Nalini Singh - Angyali Vadász 7. Rész Angyalárnyék

Nalini Singh - Archangel's Shadows Arkangyal árnyék Angyali vadász sorozat 7. rész

Árnyék Csapat Ashwini gyorsan navigált az elsötétített lépcsőházban, ügyelve arra, hogy ne üssön zajt. Mivel a lépcsőház kialakítása egy spirális négyzet volt középen egy mély kúttal, a hetvenhárom emeletes épületben úgy pattogtak a falakon a hangok, mint dobon az ütő. Valószínűtlen volt, hogy bárki meghallja, amikor arkangyalok harcoltak New York egén, de túlságosan magabiztosnak lenni egy veszélyes helyzetben, egyenlő a halállal. Janvier áramtalanította az épület egy részét, Naasir pedig elhelyezett egy relét, mely sorozatos kisebb robbanásokat okozott. Az izzadság gyöngyözve gurult le a gerincén, a falra tapadt, amikor egy felsőbb emeleten kinyílt egy ajtó. - Nincs fény. - mondta egy irritáló férfihang, amit felerősített a szörnyű akusztika, amire érthetetlen okból volt szükség egy irodaházban, bár a tervezője ismert volt "merész" munkáiról. - Valószínűleg Raphael utolsó csapása megrongálta az épületet. - Nem. - egy nő hangja volt. - Az ő emberei az épület másik oldalán vannak. Zárd le az alagsorba vezető ajtókat, szólni kell az embereinknek, hogy az egész épületben zárjanak le mindent. Ashwini szája mosolyra görbült. Neki nem kellett felmennie az emeletre, hogy elvégezze, amiért jött. Nem ebben az épületben volt dolga. Folytatta az útját, amikor az ellenséges őrök távoztak, és azon kapta magát, hogy a Naasir által kitalált nevet fontolgatja: Árnyék harcosok. Ez sokkal találóbb megnevezés volt a kémnél, vagy az egyszerű katonánál. Nekik, hármuknak, Ashwininek, Janviernek és Naasirnak az volt a feladata, hogy szorongást és kényelmetlenséget okozzanak az ellenséges tábor szívében. Ez a háromfős csapat eddig pokoli munkát végzett. És ez lenne a hab a tortán. Elérte az emelet padlóját, levette a kis hátizsákját és elővette felszerelését. Tíz másodpercre volt szüksége, hogy elhelyezze és élesítse a fegyvert. Az így kapott robbanás talán nem dönti le az épületet, de elég ahhoz, hogy a benne tartózkodókat kivonja a játékból. - Kész. - mormolta a mikrofonba, a karcsú kommunikációs eszköz a fülétől kanyarodott a szája elé. - Kifelé cher. - a hang olyan bágyadt, mint egy ködös nyári nap, ha nem veszed észre az acélos mélyét. Észrevették a jelenléted. - Sietek. - alig dugta a karjait a hátizsák száraiba, amikor nem messze csizmák dobogása keveredett csatakiáltásokkal. Itt az ideje a B tervnek. Levette a hátizsákot és kivett belőle egy kötelet. A lépcsőház korlátjára rögzítve le tud rajta csúszni a lépcsőházba, mielőtt az üldözői észreveszik. Azok a bőrkesztyűk, amiket a felszereléssel együtt hozott, nem voltak éppen divatosak. De ezek nélkül a kötél lezúzná a tenyerét. A korlátra zárta a nagy teherbírású karabinert, miután ellenőrizte a fémet, hogy kitart-e legalább amíg az üldözői alá ér, és ledobta a kötelet a kútba. A kötél gyorsan és csendben tekeredett le, csak a karabiner ütött egy kis fémes hangot a korláton, de azt elnyomta üldözők zaja. Miután a hátizsák kiürült, arra készült, hogy átlépjen a korláton... és egy meleg fuvallatott érzett a tarkóján. Megfordult és leguggolt, de túl lassú volt, a férfi, aki a háta mögött csendesen belépett az ajtón neki

vágódott. A karabiner belevágódott a derekába, amikor a támadója a korlátnak szorította és a karját a torka elé feszítette. Agyarak villantak az arcába. - Annyira jó, amikor az ebéd magától áll meg a küszöbön. Támadója önelégültségét kihasználva egy kést ejtett a tenyerébe a karjára erősített tartóból, amit a kabátja elrejtett és a gyomrába szúrta. Csapdába ejtett pozíciója lehetetlenné tette a mélyebb vágást, de így is fájdalmat okozott. A férfi üvöltött dühében és a gyomrába öklözött, miközben hátrált egy lépést. Csak ennyire volt szüksége. Nehezen vette a levegőt az előző ütéstől, de ismét szúrt, elég keményen ahhoz, hogy átszúrja a tüdőt. Egy halandót ez már levett volna a lábáról, de ellenfele nem volt halandó. A hangja habzott a dühtől, szeme szinte világított a sötétben. - Kurva. - mondta miközben visszaütött, a kezében volt valami. Ashwini ki volt képezve közelharcra, de a szűk, sötét lépcsőházban egy vámpír ellen, aki nyilvánvalóan nem volt kezdő a szakmájában, és egy pallos volt a kezében. Felemelte a késeit, hogy kivédje az ütést, de az túl erős és nehéz csapás volt, az ütközés brutális. Pengéi csörömpölve a padlóra estek, ahogy a bal tenyere szétnyílt, jobb alkarját átvágta a penge, majd hideg tűzként a mellkasába hasított. Nehéz, sötét fémes illat ütötte meg az orrát, ahogy zihálva próbált levegőt venni. A vámpír nevetett. Az öntudata lassan kezdett eltűnni, de hallotta a közeledő ellenség nehéz csizmáinak dübörgését, nézte az előtte karddal hadonászó vámpírt és sikerült elérnie, hogy a keze működjön és elérje a combján lévő pisztolytáskát. Nem akart hadifogoly lenni, soha többé nem engedi meg senkinek, hogy bezárja. Persze nem valószínű, hogy sokáig fogoly lehetne, tekintettel arra, hogy Lijuan szeretett embereket enni, csak egyy hüvely, ami Kína Arkangyala után maradt, mindent megevett és por maradt utána. - Sajnálom cher. - suttogta az embernek a kommunikációs eszköz másik végén, aki nevetséges gyermekkora után megtanította őt hogyan kell játszani, és tüzelt. Fegyverének tompa, kemény hangja visszhangzott a lépcsőházban, ahogy tüzelt, támadóján áthaladó golyók gellert kaptak a falakon. A vámpír visszatántorodott a golyók becsapódásától, majd újra üvöltött és fegyverét egy végső csapásra emelte. Az a kard csörömpölve a padlóra esett mielőtt elérte volna őt, és forró vérpermet szóródott az arcába. A lány abba hagyta a tüzelést... és hallotta amint a leeső fej tompa nedves puffanással pattog le a lépcsőn, és tudta, hogy ami levágta az az acélpenge nem volt sem kard sem kés, hanem a kettő között és halálosabb volt, mint egy kasza. - Nincs bocsánat köztünk cukorfalat. - mondta Janvier, majd felkapta a lányt a karjaiba és felszaladt vele a lépcsőn. Nem volt értelme a tiltakozásnak. Ha valaki annyira sebesült, mint ő, csak még jobban lassítaná, ha tiltakozna, hogy saját erejéből akar mozogni. Ehelyett kitapogatott véres bal kezével egy fegyvert, amit ott tartott a dereka mellett egy tokban. Janvier egy pillanatra magához szorította, hogy érezte meleg leheletét a nyakán, izmai megfeszültek, amikor léptek zaja hallatszott mögöttük. Megpróbált nem gondolni szétszakadt mellkasára miközben felült, és felemelte a fegyvereit a férfi válla mellett. - Csengeni fognak a füleid. - Élni fogok. Meghúzta a ravaszt mindkét fegyveren. Az üldözőik visszaestek a sortűz után, de tudta, hogy ez nem fog sokáig tartani. Hamarosan kifogynak a golyókból és neki már csak két tartalék tára volt, ráadásul neki el kellene találnia a vámpírok szívét vagy fejét, hogy ténylegesen öljön. De ez még akkor is függ a vámpír korától és erejétől. Ashwini egyszer egy örült vámpír agyába kellett eresztenie egy teljes tárat, hogy az ne mozduljon többet. Janvier abban a pillanatban megrándult, de nem lassított. Megérintette a vállát és a kifolyó vér melegét érezte. A gyomra felkavarodott. - Eltalált egy visszapattanó golyó. - Ne hagyd abba. - parancsolta. - Tartsd őket távol. Vérének illata felgyújtotta legelemibb, legősibb ösztöneit, és úgy tett, ahogy a férfi kérte, a neki ugró vámpírokat kaszálta lövéseivel. Fegyverének következő hátborzongató staccatójával három golyót röpített a legközelebbi támadójuk fejébe, így az lemaradt pár másodperc szünetet biztosítva számukra. A fegyvere üresen kattant az utolsó lövés után. Amikor megpróbálta légzésre használni a tüdejét, éles hasító fájdalom hatolt bele, amitől majdnem leejtette a fegyverét a padlóra. - Nem kapok levegőt. - mondta elnehezülő nyelvvel. - Hagyj itt. Menj. Kimehetne azon az úton, ahol bejutott, ahol valószínűleg kiütötte a toronyház oldalát. Janvier megtudta mászni a legmeredekebb falat is probléma nélkül, mozgása annyira szép és más volt, emlékeztetője annak, hogy ő nem volt ember.

- Ihatsz a véremből. - a szavait elnyomta egy lövés, ami eltalált egy ellenséges vámpír előbukkanó fejét. Ezzel ismét nyertek pár másodpercet. - Hogy legyen erőd. - Szeretnék inni a véredből. - érezte vadul verő pulzusát az arcán, ahogy a feje a nyakára esett, fegyvert tartó kezei ernyedten lógtak. - De inkább majd akkor, miután leszoptad a farkam. Megpróbált vicsorogni a szavak hallatán, de a szavak nem jöttek ki a száján. - Ne próbálj meghalni Ash. Kibaszottul ne próbáld meg. - mondta keményen és könyörtelenül, mielőtt megállt volna ott ahol a lány elhelyezte a csomagjait. - Itt vagyok - sikerült kimotyognia, és megveregette a férfi arcát véres kezével. Janvier annyira bűnösen dögös volt zöld szemével és barna hajával, amit enyhén rezes színűre festett a nyári napsütés. Ash azt kívánta bárcsak igazán megcsókolta volna, bárcsak az ágyába húzta volna, hogy megharapja hegyes agyarával. - Ezt még később bepótolhatjuk. - mondta a férfi miközben változtatott a testhelyzetén, hosszában magához szorította, karjai a dereka körül. - Öleld át a nyakam. Gyerünk cukorfalat, ne hagyj most cserben. A végtagjai nehezek voltak, vér csorgott végig a bőrén, eláztatva a farmer derekát a nadrágszíja felett, de sikerült a karjait a nyakára kulcsolni. - Ablak? - Nem, ahol bejöttem már valószínűleg lezárták. Lefele megyünk. Egy kötelet erősített a korlátra, amikor bejött, most átlendült a korláton és lélegzetelállító sebességgel lecsúszott. Kiáltások és sikolyok hallatszottak felülről, de Ashwini csak arra tudott gondolni, hogy nincs rajta kesztyű. Egy rándulással megálltak egy alsóbb szinten, de alattuk is üldözők voltak. A férfi tökéletesen időzített, egy pillanat múlva hallották a kötél lezuhanását, ahogy a fentiek levágták. De Janvier már a lépcsőkön száguldott, Ashwini karjainak bölcsőjében a mellkasán ringott. Villámgyorsan értek az első emeletre, majd onnan a garázsba. Egy vámpír várt rájuk, fémesen ezüst hajjal, ugyanolyan fémes ijesztő tekintettel, tartotta az ajtót. Naasir bezárta mögöttük az ajtót, majd állati erejével tönkretette a nyitószerkezetet. - Menj. Majd én gondoskodom az üldözőkről. Abban a pillanatban egy kis dörrenés hallatszott az épületben, por hullott az arcukra a garázs mennyezetéről. - Megcsináltuk. - próbálta suttogni, de a torka nem működött, a szívverése kezdett lassulni, mintha a testében már nem lenne vér, amit lehetne szivattyúzni. - Ashwini. Janvier hangja volt az utolsó, amit hallott, mielőtt kialudtak a fények. 1. Bűzös lélegzett hátul a nyakon. Hideg csontok. Hideg suttogás a sötétben. Vannak dolgok, amiknek nem kellene létezniük, nem kellene mozogniuk, nem kellene lélegezniük és nem kellene elnevezni. Vannak olyan rémálmok, amik ha alakot öltenek, nem lesznek álmok többé. Ismeretlen ősi tekercs a Menedék könyvtárában. Volt egy háború, ahol arkangyal arkangyal ellen harcolt. A földön vámpírok csapatai, a levegőben angyalok századai. Mesélte a férfi, amikor visszatért. A lény, aki már nem emlékezett a nevére, aki nem tudta, hogy él-e még vagy a purgatórium végtelenjében tartják fogva, hallott a háborúról. De ez nem érdekelte. Az a háború egy másik világban létezett, nem abban a kicsi sötét pokolban, ami a sajátja volt. Itt a saját kis háborúját harcolta, miközben sikított attól a vánszorgó csoszogó léptek hangjától, ami jelezte, hogy a szörny közelít. De nem tudott üvölteni, torka és tüdeje fájdalmasan feszült nem volt levegő. A pánik kulcsolta kegyetlen kezeit a torkára, és csak szorította, szorította. Nem, nem, nem. - nyöszörögte valaki a fejében, miközben a szája összeszorult egy néma sikolyban. Az a része, aki egyszer volt, megértette, hogy az elméjét összetörték, és soha nem tér magához. Az a része egy apró mag volt, elrejtve elméjének mélyén. A többi részét rémület és félelem karmolta... és szomorúság. Könnyek folytak végig az arcán, elszorítva a torkát, de a kétségbeesés kísértő érzését, hamarosan elnyomta a félelem fojtogató súlya. Fény érte a sötéthez szokott szemét, amitől átmenetileg megvakult, a vére megfagyott. A szörny itt volt.

2. Három héttel azután, hogy Ashwini majdnem elvesztette testéből a vér nagy részét, fontolgatta, hogy lila pettyeket fest a nappali egyik rózsaszín falára, amikor telefonja elkezdett zümmögni. Miközben felvette a telefont a gyönyörű fa dohányzóasztalról, amit előző évben állított helyre, abban reménykedett, hogy Sara hívja. A Céh igazgatója volt a munkaadója. - Valami furcsa történik a Vámpír Negyedben. - mondta. - Kutyák és macskák tűntek el. - Az első jelentés a csata után történt, de ez még hosszú ideig folytatódhatott volna azokkal a kóbor állatokkal, akiket senki nem keres. - halk suhogó hang hallatszott, ahogy papírokat lapozott. - De egy kutya teste előkerült a szennyvízcsatornából, és a jelentések szerint teljesen kiszáradt, "Mint egy múmia" az állatorvos szerint, akivel beszéltem. Azt akarom, hogy vizsgáld meg. - Azt akarod, hogy vizsgáljak meg egy mumifikálódott kutyát?- Ashwini szerette az állatokat, szívesen tartana egy nagy nyáladzó kölyökkutyát, ha nem Manhattani lakásában élne, de ez igazán nem az ő szakterülete. - Én nem vagyok egyiptológus, és a szennyvízcsatornákat sem szeretem. - A kutya nincs már a csatornában, tehát biztonságban vagy. - mondta Sara zavartalanul. - Lehet, hogy egy őrült vámpír táplálkozik háziállatokból. Csak ellenőrizd. Ashwini összehúzta a szemeit és a kilátásra meredt, a nappalijával szemben az Arkangyal Torony felhőszurkáló tetejére, melynek megerősített üvegablakai visszaverték a késő délutáni nap olajfesték szerű narancs fényét, arany barnára és vörösbarnára festve az angyalok szárnyát. Itt volt, Ellinek egy másik vadásznak is lakása, ebben az épületben, mielőtt beleszeretett egy csontdermesztően veszélyes férfiba, aki a Toronyból irányította egész Észak-Amerikát. - Most komolyan Sara, - mondta miközben egy angyal kiszámíthatatlan repülési útvonalát figyelte, aki úgy tűnt most teszteli nem régiben megsérült szárnyát. - Nem találtál számomra semmit, ami kevésbé veszélyes? Például nem kell megkeresni egy kicsi, öreg hölgy elveszett kötőtűit? A Céh igazgatója pofátlanul nevetett. - Hé, most már te tartod a rekordot a Céhnél, a legtöbb öltés egy ülésben, élvezd ki az időt. - Ez után viszont szeretnék egy igazi vadászatot. - mogorván nézett, az öklét ökölbe szorította, ahogy csendesen ösztönözte az ismeretlen angyalt, aki megpróbált leszállni a Torony melletti épület tetején. Vagy elvből vadászni fogok Janvierre. Az az átkozott vámpír heteken keresztül kedves volt vele, mióta majdnem feldarabolták a csatában, amikor New York-ot védték a Lijuan által vezetett támadásban. Az angyal, aki éppen egy ingatag leszállásra készült, valószínűleg ugyanabban a csatában sérült meg. - Remek. - mondta Sara olyan hangsúllyal mintha Ashwini éppen elmondta volna neki, hogy egyszarvúak nemcsak hogy léteznek, de éppen kívánságokat teljesítenek a Central Park-ban. - Szólj, ha tudok rá jegyeket venni. Most pedig menj, és nézd, megy a kutyamúmiát. - Grrr. - mondta azt a gurgulázó hangot, amit Naasirtől tanult el, amikor ő, Janvier és Naasir egy csapatként dolgoztak, az ellenséges csapatok mögött. Besétált a hálószobájába és elhúzta a sötét citromsárga függönyt a tolóajtó elől, ami a pici erkélyre vezetett. Az erkély volt az, ami arra késztette Elli-t hogy megvásárlásra ajánlja neki a lakást, emlékezett amikor Ashwini azt mondta, hogy az erkély egyfajta szabadságot ad még itt a felhőkarcoló tetején is. A függönyök színe vibráló ellentéte volt a fehér falaknak amit Ashwini érintetlenül hagyott, és az ágyán heverő fukszia színű díszpárnának. A lepedők krémszínűek voltak rózsaszín csíkokkal, a szőnyeg halvány arany. Egy égszínkék spirál szobor állt a sarokban, egy magas fekete fából készült széken. A lány Greenwich Village-ben találta a szobrot az utcán, miután az előző tulajdonosa kidobta, mert az alapja kicsorbult. Az ő veszteségük, ha nem látták a szépséget abban, ami törött volt, és sebhelyes. Lehet, hogy a szobájában túl sok volt a szín, de azután az öt hónap után, amit tizenötödik életévében töltött egy finomkodó elegáns helyen, a lány semmit nem tudott elviselni, ami rideg vagy minimalista. Szövet, szín, történet, ez volt, amit maga körül akart, amiért olyan darabokat gyűjtött, amiket mások kidobtak és ő új életet adott nekik. Ő is volt egyszer, törött és elhasznált. Az ujjait végighúzta a sebhelyen, ami átlósan keresztülszelte a mellkasát, miközben levette a szürke pólóját, emlékeztető jegy, hogy a lány majdnem halálosan eltört. Kinyitotta a szekrényajtót, hogy felfedje a magas tükröt, amit ő szerelt a másik oldalára, hogy megnézze a jelet, amit a vámpír kardja hagyott rajta. A seb már nem volt nyers vörös színű, és végül majd ez is sápadt mézszínűvé válik, mint a többi heg a bőrén.

Az emlékei azonban nem fakulnak. "- Ne próbálj meg meghalni Ash. Kibaszottul ne." Janvier hangja volt az utolsó, amit hallott mielőtt elájult, és az első, amikor magához tért. - Rossz modorra vall, hogy rámordulsz a jó doktorra Ashblade. Az igazat megvallva a lány még túl gyenge volt, hogy vicsorogjon, de utálta, a tiszta intézményes körülményeket. Így Janvier hazavitte, betette a saját ágyába, és megcsinálta a levesét. - Francba. Ki csinál ilyesmit? Senki más nem volt, aki valaha ilyesmit tett volna érte, és nem tudta kezelni azt a furcsa elveszett érzést, amit az emlékek keltett benne. Tehát rázárta az elmúlt két hétre az emlékei ajtaját, amikor kirúgta őt, és csak a hegre figyelt. Korábban aggódott, hogy olyan izmokban okozott kárt a sérülés, ami korlátozná őt a mozgásban. De előző héten tett egy látogatást a Céh vezető orvosánál, aki eltörölte az aggodalmát. Azóta ő mindent megtett a gyógyulásáért, felkapott egy üveg speciális olajat, amit Saki adott neki. - Dörzsöld be ezt az olajat naponta kétszer, miután a varratok feloldódtak. - mondta neki a veterán vadász. - Elősegíti a mélyszövetek gyógyulását. Mivel Saki lenyűgöző rekordot tartott a sérülések számát tekintve, Ashwini nem vitatkozott vele. Bedörzsölte a sebet a jó illatú olajjal, a haját lazán összefonta, majd lecserélte a jóganadrágját a télnek megfelelő farmerre, vadászcsizmát húzott, majd egy élénk narancsszínű mohair garbót vett egy hosszú ujjú pólóra, ami melegen tartja, majd egy fekete termo-dzsekit, ami a csípőjéig ért. A dzseki zsebébe tömve megtalálta a kesztyűit, így nem kellett keresnie. Úgy döntött elhagyja a nagy karika fülbevalókat, amiket egyébként hordott, és inkább fegyvereket aggatott magára, ha netalán a szegény halott kutya feltámadna, és megtámadná őt. Késeket, a kezén lévő hüvelyekbe, egyet a bal csizmájába is, egy pisztoly a rejtett válltokba, plusz még egy a combján lévő tokba. Felvette a Céhes igazolványát, és egy könnyen hozzáférhető zsebbe tette. A legtöbb helyi zsaru, aki ott élt tudta, hogy kik a vadászok, de mindig voltak újoncok. Szívás lenne, ha egy ravasz-mániás nagymenő lőné le, amikor túlélt egy halhatatlanok által vívott háborút, egyszerűbb, ha világossá teszi a személyazonosságát. Amikor végzett megfontolta vigye-e az íjpuskát. Bár imádta ezt a fegyvert, majdnem annyira, mint a Céh főhadiszállásán lévő szekrényekben tárolt hordozható gránátvetőt, egy kicsit túlzásnak tűnt egy állatorvosnál tett látogatáshoz. - A fenébe is Sara. - motyogta, a biztonságos vicc feladatra. - Hogy tudtál erre rá venni. Azonban még ez is jobb volt, mint üldögélni és malmozni az ujjaival, valamint unalmában lakást díszítő döntésekkel foglalkozzon. Mielőtt bezárta szekrény hátában elrejtett széfet, ahol a fegyvereit tartotta, felvett egy fényes fekete karperecet, amit Janvier egy évvel korábban küldött neki postán. A karperec egy drótot rejtett, amivel akár le is fejezhetett valakit. Az az átkozott férfi túlságosan is jól ismerte őt. Ezért nem is értette a viselkedését, a sérülése után. Kettejük között volt egy egyesség, kihívták egymást, vetélkedtek és igen flörtöltek, de a többi.., a gyengédség, a kedvesség más volt. A férfi ringatta a mellkasán, amikor neki baja volt, amikor nem tudott felülni, kanálról kanálra etette levessel. Melegnek és biztonságosnak tűnt a jelenléte, ami megijesztette és feldühítette. Mert olyasmit adott, amit a lány még soha nem kapott, és ezáltal összerombolta a nehezen kiharcolt egyensúlyát, azáltal hogy megmutatta mit mulasztott eddig. Dühében elrejtett még néhány kést a testén, odament a bejárati ajtóhoz és kinyitotta. - Szia, cukorfalat. - mondta a kétszáz és még negyvenhét éves vámpír a küszöbén, a haja olyan gazdag árnyalatú volt, mint a cikóriakávé, amit egyszer neki készített, bőre, mint a csiszolt arany. Rávicsorította a fogát, amit nem lehetett mosolynak venni. - Azt hittem már mondtam neked, hogy menj el. Legutóbb amikor "véletlenül" a környéken járt, hozott neki menta csokis fagylaltot. A kedvencét. A lány elvette a fagylaltot és bezárta előtte az ajtót, annak érdekében, hogy móresre tanítsa. De a férfi csak nevetett rajta, vad pofátlan hangon, ami áthatolt az ajtó vékony pajzsán, áthatolva a csontjain, megfájdítva a lelkét. - Elmentem. - mutatott rá, szülőföldjének egyedülálló ütemével a hangjában, vállai mozogtak a vaj puha cserzett bőrdzseki alatt, ahogy karba tette a kezeit. - Egy egész hétre. - Ezért küldtél rendszeresen csomagszállítókat a küszöbömre? Tetőtől talpig végig nézte őt. - Hogy tudtam volna megbizonyosodni egyébként, hogy nem fekszel ájultan a fürdőszobába, mert túl makacs vagy ahhoz, hogy segítséget hívj. - Nem történ semmi bajom az elmúlt héten. - és apja gyerekkori sötét jóslata ellenére voltak barátai.

Honor néhány naponta meglátogatta, felváltva Ransommal, Demarcoval és Elenával. Naasir tele tömte a fagyasztóját hússal, mielőtt elment Japánba, negyvennyolc órával a csata után. - A protein elősegíti a gyógyulást. - összegezte tömören. - Edd meg. Sok vadásszal összehasonlította a sérüléseit, mielőtt megszökött a kórházi letartóztatás elől. Saki két éjszakán keresztül maradt nála, akinek a szülei is felhívták Oregonból. Az idős házaspár egyszer nagyon kedves volt Ashwinivel, amikor ő már túl sérült volt, hogy megbízzon bennük és erős érzelmi kötelék alakuljon ki közöttük, de nagylelkűségüket nem felejti el. Miként azt sem tudta elfelejteni, ahogy Janvier tartotta a karjában, az ablak előtti régi karosszékben, és nézték, ahogy hó esett a városra. Ez egy olyan pillanat volt, amit át akart élni máskor is. De nem tudta. - Félre az útból. - mondta hideg hangon, a belsejét marcangoló dolgok miatt nem volt képes megszelídülni, annak ellenére, hogy elhatározta teljes életet fog élni. - Egy munkához megyek. A férfi arcáról eltűnt a lusta báj, arckifejezése zorddá vált. - Még nem gyógyultál meg teljesen. Kilépett a lakásból és bezárta az ajtót maga mögött, elindult a folyosón. - Az orvos kiállított számomra egy gyógyult bizonyítványt. - még ha nem is így lett volna Ashwini ismerte a saját testét. Egy vadász volt már a sérülés előtt is, és tudta mennyit edzhet anélkül, hogy felszakadjon a seb. - Ash. - Janvier megérintette a kezével a derekát. - Ne nyúlj hozzám. - csikorgatta a fogát a férfira, majd kinyújtotta a kezét, hogy megnyomja a liftet hívó gombot. Janvier elzárta a testével az utat. - Veled megyek. A lánynak eszébe jutott az alkalom, amikor először dolgoztak együtt, akkor is valami hasonlót mondott. Akkor ők olyan ellenfelek voltak, akik megegyeztek egy ideiglenes fegyverszünetben, mivel a helyzet Atlantában nagyon szar volt. De a férfi nyíltan csatlakozott a Toronyhoz, így technikailag egyazon oldalon voltak. Atlantában nagyon jól tudtak együtt működni, és a csata alatt ugyanabban a hibátlan ritmusban dolgoztak együtt. Mintha mindig is egy pár lettek volna. És ez szar volt. - Remek. - mondta a lány, miközben nem akart szembenézni azzal a szörnyű, fájdalmas bánattal, ami ott lapult a haragja alatt, majd belépett a liftbe, amiből akkor szállt ki egyik szomszédja. Janvier megvárta, amíg a másik nő hallótávolságon kívül kerül és azt mondta. - Nem bízom benned, amikor ilyen együttműködő vagy. - húzta össze a szemeit. - Akkor ne gyere. - Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen cher. - a kezével megakadályozta, hogy bezáródjon az ajtó, majd belépett. Csak csúfolódva flörtölt vele, amikor legelőször cher-nek nevezte. De ez a szó valahogy felértékelődött az évek során, egy kedveskedés, amit neki tartott fent. Ashwini soha nem hallotta, hogy bárki másnál használta volna. És most ott állt, túl közel hozzá, az illata szexi, dühítően harapásra ingerlő. Egy része szerette volna magára húzni a száját. Tudta, hogy csak egy másodpercbe kerülne, hogy a hátát a liftnek nyomja, lábait a dereka köré fonná, hogy érezze a farkát, kezük és szájuk mohón érezné, birtokolná, ízlelné egymást. A lány és Janvier közötti vonzerő soha nem volt kérdéses. Amikor kisétált előtte a liftből, megcsodálhatta a férfit hátulról. A testfelépítése olyan volt, mint egy futóé, vagy mint egy úszóé, magas és szikár, és olyan érzéki bájjal mozgott, ami becsapta az embereket, azt hitetve el velük, hogy nem veszélyes. Ashwini tudta, hogy ez nem igaz. Alig egy évvel ezelőtt küldött a Toronyba három levágott fejet, teljesítve a kivégzési parancsot. Azok a fejek a vámpíroké voltak, akik összevagdosták Ashwinit, miután beszorították egy sikátorba. Ash megölt a gyávák közül kettőt, a többieket megsebesítette, ezek a többiek voltak akiket Janvier kézbesített. Persze soha nem ismerte el a tettét, így mindenki azt hitte a vámpírokat az angyalok végezték ki. Ashwini is csak azért tudta, az igazságot, mert Sara elmondta neki, ő pedig közvetlenül Dimitritől tudta, aki Raphael arkangyal első embere volt, a legerősebb vámpír az országban. Dimitri csak a szemöldökét vonta fel, amikor a Céh igazgatója követelte tőle, hogy küldjön egy csapatot a vámpírok elfogására. - Nincs rá szükség. A Cajun elintézte őket. Az halott idióták hozzáértek a vadászához. Ashwini ekkor próbálta meg először megszakítani a köztük lévő kapcsolatot, nem engedhette meg, hogy az elmélyüljön. Janvier tett róla, hogy ez ne sikerüljön neki. A férfi a világ távoli sarkában lelt rá, súlyosbítva azzal, hogy a lányt megkötözték, és egy nagy fazék

mézet öntöttek a fejére, hogy belepjék a rovarok. A férfi, nevetett rajta, amikor elvágta a köteleit, majd üldözőbe vette a fák között, azzal fenyegetőzve, hogy lenyalja az édes ragadós anyag minden cseppjét a testéről. A vonzalmától élőbbnek érezte magát, mint bármikor, mint hetek óta, amióta úgy döntött elhagyja. Ezért önző módon tovább kacérkodott vele, anélkül hogy megmondja a köztük lévő flörtből soha nem lesz semmi tartós. A kívánsága nem számított. A férfi nem lehet az övé. Nem volt választása. 3. Miközben ráült a motorkerékpár forró ülésére, ami tilosban parkolt az épület előtt, a nap sugarai kisütöttek a téli felhők közül, Janvier odanyújtott neki egy sisakot, ami a kormányra volt akasztva. - Tisztában vagy vele hogy ez Manhattan? - kérdezte rápillantva, ami nem volt igazán jó ötlet, amikor ilyen közel állt hozzá. A tény az volt, hogy Ashwini nem bízott magában Janvier mellett. Soha többé. Nem, amikor a dühös része, minden időt vele akart lenni, amit csak lehet. Egy belső hang azt mondta, hogy sokkal jobb élmény lenne, ha nem a motoron fonja köré a karjai. - A kulcsot is a gyújtásban hagytad? A férfi megvonta a vállát, ajkai mosolyra görbültek, de a szemei élesen és éberen figyeltek. - Ehhez a motorhoz nem kell kulcs Ash. Pattanj fel drágám és megmutatom neked a különleges elektronikát. Asht nem lepte meg, hogy a férfi azt a nyelvet használja, amit még a nagyanyja térdén tanult meg, mielőtt letöltötte a száz évét Neha udvarában."Chaque hibou aime son bébé" (minden bagoly szereti a babáját) mondta neki cserébe, az interneten találta a mókás mondatot és próbálta kitalálni mit mondott vele. A bűnös vigyortól bukfencet vetett a lány gyomra. - Tiltakozom, a címkén feltüntetik, hogy nem ettem egeret. De imádom ezt a fenevadat. Gyere, menjünk egy kört. Elfogadta a sisakot, és felvette, de mogorván rámordult, amikor a férfi hajadonfőtt maradt. - A vámpírizmus nem véd meg az agysérülésektől. Jobb, ha neked is van sisakod. - Csak ellenőrzés képen, hogy még érdekel. - és leemelt egy másik sisakot a motor másik kormányáról, ami kiesett a lány látómezejéből. Ez a férfi tényleg azt akarja, hogy meglopják. Aztán a szemei végigsepertek a fekete szárnyú oldalpanel piros festésén, bolond lenne az a tolvaj, aki a Torony emblémájával megjelölt dolgot lopná el. - A narkósokat nem érdekli. - mondta miközben rámutatott az emblémára. - Ezért kértem meg a portást, hogy figyeljen rá. - kacsintott rá. - Hova akarsz menni? Én vagyok ma a hűséges csatalovad. Elfészkelődött mögötte, rátette kesztyűs kezét a vállára és bemondta az állatklinika címét. Ilyen közelről még finomabb volt az illata, egy kevés föld illat, ami tükrözte valódi személyiségét. Janvier tudott kifinomult lenni, de Ashnek nem volt kétsége, hogy a valódi énje tele van durva élekkel. A motorkerékpár egy rekedt üvöltéssel életre kelt, rázkódott a combjai között. Vett egy mély lélegzetet, és megfogta a csuklóját, ami végig simított a combján. - Kéz és szem előre. Kuncogott miközben visszatette a kezeit. - Várj Ashwini a combjával tartotta magát, miközben besurrantak a nagy forgalomba, kezével a vállába kapaszkodva egyensúlyozott. Vastag dzsekije nem szigetelte el a meghittséget, ahogy a testük együtt mozgott, ahogy érezte az izmok és inak mozgását, ahogy manőverezte a motort a forgalom tengerében. Amikor egy angyal sepert el az autók fölött, jellegzetes kék szárnyaival, az autósok döbbentek lassítottak, Janvier felemelte a kezét elismerése képen. Illium viszonozta a tisztelgést és rámutatott a járdára, Janvier azonnal kihúzta a motort a forgalomból és megállt egy újabb tilos parkolóhelyen egy tűzcsap előtt. Illium leszállt a járdára és egy gyors mozdulattal összecsukta a szárnyait. Aranyszínű szeme volt, kék tintába mártott fekete haja, és hibátlan csontozata. Ő volt az egyik leglenyűgözőbb angyal akit Ashwini valaha látott. Mégsem keltett benne vágyat, olyan volt, mint egy márványszobor, amit egy mester alkotott. Csak Janvier tudott behatolni a maga köré épített páncélzat mögé. Ő támogatta két és fél hétig, a karjaiba zárta, amikor a kanapéján elnyúlva régi fekete-fehér filmeket néztek. Mielőtt elaludt betakarta őt, és csókot adott a homlokára, amit még most is érzett. - Ash. - mondta Illium arany szeme megcsillant. - Azt gondoltam meg kell szerveznem Janvier temetését, amikor azt mondta felkeres a lakásodon. Én már hívtam egy temetkezési vállalkozót. A lány feltolta a sisak ellenzőjét. - Tartsd meg a számot. Még hasznos lehet egy nap.

- Szavaid megsebesítenek engem. - csapott Janvier drámaian a szívére, miközben felemelte az ellenzőjét. - Miért állítottál le minket édes Harangvirág? Nem látod, hogy az akcióban lévő Ashblade sofőrje vagyok. Illium hátraseperte a szél által az arcába fújt haját. - Adj egy kést. - követelte. - Le kell, ezt vágnom mielőtt megvakít. - Ha azt itt eldobod, kitör a balhé. - mutatott körbe Janvier. Nem is beszélve azokról, akik imádják a külsőd, és így összetöröd a szívüket. Illium motyogott valami nem túl hízelgőt a Cajunokról, akiket le kellene dobni az épület mellett, hogy szórakoztassák Janviert. A haja hátul súrolta a tarkóját, de az nem volt zavaró, és Ashwininek tetszett így. túlságosan is. Végig futtatni az ujját a haján egy olyan csontig ható öröm volt, amit ritkán engedett meg magának, mielőtt függővé válna. - Van egy ügyünk, amiben szükségem van rád. - mondta Illium miután hátra dobta a haját. - A részletek a telefonodon vannak. Ashwini tekintete találkozott az angyal szemével. - Be kell, hogy dugjam a fülem? A vadászok a halhatatlanok mellett harcoltak a csatában, hogy megvédjék a városukat, és a lány megint így tenne, ha a helyzet megkövetelné, de a hétköznapokban belefolyni a Torony üzleti ügyeibe veszélyes lehet egy halandó egészségére. - Vagy fel tudok szállni a metróra. - vette le a kezét Janvier válláról. - Nem. - mondta Illium - Maradj cher.- tette hozzá Janvier. - Ugye nem akarod összetörni mindkettőnk szívét? - Mi a helyzet? - kérdezte a lány Illiumot, miközben megpróbálta figyelmen kívül hagyni Janvier hangját, ami beburkolta őt, olyan érzéki és édes volt, mint a karamella. Annak ellenére, hogy a férfi több mint két évszázaddal korábban született, nem vesztette el bayou gyökereit beszéde zenéjében, bár a ritmusa időközben változott. - Egy vámpírt a szarvasmarhái kegyetlen bánásmóddal vádolnak. Ashwini összerezzent a becsmérlő szavaktól, amit azokra az emberekre használtak, akik önként vállalták, hogy egy vámpír élő táplálékforrásává váljanak, de nem tetszett neki ahogy Illium a kifejezést használta. Ezek az emberek úgy döntöttek, hogy "eltartják" a vámpírokat, hogy haszonállatokként élnek, akiket lehet kényeztetni, babusgatni, de akikből lehet enni is. - Nem tudtam, hogy a szarvasmarháknak vannak bármilyen jogai. Janvier volt az, aki válaszolt neki, szeme továbbra is a telefonja képernyőjén volt, ahogy végig haladt azokon az információkon, amiket továbbítottak számára. - Nem minden vámpír élvezi, hogy minden éjjel elcsábítsa az ételnek valót, vagy, hogy a vérbankokhoz forduljon. Néhány vámpír visszaélés szerű megállapodást köt emberekkel. Illium keresztbe fonta a karjait, álla megkeményedett. - Ha ennek híre megy a halandók fellázadnak. - Úgy gondolod ez valóban így lenne?- kérdezte Ashwini, emlékeztetve a több százezer átváltoztatási kérelemre minden évben, annak ellenére, hogy az emberek számtalan példát látnak a brutális erőszakra, és lehet, hogy nekik is ez lesz a sorsuk. A majdnem halhatatlanságnak nagy ára van, száz év szolgálati idő az angyaloknak, ami után az örökkévalóság vár. Feltéve, ha az elméd is töretlenül túléli a szerződés időtartamát. - Mindig lesznek önpusztító idióták a világon. - a lány megszorította Janvier vállát egy kimondatlan jelzés képen. A férfi nem azért lett vámpír, mert örökké akart élni, hanem mert "zöldfülű fiatalként" beleszeretett egy vámpír nőbe. Ezek a férfi szavai voltak. A lány együtt érzett a halandó emberrel, aki a férfi egykor volt, mert ő és Janvier ugyanolyanok voltak, amikor szerettek reménytelenül kapaszkodtak abba, ami azzal fenyegetett, hogy elpusztítja őket. - Ez mennyire sürgős?- dőlt hátra Janvier a lányhoz. - Ash útja is a város e területén van, így el tudjuk intézni az ő feladatát, aztán áttérünk erre a problémára. - Ez egyelőre csak pletykaszintű dolog. - mondta Illium. - Egy-két óra nem jelent semmit. Kitárta a szárnyait, teljes szélességükben, a háta mögötti épület oszlopcsarnokában összegyűlt tinédzserek örömére, és felkészült a repülésre. - Majdnem elfelejtettem, hogy lesz egy ünnepség a hónapban. - Ez valami angyal buli?- pislogott Ashwini. Amennyire tudta, Elena közismerten ellenszenvvel viseltetett a "gyötrelmesen hivatalos" eseményekkel szemben. A lány hallotta, amikor egyszer azt dünnyögte, hogy inkább villát szúr a szemeibe. Ash szívesen látta volna megint a volt vadásztársát, még akkor is, ha az

összejött egy ijesztő seggfej arkangyallal. Illium nevetett és felcsillanta a szeme, amitől egy nő ájultan zuhant a járdára, a közelben álló zsaruk próbálták felemelni. - Elli azzal fenyegetőzik, hogy lelövi azt is, aki kitalálta. - Hála Istennek. - mondta Ashwini borzongva. - Azt hittem, hogy elment az esze és olyan lesz, mint egy színpadi előadás. - Ahogy Elli mondta ez egy Block Party lesz, ahol részt vesz a város minden polgára, az utcákon és a Torony körüli háztetőkön lesz megtartva. - Ez egy nagyon jó ötlet. - bár Ashwinin nem rajongott a nagy tömegért, egy baráti társasággal egy háztetőn szívesen bulizna. Mindenki gyászolt a háború utóhatásaként, harcosok, halandók és halhatatlanok is vesztették életüket. Most eljött az ideje, hogy megemlékezzenek elhunyt bajtársaikra, és visszaszerezzék a városukat a háború árnyékából, amely majdnem megnyomorította azt. Janvier feltúráztatta a motorját. - Elviszem a jelentésemet a visszaélésekről. - A Toronyban leszek. - szállt fel Illium egy ezüst szegélyű kék villanással. 4. Miközben azon töprengett, hogy a Cajun ezúttal befogja-e a sötétszemű vadászt, Illium a téli szelek segítségével, közvetlenül a Dimitri irodája előtti erkélyre repítette magát. Az erkélyt tisztára seperték a hótól, ez egy olyan feladat volt, amit általában a rangban legfiatalabb angyalokra vagy vámpírokra bíztak. De most annyi sérült fiatal volt, hogy bárki kész volt egy tízperces kétkezi munkára. Dimitri hajának nyirkosságából, az egyszerű fekete pólóból és a farmerből, amiben az íróasztala mögött állt, Illium arra következtetett, hogy ő maga seperte le az erkélyét. Nem sokan vannak, akik ilyen munkát végeznének, amikor egy arkangyal után az elsők a sorban, de ezek a dolgok voltak amiért Raphael emberei megbíztak benne, a hatalma ellenére továbbra is egy volt közülük. Illium belépésére felpillantott a térképről, amely Lijuan erőinek aktuális helyzetét mutatta Kínában. - Vajon megtaláljuk? - Trace már keresi. - Illium a karcsú vámpírt kérte meg, hogy kövesse a nyomvonalat, mivel a legtöbb vámpír nem dolgozott még a Tornyon kívül, és ő Raphael embere volt. - Ezt úgy hívják Umbra. - Dimitri asztalára tett egy barnás piros anyagot tartalmazó apró fiolát, a színéből kaphatta a nevét, de az anyaga szokatlan volt. A fiola tartalma olyan volt mintha üveget vagy cukorkát törtek volna össze. Dimitri felvette a fiolát és a fény felé fordította. Furcsán szépnek látszott, annak ellenére, hogy a fény hatására beteges sárga árnyalat lett. - Meg kell rágni? Illium bólintott Dimitri kérdésére. - Trace szerint a felhasználók nagy része lenyelve használja. A szállító rendkívül körültekintő, csak válogatott ügyfélkörnek árul belőle. - Az exkluzivitás csak még értékesebbé tesz. - tette vissza Dimitri a fiolát. - Mik a hatásai? - Szexuális aktivitás és függőség egyben. Trace jelentése szerint a nő, akitől a mintát szerezte, remegett a gyönyörtől miután megette a szert, kezeivel a mellét gyúrta a tekintete ködös volt. A hosszú távú hatások nem ismertek, de Trace megerősítette, hogy csak két nappal ezelőtt került az utcára. Ez egyszer szerencsénk volt. - Nem. Nem szerencsénk volt, felkészültek voltunk. - Dimitri már a háború előtt kiépítette a városban az informátorhálózatát, és ezek az informátorok jelentették a gazdag vámpírok között az izgalom fokozódását. Minden jel egy titokzatos új társaságra mutatott. Ezek közül az informátorok közül sok volt az ember, és számos a rendszeres véradó, genetikailag megfelelő donorok, akik rendszeresen kerültek kapcsolatba az erősebb, idősebb vámpírokkal. A trükk az volt, hogy az informátorok közül egyik sem tudta, hogy a Tornyot szolgálja. Egy sor exkluzív donor jelentette, hogy a nő, aki működtette a város legmenőbb vámpírklubját, benne van a legbelsőbb körbe. Az elképzelés a finom, de erőteljes hálózatról Raphaeltől származott. - Elena, ráébresztett arra, hogy nem használjuk ki a lehetőségeinket teljes mértékben. - mondta az arkangyal. Akkor épp a Torony tetején álltak, a szél vadállatként fújt, amikor Raphael Dimitri felé fordult éjfekete haját az arcába sodorta.

- A halandók észrevesznek olyan dolgokat is, amiket mi nem, és olyan dolgokra is felfigyelnek, amik mellett mi elmegyünk. Miközben ismét szembe fordult a széllel, Raphael folytatta. - Nekünk szükségünk van minden információra, de nem vonhatom be Elena barátait túl mélyen a halhatatlanok világába. - szemeit metszőn ismét Dimitrire fordította. - Ennek előbb-utóbb rossz vége lenne. Dimitri tudta, hogy Raphael már nem Elena barátairól beszél, hanem Dimitri múltjának rémeiről. - Én nem hibáztattalak téged uram soha. - azt a gonosz angyalt hibáztatta, aki megkínozta mindkettőjüket. - Nélküled már ki lenne vágva a szívem, és már egy évezrede egy távoli sírban feküdnék holtan. - De én magamat hibáztatom Dimitri, és nem szeretném, ha Elenának ugyanezzel a bűntudattal kellene élnie. Állítsunk fel egy hálózatot, ami halandókból áll és szabad akaratukból lesznek informátorok, olyanok, akik a halhatatlanok világának peremén élnek. - Raphael. - amikor az arkangyal felé fordult és ráemelte tekintetét, melyben égett a hatalom, Dimitri kitárta a karjait. - A múlt elmúlt, és ha volt is köztünk tartozás, azt törölted, aznap amikor átalakítottad Honort. Azok a vámpírok, akiket arkangyal alakított át, az első naptól kezdve erősebbek voltak más vámpíroknál, és nehezebb volt halálosan megsebesíteni őket. - Te vagy az én uram, de mindig is inkább a barátom leszel. Raphael keresztbe fonta a karjait. - Remélem ezer év múlva is ezeket a szavakat hallom tőled. - Így lesz. - mindketten Raphael és Dimitri is már közel állt hozzá, hogy elvesszenek az örökkévalóság hidegében, de ez a veszély már elmúlt. Most már Illium volt az akire Dimitri figyelt. Az emberek többsége, halandók és halhatatlanok egyaránt, csak a bájt, a szépséget és az életörömet látta, ha a kékszárnyú angyalra nézett. De Dimitri látta, hogy növekvő erejével egyre nő benne a sötétség is. Minden, ami még sakkban tartotta Illiumba az elhidegedést, az az összetartó kapcsolat közte Elena, Raphael és a Hetek között. De egyszer eljön az idő, amikor már túl nagy lesz benne az erő, hogy velük maradjon. És akkor ki tartja majd őt vissza... attól hogy maradjon benne emberi? - Mennyi ideig tart az Umbra hatása?- kérdezte Dimitri, miközben feljegyezte magában, hogy beszélnie kell Raphaellel arról, hogy Illium lassan szinte észrevétlenül süllyed abba a jeges szakadékba, ami majdnem felemésztette mindkettőjüket. A hetek többi tagjától eltérően Illiumot nem lehetett visszarendelni a Menedékre, hogy segítse Gallent és Mérget, mivel a távolság Elenától és Aodhan-tól vitathatatlanul siettetné a benne terjedő hatalom pusztítását. - Hosszabb, mint más kábítószereké. - válaszolta a kékszárnyú angyal. Dimitri összeráncolta a szemöldökét. A vámpírok anyagcseréje különbözött a halandókétól, a normál gyógyszerek, nem számítottak, hogy milyen erősek, túl gyorsan metabolizálódtak, ahhoz, hogy megérjék a költséget és a fáradtságot. Egy frissen belőtt kábítószerfüggő vénájából szívott vér, is csak, mint egy tíz perc kábulatot okozhat. - Mennyivel hatásosabb? - Fél gramm Umbra legalább egy óráig hat. Dimitri ledermedt. - Egy órát? Nincs még egy gyógyszer a bolygón, ami ennyi ideig lenne hatással a vámpírokra. - Nem meglepő, hogy ennyire népszerű, ha ilyen sokáig hat. - Trace már tud tíz felhasználóról, ezek mind csak aranyozott liliomok. Dimitri ismerte ezt a típust: szép, de haszontalan. Idősebb, gazdag vámpírok, akik csak azért léteztek, hogy új élvezeteket és új bűnöket ismerjenek meg. Bármit, ami megtöri az unalmukat. Dimitri egyszer, amikor már elviselhetetlen volt a fájdalma csatlakozott hozzájuk, de a napjait nem töltötte ki semmi. Ez egy sekélyes, üres létezés volt, amiben akkor sem tudott elsüllyedni, amikor önpusztító életet élt. - Valószínűleg ők az egyetlenek, akik megengedhetik maguknak a szert. - Ez nem csak egy jó időtöltés. - seperte Illium a haját egy türelmetlen kézmozdulattal hátra. - A csúcspont után a drogosok nagy százalékát, hajtja a késztetés, hogy falánkan egyenek. Legalább egy a liliomok közül egy gonosz elvonási tüneteken megy keresztül, mert nem hajlandó újra használni az anyagot. Dimitri felvonta a szemöldökét. - Nem nagyon aggódom miatta. A századok alatt elzsibbadtak, abban hogy minden igényüket kielégíthetik. Szánalomra méltó a liliomok azon kétségbeesett igénye, hogy megszerezzenek minden újat, fényeset.

- Ez a liliom egy tartós kapcsolatban élő pár egyik fele. - mondta Illium. - A csúcspont alatt a társából táplálkozott, és nem volt vele gyengéd, már a nyers húsát rágta, majdnem a gerincvelőjét is elharapta. Még pár perc és át is harapta volna a gerincét, nem sokon múlt, hogy megölje. Dimitri megértette a férfi rémületét. A mélyen hűséges kapcsolatok a halhatatlanok között ritkák voltak, még ritkábbak a liliomok világában. Dimitri inkább megölné magát, minthogy akár csak egy újjal is erőszakosan érjen Honorhoz. - Add ezt le a földszinten. - vette fel a fiolát. - Meg kell vizsgáltatni. Illium felvette az üveget. - Mond meg Trace-nek hogy közvetlenül nekem jelentsen. Azt akarom, hogy te azokra a férfiakra és nőkre koncentrálj, akik kikerülnek a gyógyítóktól. A torony erőinek nagy százaléka került sérülten a gyógyítókhoz, és neki most szüksége volt Illiumra, hogy a gyógyultak fizikai képzését átvegye. Ez egy fontos feladata, hogy minél előbb visszakapják őket teljes erejükben. - Beszélj Galennel, hogy kidolgozzon egy működőképes erőnléti edzéstervet. A fegyvermester nem hagyhatta el a Menedéket, különösen, hogy ott is feszülté vált a helyzet, de ez nem jelentette azt, hogy nem állt mindig a rendelkezésükre. - A mozgásképes emberek első csoportját már el lehet hozzá küldeni. Illium mélyen meghajolt, kezével egy elegáns mozdulatot téve. - Ó igenis Sötét Nagyúr. Dimitri ajka megvonaglott, és minden sejtjében remélte, hogy Illium a hatalom és a halhatatlanság nyomása alatt megtalálja a maga útját és nem veszíti el az életörömöt, mivel még elég fiatal volt. Dimitri egyszer tanúja volt a kék szárnyú angyalgyerek földre esésének, amikor még olyan volt a repülése, mint egy részeg darázsnak ősszel, a szárnyai összegabalyodtak. Annak ellenére, hogy Dimitri teljes erejéből futott, túl messze volt ahhoz, hogy elkapja. Amikor odaért a baleset helyszínére, arra számított, hogy egy zokogó megsebzett gyereket talál. Sebek voltak rajta, a szárnya összegyűrt, de Illium már talpon állt, a sérült karja, amit horzsolások borítottak ökölbe volt szorítva, a szeme ragyogott. - Eddig elrepültem. Láttad? Dimitri soha nem felejti el az első találkozást a fiúval, akinek szelleme a saját fiára emlékeztette. Illium élete nem volt fájdalommentes, de a sebek, amik rajta maradtak egyik sem volt olyan veszélyes, mint az erő, ami egyre terjedt benne. Mindazonáltal ez a kérdés még nem volt kritikus. Még nem. - Elmehetsz Harangvirág.- mondta, szeme előtt az a kép élt, amikor egy kicsi fiút hazavitt a kétségbeesett anyjának. -A Sötét Nagyúrnak most beszélnie kell egy bizonyos kémmesterrel. Illium elhátrált az ajtóig. - Jason ismét az országban van? - Tegnap este visszatért Kínából. - a területről, ami egy őrült arkangyal birtokában volt, aki istennőnek képzelte magát. - Sikerült átjutnia a határon és eljutni a legbelsőbb fellegvárig. Dimitrinek fogalma sem volt, hogy hogyan csinálta, de ez volt az ok amiért Jason volt Raphael kémmester, ahogy Dimitri a pengéje. Szárnyak susogása jelezte Jason jelenlétét az erkélyen. Itt volt az ideje megvitatni mi történik az ellenséges terület szívében. ... Ashwini és Janvier viszonylag rövid időn belül elérték az állatklinikát, köszönhetően Janvier ügyességének, az ég kékje még mindig enyhén narancs-piros fényben fürdött. Semmi nem tudta enyhíteni azonban annak a testnek a látványát, ami várta őket Chinatown-ban a lepukkant, de még is tiszta klinikán. Sara-nak igaza volt. Ennek a kis gyámoltalan áldozatnak nem állatorvos, hanem egy vadász figyelmére volt szüksége. A kis cocker spániel összezsugorodott kiszáradt torkát úgy tépték széjjel, mint egy fenevad. - Eltekintve a vérveszteségtől - fordult az állatorvoshoz - elképzelhető hogy ezeket a sebeket egy nagyobb állat okozta? A magas kevert-fajú nő feljebb tolta a szemüvegét az orrán, és levette a tekintetét Janvier-ről. - A piszkos víz a csatornában ahol megtalálták, elég jó munkát végzett, és biztos vagyok benne, hogy a patkányok is ettek ebből a kis kutyából. - a lány megérintette a kutya lesoványodott fejét - Nem tudom megmondani mennyi ideig volt a csatornában, lehetett egy nap, de akár egy hét is. Még akkor is, ha ez egy gonosz kutya volt... - Igen, egyetlen állat sem szív ki minden csepp vért egy testből. - borzongás futott végig Ashwini testén,

de megnézte a spániel fogazatát, a kutya bőre annyira ki volt száradva, hogy az ínye csak egy vonal volt. A fogzománc foltos és megrepedt. Még ha meg is harapta a támadóját, a bizonyíték túl szennyezett egy törvényszéki használatra. - Ki találta meg? - Egy hajléktalan férfi, aki a klinika körüli területeken szokott lógni. Megesett a szíve rajta. - hirtelen megmerevedett az állatorvos teste, szemei villogtak a szemüveg lencséje mögött. - Biztos vagyok benne, hogy ő ártalmatlan, neki semmi köze ehhez. - Nem terveztem, hogy levadászom őt. - amit Ashwini látott az nem egy halandó bűne volt. Minden jel halhatatlan tevékenységére utalt, de a mumifikáció még mindig érthetetlen volt. - Fel tudja boncolni a testet? - Ha valaki fizet érte. - tekintete Ashwiniről Janvierre ugrott, majd vissza. - Mint látható - nézett végig a kopott vizsgáló helyiségen, a kopott falakon és az elhasználódott linóleumon – nem igazán kérhetek az ügyfeleimtől sokat, így szükségem van pénzre azoktól, akik meg tudják fizetni. - A Céh kifizeti. Keressen mindent, ami nem szokványos. - Holnap megcsinálom. Ma megígértem a lányomnak, hogy vacsorára otthon leszek. - az állatorvos levette a szemüvegét, hogy megdörzsölje az orrnyergét a hüvelyk és a mutatóujjával. - Szüksége van neki is az anyjára. Ashwininek elszorult a torka, ő is tudta mindenkinek mennyire szüksége van egy anyára. Egy kicsit köhögött, hogy eltávolítsa a torkából az akadályt, és azt mondta. - Hívjon fel, ha végzett. - nem számított rá, hogy az állatorvos talál valami jelentős bizonyítékot, de jobb mindent ellenőrizni, mint figyelmen kívül hagyni egy fontos tényt. - Ez bizalmas, ugye tudja? - Én nem akarok összetűzést sem a Toronnyal sem a Céh-vel, amiért fecsegek. Néhány perccel később kiléptek a klinika ajtaján, Ashwini Janvierre nézett. - Lehetséges, hogy egy állat megfertőződjön vámpírizmussal? - Ez nem egy betegség cher. - Tudod, hogy értem. - Amennyire én tudom - adta át a sisakot- soha egyetlen állatot sem változtattak vámpírrá, de én viszonylag fiatal vagyok a halhatatlanok között. Akarod, hogy megkérdezzem Dimitrit? - Igen, azt hiszem, ha valaki, akkor ő tudja rá a választ. A férfi combjain megfeszült a farmer, ahogy felült a motorra, felcsatolta a sisakját. - Az a test - mondta miközben a lányon tartotta a tekintetét - emlékeztet engem arra az esetre, amit a csata során láttunk. A borzongás hulláma futott végig rajta. - Engem is. Ashwini, Janvier és Naasir egyszer látta, amint Lijuan az egyik női katonája nyakába temeti az arcát, szája nyitva, fogai csillogtak. Amikor felemelte a fejét, az arca alsó része olyan volt, mint egy hátborzongató vörös maszk, Lijuan dagadt az erőtől, a sebei gyorsan gyógyultak, önkéntes áldozata pedig úgy feküdt a lábai előtt, mint egy halott üres héj. - De - mutatott rá Ashwini - még ha Lijuan a csata után fel is támasztotta magát, bár el nem tudom képzelni hogyan, mivel Raphael apró darabokra szaggatta az őrült szukát, nem tudok elképzelni egy olyan arkangyalt, aki magát istennőnek képzeli, aki állatokból táplálkozna. Szerintem inkább éhezne. Janvier felvette a sisakját. - A kutya sem volt elégé kiszáradt ahhoz, hogy Lijuan legyen. - Igazad van. - azok az üres porhüvelyek amik Lijuan étkezése után maradta, sokkal törékenyebbek voltak, Naasir számtalan ilyen hüvelyt tört széjjel, amikor megpróbálta bizonyítékként elszállítani. Végül ott kellett hagyniuk azokat az üres héjakat, ahol széteste, Ashwini telefonját használták arra, hogy lefényképezzék őket. Amikor Lijuan veresége után Janvier és Naasir visszatértek a helyszínre, egy újszülött vámpírt találtak ott, aki porrá törte a maradványokat. - Mi az esélye annak, hogy Lijuan teljesen halott? - kérdezte miközben felcsatolta a sisakját és elhelyezkedett a motoron Janvier mögött. - Nem tudni. - mondta a férfi miközben feldübörgött a motor. - Az arkangyalok nem halnak meg könnyen, és ha nem számítjuk Raphael anyját, Lijuan volt a legöregebb a Tanácsban. Ez nem az a hír volt amit Ashwini hallani akart. Mert ki a fasz tudhatja, mire képes egy félholt arkangyal, miután a teste megsemmisült.

5. Elena kinyújtóztatta a vállait, ahogy ott ült a Légió számára átadott épület peremén, lábait lelógatta az épület oldalán, szárnyait a durva betonra támasztotta. Ahol ült közvetlen kilátása volt a Toronyra, melynek ablakai szikrázva verték vissza a nap fényét, látszott, hogy káprázatos naplemente lesz. Mellette guggolt Primary a Légió jellegzetes vízköpő szerű pihenő pózában. Szárnyai magasra íveltek, egyik karját a térdén nyugtatta, fekete ruházata poros volt, haja szintén. Még mindig nem volt "emberi" semmilyen módon, de a lány tarkóján már nem borzolódott a szőr a jelenlététől. Legtöbbször. - Fáradt vagy. Elena lófarokba fogta, a gyors zuhanyozástól még mindig nedves haját, mielőtt még az is kőporos lenne, mint Primaryé. - Mozgalmas nap volt. Ő szervezte meg az anyagszállítást, azokhoz a toronyházakhoz, melyek megsérültek a csata idején és javításra szorultak. - Hogy mennek a javítások ebben az épületben? - Ezt nem szárnyas lakóknak építették. Hátborzongató volt, ahogy a "mélyből felemelkedett" férfi milyen bőbeszédű lett, gondolta Elena szárazon. - Igen sok még a tennivaló. A keskeny erkélyeket ki kellett egészíteni, a belső falakat kiverni, az ablakok és az ajtók, amik biztonságot és kényelmet nyújtottak emberek és vámpírok számára, bosszantó és fojtogató volt egy szárnyas lénynek. A felújítás sok időt vett igénybe, de a műszaki értékelést végző speciális csapat bebizonyította, hogy még mindig gyorsabb és hatékonyabb egy meglévő épületet átalakítani a Légió speciális igényeinek, mint egy újat építeni az alapoktól kezdve. - Az embereid jobban vannak most már? - Primary elmondta nekik, hogy a Légiónak nincs szüksége alvásra, ugyanakkor nem viselik jól az egymástól való elszakadást ilyen hamar a felemelkedés után. - Igen. Összegyűlünk a tetőn. Elena tudott erről. Az első éjszaka látta őket a Toronyból éjfélkor, ahogy látta őket guggolni felállt a szőr a hátán. Kíváncsi lett volna arra, hogy a Légiónak van-e arról fogalma, hogy mások is lehetnének. Ha a hó túl hideg lesz, - A tető is elfogadható. - Hiányzik a tenger? Hosszú szünet következett, mintha egy olyan kérdést tett volna fel neki, amit addig nem fontolt meg. - Igen... béke volt... és csoda... Több, mint amit halandó és halhatatlan szeme valaha is látott. Elena nem tudott mást tenni, mint bólintani, ő is vethetett egy pillantást a Légió tartományának kísértő szépségére a végtelen sötétségben. - Nekem egyszer szintén volt egy másik otthonom. - mutatott a Tornyon túl. - Egy lakás abban a rácsos tetejű épületben. Primary arcára kiült a következtetés, amit a válaszából levont. - Te nem vagy halandó, és mégis az vagy. - Azt hiszem elég jól leírtál engem. - simította az arcát a szélbe, és beszívta a város illatát. Az ő városa, ami kőporból, szellemből épült. Csakúgy, mint az emberek. És akkor az eső friss csókját, a tenger illatát érezte meg az elméjében, Raphael szárnyai csodálatosak voltak repülés közben, ahogy elrugaszkodott a Toronyról, ahol Dimitrivel és Jasonnal beszélt. Elszorult a lélegzete, ahogy a röptét figyelte, Elena nem mozdult. Öt másodperccel később tért magához, amikor a férfi már egy lábra lebegett előtte. Ez a lebegés ránézésre könnyednek tűnt, de Elena tapasztalatból tudta, hogy a lebegés milyen brutális izommunkát igényel. Ujjatlan bőr harci öltözéket viselt Primary-éhez hasonlót, de az övé mélybarna volt, úgy nézett ki, mint a Légió tagja. - A második beszélni kíván veled. A lemenő nap fénye kiemelte azt a rendkívüli és összetett jelet, ami a halántékán futott az arccsontja tetejéig. Egy stilizált sárkány, ez jutott először Elena eszébe, amikor először meglátta a jelet, de igazság szerint nehéz lett volna egyértelműen leírni. - Uram. - Primary csendben felszállt. Elena megborzongott. - Nem tudom megszokni, hogy a szárnyai nem adnak ki hangot. A Légió szárnyai

inkább a denevérekére hasonlítottak, mint az angyalokéra, erős, úszóhártyás és ijesztően csendes. - Őket lopakodásra teremtették. - válaszolta Raphael, szemei egyedül rá koncentráltak, a kék annyira tiszta színárnyalata hogy szinte fájt. - Hazafelé habibti? Minden porcikája megrázkódott a kérdés erejétől, igen volt egy közös otthonuk. - Igen, hacsak a droghelyzet, amit említettél nem azt jelenti, hogy a Toronyba kell megszállnunk. - nem tetszett neki ez az Umbra cucc. - Dimitri felügyeli az ügyet, Illium pedig az éjszakai őrséget vezeti a Toronyba Aodhannal.- szemeiben nevetés csillant, az ő arkangyala, aki már nem volt az a jeges, embertelen lény, aki elérte, hogy összezárja az öklét egy penge felett és vére forrón és pirosan a Torony tetejére csepegjen. - Naasir is megérkezik az este. Elena a homlokát ráncolta. Raphael továbbra sem mondta el neki az igazságot Naasirról a vámpírról, aki annyira más volt, mint bármelyik vámpír, akivel valaha találkozott. - Bosszút fogok állni. - fenyegette meg. - A helyedben a fél szememet nyitva tartanám alvás közben. A mohó szél hajának obszidián selymeit az arcába fújta. - Emlékeztetnélek a saját mondatodra, miszerint a komornyikuk nem örülne a vér áztatta lepedőnek. szavai mosolyra késztették. - Meg vagyok lepve hogy Naasir ilyen hamar visszatért. A vámpír két és fél héttel ezelőtt visszatért Amanatba, ahol Raphael anyja Caliane uralkodott. - Nincs már rá szükség, hogy Lijuan területét tartsa szemmel? - Jason ki-be járkált a területen, de a kémmester nem lehetett sokáig egy helyben. - Méreg vette át ideiglenesen Naasir helyét. - Raphael ajka most már valóban mosolyra húzódott. - Anyám hívott fel, hogy megkérdezze, mi történik az én állatseregletemmel. Elena Caliane csípős megjegyzésére felhorkant. - Nem hibáztathatod őt, először egy tigristeremtményt küldesz neki, aki megeszi azokat az embereket, akiket nem szeret, aztán egy vámpírt egy vipera szemeivel és agyaraival. - eltartotta még egy ujját - Ó, és ne feledkezzünk meg a halandóról, akit háziállatként tartasz. - Az anyám nem néz téged háziállatnak Elena. Ő kedves az állatokhoz. - Ó, jaj. A mosoly elhalványult a férfi arcán, és lecsökkentette a köztük lévő távolságot. - A betegszobába voltál, miután lefürödtél. - Igen. - ez a szokásává vált mostanában naponta két három alkalommal. Még most is megrémítette, hogy mennyi férfi és nő volt kész arra, hogy harcoljanak velük, együtt, akár meg is haljanak. - A hangulat most már jobb - mondta Raphaelnek miközben a karjait a nyaka köré fonta - különösen most, hogy Galen utasított mindenkit, hogy fel kell gyorsítaniuk a gyógyulásukat. - mosolyodott el. - Hallottam, hogy nyolc különböző nyelven fenyegették meg őt sok izzadt angyalt és vámpír gyilkossággal és más kreatív formájával a bántalmazásnak. - mindenki, aki megsérült a Menedékben vagy a Lijuan elleni harcban. - A kedvencem a lekvárral való bekenés, pókok, összekötözés és az erjesztőkád voltak. - Akkor még szerencse, hogy a fegyvermesterem a Menedékben van. - Mintha ezek közül bármelyik is megrémíteni Galent. Valószínűleg élve enné meg a pókokat és csupasz kézzel tépné szét a köteleket. - az angyal olyan felépítésű volt, mint egy tank, a természet pusztító ereje. - De a panasz alatt én mindenhol csak a megkönnyebbülést láttam. Azok, akik már felgyógyultak és keményen edzenek és azok számára is, akik még kevésbé mozgékonyak ez csak a szórakozás része. Raphael a derekára fonta a karjait és lehúzta őt a tetőről, egy szinte lehetetlen szögbe fordult, majd ismét egy helyben lebegett. - Szóval ma este - mondta és csókot lehelt az ajkára - az embereink biztonságban vannak, a város csendes és én a hitvesemmel tölthetem az éjszakát. Lopott egy csókot az arkangyaltól, ami a saját személyes kábítószere volt és azt mondta - Most. - mire a férfi elengedte. A lány kiterjesztette a szárnyait a hideg szélbe, úgy érezte mintha a repülés öröme egy élő dolog lenne benne. Az ég ragyogó skarlát vörös és narancsszínben égett, a Central Park hófödte területet mintha lángokban állt volna, a felhőkarcolók, mint drágakövek izzottak. Az ég vad színével ellentétben a levegő kristályos volt, fagyosan hideg. A tüdeje élvezettel szívta be a levegőt. Aztán balra pillantott és összeráncolta a szemöldökét. Raphael alacsonyabban repült nála, és a fehér tűz, ami azért vált egyre láthatóbbá, mert a naplemente lángokat csalt a tollaira.

- Te ismét égsz, és ne mond, megint hogy csak illúzió. Miközben jobbra megdőlt, Raphael feljebb szállt, majd visszarepült mellé. - Nincs semmi értelme annak, hogy a szárnyaim lángoljanak. Mi haszna van egy arkangyalnak, aki nem tud repülni? - Támad némi nehézséged? - Nem. - mondta. - Valójában simábban repülök, mint máskor. Tekintettel arra, hogy Raphael képességei egyébként is fenomenálisak voltak, ez egy nagyon komoly kijelentésnek tűnt. - A szárnyaid szélét teljesen ellepi a fehér tűz teljesen a másodlagos tollakig. - mondta neki. - Gyere közelebb hozzám és egy kicsit lejjebb, így meg tudom érinteni a tollaidat. Elena napról napra jobban repült, de egy ilyen manőver még túl nehéz volt számára. Raphael elmozdult abba a pozícióba, amit a lány kért, amikor elérte a tollait a kezével az ujjait megérintette a fehér tűz. - Érzem a tollaidat a láng alatt, erősek és selymesek, mint mindig, de a tűz játszik az ujjaim alatt. Hűvös tapintású és olyan érzés, mint te magad. - lehetetlen volt elmagyaráznia, érezte a szelet az esőt, a tenger hullámait a kezén. Raphael ismét mellé repült. Oda is értek a céghez. - A fenébe. Bárcsak viselnének csengőt, vagy valami más hangosat. -észrevette a Légió harcosokat, akik eddig kísérték őket, mindkettő fekete bőr ujj nélküli harci öltözékben. Amikor a bal oldalára pillantott észrevette, hogy az épp őt bámulja. Fekete hajú és aranybarna bőrű volt, sápadt szeme Raphael kék szemeit visszhangzotta, szárnyai vert arany, ott ahol egy angyalnak a repülő tollai lettek volna. A szárnyait ahol kinőttek a hátából fekete bőrszerű anyag borította, melynek színe megegyezett Elena szárnyának színével, a végei sötétkékek, ahol összeértek az arannyal. Primary szárnyainak színei pontosan megegyeztek vele, de a lány tudta, hogy ez nem Primary. A Légió vezetőjén érződött a kor és a végtelen memória, ezen a lényen Elena a fiatalságot érezte. Mintha a hosszú alvás mélyén a végtelen korokban alakult volna ki. Felé intett a kezével, csak hogy lássa, mit fog tenni, Elenával és Raphaellel eddig csak Primary beszélt. Hello! - kiáltotta a mozdulattal párhuzamosan. A Légió harcos oldalra billentette a fejét, mint egy madár. Aztán felemelte a kezét és lemásolta Elena mozdulatát. - Nagyon örülök. - nevetett és visszaintegetett. A lány látta az ajkait mozogni, ahogy próbálja kitalálni hogyan, kell nevetni, vagy mosolyogni. Bár feladta a küzdelmet, az oldalán maradt, miközben átrepültek a Hudson felett. - Szeretnéd, ha megparancsolnám, állítsák le a kíséretet? Elena megrázta a fejét Raphael kérdésére. Úgy tűnik, szeretik ezt csinálni valami miatt, és ez elég ártalmatlan dolog. A kíséret haza az Enklávéba, vagy a Toronyba a csata után a javítások befejeztével kezdődtek, és mostanra egy rituálévá vált. - Hacsak nem tervezed, hogy meztelenül táncolsz velem Manhattan felett. Nem ebben a században. Bár már a gondolat is felforralta a bőrét. Hirtelen lezuhant a folyóig, a Légió harcos sepert utána a fodrozódó folyó felett, arcán értetlen kifejezéssel. - Azt hiszem, megpróbálja kitalálni ezt miért tettem. Nem hiszem, hogy a Légió nem tudja mi az öröm. Raphael leszállt és várta, hogy csatlakozzon hozzá, ők ketten pedig majdnem függőlegesen repültek, hogy elérjék a szikla tetejét, amin az otthonuk volt. Elena izmai megfeszültek, ahogy felfele szállt, de ő felvidult az erőfeszítéstől. - Igen. - szorította ökölbe a kezét, ahogy Raphael felé ment a gyepen. A légió harcos leszállt mellette, amíg társa Raphael mellett landolt. - Milyen volt a repülésem?- kérdezte komolyan. - Te egy kissé balra dőlsz. - Nekem is ez volt az érzésem, nem tudom megtalálni a helyes egyensúlyt. - felhúzta a szemöldökét és leengedte a szárnyait, a Légió harcos felé fordult, aki visszaintegetett neki. - Van ötleted? - Hozzá vagy szokva, hogy egy íjpuskát tartasz a jobb kezedben, és ki kell egyensúlyoznod magad, de akkor is ezt csinálod, ha nincs a kezedben. Elena csak nézet. - Csak képzeltem, vagy tényleg megszólalt? - Tényleg beszélt. - Raphael is a harcosra figyelt. - A megfigyelésed pontos. - bólintott a harcos felé Raphael, majd Elenához fordult. - Neked pedig meg kell

tanulnod milyen hatással, van rád, ha nincs nálad az íjpuska. Elena megköszönte a harcosnak majd megkérdezte. - Van kedvetek sétálni, az üvegházba megyek. - Mit csinál vadász? - Úgymond próbálom őket emberivé tenni. - zavarta a tudat, hogy ő és Raphael tartoznak nekik. - Neked nem volna szükséged némi útmutatásra, ha néhány ezer évre eltemetnek az óceán mélyére? - Szólok Montgomerynek, és küldetek neked frissítőket. Amikor Elena megfordult és elindult az üvegház felé, a Légió harcosok vele tartottak. - Azt hiszed, megnyered a fogadást. - dobott neki csókot a válla fölött és folytatta az útját az üvegház felé. A lány általában levette a legtöbb fegyverét a meleg, párás környezetben, bár elérhető közelbe, de most megtartott néhány kést. Az egy dolog, hogy megpróbálja megismerni őket, de egy több ezer éves erőben vakon megbízni más lapra tartozott. Amíg ő a begóniái között sétált és ellenőrizte a növényeit, a harcosok a bejárat két oldalán álltak némán. Amikor Montgomery megjelent szokásos elegáns öltönyében, fehér ingében, kezében tálca, kávéval és apró finomságokkal, azt mondta. - Mondtam már mennyire szeretlek Montgomery? - Ma még nem hölgyem. Elena összerezzent, már megszokta, hogy Montgomery vámpírvadásznak szólítja, a csata után azonban visszatért a hivatalos megszólításra. - Mit hoztál nekem?- kérdezte Montgomeryt, aki közben észre vette a hibáját. - Sivya által készített eclair fánk, áfonyás muffin és gyümölcsök. - kiöntötte neki a kávét két cukorral és egy padra helyezte. - Vajon az urak is kérnek egy kávét? Elena a harcosokra nézett, és megemelte a bögréjét egy néma kérdésre. Végül az egyik megszólalt. - Nem igénylünk üzemanyagot. - Akkor hagyom önt dolgozni Vámpírvadász. Visszalépett a növényeihez, és azon gondolkodott hogyan lehetne két új vendégét új élményekhez juttatni... amikor megérezte, hogy azok közelebb léptek hozzá halálos csendben. 6. Szúró érzés a bőrén, ahogy a háta mögött érezte őket, de várt, hogy mit tesznek. Semmi. Szeme az üres terrakotta edényekre esett, amik a padon sorakoztak. Hirtelen ötlettel megkérte az egyik harcost. - Megtöltenéd azt nekem földdel? A zsákok ott vannak. Kikötözték az egyik zsákot és kezdték kiásni a gazdag termőtalajt a kezeikkel. Már majdnem rájuk szólt, hogy vegyenek kesztyűt, amikor rájött, hogy ezek ketten nem fogják használni. Amikor egyszer rákérdezett Primary azt mondta a Légiónak a "föld az élet". Most amikor kezükkel a földbe ástak, látta, hogy férfiak válla ellazul. - Raphael. - Segítségre van szükséged? - Nem. Látta, ahogy az egyik harcos megtölti a cserépedényt, és megkérdezte. - Miért nem ülteted bele a palánták közül az egyiket? - mutatott a lapos tálcára, amelyben több különböző növényt nevelt. Nézte, ahogy óvatosan kivett egye növényt, a cserépbe helyezte miután fúrt bele egy lyukat, és finoman megpaskolta körülötte a földet. - Azt hiszem, ki kell alakítani a Légió épületében egy kertet. A tető egy részén, és még néhány nagyobb erkélyen üvegtetővel, ahol mindegyik tud dolgozni. Raphael válasza azonnali volt. - Ők valahogy a földből táplálkoznak. Így már érthető miért vannak olyan gyakran a Central Parkban. - Én is azt hiszem. - mondta miközben a második harcos csatlakozott az elsőhöz, miután egy pillantással kért tőle engedélyt, hogy belenyúlhasson a csemetés tálcába. - Megtudod szervezni a kert kialakítását? - Igen. - Ez egy lenyűgöző feladat lenne, és talán bele tudna vonni néhány sérültet is, akik még nem álltak kész, hogy a kötelezettségeiket teljesítsék. - Ez kész.

Elena ránézett a frissen átültetett növényekre és megkérdezte. - Szeretnétek többet? Egy óra múlva tért vissza a házba, miután biztosította a két férfit, hogy addig maradnak, az üvegházba ameddig tetszik. Látta a mozgásukat kívülről, ahogy kezeikkel megérintik a páfrányok kinyúló leveleit. Felment az emeletre, Raphaelt a dolgozószobában találta meg. Olyan közel ment hozzá hogy megérinthesse, szüksége volt rá hogy érezze az arkangyalát. Az élet kiszámíthatatlan volt, nem biztos, hogy együtt tölthetnek még egy éjszakát, lehet, hogy hetekig vagy hónapokig sem, ha a dolgok ismét szarrá válnak. - A vacsora még nincs kész. - mondta és átölelte a derekát. - Úgy döntöttem elfogyasztalak téged főételként. Az angyalpor egzotikus, erotikus ízét érezte az ajkain, a bőrén, Raphael csendes válaszába beleborzongott. Már éppen csókba fordította a fejét, amikor a csengő hangja zavarta meg a csendet. A nagy video kivetítőtől származott, ami a falba volt építve Elena bal oldalán. Nagyon kevés ember volt, aki ismerte a közvetlen kódot, ezek között volt az anyja Caliane és az egész Tanács. - Ez Titus. - mondta Raphael miután vetett egy pillantást a hívó azonosítójára. Elena kétségbeesetten próbálta meg lesúrolni a csillogó angyalport az ajkáról és az arcáról, majd a kezeit a pólójába törölte. Teste továbbra is a szexuális vágy hőjétől égett. - Nos? - kérdezte. Miközben Raphael megdörzsölte az ujjával a szája szélét, lenyalta róla a por csontolvasztó ízét. - Be kellene sötétítenünk. Elena felnyögött, de behúzta a függönyöket, elzárva a naplemente utolsó sugarait, félhomályba borítva a szobát. - Rendben, mehet. - nem mindig maradt a férfi mellett, amikor fogadta az ilyen hívásokat, nem volt meg az a fajta hatalma, hogy politikai szinten jelen legyen, és őszintén szólva nem is akart. Az ő szerepe az volt, hogy támogassa Raphaelt amikor szükséges volt. Azonban lehet, hogy Titus csak válaszolni akar a meghívásra, amit a lány küldött neki, mint Raphael hitvese. - Titus. - mondta Raphael amint a másik arkangyal megjelent a képernyőn. Titus úgy volt öltözve, mint egy harcos, mellvértje ragyogó arany. Elena tudta, hogy nem valószínű, hogy tényleg aranyból van, hanem egy keményebb anyagot bevontak egy vékony réteg nemesfémmel. Mert Titus nem játék katona volt, hanem igazi. Ugyanolyan jellemzői voltak, mint Galennek, durva vonások, erőteljes jelenlét. - Raphael. - áthatolhatatlan ónix szemei Elenára figyeltek, hangja csendesebb volt, mint ahogy várható lett volna egy ilyen méretű és erejű embertől. - Hitves. - Örülök, hogy beszélhetek veled. - mondta Elena, hálásan gondolva Jessamyra aki tanácsokat adott neki, hogyan kell beszélni egy arkangyallal, aki a szövetségesük, de nem a barátjuk. Az utolsó dolog, amit tenni akart egy ballépés egy szövetségessel szemben, akit segítségül lehet hívni, megmenteni a világot. Bizonyos volt, hogy Kína arkangyala nagyon rossz hangulatban fog ébredni a megújító alvásból. - Köszönöm a meghívást. - mondta Titus. - Csatlakozom hozzátok az ünnepség alatt. Ez szar ügy. Elena elküldte a meghívást, mivel biztos volt benne, hogy Titus nem fogadja el. A többi arkangyal, akiket meghívott, már elküldte válaszát, hogy sajnálattal nem tud eljönni, többek között Elijah és Hannah, akiket Elena boldogan látott volna, de nekik is most saját népükkel kellett törődni, mint Raphaelnek és Elenának. Ugyanúgy ahogy Favasi és Astaad is, akik mindketten a blokkparti után magánlátogatást ütemeztek be. Köztudott volt, ahogy Neha Raphael iránt érzett, de a Mérgek királynője személyes sértésnek vette volna, ha Elena nem küld neki meghívást. A válasz fagyosan udvarias volt, de saját kezével írta Elenának, ami jobb volt, mint a néma csend. Michaela tartósan le volt húzva Elena listájáról, mint ahogy Lijuan haverja Charisemnon is. - Várom, hogy megismerhesselek. - mondta Titusnak, felelevenítve Jessamy tanításait. A történész és könyvtáros angyalnak még akkor is szent türelme volt, amikor tanítványa úgy tett mintha összeomlana és belehalna az angyali protokoll zsibbasztó összetettségébe. - Én is szívesen látlak Titus. - mondta Raphael, szárnya a lányéhoz simult. - Mi a helyzet Charisemnonnal? Ez a helyzet volt az, ami miatt Elena arra számított, Titus nem hagyja el a területét. Neki és Charisemnonnak voltak közös határai, és a két arkangyal viszonya soha nem volt szívélyes. Az állandó oda-vissza csapások nyílt agresszióvá váltak amikor Charisemnon Lijuan mellé állt a háború alatt. Charisemnon nem csak arra használta új képességét, amivel betegségeket hozott létre, hogy megtámadja New Yorkot, de bacilusgazdákat küldött Titus földjére.

- Több jelentés is megerősítette, hogy Charisemnon beteg. - Az elméje? - Raphael látta, ahogy saját szülei megőrültek a korral, de Charisemnon még fiatal volt a halhatatlanok között. - Nem. Fizikailag beteg. Kémeim szerint ágyhoz kötött, testét sebek borítják. - Az arkangyalok nem kapnak el betegségeket. - ez tény volt az egész angyali történetben. - Úgy tűnik Charisemnon megváltoztatta a szabályokat. - tette a derekára Titus a kezét, bicepsze megfeszült. - Beszéltem a saját gyógyítóimmal és Keirrel is, és ők mind úgy vélik, hogy túl sokat hitt a képességéről, és az felemésztette őt. Raphael megfontolta a választ. - Ha kivesszük Lijuant a képből, úgy tűnt mintha Charisemnon kapta volna a Zuhatagtól a legerősebb ajándékot. A másik arkangyal Raphael angyalai közül több százat súlyosan megsebesített egy gyáva támadással, öt közülük meg is halt, annyira megsebesültek, hogy csak véres torzó maradt a testükből. A sérülteknek több hónapra van szükségük, mire újra felépülnek, amiről Raphael soha nem fog megfeledkezni. A bosszú a halhatatlanok között gyakran hosszú, de halálos eljárás, és Raphael régen megtanulta a türelem értékét. - Igen. - Titus arcán komor öröm ült ki. - Az a veszedelmes bolond túl gyorsan járt el, túl arrogáns volt. És most megfizeti az árát. - Van egy másik lehetőség is. Titus a szemöldökét ráncolta rosszallása képen Elena szavaira, de minden figyelme rá irányult. Raphael tudta, hogy Titus nincs hozzá szokva az olyan nőkhöz, akik házasok, vagy más módon szorosan kapcsolódnak egy erős férfihoz. Titus nem volt nőgyűlölő, ezt bizonyította a hadseregében lévő erős nők csapata, többek között Galen anyja Tanae. Titus nézete szerint a nőknek két csoportja volt, a harcosok és az összes többi. Az utóbbiakat babusgatni, kényeztetni és védeni kellett, de nem kellett komolyan venni. És Raphael tudta Titus kezdi komolyan venni, hogy Elena nem fér bele a második kategóriába. Annak ellenére, hogy ő angyalnak fiatal volt, és nem volt akkora hatalma, hogy felkeltse egy Titus korú arkangyal figyelmét, Titus hallott a bátorságáról és a hűségéről a Lijuan elleni utolsó csata alatt, amikor a vadásza úgy döntött, hogy inkább vele hal, ha ezzel megmentheti az embereit. - Ő egy igazi hitves. - mondta a másik arkangyal Raphaelnek, nem sokkal Lijuan csapatainak visszavonulása után. - Te egy szerencsés ember vagy. Ez egy abszolút igazság volt. - Lijuan - mondta Elena - megosztotta a hatalmát a hozzá közelállókkal. Láttuk a tábornokait a csatában. Gyorsabban gyógyultak, lassabban fáradtak, mint a mi embereink közül bárki, de ez a lendület csak addig tartott, amíg ő játékban volt. - De megosztani a hatalmát az egyik Tanácstaggal?- mennydörögte Titus, karjait keresztbe fonva. - Nem lehetséges. Raphael nem volt ebben annyira biztos. - Charisemnon képességeit nem okozhatta csak a Zuhatag. Ő egyedül nem lett volna képes ennyire negatívan befolyásolni az idősebb, erősebb embereimet. - Ez igaz. - bólintott mogorván Titus. - Gondolkodni fogok ezen. De a dolgok jelenlegi állása szerint Charisemnon mélyen a határain túl visszavonta a csapatait, a hadseregem erősebb, mint az övé, hiszen a gyalogos katonái közül sokat kibelezett azáltal, hogy a betegségek szállítóiként használta őket. veszélyesen elmosolyodott. - Lehet, hogy itt az ideje, hogy egy kis földrengést okozzak, emlékeztetve a korcsot arra, nekem nincs szükségem arra, hogy Lijuan felerősítse az erőmet. - Örülnék, ha Charisemnon eltűnne egy feneketlen üreg mélyén. Titus nevetése visszhangzott a hangszórókból. - Még nem vagyok olyan erős, de hamarosan. vigyorogva mondta. - Hallottál Michaela legújabb fogásáról a területért? - Egy órája kaptam meg az üzenetet. - mondta Raphael és közben megérezte Elena ijedségét, de az arca nem árult el semmit. Nincs ok az aggodalomra Vámpírvadász. Michaelának folyik a nyála Lijuan területeiért. Hangosan ezt mondta: - Úgy terveztem figyelmen kívül hagyom az igényét a Tanács találkozóján, hogyan osztjuk fel a területet. túl korán lett volna levonni azt a következtetést, hogy Lijuan halott, különösen, amikor minden jel ellenkező következtetésre utalt. - Csakúgy, mint én. - mondta Titus, majd Elena szemébe nézett. - Kíváncsi leszek milyen egy Tömb Party, még soha nem hallottam ilyenről. Tiéd a szó Vámpírvadász.

-

Ez teljesen más lesz, mint egy angyal buli. - figyelmeztette Elena. - De biztos vagyok benne, hogy Lijuan bárhol is van, zihálni fog a borzalomtól. Titus fogai fehéren villantak ki barna bőréből. - Ez nem rettent el. Ott leszek, hacsak egy szamár házasságon kívüli gyerekének a határom mellett, nem sikerül kimásznia a betegágyából. - Raphael. Hitves. - Afrika arkangyala elköszönt. Raphael vadásza előrehajolt és kikapcsolta a képernyőt, majd dühösen ránézett. - Azt mondtad nekem, hogy a meghívás csak formális. - Titus élvezni fogja, habibti. Ő hajlamos arra, hogy megkérjen téged, küzdj meg vele, a becsületedért és a tiszteletéért. - látta, hogy a lányt kezdi érdekelni, és hozzátette. - Nekem természetesen a nevedben ellent kell állnom, mivel Titusnak nincs érzéke a finomságokhoz, úgy kezel majd téged, mint egy igazi angyalharcost, és még letépi a fejedet, a kezeidet. Elena álla leesett a hallottaktól. - Azt hiszem, igazad van. - kezei végig futottak a haján, kioldotta a nyakkendőjét, látta a fehér tűz árnyékait a szárnyain, majd sóhajtott. - Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem Titust. El tudom fogadni, amit láttam belőle, de én csak meg szerettem volna ünnepelni a túlélést, a városunkkal és a barátainkkal, nem stresszes háziasszonyt játszani. - Akkor azt hiszem, le kell csillapítanom az izgalmadat. - szorította meg a férfi a szárnyai ívét, majd megsimogatta. A lány reszketett, kezeit a mellkasára szorította, szempilláit lehunyta. Raphael megismételte az intim simogatást. Az idegvégződések egy angyal szárnyainak azon részén, nagyon érzékenyek voltak, és Elena érzékenysége tovább nőt az elmúlt hónapok alatt. Végtagjai teljesen ellazultak, miközben a hatalmas ágyba fektette. Megölne bárkit, aki ott hozzáér. - Titusnak nincs ideje formaságokra. - mondta miközben ráfeküdt. - Ő lesz a legnagyszerűbb arkangyali vendég, akit valaha vendégül fogadtál, különösen azért mert a város ünnepelni fog. Minden porcikája lángolt az érintésétől, ezért csak kis idő múlva tudott újra megszólalni. - Titus szeret bulizni? Raphael nevetett. - Igen. Örömét leli majd a város energiájában, és elcsábít legalább öt-tíz nőt. Elena szempillái felemelkedtek, pupillái kitágultak, a drámai félhomályban szürke íriszének ezüst szegélye jelezte növekvő halhatatlanságát. - Neki nincsenek ágyasai a háremében? - Nincsenek. - bár éltek nők Titus otthonában, ők nem a szeretői voltak, inkább olyanok, akiknek biztonságos menedéket adott. - Titusnak nincsenek hosszú távú kapcsolatai. Ő megrontja a nőket, aztán továbblép, de amíg a szeretőivel van, azok minden figyelmét megkapják. Raphael ezt első kézből látta, amikor még félig suhancként elszerződött Titus hadseregébe, mert tudta, többet tanulhat az arkangyaltól a harci készségekről, mint bármelyik másik angyaltól. A becsületről is sokat tanult Titus hadseregében. - Azok alatt az évek alatt, amit nála töltöttem, soha nem hallottam egyetlen nőről, sem aki becsmérelte volna Titust miután ágyba vitte. - és mivel tudta, hogy ez szórakoztatni fogja a vadászát, hozzá tette. Többnyire csak a nevét sóhajtozták, és álmodozva meredtek maguk elé. Elena nevetése rekedt volt, szárnyai melegek és erősek az érintése alatt. Egyetlen angyalnak sem voltak olyan szárnyai, mint Elenának, éjfél színű tollai indigókékbe mentek át, majd hajnali kékbe, szélei fehérarany. - Abban a férfiban nyilvánvalóan megvan a játékosság. - nyöszörögte Elena arcát a férfi nyakába fúrva, ahogy Raphael egyre jobban simogatta. - Ez nagyon jó érzés. Ezt csinálhatnád egész éjszaka. - Csak ha nekem is megéri. - vonakodva abba hagyta a simogatást, pedig teste keményen feszült a vágytól, és kihúzta a lányt a szobából. - Montgomery hamarosan keresni fog minket a vacsora miatt. Nem kellene őt sokkolnunk. - Azt hittem Montgomeryt már semmi nem rendítheti meg. Raphael egyenesen a vámpír szemébe nézett, Montgomery azonnal megjelent a folyosó végén, ahogy Raphael kinyitotta a dolgozószoba ajtaját. - Ez egy nyugodt este Montgomery. Egy ajándék a háború és a káosz után. Talán meg kellene hívnod Syviát egy sétára a szirtek mentén. Montgomery szemeiben riadalom tükröződött.

- Uram higgye el mi nem.. - Egy arkangyal vagyok Montgomery. Ismerem a saját embereimet. - elkezdett fellépkedni Elenával a lépcsőn. - Az hogy két megbízható emberem együtt van, az nem ok a haragomra. Az hogy felismerte Montgomery hűsége milyen mély, még egyértelműbbé tette a jóváhagyását. - Megkapod a jóváhagyásomat, hogy udvarolj neki, ha szükséged van erre. Megállt egy pillanatra és észrevette az ideges reményt Montgomery arcán. Furcsa volt így látni a kiváló komornyikot, de a szerelem furcsa dolgokra készteti a halandókat. - Uram. - hajolt meg mélyen Montgomery. - Mi volt ez? - kérdezte Elena abban a pillanatban, ahogy a hálószoba ajtaja bezáródott mögöttük. Tudom, hogy beszéltetek ti ketten? De a férfi arra figyelt, hogy eltávolítsa a fegyvereit. - Miért vagy ennyire felfegyverezve a saját otthonunkba?- a lány átöltözött egy csónak-nyakú égszínkék pólóba és egy puha fekete nadrágba, amik szorosan simultak az alakjára, és mezítláb volt. Még is sikerült elrejtenie legalább három kést. - Hoppá. - mondta, amikor talált még egy kést, a bokáján egy hüvelyben. - Csak megszokás, azt hiszem. De nem válaszoltál. - Montgomery udvarol Syviának. - Na, ne. Tényleg? - Csinálj úgy mintha észrevetted volna. - figyelmeztette a lányt. - Felháborodnának, és azt hinnék annyira elhanyagolták a feladataikat, hogy észrevettük a személyes életüket. Elena összeszorította a száját, és összevonta a szemöldökét, miközben levette a pólóját. - De te észrevetted. - mondta elfúló hangon. - Én vagyok az uruk. Jeleztem, hogy észrevettem és engedélyezem a kapcsolatukat, nem akartam, hogy feláldozzák az érzelmeiket, mert mást hisznek. Megfogta a melleit, miután a pólóját egy szék háttámlájára dobta, felforrósodott a vére. Egy másodperc töredékéig mindkettőjükben felötlött a csata során tett utolsó kísérletük, hogy legyőzzék Lijuan gonoszságát, a férfi akkor azt hitte soha többé nem tarthatja Elanát a karjaiban. Az emlék még túl friss volt. - Én hitvesem. - mondta miközben a fejét a nyaka hajlatába szorította, ajkai a vállára simultak. Biztosítani akarta a lányt arról, hogy ők akkor is egy pár, ha feladataik a kelleténél hosszabb időre elválasztják őket egymástól. A lány kezei a hajába simultak, ajkai nedves csókokat nyomtak az álla vonalára. - Furcsa arra gondolni, hogy Montgomery és a párja ugyanezt teszik. - zihálva vette a levegőt, amikor a férfi meghúzogatta a mellbimbóit. - Meg voltam győződve róla, hogy öltönyben alszik. - Eleget beszéltünk másokról, habibti. Ideje a saját párunkkal foglalkozni. Mert a béke minden órája kincs volt. Mert a háború fekete erőszakos árnya tűnt fel a horizonton, és ha eljön az ideje, elnyeli a világot.

7. Az ég narancssárgája halványabb lett, és piszkos szürkévé mosódott, mire Ashwini és Janvier a következő célállomásához ért, ami a szomszédos Sohóban volt, bár ez a terület csak napnyugtáig viselte ezt a nevet. Aztán Vámpír Negyed lett belőle. Ez volt az az időszak, amikor a csillogó boltok és kávéházak bezártak, és kinyíltak a vérkávéházak és tele lettek a gyönyörű és kegyetlen vámpírklubok. Hmm.. A lány levette a sisakját, miközben Janvier leállította a motort, a Városháza és a Quarter határa közötti utcában. - Kutya legyek, ha ezt nem egy vámpír csinálta. Janvier is levette a sisakját, selymes mahagóni színű haja kihullott alóla. A lány nem tudott ellenállni, ujjai helyével finoman végigsimított a fejbőrén, selymesen hűvös hajszálai között. Miközben a hátának simította a mellét, a levegő beszorult a torkában. A lélegzete beszorult, a mellei nekifeszültek a melltartójának. A karjait köré akarta fonni, orrával végig simítani a bőrét, végig akarta nyalni a nyakát. Ökölbe szorította a kezét, olyan szorosan, hogy körmei belevágtak a tenyerébe, leszállt a motorról és a sisakot a kormányra akasztotta. Miközben Janvier ugyanazt tette a saját sisakjával, leszállt a motorról, olyan kecses lusta bájjal, ami mindig magára vonta környezete minden nőnemű lényének a figyelmét.

- Lehetséges. - folytatta a férfi, mintha nem is szakította volna félbe a beszélgetést egy simogatás, és nem kellett volna visszafognia magát. - Tudod néhány vámpír már nem túl jó háromszáz év után. Emlékezett a tapintására, ami égette a kezét, Ashwini inkább kinyitotta a kabátját, csak hogy elfoglalja kezeit valamivel. - Miért akarna állatvért inni egy vámpír? Janvier nekidőlt a motornak és kicipzárazta a dzsekijét, felfedve az alatt viselt vékony fehér pólót. Nem látta, hogy nála lenne a szokott két hajlított pengéjű kés. A motoron szorosan hozzá simult, és nem érezte a pisztolytáskát sem a hátán. Amíg Atlantában voltak a küldetésen gyakran használta a pengéket, de mióta visszajöttek New Yorkba nem látta őket. - Hol vannak a kukrik? - kérdezte, mielőtt a férfi válaszolhatott volna a vérrel kapcsolatos kérdésre. Megdörzsölte a tarkóját, az arca enyhén elpirult. - A pisztolytáska elszakadt ma reggel. Ashwini ráharapott az arca belsejére, annak érdekében, hogy ne mosolyodjon el. Elmondta a lánynak, hogy lecseréli a kopott bőrt, miután elhagyták az államot. A késtartók fémből készültek, hogy a pengék ne sértsék fel, a pisztolytáskának, puhának és rugalmasnak kellett lennie, hogy ne akadályozzák a mozgásban. - Az nem túl jó. A férfi gyanús pillantást vetett rá, a szelíd válasznál, de aztán vállat vont. - A héten elküldöm a pisztolytáskát egy speciális szakemberhez, hogy csináljon egy hasonlót. Nincs rá reményem, hogy felkerüljek Deacon várólistájára legalább egy évig. Abban a pillanatban a férfi elég durcásnak és irritáltnak nézett ki. A lány tudta, hogy meztelennek érzi magát kedvenc fegyverei nélkül ezért nem titkolhatta tovább. - Vagy - mondta - használhatnád azt a pisztolytáskát, amit Deacon tegnap este kitett a lakásomban. Janvier kiegyenesedett. - Nekem? Ashwini keresztbe fonta a karját, miközben a vad örömöt hallotta ki a hangjából és bólintott. - Aznap amikor elmentél, hogy sütit szerezz nekem, az öreg oldaltáskádról készített egy tervet az újnak. a lány éppen ezért egy különösen távoli pékségbe küldte őt. A tartó tökéletes volt, Deacon nem hibázott. - De hát hogyan? Deacon egy évre előre be van táblázva. - Mindig van ideje vadászok számára. - Sara férje korábban maga is vadász volt. Janvier mosolya lassú mély és olyan fájdalmasan valóságos volt, megfogta a szívét és nem engedte el. - Én nem vagyok vadász. De az enyém vagy. Elharapta azokat a szavakat, amiket szíve szerint mondott volna, de amiket soha nem mondhat, ha egy kicsit is törődik vele, ezért csak mogorván nézett. - Ne csinálj belőle nagy ügyet, vagy bele hajítom a Hudson-ba. Arca mosolygott, mocsaras területek zöldjét idéző szemén megcsillant a fény, majd megrázta a fejét. - Nem tehetek róla, cher. Aswini megtörte a szemkontaktust, nem tudott ellenállni neki, amikor így mosolygott. - Azt mond, el nekem mi történik a vámpírokkal, akik állati vért isznak. - Az állatok vére túl gyenge tápláléknak - mondta meleg hangon, ami beszivárgott testének minden sejtjébe. - Emlékszem hallottam egy vámpírról, aki eltévedt a hegyekben és hónapokig állatok vérén élt. Moitié fou Billy, ez volt a neve. Annyira gyenge volt, nem jelentett veszélyt senkire. Ashwini felszedett elég cajun-franciát Janvier mellett, hogy tudja, ez azt jelenti a vámpír fél-őrült lett. - Tehát lehet, hogy a mi feltételezett állatvér ivónk már vágyik némi jobb eleségre. Bólintott. - De ott van még a kiszáradás, ami természetellenes. Hacsak a kutyakölyök nem egy olyan környezetben halt meg, ami ezt eredményezné. Ashwini telefonja abban a pillanatban felcsipogott. A képernyőre pillantva látta, hogy az állatorvostól érkezett üzenet. - Dr. Shamar úgy döntött, vet még egy pillantást a kutyára mielőtt hazamegy éjszakára, és talált egy chipet beágyazva a bőre alá. - ezt sok háziállat tulajdonos alkalmazta macskák és kutyák azonosítására. Az orvos az első vizsgálatnál ezt nem vette észre, mert becsúszott két csigolyacsont közé. - Le tudta a chipet olvasni és kikereste a kutyát a rendszerben. Úgy látszik a kutya néhány nappal a harcok után tűnt el. Dr.Shamar hozzá tett egy feljegyzést, hogy nem értesítette a tulajdonosokat, és nem

is fogja, amíg más utasítást nem kap. Miután megköszönte a doktornőnek a segítséget, Ashwini Janvierre nézett. - Ez elég idő volt a természetes mumifikálódáshoz, optimális környezetben? Janvier széttárta a kezét. - Meg kellene kérdezni egy tudóst. - Honor talán tud valakit ajánlani. - Honor a legjobb barátja volt, az ókori nyelvek és történelem szakértője, és széles körben voltak kapcsolatai. - Holnap elhívom. - eltette a telefont, és összerázkódott az erős széltől, aminek hó íze volt. - Lehetséges, hogy Lijuan megosztotta valakivel a képességét, hogy más emberekből szívjon el energiát? Janvier közelebb lépett hozzá, testének melege olyan volt, mint egy simogatás. - Ez egy érdekes kérdés, de én nem láttam, amikor ezt csinálta, te is tudod cher. - Igen. - Naasir volt, aki elmondta neki, hogy Kína arkangyala megosztotta erejét a tábornokaival, de ez nem egy végleges átadás volt. Amint Lijuant kivonták az egyenletből, tábornokai összeestek. Csípőre tett kézzel fontolgatott egy másik lehetőséget. - Lijuan teremtményei hajlamosak arra, hogy fertőzőek legyenek. - az arkangyal szörnyű újjászületettjei olyanok voltak, mint a pestis. - Csak abból nem teremtett újjászületettet, akiből evett. - ráncolta a szemöldökét Ashwini. - Lijuan áldozatai olyanok lettek, mint az üres kagylóhéj, úgyhogy kezdhetjük, az egészet előröl. Janvier elmozdult, hogy testével elszigetelje a szél rohamának nagy részétől. - Mindazonáltal jelenteni fogom az elméleteinket Raphaelnek. Neki is tudnia kell, hogy Lijuan a városban hagyhatott egy hosszadalmas fertőzést. Ashwini megemelte mindkét szemöldökét. - Atlantából visszajövet azt mondtad, te soha nem találkoztál vele, és most már a keresztnevén szólítod? - Én még nem találkoztam vele azóta. - csillant meg alattomosan a szemében a napfény. - Vámpírok az én koromban ritkán találkoznak az arkangyallal, akihez hűségesek. - A legtöbb veled korú vámpír nem olyan erős, mint te. - vagy nem olyan okos. Janvier már rég teljesítette a szerződéses időszakát, nem kellett, hogy szolgáljon bárkit. De ő úgy döntött Raphaelhez csatlakozik. - Te csak egy vagyontárgy vagy. - És az Uram - fújta fel Janvier az arcát - jól használja a vagyonát. A lány nem akarta megérteni az üzenetet, megtörte a szemkontaktust, hogy egy távoli autó féklámpáira figyeljen, melynek felvillanó fényei rubin színben izzottak a szürkeségben. - Végzek egy kis kutatást a Vadász Archivumban, meglátom találok-e hasonló ügyeket. Janvier elindult a városi ház irányába, arckifejezése elárulta, hogy túl sokat látott. - Értesítelek, ha Dimitrinek van bármilyen információja. Fém nyikordult, ahogy kinyitotta a díszes kovácsoltvas kaput a ház elején. - Gondoskodjunk először ezeknek a marháknak az egészségéről. Ashwini elindult mögötte a ház felé, ahogy sétáltak zavaró gondolatoktól rándult össze a gyomra. Az épület újnak tűnt, a falak divatos feketén csillogtak, de az ajtót ugyanolyan narancs-pirosra festették, mint a kaput, vagy a többi keretet. - Szép hely. - ha lenne egymilliója, vagy tíz szabadon. - Szeretnél egy ilyet? - fordult felé a vámpír. - Mert tudok egy ingyen kiadót a számodra. - Igazán? - mondta a lány, és tovább játszott, mert csak arra volt önuralma, hogy ne kerüljön közel Janvierhez és ne érintse meg... de a flörtölést nem akarta abbahagyni. - És milyen feltételekkel? - Nekem természetesen lenne egy kulcsom. Csak annak érdekében, hogy lássam, jó állapotban tartod a tulajdonomat. - ártatlan pillantása legalább száz szűz bukását okozta már az életében. - Milyen lelkiismeretes bérbeadó vagy. Szeretnéd megjavítani a vízvezetéket is? - Bárcsak megszorítanád a csövemet. - tiszta gonoszság volt a mosolyában, amitől egy elfojtott nyögéssel figyelmen kívül hagyta a vicsorgó oroszlánfejes kopogtatót, és ököllel vágott az ajtóra. A lány annyira meg akarta csókolni, a vágy egy vadállat volt a bensőjében. Mosolya elhalványult, pupillája kitágult amikor Janvier felé fordult, de ekkor az ajtó kitárult és Ashwii szembetalálta magát azzal a személlyel, akitől a legkevésbé várta, hogy itt találja. - Arvi? - hitetlenkedve bámult a magas férfira, akinek ezüstös fekete haja és bőrének árnyalata pontosan olyan volt, mint az övé. Bátyja rábámult. - Mit keresel te itt? - Ő velem van. - Janvieren most nem látszott a bája, csak hűvös halálos figyelem, ami nem Ashwinire

irányult. - Te nem a háziállatok egyike vagy. Arvi összerándult. - Természetesen nem. Engem azért hívtak, hogy orvosi segítséget nyújtsak. - Nem is tudtam, hogy házhoz jársz. - mondta Ashwini automatikusan. - Ez egy szívesség egy barátnak. - fekete szemei rászegeződtek. - Elvárom, hogy a jövő héten el gyere vacsorázni. Ashwini utána bámult, ahogy elment mellette, végig az ösvényen. Nem látta már a bátyját legalább két hónapja, és lehet, hogy több ezüst szál lett azóta a hajában, az arca ránctalan maradt. Arvan Taj olyan ember volt, aki jóképűen és ránctalanul öregedett. És a mosolya? Pusztító volt, bár csak egyszer látta, amikor még csak kilenc éves volt. - Ő volt az ugye? - kérdezte Janvier durva hangon, sötét arckifejezéssel. - A fiú, akinek a fotóját a telefonodban tartod, és aki bántott. Mielőtt Ashwini felvilágosíthatta volna a férfit a tévedéséről, egy másik alak tűnt fel az ajtóban. A szőke lány zöldes kék szemei aggodalommal telve kerekedtek el, amíg észre nem vette Janvier. - Janni! - ugrott a nyakába. Janvier felkapta a lányt és kuncogott, a hangjában már nem érződött az előbbi harag. - Petite Marie May. Ashwini keresztbe fonta a karjait és a falnak dőlt, miközben a kuncogó lány megpróbálta szájon csókolni Janviert. De a férfi elhajolt olyan könnyed mozdulattal, mint ahogy mindent csinált, és arcon csókolta a lányt mielőtt letette. - Mit csinálsz itt Marie? - kérdezte aggodalmasan. - Amikor legutóbb láttalak azt tervezted, hogy a filmvászon csillaga leszel, nem? Marie sugárzott, de az arckifejezése szinte ijesztően komoly volt. - Giorgioval élek. - simított végig a kezeivel a bokáig érő hosszú ujjú, krémszínű csipkeruhán. - Szolgálom őt. - Mikor történt ez? - kérdezte lágyan. - Még alig nőttél ki a copfokból. Marie fürtjei rúgóztak, miközben játékosan rácsapott Janvier mellkasára, egyértelműen dühös volt. - Janni! A jövő hónapban töltöm a tizenkilencet. - egy antik ametiszt gyűrű szikrázott a mutató ujján. Giorgio és én a stúdióban találkoztunk, tudod ő producer. - Értem, és azt tervezi, hogy megosztja a tehetségedet a világgal? - Még nem. - vágott Marie arcot. - Azt mondja, túl fiatal vagyok a piranha medencéhez, és töltsem, be legalább a huszonegyet mielőtt kezdek. Bevitt engem egy hihetetlen színi tanodába. - bár a kezeivel tapsolt az arcán a mosoly nem volt meggyőző. - Úgyhogy én kész leszek, amikor eljön az idő. Ashwini nem volt benne biztos, hogy ezt Giorgio is így gondolja, de csendben maradt miközben Janvier halkan a lány fülébe suttogott, dús barnaszálú haja a lány aranyszín hajához simult. A látványtól Ashwininek féltékenynek kellett volna lennie, de nem volt. Mivel Janvier a hűségben kérlelhetetlen volt és volt egy ki nem mondott ígérete a lány felé... és Ashwininek a vágytól függetlenül kemény küzdelmébe került, hogy ne viszonozza. Marie arcáról lefagyott a korábbi mosoly, ahogy beleharapott az ajkába csak jobban kihangsúlyozta tökéletes ívét, hátra nézett a válla felett. - Nem mondhatom el. - suttogta. - Marie. - mondta Janvier lágyan mosolyogva közben végig simított a lány arcbőrén. - Érkezett egy panasz, és nekem ki kell vizsgálnom. Marie vetett még egy pillantást a válla fölött, és közelebb intette a férfit, miközben óvatosan nézett Ashwinire. - Nem mindenki panaszkodik, csak Brooke. - húzta fel az orrát. - Ő már elég régóta Giorgióval van, és dühös lett, mert azt gondolta, hogy Giorgio több figyelmet szentel nekem és Leiselnek mint neki, tehát elkezdte híresztelni, hogy bántja őt. Miközben vett egy mély lélegzetet, Marie folytatta. - Ma ráadásul megvágta magát. Most hogy Giorgio volt olyan jó és kihívta hozzá az orvost, már sajnálja, de a pletykák már elkezdődtek. - toppantott egyet a hosszú ruha alatt kis lábával. - Ez olyan igazságtalan. - Beszélnem kell Brokke-al. - Kihívom. - a düh olyan gyorsan elpárolgott belőle, mint ahogy feltámadt. - Ne légy dühös rá, rendben? könyörögtek a szemei Janvierre. - Rajong Giorgioért. Azt gondolta.. - Mit bébé? - kérdezte Janvier gyengéd hangon, miközben a haját a füle mögé simította. Marie elolvadt. Jól csinálta, hogy a nők megbízzanak benne gondolta Ashwini. Vicces volt, hogy rajta soha nem próbálta

a trükkjeit, kivéve a kis játékukat, amiben azonban mindketten tisztába voltak az indítékokkal és a vágyakkal. Az ártatlan Marie Maytől eltérően. - Brooke azt hiszi öregszik. - suttogta a lány miközben visszatartotta a könnyeit. - Bár Giorgio szereti nem hisz neki. Ez volt az egyik megváltoztathatatlan oka annak, hogy egy kapcsolat soha nem működik halandó és halhatatlan között hosszú távon. A halandó elkerülhetetlenül elhalványul, és még akkor is, ha a szeretet életben marad, a halhatatlan megtörne, ha a szeretője meghal. Különösen akkor, és a szemei elidőztek Janvieren, amikor a halhatatlan az a fajta ember, aki tudja, hogyan kell hűségesnek lennie. - Csssss. - Janvier megrogyasztotta a lábait hogy Marie-vel egy magasságba kerüljön. - Kedves leszek. - vonta a karjaiba a lányt. - Tudod, hogy nem sebzek meg nőket. Marie szipogva bólintott, ahogy elhúzódott. - Megyek, megkeresem Brooke-ot. - Csak ti hárman vagytok akik Giorgiot szolgáljátok vércsaládként? Marie megrázta a fejét. - Penelope és Laura is szolgálja. - Hozd ide mindannyiukat Marie. - Megyek, addig várj meg a szalonba. - vezette őket egy szobába, miközben elsietett otthagyta édes virágillatát. Ashwini és Janvier csendben vártak, érződött közöttük egy kis feszültség. Drága, hideg fehér falak, fehér kanapék tele fekete párnákkal, a fényes vörös vászon a falon csak fokozta a köztük pulzáló intim dolgot. Mintha régen szeretők lettek volna. 8. Amikor Marie visszatért négy másik nő volt vele, egy gyönyörű fekete nő puha bőrű és puha, mint Marie, ott volt a lány, akit Marie Leiselként emlegetett, két hosszú lábú barna nő Penelope és Laura, és egy szép aranybarna hajú nő húszas évei végén, sápadt arca jobb oldalán egy kis kötéssel. Ő lesz Brooke, ha nem téved. Mindegyik nő abban a stílusban öltözött, amit Ashwini "vamp couture"- ként ismert. Leisel ruhája zöldeskék nehézselyem volt, ugyanolyan árnyaltú csipkével, a buja szövet és az egyszerű stílus kiemelte bőre színárnyalatát. Egy vékony karkötőt viselt a csuklóján, ami valószínűleg annyiba került, mint Ashwini fizetése egy nehéz vadászat után. A barnák közül az egyik cseresznyepiros felsőt, és szoros fekete nadrágot viselt, a nadrág derekán és az ing ujjain hasítékok voltak, amik felfedték bőrének finom arany árnyalatát. A nyakában volt egy bonyolult arany nyakék kicsi lakattal. A mási barna azonos ruhát viselt, kivéve, hogy az ő felsője zöld volt, és a nyakában ezüstláncot viselt. Egy összeillő pár. Helyes. Vagy gyomorforgató. Brooke-on eközben egy testreszabott ruha volt, ami finoman körül ölelte a testét, a szövet sápadt barack színű volt, függőlegesen csíkos málnaszínű vonalakkal. A ruhán nem volt csipke, de a kezein csipkekesztyűt viselt, melynek színe egyezett a ruha barackszínével, a haját kontyba fogta, melyet ékköves fésűk rögzítettek. - Ah, kínáljátok itallal a vendégeket. - a szavak egy vámpírtól származtak, aki a nőket követte a szobába. Testhez álló királykék kabátot viselt, a nyakánál és a csuklójánál ragyogó fehér csipkével, mint a bőre, szemei akár a topáz, hajának vastag arany hullámai fénylettek a kristálycsillár fényében. Giorgio a vámpírizmus élő lélegző reklámja volt. Kinézete arra ösztönözte Ashwinit, elgondolkodjon rajta, hogyan nézne ki Janvier ötszáz év múlva. Nem gondolt volna, hogy valaha is ilyen fényes és kellemetlenül tökéletes lesz, a férfi olyan volt, mint Dimitri, éles durva vonásai voltak. Soha nem szerette volna, ha az a bayou születésű fiú mássá válik, mint aminek született. Elszomorodott a gondolattól, mert nem számított, hogy mivé válik a férfi ő már rég halott lesz, mire az eléri Giorgio életkorát, ami körülbelül öt-hatszáz év lehetett. - Janvier. - tárta ki Giorgio mindkét kezét, amitől a csipke felcsúszott a csuklóján, így látszott az egyik kezén egy gyémánt díszítésű azonosító karkötő, a másikon egy platina óra. Egy másik gyémánt a bal fülében ragyogott. - Hosszú ideje nem láttalak, mon ami. Janvier gyakran használta a báját, melynek segítségével gyorsan kötött barátságokat, és ritkán voltak

ellenségei. Ezért Ashwini meglepődött, amikor nem viszonozta a gesztust, hanem csak annyit mondott. - Nem kérünk italt Giorgio. Egyszerűen csak beszélni szeretnénk Brooke-al és a többi nővel. Egyedül. Giorgio mosolya nem halványult el, miközben átölelte Brooke-ot. - Természetesen. Miközben megcsókolta sértetlen arcát, birtokos mozdulattal megütögette a lány hátát, és kiment a szobából. - Ash. - mondta Janvier - várj meg Marie-val és a többiekkel a másik szobában, amíg beszélek Brooke-al. - Rendben. .... Abban a pillanatban, amikor kettesben maradtak, Janvier figyelme a Brook jobb arcán lévő pillangókötésre irányult. - Téged megsebeztek. - Én csináltam. - válaszolta Brooke habozás nélkül, de krémszínű bőre kicsit elpirult. - Megsértődtem és egy pillanatig ostoba voltam. Annyira sajnálom, hogy ide kellett fáradnod a semmiért. - tárta ki a karjait és görbítette be a vállát. - Giorgio egy csodálatos mester és én szégyenkezem a tetteim miatt. Janvier miközben közelebb lépett, lehalkította a hangját ugyanolyan szelídre, mint amilyet Marie-val használt. - Egyszer kárt fog tenni benned. - Janvier szerint megbocsáthatatlan bűn nőket bántalmazni. - Megvédelek, mond el az igazságot. Brooke szeme nedvesen csillogott, az alsó ajka remegett. Felemelte a kezét és Janvier mellkasára simította. - Én voltam. - suttogta. - A szívem mélyéből én voltam. Ha valakinek vállalnia kell a büntetést, mert elpazarolta a Torony idejét, vállalom. - vett egy mély lélegzetet, a mosolya reszketett. - Az én Giorgiom ártatlan, de szeret engem, akkor is, amikor bolond vagyok. Egy könnycsepp hullott Janvier kezére, amelyikkel az arcát fogta, a másik arcán végig folyt a nedvesség. Akkor sem tűnhetett volna tragikusan romantikusabbnak, ha akart volna. Janvier még tíz percig beszélt Brooke-al, de Giorgio rangidős háziállata, szilárdan kitartott az állítsa mellett. Elengedte a lányt, majd beszélt Marie-val, Leisel-lel, Penelopeval és Lauraval egyesével. Mindegyikük alátámasztotta Brooke nyilatkozatát, hogy saját magában tett kárt, és hogy Giorgio nem bánt nőket. Amikor ismét együtt volt mind az öt lány egyöntetűen nyilatkoztak arról, hogy Giorgio jó és tisztességes "mester". - Nem vagyunk foglyok Janni. - Mondta Marie, fényes, naiv heves tekintetet vetett Ashwinire. - Mindegyikük szabadon elmehet, ha akar. Laura pár nap múlva távozik, ugye? A barna lány bólintott, mosolya szívbemarkoló volt. - Nekem nagyon fog hiányozni Giorgio és az egész vércsaládom, de nekem honvágyam van. A mester vett nekem egy első osztályú jegyet haza, Nebraskába, és azt mondta kifizeti, hogy visszatérhessek, ha bármikor is meggondolom magam. - Azon gondolkodtam, hogy csatlakozom hozzá. - szorította meg Penelope barátnője kezét, körmei bal felső sarkát a Diamantes csillagkép aranyszínű mintája díszítette. - Legalább egy látogatás erejéig. - egy édes gyengéd csókot adott Laura arcára. - Giorgio tudja milyen közel állunk egymáshoz, felajánlotta, hogy kifizeti, hogy meglátogathassam őt. - Ő nagyra becsül minket. - a szavak Brook-tól származtak, de a véleményét osztotta mind az öt nő. Az ostoba odaadás az arcukon elérte, hogy Ashwini bőre megfeszüljön. Brooke és a többiek - mondta Janvier öt perccel később, ahogy elhagyták a házat - épp úgy drogosok, mint bármelyik másik narkós. Nem minden vámpír tud a harapásával örömet okozni, de már az is izgalmat okozhat, hogy az agyarak a nyakon vagy a nyaki ütőeret harapják. - Hozzáadjuk a Giorgio féle szépséget, és összetévesztik a függőséget a szeretettel. Ez olyan, mint az ő miniatűr kultusza. Janvier felült a motorra és átadott a lánynak egy sisakot. - Motorozzunk egyet. Ki kell vernem ezt az egész beteges rajongást a fejemből. Rekedt üvöltéssel indította el a motor, átmenetileg Greenwich Village-en a Chelsea Piersen, majd -

Manhattan szélén, amíg elérték a George Washington hidat. A téli sötétség lezuhant a városra, amíg ők a házban voltak, a férfi az Angyal Enklávé szirtjei felé vezette a motort, amit valószínűleg elég jól ismertek az angyal őrök, mert egyik sem állította le őket. Amikor leállította a motort, pusztán egy méterre voltak a havas sziklától, ami a folyó felé nyúlt ki. Ashwini nem látott házakat, csak magasodó fákat a tisztás mindkét oldalán, így azt gondolta, ez a földtelek vagy gazdátlan, vagy egy angyal tulajdonának a széle. Levette a sisakját, mint Janvier és leengedte a földre a motor mellett, majd odasétált a szirt széléhez. Manhattan fényei csillogtak a víz másik oldalán, ami aznap este lustán és mogorván mozgott. Miközben mélyeket lélegzett a harapósan hideg levegőből megpróbálta lerázni azt a kúszó kellemetlen érzést, amit Giorgio elegáns városi házában érzett. Az a ház még új volt, nem érzett semmit a falakból, még nem itatta át őket a rémület beágyazott suttogásai. A kellemetlen érzése egyedül ahogy Janvier fogalmazott a "beteges rajongás"-ból származott. - Giorgio háztartása nem igazán vonzó. - mondta Janvier miután leállította a motort. Ashwini összeráncolta a szemöldökét, kicsit elfordult a sarkán, hogy láthassa az arcát. - Azt mondod, hogy ez a szarvasmarha - mester kapcsolat nem is rossz dolog és teljesen megáll a helyén. - Ez nem mindig a kizsákmányolásról szól. - a férfi kinyitotta a dzsekijét és előredőlt a kormányon, a haja szexi rendetlenségben kócolódott össze. - Ismert vámpírokat, akiknek évtizedek óta ugyanaz a háziállatuk. Ezek a vámpírok valódi családként kezelik a hozzájuk tartozó férfiakat és nőket, akik közül a legtöbb hűséges hozzájuk, és valóban meggyászolják, ha valamelyikük elmegy. A legtöbb New Orleansi temetőben a síremlékek nagy része vércsaládoké. - Szerintem ez csak arról szól, hogy jól tartja az ételt és az boldog. - Ételt nem olyan nehéz találni cher. - vonta meg a vállát a férfi. - A vámpírizmus ad az idősebbeknek elképesztő testi szépséget, ráadásul a legtöbbjük gazdag és hatalmas is. A halandók, mint a legyek vonzódnak hozzájuk, és a fajtám legöregebbjei azok, akik inkább házi marhákat tartanak. - Giorgiotól eltérően a többség ezt nem kezeli szexuális kapcsolatként, és nem tekintik a vércsaládjukat trófeaként, a legtöbb esetben a szarvasmarha fizikai megjelenése jelentéktelen szempont. Barátság, szeretet, tisztelet a fontos dolgok. Egyszer megkérdeztem egy hatszáz éves barátomat, miért tart házi marhákat, és azt mondta elege lett az értelmetlen csábítás állandó köréből, csak a család bizalmát és kényelmét akarta maga körül. Hátradőlt és egy pengével kezdett el játszani, amit a csizmájából húzott elő. - Én még emlékszem, amikor az én nemzedékem született, még együtt éltek a családok, több nemzedék egy otthonban, az újszülöttek egy szobában aludtak a nagyszülőkkel, a harcosok együtt voltak a fiatalabb testvérekkel, unokatestvérekkel és segítették őket. Ez az, amit a legtöbben keresnek, a család, a régiek számára gyakran a magány a legrosszabb fájdalom. A szavai megállították Ashwinit, soha nem gondolta még át ezt az egészet, ebből a szemszögből az egész szívszaggatónak tűnt. - Úgy nőttem fel...- kezdte el mondani, pedig eddigi életében mindent megtett, hogy ne gondoljon a múltra. - Az apai nagyszüleim velünk éltek, korábban az egyik nagynéném, mielőtt férjhez ment volna, aztán egy másik a válása után.- soha nem volt csend a Taj háztartásban. Janvier arckifejezése elszánt volt. - Tehát megérted. - Az igényt, hogy létrehozzanak egy családot. Igen. - ez volt az, amit a Céhtől is kapott, amikor a saját testvére törte darabokra az életét. - De amit ma láttunk az nem ez volt. - Nem. - nézett a férfi a víz felé. - Giorgio úgy bánik a nőkkel, mint szép babákkal. A lányok, a ruhák, az ékszerek a tulajdonai. Marie May-ben volt egy fajta tűz, amikor először találkoztam vele, most ez a tűz csak Giorgiora koncentrál. Hamarosan el fogja veszteni az álmait. - És amikor túl öreggé válik, megszabadul tőle, mint Laura-tól és Penelopétól. - Oui. Az, amit kedvességként látnak, csak Giorgio módszere az új játékszerek megszerzésére. Vöröset látott annak az önelégült fattyúnak az emlékétől, és biztos volt benne, hogy szegény szerelmes Brook-ot hamarosan az utcára teszi. Keresztbe fonta a karjait. - Tudsz tenni valamit a fiatalokért? - Nem. - feszült meg a férfi szája. - Ők már mind felnőttek és a Torony nem szólhat bele a háztartásokba ok nélkül. Ez a tény láthatólag nem tetszett Janviernek, aki leszállt a motorról és odaállt a lány mellé. - Fel fogom hívni Marie-t holnap, és ismét elmondom neki, hogy ő és a többiek bármikor fordulhatnak

hozzám segítségért, de semmit nem tehetek az érzelmi és szellemi elnyomásukért, amikor önként vállalják. - Ha öt percre egyedül hagynál Brooke-al - mondta Ashwini - biztosan meg tudnám mondani igazat monde. A memória visszhangok azoknál voltak a legerősebbek, akik olyan idősek voltak, mint az angyal Nazarach, de négyszáz év alattiakat is tudott érzékelni csak egy kissé több erőfeszítést igényelt. Ez volt az oka, hogy tovább tudott dolgozni, mint vadász, mivel igen ritkán kellett idősebb vámpírokra vadásznia. Ezen a szinten az angyalok legtöbbször maguk intézték az ügyeiket. A képessége azonban nem volt kőbe vésve. Janvier átlátszatlan volt a számára, hiába tudta minél jobban ismer valakit, annál könnyebben veszi fel a kapcsolatot, kortól függetlenül. Ezért akár egy fiatal idegennél is működhet a képessége. Ezért is tartózkodott a fizikai kapcsolatoktól. Janvier végig futtatta ujjait a gerincén. - Ha sötétséget találsz Giorgio vérrabszolgájában, az örökké benned fog élni. Nem fogom ezt engedélyezni. - Mióta van meg a jogod, hogy "engedélyezz" bármit is a számomra? - kérdezte miközben elfordult. A férfi megragadta az egyik csuklóját, szorítása gyengéd, de törhetetlen volt. - Ki volt az? A válasza ösztönös volt, az elméje húzódozott a fájdalomtól. - Nincs közöd hozzá. Miközben Janvier magához húzta, csuklóját a mellkasára helyezte, szíve erősen és stabilan vert a vékony póló alatt, a teste annyira meleg volt, hogy a lány ki akart mellette nyújtózni, mint macska a tűz előtt. - Ezen már túl vagyunk és te is tudod. Ez az oka, hogy annyira keményen futsz előlem. - Én azt hittem én vadásztam rád. - miközben áruló ujjai a férfi melegébe fúródtak. A férfi közelebb húzta magához, hangja lágy volt. - Látom a szemeidben a fájdalmat és a veszteséget. - lélegzete elakadt a válla megmerevedett, ahogy suttogott. - Ennyire szeretted? Abban a pillanatban, mintha kalapáccsal verték volna fejbe, Ash rádöbbent, hogy az a furcsa névtelen kapcsolat köztük már az első alkalommal kialakult, amikor találkoztak. A férfi vigyorgott, amikor az íjpuskájának a nyila mellette csapódott be, aztán dobott felé egy csókot és olyan kecsesen és gyorsan szelelt el, amit csak tőle látott. Már majdnem elmosolyodott, amikor eszébe jutott egy nagyon dühös angyal, aki alkalmazta őt, hogy elkapja a férfit. És ez az angyal hetvenkét órával később visszavonta a vadászatot, Janvier nagyon jól csinálta. Mikor besétált az angyal lakhelyére ott találta a nevető Janviert, az az átkozott cajun megszökött, de előtte bevezette egy mocsárba, majd olyan könnyedén lelépett, amit a lány csak csodálni tudott. És most ott hevert egy nagy zöld fotelban lábait szétvetve. Ez volt az első alkalom, hogy chernek nevezte őt és megkérdezte mikor játszanak legközelebb. Et quand en va rejouer, cher? - Az egész családomról vannak képek a telefonomban - suttogta, képtelen volt elpusztítani a kapcsolatukat egy hazugság miatt. - Akit láttál aznap az Arvi... a testvérem. Janvier hosszan engedte ki a levegőt, borzongás futott végig az egész testén. - Ő legalább húsz évvel idősebb, mint te. - Tizenkilenccel. Én egy késői meglepetés baba voltam. - egy hiba, egy sajnálat. - Tulajdonképpen sok szempontból ő volt az apám. Ezért van az, hogy így beszél velem, mindig azt hiszi, azt teszem, amit mond. - És a szüleid? - Miért nem kutakodtál az adatbázisban, és nézted meg az egészet?- hülyeség lett volna nem meg kérdezni, a lány ezt már annyiszor csinálta. Janvier a hüvelykujját végighúzta a bőrén és megvárta, amíg a lány a szemébe néz. - Mert az ellenkezett volna a szabályokkal. Ashwini nem csinált úgy mintha nem ismerte volna a szabályokat. - Apám és anyám meghaltak, amikor kilenc éves voltam. - Baleset? - Igen. Ekkor vesztettük el a nővéremet Tanut is. - a szavak hazugságok voltak az igazságba csomagolva, de ezt a titkot nem oszthatta meg. Ma még nem. Nem amíg volt választása. - Amikor elmentek Arvi fokozatosan átvette az irányítást. - ő volt a holdja az ő okos jóképű bátyja. - A szeretet nem okoz ilyen árnyékokat, amiket benned látok, én vad Ashblade-m.

9. Nem tudta elviselni a meztelen érzelmeket a szemében, mintha tükörbe nézett volna és a saját fájdalmát látná. Arra használta a Céh kiképzéseit, hogy elfelejtse a fájdalmat. De a tény az volt, hogy eddig várt, amíg kapott egy másik jelzést, egy figyelmeztetést. - Én nem tudtam beilleszkedni. - ez volt minden, amit mondani tudott anélkül, hogy összetörjön. Visszafordult a szikla szélétől, a hó ropogott a csizmája alatt, visszatért ahhoz a beszélgetéshez, amit tudott kezelni. - A bátyám idegsebész. Az egyik legjobb a szakmájában. Dr. Arvan Taj nem megy házhoz bárkinek. És egészen biztosan nem kezel házi marhákat. - Giorgio egyszer híres orvos volt. - Janvier csizmái áttörték a jeget a hó alatt, amikor utána fordult, hogy csatlakozzon hozzá. - A nevéhez fűződik sok jelentős áttörés, és továbbra is megbecsült orvosi körökben. Talán mert csak az elmúlt négy évtizedben döntött úgy hogy hátat fordít a hivatásának az önző örömök üldözéséért, és nem érdekli, kit sebez meg. Elkapott valami váratlant a hangjában, mire összeráncolt a szemöldökét. - Mon ami-nak nevezett téged. Barátok voltatok? - Nem, de volt idő, amikor büszke lettem volna erre a címre. - simogatta meg a haját. - Régen egy hónapot töltöttem a kastélyában, az Alpokban. Fent tartott egy szalont a világ legjelentősebb elméi számára, és belebotlottam, amikor azt a feladatot kaptam, hogy kézbesítsek számára egy igen fontos levelet. - a szemei a távolba meredtek, de megrázta a fejét. - Valamilyen oknál fogva meghívott, hogy maradjak, bár én egy tudatlan futár voltam, alig fél évszázadnyi vámpírizmussal a hátam mögött. - Mindig is okos voltál. - ez a vágy egy láng volt benne, hogy két kézzel megragadja az életet, és a tudást ezernyi töredékét elnyelje. - Boldog vagyok, hogy így gondolod cher, az elméd csábított el legelőször. - egy halvány mosoly derengett fel az ajkán, Janvier egy olyan ember volt, aki soha nem volt sötét sokáig. - De én egy másik csapatból jöttem, a többiek tudósok művészek filozófusok és felfedezők voltak. felsóhajtott és felnézett az éjszakai égboltot elhomályosító felhőkre. - Azok a nagyszerű férfiak és nők úgy döntöttek, hogy szükségük van közönségre. De ez nem számított úgy ittam magamba azt a tudást, amit megosztottak, mint a száraz síkság az esőt. Ez a kép, hozzá húzta a lány lelkét, arra késztetve, hogy bezárkózzon vele egy szobába napokra, hetekre, hónapokra és csak hallgasson az utakról, amit bejárt, helyekről ahol megfordult emberekről, akikkel találkozott. Az idő kezdett kifutni ökölbe zárt kezei közül és még annyi minden volt, amit nem tudott róla. - Vajon Giorgio már akkor is tartott marhákat? - kérdezte a szükség fájdalmán keresztül. - Igen, és neki mindig jó szeme volt az igazi szépségekre, de ez igaz sok más emberre is halandóra és halhatatlanra is nem igaz? Ashwini bólintott, miközben arra a hetvenéves férfira gondolt, aki vele egy házban élt, akinek a társa egy harmincas ravasz vörös hajú nő volt. - De akkoriban - folytatta Janvier - Giorgio még szeretettel és tisztelettel kezelte az idősebb jószágait még a szépségük elhalványultával is, találkoztam a kastélyában olyannal is, aki a hatodik évtizedében volt. Giorgionak akkor még családja volt és viszonozták az érzéseit. Ashwini elgondolkodott, hogy lehet az a vámpír, akit otthagytak, egykor egy teljesen más ember. Hirtelen félelem fogta el, amitől elfulladt a lélegzete. - Ne hagyd, hogy a halhatatlanság veled is ugyanezt tegye. - suttogta - Ne engedd, hogy ellopja a lelked. A moha zöld szemek fogva tartották a sajátját. - Nem olyan egyszerű emberinek maradni, ha nincs senki, akivel megoszthatod a szíved. Add nekem, akarta mondani. Az életem végéig védeni fogom.. és cserébe neked adom az én szívemet. Keresztbe fonta a karjait a kísértéssel szemben, mert tudta, hogy olyan fájdalmat okozna, ami szörnyű sebhelyet hagyna maga után, inkább megtörte a perzselő szemkontaktus intimitását, és Manhattan ragyogó fényei felé fordult. - Azt hiszem Arvi szívességet tett egy régi barátnak. Valószínű, hogy ő és Giorgio találkoztak egy jótékonysági gálán, vagy egy másik fekete nyakkendős alkalommal találkoztak. A bátyja otthon volt az ilyen eseményeken, tökéletes városi ember volt. Mert bár Arvi ember volt, arra született, hogy egy család feje legyen, ezt a kötelességet a vállára vette, de soha nem nősült meg. Egy évtizeddel korábban Ashwini azt hitte, hogy ez megváltozik, de az a tehetséges sebésznő, akit szeretett

egy másik férfi menyasszonya lett. Azóta Arvi nem keresett másik tartós kapcsolatot, ez nem igazán illet hozzá, de a lány megértette miért teszi. - Azelőtt soha nem említetted a bátyád. - simogatta meg egy hajfürtjét Janvier az ujjai között. Fejbőre kellemesen bizsergett, ahogy felnézett és látta egy angyal század vonulását, akik alacsony légifolyosón repültek. Egyszerre mozgatták a szárnyaikat, ahogy áthaladtak és tudta Janvier már észrevette őket. Nyugtázás képen felemelte szabad kezét, és egy friss szélroham hátrafújta a haját az arcából. Ezt az arcot soha nem lehetett volna szépnek nevezni. Túl sok durva éle volt. De szexi? Igen, Janvier szexi volt minden módon, ahogyan egy férfi csak lehet. Ajkainak görbéje, állkapcsának vonala, mind azt mondta, nem pepecselt azzal, hogy csinos legyen, de a szemeiben csillogó bűnös tudás és a mozgása együtt egy olyan vonzó csomag volt, amihez egy nőnek hihetetlen akaraterőre van szüksége, hogy visszautasítsa. És Ashwini akaratereje éppen a mélypontján volt. Mintha megérezte volna, Janvier végig csúsztatta a kezét a hátán, és a hüvelykujját beakasztotta a lány jobb hátsó zsebébe. Ezzel megint átlépett egy határt, de mindig ezt tette. Ha valaha abba hagyná a flörtölést vele, a lány egy része meghalna. - Személyesen kell Illiumnak beszámolnod? - kérdezte figyelmen kívül hagyva a testvérével kapcsolatos kérdést, nem tudott beszélni arról a kínról, amiben osztoztak mindketten, Ashwini nem tudta elfelejteni az árulást, és Arvi nem tudta megbocsátani, amit látott a lányban. - Telefonon is elmondhatom az információt. - Janvier hangja nyugodt volt, de a tekintete éles. - És te? - Mindketten telefonálunk. A szirt szemben fekvő széleire mentek, a lány felhívta Sarat, amíg a férfi Illiummal beszélt. Ashwini tájékoztatta a Céh igazgatóját, a legfrissebb eseményekről, majd azt mondta. - Az ösztöneim azt sikítják, hogy a kutya egy előfutára valami rosszabbak, ami közeledik. Az érzésnek nem volt semmi köze a többi szokatlan képességéhez, ez tiszta vadászösztön volt. - Szemmel fogom tartani a területet, felkeresem a kapcsolataimat, hogy lássam tudnak-e valami szokatlanról. - Nem teszlek még téged vissza az aktív vadászok közzé még legalább két hétig, fordítsd ezt az időt arra, hogy ismét formába hozd magad. - válaszolta Sara. - És nincs hősködés. - ez parancs volt. - Átkozottul nincs kedvem végig nézni, ahogy a temetkezési vállalkozók a földbe tesznek még egy emberemet. Túl sok temetés volt a csata után, ami végig dübörgött a levegőben a házakon és Manhattan utcáin. Vadászok, vámpírok, angyalok... a halál válogatás nélkül végig hullámzott a városon, bánat maradt a nyomában. - Megértettem. - mondta Ashwini mielőtt letette a kagylót. Aztán megfordult és ránézett a férfira, aki elindult feléje, a haját szél fújta, a mosolya egy meghívás, és tudta, hogy körülbelül tíz másodperc választja el attól, ami életük legnagyobb hibája lehet. ... Janvier akarta Ashwinit. Már az első találkozójuk óta akarta, egy buja zöld, párás ciprusmocsárban, a bőre gyöngyözött az izzadságtól, és szitakötők zümmögtek a levegőben. Már akkor is minden vágya az volt, hogy elcsábítsa, lenylja a sót a bőréről a csipkés tangával együtt, hevesen vágyott rá hogy belevezesse a farkát. A tény hogy a lánynál egy íjpuska volt, ami éppen célba vette őt, nem tompította a vágyát, csak fokozta, de a vágy csak a kezdet volt. Minden alkalommal, amikor összeakadtak, egy kicsivel többet tudott meg az ő Ashblade-jéről, amíg a teste már nem lett volna elég. Janvier teljes egészében akarta ezt a képzett, tehetséges bonyolult nőt. Beleértve a bizalmát is. Ma annyi mindent látott a szemeiben, látta nevetni, ahogy feldühítette, vidámnak, látta szomorúnak és törékenynek. Tudta, hogy csak egy kis lökés kellene neki, és engedné magát elcsábítani, hagyná, hogy használja a testét, hogy elfelejtse azt a fájdalmat, ami benne él, amitől rettenetesen fél, hogy vele éljen. Megcsókolhatná, megízlelhetné a testét, olyan mélyen lökné bele a farkát, hogy felkiáltson, hogy csillapítsa a szükségét. És amikor vége lenne, tönkre tenné a legszebb dolgot, amivel találkozott, minden, amit érzett eddig.

Ez egy nagyszerű este egy hosszú útra. - mondta a férfi mielőtt a lány megszólalhatott volna. Nincs erős szél, és remekül vezetek bármilyen havazásban. Játszol velem? Azok a titokzatos szemek hosszan fürkészték az arcát. Az idegei feszesre feszültek, Janvier nem tudta lesz-e elég ereje hogy visszautasítsa, ha a lány egy másik ajánlatot tesz, ami ráadásul egy végzetes hiba lenne a részükről. A lány volt az ő Achilles-sarka, a személyes fényes őrülete. - Igen. - mondta végül. - Menjünk. Megragadta a sisakot, amit neki vásárolt, és nem adott kölcsön soha senkinek, saját kezével adta rá, és lehúzta a plexiüveget, hogy megvédje az arcát. Majd vetett egy pillantást Ash becipzárazott dzsekijére, hogy elég biztonságos lesz-e, majd felvette a saját sisakját és felült a motorra. A lány habozott egy pillanatig mielőtt felült mögé, ő volt egy magas karcsú összetett, leglenyűgözőbb lény, akivel valaha találkozott. Nem szakította félbe a köztük lévő csöndet, miközben óvatosan lehajtott a keskeny sziklás bekötőúton, lehet, hogy a lány elég vagány egy gyors száguldáshoz, de minden elszántsága ellenére halandó. Ha felbuknak a motorral Ashwini meghalhatna, összezúzódnak a belső szervei, összetörne a gerince. Már csak néhány évtized, és egy új vadász fog téged üldözni. Ezt mondta neki a lány, amikor legelőszőr segítséget kért tőle. Akkor elmentek Nazarach területére, és túléltek egy szadista angyalt, és egy dekadens vad csókkal váltak el egymástól a vasútállomás peronján, mint a szeretők. Mert a lány a szeretője volt még akkor is, ha nem feküdtek le egymással. Az ötlet hogy egy másik nővel legyen miután találkozott vele, egyszerűen szóba sem jöhetett. Nem engedhette, meg hogy meghaljon. Nem egy gyors kaland volt a számára, a fény eltűnne az életéből, ha meghalna. Az egyetlen akadály, hogy Ash majdnem halhatatlanná váljon, az ötlettel szembeni saját ellenállása volt. Raphael már Janvier és a lány mocsárban történt sorsdöntő találkozása előtt tisztában volt a képességeivel, az arkangyal több mint boldog lenne, ha lenne egy nő a Toronyban az ő képességeivel. Janviernek valahogy el kellett érnie, hogy Ash ne úgy lássa, hogy több száz esetleg több ezer év élet egy rémálom lenne. Kiért az Enclavéból és az Adirondacks felé fordította a motort. Az éjszakai szél süvített, több járművet is megelőzött, hogy tartsa a sebességet, a hó az út szélén ragyogott a reflektor fényében és csak a fák sziluettjeit lehetett látni, ahogy kiértek a lakott területről. Megpöckölte a mikrofont, a sisakba épített hangszóróba szólt - Van valami abban, száguldozni az úton miközben egy gyönyörű nő fonódik körém. Bele telt egy pár másodpercbe hogy megérkezzen a válasz a mikrofonon keresztül. - Mióta számít köréd fonódásnak, hogy fogom a vállad? A régi szomorúságot, és a fájó sebet megérezte a lányon amióta találkozott a bátyjával szemtől szembe, de Ash lassan elfojtotta. - Ah, talán egyszerűen csak elszaladt velem a fantáziám. De csak egy ostoba férfi vagyok. Egy horkantás hallatszott a háta mögül.. de aztán lecsúsztatta a karjait a teste köré, és a mellkasát a hátához szorította, úgy ölelte magához, mint a tulajdonát. A kapcsolta enyhítette a férfiban lévő hatalmas szükségletet, mellkasa már nem fájt tüdejét levegő töltötte be. - Szóval csak kérnem kell és kapok. Ma nagylelkű hangulatban vagy. - Ne légy túl magabiztos cuddlebunny. (nyuszi-muszi?) - Mi az a cuddlebunny? - kérdezte vigyorogva. - Te pillanatnyilag. Szexi nem? A férfi szerette, amikor incselkedett vele. - Oui, ha ez arra késztett téged, hogy szorosan ölelj. A lány nevetése rekedt volt, de ez volt minden, amit hallani akart. -

...

Órákon keresztül motoroztak, csak azért álltak meg néha, hogy kinyújtsák a lábaikat, vagy megcsodálják a környezetet, vagy hogy Ashwini igyon egy forró kávét ami felmelegíti. - Koffeinmérgezést fogok kapni ilyen ütemben. - mutatott rá Ashwini amikor második alkalommal tett Janvier egy gyors megállást egy étteremnél, a hó elkezdett szép nagy pelyhekben esni, de ez nem jelentett akadályt egy Janvier képességeivel rendelkező motoros számára.

- Ne vicceskedj cher. Nem akarlak megfagyasztani. - majd egy gonosz mosollyal hozzá tette. - Szeretem, amikor forró a véred. - Hagyd abba a véremre gondolást. - Lehetetlent kérsz a te cuddlebunnydtól. Ashwini érezte, hogy minden egyes mérfölddel, minden játékos évődéssel egyre inkább elcsitul benne az Arvival történt váratlan találkozás fájdalma... és érezte, hogy a szíve egyre inkább annak az embernek a kezébe kerül, aki látta töréseket benne, de nevetéssel igyekezett meggyógyítani. Mihez kezdjen a köztük történtekkel? Ez az egész már nem tűnt egyszerűnek, már nem lehetett titokban tartani és köztük lévő távolságot megtartani. Mert, ahogy a jelenlegi helyzete is bizonyította a távolságtartásban látványos kudarcot vallott, a titkolózással pedig elárulna mindent, amit egymásnak jelentettek. - Naasirnak igaza volt. - mondta amikor Janvier megállította a motort egy benzinkútnál közel Manhattanhez, a levegő felfrissült visszafele a hótól. Janvier levette a sisakját és a válla fölött ránézett. - Miben volt igaza? - Arról hogy az emberek túl bonyolulttá teszik a dolgokat... - hangos búgás szakította félbe a mondanivalóját. - Várj. - mondta, és a szíve nagyot döndült a bordáin, mert már majdnem elmondta Janviernek miként döntött. - Ez Sara. - Ashwini vére meghűlt, a céh igazgatója nem hívná őt háromnegyed tizenegykor, hacsak nincs komoly probléma. - Sara, mi történt? - A zsaruk kapcsolatba léptek velem. Nekik van egy olyan testük, ami a Céhhez tartozik. A leírás szerint ugyanolyan állapotban van, mint a kutya volt. Ashwini már felkészítette magát a rossz hírre, de Sara szavaitól még is elfogyott a lélegzete. - A francba. - ökölbe zárta a kezeit Janvier vállain és egy pillanatra lehunyta a szemeit. - Majd én elintézem. - Ehhez még nem vagy elég jó kondícióban Ash. Te is tudod. Janvier megérintette a combját és intett, hogy takarja le a telefont, hogy beszélni tudjanak. - Várj egy kicsit Sara. - Nem hallottam tisztán, amit mond - szólt Janvier, miután eltakarta a készüléket - de azt mondta, hogy még egy test csatlakozott a kutyához? A lány bólintása után elkomorodott az arca. - A városnak nincs szüksége most erre, a csata után. Alig kezdett még meggyógyulni. - Felajánlod a Torony segítségét? - Nem, ebből nem maradhat ki a Torony. - mutatott rá. A Céhnek ezt előbb-utóbb úgyis jelentenie kell Dimitrinek. - Így akár az elejétől együtt működhetünk. Ashwini nem tudott vele vitatkozni, ez nem volt szokásos Céhes ügy. - Megszereztem a Torony segítségét. - mondta Sarának. Bosszantotta, hogy harcolnia kell azért, hogy végezhesse a munkáját, de tudta, hogy a Céh igazgatójának igaza volt, nem volt olyan fizikai állapotban, hogy ezt egyedül kezelni tudja. Bolond volna, ha nem fogadná el a segítséget, ha a dolgok rosszra fordulnának. - Janvier? - kérdezte Sara. - Igen. - elmondta Saranak is, amit a férfi a város pszichológiai állapotáról mondott. - Igaza van. - halk doboló hangot lehetett hallani a vonal másik oldalán, Sara valószínűleg a tollával dobolt az asztalán. - Feltételezem, hogy Janvier továbbadja a részleteket Dimitrinek. - Igen. - Rendben. Reggel kapcsolatba lépek Dimitrivel, és megbeszéljük a részleteket, de te most arra ügyelj, hogy ne szivárogjanak ki az ügy részletei. - Szóval az enyém az ügy? - Szólok a zsaruknak, hogy tartsák a helyszínt, amíg oda nem érsz.

10. Ashwini és Janvier fele annyi idő alatt ért vissza Manhattanba mint kellett volna. Ez volt a legizgalmasabb

út a lány életében. A motor olyan simán futott, mint a víz a jól kivájt medrében. Az út sima volt, és sebes. A jókedve azonban hamar kemény haraggá alakult, amikor megérkeztek a színhelyre. Az áldozatot egy kukában találták meg egy étterem mögött, ami hivatalosan a Little Itallyhoz tartozott, de valójában a Vámpír negyed túlsó szélén helyezkedett el. A legutolsó alkalommal, amikor a lány itt járt, egy vámpírt üldözött, aki úgy döntött kiugrik a szerződéséből és a negyed sötét utcáiban bújik el. Amikor besétált az egyik klubba ott találta a vámpírt ölében egy ájult jól ápolt és jól öltözött drogos lánnyal. A lány flitteres mini ruhája le volt tolva a válláról, a vámpír a lány csupasz melleit markolta miközben ivott a nyakából. Egy másik vámpír agyarai pedig a lány combjaiba martak bele. Ashwini tudta, hogy csak az idejét vesztegeti, de megvárták, amíg a lány eszméletére nem tér. Amikor a drogos lány magához tért egyszerűen csak lekurvázta Asht, aki csak szart kavar. Azután a lány buján szétnyitotta a lábait felfedve, hogy nem visel bugyit, aztán visszahúzta az egyik vámpír fejét a combjai közzé és felszólította, hogy egyen. A fejét hátravetette a szeme fennakadt, és egy pillanat múlva az orgazmus sikítása tört ki a torkából. Egy héttel később Ashwini látta ugyanennek a nőnek az arcát a Céh egyik közlönyében. Amikor megtalálták le volt csapolva az összes vére, agyarak által a pokolba. Elszomorította, de nem volt meglepett, szólt az ügyben eljáró vadásznak kik voltak a vámpírok, akikkel együtt látta a lányt. És ez csak a jéghegy csúcsa volt. A vámpír negyed egyes részei csak húspiacok voltak, vérért szexért és fájdalomért. De nem minden területe, volt néhány klubb ahol csak a legkifinomultabb szolgáltatásokat nyújtották válogatott vendégkörnek. Olyan nagyon öreg vámpírok részére, akik már nem szerettek semmi vaníliásat. A Céh mindent megtett, hogy szemmel tartsa a dolgokat, de a vadászok sem voltak senki nagy testvére, ha a hús besétált és azt akarta, hogy egyék egyetlen felnőttnek sem tilthatták meg. A kiskorúak azonban már egész más történet voltak. Ashwini bőre libabőrössé vált, ahogy visszaemlékezett arra az időszakra, amikor tizenhat évesen belépett az Akadémiára, a Céh politikája az volt, hogy minden diákja megismerje a világot, amelyben mozogtak, mielőtt befejezi a képzést. A fiatalabb diákok kaptak egy jól összeállított anyagot, melyet fokozatosan tudtak elsajátítani, ahogy nőttek. Az öregebb diákok már a kemény tényeket kapták. Abban a kérdéses esetben a vámpírt egy közeli speciális börtönbe küldték a halhatatlanok, az ítélete az volt, hogy tizennégy naponta lenyúzták a bőrét érzéstelenítő nélkül szikével vagy ostorral. Látszólag ő választott, hogy melyik eszközt mikor használják. Ha ez nem volt elég elrettentő valaki számára a börtönőrök havonta egyszer kivágták a nyelvét vagy a nemi szervét, annak, aki gyerekekre vadászott. A büntetést mindig úgy időzítették, hogy a bűnösnek legyen ideje felgyógyulni a következő kínzás előtt, mindig kaptak két napot a következő büntetés előtt. Negyvennyolc órája van rettegésben tölteni arra várva, hogy mi következik, Janvier mondta neki egyszer, amikor megvitatták a büntetéseket a halhatatlanok és a majdnem halhatatlanok birodalmában. Hülye az az ember, aki megszegi a törvényt, amikor a büntetés Dimitri kezében van. A feltételes szabadlábnak nem is volt lehetősége, ha a vámpír még nem töltötte le a száz év szolgálatát. Aswininak volt egy olyan ügye ahol a vámpír kiérdemelte a legkegyetlenebb bűntetést. Egy tizenhárom éves fiú és egy tizenkét éves lány volt az áldozat, akiket megerőszakolt és ivott a vérükből, mindketten a háztartásában szolgálók gyerekei voltak. A vámpír ahelyett, hogy megvédte volna az ártatlanokat, akik felnéztek rá, csak kihasználta a bizalmukat és visszaélt a szüleik bizalmával. Az áldozatai eljutottak arra a pontra, hogy azt hitték a visszaélés az élet normális része. A két gyerek megsérült olyan mélyen, hogy Ashwini tudta, hogy a jővőbeni lelki egészségük legjobb esetben is sivár lesz. Hallotta a pletykát, hogy ez volt a ritka alkalmak közül az egyik eset amikor Raphael maga is beleszólt a halandók életébe, mielőtt még Elena hitvesévé vált. A pletyka szerint tett valamit a gyerekek elméjével, lehetővé téve számukra hogy felgyógyuljanak. Ashwini remélte, hogy a szóbeszéd igaz volt, és hogy biztonságos boldog életet éljenek úgy nőjenek fel.... hogy egy másik szörnyeteg ne tegye tönkre az életüket. Mint egy olyan, aki levadászta ezt az áldozatot. A nő akit már kivettek a kukából, egy leterített ponyván hevert, leterítve egy lepellel hogy megvédje a hóeséstől, már nem volt gyerek. Ez tisztán kivehetővé vált, amikor Ashwini és Janvier felemelte a lepel egyik sarkát, hogy a zsaruktól kölcsönvett nagyteljesítményű lámpa segítségével megvizsgálják a testet. - Tudtam, azonnal amikor megláttam, hogy ez egy Céhes ügy. - mondta az idősebb zsaru, szürke haja már megkopott a feje tetején, lélegzete megfagyott a levegőben. - Azok után, amit eddig láttam a munkám során úgy gondoltam már mindenre immunis vagyok. De ilyesmivel még soha nem találkoztam ezelőtt.

Az áldozat haja olyan volt, mint a kifakult szalma, mégsem olyan volt, mint egy múmiáé. Az arcszerkezete alapján Ashwini megtudta mondani, hogy már egy felnőtté, a melle is fejlettebb volt, mint egy serdült kamaszlányé. A magassága szerint is inkább felnőttnek tűnt, az ajka felhúzódott a szája körül a fogazata alapján embernek tűnt. Nem voltak agyarai még babaagyarak sem. Számtalan seb volt a testén. A fény visszaverődött a számos hosszú hegen, számtalan lila-zöld véraláfutás látszott rajta, a torkát feltépték. Valaki hosszú ideig kínozta ezt a nőt. Harag lüktetett Ashwini belsejében, és tudta minden további vizsgálatra várni kell a Céh hideg hullaházában. - Miért mozdította meg? - kérdezte a vezető járőr. A társa egy fiatal zöldfülű a sikátor bejáratánál őrködött, hogy megakadályozza a kíváncsiskodók bejutását. - Nem én voltam asszonyom. - fejével intett az étterem felé. - Az étterem tulajdonosa volt, mielőtt ideértünk. A neve Tony Rocco. Ashwini az egyenruhás zsaru mögé pillantva észrevette az alacsony tömzsi embert, aki vörös szemmel állt az étterem hátsó ajtajában. Felállt, hogy utat engedjen az érkező technikusoknak átvizsgálni a színhelyt. A két technikus nem volt Céhes alkalmazott, de dolgozott már velük és megbízhatóak voltak, bízhatott benne, hogy nem látják el hírekkel a médiát. - Köszönöm, hogy ilyen későn is kijöttetek fiúk. - mondta mielőtt odasétált volna Tony Roccohoz. Janvier halkan beszélt a technikusokkal. - Uram. - mondta, amikor odaért az étteremtulajdonoshoz. - A nevem Ash, a Céhtől vagyok. Nem kérte, hogy mutassa meg az igazolványát, csak megrázta a fejét, sűrű haja ugyanolyan mélyfekete volt, mint szépen ápolt bajusza, bőre szürke a döbbenettől. - Nem tudtam otthagyni, mint egy szemetet. Tudom, hogy nem kellett volna hozzányúlnom, de nem tudtam otthagyni. - alsó ajka megremegett a hangja rekedtté vált. - Ő is csak valaki kicsi lánya. Legalább - gondolta Ashwini - az áldozatnak volt egy pillanatnyi emberségben része a horror után. - Megértem Mr. Rocco. - mondta gyengéd hangon. - De eltudja mondani nekem, hogy találta meg őt? Volt szemét a tetején? Ahelyett hogy válaszolt volna megfordult az ajtóban, hogy bekiáltson. - Coby! Egy nyurga tizenéves fiú, ugyanolyan arcszerkezettel, mint Tony de legalább egy lábbal magasabb és egy árnyalattal sötétebb bőrrel jelent meg az idősebb férfi mögött. - Igen apa? - Mutasd meg a hölgynek a képeket. A tinédzser elővette a telefonját, megérintette a képernyőt és előkereste a fényképfájlokat, majd átadta Ashwininek a telefont. - Nézem a bűnügyi műsorokat... de soha nem gondoltam, hogy magam is látni fogok egyet. ádámcsutkája le-fel ugrált. - Csináltam egy pár képet mielőtt segítettem volna apának, bár tudtam, hogy nem kellene megmozdítani. Megragadta az apja kezét, mint egy fiatalabb gyerek, hogy biztonságba érezze magát, Coby pislogott majd hozzátette. - Csak úgy kidobták. Nem gondoltam, hogy az emberek ezt valóban megteszik. Azt gondoltam, hogy ilyen csak a TV-ben történik. - remegett meg a hangja. Ashwini már sok rossz emberrel találkozott a munkája során, halhatatlannal és halandóval egyaránt. Néhányan csak simán buták és erőszakosak voltak, mások gonoszak és kegyetlenek, kis százalékuk cinikus és nárcisztikus. Aztán találkozott olyan emberekkel, mint Coby és az apja, és ez ismét megújította a világba vetett hitét. - Köszönöm. - átküldte a képeket a saját telefonjára, majd törölte a fiú telefonját, hogy nem Cobynak magának kelljen. - Akkor találtad meg a testet, amikor kihoztad a szemetet? Tony bólintott és átkarolta a fiát majd az oldalához húzta. - Igen. Minden este kitakarítunk. - Tizenegy óra körül lehetett. - mondta Coby amikor az apja hangja elcsuklott. - Használja bárki más ezt a kukát? - Néha hajléktalanok szoktak keresni a kukában - mondta Coby - de igyekszünk nekik annyi maradékot adni, hogy ne kelljen turkálniuk. - az ő hangja is elfulladt egy kicsit, de a fiú folytatta. - De annyira hideg van, hogy mostanában nem jönnek elő éjjel. Jobbára mi, a hajléktalanok és a szomszéd használja a kukákat, de ők ma nem nyitottak ki. Coby apja remegő ujjakkal a kukák mellett álló fekete szemeteszsákokra mutatott.

- Ki csinál ilyet. - kérdezte közben miközben ökölbe zárt kezével a mellkasát ütögette. - Ki az, aki csak úgy kidob egy emberi lényt? Ashwininek nem volt válasza a számára. - Ki jött ide valaki, korábban a nap folyamán? - Én. - mondta Coby. - Ebéd után nagy volt a rohanás. Fél három lehetett, legfeljebb három. - dörzsölte meg a karjait fázósan. - Nem volt akkor még a kukában, és a környéken sem láttam lógni senkit. Ashwini mindent feljegyzett, majd körbenézett, de nem látott sehol térfigyelő kamerákat, a zsaruk már kiderítették, de az étterem nem rendelkezett eggyel sem. Nem volt elég gazdag a környék hogy kamerákkal biztosítsák a területet, annyi bűneset sem történt a környéken hogy így biztosítsák a területet. Itt a szomszédok figyelték egymást, de a legtöbb hely már legalább egy órával korábban bezárt, és bár ez az étterem a Vámpír negyed szélén állt nem volt elég népszerű gyalogos útvonal a klubozók számára, így kétségessé vált, hogy találnak szemtanút. Úgy nézett ki, hogy a személy, aki ezt a kukát választotta, ismerte a területet, vagy helyi volt, vagy a közelben lakott. Így sajnos elég nagy volt a gyanúsíthatóak köre. Végignézet Cobyn és az apján majd megkérdezte. - Emlékszik bármelyikük hogy lábnyomokat látott a hóban, amikor kijött a sajátjain kívül? - Nem, csak egy macska nyomai voltak a friss hóban. - válaszolta Coby. - Emlékeszem, mert ott álltam az ajtóban és azon gondolkodtam, hogy milyen jó dekoráció lenne egy tortán, apró mancsnyomok a fehér cukormázon és talán egy macska ülhetne a torta szélén. - elmosolyodott, de aztán elsápad - Ez még az előtt volt... Az apja felnyúlt és megsimogatta az arcát. - Nem, nem hagyom senkinek, hogy ellopja az álmaidat, különösen egy olyan söpredéknek, aki így bánik egy nővel. - húzta végig viharvert kezét a fia arcán. - Megsütjük azt a tortát és holnap megosztjuk a vendégeinkkel, megünnepeljük ennek a nőnek az életét, adunk számára valami szépet, ami szebb a halálánál. Megvárta, amíg a fia bólint szavaira, majd Ashwinire nézett. - Nézzen utána van-e családja, ha nincs, majd mi gondoskodunk a temetéséről. - Köszönöm. - mondta a lány, tudván milyen pénzügyi áldozatot hoz ez a kis családi vállalkozás. Kapcsolatba lépek Önökkel mihelyst megtudom ki volt és milyenek a körülményei, és ahogy a patológus kiadja a maradványait. Tony bólintott és elvezette a fiát. - Nyitva hagyom az ajtót. Ha bárkinek szüksége van kávéra, csak jöjjön be. Az idősebb rendőr elfogadta az ajánlatot a maga és társa nevében, mivel több, mint egy órája álltak már a hidegben. A lány megrázta a fejét, amikor a zsaru megállt az ajtóban várva Ashwini is kér-e kávét, majd Janvierhez sétált és megmutatta neki a képeket, amiket Cobytól kapott. - Valamikor délután fél három és este tizenegy között tehették ki a kukák között, mielőtt Coby megtalálta. Leszűkíthetjük az időt, ha megtudjuk mikor havazott itt, délután fél három után. Janvier visszaadta a telefonját, a haragtól jeges zölden villant meg a szeme. - Mielőtt bármit teszünk - mondta merev hangon - meg kell, győződünk róla, hogy a testről nem terjednek el a hírek. Tudom, hogy jobbat érdemel, de ez a hír hatással lehet az egész városra. Ashwini általában nem foglalkozott a politikával, de ez most egy különösen fontos politikai helyzet volt, a halálos arkangyalok közül valamennyi figyelte New York gyengeségének bármilyen jelét. Sőt ahogy már Janvier korábban megjegyezte a város még csak most kezdte begyógyítani korábbi veszteségeit. Még egy rúgás és a sebek újra felnyílnak. - Az idősebb zsaru azt mondta nekem, hogy nem adtak le rádión semmilyen részletet, csak hogy találtak egy halott nőt. Ashwini komoly tiszteletet érzett a rendőr gyors gondolkodása miatt, aki felismerte, hogy Céhes ügy és nekik telefonált, a rádiózás helyett. - Így bárki, aki rádiót hallgat, úgy hiheti, hogy csak egy a vérklubok áldozatai közül. Erre a hírre nem fognak a médiák szenzációként reagálni. A szenzáció táplálja ezt a szürke világot. A fény már nem hatol be a világba ezért nem szerettek a hétköznapi emberek gondolkodni. Minden új hír hamar elvesztette az érdeklődést, és a feledé szürke homályába merült, ami egy csúnya jellemrajz a társadalomról. Ez a könyörtelen hozzáállás azonban most az előnyükre válhat. - Marad tehát az étterem tulajdonosa és a fia. - mondta Janvier szemét a nyitott ajtón tartva ahol nem rég lépett ki az idősebb rendőr két bögre gőzölgő kávéval a kezében. Mindkét járőr már a sikátor nyitott végében állt. - A fiú készítette a képeket.

Ashwini összeráncolta a szemöldökét. Igen törölte a képeket, de Cobynak volt ár ideje hogy e-maliban átküldje magának vagy valaki másnak. - Majd én beszélek velük. - mondta, egészen biztos volt benne, hogy a tinédzser fiú nem az a fajta, aki hírnevet akar magának szerezni egy ilyen eseményből. - Nem. - Janvier arckifejezésén eltűnt minden báj a hajthatatlan akarat mögött. - Együtt fogunk beszélni a fiúval és az apjával. - Ezek jó emberek. - fonta össze Ashwini a karját. - Nem kell azért rettegéssel fizetniük, mert becsületes emberek, hagyhatták volna, hogy a szemétszállítók találják meg a testet. Ahol mások csak szemetet láttak volna Coby és az apja egy ember testét látták. Janvier megérintette az állát mielőtt tiltakozhatott volna, érintése hűvös és egy kicsit érdes volt. - A félelem az, ami élve tartja a halandókat a ragadozók világában. - hallgatólagosan elismerve hogy ő is egy a ragadozók közül. Ashwini mindig is tudta, hogy az volt, de összetett jelleméhez hozzátartozott egyfajta báj is. - Majd én beszélek. - Beszélt néhány szót a színhelyre érkezett technikusokkal, ellenőrizte, hogy a Céh hullaházába szállítják, a testet amilyen gyorsan csak lehet, majd elindult az étterem felé. - Nem akarok idekint a hidegben beszélni velük. - mondta amikor Janvier megállította az étterem küszöbén. Ashwini nem tagadta le az irracionális, de zsigeri belső késztetését. Senkinek nem kellene a hideg sötétben feküdnie miután ilyen brutálisan megkínozták. - Gyerünk. - mondta kényszerítve magát, hogy elforduljon a testtől, ami így lefogyva alig gyűrte meg a halotti leplét. - Csináljuk. 11. Bent az étteremben apa és fia kitakarított, sült illata érződött a levegőben. - Kér egy kávét? - kérdezte Coby - Nem, köszönöm. - mondta Ashwini, a szomorú szemű fiúnak, és ki nem mondott együttérzéssel megszorította a pulton fekvő kezét. Látta, hogy Janvier elindult feléjük, de vetett rá egy pillantást, ami azt mondta lépjen vissza. A férfi arckifejezése merevvé vált, a válla megfeszült, nem szólt közbe bár a szemét nem vette le az arcáról. Coby túl fiatal volt ahhoz, hogy megérezzen bármit a köztük lévő feszültségből. Más lett volna a helyzet, ha barát vagy családtag lett volna. A lány fájdalmas képessége az volt, hogy tudott dolgokat, amiket egy gyereknek nem kellett volna tudnia, tudta, hogy elvált nagynénje minden pénteken bárokban szed fel furcsa férfiakat, és tudta, hogy nagyapja gyászolja annak a lánynak a halálát, akivel nem házasodhatott össze. Ma este azonban tudatosan koncentrált a képességére, amit egyébként csak ritkán szokott megtenni, és Coby összes érzelme rácsapódott: meztelen fájdalom és csalódás, szerelem egy lány iránt és a családja iránti szeretet, rémület és szánalom a lány iránt, akit megtalált, aggódás az apja miatt... egy tinédzser lelkének annyi darabja. Ashwini nem szeretett belemerülni egy másik ember életébe, félt, hogy egyszer eltéved, és nem találja meg a kiutat. De nem akarta Cobyt jobban megsebezni, és azt sem akarta, hogy Janvier szörnyeteggé váljon vele és az apjával szemben. Úgyhogy figyelmen kívül hagyta a félelmét, és megtalálta azt, amire szüksége volt, a fiú emlékei megerősítették a bele vetett bizalmát. Megszakította a kapcsolatot és azt mondta. - Köszönöm, amit ma tettél. A fiú szemei visszatartott könnyektől csillogtak, amíg az apja megengedte magának azt, hogy sírjon. - Kérlek, nem beszélj senkinek arról, amit ma láttál. - Nem akarom, hogy bárki lássa azt a rémálmot. - mondta Tony fia szaggatott bólintására. Janvier csendben maradt, amíg távol nem kerültek a járőröktől és bárki mástól, aki meghallhatta volna őket. Amikor megszólalt, a hangja vibrált a dühtől. - Megnyitottad magad, hogy a fiú fejébe láss. - Igen, azt csináltam. - ezzel megszegte a fiú személyes terét, de meggyőzte magát, hogy így megmentette a fiút a megfélemlítéstől. Ha a Torony azt gondolná, hogy Coby vagy az apja kiszivárogtatott vagy terjesztene bármilyen információt, a megtorlás hideg és rémítő lenne. - Túléltem már sokkal rosszabbat, is mint egy kedves fiú és az apja emlékei. Egy angyal egyszer megragadta a csuklóját és megcsavarta, hogy közelebb húzza magához és "megízlelje". A lány egy erős

vadászkést nyomott akkor a szemébe, nem volt más módja hogy megszabaduljon egy ilyen idős és erős angyaltól csak meglepetéssel, gyorsasággal és ésszel. A lány elhúzta a száját az emlékeitől. - Lehet, hogy több mint kétszáz évet éltél már - mondta Janviernek - de nem hiszem, hogy tudod milyen mély kegyetlenségre képes néhány halhatatlan. Megrándult az állkapcsa miközben Janvier felemelte a kezeit mintha meg akarná szorítani a karját, de félúton leejtette. - Te feldühítesz engem. - a lány nem törődött magával. Látta már őt a fájdalomba, amit egy angyal elkerülhetetlen érintése okozott, és nem akarta, hogy bárki más lássa a gyengeségét. Janvier történetesen ott volt és felismerte a fájdalom jeleit, amit a lány egyébként megtanult jól elrejteni. Úgyhogy kivitte őt arról a helyről egy olyan szobába, ahol a gyomrára szorított kezeivel összeomolhatott. Még soha nem érezte magát olyan tehetetlennek, amikor néznie kellett, hogy szenvedjen anélkül, hogy segíteni tudott volna rajta. Rohadt érzés volt. A lány megvetette a lábait egy harcias állásban, a kezeit csípőre vágta. - Nos, te engem jobban feldühítesz. Mindketten elhallgattak, amikor megérkezett a hullaház autója, amibe elhelyezték a testet és rázárták az ajtót. A tetthelyen a technikusok tovább folytatták a munkát, de nyilvánvaló volt, hogy nem sokra jutottak. Mindazonáltal most nem a halott lány volt az elsődleges Janvier számára. - Veszélyes kockázatot vállaltál. - Ő csak egy fiú. Nem volt benne szörnyetegség csak bánat. Janvier tudta, hogy a lány nem adta meg neki hozzá a jogot, de mégis átfogta kezeivel a nyakát és közel húzta magához. - Nem tudhattad, amikor megérintetted őt. - annyira dühös volt a lányra, hogy ilyen helyzetbe hozta magát. - Nem tudhattad, hogy mit látsz a fejében sorciere. - Mondtam már neked - a szemei ezernyi titokkal voltak tele - a boszorkányokat máglyán elégették. Én csak egy nő vagyok. Egy nő, aki teljes valójában látta az embereket, nem úgy, ahogy a külvilág felé mutatták, felfedve a hazugságot és a sötétséget, legyenek azok akár halandók akár halhatatlanok.. és egy nő, aki számára a halhatatlanok leginkább veszélyeztették az épelméjűségét. Hüvelyujjával végig simított a nyakán, de a lány már ott sem volt egy vadász ügyességével siklott ki a szorításából. Odament a techikusokhoz, és leguggolt hozzájuk hogy beszéljen velük, egyértelműen azt remélve, hogy találnak valamit, bár tudta, hogy ennek csekély az esélye. A bűnözők is lehetnek hülyék, de Janvier nem gondolta, hogy ez egy ilyen alkalom. Volt valami nagyon jeges abban, ahogy azt az emberi lényt bedobták a szemétbe. Nagyon lélektelennek kell lenni, hogy valaki ezt csinálja és elsétáljon, aki ennyire hidegfejű az elrejti a nyomait is, ugyanilyen kiszámított hidegséggel. Ismét eszébe jutott Lijuan és ahogy Kína arkangyala evett a csapatiból. Naasirtól hallotta hogyan regenerálta magát az arkangyal mások életerejéből a Raphaellel való csata alatt. Ez alatt az idő alatt Ashwini és Janvier az ellenséges vonalak mögött azon dolgoztak, hogy lelassítsák a támadók utánpótlását. - A lány a tied? - kérdezte Naasir ezüstszínű szemei kiragyogtak barna bőréből. - Érintsd meg és megtudod. - Jobban kellene igyekezned Cajun. Janvier igyekezett, ahogy tudott, de félt, hogy nem elég gyors. Ashwini vadász volt, a vadászszerződés általános része volt a kockázatvállalás. És ha ismét háború törne ki, a városban a lány ismét mellette harcolna. A csata utolsó órájában történt, hogy egy átlós vágás érte a lányt, hajszállal kerülve el hogy megsértse a szívét és más belső szerveit. Az orra előtt csapott le egy vámpír, hogy ellopja tőle és megölje a lányt. Dühös dac égett a bőre alatt. A férfi sokszor látta már, hogy valaki, akit szeretett végelgyengülésben meghal. Menni akartak egy boldog elégedett élet után, és nem próbálta meg rábeszélni őket, hogy válasszák a vámpír életet, legyenek majdnem halhatatlanok. De túl önző volt ahhoz, hogy végignézze Ashwini is meghal. Azt nem engedi. 12. Dimitri elmozdította a futóját annak a gyertyának a fényében, ami a bal oldalán égett egy tartóban. Így

helyzetbe került, hogy sakkot adjon Aodhan királyának. Illium hátradőlt kitámasztva magát a karjaival, szárnyai szétterültek a szőnyegen. - Úgy néz ki sakkot kaptál. - Úgy látom meg kell, öljelek. Később. - motyogta Aodhan miközben tovább bámulta a táblát. Ők hárman a torony legtetején ültek, a sasfészekben. Ez volt a csata idején Dimitri kilátója, körbefutó ablakok háromszázhatvan fokos szögben biztosították a kilátást. New York ragyogott körülöttük minden irányban és a Torony a csillagmező közepén. Dimitri visszaemlékezett egy csendes kis házra egy kis farm közepén, régen, még azelőtt hogy Illium vagy Aodhan megszületett volna. Vágyakozott azután a múltbéli éjszakák után, amikor az éjszaka annyira tiszta volt, mint farmernek már rég aludnia kellett volna, de csak bámulta a csillagokat a feleségével az oldalán. Memóriája megőrizte Ingred mosolyát, a csókját a csillagok alatt, de már nem vérzett miatta a szíve. Mert a szíve visszajött hozzá. Mindketten megváltoztak, de mindkettőjüknek szüksége volt a másikra hogy támogassák egymást. Honor szerette a sasfészket, és gyakran vele tartott, amikor ő a Toronyba éjszakázott. Ma este azonban a lakásukban dolgozott egy lenyűgöző történelmi dokumentumon, és nevetve mondta neki, hogy szórakozzon jól a "fiúkkal". A "fiúk" két halálos angyal volt, akik közül az egyik ott terpeszkedett az oldalán a másik komor koncentrációban ráncolta a szemöldökét. A sasfészekben nem volt bútor, mindhárman a padlón ültek. A szoba így is spártai maradt, bár a háborúnak már vége volt. A padlót egy finom perzsaszőnyeg borította, amit Dimitri hozott a saját személyes tárgyai közül, és amit, mint egy száz éve talált egy piacon az öreg Silk Roadon. A szőnyeg kézi csomózású volt egy tehetséges kézműves remeke, aranysárga, bíbor és éjfél kék színű. A szőnyeg tetején nagy ülőpárnák voltak, amiket Montgomery hozott fel a raktárból ahol tárolták és amiről Dimitrinek fogalma sem volt. Ez jellemző volt Montgomeryre, a komornyik gyakran zokon vette, ha egy halhatatlan szerinte figyelmetlenül bánt egy felbecsülhetetlen műtárggyal, és ezért áthelyezte saját megítélése szerint. Szerencsére Dimitrinek csak egyszer kellett ilyen esetet kezelnie. Egyszer három órát töltöttek egy raktárban és találtak egy istennő négy hüvelyk magas erotikus szobrát. Kitűnő darab volt, Dimitri meg akarta venni a vámpírtól, akinek a tulajdonában volt, de az nem akart tőle megválni. Ez volt az az eset, amikor Montgomery áthelyezte a szobrot az Enclávébeli ház nappalijába. Elég gyakran előfordult, hogy elcsent darabokat állított ki a komornyik Raphael házába, és az arkangyal gondoskodott róla hogy minden tárgy csendben visszakerüljön a tulajdonosához. Sok angyal vámpír és ember elbocsátotta volna az ilyen gyarlósággal megáldott komornyikot, de Raphael tudta, hogy Montgomery olyan hűséges hozzá, mint a Hetek tagjai és ez a hűség megérte az árát. - Egy hibától nem válik az ember értéktelenné. - mondta Raphael amikor Dimitri megjegyezte, hogy más már rég kidobta volna. Most pedig Illium a Montgomery által ide hozott cukrozott édességeket eszegette, a komornyik rengeteg ínycsiklandó élelmet szállított ide a részükre. Dimitri elvett egy szőlőszemet, és miközben élvezte a friss édes ízét azt képzelte Honor szájáról eszi. - Datolyát? - kérdezte Illium csillogó szemmel. Dimitri figyelmen kívül hagyta az angyal által felé nyújtott tálat. - Segíteni fogok Aodhannak megölni téged, és közben azzal kínozlak, hogy pezsgőt iszol, és közben Mozartot hallgatsz. A kékszárnyú angyal utálta mindkettőt. Illium csak vigyorgott, nem félt Dimitri és Aodhan együttes haragjától. - Ne mond nekem hogy te még mindig vigasztalhatatlan vagy Favashi miatt. - nevezte meg az arkangyalt, akinek a földjén hatalmas datolyaültetvények voltak. - Nem hiszem el bevallom, én még anyám felügyelete alatt voltam, amikor neked már kapcsolatod volt a szép Perzsa arkangyallal, de azóta már láttalak titeket együtt és soha nem néztél rá úgy mint Honorra. - Illium ez csak Dimitrire tartozik. Honor a szíved. - Aodhan kristályos szemei Dimitri arcára meredtek, néhány finom barázda az angyal ajka körül volt az egyetlen jele az által elviselt fájdalomnak, amelyet elviselt és már gyógyuló félben volt. A nyaksebe már bezárult, halhatatlan testének erre a sérülésre kellett a legtöbb erőfeszítést kifejtenie. A szárnyai is gyógyultak már de Aodhan még csak rövidtávon tudott repülni, a gyógyítók mindent elkövettek, hogy erősítsék a gyenge izmokat, de még több hétbe beletelik, mire eléri a teljes repülési állapotot. Törött csontjai összeforrtak, de a bal karja, ami halhatatlan szempontból csak kisebb sérülésnek számított még csak most regenerálódott a könyökénél. Ezért jelenleg egy szépen hímzett fehér inget viselt, mivel a hideg

csak elvonná a test gyógyító erőforrásait. A gyógyulásának sebessége is mutatta Aodhan erejét. A vele korú angyalok legtöbbje még ágyhoz lenne kötve ilyen sérülések után, és nem hetek, de hónapok kellenének a teljes felépülésükhöz. A legjobb hírnek azonban semmi köze nem volt Aodhan fizikai egészségéhez. Ami a legfontosabb volt az a lélek lassú, de mély gyógyulása. Illium hangja törte meg Dimitri elmélkedését a sérült angyal gyógyulásáról. - Azt hiszem a beszélgetésünk elakadt. Miért csikorgatod a fogaidat, ha visszaemlékszel Favashi kesztyűbe bujtatott acélkezeire? - Erre nem Favashi emléke késztet. - ráncolta össze a szemöldökét Dimitri. - Hanem a saját ostobaságom emléke. - az arkangyal majdnem addig manipulálta, amíg a személyes bérgyilkosává nem tette. Dimitri szemében a legnagyobb bűn nem az volt, hogy a lény, akit szeretett a személyes pengéjeként használta a védelme érdekében, hanem hogy nem volt becsülete szíve és lelke. A legnagyobb problémája az volt, hogy hagyta bolondot csináljanak belőle. - Túl sokáig nem akarta észrevenni a mesterkedéseit. - vett el még egy szőlőt Dimitri. - Michaela legalább nyíltan viseli az önzését és a nárcizmusát, míg Favashi úgy tesz, mintha maga lenne a megtestesült kedvesség és báj, miközben a lelke egy kobráé. Aodhan megrázta a fejét. - Nem tett semmi olyasmit, amit egy férfi arkangyal ne tenne, hogy megtartson egy erős halhatatlant az udvarában. Ez a te véleményed, amikor összehasonlítod Michaelával. Dimitri tudta, hogy Aodhannak igaza van, a halhatatlan politika nem engedett semennyi könyörületet, ha életben akart maradni. Igazság szerint Michaelában és Favashiban kevés közös volt a nemükön kívül. De az egész elképzelés hogy erős halhatatlanok manipulálják őt, továbbra is irritálta. - Mindannyian szabad akaratunkból szolgáljuk Raphaelt. Azt hihetnénk, hogy ez egy világos lecke. Még a tompa fényben is csillogó gyémántként villant meg Aodhan haja mikor azt mondta. - Ne felejtsd el Dimitri - mondta Aodhan - Raphaelt még elég fiatalnak tekintik. Mi egy kísérletnek számítunk, az öregek többsége arra vár, hogy egy nap felemelkedsz és fellázadsz. Aodhan mindig is Illiumhoz állt a legközelebb, Dimitri már több mint ötszáz éves volt, amikor megszületett. Eddig észre sem vette, hogy mennyire hiányzott neki az angyal. Aodhan mindig is egy éles lencse alatt látta a világot, ami megmutatkozott művészi munkáiban is. - Néha - mondta Dimitri - azt gondolom, soha nem fogom megérteni az angyalokat. Kisebb kitérőkkel már ezer éve állt Raphael oldalán és az emberek még mindig nem hitték el, hogy az ő kapcsolatuk nem csak egy arkangyal és a legfőbb embere között, hanem barátság. - Nem vagy egyedül. - mondta Aodhan - Azt hiszem, hogy az öregek közül néhányan annyira elszigetelődtek a hasonló gondolkodású barátaikkal, hogy már nem fejlődnek. Olyanok ők, mint a pillangók amiket Lijuan tartott kitűzve a falára. Ezzel szemben Raphael területének középén élt a világ legvibrálóbb városa, a Hetek rendszeresen beutazták a kontinenst és ellenőrzésük alatt tartották. Valamint Dimitri és az ura is beleesett egy-egy rendkívüli nőbe, akiket az angyalok nem igazán értettek. Egy idős angyal azt mondta Dimitrinek: - A feleséged gyönyörű. - értetlen arckifejezésére tovább folytatta. - De miért vetted feleségül? Nem szolgált volna jobban ágyasként? Az egyetlen ok amiért Dimitri nem végzett a kérdést feltevő angyallal, a szavaiban rejlő zavar volt. Az angyal nem tudta megérteni a szeretetet és ez olyan szörnyű tragédia volt, amitől kegyetlenebb büntetést Dimitri nem is adhatott volna neki. A szerelem egyszer már megsebezte őt, ugyanakkor ez adta élete legnagyobb örömét is. Lehet, hogy túlontúl fájdalmas visszaemlékezni gyermekei kedves arcára, de a gonoszság soha nem tudja elvenni tőle annak az örömnek az emlékét, amikor a karjaiban tarthatta őket, hallhatta Misha nevetését, Catarina gurgulázó mosolyát. Aztán pedig jött Honor és vele visszatért a fény az életében. - Azt hiszem, igazad van az öregebbek tényleg nem elég nyitottak a világra - mondta a vele szemközt ülő angyalnak. - És most Csillagom szándékodban áll lépni, vagy elismered a vereséget? Sok szempontból Aodhan volt a leghiggadtabb a Hetek közül, ezért váratlan látvány volt, amikor izzó szemekkel nézett fel és az ujjaival pattintott. Különös volt tőle az ilyen provokáció. Az angyal lassan elmosolyodott és egy bábut mozdított meg a táblán. - Sakk és matt. Dimitri hitetlenkedve nézett a táblára.

- Nem. - mondta és próbálta kitalálni Aodhan hogy tette meg a lehetetlent. - Így, így. - mondta egy új hang. - Ha majd engem is meg tudsz verni, egyre jobbak lesznek a képességeid. Mindhárman felnéztek és különböző átkokat motyogtak, Illium a legszínesebben. Naasir kivillantotta a fogát cserébe, ezüst szemei visszatükrözték a gyertyafényt. - Hogy a fenébe jutottál be a városba anélkül, hogy egyetlen őrt is riasztottál volna? - Dimitri magas biztonsági készültséget rendelt el a harcosai között. Ugyanakkor értesítette a Céhet is, hogy tartsák nyitva a szemüket, tisztelete a képességeik iránt a harc során csak nőtt. Ez egy játék volt amit Naasir játszott a Hetekkel évszázadok óta. Gyerek volt, még amikor először Raphael erődjébe hozták, és hajlamos volt arra, hogy Dimitri íróasztala alatt várakozzon, vagy lecsapjon a könyvespolcok tetejéről az erőd könyvtárában és kuncogott, mint egy őrült, amikor lebukott, vagy amikor elkapta a "zsákmányát". Naasir kicsi volt még majdnem olyan kicsi, mint Misha, amikor meghalt. Emberi szempontból csak négy éves volt, de legalább négy évtizedet élt addigra. De akkor is csak egy gyerek volt. Vadállat, de mégis csak egy gyermek, és a játék volt az egyetlen, ami nem okozott dühöt kicsi testében. Tehát Dimitri megengedte neki, hogy játsszon, és Raphael egyetértett a döntésével. Amikor a bébi Naasir fiú lett viccesnek találta, hogy besettenkedjen olyan helyekre ahol nem volt keresnivalója, az egyik emlékezetes alkalom, amikor volt, amikor úgy döntött, hogy beszivárog Lijuan ebédlőjébe. A fiú, úgy tett az asztalnál mintha megenne egy élő kiscicát, amikor Kína arkangyala felfedezte őt. Liujan akkoriban még viszonylag normális volt és szórakoztatónak találta az ötletét, így Naasir életben maradt. Ez egyike volt a kevés alkalomnak amikor Dimitri keményen beszélt vele, és sikerült beleverni a fejébe hogy Lijuan és a Tanács többi tagja veszélyesek. Sosem felejti el amit Naasir mondott neki amikor Dimitri azt ordította, hogy nem áll szándékában eltemetni még egy gyereket, és hogy Naasirnak törődnie kell a saját életével. - Én egy személy vagyok Dimitri? Szomorú leszel, ha meghalok? Keménnyé és kegyetlenné vált az évek során, de az ártatlan kérdés mégis megrázta. - Igen. - válaszolt őszintén Naasir kérdésére. - Te személy vagy. Naasir vagy. És én el fogok veszíteni magamból egy darabot ha, meghalsz és ez egy olyan darab, amit soha nem fogok visszakapni. Naasir sokáig bámulta mielőtt odament és megölelte. - Rendben Dimitri. Sajnálom. Ez előtt nem tudtam, hogy én is ember vagyok. Ennek eredményeként Naasir Dimitri figyelő tekintete mellett nőtt fel, és az ő kapcsolatuk más volt, mint a Hetek többi tagja között. Naasir még mindig engedelmeskedett minden utasításának és még mindig gyakran tett fel neki kérdéseket, mint egy gyerek az apjának. Dimitri gyakran gondolta, hogy az a kis darab emberség, ami benne maradt, míg Honorra rá nem talált, ennek az apró vad ezüstszemű fiúnak köszönhető, aki gyakran futott elé, amikor hosszú távollét után visszatért a Menedékre. Ugyanígy futott elé Misha is, amikor visszatért a piacról. Ez darabokra szaggatta a szívét minden alkalommal amikor Naasir ugyanezt tette, de Dimitri mindig a karjaiba vette őt nem volt képes megtörni a fiú vad szellemét, a fiú nem tudta, hogy addig Dimitri szív nélkül remény nélkül élt. Ez a fiú még most sem vesztette el az örömöt a kedvenc játékában. Ezekben a napokban Naasir besettenkedett különböző területekre és városokba. Nem csak a hajlama miatt volt Raphael legjobb felderítője, képességeivel kiválóan tesztelhették a város biztonsági rendszerét. A tény hogy ez még szórakoztatta is őt csak egy bónusz volt. Olyan kecses mozgással lépett a szőnyegre, mint egy macska, és a vámpír, aki nem volt egészen vámpír felkapott egy tányért, amin egy egész csirke volt. - Az őr a kék fényű épületben majdnem elkapott. - mondta miközben letört egy combot a csirkéről és megszaglászta. - Ő egész jó. - Vannak lyukak a védelmi rendszerünkben? - Ha igen, azt azonnal le kell zárni. - Csak ha valaki jobb nálam. Dimitri megnyugodott. Naasir képességei a titkos beszivárgásra páratlanok voltak, ezért volt ő a vezetője a kis szabotőr csapatának a csatában. - Most kaptam egy üzenetet Janviertől. A hírek, amiket a vámpír hozott rosszak voltak. - A vadász is a Cajunnal van? - Ma este nem. Miután végzett a csirkecombbal, Naasir úgy ropogtatta a csontot, hogy Illium és Dimitri is összerezzent.

- Egy nap egy csontszilánk megakad a nyelőcsövedben. - mondta Illium. Naasir vállat vont és letépte a csirke másik combját. - Sakkozunk. - Amikor legutóbb sakkoztunk - válaszolta Illium szárazon - az egészet kidobtad a Menedék ablakán a szurdokba. - Most már jobb vagyok - morogta Naasir, de ez nem harag volt csak így hangsúlyozta a mondandóját. Caliane megpróbál civilizálni engem. Miután elfogadta a húsdarabot amivel Naasir kínálta, mint egy oroszlán a prédájából, Illium megkérdezte. - Hogy haladsz? Naasir adott néhány húsdarabot Aodhannak is. Dimitrit soha nem kínálta, mert az agyában Dimitri egy másik ragadozó volt, aki megsértődne az ajánlaton. Dimitri azon töprengett, vajon Illium és Aodhan rájöttek-e hogy Naasir úgy látja őket, mint kölyköket, akiket egy erősebb ragadozónak kell etetnie. Ugyanez volt a helyzet Méreggel is. Jasont és Galent már nem látta gyereknek. Jason mint Dimitri már felnőtt volt Naasir gyerekkorában. Galen nem volt annyira idősebb Naasirnál, de ők soha nem találkoztak gyerekként. - Mondtam Caliane-nak hogy megpróbálni engem civilizálni olyan mintha egy dzsungel macskát próbálna meg civilizálni. - mondta egy vállrándítással Naasir. - Úgy teszünk, mintha szeretnénk az embereket, amíg éhesekké nem válunk és friss húst nem akarunk enni. - körülnézett és megcsillant a szeme. - Őszintén szeretlek titeket mind. Nem gondoltam volna, hogy két évszázadon keresztül foglak etetni benneteket. Aodhan ránézett a vámpírra és azt mondta. - Most megkönnyebbültem. - mondta olyan komoly hangon, mint Naasir. - Tényleg Csillagom? - Naasir villámsebesen elmozdult az útból mielőtt Aodhan egy futóval homlokon találhatta volna őt, a vámpír olyan vadul és vidáman nevetett, mint amikor még fiú volt, akinek sikerült megijesztenie Dimitrit amikor váratlanul megragadta a lábát az íróasztala alatt. Dimitri épp megmentette a futót, amikor Janvier jelent meg az ajtóban. Naasir magához húzta egy hátba ütögetős ölelésre és a fiatalabb vámpír lelkesen viszonozta. Amikor elengedték egymást Naasri megszagolta Janviert. - A vadászunktól bűzlesz? Ő hol van? - Pihen. - Janvier mosolya elhalványodott. - Nekem van néhány rossz hírem. 13. Ashwini tudta, hogy otthon kellene maradnia és aludnia, de a teste nem fájt, a szíve viszont igen. Miután odaadta a pisztolytáskát Janviernek amit neki vett, megvárta amíg elhajt, majd ismét elhagyta a házat, miután elkérte a portás unokaöccsének a kocsiját mint már korábban is. Úgy gondolta, hogy a pénz jobb helyen van a fiatal párnál, mint a bérleti hely kifizetésében. - Köszönöm. - mondta a zömök szőke férfinak, amikor az átadta a kulcsokat. - Úgy terveztem, hogy metróval ugrok el egy helyre de Nic mondta, hogy már visszaértél. - Nagy volt a hajtás, de most már csak aludni szeretnék. - mondta miközben ásított és kinyújtóztatta a hátát. - Egyébként is haza kellett érnem mielőtt a feleségem úgy dönt, hogy elválik, tőlem mivel a babánktól ő sem tud aludni. - nevetett vidáman. - Kétségtelen hogy a tüdejét az anyjától örökölte. Ashwini a metrómegálló felé fordította a fejét. - Ugorj be. Kiteszlek otthon. - Biztos vagy benne? Több mint tisztességesen fizetsz érte. - Éppen arrafelé van dolgom. - hazudta. - És társaság is jó lenne. - Ebben az esetben nem mondok nemet. Jó társaság volt. Lazák voltak a babával ő is és a felesége is. Nem volt nagy ár hazavinni őt, amiért elvonta a családjától. Amikor megálltak felintegetett a harmadik emeleti ablakban látható nő sziluettjének, aki egy babát ringatott a karjaiban. Ashwini ült egy pár percig még a ház előtt, amíg meg nem látta, hogy megváltozik a sziluett, anyához és gyermekéhez csatlakozott egy zömök férfias alak, és átölelte mindkettőjüket. Fájdalmasan szemlélte a jelenetet, amiben soha nem lesz része. Majd elhajtott. Hülyeség volt ezt tenni, ezt ő is tudta. Volt már Manhattanen kívül, legalább nyolcvan perc az út, és úgy tervezte korán kel, hogy részt vehessen a boncoláson. De egy éjszaka alvás nélkül megőrjítené, a gyomra

csomóvá szorulna, mint a legrosszabb napjaiban, amikor sem a gyógyszer sem a terápia nem segített leküzdeni a szörnyeket. Furcsa módon Ashwini hangja volt a legjobb csodaszer, amikor felolvasott egy klasszikus irodalmi darabot, amikor a dolgok elkezdtek meredekebbé válni... ami mostanában egyre gyakrabban előfordult. Másfél óra alatt érte el a helyet, egy ismerős ápoló fogadta, aki egy egyszerű frizurába fésülte vörös haját. A legtöbb ápoló tudta, hogy Ashwininek van engedélye, hogy bármikor látogatást tegyen. Carl arca világossá tette, hogy ösztönei nem hagyták cserben. - Mennyire súlyos a helyzet? - kérdezte. - A legrosszabb. - Volt idegen a szobájában? Carl megrázta a fejét. - Kétszer is ellenőriztem. A szünetek egyre rövidebbek Ash. Ez olyan tény volt, amit már három hónappal ezelőtt bevallott magának. - Szóltál Arvinak? - tőle eltérően a bátyja nem volt hajlandó szembenézni az igazsággal, amit egy vak is láthatott. - Igen. Ő is itt van. De tudod, hogy a hangod az egyetlen, ami ilyenkor segít. - szomorú kék szeme élesen elütött sápadt szeplős bőrétől, széttárta a kezeit tenyérrel kifele. - Hívtalak volna, de annyira későn volt, és te megsebesültél. - Minden rendben Carl. - otthagyva az ápolót a nővérszobába, végigment a folyosó vastag szürke szőnyegén a sarokszoba irányába, a falakon körülötte elegáns művészi darabok lógtak, és egy boltíves plafonig érő ablak. Így világos volt a folyosó, és látni lehetett a labirintust, ami a hatalmas kert része volt. Ma este kiderül, hogy a Sztüxbe vezet a sötétség. A könyv már várta a folyosón az ajtó melletti asztalon, a hangszigetelés olyan jó volt, hogy nem hallatszott ki semmi a túloldalról. Arvi egy széken ült az asztal mellett. A feje a kezeiben volt, a vállai megrogytak, elegáns inge megfeszült rajtuk. Számára mindig is nagynak tűnt. De ős is csak egy ember volt, egy ember, akinek fájdalmai voltak. Hozzálépett, hogy megérintse, de kezei ökölbe zárultak mielőtt megérintette volna. Megfordult és felvette a könyvet... ekkor Arvi keze kulcsolódott a csuklója köré, a bőrkabátja megvédte attól, hogy bőre a bőrével érintkezzen, így nem kellett akarata ellenére belenéznie bátyja életébe és titkaiba. Mellkasát ezernyi kimondatlan gondolat szorította, amikor ránézett. Amikor vállai megremegtek és egy érdes hang tört elő a torkából, teljesen felé fordult és a hasának támasztotta a fejét, ahogy sírt. A saját könnyei bezáródtak, belé fojtotta a félelem a harag és a veszteség. De tartotta Arvit, ahogy az sírt, az ő erős eltökélt bátyja, aki nem tudta megjavítani azt az egy dolgot, ami mindent megváltoztatott. A múlt. A jelen. A jövő. Janvier. Ő lehetett volna a jövője egy másik világban, egy másik alkalommal. Arvi könnyei összeszorították a szívét, és ráébresztették az szörnyű igazságra. Ashwini soha nem engedné meg magának, hogy ő legyen az ajtó másik oldalán. Történjék bármi. ... Amikor Raphael lement, már jóval elmúlt éjfél, a városa holdtalan bársonyos sötétbe burkolózott, hitvese békésen feküdt az ágyukban. A lány kezével a szíve fölött aludt, amikor ott hagyta. Bár amikor Elena elaludt fáradt, de boldog volt, és nem számított arra, hogy a rémálmok megtalálják őt, de nem szerette szürkületben magára hagyni. De Dimitri közvetlen kapcsolatot teremtett köztük és nem zavarta volna ilyenkor egy jelentéktelen ügy miatt. Egy nő meghalt, mondta Dimitri és a teste Lijuan kezének nyomait viseli. Janvier útban van az Enclávé felé, hogy közvetlenül neked jelentsen. Jeges düh öntötte el Raphaelt, már az arkangyal gondolatára is, aki mérhetetlen hatalomvágyában, az emberei életére tört. Nem akarta, hogy megfertőzze a területét. Ez a gondolat futott át az agyán miközben leért a lépcsőn majd a könyvtár felé fordult. A férfi, aki ott állt az üvegajtóval szemben, ami a Hudsonra nézett, azon túl Manhattan milliónyi apró fényére, úgy tartotta magát, mint egy harcos. Fehér pólót viselt felette egy fegyvertartó táska keresztbe a hátán. A fegyvertartó nem az a viharvert barna volt amire Raphael korábbról emlékezett, ez a bőr hajlékony és aranyszínű volt, de a pengék, amiket tartott jellegzetesek.

Azok a pengék halálosak voltak a harcban. Raphael jól tudta mennyi mindent tett Janvier Naasirral és Ashwinivel együtt az ellenséges csapatok mögött. Ők hárman tudták, hogy kell elérni, hogy az egész csak játéknak tűnjön, ne vegyék komolyan. Számos tettük a csata alatt bolondságnak tűnhetett mások számára, de ő látta a stratégiai számítást mind mögött, ami megzavarja, bosszantja vagy csalódást okoz az ellenségnek a kritikus pillanatokban, ami lehet pont olyan mintha karddal mért ütés. Amint Raphael belépett az ajtón férfi megfordult hátra tette a kezeit és úgy állt meg, mint egy katona. - Uram. - Janvier. Janvier rövid tiszta jelentést tett az éjszakai felfedezésről. - Bár a test végső állapota Lijuan tettére utal - tette hozzá - a sebekből és a zúzódásokból hosszú távú kínzásra lehet következtetni. - És mint ahogy azt mindannyian tudjuk Lijuan még nem regenerálódhatott. De még ha ő is lenne, aki az utcákon sétálgat és kutyákat meg nőket támad meg, nem értem, hogy tudná így visszaszerezni az erejét és biztos, hogy nem osztaná meg senkivel a képességét. Raphael szemtanúja volt annak ahogy Lijuan ezer darabra robban, és függetlenül attól, hogy igyekezett meggyőzni a világot arról, hogy ő egy istennő, az arkangyal biztos volt benne hogy szüksége van a fizikai testére. Raphael többször is megsértette a testét a csata alatt, és csak azért tudott nagyon gyorsan felgyógyulni mivel a katonái életerejével táplálkozott. És ahhoz hogy táplálkozzon, szüksége van szájra. Még egy arkangyal sem regenerálódik száj nélkül, de ahhoz előbb az agynak kell újraképződnie, az agynak és a test többi részének. Lijuan nem volt halott ez nem volt kétséges, de istennő sem volt. Jelentős időt vesz igénybe, hogy megjavítsa fizikai alakját, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a futótűz és az angyaltűz különös kombinációját használta arra, hogy felrobbantsa. A futótűz egy új képessége volt, a Zuhatag ajándéka, és bebizonyosodott, hogy súlyos hatással van Lijuanra. Raphael nem említette senkinek, de Elena és Dimitri úgy vélte a futótűz által okozott kárt sokkal tovább tart Lijuan számára orvosolni, mint bármilyen más sérülést. - Igazad van, ő tényleg nem osztaná meg a hatalmát. - mondta Janviernek. - Ő szereti rövid pórázon tartani az embereit és közvetlenül irányítani, túlságosan mohó és kapzsi. Azt mondod ez az áldozat nem volt egy üres héj, mint amiket a csatában láttunk? - Nem még látszott rajta hogy ember volt, és maradt annyi hús rajta hogy azonosítsuk, mint nőt. Mivel Lijuan áldozatai annyira összezsugorodtak, hogy a nemüket sem lehetett megállapítani puszta szemmel, csak nagyfelbontású fényképeken lehetett azonosítani amiket Janvier vadásza készített. Az árnyékcsapat mindhárom tagja jelentette, hogy képtelen a helyszínen megállapítani az áldozatok nemét, korát és fajtáját kivéve azokét, akiket a szemük láttára fogyasztottak el. - Fognyomok? - egy vámpír valószínűleg teljesen kiszipolyozhatná az áldozatát, ha elég idő áll a rendelkezésére. - Igen voltak, de nem volt végzetes harapás a torkán. De a kutyához hasonlóan túl sok volt a sérülés hogy megállapítsuk mi okozta a halálát, túlságosan megrágták. Ez nem zárja ki a lehetőséget, hogy vámpír volt, lehetett olyan, aki engedett a vérszomjának, tépte szakította a húst miközben táplálkozott. - Titokban tudjátok tartani a helyzetet? - Raphaelnek könyörtelennek kellett lennie, egy halandó elvesztette az életét és megérdemelte az igazságszolgáltatást, de ez most nem lehet nagy nyilvánosság előtt. Most nem. - Biztos vagyok benne, hogy Ash és én csendben tudunk foglalkozni az üggyel a Céh és a Torony segítségével. Két tanúja volt az esetnek, valamint két járőr, a helyszínre érkező technikusokban meg lehet bízni, hogy, tartják a szájukat. Elena előtt Raphael törölte volna a halandók emlékeit, de most már megértette, hogy ezek az emberek a barátai a munkatársai, És neki kell megvédenie őket, mivel az emlékek tettek valakit azzá aki. Inkább halnék meg Elenaként, mint élnék árnyékként. Annak a visszhangja volt, amit akkor mondott neki, amikor először találkoztak, és talált rá más megoldást, minthogy törölje az emlékeit. - Szólok Dimitrinek hogy figyelje a híreket. A kapzsiság bármelyik emberbe felütheti a fejét, és ennek az információnak értéke lett volna a médiában. - Azt várod, hogy kiderül bármilyen információ ma este?

- Nem. A késői óra azt jelenti, hogy kénytelenek leszünk várni reggelig. - Janvier bágyadt hangjára rácáfolt a szemeiben ülő keménység. - Az áldozat ujjai nem alkalmasak arra, hogy azonosítsuk a személyét, a kórboncnoknak először rehidratálnia kell az ujjait. - Gondoskodj róla Janvier - mondta Raphael. - Az én területemen nem fognak halandókra vadászni. Lehet, hogy az emberei élet egy szentjánosbogár villanása egy angyal életének végtelen időtartamával összehasonlítva, de Raphael már tudta, hogy a fényük milyen fényesen tud égni, és megvan az ereje ahhoz, hogy legyőzze az örökkévalóság jegét. - Uram. Odasétált egy kis cseresznyefa asztalhoz, melyen egy csiszolt kristály whisky-s üveg állt hat pohárral, Raphael két pohárba töltött a gondosan érlelt borostyánszínű folyadékból. Átadta az egyik poharat Janviernek és azt mondta. - A pengéid Neha földjéről származnak. Janvier akit mindenki csak Cajunnak nevezett, egyike volt a legmegbízhatóbb embereinek, de nem volt vele olyan kapcsolata, mint a Hetekkel. Ez várható volt. Janvier nem volt még háromszáz éves sem. Még Méreg a Hetek legfiatalabb tagja is legalább száz évvel idősebb volt a vámpírnál. Azonban Raphael ugyanazt látta Janvierben mint Méregben, Illiumban, Aodahnban és a hetek többi tagjában: a Cajun becsülete olyan mélyen beleivódott a csontjaiba, hogy inkább vállalna bármilyen megpróbáltatást, minthogy elveszítse. A becsületét még Dimitri sem veszítette el, még létezése legrosszabb éveiben sem. - Igen. - vette el a poharat Janvier, és lazított a testtartásán most hogy megtette a jelentését. Neha ajándékozta őket nekem, amikor elhagytam a területét, azt mondta van egy olyan érzése, hogy hamar bajba keveredek, és túlságosan élvezte az eszemet ahhoz, hogy elveszítsem a fejemet, mert nincsenek megfelelő fegyvereim. A vámpír hátranyúlt és előhúzott egy jellegzetesen ívelt pengét és fogantyújával előre Raphaelnek nyújtotta. Az arkangyal elvette és a súlyát tesztelte. A pengék nehezebbek voltak, mint amilyennek tűntek amikor Janvier használta őket. A súlya és a borotva éle megmagyarázta, hogyan volt képes a Cajun egyetlen ütéssel fejeket levágni. Érdekes módon a penge első pillantásra csak dekorációnak tűnt, kis szépen csillogó drágakövek voltak süllyesztve a faragott csontnyélbe, de a pengék maguk voltak a halál. - Neha kedvelt téged. Most hogy már a kezében tartotta Janvier pengéit, Raphael felismerte a kézmunkát. - Ha nem tévedek ezeket maga Rhys készítette. - Neha tábornoka, aki ifjú korában fegyvereket készített, pengéi máig híresek voltak erejükről és kezelhetőségükről. - Azt mondják, minden évtizedben csak egyszer készít egy új fegyvert. - Janvier visszacsúsztatta a pengét a különleges tervezésű hüvelybe. - Rhys készítette ezeket a kukrikat. - És mint Méreg te is ápolod ezeket a kapcsolatokat. - a Hetek legfiatalabb tagját maga a Mérgek királynője változtatta át. - Őt szívesen fogadják a területén még akkor is ha Neha neheztel rám. - Talán azért mert ő két dolgot ismer a sárm és az álnokság. Sose tudtam melyiket kedveli jobban. Beszéltek még pár percet mielőtt Raphael a bejárati ajtóhoz kísérte a vámpírt. - Uram. Janvier megállt a küszöbön és átvette Montgomerytől a bőrkabátját, a háta mögött egy csillogó vörös motor volt látható. - Ez Ashwini stílusa. - Ő még gyógyul. Több éve már hogy a lány képességeire először felfigyeltek a Toronyba, titokban tesztelték, hogy kompatibilis-e a vámpírizmusra. - De Janvier - figyelmesen nézett a másik férfira - a lány nem mutat hajlandóságot, hogy elfogadja az ajánlatot. Janvier összeszorította az állkapcsát és elfordította a tekintetét Raphaelről mielőtt az észrevette volna tekintetébe a sivár ürességet. - Ez a dolog... Nem hiszem, hogy bármi meggyőzné őt, hogy válassza az életet a halhatatlanok között.

14.

Janvier reggel nyolckor vette fel Ashwinit. - Te nem aludtál valami jól. - mondta miután észrevette a sötét karikákat a szeme körül. - Ez nem az első álmatlan éjszaka miben részem volt, rendben vagyok. - nem tudott ellenállni a vágynak, hogy megérintse, kezeit a vállára tette, amikor felült a motorra. Meleg és erős az illata ismerős fűszeres föld, és elérte, hogy a sebei ne fájjanak annyira, már nem feszült meg a közelében. - Megnéztem a hójelentéseket. - mondta. Manhattanben nem esett mielőtt megtalálták volna a testet, de korábban voltak hózáporok. - Ez még mindig egy elég széles idősáv, amikor lerakhatták a testet a szemétbe. - rágódott az információn majd bekapcsolta a sisak mikrofonját. - Nem hiszem, hogy világosban csinálták. - Nem, túl nagy lett volna a kockázat, hogy meglátják. - Durván hat körül már elég sötét van, de az üzletek azon a területen általában nyolcig nyitva vannak, az éttermek még tovább. Még akkor is ha Rocco szomszédja zárva volt, fogadni mernék, hogy nem rakták ki a testet a kukákhoz csak tíz óra körül. - Egyetértek. - simított végig kezével a combján. A lány nem tiltakozott, volt valami nagyon szexi abban az érintésben, amitől elszorult a torka. - A boncolás hamarosan kezdődik. - nyögte mielőtt a kezeit visszatette volna a vállára. - Menjünk. - Egy csepp vér sem maradt benne - erősítette meg a feltevésüket a kórboncnok harminc perccel a vizsgálat megkezdése után. - De ha ez vámpír volt ő a legpiszkosabb evő, amit valaha láttam. Készítek keresztmetszeteket a torkáról, de mivel nem maradt túl sok mélyszövet, nem biztos, hogy megerősíthetem, hogy agyarak voltak. - Más sérülések? - kérdezte Janvier visszhangozva Ashwini gondolatait. - Hosszú kínzás. - a patológus rámutatott egy sor hegre az áldozat mellén. - Legalább három hónapos, de meg merem kockáztatni, hogy még korábbi. És biztos vagyok benne, hogy maguk is észrevették az agyarak nyomait a testén. Aki táplálkozott belőle nem igyekezett, hogy lezárja a sebeket, kivéve a nagy artériák és vénák fölött, de ott is csak a minimumra szorítkozott, ép hogy elálljon a vérzés. Ashwini legjobb barátját elrabolta egy ragadozó vámpírcsoport és fogva tartották két hosszú hónapig. Honor túlélte, de a sebei brutálisak voltak. Ashwini soha nem fogja elfelejteni a sebeket barátnője testén, amikor rátalált, és a teljes kétségbeesést Honor zöld szemeiben. Ha egy kicsit később találják meg örökre elveszítette volna a barátját. Az előtte lévő acélasztalon fekvő nőt nem találták meg időben, és a szörnyek rettenetesen megkínozták mielőtt megölték. Igazságot szolgáltatok neked, ígérte halkan mielőtt újra a patológusra nézett volna. - Sikerült kideríteni mikor halt meg? - Ez csupán találgatás ebben az állapotban, de a bomlás jeleiből a szövetekben, azt mondanám, hogy a múlt héten. - Bármilyen megkülönböztető jegy a testén? - Tetoválás a bal bokája külsején, ami úgy néz ki, mint egy szivárványszínű delfin. Ez elég szokatlan. Ashwini elővette a telefonját és készített egy közeli képet, amíg a kórboncnok feszesen tartotta a bőrt. A bőr ismét ráncos lett amint elengedte, ez egyszerre volt elszomorító és felbőszítő. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy úgy kezeljen, egy másik lényt mintha értéktelen lenne. - Csak a saját érdekedben. - De Arvi... - Nincsenek érvek. Ez a dolog benned soha nem engedné, hogy normális légy. Az orvosok változtatnak ezen. Lerázta magáról élete legnagyobb árulásának emlékét, és a kórboncnokra figyelt, aki óvatosan megfordította a lány testének héját, hogy megvizsgálja a hátát. - Nincs több tetoválás vagy más jellegzetes sebhely. - mondta az orvos miután ismét hanyattfekvő helyzetbe fordította a testet. De van valami más, amit tudniuk kellene. Ashwini a szemöldökét ráncolta, amikor a férfi megemelte az egyik ernyed kezet. - Az a csukló még nem volt eltörve mielőtt behozták. - Pontosan. - a patológus megemelte az áldozat másik karját. - Sajnálom, hogy ezt kell tennem, de ezt látniuk kell. Egy halk reccsenés hallatszott, amit Ash nem tudott azonosítani, de mintha a boncasztalon fekvő nőtől

származott volna, az orvos úgy kapta el az áldozat singcsontját, mint egy uszadék fát. Janvier sziszegve eresztette ki a levegőt. - Minden csontja ilyen törékeny? - Meg kell vizsgálnom mielőtt, megerősíteném, de igen. Annyira porózus hogy véletlenül eltörtem a csuklóját, amikor elkezdtem a vizsgálatot. Óvatosan visszahelyezte az áldozat karját majd azt mondta. - A fogai repedezettek, a bőre annyira vékony, mint a papír. Látszik, ahogy a csontszilánkok átszúrták. Ashwinibe összefonódott a harag és a szánalom. - Tudnunk kell még valamit? - erőlködnie kellet, hogy a hangján ne érződjön semmi. - Egyelőre ennyi. Majd elküldöm a vérvizsgálat és az egyéb törvényszéki vizsgálatok eredményét. - Az ujjlenyomatok jelentősen meggyorsítanák az azonosítást. - mondta Janvier, szája sarkában vékony barázdák jelentek meg. - Azonnal elkezdem. Megköszönte a patológusnak és Ashwini kilépett a hideg fehér folyosóra. Furcsa volt, hogy ahányszor ide jött a hullaházba, erre a csendes hideg helyre az soha nem zavarta meg a képességeit, szinte csendes volt a hely. A halottak megtartották a titkaikat. Miközben csendben végig mentek a folyosón, nem beszéltek arról, amit az orvos mutatott nekik, nem volt mit mondani, Janvier haragja épp olyan fehéren izzó volt, mint a sajátja. - Már elküldtem a tetoválás képeit a Céh informatikusainak, és megkértem őket hogy futtassanak le egy keresést minden lehetséges adatbázisban. Ugyanezt teszik majd az ujjlenyomatokkal és kapcsolatba lépnek a Toronnyal. - Mi van az arcával? - Janvier becipzárazta a kabátját, ahogy kiléptek a hóesésbe. - A Toronynak van olyan művésze, aki újjá tudja építeni. A lány is felhúzta a saját dzsekijén a cipzárt, majd felhajtotta a gallérját is. - Megtudja ezt úgy is csinálni, hogy nem választják le a koponyát? Nem akarom, hogy még jobban megcsonkítsák. - legalább ennyi méltóságot meg akart hagyni neki. - Megkérdezem. - mondta Janvier, és nem akart rákérdezni az irracionális kérésre. Elképzelhető nagyfelbontású felvételekkel vagy röntgennel. Amikor átadta neki a sisakot a lány megrázta a fejét. - Bemegyek a Céh Akadémiára, hátha hallok valamilyen hasznos pletykát a többi vadásztól. Vadásztársai talán láttak vagy hallottak valami hasznosat anélkül, hogy a jelentőségét megértették volna. - Később elmegyek az étterem környéki boltokba, hátha van valakinek biztonsági felvétele késő estéről. - Én is csatlakozom. - Nem, azt hiszem jobb, ha ezt egyedül csinálom. Még egy kevés érdeklődés a Torony részéről és az emberek idegesek lesznek, nem beszélve arról, hogy a jelenléted kérdéseket fog felvetni. Másrészt Ashwini szívességet akart kérni egy zsaru barátjától, hogy az így csillapítsa a betegszabadsága miatti unalmát. Janvier elrakta a sisakot és felült a motorra. - Mikor fogsz nekem a testvéredről mesélni cher? - kérdezte olyan titokzatos és sötét hangon, mint amilyen a lassú mozgású vizek otthonának földjén. Ashwini gondolatai megteltek azokkal a szörnyű titkokkal, amiket eddig gondosan őrzött. A férfinak tudnia kellet, hogy sok minden megváltozott köztük de.. neki nem volt bátorsága hogy ezen a hideg reggelen szembe nézzen a fájdalommal, miközben a halál emlékképe ráégett a retinájára. - Nem ma. - suttogta. ... Miközben nézte, hogy Ash magas hajlékony teste eltűnik a hóesésben, Janiver küzdött a vággyal hogy magához húzza, és a bizalmát követelje. Nem érne el vele semmit. A lányt mélyen legbelül sebesítették meg, és mint minden sebesült lény harcolna, hogy megvédje magát. Ha megpróbálná kényszeríteni, elveszítené azt a hitet, amit már elnyert. És az ő Ashblade-je óvatosan felajánlotta annak a hitnek az ajándékát, amit egyszer már elárultak. Felpörgette a motort és elindult. Lehet, hogy olyan időben született, amikor az ember megvédte a nőjét a világtól, de már egy változó világba vált felnőtté, és nemzedéke néhány vámpírjától eltérően nem

ragaszkodott a nosztalgiához, inkább elfogadta ezt az új világot, soha nem feledve a múltat. Ash meghalna, ha ketrecbe zárnák. Ráadásul olyan ketrec is van, amit szeretetből építenek, hogy megóvják a bajtól. Ezzel a csúnya könyörtelen képpel a szeme előtt száguldott végig az utcákon, és közben a Torony földalatti garázsába vitte a motort. Közben tudta, hogy legalább öt biztonsági területen átlépett, mire beért egy olyan területre, amit a legtöbb ember soha meg se pillanthatott. A lifthez ballagott, és nem lepődött meg amikor Naasir leugrott a mennyezetről és megállt mellette, vámpírérzékei már jeleztek. Mezítláb volt, farmert viselt és egy puha fekete V-nyakú pulóvert, egy kék inggel, aminek szabadon lógtak a végei. - Te nem hoztad magaddal a vadászunkat. Naasirnak volt egy fajta vad bája, ami vonzotta a nőket, legyenek azok halandók, vámpír vagy angyal. Janvier több halhatatlant is látott, aki bolondot csinált magából miatta. Annak ellenére, hogy a vámpír szerette Janviert piszkálni, az érdeklődés amit Ash iránt mutatott nem volt romantikus vagy szexuális, inkább birtoklási vágy volt amit Raphael és a Hetek iránt is mutatott. - A Céh Akadémiára ment. - miközben megpróbált nem gondolni arra a fájdalomra amit Ash szemében látott mielőtt elsétált, szemügyre vette Naasir pulóverét. - Ez kasmír? - Na és? - morogta. Itt hideg van, és én nem szeretem a hideget. Az eladó hölgy azt mondta ez melegen tart. Janvier gondolatait egy pillanatra elterelte az ötlet, hogy Naasir egy exkluzív áruházban vásárol, ahol ilyen ruházatot árulnak, a boltok minden órában nyitva vannak, hogy kiszolgálják a halhatatlan ügyfélkört. Volt egy olyan sejtése hogy a vámpír besétált az első ruhaboltba, amit meglátott, amikor már csípett a hideg. - Vajon az eladó a boltban, nem mondta, hogy a cipő is segíthet? - Majd viselek cipőt, ha kimegyek. - Naasir felemelte a kezét és megdörzsölte az arcát. - Miért ment Ash az Akadémiára? Itt kellene lennie. Ő is egy közülünk. - Szerintem ő nem ért veled egyet. - a halhatatlanság nem volt olyan vonzó a lány számára, mint oly sok másnak, és Janvier nem hibáztatta őt ezért. - Tudod, hogy ő nem képzeli el az életét a halhatatlanok világában. Naasir várt egy kicsit hogy átgondolja a szavait. - Nem tudom, hogy lehetne ezen változtatni. - mondta végül, ezüst szemeit Janvierre szegezte. - Ez nem jó így Cajun. Nem akarom látni, hogy Ash meghal. Görcsbe rándult a gyomra már a gondolattól is. - Erre nem tudok mit válaszolni. - nem ismerte azokat a dolgokat, amik meggyőzték Asht, hogy a halhatatlanság rossz választás a számára. Janvier ismerte magát, tudta, hogy van ereje, hogy kezelje a nehézségeket, de abban nem volt biztos, hogyan tudná meggyőzni őt. Naasir összehúzta a szemöldökét és elindult a lépcsők irányába, amikor kinyílt a liftajtó. Amikor Janvier kilépett a Torony azon emeletén ahol Dimitri irodája volt magasan a város felett, Naasir belépett a másik ajtón. A vámpír arca kipirult, a haja zilált volt, de még csak nem is lihegett. - Hülye verseny volt - morogta - Te nem futottál. - Igen nekem is futnom kellett volna. - túl sok volt benne a levezetetlen energia. - Később lefele versenyzem veled. Együtt sétáltak Dimitri irodájába. Raphael után a második ember, a hetek vezetője az üvegfal előtt állt, amiről egész Manhattant be lehetett látni, keze a felesége arcán volt. A fekete farmert, fekete kabátot és hozzá friss málna színére emlékeztető inget viselő Honor St. Nicholas felnevetett a férjére. Szemeinek élénk sötétzöld színe az árnyékos dzsungelre emlékeztette Janviert, amit egyszer futárként átszelt, haja lágy ében. Ashwini legjobb barátja vállalta a vámpírrá átalakítást, még nem érte el azt a világító testi szépséget, amire a vámpíroknak is legalább száz évet kell várniuk. De nem a fizikai megjelenése tette őt igazán széppé Janvier számára. Hanem a mód ahogy Dimitrire nézett. Senki a világon nem kételkedett abban, hogy szereti ezt a halálos vámpírt, akinek a szívét a tenyerén hordja. Meghallotta, hogy Janvier és Naasir az ajtóban áll, és feléjük pillantott. - Ó nézd. - boldog mosoly terült el az arcán. Janvier látta, ahogy Naasir lehajtja a fejét és a kezeit zsebre vágta. Vajon elpirult? Lehetetlen. Naasir nem tud elpirulni. De a vámpír a helyén maradt amikor Honor közelebb ment hozzájuk és végig simította a vállát. - Ez illik hozzád. - mondta szeretettel.

Naasir kivette a kezeit válaszul a zsebéből és átölelte Honort. Aztán az arcát a hajához simitotta és lehunyta a szemét. Ritkán lehetett a vámpírt ilyen csendesnek látni. Janvier tudta, hogy Naasirnak is van egy lakosztálya a Toronyba, amit nem szeretett, nem szeretett egyedül maradni. A csata utáni két nap is, amíg a városban maradt, a párnál töltötte el. Világosan látszott, hogy ragaszkodik Honorhoz az együtt töltött idő után. A vadász ugyanolyan melegen viszonozta az ölelését, bár tudnia kellett, hogy egy vadállat tartja a karjai között. De Janvier rájött, hogy tévedett. Bár Naasir karjai körbeölelték a nő felsőtestét, a vámpír finoman átengedte az ölelés irányítását Honornak. Janvier Dimitri arcára nézett és ugyanolyan intenzív érzelmeket látott, rajta, mint amik a saját szívét szorították. Még soha nem gondolta át hogy Dimitri több mint ezer éves, a férfi annyira otthon volt ebben a korban. Ma azonban átérezte az emlékek fájdalmas súlyát, egy történelemét, amelyek hegeket hagytak a másik férfin, és erről ismét Ash jutott az eszébe. Mellette Honor elhúzódott majd lábujjhegyre emelkedett és kisimította Naasir kócos haját az arcából. - Mennem kell. Ma még tanítok egy osztályt a Céh Akadémián. - húzta le Naasir fejét és egy csókot adott az arcára. - Nem tudtam, hogy már vásároltál magadnak ruhákat, ezért ma reggel felkaptam néhány dolgot a számodra. A csomagot a szobádba tettem. A morajlás ami Naasir mellkasából feltört annyira közel volt a doromboláshoz, hogy Janvier nem volt benne biztos, hogy nem csak képzelődik. Küldött egy meleg mosolyt Janvier felé, Dimitrire egy sokkal lágyabb pillantást vetett, majd Honor kilépett a szobából. A furcsa szép váratlan pillanat a távozásával véget ért. Dimitri intett és ők vele együtt kiléptek az erkélyre, a várost belepte a hó, és most fehéren csillogott a téli nap alatt. - Mesélj nekem a boncolásról. - Felfedeztek egy tetoválást, ami segíthet nekünk az áldozat azonosításában, ha az ujjlenyomat keresése nem járna sikerrel. Janvier elmondta a részleteket a csontok gyengeségéről, és az elvékonyodott bőrről. Mindazonáltal a patológus megerősítette, hogy agyarnyomok vannak az áldozat testén, és hogy sokáig kínozták. - Tehát a csontok állapota hasonlít arra, mint amit Lijuan tett az áldozataival, de a tartós kínzás nem illik a képbe. - Igen, ő egyszerre falta fel az áldozatokat. - mondta Naasir aki az erkély szélén guggolt egy korábban összegyújtött hókupacon és zabolátlan elragadtatással bámult a városra. Aki nem ismerte őt nem számított tőle ilyen viselkedésre. Janvier látta már a vámpírt tökéletesen "normálisan" viselkedni, volt már kifinomult kulturált és arrogáns, ami elvárható volt az ő korával és erejével, de ez mind csak tetetett volt. - Ez olyan mintha belebújnék egy másik bőrbe. - mondta Naasir nem sokkal az első találkozásuk után körülbelül 125 éve. - Ez a bőr nem az enyém és viszket, amíg le nem veszem. Naasir csak azok az emberek előtt viselte ezeket a bőröket, akiket nem kedvelt, vagy akikről még nem döntötte el kedveli-e. Ez utóbbi beletelhetett akár egy évbe vagy akár tovább is. Janviernek soha nem kellett találkoznia Naasir bőreinek egyikével, a saját személyiségével találkozott még Bolíviában egy nem vámpír bárban. A hosszú történet röviden csak törött bútorokról és állkapcsokról szólt, aminek a végén barátokként jöttek ki felismerve a vadságot egymásban. - Szeretlek téged Cajun - villantotta meg ragyogó agyarait. - Hova mégy innen? - Át kell adnom egy " légy az ágyasom" üzenetet egy vámpírnak egy angyaltól. - Neked kell megkérned azt a vámpírt, hogy, legyen valaki más ágyasa? Miért? - Mert egy hülye vagyok, és elvesztettem egy fogadást, de az a Cajun nem szegi meg a szavát. Így én most házasságszerzőt játszom. És nekem ehhez először meg kell találnom azt a szemétládád, ebben a rohadék esőerdőben, mivel most éppen szerelmes veszekedés után a sebeit nyalogatja. Naasir szeme felcsillant, és Janvier így szerzett egy társat a vadászathoz. Ők megtalálták a vámpírt és Janvier átadta az üzenetet, és Naasir néma nevetése mellett kísérték vissza a boldog vámpírt a bűnbánó angyalához. És nem ez lett az utolsó alkalom, hogy ők ketten együtt dolgoztak és játszottak, és Naasiron keresztül látta meg először Janvier Raphaelt nem egy arkangyalként, hanem egy emberként, akinek büszkén fogadott hűséget. Most odalépett a guggoló vámpír mellé, de nem a forgalmas utakat figyelte, hanem a figyelmét a Céh akadémia irányába fordította.

Tovább dolgozom az ügyön Ashel és előásunk minden adatot, ami elvezet az áldozathoz, rajta keresztül pedig a gyilkosához. Dimitri odaállt Naasir másik oldalára. - Én pedig szemmel tartom a terület vámpírközösségét. Illium most nem ér rá az építkezésen dolgozik, hamarosan befejezik. - Figyelnem kell valamilyen problémára különösen? - Ha hallasz valamit egy umbra nevű kábítószerről, azonnal továbbítsd számomra az információkat. Dimitri adott némi eligazítást a kábítószerről mielőtt hozzátette. A készítők tisztában vannak vele, hogy a Torony jelenleg számos más dologgal van elfoglalva. Dimitri szemei nyomon követték egy Légió harcos leszállását a toronyházon, amelyet a részükre alakítottak át. - Az építkezések, a Légió, az arkangyalok politikai helyzete, rengeteg munkaerőt és figyelmet elszívnak. És ismered a fajtánkat. Igen. A vámpírok ragadozók voltak, a vér utáni éhségük ott karmolt közvetlenül a bőrük felszíne alatt. Janvier megtanulta irányítani ezt az éhséget, ugyanúgy ahogy Dimitri is, de ez nem jelentette, hogy nincs ott. Vámpírnak lenni nem csak egy kozmetikai beavatkozás volt, ez megváltoztatta a test összes sejtjét, a szervezet teljes belső kémiáját. Vérszomj, és ha valaki szabadon engedi a vámpír egy falánk gyilkoló géppé válhat. -

15. - Mióta visszatértem tettem róla, hogy ismét részese legyek a város vámpírközösségének. - mondta Janvier megértve Dimitri aggodalmát. New Yorkban, különösen Manhattenben elég nagy volt a vámpírok száma. A vérszomj kitörése bíborvörös-feketére festené az egész várost, halandók teste borítaná az utcákat, mint a törött játékok. - Elég egyszerű volt visszacsúszni a közösségbe, mivel a korábbi látogatásaim alkalmával elég sok embert megismertem. Dimitri szája mosolyra görbült. - A képességed hogy elvarázsold még az ellenségeidet is, és hogy barátokat szerezz bárhova is mégy az egyik legnagyobb ajándékod January. Naasir felhorkant Janvier nevének szószerinti fordítására. Ez egy szokatlan név volt, amit egy tizenhat éves lánytól kapott, aki nagyon szerette a babáját, ez a baba az év első napjának éjszakáján született, egy réges-régi januári éjszakán. Az idő és a dátum biztosak voltak, mert az anya akkor tolta ki a fiát a világra mielőtt meghallotta, hogy az égen tűzijáték robban, amint a gazdag halandók és halhatatlanok ünnepelték az újévet. Az az édes romantikus lány szerette őt a halála napjáig, amikor már csak egy apró ráncos nő volt, aki egy becsületes életet élt. - Én Janvierem. Én újévi ajándékom. - meleg puha kezét az arcára simította, ragyogó mosolya nem fakult semmit az évtizedek alatt. - Nagyon büszke vagyok rád. Elzárta az értékes emlékeket és Dimitrire vigyorgott. - Legalább az emberek nem futnak el sikítozva, amikor látják, hogy jövök. - a másik vámpír egyszerűen túl öreg volt ahhoz, hogy elrejtse hatalmának halálos erejét. - Gondoljátok, hogy le tudnék innen ugrani a földre? - kérdezte Naasir társalogva. - Nem. - mondta Dimitri. - Még lapáttal sem lehetne téged összekaparni. Naasir homlokát ráncolva nézett le a város távoli utcáira. - Kár. Néha még Janvier sem tudta, hogy Naasir csak viccel vagy komolyan gondolja a kérdést. - Ha egyelőre nincs szükséged rám, akkor megyek, meglátogatok egy sebesültet. Felvette azt a szokást, hogy gyakran meglátogatta a harcban megsebesültek, a külvilág friss híreivel szórakoztatta őket. - Ma este meglátogatok néhány vámpírklubot - tette hozzá - csak hogy kedvet kapjak a dologhoz. Ha a tetoválás és az ujjlenyomatok számítógépes keresése csődöt mond, a klubok jó kiindulópontok egy újabb keresésre hogy megtalálják Ash áldozatát. Amint eszébe jutott a neve, az elmúlt percek mintha nem is léteztek volna. Ismét ott volt a hullaház előtti havas utcán, nézte a nőt,- akit évtizedek óta próbált megtalálni -hogy eltávolodik tőle. ...

Dimitri elgondolkodott azon az arckifejezésen amit Janveiren látott mielőtt a Cajun elment volna, majd a másik vámpírhoz fordult. Naasir egyedülálló volt, fajtájából az egyetlen az ismert történelemben. Ő időnként veszélyes volt önmagára, annyi érzéke volt az önfenntartáshoz, mint egy négy éves gyereknek. - Ha széttöröd, a koponyádat mivel innen lezuhansz, akkor nem fogsz ma este Raphaellel és Elenával vacsorázni. - mutatott rá. Naasir csillogó szemekkel kapta fel a fejét. - Vacsora? - Igen, téged is meghívtak az Enclávéba. Elena szeretne üdvözölni téged a városban. Naasir visszalépett az erkély széléről. - El akarok menni, vacsorázni. - mondta határozottan. - Lesz elég hús? - Montgomery gondoskodni fog róla, hogy te is jól lakj. - nagy volt a kísértés hogy egymaga menjen a vacsorára, de látni akarta Elena reakcióját Naasri szokatlan étkezési szokásaira. - Mesélj nekem Amanatról. - az elveszett város Raphael anyjának Caliane-nak volt az otthona és egy évezred után emelkedett ismét a felszínre, ami elképesztő teljesítmény volt. - Hetente kétszer - mondta Naasri - Caliane leengedi a pajzsokat, amik a várost védik, és az emberek kimehetnek. Az emberek kis csoportokba verődnek és ijedten kapaszkodnak egymásba. - nem volt elmarasztaló ítélet a szavaiban. - Hónapokba telhet számukra, hogy legyőzzék a félelmet, hogy elvesztették a saját világukat. Dimitri nem lepődött meg. Caliane erős volt, de azok az emberek, akik vele mentek a hosszú alvásba, finom művelt lények voltak, akiknek nem volt elég erejük, hogy megvédjék magukat. - Lijuan területe? - Képes voltam úgy beszivárogni, hogy ne vegyenek észre, miután Jasontól megkaptam az előzetes tájékoztatást. Dimitri már megkapta Jason jelentését, de a kémmester figyelmének a középpontjában a politika volt és bármilyen hír Lijuan hollétéről, míg Naasir a lakosságot figyelte. - Az emberei szinte sokkban vannak - mondta a vámpír - de nem kétségbeesettek. Várnak, szent helyeket építenek, ahol letérdelhetnek és Lijuan gyors gyógyulásáért imádkoznak. - A fenébe. - Dimitri reménykedett benne hogy Raphaelnek sikerült megölnie, annak ellenére, hogy Raphael maga nem hitt ebben. Raphael azt mondta, hogy megölni egy arkangyalt mindig is nehéz feladat. Egy ősit megölni pedig szinte lehetetlen, és lehet, hogy Lijuan nem egy ősi, de elég közel van hozzá, azt hiszem egy rendkívüli esemény lesz, ami végül megsemmisíti. - Több módszeren is gondolkodtam, ahogy megölhetném őt - mondta Naasir - és sajnos a képzeletemben is mindig újjáéled. Ez volt a bökkenő. Ha semmi nem tudja elpusztítani Lijuant, a pokol fog kitörni a földön. - Oszd meg az ötleteidet az urunkkal. - Naasir nem úgy gondolkodott, mint mások, gyakran igen meglepő manőverekkel állt elő. - Vinnem kell ajándékot Elenának? Mi legyen az? Dimitri küzdött a késztetéssel hogy igent mondjon neki. Naasir elképzelése az ajándékról legjobb esetben is érdekes lenne. - Tedd azt, ami természetesnek tűnik. Sem az urunk sem a hitvese nem várja el, hogy mások legyünk, mint amik vagyunk. Ez volt az oka amiért Raphaelt szolgálta, nem volt szükség színlelésre. - Viszek ajándékot. - mondta egy pár perc múlva Naasir. - Ezt Jessamy tanította meg nekem, hogy mi a teendő, ha meghívnak egy különleges vacsorára valaki otthonába. Dimitri azon gondolkodott Honor bánná-e ha megváltoztatná a terveiket és mindketten elmennének vacsorázni az Enclávéba. ... - Ez él! Ashwini az ujjával Demarcóra mutatott. - Ezen a héten én még nem lőttem le senkit. Egy szőke és barna csíkos hajú - a téli napsütésre tekintettel most leginkább barna - vadász ugrott át egy asztalon az Akadémia ebédlőjében, megragadta a vállát és megszorította. Az ölelésnek ezt a formáját használták azok a vadászok, akik közeli barátai voltak és tudták, hogy neki problémái vannak a túl sok testi érintkezéssel.

Előrehajolt és megölelte őt. Tagja volt a családjának, és jobban értékelte az ilyen hűséget és szeretetet, mint az, aki még nem vesztette el a családját. Olyan régen történt, amikor elromlott minden, és nem volt mód hogy megjavítsák azt a családot, amibe a lány született. Így belekapaszkodott abba a családba, amit ő hozott létre. - Tanítasz ma?- kérdezte, amikor elhúzódott. Demarco megpöckölte az ujjával a lány egyik fülbevalóját és a bronz körök kis fémes hangot adtak ki. - Épp befejeztem, az idősebb diákok stratégiai leckéjét. A férfi visszavezette az asztalához ahol ült egy kávé és egy félig megevett csokis-banános muffin mellett, volt még a pulton egy muffin, úgyhogy a lány elvett magának egyet és egy csokis tejet. Épp leültek, amikor belépett Honor. - Azt hittem láttam a neved a táblán. - mondta Demarco. - Nem kellene az órádon lenned? - Elhalasztottam tizenöt perccel hogy adjak egy kis időt a diákoknak az átállásra, és hogy kapjanak egy kis levegőt a harci edzés után.- becsusszant az Ashwini melletti székre, köszönés képen megszorította Ash vállát majd egy gyors mozdulattal letört egy darab csokoládét Demarco tányérjáról. - Mmm. - a szemét lehunyva sóhajtott. - Nem érdekel, hogy hány éves leszek, soha nem fogom megutálni a csokoládé ízét. - Gondolod, hogy Dimitri jó vért adott? - vigyorgott Demarco. - Meg fogom ölni Ellit. - mondta Honor és elpirult. - Ne hibáztasd Ellit. - mondta Ashwini és adott a barátjának egy darab csokoládét a saját muffinjából. Minden alkalommal dadogni kezdesz amint valaki a vérivásról kérdez. Honor volt az első vadász, akit mindenki ismert és vámpírrá vált, a családtagjuk volt és mindenki kíváncsi volt a tapasztalataira. - Ilyenkor - tette hozzá Demarco - amikor bámulatos pirossá válik, elveszíti a képességét, hogy szavakat alkosson. - Pofa be. Ashwini nevetve kortyolt a tejéből. Boldog volt, hogy a barátja él és ennyire élénk. Lehet, hogy Dimitri egy szemét, de visszahozta Honort abból a sivár világból, amibe a fogsága pokla után létezett és ezért a vámpírnak volt egy barátja Ashwini személyében. - Dimitri említette az ügyet, amin dolgozom? - kérdezte a barátnőjét, mielőtt bele ment volna a részletekbe. Az utolsó dolog, amit akart, hogy Honor visszakerüljön abba a rémületbe, amit épp, hogy túl élt. - Igen. - Honor bőre megfeszült az arccsontján, hangja vibrált a visszafojtott érzelmektől, amikor azt mondta: - Remélem Raphael megsüti, a gonosz fattyút miután elkapod őt. Demarco előre hajolt és lehalkította a hangját. - Mi a helyzet? Ashwinit megnyugtatta, hogy Honorban csak a harag tombol nem a rossz emlékek, így elmondta neki. Tudta, hogy nem beszél róla senkinek, hacsak nem kap rá engedélyt. - Valamelyikőtök hallott valamit, ami segíthet? - Bárcsak segíthetnék. - mondta Honor, bőre megfeszült a dühtől. - De nem igazán voltam az utcán amióta visszajöttem. Elsősorban tanítok, aztán segítek a Toronyba Dimitrinek foglalkozni a Légióval. Néha Primary beszél velem egy olyan ősi nyelven, amit tanultam, de soha nem gondoltam, hogy valaha is hallani fogom. Ez lenyűgöző. Ashwini megborzongott a gondolatra hogy egy szárnyas hadsereg jelent meg a semmiből. A legtöbb ember azt feltételezte, hogy a harcosok egy Raphael által összeállított titkos vegyületből jöttek létre. Ash tudta, hogy ez egy nagyon-nagyon hibás vélekedés. Még a távolból is a kor olyan tudását árasztották, ami majdnem megsemmisítette az érzékeit. Néha úgy érezte, hogy az egész óceán súlya nehezedik rá, és ez a súly egyszerre volt hatalmas és felszabadító. Egyszer, amikor felriadt egy különös álomból és kisétált az erkélyre, egy Légió harcos ült a korláton. A férfi csak bámulta. A lány ránézett és a szőrszálak felmeredtek a karján. Egy pillanattal később elrepült, a denevérbőr szárnyak némán repültek az éjszakai égen. Demarco dobolt az ujjaival az asztalon, és ez a hang visszahozta emlékei szürreális világából. - Ransom mondott valamit az utcai barátairól, akik észrevettek néhány furcsaságot a klubokban. Beszélned kellene vele. - Reméltem, hogy itt lesz. - az egykori utcagyerek Ransomnak olyan kapcsolatai voltak, amihez más nem fért, és mivel a lába jelenleg gipszben volt nem vadászhatott aktívan, ezért beosztották Akadémiai oktatónak.

Demarco félrenézett, a szárnyas ablakon keresztül a hóesést bámulta, ami megint elkezdett esni, a hópelyhek nagyobbak és nehezebbek voltak, mint mikor Ash belépett. - Kivett egy szabadnapot. Ashwini Honorra nézett. Demarcóhoz fordultak és összhangban azt mondták: Spill - Basszus. - túrt bele a hajába. - Nem tudok semmiről. Meg fog nyúzni. Majd este megtudod. A két nő felvette a legjobb "beszélj vagy meghalsz" arckifejezést, de a férfi csak karba fonta a karjait és mogorván nézett. Ashwini ismerte ezt a pillantást. A férfi nem fog engedni. - Rendben. - motyogta. - De nagyon jó kifogásodnak kell lenni, hogy elhallgatod előlünk. - Higgy nekem. - kinyújtotta a karjait és barátságosan rávigyorgott, de Ash tudta, hogy a varázsa nem a nőnek, hanem a barátnak szól. Nem úgy, mint egy bizonyos vámpír mosolya. - Ha már úgy is titkokról beszélünk - mondta Demarco lassan - mi van veled és a Cajunnal? Ashwini belevágott egy pengét az asztalba a másik vadász előtt és hagyta azt függőlegesen remegni. - Vigyázz Dem - Honor felnevetett - lehet, hogy kutyaeledelként végzed. A másik vadász felemelte a kezeit. - Ez csak egy ártatlan kérdés volt. - Egyébként - mondta Ashwini csípősen - ha megtudsz valamit, ami hasznos lehet, add tovább. - úgy gondolta, hogy Ellie már tud a hírről Raphaeltől. - Úgy lesz. - Demarco az órájára pillantott. - Mennem kell. El kell kapnom egy vámpírt, aki úgy döntött, kiugrik a szerződéséből. Ashwini és Honor csak bámult. - És te itt ültél és muffint ettél? - kérdezte Honor elképedve. - Nem lett volna egy kicsit fontosabb dolgod? - A zseni lefoglalt egy buszjegyet. Istenre esküszöm - mondta miközben begombolta könyökénél bőrfoltos kordbársony kabátját - hogy a valódi neve Bill Smith. Ashwini a szemét forgatta - Azt hiszem ez jobb, mint a John Smith. - Nem, ez a valódi neve. Ráadásul a saját személyi iratait használta a foglalásra, úgyhogy elkapom. Felvett egy mélykék gyapjúsálat, és kétszer a nyaka köré tekerte. - Tudom, hogy azt gondolod, most megszabadulsz tőlem, de el kell végeznem a munkámat. És Bill Smith egy pontos könyvelő. - Akkor miért próbál meg kiugrani a szerződéséből? Csak az idióták, a megtévesztettek és az arrogánsak próbálták meg kijátszani az angyalokat. Különösen mivel mindenki tudta milyen könyörtelenek a büntetések. Ashwini sajnálhatta volna a vámpírokat, akiket visszahozott, tudva hogy milyen büntetés vár rájuk, de senkit nem kényszerítettek, hogy vámpír legyen. Ha már vállaltad az alkut be is kell tartanod. Végtére is a majdnem halhatatlanságot kapták cserébe a száz év szolgálatért. - Bill Smith azt hiszi talált egy kiskaput. - mondta Demarco. - A saját szemeimmel láttam a tekercset. Ez alapján azt hiszi, elhagyhatja az angyalát. És valószínűleg egy nő is van a dologban. De mikor nincs egy nő? - sóhajtott leverten. - Nekünk szegény hímeknek nincs semmi esélyünk. Felvette a kesztyűit és nevetve integetett velük, megígérte, hogy üzenni fog, ha valóban felvette Bill Smitht a buszpályaudvaron, és távozott. Ashwini egyedül maradt Honorral és megkérdezte: - Dimitri által adott vért félre téve, hogy megy ez a vámpírosdi? - beszéltek már azóta, hogy Honor visszatért a városba, de barátnője még csak most kezdte megszokni új életét. - Egy kicsit furcsa rádöbbeni, hogy többé már nem vagyok ember. Sokszor elfeledkezem róla, aztán történik valami és az eszembe jut, aztán kezdődik az egész előröl. - elcsent Ashwini csokoládés tejéből egy kortyot. - De senki nem kezel engem másként a Céhben. Aggódtam emiatt tudod? - Hülye vagy. - egy vadász csak akkor vesztette el testvéreinek hűségét, ha elárulta őket. - Ugye tudod, hogy most már az örökkévalóságig vadász leszel? Honor mosolyogva nézett rá, a szemei drágakövekként csillogtak, a halhatatlanság összetéveszthetetlen hatása látszott bennük. - Boldog vagyok Ash. Boldogabb, mint valaha voltam. Dimitri ... - megrázta a fejét - nincsenek rá szavaim. - Nincs is rájuk szükség. - Ashwini már akkor megérezte Honor és Dimitri között azt a mély lelki kapcsolatot, amikor először együtt látta őket. Mint két törött fél ami egymásra talál és tökéletesen összeforr. Néha arra gondolt, hogy ha engedné Janvier lehetne az ő másik fele. Honor átkulcsolta Ashwini asztalon fekvő kezeit a sajátjával, ők már elég régen barátok voltak ahhoz, hogy az érintése ne fenyegesse a képességeit. Ashwininek nem volt problémája Honor érintésével, még

azzal a rémülettel is, amit elszenvedett, Honor az Honor volt, nem voltak csúnya meglepetések, csak egy régi öreg lélek. Azok a rémálmok, amik kínozták az elrablása után már eltűntek, legyőzte őket egy vad lélek, ami a sötétségben találta meg a szerelmet. - Ez egy csodálatos dolog Ash... és ott van a te Janviered. Ő imád téged. - Tudom. - mondta reszelős hangon, és hatalmas üresség támad benne. Ő is imádta a férfit. És mivel így volt, el kellett mondania neki az igazságot. 16. Elena a Légió toronyház tetején állt, a havat már eltakarították, ránézett az építészmérnökre, akinek az volt a feladata, hogy átalakítsa az épületet úgy, hogy megfeleljen a Légió elvárásainak. - Át lehet alakítani úgy a tetőt, hogy, betegyünk egy tetőablakot? A lenyűgöző ébenfa bőrű Maeve nevű vámpír lenézett a sima tetőre és csavargatni kezdte az ajkait. - Meg tudom oldani, de Ön azt, szeretné, ha az egészet természetes fény világítaná meg, ezért azt javaslom, cseréljük le az egész tetőt üvegre. - Meg lehet így oldani? - az adrenalin keresztülfutott Elena erein. - A szerkezet is elbírja? - Nem látom okát, hogy miért ne lehetne megoldani. - Maeve akcentusa annyira modern Manhattani volt, a ruhája színes volt, mint egy kaleidoszkóp, asszimetrikus bokáig érő kabátot viselt, és senki, aki nem ismerte nem mondta volna, meg hogy ötszáz évvel ezelőtt született egy másik kontinensen. A nőnek magas arccsontja és rövid göndör fürtjei voltak, és arra használta az elmúlt éveket, hogy tökéletessé váljon a munkájába, és ő is volt a legjobbak egyike. - Csak egy gond van - folytatta Maeve - a súlytöbbletet ki kell számolnom, lehet, hogy nem fogja elbírni az egész Légiót, ha egy csapatban, akarnak itt lenni. Elena Primaryra nézett, aki némán állt a jobb oldalán. - Melyiket szeretnéd? - Az üveget. - kék írisze megcsillant a jeges téli fényben. - Ha van, olyan terület ahol össze tudunk gyűlni, nem kell a tető. - Tehát - mondta Elena - az egész tetőtérből egy üvegdobozt csinálunk. Padlótól a mennyezetig érő ablakokat terveztek, amiket teljesen ki lehet nyitni, hogy a Légió, tudjon be és kirepülni, bár azt még valahogy meg kell oldaniuk, hogy lehet bent tartani a meleget télen a növények számára. - Nem. Maeve meglepődve pillantott Primary közbeszólására. - Nem? - Egy szinttel lejjebb is meg tudod építeni a kertet? - Úgy érted, hogy vonjunk össze két emeletet? Egy kurta biccentés volt a válasz. - Igen. - mondta a nő lassan. - De azt hiszem, hogy az lenne a legjobb, ha nem vennénk ki a teljes padlót a két szint közül, hanem ha kivágnánk ezeket a részeket. Gyorsan készített egy hevenyészett vázlatot a tablettjén. - El tudod így képzelni? A vázlaton egy kivájt három emelet látszott melynek falaiból párkányok nyúltak ki, első ránézésre véletlenszerűen, de Elena hamar rájött, hogy így a legjobb a fény kihasználása, és több területet kapnak a növények számára valamint leszállóhelyekre. Briliáns. Primary megérintette a vázlatot. - Igen. Nem lehetne, hogy az egész épület ilyen legyen? Maeve lassan kifújta a levegőt és a kezét a tablettjére szorította. - Hű. Oké. Most megyek, nekem több az épület szerkezetével kapcsolatos kutatást kell végeznem, hogy erre válaszolni tudjak. Sebesen jegyzetelt miközben beszélt. - A legfelső három emelet viszont biztos. Elena teljesen megdöbbent attól az elképzeléstől, hogy a toronyházat egy óriási üvegházzá változtatják, belsejében egy elágazó fa, amely mentén egy szárnyas lény a mennyezetig végig tudna kanyarogni. Keresztbe tette az ujjait hogy Maeve elő tudjon állni egy megoldással. - Akár el is lehet kezdeni a munkát a felső három szinten. - Primaryra nézett, hogy egyetért-e vele. Maeve a növényeket meg tudom oldani, de az épület a te feladatod. - Rajta vagyok. Az építész ott hagyta őket, hogy beszéljen a csapatával. Elena elvitte Primaryt egy kertészeti raktárba

ahol be lehet szerezni edényeket, földet, és különféle egyéb eszközöket. A következő állomás egy kereskedelmi üvegház volt. Két órával később elég növényt és eszközt szereztek be, hogy a Légió elkezdhessen velük dolgozni. Elég sok időt vesz igénybe, hogy a módosításokat végrehajtsák. Ezért átmenetileg Elena úgy döntött, hogy átalakítja, a teljes első emeletet egy helyé ahol a növények fejlődhetnek, és a Légió pihenhet. Elena tudta, hogy szükségük van egy biztonságos helyre. Maeve beleegyezésével és irányításával a szárnyas harcosok már kivettek olyan falakat, amik nem voltak teherhordók, így megnyitva a teret. Felszedték a szőnyeget és megtisztították a padlót, eddig minden zökkenőmentes volt. Mindez reggel hattól. Ahogy segített elhelyezni az eszközöket, hogy megfelelő hő- és páratartalom legyen a szinten, és megmutatta a Légió harcosoknak, hogy kell kezelni a kényesebb növényeket, érezte, hogy ő maga is ellazul. Mindent felül múló volt az örömük a földnek és a növényeknek, a béke érzése betakarta őt a szárnyaival. amikor a bőre megborzongott, szíve nagyot dobbant a mellkasában. Hallotta őket, suttogásuk visszhangját, az összes elme egyet alkotott, és ez egy száguldó elsöprő hang volt a fejében, mint egy hullám, ami lecsapódik a barlangba. Állj - zihálta. Csend lett. Primary egy másodperccel később megállt előtte. - A hitves nem szeretne csatlakozni a beszélgetésünkhöz? Ekkor értette meg Elena, hogy a hangok egy meghívás volt. - Egyszerre csak egy valakivel, - mondta Elena, nem volt benne biztos, hogy mit csinál, de érzett egy furcsa sebezhetőséget. - Egyszerre csak egyikőtökkel szeretnék beszélni. Megdöbbenés susogását érezte. - Mi eggyek vagyunk. - mondta Primary - mi vagyunk a Légió. - Ez egy. - mondta és végig simított egy miniatűr mandarinfa törzsén - A gyökerek a törzs, a levelek, az ágak mind egy céllal együtt cselekednek. De nincs a levelek között két egyforma. Te egyedi vagy anélkül, hogy lenne egy másolatod. Elnémultak a suttogások, ahogy a Légió megpróbálta megérteni. Primary körbenézett a szobán majd a tekintete visszatért Elenára és azt mondta: - Figyelembe vesszük az elképzelést, hogy egyediek vagyunk anélkül, hogy egyek lennénk. ... Elena biztos volt benne, hogy a Légió még sokáig folytatta a suttogó beszélgetést miután ő otthagyta őket. Hátborzongató volt egy csendes szobában lenni, miközben tudta, hogy egy heves vita folyik a lakói között. Lezuhanyozott és elindult a Toronyból a lemenő nap sugarai alatt, alig várta, hogy otthon legyen Raphaellel és a barátaikkal. Még csak pár másodperce volt a levegőben, amikor üzenetet kapott Demarcotól. - Jössz nekem ötven dollárral, Bill Smith türelmesen várt a buszára. Nem tudta elhinni, amikor aznap hajnalban összefutottak a kedvenc kávézóhelyüknél és a vadász elmondta a tervét, hogy akarja elfogni a vámpírt, azt mondta neki, hogy nem fog sikerülni. - Majd megmutatom neki, hogy mit tudok - motyogta, küldött neki egy üzenetet mielőtt eltette volna a telefonját egy zipzáras zsebbe. Arkangyal? - mondta, nem volt biztos benne hogy eléri, mivel elvitt egy speciális századot gyakorlatozni a tenger fölé. A Torony védelmének most légmentesnek kell lennie, jobban, mint valaha. New York nem tűnhetett sebesültnek, mivel az ellenségeik zsákmánynak tekintették volna. Ugyanakkor az emberik fáradtak voltak. Ezért Dimitri forgásban gyakorlatoztatta az embereket, mindig hagyva több napot a pihenésre. Szél söpört végig az elméjén, eső és tenger illatával. - Hamarosan otthon leszek habibti. Naasir azt mondta, hogy viselkedni fog, ha megérkezik. - Azt mondta, hogy nem fog megenni, szerintem már ez is valami. Illium repült mellé, miközben még Raphael nevetése visszhangzott a fejében, Légi kíséret nem feltűnően távolról kísérte. Kisség oldalra fordult, hogy beszélni tudjon a mellette repülő kékszárnyú angyallal, szárnyinak ezüstje visszaverte a halványuló fényt. -Te is jössz a vacsorára?

Ez furcsa volt. A lány először Naasirt, Janviert és Asht hívta meg. A kis csapat szoros egységgé vált a harcok alatt, és tudta, hogy azóta Naasirnak még nem volt lehetősége találkozni Ash-al. Mindhárman elfogadták a meghívást, de a furcsa az volt, hogy hirtelen a Hetek minden tagja, aki a közelben tartózkodott csatlakozni akart hozzájuk. Illium arany szeme csillogott kék végű fekete szempillái mögött. - Ó igen, egész biztosan ott leszek a vacsorán. Elena nem volt hülye. - Mit vársz, mit fog Naasir csinálni? Illium lélegzetelállító sebességgel lebukott a víz felé, majd meredek szögben visszatért. - Arról van szó, hogy Naasir ajándékot fog neked hozni. - mondta. Ez nem hangzott vészjóslónak... amíg végig nem gondolta, hogy kiről beszélnek. Illium elszáguldott a nap felé, mielőtt megkérdezhette volna Naasir ajándékvásárlási szokásairól. Elena lassú repüléssel tovább haladt hazafelé. Montgomery ígért neki egy dupla csokis karamellás süteményt, és bármi amit Naasir hozhat nem múlhatta felül Montgomery dupla csokis karamellás sütijét, a komornyik úgy őrizte a receptjét, mint a sárkány kincsét. Amikor megszólalt a telefonja mosolyogva vette fel. - Már vártam a hívásodat. - mondta a húgának, Eve-nek. - Hogy sikerült a vizsga? - Nem volt olyan nehéz, mint ahogy vártam. - mondta Eve lelkes hangon, és belemerültek egy könnyed beszélgetésbe. Nem sokkal azután hogy elköszönt Eve-től, leszállt Raphael Enclávébeli háza hóborította kertjében, és nézte Illium gyors ügyes leszállását. Aodhan már lassabb ütemben ereszkedett le, a kora esti fény káprázatosan csillant meg rajta. - Hogy vannak a szárnyaid. - kérdezte, amikor észrevette az utolsó pillanatban elvégzett korrekciót, hogy ne billenjen oldalra. - Még elég gyenge, de a gyógyulási folyamatnak ebben a szakában tovább kell folytatnom a gyakorlást. tárta ki mindkét szárnyát teljes szélességében, majd a hátára hajtotta. Soha nem fogja megszokni Aodhan lehetetlen zúzott gyémántokkal borított haját és tollait, a fény megtört a végtelen szilánkokon. - Győződj meg róla, hogy nem erőlteted meg túlságosan. - mindenki aggódott miatta, ahogy gyakorolt, de Aodhan nem említette a fájdalmat, de Elena tudta, hogy nagyon rossz lehet. A halhatatlanok képesek túlélni a brutális sérüléseket is, de elég gyötrelmes áron. - Ne aggódj Ellie. - ütötte meg Illium Aodhan állkapcsát finoman, bőrének meleg napsütötte arany színe élesen elütött, Aodhan alabástrom bőrétől. - Felhívtam Keirt két nappal, ezelőtt amikor megtagadta, hogy rám hallgasson. Keir elég keményen letolta. - összerezzent - Szegény Csillagocska. Aodhan tett egy hirtelen mozdulatot, amit a lány nem is tudott követni, és Illium a hóban feküdt a hátán. - Mi lenne, ha felsegítenél? - kérdezte Illium mogorván, és felé nyújtotta a kezét. - Most teljesen nedves lett a hátam. - Szegény Harangvirág. - húzta fel Aodhan a karjánál fogva. Elana ajka megrándult, világos volt, hogy Aodhan és Illium barátok lettek. Aodhan csendes volt, de a kékszárnyú angyal volt az egyetlen, akinek az érintését el tudta viselni. Elena nem tudta, hogy mi történt Aodhannal, de a zsigereiben érezte, hogy minden nap meg kell küzdenie az átéltekkel. - Lehet, hogy vannak sebeid, de a bátorságod az, ami meghatároz téged. - mondta a lány egy héttel korábban neki, amire egy metsző pillantást kapott cserébe. - Minden pillanatban attól tartok, hogy a sötétség leránt magához. - De te csak menj tovább Aodhan. Bármelyik bolond bele tud ugrani váratlanul a veszélybe, de te tudatosan vállaltad a kockázatot, és most mégis itt vagy. Előre lépett és leseperte a havat Illium tollairól. - Ha még egyszer Csillagocskának hívsz, beleváglak a Hudsonba. - Tudok úszni. - Gyerünk. - mondta Elena vigyorogva. - Montgomery már vár. Ők hárman épp hogy csak elindultak a ház fel, amikor szélmozgást éreztek, pár másodperccel később Jason és Mahiya landolt Illium mellett. A kémmester fekete szárnyai drámai ellentétbe voltak a fehér hóval, arcának tetoválása még szürke fényben is jól kivehető volt, de Mahiya látványos szárnyai vonzották leginkább a szemét. Drágakő zöld, vad kék és fekete, leginkább egy páva tollaira hasonlított. - Elena.- ragyogott fel Mahiya mosolya. - Köszönöm, hogy minket is meghívtál a vacsorára. Egy kicsit

aggódom, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. - Na jó, most már egy kicsit kezdek aggódni Naasir ajándékötlete miatt. - Egyszer vörös piranhákat hozott egy angyalnak és azt mondta dugja a kezeit az ajándékába. - mondta Jason. - Az angyalnak nem tetszett az ajándék - vetette közbe Illium - de neked nem kell aggódnod. Azt sem értem az angyal miért nyafogott, mert elvesztette pár ujját. - Itt legalább sehol nem talál élő vaddisznót - mondta Aodhan és Illium bölcsen bólogatott mellette. - A védelmében el kell mondanom, hogy azt mondták neki hozzon húst sütni. - Hé, ennyire ne próbáljatok megnyugtatni. - vezette be őket az étkezőbe ahol Montgomery már felállított egy asztalt. Elena és Raphael általában nem használta ezt a szobát, amikor angyalokkal és más magas rangú személyekkel találkoztak, annyira nagy volt, kivéve, amikor a Hetek tagjait hívták meg. Olyan emberek könnyedségével hevertek el az elegáns bútorokon, mint akik már évszázadok óta ismerik egymást. Ez az érzés csak erősödött amikor Dimitri megállította csillogó Ferrariját a bejárati ajtó előtt, az anyósülésen Honorral. Raphael ugyanabban a pillanatban ért haza, beszélgetés moraja és nevetés töltötte meg a házat. Tizenöt perccel később Illium táncba csalogatta a piruló Mahiyát a szoba közepén, Dimitri és Aodhan pedig egy sakkjátszmába merült, amihez egy felbecsülhetetlen értékű kézzel faragott készletet használtak, amit egy antik asztalra helyeztek. Honor egy festményt csodált az étkező távolabbi oldalán, ami a Menedéket ábrázolta, Jason Raphaellel beszélgetett, miközben mindketten Dimitri és Aodhan mérkőzését figyelték. Már csak azok hiányoztak, akiket Elena eredetileg meghívott. - Senki nem kérdezte meg Naasirt merre jár?- Janvier és Ash miatt nem aggódót mivel mindketten helyi lakosok voltak és együtt dolgoztak egy ügyön, melynek dermesztő részleteit Raphael megosztott vele. Nyavalyás Lijuan. Elena azt akarta, hogy az őrült arkangyal meghaljon, és halott maradjon. - Naasir azt mondta, hogy együtt jön Janvierrel és a vadásszal. - mondta Illium miközben megpörgette Mahiyat, akinek arany szegélyű narancssárga tunikája meglebbent a forgás közben fekete térdnadrágja fölött. Ekkor egy erős motor rekedtes dorombolása hallatszott és Elena odafordult az ablahoz hogy kilásson a bejárathoz, és egy fekete sportautót látott leparkolni Dimitri Ferrarija mellett. - Hűha. - ahogy nézte, kinyilt az autó mindkét oldali ajtaja, az egyiken Ash lépett ki a másikon Janvier...és akkor vette észre, hogy Naasir az autó tetején kuporog. 17. Ashwini beszállt a hihetetlen autóba amikor Janvier kinyitotta neki az ajtót. Még mindig harcolt a késztetéssel hogy mindent elmondjon neki, de hiányzott a férfi. De egyéb dolgokról is beszélniük kellett. Az ujjlenyomatokról, a tanuk kereséséről, és a biztonsági szalagokról. De beszélniük kell a Honor által javasot professzorról is, akinek a szakterülete a mumifikáció volt. Az őszhajú férfi átnézte az előzetes boncolási jegyzőkönyvet, végignézte a készített képeket, majd hosszú idő után azt mondta: - Ez nem természetes, nem csak a sejtek ilyen szintű károsodása egyeztethetetlen össze a mumifikáció rendes eljárásával, de a holttest megjelenése sem felel meg ennek, a kora is rossz, valamint a törékeny fogai és csontjai. Janvier eddig túl elfoglalt volt. Azzal töltötte a napot, hogy ismét felvegye a kapcsolatot a város vámpírközösségével, észrevett egy ideges hangulatot, de úgy gondolta, hogy ez inkább a háború következménye, nincs kapcsolatban a holttesttel. - Élvezzük a vacsorát. - mondta. - A klubokban tizenegy előtt úgy sem indul be az élet, és jelenleg nem látok más lehetőséget hogy előrelépjünk. Ashwininek sem volt ötlete. Végig simított az autó fényezésén, a fekete festék tompán csillogott, amitől az autó olyannak tűnt, mint egy élő árnyék. - El sem tudom hinni, hogy ez a tiéd. A férfi azt mondta, hogy Louisianában egy garázsban tartotta, de egy teherautóval elhozatta New Yorkba. - Rajtam kívül még senki nem vezette. Ashwini nagy levegőt vett. Ez egy nagyon szexi gép volt.

- Mennyibe került?- sose gondolta volna, hogy Janvier gazdag, de ő nagyon-nagyon okos volt, és az okos vámpírok mind gazdagok voltak. - Ne aggódj cher - mondta Janvier azon a vontatott hangon, ami mindig mintha végig csókolta volna a lány bőrét - meg tudnám adni neked azt az életstílust, amihez hozzá szoktál. - Álmodj csak cukorfalat. - paskolta meg vigyorogva az arcát mielőtt beszállt volna az autóba és a lábai elé helyezte a Naasir által Elenának vett ajándékot. Már alig várta, hogy lássa vadásztársa arcát. - Majd ügyeljünk rá, hogy távol álljunk az ablakoktól, amikor a vámpír átadja. A kezeik összeértek, amikor átvette Naasirtól az ajándékot, de képességei csak egy zavarodott vállrándítással reagáltak. Nem tudta, hogy ez jót vagy rosszat jelent, de a jelzések hiánya megengedte, hogy zavartalanul barátkozzon vele. Amikor a férfi ránézett, a lány csak megrázta a fejét. Annak ellenére, hogy az autó tetején utazott, selymes ezüst haja simán visszasimult az arca köré, amit úgy vágtak, hogy sokkal civilizáltabb kinézete legyen, mint amilyen volt. Naasri fekete nadrágot, fekete pólót és bokáig érő fekete kabátot viselt, a komor színekből élesen kivilágított a szeme és a haja. Ezzel szemben Janvier farmerben és zab színű pulóverben volt viharvert bőrkabátja alatt. Egy fehér póló széle látszott a pulóver alatt. Nyaka körül pedig egy bordó angóra-gyapjú keverék sálat hordott. Az Atlantai útjuk után küldte neki a sálat a lány, és nem ez volt az első alkalom, hogy viselte. A lány pedig a zafír medált viselte, amit tőle kapott. - Jobb, ha te mégy előre - mondta Janvier Naasirnak - amikor Montgomery kinyitja az ajtót. Ajándékát a karjaiba ringatva Naasir odament az ajtóhoz. - Hello Montgomery. - Örülök, hogy újra itt van uram. - a komornyik hangjában igai szeretet hallatszott. - Ígérem, megpróbálom nem összekarmolni a bútorokat. - Mindig szívesen látjuk - mondta Montgomery nyugodt hangon. - Uram, vámpírvadász. Ashwini bólintott köszönés képen és elindult, hogy megkeresse Elenát és Raphaelt. Továbbra sem értette a lány, hogy tudott olyan valakibe megbízni, aki ennyire halálos és könyörtelen. A szemei gyötrelmesen tiszta kékek, a haja feketébb, mint a legsötétebb éjszaka, New York arkangyala semmiféle képen nem látszott embernek, a hatalom úgy sütött róla, mint a heves vihar. Egy érintést érzett a derekán, Janvier keze, ami lehorgonyozta őt a jelenbe, mielőtt Raphael életének több mint ezer éve lehúzta volna őt egy örvénybe, a képessége kinyúlt felé, mint egy gyerek, aki fél a tűztől, de mégis szeretné megérinteni. Vett egy mély lélegzetet, de nem mondta Janviernek hogy engedje el, testének melege, mint egy talizmán segített a képességeit irányítani. Naasir meghajtotta előttük a fejét. - Uram, Hitves. ... Elena felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, amikor rájött, hogy Naasir nem hozott neki veszélyesebb ajándékot, mint egy cserepes növényt fóliába csomagolva. - Örülök, hogy látlak Naasir. - mondta és egyidejűleg megérintette Raphael elméjét. "Azt hiszem a többiek, csalódottak lesznek. Valami veszélyesebb ajándékra számítottak." - Ez a tiéd - adta át Naasir az ajándékot - köszönöm a kedves meghívást az otthonodba. A tarkóján felmeredtek a szőrszálak az udvarias szavak hallatán, a vadászó tigris illata ellentétben állt az előtte álló vámpír kifinomult viselkedésével. - Köszönöm. - nyögte ki a lány mielőtt megbántotta volna. Valahogy az volt az érzése hogy csak azokkal ilyen udvarias, akiket nem kedvel. - Ha Jessamy megkérdezi, mond meg neki, hogy követtem a szabályokat. - mondta vad vigyorral. - Óh, megteszem. - mondta és lenézett a virágra, amit a kezében tartott. A növény szokatlan volt, piros szív alakú szirmai között apró tüskéket bujtatott. Kíváncsian megérintette a piros szirmokat az ujjaival... és az megpróbálta megenni. Naasir ugrálva nevetett, de ez nem volt bántó nevetés. - Egy órába is beletelt mire ilyet találtam a városba - mondta büszkén és végighúzta az ujját az egyik szirom fölött. Amikor a virág rácsattogtatta a fogát ő visszacsattogtatta a sajátját. - Csak kis dolgokat eszik.

Elena el volt ragadtatva. - Mint a rovarok? A szemei felvillantak a nyilvánvaló érdeklődéstől és Naasir bólintott. - Ha az üvegházadba teszed, megeszi a rovarokat, így azok nem háborgatják a többi növényedet. Elena nem volt benne biztos, hogy van-e bármilyen rovar is az üvegházban. - Raphael hol találunk táplálékot ennek a növénynek? - még soha nem volt húsevő vendége az üvegházban. - Ez a te ajándékod tőlem. - Köszönöm szépen. - lenyűgözte a növény, ami olyan egyedi volt, mint a vámpír, akitől kapta. - Megyek és beteszem az üvegházba. A meleget szereti? Naasir bólintott. - Olyan, mint én, nem szereti a hideget. Elena először mindenkit bemutatott egymásnak. De az ajándék volt a legnagyobb sláger. Az ajtóban már várta Montgomery, de Elena nem vette a fáradtságot, hogy kabátot vegyen. Kint már fagyott, de az üvegház nem volt túl messze. Naasir sétált mellette, orrlyukai kitágultak, ahogy beszippantotta az éjszakai hideg levegőt. - Caliane magányos. - mondta váratlanul. Elana majdnem megbotlott, de rávette magát, hogy tovább lépkedjen a barátságos lámpafénnyel megvilágított úton. - Magányos? Naasir ezüst haja úgy mozgott, mint a folyékony higany, amikor bólintott. - Amikor a korábbi világában élt Raphael ott volt a közelében. Most messze van tőle az óceán túloldalán, és az idő nem enyhítette a szükségét. Ha volt dolog, amiben Elena soha nem kételkedett, az az volt, hogy az ősi angyal szerette a fiát. - Most már el tudja hagyni a területét? - Amanat angyali szempontból csak egy pillanatra volt Lijuan területétől. - Csak rövid időre. Úgy tűnik Lijuan emberei keresik a lehetőséget, hogy betörjenek. - Beszélni fogok Raphaellel. A gondolat hogy meghívják ősi anyósát egy látogatásra nem késztette arra, hogy ugráljon örömében, de úgy tűnt utolsó találkozásuk óta Caliane felengedett az irányába és talán nem lesz annyira rossz. Talán. - Köszönöm, hogy elmondtad nekem. Naasir az üvegház falának nyomta az arcát mielőtt belépett volna. A lány a többi növénytől távol helyezte el a húsevő virágot, nem volt benne biztos, hogy az nem változtat az étkezési szokásain, amikor megfordult a vámpír aggodalmas arcát látta. - Biztos, hogy lesz itt elegendő rovar? - Igen. Majd gondoskodom róla, ígérem. A növény az növény, még ha kicsit más is, mint amihez hozzászokott. - Szeretem a növényeket. - és a növények viszont szerették őt... különösen mostanában. Sikerült visszahoznia az életbe egy különösen érzékeny páfrányt, ami már majdnem teljesen elszáradt, a csata miatti elhanyagoltságnak köszönhetően. Az hogy megint sikerült a növényeit ismét helyreállítani puszta szerencse. Egy egészséges és boldog zöld növény fejlődött a jobb oldalán mellette egy árvácska, ami magára vonta Naasir figyelmét. Megérintette az ujjaival a virág lila szirmait, úgy tűnt tetszik neki azok bársonyos érintése. - Ezt - mutatott rá egy másik növényre - akár meg is kóstolhatod. - letört egy virágot és átnyújtotta neki. Naasir óvatosan beleharapott és elkezdte megrágni. - Nem értem, hogy az emberek miért esznek növényeket. - válaszolta tömören, de lenyelte a virágot. Harcolunk majd egymással? - Már alig várom. - gyors és szokatlan ellenfél volt, akitől lehetett tanulni. - Bár le kell szögeznünk néhány alapszabályt. Naasir mogorván nézett. - Azt mondtad, hogy lehet csalni. - Lehet, de csak nekem. Raphael egy arkangyal, te pedig egy több évszázados vámpír vagy. - Elena nem volt biztos Naasir életkorában, de mint egy hatszáz-hétszáz évesnek tippelte. - Nem vagyok olyan erős, mint te. Raphael azt mondta, hogy Naasirral óvatosnak kell lennie. Ő nagyon intelligens, de nem jól viseli a túl sok

finomságot. Ez nem azt jelenti, hogy nem képes megérteni, de nagyon bosszús lesz, ha megpróbálják rákényszeríteni. Ma este, ahogy Naasir azokkal az ezüst szemeivel ránézett, olyan vadságot látott bennük, amiket nem ismert és nem is értett. - Nem fogom eltörni a nyakad. - mondta egyszerűen - Az uramnak nem tetszene. - Mint ahogy nekem sem. - a lány válasza vigyorgásra késztette kivillantva agyarait. - Azt ajánlom, hogy először csak egy könnyed meccs legyen, hogy hozzá tud mérni az erőmet a tiédhez. Elena szeretett magánál erősebbekkel harcolni, ez volt a legjobb módja, hogy fejlődjön. Az ellenfeleinek persze nem volt nehéz dolga, mivel ő lényegesen gyengébb volt, mint egy átlagos felnőtt angyal. De ő okos volt, és nem volt szükség a büszkeségre, mivel Naasir nem foglalkozott vele hogy ő nem egy vele azonos korú harcos angyal. - Mondjuk holnap? - Megkérdezem Janviert és a vadászát, hogy szükségük van-e rám a holnapi vadászatukban. Elena teste megfeszült a rémülettől, ahogy eszébe jutott mi történt a Little Italy-ban talált áldozattal, és hogy talán Lijuan a városukba hozott egy fertőzést. - Raphael mondta, hogy egyszer megpróbáltam megharapni Lijuant? - Nem. - szemei tágra nyíltak, ahogy szembe fordult vele. - Hogy történt? - Még gyerek voltam. Csak nevetett, mert azt hitte viccelek. És nem akartam megölni őt, mert olyan szaga volt, mint a romlott húsnak. Rossz. - Ebben az esetben - mondta Elena - azt hiszem, mi a legjobb barátok leszünk. Naasir átölelte a nyakát éles fogai a fülére zárultak. - Jó az illatod Ellie. - egy apró harapás a fülén, ami inkább játékos volt, mint komoly - Gondolod, hogy Janvier is megszagolja a vadászát? Elena elmosolyodott a gondolatra, és úgy döntött most inkább nem gondol Lijuanra és az őrült arkangyal által hátrahagyott halottakra. A mai este a hűségről és a barátságról szólt, és arról a kapcsolatról, ami egymáshoz kötött angyalt, vámpírt és halandót. - Remélem. ... Janvier nézte, ahogy Ashwini leül annak a széknek a karfájára amiben Honor helyezkedett el, kinyújtotta hosszú lábait, amiket fekete farmerbe bújtatott, és csillogó szemekkel hallgatta amit Mahiya mondott. A vadásza jó hangulatban volt annak ellenére, hogy nem sikerült találniuk semmilyen nyomot az ügyükben, és a sikoltozó feszültségét is érezte, amikor beléptek a házba. Mások talán egy arkangyaltól való félelemnek tudták volna be, de ő tudta, hogy ez másról szól. A történelem ott volt Raphael csontjaiban. A többi arkangyalhoz képest ő még fiatalnak számított, legalább ötszáz évvel - plusz mínusz pár évtized - fiatalabb, mint bármelyik. Lijuanról az a hír járja, hogy tízezer éves, de senki nem tudta biztosan, Caliane koráról Janvier hallott találgatásokat mely szerint 250.000 éves, de lehet a kétszerese is. El sem tudta képzelni milyen lehet ilyen hosszú ideig élni, és meg tudta érteni, hogy miért vonulnak, időnként az idős angyalok mély évszázadokig tartó álomba, ugyanúgy ahogy az idős vámpírok is elvonulnak a világtól. - Úgy nézel, mint az egyetlen nőre egy férfi életében, legyen az halandó vagy halhatatlan. Janvier tekintete találkozott az arkangyaléval, megdöbbent az abból áradó erőtől. - Soha nem volt és nem lesz még egy olyan nő, mint ő. - Az ilyen ajándékok nagyon ritkán jelennek meg. - mondta Raphael és Ashre fordította a figyelmét. amióta én élek még csak három hozzá hasonlóval találkoztam. Mind halandók, akiknek egy emberi életnél több időre van szükségük, hogy a tehetségük teljesen kibontakozzon. - És még életben vannak? - kérdezte Janvier, bár tisztában volt vele hogy az angyalok szeretik az egyedit a különlegest megőrizni az örökkévalóság számára. Janvier egyszer kapott egy küldetést, hogy keressen meg a Kaukázusban egy a világtól elvonult zeneszerzőt. Astaad, Favashi és meglepetésre Titus is annyira szerette a zenéjét, hogy felajánlotta a művésznek, hogy átalakítják anélkül, hogy a száz éves szerződésnek alá kellene vetnie megát. Csak annyit kellene tenni, hogy továbbra is ír szimfóniákat, hogy a zenéje betöltse a világot. Ez egy figyelemre méltó ajánlat volt, de a zeneszerző visszautasította. - A zeném - mondta és szemeiben Janvier nem csak a tehetséget látta, de az őrületet is - értékes, mert halandó vagyok. Nekem embernek kell maradnom, az örök élettel már nem lennék képes, hogy olyan műveket alkossak, amelyek ilyen örömet okoznak az arkangyaloknak. A művészet meghalna bennem, ha

örökké élnék. Így tehát nem lepődött meg, amikor Raphael azt mondta. - Ketten már elmentek, a halandó életét vállalták, mindannak ellenére, amit felajánlottak a számukra. Egyikük még Nimra földjén él, egy csendes mocsaras részen. Janvier rájött, hogy Raphael kire gondol. - Silvan. - egy ötszáz éves vámpír, aki igyekezett elkerülni másokat. Jobban szerette a magányt, bár élhetett volna egy sokkal jövedelmezőbb és befolyásosabb életet. - A családom tagjai, akik ott élnek azt mondják, az álmokban tud sétálni. - Silvát kell megkérdezned, ha az igazságot, szeretnéd tudni. - Talán legközelebb cikóriakávét iszunk együtt a háza melletti dokkon. Raphael ajkai mosolyra húzódtak. - Tehát igaz Cajun. Ismersz mindenkit. - Ez a munkám. - olyannak lenni, akitől senki nem fél, és akit mindenki ismer. Ez a feladat egykor Illiumé volt, de Harangvirág már olyan erős, hogy ezt a tényt a varázsa sem tudja elrejteni. - Nagyon jó vagy abban, amit csinálsz. - ez egy arkangyal szavai az egyik emberének. - Ami a vadászodat illeti, azt hiszem te is tudod, nem sok esélye van, hogy a halhatatlanságot válassza. Akik ilyen erős érzelmekkel születtek, gyakran visszautasítják a lehetőséget, számunkra ismeretlen okból. Sajnos Janvier nagyon is jól megértette Ashwini indokait. A lány képessége erősebb lett az elmúlt egy évben, a reakciói intenzívebbek. Félt attól, hogy mivé válna, ha elfogadná a halhatatlanságot. Janvier tudta, hogy rendkívüli lenne, ahogy most is rendkívüli, de a lány nem így látta. - A patológus hívott minket korábban. - terelte el a témát arról, amin az agya csak körbe-körbejárt. Befejezte a mélyszövettan elemzést - amennyire lehetséges volt a maradványok állagára tekintettel - és azt mondja, hogy az eredmények szerint az áldozat hosszú távú donor volt. Ha a vámpír gondos lett volna, az állandó donor nem viselne hegeket. Ha Janvier valaha is megízlelhetné Ash vérét, megnyalná a sebeit és meggyőződne arról, hogy tisztán gyógyul, kivéve, ha azt akarná, hogy viselje a jelét. A lélegzete is elakadt az elképzeléstől, gyomra csomóvá szorult. Az hogy a lány ne csak felajánlja a vénáját, de beleegyezzen, hogy viselje a jelét, egy olyan álom volt, amit tudta, hogy valószínűleg soha nem válik valóra. Nem minden vámpír volt azonban óvatos a donorjával. Ez oda vezetett, hogy heges maradt a bőr a leginkább használt területeken. Ez nemcsak ártott a donornak, de egy idő után megnehezítette a vámpír étkezését is. A Little Italy-ban talált áldozaton olyan mély agyarnyomok voltak, hogy a kórboncnok szerint lehetséges volt, hogy a lány már használhatatlan volt donorként. Ez lehetett az egyik oka, hogy a lány meghalt, és mint a szemetet dobták ki, de még mindig nincs magyarázat a kiszáradásra. - Ash és én - mondta Raphaelnek - a Quarter-be megyünk vacsora után és végiglátogatunk néhány bárt, hátha meg tudjuk állapítani az áldozat személyazonosságát. Bár nem volt rá garancia, de a lány pártfogolta, hogy szétnézzenek a bárokban, jó kiinduló pontnak tűnt, mivel a vámpírok és az állandó donoraik általában a Quarter-ben találkoztak először. - Így legalább lehetőségem lesz arra, hogy kapcsolatba lépjek az olyan vámpírokkal, akik inkább éjszakai életet élnek. - Maradj rendszeres kapcsolatba Dimitrivel. Ha Lijuan a városba hagyott bármilyen fertőzést nem akarom, hogy bármelyikőtök is áldozattá váljon. Ash felnézett, relytéjesen sötét szemei egyenesen ránéztek. Nevetése elhalványult, de a kapcsolat közöttük ... folyamatos maradt. - Nem. - mondta Janvier - Nem fogok vállalni semmilyen felesleges kockázatot. 18. Már el telt egy fél óra is a vacsorából, mire Elena rájött, hogy az asztalon lévő bor vérpiros, valódi vérvörös, és hogy a shiskebab mellé, amit Naasir evett, desszertként fűszerezett, de nyers húskockákat tettek. Naasir egyszerre volt ártatlan, és vadul bájos. Tényleg olyan volt, mint egy vad tigris, lehet, hogy a kezedbe harap, de csak akkor, ha fenyegetve érzi magát. De legalább egyelőre úgy döntött, hogy nem Elena lesz a főétel. Abban a pillanatban Naasir a tányérját Ash felé lökte, aki a másik oldalán ült. Elena figyelt és azon töprengett a másik vadász vajon mit fog tenni. Ash még csak nem is pislogott, amikor megfogott egy főtt húst, amit Naasir a nyers húskockák javára figyelmen kívül hagyott. Naasir elmosolyodott és tovább evett. Ash egyértelműen jobban kezelte a vámpírt, mint Elena. Ez meglepő volt, tekintve arra, hogy az árnyékcsapat három tagja csak pár napot töltött együtt az ellenséges vonalak mögött.

- Adj egy kockát. - mondta Naasirnak amikor az rápillantott. - Milyen? - a férfi leharapott egy darab húst és élvezettel elrágta. - Amilyen te vagy. - válaszolta a lány a kérdésre, és mint ahogy az első találkozásukon felismerte ismét meg kellett állapítania, hogy Naasir egyáltalán nem volt normális vámpír. Egyáltalán nem tudott úgy gondolni rá, mint egy vámpírra, lehet, hogy vért iszik, de mint azt a diétája mutatta, az nem volt elegendő hogy életben tartsa. Naasir vigyorgott és ivott egy kortyot a borospoharában lévő mélyvörös folyadékból. - Akkor feltehetsz nekem hét kérdést. Miközben elkapta Ashwini vigyorát a másik oldalán, Elena azon gondolkodott, hogy jutott el odáig hogy egy nagymacskát szórakoztasson, de úgy döntött leköti. - És válaszolni fogsz? - Igen. A lány sem most jött le a falvédőről. - És igazat mondasz? Naasir kivillantotta az agyarait. - Legalább két kérdésre őszintén válaszolok. Elena úgy döntött, hogy ez jobb a semminél. - Te vagy az egyetlen a fajtádból?- kérdezte tudatában annak, hogy nemcsak Ash de körülöttük a többiek is hallják. - Igen. Megvizsgálta rendkívüli szemét, ravasz félmosolyát, a testtartását és fogalma sem volt, hogy hazudik-e. Basszus. - Már vámpírnak születtél? - Mindkettő. Előrehajolt, hogy szembenézzen vele, Illiumot rázta a nevetés az asztal túloldalán. - A tigriscsalád része vagy? - kérdezte a lány. A férfi illata annyira vad volt, mintha megízlelné a dzsungelt, szinte látta maga előtt a hosszú fűszálakat, amelyek elrejtik a csíkos ragadozót. Naasir közelebb hajolt, az orra szinte érintette az övét. - Nem. - mondta, és játékosan megcsattogtatta a fogát. Elena meg akarta fojtani. Lehetetlen volt eligazodni az arcán, nem tudta elkülöníteni az igazságot a hazugságtól, de nem akarta feladni. - Vámpír vagy? A férfi ivott egy kortyot a poharából, a folyadék mély rubinja tele volt örvénylő titkokkal. - Nem. - Azt hiszem, meg foglak harapni- motyogta a lány. - Keményen. Naasir morgott, de a szemei nevettek. - Feladod? - Nem. Még három kérdésem maradt. - vetett egy dühös pillantást Dimitrire amikor az megkérdezte szüksége van-e segítségre, és visszafordult Naasirhoz. - Tényleg embereket eszel? - Csak ha kedvelem őket, vagy ha nagyon éhes vagyok. - jelentette ki ünnepélyesen. Visszaemlékezett mit mondott egyszer neki az angyalról, aki átalakította, bár az biztos, hogy ez nem történt hagyományos módon, és arra is amit Lijuanról mondott, hogy rossz volt a húsa, úgy gondolta, hogy ez igaz volt. - Vannak karmaid? - minden vámpír ki tudta ereszteni a karmait, ez volt az, ami lehetővé tette, hogy annyira jól másznak. De úgy gondolta, hogy amikor a csata alatt bekötözte Naasir sebeit a szeme sarkából észrevett egy sokkal veszélyesebb dolgot. - Nem sima vámpírkarmokra gondoltam. Valódi karmokra. Naasir letette a poharát és szétnyitotta a kezét. Ujjai hosszúak és erősek voltak, bőre aranybarna... és ahol a körme volt hirtelen meglátta a gonoszul görbülő karmait, ilyet leginkább egy tigris mancsain lehet látni. Egy szívveréssel később eltűntek, mintha csak illúzió lett volna. - Igazi - suttogta, miközben megfogta a kezét, hogy megvizsgálja a körömágyait, a vámpír úgy tűnt nem bánja. Majdnem megkérdezte hova tűntek, mivel nyoma sem volt, de nem akart elpazarolni egy kérdést. - Csináld ezt Ellie - mondta Ash a másik oldalán, és játékosan megkarcolta Naasir hátát, nyakát bőrét. Naasir dorombolt és lehunyta a szemét. Elena lemásolta Ash mozdulatait, és ő is kapott egy morgást, majd Naasir hirtelen felemelte a szempilláit és rávillantotta a szemét. - Utolsó kérdés. - Tudsz alakot váltani?- kérdésétől Illium nevetésbe tört, ki de Elena nem foglalkozott vele. A legendáknak valahol kezdődniük kell és miért ne Naasirnál. - Természetesen. - válaszolta, majd jobbra fordult és a mellkasát kidomborította. - Tessék,

megváltoztattam az alakom. Elena csinált egy fojtogató mozdulatot a kezeivel, mire Naasir hátravetette a fejét és vidáman felnevetett. Elena megérezte az eső és a tenger csókját az elméjében. - Úgy látom te és Naasir barátok leszek. - Mit mondtam neked az új humorérzékedről?- vett fel egy falatot a vacsorájából, amit figyelmen kívül hagyott, amíg Naasirt kérdezgette. - Csak az igazat mondom. Naasir jelenleg a hajaddal játszik. - Valószínűleg meg akar skalpolni és trófeaként akarja használni a hajam. - Igaz. Elena felnézett a szemét összehúzta, az arkangyal túl jól szórakozott az aszal túloldalán. Ezt még visszakapod. Naasir az ujjai közé vett egy hajtincset megrángatta, majd elengedte. Elena hozzáfordult azzal a szándékkal, hogy megmondja, hagyja abba, amikor meglátta az arckifejezését. Úgy nézett ki... mint aki elmerült. Mint egy macska a gombolyaggal, most nem volt benne semmi tigrisszerű az sem érdekelte volna, ha nemet mond. Különösen mióta rábeszélte Asht hogy újra vakargassa a tarkóját, szinte extázisban simogatta Elena haját. Elena ki akarta deríteni az igazságot, még akkor is, ha ez az örökkévalóságig tart. ... Janvier látta, hogy Ash végigfuttatja a körmeit Naasir nyakán és eszébe jutott az első alkalom, amikor ezt csinálta. Ez körülbelül harminc perccel azután történt, hogy találkozott Naasirral. A legtöbb emberrel zárkózott és távolságtartó volt, de Naasir úgy döntött, hogy tetszik neki Janvier vadásza, mivel az évek során, nyomon követte a kapcsolatukat. És neki a normális énjét mutatta. Ahelyett hogy megdöbbentette volna Naasir viselkedése, Ashwini az első percben megkedvelte és nem próbálta meg elkerülni a fizikai kapcsolatot, ahogy azt más emberekkel tette. - Ő más. - mondta és értetlenül megvonta a vállát, amikor Janvier rákérdezett. - Nehéz megmagyarázni, de nem érzek felőle semmit és nem zavar engem. Néhány perccel azután ők egy titkos alagútban várakoztak és a lány szórakozottan megvakarta Naasir hátát. Janvier korábban már látta milyen vadul tud Naasir reagálni a nem kívánt érintésre és kész volt harcolni is az életéért, de most csak lehajtotta a fejét és többet akart. Ash megdöbbent, amikor rájött, hogy mit csinál és zavarba jött, Janvier akkor értette meg, hogy még soha nem csinált ilyesmit. A barátsága Naasirrel nyitott volt és árnyékoktól mentes, mint vele. Annyi kimondatlan kérdés volt köztük és nem változott semmi. Ash tudta, hogy szereti őt és mindig is szeretni fogja. És bármit megtenne, amit a lány kívánna.. a halandóságot kivéve. Több mint kétszáz évet várt rá. Hogy is várhatná el a lány, hogy hagyja őt elmenni. A fenét. A szemei haragosan villantak. Megsimogatta az arcát, majd a nyakát, érezte csípős félelmét. - Nem ma este. - reszelte meg a torkát. - Már ettem. - az éhség gyakran jött, de megtanulta fegyelmezni azt a falánk szükséget, mert fegyelem nélkül az ösztönei rabszolgája lenne. Így csak az ajkára nyomta a száját egy olyan csókba, amitől a lány nyöszörgött, de a szája merev volt. Egyszer már lágy volt. Kár. Aztán elengedte az állkapcsát és rámosolygott. - Hamarosan. - ígérte. - Hamarosan. 19. Janvier a falnak dőlt az ablak mellett és egy pohár vér volt előtte, amikor Ash rátalált úgy este 10.30 körül. A lány fényes fekete farmerbe öltözött egy pár magas sarkú piros csizmával, hosszú ujjú fekete inget tűrt a nadrágba, amit a nyakánál szétnyitott ettől veszélyesnek és szexinek tűnt, és az övé. Fülében lépcsőzetes karika fülbevalók himbálóztak, apró piros, narancs és sárga gyöngyökkel kombinálva, a derekán az övnek egyszerű ezüst négyzet alakú csatja volt. Gyönyörű haja vízesésként omlott le a hátán. Bele akarta túrni a kezét, végigcsókolni a tokát és belemélyeszteni az agyarait. Meg akarta jelölni. - Ki kellene mennünk. - mondta miközben evett egy falatot a tányérjáról a csokoládés tejkaramellás

süteményéből. Janvier elfojtotta a maró éhségét, és beledugta az ujját a sütemény cukormázába. - Nincs több hír a számítástechnikai csapattól? - Nincs. Már lefuttatták a keresést az eltűnt személyek adatbázisában. - túlzott erővel döfte a villáját a süteménybe. - Nem meglepő. Az alapján, amit a testén talált táplálkozási nyomokból tudunk, valószínűleg együtt élt a gyilkosával. - Meg fogjuk találni cher. - Igen úgy lesz. - jelentette ki egyértelműen, mint ahogy befejezte a tortát. Nem tudott ellenállni. Odahajolt, letörölt egy morzsát, ami a lány alsó ajkához tapadt és a saját szájához emelte. Leszippantotta az ujjáról, és azt mondta. - Mmm. Édes. A lány teste megmerevedett az érintéstől, és egy szokatlan gyors mozdulattal a mellettük lévő asztalra tette a villát és a tányért. - Menjünk. Ez nem az a válasz volt, amiben reménykedett, nem is az a kacér fény, amit kezdett benne megtalálni, inkább olyan volt, amitől elkeseredett. Szeretett Ash-al játszani, de nem úgy hogy a lány arra használja a játékot, hogy őt kellő távolságba tartsa. De legalább megsebezte a páncélját, amivel Ash sakkban tartja őt. - Melyik klubba szeretnél először menni? - kérdezte, miután besegítette az autóba és elindította a motort. - Szerintem először kezdjük, az egyszerűbbeknél aztán haladjunk felfelé. Még azt sem tudjuk elég szép volt-e ahhoz, hogy meghívják az exkluzív klubokba. - a szépség különösen fontos volt azokban a klubokban ahol a táplálkozáson kívül a szex is szerepet játszott. - Bár ha ő törzsvendég lett volna az elit klubokba, mint például az Erotiquba - ami a város legelitebb klubja volt és a Quater-en kívül helyezkedett el - nagyobb visszhangja lett volna az eltűnésének. - Még nem hallottam semmilyen eltűnésről - erősítette meg Janvier. - A kapcsolatodnak sikerült újjáépítenie az arcát? - Igen, kaptam egy képet vacsora közben. De nem elég életszerű, úgyhogy csak óvatosan használhatjuk. - Janvier a kormányon dobolt az ujjaival, az utcák sötétek és árnyékosak voltak körülöttük. - Szerintem ő egy egyszemélyes kapcsolatban volt. - Miért? - Láttad Giorgiónál, hogy ő és a háziállatai mennyire ragaszkodnak egymáshoz. Ha egy csoport tagja lett volna, akkor a lakótársai akkor is jelentették volna az eltűnését, ha a vámpírja nem. - Hacsak azt nem mondta nekik, hogy elhagyta, majd azt követően elrabolta, ők pedig azt hitték, hogy csak elment. Tudod, hogy hány bántalmazás történik a halandó kapcsolatokban? Miért kellene a halhatatlanoknak különbözőnek lenniük? Janvier arca elkomorodott, és azt mondta: - Igazad van. Miközben Ash kifújta a levegőt erre a sivár gondolatra, végigfuttatta az ujjait a haján, amit kiengedve hagyott ma este. Mivel nem akarta, hogy ezekben a klubokban bárki is beletúrjon a hajába - és hátborzongató volt hányan gondoltak rá ma este - elkezdte szorosan befonni. - Még mindig nem hagy békén a Giorgionál látott helyzet. Te nem gondolod, úgy hogy az áldozatunk akár az ő háremének tagja is lehetett? Janvier megrázta a fejét. - Átvizsgáltam őt is, a marhái közül is mindegyiket, azokat is, akiket kilökött a fészekből, amikor már túl öreggé váltak. - mondta undorral. - Úgy látszik Giorgio a nők kihasználásában megállt a gyilkosságnál. - A fenébe, pedig annyira jó gyanúsított lett volna. Rögzítette a hajfonatát és azon gondolkodott, hogy a vadászbakancsára cseréli a piros csizmát, és az autóban hagyja. Aztán mégis a magas sarkak mellett döntött, mivel ez az este arról szólt, hogy beolvadnak a klubok világába. - És te nem éreztél semmilyen zavaró emlék visszhangot a házban, cher? - Nem, de az egy új épület. Eddig még csak egyszer fordult elő, hogy egy elsöprő reakciót egy hely és nem egy személy váltott ki nálam, és az Nazarach háza volt. - borzongás futott rajta végig. - Öregebb otthonoknál kapok néha enyhe célzásokat, de itt nem sikítoztak a falak. Janvier végig futtatta az ujjait a lány arcán, a simogatása megszűntette a borzongását, és megdobogtatta a szívét. - Még a Toronynak is van múltja. - mondta elfúló hangon. - Mégsem éreztem semmit. Talán, azért mert

folyamatosan korszerűsítik. - Vagy talán azért - mondta Janvier - mert annyira sok lélekkel van tele, és nem csak azzal az eggyel, aki az egészet uralja. Ashwini látta, hogy Raphael milyen könyörtelen, de erős férfiakat és nőket gyűjtött maga köré. Ellie még soha nem hátrált meg senki elől, és Dimitri sem volt az a habos-krémes. És még ott volt Janvier is. Ő képes volt meghajolni, de meg volt a temperamentuma a haragra is, ugyanakkor mindig a maga útját járta. A lány tudta, Janvier inkább kisétálna a Toronyból, minthogy olyasmit tegyen, ami ellenkezik az elveivel. - Ami pedig Giorgiot illeti, engem nem győzött meg hogy nem bántja a marháit. - mondta Janvier, kezei megfeszültek a kormánykeréken, aztán úgy tűnt tudatosan ráveszi magát, hogy lazítson a szorításon. - Az embereim rajta tartják a szemüket, de az egész helyzetben volt valami émelyítően édes. - Mint egy bántalmazott hitves, akit megbabonáztak, ezért elnéző és megbocsátó. - Ashwini gyomra ökölbe szorult, tudta jól milyen az, amikor hinni akarsz valakinek az ígéretében, akit szeretsz. - Én csak nászút - fázisnak nevezem. A következő ütés előtt. Janvier vetett rá egy kemény veszélyes pillanatát, mielőtt ismét az útra fordította volna a figyelmét. - Senki sem sebezhet meg téged. A lány kihallotta a tomboló dühöt a hangjából és ez szinte sokkolta. - Soha senki nem ütött meg. - tisztázta - Kivéve, amikor vadászként végeztem a munkámat. - de ez hozzá tartozott a vadászathoz. Janvier vállai nem ernyedtek el. - Azt hiszed, nem ismerlek elég jól, hogy átlássak rajtad? Hirtelen megszűnt a távolság közöttük, a helyzet ugyanolyan intimmé vált, mint amikor leseperte az ajkáról a morzsát. - Nem akarok erről beszélni. - megpróbált nem gondolni rá, de ismét felkavarta, hogy látta előző nap Arvi fájdalmát. Nem, Ashwini - mondta magának - brutálisan őszintének kell lenned. Az egyetlen ok, amiért nem találsz rá módot, hogy mindent elmondj Janviernek, az az, hogy összetörne téged, ha szánalommal a szemében nézne rád. Az autó falta a kilométereket, az éjszaka elegáns darabja volt. - Amikor még kisfiú voltam - mondta Janvier megtörve a nyomasztó csendet - egy embernek dolgoztam, aki langusztákat fogott eladásra. Ez volt az egyetlen módja, hogy pénzt keressek a családomnak, és hogy segítsek az anyámnak ellátni a húgaimat. Ashwini felé fordult az ülésben, érezte a hangjában a szeretetet és a szomorúságot. - Hány testvéred volt? - megdöbbentette, hogy ezt nem tudta róla, amikor már annyiszor beszélgettek és megbíztak egymásban. - Kettő. - mondta egy halvány mosollyal. - Amelie egy esős napon egy mennydörgéssel együtt érkezett, Jöelle egy évvel később éjfélkor, mindkettő sírós volt, piros arcú és apró. Amikor elérte a Vámpír Negyedet, egy kis vérkávéház mögötti parkolóba vezetett, beütötte a kódot és kinyitotta a kaput. Leparkolt és leállította a motort majd felé fordult az egyik karja a kormánykeréken feküdt. - Az apám egy balesetben halt meg a fakitermelésen, amikor Amelie és Jöelle csak két és három évesek voltak, így mi csak négyen maradtunk, amíg hét évvel később anyám ismét férjhez nem ment. Tehát hét éven keresztül ő volt a család feje. - Hány éves voltál, amikor elkezdtél dolgozni? - Akkoriban a dátumokat nem tartották igazán számon cukorfalat. De elég idős voltam, hét vagy nyolc éves. - Olyan fiatal? - Akkoriban ez egyáltalán nem volt szokatlan. - vonta meg a vállát. - Az az ember, akinél dolgoztam mindig megütött, ha nem mozogtam elég gyorsan, és minden nap legalább egyszer belém rúgott. Soha nem felejtem el a tehetetlenség érzését, amit kisfiúként éreztem, aki csapdába került és nem volt ereje egy nagyobb és erősebb ellenféllel szemben. A vére felforrt, a keze ökölbe szorult, Ashwininek emlékeztetnie kellett megát, hogy nem sokáig maradt az a kicsi gyámoltalan fiú. - Az ember azt hinné, hogy megtanultam a leckét - folytatta - de mindketten tudjuk, hogy az elhatározásom ellenére belekerültem egy másik hatalmi játszmába, amiről azt hittem szerelem. -

mosolygott, ahogy eszébe jutott a saját ostobasága. - Annyira fiatal és tapasztalatlan voltam az élet dolgaiban, Shamiya pedig gyönyörű és érzéki nő volt, és a mocsarakon túli hihetetlen tájakról mesélt nekem. Halálos kombináció volt annak a nyughatatlan fiatalembernek, aki akkor voltam, a nekem suttogott édes szavai felébresztették a kalandvágyat a lelkemben. Nem vettem észre hogy ő csak játszott velem, amíg én rajongtam érte. Ashwini látta maga előtt azt a fiatalembert, aki vágyott a tapasztalatokra és a kalandokra, és hogy kipróbálhassa magát. - Az ő segítségével lettél jelölt? - egy ember nem kérhette, hogy jelölt legyen, csak ha valaki ajánlotta. - Igen. Elvitt Neha udvarába, ahol ő volt az egyik kedvenc. - nevetett a férfi. - Még soha nem voltam olyan beteg, mint az alatt az út alatt. A mocsarak vizei soha nem hullámoznak annyira, mint az óceán, és nem próbált meg ledobni a hátáról, mint egy bogarat. Elképzelte mennyi mindent láthatott hosszú útja során, és ettől ezernyi kérdés fogalmazódott meg benne, lenyűgözte, hogy mélyebb bepillantást nyerhet a vámpíréletben. - De Shamiyának biztosan éreznie kellet valamit irántad, hogy ezt megtegye érted. - elképzelni sem tudta, hogy egy nő annyira óvatlan legyen, hogy eldobjon egy annyira hűséges embert, mint Janvier. - Még ha az egyik kedvence volt, akkor is kérvényeznie kellett Nehától. - a Mérgek Királynője ugyanolyan kegyetlen és halálos volt, mint Raphael. - Úgy érzett irántam, mint egy gyermek az új játékszere iránt. - mondta rosszindulat nélkül. - Én egy újdonság voltam a számára, hiányzott belőlem minden kifinomultság, új és érdekes, ami elszórakoztatja egy ideig. Én egy hatalmas szenvedély szorításában voltam - nevetett, szeme fénylett - és mint egy bolond a vérért feladtam a gumbót (csirkés-rákos egy tál étel). - nem volt harag a tekintetében csak egy szerető humor a fiatalember iránt, aki egyszer volt. Ashwini egyszer megkérdezte tőle szereti-e még Shamiyát, a válaszába beleremegett. - Buta kérdés cher, a szerelem nem marad életben, ha nincs fény. - látta rajta hogy nincs benne neheztelés. - Találkoztál azóta vele? - kérdezte kíváncsian. - Úgy értem Sahmiyával. - Oui, sokszor. Ő ugyanolyan erélytelen és ingatag, mint amilyen mindig is volt, én viszont már nem vagyok ifjú és tapasztalatlan. Már ledolgoztam a fiatalkori szerződésemet. - hunyta le a szemét. De mielőtt kinőttem volna magam azzá a férfivá, aki ma vagyok, egy egyszerű fiú voltam, akit magára hagytak a Mérgek Királynőjének nyers brutális területén. Én már nem viselem jól mások irányítását. Ashwini már tudta, hogy az a kisfiú, az az idealista fiatalember már nem létezik. Janvier túlélte a gyerekkori árulást, a nőt, aki belevitte a vámpírizmusba, egy erős intelligens férfi vált belőle, aki soha többé nem hagyja, hogy tehetetlenné váljon. Kivéve... és a lány pontosan tudta, hogy mindent el kell magáról mondania neki, már nincs más lehetősége. - Mi lett a nővéreiddel? - kérdezte próbálta húzni az időt, mielőtt saját magáról beszélnének. - Az után is támogattad őket, hogy vámpír lett belőled? - ez nem is volt valódi kérdés. Pontosan tudta, hogy milyen a férfi. - Ez volt a feladatom, mint a bátyjuknak. - mondta egyszerűen, lehetővé téve Ashwininek, hogy a családja felé terelje ismét a beszélgetést. - Bár Amelie és Jöelle fiatal és büszke férfiakhoz mentek hozzá, akik nem vették szívesen a segítségemet és igazuk volt, de az anyámat segítettem. - A férje nem tiltakozott? - Oui, természetesen. - nevetett. - De különbség van egy fiú között, aki szeretne segíteni az anyján, és egy báty között, aki a házas nővérei életébe szól bele, non? A mostohaapám megértette, hogy nincs más választása, ő egy jó ember volt, és tudta, hogy amíg ő meg nem jelent a színen én voltam a család feje. Sose voltunk apa és fia, de mi jó barátok voltunk. - Nem tudtam, hogy a vámpírok már a szerződésük elején is jól kereshetnek. - mindig azt hitte, hogy ez nem más, mint szolgaság. - Ez függ az angyaltól is, de attól is, hogy mennyire vagy hűséges és mennyi benned a hajlandóság, akik nem csak egyszerűen teljesítik a szerződés, de keményebben is dolgoznak és tanulnak, azokat megjutalmazzák. - hangja ritmusa egyre inkább átvette a Cajunk ritmust és egyre kevesebb angol szót használt. Megdöbbentő volt, hogy egy a mocsárból származó fiatalembernek ennyi pénze legyen. Megszereztem az anyámnak bármit, amire szüksége volt, és segítettem az unokaöcséimnek és az unokahugaimnak az oktatásukban. Ashwini tudta, hogy meg kellene mozdulniuk és elindulni a klubokba, de annyi mindent akart tudni, örökké

tudta volna hallgatni. - És mi történt Amelievel és Jöelle-vel - kérdezte, hogy lopjon még egy percet - a házasságuk boldog volt? A férfi arcán ismét egy meleg mosoly villant fel. - A húgaim felnőttek, olyan erős nőkké, akik vaskézzel fogták a házastársaikat, a férjeik elég pipogyák, de boldogok voltak. A szemei átmelegedtek a szeretet emlékétől. - És nekik lett számos gyerekük, unokájuk, dédunokájuk. Még ha megöregedtek is teljes életet éltek, cher. - mondta büszkén. - Ahányszor meglátogattam őket, mindig úgy viselkedtek, mint a kishúgaim. - a mosolya elhalványult a gyengédségtől, bánatát az idő sem enyhítette. - Megöleltek, a mellkasomra szorították az arcukat és panaszkodtak, mint testvérüknek, ugyanúgy, mint amikor még piszkos arcú kisbabák voltak és száz puszit adtak az arcomra. - Janvier, - mondták - Dat Arnaud egy lusta saleau (piszkos ember). Egész nap csak a hátsóján ül, amíg a pa-pere (apja) dolgozik. És hallottad mit csinált Colette? Egy cunját (varázslat) tetetett dat Jolie jeune, hogy elvegyék feleségül. És nem számított, hogy mikor mentem hozzájuk mindig volt szabad helyük az aszatluknál, és száz történetet meséltek nekem. Ashwini maga előtt látta a jelenetet: a férfi mindig fiatal és erős, miközben védelmezően tartja az ölelésében halandó törékeny húgait. És egy napon már nem volt több panasz, nem volt több történet. Ashwini megérintette és ugyanúgy vigasztalta, ahogy a férfi már számtalanszor megtette vele, ujjaival végigsimította az arcát egy olyan érintésben, ami azt mondta: nem vagy egyedül. A férfi megfogta a kezét és megcsókolta az ujjait. - Kapcsolatban maradtál a leszármazottaik közül valamelyikkel? - kérdezte a lány, és érezte, hogy már annyira a szívébe zárta a férfit, hogy soha nem tudja onnan kitörölni. A férfi nevetett, a hangja mély volt meleg, és gyönyörű. - Cher, engem elfognának és megetetnének egy Gatorral (aligátor) ha kihagynék egyetlen egy családi eseményt is. A leszármazottaik még vadabbak, mint a húgaim voltak. Elviszlek a következő fais do-do -ra (cajun tánc mulattság), elég annyit mondanom, hogy megyünk és ez már elég lesz nekik egy partihoz. Akkor majd meglátod milyen vad a családom. Ashwini ismert olyan vámpírokat, akik tartották eredeti családjuk leszármazottaival a kapcsolatot, de egyik sem beszélt ilyen szeretettel a családjáról. Úgy tűnt legtöbbjük az elmúltat sajnálják, nem az újat élvezik. De lehet, hogy ők már túl embertelenné váltak, hogy örömet találjanak a családi kapcsolatokban. - Benne vagyok egy jó fais do-do-ban, amíg nem mesélsz nekik rólam. - Hidd el cukorfalat, te már most a kedvencük vagy. A családom szerint szükségem van valakire, aki időnként helyre tesz. Annyira csábító volt, hogy itt maradjon vele beszélgetni, nevetni és flörtölni, elszigetelve a világtól és a valóságtól, de a mai este nem az övék volt. Egy olyan nőé volt, akinek az életét szívtelen kegyetlenséggel ellopták. Elindultak, anélkül hogy megvitatták volna a lényeget. - A különleges autód biztonságban lesz itt? - az a gép egy műalkotás volt. - Nem akarod egy sokkal biztonságosabb helyre tenni? - A vérkávéház fele Elenáé. - hallotta a lány meglepődve. Azért tartja, hogyha a Céhből vagy a Toronyból bárkinek ebben a városrészben van dolga, használhassa, magas a biztonsági rendszere. A Céhben nem mondták neked? Ashwini összerezzent. - Az üzenet biztos ott van a Céhes levelezésemben. Már egy ideje nem nyitottam meg. - a szavak soha nem voltak a barátai. - Diszlexiás vagyok. Kaptam segítséget, és bár jól tudok olvasni, főleg ha erősen odafigyelek, de az olvasás nem egy pihentető dolog a számomra, mint másoknak. Janvier bezárta a kaput maguk mögött és elindultak a klubok irányába. - Én nem tanultam meg olvasni, csak amikor bekerültem Neha udvarába. - Nehéz lehetett. - De volt egy tudós Neha udvarában, aki nagyon türelmes. Annyi darabot látott ma a férfiből ma este, és tudta miért. Bátor volt, ő tette meg az első lépést, és ő vállalta az első kockázatot. Ashwini nem volt benne biztos, hogy neki is meg van ahhoz a bátorsága, hogy kövesse őt és megtegye azokat a lépéseket, amelyek egy vallomáshoz vezetnek, mert ha egyszer megteszi, minden megváltozik. De nem akarta lekicsinyelni a férfi bizalmát, hogy a saját életét visszatartja. Azon már túl voltak, hogy azon aggódjon, hogy ez jó-e vagy rossz, veszélyes-e vagy sem.

- Az én családom - kezdte - nagyon "tudományos". 20. Apám a filozófia professzora, az anyám irodalmár a Dél-Ázsiai szövegek az elsődleges szakterülete. mondta, a szíve megfájdult. - A bátyám idegsebész, de ezt már tudod. - nem számított a köztük lévő ellentét Ashwini büszke volt Arvi eredményeire. A férfi átengedhette volna magát a fájdalomnak, de inkább elviselte, és ahelyett hogy a fájdalom összetörte volna, felhasználta a lendületét és a legjobb lett a szakterületén. Bár Ash azt kívánta, hogy választott volna bármilyen más szakterületet, de ne olyat, ami az aggyal foglalkozik. Arvi végsőkig kihasználta a képességeit, mindig a válaszokat kereste, a megoldást, de csak ürességet talált. - Az egyik nagynéném közjegyző, - folytatta - a másik politikai tanácsadó. Az unokatestvéreim között van pszichológus, mérnök és biológiai kutató. Csillogó fényes, ez volt a Tai család nem hivatalos mottója. De volt egy lázadó a családban, a nevető fekete bárány, akit mindenki szeretett, és aki elsimította a dolgokat. Ashwini felnőtt korára egy ragyogó nyelvtudós szeretett volna lenni. Tanu többször is közbejárt Ashwini érdekében, de a nővére sokkal idősebb volt és a saját életét élte. Távol volt a főiskolán, amikor Ashwini írott szóval kapcsolatos problémái először mutatkoztak meg, és Tanu nem volt otthon hogy enyhítse az ezzel kapcsolatos családi elégedetlenséget. - A szüleim elégedetlenek voltak velem, azt hitték, hogy lusta vagyok, és nem próbálkozom elég keményen. Összezavarodott és nem értette, miért büntették meg - eltiltották a táncleckéktől, melyek gyógyították a benne lévő sebeket - ő pedig éjszakákon át ébren maradt, és próbálta rávenni magát, hogy elolvassa a betűket, amik csak összezavarodtak a fejében. - De hát ők tanult emberek voltak! - mondta Janvier mogorván - Nem kellett volna tudniuk? - Ez a vicc benne, hogy az igazán okos emberek néha milyen vakok a külvilágra. - Ashwini anyja egy páratlanul okos nő volt, akinek minden napja az olvasott szavak körül forogtak, számára az olvasás öröm volt, menekülés a valóságtól, épp ezért nem tudta megérteni, hogy ugyanez a lányának viszont egy mindennapos harcot jelentett. - De a büszkeség is elvakította. - elmentek egy villogó jelzés mellett, ami azt mutatta, hogy a Quater ez a része le van zárva egy eltört főnyomócső miatt. Ashwini és Janvier tett egy kis kitérőt. - Az ötlet hogy segítséget kérjen, mert én más vagyok... Felnőttként megértette, hogy a családja kétségbeesetten próbált nem szembe nézni a ténnyel. - A büszkeség sokszor vezet ostoba tettekhez. - Igen. - benne is megvolt a Tai büszkeség, és ismerte az érzést. - Az iskolába reménytelenül le voltam maradva, mire egy tanár felismerte, hogy mi a bajom és segített nekem. - halványan elmosolyodott. - De ettől én még szeretem a könyveket, csak nem olvasom, hanem hallgatom őket. - Mi lenne, ha én lennék a személyes felolvasód? - fogta meg Janvier a kezét. - Egész kellemes a hangom. A hangja nyers volt, szexi, mint az olvadt méz. Ashwini nem volt benne biztos, hogy felfogná a történet lényegét, ha felolvasna neki. - Úgy látszik a kellemes beszélgetésünk véget ért. - megszokásból elhúzta a kezét és az előttük álló klub felé intett. A forgalomelterelés miatt a Quater a kávéház átellenes részére értek. - Akár itt is kezdhetjük. A Club Masque egy exkluzív hely volt - és veszélyes. Egy húspiac volt, egy olyan klubcsoport központja, ami kiszolgálta a kifinomult vámpírok felsőosztályának legsötétebb vágyait. A Club Masque hírneve miatt halandók egész sora állt az épület bejárata előtt. Ashwini legalább ötven "friss húst" látott várakozni. A legtöbbjüknek esélye sem volt, a kidobók csak a látványosan szépeket engedték bejutni a klubba. A reménykedők mind fiatalok szépek és feltünőek voltak, a hideg ellenére mindnek kivillant a bőre, még a férfiaknak is. Nem viseltek rövid szoknyákat vagy melltartót, egy modellkinézetű férfi feszes rövidnadrágot viselt a testén motoros csizmával. A látványra a lány reszketni kezdett. - Úgy érzem magam, mint aki túlöltözött a Hipotermia Központba. - A hideg vér annyira gusztustalan. - villantotta ki Janvier a fogait.

Figyelmen kívül hagyta a sort és az őket figyelő tekinteteket, és egyenesen a kidobóhoz sétált. Ashwini tudta, hogy Janvier bája már első látásra halálos tud lenni, de arra nem számított, hogy a kidobó rögtön kinyitja előttük az ajtót. - Hűha. - mondta, ahogy besétáltak a feketére festett folyosóra, amit kékes fénnyel világítottak meg, melyek sejtelmes árnyékokat hoztak létre, a padlón dübörgő zene hangja vibrált keresztül. - Te egy VIV vagy? - VIV? - Nagyon fontos vámpír. - Mais oui, ma belle. - kacsintott és jobbra fordult, majd annyit mondott - Gyere cukorfalat. Odamentek a nagyon exkluzív ruhatárhoz és átadta a kabátját a pult mögött álló lánynak, Janvier pedig a zakóját, a pulóverét és a sálját a kocsiban hagyta. Ash udvariasságból nem viselt semmilyen látható fegyvert, amikor Ellie házába mentek, bár tudta, hogy Ellie-t nem zavarta volna, de nem akart kínos kérdéseket. A ruhatáros lány zihálva nedvesítette meg az ajkait, Ashwini bosszúsan vette észre, hogy a szórakozott Janviert próbálja meg elcsábítani. - Te mindig eléred, hogy a nők szinte utánad vetik magukat-, morogta, a sötét folyosón kihasználta a lehetőséget és még egy pár gombot kinyitott az ingén, hogy illeszkedjen a környezethez. Janvier egy egyszerű fehér pólót viselt, a haja mintha most kelt volna ki az ágyból, de mégis hihetetlenül szexi volt, megvonta a vállát. - Ez egy nagy teher cher, de valahogy kibírom. - a szemei a lány bőrén időztek, ami kivillant az ingből.Kész meghívás, ahogy kinézel. - Janvier rajtam több ruha van, mint az összes "friss húson" együttesen. Közel hajolt hozzá, a fülén érezte a lélegzetét, átkarolta a derekát, a karjai birtoklóan megszorította a csípőjét. - Arra késztet egy férfit, hogy ki akarjon csomagolni, hogy lássa, mint rejtegetsz. Kihúzta a láncot, ami a medált tartotta, ujjaival végig simított a szegcsontján. - Úgy ül a melleid között. - mondta egy rekedt nyögéssel, és elrejtette a medált az ingbe. - Nem akarom, hogy más férfi is arra gondoljon, amire én. Ash mellbimbói váratlanul megfeszültek, a bugyija nedves lett. Ösztönei azt súgták, hogy meneküljön, mert már nincsenek pajzsai, amik megvédjék. De nem tette, már túl késő volt. De tartotta magát az elhatározáshoz, hogy igazságot szolgáltatnak az áldozatnak. Ez egy vámpírklub volt és Janvier ismert volt itt. Ő is, csak másképpen. Egy vámpírt vonszolt ki a helyről, hogy visszavigye az angyalának. Ez három évvel ezelőtt volt, de a vámpírok, hajlamosak rá hogy az ilyen dolgokat megjegyezzék. Karjaival körülfonta Janvier vállát és elvegyültek a táncparketten. A teremben pulzáló fény túl sötét volt ahhoz, hogy a halandók számára igazán kellemes legyen, de tökéletes volt az idősebb vámpírok számára. Egyébként a környezet elég egyszerű volt. Feszes bőrű és csinos férfiak és nők táncoltak a teremben, hajlékonyan és szexin annak érdekében, hogy a tökéletes kinézetű, de unott arcú vámpírok figyelmét felkeltsék, annak érdekében hátha kiválasztanak valakit a csordából. Szórakozottan mozgatta a lábát a zene ütemére. A tánc a vérében volt, de nem emlékezett rá, hogy a lakása magányán kívül, bárhol máshol táncolt volna. A táncparkett volt az egyetlen szokásos a klubban, mert amíg a tánctér hagyományos volt a felette lévő szint kevésbé. A félemeleten egy elég nagy erkély futott körbe a táncparkett fölött. Kis intim zugok voltak kialakítva asztalokból és székekből, az oda vezető lépcsőt szintén kidobók őrizték, hogy csak a kiválasztottak jussanak fel. De ez nem tette a klubot meghitté. Az erkély mind a négy sarkában a tartó acélkábelek között üveglapok voltak, egy-egy üvegdobozt hozva létre. Az üvegdobozokban élő show volt. Odanézett és észrevett az üvegdobozban két teljesen felöltözött férfivámpírt, akik fodros fehér inget és annyira szoros fűzős bőrnadrágot viseltek, hogy az festettnek tűnt. Egy halandóból táplálkoztak, aki meztelen volt, vagy ép hogy csak egy madzagot viselt. A két vámpír ekkor az üvegnek szorította a halandót és a lánynak már nem kellett találgatni, hogy mi történik. Meglátta duzzadt merevedésük vörös csúcsát. Az egyik vámpír - egy fényes szőke hajú - belemarkolt a donor hajába és a hajánál fogva magához húzta a fejét egy hosszú mély csókra. Amikor befejezte a csókot egy hollóhajú vámpírnő lépett be a dobozba, ő folytatta a csókot, amíg a másik nő őket figyelte. A nő mosolyogva mondott néhány szót, és méreg vörös körmeit végéig húzta a donor torkán. Majd végig futtatta az ujjait a szőke vámpír hátán... és lenyomta őt egyenesen a kitárt lábai közé, a másik vámpír ez

alatt a donor jobb combjába mélyesztette az agyarait. A nő ugyanebben a pillanatban a torkára harapott. A donor felsikított, az üvegre vér fröccsent, de Ashwini nem látott félelmet az arcán, csak a meztelen extázist. Félrenézett mielőtt sperma terítette volna be az üveget. Nem mintha a bemutatónak vége lett volna. Nem volt szükség hogy a donor meztelen legyen a táplálkozás alatt, így valószínűleg a lány önként jelentkezett a nyilvános szexre és fájdalomra. Ezt a fajta időtöltést nem neki találták ki, de nem ítélkezett, mindaddig, amíg ez kölcsönös megállapodáson alapult. - Nos - mormolta Janviernek, miközben az ujjai a tarkóján lévő hajjal játszott - te gyakran jársz ide? Nem tűnt a férfi stílusának, de lehet olyan rejtett oldala, amiről ő nem tud. A férfi végig simogatta a csípőjét. - Csak így tudom fenntartani a kapcsolataimat. - az ajkai a fülét súrolták, ahogy beszélt, a zene túl hangos volt, hogy másképp értsék egymást. - A táplálkozás egy partnerből számomra személyes dolog, ahogyan a dugás is az. Éles fogaival a fülébe csípett, az érzés hőt gerjesztett a lábai között. - Nyilvános helyen nem szoktam párosodni, de csendes bizalmasságban élvezem az intimitást. A lány teste már annyira elő volt készítve, alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy egy csendes sarokba húzza, és a feledésig lovagoljon rajta. - Megyek a hölgyek szalonjába. - ez volt a legjobb hely, hogy halandókat találjon a táncolók és a donorok között, különösen mivel nem volt benne biztos akarja-e ahova a beszélgetés vezet. Janvier kezei lejjebb csúsztak, és birtoklóan megszorították a seggét. - Akkor én megyek és szólok a kidobóknak, hogy engedjenek fel téged az emeletre, ha elkerülnénk egymást. Senki nem fog téged itt zaklatni, de ha mégis nyugodtan filézd ki. - Nincs szükségem az engedélyedre ahhoz, hogy bárkit kifilézzek. - mondta a lány, de előrehajolt és megharapta az állát. A férfi keze megrándult és ökölbe szorult. - Tehát - mondta hevesen verő szívvel, és elfúló lélegzettel - senki nem fog téged zaklatni, hacsak nem akarja, hogy kibelezd. Elindult, de a hátán érezte a férfi forró szexi mosolyát, és érezte, hogy elpirul. A könnyed flörtölés heves birtoklási vággyá nőtte ki magát benne. Bosszús volt magára, amiért nem tudta távol tartani magát a férfitól majd rámordult egy vámpírra, aki felé lépett. A férfi szemei felragyogtak, de a lány már előhúzott egy pengét és az ágyékához nyomta - Nem vagyok donor. A férfi egy pillanat alatt megmerevedett. - Tudom. És én nem táplálkoznék önből az engedélye nélkül hölgyem. Ne bántson, kérem. Kérem. - Ó, az Isten szerelmére. - a lánynak úgy tűnik ezen a helyen sikerült megtalálnia az egyetlen vámpírt, aki ragadozó helyett zsákmány szeretett volna lenni. - De csak azért, mert olyan kedvesen kérted. - mondta, majd ismét elrejtette a pengét. A férfi szemei felakadtak. Ash otthagyta őt extázisban remegni, és kinyitotta a női mosdóba vezető ajtót. Ez olyan fényűző és előkelő volt, mint várta. A falat mindenhol tükrök borították, előtte vörös plüss fotelek. Számos nő ült a vörös kanapékon, beszélgettek a barátaikkal, felfrissítették a sminkjüket, vagy mint egy kólát ivott. Úgy látszik nem elég friss húsnak lenni, kapcsolatok is kellenek. Átment egy másik ajtón a tényleges fülkékhez, bement az egyikbe várt a megfelelő ideig majd leöblítette a wc-t és kiment és megmosta a kezét, igyekezett fenntartani a látszatot, hogy ő is csak egy a halandók közül, aki itt tölti az éjszakát a vámpírszeretőjével. Nem valószínű, hogy bárki is felismeri őt, mint vadászt, de ha mégis nem volt olyan szabály, ami előírta volna, hogy vadászoknak nem lehet vámpírszeretője. - A fenébe. - motyogta miután a tükrök előtti székek elé lépett, miközben úgy csinált, mint aki a zsebeiben keres, egy mutatós telt barnahajú nő mellett. - Elvesztetted az irataidat? - kérdezte a nő olyan édesen, ami arra késztette Ashwinit hogy, kimeneküljön, onnan amint lehet. - Nem, csak a rúzsomat. Új barátja elővett egy csillogó aranyszínű rudacskát, kinyitotta és megnézte. - Azt hiszem ez a szín illik majd hozzád. - Ó, köszönöm. - ült le a lány mellé... észrevette a nyakán a harapásnyomokat. Két apró kör, körülöttük zúzódás.

- Már ittak belőlem ma este. - mondta mosolyogva, miközben papírzsebkendőt vett ki az adagolóból. - Ó, Ruperttel vagyok. - sóhajtotta a nő, ábrándos mogyoróbarna szemekkel. - Ő annyira kedves velem. Nézd. Megmozgatta az ujjait, hogy felhívja Ashwini figyelmét a középső ujján lévő nagy kőre. - Ez egy nagyon szép gyűrű. - Ashwini megfogta a kezét és megvizsgálta a követ. - Nagyon beléd lehet esve. - Igen, valóban. - mosolyodott el. - Csak úgy, mint beléd az a vámpír, akivel jöttél. A barna leengedte a kezét. - Ó, Istenem annyira aranyos. Ashwini nem gondolta, hogy Janvier aranyos, ő ahhoz túl szexi, de ráhagyta a nőre. - Igen, ő nem rossz. - mondta egy olyan vigyorral, ami mögé bármit lehetett gondolni. A másik nő felnyüszített. - Hu, ez annyira forró. Tudod Rupert és én még nem... ő annyira ódivatú, de ma este reménykedem. Ashwini úgy döntött, hogy kedveli ezt a Rupert nevű vámpírt. - Ez szép tőle. Törődik veled annyira, hogy várjon. - Ó ő igazán figyelmes. Ash miután letörölte a rúzs végét visszaadta. - Köszönöm. - Szívesen. - Gyakran vagytok itt? - Egyszer vagy kétszer egy héten. - mondta a lány és elpakolta a rúzst. - Nem akarsz találkozni vele? Cserélhetnénk telefonszámot. Amúgy mellesleg Lacey vagyok. - Ash. - elvette Lacey számát, mert a kapcsolat az kapcsolat, és mert kedvelte az édes barnát. - Hívlak, ha megint idejövünk, de az jutott az eszembe nem ismersz-e egy másik donorlányt? - Ó kicsodát? Ashwini megkereste a képet, amit átküldött a saját telefonjára Janvieréről. A képen látszott, hogy nem élő személy, de megpróbálkozott vele. - Egy vámpírbarátom keresi, tudod volt egy egyéjszakás kalandjuk. Lacey arca annyi rosszallást mutatott, amire egy tizennyolcadik századi illemtanár is büszke lett volna. - Annyi lány csinálja ezt, de én nem vagyok alkalmas az egyéjszakás kalandokra. Nem árulom magam mindenkinek. El is mondtam Rupertnek, amikor legelőször találkoztunk, hogy ha csak egy gyors szexre vágyik, keressen magának egy másik lányt. De az én Rupertem egy igazi úriember. Ashwini befelé mosolygott, már biztos volt benne hogy Lacey és Rupert egy tökéletes páros. - Nos - mondta Ash reménykedve, hogy ezek ketten együtt maradnak - a barátom nem tudja a lány nevét, de volt a bokáján egy tetoválás. Megmutatta Lacey-nek a tetoválás képét, ezen már dolgoztak a Céh technikusai, ezért most úgy nézett ki mintha letöltötte volna az internetről. Így egyszerűbb volt, mint megmagyarázni, hogy az ő "barátja" miért a lány tetoválását fényképezte le miért nem a lány arcát. - Láttad már? Lacey összeráncolta a homlokát és megrázta a fejét. - De kérdezd meg Flynnt. Esküszöm, hogy mindenkit ismer. - Lacey felállt és azt mondta. - Gyere, bemutatlak neki. - Köszönöm. - követte a barna lányt ki az ajtón, majd Janviert kereste a szemével. A Cajunja nem volt az első emeleten. Amint felért az emeletre Lacey után, észrevette a férfit, egy félreeső kanapén terpeszkedett, és egy vámpírral beszélgetett, akinek rengeteg feltűnő hosszú vörös haja és krém fehér bőre volt, a teste majdnem kibuggyant a fekete estélyi ruhából. De nem ez volt, ami felkeltette Ashwini figyelmét. Hanem a tény, hogy a vörös hajú ajka Janvier fülén volt, az egyik karjával átölelte a vállát, a másik kezével a combját simogatta.

21. - Ott van Flynn. - kiáltotta Lacey és egy szögletes állú, fekete hajú férfi felé vezette Asht. A férfi farmert és egy begyűretlen fehér inget viselt, aminek az ujjait felhajtotta, látszottak erős alkarjai, nem úgy öltözködött, mint a Club Masque többi vendége, nem illet a klub hedonista dekorációjába, kivéve, hogy úgy nézett ki, mint egy modell, vagy mint egy filmsztár. Ő és Lacey barátokként ölelték meg egymást. - Ő a barátom Ash. - mondta Lacey amikor elengedték egymást. - Ő azzal a szuper aranyos vámpírral

van, aki Adelel ül. A nyakán érezte Janvier tekintetét, de nem fordult felé, Ash ösztönösen hátrálni akart, de nem kerülhette el Flynn ölelését. A férfi arca az övéhez ért, még ha csak egy pillanatra is, de ez az érintés elég volt arra, hogy felélessze a képességét, ami még egy ilyen fiatal embernél is előfordult. A képessége most nem ütötte meg olyan erővel, amit nem tudott volna kezelni. A férfi élénk volt és erős, egy kicsi sötétséggel, veszélyesebb volt, mint Lacey, de ez megítélés kérdése. Egy kiskutya is veszélyesebb, mint Lacey. - Ash keres egy donort, akivel egy barátja egyszer összeakadt. - húzta össze Lacey az ajkait. - Ismersz egy lányt a bokáján egy ilyen tetkóval? Ash mutasd meg neki a képet. Flynn nézte egy pár másodpercig a képet összevont szemöldökkel. - Biztos vagyok benne, hogy láttam már őt, de nem itt. Ő ettől visszafogottabb. Visszaadta Ashnek a telefonját. - Azt hiszem a Hinge-ben láttam, de annak már jó ideje, legalább egy éve nem jártam ott. - Természetes hogy nem voltál. - karolt bele Lacey, gödröcskéi elmélyültek. - Mintha Ko hagyná, hogy odamenj. A következőben szemei hatalmasra tágultak, tekintetét Ashwini válla fölé összpontosította. Nem kellett hátrafordulnia, hogy tudja Janvier ott áll mögötte. - Cher. - ölelte át a derekát. - Mutass be a gyönyörű barátaidnak. Lacey elpirult és kuncogott, Flynn barátságosan a kezét nyújtotta. - Á, Rupert. - mondta Janvier, miután Lacey elárulta a saját és a barátja nevét. - Ő egy jó ember. Lehetőleg ne bánts meg őt. - Ó én soha nem tenném. - jelentek meg újra Lacey gödröcskéi. - Ko-t is ismered? - Bennita Ko? Flynn bólintott. - Igen ismerem Benitát. Mond meg neki, hogy Janvier üdvözli. - megszorította Ash csípőjét. - Ma este egy kicsit nyugtalan vagyok cukorfalat. Menjünk és keressünk egy másik bárt. Aswini elbúcsúzott Laceytől és Flynntől, akik mindketten felemelték a hüvelyujjukat, amikor Janvier elfordult. - Azt nem mondtad, hogy Ko jó asszony. - mondta a lány, amikor már kint voltak és felvették a kabátjukat. - Ko egy szadista. - mormolta Janvier. - De ahogy elakadt Flynn lélegzete, amikor egy pillanatra erősebben megszorítottam a kezét, hogy fájdalmat okozzak, úgy tűnt ő egy mazochista. Ezek ketten pont összeillenek. Ashwini rájött, hogy a szadizmusról beszél, és a szex összefüggéséről, nem a Ko-val való személyes tapasztalatairól. Vagy talán mind kettőről, nem érezte, hogy elítélné ezt az életmódot. - Ő az ágyban is szadista? - Igen, ő elég durva tud lenni. De egyszerre mindig csak egy donora van. A fiú mit mondott, milyen régen van vele. - Talán egy éve. - Szóval valószínűleg nem ő az, akit keresünk, de azért körbeszimatolom, hátha az ő ízlése is megváltozott. - A halhatatlanok miért keverik a szexet a fájdalommal. Szomorú hogy nem találnak más élvezetet az életben. - Ashblade drágám, rosszul látod. Mert csak az olyan vámpírokat látod, a munkád miatt, akik az ilyen helyeket kedvelik, - Vámpírok a külvárosban? - Családi autók és fehér léckerítések. - Flynn - mondta a lány visszaterelve a beszélgetést az eredeti irányba - úgy emlékszik a Hinge-ben látta a lány úgy egy éve. - Adele, aki mindenen rajta tartja a szemét a Masque-ban, azt mondja, hogy egész biztosan nem volt törzsvendég. Így tehát irány a Hinge. - Úgy tűnt elég közeli viszonyba vagytok. - mondta Ash mielőtt, meggondolhatta volna magát. Kiderült, hogy amíg a naiva Marie May nem indította be a féltékenységét, a gyönyörű és tapasztalt Adele-től vöröset látott. - Igen, Adele egy buja és érzéki teremtmény. - mosolyodott el Janvier mintha személyes bensőséges tapasztalatról beszélne. - Ez elég nyilvánvaló volt. - Istenem, össze kellene varrni a száját. Janvier az arckifejezésében gyönyörködött. - Mondtam neked, hogy én a különlegest és a veszélyest szeretem.

Ash rájött, hogy a férfi szándékosan provokálta és ő bedőlt neki. A férfi a tarkójára simította az ujjait, és átfogta a nyakát, amikor a lány nem tolta el. - A tested végig a zenére mozgott, amíg a klubba voltunk. Ma este táncolni fogunk. - Nézzük, mit fedezünk fel. - Janvierrel a tánc nem olyan lenne, mint amikor egyedül vagy egy másik férfival táncol. Vele a tánc bevezetés a szexbe. A férfi megérintette, simogatta, a fülébe suttogott, a testével és az elméjével is flörtölt. Az ellenállása egyre inkább megingott, Ashwini nem volt benne biztos, hogy ellent tud állni neki. A férfi összekulcsolta az ujjait a sajátjával. Makacs Cajun. A lány azonban most nem rázta le. Amikor a férfi rávillantott egy önelégült vigyort, a lány mogorván nézett. - Nem bízd el nagyon magad. Janvier az ajkához emelte a kezét és végig csókolta az ujjait, közvetlenül a bőrén érezte a száját, mivel elfelejtett kesztyűt húzni. - Táncoltál gyerekkorodban? - a lány bólintására megkérdezte. - Milyen táncot? - Balett. A férfi megtorpant. - Dit mon la vérité! Ash elnevette magát, a férfi annyira komikusan megdöbbentnek tűnt. - Ez az igazság, három éves voltam, amikor anyám először elvitt. Azt hiszem csak egy tanórákon kívüli elfoglaltságot akart nekem találni, mielőtt főiskolára megyek. De én imádtam. Janvier megrázta a fejét, a hajából néhány hópehely pergett ki. - Nem tudlak elképzelni tüllszoknyás manóként, de hosszúlábú balerinaként igen. - Profi táncos szerettem volna lenni. - szárnyalni, szabadnak lenni. - De... vonta meg a vállát. A férfi tekintete ünnepélyes lett. - Még egy profi balerina sem tud egyedül táncolni, és gyakran szorosan össze kell simulnia a partnerével. - Igen. - Ash megszorította a férfi kezét, valószínűleg hozzá tudna szokni, hogy a kezét fogja. Csak Janvierét. Csak őt. - Igen, de ez nem törte össze a szívem. - mondta neki őszintén. - Mire elfogadtam, hogy az állandó érintés csak súlyosbítaná a képességeimet, már elfogadtam, hogy nem leszek profi táncos, de más okok miatt. Tudod te, hogy egy táncosnak mennyi szart le kell nyelnie az igazgatóktól és a koreográfusoktól, mielőtt elég híresek lesznek, ahhoz hogy dührohamot kapjanak és a saját akaratuk szerint történjen minden? - Te nem kapnál dührohamot. - mondta Janvier teljesen komolyan, csak a szemeiben látszott a nevetés. Te lelőnéd, aki bosszant. - Az utolsó évben nagy volt a kísértés hogy pontosan ezt tegyem. - vallotta be. - Aztán rájöttem, hogy nem akarom a hírnevet. Csak táncolni akartam, és azt egyedül is megtehetem. - Hol szoktál táncolni? - kísérte le egy keskeny lépcsőn Janvier, ami egy mesterséges barlanghoz vezetett. Ez volt a Hinge. - Ezt nem kell tudnod - a lány még nem volt kész hogy közönség előtt táncoljon, tánc közben teljesen védtelen és bizonyos szempontból meztelen volt, még akkor is, ha ruhában táncolt. - Janvier. Hogy kerülsz te ide, bajkeverő barátom? Ash felnézett a felszólításra, az ajtóban egy férfi állt, fekete rövid göndör, haj borította a koponyáját, mokka színű bőre himlő heges nyomait viselte, a szeme szürkés-zöld, ami felkeltette volna a figyelmét, ha nem ismeri Janviert. Olyan ember volt, aki soha nem kereste a nők társaságát. - Én soha nem okozok baj Louis. - vigyorgott Janvier, kinyújtotta a kezét és megölelték egymást a kidobóval. Ashwini látta már hogy Janvier ugyanígy megölel egy másik férfit az Atlantai ügyük során. Látta tehát a különbséget. Calan esetében az csak egy látványos megnyilvánulás volt. Ez valódi volt, mind két férfiból érződött a szeretet. - Ő itt Ash. - Janvier hátranyúlt és ismét megfogta a lány kezét. - A te Ash-ed?- mosolygott egy hatalmasat Louis, és megölelte volna a lányt, ha Janvier nem húzza el, a lány pedig nem hőköl hátra. Ahelyett hogy megsértődött volna a másik férfi csak nevetett és mondott valamit egy másik dialektusban. Ashwini megértett néhány szót, a beszélgetés arról szólt, hogy Janvier féltékeny. - Azt hiszem félreérted Lousi. - mondta a lány. - Én még nem döntöttem el hogy megtartom, vagy odadobom az aligátoroknak. Louis a szívére csapot. - Janvier, mon ami, azt hiszem, szerelmes vagyok. Ha nincsenek, nálad a pengéid tudok néhányat

kölcsön adni. - Nem csak én vagyok az egyetlen, aki veszélyes. - mondta Janviere lassan, és átölelte a lány derekát. Mit tudsz mondani a Hinge-ről? - Ez is egy húspiac, de a Masque-nál biztonságosabb. - az arckifejezésén tisztán látszott, hogy nem sokkal. - És mindenkinek csak ajánlani tudom a sokkal jobb zenét. - Nem azért vagyunk itt, hogy táncoljunk. - mondta Janvier a barátjának. - Egy lányt keresünk, akinek egy tetkó van a bokáján. Cher? Elvette a lány telefonját és megmutatta Louinak. - Igen - mondta pár másodperc után - azt hiszem, láttam már őt itt. Nem felejtettem el, mert a láb az első dolog, amit látok, amikor a vendégek lejönnek a lépcsőn. Nem tudom a nevét és nem emlékszem rá nagyon, de az egyik törzsvendég lehet. - Meg tudod mutatni a törzsvendégeket? - Persze. - Louis az órájára pillantott. Tíz perc múlva szünetem van. Majd csatlakozom hozzátok. A Hinge-ben nem volt ruhatár, úgyhogy az egyik szabad bárszékre tették a kabátjukat, amikor megrendelték az italokat. Ashwini nem szándékozott inni, de Janvier anyagcseréjének nem okozott gondot az alkohol, majd a férfi fedezi. Ash telefonja megrezdült a zsebében, amikor a csapos kacéran rávillantotta az agyarait és eléjük tette az italokat. A lány kivette a zsebéből a telefont, elolvasta az üzenetet és vissza kellett fojtania egy örömteli kiáltást. Amikor felnézett, látta, hogy Janvier egy vigyorral az arcán a saját telefonját nézi. - Ransom? - tudta, hogy a két férfi barátok, gyakran motoroztak együtt. - Igen. - Janvier vigyora még szélesebb lett, ahogy beírta a választ. - Végre sikerült, megkérte a könyvtárosát, hogy házasodjanak össze. - És ő igent mondott. - Ashwini is elküldte a gratuláló üzenetét. Janvier tekintete elidőzött a lányon miután eltette a telefonját. - És mi van veled? - mormolta előre dőlve, hogy a lány meghallja a zenétől, végig húzta a kezét a hátán, a lassú simogatástól felforrósodott Ash bőre. - Fogsz valaha igent mondani? A lány kibújt az ölelésből, és tudatosan magához húzta a vodkáját, hogy tartsa maguk közt a távolságot. - Látok két nőt, akik valószínűleg donorok. - a pohár jeges volt a tenyere alatt, de ez nem hűtötte le teste forróságát. - Az egyiken van egy halvány harapásnyom. Janvier átkarolta, amikor elindult volna a nők felé, és nyomott egy csókot az arcára mielőtt el tudott volna húzódni. Ash a fogát csikorgatta, úgy küzdött a vággyal, hogy ne csókolja szájon, ehelyett a férfi füléhez hajolt... és elég keményen megharapta, hogy nyoma maradjon. Janvier felszisszent. - Kezdesz ráérezni miért, szeretik a vámpírok előjátéknak a fájdalmat? - a lehelete forró volt, a karjai körbe ölelték. - Nem. - kicsusszant a szorításból a nőkhöz ment és beszélgetni kezdett velük. A beszélgetéssel nem ért el semmit, bár úgy tűnt Janviernek szerencséje van a csapossal. Ash úgy döntött visszamegy hozzájuk, amikor Louis is csatlakozott a két férfihoz. Egy vámpír válla ütközött hozzá a visszaúton, a keze érintette, az övét, semminek nem kellett volna történnie, annyira rövid volt az érintés... de elindult egy özönvízszerű rémálom, elárasztották az érzelmei, és azzal fenyegette, hogy elmossák őt. Sikolyok, sikolyok voltak benne. A lábai meginogtak, a gyomra fellázadt, kinyúlt, hogy a bár hideg kövébe kapaszkodjon, ehelyett egy meleg testet érzett. A karjai körbeölelték, egy olyan lassú mozdulattal, ami meghazudtolta a teste feszültségét, Janvier belefúrta az orrát a nyakába. - Elkaptalak. Csinálj, úgy mintha nem tudnál velem betelni, cher. Egy könnyed felcsattanással vissza akart vágni, de a szíve még mindig hevesen dobogott, az idegrendszere remegett. Átölelte Janviert, szilárd testébe kapaszkodott, az arcát a nyakába fúrta. Szaggatottan lélegzet, a keze ökölbe szorult a pólóján, a fülében visszhangzó sikolyoktól nem hallotta, mit beszélnek körülöttük, de tudta úgy tűnik, mintha nyilvánosan enyelegnének. Émelyítő, de normális. Látása feltisztult, és ahogy felnézett Louist látta, aki mosolyogva nézte őket. A másik férfi több méterre volt tőle, így sejtette Janvier hol lehetett, mielőtt elkapta őt. Nyelt egy nagyot miközben vett egy mély lélegzetet, Janvier illata töltötte meg a tüdejét: ősi, földes, férfias. Ash mellkasa megremegett, a férfi nyakához dörzsölte az orrát mielőtt felemelte volna a fejét. - Köszönöm. Hátrafésült egy tincset a lány arcából, ami kiszabadult a fonatból és az arca mellett göndörödött.

- Közöttünk nincs szükség hálára Aswini. A lányt megrázta minden, amit a férfi mondott vagy tett. Eleresztette a pólóját, a hajába csúsztatta a kezét, és lehúzta a fejét, megcsókolta olyan puhán és édesen, beleadta szíve minden érzelmét. És ez egy pillanat töredéke alatt megváltoztatta a világot.

22. Most Janvier volt, aki megremegett, a karjai megfeszültek körülötte. - Mit csinált a vámpír? - kérdezte rekedt hangon. - Szörnyű dolgokat csinált. - az emlékektől felállt a karján a szőr. - Nem tudom megmondani, hogy ez a jelen volt, vagy a múltjának egy visszhangja, de le kell őt ellenőriznünk. - A neve Khalil, és tudom, hogy sötétebb vágyai vannak. - mondta kemény hangon. - Diszkréten figyeltetni fogom. De most úgy tűnik, teljesen leköti az a szőke lány, aki épp, hogy belépett a felnőtt korba, ezért menjünk beszéljünk Louis-val. Visszamentek a kidobó emberhez. - Elnézést, hogy megvárattunk. - mondta nemtörődöm mosollyal, ami nevetésre késztette a többieket. - Vannak dolgok, amik elsőbbséget élveznek. Különösen, ha az ennyire szép. - Én is kedvellek Louis. - mondta Ashwini játékosan annak ellenére, hogy úgy érezte valami a bőrét kaparja. - Ha valaha is úgy döntesz, hogy dobod ezt a semmirekellő mocsári patkányt, tudod, hol találsz meg. Louis közelebb húzódott hozzájuk, jobbra nézett és suttogott. - Barna cukorfalat flitteres zöld mini overallban, fantasztikus szőke ikrek, és közöttük az a borotvált fickó. Mind rendszeres donorok. Összetartó négyes, nagy valószínűséggel keresztezte az útjuk a ti lányotokét. Ashwini titkon megnézte a csoportot, rajtakapta őket hogy mohó érdeklődéssel méregetik Janviert. Meglepődött. Janvier nem öltözött csipkébe, bársonyba és bőrbe, nem is volt az a kiforrott szépség, mint a legidősebb vámpírok, de Janvier egy két lábon járó, hat láb három hüvelyk magas tiszta szex volt. És ebben a pillanatban nem is akarta elrejteni, a szexuális vonzereje veleszületett volt, karcsú erős teste, lusta mosolya mind azt sugallta, hogy minden bűnt ismer már, és még kitalált hozzá néhány újat. - Janvier. - mondta a lány, és ellépett mellőle, a teste rögtön hiányolta az érintését. - Nekünk még meg kell küzdenünk egymással. Tombolni fogok Louis. A férfi felvonta a szemöldökét. - Ez egy szenvedélyes küzdelem lesz. - Meg is üthetnélek, de azt hiszem csak egy csaló fattyúnak foglak nevezni, miután Louis elmesélte a félrelépéseidet. Janvier sóhajtva kérdezte. - Mind a négyet? - Mindannyian azt gondolják, hogy te egy finom falat vagy. - sikertelenül próbált az imádnivalónál enyhébb kifejezést találni. - És csak én vagyok az akadály. - Rendben, de tizenöt perc múlva ments meg. - Majd meglátjuk. Louis ekkor előzékenyen mondott valamit, és a lány Janvier felé fordult. - Nem tudom elhinni, hogy ezt tetted. - lökte meg a mellkasát. - Egy rohadt csaló vagy. Utállak téged. - De bébé. - tárta szét a karját a férfi behízelgő hangon. - Nem volt semmi, csak egy kis ízelítő. - Hát ez az. - sikította a lány drámai hangon, ahelyett hogy beleöntötte volna az italát az arcába. Végeztünk egymással. Menj, kóstolgass valaki mást te fattyú. ... Janvier nézte, ahogy Ashwini ellépked tőle, csípője kihívóan ringott a szoros farmerben. - Vigyázz rá. - mondta halkan a barátjának. - Ő az örökkévalóságom, Louis. - Ahogy már a lány is rámutatott, tud ő magára vigyázni. - válaszolt a másik férfi. - De rajta tartom a szemem, és megmentem, ha szükséges. Megragadta Ash kabátját, amire Janvier felhívta a figyelmét, és a lány után ment. A bárban Javier észrevette a csapos megértő pillantását. - Nők. - mondta egy vállrándítással a fiatalabb férfi. - De azért ez veszélyes helyzet volt. Forrón veszélyes.

Igen, az ő Adblade-je elég veszélyes. A sötét hajú nő mellé sompolygott, a testén megfeszült a csillogó zöld overáll, ami épp a csak takarta a seggét, olyan volt, mint egy fiatal cica. Janvier az italát fogatta miközben úgy tett, mintha nem venné észre. Egy jó fajta maláta wishky volt, finom az íze jó a textúrája. De az íze meg sem közelítette a vadász ízének bódító vadságát. A lány csókja megrázta, rabul ejtette. Nem lepődött meg a teste válaszától, Ash mindig is az övé volt és az övé lesz. Neki épp csak meg kell győznie a lányt, hogy ő is elismerje. Egy nyilvános csók. A pokolba is, ez volt az első lépés, amit a lány megtett felé. - Szia. Janvier felnézett, hogy válaszoljon a puha köszönésre, egy barna szempárba nézett, apró zöld pöttyökkel, a sminkje ügyesen kiemelte arccsontját és meleg barna bőrét, a haja mélyfekete. - Szia. - mondta szándékosan hűvös hangon Janvier, miközben úgy olvasott a lányban, mint egy könyvben, egy kiscica volt, aki a farkassal akart játszani. A lány telt ajkába mélyesztette a fogait, ami csillogó volt és nedves, és végig simított a férfi bicepszén. - Láttam, hogy a barátnőd itt hagyott. Amikor a férfi nem rázta le, közelebb lépett hozzá, a melleit a felsőtestéhez nyomta, és ujjaival a karját cirógatta. - Nem bánt jól veled. - Ő elég szenvedélyes. - egy nő, akit szeretett, és aki a szívével és a lelkével is. - Én is tudok szenvedélyes lenni. És vannak barátaim is. Megfordult, hogy megnézze a csoportot, akik felé a lány bólintott, a másik három egy bizalmas sarokban húzódott meg, és csábítóan mosolyogtak felé. - A barátaid elég alkalmazkodók? - dőlt hátra Janvier és a bárpulton megtámasztotta a könyökét. - Ó, igen. - A cica végighúzta az ujjait a nyaka felett. - Nagyon. Janvier szórakoztatónak találta a lány manipulációs kísérleteit, fogalma sem volt mekkora farkassal kezdett ki. - Én nem kezdek ki más tulajdonával. - Nem vagyunk senkivel. - a lány megrázat a haját, és mindkét kezével a bicepszét markolászat. Szeretjük a szabadságot. Szerették, ha a vénájukon érezték az agyarakat, de igazán nem akartak egy viszonyt kezdeni egy majdnem hallhatatlannal. Janvier egy ragadozó mosolyt eresztett meg, amitől a lány lélegzete elakadt, szemei kitágultak, majd felállt és az itallal a kezében elindult a lány barátai felé. Louis fantasztikus ikrei között szorítottak neki egy szabad helyet. Janviernek észre kellett volna vennie a meghívást, de nem tette. Nem adta meg magát senkinek, legyen az akár férfi akár nő. De ez nem volt teljesen igaz, mert Janvier megadta magát, de csak Ash-nek és senki másnak. Ő irányított és keményen játszott, ezért elterpeszkedett az ikrekkel szemben, egy karosszékben a férfidonor jobb oldalán. A zöld overálos felült a széke karfájára, hogy selymes combjai könnyen elérhetőek legyenek. Nem ért hozzá, nem kezdte el simogatni, de úgy látszott hűvös hozzáállása még izgatottabbá tette a csoportot. Nem sokkal később az egész társaság ott csoportosult körülötte, izgatottan kifulladva, készen arra, hogy a klub hátsó részén fenntartott fülkék egyikébe elvonuljon velük. - Ha nem akarsz itt enni - mondta a fülledt hangon, a bálján ülő szőke lány - az is rendben van. - De itt nem engedik meg a meztelenséget - tette hozzá a másik szőke, és végig simította a kezeit szűziesen fehér fűzőjének mélyen dekoltált elején. - Azt szeretnénk, ha jól éreznéd magad. A férfi fehér bőre kipirult, ahogy Janvier rápillantott. - Te is ugyanilyen engedelmes és lelkes vagy? - Bármit, amit akarsz. - bólintott a férfi. Janvier letette a poharat az asztalra, és szinte kényszerítenie kellett magát, hogy nyugodt maradjon, bár legszívesebben elküldte volna az egész társaságot a picsába, el ebből az életből, amit fojtattak. Nyugtalanította őt ez a "harapás és baszás" életmód, és ő tudta, amit a kis társaság nem is sejtett, hogy egy erős vámpír másodperceken belül ártalmatlanítani tudná mind a négyüket. Janvier is megtudná ezt tenni velük, még mielőtt bármelyikük is csak elsikítaná magát. Ők ezt nem értették, biztonságban érezték magukat csoportban. Ez egy olyan tudatlanság volt a részükről, amit orvosolni kívánt mielőtt otthagyja őket, tekintettel arra, hogy hány olyan vámpírt látott a klubban, akik hajlama visszhangozták Khalil-ét. Louis húspiaca egyre inkább halálossá vált, a vérszomj aggasztó zümmögése kihallatszott a felszín alatt. - Igen. - mondta a mellette lévő vonzó lány - Készen állunk, hogy a játékszereid legyünk. Elkérjem a csapostól a kulcsot?

- Azt hiszem, hogy még soha senki nem tanította meg nektek a türelem értékét. - mondta egy olyan mély doromboló hangon, amitől a szőkék fészkelődni kezdtek, a férfinak pedig láthatóan merevedése volt a feszes nadrágban. - Soha senki nem töltött órákat veletek? A várakozás is része az örömnek és a fájdalomnak. - Nem.. - kapkodtak a szőkék levegő után. - De ... Mehetünk szállodába is, ha akarod. A zöld overálos lány megfogta a kezét, és a hüvelykujjával a kézfejét simogatta. Janvier küzdött a heves vággyal hogy kirántsa a kezét, nem akarta hogy azt higgyék megkapható. Ő nem volt elérhető, attól a naptól fogva amióta találkozott Ash-al, és azt akarta, hogy ezt az egész világ tudja. De ő hű Raphaelhez és a Toronyhoz is, és ez a bűncselekmény veszélyezteti a város stabilitását. Sőt azt is tudta, hogy a vadásza addig nem nyugszik, amíg vissza nem adja az áldozat nevét, és meg nem torolja azt, aki így megtaposta a méltóságát. Így tehát tovább játszotta a játékot, és elterelte a beszélgetést az áldozat irányába anélkül, hogy megriasztotta volna a négy donort. Elhitette velük, hogy táplálkozott belőle, amikor utoljára ebben a klubban volt, de már nem emlékszik a nevére, tudta, hogy ők már túl izgatottak a rájuk váró élmény miatt, hogy ilyen apró információval foglalkozzanak. A férfi volt, aki azt mondta. - Azt hiszem, én tudom, Felicity az. - Janvier mellé húzódott és a kezét a térdére tette. - Én is vele voltam, amikor a tetoválást csináltatta pár évvel ezelőtt. Én szintén csináltattam egyet. Nézd. - felhúzta a pólóját, hogy megmutassa. - Jól néz ki, remek munka. - a fiú örömére, Janvier közelről is megvizsgálta a kék-zöld sárkányt, a férfi nem is ült vissza, inkább Janvier lábának dőlt, mint egy szerető háziállat. Néhány öreg vámpír pontosan az ilyen donorokat kedvelte. Valószínűleg Giorgio is ezt szereti, amikor a nők a lábai előtt hódolnak, gondolta Janvier. Janvier sajnálta a csoportot, de ő soha nem szerette, ha behódolnak neki, és uralkodni sem szeretett a gyengék fölött, bár ellenérzésse sem volt. Az emberek sokfélék voltak, volt, amelyik erős, volt, amelyik nem. Így ő végig futtatta az ujjait a fiú válla fölött, gondosan elkerülve a csupasz bőrtét, ami kivillant az izompólójából. Keményen is visszautasíthatta volna a fiút és a barátait, de nem lelt örömet benne, a belerúghatott kiscicákba és kölyökkutyákba, tehát miért tenné hasonlóan ártatlan teremtményekkel. Bár csodálkozott, hogy milyen sok halandót látott a klubokban, akik hasonló személyiségtípusba tartoztak. Lehet, hogy ez olyasmi, amit meg kellene beszélnie Dimitrivel, mindig voltak olyan vámpírok, akik az alázatos nőkét és férfiakat kedvelték, de nem mindegy hogy törődnek velük vagy kihasználják. Bár a Torony nem avatkozott bele a felnőttek ügyeibe, hacsak nem szegték meg a szabályokat. És károse vagy sem, ez a csoport, mint annyian mások önszántukból keresték a klubok izgalmát. Mint a marhák, szabadon árulták a vérüket. De egyszer valaki úgy döntött, hogy meggyilkolja az egyiket és eldobja, mint a szemetet. - Felicity? Ez egy szép név, egy széplánynak. - Janvier megszorította a fiú kezét, és a borjú lehunyta a szemét. - Azt hiszem én is emlékszem rá. - csücsörítette meg az egyik szőke az ajkait. - De nem igazán tudta hogyan kell bulizni. - A vezeték neve Johnson volt. - tette hozzá a másik szőke lány büszke mosollyal. - Én is emlékszem rá. - Felicity Johnson. Merci. - Ó, de ő már nem adományoz vért. - mondta a zöld overálos, mint egy tőr úgy villant fel a féltékenység a szemében. Lehet, hogy ő és az első szőke lány a végén kinöveszti a karmait, gondolta Janvier. Ha addig életben maradnak. - Igen - mondta a fiú - mióta összejött a gazdag barátjával. - Már hónapok óta nem láttam. - Janvier combja megfeszült a lány keze alatt, amikor az felé fordult. - Én nem igazán hittem el a gazdag barátot, de különben miért nem látogatná már a klubot, ha nem lenne igaz. - Mmm. - Janvier nem árult el reakciót, pedig ez volt az első használható nyomuk. - Ki az a barát? kérdezte lassan. - Lehet, hogy ismerem. Mind a négy értetlennek tűnt. Kiderült, hogy egyikük sem találkozott soha a baráttal, Felicity elég titokzatos volt, a lényeg hogy nem tudtak semmilyen részletről, azon kívül, hogy egy gazdag vámpír volt. Elég kiábrándító volt, de a Felicity neve több volt, mint amire számítottak, amikor ő és Ash besétáltak a bárba.

Miközben úgy tűnt, hogy ellazul a karosszékben, hagyta, hogy a beszélgetés továbbsodródjon, közben azon gondolkodott Ashwini tervezi-e hogy kiszabadítja őt. A férfi egyedül is megszabadulhatna, de kedvet érzett, hogy előtte leckét adjon ennek a négy teremtménynek a sebezhetőségükből, a saját biztonságuk érdekében. - Ti mind nagyon szépek vagytok. - mondta, a szavai arra késztették a társaságot, hogy sugározzanak, és megpróbáljanak még közelebb kerülni hozzá. - Ezért nagy kár lenne, ha megsérülnétek. Nem minden vámpír értékeli, ha egy ilyen szépséget tart a kezébe. - Mi soha nem megyünk el senkivel csak együtt. - mondta az egyik szőke, miközben letérdelt Janvier elé az állát a térdére, a kezeit a combjára fektette. - És Louis jelez nekünk, ha valamelyik vámpír a rosszabbak közül való. - tette hozzá a másik szőke. Értelmesebb volt, mint ahogy Janvier feltételezte. - Jó. - mondta a férfi és a poharát az asztalra tette. - De ne feledkezzünk meg egy lényeges dologról. - Mi lenne az?- kérdezte egyszerre a négy. Janvier kezei olyan gyorsan fonódtak a szőkék torkára, hogy a másik kettő megfagyott. - Az én fajtám - suttogta és hüvelykujjaival végig simított mindkét lány torkának karcsú oszlopán - nem emberi. Mindkét szőke lány rettenettel a szemében nézte őt, mellkasuk zihált. - Annyira gyorsan mozogtál, nem is láttam. - Mind a négyeteket lebéníthatnálak két szívdobbanás között, még mielőtt akár segítséget kérnétek. Janvier örült, amikor látta, hogy a szőkék nagyot nyelnek és visszaülnek a kanapéra. - Megtehetném, hogy addig használlak titeket, amíg örömöt lelek benne, aztán megosztanálak a barátaimmal, majd meztelenül kidobnálak titeket az utcára kiszolgáltatva, bárkinek, aki arra jár. Higgyétek el ebben a pillanatban is van néhány vámpír a teremben, aki pontosan ezt szokta tenni. Az overálos lány rémülten nézett rá, a pulzusa vadul dobolt a nyakán. - Én nem hiszem el, hogy van ilyen. - Tápláltad már valaha Khalilt? - amikor a lány bólintott folytatta. - Egyszer láttam, hogy feltépte egy nő mellkasát, hogy közvetlenül a szívéből egyen. Az igazán borzalmas az volt, hogy a nő egyike volt a marháinak, és önként jelentkezett, hogy a gazdája kedvére tegyen. A nő még öntudatánál volt, és én hallottam, ahogy sikoltott, csak sikoltott és sikított. - Ó, Istenem. - a szőke lányok szemeit elöntötte a könny, az overálos elhúzódott a közeléből. - Tehát - mondta nekik - nagyon- nagyon óvatosnak kell lennetek. Oui? Azonnal bólintottak. - Vérszomj van a levegőben. - folytatta, miközben látta Khalilt tőlük, mint egy három méterre táplálkozni a készséges nőből, akinek széthúzta a blúzát, és gonoszul megszorította a mellét. - Figyelmeztessétek a barátaitokat is, hogy a korábban megbízható vámpírok is kockázatosak lehetnek. Dimitrinek tudnia kell erről, Janvier elég régen ült itt ahhoz, hogy ösztönei megmondják neki, hogy forr a vér a felszín alatt. Még nem kritikus a szint, de azzá válhat, ha napokon belül nem kezelik kegyetlen hatékonysággal. Susogást hallott a lábaitól. - Még soha nem találkoztam olyan vámpírral, mint te. - mondta a fiú szívével a szemeiben nézett fel rá Janvier lábai előtt kuporogva. - Ha egyszer szeretnél egy hosszú távú donort... Janvier megpillantotta Asht aki visszatért a bárba. - Megérdemelsz egy olyan szeretőt, aki megbecsül téged. - mondta a fiúnak olyan gyengéden, amennyire tőle tellett. - Attól tartok én a vadászhoz tartozom, aki visszajött értem. Mind a négy úgy nézett, mint a szarvasok a reflektorba, ahogy Ash feléjük közeledett. - Öt percig sem lehet magadra hagyni. - ordította, Ash ahogy odaért hozzájuk, majd az overálos lányra nézett borotvaéles mosollyal. - Azt szeretnéd, ha a fejed különválna a testedtől, édesem? - N-nem. - Akkor tartsd magad távol a pasimtól. Az overálos lány felugrott, vele együtt a többiek is, de Janvier élvezte a jelenetet. Egy színjáték volt, de jó volt hallani a kisajátító szavakat a lánytól. - Bébé - szándékosan használta ezt a kifejezés mivel annyira nem illet a vádászához, és szórakoztatta őt. - épp megittunk egy italt. - Igen. - mondta a fiú, meztelen rémülettel a szemében nézet Ashra. - Akár te is leülhetnél. Ash a fiúra, majd a szőkékre és az overálosra mutatott az ujjával. - Tünés. Most.

A csoport gyorsan elhúzta a seggét. - Csodálatos vagy. - suttogta Janvier. - Azt hiszem, az új barátaim szívesebben hazamennének veled, mint velem. - És most mi lesz? - morogta a lány, Janvier a csípőjére tette a kezeit, de Ash mérgesen keresztbe rakta a karjait. - Elcsábítalak, és te megbocsátasz.

23. Janvier éhezett az ízére, az érintésére, de tudta, hogy a bizalmasság nem a lány sportja. Ezért hozzádörgölte az orrát a füléhez, de nem mondta ki azokat a forró erotikus szavakat, amiket szeretett volna. Helyette elkezdte sorolni a bárban található likőrök nevét a legszexibb hangján. - Hagyd abba. - mondta a lány, ajkai remegése egyértelművé tette, hogy keményen harcol, hogy ne nevesse el magát. Azt akarta tőle, hogy nevessen vele a szex alatt, hogy játsszon vele. - Gondolod, hogy már eléggé elcsábítottalak? - Megtudtad a lány nevét? - Felicity Johnson. - Akkor én eléggé el vagyok csábítva. A hó komolyan elkezdett esni mire ismét kiértek az utcára, de a szél nem fújt, csendes fehérbe burkolta a világot. Janvier elővette a telefonját és tárcsázott, közben Ash úgy tett mintha a közeli szexbolt jól megvilágított kirakatát bámulná. Janvier a Torony egyik tapasztalt vámpírját akarta elérni, aki egy közeli táncklubot patronált. Emaya elvállalta, hogy megfigyeli Khalilt. Janvier maga szerette volna ezt intézni, de Khalil már látta a klubban, azonnal gyanús lenne, ha ismét megpillantaná akár Janviert akár Asht. Khalil szintén ismerte Janviert, ugyanakkor nem valószínű, hogy találkozott már Emayával, vagy ha mégis hogy felfigyelt volna rá. A szoborszerű Emaya inkább Ashre hasonlított, nem azokra a telt és engedelmes lányokra, akiket Khalil előnyben részesített. - Egyedül vagy? - kérdezte a férfi. - Nem, Mateo velem van. - Jó. - ha Khalil állt a gyilkosság mögött, az elmúlt évek alatt valószínűleg még szadistább lett, de Emaya és Mateo együtt elég erősek, hogy megfékezzék. Maradjatok együtt és tartsátok őt szem előtt, anélkül hogy megijesztenétek, és értesítsetek, ha haza ment. Ha Khalil a gyilkos, őt túl okos ahhoz, hogy olyan áldozatot válasszon, akit könnyen hozzá lehetne kapcsolni, így minden nő, akit hazavitt egyelőre még biztonságban volt. A kínzás továbbra is benne volt a pakliban, de Khalil tudta, hogy kell alkalmas áldozatokat találni, bár az önkéntesek nem mindig tudták, hogy mi várt rájuk. Ez a borzalmas igazság élt élénken Janvier agyában, amikor azt mondta: - Tudni akarom, hogy mit csinál, kivel beszél, bármit, ami szokatlan a viselkedésétől. - Rendben. - Ha bármi baj van, hívj engem vagy a Tornyot. - Úgy lesz, de az egész csapatom ma este fújja ki a gőzt, úgyhogy lesz segítségünk a közelben, ha szükségük lesz rá. Ez megnyugtató volt. Janvier megvárta, amíg a másik pár megérkezett, ha netán Khalil időközben távozna a klubból. Azzal ütötte el az időt, hogy a kirakatban lévő erotikus játékok iránti nyilvánvaló érdeklődésével ugratta Asht. A lány nevetett és a telefonjával készített néhány fotót a kirakatról, és elküldött néhány üzenetet. Janvier is elküldött egy üzenetet a Toronynak, melyben tájékoztatta Dimitrit a jelenlegi helyzetről. Tett egy megjegyzést, hogy a vérszomj emelkedőben van, de még nem kritikus a helyzet. Ez még lehet a csata utóhatása. Azt gondolom, hogy holnap a vámpírvezetőkkel kapcsolatba kellene lépni, és elnyomni a helyzetet. A vérszomj mértéke még nem kockázatos, de még pár nap és mészárlássá válhat. Janvier egyszer elment egy városba, ahol pihenőhelyet szerettek volna kijelölni futárok számára, amikor odaért a kis település minden része ragacsos és rozsdavörös volt, két ott lakó vámpír habzsolta éppen annak a nőnek a meleg, meztelen holttestét, aki addig a szertőjük volt. Janvier azonnal kivégezte mindkettőt, ez volt az egyetlen módja, hogy megállítsa a mészárlást. Dimitri válasza jelent meg a telefonján. - Már két vezető emberemtől, is hasonló jelentést kaptam ugyanarról a területről. A Torony vámpírjait

szétszórtam a területen, szemmel tartják a hőmérsékletet, amíg nem beszélek a vezető vámpírokkal. Megnyugodott, hogy a jelentését komolyan vették, és azt mondta: - Mehetünk, cukorfalat. - Hála Istennek. - tette el egy nyögéssel Ash a telefonját. - Már annyira elegem van ezekből a villogó fényekből. A férfi kuncogott és végig simította Ash hajfonatát. - Nem hiszem, hogy több klubba el kellene mennünk ma este. Már megszereztük Felicity nevét, és bármilyen további érdeklődés csak felkeltené a gyanút, és aggodalomra adna okot. - vigyázniuk kellett, hogy ne keltsenek feltűnést a nyomozással. - Egyetértek. - Ne harapd le a fejem, cher, de fáj még a sebed? - a kezét a mellkasára tette, hogy megérintse a sebhelyet, képtelen volt elfelejteni hogyan vérzett a lány a karjaiban, milyen közel volt, hogy elveszítse őt. Ez egy olyan rémálom volt, amiből nem is egyszer arra ébredt, hogy zihálva kapkodja a levegőt, és izzadságban úszik. - Jól vagyok, a mai napon csupán csak kérdezősködtünk, ez nem vette igénybe a testem Janvier figyelmesen megnézte a lányt, és mivel nem látott rajta fájdalmat, elfogadta a szavait, így elindultak e hóesésben, ami lágyan hullott az égből. - Szeretem a havat. - sóhajtotta Ash. - A nyomkövetést megnehezíti a hóesés, de meg tudom bocsátani, mert így annyira nyugodt a világ. Janvier csak nézte a hópelyheket az arcán, és tudta, hogy a lány csak egyre szebb lesz az évek múlásával. Elővett egy pár kesztyűt, amit a kabátzsebébe tett, mielőtt elindult a lányért a vacsora előtt, és azt mondta. - Vedd fel ezeket. - Ash mérete volt, már rég megvette, mivel a lány mindig elfelejtett kesztyűt húzni. Ashwini félredöntötte a fejét, és mereven nézte sötét szemeivel, amik gyakran túl sokat láttak. - Rájöttem valamire veled kapcsolatban Janvier. A férfi várt, hogy meghallgassa a lány mondanivalóját. - Te szeretsz gondoskodni az emberekről. - És az rossz dolog? - nem tudott változtatni a természetes jellemén, nem tudta elrontani, ami részévé vált. - Nem. - mondta Ash melegen, majd elfogadta a kesztyűket és felhúzta kihűlt kezeire. Furcsa volt a lány számára hogy gondoskodnak róla, de kezdte értékelni, és most hogy Janvier már meghódította, legyőzte kezdeti zavarodottságát és félelmét, gyengédsége volt a legnagyobb ajándék a számára. - A legtöbb vadász tud magára vigyázni. - Így tudom a legjobban kihasználni a vámpírerőmet. - mondta azzal a bizalommal, ami annyira vonzóvá tette őt. - De ez nem jelenti azt, hogy nem örülnék, ha valaki a cajun irhámmal is törődne. Ashwini ugyanúgy nézett rá, mint a csók után a bárban, az arcán egy halovány félmosoly, ami nem illett össze a szemeiben bújó árnyékokkal, és tudta, hogy ez azért van, mert hibásnak gondolja magát. A férfi megpróbált vigyázni rá, a lány pedig visszautasította. - Janvier? - Igen? - Én még nem mondtam el neked egy titkot, ami hatalmas, rossz és csúf. - végre kimondta. A férfi zord arckifejezéssel megállt egy privát klub bejárata előtt. - És nem akarod elmondani azt a titkot? - Nem tudom. - szinte dühös lett attól, hogy mennyire félt azért, hogy most minden megváltozik közöttük, a torka összeszorult a gyávaságától. - De neked jogod van ahhoz, hogy megtudd, és ha megtudod, utálni fogsz, amiért hagytam, hogy eddig elmenjen a kapcsolatunk. - Ashwini, én a tiéd vagyok. - a hangjában hitetlenséggel - lehetetlen hogy bármiért is utálnálak. A lány törékeny szíve azzal fenyegetett, hogy eltörik. - Nem tudod, hogy mit rejtegetek előled. - Nem kell tudnom, ezt a köztünk lévő dolgot, egyikük sem tudja irányítani, saját makacs hajlíthatatlan akarata van. - a kezével dühösen beletúrt a hajába és ismét elindult, annyira dühös volt, szinte úgy látszott, hogy dühének a heve elolvasztja a havat. - És az egyetlen módja, hogy elmúljon, ha elutasítasz. Már a Quater szélén voltak, amikor a férfi ismét megállt és szembenézett vele. - Ez az, amit akarsz?- kérdezte nyers hangon, a kezei ökölbe szorultak. - Mond meg, ha nem akarsz engem. - Hülye vagy. - nyitott dzsekijének szárainál fogva magához húzta a férfit, és dühösen megcsókolta. -

Csak próbállak megvédeni. - engedte el és ismét elindult. A férfi elkapta és visszahúzta, a szemei szenvedélytől fénylettek. - Nos, nem kell megvédened. Én egy erős vámpír vagyok. Bármilyen titkodat tudom kezelni, amíg az enyém vagy. - A fene essen beléd. - mondta a lány és a jobb kezét a balba csúsztatta. - Majd megbánod. Körbefogta a kezeit a sajátjával. - Veled kapcsolatban soha semmit nem fogok megbánni. Ashwini sem bánna meg vele kapcsolatban semmit. És ekkor már tudta, hogy nincs több titok, és nincs több időhúzás, mindent el kell mondania, és meg kell mutatnia. Próbálta elterelni a figyelmét arról, ami következni fog, ezért azt mondta. - Küldtem egy üzenetet Ransomnak, Felicity nevével, hátha az utcai kapcsolatai hallottak róla. És elküldtem az ügyeletes informatikusnak is, hogy rákeressenek az adatbázisokban. Sokáig Vivek volt, a Céh magányos farkas informatikusa, a hét hét napján, napi huszonnégy órában. Mindig mindenkiről mindent kiderített, de hát ő egyedi volt. - Hogy van Vivek? - kérdezte Janvier. - Találkoztál vele? A céh vadásza a vámpírizmust választotta, nem az örök élet miatt, hanem hogy ismét használni tudja lebénult testét. - Nem. Azt kérte, hogy amíg tart az átalakulása visszahúzódhasson, és Elena elintézte neki. Azt hiszem senki nem találkozott vele azóta. Ash nem értette meg Vivek miért akar távol lenni a barátaitól, hogy miért ne lássák őt, amikor gyenge és védtelen, bénult vagy sem, ő egy olyan erő, amivel mindig is számolni kell. - Azt hiszem, én csak azt szeretném, ha valaki szemmel tartaná és gondoskodna róla. Senkit nem ismerek, akit egy ilyen súlyos és régi sérülésekkel átalakítottak volna. - Keir maga kíséri figyelemmel a folyamatot. Ashwini találkozott már Keirrel a csata után. Emberi orvosok varrták össze a sérüléseit, de két nappal később, ahogy Janviert rávette a távozásra, váratlanul az angyali gyógyító jelent meg. Meleg barna szemeivel, finom arcával, fekete hajával és egy fiú karcsú testével Keir kimondottan fiatalnak tűnt, és még is ott volt a bölcsesség a tekintetében, ami elárulta lelke öreg csendes nyugalmát. - Most tudtam rá időt szakítani, hogy meglátogassalak. - mondta. Az összezavarodott lány meghívta őt, és kávé helyett gyógyteával kínálta. Az angyal csak mosolygott. - Igen, teát szeretnék. A legérthetetlenebb az volt, hogy meg sem érintette Keirt és mégis tudta, hogy örülni fog a teának, ahogy azt is tudta, hogy kimerült a rengeteg beteg gyógyításától. Úgyhogy felajánlott neki egy helyet ahol pihenhet, és meglepetésére az angyal elfogadta, majd lehunyta a szemeit és csendesen elszundikált a lány kedvenc öreg karosszékében. Furcsa volt látni, hogy valaki, aki ennyire öreg és ilyen hatalom van a birtokában aranybarna szárnyait kiterítve az ő bútorán pihen. - Keir - mondta Janviernek, miközben majdnem elérték az autót - annyira öreg. - az a fajta kor volt benne, amitől mindig is félt. - De nem kellemetlen a közelében lennem, annyira békés és szelíd. Keirnek hihetetlen mélységei voltak, bonyolult több réteg fájdalom volt benne, aminek a megértéséhez több emberi élet is kevés lenne, de kegyetlenséget nem érzett benne. Janvier kipislogott egy kis hópelyhet ami, ami makacsul ragaszkodott a szempilláihoz. - Ő volt a tudós, aki megtanított olvasni. - mondta a férfi miután bementek a parkolóba és beültek az autóba. - azt mondta nekem, hogy őt egy női angyal tanította, amikor még kisfiú volt. És a tanárnője azt mondta neki, hogy ő a legbölcsebb gyermek, akit valaha tanított, egy nagyon öreg lélek született ujjá az ő testében. - Igen, Lijuan volt az, aki azzal dicsekedett, hogy a létezés egy új szintjére emelkedett, de szerintem Keir az, aki ezt igazán megtette. - A gyógyító jobb volt, mint ez a világ, egy világító fény maga. Janvier keményen nézett vissza rá. - Nem fogok veled vitatkozni az előbbieken. Ashwini levette a kesztyűjét és kinyitotta a dzsekijét a meleg autóban, majd a havas tájat nézte, amikor elhagyták a negyedet. A város fehéren csillogott, és ő úgy érezte magát, mint egy hó gömbben, egy olyanban, amit Arvi adott neki, amikor hétéves volt. A lány eltörte a féltve őrzött ajándékot, aznap amikor elvitték őt arra a helyre, ahol majd megpróbálják megjavítani őt, és Arvi a legfurcsább arckifejezéssel bámulta őt. Aznap a lány azt hitte, hogy a bátya

dühös. Most Ash azon tűnődött, hogy egy pillanatra is eszébe jutott-e a bátyának, hogy összetöri a húgát, aki imádta őt. - Ashwini? - Szeretnél eljönni velem egy hosszabb útra? - kérdezte a moha zöld szemű vámpírt, aki már rég elrabolta a lelkét, és akinek a szívét készül összetörni, úgy ahogy egyszer eltörte a hó gömböt. - Meg akarok neked mutatni valamit.

... Ashwini utasítására Janvier maguk mögött hagyta a várost, és a hóesést. Az autója téli gumikkal volt felszerelve, így a jeges út ellenére sima útjuk volt. Majdnem egy órát hajtottak, a többnyire üres éjszakai utakon, amikor a lány egy jelöletlen mellékútra irányította. Az út jól karbantartott volt, bár nem volt különösen kivilágítva. Janviernél még nem alakult ki az a természetfeletti látás, ami csak évszázadok alatt lehet megszerezni, ezért a behajtó után lelassított, arra az esetre, ha netalán tán szembejönne velük egy idióta, aki azt hiszi lát a sötétben. A következő húsz percben csak két szembejövő autóval találkoztak. - Fordulj balra a következő kereszteződésben, ahol az a kis jelzőtábla van. Az autó fényszórói egy diszkrét fekete-fehér táblát világította meg, ahogy lehajtott a mellékútra, úgy tűnt egy végtelen hosszú magánútra értek, melyet mindkét oldalon téli csupasz tölgyek szegélyeztek. - Cher - mondta miközben utálta a fájdalmat a lány hallgatásában. - egy nagy kaput látok. - Ismerem a bejutási kódot. - majd elmondta a férfinak, aki beütötte a vezető oldalon. Több mint öt perc múlva fények tűntek fel, egy nagy téglaház terpeszkedett a távolban, Janviert egy grúz kúriára emlékeztette, a háttérben fák fekete sziluettje látszott az éjszakában. A behajtónak körkörös vége volt a ház előtt, aminek akár egy szökőkút is lehet a közepén, bár ilyen távolságból nehéz volt megmondani. - Húzódj le itt. Nem vitatkozott Ash kérésével, nem messze a háztól megállította az autót, majd lekapcsolta a motort és a fényszórót. - Mi ez a hely? Ash kiszállt. Janvier követte, és az autó elejénél összetalálkozott vele... ahol a lány megfogta a kezét, és erősen megszorította. - Ez a Banli House, nincs honlapjuk, és nem reklámozzák magukat az interneten. Azok a helyek közül az egyik, ahol ismerned kell valakit ahhoz, hogy bejuss. Janvier izmai megfeszültek, az állkapcsa megcsikordult. - A bátyám akkor még fiatal orvos volt - mondta a lány - de a családunk gazdag és ismert. A szüleim egyik barátja javasolta a helyet, amikor ... amikor a dolgok rosszra fordultak. - hevesen kapkodta a ködös levegőt. - A gazdagok általában ide küldik a drogfüggő fiaikat és lányaikat józanodni, de a Banli House egy teljesen felszerelt orvosi és pszichiátriai intézmény, ahol sokkal kínosabb dolgokat is kezelnek. A lány keze annyira megszorította Janvier kezeit, hogy ha ember lett volna, már tele lenne zúzódásokkal. De a férfi száz véres horzsolást akart ejteni azon az emberen, aki felelős volt Ash hangjában érződött rémületért. - Arvi küldött téged erre a helyre. - Tizenöt éves voltam, elhozott magával erre a helyre, azt mondta az orvosok segíteni fognak rajtam. Az arcán végig folyó könnyek összetörték Janvier szívét. - A kedvéért annyira szerettem volna ismét normális lenni. - a szemei találkoztak a férfi szemeivel - Ő volt az én nagytestvérem, és mindig vigyázott rám. - fulladt el a hangja és pislogott. - A legrosszabb az volt, hogy ő hitt abban, amit csinált. - Cher. - megfordult és átölelte, hogy megtartsa az ő rettenthetetlen Ashét, aki harcolt nála több száz évvel, idősebb vámpírokkal, és angyalokkal és soha nem omlott össze. - Az orvosok begyógyszereztek engem. - mondta Ash reszelős hangon. - Azt mondták, hogy jobb lesz így nekem. Volt több más típusú "terápia". Ha ellenálltam lekötöztek, és megint telepumpáltak gyógyszerekkel. - miközben vett egy mély lélegzetet elhúzódott, de nem törte meg a kézfogást, a szemeit a Banli House-on tartotta. Ez volt a lány rémálma, és Janvier nem is értette, hogy tudta legyőzni. De a lány megtette, emelt fejjel. A férfi kibaszottul csodálta.

- Olyan sok ember megérintett, és én nem tudtam semmit csinálni, hogy megállítsam. Ápolók, orvosok, nővérek. Egy idő után kezdtem rájuk hangolódni. - letörölte a könnyeit, és a távoli rendíthetetlen létesítményt bámulta. - Néha kedvesek voltak hozzám, úgy próbáltak meg lecsillapítani egy pánikroham után, hogy leszíjaztak, de ettől csak még rosszabb lett, az ápolóim közül legalább hárman dolgoztak már törvényszéki elmegyógyintézetben, szörnyű dolgok voltak a fejeikben. A lány ujjai ismét megszorították Janvier kezét. - Megfulladtam az életüktől, majdnem megőrültem, de úgy kellett tennem mintha hatna a terápia, és egyre jobban lennék. Ráadásul nem engedhettem meg magamnak, hogy túl mélyen elaludjak, elég volt ébren megküzdenem a rémálmokkal. Öt hónapig voltam oda bezárva.

24. Janvier visszaemlékezett milyen feszült volt a lány Nazarach otthonában, a képessége majdnem megölte, el sem tudta képzeli milyen lehetett, amikor a képességét újra és újra megsértették. - És még falak is voltak. - Nem. - mondta a lány már készült a kérdésre. - A Banli House még túl fiatal ahhoz, hogy beleivódjanak az érzelmek a falaiba. A falak biztonságosak voltak, és ha én választhattam volna ki a gondozóimat, olyanokat választok, akiknek csendes szokásos gondolataik vannak, és akkor lehet, hogy rendben lettem volna. Janvier látta, hogy Ashwini sem hitte el a saját szavait, az ő Ashét csapdába ejtették és kalitkába zárták, mint egy madár, akinek megvagdosták a szárnyait és majdnem meghalt. - Hogy szabadultál ki? – kérdezte, a dühe majdnem elnyomta az értelmét. - Meggyőztem őket, hogy már elég stabil vagyok, és elkezdtek kiengedni. - apró villámok lobbantak ki a szeméből. - A mai napig nem tudom hogyan csináltam. Olyan volt, mint amiről Naasir is beszélt, mintha másvalaki bőrébe bújtam volna, és ez alatt a bőr alatt a saját személyiségem majdnem darabokra hullt. - Te már akkor is kemény voltál. A lány váratlanul elmosolyodott. - Igen, az voltam. - mosolya túl hamar elhalványodott, a szemeit ismét a Banli House-ra tapadt. - Az első napon, amikor megpillantottam a szabadságomat rohanni akartam, de legyőztem a késztetést. Tudtam, hogy figyelnek. - megállt és felemelte összekulcsolt kezüket, és az arcához dörzsölte a férfi kézfejét. Janviernek összeszorult a szíve. - Úgy tettem, ahogy várták tőlem. - mondta, és ismét leengedte a kezüket. Könyveket olvastam és napoztam, mint a függők, akik keresztülmentek a detoxon. Egy idő után a személyzet felhagyott a szoros felügyeletemmel. Egy este az utolsó ágyellenőrzés után, kipréseltem magam egy ablakon, amit kiékeltem és így nyitva maradt, majd elfutottam. Janvier összeszorította az állkapcsát, a teste remegett mintha vihar dúlna benne. - Hol volt a bátyád, amíg te e helyen voltál? - kérdezte és nem volt benne biztos, hogy még egyszer civilizáltan tudna, viselkedi azzal az emberrel. - Ne hibáztasd őt Janvier. - mondta a lány a férfi meglepetésére. - Nem tudok megbocsátani neki, de tudom, hogy miért tette. - Nincs mentség arra, amit tett. - Janvier meghalt volna a húgaiért, sárkányokkal küzdött volna meg. - Egy bátynak az a dolga, hogy megvédje a testvéreit. - Amit tett - suttogta bánatosan - az ő meglátása szerint a legjobb dolog volt, amit tehetett. - támasztotta a férfi vállára Ash a fejét. - Amíg itt voltam, megértettem, hogy miért nem jött be hozzám soha, amióta elkezdtem dolgokat látni, a legrémületesebb dolgokkal mindig hozzá futottam. Mint például, amikor egy tanár elméjében csúf dolgokat láttam, akkor is hozzá szaladtam, a tanárról kiderült, hogy gyerekmolesztáló volt. Úgy beszélt a bátya elutasításáról, mint amit már rég elfogadott, de a fájdalom még mindig ott volt a hangjában. - Ekkor még Arvi nem hagyott cserben, kivizsgálták a tanárt, és rács mögé került. - megszorította Janvier kezét. - Nem rossz ember a bátyám. Ő csak... Azt hiszem a legjobb, ha megmutatom, hogy Arvi miért tette ... Megmutatom, hogy miért vagyok olyan amilyen. - a szeme ismét az épületre meredt. - Menjünk be. ...

A Banli House egyre nagyobbra nőtt, ahogy közeledtek hozzá, Ash állati félelemtől izzó szemekkel nézte. Ashwini tudatosan próbálta elengedni az izmait, összeszorított állkapcsát, a létesítmény látványától mindig ugyanaz az ijedt és zavarodott kislány lett, mint régen volt. A Banli House nem volt egy szörnyeteg, sokkal inkább egy rejtekhely volt, ahova a gazdagok elrejthették a problémáikat a világ szeme elől. Átsétáltak a kör alakú behajtón, aminek a közelében állította meg Janvier az autót. A behajtó szélén ápolt gyep volt, kis megnyírt örökzöldekkel, az ajtó felett legyező alakú ólomüveg ablakokból barátságos fény szűrődött ki. - Melegnek és hívogatónak néz ki, nem igaz? - kérdezte Ash a félelemtől és a pániktól elfúló hangon. Soha nem volt egyszerű átsétálnia azokon az ajtókon, de ha nem tenné meg, minden egyes alkalommal a félelem legyőzné őt. Janvier megfeszítette a karját a dereka körül. - Ez a hely fájdalmat okoz neked. Nem kell itt lennünk. - Nem, be kell mennünk, fontos. - Rendben, akkor veled vagyok. Ashwini végig nézett Janvieren, nem látszott nála semmilyen penge, de a lány tudta, hogy vannak nála fegyverek. - Vigyázz a pengéidre. Janvier nem kérdőjelezte meg az utasítását, csak bólintott egyet. A Banli House bejárata kinyílt, amikor kiléptek az autóból, és Ash látta, hogy ismét Carl van szolgálatban. Rendesen vágott haj, fehér fogak, krémszínű bőr, szimmetrikus arcvonások, az ápoló ugyanolyan rendezett volt, mint a személyzet minden tagja. A lány mindig is furcsának találta ezt. Mit gondolhatott a tulajdonos? Hogy a gazdag emberek számára még kínosabb a hely, ha nem vonzó emberekkel találkoznak? - Ash - mondta az ápoló, amikor odaértek - örülök, hogy ilyen hamar ismét látlak. - Ébren van? - kérdezte Ashwini, de már tudta a választ, a nő, akihez jött mindig is éjszakai bagoly volt... és az időnek egyébként sincs jelentősége számára. Virrasztott és aludt, a saját ritmusában. Carl bólintott, majd Janvierre nézett. - Ő is rákerül a látogatói listára? - Csak ideiglenesre. - nem gondolta, hogy Janvier még egyszer ide akar jönni. Carl végig vezette őket a folyosón, majd megállt az ismerős lakosztály előtt. A lakosztály szép volt, egy nappalival és elegáns hálószobával. Minden ki volt párnázva, és mentes bármitől, amit fegyverként lehetne használni. Az antik bútorok a párnázott padlóhoz voltak csavarozva, a takarók és a lepedők speciális anyagból voltak, amiket nem lehetett eltépni, vagy hurokká csavarni, a friss virágok műanyag vázában voltak, amiket nem lehetett összetörni, hogy felvagdossa az ereit. A módosítások nem látszottak azonnal, amikor egy udvarias kopogás után kihallatszott a "Gyere be" felszólítás, és Carl kinyitotta az ajtót. Ez volt az egyik oka, hogy a Banli House ilyen drága volt. - Csizmák. - figyelmeztette Carl. Janvierhez fordult, elfelejtette a rutint, ami olyan gyakran legyőzte őt itt. - Le kell venni a csizmákat. - károsíthatják a padló bélését. Janvier megsimogatta a haját, majd mindketten levették a csizmájukat, és az ajtó jobb oldalára helyezték. Ashwini még egyszer belenézett a mocsár zöld szemeibe, hogy utoljára lássa, mit érez iránta, mielőtt minden megváltozna.. és elveszítené őt. Carl nem ment be velük, de a lány tudta, hogy a közelben marad, hátha szükség lesz nyugtatóra. De Ashwini tudta, hogy ma este nem lesz szüksége a nyugtatóra, annak a nőnek, aki az ablak előtt ült, az arcán derűs mosollyal. Észrevette Ashwinit és a kezeit felé nyújtotta, a nő Arvi nőies verziója volt, vastag csillogó barnás-fekete haj, csak néhány ezüst szállal. - Ashi. - a gyerekkori becenevén szólította, amit Ashwini azóta sem hallott senki mástól. - Hello Tanu. - ült le Ash a nővérével szemközti székben. Tanu sötét szeme felvillant. - Ő kicsoda? - Janvier.- nézett fel a férfira mielőtt a tekintete visszatért volna a nővérére, akit elszakítottak tőle mielőtt betöltötte volna a kilencet. - Ő az enyém. - Nos - mondta Tanu azzal a fanyar udvariassággal, amitől a férfiak gyakran meghátráltak - jól tápláltnak

tűnsz, ezért feltételezem munkád is van? - És még többet is fizet egy whiskey áránál. Janvier lassú vontatott válaszától Tanu szájának sarkai felhúzódtak. - Jobban meg kellett volna nézned, mielőtt összejössz vele kishúgom. - az utolsó két szót már azon a nyelven mondta, amit a nagyszülei használtak. - Ez a férfi csak ellopja az erényedet, és hajnalban kioson az ablakon. Ashwini saját maga is meglepődött, de elnevette magát. - Talán én leszek az, aki ellopja az ő erényét. - Akkor nem vagyok benne biztos, hogy a te Janvieredből bármi is marad. - Tanu szemei nevettek, és abban a pillanatban az a pezsgő szépség volt, aki egyetlen családi esküvő alkalmával három házassági ajánlatot is kapott teljesen idegenektől. Janvier meghúzogatta Ashwini hajfonatát. - Cher, te nem figyelmeztettél engem előre, hogy ilyen tüzetes vizsgálaton kell átmennem. Tanu nevetése elhalt, a szemöldökei között mély függőleges ráncok alakultak ki. - Hol van Arvi? Mondtam már neki, hogy ilyen késő este már ne dolgozzon, de hallgatott valaha is rám az én átkozott ikerbátyám? Ashwini megérezte, ahogy Janvier megfeszül a háta mögött, amit megértette tragédiájának valós mértékét. - Ismered Arvit. - mondta. - Fogadok, hogy ő csak épp vetett egy utolsó pillantást egy folyamatban lévő operációra, mielőtt elindult volna a kórházból, és órákkal később fejezi be, mint ahogy tervezte. Már egész biztos úton van. - és ez nagy valószínűséggel így is volt, mert a nagy testvére több időt töltött a Banli Houseban mint a saját házában. Mert Arvi az egyik felét vesztette el, amikor elvesztette Tanut, és ez a seb a halála napjáig vérezni fog. - Igen, Arvi ilyen. - a nővére sóhajtva megdörzsölte a halántékát. - Istenem, ez a fejfájás. Ashwini nem ajánlotta fel neki, hogy vegyen be gyógyszert. A nővére gyógyszerezése be volt állítva, hogy ne legyen drogos, és hogy ne váljon érzéketlenné. Ashwini gyűlölte, hogy Tanunak gyógyszereket kell szednie, de a tabletták nélkül a nővére mániássá vált, hajlomos volt az öncsonkításra, és rémálmok gyötörték, amiktől sikítozott. A gyógyszerezés célja az volt, hogy tisztán tartsa az elméjét, az ébrenlétei alatt. A Banli House végül is egy első osztályú létesítmény volt, ami komolyan vette a felelősségeit. Ha Ashwini nem lett volna ápolt az intézetben, tinédzser korában, talán még megnyugtatónak és gondoskodónak találta volna a környezetet. Janvier ellépett Ashwini széke mögül. - Lehet, hogy tudok segíteni. - mondta és letérdelt Tanu előtt, és a kezeit a halántékához tette. - Próbáld ki ezt. Miközben másolta a szokatlan mozdulatokat, Tanu felsóhajtott. - Hol tanultad ezt? - A dédanyámtól. A modern nem is mindig a legjobb, oui? - Oui. - Tanu felnevetett és megsimogatta a férfi arcát, és nem látszott rajta a kapcsolat miatt feszültség. Igen, te határozottan bajt okozol. Csinos bajt. - szemei találkoztak Ashwiniével. - Le kellene őt láncolnod. - Ő valószínűleg a láncok kulcsait a nyelve alatt tartja. Tanu vidám tekintete elhomályosodott, az ablak felé fordult és kinézett az éjszakába. - Hallom őket. - Tanu. - Ashwini megérintette nővére térdét. De Tanushree Tai nem figyelt már rá, nem ismerte meg sem őt sem Janviert, elveszett a fantomhangok zavarában, amik követték őt éjjel-nappal. Ashwini a mellkasára szorította az öklét a fájdalomtól, majd Janvierhez fordult. - Mennünk kellene. Ő így maradhat órákra, néha napokra is. Ashwini egyszer arra tért vissza egy vadászatról, hogy a nővérét tápszondára kötötték, mivel majdnem katatóniás állapotba került két nappal korábban. Arvi ült Tanu ágya mellett, rekedt hangon beszélt hozzá, próbálta visszahozni a világba. - Kérelek Tanu. Nem tudom, hogy kell ezt végig csinálni nélküled. Kérlek Tanu. Kérlek. Ashwini torka elszorult az emlékektől, Janvierhez fordult, de csak megértést és gyengédséget látott a szemében, amikor ránézett.. de sajnálatot nem. Rémületet sem. Úgy nézett rá, ahogy mindig is tett, midig csak megvédeni akarta, a felismeréstől a karjaiba akarta vetni magát, és megkérni, hogy soha nem engedje el. Megengedte a férfinak, hogy felhúzza a székből, majd halkan elköszönt Tanutól. - Elment. - mondta Carlnak, amikor ő és Janvier visszavették a cipőiket. - Kérlek, tartsd szemmel.

- Mindig azt teszem. - az ápoló elkísérte őket a bejárati ajtóig. - A húgod egyre hosszabb és hosszabb időre megy el. Ma este szerencséd volt. - Hívj fel, ha ismét magánál lesz. Szeretnék több időt tölteni vele. - azelőtt nem volt rá lehetősége. - De csak ha Arvi nincs itt. Ashwini nem venné el azt az időt, amit Arvi az ikertestvérével tölthet, a saját igényei nem számítottak. Neki is a testvére volt, de ők ketten már tizenkilenc éve testvérek voltak, mielőtt Ashwini a színre lépett. Eltérően a más fiú-lány ikertestvérektől Tanu és Arvi soha nem hidegültek el egymástól, annak ellenére, hogy a saját mozgalmas egyéni életüket élték. Tanu más egyetemre ment, mint Arvi, társadalmi élete csupa pörgés volt. Ezzel szemben Arvi az orvosi egyetemre ment, volt egy állandó barátnője, míg Tanu barátai úgy változtak, mint a hold. Mindazonáltal ha haza mentek vakációra, állandó kapcsolatban voltak. Elmesélték egymásnak életük apró incidenseit, titkos vicceken nevettek, kíméletlenül ugratták egymást a szerelmi életükkel, kicsi húguknak olyan ajándékokat vettek, amik kiegészítették egymást. Az egyetlen alkalom, amikor Ashwini látta Arvit nevetni az elmúlt tizennyolc és fél évben, egy öt évvel ezelőtti nap volt, amikor a lány arra érkezett, meg hogy Tanu teljesen öntudatánál van. A nővére rázkódott a vihogástól, Arvi az ablak előtt a padlón ült és a fejét hátravetve nevetett. Amikor Ash kihátrált volna az ajtón, Arvi meleg szeretettel a hangjában arra kérte menjen be. Ashwini besétált és minden fájdalmat, ami elválasztotta őket, eltemettek egy időtlen pillanat csodája alatt, ahogy annak lennie kellene. A bátyja a karjával átölelte és maga mellet tartotta egyetlen boldog órára, hárman együtt voltak, mint régen, Ashwini csendes volt és boldog, hogy idősebb testvéreivel egy szobában lehet, amíg azok civódnak, vicceket csinálnak és kibeszélik a világot. - Természetesen boldogan hívlak. - Carl hangja félbeszakította az emlékeit - a nappalos ápolót is megkérem, hogy ugyanezt tegye. - kinyitotta a bejárati ajtót. - A következő alkalomig. Ashwini egy bólintással távozott, és mély kortyokban szívta be az éjszakai levegőt. Úgy érezte, mintha a fojtás a torka körül enyhült volna, a tüdeje hálásan kitágult. Annyira gyűlölte a Banli Houset amennyire Tanut, szerette. - Menjünk innen. Janvier nem közvetlenül Manhattanbe vezetett vissza, hanem az Enclávé melletti kilátóba, ahova már elvitte motoron is. Kiszálltak az autóból, végig mentek a sziklán, és a hó ellenére leültek a szélére, a lábaik a szikla oldalán lógtak, alattuk a Hudson vize hömpölygött simán és mélyen. Manhattan látképe csillogott a távolban, a Torony olyan volt, mint egy fénylándzsa. A fénye megvilágította az angyalok szárnyait, akik ki és berepültek, a közeli felhőkarcolók üvegei tükörré váltak. - Minden alkalommal, amikor elmegyek Banli Houseba - mondta Ashwini - el akarom vinni őt, egy jobb helyre. De nincs jobb. Még Arvi is elfogadta ezt. Tanut éjjel-nappal felügyelték a Banli Houseban, és voltak barátai a bentlakók között. Soha nem kezelték rosszul, a személyzet lelkiismeretesen követte a szabályokat és kerülték a testi kapcsolatot vele, hacsak feltétlenül nem volt szükséges, vagy ha Tanu kezdeményezte. Csak egy pár ember volt felhatalmazva hogy megérintse, olyanok, akik elméje nem sebezte meg Tanut. Ha a listáról senki nem volt elérhető, felhívták Ashwinit vagy Arvit. Amikor pedig Tanu épp magánál volt, a személyzet tett róla, hogy meglegyen a szabadsága, amit csak akart, sétálhatott az ösvényen a Banli House mögötti erdőben, ehetett különleges ételeket, vagy festhetett órákon keresztül. Egyszer meglepte Arvit azzal, hogy megkérte vigye el ebédelni. De ez régen volt. Tanu mostanában nem hagyta el az épületet, nem bízott magában hogy elég ideig összefüggő és ésszerű marad. A hangok túl hangosak voltak. Janvier rajta tartotta a tekintetét. - A nővéred most békésen pihen. - Néha majdnem elhiszem. - megrázta a fejét, és azt mondta. - Jobb, ha az elején kezdem. Janvier az egyik lábát térdben behajlította és a másik lába alá tette, a lányt az oldalához húzta, így az neki tudott dőlni, a keze a tarkóját melengette. - Itt vagyok. 25. - Mindenki - kezdte Ashwini erőt merítve a rendíthetetlen támogatásból - azt hiszi, hogy a szüleim és Tanu is meghaltak az autóbalesetben, amikor kilenc éves voltam. Az igazság az, hogy csak az apám és az

anyám halt meg a becsapódáskor. Tanu súlyosan megsérült, de túlélte. - Ez az oka, hogy megsérült az elméje? - Nem. - szörnyűbb volt, és darabokra szakította a családját. - Mielőtt Tanuról mesélnék neked, beszélnem kell az anyámról. Gyász lüktetett a szívében, amikor eszébe jutottak a szülei, ez az idő múlásával már tompult, de soha nem múlt el. Mert a szülei hibáztak, képtelenek voltak megérteni a lányukat, aki különbözött a többiektől, de az anyja és az apja szerették őt, mindegyik gyereküket szerették. - Azt tudod, hogy az anyám az irodalom professzora volt, amit nem mondtam el neked, az az, hogy olyan volt, mint én, képes volt, hogy érintéssel az emberekbe lásson. A kezét Janvier combjára tette, az izom a keze alatt meleg és feszes volt, belekapaszkodott. - Tanu szintén ilyen volt. A családunkban soha senki nem ismerte el, soha még csak nem is viccelődtek azon, hogy tudnak dolgokat, amiket nem kellene. Mindig volt egy árnyalatnyi félelem a felszín alatt, amit akkor még nem értettem. - Várj. - Janvier mogorva arccal végig futtatta a tarkóján az ujjait - te és a nővéred is azon a helyen voltatok egy időben? Aswini megrázta a fejét. - Őt elvitték egy másik intézménybe, amikor engem beköltöztettek. Mert úgy nőttem fel, hogy azt gondoltam a nővérem halott, és úgy gondolták túl nagy sokk lenne a számomra, ha szemtől-szembe találkozunk. Mindenki azt hitte, hogy már instabil. - Az kevés volt, hogy elköltöztették, mert rendszeresen kapcsolatban voltam olyan emberekkel, akiket megérintett, vagy akik megérintették őt. Először azt hittem megőrültem, amikor láttam felvillanó képeket róla, mintha még élne. Ez egy ideig meggyőzte őt, hogy elfogadja a gyógyszerezést, amitől pedig homályosnak és elveszettnek érezte magát. Tanuval ellentétben neki nem volt szüksége gyógyszerekre, a gyógyszerek nála csak rontottak a helyzeten. - Aztán rájöttem, hogy azokat a villanásokat csak bizonyos emberek közelében érzem, és tudtam, hogy ennek valamilyen szörnyű értelme van. Amikor megszabadult a Banli House-ból, szembenézett Arvival, és elérte, hogy megtudja az igazságot. - Arvi végül azt mondta nekem, hogy Tanunak pszichotikus tünetei voltak egy hónappal a baleset előtt, hét napon keresztül nem volt magánál. azt mondta a hangok nem fogják békén hagyni őt. Ashwini nem tudta elképzelni Arvi fájdalmát, ahogy a ragyogó, élénk ikertestvére széthullik a szeme előtt. Mert nem valószínű, hogy a pszichotikus tűnet az első tűnet volt, ahhoz Arvi és Tanu túl közel álltak egymáshoz, hogy Arvi ne vegye észre a jeleket. Ashwini fel tette volna rá az életét, hogy Arvi reménytelenül megpróbált segítséget szerezni Tanunak, harcolt, hogy megmentse őt. De Tanu már eltévedt. - Amint a nővérem látszólag ismét jobban lett, bement a kórházi fürdőszobába és megpróbálta felvágni a csuklóit. Janvier elharapta a kemény megjegyzéseit. Lehet, hogy soha nem fogja tudni megbocsátani Arvan Tainak amit Ashwinivel tett, de már jobban megértette a férfi szívének sebeit, amik ahhoz vezettek, hogy egy tizenéves lány intézetbe zárason, amiért egy kicsit más volt. Azt hitte, hogy a történelem önmagát készül megismételni. - Az öngyilkossági kísérlet után Arvi a Banli House-ba költöztette Tanut. - Ash elnézett a víz felett, de Janvier tudta, hogy nem látja a város sziluettjét. - Azt gondolta, hogy ez jobb hely lesz a számára egy kórházi osztálynál, de az átmeneti tartózkodást állandóra módosították. Minden alkalommal, amikor azt hitték, hogy Tanu jobban lesz, újabb roham jött, amitől napokig sikítozott, vagy megpróbált ártani magának. - Nem értem miért tartották előled titokban, hogy él. Nagyon fájdalmas lehetett azt hinni, hogy halott. betegen vagy egészségesen Tanu Ash nővére volt, és a vadásza szerette a nővérét. - Tanu nem akarta, hogy így lássam őt. - mondta Ash rekedt hangon. - Az első rohama után azt kérte Arvitól, ha annyira súlyosbodna az állapota, hogy intézetbe kell zárni, mondja nekem azt, hogy meghalt. nyelt nagyokat a lány. - Így az autóbaleset után. Arvi azt mondta, hogy belehalt a váratlan komplikációkba. Janvier látta rajta, hogy a lányt mennyire megviselte a hazugság. - Sem Arvi sem Tanu nem mondta soha - folytatta a lány fájdalommal a hangjában - de szerintem azt akarták, hogy tiszta lappal kezdjek, és hogy elfogulatlan legyek a jövőmmel kapcsolatban ... mert Tanu

képessége erősebb volt, mint az anyámé, és a baleset előtti hónapokban az anyám is az elmebaj tüneteit mutatta. Azt szerették volna, hogy én más legyek... de nekem még tőlük is erősebb a képességem. Janviernek rá kellett döbbennie, hogy teljesen más okok miatt fél Ashwini a halhatatlanságtól, mint ahogy ő gondolta. - Attól félsz, hogy egy pár év múlva te is megőrülsz, mint ők. - és ha vámpírrá változtatják, évszázadokon keresztül őrült maradhat. - Ha végig nézem a családom történetét, ez egészen biztos bekövetkezik. Tanu kezdeti pszichotikus tünetei huszonnyolc éves korában jelentkeztek, és én hat hónap múlva huszonnyolc leszek. - hosszan kifújta a levegőt. - Ezért is hagytam, hogy a vadászok azt gondolják, hogy egy kicsit furcsa egy kicsit őrült vagyok. - halványan elmosolyodott. - Még nem vagyok, de úgy gondoltam, így könnyebb elrejteni a degenerációm első jeleit. Janvier hallgatott, de a lányt a mellkasához húzta. Ash feje a vállán volt, lábát a szikla pereme felett lógáztatta, karjával átölelte a derekát, és együtt nézték a város fényeit. - Egy családban két nő még nem egy elkerülhetetlen minta. - mondta a férfi, a szíve összeszorult a gondolattól, hogy elveszíti az ő Ashblade-jét egy alattomos betegség miatt, ami a nővérét és felemésztette. - Te pedig közel vagy ahhoz a korhoz, amikor a nővérednek már volt pszichés rohama, te pedig még nem mutatsz semmilyen tűnetet, pedig azt mondod erősebbek a képességeid, mint az övé. Ash nyomott egy perzselő csókot a mellkasára a pólója anyagán keresztül. - Az elmémben érzem a sötétséget, ahogy csúnya, gonosz dolgokat suttog. Ez van. - Nem, nem tudom elfogadni. - több mint kétszáz évet várt rá és most a lány azt mondja, hogy el fogja veszíteni őt? Nem. - Megtaláltam a nagyanyám kórtörténetét. Janvier vére megfagyott. - Soha nem ismertem őt. - mondta Ash. - Anyám azt mondta, meghalt, amikor ő huszonegy éves volt. De amit az anyám nem mondott el, az az volt, hogy a nagyanyám tizenöt évet töltött egy pszichiátriai intézetben. A férfi néma tagadással rázta meg a fejét, de Ash még nem fejezte be. - Sokkal nehezebb volt ráakadni a dédanyámra, de megtaláltam a gyerekkori barátai közül az egyiket. szaggatottan felsóhajtott a teste megmerevedett, és Janvier tudta, hogy ugyanaz a düh és fájdalom gyötri mint őt is és a veszteség érzése szorítja a markában. - A barátnője azt mondta nekem, hogy a dédanyám felakasztotta magát, amikor negyvenéves volt, mert a hangok nem hagyták őt békén, ugyanúgy ahogy az anyját sem. Janvier értette, hogy a lány mit akar neki elmondani, de nem akarta elfogadni. - Sajnálom, Janvier már korábban le kellett volna állítanom ezt, ami köztünk van. - Ne mond ezt. Soha ne mond ezt. - húzta még közelebb magához. - Te mindig is az enyém voltál. Ash szemei égtek, mellkasa annyira fájt, úgy érezte mintha a szíve felrobbant volna. - Legyen egy év vagy egy évszázad, semmit nem változtat, hogy kik és mik vagyunk együtt. Ashwini nem tiltakozott a szorítása ellen, közelebb húzódott, végig csókolta a férfi nyakát a pulzusa felett. - A tiéd vagyok. - ujjait a férfi tarkójára csúsztatta. - Mindig is a tiéd leszek. Janvier sokáig nem jutott szóhoz, de amint ez sikerült látni akarta a lány arcát. Elengedte, hogy fel tudjon ülni, és akkor azt mondta: - Nincsenek többé falak, nincs több távolságtartás. - meg akarta rázni a lányt, amiért ilyen sokáig távol tartotta magát tőle, hogy megvédje, amikor ezt az időt együtt is tölthették volna. - És köztünk nincs helye bocsánatkérésnek. Janvier arca vad volt és gyönyörű az érzelmektől, nézte a lányt és...a fenébe lehetetlen volt elképzelnie, hogy ez az erős és büszke nő elhalványul a rémálom szürkeségében. A lány a kezébe vette az arcát. - Nincsenek falak, nincs több távolság. Te vagy a lelkem Janvier. A férfi ugyanezt akarta mondani, de a torka elszorult, túl sok harag volt benne. Ash nem engedte, hogy félre nézzen, hogy elrejtse a dühét. - Én is szeretnék egy ígéretet. - Bármit. - felvágja a vénáit, ha ez az, amit akar. - Ha ez az, amit akarunk mind a ketten, akkor teljes erővel csináljuk. - sötét szemei nem engedték el a lányét. - A mának élünk és nem gondolunk arra, amit bekövetkezhet, nem engedjük meg a félelemnek, hogy megfojtson minket.

Janvier állkapcsa megcsikordult, nem engedte meg a lánynak, hogy félrenézzen, a Hudson fekete selymes vízére. - Janvier.- az ő Ashbladeje a karjait a nyaka köré kulcsolta, az ujjai a hajával játszottak. - Játszani akarok veled, ahogy mindig is játszottunk. Nincsenek szabályok, nem fogjuk vissza magunkat. Csak nem bánj úgy velem, mintha törött lennék. Azt ne tedd. Hogy tagadhatná meg tőle. Soha nem lenne képes, hogy bármit megtagadjon tőle. - Teljes gőzzel. - és ez volt a legkeményebb ígéret, amit tett miközben a harag át akarta venni az uralmat felette. - Olyan dolgokat fogok neked mutatni, el fogom érni, hogy nevess, sikíts a szenvedélytől, hogy sírj az örömtől. Ash megdöbbent a boldogságtól, és elmosolyodott a szavaktól, amiket először mondott neki a vasútállomáson, ahol az első csókjukat megosztották, egy fénysugár volt, ami eloszlatta a benne kavargó sötétséget. Abban a pillanatban a férfi rájött valami nagyon fontosra: az ő Ashbladeje soha nem engedné meg magának, hogy a saját elméje fogja legyen. Ő egy vadász volt, egy olyan nő, aki a veszéllyel táncolt minden munkája során. Ha érezné, hogy az árnyékok elborítják az elméjét, egy nap elmenne egy vadászatra és nem jönne haza többé, elhagyná őt szép szeretője emlékével, aki azt csinálta, amit szeretett miközben meghalt. Nem gyötrődne, mint ő és a bátya, miközben végig nézik, ahogy Tanu egyre inkább romlik. Nem lenne hosszadalmas kínzó veszteség, csak egy tiszta éles vágás. Ezt tenné a férfival, járna vele, aztán egy tiszta éles vágással elmenekülne előle. De Janvier már több mint kétszáz éve élt már és a lány volt a legjobb dolog, amivel találkozott hosszú élete során, amióta négy évvel ezelőtt belépett az életébe. Úgy éljen utána, hogy Ash már nincs többé az életében? Azt már nem tudná megtenni. Sosem akarta a vámpírok örökéletét, azért tette, mert azt hitte szerelmes, ami csak egy hamis ígéret volt. De ez egy igazi szerelem volt, ami örökre megváltoztat egy férfit. Ha túlélné Asht, ő már nem lenne ugyanaz a Janvier többé, olyan emberré válna, akinek nincs szíve, mert eltemették a lánnyal. Idővel olyan lenne, mint azok a halhatatlanok, akiket megvetett, akiknek az életének nincs tartalma, és akik csak kegyetlenkednek, hogy ismét érezzenek valamit. Nem, bármennyi legyen is Ashwini élettartama, az az övé is lesz. ... Ashwini tudta, annak az ígéretnek az ellenére, amit Janvier követelt tőle, a férfi nem várja el, hogy felhívja éjszakára a lakására. Ahhoz túlságosan becsületes volt, hogy kihasználja a lány érzelmi állapotát, de neki szüksége volt rá, mohón vele akart lenni minden pillanatban, amit együtt tölthetnek, most hogy már megnyílt neki és nincs közöttük titok. - Felkísérlek. - mondta a férfi miután leparkolta az autóját, egy tilos helyen, az épület előtt. Miután beléptek az épületbe, átadta a kulcsit a portásnak egy nagyvonalú borravalóval együtt. - Le tudnád parkolni az autóm, a földalatti garázsba egy olyan parkolóhelyen, amit senki nem használ? Mivel a lánynak nem volt saját autója, nem fizetett a parkolóhelyért. - Nem probléma. - kacsintott Nic. - Mrs. Beachum Hamptonba utazott. - Köszi Nic. - mondta a lány és elindult a lifthez anélkül, hogy Janvierre nézett volna. - Ash. - Nem akarok több időt elvesztegetni. - nézett fel Ash és megengedte magának, hogy lássa a férfit: forró bőr és feszes izmok. - Azért akarok élni, hogy játsszak veled, megcsókoljalak és szeresselek téged. Janvier becsukta a szemeit és megborzongott. - Túlságosan önző vagyok, hogy megpróbáljalak meggyőzni az ellenkezőjéről cher. Ashwini lábujjhegyre emelkedett és végi futtatta az ajkait borostás állán. - Jó. - suttogta és a teste dalolt a közelségétől. ... Beléptek Ash lakásába - a túl rövid gyorslift út nem volt elég hogy lehűtse forró fejét, vagy csillapítsa pulzusát - Janvir sietve levette a dzsekijét és a lány egyik kanapéjának hátára dobta. A lány is ugyanezt tette, mielőtt lehajolt és kifűzte, majd levette a bakancsait. A férfi is levette a bakancsát, közben Ashwinit nézte, aki az üvegfalhoz sétált és kinézett a városra. A szíve már majd ki szakadt, de sehol nem lett volna szívesebben, mint itt a szeretőjével. Még ha semmi

mást sem csinál, mint vele van. A telefonja felzümmögött, és nem is akarta megnézni, de Ash visszafordult és látszott az arcán a figyelmeztetés, hogy az áldozat mindenek előtt figyelmet érdemel. - Khalil - mondta a lánynak, miután elolvasta részleteket - úgy tűnik, rendez egy éjszaki nyilvános kicsapongást a Masque-ban. Emaya és Mateo nem tudott bejutni, de már bent volt a Torony egy Trace nevű vámpírja, amikor Khalil bement, és azt mondja Khalil jelenleg az étvágyát kényezteti az üvegerkélyen, és elfoglalt egy intim játszószobát egész éjszakára. - Van a Masque-ban olyan biztonsági ellenőrzés, ami megvédi a vendégeket a játszószobában? - Adele biztonsági emberei élőben figyelnek minden szobát. - találkozott a tekintetük. - Azt hiszem ez a szörny éjszakára be lesz zárva, és a számítógépes csapatok nem találtak semmit az áldozatról, azt hiszem ez az éjszaka a miénk cher. A lány kinyújtotta a kezét. A háta mögött a hulló hó elhomályosította New York éleit, a távolban a Torony egy elmosódott fénysugár, a többi épület csak fénylő árnyék volt. Ez volt a tökéletes háttér a lány szépségéhez. Amikor elérte a lányt, az a hálószobába vezette és behúzta a függönyöket az erkélyajtó felett, kizárva a túlvilágot. A férfi egy évszázada álmodott erről a pillanatról, és most hogy itt volt úgy érezte magát, mint egy tapasztalatlan fiú az első nőjével. - Biztos vagy benne? - nem bírná, ki ha a lány később megbánná. A lány szemei átszúrták, birtokolták őt. - Ó, igen. - az egyik kezével megsimogatta a tarkóját. - Érints meg. Ez megütötte a férfit. A lány annyira magabiztos volt, könnyedén kezelte a flörtöt és Janvier meg akart adni neki mindent, amit eddig a képessége miatt nem kaphatott meg. - Cher. - az ujjai megremegtek, ahogy megcirógatta az arcát. Ash az ajkaival megérintette az ajkát és átfogta a férfi csuklóit. - Ne aggódj cukorfalat. - kötekedés volt a hangjában, de a szemei sötét medencévé váltak. - Lehet, hogy soha nem voltam képes hogy meztelenül megérintsek bárkit, de az nem jelenti, hogy ártatlan vagyok. - Nem tudom, mit tegyek. - mondta a férfi elveszetten, megrendülve és rabul ejtve. - Ha megpróbálsz meggyőzni, hogy még, szűz vagy - húzta össze a szemeit Aha - kimegyek és behozom az íjpuskámat. 26. Janvier végig húzta a hüvelykujját az arccsontja felett és megrázta a fejét. - Ez vagy te. A lány kezei összeszorultak a csuklóján, aztán az egyik kezét felcsúsztatta a karján, megfogta a tarkóját, hogy lehúzhassa magához. A férfi kezei a derekát ölelték át. A lány volt az, aki megcsókolta, rábeszélte őt. A férfit sokszor elcsábították hosszú élete alatt. Minden alkalommal tudta, hogy mi történik, a csábítás része volt a játéknak, melynek a végén mindkét fél elégedett volt. De ez ... e felett nem volt hatalma, eszköz volt a lány kezében, aki azt csinált vele, amit akart. Remegve belemerült a csókba, keze a tarkóját simogatta, a szája a szájával játszott. Ajkaik egy puha nedves hanggal váltak el egymástól, a lány álta a tekintetét, mosolygott egy kicsi gonosz mosollyal, és megint megcsókolta a férfit, az ő magas, karcsú és gyönyörű szerelme. A férfi teljesen magához húzta a lányt, érezte a teste követelését, beleolvadtak a csókba. Ash lélegzete elakadt, a férfi éhségének kemény bizonyítékától, szabad kezét a pólója alá csúsztatta, hogy megérintse a bőrét a derekán. A férfi felnyögött, többet akart. - Hozzá tudnék szokni, hogy pontosan azt teszed, amit szeretnék. - emelte fel a szempilláját Ash hevesen kapkodva a levegőt. A férfi kihallotta a gyengéd kötekedést a hangjából. - Könyörülj rajtam, cher. Én csak egy férfi vagyok és te... neked... - szörnyű gondolat ütötte fel magát a semmiből, és a térde szinte megrogyott. - Én vagyok az egyetlen, az első? De.. - Találkoztam már másokkal is akikben nem tudok olvasni. - mondta Ash mielőtt a férfi befejezhette volna a kérdést. - A lakosság egy kis százaléka. - minden szót csókkal szakított meg, mintha ízlelgetné a férfit. A férfi élvezte, hogy ízlelgeti, hogy elcsábítja, olyan módon, ahogy nem is sejtette el lehet csábítani. - Ráadásul kíváncsiságból meg is csókoltam néhányukat, mert mindenkinek szüksége van, hogy megérintsék. Még nekem is. - még egyszer megcsókolta, megrágcsálta az alsó ajkát. - De amikor felnősz tudatában vagy minden érintésnek, nehéz úgy kezelnem a szexet, mintha csak egy egyszerű fizikai

érintés lenne. Elhatalmasodott a férfin a birtoklási vágy a szavaiban rejlő nyilatkozattól, és mohón megmarkolta. De akkor a lány megint megcsókolta és a gondolatai széttöredeztek. Még erősebben szorította magához a lányt, egyik kezével a nyaka körül a másikkal a derekát ölelte és engedett a szenvedélynek, ami vörös lánggal égett közöttük. Ash lélegzete szaggatottá vált, a szíve őrült ütemben vert, mire végig csókolta az állát, majd a torka vonalát. A férfi keze ökölbe szorult a hajában, egy elfúló kis hangot adott, ki ahogy a torkát nyalta, ezért megtette újra. A férfi teste megrázkódott, ahogy a csípőjét hozzádörzsölte a merevedéséhez. Ash a kezével a férfi tarkóját szorította, majd ismét megnyalta a torkát, a férfi teste majdnem felrobbant. Felrántotta a lány fejét és egy forró csókba húzta a száját. - Lassítsunk egy kicsit. - suttogta Ash amikor ismét kapott levegőt. - Ki akarok próbálni minden piszkos dolgot, amit soha nem csináltam. - a gonosz kis mosolyba húzta ismét a száját. - Azt hiszem, meg tudsz nekem tanítani, néhány bűnös dolgot. Janvier úgy érezte, összetörik a farka, de nem érzett csalódottságot, bármilyen másik nővel azonban árulásnak tekintené, hogy lassításra kéri. De egy férfi tudja, mikor találja meg a nőjét. - Már évek óta várom, hogy tanárosat játsszak veled. Ashwini búgó hangon felnevetett, ujjai birtokos mozdulattal szorították. Megadta a lánynak a csókot, amit követelt, és tenyerei csészéjében simogatta a seggét. A lány belenyögött a csókba, és hozzá dörzsölte a testét. Janvier próbálta nem elveszteni a fejét, és szorította formálta a feszes testet, amit meg akart harapni. Meg akarta harapni a nyakán a vénát, a könyökhajlatán, a csuklóján, a combján, de nem csak az ivás öröméért, inni akart a szeretőjéből, miközben az sikít az orgazmustól. Nem minden vámpír tud örömet okozni a harapásával, de Janvier képes volt rá, majdnem attól a naptól kezdve amióta majdnem halhatatlanná vált. - Azt akarom, hogy elmenj. - mondta a lány nedves, csóktól duzzad szájába. - Beléd akarom tolni az ujjaimat - Ash mellkasa szaporán emelkedett - keményen és mélyen benned akarom mozgatni, és érezni akarom a pézsmaillatod a levegőben, miközben a csupasz melleid hozzám tapadnak és gyúrom a segged. - Istenem - harapott a lány az ajkaiba - imádom, ahogy beszélsz. Ismét elmerült a lány csókjába, elvesztve a szavait, Ash megremegett, amikor végig futtatta a fogait a torkán. Megkockáztatta és megcsípte a lány nyakát a vénája felett, Ash kezei ökölbe szorultak a hajában. - Janvier. - Meztelenül és izzadtan, emlékszel cukorfalat? - emlékeztette a lányt, mit mondott neki korábban. Az agyarai fájtak, a farka kőkemény volt, a teste minden sejtje éhezett a karjaiban tartott lány íze után. A táplálkozás egy emberi donorból számára soha nem feltétlenül járt együtt a szexszel, de Ashwinivel mást nem is tehetne. Ash lehunyta a szemét, körmeivel végig karcolta a hátát. - Engedélyt adok neked. Janvier megdermedt, a benne lakó vérszomjas lényt megzabolázta a félelem, ahogy elképzelte a lehetőséget. - Ez nem jó játék egy kétségbeesett emberrel. Bűnös intim nevetés volt a válasz. - Csak egy kis ízelítő. - suttogta mosolyogva Ash, a testét a férfiéhoz dörzsölve, miközben lábujjhegyre emelkedett hogy megfelelő szögben tudjon a merevedéséhez érintkezni. - Csak hogy egy kicsit megőrülj. - Ez egy kínzás lesz. - vádolta meg a férfi és küzdött a vággyal hogy a padlóra vagy a falhoz lökje és nedves szoros testébe, vezesse a farkát. - De kurvára nem tudok várni. Nézte a lány bódító mosolyát, a pulzusa olyan őrülten vert, hogy szinte ordításkén hallotta a füleiben, megnyalta a nyakát ahol a pulzusa vert a bőre alatt. Nem sietett, nem falta fel, mintha egy ritka bort készült volna megkóstolni, ami az ő saját privát tartaléka. Az egyik kezével a lány fenekét szorította meg, a másikat a hajába túrta, magához ölelte és megszívta a nyakát, amitől az agyarai az alsó ajkába szúródtak, a közel kibírhatatlan sóvárgástól. Ash ajkát egy nőies vágyakozó nyögés hagyta el, a teste felhullámzott. Az álla megfeszült, az agya azzal fenyegetett, hogy rövidre zár. A nyakára szorította a száját és megharapta de, nem eléggé ahhoz hogy átszakítsa a bőrét, biztos akart lenni benne hogy a lány akarja. - Biztos? - a fájdalma éhségtől csak egy morgás jött ki a torkán. - Igen.

A lány húsába mélyesztette az agyarait, Ash megrándult de nem a fájdalomtól a pulzusa őrülten száguldott. Még azok a vámpírok is, akik nem tudtak örömet okozni a harapásukkal, el tudták nyomni a fájdalmat. Bár egyesek azt szerették, ha fájdalmat okoznak, és néhány donor is élvezte a fájdalmat. De Janvier nem akarta megsebezni Ashblade-et, gyönyört, okozó szert pumpált a testébe mielőtt elkezdett táplálkozni. Nem sokat csak egy leheletnyit, azt akarta, hogy a lány az ő rabja legyen ne a harapásé. Aztán már nem tudott többé gondolkodni. A lány íze a fejébe szállt, a vérszomj elszabadult benne, olyan vad intenzív örömet okozott, azzal fenyegette, hogy térdre esik. Egy kényelmes ágyon akart vele elnyúlni meztelenül, hogy órákon keresztül csókolgassa, kóstolgassa, és a szeretője a farkát simogassa, amíg iszik belőle. Csak inni akart és inni. Janvier megtörte a harapást, mielőtt a mohóságtól elvesztené a fejét, megnyalta a jelét, biztosítva, hogy begyógyuljon, de csak lassan hogy mások is lássák a jelet, hogy a lány az övé. A gondolattól megint feltámadt a vágya, megnyalta a nyakát, a férfi fejében forrón lüktetett a vér. - Te egy drog vagy. Ash a fenekénél fogva magához szorította a férfit, a hangja reszelős volt. - Istenem, de erős vagy. Janvier látta hogy a lány közel van az orgazmushoz, megnyalta a jelét még egyszer. - Hagynom kellene, hogy úgy szenvedj, ahogy én fogok szenvedni. - a veszély ellenére elmozdította a testét, hogy combja a lány combjai között legyen. Átkozta a ruháikat, amik rajtuk voltak, de arra sürgette a lányt, hogy meglovagolja a combját, majd ismét belesüllyesztette az agyarait. Gondoskodott róla hogy ne fájjon a harapása, de nem pumpált bele gyönyört, okozó vegyületet. A lány háta felhullámzott az érzéstől, kiáltása elhalt a levegőben. Janvier visszahúzta az agyarait, mielőtt többet venne el belőle, mint amennyit a lány felajánlott, újra megnyalta a sebet, Asht a combjain ringatta. Ash végig karmolta a hátát és ez a csontig hatoló örömtől összeszorította a fogát. A benne lévő vérszomjas fenevad készenlétben tartotta a karmait, de most hogy már a karjaiban tartotta a lányt türelmes tudott lenni. Ash elernyedt az eksztázis utolsó hulláma után, a fejét a férfi nyakába fúrta és megcsókolta a pulzusát, karjait szorosan köré fonta. Miközben a lány ölelte, Janvier majd meg fulladt a lány melegétől, az illatától, a lánytól magától. ... Ashwini gondolt már azelőtt is a szexre mielőtt a Cajun, egy két lábon járó megtestesült szex elkezdett volna flörtölni vele. De a gondolat a közelében sem volt annak, ahogy most érezte magát... a csontjai szinte megolvadtak, alig tudta tartani magát. - Ne engedj el. - suttogta alig hallhatón. - Csak ne engedj el. - Nem foglak. - az ölébe vette és elsétált vele a hálószobába, majd végig zuhantak az ágyon, aztán szorosabbra vonta az ölelést, a lány combjai közé tolta a sajátját, a testével szinte körül ölelte. A lány begyűrte a fejét az álla alá, belélegezte az illatát, a melegét, és érezte, hogy megváltoztak benne a dolgok és soha többé nem lesz ugyanaz, mint régen. - Nem tudom, hogy elég kemény vagyok-e Janvier és tovább tudok-e menni. - a vágytól majd szétszakadt a teste, de félt hogy megsebzi a lányt, nem merte megszegni az ígéretét. - Az örökkévalóságig tudnálak ölelni. - kulcsolta a kezét a tarkója köré. Ashwini becsukta a szemét a keserédes fogadalom hallatán, csak feküdni akart mellette, mert így aludni melegebb és biztonságosabb, mint valaha is volt. De a sötétség az elméje széleit nyalogatta, és olyan dolgokat mutatott, amiket nem akart tudni, nem akart látni. Egy vámpírt látott, egy árnyalatnyival, sötétebb bőrrel, mint a sajátja, élénk fekete szemekkel, kecskeszakállal szorosra font hajjal, ostorral ütötte meg egy nő fehér bőrét, aki sikított, amikor a hurkák megjelentek a mellén és a gyomrán. A második ütéstől felrepedt a bőre, és kövér vércseppek jelentek meg rajta. És mégis ahogy az ostor felsértette a bőrét a nő nem a fájdalomtól sikított, hanem az orgazmustól. Az élvezet utóhatásaként könyörgött a férfinak hogy oldozza el a köteleit. De a vámpír csak nevetett, azt adta a lánynak amire az vágyott ... és a lány a lábai előtt könyörgött az örömért. - Mester, kérlek. A férfi ismét csak nevetett, majd csizmás lábát a lány vállára tette és letolta a padlóra, majd elmozdította a

lábát, és a torkára nyomta, az aranybőrű lánynak, akinek érett fiatal mellei voltak és ártatlanság a szemében. A lány nem lehetett több tizenhat évesnél, nem viselt semmit csak egy finom aranyláncot a csípője körül. Majd a férfi a lány nyaka köré fonta a kezeit, és elkezdte szorítani. A lány arca először rózsaszín lett, majd piros, a szemei bevéreztek. Amikor a lány a pániktól elkezdett kapálózni a kezei között, a férfi elmosolyodott, megcsókolta a lányt és erősebben szorította. A lány túl hamar elernyedt a karjaiban, ekkor a torkánál fogva a szoba közepén álló fekete selyemmel borított ágyra dobta. A vámpír felállt a nő mellett, majd az arcán egy gonosz mosollyal belerúgott a bordáiba. A lány labdává gömbölyödött az ágyon, a szemei nedvesek voltak, de a férfi nem törődött, azzal hogy a lány teste elernyedt. Miközben ráfeküdt és befedte a testével, elkezdett belőle enni hosszú mély kortyokkal és a csípőjét úgy mozgatta melyből egyértelmű volt, hogy nem csak táplálkozik. - Nem! - ébredt egy sikítással Ashwini, majd megragadta Janvier telefonját, amit az éjjeliszekrényen hagyott. - Hívd fel Trace-t. - mondta Janviernek aki szintén felkelt, amikor a lány. - Tudja meg mit tett Khalil a lánnyal. Janvier nem kérdőjelezte meg a lányt, csak telefonált. - Adele azonnal a szobába ment, amikor a biztonsági szolgálata riasztotta. - mondta a beszélgetés végén komoran. A lány életben van, még. Trace azt mondja húsz éves és törzsvendég a Masque-ban, és rendkívül népszerű mivel lényegesen fiatalabbnak látszik a koránál. Ashwini szíve még mindig hevesen vert, a bőre nyirkos volt, de mégsem húzódott el, amikor Janvier magához ölelte, inkább ő is körülölelte a karjaival. - Szerinted a lány tudta, hogy majdnem megfojtják szex közben, amikor bement Khalillal a szobába? - Khalil már korábban is használta őt hasonló módon. - tette vissza Janvier a telefonját zaklatott mozdulattal. - Nem tudom neked megmagyarázni, hogy felnőtt emberek miért akarnak ilyen szélsőséges szexuális játékokat játszani, de a régi időkben, amikor az erkölcsök még mások voltak, Khalil célszemélyei az igazán ártatlanok voltak. Ashwini hangja ugyanolyan rekedt volt, mint a férfié. - Ismertél valakit, akit bántott. - Az a lány szintén a mocsárból származott, mint én, talán tizennégy éves volt, és megilletődött hogy egy gazdag vámpír érdeklődik iránta. Hat hónappal később megszökött otthonról, hogy együtt legyenek, és mint egy darab szar tért vissza, üres volt a szeme, rabja lett az ópiumnak, és összetört a lelke. - mondta férfi remegő hangon. - Egy évvel később, ahogy a lány öngyilkos lett, az apja azt mondta, Khalil közölte vele hogy egy szemét volt, aki érdemes egy kis szórakozásra, de arra nem, hogy megtartsa. - A fattyú. - a lány összehúzot szemöldökkel figyelt Janvier visszaemlékezésére. - Kifejezetten a szemét szót használta? - Vagy valami hasonlót. - Janvier ismét körül ölelte a testével a lányt. - De ennek nincs különösebb jelentősége cher. A nagyon idős vámpírok, általában egy eldobható dolognak látják az embereket... Bár Khalilban meg van az a fajta kegyetlenség, hogy ilyesmit tegyen Felicityvel, valamint a vagyona és a tapasztalata is meg van hozzá, hogy elrejtse a halálos perverzióit. Teszek róla, hogy állandó megfigyelés alatt legyen. - Lehet, hogy nem is kell kiküldened kémeket. - motyogta Ashwini. - Úgy tűnik, közvetlen betekintésem van az életébe, egy egyszerű érintés miatt. - a férfi mellére hajtotta a fejét. - Nem zavarnak a szexuális álmok, de miért nem olyan szexről álmodok, amitől nem fagy meg a vérem, és nem viszket a kezem a fegyvereim után. Janvier a hátát és a nyakát simogatta, majd úgy fordult, hogy ő kerüljön felülre. A férfi csókjától nedves lett, testének a súlya finom volt, a bőre olyan forró, mint a lány vére és benedvesítette a lány testét. - Nem vagyok egy szexálom, de talán ez a szegény Cajun tud valamit tenni, ami helyettesíti az álmaidat. Ashwini úgy tett, mintha megfontolná. - Sokkal jobban menne, ha levennéd a pólódat. Janvier eleget tett a kérésnek. - Ugyanazt szeretném. - mondta merészen, nem akarta összetörni a lányt, de nem szerette volna, ha elveszíti merészségét, Ashwini végül levette az ingét, és csak egy csinos fekete pöttyös sárga melltartó maradt rajta, ami kiemelte szép melleit. - Már nem fáj, és a vámpír, aki ezt tette már halott. - mondta Janviernek, amikor a férfi mogorván végig húzta az ujjait a sebhelyén. Janvier kegyetlen elégedettséggel elmosolyodott. - Hallottad, ahogy a feje lepattog a lépcsőn? Puffanás, csapódás, puffanás, csapódás. Nevettek beszélgetés közben, csak ők ketten egy ágyban, a lány hátranyúlt és kikapcsolta a melltartót.

Nem emlékezett hogy vette le magáról, minden, amire emlékezet, hogy Janvier felette van, az őrületbe csókolják, simogatják egymást. A férfi heves birtoklási vággyal fogta meg, majd harapta, szopta a melleit. Ashwini végig karmolta a férfi hátát, jelet szívott a nyakára, amitől a férfi a combjai közé dörzsölte a farkát és boszorkánynak nevezte őt. Ashwini nevetése nyögéssé vált, amikor Janvier az agyarait végighúzta a mellbimbóján, mire a lány beleharapott a bicepszébe. Megtorlásként a férfi levegőt fújt a csóktól nedves mellbimbójára, mire az hegyessé vált, és ugyanezt tette a másikkal is majd úgy nyalta mint a kedvenc édességét. Ashwinin rajta maradt a nadrágja, így a férfi is magán hagyta a farmerét, és mindketten izzadtan de elégedetten elaludtak. Ezúttal a lány békés melegben aludt, a látomásokat legalább erre az éjszakára legyőzték. 27. Ashwini madárcsicsergésre ébredt kora reggel egy férfi mellett. Tudta hogy ki ő, az egyetlen ember, akivel valaha is összekuszálódott. Egy kicsit arrébb húzódott a férfitól hogy meg tudja nézni az arcát. - Héj. - mondta és a birtoklási vágytól felforrósodott a vére. - Csipogott a telefonod. - mondta csukott szemmel és átkarolta a lány derekát. - Valószínűleg ez ébresztett fel. Miközben a lány a telefonért nyúlt, Janvier úgy fordult, hogy a mellkasát a lány hátához szorítsa. - A Céh informatikusaitól jött, Felicity Jonhsonról. - Mmm? Az alacsony, morajló hang megmosolyogtatta Ashwinit, mielőtt visszatért volna az áldozathoz. - Követni tudták a lány életét, különböző rosszul jövedelmező munkákon keresztül, de aztán semmi. Sem adóbevallás, sem biztosítás, sem munkanélküli segély. - Add ide a telefonom. - Lustaság, a te oldaladon van. - Ne hergelt a Gatort. - harapta meg a férfi a vállát. Ashwini nevetett, amikor megfordult, hogy elvegye a telefont .. de a férfi beszívta a mellbimbóját a szájába. Ash zihált és visszaesett. - Cseles. Egy büszke önelégült mosollyal a férfi felcsúsztatta a kezét a mellkasára. - Mindig. - mondta, miközben felvette a telefont és tárcsázott. A haja kócos volt, a szeme még álmos, a hangja bágyadt. És az övé. A férfi mindent tudott róla és mégis úgy döntött, hogy az övé. Ez egy olyan ajándék volt a lány számára, amihez lelkének minden csepp eltökéltségével ragaszkodni fog. - A Torony informatikusai ugyanúgy elakadtak? – kérdezte, miután a férfi letette a telefont. - Oui. - mondta és újra átkarolta a lányt. - Úgy tűnik régi módszerekkel, kell megoldanunk az ügyet. Ash éppen válaszolni akart, amikor a férfi telefonja megszólalt. Bármit is hallott Janvier arra késztette, hogy a szemöldökét összeráncolja és teljesen éberré váljon. - El kell mennem, hogy a Torony egy másik ügyével foglalkozzam. - mondta, miután letette a telefont. Hívlak amint végeztem vele. - keményen megcsókolta és újra végig simogatta a testét. Furcsa dolgok mozdultak meg benne, ahogy két perccel később figyelte, ahogy a férfi kilép az ajtón. Soha nem gondolt magára úgy, mint egy olyan nőre, akinek bárkire is szüksége van, de talán azért, mert még soha nem volt senkije. Már most hiányzott neki Janvier. Kopogtattak az ajtón, amikor a zuhanyzóba indult, és úgy nyitotta ki az ajtót, hogy ki sem nézett a kémlelő lyukon. Érezte, hogy Janvier van a másik oldalon. A férfi nem mondott semmit csak megfogta az arcát és megcsókolta, az egyik keze a hajában, a másikkal bebarangolta a testét. Ash a nyaka köré fonta a karját, teljes erőből a férfihoz préselte a testét, a Janvieren lévő vékony póló nem akadályozta, meg hogy ő is végig simogassa a férfit. ... - Oké. - mondta Janvier zihálva, amikor ismét levegőt kapott. - Most már igazán mennem kell cher. szavai ellenére Janvier ismét megcsókolta Asht, szinte lehetetlennek tartva, hogy otthagyja. Úgy érezte, a szíve felét hagyja hátra. - Nem csinálhatjuk ezt. - mondta Ash a férfi vállát simogatva. - Olyanok vagyunk, mint a tinédzserek.

- Igazad van. - mondta a férfi, bár tudta, hogy ami köztük van az túl régi, túl intenzív, ahhoz hogy csak egy hormonális vágy legyen. Ők mindig is olyanok voltak mintha egy pár lennének, és többet voltak együtt, mint külön. - Vissza kell mennem a Club Masque-ban. Ashwini a homlokát ráncolta. - Miért? - Nem tudom. Kaptam egy jelentést Trace-től, de túl zavaros a klub nevét kivéve. - erőt vett magán hogy elengedje a lányt. - Tudj meg minél többet Felicityről, hívlak, ha tudom mi történt a Masque-ban. - elindult a vészkijáraton a lépcsők felé, a liftre várakozás az előző alkalommal is megtörte az önuralmát. - Vigyázz Khalil-ra! - kiáltott utána Ash. - Vigyázok. - kiáltotta vissza. Amikor azonban megállt a Masque-nál - előtte sietve felvette a kukrijait a Toronyban - rájött hogy nem Khalil aki miatt riasztották. Trace a klub bejárata előtt állt véráztatta ruhában, Adele próbálta elszorítani a vérzést a torkán. Skarlát cseppek pettyezték a havat a klubtulajdonos erőfeszítései ellenére, hogy megállítsa a kiáramlást. - Jól vagyok. - mondta a karcsú férfi, ahogy Janvier odaért hozzá, a hangja még mindig kicsit rekedt volt. A helyzetet egy Rupert nevű vámpír okozta, aki úgy teleszívta magát, hogy erősebb, mint amilyennek lennie kellene. - eltolta Adele-t és a ruháját miközben vért köhögött fel a hóra. A karomnyomok a torkán azt mutatták, hogy elég közel volt ahhoz, hogy kiszakítsák a gerincét, de Trace elég öreg már túl éli. - Hívtad a Tornyot? Trace megrázta a fejét, sötétzöld szeme fájdalmasan de meggyőzően villant. - Ez csak egy vámpír, és tudtam, hogy te és Naasir megfékezitek most, hogy már sikerült bezárnunk. Naasir már úton van. Jó döntés volt Trace részéről, beosztani az erőforrásokat ilyen feszült helyzetben. - Vannak túszok vagy áldozatok? - A klub szinte teljesen üres volt. - mondta Adele és elvett egy üveget egy hullámos hajú spanyol nőtől, aki egy dobozzal a kezében futott hozzájuk, fényes fekete nadrágot, kék bársonymellényt és egy csipkés fehér inget viselt világosan látszott hogy helybeli a Quaterben. - Trace, igyál. Amint a vámpír elkezdett inni, hogy felgyorsítsa a gyógyulását Adele folytatta, máskor hibátlan krémszínű bőre most foltos volt. - Csak emberek voltak a privát szobába, és az ajtók automatikusan bezáródtak, amikor megnyomtam a riasztót a padlóban. - Ez nem jó. - Janvier elővette a kukrikat. - Nem. - adott Adele Trace-nek még egy üveg vért. - A halandók csapdába estek azokban a szobákban és tudod, milyen gyorsan terjedhet a vérszomj. Khalilnak volt valami a szemében, ami nem tetszett, ezért egész éjszaka a monitorokat figyeltem Trace-el együtt. Rupert, a név végre beugrott. Merde. - És a nője? - kérdezte Janvier. - Egy szép telt, barna. - próbált visszaemlékezni a nevére. - Lacey. - Halott. - válaszolta Trace, miközben megtörölte a kézfejével a száját. - Előttünk tépte szét a takarók alatt, biztos befogta a száját, hogy ne hallatsszon a sikítása. - Nem figyeltünk rá. - mondta Adele elszomorodva, furcsa volt ez egy lágyszívű klubtulajdonos, aki egy ilyen intézményt futtat. - Úgy értem ő Rupert volt. A legrosszabb tette az volt hogy szeretett a Masque szobáiban lenni, amikor tudta, hogy figyelik. Egy kis exhibicionizmus nem nagydolog. Soha nem okozott fájdalmat a nőknek, ezt pedig imádta. Ez volt az első intim együttlétük. Trace lecsavarta a harmadik üveg fedelét. - A lánynak esélye sem volt, és a vámpír kurva gyorsan az ajtón kívül termett, mielőtt Adele lezárhatta volna. - mondta keményen. - Azt gondoltam, el tudom kapni, de gyorsabb és erősebb volt, mint amilyen egyébként, Rupert korábban nem lett volna elég erős, hogy megragadjon és ledobjon a félemeletről a földszintre. Janvier egyszer látott egy vérszomjtól elborult vámpírt, aki megcsinált egy lehetetlen ugrást egy kanyonon keresztül, mintha csak repülne. De azoknak a vámpíroknak, akiket elborított a vérszomj nagy részük annyira belemerül az első zsákmányába, és annyira csak az evésre figyelnek, hogy könnyű őket levadászni. De úgy látszik Rupert nem így tett. - Be lehet úgy menni a klubba, hogy nem kell keresztülmenni az átjárón? - ott lenne a legsebezhetőbb, a keskeny folyosó miatt nem tudná kihasználni a pengéit.

Naasir ugrott le abban a pillanatban a tetőről, nyilvánvalóan sietett, épp ezért a tetőkön közlekedett, vagy ahogy ő mondta a skyroad-on. - Van egy tetőablak. - mondta Janviernek és kiseperte a haját a szeméből. Adele megmozdult. - Megerősített üveg, nem tudod betörni. Janvier eltette a fegyvereit, a tekintete találkozott Naasir szemével és elkapta a bólintását, majd elindult a falon a másik vámpír után. Amikor elérték a havas tetőablakot, Naasir felemelte a kezét és lecsapott a karmaival. Repedések futottak szét az üvegen, Janvier az egyik kukrival elmélyítette a repedéseket, majd hátráltak pár lépés mind a ketten és nekifutásból beleugrottak az ablakba, ami jégesőként pergett le közöttük. Miközben álló helyzetbe gurult, már látta hogy Naasirt vadállatként veti magát az egykor előzékeny Rupert-re, akinek egy véres maszk borította az arcát. Naasirnak képesnek kellett volna leterítenie Rupert, de a vámpír egy üvegfalba vágta Naasirt, ahol egy hatalmas üvegszilánk szinte felnyársalta. Janvier egy pillanat tört része alatt cselekedett, pozícióba állt és eldobta az egyik pengéjét egy lapos forgómozgással, amit még Neha udvarában töltött ideje alatt tanult. A halálosan éles és tökéletesen kiegyensúlyozott kukri megperdült, mint Ash dobócsillagai, és remegve megállt a falban Rupert mögött, akinek a feje egy pásodperccel később legurult a testéről, amit a penge tisztán átszelt. Naasir morogva furakodott elő a test mellől. - Most miért csináltad ezt? - vicsorgott miközben kihúzott magából egy üvegszilánkot. - El akartam törni a nyakát. - Szívesen. - mondta Janvier és kihúzta a pengét a falból, majd megtörölte egy farmerbe bújtatott lábba, de nem tette a helyére. Ahogy Adele is mondta a vérszomj halálos sebességgel terjedhet. - Súlyosan megsérültél? - ahogy látta az üveg áthatolt Naasir testén de nem sértett meg semmilyen fontosabb szervet. Valószínűleg csak a hirtelen sokk okozta hogy nem reagált olyan gyorsan, mint máskor. - A Honortól kapott új ingem elszakadt és véres. - morogta Naasir. Janvier ebből úgy gondolta, hogy a másik vámpír jól van, ezért Naasirral a hát mögött Adele vezérlőtermébe szaladt és végignézte a képernyőket. Két vámpír kiszámíthatatlan mintában járkált, de Khalil visszafogta magát és a nője sértetlen volt. Janvier Naasirra pillantott és ráütött az ajtónyitó gombra. - Menj és ijeszd el őket a kezdődő vérszomjtól. És kérd meg Trace-t hogy, tartsa itt Khalilt ha a sebei megengedik, meg tudod csinálni? Naasir vadul rámosolygott és bólintott. - Nem lenne kifogásom, ha ehetnék Khalil májából, remélem ad rá okot. Ismerte Khalilt, így tudta nem fog kikezdeni az ezüstszemű vámpírral, így visszatért Rrupert-hez. - A fenébe is, mi a franc történt veled? A művelt műgyűjtő, ahogy Janvier előző éjjel mondta: jó ember volt, de amikor megvizsgálta a testét látta, hogy Ruper véres belekből visel nyakláncot. A szájára nyomta az öklét, hogy visszatartsa a nyomást, ami a gyomrában emelkedett, Janvier kényszerítette magát, hogy a különszoba véráztatta padlójára lépjen. Először nem látta Laceyt. Aztán a fény megcsillant egy gyűrűn az ujján, és ráébredt hogy a lány a padlón fekszik az ágy túloldalán, a keze volt az egyetlen látható része. Amikor magához tért azt kívánta bárcsak ne tette volna. Az az édes kuncogó nő, aki elpirult a közelében, de büszkén Ruperténak vallotta magát ott feküdt kibelezve. Úgy tűnt Rupert egyenesen a gyomrának esett az agyaraival, majd a kezével kihúzta a beleit, az állkapcsa törött volt, a nyelvét kitépték. Ennek nem volt semmi értelme. Semmi. Amíg Janvier rálépett valamire, ami megcsúszott a csizmája alatt. Szemöldök ráncolva lehajolt és egy kis műanyag zacskót talált. Üres volt, de tudta a tesztek mit mutatnának ki. - Umbra. ... Ashwini Ransommal találkozott a Céh Akadémián fél órával azután hogy Janvier elhagyta a lakását. Vadásztársa találkozót kért tőle korábban, mint várta, és most itt ültek a lelátó legelső sorában figyelmen kívül hagyva az edzőpályát. Ransom begipszelt lába - amit aláírások borítottak köztük Ash-é is - a padon feküdt a mankói mellette. Előttük a tréning pálya piszkos hóval és törött jéggel volt tele a kora reggeli edzéstől, aminek már vége is volt. A Céh soha nem takarította a pályát, ahogy nem tettek fel tetőt az eső és a szél ellen sem. Az edzés

órák mindig le vannak adva akár milyen is az időjárás. - Emlékszem egyik télen Bracken szétrúgta itt a seggem, miközben jégeső verte az arcomat és a fejemet. - emlékezett a lány. - A fenébe is nagyon fájt. - Ez semmi. - mondta Ransom. - Az egyik évben hármas erősségű vihar tombolt, repülő törmelékek, orkán erejű szél, és a mi csoportunknak így is be kellett fejeznie az óráját. - Kérlek. Egyszer árvízben kellett Brackennel harcolnom, a combomig ért a víz. Ransom felhorkant. - Igen és volt olyan idő, amikor macskák estek az égből kivont karmokkal. Egymásra néztek, és nevetni kezdtek. Ez egy rítus volt a vadászok között, akik az elmúlt húsz évben diplomáztak az Akadémián, hogy túltegyenek egymáson Bracken kiképzési edzésének történeteivel. A szabadtéri edzések minden tanuló számára kötelezőek voltak, de az időjárásnak megfelelő anyag az utolsó évre volt ütemezve, mert a vámpírok erősebbek voltak és jobban ellenálltak az időjárásnak. - Egy vadász, aki elolvad egy kis hó látványától. - kezdte Ashwini. - Egy olyan vadász, aki nemsokára egy csendes mély sírban fog feküdni. - fejezte be Ransom, majd az Akadémia edzőjének hisztérikus hangját utánozva hozzátette. - Ez az amit akarsz hercegnő? Ez. Én nem így gondolom. Na mozgás. Újra nevettek. - Ha most itt lenne - szólt Ransom - és azt mondaná, száz kört kell futnom, eldobnám a mankóimat és azt mondanám Igen uram mozgok. - Én is. - ismerte el Ashwini. - Azt hiszem, hogy ő a kevés emberek egyike a bolygón, akitől tényleg félek. - Csak a hülyék nem félnek Brackentől. - Úgy tűnik Saki tud vele bánni. - De ők rendszeresen szexelnek. Ez a megoldás számunkra nem elérhető. - ivott Ransom a magával hozott kávéból. - Szóval Felicity Johnson. - Ki tudtál róla deríteni bármit. Azt tudjuk, hogy egy klublány volt, és eltűnt miután összejött egy gazdag cukrosbácsival. Ransom elvett egy fánkot a négyből, amit a lánynak sikerült becsempésznie, anélkül hogy a korai órán résztvevő vadászok észrevették volna. Beleharapott, megrágta és lenyelte mielőtt beszélni kezdett volna. - Ez eddig igaz, de néhány utcán dolgozó lánytól tudom hogy Felicity velük dolgozott néhány hónapig körülbelül egy évvel ezelőtt. De ez hogy illeszkedik a többi munkahelyéhez. - Stricije volt? - Nem, de a lányok azt mondják, hogy sebezhető volt a férfiakkal szemben, mintha valami arra késztette volna, hogy vágyakozzon a jóváhagyásukra. - ivott egy kortyot a kávéjából és folytatta. - Elkerülte a striciket, mert nem akart hosszú távon így élni, mert rájött hogy egy fiúja véglegesen megsebzi, ha nem vigyáz eléggé. Tehát a lány dolgozott, minden centet összegyűjtött és nem tért vissza az utcára. - Tudta, ha túl mélyre menne, örökké ebben az életben ragadna. - mondta Ashwini ahogy elkezdett az áldozatukból többet látni. Ransom bólintott. - Az utcán dolgozó lányoknak nehéz életük van, és ez meg is látszik. Nincs rá mód, hogy bejuss egy új, jobb életbe, ha az utca rányomja a bélyegét az arcodra és a testedre. A lányok közül, akikkel beszéltem senki nem mondott rosszat Felicityről és arról, hogy kiszállt, mert soha nem felejtette el a barátait. - Az egyik lányt két-három alkalommal is kisegítette ingyenes gyerekfelügyelettel, amikor pedig összejött a gazdag barátjával egy másik lánynak pénzt adott kölcsön, hogy el tudjon repülni a városból egy családi vészhelyzet miatt. Jó ember volt, és hűséges is. - Mikor látták utoljára? 28. - Hat hónappal ezelőtt. Látogatás után azt mondta, hogy Európába megy a szeretőjével, így nem aggódtak miatta. A többi nő örült mivel azt hitték olyan életet él, amilyet mindig is szeretett volna. - fejezte be Ransom a kávét és a fánkot. - Egy pár hónap után aztán meglepődtek hogy elhidegült tőlük és nem jött többé, de azt gondolták, a gazdag barátja rövid pórázon tartja, és újra felveszi velük a kapcsolatot, ha a dolgok megenyhültek. De Felicity addigra már reménytelen helyzetben volt - gondolta Ashwini. - A lányok beszélnének velem?- kérdezte Ransomot, tudván mennyire védi az utcai barátait.

- Igen, meg akarják tudni, hogy ki bántotta, és remélem, letéped a farkát a rohadéknak. - mondta, miközben elővette a telefonját és átküldte Ash-nak a neveket és a számokat, miközben szólt hogy a lányok várnak a hívásra. - Tudom, hogy nem kell kérnem, de vigyázz rájuk. - Úgy lesz. - végig nézett a tréningpályán ahol a hó árulkodott a ragyogó nap alatt. - Janvierrel együtt dolgozunk. Őt is magammal vihetem? - Nem probléma. Tisztáztam velük, hogy a Torony nem érdeklődik irántuk ezt az egy esetet kivéve, és mint mondtam kedvelték Felicityt. Elég sokat elmondott az áldozatról hogy a lányok vállalják érte a kockázatot, gondolta Ash. - Szóval - mondta egy rövid csend után - hogyhogy te ilyen korán bent vagy? Azt hittem, hogy te és Nyree ünnepelni fogtok, remélem hogy nem az én kérésem kuszált össze bármit. - Ah, az ünneplés után láttam az üzenetedet. Elég könnyen lebonyolítottam néhány hívást, amíg Nyree ismét levegőhöz jutott. - villant fel zöld szeme, jóképű arca boldogan önelégült volt. - Két könyvtárost is ledöntött az influenza, így ő bement helyettesíteni. Tőlem azt akarták, hogy tanítsak egy osztályt ma délután, de elcseréltem Demarcóval egy reggeli órát, így el tudok menni mire Nyree műszakja véget ér. - Remélem, meghívsz az esküvődre. - Viccelsz? - vigyorgott Ransom. - Azt tervezem, hogy egy pokoli bulit csapunk. Basszus, megházasodom. - megrázta a fejét, ahogy egy kutya rázza le a nedvességet. - És meg akarom csinálni. Ashwini ismerte a történetet, megszorította Ransom vállát. - Örülök nektek, Ransom. ... Egy órával később találkozott Janvierrel, egy kis raktárban, abban az épületben ahol a vérkávézó is volt, amiben Ellie tulajdonos volt. Vérfogyasztó kevés volt így a nap végén, de egy alkalmazott fogadta a vértadó donorokat a hátsó helyiségben. A köpcös férfivámpír úgy nézett ki, mint egy tanár, aki a Quaterbe ragadt, de bevezette őket egy terembe és megígérte, hogy a három nőt is beküldi, ha megjöttek. Ashwini választotta a helyszínt, mert nem akarta a lányokat kellemetlen helyzetbe hozni, ha együtt látják őket. Abban viszont nincs semmi különös, ha egy utcán dolgozó lány vért ad el egy kis extra pénzért. Most azonban Ashwini Janvierre figyelt, a szája mellett mély barázdák jelentek meg a szeme komor volt. Megérintette az állát a vérkávézó tompa fényében, és azt kérdezte: - Mi történt? Mi a baj? A lány észrevette hogy lezuhanyozott és megváltozott. Sima fekete póló volt rajta, pengéi nyíltan a hátán, a bőrkabátját és a sálját egy borvörös kanapé hátára dobta. - Ülj le mellém. Amikor leült a férfi mellé, az a kezei közé vette a kezét és elmondta neki a reggeli szörnyűségeket a Masque-ban. - Lacey? - a sokktól megfagyott. Nem akarta elhinni hogy az a kedves barátságos nő, aki annyira elragadó volt a kedvesével, eltűnt, a szertője keze által halt meg. - Biztos vagy benne? - Sajnálom cher. Bárcsak azt mondhatnám hogy nem érzett fájdalmat de az hazugság lenne. Miközben próbálta feldolgozni a borzalmat, a férfira is figyelt, nyomott egy csókot a szájára és végig simította a hátát. - Sajnálom, hogy látnod kellett. Janvier előre hajolt, a válla megfeszült, lassan kifújta a levegőt. - Ez a gyógyszer egyre inkább olyan, mint egy méreg, amitől ezt a hatást várják. Ashwini többet hallott ki a hangjából, mint amit Janvier mondott. Tudta hogy Janvier mindig is védte a nőket, és hogy a lelke mélyén újra és újra visszamegy az előző éjszakához, és azon gondolkodik, hogy tudta volna megakadályozni. - Rupert jó ember volt, amíg be nem vette a kábítószert. - emlékeztette a férfit, arra, ahogy Lacey leírta a kapcsolatukat. - Ő választotta, azt hogy használja a drogot, senki más. Még Raphael sem tudta volna leállítani, hacsak nem abban a szobában, abban a pillanatban dönt úgy Rupert hogy, beveszi az Umbert. Janvier a combjára simította a kezét. - Köszönöm. - mondta egy perc múlva. - Azt hiszem hallanom kellett, tudtam, hogy aki elmegy egy olyan vámpírral, mint Khalil a halállal játszik, de ez.. Ash átölelte a karját a kezeivel a fejét a vállára hajtotta. Lacey szörnyű kínok között hallt meg de olyan nőként, akit szerettek, Ashwini tudta hogy Rupert árulása fájhatott a legjobban. Lacey szíve jóval a teste előtt összetört.

- Ő annyira ártalmatlan volt Janvier. A férfi átkarolta Asht és egy csókot nyomott a hajára. - Néha elfeledkezem róla, hogy nem vagyok ember. De nem ma. De Ash nem hagyta annyiban. Felemelte a fejét, elkapta a tekintetét, és keményen tartotta a szemkontaktust. - Attól leszel ember, amit teszel. - túl sok szörnytettet látott, amit halandók követtek el, hogy azt higgye mentesek a gonoszságtól. - Szomorú vagy Lacey miatt, de Rupert miatt is. Dühös vagy az elvesztett életekért, aminek nem kellett volna megtörténnie, Két boldog ember élete hunyt ki, mert valaki úgy döntött, létrehoz egy csábító mérget. És ez az emberség és ez benned van. A férfi megköszörülte a torkát. - Gyere a karjaimba, ott kell, hogy tartsalak. A lány az ölelésébe bújt, és ahogy csendben ültek hangokat hallottak a kávézóból. Vonakodva váltak el egymástól, de talpon voltak mire Aaliyah Carys és Sina együtt bejött. Nyilván való volt hogy Carys - egy hűvös kék szemekkel rendelkező rezes szőke, orrán pár szeplővel - a vezető. Aaliyah sötét bőrű és modell magas, finom csontokkal, puha lágy hangjában szomorúság érződött. Sina erős ellentétük volt, a haja smaragdzöld és a szemöldökéig ért, ferde szemekkel széles sápadt bőrű arccal, könnyedén mosolygott de a mosoly soha nem érte el a szemeit. - Kérem, foglaljanak helyet. - mondta Janvier, miután az alkalmazott bevezette a nőket. A nők haboztak, de aztán egymás mellett helyet foglaltak a kanapén, Ashwini és Janvier velük szemben. Amikor a kávéház alkalmazottja visszatért narancslével és süteménnyel megrakott tálcával a három nő felhúzta a szemöldökét. Ashwini felállt és megköszönte a fiatal vámpírnak majd egy csendes kérést súgott a fülébe, majd pár pillanat múlva egy kis üveg vérrel tért vissza. Sina elmosolyodott. - A legtöbb ember nem veszi észre, hogy vámpír vagyok. - De én vadász vagyok. - mondta még akkor is, ha Sina agyarai voltak a legkisebbek, amit látott, elég kicsik ahhoz, hogy emberei szemfogaknak nézzék. - Az agyaraim rendben működnek, ha netalán ezen töprengenél - mondta, miközben kinyitotta a palackot, hogy igyon egy kortyot, közben a többiek elvettek egy-egy bontatlan palack gyümölcslevet és felnyitották a kupakjukat. - Csak egy furcsa genetikai dolog. Ashwini nem kérdezte meg a másik kérdést, amire szerette volna tudni a választ, de látta a megértést Janvier szemében, és tudta hogy később meg fogják vitatni. Így inkább megmutatta a nőknek a Janvier által hozott képet. - Ő a barátotok? - Soha nem tűnt ennyire vékonynak, mindig mozgatta a kezeit, amikor beszélt. És mindig tele volt gyűrűkkel. - mondta kemény hangon Carys annak érdekében, hogy elrejtse a remegését, majd eltolta a képet. - A haja sötét arany volt nem fehér-szőke, de igen ez Felicity. Nagy kékes-zöld szemek meg minden. Miután megerősítették az azonosságát, Ash megkérte a nőket hogy menjenek végig a részleteken, amit Ransommal már megbeszéltek. Majd megkérdezte: - Emlékeztek pontosan mikor kezdett el beszélni az új barátjáról? - Úgy nyolc hónappal ezelőtt. - ráncolta össze Sina a homlokát. - Úgy tűnik nagyon biztos vagy benne. - mondta Ashwini. -A születésnapomon mondta el nekem azért emlékszem rá. Elmentünk mi négyen egy italra. Ti is emlékeztek? A másik kettő bólogatott, majd Aaliyah vette át a szót. - Néhány hete ezután Felicity nagyon boldog volt, mert a barátja azt mondta, hogy elviszi Európába,és vásárolnak majd Rómába, Milánóba, Párizsba. Ő mindig a divatlapokat bújta. Carys megsimogatta combig érő műszőrme kabátja gallérját, mintha gondban lenne. - Mondtam neki, hogy egy ilyen lánynak, akit csak használnak, túl sokba kerülnek ezek a rongyok, de ő azt mondta boldoggá, teszi ha nézi őket. - Van valami ötletetek, hogy mikor akartak Európába menni? - hajolt előre Ashwini alkarját a combjaira téve. Mindhárom megrázta a fejét. - Csak annyit mondott hogy hamarosan. - harapott Sina az ajkába. - Ez egy-két hónappal ezelőtt volt, akkor láttam utoljára. Ez segít? - Megnézzük a légitársaságok utasbejegyzéseit. - mondta Ashwini, bár egy egész évi jövedelmébe mert fogadni, hogy a lány soha nem hagyta el az országot, az ígéret Európába csak egy csali, egy hamis

nyom. - Tudjátok hogy a barátotok hol élt, amikor találkozott a barátjával? - tolta az aprósüteményt Janvier Aaliyah irányába, cserébe kapott egy apró mosolyt. - Igen. - Carys mondott nekik egy címet, ami a Quuens egy nem túl jóhírű része. - És Felicity soha nem említette a barátja nevét, vagy hol lakik, bármit? - kérdezte Ash. - Esetleg a haja színét? Carys és Sina a fejüket rázták, de Aaliyah hirtelen felült. - Egyszer azt mondta, hogy be fog költözni a Quater egy jobb házába, mint a gazdag szukák, és meghív minket kávéra és süteményre, és nekünk majd különleges kalapokat kell viselnünk, és azt kell mondanunk Ó igen kedves. - Aaliyah pislogott és súgva mondta. - Mi akkor annyira nevettünk. Ez egy gyenge szál volt, de közvetlenül a Quaterhez kapcsolódott. - Emlékszel bármi másra? - Nem ... de egyszer megkérdeztem, miért nem mutatja meg a gazdag fiúját nekünk, csak úgy titokban. - Aaliyah - kiáltott fel Sina tátott szájjal - ezt soha nem mondtad nekünk. - Nem akartam hogy Felicity kényelmetlenül érezze magát, mert az egész olyannak tűnt, mint egy első osztályú seggfej. - végi simította fekete kabátja ujját. - Felicity annyira ki akart törni ebből az átokból jobban, mint mi, és ez az Európa ígéret telejsen bele illet az életmódba, amire vágyott. Egy kis szünet után Aaliyah folytatta. - Felicitynek soha nem volt stricije, de visszagondolva ez az egész olyan volt, mint egy strici, akkor azt hittem inkább olyan "papa" stich. A férfi volt a mindenható - gondolta Ashwini - és kegyetlenkedni kezdett, mert Felicity cserbenhagyta őt. A fattyú. - Nem tudunk eleget igaz? - kérdezte Carys. - Ti behatároltátok az időpontokat. - Ashwini nem bánt tiszteletlenül a nőkkel. - Minden lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy megtudjuk mi történt vele. - El fogod ... - Sina vett egy nagy levegőt, mellei azzal fenyegetőztek, hogy kibuggyannak a mély kivágású felsőből, amit a rózsaszín dzseki alatt viselt. - Elmondod nekünk, ha megtudod? - Megígérem. - Nincs sok pénzünk - feszült meg Carys álla és válla - de meg akarunk győződni róla, van egy sírköve és egy megfelelő temetést kap. Nem volt családja, nevelőszülőknél volt, miután a nagyszüleit elsodorta egy árvíz, amikor még gyerek volt. Ashwini nem lepődött meg rajta hogy Felicity gyilkosának sikerült így megszédítenie a lányt, csak egy szerelemre éhes nő volt, aki vágyott a stabil életre és mindenre hajlandó volt, hogy elérje azt, így könnyű zsákmány volt. - Az a férfi, akinek a fia megtalálta a holttestet szintén segíteni akar. – mondta Ash, miközben elővette a telefonját. – Ő egy rendes ember. Talán együtt megszervezhetnék Felicity temetését, amint kiadják a testet. Öt perccel később a nők Tony Rocco telefonszámával együtt távoztak, Ashwini pedig beült Janvier autójába, amint elindultak megkérdezte, amit korábban nem tudott. - Hogy lehet az, hogy egy vámpír kénytelen az utcán dolgozni? Ez is része a szerződésnek? - Nem. – mondta Janvier. – Bizonyos dolgok kifejezetten tilosak a Tanács döntése alapján, ilyen például, hogy a testet árulják. A büntetés pedig nem éri meg a kockázatot. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a szerződőket nem lehet kihasználni és a szerződéssel, nem lehet visszaélni. Ashwini visszagondolt arra, mit látott Nazarach udvarában, két nő térdelt az angyal oldalai mellett, az arcuk fehér, izmaik remegtek a tökéletes tervezett estélyi ruhák alatt. - Eszedbe jut néha Simone és Monique? - Nem. – mindketten tettek azért hogy, Nazarach ágyába kerüljenek, talán Sina is így járt. Janvier megállt egy csillogó fekete városi autó mögött. – Sina legalább százötven éves. - Ez azt jelenti, hogy megkapta a fizetését, amikor lejárt a szerződése. – ezt még azok a vámpírok is megkapták, akik kevés felelősséggel járó minimális mennyiségű megbízást kaptak, de ez is elég volt, arra hogy megéljen belőle, legalább egy évig. Janvier ismét elindult és azt mondta. - A vámpírság sem véd meg a rossz döntésektől, vagy a balszerencsétől. – hangjának komorsága emlékeztette a lányt arra, hogy szemtanúja volt aznap reggel egy véres mészárlásnak, melyben két életnek is vége lett. - Néhány vámpírnak a létezés pár száz év után már unalmassá válik, és így keresnek izgalmat. Az

hogy beszállnak idegen férfiak autójába, a testüket használják, hogy átvegyék felettük az irányítást, elűzi az unalmukat. Minden alkalommal, amikor Ashwini már azt hitte, hogy ismeri az embereket, rá kellett jönnie, hogy még a képességei segítségével sem tud mindent megérteni. - Az a számító fattyú egy Európai út segítségével vette rá Felicityt az engedelmességre. - Én is így gondolom. Tudnia kellett, hogy a lány elmondja a barátainak, csak hogy dicsekedhessen. - Izgatott volt, hogy ilyen közel van az álmai megvalósításához. – Ashwini látta maga előtt Felicityt egy sebezhető nő, aki hűséges volt a barátaihoz, és akit hajtott egy szebb jövő reménye. - De nem ölte meg rögtön. – mondta Janvier. – Hónapokig életben tartotta. - Amikor megtaláljuk azt a szemétládát, személyesen fogom letépni a golyóit, mielőtt darabokra tépem. - Azt hiszem, be kell állnod a sorba cher. – mondta a férfi komor mosollyal. – De talán megosztom veled. … Dimitri a Masque közepén állt és Janvier jelentésén gondolkodott. A Cajun csak egy szűkös tizenöt percet töltött a Toronyba, amíg lezuhanyozott és átöltözött, majd távozott hogy találkozzon a vadászával, de ez az idő is elég volt. - A vérszomj helyzete még nem igényelt sürgős intézkedést tegnap este – mondta Janvier keményebb hangon, mint amit Dimitri valaha is hallott tőle – de ma reggel minden megváltozott. Dimitri egyetértett a másik férfi értékelésével, megnézte Adele biztonsági kameráinak felvételeit, és látta a privát szobákban csapdába ejtett két vámpír íriszének bíbor árnyalatát. Ő is érezte a piszkos energiát a levegőben, amikor szándékosan végig sétált a negyeden, hogy elérje a klubot: a félelem és a felserkent izgalom gonosz keveréke volt. Trace, Janvier és Naasir gyors intézkedése mellyel véget vetettek Rupert ámokfutásának okot adtak a félelemre, de a vérszomj erőszakos izgalma ott volt a levegőben és egyre jobban erősödött. A Lijuan elleni harcban számos átalakítottból kiszabadult az agresszió és most a háború utóhatásaként szívesen átadták volna magukat az ösztöneiknek. - Dimitri. – Adele hosszú vörös haja súrolta a fenekét, kifinomult stílusa és ruhája nem tükrözték gyakorlatias viselkedését. – Mire készülsz? Dimitri enyhén elmosolyodott, mindig is kedvelte Adele-t, azután pedig még inkább hogy komor dühvel harcolt hogy legyőzzék Lijuan férgeit. - Láttam, hogy úgy mozogsz, mint egy harcos Adele. – a haját befonta és egy harci kalapáccsal semmisítette meg az újjászületetteket a szektorában. – Miért futtatod ezt a bűnbarlangot a Torony mellett? Adele felhorkant. - Ne felejtsd el Dimitri, már ötszáz éve ismerlek. Bűn, szex, fájdalom, már te is élvezted mindegyiket. Az élvezet – gondolta Dimitri – nem a helyes szó, kipróbált mindent hogy elfelejtse a veszteséget, ami darabokra törte a szívét, és ott maradt halottan. De Adele nem ismerte a múltját, nem volt joga hozzá. - Azt akarom, hogy lépj kapcsolatba minden vámpírvezetővel a Quaterben. – vámpírok, akik a negyedet irányították, és akik visszafoghatják a mészárlást. – Mond meg nekik, hogy pontban hatkor legyenek a Toronyban. Kockázatos volt nem azonnal csak a nap délutáni részére összehívni a találkozót, de már az idézés hírének is hűtő hatással kell lennie a növekvő vérszomjra. - A késedelem vagy az elmaradás határozottan ellenjavallt. Adele felvonta a szemöldökét. - Félelmet akarsz bennük kelteni Dimitri? Dimitri tudta, hogy milyen könyörtelen lehetne, ami egy nagyon hatásos eszköz, a jelenlegi helyzet azonban nagyobb tűzerőt igényelt. - Nem velem lesz találkozójuk Adele, Raphael kérte a megjelenésüket. Dimitri már beszélt Raphaellel előző este, amikor az első jelentések befutottak, és az arkangyal egyetértett a találkozóval, mert Raphael, aki a barátja volt csontig ható félelmet tudott kelteni halhatatlanokban és halandókban egyaránt.

Úgy tűnik – dorombolta Dimitri az elsápadó Adele-nek – emlékeztetni kell az átalakítottakat, hogy a Toronynak soha nem lankad a figyelme. Adelnek elakadt a lélegzete. - Ki fog meghalni ma este? – kérdezte suttogva. - Mindazok akik elfelejtették, hogy nem ők a csúcsragadozók ebben a városban. -

29. Felicity lakása egy a város porától és a szmogtól megfeketedett bérházban volt, ami úgy nézett ki, mint egy nő, aki egykor szép volt, de már rég megadta magát az idő múlásának. Ráadásul nem bajlódott a sminkkel, az ablakkeretek néhol lógtak, vagy egyáltalán nem voltak, a piszkos üvegtáblák legalább harmadán repedések futottak, kettő engedett is az idő húzásának és teljesen eltűnt, a lyukakat fekete műanyaggal pótolták. Csak egy harmadik emeleti bérlő próbált tenni némi erőfeszítést a kinézetért, Ashwini zöld leveleket látott az ablakban, ami úgy nézett ki, mint egy dús páfrány göndörödő indái. A szépítési próbálkozás csak még jobban kiemelte az épület lerobbantságát. Az elhanyagoltság volt látható az épület belsejében is. Graffitik húzódtak végig a falon, a linóleum teljesen kikopott a betonig. - Megértem miért akart innen elmenni. – az ólmos kétségbeesés beivódott a falakba, az üvegbe, a fába elég erőteljesen hogy érezze, de valahol mélyen lent a remény apró magjai csiráztak. Felicity ültette el az egyik ilyen apró remény magot a szomszédaiban, akik látták a szerencséjét. Ashwini látta, érezte a remény törékenységét a kemény felszín alatt, és ez még kegyetlenebbé tette a gyilkos tettét. Nem csak azért volt szörnyeteg mert, megölte őt, ellopta az életét, és gúnyt űzött a szelleméből, - Az a személy, aki felelős Felicity megkínzásáért és haláláért megérdemli a pokol minden bugyrát. - Gondoskodni fogunk róla, hogy rendesen megfizessen, legyen akár férfi akár nő. – Janvier a bal oldalán, a falat elcsúfító friss feliratra mutatott „ Fock off!” volt olvasható. - Ez vicces volna, ha nem lenne ennyire szomorú. A hibásan írt trágárság alatt Iroda és iránymutató nyíl volt látható. - Nem fűzök hozzá nagy reményeket, hogy ténylegesen legyen is bárki az irodába - mondta Janvier – de a világ tele van meglepetésekkel. - A legtöbbjük, véres mocskos és halálos. Végig sétáltak a keskeny folyosón, a végén Ashwini egy az alagsorba vezető homályos lépcsősort vett észre. Előtte egy zárt ajtó szórólapokkal kiplakátolva, a szomszédság hirdetései, emberek, akik megpróbáltak valamilyen közösségi érzést létrehozni ezen a reménytelen helyen, kis poszterek melyeken elveszett háziállatok megtalálásában kérnek segítséget. Ashwini felemelte a kezét és kopogtatott az ajtón. Meglepetésére az ajtó szinte azonnal kinyílt, és láthatóvá vált egy szakállas fickó sápadt arca, akinek láthatóan a napozás nem volt a kedvenc időtöltése. - Igen? – kérdezte összevont szemöldökkel, és még mielőtt Ashwini azonosítani tudta volna magát, újra megszólalt. – Te egy vadász vagy. Melyik barom vámpír bújt el itt? Ash figyelmesen megnézte és elgondolkodott, tulajdonképpen lehet, hogy a férfi tud nekik segíteni. - Nem vámpírt keresünk – mondta végül – de egy korábbi lakóval kapcsolatban lenne néhány kérdésünk. A férfi - aki körülbelül a harmincas évei elején járt – megvakarta a hasát, melynek mérete is utalt arra, hogy szereti a sört és a gyorséttermeket. - Rendben, jöjjenek be. – hátralépett az ajtóból, és beengedte őket az irodába, melyben egy televíziót tartott, amiben épp egy bűnügyi show ismétlése ment, egy megereszkedett kanapé farmer kárpittal, egy íróasztal elárasztva papírral, és több rozoga szék. A férfi kikapcsolta a TV-t és megkérdezte: - Nem akarnak leülni? Ashwini nem volt benne biztos, hogy a szék megtartaná, ezért megrázta a fejét. - Ön a házmester? - kérdezte a férfit Ash, A férfi felnyúlt és megvakarta az állát, fekete göndör szőre sercegett.

- Ah, igen már vagy tíz éve. A nevem Seth. Diák vagyok, a második doktorátusomon dolgozom, úgy hogy ez egy remek munka, különösen mivel egy szobával jár együtt. – vágott egy grimaszt. - Amit tudok, megteszem, amit lehet, kijavítok, de a tulajdonosok nem adnak túl sok pénzt, így a lényegtelen dolgokat, mint a kibaszott graffitiket meghagyom. – kifújta a levegőt és megdörzsölte az arcát. – De nem azért jöttek, hogy a panaszkodásomat hallják. Ki lenne a bérlő? - Felicity Johnson. Seth arca megfagyott és eltorzult. - Ó, a fenébe, történt vele valami nem igaz? Tudtam, hogy soha nem hagyná el Taffyt. - Attól tartok, meggyilkolták. – Ashwini kereste a férfi arcán a bűntudatra utaló jeleket, de csak fájdalmat látott. - Ki tenne ilyet? – kérdezte zavarodottan. – Ő nem jelentett fenyegetést senkire. Emlékszik rá. – mondta Janvier miközben a bezárt ajtónak dőlt. Ő annyira édes volt. Igazán kedves és szép. – fehér arca még jobban elsápadt, teste imbolyogva az íróasztal mögötti székbe esett. – Biztosak benne hogy ő az? - Még nem tudtuk lefuttatni a DNS-ét és nem találtuk meg az ujjlenyomatát – Ashwini többet mondott, mint lehetett volna, látva a férfi reakcióját – de igen, azt hiszem ő az. Kicsi volt a remény, hogy Felicity lakása érintetlen maradt, de ha Seth fenntartotta a bérleti szerződést, talán lehetőség lesz ujjlenyomatot találni. - A legtöbb bérlő egy ilyen helyen – mondta Seth, bámulva tömött íróasztalát – annyira keménnyé válik, dühösek az életre, és hibáztatni akarnak valakit, és én egy ilyen könnyű célpont vagyok. De Felicity nem … ő nem volt ilyen. – mosolyodott el reszketegen. – Miután megjavítottam az ajtaját, ami azzal fenyegetett, hogy kiesik a sarkaiból, muffin sütött nekem. Nekem azelőtt senki nem sütött friss muffint. Még egy bepillantás volt Felicity személyiségére, és egy dühös személy végül kiölte a csillagokat a szeméből. - Ki az a Taffy? - Ó, Taffy … a macskája volt. Ashwini úgy döntött, hogy kockáztat, maga felé fordított egy széket, leült a kezét a háttámlára fektette. - Mikor volt itt Felicity utoljára? - Kábé nyolc hónappal ezelőtt elkezdett egy- két napokra elmenni, és megkért hogy vigyázzak Taffy-ra, így láttam mikor jött. Ez egyezett azzal, amit Sina mondott, hogy Felicity mikor találkozott a gazdag barátjával. - Tovább. - Majd a távol töltött napok egyre hosszabbak és hosszabbak lettek. – mondta rekedt hangon. – Úgy gondoltam, hamarosan feladja a bérleti szerződését, de nem, jött és ment, úgy hat hónapig. Még egy hónap, amivel közelebb vagyunk, gondolta Ashwini vad örömmel, de nem szakította félbe a férfit. - Utoljára úgy két hete láttam – mondta Seth szomorú szemmel – nem nézett ki valami jól. Igen, a dolog ami Felicityvel történt igazán nem tett jót neki, a férfi nem is tudja mennyire rossz volt. - Próbáltam rendes lenni vele, adtam egy kis haladékot a lakbér fizetésére. Tudtam, hogy örül neki. - Különben is ő mindig olyan boldog volt, tudják? Mint egy kis nyuszi vagy valami hasonló. Mindig életvidám, még akkor is, amikor minden szar. – Seth vállai megremegtek, hirtelen könnyek folytak végig az arcán. A zokogása hangos, erős, és igazi volt, mintha egy gát szakadt volna fel figyelmeztetés nélkül. Janvier végig futtatta a kezét Ash haján, mielőtt a lány megmozdulhatott volna, hogy kapcsolatot teremtsen a zavart emberrel és megszorítsa a zokogó férfi vállát. Csak akkor tért vissza az előző pozíciójába, amikor Seth kezdett megnyugodni. - Sajnálom. – zihálta Seth, és megemelte a pólója alját, hogy megtörölje az arcát. – Én reméltem hogy ő él, jó életet él egy jachton a Földközi-tengeren, vagy valami hasonló helyen. De közben tudtam, hogy nem hagyná el Taffyt. Végszóra egy halk, miau hallatszott. Egy kis szürke macska csúszott be az ajtó hasadékán és az íróasztal sarkához ment. Seth arca ismét eltorzult a macska látványától, de aztán összeszedte magát vett egy nagy levegőt. - Gyere ide Taffy. – mondta és a macska felugrott az ölébe. – Ő is olyan édes, mint Felicity. Én soha nem voltam egy macskás fickó … de amikor Felicity nem tért vissza … - megroggyant vállakkal simogatta a doromboló állatot. - Sajnálom. – mondta Ash, ezek a nem megfelelő szavak voltak, de ez volt minden, amit mondani tudott, amíg meg nem találják a személyt, aki bántotta Felicityt. -

- Segíteni akarok. – mondta Seth, felemelte a fejét és megtörölte a szemeit a kézfejével. – Soha nem láttam Felicityt elhanyagoltnak, de az utolsó két alkalommal olyan volt mintha … megfakult volna. Mintha valaki ellopta volna a lelkét. – pulzusa hevesen vert a nyaka oldalán. – Megkérdeztem tőle, hogy veri-e a barátja, de ő azt mondta, hogy csak túl sok vért adott. - Tehát – mondta Ashwini némi gondolkodás után – ő nem itt élt az utolsó hónapokban, de soha nem vitte el Taffyt? - Nem, azt mondta, a barátja nem szereti a macskákat. Mondtam neki, hogy senki nem ér annyit hogy feladja Taffyt, de ő csak nevetett. – Seth ismét megsimogatta a macskát, az ismétlődő cselekvés enyhítette a feszültséget a testében. – Nem értettem miért tartja meg a lakást, és pazarolja rá a pénzt. Azt tudta, hogy gondoskodni fogok Taffyról, ha szükség van rá… Remélem, hogy tudta… - Én azt gondolom, hogy tudta. – Felicity tettei azt mondták Ashwini számára, hogy a nő biztonságban érezte magát itt, és eléggé aggasztotta az új élete, ahhoz hogy addig kapaszkodjon a biztonságba, amíg csak tudott. - Tudja pontosan, hogy mikor látta őt utoljára? - Nem, de megkeresem. – kinyitott egy nagy fekete naplót, ami különböző jelölésekkel volt telefirkálva, Ashwini nem is értette, hogy tud kiigazodni rajta, de Seth addig keresett, amíg meg nem találta, az utolsó látogatásának bejegyzését. - Nem, azt összetéptem. – mondta a férfi, amikor Ash a bérleti szerződésről kérdezte. – De oda tudom adni a holmiját helyette. Ashwni szíve nagyot dobbant. - Megtartotta a holmiját?- Felicity cuccai biztos helye a DNS-nek és az ujjlenyomatnak. - A bérbeadó eladta a legtöbb holmiját, miután nem jött vissza, hogy fedezze a lakbért. – mondta Seth. – De én korábban bementem a lakásba és összeszedtem azokat a dolgokat, amikről tudtam, hogy sokat jelentenek neki. Pár bútor a Goodwillből, néhány ruha és könyv. - Segítene nekünk, ha elvihetnénk néhány darabot Felicity holmijaiból. Ashwini válaszára, Seth felállt és előhozta a megölt asszony holmiját a hátsó szobából. - Elrejtettem, mielőtt a háztulajdonos felfedezné. – az arca ismét eltorzult – Mindig reménykedtem, hogy visszajön. Letette a szánalmas kis dobozt Ashwini elé az asztalra, majd leült és tovább simogatta Taffy fejét az ujjaival, amikor a macska visszaugrott az ölébe. - Ha már nem lesz rá szüksége … visszakaphatnám a képet a piros kerettel? Ez akkor készült, amikor néhány baráttal együtt labdáztunk a parkban. Ez volt az a pillanat, amikor Ash megérezte a kínt a síró szomorúság alatt. Ez szerelem volt. Felicityt mélyen szerették, és a lány soha nem tudta azt … vagy talán tudta, de képtelen volt viszonozni. Az emberek nem mindig azt szeretik akit kellene, vagy aki jó nekik. - Ígérem, figyelek rá, hogy visszakapja. – mondta a férfinak. - A temetésén … - Tudom, Sina, Carys és Aaliyah? Seth bólintott. - Beszélek velük, gondoskodok Felicityről. Annyi sok élet – gondolta Ashwini – Felicity annyi életet érintett meg. Ashwini nem volt képes otthagyni a síró férfit egyedül, karjában a macskával. - Van családja a városban? Vagy barátok? - Igen. – mondta rekedten. – De most inkább egyedül szeretnék lenni. Megpróbálom megérteni, hogy már nincs többé. Ashwininek nem volt szíve elmondani, hogy nem lehet megérteni, azt ami a lánnyal történt. Így inkább nem szólt semmit, magára hagyták a bánatával és visszaültek az autóba, Felicity dobozával együtt. Az első megálló a Céh kriminalisztikai laborja volt, ahol a vezető technikus kinyitotta a dobozt és kivett egy fekete képkeretet, ami mint mondta, jó lesz ujjlenyomatokhoz. A képen Felicity egy tetőn állt, karjait felemelte és a Torony felé nézett. Egy klasszikus turista kép, melyen a lány fiatal és tele reménnyel. A törvényszéki technikus kivett még egy kis hajkefét, faragott nyéllel. - Elég sok hajszál van rajta, ami jó lehet a DNS-hez … igen szőrtüsző is van rajta. – mondta a szemüveges férfi, ahogy aprólékosan kiválasztotta a szálakat. Eközben egy technikus nő számos ujjlenyomatott vett le a képkeretről. Néhány túl nagy volt, ahhoz hogy Felicityé legyen, valószínűleg Sethé, de a kisebbeket összehasonlították a test ujjlenyomataival.

Megerősítés képen megkereste az adatbázisban, és a technikus ki is nyomtatta az azonosítót, Felicity arcával és nevével. - Nem kétséges, ő az. A DNS lesz a végső megerősítés az azonosításban, de Ashwini nem kételkedett hogy Felicity Johnson az áldozat. Felvette Felicity holmiját az asztalról és Janvierhez fordult. - Menjünk el egy szép helyre, és nézzük át a dobozt. – úgy tűnt nem akarja Felicity emlékeit egy ilyen steril klinikai helyen átnézni. - Tudok egy helyet. – mondta Janvier és visszamentek az autójához. Ash nézte a várost, ahogy végig haladtak rajta, a hó és a jég sok helyen már elmocskolódott, de néhol érintetlen maradt. Csendben ültek egymás mellett, nem volt szükségük szavakra. Ugyanazt a komor bánatot látta Janvier arcán, ami a saját szívében élt. Amikor beálltak egy parkológarázsba a Chelsea Market mellett, Ash azt gondolta a férfi egy teázóba szeretne beülni, de Janvier keresztül vezette a High Line-on. Itt eredetileg magasvasút volt, tehervonatok számára, de átalakították a területet élő zöld területté. Nyári napokon és éjszakákon a terület tele volt New Yorkiakkal, akik vágytak egy kis napsütésre, sétára, vagy egyszerűen csak pihenni szerettek volna. És nem csak a halandók vagy a vámpírok között volt népszerű a hely. Az angyalok is szerettek itt lenni, gyakran ültek a különleges megerősített korlátokon, szárnyaikat lelógatva az oldaluk mellett. Ashwini egyszer látott két angyalt, akik fagylaltot ettek és a sárga taxik folyamát nézték, miközben egy körülbelül hét éves kíváncsi fiú állt a korlát mellett és egymillió kérdést tett fel nekik. A hosszú füvek, vadvirágok és lugasba felfuttatott szőlő között néhány mutatós szobor is volt a zöld lombok között. A High Line hangulata újra és újra megváltozott, a kertészek és a kurátorok szeszélyétől függően, de mindig voltak madarak és pillangók, dal és szín ami megtöltötte a levegőt a napsütötte nyári napokon. A napsütés ma nem tudta elűzni a hideg havat, a keményfából készült ülésekről, ahol az emberek szívesen henyéltek a melegebb időjárásban, de a hely így is csinos maradt, amit körülvett a város pulzáló szíve. A kertészek hagyták, hogy szabadon nőjenek a növények és a fák, így nem egy manikűrözött park terméketlen helye volt, hullámzó fűszálak látszottak ki a hó alól, csupasz faágak nyúltak az ég felé. Janvier a téli kert közepén álló csupasz fához sétált, leseperte egy padról a havat, majd letette rá Felicity dobozát. - Gyere ide cher, és nézd meg ezt. Ashwini nagy levegőt vett, majd csatlakozott Janvierhez. Egy titokzatos, finom szoborral egészítették ki a fát. Apró bronztündérek ültek meg a fa ágain, mások a fa törzsén lévő repedésekből kukucskáltak ki, lábujjhegyen állva, készen arra hogy meglepjék az ágakon ülő beszélgető barátaikat. Mindez tökéletes részletességgel, egyedülállóan. - Te tudtad hogy ez itt van? - szíve megfájdult a mulandó szépségtől, mivel a látogatók, akik megpillantják ezt a titkot, nem tudnának ellenállni és hazavinnék a tündéreket, mint egy kincset. - Ez az egyik Aodhan művei közül. – mondta Janvier. – Három éjszakával ezelőtt tette ide Illium segítségével. Azt mondta, hogy a nevetés apró szikráit sikerült megfognia a bronzba, és oda fognak elutazni, ahol a csoda várja őket. Felemelte az egyik tündért, aki állát a kezében tartva ült, arcán az öröm kifejezésével, és átadta Ashwininek. - Azt gondolom ez illik Felicityhez, egy olyan nőhöz, aki soha nem volt szomorú. Ashwinin az érzelmek nyers hullámai futottak át, és nyomott egy csókot a férfi arcára, majd gondosan elrakta a kicsi szobrot a zsebébe, ügyelve arra, hogy a tündér arca kilógjon a zsebből, hogy továbbra is tudja szemlélni a külvilágot. Aztán leseperte a havat az ülésekről, leültek egymással szemben, közöttük a kis dobozzal. Bár magas épületek vették körül, Ash nem érezte bezártnak magát. A forgalom zaja, autók dudái, beszélgetések töredékei szűrődtek be az utcáról, egy angyal árnyéka siklott végig a havon, aki elszállt felettük, és az egész a szabadságról beszélt. Ez egy jó hely volt, hogy belépjen Felicity múltjába, hogy ki volt a lány mielőtt egy szörnyeteg úgy döntött úgy bánik vele, mint egy eldobható tárggyal. Ashwini felemelte a doboz tetejét. 30.

Felicity doboza a lány életének egy kis darabját tartalmazta. Egy szép aranylánc volt benne, egy szív alakú medállal, egy kék bársonybéléses faragott fadobozban. Ashwini kinyitotta a medált, egy férfi és egy nő arcképe volt benne, akik az ötvenes éveik végén, a hatvanas elején lehettek. Valószínűleg a nagyszülei. Három további kép. Az egyiken Seth és Felicity, mindketten nevettek, az egyik kezükkel integettek, a másikban hot-dogot szorítottak. Felicity sugárzott a kamerába, Seth pedig rá. - Tudta. – mondta Ashwini, miközben végig futtatta az ujját a piros kereten leseperve egy apró porszemet. – Nem lehet, hogy megnézte ezt a képet, és nem tudta mit érez iránta. Janvier felkapta a második képet egy csillogó rózsaszín keretben. - Ez szintén azokat ábrázolja, akik szerették őt. – elfordította a képet, hogy Ash is lássa, a képen Felicity, Sina, Carys és Aaliyah nevetett egy bárban, miközben színes italokat tartottak fel. Felicity egy testhez álló fehér ruhát viselt, egy napsárga selyemsállal a nyaka körül, lila pillangókkal. Fiatalnak tűnt, csinosnak és boldognak. Az utolsó képen a medálon látott idősebb házaspár volt. Ashwini egy traktort látott a háttérben, a kert sarkában egy lapát csillant meg, nap sütötte az arcát a két mosolygó embernek, aki visszanézett a képről. - Vidéki kislány volt. Janvier szemei a malachit keménységével jegesen villantak meg. - Egy kislány, aki a városba jött egy jobb élet reményével, hogy egy olyan embert találjon, aki megadja azt a biztonságot, amire vágyott. - És e helyett egy ragadozót talált. Ez egy szokványos történet volt, és a ragadozó ugyanúgy lehet ember, mint halhatatlan, de ez nem jelenti azt, hogy az áldozat nem érdemel igazságot. Ashwini megerősítette az elhatározását, és visszatért a doboz tartalmához. Egy kicsi szobor egy macskáról ami labdát kerget, kicsit csorba a sarka, fehér teáskanna kék virágokkal, egy toll egy szállodából, egy cipősdoboz tele papírokkal. Ashwini és Janvier egyenlőre félre tette a cipősdobozt, és átnézte a többi holmit. Nem volt túl sok. További olcsó díszek, amik jelentettek valamit Felicitynek, de nem merte elvinni az új „otthonába”. Az alapján amit Ashwini Felicity természetéről eddig megtudott, szégyenlős lett és hamar zavarba jött valaki hatására. Az a nő aki vidám és reménykedő volt mint egy kis nyuszi, aki meg akarta hívni az utcán dolgozó barátait teára a Vámpír Negyedbeli házába, nem érezhette magát kínosan csak külső nyomás hatására. - Ennyi. – mondta Janvier miután kivett még két könyvet a dobozból. – nem voltak bennük jelölések, vagy papírdarabok elrejtve. - Marad a cipősdoboz. – mondta Ash reménykedve, hátha hagyott hátra Felicity valamilyen nyomot, amit követhetnek. - Nem tartott rendes élelmiszerlistát. – mutatott Janviernek egy magazinból kitépett összefirkált receptet. – De a pénzügyeit rendben tartotta. – mutatott egy gumiszalaggal összekötött dokumentumokat. - A ki szegény – mondta Janvier – soha nem felejti el a pénz értékét, igaz? Ashwini végig húzta az ujját a gumiszalagon. - Soha nem voltam szegény, csak gyakran voltam egyedül. – még mindig élénken emlékezett a napra, amikor kiszökött a Banli House-ból. Egy vékony papucsban rohant el, ami nem védte meg az aszfalttól és a kavicsoktól. A talpai véresek lettek, néhány kavics beágyazódott a húsába. De a fájdalom nem számított. Megtalálta a sötét utat, leintett egy teherautót, és az életét kockáztatta, amikor beszállt a kocsiba. De amikor pánikba esett, dühösen arra gondolt, hogy jobb szabadon meghalni egy mániákus teherautó sorőr keze által, mint elmebetegként a Banli House börtönében. De szerencséje volt a sofőr nem volt mániákus. Csak egy magányos ember volt, aki szívesen beszélgetett az út alatt, és aki elvitte a másik államba a nagymamájához. Ashwininek természetesen nem volt nagymamája a másik államba, de ez is volt olyan jó történet, mint bármi más. - Magadra gondolsz, amikor tizenöt voltál cher. – mondta Janvier finoman. – Azt hiszem tudod mi a szegénység jelentése. Ashwini visszaemlékezett, hogy könyörgött ki egy mosogatói munkát az étteremnél, ahol a teherautósofőr kitette, napi háromszori étkezés volt a bére. A közeli erdőben aludt, a fák között, majd három nap után továbbment félve, attól hogy nem futott elég messzire. Addigra kitapasztalta a sofőröket, akik az étterembe jártak, tudatosan használta a képességét, hogy megkülönböztesse a jót a rossztól. És a jók elég távolra vitték, hogy biztonságba érezze magát.

Az a vicces – mondta a szemét a cipősdobozon tartva – hogy én pont az ellenkező irányba futottam mint Felicity. - Vidékre mentél. Ashwini bólintott. - Láttam egyszer egy dokumentumfilmet, tudtam, hogy a nagy gyümölcsösöknek mindig szükségük van gyümölcsszedőkre. – nyárra időzítette a szökését, tudta hogy felszerelés nélkül télen nem tudná megcsinálni. Beálltam egy gyümölcsösbe, keményen dolgoztam, csűrökben laktam, hogy pénzt takarítsak meg télre. Besettenkedtem miután mindenki hazament és kilógtam mielőtt a gazdák felébredtek. - Elmondod nekem, hogy kerültél a Céh-hez? – kérdezte Janvier, hangjának zenéje elcsábította, élőnek érezte magát tőle. Ashwini hagyta, hogy a hangja átjárja a testét, és kinyitotta az ajtót a múltba. - Már három hónapja éltem az új életem, és épp munkanélküli voltam, amikor Saki rám talált a szülei csűrjében ahol aludtam. Ő volt a legkeményebb nő, akivel valaha találkoztam, de ahelyett hogy kirúgott volna a csűrből, leült egy szénabálára és megkérdezte, miért gondolom, hogy jobb így élni mint otthon. Janvier csendes figyelemmel nézte. - Elmondtad neki az igazat. - Igen. – a mai napig nem tudja hogy miért, de ez a beszélgetés megváltoztatta az életét. - Mesélt nekem a Céhről, és azt mondta, hogy a függetlenségem és a rugalmasságom jó hasznomra lesz. Könnyű volt a választás, ez volt az első alkalom az életében, hogy valaki azt mondta, sikerrel jár valamiben, anélkül hogy meg kellene változnia. - Az egész túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen, és biztos voltam benne hogy elutasítanak, de nem tették. Védelmi vonalai megrepedtek, és ki volt téve a nő éles szemének. De Saki megtanította a Céh első szabályára. - A vadásztársaid mindig védik a hátad, és soha nem használják fel ellened, amit tudnak rólad. - Féltem visszatérni New Yorkba, hogy az Akadémiára járjak, rettegtem, hogy Arvi visszavisz a Banli House-ba. De … Azért hiányzott a bátyám. – soha nem volt egyszerű a szeretet, gyűlölte és szerette Arvit egyszerre. Egyszer megpróbálta elhitetni magával, hogy semmit nem érez iránta, de túl nagy volt a hazugság. - A Céh pszichológusa volt az aki meggyőzött hogy nem zárhatnak be megint. Tehát haza jöttem és mindent megtettem, hogy normális tizenéves legyek. - És a testvéred? – kérdezte Janvier lágyan. – Láttad őt a visszatérésed után? Ashwini elméjében felvillant a kép, amikor sok évvel ezelőtt Arvi beviharzott a Céh Főhadiszállásának konferencia termébe. Soha nem felejti el a szemei vad villanását, a haja kócos, állát borosta árnyékolta. Ash felét tartva félúton megállt, mellkasa hevesen emelkedett. - Biztonságban vagy. Életben. A szavaiból érződő gyötrelmes megkönnyebbülést Ashwini soha nem felejti el. - Igen. – suttogta, és a kezeit egy szék háttámlájára szorította, és nézte a testvérét a köztük lévő távolságban. Szeretett volna a karjaiba futni, megütni, sikítani, mindegyik érzés olyan erős volt, hogy inkább mozdulatlan maradt. – De majdnem meghaltam azon a helyen. Arvi meghátrált. - Csak megpróbáltalak megmenteni. - Tudom. – Sakinak hála, arról is tudott, hogy bejelentette eltűnt személyként, és hogy számtalan magánnyomozót bérelt fel annak érdekében, hogy megtalálja. De nem csak ezt tette, személyesen beszélt minden buszsofőrrel, vasúti kalauzzal hátha valaki emlékszik a lányra. – Köszönöm, hogy kerestél. Rettegett attól, hogy megtalálja, de mégis örült a tudatnak, hogy a testvére nem írta le őt. Az ellentétes érzésektől zavarban volt és dühös, és legszívesebben sírva fakadt volna. Arvi arckifejezése megkeményedett. - Ez soha nem volt kérdéses. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy ők ketten beszéltek arról, Arvi miért vitette a Banli House-ba. - Igen, láttam Arvit. – mondta Janviernek összeszorult torokkal. - Keresett engem. – mondta egyszerűen, nem volt képes szembenézni a kusza érzelmekkel, amik az emlékek hatására előjöttek. – De nem állt az utamba, amikor eljött a Céhbe, és nem próbálta -

erőltetni a gyámságot. A fenyegetettség érzésének megszűnése után Ashwini a tanulmányaira fordította minden figyelmét, és elhatározta, elfelejti korábbi életét. Akkor már tudta az igazságot Tanuról és az anyjáról, amikor találkozott Arvival, és az „ajándékát” átoknak tekintette, ami tönkre tette a családját, és nem akart a részese lenni. - Tizenkilenc éves voltam, amikor elfogadtam, hogy ki vagyok, és mi van bennem. – ez azon a napon volt, amikor találkozott Tanuval zárt ajtók mögött, és megfogadta, hogy ő soha nem esik ilyen csapdába … és akkor börtönbe zárta magát. Janvier mosolya halvány volt, szeme sötét. - Annyi sok évet meséltél el egy rövid történetben. Egy napon, a többit is el fogod mondani nekem. Ashwini megvonta a vállát. - Szerencsésebb voltam, mint sok millióan. - És a ragadozók? – kérdezte Janvier halkan, de a válla megfeszült. – Egy gyönyörű lány voltál, magas, hosszú lábú. - Inkább piszkos és sovány. – nem mintha ezek a dolgok megállították volna a szörnyeket. – Volt néhány veszélyes helyzetem, ironikus módon nem az idegenektől kellett tartanom, akiktől annyira tartottam, volt két idénymunkás, akiket a nyáron megismertem. Az egyik férfi sarokba szorította őt egy használaton kívüli csűrben, amit alvásra használt, a másik a mezőn kapta el, amikor a lány vétett egy hibát. - De én egy sarokba szorított állat voltam. – mondta a vámpírnak, akinek most a halál ült a szemeiben. – De mindig volt egy vad erő bennem, és voltak késeim, amit az első keresetemből vettem. Janvier arckifejezése nem enyhült. - És ezek az emberek nem akartak bajt hozni rád, miután fájdalmat okoztál nekik? - Lehet, hogy szerettek volna, de tehervonaton átmentem egy másik államba, mindkét esetben, még ugyanazon az éjszakán. Tudtam, hogy nem győzhetek ellenük. – a tehetetlenségtől megcsikordult a foga, de a túlélési ösztöne diadalmaskodott a büszkesége felett. - Erős késztetést érzek, hogy meglátogassam ezeket a területeket. - Nincs rá szükség. Visszamentem, amikor már képzett vadász voltam. Soha többé nem bántanak meg egy másik lányt. – Janvier felvont szemöldökét látva folytatta. – Nem haltak meg, csak … bizonyos testi funkcióik nem üzemelnek már. - Rendben. – mosolyodott el Janvier lassan veszélyesen, mielőtt ismét a papírokra figyelt volna. - Abbahagyta a pénzügyi táblázatok készítését, úgy hét hónappal ezelőtt, és az utolsót már el sem készítette, amikor Seth utoljára élve látta őt. - A végére teljesen függővé vált a fattyútól, aki megölte őt. Janvier szemei összeszűkültek, és átadott Ashnek egy jegydarabot, ami a pénzügyi papírok közé keveredett. - Opera. Az árát Felicity nem engedhette volna meg magának, és az utolsó hónapban volt az előadás. Ashwini szemügyre vette a vonalkódot. - Van rá esélyünk, hogy nyomon tudjuk követni. Janvier bólintott, és átfésülte a többi papírt. - A jövedelme egyre kevesebb volt az utolsó öt hétben, ahogy én látom, amikor abba hagyta a takarítói munkát. – mondta néhány perccel később. Ashwini megfordított egy művészmozi jegyének darabját, nem volt rajta vonalkód. Kizárt hogy a pártfogója hat és fél hónapig üldözze a lányt. Félre tette a jegyet és azt mondta. - A cukros bácsi meggyőzte őt, hogy lépjen ki a munkahelyéről. Nagylelkű volt a lánnyal, de a saját feltételei szerint. – fizetett a lánynak dolgokat, de nem adott neki pénzügyi függetlenséget. – Úgy tűnik, mintha ellenőrzés alatt tartotta volna. - Ellenőrzés, az odaadás látszata alatt. – Janvier állkapcsa megrándult. – A férfi már csinált ilyet korábban is, túl simán ment a lánnyal a dolog. - Igen. – a felismeréstől, hogy nem Felicity volt az első áldozat, és hogy más nők is áldozatul estek már Ashwini dühös lett. – Opera, művészet, tervezői ruhákról számla. – rosszallóan megnézte az összeget. – Ötezer, kézpénzben fizetve. – csak egy kellék volt, ami még mélyebbre rántotta Felicityt a köréje font pókhálóba. – Ötezer, csak aprópénz egy gazdag, öreg vámpír számára. - Bármelyik öreg vámpír más módon is ki tudta volna fizetni az összeget – mondta Janvier – lehet egy fiatal is, aki fel akart vágni. - Inkább egy öregebbre szavazok, túl jól szervezett volt, túl türelmes, de miért korlátozzuk az

elkövetőt vámpírokra? – vonta fel a szemöldökét. – Az angyalok még ravaszabbak tudnak lenni. – ezt Nazarach tanította meg neki. – Lehet, hogy egy angyal áll a háttérben, és a vámpír aki megharapta csak a piszkos munkát végzi. - Elvégzek majd egy diszkrét kutatást, hogy bármelyik angyal mérgének van-e ilyen ronda hatása. Janvier kinyitott egy bankszámlakivonatot, ami egy borítékban feküdt, az körülbelül akkor jöhetett, amikor Felicity utoljára a lakásban járt. - Vett valamit egy boltban, ami szokatlanul drága volt egy ilyen kis jövedelmű embernek, mint Felicity. Teljesen kimerítette a hitelkártyáját … és a hitelkártyát néhány héttel később kiegyenlítették. Ashwini ránézett az összegre, majd felnézett a szemben lévő ház falára tapasztott hirdetőtáblára. - Egy férfi karóra. – a vér üvöltött a fülében. – Vett a fattyúnak egy ajándékot. Janvier követte a lány tekintetét. - Hideg és számító. A bankok néha rosszabbak, mint a zsaruk, így gondoskodott róla, hogy ne keressék. - De a boltnak lesz biztonsági kamerája. – mondta Ash haragosan. – És talán a szörny ép Felicityvel volt, amikor az ajándékot vásárolta.

31.

Négy órával azután, hogy látogatást tett a Quaterben, Dimitri befejezte a telefon beszélgetést Astaad második emberével – akinek megvolt az a rossz ízlése, hogy lefeküdt Michaelával, de egyébként normális volt – és kisétált a tető szélére. Neki és Raphaelnek meg kell vitatniuk a közelgő találkozás részleteit a vámpírvezetőkkel. Ahogy megjósolta, a vérszomj kezdett lehűlni abban a pillanatban, ahogy az idézés híre végig hullámzott a vámpírközösségen. A vezetők közül hét már felvette vele a kapcsolatot, és a remegést a hangjukban nem is próbálták elrejteni. - Kérlek, szólj az Urunknak, hogy már kezeltük a problémát. – szólt mindegyik üzenet, bár a pontos szavak némileg különböztek. De ezek az üzenetek már későn jöttek. Raphaelnek tudnia kellett, kik azok a legrosszabb elkövetők, akik saját tetteikkel, vagy a hanyagságuk miatt ilyen tettekre buzdítanak másokat. Dimitrinek nem kellett hozzá sok idő, hogy összegyűjtse az információkat, a Trace és Janvier által beadott jelentésekből, Illium ismereteiből, hogy kinek van a legnagyobb befolyása mások felett. Ezen kívül Dimitrinek volt egy hosszú és érdekes beszélgetése Adelel, hogy tisztázzon bizonyos kérdéseket. Talán nem akart hivatalosan a Toronyhoz csatlakozni, de Adele hűsége megkérdőjelezhetetlen volt, és a nő is tudta, hogy a büntetést nem lehet elkerülni, ha bűncselekményt követtek el. Amíg Raphael nem volt szeszélyes és brutális ok nélkül, ugyanakkor könyörtelen volt, amikor a rend fenntartására volt szükség a területén. Vérszomj és mészárlás. Ez soha nem volt elfogadható a számára. Azonban amikor Dimitri kilépett az üvegkalitkából, ami otthont adott a liftnek, meglepődve látta hogy ott van Naasir és Elena is. Edzőpályaként használták a tető sík felületét. Dimitri második pillantásra látta, hogy Naasir nem mozog a szokásos sebességével. És nem azért, mert megsérült aznap reggel, a seb csúnyának látszott, de Naasir korához és erejéhez képest csekély volt. Azért mozgott lassabban, mert mindketten a másik erejét próbálták felmérni. - A hitvesem tigristeremtménynek hívja. Dimitri az arkangyal felé fordult, aki a háta mögött állt. Raphael nem a liftet használta, tehát a lépcsőn kellett feljönnie. Ez szokatlan volt tőle. Dimitri úgy gondolta nem akart repülni a gyakorlásokon kívül. - Nos, ő a helyes irányba tapogatózik. – Naasir átalakítása egy rettenetes és egyedül álló dolog volt. – Valójában több igazságot is elmondott neki a vacsorán. Raphael ajka felgörbült, miközben Naasiron és Elenán tartotta a tekintetét. Mindketten gyorsítottak a sebességen, Elena vágott a késével de Naasir olyan lenyűgöző bájjal mozdult el hogy öröm volt nézni. Méreg gyors volt, egy vipera ijesztő kanyargós mozgásával. Naasir mozgása folyékony volt, mint egy macskának, furcsán lopakodó és vad. - Tartja magát Naasirral szemben, ez is valami. – Elena egyszer felhasította Dimitri torkát Manhattan forgalmas utcáin, ez sok mindent elmond a vadász képességeiről, de most szembe

került egy több mint hatszáz éves nagyon veszélyes vámpírral, és nem tud hova elfutni, ráadásul nem tud olyan gyorsan felszállni, hogy elkerülje Naasirt. - Figyelmeztetted Naasirt hogy ő még nem teljesen halhatatlan? – a másik vámpír nem sebezné meg szándékosan Elenát halálosan, de lehet, hogy nem veszi észre mit csinál. - Igen. – mélyült el Raphael mosolya. – Ráadásul nevet, miközben vissza kell fognia magát. Tudod, hogy ez nála mit jelent. - Hogy élvezi a helyzetet. Mert Elena ugyanolyan kiszámíthatatlan, mint ő, nincsenek szabályok, csak tedd azt amire szükség van. – ezt ellensúlyozta a tény, hogy Elena nem volt elég erős, hogy Naasir a teljes erejét használja. - Az hogy Janvierrel edzett elég sokat fejlesztett a kézitusa képességein. - Jó. – Dimitri ajánlotta Elenának, hogy Janvierrel eddzen. A Cajun egy pokoli utcai harcos volt, és Elenának minél több harci stílust meg kellett tanulnia, mivel jelentős számú ember szerette volna holtan látni. Elvégre ő volt Raphael szívének élő, lélegző megnyilvánulása. Dimitri tovább nézte a küzdelmet, közben a kezét fekete nadrágja zsebébe csúsztatta. - Trace felvette velem a kapcsolatot. – az elegáns vámpír a költészet és a művészet iránti szeretetével, eléggé felgyógyult, ahhoz hogy átvegye Khalil megfigyelését, negyvenöt perccel ezelőtt kellett volna leváltania Emayának és Mateónak. - Sajnos megtalálta az Umber dílert, úgy tűnik tegnap késő este leválasztották a fejét a testéről. Trace úgy gondolja, a szállítónak nem tetszett hogy nem tudja tartani a száját, és én egyetértek vele. Akárki is állt e mögött nem akart híres lenni, és azt sem akarta, hogy a Torony ismerje a nevét. Khalil maga egy alacsony szintű söpredék volt, akit valószínűleg a gazdag unatkozó vámpírokkal való kapcsolatai miatt választottak. - Nem számítok arra, hogy Trace talál bármilyen kapcsolatot a díler és a szállítója között. Raphael arckifejezése könyörtelenné vált, mint a Tanács egyik tagjának. - Nem lehet véletlen egybeesés, hogy ez a gyógyszer most jelent meg. - Igen. A gyengék félnek attól, ami még jöhet. – az összecsapás New York egén csak az első csata volt. – De a gyengélkedés általában csak a gyáva örömkeresőkre korlátozódik, akik elbújnak a küzdelem idején. Dimitri örült hogy nem kellett a szánalmas hasznavehetetlenségükkel foglalkoznia a csata alatt. - Sajnálom Rupert. Bátran harcolt. Biztos csak egy pillanatnyi ostobaság miatt vette be az umbrát. - A visszafejlődése és a halálának híre lehűti a kedvet az umbra iránt? - Csak a felszínen, néhány vámpírnak szüksége van a halálos örömökre. – orosz rulettet játszani egy kristályos anyaggal, ami akár gyilkos vérszomjat is okozhat. - Ha nem állítjuk le a szállítót több ilyen incidensünk is lesz. Raphael szemei követték Elena mozgását, ahogy sikerült megütnie Naasir combját, de az elkapta a szárnyát és megcsavarta. - Egy hiba. – mormolta Raphael. – De nem követi el többet. Nézték a két küzdőt mielőtt visszatértek volna a beszélgetésükhöz. - Van rá esély, hogy ez a drog egy újabb húzás Charisemontól, vagy a Tanács egy másik tagjától, hogy gyengítse a várost. – Raphael haja feketén felragyogott az üvegen keresztül rávetülő kék-feket fényétől. - Beszéltem Keirrel és azt mondta, hogy a drognak nincs vírusos hatása az átalakítottakra, csak ismert anyagokból áll. Dimitri egyetértett, különösen amióta a saját laborjuk is elemezni tudta az összetételt. - A legújabb vizsgálatok azt mutatják, hogy van egy szerves összetevője is, de ez nem visz minket közelebb a gyártóhoz. - Jason? - Ma este tesz jelentést különböző ügyekről. Eddig úgy tűnik, az Umbra csak a mi területünkön okoz problémát. – Dimitri szeme találkozott Raphael szemének erőszakos kékjével. - A vámpírvezetők közül Severin és Anais a legrosszabb. Az elmúlt héten mindketten nyilvánosan erőszakosan táplálkoztak. Ez önmagában nem bűncselekmény, de hülye cselekedett, a jelenlegi helyzetben. Ennek a kettőnek tudnia kellett volna, hogy tetteikkel csak felbátorítanak másokat. - Úgy tűnik, hogy Anais és Severin a vendégeim szeretnének lenni. Szállásoljuk el őket a találkozó után. – mondta Raphael jéghideg hangon. – Nekünk hármunknak lesz egy személyes beszélgetésünk, miután tisztáztam ezt a Tanács dolgot. - Michaela valóban továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy Lijuan területét fel kell osztani?

-

Igen, és Charisemnon most azzal fenyegeti, hogy hadat üzen neki. Senki nem veszi egyiküket sem komolyan, de ez olyan kellemetlenség, amit kezelni kell. - A Menedékben találkoztok? – a Menedék semleges terület, az angyalok otthona és szentélye, de még ez is megszenvedte Lijuan támadásait. Méreg és Galen a Menedékeben volt kénytelen maradni a harc alatt, hogy megvédjék Raphael ottani erődjét. - Az bizonyos – mondta Raphael – hogy Michaela nem követi el ugyanazt a hibát amit Lijuan, Ő olyan okos és ravasz, amilyen arrogáns Lijuan. Dimitri megértette a különbséget. Az egyik az erőre támaszkodik, a másik manipulál és ár-apály játékot játszik. - Bizonyos szempontból Michaela a tökéletes politikus. Ördögi manipulatív fajta, aki eladja a saját anyját is csak hogy pontokat szerezzen. - Van még egy okom, hogy te vagy a helyettesem Dimitri. - Nemrég beszéltem Dahariellel és nem tudom elképzelni, hogy egy férfi, aki annyira értelmes mint ő hogy tud egy ilyen nővel ágyba bújni. - Elmondtad neki, hogy olyan mint a pók ami megeszi a társát? Megvan az a rossz szokása, hogy szeret az utolsó nő lenni, akit egy férfi megérint. Dimitri érezte, hogy az ajkai mosolyra rándulnak. - Lehet, hogy emlékeztettem őt Bizánc rég halott arkangyalára, és a nemrég elhunyt Uramre. – majd az ablak túloldalára mutatott, ahol Naasir a tető szélére szorította Elenát. – Talán érdemes lenne beavatkoznod. Egy váratlan zuhanás összetörheti őt a Torony előtt. - Nem gondolnám. A következő másodpercben Elena kirúgta Naasir lábait, és elgurult a tető széléről. A lány erősen zihált, de Naasir csak morgott. A vámpír sántított a lábára, és a karmai kiugrottak a látszólag fegyelmezetlen haragtól. Elena elesett és egy szívveréssel később, Naasir mellette volt, kezeit a torkára fonva. A lány megcsapkodta a hideg, kemény felületet, és Naasir elengedte, majd lenyúlt hogy felsegítse. Naasirtól ez bók volt, hogy méltónak találta ellenfelét. Egyébként csak elsétált volna. - Naasir nem akar majd elmenni. – a másik férfi tudott működni a Hetek nélkül is, de vad természete hamar fellázadt, ha sokáig elszakították a családjától. - Méreg nem elég erős ahhoz, hogy véglegesen elfoglalja a helyét Amanatban, a többiekre pedig itt van szükség. – ez azt jelentette, hogy Naasirnak tíz hónapig Caliane területén kell maradnia. - Naasri nem szeretne elmenni – mondta Raphael – de el fog menni. – az arkangyal teljesen megbízott az embereiben. – Megérti, hogy szükség van rá. - Van legalább egy szertője? – Naasir nem viselte jól a testi kapcsolat hiányát, különösen, ha elvált Raphaeltől és a Hetektől, és jó lett volna, ha van egy társa Amanatban, akivel kielégítheti az érintés iránti vágyát. A halk mulatás visszaváltoztatta New York arkangyalát, azzá a férfivá, aki ezer éve Dimitri barátja volt. - Ő egy vad teremtmény egy elegáns, civilizált városban. Mit gondolsz mennyi az esélye? - Megfullad a nőktől, akiket lenyűgöz. – nem csoda, hogy Caliane megpróbálta civilizálni őt. – Az anyádnak félnie kell, hogy elcsábítja az egyik hajadonját a veszélybe. - Már enyhítettem az aggodalmait ezen a ponton. Naasir csemegézik néha, egy kis édeset és finomat, de ha társat választ az olyan vad, teremtmény lesz, mint ő maga, karmokkal és vad szívvel mint a sajátja. Dimitri nevetett, mert Raphaelnek igaza volt, aztán figyelte, ahogy Naasir elvett Elena kései közül kettőt, és azt tetette, nem tudja mit kell velük tenni, így a lánynak kellett megmutatnia. - Légy óvatos Raphael – mondta bár tudta, hogy Naasir hűsége épp olyan rendíthetetlen, mint a sajátja. – a tigristeremtmény flörtöl a hitveseddel. - Ez természetes. Elena is egy erős teremtmény, vad szívvel. – Raphael egyik kezével kinyitotta az ajtót a másikkal, elkapta a kést, amit Elena dobott felé.

32.

Janvier tudta, hogy Ashwin legszívesebben lyukat rúgna a falba, amikor egy túlbuzgó férfi az opera jegyirodájában elmondta nekik, hogy a jegyet helyben vették, és készpénzben fizették ki. Aztán kiderült, hogy az ékszerbolt, ahol az órát vették már törölte a biztonsági felvételeket, a ruha boltnak ahol az ötezer dolláros ruhát vették nem ez volt a rekord eladásuk, és aki vette nem ment vissza többet.

A fenébe, ez nem érhet véget így. – minden izma megfeszült, mint az íj húrja. – Ez a gonosz szörnyeteg nem úszhatja meg. Javier megsimogatta az arcát, csak tartotta, érintette. Ash először csak megfeszült, készen arra hogy elrohanjon .. de aztán nem tette. A férfi végig csúsztatta a kezét a hátán, és amikor Ash hozzádölt, körül ölelte a karjaival. Csendben, egymást átölelve álltak, nem törődtek az emberek sokaságával, akik körülöttük járkáltak. Janvier szíve fájt. Azok a dolgok, amiket a lány elmondott neki, ami vár rá a jövőben, azzal fenyegette, hogy összetöri. Teljes gázzal, emlékeztette magát. Ez volt az, ahogy élniük kell, ahogy élni fognak, a végsőkig égni fog az ő Ashblade-jének okos élénk elméje. - Sétáljunk egyet. – mondta Ash miután visszahúzódott egy váratlan csók után. – Tisztítsuk ki a fejünket, és próbáljunk meg más utakat találni a kereséshez. – aztán felnyúlt és megigazította a sálat a férfi nyakában, ami majdnem lecsúszott. Majd csúnyán nézett, amikor Janvier elmosolyodott. - Ne próbáld meg a kezeimet megfogni. Ezért természetesen azt tette. Nem azért tette, hogy ingerelje a lányt, hanem mert jó érzés volt hogy végig csúsztatta rajta a kezét, .. és az ujjait az ajkához húzta. Ez már lassan meghitt mozdulattá vált. Elsétáltak üzletemberek, turisták, babakocsit toló anyák mellett, éttermi házalók mellett, akik megpróbálták becsalogatni őket egy étkezésre, az út mellett standtulajdonosok kiáltoztak, hogy „valódi utánzott” arany karórákat, és eredeti dizájner táskákat árulnak. Minden hangos volt, kaotikus, és ez volt New York. - Nem voltam benne, biztos, hogy szeretni fogom ezt a várost. – mondta Janvier. – De mégis az őrült szelleme valahogy bebújik az ember bőre alá. - Hiányzik a bayou, igaz? – a lány gazdag sötét szemei beleláttak a szívébe, és ez jó érzéssel töltötte el. – Egyszer követtelek egy öreg kunyhóig. - Arra a helyre gondolsz, ahol azzal fenyegettél, hogy ásol a mocsárba egy lyukat, és tűzhangyák társaságában ásol el benne? Ashwini rávicsorgott a csúfolódó férfira, aki az egyetlen személy volt, aki valaha teljesen az övé volt. Akkor a mocsárban, a férfi a nyitott ajtóban állt mezítláb, egy félig begombolt farmerban, és lusta nyugalommal dőlt az ajtófélfának, a házat szinte minden oldalról víz vette körül. Félig elsüllyedt ciprusfák álltak a vízben, buja lombozattal és spanyol mohával borítva, a páratartalom sűrű volt, de a táj földönkívüli szépségű. Különféle fényes moha nőtt fel a kunyhó oldalain, és a mocsár fölött két vízben álló fa között függőágy lógott, elég magasan hogy ne érjen a vízbe. Bármikor máskor Ashwini is szívesen bemászott volna a függőágyba, hogy egy nagy sóhaj után boldogan azzal töltse a délutánt, hogy a mocsaras víz kanyargós lassú mozgását bámulja. Akkor viszont ép erős késztetést érzett, hogy kibelezze Janviert. - Elérted, hogy heteken keresztül a mocsárban bolyongjak. – motyogta. – Utána pedig szépen kiegyeztél az angyallal. – nem ez volt a férfi első ilyen húzása. - Tudtad hogy milyen dühös voltam, amiért állandóan ezt csináltad? Janvier felemelte összekulcsolt kezeiket és megcsókolta Ash kézfejét. - Csak udvaroltam neked. - Csak egy kicsavart humorérzékű valaki tartaná ezt udvarlásnak. – és a lány volt ezek közül az egyik, de a fenébe is átkozottul jól szórakozott, amikor épp nem akarta megölni a vámpírt. - Csak azt akartam kérdezni, hogy a tiéd-e az a hely. - Igen. Közel van ahhoz a helyhez ahol felnőttem. Ashwini látta, hogy egy utcai tolvaj méregeti őket, majd hirtelen egy göndör hajú pattanásos tinédzser úgy döntött, hogy ott akar átmenni az úttesten. - Az egy egyszerű csendes hely, ott nincs rohanás, non? - Igen. – el tudta képzelni, hogy a függőágyban pihen vele, és a világ gondjai elszállnak. – Menjünk el oda … miután ennek vége. Amikor Felicity már megpihenhet. Janvier szemei szülőföldje színét idézték, a hangsúlya felidézte annak a buja, párás, kísértő érzését ahogy mondta: - Miután Felicity megpihent. Aztán csak sétáltak, különösebb cél nélkül a hideg levegőben, a napsütéses téli- kék ég alatt. Amikor Ashwini telefonja felzümmögött, szabad kezével elővette. - A Céh megerősítette, hogy Felicity számlái mind rendezve vannak, és a banki kapcsolataink szerint úgy tűnik, hogy ő maga rendezte. -

- A gyilkos beszélte rá erre. – mondta Janvier teljes meggyőződéssel. – Azt mondta neki, hogyha szereti, és ha fontos a számára, a lány megteszi, amit kér tőle. Ashwini szinte hallotta a szemét fattyút, ahogy meggyőzi Felicityt és nem csak erről. Kivéve … - Azért tartotta meg a lakást olyan hosszú ideig, mert tudta hogy nem adja fel a macskáját. – mondta lassan. – Fogadok hogy volt egy másik bankszámlája. - Vagy – mondta Janvier – a pénzt valaki olyannál tartotta, akiben megbízott. - Nem. – rázta meg Ashwini a fejét. – A férfi addigra már elvágta a barátaitól. – Megkérem a Céh számítógépes zsenijeit, keressék az összes lehetséges helyen a bankszámláját. Ash elküldte az üzenetét, de nem reménykedett, abban hogy ha találnak is bármit, az elvezet a gyilkoshoz, bár Felicity tett kísérleteket arra hogy megtartsa a függetlenségét, egyértelmű volt hogy a végére a fiatal nő már teljes egészében a „szeretőjétől” függött. Minden valószínűség szerint az után hogy utoljára látták, őt Felicityt bebörtönözték, és esélye sem volt hogy hozzáférjen a pénzhez, amiből elbújhatott volna. - Csendben lenyomoztatom, és beszélek szolgákkal, akik olyan angyalok vagy vámpírok házában dolgoznak, akik képesek lehetnek ilyen kegyetlenségre. – mondta Janvier, mahagóni haját felborzolt a szél. – A szolgák gyakran többet tudnak, mint amennyit a gazdáik gondolnak. - Ez jó ötlet, és ebben lehet, hogy én is tudok segíteni. Én általában fiatalabb vámpírokkal kerülök kapcsolatba, és sokuk szolga szinten van. - Remek, készítünk egy listát és elkezdünk keresni. Janvier egy percre elgondolkodott. - Cher, valami amit Asliyah mondott nem hagy nyugodni. - Arról, hogy a vámpír megtiltotta Felicitynek hogy úgy beszéljen magukról mint egy párról, amíg át nem alakították őt is? – éles tüskeként szúrt bele Ashwinibe a gondolat. - Igen, pontosan. Nem hiszem hogy a lány a hivatalos házi marhája volt, csak egy csalétek volt számára, hogy ha jól viselkedik ő lesz az egyik kiválasztott. – mondta élesen. – Közben pedig meg kellett szerveznie, hogy a törzshelyein kívül találkozzanak, ahol kicsi az esélye, hogy együtt látják őket. Ashwini minél jobban megismerte a férfit aki megkínozta és megölte Felicityt annál jobban meggyűlölte. - Ettől nem lesz kevesebb a gyanúsítottak listája. És még mindig ott marad annak a kérdése, mi okozta a végzetes sérüléseket, amelyek annyira hátborzongatóan hasonlítottak Lijuan táplálkozásának végeredményéhez. - De érdemes nyomozni a szolgák között is, észrevehették a jeleit egy nőnek, akit soha nem láttak. Janvier beltúrt a hajába. - Bárcsak ne lábujjhegyen kellene eljárni ebben a nyomozásban. Valaki biztos látta a szemetet, csak nem kérdezhetünk. Alighogy kimondta a szavakat, egy kuncogó kisgyereket vett észre, aki egy kirakat elé rángatta az anyját, majd a közeli kávézó asztalánál csoportosuló nőket vett észre, akik fejüket összedugva nevetgéltek. - De nem tehetjük, meg hogy ismét felnyitjuk a város alig beheggedt sebeit, azért hogy igazságot szolgáltassunk. Ashwini nem tudott erre mit válaszolni. … Nyolc órával később Felicity halálának körülményeit már nem lehetett titokban tartani. … Miután elváltak, Janvier végre hajtotta a tervét, és beszélt azokkal, akik gazdag és kegyetlen halhatatlanok szolgálatában álltak, Ashwini pedig berohant a kórház intenzív osztályára hogy megtalálja azt akit megvertek. - Hol van? – zihálta, a szíve őrülten vert, akkor kapta a hívást, amikor épp a Céh főhadiszállásán tett jelentést Saranak, úgy döntött inkább gyalog megy, minthogy taxit fogjon a forgalomban. - A folyosó végén lévő szobában. Janvier kabátja nyitva volt fekete pólója felett, a sálja hiányzott. - Erre. Ash tartotta vele a lépést.

- Beszéltél már vele? A férfi megcsóválta a fejét. - Az orvosok vannak bent nála. De azt hiszem, jobban reagálna egy nőre. Ashwini tudatában volt annak, amit a férfi nem mondott ki, hogy milyen fájdalmas kínzást kellett átélnie a nőnek egy férfi keze által. Tekintete találkozott az angyalnak a szemével, aki őrt állt a folyosó végi zárt ajtó előtt, ezüst-kék szárnyai a falhoz szorultak. - Te találtad meg? - Igen. – mondta Illium, aranyszínű szemei hidegebbek voltak, mint valaha. – Meztelenül, sikítozva rohant ki a Central Parkból, majd összeesett az utcán. - Jézusom. – Ashwini a zord hidegre gondolt és a jégre. – Hypothermia? - Van némi fagyás, de azonnal felvettem, ahogy észrevettem. Ami azt jelentette, hogy a lány valahol a közelben tették ki, elég közel a forgalomhoz hogy felhívja magára a figyelmet, és segítséget kérjen. Nem – gondolta Ashwini – nem azért tette, hogy a lány megmeneküljön, a szörnyeteg célja az volt, hogy első oldalas hírt szerezzen magának. Most volt nyolc óra, tehát az áldozat a legforgalmasabb időben rohant ki az utcára, amikor az emberek elhagyják a munkahelyüket, és elindulnak vacsorázni. - Tettem egy kört a környező utcákon. – mondta Janvier mielőtt a lány kérdezhette volna. - Természetesen megtetted. – motyogta a lány. – Biztonsági kamerák? - Értesítettem a Torony és a Céh csapatait is hogy menjenek végig minden felvételen, amit csak találnak. – mondta Janvier. - Eddig még semmi eredmény. Ashwininek összerándult a gyomra. - Mennyire rossz az állapota? Illium épp nyitotta a száját hogy válaszoljon, amikor nyílt az ajtó és egy magas, vékony, homokszín hajú, arisztokratikus vonású, sápadt vámpír lépett ki a szobából. Zöld kórházi ruhát viselt, és egy táblázatot tartott a kezében. - A sérült, a vérének több mint a felét elvesztette. – mondta, miközben a hajába túrt, hogy tökéletesen álljon. – Mindazonáltal ez nem magyarázza meg a kinézetét. Már emberöltők óta vagyok orvos, de még soha nem láttam ilyet. Ashwini érezte a vámpír korát a bőrén, tudta hogy legalább hétszáz éves. - Van bármi amit el tud mondani nekünk? - Semmi hasznos. Egy másik orvos lépett ki a szobából, majd egy halandó nő, akinek élénk ezüst-fehér haja élesen elütött mélybarna bőrétől. - Szegény lány. – mondta hüvelyk és mutatóujja között az orrnyergét nyomva, felnézett, és tekintete találkozott a többiek kutató pillantásával. - Az egyikük bemehet, de mi alig tudtuk megnyugtatni, hogy abba hagyja a sikítást, úgyhogy nem tudom mit fognak megtudni tőle. Illium és Janvier kintmaradt, Ashwini bement. Csendesen bezárta maga mögött az ajtót, és próbálta megacélozni magát, hogy mit fog látni és felnézett az ágyra. Egy privát szobába tették az áldozatot, az éjszakai csillagokba burkolózó város belátszott az ablakokon. A nőt az ágyon azonban nem érintette meg a látvány. A nő a hátán feküdt, élettelen tompa barna szemekkel bámulta a mennyezetet. Arccsontjai kiálltak, majdnem átlyukasztva a bőrét, ami még jobban kiemelte nagy macskaszemeit, ami egykor lenyűgöző, érzéki szépséget adhatott az arcának. Az egyetlen hibája, - azok számára akik úgy látták – egy portói színű anyajegy ami befedte az arca bal oldalát és a nyaka egy részét. A gyilkos megint egy kiszolgáltatott nőt választott, akit megsebzett a világ, és aki hajlandó volt figyelmen kívül hagyni a veszélyt, a biztonság és a szeretet reményében. Az arca összezsugorodott, a bőre fehér volt és papírszerű, Ashwini biztos volt benne hogy ez illúzió, azt bizonyította, hogy a bőre olyan vékony és törékeny, mint Felicityé. Körmei töröttek és repedezettek voltak, a haja olyan vékony hogy Ash úgy érezte, ha hozzáérne, széthullana mint a por. A torkát kötés fedte, és nem volt kétséges, hogy a teste többi része is zúzott, törött. Amikor Ashwini finoman felemelte a lepedőt, zúzódásokat, és harapásnyomokat látott minden négyzetcentiméternyi bőrfelületen, amit nem takart el a kórházi hálóing. Azonban a hasonlósága Felicityvel itt véget ért. Amíg Felicity teste egy mumifikálódott héj volt, ennek a nőnek még maradt vér a testében, és némi hús is volt rajta. Mintha a lány megszökött volna, mielőtt a folyamat befejeződött. Ashwini biztos volt benne, hogy a lányt célzatosan engedték el.

Gyengéden visszaengedte a lepedőt, és azt mondta. - A nevem Ash. Az a munkám hogy megtaláljam azt, aki ezt tette veled. Segíts nekem. Nem volt válasz. De most nem adhatja fel, felkapott egy széket a sarokból letette az ágy mellé és leült. Aztán elkezdett Felicityről beszélni, és hogy mit találtak eddig. - Az – mondta a végén – amit a rohadék veled és Felicityvel tett, szörnyetegség és meg kell állítani. Semmi. Ashwini abban sem volt biztos, hogy az áldozat pislogott-e amíg ő beszélt. Kénytelen volt elfogadni, hogy a nő talán nem tud válaszolni, túl mélyen összetörték. Ashwini felállt és visszatette a széket a korábbi helyére. Mielőtt azonban elhagyta volna a szobát, valami arra késztette, hogy megforduljon. Nincs változás – egy halk suttogás – és mégis… Ash visszatért az ágyhoz és a lány kezét figyelte, ami ott feküdt néhány centire tőle törékenyen, lefogyva. - Beszélj hozzám. – suttogta Ashwini, de a lány csak bámulta a mennyezetet. De a keze ott feküdt előtte mint egy meghívás. A torka összeszorult, a bőre átforrósodott, és a saját keze megrándult. Az ösztönei azt sikították, hogy érintse meg a nőt, aki csapdába szorult a saját teste héjában, és egy olyan frekvencián kiáltozik neki, amit senki más nem hall. Mégis habozott. Ez nem olyan, mint megérinteni az öreg és bölcs Keirt, vagy azt a fiatal, könnyes szemű tinédzsert, aki felfedezte Felicity testét. Bárki is volt ez a nő egyszer, most csak a rémület lüktet az ereiben. Ashwini soha nem mondta el Honornak, soha, de Honor elrablása után annyi sikoly maradt a testében, a szörnyű üvöltő zajok majdnem megsüketítették, a rémület őt is elárasztotta. Minden alkalommal hányt utána, de ettől függetlenül éjszakáról-éjszakára ott ült a legjobb barátja kórházi ágy mellett, és fogta Honor kezét. Honor túlélte az undorító sötétséget, és szüksége volt rá hogy Ashwini is erős legyen, ott legyen mellette, legyőzve a szörnyetegség visszhangjait. Mint ahogy ez a nő is túlélte. - Itt vagyok … - mondta Ashwini, és ujjaival megérintette az áldozat kézfejét.

33.

A kapcsolattól mintha egy hideg vassal ütöttek volna a gyomrába, a tüdejéből kifogyott a levegő. Aztán jött az émelygés, aztán jött a minden elsöprő rettegés és pánik, ami arra késztette, hogy labdává kuporodjon egy sarokba, és mindent elfelejtsen. Megtörte a kapcsolatot, a kezeit az ágyra szorította, és kétségbeesetten kortyolt a levegőből. - Cher. Hallotta, hogy Janvier sétál be az ajtón aggódva. - Nem tudom, hogy kell ezt csinálni. – a hangja durva volt, mint a törött üveg. – Nem tudom, hogy lehet túlélni a rémületet. Janvier közelebb lépett hozzá, hogy érezte testének melegét a bőrén, majd felemelte az egyik kezét és a szájához emelte a már ismerős módon. A csók puha volt, egy lassú csábítás, aminek semmi köze nem volt ahhoz a rettenethez, ami tönkre tette az áldozatot. A csók finom öröme elérte, hogy az émelygése elmúljon, a szívverése megnyugodjon. Ash felemelte összekulcsolt kezüket, és az arcához simította a férfi kézfejét. - Mi lesz ha maradok? – kérdezte a férfi. – Lehorgonyoz téged az érintésem? - Nem tudom. – ez még egy feltérképezetlen terület volt. – Egész életemben próbáltam a minimumra csökkenteni a tudásomat. Nagyon ritkán érzek jó dolgokat, inkább csak gonoszságot és kegyetlenséget. Így inkább nem csinálom, mert nem akarom látni. - Ezen nincs semmi szégyellni való, senki nem akar élni állandó horrorban. Hogy csinálja ezt a férfi? Annyira könnyedén megérti őt. - Néha azt gondolom, hogy azért lettem vadász, hogy enyhítsem a szégyenem. – suttogta. – Inkább a testi veszéllyel nézek szembe, mert ezzel nem tudok. - És mégis – mondta Janvier – sok vadásztól hallottam, hogy megmentetted az életüket, mert

figyelmeztetted őket, hogy vigyenek erősítést vagy extra fegyvereket, amikor nem is gondolták, hogy szükségük van rá. - Az más, néha csak érzek dolgokat. - És nincsenek rémálmaid? Nem fizetsz túl nagy árat a tudásért? Ashwini nem állta a férfi tekintetét. Mert mindig álmodott mielőtt figyelmeztette vadásztársait, azokból az álmokból izzadságba úszva ébredt, szívverése kemény volt és gyors, mindig átérezte a fizikai fájdalmat. - Maradj… - mondta Janviernek, mert bízott benne, és a lelke része volt. - Ha … már sikítozni kezdenék, húzz el. – a legtitkosabb félelme az volt hogy behúzza az őrület, mielőtt észre veszi. - Magadra hagytalak valaha? Hmm? – a férfi lassú mosolya elérte, hogy megfájduljon a szíve. – Még amikor a végemet akartad is? Vagy a mocsárban ami tele volt piócákkal? - Nem, biztos vagyok benne, hogy az a gödör friss elefántürülékkel volt tele. - Ah, jobb ha ezzel tisztában vagyunk. – ismét megcsókolta a kézfejét. A játékos beszélgetés végén, összeszorította az ujjait a férfi kezén, a másik kezét lassan kinyújtotta, és végtelen gondossággal rátette az ujjait a sértett karjára. Megint úgy érezte, mintha egy jégcsákánnyal ütöttek volna az agyára. A terror minden másodperce, a fájdalom, amit a nőnek el kellett viselnie összpontosult ebbe a kínzó, kegyetlen erőbe. Érezte a kapcsolatot Janvierhez, miközben az áldozat karját érintette, Ashwini megpróbált átlátni a sikoltásán, de az túl sűrű, túl hangos volt. Egy izzadságcsepp gyöngyözött ki a halántékán, és elkezdett elgurulni. A gyomra azzal fenyegetőzött, hogy fellázad. Akaraterejével elnyomta a késztetést, megborzongott, Janvierre gondolt, a vadászatra azon a mocsaras területen keresztül, a nyúlós ragadós talajra, hogy annyi szúnyog marta össze, hogy teljesen elfeledkezett a többi rovarról. Az emlékei utat törtek a sikoltozó fájdalmon keresztül, olyan volt, mint egy mohazöld vékony útszalag. A rémület és a pánik nem múlt el, de a szörnyeteg érzelmek körülötte összezáruló falai most meggörbültek, az út két oldalán és nem érezte, hogy megfojtja őt. Ashwini vett egy nagy levegőt, majd rálépett az útra, követte azt .. majd beleesett egy örvénylő spirálba, a gonoszság mintha kigúnyolta volna őt. Ashwini elővette az egyik kését, soha többé nem börtönözheti be senki. Miközben darabokra vágta az üvöltő sötétséget, kilépett és .. Ó. Nem úgy látta a nőt, aki most mozdulatlanul feküdt a kórházi ágyon, hanem amilyen korábban lehetett: közepes magasságú, lenyűgöző arcának egyedül álló szépsége volt, selymes hullámos haja a dereka közepéig ért. - Hello. – mondta Ashwini. – Téged kerestelek. - Nincs sok időnk. Mennem kell. - Ne. – nyúlt ki Ash és megfogta a kezét. – Ne tedd. A nő szomorúan elmosolyodott, de vállait elszántan megfeszítette. - Nem, nem akarok maradni, nem akarom ezt az életet. Nem akarok az lenni, amit belőlem csinált. Ashwini visszagondolt az ágyon fekvő héjra, a csontjai törékenyek, mint egy madáré, a szíve épp hogy ver az érintése alatt, a szemei beesettek, Ashwini megértette, hogy ez a nő soha többé nem lenne élő, még ha a teste túl is élné. - Biztos vagy benne? Az áldozat ujjai vékonyabbak lettek. Nem, elhalványultak. - Nincs elég időnk. - Mond meg a nevét. – Ashwini küzdött hogy visszatartsa még egy szívdobbanásig. – Aki bántott téged. - Nem emlékszem. – nem szorongott, mintha már túl lenne mindenen. – Már mennem kell. De a saját nevemet tudom. Lilli Ying. Nekem van apám és anyám. Kérlek, mond meg nekik, hogy nem szenvedtem. Ez hazugság volt, de ezt a hazugságot Ashwini úgy fogja elmondani, mintha igaz lenne. - Megígérem. Tudsz valamit mondani arról a személyről, aki bántott? - Az első szörnyeteg, csak fájdalmat akart nekünk okozni. Ez adott neki szexuális élvezetet. – vibrált rajta a félelem. – De akkor jött a másik, és ő volt a rosszabb. – a lány vonásai megfakultak, a hangja elhalt. – A másiknak szárnyai voltak, és kiszívta belőlem az életet. - Várj, ne menj. – Ashwini érezte, hogy a lány megpróbál a levegő foszlányába belekapaszkodni. – Szükségem van egy nyomra, amit követni tudok, hogy megtaláljam a szörnyeket. Valami. Bármi. Az áldozat felemelte a fejét és kicsit értetlenül nézett rá. De aztán azt mondta: - Ahol tartottak annak a helynek olyan szaga volt, mint a mogyorónak. Furcsa. Arra késztetett, hogy

mogyoróvajas muffinokat kívánjak. Mogyorók. Az az egész nagy hely mogyorótól bűzlött A levegő foszladozott, a szavai kihagytak. - Mennem kell. - Hova? – kérdezte Ashwini, ez a kérdés kísértette mindig, amikor hallotta a sikolyokat, amikor megérintett valamit és érezte a fájdalmat. – Ez egy jó hely? Az egyetlen válasz egy metsző sípszó volt, ami összetörte a benti világot, millió csillogó szilánkra. …

Janvier könnyedén megtartotta Ashwin súlyát, amikor a lány eltántorodott az ágytól. Riasztók szóltak mindenhol, az EKG egyenes vonalat mutatott. De a nő az ágyon … egy mosoly volt az arcán, az utolsó mozdulata volt, mielőtt a riasztók pánikszerűen megszólaltak volna. Janvier a karjaiban tartotta Asht, amikor az orvosok elrohantak mellettük, és hallotta a lány suttogását. - Ne, hadd menjen. – a hangja annyira rekedt volt, a férfi is csak azért hallotta a szavakat, mert a lélegzete súrolta az állát. – Menni akar. Janvier kiadta az utasítást, és megismételte, amikor az orvos habozott, majd azt mondta: - Vállalom a felelősséget. Hagyjon neki békén, ő akarta. A halandó orvos tette a kezét a vámpír vállára. - Igaza van. Túlságosan nagy traumát élt át. Csak meghosszabbítjuk a fájdalmát, ha újraélesztjük. A vámpírorvos válla leestek, majd kinyúlt és lekapcsolta a gombokat. A riasztók elnémultak, az egyetlen hang, amit Janvier hallott, Ashwini felületes légzése volt. A lány küzdött, hogy kinyissa a szempilláit, de mivel ez nem sikerült, az ő Ashblade-je kinyitotta a száját és megszólalt. - A lány azt mondta, hogy bűzlött a m.. – a teste elernyedt, sérült agya elvesztette a csatát az öntudattal. Átkulcsolta a testét, magához szorította, hogy senki ne lássa ebben az állapotban. Illium még mindig a folyosón állt, de Janvier nem kérte meg, hogy repítse ki a lányt a kórházból. Az angyal olyan ember volt, akire Janvier bármikor rábízná az életét, de egy több száz éves angyal is volt, és Janvier attól tartott, hogy a jelenléte még több fájdalmat okoz Ash-nek még öntudatlan állapotban is. - Meggyőződnél róla, hogy az áldozat teste átmegy egy alapos boncoláson és kivizsgáláson? – kérdezte Illiumot. – Vidd át a Céh hullaházába, és add át annak a patológusnak aki Felicityt is megvizsgálta. - Figyelek rá, hogy minden rendben legyen. – az aranyszemek végig mérték Ash ernyedt testét, és a bőrén csillogó izzadságot. – Neked nincs szükséged egy fuvarra? Janvier megrázta a fejét, majd azt mondta: - Szólj Dimitrinek, hogy nem vagyok elérhető, amíg nincs eszméleténél újra. Illium csak kurtán biccentett. Harminc másodperccel később Janvier már a liftben volt Ash-el. Megnyomta a mélygarázs gombját és azt mondta: - Mindjárt ott vagyunk, cher. – valamilyen ismeretlen oknál fogva, autóval indult el a megbeszélésire, pedig a motor célszerűbb lett volna, de a döntésén majd később gondolkodik. – Bár nincs kifogásom az ellen, ha hozzám préseled magad. - Ha-ha. – a hangja gyenge és kába volt, a szavai elmosódottak. – A kezed .. - Darabokra törted. – mondta miközben próbálta elfojtani az érzéseit. Most majd centiről- centire végig kell csókolnod. Nem kapott választ, a lány testéből megint elszáll minden feszültség. A karjában a lánnyal kilépett a liftből, és egyenesen az autójához ment. Még soha nem látta így a lányt, és gyűlölte. Nem akarta, hogy ilyen nyugodt, ilyen élettelen legyen. Ash volt, a gonoszság, a vadság, maga az élet. Miután bekapcsolta a lány biztonsági övét, elindította az autót, de nem a Toronybeli tágas lakásába ment, hanem a lány otthonába. Ash kényelmesebben érzi magát a saját fészkében, és igazság szerint neki is tetszett. A Toronynak nem volt otthon illata. Nem a lány illata volt. A lány lakásának épületében, ugyanoda parkolt ahova előző éjszaka a portás. Csak két percbe került, amíg feljutott a lifttel az emeletére, és bement a lány lakásába, miután elővette a kulcsát, amit a lány a bal farzsebében tartott. Lefektette az ágyra, majd lehúzta a kabátját és a csizmáját, majd eltávolította a

fegyvereit. - Nem így akartalak levetkőztetni. – mondta, hogy kitöltse a csendet, mintha karmok szorították volna össze a szívét. Nem, soha nem élné túl, ha elvesztené. A lány bőre egy kicsit meleg volt, amikor megérintette, de egyenletesen lélegzett. Janvier nem mert semmit kockáztatni, felhívta a Céhet, és hét perc múlva egy orvos állt az ajtóban. A testes férfi, levette a motoros dzsekijét, a sisakját a szőnyegre ejtette, majd megvizsgálta Asht. - Az életjelei rendben vannak. Janvier átható pillantására folytatta. - Sara küldött, mert korábban én varrtam össze Asht. Ismerem a képességét. Ha ezt a képessége okozta, akkor csak megfigyelhetjük, és megvárjuk mi lesz. - Rendben, maradok. Az orvos nem vitatkozott Janvierrel, csak megmutatta, a legfontosabbakat, amire figyelnie kell, majd azt mondta: - Nem leszek messze. - adta oda a közvetlen számát az orvos. – Hívjon azonnal ha úgy gondolja baj van. Miután a másik férfi távozott, Janvier levette a csizmáját és a kabátját, majd a fegyvertokot és az övét, hogy ne vágjon bele a lányba. Majd egy pillanattal később köré fonódott. Ashwini mindig annyira tele van élettel, hogy általában elfeledkezett róla milyen törékeny, mint egy halandó, ezen az sem változtatott, hogy milyen kidolgozott az izomzata, amitől szép és veszélyes a mozgása, a lábai karcsúak, a csontjai túl törékenyek egy vámpír erejéhez képest. És az elméje… A karját a lány feje alá csúsztatta, és elutasította a jövőt, mert az nem volt kőbe vésve, kibontotta a hajfonatát, hogy kényelmesebben legyen, közben azon a nyelven mormolt neki, amit még kisfiúként beszélt, amikor még vad volt, vézna és mindig éhes. - Amikor először láttalak, egy íjpuskát fogtál rám és nagyon dühös voltál. Ez volt az egyik kedvenc emléke: a lány arcán olajfoltok voltak, olivazöld inge csupa piszok, katonai bakancsot viselt és fekete szoros nadrág takarta, hosszú, nagyon hosszú lábait. És ő legszívesebben a kezei köré csavarta volna a haját, hogy hátrahúzza a fejét és egy olyan vércsókba temesse a torkába az agyarát, ami erotikus örömmel rázza meg mindkettejük testét. - Soha nem éreztem ilyen vágyat. – mondta a lánynak és megsimogatta a karját. – Legszívesebben felfaltalak volna, még ha meg is fizetem az árát, és telelövöldözöl nyilakkal. – kuncogott. – Képzeld el, ha már akkor megengeded, hogy elcsábítsalak cher. A lány nem mozdult, és a bőre nyirkos volt, amitől Janvier gyomra görcsbe rándult. - Ne menj. – kiáltott fel, a szívét a lelkét a lábai elé tenné ha ez megmenti. – Kérlek, ne menj még. Ez még nem a mi időnk. Ne még. Ne ilyen hamar.

34.

Dimitri épp a második áldozatról tájékoztatta Raphaelt, amikor Elena megjelent, a Toronybeli irodájának ajtajában. - Hello habibti. - Hello arkangyal. Elena nekidőlt az ajtófélfának, és figyelte, ahogy Raphael és a helyettese, pillanatok alatt megérti egymást. Hamar megegyeztek abban, hogy mi a legjobb a városnak. Dimitrinek ma azonban, több zavaró tényezővel is foglalkoznia kellett. - A figyelemelterelés most nem fog működni. – mondta a vámpír. – Túl sok ember látta az áldozatot, akár milyen gyorsan kapta is fel Illium. A média tudja, hogy hiába faggatja a Tornyot, de minden csatornán beszélnek és spekulálnak az esetről. - Kapcsold le az adókat. – Raphael nem engedné meg senkinek, hogy félelmet keltsen a városában, sem az ellenségeinek sem a saját állampolgárainak. - Ez nem orvosolná a problémát. – válaszolta Dimitri, bizonyítva, hogy miért volt Raphael helyettese.

Dimitri mindig teljesítette Raphael parancsait, de ha szükséges volt, vitatta a döntéseit, és meg volt benne a kellő intelligencia és bizalom hogy megtehesse. – A szóbeszéd tovább keringene a felszín alatt, és csak nagyobb lenne a kár. - Javaslatok? - Ahm. - Neked van ötleted hitvesem? – kérdezte Raphael a vádászát, aki ott állt karba font kezekkel, a padlóról elemelt szárnyakkal, ahogy Galen kiképezte, Elena azt mondaná, hogy a fegyvermester verte belé a szokást, de neki megvolt egy harcos testtartása. A lány ajka megrándult a hivatalos címétől. - Szerintem az lenne a legjobb ha elmondanánk az igazságot. Dimitri arckifejezése határozottan gúnyos volt. - A Torony nem osztja a nézeteidet. Elena a szemét forgatva besétált a szobába és megállt vele szemben, csípőre tett kezekkel, Raphael széke mellett. - Nem arra utaltam, hogy minden nap adjunk élő adást a Toronyból. De mi rossz van abba, ha rámutatunk, hogy ellenségeink alattomos módszereket használva, megpróbálják felszítani a várost? Raphael változott az idővel. Nem nézte le a modern kort, ellentétben sok idős angyallal, és nem hitte hogy a régi az jobb. A Torony teljes mértékben fel volt szerelve a legmodernebb technikával, és Illium volt a felelős, azért hogy minden megszakítás nélkül működjön. A kék szárnyú angyalt lenyűgözte mind a halhatatlan mind a halandó találékonyág, és meg volt hozzá az elméje hogy gyorsan felfogja az új dolgokat. Így Raphael nem volt beragadva a „kőkorszakba”, ahogy már többször hallották, ahogy Illium motyog sok idős angyalról és vámpírról. Ugyanakkor ő úgy hitte, hogy jobb a halandóknak a tudatlanság, mint a halhatatlanok világának véres valósága. Az iróniája az egésznek az volt, itt állt a szobában két korábbi halandó, az egyik a szíve, a másik a legjobb barátja, és soha nem hagynák hogy ő elvesszen. De az igazság az hogy a halandók nem játszhatnak ebben a világban. Raphael barátsága, Dimitrinek szeretett családjának elvesztésébe került, és a vámpír ezért ezer évet a purgatóriumba töltött. Elena eltörte a gerincét, amikor belerángatta őt egy halhatatlan problémába, a teste csak egy összetört vérző baba volt a karjaiban. A halhatatlanság csókja nélkül a vadásza fényét aznap kioltották volna Manhattan felett, amikor Urammal harcolt. - Az emberek nem kaphatnak mindenre választ a Toronytól. - mondta. Elena fénylő ezüst gyűrűvel szegélyezett szürke szeme – ami a növekvő halhatatlanságáról árulkodott – találkozott az övével. – Tudom. Ők ketten már többször megtárgyalták különböző álláspontjaikat a kérdésben amióta találkoztak, a halandó szíve és a halhatatlan elméje ellen, de már nem csatáztak. - Akkor miért javaslod az igazságot? –az ő öntudatos hitvese jobban megértette ennek a városnak a lakóit, mint ő. - Azért mert működni fog. – csapkodta meg a lábát összevont szemöldökkel. – Azt javaslom, hogy Dimitri hívjon meg egy pár riportert azok közül, akik itt maradtak a csata alatt és az életüket kockáztatták, és mellesleg elérték, hogy a Torony átkozottul jó színben tűnjön fel. Dimitri lassan bólintott. - Tartok velük egy csendes megbeszélést, hogy úgy alakítsák a történetet, ahogy mi szeretnénk, - Nem gondolom, hogy szükséges a manipuláció. – ellenkezett Elana. – A város a mi oldalunkon áll. Adjunk nekik egy jelet, hogy a Torony tudja, hogy minden lakosa idetartozónak érzi magát, mintha nekik is részük lenne a játékban. - Próbáljuk meg. – mondta Raphael Dimitrinek. – A Tanácsnak még sok hasonló döntést kell hoznia, és meg kell tudnunk melyik működik. Egy órával később a csatornák megteltek a hírrel, hogy a Central Park-ból kirohant nő, az ellenség áldozata, aki egy gyáva kísérletet tett arra, hogy megzavarja a város helyreállítását. Úgy tűnt, hogy a Toronyból senki nem erősíti meg a jelentéseket, de a Légió járőrözött a város felett egész éjszaka, és Illium vezette a két teljes osztagot. Fél órával később Raphael helyettese jelentette, hogy a média hatására a városban a félelem, büszke felháborodássá vált. - Senkinek nincs mersze, hogy szemtől-szembe támadjon meg minket. – olvasott fel egy cikket

Dimitri Raphaelnek. – Ez azt hiszem megfelel. Eltette a telefonját, és megállt a Torony tetejének szélén Raphael mellett. - Elenának igaza volt. - Ezt nehéz lehetett bevallanod Dimitri. A helyettese nevetett, és ez a hang majd ezer év csend után megint ismerőssé vált. És nem csak a város gyógyul, és a szeme elkapott egy tört fényt, ami elárulta Aodhan jelenlétét, hanem a népe is.

35.

Janvier nem aludt az alatt a tíz óra alatt, amíg Ashwini mozdulatlanul lemerült az elméjében, olyan volt csak, mint egy elnémított árnyék. De végül megmozdult, amikor felébredt a város, amikor egy órával ezelőtt kinézett a lány hálószobájának tolóajtaján, a toronyházak vékony hóréteggel voltak bevonva és köd lepte be őket. Miközben megfeszült mellette egy rekedt hang tört fel Ahs torkából. Elképzelte, hogy a lány a nevét mondja, de tudta hogy becsapja magát. De aztán a lány az arcát a nyakába fúrta. - Tudtam, hogy itt vagy mellettem. - suttogta Ashwini álmosan. Janvier mosolyogni akart, mert a lány kötekedett vele, és az ő neve volt az első az ajkán, de nem tudta leállítani az a görcsös borzongást ami megrázta a testét, és a karjait körbezárta Ashwini körül. - Cssss. – ringatta, amíg Ash a kezeit a nyaka köré nem fonta, majd erősen megszorította. - Sajnálom. – mondta miközben az arcát a borostáihoz szorította. – Nem tudtam, hogy ez fog történni. Janvier nem tudott beszélni, az elmúlt tíz óra után, most mintha egy kéz szorította volna össze a torkát. Ash folytatta a mormoló bocsánatkérést, miközben végig puszilta a nyakát és az állkapcsát. - Mujhe maaf Kardo na, cher. A bizalmas nyelv használata áttörte a jeges félelmet, újra tudott rendesen levegőt venni, nem csak üvegszilánkok karcolták a tüdejét. Változtatott a testhelyzetén, az egyik alkarjával megtámasztotta magát, a másik kezét a lány hajába túrt. - Mit mondtam neked a bocsánatkéréstől? Soha nem felejti el azt a gyötrelmes tíz órát, de azt a káprázatos bűnös mosolyt sem amivel a lány azt mondta: - Már nem vagyok álmos. Öröm futott át Janvier erein, ahogy lenézett Ashwinre, akinek fekete selyemként terült el a haja az arca körül, és csak itták egymás arcát. - Honnan kerültél elő? – suttogta Ash. – Nem is kerestelek téged. - És azt tervezed, hogy visszadobsz? - Soha. Ez szebb szó volt, mint bármilyen szerelmi vallomás. Ashwini a férfi szívére támasztotta a fejét, és nem tiltakozott, hogy a férfi ujjai a haját simogatják. - Nem emlékszem, mint mondtam neked a kórházban. Talán mogyorókról meséltem. - Szerettél volna mondani valamit, de nem tudtad befejezni. - A fenébe … - ült fel Ash hirtelen. – Lili elmondta … - hallgatott el hirtelen a kezei ökölbe szorultak. – Azt mondta a neve Lili Ying. - Nem fogom elfelejteni. – a képessége okozta fájdalmát nem tudta elvenni, de a név alapján amit lehet megtud az áldozatról. - Mit mondott még Lili? - A hely ahol fogva tartották, egy nagy tér volt, és mogyoró illata volt. Janvier ellenállt a késztetésnek, hogy továbbra is a karjaiba tartsa, és felkapta a telefonját. - Szólok az informatikusoknak, állítsanak össze egy listát, a lehetséges helyszínekről. - Jó. – simította el a haját az arcából Ashwini. – Én is felhívom Sarát, amint lezuhanyoztam.

A férfi nézte, ahogy felkel az ágyból és meginog a lábain. Vámpírsebességgel mellette termett, de a lány kinyújtotta a kezét. - Csak adj egy percet. - kicsit kinyújtózott és azt mondta. – Egy kicsit még szédülök, de már jobban vagyok. Sok folyadék, egy kevés fehérje, és minden rendben lesz. – elsötétedett az arca. – Felicitynek szüksége van a segítségünkre. Lili már elment, de szerintem Felicity még itt van. – megdörzsölte a szívét az öklével a szemeiben árnyékok ültek, ahogy átnézett a másik világba. – Igazságot kell szolgáltatnunk, hogy megtalálja a békéjét.

…

Janviernek csak néhány percébe telt, hogy lezuhanyozzon és átöltözzön, miután megérkeztek a Tornybeli lakásába. Ashwini úgy döntött megvárja, mivel az informatikus csapatoktól még nem érkezett semmilyen információ, lélegzetelállító kilátás nyílt a városra, a padlótól, a mennyezetig érő ablakon keresztül. Csodát látott, amikor egy angyal pár centire az ablakoktól szállt el, szárnyait teljes egészében kitárva. Azok a szárnyak annyira fényesek voltak, hogy bántották a szemet, gyémántporral vont minden tolla beszórva. Aodhan. Az egy dolog volt, hogy mennyi sötétséget látott a halhatatlan világban, de nem volt semmi kétség, hogy az angyalok testi szépsége, repülésük az egyik legpompásabb dolog amit látott. Amint Aodhan eltűnt a látóteréből, Janvier kilépett a fürdőszobából, a haja nedves volt, az arca borotvált. Mindkettőjük telefonja megszólalt, a számítógépesek küldték át a listát. Janvier elővett egy palack vért a hűtőszekrényből, amit a Torony biztosított minden emeleten. - Miért iszol kincstári vért? – kérdezte nevetve, amikor meglátta a palack feliratát. Vér Kevesebbért. Janvier egy fenyegető pillantást vetett rá. - Tudod, hogy miért. - Nyalizni a főnök feleségének. – Ashwini tetetett csalódással az arcán mondta. – Azt hittem ettől jobb vagy. - Nagyon vicces. Csak támogató vagyok. – nézett a férfi mogorván és megitta a palack felét. – Egyikünk sem szeretné, ha Elena első üzleti vállalkozása csődbe menne. – Egyébként is – mondta védekezően – ez egy elsőrendű palack. - Rendben. Nagyon örülök, hogy a Torony kemény vámpírjai, mindent megtesznek, hogy megvédjenek egy új vérkávéházat a csődtől. – lábujjhegyre emelkedett és az ajkait az állkapcsára nyomta. Ashwin pusztító mosolya volt a jutalma .. fellángolt benne egy kis bűntudat, de gyorsan el is nyomta. Teljes gázzal. Ez volt az ígéret, amit egymásnak tettek, és ez egy olyan ígéret volt, amit be fog tartani. A mának fog élni, és nem gondol arra hogy milyen mentális eltorzulás várhat rájuk a jövőben. Pár másodperc múlva átmentek a technikai központba. A Céh és a Torony informatikusai már összeállítottak egy listát. Illium és Dimitri a terem közepén állt egy nagy üvegasztalnál és feléjük intettek. - Beszéltem a Céh igazgatójával. – mondta Dimitri amikor az asztalhoz léptek. – Összeállított egy csapatot, és segítenek átvizsgálni a lehetséges helyszíneket. - Eddig tíz van. – mutatott Illium az asztalon fekvő térkére, amin X-ek jelölték a helyszíneket. - Hat kiesik közülük, vagy a várostól való távolságuk miatt, vagy azért mert az illat már rég elhalványult bennük. Olyan helyek, mint a bedeszkázott mozik, vagy régi gyárak. - Ha igazunk van az elkövető elég arrogáns és öntelt. – mondta Janvier Ashwininek. – és szerintem egy olyan helyet szeretne, amit irányíthat. A vára. - Valami, ami megfelel a gazdagságának, és az önmagáról kialakított képnek. – Ash úgy érezte a szörny nem lenne elégedett egy öreg dohos színházba, vagy egy régi gyárba, hacsak nem újította fel belülről. - A hat közül fel lett valamelyik újítva az elmúlt öt évben?- kérdezte és kiszélesítette az időt, mert nem lehetett tudni a rohadék milyen régen űzi a játékát. Lehet hogy még az öt év is túl kevés, de valahol el kell kezdeni. Illium szólt a technikusoknak hogy mit keressenek, aztán visszatért a négy megmaradt épülethez.

Ez itt – mutatott rá egy X-re a Harlem közepén, szárnyait a hátára szorította, ami így egy döbbenetes színkavalkád volt – egy étterem, ami becsukat a boltot úgy három hónappal ezelőtt. - A reklámjuk az volt – folytatta Dimitri – hogy minden vendég kapott egy miniatűr csupor kézzel készített mogyoróvajat. Ashwin emlékezett a helyre, nemegyszer volt ott Demarcoval. Az étel szörnyű volt, még a mogyoróvaj sem tudta megmenteni. - A három hónap túl rövid időnek tűnik, ha csak nem kezdte máshol. - Mi a helyzet ezzel a kettővel? – mutatott Janvier egy páros X-re, nem messze a kikötőtől, ahol Raphael felrobbantott és elsüllyesztett egy hajót, ami tele volt Lijuan fertőző újjászületettjeivel. - Raktárak, ugyanaz a tulajdonosuk. – Illium arany szeme felvillant. – Giorgio. Ashwini bőre bizsergett, de tudta hogy nem rohanhatnak oda azonnal. Az öregebb halhatatlanok közül túl sokan élveztek olyan örömöket, ami perverz volt mindenki számára, akiben volt egy csepp emberség. De a hajszálak tovább meredtek a tarkóján, ahogy bevillant a kép Giorgio „tökéletes” agymosott háreméről. Az a férfi egy profi manipulátor volt. Elég jó ahhoz, hogy olyan nőket tudjon felszedni, akik bízni akarnak a reményben. - A raktárakat aktívan használják. – majd Dimitri még hozzátette. – De az informatikusok szerint érdekes, hogy csak a fele kapacitásukat használják ki. Ashwini karba fonta a kezét. - Tehát a másik fele üres? - Vagy pedig valaki teljes mértékben kihasználja, az első fele pedig fedezi a ki-be mozgásokat. – mutatott rá Janvier. – Lehet, hogy átalakították groteszk játszószobává. Ennek így csúnya értelme volt. Miért kockáztatnád meg, hogy elrejtsd a nőket egy lakott területen, amikor a raktáraknak és a kikötőknek folyamatos zaja van, ami elrejti a sikításokat napközben. Éjszaka pedig, eltekintve pár biztonsági őrtől teljesen kihalt. Giorgio pedig átalakíthatta a raktár egy részét az igényeinek megfelelően, mielőtt odaszállította a foglyokat. Egy tökéletes börtön, a Vámpír Negyed közepén, közel a lakóhelyéhez. - Mogyorót, vagy valami hasonló terméket importál aminek ilyen az illata?- kérdezte Janvier, a férfi vállainak feszültsége, arról árulkodott hogy az ő ösztönei is ugyanazt kiabálják mint a lányé. - Igen. – Dimitri egy árulistát mutatott Janviernek egy tableten keresztül. – Nem ő az egyetlen, aki ilyen árucikket exportál, de a többi beszállító megoszlik a raktárak között. - És az utolsó helyiség micsoda? – Janvier letette az árulistát és rámutatott az utolsó X-re. - Egy középméretű gyár, mogyorót csomagolnak össze. Egy évvel ezelőtt bezárták, és otthagyták bedeszkázva a tulajdonosok. – emelte fel a négy ingatlan képeit az üvegasztal egyik sarkában, amit Ashwini csak most vett észre, nem volt egy egyszerű asztal. - A gyárban szintén elég tér van, hogy a gyilkosod felállítson egy különszobát, és Khalil volt az egyik a vállalkozás mögött álló pénzembereknek. Janvier felszisszent a szadista vámpír nevére, de megrázta a fejét. - Ellenőrizzük le a gyárat, de én azt mondom Giorgio van az egész mögött. Khalil gonosz, sőt ördögi volt, de ő soha nem volt ennyire ravasz. Igen, gondolta Ashwini, ez volt a megfelelő szó. Volt valami kegyetlen ravaszság az egészben, ahogy a szörny nevetett az áldozatain, és az egész illet Giogiohoz, az új házával, a hamis kedélyességével, és az odaadó marháinak csordájával. De volt még valami más is, valami fontos amit látott de elfelejtett. Hallotta, hogy Dimitri ismét beszél, megemlíti Trace-t aki talált egy halott drogkereskedőt, ugyanazon a területen, egy férfi aki az Umbrát osztotta. Ez túl jó egybeesés, hogy igaz legyen. De nem ez volt, ami lekötötte a figyelmét, valami más kavargott az elméjében. Felicity suttogott neki. Az amit a lány mondott neki mindent megváltoztatott. - Az óra! –erőszakos harag futott végig rajta, megremegett tőle a hangja. – Janvier amikor beszéltünk Giorgióval rajta volt az óra, amit Felicity vett neki. – ez megváltoztatta az egész felállást. – Még akkor is kigúnyolt minket. Janvier válasza egy Cajunk káromkodás volt, ami ízesen fordítva azt jelentette, hogy milyen kék az ég. Ezek után a dolgok felgyorsultak. Dimitri engedélyt adott rá, hogy felhasználjanak bármilyen segítséget, hogy elkapják Giorgiot és kiszabadítsák a lehetséges többi túszt. Illium biztosított egy vegyes angyalLégió századot légi fedezetnek. Közben Dimitri és Sara egyeztették a többi terület átvizsgálását, ha netalán tán nem Giorgio a gyilkos. -

…

Ashwini leginkább egyedül dolgozott, de nem okozott neki problémát, ha csapatban kellett vadásznia. Különösen, ha egy olyan csapat állt össze amint Janvier, Naasir és ő. Ismerték egymás ritmusát, a másodperc töredéke alatt fel tudták mérni, hogy mit tesz a másik, és rögtön tudtak módosítani. Ők hárman elindultak a gyanús raktárakhoz, míg egy másik csapat Giorgio házába indult. Ha rátalálnak őrizetbe veszik, Ashwini azt akarta hogy megfizessen a tetteiért a szörnyeteg, de elsődleges feladatuk most az volt, hogy megmentsék a többi nőt akit ketrecbe zártak. Így az autót biztos távolságban hagyták, és gyalog lopakodtak a raktárak felé, amit a legkevésbé akartak, hogy Giorgio dühében, megölje a fogvatartott nőket. - Menjetek fel. – mondta Ashwini a két férfinak. Naasir vigyorogva kecsesen felugrott a tetőre, de nem olyan folyékony mozdulatokkal amilyen Javieré volt. Elindultak, a lány a földön a két férfi Naasir égi útvonalán, a felhő felett pedig ott volt a légi erősítés. Ashwini a fejére rántott egy kötött sapkát, ami elrejtette a haját, az arcát bepiszkolta, az orrára pedig egy viharvert napszemüveget tett, lomhán előrecsoszogott, miközben a kezeit a rongyos kabátja zsebeibe dugta. Egy fiatal vámpír a Toronyból találta a bokáig érő darabot Isten tudja hol. A lábán lyukas cipő volt, utálta hogy nem a csizmáit hordja, de a katonai bakancs könnyen kiszúrható. Ez is olyasmi volt, amit a Céhbe lépése után Saki rögtön megtanított neki. Cipők, karórák, ez az amin az emberek hamar elcsúsznak. Így csak görnyedten ment, mint egy utcai ember, aki egy helyet keres a hideg elől, szánalmas és egy kicsit ijesztő. Amikor elérte az első raktárt, a hatás kedvéért motyogott az orra alatt, és megpróbálta kinyitni az ajtót. Ekkor az ajtó belülről kivágódott, és egy izmos vámpír állt a túloldalán, nyakkendő nélküli kék öltönyben, az arca szinte ijesztően fehér volt. - El innen. – mondta, és nagy erővel meglökte a vállát, közben egy mási férfi árnyéka állt meg mögötte. – Veszedelmes férgek. Ashwini úgy tett, mint aki megbotlik és leesett a raktár mellé, ami letisztítottak a hótól, kinyújtotta lyukas kesztyűbe bujtatott kezeit. - Bocsánat, sajnálom, nem tudtam hogy nem üres. Az ajtó becsapódott. Ash felállt a kezeit rázogatta, és megpróbálta ugyanezt a következő raktárnál, ezúttal egy kicsit lopakodva, mintha attól félne, hogy újra elkapják. Egy halk hangot hallott a raktárból. - Az első raktárban a két őr fel van fegyverezve, azt hiszem kések is vannak náluk. – mondta a kabátja gallérján lévő apró mikrofonba Elővette a kabátzsebéből a fegyverét, hangtompított tett rá és a kezében tartotta. A kabát ujja elég hosszú volt, hogy elrejtse a fegyvert. - Nem láttam semmi olyat amihez több emberre lenne szükségünk, de lehetnek hátsó kijáratok. Naasir hangja szólalt meg a fülében lévő hangszóróból. - Figyelek. – majd egy perccel később. – Férfinevetést hallok, némi mozgást, nem lehetnek többen kettő vagy háromnál. Egy másik hang követte Naasirét. - Giorgio nincs az otthonában, sem az ismert törzshelyei egyikében sem - mondta Dimitri. - A jószágai otthon vannak, Brooke kivételével. Vele ment el három óra körül. Ashwin vére felforrt. Jó esély volt rá hogy a rohadék itt volt a raktárban és Brooke vele volt. A lány nem csak hogy a patinás nevére, de a tetteire is felhívta a Torony figyelmét, és ez lehet, hogy elég ahhoz, hogy a többi nőtől eltérően, megkínozzon egy olyan nőt, akit hozzá lehet kapcsolni. - Adjatok egy percet. – mondta Dimitrinek és Illiumnak, majd intett Janviernek és Naasirnak. Csendesen, mint a szellemek surrant végig a két férfi a tetőn, hogy a raktár hátuljára kerüljenek, Ashwini pedig visszatért az elejére. Várt hogy elég időt adjon a társainak, hogy pozícióba kerüljenek, majd kinyitotta a kabátját, ami alatt egy vékony póló volt, mielőtt bekopogott. 36.

Ugyanaz a vámpír nyitotta ki az ajtót, amelyik földre lökte. - Még mindig itt vagy? – vicsorogta. – Mondtam, hogy tűnj el. – az agyarai megcsillantak a napfényben. – Vagy azt akarod, hogy csúnya legyek? Ez egy gonosz őrkutya – döntötte el a lány – aki pénzért bármit megtenne. - Épp azon töprengtem – mondta miközben utánozta egy narkós szaggatott, izgága mozgását, aki nem aggódik senki miatt, aki senkinek nem hiányzik. – Nem akarnál egy dollárt? – az őr megragadta a vállát, amitől lecsúszott a kabátja, felhívva a figyelmet a testére. – Egy kávéért? A férfi szemei vörösen villantak, miközben végigmustrálta a mellét. - Azt hiszem meg tudunk alkudni. A férfi épp a mellei után akart nyúlni, amikor kiáltás hallatszott a raktár belsejéből. Ahogy elfordult Ashwini torkon lőtte, nagyot puffanva esett a padlóra, de nem halt meg, véres hab gyűlt össze a szája sarkában, a végtagjai rángatóztak. Mielőtt bele lőtt még egy golyót a gerincébe, hogy elég hosszú ideig mozgásképtelenné tegye, benézett a másik helyiségbe, ahol néhány méternyire ott volt Naasir és Janvier. Úgy tűnt az őrök pókert játszottak egy asztalnál, közel a bejárathoz. Naasir szokatlan gondossággal kitépte az egyik őr torkát, a férfi súlyosan megsérült, de életben maradt, hogy szembenézzen a Torony igazságszolgáltatásával. A másik férfit pedig Janvier kényszeríttette térdre, és a sötét bőrű férfi torkához szorította a kukriját. Mivel szükségük volt egy beszédképes eszméletén lévő őrre, letett arról, hogy golyót eresszen a gerincébe, és hívta Illiumot. - Átvettük az irányítást. – mondta majd átlépett az őr feje felett, hogy odamenjen Janvierhez. – Azt gondolom, hogy az egységednek meg kellene tisztítania a másik raktárt, mielőtt csatlakoznak hozzánk. - Vedd elintézetnek. Előtte Janvier talpra állította a foglyát és elvette a torka elől a pengét. - Látod ott Naasirt? Elég éhes. Tehát ne fuss, csak ha nem akarod hogy üldözzön téged. Naasir előzékenyen mosolygott a legvadabb mosolyával, felvillant a szeme fehérje, és az őr bólintott. Hárman együtt, közöttük a fogollyal, elindultak a raktár belseje felé, egy tiszta folyosón, aminek mindkét oldalán polcok és dobozok sorakoztak. Minden normálisnak tűnt, amíg el nem érték a közepét. A baloldalon volt több áru, nagy rekeszek álltak egymástól nem messze, ahol a polcok véget értek. A jobb oldalon végig polcok voltak, de az áruk csak néhány méter mélyre nyúltak. Naasir egy fátyolszerű fekete kárpitot tépett le, és felfedett egy fekete plüss szőnyeget. A szőnyeg közepén egy baldachinos ágy állt, összegyűrt szaténlepedőkkel. Bőrszíjak és nehéz fekete függönyök voltak az ágyon, amiket aranyszínű bojtos kötelekkel rögzítettek. Két nagy piros kárpittal bevont szék állt az ágy mellett, olyan szögben, hogy a bennük ülőknek teljes rálátást biztosítsanak az ágyra. Az egyik fotel támlája úgy volt kialakítva, hogy szárnyakkal is le lehetett benne ülni. A székek mellett volt egy aranyozott, szépen faragott fából készült kerek kis asztal ívelt lábakkal. Düh forralta Ashwini vérét, és odalépett az ágyhoz megérintette a lepedőket. Hideg volt. És bár nem látta a vért a fekete lepedőn, érezte a szagát, az ujjhegyein érezte a ragadósságát. - Hol vannak a nők? – nézett mereven az őrre. Amikor a férfi nem volt hajlandó megszólalni, Janvier visszalökte a térdére, és a kukrit a torkára szorította, mielőtt pislogni lett volna ideje. - Hoppá. – mondta Janvier amikor sötét vörös vércseppek kezdtek keveredni az izzadsággal, a férfi nyakán. – Egy kicsit bizonytalan vagyok ma. – a mosolya annyira hideg volt, hogy Ashwini meglepődött volna hogy tőle van, ha nem tudta volna mennyire utálja azokat a férfiakat akik nőket bántanak. Ashwini tudta, hogy az áldozatoknak itt kell lennie, de a raktár hatalmas volt. Elég sok rekesz és polc volt, ahol ember méretű ketreceket lehetett elrejteni, és elé sok időt vett volna igénybe az átkutatásuk. Ahogy elnézte a vérfoltos lepedőt az ágyon, a nő akár el is vérezhet. - Hol vannak, te szardarab? – oda lépett, hogy a fegyvere csövével vágja pofán az őrt, amikor kékezüst szárnyakat látott meg a szeme sarkában. – Beszélj. - Én megtenném, amit kér. –mondta Janvier lassan, anélkül hogy elvette volna a pengét az őr torkáról. – Elég vérszomjas tud lenni. - Jobban félek tőle mint tőled. – mondta az őr, remegő hangon. Ashwini remélte, hogy megtudják törni az őrt, amikor Naasir felemelte az orrát.

- Érzem őket. – ugrott fel a nagy fából készült rekeszekhez. Ne, gondolta a lány és rohanni kezdett. Janvier mellette futott, Illiumra hagyva a remegő őrt. - Ash. Félig felé fordult anélkül hogy lassított volna, és átvette a felé nyújtott feszítővasat, amit Janvier a bal oldali üres polcokról kapott fel. A férfi egy kalapácsot is elvett miután átadta neki a feszítővasat. Naasir már arra használta a karmait, hogy vad erővel kitépjen léceket egy dobozból. A lány ment a második ládához, Janvier a harmadikhoz. Pár másodperc múlva a Légió három tagja is csatlakozott hozzájuk. Ashwini minden lélegzetvételével remélte, hogy Naasir téved, és nem találnak semmit csupán néhány eldobozolt emléktárgyat, de érezte azt amit Lili is, és most már értette miért tett olyan erős benyomást a szag a nőre. - Ezekben a ládákban tartották a mogyorót. – mondta miközben kitépett egy lecet a feszítővassal. Naasir olyan hangosan morgott, hogy Ashwininek megemelkedett minden hajszál a tarkóján, majd eldobott egy lécdarabot, ami a kezében volt és kiemelt egy lefogyott nőt a lerombolt rekeszből. Az egyik Légió kezébe tette a nőt, és azt mondta: - Repülj. – a csapat minden tagját tájékoztatták, hova kell vinni a talált sérülteket. Ashwini látta, hogy a láda nem volt üres, ezért megkettőzte az erőfeszítéseket, Naasir átjött hozzá hogy segítsen. Egy kínzó fél percbe került, hogy annyi deszkát feszítsenek le, hogy meglássa a nőt. Ujjaival megérintette a nő nyakán a pulzusát, és imádkozott egy sort. Semmi, egy kicsit várakozott, és egy halvány rebbenést érzett. - Életben van. – kiáltotta, amikor Janvier is. Naasir épp kiemelte a nőt a dobozból, amikor a Janvier által talált áldozat, elkezdett éles, metsző hangon sikítozni. Ashwini átfutott hozzá, mivel tudta hogy a nő csak egy férfit látott aki kiemeli, Janvier pedig visszalépett. A felismerés azonnali volt. - Minden rendben van. – mondta Brooke-nak – Biztonságban vagy. Meztelen, sérült és véres volt a teste, az egyik szeme duzzadt volt, csak félig tudta kinyitni, az ajkai felhasadva, de az aranybarna hajú nő még mindig egész volt. – Kórházba viszünk. Brokke elernyedt, a szeme üveges lett, de küzdött hogy beszéljen. - Giorgio … fájt … - Elkapjuk. – ígérte Aswini. – Őrizd meg az erődet. - Egy sz-szörny figyelte. – erőltette a szavakat a nő. Sziréna szó hallatszott az ajtó felől. - Janvier! – kiáltotta Ash. - Segíts betenni őt a mentőbe. – ő is próbálkozhatott volna egy tűzoltófogással, de lehet hogy csak súlyosbította volna a nő sérüléseit, aki már elvesztette az eszméletét, így nem okozott további traumát egy férfi látványa. Janvier gyengéden a karjaiba emelte Brooke-ot - Vigyázok rá cher. – Ashwini tudta, és gyorsan körülnézett, minden ládát felnyitottak-e, és nincs több áldozat. Amikor Janvier visszatért, ő, Ashwini, Naasir és Illium egyeztették mit tudnak. Nem Brooke volt az egyetlen nő aki eszméletén volt, a lány akit Naasir emelt ki a ládából szintén beszélt. - Szörnyeteg. – ismételte Naasir, és a szeme úgy villogott, hogy Ashwini most tényleg olyannak látta mint egy tigris. – A lány ezt mondogatta, szörnyeteg. Először azt hittem rám gondol. - A második fotel – mutatott rá Ashwini – át van alakítva a háttámlája szárnyak számára. - Egy angyali partner lehet a magyarázat a kiszáradásra. – mondta Illium komoran. – A fajtánkban az új képességeket nem mindig jelentik be. - Mi átnézzük a raktárat centiről-centire. – Janvier hangja elvesztette minden lágyságát, most kemény volt és könyörtelen. – Giorgio otthonában talált tollak lehetnek egy ártatlan angyali vendégé is, de itt biztos hogy csak a partnere tollai vannak. Nem pazaroltak több időt, a raktár egyik végébe mentek és egyenes sorba fejlődtek fel. A Légió emberei azonban - ahogy Ashwini a Torony személyzetétől hallotta – a levegőben tökéletes harcosok voltak, azonban a finomabb feladatokban nem voltak túl jók. Még nem. A Légió segítségével nagyteljesítményű reflektorokat állítottak fel hogy meg tudják világítani a raktár árnyékos részein is a polcokat. Amikor a raktár másik végébe értek Janvier szólt hogy álljanak meg. Csak néhány méterre volt Ashwinitől, aki látta hogy leguggol és felvesz valamit a földről. - Toll. – mondta ujjongva. – Vörös. Vörös?

Amennyire tudta nem volt vörös szárnyű angyal a városban, de nem volt szakértő. Sok angyal lehet akinek csak pár fedő tolla piros, például a szárny belső részén. - Te felismered? – kérdezte Janviert, az angyali szárnyak nagyon különbözőek voltak, senki nem tévesztené össze Raphaelt Illiummal. - Nem. – felállt és oda adta a tollat Illiumnak. – És te felismered? - Két lehetőség van aminek értelme van. – mondta Illium jeges arckifejezéssel. - Vörös – morogta Naasir – az angyalok között is szokatlan. – a szemei találkoztak Illiuméval. – Xi és Cornelius. Ashwini agya megtelt szárnyak képével, szürke élénk piros sávokkal. - Nem volt Xi . - Lijuan tábornoka? – fejezte be Illium. – De igen. Naasir ismét megszólalt. - Nem a legöregebb vagy a legerősebb, de Lijuan kedvelte az intelligenciája miatt. Illium hozzátette. - Cornelius, egy alacsonyabb rangú tábornok A szárnya tiszta krémszínű helyenként piros tollakkal, főleg a szárnyak ívén. - Illium! Ashwini az ajtó felé tekintett, és egy karcsú fekete hajú vámpírt látott sállal a nyakában. Biztos utánuk jött, emlékezett amikor Janvier bemutatta neki, Trace volt. A hangja rekedt volt amikor mondta: - Volt egy sejtésem. Giorgio tudományosan képzett. Szétnéztem a másik raktárban. – Trace szétnyitotta a tenyerét, egy kis nylontáska volt benne, pár vörösesbarna kristályos szemcsével. Ashwini felismerte Janvier leírása alapján, az új dizájner vámpírdrog volt, ami miatt Tracey is meghalt. - Ellátás vagy készítés? – kérdezte Illium ahogy átvette a tasakot. - Termelés. Jó pár eszköz van itt, semmi bonyolult, de elég. – Trace körülnézett. – Giorgio biztos elkülönítette a kábítószer üzletét, a szadista játékoktól, mert a másik raktár kicsit másképp néz ki. - Nézz utána, hogy felfedeztek-e valami mást is a kábítószer eredetéről. – mondta Illium és figyelmesen mind a négyükre nézett. – Értesítem Raphaelt, hogy Xi vagy Cornelius vagy a városban maradt, vagy visszatért miután Lijuan erői távoztak. Technikailag az angyal nem utasíthatta volna Ashwinit, de ez most egy olyan helyzet volt, ahol nem akart ellenkezni. Először azonban átnézték a másik raktárt is, itt Ashwini is talált egy piros tollat krémszínű csúccsal. Emlékezett, hogy Xinek nem volt krémszín a szárnyaiban, de ellenőrzésre volt szüksége. Naasir és Janvier is ugyanazt a választ adta. Így leszűkült a cél egy angyalra: Cornelius. - Óvatosak voltak. – mondta Janvier, és megérintette a lány derekát. – Biztos minden nagyobb tollat felvettek. Nem, gondolta Ash miközben Naasir felvette a kapcsolatot Illiummal az új információ miatt. Nekik nem volt okuk, hogy óvatosak legyenek. Giorgio annyira biztos volt benne, hogy nem lehet visszakövetni, hogy a raktárt is a saját neve alatt bérelte. Ezzel a tollal valami nem stimmel. Gondosan tölcsért formázott a kezeiből, rátette a tollat és kisétált a fényre. - Látod ezt? Először Janvier maj Naasir is megvizsgálta a tollat, maj Trace is. Nem láttak rajta semmi rosszat, és amikor a kezükben volt Ash sem. De amikor ismét átvette, érzett valami nagyon rosszat. - Valami baj van Corneliussal. – érezte a bőrén. – Valami nagyon, nagyon rossz. Bezárta a tollat egy bizonyítékgyűjtő tasakba, és eltette, majd átsétált a másik raktárba. Ez méretre ugyanakkora volt, mint a másik, de a megvilágítása sokkal jobb, a legtöbb részt a normális áru foglalta le. Kinyitottak pár dobozt, hogy biztosak legyenek, és csupa luxusárut találtak bennük, egzotikus fűszerek, selyem, régiségek. A hátsó rész azonban el volt vágva a többitől, egyetlen kis ablakkal. Az ajtón a felirat irodát jelzett és első pillantásra az is volt. Irattároló szekrények, íróasztal, számlák, telefon. Volt még egy kis mosogató szekrény, és egy kis kempingtűzhely. A mosogató alatt találta Trace a műanyag dobozt, amiben volt, egy acéltál, egy piszkos fecskendő, egy apró kanál, és néhány nylonzsák, a szokásos cukorkristály darabokkal. - Vagy a művezető irigyelte meg a mestere tevékenységét, vagy ő volt a szakács. - mondta Trace. – A zacskót, amit találtam, összetörték, biztos hiányzott, amikor elkészült az utolsó tétel. – felmutatta a fecskendőt, amiben volt még egy kis barnás üledék. – Nem vagyok benne biztos, hogy hogyan készítik,

de egész biztos hogy kell hozzá víz és tűzhely. De a tényleges nyersanyagokat sehol nem találom. - Vért érzek. – szagolt bele Naasir a levegőbe. Ashwini, Janvier és Trace szétnézett, keresték a bizonyítékot, hogy valakit megkínoztak itt vagy bezártak. - Nem látok semmilyen vért. – mondta végül Ash. – Janvier? - Semmi. Trace válasza ugyanaz volt. Naasir újra beleszagolt a levegőbe és egyre közelebb sétált a mosogatóhoz, amíg az orra már majdnem a csapban volt. - Vér. – mondta határozottan. – Erős vér. Angyalvér. - Egy angyal vérét tették a drogba? – Ashwnini értetlenül bámult Naasir vad ezüst szemébe.

37. Igen. – Naasir ismét beleszagolt a levegőbe, a szeme összeszűkült. – Ez a vér rossz. – távolodott el a csaptól. – Rossz ha ezt isszák. – majd Ashwinihez fordult. – Mutasd meg a tollat még egyszer. Ash belenyúlt a zsebébe és elővette a műanyag tasakot. Naasir nem vette el, csak a keze alá tette a kezét és az orra alá húzta. Folyékony ezüst haja az arcába hullott. - Igen. – emelkedett fel. – Igazad van a tollnak is rossz szaga van, csak sokkal halványabb. - Nem kérdéses hogy ugyanaz az angyal? – tette vissza a zsebébe. - Igen. - Ez megmagyarázza, hogy az umbra miért olyan exkluzív, még egy angyal sem adhat minden nap vért következmények nélkül. – villant meg Trace szeme. - És a hatását is megmagyarázza. – tette hozzá Janvier. - Méreg. – Naasir most éppen az intelligens oldalát hozta a vad természete átmenetileg háttérbe szolrult. – A cél mindig a vérszomj és a gyilkosság. - Igen. – meredt a falra Trace, erősen elgondolkodva. – Vagy hozzátettek valamit, vagy eleve az angyal vére méreg. Tekintettel hogy mit mondtatok a tollról, az utóbbira tippelek. Az elsődleges kérdés az volt hogy mérgezték meg a vért, de ha a férfi Cornelius, akkor ő Lijuan pártfogoltja, és Kína arkangyala fertőző újjászületetteket hozott létre. Nem egy emberéről tudták hogy az istennő „megáldotta” a kegyeltjeit fertőző vérével. - Tudod követni a szagot? – kérdezte Naasirt - Igen. De nincs friss nyom, ami volt azt eltemette a hó, szűkítenünk kell a helyet. - Lehet, hogy kezdhetünk valamit Giorgio házával. – mondta Janvier. – Naasir, Ash és én átnézzük, Trace, te menj a Toronyba, és teszteltesd le a drogot. - Gyors leszek. Otthagyták a vámpírt a raktárba, és hárman egyenesen Giorgio Vámpír Negyedbeli lakására mentek. Az őrök, akiket Dimitri kirendelt a házhoz, beengedték őket, és úgy döntöttek az emeleten kezdik és úgy haladnak lefelé. Ashwini észre vette hogy a ház díszítése sokkal modernebb volt, mint ahogy azt Giorgio szerette saját magán, vagy a marháin. A ház berendezése is pazar volt. Egyiptomi ágynemű, tervezett függönyök, gránit lapok a fürdőszobákban, és tökéletesre fényezett szerelvények. Ashwini bizonyítékot talált a fő hálószobában hogy a nők ott is szívesen látottak voltak, egy gyűrött csipke bugyit. Nem érintette meg sem a bugyit sem a szék háttámlájára dobott harisnyákat, a falakon keresett rejtett rekeszeket. Nem talált semmit, és a két férfi sem. Naasir megrázta a fejét, amikor ismét találkoztak a földszinti folyosón, miután felosztották a keresést. - Nem érzem az illatát. - Giorgionak vannak más ingatlanai. – elővette a telefonját és kérdést intézett a Céh-Torony keresőcsapathoz. – Kis bérelt lakások, részesedés egy szállodában. - A kiszáradt kutya – emlékeztette Janvier – a Quaterben találták, az angyal azon a területen lehet, még ha az nem is Giorgio környezete. Nem hiszem, hogy magától túl messze szállásolná el a vendégét. Ashwini összeráncolta a homlokát. -

- Nincs olyan hely a listán, ami közel lenne a Negyed ahhoz a részéhez. Mindhárman elindultak a legközelebbi ingatlanhoz, annak ellenére, hogy Dimitri és Sara már csapatokat küldött minden helyszínre hogy átvizsgálják. … Nyolcórányi eredménytelen keresés után Ashwini a boxzsákot rugdosta a Céh Akadémia edzőtermében. A zsákon vezette le a fusztrációját, mivel az utolsó helyszínt negyvenöt perce vizsgálták át és nem találtak semmit. Nem csak hogy egy rohadt vörös szárnyú angyalt nem látott senki, akit megkérdeztek a Quaterben, de még Giorgio is felszívódott, csak az összezavarodott szarvasmarháit hagyta hátra. Mindegyik valóban idegesnek tűnt, amikor Ashwini elbeszélgetett velük. Úgy tűnt a szemét fattyúnak még mindig voltak rajongói. A három őr a raktárból gonosz vadállatok voltak, de Giorgio nem bízott meg bennük, így nem tudtak semmit a részletekről. Az egyetlen feladatuk az volt, hogy őrizzék az undorító kínzókamrát, amíg az nem volt használatban. Amikor használták, a raktáron kívül voltak őrkutyák. Soha senki nem látta az angyal arcát, legalábbis olyan, aki beszélne, Giorgio partnere mindig egy fekete köpenyben érkezett, melynek csuklyája elfedte az arcát. Az őrök azt mondták, hogy ők vámpírnak gondolták, mivel nem volt semmi jele a szárnyaknak a köpeny alatt. Ez szinte lehetetlen volt. Az őrök azt is elmondták, hogy ők is kihasználták a foglyokat. Megújult dühvel ütötte meg bokszkesztyűs kezével a zsákot, majd néhányszor bele is rúgott. A zsák kilengett és meglátta a férfit, aki ott állt az ajtóban. Kezeivel megállította a zsákot, majd lihegve megkérdezte? - Hogy kerülsz ide? – nem volt sem diák, sem oktató, sem vadász. Leginkább már csak az utóbbi kettőből voltak itt, a diákok már elmentek vacsorázni. - Tanár vagyok, cher. – mondta a férfi és közelebb jött. A lány felvonta a szemöldökét. - Ez az igazság. – felemelte a kezét és megtartotta a zsákot, amíg a lány még beleütött párat. – Felajánlottam a szolgálataimat, a végzős hallgatók számára. - Zsákmányt játszol? – minden diáknak sikeresen be kellett fejeznie egy vadászatot, mielőtt diplomázott. - Azt általában egyikünk játssza. - Nem mintha te nem lennél zseniális, darling, vagy elég körmönfont, de nem vagy vámpír. Nekünk van néhány trükkünk. - Neked még a legtöbbnél is több trükköd van. – Ashwninek még egy vadászaton sem sikerült elkapnia Janviert. – Hányan fogtak el eddig? - Mindannyian. Nem azért vagyok itt hogy megsemmisítsem az önbizalmukat, csak keményen megdolgoztatom őket, mielőtt elkapják a gallérom, és eddig mindegyik ezt tette. Abban a pillanatban Janvier is ugyanolyan volt, mint bármelyik vadász az épületben, büszke a diákjaira, és biztos benne hogy úgy mennek ki a világba, hogy a lehető legjobb kiképzést kapják, hogy túléljék. Giorgio áldozatainak nem voltak ilyen eszközei. - Zsákutcába futottunk, nem igaz? – mondta Ash, ütések és rúgások gyors kombinációja közben. Mohazöld szemei elsötétültek, és Janvier megfogta a zsákot, hogy ne tudjon elmozdulni. - Igen, de minden angyalt és vámpír figyelmeztettek a városba, hogy legyen óvatos. Sem Giorgio, sem Cornelius nem tud úgy előjönni, hogy fel ne ismerjék. Elő fognak kerülni. Ashwini tudta, hogy a férfinak igaza van. Giorgionak még ha van is tartalék vére, az nem fog örökké kitartani. És ha megtalálják Giorgiot, megtalálják az angyalt is. - Utálok várni. – mondta, bár ezen a ponton nem volt más lehetőségük. A Céh pénzügyi zsenijei átvizsgálták Giorgio összes pénzügyi papírját, a Torony pedig minden lehetséges vállalatot ahol titokban megbújhatott, ha van valami, megtalálják. Mindegyik számláját megjelölték, ha hozzá akar férni, azonnal értesülnek róla. Ashwini tudta, hogy nem segít sem Felicitynek és Lilinek, sem a többi áldozatnak, ha nem várja meg a lehetséges információkat. Lehúzta a kesztyűit és szabályozta a lélegzését. - Elmegyek zuhanyozni. – mondta. – Aztán elvihetsz vacsorázni, mivel az otthoni készleteim kifogytak. - Aztán te leszel az én vacsorám? Ash bőre megbizsergett az emléktől. - Vigyél el vacsorázni, aztán meglátjuk. A férfi gonosz mosollyal követte a zuhanyzóba, ahol megpróbálta legalább egy részét lemosni a

fusztrációnak. De nem az egészet. Addig nem, amíg el nem fogják azt a gonoszt, aki annyi reményteljes fiatal életet kínzott és ölt meg. De tudott lélegezni, tudott gondolkodni … arra hogy neki is van egy élete. Teljes gázzal. Kilépett az öltözőbe a zuhany után és látta hogy Janvier Ransommal cseveg. A másik vadász tréningruhában volt, de még nála voltak a mankói, ami azt jelentette, azért jött hogy súlyokat emeljen, a haja szorosan be volt fonva. Ashwini cukkolás képen azt mondta: - Csinos. - Neery csinálta. – mondta a vadász önelégült mosollyal. Soha nem gondolta volna, hogy látja Ransomot így egy nővel, de aranyosak voltak együtt. - Szóval mikor lesz az esküvő? - Még nem döntöttük el, de hamarosan. Amint kitalálom, hogy csináljuk, meglesz. – egy pillantást vetett Janvierre. – Szóval .. Ashwini mogorva tekintetét látva Ransom csak még jobban vigyorgott.. - Legyen kellemes vacsorád! – kiáltotta, hogy az edzőteremben mindenki hallja. És hívj fel, ha elakadnál, hogyan kell egy motor tetején piszkos, nagyon piszkos dolgokat tenni. Vadásztársaik csak huhogtak és fütyültek. Ahelyett hogy gyorsan visszavágott volna egy harapós választ, ahogy máskor is, Ashwini visszafordult, a bőrdzsekijénél fogva magához húzta Janviert, és adott neki egy olyan mély, nedves, birtokló csókot hogy a kiabálástól felzúgott az egész tornaterem. Amikor elengedte a férfit, az úgy nézett ki, mint akit fejbe vertek egy baseballütővel. Kézen fogta, és figyelmen kívül hagyva a hangzavart kiment. A férfi egy szót sem szólt, amíg a motorkerékpárhoz nem értek és a lány fel nem ült a háta mögé, majd a hátához simult. Akkor hátradőlt, a kezével megszorította a lány combját. - Merci, cher. Ash átölelte a nyakát a karjaival, a motor helyzete megadta neki a kellő magasságot. - Ezt már rég meg kellett volna tennem. – nyilvánosan a sajátjának követelni. - Nem voltál még kész, de ezt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni. Miközben felült átadta a lánynak a sisakját, és a sajátját is felvette. Nagy volt a forgalom de Janvier vezetésének hála, jó időt futottak. Bárki mással felelőtlenségnek tartotta volna ezt az utat, de vele felüdülés volt. Mire visszaértek a lány lakására mindketten nevettek. Amikor beléptek a lakásba, Janvier a falhoz szorította, a kezét a nyakára simította és megcsókolta, Ash a dereka köré fonta a lábát, kezeit beletúrta a hajába, és elmerült a férfiból áradó erőben és hőben. Annyira jó volt megérinteni, hozzásimulni, és nem csak az érintés miatt. Azért mert ő Janvier volt. Az ő pasija. Janvier ismét megcsókolta a nevető száját, és a férfi mosolya napsütésként hatott a vérére. Nyalta, csókolgatta a száját, cserébe a lány beleharapott az alsó ajkába. - Hogy csinálom? - Még sok gyakorlásra van szükséged. – csillant meg a férfi szeme. – Velem. Ragaszkodom hozzá. Ismét megharapta a férfit, mielőtt megszopogatta volna a száját, majd érzéki büntetésként megpöckölte a nyelvével. - Akkor majd ne panaszkodj, ha ezek után teljesen kimerítelek. Janvier mosolyogva visszatért a csókra, és a lány magába szívta az ízét. - Szeretek veled csókolózni, cuddlebunny. A férfi vállai megremegtek. Miközben könnyedén megkarcolta az agyaraival a lány ajkát, lecsúsztatta a kezét, és a tenyerébe szorította a seggét. - Belenyugszom a cuddlebunny-ba, ha az én feltételeim szerint vagyunk együtt. Mi együtt, meztelenül ölelkezünk és vér. - Benne vagyok. – nevetett Ashwini, majd magába szívta a férfi mosolyát, és újra csókolóztak. A lélegzetük egyre szaggatottabbá vált, a férfi teste nehezebb és melegebb lett, a bőre égett a lány keze alatt, ezért lerázta magáról a dzsekijét és a padlóra dobta. Ashwini végig futtatta a kezét a hátán a fegyvertartó tok felett. - Kések. – suttogta majd megcsókolta az állát, a nyakát. Janvier izmai megmozdultak, karjait keresztezte a háta mögött, és kihúzta a pengéket a hüvelyéből, a pengék puffanva ágyazódtak a falba a feje két oldalán. Ashwini lágyan felnevetett. - Kapaszkodókat rögzítettél a falba. - Ez lesz az én örömöm. – miközben a lány a nyakát csókolgatta, letolta a fegyvertokot izmos

vállairól. Ash néha elfeledkezett róla, milyen erős a férfi, de ez most lehetetlen volt, amikor ilyen közel volt hozzá, érezte kemény izmait a bőre alatt. A pisztolytáska és a késhüvely tompa puffanással a földön landolt. Miközben Ash a nyakát szopogatta, Janvier a lány combján rögzített pisztolytáskáért nyúlt. - Lelősz, ha a pisztolyodhoz érek? - Ma nem. Férfiasan mélyen nevetett, nagyon szexi volt így. Ashwini nem tudott ellenállni, visszahúzta a száját és kikövetelt még egy csókot. Janvier megadta neki, de aztán szünetet tartott. - Nem szeretném, ha véletlenül ellőnéd a családi ékszereimet, cher. - Nem, kár lenne érte. – Ash felhúzta a férfi pólóját és végigsimított kemény hasfalán. - Ez nem segít. – nyögött fel Janvier, de sikerült kivennie a pisztolyt a tartójából, ügyelve, hogy ne legyen kibiztosítva, letette a bejárat melletti asztalra. - Ne-uh. Ne itt. – nyögte a lány. Janvier nem panaszkodott, kicsit arrébb húzódott, és Ash kihasználva a lehetőséget lelopta a pólóját. Letette a fegyvert, levette a csizmáját és a zokniját majd kicsatolta az övét, és követte a lányt a hálószobába Amikor meglátta a férfit megnyalta az ajkait. Istenem, Janvier nagyon szexi volt, a haja kócos, a szája nedves az ő csókjaitól, a felsőteste meztelen. Kihúzta az övet a nadrágból és ledobta a padlóra. Ash odasétált Janvierhez, kezeit a férfi csípőjére tette majd lecsúszott és ajkait a köldökére szorította, pont a gomb felé, amit a férfi már kinyitott a farmerén. Janvier megremegett, a kezeit a hajába fúrta. - Ne csináld ezt cukorfalat, vagy itt fogom zavarba hozni magam. Ashwini lassan felemelkedett miközben végig csókolta a testét, amíg a szája a szájával nem találkozott. A férfi szorosan magához húzta, merevedését a hasához szorította, Ash érezte testének forróságát, lüktető pulzusát. Végig futtatta a kezét a testén, szerette a tapintását, az illatát. Érezte … Janvier. Férfias, forró … és csak Janvier. Amikor Ash megsimogatta a farkát a farmerén keresztül, a férfi megtörte a csókot, és homlokát a lány homlokához döntötte, a légzése szaggatott volt. - Ashwini. – suttogta rekedten. – Nem tudok védekezni ellened. Ash elcsábította, mámorossá tette, lehúzta a cipzárt, és a kezébe vette a farkát, olyan örömet akart okozni a férfinak amilyet ő okozott minden érintésével. - Nem hordasz alsónadrágot. – rágcsálta meg a fülcimpáit. – Tudhattam volna. Janvier megfogta Ash tarkóját és ismét megcsókolta, miközben a lány körülfonta az ujjait merevedése vastag forrósága körül. A farka merev volt, mint a vas, de a bőre nagyon- nagyon finom. Ashwnini olyan izgatott volt, kalapácsütésként érezte saját pulzusának lüktetését, a vére felforrósodott, ahogy gyengéden simogatta a farka hegyét, érezte rajta a nedvességet. A hüvelykujjával finoman lesimította a nedvességet róla, amitől még jobban megmerevedett a férfi teste. - Erősebben. - Nem akarlak bántani. Janvier kuncogott. - Van egy ok, orgazmusnak hívják la petite mort. – körülzárta a kezét a lány keze körül és megmutatta neki a ritmust, ami elég durvának tűnt, magától soha nem csinálta volna. De amióta a férfi kérte… A férfi torkából egy nyers nyögés tört fel, amikor a lány bebizonyította, hogy mennyire jó tanuló, a kezeit a hajába csúsztatta, és megcsókolta őt mélyen, nyersen, telhetetlenül. A csókja maga volt a szex és összekavarta a lány agyában a neuronokat. Ash keze tudta hogy mit kell tennie gyorsan, és keményen simogatta, amíg a férfi meg nem törte a csókot, a fejét hátra vetette, a nyakán megfeszültek az izmok, és a csípőjét a megkönnyebbülésig pumpálta.

38. Ashwini nézte, amikor a férfi elélvezett és ez volt a legerotikusabb látvány, amit valaha látott. Amikor a férfi izmai ellazultak, lábujjhegyre emelkedett és összeszorította a fogait, a nyakán futó éren. Janvier remegett, az orrát a hajába fúrta, kezével az arcát simogatta. A szemeit rajta tartotta, és lassan hátrafele

tolta a lányt. Amikor az ágy széle megütötte a térdhajlatát, zihálva ráesett. - A kezem. – mormolta lágyan a felette lévő férfinak, aki úgy nézett ki, mint aki most kelt fel az ágyból, de kész rá hogy visszabújjon vele. Egy tiszta férfias mosolyt kapott. - Majd én gondoskodom róla. – felugrott, visszarántotta a farmerét, majd vámpírgyorsasággal a fürdőszobába ment, és visszatért mielőtt a lány levegőt vehetett volna, majd letörölte a kezéről intim együttlétük ragadós emlékeztetőjét. A nedves törölközőt az ágy szélére dobta. - Én nem vagyok mindig ennyire … civilizált. – mondta majd felemelte Ash egyik lábát és lehúzta róla a csizmát és a zoknit. – Akarsz a bőrödön viselni? – kérdezte miközben megcsókolta a bokáját, majd letette a lábát és felvette a másikat. Ashwini lélegzete elakadt, és azon kapta magát, ahogy figyeli, hogy hasizmai megfeszülnek, majd elernyednek, ahogy a férfi megemelte a lábát levette a másik csizmáját és zokniját, majd leengedte. A férfi felnézett és rámosolygott, majd a combjai közé lépett és a karjaival megtámasztotta magát a lány két oldalán. Majd Janvier könnyedén előre hajolt, a bicepsze megfeszült, és a nyelvével ingerkedve megnedvesíttette Ash ajkait. - Meleged van cukorfalat. - Igen. - Le kellene venned a dzsekidet. - Én nem arról a melegről beszélek. – a lány úgy érezte, elolvad bentről kifelé, a csontjai elfolynak, mint a méz. Mindazonáltal amikor a férfi ismét felegyenesedett, felült és levette a dzsekijét majd az alatta viselt vékony pólót, nem maradt rajta csak egy melltartó. Janvier veszélyes gyorsasággal mozdult meg, kezeit a lány derekára kulcsolta mielőtt az kiseperhette volna a haját az arcából. Felemelte és az ágy közepére tette hogy a lábai ne lógjanak le az oldalán, majd mellé feküdt. Erejének bizonyítéka meg kellett volna, hogy ijessze Ashwninit. A fegyverei nélkül soha nem tudta volna legyőzni. De nem félt, Janviertől soha. Hozzá simult, amikor a férfi az ágyra szorította, a vállai kitakarták a fényt. A férfi farmere alig takarta a csípőjét és Ash alá tolta a kezét hogy végigsimogathassa a gyönyörű testet, miközben Javier megkóstolta, megnyalta a torkát. Janvier megtámasztotta magát az egyik alkarján, a másikkal pedig lerángatta a melltartóját. A mellei átlagos méretűek voltak, soha nem nyert volna vizespóló versenyt, de Janvier felnyögött, lehajtotta a fejét, majd a szájába szopta a mellbimbóját, majd a melle egy részét. A gerince ívben megfeszült és ráharapott a kézfejére, hogy elfojtsa a sikolyát, amikor a férfi megszívta a mellét. Mindegyik forró, nedves szívás egyenesen a méhébe hatolt. A bugyija annyira átnedvesedett, hogy attól tartott a farmerét is átáztatja. De nem érdekelte. Ölelte a férfit, a teste hullámzott és megpróbálta a férfi farkához dörzsölni magát. - Nem. – emelte fel a fejét Janvier. Még egy csókot adott a mellbimbójára, majd a figyelmét a másik mellére fordította és azt is ugyanolyan alapossággal szopogatta. Ash hasizmai összerándultak, a combjait szorosan a férfi köré fonta. - Janvier! - Engedd, ma belle sorciere. Ő hagyta, és a férfi olyan alaposan szopogatta a mellbimbóit, hogy azok keményen álltak mire felemelte a fejét, és Ash lélegzete elfogyott. Janvier végig simította bordáin, majd a háta mögé nyúlt és megpróbálta kikapcsolni a melltartóját. Amikor nem boldogult a hát mögött fél kézzel, rávigyorgott. - Majd én. – letépte róla a csipke és pamut melltartót, és a lány felsőteste meztelen lett. Janvier végig simogatta a vállát, a combját, csókolt a száját, édes, piszkos dolgokat suttogott a fülébe, Ash felé emelte a csípőjét amikor a férfi kinyitotta a farmerét, hogy a bugyija alá csúsztassa a kezét. Az érintés sokkja elemelte volna az ágyról, ha a férfi nem szorítja le a testével. - Annyira nedves vagy nekem, cher. – a légzése szaggatott volt, mint a lányé, minden szavát csókkal kísérte. – Eléred, hogy elveszítsem a fejem. A saját elméje is a káosszal küzdött, képtelen volt ellenállni a kísértésnek, megsimogatta a férfi vállát és felnézett. Izmos alkarja, kezének látványa a combjai között nyögésre késztette. Szüksége volt a csókjára, találnia kellett egy horgonyt. A férfi lehajolt és szó nélkül megadta neki, amire szüksége volt. Amikor pár másodperc múlva a férfi visszahúzta a kezét, Ashwini a vállába vájta a körmét. - Látni akarlak. – mondta, amikor egy másodpercre abbahagyta a csókot, megemelkedett, a kezeit beakasztotta a nadrág derekába, és egy rántással lehúzta róla a farmert és a bugyit. Miközben a padlóra dobta a ruhákat a combjai közé térdelt, felhúzta a térdeit, és szélesre nyitotta.

Ash ujjai a lepedőbe markoltak, ahogy nézte, hogy a férfi őt nézi. Janvier szemei ködösek voltak, az arca kipirult, a légzése szaggatott, amikor végig futtatta a szemét a férfi testén látta, hogy a zipzár nem takarja el hosszú merevedését. - Vedd le a farmered. – ő is látni akarta a férfit, azt akarta, hogy testük minden centije érintkezzen. - Csak egy perc. – visszacsúsztatta a kezét a combjai közé, és finoman simogatta, nagyon finoman. Újra és újra, amíg a lány bőre már csillámlott, a teste felemelkedett, az öröm olyan intenzív volt, úgy érezte a bőre alatt elektromos vihar tombol. Janvier visszahúzta a kezét. Ash azzal fenyegette, hogy kreatív módon öli meg. A férfi mosolya elcsábította, és amikor megcsókolta, a lány visszaharapott. A férfi mosolya még jobban elmélyült és Ash hiába szorította a csípőjére a lábait, Janvier végig csókolta a testét, majd… Sikított, amikor a férfi szája összezárult a csiklóján, a levegő elfogyott a tüdejéből. Keményen szívta, falta a lányt, mint a kedvenc édességét, Ash bőre alatt a vihar túlfeszültséget okozott, a gondolatai széthullottak, amikor elélvezett. … és a férfi folytatta, csókolta, lassan, hosszan nyalogatta, kicsit szopogatta, majd a nyelvének egy gyors pöccintése és Ash ismét az öröm hullámain lovagolt, az izmai remegtek, a csontjai elfolytak. Janvier csókot nyomot a combja belső felére majd felemelkedett és végre megszabadult a farmerétől. Gyönyörű, gondolta Ash, de nem tudott megszólalni, mert az agya túl zavaros volt attól csodálatos erotikus dolgoktól, amit vele tett. - Te vagy a gyönyörű cukorfalat. Ash összeráncolta a szemöldökét, de akkor a férfi hozzásimult és ismét elfelejtett gondolkoni. Meztelen testét a sajátján érezni, jobb volt, mint ahogy elképzelte, forró, erős, férfias, a bőre selymes birtokló kezei alatt. Egymáshoz dörzsölték a testüket, majd Janvier ismét lenyúlt hogy a combjai között simogassa, Ash remegett, érzékeny volt de nem rossz értelemben. - Igen. – motyogta, mielőtt a férfi megkérdezhette volna. A férfi ismét megcsókolta, ő pedig nyitvatartotta a szemét, látni akarta, az intimitás vakító volt. Amikor a férfi belécsúsztatta az ujját, megremegett de nem törte meg a szemkontaktust. A férfi sem … majd belecsúsztatta még egy ujját. Majd szétnyitotta az ujjait, enyhén begörbítette, és lassan mélyen simogatta őt. Ash érezte, hogy a vihar ismét felerősödik a testében, megsimogatta a férfi arcát. - Ezúttal együtt. Janvier elfordította az arcát és megcsókolta a tenyerét. Ash szíve összeszorult, majd a férfi hajába futtatta az ujjait, amikor az lassan kihúzta a combjai közül a kezét és igazította lábain. Lejebb csúsztatta a tenyerét a bal combján, és még jobban szétnyitotta, majd végig simított a farkával a lány lábai között, és enyhén megbökte a bejáratot. Ashwini felnyögött az érzéstől, ahogy belehatolt, tompa farka elég széles ahhoz, hogy biztosan érezze, ahogy az izmai megfeszülnek, hogy beengedjék. Egy fojtott nyögés hagyta el az ajkát, amitől a férfi mozdulatlanná vált. Ash megszotította a lábait körülötte és felé emelte a csípójét. - Magamban akarlak érezni. – megcsókolta a férfi ajkát, az arcát, a nyakát, a kezei az arcát simogatták. – Szükségem van rád. - Ashwini. – egyik kezével megszorította a lány csípőjét, vett egy mély lélegzetet, és beljebb tolta magát. Az érzés égette a lányt, de a fájdalom jó volt. Janvier beljebb csúszott pár centit, mindkettőjük lélegzete elfúlt … maj visszavonult. Majd újra visszahatolt, mielőtt a lány még panaszkodhatott volna, egy pár centivel még mélyebbre, majd ismét és megint. Mire az ötödik húzáshoz ért, Ash már elfelejtette a fájdalmat, és csak az örömre gondolt. Az izmai összeszorultak a férfi körül, hallotta, hogy káromkodik, de már nem tudott gondolkodni. Csak forróság, szex, és Janvier teste, ami hozzásimul, szemeik nyitva voltak, szájukkal falták egymást. A férfinak adta a lelkét, és elvette az övét, és az egész olyan volt, amilyennek lennie kellett. … Aznap késő este Elena leszállt a Torony tetején, miután segített egy vadásznak elkapni egy vámpírt. A kicsi csúszós nő gyors volt, miközben egy akrobata mozgékonyságával szlalomozott végig a városon. Elena azon kapta magát, hogy az elfogása után még mindig csodálja őt.

Soha nem kellett volna Billire hallgatnom. – motyogta a vékony futó. – Kiskapu a seggem! És most ezt a nagyon jó segget megpirítják. A lány csodálkozott, hogy Demarco könyvelőjének hány embert sikerült megfertőznie a kiskapus elmebajával. Elena mgpróbált kapcsolatot termteni Raphaellel. - Arkangyal? Nem kapott választ. Ráncolta a homlokát, mivel azt hitte hogy a férfi a Toronyban van, belépett az irodájába, de azt üresen találta. A következő megállója Dimitri irodája volt. A férfi ma fekete pólóban és fekete nadrágban volt, a haja kócos, mint aki beletúrt egy párszor már. Nem volt kétséges, hogy Dimitri gyönyörű és szexi férfi volt. De ahhoz sem fért kétség, hogy túlságosan szerette a vért és a fájdalmat. A kapcsolata Honorral, nem olysmi volt, amit Elena bármikor is megjósolt volna, de a tény hogy Dimitri szerette a feleségét, kétségtelen volt. A férfi nem látott senki mást, amikor Honor is a szobában volt, sötét szeme csak ráfigyelt. Bárki, aki sebet mert ejteni a másik vadászon, hamarosan nagyon halottan találták magukat, valószínű jelentős kínzás után. - Ellie. – miközben egy illatcsápot font köré. Szőrme és pezsgő, és a gyötrelmes bűn ígérete. Megfeszítette az izmait a hatással szemben, mert tudta hogy a férfi csak tesztelni akarja, összeszorította a fogát amíg az első hullám át nem futott rajta. - Van jelentés az áldozatokról, akiket Ashwini csapata megtalál? - Az egyiküknek Brooke-nak van a legtöbb törött csontja és belső sérülése, de a túlélési esélyei mindazonáltal jobbak, mint a többieké, akikből Cornelius evett. – bólintott a férfi komoran. - Már bizonyos hogy Cornelius az angyal? – Elena lépést tartott az eseményekkel, egyéb más kötelezettségei mellett. A vadásztársától bejövö segítségkérés csak negyvenöt perccel ezelőtt futott be, de előtte a nap többi részében már átrepülte New Yorkot. Raphael megkérte, hogy hozzon el egy Légió századot, és látogassa meg a jól viselkedő vámpírvezetőket. Mindenkit emlékeztetni kellett, hogy a Torony mindig mindenkit figyel, és a várost az ellenőrzése alatt tartja. Mint vadász sokszor volt, tanúja a vérszomjnak, a mészárlás mindig undorító volt, és Elena mindent megtett, amit csak tudott, azért hogy a város nem ússzon vérfürdőbe. Azokkal a férfiakkal és nőkkel akikkel ma találkozott a társadalom peremén voltak. A hírek arról hogy a Torony letartóztatta Anaist és Serevint, futótűzként terjed el a városban, és vérfagyasztó félelmet kelltettek a többiekben, főleg akik előző nap szembekerültek Raphael hidg dühével. Elena megnyugtatta a vámpírvezetőket, hogy észrevették, hogy ellátják a feladataikat s figyelnek, és nem kell attól tartaniuk hogy találkozniuk kell egy dühös arkangyallal. Egyszerű jelenléte, a tény hogy tudta a nevüket, elég volt, hogy Raphael eléreje a vezetők értékeltnek érezzék magukat. A szárnyai fájtak a több órás repüléstől, a teste kimerült, de megérte hogy megerősítsék a város nyugalmát. Még a Quater is mentes volt a vérszomj érzésétől, mielőtt Hilda felhívta és angyali segítséget kért tőle. A Céh munkatársai kihasználták a lehetőséget, és olyan feladatokra kezdték felkérni, ahol légi támogatásra volt szükség. Ez lehetőséget adott Elenának a gyakorlásra, és több időt tölthetett a Toronybeli feladataival. De a vadászlelke azt kívánta, bárcsak tudna segíteni Ashwininek és Janviernek, megtalálni azokat a szörnyeket, akik ezt a tettett elkövették. Senkinek nem volt joga ahhoz, hogy egy másik élőlény kínozzon, beteg öröme kielégítése miatt. - Az ösztöneim azt mondják, hogy Cornelius. – mondta Dimitri és felvett egy jelentést az asztaláról. – Az egészet alátámasztja, hogy az áldozatok szinte elfogytak, a piros és krémszínű tollak, és a tény hogy Giorgio a szerződése elején egy fél évszázadot Lijuan udvarában töltött. Ez az utolsó amit megtudtam. – tette a kezeit a csípójére. – De Janvier és Ashwini üldözik a nyomot. Mit tehetek érted nagyrabecsült Hitves? A lány ujjai viszkettek a pengéi után. - Láttad Raphaelt? - Ah. – lépett közelebb Dimitri. – Attól tartok az egyik kedvenc ismerősöd jött meglátogatni őt. - Ha azt mondod, hogy Michaela van itt, ledöflek mint hírvivőt. – Raphael személyesen kísérte ki a másik arakangyalt a területéről, még a csata előtt, miután Michaela úgy tett mintha terhes volna, hogy elnyerje az együttérzésüket, vagy egy másik Machiavellis cél miatt, amit még nem találtak ki. - Szeretem amikor perverz dolgokat mondasz nekem Ellie. – dorombolta a vámpír és egy illatcsápot font köré, amitől elfogyott a lány levegője. -

- Dimitri, hagyd abba, hogy illatcsalival piszkálod Elliet. – Honor lépett be Elana hátamögött az ajtón, majd a férje mellé lépett, és mogorván oldalba bökte. – Mit csinálsz? Dimitri átkarolta Honor vállát és szorosan magához ölelte. - Csak teszek róla, hogy erős maradjon. – a szemei álhatatos ragadozóként figyelték Elenát. – A fogékonysága az illatcsalira, egy gyengeség, amit mások megpróbálhatnak kihasználni. Elena azt kívánta bárcsak ellenkezhetne, de a rohadéknak igaza volt. Kényszerítette magát, hogy nagy levegőt vegyen, és megkérdeze: - Ki van itt? - Caliane. A gondolatai egyszerűen megtagadták, hogy felfogja a tényt, és látta hogy Honor álla is leesik. - Caliane? – kérdezték kósuban. - Igen. - De hisz, ő egy óceánnyira lakik innen. – mutatott rá késtségbeesetten. – Nem hagyhatta el a városát, hogy iderepüljön. Elena nem rég beszélt Raphaellel, hogy Caliane magányának enyhítése céljából Naasir a városába költözik, de a férfi nem mondott semmit az anyja látogatásáról. - És mi van a pajzssal ami, megvédi az embereit? Lijuan tábornokai csak egy rövid repülésnyi időre vannak tőle. - Úgy tűnik, Raphael anyjának vannak titkai, ami nem csoda amilyen ősi. – mondta Dimitri és mosolyra görbült a szája. – Nemrég beszéltem Méreggel és ő azt állítja, hogy a pajzs aktív, ráadásul Méreg sem tudott róla, hogy Caliane eltűnt, amíg nem hívtam. Caliane azt mondta a népének, hogy bezárkózik néhány napra. - Ó, Istenem itt van az anyósom, és a ház nincs rendben. Ugye ott van? Dimitri nevetve mondta. - Egy figyelő meglátta őt a víz felett, és Raphael elérepült, hogy a házához kísérje. Még legalább egy óra amíg megérkezik, és figyelmeztettük Montgomeryt, hogy készítsen elő egy lakosztályt a számára. – az illatcsápok visszahúzódtak, a vámpír megszánta Elenát. – Bízz a komornyikodban. Figyelemre méltó tanács, Montgomeryben mindig megbízhat. - Haza kell mennem, és átöltöznöm. – le kell mosnia a vért, a piszkot és az olajat magáról, amit akor szedett össze, amikor Hilda akrobatája egy roncstelepre vezette. – Miért nem hívtál fe korábban? - Az Uram kiejelentette, hogy elég lesz egy órával előtte figyelmeztetnem téged. Elég időd lesz, hogy felkészülj. - Szerintetek? – Elena legszívesebben ordított volna. – A fenébe is, Honor szerinted mit csináljak egy ősi anyóssal, aki szerint én csak egy bogár vagyok? Aki ráadásul, elnyerte Caliane szeretett fiának szerelmét.

39.

A másik vadász összerezzent, és megrántotta a vállát. - Sajnálom Ellie. Nekem nincs semmi tapasztalatom ezen a téren. – harapott rá az ajkára, majd csettintett. – Várj, nem a múlt éjjel érkezett meg Keir? Fogadok Caliane kedveli Keirt. - Te egy zseni vagy.- csókolta meg Elena a másik nő arcát, majd kirohant az ajtón, és lesepert a gyengélkedő szintjére. Keirt szórakoztatta a lány pánikja, de megígérte, hogy csatlakozik hozzájuk a késői vacsorán, ha Caliane nem túl fáradt, és szívesen látja. - Ő csak azért jött, hogy a fiát lássa Elena. – mondta gyengéden a gyógyító, és szemei megteltek melegséggel. – Azt hiszem nem szórakoztatásra vágyik. Elena reménykedett benne, hogy Keirnek igaza van, és őt figyelmen kívül hagyja az idő nagy részében, hazafelé repült és a Légió harcosok csendes árnyékként követték. Az Enklávébeli ház ki volt világítva, mint egy jelzőfény, ez valószínűleg Montgomery érdeme – a vámpír megérdemel egy kiadós fizetésemelést – az udvaron több száz gyertya volt felállítva, mindegyiket apró üvegbura védett az időjárástól, és így létrehozott egy angyali leszállópályát. Az egész meglepően szépnek látszott a levegőből. Elena leszállt a körkörös terület közepén, és besétált a házba. Mindenki nagyon hatékonynak tűnt,

Montgomery valóban mindig tudta mi a teeendője. - Vámpírvadász.- mondta láthatóan megkönnyebbülve. – Vettem a bátorságot és kikészítettem a ruháit. - Nagyszerű, köszönöm. – Elena kettesével vette a lépcsőket, de Montgomery lépést tartott vele. – Van bármi más, amiről tudnom kell? - A kék lakosztályt készítettem elő Lady Caliane számára, és Syvia biztosított róla, hogy bőven lesz étel, amiből válaszhat. – mondta miközben bekísérte a lakosztályába, ahol elkezdte lecsatolni a fegyvereit. Íjpuska, kések, dobócsillagok amiket Ash adott neki, pengék, amiket Mahiyától kapott ajándékba. Az egészet egy halomba rakta az asztalra, bár máskor gondoskodott volna hogy tisztán, és szépen tárolja őket. Most csak elkezdte kifűzni és levenni a csizmáit. - Úgy látszik, a helyzet magaslatán állsz, Montgomery. – ráncolta össze a lány a homlokát, és megpróbálta kitalálni, mi tenne ilyenkor egy hitves. - Készítsetek elő számára egy füdőt, Fáradt lesz, amikor megérkezik, hosszú útja volt. - Természetesen. - És hozzatok át néhány virágzó növényt az üvegházból. – mondta, amikor eszébe jutott Amanat virágzó kertjei. – Tedd a lakosztályába és a fürdőbe is. - Elintézem. - Mi a helyzet a ruháival? – kapta fel a fejét Elena. – Ha egyedül érkezett, nem hozott magával semmit. Elana ruháiból nem tudott felajánlani semmit, Caliane alacsonyabb és teltebb volt nála. Montgomery egy pillanatra elsápadt, de dícséretes gyorsasággal összeszedta magát. - Kapcsolatba fogok lépni a szabóval. Biztos van néhány olyan darabja, amit gyorsan át tud alakítani, és egész éjszaka dolgozni fog, hogy újakat készítsen. – csukta be maga mögött a komornyik az ajtót. Elena letépte magáról a ruhát, majd fénysebességgel lezuhanyozott, majd belebújt a Montgomery által kikészített ruhába. A ruha csillogó futótűz fehér volt, kényelmesnek tűnt, magasan záródott a nyakán, a felső testére rásimult, a csípőjénél egymást átfedő lapokra osztott. Az átfedések konzervatív külsőt kölcsönöztek neki, de így tudott benne járni és harcolni. A háta nyitott volt, hogy kényelmes legyen a szárnyai részére, általában nem szeretett túl sokat megmutatni a bőréből, de a szigorú első résszel együtt nagyszerű volt, ráadásul nem kellett csatokkal, gombokkal bajlódnia. Csak egy gomb volt a nyakrészen és a ruha tartott. Most már egész biztos, hogy Montgomery kiérdemli a fizetésemelést. Kikefélte a haját majd, konytba csavarta ahogy Sarától tanult, és rögzítette a konyot a Mahiyától kapott penge hajtűkkel. Mindig meztelennek érezte magát fegyverek nélkül, de tudta hogy nem aggadhatja magát tele pengékkel. Kinyitotta az ékeszeres dobozát, és a szeme megakadt a pengén amit Raphaeltől kapott. A markolat és a hüvely drágakövekkel volt kirakva, és egy egyszerű dísztárgynak tűnt, de át tudott hatolni a csonton is, ha megfelelően használják. Igen, a szeretője ismerte őt. - Szeretlek arkangyal. – mondta mosolyogva és rögzítette a fekete bársonyhüvelyt a felkarjára. A fekete hüvely éles ellentétbe állt a ruha szikrázó fehérségével. Kicsi gyémánt fülbevalókat szúrt a fülcimpájába, egy kevés simnket tett fel, majd a következő tennivalóra koncentrált, fel kell hívnia Jessamyt. A karcsú angyal szeme felcsillant, amikor Elena elmondta neki mi várható. - Ez egy nagyon szokatlan helyzet Ellie. – mondta a másik nő, és gyorsan elővette a könyveit. – Ő egy ősi, ugyanakkor a hitvesed anyja, de szintén egy arkangyal. – rácolta össze a homlokát. – Ez teljesen felborítja a szokott rendet. - Könyörgöm, adj valami tanácsot Jess. Ez az első látogatása az otthonunkban. Caliane több mint ezer évig aludt, alig egy éve ébredt ismét öntudatára, közben Lijuan megtámadta Raphaelt. Caliane eddig a városában maradt, hogy biztosítani tudja népe jólétét. - Rendkívül fontos hogy jó benyomást kelltsek. – simított végig az arcán. Nem azért volt fontos, mert törődött Caliane jóváhagyásával, hanem azért mert ő volt Raphael anyja. Ha a saját anyja átléphetne a halálon és visszatérne, Elena azt várná el, hogy ő és Raphael szeressék egymást és legyenek barátságosak, futott át rajta a bánat hulláma. Kizártnak tartotta, hogy ők ketten barátok legyenek, de talán kialakíthatnak egy szívélyes kapcsolatot. - Ez lesz a megfelelő. – motyogta Jessamy. – Egy fiatal arkangyal üdvözlete egy Ősi felé. Te nem vagy arkangyal de Raphael hitvese vagy, így ebben a helyzetben képviseled a státuszát. Az utasítások meghallgatása után, Elena elindult lefele a lépcsőn, a ruhához illő cipő a kezében volt. A cipőket a bejárat mellett hagyta és belépett a konyhába, ahol kontrollált káosz fogadta. Várt egy kicsit, amíg mindenki ráfigyelt, majd azt mondta:

- Köszönöm. Tudom hogy sokat jelent majd Raphaelnek és az anyjának egy ilyen fogadás. Mosoly derült fel minden arcon, és a feszültség egy pillanat alatt elszállt. Elena figyelt arra, hogy személyesen megköszönje Montgomerynek is. Bár ő nem tudta, hogy kell viselkednie egy hitvesnek, de azt tudta, hogy minden csapat jobban működik, ha elismerik a munkáját. És ezek az emberek mind a csapatának a része voltak, a családja. Aztán az eső és a tenger illatát érezte meg az elmjében. - Vámpírvadász, öt perc múlva ott vagyunk. – érkezett a figyelmeztetés. Egy öt órás figyelmeztetés jobb lett volna. Belebújt a cipőjébe, majd kiment a hóba, ahol látta, hogy Montgomery intézkedésének köszönhetően egy fekete szőnyeg futott a leszállóterületig. - Ha hazaérsz, nekünk lesz egy beszélgetésünk arról, hogy mennyi a megfelelő idő az előkészületekre. – bár el kellett ismernie, hogy a rövid idő nem adott lehetőséget, az aggódásra. - Egy csók érintette meg az elméjét. - Nem szerettem volna megrövidíteni az élevezetet, hogy lekapd a vámírpatkányt. - Mit mondtam neked az új humorérzékedről? Tudatában volt hogy Montgomery több méterre megáll a háta mögött, elnézett Manhattan irányába. Raphael szárnyának jellegzetes sziluettje tűnt fel a távolban, rendkívüli szárnyfesztávolságát kiemelte a fehértűz szegély az éjszakai égbolton. Az oldalán feltűnt Caliane kisebb, de ugyanolyan lenyűgöző alakja. Egy teljes osztag repült mögöttük. Dimitri biztosan megszervezett egy üdvözlő escortot, de a kísérő század a Hudson felénél visszafordult, és csak Caliane és Raphael szállt le. Mindkettejüknek kínzó kék szeme, és éjfekete haja volt, nem kétséges hogy anya és fia. - Lady Caliane. – mondta Elena, és előrelépett kinyújtott karokkal, amiről Jessamy azt mondta, hogy elfogadható üdvözlés. – Szeretettel üdvözlöm az otthonunkban. Arra számított, hogy a piros-barna utiruhába öltözött Ősi visszautasítja az üdvözlését. Kész volt úgy tenni, mintha ez nem számítana, csak hogy fenntartsa a békét, de Caliane ujjai összezáródtak a keze felett, és Elana érezte a hatalom zümmögését a bőrén. - Köszönöm a nagylelkűségedet – válaszolta Caliane. – Meg kellett volna üzennem, hogy érkezem. - Ez a fiad otthona. – mondta Elena. – És mindig szívesen látunk. Raphael szeme találkozott az övével. - Nagyon kedves vagy az anyámmal, habibt. Azt hiszem zavarban van, mert indulatos viselkedésre számított. Elana a ház irányába intett és Calianera mosolygott. - Mindenki nagyon izgatott hogy találkozat veled. Caliane egy pillanatra habozott, majd elindult vele együtt. Amikor Elena bemutatta Montgomeryt, Raphael anyja csupa báj volt, ahogy mindenkivel, a személyzet minden tagja felsorakozott hogy találkozzon vele. Megmutatta Caliane-nak a lakosztályát – és Elena a háta mögött keresztezte az ujjait, hogy Montgomerynek sikerült egy köntös elhelyeznie az ágyra, majd megszólalt. - Kérlek pihend ki magad, mi megvárunk a könyvtárban. Az étkező egy kicsit túl nagy egy család számára. - Hitves. – villant meg Caliane szeme, az arckifejezése olvashatatlan volt. Elena megszorította az ajtókilincset, a hajszálak megemelkedtek a tarkóján. Az agya üvöltve figyelmeztette, és legszívesebben elfutott volna, de erre nem volt lehetőség. - Lady? - Ez a ház … ennek van szíve. És örülök, hogy a fiam olyan házban él, aminek van szíve. Elena bizonytalan volt benne, hogy ez egy bók volt, vagy csak egy egyszerű nyilatkozat, ezért csak meghajtotta a fejét, és magára hagyta Caliane-t amikor az Ősi elindult a fürdő felé. Egyenesen Raphael karjaiba sétált, és hagyta hogy a férfi körézárja a szárnyait, és készen állt hogy szembe nézzen a váratlan látogatással, ahogy szembe néztek minden mással: együtt. … Ashwini Felicityről álmodott, és a fiatal nő képe lebegett előtte, amikor felébredt. Elviselhetetlen volt számára a tudat, hogy Giorgio és Cornelius szabadok voltak, és szabadon úzhettk a perverzióikat. Felkelt az ágyból, hogy megkeresse Janviert aki az erkélyen telefonált, felhúzott egy nagy pólót, zokniba bújtatta a lábait, majd kiment hozzá és megölelte hátulról.

A férfi csak egy farmert viselt és a hideg ellenére meleg volt a teste. Megfordult és szorosan átölelte a lány vállát, miközben Dimitrivel beszélt. - Giorgionak jó kapcsolatai voltak Lijuannal. – mondta neki mielőtt visszatért a beszélgetéshez. A lány látta hogy nincs mosoly a szemében, és tudta hogy nincs ujjabb áttörés a keresésben. Elfojtotta a késztetést, hogy az égre síkítson, inkább egy csókot nyomott a férfi mellkasára, majd bement, hogy lezuhanyozzom és felöltözzön. Épp a haját fogta lófarokba, amikor angyalszárnyak suhanását hallotta a közelben. Kipillantott az erkélyajtón, épp időben hogy még elkaphassa Aodhan szárnyainak szívszorító fényét. Janvier besétált az erkélyről. - Friss ruhák. - Miért is vállalkozott rá, hogy ő lesz a futárod? - meglepődött hogy a férfi ugyanúgy tud segítséget kérni egy angyaltól, mint ő egy vadásztársától. A férfi rákacsintott miközben a fürdőszoba felé ment. - Ez köztem és Csillagocska között marad, györnyörű és veszélyes Ashbled-em. Ash boldognak érezte magát, annak ellenére, hogy Felicity ügyében nem tudtak továbblépni. Kiment a konyhába hogy készítsen egy kávét. - Nem adom fel. – ígérte meg a nő szellemének, akit megbűntettek azért mert reménykedett egy szebb jövőbe, és hogy szeretni fogják. – Elkapom azt a két gonosz szardarabot. Ígérem neked. Hideg levegő érzett a bőrén, a lélegzete megfagyott, tüdeje harcolt a hirtelen feltámadt hideggel, .. aztán visszatért bele a meleg, és tudta hogy Felicity eltűnt. Tíz perccel később egy csókot nyomtak a tarkójára, és frissz tiszta szappanillatot érzett. Szembe fordult a férfival és felemelte a kávéját, már evett egy piritóst. - Kérsz egy kortyot? Janvier bólintott, és ivott egy kortyot, Ashwinin végig futott az érzékiség öröme,és arra késztette, hogy hozzá szorítsa a testét. A vonzódás közöttük ma reggel még erősebb volt, miután a testük már tudta, hogy milyen örömöt tudnak okozni egymásnak. Elkényeztette magát, hogy élvezte a férfi simogató pillantását, majd elkapott egy enyhe feszültséget. - Mikor ettél utoljára? – tette félre a kávéját. - Nem fogok összeesni, cher. – mosolygott lassan. – Majd felveszek egy palackot a Toronyba. Ash felhúzta V-nyakú pulóverének a mandzsettáját, hogy lemeztelenítse a csuklóját, és az ajkához simította. A férfi szeme félig lecsukódott, és vett egy nagy levegőt. - Nincs ilyen kötelezettséged, cher. - Tudom. – mondta a lány és megsimogatta a férfi nyakát, majd még szorosabban hozzá dőlt, a testét a férfi testéhez igazította. Janvier megremegett, a kezei közé fogta Ash csuklóját, majd nyomott egy csókot doboló pulzusára. Aztán megnyalta a bőrét és vett egy mély lélegzetet. Ashwini úgy érezte, hogy az összes vére abba az apró pontba gyűlt össze. Mellbimbói megmerevedtek, a melltartó dörzsölte. Amikor a férfi elhúzta az agyarait a bőre felett, elfojtott egy nyögést. A férfi felemelte a tekintetét. Tiszta szex volt benne, és birtokló szeretet, amit a lány sokáig nem akart elismerni, hogy csak munka van közöttük. - Most. – mondta rekedten. Egy bűnös mosoly kíséretében agyarai átszúrták a bőrét. A férfi szempillái lezárultak, a torka mozgott, ahogy evett .. a lány vére olyan volt, mint a méz. Ash lábai megremegtek, ezért inkább a konyhapultnak dőlt. A férfi keze végig futott a hátán és simogatta az egész testét, miközben tovább evett. A férfi nem vett el sok vért, és nem is kábította el. Az leső két kortyra elvette amire szüksége volt, a többi már csak ízlelés volt.. élvezet. És a lány is élevezte. Az izgalom egyre csak nőtt a hasában. Más volt mint a szex, nem olyan intim … kivéve hogy ez is Janvier volt. Ash felemelte a kezét hogy megsimogassa a férfit, Janvier kinyitotta a szemét, tekintetük találkozott, és az élvezet felrobbant a lányban. Az öröm hullámzott végig a testén, lassan felnyitotta a szemét és nem is emlékezett rá, hogy bezárta, látta, ahogy Janvier a sebeit nyalogtja, többször megtette, amíg az apró tűszúrások teljesen elhalványodtak. A férfi elégedetten csúsztatta végig a kezét a nyakán és az állán, a másik keze hüvelykujjával az ajkait simogatta. - Hozzá tudnék szokni egy ilyen reggelihez. Fogaival megcsípte a hüvelykujját.

Be kell vallanom, hogy nem rossz reggeli ébresztő. – a férfi maga felé fordította, így a lány érezte agresszív merevedését, ami a farmerjának feszült. – Talán legközelebb akkkor kellene megtennünk, mielőtt kikelünk az ágyból. - Igennel szavazok. – Ash hozzá dörzsölte magát, a férfi felsóhajtott. – Még van időnk… Telefonjaik egyszerre sípoltak fel. Az üzenet azonos volt: az áldozat felébredt, és beszélni szeretne. Igyekeztek elfojtani a nemi izgalmukat, és további beszéd nélkül elindultak a kórházba. Brooke volt, aki magához tért és elég stabil volt, ahhoz hogy beszéljen. A félelem fémes íze lengte körbe a nőt, de Ashwini nem tiltakozott, amikor a lány megragadta a kezét. A gyomra összerándult a tengernyi félelemtől és fájdalomtól és émelygést okozott, de a tekintete találkozott Brooke szemével. - Te elég kemény vagy. Ez jó. A rohadékok nem számítanak rád. Brooke mosolya grimasszá vált, a fájdalom miatt. - Még nem találtad meg őket. – hrtelen köhögni kezdett, és Ahs egy jégdarabot adott neki a mellette álló szerkényről. - Nem. – válaszolta Ashwini és visszatette a jeget. – Még nem találtuk meg őket, de meg fogjuk. Tudsz olyan helyről ahova Giorgio elbújhat? – elővette a telefonját és végigment azokon az ingatlanokon, amiket már ellenőriztek. - - Ez mind az övé. – mondta a lány rekedten. – Csak.. -

40. Csak? – Ashwini tudta hogy Brooke-nak nagy fájdalmai vannak, és a nő nem kért fájdalomcsillapítót a találkozó előtt, mert segíteni akart. Ashwini látta, hogy bátor. - A marhái – suttogta Brooke, a keze rászorult Ashwin csuklójára – a marhái adnak neki ajándékokat. Ashwini összeráncolta a homlokát, és a tényekre koncentrált, közben szörnyű sikolyok viszhangzottak a koponyájában. - Hogyan?- kérdezte. – Eddig úgy tűnt az olyan nőket keresi, akinek nincs semmilye. – Még a hivatalos marhái is szerény, vagy nélkülöző környezetből jöttek. Brooke maga is sztriptíztáncosnő volt, egy szegény negyedben, amíg Giorgio be nem gyűjtötte a háremébe. Annak ellenére, hogy pénzügyi varázslók vizsgálták át a papírjait, nem találtak több ingatlant. - Még egy minta.- Brooke ismét köhögött és elfogadott egy jékockát, kaparó torkára. – Hálássá tett minket. - Ő egy ragadozó.- Ashwini megszorította a másik nő kezét. – És több száz éve volt, hogy fejlessze a képességeit. Ne hibáztasd magad, hogy hittél neki. Brooke remegve bólintott. - Khöszhönöm. Muszáj volt hallanom. – úgy tűnt a nő elveszti az öntudatát, de gyorsan pislogott párat, és sikerült ébren maradnia. – A marhái szegények .. de Penelope megkapta az ör-ör.. - Az örökségét? A másik lány bólintott. - K-kiderült, hogy MacScroog nagynénje gazdag volt, és r-ráhagyta az egészet, ö-öt évvel ezelőtt. Ez a na.. – Brooke szárazan köhögött nem tudott beszélni, Ash még több jeget adott neki. – Ez a néni nem szerette Giorgiot. – mondta a megsebzett nő, a szemei fényesek voltak, és erőlködött hogy mindent el tudjon mondani. – A házra különleges jog van, Pen addig használhatja, amíg meg nem hal, de ő nem … egy újabb köhögés. Ashwini gyorsan átgondolta. - Nem adhatja el és nem irathatja Giorgiora. – ezért nem találták meg korábban. Penelope neve nem volt rajta a keresési listán. Brokke bólintott. - A többi nő, ne bántsd őket kérlek. - Ne aggódj, őket nem bűntetik meg Giorgio bűneiért. És Brooke, köszönöm. Amit elmondtál, megváltoztat mindent. Brokke halványan elmosolyodott, a szeme lecsukódott. Otthagyta az alvó nőt, miután kiszabadította a kezét, Janvier a folyosón várta, .. megtántorodott, térdre esett volna, ha a férfi nem kapja el. -

Csak egy perc. – mondta, és belekapszkodott a férfiba, és hagyta, hogy a testéből áradó hő átmelegítse. - Amíg szükséges. – a karjai acélként szorították, az ajkát a halántékára nyomta. Ash azt kívánta, hogy bárcsak örökké a karjaiban maradhatna, de ígéretet tett Felicitynek, Brooke-nak és az összes többi áldozatnak. Lopott még egy értékes percet, közben lassan csillapodott az émelygése, a dobolás is abbamaradt a fejében, és megegyszer megcsókolta a férfit mielőtt ujra a szörnyekkel foglalkozna. - Penelope. – mondta és márt hívta is az informatikusokat. – Neki van egy tulajdona. Gyorsan elmondta a részleteket az informatikusnak. - Találd meg a nagynénit, és megtalálod a házat. – fejezte be a beszélgetést. Alig tette le Carys hívta. - Két lány hiányzik. – mondta Ashwininek. – Volt egy házhoz hívásuk tegnap éjszaka, és egy másik lány azt mondta, hogy akihez mennek az nagyon gazdag, és a Quater-ben lakik, talán még ki is tartaná őket. Görcsbe rándult Ash gyomra, ugyanígy csábította el Felicityt is. - Ez csak egy éjszaka. – mondta és megpróbált nem halálos következményekre gondolni. – Annyira szokatlan hogy nem jelentkeznek? - Igen. Ha Martha és Bridget egész éjszakára kimarad, előre szólna. Figyeljük egymást. - Küld át a fotóikat nekem. Tudsz még bármit ami segíthet? Rövid csend. – Te tényleg komolyan veszel és segítesz? Ashwini tanácstalanul mondta: - Miért ne? Nem olynnak tűnsz, mint aki hazudik. - Nem hazudok, de a zsaruk nem veszik komolyan, ha egy kurva egy éjszakára eltűnik. - Én nem vagyok zsaru. - Igen, te vadász vagy. – ez bóknak tűnt. – Ransom azt mondta, hogy te megbízható vagy. – a háttérben halk suttogás volt. – Oké. Beszéltem pár lánnyal, és egy-két fickóval aki a környéket működteti, és a lányokat egy sötétített üvegű, fekete SUV-val vették fel. A sofőr nem férfi volt, hanem egy nő. Egy jól karbantartott, barna hajú nő, a huszas évei végén. Az egyik lány látt, hogy van egy szép ékszre. - Arany nyaklánc, gyémántokkal? - Ismered a szukát? - Igen, ismerem. – letette a telefont, miután meggyőződött, hogy Carysnak nincs több használható indormációja. Janvierhez fordult és elmondta neki Carys híreit. - Penelope egész idő alatt tudta, hogy Giorgio mit csinál. Nagyon édes, ez a „mindannyian hűségesek egymáshoz” érzés. Brooke volt az egyetlen, akiben volt egy kis bátorság, és ő most egy kórházi ágyon fekszik, az egyetlen bűne hogy szerette azt a szörnyeteget. A többi nőt Dimitri szemmel tartja, jelenleg egy szállodai szobába vannak bezárva, de biztonságban. Penelopenak egyszerű volt eltűnnie. - Fogadok, hogy a többi elcsábított nő esetében is ő volt a sofőr, ezért nem látta soha senki Giorgiot Felicityvel. Janvier szemei lángoltak. Ashwininek nem volt szüksége szavakra, ő is érezte a hideg haragot a csontjaiba, így hozzáadta a fekete SUV-val kapcsolatos információkat ahhoz, amit már eddig tudtak. Tehát vagy Giorgionak vagy valamelyik nőnek a nevén be van jegyezve egy fekete SUV, talán ezen a nyomon is is tudják követni a rohadékot. Pár perccel később mejött az információ az ingatlanokról. A nagynéninek volt két háza, mindkettő bonyolult jogi keretben tisztázta a tulajdonjogot. - Mi elmegyünk a Lower East Side-ra. – mondta a technikusnak, miközben elérték Janvier motorját. – Ez van közelebb a kórházhoz. - Naasir azt mondja, hogy ő elmegy az Upper West Side-ra. – jött a válasz. – Illium elkíséri. - Mond meg nekik, hogy hívjanak ha bármit találnak. – letette a telefont, bemondta a címet Janviernek és elindultak. Még egy üzenet érkezett a telefonjára, amit megnézett, amikor leparkoltak egy háromszintes ház előtt, ami Penelope nagynénjéé volt. - A jármű Marie-May nevére van bejegyezve. –mondta Janvier amikor leszállt a motorról. – A Céh kiad egy keresést. – Ezt megkapják a zsaruk, a vadászok és a Torony személyzete. Janvier a kormányra akasztotta a sisakokat, majd végignézett az utcán. - Azt hiszem nem lesz szükség a keresésre. -

Ashwini felemelte a fejét, és meglátta. - A kurva életbe. – közvetlenül a ház előtt állt a SUV, sötétített üvegekkel. Nem lehetett véletlen egybeesés. - Nem várhatunk, már órák óta náluk van a két nő. - Főbejárat, vagy hátsó rész? – kérdezte Janvier, miközben sürgősen segítséget kért. - Ashwini végig nézte az épületet. - Fel tudsz mászni a falon és kinyitni a harmadi emeleti ablakot? Janvier követte a tekintetét, és megnézte a zárt, de nem túl stabil ablakot. - Gyerkjáték. - Te bemégy az ablakon, én pedig a főbejáraton. –elkapta a férfi rosszalló tekintetét és megrázat a fejét. - Én bemegyek mintha csak meg akarnék győződni róla hogy Penelope jó van. - Ez még így is veszélyes. Ashwini elmosolyodott. Janvier is így tett, majd szétválltak. Végig sétált a járdán, és odament a bejárathoz, amíg Janvier balra fordult, és átugrott a ház sarka mellett álló kerítésen. Mire megszólalt a csengő, úgy gondolta a férfi már megmászta a falat. Amikor senki nem válaszolt az első csengetésre, a bejárati ajtó melletti biztonsági kamerához hajolt. Időközben a gyomra felkavarodott, valami olyan retteneteset érzett, hogy nem volt benne biztos, hogy el tudja látni a feladatát. Amikor továbbra sem nyitott senki ajtó, elővette a telefonját és felhívta Penelopet. Hallotta a telefont a házban csengeni, mielőtt elhallgatatták. Pár másodperccel később az ajtó kinyílt. Penelopé ezúttal nem viselte az aranynyakéket, egy mélykék selyem köntös volt rajta gazdagon hímezve. - Ó, szia. – mondta a barna hajú nő, a szeme csillogot, az arca kipirult. – Elnézést, hogy megvárakoztattalak. – nevetett. – Épp a lábamat borotváltam. Ashwini nem nézett le csak mosolygott, mint aki elhiszi a kifogást. - Csak meg akartam nézni jól vagy-e. – Ash azon töprengett mi rejtőzik a folyosó sötétjében a nő mögött, aki a segítője volt egy szadista pszichopatának. – Brooke azt mondta, itt lehetsz, ha nem találunk a többiekkel a szállodában. Penelope szája elvékonyodott, Brooke neve hallatán, de gyorsan magához tért. - Ó, remélem nem vagyok bajban, csak a saját otthonomban jobban szeretek lenni. – egy kicsit szélesebbre nyitotta az ajtót. – Mindenkinek megmondhatod, hogy jól vagyok. És Brooke? Ő jól van? – szemei keményen csillantak. - Igen. Az orvosok azt mondjk hogy teljesen fel fog gyógyulni. – Ashwini megpaskolta a téglát. – Ez egy nagy hely. - Ugye? A nagynéném rám hagyta. – Penelope alsó ajka megremegett, és átölelte magát, jellegzetes arany-gyémánt körmei élesen elütöttek a mélykék köntöstől. – Én nem tudom elhinni, hogy Giorgio ilyen szörnyűségeket tett, és hogy bántotta Brooke-ot. Én szeretem őt. Ó, gondolta Ashwini, a nő kórosan jól tud hazudni, majd lépett egyet hátra, és a nő ösztönösen követte, kilépve az ajtón. Ash továbbra is mosolygott, majd közelebb hajolt és azt mondta. - Lyukat robbantok a gyomrod közepébe, mielőtt sikítani tudnál, úgyhogy ne tedd. Penelope megdermedt, a szája kinyílt, mint egy gömbhal. Arrébb húzta Penelopét hogy ne látszódjon az arca a kamerába majd megkérdezte? - Giorgio a házban van? – majd a fegyvert jobban a nő oldalába nyomta, amikor az nem válaszolt elég gyorsan, nem érzett szánalmat, Brooke arca lebegett a szemei előtt. - I-igen. - Ki még? - Csak két kurva, akiket az utcán szedtem fel. – torzult el a szája. Ashwini kibiztosította a fegyverét. - Ne hazudj nekem. Nem kedvellek, és habozás nélkül tönkreteszem a csinos arcod egy golyóval. Az önelégültséget mintha letörölték volna róla, Penelope nyafogott. - Nem tennéd. - Dehogynem. Önvédelem. Mit gondolsz a Céh kinek fog hinni? Nekem vagy egy halott vérnarkósnak, aki eladta a nővérét? - Brooke nem a nővérem. Ő csak egy darab szemét, aki megszégyenítette a mesterünket. - Utolsó lehetőség. – mondta Ashwini jéghidegen, és még keményebben nyomta a pisztolyt az oldalába. – Ki van még a házba? Penelope összeomlott.

- A másik mester. – suttogta. - Ő nagyon öreg. - Aki felügyeli a bántalmazásokat? - A mester. Ő látni fog téged. – a nő ismét önelégülten vigyorgott. Ashwini kinyúlt mintha meg akarta volna ölelni Penelopet, de két ujját a torka egy bizonyos pontjába döfte. A döféstől a nő szemei kikerekedtek, egy öklendező hagot adott ki majd összeesett. Átkarolta az ájult nőt, és meg sem próbált lopakodni, belökte az ajtót, hogy megbizonyosodjon senki nem áll mögötte. Lerakta a nyöszörgő Penelopet az előszobába, a köntöse övével a háta mögött összekötözte a csuklóját a bokájával. A pengéivel levágott egy darabot a köntösből és a lány szájába gyömöszölte. - Nem szeretném, ha alkalmatlan pillanatban hívnád a drága Giorgiodat. – motyogta. A lányt az oldalára fektette és meggyőződött róla, hogy kap levegőt. Egész idő alatt bizsergett a bőre, de rájött hogy Giorgio túl gyáva ahhoz, hogy egyenesen rátámadjon. Nem a fattyú elbújt valahova hogy tőrbe csalja, ahogy megtette a nőkkel, akik megbíztak benne. Még egy kést előhúzott a csizmájából és elindult a zárt ajtó irányába. … Miután felmászott az épület oldalán, Janvier benézett a kiugró ablakfülke üvegén, és megállapította hogy a szoba üres. A legegyszerűbb lett volna betörni az üveget, de lehet, hogy a zaj riasztott volna valakit, ezért azt a módszert használta, amit egy ékszertolvajtól tanult, egy éles pengét és vámpírerejét használva eltörte az ablak sarokvasát. Megragadta az ablakot és lerakta a fal mellé, a kukrijai abban a pillanatban a kezében voltak, amint letette a lábát a szőnyegre. Ash hangjára figyelt, közben átnézte a szobát, az láthatóan használaton kívül volt, bár akadt benne néhány női cicoma. Mint például egy szép sárga sál, lila pillangókkal, ami egy fiókból lógott ki. Bevillant egy kép, Felicity a barátaival, mindegyikük koktélt tart a kezébe… és Felicity ezt a sálat viselte a nyakába. Tehát ez volt a hely ahol ő, Lili és a többi áldozat élt, mielőtt Giorgio betette őket a ládába. A hely, ahol kipróbálták, hogy megfelelőek lesznek-e mielőtt beköltöznek Giorgio Vámpír Negyedbeli házába. Elfojtotta a dühét, gyorsan körülnézett, hogy nem kerülte el a figyelmét semmi, majd kilépett a folyosóra. Bal oldali ajtó fürdőszobának bizonyult, amikor benyitott, és szintén üres volt. Mint ahogy a mellette lévő szoba is. Ennek a szobának volt egy apró, dekoratív erkélye, amit nem lehetett látni az utcáról, de látta hogy senki nem áll ott. Elhagyta a szobát és átment a folyosó jobb oldalára. Ott két ajtó volt, az egyik zárva. Eltette az egyik pengéjét, és egy kis drótot vett elő a zsebéből, egy másik trükk, amit tolvaj barátjától tanult. Tíz másodperccel később egy kis kattanással nyitva is volt. A nesz apró volt, de Janvier tudta hogy néhány öreg vámpírnak szinte természetfeletti a hallása. Félre tette a drótot és türelmesen várt az ajtóban. Furcsa, tompa hangok hallatszottak belülről. Nagyon óvatosan meglökte az ajtót, a testével arrébb húzódott. Amikor nem hallott több hangot, teljesen belökte az ajtót, és a hátát a falra szorította. Ismét hallotta a tompa hangokat. Hangosabban. Egy nőt látott, akinek megkötözték a kezét és a lábát, és egy rongyot tömtek a szájába, göndör fekete haja, összegubancolódva terült szét a szürke szőnyegen. A szempillafesték elmázolódott sápadt arcán, a szemében rémület ült. Az ujját a szája elé emelte, és körbenézett talál-e bizonyítékot a másik nő jelenlétére. Szétnézett hogy tiszta-e a folyosó, majd belépett a nő mellé. - Ki foglak oldozni. – mondta csendesen. – De ha elkezdesz sírni, vagy bármilyen más zajt kiadsz, nem biztos, hogy ki tudlak innen vinni. Nem tudhatta vannak-e Giorgionak őrei ezen a helyen, és Cornelius Lijuan nélkül is egy erőteljes angyal volt. – Bólints, ha érted. A nő őrjöngve bólintott. Janvier először a torkában lévő torlaszt vette ki, kiderült hogy egy összetekert zokni. - A barátnőm Marta. – suttogta száraz szájjal. – A barna nő, aki idehozott minket elvitte. - Meg fogjuk találni. – elvágta a köteleit és átvezetta a nőt a szobába ahol a kis erkély volt. Látta hogy a zár elég rozsdás, és értékes másodpercekbe került amig kinyitotta a zárat. Amikor kinyitotta az ajtót látta, hogy a megérzése igaznak tűnt, egy csővezeték futott le az erkély mellett a földre. Elég jól illeszkedett, de bele lehetett kapaszkodni. Levette a dzsekijét és a nőnek adta, aki megerősítette, hogy ő Bridget. A farmere és a csizmája megvédi

a lábát a kinti hidegtől, de felül csak egy melltartót viselt. - Átsegítelek a korláton, hogy meg tudj kapaszkodni a csőben. – a kezeire nézett és elképzelte a jeges fémen, eszébe jutott hogy Ash kesztyűi a zsebeiben vannak, és szólt a lánynak vegye fel. – Mássz le olyan csendesen amennyire, csak tudsz. - Mi lesz Mártával? – kérdezte és megtörölte a kézfejével az arcát. Így csak mégjobban elkente a sminkjét, de a szemeiben több volt a harag, mint a félelem. - Őt is hozom, de könnyebb lesz, ha nem kell érted is aggódnom. A lány szaggatottan bólintott és felvette a kesztyűket. - Hívjam a zsarukat amint leértem? - Már úton vannak. Be tudsz indítani egy motorkerékpárt? A tagadó fejrázásra azt mondta: - A sarkon fordulj be a ház mögé. – útközben látta hogy az üres rész. – A mentés perceken belül megérkezik. A nő nem szólt amíg kisegítette. - Kérem, mentse meg a barátnőmet. - Úgy lesz. – épp elég ideig várt, hogy megbizonyosodjon biztosan mászik le a csövön, majd visszament a folyosóra és ujra benézett minden szobába. Jobb oldalon a szoba egy hálószoba volt, férfiasan berendezve. Janvier ugyanazt a kölni szagot érezte, amit legutóbb Giorgion szagolt, egy nyakkendő volt az ágyra dobva, egy ing pedig a szék támlájára terítve. De Giorgio maga sehol nem volt. Elindult lefelé a lépcsőn a második szintre. 41.

Ashwini egy tágas nappaliba lépett a folyosóról. A szeme azonnal egy vörös folyadékot tartalmazó pohárra tévedt a régi kredenc tetején, mellette egy kristály kancsó ugyanazzal a folyadékkal tele. Vér. Semm imás nem volt a szobában, csak rend, ezt az ajtóbol is látta. Óvatosan belépett és feltérképezte a szobát. Itt csak egy helyen bújhatott el valaki, az ablak előtti kanapé mögött. Ahelyet hogy odasétált volna a padlóra térdelt és átnézett a krémszínű kanapé faragott lábai között. Semmi. A biztonság kedvéért átkellt a szobán és benézetta támla mögé. Most már csak választania kellet. A nappaliból nyíló ajtón megy be, vagy a folyosón lévő ajtót válassza. Összehúzta a szemét és körülnézett. Észrevett egy díszes széket, ami elég nehéz volt. Odahúzta a nappaliból nyíló ajtó elé és kitámasztotta a székkel az ajtógombot, hogy megakadályozza belülről kinyissák, majd visszatért a folyosóra. Visszalépett a bejárathoz, Penelope a földön feküdt, a haja az arcában, ahogy megpróbált kiszabadulni, csupasz combjáról és melléről lecsúszott a ruha. Miután meggyőződött róla, hogy a másik nő nem megy sehova, kinyitotta a balra lévő ajtót. Egy nagy szekrény volt benne, tele csipke és bársonykabátokkal, valamint egy nagy csuklyás fekete köpeny. Miközben bezárta az ajtót szemmel tartotta a bejáratot és a nappaliba vezető ajtót. A baloldalon lévő első szoba, televízióval és laza bútorokkal egyfajta játszószoba volt. Vagy Giorgio nem ért rá még felújítani, vagy a nők számára volt fenntartva. A másik szoba WC volt díszes csempével, tehát valószínű volt hogy az előző szoba még nem lett felújítva. Valaki egész bizonyosan volt a szobába, kicserélte a fegyvereit késekre. Kevesebb zajt ütnek, és nem riasztanak meg senkit a házban. Amikor begurult a szobába, egy hullámos aranyhajjal rendelkező természetfeletti szépségű vámpír száguldott felé, hogy megtámadja. De Giorgio nem szokott hozzá hogy harcol az életéért. Elfutott a lány mellett, túllőve a célon. Ashwini felguggolt és a beleibe lökte a kést, mielőtt még megállíthatta volna a fejveszett rohanást. A vér skarlátvörösre festette fehér ingét. Mivel tudta hogy a vámpírok milyen gyorsan felépülnek egy gyomorsebből, közvetlenül a szívébe vágott egy második kést, aztán egy harmadikat a nyaka oldalába. Eltalálta a nyaki erét, és a vér sugárban spriccolt ki a meleg sárga falakra. Ami mint kiderült a konyha volt, de még mindig mozgott és valami olyan bugyogott ki a száján, hogy kurva. - Jobb egy kurva, mint egy olyan szadista darab szar mint te. – mondta és megragadt még egy vadászkést, és belecsapta az agya bal oldalába a fülén keresztül és megcsavarta. Egy döbbent pillantás után Giorgio végre összeesett. Ashwini tudta hogy nem halt meg, azt akarta, hogy elszenvedje a halhatatlan igazságot, ami akár évekig is tarthat. A pengének az agyában legalább egy napig ki kellene tartania, de nem akart kockáztatni, elég sok furcsaság volt már ebben a nyomozásban. A lány rohadtul tudta, hogy Giorgio részben ujjászületett volt és visszacsoszogna az életbe, amint hátat fordít neki. Ahelyett hogy a saját késeit használta volna, kivitt a konyhából minden kést, és módszeresen átszúrta a tenyereit, az alkarját, a vállait. Aztán egy

bárddal átvágta a combcsontját, és a másikkal ugyanezt tette. Ellentétben Giorgioval neki nem okozott örömet a bántalmazás. Az egyetle indítéka az volt hogy egy helyben tartsa. Kivéve az utolsó kést, amivel kasztrálta. - Ezt minden nőért, akit bántottál. – mondta és a kések könnyedén átszaladtak a nadrágon, ledobta a heréit a padlóra. – Remélem kurvára fog fájni, amikor felébredsz. Felállt és megint kiment az előszobába. Már hallotta a szirénákat, és tudta még azelőtt megérkeznek, hogy Giorgio magához térne. Halkan felosont a második emeletre .. és észrevette Janviert ahogy a harmadikról lejön. - Az egyik lány biztonságban van. – mondta a férfi és észrevette a vért Ash dzsekijén. - Giorgioé. Janvier megérintette az ujjaival az állát, miközben végig nézet a folyosón. - Cornelius ha itt van, ezen a szinten kell lennie. - Itt van. – az émelyítő rondaság, amit érzett még kívülről is uralta a levegőt, fanyar és öreg szag. Miközben küzdött a beteg érzés ellen, a kései visszacsúsztak a kezébe. A kések nem sokat érnek egy angyallal szemben, de lehet hogy egy pengékkel teli agy, lelassítja annyira, hogy Janvier lefejezze. Egymás mellett mentek a folyosón, és két szobával később háborgó gyomra jelezte Ashwininek hogy, megtalálták a megfelelőt. Egyetlen pillantással jelzett Janviernek, aki nem vitatkozott, csak bólintott majd kinyitotta az ajtót és előre ment. Neki vámpírként több esélye volt túlélni egy dühös angyalt, mint a lánynak, Ash pedig hátulról fedezheti. Janvier elfordította a gombot, majd belökte az ajtót, belépett a szobába, Ashwini pedit mögötte. Ash támadásra számított ugyanúgy, mint amikor belépett a konyhába, de itt nem volt támadás. Ugyanakkor a szobában tartózkodott egy angyal. Ashwini feltartotta a fegyvereit és nem akarta elhinni, amit látott. Váltott egy gyors pillantást Janvierrel és a férfi szemeiben is a hitetlenséget látta. Janvier mutatott egy képet Corneliusról, nem sokkal azután, hogy megtalálták az első piros tollat. A férfinak a képen erős testalkata volt, a haja fényes geszenye barna, majdnem fekete, a szeme mély zöldes-mogyoró színű, a bőre napsütötte barna, ami mediterrán, vagy Észak-Afrikai származásról árulkodott. A képen a szárnyai szélesek, repülésre készek. De ami az ablak előtt állt … nem tudta minek hívja. Egyszer egy angyal volt, de a szárnyai, most csak megkövesedett porc és csont, tollainak krémes színe csak elszórva látható, a piros szinte sehol. Amikor megfordult, hogy szembe nézzen velük, az arca beesett, a bőre hófehér, és poros barna haja ugyanúgy kihullott, mint a tollai, a bőr az arccsontján, mint a kifeszített cserzett bőr. Ashwini a mutató- és a hüvelykujjával átérhette volna a felkarját. Olyan volt, mintha elvesztette volna az összes testzsírját, és izomtömegét. De még a csontjai sem voltak rendben, az állkapcsa furcsán eltorzult, és a jobb lábán mintha lett volna még egy térde, ahogy kitüremkedett a vékony piros selyemnadrágon, ami lebegett lesoványodott alakján, a felsőteste félig csupasz, felfedve mellkasát, amit félig levertek. A szeme fátyolos kék, a foga csorba … és csupa vér, ugyanaz a vér lepte el a száját, és folyt le a mellkasán. Groteszk módon rájuk mosolygott, majd lecsúsztatta a nőt a térdéhez, akiből táplálkozott, majd ott hagyta a földön, a nő haját és halvány bőrét vér áztatta. Ashwini rálőtt a torz figura fejére, és remélte nem tépi apró darabokra a koponyáját. Egy normális angyal esetében nem lenne ilyen kozckátat, de ezzel … Cornelius előrebukott, de a feje egyben volt. Jó. Muszáj hogy ő is szembenézzen az igazságszolgáltatással. Janvier lehúzta az ellenséges angyal testét a nőről, Ash pedig ellenőrizte a lány pulzusát. A csuklóját kellett megfognia, a torka egy merő káosz volt. - Gyerünk. – suttogta, és csak kevés számú hosszútávú károsodást látott az áldozaton, a bőre néhány helyen szárazabb volt, mint kellett volna, a hajának fénye megtompult de nem hullott ki. Ezért reménykedett Ashwini, hogy még nem találtak rá túl későn. – Gyerünk. Aztán még ott van a pulzusa, nem túl erős, de még van. Csizmadobogást hallott, ezért a lépcsőhöz szaladt, és meglátta Trace-t. - Hívd a mentőket! A férfi bólintott, majd eltűnt amerről jött. A mentősök egy fél perc múlva a szobában voltak. …

Tizennégy óra múlva a város már sötét volt, Ashwini nekidőlt a falnak egy ablaktalan szobában a Torony közepén. Janvier mellette állt, karba tett kézzel, egyik lábát a falnak támasztva. Elena állt Ashwini másik oldalán, amíg Janvier mellett Dimitri. Naasir már akkor folyamatosan morgott, amikor beszámoltak neki az elfogásról, most is hallani lehetett, ahogy „sétáló avas húsról” beszél, amivel összezárták. Ashwini egyik miatt sem volt boldog, de maradnia kellett, nem volt választása. Érzékei felörvénylettek Raphael érezhető hatalmától, és a Corneliusból áradó gonoszságtól … de Janvier válla hozzáért az övéhez és a testi érintkezés lehorgonyozta az érzékeit. Raphael állt a szoba középpontján, szemben Corneliussal, akit meggyógyított annyira, hogy beszélni tudjon egy ideig. Egy angyalnak az ő korában nem kellett volna gondot okozni, hogy lerázzon egy golyó ütötte sebet, de Cornelius nem volt többé normális angyal. Egy széken ült, ami az egyetlen bútordarab volt a szobában, az arcán a mosoly torz grimasza. Ashwini a fogát csikorgatta a késztetés miatt, hogy ismét a fejébe lőjön. Marta a nő, akit megmentettek, élt, de a sérülés több volt, mint felületes. A csontjai és a belső szervei legalább tíz évet öregedtek. Az orvosok szerint viszonylag rendbe jön, de az élettartamát véglegesen megrövidítették. - Cornelius – mondta Raphael, és a szárnyai felizzottak, oly módon, ahogy soha senki nem akarta látni, mert amikor egy arkangyal izzott, ott emberek haltak meg. – Te nem olyan vagy, mint voltál. - Az Istennőmtől kaptam egy ajándékot. - Ő csak evett belőled, mert erős voltál, de eldobható. – hangzott a könyörtelen válasz. – A kémmesterem megerősítette, hogy Xi visszavonult a csapataival, ahogy Philomena és Alastair is. Lijuan több tábornokának halála az én népem kezétől származik, nem Lijuan-étól. Cornelius mosolya nem halványult. - Felajánlottam magam, hogy a része legyek és hogy erősítsem. – elhallgatott egy zörgő köhögés miatt. – De sajnos nem tudta befejezni a táplálkozást a végső összecsapás közepén és nem tudta teljes egészében magába fogadni a lelkem. Ez magyarázta Cornelius félig kiszáradt állapotát. - És a nők? – kérdezte Raphael olyan hideg hangon, hogy Ashwini szíve megdermedt. Amíg él soha nem fogja megérteni, hogy tud Ellie ágyba bújni vele, főleg most, miután személy szerint is megtapasztalhatta a sebezhetőséget szex után. Janvier vetett rá egy pillantást, a szemei felragyogtak, olyan volt mintha olvasna a gondolataiban. Ash mogorván ránézett, mire a férfi elvigyorodott és az ujjait a kezére kulcsolta. - Látom legszívesebben letépnéd a fejem. – súgta Janvier olyan halkan, hogy csak ő hallja. - Hagyd abba, hogy olvasod a gondolataimat. – nem aggódott a férfi ereje miatt, ha akarta volna már rég bánthatta volna, ehelyett többször is a veszély és őközé helyezte magát. - Hangosan beszéltél.- mondta rosszallóan Janvier. - Nem, én nem. – pislogott Ash. Döbbenten néztek egymásra. - Majd később megbeszéjük. – suttogta végül, és figyelmüket visszafordították a kikérdezésre. Cornelius elismerte, hogy használta a nőket, hogy fenntartsa az erejét, amíg várt, hogy istennője visszatérjen, de azt nem volt hajlandó elismerni, hogy állatokból is evett, mielőtt Giorgio rátalált. - Csak a látszatott akarja fenntartani – mormolta Dimitri – ha elismeri hogy állatokból evett, maga is állattá válik. - Mit tettek ellened az állatok, hogy olyasmivel akarod megsérteni őket, mint ez? - Ashwini mormolt válaszától Dimitri ajkai megrándultak. - Elnézésedet kérem, természetesen igazad van. Ő egy természetellenes dolog. - Mit fog vele Raphael tenni? – kérdezte Ash. - Majd megkérdezi a túlélő áldozatokat, és amit ők akranak végre hajtják Corneliuson és Giorgion. - Az jó. – ha Ashwinit kérdezik, ő azt szerette volna, ha bezárják őket együtt egy szobába, és Cornelius táplálkozik, amíg a vámpír meg nem hal, aztán pedig az angyal halt volna éhen. Ez még az aktuális állapotát figyelembe véve is hosszú, hosszú ideig tartana. Talán megemlíthetné az ötletét az áldozatoknak. - Te nagyon vérszomjas vagy Ashblade-em. – amikor a lány rámeredt, Janvier összevonta a szemöldökét. – Ezt sem mondtad ki hangosan, ugye? - Nem. – mondta a lány, miközben ellökte magát a faltól, amikor Raphael elfordult Corneliustól, jelezve, hogy vége a kihallgatásnak. A szobába hagyták az angyalt, és Dimitri bezárta az ajtót mögöttük.

Beszéltem Giorgioval. – mondta Raphael és a szárnya elsuhant Elena felett. Máris? – kérdezte Ashwini, mielőtt rádöbbenhetett volna, hogy fébeszakított egy arkangyalt. – Nem gondoltam volna, hogy annyira erős, hogy ilyen gyorsan meggyógyítsa magát. - Nem gyógyította meg magát. – emelte rá Raphael erőszakos kék szemét. De Raphael egy arkangyal volt, értette meg a lány, megérezve a férfi erejét. El tudta érni, hogy a vámpír beszéljen, de nem akart töbet tudni, így is elég rémálom volt már a fejében. - Rendkívüli munkát végeztél, hogy elfogtad, anélkül, hogy halálosan megsebesítetted volna. – tartotta rajta Raphael a szemét, amitől Ash vére megfagyott. Ashwini úgy érezte, nem érti félre, Raphael hangja úgy hangzott, mint akit kifejezetten szórakoztat. - Lehet, hogy tényleg eltúzoltam egy kicsit. – ismerte be összerezzenve. – De nem akartam megkockáztatni, hogy elkússzon, és megússza az igazságszolgáltatást, tovább folytatva a kínzást és a gyilkolást. - Érthető az indíték. – mondta Raphael, arckifejezése ismét elkomorodott. – Megérdemli a fájdalmat. - Meg kell tanítanod nekem is, ezt a kés – keresztül az agyon trükköt. – mondta Elena, okot adva ezzel Ashwininek hogy levegye a tekintetét az arkangyalról. Nincs olyan épeszű ember, aki magára akarja vonni egy arkangyal figyelmét. Soha. - A végén meg kell csavarni. - mondta, és lopva megfogta Janvier ujjait. A férfi viszonozta az érintést, keze erős és meleg volt. És a lélegzés könnyebbé vált számára. – De óvatosnak kell lenned, egyébként összekuszálod a vámpír agyát és nem biztos, hogy ismét ép lesz. - Majd még megbeszéljük. – csillant fel a másik vadász szeme, és felnézett a hitvesére. – Szóval mit mondott az az undorító nyavalyás? - Hogy ő nem áruló. – mondta hideg undorral Raphael. – Igazság szerint ő nem volt hűséges senkihez, csak tetette, azt tette ami jó neki. Cornelius ismerte őt korábbról, és amikor látta a Quaterben, követte őt hazáig és menedéket kért, meggyőzte Giorgiot hogy meg fogják jutalmazni, amikor Lijuan visszatér. - Uram. – mondta Janvier. – Giorgio nem volt mindig ilyen. Ő egy nagy orvos volt. Vajon az őrület a kora miatt hatalmasodott el rajta? Raphael válasza egyértelmű volt. - Nem. Egyszerűen csak megunta az örökkévalóságot, és szórakozást keresett. – az arkangyal tiszta férfiszépsége nem rejtette el a könyörtelenséget, ami a Tanács egyik tagjává tette. – Azt hiszem elfogadta Cornelius ajánlatát, és nem azért mert hitt Lijuan feltámadásában, hanem mert egy partnert akart a perverzióihoz. - Giorgio nem ment volna el addig a nők kínzásába egyedül, mint ameddig Corneliussal együtt. – mondta Dimitri és a hangjából eltűnt minden civilizáltság. Ashwininek eszébe jutottak Carys szavai. - Csak sebezhető nőket használtak ki, egy jobb élet reményében. - Ashwininek igaza van. – mondta Janvier. – Van a város felszíne alatt egy szürke világ, és innen az olyan ragadozók, mint Giorgio könnyen felszedik a zsákmányukat. Én is láttam, hogy hány alázatos halandó van a Negyed klubjaiban. Dimitri összeráncolta a homlokát. - Van egy hálózatunk a negyedben, de elsőrorban a halhatatlanokat tartják szemmel, nem a halandókat, hogy áldozattá válnak-e. Azt hiszem ezt a rést, be kell tömnünk. A Toronynak szüksége van valakire – gondolta Ashwini – valaki olyanra, mint Ransom, akiben megbíznak az utcákon, mert védi a lakóit, de nem rettegnek tőle. De vámpírnak kell lennie, férfinak vagy nőnek, aki már a halhatatlan világot választotta. - Ezt már megvitathatjuk holnap is. – mondta Raphael. – A ragadozók már be vannak zárva, és ti ketten – szemeit ismét Ashwinire és Janvierre emelte – kiérdemeltétek a szabad estét. Élvezzétek a békét, amíg tart. Nem volt kétséges, hogy ez utasítás volt. - Uram. – mondta Janvier, és mindketten meghajtották a fejüket. A férfi már felvett egy másik motoros dzsekit, ahelyett amit a megmentett nőnek adott, így már csak egy dologra volt szüksége. - Vegyél magadhoz pár üveg vért. – mondta Ash. – Többre van szükséged, mint amit tudok neked adni. - Sokat adsz nekem cukorfalat, és ez így jó. – mondta a férfi gonosz mosollyal. Ash előrehajolt és megcsókolta a csinos száját. - Köszönöm. – mondta mosolyogva. -

- Nincs szükség hálára. – mondta Janvier és megfogta a lány kezét. – Csak légy mindig az enyém. Veled akarok megöregedni, gondolta Ashwini egy szívszorító szeretethullámban, veled akarom látni a világot, harcolni veled, megcsókolni a bűnös nevető szádat egymilliószor. Giorgio már megunta az örökkévalóságot, a lány pedig a lelkét adná azért, hogy megtapasztaljon egy halandó életnyi életet a vámpír oldalán, az elméjét fenyegető megbetegedés kísértete nélkül, hogy ne kelljen rettegnie, mikor hullik az elméje apró darabokra. A keserűség érzése fojtogatta, de nem engedett neki, már rég megfogadta, hogy nem engedi meg magának, hogy kesergéssel töltse el a hátralévő életét. Nem, a hugára gondolt, majd Lilire és Felicityre. Egyikük nem sem volt esélye hogy megtapasztalja, milyen a szeretett férfival kéz a kézben sétálni, egy olyan férfival, aki feláldozná érte az életét. Nem számít meddig tart, egy napig, egy hétig, egy hónapig vagy egy évig, amíg megőrzi az elméje épségét nyitott szívvel akar élni és szeretni. - Szeretlek. – mondta Janviernek, ahogy a Toronybeli szobájához sétáltak, és megcsókolta az állát. - Cher. – fogta meg a férfi az arcát, szemeiben sebezhetőség látszott. Szíve vadul dobogott, ujjaival a hajába túrt. - Te is tudod. Érezned kell. - Igen. – mondta egy gyönyörű vad mosollyal. – De jó hallani, hogy bevallod. Janvier a lány nevető száját csókolgatta, elmormolta saját szerelmes szavait, hogy mindig birtokolni fogja a szívét. - Maradjunk itt. – suttogta Ashwininek, miközben becsúsztatta a kezeit a dzsekije és a pulóvere alá. – Reggel is el tudunk menni hozzád. - Áll az alku. - mondta a lány mire felzümmögött a telefonja. A szemeit a férfi mohazöld tekintetén tartotta, az egyik keze Janvier tarkóján, a másikkal elővette a zsebéből a telefonját. – Meg kell néznem az üzenetet, lehet hogy a Banli House. - Tudom. – mondta a férfi, aki megértette és elfogadta őt. Ash szemei égtek, miközben megnézte a nevet a telefon kijelzőjén. Nem a Banli House volt, de egy olyan hívás, amire válaszolnia kellett. - Tanu ma este látni szeretne téged. – mondta Arvi mosolyogva.

42.

Elena Raphaellel kisétált a Torony erkélyére. Dimitri épp távozott, hogy kezeljen egy veszélyes helyzetet Sorrow-val, egy fiatal nővel, akit egy őrült arkangyal változtatott át megmagyarázhatatlan módon. Honor edzette Sorrow-t hogy, kezelje a benne lévő sötétséget, és Naasir is velük lógott, amikor Sorrow-nak volt néhány kiszámíthatatlan erőszakos esete. Testileg teljesen rendben volt, de Sorrow közel volt egy mentális összeomláshoz. Úgy tűnt Dimitrin kívül Honor volt az egyetlen személy, aki szót tudott érteni vele. Elena soha nem fogja elfelejteni, hogyan találta meg Sorrow-t véresen és meztelenül, egy öreg fészerben, néhány méterre attól a borzalmas helytől ahol a barátai összetört holtteste volt. Elenát feldühítette, hogy a fiatal nő tovább fizeti az árát egy másik szörnyetegnek. Remélte, hogy Sorrow megtalálja a módját, hogy legyőzze a benne lévő mérget. Giorgio és Cornelius bűneinek túlélőinek is neház utat kell majd bejárni. Azok közül, akiket megtaláltak a ládákban, valószínűleg Brooke lesz az egyetlen, akinek esélye van hogy normális életet éljen, és legyőzze a traumát. A többiek szervei legyengültek, testük idősebb lett, elméjük szinte megtört. - Tényleg hagyod, hogy a túlélők válasszák ki a bűntetésüket? – kérdezte az arkangyalt. - Ez az egyetlen, amit meg tudok nekik adni. - Mi van ha a könyörületet válasszák? – Elena nem volt vérszomjas, de most rohadtul szeretett volna igazságot az áldozatoknak. Raphael szembenézett az éjszakai szelekkel. - Tiszteletben tartanám a kívánságukat, és bezárnám mindkettőt a földalatti cellákba, hogy halálukig ott éljenek. - Ezért szeretlek arkangyal. – Elena kitárta a szárnyait majd újra összezárta. – Anyád boldognak látszik. Caliane az Enklávéban maradt amióta megérkezett, sok időt töltött Raphaellel, beszélt Keirrel, és még Montgomeryt is megkedvelte. - Igen. – fordult szembe Elenával és szorosan magához ölelte. – Büszkévé teszel engem habibti. Tudom hogy nem egyszerű eset, de te figyelemmel és együttérzéssel kezeled.

Ő az anyád Raphael, és szeret téged. – ez ennyire egyszerű volt. – Apropó, ha már Caliane-ról beszélünk, vissza kellene repülnünk. Azt mondta, hogy csak még egy napot tud maradni, anélkül hogy veszélynek tenné ki Amanatot, és neked már órák óta a Toronynál kell lenned, hogy foglalkoz Giorgioval és Corneliussal. Az arkangyal csókja viharos volt, a teste meggyulladt tőle. - Ezt folytatni fogjuk, amint egyedül leszünk. – azzal hanyat esett az erkélyről, majd megfordult a levegőben és felemelkedett. - Felvágós. – integetett a Légio escortnak akik elkísérték. A Légió egy 777 fős egypetéjü ikrek voltak. Mind egyforma, de mégis ha már megismerted őket mind egyedi. Ez kedves és hátborzongató volt egyben. Visszaintegetett, és amikor az üvegházba ment vele mentek. - Menj és tölts még egy kis időt az anyáddal Raphael. – mondta, amikor az arkangyal rosszallóan nézet rá. – Caliane és én békét kötöttünk, vagy legalábbis megkezdtük a folyamatot. De ez nem azt jelenti, hogy több időt szeretnénk egymás társaságában tölteni, mint szükséges. Raphael ajkai felíveltek, a tenger vadsága töltötte be Elena elméjét. - Az ágyunkban találkozunk vámpírvadász. - Számíthatsz rá arkangyal. … -

Ashwini belépett a Banli House-ba, amikor közölték vele, hogy Tanu és Arvi a télikertben van. Kilépett a kertbe Janvier mellett, és követte a hangokat, amíg meg nem találta a nővérét, aki egy kovácsoltvas kerti padon ült a holdfényben, Arvi mellett. Tanu köré egy vastag takaró volt csavarva, míg Arvi a kabátját viselte. Mindketten mosolyogtak, ahogy beszélgettek. - Ashi! – ragyogott fel Tanu arca. – Gyere, ülj ide. – nyitotta szét a takaróját. Fájdalom szúrt a szívébe, és a remény ezer szikrája, ahogy elfogadta az invitálást és a nővére oldalához dőlt. Ugyanabban a pillanatban Arvi felállt és a kezét nyújtotta. - Még soha nem lettünk rendesen bemutatva egymásnak. Arvan vagyok, Ashwini bátyja. - Janvier. A két férfi kezet rázott, majd Arvi visszaült Tanu másik oldalára, Janvier talált egy fém kerti széket, leporolta róla a havat, és Ashwini bal oldala mellé állította, majd leült. Ezután mind a négyen a holdfényben ültek és beszélgettek. Carl hozott nekik kávét, hogy felmelegedjenek, mivel órák óta ültek a hidegben. Tanu élénk volt és értelmes, néha élesen szarkasztikus, mint a betegsége előtt. És Arvi csak nevetett Tanu éles válaszai hallatán. Erre az élményre öt évet kellett várnia, Ashwini nem látta őt nevetni mióta fiatal lány volt. Ez is mutatta a bátyja mennyire összetört, amikor Tanu elméje megtört. Összeszorult torokkal, tehetetlenül nézett Janvier felé. Csendbe kinyújtotta a kezét a takaró alól és megszorította a férfi kezét. Ők ketten leginkább csak hallgattak, Ashwini megelégedett vele hogy a nővére átkarolja, miközben Tanu és Arvi beszélgetnek, a két fél egy egész, amit szétszakítottak, és egy varázslatos éjszakára ismét egymásra találtak. - Itt az ideje. – mondta Tanu mosolyogva, ahogy a tűz megcsókolta a horizontot, a hajnal jelezte az érkezését. – Annyira boldog vagyok Ashi, hogy tölthettem egy kis időt veled és a te Janviereddel. A nővére szorosan megölelte őt, majd kiszabadította a takaróból. - Felnőttél, és olyan okos, vad és gyönyörű vagy, mint amilyennek mindig is gondoltalak. Nem szívesen, de Ashwini tudta, hogy mennie kell, felállt és a bátyja ölelő karjaiba húzta. - Sajnálom, hogy nem az a nagytestvér voltam, akire szükséged volt. – súgta a fülébe Arvi. – De én mindig, mindig szerettelek téged. És olyan büszke vagyok arra, akivé váltál. Könnyek szorongatták Ash torkát, és visszaölelte a bátyját. - Semmi baj, Arvi. Értem. Tanu is átölelte őket, a karjába akarta tartani a végtelenségig. - Szeretlek Tanu és téged is Arvi, mindkettőtöket. Tanu megcsókolta mindkét oldalon az arcát. - Élj rendkívüli életet Ashi, a sors megígérte nekem, hogy meg tudod csinálni. Ashwini nem tudott megszólalni. Csak szaggatottan bólogatott, megragadta Janvier kezét és elhagyta a kertet. Már a kocsiban ültek és a hosszú út felénél voltak, amikor kitört belőle a zokogás. - Cher. – Janvier lehúzódott az úton egy kopár téli tölgy mellett, majd felemelte és áthúzta az ölébe.

– Ashwini mi a baj? – egyik kezével a haját simogatta, a másikkal a derekát ölelte magához. – Kérlek, beszélj hozzám. Sokáig nem tudott megszólalni, a nap sugarai már felmelegítették az eget, amikor suttogta. - Elmentek, mindketten. Janvier mozdulatlanná dermedt mellette, amikor megmozdult megcsókolta a haját. A hangja rekedt volt, amikor megszólalt. - Te tudtad hogy búcsúznak. - Arvi aznap kezdett el haldokolni, amikor Tanu először eltűnt az elméjében. – a bátyja megtett mindent, ami szükséges volt, amíg Ashwini felnőtt, híres sebész is lett, de az csak Arvi szelleme volt, nem az, akit egyszer ismert. - Ma este … ma, Tanu önmaga volt, igazán maga, először évek óta, és láttam Arvit. - Úgy döntöttek, hogy együtt. - Igen. Mindenki azt mondta, hogy Arvi az ikrek alfája, de ők mindig egyek voltak. És Arvi várt, elég hosszú ideig, hogy Tanu visszatér-e hozzá, vagy hogy megtalálják a módját, hogy gyógyítsák azt a rejtélyes betegséget, ami a család minden nőtagját megtámadja. Lenyelt egy nagy gombócot és belenyúlt a zsebébe. - Arvi adta nekem. – a bátyja az utolsó ölelés alkalmával csúsztatta a zsebébe. Janvier elvette a kis borítékot, megrázta, egy kis aranykulcs esett ki belőle, és egy papírlap. - Azt hiszem ez egy széf kulcsa. Ashwini átmosolygott a szomorúságán. - Arvi mindent megszervezett a végére. Amikor Janvier átadta neki a papírlapot, szétnyitotta és utasításokat talált rajta, hogyan juthat a széfhez, Arvi írása volt, erős lendületes kézzel: Minden a dobozban van, ami ahhoz szükséges, hogy átvedd a családi örökséget. Tudom, hogy egyedül hagyunk, de legalább hozzáférsz minden erőforráshoz, amire szükséged lehet. Tanu azt mondja káprázatos jövőt álmodott neked, és szeretném hinni, hogy igaza van, de ha a sors nem ilyen szép, lesz pénzed harcolni. Én nem tudtam megtalálni a válaszokat, de talán egy másik sebésznek sikerül. Győzödj meg róla, hogy Tanu agyát felboncolják, és hasonlítsd össze az eredményeket, a mama boncolási eredményeivel, én ezt bizalmasan megkaptam a baleset után. A jelentés és a teljes vizsgálat anyaga a széfben van. A kapcsolódó felvételek, egy speciális orvosi tárolóban, a részleteket megtalálod a dobozban. Ellenőrizd, hogy a patológus pontosan követi a szabályokat, hogy teljes információt kapj. Ha a halálának oka ismeretlen, akkor bérelj egy privát patológust és ismételtesd meg a vizsgálatot. Félelem nélkül éltél sokáig egyedül. Folytasd, ahogy eddig és légy erősebb, mint mi voltunk. Minden szeretetemmel Arvi

A gyász ismét belemart. - Ne menj el Janvier. – ült fel Ashwini és belenézett azokba a szép mohazöld szemekbe. – Te ne hozz ilyen döntést, ha megtörténik velem is. Janvier átölelte a karjaival, megrázta a fejét és az álla megfeszült, úgy ahogy csak ritkán látta, de olyankor minden érvelés hiábavaló volt. - Nem, - mondta – nem kérhetsz tőlem ilyet. - Igen, tudom. – megragadta a gallérját mindkét kezével, és megpróbálta lehúzni magához. – De gondolj Arvira, aki annyi életet mentett meg. – dühösen pislogta ki a könnyeket a szeméből. – Azok a tehetséges kezek már soha többet nem vesznek fel egy szikét, és soha többet nem adnak reményt senkinek. - Egy árnyék életet élt. – morogta Janvier. – Te magad mondtad. Az ő választása volt, hogy ma elmenjen, amikor boldogabb volt, mint évtizedek óta egyszer sem. - Arvi azóta ment ebbe az irányba, amikor először diagnosztizálták Tanu betegségét. De te épp vagy, és egészséges. - De ha veled történik valami, már nem leszek. – dühös hangja megtöltötte az autót. - Honor visszajött Dimitrihez. – suttogott egy olyan titkot, amit senkinek nem mondott el. – Ígérem, hogy én is visszajövök hozzád. Lehet, hogy nem lesz ugyanez az arcom, a nevem, de meg foglak ismerni. Nem számít hogyan, de visszajövök. Janvier szemei is ragyogtak a könnyektől, az ujjait a csipőjébe süllyedtek.

- Arra ítélsz engem, hogy évszázadokig egyedül maradjak. Hogy kérhetsz ilyet tőlem? - Mert te elég erős vagy, hogy elviseld a fájdalmat. - Nem, nem vagyok. Ashwini a nyaka köré kulcsolta a kezeit és megcsókolta. - De kell hogy erős légy. Tudnom kell, hogy itt leszel, ha visszatérek. Janvier nem nézett rá, az izmai megfeszültek, és tudta, hogy ma elvesztette a csatát. De ennek még nem volt vége. Lehet, hogy a betegség lassan elfojta a lány fényét, de ebbe még neki is lesz beleszólása. …

Tizennégy nappal később örök nyugalomra helyezték Felicityt és Lilit, egy héttel később pedig Janvier elvitte az ő Ashblade-jét a hegyekbe, hogy a szélbe szórják a nővére és a bátyja hamvait. A boncolás értelmében Tanushree és Arvan Taj szívelégtelenségben halt meg. Megmagyrázhatatlan, mondta a patológus, de nem lehetetlen ikreknél. Bármi is volt, ami összekötötte őket, elvette mindkettőjük életét, amikor az egyik megsérült. Két fecskendőt találtak Arvan Taj zsebében, melyekben olyan szer volt, amitől megállt volna a szívük, ha használják. Egyik fecskendő sem volt kibontva, és a testvérek testén nem volt tűszúrás nyoma. Úgy tűnt, mintha eldöntötték volna, hogy elmennek, és a szívük egyszerűen megállt dobogni. A kovácsoltvas padon találták meg őket, ülve, ahol Ashwini és Janvier utoljára látta őket, Arvan átölelte a testévre vállát, Tanu feje a bátyja mellkasán, a szemük lecsukva, a nap melegítette az arcukat. A kórboncnok speciális vizsgálatot végzett Tanu agyán, ahogy kérték, de az eredmények első pillantásra a szokásosnak tűntek. Azonban amikor Ash elvitte a boncolás eredményét és anyja leleteit egy idegsebészhez, aki Arvi barátja volt, az orvos felfedezett egy rendellenességet a halántéklebenyen. Egy apró, pici fejlődési torzulás, ami azonos volt anyában és lányában, kivéve, hogy Tanué valamivel nagyobb volt. - Ez olyasmi, amit még nem láttam. – mondta az orvos. – Soha, senki nem vette volna észre, ha nem látja a két felvételt egymás mellett. – ráncolta össze a homlokát. – De nem hiszem, hogy bármi köze lenne a halálához. – Ash elmondott mindent az orvosnak, amit tudtak a Taj család női ágáról. – De még akkor is, ha ez rosszindulatú lett volna, nem tehettünk volna semmit. Ez egy nem operálható helyen van, és gyógyszerről sem tudok, amivel kezelni lehetne. Ash jobban vette a híreket, mint Janvier. Ash volt az, aki tartotta és megvígasztalta őt. Az ő erős, gyönyörű szeretője. - Itt vannak. – suttogta a lány és letette a két urnát. – Érzem őket. Azt hiszem arra vártak, hogy megbizonyosodjanak róla, rendben vagyok. – hosszú fehér sálat viselt a nyakába, fehér nadrágot és tunikát, ami élesen kiemelte a bánatot az arcán, a szél összekócolta selymes haját. Janvier ott állt vele a hegytetőn, átkarolta a lányt, és az ígéretére gondolt. - Ha igazad van, és az emberek néha visszatérnek, akkor vissza fogok jönni veled. – nem tudott elképzelni más lehetőséget, a lelke megismerné a lányét még a halálon túl is. - Te borzasztó, öszvér makacs ember. - Én is szeretlek. Ash hátradöntötte a fejét, és csendesen mély hangon nevetett. - Én tettem magamnak egy ígéretet, és nem engedem meg, hogy ez a valami a fejemben elhatalmasodjon bennem. - Én már több mint kétszáz éves vagyok. – emlékeztette a lányt. – És már rég csak pornak kellene lennem a földben. Az örök életnek önmagában nincs értéke a számomra, és csak dühös vagyok, mert nem veled fogom leélni. Ashwini nagyot sóhajtott, majd felnyúlt és megsimogatta a férfi haját. - Reménykedjünk, hogy megvalósul Tanu álma, a makacsságot pedig megvitatjuk máskor. – erősen meghúzta a férfi haját, amitől az összerezzent. – Amikor egy kukrit szorítok a torkodhoz. Janvier mosolyogva megharapta az alsó ajkát. - Teljes gázzal a végéig, cher. Ash szemei felmelegedtek. - A végéig cuddlebunny.

43. Titus csak három harcossal érkezett, még a Block Party tervezett kezdése előtt. Elena tudta, hogy a kis csapat a bizalom gesztusa volt, és hogy a saját erejében is bízik. Titus összezárta a szárnyait, ahogy leszállt a Torony tetején, a harcosai mögötte szálltak le, két férfi és egy nő. Titus elindult Raphael és Elena irányában. - Titus. – Raphael félútig a másik arkangyal elé ment, és kinyújtotta a karját. – Isten hozott. Titus megragadta Raphael alkarját, a harcosok fogásával. - Örülök, hogy itt lehetek Raphael. – Elena észrevette, hogy visszafogja a hangját, hogy ne nyomjon el mindenki mást maga körül. – Te még csak egy kölyök vagy az arkangyalok között, de erős vagy, és szívesen harcolnék melletted bármilyen csatában. - Én pedig melletted, bár már törékeny idős korban vagy. Titus hatalmasat nevetett Raphael visszavágásán. - Jól válaszoltál, fiatal kölyökkutya. Ezt megkaptam. – törte meg a kézfogást egy nagy mosollyal. Raphael Elenához fordult. - A hitvesem. Elena előrelépett. - Titus arkangyal. – mondta formálisan, mivel nem volt benne biztos közvetlenségét szívesen fogadják-e. Az angyali viselkedési formák elsajátítása Jessamy segítségének volt köszönhető. Elena résztvett, az Angyali Protokoll Iskola felzárkóztató képzésén, de ez volt az első alkalom, hogy egy arkangyalt üdvözölt a városában, aki nem volt a hitvese, és aki nem volt rokona Raphaelnek, de aki ismerte őt kisgyermek kora óta, és edzette őt katonaként. Ami úgy tűnt mindent megváltoztatott. Ha ebben az ütemben halad, horkant fel magában Elena kell még vagy kilcenszáz év, és telejsen rugalmasan kezeli ezt a protokoll dolgot. - Hamar ide ért. - Csak a jó szél miatt. – szólt lágyabban Titus, mint ahogy általában vele tárgyalt. - Ha Ön és emberei követnének – Elena remélte, hogy Raphaelnek igaza lesz, és Titus tényleg hamar leveti ezt a protokoll szart. Még a feje is megfájdult. De legalább nem kellett kiöltöznie a fogadáshoz. – Előkészítettük a lakosztályukat. - Csak egy rövid fürdésre van szükségem, semmi többre. – mondta Titus. – Szeretném felfedezni a városodat. Egy másik kor volt, amikor utoljára ezen a földrészen jártam. Elena levezette a vendégeket, egy olyan erkélyre ahol Dimitri várta őket. A vámpír régi ismerősként üdvözölte Titust, a kölcsönös tisztelet megszokottságával, majd elvezette a kíséretet a szobáikhoz, Elena pedig Titust kísérte el. Mióta Raphael hitvese, nem rázhatott le magáról kötelezettségeket, anélkül hogy meg ne sértsen valakit. - Remélem, hogy minden tetszik majd Önnek.- mondta Titusnak. A férfi meglepte Elenát azzal, hogy a fejét hátradobva nevetett. - Ah, bocsáss meg nekem. – mondta, amikor visszanyerte a lélegzetét. – Látom ez a szerep nem fekszik neked, téged inkább harcra teremtettek, mint háziasszonyi munkára. Elena elvigyorodott. - Ki tudok rázni egy ruhát, ha nagyon oda figyelek. - Talán látni fogom ezt az ünnepségen, amit szerveztél. - Sose tudhatod. – előrelépett és előre nyújtotta a karját, mint Raphael. – Még nem vagyok halhatatlan, mint te. – az utolsó pillanatban eszébe jutott Raphael figyelmeztetése, ha Titus úgy bánik vele, mint vérbeli angyali harcossal. Titus megszorította az alkarját, elég keményen ahhoz, hogy Elena összeszorítsa a fogát, de annyira nem hogy bármilyét eltörje. - De leszel. – mondta. – Aztán elmondhatom magamról, hogy ismertelek, amikor egy fiatal madár voltál. – nevetett ismét egy hatalmasat. – Ahogy ismertem a hitvesedet, amikor még kölyökkutya volt. Otthagyta őt, hogy felfrissüljön, majd csatlakozott Raphaelhez az erkélyen.

- Igazad volt. – mondta – Kedvelem őt. Ő is olyan, mint egy vadász, csak sokkal erősebb. - Bíznod kellene a hitvesedben. Az arkangyal hátához simult, és a vállára támasztotta az állát. - Azt kívánom, hogy bárcsak ne történt volna meg ez a dolog Giorgioval és Corneliussal, hogy enélkül a ronda ügy nélkül mehetnénk bele az ünneplésbe. – Ash miatt is fájt a szíve, bár úgy tűnt a másik vadász nyugodt békére talált, ami átsegítette a testvérei elvesztésén. A lány a temetés után megölelte Elenát. - Ne légy szomorú Ellie. A te testvéreid nem estek csapdába abban a házban, elrepültek a saját szárnyaikon. Elena nem tudta megmagyarázni, hogy tudta Ash, hogy a temetések felidézték édes testvéreinek elvesztését, és hogy a gyomra összeszorul a gondolattól, hogy a féltestvérei ugyanazt élik át, mint ő, de a másik nő szavai megmelengették a szívét. Ashwnin mindig többet látott meg az emberekben, mint kellett volna. Ha ő azt mondta, hogy Ariel és Mirabelle már nincsenek bebörtönözve a véráztatta házba, ami gyermekkorában az otthona volt, Elenának el kellett hinnie. Raphael a dereka köré csúsztatta a karját. - Érzem a bánatodat. - Csak a munka miatt van. – mondta a lány, az érzelemei nehezek voltak, de nem fájtak. – Azon gondolkodtam, hogy néhány ember annyira kedves és nagylelkű, mások pedig pont az ellentétei. Nem sok ember tudta volna enyhíteni a fájdalmát, de amit Ash tett, hogy gondoskodott róla, enyhítette a fájdalmát, olyan kedvesség volt, amit nem felejt el. - A világ egy jobb hely lenne, ha az összes Corneliust és Giorgiot ki tudnánk töröni belőle. - Én már eleget éltem ahhoz, hogy tudjam mindig lesz a világon valami rossz. – Raphael megsimogatta a haját és egy kósza tincset a füle mögé simított. – Nem tudjuk a rosszat teljesen kitörölni, mert abból ered minden jóság. - Azt hiszem én, még nem vagyok elég idős, ahhoz hogy ezt elfogadjam. – de ez most nem számított, Girogio és Cornelius a bűntetésüket töltik mélyen a földalatti cellájukban. – Annyira dühös vagyok, a fájdalom miatt, amit más emberek szívében okoztak. - Soha ne veszítsd el ezt a részedet Elena. – Raphael szemei mélyén futótűz gyúlt, ahogy beszélt a változásról, ami benne történt. – Előtted fásult voltam, és nem tudtam megkülönböztetni a fényt a sötétségtől. És ez nem olyan létezés, amire bárki is vágyna. Elena a kezéhez dörzsölte az arcát, majd a pokolba kívánta az összes vendégüket, így csak egy csókra húzta le az arkangyala fejét. - Az életért. - Az életért, habibti. … Ashwini a Torony tetején ült, lábait lelógatta a fala mellett, és az ünneplőket figyelte a környező háztetőkön, és az utcán. A zene minden oldalról áradt, összeolvadt és elkeveredett, amíg vad vibráló dallam lett. Minden fele szárnyak voltak, angyalok szálltak le a tetőkre, az utcára, hogy csatlakozzanak az ünneplőkhöz. Illium szállt le a felújítás alatt álló Légió épületről, ezüst szárnyai megcsillantak a Torony fényében. A Légió harcosok legtöbbje guggoló pozícióban ült a Torony különböző részein. Ashwini még nem döntötte el, hogy a harcosok zavarodottak voltak-e az egész eseménytől vagy izgatottak. Hirelen egy férfi feje jelent meg az ölében, hajának ezüstje élesen elütött farmere feketéjétől. - Le fogsz esni. – mondta Naasirnak miközben a haját simogatta, tudta hogy a férfi szereti. - Nem, nem fogok. – mondta könnyedén, és elnyúlt a tető szélén. – Azért jöttem, hogy lássalak. Soha nem voltak testvéreim, de nagyon dühös lennék, és szomorú, ha valami történne a népemmel… mint egyszer Aodhan. – az ezüst szemek az övébe néztek. – Harcolok veled, ha akarod. Ashwini tudta, hogy az ajánlat valódi. Naasir hagyná, hogy megsebezze, ha ettől jobban érezné magát. Mert most már ő is Naasir népéhez tartozott. Ahogy a vámpír a családjához. Szeretete képpen nyomott egy csókot a homlokára. - Köszönöm, de azt hiszem, jól vagyok. – mondta a lány, Tanu és Arvi elveszétse mindig fájni fog.

A tudat, hogy menni akartak, nem tette kevésbé fájdalmasabbá, hogy soha többé nem hallja Tanu csíppős szellemességét, vagy nem hallja Arvi hangját. De az emberek körülötte mind a segítségére voltak. Mint ez a vad lény az ölében, vagy a vadászok, akik mind a családjához tartoztak. Vállvetve álltak, mellette, amikor eltemette a testvéreit, és ezer apró dologgal tették elviselhetővé. És Janvier … ő volt a szikla, szilárd, védő és rendíthetetlen. Nem tudta, hogyan létezne, hogy működhetne tovább, ha valami történne vele, és a saját fájdalmán keresztül megértette, miért utasítja el makacsul a férfi, hogy maradjon, ha ő már elment. De ez nem jelenti azt, hogy elfogadja. Janvier előtt ott van egy vad, szép, kalandos örökkévalóság, és harcolni fog, hogy meggyőzze erről. - Ez egy jó party. – mondta lusta nyugalommal Naasir, az ismétlődő mozgás, ahogy hűvös ezüst haját simogatta, ellazította annyira, amire szüksége volt. – Azt hiszem Ellie-nek kellene megszerveznie minden halhatatlan partit. Ashwini nevetett az ötleten, hogy Ellie, angyali partikat szervez. - Menj, és szórakozz jól. – bíztatta Naasirt, tudva, hogy huszonnégy óra múlva visszamegy Amanatba. Hiányozni fog neki, lehet, hogy szerez magának egy vadászatot Japánba, hogy majd meglátogathassa. - Láttam, korábban egy csinos kis aranybarna hajú angyalt, aki téged bámult. Most épp ropogósra szeretné sütni az elmémet, annyira bámul. Menj és nyugtasd meg az érzéseit. - Nem. – mondta Naasir véglegesen. – Egy társat akarok, és úgy döntöttem, hogy levadászom. A kis angyalnak nem olyan szaga volt. Ashwini szimpátiát érzett minden lesújtött nő iránt, akinek nem megfelelő a szaga, és elutasítja, amíg meg nem találja a párját. - Azt tudod, hogy ez sok időbe telhet. Erőltetni nem lehet. Naasir lehunyta a szemét, miközben Ash folytatta a haja simogatását, és egy morajló hang tört fel a mellkasából. - Egy társ ezt mindig megtenné értem. Ash ajkai mosolyra húzódtak. - Igen. Vagy te csinálnád neki. Naasir szemei felpattantak, elvigyorodott, az agyarai kivillantak. - Janvier dédelget téged? Ashwini felhúzta az orrát. Naasir felnevetett, majd ismét lehunyta a szemét, és felhúzta az egyik térdét, ezüst szempillái élénken elütöttek aranybarna bőrétől. Abban a pillanatban, Ash szinte elképzelte, hogy halvány csíkokat lát alatta. Döbbenten bámult … ismét a szokásos bőrét látta. Nem csoda, hogy a nők szinte könyörögnek, hogy megérinthessék. Világos, hogy Ellie tigristeremtmény elmélete kezd hatni a tudatalattijára. - Hol van Janvier? - Barátokkal találkozik. – azok az ismeretségek fontosak voltak. – Miért döntöttél úgy, hogy hirtelen akarsz egy társat? Naasir lustán kinyújtózkodott mielőtt viszadőlt az előző pozíciójába. - Már elég öreg vagyok, és játszani szertnék valakivel, ahogy te játszol Janvierrel, és ahogy Raphael Elenával. Még Dimitri is játszik Honorral. – úgy tűnt ez lenyűgözi őt. – A szabályok titkosak minden játékban. Azt akarom, hogy nekem is legyenek titkos szabályaim egy nővel, aki … - egy hosszú szünet. – aki ismer engem, érti hogy mi vagyok, és aki titkos szabályokat akar velem. Ez volt a szerelem Naasir féle verziója, és csodálatos volt. - Azt hiszem, hogy a társad nagyon szerencsés nő lesz. Naasir tekintete furcsamód ünnepélyes volt, ahogy felemelte a szempilláit. - Én más vagyok, Ash. Mélyen belül. És soha nem leszek olyan, mint más emberek. - Én szintén más vagyok. – suttogta a lány. – És Janvier pontosan olyannak szeret, amilyen vagyok. – ahogy ő is szerette a makacs Cajunt. …

Elena leült Izak mellé, akit felültettek egy ágyban, egy nagy ablak mellé, ahonnan látta a partizókat a tetőkön, és látta az angyalokat repülni oda-vissza. - Hoztam neked valamit. – emelt fel egy tányéron egy tortát. - Vörös bársony torta krémsajttal, cukormázzal. - A karom. – mosolyodott el Izak félénken. - Majd segítek. – vágott egy darabot a tortából, a villával amit magával hozott, és megetette. Tudta hogy a teste először a fontosabb szerveit gyógyítja, mint a koponya, gerincvelő. – Így jó? Izak lenyelte a falatot és megkérdezte: - Honnan tudtad hogy ez a kedvencem? - Mindent tudok. És én is ismerem Montgomeryt. Izak nevetett, és az öröme visszatükröződött a szemében. - Nem kellene gondoskodnod rólam. A testőrségedben leszek. - Ki hozta ezt a szabályt? – adott a szájába még egy falat tortát és azt mondta. – Hannah-tól azt hallottam – és neki van saját Testőrsége, tehát szakértő – a Testőrségtől azt várják, hogy a pajzsom legyen ha szükséges, és nekem pedig gondoskodnom kell róluk ha szükségük van rá. - És most neked süteményre van szükséged. A fiatal angyal elvigyorodott, tényleg imádnivaló volt. Nehéz lesz harcosként bánnia vele, de úgy gondolta, majd úgy kezeli, mint egy kezdő vadászt. - Becsempésztem valami mást is neked. – körülnézett és ellenőrizte, hogy a gyógyítók nem figyelnek rájuk és elővett egy kis palackot a bokáján viselt fegyvertartóból. Kinyitotta, és a szájához tartotta. - Csak egy kortyot. – figyelmeztette, mielőtt megihatta volna. – Ez Illium titkos receptje és halálos. Izak csillogó szemmel kortyolt az italból. - Vóóa. - Igen, erről beszéltem. Sok angyal iszik és repül ma, remélem egyikük sem zuhan bele a Hudsonba. - Az alkohol hatása nagyon gyorsan elmúlik az angyalok szervezetében. – nevetett Izak. – Nem hiszem, hogy hatással van olyan öreg angyalokra, mint Illium és Aodhan. - Akkor nem csodálkozom, hogy ilyen erősre csinálták. – elvette az üveget Izaktól, amikor az angyal túl vigyorgóssá vált. – Várjuk meg hogy elmúljon a hatása, mielőtt többet innál. – Izzynek egy fél palackkal bőven elég volt. - Janvier azt mondta, hogy Titus is itt van. Elena előre dőlt. - Nem tőlem hallottad, de Titus az utcán tivornyázott, amikor utoljára láttam, és ötpercenként megcsókolt egy-egy halandó nőt. Valószínűleg elég sok ember fog ébredni másnap szürreális memóriával, amit majd a túl sok italnak tulajdonít. - És, hmm . . nem biztos, hogy el kellene mondanom, egy olyan fiatal fülének de, - Mi az? – tágult kerekre Izak szeme. – Mond el, tudni szeretném. Olyan aranyos, és mulatságos volt. - Nos – mondta cinkos hangon – Biztos vagyok benne, hogy a mulatság az égen folytatódik ma este. – bárki akinek van távcsöve és az eget fürkészi láthat néhány érdekes dolgot. - Az emberek az égen táncolnak? Ki akarok menni. Elena megrázta a vállát, mert még mindig érezte rajta Illium kotyvalékának hatását, megpaskolta az arcát. - Neked még sok alkalmad lesz rá, hogy csábíts és hogy elcsábítsanak, Izzy. - Kaphatok még süteményt? Elena megetette még egy kis süteménnyel. Izak szempillái elkezdtek leereszkedni, és mire Elena felállt az ágy mellől, már mélyen aludt Megcsókolta a fiú arcát, és az ajtóra pillantott, ahol Keir állt egy izmos fériharcossal, bizalmas közelségben. A harcos angyal karja körül ölelte Keir nyakát és lehajolt a gyógyító, karcsúbb, alacsonyabb termetéhez. Bármit is mondott, megnevettette Keirt, majd kisurrant a betegszobából. Meglátta Elenát, és odament hozzá. - Úgy látom, tanácstalan vagy Ellie. - Az vagyok. Amikor utoljára láttalak valakivel – és az a Menedékben volt – még egy nővel voltál. – és a férfinak most késtségtelenül ki volt szívva a nyaka. Valószínűleg szándékosan nem tűntette el mielőtt Elena meglátta volna, Keir túl öreg volt hogy egy másodperc alatt ne tudta volna elhalványítani a jelet.

Keir lágyan elmosolyodott és azt mondta. - Én már több mint ezer éve élek, és megtanultam, hogy a szeretet nem hord mindig egyetlen arcot. Ah, de ez nálad nem így van? - Nem. – Raphael volt a szíve, és mindig is az lesz. – Tehát te játékos vagy? – sóhajtotta. – És én egész idő alatt azt hittem, hogy te egy kedves fickó vagy. És bemutattam a barátaimat, mint azt az édes repülő őrnagyot. Keir ismét felnevetett, a szárnyai kicsit megemelkedtek. - Ha találnék egy olyat, mint ami neked Raphael, én is abbahagynám a játékot. Addig pedig megosztom a az örömömet kisebb szerelmekkel, talán még a te csinos repülő őrnagyoddal is. – lenyúlt és felhúzta a takarót Izzyn. – A fiú jól van. Azt hiszem ő még több, is mint szerelmes beléd. - Egy kis torta, némi kis puncs, és mindenki szerelmes belém.- megcsókolta Keir arcát, majd ment hogy meglátogasson még egy angyalt, akinek levágták a lábait, de képes volt egyedül ülni az ágyban. Egy ital volt a kezében, és néhány finomság a mellette lévő asztalon. - Ez az ünnep csodálatos öltet volt Ellie. – a csata előtt Izakon kívül senki nem hívta a századból Ellie-nek. Ez egy kellemes változás volt. - Hogy vannak a lábaid? – őt is úgy kérdezte, mintha egy vadásztársát kérdezné. - Fáj, de a sérülések a vártnál gyorsabban gyógyulnak. – Elena szemei arrébb vándoroltak, ahol Raphael beszélgetett két másik sebesült harcossal, egy angyallal és egy vámpírral. – Az Uramnak köszönhetően. Elena nem bólintott, nem kellett. Raphael gyógyító képessége még új volt, és nem minden sérülést tudott azonnal meggyógyítani, néha hetek kellettek a teljes felépüléshez. Keir szerint az amit Raphael tesz nem is gyógyítás, hanem megosztja a hatalmát. Lijuan – gondolta Elena – a halált osztotta meg, Raphael az életet. A szeme találkozott az arkangyal tekintetével, és a szobán keresztül is látta, a tekintetében égő büszkeséget, ugyanazt a büszkeséget, ami az ő ereiben is keringett. Mert az embereiknek akik túlélték a támadást, a lelkük is ép maradt, a városuk erősen ellenállt az indokolatlan támadásnak. Nem volt szükség szavakra. Látták és megértették egymást oly módon, ahogy csak kevesen legyen az akár halandó akár halhatatlan Elena számára a szerelemnek csak egy arca volt és az a Raphaelé. 44.

Janvier három órát kereste, mire a nyomára akadt Keirnek a partin. Elkapta a gyógyító tekintetét, és bement a folyosó egy kis szobájába. Az amit kérdezni akart egy személyes, és nagyon fontos dolog volt. - Janvier. – surrogtak Keir szárnyai az ajtóban. – Örülök, hogy még nem haltál meg. Janvier próbált mosolyogni a régi viccen, de amit kérdezni akart, túl sürgős volt, és nagyon szeretett volna választ kapni rá. Keir arckifejezése megváltozott, bölcs szeme egy kortalan arcban ünnepélyessé vált. - Mi baj van? - Nem beszélhetsz erről senki másnak. - Nem fogok. – ez egy gyógyító esküje volt. – Csak ha a Tanács kérdezi. A remény fehéren izzott Janvierben amikor azt mondta. - Ashről lenne szó. …

Ashwini egy bizsergést érzett a tarkóján, ami azt jelezte számára, hogy Janvier a közelében van, még mielőtt Honor azt mondta volna: - Itt jön a Cajun. Egymás mellett ültek a legjobb barátnőjével, és beszélgettek már legalább egy fél órája. - Már itt sem vagyok, megyek dorbézolni, az én elragadóan szexi férjemmel, és te is tedd azt Janvierrel. Janvier leült Ash szabad oldalára, erős, meleg combját a lányéhoz szorította, a város alattuk feküdt.

- Azt hittem, hogy kikísérted a barátaidat a városból. A férfi korábban hozott neki egy koktélt, táncolt vele a tetőn, aztán meglépett, amíg a lány Honorral csevegett. Naasir már korábban elportyázott teljes társ-vadász üzemmódban. - Keirrel beszéltem. - Nem tudtam, hogy ti barátok vagytok. Janvier megfogta a kezét, az arckifejezése váratlanul komoly lett. - El fogok mondani neked valamit cher, és azt szeretném ha meghallgatnál. Ne utasítsd el rögtön. Ígérd meg nekem. Remegés rázta meg Ash belsejét a félelemtől, hogy a férfi megkéri, hogy fogadja el a vámpírizmust, de a bizalma Janvier iránt erősebb volt, mint a rettegés a végtelen őrülettől. - Megígérem. A férfi előre hajolt, alkarjaival a combjaira támaszkodott, szemeivel az angyalokat figyelte, ahogy repülnek a város felett. - Tudom, hogy miért nem akarsz vámpír lenni. – mondta. – Ha átváltoznál, akár évszázadokig is élhetnél beteg elmével. Ashwinit hirtelen elöntötte a megkönnyebbülés. - Nem tudnék évszázadokig élni, mint egy törött árnyék. – ez volt a legrosszabb rémálma. - Ismered Dimitrit. – mondta a férfi látszólag oda nem illően. – Látod őt? Ash átpillantott a válla felett, és elmosolyodott. - Igen. Ő Honor párja. – a sötét és veszélyes vámpír épp Honor fülébe suttogott valamit, miközben egy lassú, érzéki balladára táncoltak. - Keir ismerte őt, még mielőtt vámpír lett. – mondta Janvier. – és most ezer évvel később Dimitri testileg megváltozott, erősebb lett, a vonásai finomodtak. De igazán nem öregedett. Ashwini összeráncolta a szemöldökét. - A vámpírizmus nem állítja meg az időt. - Nem, de lelassítja, egy csiga mászására. Az öregedés minden szempontból lelassul, beleérteve az agy elváltozásait is. – szorította meg Janvier a kezét. – Keir ezt látta már olyan vámpíroknak az agyában, akik balesetben vagy csatában haltak meg. Daganatok és törékeny erek, mindkettő halandó betegség, évszázadokig nem okoztak betegséget, mert a dolgok normális menetébe beleszól, az az angyali keverék, ami a majdnem halhatatlanságot biztosítja, így a vámprok nem válnak beteggé. Ashwini kétségbeesetten meg akarta markolni a reményt, egy életet szeretett volna leélni vele, de volt még egy kis probléma. - A vámpírok ugyanúgy megőrülnek, mint a halhatatlanok. - Igen. – értett vele egyet Janvier, a hangja vad volt. – De nem szervi okok miatt. Az elfajulás pszichológiai okok miatt történik, mint Giorgionál. Ő elég idős, de nem elmebeteg, az állapotának semmi köze az agyához. Nem – gondolta Ashwini – egy meghibásodásnak bele kell férnie a lelkiismeretébe. Nem attól félt, hogy mi történik vele, hanem hogy mi lesz Janvierrel. - Keir tudna biztosítani számunkra egy kis időt? A mohazöld szemek az övébe mélyedtek. - Ezer év vámpírként, olyan mint egy év emberként. Legalább száz évet kaphatunk, de lehet hogy még többet is. Ashwini tüdejéből elfogyott a levegő. - És azután? – suttogta. – Amikor eljön az idő? Száz vagy ezer év után? - Akkor együtt megyünk. – hangzott az ígéret. – Ha kész vagy rá, megkérem Raphaelt, hogy töröljön el minket angyaltűzzel. Téged nem fognak csapdába tartani egy olyan létezésben, amit nem kívánsz. Ashwini szíve a torkában dobogott, a pulzusa őrülten vert. - Tanu és Arvi adták nekem ezt a lehetőséget. – a nővére halála és a testvére utasításai nélkül a boncolás után soha nem tudták volna meg, hogy a látható elmezavarnak testi okai vannak. - Nincs rá garancia cher. – emelte fel Janvier összekulcsolt kezüket a szájához, kézfejét a szájához szorította. – Te egyedülálló vagy. A vámpírrá válásnak lehet egy nem kívánt hatása is és felemészt az őrület. – remegett meg a keze. – Azonnal elveszíthetnélek téged. – a hangja megtört és hosszú másodpercekkel később folytatta csak. – Majdnem nem mondtam el neked annak a lehetőségét, hogy Keir felvázolta ezt a kockázatot. Inkább vállalnék egy röpke napot veled,

minthogy vállald a kockázatot. Nagyon önző vagyok. Ez a férfi döntése – gondolta Ashwini – és mindegy hogy ő hogyan dönt, a férfi harcolni fog, hogy vele mehessen, még ha ezzel be is kell fejeznie halhatatlan létezését. - Nem. – mondta Janvier szigorúan. – Ne hozd meg a döntést miattam. A saját döntésednek kell lennie, vagy soha nem bocsátok meg neked. - Hagyd abba, hogy olvasod az elmémet. – mondta dühösen Ash. - Neked van ilyen hatalmad. Ne gondolj rám. - Nem tudom megállítani. – ráncolta Ash a homlokát, és próbált arra gondolni, hogy milyen szexi Janvier feneke. - Nem hallok semmit. – mondta Janvier. - Akkor jó. – ki kell találnia, hogyan tudja blokkolni a tudatalattiját. – Azt képzeltem el, hogy legszívesebben bele harapnék a fenekedbe. Tudod ez rajta van az „amit még nem csináltam” listámon. - Bármikor elérhető vagyok. – vigyorodott el Janvier. Ashwini a férfi vállán pihentette a fejét. - Ha ezt megcsináluk megkaphatunk mindent, vagy nem kapunk semmit. - Nekem már meg van mindenem. – mondta a férfi és megint megcsókolta az ujjait. – Ha belemégy alá kell írnod a szerződést, hogy Raphaelt szolgálod száz évig. De emiatt nem aggódom, az uram bármit is fog tenni, ajándékként kezel téged, és nem pazarolja el a vagyontárgyait. – mondta teljes bizonyossággal a hangjában. – És ott van még az a kockázat is, hogy a változás vagy eltörli a képességeidet, vagy fájdalmasan felerősíti. Ashwini a szabad kezét végigfuttatta a férfi karján, és belélegezte friss földes, férfias illatát. - Semmi nem garantált. És nekem van egy lenyűgöző sebhelyem a mellkasomon, ami bizonyítja ezt. – a világ állandó mozgásban volt, a legerősebb lények harcoltak a hatalomért, nagy valószínűséggel bármikor törhet ki háború. - Mi mindketten harcosok vagyunk, vadászok. – emelte fel Ash a fejét és végig csókolta a férfi állkapcsát, a szemei fogvatartották a tekintetét. – A mi életünk soha nem lesz szivárvány, és kölyökkutya. - Nem is tudom. – mondta Janvier mosolyogva és szájon csókolta. – Volt egy kölyökkutyám, amikor még gyerek voltam. Hiányzik a nyálas pofája. - Akarsz egy kutyát? – érintette össze Ash az orrukat. - Igen. - Hol fogjuk tartani a kutyát? A lakásunkban? - Nekem van egy házam az Enclávéban. Ashwini álla leesett. - Neked van egy házad az Enclávéban? – ez volt a legelőkelőbb ingatlan az országban. – A vámpírok a te életkorodban nem ilyen gazdagok. – bökte meg a férfi oldalát. – Elfelejtetted megmondani nekem, hogy benne vagy a vámpírmaffiában? - Én vagyok a don.- mondta ünnepélyes arccal, amit meghazudtoltak nevető szemei. – A házat ajándékba kaptam száz évvel ezelőtt egy öreg angyaltól, mivel visszaszereztem neki egy nagyon értékes tárgyat. Nem nagy ház, de van udvara, és kilátás a szikláról. Ash még mindig csodálkozott a gondolaton, hogy van egy háza az Enclávéban, és nem csak egy ház, hanem egy szirten lévő. - Miért nem ott élsz? – kérdezte. Janvier vetett rá egy pillantást. - Értem. – egy otthon az Enclávéban nem egy olyan hely, ahol egyedül szeretnél lakni. – És üres? - Nem. De az angyal, aki bérli tőlem, egy hónap múlva elindul egy másik területre. Segítesz új bútorokat és festékeket választani? - Biztos vagy benne, hogy rám akarod bízni a választás? Láttad az én lakberendezésemet. - A te lakásod a kedvenc helyem a városban. - Kedves szavak. – rájött, hogy érzelgős és ostoba, de azért megcsókolta a férfit, aki átölelte a derekát, mindketten mosolyogtak. - Ühm. – szakította félbe őket udvariasan Illium. A kék szárnyú angyal ott lebegett előttük, kócos hajjal, az arcán rúzsnyomokkal. – Miért nem mentek szobára? - Miért? – vonta fel a szemöldökét Janvier. - Sok-sok szobára. – az angyal hátradőlt és lezuhant, mint egy golyó.

Azt hiszem egy kicsit sokat ivott a saját főzetéből. – mutatot rá Ashwini. Illium alattuk akrobatikázott, és az ég feketéjét színesre festette a felrobbanó tüzijáték. Janvier felnevetett, a nevetése mély volt és örömteli. - Cukorfalat emlékszel. - Az egyik legjobb ötleted volt, cher. Titkos szabályok – gondolt Ashwini – ahogy a férfi szemében nézett, amiben látszott a tüzijáték fénye, titkos játékok. - Teljes gázzal. A mosoly elhalványodott Janvier arcán, nyers érzelmek szűrődtek ki a hangjából, ahogy megismételte az esküt. - Teljes gázzal. -

Epilógus Ash eilindított egy rúgást. Janvier fél kézzel megállította, és kibillentette az egyensúlyából. Mielőtt a lány eldőlhetett volna, megragadta a karját, körbefodította a saját teste körül hogy szembe nézzen vele, .. és visszatértek abba a pozícióba, ahol Ash elkezdte a rúgást. Miközben szembe néztek egymással, a lábuk terpeszben, kezeik a combjukon, az arcukon vigyor. - Fegyverszünet?- kérdezte Janvier, a vére őrülten vert. – Elég éhes vagyok. – és azt is tudta, hogy a lánynak már biztosan fáj a teste. Az ő Ashblade-je összeszorított fogakkal építette ujra az erejét, ébredés után, ahogy mondta „az izmai mint a tészták”. Mindazonáltal sok idő állt a rendelkezésére, hogy visszaszerezze az állóképességét. Nem mindenkinek voltak, ilyen súlyos testi reakciói átalakítás után, de egyikük sem panaszkodott a mellékhatás miatt. Mivel a lány éber, aktív elmével ébredt és a személyisége változatlan maradt. - Fegyverszünet. – mondta Ash, majd előrehajolt hogy megérintve a lábujját, kilazítsa a törzsét, majd hátrahajolt hogy kinyújtózzon. Janvier csak nézte, és magába szívta a látványt. Az volt élete legmagányosabb időszaka, amíg a lány az átmeneti állapotot öntudatlanul töltötte, és a szorító fájdalom érzése még nem múlt el. De nem ez volt a legerősebb érzelem, ami rabul tartotta, hanem a meztelen öröm. - Szia. – sötét tekintet szegeződött rá, és a szeretője belevonta egy olyan lassú, forró csókba, ami a kisajátította őt, birtokolta. – Imádom, ahogy rám nézel. - Jó. Az örökkévalóságig így akarlak nézni. – összekulcsolta a kezüket és behúzta Asht az otthonukba. Ahogy mondta, a ház nem volt nagy, de tökéletes volt a számukra. Négy hálószobával bőven volt hely barátoknak és a családnak, hogy beugorjanak, ahogy azt az egész klán tervezte egy hónap múlva, és még Ashnak is volt egy beépített táncstúdijóa, fényezett fapadlóval. Az első alkalommal, amikor a lány táncolt neki, olyan volt mintha a lelkét nyújtotta volna át. Ez egy olyan ajándék volt, amit vadul védelmezett és nagyra becsült. - Nézd. – suttogta, és rámutatott, a boldogan kimerült, kiskutyára, az új csokoládé színű korcs a lépcsőn aludt. – Imádnivaló, de még aranyosabb, amikor meg akarod tanítani trükkökre, ő pedig csak nyalni és szeretgetni akar téged. - Nem adom fel. – fogadta meg Janvier. – A végén valamire csak megtanítom. – Dr. Shamar állatorvosi klinikájáról fogadták örökbe, amikor valaki elhagyta ujszülött korában, és most a frissen festett verandán aludt békésen. Ash és Janvier – a Céhes és a Toronybeli barátaikkal – egy hónappal korábban leszedték a régi festéket a falakról és egy új friss krémfehér réteget kapott. Ez illet a házon körbefutó párkányokhoz és a verandához. Belül az ő Ash-e kedvére színezhette, meleg barátságos otthonná, és berendezhette olyan darabokkal, amiket ő mentett meg és újított fel. Ő találta ki hogy lehet kifényesíteni és felújítani azt a nagy kanapékeretet, amit egy régiség boltban talált, majd nagy lapos párnákkal bélelte ki az ülést és a háttámlákat. A megfiatalított kanapé a hátsó verandára került, ami kicsi volt, de lélegzetelállító kilátás volt onnan Manhattanra. Leültek a kanapéra, alattuk a kölyökkutya gömbölyödött össze kedvenc helyén, és mindketten levették a csizmáikat és a zoknijukat. - Tegnap – mondta Ash csillogó szemmel – amikor Harangvirág eljött, megkértem, hogy vegye le a csizmáját mielőtt bejön, és megvádolt engem, hogy természetellenes kapcsolatom van a

fapadlónkkal. Ő nem tudja hogy ez egy nagyon dekadens menage a trois? – ütött a szívére Janvier. – Kedvesem, mézes padlóm, enged meg, hogy elmondjam neked, szeretlek. Ashwini nevetett a csábító hangján. - Ő egy isteni másik nő. – közvetelenül az ébredése utáni két hónapban történt, ő és Janvier együtt dolgoztak a padlón. A lány még fájdalmasan gyenge volt, és az ismétlődő mozgás, ahogy csiszolta a padlót segítették a kíméletes fizikai erőnlétének javítását. Négy hónappal később, valahányszor ránézett a padlóra, eszébe jutott, hogy feküdt ott Janvierrel az üres szobában, a nap csókolta a testüket, összefűzték a kezeiket, és megvitatták a házzal kapcsolatos terveiket, és a jövőt. És ott volt még természetesen a fejlődési rendellenesség az agyában, de hat hónappal később nem érezte, hogy bármiben is különbözne, mint amilyen az átalakítás előtt volt. - A visszaszámlálás most már borostyánba fagyott. – mondta nekik Keir. – Most már félelem nélkül élhetsz. Arvi szavai viszhangzottak benne, a szemei égtek, a mellkasa elszorult. A rész a szívében, ahol Arvi és Tanu még mindig éltek, fájt, de tisztelte az ajándékot, amit neki adtak. Ez volt az első alkalom az életében, hogy nem aggódott azért, hogy mikor fog meghalni, és ez egy csodálatos ajándék volt. - Milyen volt a találkozó Dimitrivel? – kérdezte Janvier miközben besétáltak. - Jó. – ült fel a pultra majd azt mondta. – felhívtam a figyelmét arra a hátborzongató vámpírra, akit Carys említett. Ashwini jelenleg a Toronynak dolgozott, a feladata a kapcsolattartás azokkal az emberekkel, akik a szürke zónában éltek, ami Giorgio vadászterülete is volt, de mellette volt lehetősége, hogy a Céh-nek is dolgozzon. - Hülyeség lenne megfosztani a Céhet, az egyik legjobb vadászától, amikor a vadászok olyan feladatot látnak el, ami megkönnyíti a mi munkánkat. – mondta egyenesen Dimitri. – Te és Janvier az irányításom alatt lévő csapatban, továbbra is azon fogtok dolgozni, hogy levadássszátok az öregebb vámpírokat, akik bűnei a Céh hatáskörén kívül van. Ez volt a legjobb munka, a legjobb partnerrel, amit el tudott képzelni. És a partnere szeme elkerekedett, amikor hozzátette. - Ellie elkapott, amikor kifelé indultam, és tett nekünk egy ajánlatot. Kiderült, hogy neki szüksége van egy testőrcsapatra, aminek az alapító tagjai Izzy és Vivek. Janvier átnyújtott neki egy üveg vért a hűtőszekrényből. - Mindkettőnket? - Mi egy pár vagyunk. – ez egy megdönthetetlen igazság volt. – Szólt Raphaelnek, hogy azt tervezi, ellop téged, és az arkangyal szerint ez egy kitűnő választás. - Nem látom a hátrányát, cher. – mondta lassú mosollyal Janvier. – Mi el tudjuk látni a feladatainkat, és bejövünk, ha Elenának szüksége van ránk. - Egyébként is ezt csinálnánk. – Elena is a családja volt. - Pontosan. Mi ugyanúgy el tudjuk látni a feladatainkat, mint a Hetek. – beállt a lány térdei közé. – Én azt mondom rendben. - Én is. – Ashwininek az volt az érzése, Ellie-nek egyébként sincs fogalma, mit kellene tennie egy testőrségnek. Mulatságos lesz majd ezt kitalálni vele, és hogy a barátságuk az örökkévalóságig tarthat. - Szóval Vivek is – mondta Janvier – hallottad, hogy tegnap este visszanyerte a mozgást a jobb keze? Ash letette az üveget a pultra és öklével a levegőbe csapott … majd rosszallóan nézett. – Várj egy percet. Mindenki azt mondta, hogy akár egy évbe is beletelhett, hogy visszanyerje a mozgást a nyaka alatt. És már az egész keze megmozdul? Janver szemei felcsillantak. - Valami nagydolog van készülőben, de nem tudom hogy mi az. – miután szintén letette a palackot a karjaival letámaszkodott a lány két oldalán. – Aodhan volt megbízva Vivek átalakításával, de a szóbeszéd szerint Keir is bent volt akkor. Biztos csinált valamit. - Azt gondolom, mindegy hogy megtudjuk-e mi történt. – mondta Ashwini, bár a kíváncsiság benne is dolgozott. – Én örülök V-nek. - Igen. – vette fel Janvier a palack vért. – Innod kell cukorfalat. Ash ujjaiival a férfi hajába túrt, orrával a nyakát simogatta. - Nem szeretem a hideg vért. -

Janvier kibontotta a hajfonatát és átfogta a nyakát. - Az jó, mert rabja vagyok a harapásodnak. A férfi kicsit megrándult, amikor Ash belemélyesztette az agyarát, érezte a pulzusát, sötét forró, bűnös íze elöntötte a száját. Janviertől eltérően ő nem tudott örömet okozni a harapásával, de ez nem okozott problémát. Nem mivel mindketten meztelenek voltak, miután táplálkozott belőle, az erotikus kapcsolat olyan erős volt köztük, hogy képtelenek voltak harcolni ellene. Ez volt az oka, hogy ő soha nem evett belőle nyilvánosan. Ash pulzusa őrült sebességgel vert, miközben a férfi nadrágját próbálta lehúzni izzadt testéről, Janvier pedig a bugyiját tépkedte. A férfi a combjai közé dugta a kezét, és két ujját már bele is tolta, mielőtt ő lehúzhatta volna az alsónadrágját. Ash felkiáltott és belekapaszkodott a férfi vállaiba, az agya elhomályosult, és elvesztette volna az egyensúlyát, ha nem kapaszkodik. A következő pillanatban már a földön voltak, összekuszálódott végtagokkal, Janvier háta viselte az ütközés nagy részét, úgy hogy még a simogatást sem hagyta abba. Ashwini kétségbeesetten húzogatta a férfi edzőnadrágját és fehérneműjét mire sikerült kiszabadítania a farkát, és felkiáltott csalódottságában, mert rájött, hogy a saját nadrágja nem ment lejebb az izzadság miatt a térdénél és így nem sikerül meglovagolnia. Janvier nem adott neki időt, hogy felüljön és megoldja a feladatot, megfordította Asht, ő pedig a hátához simult. Felhúzta a lány térdeit és bevágta hátulról, a behatolás megdöbbentő volt, mivel a nadrág összeszorította a lábait. Izzadt, felhevült … a férfi agyarai belemerültek … és bumm. … Nekünk tényleg fel kell szerelnünk egy fogantyút. – mondta Ash később, amikor a ruháik már lekerültek róluk. Janvieren feküdt, és lenyalta a mellkasáról azt a két vércsíkot, ami raja volt, már nem volt ideje lezárni a harapása helyét, mielőtt elszállt volna az agya. A seb már gyógyult, de a férfi még viselni fogja a nyomát pár napig. De Ash szerette rajta látni a jelét, ezért harapta meg legszívesebben a nyakán. - Miért? – simogatta végig Janvier a hátát majd a fenekét, a teste tobzódott az érzékiségben, szinte csont nélkülinek érezte a testét. – Nem panaszkodom, akkor sem ha úgy csináljuk mintha, egy pornófilmből szedtük volna. - Pornó? Komolyan? – nevetett Ash. Janvier lassú, gonosz mosolya megdobogtatta a szívét, és boldoggá tette, miatta ismét beleugrana az ismeretlenbe. - Nem ezt csináltuk a fürdőszoba padlóján is tegnap éjszaka? – kérdezte. – Ma pedig a konyhában. Ez olyan pornósnak tűnik nekem. Ashwnini ismét felnevetett, és megcsókolta a férfi gyönyörű játékos száját. - Ez normális? Ez az őrült szexuális kapcsolat? - Nem hallottam róla. Szerintem ez a mi kis ajándékunk. – szorította meg a férfi a fenekét. – És remélem, hogy ez még hosszú, hosszú ideig tartani fog. Felült a férfira, végig simította a haját és a mellkasát. - Boldog vagyok Janvier. – suttogta halkan. – Annyira boldog vagyok, hogy itt vagyok, és veled lehetek. Fáj a szívem a boldogságtól. - A szíved pontosan illik az enyémhez. – komolyodott el Janvier. Lehúzta magához a lány arcát. - Házasodj velem össze. – suttogta Ash. – és olyan dolgokat mutatok neked, amitől örömödben nevetsz, a szenvedélytől sikítasz, és sírsz a puszta öröm miatt. A fény Janvier szemeiben az egész világa volt. - Benne vagyok. -

57-91