NÓGRÁDI Segítség, Ember

NÓGRÁDI GÁBOR

SEGÍTSÉG, EMBER! Cakó Ferenc rajzaival

Officina Nova Budapest, 1989

Lektorálta: Schmidt Egon TARTALOM SÜN SZÍRIAI ARANYHÖRCSÖG ÉKSZERTEKNŐS NYÚL TENGERIMALAC PÓNILÓ PAPAGÁJ CSÍKOS MÓKUS MACSKA KUTYA GUPPI VIZISIKLÓ FEHÉR EGÉR GÖRÖG TEKNŐS MONGOL FUTÓEGÉR SZAJKÓ CSINCSILLA GALAMB MAJOM PILLANGÓ TÜCSÖK BÉKA KECSKE KANÁRI EMBER

SÜN

ÁLLATI dolog, ami velem történt!

Ez itt feljelentés!

Persze, megint EMBER csinálta! Én, Süni Dini vádat emelek ismerős tettes ellen! Levelem címzem az ENSZ Állati Jogok Bizottságának és az Országos Sünvédelmi Hivatalnak

Védjenek meg, vagy fogjuk magunkat, aztán úgy kihalunk, mint a mamut, meg a tengeri tehén! Ott kezdem, hogy nyugodtan éltünk társaimmal a nagymarosi Lator-völgyben. Nem szurkáltuk egymást, mint egyesek, akik tüskék nélkül is ezt csinálják, sőt, még a szomszédokkal gyíkokkal, békákkal, vakondokkal - is békében éltünk. Már amennyire ilyen élelemszegény időkben békében lehet élni. Mert bár még nálunk sem történt meg a teljes leszerelés, annyit mi is tudunk, mint az emberszabású emberek: a fegyver nem arra való, hogy támadjunk, hanem, hogy a másik ne támadjon meg minket. Szóval békésen sütkéreztem a napon, amikor megjelent egy telektulajdonos 12 éves fia, bizonyos Kancsuka Artúr (lakik: Budapest, Dráva u. 2 5. II. 4., ott lehet

elfogni!) és egy vastag kesztyűvel megragadott. Üvöltöttem neki, hogy tegyen le, mert én védett állat vagyok, nem úgy, mint ő, és ha rabságba ejt, a Sünvédelmi Hivatal pénzbüntetésre ítéli, ő csak cipelt győztes vigyorral egy nála háromszor nagyobb élőlényhez. „Nézd papi, mit fogtam?!" - vartyogott a süketfajd, és sajnos, a papinak nevezett italtartály nem mondta neki, hogy azonnal eresszen el, csak vigyorgott, hogy neki milyen ügyes, okos fia van. Hogy ügyes és okos, az lehetséges, de hogy hülye, az biztos, mert nemcsak ellenem követett el bűncselekményt. Távoli szomszédom, az erdei sikló valamilyen lyukon bemászott a telekre tákolt fabódéjukba, és amikor Kancsuka Artúr (lakik: Budapest, Dráva utca 25. II. 4., ott lehet elfogni!) meglátta, elkezdett sikoltozni. A papinak nevezett százhúsz kilóval összefogva csapkodni kezdte seprűvel, bottal szegény Sikló Mónit. Szerencsére szomszédomnak - aki egyébként egy légynek sem árt, ha nem tudja elkapni - sikerült elmenekülnie. De ezzel még nem ért véget vétkeik sora. A legnagyobb bűn ezután következett: betettek az autójukba és hazavittek. Két hete már, hogy itt tengődöm a Budapest, Dráva utca satöbbiben, és várom a felszabadító természetvédelmi csapatokat, akik talán megértetik egy jó nagy pénzbüntetéssel az efféle Artúrokkal és papikkal, hogy a védett állatokat nem azért kell óvni, mert a törvény ezt írja elő, hanem mert kevesen

vagyunk. Ezért védett minden kétéltű, hüllő és az emlősök közül is majdnem száz faj. És ha netán egy ember valamiféle élőlényt akar tartani a családtagjain kívül, szíveskedjék befáradni az állatkereskedésbe és kiválasztani a megfelelőt. Én mindenesetre a nagy nyilvánosság előtt kijelentem, hogy akkor sem akarok Kancsuka Artúrt tartani, ha ingyen adják és vele együtt egy kétszoba összkomfortos akváriumot is. Kérem, azonnal intézkedjenek ügyemben, hogy állatpolgári jogaimat mindenki tartsa tiszteletben. Szúrós üdvözlettel Védett Süni Budapest, Dráva utca 25. II. 4. (Ott lehet elfogni az Artúrt!!)

SZÍRIAI ARANYHÖRCSÖG

Sokat, nagyon sokat rágódtam azon, hogy panaszkodjam-e a nagy nyilvánosság előtt. Végül is ki tudna segíteni egy szíriai aranyhörcsög sorsán? Aztán mégis úgy döntöttem, beszélek. Hátha legalább a társaimon segít néhány őszinte szó. Legelőször meg kell jegyeznem, az emberek nagyon különös állatok. Én aztán tudom! Már két éve tűröm ebben a terráriumban egy bizonyos Thunya Tihamér nevű embergyerek állattartási szokásait. És két év a mi fajtánknál már tekintélyes kor. Annyi, mintha az ember hatvan éves volna. Hogy mi a bajom? Minden. Kezdjük a lakásügyemnél. Tihike, a gazdám, egy akváriumot utalt ki számomra, ami rendben is volna. Egy akvárium számunkra elviselhető kégli, ha tiszta, ha időnként kitakarítják, kimossák és a forgácsot kicserélik, apró rongyokat tesznek bele, legalább hetente egyszer. Ezt azonban Tihikétől hiába várom. Csak ahhoz van esze, hogy a legmélyebb álmomból felriasszon és összefogdosson. Meg ahhoz, hogy a kajámat elcsórja a rejtekhelyéről, és aztán röhögjön, ha eszem vesztve keresem. A hülye vicceitől az üvegfalra tudnék mászni. Még szerencse, hogy az a hosszúhajú ember, akit Tihike anyának szólít, néha megsajnál, és kitisztítja az otthonomat. Az sem vall bölcsességre, hogy gügye gazdám csokoládéval meg keksszel etet. Nem mintha nem szeretném az édességet,

csakhogy szűk hajlékomban nem tudok eleget mozogni, így elhízom, és könnyen beteg leszek. Miért nem tudja felfogni egy hatodikos homo sapiens, hogy friss zölddel, salátával, káposztával és napraforgómaggal kellene etetnie? De csak naponta egyszer! És ha lehet, este. Nem értem. Azt sem értem, miért ad vizet. Nekem elég az a nedvesség, ami a friss zöldben, gyümölcsben található. A vizet csak magamra borítom, aztán kétoldali tüdőgyulladást kapok, mint az egyik csemetém. De ha már itt tartunk, hadd beszéljek a családomról. Tihike egy esztendeje hozott nekem egy lakótársat. Egy hölgyet. Először nehezen tűrtem, mert el akarta venni az ennivalómat, de aztán egymásba szerettünk. Van ez így. Összeházasodtunk. Tizenhat nap múlva már jöttek is a csemeték. Nem is lett volna baj, ha Tihike nem fogdossa össze a porontyaimat. A feleségem érzékeny asszony, nem szereti a kölykökön az idegen szagot. Ha megérzi, inkább elpusztítja őket. És ha már a fogdosásról van szó! A hosszúhajú folyton sápítozik, hogy Tihike betegséget kap tőlünk. Naná! Ha olyan hülye, hogy a szájához emel minket és nem mos kezet fogdosás után, akkor megérdemli! De nem panaszkodom tovább, hiszen mindjárt kivilágosodik és én nappali álomra hajtom a fejemet. Csak megjegyzem, hogy ha én olyan cudarul tartanám Thunya Tihikét, mint ő engem, akkor villámgyorsan

feldobná azt lúdtalpát!

a

majomház

szagú,

negyvenkettes

ÉKSZERTEKNŐS

Drága Nagyikám! Most, hogy az állatkereskedés kellemes lakosztálya után elfoglaltam újabb szálláshelyemet egy bizonyos Bűz Benő nevű emberkölyök társaságában, úgy gondoltam, ismét írok Neked. Bűz Benőt, ezt a tizenhárom éves hímnemű rabszolgát harmadik születésnapomra kaptam az itteniektől, akiket agyaroknak vagy magyaroknak hívnak. A fiú elég kulturáltnak látszik. Például nem szereti a teknősbékalevest. Ami persze a személyem körüli szolgálatait illeti, még van tanulnivalója. Az otthonomat egy üvegfalú palotában (latinul: akvaterráriumban) rendezte be egy „Apukám-gyereide" nevű haszonállat segítségével. Ügyesen megoldotta, hogy a kéglim kétharmada víz, egyharmada száraz terület legyen. Sajnos, annyi sütnivalója már nem volt a rabszikámnak, hogy a sódert meg a vizet elválassza egymástól, lapos kövekkel vagy beépített üveglappal. Így a víz lassan elmossa a homokot, és végül a szárazföld el fog tűnni, mint az Atlantisz, amiről még otthon meséltél. Arra is meg kell tanítanom Benőcit, hogy a vízben helyezzen el egy-egy követ vagy úszó fadarabot, amire felmászhatok a száz centiméteres vegyesváltó után.

Mert persze, mondanom sem kell, hogy a haverok is itt vannak velem. Egyedül megbolondulnék. Képzeld el, a víz folyamatos melegítését itt nem a Nappal végzik, mint jobb helyeken, hanem vízfűtéssel. Egyelőre a hőfok eléri a kívánt 25-26 fokot, de félek az áramszünettől. A fejünk fölé az „Apukámgyereide" felszerelt egy negyven wattos lámpát, azzal sütkérezhetünk is. Nem panaszkodom. A legnagyobb probléma a víz szűrésének vagy cseréjének a megoldása. Benő, sajnos, erre egyáltalán nem gondol. Pedig egy egyszerű gumicsővel könnyedén kiszippanthatná időnként a pocsolyát, és így elkerülhetnének bennünket a betegségek. Tudom, Nagyikám, Téged legjobban a kaja izgat. Hogy eszünk-e? Nyugodj meg! Kapunk vízibolhát, tubifexet, sőt, hogy meg ne lágyuljon a páncélunk, néha még apró halakat, meg csigákat is. Sajnos, ezt csak ritkán, ezért külön adnak vitaminokat. Csak úgy, por alakban, csiga nélkül. Szóval, nem kell idegeskedned, mi általában jobban érezzük magunkat, mint a rabszolgáink. Bár van egy közös félelmünk az emberfajjal: a lakás! Mi lesz, ha kinőjük, és nincs lehetőség a cserére? Persze, te ott Amerikában, aki gondtalanul úszkálsz egyik homokzátonyról a másikra, ezt nem érted. Nem is idegesítelek vele!

Vigyázz magadra és írjál néha! Csókollak nejemmel együtt ifj. Éxer Tek (nős!)

NYÚL

Ez igaz? Már megint húsvét lesz? Ugye, nem? Mért kell minden évben húsvétot tartani? Mért nem lehet csak minden második vagy harmadik évben? Vagy még ritkábban! Mondjuk, soha! Már előre félek. A húsvét feketével van a nyuszik naptárába felírva. Még hogy: „Nyuszi ül a fűben, fűben szundikálva..."! Ül a fenét! El akar bújni a sok elkényeztetett kölyök elől, akik már márciusban azért rágják a mami meg a papi fülét, hogy nekik nyuszikát vegyenek húsvétra! Nagy ötlet! A csokinyuszi nem elég? Mert mit csinál a bugyuta gyerek az ő kis tapsifülesével? Gondozza? Ellátja? Nevelgeti? Persze! Mint a pattanásait! Nekimegy, mint borjú az anyjának! Én megmondom, mit csinálnak velünk a gyerekek! Nyomorgatnak! Én is hiába makogom a gazdámnak, Bécikének, hogy: „Öreg! Térj magadhoz! Ne gyömöszölj! Nem én vagyok Zsuzsika a szomszédból!" Ő csak fogdos, meg puszilgat, meg cipel magával, mint a táskáját meg a nátháját. Aztán azt hiszi, hogy ha berak egy papírdobozba, a papundeklihez verdesem a füleimet az örömtől. Még csodálkozik az a lágytojásagyú, hogy néhány nap múlva olyan büdös leszek, mint ő, ha rájön a vízundor. Ha már valaki nyulat vesz annak a félkegyelmű utódjának, nem vehetne hozzá egy kis műanyag aljú ketrecet, amit minden nap

ki lehet tisztítani? Az ember is kiköltözött a barlangból a lakótelepre, hogy ne kelljen a mocsokba feküdni. Mért gondolják, hogy én eldobom magam a boldogságtól, mert a saját vizeletemben heverészhetek? Én is félek a betegségektől. Én is jobban szeretek bolha és tetű helyett káposztát kapni húsvétra, ha már nem tudom az emberiséget lebeszélni erről az ünnepről. És ha már az evésről van szó! Aki az ebéd maradékát megeszi, picinyeim, az nem én vagyok, hanem a nagymama! Hoppá! Most újat mondtam, ugye? Nekem káposzta kell, meg saláta, sárgarépa, fehérrépa, gyümölcs vagy fű és lóhere, ha már az a megtiszteltetés ért, hogy én lettem a húsvéti nyuszi. Egy kis búza, kukorica vagy zab sem árt, megdarálva. Ezzel nem fogom kienni a családot a vagyonából. És persze a legfontosabb: a tiszta ivóvíz. Amit szívből ajánlok húsvét hétfőjén pálinka helyett minden Vedelő Vendelnek. Persze, ez a sok jótanács egy kalap faforgácsot sem ér a húsvéti nyuszitartóknál. Igaz, a legnagyobb gondunk nem is a gyömöszölés meg a rossz ellátás, hanem a kérdés, hogy mit csinálnak velünk húsvét után. Mert ha az ünnepnek vége, mi mehetünk az utcára vagy a tálba! És ezt nevezik ŐK humanizmusnak. Hát mikor rántottunk mi ki emberpopsit ebédre nyulamizmusból? Javaslom az ENSZ-nek, hogy ezennel hivatalosan töröljék a húsvéti ünnepet a naptárból. Ha pedig ez

lehetetlen, akkor nyuszi helyett vegyenek gyerekeknek kistestvért. Igen, igen! Azt is lehet gyömöszölni, annak nem kell ketrec, után még az ebédmaradékot is megeszi a elől!

húsvétra a nagyon jól és egy idő nagymama

TENGERIMALAC

Disznó, aki mondja! Hallottatok már ilyet? Ez a vigyori fafejű Tónika a szomszédból bejön, aztán azt mondja a gazdámnak, hogy: „Teee, Diniiiiii! Mit esz ez a tengeri disznó?" Tudod, ki a disznó, te sötétkamraagyú?! Az a szakállas ősöd, aki fizetésnapon az orrával törli fel a Petőfi utcát! Én tengerimalac vagyok! És hogy egy kis fényt csöpögtessek a koponyádba, elárulom, hogy semmi közöm a valódi malacokhoz. Én patakörmű rágcsáló vagyok, és csak azért neveztek el tengerimalacnak, mert amikor menekülök, ugyanúgy nyüszítek, sivítok, mint a valódi malacok vagy mint te, ha jóapád leveszi a nadrágszíját, és megbosszulja a fenekeden a matek egyest. Na, ennyit erről. Ami pedig az étkezésemet illeti, nem moslékot eszem, ahogy te gondolod. Jó nekem mindenféle zöldség, fű meg gyümölcs, és ha ezekből eleget kapok, akkor még vizet sem kell adni, mert kiszopogatom belőlük a nedvességet. Persze, egy rendes gazda ad a tengerimalacának kevés keménytojást meg sajtot is, hogy hozzájuthassunk a mindennapi betevő fehérjénkhez. Jobban tennéd, süket Tóbiás, ha te is ilyesmit ennél, és nem a csokoládét lopkodnád ki a gazdámék szekrényéből. Azt hiszed, nem látom? A másik dolog pedig, amire kérni akartalak, hogy légy oly kedves, és ne szedegess ki a terráriumból. Engem ugyan nem izgatsz, mint a puszilkodó Zsuzsikát, de te

kaphatsz egy csinos kis fertőzést, ha a simogatásod után a mosatlan mancsoddal könyékig vájkálsz a szádban, hogy kioperáld az ebéd maradékát a fogaid közül, mint szoktad. És kérlek picinyem, a fadarabokat se szedd ki a kéglimből, ha kérhetlek, mert ha nem rágok időnként valami magot, kemény kenyérvéget vagy fadarabot, akkor állandóan növekvő fogaimmal úgy fogok kinézni, mint Drakula bácsi azzal az édes pofikájával. Ráadásul a végén már enni sem tudok majd, és elpusztulok. Tudom, hogy neked nem fájna a szíved értem, ezért is nyitod rám télen az ablakot, és ezért mondtad a gazdámnak a szádat nyalogatva, hogy Dél-Amerikában ma is kedvelik a tengerimalac húsát és a piacon árulnak bennünket a háziasszonyoknak, mint Magyarországon a csirkét. De hiába áskálódsz, kedves szomszéd, az én gazdám jobban szereti a kakaót, mint a mi húsunkat. És a javaslataidért cserébe hadd ajánljam: töltsd a vakációdat a kannibálok között, akik biztosan nagy örömmel fogadják mind a hatvanöt kilódat!

PÓNILÓ

Ó, kérem, ne tessék engem sajnálni. Megszoktam én már, hogy mindenki csúfol, hogy mindenki belémtörölheti a lábát. Én az efféle embertelenségeket már fel sem veszem. Jönnek az állatkerti látogatók, meglátnak, aztán röhögcsélve lökdösik egymást. „Nézd csak a minipacit! - mondják. - Úgy látszik, a mamája beleszeretett egy tacskóba!" Csak mondják! Nem érdekes. Legfeljebb itt a szívem körül egy kis jéghártya, jéglapocska, jégfátyol lengedez. Nem számít. Nem szeretnek? Nem baj. Akkor majd én még jobban szeretem magamat! Mondjuk, az sem bánt, hogy minket, pónilovakat nem tartanak háziállatként. Tartsák csak azt a sok nyávogót, ugatót meg rágcsálót, azt a sok haszontalan jószágot. Szeressék őket! Majd kapnak tőlük viszonzásul egy nagy semmit. De azt várhatják, hogy én ajánlgassam magamat! Hogy én elmeséljem, milyen fantasztikusan hasznos állat vagyok. Egy barát, akin lovagolni lehet, aki kiskocsit vagy szánkót húz, aki, ha kell, még a kertet is felszántja. Nem fogok dicsekedni! Azt se mondom el ennek a tudatlan és csúfolódó népségnek, hogy én milyen igénytelen vagyok. Nem kell nekem istálló. Elég egy kis fészer, benne egy kis jászol - megcsinálja azt egy gyerek is. A gondozásom sem nagy gond. Kicsit járnak velem,

futnak velem, játszanak velem, nekem ennyi elég. Egy kis kefélés, egy kis patatisztítás, és már baktatok is óvatosan, vigyázva az én kis gazdámmal, körben a kertben. Márminthogy, ha lenne egy gazdám. Nem mintha olyan nagyon hiányozna. Nagyon jól érzem magam egyedül is. Csak az embereknek akarok jót, ha magamat ajánlom. Persze! Már hallom a megjegyzéseket, hogy sokba kerülnék. Ugyan kérem! Egy jobb motorkerékpárt nem lehet annyi pénzből venni, amennyiért én már vidáman nyargalászom a ház körül. És hogy jön egy ilyen gázokádó fémállat egy kedves, humoros, hűséges pónilóhoz!? Hát mikor dugta oda utoljára egy motorkerékpár a lámpáit a gazdája kezéhez, mint én a pofámat szoktam? Ha meg a fogyasztásunkat hasonlítjuk össze, akkor nem azért a két fillérért, de - a nyomomba sem léphet. A benzin egyre drágább. A fű meg ott van a mezőn. Le se kell kaszálni. Majd én leharapdálom. Persze, nekem is lennének kikötéseim, ha valaki mégis úgy döntene... izé..., hogy imád engem, és mindenáron. Kikötés: Lakótelepre nem megyek. Az nem állatnak való! Csak kertes ház jöhet szóba. Kikötés: Oda sem megyek, ahol kikötnek a kerítéshez, hogy mindenki lássa: nekik már lóra is telik.

Kikötés: Oda sem megyek, ahol nem szeretik egymást a családtagok. Mert az ilyenek mindig az állatba rúgnak bele legelőször.

PAPAGÁJ

Halló!... Halló!... Siófok? Kérrrem Csucsu Zsuzsikát!... Jaj, te vagy az gazdikám! Áldjon meg az Isten, gyerrrtek már haza, mert nem bírrrom tovább a Saci nénédet, akinek voltál szíves odapaszírrrozni két hétre!... Igen, sírrrok! Mit vártál? Azért a sok kedvességért ezt érrrdemeltem ?... Még kérded, hogy mi a baj? Szörrrnyű állapotok vannak! A Saci néni egy gyilkos nőszemély! Kiteszi a kalitkát a tűző napra - ez őrrrült! - és kinyitja az ablakot mellettem, hogy tüdőgyulladást kapjak a huzatban - ez őrrrült! Aztán: mindennap meg akarrr fürdetni, benyom a zuhany alá, és amikor elmenekülök, lepkehálóval rohangál utánam, mint egy hasmenéses Tarzan az őserdőben. Nem érti meg, hogy én nem vagyok te! Én egyedül fürdök...! Aztán ott van a homok! Tudod, mit csinált a nénikéd? Kiöntötte a kalitkából az összes homokot, és ultrás vízzel kimosta az én otthonocskám alját! Nagytakarítást csinált, pedig már egy dedós állatbarát is tudja, hogy a homok nekem nemcsak illemhely, hanem az emésztésem nélkülözhetetlen része. Azóta székrekedésem van! De ez még szerencse, mert Sacika-Bacika ugyanazt adja nekem is enni, amit ő eszik. Tegnap például halászlé volt! Már a szagától kifeküdtem, de amikor belenyomta a csőröm, elátkoztam a pillanatot, amikor nem parlagi sasnak születtem. Tudod, mit csinálna egy tisztességes parlagi 27

sas a Saci nénivel?... Pontosan! Zsuzsókám! Ments meg! Ígérem, jó leszek! Nem verrrem le a porcelánpipit, ha nem kergetsz, és nem csinálok a zongorára!... Csak gyerrrtek haza!... Képzeld el, kölcsön kért a szomszédból egy mamagájt, vagyis egy nőstény papagájt, hogy majd ő, dr. Saci-Baci, kitenyészt velem egy új fajtát! Hahaha! Röhögnöm kell! Ennek?! ÉN?! Egy új fajtát?! Inkább haljon ki az egész papagájnemzetség, minthogy az én csemetéimet ő gondozza halálra! Mondtam is a mamagájnak, hogy „Miattam, anyukám, nem mégy GYES-re, akkor sem, ha te vagy a Marilyn Monroegáj!" Mirrre ő azt mondta, hogy nem kell beijedni, mert az idén már ő sem óhajt anya lenni. Kétszer rakott már tojást ugyanis, és a következő tojásból csak gyenge, korcs fiókák jönnének a világra!... Saci nénéd másik zseniális ötlete, hogy beszélni tanít mindkettőnket! A mamagájjal, persze, nem megy sokra, mert csak hímet lehet beszélni tanítani, de ezt nem mondom meg neki, hadd kínlódjon! Én meg, tudod, mikor mondom utána a szövegeit?! Néha egy órán keresztül nyivákolja nekünk, hogy „Saci néni szép! Saci néni fiatal!" Amikor már nem bírom tovább, azt mondom neki, amire te tanítottál: „Hülye, aki mondja! Hülye, aki mondja!" Erre persze megsértődik, és otthagy. Csak már én hagyhatnám végre itt! Mikor jöttök?... Még három nap?! Szörrrnyű! Szörrrnyű!... Az egyetlen elégtételem, hogy ha nincs itthon, folyton telefonálok. Már kétszer felhívtam a

melbourne-i unokatestvéremet! Ha megkapja a telefonszámlát a Saci nénid, biztos feldobja a papucsát, és többet nem kell idejönnöm... Halló!... Halló!... Már megint megszakadt ez a ... krrrr.... vonal!

29

CSÍKOS MÓKUS

Segítség, kérem szépen, segítség! Segítsen, akinek még megdobban a szíve egy szegény csíkos mókusért, azazhogy burundukért! Mert tudom! Tudom én, sálat akarnak belőlem csinálni! Hallottam! Én, kérem, nyugodtan éldegéltem már második éve Baboséknál, igazán nem bántottam senkit, ha nem piszkáltak, csak csendesen játszogattam ketrecem sötét sarkában, amikor megjelent egy ragadozó, egy kardfogú tigris: név szerint a Malvin néni! Megjelent mint Babos mama barátnője, és meglátott. Meglátott, és összecsapta a kezét. „Jaj, de édes! - rikácsolta. - Milyen szép sálat lehetne a bundácskájából csinálni!" Azt hittem, rosszul hallok. Mit akar ez a kalapos pávián? Miből akar ez sálat arra a nyeszlett nyakára? Belőlem?! Akit azért hoztak a messzi Ázsiából, hogy örömet szerezzek a Babos gyerekeknek?! És aki olyan kevéssel beérem?! Mert mi kell nekem? Egy kis tisztaság a ketrecben, egy kis tőzeges föld a talpam alá, egy kis ennivaló: magvak, gyümölcsök, bogyók, egy kis fehérje tehéntúróban, sajtban -, egy kis rovar: cserebogár, sáska... Ennyi. És mindezért ugrándozom, kedvesen nézdegélek, a magányos embereket felvidítom és a gazdáimat szórakoztatom.

Hogy jön akkor ahhoz egy ilyen sakálnok nőszemély, hogy az életemre törjön, mert neki nincs szőrmesálja? Persze, tudom én, honnan fúj a szél! Honnan jönnek az ilyen gondolatok! Egyesek azt terjesztik, hogy én drága vagyok. Igen, drága! De kérdem én: mennyibe kerül egy fajkutya? Sokkal többe! Pedig azokból az emberek annyit tartanak, amennyit akarnak, miközben mi kevesen vagyunk. Egy burundukot ugyanis kevesen tenyésztenek, és még kevesebben tudnak igazán megszelídíteni. Ahhoz sok szeretet kell, és nagyon árt az efféle vadóc Malvin nénik jelenléte. Azt hiszem, ezeket a néniket kellene már végre megszelídíteni valakinek. Mert ha nem szeretik eléggé őket, mindig azt gondolják, hogy csak egy szőrmesáltól lehetnek boldogabbak. És minden burundukról ez jut az eszükbe!

MACSKA

Nem kell a duma, Gézuka! Nem kell! A bajuszomon kunkorodik ki már az unalmas szöveged arról, hogy én nem vagyok olyan hűséges, mint egy kutya. Mert, ha kedvem tartja, kimegyek a kertbe, és ha kedvem tartja, visszajövök. Mondok neked valamit, Gézuka, lengesd ide a vitorláidat. A kutya nem nyávog. Vetted a lapot, haver? Ha kutyát akarsz, először hallgasd meg, ha egyáltalán meg tudod különböztetni a kétféle hangot, hogy ugat vagy nyávog, és ha nyávog, akkor van két méter csirkebelem rá, hogy nem fogja az otthonodat őrizni. De ha már engem választottál, és így megvert veled a macskák istene, akkor próbálj hozzászokni a gondolathoz, hogy szeretem a szabadságot, és azt csinálok, amit akarok. Most mit duzzogsz? Gondolkodni azelőtt kell, mielőtt háziállatot választunk. Összevissza tudnám magam karmolni, amikor egy gyerek nyivákolni kezd, hogy neki kell egy macska, és a mama rögtön szalad venni egyet. Gondolkodni az emberek között nem szokás? Egy macska 12-14 évig él, ha nem ugrik egy kocsi alá végső elkeseredésében a gazdája miatt. Addig gondoskodni kell róla, haver! Vagy hogy gondolod? Úgy lehet csinálni, mint azok a szülők, akik világra segítik a gyereket, aztán állami gondozásba adják?! Egy macska - ugyanúgy, mint a világ összes élőlénye szeretetre vágyik.

Ez persze, nemcsak azt jelenti, hogy néha megsimogatod a hátamat, mint apád a te fejedet szokta kéthavonta egyszer. Aki szeret valakit, az arra is figyel, hogy a másiknak mire van szüksége, és nem csak arra, ami neki jó. Hol van például a vécétepsim a homokkal vagy fűrészporral? Netán használjam én is az angol vécét, mint te, és húzzam is le magam után? Használd az eszed, öreg, vagy menj el gödörnek egy építkezésre! Aztán ott van a siránkozásotok, hogy szétkarmolom a kárpitozott bútoraitokat. Ha felszereltél volna egy körömkoptató deszkát, amit zsákvászonnal bevonsz például, és odaszoktatsz, ha karmolni kezdek, hozzá se nyúlnék a díványodhoz. És jóanyád pamutgombolyagaiból sem csinálnék gordiuszi csomót, ha lenne legalább egy pingponglabdám meg egy csörgőm. És ami a legfontosabb! Téged mindennap lecsutakol anyád, és egy szőrös bottal félóráig turkálsz a szádban, hogy a fogad tiszta legyen. Mit gondolsz, én ezzel a húszfilléres nyelvemmel tökéletesen rendbe tudom hozni magamat? Ha te - a testméretedhez arányosan olyan szőrös lennél, mint én, akkor egy boronával kellene végigmenni rajtad, naponta hatszor. Csak azért mondom, mert naponta egyszer engem is meg kellene

fésülni, és időnként a fülemet is ki kellene tisztítani, óvatosan. Egyébként, hogy megnyugtassalak, ha kutyád lenne, azt is gondozni kéne. Most leesett az állad, mi - Gézuka baba?

KUTYA

Ezennel bejelentem, hogy én, Bertalaki Berta Burkus, elhatároztam, megszelídítem ezt a két lábon egyensúlyozó, de teljesen elvadult állatot: az embert. Már három éve tanulmányozom a Pacsmag Tóni nevezetű korcsot, akivel egy másfél szobás odúba kényszerített a sors. E 13 éves, kissé már szőrösödő, fejlett hím élete ámulattal tölt el. Ámulok, hogy még él. Egy kutya ilyen rendszertelen és egészségtelen életmóddal már régen alulról szagolná a pisinyomokat. Mi, kulturált kutyák, jól tudjuk, hogy naponta háromszor-négyszer futkározni kell egy kicsit a szabad természetben. És nem csupán természetes testi szükségleteink miatt, hanem azért is, hogy izmaink rugalmasak maradjanak, és ne hízzunk el. EZ?! Ez döglik a vackán, piszkálja az orrát, vakarássza a majdmegmondommit, és bömbölteti a zenedobozát vagy nézi a képdobozát. Az efféle életmód felér egy jól megtervezett öngyilkossággal! Meg kell veszni tőle! Még jó, hogy be vagyok oltva. Aztán itt van kísérleti élőlényem étkezési szokása. Naponta egyszer eszik, azaz reggeltől estig. Valami mindig van a szájában a fogain és a nyelvén kívül. Egy vajaskenyér, egy kis csoki, egy kis alma, egy kis keksz. Nem csoda, ha nyolcvan kiló, ruha nélkül és ebéd előtt. Nekünk, kulturált kutyáknak elegendő naponta egyszer

enni, és persze tilos minden édesség! Nem mondom, hogy Pacsmag is így étkezzen, hiszen másfajta állat, de reggeli, ebéd, vacsora és két uzsonna bőven elég egy napra. Szelídítési tervem következő feladata a tisztálkodásra okítás. Tudom, hogy a jó példa nevel a legjobban, ezért gyakran szoktam előtte tisztogatni a mancsomat, nyalogatni a szőrömet meg minden egyebemet, ami tisztogatásra szorul. Azt hiszitek, számít? Az Apuci nevű főemlősnek úgy kell lesni reggel-este, hogy megmosta-e az agyarait Tónika, az Anyuci nevű körömfelügyelő és hajkarbantartó pedig minden pénteken ollóval és fésűvel rohangál elvadult kölyke után, ami üldözéses versenynek egyenlőtlen, de kabarénak elmegy. Nekem elég évente két fürdetés, de ennek a csupasz hímnek naponta kellene szappanoznia magát, ha nem akarja elnyerni az iskolai bűzbánya dicsőséges címét. Tudom, hogy nagyon nehéz feladatot vállaltam: az embert még egyetlen kulturált háziállatnak sem sikerült megszelídítenie. De talán nekünk, kutyáknak, akik több ezer éve figyeljük az elvadulását, sikerülni fog. Ha mégsem, úgyis kihal ez az állatfaj, mint a mamut meg a tengeri tehén, akik szintén nem hallgattak az okos kutyákra.

GUPPI

Kérem szépen, bocsánat, hogy élek, de én csak a feleségem miatt ragadtam szálkát, hogy panaszlevelet kapirgáljak. Az asszony, kérem, már hetek óta rágja az uszonyomat, hogy ne legyek néma, mint egy hal, hanem írjam meg az akváriumunkban uralkodó állapotokat. Én éppenséggel megírhatom, kérem, csak nem szeretném, kérem, ha a gazdám megtudná, ugye, hogy panaszkodtam rá, mert azt hiszem, a halászlében még ennél is rosszabbul érezném magam. Úgyhogy, ha lehet, Cápa Józsi álnéven tessenek engem bemutatni. Köszönöm. Hogy mi a baj? Semmi. Csak hamarosan megfulladunk, mert a gazdánk kilenc társammal együtt egy tízliteres üvegbilibe tett bennünket. Amiben, ugye, legfeljebb három-négy halat tarthatna. Persze, én megértem őt. Biztosan azt gondolja, hogy ha olyan kis dobozban elfér annyi szardínia, mi is megleszünk valahogy. De ez még semmi. Nincs az akváriumban elég növény, és így még attól a kevés oxigéntől is megfoszt, amit az a kis víz alatti zöldség biztosíthatna nekünk. A feleségem azt mondja, hogy más rendes emberek szellőztetőkészüléket is vásárolnak, ő hallotta egy halkollégától, aki már sok idegen akváriumot bejárt. Én nem vagyok olyan nagyigényű, mint az asszony, nekem

elég lenne, ha a gazdánk még néhány növényt betelepítene, meg olyan helyre tenné az otthonunkat, ahol nem tűz a nap, de jól éri a fény, egy kis levegő, egy kis meleg, egy kis tubifex vagy szárított vízibolha ... Erről jut eszembe! Guppirike, azaz a feleségem a lelkemre kötötte, hogy írjam meg: elég nekünk napjában egyszer enni adni, és akkor is csak annyit, amennyit megeszünk. Különben a maradék rothadni kezd, és tönkreteszi a vizünket. Azt hiszem, az emberek sem tudnának a lakásban élni, ha a megmaradt vajas kenyeret, krumplit vagy pörköltet behajigálnák a szobában az ágy alá. No, de nem akarom a drága idejüket tovább rabolni, ugye, kis hal vagyok én, kérem! Úgyhogy pardon. Azaz bocsánat. Meg köszönöm. Üdvözlettel Cápa Józsi (azaz szivárványos guppi) de erről - egy szót se!

VIZISIKLÓ

Vipera vagyok! Meneküljetek! Sssssz! Vagy talán nem látjátok villámló gyorsasággal kilökődő nyelvemet? A mérgem halálos! Gyorsanölő! Ssssz! Aki hozzám ér, az lassú és kínos halállal fogja bevégezni nyúlkálós életét! Vipera vagyok...! Ssssz! (Egy fenét vagyok vipera. Bár az volnék! Akkor nem mert volna hozzám nyúlni az a karikalábú Pisák öcsi meg a társa. Nem mertek volna befőttesüvegbe zárni, és hazavinni! De hát hogyan védekezzen a szegény vízisikló, ha se harapni nem tud, se fojtani, de még hét feje sincs, hogy rendesen halálra ijessze az efféle siklórablókat!?) Vipera vagyok! Ssssz! Halálnak halálával haltok heg! Vagyis meg. Talán nem ismertetek fel? Haha! Én vagyok a Nyolcadik utas: a vipera! Ha kedves az életetek, irgum-burgum, meneküljetek! Sssz! (Na, ezeknek sziszeghetek, mint egy teáskanna! Csak vigyorognak, és kocogtatják az üveget. Tudatlan banda! Most magyarázzam meg, hogy védett vagyok? Azt sem tudják, mi az! Ezek talán még az állatot is egy 1-lel és két t-vel írják, mert szerintük múlt idő! Az ilyen barbár terroristák miatt fogunk kihalni mi is. Pedig a természet körforgásában ránk nagyobb szükség van, mint az efféle Pisák Öcsikre! Mert ha mi nem vagyunk, elszaporodnak a rovarok, felborul a természet rendje, és akkor az embernek is befellegzett! De kinek hiányzik egy Pisák öcsi?)

Ssssz! Rettegjetek! Ssssz! Pokoli kínokat fogtok szenvedni, kutyaütők! Agyamból kiinduló mikrohullámú izékkel idehívom az egész családomat, és a viperák özöne fogja elárasztani mind a két és fél szobátokat! Ssssz! Átok rátok! (Micsoda hülyeségeket találok már ki, te jó vízisikló idesanyám! És nem használ! Ahelyett, hogy összecsinálnák magukat, elhatározták, hogy kivisznek a piacra eladni! A gonoszságnak nincs határa! Ezeket tényleg meg kellene harapni! Csak tudnám, hogy mivel!) Haha! Ssssz! Fogjál csak meg, édesim, fogjál! Egy gyors villanás és két apró pont vöröslik majd a kézfejeden! Véged van, Pisák! Nincs gyógyszer halálos sebedre! Írd meg a végrendeleted, de gyorsan! Mert én vipera vagyok! Érted, süsü lélek? Vi/A! És neked véged! Ssssz! (Győzelem! Na, nem halt meg a Pisák, dehogy! Hanem a piacon lecsapott rájuk az én megmentő angyalom, Ludas Csabi, nyolcadik bé, lila iskola! Áldott az ő neve, bár kancsít a szeme! Lecsapott rájuk, és felmutatta a HÉROSZ zöld igazolványát!) (HÉROSZ - ha valaki nem tudná -: Hermán Ottó Országos Állat- és Természetvédő Egyesület, Budapest, Vigyázó Ferenc utca 4. 1054!) Futott is Pisák meg a barátja, mint akit vipera csípett meg! Féltek, ugye, féltek!? Engem pedig az én szabadító vitézem elvitt a legközelebbi tó partjára és elengedett. Jó tett helyébe jót várj! - mondtam neki. - Hálából nem haraplak meg!

Pedig én vipera vagyok. Vagy, legalábbis, majdnem.)

FEHÉR EGÉR

Könyörgöm, kedves Nagyi, ne tessék tőlem félni! Ne tessék engem visszaküldeni a laboratóriumba! Hadd maradjak itt a gyerekszobában a srácok között! Hát olyan ijesztő vagyok én? Tessék csak nézni, milyen édesen mozgatom az orromat! És a farkam? Az se vidítja fel a nagymamát, ha zászlóként lengetem? Egér vagyok, igen, de nem akármilyen! Én nem vagyok az éléskamrák rablója vagy betegséghordozó, falfúró, gyerekijesztő. Én csak egy örökmozgó piros szemű, kicsi fehér egér vagyok, aki kicsi helyen, kevés törődéssel és élelemmel él. Azt tetszik mondani, hogy akkor már inkább egy macskát tartanának?! Hát hogy juthat egyáltalán az eszébe ilyesmi, Nagyikám?! Az a vadállat kedvesebb lenne, mint mi? Hiszen az szétszaggatja a díványt a karmaival, annak időnként hullik a szőre és ami a legfontosabb: esküdt ellenségem! Azt tetszik mondani, hogy büdös vagyok? De kedves Nagyika: én olyan illatos is lehetek, mint egy frissen hintőporozott babapopsi, ha a forgács közé a srácok egy kis vizelet-szagtalanító zeolitzúzalékot kevernek és gyakran cserélik alattam az almot. (Arról nem tehetek, hogy az összes Zeotrix 8 nevű szagtalanítót külföldre adják el és ezért itthon ritkán lehet kapni.)

Az etetéssel pedig igazán nem lehet sok gondjuk a gazdáimnak. Ha nem vesznek a díszállat-kereskedőtől egértápot, az se baj. Egy kis zab, búza, napraforgómag, sárgarépa, saláta, sajt, kevés tejpor, alma vagy körte nekem elég. És ha még a mindennapi tiszta vizemről is gondoskodnak, nálam hálásabb és élénkebb fehér egeret nem tetszik találni! Méghogy egy nyávogó vadállatot egy napon említeni velem! Egy többszörös gyilkost! Hát mikor öltem én utoljára macskát, kezit csókolom?!

GÖRÖG TEKNŐS

Ha tudnék nevetni, most biztosan kiesnék a páncélomból a röhögéstől. Tudják, mi történt? A gazdám társbérlője feljelentett csendháborításért! Engem! Egy görög teknőst! És ez nem vicc! Ott a levél Budapesten, az V. Kerületi Tanácson. Bárki elolvashatja! „Éjszaka a feleségemmel nem tudunk aludni - írja a társbérlő -, mert a szomszéd szobából állandó kopogás hallatszik. A kopogást egy Tóbiás névre hallgató teknősbéka okozza!" És ezért nem tud aludni! Mert én éjszaka egy kicsit sétálgatok a parkettán! Hogy ők hetente háromszor úgy üvöltöznek egymással az ötödik kerületben, hogy Csepelen felsírnak a csecsemők, az nem csendháborítás. Az, hogy én éjszaka bemászom az ágy alá, az csendháborítás. Kérem, tessék röhögni helyettem! Ami igaz, az igaz: egy rendesebb gazda készít a teknősének egy terráriumot, és nem hagyja, hogy a magamfajta lassú, de mozgékony állat a lakásban sétafikáljon. Elég lenne egy másfél méterszer hatvan centiméteres láda is, amit kövekkel meg kaviccsal kibélelnek, esetleg sóderrel, hogy azon se kopogjon a körmöm meg a páncélom... De ez reménytelen. Az én gazdám szerelmes. Törődik is ő az én otthonommal! „Maria! Maria!" - suttogja maga elé, és lefittyed a szája, mint egy partra vetett medúza.

Nem mondom, Maria gyönyörű lány! Én aztán ismerem, honfitársam, görög, ő adott a gazdámnak emlékül Athénban engem a múlt nyáron. Csak a nagy szerelemben ippen azt felejtette el megmondani, hogy miképpen kell egy görög teknőst szeretni, azaz tartani. Én iszom meg ennek a szédült l'amournak a levét. Amikor a gazdámnak éppen eszébe jut két sóhajtás között, odalök nekem valami ételt, egy kis kenyeret meg kolbászt, szalonnát, aztán csodálkozik, ha rosszul leszek az undortól. Kár, hogy nincs névjegyem! Arra ráírhatnám, hogy: „Tóbiás, növényevő, kéretik zöldséggel és gyümölccsel táplálni!" Azt, hogy egyszer-kétszer keménytojást, túrót, vitaminokat meg egy kis vizet is kapok, már nem is merem remélni. Pedig ezek hiányában nem fogok száz évig élni! Sőt, lehet, hogy már azt a nyári napot sem érem meg, amikor Maria megérkezik Budapestre. A szomszéd, persze, dörzsölné örömében a mocskos mancsait, ha feldobnám a karmaimat. Csakhogy korán vigadna! Ha Maria megjön, lesz itt olyan zaj, piszi-puszi, vigadalom, hogy írhatja az újabb feljelentést, valahogy így: „Tisztelt Tanács! Éjszaka a feleségemmel nem tudunk aludni, mert a szomszéd szobában hangosan csókolóznak! Kérjük a csókolózást betiltani!" Ha akkor még élnék és tudnék nevetni, biztosan kiesnék a páncélomból a röhögéstől...! Vagy ezt már mondtam?

MONGOL FUTÓEGÉR

Kint vagyok! Ragyogok, mint a fekete szurok! Most mit bámulsz? Mit kell azon csodálkozni, hogy kijutottam abból az üvegbörtönből? Naná! Éljen a szabadság! Vesszen a rabság! És ha le volt takarva dróthálóval, akkor mi van? Felugrottam, megkapaszkodtam, és azon a kicsi résen (bár nem volt nálam a késem!, ez most rímel, hihi!) szép lassan kifurakodtam...! Ne tessék megfogni! Ne! Ne! Segítség! Hülye! Hülye! Hülye! Nehogy visszategyél! Nehogy, mert megöllek, ha megnövök! Engem nem lehet ilyen kicsi helyre bezárni! Kikérem magamnak! Én egy mongol futóegér vagyok! Senki se tévesszen össze a lajhárral vagy a Bedő Andrással, akik órákig döglenek a vackukon. Nekem tér kell! Nem a Blaha Lujza tér! Az legyen a tiéd az aluljárójával együtt, te vigyori szadi! Oda való vagy! Skinhead! Skinhead! Bőrfejű! Na, jól Nyugodjunk meg...! Figyelj, öcsi! Te, te, neked szólok, aki bezártál ebbe az átlátszó dutyiba. Te tényleg azt hiszed, hogy ha leszórsz egy kis forgácsot, meg elhelyezel egy üreges fadarabot, amiben elbújhatok, már úgy érzem magam, mint Gáz Bence Floridában? Az emberek nem tudják, mi az, hogy szabadság? Azt hiszed, elég minden nap betálalni valami magocskát, meg bedobni egy darab almát, és már az üvegfalhoz fogom verdesni a farkincámat

örömömben! Mondjad csak, kopasz kisangyalom, te hogy érzed magad, ha napokig nem mehetsz ki, mert rossz az idő vagy bezárással büntetnek édes őseid? Tombol a vihánc vagy fogcsikorogsz? Unatkozom! Legalább vegyél mellém még egy-két futóegeret, hogy elsírhassuk egymás vállán rabságunk bánatát! Hogy álmodozhassunk nagy szobákról, ahol egyben le lehet futni három métert! És hogy ugrálhassunk fel, a drótháló felé... Hopp! Hopp! Hátha sikerül...! Sikerül elkapni! Sikerül megkapaszkodni! És kimászni! Hurrá! Sikerült! Kint vagyok! Ragyogok! Mint a fekete szurok! Mit bámulsz, te rabtartó tohonyák?! Leesett az állad, elcsöppen a nyálad! Fogó bácsi, fogjon meg!

SZAJKÓ

„... és nem is igaz, hogy sokat beszélek, hogy be nem áll a szám, aki ezt mondja, az összetéveszt a szarkával vagy a Kopasz Ági nénivel a Petőfi utca négyből, aki reggeltől reggelig etyepetye-lepetye, ahogy azt a Weöres Sanyi bácsi költötte, ugye, de bezzeg azt nem mondják az ellenségeim, hogy milyen bohókás, kedves állat vagyok, és hogy utánzom még a Tomi gazdám mutálását is, amit az anyja se ért, úgyhogy ennyi támadás után igazán érthető, ha kijelentem, hogy én is védett akarok lenni, mint a pacsirta, a túzok meg a saskeselyű, és ne tessék azzal vádolni, hogy én tolvaj vagyok, aki más fészkéből elragadja a tojásokat meg a fiókákat, mert ha én enyvescsőrű vagyok, akkor micsoda a Dugó szomszéd, aki nyolc forintért veszi Szabolcsban az almát, és huszonnyolcért adja el, vagy micsoda a Csuki Tóbiás, akinek a gyerekei nem ismerik a sajt ízét, mert Tóbikám elissza a fizetését, azaz kilopja a sajtot a gyerekei szájából, mint a róka-holló mesében, és ezek mellett én nem vagyok védett, mert néha egy-egy fészekben találok néhány tojást vagy madárkölyköt, amit a gonosz szülők ott hagytak néhány percre, pusztán azért, hogy engem odacsábítsanak, bűnbe vigyenek, és aztán rám süssék, hogy rabló vagyok, akit az emberek nyugodtan otthon tarthatnak, bezárva, nem úgy, mint a pacsirtát, a túzokot meg a saskeselyűt, és ez fáj nekem, ez a megvetés, ez a kiközösítés, ami miatt

persze büntetés nélkül rabságban tarthat minden Tomika-féle mutáló nyakigláb, aki még azt sem tudja, hogy egy szajkónak sokkal nagyobb kalitka kell, mint a papagájnak vagy a házi verébnek, és hogy szinte mindent megeszem a makktól a rovarokig és a békáktól a bogyókig, és hogy nyugodtan el lehet engedni a szobában, mert ha el is csenem a csillogó tárgyakat, azokat egy helyre gyűjtöm, és ott legalább meg fogják találni, nem úgy, mint a Tomika szemüvegét, golyóstollát meg radírját, amiket órákig keres a mamája négykézláb a szőnyeg alatt, miközben engem szid. Bár olyan ártatlan vagyok, mint az izé, ahogyan a hajnali rikácsolásomban sem én vagyok a hibás, mert ha letakarnák a kalitkámat egy ronggyal, akkor hallgatnék a sötétben... de nem azért mondtam! Most ne takarjanak le! Segítség! Még beszélni akarok! Ne! Ne!"

CSINCSILLA

Tisztelt Kovács Bandika, te elvetemült gyilkos! Jól vagy? Kár! Innen írok, a Balogh-féle állatkereskedésből, ahova őszülő ősöd tegnap visszahozott engem betegen és végelgyengülve. Azért írok, mert sehogy sem tudlak elfelejteni. Pedig nagyon igyekszem. Folyton előttem vibrál az a gülüszemed, amivel az én szerencsétlen ágaskodásomat figyelted köpőcsésze nagyságú akváriumomban. Csak figyeltél és vártál. Azt hiszed, nem tudom, mire? Arra, hogy megnyúvadjak! Most csodálkozol mi, hogy honnan tudom! Hallottam, amit hallottam! Azt mondtad az unokatesódnak, a Zsuzsinak, akinek a kisujjában is több szív van, mint a te bordáid mögött, hogy „Te, Zsuzsák! Tudod, hogy ezer forintot is adnak egy csincsilla bundájáért? Én ezt megnyuvasztom, oszt eladom a bundáját!" Ezt mondtad, Zsuzsák a tanú! Szegény kislány még a gondolatra is elpityeredett, hogy egy ilyen gyönyörűséges állatot, mint én vagyok, a bundájáért elteszel láb alól. „Ne tégy ilyet! - könyörgött. - Inkább neked adom a tollaslabda ütőmet és még tíz rágót!" „Nem! - kaffantottál akkor, te elvetemült ragadozó. - Én megnyuvasztom, és eladom a bundáját. A pénzből pedig veszek két ütőt meg száz rágót!" Hát innen tudok én a te előre kitervelt iszonyú bűntettedről, gonosz lélek. Hamarosan hozzá is kezdtél

szörnyű terved végrehajtásához. Megölni nem mertél, mert ahhoz gyáva vagy, de mindent elkövettél, hogy megszerezhesd a bundámat. A szép, tágas ketrecből, amit apád vett nekem, átraktál egy akváriumba. A lucernát frissen és zölden toltad elém, hadd fúvódjam fel. Vizet csak akkor adtál, amikor már tátogtam a szomjúságtól. És zöldség meg gyümölcs helyett húsdarabokat toltál elém, mert tudod, hogy azt nem szabad ennem. Amikor pedig végső elkeseredésemben sikerült az ujjadba harapnom, hogy megbosszuljam a piszokságaidat, te azonnal a jóanyádhoz vitted az irhádat és üvöltöttél: „Az ilyen dögöket azonnal agyon kell verni!" Szerencsére a szüleid hamar átláttak a szitán, és észrevették, hogy már csak hálni jár belém a lélek. (No, meg a drága Zsuzsák is súghatott nekik valamit!) Így történt, hogy jóapád kimentett a karmaid közül, és visszahozott az állatkereskedésbe. Nem sikerült hát a gonosz terved, te elvetemült gyilkos! Se bundád, se pénzed! És most már a levelemből az egész világ tudja, hogy miben mesterkedtél! Megérdemelted! Nem várom a leveled! Szívből mondom: le veled! Csin Csilla

GALAMB

Burukk, burukkl Az volt ám az okos ember! Az okos, aki legelőször kitalálta, hogy mi vagyunk a béke jelképei, burukkl Mi, a parlagi galambok! Nem a strasszer, meg a begyes, a parókás meg a fodros galamb, az a sok büdös díszállat, hanem csak mi, a szeretetreméltóan szelíd parlagiak! Burukk! Mert mi vagyunk a legkedvesebbek, a legbarátságosabbak és a legbékésebbek, burukk! És aki nem így gondolja, annak meg kell magyarázni, hogy téved, burukk! Ha pedig nem tudjuk meggyőzni szép szóval, szeretettel, miként hozzánk, parlagi galambokhoz illik, akkor agyon kell ütni, burukk, a neve napján, burukk, a hazug gazembert! Mert mi békét akarunk! Békét és egyetértést mindenáron! Immár ötezer éve él velünk, parlagi galambokkal az ember. Minket, legkedvesebb barátaikat festettek az edényekre az egyiptomiak. Velünk üzente meg Július Caesar bácsi a rómaiaknak, amikor átkelt a Rubik Ernőn, hogy a kocka el van vetve. Burukk! Őriztük a békét évezredeken át, mert mi vagyunk az egyetlen békeszerető galambfajta a világon! És aki nem ezt mondja, burukk, azt agyon kell ütni, burukk, a neve napján! A mi nagy-nagy jóságunkért és békevágyunkért igazán megérdemeljük, burukk, hogy a városokban

ellephessük a tereket és a tetőket, burukk, és lekakálhassuk a szobrokat, a kalapokat meg az autókat egyszer-egyszer mindig, burukk! És megérdemeljük, hogy mindenki minket etessen, minket dédelgessen, és hogy ne féljen attól a kis betegségtől, amit tőlünk kaphat, burukk! Azért a nagy békéért, amit mi, kóbor parlagi galambok hozunk a világnak jelképesen, igazán el lehet viselni egy kis papagájkórt vagy tífuszt! Mi az, hogy abba bele is lehet halni? Hát persze hogy bele lehet! És akkor mi van? Még így is több ember él a világon, mint amennyi parlagi galamb! És nemcsak hogy él, de folyton háborúzik! Akkor már mégiscsak fontosabbak vagyunk mi az embereknél! És aki ezt nem érti meg, annak meg kell magyarázni, hogy téved! Vagy agyon kell ütni a neve napján, burukk, hogy eljöhessen a világbéke végre valahára a parlagi galambok számára! Burukk!

MAJOM

Hahaha! Huuuuu! Bocsánat, hogy röhögök, de… Hahaha! Hogy én az ember rokona? Hihihi! Hogy én? Háhá! Hogy ő? Hihi! Rokona? Jaj, ne! Ne röhögtessenek már! Hogy ez a csupaszkukac meg én? Hogy mi? De picinyeim! Hát miért nem tetszenek elmenni a szemészbácsihoz egy tízdioptriás szemüvegért? Nincs SZTK-juk? Höhöhö! Az ember rokona vagyok, mi? A húgicám meg a Vipera Julcsa, az a kis csíkos madzag a Hortobágyon! Hát nem tetszenek látni a különbséget? Az én testemet meleg bunda takarja. Mint minden normális emlősét. Az ember meg! Minden rongyot magára aggat, hogy azt a satnya bőrét megvédje! Aztán: az én gerincem rendesen meg van görbülve, hogy könnyedén bármit felvehessek a földről. Az ember? Mire lehajol azzal a piszkafa gerincével, elfordul a föld alatta. Vagy nézzék meg az arcomat! Ez egy szép, szabályos, derűs ábrázat. Ezzel hasonlítják össze azt a kókuszdiót, amit az ember a két füle között visel? Tudják, kire hasonlít az ember? Tegnap, séta közben találkoztam egy földi gilisztával. Vonaglott és furakodott előre, mint Csocsi a diszkóban. „Öreg! - kiáltok. - Csak nem homo sapiens vagy?" „Nem - mondja ő. - Csak homokos!" Ugye, milyen hülye vicc volt!? És ezen röhögnek az emberek. Borzalmas!

Még hogy ő meg én rokonok vagyunk! Ha már az arcát nem nézzük, vizsgáljuk meg a lelkét! Mikor akartam én az embereket ketrecbe zárni, hogy az őserdőben a többi majomnak mutogassam? Mikor dobáltam én meg száraz pereccel, hogy idegrohamot kapjon? És mikor kísérleteztem vele, hogy feltaláljam az influenza-bacilus ellenszerét? És ami még ennél is borzasztóbb! Újabban egyesek majmot akarnak otthon tartani! A kis lakásukban! Mert úgymond, ők ennyire szeretnek bennünket! Tudják mit? Ne szeressenek! Tartsanak inkább otthon aranyhörcsögöt, papagájt vagy nagypapát és unokát! Azok legalább hasonlítanak hozzájuk és csak ritkán harapnak! Hihihihihi!

PILLANGÓ

Azt a személyt kellene egyszer lepkehálóval végigkergetni a szép, tavaszi réten, aki a gombostűt feltalálta! Majd megtudná, milyen érzés az, amikor ártatlanul repkedünk a napsugárban, és hirtelen lecsap mellettünk egy lepkegyűjtő gyilkos. Cikázna ő is észvesztve, mint aki szilvára tejet iszik. Gombostű! Csak szúrnák az ő popsijába! Megtudná, mi a pillangók istene! Még szerencse, hogy a gyerekek többsége olyan lusta, mint egy orangután ebéd után, hála a heti két testnevelésórának, ami éppen arra elég, hogy az ember megtanuljon levetkőzni meg felöltözni. És milyen ügyetlenek! Hozzájuk képest Artu Detu egy olimpiai bajnok lólengésben. Elrepülök jobbra, ő balra ugrik, elrepülök balra, ő jobbra bukdácsol. De csak egyszer érteném meg, minek ugrabugrál utánam ez a szárnyatlan féreg, akit „Pityukaédesemneszaladgáljmertelesel"-nek hív egy nőnemű hajzuhatag. Persze, tudom én! Lepkegyűjteményt akar készíteni. Szépen felszúrogatni húsz-harminc pillangót egymás mellé! A kis Frankensteinike, az az édes! De miért?! Hogy néhány hét múlva a poros gyűjteményt bedobja a sarokba? Vajon nem vagyunk mi sokkal szebbek az erdőben vagy a réten? Hiszen már így is alig repkedünk egynehányan a

környezetszennyeződéstől elpusztult növények meg a lepkegyűjtők miatt! Ha már mindenképpen a mi nemzetségünkkel akar foglalkozni egy kíváncsi gyerek, akkor vigyen haza egy szép hernyót! Mit mondtok? Hogy a hernyó undorító? Leröhögöm a hímport a szárnyaimról! A gyerekek talán olyan gyönyörűek összecsomagolva a mamájuk hasában azzal a bamba gülüszemükkel, meg a két rózsaszín lepenttyel a fejük két oldalán? Na, ne csináljunk itt szépségversenyt, picinyeim, mert véletlenül egy almakukacé lesz a korona! Tehát, ismétlem, ha valaki hazavisz egy szép hernyót azzal a növénnyel együtt, amelyiken találta, tegye bele mindezt egy kis befőttesüvegbe. Ha néha a növényt meglocsolja és cserélgeti, hogy mindig friss kaja legyen, akkor a hernyó hamarosan bebábozódik, s rövidesen megfigyelhető a csoda. Némi kínlódással, de végül is gyönyörűen ki fogok kelni a bábból. S ha az állatvédő kísérletező ezután kinyitja az ablakot, akkor az ő pillangója száll majd virágról virágra, hálásan és boldogan. Nem sokkal szebb ez, mint egy lepkehálóval meg egy gombostűvel rohangálni fel-alá a tavaszi réten?

TÜCSÖK

Persze a kicsivel senki sem törődik! Csak beszélnek itt a nagy vadállatokról, az ékszerteknősről meg a papagájról, de hogy rovarokat is lehet tartani, és azok között is a legszórakoztatóbbat, a tücsköt, arról szó sem esik. Ez, kérem szépen, én megmondom az őszintét, úgy ahogy van: egy piszokság! De tudom én, honnan fúj a szél! Itten lenézik az igazi művészetet. Sőt, ha lehet, eltapossák! Tegnap is mi történt?! Ülök Csopakon egy kutyatej meg egy pipacs között, és éppen a Bartók Bélus (mi művészek, ugye, becézzük egymást) Hegedűversenyét játszom a szegény mezőségi tücsköket támogató segélykoncerten, amikor arra jön egy szoknyás meg egy rövidnadrágos. „Hallod, Petyó? - viháncol a szoknyás. Tücsök!" „Az! - böffent a másik. - Lepisiljem?" Nem kaptam levegőt! Mit akar ez koncert közben? És itt élt Kodály? Ahelyett, hogy a boldogságtól repesve felismerné, miféle örökké tartó hangversenyt telepíthetne az otthonába, ha engem hazavinne, le akar...! ? Pfuj! Botfülű vadállat! Hegedüljön neked a Mehudi Jenuhin vonóval a hátadon! ... Pedig egy tücsök tartásához nem kell kalitka meg akvárium. Legfeljebb egy nagyobb befőttesüvegre van

szükség. Beleteszünk egy kis földet, és esetleg elhelyezhetünk néhány növényt is. Ami pedig az étkezésemet illeti, ígérem, nem teszem anyagilag tönkre a családot. Egy kis saláta, kenyérmorzsa, esetleg nagyon apró húsdarab, aztán reggeltől estig úgy húzom a napfényes ablakpárkányon, mint a Mehudi. Minek az a rádió meg a magnó, lemezjátszó? Csak pocsékolja az áramot. Én olyan ingyen húzom, ahogy az eső esik, vagy ahogy a nagymama főz. Igaz, egy kikötésem nekem is van: az én lakásomba ne telepítsenek be másik tücsköt, mert azt halálra üldözöm. Ahogy a Gerald Durrell mondta, amikor találkozott a Gorbacsov bácsival: „Ha békét akarunk a világon, akkor be kell tartani a legfőbb alapszabályt: egy befőttesüveg - egy tücsök!" No, persze mindezt nem azért mondom, hogy most aztán az egész emberiség nekiessen a mezőknek, aztán szedje össze a tücsköket agyba-főbe. Csak megjegyeztem, hogy ha egy gyermek meghallja az én csodálatos pizzicatóimat, akkor ne a sliccéhez kapjon, hanem szeressen! Baráti cirpeléssel Ludwig von Tücsök Mozart

BÉKA

Valaki most már megmondhatná Balázskának, hogy békát csak a TIT Terrarista szakkörének engedélyével lehet tartani! Engedéllyel! Érted, te süketfajd? Hiába! Ez nem ért a brekegésből. Pedig már a tóparton is mondtam neki, amikor rám vetette magát, hogy: „Picinyem! Én nem vagyok királylány! Csókolgathatsz reggeltől estig, akkor sem változom át! Legfeljebb meghalok az undortól, hogy egy ilyen ronda állat, mint az ember, szerelmes belém. Nem érted, hogy védett vagyok?!" Nem értette. Hazavitt, berakott egy befőttes üvegbe, és várta, hogy brekegni fogok. Tudod, mikor?! Majd ha te tapsviharban törsz ki matekdolgozat közben! Jó, mondjuk, nem tudja, hogy védett vagyok. De legalább iderakna nekem egy tálkában vizet, hogy megfürödhessek! Hiszen megöl a szárazság! Még a szekrény alól is ki tud csalogatni egy tálka vízzel, ha sikerül megszökni előle. Egyébként is! Ha már békát akar tartani, vegyen egy akváriumot, és rendezze be terráriumnak. Ő talán egy üres betonbunkerben lakik? Bélelje ki a terráriumot mohával, kövekkel. Még egy kis üreges farönköt is elhelyezhet, hogy ne lássam mindig azt a boldogságtól fénylő képét! Ha pedig attól fél, hogy kiugrom, feszítsen

ki fölém dróthálót. Röhej, hogy nekem kell mindent megmagyaráznom a teremtés koronájának! És mi lesz az etetésemmel, Balázska? Gondolod, majd a legyek turistaútra jönnek hozzám az IBUSZ-szal, hogy bekapjam őket? Ha tenyésztenél egy kis lisztkukacot vagy tücsköt, gilisztákat, talán még brekegnék is neked kettőt. De legalább egy kis tubifexet szerezz! Vagy neked az édesanyád azt szokta mondani, ha éhes vagy, hogy: „Szaladj, fiam, le az Alföldre, és fogjál magadnak egy libát"? Nem mondom, ha lenne egy lakályos terráriumom meg vizem, meg enni is adnának, békésen eléldegélhetnék itt akár három-négy évig is. Legfeljebb az tenne tönkre lelkileg, ha minden látogató azt visítaná, amit Balázska húga, amikor meglátott: „Jaj, de ronda!" Azt javaslom, ne feszegessük, ki a ronda. Az, aki elfog egy ártatlan állatot, és nem tudja, hogyan kell tartani, vagy az a béka, aki még egyetlen embernek sem mondta, hogy: „Gyere, komám, ide a pocsolyába, brekegjünk együtt!"? Hát ennyit erről!

KECSKE

Az tuti, hogy ha én ember lennék, csak házikecskét tartanék. Nem akarok dicsekedni, nekem az nem szokásom, de nálam hasznosabb állat már csak egy van: egy másik házikecske. Hova tették az emberek a szemüket, hogy kutyákkal, macskákkal meg kisgyerekekkel bíbelődnek? Hát melyik eszik meg mindent válogatás nélkül, ami az árok partján terem? Melyik csinál a sokrekeszű gyomrában abból a sokféle dudvából, kóróból igazi tejet?! De olyat ám, amiből finom túró meg sajt készíthető! A mai világban, amikor az árak úgy mennek fel, mint Peti az ötödik emeletre, ha Juliska int neki - a házikecske főnyeremény! Kérem szépen, ha másképp nem megy, hát gondolkodjanak! A házikecske a legtökéletesebb gyár: felül bemegy az értéktelen semmi, alul kijön a tejfehér Élet! Hogy a dúsan göndörödő szőrzetről már ne is beszéljünk! Ezt csinálja utánam a kutya, a macska vagy a kisgyerek! Tudom, azt mondják: engem nem lehet lakótelepi lakásban tartani. Mért? Embereket lehet? Azok nem vadulnak el egy idő után a tizedik emeleten? No, de ez nem az én gondom. Elegen élnek kertes házban, sokaknak van hétvégi telkük, ott az én helyem. És kedves jövendő gazdáim, ne tessenek félni attól, hogy lelegelem az egész veteményeskertet, a fák kérgét vagy lombját! Olyan vagyok, mint a nyolchónapos Pötyike.

Csak azt eszem meg, amit a számba vehetek. De Pötyikével szemben az a nagy előnyöm, hogy engem ki lehet kötni. Nem szeretem ugyan, de nem szokták megkérdezni a véleményemet. Ám pányvázzanak ki, nem bánom, de három kívánságom azért a sok jóért, amit az emberiségnek adok, nekem is lehet. Az első kívánság, hogy mindig legyen az ólamban tiszta víz meg takarmánysó. Második kívánságom, hogy tartsák rendben a szőrzetemet, különben olyan leszek, mint Petike haja nyaralás idején. Harmadik kívánságom, hogy szeressenek. Azért, mert szarvaim vannak, nem öklelőzöm folyton. Az embernek is van körme és foga, mégis ritkán karmol és harap. Végül álljon itt szerénységem dicséretére egy reklám-versike. (Mért ne? Van ez is olyan gügye, mint amilyen a tévében szokott lenni!) Tanuld meg, ember, a leckét, kutya helyett tartsál... ...izé, elfelejtettem a rímet. Bocsánat! Csókol mindenkit Mek Donald

KANÁRI

Tisztelt Bíróság! Ezennel feljelentem madárkínzásért Bócz Döme 12 éves emberszabásút. Kérem, ítéljék halálra, vagy ha azt nem lehet, legalább rúgják fenéken. A tényállás a következő: a fent nevezett egyén 1987 áprilisában vásárolt meg engem, sárga színű hímkanárit kettőszáz forintért. Mint utóbb kiderült, az elvetemült alperes már évek óta szeretett volna egy kanárit. Ez a szándéka számomra megtisztelő, annak ellenére, hogy speciel én egyáltalán nem akartam magamnak egy Bócz Dömét. Nem is lett volna semmi baj, ha a több éves vágyakozás ideje alatt elolvassa, mondjuk, A. kanárimadár című könyvet, és megtanulja, hogy kell engem tartani. Ezzel szemben nem olvasott el semmit, és csak annyit tudott rólam, hogy nem attól énekelek, ha a farkamat bedugja a kétszázhúsz voltba. Az első merényletet az elhelyezésemmel követte el. A kalitkámat kitette a napra, hogy melegedjek! Hát ember ez? Csoda, hogy nem kaptam napszúrást. Aztán: lakhelyemet telerakta mindenféle mütyürrel. Létrát, csengőt, keljfeljancsit, hintát szerelt bele, mert valami papagájféleségnél ezt látta. Hol a csengőt rázta, hol a létrát rángatta, és közben azt csicseregte, hogy „Pipi ugrik! Pipi énekel!"

Pipi az ő nagynénikéje, aki Caracasban él egy fakezű hajófűtővel! Majdnem agyvérzést kaptam a hülyeségeitől. Bezzeg a kalitkámat nem takarította ki hetente, ahogy kell! Nem tett bele friss homokot vagy papírt. Ahhoz nem volt esze! És azt hiszik, hogy törődött a vizemmel? Meleg időben is hagyta, hadd poshadjon napokig! Végül olyan lett, mint a... majd leírtam, hogy mi! Már ezért is megérdemelne kétévi lefejezést szigorított zárkában. És tudják, mit adott enni? Kukoricát! Mert azt látta Dögöjjmegpusztán a nagymamája baromfiudvarában. Olyan sovány lettem, hogy kétszer kellett berepülnöm a kalitkába, hogy egyszer bent legyek. De hogyan tudtam volna megmagyarázni neki, hogy kendermagot, szotyolát, repcét, sárgarépát, keménytojást meg vitaminokat adjon, ha nem akarja, hogy időnap előtt feldobjam a szárnyacskáimat?! Ez a buggyant hatodikos még magyarul sem tud rendesen, nemhogy kanáriul! A szeretete annyiból áll, hogy folyton fogdos. Tisztelt Bíróság! Az efféle fogdosás felér számunkra egy gyilkossági kísérlettel! Végül ez az emberszabású úgy döntött, hogy megházasít. Vásárolt egy másik kanárit. Bedugta a ketrecembe, és várta, hogy jöjjenek az utódok. A röhögéstől majd leestem a rudamról. A haver úgy énekelt, mint Mario del Monaco a Carmenben. Hím volt.

Várom a bíróság igazságos ítéletét. Tisztelettel Kan Áron

EMBER

Talán nem minden felnőtt tudja, azért mondom: engem nem kötelező tartani! Világos? Aki nem ért a főemlősök legfőbbikéhez, aki speciel én vagyok, Kovács Ildikó, az tartson kutyát, macskát, teknősbékát vagy albérlőt. Persze, aki mégis úgy dönt, hogy fehér egér helyett a saját fajtáját tenyészti tovább, annak meg kell tanulnia néhány alapvető embertartási szabályt. Ha még nem tudná. Mert a hozzám hasonló élőlényt elég könnyű beszerezni. Nem úgy, mint a gyapjas csincsillát. De annál nehezebb megszabadulni tőlem. A hobbiállat ugyanis, amit meg lehet unni és el lehet adni, az nem én vagyok. Az első és legfontosabb szabály, hogy a gyerektartásra berendezkedett felnőtteknek akkor is szeretniük kell a lakásterráriumban elhelyezett egyedet (lásd: Kovács Ildikó), ha az pokolian rossz. Például, ha a tojásleves két pofára történő elfogyasztása helyett az otthonunkban nevelt és fejlődésben lévő emberszabású azt üvölti, hogy „Utálom! Utálom! Ki fogom hányni!" Ilyenkor, jelzem, nem célravezető a nyitott tenyér többszöri elhelyezése rugdalózó példányunk hátsó, két félgömbből álló testrészén. Még egyetlen tudományos kutató sem talált összefüggést az így okozott fájdalom és a tojásleves megszeretése között. A több évezredes

tapasztalat szerint sokkal hasznosabbnak látszik némi rántotthússal és burgonyával kínálni a kis homo sapienst, és efféle varázsszavakat suttogni a fülébe: „Te kis édes! Milyen jó kisfiú/kislány vagy! Anyuka meg apuka csak téged szeret! Stb." A második gyerektartási szabály az, hogy nem szabad a beszerzett példány függetlenségét és önállóságát megzavarni. Ha például azt tapasztaljuk, hogy a tulajdonunkban lévő egyed a vackán hever és óvatosan szopogatja két ízületből álló végtagnyúlványát (lásd hüvelykujj), semmiképpen se mondjuk neki, hogy „Kislányom, szaladj le a boltba egy kiló kenyérért!" Egy efféle mondat tartós lelki törést okozhat kis házi élőlényünkben, és akadályozhatja az álmodozásban, ami az emberré válás legfontosabb eszköze. A javasolt módszer ilyenkor egy pohár limonádé vagy egy szelet torta óvatos felkínálása, valamint a lábujjhegyen járás, ha már mindenképpen mozogni kell az akolban. A harmadik szabály háziasított emberpalántánk kisállattartási óhajára vonatkozik. Gyakran előfordul, hogy az otthonunkban fejlődő példány (lásd: Kovács Ildikó) különböző mászkáló, repkedő, úszkáló vagy futkosó állattal kíván foglalkozni. Úgymint: hörcsöggel, papagájjal, halakkal vagy kutyával. Ezt a kívánságát akkor is tiszteletben kell tartani, ha felnőttként nem kedveljük túlzottan lakásunkban a bűzt, nem szeretjük, ha egy élőlény lekakálja a padlószőnyeget, és nem

rajongunk a fürdőszobában szétszórt homokért, forgácsért vagy kavicsért sem. A gyerektartást vállaló személyeknek kacagva és dalolva kell elviselni az efféle megpróbáltatásokat a kovácsildikók kiegyensúlyozott lelki élete érdekében. Természetesen még számtalan gyerektartási szabályt sorolhatnék fel, amelyek elengedhetetlenek a szülő-gazdik számára. A felsorolás helyett azonban azt javaslom, hogy gyakran forgassák az ÉLET című tudományos példatárat és a Segítség, ember! című zseniális alapművet, ha egészséges egyedeket akarnak felnevelni családi otthonnak nevezett lakásterráriumukban. Tisztelettel és kezit csókolom, sziasztok Kovács Ildikó (homo sapiens)