ezért visszament a házhoz a telefonjáért, amit elfelejtett magával vinni. Megint kivitte a teraszra, és még egyszer felhívta az ügyvédjét. – Meggondoltad magad? – szólt bele Neal a telefonba. – Néhány óra alatt ott tudok lenni. – Nem, nem szükséges. Figyelj, személyes kapcsolatban vagyok Abra Walshsal.

– Ezt már tudtam, hacsak nem azt akarod mondani, hogy lefekszel vele. – Éppen ezt mondom. Számított a sóhajra, és nem is csalódott. – Rendben, Eli. Mióta? – Néhány napja. Megértem, hogy ez milyen következtetésekre enged jutni, úgyhogy nem kell szörnyülködnöd. A tények akkor is tények maradnak. Csak azt kérem tőled, hogy tartsd nyitva a szemed, hátha Wolfe az ő házát is át akarja kutatni. Nevető Sirály a neve. Csak bérlő, de ki tudom deríteni a tulajdonos nevét, ha szükséged van rá. Nem akarom, hogy őt is zaklassák. Neki ehhez semmi köze. – De ő az alibid, Eli. A zsaruk eddig nem hozhattak összefüggésbe Duncan halálával, és ez nagyrészt neki köszönhető. Nem ártana, ha ő is szerezne magának egy ügyvédet. Hiszen már van tapasztalata e téren. A férfi érezte, hogy a teste megfeszül. – Tessék? – kérdezte éles hangon. – Az ügyfelem vagy, Eli. Ő az alibid. Wolfe arra célozgat, hogy már akkor szeretők voltatok, amikor Lindsay élt. Szerinted nem vizsgáltam meg a hátterét? Te nem ezt tetted volna a helyemben? A nő tiszta, okos, és minden tekintetben megállja a helyét. Nem tiltja a törvény, hogy kapcsolatban legyetek, úgyhogy nyugodj meg. Ha őt is megforgatják, túl fogja élni. De kéne szereznie egy ügyvédet. Nem mondok semmi olyat, amit te nem tudsz. Vagy van valami, amit nem árulsz el? – Nincs. Hozott nekem egy pörköltet, mire megtámadták, és egy gyilkossági nyomozás kellős közepébe került. Tenni akarok valamit. Az ördögbe, Neal, tenni akarok valamit, nem csak itt állni. – Tettél is. Felhívtál engem. Én meg felvettem a kapcsolatot a bostoni rendőrséggel. Wolfe-nak nagyon kellett tepernie, hogy megkapja ezt a házkutatási engedélyt. Kezd kifogyni a szakmai hiteléből veled kapcsolatban. Hadd játssza ezt is el, úgysem vezet sehová. És a Piedmont család fenyegetőzései mára arra

korlátozódnak, hogy nyilatkoznak néhány riporternek, aki hajlandó meghallgatni őket. – A nagymamám háza tele van zsarukkal. Ezt nehéz egy legyintéssel elintézni. – Hadd játssza el Wolfe az utolsó esélyét – ismételte meg Neal. – Aztán zárd be mögöttük az ajtót. Ha megint erőszakoskodnak, kapnak egy pert a nyakukba. Bízz bennem, Eli. Hidd el, hogy a fejesek nem szeretik a pereskedést meg a nyilvánosságot. Le fogják állítani Wolfe-ot. Majd szólj, ha elhúztak onnan. – Rendben. Eli letette a telefont. Talán a felettesei leállítják Wolfe-ot, hivatalosan. De Eli egy pillanatig sem hitte, hogy ez visszatartja a nyomozót a további szaglászástól. Abrát az egyik ügyfele felhívta, és megkérte, hogy vásároljon be neki, mert a kisfia beteg, és nem tud óvodába menni. Ezért kicsit elkésett a templom alagsorában tartott jógaóráról. – Elnézést! – mondta, amikor berontott a helyiségbe. – Natalie kisfiának torokgyulladása van, és be kellett vásárolnom neki. Jógára sem tud jönni. Abra letette a matracát meg a táskáját, és rögtön megérezte a feszültséget. Észrevette az elgondolkodó pillantásokat, és ami még feltűnőbb volt, a harag pírját Maureen arcán. – Valami baj van? – kérdezte könnyedén, miközben kibújt a dzsekijéből. – Rengeteg rendőr van az Oromházban. Ne nézz így rám, Maureen! – csattant fel Heather. – Nem én találtam ki. Láttam őket. Biztosan letartóztatják Eli Landont annak a szegény embernek a meggyilkolásáért. És talán a feleségéért is. – Sok rendőr? – kérdezte Abra a lehető legnyugodtabb hangján. – Legalább egy tucat. Talán több is. Lelassítottam, amikor elhajtottam a ház mellett, és láttam, hogy a rendőrök ki-be járkálnak.

– Szerinted egy tucat rendőrt küldenek, ha le akarnak tartóztatni egy embert? Vittek magukkal kommandós egységet is? – Megértem, hogy a védelmére kelsz – mondta Heather, negédes együttérzéssel a hangjában. – Figyelembe véve a kapcsolatotokat. – Figyelembe veszed a kapcsolatunkat? – Nos, nem csinálsz belőle titkot, Abra. Mindenki látta a kocsidat a ház előtt parkolni késő éjjel, vagy korán reggel. – Tehát szerinted a védelmére kelek, amikor megkérdezem, hogy miért küldenek egy teherautóra való rendőrt egy férfi letartóztatására? Egyébként a kérdéses időben éppen vele voltam, ezért jól tudom, hogy nem ő ölte meg azt a szegény embert. – Nem akartalak kritizálni, drágám. – Ugyan már! – fakadt ki Maureen. – Itt állsz, és úgy teszel, mintha sajnálnád Abrát, miközben megkérdőjelezed a szavahihetőségét. Te már letartóztattad és elítélted Eli Landont, pedig semmit sem tudsz az ügyről. – Nem engem vádoltak gyilkossággal, ráadásul kétszer, és nem az én házamban hemzsegnek a rendőrök. Nem hibáztatom Abrát, de… – Mi lenne, ha most abbahagynánk? – javasolta Abra. – Én sem hibáztatlak téged, Heather, amiért pletykálsz, és téves következtetéseket vonsz le valakiről, akit nem ismersz. Most jelentsük ki, hogy itt senki sem hibáztat senkit, és kezdhetjük az órát. – Én csak arról beszéltem, amit a saját szememmel láttam. – Heather szeme könnybe lábadt. – Gyerekeim vannak. Talán nem aggódhatok, hogy egy gyilkos élhet közöttünk, Whiskey Beachen? – Mindnyájan aggódunk. – Greta Parrish megveregette Heather vállát. – Főleg azért, mert nem tudjuk, hogy ki ölte meg azt a bostoni nyomozót, és miért. Szerintem most inkább össze kéne tartanunk, nem pedig egymásra mutogatni, és vádaskodni. – Én nem vádaskodtam. Rendőrök vannak az Oromházban. Az a nyomozó bostoni volt, és Eli Landon is az. Aztán valaki lelőtte itt, és most Eli Landon is itt van. Jogom van beszélni róla, és aggódnom a családomért.

Heather hangja elcsuklott, összeszedte a holmiját, és kirohant a helyiségből. – Most ő az áldozat – sóhajtott fel Maureen. – Rendben van, Maureen. Nem baj. – Abra mélyet lélegzett. – Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Heather zaklatott. Valakit megöltek. Mindnyájan zaklatottak vagyunk, és aggódunk. Én tudom, hogy Eli nem bűnös, mert vele voltam aznap éjjel, amikor a gyilkosság történt. Nem lehet egyszerre két helyen. A magánéletem az én ügyem, hacsak nem akarom megosztani másokkal. Ha valakinek nem tetszik a választásom, rendben van. Ha valaki le akarja mondani az óráimat, visszaadom a pénzét, nem gond. Vagy pedig üljünk le a matracra, és kezdjük el a légzőgyakorlatokat. Abra leterítette a matracát, és leült. Amikor a többiek is ugyanezt tették, a gyomrában egy kicsit enyhült a feszültség. Bár nem tudta megtalálni a lelki egyensúlyát, mégis lelkiismeretesen végigcsinálta a foglalkozást a csoporttal. Az óra végén Maureen még mellette maradt. Abra nem is számított másra. – Nálad vagy nálam? – kérdezte Maureen. – Nálam. Egy óra múlva takarítani megyek, és át kell öltöznöm. – Jó. Elvihetsz kocsival, mert gyalog jöttem. – Fagyit ettél este? – Rétest ma reggel. Nem kéne ilyesmit tartanom a házban, de gyenge vagyok. – Készülj fel arra, hogy még gyengébb leszel – figyelmeztette Abra, miközben a kocsija felé mentek. – Csokis piskótát csináltam. – Rossz vagy. Beszálltak a kocsiba. – Ezt mások is így gondolják. Most egy bizonyos nőszemélyre gondoltam. – Az a nőszemély egy ostoba liba. Abra felsóhajtott. – Lehet, de ez bárkivel előfordulhat.

– Heathernél ez alapeset. – Nem, neki a pletyka az alapesete. Ezt már mindketten megtapasztaltuk. Méghozzá nem is egyszer. Igyekszem észben tartani, hogy tényleg vannak gyerekei, bár szerintem túlságosan félti őket. De hát nekem nincsenek gyerekeim, úgyhogy ezt nem tudom megítélni. – Nekem vannak, és szerintem is túlzásba viszi az aggodalmaskodást. GPS-chipet ültetne a bőrük alá, ha nem büntetnék meg érte. Ne ülj itt békésen, ne legyél toleráns és megértő. Heather átlépett egy határt, amit nem lett volna szabad. Mindenki, még a legjobb barátnője, Vinnie is tudta ezt. Ha hallottad volna, milyen kárörvendő arccal jelentette be, hogy látta a rendőröket az Oromházban! – Tudom-tudom. – Abra csikorgó fékkel állt meg a háza előtt. – Leginkább azért örült, hogy ő jelentheti be, ráadásul mintha élvezné Eli nyomorúságát. Nem vagyok toleráns és megértő. – Abra kipattant a kocsiból, felkapta a táskáját, és becsapta az ajtót. – Dühös vagyok. – Jó. Én is. Együnk meg egy egész tál csokis piskótát. – Le szeretnék menni Eli-hoz – szólalt meg váratlanul Abra, miközben az ajtóhoz sétáltak. – De attól tartok, csak nehezíteném a helyzetét. Inkább Heather után kéne mennem, hogy alaposan megtépjem, de tudom, hogy rosszul érezném magam utána. – Igen, de amíg tartana, addig élveznéd. – Nagyon. – Abra az ajtónál hagyta a táskáját, egyenesen a konyhába ment, és levette a konyharuhát a hatalmas tál süteményről. – Mi lenne, ha én tépném meg, és te csak néznéd? – Maureen otthon érezte magát, és elővett egy szalvétát, amíg Abra bekapcsolta a vízforralót. – Akkor is rosszul éreznéd magad? – Valószínűleg. – Abra beleharapott egy süteménybe, és közben a szabad kezével hadonászott. – Azt hiszi, csak hazudtam, hogy Eli-jal voltam, amikor megölték Duncant. Az arcán látszott, hogy félrevezetett leánykának tart, és aggódik értem. Persze csak színből.

– Utálom ezt az arckifejezést. – Maureen a szolidaritása jeleként beleharapott a saját süteményébe. – Mert fensőbbséges, hamis és dühítő. – Ha szerinte hazudok, akkor talán a rendőrség is ezt hiszi. Ez sokkal jobban aggaszt. – Nincs semmi okuk azt hinni, hogy hazudsz. – Lefekszem vele. – De akkor még nem, amikor ezt történt. – De most igen. – A lány evett egy újabb falat süteményt, mielőtt nekilátott a teafőzésnek. – És élvezem, hogy lefekszem vele. – Gyanítottam, hogy ezért csinálod olyan gyakran. – Jó az ágyban. – Már a dicsekvés határán vagy, de nyugodtan folytasd. Abra felnevetett, az íriszekkel teli vázát a konyhaasztal közepéről a szürke gránit konyhapultra tette, és teáscsészéket rakott az asztalra. – Tényleg nagyon jó a szex. – Ez így nem elég. Mondj egy példát. – Elmozdítottuk az ágyat. – Az emberek gyakran elmozdítják az ágyat, a heverőt, az asztalt. Ezt úgy hívják, hogy lakberendezés. – De ez nálunk szex közben történt. – Az is előfordulhat közben. Abra megcsóválta a fejét, és elővett egy tollat. – Itt volt az ágy – magyarázta, és rajzolni kezdett. – Ennél a falnál, amikor először szexeltünk. És amikor befejeztük, az ágy ott volt. – A lány húzott egy nyilat, és megint lerajzolta az ágyat. – Innen oda, ráadásul elfordulva. Maureen a süteményt rágcsálva tanulmányozta a szalvétán a rajzot. – Ezt most találtad ki. Abra mosolyogva a szívére szorította a kezét. – Vannak kerekei az ágynak?

– Nincsenek. Az elfojtott szexuális energia kitörése okozta ezt a jelenséget. – Most már tényleg irigy lettem, de inkább arra gondolok, hogy Heather még sosem mozdított el egy ágyat. – Elmondom, igazából mi dühített fel. Úgy viselkedett, mintha egy szintre hozna azokkal a nőkkel, akik börtönben ülő sorozatgyilkosokkal leveleznek. Beleszeretnek egy pasiba, aki hat nőt fojtott meg cipőfűzővel. Nem tudom, Eli hogy viseli ezt el. Hogyan bírja? Hiszen állandóan körülveszi a gyanakvás meg a rosszindulat. – Most biztosan könnyebb neki, hogy mellette vagy. – Remélem. – Abra megint felsóhajtott. – Remélem, mert nem vagyok közömbös iránta. – Szerelmes vagy belé? – Maureen lenyalta a csokoládét az ujjáról, és látszott rajta, hogy hirtelen aggódni kezd. – Még csak néhány hete ismered, Abra. – Nem mondom, hogy szerelmes vagyok belé, de azt sem, hogy nem. Nem vagyok közömbös iránta. Már az első találkozásunkkor éreztem valamit, de akkor azt hittem, hogy csak sajnálom, és együtt érzek vele. Olyan nyomorultnak, fáradtnak és szomorúnak látszott. Meg látszott rajta a felszín alatt rejtőző harag, amit nehéz lehetett annyi időn át magában tartania. Aztán megismertem, és most is együtt érzek vele, de most már tisztelem is. Sok bátorság és sok erő kell ahhoz, amin ő átment. Persze azóta ott van a vonzalom meg a gyengédség is. – Nekem úgy tűnt, hogy felszabadult, és jól érezte magát, amikor a pubban voltunk együtt. – Szüksége van emberekre, és szerintem még a családja körében is hosszú ideje magányosnak érzi magát. – Abra úgy vélte, hogy az embernek időnként szüksége van egy kis egyedüllétre a feltöltődéshez. De a magányt olyan állapotnak tartotta, ami sajnálatot váltott ki belőle, és változtatni akart rajta. – Amióta ismerem,

figyelem, ahogy elengedi magát, és egyre jobban van. Remek a humora, és nagyon jó a szíve. De most aggódom érte. – Szerinted miért van az a sok rendőr az Oromházban? – Ha Heather nem túlzott, akkor valószínűleg sikerült házkutatási engedélyt szerezniük. Már mondtam, hogy Wolfe nyomozó szerint Eli ölte meg Lindsay-t. Az a mániája, hogy ezt bebizonyítsa. És most azt akarja bebizonyítani, hogy megint ölt. – Ehhez előbb azt kell bebizonyítaniuk, hogy hazudsz. – Maureen megfogta Abra kezét. – Megint ki fognak hallgatni, ugye? – Biztos vagyok benne. Talán téged és Mike-ot is. – Nem fogunk belehalni. Elviseljük az olyan pletykafészkeket is, mint Heather. Vajon eljön a következő órádra ide? – Ha eljön, nem tépheted meg. – Ünneprontó vagy. Ezért most viszek egy süteményt az útra. Ha szükséged van rám, hívj. Ma egész nap otthon leszek. El kell intéznem némi papírmunkát, mielőtt a gyerekek hazajönnek. – Köszönöm. – Abra megölelte a barátnőjét, miután mindketten felálltak. – Te vagy a gyógyír az ostoba emberek által okozott sérülésekre. Maureen távozott, Abra pedig a hálószobába ment, hogy átöltözzön. A két sütemény ebéd előtt kicsit megfeküdte a gyomrát, de túl fogja élni. És ha végez a napi munkával, elmegy Eli-hoz. Akár jó, akár nem. A házkutatás több óráig tartott. Amikor a rendőrök végeztek a dolgozószobájával, Eli visszavonult oda, amíg a házban hemzsegnek. Először visszatett mindent a helyére, aztán elfoglalta magát telefonhívásokkal, e-mailekkel, némi elmaradt papírmunkával. Nem szívesen hívta fel az apját, de a rossz hír gyorsan terjed. Jobb, ha a családja tőle tudja meg ezt a legújabb fejleményt, és nem mástól. Nem sokat finomkodott, mert az apja túlságosan okos volt ahhoz, hogy be lehessen csapni. De legalább meg tudta nyugtatni, és rajta keresztül az egész családot.

A rendőrök semmit sem fognak találni, mert nincs semmi, amit találhatnának. Nem tudta rávenni magát az írásra, amikor a rendőrség a nyakában liheg, átvitt értelemben persze. Inkább kutatni kezdett, és a napot azzal töltötte, hogy a könyvek között nézelődött, Esmeralda kelengyéjéről szóló írások után keresgélve. Megfordult a székén, amikor kopogtak az ajtón, és belépett Corbett felügyelő, de nem állt fel, és nem szólalt meg. – Nemsokára végzünk. – Rendben. – Szót kéne ejtenünk az alagsori ásásról. – Mi van vele? – Jókora árok van odalent. – Corbett várt egy darabig, de Eli nem válaszolt. – Nem tudja, ki csinálhatta? – Ha lenne ötletem, elmondtam volna Hanson kapitányhelyettesnek. – Hansonnak az az elmélete, és úgy hallottam, a magáé is, hogy az ásta, aki Duncan meggyilkolása éjszakáján betört ide. És mivel nem egy éjszaka alatt csinálta, ezért nem az volt az első alkalom, amikor bejutott a házba. – Ez egy elmélet. Corbett kicsit ingerültnek tűnt. Belépett a helyiségbe, és becsukta maga mögött az ajtót. – Nézze, Wolfe útban van Boston felé. Ha visszajön, magára marad, hacsak nem hoz megdönthetetlen bizonyítékokat. Most nincs semmi, ami Duncan meggyilkolásához kötné magát. Az egyetlen kapcsolat, hogy valaki azért bérelte fel, mert tudni akarta, mikor mit csinál. Én nem gyanúsítom magát, ezt már a legutóbbi megbeszélésünk során is mondtam. Ráadásul nincs semmi okom megkérdőjelezni Abra Walsh vallomását, bár a nyomozószimatom azt súgja, hogy azóta eltöltött itt néhány éjszakát, és nem odalent, a heverőn.

– Úgy tudom, Massachusettsben nem tiltja a törvény a szexuális kapcsolatot két felnőtt között, ha mindketten akarják. – Hála az égnek. Tehát azt akarom mondani, hogy nincs a radaromon. Az a gond, hogy senki sincs. Egyelőre. Most mit tudok? Van egy betörés, egy bántalmazás és egy gyilkosság, méghozzá ugyanazon az éjszakán. Ezen kell gondolkodnom. Ha esetleg van valami elképzelése, hogy ki ásott odalent a pincében, jó lenne, ha tudatná velem. A saját érdeke is ezt kívánja. A nyomozó az ajtó felé fordult, majd megállt, és visszanézett Elira. – Engem is feldühítene, ha egész nap egy csapat rendőr kutatna a holmim között. De elmondhatom, hogy én magam választottam ki őket. Ha nem találtunk semmit, akkor nincs is semmi találnivaló. A fiúk gondosak voltak, de ez egy átkozottul nagy ház, rengeteg holmival. Lehet, hogy nem mindent tudtunk visszatenni a helyére. Corbett megint kinyitotta az ajtót, és Eli egy pillanatig habozott, de aztán úgy döntött, hogy kimondja. – Szerintem, aki azt a gödröt ásta az alagsorban, lelökte a nagymamámat a lépcsőn. Vagy a nagymamám miatta esett le. Aztán otthagyta. Corbett visszalépett, és megint becsukta az ajtót. – Erre én is gondoltam. – Nem várta meg, hogy Eli behívja, hanem bement a helyiségbe, és leült egy fotelba. – Nem emlékszik semmire? – Nem. Még arra sem, hogy felkelt, és le akart jönni. A fejsérülése… Az orvosok szerint ez nem szokatlan. Talán később emlékezni fog, de az is lehet, hogy nem. Talán csak egyes részekre, vagy semmire. Meghalhatott volna, és valószínűleg meg is halt volna, ha Abra nem találja meg. Ha valaki lelő egy magánnyomozót, lelökhet egy idős hölgyet is a lépcsőn, hogy hagyja meghalni. Ez az ő háza, itt van a szíve, és talán sosem fog tudni megint itt élni, legalábbis nem egyedül. Tudni akarom, hogy ki a felelős ezért. – Mondja el, hogy hol volt aznap este, amikor leesett.

– Jézusom. – Legyünk alaposak, Mr. Landon. Emlékszik rá? – Igen, emlékszem, mert sosem fogom elfelejteni az anyám arcát másnap reggel, amikor bejött a szobámba, és elmondta a hírt, miután Abra felhívott minket. Nem aludtam jól, mert nem alszom jól, amióta… Már hosszú ideje. Lindsay meggyilkolása után néhány héttel a szüleimhez költöztem, ezért ott voltam, aznap este, amikor a nagymamámnak a balesete volt. Az apámmal römiztünk és söröztünk hajnali két óráig. Gondolom, elképzelhető, hogy idejöttem, lelöktem a nagymamát a lépcsőn, aztán visszamentem Bostonba, és befeküdtem az ágyamba. Így már ott voltam, amikor az anyám bejött, és közölte, hogy a nagyi megsérült, és kórházban van. Corbett nem törődött a gúnyos megjegyzéssel, elővette a noteszét, és felírt valamit. – Rengeteg érték van ebben a házban. – Ezt én is tudom, és nem értem. Sok olyan tárgy van, amit az ember egyszerűen a zsebébe gyűrhet, és szép haszna származna belőle. De ez a betörő órákat, napokat töltött azzal, hogy az alagsor padlóját feltörje. – Esmeralda kelengyéje. – Én is csak erre tudok gondolni. – Nos, ez érdekes. Van valami kifogása az ellen, hogy beszéljek a nagymamájával, ha az orvosok nem ellenzik? – Nem akarom idegesíteni, ez minden. Nem akarom, hogy megint kitegyem a családomat ennek a borzalomnak. Éppen eleget szenvedtek. – Óvatos leszek. – Miért foglalkozna ezzel? – Mert elszállítottam egy halott embert Bostonba, és amennyire én tudom, csak a dolgát végezte. Mert valaki betört ebbe a házba, és bántalmazott egy nőt, akinek nagyobb baja is lehetett volna, ha nem védi meg magát, és nem menekül el. Mert nem maga ölte meg a feleségét.

Eli meg akart szólalni, de a következő pillanatban már nem tudta, mit akart mondani. – Mit mondott? – Gondolja, hogy nem néztem át az aktáit, és minden tanúvallomását? Sosem változtatta meg a történetét. A megfogalmazást, a tálalást talán igen, de a tartalmat sosem. Nem hazudott, és ha tényleg hirtelen felindulásból követte volna el a gyilkosságot, akkor jő ügyvédként sokkal jobban elfedte volna a nyomokat. Márpedig maga jó ügyvéd hírében állt. – Wolfe szerint én tettem. – Wolfe-nak azt súgták az ösztönei, hogy maga tette, és szerintem általában jó szimata van. De most tévedett. Előfordul az ilyen. – Talán a maga ösztönei csalnak. Corbett halványan elmosolyodott. – Kinek az oldalán áll ebben az ügyben? – Maga az első zsaru, aki azt mondja nekem, hogy nem én öltem meg Lindsay-t. Ehhez hozzá kell szoknom. – Az ügyész sem hitte, hogy maga volt a tettes. De mást nem vehettek elő, és Wolfe annyira erőltette az ügyet, hogy addig folytatták a nyomozást, amíg minden lehetőséget ki nem merítettek. Corbett felállt. – Nehéz időket élt át. Én nem fogom feleslegesen megnehezíteni az életét. Megvan a számom, ha eszébe jut valami, ami fontos lehet. – Igen. Megkaptam. – Akkor nem is zavarjuk tovább. Eli egyedül maradt, és vegyes érzelmek kavarogtak a lelkében. Egy zsaru ártatlannak tartotta, egy pedig bűnösnek. Jó érzés volt, hogy hisznek neki, és Corbett szavai még ott lebegtek a levegőben. De ettől még továbbra is megrekedt félúton, a hamis vádak és az ártatlanság között.

15. Abra aggódott, milyen lelkiállapotban találja Eli-t. Letört és búskomor lesz? Vagy dühös és mogorva? Akárhogy is viselkedik, nem hibáztathatja, hiszen a magánélete romokban hevert. Nem is annyira a rendőrök, hanem az olyan emberek miatt, mint Heather. Már megint. Felkészítette magát, hogy megértően támogatja majd, ami azt jelenti, hogy határozottnak, józannak, támogatónak és együtt érzőnek kell lennie. Nem számított arra, hogy a konyhában találja, amint a rendetlen konyhaszigetnél áll, és elszánt arccal méreget egy fej fokhagymát. – Nos… Mi van itt? – Teljes káosz. Úgy tűnik, mindig ez történik, ha megpróbálkozom a főzéssel. A lány letette a süteményes tányért. – Főzöl? – Próbálkozom. Ez a kulcsszó. Abra aranyosnak tartotta ezt a próbálkozást, és egyben jó jelnek vélte. – És mit próbálsz főzni? – Valami csirkés rizses dolgot. – A férfi beletúrt a hajába, és a szemöldökét ráncolva nézett le a nagy rendetlenségre, amit csinált. – Az interneten találtam, egy olyan oldalon, ami teljesen ostobáknak való. A lány megkerülte a konyhaszigetet, és tanulmányozni kezdte a kinyomtatott receptet. – Jól néz ki. Kérsz egy kis segítséget? A férfi most Abrára fordította a komor tekintetét.

– Mivel ezen a területen ostobának számítok, egyedül is boldogulnom kell. – Remek. Megihatok egy pohár bort? – Persze. Nekem is tölthetsz. Mondjuk egy kancsóba. Abra a főzést remek kikapcsolódásnak tartotta, de megértette, hogy a kezdőket vagy gyakorlatlan szakácsokat felbosszanthatja. – És mi inspirálta ezt a hirtelen támadt buzgalmat? – kérdezte, és két poharat vett ki a szekrényből, a férfi javaslata ellenére. Eli összehúzott szemmel nézett utána, amikor bement a kamrába a borért. – Mit keresel? – Egy alkalomhoz illő pinot grigiót – kiáltotta vissza a lány. – Itt is van! Remélem, meghívsz vacsorára – folytatta, miközben behozta a konyhába az üveget – Régen volt már, hogy valaki főzött nekem. – Ez volt a tervem. – A férfi nézte, ahogy a lány kinyitja a bort, amit valószínűleg ő tett a kamrába. – Tarts a kezed ügyben a telefont, hátha hívni kell a 911-et. – Rendben. – A lány odaadta Eli-nak a poharat, és megcsókolta az arcát. – És köszönöm. – Addig ne köszönj semmit, amíg el nem oltottuk a tüzet a konyhában, és fel nem gyógyultunk az ételmérgezésből. Abra szívesen megkockáztatta mindkettőt. Leült egy székre, és élvezettel belekortyolt a borba. – Mikor főztél utoljára olyasmit, ami nem konzervből vagy dobozból került elő? – Vannak emberek, akik gúnyos megjegyzéseket tesznek a konzervekről meg a dobozos ételekről. – Igen. Csúnya dolog, beismerem. A férfi sötét pillantást vetett a fokhagymára. – Ezt most meg kéne hámoznom, és fel kéne szeletelnem. – Rendben.

Amikor a férfi csak nézett rá, Abra felállt, és a kezébe vett egy kést. – Megmutatom az eljárást. Letört egy gerezdet, feltartotta, aztán a deszkára tette, és rávágott a kés lapjával. A héj lecsúszott, olyan könnyedén, mint egy sztriptíztáncos ruhája. Miután felszeletelte, átnyújtotta neki a többi fokhagymát meg a kést. – Érted már? – Igen. – Többé-kevésbé, tette hozzá magában Eli. – Szakácsnőnk volt – magyarázta. – Gyerekkoromban mindig szakácsnő főzött nekünk. – Sosem késő megtanulni. Talán még meg is kedveled. – Nem hiszem, hogy ez megtörténik. De azért illene, hogy egy ostobáknak szánt receptet követni tudjak. – Bízom benned. A férfi utánozta a lány mozdulatait, meghámozta a fokhagymát, és jó jelnek tartotta, hogy nem vágta el az ujját. – Megérzem a leereszkedő gúnyt, ha én vagyok a céltáblája. – Ez nem leereszkedés, hanem gyengédség. Annyira gyengéd vagyok, hogy megtanítalak egy trükkre. – Miféle trükkre? – Arra, amivel gyorsan és könnyen bepácolhatod azt a csirkét. – A recept egy szót sem szól a pácolásról – mondta a férfi gyanakvó arccal. – Pedig kéne. Várj egy kicsit. – A lány felállt, és bement a kamrába. Egy pillanatra meghökkent, amikor látta, hogy minden a feje tetején áll, és össze van keverve. Hát persze, a rendőrség. Nem szólt semmit, csak levett a polcról egy Margarita-koktélhoz való keveréket. – Azt hittem, bort iszunk. – Igazad volt. Ezt a csirke fogja meginni. – És hol van a tequila? A lány felnevetett.

– Most nem lesz. De a tortillaleveshez készített csirkém tényleg tequilát iszik. De ez csak az alapot kapja. Elővett egy nagy zacskót, belecsúsztatta a csirkét, beleöntötte a folyadékot. Aztán lezárta a zacskót, és néhányszor megforgatta. – Ennyi? – Igen. Ilyen egyszerű. – Ezt miért nem írták bele az ostobáknak szánt receptbe? Meg tudtam volna csinálni. – Legközelebb már egyedül is megy. A halhoz is jó, csak hogy tudd. Amikor a lány visszaült a székre, a férfi folytatta a fokhagyma szeletelését és sikerült az ujját megóvni. – Ma egész nap itt voltak a rendőrök, és házkutatást tartottak. – Eli felpillantott. – Persze, gondolom, ezt már tudod. – Hallottam, hogy itt voltak, és kitaláltam, hogy a házkutatás miatt jöhettek. – A lány átnyúlt a konyhaszigeten, és megfogta a férfi kezét. – Sajnálom, Eli. – Miután elmentek, átnéztem néhány szobát, és visszatettem a holmikat. Ettől megint felidegesítettem magam, ezért úgy döntöttem, hogy valami mást csinálok. – Ne aggódj emiatt. Majd én rendet rakok. A férfi csak megrázta a fejét. Úgy tervezte, hogy naponta megcsinál egy helyiséget, amíg a ház megint olyan lesz, mint volt. Most az ő felelőssége az Oromház, és minden, ami benne van. – Rosszabb is lehetne. Teljesen felforgathatták volna a házat. Alaposak voltak, de láttam már házkutatásokat, és ezek legalább nem dobáltak mindent szanaszét. – Rendben, ez szép volt tőlük. De akkor is igazságtalan. És helytelen. – A világon minden órában, minden nap történnek igazságtalan és helytelen dolgok. – Ez szomorú és cinikus nézőpont. – Csak reális – helyesbített a férfi.

– A pokolba vele! – A lányban fellobbant a harag, és rájött, hogy egész idő alatt ott forrt benne. – Ez csak egy kifogás, hogy ne tegyél semmit ellene. – Van valami javaslatod, hogy mit tehetek egy hivatalos házkutatási parancs ellen? – El kell fogadnod, persze. De abba nem szabad beletörődnöd, hogy ilyen az élet. Nem vagyok ügyvéd, de egy ügyvéd nevelt fel, és tudom, hogy valakinek nagyon kellett erőlködnie ezért a házkutatási engedélyért. És teljesen egyértelmű, hogy a bostoni zsaru keze van a dologban, és ő mozgatott meg minden követ. – Én is így gondolom. – Valahogy vissza kéne fogni. Be kéne perelned zaklatásért. Miért nem vagy dühösebb? – Az voltam, és beszéltem az ügyvédemmel. Ha Wolfe nem állítja le magát, akkor beszélünk a perről. – És már miért nem vagy mérges? – Jézusom, Abra! Azért próbálkozom ezzel a csirkés recepttel, mert nagyon felbosszantott, hogy végig kellett mennem a házon, feltakarítani a zsaruk után. Olyan dühös voltam, hogy valamit csinálnom kellett. De most már kiadtam a dühöm nagy részét, és belefáradtam. – Úgy tűnik, én még nem. Légy szíves, ne mondd nekem, hogy rendjén valónak tartod az igazságtalan és helytelen dolgokat. Persze nem vagyok naiv, és tudom, hogy előfordul ilyesmi, de mivel ember vagyok, azt kívánom, hogy ne így legyen… Egy kis levegőre van szükségem. A lány felpattant, a teraszajtóhoz sietett, és kiment a konyhából. Eli elgondolkodva letette a kést, szórakozott mozdulattal a farmerjába törölte a kezét, és utánament. – Nem segítettem neked. – A lány dühösen legyintett, miközben fel s alá járkált a teraszon. – Egyáltalán nem voltam segítőkész, tudom. – Az nem biztos.

– Amióta meghallottam, rágja a lelkem ez a dolog, pedig már megettem két hatalmas csokis piskótát. Eli tudta, hogy ha baj van, a nők csokoládéhoz folyamodnak, bár ő inkább egy sörre szavazott ilyen esetekben. – Hol hallottál róla? – A reggeli jógaórám előtt mondta az egyik diákom, aki imád pletykáim, ráadásul rosszindulatú. Istenem, nem szeretek gonoszságot mondani másokról! A negatív hullámok miatt – tette hozzá, és megrázta a karját, mintha le akarná rázni magáról a rossz energiákat, hogy elszánjanak a szélben. – De az a nő annyira önigazult, és tele van őszintétlen aggodalommal. Úgy beszélt, mintha egy terrorelhárító osztagot küldtek volna a házadhoz, hogy megfékezzenek egy őrült gyilkost, akivel én képes vagyok ágyba bújni, mert nincs semmi emberismeretem. Úgy tesz, mintha a közösség miatt aggódna, és persze engem féltene, hátha megfojthatsz álmomban, vagy beverheted a fejem egy… Abra hirtelen elhallgatott, és elszörnyedt arcot vágott. – Istenem, Eli… Ne haragudj. Annyira sajnálom. Ez ostobaság volt. Ostoba, gonosz és hisztérikus vagyok, pedig ez a három dolog, amit a legjobban gyűlölök a világon. Az lenne a feladatom, hogy felvidítsalak és támogassalak, ehelyett itt dühöngök, kiabálok és borzalmas dolgokat mondok. Abbahagyom. Vagy inkább elmegyek, és magammal viszem a rossz hangulatomat. A férfi észrevette, hogy a lány arca kivörösödött a haragtól, és a szeméből csak úgy sütött a bocsánatkérés. A tengeri szél belekapott a hajába, és a fürtjei vad táncba kezdtek az arca körül. – Tudod, a családom és a barátaim, akik még megmaradtak, egyáltalán nem beszélnek erről. Úgy érzem, mintha lábujjhegyen osonnának körülöttem, mintha… Pedig nem egy elefánt van a bokorban, hanem egy átkozott T. Rex. Néha úgy érzem, hogy egyben le fog nyelni, de ők finomkodva kerülgetik, és csak annyit beszélnek róla, amennyit feltétlenül szükséges. „Ne idegesítsük Eli-t. Ne juttassuk az eszébe, ne rontsuk el a kedvét.” Pedig éppen az volt a

legnyomasztóbb, hogy nem tudták vagy nem akarták elmondani nekem, hogy mit éreznek. Mindig csak azt hajtogatták, hogy minden rendben lesz, és mellettem állnak. Értékeltem, hogy számíthattam rájuk, de teljesen betemetett annak a T. Rexnek a vérfagyasztó csendje, meg a körülöttem lévők elfojtott érzelmei. – Szeretnek – állapította meg Abra. – És féltettek. – Tudom. De nem csak azért jöttem ide, mert a nagyinak szüksége volt valakire, aki vigyáz a házra. Már előbb elhatároztam, hogy elköltözöm a szüleimtől, keresek egy helyet, csak még nem tudtam rávenni magam, nem volt hozzá energiám. Tudtam, hogy el kell menekülnöm abból a csendből. Magam miatt, és miattuk is. A lány megértette. Körülötte is sokan finomkodtak, miután Derrick megtámadta. Féltek, hogy valami rosszat mondanak, ezért nem szívesen beszéltek róla. – Szörnyű megpróbáltatás lehetett mindnyájatoknak. – És ma megint nehéz volt, mert el kellett mondanom, mi zajlik itt, mielőtt mástól értesülnek a házkutatásról. A lány szívét elárasztotta az együttérzés. Erre nem is gondolt. – Nem lehetett könnyű. – Meg kellett tennem, pedig én is szívesebben hallgattam volna róla. Azt hiszem, ez jellemző az egész családunkra. Te vagy az első, aki minden finomkodás nélkül kimondja, amit ebben az ügyben érez. Nem teszel úgy, mintha nem lenne ott a T. Rex, senki sem zúzta volna be Lindsay fejét, és az emberek nem hinnék azt, hogy én tettem. – A mi családunkban mindig kimondtuk a gondolatokat, és kifejeztük az érzéseket. – Ki hitte volna? A lány végre elmosolyodott. – Egyébként én sem akartam így kifakadni, de valószínűleg minden türelmemet és önmegtartóztatásomat elhasználtam, amikor ma reggel nem téptem meg Heathert. – Kemény lány vagy.

– Tudok tajcsizni. – A lány fél lábra állt, és a daru pózba vágta magát. – Azt hittem, ez kungfu. – Mindkettő küzdősport, úgyhogy vigyázz. De már nem vagyok olyan dühös. – Én sem. Abra a férfihoz lépett, és átkarolta a nyakát. – Kössünk egyezséget. – Rendben. – Minden érzést és gondolatot mondjunk ki, amikor szükségesnek érezzük. És ha egy dinoszaurusz sétál be a szobába, akkor nem teszünk úgy, mintha nem lenne ott. – Akárcsak a főzésben, ebben is valószínűleg jobb leszel nálam, de megpróbálhatom. – Remek. Most menjünk be, hadd nézzelek főzés közben. – Oké. Most, hogy így megállapodtunk, van még néhány dolog, amit el kell mondanom. A férfi visszament a konyhába. A szigethez érve, felvett egy paprikát, és elgondolkodva nézte, mintha azon törné a fejét, mihez kezdjen vele. – Ezt is megmutatom – ajánlkozott Abra. Amíg levágta a csutkát, kimagozta és felszeletelte a paprikát, addig a férfi felemelte a borospoharát. – Corbett tudja, hogy nem én öltem meg Lindsay-t. – Tessék? – A lány felkapta a fejét, és a kés megállt a kezében. – Ezt ő mondta neked? – Igen, és nem látom semmi okát, hogy ne higgyek neki. Állítólag megnézte az aktámat, átolvasott mindent, és tudja, hogy nem én öltem meg. – Akkor most megváltozott a véleményem róla. – A lány egy pillanatra megfogta Eli kezét. – Akkor nem csoda, hogy higgadtabb voltál, mint én.

– Kicsit megkönnyebbültem. Még mindig sok teher van rajtam, de egy kicsit könnyebb. Eli is megpróbálkozott a paprika szeletelésével, és közben elmesélte Abrának, mit mondott neki Corbett. – Tehát lehetségesnek tartja, hogy a támadóm Hester baleseténél is a házban volt. És azt sem zárja ki, hogy ez az ember lőtte le Duncant. – Szerintem ezen a vonalon fog elindulni. Az ügyvédem fenéken billentene, ha megtudná, hogy beszéltem Corbettel, és mit mondtam neki. De… – Az embernek néha bíznia kell. – Nem nagyon szoktam megbízni másokban, de ő van a legjobb helyzetben, hogy megtalálja Duncan gyilkosát, és akkor sok kérdésre választ kaphatunk. A férfi félretette a zöldpaprikát, és a deszkára tette a pirosat. – Közben van valaki, aki be akar jutni ebbe a házba, és már megtámadott téged, meg talán a nagymamát is. Van valaki, aki megölt egy férfit. Talán ugyanaz a személy. Esetleg egy tettestárs, vagy egy versenytárs. – Versenytárs? – Sok ember hisz Esmeralda hozományában. Amikor úgy harminc évvel ezelőtt a kincsvadászok rábukkantak a Calypso roncsaira, nem volt benne a kincs. Mind a mai napig nem találták meg, pedig sokan keresték. Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a kincs a hajó fedélzetén volt, amikor zátonyra futott Whiskey Beachnél. Persze arra sem, hogy valaha ott volt. Lehet, hogy a család barátjával együtt a tengerbe került, amikor a Calypso megtámadta a Santa Caterinát. Vagy a jó barát kereket oldott a hozománnyal, és utána vígan élt belőle a Karib-szigeteken. – Kereket oldott? Ez olyan kifejező. – Kifejező pasas vagyok – mondta Eli, és végzett a paprikával. – Az egész egy legenda, és sok az egymásnak ellentmondó változat. De aki olyan messzire megy, hogy árkot ás egy házban, sőt ölni is képes egy legendáért, az nem üres szóbeszédnek tartja.

– Gondolod, hogy megpróbál megint bejutni ide, miközben a házban vagy? – Szerintem most vár egy kicsit, amíg lecsillapodnak a kedélyek, de aztán vissza kell jutnia. Ez az egyik dolog. A másik az, hogy vannak olyan emberek a faluban, akik ehhez a Heatherhöz hasonlóan, azt fogják hinni, hogy én vagyok a gyilkos, vagy legalábbis megfordul a fejükben. Tehát te is veszélybe kerülhetsz, illetve a pletyka céltáblájává válthatsz. Nem akarom, hogy ez megtörténjen. – Nem szabhatjuk meg, hogy mások mit mondjanak vagy tegyenek. És azt hiszem, már bebizonyítottam, hogy meg tudom védeni magam. – Nem volt pisztolya, vagy nem gondolta, hogy használnia kell majd. Akkor még nem. A lány bólintott. Nem tagadhatta, hogy ez a gondolat őt is idegesítette, de már régen elhatározta, hogy nem fogja félelemben élni az életét. – Mi haszna származik abból, ha megöl engem, miközben a padlót sikálom, vagy mindkettőnkkel végez álmunkban? Csak azt érné el, hogy a ház megint tele lesz rendőrökkel, és szerintem ezt mindenképpen el akarja kerülni. El kell terelnie a figyelmet magáról meg az Oromházról. – Logikusan gondolkodsz. Megpróbálom a teljes képet nézni, de eddig nem sok logikát fedeztem fel a tetteiben. Nem akarom, hogy bajod essen, vagy megint át kelljen élned olyasmit, amit ma reggel, csak azért, mert velem állsz kapcsolatban. A lány ivott egy korty bort, majd hűvös pillantást vetett Eli-ra. – Búcsúvacsorát főzöl nekem, Eli? – Szerintem minden szempontból jobb lenne, ha most egy kis szünetet tartanánk. – „Nem te tehetsz róla, az én hibám.” Ez lesz a következő mondat?

– Nézd. Ez azért van, mert… fontos vagy nekem. Van néhány holmid a házban, és a zsaruk ma azokat is áttúrták. Corbett talán hisz nekem, de Wolfe nem. És ő nem fog leállni. Mindent meg fog tenni, hogy meghazudtoljon téged, mert a te vallomásod miatt nem tud megvádolni Duncan meggyilkolásával. – Akár veled vagyok, akár nem, akkor is mindent el fog követni. A lány egy pillanatig elgondolkodott. Milyen érzés, hogy valaki meg akarja védeni a veszélytől, a gonosz nyelvektől? Végül úgy döntött, hogy tetszik neki. Akkor is, ha nem fogja megengedni, hogy így bánjanak vele. – Értékelem a hozzáállásodat. Meg akarsz védeni a bajtól, a pletykától, a rendőrségi vizsgálattól, és örülök, hogy egy ilyen férfival lehetek. De az a helyzet, Eli, hogy én már átestem ezen, sőt ennél sokkal többet is el kellett már viselnem. Nem fogom feladni, amit akarok, mert félek, hogy valami hasonló vár rám. Nekem is fontos vagy. A lány felemelte a poharát és a férfira nézett. – Azt hiszem, holtpontra jutottunk, kivéve egy dolgot. – Miféle dolgot? – Ez attól függ, hogyan válaszolsz a kérdéseimre. Szerinted a nők ugyanazért a munkáért ugyanazt a fizetést érdemlik? – Miért? Igen, de miért? – Az jó, mert a megbeszélésünk más irányt vett volna, ha nemet mondasz. És egy nőnek joga van a szabad döntéshez? A férfi a hajába tűrt. – Jézusom… Igen. – Eli pontosan tudta, hogy a lány mire akar kilyukadni, és magában már fogalmazta az ellenérveit. – Remek. Így megspóroltunk egy hosszú és heves vitát. A jogok a felelősségekkel járnak. Én döntöm el, hogyan élem az életemet, kivel vagyok, kit kedvelek. Jogomban áll meghozni ezeket a döntéseket, és vállalni a felelősséget értük. A lány összehúzott szemmel nézett Eli-ra. – Nos?

– Mi van? – Ügyvéd volt az anyám – emlékeztette Abra a férfit. – Látom, hogy Mr. Harward már egy bonyolult szónoklattal próbálja meg földbe döngölni a nézeteimet. Úgyhogy kezdheted. Nyugodtan használhatsz néhány kacifántos jogi kifejezést is. Akkor sem érsz el semmit, mert már elhatároztam magam. A férfi taktikát váltott. – És tisztában vagy azzal, hogy mennyire aggódom majd érted? Abra kemény arccal nézett Eli-ra. – Az anyámnál ez mindig működik – mentegetőzött a férfi. – Te nem vagy az anyám – emlékeztette Eli-t a lány. – Ráadásul hiányzik belőled egy anya ereje. Patthelyzetbe kerültél, Eli. Ha eltaszítasz magadtól, az azért van, mert nem kellek neked, vagy valaki mást akarsz. Ha én elsétálok, annak is hasonló oka lenne. Mondjuk ki, amit érzünk, gondolta Eli. Ebben állapodtak meg, nem? – Lindsay már nem számított, de minden nap bánom, hogy nem tudtam semmit sem tenni, amivel megakadályoztam volna a történteket. – Egyszer fontos volt neked, és nem érdemelte meg, hogy úgy haljon meg. Megvédted volna, ha tudod. – A lány felállt, Eli-hoz lépett, és átkarolta a derekát. – Én nem Lindsay vagyok, és vigyázni fogunk egymásra. Mindketten okosak vagyunk. Majd megoldjuk. A férfi magához vonta Abrát, és az arcához szorította az arcát. Nem hagyja, hogy bármi történjen vele! Fogalma sem volt, hogyan tudja majd betartani ezt a kimondatlan ígéretet, amit a lánynak és magának tett, de minden tőle telhetőt meg fog tenni. – Okos? Éppen egy olyan receptet próbálok követni, amit komplett hülyéknek írtak. – Ez az első napod ebben a szakmában. – Most azt mondja, hogy kockázzam fel a csirkehúst. Ez mi az ördögöt jelent?

A lány odabújt hozzá, egy hosszú, kéjes csókra, majd a vágódeszkához lépett. – Megint megmutatom. Abra jött-ment az Oromházban. Kora reggeli jógaórák, takarítások, a saját házát is beleértve, piacolás, magánórák, tarot jóslás egy születésnapon. Mindig rengeteg dolga volt. Eli nem követte, hogy merre jár, és hol dolgozik, mégis pontosan tudta, hogy mikor nincs otthon. A ház energiája csökkent, amikor a lány nem tartózkodott benne. Na, tessék! Már kezd úgy gondolkodni, mint Abra. Sétáltak a parton, és még a főzésbe is besegített néha, pedig továbbra is úgy gondolta, hogy számára ez sosem jelent majd kikapcsolódást. Nehezen tudta elképzelni a házat nélküle. Akárcsak a napjait és az éjszakáit. Eli mégis kifogásokat keresett, amikor Abra megint kérte, hogy jöjjön el a bárba, amikor ott fog dolgozni. Szívesebben folytatta a kutatómunkát a hozomány és a hajó legendája nyomában. Kivitte a könyveket a teraszra, hogy még a világosban olvasgathasson, és letelepedett a nagy cserépedények mellett, amelyekben Abra lila és sárga árvácskákat ültetett. A nagyanyja is ezt csinálta minden tavasszal, gondolta szórakozottan. A bájos kis virágok kibírták a hideg éjszakákat, és még a faggyal is dacoltak. Mert várható, hogy lesznek még fagyok, még akkor is, ha az utóbbi napokban meglepően meleg volt. Az emberek a partra gyűltek, hegy élvezzék a szép időjárást. Még Vinnie-t is észrevette a látcsövön át, ahogy a hullámokat lovagolta, ugyanazzal az energiával és lelkesedéssel, mint kamaszkorában. A meleg, a virágok, a szélben szálló hangok és a tenger vidám kékje már-már elhitette vele, hogy minden rendben van, és az élete megint normális mederben folyik.

Milyen lenne az élete, ha ez igaz lenne? Ha itt lenne az otthona, itt dolgozna, és úgy térne vissza a gyökereihez, hogy nincs egy nehéz lánc a derekán, ami lehúzza. Abra jön-megy a házban, megtölti a teret virágokkal, gyertyákkal, mosollyal, forrósággal és fénnyel. Ő viszont nem biztos abban, hogy be tudja tartani a neki tett ígéretét. Minden gondolatot és érzelmet nyíltan kimondani, emlékeztette magát. De nehezére esett kifejezni, hogy mit érez, és mit gondol vele kapcsolatban. Fogalma sem volt, mihez kezdjen az érzéseivel. De azt tudta, hogy boldogabb volt vele, mint azelőtt bárkivel. El sem tudta képzelni, hogy ilyen boldog lehet. Mindennek ellenére. Elképzelte Abrát magas sarkú cipőben, rövid fekete szoknyában, testre simuló fehér blúzban, ahogy egy tálcával a kezében suhan asztaltól asztalig a zajos bárban. Nem lenne rossz meginni egy sört, elmerülni a lármában, és látni Abra felvillanó mosolyát, amikor belép. Aztán eszébe jutott, hogy az utóbbi néhány napban elhanyagolta a kutatást, és belevetette magát az olvasásba. Bár nem sok értelmét látta annak, hogy meséket és legendákat olvas. Mert mi más az egész, mint egy mese? Kalózokról és kincsről, szomorú sorsú szerelmesekről és erőszakos halálról. De furcsa módon ez jelentette az egyetlen összefüggést a közelmúltban történt gyilkosságokkal, és talán ez a legenda segít, tisztázza magát. Olvasott egy órát, mielőtt besötétedett. Aztán felállt, a terasz széléhez ment, és nézte a látóhatárt, ahol összemosódott a tenger meg az ég. Egy fiatal családot látott. Az apa, az anya és a két rövidnadrágos kisfiú a parton sétált, és a fiúk úgy rohangásztak a sekély vízben, mint két kis fürge rákocska. Talán mégis iszik egy sört, tart egy rövid szünetet. Utána még átnézheti a jegyzeteit, amelyeket olvasás közben készített. Összeszedett mindent, és visszament a házba. Amikor megszólalt a telefon, a földre dobta a kezében tartott könyveket, hogy felkapja a

kagylót. A kijelzőn a szülei száma jelent meg, és mostanában mindig összerezzent, ha otthonról hívták. Talán a nagyanyja megint elesett, vagy még rosszabb dolog történt. Mégis a lehető legvidámabb hangon szólt bele a kagylóba. – Helló. – Neked is helló. – Eli megnyugodott az anyja vidám hangja hallatán. – Tudom, kicsit késő van. – Még kilenc óra sincs, anya. Holnap nincs iskola. Eli érezte, hogy az anyja elmosolyodik. – Ne halaszd el a leckeírást vasárnap estig. Hogy vagy, Eli? – Jól. Éppen Esmeralda hozományáról olvasok egy könyvet. – Nocsak. – Hogy van nagyi? És apa? És Tricia? – Mindenki jól van. A nagymamád napról napra jobban hasonlít önmagára. Még mindig gyorsabban fárad, mint szeretném, de gondolom, azért vannak fájdalmai, főleg a fizikoterápia után. De szerintem mindnyájan örülnénk, ha mi is ilyen kemények lennénk az ő korában. – Úgy legyen. – Már nagyon várja, hogy húsvétkor találkozzon veled. A férfi kínosan feszengett, pedig az anyja nem láthatta. – Anya, nem hiszem, hogy el tudok menni. – Jaj, Eli… – Nem szívesen hagynám a házat olyan sokáig üresen. – Csak nem történt megint valami? – Nem. De állandóan itt vagyok. Ha a rendőrségnek van is ötlete, hogy ki törhetett be, nem kötik az orromra. Ezért nem lenne okos üresen hagyni a házat egy vagy két napra. – Talán le kéne zárni, és felvenni egy őrt, amíg el nem kapják a betörőt. – Anya, az Oromházban mindig a Landon család valamelyik tagja lakott. – Istenem, pont úgy beszélsz, mint a nagyanyád.

– Sajnálom. Tényleg. – Eli tudta, hogy az anyjának sokat jelentenek a családi hagyományok, és már így is túl sokszor okozott neki csalódást. – Szükségem volt egy helyre, és nagymama felajánlotta az Oromházat. Vigyáznom kell rá. Az asszony nagyot sóhajtott. – Rendben, Ha nem tudsz Bostonba jönni, akkor mi megyünk Whiskey Beachbe. – Micsoda? – Miért ne tudnánk odamenni? Hester is örülne neki, de persze előbb megkérdezzük az orvost. A nővéred és a családja is el lenne ragadtatva. Nem is tudom, mikor gyűlt össze a család utoljára az Oromházban. A férfi első reakciója a pánik volt, de aztán megnyugodott. Az anyjának igaza van. Tényleg régen nem fordult elő, hogy az egész család az Oromházban töltött egy ünnepet. – De remélem, nem várod el tőlem, hogy sonkát készítsek. – Majd én gondoskodom róla, meg minden másról. Selma a kertben keresgélheti a tojásokat. Emlékszel, mennyire imádtátok ezt Triciával? Szombat délután érkezünk. Ez még jobb is, mintha te jönnél ide. Előbb is eszembe juthatott volna. – Örülök, hogy most eszedbe jutott. Szeretném, ha Abra itt lenne. – Remek. Hester nagyon örülne neki. Tudod, hogy Abra majdnem minden nap felhívja, és beszélget vele? Csodás ötlet, hogy elhozod. – Az jó, mert mostanában… együtt vagyunk. Sokat mondó hallgatás volt a válasz. – Tehát… úgy vagytok együtt? – Igen. – Eli, ez csodálatos! Olyan jó hallani. Mi szeretjük Abrát, és… – Anya, ez nem olyan… Csak együtt vagyunk, néha. – Szabad örülnöm, nem? Hiszen már olyan régen… Sok idő telt el azóta, hogy volt valaki az életedben. És mi nagyon kedveljük Abrát. Szeretlek, Eli. Eli gyomra bizseregni kezdett.

– Tudom. Én is szeretlek. – Szeretném, ha visszakapnád az életed, és megint boldog lennél. Hiányzik a fiam. Hiányzik, hogy boldognak lássalak. A férfi hallotta az anyja hangján, hogy a sírás kerülgeti, és lehunyta a szemét. – Vissza fogom kapni. Itt jobban önmagam vagyok, mint eddig bármikor. Képzeld, híztam öt kilót. Amikor az anyja zokogni kezdett, Eli félelme visszatért. – Anya, ne sírj. Kérlek. – Csak boldog vagyok. Az örömtől sírok. Már alig várom, hogy a saját szememmel lássam. Elmesélem az apádnak, Hesternek és Triciának. Továbbra is vigyázz magadra. Miután Eli letette a kagylót, egy darabig még állt a helyén, hogy összeszedje magát. Akár készen áll rá, akár nem, a családja eljön az Oromházba. És az anyja majd úgy tesz, mintha nem lenne semmi baj. A nagyanyja persze elvárja, hogy a ház ragyogjon, és nem terhelheti az egészet Abrára. Majd kitalál valamit. Van még több, mint egy hete. Írni fog egy listát a teendőkről. Majd később, gondolta. Most már tényleg megkívánta azt a sört. És egy zajos bárban akarja elfogyasztani. Abrával. Lezuhanyozik, és gyalog megy be a faluba. Így mindkettejüket hazahozhatja, ha lejár Abra műszakja. Elindult a lépcső felé, és észrevette, hogy mosolyog. Igen. Már régóta nem érezte ilyen jól magát.

16. Abra az asztalok között cikázott, visszavitte az üres poharakat, felvette a rendeléseket, és ellenőrizte a fiatalok személyi igazolványát, mert a bostoni banda rengeteg főiskolást vonzott magával. A bár szabályát követve, minden csoport kijelölt sofőrjét megjutalmazta egy egész éjszakára szóló ingyenes üdítőitalutalvánnyal. A többi vendég inkább sört és bort fogyasztott. Abra vidáman lépett oda minden asztalhoz, könnyedén flörtölt a férfiakkal, megdicsérte a lányok cipőjét és frizuráját, nevetett a vicceken, és váltott néhány szót az ismerősökkel. Élvezte a munkát, a zajt és a nyüzsgést. Szerette figyelni az embereket, és kitalálni, kik lehetnek. Az egyik ötfős asztalnál üdítőt iszogatott egy megrögzött autós, és a sör iránti vágyát azon élte ki, hogy a szomszéd asztal nőtársaságát szórakoztatta. Úgy tűnt, leginkább a hófehér bőrű vörös hajú lányt szemelte ki magának. Tánc közben a lány reakciója elég ígéretesnek tűnt, ráadásul az egész lánycsapat izgatott suttogások közepette, egyszerre tűnt el a vécében, ezért Abra úgy vélte, hogy a józan autósnak szerencséje lehet aznap este. Kiszolgált néhány fiatal párt, és közben örömmel látta, hogy két nő fülében az általa készített fülbevalók himbálóznak. Felvidulva indult a hátul lévő asztalok felé, ahol csak egyvalaki ült. Az arca nem volt ismerős, és nem tűnt túl vidámnak. Nem is lehet boldog az, aki elbújik egy hátsó asztalnál, és lime-mal ízesített tonikot iszik egymagában. – Mi újság itt hátul? – toppant oda hozzá Abra. A férfi válaszképpen némán meredt rá egy darabig, majd szó nélkül megkocogtatta az üres poharát, egy újabb tonikot kérve.

– Tonik lime-mal? Hozhatok még valamit? Híresen jó a nachosunk. Amikor a férfi válaszképpen csak megcsóválta a fejét, Abra elvitte az üres poharat, és rámosolygott. – Mindjárt jövök. Abra beletörődött, hogy nem számíthat sok borravalóra attól, aki tonikot iszik lime-mal, és elindult a bárpult felé. Veszélyes dolog, gondolta a férfi. Nagy kockázatot vállalt, amikor idejött, és ilyen közel került a nőhöz. De majdnem biztos volt abban, hogy nem látta aznap este az Oromházban. Most viszont megnyugodhatott, mert a nő a felismerés legkisebb jele nélkül nézett a szemébe. Hiába, kockázat nélkül nincs siker. Látni akarta a nőt, és megfigyelni, hogyan viselkedik. Remélte, hogy Landon is ott lesz, és megint lehetősége nyílik visszamenni a házba. De abban is hiába reménykedett, hogy a rendőrök bent tartják Landont, amíg kikérdezik. Csak egy kis időre lett volna szüksége, hogy bejusson, elhelyezze a fegyvert, aztán tegyen egy névtelen bejelentést. Most viszont a zsaruk átkutatták az egész házat, ezért a terve füstbe ment. De mindig van egy másik út, és talán a nő jelenti majd a megoldást. A nő segíthet neki visszajutni a házba. Csak ebben bízhat. Be kell jutnia, hogy befejezze a kutatást. A testével, a lelkével, minden porcikájával hitte, hogy a hozomány ott van. Már annyit kockáztatott, és olyan sokat veszített. Nincs visszaút, emlékeztette magát, hiszen már gyilkolt is. Ráadásul sokkal könnyebb volt, mint gondolta. Csak egy kis nyomás a ravaszon, és kész. Igazán nem igényelt nagy erőfeszítést. A következő alkalom bizonyára még könnyebb lesz, ha a szükség úgy hozza. Talán még élvezni is fogja, hogy megölheti Landont. De mindenképpen balesetnek vagy öngyilkosságnak kell tűnnie. Nem

szabad, hogy a rendőrség, a média, vagy bárki más megkérdőjelezze Landon bűnösségét. Mert meg volt győződve arról, hogy Landon ölte meg Lindsay-t. Már el is képzelte a jelenetet, amikor Landont arra kényszeríti, hogy írjon levelet, amiben mindent bevall. Aztán kifolyatja a kék vérét, miközben a gyáva patkány az életéért könyörög. Igen, erre mindennél jobban vágyott. Szemet szemért? Sőt, még többet! Landon megérdemli, hogy fizessen. Megérdemli a halált. Ez legalább olyan örömmel tölti majd el, mint amikor végre az övé lesz a kincs, Esmeralda hozománya. Amikor meglátta Eli-t besétálni a bárba, majdnem megfulladt a hirtelen fellobbanó haragtól. Vörös köd szállt a szemére, és egy pillanatra elhomályosította a látását. Legszívesebben hátranyúlt volna a pisztolyáért, amellyel Kirby Duncant is megölte. Szinte látta, ahogy a golyók belecsapódnak a testébe, és a vére fröcskölni kezd, miközben a földre esik. A keze remegett a vágytól, hogy végezzen a férfival, akit mindenki másnál jobban gyűlölt. Baleset vagy öngyilkosság. Ezeket a szavakat ismételgette magában, hogy visszanyerje az önuralmát, és lecsillapítsa a gyilkos indulatait. Az erőfeszítéstől verítékcseppek ütöttek ki a homlokán, miközben a következő lépésen törte a fejét. Abra a bárpultnál állva várta, hogy a tálcájára kerüljenek a megrendelések, közben a legkedvesebb falubéli ismerősével Stoney Tribbettel társalgott. Az alacsony, köpcös, hófehér hajú, és a feje búbján kopaszodó öregúr a második sörét fogyasztotta. Stoney ritkán hagyott ki egy péntek estét a bárban. Azt állította, hogy szereti a zenét meg a csinos lányokat. Stoney nyáron tölti be nyolcvankettedik életévét és egész életében Whiskey Beachen élt, kivéve azt az időszakot, amikor katonaként szolgált Koreában.

– Építek neked egy saját jógastúdiót, ha hozzám jössz feleségül – súgta oda az idős férfi Abrának. – Lesz benne egy bár is, ahol frissen facsart gyümölcslevet lehet árulni? – Ha csak azon múlik. – Akkor meg kell gondolnom az ajánlatot, Stoney, mert nagyon csábító. Főleg, mivel vele együtt téged is megkaphatlak. A férfi ráncokkal barázdált napbarnított arca rózsaszín lett. – Akkor majd megbeszéljük. Abra megcsókolta a férfi arcát, aztán felragyogott a szeme, amikor meglátta Eli-t. – Nem számítottam rád. Stoney megfordult a székén, és szigorú pillantása egy pillanat alatt ellágyult. – Nos, lefogadom, hogy ő egy Landon. Te vagy Hester unokája? – Igen, uram. – Stoney Tribbet, Eli Landon – mutatta be Abra a két férfit egymásnak. Stoney a kezét nyújtotta. – Ismertem a nagyapádat, és az ő szemét örökölted. Annak idején volt néhány közös kalandunk. Már ezer éve, persze. – Eli, mi lenne, ha egy kicsit szórakoztatnád Stoney-t, amíg én kiviszem ezeket az italokat? – Nagyon szívesen. – Mivel nem volt elég ülőhely, Eli a bárpultra támaszkodott. – Meghívhatom egy italra? – Még ezt sem ittam meg. Inkább én hívlak meg, fiam. Tudtad, hogy a nagyapáddal annak idején ugyanannak a lánynak csaptuk a szelet? Eli megpróbálta elképzelni a magas, vékony nagyapját meg a mellette lévő zömök, energikus férfit, amint közös kalandokat élnek át, és ugyanannak a nőnek a kegyeiért versengenek. Nem volt könnyű feladat. – Tényleg?

– Bizony. Aztán a nagyapád elment Bostonba tanulni, én meg elhappoltam a lányt az orra elől. Ő megkapta a Harvardot és Hestert, én pedig Maryt. Később megegyeztünk abban, hogy mindketten a lehető legjobban jártunk. Mit iszol, fiam? – Amit maga. Abra örült, hogy a két kedvenc ismerőse együtt iszik és beszélget, míg ő az asztalok között cikázva teljesíti a rendeléseket. Amikor hátrament, észrevette az üres asztalt, és a pohár mellé dobott bankjegyeket. Furcsa, gondolta, miközben a tálcájára tette a pénzt. Úgy tűnik, a magányos vendég meggondolta magát, és mégsem kér még egy tonikot lime-mal. Ekkor valaki felállt mellettük, mire Eli gyorsan leült a felszabadult székre, és így hallgatta az idős férfi történeteit a nagyapja gyerekkoráról, illetve fiatalkoráról. Meg volt győződve arról, hogy az öreg túloz. – Mindig motorral járt. A helyieket ez idegesítette, de ő nem bánta. – A nagyapám? Motoron? – És többnyire egy csinos lány ült az oldalkocsiban. – Stoney csillogó szemmel kortyolt a söréből. – Azt hittem, a motorbicikli miatt el fogja nyerni Mary szívét. Mert Mary imádott száguldani, és én akkor csak a kerékpárom kormányát tudtam felajánlani neki. Körülbelül tizenhat évesek lehettünk. Remek tűzijátékokat rendeztünk a parton, és Eli az apja szekrényéből elcsent whiskey-vel fokozta a hangulatunkat. Eli megpróbálta elképzelni a férfit, akitől a nevét örökölte, amint egy oldalkocsis motoron száguldozik, és megdézsmálja az apja italkészletét. Lehet, hogy a sör megtámogatta a képzelőerejét, de most sokkal jobban ment. – Nagyszabású estélyeket tartottak az Oromházban – mesélte Stoney. – Elegáns népek jöttek Bostonból, New Yorkból,

Philadelphiából, és a jó ég tudja, még honnan. Úgy kivilágították a házat, mint egy fáklyát, az emberek meg fehér szmokingban és estélyi ruhában sétáltak a teraszokon. Remek látvány volt – tette hozzá Stoney, és kiürítette a poharát. – Igen. Biztosan. Kínai lámpások, ezüstcsillárok, hatalmas cserepekbe ültetett trópusi virágok, és elegáns emberek. – Eli kiosont hozzánk, és rávette az egyik szolgát, hogy hozzon nekünk a finom falatokból meg a francia pezsgőből. Egyébként biztos vagyok abban, hogy a szülei tudtak róla. Mi is megtartottuk a magunk buliját a parton, és Eli ingázott a ház meg a part között. Nagyon értett ehhez, ha tudod, mire gondolok. Megtalálta a középutat. Gazdag, elegáns, ugyanakkor hétköznapi volt. Akkor láttam meg először Hestert, amikor lehozta egy ilyen estélyre. Hosszú fehér ruhát viselt, és olyan derű sugárzott belőle, mintha mindig nevetett volna. Elég volt egy pillantást vetnem rá, és máris tudtam, hogy Mary az enyém. Eli egy pillanatra sem tudta levenni a szemét Hester Hawkinról. – Még gyerekként is láttam, hogy milyen boldogok együtt. – Bizony. – Stoney komolyan bólintott, és a bárpultra csapott, így jelezve, hogy kér egy újabb kört. – Eli-jal alig néhány hónap különbséggel nősültünk meg. És barátok maradtunk. Ő adott kölcsön, hogy ácsmesterként belevághassak a saját vállalkozásomba. Ragaszkodott hozzá, amikor meghallotta, hogy a banktól akarok hitelt kérni az induláshoz. – Egész életében itt lakott, Stoney? – Igen. Itt születtem, és úgy tervezem, hogy itt is halok meg majd úgy jó húsz, harminc év múlva. – Az idős férfi Eli-ra vigyorgott a pohara fölött. – Az évek során rengeteget dolgoztam az Oromházban. Már régen visszavonultam, de amikor Hester a fejébe vette, hogy a harmadik emeleten kialakít egy edzőtermet, elhozta nekem a terveket, hogy nézzem át őket. Örülök, hogy jobban van. Whiskey Beach nem a régi, amióta ő nincs az Oromházban.

– Elhiszem, hogy így van. Tehát elég jól ismeri a házat? – Szerintem ugyanolyan jól, mint azok, akik benne laktak. Vízvezetéket is szereltem. Nincs ugyan megfelelő végzettségem, de ügyes kezem van. Mindig az volt. – Mi a véleménye Esmeralda hozományáról? A férfi felhorkantott. – Az, hogy ha létezett is, már régen nincs meg. Csak nem akarod megkeresni? Ha igen, akkor lehet, hogy a nagyapád szemét örökölted, de a józan eszét nem, az biztos. – Nem én. Valaki más keresi. – Meséld el. Milyen igaza van. Néha úgy szerezhetünk a legegyszerűbben információt, ha először mi adunk. Ezért elmesélt mindent. Stoney az ajkába harapva gondolkodott egy darabig. – Mi az ördögöt lehet elásni abban az alagsorban? A padló inkább kőből van, mint földből. Jobb helyek is akadnak, ha az ember el akar rejteni egy kincset. Egyébként sem túl okos ötlet arra gondolni, hogy a házban van. Sok nemzedéken át laktak ott. A család, a szolgált, a munkások, mint én meg az embereim. Az évek során rengetegen megfordultunk annak a helynek minden szegletén, beleértve a szolgák átjáróit is. – A szolgák átjáróit? – Még jóval a te időd előtt a falak mögött lépcsők és folyosók voltak, ahol a szolgák közlekedhettek anélkül, hogy találkoztak volna a családdal vagy a vendégekkel. Amikor övék lett a ház, Hesternek az volt az egyik első dolga, hogy lezárta őket. Eli hibát követett el, amikor elmesélte neki, hogy a falak mögött eltévedtek a gyerekek, és nem találtak többé ki. Persze túlzott, de ez volt a szokása, ha le akart nyűgözni valakit. Én magam zártam le a rejtett átjárókat, a három emberrel, akiket erre a munkára vettem fel. Amit Hester nem zárt le, azt kinyitotta. Így jött létre a harmadikon a reggelizőhelyiség, egy új hálószoba meg egy hozzá tartozó fürdőszoba. – Erről nem is tudtam.

– Az apáddal volt terhes, amikor elvégeztük a munkát. Eddig az Oromház minden lakója valamilyen módon rányomta a bélyegét az épületre. Te mit tervezel? – Még nem gondoltam rá. A ház a nagymamámé. Stoney elmosolyodott, és bólintott. – Hozd haza Hestert. – Az a szándékom. El tudná részletesebben magyarázni, hogy hol voltak ezek a folyosók és átjárók? – Inkább így. – Stoney maga elé vett egy szalvétát, és előkotort a zsebéből egy ceruzát. – A kezem már nem olyan ügyes, mint régen, de az agyammal és a memóriámmal nincsen semmi baj. Abrával utoljára távoztak a bárból. Bár Stoney többet ivott nála, Eli mégis örült, hogy nem kell vezetnie hazafelé. És megkönnyebbült, amikor megtudta, hogy Stoney is gyalog van. – Hazaviszünk – ajánlotta fel Eli. – Nincs rá szükség. Egy kőhajításnyira lakom innen. – A férfi felnevetett, és megfenyegette Eli-t. – Úgy tűnik, megint egy Landon vetett szemet a barátnőmre. – Nem biztos, hogy Eli meg tudja javítani a szúnyoghálós ajtót. – Abra belekarolt Stoney-ba. – Elveszem Eli kulcsait, és mindhármunkat hazaviszem. – Nem hoztam a kocsimat. Úgy gondoltam, hogy a tiéddel megyünk haza. – Én is gyalog jöttem. Eli a szemöldökét ráncolva nézett Abra magas sarkú cipőjére. – Ebben? – Nem. Ebben. – Abra előhúzott a táskájából egy pár zöld műanyag klumpát. – És úgy tűnik, most vissza kell bújnom bele, mert gyalog megyünk haza. A lány gyorsan cipőt cserélt, és felvette a dzsekijét. – Ma megütöttem a főnyereményt, és két ilyen jóképű kísérőm is akadt.

Akik mindketten kicsit spiccesek, tette hozzá magában a lány. A tiltakozása ellenére egy kis kitérőt tettek, és elkísérték Stoney-t a takaros házikója ajtajáig. Amikor közel értek, bentről éles hangú ugatás szűrődött ki. – Jól van, Prissy! Nincs semmi baj! Az ugatás izgatott nyüszítéssé változott. – Az öreglány félig vak – magyarázta Stoney. – De a hallása a régi. Senki sem kerüli el az öreg Prissy figyelmét. Most menjetek tovább, és viselkedjetek úgy, mint az egészséges fiatalok. – Kedden találkozunk. – Abra megcsókolta az öreg arcát. Továbbsétáltak, de megvárták, amíg a házban felgyulladnak a lámpák, és csak akkor fordultak a partra vezető útra. – Kedden? – kérdezte Eli. – Minden második kedden takarítok nála. – A lány megigazította a vállán a táskát. – A feleségével nem találkoztam. Öt éve halt meg. Három gyerekük van, egy fiú és két lány. A fiú Portlandben, Maineben él, az egyik lányuk Seattle-ben, a másik Washingtonban, de elég gyakran látogatják az apjukat. És vannak már unokák is. Nyolc unoka, öt dédunoka. Stoney ellátja magát, de nem árt, ha valaki időnként ránéz. – Ezért minden második héten takaríthatsz nála. – És elintézem a bevásárlást, meg ilyenek. Már nem nagyon szokott vezetni. A közvetlen szomszédjának van egy tízéves fia, aki odavan Stoney-ért, ezért ritkán telik el egy nap anélkül, hogy valaki be ne nézne hozzá, vagy fel ne hívná. Én is nagyon kedvelem. Megígérte, hogy ha a felesége leszek, épít nekem egy jógastúdiót. – Én is tudnék… – Eli elhallgatott, és számba vette az ácsmesteri képességeit. – Én is tudnék neked építeni egy jógastúdiót. Abra megrebegtette a szempilláit, és felnézett Eli-ra. – Ezt vegyem ajánlatnak? – Tessék? A lány felnevetett, és belekarolt a férfiba.

– Figyelmeztetnem kellett volna téged, hogy Stoney igen sok sört be tud hörpölni. Szívesen hangoztatja, hogy a Whiskey Beachi whiskey-n nőtt fel. – Felváltva fizettük a köröket. Ő vette az elsőt, én pedig a másodikat. Aztán ő fizetett egy harmadikat, ezért úgy éreztem, hogy illik nekem is rendelni még egy kört. Sok itt a friss levegő. – Igen. – A férfi kicsit megtántorodott, ezért a lány megszorította a kezét, nehogy elessen. – Meg gravitáció. Ez a hely tele van levegővel meg gravitációval. Be kéne mennünk. Az én házam közelebb van. – Igen… De nem szeretem üresen hagyni az Oromházat. Rossz érzés. A lány bólintott, és lemondott a rövidebb útról. – Jót tesz neked egy kis séta a friss levegőn, és a gravitáció sem fog ártani. Örülök, hogy eljöttél ma este. – Nem terveztem, de állandóan rád gondoltam. Aztán előjött az egész húsvéti dolog. – Máris meglátogatott a húsvéti nyuszi? – Tessék? Nem. – A férfi felnevetett, és a hang visszhangzott a kihalt utcán. – Még nem végzett a tojásrakással. – Eli, a tojást a húsvéti csibe rakja. A nyuszi elrejti őket. – Akármit is művelnek, idén az Oromházban fogják tenni. – Igen? – A lány a házára pillantott, amikor elhaladtak mellette, de nem tartotta jó ötletnek, hogy bemenjen, és gyorsan magához vegyen egy váltóruhát. Ha visszajön, lehet, hogy a férfit az út közepén szundikálva találja. – Anyám azt mondta, hogy mindnyájan feljönnek szombat délután. – Az remek. Hester már tud utazni? – Először megbeszéli az orvossal, aki valószínűleg áldását adja rá. Az egész család jön. De addig még rengeteg tennivalóm van. Nem is tudom, mit kell ilyenkor csinálni, de az biztos, hogy nem fogok sonkát sütni. De neked is ott kell lenned.

– Biztosan benézek. Örülök, hogy találkozhatok velük, főleg Hesterrel. – Nem. – Eli fejét kicsit kiszellőztette a tengeri szél, és most hirtelen megkívánt egy tál sült krumplit. Lehetne perec is. Vagy bármi, ami felitatná a sok sört. – Ott kell lenned – folytatta. – A húsvét miatt. Arra gondoltam, elmondom anyámnak, hogy járunk, hogy ne legyen furcsa. Aztán mégis furcsa lett, mintha egy díjat nyertem volna, és az anyám sírni kezdett. – Jaj, Eli… – Azt mondta, az örömtől sír, amit nem értek, de tudom, hogy a nők szoktak ilyet csinálni. – Eli Abrára nézett a megerősítésért. – Igen, ez így van. – Úgyhogy valószínűleg furcsa lesz, de akkor is el kell jönnöd. Vennem kell dolgokat. Meg mindent. – Akkor felírom a dolgokat meg a mindent a listára. – Rendben. – A férfi megint megtántorodott. – Nem a sör miatt, hanem a buckák miatt van… A nagyapám egy oldalkocsis motort vezetett. Ezt nem tudtam. Pedig tudnom kellett volna. Azt sem tudtam, hogy a házban átjárók voltak a szolgáknak. Túl sok mindent nem tudok. Nézd a házat. Az Oromház sziluettje ott magasodott előttük a csillagfényes éjszakában, kivilágított ablakokkal, fenségesen. – Egyszerűen természetesnek vettem. – Szerintem ez nem igaz. – De igen. Nem figyeltem eléggé, főleg az utóbbi néhány évben. Túlságosan lekötöttek a saját dolgaim, és nem tudtam kilábalni belőlük. Jobban kell igyekeznem. – Akkor fogsz is. A férfi megállt, és rámosolygott a lányra. – Kicsit be vagyok rúgva. De te bámulatosan nézel ki. – Azért nézek ki bámulatosan, mert egy kicsit be vagy rúgva?

– Nem. Önmagadért vagy bámulatos, mert tudod, hogy ki vagy, mindent jól csinálsz, és még örülsz is annak, amit csinálsz. A szemed pedig olyan, mint egy tengeri boszorkánynak, és a szád is szexi, azzal a kis anyajeggyel. Lindsay gyönyörű volt. Az embernek elállt tőle a lélegzete. Egy kicsit részeg, emlékeztette magát Abra. Így minden megbocsátható. – Tudom. – De szerintem, ő nem igazán tudta, hogy kicsoda, és nem is élvezte az életét. Nem volt boldog. Nem tettem boldoggá. – A férfi elhallgatott, mintha gondolkodna. – Először mindenkinek önmagát kell boldoggá tennie. – Most már emlékszel. – Emlékszem. – A férfi lehajolt, és megcsókolta a lányt, a hatalmas ház árnyékában, a csillagos ég alatt. – Kicsit ki kell józanodnom, mert szeretkezni akarok veled, és arra is emlékezni akarok. – Akkor tegyük feledhetetlenné. Mihelyt beléptek az ajtón, és beütötte a riasztó kódját, Eli magához rántotta Abrát. A lány egy pillanatig mohón viszonozta a csókot, de aztán elhúzódott. – Előbb a kötelesség – jelentette ki, és bevonszolta a férfit a konyhába. – Most egy nagy pohár vízre és néhány aszpirinre van szükséged, hogy megelőzd a másnaposságot. És én is iszom egy pohár vizet, nehogy lehagyjál a józanságban holnap. – Ez igazságos. De le szeretném tépni rólad a ruhát. – A férfi elállta a lány útját, és a konyhapultnak szorította. – Le kell tépnem a ruhádat, mert tudom, mi van alatta, és ez megőrjít. – Úgy tűnik, most tényleg a konyhapadlón fogjuk végezni. – A férfi a lány nyakába harapott, mire Abra hátrahajtotta a fejét. – Szerintem pont olyan jó lesz, mint gondoltuk. – De először… Várj!

– Most meg várjak? – méltatlankodott Abra. – Hiszen te mondtad, hogy… – Várj. – A férfi félreállította a lányt, és az arca komor lett. Abra követte a pillantását. Eli a riasztó paneljére meredt. – Hogy sikerült így összemaszatolnod? – csodálkozott Abra. – Majd holnap letakarítom – mondta, és át akarta ölelni a férfit. – Nem én voltam. – Eli az ajtóhoz lépett, és tanulmányozni kezdte. – Szerintem felfeszítették. Ne nyúlj semmihez! – kiáltott Abrára, amikor az csatlakozott hozzá. – Hívd a rendőrséget. Azonnal. Abra a táskájába nyúlt, de a keze egy pillanatra megállt a levegőben, amikor a férfi elővett egy kést a tartóból. – Istenem, Eli. – Ha bármi baj van, fuss. Hallod? Menj ki az ajtón, fuss, és csak akkor állj meg, ha biztonságban vagy. – Nem! És most te várj. – A lány nyomkodni kezdte a telefont. – Vinnie, Abra vagyok. Eli-jal most értünk vissza az Oromházba. Az a gyanúnk, hogy valaki betört. Nem tudjuk, hogy itt van-e még a házban. A konyhában. Igen, igen. Oké. Jön már – nézett a lány Eli-ra. – Útközben bejelenti az esetet. Azt mondta, hogy maradjunk ott, ahol vagyunk. Ha bármit látunk, vagy hallunk, menjünk ki, és tűnjünk el. A lány szíve hevesebben kezdett el verni, amikor észrevette, hogy a férfi pillantása az alagsorba vezető ajtóra esik. – Ha lemész oda, én is lemegyek! – jelentette ki Abra. A férfi nem törődött vele, odament az ajtóhoz, és elfordította a kilincsgombot. – Be van zárva kívülről. Ahogy hagytam. – Eli a kést még mindig a kezében tartva a hátsó ajtóhoz ment. Azt is kinyitotta, és leguggolt – Friss nyomok. Hátsó ajtó, a partra néz. Senki sem láthatja. Tudnia kellett, hogy nem vagyok itt. Honnan tudta? – Valószínűleg figyeli a házat és látta, hogy elmész. – Méghozzá gyalog – mutatott rá Eli. – Ha csak sétálni megyek, akkor tíz vagy tizenöt perc múlva visszaérhettem volna. Ez komoly kockázat.

– Talán követett, és látta, hogy bemész a bárba. Akkor már kevésbé volt kockázatos, mert tudta, hogy több ideje lesz. – Talán. – A riasztó panelje. – Abra aggódó arccal közelebb húzódott Elihoz. – Láttam valamit ezzel kapcsolatban, talán a tévében vagy egy filmben, de azt hittem, hogy csak kitalálták. Ha a panelre fújnak valamilyen spray-jel, akkor látszik az ujjak hegyéről rátapadt zsiradék, és így kiderül, hogy milyen számokat nyomtak be rajta. Aztán egy számítógépen végigfuttatnak különböző variációkat amíg feltörik a kódot. – Valami ilyesmiről lehet szó. Talán akkor is így jutott be, amikor a nagymamám még itt lakott Megszerezte a kulcsait, és lemásolta őket. Aztán már vígan járt ki-be, ahogy a kedve tartotta. De nem tudta, hogy megváltoztattuk a kódot, ezért legutóbb átvágta a vezetéket, amikor a régi kód nem működött. – Ez elég nagy ostobaság volt tőle. – Talán csak kétségbeesett, vagy bepánikolt. Vagy dühös lett. – Látom rajtad, hogy le akarsz oda menni. Ki akarod deríteni, hogy megint ásott-e. Vinnie bármelyik percben itt lehet. Ha lemegy, és a lány is vele tart, és valami történik vele, akkor ő lesz a felelős. Ha lemegy, és a lány a konyhában marad, és úgy történik valami vele, akkor is ő lesz a felelős. Eli úgy érezte, hogy patthelyzetbe került. – Legalább három órán át távol voltam. A pokolba! Jó sok időt hagytam neki. – Mégis, mit kéne csinálnod, Eli? Itt csücsülni egész nap, és egy pillanatra sem hagyni el a házat? – A riasztó semmit sem ér. Komolyabb védelemre van szükség. – Vagy valami másra. – A lány meghallotta a sziréna sivítását. – Ez Vinnie. Eli visszacsúsztatta a kést a tartóba. – Menjünk, és engedjük be.

A házat megint elárasztották a rendőrök, de Eli már hozzászokott ehhez. Kávét ivott, és velük együtt járta be a terepet, az alagsortól kezdve. – Elszánt gazember – jegyezte meg Vinnie, amikor szemügyre vették az árkot. – Megint ásott néhány métert. Valószínűleg hozott magával szerszámokat, de most elvitte őket. Eli körülnézett, és meggyőződött arról, hogy Abra nincs lent velük. – Szerintem őrült. – Hát, nem túl okos. – Nem, Vinnie. Szerintem ez az ember megszállott. Képes ilyen nagy kockázatot vállalni, csak azért, hogy betörhessen ide, és néhány órán át túrhassa a padlót? Nincs itt az égvilágon semmi. Ma este beszélgettem Stoney Tribbettel. – Ő egy igazi egyéniség. – Igen. És az egyik megjegyzése nagyon megragadott. Miért temetne itt el bárki valami? Átkozottul kemény a talaj. Inkább szikla, mint föld, ezért is nem bajlódtunk azzal, hogy lebetonozzuk. Ha elásol valamit, akkor azt később ki is akarod ásni, nem? Hacsak nem egy hullát rejtesz el a földben. – Valószínűleg igazad van. – Akkor miért fáradozna az ember ennyit? Miért nem ássa el a kertben, és ültet fölé egy átkozott bokrot? Odakint, ahol a föld puhább, vagy homokos a talaj. Vagy nem is kell elásni, elég elrejteni a padlódeszkák alá, egy fal mögé. Ha én kincset keresnék, nem itt koptatnám a csákányt meg az ásót. Vagy ha olyan őrült vagyok, hogy azt hiszem, itt van a kincs, akkor megvárnám, amíg a ház üres lesz néhány napra, mint például amikor a nagymamám Bostonba látogatott, és nekiesnék egy légkalapáccsal. – Logikus gondolatmenet, de mit tegyünk, ha ez van? Jelentem az esetet Corbettnek, és még gyakrabban fogunk erre járőrözni. És ezt nem is tartjuk titokban – tette hozzá Vinnie.

– Ha az illető a környéken van, akkor hallani fog róla. Legközelebb talán kétszer is meggondolja, hogy megint betörjön ide. Eli-nak kétségei támadtak. Nem valószínű, hogy valaki meggondolja magát, ha már addig is olyan sokat kockáztatott egy legendáért.

17. Reggel, a tajcsifoglalkozás meg a piac után Abra még betért valahová, és csak aztán ment az Oromházba. Nem tudta biztosan, mi lesz Eli reakciója arra, amit hoz neki, de azért sejtette. Legalábbis az elején. Majd megoldják. Illetve majd maguktól megoldódnak a dolgok. Abra tudta, hogy nem teljesen helyes, amit csinál, és nem szerette a manipulációt, de most meg volt győződve róla, hogy ennél jobb ötlete nem is támadhatott volna. Végiggondolta a napját, miközben kipakolta a kocsit. Nemcsak a szokásos takarítás vár rá, de a házkutatás után is rendet kell raknia. De biztosan végez majd, sőt talán arra is marad ideje, hogy összeüssön egy ebédet, mielőtt hazamegy az otthoni jógaórájára. Csak be kell tartania a megfelelő sorrendet. Belépett a házba, és a terve azonnal dugába dőlt, amikor meglátta Eli-t a pultnál, amint éppen kávét tölt magának. Abra azt remélte, hogy délelőtt fent lesz a dolgozószobában. – Azt hittem, dolgozol. – Dolgoztam is. De egy kicsit meg akartam mozgatni a tagjaimat, hogy átgondoljam… – A férfi megfordult, és meglepetten elhallgatott, mert egy nagy barna kutyát pillantott meg, aki a nadrágját szimatolta. – Ez mi? – Ő Barbie. – Barbie? Ez komoly? – A férfi ösztönös mozdulattal megsimogatta a kutya buksi fejét. – Tudom. Barbie szőke és bögyös, de egy kutya nem választhat magának nevet. – Abra a szeme sarkából figyelte Eli-t, miközben eltette a bevásárolt holmikat. A férfi abbahagyta a korábbi

tevékenységét, és üdvözölte Barbie-t. Az arcán látszott, hogy kedveli a kutyákat. Eddig minden rendben. – Nos, nagyon csinos, az biztos. Igen, szép vagy – mondta a férfi, és megveregette Barbie oldalát, aki az örömtől nyüszögve nekidőlt a lábának. – Te vigyázol rá? – Nem egészen. Barbie egy tünemény. Négyéves, és a gazdája néhány hete meghalt. A lánya megpróbálta magához venni, de a férje allergiás. Van egy unoka is, de ő egy olyan lakásban lakik, ahol nem lehet állatot tartani. Így hát nem elég, hogy szegény Barbie elveszítette a legjobb barátját, de családi környezetben sem maradhatott. Egy hete az egyik helyi állatvédő szervezet gondoskodik róla, és ők próbálnak szerető otthont találni neki. Nagyon jól nevelt, egészséges és ivartalanított jószág, de az emberek általában kölyköt akarnak, ezért egy idősebb kutyának nehezebb otthont találni. Ráadásul Barbie-t szeretnék Whiskey Beachen elhelyezni, mert nagyon ragaszkodik ehhez a parthoz. – Beach Barbie? – Eli elnevette magát, és leguggolt a kutyához, aki hanyatt feküdt, hátha megvakargatják a hasát. Majdnem helyben vagyunk, gondolta Abra. – Baywatch Barbie-nak is nevezhetnéd, ha ez nem lenne sértő rá nézve. Nagyon kedves kutyus. Szoktam önkéntes munkát végezni az állatmenhelyen. Megfordult a fejemben, hogy én veszem magamhoz, de egyszerűen nem vagyok eleget otthon. Nem lenne igazságos vele szemben, amikor állandó társhoz van szokva. Barbie egy retriever keverék, és a retrieverek imádják az ember társaságát. Abra becsukta az utolsó szekrényajtót is, és elmosolyodott. – Úgy látom, kedvel téged. Szereted a kutyákat? – Hát persze. Mindig volt kutyánk. Sőt, azt hiszem, a családom el fogja hozni a… – A férfi felegyenesedett, mintha meglőtték volna egy gumilövedékkel. – Várjunk csak egy percet. – Otthon dolgozol. – Nem akarok kutyát.

– Néha az emberrel akkor történnek a legjobb dolgok, amikor nem akarja. És Barbie-nak van egy hatalmas előnye. – Mi az? – Barbie! Beszélj! A kutya leült, és engedelmesen vakkantott kettőt. – Trükköket is tud? – Ugat, Eli. Tulajdonképpen akkor jött az ötlet, amikor hazakísértük Stoney-t, és meghallottam a kutyáját a házban. A bonyolult műszaki berendezésed ellenére valaki bejutott ide, úgyhogy most talán az egyszerű megoldások felé kéne fordulnunk. Az ugató kutyák a legtöbb esetben elriasztják a betörőket. Utánanézhetsz a Google-on, ha nem hiszed. – Szerinted azért kéne befogadnom egy kutyát, mert parancsszóra ugat? – Akkor is ugat, ha valaki közeledik az ajtóhoz, és parancsszóra abbahagyja az ugatást. Benne van a leírásában. – A leírásában? Most viccelsz? – Nem. – A legtöbb kutya ugat – kötekedett a férfi. – Akár van leírása vagy önéletrajza, akár nincs. Ez nem elég indok arra, hogy az ember magához vegyen egy kutyát. – Szerintem megpróbálkozhatnátok egymással, legalábbis egyelőre. Azért, mert ugat, és mert szüksége van egy otthonra Whiskey Beachen, és társaságot nyújtanátok egymásnak. – Egy kutyát etetni, itatni és sétáltatni kell. Állatorvosra, felszerelésre, törődésre van szüksége. – Ez mind igaz. Barbie-nak van saját tálja, étele, rengeteg játéka, póráza, orvosi kiskönyve, úgyhogy ebből a szempontból tökéletes megoldás. Egy nyolcvanas éveiben járó férfi nevelte kölyökkora óta, és nagyon jó magaviseletű, ahogy te is láthatod. Az a helyzet, hogy igazából jobban kedveli a férfiakat, és szívesebben van az ő társaságukban, mert kezdettől fogva egy férfihoz kötődött. Imád apportírozni, a játékaival játszani, jól kijön a gyerekekkel, és ugat, ha

idegent hall vagy lát. Ha néhány órára el kell menned otthonról, valaki lenne a házban. – Ő nem valaki. Ő egy kutya. – Persze, hogy kutya. Különben nem ugatna. Miért nem próbálod ki néhány napig? Nézd meg, hogy jöttök ki egymással, aztán ha nem működik a dolog, elviszem. Vagy rábeszélem Maureent, hogy fogadja be. Nem kéne sokat unszolnom. A kutya úgy ült a helyén, mint egy illedelmes hölgy. Hatalmas barna szemét Eli-ra szegezte, és a fejét kicsit oldalra hajtotta. Nos, mi lesz? – kérdezte a pillantása és a testtartása. Eli érezte, hogy az ellenállása kezd megroppanni. – Egy férfinak nem lehet Barbie nevű kutyája. Győzelem, állapította meg Abra, és Eli-hoz lépett. – Ezt senki sem fogja a szemedre vetni. Barbie megbökte Eli kezét az orrával, de csak nagyon udvariasan. Eli végképp megadta magát. – Rendben. De ez egy aljas orvtámadás, ugye tudod? – Igen. – A lány a két kezébe vette a férfi arcát. – Tényleg az, tisztában vagyok vele – mondta, és lágy csókot lehelt a férfi ajkára. – De majd kitalálok valamit, amivel kiengesztellek. – Ez pedig zsarolás. – Valóban. – A lány felnevetett, és megint megcsókolta Eli-t. – Most már kétszeres kiengeszteléssel tartozom. Menj vissza dolgozni – javasolta végül. – Addig én körbevezetem Barbie-t, és megmutatom neki az új helyét. Eli nézte a kutyát, a kutya nézte Eli-t. Aztán Barbie lassan felemelte az egyik mancsát. Csak egy szívtelen ember tudna ellenállni egy ilyen szívhez szóló pacsinak. – Úgy tűnik, van egy Barbie nevű kutyám. Néhány napig. Amikor a férfi elindult az ajtó felé, a kutya a nyomába szegődött, és lelkesen csóválta a farkát. – Ezek szerint velem akarsz jönni – állapította meg a férfi.

A kutya követte Eli-t a dolgozószobába. Amikor Eli leült a számítógéphez, Barbie közelebb jött, óvatosan megszimatolta a billentyűzetet, majd elsétált, a körmei halkan kopogtak a parkettán. Rendben, gondolta Eli. Tehát nem tolakodó. Egy jó pont Barbienak. Eli egész délelőtt dolgozott. Néhány óra múlva hátradőlt, és egy darabig vívódott magában. Aztán belevágott. Írt egy e-mailt az ügynökének, egy nőnek, akit egyetemista kora óta ismert, és közölte vele, hogy átnézheti az addigi munkáját. Nem törődött az aggodalmaskodó belső hangokkal, hanem csatolta az első öt fejezetet. Elküldte a levelet, és nagyot sóhajtott. – Megtettem! – mondta félhangosan. Úgy érezte, jó lenne egy kicsit kimozdulni a házból, és megszabadulni az aggodalmaskodó hangoktól. Felállt, és majdnem átesett a kutyán. Barbie időközben bejött a helyiségbe, némán, mint egy kísértet, és összegömbölyödött a széke mellett. Most ráemelte a tekintetét, és udvariasan megbillentette a farkát. – Azt hiszem, nagyon jó kutya vagy. Barbie farka gyorsabban kezdett dobolni a padlón. – Van kedved sétálni egyet a parton? A férfi nem tudta, hogy a kutya csak a kulcsszót értette meg, vagy az egész mondatot, de szinte azonnal talpra ugrott, és a szeméből mérhetetlen öröm sugárzott. Most már nemcsak a farkát csóválta, hanem az egész testét riszálta. – Ezt igennek veszem. A kutya leügetett a lépcsőn, és újabb boldog riszálásba kezdett, amikor Eli felvette a pórázt, amit Abra a pulton hagyott. Halkan nyüszített a türelmetlenségtől, amikor a mosókonyhába léptek, ahol Abra éppen kirámolta a ruhaszárítót. – Sziasztok. Hogy megy a dolog? – Abra a kosárba pakolta a ruhákat, és megsimogatta Barbie-t. – Eddig jól telt a nap?

– Sétálni indultam, és úgy döntött, hogy velem jön. – A férfi levett egy dzsekit a fogasról. – Neked nincs kedved csatlakozni? – Szívesen mennék, de ma nagyon szoros a beosztásom. – A főnököd azt mondja, hogy tarthatsz egy kis szünetet. A lány felnevetett. – A saját főnököm vagyok, te csak fizetsz nekem. Menj, és barátkozz Barbie-val. Aztán mire visszajöttök, lesz ebéd. Ezt vidd magaddal. – Eli csak most vette észre, hogy a mosógépen van egy kosár, tele kutyajátékokkal. – Szeret apportírozni – magyarázta Abra, és kivett a kosárból egy piros labdát. – Rendben. Abrának abban is igaza volt, hogy a saját főnöke, gondolta Eli. Szerette és csodálta azt a képességét, hogy olyan munkát talál magának, ami elégtétellel tölti el, méghozzá minden szempontból. Régebben ő is így érzett a joggal kapcsolatban, és az írást csak egy kreatív szórakozásnak tartotta. Most viszont nyakig benne van, és az élete egy New York-i nő véleményétől függ, akinek a gardróbjában színes széldzsekik sorakoznak, brooklyni akcentussal beszél, és rendkívül kritikus szeme van. Nem szabad most erre gondolnom, mondogatta magának, miközben Barbie-t pórázon vezetve lement a partra. Amikor leértek, a kutya hevesen csóválta a farkát örömében. Eli végignézett a parton. Tulajdonképpen pórázon kéne maradnia, de hát alig van odakint valaki. Elengedte a kutyát, kivette a labdát a zsebéből, és meglengette a levegőben. A labda messzire szállt, a kutya utána vetette magát, a lába alatt szanaszét fröccsent a homok. Miután elkapta a labdát, visszarohant Eli-hoz, és a lába elé ejtette. A férfi megint meglendítette a karját, és eldobta. Aztán megint, és megint. Már nem is számolta, hogy hányszor. Ha jól időzített, a kutya elég gyors és pontos volt ahhoz, hogy a levegőben kapja el a labdát.

Valahányszor visszajött, és a lába elé ejtette a játékát, egymásra mosolyogtak. Szerencsére Barbie nem kergette a madarakat, bár vágyakozó pillantásokat vetett feléjük. Eli egy kicsit vívódott magában, de aztán legyőzte a kíváncsiság, meg a lelkében lakozó kisfiú. A víz felé hajította a labdát, és várta, mit tesz a kutya. Barbie örömteli vakkantást hallatott, és belerohant a vízbe. Úgy úszott, mint egy… nos, mint egy retriever, gondolta a férfi, és kétrét görnyedt a nevetéstől. A kezét a térdére tette, úgy hahotázott. A kutya visszaúszott a partra, a piros labdát a szájában tartva, és nagy barna szeméből mérhetetlen boldogság sugárzott. Megint Eli lába elé dobta a labdát, és megrázta magát. Eli csupa víz lett. – Mi az ördögöt csinálsz? – A férfi felnevetett, és újra a vízbe dobta a labdát. Tovább maradt a parton, mint tervezte, és a karja teljesen elzsibbadt. De miután kijátszottak magukat, megnyugodva sétáltak vissza az Oromházba. Eli a konyhaszigeten megpillantott egy tányért, rajta egy hatalmas szendvicset, két savanyú uborkát és egy kis tésztasalátát. Mellette egy csont alakú jutalomfalat volt. Az elmaradhatatlan cetlin ez állt: Találd ki, melyik kié. – Vicces. Azt hiszem, eszünk. Eli felemelte a kutyakekszet. Barbie leült, és sóvárogva rászegezte a tekintetét. Mint egy kokainfüggő, aki felszippantani készül az anyagot, gondolta Eli.

– A pokolba, Barbie. Te nagyon jó kutya vagy – állapította meg végül, és odaadta a lelkes ebnek a falatot. Aztán kiment a verandára, és a napon ülve ette meg az ebédet, miközben a kutya elégedetten összegömbölyödött a széke mellett. Úgy döntött, hogy abban a pillanatban minden rendben van az életében. Ha nem számítja a gyilkosságokat, a betöréseket és a gyanú árnyékát, ami a feje fölött lebeg. Amikor felment az emeletre, meghallotta Abra énekét. Először a hálószobájába dugta be a fejét, követve a kutyát, aki azonnal besétált, hogy felfedezze a helyiséget. Észrevette a törülközőből készített szobrot az ágyán. Egyértelműen egy kutyát ábrázolt. Nem volt nehéz kitalálni, főleg, miután meglátta rajta a szív alakú cetlit, amelyen ez állt:

Barbie szereti Eli-t. A teraszajtó előtt egy nagy barna párna terpeszkedett a padlón. A kutya rögtön kényelembe helyezte magát rajta, elárulva, hogy már máskor is aludt benne. – Oké, érezd magad otthon. Eli otthagyta a kutyát, és követte az énekszót. A nagyanyja hálószobájában Abra szélesre tárta a teraszajtókat, bár még egy kicsit hűvös volt. A paplant valami hordozható póznához erősítette, hogy szabadon lengedezzen a szélben. Bár Hester nem volt ott, az éjjeliszekrényen mégis egy kis ibolyacsokor virított a vázában. Egy apróság, gondolta Eli. Abra nagyon ért az apróságokhoz, amelyek sokat számítanak. – Szia. Milyen volt a séta? – A lány felkapott egy párnát, és levette róla a huzatot. – Szép. A kutya szeret úszni.

Ezt a lány is látta, mert a teraszról figyelte az eseményeket. És miközben nézte őket, a szíve megtelt gyengédséggel. – Nagyon jó neki, hogy közvetlenül a parton lakhat. – Már én is értem, mit jelent neki a tengerpart. Most az ágyában van, és szundít egyet. – Az úszás mindenkit kifáraszt. – Igen – mondta megint a férfi, és megkerülte az ágyat, hogy közelebb kerüljön a lányhoz. – Mit csinálsz? – Mivel a családod nemsokára itt lesz, arra gondoltam, hogy minden hálószobában kiszellőztetem az ágyneműt, hogy friss illata legyen. – Jó ötlet. Bár már most is frissnek tűnik. A férfi olyan közel lépett hozzá, hogy Abra az ágyra hanyatlott. – Eli… A beosztásom. – Te vagy a saját főnököd – emlékeztette a férfi. – Átrendezheted a beosztást. A lány elfogadta a vereséget, amikor a férfi szája lecsapott rá, de azért még tiltakozni próbált. – Ez igaz. De érdemes? A férfi felemelte Abra fejét és levette a trikóját. – Megtartom a kutyát. Ettől függetlenül aljas orvtámadás volt – tette hozzá színlelt szigorral, amikor a lány szeme felragyogott. – Ezért még mindig kárpótlással tartozol nekem. – Azt hiszem, igazad van. A lány levette Eli ingét. – Látszik, hogy edzel – mondta, és végighúzta az ujját a férfi mellkasán. – Egy kicsit. – És elég fehérjét eszel. – Abra a lábával átkulcsolta Eli derekát, és szorosan hozzásimult. – Az lenne a dolgom, hogy kitakarítsam a házat, és megdolgozzak a fizetésemért. Nem azért kapom a pénzt, hogy ebben a gyönyörű szép régi ágyban meztelenkedjem veled. – Szólíthatsz Mr. Landonnak, ha az enyhíti a bűntudatodat.

A lány nevetése meleg volt, mint a tavaszi napsütés. – Azt hiszem, a lelkiismeretem ez egyszer rugalmas lehet. Rugalmas, akárcsak te, gondolta Eli. Rugalmas és hajlékony a hosszú karja, a hosszú a lába, a nyúlánk teste. Olyan sima és lágy, és a haja cirógatja a bőrét, ahogy fölé hajol. A férfi izmai megfeszültek, amikor Abra becézni kezdte, először az ajkával, majd a kezével. A vágya egyre forróbb lett, a szenvedély tüze magasra csapott a testében. Igen, ezt akarja! Abrával meztelenkedni az ágyban, fényes nappal. Lehámozta róla a feszes nadrágot. Mohón végigsimította a formás vádliját, lágy térdhajlatát, izmos combját és ujjai a forró és nedves ölébe hatoltak. Abra két kézzel megmarkolta a lepedőt, és ökölbe szorította a kezét, mert olyan váratlanul tört rá a gyönyör, hegy úgy érezte, meg kell kapaszkodnia valamibe. Egy idő után mégis magával ragadta a mindent elárasztó kéj, amely könyörtelenül ostromolta a testét, mint a tenger hullámai a parti sziklákat. A lány felemelte a csípőjét, és zihálva követelte a folytatást. A bőre tüzelt, szinte lángolt a vére, pedig a nyitott ablakokon át hideg tengeri levegő áramlott a helyiségbe, de az sem tudta lehűteni őket. A férfi nézte, ahogy a szél belekap a lány hajába, és a nap sugarai bearanyozzák a bőrét. Mintha egy lakatlan szigeten lennének, ahol csak a tenger állandó morajlása és a sirályok rikoltozása hallatszik, míg fölöttük a végtelen ég ragyog. Eli elvette, amit Abra kínált neki, és megadta, amit kért tőle. Egy gyors, türelmetlen mozdulattal az ölébe hatolt, és ajkával mohón lecsapott a szájára. Gyorsabban, erősebben! Abra hátrahajtotta a fejét, Eli lehajolt, és száját a nyakára tapasztotta, ahol érezte a vad szívverését. Aztán Abra Eli nevét kiáltozta, a férfi pedig érezte, hogy a maradék önuralma is szertefoszlik, és magával rántja a gyönyör örvénye.

Eli hason feküdt, Abra hanyatt, és mindketten levegő után kapkodtak. Aztán Abra lehunyt szemmel megkereste Eli kezét, és összekulcsolta az ujjaikat. – Ez egy kellemes délutáni kitérő volt. – A kedvencem – morogta a férfi, és a hangját eltompította a matrac. – Most már tényleg folytatnom kell a munkát. – Hadd írjak egy igazolást a főnöködnek. – Nem fogadja el. Nagyon szigorú. A férfi elfordította a fejét, és álmos szemmel nézte a lány arcát. – Nem igaz. – Nem te dolgozol neki. – Abra közelebb húzódott hozzá. – Nagyon gonosz tud lenni. – El fogom árulni, hogy ezt mondtad róla. – Inkább ne. Még kirúg, és akkor ki takarítja majd a házat? – Ez megfontolandó. – Eli átkarolta a nőt. – Majd segítek a ház többi részében. A lány tiltakozni akart, hiszen nagy gyakorlata volt, ügyesen be tudta osztani az idejét, és a férfi csak láb alatt lenne. De aztán ráhagyta, egyelőre. – Miért nem a saját munkáddal foglalkozol? – A nap hátralévő részében szabadságolom magam. – Kutyázol? – Nem. – A férfi megcirógatta a lány haját, aztán felült. – Már eleget írtam, és letisztáztam a munkámat, úgyhogy elküldhettem az ügynökömnek az első adagot. – Ez remek! – A lány is felpattant. – Nem? – Majd néhány nap múlva megtudom. – Hadd olvassam el! – könyörgött a lány, és elhúzta a száját, amikor a férfi megrázta a fejét.

– Oké, ezt meg tudom érteni, többé-kevésbé. És mi lenne, ha megengednéd, hogy elolvassak egy jelenetet? Csak egyet! Vagy egy oldalt? – Talán. Talán később. – A férfi határozottan tiltakozott, de tudta, hogy minden hiába. A lánynak különleges érzéke van ahhoz, hogy fondorlatos módon rávegye, amire akarja. Mint például a kutyára. – Először elkábítalak egy pohár borral, hogy kicsit tompa legyél, – Ma este nem lehetek tompa, mert jógaórám lesz otthon. – Akkor majd máskor. És segítek helyrehozni a felfordulást, amit a rendőrök okoztak. – Rendben. Először segíthetsz ágyat húzni – mondta Abra, és felállt. Ekkor a kutya ugatni kezdett. – Tökéletes időzítés – morogta Eli, és felrántotta a nadrágját. Hallotta, hogy a kutya lerohan a lépcsőn, és veszettül csahol. – Ebben igazad volt. Tényleg van hangja – ismerte el Eli, miközben gyorsan felvette az ingét. – És te meztelen vagy. – Majd teszek róla, hogy ne maradjak így. – Kár. Jó móka lett volna egy kis meztelen takarítás. A lány elmosolyodott, a férfi pedig kirohant a szobából. Eli Landon megint erős és tettre kész, gondolta. A földszinten Eli rászólt a kutyára, hogy hallgasson el. Meglepődött, hogy Barbie engedelmeskedett, és mellette ülve várta, hogy kinyissa az ajtót. Egy pillanatra feltámadt benne az ösztönös rémület, amikor meglátta a rendőröket, de gyorsan legyűrte. Hála az égnek, nem Wolfe látogatta meg. – Corbett nyomozó, Vinnie. – Szép kutya – jegyezte meg Corbett. – Hé, ez nem Barbie? – A kutya egy barátságos vakkantással és heves farkcsóválással válaszolt Vinnie-nek, aki azonnal lehajolt, hogy megsimogassa. – Nálad van Barbie, Mr. Bridle kutyája? Az öreg néhány hete álmában meghalt. A szomszéd fedezte fel a

holttestét, mert majdnem minden nap át szokott menni hozzá. Ott találta Barbie-t az öreg ágya mellett, mintha halálában is őrizné a gazdáját. Nagyon jó kutya. Aztán Vinnie hirtelen észbe kapott, és felegyenesedett. – Elnézést Csak örülök, hogy jó helyen látom. Nagyszerű kutya. – Csinos jószág – ismerte el Corbett. – Van néhány perce számunkra, Mr. Landon? – Mostanában gyakran kérdezik ezt tőlem a zsaruk – húzta el a száját Eli, de azért hátralépett, és beengedte a rendőröket. – Hanson kapitányhelyettes beszámolt nekem a legutóbbi betörésről, és megkértem, hogy jöjjön velem, amikor beszélek önnel. Volt már alkalma alaposan átnézni a házat, és meg tudta állapítani, hogy valami nincs a helyén, vagy esetleg hiányzik? – A dolgok valóban nincsenek a helyükön a házkutatás óta. Mindent igyekszünk visszarámolni, de eddig még nem vettük észre, hogy bármi is hiányozna. A betörő nem tolvaj, legalábbis nem a szó klasszikus értelmében. – Olvastam a tegnap esti vallomását, de jó lenne, ha még egyszer részletesen elmondaná, hogy mit csinált tegnap este. Corbett felnézett, amikor Abra megjelent a konyhaajtóban, egy ruháskosárral a kezében. – Helló, Ms. Walsh. – Üdvözlöm, nyomozó. Szia, Vinnie. Ma van a takarító napom. Csinálhatok egy kávét? Esetleg egy üdítőt? – Nem kérek, de köszönöm szépen – válaszolta Corbett. – Ön Mr. Landonnal volt, amikor felfedezték a betörést? – Igen. Péntekenként a falubeli bárban szoktam dolgozni. Eli körülbelül kilenc harminckor érkezett meg. Aztán Stoney-val egy darabig a bárpultnál csevegtek, és különféle hazugságokat osztottak meg egymással. – Stoney egy helyi lakos, igazi színes egyéniség – magyarázta Vinnie.

– Zárásig maradtunk – vette át a szót Eli. – Abrával hazakísértük Stoney-t, aztán idejöttünk, gyalog. – Hanson kapitányhelyettes szerint a hívásuk egy óra negyvenötkor érkezett be. – Igen. Bementünk a konyhába, és megláttuk, hogy valaki összemaszatolta a riasztó panelját. Megnéztem az ajtót, és friss feszegetés nyomait láttam rajta. Megint megváltoztattam a kódot. – És más erősítést is szerzett – tette hozzá Abra, és megsimogatta Barbie fejét. – Látott ismeretlen autót a parton vagy az utcában? – Nem, de nem is figyeltem. Korábban kint voltam, a hátsó teraszon olvasgattam, de nem vettem észre semmi gyanúsat. Nem terveztem, hogy elmegyek a bárba, és nem is mondtam senkinek, hogy mégis benézek. Hirtelen támadt ötlet volt. – Szokott péntekenként odajárni? – Azelőtt csak egyszer voltam ott. – Észrevett valakit a bárban, aki feltűnt volna, vagy szokatlanul viselkedett? – Nem. – Beteszem ezt a ruhát a gépbe – szólalt meg Abra. Két lépést tett az ajtó felé, de aztán visszajött. – Tonik lime-mal. – Tessék? – Semmi különös… Bizonyára nincs jelentősége, de kiszolgáltam egy férfit, akit még sosem láttam. Hátul ült, egyedül, és tonikot ivott lime-mal. Hármat rendelt, de nem várta meg a harmadikat. – Miért találta szokatlannak? – érdeklődött Corbett. – A legtöbb vendég a barátaival érkezik, vagy azért jön, hogy velük találkozzon. Ha csak véletlenül néznek be, akkor is általában sört isznak, vagy egy pohár bort. Persze lehet, hogy ez az ember nem szokott alkoholt fogyasztani, és csak a zenekart akarta hallani. Mert tényleg jól játszanak. De… – Folytassa – unszolta Corbett.

– Utólag visszagondolva feltűnőnek tartom, hogy pont akkor távozott, amikor Eli megérkezett. Felvettem a rendelését, és a bárpulthoz mentem, hogy elhozzam az italát. Néhány percig álltam ott, és Stoney-val beszélgettem. A főbejárattal szemben voltam, és megláttam Eli-t belépni. Bemutattam őket egymásnak, aztán elindultam, hogy kivigyem a rendelést. És amikor hátramentem, a férfi már nem volt ott, csak pénzt hagyott az asztalon. – Ismerem azt a bárt. – Corbett összehúzta a szemét, mintha megpróbálná maga elé képzelni a helyszínt. – Van egy másik kijárat is, de ott át kell menni a konyhán. – Igen, Nem hiszem, hogy láttam volna távozni Eli érkezése után, mert elfordultam, és már nem az ajtó irányában voltam. Ha nem a konyhán ment keresztül, akkor Eli érkezése után távozhatott, de még mielőtt odavittem neki az italát. Akárhogy is van, körülbelül öt perccel azután távozott, hogy megrendelte a tonikot. – Emlékszik, hogy nézett ki? – Hát, csak nagyon halványan. Fehér férfi, a harmincas évei végén, azt hiszem. Barna vagy sötétszőke a haja, de ezt nem tudom pontosan, mert hátul elég gyér a világítás. Kicsit hosszú, a gallérjára lóg. A szeme színét nem tudom megmondani, és a termetét sem, mivel ült. Nagy, széles keze volt. Talán többre is emlékezni fogok, ha kicsit összeszedem magam, és kitisztítom az elmémet. – Megkérhetem, hogy segítsen a rendőrségi rajzolónak elkészíteni egy fantomképet? – Persze, de… Tényleg azt hiszi, hogy ő lehet az a férfi, aki betört ide? – Nem árt utánanézni. – Sajnálom – nézett Abra Vinnie-re. – Tegnap este ez nem jutott az eszembe. – Ezért szoktuk kétszer is kihallgatni az embereket – nyugtatta meg Vinnie.

– Nem tudom, mennyit segíthetek. Hátul elég kevés a fény, főleg, amikor a zenekar játszik. Ráadásul a férfi a sarokban ült, ahol még sötétebb van. – Mit mondott magának? Beszélt valamiről? – kérdezte Corbett. – Nem sokat. Csak azt mondta, hogy „tonik lime-mal”. Megkérdeztem tőle, hogy vár-e valakit, mert hétvégén mindig kevés az ülőhely, és elkérik a szabad székeket. De ő csak megismételte a rendelést. Nem volt túl barátságos. – Majd megbeszélünk egy időpontot a rajzolóval, amikor önnek megfelel. Nemsokára jelentkezünk. – Mivel Barbie a cipőjét szimatolgatta, Corbett lehajolt, és megsimogatta a fejét. – Egyébként a kutya jó ötlet. Egy nagy, ugató kutya sok betörőt elriaszt. Amikor Eli kiengedte őket, Abra még ott maradt, a ruháskosárral a kezében. – Sajnálom, Eli. – Mit? – Ha tegnap este eszembe jutott volna ez a vendég, már lenne róla egy rajzunk. És előre is elnézést kérek, mert fogalmam sincs, mennyire tudom majd leírni őt. Nem nagyon figyeltem az arcát, miután rájöttem, hogy nincs kedve társalogni. – Még nem is tudjuk biztosan, hogy köze van az ügyhöz. És ha igen, akkor a leghalványabb emlékkép is több a semminél. – Később meditálni fogok, hátha úgy tisztább lesz a kép, és fel tudom idézni az arcát. És ne berzenkedj, légy szíves. – Egy szót sem szóltam. – De gondoltál! Beteszem ezt az adag mosást. – A lány az órájára nézett. – Most már egyértelműen késésben vagyok. Majd holnap megcsinálom a hálószobákat, amelyekre ma nem maradt időm. Befejezem a nagymamádét, és ötig még elvégzem, amire jut időm. Az órám előtt még otthon is van néhány tennivalóm. – Az óra után visszajössz? – Sok mindennel el vagyok maradva, és nálam is rendnek kell lennie, mert csak úgy lehet sikeres a meditálás. És nem akarom, hogy

megzavarjanak a kételkedő hullámaid. Ráadásul neked most Barbieval kell foglalkoznod. Holnap jövök. Most már tényleg megyek mosni – jelentette ki a lány, és elsietett. – Csak ketten leszünk, Barbie – nézett Eli a kutyára. Talán jobb is így. Kezdett már nagyon hozzászokni, hogy Abra vele van. Talán mindkettejüknek jobb, ha egy kis időt külön töltenek. Mégsem érezte jobban magát ettől a gondolattól.

18. Abra kénytelen volt beismerni, hogy kudarcot vallott. Valami blokkolja az emlékezetét, semmi kétség. Meditált, dolgozott a rendőrségi rajzolóval, még a tudatos álommal is próbálkozott, pedig sosem volt valami jó ezen a területen, de minden hiába. A sok elfecsérelt idő és erőfeszítés után a tehetséges rendőrségi rajzoló csupán egy olyan fantomképet tudott produkálni, ami szinte bármelyik harminc és negyven év közötti férfit ábrázolhatott volna. Akárki lehet, gondolta Abra, miközben újra szemügyre vette a saját példányát. Hosszúkás arc, hosszú, kicsit rendetlen haj, keskeny ajak. A keskeny szájra nem mert volna megesküdni, ha arra kerülne sor. Tényleg vékony volt, vagy csak azért emlékszik így rá, mert egy kellemetlen alaknak tartotta? Ennyit a jó megfigyeléséről, morgolódott magában. Pedig azt hitte, hogy ebben átlagon felüli képességekkel rendelkezik. Persze nem volt semmi bizonyíték arra, hogy a mogorva, lime-os tonikot hörpölő vendégének bármi köze lenne az ügyhöz. De akkor is. Semmit sem tehet ezzel kapcsolatban, legalábbis az ünnepi hétvége előtt semmiképpen. A fülbevalóra illesztette a legutolsó ezüstgolyót, a citromkvarc gömböcskék mellé. Miközben kitöltötte a termékleírást, arra gondolt, hogy Eli családja már úton van Whiskey Beach felé. Ez jó hír, de Abrának más miatt is volt oka örülni. A ház még a saját szigorú mércéje szerint is fel van készítve arra, hogy fogadja a családot a hétvégi kiruccanás idejére. A sok készülődés és a rengeteg

munka legalább elterelte a figyelmét a szánalmas kudarcról, amit a személyleírás terén el kellett szenvednie. Pedig szerette volna, ha sikerül előrelendítenie az ügyet. Abra levette a szemüveget, amit az aprólékos munkához meg az olvasáshoz szokott hordani. Annyira remélte, hogy részt vállalhat a betolakodó és az esetleges gyilkos felismerésében, segít Eli-nak megoldani a problémáit, meg ezt az egész rejtélyt! Szerette az alapos munkát és a rendet, még akkor is, ha jól tudta, hogy az élet néha kuszaságot hoz az ember életébe. Képtelen volt lerázni magáról a csalódottságot, és a lelke mélyén megbúvó aggodalmat. Legalább az ékszerkészlete szépen gyarapodott, biztatta magát. Ha már szertefoszlott az a reménye, hogy kreatív energiái feloldják emlékezete gátjait. Felhajtotta a munkaasztalt a kis hálószobában, amit műhelynek használt, és a szerszámokat meg az anyagokat a felcímkézett tartókba tette. Elviszi az új készletet az ajándékboltba, és a bevételből megajándékozza magát valami aprósággal. Úgy döntött, hogy gyalog megy, és megcsodálja a kertekben előbújó tavaszi virágokat, a fák ágain himbálózó színes húsvéti tojásokat, meg az aranyeső vidám hajtásait. Mindig szerette egy új évszak születését, legyen az a tavasz zöld ébredése, vagy az első téli hóesés. De aznap aggodalom és megmagyarázhatatlan félelem kerülgette, és már bánta, hogy nem nézett be Maureenékhoz. Rábeszélhette volna a barátnőiét, hogy kísérje el a faluba. Ostobaság volt azt hinni, hogy figyelik. Valószínűleg az Oromházban történtek miatt követte ez az érzés. Meg ami a világítótoronynál történt, gondolta, amikor befordult a sarkon, és a távolban meglátta a magasba törő hófehér épületet. Senki sem követte, mégsem tudta megállni, hogy ne nézzen többször is hátra a válla fölött, miközben a hideg futkosott a hátán a megmagyarázhatatlan félelemtől.

Ismerte ezeket a házakat, akárcsak a legtöbb lakót vagy tulajdonost. Elhaladt a Surfside Motel mellett, és olyan iszonyat fogta el, hogy legszívesebben sarkon fordult és hazaszaladt volna. Nem hagyja, hogy a buta gondolatok megfutamítsák. Nem fogja megtagadni magától az örömet, hogy egy olyan helyen sétálgasson, amelyet az otthonának tart. És nem fog arra gondolni, hogy valaki hátulról megragadja egy sötét, üres házban. A nap sütött, a madarak csicseregtek, és mellette haladt a hétvégi forgalom. Mégis megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor beért a falu központjába, ahol már boltok, éttermek és emberek voltak. Örömmel látta, hogy az ajándékbolt kirakata előtt vevők nézelődnek. Sok turista érkezett a környékre, hogy a tengerparton töltse az ünnepeket, akárcsak Eli családja. A kilincs felé nyúlt, hogy belépjen, de ekkor meglátta Heathert a pult mögött. Hátrahőkölt, és tett néhány lépést a járdán, mintha tovább akarna menni. – A fenébe! – morogta maga elé. – Pont ez hiányzott. Azóta nem látta Heathert, amikor könnyezve kirohant a jógaóráról. Heather nem jött el az otthoni foglalkozásra, és a következő alkalomra sem. Abra a lelke mélyén haragudott és neheztelt rá, ezért nem hívta fel, hogy érdeklődjön utána. Negatív hullámok, gondolta, és megállt a járdán. Ideje megszabadulni tőlük, és helyrebillenteni a lelkében a csi energiát. És akkor talán végre sikerül felszabadítania az emlékezetét is az akadályozó erők nyomása alól. Heathert úgysem tudja megváltoztatni, és semmi értelme rossz érzéseket táplálniuk egymás iránt. Abra visszafordult, és belépett a boltba. Jó illatok, kellemes fények, és a helyi művészek szemet gyönyörködtető alkotásai fogadták. Vedd át ezt a hangulatot, parancsolt magára.

Barátságosan odaintett a másik eladónak, és észrevette, hogy a nő egy pillanatra zavarba jön, miközben folytatja egy vevő kiszolgálását. Semmi kétség, hogy Heather a munkatársait is meggyőzte a saját képzelt igazáról. De ki hibáztathatja őt ezért? Abra szándékosan Heatherhöz lépett, és türelmesen várt, pedig a nő feltűnő módon nem vett róla tudomást. Amikor Heather vevője kifizette az árut, Abra előrelépett. – Szia. Jó nagy a forgalom. Csak öt percet kérek tőled. De várhatok, ha most nem érsz rá. – Nem igazán tudom megmondani, mikor lesz időm. Vevőink vannak. – Heather merev arccal, szigorúan összeszorított szájjal megkerülte a pultot, és odalépett egy három nőből álló csoporthoz. Abra érezte, hogy fojtogatni kezdi a harag. Nagyokat lélegzett, aztán a kezébe vette egy kézzel fújt üveg pohárkészlet egyik darabját. Már hetek óta gyönyörködött ebben a készletben, de igazából nem engedhette meg magának. – Elnézést. – Abra mosolyt erőltetett az arcára, és a pohárral a kezében Heatherhöz lépett. – Meg szeretném venni ezt a készletet. Annyira gyönyörűek a poharak! Hát nem csodásak? – mondta a többi nőnek, akik elismerő pillantásokkal bólogattak, sőt az egyik a polchoz lépett, és leemelt egy pezsgőspohárkészletet, amelyet ugyanaz a művész készített. – Ez remek esküvői ajándék lenne. – Bizony. – Abra a fény felé tartotta az egyik poharat. – Nagyon tetszik ez a finom fonott minta. A Kincses boltban minden ajándék telitalálat – tette hozzá, és Heatherre villantotta a mosolyát, miközben átnyújtotta neki a kiválasztott poharakat. – Ez így igaz. Ha segíthetek, csak szóljanak – mondta Heather a vásárlóknak, és visszament a pulthoz. – Most vevő vagyok – jelentette ki Abra. – Először is azt akarom mondani, hogy hiányoztál nekünk az óráról.

Heather arca még mindig merev volt, miközben a pult alól elővette a buborékos csomagolófóliát, és belecsavarta az első poharat. – Elfoglalt voltam. – Hiányoztál nekünk – ismételte meg Abra, és megfogta Heather kezét. – Sajnálom, hogy veszekedtünk, és olyan dolgokat mondtam neked, amelyek felzaklattak. Nem akartam megsérteni az érzéseidet. – Úgy beszéltél velem, mintha csak egy rosszindulatú akadékoskodó lennék, és… A rendőrség tényleg ott volt. – Tudom. De már nincsenek ott, mert Eli nem tett semmit. Valaki kétszer is betört az Oromházba, legalábbis két esetről tudunk. Első alkalommal megtámadott engem. – Tudom. Ez egy újabb ok arra, hogy aggódjak. – Értékelem az aggodalmadat, de nem Eli akart bántani engem. Ő akkor Bostonban volt. És nem ő az, aki… – Abra lopva körülnézett, mert nem akarta, hogy a vevők meghallják, amit mond. – Nem ő ölte meg a bostoni nyomozót, mert vele voltam, amikor a gyilkosság történt. Ezek tények, amelyeket a rendőrség is megerősített, Heather. – Átkutatták az Oromházat. – Azért, mert alaposak. Egyébként lehet, hogy az én házamat is átkutatják. – A tiédet? – Heather arcán döbbenet és őszinte aggodalom látszott. – Miért? Ez nevetséges. Ilyet nem tehetnek. Megtört a jég, gondolta Abra, amikor megérezte Heather hangján a felháborodást. – Mert van egy zsaru Bostonban, aki nem hajlandó elfogadni a tényeket meg a bizonyítékokat, és már egy éve zaklatja Eli-t. És most engem is kiszemelt magának. – De hát ez borzasztó! – Szerintem is az. De mivel nincs semmi rejtegetnivalónk, ezért hagyom, hogy szimatoljon utánam. Most a mi rendőreink vezetik a nyomozást, és bennük jobban megbízom. Több reményt látok arra, hogy kiderítsék, mi történt, és ki a felelős.

– Mi vigyázunk a környékre és a helyi lakosokra – jelentette ki Heather büszkén. – Legyél nagyon óvatos. – Az leszek. Abra kicsit megrendült, amikor Heather beütötte a pénztárgépbe a poharak árát. Ennyit az új jógaruháról, amivel meg akarta lepni magát. Lemondó sóhajjal keresgélte a hitelkártyáját, amikor eszébe jutottak az ékszerek. – Majdnem elfelejtettem, hogy hoztam neked valamit. Körülbelül egy tucatot csináltam. – Abra kivette a táskájából az átlátszó zacskókba csomagolt ékszereket, és az egész készletet a pultra tette. – Majd nézd meg őket, amikor van rá időd, és szólj, ha elkeltek. – Rendben. Istenem, de gyönyörű! – Heather felemelte az ezüstés citromkvarc gömböcskékből álló fülbevalót, amit Abra utoljára készített. – Kis ezüstholdacskák meg csillagok, a sárga kvarc pedig olyan, mint a napfény. – Tényleg szép. – A pezsgőspoharakat nézegető nő a pulthoz lépett. – Abra az egyik művészünk, és éppen most hozott be néhány új darabot. – Milyen szerencsések vagyunk! Joanna, nézd ezt a nyakláncot. Mintha neked találták volna ki. Abra mosolyogva összekacsintott Heatherrel, miközben átnyújtotta neki a hitelkártyát. Amikor meglátta, ahogy a három nő az ékszerek köré gyűlik, már tudta, hogy mégsem kell lemondania az új jógaruháról. Harminc perccel később Abra megjutalmazta magát egy jégkrémmel, és sokkal jobb hangulatban sétált hazafelé. A helyszínen eladta az új ékszereinek a felét, és kettő azokból is elkelt, amelyeket korábban vitt be a boltba. Eljött az idő, hogy megvegye azt az új szettet, amit már ki is nézett a kedvenc webáruházában. Ráadásul a gyönyörű borospoharaknak is megkereste az árát.

Mihelyt alkalom nyílik rá, meghívja Eli-t, és egy gyertyafényes vacsorával fogja felavatni őket. De először megint megpróbálja a meditációt, és úgy döntött, hogy most használ valamilyen füstölőt. Általában jobban kedvelte a friss tengeri levegőt, de ha úgy nem működött a dolog, akkor változtatnia kell. Kinyitotta az ajtót, belépett a házba, és nagy örömmel kicsomagolta és elmosta az új poharakat, majd elhelyezte őket a konyhapolcon. Még egyszer megcsodálta a gyönyörű mintákat, és még jobb kedve támadt. Izgatottan készülődött a meditációhoz. A párnája mellé helyezett egy ceruzát, egy vázlattömböt, és a rendőrségi rajzot is a keze ügyébe készítette. Bár csak közepes képességű művésznek tartotta magát, talán kiegészítheti a rajzot valamivel, ami meditáció közben az eszébe jut. Elkezdte a bevezető légzőgyakorlatokat, és közben odalépett a szekrényhez, hogy elővegye a dobozt, amiben a füstölőket tartja. Az idők során többféle illatot összegyűjtött, volt ott rúd, vékony pálcika és kúp alakú is, mindegyik más csomagolásban. Talán a lótusz illata feloldja ezt a gátat, gondolta. Már korábban is megpróbálhatta volna. Levette a dobozt a magas polcról, és kinyitotta a fedelét. Aztán egy halk kiáltással elejtette, mintha egy sziszegő kígyót látott volna meg benne. A füstölők kihullottak, és a pisztoly nagy csattanással a padlóra esett. Abra ösztönösen hátraugrott. Az első reakciója az volt, hogy kiszalad a házból, de aztán felülkerekedett benne a józan ész. Akárki is tette a fegyvert a dobozba, már biztosan nincs a házban, és nem akarta ott megvárni, amíg rábukkan. Azért tette oda, hogy a rendőrök megtalálják, gondolta Abra, amikor végre levegőhöz jutott. Ez pedig azt jelenti, hogy utoljára a gyilkosnak volt a kezében ez a pisztoly. Abra azonnal a telefonhoz lépett. – Vinnie, van egy kis problémám. Át tudsz jönni?

Tíz perc sem telt el, és Vinnie már kopogott az ajtaján. – Nem tudtam, mi mást csinálhatnék. – Helyesen cselekedtél. Hol van? – A hálószobában. Nem nyúltam hozzá. – Abra mutatta az utat, aztán hátrébb lépett, amíg a férfi leguggolt, és megvizsgálta a pisztolyt. – Ez egy 32-es. – Ugyanaz, amivel… – Igen. – A rendőr felállt, elővette a telefont a zsebéből, és készített néhány felvételt. – Nincs rajtad egyenruha – állapította meg a lány. – Nem is vagy szolgálatban, otthon voltál a családoddal. Nem kellett volna… – Abs. – A férfi megfordult, egy pillanatra magához ölelte a lányt, és megveregette a hátát, mint egy apa. – Nyugodj meg. Erről Corbett is tudni akar. – Esküszöm, hogy nem az én pisztolyom. – Tudom, hogy nem a tiéd. Senki sem fog mást gondolni. Nyugodj meg – ismételte meg Vinnie. – Ki fogunk mindent deríteni. Van valami hideg itthon? – Hideg? – Igen. Egy kóla, jeges tea, vagy bármi. – Hát persze. – Jólesne egy hideg ital. Nemsokára én is jövök. Abra tudta, hogy Vinnie azért bízta meg egy feladattal, hogy lenyugodjon. Úgyhogy le fog nyugodni. Elővett egy lábost, vizet engedett bele, cukrot szórt a vízbe, aztán feltette a lábost a tűzhelyre, hogy a cukor feloldódjon. Közben kicsavart néhány citromot. Mire Vinnie belépett a konyhába, a keveréket már egy hatalmas kancsóba öntötte. – Nem kellett volna ennyit bajlódnod. – Legalább elfoglaltam magam. – Házi készítésű friss limonádé?

– Megérdemled. Mondd meg Carlának, hogy nagyon sajnálom. Nem lett volna szabad megzavarnom a hétvégeteket. – Carla egy zsaruhoz ment feleségül, úgyhogy meg fogja érteni. Corbett már úton van. Ő is látni akarja a helyszínt. Abra már alig várta, hogy a fegyver, és a hozzá kapcsolódó halál kikerüljön a házából. – Aztán elviszitek? – Igen – nyugtatta meg a férfi. – És most meséld el, hogy pontosan mi történt. – Elmentem itthonról, begyalogoltam a faluba, egy rövid ideig az ajándékboltban voltam. Vettem egy jégkrémet, és hazajöttem. Abra beszéd közben jégkockákra öntötte a limonádét, és még egy tál házi kekszet is tett az asztalra. – Egy óránál tovább nem lehettem távol. Maximum egy és egy negyed órát. – Bezártad az ajtókat? – Igen. Mostanában óvatos vagyok, vagy legalábbis igyekszem óvatos lenni, amióta betörtek az Oromházba. – Utoljára mikor néztél bele abba a dobozba? – Nem túl gyakran használok füstölőt, és már jó ideje nem is vettem. Mindig veszek, aztán nem használom el, és a végén elajándékozom. Istenem, most meg összevissza beszélek. – A lány ivott egy kortyot. – Nem tudom pontosan, de legalább két hete. Talán három is megvan. – Sok időt töltesz házon kívül, és sokszor vagy az Oromházban is. – Igen. Órákat tartok, takarítok, vásárolok, magamnak és másoknak, különféle ügyeket intézek. És a legtöbb éjszakát Eli-jal töltöm. Akárki is ölte meg Kirby Duncant, azért tette ide, hogy rám terelje a gyanút. – Ez elég valószínű feltételezés. Megnézem az ajtókat és az ablakokat, ha nem bánod. Jó a limonádé – tette hozzá a férfi. – Meg a sütemény is.

Abra a konyhában maradt, nem kísérte el a férfit. Nem tarthat sokáig átnézni a házát, ami elég kicsi. Azért volt benne három hálószoba, bár az egyik inkább csak egy gardrób méretű, és Abra azt használta műhelynek. Aztán ott volt a konyha, a nappali, meg az az üvegfalú helyiség, ami miatt erre a házra esett a választása. És a két kis fürdőszoba. Nem tarthat sokáig. Abra felállt, és kinézett a hátsó verandára. Ezt a tágas kültéri életteret is nagy előnynek tartotta, amikor házat keresett a környéken. Jó időben legalább annyit használta, mint a belső nappalit. Innen csodálhatta a gyönyörű kilátást, a kis öböl szaggatott partvonalát, a világítótoronnyal, a tengerrel és a végtelen éggel. Pont ezt akarta, és a kis ház állandó vigasztalást és örömöt jelentett számára. Most valaki megsértette az otthonát, és így őt is. Behatolt ide, végigment a szobáin, és halált hagyott maga után. Vinnie visszajött, és Abra megvárta, amíg megnézi teraszra vezető ajtót meg a hátsó ablakokat is. – Itt hátul nincsenek bezárva az ablakok, és néhány elöl is nyitva volt. – Ostoba vagyok. – Nem. – Szeretem alaposan átszellőztetni a házat. Ez a mániám. – Abra dühösen belemarkolt a saját hajába, és legszívesebben a falba verte volna a fejét. – Még az is meglep, hogy egyáltalán volt olyan ablak, amit nem felejtettem el belülről bezárni. – Itt látszik valami foszlány. – Vinnie egy újabb fényképet készített a telefonjával. – Van egy csipeszed? – Igen. Mindjárt hozom. – Elfeledkeztem a szerszámokról – magyarázta a férfi, amikor a lány kilépett hozzá a teraszra. – Csak egy zacskót hoztam a pisztolynak, de mást nem nagyon. Ez biztosan Corbett mondta, amikor kopogtak az ajtón. – Kinyissam?

– Nem kell, máris megyek. Abra a csipesszel a kezében kinyitotta az ajtót. – Üdvözlöm, Corbett nyomozó. Köszönöm, hogy eljött. Vinnie… vagyis Hanson kapitányhelyettes hátul van a konyhában. A pisztoly pedig… Megmutatom. Abra bevezette a nyomozót a hálószobába. – Elejtettem a dobozt, meg mindent, amikor megláttam benne. Füstölőt akartam kivenni a szekrényből, mert itt tartom. – Utoljára mikor nyitotta ki ezt a dobozt? – Már Vinnie-nek is mondtam, hogy körülbelül három héttel ezelőtt. Ő már készített felvételeket – mondta Abra, amikor a nyomozó elővette a fényképezőgépét. – Most már én is. – A férfi leguggolt, elővett egy ceruzát, beleakasztotta a pisztolyba, és óvatosan felemelte. – Magának van fegyvere, Ms. Walsh? – Nincs. Sosem volt. A kezemben sem tartottam fegyvert. Még játék pisztolyt sem. Tényleg. Az anyám határozottan ellenzett minden háborús játékot, és én inkább a puzzle-t szeretem, meg az ékszerkészítést, és… Istenem, már megint összevissza beszélek. Ideges vagyok. Nem örülök annak, hogy egy pisztoly van a házamban. – Magunkkal visszük. Az elmúlt hetekben ki járt a házban? – Hetente egyszer itt tartok jógafoglalkozást, úgyhogy a tanítványaim. Meg a szomszédom gyerekei is voltak itt. Istenem, a gyerekek! Meg van töltve? Meg van töltve az a pisztoly? – Igen. – Mi lett volna, ha valamelyikük bejön, és… Ez nevetséges. Miért jönnének ide, és vennék le a dobozt a szekrényem legfelső polcáról? De ha mégis… – Abra lehunyta a szemét. – Valami szerelő esetleg? – faggatta tovább Corbett, miközben elővett egy zacskót a zsebéből. – Nem. – A ház tulajdonosa, a kábeltársaság emberei, bárki?

– Nem, csak a tanítványaim meg a gyerekek. – És Eli Landon? Abra szeme egy pillanatra tágra nyílt. Corbett kifürkészhetetlen arccal nézett vissza rá. – Azt mondta neki, hogy ártatlan! – méltatlankodott a lány. – Akkor is fel kell tennem ezt a kérdést. – Az elmúlt hetekben nem járt itt. A betörés óta nem szívesen hagyja el az Oromházat. Alig tudtam rávenni, hogy eljöjjön velem vásárolni, és együtt szerezzük be a szükséges dolgokat a családja érkezése előtt. – Rendben. A férfi felegyenesedett. – Nézzük azokat a szövetszálakat. A lány várt, amíg a férfiak tanulmányozták a foszlányokat, és betették őket egy újabb zacskóba. – Kér egy kis limonádét, nyomozó? Most csináltam. – Köszönettel elfogadom. Üljön le, kérem. Volt valami a nyomozó hangjában, amitől Abra tenyere nyirkos lett. Kitöltötte az italt, és leült az asztalhoz. – Látott valakit a környéken? – Nem. És azt a férfit sem láttam a bárból. Legalábbis nem hiszem. Most már felismerném, még akkor is, ha nem sok segítséget tudtam nyújtani a személyleírásban. Ezért kerestem a füstölőt. Arra gondoltam, az illat majd segít a meditációban. Az utóbbi napokban ideges vagyok, és azt hittem, ez majd áttörést hoz. – Ideges? – A történtek után ez érthető, és… – A pokolba! Igenis ki fogja mondani. – Valaki figyel engem. – Látott valakit? – Nem, de érzem. Nem képzelődöm, illetve majdnem biztos vagyok abban, hogy nem. Már tudom, milyen az, amikor az embert figyelik. Bizonyára hallotta, mi történt velem néhány éve. – Igen.

– És most is azt érzem, már jó pár napja. A lány az ablakra nézett, amit elfelejtett bezárni. Aztán a teraszajtóra, meg a napra kitett virágcserepekre. – Sokat vagyok távol, és többnyire az éjszakákat is lent töltöttem Eli-jal. Mivel annyira óvatlan voltam, hogy nem zártam be az ablakokat, nagyon könnyű volt bejutni ide, és elhelyezni azt a pisztolyt. De miért? Nem értem az okát. Miért nálam? Illetve értem, de a magyarázat olyan nyakatekert. Ha valaki gyanúba akar keverni, és így kétségbe vonni Eli alibijét, akkor miért nem az Oromházban helyezte el a pisztolyt, amikor betört oda? – Mert átkutattuk, mielőtt megtehette volna, és előtte még nem akart megválni tőle – szólalt meg Vinnie. – Elnézést, Corbett nyomozó, hogy közbevágtam. – Semmi baj. Az elmúlt napokban Wolfe mindent elkövetett, hogy házkutatási engedélyt szerezzen erre a házra. A felettesei nem támogatják az ötletét, és én sem, de ő nagyon erősködik. Azt állítja, hogy kapott egy névtelen hívást, és a telefonáló egy hosszú göndör hajú nőt látott távozni a világítótoronytól, Duncan meggyilkolásának éjszakáján. – Értem. – Abra úgy érezte, egy kő van a gyomra helyén. – Megtalálták volna itt a pisztolyt. Tehát vagy én gyilkoltam meg Duncant, vagy tettestárs vagyok. Szükségem van ügyvédre? – Nem ártana. De most az egész egy előre megrendezett csapdának tűnik. Ez nem jelenti azt, hogy nem folytatjuk le a szokásos nyomozást. – Rendben. A nyomozó megkóstolta a limonádét. – Nézze, Ms. Walsh… Abra. Elmondom, mit gondolok, és a főnökeim is ugyanezt fogják gondolni, amikor értesülnek a fejleményekről. Ha bármi köze lenne Duncanhez, akkor miért nem dobta le a pisztolyt a szikláról, főleg, miután házkutatást tartottunk az Oromházban? És miért tette a hálószobája szekrényébe, a füstölők

közé? Ez nagy ostobaság lenne, márpedig maga nem tűnik ostobának. Abra még nem bízott a hangjában, ezért csak bólintott. – Megtalálta, és azonnal bejelentette. A Mrs. Landon meggyilkolása ügyében nyomozó detektív pont ekkor kap egy névtelen hívást egy eldobható telefonról, ami egy helyi adó jeleit használta. A telefonáló három héttel az eset után bejelenti, hogy a kérdéses éjszakán látott egy nőt elsétálni a bűntény helyszínéről, akire illik a maga személyleírása. – És Wolfe nyomozó hisz neki. – Talán igen, talán nem. De ennek ürügyén szeretné megkapni a házkutatási engedélyt. Teljesen egyértelmű, hogy az egészet szándékosan elrendezték, ráadásul elég ügyetlenül. Szerintem ezt még Wolfe sem hiheti el, de ahogy már az előbb mondtam, ettől függetlenül nagyon szeretné átkutatni a házát. – Itt nincs semmi. Semmi… csak az a pisztoly. – Végig kell mennünk a szokásos folyamaton. Hozhatok házkutatási engedélyt, de könnyebb lenne, ha egyszerűen maga adna rá engedélyt. A lány nem szívesen egyezett bele, mert a puszta gondolattól hányingere támadt. De felülkerekedett benne az az érzés, hogy minél előbb túl akar lenni az egészen. – Rendben. Kutassanak, nézzenek körül, tegyék, amit tenniük kell. – Jó. Ha végeztünk, szeretném, ha a házat mindig zárva tartaná. Az ablakokat is beleértve. – Megígérem. És azt hiszem, az elkövetkező éjszakákat vagy az Oromházban, vagy a szomszédomnál fogom tölteni, amíg… Egy darabig. – Az még jobb. – El kell most mondaniuk Eli-nak? – Abra leengedte a kezet, mert rájött, hogy idegesen csavargatja a nyakláncát, amit szintén a kis műhelyében készített. – Mert nemsokára megérkezik a családja. Sőt,

lehet, hogy már itt is vannak, hogy együtt töltsék a húsvétot. Egy ilyen eset mindenkit fel fog zaklatni. – Amíg nem kell megint beszélnem vele, addig nem szükséges bármit is mondanom neki. – Jó. – Akkor idehívom az embereket, akik ujjlenyomatokat keresnek, de… – Nem lesznek ujjlenyomatok, de ez a szabály… – bólintott Abra. – Pontosan. Abra túlélte a házkutatást. Kis ház, nem tartott sokáig. Kitért a rendőrök útjából, és igyekezett a teraszon maradni. Eli is így érezhette magát, amikor a rendőrök elárasztották a házát, hogy kutassanak, bizonyítékokat keressenek. Ő is azt érezte, hogy a ház nem az övé. A holmija sem az övé. Vinnie kilépett a teraszra. – Már végeztünk is. Semmi – mondta a lánynak. – Nincs ujjlenyomat az ablakokon, a dobozon, a benne lévő holmin sem. – A férfi gyorsan megdörzsölte Abra hátát. – A kutatás csak egy formalitás, Abs. A beleegyezésed is alátámasztja a gyanút, hogy az egészet megrendezték. – Tudom. – Akarod, hogy egy kicsit még itt maradjak veled? – Nem kell, köszönöm. Menj vissza a családodhoz. – Fessetek tojásokat a gyerekkel, tette hozzá magában Abra. – Nem kellett volna ilyen sokáig itt időznöd. – Ha bármi történik, bátran hívj. Akármi is van. – Rendben. Biztos lehetsz benne. Kicsit összeszedem magam, és lemegyek az Oromházba. Szeretném látni Hestert. – Add át neki az üdvözletemet. Megvárhatlak, amíg elkészülsz. – Nem szükséges. Már sokkal jobban érzem magam. Fényes nappal van, sokan időznek a parton. Különben sem lenne már értelme, hogy most zaklasson. – Akkor is tartsd zárva az ajtókat meg az ablakokat.

– Rendben. Abra kikísérte Vinnie-t. A szemben lakó szomszéd barátságosan intett neki, aztán folytatta az ásást a kertben. Néhány fiú bicikliversenyt rendezett a járdán. Túl sok a mozgás, nyugtatta meg magát. Most senki sem próbálna meg bejutni a házba. És már nincs is rá oka. Fogott egy szemeteszsákot, és bement a hálószobába. Letérdelt, és mindent belegyűrt a zsákba, ami a padlón hevert. Az összes füstölőt, a dobozokat, zacskókat. Nem tudhatta, mihez nyúlt hozzá a betörő. Legszívesebben mindent kihajított volna, ami a szekrényében van. De inkább megigazította a sminkjét, bepakolt egy kis táskát, beletette a rendőrségi rajzot is. Miután rendet rakott a konyhában, elővette a rebarbarás-epres süteményt, amit nemrég készített, és betette egy dobozba. Kivitte a dobozt a kocsihoz, visszament a táskájáért meg a retiküljéért. És amikor bezárta a bejárati ajtót, a szíve egy kicsit megszakadt. Szerette a kis házát, és nem tudta, mikor fogja megint biztonságban érezni magát benne.

19. Emberek, zaj és mozgás töltötte meg az Oromházat. Eli már el is felejtette, milyen az, amikor ilyen sokan beszélnek és nyüzsögnek egyszerre, és ennyi kérdésre kell válaszolnia. A kezdeti meghökkenés után már élvezte a társaságot és a káoszt. Felcipelte a lépcsőn a bőröndöket, a konyhába vitte a tálakat, mosolyogva nézte, ahogy az unokahúga mindenütt ott totyog, és komoly beszélgetést folytat a kutyával. Az anyja elismerő pillantást vetett rá, amikor Eli egy ízléses gyümölcsös sajttállal kínálta meg őket a megérkezésük után. De a legnagyobb örömet akkor érezte, amikor meglátta a nagyanyját a teraszon állni. Hester a tengert nézte, és a haja lobogott a szélben. Eli odalépett hozzá, és Hester egy meghitt mozdulattal rátámaszkodott. Sadie, az öreg kutya a napon sütkérezett, de most egy pillanatra felemelte a fejét, és megcsóválta a farkát, majd tovább szundikált. – A nap felmelegíti a vén csontokat – szólalt meg Hester. – Nekem és Sadie-nek is jót tesz. Már nagyon hiányzott ez a látvány. – Tudom. – Eli átkarolt a nagynénje vállát. – És szerintem te is hiányoztál innen. – Remélem, így van. Látom, ültettél árvácskákat. – Abráé az érdem. Én csak locsolom őket. – A csapatmunka jó dolog. Sokat segített a tudat, hogy itt vagy, Eli. Nemcsak gyakorlati okok miatt, hogy legyen valaki a házban, hanem annak örültem, hogy te vagy itt. Mert szerintem te is hiányoztál innen.

Eli-t megint elfogta az ismerős bűntudat és megbánás. – Sajnálom, hogy olyan sokáig távol maradtam. Még jobban sajnálom, hogy azt hittem, ezt kell tennem. – Tudtad, hogy utáltam a vitorlázást? A férfi őszinte megdöbbenéssel nézett az idős asszonyra. – Te? Hester Landon első tiszt? Azt hittem, imádod. – A nagyapád imádta. Nekem mindig gyógyszert kellett szednem, hogy ne legyek tengeribeteg. Szeretem a tengert, de úgy, hogy a lábam a szárazföldön van, amikor nézem. Együtt vitorláztunk Eli-jal, és nem bánok egyetlen tablettát sem, amit lenyeltem, és egyetlen percet sem, amit vele töltöttem a tengeren. A házasság kompromisszumok sorozatából áll, és ha minden jól megy, ezek a kompromisszumok hoznak létre egy közös életet, és társat faragnak két emberből. Te is kompromisszumot kötöttél, Eli, és ezért nem kell elnézést kémed. – Holnap ki akartalak vinni a tengerre. Az asszony vidáman felnevetett. – Inkább ne. – Akkor miért tartottad meg a hajót? Amikor Hester csak mosolyogva ránézett, Eli megértette. Hát persze, szeretetből, gondolta, és megcsókolta a nagyanyja arcát. – Tehát van egy kutyád – állapította meg Hester. – Azt hiszem, igen. Szüksége volt egy helyre, és ezt át tudom érezni. – Egy kutya egészséges lépés. – Az asszony figyelmes pillantást vetett az unokájára, és a botjára támaszkodott. – Jobban nézel ki. – Ez volt a szándékom. Te is jobban nézel ki, nagyi. – Nekem is ez volt a szándékom. – Az asszony megint felnevetett. – Olyanok voltunk, mint két sebesült harcos, igaz, ifjabb Eli? – De már behegednek a sebeink, és napról napra erősebbek leszünk. Gyere haza, nagyi. Az asszony megszorította Eli karját, aztán a bot segítségével a székhez lépett, és leült.

– Ahhoz még gyógyulnom kell. – Itt is gyógyulhatnál. Veled maradok, amíg csak szükséged van rám. A nő szeme felragyogott. Eli egy pillanatra megrémült, hogy könnyezni fog, de aztán észrevette, hogy az örömtől csillog. – Ülj le – szólt rá Hester. – Az a szándékom, hogy visszajövök, de még nincs itt az ideje. Nem lenne praktikus és okos lépés, amikor az összes orvosom és gyógytornászom Bostonban van. – Bevihetlek az időpontjaidra. – Eli akkor jött rá, hogy mennyire szeretné, ha a nagyanyja itt lenne, amikor meglátta a teraszon állva, a tengert nézve. – És megszervezhetjük, hogy a gyógytornász házhoz jöjjön. – Istenem, mennyire hasonló az észjárásunk, Eli! Nekem is ez jutott eszembe abban a pillanatban, amikor felébredtem a kórházban. A visszajövetel volt az egyik fő ok, amiért felépültem. Kemény anyagból gyúrtak, és még keményebb lettem, amikor egy Landonhoz mentem feleségül. Az orvosok nem győztek csodálkozni, amikor felépültem, és talpra álltam. – Nem ismerték Hester Landont. – Most már ismernek. – Az asszony hátradőlt a széken. – De még Bostonban kell maradnom. Szükségem van az anyádra. Persze az apádra is. Ő jó fiú, és mindig is az volt. De Lissára egy kicsit nagyobb szükségem van. Már talpra álltam, de Bostonban maradok, amíg teljesen rendbe jövök, és erős leszek. Te pedig itt maradsz. – Ameddig akarod. – Az jó, mert szeretném, ha itt lennél, mindig is ezt szerettem volna. Már attól tartottam, hogy én leszek a legutolsó Landon az Oromházban. Az utolsó, aki Whiskey Beachen lakik. Többször is felmerült bennem, hogy talán azért nem tudtam megkedvelni Lindsay-t, mert Bostonban tartott. – Nagyi… – Nos, akármilyen önző dolog ez, akkor is része volt benne. Persze nemcsak erről volt szó, de részben igen. Elfogadtam volna,

illetve megpróbáltam volna elfogadni, ha boldoggá tesz léged, ahogy Triciát boldoggá teszi a családja meg a munkája a Landon Whiskeynél. – Ugye, mennyire illik hozzá ez az állás? – A nagyapádra ütött, meg az apádra. Erre született. Te inkább olyan vagy, mint én. Persze mi is képesek vagyunk vezetni az üzletet, mert nem estünk a fejünkre. De minket inkább a művészet vonz. Az asszony megsimogatta a férfi kezét. – Még akkor is az írás jelentett igazi boldogságot neked, amikor a jog felé fordultál. – Túlságosan élvezetesnek tartottam ahhoz, hogy a foglalkozásom lehessen. És most, hogy ez lett a foglalkozásom, már több munkát jelent. Amikor a joggal foglalkoztam, úgy éreztem, hogy valami fontosat csinálok. Egy ügyvéd komolyabb munkát végez, mint egy író, aki csak álmodozik a papíron. – Ennyi lenne? Álmodozás? – Nem. Ezt Lindsay mondta róla. – Eli ezt már majdnem elfelejtette. – Nem sértően, de… Azt a néhány novellát nem tartotta lenyűgöző teljesítménynek. – Ő szerette a lenyűgöző dolgokat, és én sem sértésből mondom ezt. Az volt, aki volt. De visszatérve a kompromisszumokra: Lindsay nem nagyon erőltette meg magát. Legalábbis nem vettem észre. Akik azt mondják, hogy halottról jót vagy semmit, azoknak nincs bátorságuk kimondani, amit gondolnak. – Te viszont bátor vagy. Eli nem számított arra, hogy Lindsay-ről fog beszélgetni, legalábbis nem itt, és nem a nagyanyjával. Talán ez volt az a hely, ahol meg kéne békülnie vele. – Nem minden az ő hibája volt. – Ritkán fordul elő, hogy minden csak az egyik személy hibája. – Azt hittem, hogy mindketten megtesszük a saját lépéseinket, összeadjuk az erőnket, a gyengeségeinket, a közös céljainkat. De én egy hercegnőt vettem feleségül. Az apja mindig hercegnőnek hívta.

– Igen, én is emlékszem. – Mindig megkapta, amit akart. Úgy nevelték, hogy ez jár neki. Bájos volt, hihetetlenül gyönyörű, és meg volt győződve arról, hogy az élete tökéletes lesz, pontosan úgy, ahogy akarta. – Pedig az élet nem tündérmese, még egy hercegnő számára sem. – Igen – bólintott Eli. – Kiderült, hogy az élet velem egyszerűen nem tökéletes. – Fiatal és elkényeztetett volt, de ha elég ideje van, talán megérett volna az egyénisége, és kinövi az öntörvényűséget. Tényleg volt benne báj, és volt érzéke a művészethez, a dekorációhoz és a divathoz. Idővel talán sikereket ért volna el ezen a téren, és elégedett lesz az életével. De az az igazság, hogy nem illett hozzád, és nem ő volt a társad, az életed szerelme. Nem az övé voltál Eli. – Nem – ismerte be a férfi. – Nem feleltünk meg egymásnak. – A legjobb, amit mondhatok, hogy mindketten hibát követtetek el. Szegény Lindsay túl nagy árat fizetett ezért a hibáért, és ezt nagyon sajnálom. Egy fiatal, gyönyörű nő volt, aki értelmetlen és kegyetlen halált halt. De most már vége, nem kell ezen rágódnod. Nem, gondolta Eli. Addig nincs vége, amíg a tettes el nem nyeri a méltó büntetését. – Van egy kérdésem számodra – folytatta Hester. – Boldog vagy itt? – Őrült lennék, ha nem lennék boldog. – És jól tudsz itt dolgozni? – Jobban, mint vártam vagy reméltem. Az elmúlt egy évben az írás többnyire menekülés volt, hogy megszabaduljak a gondolataimtól, vagy más gondolatokkal foglalkozzak. Most ez a munkám. És jól akarom végezni. És azt hiszem, sokat segített ebben az, hogy itt lehetek. – Azért, mert ez a te helyed, Eli. Whiskey Beachhez tartozol. Tricia más. Mindnyájan tudjuk, hogy az élete, a családja, az otthona Bostonban van. – Az asszony hátrapillantott. Selina a padlón hevert Barbie mellett, és a kutya elragadtatott pillantással nézte a kislányt. –

Neki ez a hely arra való, hogy egy hétvégét, egy rövid nyaralást, vagy egy téli vakációt itt töltsön, de nem ez az otthona, és soha nem is volt. – Ez a te otthonod, nagyi. – Ebben igazad van. – Az asszony felemelte a fejét, és meghatott tekintettel nézett ki a végtelen tengerre. – Azon a parton szerettem bele a nagyapádba, egy csodás tavaszi éjszakán. Tudtam, hogy az enyém lesz, és ebben a házban lesz az otthonunk, itt fogjuk felnevelni a gyerekeinket, és itt töltjük az egész életünket. Ez az enyém, és ami az enyém, azt bárkinek szabadon odaadhatom. Az asszony most Eli-hoz fordult, és a pillantása határozott lett. – Most szólj, ha nem akarod, mert úgy érzed, hogy nem tudnál itt élni, és nem lennél boldog Whiskey Beachen. Mert úgy döntöttem, hogy a házat neked adom. Eli annyira megdöbbent, hogy néhány másodpercig csak némán meredt a nagyanyjára. – Nagyi, nem adhatod nekem az Oromházat. – Azt teszek, amit akarok, fiam. – Az asszony határozottan megveregette Eli karját. – Mindig ezt tettem, és ezen a jövőben sem fogok változtatni. – Nagyi… Hester megint megveregette az unokája karját, de most már figyelmeztetően. – Az Oromház egy otthon, és egy otthonban valakinek laknia kell. A te örökséged és a te felelősséged. Tudnom kell, hogy hajlandó vagy-e itt élni, itt maradni akkor is, amikor vissza tudok jönni, és amikor végleg elmegyek. Vagy máshol szívesebben laknál? – Nem. – Rendben, akkor ezt megbeszéltük. Nagy kő esett le a szívemről. – Hester elégedetten sóhajtott, és megint a tenger felé nézett. – Ennyi? Az asszony elmosolyodott, és gyengéden megszorította Eli kezét. – A kutya volt a tanúnk.

Eli jót nevetett, és ebben a pillanatban Tricia kinyitotta a teraszajtót. – Ha el tudtok egy pillanatra szakadni egymástól, akkor gyertek, mert kezdődik a tojásfestés. – Akkor menjünk. Add a kezed, Eli. Leülni egyedül is tudok, de felállni már nehezebb. Eli talpra segítette a nagyanyját, aztán átölelte. – Vigyázok a házra, megígérem. De gyere haza minél előbb. – Az a tervem. A nagyanyja döntése után Eli úgy érezte, hogy van min gondolkodnia, de a tojásfestés egy eleven kisgyerekkel, meg a hasonlóan energikus ötvenéves nagypapával nem hagyta töprengeni. Eli hagyta, hogy magukkal ragadják az események. Mire megszólalt a csengő, a konyhapultra terített újságpapír tele volt festékfoltokkal. A kutyákkal együtt ment ajtót nyitni Abrának. A lánynak mindkét vállán egy-egy táska lógott, és a kezében egy nagy tálcát tartott. Elnézést, de nem volt elég kezem, hogy kinyissam. Eli csak rámosolyodott, és áthajolt a tálcán, hogy megcsókolja. – Már éppen hívni akartalak. – Elvette a tálcát, és félreállt, hogy a lány elférjen mellette. – Abban reménykedtem, hogy még a festési őrület előtt ideérsz, de nagy erőfeszítéssel és végtelen ravaszsággal sikerült néhány tojást félretenni neked. – Köszönöm. De akadt még egy kis dolgom. – Valami baj van? – Mi baj lenne? – A lány letette a táskákat. – Szia, Barbie. Szia, mindenkinek. – Jobb most kitérni a válasz elől, mint rázúdítani a rossz híreket a vidám társaságra, gondolta Abra. – Pitét hoztam. – Pitét? – Bizony. – Abra visszavette a tálcát Eli-tól, és elindult a konyha felé. – Úgy hallom, mindenki otthon érzi magát. – Mintha már egy hete itt lennének. – És ez jó vagy rossz?

– Jó. Tényleg jó. Ezt a lány is látta, amikor beléptek a konyhába. Az egész család a konyhasziget körül nyüzsgött, és színes festett tojások lapultak a kis kosárfészkekben. Abra mosolyt erőltetett az arcára, és megpróbált megfeledkezni a korábban átélt szörnyűségekről, amikor a jelenlévők figyelme ráirányult. – Boldog húsvétot. – A pulthoz sietett, hogy letegye a pités tálcát, és azonnal Hesterhez fordult. Átkarolta az idős asszonyt, és lehunyt szemmel ringatta egy darabig. – Olyan jó végre itt látni téged. Annyira örülök, hogy itt vagy! – Hadd nézzelek. – Hester kicsit eltolta magától Abrát. – Hiányoztál. – Gyakrabban kell meglátogatnom téged. – A te szoros beosztásoddal? Most pedig leülünk, te egy pohár borral, én meg egy martinival, és elmeséled nekem az összes helyi pletykát. Mert nem szégyellem bevallani, hogy az is hiányzott. – Hiszen majdnem mindent tudsz. De a borért cserébe majd igyekszem felidézni valami újat. Szia, Rob! – Abra felállt, hogy megölelje Eli apját. Eli nézte, ahogy üdvözli a családja minden tagján. Abrának annyira természetes az ölelés, a testi kontaktus, a bizalmas érintés. És ahogy most látta a családja körében, rájött, hogy szorosabb a kapcsolata velük, mint gondolta. Mert ő valahogy… távol volt tőlük, állapította meg szomorúan. Hagyta, hogy a pálya szélére sodródjon, és túl hosszú ideig volt ott. Néhány perc múlva Abra már a nővére mellett állt, és egy viaszceruzával mintát rajzolt egy festetlen tojásra, közben a leendő baba lehetséges neveiről beszélgetett vele. Az apja félrevonta Eli-t. – Amíg a többiek el vannak foglalva, vigyél le engem az alagsorba, és mutasd meg azt a gödröt.

Nem ez volt a legkellemesebb feladat, de meg kellett tennie. Lementek, és elindultak az alagsorban. Amikor elhagyták a borospincét, Rob megállt. Eli nézte az apját, akitől a termetét, a testalkatát, és a szemét örökölte. Rob a sortja zsebébe süllyesztette a kezét. – A nagymamám napjaiban ez az egész terület tele volt lekvárosüvegekkel, gyümölcsökkel, zöldségekkel. Ládákban állt a krumpli meg az alma. Itt mindig olyan szag volt, mintha ősz lenne. A nagymamád folytatta a hagyományt, de kisebb méretekben. De aztán vége lett a nagyszabású estélyek időszakának. – Én azért emlékszem néhány nagyszabású partira. – De azokat nem lehetett összehasonlítani az egy nemzedékkel korábbi eseményekkel – mondta Rob, miközben továbbhaladtak. – Több száz vendég, és sokan napokig maradtak, sőt a szezonban akár hetekig is. Ehhez rengeteg szabadidőre, komoly raktárkészletre, és egy seregnyi szolgára volt szükség. Az apám üzletember volt, és az üzletet fontosabbnak tartotta a társasági eseményeknél. – Nem is tudtam a szolgák átjárójáról. Nemrég hallottam róla. – Gyerekkoromban nagy csalódottsággal vettem tudomásul, hogy még a születésem előtt lezárták őket. Anya azzal fenyegetőzött, hogy ezt fogja tenni az alagsor egy részével is. Annak idején leosontam ide a barátaimmal. Ma már nem tudom, miért. – Én is ezt tettem. – Azt hiszed, nem tudtam? – Rob felnevetett, és vállon veregette Eli-t. Aztán megint megállt, amikor elérték a régi részt. – Te jóságos ég! Mondtad, hogy nagy kiterjedésű, de nem igazán hittem el. Micsoda őrült műve ez? – Szerintem egy őrült kincsvadászé. Semmi másnak nincs értelme. – Az ember nem nőhet fel Whiskey Beachen úgy, hogy ne találkozzon kincsvadászok megszállottságával, sőt nagy az esélye, hogy ő is megfertőződik egy kicsit. – Te is?

– Kamaszkoromban én is hittem Esmeralda kincsében. Átböngésztem az erről szóló könyveket, térképeket bújtam. Még búvárleckéket is vettem, mert úgy terveztem, hogy kincsvadász leszek. Kinőttem belőle, de még mindig van bennem némi kíváncsiság. De ez… ez értelmetlen. És veszélyes. A rendőrségnek nincs semmi elképzelése? – Eddig nem nagyon van. Illetve nem osztják meg velem. De hát egy gyilkossággal is kell foglalkozniuk. Eli elgondolkodott, és mérlegelte a következményeket. Végül úgy döntött, hogy nem titkolózik az apja előtt. – Szerintem a kettő összefügg egymással. Rob érdeklődve nézett a fiára. – Azt hiszem, el kéne vinnünk a kutyáinkat sétálni. Közben meséld el, miért és hogyan függ össze a kettő egymással. A házban Abra a reggelizőhelyiségben telepedett le Hesterrel. – Hiányzott már ez a társalgás – mondta Abra. – Gyönyörűen rendben tartottad a házat. Tudtam, hogy gondoskodni fogsz róla. – Az asszony a teraszon álló virágcserepek felé intett. – A te munkád, azt hallottam. – Azért kaptam némi segítséget, bár Eli nem egy lelkes kertész. – Ez még megváltozhat. Egyébként Eli megváltozott, amióta itt van. – Időre és helyre volt szüksége. – Ez több annál. Néha eszembe jut, hogy ki volt régen, és jó arra gondolni, hogy milyen lett most. Örülök a változásnak, Abra. – Most boldogabb, mint amikor idejött. Olyan szomorúnak, elveszettnek és dühösnek tűnt. – Tudom, és ez nem csak az elmúlt egy év miatt volt. Már korábban is hagyta, hogy túlságosan eltérjen saját magától, mert ígéretet tett, és az ígéret fontos. – Szerette Lindsay-t? Tudom, hogy ilyet nem illik kérdezni.

– Szerintem bizonyos dolgokat szeretett benne. Azt hitte, hogy együtt meg tudnak valósítani valamit, amit akart. Még ígéretet is hajlandó volt tenni ezért. – Az ígéret félelmetes dolog. – Néhány embernek igen. Olyanoknak, mint Eli. Meg te. Ha a házassága boldog lett volna, akkor talán valaki más lesz belőle, az énjének egy másik variációja. Elégedett lett volna az ügyvédi munkájával, a bostoni életével, és megtartotta volna az ígéretét. Én elveszítettem volna azt a fiút, aki egykor rajongott Whiskey Beachért, de ez így lett volna rendjén. Ugyanezt el lehet mondani rólad is. – Biztosan így van. – Találkozgat emberekkel? – Szereti a magányt, de ez a munkájával jár. Egyébként Mike O’Malley-val az első perctől kezdve megtalálták a közös hangot, és megint egymásra találtak Vinnie Hansonnal. – Istenem, az a fiú! Ki gondolta volna, hogy abból a félmeztelenül rohangáló, füves cigit szívó, szörfbolond naplopóból megyei kapitányhelyettes lesz? – Látom, mindig kedvelted. – Mert olyan átkozottul megnyerő volt. Örülök, hogy Eli megint összejött vele, és Mike-kal is jóban van. – Szerintem Eli könnyen szerez barátokat, és meg is tartja őket. Valamelyik este Stoney-val iszogatott és társalgott. Vele is remekül kijött. – Te jóságos ég! Remélem, valaki hazavitte őket, és nem Stoney volt az. – Gyalog mentünk haza. – Hester felvonta a szemöldökét, és Abra rájött, hogy elszólta magát. – Kíváncsi voltam. – Hester halványan elmosolyodott, miközben a szájához emelte a martinispoharát. – Lissa nagyon izgatottnak tűnt, amikor megtudta, hogy csatlakozol hozzánk a hétvégén.

– Nem akarom, hogy kínos legyen. Olyan sokat jelentesz nekem, Hester. – Miért lenne kínos? Amikor megkértem Eli-t, hogy lakjon itt, reméltem, hogy rátalál magára. És abban is reménykedtem, hogy ti ketten… együtt fogtok hazasétálni. – Tényleg? – Miért ne? Sőt, feltett szándékom, hogy beleavatkozom az események menetébe, ha már teljesen talpra álltam. Szereted Eli-t? Abra nagyot kortyolt a borából. – Ez gyors volt. – Öreg vagyok, nem pazarolhatom az időmet. – Még hogy öreg! – De akármilyen öreg vagyok, azt azért észrevettem, hogy nem válaszoltál a kérdésemre. – Nem tudom a választ. Szeretek vele lenni, és nézni, ahogy azzá válik amiről beszéltél. Tudom, hogy számunkra a dolgok egy kicsit bonyolultak, ezért örülök mindennek, ami jó. – A bonyodalmak az élethez tartoznak. – Hester megkóstolta a poharában lévő egyik olajbogyót. – Tudok egyet és mást az itt történtekről, de gondolom, nem mindent. Mindenki olyan tapintatos velem. Az emlékezetemben van egy sötét folt, de az agyam azért tökéletesen működik. – Hát persze. – És nemsokára a testem is rendbe jön. Tudom, hogy valaki betört az Oromházba, és ez aggasztó. Tudom, hogy gyilkosság történt, és a rendőrség átkutatta a házat, ami még aggasztóbb. – Az itteni nyomozást vezető rendőr nem tartja Eli-t gyanúsítottnak – vágta rá gyorsan Abra. – Tulajdonképpen azt sem hiszi el, hogy bármi köze lenne Lindsay halálához. Hester arcán megkönnyebbüléssel vegyes bosszúság látszott, miközben hátradőlt a széken. – Ezt miért nem mondta el nekem senki?

– Gondolom, nem akarnak felidegesíteni az itteni események emlegetésével. De akármilyen rossz is, ami történt, valahogy felrázta Eli-t. Feltámadt benne a jogos harag, és készen áll arra, hogy harcoljon. Ez jó dolog. – Ez nagyon jó. – Az idős nő kinézett a tengerre. – És ez egy nagyon jó hely ahhoz, hogy megvesse a lábát, és harcoljon az igazáért. – Elnézést, hogy megzavarlak titeket. – Lissa sétált be a helyiségbe, és megkocogtatta az óráját. – Megjött az őrjárat – állapította meg Hester fanyar mosollyal. – Hester, pihenésre van szükséged! – Ülök, kiváló martinit iszogatok, és pihenek. – Megegyeztünk! – emelte fel a mutatóujját Lissa. Hester durcás arccal felhajtotta a maradék martiniját. – Rendben van. Nekem is kötelező a délutáni alvás, akárcsak a kis Sellie-nek. – Mert ha nem pihensz, akkor te ugyanolyan nyűgös vagy, mint a kis Sellie, amikor kihagyja a délutáni alvását. – A menyem nem fél sértegetni engem. – Ezért szeretsz, nem? – vigyorgott Lissa, miközben talpra segítette Hestert. – Ez az egyik oka. Majd később még beszélünk – nézett vissza az asszony Abrára, miközben Lissa elvezette. Miután egyedül maradt, Abra egy percig átengedte magát a depressziónak és az aggodalomnak. Kimentse magát, és hazarohanjon? Meg kéne győződnie arról, hogy senki sem tört be megint, és nem helyezett el újabb terhelő bizonyítékot a házában? Semmit sem nyer azzal, ha rágja magát, és engedi, hogy az aggodalom lassan kikezdje az idegeit. Végül úgy döntött, hogy jobb itt, ahol emberek társaságában lehet. Élvezni kell a pillanatot. Ki tudja, mit hoz a holnap?

Felállt, és besétált a konyhába. Szeretett volna főzni valamit, de most vendég volt, nem házvezetőnő, és nem vehette át az uralmat a konyhában. Fel kéne vinnie a holmiját, és összeállítani a családnak készített kis ajándékcsomagokat. El kell foglalnia magát. Megfordult, amikor Lissa visszajött. – Hester mindig panaszkodik az alvás miatt, de aztán úgy alszik egy órán át, mint a tej. – Mindig nagyon aktív és független volt. – Ezt én is tudom. De egy óra alvás még nem veszélyezteti a függetlenségét. A lábadozása elején ritkán volt fent egy óránál tovább. Meghazudtolta az orvosok sötét jóslatait, és én nem is vártam mást tőle. Nagyon biztató a felépülése. – Hadd töltsek neked egy pohárral. Éppen nézelődtem, hogy mit tudok segíteni. A főzésben, vagy bármiben. – Én is arra gondoltam, hogy befoglak a vacsorakészítésbe. A saját konyhámban uralni tudom a helyzetet, de csak akkor, ha a mi Aliceünk engedi. Egyébként nem vagyok egy Martha Stewart. Te viszont csodásán főzöl. – Honnan tudod? – Hester mondta, és én is látom a bizonyítékát. Eli meghízott és ezt neked köszönhetem. – Szeretek főzni, neki meg eszébe jutott, hogy szeret enni. – Ahogy az is, hogy szereti a kutyákat, a tengerparti sétákat, és a társaságot. Hálás vagyok neked, Abra. – Szeretem emlékeztetni Eli-t. – Egyáltalán nem kell kínosan éreznünk magunkat. Barátságos kapcsolatban voltunk, mielőtt Eli-jal járni kezdtetek. – Igazad van. – Abra kifújta a levegőt, amit addig visszatartott. – Már régen nem volt senkivel sem kapcsolatom, főleg úgy, hogy a családja is közel áll hozzám. Tudod, mi a furcsa? Annyira

megszoktam, hogy ebben a házban végzem a dolgom, hogy most vendégként nem tudom, mit tegyek, vagy mit ne tegyek. – Mi lenne, ha nem vendégnek tartanád magad, hanem családtagnak? Hester úgy gondol rád. Eli is. Mostantól mi is gondoljunk így egymásra. – Remek. Akkor abbahagyhatom az óvatoskodást. – Megkértem Maxot, hogy vigye fel a holmidat Eli szobájába. – Lissa elmosolyodott, és Abrára kacsintott. – Nem láttam értelmét az óvatoskodásnak. Abra meglepetten felnevetett, aztán bólintott. – Ez leegyszerűsíti a dolgot. Akkor most mondd el, milyen menüket terveztél a hétvégére, és máris munkához látok. – Rendben. De ha már így négyszemközt maradtunk, szeretném, ha elmondanád, hogy mi folyik itt egészen pontosan. Tudom, hogy Eli kint van a parton az apjával, és a kutyáját meg az öreg Sadie-t használja ürügyül, hogy elmondja neki az elhallgatott részleteket. Meg akarja védeni a nőket, nehogy a csinos fejecskéjüknek megártson az aggodalom. Abra csípőre tette a kezét. – Tényleg? – Azért ennyire nem elvetemült, hogy ezt gondolja, de nem tévedtem nagyot. Megéltem az elmúlt egy évet, Abra. Minden napját, minden óráját. Tudni akarom, mi történik a fiammal. – Akkor elmondom. Abra remélte, hogy helyesen cselekszik, és nem is tehetett mást. Az egyenes kérdések egyenes válaszokat érdemelnek. Megbízott Lissában, és jó ötletnek tartotta, hogy Eli mindkét szülője ismerje a teljes igazságot. Nincs szükség több kertelésre, vagy a kényelmetlen részletek elhallgatására. Aztán elszégyellte magát. Nem kertel, és nem hagy ki kényelmetlen részleteket? Eli-nak joga van tudni a pisztolyról és a házkutatásról. Nem kéne benne is megbíznia, és közölnie vele?

– Megjöttem. – Eli szélfútta hajjal, mosolyogva lépett be a helyiségbe. – Barbie elhagyott az apám meg az új barátja, Sadie kedvéért. Szerintem kicsit csélcsap. – Még jó, hogy ivartalanítva van. Bármelyik jóképű kan elcsábítaná. – Annyira örülök, hogy itt vagy. Elmeséltem az apámnak mindent, az összes komor és hátborzongató részletet. Úgy gondoltam, itt az ideje. – Az jó, mert én meg az anyáddal beszélgettem, és pont most fejeztem be ugyanezt a beszámolót. – Az anyámmal… – Mit tehettem, Eli? Rákérdezett, és válaszolnom kellett. Kevésbé fog aggódni, ha tudja, és nem csak találgat. – Csak szerettem volna, ha néhány napot gondtalanul és biztonságban tölt itt el. – Ezt megértem. Én is ugyanezt hittem, és ezért nem… Ez Hester volt? A kiáltásra Eli kiszaladt a helyiségből, mielőtt Abra befelezhette volna a kérdést, és a nagyanyja szobája felé rohant. Abra szorosan a nyomában lépett be a szobába. Hester az ágyban ült, és az arca fehér volt, mint a fal. Zihálva vette a levegőt, és remegő kézzel mutatott Eli-ra. Abra a fürdőszobába szaladt, hogy vizet hozzon. – Rendben van. Nincs semmi baj. Nyugodj meg, nagyi. – Tessék, Hester, igyál egy kis vizet. És ne feledkezz el mélyeket lélegezni. – Abra hangja olyan volt, mint a gyógyító balzsam. – Tartsd neki a poharat, Eli, addig én megigazítom a párnákat. Most feküdj hátra, Hester, és lélegezz nagyokat. Hester egyik kezével megragadta Eli kezét, és lassan kortyolgatott, majd hagyta, hogy Abra visszafektesse a párnákra. – Zajt hallottam. – Azért, mert rohantam – mentegetőzött Eli. – Nem gondolkodtam.

– Nem. – Hester Eli-ra nézve megrázta a fejét. – Aznap éjjel. Aznap éjjel zajt hallottam. Azért keltem fel, mert zajt hallottam. Emlékszem… Emlékszem, hogy felkeltem. – Milyen zaj volt? – Léptek. Először azt hittem, hogy lépteket hallok… De aztán arra gondoltam, hogy csak képzelődöm. Egy öreg házban mindig vannak zajok, és már hozzá vagyok szokva. Aztán azt hittem, hogy a szél. De aznap éjjel szélcsend volt, alig fújt a szél. Csak a ház recsegett, mint az öreg csontok. Készíteni akartam egy teát, azt a különleges gyógyteát, amit tőled kaptam, Abra. Az mindig megnyugtat. Gondoltam, megiszom a teát, és megint el tudok aludni. Felkeltem, hogy lemenjek. Az egész olyan töredékes. Nem áll össze a kép. – Rendben van, nagyi. Nem kell mindenre emlékezned. Az asszony szorítása erősödött. – Láttam valamit. Láttam valakit. Valakit a házban. Futottam? Elestem? Nem emlékszem. – Kit láttál? – Nem tudom. Nem vagyok biztos benne. – Az asszony hangja vékony és erőtlen volt. – Nem látom az arcát. Megpróbáltam lemenni, de mögöttem volt. Azt hiszem… Azt hiszem, nem tudtam felmenni, ezért lefelé futottam. Hallom őt, hallom, ahogy jön utánam. Aztán az a következő emlékem, hogy felébredek a kórházban. Ott voltál, Eli. Te voltál az első, akit megláttam, amikor felébredtem. Tudtam, hogy minden rendben lesz, mert láttalak téged. – Minden rendben is van. – Eli megcsókolta Hester kezét. – Valaki volt a házban. Nem álmodtam. – Nem. Nem álmodtál. Nem hagyom, hogy visszajöjjön, nagymama. Nem fog megint bántani téged. – Most te vagy a házban, Eli. Meg kell védened magad. – Meg fogom védeni magam, megígérem. Az Oromház most már az én felelősségem. Bízzál bennem, nagyi. – Nálad jobban senkiben sem bízom, fiam. – A nő egy pillanatra lehunyta a szemét. – A másodikon, a szekrény mögött, a nagy

kétajtós szekrény mögött, a peremben van egy szerkezet, ami kinyit egy faajtót. – Azt hittem, minden átjárót lezártak. Az asszony lélegzete már megnyugodott, és amikor megint kinyitotta a szemét, már tiszta tekintettel nézett az unokájára. – Igen, a többségét lezárták, de nem mindegyiket. A kíváncsi kisfiúk nem tudják elmozdítani a nagy szekrényt, vagy az alagsori polcot, a régi részben, ahol a nagyapádnak egy rövid ideig volt egy kis műhelye. Van egy másik faajtó a polcok mögött. A többit tényleg lezártam. Ez egy kompromisszum volt. A nő már halványan el tudott mosolyodni. – A nagyapád hagyta, hogy azt csináljak, amit akarok, és én is hagytam, hogy neki igaza legyen. Ezért azt a két ajtót nem zártuk le, és így nem szakítottunk teljesen egy hagyománnyal az Oromházban. Nem is mondtam el az apádnak, még akkor sem, amikor már elég idős volt, hogy ne csináljon ostobaságot. – Miért nem? – Az ő otthona Bostonban volt. A tiéd viszont itt van. Ha el kell rejtőznöd, vagy ki akarsz jutni, használd ezeket az ajtókat. Senki sem tud róluk, csak Stoney Tribbet, ha még emlékszik rá. – Emlékszik. Lerajzolta nekem, hogy hol voltak az ajtók, de nem árulta el, hogy kettő még mindig nyitva van. – Azért nem, mert megkértem, hogy senkinek se beszéljen róla – magyarázta Hester. – Rendben. Most már tudom, és nem kell aggódnod miattam. – Látnom kell az arcát annak a férfinak, aki aznap éjjel a házban volt. Látni is fogom. Előbb-utóbb összeállítom a részeket. – Mi lenne, ha most készítenék neked egy teát? – ajánlkozott Abra. – Már késő van a teához. – Hester kihúzta magát. – De segíthetsz felkelni, és lemenni. Aztán tölts nekem egy nagy pohár whiskey-t, légy szíves.

20. Az éjszaka folyamán Eli kétszer is felkelt, és bejárta a házat a kutyával. Ellenőrizte az ajtókat, az ablakokat, a riasztót, még a nagy teraszra is kiosont, hogy körülnézzen, nem lát-e mozgást a parton. Mindenki, aki fontos volt számára, az Oromházban aludt, úgyhogy nem akart kockáztatni. A nagyanyja emlékei megváltoztatták a dolgokat. Nem a betörő volt számára újdonság, mert már korábban is sejtette, hogy volt valaki a házban aznap éjjel, amikor Hester lezuhant a lépcsőn. De a felbukkanásának a helye meglepte. A nagyanya fent látott valakit, mielőtt lerohant, vagy legalábbis megpróbált lerohanni a lépcsőn. A betolakodó nem a földszinten volt, és nem az alagsorból jött elő. Ez három lehetőséget vetett fel. A nagyanyja emlékei zavarosak. Ez lehetséges, hiszen nagy megrázkódtatás érte. De Eli ebben nem nagyon hitt. Az is lehet, hogy két különböző betolakodóról van szó, akik vagy összefüggésben állnak egymással, vagy semmi közük egymáshoz. Ezt a következtetést nem vethette el teljesen. Végül volt még egy lehetőség. Egy betörő van, és aki Abrát bántalmazta meg az ásatásokat végezte az alagsorban, az ugyanaz a személy. De ez felvet egy újabb kérdést: mit keresett az illető az emeleten? Mi volt a célja? Majd, ha a család visszament Bostonba, újra át fogja nézni a házat, szobáról szobára, megvizsgálva minden talpalatnyi helyet, és válaszokat keres az új információ fényében. Addig azonban Barbie-val ügyeletet tartanak. Ébren feküdt Abra mellett, és megpróbálta összerakni a részleteket. Egy ismeretlen betörő, aki Duncan társa volt? A tolvajok

nem úriemberek, és a betörő megöli Duncant, aztán eltűntet az irodájából minden adatot, ami összefüggésbe hozhatná őt vele. Lehetséges. Vagy Duncan megbízója, az ismeretlen betolakodó bérelte fel a nyomozót. Duncan tudomást szerez a betöréséről, és arról, hogy megtámadott egy nőt. Felelősségre vonja a megbízót, és megfenyegeti, hogy jelentést tesz a rendőrségnek, vagy megpróbálja megzsarolni. Erre a megbízó megöli, és eltünteti a feljegyzéseket. Ez is lehetséges. Ahogy az is, hogy az egy vagy több betolakodó semmilyen módon nem állt összefüggésben Duncannel. A magánnyomozó csak végezte a munkáját, és közben leleplezte őket, mire megölték. Ez is lehetséges, de nem túl valószínű, legalábbis hajnali négykor nem tűnt annak. Eli úgy döntött, hogy inkább a regényére gondol. A saját történetében legalább olyan problémák és lehetőségek vannak, amelyeket meg tud oldani még pirkadat előtt. Összehozta a főszereplőt az ellenféllel, egy nővel és a hatóságok embereivel. Az élete teljes káosz, minden szinten konfliktusokkal és következményekkel kell szembenéznie. Minden azon múlik, mit választ. Balra fordul, vagy jobbra? Esetleg egy helyben marad, és vár? Eli mind a három lehetőséget megfontolta magában, míg az agyát elhomályosította az álom. És valahol a tudatalattija labirintusában összeolvadt a mese és a valóság. Eli kinyitotta a Back Bay-i ház bejárati ajtaját. Ismert minden lépést, minden hangot, minden gondolatot, mégsem tudta rávenni magát, hogy bármelyiket megváltoztassa. Csak fordulj meg, menj vissza az esőbe! Ehelyett megismételte ugyanazt, amit Lindsay meggyilkolásának az éjszakáján tett, és ami azóta az álmaiban kísérti.

Nem tudta megváltoztatni az álmot, valami mégis megváltozott. Back Bayben nyitotta ki az ajtót, és a Whiskey Beachi ház alagsorába lépett be. Kezében egy elemlámpával haladt előre a sötétben. Tudta, hogy az elektromos vezetéket átvágták. Nincs áram a házban, és be kell indítania a generátort. Elsétált a mennyezetig érő polcok előtt, amelyen gondosan felcímkézett lekváros- és befőttes üvegek sorakoztak. Eperbefőtt, szőlődzsem, őszibarack, zöldbab, paradicsom. Valaki nagyon szorgalmas volt, gondolta, miközben megkerült egy rakás krumplit. Sok szájat kell etetni az Oromházban. A családja aludt, Abra az ő ágyában volt. Sok szájat kell etetni, sok embert kell megvédeni. Ígéretet tett arra, hogy gondoskodik a házról, és egy Landon mindig megtartja az ígéretét. Vissza kell állítania az áramot, hogy megint fény, meleg és biztonság legyen a házban. Meg kell védenie az övéit, akiket szeret, és akik védtelenek. Ahogy közeledett a generátorhoz, meghallotta a tenger zúgását. Olyan volt, mint egy halk morajlás, ami hol erősödik, hol halkul. Aztán a partot ostromló hullámok hangján át felismerte a kőhöz verődő fém éles hangját. Az is egyenletes ütemben hallatszott, mintha egy metronóm ritmusát követné. Valaki van a házban, és csákánnyal veri a padlót. Fenyegeti az övéit, akiket védeni akar. A kezében hirtelen megérezte egy pisztoly markolatát. Lenézett, és meglátta az egyik párbajpisztolyt a fényben, ami furcsa lett, és kék, mint a tenger. Bement a fénybe, miközben a morajlás üvöltéssé erősödött. De amikor belépett az alagsor régi részébe, nem látott mást, csak a padlón éktelenkedő árkot. Odalépett, lenézett, és meglátta őt. Nem Lindsay-t. Abra hevert a mély árokban, blúzát vér áztatta, és bemocskolta csodás göndör fürtjeit.

Wolfe lépett ki az árnyékból, és megállt a kék fényben. Segíts nekem. Segíts neki. Eli térdre esett, és Abra után nyúlt. Hideg, túl hideg. Amikor Abra vére beszennyezte a kezét, Lindsay jutott az eszébe. Túl késő. Nem! Nem lehet túl késő. Nem történhet meg megint Abrával nem. Ő is halott, mint a másik. Wolfe felemelte a szolgálati fegyverét. Te vagy a felelős. Az ő vérük van a kezeden. Most nem fogsz elsétálni. A pisztoly dördülése kirántotta az álomból, és Eli halálra rémülten riadt fel. Levegő után kapkodva a mellkasára szorította a kezét, és meg volt győződve arról, hogy az ujjain át fog szivárogni a vére. A tenyere alatt vadul vert a szíve, mert a pánik hajtotta, űzte. Átnyúlt az ágy másik oldalára, hogy megragadja Abrát. Az ágy hideg és üres volt. Reggel van, nyugtatta meg magát. Csak egy álom volt, és a nap most besüt a terasz ajtaján, és megcsillan a víz felszínén. Az Oromházban mindenki biztonságban van. Abra már felkelt, és elkezdte a napot. Minden rendben van. Eli felült, és meglátta a kutyát, aki békésen szunyókált a helyén. Egyik mancsát féltő mozdulattal egy játékcsontra helyezte. Az alvó kutya látványa még jobban megnyugtatta, és eszébe juttatta, hogy a valóság olyan egyszerű is lehet, mint egy jó kutya egy verőfényes vasárnap reggelen. Ha lehet, inkább az egyszerűt választja, és nem álombéli titokzatos bonyodalmakat. Amikor Eli felült az ágyban, Barbie felkapta a fejét, és megcsóválta a farkát. – Minden rendben van – mondta ki Eli hangosan. Felvett egy farmert meg egy pólót, és elindult, hogy megkeresse Abrát a szokásos reggeli helyén.

Nem lepte meg, hogy az edzőhelyiségben találja, de azon meghökkent, hogy a nagyanyja is vele van. Nagyon furcsának találta, hogy a rettenthetetlen Hester Landont törökülésben látja egy vörös matracon, szűk fekete nadrágban, ami jóval a térde fölé ér, és egy halványlila topban, ami nemcsak a karját hagyja a csupaszon, hanem a mély kivágás miatt a válla nagy részét is. Eli látta a műtéti heget, ami a könyökénél kezdődött, és onnan húzódott felfelé. Olyan, mint az árok az alagsorban, gondolta Eli. Valaki megsebezte azt, aki az övé, akit szeret, és meg akar védelmezni. – Kilégzéssel balra. Ne erőltesd, Hester. – Öregasszonyos jógát csináltatsz velem. Hester bosszús hangja kissé enyhítette a jelenet furcsaságát. – Lassan járj, tovább érsz. Lélegezz mélyeket. Belégzéssel mindkét kart a magasba, a tenyerek érjenek össze. Kilégzés. Belégzés, és jobbra hajlás. Mindkét kart felfelé. Ezt ismételd meg kétszer. – Miközben beszélt, Abra Hester mögé térdelt, és masszírozni kezdte a vállát. – Csodás kezed van, kislányom. – Neked pedig rengeteg feszültség van a válladban. Lazítsd el magad, engedd le a válladat, és kicsit húzd hátra. Most csak fellazítjuk az izmokat, mást nem csinálunk… – Hát, tényleg szükségem van rá. Minden reggel mereven ébredek, és egész nap úgy is maradok. Elveszítem a hajlékonyságomat. Nem tudom, hogy meg tudom-e valaha érinteni a lábujjamat. – Vissza fogod nyerni a hajlékonyságodat. Emlékszel, mit mondtak az orvosok? Nem törtél annyira össze, hogy… – Nem voltam hulla – javította ki Hester, és Eli látta, hogy Abra egy pillanatra lehunyja a szemét. – Mert erősek a csontjaid és erős a szíved. – És kemény a fejem.

– Ez igaz. Vigyáztál magadra, és aktív maradtál egész életedben. Most gyógyulsz, és türelmesnek kell lenned. Nyáron megint meg tudod majd csinálni a félholdállást, meg az előrehajlást széles terpeszben. – Milyen kár, hogy Eli életében nem ismertem ezeket a pozíciókat. Eli kicsit lassan fogta fel az utóbbi mondat jelentését, de akkor megdöbbent, és elszégyellte magát. Abra bezzeg azonnal kapcsolt, és ravasz kacsintással felnevetett. – Akkor Eli emlékére, most lélegezz ki, húzd be a hasad, és hajolj előre. Lassan, óvatosan. – Abra a férfira nézett. – Remélem, az ifjabb Eli értékeli, milyen hajlékony vagy. – Nem győzök ámulni. Az ifjabb Eli elhatározta, hogy diszkréten távozik. Remélte, hogy mire visszajön, Hester már olyan ruhában lesz, ami egy nagymamához illik. És talán elhalványodik az agyában az a megjegyzés is, amit a szexről meg a nagyapjáról tett. A konyha felé sétált, és a nővérét rózsaszín pizsamában találta, amint éppen egy csésze fölé hajol. Sadie felállt a padlóról, és Barbie-val barátságosan megszimatolták egymást. – Hol a pici? – Itt. – Tricia megveregette enyhén domborodó hasát. – A nagy testvére pedig odafent van, és az apja mellett szundikál még egy kicsit, mint minden vasárnap reggel. Ilyenkor van néhány perc nyugalmam, és megihatom az egyetlen csésze kávémat, amit az orvos enged. Te is igyál egyet, aztán segíthetsz elrejteni a tojásokat. – Segítek, miután kivittem a kutyákat sétálni. – Rendben. – Tricia lehajolt, és megsimogatta Barbie-t. – Nagyon aranyos ez a kutyus, és jól kijönnek Sadie-vel. Ha lenne egy testvére, elvinném magammal. Sadie örülne a társaságnak. Barbie olyan türelmes és gyengéd.

– Igen. – Nem egy igazi házőrző, gondolta Eli, miközben töltött magának egy kávét. – Nem volt sok időm négyszemközt beszélni veled. Azt akartam mondani, hogy jól nézel ki. Már kezdesz hasonlítani az igazi Eli-ra. – Miért, eddig kire hasonlítottam? – Eli sovány, sápadt és kicsit ügyefogyott nagybátyjára. – Köszönöm a bókot. – Te kérdezted. Még mindig kicsit vézna vagy, de akkor is Eli-ra emlékeztetsz végre. Ezért nagyon szeretem Abrát. Amikor Eli csak hallgatott, Tricia félrehajtotta a fejét. – Azt akarod mondani, hogy neki nincs semmi köze ehhez? – Nem. Azt akarom mondani, hogy nem értem, eddig miért nem vettem észre, hogy ebben a családban mindenki csak a szexről tud beszélni. Épp most hallottam, hogy a nagyi a nagyapával folytatott szexuális életéről tett egy célzást Abrának. – Tényleg? – Igen. És ezt most ki kell égetnem a memóriámból. Gyere, Barbie. Vigyük ki Sadie-t sétálni. De Sadie megint elnyúlt a padlón, és hatalmasat ásított. – Szerintem Sadie inkább kihagyja ezt a sétát – állapította meg Tricia. – Rendben. Akkor csak mi ketten megyünk, Barbie. Nemsokára visszajövünk, és eljátszom a húsvéti nyúl szerepét. – Remek. Egyébként én nem csak a szexről beszéltem! – kiáltott az öccse után Tricia. A férfi már a mosókonyhában volt, és magához vette a pórázt. – Tudom – nézett vissza a nővérére. Mivel nem kellett Sadie méltóságteljes tempójához tartania magát, és a húsvétvasárnapon az egész part az övé volt, Eli elhatározta, hogy kicsit változtat a tervén. Lehajtotta a kávéját, a lépcső mellett a homokba fúrta a bögrét, aztán lassan kocogni kezdett. Amikor megkérdezte a testét, hogy mit szól ehhez az ötlethez, nem volt egészen biztos a válaszban.

De a kutya lelkesen üdvözölte. Annyira, hogy egyre növelte az iramot, míg végül Eli azon kapta magát, hogy már egész szép tempóban kocog. Biztosan megfizeti később ennek az árát. Még jó, hogy kéznél van egy gyógymasszőr, gondolta. Hirtelen felvillant előtte Abra, ahogy az álmában látta. Fehéren és véresen heverve az alagsor hideg, köves földjébe vésett árokban. A képtől a szíve hevesebben kezdett verni, mint a futástól. Végül sikerült lelassítania a kutyát, és sétálva folytatta. Beszívta a párás tengeri levegőt, hogy enyhítse a fájdalmat a kiszáradt torkában. Tehát magának sem ismerte be addig, hogy mennyire aggódik a betörések miatt. Jobban féltette a családját és Abrát, mint gondolta volna. Könnyű volt megfeledkezni erről a nap józan fényében. – Az ugatásnál többet kell tennünk – mondta a kutyának, és megfordult, hogy elinduljanak hazafelé. – De előbb végig kell csinálnunk a mai meg a holnapi napot. Visszanézett az Oromházra, és meglepve látta, milyen messzire jutottak. – Te jó ég. – Kevesebb, mint két hónapja már egy mérföld után zihált, és csurgott róla az izzadtság. Aznap kétszer akkora távolságot tett meg, jóval erősebb tempóban. Talán tényleg kezd önmaga lenni. – Rendben van, Barbie. Menjünk haza. Eli futni kezdett, és a kutya lelkesen loholt mellette. Felnézett az Oromházra, és meglátta Abrát a teraszon. Egy melegítőfelsőt vett a jógadresszére, és üdvözlésképpen intett neki. Ez az a kép, amit meg kell őriznie a fejében. Abra az Oromház teraszán áll, és a tengeri szél belekap a hajába. Eli felkapta a bögrét. Mire megmászta a lépcsőt, teljesen kimerült, de jóleső fáradtságot érzett. – Egy férfi meg a kutyája – köszöntötte őket mosolyogva Abra. – Egy férfi, a kutyája, meg a Rocky filmzenéje. – Eli felkapta Abrát, és megpörgette. A lány felnevetett. – Mi volt abban a kávéban, és van még belőle?

– Ez egy jó nap lesz. – Tényleg? – Biztosan. Minden nap jó, ami csokoládényuszikkal és cukorkával kezdődik. El kell rejtenünk a tojásokat. – Már megtörtént, Rocky. Lemaradtál róla. – Az még jobb, mert most megkereshetem őket. Igazán adhatnál némi segítséget – kérlelte a lányt. – Talán nem tudod, de Robert Edwin Landon, a Landon Whiskey igazgatója, számtalan tiszteletre méltó jótékony szervezet elnöke vagy alelnöke, és a híres Landon család feje, képes még a kis unokáját is elgáncsolni, hogy megnyerje a tojásvadászatot. – Nem igaz. – Nos, lehet, hogy a kicsit megkíméli, de az egyetlen fiát biztosan el fogja gáncsolni. – Lehet, hogy igazad van, de akkor sem fogok segíteni neked. Menjünk be, kapd fel a húsvéti kosaradat, és kezd el megpakolni, mielőtt az apád lejön, és mindegyiket elhalássza előled. Jó nap volt, bár Eli a tojáskeresés közben már annyi édességet evett, hogy a reggeli palacsinta puszta gondolatától hányinger fogta el. De azért megette a reggelijét is, és félretette az aggodalmait, hogy élvezhesse a közös hétvége minden pillanatát. Az apja nyuszifülekkel jelent meg a konyhában, amin Selina jót nevetett. A nagyanyja arca felragyogott az örömtől, amikor átadott neki egy díszes tálat, tele tavaszi virághagymákkal és illatos virágokkal. Vízi pisztoly csatát rendeztek a kertben, és Eli a sógora helyett többször is a nővérét locsolta le, valahányszor megjelent a teraszon. Abrát egy élénkzöld orchideával lepte meg, mert rá emlékeztette. Sonkát és sült krumplit, puhára párolt spárgát és Abra fűszeres kenyerét ették ebédre, na meg a tojásokat, amelyekről lehámozták a színes héjakat. A nagy étkezőhelyiségben terítettek meg, és az asztal szinte roskadozott a sok finomságtól, A gyertyák lobogtak, a kristálypoharak csillogtak, a tenger pedig harsogva ostromolta a

sziklás partot, tökéletes hátteret nyújtva a jó napnak, amit Eli megjósolt. Nem tudott a korábbi húsvétokra emlékezni, amikor Lindsay meggyilkolása még olyan frissen élt az emlékezetében. Akkor még nem felejtette el a kihallgatásokon töltött órákat, az állandó félelmet, hogy a rendőrök megint kopogtatnak az ajtaján, és legközelebb bilincsben viszik el. Állandóan látta a rokonai sápadt, kétségbeesett arcát, és nap, mint nap megtapasztalta a barátainak hitt ismerősök fokozatos eltávolodását. Fájt neki a munkája elvesztése, és meggyötörték a fejéhez vágott szidalmak meg vádak, ha a nyilvánosságra merészkedett. Most mindez egy kicsit elhalványult. Átvészelte azt az időszakot. Akármi is üldözi és zaklatja most, azzal is el fog bánni. Soha többet nem fogja feladni az otthon és a remény érzését. Whiskey Beachre, gondolta, miközben felemelte a poharát, és elkapta Abra tekintetét, Abra mosolyát. Erre ivott, és mindenre, amit ez jelent. A remény érzése akkor sem hagyta el, amikor hétfő reggel segített bepakolni az autókat. Búcsúzóul még egyszer megölelte a nagyanyját. – Mindenre emlékezni fogok – súgta az unokája fülébe. – Vigyázz magadra, és én is vigyázok magamra. – Megígérem. – És mondd meg Abrának, hogy már nem sokáig fog reggeli jógaórákat tartani nélkülem. – Rendben. – Gyere, anya, besegítelek a kocsiba. – Rob megölelte, és hátba veregette a fiát. – Nemsokára találkozunk. – Jön a nyár – mondta Eli, miközben segített a nagyanyjának beszállni. – Szakítsatok időt Whiskey Beachre. – Igyekszünk. – Az apja megkerülte az autót, és kinyitotta a vezetőülés ajtaját. – Jó volt, hogy az összes Landon megint az

Oromházban gyűlt össze. Készülj, mert hamarosan megint összejövünk itt. Eli integetett nekik, amíg a két autó eltűnt a kanyarban. Mellette Barbie halkan felnyüszített. – Hallottad, hogy mit mondott. Visszajönnek. – Eli megfordult, és az Oromházra nézett. – De addig még sok dolgunk van. Rá fogunk jönni, mit keresett az a gazember. Alaposan átkutatjuk az Oromházat. Rendben? Barbie megcsóválta a farkát. – Ezt igennek veszem. Akkor gyerünk! Eli a legfelső szinten kezdte. A második emelet régebben a szolgák birodalma volt, de most csak használaton kívüli bútorokat meg régi ládákat tartottak itt. A ládák tele voltak ruhákkal és emlékekkel, amelyeket a Landon család egykori tagjai érzelmi okokból nem szívesen dobtak volna ki, ugyanakkor közszemlére sem akartak tenni. A házkutatás után a rendőrök nem bajlódtak azzal, hegy visszategyék a huzatokat, amelyek most fehér halmokban hevertek a padlón, mint a hóbuckák. – Ha egy megszállott kincsvadász lennék, mit keresnék itt fent? Nem magát a kincset, határozta el Eli. Csak a régi detektívregényekben fordul elő, hogy egy ékszerekkel teli ládikát egy ócska díványban, vagy egy foltos tükör mögé rejtik. Eli körbejárt, benézett a ládákba, a bőröndökbe, és a fotelokra dobta a huzatokat. A napsugarak fényében táncoltak a porszemek, és a ház csendje felerősítette a tenger zúgását. El sem tudta képzelni, milyen lehetett együtt élni a rengeteg szolgával, akik ezekben a szobákban aludtak, és a nagyobb helyiségekben összegyűltek étkezni meg pletykálni. Szó sem lehetett magányról, csendről, és meghitt magánéletről. Mindennek ára van, gondolta Eli. Egy ilyen ház fenntartásához, a gyakori estélyekhez, vacsorákhoz, és az ősei életstílusához egy

valóságos hadseregre volt szükség. A nagyszülei már egy kevésbé bonyolult életmódot választottak maguknak. A nagyvilági élet ideje lejárt, legalábbis az Oromházban, Mégis pazarlásnak tűnt, hogy egy egész szintet ócska bútorok meg régi bőröndök foglaljanak el, amelyben muszlinba vagy vászonzacskókba csomagolt levendulával kibélelt ruhák lapulnak. Remek műterem lenne, nem? – kérdezte Barbie-t. – Ha tudnék festeni. Nagymama tud, de ez túl messze van, és a nappaliban vagy a teraszon szokott festegetni. Eli egy kis szünetet tartott, és megmozgatta a vállát, ahogy Abra javasolta. Aztán végigment a szolgák hajdani szalonján. De a fény akkor is remek itt. Ott van egy kis konyha. Fel kéne újítani a mosogatót, betenni egy mikrohullámú sütőt, kicserélni az egész fürdőszobát – tette hozzá, miután egy pillantást vetett a régimódi, lehúzós vécére. – Vagy inkább felújítani a régi szanitereket. Fel lehetne használni a bútorok egy részét, ami itt hever. Elgondolkodva vette szemügyre a partra néző ablakot. Hatalmas ablakok, remek kilátás, valószínűleg az építész szépérzéke hozta létre így, és nem az volt a cél, hogy kedvezzenek a szolgáknak. A kiugró tetőszobába lépett, és eszébe jutott az első sétája, amikor megérkezett a házba. Igen, itt fent dolgozhatna, gondolta megint. Nem kellene sok, csak egy kicsit kipofozni a helyet. Neki sincsenek különleges igényei. Felhozna egy íróasztalt, néhány szekrényt meg polcot, és modernizálná a fürdőszobát. – Melyik író ne örülne egy manzárdnak? Igen, talán. Talán majd megcsinálom, ha nagymama megint itthon lesz. Addig átgondolom. Eli rájött, hogy most nem ezzel kéne foglalkoznia, és még egyszer végigsétált az emeleten. Elképzelte, hogy a cselédlányok hajnalban felkelnek a vaságyakból, csupasz lábukkal fázósan sietnek a hideg padlón. Egy inas felveszi a hófehér keményített ingét, a gazdaasszony ellenőrzi az aznapi teendők listáját.

Egy egész világ létezett itt, amiről a család valószínűleg keveset tudott. De amennyire meg tudta ítélni, nem volt itt semmi olyan, amiért érdemes lenne betörni, vagy lelökni egy idős nőt a lépcsőn. Visszatért a tágas hallba, és szemügyre vette a hatalmas szekrényt, meg a mögötte lévő csúf tapétát. Egy alapos szemlélődés után megállapította, hogy a szekrényt valószínűleg már régen nem mozdították el a helyéről. Legalább egy évtizede áll a helyén, de lehet, hogy még több ideje. Nekiveselkedett, és megpróbálta megmozdítani. De csak néhány centire tudta elhúzni. Megpróbált benyúlni a mögötte levő keskeny résbe, még alulról is próbálkozott. Nemcsak egy pajkos kisfiúnak törne bele a bicskája, ha el akarná mozdítani, hanem egy felnőtt férfinak is, Egyedül képtelenség, gondolta Eli. Aztán elővette a mobiltelefonját, és végignézte a számokat, amelyeket Abra beírt a névjegyzékébe. Végül Mike O’Malley mellett döntött. – Szia, Mike, Eli Landon vagyok… Igen, jól, köszönöm. – Nekitámaszkodott a szekrénynek, ami úgy terpeszkedett a helyiségben, mint egy mamut. – Ráérsz ma néhány percre? Tényleg? Ha szabadnapos vagy, akkor nem akarlak zavarni… Nos, ha így van, akkor elkelne egy kis segítség. Izommunkára gondolok. – Eli felnevetett, amikor Mike megkérdezte, melyik izomról lenne szó. – Mindegyikről… Nagyon hálás vagyok. Eltette a telefont, és Barbie-ra nézett. – Ostobaság, nem? De ki tud ellenállni egy titkos átjárónak? Eli leszaladt a földszintre, de egy percre betért a dolgozószobába, és elképzelte, hogy a munkahelyét a másodikra költözteti. Nem is olyan őrült ötlet. Inkább kicsit… különc. A tapétát persze le kell cserélni, és biztosan lesz némi gond a fűtéssel, a légkondicionálással, a vízszereléssel. És a végén el kell

majd döntenie, hogy mihez kezd az emelet többi részével, ha egyáltalán hozzá akar nyúlni. De jólesett neki a tervezgetés. Barbie felkapta a fejét, és ugatni kezdett, mielőtt megszólalt a csengő. – Nagyon jó füled van – dicsérte meg Eli, és elindult lefelé, a kutyával a nyomában. – Szia. Gyors voltál. – Éppen kertészkedtem, úgyhogy tulajdonképpen megmentettél, legalábbis átmenetileg. Szia. – Mike megsimogatta Barbie-t, aki a nadrágját szimatolgatta. – Hallottam, hogy van egy kutyád. Hogy hívják? – Kutyának. – Eli egy pillanatnyi feszengés után úgy döntött, hogy nem titkolózik Mike előtt. – Barbie a neve – vallotta be szégyenkezve. – Apám… – Mike együtt érző arcot vágott. – Ez komoly? – Így kaptam. – Miért ne használhatnád továbbra is ezt a nevet? Aztán ha beszerzel mellé egy társat, javaslom, hogy nevezd Kennek. Már jó ideje nem voltam itt – tette hozzá Mike, miközben besétált az előtérbe. – Lenyűgöző hely. Maureen mondta, hogy a családod eljött húsvétra. Hogy van Mrs. Landon? – Jobban, sokkal jobban. Remélem, hogy a nyár végére visszajön az Oromházba. – Jó lesz megint itt látni. Nem mintha téged ki akarnánk rúgni Whiskey Beachről. – Maradok. – Komolyan? – Mike arcán széles mosoly terült szét, és ököllel Eli vállába csapott. – Ezt örömmel hallom. Szükségünk van friss húsra a havi pókerpartinkon. És emelhetnénk a színvonalát, ha itt tarthatnánk. Persze csak ha nincs ellene kifogásod. – Mi az alap? – Ötven. Kicsiben játszunk.

– Akkor szólj, ha legközelebb összejöttök. A munka odafent van – mondta Eli, és a lépcső felé intett. – A másodikon. – Tök jó. Még sosem jártam ott. – Gyerekkorom óta nem használták. Rossz időben odafent játszottunk, néhányszor ott is töltöttük az éjszakát, és kísértethistóriákat meséltünk egymásnak. De most már csak tárolásra használják. – Tehát valamit le kell onnan cipelni? – Nem. Csak elmozdítunk egy bútort. Egy hatalmas, kétajtós ruhásszekrényt. Jó nehéz – tette hozzá, miközben felfelé mentek. – Itt van. – Szép a hely, de szörnyű a tapéta. – Nekem mondod? Mike végignézett a helyiségen, és meglátta a szekrényt. – Te jóságos ég. – Odalépett a hatalmas bútordarabhoz, és végighúzta a kezét a faragott ajtón. – Gyönyörű. Mahagóni? – Azt hiszem. – Van egy unokatestvérem, aki antik bútorokkal foglalkozik. A hátsóját a földhöz verné, ha meglátná ezt a monstrumot, a hova kell eltolni? – Csak úgy egy méterrel kijjebb. – Mike értetlen arca láttán Eli vállat vont. – Van mögötte egy titkos ajtó. – Egy ajtó? – Egy titkos átjáró bejárata. – Azt a leborult… – Mike a levegőbe bokszolt, és felragyogni az arca. – Egy titkos átjáró? És hová vezet? – Le egészen az alagsorba, legalábbis azt mondták. Most tudtam meg, eddig fogalmam sem volt róla. Ezeken közlekedtek a szolgák – magyarázta Eli. – De a nagymamámat idegesítették a titkos járatok, és befalaztatta őket. Csak ezt, meg az alagsori ajtót hagyta nyitva. – Ez király! – Mike dörzsölni kezdte a kezét. – Mozdítsuk meg a behemótot.

Hamar rájöttek, hogy könnyebb mondani, mint megtenni. Nem tudták felemelni, és egyik irányba sem lehetett eltolni. Ezért ketten egyszerre megragadták előbb az egyik, majd a másik oldalon, és így sikerült egy fél métert előrehúzniuk. – Legközelebb szerzünk egy darut. – Mike kiegyenesedett, és megmozgatta sajgó vállait. – Hogy az ördögbe hozták fel ide? – Gondolom, tíz férfi és egy nő, aki a végén azt mondta nekik, hogy a másik falnál jobban mutatna. Ha elárulod Maureennak, hogy ezt mondtam, úgyis letagadom. – Éppen most segítettél elmozdítani egy tíztonnás szekrényt. Melletted állok. Nézd csak! Itt már látszik az ajtó szegélye. A csúnya tapéta eltakarja, de ha tudod, hogy ott van… Eli a falon végigfutó szegély alá nyúlt, aztán fölötte kezdett el tapogatózni, és amikor meghallotta a halk kattanást, Mike-ra nézett. – Készen állsz egy kalandra? – Viccelsz? Imádom a kalandokat. Nyissuk ki. Eli megnyomta az ajtót. Érezte, hogy enged egy kicsit, aztán néhány centire kinyílik, az ő irányába. – Kifelé nyílik – morogta, és teljesen kinyitotta. Egy keskeny lejárót pillantott meg, és lefelé vezető lépcsőket a sötétben. Ösztönösen a belső falhoz nyúlt, hogy megkeresse a kapcsolót, és meglepődött, hogy talált egyet. De amikor megnyomta, semmi sem történt. – Vagy nincs áram, vagy nincs körte. Hozok két elemlámpát. – És talán egy kis kenyeret is, hogy morzsákat tudjunk szórni – magyarázta Mike. – És egy nagy botot, amivel elűzzük a patkányokat. Rendben, csak az elemlámpát – mentegetőzött, amikor meglátta Eli komor arcát. – Mindjárt visszajövök. Eli felkapott néhány sört is, ha már benne volt. Ez a legkevesebb, amivel megjutalmazhatja Mike-ot.

– Jobb, mint a kenyér. – Mike elvette a sört és az egyik elemlámpát, és megvilágította a járat mennyezetét. – Nincs égő. – Majd legközelebb azt is hozok. – Az elemlámpával felfegyverkezve, Eli belépett a járatba. – Elég keskeny, de szélesebb, mint gondoltam. Biztosan szükség volt a helyre, hogy a szolgák vinni tudják a tálcákat, meg a jó ég tudja, még mit. A lépcsők épnek tűnnek, de azért óvatosan. – Kígyók is lehetnek. Nagyon veszélyes, úgyhogy te mész előre. Eli felnevetett, és elindult lefelé. – Nem hiszem, hogy egy lakáj csontvázára bukkanunk, vagy meglátjuk egy hanyag cselédlány falba vésett utolsó szavait. – Talán egy szellemmel futunk össze. Elég kísérteties a hely. Ráadásul poros és nyirkos, tette hozzá magában Eli. A lépcsőfokok nyikorogtak a lábuk alatt, de szerencsére nem meredtek rájuk pirosan fénylő patkányszemek a sötétből. Eli megállt, amikor a lámpa fénye egy újabb ajtóra vetődött. – Hadd gondolkodjak – motyogta, és igyekezett betájolni magát. – Ez valószínűleg az első emeleti lépcsőfordulóra nyílna. Látod, ahogy itt kettéválik? Az biztosan a nagymamám hálószobájába vezet. Mindig az volt a ház fő hálószobája, amennyire én emlékszem. Istenem, mit nem adtunk volna, ha ezek az ajtók nyitva lettek volna gyerekkorunkban! Itt kedvemre osonhattam volna, hogy aztán a megfelelő helyen kiugorjak, és halálra ijesszem a nővéremet. A nagymamád valószínűleg pontosan ezért zárta le az ajtókat. – Szerintem is. – Újra ki akarod nyitni őket? – Igen. Nem mintha bármi értelme lenne, de akkor is. – Az nem elég ok, hogy király a hely? Követték a folyosót lefelé. Az emlékezetében lévő vázlat alapján Eli úgy vélte, hogy az ajtók egykor a ház fontosabb pontjaira nyíltak. A szalonokba, a konyhába, a nappaliba, az egyik előszobába, aztán lent az alagsorban.

– A pokolba. Először el kellett volna mozdítanunk a másik oldalon a polcot, ami eltakarja az ajtót. De megtalálta a nyitószerkezetet, majd a halk kattanás után maga felé húzta az ajtót, és Mike-kal együtt átkukucskáltak a régi cserepeken meg a rozsdás szerszámokon. Az alagsorban voltak. – Ezt mindenképpen ki kell nyitnod. Gondolj csak bele, milyen halloweenpartikat tudnánk itt rendezni! De Eli-nak valami más járt a fejében. – Itt tőrbe csalhatnám – morogta maga elé. – Tessék? – Az a gazember betör ide, és itt túrja a földet. Erről még gondolkodnom kell. – Becsalod, és lesben állsz. Ez az igazi tettenérés – bólogatott Mike. – Aztán mit csinálnál? – Még gondolkodom rajta. – Eli becsukta az ajtót, de megfogadta magának, hogy elmozdítja a polcokat, és készít egy tervet. – Majd szólj nekem is. Szívesen részt vennék annak a bűnözőnek a leleplezésében. Maureen még mindig eléggé be van ijedve – mondta Mike, miközben elindultak felfelé. – Nem tudom, hogy meg fog-e nyugodni addig, amíg el nem kapják a pasit. Főleg mivel legtöbben úgy gondoljuk, hogy ő tette el láb alól a magánynyomozót. Ez így logikus. – Igen, szerintem is. – És Maureen még jobban beijedt, amikor megtudta, hogy valószínűleg ő rejtette el azt a pisztolyt Abra házában. – Nem hibáztatom, hogy… Micsoda? Miféle pisztolyt? Miről beszélsz? – A pisztolyt, amit Abra talált a… Ajaj. – Egy kis kínos szünet után Mike zsebre vágta a kezét. – Nos, úgy tűnik, nem mesélte el neked. – Nem. Egy szóval sem említette! De te most mindenről beszámolsz nekem. – Adj még egy sört, és megered a nyelvem.

ÍGÉRET Milyen csodálatos gondolat A szívem repes és dalol. Látom már az otthonom, ahol Letehetem minden gondomat. (Phoebe Cary vallásos himnusza)

21. Egy hosszú nap végén, két foglalkozás, egy alapos takarítás, és két masszázs után, Abra megállította a kocsiját a háza előtt. Csak ült a kormány mögött. Nem akart bemenni. Nagyon elkeserítette a gondolat, hogy nem szívesen megy be az otthonába, hogy a saját dolgaival foglalkozzon, és a saját zuhanyzóját használja. Szerette a Nevető Sirályt, az első perctől kezdve beleszeretett. Vissza akarta kapni ezt az érzést, a büszkeséget, a kényelmet, a biztonságot, de most csak félelmet érzett. Akárki volt is az, tönkretett mindent, amikor betört a házába, és erőszakot meg halált hagyott maga után. Egy gyilkos szörnyeteget a szekrényben, egy pisztoly alakjában. Ezek után két lehetősége maradt, gondolta Abra. Győzzön a szörnyeteg, ő pedig feladja, és csak ül és kesereg. Vagy harcol, és rendbe hozza, amit az a gazfickó elrontott. Ha így nézi a dolgokat, akkor igazából csak egy választása van. Kiugrott a kocsiból, kivette a masszázsasztalt, a táskáját, és mindkettőt az ajtóhoz cipelte. Odabent az asztalt a falnak támasztotta, majd bevitte a táskát a nappaliba. A szoros beosztása ellenére húsz mérföldet autózott a part mentén, hogy beszerezzen egy gyógyfüves füstölőt. Elégedett arccal vette ki a táskájából a szárított gyógynövényekből készült, nagy levélbe csomagolt és szorosan átkötött különleges füstölőt. Zsályát fog égetni, hogy megtisztítsa a házat, és visszaszerezze, amit elraboltak tőle. Aztán megvalósítja a tervét, és épít egy kis üvegházat, ahol nagyobb mennyiségben megtermelheti a saját

gyógynövényeit és fűszereit. Ezentúl maga készíti a füstölőket, és egész évben lesznek friss fűszernövényei a főzéshez. Talán el is adhat belőlük, és beindíthat egy újabb vállalkozást. Készíthet saját potpourrit és illatosítót. Van min gondolkodnia. De most mindent meg kell tennie, hogy kiürítse az elméjét, és csak tiszta, pozitív gondolatokkal foglalkozzon. Abra meggyújtotta a szárított gyógynövényköteget, a biztonság kedvéért egy hatalmas kagylóhéj fölé tartotta, és elfújta a lángot, hogy csak füstöljön. Ez az otthona, gondolta. Övé itt a padló, a mennyezet, az összes sarok. Megnyugtatta a folyamat, ahogy a fehérzsálya- és levendulafüstölővel a kezében végigsétált a helyiségeken, és felidézte magában, mit hozott itt létre, magának és másoknak. Hit és remény, gondolta. A kettő összefonódik, és erőt ad neki. Amikor végzett a házzal, kilépett a kis udvarra, és gyengéden meglóbálta a füstölőt, hogy ott is szétáradjon a hit és a remény. Ekkor meglátta Eli-t meg a kutyát, amint felfelé kaptatnak a lépcsőn. Kicsit ostobának érezte magát, ahogy ott állt a füstölgő füvekkel a kezében, miközben a partra rátelepedett az este. A férfi meg a kutya nemsokára odaért hozzá. Abra gyorsan a kis Zen forrását szegélyező kavicsok közé dugta a füstölőt, ahol természetesen és biztonságosan el tud égni. – Milyen csinos pár. – Abra mosolyogva üdvözölte a látogatóit. – És egy kellemes meglepetés. Pár perce értem haza. – Mit csinálsz? – Hát… – A lány követte a férfi tekintetét, és a füstölőre nézett. – Csak egy kis otthoni szertartás. Egyfajta tavaszi tisztítás. – Zsályát égetsz? Azzal a gonosz szellemeket szokták kiűzni. – Én inkább úgy gondolok rá, hogy megtisztítom a légteret a negatív erőktől. A család rendben elment reggel? – Igen.

– Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni, de ma nagyon sűrű napom volt. Valami nincs rendjén, gondolta Abra, és kezdte kényelmetlenül érezni magát. Abban a pillanatban nem akart más, csak egy kis csendet és békességet. És magányt, pedig ez ritkán fordult elő vele. – Még most is sok dolgom van – folytatta. – Majd holnap reggel benézek hozzád az órám előtt, és elhozom a bevásárlólistát. Minden szükségeset beszerzek, mielőtt jövök takarítani. – Én csak egy dolgot szeretnék. Ne Mike-tól kelljen hallanom, hogy valaki egy pisztolyt rejtett el a házadban, és a rendőrség házkutatást tartott. Csak erre van szükségem. – Nem akartam erről beszélni, amíg a családod itt van. Felhívtam a rendőrséget – tette hozzá. – De engem nem. Engem nem hívtál, és el sem mondtad. – Eli, úgysem tehettél volna semmit, és amikor a ház tele volt vendégekkel… – Ez mellébeszélés. A lány tarkója bizseregni kezdett. A békesség, amit a szertartás közben érzett, egy szempillantás alatt elillant, és a harag vette át a helyét. – Nem igaz! Nem lett volna semmi értelme besétálni vasárnap az Oromházba, és bejelentem, hogy találtam egy gyilkos fegyvert a füstölősdobozomban, és a rendőrök átkutatták a házamat. – De annak lett volna értelme, hogy nekem elmondod. – Nos, szerintem meg nem. Ez az én problémám, és így döntöttem. – A te problémád? – A férfi arca még haragos volt, de a hangján most sértettség érződött. – Tehát így állunk? Te bejöhetsz a házamba levesestálakkal, masszírozóasztallal, és egy kutyával. Besétálhatsz az éjszaka közepén, hogy becsukj néhány átkozott ablakot, és utána elbánj egy támadóval. De ha valaki elrejt nálad egy fegyvert, és megpróbál belekeverni egy gyilkosságba, az a te problémád?

Ráadásul egy olyan gyilkosságba, ami minden bizonnyal velem áll kapcsolatban. De ehhez nekem semmi közöm? – Ezt nem mondtam. – Abra tudta, hogy a tiltakozása erőtlennek tűnik. – Nem úgy értettem. – Hogy értetted? – Nem akartam rád meg a családodra zúdítani ezt az egészet. – Azért vagy nyakig benne, mert velem állsz kapcsolatban. És te magad akartál belekeveredni, azért erőszakoskodtál és nyomultál. – Erőszakoskodtam és nyomultam? – Most már Abra is megsértődött, és gyorsan a füst felé fordult, hátha sikerül magába szívnia egy kis nyugalmat. De aztán rájött, hogy egy világítótorony méretű füstölőre lenne szüksége ahhoz, hogy ez sikerüljön. – Nyomultam? – Igen, méghozzá attól a perctől kezdve, hogy megérkeztem ide. Most nyakig benne vagy, és nem akarod rám zúdítani? Senkinek sem adsz esélyt arra, hogy kitérjen előled. Mindig rajtra készen állsz, hogy hol tudnál segíteni. De amikor te kerülsz bajba, nem bízol meg bennem eléggé, hogy hozzám fordulj. – Te jó ég, Eli! Itt nem a bizalomról van szó, hanem az időzítésről. – Ha így lenne, már találtál volna egy alkalmas időpontot arra, hogy elmondd nekem. Hiszen Maureent is beavattad. – Mert ő… – Ahelyett, hogy időt szakítanál egy beszélgetésre, meggyújtasz egy csokor zsályát, és füstölőt lóbálsz a házban meg az udvaron. – Ne gúnyold ki a szertartásomat. – Nem bánom, ha felgyújtasz egy egész zsályamezőt, vagy feláldozol egy csirkét. Csak egyvalami érdekel: miért nem mondtad el, hogy bajban vagy? – Nem vagyok bajban. A rendőrök tudják, hogy nem az én pisztolyom volt. Azonnal felhívtam Vinnie-t, mihelyt megtaláltam. – De engem nem! – Nem. – Abra felsóhajtott. Jót akart, mégis minden rosszul sült el. Hogyan lehetséges ez? – Tényleg nem.

– A családom ma reggel elment, de nem mesélted el nekem, mi történt. Most sem akartad elmondani. – Szükségem volt arra, hogy egy füstölgőt lóbáljak, és megint kényelmesen érezzem magam a házamban. Kezd hideg lenni. Be akarok menni. – Rendben. Menj be, és pakolj össze egy táskát. – Eli, én most csak egy kis magányt és békességet szeretnék. – Az Oromházban is lehetsz egyedül és békességben. Nagy a ház. Addig nem maradsz itt egyedül, amíg el nem rendeződik ez az átkozott ügy. – Ez az én házam. – A lány szeme égni kezdett. Biztosan a füst miatt, gondolta, bár maga sem hitte. – Nem hagyom, hogy egy gazember kiűzzön a házamból. – Akkor én jövök ide. – Azt sem akarom, hogy ide gyere. – Ha nem akarsz velem lenni odabent, akkor kint maradok. De nem hagylak magadra. – Az ég szerelmére, Eli! – A lány sarkon fordult, és bement a házba. Nem szólt semmit, amikor a férfi követte, nyomában a félénken lépdelő Barbie-val. Egyenesen a konyhába ment, és töltött magának egy pohárral a borból, ami kinyitva állt a pulton. – Tudok gondoskodni magamról. – Ezt nem vonom kétségbe. Tudsz gondoskodni magadról, és mindenki másról. De úgy tűnik, nem engeded, hogy más vigyázzon rád. Ez önteltség. A lány a pultra csapta a poharat. – Ezt függetlenségnek és talpraesettségnek hívják. – Egy bizonyos határig igen, de aztán átfordul önteltségbe és konokságba. Te átfordultál. Nem arról van szó, hogy csöpögött a csapod, mire felkaptál egy fogót, vagy hívtál egy vízszerelőt, nem ahhoz a férfihoz fordultál, akivel lefekszel. Hanem arról, hogy ez a

férfi is nyakig benne van ugyanabban a katyvaszban. Ráadásul ügyvéd. – Egy ügyvédet is felhívtam – vágta rá Abra, de azonnal meg is bánta. – Nagyszerű. Remek. – Eli a zsebébe dugta a kezét, és járkálni kezdett. – Tehát beszéltél a rendőrökkel, egy ügyvéddel, a szomszédaiddal. Mindenkivel, csak velem nem. A lány megrázta a fejét. – Nem akartam elrontani a családi hétvégét. Értelmetlennek tűnt, hogy még ezért is aggódj, illetve aggódjatok. – De te aggódtál. – Nem csoda, hiszen… Igen, rendben van. Aggódtam. – El kell mondanod mindent, a lehető legrészletesebben. Amit a rendőröknek mondtál, és amit ők mondtak neked. Mindent, amire csak emlékszel. – Mert ügyvéd vagy? A férfi nem válaszolt, csak merőn Abrára nézett. A lány hirtelen ostobának érezte magát, és már nem volt annyira meggyőződve az igazáról. – Mert együtt vagyunk. – Eli hangja nyugodt volt, akárcsak a pillantása, mégis elérte a célját. – Mert ez az egész velem kezdődött, vagy az Oromházzal, vagy mindkettővel. És mert ügyvéd vagyok. – Rendben. De először bepakolok. – Amikor a férfi felvonta a szemöldökét, Abra halványan elmosolyodott. – Túl hideg van ahhoz, hogy kint aludj. És a gyilkosnak nincs oka arra, hogy visszajöjjön ide. Arra van inkább oka, hogy megint betörjön az Oromházba. Vagy legalábbis ez tűnik logikusnak. Ezért bepakolok néhány holmit, és veled megyek. Kompromisszum, gondolta a férfi. Nem erről beszélt a nagyanyja? Időnként mindkét félnek engednie kell, hogy megtalálják az egyensúlyt. – Jó.

Amikor a lány elsétált, a férfi felvette a pulton hagyott borospoharat. – Ezt a csatát megnyertük – mondta Barbie-nak. – De a háborút még nem. A lefelé vezető úton Eli nem szólalt meg, nem zavarta meg Abra hallgatását. A földszinten maradt, amikor a lány felment, hogy kipakoljon. Ha egy másik hálószobába teszi a holmiját, majd később beszélnek róla. Egyelőre beéri azzal, hogy vele van, és biztonságban van. A konyhában bekukucskált a hűtőbe meg a mélyhűtőbe. Maradt még sonka, és rengeteg köret, állapította meg. Még ő is képes lesz összeütni egy vacsorát. Mire Abra lejött, Eli már a megterített a reggelizőhelyiségben. – Evés közben minden elmesélhetsz. – Rendben. – Abra leült, és valamiért vigasztalónak találta, amikor Barbie az ő lábához kuporodott és nem Eli-hoz. – Sajnálom, ha úgy érezted, hogy nem bízom benned. Nem erről volt szó. – Részben erről is, de ezzel majd később foglalkozunk. Meséld el pontosan, mi történt. Lépésről lépésre. A férfi válasza tovább rontotta Abra nyomott hangulatát. – Meditálni akartam – kezdte a lány, és mindent elmesélt Eli-nak, olyan pontosan, amennyire csak tudta. – Nem nyúltál a pisztolyhoz? – Nem. Leesett, amikor elejtettem a dobozt, és otthagytam a padlón. – Tehát úgy tudod, hogy a zsaruk nem találtak ujjlenyomatokat? – Nem, csak foszlányokat. – És a rendőrök azóta nem akartak beszélni veled? – Vinnie felhívott ma, de csak azért, hogy érdeklődjön. Azt mondta, hogy holnapra vagy szerdára meglesz a ballisztikai eredmény. Inkább szerdára. – És mi van a pisztollyal? Regisztrálva van?

– Erről nem beszélt. Azt hiszem, óvatosnak kell lennie, hogy mit mond nekem. De azt tudják, hogy a pisztoly nem az enyém. Nekem sosem volt fegyverem, még a kezemben sem fogtam soha. És ha ez volt az a pisztoly, amivel megölték Kirby Duncant, akkor tudják, hogy a gyilkosság idején itt voltam veled. Tehát ügyesen fedezzük egymást, gondolta Eli. Vajon Wolfe milyen következtetést von le ebből? – És mit mondott az ügyvéded? – Azt, hogy hívjam fel, ha a rendőrök megint ki akarnak hallgatni, és majd ő felveszi a kapcsolatot Corbett nyomozóval. Én nem aggódom azért, hogy gyilkossággal fognak gyanúsítani. Senki sem hiszi, hogy én öltem meg Duncant. – Én is elhelyezhettem a pisztolyt a házadban. – Ostobaság lett volna, és te nem vagy ostoba. – És mi van, ha csak kihasznállak a szex miatt, de egyébként csak az esetleges tettestársamnak tartalak? A lány végre elmosolyodott. – Nincs több szex, ha csak azért vagy velem, mert a tettestársad vagyok. És ez különben sem lenne logikus, mivel megint rád irányítaná a zsaruk figyelmét. Egyébként pontosan ez volt a célja annak, aki elrejtette a pisztolyt, és ezért kapott Wolfe váratlanul egy névtelen hívást. Az egészről lerí, hogy valaki megrendezte, és Corbett sem ostoba. – Nem, szerintem sem. De van itt egy másik dolog is. Valószínűleg már háromszor kapcsolatba kerültél a gyilkossal. Itt, az Oromházban, aztán a bárban, és most, amikor elhelyezte a pisztolyt a házadban. Tehát van miért aggódnunk, és ezt te is tudod. Hiszen te sem vagy ostoba. – Nem tehetek mást, csak azt, hogy óvatos vagyok. – Elmehetnél, és meglátogathatnád az anyádat egy időre. Amit persze nem fogsz megtenni – tette hozzá a férfi, mielőtt a lány megszólalhatott volna. – És ezért nem is hibáztatlak. De akkor is adva van a lehetőség. A másik pedig az, hogy bízol bennem.

Abrának rossz kedve lett, amikor a férfi ezt mondta, mert tudta, hogy okot adott rá. – Eli, én bízok benned. – Amikor kínos a helyzet, akkor nem. És nem is tudlak ezért hibáztatni, mert már csalódtál a férfiakban. Például az apádban. Az egy dolog, hogy az anyáddal nem jöttek ki, de akkor is az apád. Ő mégis úgy döntött, hogy nem vesz részt az életedben. Cserbenhagyott. – Nem szoktam ezzel foglalkozni. – Egészséges hozzáállás, de a csalódás akkor is ott van benned. A férfi nem mondott többet, Abra mégis úgy érezte, hogy legyőzték. – Igen, Sosem voltam fontos neki, és már nem foglalkozom vele, de akkor is ott van. – Azért nem rágódsz rajta, mert nincs értelme, és te csak az értelmes dolgokkal foglalkozol. – Érdekes megfogalmazás. – A lány ajka megint mosolyra húzódott. – És igaz. – És azért sem foglalkozol vele, mert tudod, hogy ez az ő vesztesége. Aztán ott van az a gazember, aki bántott. Az egy hatalmas törést okozott. Szeretted, bíztál benne, beengedted az életedbe, aztán ellened fordult. Bántalmazott téged. – Akármilyen szörnyű is volt, ha az nem történik meg, akkor most nem lennék itt. – Pozitív hozzáállás. Ezért dicséretet érdemelsz. De akkor is megtörtént. Megbíztál valakiben, és az visszaélt vele. Miért ne történhetne meg megint? – Én nem így gondolkodom, és nem így élek. – Te egy nyílt, energikus, örömteli életet élsz, amit én gyakran csodálok. Ehhez sok bátorságra és szívre van szükség. Ez csodálatra méltó. Nem szeretsz másra támaszkodni, és ez is bámulatos. Egészen addig, amíg el kéne fogadnod a segítséget, és mégsem vagy rá hajlandó.

– Elmondtam volna, ha nincs itt a családod – mentegetőzött Abra, aztán úgy döntött, hogy bevallja az igazat. – Valószínűleg egy darabig még halogatom, és azzal mentegetem magam, hogy így is éppen elég bajod van, és semmi értelme még ezt is rád zúdítani. Elég csak akkor értesülnöd róla, ha már többet indok, vagy látszik valamilyen megoldás. Talán hallgattam volna még egy darabig. De ez nem a bizalomról szól. – Hanem a szánalomról? – Az aggodalomról. Meg a saját önbizalmamról. Igazságtalanul vádoltál önteltséggel meg konoksággal. Szükségem volt arra, hogy gondoskodjak magamról, döntéseket hozzak, megoldjam a problémáimat, és időnként másokét is, hogy visszaszerezzem az önbizalmamat, amit Derrick szétzúzott. Tudnom kell, hogy képes vagyok gondoskodni magamról, amikor nincs senki, akihez fordulhatok, és csak magamra számíthatok. – És ha van valaki, akire számíthatsz? Talán a férfinak megint igaza van, gondolta Abra, és feszengeni kezdett. Talán itt az ideje egy kis önvizsgálatnak? – Nem tudom. Egyszerűen nem tudom a választ, mert ezt a lehetőséget már hosszú ideje nem engedtem meg magamnak. De mégis hozzád fordultam aznap éjjel, amikor megtámadtak. Bíztam benned, és te nem okoztál csalódást. – Nem kerülhetek kapcsolatba megint valakivel, aki nem ad annyit, amennyit vesz, és nem vesz el annyit, amennyit ad. Kemény lecke árán tanultam meg, hogy ha így van, akkor az ember üres kézzel és keserűen végzi. Azt hiszem, mindkettőnknek el kell dönteni, mennyit adunk, és mennyit veszünk. – Megbántottalak, mert nem fordultam hozzád? – Igen, ez az igazság. És feldühítettél. Ezért sokat gondolkodtam rajta. – A férfi felállt, és felvette a tányérokat. Egyiküknek sem volt jó étvágya aznap este. – Lindsay-nek csalódást okoztam. – Nem igaz, Eli.

– De igen. A házasságunk talán hiba volt, de együtt mentünk bele, és egyikünk sem azt kapta, amit akart, vagy várt tőle. A végén nem tudtam meg akadályozni, hogy… Nos, ami történt vele. Még mindig nem tudom, hogy az én egyik döntésem miatt halt meg, vagy egy közös döntésünk miatt, vagy esetleg csupán véletlen balszerencse volt. A nagymamámnak is csalódást és keserűséget okoztam, mert egyre ritkábban jöttem ide, és a végén már alig találkoztam vele. Nem ezt érdemelte tőlem. Ráadásul majdnem elveszítettük őt. Vajon ez akkor is megtörtént volna, ha több időt töltök itt, és ideköltözöm hozzá Lindsay meggyilkolása után? – Nem te vagy a világegyetem középpontja, Eli. És még te nevezel engem önteltnek? – Persze, tudom, hogy nem minden rólam szól. De valahol akkor is én állok az egész a középpontjában, és ebben a történetben minden összefügg egymással. A férfi Abrához fordult. Nem ment oda hozzá, nem érintette meg, csak állt előtte, tisztes távolságban. – Hadd mondjak valamit, Abra. Én nem foglak cserbenhagyni. Akár tetszik, akár nem, akár velem alszol, akár nem, mindent meg fogok tenni, hogy semmi se történjen veled. És ha vége lesz ennek az egésznek, akkor majd megbeszéljük, hogy hol vagyunk, és merre tartunk. A lány kicsit sarokba szorítva érezte magát, ezért felállt. – Elrámolom az edényeket. – Majd én. – Az előbb egyensúlyt emlegettél. Arról beszéltél, hogy mindkét félnek egyformán kell adni és kapni – emlékeztetik a lány. – Te csináltad az ételt, én teszek rendet a konyhában. – Rendben. És szeretném, ha leírnád nekem a beosztásodat. A lány megint enyhe bizsergést érzett a tarkóján. – Eli, a napom mindig változik. Éppen ez benne a szép.

– Tudni akarom, hogy merre jársz, amikor nem vagy itt. Nem fogok leselkedni utánad. Nem arról van szó, hogy figyelek, vagy követem minden lépésedet. A lány a pultra tette a kezében lévő tányért, és mély levegőt vett. – Meg sem fordult a fejemben, hogy ez a szándékod. És rájöttem valamire, amit eddig nem tudtam. Sokkal nagyobb teherrel érkeztem ide Washingtonból, mint hittem. De nagyon remélem, hogy a csomagom már egy kézitáska méretűre zsugorodott, és hamarosan azt is el tudom hajítani. – Időbe telik az ilyesmi. – Azt hittem, már elég idő telt el, de úgy tűnik, nem teljesen. Úgyhogy… – Abra megint felemelte a tányért, és betette a mosogatógépbe. – A nap legnagyobb részében itt vagyok. Reggel foglalkozást tartok a templom alagsorában, fél ötkor pedig masszírozni megyek, Greta Parrishhoz. – Rendben. Köszönöm. A lány bepakolta az edényeket, és nekilátott letörölni a pultokat. – Nem érintettél meg, amióta felbukkantál a házamnál a lépcsőn. Miért van ez? Azért, mert haragszol? – Talán egy kicsit, de inkább azért, mert nem tudom, mit szólnál hozzá. A lány Eli szemébe nézett. – Honnan tudjam, ha nem nyúlsz hozzám? Eli először megsimogatta Abra karját, aztán maga felé fordította. – Sajnálom. Elhallgattam a dolgokat, és titkolóztam. De… Istenem, Eli, az az ember a házamban járt! Végigment rajta, hozzányúlt a holmimhoz. Derrick is ugyanezt csinálta. Összetúrt mindent, és néhány dolgot el is tört, amíg várta, hogy hazajöjjek. – Ő nem fog bántani téged. – Eli megcsókolta a lány homlokát. – Nem hagyom, hogy bántson. – Túl kell tennem magam rajta. Muszáj. – Sikerülni fog. – De nem egyedül, gondolta Eli. Nem nélkülem.

Amikor Abra másnap reggel elment, Eli megpróbált nem aggódni. A templom alig két mérföldre van az Oromháztól, de nem is látta az okát, hogy bárki bántaná Abrát. A délelőtt közepén már itt lesz, és ha már biztonságban tudja a házban, akkor végre dolgozni kezdhet. Addig azonban az agya túlságosan el volt foglalva, és nem tudott elmerülni a saját történetében, ezért lement az alagsorba, és majdnem egy órát töltött ott. Lepakolta a polcot, és visszatolta a falhoz. Az alagsori oldalon több időbe telt kinyitni az ajtót, és amikor végre sikerült, úgy döntött, hogy megolajozza a zsanérokat. A nyikorgás érdekes hangulatot teremtett, de ha meg akar lepni valakit, akkor a csend hasznosabb. Magához vett egy elemlámpát meg egy doboz villanykörtét, végigment a járaton, és ellenőrzött minden lámpát, egészen a második emeletig. Miután megolajozta a nyikorgó zsanérokat, gondolkodott egy kicsit, aztán egy széket támasztott az ajtónak, és ellenőrizte, hogy így is tudja-e nyitni meg zárni. Átrendezte a polcokat, és többször is meggyőződött arról, hogy könnyen meg tudja kerülni az állványt, amikor az ajtón átmegy. Aztán mindent visszapakolt a polcokra. Az álcázás fontos, mert szükség lehet rá, gondolta. A csapda fel van állítva, legalábbis majdnem. Most már csak horog meg csali kell. Az átjáróban poros és piszkos lett, ezért átöltözött, megmosakodott, majd egy ideig az internetet bújta, videokamerákat és babaőrző kamerákat böngészve. Éppen az első Mountain Dew-ját töltötte ki egy pohárba, amikor Abra megérkezett a bevásárlószatyrokkal. – Szia! – Abra ledobta a szatyrokat, és belenyúlt az egyikbe. Nézd, mit hoztam neked! – A lány Barbie-hoz fordult, és feltartott egy hatalmas, csont alakú jutalomfalatot. – Ezt kapja a jó kutya. Jó kutya voltál?

Barbie azonnal leült. – Mindjárt gondoltam. És te jó fiú voltál? – kérdezte Abra Eli-tól, miközben kibontotta a csont csomagolását. – Nekem is le kell ülnöm a padlóra? – Neked más jutalmat szántam. Lasagnát és tiramisut csinálok. – Tudsz tiramisut csinálni? – Majd meglátjuk. Úgy döntöttem, hogy ma jól érzem magam, és ebben nagy része van az egyensúlynak, illetve annak, hogy megpróbáljuk megtalálni az egyensúlyt. De más oka is van. – Abra átölelte Eli-t. – Rájöttem, hogy nem vagy haragtartó. – Pedig tudok haragot tartani – válaszolta a férfi. – De nem azzal, aki fontos nekem. – A harag befelé fordított negatív energia, ezért örülök, hogy el tudod engedni. Ha már a negatív energiákról beszélünk, megálltam a házamnál, és már jobban éreztem magam. Nem úgy, mint régen, de sokkal jobban. – És ez egy füstölgő gyógynövénycsomónak köszönhető? A lány megbökdöste a férfi hasát. – Nekem működik. – Örülök neki. De ugye nem érzed szükségét annak, hogy az Oromházban is füstölgő rudakkal űzd el a negatív energiákat? – Nem ártana, de erről majd később beszélünk. A férfi remélte, hogy minél később kerül sor erre a beszélgetésre. – Most dolgozni fogsz? Csak lehúzom az ágyat, és összeszedem a szennyest, aztán nem zavarlak, amíg szünetet nem tartasz. – Remek. De először akarok neked mutatni valamit. – Oké. Mit? – Fent van. – A férfi a hüvelykujjával a mennyezet felé bökött, aztán megfogta a lány kezét. – Kihagytál egy helyet takarítás közben. – Nem igaz! – Abra ösztönösen felháborodott és felgyorsította a lépteit fölfelé menet. – Méghozzá egy jó nagy helyet – tette hozzá a férfi. – Odafent van.

– A másodikon? Ott csak havonta egyszer takarítok. Porszívózok és port törlők. Ha megint használatba akarod venni, akkor miért nem… – Nem arról van szó. Illetve nem pontosan. Bár megfordult a fejemben, hogy felköltöztetem az irodámat a délre néző előszobába. – Eli, ez egy csodálatos ötlet! – Igen, de még csak játszom a gondolattal. Jók a fények, és csodás a kilátás. És nagyon csendes. Kár, hogy nem tudok festeni vagy szobrászkodni, mert a szolgák régi hallja remek műterem lenne. – Én is pont erre gondoltam. Az egyik tengerpartra néző hálószobában pedig berendezhetnél egy szép kis könyvtárat. Mondjuk, ott tartanád a szakirodalmat, és ott időzhetnél, amikor egy kis pihenésre vagy kikapcsolódásra van szükséged, de azért nem akarod abbahagyni a munkát. A férfi még nem gondolta ezt át ilyen részletesen, de… – Talán. – Segíthetek berendezni, ha úgy döntesz. És milyen szép magas itt a mennyezet! Rengeteg lehetőség rejlik ebben a helyben, és mindig sajnáltam, hogy nincs kihasználva az egész ház. Hester mesélte, hogy régebben itt festett, de aztán úgy döntött, hogy jobban megy a munka a saját nappalijában, de legjobban a szabadban szeretett alkotni. Meg nehezére is esne két emeletet megmászni. – Én is pont arra gondolok, hogy az egész házat használni fogjuk. – A férfi a falhoz lépett, és kinyitotta a titkos ajtót. – Te jó ég, ez fantasztikus! Nahát! – A lány odarohant az ajtóhoz. – Ez hihetetlenül király. – A lámpák is működnek. – A férfi megmutatta. – És egészen az alagsorig vezet. Odalent elmozdítottam egy kicsit a polcot, úgyhogy most már ott is működik az ajtó. – Gyerekkoromban szívesen eljátszottam volna itt a harcos hercegnő szerepét. – Tényleg? – Eli el tudta képzelni. – Most már látod, hogy milyen nagy helyet hagytál ki?

– Majd rendbe teszem, de csak akkor, ha előbb eltüntetsz minden pókot, ami nagyobb egy légynél. Egyébként az összes ajtót ki kéne nyitnod. – Nekem is ez a gondolatom támadt. – Milyen régen takarítok itt, és nem is tudtam, hogy ez létezik. – A lány hirtelen lehallgatott, és az izgalomtól csillogó szemmel nézett Eli-ra. – Ő nem tud róla! Nem tud a titkos ajtókról. – Nem hiszem. De az biztos, hogy nem használta. Mike-kal alaposan megizzadtunk, mire elmozdítottuk ezt a hatalmas szekrényt. És legalább egy órámba telt, mire az alagsorban sikerült a polcokat annyira elhúzni a faltól, hogy elférjek mögöttük. – Tőrbe csalhatjuk. Eli… – Én is erre gondoltam. – Támadás a védekezés helyett. – Abra csípőre tett kézzel járkálni kezdett a helyiségben. – Tudtam, hogy ez egy jó nap lesz. Végre tehetünk valamit! Tetten érhetjük azt a gazembert. – Még gondolkodnom kell rajta. Mert nem olyan egyszerű a dolog, hogy kiugrom az ajtón, és azt mondom, „hú!”. Ha a legegyszerűbb magyarázat igaz, akkor ez az ember nemcsak egy betörő, hanem egy gyilkos. Úgyhogy nem ugorhatunk bele meggondolatlanul. – Meg kell tervezni – bólintott a lány. – Takarítás közben mindig jó ötleteim támadnak, úgyhogy neki is látok. Mindketten gondolkozzunk. – És megvárjuk, mit mondanak a zsaruk. – Igen, persze. – Abra egy kicsit elkedvtelenedett. – Ezt kell lennünk. Talán lenyomozzák a fegyvert, és az egész megoldódik. Az lenne a legjobb. Nem olyan izgalmas, de jobb. – Akármi is történik, én nem foglak cserbenhagyni. – Eli… – Abra két kézzel megfogta a férfi arcát. – Kössünk egyezséget, és ígérjük meg, hogy nem fogjuk egymást cserbenhagyni. – Oké.

22. Eli-nak dolgoznia kellett. Kicsit meg akart feledkezni a csapdával kapcsolatos terveiről, mert a saját történetét kellett folytatnia, és tovább szőnie a cselekményt. Az ügynöke még nem értesítette, hogy mit szól az első öt fejezethez, de ebben valószínűleg a húsvéti hétvége is közrejátszott. Különben sem ő az egyetlen ügyfele. Ráadásul nem is a legfontosabb ügyfele. Jobb, ha most folytatja a történetet, és akkor megint küldhet egy adagot az ügynökének. És ha a nőnek fenntartásai vannak az addigi munkájával kapcsolatban, akkor majd változtat rajta. Elhatározta, hogy visszamegy a dolgozószobába, letisztáz még öt fejezetet, és elküldi az ügynökének, hogy nagyobb részt lásson az egészből. A történet kezdett izgalmas lenni, és nem akarta elrontani. Csak késő délután hagyta abba a munkát, amikor Barbie felhívta magára a figyelmét, mert leült a lába mellé, és kitartóan bámulta. Eli már tudta, hogy ez mit jelent. Elnézést a zavarásért, de ki kell mennem! – Rendben, egy pillanat. Elmentette a munkáját, és csak most vette észre, hogy egy kicsit szédül, mintha egymás után lehajtott volna két pohár bort. Mihelyt felállt, Barbie kirohant a helyiségből, és Eli hallotta, ahogy ledübörög a lépcsőn. Tudta, hogy a kutya már a konyhában ül, és remegve várja őt meg a pórázt. Eli Abra nevét kiáltotta a konyha felé menet, hátha a közelben van. De csak a kutya volt ott. A konyhapulton talált egy hatalmas szendvicset, átlátszó fóliába csomagolva, rajta a szokásos cetlivel:

Miután sétáltál Barbie-val, ebédelj meg. Csók, Abra. – Ezt sosem felejti el – morogta Eli maga elé. Kivitte a kutyát, és ő is ugyanúgy élvezte a sétát, mint Barbie. Az sem zavarta, hogy hideg eső szemerkélt, és a haja csuromvizes lett. A kutya is alaposan elázott. Egy idő után Eli visszafordult, a házhoz vezető lépcsők felé indult, és a gondolatai visszakanyarodtak a regényére. Ekkor megszólalt a zsebében a telefon. – Mr. Landon, Sherrilyn Burke vagyok, a Burke és Massey nyomozóirodából. – Igen, tessék. – Eli gyomra összeugrott az izgalomtól meg a félelemtől. – Örülök, hogy hallom. – Van valami jelentenivalóm önnek. E-mailben is elküldhetném, de jobb lenne, ha személyesen beszélnénk meg. Oda tudok menni holnap, ha ez önnek megfelel. – Van valami, ami miatt aggódnom kéne? – Aggódni? Nem. Jobban szeretek szemtől szembe találkozni valakivel Mr. Landon, ahol mindketten kérdezhetünk és válaszolhatunk. Tizenegy körül ott leszek. Milyen gyors, gondolta a férfi. Profi és határozott. – Rendben. Mi lenne, ha közben elküldené a jelentést, és így felkészülhetek a beszélgetésünkre, amikor mindketten kérdezünk és válaszolunk. – Remek ötlet. – Tudja, hogyan kell eljutni Whiskey Beachbe? – Néhány éve eltöltöttem ott egy kellemes hétvégét. És ha az ember Whiskey Beachen jár, akkor tudja, hogy merre van az Oromház. Meg fogom találni. Tizenegykor találkozunk. – Itt leszek.

Tehát nincs miért aggódnom, gondolta Eli, miközben bevitte Barbie-t. Pedig minden aggasztotta, ami Lindsay meggyilkolásával, a rendőrségi nyomozással és a saját helyzetével állt kapcsolatban. Mégis kíváncsi volt a válaszokra. Szüksége volt rájuk. Az iPadjét és az ebédjét bevitte a könyvtárszobába. Arra gondolt, hogy Abra biztosan odafent porszívózik vagy takarít. Az eső után kedve támadt a kandalló melegéhez, ezért tüzet gyújtott, és ott telepedett le a tabletjével. Evés közben olvasta el a jelentést. Egyelőre nem foglalkozott az e-maillel, csak letöltötte a mellékletet, amit a magánnyomozó küldött. A nő újra kikérdezte a barátokat, a szomszédokat, a munkatársakat. Az ő ismerőseit, és Lindsay ismerőseit is. Beszélt Justin és Eden Suskinddal, valamint a szomszédaikkal és a munkatársaikkal. Wolfe-ot is kikérdezte, és sikerült megkörnyékeznie az ügyész egyik asszisztensét is. Bejárta a bűntény helyszínét, bár a házat azóta már teljesen kitakarították, és az ingatlanügynökség még mindig árulja. Rekonstruálta Lindsay meggyilkolásának minden mozzanatát. Alapos, gondolta Eli. Elolvasta a nő összefoglalóját, amelyekben leírta a saját megjegyzéseit és benyomásait is. A Suskind házaspár nemrég szétköltözött. Nem meglepő, hiszen egy hűtlen férj nagy próba elé állítja a házasságot. Ehhez jött még a média folyamatos zaklatása, ami a kapcsolatukat a pletykák kereszttüzébe állította. Az már meglepőbb, hogy majdnem egy éve nem léptek tovább. Két gyerekük is van, gondolta Eli. Ez bonyolítja a helyzetet. A nyomozó beszélt azoknak a szállodáknak és nyaralóhelyeknek a recepciósaival, szobalányaival és dolgozóival, amelyeket Lindsay az utazásai során meglátogatott. És megerősítette, amit Eli már tudott. A felesége többnyire Justin Suskind társaságában utazgatott az élete utolsó tíz vagy tizenegy hónapjában.

Milyen érzés volt ezzel szembesülni? Semmi különös. Már nem számított. A haragja elmúlt, és az árulás fájdalma is elkopott, mint a sziklák hegyes szélei, amelyeket lecsiszol a víz. Eli inkább sajnálatot érzett. Most már úgy vélte, hogy előbb-utóbb kiégett volna a harag és a keserűség, amit Lindsay-vel éreztek egymás iránt. Elváltak volna útjaik, és továbbléptek volna. De erre egyiküknek sem volt lehetősége. Akárki ölte meg a feleségét, gondoskodott róla, hogy ne így legyen vége. Mindkettejüknek tartozott azzal, hogy elolvassa a jelentéseket, találkozik a magánnyomozóval, és megtesz minden tőle telhetőt, hogy megtudja, ki és miért ölte meg Lindsay-t. Aztán félreteszi az ügyet. Kétszer is elolvasta a jelentést, és alaposan átgondolta, miközben megkóstolta a hűtőben talált gyümölcsturmixot, amelyen egy cetli virított: Igyál meg. Úgy döntött, hogy felgyorsítja a dolgokat. Magához vette a jegyzetfüzetét, és leemelt egy újabb Esmeralda hozományával foglalkozó könyvet a polcról. A következő két órában figyelmesen követte a szerző gondolatmenetét. Ez az író arra a feltételezésre alapozta a mondanivalóját, hogy a túlélő tengerész meg a ház előkelő leánya, Violeta egymásba habarodott. Violeta bátyja, Edwin leleplezte őket, és megölte a húga szerelmét. A vakmerő és heves természetű Violeta Bostonba menekült, és soha többé nem tért vissza. Esmeralda hozománya pedig elveszett az utókor számára. Amit Eli a családja történetéről tudott, az alátámasztotta Violeta szökését. A lányt kitagadták, és a vagyonos, befolyásos család szinte az összes dokumentumból kitörölte a nevét, annyira haragudtak rá, amiért szégyenbe hozta őket. A szerző elég tényszerűen írta le az eseményeket, és a stílusa nem volt olyan szórakoztató, mint a korábban olvasott könyveké, de Eli több logikát talált benne. Talán ideje felbérelni egy igazi családfakutatót, hogy kutasson fel minden információt a vakmerő Violeta Landonról.

Eli telefonja megint megszólalt. Amikor a kijelzőre pillantott, meglátta az ügynöke nevét, és nagyot sóhajtott. Most vagy soha, gondolta, és felvette a telefont. Eli még mindig a kandalló előtt ült, amikor Abra belépett. – Végeztem odafent – jelentette be. – Visszamehetsz dolgozni, ha akarsz. A szárítóban száradnak a ruhák. Arra gondoltam, hogy addig átmegyek a titkos átjáróba. Időbe telik, mire lemosom a lépcsőket, és rengeteg vízre lesz szükségem, úgyhogy cipelhetem a vödröket. Aztán eszembe jutott, hogy sokkal élvezetesebb lenne, ha meztelenül csinálnám. – Tessék? – Sejtettem, hogy erre felkapod a fejed. Itt dolgozol? Vagy kutatásokat folytatsz? – kérdezte a lány, és oldalra hajtotta a fejét, hogy elolvassa a könyv címét, amit Eli az asztalra tett: Whiskey Beach – Egy titokzatos és őrült örökség. – Ez komoly? – A legnagyobb része értelmetlen zagyvaság, de vannak benne figyelemre méltó részek. Például az, amelyik a környékkel meg a Landon család történetével foglalkozik az alkoholtilalom idején. Az üknagymamám úgy segített eljuttatni az italt a helyi létesítményekbe, hogy az üvegeket az alsószoknyája alá rejtette, és így járt túl a rendőrök eszén, akik nem merték megkérni, hogy emelje fel a ruháját. – Okos hölgy volt. – Ezt a sztorit már hallottam, úgyhogy valószínűleg igaz. A szerző elmélete szerint a megmenekült tengerésznek sikerült elrejtenie a zsákmányt. Utána ellopta a szép és önfejű Violeta szívét, valamint néhány ékszerét. Ezután vad hajsza következett egy viharos éjszakán, melynek végén a szerető lezuhant a világítótorony sziklájáról, Edwin Landon, a lány sötét szívű bátyja közreműködésével. Valószínűleg vele együtt a hozományt is elnyelték a haragos hullámok. – Vagyis elnyelte az óceán?

– A szerző szerint a gazfickó meg a kincses ládika összetört a sziklákon, és az ékszerek csillogó halrajként fröccsentek szét. Ha ez igaz lenne, akkor legalább néhány darabot megtaláltak volna, és ennek híre ment volna az évek során. – Akkor nem, ha tartja a száját, aki rátalál egy sziporkázó nyakláncra, vagy valami másra. A szerző legalábbis így gondolja. Mindegy – legyintett a férfi. – Mindegy? – kérdezte Abra kíváncsi mosollyal. – Tetszett neki – mondta váratlanul Eli. – Kinek? Az önfejű Violetának? – Mi? Nem. Az ügynökömnek. A regény. Tetszett neki az első öt fejezet, amit elküldtem. Vagy hazudik, hogy ne sértse meg az érzéseimet. – Képes lenne hazudni? – Nem. Tényleg tetszett neki. Abra leült a dohányzóasztalra. – Azt hitted, hogy nem fog tetszeni? – Nem voltam benne biztos. – De most már biztos, gondolta Eli. – Azt mondta, hogy szerinte el tudja adni az öt fejezetet. – Eli, ez nagyszerű! – De azt mondta, hogy sokkal jobb üzlet lenne, ha az egész könyvet adná el. – És mennyi van még hátra? – Majdnem befejeztem az első átiratot. Még néhány hét kell, körülbelül. – Még annyi sem kell, ha ilyen jól haladok, gondolta a férfi. – Csak kicsit át kell néznem. Nem tudom pontosan. – Ez egy fontos és nagyon személyes döntés, de… Eli, az egész könyvet el kéne adnod! A férfi elmosolyodott, amikor látta, hogy a lány milyen izgatottan ugrándozik az asztalon. – Igen, az ügynököm is ezt gondolja. – Na és te?

– Én is. Jobb, ha befejezem az egészet, mielőtt az ügynököm árulni kezdi a regényt az első öt fejezet alapján. Lehet, hogy a nő téved, és új világrekordot fogok felállítani a visszautasítások terén, de akkor is… legalább befejeztem a regényt. A lány megbökte a férfi térdét. – De az is lehet, hogy igaza van, és el fogod adni az első regényedet. Ne kényszeríts arra, hogy a negatív gondolataid és energiáid miatt füstölőt égessek a házban. – Nem szexelhetnénk inkább? – kérdezte vigyorogva a férfi. – A szex mindig pozitív gondolatokat ébreszt bennem. – Megfontolandó. Mikor engeded, hogy elolvassam? A férfi vállat vont, mire a nő elhúzta a száját. – Rendben, akkor térjünk vissza a régebbi kérésemre. Hadd olvassak el egy jelenetet. Csak egyetlen jelentet! – Oké. Egy jelenetet. – Azt hiszem, ünnepelnünk kell. – Mit gondolsz, miért javasoltam a szexet? Abra nevetve Eli lábára csapott. – Másképp is lehet ünnepelni. – Akkor majd ünnepelünk, ha befejeztem a könyvet. – Rendben, igazad van. Most pedig visszamegyek a fal mögé. – Segíthetek. – Inkább menj vissza dolgozni. – A lány összetette a kezét, és úgy tett, mintha egy medence szélén állna. – Ugorj fejest a munkába. A férfi rámosolygott. – Azt hiszem, próbálkozom még néhány óráig. Holnap úgyis sok időm elmegy, mert találkozik velem a magánnyomozó, akit felbéreltem. – Új hírek vannak? – kérdezte a lány és visszaült az asztalra. – Nem tudom. Elolvastam a jelentését. Nincs benne sok újdonság, de alapos munkát végzett. Suskindék szétköltöztek. – Nehéz elviselni a hűtlenséget, főleg, amikor ilyen nagy nyilvánosságot kap. Jól tudom, hogy vannak gyerekeik?

– Igen, kettő. – Úgy még nehezebb. – Abra habozott egy pillanatig, majd megrázta a fejét. – Mivel nem akarom megismételni a hibámat, ezért el kell mondanom, hogy Vinnie felhívott néhány órája. A Duncan testéből kiszedett golyókat abból a pisztolyból lőtték ki, amit a házamban találtam. Eli megfogta a lány kezét. – Meglepett volna, ha nem így van. – Tudom. Viszont mellettem szól a tény, hogy felhívtam Vinnie-t, amikor megtaláltam. És enyhén szólva gyanús az a névtelen hívás, amit Wolfe kapott egy eldobható mobiltelefonról. Vinnie a tudtomra akarta adni, hogy Wolfe most feltúr mindent a múltamban, és megpróbálja bebizonyítani, hogy már Lindsay meggyilkolása előtt ismertük egymást. – De ez nem igaz, úgy hogy nem ér el semmit. – Nem. – Meséld el ezt az egészet az ügyvédednek. – Már megtettem, és dolgozik rajta. Wolfe semmit sem fog találni, és szerintem csak azért foglalkozik velem, mert hozzád akar eljutni. Ha valahogy sikerül neki összefüggésbe hoznia bennünket Duncannel, akkor sokkal valószínűbb, hegy szereped volt Lindsay halálában. – De ez visszafelé is igaz – emlékeztette Eli a lányt. – Semmi közünk Duncanhez, és ez azt jelenti, hogy Lindsay meggyilkolásához sincs közöm. – Tehát akkor tulajdonképpen egyetértesz vele. A két gyilkosság valahogy összefüggésben áll egymással. – Nehéz lenne elhinni, hogy kapcsolatba kerültem két gyilkossággal, egy majdnem halálos balesettel, több betöréssel, egy támadással, és ezek között nincs semmilyen összefüggés. – Ez igaz. Úgy tűnik, ebben a történetben minden összefügg mindennel. – A lány megint felállt. – Most visszamegyek, hátha mi lehetünk a saját regényünk hősei, és segíthetünk elkapni a rosszfiút.

– El kéne mennünk ma este valahova vacsorázni. A lány felvonta a szemöldökét. – Tényleg? – Igen. Barbie majd őrzi a házat. Menjünk el, és vacsorázzunk meg egy szép helyen. Felvehetnél valami szexi ruhát. – Most randevúzni fogunk, Eli? – Ezt eddig elhanyagoltam. Válassz egy helyet – mondta a férfi. – Randizni fogunk. – Rendben. – Abra lehajolt, és megcsókolta Eli-t. – Te pedig felveheted végre az egyik nyakkendődet. – Rajta leszek. Jó hírek, aggasztó hírek, gondolta a férfi, amikor a lány otthagyta. Kérdések és válaszok. De aznap este vacsorázni visz egy elbűvölő nőt, aki gondolatokat és érzéseket ébreszt benne. – Most egy kicsit visszamegyek dolgozni – nézett Eli Barbie-ra. – Aztán segíthetsz nekem kiválasztani egy nyakkendőt. Nem figyelhette a házat a nap minden órájában. De azért továbbra is ellenőrizte. Tudta, hogy megint be fog jutni, még akkor is, ha Landon megint megváltoztatta a kódot. Szívesebben folytatta volna a kutatást, amikor a ház üres, de Landon annyira ragaszkodik a helyhez, hogy talán kénytelen lesz akkor bemenni, amikor Landon alszik. Már kezdte azt hinni, hogy rossz irányban haladt az alagsorban, legalábbis a hatalmas területnek azon a részén. De be kell fejeznie, hogy biztos legyen benne. Annyi időt, energiát, és olyan sok pénzt költött már rá, hogy nincs más választása, végig kell csinálnia. Megint fel kell mennie a második emeletre. Valahol, valamelyik bőröndben, egy párna alatt, egy kép mögött, biztosan fog találni valami utalást. Egy naplót, egy térképet, koordinátákat. Már átnézte az Oromház könyvtárát, amíg az öreg hölgy aludt, de nem talált semmi fontosat. Semmit, ami összefüggésben lenne a saját

ismereteivel, az alapos és részletes kutatásaival Esmeralda hozományával kapcsolatban. Mert ő ismerte az igazságot, a legendán és a romantikus történeteken túl, amelyeket arról a viharos Whiskey Beachi éjszakáról írtak. Ő tudta. A szél, a sziklák, a tomboló tenger… Csak egy férfi élte túl. Egy férfi, meg a felbecsülhetetlen értékű kincs. Kalózzsákmány, amit erővel, bátorsággal, vérrel vettek el. És a jog meg a vér szerint ez őt illeti. A vér szerint, amit Nathanial Broometól örökölt. Ő Broome leszármazottja, aki jogot formál a kincsre, meg Violeta Landoné, aki a kalóznak adta a szívét, a testét. És adott neki egy fiúgyermeket. Bizonyítéka van, amelyet Violeta a saját kezével írt. Gyakran gondolt arra, hogy Violeta üzenete a sírból egyenesen neki szól, és így jutott a levelek meg a napló birtokába, amelyet a dédnagyapja halála után fedeztek fel. Egy ostoba, gondatlan férfi, gondolta végtelen megvetéssel. Most ő az örököse annak a kincsnek. Kinek van nála több joga a zsákmányhoz? Nem Eli Landonnak! Elveszi, ami az övé. Gyilkolni is fog, ha szükséges. Hiszen már ölt. És most már tudja, hogy megint képes lesz rá. Ahogy teltek a napok, és nem juthatott be az Oromházba, egyre erősebb lett benne az elhatározás, hogy meg fogja ölni Eli Landont, mert csak akkor lesz vége ennek az egésznek. Miután megszerezte, ami jár neki, meg fogja ölni Landont, ahogy Landon megölte Lindsay-t. Ezt nevezik igazságszolgáltatásnak, gondolta. Kegyetlen igazság, és pontosan az, amit Landon megérdemel. Nathanial Broome is büszke lenne rá.

A szíve megdobbant, amikor meglátta a férfit meg a nőt kijönni a házból. Landon öltönyben, a nő pedig egy piros rövid ruhában volt. Kéz a kézben mentek, és egymásra nézve nevetgéltek. Mintha nem lenne semmi gondjuk a világon. Vajon már akkor is lefeküdt a nővel, amikor még Lindsay-vel élt? Öntelt hólyag! Megérdemli, hogy meghaljon. Bárcsak most végezhetne mindkettejükkel! Türelem. Először vissza kell szereznie az örökségét, és csak aztán fog igazságot tenni. Nézte, ahogy beszállnak a kocsiba. A nő Landonhoz hajolt, és megcsókolta, mielőtt elhajtottak. Két óra, gondolta. Ha megengedhetné magának, hogy kövesse őket, mint korábban, akkor pontosabban tudná. De megkockáztathat két órát a házban. Sokat fizetett a kódtörő berendezésért, és a pénz nemsokára komoly gondot fog jelenteni. Ez egy befektetés, emlékeztette magát, miközben leparkolt a kocsijával, és kiemelte a táskát a csomagtartóból. Tudta, hogy a rendőrség őrjáratot tart. Már többször figyelte őket, ahogy lassan elhajtanak az Oromház előtt, és úgy vélte, hogy kiismerte az időzítésüket. Belőle is jó kalóz lett volna. Ez egy újabb bizonyítéka származására és a jogaira. Tudja, hogyan kell rejtőzködni, terveket szőni, és elvenni, amit akar. A borús, esős idő jó fedezéket nyújtott. Gyorsan átsietett az úton, és az oldalajtót vette célba. Ott láthatják meg a legkevesebben, és ott a legkönnyebb bejutni. Most viaszlenyomatot fog készíteni a nő kulcsairól. Biztosan nem vitte magával azt a nehéz kulcscsomót, amikor olyan elegánsan kiöltözött. Megtalálja, és lemásolja őket. És legközelebb egyszerűen a kulcsot használva jut be a házba. Most viszont kivette a feszítővasat a táskából, a kódolvasót pedig a nyakába akasztotta, hogy gyorsan tudja használni. Amikor az ajtóhoz lépett, vad ugatás hangzott fent bentről.

Visszahőkölt, és a szíve a torkában dobogott. Látta Landont egy kutyával a parton, de az a jószág barátságosnak és játékosnak tűnt. Ártalmatlannak, akire még a gyerekeket is rá lehet bízni. Bele is tett néhány kutyakekszet a táskájába, hogy megvesztegesse. De ez az ádáz ugatás nem egy könnyen megvesztegethető házőrzőről árulkodott, hanem éles fogakról és csattogó állkapcsokról. Szitkozódott, és majdnem elsírta magát, miközben visszavonult. Legközelebb húst fog hozni. Mérgezett húst. Semmi sem tartja őt távol az Oromháztól és a jogos örökségétől. Le kell csillapodnia, hogy gondolkodni tudjon. Legjobban az dühítette, hogy vissza kell mennie dolgozni, legalább néhány napra. De így legalább lesz ideje gondolkodni és tervezgetni. Talán kitalált egy új tervet, hogyan hozza gyanúba Landont vagy a nőt. Ha a rendőrség őrizetbe veszi valamelyiküket, vagy mindkettőjüket, akkor visszajuthat a házba. És végre elég időt tölthet ott. Vagy valamelyik bostoni Landont baleset éri. Az kicsalná a házból az átkozott gazembert, és tiszta lenne az út. Van miről gondolkodnia. Most viszont kénytelen lesz visszamenni Bostonba, és összeszedni magát. Fent kell tartania a látszatot, és meggyőződni arról, hogy látják ott, ahol mutatkoznia kell, és beszél azokkal, akikkel beszélnie kell. Mindenki egy átlagos férfit lát, aki a munkáját végzi, éli a napjait, az életét. Senki sem tudja, hogy milyen különleges. Túl gyorsan megy, gondolta, amikor megnézte a kilométerórát. Figyelnie kell, hogy a megengedett sebességen belül maradjon. Azért vezetett túl gyorsan, mert tudta, hogy közel van a célhoz. Kicsit visszafogja magát, amíg minden és mindenki megnyugszik. Amikor visszajön Whiskey Beachbe, készen áll arra, hogy lépjen, és győzzön. Követelni fogja az örökségét. Igazságot fog tenni.

Aztán úgy él majd, ahogy megérdemli. Mint egy kalózkirály. Óvatosan elhajtott a tengerparti étterem előtt, ahol Eli és Abra egymás kezét fogva ült az asztalnál. – Szeretek randevúzni – jegyezte meg Abra. – Már majdnem megfeledkeztem róla. – Én is. – És szeretem az első randikat. – A lány felemelte a poharát, és elmosolyodott a pohár fölött. – Főleg az olyan első randikat, ahol nem kell azon agyalnom, hogy hagyjam-e rábeszélni magam a szexre. – Én pedig a legutolsó részét szeretem. – Otthon vagy. Otthon vagy Whiskey Beachen. Látszik, és tudom, hogy ez milyen érzés. Mesélj a terveidről az Oromházban! Mert biztosan vannak – tette hozzá a lány, majd egyik kezével elengedte a poharat, és Eli-ra szegezte a mutatóujját. – Te egy igazi tervkészítő vagy. – Régen az voltam. Aztán egy darabig, túl sokáig, csak az volt a tervem, hogy valahogy túléljem a napot. De igazad van, tényleg terveket szövögetek a házzal kapcsolatban. A lány előrehajolt. A gyertyák fénye megcsillant a szemében, és az asztalon álló poharak közt megcsillant a tenger. – Mesélj el mindent. – Első a gyakorlatiasság. Nagymamának vissza kell jönnie. Amíg nem áll készen erre, addig Bostonban marad, és ott kapja a kezeléseket, de aztán hazajön. Egy liftre gondoltam. Ismerek egy építészt, aki megnézné a terepet. Eljön az idő, amikor a nagyi nem tud lépcsőt mászni, tehát egy lift lenne a legjobb megoldás. Ha nem lehetséges, akkor a kisebb szalonból egy hálószobás lakosztályt rendezhetünk be neki. – Tetszik a lift ötlete. Hester szereti a hálószobáját, és imádja, hogy bejárhatja az egész házat. Segítene neki, ha ez így is maradna. Szerintem addig még sok év van, de a terv jó. És mi van még?

– Fel kéne újítani azt a régi generátort, és valamit kezdeni az alagsorral. Ezt még nem találtam ki. Nem is olyan fontos. A második emelet sokkal izgalmasabb. – Új iroda és dolgozószoba a regényírónak. A férfi elmosolyodott, és megcsóválta a fejét. – A lifttel együtt az első helyen az áll, hogy… Szeretnék megint partikat rendezni az Oromházban. – Partikat? – Annak idején kedveltem őket. Barátok, család, jó étel, zene. Kíváncsi lennék, hogy még mindig kedvelem-e ezt. Abra el volt ragadtatva az ötlettől. – Tervezzünk egyet! Egy nagy partit, amikor eladod a regényedet. – Azért ez még nem biztos. – Én optimista vagyok, úgyhogy számomra nem kérdéses. A férfi megvárta, amíg a pincér az asztalra teszi a salátáikat, és csak akkor folytatta, amikor megint egyedül maradtak, babonaságból, vagy más miatt, de nem akart partit tervezni a könyve tiszteletére, amit még be sem fejezett és el sem adott. Kompromisszum, gondolta. – Mit szólnál egy partihoz, amit a nagymama hazatérése alkalmából adnánk? – Ez remek! – A lány megszorította Eli kezét, majd felvette a villáját. – Nagyon örülne neki. Ismerek egy nagyszerű swingzenekart. – Swing? – Jó lesz – lelkendezett Abra. – Egy kicsit retrós. A nők csinos ruhában, a férfiak nyári öltönyben, mert tudom, hogy még a nyár vége előtt hazajön. A teraszokat kínai lámpásokkal díszítjük, pezsgőt és martinit szolgálunk fel, és virágok lesznek mindenütt. Ezüsttálcákon szépen elrendezett ételek, és fehér abrosz az asztalokon – magyarázta Abra lehunyt szemmel. – Fel vagy véve. A lány felnevetett.

– Időnként szoktam rendezvényeket is szervezni. – Ez nem lep meg. A lány a levegőbe emelte a villáját. – Ismerek embereket, akik ugyancsak ismernek embereket. – Ebben biztos vagyok. És mi újság veled, meg a terveiddel? Mi lesz a jógastúdióval? – Tervbe van véve. – Én támogathatnálak. A lány alig észrevehetően elhúzódott Eli-tól. – Szeretem én támogatni saját magamat. – Nem adsz lehetőséget a befektetőknek? – Még nem. Szeretnék egy szép, kényelmes, nyugodt helyet. Jó fényekkel. Egy tükrös fallal, meg talán egy kis szökőkúttal. És fontos egy jó hangberendezés, mert a templom alagsorában pocsék a felszerelés meg az akusztika. Olyan világítással, amin állítható a fényerő. Színek szerint rendezhető jógamatracokkal, takarókkal, zsámolyokkal, meg ilyesmivel. A végén egy olyan helyet szeretnék létrehozni, ahová felvehetek még néhány oktatót, de azért ne legyen túl nagy. Ja, és kell még egy kis kezelőszoba a masszázsnak. De most boldog és elégedett vagyok azzal, amit csinálok. – Ami szinte minden. – Minden, amit szeretek. Hát nem vagyunk szerencsések? – Én most elég szerencsésnek érzem magam. – Arra gondoltam, hogy mindketten azt csináljuk, amit imádunk. Itt ülünk az első randevúnkon, és terveket szövögetünk olyan dolgokról, amiket ugyancsak szeretünk. Ettől nem is tűnik nagy bajnak, ha néha olyasmit is csinálnunk kell, amit nem szeretünk. – Te mit nem szeretsz? A lány a férfira mosolygott. – Itt és most? Nem jut semmi az eszembe. Később, amikor a férfihoz bújt, és az álom felé sodródott, Abra rájött, hogy mindent szeret Eli-ban. És amikor a holnapra gondolt, Eli-ra gondolt.

A tenger sóhajtását hallgatta, és megértette, hogy ha hagyná magát tovább sodródni, akkor szerelmes lenne. Csak remélni tudta, hogy készen áll rá.

23. A neve és a telefonban hallott hangja alapján, Eli egy magas szőke nőt képzelt el, kifogástalan kosztümben. Ám egy negyvenes barna nőnek nyitott ajtót, aki farmert, fekete pulóvert, egy viharvert bőrdzsekit és egy fekete vászoncipőt viselt. A kezében jókora aktatáskát tartott. – Mr. Landon? – Ms. Burke? A nő rövidre nyírt hajára tolta a napszemüvegét, és kezet nyújtott. – Szép kutya – jegyezte meg, és Barbie-nak is a kezét nyújtotta, mire Barbie udvariasan pacsit adott neki. – Félelmetes hangja van, de nem tűnik harapós jószágnak. – Az ugatás is elég – mosolygott Eli. – Biztosan. Szép ez a ház. – Tényleg az. Jöjjön be. Hozhatok egy kávét? – Annak sosem tudok ellenállni. Tej nélkül kérem. – Menjen be a szalonba, és üljön le. Mindjárt hozom a kávét. – Talán időt spórolhatnánk meg, ha én is bemennék a konyhába. Maga nyitott ajtót, és készíti el a kávét. Tehát a személyzetnek szabadnapja van? – Nincs személyzet, ahogy maga is tudja. – A munkámhoz tartozik a tájékozottság. És a diszkrét bizalmaskodás – tette hozzá mosolyogva. – Szívesen körülnéznék. Láttam a magazinokban néhány fényképet, de az nem olyan, mint személyesen. – Rendben. A nő a konyha felé menet szemügyre vette az előteret, benézett a nagy szalonba, meg a mellette lévő zeneszobába, amit egy hatalmas

kétszárnyas ajtóval egybe lehetett nyitni a szalonnal, a nagyobb összejövetelek alkalmával. – És gondolom, ilyen az egész ház. De élhető, nem olyan, mint egy múzeum. Kíváncsi voltam rá. Megőrizte a karakterét, és ez sokat elárul. A belső illik a külsőhöz. – Az Oromház fontos a nagymamámnak. – És önnek? – Igen, nekem is. – Ez nagy ház egyetlen személynek. A nagymamája már évek óta egyedül élt itt. – Így van. Vissza is fog jönni, mihelyt az orvosok megengedik. És én vele maradok. – Első a család. Tudom, hogy van ez. Két gyerekem van, és egy anyám, aki megőrjít, meg egy apám, aki az anyámat őrjíti meg, amióta nyugdíjba vonult. Letelt a harminc év szolgálata. – Az apja rendőr volt? – Igen. De ezt meg maga tudta. – Hozzátartozik a munkámhoz. A nő elmosolyodott, aztán befordult a konyhába, és ott is alaposan körülnézett. – Ez nem része az eredeti háznak, mégis sikerült megőriznie ugyanazt a karaktert. Szokott főzni? – Nem igazán. – Én sem. De ezt a konyhát komoly főzésekhez találták ki. – A nagymamám szeret sütni. – A férfi a kávéfőzőhöz lépett, míg a nő letelepedett a konyhaszigetnél. – És a nő, aki a házat rendben tartja, elég ügyes szakácsnő. – Abra Walsh a neve. Tehát most ő… gondoskodik a házról? – Igen. A magánéletem fontos, Ms. Burke? – Hívjon Sherrilynnek. Igen, minden fontos. Én így dolgozom. Ezért örülök, hogy láthattam a házat, és képet alkothattam róla. Nagy csodálója vagyok Ms. Walsh anyjának, és a lányáról is csak jót

hallottam. Nagyon érdekes életet alakított itt ki magának, pedig érte néhány kemény csapás. Na és magának is sikerült ezt elérnie? – Dolgozom rajta. – Maga jó ügyvéd volt, a fajtájához képest. – A nő megint felvillantotta a mosolyát. – És most író próbál lenni. – Így van. – A neve nagy feltűnést keltene. Vagyon, botrány, titok. Eli gyomrában megfeszült valami. – Szeretnék a családom pénze és a feleségem meggyilkolásának a története nélkül is feltűnést kelteni. A nő megvonta a vállát. – Ami van, azt el kell fogadnunk, Mr. Landon. – Hívjon Eli-nak, ha már sértegetni akar. – Csak felmérem a terepet. A felesége meggyilkolása után készségesebben együttműködött a rendőrséggel, mint várható lett volna. – Azt hiszem, jobban, mint kellett volna, ha most visszatekintek rá. – A férfi letette a kávét a nő elé. – Nem ügyvédként gondolkodtam, és mire egyáltalán gondolkodni tudtam, már késő volt. – Szerette a nejét? Ő akarta ezt a nőt, emlékeztette magát Eli. Olyan nyomozót kért, akinek új az ügy, és alaposan végzi a munkáját. Megkapta. Sherrilyn Burke egyáltalán nem hasonlított azokra, akiket Lindsay halála után megbízott. Most el kell viselnie, amit kért. – Amikor meghalt, akkor nem. És most már sajnos nem tudom, hogy valaha szerettem-e. De a feleségem volt, és számított nekem. Tudni akarom, ki ölte meg, és miért. Az elmúlt évben túl sok időt töltöttem azzal, hogy magamat védtem, és nem arra fordítottam az energiáimat, hogy megtaláljam a választ. – Az ember egy fazék forró vízben érzi magát, ha egy gyilkosság első számú gyanúsítottja. A neje megcsalta magát. Éppen egy

igazságos és civilizált válóperre készült, ahol rengeteg pénz meg a családja jó híre forgott kockán, még a házassági szerződés ellenére is. És ekkor rájön, hogy Lindsay a bolondját járatta magával. Bemegy a házba, amit a saját pénzéből vett, mert a felesége helyett is maga fizetett. Felelősségre vonja, elveszíti a türelmét, felkapja a piszkavasat, és fejbe vágja. Aztán magához tér. Te jóságos ég, mit tettem? Felhívja a zsarukat, és azzal próbál védekezni, hogy Lindsayt ott találta, amikor megérkezett. – Ők így látták. – A rendőrök. – A rendőrök, Lindsay szülei, a média. – A szülők nem számítanak, a média pedig olyan, amilyen. És a zsaruk végül nem tudták magára bizonyítani. – Nem, de ettől még nem leszek ártatlan a szemükben, vagy bárki más szemében. Ami pedig Lindsay szüleit illeti? Elveszítették a lányukat, ezért ők is számítanak, és azt hiszik, hogy megúsztam a gyilkosságot. A média olyan, amilyen, de azért van súlya. Elég sikeresen befolyásolta a közvéleményt, és a családom sokat szenvedett emiatt. Beszéd közben a nő figyelmesen nézte Eli-t. Biztosan őt is felméri, mint a házat. – Most ki akar hozni a sodromból? – Talán. Az udvarias emberek nem sokat árulnak el magukról. Lindsay Landon ügye a felszínen egyértelműnek tűnt. Elhidegült férj, szex, hűtlenség, pénz, hirtelen felindulásból elkövetett emberölés. Először mindig a férjet veszik elő, meg azt a személyt, aki felfedezte a holttestet. És ebben az esetben maga volt mindkettő. Nem látszott semmi jele erőszakos behatolásnak, dulakodásnak. Nem úgy tűnt, mint egy rosszul végződő betörés, és nem sokkal korábban a férj nyilvánosan veszekedett az áldozattal. Ez bizony súlyos körülmény. – Ennek én is tudatában vagyok. – Az a gond, hogy ez csak a felszín. Ha az ember mélyebbre ás, minden szétesik. Az időzítés nem stimmel. A halál időpontja, a

távozása az irodából, amit több szemtanú igazolt, meg az idő, amikor beütötte a riasztó kódját, hogy bemenjen a házba. Tehát nem tudott volna bemenni, aztán visszamenni az irodába, ahol még hat óra után voltak megbeszélései és találkozói. És ugyancsak szemtanúktól tudjuk, hogy az áldozat mikor hagyta el a galériát, ahol dolgozott. Igazolt tény, hogy ez két órával a maga érkezése előtt történt. – A zsaruk úgy vélték, hogy az időzítés valóban szoros, de lehetségesnek tartották, hogy bemenjek, veszekedjek Lindsay-vel, megöljem, aztán hívjam a 911-et, hogy fedezzem magam. – A rekonstrukció során nekem ez nem tűnt túl hihetőnek, és még az ügyészi helyszíni szemle is elvetette a lehetőségét. Jó a kávé – jegyezte meg a nő, majd folytatta. – Aztán ott van a helyszínelés eredménye. Egyetlen vércseppet sem találtak magán, pedig nem lehet olyan nagy csapásokat mérni egy emberre, hogy az elkövető ruhájára ne fröccsenjen vér. A ruhái makulátlanok voltak, és a tanúk azt állították, hogy abban az öltönyben és nyakkendőben hagyta el az irodát, ami a bejelentésnél volt magán. A körülbelül húszperces idősávban mikor lett volna ideje arra, hogy átöltözzön, aztán megint visszavegye a ruháit? És hol vannak a véres ruhák? Vagy az az öltözet, amivel befedte az öltönyét? – Úgy beszél, mint az ügyvédem. – Okos ember az ügyvédje. A múltjában nem található erőszakos cselekedet, és sosem került összetűzésbe a törvénnyel. És akárhogy igyekeztek sarokba szorítani, ragaszkodott a történetéhez. Nem tudták kizökkenteni. – Mert ez volt az igazság. – Ráadásul az áldozat viselkedése is a maga malmára hajtotta a vizet. Ő volt az, aki hazudott, csalt, és egy számára kedvező válóperes megoldásra törekedett, miközben titkos viszonyt folytatott valakivel. A média ezt is nagydobra verte. – Könnyű bemocskolni egy halott nőt, de én nem ezt akartam.

– Mégis segített, akárcsak a felesége aznap délutáni telefonbeszélgetése Suskinddal, miután magával vitázott a galéria előtt. A rendőrség egy darabig rá is gyanakodott. Eli nem kívánta a kávét, ezért kinyitotta a hűtőt, és kivett egy vizet. – Szerettem volna, ha kiderül, hogy ő a tettes. – De több dolog is ez ellen szólt. Például az indíték. Talán az volt a baj, hogy Lindsay szakítani akart vele, vagy egy kicsit visszafogni a tempót, miután maga letámadta őt a galéria előtt? Ez az indíték elég gyenge lábakon áll, mert Lindsay mindent megtett, hogy titokban tartsa a viszonyukat. Senki sem tudott róla, se a barátok, se a munkatársak, se a szomszédok. Néhányan gyanították, hogy van valakije, de Lindsay sosem beszélt róla. Túl sok veszítenivalója volt. Nem vezetett naplót, és az e-mailekben is nagyon óvatosnak bizonyultak. Mindketten sokat veszíthettek. Szinte kizárólag csak szállodákban, vagy messzi éttermekben, motelokban találkoztak. És a zsaruk nem tudtak olyan bizonyítékot találni, ami a közöttük lévő feszültségről árulkodott volna. – Nem. – A férfi bánta, hogy továbbra is fáj a felesége hűtlensége, bár a fájdalom már sokat enyhült. – Azt hiszem, Lindsay nagyon kedvelte. – Talán igen, vagy csak a kalandot kereste. Ezt valószínűleg sosem fogja megtudni. Suskinddal az a legnagyobb probléma, hogy a felesége alibit igazolt neki. A megcsalt feleség. Az asszony szinte megsemmisült a szégyentől és a megdöbbenéstől, mégis azt állítja, hogy a férfi aznap este otthon volt. Kettesben vacsoráztak, mert a két gyerek egy iskolai rendezvényen vett részt. A gyerekek körülbelül negyed kilencre értek haza, és ők is azt mondták, hogy mindkét szülő otthon tartózkodott. A nő kinyitotta a táskáját, és elővett egy dossziét. – Ahogy bizonyára ön is tudja, a Suskind házaspár nemrég szétköltözött. Arra gondoltam, hogy az asszony talán mást mond most, amikor a házasságuk a végét járja. Tegnap beszéltem vele.

Keserű és fáradt, elege van a férjéből és a házasságából, de nem változtatja meg a vallomását. – És ez milyen következményekkel jár ránk nézve? – Nos, aki egy férfival megcsalja a férjét annak talán más szeretői is vannak vagy voltak. Talán a másik szerető nem örül annak, hogy Suskinddal van, vagy egy másik feleség támadja meg. Még nem találtam senkit, de ez nem jelenti azt, hogy nem is fogok. Kérhetek még egyet? – kérdezte Sherrilyn, és a kávéfőző felé intett. – Persze. – Én is elkészíteném, de nem hiszem, hogy kezelni tudnám ezt a bonyolult masinát. – Semmi baj, megcsinálom. – Köszönöm. Tehát az előző magánnyomozó már bizonyára mondta magának, hogy a felesége nem mindig használt hitelkártyát a szállodákban. Néha készpénzzel fizetett, és ezt nehéz lenyomozni. Egyelőre csak olyan szemtanúink vannak, akik Justin Suskindot ismerték fel útitársaként. Most egy olyat keresünk, aki esetleg mást is látott vele. Eli az asztalhoz vitte a friss kávét, és leült, hogy átnézze a dossziét, amíg Sherrilyn folytatja a mondanivalóját. – Beengedte a gyilkosát a házba, és hátat fordított neki. Ismerte őt, ezért most megnézzük, hogy kiket ismert. A bostoni rendőrök alaposak voltak, de elsősorban magát vették célba, és a vezető nyomozó nagyon rá volt kattanva a bűnösségére. – Wolfe. – Olyan, mint egy buldog, és maga több szempontból is a bögyében van. Ismerem Wolfe hátterét. A büntetőperes ügyvédet az ellenségének tartja. Ő kemény munkával begyűjti a rosszfiúkat az utcáról, a maga fajtája pedig egy rakás pénzt keres azzal, hogy kiszabadítja őket. – Fekete-fehér látásmód. – Öt évig zsaru voltam, mielőtt magánnyomozó lettem. – A nő két kézzel megfogta a csészét, hátradőlt a széken, és elvezettel beszívta a

kávé illatát. – Én tudom, hogy a dolgok sokszor szürkék. De egy rendőrt feldühít, amikor kénytelen futni hagyni egy nehezen levadászott gonosztevőt, mert felbukkan egy öltönyös nagyágyú, aki kiszúr egy eljárási hibát, vagy egyszerűen jó összeköttetései vannak. Wolfe magára néz, és mit lát? Egy dúsgazdag, kiváltságos társadalmi helyzetben lévő, elkényeztetett, lelkiismeretlen gazembert. Sikerült felépítenie egy közvetett bizonyítékokon alapuló vádat, de nem tudta győzelemre vinni az ügyet. Aztán maga idejön Whiskey Beachbe, és mit tesz isten? Egy újabb gyilkosság történik a közvetlen közelében. – Most nem úgy beszél, mint az ügyvédem. Inkább úgy, mint egy rendőr. – Sok hangom van – vetette oda a nő könnyedén. Sherrilyn elővett egy újabb aktát, és a pultra tette. – Kirby Duncan. Gyakorlatilag egyemberes vállalkozása volt, semmi felhajtás, drága kütyük helyett tapasztalat és kitartás. Nem számított a legolcsóbbnak, de azért elég sok megbízást kapott. A rendőrök szerették, mert közülük valónak tartották, és becsületes játékosnak ismerték. Wolfe ismerte, és jó barátságban volt vele. Dühíti, hogy nem tudja a maga nyakába varrni a halálát, hogy aztán ezt az ügyet visszavezesse a felesége meggyilkolására. – Ezt tudom. Elég egyértelműen a tudomásomra hozta – bólintott Eli. – De ebben az esetben semmi sem stimmel. Duncan nem volt ostoba, és nem találkozott volna a megfigyelt személlyel egy elhagyatott környéken. Nem valószínű, hogy csak sétálgatni támadt kedve a világítótoronynál, egy viharos estén. Biztosan azért ment oda, hogy találkozzon valakivel, bizonyára azzal, akit ismert. És aki megölte. Magának alibije van, és semmi sem utal arra, hogy Duncannel ismerték volna egymást. Nem igazolható, hogy eljött Bostonból, ahol a szemtanúk szerint azon az estén tartózkodott, amikor Abra Walsht megtámadták itt a házban. Képtelenség, hogy megbeszélt volna egy találkozót Duncannel, majd miután megölte,

visszamenjen a bostoni irodájába meg a lakásába, hogy eltüntesse a nyomokat, aztán megint visszajöjjön ide. Ezt senki sem fogja elhinni. – Wolfe… Sherrilyn megrázta a fejét. – Nem hiszem, hogy Wolfe beveszi, akármennyire is próbálja. Akkor már el tudná hinni, ha Walsht is belekeverhetné a történetbe, mert így lett volna segítőtársa. Vagy kiderülne, hogy valaki Bostonban segédkezett magának. – Valaki elrejtette a gyilkos fegyvert Abra házában. – Micsoda? – A nő kihúzta magát, és kicsit előrehajolt a széken. – És én erről miért nem tudok? – kérdezte méltatlankodva. – Elnézést. Én is csak hétfőn hallottam. A nő összeszorította a száját, és a táskájából elővett egy jegyzetfüzetet meg egy tollat. – Meséljen el mindent. Eli elmondta, amit tudott, és nézte, ahogy a nő jegyzetel. Ez valami zsarus gyorsírás, állapította meg magában. – Elég hanyag kivitelezés – vonta le a következtetést Sherrilyn. – Akárki csinálta, hirtelen ötlet vezérelte, szétszórt volt, és talán egy kicsit ostoba. – Megölt egy magánnyomozót, és eddig nem sikerült elkapni. – Még az ostobáknak is lehet szerencséjük. Szeretném látni azt a házat, mielőtt visszamegyek Bostonba. – Majd megkérdezem Abrát. – És azt az árkot is az alagsorban. Beszélek a helyi zsarukkal, és meglátom, mennyit hajlandóak megosztani velem. – A nő a tollával dobolt a noteszén, és Eli-t figyelte. – Az e-mailjében és a telefonbeszélgetésünkben azt mondta, hogy ezek összefüggésben állhatnak egymással. – Máskülönben túl sok lenne a véletlen egybeesés. – Lehet. Van még valami, amit érdekesnek találhat. A nő egy újabb dossziét vett elő a feneketlen táskájából.

– Körülbelül öt hónappal ezelőtt Justin Suskind vásárolt egy ingatlant, amit Homokvárnak hívnak, és Whiskey Beach északi pontján található. – Tehát… Vett itt egy ingatlant? – Pontosan. Igazából az Örökség Részvénytársaság tulajdona, egy cégé, ami már nem aktív, de ő alapította. A felesége neve nem szerepel a dokumentumokon. Ha válásra kerül sor, ez ki fog derülni, de most nagyon úgy tűnik, hogy az asszony nem tud az ügyletről. – De mi az ördögnek venne itt egy házat? – Nos, ez egy nagyon szép tengerpart, és sokan vesznek házat a környéken. – A nő megint elmosolyodott. – De szerintem más indítéka volt. Talán abban reménykedik, hogy maga elkövet egy hibát, és ő megbosszulhatja a halott szeretője halálát. De öt hónappal ezelőtt maga még nem lakott itt, és nem is tervezte, hogy ideköltözik. – Az Oromház itt volt, a nagymamám pedig… – Suskindot egyelőre semmi sem köti a felesége halálához, de éppen ezért bízott meg engem. Szeretem a rejtvényeket, különben nem ez lenne a foglakozásom. Ráadásul szeretek szimatolni. Tehát Suskind ingatlant vesz a környéken, elég közel a maga híres családi otthonához, amit a tudomásom szerint ritkán látogatott meg az esküvője után. – Lindsay nem szerette ezt a helyet. Nem jöttek ki a nagymamámmal. – Szerintem Lindsay egy meghitt beszélgetés közben hozta szóba a házat, és mindent, ami vele kapcsolatos. És Suskind néhány hónappal a szeretője halála után vesz egy ingatlant. Az Oromház alagsorában valaki árkokat ás, a nagymamája kórházban van, egy magánnyomozó követi minden lépését, akit aztán megölnek. Most pedig a gyilkos fegyvert elrejtik annak a nőnek az otthonában, akivel kapcsolatban áll. Mi van az egésznek a középpontjában, Eli? Maga nem is volt itt, amikor Suskind megtette az első lépést. Mi van a középpontban?

– Esmeralda hozománya, ami valószínűleg nem létezik, de ha igen, akkor biztosan nem az alagsorban ásták el. Magára hagyta a nagymamámat, hogy meghaljon! – Lehet. Még nem tudjuk bebizonyítani, de lehetséges. Azért mertem elárulni ezeket magának, mert jó emberismerő vagyok, és nem hiszem, hogy most elrohan, és valami ostobaságot csinál. Ne okozzon nekem csalódást. A férfi felpattant, mert tényleg kedve lett volna elrohanni, és valami ostobaságot csinálni. – Meghalhatott volna! Ott hevert, a jó ég tudja, meddig. Egy védtelen idős nő volt, és ez az alak itt hagyta, hogy meghaljon. Ezzel az erővel Lindsay-t is megölhette. Eli megpördült, és a nyomozóra meredt. – Talán a felesége hazudik, és lojalitásból vagy félelemből fedezi őt. Ez az ember képes a gyilkolásra. Nagy valószínűséggel Duncan is az ő lelkén szárad. Ki más lehetett volna a gyilkos? Ki mást érdekelt, hogy mit csinálok, merre járok? Azt hittem, hogy Lindsay családja áll Duncan mögött, de ebben több logika van. – Itt is kutakodtam egy kicsit. Mint mondtam, szeretek szimatolni – tette hozzá a nő. – A Piedmont család egy kitűnő céget bízott meg, és annak is a két legkiválóbb nyomozója dolgozott az ügyön, Bostonban. De körülbelül három héttel ezelőtt visszavonták a megbízást. – Tehát… Visszavonták? – csodálkozott Eli. – Információm szerint a nyomozók azt jelentették nekik, hogy nem találtak semmit. Nem állítom, hogy Piedmonték nem fognak egy újabb céget megbízni, de azt leszögezhetem, hogy nem ők bérelték fel Kirby Duncant. – Ha Suskind a megbízó, akkor tudta, hogy mikor megyek el a házból, hol vagyok, és mennyi ideje van az ásásra. A házban volt aznap, amikor elmentem Bostonba, mert Duncantől megtudta, hogy hol vagyok. Aztán Abra bejött. Ha nem védi meg magát, akkor talán őt is…

Sherrilyn a helyén ült, és nézte, ahogy Eli ide-oda járkál. – Azt mondta, hogy Duncan becsületes ember volt. – Igen, ezt mondták róla. – Vinnie, vagyis Hanson kapitányhelyettes a betörés estéjén elment hozzá, és kihallgatta. Beszélt Duncannek a betörésről, és Abráról. Egy egyenes embernek nem tetszik, ha kihasználják, és a megbízója az ő segítségével szegi meg a törvényt, bántalmaz egy nőt. Ezért Suskind megölte, nehogy napvilágra kerüljenek az üzelmei. – Ez elég valószínűnek tűnik, ha be tudjuk bizonyítani. De egyelőre… – A nő megint megveregette az aktákat a tollával. – Csak azt tudjuk bebizonyítani, hogy vett egy ingatlant. És a felesége nem tűnt lojálisnak vagy megfélemlítettnek, amikor beszéltem vele. Inkább meg alázott és keserű volt. El sem tudom képzelni, miért hazudna a férje kedvéért. – Akkor is a gyerekei apja. – Ez igaz. Dolgozom rajta. Addig azonban, szeretnék itt körülnézni, és kitalálni, miben sántikál Suskind. És alaposan utánanézni. – Szeretném, ha átadná a rendőröknek, amit talál vele kapcsolatban. A nő arca megrezzent. – Ez fáj. Nézze, a rendőrök biztosan beszélni akarnak vele, kérdéseket tesznek fel, és ők is szimatolni kezdenek. Ez elriaszthatja, és a végén elveszítjük a legjobb nyomot. Adjon nekem egy kis időt, mondjuk egy hetet. Nézzük meg, mire jutok. – Egy hetet – bólintott Eli. – Most pedig szeretném látni azt a híres alagsort. Odalent a nő csinált néhány felvételt a kis digitális fényképezőgépével. – Rengeteg elszántság kell ehhez – állapította meg. – Kicsit utánaolvasok ennek a hozománynak vagy kelengyének, a hajónak, meg a többinek, de csak annyit, hogy kapjak egy általános képet.

Inkább az egyik emberemet bízom meg, hogy részletesebben tanulmányozza a történetet, ha nem bánja. – Rendben. Én is végeztem némi kutatást a témában. Ha lenne valami, már régen megtaláltuk volna. Ez az alak csak az idejét vesztegeti. – Valószínűleg. De ez egy nagy ház, rengeteg lehetséges rejtekhellyel, gondolom. – A legnagyobb része évekkel a Calypso után épült. A ház úgy nőtt, ahogy a vagyon halmozódott nemzedékeken át. A whiskey-ből, a párolókból, a raktárakból, az irodákból származott a pénz. – Maga nem vesz részt a családi üzletben – állapította meg a nő, miközben elindultak kifelé. – Ez a nővérem dolga. Ő nagyon jó benne. Én inkább az Oromházban lakó Landon leszek. Mindig élt itt valaki a családból – magyarázta Eli. – Azóta, amikor még csak egy kőházikó volt. – Hagyományok. – Fontosak. – Ezért ment vissza a Back Bay-i házba Bostonban, a nagymamája gyűrűjéért. – Az nem közös vagyon volt, ezt még a házassági szerződés is egyértelműen leszögezte. De akkor már nem bíztam Lindsay-ben. – Miért is bízott volna? – jegyezte meg Sherrilyn. – A gyűrű a Landon családé. A nagymamámtól kaptam, hogy a feleségemnek adjam, és azt jelképezte, hogy a család része lett. Lindsay nem tartotta ezt tiszteletben. Én meg dühös voltam rá – tette hozzá Eli, és becsukta az alagsor ajtaját mögöttük. – Vissza akartam szerezni valamit, ami az enyém volt. A gyűrűt, az ezüst étkészletet, ami kétszáz éve a család birtokában van. A festményt… az ostobaság volt – ismerte be a férfi. – Nem akartam, hogy nála legyen valami, amit érzelemből és az iránta érzett bizalomból vásároltam, amikor ő nem sokkal később elárult. Ostobaság volt, mert a történtek után… rá se tudok nézni.

– Egyébként ez is a maga javára billentette a mérleg nyelvét. Felment, elvette a gyűrűt. Ott volt az összes ékszer, amivel megajándékozta a feleségét, de hozzájuk sem nyúlt. Nem vitte el, nem szórta szét a helyiségben, nem dobta ki az ablakon. Nem tanúsított erőszakos viselkedést. Maga nem egy erőszakos ember, Eli. Eli-nak eszébe jutott Suskind. Aztán Lindsay, a nagyanyja meg Abra. – Pedig az tudnék lenni. A nő anyai módon megveregette Eli vállát. – Ne változzon meg. Kivettem egy szobát a motelben. Beszélgetek majd a tulajdonossal Duncanről, hátha látta valakivel. Az embereknek egy áfonyás sütemény mellett néha olyasmi is az eszükbe jut, amit a rendőröknek elfelejtettek megemlíteni a kihallgatás során. Látni akarom Abra házát, és körbeszimatolni Suskind ingatlanját. Talán beszédbe tudok elegyedni a szomszédokkal, vagy valamelyik boltossal. Hiszen vennie kellett ételt, időnként egy doboz sört, meg ilyenek. – Rendben. Felhívom Abrát a házával kapcsolatban. A férfi a konyhai falitáblára pillantott, ahol Abra teendői álltak egy darab papíron, és közben elővette a telefonját. – Ez a beosztása? – A mai. – Elfoglalt nő. Míg Eli Abrával beszélt, Sherrilyn a beosztást tanulmányozta. Ha egy nő ilyen sokféle tevékenységet végez, akkor sok emberről tudhat egyet, s mást. És ez hasznos lehet. – Azt mondta, hogy elkérheti a kulcsot a jobb oldali szomszédjától. Maureen O’Malley-nek hívják. – Remek. Ezeket az aktákat itt hagyom magának. Mindegyikről van másolatom. – A nő becsukta és felemelte az aktatáskáját. – Majd értesítem. – Köszönöm. Sokat haladtunk előre. – Amikor az ajtóhoz kísérte a nőt, Eli-nak hirtelen eszébe jutott valami. – A sör. Meg a bár.

– Majd arra is sort kerítek. – Abra, meg a második betörés. A bárban voltunk, ahol péntekenként dolgozik. Látott egy férfit, aki ismeretlen és elég barátságtalan volt. Rendelt még egy italt, de távozott, mielőtt kiszolgálta volna, mihelyt én felbukkantam. – Le tudja írni a férfit? – Ott hátul nagyon sötét van. Dolgozott egy rendőrségi rajzolóval, de a rajz nem sokat árul el. Ugyanakkor… – Ha megmutatná neki Suskind képét… Megér egy próbát, és van egy példány a dossziémban. Ez csak azt bizonyítja, hogy a bárban volt, ami nem szokatlan, mivel van egy háza a környéken. De több a semminél. Eli rájött, hogy még többet akar. A gyomra felfordult a gondolattól, hogy a feleségét talán az a férfi ölte meg, akivel megcsalta őt. Ő okozhatta a nagyanyja balesetét, majd magára hagyta, hogy meghaljon. Talán ő bántalmazta Abrát is. Behatolt az Oromházba. Whiskey Beachen mindenki ismeri a Landon családot, ezért szándékos cselekedet volt, hogy itt vett házat. Ráadásul az Oromház közelében. Bevitte az aktákat a könyvtárszobába, leült a régi íróasztalhoz, és magához vette a jegyzettömbjét, amelyen a saját jegyzetei voltak. És dolgozni kezdett. Amikor Abra nem sokkal öt után bejött, még mindig ezzel volt elfoglalva. A kutya üdvözölte a lányt az ajtóban, és könyörgő szemmel nézett rá. – Eli. – Tessék? – A férfi pislogva nézett körül, aztán összeráncolta a szemöldökét. – Már megjöttél? – Igen, megjöttem, és még egy kicsit késtem is. – A lány az asztalhoz lépett, végignézett a papírhalmokon, a sok jegyzeten, és felvette a két üres üveget. – Látom ez egy-két üveges munka volt. – Mindjárt leviszem őket. – Majd én. Ebédeltél?

– Hát… – Kivitted a kutyát? – Nos… – A férfi pillantása a szomorú szemű Barbie-ra esett. – Nagyon belemerültem. – Hadd mondjak két dolgot. Egy: nem hagyom, hogy megint elhanyagold magad, kihagyj étkezéseket, és csak üdítőitalon meg kávén élj. Kettő: nem szabad elhanyagolnod egy kutyát, aki ki van szolgáltatva neked. – Igazad van. Nagyon elmerültem. Egy perc, és kiviszem. Válasz helyett Abra egyszerűen sarkon fordult, és kisétált a szobából, a kutyával a nyomában. – A pokolba. – Eli a papírjaira nézett, és idegesen a hajába túrt. Nem ő kérte a kutyát! De befogadta, úgyhogy mindegy. Felkelt, kiment a konyhába, de nem talált ott senkit, csak Abra hatalmas táskája terpeszkedett a pulton. Kinézett az ablakon, és látta, hogy már félúton járnak a lépcsőn a part felé. Nem kell idegeskedni emiatt, morogta a férfi, miközben felkapta a dzsekijét, és magához vette Barbie kedvenc labdáját. Mire utolérte őket, a nő meg a kutya már a parton sétált. – Nagyon belemerültem – mentegetőzött megint a férfi. – Azt látom. – Új információkat kaptam a magánnyomozótól. Ez fontos. – Ahogy a kutyád egészsége és jóléte is az. Nem is beszélve a tiédről. – Csak elfelejtettem, hogy ott van. Olyan átkozottul udvarias, hogy észre sem lehet venni. – Mivel ez inkább vádnak hangzott, Eli néma bocsánatkéréssel nézett a kutyára. – De most kárpótolom. Imád a labda után szaladni. Nézd! – Eli elengedte a kutyát a pórázról. – Hozd ide, Barbie! – kiáltotta, és a vízbe hajította a labdát. A kutya utánavetette magát. – Látod? Megbocsát nekem.

– Mert kutya. Mindent megbocsátana. – Abra ügyesen félreugrott, amikor a csuromvizes Barbie visszatért a labdával, és ledobta eléjük a homokba. Eli felvette, és megint elhajította. – Eszedbe jutott volna, hogy enni adj neki? A vizes edénye üres volt. – A pokolba. – Eli beismerte, hogy kudarcot vallott. – Többé nem fog megtörténni. Én csak… – Nagyon belemerültél – fejezte be a mondatot Abra. – Ezért elfeledkeztél a vízről meg a sétáról, és te sem ettél. Gondolom, nem írással töltötted az idődet, hanem egész nap gyilkosságokon és kincseken agyaltál. Eli elhatározta, hogy ezért nem fog bocsánatot kérni. – Válaszokra van szükségem, Abra. Azt hittem, hogy te is ezt akarod. – Így is van. – A lány igyekezett lecsillapodni, miközben Eli egy újabb hajítással örvendeztette meg a kutyát. – Így van, de nem azon az áron, hogy közben leépülsz, és elveszíted, amit végre felépítettél magadban. – Nem erről van szó. Csak egy délután volt, az ég szerelmére! Rengeteg új ajtó nyílt, és új területeket kell felfedeznem. Mert ebben az esetben nem elég az újjáépítés, te is tudod. – Ezt megértem. Tényleg. És talán túlreagálom a dolgot, kivéve a kutyával kapcsolatban, mert arra nincs mentség. – Mit akarsz? Mennyire érezzem magam rosszul? A lány elgondolkodott, és a férfira nézett. Aztán Barbie-ra. – Hát eléggé. A kutya miatt. – Küldetés teljesítve. Abra felsóhajtott, kibújt a cipőjéből, felhajtotta a farmerja szárát, és belegázolt a sekély vízbe. – Fontos vagy nekem, Eli. Nagyon. Problémát okoz, hogy ennyire törődöm veled. – Miért?

– Könnyebb lenne csak élni az életemet. Neked is van ebben tapasztalatod – tette hozzá, és hátrasöpörte a haját, mert a szél az arcába fújta. – Könnyebb csak élni az életet, mint megtenni megint azt a lépést, és újra kockáztatni. És ijesztő, amikor rájössz, hogy nem tudod meg akadályozni, hogy megtedd azt a lépést. Úgy tűnik, nem tudom leállítani magam. – A beszélgetés hirtelen fordulata kicsit meghökkentette Eli-t. – Többet jelentesz számomra, mint hittem volna. Nem számítottam arra, hogy valaki megint fontos lesz. És ez tényleg ijesztő egy kicsit. Nem biztos, hogy ugyanígy éreznénk, ha néhány évvel korábban találkozunk, és azok az emberek lennénk, akik akkor voltak. Neked sikerült kimásznod egy gödörből, Eli. – Volt segítségem. – Szerintem az emberek csak akkor fogadják el a segítséget, amikor készen állnak rá, akár tudnak erről, akár nem. Te készen álltál rá. Megfájdul a szívem, ha eszembe jut, milyen szomorú és fáradt voltál, amikor először megláttalak Whiskey Beachben. Nem bírnám ki, ha megint olyannak látnálak. – Ez nem fog megtörténni. – Akarom, hogy megtaláld a válaszokat, és én is kíváncsi vagyok rájuk. De nem akarom, hogy miattuk visszakerülj a gödörbe. Ahogy azt sem, hogy átess a ló másik oldalára, és olyan emberré változz, akit nem ismerek. Talán önző vagyok, de szeretném, ha olyan maradnál, amilyen most vagy. – Rendben. – A férfi egy pillanatra elgondolkodott. – Én Ilyen vagyok. Elfelejtek dolgokat, belemerülök dolgokba, és most tanulom csak, hogy van valaki, aki figyelmeztet. Nem vagyok más, mint régen voltam, mielőtt ez az egész történt. De most tudom, merre haladok. Nem szívesen okozok gondot neked, de nem megyek sehová. Ott vagyok, ahol lenni akarok. És ez egy olyan válasz, amiben biztos vagyok. A nő megint hátrasöpörte a haját, aztán félrehajtotta a fejét. – Szabadulj meg egy nyakkendőtől. – Tessék?

– Dobd el az egyik nyakkendődet. Csak egyet, és kiválaszthatod, melyiket. És hadd olvassak el egy jelenetet a regényedből. Megint csak te választhatod ki, melyiket. Ennek fontos jelentése van. Kidobsz valami régit, és adsz valamit, ami a jelenből van. – És ez megoldja a problémát? A lány vállat vont. – Majd meglátjuk. Most inkább azon gondolkodom, hogy mi legyen a vacsora, és odafigyelek, hogy eleget egyél. – A nő megbökte a férfi hasát. – Még mindig elég sovány vagy. – Rajtad sincs sok fölösleg. – Hogy bebizonyítsa, Eli felkapta Abrát, ő pedig felnevetett, és a lábával átkulcsolta a derekát. – Akkor egy jó nagy vacsorát fogunk enni. A nő megcsókolta a férfit, majd elmosolyodott, mert Eli megpörgette. És felkapta a fejét, amikor meglátta, merre indul vele. – Ne! Eli! Együtt estek a hullámok közé, és gurultak a vízben, amikor a tenger meglökte őket. Abrának sikerült zihálva talpra állnia, de a következő hullám feldöntötte, és megint elnyúlt a homokos fövenyen. Eli tiszta szívből nevetett, és felrántotta. – Csak látni akartam, milyen vagy. – Hideg. És nedves. – A lány hátrasimította a csöpögő haját, miközben a kutya izgatottan úszkált körülöttük. Mit jelent ez? A férfi egy bolondos mozdulattal megszünteti a bosszúságát és az idegességét, méghozzá egy szempillantás alatt? – Hülye vagy – jelentette ki tréfás komolysággal. – Te pedig egy hableány vagy. – A férfi magához vonta a nőt. – Sejtettem, hogy így fogsz kinézni a vízben. – De ennek a hableánynak lába van, ami most le akar fagyni. És homok van a… Szóval kényelmetlen helyeken. – Úgy sejtem, egy forró zuhanyra lesz szükségünk. – A férfi megragadta a nő kezét, és a partra húzta. – Segítek kiszedni a homokot – tette hozzá nevetve, de elment a jókedve, amikor

megcsapta őket a szél. – Te jóságos ég! Tényleg hideg van. Gyere, Barbie. Ez azt jelenti, hogy én is nagyon belemerültem, gondolta a lány. Nyakig benne van, mint nemrég Eli a munkában. Futni kezdtek a lépcső felé, és Abrának sikerült útközben felkapnia a cipőjét.

24. Abra berontotta mosókonyhába, letépte magáról a csuromvizes felsőt, lábáról lerúgta a cuppogó cipőt. – Hideg, hideg, nagyon hideg – panaszkodott vacogó foggal, miközben kibújt a topjából, majd a lábához tapadó jéghideg nadrágból. A csuromvizes, meztelen nő látványa elvonta Eli figyelmét, és lelassította a mozdulatait. Még mindig a farmerjával küzdött, amikor Abra már kirohant a helyiségből. – Várj egy kicsit! – Eli végre megszabadult a farmertól, a bokszeralsótól, és az egész ázott ruhahalmot a padlón hagyta, majd elindult a lány után, víztócsát, és homokszemeket hagyva maga után. Hallotta, hogy a lány még mindig nyafog. – Hideg, hideg, nagyon hideg. Pont akkor ért a zuhanyfülkébe, amikor Abra kinyitotta a forró vizet. – Meleg, meleg, jó meleg – kiáltotta a nő elégedetten. Aztán halkan felkiáltott, amikor Eli hátulról átölelte. – Ne! Te még mindig hideg vagy, mint a jég. – De nem sokáig. Eli megfordította a lányt, magához szorította, és megragadta a haját. Lecsapott az ajkára, és máris érezte, hogy forróság önti el a testét. Mindenütt meg akarta érinteni, a vizes bőrét, a nyúlánk testét, a lágy idomait. Hallani akarta a nevetését, a halk nyöszörgését, a sóhajtását. És Abra megint megborzongott, de most már a vágytól és az izgalomtól, miközben a forró vízsugár ostromolta a testüket.

Eli keze végigsiklott Abra testén, körmével gyengéden megkarmolta, ujját erotikusan belemélyesztette. A lány odaadóan simult hozzá, és mohón viszonozta a csókját. Eli azt akarta, hogy boldog legyen, eltűnjön az arcáról az aggodalom, amit a parton látott. Meg fogja védeni a bajtól, ami leselkedik rá. A veszélyek és problémák, gondolta Eli. Úgy követik őt mindenfelé, mint az árnyék. De itt és most csak forróság és gyönyör volt, és mérhetetlen szenvedély. Most mindent megadhat neki, amit tud. Eli a nedves csempéhez szorította Abrát, és belehatolt. Először lassan, majd egyre hevesebben mozgott. A fülkét hamarosan megtöltötte a gőz és a forróság, a testüket pedig a feszülő izgalom és kéj. Abra Eli szemébe nézett a párás félhomályban. Ott vannak a válaszok, gondolta. Csak el kell fogadnia, amit már úgyis tud, és ragaszkodni ahhoz, amit a szíve már régen akar. Igen, gondolta, amikor elengedte magát, és elsodorta a beteljesülés áradata. Te vagy, akire vártam. A férfi vállára hajtotta a fejét. Mindketten remegtek, miután elcsitult a gyönyör vihara, és Abra már szerelmet hordozott a szívében. Eli úgy érezte, hogy elveszett benne, és nehezen tér magához. Még egy percig átölelve tartotta a lányt, aztán hátrahajtotta a fejét, és lágy csókot lehelt az ajkára. – Ennyit a homokról. Abra nevetése tökéletessé tette a pillanatot. A konyhában Abra körülnézett, hogy milyen vacsorát tud főzni, Eli pedig bort töltött maguknak. – Elég, ha csak csinálunk egy szendvicset – javasolta. – Nem hiszem – ingatta a fejét a lány. – Már megint az orrom alá akarod dörgölni, hogy kihagytam az ebédet?

– Nem, azt hiszem azzal már végeztem. Megbocsátottam. – Abra fokhagymát, néhány nagy paradicsomot, és egy darab parmezán sajtot tett a pultra. – Én éhes vagyok, és bizonyára te is. Köszönöm. – Elvette a bort Eli-tól, és koccintott vele. – De ha már felhoztad, akkor meséld el, hogy mibe merültél el. – Ma találkoztam a magánnyomozóval. – Igen, mondtad, hogy jön. – Abra érdeklődve elfordult a hűtőszekrénytől. – Említetted, hogy új híre van számodra. – Mondhatjuk. – Eli-nak hirtelen eszébe jutott valami, és feltartotta a mutatóujját. – Várj! Ki akarok próbálni valamit. Egy perc, és itt vagyok. Eli bement a könyvtárszobába az aktákért, és elővette Justin Suskind fényképét. Felvitte a dolgozószobába, és készítette róla egy másolatot. Lehunyta a szemét és megpróbálta maga elé képzelni a rendőrségi rajzoló vázlatát. Felvette egy ceruzát, és kiegészítette a képet. Hosszabb hajat rajzolt, és beárnyékolta a szemet. Tudta, hogy nem egy Rembrandt, még csak nem is Hester H. Landon, de azért nem árt megpróbálni. A fotóval és a másolattal lement a földszintre, de előbb betért a könyvtárszobába az aktákért meg a jegyzeteiért. Mire visszaért a konyhába, már két fazék állt a tűzhelyen. A konyhaszigeten, egy keskeny tálcán olajbogyó, pácolt articsókadarabok és cseresznyepaprikák sorakoztak, Abra pedig fokhagymát aprított. – Ezt hogy csinálod? – csodálkozott Eli, és bekapott egy olajbogyót. – Konyhai varázslat. Az micsoda? – Akták, miket a magánnyomozó itt hagyott, meg a saját jegyzeteim. A nő az egész ügyet a legelejéről kezdte vizsgálni. Eli mindent elmesélt Abrának, amit Sherrilyntől megtudott, de még nem árulta el neki, hogy Suskind vett egy házat Whiskey Beachen. Közben Abra egy tál campanelle tésztába paradicsomot,

bazsalikomot és fokhagymát kevert. A férfi nézte, ahogy parmezánt reszel rá. – És ezt fél óra alatt csináltad? Ez tényleg konyhai varázslat – állapította meg Eli, mielőtt a nő válaszolhatott volna. Aztán vett a tésztából két tállal, és az egyiket Abra elé tette. Abra helyet foglalt mellette az egyik széken, és megkóstolta az ételt. – Finom. Működött a varázslat. Tehát a nő is azt hiszi, hogy minden összefüggésben áll egymással. – Igen ő is… Finom? – kiáltott fel Eli, miután megkóstolta az ételt. – Ez remek! Le kéne írnod a receptet. – Akkor elrontanám a pillanatnyi ihlet örömét. Tehát a nő beszélni fog Vinnie-vel meg Corbett nyomozóval? – Azt tervezi. És van még néhány új fejlemény is, aminek utána akar nézni. – Mint például? – Először próbáljuk meg ezt. – Eli megfordította a kicsit átrajzolt fényképmásolatot, és letette a lány elé. – Ismerős ez a pasas? – Én nem is… Úgy néz ki, mint az a férfi a bárban aznap este! Nagyon hasonlít rá. – Abra felemelte a képet, és alaposan szemügyre vette. – Sokkal jobban hasonlít rá, mint amennyire el tudtam mondani a rendőrségi rajzolónak. Hol szerezted ezt a képet? Válasz helyett Eli felfordította az eredeti fotót. – Ki ez? – kérdezte a lány. – Itt a haja rövidebb, a külseje valahogy tisztább és kulturáltabb, de… Hogy találta meg a nyomozód a férfit, akit láttam a bárban? – Nem tudta, hogy megtalálta. Ez Justin Suskind. – Suskind, az a férfi akivel Lindsay-nek viszonya volt? Hát persze! – Abra dühösen megkopogtatta a fejét. – A pokolba! Tavaly láttam ezt a képet az újságban, de teljesen kiment a fejemből. Azt hiszem, nem nagyon figyeltem rá. De mit keresett a bárban? – Felmérte a terepet. Néhány hónappal ezelőtt megvette a Homokvárat, a part északi részén.

– Vett egy házat Whiskey Beachen? Egyébként ismerem azt a házat. – Abra Eli-ra mutatott. – Tudom, melyik az. A szemben lévő szomszédnál időnként szoktam takarítani. Csak egy oka lehet annak, hogy itt vett házat. – Hogy hozzáférjen ehhez. – De ez őrültség, ha jobban bele gondolsz. Viszonya volt a feleségeddel, és most… Azért lett a szeretője, hogy információt szerezzen erről a házról, vagy a kincsről? Vagy csak a kapcsolatuk alatt hallott róla? – Lindsay-t sosem érdekelte az Oromház. – De akkor is összefüggésben állt vele – erősködött Abra. – Gondolom, Lindsay tudott a Calypsóról meg a hozományról… – Persze. Meséltem neki róla, amikor először idehoztam. Megmutattam neki a barlangot, ahol a kalózok horgonyoztak a hajóval, meg a whiskey-csempészésről, a szesztilalom idején. Azt hiszem, le akartam nyűgözni a helyi nevezetességekkel, meg a Landon család izgalmas történetével. – És sikerült? Lenyűgözőnek tartotta? – Ez egy jó sztori. Emlékszem, többször megkért, hogy meséljem el az estélyeinken, de inkább csak azért, hogy szórakoztassa a vendégeket. Nem volt túlságosan elragadtatva Whiskey Beachtől. – Úgy tűnik, Suskind eléggé odavan érte. Eli, ez nagyszerű! Lehet, hogy ő áll az egész hátterében. A betörések, Hester balesete, Duncan meggyilkolása. És Lindsay… – Lindsay meggyilkolásának idejére alibije van. – De úgy tudom a feleségétől. Ha az asszony hazudott… – Már külön élnek, az asszony mégis ragaszkodik az eredeti a vallomásához. Sherrilyn szerint már nem olyan nagy lelkesedéssel, mivel manapság nincs oda Suskindért. – Akkor is lehet, hogy hazudik – jelentette ki Abra, és jóízűen falatozta az ételt. – Hiszen Suskindnak más bűnök is száradnak a lelkén.

– Ne feledkezzünk meg az ártatlanság vélelméről – emlékeztette Eli. – Ne gyere ezzel az ügyvéddumával. Szerinted miért vette meg azt a házat, ha nincsenek hátsó szándékai? – Felsorolhatok néhányat. Szereti a tengerpartot, be akarta fektetni a pénzét, a házassága az utolsókat rúgja, és szeretne egy helyet, ahova visszavonulhat, és nyugodtan átgondolhatja az életét. Lindsayvel eljöttek ide egyszer, mert a nő meg akarta neki mutatni az Oromházat, ezért most vett itt egy ingatlant, ami arra a tökéletes napra emlékezteti. – Ez marhaság – torkolta le Abra. Eli megvonta a vállát. – Csak józan kételkedés. Ha én lennék az ügyvédje, kikérném magamnak, hogy az ügyfelemet azért zaklatják, mert vett egy tengerparti házat. – Ha pedig én ügyész lennék, bizony nagyon feltűnőnek tartanám a sorozatos egybeeséseket. Pont itt a környéken vesz házat, ahol mindenki ismeri a családod otthonát? Ahová egyébként az itttartózkodása óta többször is betörtek! A lány megcsóválta a fejét, aztán hirtelen komoly arcot vágott. – Bíró úr, alapos okom van feltételezni, hogy a vádlott azzal a kizárólagos céllal vette meg a szóban forgó ingatlant, és azért költözött oda, hogy törvénytelenül behatolhasson az Oromházba, és ott kalózkincseket keressen. A férfi elmosolyodott, és megcsókolta a lányt. – Tiltakozom. Ez csak feltételezéseken alapuló vád. – Nem hiszem, hogy kedveltem volna Landon ügyvédet. – Talán nem, de a rendelkezésemre álló bizonyítékok alapján könnyedén elintéztem volna, hogy Suskindot békén hagyják. – Akkor fordítsd meg a szerepeket. Hogyan építené fel Landon ügyvéd a vádat? – Először is bebizonyítanám, hogy ismerte az Esmeralda kelengyéjéről keringő legendát, és nagyon érdekelte őt ez a mese.

Aztán kapcsolatot keresnék közte, meg a házadban talált szövetszálak között. Ez lenne a fő terhelő bizonyíték. A fegyvert is visszavezetném hozzá. És ha már benne vagyok, az alagsorban talált szerszámokat is. Még jobb lenne, ha a nagymamám azonosítani tudná. Aztán megtorpedóznám a felesége vallomását, és megpróbálnám bebizonyítani, hogy a házban volt, amikor Lindsay-t megölték. De sajnos ez nem fog menni. Olyan tanúkat keresnék, akik bizonyítanák, hogy feszültségek voltak köztük. Ezzel már kezdhetnék valamit. Abra elgondolkodva kortyolta a borát. Fogadjunk, hogy sok könyvet találnánk nála az Oromházról és a kelengyéről. – Házkutatási engedély nélkül ezt lehetetlen kideríteni, és ahhoz alapos indok kell. – Ne legyél olyan szőrszálhasogató – legyintett Abra türelmetlenül. – Megvizsgálhatnák a foszlányokat meg a ruháit, hátha találnánk egyezést. És a pizsamámon lévő DNS-t is. – Ez mind engedélyköteles, úgyhogy alapos indok nélkül nem lehetséges. – És a pisztoly… – Nincs regisztrálva. Ez arról árulkodik, hogy valószínűleg az utcán vette, készpénzért. Vagy egy dílertől, ugyancsak készpénzért. Bostonban ez nem nagy boszorkányság. – Egy ilyet hogyan lehet lenyomozni? – Megmutatom a fényképét a dílereknek, akik ebben üzletelnek. Megtalálom a dílert, ráveszem, hogy azonosítsa Suskindot, aztán arra is, hogy tanúvallomást tegyen ellene. – Eli átgondolta az eljárást és a lehetőségeket. – Ehhez legalább annyi szerencsére van szükség, mint megnyerni a főnyereményt a lottón. – A végén valakinek győznie kell. A nyomozód nekiláthatna. Azt hiszem, időt kell adnunk Hesternek is, hátha visszatér az emlékezete. Igaz, hogy sötét volt, és szerintem inkább csak egy árnyat, vagy egy alakot láthatott.

– Igen valószínű. – A szerszámokról nehéz lenne bebizonyítani, hogy ő vette. Valószínűleg már hónapokkal ezelőtt beszerezte őket, és ki emlékszik egy fickóra, aki vett egy csákányt vagy egy kőtörő kalapácsot? De… Szerintem el kéne menned Bostonba, és beszélned kéne a feleségével. – Micsoda? Eden Suskinddal? Miért állna velem szóba? – Ugyan már, Eli! Látszik, hogy milyen keveset tudsz a nőkről. Főleg a dühös, csalódott és szomorú nőkről. Mindkettőtöket megcsaltak. Őt a férje, téged pedig a feleséged. Ez egyfajta kapcsolatot jelent. Egy cipőben jártok, és hasonló megrázkódtatást éltetek át. – Nem nagyon számíthatok az együttérzésére, ha azt hiszi, hogy én öltem meg Lindsay-t. – Ezt csak egyféleképpen tudhatod meg. És ha már Bostonban vagyunk, megnézhetnénk Kirby Duncan irodáját is. – Tessék? Megnézhetnénk? – Hát persze, mert természetesen veled megyek. Én leszek az együtt érző nő. – Abra a szívére tette a kezét, és gyászos arcot vágott. – Ez jó. Ügyesen csinálod. – Nos, tényleg együtt érzek Edennel. Jobban meg tud nyílni, ha ott van egy másik nő is, aki kimutatja, hogy mennyire át tudja érezni a helyzetét. És Duncan irodáiban mindenképpen körbe kell mutatnunk Suskind fényképét. – Erre vannak nyomozók. – Igen, persze. De téged nem hajt a kíváncsiság? Ezen a héten nem érek rá, mert percre be vagyok osztva, ráadásul még tervezgetnünk kell a részleteket. De a jövő héten időt tudok rá szakítani. Addig meg talán a magánnyomozód is nyer a lottón, mi pedig szemmel tarthatjuk Suskindot. Meg a Homokvárat. – Nem leselkedhetünk ott. Ha észrevesz minket, elriaszthatjuk. És te nem fogsz a háza közelébe menni. Nem nyitok vitát! – jelentette ki a férfi, mielőtt Abra megszólalhatott volna. – Ez egy kőbe vésett

szabály. Nem lehetünk biztosak abban, hogy nincs még egy pisztolya, de abban igen, hogy ha van, akkor használni fogja. Duncannek volt egy regisztrált fegyvere, és azt nem találták meg a holttestével együtt, és úgy tudom, máshonnan sem került elő. – Ez csak egy feltételezés, de egyetértek. Nem kell ólálkodnunk. Gyere velem, és megmutatom. A lány kiment a teraszra, és megállt a teleszkóp előtt. – Mike szerint az előző tulajdonosok bérbeadás céljával, befektetésnek vették meg a Homokvárat, körülbelül öt évvel ezelőtt, pont a válság kirobbanása előtt. A gazdaság lelassult, az emberek nem akarnak annyit költeni a nyaralásra, és nem mindig tudták kiadni – folytatta a nő, miközben a déli irányba fordította a teleszkópot. – Aztán több, mint egy évig árulták, és folyamatosan csökkentették az árát. És most… A lány hirtelen felegyenesedett. – Jézusom, hogy én milyen ostoba vagyok! Beszélned kell Mikekal. Ő árulta az ingatlant. – Ez komoly? – Igen, csak eddig nem jutott eszembe. Ő volt az ügynök. Talán tud valamit. – Beszélni fogok vele. – De most nézz bele. – A lány megtapogatta a távcsövet. Az a Homokvár. Eli a lencséhez hajolt, és belenézett. A ház az északi parton állt, egy kétszintes épület, széles terasza a partra nézett. Az ablakokat zsalu fedte, és a rövid kocsifelhajtón nem látott autót. – Úgy tűnik, nincs otthon senki. – Akkor itt az alkalom, hogy lemenjünk, és közelebbről is szemügyre vegyük. – Nem – válaszolta a férfi, még mindig a házat tanulmányozva. – De tudom, hogy te is akarod. Ebben igaza volt, de Eli nem akarta, hogy a lány is vele legyen. – Csak egy csukott zsalugáteres házat látnánk.

– Fogadjunk, hogy ki tudnánk nyitni a zárat. Eli most már felegyenesedett. – Komolyan beszélsz? A lány vállat vont, aztán ártatlan arcot vágott. – Tulajdonképpen igen. Találhatnánk valami bizonyítékot arra, hogy… – Amit nem használhatnánk fel. – Már megint az ügyvédet játszod. – Csak próbálok józan maradni – erősködött a férfi. – Nem fogunk betörni Suskind házába, vagy bárkinek a házába. Főleg nem egy olyan férfihoz, aki valószínűleg gyilkos. – Megtennéd, ha nem lennék ott. – Nem igaz. – Eli nagyon remélte, hogy így van. A lány egy darabig még összehúzott szemmel méregette, aztán felsóhajtott. – Nem tennéd meg. De azért ismerd be, hogy szeretnéd. – Én azt szeretném, ha ő is ott lenne. Szeretnék odamenni, berúgni az ajtót, és jól ellátni a baját. A férfi hangjában annyi harag volt, hogy a lány tágra nyitotta a szemét. – Nocsak. Elláttad már valakinek a baját? – Nem. Ő lenne az első, és nagyon élvezném. Elegem van a tehetetlenségből! – Eli zsebre vágta a kezét, és járkálni kezdett a teraszon. – A pokolba! Nem tudom, hogy ő ölte-e meg Lindsay-t, de nagy rá az esély. És tudom, pontosan tudom, hogy ő a felelős azért, ami a nagymamával történt. Ő emelt kezet rád. Ő lőtte le Duncant. Újra meg fogja tenni, sőt többre is képes lenne, hogy megszerezze, amit akar. És én semmit sem tehetek ellene. – Egyelőre. A férfi megállt, és megpróbálta lerázni magáról a haragot. – Egyelőre. – Most mit tehetsz?

– Beszélhetek Mike-kal. Talán Eden Suskinddal is, de ehhez előbb ki kell találnom, hogyan közelítsem meg. Megmondhatjuk a zsaruknak, hogy felismerted Justin Suskindot, és ez feljogosítja őket arra, hogy elbeszélgessenek vele. De csak néhány nap múlva, mert időt kell adnom Sherrilynnek, hogy először ő szimatoljon Suskind körül. Nem valószínű, hogy sok eredménnyel jár, vagy a rendőrök találnak valamit, de legalább egy kicsit ráijesztenek. Továbbra is olvasgathatok a kelengyéről, hátha rájövök, hogy miért pont az én házamban akarja megtalálni. Mihelyt átgondolta a lehetőségeit, máris lecsillapodott. – Megbízom a magánnyomozóban, hogy végzi a munkáját. És addig? Kiagyalhatok egy tervet, hogyan csalom Suskindot a házba, és kapom el a nyavalyást. – Kapjuk el – javította ki a nő. – Ha mi látjuk a házát, ő is figyelheti az Oromházat. Biztosan figyeli is, legalábbis időnként. Meg kell győződnünk arról, hogy Whiskey Beachen van, aztán nagy felhajtással úgy teszünk, mintha elmennénk itthonról. Még néhány megpakolt táskát is vihetünk magunkkal. – Mintha egy gyors utazásra mennénk. – Azt hiszi majd, hogy itt az alkalom, és szabad a pálya. Aztán valami eldugott helyen leparkolunk, gyalog megkerüljük a házat, a déli oldalon visszajövünk, és egy videokamerával felszerelkezve bemegyünk az átjáróba. A neten néztem már webkamerákat meg babaőrző kamerákat. – Remek lesz! Végre tehetsz valamit, aktívan. És még be is válhat. Na és mi lesz Barbie-val? – Tényleg. Akkor biztosan nem jön be a házba, ha meghallja az ugatását. Magunkkal visszük, és Mike-nál hagyjuk. Hajlandóak lennének befogadni néhány órára? – Persze. – Még finomítanunk kell a tervet. – És a gyakorlatban is le kell ellenőrizni a kivitelezhetőségét meg az időzítést, tette hozzá magában

Eli. – Ez egy jó terv, végszükség esetére. Remélhetőleg Sherrilyn meg a zsaruk összeszednek annyi információt, hogy bevigyék, és megszorongassák. – Nekem tetszik az ötlet, hogy egy titkos átjáróban összebújok a szerelmemmel. – Abra átölelte Eli-t. – És együtt leleplezzük a hidegvérű gyilkost. Olyan, mint egy jelenet egy romantikus thrillerből. – Csak ne tüsszents. – Rendben. És ha már a jeleneteknél tartunk… – Igen, tudom, megállapodtunk. Kiválasztok egyet, de hadd gondolkodjak egy kicsit. – Rendben. És most jön a nyakkendő. – Ezt komolyan gondoltad? – Halálosan komolyan. Válassz ki, melyiktől szabadulsz meg, addig én átöblítem a nedves ruhákat, amelyekről teljesen megfeledkeztem. Aztán elolvasom azokat az aktákat, amíg te elpakolod az edényeket. És máris vihetjük Barbie-t az esti sétára. – Látom, mindent szépen elterveztél. – Igyekszem. – A nő megcsókolta Eli arcát, először az egyik, majd a másik oldalon. – Egy nyakkendő – ismételte meg, és visszahúzta a férfit a konyhába. Eli kelletlenül ment fel az emeletre, és kihúzta a szekrény nyakkendőtartóját. Szerette a nyakkendőit. Nem alakított ki érzelmi kötődést, de szerette a változatosságot, a választás lehetőségét. De ez sem magyarázza meg, hogy miért hozta magával az összes nyakkendőjét Whiskey Beachbe. Az elmúlt fél évben alig volt rajta nyakkendő. Rendben, talán mégis van egy kis érzelmi kötődésem hozzájuk, ismerte be. Tárgyalásokat nyert ezekben a nyakkendőkben, és néhányat elveszített. Minden munkanapján gondosan kiválasztotta, melyiket veszi fel. Amikor késő estig dolgozott az irodájában,

meglazította őket. Meg sem tudta számolni, hányszor kötötte a nyakába, és vette le ezeket a nyakkendőket. Egy másik életében, gondolta. Kiválasztott egy kék és szürke csíkosat, aztán meggondolta magát, és kivett egy gesztenyebarnát, halvány kasmírmintával. Majd ezt is visszatette. – A pokolba! Becsukta a szemét, és találomra megragadott egyet. Persze pont egy Hermès akadt a kezébe… – Rendben. Szinte megfájdult a szíve, amikor a nyakkendővel a kezében elindult kifelé. Nyomott hangulatban tért be a dolgozószobájába, hogy kiválassza a jelenetet, amit Abra elolvashat. Azt fogja mondani, hogy jó, gondolta, miközben töprengett. Hazudni fog. Nem akarta, hogy Abra hazudjon neki, inkább azt akarta, hogy tényleg jó legyen. Aztán rájött, hogy melyik jelenetet fogja odaadni neki, mert abban hasznát veheti a nő véleményének Végignézte a hosszú dokumentumot, megtalálta a keresett oldalakat, és gyorsan kinyomtatta, mielőtt meggondolná magát. – Ne legyél gyáva! – morogta ingerülten, és visszament a konyhába, a papírlapokkal meg a nyakkendővel a kezében. A nő a pultnál ülve olvasta Sherrilyn jelentéseit, és egyik csupasz lábával a kövön heverő kutya oldalát dörzsölgette. Egy élénk narancssárga szemüveg volt rajta. – Szemüveget hordasz? A lány lekapta a szeméről, mintha tetten érték volna. – Néha, az olvasáshoz. Főleg, amikor kicsik a betűk. És itt némelyik kicsi. – Vedd vissza. – Hiú vagyok, nem tehetek róla.

A férfi félretette a lapokat, megfogta a szemüveget, és Abra orrára csúsztatta. – Aranyos vagy. – Arra gondoltam, hogy egy vicces keret majd jobb lesz, de akkor is hiú vagyok, és nem szeretem viselni. Csak olvasáshoz, meg néha, amikor ékszereket készítek. – Jól áll, és tényleg aranyos. A nő elhúzta a száját, és megint levette a szemüveget, mert észrevette a nyakkendőt. – Szép – mondta, és elvette Eli-tól. Felvonta a szemöldökét, amikor észrevette a címkét. – Nagyon szép. A hölgyek a használtruha-boltban el lesznek ragadtatva. – Használtruha-bolt? – Nem dobhatom ki. Valaki még használhatja. A férfi nézte, ahogy a nő a táskájába dobja a nyakkendőt. – Visszavásárolhatom? Abra nevetve megcsóválta a fejét. – Nem fog hiányozni. Ezt nekem hoztad? – Abra a nyomtatott lapokra mutatott. – Igen. Egy jelenet, csak néhány oldal. Úgy döntöttem, hogy jobb, ha a kettő egyszerre történik, így hamarabb szabadulok. Mint amikor egy rántással tépik le a kötést. – Nem fog fájni. – Máris fáj. Nem akarom, hogy hazudj nekem. – Miért hazudnék? A férfi a magasba emelte a lapokat, amikor a lány értük nyúlt. – Te imádsz szeretettel gondoskodni másokról, és velem alszol. Ellentétben áll a természeteddel, hogy megsértsd bárkinek az érzéseit. Az én érzéseimet sem akarod megsérteni, és ezért fogsz hazudni. De tudnom kell, hogy hiteles-e a jelenet, még akkor is, ha fáj.

– Nem fogok hazudni. – A lány türelmetlenül kapkodott a lapok után. – Most ne azzal foglalkozz, amit én csinálok, hanem rámold be a mosogatógépet. Abra feltette a lábát a másik székre, és ha már ott volt, visszavette a szemüvegét. A lapok széle fölött Eli-ra pislantott, a kezével hessegető mozdulatot tett, és szájához emelte a borospoharát. Aztán olvasni kezdett. Kétszer is elolvasta, és egy szót sem szólt, miközben az edények csörömpöltek és a víz zubogott a mosogatóban. Végül letette a lapokat, és levette a szemüvegét, hogy tisztán lássa a férfi arcát. Elmosolyodott. – Igazad van, tényleg hazudtam volna, egy kicsit. Ezt lágy hazugságnak hívom, mert olyan, mint a párna, és mindkét fél számára kényelmes huppanást biztosít. – Kegyes hazugság? – Igen. És ezért általában nem érzek bűntudatot. De nagyon örülök, hogy nem kell hazudnom, még egy kegyes hazugságot sem kellett mondanom. Egy szerelmi jelenetet adtál nekem. – Nos, igen. És okom is volt rá. Nem sok ilyet írtam, és lehet, hogy ügyetlen vagyok benne. – Nem igaz. Szexi és romantikus, és megmutattad benne, hogyan éreznek egymás iránt. – A nő a szívére szorította a kezét. – Tudom, hogy a férfi sérült, itt. – Abra megveregette a szívét. – A nő el akarja érni, és annyira szeretné, ha a férfi is elérné őt. Nem ismerem a történet hátterét, de azt megértettem, hogy ez a pillanat mindkettejük számára fontos volt. És egyáltalán nem vagy ügyetlen. – A férfi nem számított arra, hogy megtalálja a nőt, és én sem terveztem, hogy meg fogja találni. A nő fontos a férfinak, és a regénynek is. – És a férfi is fontos lesz a nőnek? – Remélem. – Ő nem te vagy?

– Nem akarom, hogy én legyek, de vannak hasonlóságok. A nő sem te vagy, de… Az biztos, hogy narancssárga színű szemüveget fog hordani. Abra felnevetett. – Örülök, hogy ennyivel hozzájárulhattam az irodalmi munkásságodhoz. Már alig várom, hogy elejétől végéig elolvashassam, Eli. – Az még egy kicsit odébb van. Három hónappal ezelőtt nem tudtam volna megírni ezt a jelenetet. Nem hittem volna benne, és nem is éreztem volna. – Eli Abrához lépett. – Sokkal többet adtál nekem egy olvasószemüvegnél. A nő átkarolta a férfi nyakát és az arcát a mellkasára fektette. Nem csoda, hogy olyan gyorsan idejutott, miután meglelte az első tétova és kockázatos lépést, gondolta ábrándoson. És nem fogja megbánni. – Sétáltassuk meg Barbie-t – mondta. A „séta” és „Barbie” szavak hallatán a kutya felpattant, és ficánkolva csóválni kezdte a farkát. – Közben elmesélem, milyen ötleteim vannak az új irodáddal kapcsolatban. – Az irodámmal? A nő elmosolyodott. – Csak elképzelések – folytatta, miközben levette a fogasról a pórázt, meg a férfi egyik dzsekijét, mivel az övé a mosógépben volt. – A faluban, az egyik boltban például láttam egy gyönyörű festményt. Ami egyébként Hester egyik alkotása. – Nincs még elég festmény a házban? – Az új irodádban még nincs. – Abra becipzárazta a dzsekit, és felhajtotta az ujját. – Ráadásul itt egy olyan képnek kell lennie, ami inspirál, ösztökél és személyes témájú. – Én tudom, mi inspirálna, ösztökélne, és még személyes is lenne. – A férfi egy másik dzseki után nyúlt. – Egy egész alakos fotó rólad, egy szál olvasószemüvegben.

– Tényleg? – Életnagyságú – tette hozzá a férfi, és Barbie nyakörvére csatolta a pórázt. – Erről lehet szó. – Micsoda? – A férfi felkapta a fejét, de a nő már kiment az ajtón. – Várj! Ezt komolyan mondtad? Abra nevetése már a távolból hallatszott. Eli a kutyával a nyomába eredt.

25. Eli e-maileket váltott a magánnyomozójával, egy órán át olvasgatott Esmeralda hozományáról, aztán belevetette magát a regényébe. Rábeszélte Abrát, hogy halasszák el a bostoni látogatásukat, mivel a könyvét minden áron be akarta fejezni. Vágyott a történettel töltött órákra, és izgalomba hozta a lehetőség, hogy a regény alapvetően meghatározza az új életét. A felkészüléshez is időre volt szükség. Ha komolyan találkozni akar Eden Suskinddal, és rá szeretné venni, hogy beszéljen vele a magánélete fájdalmas részleteiről, akkor nagyon óvatosnak kell lennie. Az eljárás nem sokban különbözik attól, amikor kikérdezett egy tanút a tárgyalás során. És szívesen töltene még néhány napot azzal, hogy kipróbálja a webkamerát meg a babaőrző kamerát, amit vett. Tehát több oka is volt arra, hogy ne hagyja el Whiskey Beachet, még egy napra sem. Időnként kisétált a teraszra, és belenézett a teleszkóp lencséjébe. Sherrilyn napi jelentéseiből megtudta, hogy Justin Suskind még Bostonban van, ott teszi a dolgát, és egy lakásban él az irodája közelében. Egyszer meglátogatta az otthonát, de csak azért, hogy elvigye a két gyereket ebédelni. Mégis bármelyik pillanatban visszatérhetett, és Eli nem akarta elkerülni. Délutánonként észak felé vitte sétálni a kutyát, kétszer is elfutott Barbie-val a Homokvár előtt, és az északi lépcsőn ment fel, hogy onnan sétáljon hazafelé. Így közelebbről is szemügyre vehette az ajtókat meg az ablakokat.

A Homokvár ablakain továbbra is le voltak húzva a redőnyök. Eli várni akart még néhány napot, hogy leülepedjenek a dolgok, és legyen ideje átgondolni mindent. Közben az is megfordult a fejében, hogy az egyik sétája során összefuthat Suskinddal. Micsoda elégtétel lenne! Úgy érezte, hogy ezt megérdemelné. Amikor végzett a napjával, eszébe jutott Abra. Lement, kitette Barbie-t a teraszra, mert rájöttek, hogy szívesen sütkérezik a napon, mielőtt elviszik sétálni. Megnézte Abra beosztását, és látta, hogy még ötkor is lesz egy foglalkozása. Talán főznie kéne valamit. Aztán eszébe jutott egy sokkal biztonságosabb és ízletesebb megoldás. Inkább rendel egy pizzát. Kint eszik meg a teraszon, a szép tavaszi estén, az árvácskák és a nárciszok között. Kivisz néhány gyertyát is. Abra szereti a gyertyákat. Felakasztja az egymás alá függesztett üveggömböket, amelyeket a kutatásai során talált, és meggyújtja a gömböket megvilágító fényfűzért, mert sikerült megjavítania. Talán még néhány virágot is lop a ház körüli ágyásból, és az asztalra helyezi őket egy szép vázába. Azt is értékelné. Még így is lenne ideje megsétáltatni a kutyát, egy órát olvasgatni a könyvtárszobában, és Abra érkezése előtt megteríteni az asztalt. Abra hazajön, gondolta. Igazából a Nevető Sirály az otthona, de most az Oromházban lakik. Vele. Tetszik neki ez a helyzet? Kényelmes. Igen, kényelmesnek és természetesnek érezte. Ha néhány hónappal korábban valaki megkérdezte volna tőle, hogy mit szólna egy újabb kapcsolathoz, nem tudta volna a választ. Hogyan is válaszolhatott volna erre, amikor még nem volt eléggé önmaga, hogy bármilyen kapcsolatot létesítsen? Kinyitotta a hűtőt, és ki akart venni egy Mountain Dew-t, vagy talán egy Gatorade-et, de meglátott egy üveg vizet, rajta egy cetlivel. Úgy látszik, reggel elkerülte a figyelmét.

Légy jó magadhoz, és először ezt idd meg. – Rendben. – Kivette a vizet, leszedte róla a cetlit, és elmosolyodott. Azt mondta, hogy kényelmes? Ez igaz, de sokkal több annál. Hosszú idő óta először volt boldog. Az elején ő nem sokat tett, de Abra annál többet. Ő töltötte be az űrt, ápolta a tátongó sebeket. Most már ő is ugyanezt akarja csinálni. Ezért javította meg azt az üveggömbökből álló fényfüzért, mert ő jutott róla eszébe. – Jól haladunk – mondta magának. Megsétáltatja a kutyát, megissza a vizet, aztán átmegy a könyvtárszobába, és elmerül a kutatásban. Amikor kopogtak az ajtaján, elindult a bejárat felé. – Szia, Mike, – Eli elmosolyodott, és hátralépett, hogy beengedje Mike-ot. Újabb haladás, gondolta. Örömmel tölti el, hogy van egy barátja, aki benéz hozzá. – Szia, Eli. Elnézést, hogy nem reagáltam korábban. Teljesen be vagyunk havazva, beindultak az eladások meg a bérlések. Dübörög a tavaszi szezon. – Ez jó hír. – Eli mégis a homlokát ráncolta, amikor Mike-ra nézett. – Mi van? – A nyakkendő. – Ja, igen. Klassz, nem? A használtruha-boltban vettem, Hermès – tette hozzá Mike ravasz kacsintással. – Negyvenöt dollár volt, de nagyon hasznos, ha az ember le akarja nyűgözni az ügyfeleket. – Igen. – Egykor Eli is így okoskodott. – Igen, az biztos. – Tehát átnéztem az aktáimat a Homokvárról, és felfrissítettem a memóriámat. Megoszthatom veled a nyilvános információkat, meg a

személyes véleményemet. De vannak dolgok, amelyeket bizalmasan kell kezelnem. – Értem. Kérsz egy italt? – Szívesen meginnék valami hideget. Régóta úton vagyok. – Nézzük, mi van itthon. – Eli elindult Mike-kal a konyha felé. – Mi volt a benyomásod, Suskind lakóhelynek vagy befektetésnek akarta megvenni a házat? – Befektetésnek. A vételt a cégén keresztül bonyolította, és arról is volt szó, hogy a cég fogja használni. Egyébként nem sokat beszéltünk – tette hozzá Mike, amikor a konyhába értek. – Az adásvétel nagy részét e-mailben és telefonon intéztük. – Értem. Nos, van sör, gyümölcslé, Gatorade, víz, Mountain Dew és diétás Pepsi. – Mountain Dew? Egyetem óta nem ittam. – Remek ital. Kérsz egyet? – Miért ne? – Beszéljünk odakint. Legalább Barbie-nak lesz társasága. Mike egy percig simogatta az örvendező kutyát, majd leült, és kinyújtotta a lábát. – Na, ezt nevezem. A virágok csodaszépek, Eli. – Abra érdeme. Mondjuk, én is locsolom őket, ha az számít. Eli szerette gondozni a virágokat, és nézni, ahogy egyre pompázatosabb színekben virulnak a cserepekbe ültetett árvácskák. Meg a bokrok a kő virágtartókban. Időnként megfordult a fejében, hogy a teraszon kéne dolgoznia, de tudta, hogy nem sokat haladna. Csak ülne ott, mint most, és hallgatná a szél dalát meg a hullámok morajlását, miközben a tengert nézné, a kutya pedig mellette heverne. – Láttál már pucér nőket azzal a szerkentyűvel? Eli a teleszkópra pillantott. – Nos, egyet vagy kettőt. – Azt hiszem, én is beszerzek egy ilyet.

– De az a szomorú igazság, hogy többnyire észak felé bámulok. Innen jól látszik a Homokvár. – Ma arrafelé jártam. Úgy tűnt, le van zárva. – Igen. Már egy jó ideje nem járt a házban. – Pedig milyen kár üresen hagyni. Egy pillanat alatt ki tudnám adni, egy hétre vagy egy hosszú hétvégére. Eli érdeklődve felkapta a fejét. – Hát persze. Talán fel kéne hívnod, és megkérdezni, hogy érdekli-e ez a lehetőség. Mike ivott egy korty Dew-t, és bólintott. – Megtehetem. Tényleg azt hiszed, hogy ez a fickó tört be ide, és ő ölte meg a magánhekust? – Már sokszor átgondoltam az eseményeket, és mindig ide lyukadok ki. – Akkor Mrs. Landont is ő ölte meg. – Azt nem tudom rábizonyítani, de igen. Ha a többi az ő műve, akkor az is. – Átkozott gazember – morogta Mike, és kinyitotta az aktatáskáját. – Itt van a mobilszáma a dossziéban. Nézzük, mit fog mondani. Mike kinyitotta a dossziét, majd beütötte Suskind számát a mobiljába. – Szia, Justin. Mike O’Malley vagyok, az O’Malley és Dodd ingatlanügynökségtől, Whiskey Beachből. Mi újság veled? Eli hátradőlt a széken, és figyelte, ahogy Mike az ingatlanügynökök sima modorában kedélyeskedik. Közben arra gondolt, hogy a vonal másik végén lévő férfi felelős a gyilkosságokért, a rengeteg fájdalomért és félelemért. Az a férfi, aki életeket vett el, és az ő életét is darabokra törte. És nem érheti el, még nem. Nem érintheti meg, nem állíthatja meg. De ennek előbb-utóbb eljön az ideje. – Tudod a számomat, ha meggondolod magad. És ha bármit tehetek érted, csak hívj. Gyönyörű tavaszunk van, és úgy tűnik, a

nyár is szép lesz. Miért nem használod ki… Persze, tudom, hogy van ez. Nos, rendben. Akkor viszonthallásra. Mike zsebre vágta a telefonját. – Pont olyan merev és barátságtalan, mint ahogy emlékszem. Most nem érdekli őket az ingatlan kiadása. Megemlítette, hogy nemsokára a cége vagy a családja fogja használni. Nagyon elfoglalt ember. – Hogyan talált rá a Homokvárra? – Gondolom, az interneten, meglátogatta a weboldalunkat. Először három helyet nézett ki magának. Az egyik egy kicsit beljebb van, és nincs kapcsolata a tengerrel, de egy szép csendes utcában fekszik, és könnyű odasétálni a parthoz. A másik délen van, közelebb hozzánk, de a tulajdonos úgy döntött, hogy mégsem adja el, inkább még egy szezonon át kiadja. Okos húzás volt, mert máris le van foglalva egész nyárra. Mike ivott egy újabb korty Mountain Dew-t. – Istenem, ez vérré vált bennem. Mindegy, megbeszéltünk egy találkozót. Azt akarta, hogy én vagy Tony, Tony Dodd, a társam, mutassuk meg neki az ingatlanokat. Ragaszkodott a mi személyünkhöz. Ezt le is jegyeztem az aktájában, mert nem tetszett a pökhendi stílusa. De az üzlet az üzlet. – Nincs pazarolnivaló ideje az alárendeltekre. Túl fontos személy. Ismerem a fajtáját. – Igen, ezt elég egyértelműen a tudomásunkra hozta – bólintott Mike. – Aztán még azon a héten eljött. Drága öltöny, kétszáz dolláros frizura. Csak úgy áradt róla a gőg, meg a drága magániskolában belenevelt felsőbbrendűség érzése. Ne sértődj meg, valószínűleg egy suliba jártatok. – Tényleg. De nem sértődtem meg. Ismerem a típust. – Rendben. Nem fogadta el a kávét, és nem kért az udvarias csevegésből sem. Azonnal a tárgyra tért, mert sietett. De amikor elvittem megnézni a két ingatlant, rögtön az Oromházról kezdett kérdezősködni. Persze mindenki ezt teszi, úgyhogy nem tartottam

szokatlannak. Emlékszem, aznap egy kicsit szürke volt az ég, hideg és borús, és a ház úgy nézett ki, mintha egy film díszlete lenne. Valami thrilleré. Tudod, ahogy ott fent magasodott a part fölött. Leadtam neki a szokásos dumát a kalózhistóriákról meg a ház viharos történetéről, mert ez mindig megragadja az ügyfelek fantáziáját. Nagyon remélem, hogy nem én indítottam be ezt az egészet, Eli. – Már tudta. Azért jött ide, mert már ismerte a történetet. – Nem tetszett nekem a pali, de nem gondoltam volna, hogy egy elmebeteg gyilkossal állok szemben. Azt hittem, hogy csak egy merev, gazdag sznob. Először azt a házat mutattam meg neki, ami egy utcával beljebb van. A Homokvár újabb, nagyobb, és magasabb a közvetítői díja is. A pacákról lesírt, hogy a nagyobbat fogja választani, de azért végigvezettem a másikon. A viselkedése teljesen átlagos volt, az ilyenkor szokásos kérdéseket tette fel, aztán kimentünk a tetőteraszra. Onnan látni lehet a tengert. – Meg az Oromházat. – Igen. Nem nagyon tetszett neki, hogy olyan közel vannak a szomszédos házak, és tudni akarta, hogy melyikben vannak állandó lakosok, és melyek a bérbe adott nyaralók. De ez sem egy szokatlan kérdés. Aztán levittem a Homokvárhoz. Az sokkal szebb, jobban felszerelt, és a szomszédos házak is messzebb esnek. Itt is sok időt töltött a teraszon. És onnan is lehet látni az Oromházat. Azonnal elfogadta az irányárat, ami szintén nem kivételes. Pedig ez nagy ostobaság, mert az eladók hajlandóak engedni az árból. De bizonyára méltóságán alulinak érezte, hogy alkudozzon. Felajánlottam, hogy elviszem ebédelni, közben elintézhetjük a papírmunkát, és összehozom a tulajdonosokkal is, ha találkozni óhajt velük. Nem érdekelte. Mike komor arccal megtapogatta az óráját. – Látszott rajta, hogy sürgeti az idő. Gyorsan össze kellett állítanom a szerződést, egy csekkel kifizette a foglalót, és meg adta

az adatait. Aztán elhúzott. Nem szokás egy jó üzlet miatt panaszkodni, de idegesített a pali. – És az adásvétel többi része? Az is ilyen gyorsan és simán ment? – Egy hónapon belül kiperkálta a pénzt. Bejött, aláírta a papírokat, magához vette a kulcsokat. Szinte alig szólt hozzám, csak igent és nemet mondott. Minden új tulajdonosnak szoktunk készíteni egy szép ajándékkosarat, benne egy üveg borral, különleges sajttal és kenyérrel, egy cserepes növénnyel, meg néhány helyi boltba és étterembe szóló kuponnal. Otthagyta az asztalon. Nem vette a fáradságot, hogy elvigye. – Megkapta, amit akart. – Azóta nem láttam. Bárcsak többet tudnék segíteni. De ha már kitaláltad, hogyan fogod elkapni ezt a gazembert, akkor szólj. Nagyon szeretnék részt venni az akcióban. – Kösz a segítséget. – Most mennem kell. Holnap szívesen a grillre dobok néhány szelet húst. Átjöhetnétek Abrával. – Jól hangzik. – Akkor várunk titeket. Köszönöm a Dew-t. Mike távozása után Eli megsimogatta Barbie fejét. Arra a férfira gondolt, akiről Mike az előbb beszélt. – Lindsay mit evett rajta? – kérdezte a kutyát. Aztán felsóhajtott. – Az ember sosem tudhatja, kit tart vonzónak, és miért. – Eli felállt. – Menjünk sétálni. Ad magának még néhány napot, csak néhány napot. Nehezen vette rá magát a bostoni látogatásra, mert olyan jól érezte magát a napi teendői közben. Reggeli futás a kutyával a parton, vagy jóga a tornaszobában, ha Abrának sikerült rábeszélnie. Aztán az írás, miközben a májusi szél a nyitott ablakon át behozza a szobába a tenger illatát. A teraszon olvasgatott, a kutya a lába előtt hevert. Sokkal többet tudott meg a ház történetéről, és a whiskey miatt létrejött faluról, mint gondolta volna.

Addig is tudta, hogy az eredeti szeszfőzde az 1970-es évek végén, a háború után kibővült. Azt viszont nem, hogy nem sokkal ezután kezdődött az egykor szerény méretű ház bővítése. A költségeket nem kímélve hozzáépítettek egy fürdőházat, a könyv szerzője szerint az első ilyen épületet egész Whiskey Beachen. Húsz év sem telt el, és a Landon Whiskey meg az Oromház megint kibővült. A Landon Whiskey épített egy iskolát, de az egyik őse nagy botrányt okozott, amikor megszökött a tanítónővel. A polgárháború napjai előtt a ház már egy háromszintes elegáns épület volt, és egy seregnyi szolga dolgozott benne. Továbbra is megtartotta az elsőbbségét a környéken. Ez volt az első ház, amelybe bevezették a vizet, itt égett az első gázlámpa, ebben az épületben világítottak és fűtöttek először árammal. Átvészelték a szesztilalom idejét, titokban terjesztették a whiskeyt, és ellátták a rejtett ivókat meg a magánügyfeleket. Robert Landon, akiről az apja kapta a nevét, megvett és eladott egy szállodát, majd egy másikat Angliában, és egy gróf lányát vette feleségül. De a forrásművek nem beszéltek a kalózok kincséről, legfeljebb tréfásan említették meg a legendát. – Végre! – Abra a karjára dobta a retiküljét, amikor kisétáltak a házból. Visszafogottan öltözött, legalábbis önmagához képest, mert Bostonba készültek. Fekete nadrág, pántos szandál, egy pipacspiros virágos blúz, egy kis fodorral. Hosszú, köves fülbevalója himbálózott a fülében, miközben megráncigálta Eli kezét. Eli szerint úgy nézett ki, mint egy modem és szexi hippi, ami valószínűleg nem is állt túl messze az igazságtól. Amikor a kocsihoz értek, Eli visszanézett, és meglátta Barbie-t, aki az ablakon át bámulta őket. – Nem szívesen hagyom itt. – Barbie-nak nem lesz semmi baja, Eli. Akkor miért néz rá ilyen bánatosan?

– Megszokta, hogy mindig van vele valaki. – Maureen megígérte, hogy ma délután lejön, és elviszi sétálni. És a fiúk is vele lesznek, leviszik a partra, és játszanak vele. – Oké. – A férfi a kulcsot csörgette a kezében. – Elválási szindrómád van. – Lehet. – És ez hihetetlenül édes. – A nő megcsókolta Eli arcát. – Hidd el, hogy jó dolog, amit most tenni fogunk. Sok lépést kell még tennünk. – Abra beült a kocsiba, és várta, hogy a férfi is beszálljon. – Ráadásul már több, mint három hónapja nem jártam a városban. És veled még sosem. A férfi még egy utolsó pillantást vetett a házra meg a kutyára. – Megpróbálunk beszédbe elegyedni annak a férfinak a feleségével, aki szerintünk gyilkosságot követett el, és többször betört az Oromházba. Ja, meg házasságtörést, ezt ne hagyjuk ki. Szóval nem tartom vidám utazásnak ezt a látogatást. – De attól még lehet kellemes. Napok óta azon töröd a fejed, hogyan fogod megközelíteni Eden Suskindot. Kidolgoztál egy tervet arra, mit csinálunk, ha munkában van, és arra is, ha otthon tartózkodik. Nem te vagy az ellensége, Eli. Nem hiszem, hogy ellenségként tekintene rád. A férfi végighajtott a falu főutcáján. – Ha valakit gyilkossággal vádolnak, azt másként kezelik az emberek, még az ismerősei is. Idegesek lesznek a jelenlétében. Elkerülik, és ha nem tudják elkerülni, akkor látszik az arcukon, hogy feszengenek, és szívesebben lennének máshol. – Ennek vége van. – Nincs. Csak akkor lesz vége, ha elkapják és elítélik azt az embert, aki megölte Lindsay-t. – Akkor ez egy lépés a cél felé. Vissza fog jönni Whiskey Beachbe, és akkor Corbett beszélni fog vele. Bárcsak ne kéne erre várnunk!

– Nehéz lenne Corbettnek Bostonba utazni, és ott beszélni vele. Nem akarja, hogy Wolfe megneszelje. És ezért nagyon hálás vagyok neki. – Most tudjuk Suskind otthoni és munkahelyi címét is. Elmehetnénk arra, és őt is megnézhetnénk, a változatosság kedvéért. – Miért? – Kíváncsiságból. Rendben, ez csak egy kósza ötlet volt, de azért fontold meg. – Ideje másról beszélni, gondolta Abra. Szinte látta a feszültséget Eli nyakán és hátán. – Tegnap este sokáig fent maradtál a könyveddel. Találtál valami érdekeset? – Tulajdonképpen igen. Egy szerzőpáros könyvét olvastam, amely elég részletesen beszámolt a ház, a család, a falu meg az üzlet történelméről. Szerintük minden összefügg. Szimbiózist emlegetnek. – Milyen szép kifejezés. – Nekem is tetszik. A London Whiskey nagyon fellendült a függetlenségi háború idején. Az angolok blokádja miatt a gyarmatok nem tudtak cukrot és melaszt szerezni, ezért nem volt rum. Tehát a whiskey lett a sereg itala, és a Landon családnak volt főzdéje. – Ezek szerint George Washington a ti whiskey-teket itta? – Nagyon úgy tűnik. A háború után a család bővítette az üzletet, és vele együtt a házat. A házra különösen sok pénzt költöttek, pedig Roger Landon, az önfejű Violeta és a gyilkos Edwin apja, aki akkor a család feje volt igencsak zsugori ember hírében állt. – Egy tisztességes, visszafogott jenki. – Hírhedt volt a szűkmarkúságáról, de elég komoly összeget költött a házra, a berendezésre, és a vállalkozásba is sok pénzt pumpált. A halála után a fia vette át a kormányrudat, de a jó öreg Rog majdnem nyolcvanéves volt, amikor feldobta a bocskort, ezért Edwin Landonnak jó sokáig kellett várnia, mire kezébe vehette a gyeplőt. Ő is sokat költött a házra, és tovább bővítette az épületet meg az üzletet. A feleségével, a francia emigránssal együtt… – Olálá!

– Igen. Ők voltak ez elsők, akik elkezdtek nagyszabású, előkelő estélyeket adni. És az egyik fiuk, Eli… – Őt szeretem. – Meg tudom érteni. Ez a régi Eli építtette az első falusi iskolát, de a legkisebb öccse beleszeretett a tanítónőbe, és elszökött vele. – Romantikus. – Nem annyira. Meghaltak, miközben nyugatra igyekeztek, hogy megcsinálják a saját szerencséjüket. – Milyen szomorú. – Mindenesetre Eli folytatta a hagyományt, bővítette a házat, az üzletet, és folytatódott a nagyvilági élet, botrányokkal és tragédiákkal tarkítva, egészen a szesztilalom idejéig. Lehet, hogy akkor kicsit rosszabbul mentek a dolgok, de az életmódjuk alapján ezt nem lehetett megállapítani. Aztán a harmincas években a kormány rájött, hogy nagy hibát követett el, és a whiskey betiltása átkozottul sokba került az államnak. Az emberek megint megtöltötték a bárokat, most már szabadon vedelhettek és mi nyitottunk még egy szeszfőzdét. – A whiskey-birodalom. – A családban közben akadtak művészetet támogató széplelkek, akik állítólag viszonyt folytattak a művészekkel, öngyilkosok és két szövetséges kém. Sokan meghaltak különféle háborúkban, volt egy táncos, aki híres lett Párizsban, egy ősöm pedig megszökött egy vándorcirkusszal. – Ezt különösen kedvelem. – Volt hercegnő is, egy házasság révén, egy csaló szerencsejátékos, egy lovassági tiszt, aki Custer tábornok seregében esett el. Aztán sorolhatnám tovább. Hősök, gonosztevők, egy apáca, két szenátor, orvosok, ügyvédek. Nem tudsz olyat mondani, ami ne lett volna a családunkban. – Hosszú lista. A legtöbb ember nem tudja ilyen messzire visszanyomozni a családfáját, és nincs olyan otthona, ami ilyen régen a család birtokában lenne. – Ez igaz. De tudod, mi hiányzik?

– Egy szüfrazsett, egy Playboy-nyuszi vagy egy rocksztár? A férfi felnevetett. – Az elsőből volt néhány. A másik kettővel nem találkoztam a kutatásaim során. Ami hiányzik a történetből, az Esmeralda hozománya. Egyszer említést tesznek róla a Calypsóval és a ronccsal kapcsolatban, sőt még feltételezésekbe is bocsátkoznak Broome személyéről. Ő élte túl a vihart, vagy csak egy egyszerű tengerész menekült meg? Aztán felteszik a kérdést, hogy vajon a kincs megmaradt-e. De ebben a könyvben a szerzők inkább arra hajlanak, hogy nem. Márpedig ennél kimerítőbb és részletesebb beszámolót még nem olvastam ebben a témában. – Ez még nem jelenti, hogy igazuk van. Én inkább azt hiszem, hogy megmaradt. Persze szerintem a legkisebb fiú meg a tanítónő is eljutott nyugatra, sok gyerekük született, és ott gazdálkodtak boldogan, míg meg nem haltak. – Megfulladtak, amikor átkeltek egy folyón, és felborult a szekerük. – Gabonát ültettek és nyolc gyerekük született. Ebben biztos vagyok. – Rendben. – Akárhogy is van, már olyan régen éltek, hogy nem kell foglalkozniuk velük. – Egyre csak arra gondolok, hogy Suskindnak milyen információja lehet a kincsről, amit én nem tudok. Miért van annyira meggyőződve a létezéséről, hogy ilyen sokat kockáztat érte, és még ölni is képes? Vagy az egésznek nincs semmi értelme? – Ezt hogy érted? – Mi van, ha nincs semmi köze a régen elveszett kincshez, csak én akartam összefüggést találni? Valaki ás az alagsorban. Mi állhat e mögött? – Pontosan, Eli. – A lány meghökkenve nézte Eli profilját. – Mi lehet még?

– Nem tudom. Az olvasmányaimban nem találok más magyarázatot. De ha józanul gondolkodunk, az sem magyaráz meg semmit. – A férfi a nőre nézett. – Szerintem csak egy őrült. – Látom, ez aggaszt téged. – Hát persze, hogy aggaszt. Egy őrülttel nem lehet normálisan érvelni, nem tudjuk kiszámítani, mit fog tenni. És igazából tervezni sem lehet. – Ezzel nem értek egyet. – Rendben. Miért? – Nem állítom, hogy nem zakkant egy kicsit. Szerintem mindenki háborodott, aki elvesz egy életet, hacsak nem önvédelemből teszi. De bizonyított tény, hogy Lindsay-vel viszonyuk volt. – Igen. Igen – ismételte meg a férfi. – És ő nem kezdett volna egy őrülttel. De mi van, ha ügyesen titkolta? Az emberek sokszor el tudják rejteni az igazi természetüket. – Gondolod? Mert szerintem nem, illetve nem sokáig. Az emberek egy idő után elárulják magukat. Nemcsak a tetteikkel, hanem az arcukkal, a szemükkel. Másfél éve dolgozik ezen, illetve már majdnem két éve, amennyire tudjuk. Közel került Lindsay-hez, rábeszélte, hogy jöjjenek el Whiskey Beachbe, amikor ő nem kedvelte ezt a helyet. Tehát valószínűleg van valami vonzereje. Ráadásul ott van a felesége, a gyerekei, a munkája. Igen, biztosan háborodott az elméje, de nem őrült. Aki őrült, az nem tud uralkodni magán, és irányítani a tetteit, de ő igen. – A háborodott is éppen eléggé rossz. Amikor bejutottak a bostoni csúcsforgalomba, a férfi megint Abrához fordult. – Szerinted helyes, amit teszünk? – Eli, nem táncolhatsz vissza! Azt hiszem, először el kéne hajtanunk a háza előtt. Ha nincs ott a kocsija, akkor megnézhetjük a munkahelyén. Részmunkaidőben dolgozik, úgyhogy mindkettő esélyes. Annyi energia van a városban! Szeretem egy vagy két napig, de aztán alig várom, hogy kiszabaduljak.

– Én régebben azt hittem, hogy szükségem van rá. De már nem. – Whiskey Beach jó hely egy író számára. – Tényleg jót tesz nekem. – A férfi megfogta a nő kezét. – Ahogy te is. A lány az arcához emelte a férfi kezét. – Ennél szebbet nem is mondhattál volna. A férfi követte a GPS utasításait, bár úgy vélte, hogy segítség nélkül is megtalálta volna a házat. Ismerte a környéket, még barátai is voltak ott. Illetve már csak volt barátai. Megtalálta a halványsárgára festett, ápolt régi házat, az oldalán egy hangulatos üvegezett verandával, amely a teraszra nyílt. – Úgy tűnik, otthon van. – Igen. Vágjunk bele. A nő letette az öntözőkannát, amikor leparkoltak a BMW mögött, és a terasz széléhez mentek. – jó napot. Segíthetek? – Mrs. Suskind? – Igen. Eli a lépcső aljához állt. – Van néhány perce, hogy beszélgessünk? Eli Landon vagyok. Az asszony szája egy pillanatra kinyílt, de nem lépett hátra. – Akkor nem tévedtem, amikor felismertem magát. – Az asszony nyugodt pillantása Abrára esett. – Ő Abra Walsh. Tudom, hogy tolakodónak tarthat, Mrs. Suskind. A nő hosszan felsóhajtott, és barna szeme szomorú lett. – A maga felesége, az én férjem. Ez alapot ad a tegeződésre. Eden vagyok. Gyertek be. – Köszönöm. – Múlt héten itt volt egy magánnyomozó. És most ti. – Az asszony levette a kalapját, és megigazította aranyszőke haját. – Tisztázni akarod az ügyet, hogy magad mögött hagyhasd? – Igen. Nagyon szeretném, de nem tudom. Nem én öltem meg Lindsay-t.

– Nem érdekel. Tudom, hogy ez szörnyen hangzik, de tényleg képtelen vagyok foglalkozni vele. Üljetek le, hozok egy kis jeges teát. – Segíthetek? – ajánlkozott Abra. – Nem kell, köszönöm. – Akkor használhatom a mosdót? Egyenesen Whiskey Beachből jövünk. – Hát persze, ott laksz – nézett az asszony Eli-ra, aztán Intett Abrának. – Gyere, megmutatom. Így Eli zavartalanul felmérhette a terepet. Egy vonzó nő, egy csinos ház egy elegáns környéken, ahol minden kert ápolt, és a gyep hibátlan, gondolta. Körülbelül tizenöt év házasság, és két szép gyerek. De Suskind mindezt eldobta. Lindsay-ért? Vagy a megszállott kincsvadászat kedvéért? Néhány perc múlva Eden és Abra visszatért a teraszra. Egy tálcán egy teli kancsót, és három magas poharat hoztak. – Köszönöm – mondta Eli. – Tudom, hogy ez nagyon kemény volt neked. – Hát persze, ahogy neked is. Nagyon nehéz rádöbbenni, hogy az ember, akiben megbíztunk, akivel felépítettük az életünket, a családunkat, az otthonunkat, elárult minket, és hazudott nekünk. Bolondot csinált belőlem az, akit szerettem. Az asszony leült a kerek faasztalhoz, egy sötétkék napernyő árnyékában. Intett nekik, hogy csatlakozzanak. – És Lindsay… – folytatta Eden. – A barátnőmnek tartottam. Majdnem minden nap találkoztunk, sokszor együtt dolgoztunk, együtt ittunk, beszélgettünk a férjeinkről. És egész idő alatt lefeküdt az én férjemmel. Úgy éreztem magam, mintha szíven döftek volna. Gondolom, te is. – Nem voltunk együtt, amikor megtudtam. Inkább úgy éreztem, mintha hasba rúgtak volna.

– Aztán annyi minden kiderült… Majdnem egy évig tartott. Hónapokig hazudott nekem, és tőle jött haza hozzám. Az ember ettől olyan ostobának érzi magát. Az utolsó mondatot Abrának címezte, és Eli látta, hogy Abrának igaza volt. Egy megértő nő társasága tényleg megkönnyítette a dolgát. – Nem voltál ostoba – nyugtatta meg Abra. – Bíztál a férjedben meg a barátnődben. Ez nem ostobaság. – Én is ezt mondogatom magamnak, de az ember agyában akkor is ott motoszkálnak a kérdések. Mi hiányzik belőlem? Mennyivel több nálam az a másik? Miért nem voltam elég jó? Abra megfogta az asszony kezét. – Nem kéne ezt kérdezned magadtól. De megértem, hogy nehéz. – Két gyerekünk van, tényleg nagyszerű gyerekek. És ez borzalmas volt nekik. Az emberek beszélnek, és nem védhettük meg őket. Ez volt a legrosszabb. – A nő belekortyolt a teába, és látszott rajta, hogy a könnyeivel küszködik. – Megpróbáltuk. Justinnal megpróbáltuk helyrehozni a házasságunkat, hogy együtt tudjunk maradni. Tanácsadásra jártunk, elutaztunk együtt. – A nő megcsóválta a fejét. – De már nem tudtuk visszaállítani a régi kapcsolatot. Megpróbáltam megbocsátani neki, és talán sikerült is volna, de nem tudtam megbízni benne. Aztán újra kezdődött. – Sajnálom. – Most Abra megszorította a nő kezét. – Megint becsapott – folytatta Eden, és tisztára pislogta a szemét. – Bent kellett maradnia az irodában. Egy sürgős üzleti út jött közbe. De most már nem egy ostoba feleséggel volt dolga, aki bízik benne. Ellenőriztem, és rájöttem, hogy nem ott van, ahol mondta. Nem tudom, ki az a nő, vagy több is van-e. Nem érdekel. Már nem. Megvan az életem, a gyerekeim, és végre sikerült visszaszereznem a büszkeségemet is. És nem szégyellem kijelenteni, hogy a válás során ki fogom semmizni. A nő halkan felnevetett.

– Gondolom, látszik, hogy még mindig elég dühös vagyok, visszafogadtam, azok után, amit velem tett, és most megint kezdi. – Nekem nem volt módom arra, hogy megbocsássak Lindsay-nek. – Eli megvárta, amíg Eden visszanéz rá. – Nem volt sok időm haragudni. Valaki megölte még aznap, amikor megtudtam, hogy mit művelt még akkor is, amikor állítólag a házasságunk megmentésén dolgoztunk. Eden együttérző arccal bólintott. – El sem tudom képzelni, milyen lehetett. Amikor a legmélyebb elkeseredésben voltam, és a hírek állandóan az ő halálával meg a nyomozással foglalkoztak, megpróbáltam elképzelni, milyen lenne, ha Justint gyilkolták volna meg. A nő a szájára szorította a kezét. – Ez borzalmas. – Szerintem érthető – jegyezte meg Abra halk hangon. – De nem tudtam elképzelni, hogyan érezném magam a helyedben, Eli. – A nő elhallgatott, és ivott egy kis teát. – Azt szeretnéd hallani, hogy hazudtam, mert meg akartam védeni, pedig nem is volt velem aznap este? Bárcsak ezt mondhatnám. Istenem, annyira szeretném! – Az asszony lehunyta a szemét. – Nem lenne szabad így gondolnom a férjemre. Hiszen két gyönyörű gyermekkel ajándékozott meg. Mégis jólesne, ha azt mondhatnám, amit hallani akarsz. De az az igazság, hogy Justin hazajött aznap este, körülbelül fél hatkor, legfeljebb néhány perccel később. Minden olyan normálisnak tűnt. Még a telefonját is kint hagyta, mert az utóbbi hónapokban már nem rejtette a zsebébe. Azt mondta, hogy egy fontos e-mailt vár munka-ügyben, és akkor lehet, hogy el kell utaznia. Eden megcsóválta a fejét. – Később persze rájöttem, hogy Lindsay-től várt üzenetet, mert azt tervezték, hogy egy vagy két napra elutaznak. De aznap este azt hittem, hogy minden rendben van. A két gyerek az iskolában volt, egy színdarabot próbáltak, amelyben mindketten szerepeltek, utána

pedig pizzázni mentek. Olyan meghittnek tűnt, hogy csak ketten voltunk a házban, míg az eső dobolt az ablakon. Vacsorát készítettem, csirkés fajitast, ő pedig két Margarita-koktélt csinált. Csak egy kellemes estét töltöttünk el együtt, nem volt semmi különleges. Aztán hazajöttek a gyerekek, és megint zajjal telt meg a ház. Ekkor megszólalt a telefon. Carlie hívott a galériából, mert látta a hírt a tévében. Azt mondta, hogy Lindsay meghalt, és állítólag megölték. Egy szép cica bukkant fel a lépcsőn, és az asszony ölébe ugrott. Eden simogatni kezdte, miközben befejezte a mondanivalóját. – Már akkor tudnom kellett volna. Annyira megrázta a hír. Teljesen elsápadt. De én is meg voltam döbbenve. Csak Lindsay-re gondoltam, és meg sem fordult a fejemben, hogy… Sosem hittem volna, hogy együtt vannak. Amikor a rendőrség megérkezett, és közölték velem, először el sem akartam hinni. Sajnálom, Eli. Annyira sajnálom, hogy nem tudtam segíteni neked. – Nagyon örülök ennek a beszélgetésnek. Nem lehetett könnyű. – Igyekszem magam mögött hagyni az egészet, de ehhez lépéseket kell tennem. Neked is ezt javaslom. Amikor megint a kocsiban voltak, Abra megdörzsölte Eli kezét. – Én is nagyon sajnálom. – Most legalább tudjuk. – De Eli-t még mindig zavarta valami.

26. Kirby Duncan irodája egy lerobbant vörös téglás épületben volt, ami valahogy kimaradt a városfejlesztési tervekből. A járdán töredezett a beton, és az irodák előtere egyenesen az utcára nyílott. A földszinten jobbra Madam Carlotta jósdája, vele szemben pedig egy szexshop kínálta a szolgáltatásait. – Mindent egy helyen – jegyezte meg Abra. – Először bemész Madam Carlottához, hogy megtudd, mennyi pénz üti a markodat a jövőben, és elkölthetsz-e néhány dollárt felnőtt játékszerekre. – Ha egy jóst kell kérdezned, akkor valószínűleg nem leszel szerencsés. – Én tarot kártyát szoktam olvasni – emlékeztette a nő Eli-t. – Ez a tudásszerzés és az önfelfedezés egy ősi és érdekes formája. – Akkor is csak egy kártya. – A férfi kinyitotta a középső ajtót, és belépett a szűk előtérbe, ahonnan lépcsők vezettek felfelé. – Pedig egyszer mindenképpen jósolni fogok neked. Az elméd nagyon elzárkózik az új lehetőségektől, ami egy író esetében különösen előnytelen. – Néhány éve a védőügyvédje voltam egy állítólagos jósnak, aki elég nagy összegeket akasztott le az ügyfeleiről. – Ha valaki megkárosítja az embereket, akkor nincs igazi tehetsége. És megnyerted a pert? – Igen, de csak azért, mert a nő ügyfelei hajlandóságot mutattak a megegyezésre, és mérhetetlenül ostobák voltak. A nő gyengéden oldalba bökte Eli-t, de azért felnevetett. Az első emeleten, elhomályosított üvegű ajtók fogadták őket, rajtuk feliratok: BAXTER TREMAINE ÜGYVÉD. GYORS

KÖLCSÖNÖK. CALL CENTER, TELEFONOS ÜGYFÉLCENTER. KIRBY DUNCAN MAGÁNNYOMOZÓ.

Duncan ajtaját sárga rendőrségi szalag zárta le. – Abban reménykedtem, hogy be tudunk menni, és körülnézhetünk. – Gyilkossági nyomozás folyik, és még nincs lezárva az ügy – magyarázta Eli. – Biztosítani akarják a betörés helyszínét. Lehet, hogy Wolfe-nak is része van ebben. Nem szereti elengedni a gyeplőt. – Lemehetnénk, és beszélhetnénk a jóssal, hátha Madam Carlottának van valami látása az ügyben. A férfi csak egy pillantást vetett rá, aztán az ügyvéd ajtajához lépett. Az apró recepciós helyiségben egy negyvenes évei végén járó nő szorgalmasan kopogott a billentyűzeten. Abbahagyta a munkát, és levette az aranykeretes szemüvegét, ami most a nyakába akasztott láncon lógott. – Jó reggelt. Segíthetek? – Kirby Duncannel kapcsolatban szeretnénk érdeklődni. Az udvarias mosoly nem hervadt le az arcáról, de kételkedő pillantással méregette őket. – Maguk nem rendőrök. – Nem, hölgyem. Azt reméltük, hogy konzultálhatunk Mr. Duncannel egy… személyes ügyben, amíg Bostonban vagyunk. Csak beugrottunk, abban a reményben, hogy tud ránk időt szakítani, aztán megláttuk a rendőrségi szalagot az ajtón. Betörés történt? A nő pillantása továbbra is gyanakvó maradt, de megfordult a székén, hogy jobban láthassa őket. – Igen. A rendőrség még nem hagyta el a helyszínt. – Ez nagy baj. – Na, ezért nem akarok én a városban élni – jegyezte meg Abra, hangsúlyozott déli kiejtéssel. Eli megveregette a karját, és folytatta az érdeklődést. – És Mr. Duncan most egy másik irodában dolgozik? Fel kellett volna hívnom, de nem találtam a névjegykártyáját. Viszont

emlékeztem az irodája címére. Talán maga tudja, hogy most hol fogadja az ügyfeleit. Vagy meg adná a számát, hogy felhívjuk? – Azzal nem sokra mennének. Mr. Duncant néhány hete lelőtték. – Ó, istenem! – Abra megragadta Eli karját. – Menjünk innen. Azonnal haza akarok menni! – Nem itt történt – nyugtatta meg a recepciós, és halványan elmosolyodott. – És nem is a városban. Északon dolgozott, egy Whiskey Beach nevű helyen. – Ez borzalmas. Egyszerűen felfoghatatlan. Mr. Duncan nagyon sokat segített nekem egy… – Egy személyes problémában – fejezte be a mondatot a recepciós. – Igen, néhány évvel ezelőtt. Nagyon kedves ember volt. Iszonyúan sajnálom. Gondolom, maga ismerte őt. – Persze. Kirby időnként dolgozott a főnökömnek, meg a folyosó másik oldalán lévő a hitelezőcégnek is. – Tényleg nagyon sajnálom – ismételte meg Eli. – Köszönöm a segítségét. – Tett egy lépést hátrafelé, aztán megtorpant. – De… azt mondta, hogy északon ölték meg, a betörés mégis itt történt. Nem értem. – A rendőrök dolgoznak az ügyön. Úgy tűnik, hogy a gyilkosa idejött, és keresett valamit az irodájában. Kirby azt mondta a főnökömnek, hogy néhány napig terepmunkát végez. Aztán rendőrségi szalag került az ajtóra, és a rendőrök kérdezgettek, hogy láttam-e valami gyanúsat. Nem. Bár ide az emberek segítségért jönnek, ezért sok mindenről értesülünk. – Gondolom. – Úgy hallottam, hogy a betörés ugyanazon az éjszakán történt, amikor megölték, vagy legalábbis ez a legvalószínűbb feltételezés. Tehát… Ajánlhatok egy másik magánnyomozót? – Én csak menni akarok. – Abra megrángatta Eli kezét. – Hazamehetnénk végre? Majd ott keresünk valakit. – Igen, rendben. Mindenesetre köszönöm. Tényleg nagy kár.

Amikor kiléptek, Eli-nak megfordulta fejében, hogy a többi irodában is próbálkozik, de aztán nem látta sok értelmét. Abra csendben maradt, amíg lementek a lépcsőn. – Nagyon jól megy neked. – Mi? – A hazugság. – Ez csak terelés. – Az ügyvédek így hívják? – Nem, mi hazugságnak hívjuk. A lány felnevetett, és összeütötte a vállát a férfival. – Nem tudom, mire számítottam, ha idejövünk. A betörés vagy késő este, vagy kora reggel történt. Senki sem láthatott semmit. – De azért valamit sikerült megállapítanom. – Oszd meg velem – erősködött a nő, amikor visszaültek a kocsiba. – Ha azt az elméletet követjük, hogy Suskind bérelte fel Duncant, akkor egy felső középosztálybeli férfiról van szó. Egy elegáns, öltönyös fazonról, aki egy előkelő kertvárosban lakik, és nagyon fontos számára a státus meg a külcsín. Amikor magánnyomozóhoz fordul, mégis egy lepukkadt irodát keres fel. – Talán valaki ajánlotta neki. – Kétlem. Azt hiszem, két okból is elkerülte a drága és menő magánnyomozókat. Nem akarta, hogy a kiválasztott kopó valaki másnak is dolgozzon a köreiben. És szerette volna alacsonyan tartani a kiadásait. – Vett egy tengerparti házat – vetette közbe Abra. – Azt befektetésnek szánta, amivel később nagy hasznot szerezhet. És megpróbálja eltitkolni a tulajdonjogát. – Mert tudja, hogy a válás felé halad. Az a férfi egy féreg – jelentette ki Abra. – De majd a karma kereke megbünteti, és legközelebb meztelen csigaként fog újjászületni. – Ezt nem tartom kizártnak – bólintott Eli. – De ebben az életében csillagászati perköltségekre, gyerektartásra és egy nagyon előnytelen

válási megállapodásra számíthat. Szerintem Duncant készpénzben fizette ki, hogy ne legyen nyoma az ügyletnek. Nem akarta, hogy az ügyvédek rábukkanjanak valami feljegyzésre ezzel kapcsolatban, amikor átnézik a pénzügyeit. – De akkor is be kellett törnie, és felforgatnia az irodáját, mert sejtette, hogy egy magánnyomozó feljegyzéseket készít a megbízóiról, talán még a készpénzes ügyleteiről is. – Akták, fájlok, készpénzfizetéses számlák másolata, könyvelés, ügyféllista, és a többi – bólintott Eli. – Nem akarta, hogy összefüggésbe hozzák egy olyan magánnyomozóval, aki engem figyelt meg, aztán megölték. Nagyon gyanús. – Nagyon. – Abra elgondolkodott. – Suskind valószínűleg sosem járt itt az irodában. – Nem hiszem. Biztosan egy kávézóban vagy egy bárban találkoztak. Nem itt, és nem a saját környékén. – Eli megállt egy másik épület előtt, ami csupa acél és beton volt. – Itt lakott? – Az első emeleten. Elég gyanús környék. – Ebből milyen következtetést vonsz le? – Duncan úgy érezte, hogy meg tudja védeni magát, és nem aggódott, hogy megkarcolják a kocsiját, vagy meggyűlik a baja a szomszédaival. Talán kemény fickó volt, vagy csak azt hitte, hogy ismeri a dörgést. Egy ilyen ember nem sokat kételkedik, ha egy ügyféllel kell találkoznia, egyedül. – Be akarsz menni, és beszélni néhány lakóval? – Semmi értelme. A rendőrök már biztosan kérdezősködtek. Suskind csak azért jött ide, hogy átkutassa a lakást. Már csak azért sem találkozott itt Duncannel, mert megijesztette ez a környék. Boston déli része nem az ő territóriuma. – Nem is a tiéd, whiskey-báró. – Az az apám, a nővérem pedig a bárónő. Egyébként néha vállaltam pro bono munkát a déli városrészben. Nem az én térfelem,

ez igaz, de nem is feltérképezetlen terület. Nos, azt hiszem, láttuk a főbb nevezetességeket, úgyhogy mehetünk tovább. – Csak a munkáját végezte – mondta Abra. – Nem volt szimpatikus, és nem tetszett a stílusa, amikor velem beszélt, de nem érdemelte meg, hogy így végezze. – Nem. De talán a karma majd segít rajta az újjászületésnél. – Tudom, hogy most gúnyolódsz, de nem zavar. Attól még igazam lehet. – Akkor most menjünk, és látogassuk meg a nagyit, mielőtt visszamegyünk Whiskey Beachbe. – Elviszel a házhoz, ahol Lindsay-vel laktál? Csak elhajtanánk előtte. – Miért? – Hogy megérezzem, kik voltatok. Eli egy pillanatig habozott, aztán bólintott. Miért ne? Miért ne zárja le a kört? – Rendben. Furcsa volt végigmenni azokon az utcákon, az ismerős irányba. Utoljára akkor járt a Back Bay-i házban, amikor a rendőrök megengedték, hogy elhozza a holmiját. Miután végzett, megbízott egy céget, hogy a többit adja el, majd meghirdette a házat. Azt hitte, hogy segít, ha elvágja a köteleket, de igazából nem könnyebbült meg tőle. Elhajtott a boltok és az éttermek előtt, amelyek egykor fontos szerepet játszottak az életében. Most is ott van még a bár, ahol a barátaival szokott inni, a szépségszalon, ami Lindsay kedvence volt, a kínai étterem hihetetlenül jó kung pao csirkével és a mindig mosolygó kifutófiúval. A szép fák, a gondozott kertek akkoriban az élete színterét jelentették. Amikor megállt a ház előtt, nem szólt semmit. Az új tulajdonosok egy díszfát ültettek az előkertbe, amely most bontogatta a rózsaszín rügyeit. A kocsifelhajtón egy élénkpiros háromkerekű triciklit látott.

Minden más úgy nézett ki, mint régen. Ugyanazok az elegáns vonalak, a tető merész íve, a csillogó ablakok, és a hatalmas bejárati ajtó. Miért tűnik mégis olyan idegennek? – Nem úgy néz ki, mint te – állapította meg Abra. – Nem? – Nem. Túlságosan hétköznapi, persze a maga szép és lenyűgöző módján. Szép, mint egy elegáns kabát, ami nem illik hozzád, legalábbis most nem. Talán akkor a te stílusod volt, amikor Hermès nyakkendőt és olasz öltönyt viseltél, és egy ügyvédes aktatáskát cipeltél a kezedben. Közben benéztél a helyi kávézóba egy méregdrága különlegességért, és SMS-eket írtál a telefonodon. De ez nem te vagy. Abra Eli-ra nézett. – Régen az voltál? – Szerintem igen. Vagy az volt az út, amelyen jártam, akár illett hozzám a kabát, akár nem. – És most? – Többé már nem akarom azt a kabátot. – A férfi figyelmesen nézte a nőt. – Amikor néhány hónappal ezelőtt végre sikerült eladnom a házat, hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Mintha megszabadultam volna egy szűk ruhától, ami kényelmetlen és szorít. Ezért akartál idejönni? Hogy ezt beismerjem, vagy belássam? – Ennek is örülök, de elsősorban kíváncsiság hajtott. Egyszer nekem is nagyon hasonló kabátom volt, mégis nagyon szívesen átadtam valakinek, akire jobban illett. Menjünk, látogassuk meg Hestert. Egy újabb ismerős útvonal, az egyik otthonból a másikba. Ahogy távolodtak Back Bay-től, Eli feszültsége is enyhült. Megállt a virágüzletnél, a családi otthon közelében. – Vinni akarok neki valamit.

– A jó unoka. – A nő mosolyogva kiszállt a kocsiból Eli-jal. Ha előbb eszembe jut, vehettünk volna neki valamit Whiskey Beachen. Annak nagyon örült volna. – Majd legközelebb. Abra megint elmosolyodott. – Legközelebb – mondta, amikor beléptek az ajtón. Abra körülnézett a boltban, és Eli-ra hagyta a választást. Kíváncsi volt, hogy mit fog választani, és hogyan intézi a vásárlást. Remélte, hogy nem csábítják el a rózsák, akármilyen gyönyörűek is. Túlságosan kiszámítható, túl szokásos. Örült, amikor Eli a kék íriszt kérte, és néhány rózsaszín liliomot mellé. – Ez tökéletes. Tavaszias és merész. Nagyon illik Hesterhez. – Szeretném, ha még a nyár vége előtt hazajönne. Abra a férfi vállához dőlt, amíg az eladó becsomagolta a csokrot, és beütötte az árát a pénztárgépbe. – Én is. – Örülök, hogy láttam, Mr. Landon. – Az eladó adott Eli-nak egy tollat, hogy aláírja a blokkot. – Adja át az üdvözletemet a családjának. – Köszönöm, átadom. – Miért vagy ennyire meglepve? – kérdezte Abra, amikor megint az utcán voltak. – Hozzászoktam, hogy az ismerősök… vagy úgy tesznek, mintha nem ismernének, vagy egyszerűen továbbmennek. Abra lábujjhegyre állt, és megcsókolta Eli arcát. – Nem mindenki ostoba – mondta. Elindultak a kocsi felé, és meglátták Wolfe-ot, amint az autó mellett álldogált. Egy pillanatra összeért a múlt és a jelen. – Szép virágok. – És törvényesek – jelentette ki Abra szándékos vidámsággal. – Van még elég sok szép virág odabent, ha kedvet kapott.

– Dolga akadt Bostonban? – kérdezte a nyomozó, Eli szemébe nézve. – Ami azt illeti, igen. – Eli megkerülte Wolfe-ot, hogy kinyissa Abrának az ajtót. – Mi lenne, ha megmagyarázná nekem, hogy mit keresett Duncan irodájában, és miért kérdezősködött ott? – Az is törvényes. – Eli átnyújtotta a virágcsokrot Abrának, hogy szabad legyen a keze. – Vannak, akik nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy visszamenjenek a bűntény helyszínére. – És néhányan nem tudnak napirendre térni, ha kiderül, hogy tévedtek. Van még valami mondanivalója, nyomozó? – Csak az, hogy folytatni fogom a kutatást. Az ügyet még nem zárták le. – Ebből már elég! – Abra Eli kezébe nyomta a csokrot, és benyúlt a táskájába. – Nézze! Ez az a férfi, aki többször is betört az Oromházba. – Abra… – Ne állíts le – torkolta le Abra Eli-t. – Most már elég! Ez az a férfi, akit a bárban láttam aznap este, és valószínűleg ő támadott meg az Oromházban. És ő az, aki majdnem biztosan megölte Kirby Duncant, a magánnyomozó ismerősét, aztán a pisztolyt elrejtette a házamban, majd felhívta magát, persze névtelenül. És ha abbahagyja ezt a nevetséges színjátékot, akkor felteszi magának a kérdést, hogy Justin Suskind miért vásárolt egy házat Whiskey Beachen, miért bérelte fel Duncant, és miért ölte meg. Lehet, hogy nem ő ölte meg Lindsay-t, de az is lehet, hogy igen. Talán tud valamit, mert egy bűnöző. Úgyhogy viselkedjen végre rendőr módjára, és tegyen valamit ez ügyben. Abra visszavette a virágokat, és kinyitotta az ajtót, megelőzve Elit. – Elég! – kiáltotta még egyszer, és becsapta a kocsi ajtaját. – A barátnője elég indulatos.

– Maga provokálta, nyomozó. Meglátogatom a nagymamámat, aztán visszamegyek Whiskey Beachbe. Élem az életemet. Maga pedig tegye, amit tennie kell. Eli beszállt a kocsiba, bekapcsolta a biztonsági övét, és elhajtott. – Sajnálom. – Abra hátrahajtotta a fejét, egy pillanatra lehunyta a szemét, és megpróbálta visszanyerni a nyugalmát. – Sajnálom, valószínűleg tovább rontottam a helyzeten. – Nem. Meglepted Wolfe-ot, és az a rajz is meglepte Suskindról. Nem tudom, hogy mit fog tenni ez ügyben, de sikerült lerohannod. – Ez sovány elégtétel. Nem kedvelem, és akár mit tesz, vagy nem tesz, az nem fog változtatni ezen. Most pedig… – Abra néhány mély lélegzetet vett. – Kitisztítom a levegőt, lenyugtatom az elmém. Nem akarom, hogy Hester ilyen zaklatottan lásson. – Azt hittem, dühös voltál. – Nincs nagy különbség. – De igen, amikor te csinálod. A lány még mindig ezen gondolkodott, miközben befordultak az utolsó sarkon a Beacon Hill-i ház felé. Ez az épület sokkal jobban illik Eli-hoz, gondolta Abra. Árad belőle a múlt, a jelen, a méltóság, a több nemzedék alatt felhalmozott érték. Tetszett neki a hangulata, a megjelenése, és nem győzött gyönyörködni a szépen gondozott régi kertben, ami most virágba borulva pompázott. Megint a kezébe vette a csokrot, miközben az ajtóhoz mentek. – A jó unoka. Bementek a házba, hogy meglátogassák Hestert. A lakosztálya nappalijában találták, ahol a vázlattömbjével, egy pohár hideg teával és tányér süteménnyel üldögélt. Amikor meglátta őket, letette a kezében lévő ceruzát meg a vázlattömböt, és mindkét karját kitárta feléjük. – Pont erre volt szükségem, hogy felviduljon a napom. – Fáradtnak látszol – jegyezte meg Eli azonnal.

– Jó okom van rá. Most fejeztem be a napi gyógytornámat. Kár, hogy nem előbb jöttetek, találkozhattatok volna egy igazi szadistával. – Ha túl szigorú hozzád, akkor talán… – Jaj, ne vedd annyira komolyan. – Az asszony türelmetlenül legyintett. – Jim csodás szakember, és remek humora van, ami átlendít a nehézségeken, és segít végigcsinálnom, amit kiszab rám. Tudja, mire vagyok képes, és mennyire kell erőszakoskodnia. De egy ilyen foglalkozás után tényleg fáradt vagyok. De most új erőre kaptam, hogy mindkettőtöket láthatom. Na, meg azokat a gyönyörű virágokat. – Azt hittem, hogy közbe kell majd lépnem, és a megfelelő irányba lökdösnöm Eli-t, de kiderült, hogy remek ízlése van. Leviszem a csokrot Carmelnek, és vázába tesszük neked. – Köszönöm. Ebédeltetek már? Menjünk le. Add a kezed, Eli. – Nem kéne előbb még egy kicsit üldögélned? – Eli a nyomaték kedvéért a nagyanyja mellé ült. – Majd lemegyünk, ha már magadhoz tértél a tortúra után. – Abra után nézett, aki kivitte a szobából a virágokat, aztán visszafordult Hesterhez. – Nem kell olyan keményen dolgoznod. – Elfelejted, kivel állsz szemben. Csak akkor lesznek elintézve a dolgok, ha az ember keményen dolgozik. Örülök, hogy eljöttél, és annak még jobban, hogy elhoztad Abrát is. – Most már nem olyan fájdalmas bejönni Bostonba. – Mindketten a gyógyulásunkon munkálkodunk, fiam. – Én az elején nem igyekeztem eléggé. – Én sem. Először egy kis nógatásra volt szükségünk. Eli elmosolyodott. – Szeretlek, nagyi. – Nagyon helyes. Az anyád két óra múlva itthon lesz, de az apád csak hatkor ér haza. Itt maradsz egy kicsit, hogy legalább az anyáddal találkozz? – Úgy terveztem, de aztán megyünk vissza. Vigyáznom kell egy házra, meg egy kutyára.

– Jót tesz neked, hogy gondoskodnod kell. Mindketten nagy utat tettünk meg az utóbbi hónapokban. – Azt hittem, hogy el foglak veszíteni. Mindnyájan azt hittük. Attól tartottam, hogy magamat is elveszítem. – Mégis itt vagyunk. Mesélj, hogy haladsz a könyvvel? – Szerintem egész jól. Némelyik nap jobb, némelyik nem annyira, néha pedig azt hiszem, hogy az egész csak egy halom szemét. De közben nem győzök csodálkozni, hogy ha tudok írni, akkor miért nem ezt csináltam eddig? – Mert tehetséged volt a joghoz, Eli. Kár, hogy nem lehetett az a hobbid, vagy a másodállásod, és az írás a hivatásod. De most már megtehetnéd. – Talán igen. Azt hiszem, mindnyájan tudjuk, hogy a családi vállalkozásban nem láttátok volna sok hasznomat. Mindig Tricia volt az, aki jobban teljesített ezen a vonalon. – Méghozzá milyen jól – bólogatott Hester. – Igen. Azért az utóbbi időben én is sokat foglalkoztam a vállalkozásunkkal, a cég történetével, és több figyelmet szenteltem a kezdeteknek meg a gyökereknek. Az idős asszony szeme felcsillant. – Tehát használod az Oromház könyvtárát? – Igen. A férjed anyja whiskey-t csempészett a szoknyája alatt. – Bizony. Bárcsak jobban ismertem volna őt! Én csak egy harcias, keményfejű ír nőre emlékszem. Sokan féltek tőle. – Nagyon ijesztő lehetett, ha ezt merte tenni. – A nagyapád imádta. – Láttam róla fényképeket. Csinos volt. És még több érdekes dolgot is találtam, miközben az Oromházban kutattam. A Landon Whiskey gyökerei sokkal régebbre, a forradalom idejére nyúlnak vissza. – A leleményesség, a kockázat, a jó üzleti érzék és a kitartás meghozta a gyümölcsét. Mert az emberek szeretik a jó erős italokat. Persze a háború sokat segített, akármilyen szomorú is ezt kimondani.

A harcoló férfiaknak és a sebesülteknek is whiskey-re volt szükségük. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a Landon Whiskey a zsarnokság ellen vívott küzdelem idején alakult ki, és maga is kivette a részét a harcból. – Úgy beszélsz, mint egy igazi jenki. Abra visszajött egy vázával, amelyben művészi gonddal elrendezte a virágokat. – Egyszerűen csodás ez a csokor. – Tényleg az. Hová tegyem? Ide, vagy a hálószobádba? – Ide. Mostanában több időt töltök ülve, mint fekve, hála az égnek. Most, hogy Abra visszajött, mi lenne, ha arról beszélnénk, amire valóban kíváncsiak vagytok? – Azt hiszed, okos vagy – jegyezte meg Eli. – Tudom, hogy az vagyok. Eli elmosolyodott, és bólintott. – Tényleg ne kerülgessük tovább, amit tudni szeretnék. Szerintem a ház meg a vállalkozás története valahogy szerepet játszik az egészben. Csak még nem jöttem rá, hogyan. De ugorjunk előre néhány évszázadot. – Nem látom az arcát. – Hester ökölbe szorította a kezét az ölében, és a smaragdgyűrűje megvillant a bal kezén. – Pedig már mindennel próbálkoztam, még meditálni is próbáltam, amiben nem nagyon jeleskedem, ezt te tudod a legjobban, Abra. Csak árnyékokat, mozdulatokat, és egy férfi alakját látom. Emlékszem, hogy felébredtem, mert úgy rémlett, hogy hangokat hallok, de meggyőztem magam, hogy tévedek. Most már tudom, hogy nem tévedtem. Emlékszem, hogy felkeltem, odamentem a lépcsőhöz, aztán valami mozgást meg egy alakot láttam, és ösztönösen le akartam menni, hogy elmeneküljek. Ez minden. Sajnálom. – Ne mentegetőzz – nyugtatta meg Eli a nagyanyját. – Sötét volt. Érthető, hogy nem emlékszel az arcára, mert nem láttad, vagy nem elég tisztán. Inkább mesélj arról, milyen hangokat hallottál.

– Most már jobban emlékszem rájuk, legalábbis úgy gondolom. Azt hittem, hogy álmodtam, és talán így is van. Arra gondoltam, hogy mókusok vannak a kéményben. Egyszer betelepedtek oda, még régen, és riasztót kellett betennünk. Később nyikorgást hallottam, és félálomban arra gondoltam, hogy vajon ki lehet odafent? Végül teljesen felébredtem, és úgy döntöttem, hogy csak képzelődöm, mert nyugtalan vagyok. És elhatároztam, hogy lemegyek, készítek magamnak egy teát. – És az illatok? – kérdezte Abra. – Por, és izzadtság. Igen. – Hester lehunyt szemmel koncentrált. – Érdekes, hogy eddig nem is gondoltam erre, csak most, hogy kérdezed. – Ha a másodikról jött le, akkor szerinted mit kereshetett odafent? Az asszony megrázta a fejét Eli kérdésére. – Ott csak régi kacatok vannak, amelyeket érzelmi okokból nem akartak kidobni, de már nem használták őket. Némelyik nagyon szép, de nem igazán értékes, inkább csak eszmei értéke van. Ruhák, emléktárgyak, naplók, régi háztartási könyvek, fényképek. – Elég sokat sikerült már átnéznem. – Az a hosszú távú tervem, hogy megbízok néhány szakértőt, akik majd katalogizálják a tárgyakat, és végül létrehozok egy Landonmúzeumot Whiskey Beachen. – Milyen csodálatos ötlet! – kiáltott fel Abra sugárzó arccal. – Erről nem beszéltél nekem soha. – Mert még a terveket is csak tervezem. – Háztartási könyv – gondolkodott hangosan Eli. – Igen. Meg számlakönyvek, vendéglisták, meghívók másolatai. Már régóta nem nézelődtem ott, és az igazat megvallva, nem is láttam az összes holmit. A tárgyak változnak, az idők változnak. A nagyapáddal nem volt szükségünk nagy személyzetre, miután a gyerekek elköltöztek, ezért a harmadik emeletet inkább tárolásra kezdtük használni. Két vagy három éve megpróbáltam ott festeni.

Mire Eli meghalt, más csak Bertie és Edna lakott velünk. Talán emlékszel még rájuk, ifjú Eli. – Igen. – Amikor ők nyugdíjba mentek, nem láttam értelmét, hogy bentlakó személyzetet keressek, hiszen csak a házról meg magamról kellett gondoskodnom. Szerintem ez az ember csak kíváncsiságból ment oda fel, hátha talál valamit – Van ott fent valami, ami a Calypso hajótörése idejében élt Landonoktól származik? – Bizonyára. A Landon család mindig szerette megőrizni az emlékeit. A legértékesebb tárgyak ki vannak állítva a házban, de van még bőven kacat a harmadikon. Az idős asszony összeráncolta a homlokát, és gondolkodni próbált. – Elhanyagoltam azt a területet. Egyszer csak nem mentem lel többé, mert a szakértőkre akartam bízni ezt a nagy feladatot. A betörő talán azt hitte, hogy rábukkan egy térképre. Pedig ez ostobaság, mert ha lett volna térkép, rajta egy nagy X-szel, akkor már mi magunk is régen kiástuk volna azt a kincset. Talán azt hitte, hogy van ott egy napló, például Violeta Landoné. De a hagyomány szerint, miután a bátyja megölte a szerelmét, a lány megsemmisítette a naplóit, a szerelmes leveleiket, és mindent. Ha valóban léteztek. Ha mégis megmaradtak, akkor hallottam volna róluk, vagy valamikor a kezembe akadtak volna. – Értem. És arra emlékszel, hogy valaki felhívott, érdeklődött, vagy azt mondta, hogy meg akarja venni valamelyik régi holmit? Esetleg be akart jönni a házba, azzal az ürüggyel, hogy könyvet ír, vagy kutatómunkát végez? – Istenem, Eli! Meg sem tudom számolni, hányszor. Legfőképpen azért akartam felvenni Abrát, hogy ezekkel az érdeklődőkkel foglalkozzon. – Nem volt olyan, ami valahogy kitűnt a többi közül? – Nem. Nem emlékszem.

– Szólj, ha eszedbe jut valami. – Eli úgy döntött, hogy elég volt a kérdezősködésből, mert a nagyanyja kicsit sápadtnak tűnt. – Mi lesz ebédre? – Menjünk le, és derítsük ki. Eli felsegítette Hestert, de amikor fel akarta emelni, az asszony elhessegette magától. – Nem kell cipelned. Elboldogulok a bottal. – Talán igen, de szeretném eljátszani Rhett Butler szerepét. – Ő nem cipelte le a nagyanyját a lépcsőn – tiltakozott Hester, amikor Eli a karjába kapta. – De megtette volna. Abra megfogta a botot, és nézte, ahogy Eli leviszi Hestert a lépcsőn. Már megértette, hogy miért szeretett bele.

27. Jó nap volt, gondolta Abra, amikor búcsút intettek Hesternek. Megfogta Eli kezét, és éppen közölni akarta ezt vele, amikor észrevette az utca másik oldalán Wolfe-ot. A nyomozó a kocsijának támaszkodva álldogált. – Mit keres itt? – fakadt ki mérgesen. – Miért szobrozik a ház előtt? Azt hiszi, hogy hirtelen odamész hozzá, és mindent beismersz? – A tudomásomra akarja hozni, hogy ott van. – Eli beült a kormány mögé, és nyugodt arccal beindította a motort. – Egy kis pszichológiai hadviselés, és meglepően hatásos. Tavaly télen már odáig jutottam, hogy alig hagytam el a házat, mert ha elmentem a fodrászhoz, biztos lehettem abban, hogy néhány perc múlva leül a mellettem lévő székre. – Ez zaklatás! – Technikailag igen, de tudtuk, hogy ha bepereljük, csak egy enyhe figyelmeztetést kapna, ezért nem bajlódtunk vele. Nem változtatott volna sokat a helyzet, én meg olyan fáradt voltam, hogy nem igazán tudtam még ezzel is foglalkozni. Könnyebb volt inkább otthon maradni. – Tehát házi őrizetbe helyezted magad. Eli nem így gondolt rá, legalábbis akkor nem. De Abrának igaza volt. Hiszen annak idején a Whiskey Beachi tartózkodását is önkéntes száműzetésnek tartotta. De azoknak a napoknak vége. – Nem volt hová mennem – magyarázta. – A barátok elkerültek, vagy teljesen felszívódtak. A munkahelyem is tapintatosan megszabadult tőlem. – És mi van az ártatlanság vélelmével? – méltatlankodott Abra.

– Ez a törvény, de nem sokat nyom a latban, amikor fontos ügyfelekről, a cég jó híréről, és az ügyvédi óradíjakról van szó. – Ki kellett volna állniuk melletted, Eli. Már csak elvből is. – Voltak más partnerek, ügyfelek és emberek, akiket figyelembe kellett venni. Először fizetés nélküli szabadságnak hívták, de mindenki tudta, hogy ezzel nekem befellegzett. Nem baj, legalább lett időm és okom, hogy komolyabban kezdjek foglalkozni az írással. – Ne állítsd be úgy, hogy szívességet tettek neked! – csattant fel Abra mérgesen. – Te tettél magadnak szívességet, és te cselekedtél pozitívan. – Megragadtam a mentőkötelet, hogy írhatok, és ez pozitívabb, mintha elhagyom magam. Egy darabig attól rettegtem, hogy letartóztatnak, és amikor ez nem következett be, lehetőségem nyílt arra, hogy az Oromházba jöjjek. Egyfajta megtisztulás lehetett, gondolta Abra. Megszabadulhatott attól, ami kimerítette, és folyamatos feszültségben tartotta. Nem csoda, hogy szívesen elfogadta a felajánlott lehetőséget. – És most? – kérdezte Abra. – A mentőkötél már nem elég. Nem maradhatok egy helyben, a zuhanást várva. Küzdeni fogok, és megtalálom a válaszokat. És ha a kezemben vannak a bizonyítékok, akkor lenyomom őket Wolfe torkán. – Szeretlek. A férfi mosolyogva Abrára nézett, de az arckifejezése megváltozott, amikor meglátta a pillantását. – Abra… – Ajaj, jobb, ha az utat figyeled. – A lány előremutatott, mire Eli beletaposott a fékbe, mert majdnem beleszaladtak az előttük haladó kocsiba. – Rossz az időzítés – folytatta a nő. – Nem romantikus, és egyáltalán nem alkalmas, de én hiszek az érzések kifejezésében, főleg, ha azok pozitív érzések. És a szerelemnél pozitívabb érzés nem létezik. Szeretem érezni, és nem voltam biztos abban, hogy újra

meg fogom tapasztalni. Olyan sok nehézség van mögöttünk, annyi mocskon kellett átgázolnunk, hogy még most sem tudtunk mindent letisztítani a cipőnkről. Talán ez segít azzá válnunk, akik vagyunk. De nehezen tudunk megint bízni, megnyílni és kockáztatni. Abra nem győzött csodálkozni, mennyivel erősebbnek és szabadabbnak érzi magát, miután kimondta ezeket a szavakat. – Nem várom el, hogy te is kockáztass, csak azért, mert én megtettem. De azért örülnöd kéne, és szerencsésnek érezni magad, amiért egy okos, magabiztos és érdekes nő szeret téged. Eli a nagy forgalomban a 95-ös út felé navigálta az autót. – Tényleg szerencsésnek érzem magam – mondta, de belül inkább csak félelmet érzett. – Akkor ennyi elég. Most pedig hallgassunk valami jobb zenét – javasolta Abra, és keresgélni kezdett a csatornák között a rádión. Ennyi lenne? Először szerelmet vall, aztán csatornát vált? Lehetséges egy ilyen nővel lépést tartani? Még a bostoni forgalomnál is kiismerhetetlenebb és kiszámíthatatlanabb. Ahogy fogytak a mérföldek, Eli megpróbált valami másra koncentrálni, de a gondolatai állandóan visszatértek, mint amikor az ember újra és újra megvakar egy szúnyogcsípést. Előbb-utóbb válaszolnia kell valahogy. Kezelniük kell ezt a… témát. De hogyan tudna tisztán és józanul gondolkodnia szerelemről, és minden velejárójáról, amikor rengeteg más dologgal is foglalkoznia kell? – Szükségünk van valami tervre – szólalt meg Abra, és Eli megint pánikba esett. – Istenem, ha látnád az arcodat! Kész tanulmány! – A nő felnevetett. – Lerí róla a tipikus férfipánik. Pedig megnyugodhatsz, mert most nem egy „Abra szereti Eli-t” tervre gondoltam, hanem arra, hogy vajon Justin Suskind miért osont fel a másodikra az Oromházban. Szisztematikusan át kell néznünk, mi van odafent. – Én már elkezdtem, és minden nap dolgoztam rajta pár órát, mégis alig haladtam valamit. Láttad már, mennyi mindent összezsúfoltak ott?

– Ezért mondtam, hogy szisztematikusan kell csinálnunk. Induljunk ki abból a feltételezésből, hogy Suskind a kincs után kutat. Tegyük hozzá, hogy minden bizonnyal van valamilyen helyes vagy téves információja, ami alapján az alagsornak azon a részén kezdett el ásni. Ebből mi következik? Olyan információ után kutatott az emeleten, ami megerősíti a helyet. Eli úgy vélte, hogy még rengeteg láthatatlan vagy hiányzó pont van a képen, de nem árt, ha összekötik azt, amit már látnak. – Annyit tudunk, hogy megtalálta, amit akart. – Lehet, de utána mégis visszajött a házba. Tehát még mindig azt hiszi, hogy a ház jelenti a kulcsot. – Az emeleten nem vettem észre, hogy valaki feltúrta volna a kacatokat – jegyezte meg Eli elgondolkodva. – Persze nem tudom, milyen rend szerint voltak a bőröndökbe, szekrényekbe, fiókokba és dobozokba rámolva, mielőtt a rendőrség házkutatást tartott, de ha netán keresett is valamit, akkor nagyon óvatosan csinálta. Aztán a zsaruk is átkutattak mindent, és eléggé széthányták a holmikat. – Honnan tudta, hogy valaki nem megy fel oda, mielőtt megtalálja, amit akar? Nem akarta elárulni, hogy bejárása van a házba. Mi sem tudtuk volna meg, ha nem mászkálunk odalent az alagsorban. – Azért mászkáltunk ott, mert elvágta az elektromos vezetéket, amivel elég egyértelműen elárulta magát. – Rendben, ebben igazad van. De te nekiálltál volna odalent nézelődni? Ha hazajössz, és meglátod, hogy betörtek, akkor felhívod a rendőrséget. Nem valószínű, hogy lemész az alagsorba, és ott keresed a betörő nyomait. Vagy, ha igen, akkor sem mentél volna a borospincénél távolabb. – Tehát kockázatot vállalt, de úgy érezte, hogy megéri. – Mert mindenképpen be kell jutnia a házba. Ha szisztematikusan átnézzük az emeleten tárolt holmit, talán megtudjuk, miért. Meg kell várnunk, amíg visszajön, és csak akkor kezdhetjük tervezgetni, hogyan csaljuk tőrbe – emlékeztette Abra a férfit. – De addig is

tehetünk valamit. Valami kézzel foghatót – magyarázta. – Tudom, hogy rengeteget kutattál, olvastál, kombináltál, elméleteket gyártottál, és összefüggéseket kerestél, és a mai út után még több információt kell feldolgoznod. De én szeretem két kézzel belevetni magam a munkába. – Megvizsgálhatjuk alaposabban azt a rengeteg kacatot – egyezett bele a férfi. – És ha már ott időzünk, talán támadnak jó ötleteid, hogy mihez kezdj az emelettel. Felviszek egy színpalettát. – Színpalettát? – Igen, egy legyező alakú színskálát. A színek inspirálnak. – Nem megy – szólalt meg a férfi egy kis hallgatás után. – Nem tudok lépést tartani. – Mivel? – Veled. – Eli megkönnyebbült, amikor végre beértek Whiskey Beachbe, de enyhe bosszúságot is érzett. Abra először szerelmet vall, aztán rádióállomásokat keres, szisztematikus kutatást sürget, majd rajtaütésről, végül színskáláról beszél. – Hány irányba tudsz egyszerre fordulni? – Sok irányban tudok gondolkodni, főleg, ha fontosnak vagy érdekesnek tartom őket. A szerelem fontos, és más szinten persze, de a zene is fontos, ha az ember autót vezet. Ahogy az is lényeges, hogy átkutassuk a ház második emeletét, és kiötöljünk egy tervet, amellyel elkaphatjuk Suskindot. A színskála pedig érdekes, tehát mindent összevetve, az is fontos lehet. – Megadom magam – mondta Eli, és megállt az Oromház előtt. – Jó döntés. – Abra kiszállt az autóból, széttárta a karját, és pörögni kezdett. – Imádom ezt az illatot, ezt a jó levegőt! Futni akarok a parton, és megtölteni a tüdőmet a tenger illatával. Eli nem tudta levenni róla a szemét, mert mágnesként vonzotta a lány vibrálása. – Fontos vagy nekem, Abra. – Tudom.

– Még senki sem volt ennyire fontos. A nő leengedte a karját. – Remélem. – De… – Most inkább hallgass. – A lány kivette a táskáját a kocsiból, és hátradobta a haját, ami az arcába hullott. – Nem kell meghatároznod, hogy mit érzel. Nem várom el, hogy te is lépj, mert én léptem. Fogadd el az ajándékot, Eli. Nem tehetek róla, ha túl korán adtam, vagy nem jól csomagoltam be. De akkor is ajándék. – A nő elindult az ajtó felé, mire odabent felhangzott Barbie haragos ugatása. – Beindult a riasztód. Átöltözöm, és elviszem magammal futni. A férfi elővette a zsebéből a kulcsot. – Én is szívesen futnék egyet. – Tökéletes. Futás után Abra azonnal belevetette magát az új teendőkbe. Kipakolták a bőröndöket, és Abra leltárt készített a laptopon. Igaz, hogy nem szakértők, de egy rendszerezett felsorolás hozzájárulhat Hester leendő múzeumához. Egy idő után különváltak, úgy katalogizáltak, majd mindent visszatettek a helyére. Eli főleg a régi háztartási könyveket, számlakönyveket és naplókat nézegette. Átlapozta őket, jegyzeteket készített, és a megszerzett információval kiegészítette az elméleteit. Mindkettejüknek dolgoznia kellett, de Eli a saját beosztást hozzá tudta igazítani a régi tárgyak között végzett böngészéshez. Egyre gyűltek a háztartási könyvek, bennük részletes feljegyzések arról, hogy milyen baromfit, marhahúst, vajat és zöldséget vásároltak egy Henry Tribbet nevű helyi farmertól. Henry Tribbet bizonyára Stoney, a kedvenc ivócimborája felmenője volt. Elképzelte Stoney-t egy szalmakalapban meg egy overallban, és elmosolyodott. Ekkor Barbie figyelmeztető vakkantást hallatott, majd vad ugatással az ajtóhoz rohant.

Eli felállt a munkaasztalnak kinevezett kártyaasztaltól, ahol egy összecsukható széken üldögélt, és elindult a lépcső felé. Egy pillanat múlva a kutya elhallgatott. – Csak én vagyok – kiáltott fel Abra. – Ne gyere le, ha dolgod van. – A másodikon dolgozom – kiáltott vissza Eli. – Értem. Néhány dolgot elpakolok, és én is feljövök. Eli-t ez örömmel töltötte el. Jó volt meghallani a hangját, ami megtörte a ház csendjét, és tudni, hogy feljön, és csatlakozik hozzá. Jó vele dolgozni, és hallgatni, ahogy elmeséli a nap eseményeit, és beszámol arról, kivel találkozott a munkája során. Valahányszor megpróbálta elképzelni az életét Abra nélkül, eszébe jutottak azok a sötét idők, amikor önkéntes házi őrizetben töltötte a napjait, és minden unalmas és színtelen volt. Sosem fog oda visszamenni, mert már túlságosan messzire jutott a fényben. De gyakran gondolt arra, hogy Abra az életében a legragyogóbb fény. Nem sokkal később hallotta a lépteit a lépcsőn, és már alig várta, hogy meglássa. Egy térdig érő farmerban volt, a pólóján egy vicces felirat virított: A JÓGÁS LÁNYOK NYAKATEKERTEK. – Szia. Lemondták az egyik masszírozásomat, úgyhogy… – A lány megállt a kártyaasztal felé vezető úton, ahol a férfi ült, és várta az üdvözlő csókot – Te jóságos ég! – Mi van? – Eli felpattant, készen arra, hogy megvédje a barátnőjét egy hatalmas póktól vagy egy gyilkos fantomtól. – Az a ruha! – A nő szinte rávetette magát a ruhára, amit Eli a bőröndre terített, amelyet éppen katalogizált. Abra felkapta, és Eli szívverése lassan lecsillapodott. A nő a tükörhöz futott, amiről már levette a huzatot. Korábban nézegette ott magát a báli ruhákkal, koktélruhákkal, öltönyökkel, és bármivel, ami megragadta a figyelmét. Most maga elé tartotta a merész színű korallpiros ruhát, ami a húszas évek stílusában készült. A derekát a

szokásosnál alacsonyabbra szabták, és térdig érő szoknyája vidám rojtokból állt. Abra jobbra-balra illegette magát, mire a rojtok vad táncba kezdtek a combján. – Hosszú gyöngysorok, harangszabású kalap, és egy hosszú cigarettaszipka. – Abra megpördült a tükör előtt. – Képzeld el, mi mindent látott ez a ruha! Charlestont táncoltak benne előkelő estélyeken, vagy egy engedély nélküli italmérésben. Egy régi Fordban utaztak benne, és a viselője gint meg csempészett whiskey-t ivott. – Abra megint megpördült a tengelye körül. Aki ezt a ruhát hordta, az egy merész, kicsit talán vakmerő, és száz százalékig magabiztos nő volt. – Jól áll neked. – Köszönöm, de csak azért, mert tényleg gyönyörű. Akár egy divatmúzeumot is lehetne csinálni abból a sok ruhából, amit itt találtunk. – Még csak az kéne. Férfiak, gondolta Abra lemondóan, de nem vette el a kedvét Eli megjegyzése. – Nem itt gondoltam, hanem Hester múzeumában. Majd egyszer. Eli-jal ellentétben Abra gondosan összehajtogatta a ruhát, és betette egy huzatba. – Ellenőriztem a teleszkópot, mielőtt feljöttem. Még mindig nincs semmi nyoma Suskindnak. – Vissza fog jönni. – Tudom, de nem szeretek várni. – Abra odalépett Eli-hoz, és megcsókolta. – Miért nem írsz? Még korán van, hogy abbahagyd az írást. – Befejeztem az első vázlatot, ezért tartok egy kis szünetet. Hagyom egy kicsit ülepedni. – Befejezted? – A lány átkarolta a férfit, és megrázta a csípőjét. – Ez fantasztikus! Miért nem ünnepelünk? – Az első vázlat még nem egy regény.

– Dehogynem. Az egy könyv, ami további finomításra vár. Hogy érzed magad? – Úgy, hogy a könyvemnek még sok finomításra van szüksége. De amúgy elég jól. A vége gyorsabban ment, mint gondoltam. Amikor tudtam, mit akarok, már gyorsan beindult a sztori. – Akkor ünnepelni fogunk! Valami nagyon finomat főzök vacsorára, kihozok egy pezsgőt a kamrából, és a jégre teszem. – Abra örömtől sugárzó arccal a férfi ölébe vetette magát. – Annyira büszke vagyok rád! – Még el sem olvastad. Csak egy jelenetet. – Nem számít. Befejezted, az a lényeg. Hány oldal lett? – Most? Ötszáznegyvenhárom. – Írtál ötszáznegyvenhárom oldalt, és közben életed legnehezebb időszakát élted át, állandóan konfliktusokkal, stresszel és igaztalan vádakkal kellett megküzdened. Ha ezek után nem vagy büszke magadra, akkor vagy bosszantóan szerény vagy, vagy végtelenül ostoba. Melyiket választod? Eli rájött, hogy Abra mindig felvidítja, felemeli a lelkét. – Azt hiszem, inkább büszke vagyok magamra. – Ez már sokkal jobban hangzik. – A lány cuppanós csókot nyomott a férfi ajkára, és megint átkarolta a nyakát. – Jövő ilyenkorra a könyved már a boltokban, vagy legrosszabb esetben a nyomdában lesz. Minden vád alól tisztáznak, és megtudod a válaszokat, amelyek most még kérdésekként lebegne a fejed fölött, meg az Oromház fölött. – Tetszik az optimizmusod. – Ez nem puszta optimizmus. Tarot kártyát vetettem. – Nos, rendben. Akkor utazzunk el Belizbe, hogy megünnepeljük az előrehaladást. – Elfogadom az ötletet. – A nő hátradőlt. – Az optimizmus és a tarot jóslás együtt nagy erőt jelent, Mr. Földhözragadt. Főleg ha sok erőfeszítéssel és munkával párosul. Miért éppen Belizbe? – Fogalmam sincs. Ez volt az első, ami eszembe jutott.

– Gyakran a legelső ötletek a legjobbak. Történt ma valami érdekes? – Semmi, ami a kincshez kapcsolódik. – Nos, még rengeteg holmit át kell néznünk. Nekilátok egy másik bőröndnek. Abra egy darabig együtt dolgozott Eli-jal, aztán elhatározta, hogy a bőröndöt a férfira hagyja, és inkább egy öreg fiókos szekrény tartalmának szentelte a figyelmét. Bámulatos, mi mindent megőriznek az emberek, gondolta. Régi asztalterítők, kifakult hímzések, gyerekrajzok, amelyeknek a papírja olyan vékony volt, hogy attól tartott, összetörik és szétfoszlik a kezében. Talált egy lemezgyűjteményt, ami valószínűleg ugyanabból a korból származott, mint a gyönyörű, korallpiros ruha. Mosolyogva levette a gramofon fedelét, felhúzta a régi szerkezetet, és rátette a lemezt. Eli-ra mosolygott, amikor a zene fémesen recsegve felhangzott, és a dallamok megtöltötték a helyiséget. A lány a kezével kalimpált, megriszálta a fenekét, és Eli mosolyogva figyelte. – Fel kéne venned a ruhát. Abra Eli-ra kacsintott. – Talán egyszer arra is sor kerül. A nő visszatáncolt a szekrényhez, és kinyitotta a következő fiókot. Rengeteg használatlan, vagy alig használt anyagot talált, és külön halmokba szortírozta őket. Valaki egykor varrásra használta a fiókos szekrényt, és itt tartotta a sok selymet, brokátot, a finom gyapjú és szatén szöveteket. Biztosan sok gyönyörű ruha származott innen, míg másokat csak megterveztek, de sosem készítettek el. A legalsó fiókhoz érve, azt is ki akarta húzni, de a fiók beragadt. Abra néhányszor megrántotta, kiemelt belőle néhány anyagdarabot, egy tűkészletet, egy régi tűpárnát, ami egy érett piros paradicsomot formázott, meg egy bádogdobozt, tele különféle fonalakkal.

– Istenem! Szabásminták a harmincas és a negyvenes évekből. – Abra óvatosan kiemelte őket. – Ingmellek, és estélyi ruhák. Jaj, nézd ezt a nyári ruhát! – Vedd fel. A lány nem is nézett Eli-ra. – Mindegyik gyönyörű. Miért nem próbálkoztam eddig régi ruhák varrásával? Vajon el tudnám készíteni ezt a nyári ruhát? – Ruhát varrni? – A férfi a nőre pillantott. – Azt hittem, erre valók a boltok. – Sárga selyem, kis ibolyákkal. Még sosem varrtam ruhát, de ki szeretném próbálni. – Itt nyugodtan varrhatsz, és ihletet is szerezhetsz. – Kipróbálhatnám azt a régi varrógépet, amit fent találtunk. Hogy az egész régies és eredeti legyen. – Abra összerakta a szabásmintákat, majd megint az üres fiókkal kezdett bajlódni. – Be van ragadva – morogta. – Talán valami beakadt… – Lehajolt, benyúlt a fiókba, kitapogatta az alját, a tetejét, meg az oldalát, hogy megnézze, mi van az útjában. – Biztosan beleakadt egy… – Az ujjai valami fémeset érintettek. – Van valami itt a hátsó sarokban – mondta Eli-nak. – Mindkét sarokban – tette hozzá. – Mindjárt megnéztem. – Nem értem, miért nem engedi kinyílni a fiókot. Mert csak… Türelmetlenül megrántotta a fiókot, ami hirtelen kiszakadt, és majdnem az ölébe esett. Eli megint felnézett, amikor meghallotta a nő meglepett kiáltását. – Jól vagy? – Igen, csak egy kicsit bevertem a térdem. Ez olyan, mint egy rekesz. Eli, egy titkos rekesz van a fiók hátsó részében. – Igen, már több asztalban, sőt egy régi tálalószekrényben is találtam ilyen rekeszeket. – De találtál bennük ilyet? A nő feltartott egy fadobozt, amelynek fedelébe egy nagy L betű volt vésve.

– Még nem. – Most már Eli is kíváncsi lett, és abbahagyta a leltárkészítést, amikor a lány az asztalhoz vitte a dobozt. – Be van zárva. – Talán abban a tálban van a kulcsa, ahová a régi tálalószekrény rejtett fiókjában talált kulcsokat tettem. A nő a tálra nézett, aztán kihúzott egy tűt a hajából. – Először próbáljuk meg ezzel. A férfi felnevetett. – Komolyan? Egy hajtűvel akarod kinyírni a zárat? – Ez a klasszikus módszer, nem? És nem hiszem, hogy túl bonyolult lenne a szerkezet. – Abra meghajlította a tűt, bedugta a zárba, és forgatni kezdte. Látszott rajta, hogy mindenképpen ki akarja nyitni a dobozt, ezért Eli felkelt, és odament a tálhoz. Ekkor meghallotta a halk kattanást. – Csináltad ezt már máskor is? – Utoljára tizenhárom éves koromban, amikor elvesztettem a naplóm kulcsát. De vannak készségek, amelyeket sosem felejt el az ember. Abra felemelte a doboz fedelét, és egy levélköteget talált benne. Azelőtt is találtak leveleket. A legtöbbjük olyan hosszú és kacskaringós volt, mint az út Whiskey Beachtől Bostonig vagy New Yorkig. Némelyiket háborúban harcoló katonák írtak, másokat fiatal feleségek, akik messzi városokba mentek férjhez. Abra remélte, hogy szerelmes leveleket tart a kezében, mert olyat még nem talált. – A papír nagyon réginek tűnik – mondta, amikor óvatosan kivette őket a dobozból. – Azt hiszem, lúdtollal írták, és itt van a dátum is. 1821. június 5. Edwin Landonnak címezve. – Ez bizonyára Violeta bátyja. – Eli félretette a saját munkáját, és érdeklődve belenézett a levélbe. – Akkor a hatvanas éveiben járhatott. Mikor is halt meg? – Eli kutatott az emlékezetében. – Azt hiszem, az 1830-as években, az évtized elején. Ki írta?

– James J. Fitzgerald, Cambridge-ből. Eli meglepődött. – El tudod olvasni? – Azt hiszem. „Uram, nagyon sajnálom a tavaly téli, legutóbbi találkozásunk kellemetlen hangnemét. Nem állt szándékomban megzavarni a magánéletét, és próbára tenni a türelmét. Ön akkor egyértelműen a tudomásomra hozta a véleményét és a szándékát, most mégis szükségesnek érzem, hogy írjak önnek az édesanyám, az ön nővére, Violeta Landon a Fitzgerald nevében, és kifejezett kérésére.” Abra elhallgatott, és Eli-ra nézett. – Eli! – Folytasd. – A férfi a nő válla fölé hajolva nézte a levelet. – Nincs feljegyzés a család történetében arról, hogy férjhez ment, és gyerekei születtek. Folytasd – ismételte meg a férfi. – „Ahogy már januárban is közöltem önnel, a húga súlyos beteg. A helyzetünk továbbra is nehéz, mert apám halála után adósságok szakadtak ránk. Hivatalnokként dolgozom Andrew Grandonnál, és a jövedelmem elég a tisztességes megélhetéshez, amellyel támogatni tudom a feleségemet és a gyerekeimet. Most már az anyámról is nekem kell gondoskodnom, közben igyekszem visszafizetni az adósságokat. A magam számára nem próbálnék támogatást kérni, de a húga nevében megint kénytelen vagyok megtenni. Az anyám egészsége egyre romlik, és az orvosok azt javasolják, hogy költözzön el a városból, a tengerpartra, mert a tengeri levegő jótékony hatással lenne rá. Attól félek, hogy nem él túl még egy telet, ha a mostani helyzet folytatódik. A húga leghőbb vágya, hogy visszatérjen Whiskey Beachbe, az otthonába, ahol született, és ahová oly sok emlék köti. Nem a nagybátyámként kérlelem önt, uram. Szavamat adom, hogy sosem fogok a családi kapcsolatra hivatkozva anyagi hasznot remélni öntől. Inkább egy fivérhez könyörgöm, akinek az egyetlen húga haza akar térni.” Abra óvatosan tette le a levelet, mert nagyon törékeny volt.

– Istenem, Eli. – A nő elment otthonról. Várj, hadd gondolkodjak. – A férfi felegyenesedett, és járkálni kezdett a szobában. – Nincs hír a házasságáról, a gyerekeiről, a haláláról, legalábbis a családi feljegyzések között nincs. És még sosem hallottam erről a Fitzgeraldról. – Úgy tudom, az apja minden feljegyzést eltüntetett. Ez igaz? – Igen, a kutatásaim során ez derült ki. A lány elszökött otthonról, és az apja nemcsak kitagadta, hanem gyakorlatilag kitörölte a családból. – Biztosan egy csúnya, alacsony ember volt. – A portrékon egy magas, fekete hajú, jóképű férfi – javította ki Eli. – De biztosan a lelkére gondoltál. És valószínűleg igazad van. Tehát Violeta elszökött, eltávolodott a családjától, Bostonba vagy Cambridge-be ment, és kitagadták. Valamikor aztán férjhez ment, és gyerekei születtek, legalábbis ez a fia. Vajon Fitzgerald a Calypso túlélője volt? Ez egy ír név, nem spanyol. – Lehet, hogy erőszakkal sorozták be a kalózok közé. Így mondják, nem? Vagy még valószínűbb, hogy azután találkozott vele, és ment hozzá feleségül, miután elment otthonról. Vajon ez előtt is tett már kísérletet a kibékülésre? Amikor még nem haldoklott? – Nem tudom. Néhány történetíró szerint a szeretőjével szökött meg, de a legtöbbjük úgy véli, hogy akkor ment el otthonról, amikor a bátyja megölte a szeretőjét. Sokféle elmélettel találkoztam. Egyesek szerint azért kellett távoznia, mert terhes volt, mások szerint azért, mert nem volt hajlandó engedelmeskedni a családjának. Gyakorlatilag kitörölték őt, és az 1770-es évek vége után nincsenek róla családi feljegyzések, és említést sem tesznek róla. Most viszont itt van ez a levél, és kereshetünk egy Cambridge-i James J. Fitzgeraldot, hogy onnan folytassuk a kutatást. – Eli, a következő levelet szeptemberben írták, ugyanabban az évben. Egy újabb kérés. Rosszabbodik Violeta állapota, és az adósságok egyre halmozódnak. Azt írja, hogy az anyja túl gyenge, és

nem tud tollat fogni a kezébe, ezért ő veti papírra a szavakat helyette. Istenem, megszakad a szívem… „Bátyám, kérlek, legyen végre megbocsátás közöttünk. Nem akarok isten színe elé kerülni ezzel az ellenségeskedéssel. Kérlek téged, azzal a szeretettel, ami egykor oly szorosan összekötött minket, hogy engedj hazamennem, hogy ott haljak meg. Engedd a fiamnak, hogy megismerje a bátyámat, akit szerettem, és aki ugyancsak szeretett, mielőtt az a borzalmas nap bekövetkezett. Kértem istent, hogy bocsássa meg nekem a bűneimet, és a tiédet is. Meg tudsz nekem bocsátani, Edwin, ahogy én neked? Bocsáss meg, és vigyél haza.” Abra letörölte a könnyet az arcáról. – De nem tette meg, ugye? Itt van a harmadik levél, az utolsó. Január hatodikán kelt. „Violeta Landon Fitzgerald ma hat órakor eltávozott ebből a világból. Sokat szenvedett a földi élete utolsó hónapjaiban. Ez a szenvedés maga miatt volt, uram. Isten bocsásson meg magának, mert én nem fogok. A halálos ágyán az édesanyám elmesélt mindent, hogy mi történt azokban a napokban, 1774 augusztusában. Bevallotta nekem a bűneit, egy fiatal lány bűneit, és a magáét is, uram. Úgy szenvedett és halt meg, hogy egész idő alatt a szülői ház, és a család megbocsátó ölelése után vágyakozott, amely kitagadta őt. Nem fogom ezt elfelejteni, és az utódaim sem fogják. Maga gazdag, és a pénzt többre értékelte a húga életénél. Nem fogja többé látni, és a mennyben sem fog találkozni vele. Mert a tettei átkozottak, és minden Landon átkozott, akik öntől származnak.” – Abra letette a levelet a többi közé. – Egyetértek vele. – Edwin Landon meg az apja nagyon kemények és hajthatatlanok voltak. – Szerintem ezek a levelek is ezt bizonyítják. – És még többet is. Nem tudjuk, hogy Edwin válaszolt-e, vagy ha igen, akkor mit írt. De egyértelmű, hogy Violeta 1774 augusztusában „bűnözött”. Öt hónappal azután, hogy a Calypso zátonyra futott Whiskey Beachnél. Keresnünk kell valami információt James Fitzgeraldról. Szükségünk lenne egy születési dátumra.

– Szerinted terhes volt, amikor elment, vagy kitagadták? – Ez lehet az a bűn, amit egy Roger és Edwin Landon-féle férfi nem tudna megbocsátani. Ha a dátumot nézzük, ez lehetett az az időszak, amikor a család kezdett felemelkedni, mind anyagilag, mind társadalmilag. Elfogadhatatlan volt, hogy egy Landon lány egy nála alacsonyabb társadalmi rangú férfitól teherbe essen. Sőt, egy törvényen kívülitől! A férfi visszalépett Abrához, és tanulmányozni kezdte a levelet meg az aláírást. – A James akkoriban gyakori és népszerű név volt. A fiúkat sokszor az apjuk után nevezték el. – Szerinted a szeretőjét, a Calypso tengerészét, James Fitzgeraldnak hívták? – Nem. Szerintem a szeretője Nathanial James Broome volt, aki túlélte a hajó pusztulását, Esmeralda hozományával együtt. – Broome középső neve James? – Igen. Akárki volt ez a Fitzgerald, lefogadom, hogy Violeta már terhes volt, amikor hozzáment. – Lehet, hogy Broome megszökött vele, és megváltoztatta a nevét. Eli szórakozottan megsimogatta Abra haját, mert eszébe jutott, hogy a szökevény Landon meg a tanító történetét is mindenképpen boldognak akarta látni. – Nem hiszem. Az a férfi kalóz volt, és eléggé hírhedt. Nem tudom elképzelni, hogy békésen letelepedett Cambridge-ben, és felnevelt egy fiút, akiből hivatalnok lett. Ő nem hagyta volna, hogy a kincs a Landon családé legyen. Szerintem Edwin megölte őt, elvette a kincset, és elkergette a húgát otthonról. – A pénzért? A pénzért tagadták ki, és törölték ki a nevét a családi feljegyzésekből? – Egy hírhedt bűnöző szeretője lett. Broome gyilkos volt és tolvaj. Ha elkapják, valószínűleg azonnal felakasztják. A Landon család vagyona egyre gyarapodott, vele együtt nőtt a társadalmi megbecsülése, sőt némi politikai hatalomra is szert tett. És a lányuk,

akit minden bizonnyal egy másik vagyonos család fiához akartak férjhez adni, tönkretette a jó hírét. Őket is tönkreteszi, ha kiderül, hogy befogadtak egy körözött bűnözőt, vagy elnézték a lányuk viszonyát vele. Ezt a dolgot mindenképpen kezelni kellett. – Kezelni kellett? Kezelni? – Nem értek egyet a történtekkel, csak vázolom a helyzetet, és megpróbálom kitalálni, mi vezérelte a tetteiket. – Landon ügyvéd, biztosan nem kedveltem volna azt a fickót. – Landon ügyvéd csak felvázolja a tényeket, és bemutatja a korabeli emberek gondolkodásmódját. A lányok akkor vagyontárgynak számítottak, Abra. Nem volt helyes, de a történelem ezt bizonyítja. Violeta már nem a vagyont gyarapította, hanem teherré vált, és megoldanivaló probléma lett belőle. – Én ezt nem tudom tovább hallgatni! – Csillapodj le, Abra – javasolta Eli, amikor a nő felpattant. – A tizennyolcadik század végéről van szó. – Úgy hangzik, mintha egyetértenél vele. – Ez történelem. Csak úgy tudom megérteni a helyzetet, ha logikusan gondolkodom, és nem érzelmesen. – Én jobban szeretem az érzelmeket. – Mert te abban vagy jó. – Tehát azt is használni kéne, határozta a férfi. Az érzelmet meg a logikát együtt. – Rendben. Az érzelmeid mit súgnak? – Azt, hogy Roger Landon egy önző, érzéketlen gazember volt, a fia, Edward pedig egy szívtelen fattyú. Nem volt joguk ahhoz, hogy eldobjanak egy életet, ahogy Violetát eldobták. És itt nemcsak történelemről van szó, hanem emberekről. – Abra, ugye tudod, hogy most egy majdnem kétszáz éve halott ember miatt vitázunk? – És mi a véleményed az ügyben? Eli megdörzsölte az arcát.

– Mi lenne, ha megegyeznénk, hiszen tulajdonképpen ugyanarra a következtetésre jutottunk. Megállapíthatjuk, hogy Roger és Edwin Landon hidegszívű, kemény, és becstelen gazember volt. – Ez már egy kicsit jobb. – A nő összehúzta a szemét. – Becstelen? Tehát azt mondod, hogy a kincs igenis létezett, Broomemal együtt a partra vetődött, aztán Edwin megölte Broome-ot, és ellopta a kincset? – Nos, az már amúgy is lopott volt, de igen. Szerintem megtalálta, és elvette. – Akkor hol a pokolban van? – Ezen dolgozunk. De az egésznek nincs semmi értelme, ha a kiinduló feltételezésünk hibás. El kell kezdeni a kutatást Violeta fia után. – Hogyan? – Én is megtehetném, ami időbe telne, mert nem az én szakterületem. Sok eszköz van, és léteznek egészen jó családfakutató weboldalak, de időt spórolnék meg, ha felvenném a kapcsolatot egy olyan szakemberrel, aki ezzel foglalkozik. Ismerek egy fickót. Régebben jóban voltunk. Abra megértette, mi áll a kijelentés mögött. Egy olyan emberről van szó, aki hátat fordított Eli-nak. Hiába tűnt úgy, hogy Eli hideg fejjel érvel a kor szokásairól, Abra rájött, hogy nagyon is át tudja érezni Violeta helyzetét. Eli ismeri, milyen számkivetettnek, elítéltnek, kitaszítottnak lenni. – Biztosan ezt akarod? – Már hetekkel ezelőtt is gondoltam rá, de mindig halogattam. Mert… Nos, nincs sok kedvem hozzá, de meg kell oldanunk Violeta rejtélyét. Az ember könnyebben megbocsát, ha szorult helyzetben van. Abra odalépett hozzá, és megfogta az arcát. – Most akkor is ünnepelni fogunk. Le is megyek, hogy nekilássak a vacsorának. Tegyük egy biztonságos helyre azokat a leveleket. – Majd elrakom őket.

– Eli, szerinted Edwin miért tartotta meg a leveleket? – Nem tudom. Talán azért, mert a Landon család szereti megőrizni a dolgait. Biztosan az övé volt ez a komód, és azért tette abba a rejtett ládába Violeta levelét, mert így nem dobta el, mégsem kellett látnia. – Nem akarta látni, nem akart rágondolni, ahogy a húgára sem. – Abra bólintott. – Milyen szomorú ember lehetett. Abra távozása után Eli elgondolkodott. Szomorú? Nem valószínű. Szerinte Edwin Landon inkább egy hidegszívű és önelégült senkiházi volt. Hiába, minden családfán nőnek korcs ágak. A laptopján keresgélt, hogy megtalálja a régi barátja elérhetőségét, majd elővette a telefonját. A megbocsátás nem jön könnyen, de a megalkuvás igen. És talán egyszer a megbocsátás is eljön. Ha nem, akkor is lesz annyi haszna belőle, hogy válaszokat kap a kérdésére Fitzgeralddal kapcsolatban.

28. Abra feltűzött hajjal, könyékig feltűrt ingben állt a pultnál, és krumplikarikákat pakolt egy jénai tálba. – Hogy ment a beszélgetés? – kérdezte, amikor Eli belépett a konyhába. – Kínosan. – Sajnálom, Eli. A férfi csak megvonta a vállát. – Szerintem neki rosszabb volt, mint nekem. Tulajdonképpen a feleségét jobban ismertem, mert ügyvédbojtár volt a régi munkahelyemen. A férje történelmet tanít a Harvardon, és a másik szakterülete a családfakutatás. Havonta néhány alkalommal együtt kosaraztunk, és időnként legurítottunk egy sört. Ennyi. Abra úgy vélte, hogy ez éppen elég, és Eli több együttérzésre és lojalitásra számíthatott volna ettől az embertől. – Először nagyon mesterkélt volt, és nem győzte hangsúlyozni, mennyire örül, hogy hall felőlem. Aztán azonnal beleegyezett, hogy megcsinálja. Szerintem bűntudata van, és fontosnak tartja, hogy minél előbb közölhesse velem az eredményt. – Jó. Így legalább kiköszörülheti a csorbát. – Akkor miért érzem mégis úgy, hogy szívesen szétvernék valamit? A lány a krumplira nézett, amit most ő is szokatlan hevességgel vagdosott, és pontosan tudta, mit érez Eli. – Mi lenne, ha egy kicsit súlyzóznál? Attól megjön az étvágyad, és megbirkózol majd a töltött sertésbordával, a kagylós sült krumplival meg a rakott zöldbabbal. Ez egy férfinak való ünnepi étel lesz. – Talán igazad van. Meg kéne etetnem a kutyát.

– Már adtam neki. Most a teraszon pihen, és méltatlankodva nézi a parton játszadozó embereket, mert azt hiszi, hogy az ő kertjében szaladgálnak. – Akkor inkább segítek neked. – Úgy nézek ki, mint akinek segítségre van szüksége? A férfi elmosolyodott. – Nem. – Akkor menj, és vezesd le a feszültséget a súlyzókon. Szeretem, ha a pasim izmos. – Hát, arra még várnod kell egy kicsit. Eli kiizzadta a bosszúságot és a levertséget, amelyek kéz a kézben akartak járni. Amikor lezuhanyozta magáról az izzadtságot, úgy érezte, hogy el tudja engedni a haragot. Megkapta, amire szüksége volt, és egy szakértőre bízhatta a problémáját. Azt sem bánja, ha az ismerősét a bűntudat ösztökéli a gyors feladatmegoldásra. Úgy döntött, hogy elviszi a kutyát sétálni a faluba. Feltűnt neki, hogy az emberek szóba állnak vele, a nevén szólítják, és megkérdezik, hogy van. Közben nem látszik rajtuk a korábban tapasztalt zavar és gyanakvás, amihez már annyira hozzá volt szokva. Vett egy tulipáncsokrot, és padlizsánlila virágokat választott. Visszafelé menet intett Stoney Tribbetnek, aki a falusi bár felé sétált. – Fizessek neked egy sört, fiam? – Ma este nem – kiáltott vissza Eli. – Vár a vacsora, de péntek este foglalj egy széket magad mellett. – Rendben. Eli rájött, hogy ettől érzi az otthonának Whiskey Beachet. Egy szék a helyi ivóban péntek este, egy barátságos integetés, vacsora a tűzhelyen, és a tudat, hogy egy számára nagyon fontos nő mosolyogni fog, ha meglátja a padlizsánlila tulipánokat. És igaza volt.

A tulipánok a gyertyákkal együtt nemsokára az asztalon álltak, a teraszon, ahol a tenger morajlása és a csillagok sziporkázása tette teljessé a képet. A pezsgő csillogott a poharakban, és Eli úgy érezte, hogy minden rendben van a világon. Visszajöttem, gondolta. Sikerült kibújnia a szűk bőrből, egy új útra fordult, a kör bezárult, és teljes lett az élete. Mindegyik hasonlat illett rá. Ott volt, ahol lenni akart, azzal a nővel, akire vágyott, és végre azzal foglalkozhatott, amitől teljesnek és igaznak érezte magát. A teraszt megvilágította a színes fényfüzér, a szélcsengő halkan csilingelt az egyik gerendán. A virágok illatoztak, és a kutya a partra vezető lépcső tetején szundikált. – Ez egyszerűen… Abra felvonta a szemöldökét. – Mi? – Ez tökéletes. Minden. És amikor a nő elmosolyodott, Eli megint azt érezte, hogy semmi sem hiányzik a jelenből. Később, amikor a ház csendes volt, és a teste még lüktetett a szenvedélytől, Eli nem értette, miért kerüli el az álom. Hallgatta Abra egyenletes lélegzetvételét, és Barbie fojtott csaholását. Biztosan azt álmodja, hogy a hullámok közé veti magát, a piros labda után. Hallgatta az Oromház csendjét, és arra gondolt, hogy a nagyanyja felriadt az éjszaka közepén, mert szokatlan zajokat hallott. Nyugtalanság fogta el. Felkelt, hogy lemenjen egy könyvért. Aztán mégis felment a második emeletre, és leült a halomba állított háztartási könyvek elé. Elővette jegyzetfüzetét meg a laptopját. Az elkövetkező két órában olvasott, számolt, dátumokat ellenőrzött, és összevetette a háztartási és az üzleti könyvelés adatait. Amikor a feje lüktetni kezdett, megdörzsölte a szemét, és folytatta. Jogot tanult, büntetőügyvédként dolgozott, és nem értett sem a könyveléshez, sem az üzletvezetéshez. Tudta, hogy ezt inkább át kéne adnia az apjának vagy a nővérének, de képtelen volt abbahagyni a munkát.

Hajnali háromkor végre elszakította magát az asztaltól. A szeme úgy égett, mintha smirglivel dörzsölte volna meg, a halántéka és a tarkója pedig sajgott és lüktetett. De már értette, sikerült megértenie. Időt akart nyerni, hogy megeméssze ezt a váratlan felfedezést, ezért lement a konyhába, és előhalászta az aszpirines üveget. Lenyelt néhány tablettát, és hosszan ivott, mintha a sivatagban vándorolt volna. Aztán kisétált a teraszra. A balzsamos levegő megcirógatta az elgyötört arcát, és az orrát megcsapta a tenger meg a virágok illata. A csillagok ragyogtak, a hold pedig egy hatalmas gömbként remegett az éjszakai égen. És a magasban, a sziklák fölött, ahol emberek haltak meg, a világítótorony fénye rendületlenül körözött, és pásztázta a végtelen óceánt. – Eli? – Abra a teraszra lépett. A köntöse olyan fehér volt, mint a hold. – Nem tudsz aludni? – Nem. A szél belekapott a köntös szélébe, megtáncoltatta a haját, és a holdfény megcsillant a szemében. Mikor lett ilyen gyönyörű? – Van egy teám, ami segíthet. – A nő odalépett hozzá, és ösztönös mozdulattal dörzsölni, masszírozni kezdte a vállát, kereste rajta a görcsös csomókat. Amikor a pillantásuk találkozott, Abra aggódó arcán kíváncsiság jelent meg. – Mi van? – Sok minden. Sok váratlan dolog, egy még váratlanabb felfedezésben. – Miért nem ülsz le? Megmasszírozom a válladat, és közben meséld el. – Nem. – Eli megfogta Abra kezét. – Először hadd mondjak valamit. Én is szeretlek. – Eli… – A nő megszorította Eli kezét. – Tudom. A férfi nem erre a reakcióra számított. Sőt, kicsit bosszantónak találta.

– Tényleg? – Igen. De… – A nő hirtelen átölelte Eli-t, és az arcát a vállához szorította. – Istenem, annyira jó hallani! Azt mondtam magamnak, hogy nem zavar, ha nem mondod ki, de nem sejtettem, hogy ilyen jó lesz, amikor hallom. Honnan tudhattam volna? Ha tudtam volna, ragaszkodtam volna, hogy kimondd! – Ha nem mondtam, honnan tudod? – Ahogy megérintesz, rám nézel, átölelsz. Érzem. – A lány felnézett a férfira, és a szeme könnyben úszott. – És nem tudnálak ennyire szeretni, ha nem lennék biztos abban, hogy viszontszeretsz. Azért ilyen jó veled lenni, mert tudom, hogy szeretsz. A férfi megsimogatta Abra haját, a rakoncátlan gödör fürtöket, és nem értette, hogyan tudott addig egyetlen napot is kibírni nélküle. – Tehát csak vártál, hogy végre kimondom? – Vártam rád, Eli. Azt hiszem, azóta várok rád, amióta Whiskey Beachbe jöttem, mert már csak te hiányoztál az életemből. – Te vagy a tökéletesség. – Eli megcsókolta a lányt. – Pont ez kellett nekem. De először nagyon megijesztettél. – Tudom, én is megijedtem. De most? – A nő hableány szemében ott sziporkázott a csillagok fénye. – Most bátornak érzem magam. És te? – Boldognak. – Eli-t hirtelen végtelen gyengédség árasztotta el, és lecsókolta a lány könnyeit. – Szeretnélek ugyanolyan boldoggá tenni, mint én vagyok. – Már megtetted. Ez egy jó éjszaka. Vagy nap. Egy újabb jó nap. – A lány megint megcsókolta Eli-t. – Adjunk egymásnak még rengeteg jó napot. – Ezt megígérhetem. Egy Landon megtartja az ígéretét, gondolta Abra, miközben átölelte Eli-t. – Megtaláltuk egymást, Eli. Pont akkor és pont ott, ahol kellett. – Ez a karma miatt van? A lány elengedte a férfit, és felnevetett.

– Bizony. Ezért nem tudsz aludni? Mert hirtelen elfogadtad a karmikus utadat, és el akartad mondani nekem? – Nem. Igazából nem is tudtam, hogy ezt fogom mondani, csak akkor kívánkozott ki belőlem, amikor megláttalak a teraszon. Elég volt egyetlen pillantást vetni rád, és áttört rajtam, mindent megértettem. – Vissza kéne mennünk az ágyba. – A nő mosolya tele volt ígérettel. – Fogadjunk, hogy segítek majd elaludni. – Van még egy oka annak, hogy szeretlek. Mindig olyan jó ötleteid vannak! – De amikor megfogta Abra kezét, Eli-nak eszébe jutott valami. – Jézusom, teljesen elterelted a figyelmemet. – Mert mindig elmerülsz valamiben. – Azt akartam mondani, hogy teljesen kiment a fejemből, miért jöttem ide ki, és miért nem tudok aludni. Felmentem, és olvasgatni kezdtem a háztartási naplókat meg a számlakönyveket. – Amelyekben annyi szám meg oszlop van? – A lány ösztönösen megdörzsölte a homlokát, mintha máris megfájdult volna a feje. – Akkor öt perc múlva aludnod kellett volna. – Megtaláltam, Abra! Megtaláltam Esmeralda hozományát. – Mi? Hogyan? Istenem, Eli! Te egy zseni vagy. – A lány megragadta a férfi kezét, és körtáncot kezdett járni vele. – Hol? – Itt van. – De hol itt? Szükségem van egy ásóra? El kell vinnünk Hesterhez, a családodhoz. Meg kell védeni, és… Biztosan ki tudnánk nyomozni Esmeralda leszármazottait, és átadhatjuk nekik a kincs egy részét. És a többi mehetne Hester múzeumába. El tudod képzelni, hogy ez mit jelent Whiskey Beach számára? – Inkább nem – jegyezte meg Eli. – De Eli, gondolkozz! Előkerül egy elveszettnek hitt kincs, majdnem kétszáz év után. Írhatnál erről egy újabb könyvet. És gondolj arra a sok emberre, akik végre láthatják. A családod kölcsönadhatna egyes darabokat a világ híres múzeumainak. – Te ezt tennéd? Adományoznál, kölcsönadnád, kiállítanád?

– Hát persze. Hiszen ez a történelem része, nem? – Így vagy úgy, igen. – A férfi mosolyogva nézte a nő ragyogó arcát. – Akarod? Kérsz egy darabot belőle? – Nos… Most, hogy megemlítetted, nem utasítanék vissza egy ízléses ékszert. – A lány nevetve megpördült a holdfényben. – Gondolj a történelemre, a megoldott rejtélyre, a varázslatra! – A lány megállt, és megint elnevette magát. – Hol a pokolban van? És milyen gyorsan tudjuk elővenni, és biztonságba helyezni? A férfi megfordította a nőt, és körbemutatott. – Már megszereztük, és biztonságban van. Abra, az Oromház az. – Micsoda? Nem értem. – Az őseim nem voltak olyan nagylelkűek és emberszeretők, mint te. Nemcsak megtartották, hanem el is költötték. – A férfi a házra mutatott. – Amit itt látsz, nemcsak whiskey-ből, hanem kalózzsákmányból épült. A szeszfőzde kibővítése, a ház kibővítése, az első újítások, a gerenda, a kő, a munkaerő. Az időzítésből egyértelműen kiderül, hogy… – Azt állítod, hogy eladták Esmeralda hozományát, hogy kibővítsék a vállalkozást, és megépítsék a házat? – Azt hiszem, darabonként, ha jól vettem ki a könyvelésből. Egy vagy két generáción keresztül, amely a hidegszívű Roger és Edwin Landonnal kezdődött. – Nos… Ehhez még hozzá kell szoknom. – A lány hátrasimította a haját, és a férfi tudta, hogy most söpri ki a fantáziájából a múzeumot, az ajándékozást, és az összes izgatott tervet. – Tehát az Oromház Esmeralda hozománya. – Alapjában véve igen. Másképp nem volt lehetséges ez a hirtelen gyarapodás. Ez derül ki a számokból, ha komolyan beleásod magad a költségekbe és a bevételekbe. A családi legenda szerencsejátékról beszél, meg arról, hogy a család tagjai szerettek kockáztatni, és általában nyertek. Meg okos üzletemberek voltak. Aztán jött a háború, az ország újjáépítése. Ez mind igaz lehet, de a szerencsejátékosoknak is szükségük volt tőkére.

– Tehát biztos vagy abban, hogy az volt a hozomány. – Ez logikus. Szeretném, ha később Tricia belenézne a könyvekbe, és utánanézek még James Fitzgeraldnak is. Az egész összeadódik, Abra. A falakban van, a kőben, az üvegben, a tetőben. Roger és Edwin felhasználta, mert úgy gondolták, hogy őket illeti meg. – Igen. – Abra bólintott. – Ha arra képesek voltak, hogy kiközösítsenek egy lányt, illetve egy testvért, akkor miért ne tartották volna a sajátjuknak a kincset? Ezt megértem, – Broome Whiskey Beachbe jött a kinccsel, és Whiskey Beach az övék volt. Befogadták, és ő megbecstelenítette a lányukat, a húgukat. Ezért elvették, amit lopott, és megépítették, amit akartak. – Könyörtelen… – suttogta a lány. – Könyörtelen, és igazságtalan, de… ugyanakkor költői is, nem? – Abra Eli vállára hajtotta a fejét. – És tulajdonképpen így happy enddel végződik a történet. Te hogy érzed? – Talán sok minden vérre és árulásra épült. Az ember nem tudja megváltoztatni a történelmet, úgyhogy bele kell törődnünk. A ház kibírta. És a család is. – Ez egy jó ház, és jó család. Szerintem nemcsak túlélték a történelmet, hanem annál többet is tettek. – Könyörtelen és igazságtalan – ismételte meg a férfi. – És ezt sajnálom. Lindsay megölése is könyörtelen és igazságtalan volt. Nem tehetek mást, csak azt, hogy megtalálom az igazságot. Talán ez az igazságszolgáltatás. – Ezért szeretlek – szólalt meg a lány halk hangon. – Pontosan ezért. Még túl korán van, hogy felhívjuk Triciát, és szerintem már egyikünk sem tud aludni. Csinálok egy rántottát. – Ezért szeretlek. – Eli nevetve felkapta és megpörgette Abrát, aztán magához ölelte. Aztán a pillantása a távolba esett, és az egész teste megdermedt. Fényt látott odalent. – Várj.

Gyorsan a teleszkóphoz lépett, és belenézett a lencsébe, majd felegyenesedett, és Abrára nézett – Visszajött. Abra megragadta Eli karját, és ő is belenézett a távcsőbe. – Annyira vártam ezt, hogy végre vége legyen az egésznek. De most, hogy itt van… – A nő egy pillanatra elgondolkodott. – Most is úgy érzem. Legalább végre tehetünk valamit. – Nyugodt és határozott pillantást vetett a férfira. – Gyere, törjünk össze néhány tojást. Míg Abra a tojásokkal volt elfoglalva, Eli kávét készített. Közben arra gondolt, hogy ez is csak egy átlagos reggel. Két szerelmes ember, reggelit készít a konyhában. De még olyan új és izgató volt ez a gondolat! Csak ki kell hagyni a képből a gyilkost. – Felhívhatnánk Corbettet – javasolta Abra, miközben gyümölcsöt mosott a csapnál. – Ő is kihallgathatná Suskindot. – Igen, lehet. – És azzal nem érnénk el sokat. Hiszen csak annyit tudunk róla biztosan, hogy láttam a bárban. – Akivel Lindsay megcsalt, és aki házat vett Whiskey Beachen. – Amivel nem sokra mennénk a bíróságon, legalábbis Landon ügyvéd szerint. Eli a nő szemébe nézett, és a pultra tette a kávéját. – Ez csak egy lépés. – Egy apró lépés, nagyon lassú haladás, és Suskind rájönne, hogy tudod, miben sántikál. Attól tartasz, hogy ezzel időt adunk neki a felkészülésre? – Egy ilyen lépés elijesztheti, és talán el is megy Whiskey Beachből. Egyelőre nem érzi veszélyben magát, amíg folytatódik a nyomozás Duncan halála ügyében. Aztán mi megtesszük a következő lépést, és megerősítjük a tényeket a kinccsel, Edwin Landonnal, James Fitzgeralddal és így tovább.

– Megerősítjük a tényeket? Már megint úgy beszélsz, mint egy ügyvéd. – A gúnyolódás akkor sem zavart, amikor ügyvéd voltam. Abra vajat tett egy felhevített serpenyőbe, és a férfira mosolygott. – Olyan vékony a vonal az igazság és a gúnyolódás között. De egy tett többet ér a gúnyolódásnál. Most bebizonyíthatjuk, hogy ő tört-e be az Oromházba. Ha ezt bebizonyítjuk, nemcsak Hester balesetét sózhatjuk a nyakába, ami számunkra már önmagába sokat jelent, hanem összefüggésbe hozhatjuk Duncannel is. Ha összekötjük ezeket, már nem sok hiányzik ahhoz, hogy gyilkossággal vádoljuk. – Sok bizonytalan pont van ezen az úton. A lány a serpenyőbe öntötte a felvert tojásokat. – Több, mint egy éven át téged zaklattak Lindsay halála miatt, ennél kevesebb okkal, és minden bizonyíték nélkül. Azt mondom, adjunk a karmának egy kis segítséget, és hagyjuk, hogy ugyanezt az a férfi is megtapasztalja, aki legalábbis részben szerepet játszott benne. – A karma másik jelentése a bosszú? – Te mondtad. Abra tányérokra rakta a tojást, a gyümölcsöt, a teljes kiőrlésű kenyérszeleteket, amelyeket megpirított. – Mi lenne, ha a reggelizőhelyiségben ennénk? Onnan nézhetjük a napfelkeltét. – De előbb hadd mondjak valamit. Remélem, nem tartasz szexistának, ha bevallom, hogy imádom nézni, amikor reggelit készítesz. Főleg ebben a köntösben. – Akkor lennél szexista, ha elvárnád, vagy követelnéd. – A lány lassan végighúzta a kezét a köntös szélén. – Ha élvezed a látványt, csak azt bizonyítod be, hogy jó az ízlésed. – Én is erre gondoltam. A tányérokat meg a kávét bevitték a reggelizőszobába, és leültek a hatalmas, egész falat betöltő üvegablak elé. Abra falatozni kezdett.

– Hadd folytassam ezt a gondolatmenetet – szólalt meg egy idő után. – Az bizony szexista lenne, ha ki szeretnél hagyni engem, és nélkülem akarnád megvalósítani a tervet, amivel Suskindot a házba csalogatjuk. – Ezt nem mondtam. – Egy szerelmes nő olvasni tud a gondolatokban. Milyen kár, gondolta a férfi. Abra már túl sokszor bebizonyította ezt a képességét. – Ha felállítjuk a csapdát, és működik, akkor egyikünknek sem kell ott lennie. – Remek. És hol leszel te, amíg én az átjáróból videózom őt? – A nő komoly arccal bekapott egy gyümölcsöt. – Mert értesítenem kell téged, ha végeztem. – Bosszantó, ha egy nő már kora reggel ilyen okos. – Az is bosszantó, hogy meg akarod védeni a gyenge és tehetetlen nőt. Nem vagyok gyáva, és azt hiszem, már bebizonyítottam, hogy nem szorulok védelemre. – Amikor először beszéltem veled erről, még nem tudtam, hogy szeretlek. Még nem fedeztem fel az érzéseimet. De ez most mindent megváltoztat. – Eli megfogta Abra kezét. – Mindent. Meg akarom tudni a válaszokat. Ki fogom deríteni, hogy mi történt Lindsay-vel, a nagymamával, és mi történt, amióta visszajöttem Whiskey Beachbe. Azt is tudni akarom, mi történt kétszáz évvel ezelőtt. De az egészet hagynám a csudába, ha ezzel veszélybe sodorlak, vagy emiatt bajod eshet. – Tudom, mire gondolsz, és ez olyan… – Abra megfogta Eli kezét. – Annyira megható. De nekem is szükségem van azokra a válaszokra, Eli. Magunk miatt. Úgyhogy bízzunk egymásban, vigyázzunk egymásra, és keressük meg együtt a választ. – Ha Maureennál lennél, jelezhetném neked, ha bejön a házba, és hívhatnád a zsarukat. Idejönnének, és tetten érnék. – És ha veled vagyok, innen hívhatom a rendőröket, amíg lekezeled a híres videokamerádat.

– Tudom, hogy csak játszani akarsz a titkos járatban. – Nos, ki tudna annak ellenállni? Bántott téged, Eli. Bántotta a legjobb barátnőmet, és engem is bántani akart. Nem fogok Maureennál üldögélni. Együtt, vagy sehogy! – Ez úgy hangzik, mint egy ultimátum. – Mert az is. – A lány könnyedén vállat vont. – Veszekedhetünk még egy darabig. Haragudhatsz, én meg duzzoghatok. De nem látom értelmét, főleg egy ilyen szép reggelen, amikor mindketten szerelmesek vagyunk. Ne feledd, hogy így segíthetünk egymásnak. Eli nem tudta, mit mondjon erre. – Nem biztos, hogy működni fog. – A negatív gondolkodás nem hoz eredményt. Ráadásul elég valószínű, hogy sikerülni fog. Vége lehet ennek az egésznek, Eli! Legalább rendőrségi őrizetbe kerül, és megvádolják betöréssel, jogtalan behatolással, talán még rongálással is. És akkor ki fogják kérdezni a többi ügy miatt is. – A lány előrehajolt. – És ha ez megtörténik, Wolfe végre megtudja, milyen a kudarc íze. – Ezt szántad a végső ütőkártyádnak – állapította meg Eli. – Ideje beindítani a karmát, Eli. – Rendben. De alaposan ki kell dolgoznunk minden részletet, felkészülve minden eshetőségre. Abra töltött maguknak egy második csésze kávét. – Akkor kezdjük! Miközben beszélgettek, a nap felbukkant a látóhatár szélén, és aranyló sugaraival megvilágította a tenger sötét vizét Csak egy átlagos nap, gondolta Eli, amikor Abra elindult a reggeli órájára. Illetve annak tűnhet, ha valaki figyeli az Oromházban zajló eseményeket. Megsétáltatta a kutyát, kényelmesen kocogott a parton, és tudta, hogy a Homokvárból minden mozdulatát látni lehet. Aztán megörvendeztette Barbie-t, és többször behajította neki a labdát a

vízbe. A kutya lelkesen a hullámok közé vetette magát, és visszaúszott a partra, a labdával a szájában. Miután hazament, a kutya elnyúlt a napos teraszon, és Eli bement a házba, hogy felhívja a nővérét. – Itt a bolondok háza, és te hogy vagy, Eli? – Egész jól. – Eli eltartotta a telefont a fülétől, mert az éles kiáltásoktól majdnem beszakadt a dobhártyája. – Mi az ördög ez? – Selina tiltakozik, mert a sarokba állítottam. – Tricia felemelte a hangját, és Eli még messzebb tartotta a telefont. – Pedig minél tovább sikítozik és rendetlenkedik, annál tovább tart a büntetése. – Mit tett? – Úgy döntött, hogy nem eszi meg a reggeli epret. – Nos, ez nem… – Inkább hozzám vágta őket, és ezért van most büntetésben. Át kell vennem a blúzomat, ami azt jelenti, hogy elkésik a bölcsődéből, én meg az irodából. – Oké. Látom, rosszkor zavarlak. Majd visszahívlak később. – Most már úgyis elkésünk, és le kell csillapodnom, nehogy az imádott gyerekemnek egy epres pofont adjak. Mi a helyzet? – Előkotortam néhány régi háztartási és üzleti könyvelési könyvet. Tényleg nagyon régiek, a 1700-as évek végéről és az 1800-as évek elejéről származnak. Átnéztem őket, elég alaposan, és néhány érdekes következtetésre jutottam. – Mint például? – Azt reméltem, hogy lesz időd neked is átrágni magad rajtuk, és meglátjuk, hogy ugyanarra jutunk-e. – Nem árulsz el semmit róla? Eli nagyon szeretett volna, de… – Nem akarlak befolyásolni. Talán kicsit elszámoltam magam. – Sikerült felkeltened az érdeklődésemet. Szeretnék eljátszadozni azokkal a könyvekkel.

– Mi lenne, ha először beszkennelnék neked néhány oldalt? Aztán talán a hét végén lesz időm bejönni a városba, és odaadom a könyveket. – Rendben. Vagy péntek este Maxszal meg a jelenleg a büntetését töltő Sellie-vel kiugorhatnánk hozzád, hogy a hétvégét a tengerparton töltsük, és ott nézném át őket. – Ez még jobb. De nem lesz eper, ha ilyen hatással van a családi békére. – Általában szereti az epret, de a lányok néha szeszélyesek. Most kiszabadítom, és mennünk kell. Küldd el, amit tudsz, és megnézem. – Köszönöm. És… sok sikert. Eli a reggeli napirendjét követve felment az emeletre, és levitte a laptopját a teraszra. Ott leült, az asztalra tette a szokásos Mountain Dew-ját, és átnézte az e-mailjeit. A Homokvárból minden mozdulatát látni lehetett, ebben biztos volt. Először Sherrilyn e-mailjét nyitotta meg, és elolvasni a részletes jelentését Justin Suskindról. Az utolsó jelentés óta a férfi nem sok időt töltött a munkahelyén, jegyezte meg Eli. Egy napot itt, egy napot ott időzött, és rengeteg házon kívüli találkozón járt. Eli azt tartotta a legérdekesebbnek, hogy elment egy ügyvédi irodához, ahol egy ingatlanspecialistával találkozott. Aztán kiviharzott, láthatóan dühösen. – Nem azt a választ kapta, amire számított – állapította meg Eli. – Tudom, milyen érzés – gondolta kaján mosollyal. A jelentés alapján követte Suskind programját. Elhozta a gyerekeit az iskolából, elvitte őket a parkba, aztán vacsorázni, majd haza. A feleségével való rövid találkozó sem végződött túl jól, mert innen is ingerülten távozott, és nagy sebességgel elhajtott. Előző este, negyed tizenegykor egy bőrönddel meg egy nagy dobozzal hagyta el a lakását. Észak felé hajtott ki Bostonból, és egy éjjel-nappali közértben vett fél kiló darált húst. Egy órával később megint megállt, egy újabb éjjel is nyitva tartó üzletnél, és egy doboz patkánymérget vásárolt.

Darált hús. Méreg. Eli abbahagyta az olvasást, és talpra ugrott. – Barbie! Szörnyű pánik fogta el, amikor nem látta a kutyát a teraszon. Rohanni kezdett a part felé, és észrevette Barbie-t, aki a partra vezető lépcső tetején üldögélt. A kutya vidáman megcsóválta a farkát, és odaügetett a férfihoz. Eli térdre esett, és átkarolta a kutya nyakát. A szeretet néha hirtelen lepi meg az embert, de annál nagyobb erővel érkezik. – A gazember! Átkozott gazember. – Eli hátrahajolva tűrte, hogy a kutya végignyalja az arcát. – Nem fog bántani. Nem hagyom, hogy bántson. Velem maradsz, Barbie. Azzal visszavezette a kutyát az asztalhoz. – Itt maradsz! – parancsolt rá. Barbie válaszképpen Eli ölébe hajtotta a fejét, és beleegyezően felsóhajtott. Eli végigolvasta a jelentés többi részét, aztán válaszolt rá, és ezzel kezdte: Az a nyavalyás gyilkos meg akarja mérgezni a kutyámat. Ha Whiskey Beachen van, ne jöjjön ide. Nem lenne jó, ha gyanakodni kezdene, hogy kicsoda maga. Elegem van abból, hogy várom, mi lesz a következő lépése. Eli röviden beszámolt a kutatásai eredményéről, meg arról, hogy mit csinált addig, és mit tervez a közeljövőben. A terveiről beszélt, és nem arról, amit most legszívesebben csinálna. Mert ha tehetné, átmenne a Homokvárba, hogy kiverje Suskindból a lelket. A harag még mindig tombolt benne, amikor bevitte a munkáját meg a kutyát a házba.

– Nem járkálhatsz egyedül nélkülem, amíg ez a gazfickó nincs rács mögött. Elővette a telefont, amikor megcsörrent, és nem lepődött meg, hogy Sherrilyn számát látja a kijelzőn. – Eli vagyok. – Sherrilyn. Beszéljünk egy kicsit erről az ötletéről. A nő nem tette hozzá, hogy ostoba ötletéről, de Eli érezte, hogy azt akarta mondani. – Rendben. Beszéljünk. Beszéd közben járkálni kezdett a házban, mert így jobban emlékezett arra, hogy miért harcol. Mert most már tudta, hogy harcról van szó, még ha nem is kaphatja meg azt az elégtételt, hogy puszta kézzel intézi el Suskindot. Felment a második emeletre, és az üvegfal elé állt, ahol egyszer majd írni szeretne. Ha vége van ennek a küzdelemnek, és mindenki biztonságban van, akit szeret. – Van néhány jogos észrevétele – mondta egy idő után Sherrilynnek. – Mégsem akarja megfogadni őket. – De igen, mert igaza van. De az a helyzet, hogy ha visszalépek, és hagyom, hogy a rendőrség, vagy maga vegye kézbe az eseményeket, akkor visszacsúszom oda, ahol egy éve voltam. Tehetetlenül sodródom az árral, és nem én irányítom az eseményeket meg a történéseket. Nem tudok visszatérni oda. Nekem kell ezt megtennem, méghozzá nemcsak magam miatt, hanem a családom miatt is. És szeretném, ha Suskind tudná, hogy én voltam. Szükségem van erre, ha Lindsay-re, a nagymamámra és a házra gondolok. – Tehát nem hitt Suskind feleségének. – Nem. – Én miért nem tudom, amit maga? Mi kerülte el a figyelmemet? A férfi megsimogatta Barbie fejét, amikor a kutya a lábához dőlt. – Azt mondta, hogy vannak gyerekei. Tehát férjnél van.

– Igen. – Hányszor ment férjhez? A nő felnevetett. – Csak egyszer. Nagyon szerencsés vagyok. – Akkor ez lehet az oka. Nem ment át olyan sötét dolgokon, mint én. Talán tévedek, de nem hiszem. Egyetlen módon tudhatom, meg, hogy igazam van-e: tőrbe kell csalnom. Méghozzá itt, az én térfelemen, ahol otthon vagyok. A nő felsóhajtott. – Szerintem segíthetek. – Igen, sokat tudna segíteni. Amikor befejezte a beszélgetést a magánnyomozóval, valahogy könnyebbnek érezte magát. – Tudod, mit fogunk csinálni? – mondta a kutyának. – Néhány órát dolgozni fogok, mert igazából erről kéne szólnia az életemnek. Te pedig velem maradsz. Azzal elhagyta a múltat, és lement a dolgozószobába, hogy körülvegye magát a jelennel.

29. Abra egy listával a kezében besietett a boltba. Végzett az óráival, megmasszírozta az egyik ügyfelét, aki túlzásba vitte az edzést, majd kitakarított egy házat az új bérlők érkezése előtt. Most gyorsan a kosarába akarta dobálni, amire szüksége van, hogy hazamehessen Eli-hoz. Egész hátralévő életében ezt akarta csinálni. Hazamenni Eli-hoz. De az este most egy fordulópontot hozhat számára. Számukra. Maguk mögött hagyhatják a kérdéseket, a múlt fájdalmát, és elkezdhetnek a holnapon dolgozni. Akármit is hoz a holnap, örülni fog neki, mert Eli visszahozta az életébe a szerelmet. Azt a szerelmet, ami elfogad, megért, és ami örül mindennek, amit kap. Mi lehetne ennél varázslatosabb és csodálatosabb? Elképzelte, ahogy felemeli azt a kis kézitáskát, amit még mindig magával cipel, és behajítja a tengerbe. Vége. De most nincs idő az álmodozásra, emlékeztette magát. Most cselekedni kell, igazságot keresni. És ha ez még egy kis kalanddal is jár, annál jobb. Felnyúlt a polcra, hogy levegye a kedvenc konyhai fertőtlenítőjét, ami könnyen lebomlik, és nem tesztelték állatokon. A kosarába dobta a flakont, és megfordult, hogy tovább siessen. És ekkor majdnem beleütközött Justin Suskindba. Abra nem tudta megállni, hogy halkan fel ne kiáltson, de gyorsan megpróbálta egy zavart mentegetőzéssel leplezni a megdöbbenését. Pedig a szíve a torkában dobogott.

– Jaj, elnézést kérek. Nem figyeltem oda. – Abra nagyon remélte, hogy nem remeg a hangja, és még egy könnyed mosolyt is villantott a férfira, bár érezte, hogy a szája széle megremeg. Suskind levágatta a haját, és napszítta szőkére festette. Az elmúlt két hetet napozással töltötte, vagy önbarnítót használt. És Abra meg volt győződve arról, hogy kiszedette a szemöldökét. A férfi barátságtalanul rámeredt, és tovább akart lépni. Abra hirtelen ötlettől vezérelve a könyökével lelökött néhány árut a polcról. – Istenem! Ma nagyon szétszórt vagyok! – panaszkodott, majd letérdelt, hogy felvegye a lepotyogott flakonokat, és közben elállta a férfi útját. – Mindig ez történik, amikor az ember késésben van, nem? Már rég otthon kéne lennem, mert a barátom elvisz Bostonba vacsorázni, és még egy lakosztályt is kivett a Charles Hotelban. És még el sem döntöttem, hogy mit fogok felvenni! – Abra egy halom tisztítószerrel a kezében felállt, és mentegetőzve Suskindra mosolygott. – Jaj, még mindig az útjában vagyok. Elnézést. Azzal félrelépett, és nekilátott, hogy visszarámolja a levert holmit a polcra. Közben ellenállt a kísértésnek, és nem nézett a férfi után, amikor hallotta, hogy távozik. Most már tudod, gondolta. Illetve azt hiszed, hogy tudod. Nem fogod kihagyni ezt a lehetőséget, ahogy én sem tudtam. Nagy önuralom kellett ahhoz, hogy befejezze a vásárlást, de nem rohanhatott ki az üzletből, hátha a férfi figyeli. Még meg is állt néhány percre beszélgetni az egyik jógás tanítványával. Minden a hétköznapi kerékvágásban halad, mondta magának. Csak megálltam a boltban, mielőtt elindulok a nagy estére, Bostonba. Kilépett az üzletből, és lopva körülnézett, miközben a csomagtartóba rámolta a kosár tartalmát. Észrevette, hogy a férfi a sötét terepjárójában ül a parkolóban. Szándékosan felcsavarta a rádiót, megigazította a haját, feltett egy kis szájfényt, aztán kihajtott a parkolóból, néhány mérfölddel túllépve a megengedett sebességet.

Amikor befordult az Oromházhoz, a visszapillantó tükörben látta, hogy Suskind folytatja az útját. Abra felkapta a szatyrokat, és berohant a házba. – Eli! – Ledobta a szatyrokat a konyhában, felrohant a lépcsőn, és berontott a dolgozószobába. – Mi van? Jól vagy? – Jól vagyok, sőt remekül. És egy komoly díjat érdemlek a leleményességemért. A szó szoros értelmében beleütköztem Justin Suskindba a boltban. – Hozzád ért? – Eli megragadta a nő karját, és sérüléseket keresett rajta. – Nem, nem! Ő tudta, ki vagyok, de én játszottam az ostobát, vagy inkább az okosat. Levertem néhány dolgot a polcról, hogy ne tudjon elmenni mellettem, aztán fecsegni kezdtem, hogy ügyetlen vagyok, és sietek, mert a fiúm bevisz Bostonba vacsorázni, és az éjszakát a Charlesban fogjuk tölteni. – Beszéltél vele? Jézusom, Abra. – Csak hozzá beszéltem. Ő nem szólt egy szót sem, de megvárta, amíg fizetek és távozom. A kocsijában ült a parkolóban, aztán idáig követett. Eli, most azt hiszi, hogy az éjjel nem leszünk a házban. Ez a nagy lehetősége. Nem is kell arra várnunk, hogy figyeljen minket, és lásson távozni. Fogadjunk, hogy már most tervezi a látogatását. Az ölünkbe hullott a lehetőség, Eli. Ma jött el az idő. – Követett? Mármint mielőtt elhagytad a boltot? – Nem hiszem. Tele volt a kosara, és szerintem nem került volna olyan közel hozzám, ha figyel vagy követ engem. Ez a sors keze volt, Eli. És a sors a mi oldalunkon áll. Eli inkább véletlennek nevezte volna, de nem vitázott Abrával. – Kaptam egy jelentést Sherrilyntől. Whiskey Beach felé menet Suskind két boltban is megállt, több mérföldre egymástól. – Talán a szenvedélye a vásárlás.

– Nem. Csak óvatos, és nem vesz több személyes cikket ugyanabban a boltban. Az egyikben vett fél kiló darált húst, a másikban pedig patkánymérget. – Patkánymérget? Még senki sem mondta, hogy patkányt látott volna a… Istenem! – Abra először megdöbbent, aztán éktelen haragra gerjedt. – Az a gazember meg akarja mérgezni Barbie-t? Micsoda nyomorult féreg! Jó, hogy ezt nem tudtam, mert belerúgtam volna a… – Lassan a testtel, vadmacska. Hányra foglaltam asztalt? – Tessék? – Mikor vacsorázunk Bostonban? – Ja, értem. Ezt nem részleteztem. Eli az órájára nézett. – Hatkor el kell indulnunk. Beszéltél Maureennal? – Igen, szeretettel várják Barbie-t. Tehát minden úgy lesz, ahogy elterveztük. Látványosan távozunk, a kutyával együtt. Aztán a kutyát beadjuk Maureenékhoz, gyalog visszajövünk a déli oldalon, és… A fenébe! – A nő a fejére szorította a kezét. – Vacsora egy puccos helyen. Magas sarkút kell hordanom, hogy hihető legyen. Nem baj, majd a táskámba gyömöszölök egy sportcipőt, hogy visszafelé gyorsan tudjak haladni. Ne nézz így rám. A cipő igenis sokat számít. – Át kell beszélnünk még egyszer az egészet, és elmondom, hogyan fog Sherrilyn segíteni. – Akkor menjünk le. El kell rámolnom a holmit, amit a boltban vettem. Aztán ki kell találnom, mit vegyek fel az álromantikus bostoni éjszakánkra. Eli mindent végignézett és ellenőrzött, többször is. Sok időt töltött az átjáróban, meg a polcok mögött, kipróbálta a kamerát, még egyszer ellenőrizte a látószögét. Ez most már csak egy biztonsági tartalék, gondolta. Ha a dolgok rosszul sülnek el, van egy másik bizonyítéka.

– Nagyon gyanakvó vagy – mondta Abra, miközben lesimította az elegáns ruhát, amit a sportos felső és a szűk tornanadrág fölé vett fel. – Annak idején száz százalékig megbíztam a rendszerben, sőt én is a része voltam. Most inkább megkerülöm. – Ne így fogd fel. Most is benne dolgozol, csak más módon. És még ez is szép tőled, miután a rendszer cserbenhagyott, jogod van megvédeni a házadat, és tisztázni a nevedet. Abra fülbevalót is vett. Ezzel nemcsak a külsejét dobta fel, hanem az önbizalmát is növelte. – Ahhoz is jogod van, hogy élvezd, amit csinálsz. – Úgy gondolod? – Igen. – Az jó, mert én is. És ki is fogom élvezni minden percét. Remekül nézel ki. Ha ennek vége, tényleg elviszlek Bostonba vacsorázni, és egy éjszakát végighancúrozunk a Charlesban. – Az nagyon jó lenne, de van egy jobb ötletem. Ha ennek vége, meg kéne tartanod az első partit, amiről beszéltél. Egy parádés nyitó bulit. – Ez tényleg jobb ötlet, de segítsége lesz szükségem. – Szerencsére szabad vagyok, és szívesen segítek. A férfi megfogta Abra kezét. – Azt hiszem, sok mindenről kell beszélnünk, ha ennek vége lesz. – Egy hosszú, boldog nyár áll előttünk, úgyhogy még rengeteget beszélgethetünk. – A nő az órájára nézett. – Pontosan hat óra van. – Akkor indulnunk kell. Eli levitte a két táskát, míg Abra összeszedte a kutya holmiját. Odalent Eli felhívta Sherrilynt. – Most hagyjuk el a házat. – Biztosan ezt akarja, Eli? – Így akarom elintézni. Majd jelentkezem, ha visszaértünk. – Rendben. Elfoglalom a helyem. Sok szerencsét. Eli rezgőre állította a telefont, és visszacsúsztatta a zsebébe. – Mehetünk.

Abra két ujjával felpöckölte Eli száját. – Vágj boldog arcot. Ne feledd, hogy vacsorázni viszed a szexi barátnődet egy szállodába, ahol aztán egész éjjel szexelsz vele. – Az este nagy részét egy sötét átjáróban fogjuk tölteni, az ugyancsak sötét alagsorban, a többi részében pedig valószínűleg rendőrökkel fogunk társalogni. Szerinted ezek után marad időnk igazi hancúrozásra? – Garantálom. – Látod, máris boldogabb arcot vágok. Kisétáltak a házból. – Tudod, mit élvezek most nagyon? – kérdezte a nő, miközben felnyitotta a kocsi hátsó ajtaját, hogy a kutya beugorhasson. – Azt, hogy Suskind most figyel minket, és azt hiszi, hogy ő a szerencsés – mondta vigyorogva, és betette a táskákat a kutya mellé. Eli becsukta az ajtót, és átölelte Abrát. – Adjunk neki egy kis műsort. – Örömmel. – Abra lelkesen viszonozta az ölelést és a csókot. – Csapatmunka – súgta a férfi fülébe. – Így csináljuk a dolgokat Whiskey Beachen. Eli kinyitotta Abrának a kocsi ajtaját. – Ne feledd, hogy ha Maureenhoz értünk, igyekeznünk kell. Nem tudhatjuk, mennyi ideig vár. – Én mindig gyors vagyok. Amikor megálltak Maureenék háza előtt, Eli megragadta a táskát, amelyben a váltóruhája meg Abra cipője volt. Maureen kinyitotta a ház ajtaját, mielőtt odaértek volna. – Figyeljetek, Mike-kal beszéltünk, és… – Túl késő. – Mihelyt belépett a házba, Abra lehúzta a cipzárt a ruháról, és gyorsan kibújt belőle. Eli addig levette az öltönyét, meglazította a nyakkendőjét. – És ha csak várnánk, figyelnénk, és hívnánk a rendőrséget? – Valami elriaszthatja – mondta Eli útban a mosdó felé, karján egy farmerral meg egy fekete pólóval. – Elszelelhet, mielőtt odaérnek.

– Többről is van szó – vette át a szót Abra, és kilépett a magas sarkú cipőből, miközben Eli becsukta a fürdőszoba ajtaját. – Eli-nak szüksége van arra, hogy részt vegyen ebben. Nekem meg segítenem kell neki. Ezt már megbeszéltük. – Tudom, de ha tényleg megölt valakit… – Ez igaz. – Abra a gyorsaság kedvéért a padlóra ült, hogy felvegye a sportcipőt. – Valószínű, hogy két gyilkosság szárad a lelkén. És ma este tőrbe csaljuk, hogy többet ne tehessen ilyet. – Ti nem vagytok az igazság harcosai – jegyezte meg Mike. – Ma este azok vagyunk. – Abra felpattant, Eli pedig már ki is lépett az ajtón. – Most meg úgy is nézünk ki. Hol vannak a gyerekek? – Fent játszanak. Nem tudnak semmit erről az egészről, és nem akarom, hogy meghallják, amikor olyasmiről beszélgetünk, amiről nem tudnak. – Jól fogják érezni magukat Barbie-val. – Abra megcsókolta Maureent, aztán Mike arcára is nyomott egy puszit. – Felhívlak, mihelyt végeztünk. Gyors voltam? – nézett Eli-ra. – Hátul menjünk ki. – Vigyázzatok, nehogy valamelyikőtöknek baja essen. – Maureen utánuk sietett, és nézte, ahogy elindulnak az Oromház felé, és eltűnnek Abra háza mögött. Aztán megfogta a férje kezét. – Mike… mit kéne tennünk? – Hozd a srácokat, és vigyük el Barbie-t sétálni. – Sétálni? – A partra, drágám. Onnan láthatjuk az Oromházat, és talán figyelemmel kísérhetjük az eseményeket. Maureen megszorította Mike kezét. – Jó ötlet. Eli kinyitotta az Oromház oldalsó bejáratát, gyorsan újraindította a riasztót, majd Abrához fordult. – Biztosan itt akarsz lenni?

– Hagyd ezt abba! – förmedt rá a nő, és elindult az alagsor felé. – Még csak tíz perccel múlt hat. Nagyon gyorsak voltunk. Amikor az ajtó becsukódott mögöttük, Eli bekapcsolta az elemlámpáját, hogy megvilágítsa a titkos folyosót. Percekbe telhet, akár órákba is, gondolta. De azért jobb korábban ott lenni. – Valószínűleg megvárja a szürkületet, sőt talán a sötétedést, mert úgy véli, hogy övé az egész éjszaka. – Mindegy, mennyi időbe telik. – A lány Eli-t követve végigoldalazott a polcok mögött, és bement az alagsorba. Most a fejlámpájukat használták. Abra elfoglalta a helyét a lépcsőn, és ellenőrizte a laptop monitorját meg a babaőrző kamerát, amit a második emeleten helyeztek el. Eli még egyszer megnézte, hogy jól működik-e a kezében tartott videokamera, és felhívta Sherrilynt. – Bent vagyunk a titkos folyosón. – Suskindnál még nem látszik semmi mozgás. Majd szólok, ha látok valamit. Ha egyáltalán… – Nincs semmi ha. Biztosan el fog jönni. – Pozitív gondolkodás – bólogatott Abra helyeslően, miután Eli eltette a telefont. – Suskind nem azért jött vissza, hogy szörfözzön vagy napozzon. Be akar jutni a házba, és most van itt a remek alkalom, hogy megint megpróbálja. Ha elindul a Homokvárból, leoltjuk a lámpákat. – És csendben leszünk, mint a sír. Minden a terv szerint megy majd, Eli. Ha felmegy a másodikra, a babaőrző kamera rögzíteni fogja a mozgását. Ha lejön ide, és valószínűleg ezt fogja tenni, akkor pedig mi filmezzük le. A nap alig két óra múlva lemegy, ha olyan sokáig vár. Valószínűleg van még időnk. Most be voltak zárva, egy olyan szűk helyre, ahol még járkálni sem lehetett, hogy levezessék a feszültséget. – Hozhattunk volna egy csomag kártyát – jegyezte meg a férfi. – Mivel nem hoztunk, meséld el, milyennek képzeled el a jógastúdiódat.

– Meséljek a reményekről és álmokról? Ha belekezdek, nem lesz se vége, se hossza. Alig egy óra telt el, amikor a lány elhallgatott, és fülelni kezdett. – Ez nem a telefon? A házban? – De igen. Akárki lehet. – Vagy ő akarja ellenőrizni, hogy tényleg nincs itthon senki. – A nő megcsóválta a fejét, amikor a csörgés abbamaradt. – Innen nem halljuk, hogy a hívó hagyott-e üzenetet. Néhány másodperc múlva Eli zsebében rezegni kezdett a mobiltelefon. – Elindult – jelentette Sherrilyn. – Egy nagy zsákot cipel. A kocsiját fogja használni. Maradjon még egy percig a vonalban, hadd nézzem, mire készül. Eli suttogva elismételte a jelentést Abrának, és látta, hogy a nő szeme tágra nyílik az izgalomtól. Nem fél, állapította meg. Egyáltalán nem. – Egy nyaraló kocsifelhajtóját használja, pár száz méterre az Oromháztól. Kiszállt a kocsiból, és elindult a ház felé. – Készen állunk a fogadására. Adjon neki negyedórát, amíg bejut, és csak akkor telefonáljon. – Igaza volt, Eli. Remélem, a többi is a terve szerint történik. Majd jelentkezem. A férfi kikapcsolta a telefont, és eltette. – Te itt maradsz, ahogy megegyeztünk. – Rendben, de… – Semmi de. Nincs időnk arra, hogy változtassunk a terven. Maradj itt, legyél csendben, és kapcsold ki a lámpát. – A férfi gyorsan lehajolt, és megcsókolta a nőt. – Ne feledd, hogy támogatlak. – Számítok rá. – Ahogy arra is, hogy a folyosón marad, a biztos fedezékben, gondolta Eli.

Ő viszont gyorsan kisurrant, és becsukta maga után a titkos ajtót. Elhelyezkedett a polcok mögött, és várta, hogy a szeme hozzászokjon a sötéthez. Bekapcsolhatta volna a kamerát, hogy elindítsa a felvételt, míg ő bent marad Abrával. De mindent látnia és hallania kellett, hogy közbelépjen, ha szükséges. Nem vette észre, mikor nyílt ki a hátsó ajtó. Abban sem volt biztos, hogy hallotta a lépteket, vagy csak elképzelte őket. De egyszer csak hangosan nyikorogni kezdett az alagsor ajtaja, és nehéz léptek döngtek lefelé a keskeny lépcsőn. Kezdődik a műsor, gondolta Eli, és bekapcsolta a kamerát. A férfi lassan jött, és egy elemlámpával világította meg az utat. Eli nézte, ahogy a széles fénysugár végigsöpör a generátorhelyiségen, és a mögötte lévő területen. Aztán a fény az alagsor régi részét vette célba. A férfi csak egy árnyéknak tűnt, miközben a fény a falakra, a padlóra, majd végül a polcokra irányult. A néhány másodpercig, amíg a fénycsóva végigsiklott a polcokon, Eli szíve a torkában dobogott. Megfeszítette minden izmát, készen arra, hogy ugorjon, és harcoljon. A lelke mélyén vágyott erre. De a fénysugár továbbment. Most már biztonságban érzi magát, gondolta Eli, amikor a sötét alak bekapcsolta a magával hozott nagy teljesítményű fényszórót. Most látta először Suskindot tisztán. Ő is fekete ruhát viselt, a haja rövidre volt vágva, és szőke csíkok villantak meg benne. Új külső, gondolta Eli. Így akar elvegyülni a nyaralók között. Belenézett a kamera lencséjébe, és élesebbre állította, miközben Suskind felemelte a csákányt, hogy folytassa a megkezdett munkáját. Az első tompa puffanások hallatán Eli végtelen elégtételt érzett. Most véged van, gondolta. Most elkaptalak. Vissza kellett fojtania a vágyát, hogy kilépjen a polcok mögül, és szembeszálljon Suskinddal. Még nem, parancsolt magára. Még nem.

Azért hallotta meg a szirénákat, mert a füle számított a hangra, de a vastag falak miatt nagyon halkan szóltak. Suskind folytatta a csákányozást, nagy buzgalommal véste a földet, és az erőfeszítéstől izzadságcseppek jelentek meg a homlokán, és végigcsorogtak az arcán. Amikor a sziréna elhallgatott, Eli magában visszaszámolt, közben nézte, ahogy Suskind megdermed, mert meghallja a dübörgő lépteket a feje fölött. Suskind most úgy ragadta meg a csákányt, mint egy fegyvert, lassan előrehajolt, jobbra-balra nézegetve, és kikapcsolta a fényszórót. Eli adott neki tíz másodpercet a sötétben, és a ziháló lélegzete alapján bemérte a helyét. Kilépett a polcok mögül, ráirányította a saját elemlámpáját, és bekapcsolta. Suskind felegyenesedett, és egyik karjával eltakarta a szemét, mert belehasított az éles fény. – Tedd le azt a csákányt, és kapcsold vissza a fényszórót. Suskind hunyorgott, és két kézzel megragadta a csákányt. Eli megvárta, amíg a feje fölé emeli. – Ha megpróbálod, lelőlek. Tudod, mi van a kezemben? A 45-ös Colt, a Peacemaker, a második emeleti pisztolygyűjteményből. Rád célzok vele. Talán nem ismered ezt a gyártmányt, de meg van töltve, és még mindig remekül működik. – Csak blöffölsz. – Próbáld ki. Kérlek! És siess, mielőtt a zsaruk ideérnek. A nagymamám vére a kezeden szárad, és most örömmel törlesztek. A lépcsőn több láb dübörgése hallatszott, és Suskind olyan erővel szorította a csákány nyelét, hogy az ujjai elfehéredtek. – Jogom van hozzá! Ez a ház ugyanúgy az enyém, mini a tiéd. Minden, ami benne van, engem is ugyanúgy megillet, mint téged. És a kincs meg végképp engem illet.

– Azt hiszed? – kérdezte Eli könnyed hangon, majd felkiáltott. – Itt vagyunk, hátul. Kapcsolják fel a villanyt. Suskind egy csákányt fog a kezében, és azzal fenyeget. – Meg kellett volna ölnöm téged – sziszegte Suskind. – Meg kellett volna ölnöm téged, miután megölted Lindsay-t. – Bolond vagy. És ez a legenyhébb kifejezés. Eli egy kicsit hátralépett, amikor az alagsor távolabb eső részeit elárasztotta a fény. Oldalt nézett, és meglátta Abra szemét a polcok között. A nő kiosont mögötte, és kilépett a fedezékből. Corbett, Vinnie és még egy egyenruhás rendőr rontott be a helyiségbe. Azonnal szétszóródtak, és három irányból fogtak fegyvert Suskindra. – Dobja el! – parancsolt rá Corbett. – Azonnal dobja el. Nincs kiút, Suskind. – Minden jogom megvan arra, hogy itt legyek! – Dobja el a csákányt. Tegye fel a kezét. Most! – Jogom van hozzá! – Suskind eldobta a csákányt. – Ő a tolvaj. Ő a gyilkos. – Csak egy pillanat – szólalt meg Eli, és előrelépett, Suskind meg a rendőrök közé. – Kérem, lépjen vissza, Mr. Landon – szólt rá Corbett. – Igen, értem. De előbb… – Eli megvárta, amíg Suskind a szemébe néz, és biztos volt abban, hogy látják egymást. Aztán ököllel Suskind arcába vágott, beleadva az ütésbe az elmúlt egy év minden haragját, fájdalmát és nyomorúságát. Suskind a falnak esett, és Eli feltartotta a kezét, jelezve, hogy végzett. – Tartoztál nekem ezzel a vérrel – mondta, és megmutatta Suskindnak a vértől maszatos öklét. – Ezért megfizetsz. Mindenért meg fogsz fizetni.

Amikor Suskind a háta mögé nyúlt, Eli nem gondolkodott, ösztönösen cselekedett. A második ütés leterítette Suskindot, és a pisztoly, amit elő akart rántani, nagy csattanással a kőre esett. – Befejeztem a törlesztést. – Látni akarom a kezét! – csattant fel Corbett, amikor Suskind megmozdult. – Emelje fel a kezét, most! Maradjon távol, Mr. Landon – figyelmeztette Corbett Eli-t, és elrúgta a pisztolyt Suskindtól, aztán intett Vinnie-nek. – Igen, uram. – Vinnie talpra rántotta Suskindot, arccal a falhoz lökte, és megmotozta, hátha van még nála fegyver. Levette a derekáról a pisztolytáskát, és átadta a másik rendőrnek. – Letartóztatom betörésért, jogtalan behatolásért, birtokháborításért, magántulajdon megrongálásáért – sorolta, miközben hátrabilincselte Suskind kezét. – A további vádak közé tartozik két rendbeli testi sértés. És úgy tűnik, hozzá kell még adnunk veszélyes fegyver rejtegetését, és életveszélyes fenyegetést. – Olvassa fel a jogait – parancsolta Corbett. – Vigye be. – Ezt jól megcsináltad! – Vinnie titokban feltartotta a hüvelykujját Eli felé, majd a másik rendőrrel együtt megragadta Suskindot, és kilökdöste a helyiségből. Corbett visszatette a pisztolyát a tokjába. – Ez egy ostoba megmozdulás volt. Lelőhette volna magát. – De nem történt meg. – Eli megint a vértől maszatos kezére nézett. – Tartozott nekem. – Igen, ezt aláírom. Ezt megrendezte, és tőrbe csalta Suskindot. – Valóban? – Kaptam egy hívást a magánnyomozójától, hogy éppen most látta Justin Suskindot betömi az Oromházba, és úgy véli, hogy fegyver is van nála. Aggódott a maga biztonsága miatt. – Ez elég hihetőnek hangzik. Mivel tényleg betört, és fegyvere is volt. – És maguk ketten véletlenül éppen itt voltak a helyszínen?

– Mi éppen… felfedeztük a titkos átjárókat. – Abra Eli-ba karolt, és huncut mosollyal hozzátette: – Tudja, kalózosat játszottunk. Aztán zajt hallottunk. Nem akartam, hogy Eli kijöjjön az átjáróból, de ő úgy érezte, hogy ezt kell tennie. Én éppen fel akartam menni, hívni a rendőrséget, de meghallottuk, hogy jönnek. – Ügyes. És hol a kutya? – A barátnőmnél tölti az éjszakát – felelte Eli ártatlan arccal. – Csapdát állítottak. – Corbett megcsóválta a fejét. – Bízhattak volna bennem. – Megbíztam magában, és most is megbízom. De az én házamról, az én nagymamámról, az én életemről van szó. Meg az én barátnőmről. Mivel tényleg megbízom magában, szeretnék elmondani egy történetet, mielőtt kihallgatja Suskindot. A történet egy része a közelmúlt eseményeihez kapcsolódik. Tudom, ki ölte meg Lindsay-t, vagy nagyon közel állok ahhoz, hogy megtudjam. – Csupa fül vagyok. – Elmesélem, de meg szeretném figyelni a kihallgatást. Ott akarok lenni. – Ha egy gyilkossággal kapcsolatban információja vagy bizonyítéka van, akkor nem alkudozhat. – Van egy történetem és van egy elméletem. Szerintem mindkettő tetszeni fog magának. Még Wolfe nyomozót is érdekelni fogja. Szeretnék megfigyelő lenni. Ez mindkettőnk számára előnyös alku. – Bejöhet velem, és majd megbeszéljük. – Megyünk a mi kocsinkkal. Corbett nagyot fújtatott. – Vigyék oda a magánnyomozójukat is. – Rendben. – Csapdába csalták – morogta Corbett magában, miközben visszament a lépcső felé. – Nem maradtál bent – mondta Eli Abrának szemrehányó hangon. – Azt hitted, hogy ott fogok kuksolni? Akkor szeretsz, de nem ismersz eléggé.

Eli gyengéden belemarkolt Abra hajába. – A végén minden úgy alakult, ahogy terveztem. – Hadd nézzem meg a kezed. – A lány felemelte Eli kezét, és gyengéden megcsókolta az ujjait. – Ez biztosan fájt. – Valóban. – Eli felnevetett, megmozgatta az ujjait, és kicsit felszisszent. – De jóleső érzés. – Ellenzem az erőszakot, kivéve, ha az ember önmagát vagy mást akar megvédeni. De igazad volt. Tényleg tartozott neked ezzel. – A nő még egyszer megcsókolta a férfi kezét. – És bevallom, nekem is jólesett látni, ahogy behúztál annak a gazembernek. – Az előbb azt mondtad, hogy ellenzed az erőszakot. – Tudom, és szégyellem is magam. Valamit szeretnék kérdezni, most, hogy egyedül vagyunk. Tényleg volt nálad pisztoly? Ezt nem terveztük. – Egy apró módosítás. – Hol van? Kikapcsoltam a kamerát, mihelyt a rendőrök bejöttek. Eli szó nélkül odament az egyik polchoz, és levette a pisztolyt, amit odatett. – Mert ismerlek, és sejtettem, hogy nem fogsz a helyeden maradni, és nem akartam kockáztatni. – Nagy cowboy pisztoly – állapította meg a nő. – És használtad volna? Ő is ugyanezt kérdezte magától, amikor kivette a lezárt tokból, és megtöltötte. Most Abrára nézett, aki mindennél fontosabb számára. – Igen. Ha szükség lett volna rá, mert veszélybe kerültél volna. De ahogy mondtam, végül minden úgy történt, ahogy terveztem. – Most azt hiszed, hogy nagyon okos vagy? – Mindig okos voltam, egy rövid időszaktól eltekintve, amikor lebénultam. – Eli magához vonta Abrát, és megcsókolta a feje búbját. Hiszen téged is megszereztelek, gondolta. Ez is azt bizonyítja, hogy okos vagyok. – Fel kell hívnom Sherrilynt, hogy találkozzunk az őrsön. És ezt vissza kell tennem a helyére.

– Én meg hozom a kamerát, felhívom Maureent, és elmesélem nekik, mi történt. Csapatmunka. – Jól hangzik. Corbett Suskinddal szemben ült, és figyelmesen szemlélte a férfit. Nem kért ügyvédet, amit a nyomozó elég nagy ostobaságnak tartott, de az ostobák gyakran megkönnyítik a rendőrök dolgát, ezért nem erősködött. Megkérte Vinnie-t, hogy maradjon az ajtóban. Tetszett neki a rendőr munkamódszere, és úgy gondolta, hasznát veheti a szobában. De ő elsősorban Suskindra koncentrált. A férfi ökölbe szorította az asztalra helyezett kezét, aztán megint kinyújtotta az ujjait, közben az állán idegesen rángatózott egy izom. Az állán kék folt éktelenkedett, és a felhasadt szája kezdett feldagadni. Ideges, állapította meg Corbett. Ugyanakkor teljesen meg van győződve a saját igazáról. – Nos… Elég szép nagy árok van az Oromházban – kezdte Corbett. – Sok munka, rengeteg idő. Volt segítsége? Suskind a felügyelőre nézett, de nem szólt egy szót sem. – Tehát nem. Gondolom, ez a maga munkája, a maga küldetése volt, és nem akarta senkivel sem megosztani. Az előbb jogosságot emlegetett, igaz? – Jogom van hozzá. Corbett megcsóválta a fejét, és hátradőlt a székén. – Ezt el kell magyaráznia nekem. Mert én csak azt látom, hogy a férfi, aki Landon feleségével járt, betört Landon házába, és egy jó nagy lyukat ásott az alagsorban. – Ugyanúgy az én házam, mint az övé. – Ezt hogy gondolja? – Violeta Landon közvetlen leszármazottja vagyok. – Elnézést, de nem ismerem a Landon család történetét. – A felügyelő Vinnie-re pillantott. – Maga többet tud erről?

– Persze. Violeta állítólag megmentette a tengerészt, aki túlélte a Calypso zátonyra futását, valamikor nagyon régen. Ápolta, amíg felépült. Néhányan úgy tudják, hogy utána… szóval szeretők lettek, és a család rajtakapta őket. – Az nem egy tengerész volt, hanem a kapitány, Nathanial Broome. – Suskind az asztalra tette az öklét. – És Esmeralda hozományával együtt ért partot. – Nos, erről sokféle elmélet és anekdota kering – magyarázta Vinnie. Suskind az asztalra csapott az öklével. – Én ismerem az igazságot. Edwin Landon megölte Nathanial Broome-ot, mert meg akarta kaparintani a kincset, aztán elkergette a saját húgát a háztól, és rávette az apját, hogy tagadja ki. Violeta akkor már Broome fiát hordozta a szíve alatt. – Ez elég szomorú lehetett rá nézve – jegyezte meg Corbett. – De ez egy nagyon régi história. – Broome gyerekével volt terhes! – ismételte meg Suskind. – Aztán később, amikor nagy nyomorban haldoklott, a felnőtt fia könyörgött Landonnak, hogy segítsen a húgának, és engedje hazajönni. De Edwin semmit sem tett. Ilyenek a Landonok, és megvan minden jogom ahhoz, hogy elvegyem, ami az enyém. Ami Violetáé és Broome-é volt. – Honnan hallott ezekről? – érdeklődött Vinnie. – Rengeteg sztori kering arról a kincsről. – Azok csak történetek, de én ismerem a tényeket. Majdnem két évbe telt, mire az egészet össze tudtam rakni, darabonként. Drága pénzen szerzett levelek vannak a birtokomban, amelyeket James Fitzgerald írt, Violeta Landon fia, Nathaniel Broome-tól. Ezekben részletesen leírja, amit az anyja mesélt neki, hogy mi történt aznap este Whiskey Beachen. Fitzgerald, Violeta fia lemondott a jogairól, de én nem fogok. – Szerintem erről inkább egy ügyvéddel kellett volna beszélnie – vetette közbe Corbett. – És nem nekiesni az alagsor padlójának.

– Azt hiszi, nem próbáltam? – Suskind előrehajolt, és az arca vörös lett a méregtől. – Mind csak kerteltek, és kifogásokat kerestek. Túl régen volt, és a jog szerint Violeta különben sem örökölhetett volna. Nincs rá jogos igény. És mi van a vérrokonsági és az erkölcsi igénnyel? Az a zsákmány az ősömé volt, és nem a Landonoké. Ezért most az enyém. – Tehát ezzel az erkölcsi, vér szerinti igénnyel hatolt be több alkalommal is az Oromházba, és… De miért éppen az alagsorban? – Violeta azt mondta a fiának, hogy Broome utasítása szerint ott kellett elrejtenie. Hogy biztonságban legyen. – Értem. És arra nem gondolt, hogy az eltelt több száz év során valaki megtalálta, és talán el is költötte? – Violeta elrejtette. Ott van, és a jog szerint az enyém. – És ez felhatalmazta magát, hogy betörjön, kárt tegyen valaki birtokában, és lelökjön egy idős hölgyet a lépcsőn? – Nem löktem le. Hozzá sem nyúltam. Baleset volt. Corbett felvonta a szemöldökét. – Balesetek mindig történnek. Ez például hogyan történt? – Körül kellett néznem a második emeleten. A Landonok rengeteg holmit tartanak ott fent. Körül kellett néznem, hátha valami segít megtalálni a kincs pontos helyét. Az idős nő felkelt, meglátott, elfutott és leesett. Ez történt. Nem nyúltam hozzá. – Látta, hogy leesik a lépcsőn? – Persze, hogy láttam. Hiszen ott voltam, nem? De nem az én hibám volt. – Rendben, akkor tisztázzunk valamit. Betört az Oromházba idén január huszadikán. Hester Landon a házban volt, meglátta magát, megpróbált elfutni, és leesett a lépcsőn. Így történt? – Igen. Egy ujjal sem nyúltam hozzá. – De Abra Walshhoz hozzányúlt, azon az estén, amikor belépett az Oromházba, miután maga betört, és elvágta az elektromos vezetéket.

– Nem bántottam. Csak… vissza kellett tartanom, amíg ki tudok jutni. Ő támadott meg. Ahogy Landon is megtámadott ma este. Ezt maga is látta. – Láttam, hogy a fegyveréért nyúl, amit elrejtett. – Corbett Vinniere pillantott. – Igen, uram. Én is ezt láttam, és a fegyvert már le is foglaltuk bizonyítéknak. – Szerencsés, hogy csak két pofont kapott. Most térjünk vissza arra az estére, amikor maga és Abra Walsh összeakaszkodtak az Oromházban. – Most mondtam el, hogy mi történt. Az a nő megtámadott. – Érdekes értelmezés. És Kirby Duncan is megtámadta magát, mielőtt lelőtte, és lelökte a világítótorony sziklájáról? Suskind állán megint megrándult egy izom, és elfordította a fejét, mintha nem akarna Corbett szemébe nézni. – Nem tudom, miről beszél, és azt sem, hogy ki ez a Kirby Duncan. – Hadd frissítsem fel a memóriáját. Ő az a bostoni magánnyomozó, akit megbízott, hogy figyelje Eli Landont. – Corbett felemelte a kezét, mielőtt Suskind megszólalhatott volna. – Zárjuk rövidre ezt a témát. Az emberek mindig azt hiszik, hogy sikerül eltüntetniük a nyomokat. Például úgy, hogy betörnek Duncan irodájába, lakásába, és megszabadulnak a feljegyzéseitől. De az emberek a nagy kapkodásban hajlamosak megfeledkezni bizonyos apróságokról. Például a biztonsági mentésről. Meg arról, amit megtartanak maguknak, és így előkerülnek, mert egy csapat éppen most kutatja át a házát itt, egy másik pedig a bostoni lakásán dolgozik. Corbett adott néhány percet Suskindnak, hogy felfogja az elhangzottakat. – Aztán ott van az a fegyver, amit az alagsorban előrántott. Az Kirby Duncan pisztolya volt. Hogyan került magához Kirby Duncan fegyvere?

– Én… Találtam. – Ilyen szerencsés? – Corbett elmosolyodott. – És hol találta? Mikor és hogyan? – Corbett hirtelen előrehajolt, és az arcát egészen közel tolta Suskindhoz. – Erre nincs válasza? Gondolkodjon egy kicsit, és ha már töri a fejét, mondok még valamit, amin eltöprenghet. Sokan azt hiszik, hogy el tudják titkolni a személyazonosságukat, ha kesztyűt viselnek, vagy letörlik egy fegyverről az ujjlenyomatokat. De nem jut eszükbe kesztyűt húzni, amikor megtöltik a fegyvert. Maga elrejtett egy pisztolyt Abra Walsh házában, de nem az ő ujjlenyomatai voltak a golyókon, amelyeket a törvényszéki orvos kiszedett Duncanből. Mit gondol, kié lehettek? – Önvédelem volt. – Mindjárt gondoltam. Meséljen róla. – Rám rontott. Megvédtem magam. Megtámadott… – Ahogy Abra Walsh is megtámadta magát. – Nem volt más választásom. Nekem jött. – Lelőtte Kirby Duncant, és lelökte a szikláról? – Igen, önvédelemből… És elvettem a pisztolyát. Rám rontott, fegyver volt nála, dulakodtunk. Baleset volt. Corbett megvakarta a nyakát. – Maga körül sok baleset történik. De tudja, minket sem ejtettek a fejünk lágyára. Kirby Duncant nem közelről lőtték le, dulakodás közben. A helyszínelők meg a törvényszéki orvos jelentése nem támasztja alá a sztoriját. – Pedig ez történt. – Suskind karba tette a kezét. – Önvédelem volt. Jogom van megvédeni magam. – Ahogy ahhoz is joga van, hogy betörjön más magántulajdonába, és ott ásni kezdjen? Magára hagyjon egy súlyosan sérült idős nőt, aki azért esett el, mert maga betört az otthonába, ahol alszik? Egy másik nőt bántalmazzon, és megöljön egy férfit? Rá fog jönni, hogy a törvény nem adja meg magának ezeket a jogokat, Suskind. Sok ideje lesz ezen gondolkodni a börtönben, amikor az életfogytig tartó büntetését tölti, emberölésért.

– Önvédelem volt. – Ez lesz a sztorija akkor is, amikor megkérdezem, hogy miért ölte meg Lindsay Landont? Ő is megtámadta vagy veszélyeztette magát, ezért be kellett vernie a fejét egy piszkavassal? Önvédelemből? – Nem öltem meg Lindsay-t! Landon ölte meg, és maguk hagyták, hogy megússza, mert a családja gazdag és híres. Lindsay halott, Landon pedig szabadon jár-kel, és egy olyan házban pöffeszkedik, ami a jog szerint az enyém. Corbett a tükörablak felé pillantott, és alig észrevehetően bólintott. Közben halkan felsóhajtott. Remélte, hogy nem követ el nagy hibát, de az ígéretét be kellett tartania. – Honnan tudja, hogy Landon ölte meg? – Mert ő tette. Lindsay félt tőle. – Azt mondta magának, hogy fél a férjétől? – Teljesen kiborult, miután aznap Landon nyilvánosan letámadta. Sírt, hogy nem tudja, mit fog tenni a férje. Landon megfenyegette őt, hogy meg fogja keserülni, és fizetni fog a hűtlenségéért. Ezt többen hallották! Megígértem neki, hogy megvédem, és mindent elintézek. Szeretett engem. Én is szerettem. Landonnak már nem kellett, de nem tudta elviselni, hogy a felesége mással boldog lehet. Ezért elment hozzá, megölte, aztán lefizette a rendőröket, és szépen éldegél tovább, mintha mi sem történt volna. – Tehát lefizette Wolfe-ot? – Igen! Ez az igazság. Corbett körülnézett, és megint bólintott, amikor Eli belépett a helyiségbe. – Eli Landon megérkezik a kihallgatószobába. Mr. Suskind, azt hiszem, megint sok időt megspórolunk, ha Mr. Landon is részt vesz az eljárásban. Ha tiltakozik a jelenléte ellen, akkor most szóljon, és Mr. Landon távozik. – Sok mondanivalóm van neki, itt és most. Te gyilkos gazember!

– Ez az én sorom lett volna, de nem baj. Kezdjük a beszélgetést. – Eli leült az asztalhoz.

30. – Neked már nem kellett! – Ez igaz – bólintott Eli. – Nem akartam már vele élni, főleg miután rájöttem, hogy hazudott, megcsalt és kihasznált. Tudta, hogy miért kezdtél vele viszonyt? Tudta, hogy csak információt akarsz szerezni tőle az Oromházról, a családról, a kincsről? – Szerettem őt. – Talán így van, de nem szerelemből kezdtél járni vele. Azért tetted, hátha kiszeded belőle, mit meséltem neki Esmeralda hozományáról, meg a kincs rejtekhelyéről. – Ismertem őt. Megértettem őt. Te azt sem tudtad, hogy ki volt valójában Lindsay. – Hát ebben igazad van. Nem is vitázom veled. Nem ismertem őt, nem akartam őt, nem szerettem őt. És nem öltem meg őt. – Bementél a házba, és amikor elküldött a pokolba, és közölte, hogy mi ketten együtt leszünk, össze fogunk házasodni, közös életet kezdünk, akkor megölted. – Nehéz lett volna feleségül venned, amikor még nős voltál. – Akkor már közöltem Edennel, hogy válni akarok, és amikor Lindsay az arcodba vágta, hogy nemsokára mindketten szabadok leszünk, akkor elszállt az agyad. Neked nem kellett, de nem akartad, hogy másé legyen. – Azt hittem, hogy a feleséged csak Lindsay halála után értesült a viszonyotokról. Suskind ökölbe szorította a kezét az asztalon. – Nem tudott Lindsay-ről. – Amikor közölted a feleségeddel, a gyermekeid anyjával, hogy válni akarsz, nem kérdezett semmit? Nem akarta tudni, ki a szeretőd?

– Semmi közöd hozzá, hogy mi volt Eden és köztem. – De azért ez vicces. Lindsay és én nem voltunk olyan civilizáltak és józanok, amikor a válás felé haladtunk. Sokat veszekedtünk, vádaskodtunk, egymást hibáztattuk. Gondolom, a feleséged nálunk sokkal jámborabb, aki csak csendben félreáll, és engedi, hogy lelépj egy másik nővel. Hová akartatok menni aznap este, amikor Lindsay meghalt? Lindsay becsomagolt, nem sokkal korábban volt egy botrányos nyilvános vitánk, ami nagyon kiborította. Te szerelmes voltál belé, és már bejelentetted a feleségednek, hogy válni akarsz. Lindsay nem hagyta volna el a várost nélküled. – Semmi közöd hozzá, hová készültünk. – De amikor odamentél érte… – Már túl késő volt! Mert te megölted! A rendőrök már ott nyüzsögtek. Amikor a férfi fel akart állni, Vinnie odalépett hozzá, a kezét a vállára tette, és visszanyomta a székre. – Maradjon ülve. – Vegye le rólam a kezét! Maguk is ugyanolyan bűnösök, mint Landon. Mindegyikük. Meg sem állhattam aznap este, nem nézhettem meg őt. Csak az egyik közelben álló szomszédot kérdezhettem meg, hogy mi történt. Azt válaszolta, hogy valószínűleg betörés történt, és a házban lakó nő meghalt. Meghalt, és te megúsztad a gyilkosságot. Eli nem mondott semmit, csak Corbettre nézett, és finomul átpasszolta neki a labdát. – Amit most mondott, az nincs összhangban a korábbi vallomásával, amit Lindsay Landon meggyilkolásával kapcsolatban tett. – Tudom, hogy működik ez. Azt hiszi, ostoba vagyok? Ha beismertem volna, hogy a ház közelében jártam, a zsaruk rám szállnak. Pedig ő ölte meg! – Suskind Eli felé bökött az ujjával.

– Ezt maga is tudja. Engem meg azért tart most itt, mert azt csináltam, amihez jogom van. Tegye a dolgát, és tartóztassa le Landont. – Ha tenni akarom a dolgom, akkor mindent tudnom kell. Szükségem van minden tényre. Hány órakor hajtott el a Back Bay-i ház előtt? – Körülbelül negyed nyolckor. – És utána? – Azonnal hazamentem. Teljesen magamon kívül voltam, nem tudtam gondolkodni. Eden vacsorát készített, és azzal fogadott, hogy a hírekben hallott Lindsay meggyilkolásáról. Elsírtam magam. Csodálkozik? Szerettem őt. Majdnem megbolondultam, de Eden segített lecsillapodni, és átgondolni az egészet. Aggódott miattam, a gyerekeim miatt, ezért ő ajánlotta fel, hogy a vallomásával alibit igazol nekem. Azt mondja a rendőröknek, hogy vele voltam fél hattól, és így nem kell elviselnünk a botrányt, és a rendőrök zaklatását. Mert tudtam, hogy Landon a gyilkos. – Eden hazudott? – Megvédett engem meg a gyerekeket. Megcsaltam, ő mégis mellém állt. Tudta, hogy nem én öltem meg Lindsay-t. – Ez igaz – bólintott Eli. – Tényleg tudta, hogy nem te ölted meg Lindsay-t. Ahogy azt is, hogy nem én tettem. Olyan alibit igazolt neked, amit a rendőrök elhisznek. Cserébe te is alibit adtál neki. Azt mondtad, hogy otthon volt, és jó feleségként vacsorát főzött, pedig elment, hogy felelősségre vonja Lindsay-t, és Lindsay beengedte őt a házba. – Ez hazugság! Egy nevetséges, önző hazugság. – És Lindsay valószínűleg mondott neki valamit, talán ugyanazt, amit az én fejemhez vágott, amikor utoljára beszéltünk. Hogy nagyon sajnálja, de nem tehet róla. Szeret téged, és mindkettőtöknek joga van a boldogsághoz. Ezért Eden felkapott egy piszkavasat a kandalló mellől, és fejbe vágta. – Nem tudna olyat tenni.

– Dehogynem. Elfogta a méreg, mert a nő, akit a barátjának tartott, bolondot csinált belőle, és tönkre akart tenni mindent, ami számára a legfontosabb. Felbőszítette, hogy férje csúnyán elárulta, és képes eldobni a házasságát egy másik férfi feleségéért. – Amikor színt vallott a feleségének, ő nem egyezett bele könnyen a válásba – szólalt meg Corbett. – Veszekedtek, Mrs. Suskind magyarázatot követelt, mire maga bevallotta neki, hogy mást szeret. Aztán azt is elárulta, hogy kit. – Ez lényegtelen. – Mikor? Mikor mesélt neki Lindsay-ről? – A gyilkosság előtti estén. De nem számít. Eden megvédett engem, és csak annyit kért cserébe, hogy próbáljuk meg rendbe hozni a házasságunkat, legalább néhány hónapig. Megtette ezt értem. – Önmagáért tette meg – jelentette ki Eli, és felállt. – Mindketten önmagatok miatt cselekedtetek, és senki más nem érdekelt titeket. Tiéd lehetett volna, Justin. Én csak a nagymamám gyűrűjéért mentem vissza, de Eden ennél többet akart, és téged használt fel arra, hogy megkapja. Nehéz hibáztatni őt. Eli kilépett a helyiségből, és Abrába botlott. A nő felpattant a padról, ahol várakozott, és amikor Eli átkarolta, szorosan magához ölelte a férfit. – Nehéz volt? – kérdezte halk hangon. – Nehezebb, mint gondoltam. – Meséld el. – El fogom mesélni az egészet, de most menjünk haza, jó? Hagyjuk itt ezt, és menjünk haza. – Eli… – Vinnie lépett ki a kihallgatószobából. – Várj egy pillanatra. – A rendőr elhallgatott, és aggódva tanulmányozta Eli arcát. – Hogy vagy? – Mindent összevetve egész jól. Jó, hogy ez kiderült, és kezdhetem elhinni, hogy vége van. – Örömmel hallom. Corbett azt üzeni, hogy mihelyt végzett Suskinddal, személyesen fog beszélni Wolfe-fal. Elmennek Eden

Suskindért, és kihallgatják. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, Corbett ezt nem bízza másra, és maga megy Bostonba. – Ez az ő dolguk, én már nem veszek részt benne. Többé nem tartozik az életemhez. Köszönöm a segítségedet, Vinnie. – A munkám része, de egyszer azért fizethetsz egy sört. – Ahányat csak akarsz. Abra odalépett Vinnie-hez, gyengéden megfogta az arcát, és egy csókot nyomott a szájára. – Ő sörrel fizet, én meg ezzel. – Talán jobb is, mint a sör. – Menjünk haza – mondta Eli fáradtan. – Itt végeztünk. De még nem volt vége, illetve nem egészen. Eli másnap reggel, Abrával az oldalán Eden Suskind előtt ült. Az asszony sápadt volt, de a pillantása elszánt, és a hangja határozott. – Köszönöm, hogy eljöttetek Bostonba. Tudom, hogy nem szívesen tettétek. – Volt valami, amit mondani akartál nekem. Illetve nekünk – javította ki magát Eli. – Igen. Amikor nemrég meglátogattatok, láttam rajtatok, hogy egy erős kötelék van köztetek. Mindig hittem ebben a kötelékben, a szoros kapcsolatban, és az ígéretben, ami erre épül. Erre építettem a felnőtt életemet, ami aztán összetört. Ezért mindkettőtökkel akartam beszélni. Már kikérdeztek a rendőrök is, persze az ügyvédem jelenlétében. – Ez okos döntés. – Justin nem volt ilyen okos, de az ő természete hirtelen, kicsit indulatos. Én ezt általában jól kiegyenlítettem, mert inkább átgondolom a dolgokat, mérlegelem a lehetőségeket. Hosszú ideig jó csapat voltunk. Te biztosan tudod, hogy mire gondolok, amikor az egyensúlyt említem. – A nő Abrára nézett. – Igen.

– Sejtettem. Miután Justin mindent bevallott, és tudom, miket művelt, már tovább akarok lépni, és ezt meg is fogom tenni. Nem tudom megvédeni, kiegyenlíteni a természete hibáit, abban reménykedni, hogy észhez tér, és a családot teszi az első helyre az életében. Ez nem fog megtörténni. A rendőrök szerint hidegvérrel megölt egy férfit. – Igen. – És a nagymamádnak komoly sérüléseket okozott. – Igen. – Ez a mániája. Nem mentséget keresek neki, csak megállapítom a tényt. Körülbelül három évvel ezelőtt meghalt a bácsikája, és Justin leveleket, egy naplót, meg különféle régi holmit talált a hagyatékában, ami az ő családját a tiédéhez köti. Meg ahhoz a kincshez. – Tudomást szerzett Nathanial Broome-ról meg Violeta Landonról? – Igen. Nem sokat tudok, mert titokban gyűjtögetett tovább, és attól kezdve minden megváltozott. Állandóan kutakodott, komoly pénzeket költött ügyvédekre. Nem akarlak untatni titeket Justin múltbéli problémáival, csak annyit mondok, hogy mindig hajlamos volt másokat okolni a saját kudarcaiért vagy hibáiért. Minél többet tudott meg erről az örökségéről, annál jobban a fejébe vette, hogy te meg a családod miatt nem kapott meg mindent az élettől. Aztán rájött, hogy ismerem a feleségedet, és időnként együtt dolgozunk. Ezt egy égi jelnek tartotta. Ki tudja, talán az is volt. – Rászállt Lindsay-re. – Igen. Persze akkor még nem tudtam, hogy milyen mértékben. Becsapott engem, én pedig… Meggyőzte magát, hogy akarja Lindsay-t, és szereti őt, pedig csak azért kellett neki, mert a tiéd volt. Arra vágyott, ami a tiéd, és ezt teljesen jogosnak találta. Nem tudtam a Whiskey Beachi házról, a magánnyomozóról, a betörésekről. A Lindsay halála előtti hónapokban csak azt vettem észre, hogy

eltávolodott tőlem, és hazudott nekem. Ezt egy nő megérzi, nem? – Az asszony megint Abrára nézett. – Igen, valószínűleg. – Mindent megpróbáltam, és végül már nem veszekedtem vele a sok idő és az elvesztegetett pénz miatt. Úgy döntöttem, hogy egyszerűen kivárom, amíg vége lesz ennek a hóbortnak. Korábban is voltak mániái, és előfordult már, hogy eltávolodott tőlem, de aztán mindig újra visszatért, és lecsillapodott. Az asszony egy pillanatig elhallgatott, és a füle mögé simította a haját. – De most más volt. Azt mondta, hogy beadja a válókeresetet. Csak így, egyszerűen, mintha az egész egy puszta formalitás lenne. Már nem érdekelte a közös életünk, és nem tudta tovább színlelni, hogy szeret. Most sem akarlak untatni titeket, de teljesen összetört engem. Veszekedtünk, szörnyű dolgokat vágtunk egymás fejéhez, ahogy ilyenkor szinte mindenki. Aztán bevallotta, hogy Lindsay-vel van viszonya, és ő a lelki társa. Pontosan ezeket a szavakat használta, és kijelentette, hogy együtt akarnak élni. – Ez bizonyára nagyon fájt – szólalt meg Abra, amikor Eden elhallgatott. – Szörnyen. Az volt életem legborzalmasabb pillanata. Hirtelen kicsúszott az ujjaim közül minden, amit szerettem, amiben hittem. Azt mondta, hogy a hétvégén el fogjuk mondani a gyerekeknek, de velük töltjük a hétvégét, így enyhítve a fájdalmukat és a megdöbbenésüket. Addig a vendégszobában fog aludni, és fenntartjuk á barátságos látszatot. Esküszöm, Lindsay szavait hallottam tőle, az ő hanghordozását, a stílusát. Meg tudsz érteni? – kérdezte a nő Eli-tól. – Igen. Az asszony kihúzta magát, és bólintott. – Amit most mondok, azt az ügyvédem és a rendőrség jelenléte nélkül mondom, és nem készül róla semmilyen feljegyzés. Úgy érzem, megérdemled, hogy tudd. És úgy illik, hogy tőlem tudd meg.

– Tudom, hogy te ölted meg. – Nem érdekel, mi történt aznap este? Nem akarod tudni, miért és hogyan? Mielőtt Eli megszólalhatott volna, Abra a megfogta a kezét. – Engem érdekel. Szeretném tudni. – Megint jól kiegészítitek egymást. Te elmennél, mert dühös vagy, de a barátnőd segít itt maradni, mert tudja, hogy hallanod kell az igazat. Szükséged van rá, mert csak így tudod magad mögött hagyni. – Odamentél hozzá, hogy felelősségre vond – szólalt meg Abra. – Te nem ezt tetted volna? Justin felhívott, és azt mondta, hogy mégis várjunk néhány napot, mielőtt közöljük a gyerekekkel a válásunkat. Lindsay zaklatott, mert vitatkozott veled, és el kell utaznia néhány napra. Ő pedig vele megy, mert Lindsay-nek szüksége van rá, és ő is ezt akarja. Csak az a fontos, hogy ők mit akarnak. És arra nem gondolt, hogy a családjának mire van szüksége? Azt hiszem, a legrosszabbat hozták ki egymásból – állapította meg Eden. – A legönzőbb énjüket. – Talán igazad van. – Eli megfogta Abra kezét, és arra gondolt, hogy milyen szerencsés. – Ezért tényleg elmentem hozzá, hogy szembeszálljak vele, megpróbáljak a lelkére beszélni, akár még könyörögjek is. Lindsay még mindig nagyon dühös és zaklatott volt a veszekedésetek miatt. Szerintem egy kicsit bűnösnek érezte magát. De nem eléggé. Beengedett, bevezetett a könyvtárszobába. Véget akart vetni a házasságának, az én házasságomnak, hogy tiszta lapot kezdhessenek, és továbbléphessenek Justinnal. Akármit mondtam, nem hatotta meg. Nem jelentett neki semmit a barátságunk, a gyerekeim, a házasságom, a fájdalom, amit okoznak nekünk. Könyörögtem, hogy ne vegye el a férjemet, a gyermekeim apját, de erre ő azt válaszolta, hogy nőjek fel. Kioktatott, hogy így működnek a dolgok, és jobb, ha felfogom. Szörnyű, kegyetlen, gonosz dolgokat vágott a fejemhez, aztán hátat fordított nekem. Nem érdekelte semmi, a fájdalmam teljesen hidegen hagyta.

Eden egy kis szünetet tartott, és összekulcsolta a kezét az asztalon. – A többi elhomályosodik. Mintha valaki más lettem volna, más kapta volna fel a piszkavasat, és sújtott volna le rá. Elvesztettem az eszemet. – Ez még beválhat – jelentette ki Eli higgadt hangon. – Ha az ügyvéded is olyan jól adja elő, mint te. – Nagyon jó ügyvéd, de ettől függetlenül, nem azért mentem a házba, hogy bántsam, hanem azért, hogy könyörögjek neki. És amikor magamhoz tértem, már túl késő volt. A családomra, a gyerekeimre gondoltam, meg arra, hogy ez mit jelenthet nekik. Nem tudtam meg nem történtté tenni, amit egy pillanatnyi elmezavarban tettem, de megpróbálhattam megvédeni a családomat. Ezért hazamentem, a véres ruháimat összevágtam, zsákba tettem, egy kővel együtt, és a folyóba dobtam. Aztán megint hazamentem, és elkezdtem vacsorát főzni. Amikor Justin hazaért, hisztérikus állapotban volt. Rájöttem, hogy meg tudjuk védeni egymást, ahogy az egy házaspárhoz illik. Megpróbálhatjuk elfelejteni a történteket, és újjáépíthetjük a házasságunkat. Úgy éreztem, hogy szüksége van rám. Lindsay tönkretette volna, és tönkre is tette. Egy olyan férfit hagyott itt nekem, akit nem tudtam helyreállítani, nem tudtam megmenteni. Hagytam, hogy elmenjen, és már csak magamat akartam menteni. – De végignézted, hogy ezzel tönkretetted Eli életét. – Nem tudtam meg akadályozni, vagy megváltoztatni. Őszintén sajnáltam, hogy Eli még nálam is többet veszített, pedig őt is ugyanúgy elárulták, mint engem. De igazából nem én tettem tönkre az életét, hanem Lindsay. Lindsay romba döntötte mindnyájunk életét. Eli-ét, Justinét, az enyémet. Még holtában is. Most a gyerekeim is örökre meg lesznek sebezve. Az asszony hangja kicsit megremegett, de aztán összeszedte magát. – Még akkor is meg lesznek sebezve, ha az ügyvédem megállapodik az ügyésszel. Neked ott az egyensúly az életedben, és

van esélyed az új jövőre. Az én két gyerekem viszont össze fog törni, amikor megtudja, mit tett az apjuk önzésből, az anyjuk pedig kétségbeesésből. Te szabad vagy, és talán úgy érzed, hogy az én büntetésem nem éri el a szerinted jogos mértéket. De én sosem leszek szabad. Eli áthajolt az asztalon. – Akármit tett, vagy akart tenni, akkor sem érdemelte meg, hogy meghaljon. – Kedvesebb vagy nálam. De visszamehetünk a gyökerekig. A te ősöd kapzsiságból gyilkolt és űzte el otthonról a húgát. Különben most nem lennénk itt. Én igazából csak egy kis rész vagyok az egészben. – Talán segít végigcsinálni a következő néhány hetet, ha ebben hiszel. – Eli felállt. Abra megint megfogta a kezét, miközben ő is felállt. – A gyerekeid érdekében remélem, hogy az ügyvéded tényleg olyan jó, mint hiszed. – Köszönöm. Mindkettőtöknek a lehető legjobbat kívánom. Eli úgy érezte, hogy ki kell jutnia onnan, minél előbb. – Jézusom. – Csak ennyit tudott mondani, amikor Abra a kezébe csúsztatta a kezét. – Néhány ember zakkant, de nem látszik rajta. Még maguk sem tudják, hogy azok. Lehet, hogy Eden a körülmények miatt zakkant meg, de ezt sosem fogja belátni. – Ki tudnám húzni a csávából – állapította meg Eli. – Maximum öt évet kapna, de csak kettőt kéne leülnie. – Akkor örülök, hogy többé nem vagy védőügyvéd. – Én is. – Eli megszorította Abra kezét, amikor Wolfe-ot látták belépni az ajtón. – Landon – biccentett a nyomozó. – Nyomozó – biccentett vissza Eli. – Tévedtem, de annyira biztosnak tűnt. Wolfe folytatta az útját, és Eli utánafordult.

– Ennyi? Ennyit tud csak mondani? Wolfe visszanézett a válla fölött. – Igen, ennyit. – Zavarban van – jegyezte meg Abra, és csak mosolygott, amikor Eli meglepődve nézett rá. – Ő egy kellemetlen féreg, de most zavarban van. Felejtsd el, és gondolj arra, hogy a karma mindenkit utolér. – Nem sokat tudok a karmáról, de megpróbálom elfelejtem. – Jó. Vegyünk egy szép csokrot Hesternek, és meséljük el a családodnak a jó hírt. Aztán menjünk haza, és majd meglátjuk, mit csinálunk utána. Eli-nak volt néhány ötlete ezzel kapcsolatban. Eli várt néhány napot, amíg mindketten felfogják a történteket. Visszakapta az életét, és nem érdekelte a média felhajtása, amikor még a csapból is az folyt, hogy letartóztatták Eden Suskindot, Lindsay meggyilkolásáért, valamint Justin Suskindot, Duncan meggyilkolásáért. Visszakapta az életét, de nem azt az életet, amit egykor élt, és ennek csak örülni tudott. Teli volt tervekkel. Abrával például azt tervezték, hogy egy hatalmas partit rendeznek július negyedikén. Megmutatta neki a lift terveit, ami lehetővé teszi, hogy a nagyanyja kényelmesen közlekedjen a házban. De néhány tervét egyelőre még nem osztotta meg vele. Csak várt, sétált a kutyával, írt, rengeteg időt töltött a szerelmével, és kezdte más szemmel nézni az Oromházat. Végül egy olyan estét választott, amikor különösen lágy szellő fújt a tenger felől, egy gyönyörű naplemente és egy csodás telihold ígéretével. Elvégezte a házimunka rá eső részét, és vacsora után lerámolta az asztalt, míg Abra a konyhaszigetnél ült, és a következő heti beosztását írta le.

– Azt hiszem, ha egy kicsit belehúzok, ősztől zumbaórákat is tudnék adni. Nem véletlenül olyan népszerű, és megszerezhetném a szakképesítést. – Nem kétlem, hogy képes vagy rá. – Persze mindig a jóga lesz a kedvencem, de szeretek nagyobb választékot nyújtani és felfrissíteni a palettát. – Abra felkelt, és az új beosztást a fali táblára szúrta. – Ha már a frissességről beszélünk, szeretnék mutatni neked valamit a másodikon. – A titkos járatban? Tényleg szeretnél velem kalózosat játszani? – Talán igen, de először valami mást. – Kár, hogy nem nyithatjuk meg azt az emeletet a júliusi nagy bulira – mondta a lány, miközben felfelé mentek a lépcsőn. – Túl zegzugos, és túlságosan zsúfolt, pedig micsoda remek hely lenne. – Talán majd egy szép napon. – Mindig szeretem a szép napokat. – Rájöttem, hogy én is. Időbe telt. A férfi a szolgák régi lakosztályába vezette a lányt, ahol egy üveg pezsgő hűlt a jeges vödörben. – Ünnepelünk? – Nagyon remélem. – Az ünneplést is szeretem. Nocsak! Ezek tervrajzok! – A nő az asztalhoz lépett, és tanulmányozni kezdte a kiterített tervrajzokat. – Eli! Elkezdted a leendő irodád és dolgozószobád kialakítását? Ez remek! Hidd el, hogy nagyon fogod szeretni az új helyet. Lesz egy külső bejárat is a teraszról? Remek ötlet. Ha kedved támad egy kicsit elmélkedni, és a szabadban üldögélni, akkor csak lemész a lépcsőn. Ezt nem is mondtad! A lány megpördült örömében. – Ezek még csak az első vázlatok. Azt akartam, hogy valami legyen a papíron, mielőtt együtt kitaláljuk, mit lehetne csinálni a térrel.

– Nos, akár vázlat, akár nem, akkor is ok arra, hogy pezsgőt bontsunk. – Nem ezért van itt a pezsgő. – Tehát még több újság is van? – Igen, sokkal több. Látod? Ezt a területet az építész nem nevezte el. Ez az, ahol most állunk, meg az a fürdőszoba ott. Megkértem, hogy csak rajzolja meg, vázlatosan, de hagyja üresen. – Mert még több terved van. – A lány körülnézett. – Annyi mindent csinálhatsz belőle. – Én nem, de te igen. – Én? – Itt lehetne a jógastúdiód. – Az én… Eli, ez nagyon kedves tőled, nagyon aranyos, de… – Hallgass végig. Az ügyfeleid, a tanítványaid, vagy ahogy hívod őket, innen jöhetnének be, egyenesen a teraszról. Igaz, hogy két emeletet kell megmászniuk, de ha edzeni jönnek, ez nem rettentheti vissza őket. Ha időseknek tartasz foglalkozásokat, akkor használhatják a liftet. És itt lehetne a masszázsszoba. Én az északi szárnyban dolgoznék, így nem zavarnánk egymást. Megkérdeztem nagymamát, és azt mondta, hogy remek ötletnek tartja. Úgyhogy zöld utat kaptál. – Látom, sokat gondolkodtál ezen. – Igen, és mindig csak rólad. Rólunk. Az Oromházról. Meg a szép napokról. Mit szólsz? – Eli. – A lány sugárzó arccal végigjárta a nagy teret, elképzelte a jövőt. – Most tálcán nyújtod nekem az egyik legnagyobb álmomat, de… – Viszonozhatnád, és te is valóra válthatnád az enyémet. A férfi a zsebébe nyúlt, és elővett egy gyűrűt. – Ez nem az, amit Lindsay-nek adtam. Nem akartam ugyanazt a gyűrűt adni neked, ezért megkérdeztem a nagyit, hogy nem kaphatnék-e egy másikat. Ez nagyon régi, ő különösen szereti, és azt akarta, hogy a tiéd legyen. Valakié, akit szintén nagyon szeret.

Vehettem volna egy gyűrűt, de olyat akartam neked adni, ami már régen öröklődik a családban, nemzedékről nemzedékre. Ez szimbolikus. Te értesz a szimbólumokhoz. – Istenem. Édes istenem. – Abra nem tudott mást mondani, amikor meglátta a tökéletesre csiszolt, gyönyörű smaragdot. – Nem akartam gyémántot adni, mert az túl hagyományos. Ez pedig rád emlékeztet. A szemedre. – Eli. – Abra a mellére szorította a kezét, mintha attól félne, hogy megáll a szíve, ha nem masszírozza. – Én csak… Én még nem számítottam erre. Nem is gondoltam rá. – Akkor most gondolkozz. – Azt hittem, először ideköltözöm, és hivatalosan is együtt élünk. Ez lett volna a következő lépés. – Azt is megtehetjük. Ha most csak ennyit kapok, annak is örülök. Tudom, hogy gyors, és tudom, hogy a múltban mindkettőnknek nagy tévedései voltak. De az már a múlt. Feleségül akarlak venni, Abra. Egy igazi életet akarok kezdeni veled, családot alapítani, és megosztani veled az otthonomat. – Eli kezét szinte égette a smaragdgyűrű, mintha lángolna. – Ha rád nézek, látom az összes szép napot, és mindegyik tele van új reménnyel, lehetőséggel. Nem szívesen várok az új kezdetre, de türelmes leszek, ha úgy döntesz. Várok, de tudnod kell, hogy egész életemben rád vártam. Abra szíve nem állt meg, hanem megtelt érzelemmel. Nézte a férfit, aki az ablak előtt állt, és mögötte aranyszínű sugarakkal búcsúzott a nap. Itt van a szerelem, gondolta. Itt van, fogadd el. – Szeretlek, Eli. Bízom a szívemben, mert megtanultam, hogy az sosem téved. Szerintem a szerelem a legerőteljesebb és legcsodálatosabb dolog a világon. Neked adom a szerelmemet, és cserébe a tiédet kérem. Hiszem, hogy együtt olyan életünk lesz, amire mindketten vágytunk. Mi fogjuk létrehozni a közös jövőnket. – De te várni akarsz. – Dehogy! – Abra felnevetett, és Eli karjába vetette magát. – Miért várnék? Hiszen itt vagy, és te vagy életem szerelme.

Abra szorosan átölelte Eli-t, és megcsókolta. Az új élet első csókja, gondolta boldogan. Eli még sokáig nem engedte el, hanem gyengéden ringatta a karjában. – Megőrültem volna, ha várnom kell. – A boldogságot nem szabad halogatni, hanem meg kell ragadni. – Abra kinyújtotta a kezét. – Akkor tegyük hivatalossá. – Eli az ujjára csúsztatta a gyűrűt, Abra hozzábújt, és a bal kezét a lemenő nap felé tartotta. – Ez gyönyörű, és olyan… barátságos és meleg. – Mint te. – Tetszik, hogy régi, és már régóta a családodban van. Örülök, hogy most már én is a te családodba tartozom. Mikor kérted ezt el Hestertől? – Amikor elvittük neki a virágokat, miután meglátogattuk Eden Suskindot. Addig nem akartam megkérni a kezem, amíg vége nem lett az egésznek. Most mindkettőnk számára új élet kezdődik. Fogadd el tőlem ezt a helyet, Abra. Fogadj el engem, és mindketten vegyük el, ami jár nekünk. – Igazad van. – A lány lassan, gyengéden, hosszan megcsókolta Eli-t. – És aztán jönnek a szép napok. A gyűrűn megcsillantak a nap sugarai, és a zöld smaragd szikrázott az aranyló fényben. Pontosan úgy, mint régen, hiszen már nemzedékek óta ékesíti a Landon család nőtagjait. Korábban egy vasládikában lapult, ami a zátonyra futott Calypso roncsaiból került elő, és a hajó ravasz kapitányával együtt, Whiskey Beachnél sodródott partra.