Miranda Kenneally - Kivédhetetlen Szerelem

Miranda Kenneally KIVÉDHETETLEN SZERELEM MÓRA KÖNYVKIADÓ

1

2

A mű eredeti címe: Catching Jordan © 2011 by Miranda Kenneally First published in English by Sourcebooks, an imprint of Sourcebooks, Inc. (www.sourcebooks.com) Fordította: VINCE JUDIT ANDREA Sorozatterv: LONOVICS ZOLTÁN Ha többet szeretnél tudni az amerikai futballról, látogass el a www.bowl.hu honlapra

Minden jog fenntartva, a kiadvány egészének vagy bármely részének a kiadó írásos engedélye nélküli sokszorosítása, másolása, egyéb engedélyköteles felhasználása - beleértve a kiadvány digitalizálását és ily módon történő többszörözését, nyilvánossághoz közvetítését - szigorúan tilos! A kiadó könyveit kedvezménnyel megrendelheti webáruházunkban: www.mora.hu translation © Vince Judit Andrea, 2014 Hungarian edition © Móra Könyvkiadó, 2014

3

Sara Megibow-nak és a többi hibbant tyúknak a csapatban

4

Üdvözlégymária* és a hárem Visszaszámlálás: még 21 nap Alabamáig Egyszer azt olvastam valahol: az amerikai futballt azért találták ki, hogy az emberek könnyebben túltegyék magukat azon, hogy véget ért a nyár. Ami engem illet, alig várom a nyári vakáció végét! Alig várom, hogy beinduljon a fociszezon, az őszi bajnokság időszaka - mert ez a sport a mindenem! Kék negyvenkettő! Kék negyvenkettő! Piros tizenhét! kiáltottam. J. J. hátraadta a labdát - a védelem lehengerlően játszik eltalált egy elsős védőjátékost, és ledöntötte a földre. A támadófalunk többi tagja megsemmisítette a védelmet. Szuper! Szabad a pálya, de a szélső elkapó nem volt a helyén. - Hol a bánatban vagy, Higgins? - morogtam. Lábujjhegyen ugrálva vizsgálgattam a célterületet, végül kiszúrtam Sam Henryt, és felé hajítottam a labdát. Pontosan oda repült, ahova szántam. Sam elkapta, földhöz * üdvözlégymária (Hail Mary) - az amerikai futballban az eredmény megváltoztatására irányuló utolsó, hosszú passzkísérlet a célterület felé vágta, aztán belekezdett abba a hülye táncába. Henry úgy néz ki, mint egy nyavalyás balerina. Vékony alkatával, szőke fürtjeivel akár balett-táncos is lehetne. Ezért a táncikálásért még megkapja tőlem a magáét. Végzős vagyok a Hundred Oaks gimiben, ráadásul csapatkapitány is, szóval megtehetem, hogy időnként gatyába rázzam a játékosaimat. Bár Henry a legjobb barátom, tisztára olyan, mint egy hencegő majom. A bohóckodása miatt folyton megbüntetnek minket. A sisakom fülesén keresztül megszólalt Miller edző: 5

- Szép dobás volt! Ez a te éved, Woods. Bejuttatsz bennünket az állami bajnokság döntőjébe. Tudom, hogy így lesz... Mehetsz az öltözőbe. Mit is mondott valójában az edző? „Remélem, nem fogod elszúrni az utolsó pillanatban a meccset, mint ahogyan tavaly tetted." És igaza van. Tényleg nem szúrhatom el. A múlt héten, a tanév első napján felhívtak az Alabama Egyetemről, és közölték, hogy játékosmegfigyelő érkezik miattam a péntek esti meccsre. Utána meg egy puccos levél jött tőlük, amiben meghívtak, hogy látogassak el hozzájuk szeptemberben. Mindezt hivatalos formában. És ha meg lesznek elégedve velem, februárban felvesznek az egyetemre. Nem szúrhatom el ezt a szezont! Levettem a sisakomat, majd felkaptam egy üveg sportitalt meg a játékkönyvet. A srácok többsége már lelépett, és a pomponlányok edzésére loholt, a pálya túloldalára, én viszont maradtam, és felpillantottam a lelátóra. Láttam, hogy anya ott ül Carter papája mellett, aki egykor NFL-játékos* volt. Apám persze megint nem jött el. A seggfej! Általában rengeteg szülő szokott ellátogatni az edzéseinkre, mert mifelénk - a Tennessee állambeli Franklinben - a focit nagy tisztelet övezi. A gimim csapata, a Red Raiders nyolcszoros bajnok! Anya mindig ott van az edzéseimen - egyrészt, mert odaadó támogatóm, másrészt meg aggódik, nehogy megsérüljek. Szerencsére az agyrázkódáson kívül eddig még más bajom nem esett. Másodikban történt, amikor egy meccsen J. J.-t pihentették, az edző meg egy idiótát küldött be helyette, aki elfelejtett fedezni. Jól fel is löktek. Egyébként kemény vagyok, mint a szikla. A térdem rendben van, és kezem-lábam sem törtem még. Az apám sohasem jár ki az edzéseimre, és a meccsekre is csak ritkán. Az emberek azt hiszik, azért, mert túl elfoglalt - hisz ő Donovan Woods, a híres Tennessee Titans kezdő irányítója! De igazság szerint nem akarja, hogy focizzak. Miért ne szeretné egy híres irányító, hogy a gyereke kövesse a példáját? Persze hogy szeretné! Nagyon is örül annak, hogy Mike, a bátyám, aki elsőéves a Tennessee Egyetemen, az ottani csapatban játszik, és irányításával 6

tavaly megnyerték a rangos Sugár Bowlt. És hogy mi a problémája apámnak azzal, hogy én is játszom? Csak annyi, hogy én lány vagyok...

* NFL - a National Football League (Nemzeti Futball Liga) rövidítése. A legnagyobb amerikaifutball-szövetség az USA-ban, amelyet jelenleg harminckét csapat alkot

7

Miután kortyoltam az italomból, elindultam, hogy megkeressem Higginst, aki addigra már rávetette magát Kristen Markumra, a legidiótább pomponlányra. Félrevontam Higginst, elkerültem a csaj gyilkos pillantását, majd így szóltam: - Legközelebb próbálj meg a játékra koncentrálni, ahelyett hogy Kristent bámulnád, rendben? - Rendben - bólintott elvörösödve. - Oké. Ezután egy másodikos védőjátékos következett. Duckett néhány centivel alacsonyabb nálam, ezért a vállára tettem a kezem, és az oldalvonal felé kormányoztam. - Az utolsó játékban, amikor Henrynek passzoltam a labdát, te nem fedezted. Tudom, mennyire gyors, de a meccsen ez nem fordulhat elő. Nem voltál a helyeden. Duckett lehajtotta a fejét, és bólintott. - Értem, Woods. Megpaskoltam a hátát a játékkönyvvel. Ittam még egy kortyot, aztán megtöröltem a számat. - Jól van. Péntek este számítunk rád. Biztosra veszem, hogy az edző betesz a kezdőcsapatba. - Duckett mosolyogva csapta hóna alá a sisakját, és elindult az öltöző felé. - Remek munkát végeztetek ma, fiúk - dicsértem meg a támadófal néhány ott álldogáló tagját, majd odakocogtam Henryhez, és felpillantottam rá. - Mizu, Woods? - kérdezte. - Szép volt, ahogy sikerült megtévesztened Duckettet az utolsó akcióban. - Ja, szerintem is - nevetett fel Henry. - Megtennéd, hogy leállsz a hülye tánccal? Rám vigyorgott, zöld szeme felszikrázott, ahogy ujjaival végigszántott szőke haján. - Pedig odavagy érte. Elmosolyodtam, és játékosan mellbe taszítottam. - Csak szeretnéd, nagyokos. - Hé - lökött vissza -, nem jössz velünk kajálni? - Velünk? - Velem, meg ott lesz még J. és...

- És még? - Hát... Samantha, Marie, Lacey és Kristen. Mielőtt megszólaltam, kiöltöttem a nyelvem: - Jesszus! Ne már! - Pete Roadhouse-ába megyünk - mondta, miközben jelentőségteljesen föl-le vonogatta a szemöldökét. Francba! Imádom azt a helyet. Ott még azt is megengedik, hogy teleszórjuk a padlót földimogyoróhéjjal! Mégis így válaszoltam: - Nem lehet. A tesómmal este filmet nézünk. - Ugyan már, Woods - nézett rám Henry megbántva. - Tudod jól, mennyit teperek, hogy bekerüljek a Michiganre. Te viszont minden este otthon ücsörögsz, amióta megtudtad, hogy az Alabama jön a nyitómeccsre. - Így igaz - vettem egy mély levegőt. - Már csak három napom maradt, hogy tökéletes formába hozzam magam. - Már így is százszor jobb irányító vagy, mint a bátyád, amikor még idejárt a gimibe. - Köszi - vigyorogtam rá, bár tisztában voltam vele, hogy túloz. - Mit szólnál, ha én is átugranék filmet nézni? - vetette oda, és piros-fekete mezével megtörölte izzadt homlokát. - Mit szólna ehhez Samantha, Marie, Lacey és Kristen? - Ők? - Átpillantott a pomponlányok térfelére. - Akár egy évig is várnának rám. Rásóztam egyet a karjára, mire felnevetett. - Semmi baj - feleltem. - Örülök, hogy megint csajozol. Még ha Kristen a sátán kishúga is. - Sosem kavarnék Kristennel, ennél azért válogatósabb vagyok. - Ja persze - feleltem kétkedve, miközben J. J. és Carter odaértek hozzánk. J. J. kezében a sisakjával átkarolta Henryt. Csodálkoztam, hogy Henry csontos térde nem csuklott össze J. J. százhúsz kilója alatt. - Megint bajban vagy, haver? - dörmögte J. J. - Woods nincs elragadtatva a szólótáncomtól. - Haver, attól senki sincs elragadtatva - felelte J. J., majd felém fordult. - Jössz te is a Roadhouse-ba, Woods? - Nem lehet. Tanulnom kell - emeltem fel a játékkönyvet.

- Lazíts már egy kicsit! - Fogadni mernék, hogy eljönnél, ha olyan helyre mennénk, ahol rendes kajákat dobnak össze, mint Michael Bisztrója, vagy a Julien L'Auberge Nashville-ben - szólalt meg Carter azzal a mulatságos francia akcentusával, amitől J. J., Henry és én hangosan felnyerítettünk. - Jesszus, dehogyis! - tiltakoztam. - Nekem csak egy nagy szelet húsra meg egy zacskó mogyoróra van szükségem, aminek a héját szétdobálhatom a padlón. - Istenkáromlás - csóválta a fejét Carter. - Te sem mész velük? - szegeztem neki a kérdést. Stoplis cipőjére meredt, mielőtt válaszolt volna. - Nem lehet, este még edzenem kell, tudod. - Carterék-nél sohasem a másnapi iskola volt a kifogás, hogy miért nem bulizhat néha a többiekkel, hanem mindig az edzések és a meccsek. - Gyerünk, Woods! - rimánkodott Henry. - Csak egy órácskára. Vagy kettőre. Utáltam neki nemet mondani. - Ha ma este túlélem a négyórás Alabama-filmet, ígérem, holnap én is megyek. - Csúcs - mosolygott elégedetten. - Persze csak akkor, ha a háremedet nem hozod magaddal biccentettem a pomponlányok csapata felé, akik pár méterre tőlünk álldogáltak a kapufánál, és kiguvadt szemmel lesték a srácokat. - Csomagban vagyunk - jelentette ki Henry. - Csak mert neked állandóan a csomagodon jár az eszed... - vágta rá J. J. - Miért, neked talán nem? - kérdeztem, mire J. J. akkorát sózott a vállamra, hogy kis híján összerogytam. Erre kitört belőlünk a röhögés. Két pomponlány csapódott hozzánk, és rögtön rámásztak Henryre meg J. J.-re. Nem tudtam, mi hiányzott eddig! J. J. és Lacey smárolni kezdtek, de úgy, mintha az állami bajnoki címre pályáznának, Samantha pedig Henry kezét markolászta, és vigyorgott rá, mint a vadalma. Ezek után odaette a fene Kristent és Marie-t is. Köztudott, hogy a

pomponlányok mindig falkában támadnak. - Szép volt a mai edzés, Jordan - mosolygott rám Marie. Ügyesen cseleztél. - Ezt Henrytől hallottad? - kérdeztem lepillantva rá. - Nem - motyogta, és rázogatni kezdte a pomponjait. J. J. és Lacey úgy szakadtak le egymásról, mint a tépőzár pántjai, amint Kristen rázendített: - Vigyázz, Marie! Jordan mindjárt elkezdi nekünk magyarázni a pöccintések statisztikáit és mutatóit... - Passzoknak nevezik őket, Kristen - jegyeztem meg. - De nehogy megerőltesd az agyad! Még a végén tönkremegy a frizurád. Kristen nevetett, de azért akaratlanul is végigsimított barna haján. Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy ne nyerítsek fel, amikor azt láttam, hogy Samantha és Lacey ugyanezt teszi. Észrevettem, hogy Henry, J. J. és Carter szintén némán pukkadoznak a nevetéstől. Sőt még Marie is. - Majd hívjatok, ha meggondoltátok magatokat, és mégis velünk jöttök - szólt oda Henry nekem és Carternek, majd összekoccantottuk az öklünket. Ezután a két srác a háremével együtt az öltöző felé vette az irányt. Magamhoz szorítottam a játékkönyvet, és egy pillanatra belém nyilallt a magány. Azt kívántam, bárcsak áthívtam volna hozzánk Henryt. Néhány hónappal ezelőtt dobta a barátnője, azóta csak szomorkodott, így valószínűleg értékelte volna a társaságunkat. Főleg, hogy mostanában olyan csajokkal lóg, akik az üdvözlégymáriáról max. annyit tudnak, hogy az egy ima Jézus anyjához... Igaz, Henry csak elvonná a figyelmemet, pedig nekem alaposan fel kell készülnöm a pénteki, Alabama előtti bemutatkozóra. - Carter, indulás haza! - vezényelt a srác apja a lelátó első sorából. - Anyád melegen tartja a vacsorádat, fiam, amíg végzünk az edzéssel. - Jó szórakozást a filmezéshez - mondta Carter. - Majd gondoljatok rám, míg én felüléseket csinálok. - Odakocogott az apjához, aki azon nyomban elkezdett magyarázni és gesztikulálni. Nem volt nehéz kitalálni, hogy az edzés mozzanatait vesézik ki.

Azt kívántam, bárcsak én is így tudnék beszélgetni az apámmal. Hazatérve kezemben a játékkönyvvel leültem a konyhaasztalhoz. Meghámoztam egy banánt, miközben a Red Rabbit nevű trükkös játék részleteit tanulmányoztam. Az edzőnk szeretné, ha holnap megpróbálkoznánk vele, és bármilyen bonyolultnak tűnik is, szerintem Henryvel össze tudjuk hozni. Anya lépett be a konyhába. Letette a kerti ollót és a kertészkesztyűjét a konyhapultra, majd töltött magának egy pohár vizet. - Miért nem mész el szórakozni a barátaiddal este? - Nem készültem még fel a nyitómeccsre - feleltem, miközben tekintetemet a papíron sorakozó krikszkrakszokra szegeztem. - Abból, amit ma az edzésen láttam, állítom, hogy maradéktalanul felkészültél. Nem szeretném, ha idő előtt kiégnél. Nem fogok, ígérem. - Mindenesetre egy jó kis masszázs segíthet. Egy nap a szépségszalonban, és péntekre olyan friss és kipihent leszel, hogy csak na! Csütörtökön el is mehetnénk, miután végzek a kórházi önkéntes munkámmal. Lassan felemeltem a fejem, és anyára meredtem. Ja, persze. El tudom képzelni, mit szólnának a srácok, ha a pénteki meccsen pink körmökkel jelennék meg. - Köszi, de inkább nem - mosolyogtam rá, nehogy véletlenül is megbántsam. - És mit fogsz felvenni az alabamai utadra? - mosolygott vissza rám. - Még nem gondolkodtam rajta - vontam meg a vállam. - Stoplis cipőt? És talán valamelyik Hundred Oaks feliratú melegítőmet. Anya belekortyolt a vízbe. - Szerintem meg elmehetnénk venni neked egy szép ruhát. - Jaj nem, kösz! - Jesszus, ha kiskosztümben jelennék meg, az alabamai srácok rögtön kigolyóznának Tuscaloosából valamelyik csóró másodosztályú csapatba. - Az Alabama vezetőedzője nagy Baltimore-rajongó. Esetleg felvehetnék egy Ravens-mezt. - Apád ki is tenné a szűrödet itthonról - nevette el magát anya. - Miért kéne kitennem a saját lányom szűrét? - kérdezte a

konyhába lépve a Nagy Donovan Woods, aztán megölelte és megpuszilta anyát. - Semmiért - morogtam, és lapoztam egyet a füzetben. Apa felkapott egy üveg eper-szilva ízesítésű sportitalt, amit személy szerint ő reklámozott, és nagyot húzott belőle. Még mindig bivalyerős volt, de fekete hajában már megjelentek az ősz csíkok. Negyvenhárom évesen az elmúlt öt szezon mindegyikén búcsút akart venni a játéktól, majd különböző indokokkal mégis folytatta. Évek óta ezen ékelődtek a kommentátorok, így otthon kizárólag fejvesztés terhe mellett kérdezhettünk rá, mikor is szeretne visszavonulni. Belepillantott a játékkönyvembe, aztán megrázta a fejét. - Eljössz a pénteki meccsemre? - kérdeztem tőle. - Talán. Majd meglátom - válaszolta, és közben anyára nézett. - Rendben... - Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek téged és Henryt horgászni szombat reggel, mielőtt kimennénk a bátyád meccsére? mosolygott rám apa várakozóan. Ezt mégis hogy képzeli?! Mike meccsére gondolkodás nélkül elmegy, az enyémet viszont folyton kihagyja. És akkor még ezzel a horgászgatással akar nálam bevágódni?! - Kösz, de nem. Apa arcáról lehervadt a mosoly. - Akkor talán következő hétvégén - szólalt meg csendesen. „Te meg talán kijárhatnál az én meccseimre is" - morogtam magamban. - Anya, nem tudod, merre van Mike? - Alig vártam, hogy még több filmet végignézzünk az Alabama játékáról. Bár rengeteg egyetemi és profi meccset tanulmányoztam mar, mégis szeretem meghallgatni szakértők véleményét is. Apa pedig nem hajlandó segíteni. - Ja igen! - kapott észbe anya. - Az edzője összehívott egy csapatmegbeszélést. Mike megkért, hogy mentsem ki nálad. - Remek - jegyeztem meg halkan. Ezután anya elkezdett csacsogni apának a rózsáiról és a napraforgóiról, miközben lelkesen mutogatott a konyhaablakon át a

kert felé. - A napraforgók majdnem elérték a zen állapotot, nem gondolod? Apa magához vonta. - Én mindenesetre tökéletesen abban vagyok - dorombolta anyának. Esküszöm, hogy dorombolt. Én pedig - mielőtt kidobtam volna a taccsot ettől a nyáltengertől - gyorsan felkaptam az asztalról a játékkönyvet, mellé pakoltam egy zacskó csokis kekszet, és húztam lefelé a pincébe. Ott aztán bekapcsoltam a tévét, és a DVD-lejátszón elindítottam a tavalyi bajnokság Alabama-Texas döntőjének felvételét. Lekapcsoltam a villanyt, elterültem az egyik bőrkanapén, és a kezemet a kekszes zacskóba süllyesztettem. Na szóval... A barátaim pomponlányokkal hetyegnek. Az apámat jobban érdekli a napraforgók zen közeli állapota, mint az én lelkiállapotom. Sebaj, itt van nekem a foci! Hétéves korom óta az a mindenem, bár Henry néha figyelmeztet, hogy lazítsak egy kicsit, és kezdjek el végre élni. Átlagos tininek tartom magam, pedig be kellene már látnom, hogy ez nem igaz. Jó, én is megveszek Justin Timberlake-ért, ugyanakkor több mint száznyolcvan centi magas vagyok, és akár ötven yardra hajítom a pályán a lasztit. De máskülönben minden rendben van velem? Egy lány, aki egy egész focicsapatnyi pasival lóg, biztosan alig bírja levakarni magáról őket, nem igaz? De nem ám! Én még sohasem jártam senkivel. Sőt még csak nem is csókolóztam! Tavaly nyáron már majdnem összejött, de valahogy kabaréba fulladt az egész. Egy buliban az egyik pomponlány előhozakodott egy játékkal, ami körülbelül arról szól, hogy a kisorsolt párok bevonulnak a ruhásszekrénybe smárolni. Nekem Henry jutott, és az egészből nem lett semmi, mert naná hogy helyette elkezdtünk hüvelykujj-szkanderozni. Aztán azzal szórakoztunk, hogy ki tudja a másikat hamarabb fellökni. A többiek persze azt hitték, összejöttünk. Ja, majd pont Henryvel! Olyanok vagyunk, akár a testvérek.

Nem mintha nem jönnék be a fiúknak, csak éppen a felhozatallal van a baj, mert: 1.vagy alacsonyabbak nálam, 2. vagy melegek, 3. vagy a csapatomban játszanak, 4. vagy mindez egyszerre. Csapattárssal elvből nem randizom. Különben sem tetszik egyikük sem, mi több, taszítanak. Az évek során annyiszor utaztunk már együtt mérkőzésekre, hogy volt alkalmam számtalanszor megtapasztalni: ezek a srácok több gázt bocsátanak ki ilyenkor a buszban, mint amennyi egy szemétlerakóban termelődik. Amellett időm sincs pasizni. Nem beszélve arról, ha hirtelen csajosra venném a figurát, a csapattársaim többé nem vennének komolyan. Nem engedhetek meg magamnak efféle stílusváltást, hiszen én vagyok a Red Raiders sztárja. A sztár, akit péntek este Alabama imádni fog!

Térdgondok Visszaszámlálás: még 20 nap Alabamáig - Öt perc! - kiáltotta az edzőnk. Szerda délután. Két nap van még hátra a nyitómérkőzésig. Lecibáltam a fejemről a sisakot, a pádhoz robogtam, majd lehuppantam, és kinyitottam a játékkönyvet. - Woods! - szólított meg Henry, és közelebb csúszott hozzám a pádon. - Lazíts már egy kicsit! - Nem sikerült időben végrehajtanom az ernyőpasszt. A térdére könyökölt, és stoplis cipője közé köpött. - Hátraadtad a labdát Batesnek, és ezzel megmentetted az akciót. Ne hibáztasd magad folyton! - Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Henry rám nézett, a mozdulattól szőke haja a szemébe hullt. - Nem féltelek. A legjobb játékos vagy Tennesseeben. Felnevetett. - Én viszont jobban teszem, ha megtanulok kamiont vezetni, mint apám, vagy gyakorlom a szupermarket hírközlőjének szövegét: „Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy további intézkedésig ne használják a férfimosdót, ugyanis katasztrófasújtott területnek nyilvánítottuk." - Ne csináld már! - nevettem el magam. - Nálad gyorsabb játékost nem ismerek, ha te nem kapsz ösztöndíjat, akkor senki! Rohadt jó szélső elkapó vagy, ráadásul még eszed is van. Henry vigyorogva hátradőlt, aztán összefonta karját a mellkasán. - Edzés után lógunk együtt? - kérdezte. - A mérkőzésekről készült filmeket kellene tanulmányoznom... - De Woods, megígérted! - nézett rám szúrós tekintettel. - Kétlem, hogy annak idején Liz Heaston vagy Ashley Martin végigbulizta volna a gimis éveit. - Nem a bulizásról beszélek, hanem arról, hogy te és én együtt lazítsunk egy kicsit. Semmi extra. Egyébként is, ők rúgójátékosok voltak. Nem olyan nagy cucc végrehajtani egy jutalomrúgást.

- Mégis alig tudnak felmutatni valamit. Liz Heaston- nak az egyetemi, bajnokságokon összvissz két jutalomrúgása volt a negyedosztályban! És Ashley? Igaz, hogy hármat is rúgott egyetlen meccsen az első osztályban, na de hol? Jacksonville-ben. Megráztam a fejem. - Én nagyban akarok játszani. - Alig találkoztunk ezen a héten - mondta csendesen. Átfutott a fejemen a gondolat, hogy túl sok mindent áldozok fel azért, hogy az Alabamában játszhassak, és a végén nem marad egyetlen barátom sem. - Pokolba a filmnézéssel! - kiáltottam fel. - Kirúgunk a hámból! Csak mi ketten, oké? - Oké! - Henry előrehajolt, és a térdére könyökölt. - Mi a véleményed Marie Bairdről? - Egy fokkal jobb, mint Kristen - feleltem. - Azon gondolkodom, hogy elhívom Marie-t egy randira. - Igen? Na és Samantha? Henry lenézett a földre, és rugdosni kezdte a kavicsokat. - Nem is tudom... a szex jó vele, de máskülönben... nem jövünk ki egymással. - Mégis miért fekszel össze boldog-boldogtalannal? Amióta Carrie Myer dobott, Samantha már a harmadik a sorban. Nem is randizol velük, csak... Akkor inkább békülj ki Carrie-vel. Henry arca olyan színre váltott, mint a rikító pink melltartóm, amit anya felejtett az ágyamon azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a sportmelltartóimon kívül mást is hordjak néha. - Marie klassz csajnak tűnik - felelte. - És járni is akarsz vele, vagy csak kavarni, mint a többiekkel? - Még nem tudom. - Bírom Carrie-t. - Az összes lány közül, akit ismerek, ő az egyetlen, akire barátként tekintek. Amikor a gimi első évében, tanévkezdéskor először öltöztünk át az edzés után, hát az kész rémálom volt. Elkövettem azt a hibát, hogy a pomponlányok csapatkapitánya előtt vettem le a mezemet, aki gúnyos megjegyzéseket tett a lapos mellemre. Carrie pedig, az újonc pomponlány, egyszerűen odasétált a kapitányhoz, és rászólt, hogy állítsa le magát. Ezért azóta is hálás vagyok neki.

- Fogadni mernék, hogy Marie-t is megkedvelnéd, ha esélyt adnál neki - mondta Henry. Vállat vontam, és közben arra gondoltam, hogy eszem ágában sincs olyan lánnyal lógni, aki Kristen Markum baráti körébe tartozik. - Amúgy Carrie miért szakított veled? - Már mondtam neked, Woods. Magánügy. - De mi nem szoktunk titkolózni egymás előtt. - Te sem árulod el, miért utálod annyira Kristent - mosolyodott el Henry, mire jól rásóztam egyet. - Fegyverszünet! - mondta, és megdörzsölte a vállát. - Na, megyünk a vidámparkba skeeballozni? - De még mennyire! Utána meg vacsi nálunk? - Naná! Ma sült csirke lesz, ugye? - Hogy találtad ki? Henry hetente párszor nálunk vacsorázott, néha pedig ott is aludt. Igazából a vendégszobában kellett volna maradnia, de már nyolcéves korunk óta besurrant hozzám éjszaka. Mikor anya rájött, kitalálta, hogy csakis fejtől-lábtól aludhatunk egymás mellett. Henry meg folyton kifogásokat keresett, hogy megfordulhasson, mint például: nem tudna engem megvédeni egy éjszakai támadótól, és különben is büdös a lábam. Haha! - Vége a szünetnek! - kiáltotta az edző. - Woods! Felpattantam a pádról, hosszú szőke hajamat a sisak alá gyűrtem, és a pályán álldogáló edzőnkhöz szaladtam. - Igen, mester? - Próbáljuk meg a trükkös passzjátékot, amiről beszéltünk. - Rendben van. - Nem lesz egyszerű, de Henryvel meg tudjuk csinálni: passzolom neki a labdát, majd amikor a védelem feltartóztatja, átpöccinti az egyik futónak, aki beviszi középre. Bekocogtam a pálya közepére, és összedugtuk a fejünket a srácokkal. - Mi a játék? - kérdezte J. J. - Red Rabbit - feleltem. - Igen, ez az! - ütötte össze a tenyerét izgatottan Henry. Mindenki elhelyezkedett, majd amikor J. J.-től megkaptam a labdát, a fülesben süket csönd támadt. Miller edző állandóan

utasításokat osztogat nekem a sisakomban lévő fülesen keresztül, most viszont nem tette. Csodálkoztam, mi az ördög folyik itt. A szemem sarkából feléje pillantottam és észrevettem, hogy az igazgatónk, nyomában egy veszettül helyes sráccal az edzőhöz igyekszik. Ekkor támadt életemben először gondom a térdemmel: remegni kezdett, mint a kocsonya... Ledermedve bámultam az ismeretlen pasit, Carter meg közben mind a százhúsz kilójával felém repült, és ledöntött a lábamról. Hanyatt estem, nekicsapódtam a füves talajnak, a fejem pedig csengett-bongott a sisakban. Ajaj! Hova a fészkes fenébe tűnhetett J. J.? Miért nem fedezett? Életemben először szereltek le. A jó lábmunkámmal és J. J. izmos, hegyomlásszerű alkatával ennek nem lett volna szabad megtörténnie. - Jordan! - kiáltotta anya a lelátóról. Henry futva érkezett, letépte a sisakot a fejéről, és letérdelt mellém. Ajkát beszippantva tapogatta végig a karomat. Carter is lerogyott mellém. - Annyira sajnálom, Woods! Pedig megpróbáltam megállni. Mi a bánatért ragadtál le ott? - Woods! - kiabált az edző felém száguldva. - Jól vagy? Mi a fene folyik itt, J. J.? Carter fiam, te megőrültél, hogy a szezonnyitó meccs előtt két nappal fellököd az irányítót? - ordította, majd földhöz vágta a csipeszes írótábláját. Micsoda cirkusz! - Jól vagyok, mester - mondtam. Nem sérültem meg, viszont felállni sem szerettem volna, mert legalább annyira szégyelltem magam, mint amikor Floridában a csúszdán elhagytam a bikinifelsőm. Nem hiszem el, hogy sikerült leteríteniük. Apa dühös lesz, ha megtudja, hogy az edzésen ilyen hibát követtem el... Szuper! Pont erre van szükségem két nappal a mérkőzés előtt. Nincs elég bajom? - Az én hibám - szólalt meg J. J. Kinyújtotta a kezét, és gyorsan felsegített. - Nehogy újból előforduljon! Pláne péntek este! - figyelmeztette az edző J. J.-t, és mutatóujjával az arca előtt hadonászott. Nagy levegőt vettem a sisak alatt. A letolás nem J. J.-t illeti, az

egész miattam történt. Viszont tartozik nekem a srác, mert múlt szombaton kimentettem, amikor késett az edzésről. Lacey-vel smárolt, és közben megfeledkeztek az időről. Ha már a smárolásnál tartunk: kiszúrtam, hogy az ismeretlen pasi - aki akár Chace Crawford ikertestvére is lehetne, annyira helyes! az igazgató mellett álldogál, és aggódva figyel. A francba! Ő is látta az esésemet. Örülök, hogy a fejemen van a sisak, mert érzem, hogy lángol az arcom. A srác homokszínű haja itt-ott az égnek mered, a többi meg a homlokába hullik. Szeme kékjét talán csak a festővásznon lehetne kikeverni. Pólóingje, koptatott farmere lazán követi a testét. Ilyen farmert nem lehet az üzletekben vásárolni, évekig kell koptatni, hogy a végén ennyire tökéletesen passzoljon az emberre. Talán megvehetném tőle. Habár miért tenném, amikor olyan istenien néz ki benne?! Ráadásul néhány centivel magasabb nálam, és szép barnára sült. És micsoda teste van, uramatyám! Mégis mivel foglalkozik? Főállású testépítő? Állj! De mi a nyavalyát keres az én pályámon? Egyszerre tört rám a rosszullét és a bizsergés. Na jó, ebből elég, muszáj az edzésre összpontosítanom. Szerencsére ekkor megszólalt az igazgató: - Miller edző, bemutatom önnek Tyler Greent. A középiskolai focicsapata megnyerte a tavalyi bajnokságot Texas államban. Tudom, hogy kissé későn érkezett, de a családjával csak a napokban költöztek ide. Remélem, számításba veszi a csapatunk összeállításánál. Később bővebben is tájékoztatni fogom. - Köszönöm - bólintott az edzőnk. Az igazgató visszaindult az iskola épületébe, ahol kellemesebb volt a klíma. Várjunk csak! Jól értettem? Tylert be akarják venni a csapatomba? A srác zsebre vágott kézzel álldogált, és cipője orrával az osztóvonalat rugdalta. Nyugtalanul tekintett körbe a fiúkon. Vajon miért ilyen ideges? Ahhoz képest, hogy megnyerte a tavalyi állami bajnokságot, egyáltalán nem tűnik nagyképűnek. - Nos, Tyler - kezdte az edzőnk.

- Inkább Ty, mester. - Rendben, Ty. Milyen poszton játszottál? - Irányító voltam, mester. Tettem egy lépést hátrafelé, a többiek pedig felnevettek. Az az én posztom! Két éve az enyém, és ez az új srác nem fogja elvenni tőlem. - Csend legyen! - kiáltotta az edző. Szigorú pillantást vetett ránk, mire mindannyian elhallgattunk. Ezzel a pillantással azt jelezte, hogy ha nem bírunk magunkkal, akkor mehetünk futni nyolc kilométert - teljes szerelésben. - Ty, nekünk már megvan a kezdő irányítónk. A jól bevált irányítónk... Ty szeméből szomorúság áradt, tekintetét a földre szegezte. Én még sohasem láttam irányítót így viselkedni. Többségük pimasz és nagyképű. Alfahímek. El sem tudom képzelni, hogy olyan srácot kövessek, akinek a tekintete így elárulja az érzelmeit. Pedig erős, és nyilván jó játékos is, ha a texasi bajnokcsapat tagja volt. Texasban komolyan veszik a futballt, náluk ez szinte vallásszámba megy. Akkor mi lehet a baj a sráccal? Álljon meg a menet! Mi a fenét ömlengek itt? Jordan Woods nem lehet érzelgős. Kemény vagyok, mint a szikla. - Viszont örömmel látunk tehetséges tartalék játékosokat folytatta az edzőnk. - A kapitányunkkal átvesztek néhány gyakorlatot. Woods! Bár a térdem még mindig remegett, valahogy sikerült odaszaladnom hozzájuk. Ty felém nyújtotta a kezét, én meg jó erősen megszorítottam. Muszáj megmutatnom neki, hogy ki itt a kapitány. Ty pislogott egyet, majd elengedte a kezem. - Hűha! - mondta. Felvillanó mosolyától majdnem elolvadtam, mint a Nyugati Boszorkány az Ózban. - Woods, melegítsetek be! - utasított az edző. - Labdapassz, átlós irányú mozgás Henryvel, passzelkapás Higginsszel! - Igen, mester - feleltem, és a pomponlányok felé pillantottam. Félbeszakították az edzésüket, és hozzám hasonlóan szinte transzban bámulták Tyt.

- Woods! - szólt rám az edző. - Figyelsz rám? Vedd le a sisakodat, ellenőriznem kell a szemed. Elég csúnyán megütötted magad. Lassan levettem a sisakomat, és átadtam Henrynek. Kezemmel kisimítottam az arcomból a hajam, hogy az edző megnézhesse a szemem. Ty szájtátva bámult rám, aztán felnevetett. Nyilván most esett le neki, hogy lány vagyok. - Haver, jobban teszed, ha vigyázol! - mondta Henry, és fenyegetően megindult Ty felé. J. J. pedig rávágott Ty vállára, és hirtelen eszembe jutott, mekkorát húzott be tavaly egy srácnak a Northgate gimiből, amiért az a tapló mérkőzés után rácsapott a fenekemre. - Woodsot mindannyian tiszteljük. Ha te nem teszed, szétrúgom a segged! - Erre semmi szükség - felelte Ty, és J. J. mellkasára tette a kezét, hogy feltartóztassa. - Csak meglepődtem... és le vagyok nyűgözve! Miután az edző mindenkit megnyugtatott, hogy semmi bajom (azt persze nem tudhatta, hogy Tyler teljesen kiforgatott önmagámból), elküldött minket gyakorolni: - Irány a pálya, már így is rengeteg időt elvesztegettünk az edzésből! Elvettem a sisakomat Henrytől, majd felkaptam a labdát, és felkiáltottam: - Henry! Fuss előre! Mire ő végigszaladt a pályán, közben néhányszor irányt váltott. Elindítottam egy harmincöt yardos dobást, ő pedig minden nehézség nélkül elkapta a labdát. Köszönöm, istenem! Minden visszatért a régi kerékvágásba. - Szép volt - bólintott felém Ty. A hangja mély volt, és szexi texasi akcentussal beszélt. - Most te következel - feleltem, majd megragadtam egy másik labdát, és odapasszoltam neki. - Higgins, nyomás előre, aztán átlósan a kapu felé! Higgins nekiiramodott, aztán gyorsan balra fordult. Ty elhajította

a labdát, ami egyenesen Higgins kezében landolt. Le voltam nyűgözve, én sem csináltam volna jobban, pedig Ty nem tudhatta, hogyan mozog a pályán Higgins. Gyakoroltunk még pár technikát, és úgy láttam, Ty minddel simán boldogult. Vagyis egyformán jók vagyunk. Ettől megijedtem. Ty nagyobb és erősebb is nálam, s nem valószínű, hogy elbaltázza a bajnokság döntőjét. Johnson City 13 :10-re legyőzött bennünket, mert eladtam a labdát, amiből az ellenfél touchdownt* csinált. Mi lesz velem, ha a mester Ty-nak adja a posztomat? Megpróbáltam kiűzni a fejemből a gondolatot, hiszen évekig küzdöttem ezért a helyért. Kiérdemeltem. Ahhoz, hogy leváltsanak, baromi nagyot kellene hibáznom a pályán. - Woods, Ty! Megbeszélés! - terelt el minket az edző a többi játékos mellől. - Neked aztán nem semmi a karod, fiam! És zsigerből jól játszol - dicsérte a srácot. - Köszönöm, mester. - Végzős vagy? - Igen, mester. - És a kezdőcsapatban voltál, amikor tavaly megnyertétek a bajnokságot Texasban? - Igen. A földre szegeztem a tekintetem. Támogatóinknak köszönhetően - akiknek többsége helybéli, az egykori Titans-játékosok felesége - a Hundred Oaks középiskolának van a legjobb futballszakosztálya egész Tennessee államban. Egy rakás pénzt költhetünk profi felszerelésekre, profi szakemberekre. Miller edző régebben egyetemi csapatoknál dolgozott, de a felesége betegsége óta lassított a tempón. Irányítása alatt számtalan gimis játékosunk kapott főiskolai ösztöndíjat. Fogadni mernék, hogy Ty is hasonló okokból szeretne * touchdown - az amerikai futballban a legtöbb pontot érő, vagyis legértékesebb akció. Ehhez a játékosnak be kell vinnie az ellenfél célterületére a labdát, vagy már a célterületen belül állva kell elkapnia azt

Fogadni mernék, hogy Ty is hasoló okokból szeretne nálunk játszani. És jobb nálam. Könnybe lábadt a szemem. Muszáj összpontosítanom. Nem pityereghetek a csapatom előtt. Átkozott hormonok! Az edzőnk összehúzott szemmel nézett Ty-ra. - Nem értem, miért adtál fel mindent. A szüleid nem maradhattak volna még egy évet ott, hogy elnyerd a futballösztöndíjat, és bejuss az egyetemre? És miért éppen a Franklinbe iratkoztál? Ha már Tennesseebe kellett költöznötök, legalább olyan iskolát választhattak volna a szüleid, ahol nincs nélkülözhetetlen irányítójátékos. Ty szemében fájdalom csillant. - Azt tettem, amit kellett. Anyámmal és a húgommal költöztünk ide. - Beletúrt a hajába, és rám nézett. - Van, ami fontosabb a focinál. Micsoda? Egy texasi játékos, aki nem imádkozik minden vasárnap térdre borulva az imádott Cowboys győzelméért? Ki hitte volna? - Értem - bólintott az edzőnk. - Nos, bent vagy a csapatban, de nem hiszem, hogy elég játékidőt tudok biztosítani neked. - Köszönöm, mester. Bekerültem a csapatba, ennyi elég nekem felelte Ty, és átsuhant az arcán egy mosoly. Kezét beletuszkolta farmere zsebébe. - Nagyszerű. Keresünk neked felszerelést, pénteken már fel is veheted a mezt a pep rallyhez1 - jelentette ki az edzőnk. - Mára elég volt, Woods. Holnap nem lesz edzés, mert a csapatnak szüksége van pihenésre a meccs előtt. - Értettem, mester. - Visszamentem a csapathoz. - Holnap nincs edzés. Próbáljatok meg normálisan viselkedni. Lekaptam a fejemről a sisakot, és amilyen gyorsan csak tudtam, az öltözőbe siettem. Muszáj végeznem, mielőtt a pomponlányok edzése véget ér, különben nekem esnek, hogy kifaggassanak rajongásuk tárgyairól, azaz a játékostársaimról. 1 pep rally - iskolai sporteseményeket megelőző, a ráhangolódást segítő, lelkesítő rendezvények

Képtelenek felfogni, hogy a fiúk nem róluk beszélnek folyton. Igaz, a srácok között is megy a pletyka, de azért nem állandóan. És akkor is főleg csak azt tárgyalják meg, hagy kit akarnak elkapni egy menetre. Szerintem azon a napon, amikor J. J. az érzéseiről fog ömlengeni a csapattársainak, én azonnal zárdába vonulok. A pálya felénél Henry, J. J. és Carter beértek. Henry átkarolta a vállamat, majd levette a sisakját, és megrázta göndör fürtjeit. Félresöpörte a haját a homlokából, és megkérdezte: - Szóval az edző bevette az új srácot a csapatba? - Aha - feleltem a mezemet húzkodva. - A francba! - tört ki J. J., és az öklét ropogtatta. - Mi az ábra vele? - kérdezte Carter. - Gőzöm sincs - vontam vállat, bár nagyon szerettem volna kideríteni. Lesöpörtem a tenyeremről a koszt, majd a nadrágomat is leporoltam. Henry figyelmesen rám nézett, és a fülembe súgta: - Tényleg minden oké? - Persze - feleltem, de a hangom megremegett. - Ez a pofa a közeledbe sem ér - tette hozza J. J., és a válla felett Ty-ra pillantott, aki épp az edzővel dumált. - Te is tudod, hogy ez nem igaz. Figyeltétek a lábmunkáját? Hihetetlen! - Persze... hihetetlen - mondta Henry, majd lehunyta a szemét, és magához húzott, miközben a lányöltöző felé indultunk. Ott kitártam az ajtót, és így szóltam: - Jól van, Henry, nemsokára találkozunk. Egy ideig előre-hátra lóbálta a sisakját, és meredten bámult rám, míg be nem csapódott az ajtó. Átvágtam a fehér betonöltözőn, melynek padlóját pirosfekete mintás szőnyegpadló borította. Levágódtam egy padra, aztán lehúztam magamról a gyakorlómezt meg a védőfelszerelést, és beálltam a zuhany alá. Nagyszerű érzés volt, ahogy a hideg vízsugarak csapkodták a bőröm, végre sikerült megnyugodnom. Miután végeztem, magamra kaptam egy rövid sportnadrágot meg egy pólót, azután visszamentem az öltözőbe. A pomponlányok előtt semmiképpen sem fogok az egyszerű fehérneműmben flangálni.

Már messziről hallatszott a vihogásuk. A hideg is kirázott, mikor beléptem közéjük, és egyenesen a szekrényemhez mentem. Kinyitottam az ajtaját, és elővettem a táskámat. - Szerintem J. J. hamarosan szerelmet vall - mondta Lacey Kristennek. - Mérget vehetsz rá - felelte a sátán tiszteletbeli húga. - Látom abból, ahogy bámul rád. Kis híján felnyerítettem, de sikerült elfojtanom pár köhintéssel. J. J. ugyanis az összes pomponlányra így bámul. Sőt a sajtos sült krumplira is legalább ilyen vágyakozó szemet mereszt. - Szia, Jordan - vetette oda Lacey, miközben hosszú, barna haját fésülgette. Muszáj ilyen szűk, fekete alsóneműben illegetnie magát, amiből jóformán mindene kint van? - Szia - morogtam vissza, és igyekeztem minél előbb bedobálni a holmimat a táskámba, aztán elhúzni a csíkot. Azzal sem törődtem, hogy a hajam még nedves, mert nem akartam a fésülködéssel is bajlódni. - Mikor borotváltad utoljára a lábad? - szegezte nekem a kérdést Lacey. Összerándult a gyomrom. Ez a csaj annyira bunkó tud lenni! És mi van, ha már Ty is kiszúrta, hogy egy hete nem borotváltam? - Figyelj csak, nem beszélt rólam mostanában J. J.? - váltott témát Lacey. Azonkívül, hogy elmesélte, hogyan döntött meg tegnap este a mamád autójának hátsó ülésén? Mondjuk, engem kifejezetten érdekelt, hogy a bánatba fér bele J. J. egy Ford Taurusba, de hát nem akartam kétségbe vonni a sztoriját. - Nem - feleltem végül. - Egy szót sem szólt. Lacey behajította a hajkeféjét a táskájába. Megpróbáltam együtt érző képet vágni, bár nem hiszem, hogy sikerült. Még senkinek sem beszéltem róla - Henrynek sem -, de egyszer kihallgattam, ahogy Lacey és Kristen a mosdóban kitárgyalnak engem... „Egyszerűen nem értem, miért lóg vele folyton J. J. - vinnyogta Lacey. - Nem is helyes, olyan... drabális!" „Én sem értem - felelte Kristen. - Sam Henry is körbeugrálja,

pedig a csaj úgy néz ki, mint egy lepukkant leszbi.” „J. J. azt állítja, nincs köztük semmi..." „Lehet, hogy felváltva fekszik le velük." És ez nem csak egyszer fordult elő. Kristen visszaeső rágalmazó. Ekkor Marie és Henry exe lépett az öltözőbe. - Sam Henry randira hívott - jelentette be Marie, mire Carrie összeszorította a száját. - Nem bánod, ha igent mondok neki? - Nem, dehogy... - válaszolta Carrie, miközben rám függesztette a tekintetét, majd egyenesen az öltözőszekrényemhez lépett. - Ki az új srác? - szegezte nekem a kérdést. - Ty Green a neve - feleltem. - Nemrég költöztek ide Texasból. - Úgy tűnik, nagyon rendben van - lelkendezett Lacey. - Úgy értem, jól teljesített a pályán. Felhorkantam. Persze, majd épp Lacey fogja megmondani, ki hogyan teljesít. - Csak nem vagy rá féltékeny, Jordan? - mart belém Kristen. Szerintem pont olyan jó játékos, mint te. - Nem vagyok féltékeny. Örülök, hogy lesz egy klassz cserejátékosunk - feleltem, aztán megragadtam a táskámat. - Ő is irányító, mint én, már ha felfogjátok, miről beszélek. Kristen a szemét forgatta, majd inkább nézegetni kezdte magát a tükörben. - Akkor mitől lett ilyen vörös a fejed? - kérdezte nagy ártatlanul. Szó nélkül kirontottam az öltözőből.

A Nagy Donovan Woods Átvágtam a focipályán, és az autóm felé indultam. Közben kiszúrtam, hogy Miller edző Tyjal beszélget. A mester gondterhelten vakargatta az állát, és hol a srácra, hol pedig a pályára nézett. Aztán elbúcsúztak egymástól, és Ty is a parkoló felé igyekezett. - Szia - köszönt, és odakocogott hozzám. Ujjaimmal végigszántottam nedves hajamon, nem mintha ki tudtam volna szabadítani összetapadt fürtjeimet. Jesszus, most pontosan úgy viselkedek, mint egy pomponlány! - Szia - feleltem, aztán egymás mellett mentünk tovább. - Elképesztő vagy - mondta Ty. - Tessék? Megköszörülte a torkát. - Úgy értem, nagyszerű irányító játékos. Még nem láttam hozzád hasonlót a mi korcsoportunkban. Bólintottam, miközben odaértünk a terepjárómhoz, amit apámtól kaptam a tizenhatodik szülinapomra. Behajítottam a táskám a kocsiba. - Nem semmi verda - mosolygott elismerően Ty, és megveregette az autó oldalát. - Kösz. - Elfordultam, mert éreztem, hogy a mosolyától teljesen elgyengülök. - Te mivel jöttél? - kérdeztem tőle. - Nincs autóm - felelte, és nem úgy hangzott, mintha szégyellné magát miatta. Keresztbe fonta a karját a mellkasán, és nekidőlt a terepjárómnak. - Mi a keresztneved? - érdeklődött. - Remélem, nem Woods... - Jordan. Bólintott. - Akkor te Donovan Woods rokona vagy, ugye? - Igen - mormoltam. - Ő az apám. - Elkezdtem lekaparni a címkét a sportitalom dobozáról. - Akkor már tudom, honnan örökölted a stílusod és a technikád.

Hm... alaposan megfigyelhetett. - A Tennesseenek szurkolsz? - kérdeztem rá. Lehet, hogy értük volt oda, mielőtt Houstonból ideköltöztek. - Egy fenét! - nevetett fel. - A Cowboysnak, és csakis a Cowboysnak. Emlékszem, kölyökkoromban láttam az apádat játszani nálunk. Cseppet sem vágytam rá, hogy az apámról beszéljünk. Amikor az emberek megtudják, kinek a lánya vagyok, rögtön áradozni kezdenek a „Nagy Donovan Woods"-ról, aki kétszer nyerte el Az Év Legértékesebb Játékosa-díjat az NFL- ben, kétszer a Heismantrófeát, és egyszer tutira bekerül a Hírességek Csarnokába is. A Nagy Donovan Woods, aki nem hisz a lánya képességeiben és futballkarrierjében! - Indulnom kell, Ty. Szép munkát végeztél ma. Örülök, hogy bekerültél a csapatba - próbáltam tárgyilagos és nyugodt maradni. Ha nincs autód, mégis hogyan jutsz haza? - Szerintem sétálok - vonta meg a vállát. - Tennesseeben nem járunk gyalog, még járdák sincsenek szisszentem fel. - Nem mehetsz gyalog. Ty már a csapatom tagja, ezért gondoskodnom kell róla. Szétnéztem a parkolóban. Henry volt az egyetlen, aki már végzett az öltözőben. Épp Kristennel és Marie-val dumált. Mi tart eddig a srácoknak? Miért van az, hogy hamarabb elkészülök, mint ők? - Henry! - kiáltottam. Faképnél hagyta a pomponlányokat, és hozzám szaladt. Kikapta a sportitalt a kezemből, beleivott, aztán visszaadta a dobozt. Közben alaposan végigmérte új csapattársát. - Légy szíves, vidd haza Tyt! - kértem. - És mi lesz azzal, amit megbeszéltünk? - Henry a tarkóját masszírozta, és közben meredten bámult a másik srácra. - Nem érzem jól magam - feleltem, és a gyomromra szorítottam a kezem. Alig vártam, hogy egyedül maradjak, és átgondoljam a nap eseményeit. Elsősorban a felfordulást, amit Ty megjelenése okozhat az életemben. - Hát jó - törődött bele Henry, de az arcán megbántottság látszott. - Kristen és Marie úgyis áthívtak tanulni.

- Nem vinnéd haza előtte Tyt? - Miért nem viszed el te? Reszketne a kezem a kormányon. - Akkor menjetek együtt! Legalább megismer néhány helyi agyatlan libát. Tyler elmosolyodott. - Oké, de Marie az enyém, Ty! - figyelmeztette Henry, majd átölelte a vállam, és félrevont. - Hogyhogy nem érzed jól magad? Az ütés miatt? - suttogta. - Igen, azt hiszem. - Akkor ma este elmarad a közös vacsi nálatok? - Te csak menj és mulass jól Marie-val, oké? Szeretném, ha végre rendesen randiznál, lehetőleg olyan lánnyal, aki boldoggá tesz! Henry bólintott, az állát dörzsölgette, aztán egyenesen a szemembe nézett. Amióta Carrie dobta, folyton bánatos. - Kösz, Woods. Majd máskor bepótoljuk. - Megszorította a vállam, mielőtt Marie-ék felé indult volna. - Jössz, Ty? Szerintem Kristen bejön majd neked. Ne már! Pont Kristen, akinek körülbelül annyi esze van, mint egy farönknek? Jobb, ha én is elhúzok innen, mielőtt bemosok egyet a csajnak. Bemásztam az autómba, majd kihajoltam az ablakon, és rámosolyogtam a srácokra. - Akkor holnap! A visszapillantó tükörből láttam, hogy Ty hosszasan bámul utánam. Mi a fenéért nem ajánlottam föl, hogy hazaviszem? Persze jól tudom, miért. Muszáj összpontosítanom. Nem kockáztathatom a szezont. Nem fordulhat elő még egyszer az, ami a tavalyi bajnokságon. Szükségem van az ösztöndíjra, hogy bejussak az egyetemre. És előtte meg kell nyernünk az állami bajnokságot! Besétáltam a házunk hátsó ajtaján, és ledobtam a táskámat. Alig vártam, hogy végre ágyba kerüljek, a fejemre húzzam a takarót, és bömböltessem a jó öreg Guns N' Rosest. Rajtam már csak az segíthet. Átmentem a konyhán, felkaptam egy banánt meg egy sportitalt,

aztán úton a szobám felé beleütköztem a bátyámba, Mike-ba, és a barátjába, Jake-be, aki állati jó szélső elkapó. Mindketten a Tennessee Egyetem csapatában játszanak, Knoxville-ben. Jake Kaliforniából származik, így a nyári szünet nagy részét itt tölti az edzések miatt. - Szia, hugi - köszönt rám Mike, és megölelt. - Anyától tudom, hogy nagyot estél az edzésen. Jól vagy? - Igen, minden oké. - Mizu, Jordan? - kérdezte Jake, miközben tetőtől talpig végigmért. Hiába, engem általában kiszúrnak maguknak a pasik. Mike valószínűleg kinyírná, ha Jake kikezdene velem, de amúgy sem szeretném, ha bepróbálkozna nálam. Nagyon jó pasi, de messziről ordít róla, hogy rengeteg csaja volt már. - Megvagyok - válaszoltam. Jake váratlanul a derekam köré fonta a karját. - Mike szerint nem megy neked az algebra. Ne segítsek? - Mégis mióta értesz te az algebrához, Reynolds? - kérdeztem. - Sőt nemcsak a matekot tudom, de a biológiát is kenem-vágom. Bebizonyítsam, Jordan? Tipikus Jake Reynolds-féle szánalmas poén, amire a bátyám is csak a szemét forgatta. - Irtó szellemes - mondtam, és félrelöktem Jake-et. Feltéptem a szobám ajtaját, és ledobtam magam az ágyra, amit új, bolyhos, fehér ágytakaró borított. Előtte egy kék-fehér mintás plédem volt, ami leginkább egy milliméterpapírra emlékeztetett. Aztán múlt nyáron Henry egyszer csak közölte, hogy ilyen szörnyűségre egyetlen srác sem fog velem lefeküdni, mert a matekszakkör stréber csajait juttatja eszükbe. Az nem izgatott, mit gondolnak a fiúk az ágyneműmről, viszont a matekszakkörtől engem is kirázott a hideg, úgyhogy szegény plédemnek mennie kellett. Felkaptam a zenelejátszóm távirányítóját, a nyolcvanas évek klasszikusaira kapcsoltam, és kibámultam az ablakomon át a hátsó kertre, ami a tópart tőszomszédságában volt. A tó pedig az enyém: Laké Jordan. Apám profi focijátékos, úgyhogy szerencsére nem

szűkölködünk. A házunk hatalmas, mindenütt hajópadló, óriási ablakai pedig a közeli hegyekre néznek. De a legklasszabb benne, hogy a szüléink szobája a túlsó végen van, így Mike-nak és nekem saját, külön bejáratú szárny jutott. Az apám még csak be se néz hozzánk. Néha komolyan elgondolkodom, milyen fényűzően élünk is mi. Sok családnak lényegesen rosszabbul megy a sora errefelé. Tennessee fura hely - vagy nagyon gazdagok lakják, mint például én, vagy nagyon szegények, mint Henry. A kettő között pedig hatalmas a szakadék. Ha apa akarná, akár tizenöt-húsz millió dollárt is kereshetne évente. De ő lemond a nagyobb fizetésről, így a fennmaradó pénz a csapattársaihoz vándorol. Azt mondja, inkább legyen egy ütős támadófala, mint valamennyivel több pénz a számláján. Az ágyamon heverve megpróbáltam elmerülni a klasszikus rockzenében, és elfelejteni a nap mélypontjait. Na meg Ty izmos testét. Arcomat a párnába temettem, majd belebokszoltam. Az ágy szélére gurultam, aztán felpattantam, és fel-alá trappoltam a fapadlón, miközben az öklömet harapdáltarn. Visszaültem, felkaptam a sportitalos dobozt az éjjeliszekrényről, és a tenyeremhez ütögettem. Megcsavartam a dobozt, és megpróbáltam széttépni. Belemélyesztettem a körmömet, de hiába, így elhajítottam az átkozottat a szoba túlsó végébe. Ott meg pont eltalálta a fésülködőasztalomat meg a rajta sorakozó krémeket, parfümöket és a többi kenceficét, amit anya vásárolt össze nekem. Odamentem, hogy rendet rakjak, és a másodikban elnyert - a legeredményesebb játékosnak járó - trófeám mögött egyszer csak észrevettem a béna naplót, amit anyától kaptam ajándékba idén, a tizenhetedik szülinapomra. „Jordan - mondta akkor -, az írás megkönnyíti a blablabla, mélyen elgondolkodtat a karmáról, blablabla, és segít megoldani a problémáidat." Anyának talán spirituális könyveket kellene írnia, és úgy terjesztenie a tanait. De lehet, hogy igaza volt? A naplóért nyúltam, és átpörgettem az üres lapokat.

Visszaültem az ágyamra, és kinyitottam az első oldalon. A papír nem bírál, nem kérdőjelezi meg a józan ítélőképességemet vagy a csapatkapitányi posztra való alkalmasságomat. Ráadásul senkinek sem kell róla tudnia - a srácok úgyis halálra röhögnék magukat. Viszont ha leírok dolgokat, megkönnyebbül a lelkem és az agyam. Az éjjeliszekrényemen, egy halom újság között kotorásztam egy toll után, majd miután megtaláltam, írni kezdtem: Még életemben nem találkoztam ilyen iszonyat dögös pasival! Soha senki nem kavart fel ennyire... Amúgy is irtóra le vagyok maradva a korombeliekhez képest: még nem is láttam srácot meztelenül... Na jó, mondjuk Henryt jó párszor láttam bokszeralsóban, és ő fincsinek nézett ki, nagyon fincsinek - mint egy csípős csirkeszárny! Szóval Ty teste is tutira nyálcsorgató. Szeretném megérinteni... Te jó ég, miket firkálok itt összevissza? Gyorsan áthúztam az egészet. A tollat rágcsálva épp azon tűnődtem, mit írhatnék Ty-ról, ami nem hangzik ennyire bénán, amikor kopogtattak az ajtómon. - Ki az? - kérdeztem, és becsúsztattam a naplót a párnám alá. - Mike. - Bújj be! - A bátyám bejött, és leült mellém az ágyra. - Hol az árnyékod? - kérdeztem undokul. - Jake? - nevetett Mike. - A szobámban. Sorban hívogatja a lányokat, akikkel tegnap este futottunk össze. Szóval... mi történt ma az edzésen? Beletemettem az arcom a párnába. - Ígérd meg, hogy nem fogsz kicsúfolni. - Oké, megígérem - simította meg a vállamat. - Carter véletlenül fellökött. - Carter fellökött? És hol a pokolban volt J. J.? - Az egész az én hibám. Nem figyeltem oda - nyögtem bele a párnába. - Ezt elég nehéz elhinni rólad. A pályán még nem láttalak szétszórtnak.

Megfordultam, és a tesómra néztem. - Hát... egy új irányítót próbáltak ki ma az edzésen. Most érkezett Texasból. És nagyon jó a srác. Átkozottul jól játszik. Jobban, mint én. Mike füttyentett egyet, és beletúrt a hajába. - Hülye lenne az edzőtök két nappal a nyitómeccs előtt lecserélni az irányítót. Te fogsz kezdeni, hugi. - Persze hogy én kezdek - csaptam rá Mike karjára. - Akkor végképp nem értem. Azt hittem, az a gond, hogy veszélyezteti a helyed. Vettem egy nagy levegőt, felültem, és nekidőltem a párnáknak. A bátyámnak mesélhetek Ty-ról, nem fogja továbbadni senkinek. - Asszem, tetszik... Mike néhányszor köhintett, aztán elmosolyodott. - Hogy te?! Jordan Woods? Belezúgtál valakibe?! - Kértelek, hogy ne gúnyolódj! - löktem le az ágyamról. Mike vigyorogva nyúlt végig a padlón, majd összekulcsolt karjára támasztotta a fejét. - Egyáltalán nem gúnyolódom. Szerintem ez óriási! Itt az ideje, hogy észrevedd magad körül a pasikat. - Jaj, fogd már be! Észreveszek én mindenkit. De ez más volt. Amikor a srác besétált a pályára... teljesen szétestem... - Na és hogyan tovább? - Mit tudom én? Muszáj az edzésekre és a meccsekre koncentrálnom. Különben sem randizhatok a csapatomból senkivel. Pláne a saját riválisommal. - Sok szerencsét - bólintott Mike. - De aztán csak a játékon járjon ám az eszed, hugi, ne nézegess ki az oldalvonalra! Még a végén kedvet kapsz egy kis guszta pasihúsra... - Ne már! - kiáltottam rá, és hozzávágtam a párnát. - Szörnyű vagy, de tényleg! - Tenyerembe temettem az arcom. Istenem! Miért nem tudott Ty a szezon után ideköltözni? - Na és hogy hívják? - Tyler Green. Ty. - Hát Ty szerencsés fickó, ha a húgom érdeklődik iránta. Alig várom, hogy láthassam a pénteki meccsen.

- Nem kell visszaérned addig az egyetemre? Szombaton meccsed lesz. - Az edzőm azt mondta, elég, ha szombat reggel elindulok itthonról. Lehet, hogy ez lesz idén az utolsó mérkőzés, amiben láthatlak, nem akarom kihagyni. És hátha lesznek ott megfigyelők az Alabamán kívül is, akikkel elbeszélgethetek rólad... - Köszönöm! - mosolyogtam a bátyámra. - Meg fogod kapni a sportösztöndíjat. Képzeld csak el! Te leszel az első női irányító játékos egyetemi szinten. - Úgy szeretnék bekerülni az Alabamára! - sóhajtottam fel. Bárcsak apa támogatna ebben! Nem hiszi, hogy képes vagyok rá? - Dehogynem - felelte Mike, majd beletúrt a hajába. Kerülte a tekintetem. - Csak... fél. Tisztában van vele, hogy a középiskolában messze te vagy a legjobb játékos, de az egyetemi bajnokság már más tészta. Higgadtan bólintottam, aztán rámosolyogtam. - Szombaton nagyszerűen fogsz szerepelni. Kinyírod a Gatorst! Mike csak legyintett, de azért látszott rajta, hogy örül a dicséretnek. - Köszi. Ha jól játszunk, végük van. - Mike, Jordan, Jake! Vacsora! - kiáltotta anya odalentről. - Aztán egy szót se apáéknak Tyról! - figyelmeztettem a tesómat. - Pedig mennyire örülnének a hírnek, hogy nem vagy leszbi! Ismerős az a jelenet a híradókból, amikor önkéntesek nagy zsákokban búzát meg kukoricát osztogatnak a Szomáliái éhező gyerekeknek? Emberek százai állják körül a teherautókat, és egymást lökdösve próbálják megkaparintani az élelmet. Na, hát a mi családunkban így zajlik egy átlagos vacsora. Úgy értem, mindennap. Amikor asztalhoz ülök, azonnal felmarkolok legalább négy szelet kenyeret, mert később esélyem sem lesz rá. Mike és Jake alaposan megpakolják krumplipürével a tányérjukat, én pedig magamhoz veszek három csirkecombot. Nem kezdünk hozzá a vacsorához, amíg apa ide nem vonszolja a seggét, de addigra már tűkön ülünk. Anya készített nekünk egy kancsó limonádét, és mindenkinek töltött belőle. Végignézett rajtunk, és kiszúrta Henry üres székét.

- Hol van Sam? - kérdezte. - Tanul valakivel - feleltem. - Vagyis randizik, igaz? - pillantott rám Mike jelentőségteljesen. - Gondolom. - Mégis kivel? - Nem tudom... valamelyik pomponlánnyal. Marie Bairddel. - Azt hittem, újból összejönnek Carrie-vel - szólalt meg anya. - A múltkor még azt mondta nekem, hogy megint randevúra hívja. - Fogalmam sincs. Nekem egy szót sem szólt erről - mondtam, és a kezemben lévő csirkecombra meredtem. Alig vártam, hogy beleharaphassak. Mike anyára pillantott, aki erre megvonta a vállát. Miért izgatja őket ennyire Henry szerelmi élete? Jobban mondva a szexuális élete. Pillanatnyilag sokkal jobban érdekelt az előttünk tornyosuló kajahegy. Annyit gondolkodtam Ty-on, hogy farkaséhes lettem. Nem is sejtettem, hogy egy srác miatt még a végén növelni kell a kalóriabevitelemet. Végül megjelent körünkben a Nagy Donovan Woods, és elfoglalta helyét az asztalfőn. Tányérja mellé tette a sportitalát, majd kezébe vette a szalvétát. Haragos arckifejezéséből ítélve apámnak nincs jó napja, talán rosszul ment az edzése. Mikor végre felvette a villáját, és beleszúrta a salátájába, úgy kezdtük lapátolni a szánkba az ételt, mint azok a bizonyos Szomáliái éhező gyerekek. Apa viszont kisvártatva leejtette a villát a tányérjára, mire mindannyian felkaptuk a fejünket. - Don? - nézett rá értetlenkedve anya. Apa nem felelt, hanem egyenesen rám meredt. - Jordan, meggyőződésem, hogy elérkezett az ideje, hogy abbahagyd a focit. - Ugyan már, apa - mondta a bátyám. Jake megragadta a villáját, összébb húzta magát a székén, és próbált láthatatlanná válni. Látszott rajta, hogy legszívesebben kereket oldana. - Mike, te maradj ki ebből! - felelte apa, és újból felém fordult. Joe Carter felhívott, hogy a fia fellökött az edzésen.

- Nem nagy ügy - mondtam, és a villával ide-oda tologattam a salátaleveleket a tányéromon. - Akár komolyan meg is sérülhettél volna, Jordan. Úgy látom, nem akarod megérteni, milyen veszélyes sport a futball - mondta, és közben megremegett a hangja. Remélem, a csapattársai előtt nem ilyen hanghordozással beszél, különben totál lejáratja magát. - De apa, én már tíz éve játszom! - Joe Carter van vagy százhúsz kiló, te meg a nyolcvanat sem éred el. Örülj neki, hogy nem ájultál el az ütéstől. - Idegességében salátát tömött a szájába. Mike úgy tépte a csirkemellet, mint valami keselyű, és csak a fejét ingatta apa dühkitörése miatt. - Nem történt semmi baj - folytattam -, és eszemben sincs abbahagyni a focit. Apa megdörzsölte a szemét. - Mégis mi a bánatot akarsz kezdeni a futballal, hm? Nők nem kerülhetnek be az NFL-be, mert kinyírnák őket. - Még nem tudom, apa. Egyelőre az egyetemi csapatba szeretnék bejutni, aztán meglátjuk. - Súlyosan meg is sérülhetsz, hát nem érted? Azok a fickók az egyetemen sokkal durvábbak, mint a gimis srácok. - Te meg azt fogd fel, hogy jó játékos vagyok! - Nem lenne szabad olyanokkal játszanod, akik kétszer akkorák, mint te vagy - felelte, majd beledöfte villáját a húsba, és leszakított róla egy nagy darabot. - Ha eljártál volna Jordan meccseire, tudnád, mennyire ügyes vetette közbe Mike. Jake füttyentett, mire apa felpattant, és az asztalra hajította a szalvétáját. Kemény pillantást vetett a bátyámra, amit utoljára akkor láttam tőle, amikor egyszer - egészen véletlenül - Henryvel belehajtottunk a tóba a quaddal. - Kösz a vacsorát, szívem - mondta, majd arcon csókolta anyát. Felkapta a tányérját, hóna alá csapta a sportitalt, és kivonult az ebédlőből. Néhány pillanattal később hallottuk, ahogy becsapódik a dolgozószobájának ajtaja. Elment az étvágyam. A fiúk felé nyújtottam a tányéromat.

Mike elvette a kenyeret és a csirkét, Jake pedig átpakolta a krumplipürét a sajátjára. Mike már a második csirkemellet marcangolta a fogával, amikor megszólalt: - Apa egy seggfej - törölte le a zsírt a szájáról. Rávigyorogtam a bátyámra, majd felálltam, és a mosogatóhoz vittem a tányéromat. Mielőtt elindultam volna az emeletre, még hallottam, ahogy anya halkan megjegyzi: - Mike, tudom, hogy most mérges vagy, de akkor is mutass több tiszteletet apád iránt. - Igen, anya - felelte engedelmesen. Bárcsak itt lett volna Henry, hogy felvidítson! Meg akartam szabadulni a rosszkedvemtől, ezért felszaladtam a szobámba, és elővettem azt a hülye naplót. Kiléptem vele a hátsó kertbe, elhaladtam anya virágágyásai mellett, és a borostyánnal és mohával benőtt, skót stílusú melegház felé vettem az irányt. Vetettem egy pillantást a hátam mögé, hogy megbizonyosodjak róla, senki sem figyel, majd beslisszoltam, és becsuktam az ajtót. Az ablakon beszűrődő fények pászmákat rajzoltak a poros padlóra. Valahányszor magányra vágyom, ide menekülök. Henryvel kicsi korunkban rengeteget játszottunk itt, ide képzeltem magamnak egy bowlingpályát, ő meg egy helikopterleszállót, és itt játszottuk el a Star Trek izgi jeleneteit. Megtaláltam az elemlámpámat. Az állam alá szorítottam, aztán felütöttem a naplót, és azon merengtem, hogy Ty izmos testén kívül miről is írhatnék... - Jesszusom, Woods - suttogtam magam elé. - Kapd már össze magad! Elkezdtem firkálgatni. Lasztikat, szélforgókat, az Alabama csapatának lógóját vagy harmincszor, X és O betűkből pedig egy támadójáték tervét. És igen, bevéstem azt is, hogy: J. W. + T. G., bár rögtön áthúztam. Kitéptem a lapot, és gombóccá gyűrtem. Óda Tyhoz... imádom a halálpontos dobásod és a gyors lábmozgásod.

Felnevettem, aztán ezt a lapot is kitéptem.

Evolúció (második számú kísérlet versírásra) Bevallom, mikor először megpillantottam Jake Reynoldsot, azt képzeltem, meghaltam, és a focimennybe jutottam (kezdő irányítóként). Az a szőke, szörffiús haj. Az a napbarnított, csupa izom test. Az a telt, szexi, hívogató száj. Aztán megszólalt: „A fenébe is, Jordan! Neked elkapót kellene játszanod, mert a segged nagyobb sérülést okoz, mint egy baseballütő." Azóta valahányszor megpillantok egy szexi pasit, védekező állásba vonulok, és várom, hogy milyen sértés fog kicsúszni a száján. Eddig azt hittem, hogy a kedves, szexi fiúk kihaltak, és Henry közülük az utolsó példány, de a hormonjaim már beindultak, mert megérkezett Ty, és újból feltámad az eltűnőben lévő faj.

Sárdagasztás Visszaszámlálás: még 19 nap Alabamáig Másnap reggel a szokásosnál hamarabb ébredtem. Mike, Jake és én lefutottunk nyolc kilométert, utána meg súlyokat emelgettünk. Végül bevonultam a fürdőszobába zuhanyozni, és a héten először a lábamat is leborotváltam. Különös figyelmet fordítottam a kényes pontokra: a bokám körül és a térdhajlatomban. Olyan gondosan távolítottam el a szőrszálakat, mint más a gyomokat a veteményesből. Elpepecseltem a különféle testápolókkal, tusfürdőkkel, kondicionálókkal is, amikkel anya mindig telepakolja a fürdőszobámat. Remélem, Ty szereti a sheavajat. Hű! Tegnap óta csak rá gondolok. Éjjel alig két órát aludtam. Elképzelem, hogy elveszítjük a meccset a Lynch- burg - vagyis a kerület leggyengébb csapata - ellen, csak azért, mert az irányító játékosnak egész éjjel egy pasi járt a fejében, és ezért halálosan kimerült. Tudom, tudom. Ha így lesz, csak magamnak köszönhetem. Reggel hét óra, és épp azon tűnődtem, mit vegyek fel a suliba. Két percig fésülgettem a hajamat, ami nálam rekordidőnek számít. Kihalásztam a szekrényemből egy menő farmert, és mivel ma nem lesz edzés, megkockáztattam egy push-up melltartót, meg egy kék, csipkés bugyit. Utóbbi alig fedett valamit, viszont rettentő kényelmetlen volt. Úgy látszik, anya nagyon szeretné, hogy bepasizzak. Na mindegy, végül magamon hagytam, mert hátha... Akár még szexinek is érezhetem magam tőle. És a szokásos bő, sportfeliratú pólóim helyett ma sima fekete, szűk felsőt húztam. Marha bevállalós, mi? Hát... pedig tőlem ez igenis annak számít. Mert így látszik, hogy van mellem, amiről sokan azt sem tudják, hogy létezik. Még a nagy csajozógép, Jake sem vette észre eddig. Saruba bújok, és felkenek egy kis szájfényt. Ty jobban teszi, ha méltányolja a mai megjelenésem, mert rengeteg időt pazaroltam rá,

és rohadtul kifáradtam. Ebédidőben megcéloztam az ebédlőt, ahol fasírt és salátaöntet illata áradt a falakból és a padlóból is. Egy szelet pizzát, salátát és néhány doboznyi csokis tejet választottam. Tudom, hogy tizenhét évesen már nem kellene ilyeneket innom, de egyszerűen imádom. Ma elsőként ültem le a csapat asztalához. Körülnéztem, vajon merre vannak a többiek, amikor megláttam a sorban Tyt. Engem figyelt. És mosolygott. - Melléd ülhetek? - olvastam le a kérdést a szájáról. Beleharaptam a pizzába, de valamiért képtelen voltam megrágni a falatot. Az asztalra mutattam. Ty elvigyorodott. Amikor odaért, ledobta a tálcáját, és mellém csúszott. A könyökünk összeért. - Szia, Woods. - Helló, Ty - biccentettem. Tekintetemmel segélykérőn a többi srác után kutattam. De J. J. és Carter egy egész ebédlőasztalnyi elsős csajt fűzött. Lacey a közelből figyelte J. J.-t, de ő észre sem vette, mert egy kis vörös éppen sült krumplit dobált a szájába. Cartert egy hosszú barna hajú lány tartotta szóval, a srác meg úgy bámult rá, mintha legalábbis a világbajnokság döntőjét, a Super Bowlt elemezte volna neki. Pedig a nyakamat rá, hogy a csajszi valamelyik nyálas, „vámpír kontra vérfarkas" ponyva sztorijával traktálta. Henry az ablaknál állt Carrie Myerrel, és komoran nézett rá. Lehet, hogy anyának lesz igaza, és újból összejönnek? Carrie magyarázott neki valamit, mire mindketten felém fordultak. A lány egy pillanatig rám meredt, majd Henryhez fordult, és megint mondott neki valamit. Mi folyik itt? Bárcsak tudnék szájról olvasni. Henry beletúrt a hajába, és kitartóan bámulta a mennyezetet. Carrie a könnyeit törölgette, aztán megfordult, és elindult a kijárat felé. Szeme duzzadt és vörös volt a sírástól. Henry morcosan bár, de követte. Bár azt állította, nem zavarja Marie és Henry tegnapi randija, szerintem Carrie igenis pipa, mert Marie megszegte a szabályt. J. J. egyszer elmagyarázta, hogy ha egy srác randizik az egyik pomponlánnyal, akkor a többi csaj a csapatszellem miatt sohasem

fog randizni vele. J. J.-nek meg nekem ez persze kínai - mintha legalábbis a házastársi hűséget szegnék meg -, de úgyis tök mindegy, mert ha Henry- ről van szó, a csajok magasról tesznek a szabályokra. Na jó, ez túl sok dráma nekem! Ty olyan közel ült hozzám, hogy éreztem rajta a finom szappan és az öblítő illatát. Hozzám hajolt, és a fülembe suttogta: - Nem is tudom, hogy megköszönjem, vagy haragudjak rád, amiért tegnap Henryvel küldtél haza. - Jaj ne! - feleltem. - Mit csinált már megint? - Először elvitt minket abba az étterembe - tömött néhány szem sült krumplit a szájába. - Az a két csaj, Kristen és Marie teljesen ránk cuppant. Mondjuk, ezt nem bántam, bár Kristen nem egy észlény. Felhorkantam, és a csokis tej az orromon jött ki. Igen, tudom, a világ legszexisebb látványa lehettem. - És aztán? - Ott maradtunk még egy ideig, de semmiről sem tudtunk dumálni, tanulni meg végképp nem. Helyette Henry és Mary vagy egy órát nyalta-falta egymást. Megropogtattam az ujjperceimet, miközben Ty folytatta a sztorit: - Végül eljöttünk onnan, és beültünk az autójába. Már kezdtem örülni, hogy hazakerülök, mert tudtam, hogy a nagypapám halálra aggódja magát miattam, de nem, Henry kihajtott a földekre, gyakorlatilag egy hatalmas, sáros katlanba. - Elvitt téged egy kis sárdagasztásra, mi? - vigyorodtam el. - Ja. Szóval legalább százharminccal száguldott körbe-körbe, én meg azt hittem, kinyiffanok. A csajok sikítottak. Henry leengedte az ablakokat, a sár pedig mindent és mindenkit beterített. Aztán hirtelen lefékezett, mi meg kiestünk az autóból a pocsolyába. - Ty beleharapott a sajtburgerébe. - Erre a többiek levetkőztek, én viszont nem. És akkor Kristen... - Elhallgatott, majd elvörösödve a szájába tömött egy marék sült krumplit. Mardosott a féltékenység, mégis majd megszakadtam a röhögéstől. Annyira Henryre vall, hogy így kitoljon az újonccal, rögtön az első napon.

- Szerinted ez vicces, ugye? - vigyorgott Ty. - Pedig éjfél után keveredtem haza, nyakig sárosán, és jól kihúztam a gyufát otthon. - De hát tényleg nagyon vicces! - Ráadásul Kristen egész nap a nyomomban van. Egy pillantást vetettem a pomponlányok asztalára. Lacey J. J.-t és a sült krumplit hajigáló vöröskét leste. Kristen meg minket bámult. Intett Ty-nak, és egy puszit dobott felé. Szívem szerint elkaptam volna a képzeletbeli csókot, aztán jól összegyűröm, ledobom a földre, és rátaposok. Ehelyett belekortyoltam a csokis tejbe, és csak annyit mondtam: - Akkor ezt jól megszívtad, haver. Ty megbökött a könyökével. - Szerintem meg te tervelted ki az egészet. - Én aztán nem! - Dehogynem. - Nem és nem! Hol vagyunk, az általános harmadik osztályában? - Engesztelj ki! - nézett egyenesen a szemembe. Lélegezz, Jordan, lélegezz! - Nem tettem semmi rosszat, ezért nem is kell, hogy kárpótoljalak. - Mit csinálsz ma suli után? J. J.-vel kajálni megyünk, és akár Tyt is elhívhatnám, de akkor a gyomrom görcsbe rándulna, és egy pillanatra sem tudnám elengedni magam. Márpedig muszáj ellazulnom a holnap esti meccsre. J. J. és Carter végül odajöttek, és leültek az asztalunkhoz. Alighogy J. J. hátat fordított neki, Lacey felpattant, és a vörös hajú elsőéveshez viharzott. Nem kellett hozzá szájról olvasnom, hogy tudjam, épp leribancozza a csajt. Szegény lány a tálcájával a mosogatóablakhoz rohant, aztán könnyes szemmel valósággal elmenekült az ebédlőből. - Láttad ezt? - hajolt oda hozzám Ty. - Aha. - Vegyem úgy, hogy Lacey egy gonosz boszorka? - Pontosan. Előbb kajálok, aztán megnézem, mi van az elsőssel. Nem hagyhatom ki az evést, kell az energia holnapra.

Ty is egyre csak tömte magába a sült krumplit. - Tudod, a tinilányoknál nincs veszélyesebb teremtmény a földön. - Hé, én is az vagyok! - bokszoltam bele a karjába. - Aú! - kiáltott fel a bicepszét dörzsölgetve, aztán elmosolyodott. - Szóval mi legyen délután? - Bocs, de már elígérkeztem. - Ó, értem. - És ki az a kis vörös? - fordultam J. J.-hez. - Fogalmam sincs - felelte vállvonogatva. - De szexi, nem igaz? Nem tudom, mi jött ram, amikor felcsippentettem pár szem sült krumplit Ty tányérjáról. - Hé, Ty, találd ki, ki vagyok! - Azzal áthajoltam az asztalon, és Carter szájába dobáltam a krumplit. A másik két srác felnevetett. - Undorító! - tolta el Carter a kezem. - Tudod jól, Woods, hogy mennyire utálom a menzakaját. - Miről beszélsz, Carter? - ültem vissza a székemre. - Itt kapható a legjobb sült krumpli a városban. - Egyetértek - mosolygott rám Ty. Kitátotta a száját, mire beledobtam egy újabb szem krumplit. Úristen! Most én tényleg etetem a pasit? Gyorsan meg kellene mérni a lázam!

Az a hülye szűk felső! - Mégis mi ütött beléd, Henry? - löktem neki az öltözőszekrénynek. - Miről beszélsz? - kérdezett vissza, és eltaszított magától. - Azt mondtam, vidd haza Tyt, erre te hagytad, hogy Kristen rámásszon. - Egy szóval sem panaszkodott az este. Szerintem jól érezte magát. Megráztam a fejem. - Különben miért érdekel, mit csinál az ürge, Woods? Elvigyorodott, kérdőn felvonta a szemöldökét, majd mindentudón végigmért. - Egyáltalán nem érdekel. - Ne már! - vigyorgott rendületlenül Henry. - Még sohasem láttam rajtad ilyen szűk felsőt. Ebben végre látszik a melled. Megint rásóztam egyet. - Francba, Woods, tetszik neked a srác, vagy mi? - suttogta, és én is kaptam egyet tőle. Vissza akartam adni az ütést, de időben elugrott. Mint egy fürge balerina. - A csapatom érdekel, te majom! Ty elmondta, hogy csak éjfél után ért haza. Két nappal a mérkőzés előtt ez megengedhetetlen, Henry! - Szóval hazaért valahogy? - Miről beszélsz? - Nem engedte, hogy hazáig vigyem, kiszállt az autópályán. Furcsa. De látszott, hogy komolyan gondolja, nem akarta, hogy a házuk közelébe menjünk. Vajon mennyire vészes Ty otthona? A csapatom fele lakókocsiban él, annál biztosan nem rosszabb. Alaposan szemügyre vettem Henryt. Napbarnított arcán pattanások virítottak, pedig idáig egyet sem láttam rajta. - Sam? - kaptam el a kezét. - Igen? - felelte, és szabad kezével borzas hajába szántott. - Mondd csak... minden rendben veled? Bánt valami?

Henry felsóhajtott, és nekidőlt az öltözőszekrénynek. - Igen, talán egy kicsit. - Carrie az oka? - Megrázta a fejét. - Akkor? Félresöpörte a szemébe hulló hajtincset, és lebámult a sarujára. - Nem tudom... csak valahogy minden összejött. Apám alig van otthon, anya meg folyton szomorkodik... az egyetem miatt is rágom magam. Mindenképpen be akarok jutni, és a sportösztöndíj az egyetlen lehetőségem. A családom nem tudja fizetni a tandíjat. Kerülte a tekintetem, szája szegletében keserű ránc jelent meg, én pedig rögtön tudtam, hogy elhallgat előlem valamit. Mindenesetre úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. - Értem - mondtam, és megszorítottam a karját. - De az ösztöndíjjal nem lesz gond, mert fantasztikusan játszol, és az osztályzataid is jók. Henry a szemközti falon lógó, szórólapokkal teletűzdelt hirdetőtáblára meredt. - Remélem, igazad van. Az egész jövőm a focin múlik. - Igen, tudom - feleltem, majd elkaptam róla a tekintetem, mert láttam, hogy Ty közeledik a folyosón. Ahogy észrevett bennünket, egy pillanatra megtorpant, de aztán szó nélkül befordult a rajzterembe. Henry elvigyorodott, és megrázta a fejét. - Figyi, nem mondom el senkinek, hogy tetszik neked a srác. ígérem. Összerezzentem. Egymáshoz koccantottuk az öklünket, majd átkarolt, és elindultunk a zeneterem felé. Végzősként - kizárólag a focira koncentrálva - néhány igazán nevetséges tantárgyat is fel kellett vennünk. Ma például megtanulunk xilofonon játszani. - Csak hordjál továbbra is ilyen felsőket! - kacsintott rám Henry. - Ebben tutira észreveszi a melledet. Zeneóra előtt még belekezdtünk Henryvel egy akasztófajátékba. A feladványom a következő volt:------------/----------- Híres futballisták kategória - közöltem. Henry egy „E” betűt mondott, mire rajzoltam egy hurokba akasztott fejet. „A" következett, amit beírtam mindkét szó második

betűjeként. Ekkor Marie megállt mögöttünk, és Henry válla felett átpillantva csak annyit mondott: - Kitaláltam. Felhorkantam, de a srác oldalba bökött, és jelentőségteljes pillantást vetett rám. Azután az ölébe ültette a lányt, és átkarolta a derekát. Amikor egy puszit adott a szájára, akaratlanul is kiegyenesedtem. - Kár, hogy tegnap nem tudtál velünk jönni, Jordan - mondta Marie, mire vállat vontam. - Ty kérdezősködött rólad. - Miért? Infókat gyűjt a vetélytársáról? - szegeztem a kérdést Henrynek, de ő már a terem túlsó végében, a cintányérokkal ökörködő idiótákat figyelte. - Dehogy - mosolygott Marie. - Csak érdekelte, miket szeretsz csinálni. Örült volna, ha te is eljössz. - Dolgom volt - húztam még egyenesebbre a derekam. - Felkészültél már az alabamai útra? - kotyogott tovább Marie, és átkarolta Henry vállát. - Miért érdekel annyira? - kérdeztem tőle. - Tudom, milyen fontos ez neked - motyogta, majd kikászálódott Henry öléből, és a padjához indult. - Dan Marino - kiáltott még vissza a válla felett. Honnan a fenéből tudta a választ? Beírogattam a hiányzó betűket, miközben Henry a fülembe súgta: - Nem minden lány ellenség ám. - Persze, mert veled kedvesek, de látnád csak, mit művel Kristen és Lacey a többiekkel az öltözőben és... - Elhallgattam, mert nem akartam visszamenni az emlékezésben egészen a hetedik osztályig, inkább lefirkantottam az Alabama lógóját. De Henry csak nem szállt le rólam: - Kétlem, hogy Marie valaha is rosszat mondott volna rólad. Megvontam a vállam. - Adj neki egy esélyt! - erősködött Henry. – Fogadni mernék, hogy megkedveled. - Azzal kivette a tollat az ujjaim közül, magához húzta a lapot, és új feladványt gyártott: - Dan Marino jegyezte meg közben vigyorogva. - Abban a pillanatban tudtam,

ahogy felírtad. Kitaláltam a vonalak számából. - Na persze! - tiltakoztam, mire rácsapott a combomra. Mindketten felnevettünk. - „A" - próbálkoztam utána. Henry megrajzolta a figura fejét aztán Marie-ra pillantott. Ránéztem a srácra, és végül felkiáltottam: - Hé, Marie! Gyere, segíts kitalálni ezt a nevet! Suli után J. J. és én a terepjárómmal Joe Olasz Falatozójához hajtottunk. Isteni kajákat lehetett itt enni, így minden egyes mérkőzés előtt eljöttünk, és bőséges kalóriabevitel mellett megtárgyaltuk a stratégiánkat. Elindultunk a szokásos bokszhoz, ahol magam felé kellett húznom az asztalt, hogy a haverom is kényelmesen elférjen. Joe hozzánk lépett, mi pedig kértünk egy pohár vizet, és megrendeltük az első adag spagettinket. - Na, készen állsz a holnapi összecsapásra? - kérdeztem J. J.-t. - Persze, nincs miért aggódni, hisz ez csak a Lynchburg válaszolta, és belekortyolt az italába. A táskájából előhúzott egy tollat meg egy keresztrejtvényt, és átfutotta. Ő így vezeti le a feszkót. - Miért, te talán izgulsz? - nézett rám. - Á, dehogy! A Lynchburg miatt? Ugyan! - Na és más miatt? - J. J. pillantása a szűk felsőmre vándorolt. Miért is választottam ezt reggel?! Megráztam a fejem, aztán ittam egy kortyot. Utána elkezdtem babrálni a sószórókkal. Tornyot építettem belőlük, lebontottam, és újrakezdtem. - Biztos ez, Woods? Remélem, nem húztad fel magad Ty Green miatt. Nem értem, hogy vehette be őt az edzőnk a csapatba. - J. J. megmarkolta a tollát, és izgatottan csattogtatta. - Nem nagy ügy. Nem ismerem a teljes sztorit, de Ty most költözött ide a családjával, és valószínűleg nem volt más választása. Szerintem mindenképpen játszani akar. - Belekortyoltam a vízbe, de mellényeltem, úgyhogy az öklömmel kellett ütögetnem a mellkasom. - Csak szólj, ha valami gond van vele - jegyezte meg J. J., miközben a keresztrejtvényét fixírozta. A poharam mögé bújva elrejtettem egy mosolyt. Hogy képes J. J.

elválasztani a szerelmi életét (fogjuk rá) a focitól? Talán a fiúknál ez másképp működik. Pedig gyakorlatilag én is pasi vagyok. Úgy értem, leszámítva az átkozott hormonjaimat, amitől legszívesebben ráugranék Tyra meg Justin Timberlake-re. Viszont egy cseppet sem érdekelnek a csajos dolgok, mint például a divatos ruhák, a filmsztárok, a műkörmök, a frizurák, a kötés és még ki tudja, milyen baromságok! Megelégszem azzal, ha befalhatok egy halom csípős csirkeszárnyat, alhatok, játszhatok, és talán egyszer még Ty-jal is összejövök. - Figyu, J. J.! Érzel valamit Lacey iránt? Úgy értem, szereted, vagy ilyesmi? Kihullott a kezéből a toll. - Hogy mi van?! Miért, kérdezett valamit rólam? - méregetett gyanakodva. - Igen, egyszer... bár engem egyáltalán nem izgatnak az érzései. A tieidre vagyok kíváncsi. - Jó vele az ágyban - felelte tömören, majd felkapta a tollát, és elkezdte rágcsálni a végét, miközben visszatért a keresztrejtvényhez: - Korábbi orosz vezető,, négy betű? - Ember, honnan a pokolból tudnám?! És figyi... hogyan tudod összeegyeztetni Lacey-t és a focit? - Na ide figyelj, Woods! Utálok lelkizni, de ha már rákérdeztél, elmondom: úgy, hogy tojok az egészre. Lefekszem vele, és annyi. Segít levezetni a feszültséget, és ettől jobban tudok koncentrálni a pályán. A szájam szélét harapdáltam. Marhára nem örülnék, ha Ty-nak csak arra kellenék, hogy levezesse rajtam a fölös energiáját. Vajon ő is olyan pasi, akit csak az izgat, hogy megfektesse a csajokat? A pomponlányok biztos ilyesmikről témáznak a pizsamapartikon... - Na, ne pofázzunk többet érzésekről meg ilyen baromságokról, oké? - szólalt meg J. J. nagy okosan. - Inkább azt mondd meg, mi Jemen fővárosa. Öt betű. Tavaly bioszon békákat boncoltunk, és mikor felnyitottam az egyikük gyomrát, rengeteg legyet találtam benne. A tanárunk is

megjegyezte, hogy még ő sem látott ilyet. Ha pedig engem felboncolna most egy nálam magasabb rendű élőlény, elképedne a gyomromban felhalmozott spagetti láttán. Mert degeszre tömtem magam. Kifejezetten örülök, hogy Ty nincs itt, mert rögtön kiábrándulna belőlem. Jóllaktam, mint a duda. Otthon a hátsó ajtón léptem a házba, és hallom ám, hogy Mike meg apa torkaszakadtából üvöltenek. A zajok az ebédlőből jöttek, ezért egyenesen odamentem. Henry éppen Jake-kel szkanderozott; mindkettőjük arca vörös volt az erőlködéstől, Jake még a fogát is csikorgatta. - Mióta tart? - suttogtam Mike-nak. - Negyven másodperce! Elállt a lélegzetem. Henry marha jól bírja a gyűrődést! Pont felpillantott rám, mire elkezdtem biztatni. - Gyerünk, Henry! Nyomd le a szépfiút! Henry elmosolyodott, majd az ajkába harapott, és minden erejével nyomta lefelé Jake karját. Ő tolta volna el magától, de Henry egy határozott mozdulattal az asztalra csapta a kezét. - Te jó szagú! - lelkendezett apa. - Azt a jó életbe! - kiáltott fel Mike is, és alaposan hátba vágta Henryt. Jake arca még mindig vörös volt. - A jó büdös francba! - motyogta maga elé. Apa megszorította Henry vállát. - Látod, itt az eredménye a kemény edzéseknek, Sam. Ha így folytatod, biztosan elnyered az ösztöndíjat. Büszke vagyok rád, fiam! Henryvel jelentőségteljesen egymásra pillantottunk. Apám tényleg seggfej. A Nagy Donovan Woods soha nem ereszkedett le odáig, hogy megdicsérje a saját lányát. Egy lányt, aki ugyanakkora eséllyel indul az egyetemi sportösztöndíjért, mint Henry. Nem sokkal ezután apa kivitte Henryt, Mike-ot és Jake- et egy kicsit gyakorolni a hátsó kertbe. Velük akartam menni, de rám szólt, hogy inkább segítsek anyának elkészíteni a vacsorát. Mekkora egy szexista! Asztalhoz vittem a lasagnét, a kenyeret, a vizeskancsót, és

hősiesen megálltam, hogy ne öntsem a tartalmát apám tányérjára. Mert ellentétben vele, én képes vagyok éretten viselkedni Éppen a tányérokat és a poharakat csaptam le az asztalra, amikor Henry hozzám lépett, és megrázta a vállam. - Pocsék pincérnő lennél, Woods. - Ezt talán apámmal is közölhetnéd. - Ledobtam a villát, ami nagy csörömpöléssel ért a tányérra. - Mit is? - lépett be apa az ebédlőbe. Látta, hogy Henry a vállamon tartja a kezét, de ahelyett hogy ribilliót csapott volna, ránk mosolygott. - Semmit - vágtam rá gyorsan. Leráztam Henry kezét, és elléptem tőle. Miközben befejeztem az asztal terítését, gondosan ügyeltem rá, hogy a kések és a villák rossz helyre kerüljenek. Annak ellenére, hogy az étkezőben befaltam egy tonna spagettit, rengeteg lasagnét pakoltam a tányéromra. Henry mellettem ült, Jake pedig velem szemben. A fokhagymás bagettért ádáz harcot vívtunk, de jelentem, én kerültem ki győztesen a magam öt szeletével. Nem voltam különösebben éhes, csak semmiképp sem akartam lemaradni a pasik mögött. Mike csalódottan vette tudomásul, hogy neki mindössze két szelet jutott, ezért nagylelkűen felajánlottam neki még kettőt. Apa tört a kenyeréből, aztán Henryre és rám nézett. - Hogy megy a suli? - kérdezte. - Jól - felelte Henry. - Ebben a félévben Jordannel technikaórán felújítjuk az egyik lerobbant iskolabusz motorját. Apa rám mosolygott. - És hogy haladtok vele? - Eddig minden rendben - feleltem, és belekortyoltam a limonádémba. - Ha elkészültünk, beépítjük majd egy szintén felújított buszba. - És mi lesz a busszal? - érdeklődött apa. Henry letette a villáját, megtörölte a száját egy szalvétával. - Jordan azt javasolta, hogy adományozzuk az árvaháznak. A kölykök szeretnek eljárni a mérkőzéseinkre, de nehezen tudják megoldani a közlekedést. - Nagyszerű ötlet! - ismerte el apa. - Mikor készültök el?

- A félév végére, így jövőre megkaphatják - felelte Henry. - Néhány alkatrész még hiányzik hozzá, de jövő héten körülnézünk Murphy autóbontójában. - Szóljatok nyugodtan, ha segíthetek valamiben - mondta apa, és nagyot kortyolt a sportitalból. - A csapattársaim talán összedobnák az alkatrészek árát. Vagy akár az egész buszt is megvehetnék! - Köszönjük, Mr. Woods - mondta Henry. - Ha elakadnánk, mindenképpen élni fogunk a lehetőséggel. - Csakhogy nem fogunk elakadni - vágtam rá. Henryvel egymásra vigyorogtunk. Egy darabig csak az evőeszközök csörömpölése hallatszott, aztán apám - szokás szerint - újból felvette a beszélgetés fonalát. Talán fél a csendtől, vagy ilyesmi. - Jól nézel ki ma, Jordan. Ez annyira gáz! Szívesebben beszélget velem a külsőmről, ahelyett hogy végre a fociról kérdezne! Komoran ettem a salátámat. Ahogy a poharamért nyúltam, felpillantottam, és észrevettem, hogy Jake a mellemet stíröli. - Ja, tényleg jól nézel ki - mondta. Az asztal alatt sípcsonton rúgtam. Jó keményen. Összerándult, és rögtön elkapta rólam a tekintetét. Elvigyorodtam. - Szerintem mindannyian egyetérthetünk abban, hogy Jordan ma nagyon csinos - foglalta össze a lényeget apa, és újabb adag lasagnét lapátolt a szájába. - Örülök, hogy végre nőiesen öltöztél fel. Leejtettem a villát a tányéromra. - Csak mert a többi pólóm mosásban van, apa - vetettem oda. Anya, nem kérek többet. Joe-nál teleettem magam. Bólintott, és felém nyújtotta a karját, mire odamentem, hogy puszit nyomhasson az arcomra. Kivittem a konyhába a tányéromat, a mosogatóba helyeztem, aztán a szobámba vonultam. Gondoltam, a holnap esti meccs előtt le kéne vezetni a feszkót, ezért tréningruhába meg sportcipőbe bújtam. Kint, a házunk körül futottam a kihalt és elhanyagolt mellékutakon. Vigyázva kerülgettem a kátyúkat és felfagyásokat, nehogy megsérüljek. Futás közben arról ábrándoztam, hogy az Alabamában játszom, és sikerült is kizárnom a külvilágot.

Képzeletben már a pályán voltam, cseleztem, céloztam, aztán teljes erőmből futásnak eredtem. Lépteket hallottam a hátam mögött. Hátranéztem, és láttam, hogy Henry szalad utánam. A fürtjei szanaszét röpködtek. - Woods! - kiáltotta. - Várj meg! Apád folyton az egyetemről papolt, én meg mondtam neki, hogy dugja fel. Ránevettem, és csak azért is gyorsítottam. De hiába, Henry piszkosul gyorsan tud futni, legalább annyira, mint Forrest Gump. Jól le is hagyott, aztán a kanyarban eljárta a hülye győzelmi táncát: mintha a rodeón ülné meg a bikát. Sebaj, teljes erőből beleszaladtam, mire az árokba repült. - Ezt kapd ki! - Francba! - kiáltott fel, majd nevetve feltápászkodott. Lesöpörte magáról a füvet meg a homokot, és a kezét is leporolta. - Mit szólt az apám, amikor azt mondtad, dugja fel? - Kiröhögött. - Ciki. - Nem gáz - nézett a szemembe. - Egyáltalán miért mondtál neki ilyet? - Ha téged nem támogat, akkor én meg nem kérek a támogatásából. Tessék, a legjobb barátom hisz bennem! Hát kell ennél több egy lánynak? És örülnöm kellene, hogy apa megdicsérte őt. Ez sokat jelent Henrynek, hisz a saját faterjától nem sokra számíthat. Az öreg valószínűleg gyári munkásnak vagy sofőrnek szánja, hogy aztán majd úgy végezze, mint ő. - Hihetetlen, hogy legyőzted Jake-et szkanderban - mosolyogtam rá. - Ja, ezt soha nem felejtem el - vigyorgott. Vettem egy nagy levegőt. - Gondolkodtam. Talán beszélned kellene apámmal Michiganről. Elhívhatnád, hogy nézzen meg az egyik meccsünkön. Szerintem segítene neked. Henry meredten bámult rám, de nem szólt. - Versenyzünk visszafelé is? - kérdezte végül.

- És a győztes megkapja a nyakláncot? - Kinyújtottam a kezemet, és megérintettem a műanyag labdát, ami állandóan Henry nyakában fityegett egy olcsó, vékony ezüstláncon. - Kizárt - felelte, és ujjai közé fogta a lasztit, amelyért kilencéves korunk óta harcolunk. Sohasem felejtem el, ahogy Henryék háza előtt ültünk, „kőpapír-olló"-t játszottunk, és egy nagy doboz keksszel tömtük magunkat. Én húztam ki belőle az ajándékot, de mindketten a magunkénak követeltük. Mivel Henryéknél voltunk, és ők vásárolták, szerinte a műanyag labda neki járt. Én viszont úgy gondoltam, hogy én találtam meg, ezért az enyém. így aztán „kőpapír-olló"-val döntöttük el a vitát. Én ollót mutattam, Henry pedig követ. Azóta is a nyakában hordja a labdát. - Mi lenne, ha a fagyi lenne a tét? - kérdezte Henry. - Aki nyer, az készít a másiknak egy forró karamellás jégkrémet. Nekilendültem, lehagytam egy pöfögő traktort az úton, és hátrakiáltottam Henrynek: - Benne vagyok! A nap lenyugodni készült, mi pedig száguldottunk az epervanília illatú estében.

Pep rally Hiszen értem én a pép rally jelentőségét. A pomponlányok pózolnak, bemutathatják a trükkjeiket, a fiúk pedig kidüllesztett mellkassal páváskodnak, erejüket fitogtatják. Ami engem illet, főleg azért szeretem, mert délután legalább egy órára kimozdulhatok a tanteremből. Az edzőnk - velem kezdve a sort - egyenként bemutatja a játékosokat. Integetek, mire a srácok hatalmas ovációban törnek ki. De ez mind semmi ahhoz képest; ahogyan Henryt ünnepük, aki erre lenyomja nekik azt a hülye táncát. A lányok odavannak érte: „Óóó!" „Úúú!" „Ááá!" - kiabálják. És ez mind semmi ahhoz képest; ahogyan Tyt ünnepük. jellegzetes mosolyát a közönségre villantja, mire a lányok ájuldoznak a gyönyörtől, és azt kiabálják: „Olyan szexi!" Ezek után én vagyok a legboldogabb, amikor Ty odarobog hozzám, öklét az enyémhez koccantja, majd vállon vereget. Isten bizony nem mosom ki többet ezt a mezt!

Első mérkőzés Visszaszámlálás: még 18 nap Alabamáig Öt perccel a mérkőzés kezdete előtt szakadni kezdett az eső. Én viszont alig érzékeltem belőle valamit - kizárólag a meccsre és az alabamai játékosmegfigyelőkre koncentráltam. Ügyet sem vetettem a többtucatnyi fotóriporterre, akik a kerítés mögül engem fényképeztek. Levegőre volt szükségem. Igyekeztem minél mélyebben beszippantani a sisakom védőrácsán keresztül, de nem sikerült. Felkaptam egy labdát, és elkezdtem pörgetni a kezem között. Egy kéz nehezedett a vállamra, Megfordultam: Mike volt az. Szőke haja vizesen tapadt az arcára, a pólója és a farmere pedig átázott. A bátyám talán az egyetlen, akinek az edzőnk megengedi, hogy meccs alatt a pálya széléig merészkedjen. - Szia, hugi! Hol van Ty? - súgta a fülembe. - Fogd be! - válaszoltam. - Koncentrálni próbálok. Inkább szerezz egy esernyőt, mielőtt lebetegszel a holnapi mecssedre. Mike vállat vont, aztán megdörzsölte a karomat. - Lazíts már egy kicsit, különben olyan merev leszel, mint Woods nagypapa. Lesújtó pillantást vetettem rá. Hát nem fogja fel, milyen fontos meccs előtt állunk? - Igen, tudom, mennyire fontos ez a meccs - kapta el a tekintetem Mike. - Hé, Woods! - J. J. közeledett felénk. - Helyzet? A bátyádnak szóltam, nem neked - nézett rá vigyorogva, és kezet rázott Mike-kal. - Üdv, haver! - Mizu, J. J.? Szóval... melyik a vadiúj irányító? - kérdezte Mike. J. J. rám nézett. Örültem, hogy rajtam van a sisak, mert éreztem, hogy újból lángol az arcom. - A tizenötös - mormolta J. J. - Kösz - Mike barátságosan hátba vágta, és lelépett. - Ez meg mi volt? - kérdezte J. J.

- Nem tudom. Elmeséltem neki, hogy milyen jól játszik Ty. Biztos érdekli. - Ty csak ne brillírozzon a te rovásodra! Egyszerűen nem hiszem el, hogy idepofátlankodik, és megpróbálja elvenni a posztodat dohogott J. J. - Inkább a Lynchburgön töltsd ki a mérged, oké? - nevettem fel. Távolról figyeltem, ahogy Mike odamegy Tyhoz, kezet ráz vele, és megveregeti a hátát. Ty lekapta a fejéről a sisakját, rámosolygott a tesómra, aztán élénk társalgásba kezdtek. Mike a pályára mutogatott; valószínűleg arra akarta felhívni a figyelmet, milyen egyenetlen a Lynchburg küzdőtere. Hirtelen oldalba böktek, mire megpördültem. Henry állt a hátam mögött, hóna alatt egy esernyővel. Gyorsan kinyitotta, és a fejem fölé tartotta. - Vidd innen! - sziszegtem. - Azt fogják rólam gondolni, hogy kényes liba vagyok. - Ahogy akarod - vágta rá Henry, és láttam, ahogy a sisakja mögött elvigyorodik. Két lépést tett hátra, és az ernyőt a saját feje fölé tartotta. Mike és Ty felé fordult. - Mi folyik ott? Felsóhajtottam. Miért olyan védelmezők és kíváncsiak a barátaim? - Mike meg akarta ismerni Tyt. Mert elmeséltem neki, hogy milyen jó. - Na és miben jó? - Fogd be, Henry! Koncentrálni próbálok, ha nem vetted volna észre. - Haver, hiszen csak a Lynchburggel játszunk! Nem is számítanak igazi ellenfélnek, szóval no para. - Átnyújtotta az esernyőt egy elsőévesnek, és közelebb húzódott hozzám. - Nyugi, ma este ász leszel - szorította meg a kezem. - Ahogyan te is - feleltem. Mike és Ty igyekeztek felénk. Amikor Henry észrevette, hogy Mike hozzám hajol, gyorsan közelebb húzódott, hogy hallja, mit mond. - Itt az Alabama edzője - suttogta a bátyám.

Henryvel a korlát felé fordultunk, ahol rendszerint a megfigyelők és az öregdiákok szoktak álldogálni meg jegyzetelni. Ki is szúrtunk rögtön egy férfit, aki az Alabama csapatának piros anorákjában virított. - Az Ohiótól is érkeztek játékosmegfigyelők - folytatta Mike. - Valószínűleg Carter miatt. - Mi tagadás, szörnyen éreztem magam, hogy a Michigantől nem érkezett senki. Amióta az eszemet tudom, Henry a csapatukban akart játszani. - Adjál nekik, Woods! - mondta Henry, majd a hátamra csapott, mikor a bíró magához intette a csapatkapitányokat a pénzfeldobásra. J. J.-vel és Carterrel a pálya közepére kocogtunk, az ötvenes vonalhoz, aztán közrefogtak. A bíró felszólított, hogy válasszak. - Fej - mondtam. A negyeddolláros pördült egyet a levegőben, majd lepottyant a fűbe. írás. A Lynchburg kapitánya a kezdőrúgást választotta. Vetettem egy pillantást a pályára, majd megjegyeztem, hogy lehetőleg nem a legsárosabb részen kellene védekeznünk. Nem szeretném, ha a csapatom védelme összevissza csúszkálna meg zuhanna a nedves földön, ezért inkább a túlsó oldalra futok. J. J., Carter és én visszarobogtunk az oldalvonalhoz, aztán Henryvel összekoccantottuk az öklünket, mielőtt elindult volna fogadni a kezdőrúgást. - Milyen jó, hogy az Ohiótól is érkeztek megfigyelők! lelkendeztem Carternek. De ő csak megvonta a vállát. Nahát, és én még azt hittem, hogy magánkívül lesz az örömtől! Az apja valamikor kezdő védőjátékos volt náluk, és más neves csapatoknál is. Mialatt az ellenfél elvégezte a kezdőrúgást, Ty odajött hozzam. Együtt néztük, ahogy Henry elkapja a labdát, aztán kilő vele a pályán. Először a húszas vonalunkig hozza fel, majd a harmincasig... aztán ide-oda cikázik a védők között, akik félreugranak, és elterülnek a sárban. Henry továbbszáguld, már az ellenfél húszas vonalánál jár, aztán a tízesnél. És touchdown! A pomponlányaink torkukszakadtából visítanak, a zenekarunk pedig belefog egy indulóba. Hiába, elképesztőek vagyunk! - Azta! - kiáltotta Ty. - Ezt zseniálisan csinálta!

Ami engem illet, sikítozva ugrándoztam az örömtől. Hátba vágtam egy elsőst, aki erre megtántorodott, és a padra zuhant. J. J.nek is odasóztam egyet, akinek persze ez meg sem kottyant, de hát nem is azért csináljuk, hanem az elvért. A többiekkel összekoccantottuk az öklünket, meg lepacsiztunk. Ty sem maradt ki az ünneplésből. Mikor a keze az enyémhez ért, úgy éreztem, mintha áramütést kaptam volna. Henry földhöz vágta a labdát, és már éppen belefogott volna az idétlen táncába, amikor hirtelen meggondolta magát. Szerintem átvillanhatott az agyán, hogy nem érdemes kockáztatni egy büntetést ilyen rettenetes időben. Miután a rúgó játékosunk megszerezte az extra pontot, a védelmünk is bedobta magát, és megakadályozták, hogy az ellenfél akár csak egy first downig2 is eljusson. Csúcs. És most én jövök! Kirobogtam a pályára, és gyorsan beálltam a helyemre, J. J. mögé. A Lynchburg egyik védője beszólt nekem: - Hé, szivi! Jobb a segged, mint tavaly volt! - Pofa be, seggfej! - szólt rá J. J., és rácsapott egyet a srác sisakjára. - Semmi gond - mondtam J. J.-nek úgy, hogy az a tapló is meghallja. - Látszik, hogy az egyetlen barátnője a jobb keze! Az edző hangja megszólalt a sisakom fülesében: - Ma este csak futójáték, Woods. Semmi látványos passz! - Piros ötven! - ordítottam. - Piros ötven! Kék huszonöt! Kék huszonöt a figura, mégpedig úgy, hogy J. J. hátraadja nekem a labdát, én a kezdő futóemberünknek, Drew Bates- nek adom, aki középen fut vele. Sima ügy. J. J. olyan erővel csapódott neki a védőnek, aki szemétkedett velem, hogy az a földre zuhant, és a hasát szorongatta. - Szép volt! - nevettem J. J.-re. A pocsék idő miatt a Lynchburg még rosszabbul játszott, mint 2 first down - első kísérlet; a támadószériák legelső játéka, amit három további próbálkozás követhet a szükséges yardmennyiség eléréséhez

általában, úgyhogy szabaddá vált előttünk a pálya. Miután továbbítottam a labdát a második touchdown-hoz, hallottam, ahogy anya boldogan felsikít a lelátón. Carter és Henry mamája is ott ült, meg J. J. szülei. Bár nem számítottam rá, hogy apa eljön a meccsemre, mégis elkeserített, hogy nem látom. Anya bőrig ázva mosolygott rám. Alig vártam, hogy elmondhassam neki, mennyire szeretem. A félidőre 2 8 : 0 lett az eredmény. Kínosan éreztem magam a Lynchburg helyett is, de elképesztően jól játszottam, pedig nem is dobhattam látványosan hosszú passzokat. Azért futottam egy touchdownt, hiszen meg kellett mutatnom magam az Alabama edzőjének. Rendes körülmények között nem teszek ilyet, de ha a rossz idő miatt nem dobhattam kedvem szerint, valahogy ki kellett tűnnöm a tömegből. A szünetben a fiúk öltözőjében gyűltünk össze, és mivel nyerésre álltunk, az edzőnek nem kellett taktikai utasításokat osztogatnia. Lazán kortyolgattam a sportitalomat, és közben szárítkoztam. A kezem úgy szétázott, hogy a mazsola hozzá képest tükörsima volt. Amúgy meg Henry és Ty közé préselődtem a pádon. A Lynchburg nem okozott sok gondot, úgyhogy a gondolataim Ty felé kalandoztak. A könyöke az enyémhez ért. Lélegezz, Jordan, lélegezz! Ne gondolj a bicepszére! Eszedbe ne jusson, hogy a barnára sült bőre a csípőjénél kikandikál a meze alól. Hát nem lenne csodálatos, ha csak kettesben lennénk? Letépnénk egymásról a mezt, és... - Woods? - szólalt meg az edző. - Igen? - A második félidőre kiveszlek a játékból. J. J., Carter és Henry egyszerre ugrottak fel és kezdtek el üvöltözni. - Ez most komoly, mester? Woods fantasztikusan játszik! Ráadásul az Alabama edzője is eljött a meccsre! A mester leintette a zúgolódó srácokat. - Woods ma már megmutatta, milyen nagyszerűen irányítja a csapatot. De az idő egyre rosszabbra fordul, én pedig nem

szeretném, ha megsérülne. - Pont úgy beszél, mint az apám - horkantam fel. Az edzőnk lekapta a sapkáját, és meg vakarta a fejét. - Fogadok, hogy ő is ezt tenné a helyemben. A második félidőre beteszem Tyt a csapatba. - Francba! - kiáltottam fel, majd felpattantam a helyemről, és kirohantam az öltözőből. A folyosón aztán mélyeket lélegeztem, és ujjaimmal beleszántottam nedves hajamba. Hogy tehet velem ilyet Miller? Hiszen itt az Alabama edzője, hogy megnézzen játék közben! Igen, engem! Jordan Woodsot. Nem pedig Tyt! Mintha az egész világ összefogott volna ellenem, hogy még véletlenül se sikerüljön összehozni a focikarrieremet, és ne tudjam megvalósítani az álmaimat. Mindenki, kivéve a csapatomban játszó srácokat. Az én csapatom... Ekkor rádöbbentem, hogy egy kapitány nem viselkedhet így, még akkor sem, ha az edzője síkhülye. Különben elveszíti a játékosai bizalmát. Fogtam magam, és visszamentem az öltözőbe. - Sajnálom, mester. Többet nem fordul elő. Az edző elmosolyodott, és odadobta nekem a labdát. - Helyes. Segíts Tynak bemelegíteni! Hál' istennek az edzőnk nem meteorológus, különben felkopna az álla. Még hogy rosszabbra fordul az idő, na persze! Mire Ty szépen bemelegített, fénylő csillagok ragyogták be a tiszta égboltot. Épp a védőfalamnak üvöltöttem utasításokat a pálya széléről, amikor Mike megállt mellettem. - Őrült jól játszottál ma, hugi. - Kösz - mormoltam. - Nem hiszem el, hogy lecseréltek. - Hidd el, nem számít. Már bőven megmutattad, mit tudsz. - Beszéltél az alabamás hapsival? - Aha - vigyorodott el Mike. - És mit mondott? - Ne most beszéljük meg, oké? Még tart a meccs. Majd otthon elmesélem. - Azzal visszament a korláthoz, ahol az Alabama és az Ohio edzői még mindig ott álldogáltak Carter papájával. Bárcsak én

is úgy tudnék smúzolni, mint a bátyám! Mivel nem hagytuk, hogy a Lynchburg first downt érjen el, miénk a labda. Ty ruganyoson, könnyedén futott be a pályára. Az ellenfél védelme láthatóan megkönnyebbült, amikor észrevették, hogy lecseréltek. Pedig tévedtek. Nagyot tévedtek. Igaz, Ty csak egyszer edzett velünk, kábé húsz percig, mégis biztosra vettem, hogy szétkeni a Lynchburgot. J. f. passzolta a labdát Ty-nak, aki öt lépést tesz hátrafelé, mielőtt dobó helyzetbe állna. J. J. átengedi az egyik védőt, nyilván szándékosan - ha én lennék a pályán, J. J. a világért sem engedné a Lynchburg fedezetét a közelembe. De Ty nem ijed meg, ügyesen kikerüli a védőt, és egy lapos passzal Henrynek hajítja a labdát, aki az egyik szélső védővel küzd a célterületen. A laszti egyenesen Henry kitárt karjába repül. A francba! Ty éppen most dobott egy negyvenyardos passzt. Én biztosan nem lettem volna rá képes. Megfordultam, és Mike-ra meg az egyetemi edzőkre meredtem. Azok kérdezhettek valamit szintén ámuló bátyámtól, aki válaszolt nekik. Erre az edzők írni kezdtek a jegyzetfüzetükbe. Ty nevét írták le. Vajon az alabamai fickó emlékezni fog rám egyáltalán az ő dobása után? Ty letépte a sisakját, és hozzám szaladt. Vállamra tette a kezét, és magához húzott. Gyorsan leráztam magamról. - Bocs, Woods - mondta azzal az erős texasi akcentusával. - Semmi baj - mormoltam. - Szép volt! Miután J. J. feladta a labdát, és a rúgónk megszerezte az extra pontot, félrevontam. - J. J., ezt ne csináld többet! - Micsodát? - Hagytad, hogy egy védő a játékosunk után vetődjön. Tyt le is szedhették volna. Még szerencse, hogy csak a Lynchburg az ellenfél. - Mit izgat téged, ha elkapják? Az ipse a helyedre pályázik! - Figyelj, J. J., az sem számít, ha Ty a meg sem született gyerekeimet akarja megkaparintani! Akkor is a csapatunk tagja. Mi pedig itt mind vigyázunk egymásra. Világos?

Azzal rácsaptam a sisakjára, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak. - Igenis. Ezután észrevettem, hogy Ty összeszólalkozott Duckett-tel, aki tajtékzott dühében. Elindultam feléjük. - Így nem tartóztathatsz fel egy elkapót - hallottam Ty hangját. Tizenöt yardunkba került! Tynak tök igaza volt, viszont nem ő az edzőnk, és nem is a csapatkapitányunk. - Duckett - szóltam közbe. - Nagyszerűen játszol, de Tynak most igaza van. Többet ne forduljon elő, rendben? - Oké, Woods! - Gyilkos pillantást vetett a csapattársára, aztán elment. - Túl kedves voltál vele - jegyezte meg Ty. - Na ide figyelj! Itt én vagyok a kapitány. És hatalmas különbség van aközött, hogy valaki durván beszól a másiknak, vagy egyszerűen megérteti vele, hogy hibázott. Világos? Ty úgy bámult rám, mintha még sohasem oktatták volna ki. Erre megragadtam a mezénél fogva, és magamhoz rántottam. - Ha problémád van valamelyik játékosommal, nekem szólj! Világos? - Bocs - motyogta. Megdörzsölte a tarkóját, és felvonta a szemöldökét. - Én irányítom ezt a csapatot. Nem te. - Megértettem. - Azzal feltette a sisakját, és a pályára szaladt a következő játékhoz. Henry és J. J. utánaeredtek, Carter pedig hozzám lépett. - Nem csípem ezt az ürgét, Woods - jelentette ki. - Valami nem stimmel vele. Túl sokat képzel magáról. - Nyugi, tudom kezelni - mondtam olyan hangsúllyal, hogy Carter lelépett. De utána akaratlanul is az ő szavain járt az eszem. És ha igaza van? Ez az én csapatom. És ez még csak az első meccsünk, az edzőnk pedig máris levesz a pályáról, és berak helyettem egy sokkal jobb irányítót, aki láthatóan hozzá van szokva a dirigáláshoz, és a maga feje után megy.

Csakhogy én nem hagyom, hogy Ty fölém kerekedjen. Bármennyire tetszik is. Szokás szerint elsőként léptem ki az öltöző ajtaján, és szálltam fel a buszra. Elővettem az iPodomat, aztán elnyújtóztam a hátsó sorban. J. J. és én mindig a busz két utolsó sorát foglaltuk el, úgy éreztük, végzősként ez már jár nekünk. Behunytam a szemem, rapzenét hallgattam, és megpróbáltam ellazulni. Alig vártam, hogy hazaérjek végre, és kifaggassam a bátyámat a játékosmegfigyelőről. Lehet, hogy már meg is feledkezett rólam, hiszen „csak" a második legjobb középiskolai irányítójátékos vagyok jelenleg Tennesseeben. 4 2 : 0 lett a végeredmény, és természetesen mi győztünk. Ty megkegyelmezett a Lynchburgnek, mert csupán két hosszú passzt dobott, mindkettőt Henrynek. Henry három touchdownja egy mérkőzés alatt remek teljesítmény. Az egyetemi edzőknek biztosan nem kerülte el a figyelmét. Eszembe jutott a lüke tánca a játék végén, és elmosolyodtam. A célterületen, a harmadik touchdownja után eljárta a „fűnyírótánc"-ot, vagyis a fűnyíró beindítását imitálta. Ezután a „locsolás" következett, amivel kiérdemeltünk egy büntetést, „nem sportemberhez méltó viselkedés" címen; tizenöt yarddal hátrébb kellett vinnünk a labdát a kirúgáshoz. Az edzőnk felkapta a vizet Henry bohóckodása miatt, de engem szórakoztatott, mint mindig. A csapat hirtelen berobbant a buszba, mire a jármű inogni és rázkódni kezdett. A játékosok ordibálása megzavart a gondolkodásban, és a zenéről is elvonta a figyelmem. Újból lehunytam a szemem, ám ekkor valaki megérintette a lábfejemet. Felnéztem, de nem J. J.-t, hanem Tyt pillantottam meg. Előttem állt, aztán befurakodott mellém az ülésre. Felültem, és letettem a lábam a földre. - Woods egyedül szeret ülni a buszban! - kiáltotta oda Carter. Vonszold el a segged onnan, haver! Ty megfordult, és rámeredt. - Törődj a magad dolgával, Carter! Beszélni akarok a meccsről Woodsszal. Francba, hiszen bűzlök az izzadságtól, eláztam, mint egy kutya, és a bőröm még a busz műanyag ülésének benzinszagát is átvette!

Igaz, mindez nem számít, most az a lényeg, nem engedhetem, hogy ez a pasi átvegye a helyemet a csapatban. Még a végén a kapitány is ő lesz! - Hé! - veregette meg a térdem. - Nagyszerű volt a mai meccs. Tök jól játszottál. - Te is - fontam karba a kezem. - Örülök, hogy játékba kerülhettem, imádom a focit! - Én is. - Elhallgattam, majd hozzátettem: - Imádom, amióta az apám ötéves koromban elvitt életem első mérkőzésére, a XXXII. Super Bowlra. - Remek meccs volt - mosolyodott el Ty. - John Elway, a kedvencem szétcsapta Brett Favre-t. - Favre pocsék volt! - mondtam én, amikor ő: - Ki nem állhatom Brett Favre-t! - És összekoccantottuk az öklünket. Összenevettünk, aztán Ty a vállamnak dőlt egy pillanatra. Egymásra mosolyogtunk, és megállapítottam, hogy milyen szikrázóan kék a szeme... - Szóval miről is akartál beszélni? - kérdeztem végül. Elvigyorodott. - Hazudtam - suttogta. - Csak szerettem volna melléd ülni. Ebben a pillanatban Henry megragadta az előttünk levő szék támláját, gyors pillantást vetett rám, majd leült. Ilyenkor hátra szokott fordulni, hogy dumálgassunk útközben, de most annyira lecsúszott az ülésén, hogy alig láttam belőle valamit. Visszatettem a fejhallgatómat, hátradőltem, de Ty meleg karja egész úton az enyémhez simult... Mikor megérkeztünk a suli parkolójába, mindenkitől egyenként elköszöntem, és a terepjáróm felé indultam. - Hé, Woods! - szaladt utánam Henry. - Nem akarsz elkísérni Higgins bulijába? - Összedörzsölte a tenyerét, aztán beakasztotta a hüvelykujját a farmere zsebébe. Behajítottam a hátizsákomat az autó hátuljába. - Kösz, de inkább hazamegyek. - És Ty is veled megy? - csattant fel. - Ne csináld már, Henry, Ty csak leült mellém a buszon -

mormoltam. Mi a fene ütött belé? Henry elindult a rozsdás, barna terepjárója felé. Ott megfordult, vetett egy pillantást Tyra, majd mélyen a szemembe nézett. - Ha meggondolnád magad, és mégsem akarsz egyedül maradni, tudod, hol lesz az igazi buli. - Aztán odakiáltotta a többieknek: Higginsnél buli lesz! Ki jön? A srácok felüvöltöttek, Henry háreme pedig titokzatos módon felbukkant valahonnan, és rávetették magukat imádatuk tárgyára. Ty odajött hozzám, Henryre pillantott, és megrázta a fejét. - Elmész velük? - Dehogy - feleltem. - Szunyálnom kell. Holnap elutazunk a bátyám meccsére Knoxville-be. - Jól hangzik. Szeretném látni egyszer játék közben. Örülök, hogy megismerhettem. Rendes srác. - Igen, Mike jó fej, szeretem. Ty kifésülte a kezével a haját a homlokából. - Akkor ne kísérjelek el holnap a meccsére? Te jó ég! Micsoda ajánlat! De Knoxville másfél órányira van innen. Ez pedig túl hosszú idő lenne összezárva Tyjal és anyáékkal. - A szüleimmel megyek. És hidd el, jobban élveznél egy bevásárlókörutat, mint három órát összezárva velük. Talán majd máskor. - De engem nem zavarnak a szüleid. - Akkor sem jó ötlet. Ty elkomorult, és zsebre vágta a kezét. - Valami rosszat tettem? Sajnálom, hogy az edző ma este engem állított be, de ettől még nem kellene pipának lenned rám. Addigra már úgyis kinyírtad azt a csapatot! - Nem erről van szó - ráztam meg a fejem. - Akkor miről? - robbant ki belőle. Hátra vetette a fejét, és lehunyta a szemét. Francba! Szóval megbántottam. De azt mégsem mondhatom el, miért nem akarok kettesben lenni vele. Ty megfordult, indulni készült, és búcsúzóul a válla felett visszaintett. - Rendben. Majd látjuk egymást.

- - Várj csak, hogyan jutsz haza? - Majd megoldom. Ne izgasd magad miatta! Könnybe lábadt a szemem. - Pedig fel akartam ajánlani, hogy hazaviszlek. És ha vasárnap éppenséggel ráérsz, akkor... Ty megfordult, és kérdő pillantást vetett rám. - Igen? - Lenne kedved eljönni velem az apám felkészülési meccsére vasárnap? Nashville-ben rendezik. Mindig elmegyek, ha a New Englanddel mérkőznek, mert Tom Brady bámulatos a pályán, csak el ne áruld apámnak. - Egy igazi NFL-meccsre? - mosolyodott el. - Még sohasem voltam egyetlenegyen sem. Ez meglepett. Furcsának tartottam, hogy egy olyan kiváló játékos, mint Ty, még nem jutott el egyetlen profi mérkőzésre sem. - Igen - mondtam. - J. J., Carter és én leszünk ott. Meg talán Henry, ha képes időben kikecmeregni az ágyból. Amit kétlek. - Kell vennem jegyet? - Dehogyis! A tulajdonos páholyában fogunk ülni. - Azta! Igen, mindenképpen szeretnék elmenni. - Oké. Majd felhívlak, és megbeszéljük a részleteket. Ja igen! Ki kell ám öltözni! Vegyél fel öltönyt, vagy valami hasonlót. - Rendben. És kösz a meghívást. Elmosolyodtam. Ez szuper! Együtt lehetek Tyjal, de J. J. és Carter felügyelete alatt, ami megóv attól, hogy elveszítsem a fejem. - Hazavigyelek? - Köszi, de azt hiszem, benézek a buliba. - Kristen miatt? - Francokat! - nevetett fel. - Olyan csajokkal szeretek együtt lógni, akiknek vannak működő agysejtjei. Mint neked. Jesszus! - Hát akkor jó bulizást! - feleltem gyorsan. - Holnap hívlak. Szia! - Azzal beugrottam a terepjárómba, és elhajtottam. Nem néztem bele a visszapillantó tükörbe. Anélkül is tudtam, hogy követ a tekintetével. Otthon felszaladtam az emeletre, és dörömbölni kezdtem Mike

szobájának ajtaján. - Bújj be! - szólt ki. Beléptem az ajtón, és ott találtam Mike-ot, amint a padlón heverészve épp egy focis videojátékot nyüstöl. Ledobtam magam mellé, mire a kezembe nyomta a másik távirányítót. - Mit keresel itthon ilyen korán? - kérdezte. - Semmi partizás? Vagy egy fülledt hangulatú randi Tyjal? - Ha holnap játszani akarsz, inkább fogd be, különben szétrúgom a segged, bratyó! - Oké, oké - nevetett fel Mike, és beküldött egy touch- downt. - Szóval mit mondott rólam az Alabama edzője? - Először Tyt vesézzük ki. Zseniális a srác, Jordan! Még ha nem játszik is rendszeresen idén, válogathat az egyetemi ajánlatok között. - Remek! - feleltem, és lecsaptam az irányítót. Átcsoszogtam a szobán, és lerogytam Mike ágyára. - Áruld már el, mit mondott rólam az Alabama edzője! - Figyelj, nem hivatalosan megígérte: ha úgy játszol a jövőben is, ahogyan ma este, teljes körű ösztöndíjat kapsz tőlük. - Te most hülyítesz, ugye? - Dehogy - nyugtatott meg Mike. - Dolgozz továbbra is ilyen keményen, és te leszel Alabama első számú kiszemeltje. Összpontosíts, vigyázz, nehogy megsérülj, és ne csinálj semmi hülyeséget! - Mondjuk, nekem az elég fura, hogy egyetlen látványos passzom sem volt a mai meccsen, mégis felajánlották a teljes ösztöndíjat. - Jaj, ne rágódj már ezen! - nevetett fel Mike. - Én a helyedben tudomásul venném, és kész. - Fantasztikus lenne, ha az Alabamához kerülnék! Képzeld, akkor riválisok lennénk! - A Tennessee totál szétrúgná a seggeteket. - Ja, persze! - Egy dolgot viszont eddig nem vettünk számításba - dörzsölgette Mike az állát. - Bármelyik egyetemet is választod, az edzők játékoscsalogatónak fognak bevetni a toborzás során. Az Alabama

majd szépen kitesz téged a kirakatba, és a reklámhadjáratukban is részt kell venned. - Brrr! - borzadtam el. - Mint amikor a Sports Illustrated egy cikket akart közölni rólam, és csak apa közbelépésére álltak el tőle? - Aha - vágta rá. - Azt hiszem, ha erre az útra lépsz, búcsút mondhatsz a magánéletednek. Mindenki folyton szaglászni fog körülötted. - Amíg engedik, hogy. játsszak az egyetemi bajnokságban, teszek rá. - Helyes. Akkor most váltsunk témát. Mi a helyzet Ty-jal? Bírom a srácot. - Én is. Ezért meghívtam apa meccsére vasárnap. Te is ott leszel? - Ha szeretnéd, miért ne? De nem akarsz inkább kettesben maradni vele? - kérdezte Mike vigyorogva. - Gyere el, kérlek! Segíts, hogy normálisan tudjak viselkedni! Nekem tényleg nagyon tetszik Ty, és szeretnék vele barátkozni, de folyton eltaszítom magamtól. Ma este is mi történt: mellém ült a buszon, én pedig jóformán rá se bagóztam. Mike kezéből hirtelen kiesett a távirányító. - Melléd ült a buszon? - hitetlenkedett. - A hátsó sorba? Az egész csapat előtt? Hugi, akkor ez a srác megőrül érted! - Miről beszélsz? - sóhajtottam fel. - Én a helyében biztos nem mertem volna melléd ülni a többiek előtt. Henry és J. J. kapásból kicsinálnák, ha megbántana téged valamivel. De az a legkevesebb, hogy halálra szekálják majd az öltözőben e miatt a húzása miatt. Én legalábbis tutira azt csinálnám! - nevetett Mike. Na, ennyi elég is volt Tyból. - Megyek, lefekszem. Kösz a segítséget az edzőnél, tesó! - Nincs mit. Várj csak, Jordan! - Mike felállt, és a vállamra tette a kezét. - Adhatnál egy esélyt Tynak. Nem szeretném, ha egész életedben kerülnéd a pasikat. - Ja, csak éppen nem tudom, hogy képes leszek-e rá - suttogtam. - De hát miért nem? - Mert nem tudok csókolózni. A többiről nem is beszélve. - Hugi, hidd el nekem, ha Ty lesmárol, azonnal tudni fogod,

hogyan csókold vissza - vigyorgott Mike. - Mi van, ha összejövünk, és aztán szakít velem? Az szívás lenne! Mert utána is egy csapatban kell játszanunk. - Nem kockáztatná meg, ha nem gondolná komolyan. Jó srác az, nekem elhiheted. - Szerintem is az - bólintottam. De vajon egy jó srác megér annyit, hogy elvonja a figyelmem a céljaimról? Az álmaimról?

Csak apa nem Nézem a kedvenc sportomat, nézem a kedvenc bátyámat (oké, az egyetlen bátyámat). Nézem apámat, ahogy Mike-nak szurkol, mosolyog, nevetgél, kiabál, elmondja anyának, mennyire büszke a fiára, és hogy az ő fiánál nincs jobb a világon. Én pedig csak ülök ott, és bánatomat sajtos nachosba fojtom, mert nekem a foci a mindenem, de akivel leginkább megosztanám az örömömet, meg sem kérdezi tőlem, hogy nyertünk-e tegnap este.

Henry Visszaszámlálás: még 17 nap Alabamáig Mike a saját meccsén 21:10-re legyűrte az ellenfelét. Én meg rekedtre üvöltöttem magam, olyan hévvel biztattam a bátyámat. De most épp itthon ülök a konyhában, és Henryvel SMS-ezek: Milyen volt a buli? Carter leitta magát, és rávetődött arra az elsősre, az ebédlőből. ??? De Carter sohasem iszik. Remélem, semmi baja. Ja, őrület. Azt hittem, hazavisz, ehelyett nekem kellett őt hazavonszolnom. Piszkosul nehéz a srác. Tudom. Majdnem megölt a bezsákolásnál szerdán. Na és J.J.? Baromira összevesztek Lacey-vel, aztán szobára mentek. Hű de meglepő... Carrie ott volt? Ja. És? Már Marie-val kavarok. Ty ott volt? Kristen egész éjjel rajta lógott. Tynak tetszik Krísten? Nem hiszem. Carter, J. J. és én átmegyünk hozzátok megírni a fantasy vázlatát. Anya belépett a konyhába, kezében egy köteg napraforgóval, és elrendezgette őket a vázában. - Mit csinálsz ma este, Jordan? - A fiúk átjönnek, ha nem gond. Bólintott, majd elővett egy palack vizet a hűtőből, és leült mellém. - Kösz, hogy eljöttél tegnap este a meccsemre, anya. Elmosolyodott. - Ki nem hagytam volna. Mesélj nekem Ty Greenről. Évek óta nem láttam ilyen szenzációs irányító játékost. De az is lehet, hogy soha. - Tudom.

- Jobb, mint a bátyád volt tizenhét éves korában. - Igen, de nehogy elmondd Mike-nak! Anya felnevetett. - Mérges voltál, amiért Miller edző lecserélt? - Naná! - Ty is átjön este? - kérdezte anya. Rám nézett, miközben elkezdte kapargatni a címkét a palackról. - Nem. De meghívtam apa meccsére, holnap. - Alig várom, hogy találkozzak vele. Nagyon aranyos fiatalember. - Ja - vágtam rá gondolkodás nélkül. - Ó! - vigyorgott ram. - Talán tetszik neked? Megvontam a vállam. Anya összekulcsolta a kezét, az állóhoz emelte, aztán szélesen elmosolyodott, mint kelő nap az égen. Mielőtt végképp zavarba hozott volna, vagy eláraszt az érzelmekről szóló okoskodásával, kiiszkoltam a konyhából, fel, egyenesen az emeletre. Aznap este a srácokkal befejeztük a virtuális szurkolói bajnokságunk vázlatát, miközben annyi kínai kaját tömtünk magunkba, hogy egész Kína jóllakott volna belőle. Henry leheveredett a szőnyegre, és a gyomrára szorította a kezét. - Emlékeztess, nehogy még egyszer az életben bevágjak egymás után két adag Tso tábornok csirkéjét. - Hé, Henry - mondtam. - Igen? - nézett rám vigyorogva. - Nehogy még egyszer az életben bevágj két adag Tso tábornok csirkéjét! - Ez a tojásos leves ritka rossz - fintorgott Carter, és megforgatta a kanalat a nyúlós löttyben. - Sótlan, és már szaga is van. - Ha betöltőm a tizennyolcat, magamra varratok egy tetkót jelentette be J. J. - Na és mit? - kérdezte Henry. - Talán valamelyik kínai írásjelet, pont a seggem fölé - mondta, és megvakarta nevezett testrészét. - Ja, pont, mint a harmincas csajok szokták - haraptam bele egy szerencsesütibe, Henry és Carter pedig felnyerített. - És mit

jelentene? - Valami mély értelműre gondoltam, mint a „mennydörgés" vagy a „morajlás" - mélázott J. J. Henry felkönyökölt, és a fülembe súgta: - Esetleg lefizethetnénk a tetkóművészt, írja kínaiul a segge fölé, hogy „kijárat". - De frankón! - robbant ki belőlem a nevetés. - Ti meg miről sutyorogtok? - figyelt föl J. J. - Arról, hogy a mennydörgés tökéletes lenne - felelte Henry, és próbálta visszafojtani a röhögést. J. J. egy pillanatig elgondolkodott. - Igazatok van. Mennydörgés lesz a nyerő! - Akkor én is varratok egyet - jelentette ki Henry. - Egy hawaii lányt a bicepszemre - feszítette meg a karját. Ezek után vigyorogva fordultam Carterhez: - Na és te? - Hm... én lángokat akarok. És te, Woods? - Asszem, az Alabama lógóját - mutattam a csípőmre. - Itt jó lesz? Henry köhintett, de ekkor megszólalt J. J. telója. - Hé, hogy van a kedvenc csajom? - szólt bele vigyorogva a készülékbe, aztán lazán a kanapénak támaszkodott, akár egy görög istenség, aki egymaga felel a Hundred Oaks gimi valamennyi nőnemű diákjának kielégítéséért. Már csak egy csajnak kéne kiugrania a szekrényből, aki pálmalevelekkel legyezné, és chipset dobálna a szájába. - Tíz perc múlva ott vagyok, bébi - pattant fel. - Ki volt az? - kérdezte Henry. - A kis vörös az ebédlőből? - Nem. Lacey hívott át - kacsintott J. J. - Nem bírja ki nélkülem. - Érezd jól magad, haver! - nevetett Henry. - Üssetek agyon! - mormoltam, majd nekiálltam összeszedni a használt evőpálcákat és a szerencsesütik papírjait. - Szasztok! - köszönt el J. J., aztán felszaladt a lépcsőn, és kilépett a pince ajtaján. Carter kidobta az üres kajás dobozokat. - Én is elhúzok, Woods. Haza kell mennem, különben apám kinyír.

- De mégis miért? - kérdeztem, és egyenesen a kukába hajítottam egy kólásdobozt. Carter szomorúan vállat vont. - Szerinte nem pihenem ki magam eléggé. Szánakozva bólintottam. El sem tudom képzelni, milyen lehet az élet Carteréknél, ahol reggelire proteinturmix és zabfalat jár, este pedig tízkor villanyoltás van, de előtte még le kell nyomni egy csomó fekvőtámaszt. Lehet, hogy pont ezért rúgott be annyira Carter tegnap este? Valahol csak ki kell engednie a gőzt, nem igaz? - Nem gond - nyugtattam meg. Ha nem akar, hát nem beszél. - De ugye nem azzal a dögös elsőssel találkozol, akivel tegnap összejöttél? - ugratta Henry széles vigyorral. - Dehogy! - tiltakozott hevesen. - Azt nem kellett volna... úgy értem, nem is tetszik igazán Stacey. - Látszott rajta, hogy nagyon bántja a dolog. - De azért helyes csaj. - Értem - Henry megszorította Carter vállát. - A hétfői edzés után pedig elmegyünk gyakorolni a baseballütéseket, okés? - Szuper - felelte Carter, és mielőtt felment a lépcsőn, még egymáshoz koccantottuk az öklünket. Úgyhogy végül ott maradtam Henryvel. Elnyúltam a kanapén, és megragadtam a távirányítót, mert arra számítottam, hogy a következő pillanatban ő is lelép. Biztos voltam benne, hogy egy csapatnyi lány ácsingózik már utána valahol. Egy ideig váltogattam a csatornákat, majd megállapodtam egy sportcsatornánál. Henry lehuppant mellém, összegörnyedt, és lehunyta a szemét. Bár néhány perccel ezelőtt még együtt viháncolt velünk, most csak úgy árad belőle a szomorúság. - Aludhatok nálatok? - kérdezte végül. - Persze. De azt hittem, te is mész bulizni. - Meglepődtem, ugyanakkor örültem, hogy Henry a buta pomponlányok helyett inkább velem marad. így legalább nem kell izgulnom, hogy éppen valami őrültséget csinál, mint például százharminccal száguldozik a terepjáróján egy sárkatlanban. - Ma este nem megyek. - Rám nézett, és ujjaival végigszántott a haján. - Úgy látom, te sem készülsz sehova - jegyezte meg. - Mégis hova mennék? J. J. és Carter leléptek, csak te maradtál

nekem. - Na és Ty? Éreztem, hogy fülig vörösödöm. - Mit tudom én! Holnap eljön velünk a meccsre. - Komolyan? - Henry felsóhajtott, majd felkapta a távirányítót, és szórakozottan váltogatta a csatornákat. - Henry, mi a baj? Mondd már el! - Semmi extra. - Aggódom miattad. - Figyelj, nem mehetnénk inkább aludni? Hulla vagyok. Amúgy sem akadt más dolgom, gondoltam, jobb, ha tényleg lefekszünk. Ha rendesen kialszom magam, holnap Ty valóságos istennőt fog látni bennem. Felálltam, aztán a kezénél fogva felhúztam Henryt is, és együtt felmentünk a szobámba. Levette az ingét meg a farmerét, majd magára kapta az egyik bő sportnacimat. Én melegítőnadrágot és pólót vettem fel. A fürdőszobába is együtt vonultunk be fogat mosni. Éppen bebújtam az ágyba, amikor Henry felkapott egy apró, sheavajas tégelyt az éjjeliszekrényemről, és lecsavarta a tetejét. Beleszimatolt. - Mmm... Szóval ettől van mostanában olyan jó illatod! röhögött harsányan. - Add már ide! - téptem ki a kezéből, de ő újból megkaparintotta, magára kent egy jó adagot belőle, aztán szagolgatni kezdte a bőrét. Ezen a ponton feladtam, inkább bebújtam az ágyba. Magamra húztam a takarót, és összegömbölyödtem alatta. Henry mellém feküdt, csak úgy dőlt belőle a kence illata. - Pfuj, ez már büdös - fintorogtam. - Ja, és fordulj meg! Anya megmondta, hogy így nem alhatunk. - Ma éjszaka pedig így fogunk. Azt pletykálják, hogy gombás a lábad. Még a végén az orromba nyomod. Nevetve vágtam hozzá egy párnát. - Ha nem viselkedsz rendesen, átküldelek Mike szobájába. - Ne! - kiáltott fel Henry, majd gyorsan megfordult, és az ágy túlsó végére húzódott. - Még mindig félsz a szobájában? - vihogtam.

Henry beletemette az arcát a párnába, amit az előbb hajítottam hozzá. - Nem. De itt akarok maradni veled - felelte fojtott hangon. - Fogadjunk, hogy a bálnás álmod miatt rettegsz. - Ne beszéljünk arról az ijesztő álomról. Kiráz a hideg, ha eszembe jut az a kísértetjárta ház. - Haver, az csak egy halloweeni templomi vásár volt. - Tök mindegy, totál elcseszett egy hely - nevetett fel Henry. Kilenc év tel el azóta, hogy Carter meghívott minket arra a rendezvényre a templomukba. De ahelyett, hogy Freddy Kruegermaszkosok kergettek volna bennünket láncfűrésszel, vagy az Ideglelés című horrorfilm részletei elevenedtek volna meg, az összes bódét bibliai témájú dekorációval díszítették. A templom folyosója egy cethal gyomrához hasonlított, hogy az emberek el tudják képzelni, mit élhetett át annak idején Jónás. Ahogy végigsétáltunk a sötét járaton, megtapogattam a falakat, és éreztem, hogy a hatalmas, fekete műanyag zsákokat zselével meg löncshússal kenték be, hogy így tegyék élethűbbé a cethal testének belsejét. Hangszórókból a tenger hullámainak hangja áradt, megfűszerezve a bálnák énekével, a földre pedig pudinggal töltött lufikat szórtak - talán belsőségek utánzatai akartak lenni. Ennél gagyibb díszletet azóta sem láttam. De Henry teljesen kikészült a látványtól. Talán azelőtt is félt a bálnáktól, vagy ilyesmi, mert belekapaszkodott a karomba, és valósággal nyüszített. Igen, nyüszített. Nem gúnyoltam ki, hanem kézen fogtam, és gyorsan kivezettem a cet „gyom- rá"-ból. Úgyhogy a bibliai három nap helyett mi csupán harminc másodpercet bírtunk ki. Aznap éjjel Henry nálunk aludt, Mike szobájában, ahogy ^ akkoriban szokott. Az éjszaka közepén viszont átjött hozzám, mert szörnyű álma volt egy bálnáról, ami felfalta őt. Azóta alszik velem, ha itt tölti az éjszakát. - Henry, tutira még mindig be vagy tojva Mike szobájától. Felemelte a fejét a párnáról, és rám vigyorgott. - Hadd maradjak! Megígérem, hogy jó leszek. - Rendben - feleltem, de amint elhelyezkedtünk fejtől-lábtól, Henry a zoknis lábát a képembe nyomta.

Kilenckor megszólalt az ébresztő. Az óra felé nyúltam, hogy elhallgattassam, amikor észrevettem, hogy Henry karja a hasamon nyugszik. Hogy a bánatba tudott ez megfordulni az éjszaka? - Szállj le rólam! - mormoltam, és megpróbáltam eltolni magamtól, hogy leállítsam végre az órát. Visszadőltem a párnámra, mire közelebb bújt hozzám, és újból rám borította a karját. Amikor mindezek után még a nyakamba is fúrta a fejét, komolyan elkezdtem aggódni miatta. Néhány percig elidőzött a kezem szőke fürtjein, de aztán tényleg fel kellett kelnem. Kimásztam az ágyból, és betakargattam a srácot. Láthatóan tiszta kóma volt még, így nem is bajlódtam vele, hogy elrángassam a meccsre. Gyorsan lezuhanyoztam, és csábos fekete fehérneműbe bújtam, ami természetesen anya jóvoltából került a szekrényembe. Körülbelül fél percet töltöttem a ruhásszekrényben. Bár utáltam a szoknyát, ma a díszpáholyhoz illően egyszerű fekete ruhát, hozzá pedig ezüst papucscipőt vettem fel. Mielőtt kimentem volna a szobából, leültem még egy pillanatra Henry mellé, és megpaskoltam a fejét. Résnyire nyitotta a szemét, álmosan rám mosolygott, aztán megint a párnába fúrta az arcát. - Felhívlak a meccs után, oké? - mondtam neki. - És maradj, ameddig csak akarsz. - Kösz, Woods. Mulassatok jól Ty-jal - mormolta. - Mutasd meg neki a szexi bugyidat, meglátod, bevadul tőle. Rácsaptam a vállára. Igaz, hogy hétéves korunk óta együtt lógunk, és biztos számtalanszor látott már fehérneműben, de ez volt az első alkalom, hogy szóvá is tette. - Mi a frászért nézted, ahogy átöltözöm? - kiáltottam fel. - Hogyhogy miért? Hát mert pasi vagyok - mondta magától értetődően, aztán felrázta a párnáját, visszadőlt rá, és lehunyta a szemét.

Óriásnachos Visszaszámlálás: még 16 nap Alabamáig Amikor megérkeztem J. J.-ék lakókocsijához, legalább tízszer dudáltam. Én kértem Tytól, hogy itt találkozzunk, mert még nem akartam, hogy lássa, hol lakom. Neki nincs kocsija, és nem engedte Henryt a házuk közelébe, úgyhogy féltem, hátha azt hinné, felvágok az otthonommal. J. J. futva érkezett, aztán lerobogott a korhadt falépcsőkön; tetemes súlyfeleslege rengett az inge és a nyakkendője alatt. - Jövünk már, fejezd be a dudálást! Mögötte Ty ügetett, és nagyon édes volt az ing-nyakkendővászonnadrág összeállításban. Látszott rajta, hogy sok időt töltött a készülődéssel. Beugrott mögém a hátsó ülésre, J. J. pedig mellém telepedett. - Feltalálták ám már az ajtócsengőt - jegyezte meg. Rá se hederítettem, helyette odaköszöntem Tynak: - Szia! - Szia - felelte. A visszapillantó tükörben figyeltem, ahogy rám néz, vesz egy mély lélegzetet, majd szőke haját kisöpri a homlokából. - Carter nem jön? - kérdezte J. J . - Ma van a nagyija hetvenedik szülinapja - válaszoltam. - Na és Henry? - kérdezősködött tovább J. J. - Az ágyamban alszik. - Micsoda?! - rökönyödött meg Ty. - Nem nagy ügy, haver - magyarázta J. J. - Többet alszik ott, mint a sajátjában. - Ó! - Ty megtalálta a tetőablak irányítógombját, és ide-oda húzogatta. Sikerült valahogy épségben elvezetnem Nashville-ig. Valahányszor megakadt a szemem a tükörben Ty-on, csak arra tudtam gondolni, milyen jól áll neki a nyakkendő.

Egy órával később bevonultunk a páholyba. Anya már ott volt, és a tulajjal csevegett, de amikor észrevett bennünket, odajött hozzánk. - Szia, drágám - köszöntött egy puszival engem és J. J.-t is. A hústorony haverom szélesen elmosolyodott. - Jó napot, Mrs. Woods. Gyönyörű, mint mindig. J. J. a nagy csajozó! Nem csoda, hogy az idétlen pomponlányok odavannak érte, pedig a srác első ránézésre úgy néz ki, mint egy szumóbajnok. - Köszönöm, J. J. - felelte anya. - És te...? - pillantott kérdőn rajongásom tárgyára. - Ty Green vagyok. Örülök, hogy megismerhetem, asszonyom. - Szervusz, Ty - mondta anya, és ránk mosolygott. Éreztem, hogy fülig vörösödöm. - Nagyszerűen játszottál a pénteki meccsen, te tetted fel az i-re a pontot! Nem pipultam be, mert tudtam, csak oldani akarja a feszültséget, hogy Ty otthonosabban érezze magát a sok gazdag ember között. Anya rám hunyorított, mielőtt folytatta: - Hidd el, fényes jövő előtt állsz! Gyere, bemutatlak Mr. Taylornak, a tulajdonosnak. - Azzal a vállára tette a kezét, és a páholy túlsó vége felé indultak. Ty visszanézett rám, láttam, hogy idegességében nyelt egy nagyot. Felsóhajtottam, és felkaptam egy vizespalackot. Totál belezúgtam a srácba, ez van. - Mi a nyavalya ütött beléd, Woods? - vont félre J. J. - Hogy érted? - Mi van közted és Ty között? - Semmi. J. J. felhorkant. - Ja, persze. Le sem veszi rólad a szemét. - Tényleg? - kiáltottam fel izgatottan. - Jesszus, Jordan! Figyelj, te vagy a legjobb barátom. És nem tudom, mennyire megbízható a srác - intett a fejével Ty felé. - Nem szeretném, ha elvenné tőled a vezető pozíciódat, vagy kihasználna téged és a családodat az előrejutása érdekében. Cartertől pedig tudom, mit mondott Duckettnek pénteken. És egyáltalán nem

tetszik. - Kösz, hogy aggódsz értem, de megérdemel egy esélyt, nem? És hacsak egy meccs alatt tízszer el nem adom a labdát, az edző nem fog lecserélni. Ha pedig Ty megpróbálna kihasználni, tuti, hogy te, Mike, Henry és Carter szétrúgnátok a seggét. - Ez igaz. Szóval akkor... tetszik neked? Jesszus, ezt nem hiszem el! J. J. az érzéseimről kérdezett! Mivel ez egy kivételes alkalom, nem hazudhatok, így rábólintok. - Az anyját! Pedig már azt hittem, örökre szingli maradsz! És a végén belépsz egy zárdába. - Seggfej! - nyerítettem fel. - Ugye tudod, hogy Lacey teljesen odavan érted? - Jézusom! - nyögött fel J. J. - Többet nem állok szóba veled. És elhúzott a büféasztalhoz. Láttam, hogy akkora adag nachost pakol a tányérjára, amivel egy kisebb állam lakosságát jól lehetne lakatni. Tehát J. J. akkor is komolyan venne mint csapattársat és mint kapitányt, ha járnék valakivel? Úgy éreztem, elérkezett az ideje, hogy megmentsem Tyt anyától és Mr. Taylortól. Ahogy feléjük közeledtem, a férfi rám mosolygott. - Most hallom, hogy pályázó akadt a helyedre, Jordan. - Igen, uram. Köszönöm, hogy meghívott a mai mérkőzésre. Muszáj folyton hízelegnem neki, különben kiesem a kegyeiből. Márpedig itt mennyei a fagyikehely, J. J. pedig él-hal az óriásnachosért. - Mindig szívesen látunk benneteket - mondta Mr. Taylor. - A mamád és a bátyád mesélte, hogy Ty akár az első osztályba is bekerülhet. A srác a homlokát ráncolta, aztán megdörzsölte a tarkóját. Kimentettem magunkat, kézen fogtam Tyt, és a kedvenc helyemhez, a túloldalon terpeszkedő bőrkanapéhoz vezettem. - Kösz - hálálkodott, mihelyt lehuppantunk. - Már a gutaütés kerülgetett. - Bocs, de elvonta a figyelmem, ahogy J. J. rávetette magát a nachosra - nevettem. Odalépett hozzánk a pincér.

- Hozhatok valamit? - Mit kérsz? - kérdeztem Tyt. - Mindegy, amit te - felelte, és megvonta a vállát. - Akkor kérünk szépen két kólát, két fantasztikus, forró karamellás fagyikelyhet, csípős csirkeszárnyakat - de extra csípős legyen ám! - és egy óriás sajtos pizzát - adtam le a rendelést. - Hűha! - füttyentett Ty. - Biztos, hogy te lány vagy? Ledermedtem. Mindennél jobban szerettem volna, ha Ty nőként tekint rám, nem pedig Joey Chestnutot, a profi evőbajnokot látja bennem, aki tizenkét perc alatt magába töm hatvannyolc hot dogot. - Isteni itt a kaja. Ezért is választottam a páholyt a nézőtér helyett. Ty kuncogott, és megpaskolta a combomat. Egy pillanatig elidőzött rajtam a keze, majd elhúzta, és összefonta a karját. - Tudod - kezdte, miközben mereven bámulta a hatalmas eredményjelző táblát -, nem akartam ebbe a gimibe jönni, aggódtam, vajon mit szólnak majd hozzám a srácok, de te megkönnyítetted a beilleszkedést. Úgyhogy kösz. - Nincs mit - feleltem, és beletöröltem a tenyerem a ruhámba. - De tényleg. Jó vezető vagy, komoly, más, mint a többiek. Ez tetszik. - Kösz - vigyorogtam rá, míg ő napbarnított karját összekulcsolva továbbra is a kijelzőre meredt. Épp amikor végre felém fordult, és rám mosolygott, hirtelen felbukkant a semmiből Mike haverja, Jake, és lehuppant mellém. Miért kell a bátyámnak folyton magával cipelnie ezt a kanos idiótát? Jake átkarolta a vállam. - Szia, Jor. Ki ez a srác? Csak nem a pasid? Ty a pályát figyelte, de biztos voltam benne, hogy fél füllel hallgatózik, mert közelebb hajolt hozzám, és a meccs amúgy sem kezdődött még el. A játékosok bemelegítettek, nyújtottak. Kiszúrtam, ahogy apa fel-le ugrálva karkörzéseket végez. Nagyszerű formában volt. - Mit keresel itt, Jake? - kérdeztem. - A legszexibb lány mellé akartam leülni - felelte, aztán nyálas

puszit nyomott az arcomra. - Pfuj! - kiáltottam fel, és gyorsan letöröltem a nyomát. Ekkor szerencsére megjelent Mike, és kimentett a kínos szituból. Megragadta Jake-et, és a karjánál fogva elráncigálta. - Bocs, de el kell rabolnom tőletek a srácot. Miután elmentek, Ty odasúgta: - Ki volt ez a gyökér? - Tudom, hihetetlen, de ez a gyökér valószínűleg az első körös kiválasztottak közé kerül az NFL jövő évi játékosbörzéjén csóváltam a fejem. - Ő Jake Reynolds? - Ty tágra nyílt szemmel fordult utána. - Te jó ég, ő egyszerűen elképesztő! - Hidd el, nem az! - nevettem fel. - Úgy tűnik, odavan érted. Nem szeretnél randizni egy profi játékossal? - Én? Okádnom kell tőle. - Szóval nem jön be neked? - kérdezte Ty mosolyogva. - Egek, még mit nem! Inkább randiznék O. J. Simpson-nal, mint vele. - Na, ennek igazán örülök... azt hiszem - nyerített fel Ty. Egyre cikibb lett a helyzet! Szerencsére ebben a pillanatban elkezdődött a meccs, és Ty féktelenül szurkolt mellettem. Jó volt látni, milyen remekül szórakozik. Közben kihozták az ételt, amit az utolsó morzsáig elpusztítottunk, én pedig éreztem, hogy egyre szűkebb lesz rajtam a ruha. Remélem, Ty nem tart kövérnek. Annyira lekötötte a figyelmem a srác, hogy ügyet sem vetettem anyára, a bátyámra és J. J.-re. Bár ez így rendben is volt, mert J. J.-t a pomponlányokon és a nachoson kívül más nem érdekelte. Az igazat megvallva a játékra sem figyeltem oda, amíg Ty áradozni nem kezdett apámról, hogy milyen szép touchdownt futott a tízyardos vonaltól, épp a félidő vége előtt. Nem hiszem el, hogy lemaradtam róla! Apa lassan kiöregszik a touchdownokból. A szünetben megjelent Mike, és közénk furakodott. - Sziasztok, srácok - köszönt, és átkarolt bennünket. - Beléd meg mi ütött? - Állati jó pletykát hallottam - halkította le a hangját.

- Mike, szerintem hagyd a fenébe a focit, és legyél a menedzserem. Irtó jó vagy a smúzolásban, szervezkedésben. - Ez már nekem is megfordult a fejemben - nevetett. - Szóval... a híreim nem érdekelnek? - Dehogynem! - vágtam rá. - Ugye ismered Mr. Taylor sógorát? - Nem én. - Ő a Notre Dame vezetőedzője. - És? - Mr. Taylor megkérdezte tőlem, hogy érdekelne-e téged egy hely a csapatban, de megmondtam neki, hogy nálad az Alabama áll az első helyen. Viszont érdemes lenne megnéznie Tyt egy meccsen... - Köszi szépen, Mike - hálálkodtam, és átöleltem. - Kösz - mondta Ty is. A tekintete ide-oda cikázott a pálya, Mike, én és a fagyija között. Miért ilyen ideges? - Oké, akkor magatokra hagylak benneteket. Elvegyülök a társaságban - egyenesedett fel a bátyám, és a büféhez ballagott. Ty megint a tarkóját dörzsölgette, miközben elmerülten figyelte a pályát. - Tudod, Woods, az elmúlt pár nap irtó... sűrű volt - mormolta. - Beszéljük meg - szaladt ki a számon. Gondolkodnom kellene, mielőtt megszólalok! - A meccs után elmehetnénk valahova dumálni? Kettesben. Csak mi ketten. - Persze - feleltem látszólagos nyugalommal. De legbelül a szívem hevesen vert, a gyomrom pedig összeugrott az izgalomtól.

Ty otthona Nem egy lepukkant ház. De nem is egy csilivili palota. Helyes kis épület: oldaláról pereg a fehér festék, a pázsit elburjánzott, de egy alapos fűnyírás rendbe hozza. Vadvirágok pettyezik az apró kertet, a hajnalka és aranyvessző, mint megannyi színes cukorka virítanak, de az én kedvencem a fehér lóhere tavasszal (kicsi korunkban Henry nyakláncot font nekem belőle). Lényeg a lényeg: Tyhoz képest J. J. és Henry kész nyomortanyán élnek. De ahogy Ty arcára nézek, látom, hogy valami nagy baj van náluk.

Tudta...? - Miről szeretnél beszélni velem? - kérdeztem Tyt, amint behajtottam a terepjárómmal a parkolóba. Erre a kezemért nyúlt, aztán néhány percig csak csendben ültünk. Közben többször is kinyitotta, majd becsukta a száját. - Az apám hat hónappal ezelőtt meghalt - mondta végül. Én magam is meglepődtem azon, hogy rögtön Tyhoz hajoltam, és átöleltem. Egy darabig a vállamon nyugtatta a homlokát. - Annyira sajnálom. Mi történt? - Szörnyű baleset érte, amit egy részeg sofőr okozott. - Ezért költöztetek ide? Elhúzódott tőlem, de a karját a vállamon hagyta. - Úgy valahogy. - Azt mondtad, a mamáddal és a húgoddal élsz. Meg a nagypapáddal. - Igen, az apaival. Meg kellene ismerned. A papa nagyszerű ember. - És mi a helyzet a mamáddal meg a húgoddal? Megfordult az ülésen, és elkezdte babrálni a tolótetőt. - Anyám is a kocsiban volt. De ha ő is ott volt, és nem halt meg, akkor... - Mi történt? - Szóval... lebénult. - Ty a két tenyerébe temette az arcát. - És hidd el, mindent megpróbáltam, hogy Texasban maradhassunk, de nem sikerült... - Miért mondod el ezt nekem? Leengedte a karját, és a szemembe nézett. - Barátok vagyunk, nem? Legalábbis én azt reméltem... Megragadtam a kezét. - Persze hogy barátok vagyunk. - Tudod, apámnak nem volt jó életbiztosítása, és nem készültünk fel rá, hogy minden meg fog változni. A mamámnak állandó felügyeletre van szüksége, ápolókra. - Akkor ezért költöztetek ide, hogy a nagypapád segítsen nektek? - Igen, el kellett adni a házunkat Texasban... Abból fizetjük anya

ápolását. A nagypapám pedig egy pizsamagyárban dolgozik. - Pizsamagyárban? - képedtem el. - Nem is tudtad, hogy Tennessee a pizsamagyártás fővárosa? mosolyodott el végre halványan Ty. - Nem hordok pizsamát - vágtam rá gondolkodás nélkül. Ty köhintett egyet. - Hogy mi? - Úgy értem, kényelmes, bő cuccokban alszom. Tudod, pólóban, sportnadrágban meg hasonlókban. - Ja... - villantotta rám azt a jellegzetes mosolyát, aminél szerintem nincs szexibb látvány a világon! - Nem úgy értettem, hogy meztelenül alszom - sóztam rá a vállára. - Kár... - Tehát most a nagypapád gondoskodik rólatok? Ty a tarkóját masszírozta, miközben lopva rám pillantott. - Nem egészen. Neki sincs jó biztosítása, semmiképp sem tudja fedezni anyám ápolását. Anya szülei korán meghaltak, és nagyon rendes a nagypapámtól, hogy magához vett bennünket. Nem lett volna kötelessége, hogy segítsen. Úgyhogy most azt a pénzt éljük fel, ami a házunk eladásából maradt. Tegnap kaptam egy mosogatói állást egy étteremben, heti három napra. Szép tőlük, hogy tekintettel vannak a focira, de fogalmam sincs, mi lesz később. - Ezt hogy érted? - Még ha kapnék is munkát érettségi után, nem keresnék vele annyit, hogy gondoskodjak a húgomról, és fizessem a mamám ápolását. - Munkát? És az egyetemmel mi lesz? - Jaj, Woods... én nem mehetek egyetemre. - De muszáj! Mi lesz a Notre Dame-mal? Te NFL-szintű játékos vagy. - Szerinted én nem tudom? - csattant fel Ty, de aztán lecsillapodott. - Bocs, nem akartam kiabálni. Csak az van, hogy mindennél jobban szeretnék egyetemre járni és focizni, de nem hagyhatom magára a húgomat meg anyámat négy évig. Papa nem keres túl sokat, már az is megterhelő neki, hogy etetnie kell minket.

- Lennie kell valamilyen megoldásnak. Hiszen ösztöndíjat is kaphatsz. - Igen, de abból még nem lesz étel az asztalon. - Akkor miért focizol még? Miért nem mész teljes állásban dolgozni? Ty a kezemért nyúlt, és cirógatni kezdte. - Imádok játszani. Amikor kicsi voltam, apámmal rengeteget fociztam. Mindennap órákig kergettük a labdát... egészen a balesetéig. - Tehát most csak a játék kedvéért folytatod? - Igyekszem a szezon minden percét kiélvezni, mert utána vége az álmodozásnak, és kezdődik a munka. - Tudod, mit gondolok az álmodozásról? - szorítottam meg a kezét. Ty halványan elmosolyodott. - Mit? - Ha túl sokáig álmodozol, leszoktatod magad a cselekvésről. Pedig ha megteszel mindent a célod érdekében, esélyt kapsz rá, hogy megvalósítsd. Csak úgy érhetünk el valamit, ha álmodozgatás helyett inkább cselekszünk. - Nem akarok bunkó lenni, de te miről álmodozol hiába? Hiszen a te életed tökéletes. - Ugye most viccelsz? - nevettem fel. Ty megrázta a fejét. - Oké, igaz, hogy az én problémáim eltörpülnek a tiedhez képest, de hidd el, nekem is megvan a magam baja. Apám nem sokra becsül, és utálja, hogy focizom. - Komolyan? Pedig olyan jó fejnek tűnt múltkor a Sports Centerben. - Ja, irtó jó fej, egészen addig, amíg valaki elő nem hozakodik azzal, hogy Jordan focizik. Ty tovább cirógatta a kezem. - Pedig nincs igaza. Hirtelen kimelegedtem. - Kösz. - Bejössz egy pillanatra? - kérdezte aztán, hüvelykujjával a házra

bökve. - Persze - feleltem mosolyogva. Akár egy életre nála maradnék. Leülhetek az ágya szélére? Vajon neki is olyan ágyneműje van, mint nekem? Kipattantunk a terepjárómból, felmentünk a verandára, de ahogy a bejárat felé közeledtünk, elszállt a bátorságom. Hogyan is viselkedhetnék felszabadultan Tyjal, ha a mamája a szomszéd szobában fekszik bénán? Benyitott a házba, majd kézen fogva maga után húzott. Bent makulátlan tisztaság és rend uralkodott. Sehol egy porszem. A nappali - imádni való, barna skót kockás kanapéjával - a hetvenes éveket idézte. Talán megvásárolhatnám tőlük, hogy kisegítsem a családot egy kis pénzzel. Bár ahogy Tyt ismerem, sohasem fogadna el alamizsnát. Az a gyönyörű lány, aki a kanapén ülve egy magazint lapozott, miközben a tévére is vetett néha egy pillantást, nem lehet más, csak Ty húga. Talán tizenhárom-tizennégy éves, és az új sulijában a fiúk falkában futhatnak utána. Amint meglátta a bátyját, felpattant, és átölelte. Nyúlánk volt, mézszőke hajú. Cuki felsőt viselt szoknyával, és kisminkelte magát. Ilyen külsővel tutira válogathatott a srácok között. - Milyen volt a meccs? - kérdezte. - Csúcs! Nézted a tévében? - felelte Ty. - Dehogyis! Ty felnevetett, aztán hozzám fordult. - Vanessa ki nem állhatja a focit. Vanessa, ő Jordan Woods. Woods, ő a húgom, Vanessa. Kezet fogtunk, mire a lány rám villantotta a mosolyát. - Ty rengeteget mesélt rólad! Isteni a ruhád, kölcsönkérhetem majd egyszer? A bátyja felnyögött. De vajon mi baja: az, hogy a húga elkérte tőlem ezt a béna ruhát, vagy hogy megtudtam, itthon már beszélt rólam? - Vanessa, ez udvariatlanság - jegyezte meg Ty. - Ha adsz valami kényelmesebbet helyette, akár most is

odaadhatom - vontam meg a vállam. - Utálom az egybeszabott cuccokat. - Úristen! Azonnal keresek neked valamit - hadarta, és kiszáguldott a nappaliból. Ty a szemét forgatta, de azért mosolygott. Aztán a könyökömnél fogva a konyhába vezetett, ahol egy idős férfi ült felpolcolt lábbal az asztalnál, és újságot olvasott. - Papa, bemutatom Jordan Woodsot - mondta Ty és egyikünk arcáról a másikéra vándorolt a pillantása. A férfi felállt, és kezet nyújtott. - Jim Green. - Örülök, hogy megismerhetem - feleltem. - Részemről a szerencse, Jordan. Már évek óta olvasok rólad a lapokban. - Tényleg? - kérdeztem szerényen, de egy kicsit sem csodálkoztam rajta. A szezon idején sűrűn szerepelek az újságokban, mert mifelénk a futball az egyetlen szenzáció. - Bizony, mielőtt Ty ideköltözött volna, elküldtem neki néhány cikket rólad - veregette meg a srác vállát Mr. Green. - Mondtam neki, hogy nehéz lesz bekerülnie a Hundred Oaks csapatába, olyan tehetséges játékosok közé, mint te. Úgyhogy végtelenül boldog voltam, mikor az edzőtök bevette a csapatba. Bob Miller becsületes ember. Várjunk csak, ezek szerint Ty már hallott rólam. És azt is tudta, hogy lány vagyok...? Akkor meg miért vágott olyan meglepett képet, amikor levettem a sisakomat? - Most pedig indulnom kell a gyárba. Vár rám a vasárnapi túlóra - mondta Mr. Green az unokájának. - Örülök, hogy megismertelek, Jordan. - Én is örülök - szóltam a távozó férfi után. Totál összezavarodtam. Ty hallomásból ismert engem? Gondolataimból Vanessa riasztott fel, aki egy halom ruhával lépett a nappaliba. Ty beletúrt a kupacba, és a minik, dzsekik és leggingsek közül kiráncigált egy rikító, pink miniszoknyát, egy farmerdzsekit és egy csőtopot, majd vigyorogva az asztalra terítette. - Azt már nem! - tiltakoztam. - Nem, nem!

Ty felnevetett, aztán átnyújtott egy sportnadrágot meg egy pólót. - Csak vicceltem. A fürdőszobában átöltözhetsz. Az ajtóra mutatott, én pedig bementem, átvedlettem a sportcuccokba, aztán mezítláb visszamentem a konyhába. Miután a sikongató Vanessa kezébe nyomtam a saját ruhámat, láttam, hogy Ty feszeng, ezért jobbnak láttam, ha lelépek. Nem kérdezősködtem a mamájáról sem, mert úgy gondoltam, ha akarta, bemutatta volna. Tud egyáltalán beszélni? Vagy csak vegetál? Á, inkább meg sem kérdezem. - Lassan indulok - mondtam. - Megnézem, mi van Henryvel. Erre felvonta a szemöldökét. - Ó... Miért, mi a gond vele? Henry és Carrie szakítása legalább annyira a nyilvánosság előtt zajlott, mint a Jennifer-Brad-Angelina-féle dráma, ezért nyíltan beszélhettem róla. - Nagyon maga alatt van a srác, amióta Carrie Myer dobta. - Aha. Azért kikísérlek, jó? Vanessa kedvesen megölelt. - Úgy örülök, hogy találkoztunk! És nagyon köszi a ruhát! Tök jó ízlésed van. Elmehetünk majd egyszer együtt vásárolni? - Szerintem Jordan nincs oda a vásárlásért - kuncogott Ty. Vanessának leesett az álla. - Ezt nem hiszem el! Minden lány szeret ruhákat venni. Megráztam a fejem. - Kivéve engem. De a mamám nagyon szívesen magával vinne, engem úgysem tud elcipelni. Fogadni mernék, hogy örülne a társaságnak. Vanessa elmosolyodott, aztán rágcsálni kezdte a szája szélét. - De klassz lenne! Kösz, Jordan. Szerintem mi nagyon jó barátnők leszünk. Valahogy kifacsartam magamból egy mosolyt. Szegény kiscsajnak mindenképpen szüksége van anyapótlékra, még ha egy fiús, égimeszelő focista is az. - Rögtön jövök - szólt oda Ty a húgának, majd elindultunk kifelé. - Jaj, Nate hívott... - mondta Vanessa, mire a bátyja megtorpant.

- Jordan - komorodott el Ty -, megvárnál a nappaliban? Bólintottam, majd beléptem a szobába, és szemügyre vettem a falon függő családi fotókat. Épp megállapítottam, hogy milyen szép a mamája, és milyen jóképű volt a papája, amikor a szomszéd szobában Vanessa felkiáltott: - De hát nem lesz semmi bajom! Ty fojtott hangon beszélt: - Nem. Nem fogsz mindenféle pasasok házába mászkálni. Ő idejöhet, de tejnem mehetsz sehova. És sürgősen fogj hozzá a leckédhez! - Úristen! Mintha csak börtönben élnék! - Nem érdekel, Vanessa. Nem mész sehova, és kész. Aztán Ty bejött a nappaliba, és felsóhajtott. - Woods... hadd kísérjelek ki. Mi folyik itt? Ty valószínűleg retteg attól, hogy a húgával is valamilyen borzalmas tragédia történik, mint nemrég a szüleikkel. De egy tinilányt akkor sem lehet korlátok közé szorítani, mert csak ellenkezést vált ki belőle. Másrészt viszont megértem Tyt, hiszen ő a felelős a húgáért. Gyakorlatilag Vanessa maradt neki a családjából. Kiballagtam a házból edzőcuccban és az ezüstszandálomban. Tiszta égés! Ty az autómig követett, közben lazított a nyakkendőjén. Beszálltam a terepjáróba, mire meglepetésemre ő is beült mellém. Behelyeztem a slusszkulcsot, de nem fordítottam el. Egyenesen Ty szemébe néztem. - Ha már korábban is hallottál rólam, miért vágtál olyan meglepett képet, amikor először találkoztunk, és levettem a sisakomat? - kérdeztem tőle. Ty mostanra teljesen megszabadult a nyakkendőjétől. - Hát... bevallom, tényleg tudtam, hogy lány vagy. - Akkor? - Én csak... nem számítottam rá... - Mire? Ty hozzám hajolt, ujjaival végigszántott a haján. - Arra, hogy ilyen gyönyörű vagy - suttogta a fülembe.

Még mindig a terepjáróban Ty áthajol a konzolon, megcirógatja az arcom, lepillant az ajkamra, végigsimít az államon, homlokát az enyémhez szorítja. Közelít felém. Nekem ez túl sok. Félek a csóktól. Mi lesz, ha csalódik bennem? Nem szeretném, ha elutasítana. Hiszen a csapatomban játszik! így csak annyit mondok, hogy indulnom kell. Leszámítva a Henryvel eltöltött hét percet a mennyországban, még sohasem kerültem ilyen közel hozzá, hogy megcsókoljanak mégis azt mondom neki, el kell mennem. Mi a búbánat bajom van? Ty elhúzódik, rám néz, és kiszáll az autóból. „Akkor holnap a suliban." Becsapja az ajtót, elindul a házuk felé. Nem integet, hátra sem fordul. Most én vagyok, aki nézi, ahogy távolodik.

FELADÓ: Tucker, Mark (Testnevelés Tanszék, Alabama Egyetem) CÍMZETT: Woods, Jordan DÁTUM: augusztus 30., hétfő, 12:46 TÁRGY: ajánlat Kedves Jordan! Örömmel értesültünk róla, hogy egyetemünkön szeretné folytatni tanulmányait. A sportprogramunkat támogató egyik cég, a Coffee Calendar évente megjelentet egy naptárt, amelyet aztán szponzoraink értékesítenek. A befolyt összeg egy részét egyetemünk sportesemények megrendezésére használja fel, a fennmaradó nagyobb részt jótékonysági célokra fordítjuk. A Coffee Calendar jelenleg fényképeket készít a jövő évi naptárhoz, melynek szeptemberi oldalán az ön fotóját szeretnénk közzétenni. A többi hónaphoz a röplabda-, a gyeplabda- és az úszócsapat egy-egy tagja áll modellt. Amennyiben - reményeink szerint - csatlakozni kíván a programunkhoz, megszerveznénk önnek a fotózást még a péntek esti hazai meccse előtt. Az előállítás időigényessége miatt szeretnénk mielőbb belevágni a munkába. Kérem, értesítsen, amennyiben elfogadja felkérésünket. Üdvözlettel: Mark Tucker testneveléstanszék-vezető

Jerry Rice Visszaszámlálás: még 15 nap Alabamáig Hétfőn a suliban. Utolsó óra, háztartástan. A zeneóra és az autószerelés mellett Henryvel felvettük ezt a könnyű, de annál röhejesebb tantárgyat is. - Jól van - szólalt meg Ms. Bonner. - Alkossatok párokat, egyikőtök a férj, a másik a feleség. Mivel Henry volt az egyetlen fiú az osztályban, a lányok önkéntelenül mind felé fordultak. Kidüllesztette a mellkasát, és szélesen elvigyorodott, hiszen egy sereg csajból válogathatott. Előttünk egy másodikos ült, aki intett neki, és rá- mosolygott. - Ms. Bonner? - emelte fel Henry a kezét. - Igen, Sam? - sóhajtott fel a tanár, miközben ujjaival dobolt a kezében lévő tankönyv borítóján. Miután a füle mögé csúsztatta a ceruzáját, Henry összefonta karját a mellkasán, és olyan komoly képet vágott, mintha legalábbis egy békeszerződés megvitatására készülne. - Mielőtt belevágnánk a partnerválasztásba, tisztáznunk kellene néhány alapvető dolgot. - Henry lehalkította a hangját, szinte suttogott. - Szexelni is lehet? A lányok kuncogni kezdtek, Ms. Bonner pedig megrázta a fejét. - Nem, Sam. A szex nem tartozik a tananyagba. - Akkor viszont nem értem, mit takar a férj-feleség párosítás reklamált a srác. - A házaspárok nemi életet is élnek. A lányok már visongtak. - Majd imitáljuk, rendben? - felelte Ms. Bonner. - Most pedig rendeződjetek párba. A kacér másodéves azon nyomban Henryhez somfordált. - Leszel a párom, Sam? - érintette meg a karját. - Bocs, de már elköteleztem magam Woods mellett - válaszolta. A másodéves rám meredt. Ennek meg mi baja? Tudhatná, hogy mi ketten mindig egy párt alkotunk, nem igaz?

- Rendben - Ms. Bonner a terem végében álló szekrényhez sietett. - Most pedig a férjek fáradjanak ide a feladatokért. Feladat is lesz? Na mindegy. Felálltam, mire Henry is felugrott. - Azt már nem, haver! - intettem le. - Ebben a kapcsolatban én hordom a nadrágot. - Az egyszer tuti - vigyorgott. Vissza is ült szépen, én meg odasétáltam a szekrényhez: egy elektromos babáért. A babának ijesztő üvegszeme volt, és mintha a lelkembe látott volna. Eltartottam magamtól, aztán gyorsan átpasszoltam Henrynek. - Gratulálok, anyuka - mondtam neki. - Szólhattál volna, hogy gyereket vársz. - Nem mertem. Attól féltem, hogy abortuszra kényszerítesz vágta rá Henry, és úgy ringatta a babát, mintha igazi lenne. - A te szemedet örökölte, Woods. - Meg a te hajadat. - A játék baba kopasz volt. - Elnevezhetnénk Joe Montanának. - Frászt! Jerry Rice* lesz a neve. - Frászt! Ő Joe Montana. - Tizennégy órán át vajúdtam vele - kiáltott fel Henry, miközben ringatta a műgyereket. - Jerry Rice-nak hívják! - Oké - vigyorodtam el. Azután a tanár kiosztott a pároknak mindenféle babaholmit: takarókat, babakocsikat, játékokat. Ms. Bonner kijelentette, hogy egy egész hétig ezzel kell bajlódnunk! És még csak ezután következett a valódi feladat. A babák programozottan, bizonyos időközönként felsírnak, nekünk pedig etetnünk kell őket, és kicserélni a pelenkájukat. Az etetés abból áll, hogy egy fémbigyót teszünk a szájukba, amitől aztán elhallgatnak. Ha nem hagyjuk elég ideig a bi- gyót a szájában, újból rázendít. Egészen péntekig kell kitartanunk, azaz öt teljes napig! És ebbe az éjszakák is beletartoznak ám! A programozás miatt pedig a tanár pénteken ellenőrizni tudja, hogy rendesen elláttuk-e a játék babát. Micsoda baromság! Mintha valaha is lenne gyerekem. Még lefeküdni sem fogok senkivel, ha így folytatom. Majd íratok egy igazolást az orvosommal, hogy a babából jövő elektromos impulzusok rákot okozhatnak, ami károsan befolyásolja a pályán

nyújtott teljesítményemet... Hé, várjunk csak! - Ms. Bonner! - kiáltottam fel. - Edzések alatt mi lesz a babával? * Joe Montana és Jerry Rice - híres egykori NFL-játékosok Henry A vállamra tette a kezét. - Semmi baj, drágám. Erre vannak a nagyszülők meg a tartalékok a kispadon. A tanár elgyötörtén sóhajtott. Szerencsére ekkor kicsengettek. Henry végtelennek tűnő ideig próbálta beszuszakolni a babakocsiba Jerry Rice-t. Ezután kivonultunk a teremből, és kezünkben a pelenkástáskával az öltözők felé ballagtunk. Közben beleütköztünk Carterbe és J. J.-be, akik halálra röhögték magukat rajtunk. - Pofa be! - szólt rájuk Henry. - Még a végén felébresztitek Jerry Rice-t. - Jerry Rice?! - nyerített Carter. Még sosem láttam ennyire röhögni. - Carter, lennél a kicsi keresztapja? - kérdezte tőle Henry. - Arra az esetre, ha bármi történik velem és Woods-szal a héten. - Megható, sőt megtisztelő kérés, de tényleg - felelte Carter. - J. J. pedig lehetne a keresztanya? - Természetesen - egyeztem bele. - Felvehetem Jerry Rice-t? - gügyögött idiótán J. J. - Olyan kis cuki. - Szó sem lehet róla! - csattantam fel. - Aztán még edzés előtt felébred itt nekem. Majd jól elkésünk, ha meg kell előtte etetni. - Na és mit eszik a babóca? - hülyült tovább Carter. - Szoptatom a kicsit, hiszen én vagyok az anyukája - rebegte Henry, és rendületlenül tolta tovább a babakocsit a szekrények felé. - Igazából - szólaltam meg - fémrudat eszik, pontosabban ólmot. Úgyhogy azt már megtanultuk, hogyan mérgezzük meg. - Hatásos módszer - jegyezte meg J. J., miközben a tornaterem felé haladtunk. Ty és Kristen ott álltak, s a falnak dőlve beszélgettek. Amikor Ty észrevett minket, faképnél hagyta Kristent, és elindult felénk. Miről beszélhettek? Jaj, miért is nem csókoltam meg tegnap? Akkor most

nem kellene amiatt aggódnom, hogy mivel tömi a fejét ez a cafka Kristen Markum. - Cső, srácok - köszönt Ty, és a babakocsira nézett. - Ez meg mi a halál? Csak nem a sátán ivadéka? - Hé, vegyél vissza, haver! - figyelmeztette Henry. Komoly képet vágott, és átkarolta a vállam. - A gyerekünkről beszélsz. Ty elvigyorodott, majd szemügyre vette Jerry Rice-t. - A szeme a szívbajt hozza rám. Amúgy sejtettem én, hogy van köztetek valami. - Jól sejtetted - bólintott Henry. - Woods a férjem, én pedig a felesége vagyok. Carter és J. J. felröhögtek, aztán bementek a tornaterembe, én pedig ott maradtam Tyjal, Henryvel és Jerry Rice-cal. Ja, és még Kristen is a közelünkben ólálkodott. - Woods, ráérsz egy percre? - kérdezte Ty. - Persze. - Négyszemközt - nézett Ty Henryre és Jerry Rice-ra. Jeleztem a „nejem"-nek. - Rendben van. Akár el is válhatunk, Woods. Hihetetlen, hogy alig félórája vagyok férjnél, és máris egyedülálló szülő lett belőlem. Ty kitárta a tornaterem ajtaját Henry előtt, hogy betolhassa a babakocsit. Jót nevettem, ahogy a pelenkástáskával keresztülkacsázik a termen. Kristen még mindig ott rontotta a levegőt, karba tett kézzel bámult rám, miközben majd megette a sárga irigység. - Kristen, majd később beszélünk - mondta neki Ty, miközben haját elsöpörte a homlokából. - Woodsszal megtárgyaljuk a meccset. - Rendicsek - vágta rá a csaj nagy vidáman, és idétlenül fel-le ugrált hozzá. - Szia, Ty! - Azzal átölte, majd kisvártatva eltűnt a balfenéken. Na végre! - Mi a helyzet? - fordultam a sráchoz. - Sajnálom a tegnap estét... hogy becsaptam a kocsid ajtaját. És azt sem köszöntem meg, hogy elvittél a meccsre. A tegnapi volt életem egyik legklasszabb napja.

Begyömöszöltem a kezem a farmerem farzsebébe, és bólintottam. - Oké, semmi gond. Mehetünk edzeni? - Rögtön - felelte, és a vállamra tette a kezét. Jesszus, megint meg akar csókolni? - Szóval te és Henry...? - Mi van velünk? - Ti együtt jártok? - Jesszus, dehogyis! Tíz éve a legjobb barátok vagyunk. - Értem. Bár néha úgy tűnik, mintha több is lenne köztetek. - És ez zavarna téged? Nem felelt, csak beletúrt a hajába, aztán megdörzsölte a tarkóját. Áthaladtunk a tornatermen, és ott szétváltunk: ő a fiú-, én meg a lányöltöző felé indultam. És akkor utánam kiáltotta: - Igen, nagyon zavarna! Miután felvettem az összes védőfelszerelésemet, az edzőruhámat meg a stoplis cipőmet, megragadtam a sisakomat, és kiügettem a pályára. Körülnéztem, merre találom Henryt és Jerry Rice-t. A lelátónál álltak anyával, aki hangosan nevetett, mert Henry éppen átadta neki a babát. Csak egy kézzel fogta meg a kicsit, mire Henry hadonászni kezdett, mintha parázna, hogy anya leejti szegény kis Jerryt. Elmarta tőle a babát, és nem is adta vissza, amíg anya nem volt hajlandó bölcsőt formálni a karjából. Bármilyen bugyuta is ez a feladat, mégis megmosolyogtatott. Henry a legviccesebb ember, akivel valaha találkoztam. Ki másnak jutna eszébe rajta kívül úgy tenni, mintha komolyan venné ezt az egész hülyeséget? Meggyorsítottam lépteimet, és a lelátóhoz kocogtam. - Jordan, szólhattál volna, hogy nagymama leszek - mondta anya, de közben Henryre villantotta a mosolyát. - Én sem tudtam róla - válaszoltam. - Henry titokban tartotta a terhességét. Nem bánod, hogy edzés alatt vigyáznod kell erre a vacakra? Henry a képzeletbeli melléhez kapott. - Ez a vacak a mi fiunk, Woods! - kiáltotta felháborodva. - Szívesen teszem. - Anya átpillantott a vállam felett. - Úgy

látom, Miller edző már vár benneteket. - Köszi, mama! - mondta vidáman Henry. Jerry Rice láthatóan jó hatással van rá, elmúlt a rosszkedve. Míg átvágtunk a pályán a vállamon pihentette a karját. - Mit akart tőled Ty? - Megköszönte, hogy tegnap elvittem a mérkőzésre. - Ennyi? - suttogta. - Nem egészen... - A feleséged vagyok, nekem bármit elmondhatsz, Woods. - Tegnap, amikor elköszöntünk egymástól, hozzám hajolt, és azt hiszem, meg akart csókolni. - És? - Erre én azt mondtam neki, hogy indulnom kell. - Szóval nem volt csók? - Nem. Henry a könyökömnél fogva megállított. - De miért? Talán nem tetszik a srác? - Azt hiszem... inkább csak megijedtem. Vagy nem is tudom... A földre szegeztem a tekintetem. - Tehát elutasítottad - állapította meg Henry. - Még elképzelni is rossz. Ty ma szarul érezheti magát. Vállat vontam. - - És most újból meg akart csókolni? Vagy a tegnapit dumáltátok meg? - Egyik sem. Arra volt kíváncsi, hogy te meg én együtt vagyunke - nevettem. - Hogy mi ketten? - Aha. Tudni akarta, hogy randizunk-e. Mondtam neki, hogy a legjobb barátok vagyunk. - Hm... most már fix, hogy akar tőled valamit. Henryre pillantottam. Kifürkészhetetlen volt az arca, sem mosoly vagy más érzelem nem látszott rajta. - Úgy gondolod? - suttogtam. - Biztos vagyok benne. Henry tekintete az arcomról a lelátóra vándorolt, és hirtelen összeszűkült a szeme. Megfordultam, és akkor láttam, hogy J. J. és

Carter egy vézna szélső elkapót próbál begyömöszölni a babakocsiba. - J. J.! - ordította Henry. - Abba egy elsős nem fér bele! Később, miután néhány órát gyakoroltuk Carterrel és j. J.- vel a beígért baseballütéseket, Henry és én levonultunk a házunk pincéjébe csocsózni. Öt játékból három a nyerő. Kettőt nyertem én, egyet Henry. A negyedik menetben is én vezettem. Jerry Rice ezalatt tágra nyílt szemmel szunyált a hordozóban. A sarokban, az óriási tévéből a Jets és a Dolphins meccsének élő közvetítése harsogott - mi természetesen az utóbbi csapatnak szurkoltunk. - Maradhatok éjszakára? - kérdezte Henry. Szőke fürtjei szikráztak a tévé fényében. - Persze. - Tudod, így könnyebben szemmel tarthatjuk a gyereket magyarázta. - Majd felváltva etetjük. - Megpörgette a csocsó rúdját, és az apró, fehér labdával gólt lőtt. - Miért veszed ezt ilyen komolyan? Hagyjuk Jerry Rice-t a kocsiban, mi meg nyugodtan alhatunk a szobámban. - Szeretnék jó jegyet kapni. - A kukoricakenyeret is elszúrtad a múltkor - jegyeztem meg, és megpróbáltam gólt szerezni, de Henry apró fakapusa kivédte a lövést. - Hogy lehet egyest kapni kukoricakenyérre? - Úgy, hogy nem izgat. A legtöbb ember egész jól elboldogul az életben kenyérsütés nélkül. A szülői feladat, az más. - Így van - feleltem, és apám beszólásaira gondoltam. Szerencsére Henrynek és nekem jó fej mamáink vannak. És Henry faterja nem is olyan borzasztó, csak éppen sosincs otthon. Egyikünk apja sem jött még el soha egyetlen meccsünkre sem. Végre sikerült belőnöm a gólt Henry kapujába, így megnyertem a játékot. Ujjongva ugráltam körbe a szobát, miközben a kommentátor hangját utánoztam: - Woods megnyerte a bajnokságot! - Csendesebben! Még felébreszted a gyereket - nevette el magát Henry. Lehuppant az egyik bőrkanapéra, és felkapta a limonádés poharat. Töltöttem magamnak én is, aztán felmarkoltam pár csokis

kekszet, és leültem mellé. Nekidőltem. Ő átkarolt, hozzám hajolt, és beleharapott a kezemben lévő sütibe. - Tolvaj! - Malac! Az éjszaka kellős közepén Jerry Rice felvisított. Eltoltam az arcom elől Henry meztelen lábfejét, és felültem. Kiugrottam az ágyból, megragadtam a babát, és beletuszkoltam a szájába a fémplombát. Viszont ezzel még nem oldottam meg a feladatot, mert etetés közben ringatni is kellett, különben megint rázendít. Úgyhogy felültem az ágyra, és karomban a műbabával nekidőltem a támlának. Közben pedig Henryn járt az eszem. Ő amúgy az ágy túlsó felére húzódva békésen húzta a lóbőrt. Úgy tűnt, kezd rendbe jönni, már nem olyan szomorú, de nem is akarja a szomorúságát magára erőszakolt jókedvvel palástolni. Egyszerűen csak elégedett. És ettől én is boldog vagyok, mert Henry borzasztó fontos nekem. Nem is akartam most felébreszteni, mert attól tartottam, megint visszazuhanna a letargiájába Carrie miatt... vagy ami épp rágja. Bár tudnám, mi baja, hogy segíthessek! Elbóbiskoltam, mire kipottyant Jerry Rice szájából a fémcumi, ő pedig sírni kezdett. Henry megfordult, és miközben felült, lecsúszott róla a takaró. Milyen klassz kockahasa van! Vajon Tynak is ilyen tökéletes a teste? Kíváncsi lettem volna, Kristen látta-e már... - Mi az ábra, Woods? - kérdezte Henry a szemét dörzsölgetve. - Csak kiesett a plomba Jerry szájából - feleltem, aztán újból magamhoz öleltem azt a hülye babát. Henry odamászott hozzám, átölelt, és magához szorított. A vállára hajtottam a fejem, és közben arra gondoltam, milyen jó apa lesz belőle egyszer. Nem olyan ellenséges, mint az enyém, és nem olyan kiszámíthatatlan, mint az övé. Hanem remek apa.

A fotózás Visszaszámlálás: még 12 nap Alabamáig Csütörtök lévén, hagyományainkhoz híven J. J.-vel Joe Olasz Falatozójához hajtottunk. Én most is tornyot építettem a só- és borsszórókból, J. J. pedig szokás szerint a keresztrejtvényébe mélyedt. - El se tudom hinni, hogy részt veszel egy profi fotózáson! szólalt meg váratlanul J. J. - Csúcs! - Tudom. - Büszke vagyok rád, Woods. - Kösz, haver. J. J. lefirkantott valamit a rejtvénybe. - Készen állsz a meccsre? - kérdezte fel sem pillantva. Vállat vontam. - Az a hülye kis Jerry Rice teljesen lefárasztott - jegyeztem meg ásítva. - Hol van most a baba? - nézett be J. J. az asztal alá, mintha csak oda dugtam volna. - Az anyjával, aki valószínűleg éppen Marie Bairddel hentereg grimaszoltam, és rápakoltam a borsot a sóra. - Jó kis bige az! - lelkendezett J. J., de aztán újra a rejtvénybe mélyedt. - Ezt örömmel hallom - jegyeztem meg epésen, és kihúztam a sószórót a bors alól, mire az lepottyant az asztalra. Az a helyzet, hogy torkig vagyok Henry hangulatváltozásaival, meg azzal, hogy boldog-boldogtalannal lefekszik. De nem akartam panaszkodni J. J.-nek. A héten kétszer is előfordult, hogy Henry éjfél után állított be hozzám, és besettenkedett az ágyamba. Megmondtam neki, hogy szétrúgom a seggét, ha pénteken pocsékul fogunk játszani miatta. Egész héten rosszul aludtam, mert Jerry Rice folyton ott nyekereg az ágyamnál, ráadásul Ty és Henry miatt is halálra idegesítettem magam. Mintha a gondolataimban olvasna, J. J. hirtelen felkapta a fejét,

és rám vigyorgott. - Na és összejöttél már Ty-jal? Rátettem a borsot a sóra, aztán megráztam a fejem. - Nem. - De hát miért nem? - vonta össze J. J. a szemöldökét. - A vasárnapi meccsen azt hittem, kajakra egymásnak estek. Totál összegabalyodtatok. A francba! Ennyire látszott? Őszintén szólva hétfő óta kerülöm Tyt, aki erre visszavonulót fújt. Napok óta nem keresett, ami egyrészről megnyugtató, másrészt viszont bosszant. Kihúztam magam. - Ty szerintem Kristennel kavar, és a suli többi csaja is ugrásra készen vár rá. - Na és? - Nem akarok beállni a sorba. Hogy olyan legyek, mint ők. - Mi a baj azzal, ha szórakozol egy kicsit? - Először is, Ty-jal egy csapatban játszunk, másodszor pedig, Henryvel és veled ellentétben én nem fekszem össze mindennel, ami mozog, és pláne nem akarok senkinek az egyéjszakás macája lenni. - Szét is rúgnám a srác seggét, ha erre használna téged - mordult fel J. J., és vadul csattogtatta hozzá a tollát. - Tudom, tudom - emeltem fel a kezem megadóan. - Figyi, J. J. maradjunk ennyiben, oké? Most csak a játékra akarok koncentrálni. - Ahogy gondolod, Woods - ingatta a fejét vigyorogva. Összefontam a karom a mellkasomon. - Nekem fontosabb az egyetemi ösztöndíj, mint a pasizás. J. J. elfojtott egy mosolyt a keresztrejtvénye mögött, aztán megszólalt: - Nyugtató hatású növény, két betű. Megvontam a vállam. - Talán... fű? - Ez az! - bökött felém J. J. a tollával. - Ez most komoly? - kérdeztem a tükörképemre meredve. A Coffee Calendar egyik sminkese totál kiegyenesítette a hajamat, amitől fénynyalábként kígyózott a hátam közepén. A csaj

alapozót is pamacsolt az arcomra, egy másik sminkes pedig rózsaszínű szájfényt kent rám. - Tökéletes - állapította meg. - Nagyszerűen nézel ki! - Minek ez a felhajtás? Hát nem a sisakomban fényképeznek le? - Nem egészen. - A nő átnyújtott nekem egy bő Alabama-mezt és egy falatnyi sortot. - Vedd fel ezeket! Kirobbant belőlem a nevetés. - Ez valami vicc? A csaj lebiggyesztette a száját, láthatóan nem volt türelme egy vonakodó tinilánnyal bajlódni. De hát hogyan képzelhették, hogy hajlandó leszek ilyen lengén felöltözni, pontosabban levetkőzni? Másrészt, ha az Alabama tesi tanszékének igazgatója ezt akarja, hát legyen. Bementem a mosdóba, és felvettem a mezt meg a rövidke sortot. Kifelé menet belebotlottam Carrie-be és Marie-ba. Mindketten hátrahőköltek, amikor megláttak. - Nahát, Jordan! - ámult el Carrie. - Nagyon szép lett az arcod! - És mi van rajtad? - meredt a combomra Marie. Elvörösödve vontam meg a vállam. Behunytam a szemem, és megpróbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy összefogjam a hajam, és letöröljem az arcomról ezt a vackot. - A fotózáshoz öltöztél fel? - kíváncsiskodott Marie. Kényszeredetten bólintottam. - Nagyon trükkös! - rázta meg a fejét. - Mintha nem is lenne rajtad nadrág. Ekkor feltűnt a Coffee Calendar csapata, én pedig boldogan követtem őket, csak hogy véget vessek ennek a kínos társalgásnak. Mikor a vállam felett vetettem a két lányra még egy utolsó pillantást, aggodalommal vegyes szomorúságot láttam az arcukon. Kimentünk a pályára, a fotós pedig felállította a kamerát a kapufa mellett. Füttyszót hallottam, mire odakaptam a fejem. A csapatomból néhányon épp kiléptek az öltözőből. Ty tekintete a csupasz lábamat pásztázta. - Zabálni valóan dögös vagy, Woods! - kiáltotta az egyik tartalék játékos, a társa meg rátett még egy lapáttal. Abban a pillanatban viszont, hogy Carter és J. J. föléjük tornyosult, a füttyögetés abbamaradt.

Éreztem, ahogy lángol az arcom. Henry odakocogott hozzám, és félrevont. - Mégis mi a fenét csinálsz? - nézett végig rajtam megütközve. - Muszáj, megígértem az Alabamának. - Nem, nem muszáj megtenned - felelte Henry. - Kiváló játékos vagy, Woods. Nem kell lealacsonyítanod magad a kedvükért. - Nem erről van szó! Boldogan bevállalom ezt a marhaságot a csapat érdekében, aminek majd a tagja szeretnék lenni. Henry lassan rábólintott, majd megveregette a vállam. - Na jó... Úgy láttam, megint eléggé maga alatt van, ezért megpróbáltam felvidítani: - Azért csak könnyebb, hogy már nem lóg rajtad a baba, igaz? - Hiányozni fog Jerry Rice. Ragadtak rám a csajok miatta vigyorgott Henry. - Ms. Bonner elárulta, hogy a mi párosunk kapta a legjobb jegyet az osztályban. Kitűnő szülők vagyunk - bólintott komoly arccal, mire felnevettem, és a fejemet csóválva rásóztam egyet a mellkasára. - Na, én megyek - intettem a Coffee Calendar felé. Henry elindult a csapat felé, de még visszaszólt: - Klassz lett a séród! Rámosolyogtam. - Essünk túl rajta - szóltam oda a fotósnak, majd felkaptam egy labdát, és jó ötven yardra elhajítottam. Remélem, erről jó felvételt tudott készíteni. - Nem, nem! - tiltakozott a fickó. - Az egyik kezedet tedd csípőre, a másikkal meg tartsd a labdát. Megtettem, mire újból elkezdődött a füttyögetés. - Szexi! - Én is kérek ám a képekből! Erősen megmarkoltam a lasztit, tekintetemet a földre szegeztem, és megpróbáltam valahogy túlélni életem eddigi legkínosabb szituját. Én igazán mindent megteszek, hogy az Alabamában játszhassak, de lehet, hogy ebbe mégsem kellett volna belemennem... Ráadásul kiborított, hogy a srácok még mindig füttyögnek, és

nem mutatnak semmilyen tiszteletet felém! De ekkor a csapatom felé pillantottam, és láttam, hogy J. J. levette a mezét, és pózol a srácoknak. Csak úgy rengett a hája, ahogy fel-alá vonult az oldalvonal mentén. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amiért végre elterelődött rólam a figyelem. - Készen állok a fotózásra, Jordan! - kiáltotta J. J., belőlem meg kitört a röhögés.

Második mérkőzés Hundred Oaks High kontra Stones River High, a legfőbb riválisunk. Végeredmény? 24:21 Hundred Oaks. Volt három nagyszerű passzom, Henrynek pedig három touchdownja. Ty egész meccs alatt a kispadon ült, amitől szörnyen éreztem magam. Komolyan fontolgattam, hogy megkérem az edzőnket, hogy engedje őt játszani a második félidőben, de a büszkeségem győzött a sajnálat és a bűntudatom felett. A Michigantől nem jött senki, Henry a haját tépte. Ohiótól sem jött senki, Carter mintha megkönnyebbült volna...? A Nagy Donovan Woods sem jött el, behajítottam a sisakomat az öltözőszekrénybe.

Felelsz vagy mersz? Visszaszámlálás: még 10 nap Alabamáig - Ki a bánat hívta ide a pomponcsajokat? - kérdeztem a nappali felé pillantva. Szombat este volt, a Stones River elleni meccs után gyűltünk össze nálunk. A szüléink elutaztak apám másnapi mérkőzésére, én meg áthívtam J. J.-t, Cartert és Henryt, akik magukkal hozták Lacey-t, Kristent, Marie-t, Carrie-t... és Tyt. J. J. és Carter zsebre vágott kézzel álltak, jelentőségteljesen bámultak a bűnösre. - Kösz, srácok - mondta Henry. - Képesek vagytok Jordan elé vetni, hogy keresztülszáguldjon rajtam, mint egy busz? - Nem vagyok busz! Vagy talán arra célzol, hogy kövér vagyok? - Na és mióta érdekel a súlyod? - vigyorgott Henry, aztán előbb Tyra nézett, majd vissza rám. - Tudod, Jordan, hogy úgyis addig fogom hajtogatni, amíg végre elhiszed, hogy megkedvelnéd Mariet, ha jobban megismernéd. Zavartan vállat vontam. - Ja, zeneórán végül is jó fej volt. Henry a fülembe súgta: - Miért baj, hogy a csajok is eljöttek? - Idegbajt kapok a vihogásuktól - csattantam fel, de igazság szerint nem akartam Kristent Ty közelében látni. - És ha szépen megkérem őket, hogy ne vihorásszanak, akkor maradhatnak? J. J. bánatos, könyörgő kutyaszemmel nézett rám. Hiába na, nem bírja nők és szex nélkül. Azon jobban meglepődtem, hogy Carter is hasonló képet vágott, holott még életében nem feküdt le senkivel, nem is randizott, sőt igazából említést sem tett ilyesmiről. Ty csak vállat vont. Nem akartam, hogy a srácok lelépjenek. Főleg Tyt marasztaltam

volna. - Oké. Maradhatnak. De senki sem smacizhat a szobámban, és tilos hozzáérni a cuccaimhoz. Értve? - Francba! - nyögte be J. J. - Pedig direkt arra készültem, hogy felavatom az ágyad. - Seggfej - feleltem, majd kivettem egy üdítőt a hűtőből. Ekkor megjelent a konyhában Carrie. - Jordan, kérhetek egy fájdalomcsillapítót? Megfájdult a fejem. - Persze. - Intettem, hogy kövessen az emeletre. - Rosszul érzed magad? - kapta el Carrie könyökét Carter. - Ne vigyelek haza? - Kösz, de nem kell - felelte, majd vigyorogva feljött utánam az emeletre. Amint a fürdőszobába értünk, elkezdtem kotorászni a gyógyszeres szekrényben, de Carrie becsukta az ajtót, és odasúgta: - Nem is fáj a fejem. - Akkor? - Csak szerettem volna nyugiban beszélni veled. Mi van köztetek Ty-jal? - szegezte nekem a kérdést. - Semmi. - Ne már, Jordan! Tetszik neked, nem igaz? Megvontam a vállam, aztán elfordultam, és bólintottam. - Akkor mi a baj? - paskolta meg Carrie a karomat. Miért üti bele az orrát mindenki a kettőnk dolgába? Mintha legalábbis valami valóságshow főszereplői lennénk. Leengedtem a hajam, végigszántottam rajta a fésűvel, és újból feltűztem. Közben kitaláltam, mit válaszoljak Carrie-nek: - Hát a múlt héten meg akart csókolni, de nem hagytam. Mi van, ha többet meg sem próbálja? Carrie barátságos, kék szemével rám mosolygott. - Meg fogja próbálni. - És... akkor mit csináljak? - Ezt meg hogy érted? - vonta fel a szemöldökét. Lebiggyesztettem az ajkamat. - Hogyan csókoljam meg? - kérdeztem kínban. Láttam, hogy végre leesett neki.

- Ó! Ülj csak ide. - Lehajtotta a vécé fedelét, én meg lehuppantam rá. - Tegyük fel, hogy én vagyok Ty. Amikor hozzád hajol, kezdd el cirógatni a nyakát, valahogy így. - Megfogta a kezem, és a tarkójára tette. Jesszus, ennél furább dolog még nem történt velem! Előrehajolt, mintha meg akarna csókolni. - Amikor a szája hozzáér a tiédhez, simogasd meg a hátát, érintsd meg az állkapcsát, a nyakát, az arcát, a csípőjét. Lassan vezesd a kezed, de ne legyenek kiszámíthatóak a mozdulataid. - Értem - feleltem, és elkaptam a kezem a tarkójáról. - Aztán inkább az ajkadat használd, ne a nyelvedet - tette hozzá, és hogy szavainak nyomatékot adjon, nekiállt csókolgatni a saját kézfejét. - Jó, jó, értem - mondtam, de a kézsmárolós mozzanatot kihagytam. - És ennyi. - Ennyi? - kiáltottam fel. A tévében sokkal bonyolultabbnak látszott. - Igen, most pedig nyomás, és kapd el, tigris! - harsant fel a csatakiáltás, mintha legalábbis az edzőnket hallottam volna meccs előtt. Már csak a fenékre pacsi hiányzott. Carrie-vel visszamentünk a nappaliba. Leültem az apám kedvenc foteljébe, és felpattintottam egy diétás kólát. - Nagyon tetszik a házatok, Jordan - pillantott körül Marie. Kösz, hogy meghívtál bennünket. - Üdv a hajlékomban - feleltem. - Hihetetlen, hogy láthatom az apukád trófeáit! - lelkendezett tovább, majd odament a polchoz, és szemügyre vette a kiállított kupákat. - A papám és az öcsém belesárgulnak az irigységbe. Kérdő pillantást vetettem Henryre, aki erre vállat vont, és elmosolyodott. Oké, elismerem, Marie tényleg aranyos csaj. Henry leült a földre, az ölébe vonta a lányt, aztán belesuttogott a fülébe, és csókolgatta az arcát. Marie kuncogott. Henry jókedvűnek tűnt, és ennek szívből örültem. Carrie mosolyogva figyelte őket, de láttam rajta, hogy még fáj neki a dolog. Úgy szerettem volna tudni, miért szakítottak! J. J. Lacey mellett ült, Carter pedig Carrie-vel. Valószínűleg

azért, mert rajta kívül csak Kristen maradt facéron, aki még mindig Tyra meresztgette a szemét. Láttam, hogy Ty minél távolabb próbál kerülni tőle, de a csaj levakar- hatatlan. Miután mindenki párokba rendeződött, totál feleslegesnek éreztem magam a társaságban. - Ki kér piát? - kérdezte Lacey, és már kapkodta is elő a táskájából azokat a gagyi pina coladás üvegeket, hogy szétossza a barátnői között. J. J. is rámozdult volna, de megráztam a fejem. Nem akadályozhatom meg, hogy a csapatom tagjai igyanak, de ne a jelenlétemben tegyék. - Nincs nálad valami normálisabb pia? - kérdezte Carter Laceytől. - Mint például egy finom kis pinot grigio vagy chianti? - Imádom a pinot grigiót - vágta rá Carrie. - Eszednél vagy? - torkoltam le Cartert. - Chianti? Hogy lehet azt egy napon említeni a jégkásával? - Úgy van! - kiáltotta Marie, mire egymásra vigyorogtunk. Belekortyolt az italába, és elfintorodott. Felnevettem. Ty karót nyelve ült a bőrkanapén, mellette Kristennek be nem állt a szája. Szinte rámászott a srácra, de Ty elmerülten tanulmányozta a körmét. Hirtelen felpillantott, találkozott a tekintetünk, mire én gyorsan elfordítottam a fejem, és az akváriumban úszkáló bohóchalakra meredtem. J. J. és Henry engem figyelt, és a fejüket ingatták, amiért ennyire béna vagyok. Carrie belesúgott valamit Carter fülébe, aki erre bólogatni kezdett, és felnevetett. - Felelsz vagy mersz! - jelentette be Carrie, és a haját a füle mögé simította. - Baromság! - tiltakozott J. J. - Nem vagyunk már pisisek. - Én még a múltkori smárolós játékot sem hevertem ki Woodsszal! - Henry úgy tett, mintha rókáznia kéne, de aztán elmosolyodott. - Micsoda?! - robbant ki Tyból a döbbent kérdés, aztán odavissza nézett Henryre meg rám. - Szörnyű volt, ember! - nevetett Henry. - Woods hülyére vert,

még egy monoklit is kaptam a szemem alá. Ty elvigyorodott. - Jó, jó - intett csendre mindenkit Lacey. - Carter: felelsz vagy mersz? - Merek. Lacey oldalra billentette a fejét, és egy pillanatig gondolkodott. - Kamatyolj a Heisman-trófeával! - bökte ki végül. - Szentségtörés! - ordította Henry. - Ahhoz a trófeához senki nem érhet hozzá! - kiáltottam fel. - Csak a testemen át! - mordult fel J. J., és úgy nézett Lacey-re, mintha az legalábbis kivégezte volna a kedvenc foci játékosát. - Bocs, fiúk - felelte Lacey, és eliszkolt J. J. közeléből. - Csak egy kupáról van szó. - Nem, ez nem csak egy kupa - pillantott rám Ty. - Találj ki egy másik feladatot, szivi - mondta J. J. Lacey vigyorogva visszaült az ölébe, mire a srác belemarkolt a fenekébe. Szivi? J. J. nyilván tisztában volt vele, hogy csak akkor kaphatja meg Lacey-t ma este, ha jó fiúként viselkedik. De őszintén? Hiába van a csajnak vékony dereka meg dinnye nagyságú melle, ha mákszemnyi az agya. - Még hogy kamatyolni a Heisman-trófeával... egy nagy francot! - morogtam. - Na jó, akkor... - Lacey mutatóujjával az ajkát ütögette - Carter smacizzon Carrie-vel. Carter kérdő pillantást vetett Henryre, aki erre vállat vont. Ezen meg is lepődtem, mert hiába állította, hogy már nem érdekli Carrie, én meg voltam győződve róla, hogy csak letagadja. Most pedig egyetlen vállrándítással elintézi? Carter Carrie-hez fordult, aki elmosolyodott, aztán nevetésben tört ki. Carter köhintett egyet, majd gyorsan adott egy puszit a szájára. Miután szétváltak, egymásra vigyorogtak. Aranyosak voltak, nekem meg bevillant, hogy vajon Ty is így viselkedne-e velem hasonló szituban. Mondjuk, ha múlt héten engedtem volna, hogy megcsókoljon, akkor tudnám a választ. - Ez nem is volt igazi smaci! - nyafogott Lacey.

- Én jövök - hallgattatta el Carter. - J. J., felelsz vagy mersz? - Felelek. - Melyik a kedvenc NFL-csapatod? - Atyám! - horkant fel Lacey. J. J. az állót dörzsölgette, úgy tett, mintha irtó nehezen döntené el, mit válaszoljon. Egy perccel később karba fonta a kezét. - Hát... azt hiszem, a Titans. Lacey hozzávágott egy párnát Carterhez, aki megadóan tette magasba a kezét. - Most mi van? - Kristen, felelsz vagy mersz? - kérdezte J. J. - Merek - vágta rá Kristen, és közben Tyra nézett. - Akkor gyorsan merjél kivonulni a konyhába, és üss nekem össze egy steaket krumplipürével. Félig átsütve. Húst a fagyasztóban találsz, asszony! Henry a földre vetette magát, és a hasát fogta a röhögéstől. - Bunkók! - csóválta a fejét Marie és Carrie. - Te szexista disznó! - mondtam J. J.-nek, akiből kirobbant a nevetés, és átterjedt az egész bandára. Ty és én egymásra mosolyogtunk. Kristen persze rögtön kiszúrta, és felsóhajtott. Rám bámult, majd felállt, kezét csípőre vágta, és kivonult a konyhába. Hallottuk, hogy nyitogatja a szekrényeket, zörög a fazekakkal, és csapkodja a hűtő ajtaját. - Jordan, felelsz vagy mersz? - kiáltott be Kristen a konyhából. Hallatszott, ahogy odavágja a serpenyőt a tűzhelyre. Aztán fiókok és szekrényajtók csapódtak ki-be. Mi lesz ha Kristen arra kényszerít, hogy töltsem az este további részét a szobámba zárkózva, vagy kizavar a saját otthonomból, csak hogy Tyjal lehessen? A francba! - Merek - jelentettem ki. Kristen közben magára kapott egy kötényt, és bekukkantott a nappaliba. - Ugorj be a tóba! Már indultam is. Ennél könnyebb feladatot! - Fehérneműben - tette hozzá, és felém bökött a fakanállal. Ó, anyám! Melyik fehérnemű is van rajtam? Passzolnak

egymáshoz egyáltalán? Akkorák, mint egy sátorlap? Úgy rémlik, egyszerű fehéret húztam fel ma reggel. Jaj, nehogy már Ty meglásson valami gagyi bugyiban! Tenyerembe temettem az arcom. Minél előbb szerettem volna túl lenni a kihíváson, ezért a hátsó ajtón kisprinteltem a házból. Beleugrottam a fagyos vizű tóba, ami bűzlött az algától és a halaktól. Mit mondjak, isteni volt! De legalább már nem tüzelt annyira a testem, és a szívem sem zakatolt olyan hevesen. Végignéztem a sima, fehér trikómon és a bokszeralsómon, melyek úgy tapadtak rám, mint a papírtörlő a konyhakőre kiloccsant kólára. Ó, hogy miért nem tudok én is olyan szép fehérneműben járni, mint a pomponlányok? Hiszen a fiúk a csapatból észre sem vennék. Állig merültem a tó vizében, hogy senki se láthasson. Remélhetőleg a parton hagyott ruháim miatt a többiek elhiszik, hogy fehérneműre vetkőztem. Már több mint egy perce ott kuksoltam, de nem jöttek ki. Aztán a házból kiszűrődő fényben észrevettem, hogy valaki közeledik felém. Ty volt az. - Szia - mondta. - Milyen a víz? - Dermesztő. Hol vannak a többiek? - Megmondtam nekik, hogy kitekerem a nyakukat, ha utánad merészkednek. Felnevettem. - Képes lennél rá? - Mi az hogy! - vigyorodott el. - Na és hogy birkóznál meg J. J.-vel, Mr. Hőscincér? - Ha nagyon bevadulok, megsokszorozódik az erőm. - Persze, mondogasd csak ezt magadnak - kuncogtam. - De kösz, hogy elriasztottad őket innen. Most pedig fordulj el, hogy kimászhassak és felöltözzek. - Nem. - Nem? - Nem. - Egyenesen a szemembe nézett. - Nem miattad tartom őket távol. Hanem magam miatt. Most pedig bemegyek hozzád. Azzal levetette az ingét, és lerúgta a szandálját. Tökéletes, szoborszerű teste volt. Meglazította a nadrágszíját, és elkezdte

lehúzni a farmerén a cipzárt, mire gyorsan elfordultam. A messzi távolba meredtem, és a fákat, a homokot, a sziklákat kémleltem. Bármit, rajta kívül. Hallottam, ahogy csobban a víz, és éreztem a nekem csapódó hullámokat. Hirtelen átölelt hátulról, homlokát a hátamnak támasztotta. - Jesszus, de hideg! - kiáltotta. - Melegíts fel! - Én is fázom. - Mondd csak, miért kerülsz engem? Reszketve, szaggatottan vettem a levegőt. - Ty, józannak kell maradnunk. - És miattam nem tudsz józan maradni? - nevetett. - Talán. - Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy én már elvesztettem a józan eszemet miattad? - Állát a vállamon nyugtatta, és az arcomra pillantott. - Azt, hogy szórakozol velem. - Pedig igaz. Úgy érzem magam a közeledben, mintha lehajtottam volna egy pohár whiskyt. - Megrészegülsz tőlem? - Enyhe kifejezés. - Én is tőled. Végigsimított a hasamon, egyik ujjával elidőzött a köldökömön, ajkát pedig a vállamra szorította. Az eszem azt mondta, hogy meneküljek, és felejtsem el az egészet. De a testem szerencsére csendre intette a gondolataimat. - Jordan... - mormolta Ty. - Igen? Maga felé fordított, amitől kisebb örvény támadt körülöttünk, aztán a száját az enyémre szorította. Mintha robbanó cukorkák lepték volna el az ajkamat. Szája puhasága minden képzeletet felülmúlt. Nem igazán tudtam, mihez kezdjek az ajkammal és a nyelvemmel, ezért Ty irányítására bíztam magam, és reménykedtem benne, hogy nem fogja úgy érezni, mintha egy adag petyhüdt spagettit csókolgatna. Elég gyorsan rájöttem, hogy is kell csókolózni. Ty a nyelvével

végigsimította a számat, mire én harapdálni kezdtem az alsó ajkát. Felnevetett. Ujjaimmal a vállát és a karját cirógattam, aztán a nyakát kezdtem csókolgatni. - Gyönyörű vagy - suttogta. - Köszönöm. - Már nem féltem. Ha Tynak tetszem így, ahogy vagyok, akkor az sem fogja érdekelni, hogy milyen fehérnemű van rajtam. Vagy ha nincs rajtam smink. Vagy hogy több mint száznyolcvan centi magas vagyok. - Te is egész jól nézel ki mosolyogtam rá, és újra szájon csókoltam, miközben ujjaimmal a hasát cirógattam. - Még sohasem kívántam ennyire senkit. Felnyögtem, ahogy lágyan csókolgatta a fülem alatti érzékeny nyakrészt. - Kívánsz engem? - Minden egyes porcikádat - mormolta. Aztán gyengéden kezébe vette a kezemet, és a szemembe nézett. - Lenne kedved egy tóátúszásos versenyhez? Legszívesebben a testéhez simultam volna, de nem tudtam ellenállni a kihívásnak. - Rajta! - Már vagy ezerszer átúsztam a tavat, és tudtam jól, hogy két perc alatt a túloldalra érek. Könnyedén megelőztem Tyt, kimásztam a partra, és elterültem a puha, élénkzöld fövenyen. - Azért szólhattál volna, hogy te vagy a női Michael Phelps, mielőtt hülyét csinálok magamból - mondta mosolyogva, majd a partra éviecélt, és kirázta a vizet a hajából. Mellém heveredett, és a könyökére támaszkodva végignézett rajtam. Úgy tűnt, nem zavarja az idétlen bugyim, pedig abban a pillanatban minden voltam, csak éppen szexi nem. Megremegtem, ahogy végigfuttatta az ujjait a hasamon, aztán az ajkával követte a nyomát. Beletúrtam a hajába, és felhúztam magamhoz. Amikor az arca milliméterekre volt az enyémtől, elmosolyodott. - Kívánlak - mondta újra, és orrát az enyémhez dörzsölte. Aztán csókolóztunk még egy darabig, mígnem levegő után kapkodva csak annyit válaszoltam: - A tiéd vagyok.

Szóbeszéd Visszaszámlálás: még 8 nap Alabamáig Hétfő reggel a suliban elbújtam a mosdó egyik fülkéjében. Ty-on kívül nem találkoztam senkivel szombat este óta, és egyáltalán nem voltam felkészülve sem a kíváncsiskodó tekintetekre, sem pedig a felém záporozó kérdésekre. Hova tűntünk? Mi van köztünk? Ez utóbbira még én sem tudtam a választ. Vajon a „kívánlak" és „a tiéd vagyok" azt jelenti, hogy hivatalosan is járunk? Vagy ami a tóban történt, csak egyszeri eset volt? Épp indultam volna kifelé, amikor nyílt, majd csukódott a mosdó ajtaja. - Ne izgasd magad miatta, Kris - hallottam odakintről egy ismerős hangot. Kikukucskáltam a fülke résén, és láttam, hogy Lacey meg Kristen a tükör előtt állva a hajukat igazgatják, és szájfényt kennek az ajkukra. - Már hogyne izgatnám magam? Az összes csaj közül pont Jordan Woods miatt koptatott le. Már ha őt lánynak lehet tekinteni felelte Kristen. - Szerintem nem is tetszik Tynak - jegyezte meg Lacey. - Kizárt. - Talán csak azért fáj rá a foga, mert meg akar dönteni egy szüzet. - Aha... tényleg, az lehet. Vettem egy nagy levegőt. Az egész suli meg fogja tudni Kristentől, hogy Ty-jal félrevonultunk szombaton. Tisztára, mint az oviban. Várjunk csak! Mi van, ha Tynak tényleg csak azért kellek, mert még szűz vagyok? De Ty ezt ugyan honnan tudhatná? Hiszen akár Jake Reynoldsszal is lefeküdhettem volna titokban. Csak Lacey és Kristen szokta az ilyet nagydobra verni. - Akkor mit tegyek? - kérdezte Kristen. - Vedd lazára a figurát! Nem hiszem, hogy Jordan túl sokáig le tudná kötni. Pláne, ha Ty rájön, hogy a csaj menynyi időt tölt Sam Henryvel. J. J. mesélte, hogy Sam folyton náluk alszik. Egy ágyban,

vágod? Kristennek elakadt a lélegzete. - Miii?! Azért ez nagyon fura. Akkor lehet, hogy nem is szűz. Inkább egy ringyó. Francba velük! Henry olyan, mintha a tesóm volna, hát nem fogják fel? Úgy döntöttem, inkább bent maradok a fülkében, csak ne kelljen találkoznom ezzel a két döggel. Aztán el is húzok a suliból, mert képtelen vagyok szembenézni a szombat esti buli következményeivel. Miután kimentek, kisurrantam a mosdóból, és a kapu felé vettem az irányt. Félúton jártam, mikor Marie-ba botlottam, aki sugárzó arccal állított meg. - Jordan! Ó, istenem! Te és Ty? Annyira mázlista vagy! Enyhe bűntudattal siettem tovább, mert nem akartam őt megbántani, de egyszerűen nem bírtam volna beszélni vele erről a témáról. A folyosókon a csajok megtorpantak, amikor megláttak, és kuncogva sugdolóztak. Bates és Higgins odajött hozzám. - Szia, Woods - köszöntek. - Nagy voltál a pénteki meccsen - mondta Bates, és egymáshoz koccantottuk az öklünket. - Jó eséllyel pályázol az Alabamába - tette hozzá Higgins, és megszorította a vállam. - Remélem, majd szólsz pár jó szót az érdekemben. Szerencsére nem hozták szóba sem Tyt, sem azt az idét- , len fotózást. A fiúk mind normálisan viselkedtek, néhányon, akik szembejöttek velem, odaköszöntek. De a lányok mind megbámultak. Aztán odajött J. J., és megragadta a karomat. - Minden oké, Woods? Mert ha nem, csak szólj, és szétrúgom a szépfiú seggét! Nocsak! Mióta aggódik J. J. ennyire az érzéseim miatt? - Minden rendben - mondtam neki. - De nem érzem jól magam, hazamegyek. - Azzal mentem tovább, de ekkor megláttam Tyt.

Elindult felém, és mosolyogva integetett. Én meg a kapun át elmenekültem. Otthon elrejtőztem a melegházban. Azt találtam ki, hogy felváltva írok a naplómba, és dobálgatom a labdát. Szeretek itt lenni, ilyenkor úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, amikor még nem nyomasztottak ilyen gondok. Miután eleget játszottam a lasztival, állam alá szorítottam az elemlámpát, és írni kezdtem:

Az egész suli tudja már, mi történt nálunk szombat este. Szombaton a legjobb döntést hoztam, mikor elvonultam Tyjal. Legalább olyan jó volt, mint meccs alatt mogyorót enni. Vagy vasárnap reggel a friss kávé illatára ébredni. De ma? Ma minden olyan kusza. Alig akartam elhinni, hogy így megszerettem az írást. Nemcsak gépiesen egymás mellé rakom a szavakat, hanem élvezem, hogy válogatok köztük, és ügyelek a ritmusra meg a hangulatra is._ Jó, mint a petárda illata. De az írás azért a közelébe sem ér a focinak vagy a csípős csirkeszárnyaknak, amiket a Titans meccsén Tyjal befaltunk. Hirtelen kivágódott a melegház ajtaja, és Henry állt a küszöbön. Bejött, leült mellém, én meg a szeme láttára süllyesztettem a naplómat az öntözőkanna mögé. Beletúrt szőke, göndör hajába, rám nézett, aztán a vállával játékosan meglökte az enyémet. - Hé, Woods, mi ütött beléd, hogy kihagytad a mai edzést? Pestises lettél, vagy mi? - Ha az lennék, akkor te is elkapnád tőlem. - Még az órákra sem mentél be. Nekidőltünk a falnak. Henryhez bújtam, a labdát pedig az ölébe ejtettem. A homályos ablakon keresztül alig szűrődött be némi fény. - Igen, mert a csajok összesúgtak a hátam mögött a folyosón. - Na és? - Velem eddig nem fordult elő ilyen. Henry még szorosabban magához vont, és megpaskolta a karom. - Tudod - folytattam -, nem akarom, elveszíteni a csapat bizalmát és tiszteletét. Ha lőttek az önbizalmamnak, pocsékul fogok játszani. Pocsék játékosokat pedig nem vesznek be az olyan első osztályú csapatokba, mint amilyen az Alabama. Egymásra pillantottunk. Barnára sült bőrével, smaragdzöld szemével Henry észbontóan festett, én pedig arra gondoltam, hány lány örülne, ha most a helyemben lehetne. - Akarsz vöröspecsenyét játszani? - kérdezte végül.

Letelepedtünk egymással szemben, törökülésben. Henry tenyérrel felfelé kinyújtotta a kezét. Én könnyedén ráhelyeztem az enyémet. Néhány másodperccel később megpróbált rácsapni, csakhogy én gyorsan elrántottam a kezemet. - A győztes jutalma a focilabda, rendben? - biccentettem a nyaka felé. - Azt már nem! - vágta rá. Egy darabig eljátszadoztunk, aztán megszólalt: - Zeneórán Mr. Máj őrs kiadta a feladatot, hogy mindenki válasszon egy hangszert, és írjon egy ötoldalas dolgozatot az eredetéről. Ki kell térni a hangszer szerepére is a mai társadalomban. De ne izgulj, kiválasztottam neked egy báró hangszert. - Mégpedig? - A csembalót. - És mi a bánat az a csembaló? - kiáltottam fel. - Mit tudom én - röhögött Henry. - De láttam róla egy képet a zeneteremben. - Szórakozol velem, mi? Mégis mennyire lehet fontos szerepe a társadalmunkban egy hangszernek, amiről még nem is hallottam? - Kellett neked ma lógni a suliból. - Kösz, haver. Na és te mit kaptál ki magadnak? Henry megvonta a vállát. - Egy ma is népszerű hangszert. A gitárt. Elvigyorodtam, és nagyot csaptam a kezére. Folytattuk a játékot, én többször nyertem, mint ő, és ettől felvidultam. - Figyelj, Woods, szerintem okés, ha jársz valakivel. Nyugodtan randizhatsz, meg minden. - Erre kapott egyet a fejére. - Aú! Ne bánts! - kiáltotta nevetve. - Elárulok neked valamit, mert te vagy a legjobb barátom. Attól, hogy nem mondjuk, mi - mármint a srácok a csapatból - azért elsősorban lányként tekintünk rád, és azt szeretnénk, ha boldog lennél. - Most a vállára sóztam egyet. Komolyan beszélek, Jordan. Nem értem, mitől félsz ennyire. Tudom, hogy tetszik neked Ty, és tök egyértelmű, hogy ő is odavan érted. Erre folyton elutasítod. Még a végén tényleg úgy fogsz viselkedni, mint egy csaj! - Szúrósan meredtem rá. - Ezt dicséretnek

szántam - tette hozzá. - Tyjal egy csapatban játszunk, Sam. - Az nem számít. - De igen, mert feszültségekhez vezethet, és kész a dráma. - Nekem inkább úgy tűnik, hogy abból lesz a dráma, ha nem akarsz vele randizni... a feszültség meg abból, hogy kihagytad a mai edzést. Az edző jól fel is húzta magát. Telefonált neked, de ki voltál kapcsolva. - Henry felém nyújtotta a kezét egy újabb fordulóra. A tenyere alá tettem a kezem, majd fürgén kirántottam, és keményen rácsaptam az övére. - Szóval, mit gondolsz erről? - kérdezte Henry. - Sam... ha elkezdenék Tyjal randizni, nem gondolnák azt a többiek, hogy egy ribanc vagyok? - Persze hogy nem! Ahhoz le kéne feküdnöd fűvel-fával. - Te már csak tudod - nevettem. Henry úgy tett, mintha magára venné, de csak annyit mondott: - Az más. Én férfi vagyok, nekem ez dicsőség. - Nem értem, hogy a pasik miért döntenek meg bárkit, aki az útjukba kerül. Miért nem vagytok képesek kitartani egyvalaki mellett? Henry a kezemre csapott, aztán végigszántott a haján, és egy köteg fóliára meredt. - Nem tudom. Talán még nem találkoztam a megfelelő emberrel. És nehéz kiszállni a dologból. - Abból, hogy összefekszel mindenkivel? - Bólintott. - Ezt képtelen vagyok felfogni, Henry. - Hogy juthatott az eszedbe, hogy bárki ribancnak tartana? kérdezte továbbra is a fóliát bámulva. Megragadtam a kezét, és szorosan tartottam. Az alsó ajkamba haraptam, és próbáltam elkapni a tekintetét. - Hát... ma kihallgattam Lacey-t és Kristent, amikor engem savaztak a mosdóban. Az volt a téma, hogy akkor most ringyó vagyok-e, vagy sem. - Csak féltékenyek rád, Woods. Mit törődsz azzal, hogy mit hordanak össze azok a libák? Vettem egy mély lélegzetet.

- Azt is mondták, hogy csak azért kellek Tynak, mert még szűz vagyok. Ettől persze megijedtem, mert... szombat este majdnem megtörtént. Henry egy pillanatra lehunyta a szemét. - Hazugság. Ennél sokkal többet akar tőled. - Honnan tudod? . - Eszedbe sem jutott, hogy J. J., Carter és én már kifaggattuk rólad? - Na ne! - Na de! - Jesszusom! - Figyelj, Woods... adsz egy esélyt Ty-nak? Megrémültem. Nem akartam, hogy az egész suli rólam és Ty-ról pletykáljon. Féltem, hogy leribancoznak. Márpedig a focicsapat kapitányaként meg kell őriznem a tekintélyemet. Viszont Mike-nak és Henrynek is igaza van. Láttam magam harmincéves aggszűzként, aki még az irányítójá- tékosi posztját sem volt képes megtartani. Megborzongtam. Muszáj, hogy legyen valamilyen megoldás arra, hogy Ty barátnője és a focicsapat sztárja is lehessek. Vagy nem kaphatok meg mindent egyszerre? Igaz, a fotózás után a srácok ugyanúgy hallgattak rám, mint előtte. - Rendben van - suttogtam. - Kap tőlem egy esélyt. - Ennyit szerettem volna tudni - felelte Henry. Adott a homlokomra egy puszit, aztán felpattant, és felhúzott. - Gyere velem! Kisétáltunk a melegházból a rózsaszín alkonyatba, és akkor megláttam Tyt, ahogy ott áll az öreg kőrisfára függesztett abroncshinta mellett. Enyhe szellő szaladt át a pázsiton, mikor elindultam felé. - Szia, Woods - szólt utánam Henry, és előhúzta a kulcsát a zsebéből. - Nem maradsz itt vacsorára? - Nem. Megyek tanulni Savannah Bailey-hez. De Ty itt marad veled. - Azzal megkerülte a házat, és eltűnt a felhajtó irányában.

Odasétáltam Ty-hoz. Mosolyogva meglökte a hintát, én pedig elkaptam, és félretoltam. A karjába vetettem magam, ő pedig átölelt a fa lombkoronája alatt. Hagytam, hogy megcsókoljon. Újból megfeledkeztem a világról és minden apró-cseprő dologról. Meg a fontosakról is. Ettől viszont megijedtem, mert nem akartam azok közé a lányok közé tartozni, akik egy pasiért feladják önmagukat és a céljaikat. De aztán már nem érdekelt semmi, csak Ty érintése és a csókja. - Menjünk fel a szobádba - suttogta. Megszabadultunk a ruháinktól. Anya a kórházban önkénteskedett, apa még az edzésen volt, de nem akartam kockáztatni. - Várj - állítottam le Tyt, aztán kiugrottam az ágyból. - Mi a baj? Nem feleltem, hanem fehérneműben végigszáguldottam a szobán, bezártam az ajtót, aztán visszasiettem hozzá. Alaposan belemelegedtünk, de mielőtt tényleg megtörtént volna, megkérdeztem: - Van nálad óvszer? - Persze. Lehajolt az ágy mellé, és a földre dobott farmere zsebéből előhalászott egy kis műanyag zacskót. Féltem egy kicsit, mégis tudtam, hogy helyesen cselekszem. Ty magamért szeret. Én pedig akarom őt. Minden porcikáját. Most. Valamivel később még mindig egymásba kapaszkodva hevertünk a takaró alatt. - Szeretnéd hivatalossá tenni? - kérdezte. - Hogy mostantól egy pár vagyunk? - Aha. - Rendben - feleltem mosolyogva. Félresöpörte a hajamat az arcomról, aztán az államat cirógatta. Még mindig nem bírtam elhinni, hogy megtörtént! Igaz, fájt egy kicsit, de nem volt félelmetes, hanem élvezetes és édes. Elmerültünk egymás tekintetében, miközben Ty apró csókokkal

borított el. - Még sohasem éreztem így - mondta. - Én sem. Miért engem választottál? - Mert határozott vagy, higgadt és érett, más, mint a többiek. És te miért választottál engem? Csak az járt a fejemben, hogy milyen jó pasi, de aztán annyit mondtam: - Mert okos vagy és édes! - Ez minden? - felelte, és megcsiklandozta a hasamat. - Csak ezért? - Mit szeretnél még hallani? - kérdeztem nevetve. - Hát... Kristen Markumtól kaptam egy hosszú levelet, amiben részletesen leírja, hogy mennyire odavan értem. Még egy fényképet is mellékelt hozzá. - Ty felvonta a szemöldökét, és felnevetett. - Ki nem állhatom azt a csajt. - Miért? Felsóhajtottam. - Leszbinek nevezett, meg lotyónak, és azt híreszteli rólam, hogy lefeküdtem J. J.-vel meg Henryvel, ráadásul... - Igen? - Kristennel jól kijöttünk egymással kicsi korunkban. Hetedikben izgatottan vártuk a karácsonyi bulit, alig bírtam magammal. Pont akkor kaptam azokat a menő, piros edzőcipőket, és Kristennel vettünk egyforma piros felsőket hozzá. Akkoriban nagyon tetszett egy helyes nyolcadikos srác, és reménykedtem, hogy majd felkér táncolni. Sőt hogy végre valaki megcsókol... És akkor Carter elhívta Kristent a buliba, ő meg szabályosan kiröhögte szerencsétlent folytattam a történetet. - Szegény srác. - Ja. Carter szörnyen le volt törve, mire én rávettem a focicsapatot, hogy ne menjenek el az iskolai buliba, helyette én tartottam nekik egy fergetegese itthonit, a pincében. Horrorfilmeket néztünk, apa készített csilis hot dogot, megkínált bennünket gyömbérsörrel, aztán sztorizgatni kezdett, hogy mekkora ászokkal játszott annak idején. Persze hétfőn a suliban a srácok lelkesen mesélték, hogy az én bulimnál jobbat elképzelni sem tudnak.

- Eszméletlen vagy! - nevetett Ty. - Na ja, csakhogy a lányok mind bepipultak rám. Azt mondták, tönkretettem az estéjüket, Kristen pedig elterjesztette, hogy azért szerveztem az ellenbulit, mert egyetlen srác sem táncolt volna velem az iskolaiban. „Mert akkoriban magasabb voltam mindegyiküknél, és ronda.” - Nem semmi! - mondta Ty, és a plafonra függesztette a tekintetét. - Azóta sem voltam bálban. Azt már nem meséltem el neki, hogy ezek után döntöttem úgy, hogy inkább a fiúkkal lógok, mert biztosra vettem, hogy a csapattársaim soha nem vágnának olyan szemétségeket a fejemhez, mint Kristen. És igazam lett. - Az biztos, hogy én is a horrorfilmes-csilis partit választottam volna, plusz téged, mert gyönyörű vagy - jelentette ki Ty mosolyogva. Kopogtattak az ajtón, és valaki a kilincset nyomogatta. Francba! Azt hittem, a szüleim csak félóra múlva érnek haza. Átgurultam az ágyon, rápillantottam az órára, és megdöbbentem, mennyire elveszítettem az időérzékemet. Gyorsan elkezdtem magamra kapkodni a ruháimat, Ty pedig ugyanezt tette az ágy túloldalán. Még nevettünk is, ahogy ott szerencsétlenkedtünk az inggel, farmerrel, fehérneműkkel. Aztán meghallottam anyát: - Jordan, mit csinálsz ott bent? - Semmit... csak Tyjal dumálunk. Egy pillanatnyi csend után anya megszólalt: - Akkor mindketten gyertek le vacsorázni. Ugye tudsz maradni, Ty? A férjem szeretne megismerni. Bukta. Az öklömet harapdálva hevesen ráztam a fejem, de Ty simán rávágta: - Örömmel maradok, Mrs. Woods. Köszönöm a meghívást. Szemtelen vigyor terült el a képén, mire akkorát sóztam a vállára, hogy visszahanyatlott az ágyra. - Jézusom, Woods! Ez fájt! Mosolyogva néztem, ahogy felhúzza a farmerét. Összefogtam a hajam, aztán elindultunk a földszintre, miközben azon imádkoztam,

hogy anya ne nagyon firtassa, mit csináltunk Ty-jal a zárt ajtó mögött. Pedig amint beléptünk a konyhába, jelentőségteljes pillantást vetett rám, viszont nem szólt semmit. Na, majd később. Megkért, hogy vigyem be az ebédlőbe a sültet, Tyra bízta a mártást, és mást már el sem bírtunk volna, olyan féktelenül viháncoltunk. Egészen addig, míg be nem léptünk az ebédlőbe, ahol már apa várt ránk az asztalnál, keze ügyében az elmaradhatatlan sportitallal. Ty hirtelen kiegyenesedett, mintha több centivel megnőtt volna, és arcáról leolvadt a vigyor. Miután az asztalra helyezte a mártásos tálat, apa felé nyújtotta a kezét. - Tyler Green vagyok, uram. Örülök, hogy megismerhetem. Apa mosolyogva rázta meg a kezét. - Donovan Woods. Sok szépet hallottam rólad. - Azzal a mellette álló székre mutatott. Ty leült, én pedig a jobbján foglaltam helyet, minél közelebb a sülthöz. - Nos - fordult apa Tyhoz -, a fiam szerint kiváló dobótechnikád van. A srác halványan elmosolyodott. - Ó, az semmi az önéhez és Mike-éhoz képest. Micsoda? Na és velem mi lesz? Merthogy én is tudok ám akkorát dobni, mint Mike. Talán Ty ezt nem tudja? Igaz, hogy hármunk közül Ty az abszolút focizseni, és lehet, hogy nem kéne olyan büszkének lennem magamra, de azért az új pasim igazán értékelhetné a képességeimet. Anya végre behozta a kukoricát és a kenyeret, mi pedig nekiláttunk a vacsorának. - Mik a terveid a továbbtanulással kapcsolatban? - kérdezte apa Tyt, miközben vágott a húsból. - Még nincsenek határozott elképzeléseim, uram. - Melyik egyetem tetszik leginkább? Melyikkel vetted fel a kapcsolatot? - Egyikkel sem. Apa beleharapott egy darab kenyérbe, majd résnyire szűkült

szemmel nézett a srácra. - Ezt nehezen hiszem el rólad. Ty segélykérő pillantást vetett rám, mire sietve megjegyeztem: - Hanyagoljuk a témát, apa! A Nagy Donovan Woods rám meredt. - Ide figyelj, Jordan, csak mert félted a pozíciódat a csapatban, még nem kellene önző módon Ty sportkarrierjének útjába állnod. Ha igaz, amit beszélnek róla, és tényleg jobb nálad, akkor bátorítanod kellene, hogy egyetemi ösztöndíjat szerezzen. Talán megkérhetnéd Miller edzőt, hogy csökkentse a játékidődet Ty javára. Apám olyan közönnyel mondta ezeket a borzalmas dolgokat, mintha csak a postán vásárolna bélyeget. Félrenyeltem a limonádémat, és könnyek szöktek a szemembe, amikor Ty gyengéden megveregette a hátam. - Donovan, kérlek - szólalt meg anya a homlokát dörzsölve. Jordan megküzdött a csapatkapitányi pozíciójáért. Megérdemel minden egyes pillanatot, amit a pályán tölt. Apa tovább rágta a kenyeret. - Na és Ty nem érdemel esélyt arra, hogy megmutassa, mire képes? - Apa, fogalmad sincs, miről beszélsz! Még csak nem is ismered Tyt. És eddig egyetlen meccsünkre sem jöttél ki! - Anya felé fordultam. - Kösz a vacsorát. Most pedig, ha megbocsátotok... Anya a sírás szélén állt. Megadóan bólintott. Mielőtt kimentem a szobából, lopva vetettem egy pillantást apára, aki rendületlenül evett tovább. Most éppen a sültnél tartott. Van egyáltalán róla fogalma, hogy mennyire megbántott? Hogy vérig sértett az újdonsült barátom előtt? Tyra néztem, de az arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni. A tekintete üres volt, kifejezéstelen. Talán nem is érez irántam semmit? Miután felszaladtam a szobámba, felrántottam a ruhásszekrényem ajtaját, és előkaptam a futócipőmet meg a tréningruhámat. A hátsó ajtón át kiviharzottam a házból, de előtte benéztem az ebédlőbe, és láttam, hogy Ty úgy ül ott az asztalnál apám mellett, mintha mi sem történt volna az előbb. És nyugodtan

kajál tovább! Belevetettem magam az alkonyatba. Végigfutottam a házunk melletti földúton, át a legelőn, elhagytam a rusztikus vörös csűrt is, és folyton hátrafelé pillantgattam, hátha Ty utánam jön azzal, hogy jól bemosott apámnak, amiért így beszélt velem. De eltelt egy óra, és Ty sehol. Akaratlanul is eszembe jutott Henry, aki biztosan kiállt volna mellettem. Tisztában vagyok vele, hogy apa megfélemlíti maga körül az embereket, de könyörgöm, Ty egy árva szóval sem tiltakozott! A barátnője vagyok, az előbb feküdtem le vele, ő pedig rezzenéstelen arccal tűri, hogy apa így letámadjon. Hát nem itt lenne a helye mellettem, hogy támogasson?

Felfedezések Visszaszámlálás: még 7 nap Alabamáig Edzés után elhagytam az öltözőt, és a parkolóban Carrie-be futottam. Láttam, hogy Ty a terepjárómnál vár rám, de azért megálltam, hogy kiderítsem, mit akar tőlem a csaj. - Cartertől tudom, hogy együtt vagytok Tyjal. Úgy örülök nektek! - Kösz. - Na, jól csókol? Elvigyorodtam, majd gondolkodás nélkül kiböktem: - Istenien! Oké, oké, elismerem, jó érzés a pasimról beszélni egy másik lánnyal. A srácoknak úgysem ömlenghetek arról, milyen érzés, amikor Ty a számba dugja a nyelvét, nem igaz? - Látod, nem is olyan nehéz csókolózni - mosolygott vissza Carrie. - Ja, ja. - És baromi jó a teste. - Ja. - Figyelj, Jordan. Ugye tudod, hogy velem őszintén beszélhetsz? Nem fogom elmondani senkinek. Ránéztem, és bólintottam. Nem is lenne rossz, ha tanácsot kérhetnék valakitől. - Kösz, Carrie. Igazság szerint lenne egy kérdésem, de nehogy bárkinek beszélj róla! - Lakat a számon. - Szóval... Nekem fájt. És... vajon mindig fájni fog? Mert tudod, ha J. J.-t vagy Henryt hallgatom, hát ők folyton arról áradoznak, hogy milyen nagyszerű érzés a szex. Carrie elmosolyodott, és a hátizsákját a másik vállára lendítette. - Ugye ez volt az első alkalom? - Bólintottam. - Legközelebb már jobb lesz. - Azt egy szóval sem mondtam, hogy rossz volt...

Vigyorogtunk, mint a vadalma. - Örülök, hogy boldognak látlak, Jordan. - És veled mi van? Te és Carter...? Megcsóválta a fejét. - Carter jó fej, de még mindig hiányzik Sam. Előbb túl kell jutnom rajta, csak utána randizhatok másokkal. Meglepetésemben leejtettem a hátizsákomat. - Micsoda? De hiszen te szakítottál vele, nem? - Igen, mert... kénytelen voltam. - Miért is? - kérdeztem csípőre tett kézzel. Hihetetlen, hogy olyasvalakitől kértem tanácsot, aki ennyire értetlen. - Jordan... szerintem, beszélned kellene erről Henryvel. - Miért? Hiszen te rúgtad ki! Legszívesebben jól felképeltem volna a csajt. Henry teljesen kifordult önmagából a szakításuk óta, ő meg most azt állítja, hogy még mindig szereti. Micsoda egy ribi! Carrie megigazította a copfját, aztán rám nézett. - Sam újra akarta kezdeni velem, és én tényleg nagyon szeretem őt, Jordan... De nem járhatok olyan sráccal, aki nem szeret viszont. - Miről beszélsz, Carrie? Henry szeretett téged. - Mondta neked? - vágott vissza. Próbáltam felidézni magamban a srác szavait, de sehogy sem ugrott be, hogy valaha is említette volna, hogy bele van-e esve Carrie-be. Pedig olyan boldognak tűnt vele! - Hát ennyire egyértelműen tényleg nem mondta - ismertem el -, de én biztos vagyok benne, hogy így érzett! Carrie bólintott, majd az ajkát kezdte rágcsálni, és a körmét nézegette. - Értsd már meg, hogy nem lehetek vele, ha ő másba szerelmes. - Micsoda? Kibe? - kiáltottam döbbenten. - Hát nem tudod? - kérdezett vissza Carrie. Megráztam a fejem. - Akkor csak gondolkozz rajta, Jordan. Szerintem ki fogod találni. - Felvonta a szemöldökét, hosszan nézett rám könnyes szemével, aztán elment. Hű, hát az első csajos beszélgetésem elég rosszul sült el,

tekintve, hogy megríkattam Carrie-t, meg minden. Pedig milyen jó volt vele Tyról dumálni! Ezek után vajon szóba áll még velem? De mire célzott? Kibe szerelmes Henry? Mert ha belezúgott valakibe, nekem biztosan elmondaná. Az tuti. És akkor leesett. Henry belém szerelmes.

Mindazok után, hogy hányszor aludtunk egy ágyban. Mindazok után, hogy hányszor ölelt át. Mindazok után, hogy hányszor szerzett nekem örömet, és rábeszélt, hogy adjak egy esélyt Tynak. Tényleg nagyon kell szeretnie, ha egy másik srác karjaiba terelt azért, hogy boldognak lásson. De nekem ő olyan, mintha a tesóm lenne. Ty pedig most a fiúm, olyan, akiről mindig is álmodtam, akinek odaadtam a szüzességem. Mégis ijesztő, hogy bele vagyok esve Tyba, de Henry mellett érzem magam teljes egésznek, vele vagyok az, aki, pedig eszembe sem jutott eddig rávetni magam. A francba, a francba, a francba! Hazafuvaroztam Tyt, és a házuk előtt leállítottam a motort. Újból egymásba gabalyodtunk, de közben egyre csak Henry járt a fejemben. Nem, nem úgy, hogy őt képzeltem Ty helyére, hanem a Carrie-vel folytatott beszélgetés. Miért nem szólt Henry, hogy így érez? És miért most kellett ezt megtudnom, amikor végre összejöttem valakivel? - Ty? - mormoltam. - Igen? - felelte, miközben ajkával a nyakamat csiklandozta. Csodás volt. A pólóm alá csúsztatta a kezét, de a gondolataim folyton elkalandoztak. - Figyelj, Ty! Most be kell ugranom Henryhez, de utána visszajövök hozzád, oké? - Miért kell odamenned? - kérdezte, majd rám ereszkedett, és megpróbálta fekvő helyzetbe állítani az ülésemet. Reccsenést hallottunk, aztán hátrazuhantunk. Felnevettünk, és újból megcsókoltam. - Aggódom miatta - mondtam végül. - Miért? Baj van? - Megsimogatta a hajam. Imádom a kék

szemét! Eszembe jutott, mikor azt hittem, el tudnék veszni benne, de aztán hirtelen Henry zöld szemére gondoltam. - Szó nélkül elment ma az edzés után, ami elég furcsa nála, és a mobilját sem veszi fel. - Veled mehetek? - Inkább egyedül mennék. Ty elkapta a kezem, és megszorította. - Nyugodtabb lennék, ha ott lehetnék veled. - De miért? - rántottam el a kezem. - Mert tudni szeretném, merre jársz. - Nálam van a mobilom. - Elmegyek veled, és kint megvárlak. - Ty, egyedül is oda tudok vezetni, meg vissza. - Oké - egyezett bele, és homlokon csókolt. Lekecmergett rólam, aztán kimászott a kocsiból. Bedugta a fejét az ablakon, és még egyszer megcsókolt. - Ne maradj túl soká! Ha két óra múlva nem leszel itt, egy mentőosztaggal indulok utánad. - Megegyeztünk - vágtam rá. - Figyelj csak... - kezdte Ty, és félresöpörte a haját a homlokából. - Nagyon sajnálom, ami tegnap vacsora alatt történt. Az egyik óriási különbség a két srác között, hogy amíg Henry azonnal kimondja, ami a begyét nyomja, addig Ty csak később áll vele elő. - Ne izgasd magad - feleltem szárazon. - De izgatom. Én is dühös voltam, és miután kimentél, elmagyaráztam az egész helyzetet a szüleidnek. Közöltem velük, hogy engem te érdekelsz, és nem pályázom a helyedre, mert csak a játék kedvéért focizom - cirógatta az államat. - És mit válaszoltak? - A papád dühösnek látszott a baleset miatt, a mamád pedig szomorúnak. Fel is ajánlotta, hogy kifizeti anyám ápolását, de én visszautasítottam. Imádom anyát. Mindig olyan önzetlenül viselkedik! - Miért utasítottad vissza? - Nincs szükségem alamizsnára, Woods. Csak keményen kell dolgoznom, és nem szabad szétesnem. Viszont egy káprázatos

barátnőre nagy szükségem van. Ty újból megcsókolt, de most valahogy nem jöttem tőle lázba. Biztos, hogy ő az igazi? Mielőtt elindultam volna Henryék lakókocsija felé, felhívtam Mike-ot a mobilján. Amikor felvette, belekiáltottam: - Vészhelyzet! - Nyugi, Jordan. Mi történt? Apa megint bunkó volt veled? - Nem. - Akkor Ty? - Á, nem. Vagyis... egy kicsit. - Hallom, összejöttetek. - Honnan tudod? - J. J. felhívott. És anya is sejt valamit, bár te még nem közölted vele. Ez bántja egy kicsit. - El fogom mondani neki. - Akkor miről van szó? - Carrie Myer az előbb árulta el, hogy Henry szerelmes belém. A vonal túlsó végén hallgatás volt a válasz. - Mike? - Hát persze hogy szeret. Nem tudtad? - Mégis miről beszélsz? - kérdeztem levegő után kapkodva. - Mindig is szeretett téged. Rajtad kívül ez mindenkinek tök egyértelmű. Tényleg soha nem tűnt fel, hogy néz rád? - De hát... ő csak Henry. - Anyával azt hittük, hogy tudsz róla, csak nem jön be neked mint pasi. Most őszintén, szerinted apáék megengedték volna, hogy egy ágyban aludjatok, ha azt látják rajtad, hogy bele vagy zúgva? - Figyelj, én nem vettem észre semmit! Megdöbbentem, és teljesen összezavarodtam. Hogy lehettem ilyen vak? Meg voltam győződve róla, hogy Henry-vel csak barátok vagyunk, és tök normális, hogy ennyire közel állunk egymáshoz. J. J.-vel és Carterrel is haverok vagyunk, de velük azért más a kapcsolatom, mert ők nem olyan érzelmesek, ragaszkodóak és gyengédek, mint Henry... Na tessék, átmentem tipikus lányba. - Akkor most mihez kezdesz? - kérdezte a bátyám. - Tetszik neked egyáltalán?

- Nem is tudom... - Henry nagyszerű fickó, és nagyon jó barát, Jor. Ne játszadozz a szívével! Őszintének kell lenned vele. - Az lesz. Éppen úton vagyok felé. - Utána hívj fel, rendben? - Rendben. Legszívesebben a kormánykerékbe vertem volna a fejem. Becsengettem, és Henry kisebbik húga nyitott ajtót, aki még csak négyéves. Amikor meglátott, a nevemet kiáltotta, és belecsimpaszkodott a lábamba. Mrs. Henry rám mosolygott, majd lefejtette rólam a lányát, aztán megigazgatta a hajamat. Mindig volt egy olyan érzésem, hogy legszívesebben előkapna egy kefét meg egy hajsütővasat, és új frizurát fésülne nekem. - Minden rendben, Mrs. H.? Hol van Henry? - kérdeztem, miközben odaintettem a nagyobbik, tizenkét éves kislánynak. - A szobájában van. Azt hiszem, nem érzi jól magát. - A folyosó felé nézett, az arcán szomorúság és aggodalom tükröződött. Tudtam, hogy a férjével együtt minden tőlük telhetőt megtesznek a családjukért, de Henrynek nem lehet könnyű azzal szembesülnie, hogy a legjobb barátai - Carter és én - két gazdag NFL-játékos gyerekei. Szó nélkül Henry szobájához mentem, és megálltam az ajtaja előtt. Fogalmam sem volt, mit fogok neki mondani, vagy hogyan szedem ki belőle, mit érez irántam. Egyáltalán, mióta tart ez az egész? Végül rászántam magam, és bekopogtattam. Benyitottam a szobába, és ott találtam Henryt, amint hason fekve hever az ágyán, arcát a párnájába fúrva. Felém fordította a fejét, mire szőke haja lazán lebbenve követte a mozdulatot. - Szia, Woods! - Arrébb gurult, hogy helyet szorítson nekem az ikerágyon, habár az elég szűkösnek bizonyult kettőnknek. Még mindig nem tudtam, hogy kezdjek hozzá a mondandómhoz, így jobb híján leheveredtem mellé, és a meny- nyezetről lecsüngő, foszforeszkáló csillagokra meredtem. - Sam? - köhintettem.

Megfordult, és a könyökére támaszkodva az arcomat fürkészte. - Tessék? Máskor édesnek és barátinak találtam volna ezt a pillantást, most viszont egészen kimelegedtem tőle. Szikrázóan zöld tekintete az enyémbe mélyedt, egy hajfürt a homlokába hullott. Kinyújtottam a kezem, és kisimítottam onnan. Henry szeme résnyire szűkült, aztán hanyatt dobta magát az ágyon. - Na és hogy ment tegnap este Tyjal? - kérdezte. - Jól. Úgyhogy most járunk. - Klassz, örülök, hogy végre lazítottál a gyeplőn, Woods. Nyeltem egy nagyot. - Tudod, ma suli után dumáltam Carrie-vel. - Tényleg? - Beletúrt a hajába, aztán megint felém fordult, és a könyökére támaszkodott. - Miért nem mondtad el? - Micsodát? - Azt, hogy miért szakítottatok. Henry a párnájára feküdt, és megdörzsölte a szemét. - Pontosan mit mondott neked? - Hogy még mindig szerelmes beléd, mire én majdnem bemostam neki egyet, amiért fájdalmat okozott neked. De aztán elmondta, hogy azért nem járhat veled, mert te... valaki másba vagy szerelmes. - Mondjuk, ez nagyjából igaz is - suttogta, és befordult a fal felé. - Basszus, nem hiszem el, hogy kipofázta neked! - Talán csak félt, hogy megverem. Henry halkan nevetett. - Ja, jó meglátás. Most én fordultam felé, és a könyökömre támaszkodva, a válla fölött rápillantottam. - Még nem válaszoltál a kérdésemre. Miért nem mondtad soha? Rám nézett, aztán lehunyta a szemét. - Mindent megváltoztatott volna, Woods. Én pedig nem akartam semmilyen változást. - Ja, vágom. Fogalmam sincs, miért, de hirtelen rám tört a mindent elsöprő

érzés, hogy átöleljem Henryt. Hozzásimultam. Fura volt az egész, mert egy részem érezte, hogy helyesen cselekszem, egy másik részem viszont Tyjal akart lenni. Azt kívántam, bárcsak Carrie ne mondott volna semmit a szakításukról. Mert most tessék! Egyfolytában arra a korlátra gondolok, ami Henry és köztem húzódik. Arra a korlátra, amit nem léphetek át, arra korlátra, ami eddig soha eszembe se jutott. Valami kavargott bennem. Lehet, hogy én is kezdettől fogva többet éreztem iránta barátságnál? Mi a frász ütött belém? Mindig olyan biztos voltam benne, hogy tudom, mi a jó nekem. Hatalmas döntés előtt állok, ha azt mérlegelem, hogy átlépjünk-e a következő szintre Henryvel. Tyjal kapcsolatban könnyebb volt. Kívántam őt, hát megtettük. De Henry tíz éve az életem része, ezt nem hagyhatom figyelmen kívül.. És mi lesz Tyjal? Igaz, hogy szexibb, mint Tom Brady, de ő mégsem Henry. Sam felém fordult, és magához szorított. Államat a mellkasára fektettem, és elmerültünk egymás tekintetében. Aztán éreztem, ahogy az ajkam az övé felé kívánkozik. Felemelkedtem, de mikor megcsókoltam volna, eltolt magától. - Nem lehet, Woods. Ne haragudj... - Ó! Semmi baj. - Visszaejtettem a fejem a mellkasára. Irtó kínosan éreztem magam. A madarak kint csiripeltek, a nappaliból pedig behallatszott, ahogy a húgai nevetgélnek és játszanak. Csendben feküdtünk tovább az ágyon, nekem pedig ellepték a szemem a könnyek. A kézfejemmel letöröltem őket. - Neked most barátod van, Woods! Nem mehetsz oda minden sráchoz smacizni - szólalt meg Henry nevetve. Megszorította a vállam, majd felült, felkapott az éjjeliszekrényéről egy pakli kártyát, és megkeverte. - Inkább játsszunk! - Azzal kettéosztotta a csomagot. Újabb könnycsepp gördült ki a szememből, de valahogy nem volt erőm letörölni. Vadul vert a szívem, és felőrölte az összes energiámat. Miért nem akart megcsókolni? Henry közben osztott. Felkaptam a részem, és megkevertem a lapokat. Felpillantottam, ő visszanézett rám. Látta a könnyeimet, én

pedig láttam a szeme körüli apró, szomorú ráncokat. Elkomorult, és gondterhelten rágta az ajkát. - Mi az ördög történik velünk? - kérdeztem, és a válla felett a Jerry Rice-poszterre bámultam. - Nem szeretném, ha bármi is megváltozna köztünk. - Henry lerakott egy kártyát, egy ötöst. Leraktam egy kilencest. Besöpörtem mindkét lapot, és a részemhez csaptam. Lerakott egy királyt, én meg egy négyest. Most ő söpörte be a lapokat. Hogyan magyarázzam el neki, hogy késő? Már minden megváltozott.

A dilemma Ty: Átkozottul jól néz ki. Átkozottul jól játszik. Átkozottul kedves és aranyos. Átkozottul jól csókol. Átkozottul ügyes. Átkozottul rendes a családjával. De a francba, most, hogy megtudtam, kit szeret Henry, elbizonytalanodtam, hogy Ty és én valóban egymáshoz valók vagyunk-e. Henry: Imádom, ahogy a haja lazán száll, és a szemébe hull. Imádom, hogy sohasem enged győzni, hanem mindig meg kell érte küzdenem. Imádom, ahogy hozzám ér, mert csak. Imádom a megbízhatóságát. Imádom, mikor fejtől-lábtól alszunk együtt, de ő mindig megtalálja a módját, hogy megfordulhasson. Imádom a feltétel nélküli támogatását. Imádom a rögtönzéseit és az őrült humorát. Imádom az idétlen örömtáncait. Imádom... őt.

Carter Visszaszámlálás: még 6 nap Alabamáig Délelőtt 10:30. A melegházban, egy zsák műtrágyának támaszkodva ülök. Képtelen vagyok ma suliba menni. Inkább a naplómba írogatok: Ki gondolta, hogy a szerelem nagyobb fájdalommal jár, mint beleszaladni egy száztíz kilós védőbe? Miután tegnap délután némán megvívtuk a kártyacsatánkat, azonkívül, hogy nem akar semmilyen változást, Henry nem adott más magyarázatot, miért utasított vissza. Nem akartam tovább feszíteni a húrt, ezért nem kérdeztem semmit, hanem csendben vártam, hátha meggondolja magát. Nem szoktam lógni a suliból, ezért anya reggel bejött a szobámba. - Apád miatt borultál ki? - kérdezte. - Tudnod kell, hogy ő is szörnyen érzi magát a múltkori miatt. Megráztam a fejem. - Akkor Ty a gond? - Nem - válaszoltam, és belefúrtam a fejem a párnába, pontosan úgy, ahogy tegnap Henry. Aztán eszembe jutott, amit Mike mondott, és hozzátettem: - Figyi, anya: Tyjal járunk. Azt hiszem. Elmosolyodott, és összekulcsolta a kezét. - Helyes. Apáddal megkedveltük őt. Ha jobban leszel, gyere le reggelizni. És még mindig nem vagyok jobban. Megszólalt a mobilom. Mielőtt megnéztem volna, ki hív, elkezdtem találgatni. Vagy Ty, vagy Henry. Bárcsak Henry lenne az! Henry legyen! A kijelzőre pillantottam. Carter. - Hali! - szóltam bele. - Woods, mi a frászt művelsz? - förmedt rám. - Vonszold be a segged suliba, különben az edző nem enged edzésre délután! - Nem érzem jól magam.

- Mi bajod? - Minden összejött. Carter nem válaszolt. Jó barátok vagyunk, de ahogy J. J.-vel, úgy vele sem lelkizünk vágyálmokról, cuki kiskutyákról meg ilyen hülyeségekről. Egyszerűen haverok vagyunk, akik együtt lógnak, kajálnak meg fociznak. - Szóljak Henrynek? - kérdezte végül. - Nem! - Woods, mi folyik itt? Elmenjek érted? - Igen, gyere ide, és vigyél el valahová. Elmehetnénk, mondjuk, palacsintázni - vágtam rá sietve. - Rendben. Húsz perc múlva ott vagyok nálad. Egyébként meg jössz nekem eggyel. Ki kell hagynom miattad a főzésórát, és nem fogok tudni gombócot készíteni. - Akkor majd veszek neked egy tonna gombócot - mondtam, azzal le is tettem, mielőtt Carter meggondolja magát. Berohantam a házba, gyorsan lezuhanyoztam, és azt a fehérneműt vettem fel, ami Henrynek úgy tetszett: a feketét. Nem mintha arra számítottam volna, hogy levetkőzöm előtte, de hátha szerencsét hoz. Uramatyám, ezer apró jelből rájöhettem volna! Ha egy pasi észreveszi, milyen fehérnemű van rajtad, az azért van, mert figyel téged. Ébresztő, Jordan! Henry tegnap kijelentette, hogy nem szeretne semmilyen változást, de vajon így is gondolja? Ha ezer éve szerelmes vagy valakibe, és végre kínálkozik a lehetőség, akkor nem létezik, hogy ne mernél kockáztatni! Miután Carterrel annyi kaját rendeltünk magunknak, ami akár egy focicsapatnak is elegendő lenne, szokásomhoz híven magam elé húztam a só- meg a borsszórót. Sikerült úgy egymásra pakolgatnom őket, aztán egy rántással kihúzni az alsót, hogy nem szóródott ki semmi. Bezzeg amikor Carter belekontárkodott, a bors azonnal elborította az asztalt. Jelzett a telefonom. Ty üzent: „Hol vagy?" Nem válaszoltam neki. Helyette belekortyoltam a diétás kólámba, és Carterhez

fordultam. - Hogy áll az ügyed az Ohióval? - Még mindig szeretnék, ha náluk játszanék - válaszolta. - És te? - Alá fogom írni a szerződésüket, apám elintézett mindent. - De? - Hát az van, hogy imádom a focit, de még nem tudom, hogy ezt akarom-e csinálni egész életemben. Bólintottam, és a borsot a só tetejére helyeztem. - Mintha nem is az én életem lenne, hanem apáé. Az ő elvárásainak felelek meg - sóhajtott Carter, miközben a kiszóródott borsot piszkálgatta. Hűha, Carter még sohasem volt ilyen őszinte hozzám. - Akkor mihez lenne kedved? - kérdeztem kíváncsian. - Nem tudom... talán a főzéshez.. - A főzéshez. - Igen, főzni akarok. Szakács szeretnék lenni. Mi van?! Carter előtt, ha akarná, fényes jövő állna az NFL-ben. És ehelyett ő főzni akar? Rólam is ezt gondolják az emberek? íme Jordan Woods, aki lány létére focizik, pedig sminkkel és ruhákkal kellene foglalkoznia, meg plázáznia! Vajon mi ütött belé? Ezek után nem ítélkezhetek Carter felett. Nem csoda, ha folyton márkás borokról és menő éttermekről beszél. Eszembe jutott, mekkora öröm nekem az írás, és milyen nehéz helyzetben van otthon Carter, ezért azt mondtam: - Figyu, ha szakács akarsz lenni, akkor ne hagyd magad! Carternek leesett az álla. - Ezt komolyan mondod? - A legkomolyabban. Én azért focizok, mert imádom. Ha szeretsz valamit csinálni, ahhoz nem kell senkitől engedélyt kérned. Egyszerűen csinálod, és kész. Carter összekulcsolta a kezét. - Úgy lesz. Csak éppen ki kell találnom, hogyan közöljem apámmal a hírt anélkül, hogy szívrohamot kapna. - Sok szerencsét hozzá. De nem focizhatnál és főzhetnél

egyszerre az egyetemen? - Szerintem simán, de még így is azt érzem, hogy mindent elterveznek helyettem, és nem én döntök az életemről. - Néha olyan dolgokat is meg kell tennünk, amiket igazából nem akarunk. Hogy előrébb jussunk. Érted? - Ja. Akkor most mesélj, mi van veled, Woods! Olyan furcsán viselkedsz már vagy két hete. - Elsősorban Ty miatt. - Gondoltam. De most már együtt vagytok, nem? És miért nem jöttél ma suliba? - Hogy van ma Henry? - kérdeztem, miután a pincérlány elénk pakolta a fasírtot, tojást meg a palacsintákat. - Szerintem jól. Csak fáradt. Azt mondta, sokáig elvolt Kristen Markummal tegnap este. Kristennel? Henry teljesen hülyének néz engem? Elment a csajjal, annak ellenére, amiket hétfőn terjesztett rólam? Könnybe lábadt a szemem. Megragadtam a ketchupos flakont, teljes erőből kifacsartam, és addig abba sem hagytam, míg a fasírtjaim vörös mártásban nem fulladoztak. Carter kirántotta a kezemből a flakont, és rátenyerelt a kezemre. Felállt, megkerülte az asztalt, és leült mellém. - Ki vele, Woods! - Azt hittem, szeret. - Kicsoda? Ty? - Nem... Henry. - Persze hogy szeret téged. Én is szeretlek. Sőt még J. J. is. Carter átkarolta a vállam, én pedig felpillantottam rá. - Nem úgy értem. - Ó! - Nyugtalan lett, idegesen szorongatta a vállam. Többet nem szólalt meg, és a következő egy órában csak eszegettünk, meg a fűszertartókkal szórakoztunk. Örültem, hogy velem van, még ha nem beszélhettem is vele Henry-ről. De egy barátnak sokszor nem kell mást tennie: csak melletted lennie. Aztán megszólalt Carter mobilja. Ránézett a kijelzőre, majd gondterhelten beleszólt: - Szeva! Igen... igen... - Vetett egy pillantást kisírt szememre. -

Minden oké vele... A palacsintázóban ülünk, az autópályánál. Igen... Csá! - Képes voltál elmondani neki, hol vagyunk? - méltatlankodtam. - Beszélned kell vele. - Carter felkapta a számlát, aztán a pulthoz ment, majd visszajött, és néhány dollárt dobott az asztalra. - Henry érted jön. Rám itt már nincs szükség. - Búcsúzóul megveregette a hátam, és elhúzott.

Az alku Beugrottam Henry terepjárójába. Ő vezetett. Fogalmam sem volt, hová megyünk. Néma csendben hajtott végig a szénabálák mentén, a fák lombkoronája alatt a mellékutakon. Vajon melyikünk fog előbb megszólalni? Tudom, hogy amikor meglátott, egyből kiszúrta a kisírt szememet, de azonnal elkapta a tekintetét, és inkább a szemetest bámulta. Nagy gáz van, ha a legjobb barátod inkább a kukát nézi helyetted! Ty újból küldött egy SMS-t: „Tényleg tudni szeretném, hol vagy!" Most sem válaszoltam. Henry végül leparkolt a Cumberland-folyó mellett. Kiszálltunk, és elindultunk a gát felé. Elmúlt a nyár, már szeptembert írtunk, az idő is hűvösebbre fordult. Nagyon szeretem ezt az időszakot! Éreztem a levelek illatát - hamarosan őszi színekben fognak pompázni. Nem bírtam tovább elviselni a bennem uralkodó feszültséget, ezért nekiiramodtam, és végigfutottam a part mentén. Vártam, hogy Henry utánam szalad, de nyugodtan bandukolt tovább. Mióta nem akar versenyezni velem? Rohangáltam vagy öt percig, aztán leültem egy kidőlt fára. A sekély vízben apró halak és ebihalak úszkáltak. Kicsi korunkban Henryvel gyakran kijártunk a tavam melletti patakhoz. Egész napokat töltöttünk azzal, hogy folyami rákokra „vadásztunk". Puszta kézzel, a nyakuknál fogva kellett elkapni őket, akár a kígyókat, különben az ollójukat belemélyesztették a kezünkbe. A nap végére összevagdostuk magunkat, de megérte, mert hatalmas, akár tíz-tizen- két centis rákokat is láthattunk. Hirtelen azt kívántam, bárcsak ne nőttünk volna fel, mert nem tudtam, mi vár ma rám, de az biztos, hogy jó nem. A könnyeim belepotyogtak a sekély vizű folyóba, rá a kövekre és a halakra. Henry végül leült mellém a farönkre, de nem értünk egymáshoz.

- Jordan? - szólalt meg. - Igen? Felkapott egy apró, lapos követ, majd felállt, elhajította, az meg kétszer kacsázott a vízen. Hú de béna! Fogadjunk, ha én dobok, a kő többször is felpattan. Kicsit kotorásztam a rönk körül, és találtam is egy nehéz, barázdált, lapos követ, amit fekete pöttyök díszítettek. Felálltam, és háromszor kacsáztattam. Nyertem. - Hogy érzed magad? - motyogta. - Emlékszel, amikor a baseballos Nomar Garciaparrát megvásárolta a Red Soxtól a Cubs? - kezdtem. - Igen. - Henry előkotort egy újabb követ. Most neki is hármat szökkent a vízen. Na jó, akkor indul a verseny! Lehajoltam, és a farönk alól előkaptam egy másik lapos követ. - Szóval amikor Nomar visszament Bostonba egy meccsre, ott úgy fogadták, mintha még mindig a Red Soxban lenne. A Fenway Stadionban mindenki állva ünnepelte egy teljes percig. - Tényleg? - Igen, mintha mi sem változott volna. A Red Sox szurkolói ugyanúgy szerették őt, Nomar meg totál meghatódott. - Aha. Felkaptam az újonnan talált kövemet, és háromszor kacsáztattam. Francba! Találnom kell egyet, amelyik négyet is ugrik. - De tudod, a dolgok igenis megváltoztak. Ő nem volt többé a Sox játékosa. Már másik csapatban játszott. - Mit akarsz ezzel mondani? - sóhajtott föl Henry. - Csak azt, hogy - képletesen szólva - mi sem vagyunk többé Red Sox-játékosok, de attól még ugyanúgy örülhetünk, ha együtt vagyunk. Henryn volt a sor: két kacsázás. Aztán felnevetett, és félresöpörte a homlokából a haját. - Woods, bocs, de nem értem a szaros sporthasonlataidat. Gőzöm sincs, mit akarsz mondani. Odamentem hozzá, és megérintettem a karját. - Ha korábban bevallod, hogy nemcsak barátként szeretsz,

elismertem volna, hogy én is így vagyok vele. Henry bólintott. - De előtte sejtelmed sem volt róla, hogy így érzel irántam, igaz? - kérdezte halkan. - Amíg meg nem tudtad, hogy beléd vagyok zúgva. - Meg sem fordult a fejemben, Henry... Hiszen mi ketten mintha tesók lennénk. Jobban mondva, mintha tesók lettünk volna. - És most? Elhajítottam egy követ, ami nagyot loccsant a vízben. Csúcs! - És most... sokkal többet jelentesz nekem, mint egy testvér néztem végül a szemébe. Felkapott egy hatalmas követ, beledobta a vízbe, az meg még az enyémnél is nagyobbat loccsant. Francba! Most már egy valóságos sziklát emeltem a magasba, aztán elhajítottam. A csobbanás simán lekörözte az eddigieket. - Woods, én a Red Soxban szeretnék maradni. - Tessék? Henry felnevetett. Felém fordult, és átkarolta a derekamat. - Szeretlek... - Én is téged - szaladt ki a számon. Elmosolyodott, de a mosolya nem volt boldog, hanem inkább lemondó. - Nagyon szeretlek, Woods, de azt is szeretem, ahogy most vagyunk. Ha majd más helyre járunk egyetemre... az szívás lesz, hidd el. Állandóan messze egymástól... Nem tudom, hogy viselném el. Már így is félek tőle. - Én is félek... - Akkor azt képzeld el, milyen nehéz lenne, ha összejönnénk, de a suli miatt mégsem lehetnénk együtt. Vagy ha szakítunk, és többé egyáltalán nem találkoznánk. Hogy bírnánk ki, mi? Én sehogy. Felkapott egy újabb követ, és a folyóba dobta. - Jó, megértettem. De akkor is: Kristen Markum?! Ez komoly? Henry arca lángvörös lett, és elkezdte rugdosni a köveket a folyóba. - Többé nem fordul elő. - Ezzel azt akarod mondani, hogy ezután nem fekszel le minden

lánnyal, aki él és mozog? - Nem tudom. Én így próbáltam kibírni... Ez is egy megoldás. - Basszus, a te úgynevezett megoldásaid összetörik a szívemet. És ez már azelőtt is így volt, hogy tudtam volna az érzéseidről. Mindig aggódtam miattad. - Miért, szerinted engem nem csinál ki, hogy Tyjal jársz? - Haver! - nevettem fel kínomban. - Hiszen annak alig három napja! Henry vágott egy grimaszt, és felém nyújtotta a kezét. - Barátok maradunk? Kezet ráztam vele. - Mindörökké Red Sox! - Aztán eszembe jutott Kristen Markum, és úgy behajítottam a folyóba Henryt, hogy minden eddigi kőnél nagyobbat csobbant. Aznap este épp a naplómba írtam, amikor Ty kopogtatás nélkül benyitott a szobámba. Alig maradt időm elrejteni a naplót. - Miért nem válaszoltál a hívásaimra? - támadt nekem. - Bocs, de nehéz napom volt. - Nem érdekel, Jordan! - kiabálta. - Amikor hívlak, fel kell venned a telefont! Ez már túl sok. Behunytam a szemem, és a fogamat csikorgatva sziszegtem: - Nem beszélhetsz így velem! Soha! Érted? Amikor újból kinyitottam a szemem, láttam, hogy Ty az ágyam végében kuporog, és könnyek folynak végig az arcán. - Azt hittem, valami szörnyűség történt veled - suttogta. - Azt gondoltam... - Mit gondoltál? - Hogy bajod esett. Megsérültél, vagy meghaltál. Órákig nem tudtam semmit a szüléimről... mert nem vették fel a telefont. Odakúsztam Tyhoz, az ölembe húztam a fejét, és a haját simogattam. - Minden rendben - suttogtam. - Sajnálom. Aztán még egy órán keresztül üldögéltünk így. Nem gondoltam, hogy ekkora fájdalmat okoz azt látni, hogy egy kemény irányító

játékos - aki büszke az önuralmára - darabjaira hullik.

Az a hülye éneklő hal Visszaszámlálás: még 5 nap Alabamáig Miután J. J.-vel letudtuk a heti zabatúránkat Joe-nál, visszamentünk hozzánk, és rávetettük magunkat a videojátékokra. J.J. lenyomott az egyik játékban, ahol az volt a feladat, hogy teheneken ülve körbe-körbe kellett ügetni a pályán, miközben jutalompontokért madárijesztőket lehetett döntögetni. - Woods! - szólalt meg J. J., miután a tehenével letarolt néhány szalmabábut. - Ajánlom, hogy ne hagyj ki több edzést, oké? Utálom, hogy folyton a szépfiú pasidnak kell passzolnom a labdát. - Hallgass már, haver! - kiabáltam rá, mert dühített, hogy kihagytam egy sor madárijesztőt. Vajon miért vagyok ilyen béna a videojátékokban? - Ty mindig rinyál valamiért - folytatta J. J. - Ha például szerinte nem a megfelelő szögben és sebességgel dobom a labdát, tisztára kiakad. - Jó, majd beszélek vele. - Hát az jó lenne. Különben Carterrel hamarosan szétrúgjuk a seggét. - Légyszi, szálljatok le a barátom seggéről! - feleltem bőszen. Miért vagyok én ennyi kattant pasival körülvéve?! Nyílt a pince ajtaja, én pedig lélegzet-visszafojtva vártam, ki lép be rajta. Talán Henry? Kérlek, atyám, ő legyen az! A suliban egy szót sem szólt hozzám, pedig négy közös óránk is volt, meg az ebédszünet. Hogy tartozhatnánk örökké a Red Soxhoz, ha már egy nap után ilyen furán viselkedik velem? Bárcsak Carrie sose mondta volna el, miért szakítottak! - Jordan! - hallottam apa hangját a lépcső tetejéről. - Légy szíves, gyere be a dolgozószobámba! Letettem a távirányítót, aztán felügettem az emeletre, és megálltam apám szobájának ajtajában. - Gyere csak be! Az íróasztalnál ült, és a papírmunkával foglalatoskodott. Nem

szokott behívni ide, a futballszentélyébe. Akár a ,„Nők számára tilos a belépés" feliratú táblát is kifüggeszthette volna az ajtóra, ugyanis anya sem bejáratos ide. Takarításnak se látom a nyomát, mert vastagon áll a por mindenhol, és üres pizzásdobozok meg sportitalos flakonok hevernek szanaszét. Elindultam a bőrkanapé felé, ahol Mike-kal szokták viszszanézni a meccseiket. Az eszem tudta, hogy velem sohasem fog leülni videózni, de a szívem reménykedett, hogy talán mégis ezért hívott most ide. Talán... Amikor lehuppantam, hallottam, hogy megreccsen valami alattam. Felpattantam, és láttam, hogy csak egy chips volt az. Remek. Épp a narancsszínű törmeléket veregettem a fenekemről, amikor apa megszólalt: - Jordan, mit szólnál hozzá, ha ma este kiruccannánk gokartozni, és bedobnánk pár tejturmixot? Úgy, ahogy régen szoktuk. - Amikor tízéves voltam? Bólintott. - Hát nem is tudom - vontam meg a vállam. - Na jó... - mormolta, miközben a papírjaira meredt. - Figyelj, nagyon sajnálom, amiket a múltkor vacsora közben mondtam. Igazad volt, nem tudtam semmit Ty-ról és a családjáról. Hallgattam. - Meg tudsz bocsátani nekem, Jordan? Hihetetlen! Ez az egész Tyról szól. Olyan dühös lettem hirtelen apára, hogy legszívesebben ripityára törtem volna a tévéjét. Fel akartam kapni azt a hülye, labda alakú lámpáját, hogy kihajítsam a csukott ablakon. És tudom, hogy valóságos ereklyének számít, de Joe Montana dedikált fényképével is hasonló tervem volt. - Ty miatt simán megbocsátok, de hogy mondhattad, hogy önző vagyok? Én teljes erőbedobással csinálom azt, amit imádok. Folyton Henryt meg Tyt magasztalod, de egy jó szót sem szóltál még rólam! Szívesebben támogatnád a legbénább játékost, mint engem! Alig akartam elhinni, hogy mindezt hangosan is kimondtam. Elfordultam, és a trófeákkal teli vitrinre meredtem. Észrevettem,

hogy még mindig ott a műanyag éneklő hal, pedig azt hittem, anya már vagy egy éve megszabadult tőle. Hú de mérges lesz, ha felfedezi, hogy még itt van! Apa a fejével követte a tekintetemet. - A fenébe! - vakarta meg a fejét. - Ugye nem árulsz be anyádnál? - Attól függ - válaszoltam. - Mitől? Vettem egy nagy levegőt. - Szeretném, ha támogatnál, és kijárnál az edzéseimre. - Jordan, tudnod kell, hogy nagyon szeretlek! De láttam, mit tesz a foci a játékosokkal... - Felállt, és az ablakon át a tavamat bámulta. - Nem szeretném, ha te is úgy végeznéd. - Mike-ot nem félted? - Láttam elég agyrázkódást, lábtörést, térdsérülést - fújta ki apa lassan a levegőt. - A bátyád meg tud birkózni ezekkel. - És én is! Az ő meccseire bezzeg mindig elmész. Az enyémekre soha. Pedig keményen dolgozom. - Szívem szerint felugrottam volna, hogy azt a hülye éneklő halat a fejéhez vágjam. Apa a szemembe nézett. - Tudom, hogy milyen komolyan veszed ezt a sportot, és tisztában vagyok vele, hogy nagyszerű játékos vagy. De féltelek. Nem akarom, hogy bajod essen, képtelen lennék elviselni... csuklott el a hangja. - De én imádom a focit, és jó esélyem van rá, hogy bekerüljek az Alabamába! - Miért akarsz annyira odamenni? - Mert ott van az ország legjobb focicsapata. Mi másért? Apa felemelt egy golyóstollat az asztalról, és nekiállt csattogtatni. - Nem hiszem, hogy valaha is engednének játszani. - Mégis miről beszélsz? Már miért ne engednének? - Nem találod kissé különösnek, hogy anélkül hívtak meg a campusra, és ajánlottak fel teljes ösztöndíjat, hogy akár egyszer is találkoztak volna veled? Lehajtottam a fejem, mert ez már bennem is fölmerült.

- Talán látták néhány tavalyi felvételem. - Aztán felkértek pózolni a naptárukhoz? Mintha csak egy dísztárgy lennél. És ha ez Mike-kal történne, hidd el, neki ugyanezt mondanám. - De apa, én Tennessee egyik legjobb focistája vagyok! Az még nem fordult meg a fejedben, hogy az Alabamának azért kellek, hogy megnyerjem nekik a meccseket? Apa csak a fejét ingatta, és továbbra is a tollat babrálta. - Az egyetemi foci már komoly dolog, Jordan. Hatalmas, drabális játékosok löknek majd fel a pályán, folyton edzeni kell, és el kell viselned a Jake Reynolds-féle szexista barmok beszólásait. - Tudom, apa. Hosszan nézett rám, majd felkapott a padlóról egy labdát, és elkezdte pörgetni meg dobálni. - Jordan, én szeretlek, és tényleg büszke vagyok rád. Megpróbálok jobb apád lenni - mondta, aztán megint az ablakhoz lépett. Éreztem, hogy a sírás fojtogat. - Én is szeretlek, apa - nyeltem egy nagyot. - Felhívtam Buddy Simpsont Texasban, és kérdezősködtem nála a barátod felől. Buddy apa egyik régi haverja, valamikor a Cowboysnál játszott. Azóta is Texasban él, és bár már visszavonult, azért még focis körökben mozog. Ha valami történik az államban a futball háza táján, arról Buddy általában hallani szokott. Apa fel-le dobálta a labdát. - Múlt tanév végén rengeteg egyetem érdeklődött Ty iránt, de ő nem válaszolt sem a hívásaikra, sem az e-mailekre - folytatta. Pedig még a Floridától is keresték. - Akkor hazudott nekünk? - kérdeztem a tenyeremen végigfutó vonalakat tanulmányozva. - Igen. - Nem vagyok meglepve - sóhajtottam fel. - Csak azért tette, mert nagyon megviselte, ami a szüleivel történt, és a húgát is félti. - Szeretnék segíteni rajtuk. Aggódom érte. Eszembe jutott, hogy zokogott Ty előző este.

- Én is aggódom. - Egy tizenhét évesnek nem az a feladata, hogy gondját viselje az anyjának és a húgának. - Persze. De nem tudom, mit tehetnék érte. Ty nem szereti, ha megmondják neki, mit tegyen. A maga ura akar lenni. Apa nekem passzolta a labdát, én meg visszadobtam. - Akkor ne vegyük ki teljesen a gyeplőt a kezéből. Mondd meg neki, hogy kifizetem a mamája ápolását, bármennyibe kerüljön is. Később viszont kamatostul meg kell nekem térítenie. - Nagyszerű ötlet! - mosolyodtam el. - Szerinted belemegy? - Talán. Megbeszélem vele. - Helyes. Tudod, Jordan, felőlem Ty a focicsapat helyett a matekszakkörbe is járhatna, akkor is segítenék rajta. Úgy látszik, a Nagy Donovan Woods néha igazán jó fej is tud lenni!

Amikor minden rosszra fordul Visszaszámlálás: még 4 nap Alabamáig A harmadik meccsünk előtt épp beálltam a suli parkolójába, amikor megszólalt a mobilom. Mike volt az. - Szia, bratyó, képzeld, mi történt! - Mi? - Kaptam még egy e-mailt az Alabama tesifőnökétől. Az egyik barátja, aki az egyetemükön végzett, eljön a ma esti meccsemre. Mivel a játékosmegfigyelőknek szezononként csak egyszer szabad megnézniük a játékosokat, így gyakran kérnek segítséget egykori hallgatóktól. Mondjuk, ez elég alattomos módszer, de hát nincs mit tenni. - Ja, és megköszönte, hogy vállaltam a fotózást - tettem hozzá. - Csúcs, hugi! Leállítottam a motort. - Elkísérsz kedden a campusra? - kérdeztem, miközben kikászálódtam a terepjáróból. - Nem megy. Töriből vizsgázom aznap. - Pillanatnyi hallgatás után még megjegyezte: - Figyi, öltözz ám fel rendesen! Nehogy edzőruhában menj oda, és a hajaddal is kezdj valamit! - Mégis mi a francnak? - Emlékszel, amikor az első meccseden beszéltem az edzővel? - Persze. - Azt mondta, ha a csapatukban akarsz játszani, sokkal nőiesebb megjelenést és viselkedést várnak el tőled. - Micsoda? Mi ez az egész? - Nem tudom, hugi. Talán csak fontos nekik, hogy hölgyként mutathassanak be a sajtó előtt. Vagy ilyesmi. - Aha. - Nézd, ha az Alabamában akarsz játszani, meg kell felelned az elvárásaiknak. Sőt jobb, ha elébe mész a dolgoknak. - Oké - feleltem remegő hangon. - Szerintem menni fog. Pedig ez annyira nem én vagyok! Mégis mit képzelnek, hogyan

kellene nőiesen letarolni az ellenfelet a pályán? Emlékszem, amikor eldöntöttem, hogy focizni akarok. Valójában az ificsapat pomponlányaként kezdtem. Anya szoknyát adott rám, a hajamba masnit kötött, a kezembe pedig pomponokat nyomott. Henry a csapat irányítójátékosa volt, én meg szurkolás helyett a fák mögött tücskök után kutattam, hiszen a jó csali egy horgásznak aranyat ér! Egyszer csak kirepült a labda a pályáról, mire odaszaladtam, felkaptam, és úgy elhajítottam, hogy még Henry sem tudta volna jobban. Oda is jött hozzám, és rám villantotta gyerekkori, foghíjas mosolyát. - Ez igen! Eljössz velünk pizzázni meg passzolgatni meccs után? Velem és a csapattal? Azon a napon a pomponjaimat végleg lecseréltem a védőfelszerelésekre. Henryből szélső elkapó lett, és örökre belopta magát a szívembe. Bevonultam az öltözőbe, fölvettem a felszerelésemet, aztán kikocogtam a pádhoz. Az égen csillagok ragyogtak, világított a hold. Láttam, hogy Henry Carterrel dumál. Épp elindultam feléjük, hogy beszámoljak a nap eseményeiről, de az edző elkapott. - A mai meccsre érkezik valaki hozzám az Alabamától, mester! Miller rezzenéstelen arccal szorította csiptetős tábláját a mellkasához, és a pályán bemelegítő srácokat nézte. - Ide figyelj, Woods, nem tudom, mi folyik itt, de nem hagyhatsz ki két edzést anélkül, hogy előre szólnál nekem. A stoplis cipőmre szegeztem a tekintetem. - Sajnálom, mester. - Ha nem jönne a megfigyelő az Alabamától, ma végig a kispadon ülnél, és Ty játszana helyetted. Értjük egymást? Egyenesen a szemébe néztem. - Többé nem fordul elő. ígérem. - Ajánlom is, különben Ty lesz a kezdő irányítójátékos. Te vagy a csapatkapitány, Woods. Ezek a srácok elvárják tőled, hogy apaitanyait beleadj a sportba! Ha pedig téged nem érdekel az edzés, és még nekem sem szólsz, hogy magánéleti zűrjeid vannak, akkor nem vagy rá méltó, hogy kapitány legyél. Letaglózva álltam előtte.

Valahogy túl kell élnem a mai estét, és bebizonyítanom az Alabamának, hogy bármilyen ruha is van rajtam, igenis tehetséges játékos vagyok. Akár skót szoknyában, skót dudával is bevonulhatnék a küzdőtérre, a tudásommal akkor is lenyűgözném őket. - Sajnálom, mester. - Nyomás bemelegíteni! - mutatott a pályára a táblájával. Henryhez futottam, hogy félrevonjam, de ő ahelyett, hogy barátságosan és lazán viselkedett volna, ahogy szokott, kimért volt. - Mi a helyzet? - kérdezte csípőre tett kézzel. - Emlékszel, amikor először fociztam? A fák tövében tücsköket kerestem, aztán amikor hozzám repült a labda, visszahajítottam neked. - Nem emlékszem. Micsoda? Hiszen folyton ezzel húztuk egymást! Hogy azzal az egy dobással megfúrtam az irányítói posztját a Titansnél. - Mit akarsz tőlem? - vetette oda foghegyről Henry, miközben a pomponlányok bevonulását nézte. Épp akkor jöttek ki az öltözőből, és alakzatba rendeződtek a pályát körülvevő futópályán. A tömeg ujjongani kezdett, amikor Carrie csinált egy hátraszaltót. - Csak szerettem volna egy kicsit dumálni veled - válaszoltam. Mi baja lehet? Még a szemembe se néz. - Meccs után átjössz? Filmet nézni. - Nem érek rá - mondta, aztán bemelegítésként elkezdett karkörzéseket végezni. - Miért, mit csinálsz? - Semmit. - Akkor miért nem jössz át? Henry a földre szegezte a tekintetét. - Mert nem akarok, Woods - felelte végül. Fejembe nyomtam a sisakot, és beszíjaztam az állam alatt. Még sohasem viselkedett így velem. - Egy ideig hagyj békén, oké? - tette hozzá halkan. - Csapatkapitányok! - kiáltotta a bíró, mire Henry szó nélkül az oldalvonalhoz kocogott. Könnyek szivárogtak a szememből, és bekúsztak a szíjak alá.

Egy biztos, ha Henry nem a barátom, én csak egy üres csigaház vagyok. Csak egy meccs labda nélkül. - Woods - kiabált felém az edző, a csiptetős táblát lengetve. Kezdünk! Felpillantottam, és bár a szememet még mindig könnyek borították, annyit kivettem, hogy J. J. és Carter üget felém. J. J. a könyökömnél fogva vezetett a pálya közepére. - Mi a gond? - Egy megfigyelő van itt az Alabamától - motyogtam. - Csúcs! - veregetett hátba Carter. - Mindjárt elhányom magam... - nyögtem. - Nyugi, lemossuk őket! - biztatott J. J. - A Northgate- nek esélye sincs velünk szemben. Főleg ha te is játszol. - Carter, intézd el helyettem a pénzfeldobást - kértem súgva, mire bólintott, és megveregette a vállam. Nyert, és a kezdőrúgás fogadása mellett döntött. - Kösz - mormoltam, miközben visszamentünk a padokhoz. Henry futott ki, hogy fogadja a kezdőrúgást, én pedig bemelegítettem, és ittam egy kis sportitalt. Ty odajött hozzám. - Mi történt? - kérdezte, és a szememet vizslatta. - Semmi. Hóna alá csapta a sisakját, és a tarkóját dörzsölgetve rám meredt. - Olyan furcsa vagy, amióta... szóval amióta lefeküdtünk egymással. Talán megbántad, vagy én tettem valami rosszat? Erre most nagyon nincs időm. - Nem erről van szó, Ty. De most összpontosítanom kell. A Northgate felkészült a kezdőrúgásra, Henry a célterületen ugrált fel-alá, hogy elkapja a labdát, nekem meg remegett a térdem. Részben a megfigyelő, részben Henry miatt, de legfőképp, mert akkor szembesültem vele, hogy az egész életem megváltozott alig egy hónap leforgása alatt. Azelőtt ura voltam a dolgoknak, de a kihagyott edzések miatt a maradék önbizalmamnak is lőttek. - Biztos, hogy képes vagy játszani? - kérdezte Ty. - Nem veszíthetünk, ha be akarunk jutni a területi döntőbe. - Minden oké - szűrtem a szót a fogam között.

- Helyes. Vigyázz, nehogy oldalról megszorongassanak! - Tudom! - csattantam fel. Ty megcsóválta a fejét, majd a nézőket kezdte figyelni. - Meccs után beszélnünk kell - mondta végül, aztán az edzőnkhöz ballagott, és lehorgonyzott mellette. - Ó, hogy az a... - mormoltam. A lelátó sorait pásztáztam, anyát kutattam a tekintetemmel. Végül kiszúrtam őt, Henry szülei mellett ült. Henry biztos örülni fog, hogy a papája végre megjelent egy meccsén. Anya is észrevett, az arcán aggodalom tükröződött. - Szeretlek - olvastam le a szájáról. Hálásan integettem neki. A Northgate végrehajtotta a kezdőrúgást, Henry pedig a harmincas vonalig futott, mielőtt földhöz vágták volna. A csapat és szurkolók ujjongásbán törtek ki, sikoltoztak, tapsoltak, a zenekar pedig a győzelmi indulót játszotta, J. J.-vel kifutottunk a pályára, barátságosan hátba veregetett, mielőtt alakzatba rendeződtünk. Remegett a kezem. - Z alakzat, tizennyolc! - kiáltottam, aztán J. J. hátraadta a labdát. Három lépést tettem visszafelé, körülnéztem, és rövid- passzban Higginsnek továbbítottam. Felugrott érte, de pont a feje fölött száguldott el. Sikertelen passz. - Francba! - mormoltam. Beletöröltem izzadt tenyeremet a mezembe. Újra felálltunk. J. J. megint nekem dobta a labdát. Nem akartam kockáztatni, ezért átnyújtottam Batesnek, így tizenöt yardot szereztünk. Csúcs! Következő játék. Előrepasszoltam a labdát Henrynek, de ő az utolsó pillanatban kikerült egy játékost, így pechünkre a laszti egyenesen a védő karjába repült, aki a célterületünk felé száguldott vele. Utánaeredtem, rávetettem magam, de kicsúszott a kezem közül. Megperdültem, és hanyatt vágódtam a füvön. Aú! Touchdown. Méghozzá az én hibámból. Mert tök bénán játszom ma este. Amikor a lelátóhoz kocogtam, Carter csak annyit mondott: - Semmi gond.

- Már hogyne lenne! - Tavaly az egész szezonban összesen egy eladott labdám volt. Pont az állami bajnokság döntőjében, amit aztán el is buktunk. Nem szúrhatom el megint! J. J. és én rohantunk vissza, amint a Northgate elvégezte a következő kezdőrúgást. - Ez a tiéd, Woods! - kiáltotta felém. Az első játékban Batesnek adtam a labdát, ő tíz yardot tett meg vele, de a következő hátraadást elbénáztam. Elejtettem a lasztit, egy játékos nekem csapódott, én pedig előrezuhantam. Úgy éreztem, mintha egy téglával beverték volna az orromat. Szerencsére J. J. elkapta a labdát. Elveszítettük viszont a megszerzett tíz yardunkat. Vettem egy nagy levegőt, és remegő kézzel magamhoz hívtam a srácokat. - Henryre játszunk, egyenesen előredobok. Tapsoltunk, aztán nekilendültünk. J. J. újból feladta a labdát. Hátrálni kezdtem, megpróbáltam kikerülni a fedezetet, majd Henrynek passzoltam. De a dobás túl rövid lett, és Henry sem volt a helyén. Vagyis újra eladtam a labdát. - A francba! - üvöltöttem. Higgins megpróbálta feltartóztatni a söprögetőt, de már késő volt. Hallottam, ahogy a kispadról a csapattársaim rám kiáltanak. Még Ty is. - Mi a franc van, Woods? - tárta szét a karját. Szerettem volna visszakiabálni, hogy nemcsak az én hibámból történt, de egy kapitány nem mondhat ilyet. Henry idegesen rázta a fejét, látszott, hogy magát okolja a kudarcért. Vetettem egy pillantást a kerítés felé, ahol a megfigyelők és a végzett hallgatók szoktak álldogálni. Kiszúrtam az egyikük sapkáján az Alabama lógóját. A fickó jegyzetelt, és közben a fejét ingatta. Mellette állt egy másik pasas a Tennessee narancssárga anorákjában. Hát ez isteni! Akkor már Mike is tudni fogja, hogy elbaltáztam a meccset. Csak fecsérlem az Alabama idejét.

Meglazítottam az államon a szíjat, és a padhoz szaladtam. Kamerák kereszttüzébe kerültem, egészen elvakítottak. Átkozott újságírók! Az edzőnk elindult felém. Henry feltűnően került engem, de láttam rajta, hogy levegő után kapkod. Helyes. Éreznie kell, hogy ez az egész az ő hibája. Miért nem tudta megvárni a meccs végét, hogy csak aztán törje össze a szívem? - Mi az ördög folyik itt, Woods? - szegezte nekem a kérdést az edző. - Sajnálom, mester - vontam meg a vállam. - Ahogyan én is - mondta halkan. - Oda sem figyeltél a játékra. Kispadra ültetlek. És pontosan abban a pillanatban, amikor felnéztem a lelátóra, láttam, hogy apa arcon csókolja anyát, és leül mellé.

Veszteség Ty feltornázta az eredményt 28:7-re. Könnyedén bombázta a pályán keresztül a labdával Higginst. A Nagy Donovan Woods végül megjelent a lelátón, autogramokat osztogatott, mosolygott és nevetgélt. Mintha érezte volna, hogy a kispadon fogok ülni, mintha előre tudta volna, hogy Ty fog helyettem játszani, így aztán eljött. Mike egyeteméről érkezett egy megfigyelő. Megfigyelte Ty játékát. Mi több, Mr. Henry is felbukkant. De mégsem láthatta a fiát igazi játék közben: Ty egyszer sem passzolta neki a labdát. Én meg elszalasztottam az alabamai lehetőségemet, mire bevágtam a sisakomat az öltözőszekrényembe.

A séf aznapi ajánlata Egyáltalán van értelme elutaznom Alabamába? Meccs után Ty és én a terepjáróm felé ballagtunk. Nem tett le róla, hogy beszéljen velem. A parkolóban elhaladtunk J. J. és Lacey mellett, akik egymást taperolták a csaj mamájának kocsija mellett. Hát nem fogják vissza magukat, az tuti. Higgins autójából rapzene bömbölt, Carrie és Marie pedig hevesen győzködte Cartert, hogy rakjanak örömtüzet. - Szép meccs volt, Ty! - kiáltotta oda Kristen, aki Higgins terepjárójának lökhárítóján ücsörgött, lábát teljes hosszában közszemlére téve. - Jól játszottál, haver! - dicsérte meg Higgins is, és barátságosan hátba veregette. Egyetlen pillantásra sem méltattak. Aztán észrevettem, hogy Henry is a kocsija lökhárítóján tanyázik, a lába közt Savannah Bailey-vel. Csókolgatta, a derekánál fogva magához vonta, ujjaival beleszántott a lány hosszú, barna hajába. A látványtól a karomon át a mellkasomig kúszott a szorító fájdalom. - Maradt olyan csaj a suliban, aki nem akadt még a horgára? kérdezte Ty Henry felé biccentve. - Jó kérdés. Amikor végre levegőt vettek, Henry Savannah válla felett rám nézett, és hangtalanul annyit mondott: - Sajnálom. Bár tökre fel voltam húzva, halványan elmosolyodtam. - Kérem a slusszkulcsot - mondta Ty, és elém tartotta a kezét. - Miért? - Add csak ide! Ilyen feldúltan nem vezethetsz. - Semmi bajom! - csattantam fel. - Tudod jól, hogy apám autóbalesetben halt meg. Vonakodva nyújtottam a kulcsot Ty felé, aki kirántotta a kezemből. Bemásztunk a terepjáróba, és elindultunk. Egy perccel később Henrytől érkezett egy üzenet: „Tényleg nagyon sajnálom."

Válaszoltam neki, hogy „oké", de ezzel még nem volt elintézve semmi. Mert ha csak rágondoltam, tompa fájdalmat éreztem a mellkasomban. Vajon mikor fog enyhülni ez az érzés? Ty-éknál a nappaliban vártam meg, míg benézett a mamájához akivel még mindig nem találkoztam. Aztán együtt kukkantottunk be Vanessához, aki akkor már mélyen aludt. A bátyja gyengéden félresöpörte a haját az arcából, és nyomott rá egy puszit. Ty szobájában lehuppantam az ágyára, de ő nem ült mellém, hanem lovagló ülésben elhelyezkedett az íróasztala melletti széken. Karját összefonta a támlán, megtámasztotta rajta az állát, és rám pillantott. - Minden oké? - kérdezte. - Persze, jól vagyok. - Szóval a papád eljött a mai meccsre... - Lehet, hogy ez a büntetésem, mert életemben először kihagytam az edzést - forgattam a szemem. - Hm... meccs után a papád bemutatott a bátyád edzőjének. - Gondolhattam volna - feleltem, és kezembe temettem az arcom. De nem, nem lehetek önző... Nem áldozhatom fel sem Henry, sem Ty jövőjét csak azért, mert nem jövök ki az apámmal. Úgyhogy felpillantottam, és őszinte mosollyal az arcomon csak annyit mondtam: - Ez nagyszerű! Ty egy pillanatra a szőnyegre szegezte a tekintetét. - Biztos, hogy minden oké veled? - kérdezte, aztán leült mellém az ágyra, és megfogta a kezemet. - Sajnálom, hogy a múltkor kiabáltam. - Nyugi, jól vagyok... De figyelj! Beszélgettem apával az ajánlatáról. Tudod, hogy kifizeti a mamád ápolását, és akkor mehetnél egyetemre. - Ty felsóhajtott, és hátrahanyatlott a párnára. Hozzábújtam, beszívtam friss szappanillatát. - Megértjük és tiszteletben tartjuk, hogy nem fogadsz el pénzt - én sem tenném -, de ha csak kölcsön lenne? Egyetem után kamatostul visszafizetnéd. - Kamatostul? - meredt rám Ty. - Ja. Úgyis az NFL-ben fogsz játszani - vigyorogtam rá. - Nincs rá garancia.

- Hát ha meg sem próbálod, akkor tutira nincs. A szüleim segítségével viszont kapsz rá egy esélyt. Apám hatalmos seggfej, ha rólam van szó, de attól még neked élned kéne a felkínált lehetőséggel. Ha magadért nem is, akkor Vanessáért mindenképpen. Sokkal többet tudsz neki nyújtani egyetemi végzettséggel. - Woods, mielőtt elfogadom a segítséget, tudnom kell, hogy komolyan gondolod-e. - Persze. Fogadd csak el a pénzt, és menj egyetemre! - Nem erre gondoltam. Hanem miránk. Akarsz velem járni? Persze, érzek iránta valamit, még ha nem is olyan erősek ezek az érzések, mint Henryvel kapcsolatban. Ráadásul Ty édes, aranyos srác, és megérti, milyen fontos nekem a foci. - Igen, akarok. - Figyelj, én tényleg odavagyok érted. De azok után, amin az elmúlt hónapokban keresztülmentem, nem bírnék több kudarcot elviselni. - Ezt hogy érted? - Amikor idejöttem, fogalmam sem volt, mi vár rám. Az volt a legfontosabb, hogy megszervezzem anya ápolását, és beírassam Vanessát a suliba. Gondoltam, nekem csak annyi jár, hogy majd összehaverkodok néhány sráccal, és ha mázlim van, focizhatok egy kicsit. Aztán találkoztam veled. Zavaromban a körmömet rágtam, ugyanakkor összeszorult a szívem. Ki hitte volna, hogy Jordan Woods ekkora érzelmi viharokat képes kelteni? Úgy tűnik, akaratlanul is egyre több játékostársamnak töröm össze a szívét. Esküdni mernék rá, hogy az új push-up melltartóm miatt van az egész! - Kezdek beléd zúgni... - folytatta. - Tetszik, hogy mennyire elszánt és felelősségteljes vagy. És az is elképesztő, ami köztünk történt. De ha te nem veszel engem komolyan, ha nem vállalsz fel, akkor inkább most hagyjuk abba. - Hagyjuk abba? - Igen, ha továbbra is az lesz, hogy te csak úgy lelépsz Henryvel, én meg hiába hívogatlak, mert nem veszed fel. Zavar, hogy fogalmam sincs, mit csináltok olyankor kettesben, pedig nekem tudnom kell, hol vagy, és mi van veled.

Nahát, ennyire fontos lennék neki? Pontosan így húzta fel magát múltkor a húga miatt. Na jó, végül is nem olyan nagy kérés, hogy legyek szíves felvenni a telefonomat. - Oké, ezentúl így lesz - bólintottam. - És bocs a múltkoriért, de a kocsiban hagytam a mobilt. - Ez, mondjuk, hazugság. - Helyes. Ja, és egyáltalán nem tetszik, hogy Henry rendszeresen nálad alszik. Szeretném, ha ennek véget vetnél! Ajaj! Engedjem, hogy Ty megszabja, mennyi időt tölthetek Henryvel? Mióta is járunk, lássuk csak... kábé öt napja? És már húzza a száját a gyerekkori barátom miatt? Persze valahol jogos. Mert két nappal ezelőtt simán szakítottam volna Tyjal Henry miatt. De ha Henry ekkora seggfejként viselkedik, ráadásul van pofája az orrom előtt smárolni egy másik csajjal, hát akkor én sem teszem parkolópályára az életem, amíg észre tér! Nem, eszem ágában sincs lemondani a pasimról egy olyan barát kedvéért, aki arra kér, hogy „hagyjam békén egy ideig". - Ty, én halálkomolyan veszlek téged. Henryvel kicsi korunk óta a legjobb barátok vagyunk, és el sem tudom képzelni, hogy ne lógjunk ezután is együtt. De többé nem fog nálam aludni. És csak hogy tudd, nem történt köztünk soha semmi. Te vagy az első srác, akiért odavagyok. Te voltál nekem az első... Érted? - Micsoda? Miért nem szóltál? Jordan... - Minden rendben - fogtam meg a kezét. - De az nem oké, ami a meccsen történt. Miért nem passzoltad a labdát Henrynek? Ty zavartan pislogott. - Hm... nem is tudom. Pipa voltam rá. Hallottam, hogy szerdán ő is ellógott a suliból, akárcsak te. És mivel nem vetted fel a mobilod, azt hittem, hogy... Hozzá hajoltam, és egy csókkal belefojtottam a szót. Így akartam az értésére adni, hogy komolyan veszem őt, és ez a jövőben is így lesz. Amikor a viszonzatlan szerelem a legdrágább kínálat az étlapon, néha jobb, ha elfogadjuk a séf aznapi ajánlatát.

Változások Visszaszámlálás: már csak 1 nap Alabamáig Hétfőn edzés után Tyjal a kocsimnak dőlve műsoroztunk a teljes ificsapat orra előtt. Ahogy kilestem a szempillám alól, láttam, hogy néhány elsős szájtátva bámul ránk. Elvigyorodtam, aztán nyugodtan smároltunk tovább. Amikor újból kinyitottam a szemem, az edzőnkre vándorolt a pillantásom, aki szintén minket figyelt, miközben sapkáját a tarkójára tolva gondterhelten vakargatta a fejét. Aztán megpróbált a -csiptetős táblájára koncentrálni, de folyton felénk tévedt a tekintete. Végül elunta a dolgot, és visszament a suliba. Tutira nem látott még olyat, hogy két irányítójátékos nyaljafalja egymást! Amikor harmadszor is felnéztem, megláttam Henryt - akkor jöhetett ki az öltözőből, aki meredten bámult ránk. Azonnal elhúzódtam Tytól, mert véletlenül sem akartam fájdalmat okozni a legjobb barátomnak. - Most komolyan, Woods, miért nem mentek inkább szobára? tört ki Henry. Ty vigyorogva elengedett. - Gond van, haver? - vetette oda, miközben le nem vette rólam a szemét. Henry rám nézett. - Beszélhetnék veled? - Mondjad csak! - válaszolt helyettem a pasim. Magához vont, karját a derekamra fűzte, mintegy jelezve, hogy a védelme alatt állok, és nem fog egyedül hagyni. - Négyszemközt - tette hozzá nyomatékosan Henry. - Bármit mondasz Jordannek, az rám is tartozik. - Ty - avatkoztam közbe -, ha beszélni szeretnék a legjobb barátommal, akkor beszélni is fogok vele! - Szúrós pillantást vetettem rá, mire bólintott, megszorította a kezemet, és szó nélkül átballagott a parkoló túlsó felére, Higginshez. - Tök bénán viselkedik - jegyezte meg Henry Ty után bámulva.

Figyelmen kívül hagytam a beszólást - Henrynek aztán semmi köze ahhoz, hogy viselkedik a pasim. - Mi a pálya? - kérdeztem inkább, és lazán nekidőltem az autómnak. - Aludhatok ma nálad? Nem bírom már otthon. A sortom zsebébe süllyesztettem a kezem. Agyam eldobom, de tényleg! Amikor szükségem lett volna rá, Henry lekoptatott, most meg idejön hozzám ezzel a kéréssel! Akkor mégsem akarja, hogy békén hagyjam? - Nem lehet, Henry. Járok valakivel. - Na és? Azt hittem, semmi sem fog változni köztünk. - Ennek muszáj. Többé nem fekhetsz be csak úgy az ágyamba. - De mi ketten a legjobb barátok vagyunk, Woods! - Ez igaz, viszont megígértem Tynak, hogy többet nem alszom veled. Most Henryt kapta el az ideg. Szabályosan vicsorgott, a keze ökölbe szorult. - J. J.-nek és Carternek igaza volt! Megmondták, hogy Ty át akarja venni az irányítást minden felett. A te posztodat már meg is szerezte, így a pályán ő a főnök. Most pedig el akar bennünket szakítani egymástól. - Ez nem igaz! Muszáj volt pénteken beállnia helyettem, mert kihagytam az edzéseket, és összebarmoltam mindent. - Egyszer sem passzolta nekem a labdát! - Nem tehetek róla - vontam meg a vállam. - Lehet, hogy nem voltál helyzetben. - Baromság! - Nem tudom, mit mondhatnék, Henry. Nem kaphatsz meg mindent egyszerre, ezt értsd meg végre! - Na és Ty miért kaphat meg mindent? Elsírtam magam. - Miért várod el tőlem, hogy úgy tegyek, mintha semmi sem változott volna? - Mert ebben állapodtunk meg! - Én most Tyjal járok. Egyetlen dolgot kért tőlem, hogy ne aludjak többé veled.

- Jordan... - Henry belemarkolt a hajába. - És ha bánt, hogy elhappolt előled, akkor talán nem kellett volna elhajtanod engem pénteken, amikor annyira szükségem volt rád... Potyogtak a könnyeim. - Talán élned kellett volna a lehetőséggel, amikor felkínáltam. - Figyelj rám, Woods, mi soha az életben nem leszünk egy pár! Lépj túl rajtam! - Már megtettem. - Hazugság. - Tényleg? - meredt rám Henry. - Ilyen keveset jelentettem neked? - Az egész a te hibád, Sam! Te osztottad a lapokat, és nem érdekelt, hogy én mit akarok. Eldöntötted, hogy így lesz, és kész. De tudod mit? Sem te, sem pedig Ty nem szólhattok bele az életembe. Ezentúl azt csinálok, amit én akarok! Henry gúnyosan felnevetett, és tekintetét a felettünk úszó felhőkre emelte. - Marhaság! Téged mindenki irányíthat és befolyásolhat: Ty, Kristen Markum, az Alabama, az apád... - -.Dugulj el! Ha a végén nem kapom meg az ösztöndíjat, az csakis a te hibád lesz! Beugrottam a terepjáróba, becsaptam az ajtót, és kínomban a kormányhoz ütögettem a fejem. A könnyeimen át, a szemem sarkából láttam, hogy Ty Henryhez rohan, és a következő pillanatban már ott üvöltöznek egymással a kocsim mellett. Elfordítottam a slusszkulcsot, és elhúztam a csíkot. Hogy tudott minden így szétesni nem egészen egy hónap leforgása alatt? A szokásos hétfő esti meccsközvetítés előtt az edzőtermemben voltam, és a bokszzsákomat püföltem. - Seggfej! - üvöltöttem, és hatalmasat ütöttem. - Kretén! Belerúgtam a zsákba, amitől a fal felé lendült. - Azt hittem, szeretsz! Miattad leszerepeltem az Alabama előtt! - Behúztam még néhányat a zsáknak, de hirtelen abbahagytam, mert valaki állt az ajtóban. Kikandikáltam a bokszzsák mögül, és láttam, hogy Carter támasztja az ajtót, miközben egy szívószálon keresztül jégkását

szürcsöl. Az órára néztem, és megállapítottam, hogy öt perc múlva kezdődik az adás. Tudtam, hogy a Vikings játéka majd eltereli a gondolataimat Henryről. Talán még a mérgem is elszáll. - Szia - köszöntem Carternek, majd letéptem a bokszkesztyűket, izzadt homlokomat pedig beletöröltem a trikómba. - Csá! - felelte, aztán odajött hozzám, és a kezembe nyomott egy pohár jégkását. - Gondoltam, ez majd feldob. Pink limonádé. Elmosolyodott, mikor nagyot szürcsöltem belőle. Hú de jólesett. - Kösz - mondtam, majd leültem az emelőpadra, és a térdemre könyököltem. - Rá kell dumálnom apát, hogy szerezzen be itthonra egy jégkása-automatát. Beállíthatnánk a csocsóasztal mellé. - Akkor viszont J. J.-vel folyton nálatok lógnánk - nevetett Carter. - Részemről oké. Legalább nem lesz belőletek kocsmatöltelék. Carter felsóhajtott, aztán folytatta a szürcsölést. - Henry jól van? - kérdeztem meg végül, bár nem biztos, hogy tudni akartam, mi történt, miután elhajtottam. - Hát... - Ne kertelj, haver! Nagyon utál? - Dehogyis. - Carter kerülte a tekintetemet, inkább a plafont nézte. - Mindennél jobban szeret téged - mondta halkan, aztán leszedte a pohár tetejét, és felrázta az italt. - Mit hallgatsz el előlem? Megint felsóhajtott. Elég fura nekünk ilyesmiről dumálni, amikor inkább azt kellene megtárgyalnunk, hogyan alázzuk le jövő pénteken a Cool Springst. - Na, szóval Henry pofán vágta Tyt, ő meg orrba mosta Henryt, aki erre ököllel belecsapott Ty arcába. Lett is egy nagy monoklija. Alig tudtuk őket szétválasztani. Nincs komoly bajuk, viszont egy hétre felfüggesztették mindkettejüket a suliból. Pénteken nem is játszhatnak a meccsen. - Remek. Carter megköszörülte a torkát. - Azt mondod, hogy remek? - Pontosan - feleltem, aztán felugrottam, és belerúgtam a

bokszzsákba. A mennyezethez erősített tartólánc megnyikordult, ahogy a zsák kilengett és körözni kezdett. - így legalább a pénteki meccsen végig én leszek az irányító, ráadásul nem kell Henrynek passzolnom a labdát. Király! Ahogy kimondtam, már meg is bántam. Mintha csak azt a tapló Jake Reynoldsot hallottam volna. Fojtogatott a sírás, mikor visszahuppantam a padra. így megbántottam volna Henryt és Tyt? És még az Alabamának sem kellek ezek után! Carter leült mellém, és átkarolt. - Ígérem, hogy mostantól megint kizárólag a játékra fogok összpontosítani - hajtottam a vállára a fejem. Bólintott, aztán elvigyorodott. - Vágom. Kinek kell barátnő, mikor itt van nekem a foci meg a lökött haverjaim? Ekkor megjelent az ajtóban J. J., és röhögve kérdezte: - Magatokra hagyjalak benneteket, hogy nyugiban megmutathassátok azoknak a szerencsétlen lasztiknak, mennyire imádjátok őket? - És hogy egyértelműbb legyen, előrángatott a zsebéből egy csomó óvszert, és hozzánk vágta. - Pofa be! - nevettem rá, és megpróbáltam kitérni a repülő kotonok elől. - Ha nem hagyod abba, örökre kihajítalak innen, pedig most akarok apával vetetni egy jégkása-automatát. J. J. a kezünkben levő poharakra meredt. - Az enyém hol van? - kérdezte nem túl bűnbánóan. Carter megrázta a fejét, és az ajtó felé intett. - Menjünk csocsózni, és nézzük meg a meccset! - Oké - vágta rá J. J., aztán tapsolt néhányat, mintha rendet kéne tennie a zűrzavarban. Hiába, imádom ezeket a srácokat! Máris jobban érzem magam. Csak Henry hiányzik közülünk. Még ha ma hülyén viselkedtünk is mindketten, tudni szeretném, hogy jól van-e, és azt akarom, hogy itt legyen velem. Legyőztem a srácokat csocsóban, a csapatom is nyert tíz ponttal, de Sam még mindig nem került elő. - Henry nem jön? - kérdeztem halkan J. J.-től. Közben meg rágtam az ajkamat, nehogy megint elbőgjem

magam. J. J. megcélozta a dartstáblát. Rám nézett, de hamar elkapta a tekintetét. - Nem hiszem, Jordan.

Utazás Alabamaba Na szóval, én már előre kiterveltem mindent. Azt fogom mondani a tesi tanszék vezetőjének meg az edzőknek, hogy a pénteki meccset azért szúrtam el, mert Joe Olasz Falatozójában ételmérgezést kaptam, ami természetesen többé nem fordul elő. Aztán imádkozni fogok a futball isteneihez, hogy kapjak még egy lehetőséget. Egyébként van rá esélyem, hogy mégis összejön a dolog, mert az apám mégiscsak a Nagy Donovan Woods. Nem hittem, hogy valaha is hasznot akarok majd ebből húzni... Épp az imént érkeztünk meg az Alabama Egyetemre anyával és... apával! Amikor beült mellénk a kocsiba, olyan erősen szívtam be a levegőt meglepetésemben, hogy majdnem kiköptem a tüdőmet. Reménykedtem, hogy dobálhatok is ma egy kicsit a pályán, ha már itt vagyok, és találkozhatok néhány játékossal, de leginkább arra vágytam, hogy beléphessek végre a stadionba. Apa és Mike révén már vagy ezerszer megfordultam ilyen profi környezetben - most viszont miattam vagyunk itt! Páholy, sör és elkülönített VIP-terület a szurkolóknak... Hát ez határozottan nagy előrelépés a fedetlen lelátós, olcsó pizzás középiskolai stadionokhoz képest. Mivel az Alabama elvárja tőlem a nőies megjelenést és viselkedést, ezért az új, gyöngyszürke ruhámban és magas sarkú cipőben botorkáltam a pályára, amit teleaggattak a csapat pirosfehér zászlajával. Megjelenésemmel nagy feltűnést keltettem, még néhány szexi pasi is felkapta a fejét. Persze Ty nyomába se léphettek, de a gimim átlagos felhozatalát messze túlszárnyalták. Némelyikük ránk mosolygott. Oldalba böktem anyát. - Apa jobban teszi, ha nyitva tartja a szemét. Ezek az egyetemista srácok teljesen rád kattantak. - Az lenne ám a botrány! - nevetett fel anya. - Képzeld csak el a szalagcímeket: „A Titans irányítójának felesége lelépett egy húszéves egyetemistával!"

Aztán elsétált előttünk egy magas, hullámos hajú fekete srác. Simán lepipálta Tyt! - Anya, ha vele szöknél meg, senki sem hibáztatna érte. - Mit mondtál? - legyintett meg apa. - Én? Semmit! - feleltem, és próbáltam rendbe szedni a hajam. Fejezd be, mindenki minket néz! - tettem hozzá, mire még jobban nevetett. Megtaláltuk a tesi tanszéket, ahol a vezető lelkesen üdvözölt bennünket, majd kávéval, üdítővel és kajával kínált. Ha nem állítottuk volna le, esküszöm, ránk sózott volna még egy nyaralást meg egy Ferrarit is. Előzőleg felkészültem a férfi sportpályafutásából. Mielőtt tanszékvezető lett, Mr. Tucker síelő volt, az olimpián is részt vett. Az utolsó pillanatban mindent elrontott, és szó szerint lecsúszott az aranyéremről. Ezek után visszavonult, és megesküdött, hogy a sípályáknak még a közelébe sem megy. Úgyhogy szépen beiratkozott az egyetemre, és elvégezte a sportmenedzseri szakot. - Nagyon örülünk, hogy ellátogatott hozzánk! - mondta Mr. Tucker, és megrázta a kezem, sőt a vállamat is megveregette. Fáradjanak be az irodámba. Miközben az utat mutatta, arra lettem figyelmes, hogy a külső irodákban mindenki engem bámul, és ujjal mutogatnak rám. Mégis mi folyik itt? Anya, apa és én letelepedtünk, majd hallottam, hogy Mr. Tucker emelt hangon kérdez valamit az asszisztensétől. - Hol késik? - Azt üzente, hogy nem ér rá - jött a válasz. - Nem érdekel, mit üzent! - kiabálta a férfi. - Mondja meg neki, hogy azonnal jöjjön ide! Kinek nincs ideje, mire? Apa rám nézett, az arcán értetlen kifejezés ült. Mr. Tucker becsukta az ajtót, az íróasztalához ült, és kigombolta a zakóját. - Nos, Jordan, melyik tantárgyat választja főszakként? Legszívesebben rávágtam volna, hogy a kreatív írást, de egyszerűen nem mertem. Mit szólnának a jövendő csapattársaim, ha

kiderülne az irodalom iránti rajongásom? - Még nem vagyok benne biztos, uram. Talán a fizikoterápiát... Tényleg nem tudom. A férfi elnevette magát. - Semmi baj. Rengeteg ideje van meghozni a döntést. Ugye tisztában van vele, milyen nagy várakozással tekintünk magára? - Igen - feleltem. - Uram, a pénteki meccsel kapcsolatban csak azt szeretném megjegyezni, hogy nem éreztem jól magam, és ígérem, többet nem fogok ilyen gyenge teljesítményt produkálni... - Szóra sem érdemes, Jordan - legyintett Mr. Tucker. Mindnyájunkkal megesik az ilyen. Mi van? Tök béna voltam, erre azt mondja, nem számít? Biztosan együtt érez velem, mert ő is átélt hasonló kudarcot, amikor kirepült a sípályáról, és egy fenyőn landolt. - Na de... - akadékoskodtam. - A pénteki teljesítménye nem befolyásol semmit - szakított félbe. - De kétszer eladta a labdát! - kiáltott fel apa mérgesen és kissé összezavarodva: Mr. Tucker újból leintett bennünket. - Nézze, mi a toborzó csapatunkba szeretnénk magát igazolni, Jordan. - Hm... Értem, uram. Bár nem tudom, ez pontosan mit jelent. A potenciális játékosokkal kellene foglalkoznom, vagy valami ilyesmi? Mr. Tucker az asztalán lévő papírnehezéket babrálta. - Nos, igen... de ez még nem minden. Ekkor kivágódott az iroda ajtaja, és belépett rajta egy férfi khaki vászonnadrágban, anorákban és baseballsapkában. Tipikus edzőszerelés. Rob Thompson állt előttünk, az egyetem vezetőedzője, a futball egyik legjobb szakembere, aki elsősorban az NFL számára neveli ki a legkiválóbb irányítójátékosokat. Felpattantam a kanapéról, lesimítottam a ruhámat, és már épp nyitottam a szám, hogy bemutatkozzak, amikor Thompson edző megszólalt:

- Öt percet kap, Tucker! Nem érek rá, edzést tartok. Leesett az állam. Az edzőnek mindössze öt perce van arra, hogy elbeszélgessen egy lehetséges irányítójátékossal? Valakivel, aki sportösztöndíjra pályázik? Mit akar ez jelenteni? - Kérem, Rob, szánjon ránk tíz percet! - kérlelte a tanszékvezető. - Én pedig majd körbevezetem utána Jordant és a szüleit a campuson meg a stadionban. - Öt perc - vágta rá az edző, aztán kezet fogott apával, és leült anya mellé a kanapéra. Anya összeszorította a száját, és megragadta a táskáját. Nem lettem volna meglepve, ha a következő pillanatban feláll, és kisétál az ajtón. Talán az edző pikkel a Titansre? Vagy azért viselkedik ilyen taplón, mert a bátyám a fő riválisuk csapatának tagja? De várjunk csak, ebben az esetben én valóságos kincs lennék, hiszen jól ismerem Mike játékát és gondolkodását. Thompsonnak ezt tudnia kellene. Akkor meg mi baja a fickónak? Apa visszaült a székére, és gondterhelten megdörzsölte a halántékát. - Mr. Tucker, az imént említette, hogy Jordanre a toborzócsapatban számítanak. Ez mit is takar pontosan? - tört ki anyából a kérdés. - Szeretnénk, ha felszólalna különböző eseményeken, azonkívül további fotózásokon is számítunk rá. Jordan lenne a jótékonysági programunk reklámarca! Állami gondozott gyerekeket ösztönzünk a sportolásra, hiszen egy csapat akár a családot is pótolhatja az életükben. Totál összezavarodtam. Mike-nak nem kellett ilyesmivel foglalkoznia. Bár ő is részt vett fotózáson, mégsem várták el tőle, hogy modellt álljon hozzá. És a jótékonykodásra meg a tagtoborzásra - amit egyébként nagyon szívesen vállalnék! - vajon mikor marad időm az edzések, a suli, a meccsek, az utazások mellett? - Nem gond, menni fog - feleltem, miközben Thompson edző arcát vizslattam. - Bár nekem úgy tűnik, hogy ezek a pluszelfoglaltságok az edzések kárára mehetnek. Nem kellene

inkább a focira koncentrálnom? Thompson karba fonta a kezét, és kibámult az ablakon. - Ha rajtam múlik, maga egyhamar nem fog az én csapatomban játszani. - De hát Jordannek van a legjobb átlaga az irányítók között egész Tennessee államban! - csattant fel apa, nekem pedig csak úgy zakatolt a szívem az örömtől. - Így igaz - erősítettem meg. - Csak a tavalyi évben kettőezerhatszázötvenhárom yardot és harmincegy touchdownpasszt dobtam. Az edző gúnyosan felnevetett. - Lejárt az öt perc, Tucker. - Azzal felállt, kisétált az irodából, az ajtót pedig hagyta becsapódni maga mögött. És én ennek a seggfejnek a csapatában fogok játszani? A tanszékvezető az edző után pillantott, aztán ujjaival végigszántott a haján. - Elnézésüket kérem Thompson edző viselkedése miatt mentegetőzött, majd felemelkedett a székéből. - Tudják, rengeteg elvárásnak kell megfelelnie... itt van mindjárt a közelgő, Florida elleni meccsünk. Most pedig, ha megengedik, körbevezetem önöket az egyetem területén. - Merem remélni, hogy az edző nem fog ilyen modortalanul bánni a lányommal, ha majd a csapatában játszik - jegyezte meg anya, és összekulcsolta a kezét. - Persze hogy nem - nyugtatta meg Mr. Tucker, és kikísért minket az irodájából. - Menjünk haza - mondta nekem apa. - De még nem is láttam a pályát. - Szerintem meg eleget láttunk. - Jaj, ne már - suttogtam, miközben lábujjhegyen billegtem előrehátra. Lehet, hogy csak rossz napja volt az edzőnek. - Apa, tudod jól, hogy ez a suli minden álmom. Vállamra tette a kezét, és bólintott. - Rendben van, végül is nem veszítünk semmit, ha körülnézünk a campuson. Bekukkantottunk néhány tanterembe, aztán megmutattak nekünk a vadiúj, hiper-szuper tornacsarnokukat, az edzőtermeket és az új

uszodát is. Közben majd belehaltam az unalomba. Engem csak a stadion érdekelt, semmi más! Egy örökkévalóságig tartott, míg végigjártunk mindent. Egyrészt az átok cipőm miatt, másrészt azért, mert Mr. Tucker a legkisebb zugot is meg akarta mutatni nekünk, plusz a biciklitárolókat, az újságosstandokat és a dohányzásra kijelölt helyeket. Hát mit mondjak, egy testneveléssel foglalkozó szakembertől nem vártam volna, hogy egy irányítójátékost cigizésre ösztönözzön, de végül is nem vagyunk egyformák. Egye fene, ha kell, átrágom magam az egész campuson, csak hogy végre a stadionba juthassak. Amikor odaértünk, apa letelepedett az egyik padra. - Én itt maradok. Elintézek néhány hívást. - Azzal tüntetőleg a parkoló felé fordult, és elő sem vette a telefonját. Így aztán anyával vonultam be a Bryant-Denny Stadionba, ami egyszerűen lenyűgöző volt, sokkal szebb, mint a tévében. Az üde, smaragdzöld pázsitot mintha egyenesen Írországból rendelték volna, és szinte éreztem a frissen felfestett jelzővonalak illatát. A hatalmas, vörös kijelzők és a pályát az öltözővel összekötő alagút látványa egészen megszédített. Alig vártam, hogy végigfussak rajta! Hideg vizes ballonokat állítottak fel a padoknál, az alkalmazottak pedig labdákat és márkás sporteszközöket hurcoltak ide-oda a pályán. Lelki szemem előtt már láttam, ahogy egy döntetlen meccsen, tíz másodperccel a vége előtt rohanok a labdával a cél felé, na meg félpályáról dobok egy touchdownpasszt. Oké, tudom, hogy ez nem túl valószerű álom, de akkor is. Végül néhány srác érkezése rángatott vissza a valóságba. (Pirosfehér kapucnis felsőjükben még azoknál a pasiknál is dögösebben néztek ki, akiket az előbb anyával megbámultunk.) Felismertem őket a csapat honlapjára feltöltött képekről: három szélső elkapó és két futójátékos. - Üdv, asszonyom! - mosolyogtak mind anyára. Már kezdtem azt hinni, hogy igazi déli úriemberekkel van dolgom, amikor az egyikük hozzám fordult. - Te pedig biztos Jordan Woods vagy, az új naptármodellünk. A másik négy fickó felnevetett. Szóval ez vár itt rám. Amellett, hogy irányi tó játékos leszek, a zrikálásokat is el kell

viselnem. A gúnyolódó seggfej elé imbolyogtam a magas sarkúmban. - Ja, én vagyok az új naptármodell. De csak azért, mert te túl ronda vagy hozzá. Féltek, hogy elijesztenéd a szurkolóitokat. - Hű! Ezt megkaptad, öregem! Nem semmi! - kiáltozott a többi srác, és jól hátba veregették a szélső elkapót, aki igyekezett lerázni magáról őket. - Sokkal szexibb vagy, mint képzeltem - szólalt meg egy másik elkapó. - Meggondoltam magam... Egyáltalán nem bánom, hogy a csapatban fogsz játszani. Sőt remélem, szobatársak leszünk. - Azzal hozzám lépett, és átkarolta a vállam. Azta! Mintha Jake Reynoldsot láttam volna magam előtt. Keményen ellöktem magamtól a fickót, habár rögtön meg is bántam, hiszen ez nem éppen nőies megnyilvánulás. Remélhetőleg egyik edző sem vette észre. A srác nevetve eloldalgott. Mr. Tucker a mandzsettagombjait babrálva figyelte a jelenetet. - Nem kellene már elkezdeniük az edzést, uraim? - kérdezte rosszallóan, és Thompson edző felé mutatott, aki az egyik játékos térdét vette szemügyre, miközben a segédedzőnek magyarázott. - De igen, Mr. Tucker - felelték kórusban a srácok, és elhúztak a lelátók irányába. Akkor tudatosult bennem, milyen szerencsés voltam tíz éven át Tennesseeben, ahol mindegyik csapattársam elfogadott. Nekik nem számít más, csak hogy tehetséges vagyok, meg jó haver. És csak másodlagos, hogy lány. De az emberek többsége elsősorban a nőt látja bennem, aztán a játékost. Henry előre megmondta. Tovább tetézte a bajokat, hogy a rámenős szélső elkapó felém hajította a labdát. Akkora erővel dobta, hogy amikor elkaptam, a hülye magas sarkúm miatt elvesztettem az egyensúlyomat, és majdnem elestem. Persze kiröhögött. Lerúgtam a cipőmet, és elhatároztam, nem hagyom magam megszégyeníteni. A srác vigyorogva nyújtogatta felém a kezét a labdáért. Néhány lépést hátráltam, aztán ahelyett, hogy visszadobtam volna neki, megfeszítettem a karomat, és elindítottam egy harmincöt yardos

bombát a feje felett. Pont ott csapódott be, ahová terveztem. Először átrepült az elkapó felett, aztán elszáguldott két másik idióta mellett, és leütötte a vizesballont a helyéről. Jég és víz zúdult a szemétkedő játékosokra. Megfordultak, és rám meredtek. Még Thompson edző is felém fordult. Legszívesebben jól beintettem volna nekik. A szélső elkapó csak megvonta a vállát. - Szép volt. De még rengeteget kell bizonyítanod, kislány. Keményen viszonoztam a pillantását, és azt kívántam, bárcsak lenne nálam még egy labda. Mert a fejéhez vágtam volna, az tuti. Tavaly a saját csapatomat az állami bajnokságig vittem, tehát már bizonyítottam. Nem számít, hogy lány vagyok, attól még fantasztikusan játszom. - Azt hiszem, eleget láttunk, Mr. Tucker. Köszönöm, hogy időt szakított ránk. - Oldalba böktem anyát, aki kaján mosollyal az arcán figyelte a - nekem köszönhetően - csuromvizes játékosokat a pálya túloldalán. - Igen, köszönjük. Örülök, hogy legalább egy úriembert megismerhettünk látogatásunk során - jegyezte meg anya. Mr. Tuckert ekkor végképp elöntötte a verejték; szegény ember kínjában elvörösödött, és zsebkendőjével törölgette a homlokát. Apának igaza volt. Az Alabamának nem játékosként van rám szüksége. Ezért nem érdekelte a péntek esti teljesítményem a tanszékvezetőt. Akkor most hogyan tovább? Aznap, késő este a mólónál ültem, és a naplómba írogattam, miközben a moszattal teli Jordan-tó vizén tükröződő holdfény játékát figyeltem. Amikor hazaértünk, első dolgom volt, hogy a ruhásszekrényemhez rohanjak, és kibújjak a kényelmetlen szürke ruhámból. A stoplis cipőim mellett ott hevert Henry kék edzőcipője, és megpillantottam a Super Marió-s pólóját is. Erre kitört belőlem a sírás, és beletemettem az arcom Luigi arcképébe. Aztán rájöttem, milyen szánalmasan viselkedem, és kirohantam a tóhoz. (Előtte persze azért felöltöztem.) Amint kiléptem a házból, megrohantak a sötét gondolatok. Nem

tudtam eldönteni, melyik rosszabb: a bénázá- som a meccsen, amivel csalódást okoztam a csapattársaimnak, vagy tudomásul venni a tényt, hogy az Alabamának nem a sportteljesítményem miatt kellek. Elgondolkodva nézegettem a telefonomat. Úgy szerettem volna felhívni Henryt! De mi értelme lenne? És Tynak sem mesélhettem el az utamat, mert nem akarom hogy újból megkérdőjelezze a rátermettségemet, mint péntek este. Carterrel és J. J.-vel nem lehet lelkizni. Mire mindezt végiggondoltam, rájöttem, hogy legszívesebben el sem mondanám senkinek, mi történt ma. Ha nem játszhatok az Alabamában, miért kellene ragaszkodnom az irányító pozíciómhoz itthon, a gimiben? Talán átengedhetném a helyemet Tynak, hogy teljes körű ösztöndíjat kaphasson. Megérdemli, és szüksége van rá... Írni kezdtem: Habár apám mindig elég bunkón bánt velem, legalább voltak álmaim, és ott volt nekem Henry. Most van pasim, de az igazit, aki végig ott állt karnyújtásnyira tőlem, észre sem vettem. Mintha egy fekete lyukba repülnék, bele az ismeretlen, nagy semmibe. - Jordan? Átnéztem a vállam felett, majd gyorsan becsaptam a naplómat, és ráültem. Apa állt mögöttem zsebre vágott kézzel. - Minden rendben? - kérdezte. - Most inkább egyedül szeretnék maradni... Közelebb jött, leült mellém, aztán levette a vászoncipőjét, és belelógatta a lábát a vízbe. - Most az következik, hogy „én megmondtam előre"? mormoltam, inkább csak magamnak. - Dehogy! Csak kijöttem megnézni, mi van veled. Meg sem szólaltál, amióta eljöttünk Alabamából. Anyád is aggódik miattad. Fejével a ház felé intett, mire megfordultam, és láttam, hogy anya a konyhaablaknál áll keresztbe tett karral, és minket figyel. - Miért akarsz egyáltalán Alabamába menni? - kérdezte kisvártatva apa.

Beletöröltem az orrom a melegítőfelsőmbe, aztán azt válaszoltam, amit pár nappal azelőtt: - Mert ott van a legjobb egyetemi futballcsapat. Hát nem egyértelmű a válasz? - Hé, és a Mississippi Egyetem? - bökött oldalba. - Egész jól kikupálódtam ott, nem gondolod? Akaratlanul is felnevettem. Apa agyoncsapott egy szúnyogot. - Lehet, hogy az Alabama a legeredményesebb csapat, de nem biztos, hogy az a legjobb választás számodra. - És szerinted mi lenne a legjobb választás? Egy olyan egyetem, ahol nincs foci? Lassan kifújta a levegőt, aztán a kezére támaszkodva hátradőlt, és feltekintett a tiszta égboltra. - Nem tudom, melyik lenne az igazán megfelelő, de mérlegelned kéne minden lehetőséget. Felhúztam a térdemet a mellkasomhoz, átkaroltam a lábam, és most először belegondoltam, milyen ciki lenne bevallani a csapattársaimnak, hogy végül mégsem az Alabamára megyek. Talán ha teljes erőbedobással játszom, és bizonyítok náluk, nem lesz más választásuk, és hagynak játszani. - Még mindig úgy gondolom, hogy az Alabama a legjobb választás, apa. Kinyújtotta a kezét, és a hátamat dörzsölgette. - Anyád és én szeretünk téged, függetlenül attól, melyik egyetemre mész. De nagyon örülnék, ha alaposan körülnéznél, hova tudnál még jelentkezni. - Jó, majd átgondolom. Hallgatott egy darabig. - Mondd csak, mit szólnál hozzá, ha szombaton elmennénk horgászni? Csak mi ketten, hm...? Persze, hogy aztán jól lebeszéljen az Alabamáról, mi? - Kösz, de nem. Rám nézett, az arcán megbántottság suhant át, a keze pedig lehullott a hátamról. Kisvártatva felállt, visszament a házba, míg én ott maradtam a tónál, bámultam a holdat, és közben ütemesen

csapkodtam a szúnyogokat. Amikor hátrafordultam, hogy megnézzem, vajon anya még mindig a konyhaablaknál áll-e, nem őt láttam ott, hanem apát. Elhiszem, hogy törődik velem, de nem tudom neki megbocsátani, hogy éveken át azon mesterkedett, hogy távol tartson a futballtól. És most eljött az ő ideje. Arra vár, hogy feladjam. Csakhogy én nem adom fel!

FELADÓ: Woods, Jordan CÍMZETT: Tucker, Mark (Testnevelés Tanszék, Alabama Egyetem) DÁTUM: szeptember 18., szombat, 07:32 TÁRGY: Köszönet Kedves Mr. Tucker! Ismételten szeretném önnek megköszönni, hogy vendégül látott bennünket az Alabama campusán múlt kedden. Nagy örömömre szolgált, hogy megismerhettem Thompson edzőt és a játékosokat. Megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek egyetemük toborzó és jótékonysági programjában, ugyanakkor remélem, hogy egy nap majd a csapatukban is játszhatok. Mellékelten küldök egy videót a negyedik mérkőzésünkről. Tegnap este 42:14-re legyőztük a Cool Springs csapatát. Háromszáz yardot dobtam összesen, és futottam egy touchdownt. Kérem, mutassa meg a felvételt a tanszék edzőinek. Örömmel látogatnék el újból az egyetemükre, és szívesen bizonyítanám rátermettségemet a pályán. Tisztelettel: Jordan Woods

FELADÓ: Tucker, Mark (Testnevelés Tanszék, Alabama Egyetem) CÍMZETT: Woods, Jordan DÁTUM: szeptember 20., hétfő, 09:13 TÁRGY: Válasz: Köszönet Kedves Jordan! Remélem, jól érezte magát nálunk. Örülök, hogy megismerhettük önt és a kedves szüleit. Igazán sajnálom, hogy nem maradhattak tovább. Épp az imént kaptuk meg a jövő évi naptárunk próbanyomatát, és maradéktalanul meg vagyunk elégedve a fotóival. Alig várjuk, hogy üdvözölhessük önt hallgatóink sorában. Az Alabama Egyetem öregdiákjainak jótékonysági bálját december 4-én tartjuk, és szeretnénk, ha megtisztelne jelenlétével. Számos volt hallgatónk kifejezte szándékát, hogy szívesen megismerkednének önnel. Üdvözlettel: Mark Tucker

Magány Már 21 nap telt el, amióta összevesztem Henryvel - Nos, a feladat a következő - kezdte az órát Mr. Majors, a zenetanárunk, miközben fel-alá járkált a teremben. - Alkossatok párokat, aztán közösen válasszatok ki egy klasszikus zeneszerzőt. Tízperces beszámoló keretében ismertessé, tek a munkásságát, az életét, valamint elemezzétek korunk zenéjére gyakorolt hatását. Ezenkívül mutassátok be felvételről valamelyik művét, és mondjátok el a saját szavaitokkal, hogy mit jelent számotokra. Úgyhogy munkára fel, válasszatok magatoknak párt, utána pedig zeneszerzőt! Bár mostanában nem szólt hozzám, nekem önkéntelenül is Henryre vándorolt a pillantásom, aki a szomszédos padban ült. Rám nézett, összevonta a szemöldökét, aztán elkapta rólam a tekintetét. - Hé, Bates! - kiáltott a terem túlsó végébe. - Te velem leszel. Bates, aki már át is ült a szokásos párja mellé, Henryre nézett, majd rám, aztán megint Henryre. Végül megvonta a vállát. - Nekem nyolc. - Henry - szólaltam meg -, ne már! - Mondtam, most Batesszel vagyok - rázta meg a fejét. A többiek tágra nyílt szemmel figyelték a jelenetet. A teremben néma csend ült. Felkaptam a tollamat, és bőszen csattogtatni kezdtem. Azt reméltem, így sikerül lecsillapodnom, különben biztosan összetörök valamit. A csapatból más nem is vette fel ezt a tantárgyat. Lehet, hogy meg sem csinálom ezt a feladatot, úgysem érdekel az egész. Csakhogy ha rossz jegyeket kapok, az igazgató még a végén ráveszi az edzőnket, hogy ültessen a kispadra, és addig ne engedjen játszani, amíg nem javítok. Én viszont nem viselném el, ha akár egyetlen meccset is ki kellene hagynom, hiszen bizonyítanom kell a rátermettségemet az Alabamának, hogy aztán helyet kapjak a csapatukban. Lehajtottam a fejemet a padra, és egyszer csak éreztem, hogy

valaki a vállamra teszi a kezét. Felnéztem, és Marie állt előttem. - Hahó - köszönt barátságosan. - Kell a jó jegy, ezért arra gondoltam, hogy dolgozhatnánk együtt. Múltkor meggyőző volt a kiselőadásod a diszkóról - mosolygott rám. - Persze, oké - bámultam csodálkozva. - Szupi - huppant mellém Marie. - Ja, és állati jól összehoztad azt a trükkös játékot a múltkori meccseteken. Ritkán látni ilyen akciókat. Leesett az állam. - Te felismerted azt az akciót? Marie megvonta a vállát, és elővett egy körömreszelőt a neszesszeréből. - Hát persze. Edzés után megpróbáltam utolérni a parkolóban Henryt, de ő szó nélkül elhajtott. A kocsinak dőlve előkaptam a mobilomat, és hívtam a számát, de nem vette fel. Az elmúlt két hét folyamán már vagy ezerszer telefonáltam neki, de hiába. Miért mondtam, hogy azért nem dobta neki múltkor a labdát Ty, mert nem volt helyzetben? Miért védtem a pasimat? Miért nem engedtem meg Henrynek, hogy nálam aludjon? És hogyan hozhatnám helyre ezt az egészet? - Sam - mondtam a hangpostájára - remélem, jól vagy. Beszélhetnénk? Kérlek! Nagyon hiányzol! Amint összecsuktam a telefonomat, megjelent Carter. - Minden oké, Woods? Bólintottam. - - Csak Henry miatt aggódom. - Hát miatta én is - vágta rá Carter, és átvetette a hátizsákját a másik vállára. Nekem meg hirtelen elegem lett, hogy folyton csak a naplómba irkálok erről az egész baromságról. - Szerinted dobnom kellene Tyt? - szegeztem hirtelen Carternek a kérdést. - Akkor Henry újra a régi lenne? Szegény srác a cipőjére meredt kínjában, és megmarkolta a hátizsákja pántját.

- Honnan tudjam, Woods? - Tudod, nekem tetszik Ty, de nem vagyok belé szerelmes. - Aha... - És szexeltünk is, de már kezdem bánni... - Hé, hé! - szakított félbe Carter élénken hadonászva. - Túl sok infó! Ez nem tartozik rám. - Oké, bocs. - De bárcsak tudott volna adni néhány tanácsot vagy választ a kérdéseimre. - Azt hiszem, elmegyek Henryékhez. - Jól teszed. Carterrel összekoccantottuk az öklünket, aztán beültem a terepjárómba, és egyenesen Henryék lakókocsijához hajtottam. De mire odaértem, ő már elment otthonról. Csak a mamája autóját láttam ott parkolni. Mindenesetre kiszálltam a kocsiból, és a bejárathoz ügettem. Mrs. H. nyitott ajtót. Megölelt, majd gyors mozdulatokkal megigazgatta a hajamat. - Szia, drágám. Sam nincs itthon - mondta üdvözlésképpen. - És hol találom? - Azt hiszem, az edzőterembe ment súlyokat emelgetni a személyi edzőjével. - A személyi edzőjével? - értetlenkedtem. Mrs. H. továbbra is a hajamat babrálta. - Igen. Úgy örülök, hogy apád bemutatta Samet annak az edzőnek. Mire jelentkezik az egyetemre, nagyszerű formában lesz, és nagyobb eséllyel pályázhat az ösztöndíjra. Nem is tudom, mihez kezdenénk a családod segítsége nélkül. Annyira hálásak vagyunk nektek! Elmosolyodtam. Szóval Henry mégis szaván fogta apát? - Szívesen - vágtam rá gyorsan, mintha mindenről tudnék. Mindenesetre az fix, hogy Henry mamájának fogalma sincs, mi történt köztünk. - Akkor indulok is. Üdv, Mrs. H. - Megmondom neki, hogy kerested - veregette meg a vállamat. Lerobogtam a veranda lépcsőjén, és már a kocsinál jártam, amikor hirtelen megfordultam. - Mrs. H? Megmondaná neki azt is, hogy nagyon büszke vagyok rá, és szeretem?

Elmosolyodott. - Persze. Bár ezt úgyis tudja. Aznap, amikor késő délután hazaértem, összefutottam apával a kocsifelhajtón. - Ugorjunk el este megnézni egy filmet! - kiáltotta oda. - Hova, az autósmoziba? - Igen. Ha nem éreztem volna magam olyan szörnyen Alabama, Henry meg egy sor más dolog miatt, biztos vigyorogva fogadom a meghívást. Mert egyszerűen imádom a retró autósmozit. Nyaranta az egyik kedvenc programunk, hogy Henry, Carter, J. J. és én veszünk pár karton rántott csirkét, aztán letelepszünk a vászon elé, és megpróbáljuk szájmozgásról kitalálni, miről szólhat a film, mert fülhallgatót persze nem teszünk fel. De most csak annyit mondok: - Inkább kihagyom, apa. - Miért? Hiszen szereted az autósmozit, nem? - Igen. De nem veled. Megdörgölte a szemét. - Mondd, miért nem jössz el velem soha sehová? - Nézzük csak. Henrynek szereztél egy személyi edzőt, értem meg mit is tettél? Kijelentetted, hogy az Alabamában sohasem engednek majd játszani, el is jöttél velünk a campusra, hogy az orrom alá dörgöld, aztán azt mondtad, inkább keressek másik sulit. Téged kicsit sem érdekel, hogy mit szeretnék valójában. - Ez nem teljesen így... - Tök mindegy, apa. - Azzal sarkon fordultam, és a hátsó kertbe szaladtam. Kellő távolságból egy pillantást vetettem a vállam mögé, hogy nem követ-e. Egyenesen a melegházba mentem, ahol aztán végignyúltam a poros padlón, és párna gyanánt a fejem alá gyűrtem egy fóliát. A nap sugarai áttörtek a homályos ablaküvegen, én pedig a mennyezetről lecsüngő pókhálók mintázatát tanulmányoztam a fényükben. Mintha csak a felhőket bámulnám az égbolton.

Kiszúrtam, hogy a háló egyik része pont úgy néz ki, mint Tennessee a földrajzi atlaszban. És eszembe jutott, hogy Henry egyszer egy Pez-figurát látott kirajzolódni egy pókhálóban. Percekkel később anya hangját hallottam a közelben, ezért felálltam, és kikukucskáltam az ablakon. Alig láttam ki rajta, ezért amennyire tudtam, ledörgöltem róla a koszt. Apáék a magasra nőtt napraforgók mellett beszélgettek. - Sajnálom, drágám - mondta anya, miközben lecsippentett a hajtásokból - de Jordan addig nem engedi, hogy részese légy az életének, amíg nem veszed komolyan az álmait. - Mert nem szeretném, ha csalódás érné, és emiatt szenvedne. Végignéztem, ahogy az egyik legjobb barátom harmincnyolc éves korában meghalt a sorozatos agyrázkódások miatt! - Megértem, szívem, de Jordant most kizárólag a foci érdekli, semmi más. Ezt vagy elfogadod, vagy külső szemlélője maradsz a lányod életének. Akár örökre. Te döntesz. - Felnyalábolt egy halom napraforgót, és elindult a ház felé. Apa megint a szemét dörgölte, aztán felemelte a fejét, és anya egyik napraforgóját kezdte babrálni. Három nappal később épp vacsorához készültem. Letettem az asztalra a sajtos makarónival teli tálat, amikor a pillantásom Henry üres székére vándorolt. Ty dolgozott aznap este, Mike és Jake az egyetemen voltak, így aztán eléggé magányosnak éreztem magam és az ebédlőnket is. A szüleimen kívül csupán apa sportitala volt jelen. Szedtem a tányéromra a makaróniból, és elvettem néhány szelet kenyeret is. Úgy hiányzott a csata a srácokkal a kajáért! - Nos, Jordan - kezdte a társalgást apa, miután megtörölte a száját a szalvétába -, mi újság a suliban? - Minden rendben. - Ez persze hazugság. - Hová tűnt mostanában Henry? - kérdezte anya. - Nem tudom... elég sok dolga van. - Újabb hazugság. Lehajtott fejjel turkáltam az ételben. - Azon gondolkodom, hogy talán fel kellene hívnom - tűnődött anya.

Nem feleltem. Kortyoltam a limonádéból, de valahogy nem volt olyan az íze, mint régen. Jesszus, már a kedvenc italomat sem tudom jóízűen meginni, mert Henry jut róla az eszembe! De hát miről nem? Még a makaróni is rá emlékeztet. Egyszer régen - talán kilencéves korunkban - elhatároztuk, hogy megnyitjuk a saját vendéglőnket a nappaliban. „Eszem-iszom" volt a neve. Én lettem a szakács, Henry pedig a pincér. A kisasztalra borítottunk egy abroszt, és szépen megterítettünk a konyhából behurcolt tányérokkal, poharakkal és ezüstneművel. Kockás papírra írtuk, és gyönyörűen megrajzoltuk-kiszíneztük az étlapunkat, ami puncsos gyümölcsléből, pattogatott kukoricából, halrudacskákból és sajtos makaróniból állt. Igaz, hogy anyán és Mike-on kívül más vendégünk nem volt, mégis nagyszerűen szórakoztunk, és mikor Henry kapott anyától húsz dollár borravalót-, azonnal elköltöttük a vidámparkban. - Jordan, mi van Henryvel? - szegezte nekem a kérdést anya. Megvontam a vállam. A szemem sarkából láttam, ahogy apa a fejét ingatja, mintha csak azt jelezné, hogy inkább ejtsük a témát. - Nos... - próbálkozott újra a csevegéssel apa. Hogy én mennyire utálom ezt a szánalmas erőlködést! - Kivel is játszotok holnap, Jordan? A Davidsonnal, igaz? Azt hittem, nem jól hallok. Rámeredtem apámra. Csak nem a holnapi meccsem érdekli? Mi ütött belé? Bólogatni kezdtem. - Igen, velük. Az öregdiákok tiszteletére. Anya mosolygott, és megveregette apa kezét. Ő lenézett a tányérjára, és rágta tovább a salátáját. Miután lenyelte a falatot, annyit mondott: - Én is ott leszek. - Klassz! - feleltem. Belekortyoltam a limonádéba, és most valahogy kiérez- tem belőle a cukor édes ízét.

Anya Annyira különbözünk. Sohasem utasítgat, a háttérben marad, mindig a háttérben. Megkérdezte, mi van Henryvel. Meglepő. Sohasem kíváncsiskodik. Vacsoránál apa miatt jó lett a kedvem, utána viszont újból megrohantak a sötét gondolatok: az üresség, a magány, a zűrzavar a fejemben, mintha eltévedtem volna az erdőben. Az ágyamon fekszem. Bárcsak feltekinthetnék a sötétben foszforeszkáló csillagokra, mint Henry szobájában, de nálam a plafon csupasz, akár a szívem. Potyognak a könnyeim. Anya bejön a szobámba, hozzám bújik. „Anya" - zokogom. „Tudom" - feleli erre ő.

Mégis ki a fene szervezte az Öregdiákok Napját? Már 25 nap telt el, amióta összevesztem Henryvel Isten vicces kedvében lehetett, mert Henryt és Carrie Myert választották az Öregdiákok Napja tiszteletbeli uralkodópárjának. A koronázási ünnepség a meccs félidejében zajlik, és én halálosan szenvedek, míg ők egy tojásrántottaszínű kabrióban róják a köröket a pályán, és integetnek a tömegnek, vagyis az „alattvalóikénak. Az iskolai zenekar a Titanic híres dalát játssza, a My Heart Will Go Ont. - Ez most komoly? - hitetlenkedett Carter a kerítésnek dőlve. - A Titanic már vagy tizenöt éves film, nem? - Ennél még én is jobban meg tudtam volna szervezni ezt az egészet - feleltem. - Sárga kabrió meg a Titanic... Tök gáz! Feldobtam és elkaptam a labdát. Megcéloztam vele Henryt a nyitott autó hátsó ülésén. - Eszedbe ne jusson! - röhögött Carter. - Fogadjunk, hogy ki tudnám ütni - mondtam, aztán hátrafelé szökkentem, és körözni kezdtem a karommal, mintha egy hosszú dobást indítanék. - Az tuti, de szerintem te sem akarod leégetni Carrie-t. Na add csak ide azt a labdát! Vonakodva bár, de a kezébe nyomtam. Pedig esküdni mernék rá, hogy Henry is díjazta volna, ha ilyen távolságból célozva kiütöm a kocsiból. Legalábbis a régi Henry, aki a legjobb barátom. Volt. Valamikor. - Szóval Carrie-vel mész a bálba? - Igen, de megállapodtunk, hogy csak barátokként - vigyorgott Carter. - Ez nem randi, vagy ilyesmi. Elfojtottam egy mosolyt, titokban pedig azt reméltem, hogy a végén mégiscsak randi lesz belőle. Carter igazán megérdemelne már egy rendes csajt.

Én persze Tyjal megyek majd a bálba, annak ellenére, hogy egyelőre élénken tiltakozik az efféle gimis-tornatermes összeröffenések ellen. J. J. Lacey-t viszi. És fogalmam sincs, Henry vajon ott lesz-e. Végtelennek tűnő idő után Henry és Carrie végre méltóztattak kiszállni a kabrióból, és csatlakoztak az udvartartásukhoz. A zenekar ekkor újból rázendített, most Whitney Huston I Will Always Love You-jára. Torkig voltam az egészszel! Henry kivételével mindenki szmokingot viselt, még a többi focijátékos is, egyedül ő mert a mezében maradni. Legszívesebben felnevettem volna, de még mindig nagyon haragudtam rá. És szomorú is voltam miatta. Mivel Kristen még mindig odavolt Tyért, vagy mi, ezért a pomponlányok felkérték Tyt, hogy koronázza meg Carrie-t, vagyis biggyessze a fejére azt a giccses fejdíszt. Még puszit is adott neki közben. Aztán, mielőtt lazán elsétált volna, még váltott egy kemény pillantást Henryvel. Lacey - mint vezető pomponlány - egy gagyi koronát nyomott az „uralkodó" fejébe. Még rá is mosolygott a srácra, de viszonzásul csak egy komor pillantást kapott. Henry ezután rám nézett, aztán levette a fejdíszt, és elkezdte pörgetni az ujja körül. Carrie fejcsóválva kapott a korona után, és a fejébe nyomta. A banda, hűen az eddigi nyáltengerhez, a When a Mari Loves a Woman című dalba kezdett, én pedig kínomban az eredményjelző táblára meredtem. 1 7 : 0 volt az állás, természetesen a mi javunkra. - Elképesztően játszol, Woods - dicsért meg ekkor Carter. - Köszi, de te is. - Eltűnődtem. - Tudod, most tényleg mindent beleadok, hogy bebizonyítsam, helyem van az egyetemi csapatban. - - Mondta neked Henry, hogy a Western Kentucky és az Aubum is számít rá következő tanévben? Tekintetemet a cipőmre szegeztem, és elmosolyodtam. -Nem, de ez fantasztikus hír. - Na és te? Kaptál ajánlatot máshonnan is? Felsóhajtottam, a szemem sarkából vetettem egy pillantást Carterre. - Nem igazán... - pörgettem szórakozottan a labdát a kezemben.

- Micsoda? - nézett rám, és a szemöldöke a magasba szaladt. Biztos csak azért, mert mindenki tudja rólad, hogy az Alabamához szerződsz, nem igaz? Nekem meg eszembe jutott, hogy amikor Mike volt végzős, az egész országból elárasztották ajánlatokkal. Az igazi nagyágyúktól kezdve a kisebb kaliberű csapatokig. Még azután is özönlöttek a levelek és a telefonhívások, hogy szóbeli megállapodást kötött a Tennesseevel. - Nem értem, miért nem keresnek - vallottam be őszintén Carternek. - De igazad lehet, biztos az Alabama miatt. Hazugság. Azért nem kellek nekik, mert lány vagyok. Henry megmondta a frankót. Könnyek szöktek a szemembe. Karomat védekezőn magam köré fontam, belekapaszkodtam a piros-fekete mezembe, és nekidőltem a kerítésnek. Jobb híján egészen belemerültem a cukros-szirupos zenébe, amikor Mrs. H. feltűnt a színen. - Jordan, édesem! Hadd csináljak rólad és Samről egy képet! Gyere! - Azzal megragadta a kezemet, és maga után vonszolt egészen a királyi udvartartásig. Anya és Mrs. Carter már ott álltak, és ódákat zengtek Carrie pink selyemruhájáról. - Ti négyen álljatok be a fotózáshoz - mutatott anya rám, Henryre, J. J.-re és Carterre. Henry rögtön letépte a fejéről a koronát, én pedig meghúztam magam a másik két srác között. Anyáink ide-oda terelgettek minket, és folyton vigyorognunk kellett, miközben ők megbeszélték a beállításokat, és nézegették egymás képeit a digitális gépeken. Végül - vagy ötven nyüves fotó után - a könnyekig meghatott Mrs. H. elrebegte a kívánságát: - Sam, szeretnék csak rólad és Jordanről egyet. Carter kihátrált közülünk, mi pedig egy-egy lépést tettünk egymás felé Henryvel, de ügyeltünk rá, hogy egyikünk se érjen a másikhoz. - Mosolyt kérek! - kiáltotta Mrs. H. Vágtam egy hülye grimaszt, de a szemem sarkából láttam, hogy Henry arca meg sem rezzen. Három hete kerültük egymást, ezért most megragadtam az

alkalmat, hogy itt áll mellettem. - Sam... annyira sajnálom! - Én is - felelte lágyan. - Nem beszélhetnénk meg újra az egészet? - Jordan, most nem alkalmas - suttogta, majd vetett rám egy pillantást, és elindult a kispad felé. Ott aztán betűrte a sisak alá szőke fürtjeit, és nekiállt tanulmányozni a játékkönyvet. Meccs után - ahol persze remekeltem - az öltözőben álltam, és készülődtem a bálba. Engem is meglepett, de nagyon izgatott voltam. Sohasem mentem még bálba, és ilyen csajos estélyit sem viseltem még. Anya és Vanessa elcipeltek a bevásárlóközpontba, s amíg én playstationöztem a játékteremben, ők kiválasztottak nekem egy szenzációs fekete ruhát, hasítékkal az oldalán. Remélem, megéri a szenvedést, hogy alig kapok levegőt benne, és Ty majd jól bevadul, ha meglát ebben a csodában. Bár be kell ismernem, hogy tényleg dögös kis darab. A tükörbe bámulva próbáltam kezdeni valamit a hajammal, de beláttam, hogy kár a gőzért. Kivágódott az öltöző ajtaja, és Carrie sétált be rajta. Az óta a bizonyos eset óta nem beszéltünk egymással. Nem szóltam semmit; buzgón fésülgettem tovább a loboncomat, és közben azt kívántam, bárcsak itt teremne valahonnan egy jó tündér, és varázsolna nekem valami elfogadható frizurát. De azzal is pont megelégedtem volna, ha a sportitalomat Ferrarivá változtatja, ahogy Hamupipőke tündérkeresztanyja a sütőtököt lovas hintává. - Tetszik a ruhád - szólított meg Carrie barátságosan. A tükörbe pillantva láttam, hogy engem néz. Behajította a táskáját az öltözőszekrénybe, aztán dörzsölgetni kezdte a könyökét. - Kösz. A tiéd is nagyon jó - néztem végig a pink estélyijén. Megállapítottam, hogy Carrie az egyetlen, aki viselni tudja ezt a színt. Zavartan rágcsálta az ajkát, majd indulni készült. - Carrie, várj csak! - Igen? - Mit gondolsz... tudnál vele kezdeni valamit? - És megemeltem egy hajtincsemet.

Carrie megnyalta az ajkát, lenézett az ócska, fekete-piros szőnyegpadlóra, aztán visszafordult, és kézen fogva az egyik padhoz vezetett. Leültetett, majd kezelésbe vett. A tükörből figyeltem, ahogy fésülgeti a hajamat, aztán laza kontyot formál belőle. Néhány tincset kiszabadított, és elrendezgette őket, hogy lágyan, finoman keretezzék az arcomat. A végén egészen jól néztem ki. - Köszi - mosolyogtam hálásan. Felsóhajtott. - Annyira sajnálom, hogy elmondtam neked, Jordan... az egész az én hibám. Nem tudom, Henry valaha megbocsát-e nekem. De azt remélem, hogy te igen. Felálltam, lesimítottam a ruhámat, aztán rámosolyogtam Carriere. Bár jobban szeretek srácokkal lógni, mégis szükségem van erre a barátságra. Carterrel vagy J. J.-vel mégsem beszélhetem ki a pasiügyeimet meg az egyéb csa- jos témákat! A hajamat sem tudják megcsinálni, hogyha éppen arra van szükség. Ha Cartert kérném ilyesmire, tutira összeborzolná a sérómat, aztán a fejemre húzna egy sapkát. - Persze, Carrie. Örülök, hogy barátnők vagyunk. - Köszi - mosolygott rám boldogan. - Készen állsz? Ty kint vár rád, és istenien néz ki. Majdnem a nyakába ugrottam. Felnevettem. - Hát igen, nem könnyű neki ellenállni - válaszoltam, miközben kimentünk az öltöző elé, ahol Carter és Ty álldogált. - Az anyját, Woods! - kiáltott fel Carter, miután alaposan végigmért. - Mégis hogy képzelted? Egy irányító nem vehet fel ilyen cuccot. Szabályellenes! - Vigyorogva rásóztam egyet, mire felnevetett. - Hé, csak viccelek! - suttogta, és közelebb húzott magához. - Te leszel a legjobb csaj a bálban. Eskü! - Kösz - feleltem, és hátba vágtam. Ty egy rózsát szorongatott a kezében. Khaki vászonnadrágot és inget viselt, nyakkendő nélkül. Carrie nem túlzott. Irtó szexi volt. Elvettem tőle a rózsát, és megcsókoltam. - Ki mondta, hogy a rózsa a tiéd? - suttogta a nyakamba. - Miért, talán Carternek hoztad?

- Naná! - vigyorgott Ty. Beleszimatoltam a virágba. - Mindenesetre. Köszi. Amúgy egész jól nézel ki. Ty tekintete végigsöpört rajtam. - Te meg vadítóan. - Megragadta a kezem, és elindult kifelé, egyenesen a parkoló irányába. - Figyi, Ty, a tornaterem nem erre van. Megfordult, és hátrafelé lépkedett, miközben húzott magával. - Tudom. De most, hogy megláttalak ebben a ruhában, le akarom tépni rólad. - Szó sem lehet róla - engedtem el nevetve a kezét. - Még sohasem voltam bálban. Megyünk, és kész! - Sarkon fordultam, és határozott léptekkel elindultam a tornaterem felé. Ty utánam iramodott, és amikor beért, karját a derekam köré fonta. Bent piros és fekete lufik lógtak a mennyezetről, és krepppapírral díszítették a falakat. - Pfuj de nyálas! - mondtam Tynak. - Ennél még én is többre lennék képes. De valahol belül örültem, hogy mielőtt végzek a gimiben, még részt vehetek egy ilyen bálon. Tim McGraw lassú számát játszották. Ty kézen fogott, és a parkett közepére vezetett. Először megpörgetett, aztán magához húzott. Államat a vállára támasztottam, és körbepillantottam a félhomályba borult tornatermen. J. J. és Lacey a sarokban álltak, és szokás szerint veszekedtek. Carter Carrie-vel táncolt, közben egymásra mosolyogtak. Őszintén drukkoltam, hogy a csaj felejtse el végre Henryt, mert Carternek nagyon bejött, pedig eddig egy lányért sem volt különösebben oda. Kristen Higginsszel táncolt, de folyton felénk nézegetett, aztán mindig gyorsan elkapta a tekintetét. Kicsit sem feltűnő, mennyire féltékeny... Egy darabig Ty homlokához támasztottam a fejem, de aztán visszahajtottam a vállára, hogy tovább kémleljem a terepet. J. J. és Lacey a sarokban épp szünetet tartottak a veszekedésben, és inkább smároltak. Nevetségesek.

Ekkor Henry lépett a tornaterembe. Nem a bálhoz volt öltözve: szakadt farmert és egy régi pólót viselt, de még így is veszettül jól nézett ki. Miközben ujjain pörgette a gagyi koronát, lassan körülnézett. Néhány csaj odaszaladt hozzá, és valószínűleg táncolni hívták, de ő elhajtotta őket. Nekidőlt a falnak, és tovább forgatta az ujjain a koronát. Amint befejeződött a lassú szám, Henry zöld szeme megtalálta az enyémet, tekintetünk összekapcsolódott. Elhúzódtam Tytól, és elindultam a legjobb barátom felé. Henry kitartóan bámult rám, aztán pillantása végigsiklott a ruhámon. Hirtelen megfordult, elejtette azt az idétlen koronát, és kiviharzott a teremből. Mi a franc ütött belé?

FELADÓ: Woods, Jordan CÍMZETT: Tucker, Mark (Testnevelés Tanszék, Alabama Egyetem) DÁTUM: október 9., szombat, 06:47 TÁRGY: területi döntő Kedves Mr. Tucker! Remélem, jól van. Örömmel nézek a decemberi jótékonysági bál elé. Köszönöm a naptár tiszteletpéldányát, nagyon tetszik. Szeretném tudatni önnel, hogy tegnap este megnyertük a szezon döntő meccsét. 31:7-re legyőztük a Davidson csapatát. Ösz- szesen háromszázhúsz yardot dobtam. Mellékelten küldöm a találkozóról készült videofelvételt, és kérem, hogy mutassa meg az edzőknek is. fövő héten a területi döntők következnek, és ha nyerünk, akkor bejutunk az állami bajnokságra. Remélem, hogy ön és Thompson edző ellátogatnak a mérkőzésre. Még egyszer köszönök mindent. Üdvözlettel: Jordan Woods

Szombat esti buli Carternél Hangos a zene, fény alig, olcsó sör, Ty dolgozik. J. J. rábeszélt, hogy jöjjek, nem is tudom, miért vagyok itt. Carter és Carrie kint a medencénél ülnek, elmélyülten beszélgetnek. J. J. és Lacey a kanapét gyűrik, na meg egymást. A konyhában az utánpótláscsapat srácaival ücsörgők, kibeszéljük a meccseket és a csajokat (mintha értenék a témához). Kinyílik a hátsó ajtó, klór és az ősz illata szökik be rajta, Samantha Milton beráncigálja Henryt. „Keressünk egy szobát", mondja a lány. Henry észrevesz, megtorpan, nyel egy nagyot. Kirohanok a házból, beindítom az autót, amikor felnézek, látom, hogy Henry utánam jött. Intünk egymásnak, nézzük egymást, aztán elhajtok.

Apa Már 30 nap telt el, amióta összevesztem Henryvel Ty és én a hátsó kertben dobálgattunk. Keményen vagdostuk egymáshoz a labdát, az veszített, aki nem tudta elkapni. Ty majdnem harminc méterre állt tőlem. Felé hajítottam a lasztit, ő meg elkapta, és visszadobta. Piszok jó irányítójátékos, ahogy ezt a vörösre csípett tenyerem is bizonyítja. Tettem néhány lépést hátrafelé, aztán lendületből megcéloztam Tyt, aki meglepetésemre most nem tudta elkapnia a labdát. - Fenébe! - kiáltotta. - Ez szép volt, Woods. - Folytassuk? - Ne - válaszolta, majd a labdát dobálgatva elindult felém. Mikor hozzám ért, átkarolta a derekamat, és megcsókolt. - Képzeld, mi történt! - Micsoda? - Lehet, hogy a Tennesseehez fogok szerződni. Megszorítottam a karját. - Ez óriási! - Így anya és Vanessa közelében maradhatok. Persze ez nem olyan klasszis csapat, mint az Alabama, de ők is keményen hajtanak - jegyezte meg nevetve. Nekitámasztottam az állam a vállának, és hozzásimultam. - Nem, nem olyan, mint az Alabama... - És a bátyád jövőre úgyis végez, szóval két év múlva már másodévesként a kezdőcsapat irányítója lehetek! - Annyira örülök, hogy összejöttek a dolgaid! „És annyira irigykedem is rád!" - mondtam volna szívem szerint. - Na és te? Szerinted másod- vagy harmadévesként fogsz kezdeni irányítóként az Alabamában? Magamhoz szorítottam Tyt, és behunytam a szemem. - Még nem tudom - hazudtam. Mert közben arra gondoltam, hogy Mr. Tucker eddig szóba sem hozta a sportteljesítményemet, és valószínűleg nem is fogja. Mélyen, legbelül tisztában voltam vele, hogy az Alabama sohasem

hagy majd pályára lépni, és ha nem keresek sürgősen egy másik egyetemet, amelyik lányokat is bevesz a csapatába, akkor a tanév végén búcsút mondhatok a focikarrieremnek! De közben még mindig reménykedtem egy picit: hátha meggondolják magukat. Pont most adjam fel, annyi munka és erőfeszítés után? - Tudod mit? Versenyezzünk, ki dob távolabbra! - javasoltam Tynak. - Mindegyik passz után öt lépés hátrafelé. - Oké - felelte, aztán odadobta a labdát, én meg elkaptam. Hátraléptem, hajítottam, Ty elkapta, aztán ő is hátralépett, és visszapasszolta a lasztit. Ezt ismételgettük addig, amíg kábé negyvenöt méterre kerültünk egymástól. - Menj át a tó túlsó oldalára - üvöltöttem. - Komolyan azt hiszed, hogy át tudod dobni rajta? - vigyorgott Ty. - Legalább ötvenöt méter széles a legkeskenyebb részén is. - Gyerünk már! Hadd próbáljam meg! - Oké. De ha mégis beleesik a vízbe, te halászod ki onnan! - Megegyeztünk. Ty lekocogott a tóhoz, és a part mentén a túlsó oldalra futott. Míg vártam, hogy elfoglalja a helyét, apa kijött a házból, és megállt mellettem. - Fantasztikus! A kölyöknek aztán van erő a karjában! lelkendezett. Nem mintha abban reménykedtem volna, hogy az én karomat is megdicséri, de a megjegyzésétől azért összezuhantam egy kicsit. Azt hiszem, soha nem fogom feladni a reményt, hogy egyszer majd elismeri a tehetségem. - Figyeltelek benneteket az ablakból - dörzsölgette az állát. Hihetetlen, hogy az NFL az államok egész területéről képtelen összeszedni harminckét használható irányítót, ti pedig már tizenhét évesen tökéletes spirálban tudjátok dobni a labdát. - Ja, tényleg hihetetlen - mondtam, és felhajítottam a labdát a levegőbe, aztán elkaptam. - Komolyan azt hiszed, hogy át tudod dobni a tavon? - kérdezte apa mosolyogva. - Szerintem még a bátyádnak sem sikerülne. - Akkor csak figyelj! - Pár lépést hátráltam, aztán nekifutásból teljes erőből elhajítottam a labdát. Átrepült a tavon, bár ahogy apáék

előre megjósolták, nem sikerült Ty kezébe dobnom. Pontosan a part előtt csapódott a vízbe, onnan meg a pázsitra pattant. - Ez fantasztikus! - ordította Ty a tó túloldaláról, majd felkapta a vizes labdát, és az ingébe törölte. - Szép volt! - ismerte el apa, és megveregette a vállam. Megfordultam, és rámosolyogtam. Nem gúnyosan vagy önelégülten, egyszerűen csak örültem, hogy megdicsért. - Kíváncsi vagyok, vajon nekem sikerülne-e - tűnődött. Bámulatos, amit műveltél! - Megszorongatta a vállam, aztán vett egy nagy levegőt. - Beállhatok közétek passzolgatni? Egy pillanatig elidőzött a tekintetem a tó csillogó felszínén, majd apára néztem, aki pontosan olyan várakozó pillantást vetett rám, mint amikor horgászni meg gokartozni hívott. Önkéntelenül a nyakába csimpaszkodtam, és hosszú idő óta először végre megöleltük egymást. - Beállhatsz, de csak ha megígéred, hogy utána elviszel tejturmixot inni. - Áll az alku. - Jordan! - kiáltotta Ty. - Kapd el! Nekifutott, egy kört írt le a karjával, aztán elhajította a labdát. Tőlem távol, legalább háromméternyi távolságra csapódott a vízbe. Loccsant egyet, aztán lebegni kezdett a felszínen, mint egy dugó. Apa felnevetett, mire Ty lehorgasztotta a fejét. Erre én is nekibátorodtam: - Ezt most te fogod kihalászni, Ty!

Nyolcadik mérkőzés Apa odatelefonált, mire Michiganből eljöttek megnézni Henryt. Nem kivételeztem, váltogattam a passzokat. Egy touchdown Higginsnek, három Henrynek, aki bámulatos szélső elkapó, és bámulatosan nagy seggfej. Aztán megjelent a Nagy Donovan Woods. A meccs után átölelt, megveregette a hátam, adott a homlokomra egy puszit. Egy szót sem fűzött a játékomhoz. A csapatéhoz annál inkább: Henry a legígéretesebb, legösztönösebb. Hundred Oaks -31 Tullahoma - 24. A területi bajnoki cím már a tarsolyunkban van. Akár naptárcsaj vagyok, akár nem, megyek Alabamába, álmaim egyetemére... Akkor mégis miért érzek ürességet?

Első randi Már 39 nap telt el amióta összevesztem Henryvel Egy héttel a területi bajnokság után - ahol mellesleg brillíroztam - péntek estére pihenőt kaptunk, így Ty elhívott egy randira. Az első igazi randinkra. Mivel csütörtökön, szombaton és vasárnap mosogatni járt a fennmaradó idejét pedig az edzések és a meccsek töltötték ki, eddig nem sok időnk jutott egymásra. Rendszerint az edzések után feljött pár órára, olyankor smároltunk kifulladásig, aztán fogta magát, és hazament. A suliban persze együtt ebédeltünk, meg velem lógott a szünetekben, de ez kevés. Néha úgy éreztem, alig ismerem őt. Mi a kedvenc színe? Együttese? Melyik volt a legklasszabb vakációja? A mustárt szereti, vagy a majonézt? Esetleg mindkettőt? És egyáltalán, mikor van a szülinapja? Persze azért sok mindent megtudtam róla menet közben. Feltűzve vagy leengedve szereti a hajamat? Leengedve. Bokszer vagy szoros alsógatya? Szoros bokszer. Szereti, ha kiöltözök? Nem igazán, jobban tetszem neki a farmerpóló összeállításomban. Joe Montana vagy John Elway? Elway. (Micsoda istenkáromlás!) Na és Henry? Kedvenc színe: ezüst. Együttese: Led Zeppelin. Kedvenc vakációja az volt, amikor a papájával a Grand Canyonban túráztak. Mustár vagy majonéz? Ketchup. Szü- linap? December 1. Abban állapodtunk meg, hogy Ty értem jön, aztán elvisz valami meglepi helyre. Farmer meg pulóver volt rajta, és hozott egy csokor vörös rózsát, plusz még a nagypapája kocsiját is kölcsönkérte. Fél hat elég korai időpont volt a randihoz, ezért ráérősen autókáztunk a lila-tintakék alkonyatban, miközben Ty a combomon nyugtatta a kezét. Rám mosolygott, mire eszembe jutott az első találkozásunk, amikor a puszta látványától totál lezsibbadtam. Bár már tudom, hogy nekem Henry az igazi, azért nagyon könnyű Tyt szeretni. Csakhamar feltűnt, hogy kifelé haladunk a városból, egészen

pontosan a semmi közepébe. - Mégis hová viszel? - kérdeztem. - Mindjárt lehajtunk a térképről, erre semmi sincs. - Azt csak te hiszed - vágta rá talányos mosollyal. - Oké. Akkor hova megyünk? - Meglepetés. - Utálom a meglepetéseket. És neked is utálnod kellene, mert gyűlölöd, ha nem te irányítasz. - Igaz - kuncogott. - De ha én leplek meg, akkor én irányítok. Végül leparkoltunk. Kiszálltunk, átsétáltunk a hatalmas, smaragdzöld mezőn, melyen szénabálák hevertek, és gyomok ütötték fel a fejüket, aztán rátértünk egy ösvényre, ami egy kis vízeséshez vezetett. Ty előzőleg már idekészített egy piknikkosarat. Lefogadom, hogy nincs az a csaj, aki ne fogadna kitörő örömmel egy ilyen meglepetést - és ez alól én sem vagyok kivétel... Tátva maradt a szám. - Hogyan találtál erre a helyre? Elmosolyodott, majd intett, hogy üljek a leterített takaróra. - A nagyapám mesélt róla - felelte, aztán meggyújtott néhány lámpást. A szelíd vízcsobogás és a tücskök cirpelésének megnyugtató hangja mellett Ty nekilátott az előkészületeknek; a hátizsákjából sorban előhúzogatta a piknik hozzávalóit: a gazdagon megpakolt szendvicseket; a krumplisalátát, és nagy kedvencemet, a csokis kekszet. - Te aztán tudod, hogyan kell levenni egy lányt a lábáról. Ty csinos kis halmot pakolt a krumplisalátából egy papírtányérra, és felém nyújtotta. - Csak téged akarlak levenni a lábadról. Éreztem, hogy lángol az arcom. Ha nem jutott volna a fülembe, hogy Henry szerelmes belém, tuti, hogy őrülten belezúgnék Tyba. - Szóval - haraptam a fasírtos szendvicsembe - mivel töltőd az idődet, amikor nem focizol, meg mosogatsz, meg a kishúgodat neveled? Ty megtörölte a száját a kézfejével. - Vanessa eléggé kifáraszt, de ha mégis marad rá energiám,

akkor olvasok. - Tényleg? És mégis miket? Ty felnevetett. - Könyveket. Tudod... papírlapokra írt szavakat. Feléje pöcköltem a villám hegyén levő salátát, de ügyesen kitért előle. - Persze hogy tudom, te majom. Úgy értettem, milyen könyveket. - Szeretem a történelmet, különösen a hadtörténetet. Függetlenségi háború, polgárháború, ilyeneket. Lehet, hogy az egyetemen a törit választom főszaknak. - Remek - feleltem szűkszavúan. A fenébe is, én semmit sem tudok a háborúkról, és a törijegyem sem lett túl fényes. Ty ilyen okos lenne? - És te mivel foglalkozol, ha éppen nem focizol, Woods? Bekaptam egy falat krumplisalátát, és közben a válaszon gondolkodtam. Elmondhattam volna neki a naplóírást, de azt még a legjobb barátaimnak sem árultam el. - Ööö... szeretek játszani. Kártyázni, csocsózni. Imádok futni, mérkőzni, versenyezni. - Azt tudom. - Mi a kedvenc színed? - kérdeztem. - Az átlátszó. - Az átlátszó? - Igen, például az átlátszó melltartó. - Haha, nagyon vicces - jegyeztem meg vigyorogva. - De most komolyan. Melyik az? - A kék. És neked? Az első reakcióm az volt, hogy én is kéket mondok, de valamiért Henry zöld szeme villant be. Na tessék! Itt ülök az álompasival szó szerint a természet lágy ölén -, nekem meg Henryn jár az eszem. A srácon, akiről azt hittem, a legjobb barátom, mégis lepattintott abban a pillanatban, hogy zűrös lett a szitu. - Nekem is a kék - feleltem végül, pedig a szívem egyre csak a „zöld"-et zakatolta. - Az jó. Miután elpusztítottam a szendvics maradékát, rátértem a kekszre.

- Milyen gyönyörű az este... - jegyezte meg Ty. - Ja. Imádom az őszt... - Én is. A kedvenc évszakom... - Nekem is... - Azzal kivettem egy újabb csokis finomságot. Ez most komoly? Ennyire nem tudunk semmiről beszélgetni? Eddig talán azért nem tűnt fel, mert amikor együtt vagyunk, folyton csókolózunk. És ez gáz, mert a szerelem nemcsak a smárolásról szól, nem igaz? De mi van, ha nem találunk rá az igazira? Érjük be valakivel, aki nem tökéletes ugyan, de legalább kedves és aranyos? Egyáltalán: helyesen teszem, ha Tyjal járok, amikor igazából Henryt szeretem? Lehet, hogy inkább meg kellene alkudnom a viszonzatlan szerelemmel. Mondjuk, Henry bevallotta, hogy szeret, szóval viszonzatlannak nem nevezhetem. Akkor mégis milyen? Reménytelen? Visszautasított? Amikor a csokis keksz elfogyott, hátradőltem a plédre, felnéztem a csillagos égboltra, s azon igyekeztem, hogy csakis Tyra meg a kék szemére és a közelünkben zúgó vízesésre gondoljak.

Felkészülés az állami bajnokságra Már 45 nap telt el, amióta összevesztem Henryvel Az állami bajnokság előtti napon tökre magam alatt voltam. És még azt mondják, hogy a gimi utolsó éve a legszebb időszak az ember életében, ja, persze! Szokás szerint Joe-nál kajáltunk. - Woods? - zökkentett ki J. J. lassan egy hete tartó révületemből. - Ezt már nem eszed meg? - Rábökött az előttem heverő érintetlen tál spagettire, aztán áthajolt az asztalon, és kézfejét a homlokomra tette. - Fejezd be, jó? - toltam el a kezét. - Semmi bajom. - Egyél! Szükséged van a szénhidrátra a holnapi meccshez. Engedelmesen szalutáltam, aztán fogtam a villát, és beleböktem a szaftos tésztába. - Csak nem parázol a meccs miatt? - kérdeztem teli szájjal. - Dehogynem. - Szabad kezével egyfolytában csattogtatta a golyóstollát. - De ha te játszol, tudom, hogy menni fog. Felsóhajtottam. Ty tényleg kemény a pályán, de hát irányítójátékos! - Mi bajod van Ty-jal? - Már mondtam. Folyton beszólogat nekünk. Te nem látod, hogy viselkedik az öltözőben. Beleköt abba, hogyan tűrjük be a mezünket a nadrágba, vagy Cartert piszkálja, amiért a jobb válla helyett a ballal torlaszolta el az utat... Egyszerűen nem értem, mi a fenét eszel rajta, Woods! A tésztámra meredtem. - Édes, kedves velem, ráadásul jó pasi. És őszintén szólva... errefelé nem nagy a választék. - A villámmal J. J.-re böktem. - Te is csak a szex miatt vagy Lacey-vel, nem? J. J. megadóan bólintott. - Így igaz. Bőven elég, ha a csaj jó az ágyban. - Hát... lefogadom, hogy a szex akkor az igazi, ha szerelmes is vagy, tudod?

Megvonta a vállát. - Inkább passzold ide a parmezánt, Woods! Felkaptam a sajtos tálat, és kedvetlenül átnyújtottam neki. Amióta Henry kilépett az életemből, nincs kivel megosztanom a gondolataimat; igaz, a naplómba továbbra is írogatok, de az nem elég. - Figyi, Carter meg én nem bánjuk, ha Tyjal kavarsz. De Henry... Meglepetten kaptam fel a fejem, mert ez volt az első alkalom a balhé óta, hogy J. J. szóba hozta őt. - Igen? Mit mondott Henry? J. J. elgondolkodva vette a kezébe a tollát. - Csak azt, hogy nem bírja elviselni, hogy bepasiztál, és szerinte neked Ty az első, nem pedig mi. Kiesett a kezemből a villa. - Ez baromság, J. J.! - Tudom. - És ezt Henrynek is megmondtad? - Nana! De azt hiszem, erre magának kell rájönnie. Téma lezárva. - Nem, nincs lezárva! Először is: Henry volt az, aki gyakorlatilag Ty karjába lökött. Aztán meg kiakadt miatta. Hagytam, hogy ő döntse el, szakítsak-e Tyjal, vagy ne... Erre az volt a válasza, hogy behúzott neki egyet, velem meg másfél hónapja nem áll szóba! - Hé, egy szóval sem mondtam, hogy te vagy a hibás, Woods. De mostanában mintha átmentél volna drámakirálynőbe - jegyezte meg J. J. mosolyogva, aztán belemélyedt a keresztrejtvényébe. - A póló része, három betű. - Honnét tudjam, ember? Talán ing? Mármint pólóing. Miután kitettem J. J.-t a házuknál, cél nélkül vezettem tovább. Aztán csakhamar rájöttem, hova is akarok menni. Kis idő múlva a Cumberland-folyónál találtam magam, ahol utoljára beszélgettem komolyan Henryvel. Fellapoztam a naplómat, és előhúztam a zsebemből egy tollat.

Tompa fájdalom burjánzik bennem, mintha beteg lennék. A vírus neve: Henry. De ahelyett, hogy megölne, élni hagy, igaz, csökkentett üzemmódban létezem. Henry nélkül csak 75 százalékát élvezem az életemnek. Talán mások megelégednének a 75 százalékkal, de én nem akarok beletörődni. Megtaláltam a korhadó fatörzset, amin Henryvel üldögéltünk egy hónappal ezelőtt. Egy darabig kotorásztam alatta, míg végül találtam egy egész csomó lapos követ. Felálltam, és megcéloztam a vizet. Az első dobásnál kétszer kacsázott. Utána háromszor. Vajon sikerülhet a négy? További kavicsok után kutattam, miközben találtam néhány tégla nagyságú kődarabot, amelyek aztán nagy csobbanással a folyó vizében landoltak. Egészen napnyugtáig ugráltam a köveken, és kacsáztattam a kavicsokat. Éppen indultam volna, amikor hatalmasat loccsant egy kő a folyó vizében, én pedig ijedten megfordultam, hogy megnézzem, ki dobhatta. És akkor megpillantottam Henryt. Ott állt a parton, a keze tele kavicsokkal, és egyenként a folyóba dobta őket. Senki sem tudta, hogy idejövök, így ő is csak véletlenül vetődhetett ide. A kezemben lévő naplóra nézett, aztán elfordult, és felmarkolt egy halom kavicsot, hogy aztán a folyóba hajigálja őket. Letettem a naplót a földre. Lehajoltam, megragadtam egy tégla nagyságú követ, és a folyóba dobtam. Utána kis, lapos kavicsokat kacsáztattam. Háromszor is felugrottak. Henry felkapott egy kisebbfajta követ, ami alig volt nagyobb egy golflabdánál. Eldobta, de alig szökkent valamit. Ránéztem, féltem bármit is mondani vagy tenni. Figyeltem, ahogy lehajol, és vadvirágokat kezd szedegetni. Napraforgót, aranyvesszőt, vadmurkot. Csokorba fogta őket, aztán odajött hozzám, és átnyújtotta. Megállíthatatlanul folytak a könnyeim. A melegítőm ujjába törölgettem őket, és amikor újból Henryre pillantottam, épp levette

a nyakából az ezüstláncot, amin a labda fityegett. Egy darabig babrálta, majd a szemembe nézve a nyakamba akasztotta. - Sajnálom, hogy mindent elcsesztem, Jordan - mondta, aztán sarkon fordult, és elment. Este, a melegházban lekuporodtam a földre, és a zseblámpa fényénél írni kezdtem a naplóba.

A félelmeim valóra váltak: én is olyan lány vagyok, akinek egy srác miatt kicsúszik az irányítás a kezéből, és hirtelen fogalma sincs, mihez kezdjen az életével. Mit mondjak Henrynek? Mit mondhatnék, hogy jobbra forduljanak a dolgok? Végre megkaptam a kis lasztit, amire mindig is vágytam. De mit ér ez a vacak műanyag izé Henry nélkül? Hirtelen nyikorogva feltárult a melegház ajtaja, és anya lépett be rajta. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - kérdeztem. - Szívem, már évek óta jársz ide. Amióta először bújtatok el ide játszani Henryvel. - Ó! - Szóval ezt is tudja. - A barátaid vannak itt. Gyorsan megtöröltem a szemem a melegítőm ujjábán. - Carter és J. J.? A verandáról beszűrődő fényben láttam, hogy anya elmosolyodik. - Carrie és Marie. Mi a fene? - Mit keresnek itt? - Carrie beszélni szeretne veled. - Aha... Anya egy pillanatig habozott. - Figyelj, drágám, én örülnék, ha beszélnél valakivel. Rossz nézni, ahogy magadba fojtasz mindent. - Ez nem igaz! Most is abba a hülye naplóba írok, amit tőled kaptam. Anya átkarolt, fejét a vállamra hajtotta. - Örülök, hogy a foci mellett végre valami mással is le tudod vezetni a feszültséget, de hidd el, most többet használna, ha inkább a barátnőiddel beszélgetnél. Eszembe jutott, amikor elárultam Carrie-nek, hogy lefeküdtem Tyjal, és mennyire féltem utána, hogy kikürtöli a suliban. De nem

így történt. És zeneórán tök jó volt Marieval párban lenni. Bírom, hogy olyan visszafogott csaj, legalábbis a többi pomponlányhoz képest. Még a focihoz is ért! - Azt hiszem, igazad van, anya - bólintottam végül. - Helyes. Akkor mehetünk? Felálltam, aztán együtt kisétáltunk a melegházból. Anya kézen fogva vezetett a kerten át a verandához. A házban egy pillantást vetettem a fürdőszobai tükörben a kisírt szememre, aztán bementem a nappaliba, ahol Marie-ék vártak rám. - Sziasztok - köszöntem rájuk. - Mizu? Amikor a csajok megláttak, egymásra néztek. Carrie megköszörülte a torkát. - Jordan, minden oké? Újból megtöröltem a szemem, aztán kipréseltem magamból egy félmosolyt. - Persze. Miről van szó? - Carrie-nek a tanácsodra lenne szüksége - felelte Marie a barátnője hátát veregetve. Az én tanácsomra? - Ez valami vicc? J. J. vett rá, hogy megszívassatok? - Ugyan már! - nevetett fel Marie. - Beszélhetnénk valahol nyugiban? - Persze. Menjünk a pincébe. Odalent ledobtuk magunkat a kanapéra. És most hogyan tovább? Talán kínáljam meg őket valamivel? Henry mit tenne? - Rendeljünk pizzát? - kérdeztem. - Még szép! - vágta rá Carrie. - Csirkeszárnyakat is kérhetünk mellé? - kérdezte Marie. - Mi az hogy! Marie szereti a csirkeszárnyat? Felkaptam az étlapot az asztalról, megrendeltem a kaját, aztán visszahuppantam a kanapéra. - Szóval... milyen tanácsra van szükséged? Talán stoplis cipőt akarsz vásárolni? - Nem egészen - rázta a fejét Marie. - Pasiügy. Hangosan felnyerítettem.

- Te most viccelsz velem? - Komolyan beszélek - mondta. - A helyzet az, hogy Carrie belezúgott Carterbe, ő viszont nem akar vele randizni, - Tényleg? - kérdeztem csodálkozva, miközben Carrie arcát figyeltem. Fülig vörösödött. - Pedig szerintem nagyon tetszel neki. - Én is folyton ezt mondogatom neki - tette hozzá Marie. - Na figyeljetek! - tört ki Carrie. - Én is tudom, hogy tetszem neki. De Carter nem mer felém közeledni, mert azt hiszi, hogy Henry még mindig képben van. Felnevettem. - Jesszusom, Carter olyan béna! Carrie hallgatott egy pillanatig. - Igen, tényleg az - mondta aztán. - Na és elmesélted Carternek, miért dobtad Henryt? - Még nem. - Akkor mondd el! - És te nem bánod, ha Henryről beszélek neki? - vonta fel a szemöldökét Carrie. - Egyáltalán nem. Vagy ha akarod, küldhetek Carternek egy SMS-t, hogy kapjon már az agyához. Carrie elmosolyodott. - Nem, majd én elintézem. Kösz, Jordan. - Most, hogy ilyen szépen megoldódott minden, cso csózhatnánk végre? - kérdezte Marie, és tekintetét a sarokban álló asztalra szegezte. - Mi az hogy! - vágtam rá. Mindhárman a csocsóasztalhoz mentünk, aztán már kezdődött is a bajnokság. Mivel a csajok voltak a vendégek, átengedtem nekik a kezdőjátszmát, én pedig felmentem a konyhába innivalóért. Mire három perc múlva visszaértem, Marie már készen állt a következő összecsapásra. - Most rajtad a sor, Jordan! Carrie-t már kinyírtam. - Csúcs! - válaszoltam, majd felpattintottam egy diétás kólát, és az asztalra raktam. Megragadtam a fogantyúkat, aztán elkezdtem forgatni a rudat, hogy a faemberkéimmel gólt lőjek. De Marie egyik játékosa ellopta

tőlem a labdát, és a kapuba lökte. - Francba! Carrie, figyelmeztethettél volna, hogy a csaj született csocsóbajnok! - Méghozzá három éve a Cedar Creek-i nyári tábor bajnoka felelte Marie. - Na és hogy halad a dolog köztetek Ty-jal? - szegezte nekem váratlanul a kérdést Carrie, miközben a bárpultnál kinyitotta a diétás kóláját. Amikor felpillantottam a csocsóasztalról, találkozott a tekintetünk. - Jól - hazudtam. - Csak ennyi? - csodálkozott Marie. Nyelt egy nagyot, mielőtt feltette volna a következő kérdést. - És ti már... tudod... Megvolt? Bólintottam. - És milyen az ágyban? - bökte ki. Ledermedtem. Nem akartam hinni a fülemnek. De Ty jó pasinak számított, szóval érthető, hogy Marie kíváncsi. - Hihetetlenül jó. Ez legalább nem hazugság. - De? - kérdezte Marie. - A szex nem minden - feleltem, és próbáltam nem gondolni Henryre, arra, hogy mennyire szeretem. Épp Henryt, aki egyszerűen kisétált az életemből. - Nem vagy szerelmes Tyba? - kérdezte Carrie csendesen. Megvontam a vállam, és a csocsóasztalra meredtem. - Amikor vele vagyok, folyton az jár a fejemben, hogy itt ez az eszméletlen pasi, aki édes meg aranyos, és baromi jó vele az ágyban, de valahogy ez mégsem elég... Értitek? - Vannak ám a világon más fiúk is - felelte Marie, aztán rántott egyet a fogantyún, és belőtt egy újabb gólt. - Úgyhogy ha dobni akarod Tyt, nyugodtan megteheted, minden rendben lesz. - Nem, semmi sem lesz rendben! - robbant ki belőlem akaratlanul. - Azért, mert Sam nincs veled? - ráncolta a homlokát Carrie. - Igen. És ha nem lehetek vele, akár együtt is maradhatok Tyjal, nem? Marie és Carrie egymásra néztek, aztán Marie megszólalt:

- Ha Henry nem látja be, hogy taplón viselkedik, és nem fogja fel, mit veszít veled, akkor hagyd a francba! - Ilyenkor ez sem segít - mondta Carrie, aztán odalépett hozzám, és vigasztalóan a hátamra tette a kezét. - Ha szeretnél róla beszélni, Jordan, nekünk elmondhatod. - Egyszerűen hiányzik, ez minden - feleltem, és éreztem, hogy megint könnyek lepik el a szemem. - Gyűlölöm, hogy nem kártyázunk többet. Gyűlölöm, hogy nélküle kell felébrednem. - Ez tényleg nagyon gáz - mondta Marie, aztán kihalászta a labdát a kapuból, és az asztal közepére dobta. Új játékba fogtunk. Nem tudom, mi ütött belém, de feltartóztathatatlanul ömlöttek belőlem a szavak: - Most komolyan, nekem ez magas! Henry azt mondta, hogy szeret, aztán fogta magát, és lelépett. Hogy tehette? Amióta az eszemet tudom, a legjobb barátok vagyunk, most meg jóformán szóba sem áll velem! Mégis hogy a francba képzeli? - Szerintem csak megijedt - jelentette ki Carrie. - Biztos vagyok benne, hogy hamarosan észre tér - tette hozzá Marie. - Az osztályban folyton téged néz. Te is hiányzol neki, elhiheted. - J. J. azt mondta, Henrynek ezt magában kell lerendeznie. Haboztam, majd folytattam: - Mennyivel könnyebb ezt veletek megbeszélni, csajok... - Csak nem J. J.-vel tárgyaltad ki a szerelmi életedet? hitetlenkedett Carrie. - J. J.-vel, aki képes fogadásból befalni egy kétméteres fasírtos bagettet fél óra alatt? - csóválta a fejét Marie is, aztán belőtt egy újabb gólt. - Megőrültél? Felnevettem. Bár imádok a naplómba írogatni, be kell vallanom, hogy ezekkel a lányokkal irtó jó dumálni. Focista vagy pomponlány, tök mindegy. Csocsóztunk, míg megérkezett a pizza, aztán letelepedtünk a tévé elé, és egy gagyi valóságshow-t bámultunk, amiben „futottak még" kategóriás hollywoodi sztárok utazták körbe a földet. Meglepetésemre Marie és Carrie jobban leszólták a műsort, mint én. Hogy nem vettem észre eddig, hogy a lányokkal pont olyan jól

szórakozhatok, és ugyanúgy hülyülhetek, mint a fiúkkal?

Apa, akit visszakaptam Mérkőzés előtti szertartás: pihenés a kanapén, csillapítom a pulzusom. Imádom, imádom, imádom a focit! Elképzelem, ahogy teljes erőbedobással játszom, és ahogy nyerek. Imádkozom az eladott labdákért (természetesen a másik csapatnál). A mérkőzés előtti szertartásnak nem része: apa. Semmiképp, semmi áron, soha nem fordulhat elő, egészen a mai napig. Egyszer csak megjelent a pincében, lehozott egy DVD-t a meccseim közül. Alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Mert a futballsztárok nem sírhatnak. Még most sem.

Az állami bajnokság döntője Hideg az este. Cigarettafüst és kávéillat vegyül a friss, csípős levegőbe. Lábujjhegyen ugrálok fel-le, megpróbálok bemelegíteni. Ellazítom a kezem, rázogatom a lábfejem, majd körözök vele, hogy a bokám se maradjon merev. Kamerák kereszttüzében állok. Rengeteg edző összese- reglett az egyetemekről, de az Alabamától senki sem érkezett a döntőre. Mark Tucker sem. A seggfej! A Nagy Donovan Woods természetesen itt van, és a lelátó első sorában foglal helyet anyával, Mike-kal és Jake Reynoldsszal. A Tennessee vezetőedzője is csatlakozott hozzájuk, kétségtelenül azért, hogy szemügyre vegye Tyt játék közben. Már ha beállítják. Amikor apára néztem, rám mosolygott, és intett. Mi a szösz? Visszamosolyogtam, és nagyon boldog voltam, mert meccs előtt egy egész órát eltöltött velem. És filmet néztünk. Filmet! - Szexi vagy, Jor! - kiáltotta Jake Reynolds, és még fütyült is hozzá a szerencsétlen. - Jobban jársz, ha nem zavarsz meg a koncentrációban, különben szétrúgom a segged, perverz! - ordítottam vissza, mire Jake felnyerített. Carrie és Marie hozzám szaladtak, rövid piros-fekete szoknyájukat fellebbentette a szél. - Jordan! - kiáltotta már messziről Marie. - Ki az a jó pasi, aki a családoddal érkezett? - Jake-re pillantott, aki rámosolygott, majd oldalba bökte a bátyámat, és a barátnőm fenekére mutatott. Mike megrázta a fejét, aztán visszatért a pattogatott kukoricájához. - Pfuj, eszedbe ne jusson! - feleltem. - Időpazarlás. - Nem rólam van szó - magyarázta Marie, miközben a hóna alá gyűrte a pomponokat, hogy zavartalanul megszemlélhesse frissen manikűrözött körmét. - Kristen küldött hozzád. Egy pillanatra megtorpantam, majd kirobbant belőlem a nevetés. - Ja, az más! Na, ők aztán megérdemlik egymást! A meccs után össze is hozom őket. Akkor talán Jake leszáll végre rólam. - Kristen pedig talán leszáll végre Ty-ról - tette hozzá Carrie a

szemét forgatva. - Vagyis mindenki jól járna. Na és te beszéltél Carter-rel? kérdeztem. Erre akkora vigyor terült szét Carrie arcán, hogy majdnem lefolyt róla. - Jövő pénteken randizunk! - Részleteket! - követelte Marie. - Meghívott magukhoz vacsorára, amit ő fog elkészíteni. Utána pedig elvisz Nashville-be, egy dzsesszkoncertre. Legszívesebben tapsikolva fel-le ugráltam volna örömömben, de visszafogtam magam. - Óriási! Nagyon romantikus. - És férfiason megveregettem Carrie vállát. - Figyelj, Jordan! - mondta Marie. - Szerintem be kellene vetned azt a trükkös támadójátékot, amit a múltkori edzésen gyakoroltatok. Felpillantottam a lelátó riporteri páholyára, miközben a kezemet dörzsölgettem, hogy bemelegedjen. - Lefogadom, mindenki azt hiszi majd, hogy egyenesen Henrynek fogom dobni a labdát. - Az tuti - bólogatott Marie. - Mi a fenéről beszéltek egyáltalán? - sóhajtott fel Carrie, aztán elnevette magát. - Majd meglátod - vágtam rá vigyorogva. - Csapatkapitányok! - kiáltotta a bíró. - Indulnom kell - mondtam a csajoknak, aztán sarkon fordultam, és a pályára szaladtam. - Sok szerencsét, Jordan! - kiáltották utánam, és fel-le ugrálva, pomponjaikkal a kezükben integettek. J. J.-vel az ötvenyardos vonalhoz futottunk. Tekintetemmel Cartert kerestem, és meg is találtam, éppen Carrie-hez igyekezett. Ő át akarta ölelni - gondolom, hogy szerencsét kívánjon a srácnak -, mire Carter felkapta, és megcsókolta. Ott, mindenki előtt. Erre aztán kitört az általános ováció, tapsoltak, éljeneztek, beleértve engem és J. J.-t. Még Henry is rájuk vigyorgott. Az edzőnk a földhöz vágta a csiptetős tábláját, és felordított: - Carter, azonnal vonszold a pályára a segged!

Carter a fejébe nyomta a sisakját, aztán odakocogott hozzánk. J. J.-vel alaposan hátba veregettük. - Kösz, hogy beállsz közénk, Csókkirály! - nevetett J. J. A Vanderbilt Egyetemen rendezték az állami bajnokság döntőjét, a Woodbridge csapata volt az ellenfelünk. Mivel mi értünk el eddig jobb eredményeket, a pénzfeldobásnál a Woodbridge választhatott: fej. írás lett. A kezdőrúgás fogadása mellett döntöttem. Az oldalvonalhoz futottam, közben elhaladtam Henry mellett, aki beállt a helyére. Összekoccantottuk az öklünket, aztán Carter és J. J. is feléje nyújtotta a kezét. Muszáj volt kiűznöm a gondolataimból Henryt, hogy összpontosítani tudjak, így aztán megfordultam, és szemügyre vettem a Woodbridge csapatát a kispadon. Nyugat-Tennesseeből érkeztek, és eddig sem én, sem pedig a bátyám nem mérkőzött meg velük. Még játék közben sem láttam őket. De felkészültem belőlük. Az irányító karja nem különösebben erős, de gyors és eszes a srác. Tudta, hogyan kell irányítani a pályán, és sokat futott a labdával. Szóltam is Carternek, hogy tartsa vissza, különben elszaladhat. Carter imád rárontani az irányítókra, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy elvésse, mert ha az kimenekül, egyedül Henry tudná utolérni. Ő viszont nem lehet egyszerre a szélső elkapó és a hátvéd. Különben sem elég robusztus ahhoz, hogy védelmet játsszon. Ami pedig Henryt illeti, azt is látom, hogy a Woodbridge rúgójátékosának sokkal erősebb a lába, mint egy átlagos középiskolás focistának. - Henry! - kiáltottam, amikor már éppen beállt volna a Woodbridge célterületére. Gyorsan visszafutott az oldalvonalhoz. - Igen? - kérdezte, miközben fel-le rugózott, hogy melegen tartsa az izmait. - Ugye már kiszúrtad a rúgójátékost? Feltolta a sisakját, rám mosolygott, és hunyorított. A hidegben látszott a lehelete. - Nyilván, Woods. Szerinted mégis miért maradok ilyen hátul? - Jó, csak ellenőrizem. Henry a lelátó felé biccentett. - Na és hol vannak az Alabama edzői?

Egy darabig az állszíjamat morzsolgattam, aztán megvontam a vállam. - Itt biztosan nincsenek. - Az meg hogy lehet? - kiáltotta. - Ez az utolsó alkalom, hogy idén láthatnak a pályán. Az alsó ajkamat harapdálva gondoltam végig, hogy hacsak nem fogadom meg apa tanácsát, és nem próbálkozom másik sulinál, talán valóban ez az utolsó alkalom, amikor igazi meccsen játszhatok. Utoljára szikráznak fel felettem a fények, utoljára érzem a frissen felfestett osztóvonalak illatát, vagy hallom a szurkolók őrjöngését. Többé nem dobhatok tökéletes spirált igazi mérkőzésen. - Henry? - Tessék? Vettem egy nagy levegőt. - Emlékszel, amikor a meccseteken a pálya szélén tücsköket kerestem? És mikor kirepült a labda, visszadobtam neked. - Ja! - vágta rá széles vigyorral az arcán. Visszamosolyogtam rá. - Nagyon haragudtál, amiért nekem adták a posztodat? - Egyáltalán nem. Láttam rajtad, mennyire odavagy a fociért... és ettől még jobban megszerettem a játékot. Mindig is imádtam elkapni a passzaidat. - Ha a Michigantől kapnál egy olyan ajánlatot, hogy csatlakozhatsz a csapatukhoz, de nem engednének játszani... Mit tennél? Ilyen feltételekkel is őket választanád? Henry levette a sisakját, és rám meredt. - Kizárt! Én focizni akarok. És ha ezzel arra célzol, hogy az Alabamától ezért nincs itt ma senki, akkor az az ő bajuk, nem a tied. - Megveregette a karomat. - Jobbat érdemelsz, és ezt te is tudod. - Henry! - ordította az edző. - Ha nem túl nagy fáradság, hajlandó vagy esetleg fogadni a kezdőrúgást? Vagy küldjem J. J.-t helyetted? Henry sarkon fordult, és visszarohant a pályára. Miközben feltette a sisakját, végig engem figyelt. A kispadhoz robogtam, aztán beálltam J. J. és Carter közé. A Woodbridge felkészült a kezdőrúgásra. Ty mögém somfordált.

- Henry figyel a rúgójátékosra, ugye? - suttogta. - Igen - szűrtem a fogam között. Én vagyok a csapatkapitány, nem ő. Mikor fogja már fel végre? - Helyes - felelte. A Woodbridge elrúgta a labdát, Henry pedig elkapta. Egészen a harmincas vonalig sprintéit vele, mielőtt leszerelték! Mindannyian üvöltöttünk, ünnepeltünk, és Henry nevét kiabáltuk. - Woods! - szólt az edző. - Középre vigyétek a labdát! - Rendben! - A mester tesztelni akarta a Woodbridge védelmét, ezért kellett középre futnunk a lasztival. A harmincas vonalhoz kocogtam, és összekapaszkodtunk a srácokkal. - Statue of Liberty Batesnek. - Tapsoltunk, aztán oszoltunk. J. J. hátraadta a labdát, mire tettem három lépést hátrafelé, és azt színleltem, hogy a jobb kezemmel Henrynek dobom, aki a pálya jobb szélén futott felfelé. Ez a manőver a védelmet irányváltoztatásra késztette, én pedig ballal Batesnek nyújtottam a labdát, aki megragadta, és a pálya közepe felé száguldott vele. A Statue of Liberty-trükk csak alkalmanként vethető be, de most legalább kiderült, hogy a védelem arra számít, minden egyes lehetőségnél pasz- szolni fogok. Bates tizenegy yardot tett meg, mielőtt leszerelték. Felrohantunk a vonalig, én meg közben utasításokat osztogattam: - Kék ötven, piros húsz, kék ötven, piros harminc! - Piros harminc a figura. J. J. dobta a labdát nekem, én meg passzoltam Higginsnek. Ekkor egy védőjátékos ráugrott, Higgins elvétette a labdát, és a földnek csapódott. Nem sikerült. Francba! A Woodbridge védelme jobb, mint gondoltam. Ha pontot akarunk szerezni, Henry az egyetlen esélyünk, de őt már két ember is fogja. Körbeálltunk. - Henryre játszunk! A húszasnál élesen balra - mondtam. Henry összecsapta a tenyerét. J. J. adta a labdát, Henry kilőtt a pályán, de olyan gyorsan, hogy összezavarta a Woodbridge védőfalát. A húszas vonalnál egy védő épp utolérte, mire ő gyorsan balra fordult, elkapta a tökéletes passzomat, és továbbszáguldott. Hosszú lépteivel, nyomában a védővel száguldott a célterület felé.

Touchdown! Ugrándoztam, ordítottam, és letéptem a fejemről a sisakomat. Az öklömet a magasba lökve futottam Henryhez az oldalvonalra, és megmarkoltam a mezét. - Szép volt! - kiáltottam. Magamba döntöttem némi sportitalt, miközben néztem, ahogy a rúgó játékosunk megszerzi az extra pontot. Ezután Carter felvezetésével a védelmünk a pályára lépett. Keményen játszottunk, keményebben, mint más csapatok ellen szoktunk. Carternek sikerült leszerelni az irányító játékosukat. Ennek ellenére mezőnygóltávolságra tudtak kerülni, és a negyedik kísérletnél huszonöt yardról be is rúgták. A negyedik touchdownt a huszonötös vonaltól indulva sikerült végrehajtani. 7:3-ra vezettünk, amikor újból a pályára küldtek. Összekapaszkodtunk a srácokkal. - A Woodbridge most rá fog szállni Henryre. De mi szétrobbantjuk őket. - Vagyis? - kérdezte Sam csípőre tett kézzel. Annyira izgultam, hogy szakadt rólam a víz, és meg kellett törölnöm a kezemet. - Red Rabbit Batesnek. - Gyerünk, megcsináljuk! J. J. hátraadta a labdát, amit rövidpasszal Henrynek dobtam. Ő elkapta, és amikor a védelem épp ráugrott volna, átpöccintette Batesnek. Bates a pálya bal szélén felhozta a labdát, és megtett vagy tíz yardot, mire leszerelték. - Báró! - üvöltöttem, miközben felsorakoztunk a vonalnál. Henryvel összecsaptuk a tenyerünket, Bates karját pedig jó erősen megszorítottam. A diadalunk azonban nem tartott sokáig, mert az ellenfél védelme nagyon jól működött. Képtelen voltam újabb first downt szerezni. Mikor is fordult elő ez velem utoljára? Ja igen, pont egy éve, a tavalyi állami bajnoki döntőn... Az oldalvonalon álltam, és a sportitalomat kortyolgattam. Igyekeztem lecsillapodni. Megfordultam, és a családomra pillantottam. Mike és Jake a magasba lökték az öklüket, apa pedig

felemelte a hüvelykujját. Azta! A félidő végére még mindig 7:3 volt az állás a javunkra. A srácok jó formában voltak, és a lelkesedésünkből sem veszítettünk. Ahogy az öltöző felé szaladtunk, észrevettem, hogy apa és Mike odaintik Tyt. Mikor a lelátóhoz ért, a Tennessee vezetőedzője kezet rázott vele. Mardosott a féltékenység, mert tudtam, hogy a Tennessee edzője komolyan veszi Tyt. Igazi játékost lát benne, nem pedig egy csalogatónak való, naptáron pózoló cicababát. Pedig én küzdők most oroszlánként a Woodbridge ellen, ezek az egyetemi edzők mégsem tekintenek egyenrangúnak a fiúkkal. Az Alabamán kívül egyetlen ajánlatot sem kaptam. Valahányszor egy megfigyelő érkezik a meccsünkre, Henryt, Cartert vagy Tyt szúrja ki. Engem soha. Ez felfoghatatlan, mert - a nememtől függetlenül - igenis nagyszerű játékos vagyok. És ez a lényeg, nem igaz? Hogy képes legyek dobni egy tökéletes spirált. Nem is értem, milyen lehetőségekre célzott apa, amiket szerinte számba kellene vennem. Nincsenek lehetőségeim. Elkezdődött a harmadik negyed, én pedig meghallottam az edzőnk hangját a fülesemen keresztül. - Woods, az első futójáték legyen! Nézd meg, meddig jut el Bates. Amint harminc yardra megközelítjük a célterületet, passzold át Henrynek. Gyorsabban fut, mint a Woodbridge-játékosok bármelyike. Úgy tettem, ahogy az edző mondta. Felvittük a labdát majdnem a harmincyardos vonalig, ahol felkiáltottam: - Kék negyvenkettő! Kék negyvenkettő! Piros tizenhét! J. J. hátraadta a labdát, mire tettem öt lépést visszafelé, Henry pedig végigszáguldott a pályán. Ó jaj! A teljes védelmi vonal felém közeledett. Nekiestek a támadófalamnak. J. J. képtelen volt egyszerre két játékost is távol tartani tőlem, ezért legalább az egyiket megpróbálta feltartóztatni. Henryt centik választották el a célterülettől, nekem pedig kábé egy másodpercem maradt, mielőtt a fedezet belém rohan. Most már tényleg meg kell szabadulnom a labdától! Abban a pillanatban, amikor elhajítottam, a védő úgy csapódott

belém, mint egy ágyúgolyó, én pedig a földre zuhantam. Hallottam, ahogy az egész lelátó szinte felrobban: - Touchdown! J. J. felordított: - Ezt kapjátok ki! Egy pillanatra elöntött a boldogság, de a fájdalom útját állta. Valami baj van a térdemmel. Felsikoltottam.

Megállt, hogy virágot vegyen? Megragadtam a bal térdemet, és közben sírtam, de nem a fájdalomtól, hanem a rémülettől. Mi a franc történt a térdemmel? Mintha reccsenést hallottam volna. Vagy elszakadt egy ín? Kiugrott a térdkalácsom? Jaj istenem... az egész jövőm... Henry és Ty hozzám rohantak, és közrefogtak. Mindenki üvöltött körülöttem. - Maradj nyugton, oké? - mondta Henry, aztán óvatosan lehúzta a fejemről a sisakot, miközben ujjait végigfuttatta a hajamon. - Jordan, jól vagy? Szólalj meg, kérlek! - könyörgött Ty. Istenem, add, hogy jól legyen... - Elég a rinyából, haver! - szólt rá J. J., azzal megragadta, és a karjánál fogva elvonszolta mellőlem. Hála az égnek! Henry kezébe vette a kezemet. - Hol fáj? - A térdem - mondtam zihálva. - Ne félj, nem engedem, hogy bárki is hozzád nyúljon - mondta Henry. Közben a játékosok valamennyien körénk gyűltek. - Carter! Vidd ezeket innen! Könnyek folytak az arcomon, de megpróbáltam bátornak mutatkozni a csapatom és főleg Henry előtt, aki megállás nélkül simogatta a kezemet. Még akkor sem bírtam levenni róla a szemem, amikor az edző odaért hozzánk, és letérdelt mellém. Fogalmam sincs, miket mondhatott, mert kizárólag a fájdalomra és Henry érintésére tudtam figyelni. Egyetlen hang volt képes kirángatni ebből az állapotból: Donovan Woodsé. - Senki se nyúljon hozzá! - kiáltotta apa, és ő is mellénk térdelt. Henry, mondd el, mi történt! - Megsérült a bal térde. - A pokolba is! Arra a lábára támaszkodik a passzoknál! Várjunk csak: ha jól értem, apa azért aggódik, mert az a térdem

sérült meg, amire a jövőben a passzoknál szükségem lesz? Hát tényleg törődik velem? - Próbálta mozgatni? - Nem. És nem engedtem, hogy mások hozzáérjenek. - Jól tetted. - Apa elővette zsebéből a mobilját. Hallottam, ahogy megbeszéli a Titans csapatorvosával, hogy induljon el a Vanderbilt Kórházba, ahová engem is be fognak szállítani. Ezután hívta a mentőket. - Nem akarom kockáztatni, hogy a térdednek nagyobb baja legyen, ezért most rögtön bemegyünk a kórházba. Ekkor odajött hozzánk a bíró. - Miller edző, kérem, vitesse le a pályáról a játékosát, hogy folytathassuk a mérkőzést. - Még mit nem! - vágta rá apa, aztán kemény pillantást vetett a bíróra, aki erre megadóan felemelte a kezét, és továbbállt. Mikor végre megérkeztek a mentők, apa és Henry beszállt, hogy elkísérjen. A fájdalom kissé alábbhagyott, így már képes voltam beszélni: - Henry... és a meccs? Játszanod kellene. - Kit érdekel? - felelte. Az elmúlt húsz percben szinte el sem engedte a kezemet. Boldog voltam. Lehet, hogy egy hónappal ezelőtt kellett volna történnie ennek a balesetnek? Majdnem felnevettem. - Apa? - Tessék - karolta át a vállam. - Annyira sajnálom - mondtam, aztán összepréseltem a szám. - Minden rendben lesz - erőltetett magára egy halvány mosolyt, aztán a telefonjáért nyúlt. Újból felhívta a csapatorvost, hogy beszámoljon neki a fejleményekről, a térdem állapotáról és a fájdalom mértékéről. Szerinte tízből hat. Elképzelni sem tudom, milyen lehet a tízből tíz. Talán lenyakaznak egy bárddal? Na és a tízből egy? Füzet lapozása közben megsértem az ujjam, vagy mi? A kórházban az ápolók végigtoltak a folyosókon, mialatt apa intézkedett: külön szobát szerzett nekem, meg hordozható röntgengépet kért, szóval jó nagy felhajtást rendezett. Henry ezalatt a kezem cirógatta. Közben anya is megérkezett, odarohant hozzánk,

s megragadta a másik karom. - És Mike? - kérdeztem tőle. - A meccsen maradt a Tennessee edzőjével, Ty miatt. Nem hagyhatjuk magára a barátodat ilyen fontos pillanatban. A sürgősségiről egyenesen a saját szobámba toltak, amit áthatott a fertőtlenítő és a kórházi kaja szaga, de nem bántam, mert itt legalább egyedül lehettem. Ez az előnye annak, ha a Nagy Donovan Woods lánya vagy. Az ápolók óvatosan áthelyeztek a hordágyról a kórtermi ágyra, és sok szerencsét kívántak. És már érkezett is egy asszisztens a hordozható röntgennel. - Remélem, érti a dolgát! - mordult rá apa. - Ha még nagyobb bajt csinál, és maga miatt nem fog tudni az egyetemen focizni, hát én... Az asszisztens letakarta a hasamat egy ólomköténnyel, ami egészen a földig ért. Jól láthatóan halálra rémült apa kirohanásától, de mi is elnémultunk egy pillanatra. Apát foglalkoztatják az álmaim, a focikarrierem? - Donovan, kérlek! - anya a karjánál fogva elhúzta mellőlem, és leültette egy székre. Az asszisztens körültekintően levágta a sportnadrágom szárát, aztán a sérült térdem alá csúsztatott egy hideg fémlemezt. - Ugye nem terhes? - kérdezte, miközben a duzzanatra irányította a röntgenlámpát. - Nem! - vágta rá egyszerre Henry és apa. - Tényleg nem? - kérdezte nevetve az asszisztens. Bólintottam. Ezután egy rakás szögből felvételeket készített a térdemről, majd távozott. Henry felállt, hozzám lépett, és megsimogatta a hajamat. - Nem vagy szomjas? Ha szükséged van valamire, szólj, és már hozom is. Intettem, hogy hajoljon közelebb, egészen közeire, és a fülébe súgtam: - Csak maradj velem. Kérlek. Ülj ide mellém. Annyira félek! - Nem mozdulok innen, amíg el nem küldesz - suttogta vissza. ígérem. - Leült, és megint megfogta a kezem. - Woods, mit csinál a sün, mikor babot eszik?

- Na mit? - mosolyodtam el. - Sündörög. - Jaj, Henry, ne égess le! - vihogtam. Péntek este lévén az egyetlen nézhető műsor a tévében a Zsaruk ismétlése volt, így azt bámultuk Henryvel, amíg apa orvosára és az eredményekre vártunk. Kedvenc jelenetünkben egy nő kihívja a zsarukat, mert ellopták a farmerét. Amikor azok megkérdezik tőle, miért ragaszkodik annyira egy farmergatyához, így felel: „Mert a heroinom is benne volt!" Henryvel jót röhögtünk a nő agyatlanságán, és úgy éreztem, majdnem olyan minden, mint volt. Végül befutott az orvos is, és megvizsgálta a térdemet. Apa ugyanis nem engedte, hogy hozzám nyúljanak, mielőtt dr. Freeman megérkezik. Olyan elmélyülten tanulmányozták a röntgenfelvételeket, mint a Sports Illustrated fürdőruha-kiadványát. Dr. Freeman az ínszalagjaimra mutogatott, aztán suttogva tárgyalt valamiről apával. Utána hozzám lépett, és néhányszor behajlította a térdemet. Borzalmasan fájt, de nem hallottam közben sem roppanást, sem egyéb furcsa hangot. Úgy éreztem, akár járni is tudnék. A doki néhányszor megnyomogatta a térdem. - Itt fáj? - Nem - válaszoltam. Majd egy másik ponton is megnyomta. - Na és itt? - Egy kicsit. - Az hiszem, csupán ficamról lehet szó. Nem szakadt, nem tört el semmi. Holnapra már fel is kelhetsz, és járhatsz rajta. Ma éjszaka elég lesz rá egy egyszerű kötés, aztán a következő néhány hónapban végigcsinálsz velem egy fizikoterápiát, rendben? - Persze! - vágtam rá. Megkönnyebbülten nevettem, hatalmas kő gördült le a szívemről. Nem kellett már aggódnom a térdem és a jövőm miatt. Először anya és apa öleltek át, aztán Henry. Úgy éreztem, én vagyok a legszerencsésebb lány az egész földkerekségen, ezért megkockáztattam, és mielőtt elhúzódott volna, adtam egy apró puszit az arcára. A szemembe nézett, egymáshoz préselte az ajkát,

aztán visszaült mellém, és továbbra is fogta a kezem. Dr. Freeman éppen bekötözte a térdem, amikor végre befutott Mike és Jake is. - Hol van Ty? - kérdeztem a bátyámat, amikor átölelt. - Megállt, hogy vegyen neked virágot, vagy mit - felelte. - Megállt, hogy virágot vegyen? - mormolta hitetlenkedve Henry. - Miért van rajtad még mindig a mez? - kérdezte Jake. - A kórházi hálóingben is nagyszerűen festenél, Jor. Különösen a hátul nyitottban. Mike és apa a szemüket meresztették és a fejüket csóválták, Henry pedig hozzávágott egy ágytálat. Ekkor kivágódott az ajtó, és Ty száguldott be rajta, kezében egy csokor rózsával. Stoplis cipőjében majdnem hanyatt vágódott a csúszós kórházi padlón. - Woods! Jól vagy? - Átnyújtotta a virágot, és idegesen végigszántott a haján. - Köszönöm. - Beleszimatoltam a rózsákba. - Jól vagyok, csak egy ficam. - Hála az égnek! - mondta Ty, és hozzám hajolt. Miközben mindenki előtt megcsókolt, kinyitottam a szemem, és gyors pillantást vetettem Henryre, Kifejezéstelen arccal bámult ki az ablakon. Rögtön elengedte a kezem, amint Ty megcsókolt, és cirógatni kezdte az arcom. - Menjetek szobára - jegyezte meg Jake hangosan. Elhúzódtam Tytól. - Na és a meccs? - Győztünk. - Igeeeen! Óriási! - kiáltottuk Henryvel. - Mi vagyunk a bajnokok! - koccantottuk össze az öklünket. - Mi lett az eredmény? - kérdezte Henry? - 1 4 : 3 - válaszolta Ty, de le nem vette rólam a szemét. - Miután téged elvittek, már nem is szereztünk pontot. Én totál összezuhantam. Egyszer eladtam a labdát is. - Te? - mosolyodtam el. - Mikor fordult elő veled utoljára? - Nem emlékszem. Henry felröhögött, mire Ty csúnya pillantást vetett rá. Aztán

odasúgta nekem: - Hogy érzed magad? - Rendbe jövök. Néhány hétig fizikoterápiára kell majd járnom, aztán jobb leszek, mint új koromban. Ty bólintott, majd lehunyta a szemét. - Jordan, a mai este rettenetes volt számomra. - Neked volt rettenetes? - kiáltottam fel. - Igen... nem bírnám elviselni, ha bármi bajod esne - suttogta. És az egyetemen még durvább a játék. - Ty, nem fogom abbahagyni a focit csak azért, mert kificamodott a térdem. - Úgy félek, hogy valami szörnyűség történik veled! Rajtad kívül szinte semmim sem maradt. Szegény Vanessa. Kénytelen elviselni Ty paranoiáját, nekem viszont van választásom. Nem fogok lemondani valamiről, amit imádok, csak mert a pasim arra kér. Többé már nem. Azt sem kellett volna hagynom, hogy Ty rábeszéljen, ne engedjem Henryt nálunk aludni. Úgy tűnik, nemcsak a lábamat kell helyrepofoznom, hanem az egész életemet... Jordan Woods vagyok, egy hatvanfős focicsapat kapitánya mégis hagytam, hogy mindenki megmondja nekem a tutit. De ennek vége! Ezentúl megint azt teszem, ami szerintem helyes. - Ty! Nem mondok le a fociról. Ezt el kell fogadnod. - Ma még csak egy ficam. De az egyetemi csapatban agyba-főbe fognak verni. - Ember, szerinted ő ezzel nincs tisztában? - szólt közbe Henry, és újra megfogta a kezemet. Amikor Ty észrevette összekulcsolt ujjainkat, azt hittem, tombolni kezd dühében, de nem. Odafordult apához, aki az ablaknál álldogált. - Mr. Woods! Ön egyetért velem, ugye? Apa a bal lábára helyezte a testsúlyát, és köhintett egyet. - Elképzelhető, hogy megpróbálom lebeszélni a lányomat a fociról, de sohasem akadályoznám meg, hogy olyasmit csináljon, amit imád. A döntés csakis az övé. Persze ha rajtam múlt volna, sosem hagyom, hogy hétévesen játszani kezdjen...

Anya elmosolyodott, és apa vállára tette a kezét. Nem akartam hinni a fülemnek! Igaz, apa sohasem tiltott el a futballtól, pedig megtehette volna. A sajgó térdem ellenére rég nem éreztem ekkora boldogságot. Jó, tudom, ez még nem azt jelenti, hogy a Nagy Donovan Woods teljes mellszélességgel mellettem áll, de az áldását adta arra, amit imádok csinálni. És ez is hatalmas szó! Ty elvörösödött. - Értem... tedd, amit jónak látsz, Woods. Most indulnom kell, Vanessa vár otthon. Majd hívlak. - Azzal homlokon csókolt, és elment. Behunytam a szemem, Henry pedig hozzám hajolt. - Szólj, ha szükséged van valamire, oké? - suttogta a fülembe. Apa orvosa szerint a térdem néhány hét múlva teljesen rendbe jön. Ettől függetlenül rettegek a jövőtől, és nem csak a térdem miatt. Hanem mert fogalmam sincs, mi lesz velem és Henryvel.

Miután megbizonyosodtam róla, hogy a térdem mégsem ment teljesen tropára, úgy éreztem, kaptam egy esélyt. Esélyt arra, hogy döntéseket hozzak. Henrynek igaza volt: eddig túlságosan befolyásoltak mások érzései. De ebből elég! Sportnyelven szólva: nálam a labda, én futok vele. Lehet, hogy a döntéseim nem lesznek mindig fényesek, de legalább az enyémek. Olyan döntések, amikről őszintén hiszem, hogy jobbá teszik majd az életemet. Nem irányíthatok mindent, de van, amit igen. És fogok is! Először is apa dolgozószobájába, vagyis a csajmentes övezetbe merészkedtem be. Az egyik mankómmal löktem be az ajtót. - Apa! Emlékszel, amikor azt javasoltad, hogy mérlegeljek más lehetőségeket az Alabamán kívül? - Igen, emlékszem - pillantott fel az újság sportrovatából. - Arra gondoltam, hogy... te talán... szóval... segíthetnél más lehetőségeket keresni. Apa letette az újságot az asztalra, hátradőlt a székében, és a mennyezetre bámult. - Lássuk, mit tehetünk az ügy érdekében - mosolyodott el végül. - Miről beszélsz? - Ty értetlenkedve nézett rám, miközben az állát dörzsölgette. - Figyelj, tényleg nagyszerű srác vagy, és imádok veled lógni, de... - Te most szakítasz velem? - Igen. - A karjára tettem a kezem, mire csak a fejét ingatta. - Ezt nem hiszem el! A gimiben minden lány velem akar járni... te meg dobsz engem? - Sajnálom. - Henry miatt? - kérdezte, és zavar tükröződött az arcán. - Egyáltalán nem. Te remek pasi vagy, de... köztünk ez a dolog nem működik. Hidd el, csak vesztegetjük az időnket egymásra. - Figyi, sajnálom, hogy arra kértelek, hagyd abba a focit. Hülye

voltam, na. - Nem, nem, megértem, hogy féltesz - talán túlságosan is -, ahogy mindenkit, akit szeretsz. Érthető azok után, amin keresztülmentél. - Akkor az a baj, hogy jobb játékos vagyok nálad? - Jesszusom, Ty! - nevettem fel kényszeredetten. - Egyszerűen nem illünk össze, és kész. Nem mindig sikerül úgy, ahogy eltervezzük, bármennyire is szeretnénk. És attól, hogy Henry nem szeretne beszélni velem, én azért megtalálhatom a módját, hogy mégis beszéljek vele. Hétfőn suli után odasántikáltam Henry rozsdás, gesztenyebarna terepjárójához, és vigyázva, nehogy beüssem a térdem, a szélvédőhöz hajoltam, és egy cetlit csúsztattam az ablaktörlő alá. Kedves Saml Tudod, hol találsz. Várlak. Sok szeretettel, Jordan

Egy hét azóta Ezen a végtelen péntek délutánon az ágyamon feküdtem, és hol a műanyag labdát pöcköltem, hol pedig a naplómba írogattam. Például ilyeneket: Elveszítettem a legjobb barátomat + kidobtam a pasimat = nincs jövőm, nincs életem A szüleim nem tették szóvá a szakításunkat Tyjal, ellenben megígérték, hogy változatlanul mellette állnak, és támogatni fogják az egyetemi tanulmányait. Anya pedig továbbra is magával vitte Vanessát a bevásárlókörútjaira, mert szerinte ilyen fontos feladatot nem lehet rábízni sem Tyra, sem pedig a nagyapjukra. És Henry? Miután üzenetet hagytam a kocsiján, özönleni kezdtek hozzám a fura ajándékok. Például egy plüss óriáspanda, mancsában egy zacskó csokis keksszel. Az édességet csekély két perc alatt felfaltam, de mi a fenéhez kezdjek egy pandával? Megtorlásul a bugyuta ajándékért, áthívtam Marie-t és Carrie-t, aztán együtt felöltöztettük a pandát mindenféle csajos cuccba, és szépen kisminkeltük. Végül rúzzsal ráírtuk Henry nevét a hófehér bundájára, és leraktuk a suli elé. Béna vicc, de Henry hülyére röhögte magát, amikor észrevette. Láttam, mert az ablakból kukkoltam. Ezután kínai kaját és mellé különleges szerencsesütit szállítottak ki hozzánk. Kézírással a következő állt a cetlin: „Sajnálom, Woods!" Megpróbáltam felhívni Henryt, és megköszönni neki, de nem vette fel. Jellemző... Viszonzásul rendeltem neki egy pizzát, amire feltétként olajbogyókból kirakták a „Megbocsátok! Ne legyél már seggfej!" szöveget. Alig fért rá egy extra nagy pizzára. Ja, és Henry utálja az olajbogyót. Tegnap meg egy pakli kártya, egy só- és borsszóró meg egy új napló hevert a szobám előtt. Nagyon tetszett a napló. A bőrkötésnek és a papírlapoknak isteni illatuk volt. Jó érzéssel töltött el, hogy talán mégis van értelme az írásnak, és mások előtt is büszke lehetek

valamire a focin kívül. De miért bujkál előlem Henry? Miért nem mer velem beszélni? Apa bekukucskált a szobámba. - Bejöhetek? A párnám alá rejtettem a naplómat, és gyorsan felkaptam a labdámat. - Persze - ültem fel az ágyon. - Hogy van a térded? -Egész jól. - Lássuk, ki tudod-e nyújtani. - Azzal felemelte a lábamat, és néhányszor ki-be hajlítgatta. - Rendben. Szépen gyógyul. - Kösz. - Elkezdtem dobálni a lasztit. - Mit terveztél hétvégére? - kérdezte. - Még semmit. - Akkor mit szólnál egy kis kiruccanáshoz? Vasárnap nem lesz meccsem. - Hova megyünk? A tengerpartra? Hű, baromira jólesne egy kis napsütés és friss levegő! Apa leült az ágyamra. - Én inkább Michiganre szavazok. - Michiganre? - ámultam el. - De hát ott még hidegebb van, mint nálunk! Mi a fenének mennénk oda? - Szerettél volna egyéb lehetőségeket is számba venni, igaz? - Igen... - Nézd, tisztában vagyok azzal, hogy nem beszélhetlek le az egyetemi fociról, de ha már ezt akarod, olyan helyre szeretnélek küldeni, ahol jól bánnak veled. - És melyik lenne az a hely? Apa vett egy mély lélegzetet. - Eljönnél velem a Michiganre? A Spártaiak vezetőedzője érdeklődik irántad. Ismerem őt még a régi időkből, becsületes ember. Felnevettem. Amikor lehetőségekről beszéltem, Floridát, Mississippit, vagy akár Tennesseet értettem alatta. - Azt akarod mondani, hogy mondjak le az Alabamáról a Michigan kedvéért? Szórakozol velem?

- Jordan, ha az Alabamát választod, biztos vagyok benne, hogy nagyszerű dolgokban veszel majd részt, mint például az állami gondozott gyerekek támogatása. Arra semmi garancia, hogy pályára engednek, viszont a nyakamat teszem rá, hogy minden évben pózolnod kell majd a naptárukhoz. Bólintottam, és magamhoz szorítottam a párnám. - És a Michigan hagyna játszani? - Ha továbbra is így focizol, akkor mindenképpen - mosolyodott el. - Megnézték a meccseidről készült felvételeket - magyarázta. - Szerinted az ottani srácok is szexisták lesznek? - Valószínűleg - nevette el magát. - De legalább pályára engednek. Az edző pedig megígérte, hogy nem fognak mutogatni, mint egy darab húst. - Jó tudni. Apa összeborzolta a hajamat. - Szóval mit szólsz hozzá? Legalább menjünk oda, és beszéljünk az edzővel. Talán beállhatsz egy próbajátékra. - Oké. Mikor indulunk? - Most. Már pakolhatsz is. És a stoplis cipődet nehogy itthon felejtsd! Apa kisétált a szobából, de az ajtóból még visszafordult. - Ja, és Henryt is visszük magunkkal. Még nem tudja, de útba ejtjük a Michigan Egyetemet. Szóltam a mamájának, hogy tartsa otthon, amíg oda nem érünk - vigyorodott el. Kiesett a kezemből a táska, amit az előbb vettem elő a ruhásszekrényből. - Henry is velünk jön? - kérdeztem elfúló hangon. - Én nem megyek vele sehova! - Dehogynem. Az a fiú már régóta nagyon keményen dolgozik, hogy bekerüljön a Michigan Egyetem csapatába. Nem hagyhatja ki ezt a lehetőséget, megérdemli a sikert. Mi ketten pedig támogatni fogjuk ebben. Bólintottam, majd elfordítottam a fejem, mert éreztem, hogy elfutja a szememet a könny. Apa erre felsóhajtott. - Miért nem tudjátok Henryvel tisztázni a dolgaitokat? Mióta is

folyik ez? Szeptember? - Ezt tőle kellene megkérdezned, apa. Én hetek óta arra várok, hogy végre mindent tisztázzunk. Visszalépett a szobámba, becsukta az ajtót, majd felkapott egy labdát, és a keze között pörgette. - Pontosan mi történt köztetek? - Hogyan? Te nem tudod? - Nem én. - Isten bizony? - Isten bizony. Megérintettem a nyakamban függő műanyag labdát. - Tudtál róla, hogy Henry szeret engem? Mármint hogy szerelmes belém? - Persze. Ezt mindenki tudta. - Kivéve engem! - Hát... mi azt hittük, nem tetszik neked a srác. Nahát! Sose gondoltam volna, hogy ilyen jól el lehet beszélgetni apával. Miért nem derült ez ki korábban? - Amikor rájöttem, hogyan érez Henry - folytattam -, vagy legalábbis hogyan érzett irántam... akkor megmondtam neki, hogy oké, benne vagyok. Próbáljuk meg, járjunk együtt. Érted? - Apa bólintott. - Erre kijelentette, hogy nem, nem randizhatunk, és maradjunk továbbra is barátok. De aztán furcsán kezdett viselkedni. Berágott Ty-ra, és mondott néhány szemétséget. Eszébe sem jutott, mennyire megbántott! - Miket mondott Tyról? Nem mesélhettem el apának, hogy az expasim nem akarta, hogy Henry és én továbbra is együtt aludjunk, ezért szépítettem egy kicsit a dolgon: - Megmondtam Henrynek, hogy ezentúl nem tehetünk meg egy sor dolgot, mert most járok valakivel. Erre mindennek lehordta Tyt, azzal vádolta, hogy irányít engem, meg én amúgy is mindenkinek hagyom, hogy irányítson. Talán igaza volt, de Henry akkor teljesen bekattant, apa. - Figyelj, nagyon úgy hangzik, hogy Henry csak féltékeny. Megsértetted a büszkeségét. Ilyenkor minden fiú megőrül, nekem

elhiheted. - Jó, értem. De azóta próbálok vele kibékülni, ő viszont nem válaszol a hívásaimra. Apa továbbra is a labdát pörgette. - És még mindig szereted? - Én a régi Henryt szeretem. Az újon nem tudok kiigazodni. - Tehát hiába is mennél el hozzá, hogy elmondd, mennyire szereted? - Igen. Már megpróbáltam, és nem volt semmi értelme. Ez akkora szívás... Apa elmosolyodott. - Egy bölcs ember egyszer azt mondta: „A viszonzatlan szerelem még a mézet is keserűvé teszi." - Na és ki mondta ezt a nagy okosságot? Talán Gandhi? - Nem egészen. Charlie Brown a Snoopyból - vigyorgott apa. - Én azt hittem, a képregények mind viccesek - jegyeztem meg keserűen. Apa odadobta nekem a labdát. - Egy dologra régen rájöttem: attól, hogy két ember szereti egymást, és meg vannak győződve, hogy az isten is egymásnak teremtette őket, még nem feltétlenül lesz belőlük egy pár. Sóhajtottam, majd felnevettem. - Kösz, most megnyugtattál! - Majd eszembe jutott anya. - Ezek szerint te nem az igazit vetted el? - Dehogynem! Számomra anyád az igazi, csak éppen időbe telt, amíg sikerült felkeltenem az érdeklődését. Miért is állt volna szóba egy olyan csaj, mint ő, egy akkora seggfejjel, mint én? - Hát ez az - vigyorogtam. Apa levett egy fényképet a polcról, amin Henryvel állunk a Jordan-tó partján, tizenhárom éves korunkban. A képen én egy pisztrángra nevetek, amit nem sokkal azelőtt fogtam ki, Henry pedig rám mosolyog. - Nem tudom, számít-e - jegyezte meg apa csak úgy mellékesen de embert nem láttam még olyan gyorsan futni, ahogy Henry rohant hozzád, amikor megsérültél.

Utazások Megálltunk Henryék lakókocsija előtt. Apa bement, és néhány perccel később a könyökénél fogva húzta ki a vonakodó srácot. - Csá, Woods - köszönt Henry, miután apa betuszkolta az Audi hátsó ülésére. Szeme alatt a fekete karikákkal lehangoló látványt nyújtott. - Szia. - Hogy van a térded? - Már jobban, kösz. És többet nem is szólaltunk meg a reptérig vezető úton. Apa kibérelt egy magángépet Ann Arborba, hogy ne kelljen bajlódnia a kereskedelmi járatokon nyüzsgő tömeggel. Az út alatt hármasban monopolyztunk, és a földbe döngöltem a két pasit! Begyűjtöttem a legértékesebb ingatlanokat: a Park Place-t és a Boardwalkot, és miután Henry betette hozzám a lábát, az újonnan épült hotelem melletti gagyi házait mind jelzálogosítania kellett. Alig bírtam abbahagyni a nevetést. Henry a fejét csóválta, és pofákat vágott, de ahogy egyre jobban elmerültünk a játékban, láttam, hogy néhányszor mosoly suhant át az arcán. Miután bejelentkeztünk a szállodába, ahol apa előzőleg már lefoglalt három szobát, bejelentette, hogy a Michigan Egyetem vezetőedzőjével fogunk vacsorázni. Rádobtam a bőröndömet az ágyra, aztán lehúztam rajta a cipzárt, és kivettem az új ruhámat, amit Carrie-vel és Marie-val vásároltam: egy rövid ujjú, fekete kétrészest. Vettem hozzá egy pár fekete csizmát is, mert szerettem volna csinosan felöltözni Henry nagy estéjére. Tudtam, milyen fontos pillanat ez neki, ezért a szempillámat is kifestettem, és feltettem egy kis szájfényt az alkalom tiszteletére. Épp a hajamat fésültem, amikor megszólalt a telefonom. Ránéztem a kijelzőre, és láttam, hogy Ty az. Nagy levegőt vettem, aztán megnyomtam a hívás gombot. - Szia, Woods - szólt bele. Megköszörültem a torkom.

- Szia. Minden oké? - Igen. - A hangja vidáman csengett. - Veled mizu? Beszámoltam neki a rögtönzött utunkról Michiganbe. Meglepődött. - És mi lesz az Alabamával? - kérdezte csodálkozva. Elmagyaráztam neki, hogy az a suli valószínűleg rossz döntés lenne, mire még jobban meglepődött. - Apám szerint a Michigan State lesz a nyerő. - Klassz - felelte Ty. - írjál, miután beszéltetek az edzővel, szeretném tudni, hogy ment a találkozó. Nagyon jó a sportprogramjuk. Rámosolyogtam a tükörképemre. - És nálad mi a helyzet? - A bátyád felhívott, és megkérdezte, nincs-e kedvem elmenni egy buliba Knoxville-be, a meccse után. - Aha. - És szeretném tudni, hogy ez nem zavar-e téged. Úgy értem, hogy a bátyáddal lógok, meg minden. - Egyáltalán nem zavar! - válaszoltam még mindig mosolyogva. - Barátok vagyunk, ugye? - Remélem. - Tudod... lehet, hogy lányok is lesznek a buliban. Én... - Ty köhintett. Korábban már eszembe jutott, vajon milyen hatással lesz rám, ha megtudom, hogy Ty csajozni akar, de még csak fel sem gyorsult a szívverésem. - Érezd jól magad! Minden oké. Örültem, hogy legalább egy estére kikapcsolódik. Jót fog neki tenni. Dumáltunk még egy kicsit, hogy a Titans megnyeri-e a szombati meccset, aztán figyelmeztettem, hogy a buliban maradjon a tesóm közelében, viszont kerülje el messzire Jake Reynoldsot meg a nemi betegségeket hordozó sleppjét. Kopogtattak, így aztán felkaptam a kabátomat és a táskámat, majd kiléptem a folyosóra, ahol Henry várt rám. Öltöny és kék nyakkendő volt rajta, ami kiemelte a zöld szemét tarkító kék

pöttyöket. Még sohasem láttam ilyen elegánsnak. - Hűha, Henry, te aztán jól kicsípted magad! - mosolyogtam rá. - Tudom - vigyorgott vissza. - Akkor mehetünk? - Ja - felelte, és a lift felé kormányzott. A szemem sarkából láttam, hogy végigmér. - Nagyon csinos vagy. A szálloda előtt beugrottunk apa kocsijába, aztán egy puccos francia étterem felé vettük az irányt, ahol az étlapból nyilván majd semmit sem értek. Kár, hogy Carter nincs itt. Az étterem félhomályos volt, romantikus, tele virággal, és azt kívántam, bárcsak Henryvel kettesben lehetnénk, összebújva a bor vagy a pezsgő, vagy a palacsinta, vagy a mit tudom én, mi felett. Ahogy a gyönyörű csillárok és a hatalmas, falat beborító tükrök visszfényében haladtunk, akaratlanul is Henry keze után nyúltam. - Kösz, Woods - mondta, és vett egy mély lélegzetet. Végig fogta a kezem, míg az asztalhoz értünk, ahol két férfi várt ránk. A bemutatkozásnál kiderült, hogy egyikük a Michigan Egyetem vezetőedzője, a másik pedig a segédedző. Helyet foglaltunk, én pedig alig győztem kisilabizálni az étlapot, mert ahogy sejtettem - minden franciául volt. Miután udvarias társalgást folytattunk az egyetemről, a Titansről, valamint anya és Mike hogylétéről, a vezetőedző belekortyolt a borába, és így szólt: - Nos, Henry, a megfigyelőnknek tetszett, amit Tennessee-ben látott. A gyorsaságoddal nincs baj, de a robbanékony- ságodon még sokat kell dolgoznod. - Az edző arra gondolhatott, hogy néhány szélső elkapó lelassul, ha tudja, hogy nem neki dobják majd a labdát, és nem fárasztja magát a futással vagy a védőjátékos megtévesztésével. A hátvéd ebből könnyen kitalálhatja, hogy egy másik szélső elkapónak fogják passzolni a lasztit. Őrület! Ezt nem is vettem észre Henry játékán. Ez az edző árgus szemmel figyelhette a meccsekről készült felvételeket. Világos, hogy rengeteget kell még tanulnom. - Értem, uram - felelte Henry. - Van esetleg még valami, amin javítanom kéne? - Igyekezz növelni a gyorsaságodat. Ha mindent megteszel ennek

érdekében, biztos vagyok benne, hogy lesz helyed a csapatunkban. Henry szája szegletében mosoly bujkált, én pedig megszorítottam a kezét az asztal alatt. Másnap autót küldtek értünk, így apa, Henry és én egyenesen East Lansingbe, a Michigan State Spartans otthonába igyekeztünk. Teljes harci díszben vártam, hátha lesz lehetőségem néhány egyetemista sráccal játszani. Előző este kicsit utánanéztem a neten, így amikor megérkeztünk, rögtön felismertem a vezetőedzőt és a tesi tanszék vezetőjét, akik már vártak bennünket a stadion bejáratánál. Azt hittem, ez a szívélyes fogadtatás a Nagy Donovan Woodsnak szól, ezért meglepődtem, amikor Bryson edző először velem fogott kezet. - Őrölünk, hogy elfogadta a meghívásunkat, és körbenéz nálunk köszöntött szívélyesen. - A felvételek alapján elmondhatom, hogy tetszik a játéka, Woods. Van stílusa. Mosolya és határozott kézfogása őszinte és becsületes emberre vallott. Úgy éreztem, tényleg számít rám, nem úgy, mint az az idióta Thompson az Alabamánál. Bryson edző és a tanszékvezető kezet rázott apával és Henryvel, aztán bementünk a stadionba. Biztató jelnek vettem, hogy nem zaklatott senki olyan béna dolgokkal, mint hol lehet sampont vásárolni, meg hol lépnek fel a zongora szakosok, hanem egyenesen a pálya felé vettük az irányt, ahol már vagy harminc játékos álldogált. Ma a Notre Dame-mal mérkőznek meg, ami az idény legjelentősebb meccsének számított, ezért örültem, hogy kábé a csapat felének azért maradt ránk energiája. Biztos vagyok benne, hogy csak apa miatt foglalkoztak velünk, de ettől függetlenül irtó jólesett. A stadion pont olyan szenzációsan festett, mint az Alabama-é. Vagy még jobban. Letérdeltem, végigsimítottam a selymes füvön, ujjaimat a fűszálak közé mélyesztettem, aztán felpillantottam a lelátóra. Olyan hatalmas a stadion, hogy biztosra vettem, az űrből is látszik. A levegő kellemesen hűs volt, és elképzeltem, mekkora buli lehet itt télen, a hóban játszani. - Nos, mi a véleménye? - térdelt mellém Bryson edző.

- Az, hogy fényévekkel jobb, mint a műfű. - Ebben egyetértünk - vágta rá. - Imádom ezt a stadiont - mondtam. - Olyan különleges! - Igen, néha úgy érzem, mintha megelevenedne. Akárcsak New York. Mosolyogva bólintottam. - Bemutassalak a fiúknak? - váltott át tegezésre. - Még szép! Már ha szeretnének megismerni... Kíváncsi lettem volna, hol van a csapat hiányzó része. Talán ők is nőellenesek, mint az alabamás srácok? - Tudod, nem én mondtam nekik, hogy jöjjenek ki ma korábban az edzésre. Azért vannak itt, mert magukon kívül voltak, amikor megtudták, hogy idelátogatsz. - Tényleg? - kérdeztem izgatottan, mire Henry felhorkant. A pályán mindig megjött az önbizalmam, ezért odafordultam hozzá. Fogd be, haver! Az idegeimre mész az állandó féltékenykedéseddel! Apa és Bryson edző felnevetett, aztán Henry is. Örültem, hogy mosolyogni látom. - Gyerünk, Woods! - Bryson edző a pályán át a kispadokhoz vezetett. Apa és Henry nem csatlakoztak hozzánk. Mivel a meccs csak órák múlva volt esedékes, a fiúk még nem öltöztek be, viszont zöldfehér tréningruhájukban már edzésre készen álltak. Örömmel nyugtáztam, hogy a michigani srácok pont olyan szívdöglesztőek, mint az alabamások. A kezdő irányítójátékosuk, Todd Phillips - kreol bőrű, nagy bika srác fekete hajjal, mogyorószín szemmel és egy szexi forradással az állán - hozzám lépett, és kezet nyújtott. Látszott, hogy tudja magáról, milyen jól néz ki. - Uramatyám, te tényleg gyönyörű vagy! És imádom az akcentusodat! - Megpróbált átkarolni, de leráztam magamról. Milyen igaza volt apának: szexista pasik mindenhol vannak! Phillips felnyerített, majd Bryson edzőhöz fordult. - Lehetek a mentora, mester? - Még mit nem! - felelte az edző, és a kapucnijánál fogva elráncigálta mellőlem az irányítót. - A saját lányomat sem

engedném egy magad fajta disznó közelébe! Inkább fuss szépen egy kört! - A srácok felröhögtek, ezért én is megengedtem magamnak egy mosolyt. Phillips elügetett, de közben dobott nekem egy csókot. Elkaptam, keményen rázártam az ujjaimat, majd a földre dobtam, és rátapostam. - Ezt megkaptad! - röhögtek a haverjai. - Akkor ki lesz a mentorom? - kérdeztem az edzőtől. - Az új játékosok mellé tényleg kirendelünk egy-egy mentort, aki egy nagy testvérhez hasonlóan segít a kezdeteknél, illetve a beilleszkedésben. Ha úgy döntesz, hogy csatlakozol hozzánk, akkor Seth Brennant, az elsőéves centerünket rendelem melléd. - Nagy füttyögések közepette a srácok előrelökdöstek egy fiatalabb, kövérkés fiút, aki úgy pattogott ide-oda tagbaszakadt csapattársai között, mint egy flippergolyó. Amikor végre kievickélt a sorból, odalépett hozzám, és lesimította a haját. - Örülök, hogy megismerhetlek, Jordan - mosolygott rám. - Ha marad még időnk meccs előtt, szívesen körbevezetlek. - Mire gondolsz, miket mutatnál meg? - kérdeztem, mert eszembe jutott Mr. Tucker unalmas „tárlatvezetése" az alabamai újságosbódék és biciklitárolók között. - Hát a fontos helyeket. Tudod, a legjobb pizzázót, a tornatermünket, az éjjel-nappalit... meg ilyeneket. Lehet, hogy én be is tolok egy pizzát, te meg mindenképp kóstold meg a boltban a gyümölcsturmixot. - Állat! - sóztam nagyot a center vállára. - Hűha! Brennannek randija lesz! - kiáltotta az egyik srác, és a csapattársa seggére vert. - Csak nehogy felsülj, haver! - szólt be egy másik. Néhányon résnyire szűkült szemmel méregettek, mintha nem tudnák eldönteni, vajon cirkuszi látványossággal van-e dolguk, vagy igazi sportolót látnak. - Nagyon örülök, hogy megismerhettelek benneteket! - mondtam nekik. - Nagyszerű programotok van. - Szeretnéd megmutatni, mit tudsz, Woods? - kérdezte az egyik

játékos, akiről tudtam, hogy szélső elkapó. A Michigan honlapja szerint legalább olyan eredményes, mint laké Reynolds, és tutira veszem, hogy hamarosan az NFL kiválasztottjai között fogunk vele találkozni. Felém dobta a labdát. - Mi az hogy! - feleltem, és rugóztam néhányat. - Ezt kapd ki! Apáék körülbelül negyven méterre álltak tőlünk, a kapu mellett. Fel-le dobálgattam a labdát, aztán odakiáltottam Henrynek. Tettem néhány lépést hátrafelé, aztán tökéletes spirálban egyenesen a kezébe hajítottam a lasztit. - Szép volt - dicsért meg Bryson edző. A csapat tagjai közül néhányon elismerően füttyentettek, mások pedig megveregették a vállamat. Henry a levegőbe hajította a labdát, apa meg elkapta. Amikor nekiveselkedett, hogy visszadobja nekünk, mellettem a srácok azonnal helyezkedni kezdtek, hiszen mindegyikük el szerette volna kapni. Lökdösték egymást, mint az ovisok, én meg közben arra gondoltam, hogy gyorsan meg tudnám szokni ezeket a fiúkat, sőt úgy éreztem, hamarosan legalább annyira megszeretném őket, mint a mostani csapattársaimat. Apa a labdát egyenesen felém hajította, nekem szánta. Ahogy elkaptam, elfutotta a könny a szememet. Ez a dobás a tisztelet jele volt. Egyszerűen minden: a stadion, az edző, a játékosok, maga a pillanat is tökéletesnek tűnt. Reménykedtem benne, hogy a csapat távollévő részének a tiszteletét is ki tudom vívni, ha arra lesz szükség. A következő egy órában Phillips bemutatót tartott nekem, én pedig rengeteget tanultam tőle. Játszottunk a szélső elkapókkal, és gyakoroltuk, hogyan lehet megszabadulni a labdától három másodperc alatt, miközben védők rontanak ránk. Aztán Henryvel bemutattuk a Red Rabbit-játékunkat, ami lenyűgözte Phillipset. Az állát dörzsölgetve figyelte, ahogy elvégzek néhány hátraadást a futóknak, majd tett néhány javaslatot. Eltérően a fogadtatásomtól, most komolyan viselkedett velem, egyenrangú sporttársként tekintett rám. Ezt már szeretem egy csapatkapitányban! Búcsúzáskor az edző megveregette a vállam. - Nos, mi a véleményed rólunk?

Pont erről beszéltem Carternek. Néha fel kell adunk valamit, hogy jobb lépjen a helyébe. Én is hajlandó vagyok feladni az álmaimat az Alabamáról azért, hogy olyan csapatban játszhassak, ahol az edző és a játékosok is tisztelnek. Elvigyorodtam, aztán a labdát passzolgatva Brysonhoz fordultam. - Minden lehetőséget mérlegelnem kell, uram. De önök a listám élén állnak. A férfi elmosolyodott, a fiúk a csapatból pedig éljeneztek, és mindegyikük barátságosan hátba veregetett. Phillips nagyot taszajtott Brennanen, és felröhögött: - Haver, még a végén leakaszthatsz magadnak egy barátnőt! Erre átkaroltam szegény centert - ami nem ment könnyen, tekintve, hogy a srác százkilencven centi körüli, és vagy száznegyven kiló. - Ne féltékenykedj már, Phillips! - vetettem oda az irányítónak. Talán ha nem lennél ilyen tapló, nem lennél még mindig szűz! - Bukta, öreg! - nyerítettek a srácok, én pedig tudtam, hogy jó helyre kerültem. - Ez pedig a pizzázó, amiről meséltem - mutatott Brennan egy lepukkant étteremre, ami zsírosabbnak látszott, mint edzés után a hajam. - Állati hely! - jegyeztem meg, ahogy beléptünk. Egyenesen a pulthoz mentünk, ahol Brennan kért hat szelet sajtosat. Ezt nevezem én pasinak! Rakományunkkal beültünk egy bokszba, és miután beleharaptam a pizzába, a szokásos „sószórót a borsszóróra, majd kirántani alóla" játékba kezdtem. - Klassz - mondta elismerően Brennan. - Nekem nem menne így. - Persze, mert te center vagy. - Szóval... mi lesz a főszakod, Woods? - Még nem döntöttem el - hazudtam, miközben az irodalomra gondoltam. - Talán a fizikoterápia. A tiéd mi? - kérdeztem újabb két falat között. - Színházi rendező. Micsoda? Brennan mint színházi ember? Őrület!

- Most megleptél! - mondtam szélesen mosollyal. - Igen. Imádom a színjátszást. De ilyen külsővel nyilván nem szerepelhetek - jegyezte meg nevetve. - Úgyhogy marad a színfalak mögötti világ, remélhetőleg a rendezés. - Csak nem te leszel a következő Spielberg? - Valami olyasmi - vigyorgott. Ekkor vettem egy nagy levegőt, és bevallottam: - Az előbb... hazudtam. Pontosan tudom, mit szeretnék főszakként választani. A kreatív írást. - Akkor te majd megírod a darabokat, én pedig megrendezem őket - jelentette ki, mire egymásra mosolyogtunk. Ez a nap egyre szuperebbül folytatódott! Miután Brennan-nel végigjártuk az olyan kiemelt fontosságú helyeket, mint a pizzázó és az éjjel-nappali, apával meg Henryvel letelepedtem a helyünkre a lelátón. Bryson edzőtől kaptunk jegyeket a Notre Dame elleni nagy összecsapásra, Henryvel pedig hot dogot, vattacukorot és nachost tömtünk magunkba. Valahányszor odajött hozzánk egy-egy kölyök, Henry eljátszotta, hogy tőle kérnek autogramot, nem pedig apától. És amikor a srácok reklamáltak, nagy kegyesen így szólt: - Na jó, hogy lássátok, kivel van dolgotok, hagyom, hogy a jó öreg Don Woods is kapjon némi figyelmet. Ilyenkor odasóztunk neki egyet. - Nos, tetszik a suli? - fordult hozzám apa. - Nagyon! - hajoltam a füléhez, majd habozva hozzátettem: - De azért megnézhetnénk még párat? Szeretnék jó döntést hozni. Megveregette az ép térdemet. - Megszervezek még néhány iskolalátogatást neked. Purdue és Missouri jöhet? - Óriási! - lelkendeztem, majd megpróbáltam a leheletemmel felmelegíteni a kezemet. Amikor a zenekar belekezdett egy indulóba, Henry hozzám hajolt, és a fülembe súgta: - Ha te idejössz tanulni, én pedig a Michigan Egyetemre fogok járni, csak egyórányira leszünk egymástól. - Tudom - súgtam vissza. - De ettől függetlenül is jóban

lehetünk. Érted, ugye? - Persze - felelte Henry, és forró lehelete megcsapta az arcomat. Aztán gyorsan adtam neki egy puszit, mire ő végigsimította a kézfejemet. Remélem, apa nem vette észre. Erről eszembe jutott, hogy apa talán pont azért javasolta a Michigant, mert így Henry közelében maradhatok. Rávigyorogtam a Nagy Donovan Woodsra, aki épp egy hatalmas Notre Dameplakátot dedikált egy kissrácnak, annak ellenére, hogy 1. a másik csapatnak drukkol; 2. utálja a Notre Dame-ot. A meccs egy pontján Phillips nekiiramodott, átugrott egy védőn, és touchdownt szerzett! Amikor visszatért a lelátóhoz, felkiáltottam: - Nagy vagy, Phillips! - Karomat a magasba löktem, mire ő lekapta a sisakját, és rám vigyorgott. Még integetett is hozzá, amitől elvörösödtem. Tényleg meg tudnám szokni ezt a sulit... - Hé, Woods - súgta oda Henry, miközben a pomponcsapat piramisba rendeződött az orrunk előtt. - Igen? - Mégis mi volt ez az előbb? - Mire gondolsz? - adtam az ártatlant. - Tudod te azt jól... - Phillips felé intett, aki a sportitalát döntögette magába, de közben engem nézett. - Jaj, ne féltékenykedj már! És főleg ne legyél ilyen mimóza. Henry kuncogott, majd végigsimított a combomon. - Még mit nem! - méltatlankodtam, és nyomatékosan a térdére toltam a kezét. De ő csak nevetett. Nem érintett meg újra, amíg szedelőzködni nem kezdtünk. Épp felvettem a dzsekimet, amikor éreztem, hogy a hátamhoz ér, és a fülembe súgja: - Később lógunk együtt?

Egy életre elegendő süti- és limonádékészlet A szállodában épp átvedlettem melegítőre, amikor üzenet érkezett Henrytől: „Nincs kedved átjönni? 2205-ös szoba." Legszívesebben felsikoltottam volna örömömben, de visszafogtam magam, és nem válaszoltam azonnal. Várjon csak egy kicsit. De aztán ötpercnyi totojázás után, mikor már végeztem a fogmosással, és a szobai kávéfőzőn is kiismertem magam, sietve visszaírtam: „Elindultam!" Kopogtattam az ajtaján. Néhány pillanattal később ott állt előttem Henry pólóban és sportnadrágban. - Mizu, Woods? Besétáltam, és az ablakból elém tárult az egyetem, az asztalon pedig egy kancsó limonádé meg egy halom csokis süti fogadott. Henry haja ziláltabb volt, mint valaha, és már a vállát verdeste. Elsöpört néhány tincset az arca elől. - Jó, hogy itt vagy - mondta. - Igen... végre. Aztán csak néztük egymást egy örökkévalóságig, míg végül odarohantam hozzá, és átöleltem. Kis idő múlva kibontakoztunk egymás karjából, megsimogatta a hátam, és leült a kanapéra. Nem akartam túlfeszíteni a húrt, úgyhogy inkább az ágyra telepedtem, és magamhoz öleltem egy párnát. Ráfektettem az államat, megigazgattam a hajam, aztán Henryre pillantottam. Köhintett egyet. - Szóval... tudom, hogy fel kellett volna hívnom téged, bocsánatot kérni a verekedés miatt... - szabadkozott. A térdére könyökölt, és elmerült a szőnyeg mintáinak tanulmányozásában. Nem lett volna szabad behúznom Ty-nak. Már bánom, hogy ennyire hülye voltam. Könnybe lábadt a szemem. - Tíz évig a legjobb barátok voltunk, Henry. Nincs mentség rá,

hogy eddig nem jelentkeztél. - Kibuggyant egy könnycsepp, amit a kezem fejével letöröltem, de aztán megállíthatatlanul jött a többi. Henry váratlanul odaült mellém az ágyra. Amikor már kiláttam a könnyzápor mögül, észrevettem, hogy mindkét kezét felém nyújtja, mintha vöröspecsenyét játszanánk. Lassan szétterült a vigyor az arcomon. Először kupán vágtam, utána pedig akkorát taszítottam a mellkasán, hogy hátra hanyátdőlt az ágyon. Aztán az ép térdemre támaszkodva meglendítettem a másik lábamat, és oldalba rúgtam. - Francba, Woods! - kiáltott fel, pedig még egy pofont is le akartam neki keverni. Elgurult mellőlem, és az ágy túloldalán, a földön landolt. Ahogy kidugta a fejét a matrac mögül, láttam, hogy elvigyorodik. - Ezt mind megérdemelted, sőt még többet is! - vágtam a szemébe. - Akkor most egálban vagyunk? - kúszott fel hozzám Henry. - Még nem - feleltem, és állkapcson vágtam. - Aú! De én is megrázkódtam. Miből van ennek az állkapcsa? Titánból? Teljesen elzsibbadt tőle a kezem. Henry könnyes szemmel dörzsölgette az állát. - Végeztél? - kérdezte mosolyogva. - Egyelőre - vigyorogtam, és megropogtattam az ujjperceimet. Az asztalhoz ment, töltött két pohár limonádét. Az egyiket felém nyújtotta, a másikat pedig az arcához szorította, hogy lehűtse vele az állkapcsát. Én meg a fájó öklömet gyógyítgattam a poharammal. Egymásra néztünk, és úgy, mint régen, kirobbant belőlünk a nevetés. Továbbra is az arcához tartva a poharat, zokniban átment a szobán, és addig kotorászott a táskájában, amíg elő nem húzott belőle egy pakli kártyát. Visszaült az ágyra, a poharat az éjjeliszekrényre rakta, aztán elkezdte kétfelé osztani a lapokat. - Játsszunk! Felkaptam a tálca sütit az asztalról, és a párnára tettem. Henry a szájába vett egyet, de továbbra is keverte a paklit. Mikor kiosztotta a lapokat, beleharapott a sütibe, megtörölte a száját, aztán a tányérra nézett.

- Woods, hova tüntetted a többit? Addigra már vagy négyet bevágtam. - Aki kimarad, az lemarad, haver! Hívd a szobaszervizt, és rendelj még tőlük. Henry lerakott egy királynőt, én meg egy nyolcast. Besöpörte a kártyákat, és a sajátjaira tette. - Dehogy hívom! Ahhoz nem vagyok eléggé kibélelve. - Ja persze, mert ezért is te fizetsz, mi? - mutattam körbe a pazar szobán. - írasd nyugodtan az apám számlájára, te lökött! - Ledobtam egy ötöst, ő egy hármast tett rá. Enyém volt a kör. - Oké - vigyorodott el végül. Felkapta a telefont, és leadta a rendelést: még több limonádé, sütemény, sőt pezsgőt is kért. Előhúzott a tárcájából egy hamis igazolványt, csak hogy felvágjon vele. - Mit ünnepiünk? - kérdeztem. Rám nézett, és vett egy mély lélegzetet. - Téged, Woods... Olyan rohadtul hiányoztál! Lehajtott fejjel rágtam az ajkamat. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Mindkettőnknél ász volt. Én is letettem három kártyát lefordítva, ő is letett hármat. Aztán egyszerre csaptuk le a negyedik lapot. Henrynél volt a királynő, nálam meg a király. Ekkor rám nézett, megragadta a kezem, és egy mozdulattal magához húzott. Ledőltünk a párnára. - Nem fáj a térded? - suttogta, amikor államat a mellkasára támasztottam, és a szemébe néztem. - Nem. Lehunyta a szemét. - Tudod, mi az, amit mindennél jobban bánok? - Fogalmam sincs. - Hogy nem csókoltalak meg aznap a szobámban. - Végigsimított a hajamon, aztán lecsúsztatta a kezét a hátamra. Elmosolyodtam, és megpróbáltam visszatartani a könnyeimet. - Hát tényleg jó nagy marha voltál, Henry. - Tudom. És azt is tudom, hogy nem érdemellek meg, de kárpótolhatlak azért valamivel?

- Mégis mivel tudnál kárpótolni? - vigyorogtam. - Mondjuk, életed végéig ellátlak sütivel és limonádéval. Erre kitört belőlem a nevetés. Átfogtam a derekát, ő pedig tovább cirógatta a hátam. A keze felkúszott a nyakszirtemhez, aztán beletúrt a hajamba. - Csábító ajánlat, Henry, de... - De? - Van valami, amire ennél is jobban vágyom. - Tényleg? Hát akkor áruld el, mi az, hogy megszerezhessem neked. - Tippelj! És jól tippelt, mert felhúzott magához, így egy vonalba került az arcunk. Az orrunk egymáshoz ért, a szájának csokissüti-illata volt. A kedvencem! És akkor megcsókolt. Végre! - Velem maradsz ma éjszaka? - kérdezte kis idő múlva. - Addig maradok, amíg csak akarod. - Fájó térdem ellenére lovagló ülésbe tornáztam magam rajta, és az ujjaim köré tekert fürtjeivel babráltam. - Viszont fejtől-lábtól kell aludnunk. - Nem lehet, Woods. Azt hallottam, hogy nem mosod ki a zoknidat. Az emlékemre. - Ne cukkolj! - kuncogtam, miközben a nyakamat csókolgatta. - Szóval mi a véleményed a Michiganbe költözésről? - kérdezte. - Te lehetnél a trófeám. Szerencséjére időben lefogta a kezem, mielőtt jól odacsaptam volna. Majd egyetlen mozdulattal megfordított, és az ágyra szorított. Nevettünk, aztán megállás nélkül csókolóztunk. Sokkal erősebb lett nálam. Biztosan halálra hajtotta magát az edzőteremben. Meg is markoltam a bicepszét, hogy ellenőrizzem. Mint az acél... - Mi vett rá, hogy meggondold magad kettőnkkel kapcsolatban? suttogtam. - Rájöttem, hogy mekkora gyökér vagyok. Rettegtem, hogy elveszíthetlek, és túl későn esett le, hogy a hülyeségem miatt ez már meg is történt... Nem hittem, hogy kapok tőled még egy esélyt. Úgyhogy inkább nem szóltam semmit. Féltem, hogy a végén

begurulsz, vagy mégis Tyt választod. Egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. Annyira sajnálom. - Szorosan összezárta a szemét. Megcsókoltam a homlokát. - Tényleg gyökér vagy. De akkor is szeretlek. - Én is szeretlek, Woods. A hajánál fogva magamhoz húztam. - Ha még egyszer az életben el merészelsz hagyni, letépem a fejed! Henry nevetve nyitotta ki a szemét, és fájó állát dörzsölgetve csak annyit mondott: - Vágom, oké? Újból csókolózni kezdtünk, mire úgy elöntött a forróság, hogy lehúztam magamról a tréningfelsőt, és trikóban feszítettem. Henry tekintete a nyakamban lógó labdára tévedt, érte nyúlt, és az ujjai között morzsolgatta. Egy pillanatig haboztam, majd levettem a láncot, és a nyakába akasztottam. - Istenem - mondta a labdát csókolgatva -, hogy ez mennyire hiányzott! - Jobban, mint én? - Naná! Erre szabályosan lerúgtam az ágyról, de nevetve visszakúszott, és megcsókolt. Aztán úgy elmerültünk egymásban, hogy csak a süti meg a pezsgő kedvéért tartottunk néha egy kis szünetet. - Hé, én nem az egyik pomponlány vagyok a háremedből! szóltam rá, amikor a trikóm alá kalandozott az ujja. Eltoltam a kezét. Henry elmosolyodott, visszahanyatlott a párnára, és összekulcsolta a karját a feje alatt. - Bevallhatnád végre, Woods, hogy te vagy a legnagyobb rajongóm. - Ja. Már tervezem, hogy rányomtatom a képed a pólóimra. Bebújtunk a takaró alá - szokás szerint fejtől-lábtól -, és Henry persze egyből az arcomba tolta a lábfejét. Apa azt mondta, attól, hogy két ember szereti egymást, nem feltétlenül lesz belőlük egy pár. De akár működhet is a dolog. Szerintem lesz elég időnk megtapasztalni.

Köszönetnyilvánítás Figyelmeztetés! Ez az oldal szuperhosszú lesz, mert gyakorlatilag fel kellett fogadnom egy egész futballcsapatot, hogy segítsenek a könyv megírásában. És elnézést, ha kissé sziruposra sikerül a hálálkodás. Végtelen hála edzőmnek, bocsánat, ügynökömnek Sara Megibow-nak és a Nelson Literary Agency csapatának, mert lehetőséget adtak nekem, és mindig számíthattam rájuk. Hálás köszönet szerkesztőmnek és mentoromnak, Leah Hultenschmidtnek, mert hitt a regény sikerében, és másokkal is meg akarta ismertetni. Köszönettel tartozom Aubrey Poole-nak, aki valóban pomponlány, és lelkesen elolvasta a könyvemet, annak ellenére, hogy hétvége volt, és ezzel lemondott miattam a pihenésről. Hálával tartozom Allison Bridgewaternek, aki minden írásomat elolvassa, és a legalaposabb kritikával illeti. Csodálatos vagy, és tudom, hogy nagyszerű dolgokat viszel véghez az egyetemen és azon kívül is. Becca Fitzpatrick, az adósod vagyok. Köszönöm, hogy kitűnő tanácsokat adtál, amikor leginkább szükségem volt rá. Köszönöm Jessica Wallace-nak, hogy elsőként szeretett bele Henrybe; Sarah Clootsnak, amiért megtanított az írás fortélyaira; Madeleine Rexnek, aki tizenöt éves kora ellenére már kész szerkesztő; és Ben Rusckowskinak, amiért őszinte véleményt mond az írásaimról (és mert fél a bálnáktól). Rebecca Sutton, Jackie Kenneally, Karen Mlyniec, Sarah Gibson, Kate McHugh, Jo Morningstar, Ruthie Morningstar Lynes, Alisha Niehaus, Cassandra Marshall, Krista Ashe, Regan Means, Tiffany Reisz, Sarah Skilton, Alyssa Plamer, Jennifer Shaw Wolf, Natalie Bahm, Trish Doller, E. Kristin Anderson, Michele Truitt, Marguerite Coffey, Leslie Moeller, Mike Jacobs, Christy Maier, Susan Curley, Bob Bryson és Eric Stein - köszönöm, hogy nagyszerű, támogató barátaim vagytok, elolvassátok a könyveimet, és visszarángattok a földre.

Köszönet a szüleimnek és a testvéreimnek, amiért hagyják, hogy a saját utamat járjam. Apa, köszönöm, hogy elolvasod a munkáimat, és segítesz, hogy minél jobb legyek. Végül a leghálásabb köszönet a férjemet, Dont illeti, aki soha nem vesztette el a belém vetett hitét, és nekem sem hagyta, hogy feladjam az álmaimat.