Mary Lynn Baxter - Joni Csodát Tesz

Mary Lynn Baxter Joni csodát tesz Lacy kislányával, Jonival egy vidéki városkába költözik, hogy feledje múltját, és új életet kezdjen. Átveszi egy könyvesbolt vezetését, s úgy érzi, sikerült meglelnie a nyugalmat, amire mindig is vágyott. Lelki Békéjét azonban hamarosan megzavarja Boothe Larson, a jóképű, ámde mogorva férfi, aki visszavonultan él erdei kunyhójában. Az asszony sejti, hogy Boothe nyers modora mögött érzékeny lélek rejtőzik, hiszen szerető gondoskodással veszi körül Jonit: amikor a kislánynak nyoma vész, elszántan indul a felkutatására. A falon azonban, amellyel körülvette magát, csak lassan üt rést a szerelem…

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

1. FEJEZET Lacy Madison mosolyogva nézte a pulton feltornyozott, nyilvántartásba vételhez odakészített, színes borítójú könyveket. Remek ötlet volt ez a kölcsönzés! Az üzlet forgalma napról napra nőtt. Nem is lehetne boldogabb, főleg most, hogy nemsokára itt a karácsony! Karácsonyi dallamot dudorászva levette a legfelső kötetet, egy kapós dokumentumregényt, amelyet ő is szeretett volna a közeljövőben elolvasni. Úgy döntött, hogy neki is jár néhány perc kikapcsolódás. A pultra könyökölt, és átlapozta a könyvet. Már majdnem a végén tartott, amikor a kezébe került egy boríték. Összeráncolt szemöldökkel vizsgálgatta. Felnyitott American Express kötvény volt, de a tulajdonos neve nem látszott rajta. Kihúzta a boríték tartalmát, s csak nézte, hogyan hull ki belőle és libeg a padló felé egy összehajtogatott papírlap. Megpróbálta elkapni a rózsaszín lapot, de nem sikerült. Lehajolt, fölemelte, és végigszaladt tekintetével a sorokon. Mélyen elpirult. Magánlevél volt, Boothe Larsonnak címezve. A férfi mostanában az ő üzletébe is bejárt. Ugyan még sohasem találkozott a rejtélyes Boothe Larsonnal, részmunkaidős kisegítője, Sue azonban igen, és tömören csak annyit mondott róla, hogy szép darab, amihez gyorsan hozzáfűzte, hogy goromba, mint a pokróc, és zárkózott. Lacy mélységesen megértett mindenkit, aki nyugalomban, a világtól elzárkózva akart élni. Neki két év után sem sikerült tökéletesen túltennie magát rosszul sikerült házasságán. Valamikor régen, amikor feleségül ment fiatal, tehetséges közgazdász udvarlójához, úgy érezte, tökéletesebb nem is lehetne az élete. Meglehetősen rövid ismeretség után mondott neki igent. Talán valami újra és izgalmasra vágyott. Elvégezte a négyéves főiskolát, de még mindig nem tudta, mit is akar. Titkárnősködött egy nagyvállalatnál, de ki nem állhatta. Iparművész szeretett volna lenni, a szülei azonban ezt ostobaságnak tartották. Igaz, fiatalon, közlekedési balesetben életüket vesztették, de mindig is azt sulykolták belé, hogy az ember csak akkor viszi valamire, ha biztos és jól fizető állása van. Lacy úgy érezte, hogy a házasság lesz az az új kihívás az életében, amelyre annyira várt. Az első néhány évben boldog is volt. Férje azonban nem kapta meg munkahelyén azt az elismerést, amelyet véleménye szerint megérdemelt volna, inni kezdett, és kiállhatatlanul viselkedett. Megkeserítette mind felesége, mind kislányuk életét. Lacy elkeseredetten igyekezett szabadulni ebből a pokolból, és új életet akart kezdeni. Két kézzel kapott anyja egyik régi barátnőjének ajánlata után: az asszony szerette volna, ha valaki vezeti helyette, és egy idő után esetleg meg is vásárolja könyvesboltját egy kellemes kis üdülővárosban. Lacy nem habozott, és nem is csalódott. Az arkansasi Camden igazi földi Paradicsomnak bizonyult. A városka a vad és gyönyörű Ozark-hegység üdülőterületének központja volt, igazi 2

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

festői vidék. A méltóságteljes fenyők, tölgyek és bükkfák árnyékában csörgedező patakokban bőven akadt pisztráng és keszeg. A kedvükért idesereglő családos horgászok pedig komoly bevételi forrást jelentettek a városkának. Letelepedése után Lacy nyomban felhasználta művészi adottságait. Kitanulta az üvegművességet, és lámpákat készített: szerető gonddal tervezett, kézzel formázott, érdekes alakú, apró lámpácskákat. Elhatározta, hogy áruházaknak fogja eladni őket, és ebből gyűjti össze a pénzt, amelyből megvásárolja a boltot. Abbahagyta a tűnődést, és büszkén nézett körül. Egyénisége rányomta bélyegét az üzletre: eredeti volt, és elragadóan hangulatos. Régi polcokon és fiókos szekrénykéken sorakoztak a kemény- és papírkötésű könyvek, a lámpákkal együtt. – Mami! Kislányának éneklő hangocskája visszazökkentette Lacyt a valóságba. Megrázta a fejét, és ekkor vette észre, hogy még mindig szorongatja a levelet. Zsebre gyűrte. – Itt vagyok, szívem! Amikor órákkal ezelőtt fölkelt, Joni még mélyen aludt az emeleti lakásban. Lacy az órájára nézett: kilencet mutatott. Mivel az üzlet rendszerint tízkor nyitott, ugyancsak sietnie kellett, ha az összes könyvet be akarta vezetni a nyilvántartásba. Az ajtóban felbukkant Joni. Bájos jelenség volt Mikulásfejjel díszített, piros szabadidőruhájában, amelyet még anyja készített oda az ágy végébe. Lacy elmosolyodott, és kitárta a karját. – Szia, édes? –Joni odarohant hozzá, átölelte a nyakát, és hozzásimult: Az asszony magához szorította. – Jól aludtál? – Igen, nagyon – ficánkolt Joni. – Mit szólnál egy kis zabpehelyhez? Lacy megsimogatta lánya makrancos tincseit. Joninak eszébe sem jutott megfésülködni. – Utána kaphatok sutit? – Szó sem lehet róla, ifjú hölgy! Egyébként mostál már fogat? – Ühüm. – Helyes. – Esetleg később kaphatok sutit? Lacy meglegyintette Joni orrát. – Esetleg. Négyéves, koraérett és okos kislánya örökös kihívást jelentett Lacynek, amelyet azonban szívesen vállalt. Szentül elhatározta, hogy felelősségteljes, tevékeny embert nevel gyermekéből. Ez persze nem volt könnyű feladat. Néha, amikor éjszakánként álmatlanul feküdt az ágyában, mázsás súllyal nyomasztotta a felelősség. Bárcsak lett volna valaki, akivel megoszthatja a terhet – egy férfi, akit szerethet. De hát nem volt. Joni a kezét ráncigálta, hogy felhívja magára a figyelmet. – Mikor lesz már karácsony? – Még három hét, angyalom – felelte gépiesen Lacy.

3

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Le merte volna fogadni, hogy a hálaadó ünnep óta, amikor a boltokban feltűntek a karácsonyi díszek és fenyőgallyak, lánya legalább ezerszer tette már föl ugyanezt a kérdést. – A Mikulásról álmodtam, mami. – Gondolom, szeretnéd elmesélni – mondta az asszony. Kézen fogta a kislányt, és a helyiség túlsó végébe mentek, ahonnan lépcső vezetett a lakáshoz. Kész áldás, hogy itt lakunk az üzlet felett, gondolta. Az apró lakást Lacy fonott és fabútorokkal vegyesen rendezte be. Ezzel együtt kellemes volt az összhatás a tömérdek szobanövénnyel, a két tetőablakkal és a székeken elhelyezett virágos párnákkal. – Halljam, mit álmodtál! – mondta Lacy, miután Joni odatelepedett a konyhaasztalhoz, és bekapott néhány kanál zabpelyhet. A kislány letette a kanalát. – Azt álmodtam, hogy a Mikulás bejött a kandallón át – suttogta izgatottan. – Nagyon izgalmasan hangzik – mondta Lacy ugyanolyan komolyan. – Ez minden? – Nem – kuncogott a kislány. – Megégette a popóját, mami! – Joni! – Lacy az égre emelte tekintetét. – Honnan szeded az ilyeneket? A gyerek vállat vont. Ebben a pillanatban lépések hallatszottak a lépcsőn. Lacy összevonta a szemöldökét. – Sue? – Személyesen – lépett be Sue Petty. Lacy hátradőlt a széken, és megkönnyebbülten felsóhajtott. – Egy pillanatra azt hittem, hogy már ki is nyitottam a boltot. Még az is kitelne tőlem, amilyen szétszórt vagyok az utóbbi időben. – Szia, Sue! – szólt közbe Joni. – Neked is szia, tökmag. – Figyelj! Azt álmodtam, hogy a Mikulás bejött a kandallón át, és megégette a popsiját. Sue úgy pislogott, mintha nehezen értené, amit hall. Azután Lacyre nézett, és kirobbant belőle a nevetés. Lacy tehetetlenül tárta szét a karját. – Most mit mondjak? – Semmit – felelte Sue. – Tudom, mit erezhetsz. Az enyém éppilyen cserfes. Lacy naponta hálát adott az égnek Sue-ért. A dundi, sötét hajú, sötét szemű fiatalasszony nemcsak született eladó volt, hanem jó barátnő is. A nyitás első napján beállított az üzletbe, és megkérdezte, nincs-e szükség a segítségére. Lacy tüstént alkalmazta. Kapcsolatukat még bensőségesebbé tette, hogy Sue-nak volt egy Joninál egy évvel idősebb lánya. Az asszony alkalmanként vigyázott is Jonira. – Kérsz kávét? – érdeklődött Lacy. – Kösz, nem. Megyek, és kinyitok. – Ugyan, ülj már le egy kicsit! – unszolta Lacy. – Korán van még. Sue mosolyogva leült. Lacy kávét töltött neki, és odanyújtotta a csészét. – Elboldogulsz egy darabig egyedül ma reggel? – kérdezte. – Persze. 4

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Be kell ugranom Harrisonhez, hogy vegyek Joninak egy pár cipőt. – Jaj de jó! – ujjongott a kislány. – Talán még a Mikulást is látni fogom! – Talán – mondta Lacy. Betette a zabpelyhes tányért a mosogatóba. Amikor megfordult, Joni már lefelé evickélt a székről. – Futás fogat mosni, azután hozd a fésűt, és megcsináljuk a frizurádat. A gyerek odaszökdécselt az ajtóhoz, ott megfordult, és tágra nyílt, komoly szemmel nézett az anyjára. – Mami, karácsonyra sem jön el apu? Lacy hallotta, hogy Sue mély lélegzetet vesz, neki pedig majd elállt a szívverése. – Nem, csillagom, nem jön el – mondta reszelős hangon. – Te is tudod. Joni lehorgasztotta a fejét, de aztán gyorsan felkapta, és rámosolygott Sue-ra. – Átjöhet Melody az ajándékáért? – Persze hogy át – mosolygott vissza rá szeretettel Sue. – Aztán te jössz át hozzánk, hogy elvidd a tiédet. Joni arca felragyogott. Lacy nyelt egyet, mert gombócot érzett a torkában. – Az csuda jó lesz. De most aztán futás, és csináld, amit mondtam! – Nincs könnyű dolgod vele – jegyezte meg Sue, amikor a gyerek eltűnt. – Hát igen, nehéz így… – sóhajtott Lacy. – Hiányzik neki az apja. Ez nem kérdés volt, hanem megállapítás. – Igen, hiányzik – felelte halkan az asszony. Csend telepedett rájuk. Sue megköszörülte a torkát. – Te sohase mondtad, én meg sohasem kérdeztem, de a barátnőd vagyok, és a szívemen viselem a sorsotokat. Szeretném tudni, mi történt a volt férjeddel. Lacy nekidőlt a szekrénynek, és megpróbált erőt venni a reszketésén. – Nézd, ha nem akarsz beszélni róla, felejtsd el, hogy kérdeztem. – Nem, nincs semmi baj. Én… szeretném, ha tudnád. Hosszadalmas és undorító pereskedés után sikerült elválnom, és éppen kezdtem volna rendbe szedni az életünket, amikor a volt férjem elrabolta Jonit, és áthurcolta a szomszéd államba. A gyerek kétéves volt. – Istenem, de borzasztó! – Hát képzelheted. Majdnem beleőrültem. – Mit tettél? – Az összekuporgatott pénzemből fogadtam egy magánnyomozót, aki végül megtalálta őket. Joni apját azonnal letartóztatták, később pedig börtönbüntetésre ítélték. – Alig lehetett hallani Lacy hangját. – Amint tehettem, összecsomagoltam és idejöttem. A többit már tudod. Kerülte Sue fürkésző tekintetét. Barátnője mintha mondani akart volna valamit, de aztán meggondolta magát. Ivott egy korty kávét. – Nem minden férfi olyan ám, mint az elvált férjed – jegyezte meg kis idő után. Lacy mélyet sóhajtott, s hogy jobb kedvre derítse Sue-t is meg saját magát is, mosolyt erőltetett az arcára. 5

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Biztos így van, én azonban túlságosan fáradt és félénk vagyok egy újabb próbálkozáshoz. Sue kuncogott. – Te is tudod, hogy az olyan nő, aki csak dolgozik, de soha nem jár el szórakozni, előbb-utóbb besavanyodik. – Mint például én. – Butaság! Nagyon is tetszenél, a férfiaknak. Billy szeretné, ha megismerkednél az egyik munkatársával. – Mondd meg annak az aranyos férjednek, hogy kösz, de inkább nem. – Persze nem úgy néz ki, mint Boothe Larson – engedte el Sue a füle mellett barátnője válaszát –, de azért nem rossz. Lacy önkéntelenül a zsebébe nyúlt, és megérintette a borítékot. Csak el ne felejtse feladni! – Ha már szóba hoztad, hányszor is járt már az üzletben Larson? – Amennyire tudom, csak kétszer. – El nem tudom képzelni, minek jön egyáltalán. – Gondolom, egyedül érzi magát – biggyesztette le az ajkát Sue. – A városban azt pletykálják, hogy tűzoltó volt, és vadőr. Most pedig valamilyen titokzatos okból remeteként él. Azt rebesgetik, utálja az embereket. – Fintorgott. – Az utóbbit tanúsíthatom. Amikor lebélyegeztem a könyvét, olyan képet vágott, mint egy fájós mancsú vén medve. – Kár, hogy nem láttam – nevetett Lacy. – Nem vesztettél semmit. Lacy ismét nevetett. Sue éles pillantást vetett rá. – Mi olyan vicces, mami? Joni állt az ajtóban. – Semmi, angyalom – ölelte magához az asszony. – Csak olyan buta felnőttbeszéd. Félóra múlva Lacy Hondája kormányánál ült. – – Az ördögbe! – mormogta, amikor rájött, hogy az American Express borítékja még mindig ott lapul a zsebében. Joni nagy levegőt vett, és szája elé kapta a kezét. – Hú! Csúnyát mondtál, mami! – Igazad van, csúnyát mondtam, és bocsánat. – Már annyira várom a Mikulást! Ügyet sem vetve a hátsó ülésen fészkelődő Joni türelmetlenkedésére, Lacy az ujjaival a kormányon dobolt, és törte a fejét. Ha már egyszer nem adta fel a borítékot, miért ne vigye el személyesen? Mit árthat vele? Semmit. Egyébként is, okoskodott, olyan szép a délelőtt, éppen autózásra való. Joni a sarkával az ülést rugdosta. – Mami, menjünk már! Lacy beindította a motort.

2. FEJEZET Spike farkát csóválva leste a gazdáját. 6

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Tudom, haver, hogy éhes vagy – mondta Boothe Larson. – Ne legyél már ilyen türelmetlen. Mindjárt befejezem. Spike nyüszített, és a hasán csúszott Boothe felé. A férfi nem vett tudomást a fekete labradorról, csak hasogatta tovább a fát derékig levetkőzve, noha csípős volt a reggel. Izzadt volt, és koszos, de fütyült rá. Neki így tetszett. Megállt, rátámaszkodott a fejszére, és körülnézett. Csak a természetben tudott élni. A városi életmódot nem neki találták ki. Nem azért, mintha nem akart volna semmiféle emberi közösség életében részt venni. Egyszerűen ki nem állhatta a nagyvárosi nyüzsgést és tolongást. Ezt a magányos kunyhót választotta otthonának és menedékének. Tudta, hogy a városban különcnek tartják. Kit érdekel? Csak hagyják egyedül nyomorúságával és dühével. Még csak egy éve volna annak, hogy legjobb barátja halálát vesztette abban a tűzben, amely őt is bicegő nyomorékká tette, és élete végéig be nem hegedő sebet ejtett a lelkén? Ez alatt az egy év alatt megöregedett. Reggelente félt a tükörbe nézni. Bár még csak harmincöt éves volt, tíz évvel látszott idősebbnek, és annyinak is érezte magát. Ifjúsága sem volt gondtalan. Durva, embertelen környezetben nőtt fel. Félrehúzódott a többiektől, mert másképp nem bírta volna ki. Ez volt az egyedüli módszer a túlélésre. Nem tudta, merre járhat az anyja, de nem is érdekelte. És ami ennél is rosszabb, azt se tudta, hogy az apja kicsoda. Amikor beállt vadőrnek, úgy érezte, megtalálta, amit mindig is keresett. Aztán bekövetkezett a szörnyűség: egy égő fa kidőlt, s ő hiába rohant a társa, barátja felé, hogy arrébb lökje, nem volt elég gyors. A fa rázuhant mindkettejükre. Boothe-nak csak a lába zúzódott össze, a barátja azonban meghalt. Utána hónapokat töltött kórházban. Közben a nő, akit szeretett, és el akart vennie úgy döntött, nem lesz olyan férfi felesége, aki talán élete végéig nyomorék marad, és nem tud kényelmes életet teremteni neki. Boothe dühösen és kiábrándultan összecsomagolt, és beköltözött az Ozark-hegységbeli kunyhóba. Spike a farkát csóválta. Gazdája elfintorodott, és elhessegette magától a keserű emlékeket. Belevágta a fába a fejszét. – Még ezt az egyet, aztán kapsz enni. Verejtékező arccal lehajolt, és újabb fahasáb után nyúlt. Még föl sem egyenesedett, amikor kocsiajtó csapódását hallotta. Mi a csuda? Kihúzta magát, káromkodott egyet, és megfordult. Nem óhajtott társaságot, még egy ilyen gyönyörű kis barna betolakodóét sem, aki egy hasonlóan bájos, vörös hajú nő kezét szorongatva közeledett feléje. A nő bőre bársonyos volt, és hatalmas szeme olyan kék, mint a texasi búzavirág. – Hűha! – dünnyögte Boothe. Nem érdekelték többé a nők. Senki szép szeméért nem fog még egyszer belesétálni a csapdába! Még ilyen gyönyörű szempár kedvéért sem. Azzal rátámaszkodott a fejszéjére, és várt. Lacy megérezte, hogy a férfi nem látja szívesen. Hiba volt idejönnie. Már megint ráfizet, hogy az ösztöneire hallgatott! 7

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Ennek ellenére szorosan megmarkolta Joni kezét, és elszántan ment tovább. – Mami, fáj! – nyafogott Joni, és igyekezett kiszabadítani az ujjait. Anyja lazított a szorításon, de nem engedte el a kezét. A kislány fölfigyelt a nagy fekete kutyára, amely támadásra készen állt gazdája mellett. – Nézd azt a nagy kutyust, mami! – Látom – felelte gépiesen Lacy. Most kizárólag Boothe Larson érdekelte. Biztos távolságban a házigazdától megálltak. Lacy látta, hogy a férfi arca megfeszül, és szeme résnyire szűkül, azonban Boothe ellenségessége láttán sem hátrált meg, és nem vette le róla a tekintetét. Fejében kavarogtak a gondolatok. Meghökkenve állapította meg, hogy Larson olyan jóképű, mint egy filmszínész. Nem mintha nem hitte volna el Sue-nak Elhitte. Csakhogy a jóképűség viszonylagos fogalom. Kiugró arccsontja konokságról árulkodott. De az összeszorított száj vagy a dacosan előreszegett áll sem hagyott kétséget afelől, hogy semmiféle szelídség vagy lágyság nincs ebben a férfiban. Ez az ember kemény volt, akár a kő. Lacy megállapította, hogy Larson valamivel alacsonyabb lehet száznyolcvan centinél, de széles válla és izmos mellkasa miatt magasabbnak tűnt. Szemlátomást nem zavarta félmeztelensége, és esze ágában sem volt felvenni az egyik fatönkre vetett ingét. Mellszőrzetén harmatként csillogott a veríték. Az asszony nyelt egyet, aztán ismét Boothe arcára emelte a tekintetét. Egyszeriben megváltozott a véleménye. Úgy döntött, Larson nem is jóképű: ahhoz túlságosan kemények és ridegek a vonásai. Még különleges, zöldesszürke árnyalatú szeme sem enyhítette ezt a hatást. Egy újabb sebesült lélek, töprengett Lacy, miközben témát keresett, hogy megtörje a zavaró csendet. Lányának azonban nem voltak efféle gátlásai. – Az anyukám neve Lacy, az enyém pedig Joni. És a tiéd? Boothe lepillantott a gyerekre, de szigorú vonalú szája nem lágyult mosolyra. Hangja azonban szelídebb lett. – Az enyém Boothe Larson. Joni az anyjára sandított, aztán Boothe-ra. Elfintorította apró orrát. – Vicces név. – Joni! Lacy elvörösödött, és legszívesebben betapasztotta volna a gyerek száját. Már épp meg akarta dorgálni a kislányt, amikor elképedésére Boothe halványan elmosolyodott. Hihetetlen, hogy ez a cseppnyi változás mit tett a vonásaival! Váratlanul oly emberinek tűnt. Leguggolt, s így arca csaknem egy magasságba került a kislányéval. – Szóval szerinted ez vicces név? Joni láthatóan élvezte, hogy a figyelem középpontjába került. Elengedte anyja kezét, és közelebb lépett Boothehoz. – Ühüm. – Igen, uram – korholta gyengéden Lacy. 8

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Igen, uram – ismételte vidáman Joni. Hibátlan tejfogai ragyogtak a napfényben. – Szerintem is vicces név – jegyezte meg Boothe. – Szerinted is? – nevetett a kislány. – A Boothe vezetéknév, nekem legalábbis azt mondták. Annyi keserűség bujkált ezekben a szavakban, hogy Lacy összerezzent. Lánya azonban semmit sem vett észre, és a kutyára mutatott. – A kutyusnak mi a neve? – Spike. A labrador gazdája mellett hevert. Amikor meghallotta a nevét, csóválni kezdte a farkát, és ásított. – Meg szabad simogatni? – kérdezte a kislány. – Nem, szívem! – tiltakozott Lacy, és a karjánál fogva arrébb akarta húzni a gyereket. Joni ismét Boothe-t tüntette ki a figyelmével. Fejét oldalra billentette, mintha töprengene valamin. – Van kislányod? – Joni, ez nem a te… – Nincsen, Joni – vágott Lacy szavába Boothe. – És kisfiad van? – Az sincs. Joni egy pillanatig hallgatott. – Nekem meg apukám nincs. Csönd lett, olyan mélységes csönd, amelyet még a természet hangjai sem törtek meg. Lacy maga se tudta, mit szeretne jobban: vigasztalón magához szorítani kislányát, vagy befogni a száját. Egyiket sem tette. Csak állt, és újra elöntötte arcát a pír. Boothe azonban rá se nézett. Le nem vette a szemét a gyermekről. – Az nagy baj. Minden kislánynak szüksége van apukára. – Régebben volt apukám. Lacy hangosan beszívta a levegőt. – Értem – mondta Boothe. – De a mami meg az apu elváltak. Tudod, mi az a válás? – Csitt, Joni! – intette Lacy kétségbeesetten a lányát. Elég legyen már! Boothe megköszörülte a torkát, és az asszonyra szögezte tekintetét. Lacy összerezzent. Még az a kevés melegség is eltűnt a férfi arcáról, amely az imént tükröződött rajta. Pillantása hideg volt, száját keskeny vonallá szorította össze. – Gondolom, tudni szeretné, miért vagyunk itt – nyögte ki Lacy, és igyekezett fegyelmezni magát, nehogy úrrá legyen rajta a remegés. Pedig nem félt. Akkor mitől lehet ez? – csodálkozott magában. – Valóban megfordult már a fejemben ez a kérdés – válaszolta a férfi. Az asszony elengedte a füle mellett a gúnyos megjegyzést. – Lacy Madison vagyok – mondta. – Én vezetem a könyvesboltot a városban. Boothe-nak sötét haja volt, át- meg átszőve ezüst szálakkal. Olyan hosszú, hogy biztosan rálóg hátul a gallérjára, állapította meg magában 9

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Lacy. A férfi türelmetlenül beletúrt sűrű hajába, és úgy nézett az asszonyra, mintha valami nagyon fontos közlendőre várna. – Csak ezt hoztam vissza. A zsebébe nyúlt, és kivette a borítékot. A férfi homloka ráncba szaladt. – Mi ez? – Egy American Express kötvény. Larson szemmel láthatóan zavarban volt. – A magáé. – Az enyém? Lacy odanyújtotta neki. A férfi elvette, és a markába szorította. Biztosan kérges a tenyere a munkától, gondolta az asszony. Azután váratlanul felötlött benne a gondolat: vajon milyen érzés lehet, amikor ez a kéz simogat? Elakadt a lélegzete. Hogy juthat az eszébe ilyesmi egy vadidegenről? Megbolondult? Vagy túl régen él már egyedül? – Hogy került ez magához? Lacy megköszörülte a torkát. – A könyvben találtam, amit visszahozott. – Vagy úgy. Az asszony megnedvesítette cserepesre száradt ajkát. – Van benne egy levél. Amint kimondta, már meg is bánta tapintatlan megjegyzését. Semmi köze nem volt a levélhez, de nem tehetett róla, furdalta a kíváncsiság. Egy asszony írta, aki valamikor nyilván sokat jelentett Boothe-nak. Szinte könyörgött a férfinak, hogy adjon neki még egy esélyt. Boothe nagy zörgéssel felnyitotta a borítékot, és amikor meglátta a rózsaszín papírt, ismét megkeményedtek a vonásai. – Köszönöm – mondta nyersen. Lacy tudta, hogy a férfinak nehezére eshetett kimondania ezt a szót, főleg miután észrevette az asszony szemében az érdeklődést. Boothe zsebre gyűrte a borítékot, aztán fölemelte a fejszét, a maga módján jelezve, hogy nincs több mondanivalója. Lacy megborzongott. Ebben a pillanatban kiáltást hallott. – Mami! Riadtan fordult a hang irányába. Egyszerre pördültek meg Boothe-zal, de egyikük sem tudta már visszatartani a fekete kutyát, amely lelkesen vetette rá magát a feléje szaladó gyerekre. – Jóságos ég! – jajdult fel Lacy. Megrettenve nézte, hogyan szökken a levegőbe a hatalmas állat, és csapódik a mancsa Joni mellének. Akkora ereje volt, hogy a gyerek hátrazuhant, és bevágta a fejét egy tuskóba. A csöndben csak Lacy sikoltását lehetett hallani.

3. FEJEZET

10

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Lacy moccanni sem bírt, a rémület megbénította. Gondolkozni sem tudott, nemhogy mozdulni. – Mami! Joni panaszosan nyöszörgött, aztán elhallgatott. Ettől Lacy egy csapásra magához tért. Később nem emlékezett rá, hogyan tudta megmozdítani ólomnehéz lábát, hogy odarohanjon a lányához. Boothe egy másodperc töredékével megelőzte. Egyszerre térdeltek le Joni mellé. – Joni, csillagom, itt van a mami! Végigtapogatta a gyereket. Valami nedveset tapintott, és ekkor meglátta, hogy Joni vérzik. Elfogta a vakrémület. – Ó, ne, ne… – jajveszékelt, és Boothe-ra bámult. – Vigyük be – mondta a férfi nyersen. Lacy a könnyeit nyeldeste, miközben Boothe felnyalábolta a gyermeket, és bicegve, elnyújtott léptekkel besietett vele közeli kunyhójába. Acélos keménységéhez egyáltalán nem illő gyengédséggel tette le a kislányt a deszkaágyra. – Elájult? – nyögte Lacy. Letérdelt, és oldalra fordította Jonit, hogy megnézze a sebet. A gyerek fején, a tarkójához közel mély vágásból patakzott a vér. – Joni, hallasz? – kérdezte Boothe, miközben félresimították a hajat a sebről. Ezután a férfi megnyomogatta a sérülés környékét. Lacy oda se bírt nézni. – Mami! – pityergett Joni. Könnyek szöktek Lacy szemébe, és lába elgyöngült a megkönnyebbüléstől. Ő is halk nyöszörgést hallathatott, mert Boothe aggodalmas pillantást vetett rá. – Remélem, nem olyan ostoba, hogy most elájul! Bár pontosan ez a gorombaság kellett ahhoz, hogy visszanyerje az önuralmát, Lacy legszívesebben pofon vágta volna a férfit. – Nem – felelte, azután visszafordult a lányához. – Akkor jó, mert nem lesz semmi baja a gyereknek. Hozok meleg vizet és kötést. El ne mozduljon innen. Még hogy el ne mozduljak! – fortyogott Lacy, lánya apró kezét szorongatva. Mintha csak annak az átkozott kutyájának parancsolgatna! Megint kedve lett volna felképelni. De egy pillanattal később már csak Jonira tudott gondolni. – Mami, úgy fáj a fejem! – Tudom, drágám, de mindjárt jobb lesz. Teszünk rá kötést, jó? – Jó – szipogott Joni. Boothe ismét odatérdelt mellé. Kimosta a sebet, aztán bekötözte. Az asszony egészen elcsodálkozott az ügyességén. Lacy megkönnyebbülésére a sérülés nem is volt olyan súlyos, mint gondolták. Csak akkor döbbent rá, milyen közel van a férfihoz, amikor helyére került a kötés. Látta szeme körül az apró ráncokat, érezte a verejtékszagot. De ennél is tisztábban érezte csupasz karjának és vallanak kemény izmait. Hirtelen megborzongott, és hátrébb húzódott. A férfi tekintete elsötétült, szája vonallá keskenyedett, mintha azt olvasta volna ki az asszony mozdulatából, hogy visszataszítónak tartja a közelségét. Pedig Lacy nem 11

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

ezért húzódott el tőle. Épp az nyugtalanította, hogy egyáltalán nem találta visszataszítónak. Boothe felállt. Lacy fölpillantott, és őszintén rámosolygott, remélve, hogy kiengesztelheti. – Köszönöm a segítségét – mondta. – Spike csinálta a bajt – felelte kurtán a férfi. Az asszony nem válaszolt. Inkább odaült a deszkaágyra, és magához vonta Jonit. – Mami! – Itt van a mami – suttogta Lacy. A gyerek sóhajtott, és közelebb bújt hozzá. A szeme becsukódott. Joni szemlátomást kimerült az átéltektől, és pár perc múlva már aludt. Lacy ezalatt megpróbálta rendbe szedni zűrzavaros gondolatait, de nem sikerült. Szíve továbbra is vadul zakatolt. Megmasszírozta a halántékát, mert érezte, hogy ő is egyre kimerültebb. A férfi komor hallgatása sem könnyített a helyzetén. Épp ellenkezőleg. Larson a szoba túlsó végében állt az ablaknál, és kifelé bámult. Lacy az arcélét nézte, amely olyan volt, mintha kőbe vésték volna. Elfojtott sóhajtással félrefordította a tekintetét, és szemügyre vette a szobát. Csodálkozva állapította meg, hogy makulátlanul tiszta és egészen barátságos a maga egyszerűségében: magas, gerendás mennyezet, kőből rakott tűzhely, bőrrel kárpitozott bútorok és tarka mintás padlószőnyeg alkotta a szoba berendezését. Elsősorban azonban a fafaragványok vonták magukra az asszony figyelmét. Ott sorakoztak az ablakfülkében Boothe mellett. Végül Lacy nem bírta tovább a hallgatást. – Ha jól tudom, maga vadőr – jegyezte meg. Larson megpördült. Arca kifejezéstelen volt, tekintete dermesztő. – A városi pletykafészkeknek mindig kell valaki, akiről pusmoghatnak. Úgy látszik, most engem szemeltek ki. Némán farkasszemet néztek egymással. – A munkája során sérült meg? – erősködött az asszony. Maga sem értette, miért ilyen kíváncsi. Talán mert olyan érzések keltek életre benne, amelyeket nem értett? – Igen – mondta Boothe. Lacy érezte, hogy a férfi egyre dühösebb, és tudta, hogy véget kellene vetnie a faggatózásnak, de képtelen volt magába fojtani a kérdéseit. – Ezeket a faragványokat maga készítette? – Igen – vetette oda foghegyről Larson. Lacy lesütötte hosszú, sötét pilláit, hogy leplezze zavarát. Joni megrezzent, s az asszony ringatni kezdte. Erezte, hogy Larson figyeli minden mozdulatát. – Azt hiszem… mennünk kell. – Helyes – mondta Boothe –, csak nem haza. Lacy elkomorodott. – Miért? – Szerintem Jonit meg kellene mutatni egy orvosnak. Túlságosan mélyen alszik, nem tetszik ez nekem. Az asszonyon ismét elhatalmasodott a rémület. – Maga… csak nem… 12

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Nem, nem. Csak szeretném, ha látná a sérülését egy orvos is. Átöltözöm, és elviszem magukat. Lacy szóra nyitotta a száját, ám meggondolta magát, és némán engedelmeskedett. Lacy kinyújtóztatta fáradt tagjait, aztán nagyot ásított. Megdörgölte a szemét, de ez sem segített: továbbra is homályba burkolózott a szoba. Pislogott egyet, és végre tisztán látta a helyiséget. Most már tudta, hol van: egy kemény széken kuporog egy kórházi szoba sarkában. Tekintete az ágyra esett, amelyben Joni aludt. Éjszaka egy darabig mellette feküdt a pótágyon, de az olyan kényelmetlen volt, hogy inkább átült a székre. Sajnos azonban az még kényelmetlenebbnek bizonyult. Fáradtan dőlt a szék támlájának. Az a fő, hogy Joni jól van! Efelől már tegnap biztosította Lacyt a nyájas Moore doktor az alapos vizsgálat után. – Kutya baja sem lesz a kis hölgynek – szólt kedvesen mosolyogva. – Hála Istennek! – sóhajtott fel az asszony, és Boothe-ra nézett, aki azonban le sem vette a szemét az orvosról. – Nem kell összevarrni a sebet? – Elég a kötés, de óvatosságból szeretném bent tartani ma éjszakára. Lacy szeme tágra nyílt. – De… hiszen azt mondta… – Nyugodjon meg, Lacy! – kérte Moore doktor. – Azt mondtam, hogy szemmel láthatóan jól van, de szeretném megfigyelés alatt tartani. – Szerintem okos ötlet – jegyezte meg Boothe. Az asszony mély lélegzetet vett. – Nos… jó. Természetesen én is azt akarom, ami Joninak a legjobb. – Akkor lássuk csak azt a szobát! – vette át az irányítást Boothe. A kislány hamarosan megkapta a szobáját, ahol az anyja és egy ápolónő közösen ágyba dugta. Boothe egyfolytában figyelte őket. Amikor a nővér elment, és kettesben hagyta őket, egyikük sem szólalt meg. – Mi lesz… a kocsimmal? – kérdezte végül az asszony. – Ne aggódjon, gondom lesz rá. Ismét kínos csend állt be. – Szóval… még egyszer köszönök mindent – dadogta Lacy, és elszántan a férfi szemébe nézett. Boothe a száját bámulta. Lacy a feje búbjáig elvörösödött. A férfi félrekapta a tekintetét, és elkomorodott. – Mennem kell. Lacynek csak jóval később sikerült összeszednie magát. Csak akkor csillapodott az idegessége, amikor Sue-val beszélt telefonon. Barátnője megnyugtatta, hogy ő majd kiszolgál helyette a boltban, sőt ha kell, még fogkefét is visz be neki. Lacy nevetett, és azt mondta, hogy semmi szükség rá. Reggelig csak meglesz valahogy. A sötétítőfüggönyön át már kezdtek beszűrődni a napsugarak. Az asszony elhessegette magától a tegnap este emlékeit, és lábujjhegyen odament az ágyhoz. Lehajolt, puszit nyomott Joni rózsás arcára, és úgy döntött, nyugodtan itt hagyhatja addig, amíg megiszik egy csésze kávét az előcsarnokból nyíló váróban. 13

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Kilépett az ajtón, és egyszerre földbe gyökerezett a lába. Egy székben elterülve Boothe aludta az igazak álmát. Közelebb lopakodott. Amikor már majdnem hozzáért, megállt. Szíve hevesebben kezdett dobogni. Micsoda jóképű férfi! – állapította meg magában. Nem szabad ilyeneket gondolnod! – figyelmeztette rögtön egy belső hang. Gyorsan lelkesedő és bizakodó természet volt, amióta azonban olyan csúnyán megégette magát, megfogadta, hogy óvatosabb lesz. Nehéz volna ismét beleszeretni valakibe. Főleg egy ilyen megkeseredett emberbe. Bár meg kell hagyni, sokkal összetettebb egyéniség, mint az ember azt az első pillanatban gondolná. Dühösen rám förmedt, aztán mégis milyen gyöngéden bánt Jonival, gondolta az asszony. Ez is csak a feltevésemet igazolja. A férfi kezét nézte, és ismét eszébe jutott, milyen is volna, ha ez a kéz megérintené, simogatná. Lángba borult az arca, és megpróbált elfordulni, de nem tudta levenni róla a tekintetét. Képtelen volt elfojtani az érzéseit. Boothe kinyitotta a szemét. – Lacy? Az asszony ijedten összerezzent. Kinyitotta a száját, de egyetlen hangot sem bírt kinyögni. Boothe feltápászkodott, s közben egy pillanatra sem vette le a szemét az asszonyról. Különös feszültség vibrált a levegőben. A férfi mély lélegzetet vett, és csak azután fordította el róla a tekintetét. – Joni jól van? – kérdezte. Lacy az ajkába harapott, nehogy elárulja reszketését. – Igen… nagyon jól. Bármelyik pillanatban megérkezhet az orvos, hogy hazaengedje. – Megvárom, és elviszem magukat. A kocsiban még elviselhetetlenebb volt a feszültség. Boothe igyekezett a vezetésre összpontosítani, és ügyesen kormányozta a Cherokee terepjárót. Joni viszont remek hangulatban ült kettejük között. Élvezte, hogy ő áll a figyelem középpontjában, és fel sem tűnt neki a két felnőtt komor hallgatása. Megállás nélkül fecsegett, amióta elhagyták a kórházat. – Mami, ha hazamegyek, ágyba kell feküdnöm? – kérdezte. – Csak akkor, ha akarsz. – Nem akarok. Boo-hoz akarok hazamenni! Boo! Lacy azt se tudta, nevessen-e, vagy sírjon. Csak leste, mit fog szólni Larson keresztneve rövidített változatához. A férfi halványan elmosolyodott. Lacyt ismét megdöbbentette a Boothe arcán végbement hirtelen változás. Milyen vonzó, amikor mosolyog! – gondolta. – Ejnye, mi ez a gyerekes butaság! – nézett rosszallón a lányára, miközben kétségbeesetten iparkodott fesztelennek látszani. Joni csak kacagott, azután Boothe-t tüntette ki a figyelmével. – Hol a kutyus? – Otthon – mondta Boothe a torkát köszörülve. – Mit csinál? – Hát, nézzük csak… – Elhallgatott, és megdörzsölte az állát. – Fogadnék, hogy kint vár a tornácon, és nyüszít. – Haragszikrám? – Nem. Te haragszol rá? 14

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Joninak ezt meg kellett fontolnia. – Nem – mondta végül felnőttes komolysággal. Lacy magában mosolygott. Lenyűgözte a férfi Joni iránt tanúsított kedvessége. Nem tévedett: a ridegség mögött, amellyel Boothe Larson fogadta, mély érzések rejtőznek. Ennek az embernek ugyanannyi türelme van a gyerekhez, mint neki. – Tudod mit? – fűzte hozzá Joni. – Nem tudom, de gondolom, elárulod – mondta az utat nézve Boothe. Joni le sem véve szemét a férfiról, odacsúszott az ülés szélére, és csípőre tette a kezét. – Ha még egyszer bántani fog, kiporolom a fenekét! – Joni! – szisszent fel restelkedve Lacy. – Azt hiszem, ifjú hölgy, beszélnünk kell egymással! A kislány lebiggyesztette az ajkát. Boothe most már nemcsak mosolygott, hanem majd kirobbant belőle a nevetés. Lacy megkönnyebbülésére azonban elfordította a fejét, hogy Joni ne lássa. Ő azonban látta… Larson rákanyarodott a kocsival az üzlet előtti felhajtóra. Lacy kinyitotta az ajtót, Joni pedig beviharzott a boltba, otthagyva anyját Boothe-zal. – Köszönöm… még egyszer köszönök mindent. – Nincs mit. – Nem maradna itt reggelire? – kérdezte az asszony. A férfi összeszorította a száját. – Nem – mondta nyersen. Lacyt elfogta a pulykaméreg. – Akkor bocsássa meg, hogy embernek néztem! – vágta oda gondolkozás nélkül. Látta, hogyan önti el Larsont a düh. Szeme résnyire szűkült. Aztán sarkon fordult, és hátra sem nézve visszament a Cherokee-hoz. Lacy még másnap reggel sem tudta kiverni a fejéből Boothe-t és az összeszólalkozásukat, Felejtsd el! – förmedt magára. Felőle akár a világ végéig is ott rostokolhat az elefántcsonttornyában! Hadd nyalogassa csak a sebeit! A férfi világosan az értésére adta, hogy nem tart igényt a társaságára. Sem az övére, sem máséra. Kellemetlen, önző alak! Türelmetlenül felsóhajtott, aztán odament az ablakhoz, és kikémlelt. A tájat vastag hótakaró borította, és további havazást jeleztek. Ettől egyszerre ünnepi hangulata támadt. Texasban nőtt fel, ahol kevés havat látott. Most pedig alig várta a csillogó, fehér pelyheket. Hófellegek tornyosultak az égen. Borús, sötétszürke felhők… olyan színűek, mint Boothe szeme. Jóságos ég, de hiszen már valóságos rögeszméje ez az ember! Ez a kiállhatatlan alak, aki levegőnek nézi őt! Nem szabad többet gondolnia rá. De akármennyit korholta is magát, Larson nem ment ki a fejéből. Nem hagyta nyugodni a férfiból áradó magányosság. Talán azért, mert annyira együtt érzett vele? Ő is magányos volt. Bármennyire szerette is a lányát, egy négyéves gyermek nem pótolhatott egy társat. Mitől lett Boothe ilyen kemény és elutasító? Nyilván sohasem tudja meg. Hirtelen elfordult az ablaktól. Ostobaság ilyeneken törnie a fejét. 15

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Gyorsan összecsapok valami ebédet, azután munkához látok, határozta el. Vasárnap lévén úgy tervezte, hogy egész délután lámpákat készít, a bolt vezetését pedig Sue-ra bízza. De első az ebéd. Húsz perccel később már a tűzhelyen rotyogott a gombás csirkeragu. Joni az asztalnál ült, és egy dinoszaurusz képét színezte. – Mami! – mondta. – Olyan nehéz. Segítesz? – Mindjárt, kicsim. Csak egy perc, rögtön kész a saláta. Csengettek a bejárati ajtónál. Joni lekecmergett a székéről. – Majd én kinyitom! Lacy maga se tudta, miért ment utána. Amikor a kislány kitárta az ajtót, az asszonynak leesett az álla a meglepetéstől. Karján egy mackóval Boothe támaszkodott a tornác oszlopának. – Szia, Boo! – kiáltotta Joni, a plüssjátékot bámulva. – Szia, kicsi! – mondta Boothe, de nem a gyereket nézte, hanem Lacyt. Ismét feszültséggel telt meg köztük a levegő. – Bejöhetek? – kérdezte sután. Az asszony még mindig nem tudta elhinni, hogy itt van, és egy pillanatig szóhoz sem jutott. – Persze – mondta végül. Hallotta, hogy reszket a hangja, és gyűlölte magát ezért. – Nekem hoztad a macit? – kérdezte Joni. Eltalálod – nyújtotta oda neki Boothe a plüssállatkát. Bementek a nappaliba, és Boothe leült a kanapéra. Pompásan festett farmernadrágjában, kék ingében és csizmájában. Szokás szerint kócos volt, mintha csak a kezével fésülte volna meg sűrű, erős haját. – Nézd, mami, mit hozott nekem Boo! – Nagyon szép, kicsim. – Talán az ajándékkal kér bocsánatot tegnapi modortalanságáért? – Mit kell mondani ilyenkor, Joni? Joni felkapaszkodott Boothe ölébe, átölelte a nyakát, és puszit adott neki. – Köszönöm szépen, Boo. Lacy hallotta, hogy a férfi mély lélegzetet vesz. Majdnem elakadt a szívverése. Kérlek, Istenem, ne engedd, hogy visszautasítsa! – fohászkodott magában, látva, hogy a férfi elsápad. Boothe, noha láthatóan zavarba ejtette ez az érzelmi kitörés, játékosan megfricskázta a gyerek orrát, és azt mondta: – Szívesen. Amikor megláttam a kirakatban, azt mondtam magamban: ez pont Joninak való. A gyerek szeme fölragyogott. Lacy látta rajta, hogy legszívesebben ismét cuppanós puszit nyomna Boothe arcára. A férfi azonban letette az öléből. – Hát… azt hiszem, jobb, ha most megyek. – Nem maradna itt ebédre? – szaladt ki Lacy száján, de rögtön meg is bánta. Még mindig neheztelt a múltkori visszautasítás miatt. Joni belecsimpaszkodott Boothe kezébe. – Maradj itt, Boo! Mellém ülhetsz a mackóval. – Nem is tudom… – Szépen kérlek! – rimánkodott Joni. 16

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Lacy a férfi arcát figyelte, amelyen ellentmondásos érzések tükröződtek. Aztán Boothe mély lélegzetet vett, de olyan halkan, hogy az asszony inkább érezte, mint hallotta. – Biztos, hogy nem zavarok? – kérdezte végül, Lacy megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Végtére is én mondtam, hogy maradjon. A férfi bátortalanul elmosolyodott. – Csuda jó illata van itt valaminek. – Akkor marad? Az egyszerű kérdés tompán visszhangzott a csöndben. – Maradok. Most Lacy volt zavarban. Miről beszélgessenek? Mi lesz, ha nem ízlik neki a főztje? Térj észhez! – parancsolt önmagára. Mit számít, hogy mit gondol! De mégis, nagyon is számít! Joni megragadta a férfi kezét, és az a szék felé vonszolta. Amikor leültek, és Lacy teleszedte a tányérokat, a gyerek odafordult Boothe-hoz. – Megírtad már a Mikulásnak, milyen ajándékot szeretnél? – kérdezte. – Nemén. – Akarod, hogy segítsek ebéd után? A férfi éles, fürkésző pillantást vetett Lacyre. Az asszony szinte érezte, amint végigsiklik rajta a férfi tekintete. Ismét belenyilallt az ismerős érzés, amelyről oly elszántan igyekezett tudomást sem venni. Boothe mosolyra húzta a száját, és noha a kislányhoz intézte a szavait, egyfolytában az asszonyt nézte. – Hát persze, hogy akarom. Hátha nekem is hoz valamit. Forróság öntötte el Lacyt, és egyszeriben tudta, hogy kellemesen fog lezajlani az ebéd. – Ó, Lacy, ez gyönyörű! Sue kitörő elismerése mosolyt csalt Lacy feszült arcára. A fénybe tartotta az apró üveglámpát, hogy alaposabban szemügyre vegye. – Őszintén mondod? Sue elkomolyodott. – Mi van veled? Eddig legalább a munkádban nem kételkedtél. – Tudom – sóhajtott Lacy. – Csakhogy… – Elhallgatott, és elfordította a fejét, hogy kitérjen Sue fürkésző tekintete elől. – Hagyjuk. – Mi van veled az utóbbi időben? – kérdezte Sue azzal a fesztelenséggel, amelyet csak jó barát engedhet meg magának. Lacy letette a lámpát, és tüntetően számolni kezdte a többit az asztalon. Remélte, hogy nem kell válaszolnia a kérdésre. – Várok! – figyelmeztette barátnője, és a nyomaték kedvéért dobbantott. Lacy mosolyt erőltetett az arcára. – Ne is törődj velem. Talán csak énrám is átragadt ez a karácsonyi láz. Sue legyintett. – Ezt ugyan kötve hiszem, de úgy látszik, be kell érnem ennyivel. Lacy mérges volt magára, amiért titkolózik a barátnője előtt, de nem avathatta a bizalmába. Sue-nak igaza volt: teljesen meghasonlott önmagával. Az idegei pattanásig feszültek, mert örökösen Boothe körül forogtak a gondolatai. Három nap telt el azóta, hogy náluk ebédelt. Noha azonnal elment, mihelyt befejezték az ebédet, és megírták a levelet a Mikulásnak – Lacy 17

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

elmosolyodott erre az emlékre –, az asszony azóta is képtelen volt másra gondolni. Nem örült az érzéseknek, amelyeket a férfi ébresztett benne, mert tudta, hogy nem kölcsönösek. – Mami, hol vagy? – A műhelyben, édesem! – mondta Lacy. Megkönnyebbült, hogy kizökkentették idegesítő gondolataiból. – Mit csinálsz? – rontott be széles mosollyal a kislány. – Dolgozom. Akarsz segíteni? – Én is hasznát tudnám venni a boltban két dolgos kéznek – mondta Sue. Joni megrázta a fejét. – Mami, én Boo kutyusával akarok játszani! – Nem tartom jó ötletnek – vágta rá az anyja. A gyerek lebiggyesztette az ajkát. – De én akkor is azt akarom! – Örülök, hogy nem félsz a kutyától, mert ebből látszik, hogy nagylány vagy. De a maminak most sok dolga v. Egy csomó karácsonyi megrendelést kell teljes tanult – De… – Egyetértek veled, Joni – mondta Sue. – Szerintem remek ötlet. – Tessék? – pislogott Lacy. – Igen. Agyondolgozod magad. Pár óra napsütés jót fog tenni. – Megyünk, mami? – nyaggatta Joni. – Megyünk? Lacy az ajkát harapdálta, és összevissza kavarogtak a gondolatai. Nagy volt a kísértés, bár tudta, hogy szamárságot művel. Azt is tudta, hogy Boothe is ezt fogja gondolni. Haragudni fog, hogy ismét betörnek a magánéletébe. Egyébként ha látni akarná őt és Jonit, tudja, hol keresse őket. De Sue-nak is igaza van. Az idő gyönyörű, és ott vannak azok a faragványok. Máig sem felejtette el a csodaszép kézműves munkákat. De jó lenne itt árulni őket az üzletben! Eszményi karácsonyi ajándék lenne belőlük… – Jól van – fordult Jonihoz. – Te győztél. Szaladj, vedd a kabátodat! Tüntetően nem vett tudomást Sue fürkésző pillantásáról, barátnője cinkos kuncogása azonban az ajtóig kísérte. Boothe rövid pihenőt tartott, és letörölte homlokáról az izzadságot. Ma visszaszereli az ülést ebbe a kocsiba, ha törik, ha szakad! Már amikor belefogott, tudta, hogy nem lesz könnyű dolga. Hátralépett, szemügyre vette eddigi munkáját, és elégedett volt az eredménnyel. Az ócska kocsit a színben találta kevéssel azután, hogy megvette a házat. De csak néhány napja, Lacynél tett látogatása után határozta el, hogy felújítja. De még a testi erőfeszítés sem tudta feledtetni vele az asszonyt. Eddig magától értetődőnek tartotta, hogy magánya szent és sérthetetlen. Nem épített kerítést a háza köré, mert úgyis áthatolhatatlan fallal vette körül magát. Nem gondolta, hogy bárki veszi magának a bátorságot, és átlépi a határvonalat, anélkül hogy ő engedélyt adna rá. Ez így is volt mindaddig, amíg Lacy néhány nap alatt rést nem ütött a falon, ezzel sebezhetővé és kiszolgáltatottá téve őt. Felkapta a kalapácsot, és még egy szöget vert a kocsi hátulján lévő keresztlécbe, majd újabb szöget vett elő, és közben egyfolytában szidta magát. Az erőteljes kalapácsütésekkel próbálta levezetni a mérgét. 18

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Dühítette, hogy képtelen leküzdeni az asszony utáni vágyát. Úgy érezte, mintha az egész világ összeesküdött volna ellene. Ráadásul ott van az a kedves arcú, göndör hajú kislány az angyali mosolyával! Hogy is felejthette volna el? Ő is megtalálta a gyenge pontját, a rést a páncélon, és belopta magát a szívébe. Ennek a kapcsolatnak véget kell vetnie! Nincs mit nyújtania sem Lacynek, sem a lányának. Egyébként sincs szüksége családra. Csak arra vágyott, hogy minél előbb rendbe jöjjön sérült lába, és ismét végezhesse a megszokott munkáját. Épeszű asszony, főleg ha egyúttal anya is, nem akar együtt élni olyan emberrel, aki naponta kockáztatja az életét és a testi épségét. És honnan veszi, hogy egyáltalán kell Lacynek? Érezte, hogy az asszonynak megvan a maga keresztje. Ő is rengeteget szenvedett. Boothe le merte volna fogadni, hogy a Lacy arcán tükröződő keserűség Joni apjával van kapcsolatban. Abban a gyönyörű, kék szempárban ott lappang a fájdalom, csak a világ nem veszi észre, gondolta. Csak a magafajta zárkózott, magányos embereknek tűnik fel, azoknak, akik szintén megjárták már a poklok poklát. Vagy csupán arról van szó, hogy nőre vágyik? Mi lenne, ha… Felejtsd el! Neked Lacy kell, és senki más. ót pedig nem kaphatod meg! – korholta magát. Újabb szögért nyúlt. Aztán kocsiajtó csapódását hallotta. Anélkül, hogy megfordult volna, tudta, kik a látogatói. – Hogy a fene…? –fakadt ki bosszúsan. Remélte, hogy elmennek, ha nem vesz róluk tudomást. De nem mentek. Felkapta a fejét, és hátranézett. Anya és lánya tétován közeledtek. Boothe-nak elakadt a lélegzete. Lacy ragyogóan nézett ki. De nem is ez volt a legmegfelelőbb szó rá. Elbűvölő. Ez az! Elbűvölő volt a szűk farmernadrágban és a vastag, türkizkék pamutingben, amely alatt tisztán kirajzolódott a melle. Biztosan bársonyos és rózsaszínű a mellbimbója, villant át Boothe agyán. Jóságos ég, de szerette volna megérinteni! Nem igaz! Igenis azt szerette volna, ha végre békén hagyják! Majdnem orra esett, úgy sietett elébük.

5. FEJEZET Félúton találkoztak a ház és a szín között. Joni lemaradt, hogy megkeresse a kutyát. Az asszony merőn nézte a férfit, és nyelvével megnedvesítette kiszáradt ajkát. – Tudja… szóval… remélem, nem zavarjuk. Olyan érzéki volt, ahogy felnézett rá. Főleg a szája: határozott vonalú, mégis puha és hívogató. Boothe magában szitkozódott, és igyekezett megőrizni az önuralmát. Szíve azonban vadul zakatolt, és alig kapott levegőt. 19

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Spikey! Ide, Spikey! – kiáltotta Joni. Az éles gyerekhang megtörte a pillanat varázsát. – Joni látni akarta a kutyát – magyarázta az asszony kissé elfúló hangon. Szemlátomást zavarban volt. Boothe körülnézett, és igyekezett nyugodt hangon megszólalni, bár összevissza kavarogtak a gondolatai. – Jó ötlet volt. – Nem, nem volt az – szögezte le Lacy. – Pocsék ötlet volt. –Joni felé fordult, aki guggolva leste, mikor tűnik fel a kutya. – Gyere, édesem! Menjünk. – Ne menjen… kérem! Szeretném, ha maradnának mondta Boothe, bár tudta, hogy a józan eszére kellene hallgatnia. – Biztos benne? Egy darabig farkasszemet néztek egymással, aztán a férfi elfordította a tekintetét. – Nem – vetette oda nyersen. – Már semmiben sem vagyok biztos. – Gyere ide, kutyus, gyere ide! – szólongatta az állatot ismét Joni. – Hol vagy, Spikey, te csúnya kutyus? Boothe legszívesebben megölelte volna a kislányt. A gyerek kedves, csengő hangja feloldotta görcsös feszültségét. Alig észrevehetően elmosolyodott. – Egész délelőtt kint volt az erdőben. Joni odafutott anyja mellé, és felsandított Boothe-ra. – Haragszik rám a kutyusod? – Nem. Larson a szájába dugta két ujját, és éleset füttyentett. A kutya nyomban előjött a fák közül, és meg sem állt a gazdájáig. Lihegve bámulta a gyereket. Joni kuncogott, kinyújtotta a kezét, aztán visszahúzta. – Talán jobb volna, ha előbb csak beszélnél hozzá – ajánlotta Lacy aggodalmasan lehalkítva a hangját. – Nem fogja bántani – nyugtatta meg Lacyt a férfi. Megfogta a kislány kezét, és gyöngéden rátette a labrador fejére. A kutya fölemelte az orrát, és megnyalta az apró tenyeret. Joni visított a gyönyörűségtől. – Nézd, mami, szeret engem! – Hát ez nagyszerű! Most pedig búcsúzz el Spike-tól. Mennünk kell. – Lefogadom, Joni, hogy Spike szeretne játszani veled. – Ó, mami, nem maradhatunk? Lacy bosszúsan nézett a férfira. – Semmi szükség rá, hogy ezt csinálja… Boothe úgy érezte, mintha vasmarok szorítaná össze a szívét. – Tudom – hallotta a tulajdon hangját. Aztán odaszólt Joninak: – Gyere, Joni, hozz egy botot! A kislány néhányszor elhajította a botot, és megvárta, amíg visszahozza a kutya, aztán anyjához fordult: – Most te jössz, mami! A hangosan ziháló állat letelepedett a gazdája mellé pihenni. Lacy nevetett, és megrázta a fejét. – Engem nem tudsz rávenni ilyesmire, kicsim! 20

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Gyáva! – gúnyolta Boothe csibészes mosollyal. Lacy szeme megvillant. – Na ide azzal a bottal! – mondta elszántan. Boothe odanyújtotta neki a botot: Micsoda harcias nőszemély! – gondolta. Tekintete az asszony durcás szájáról szikrázó kék szemére siklott. Szilaj kancára emlékeztette, amelyet be kell törni. Mit nem adott volna, ha ő szelídítheti meg… – Hozd ide, Spike! – kiáltotta Lacy, és fölemelte a karját. Hatalmasat lépett előre, és egyszerre elveszítette az egyensúlyát. – Jaj! – sikította. Larson utánavetette magát, és elkapta. Mivel azonban mindketten mozgásban voltak, hátratántorodtak, és belehuppantak a hóba, amely jótékonyan tompította az esést. Boothe-nak sikerült alulra kerülnie, és felfognia Lacyt, aki egyenesen rázuhant. Egy pillanatra annyira megdöbbentek, hogy egy szót sem tudtak szólni. Boothe havas szempilláin át felnézett az asszonyra. A férfi megdermedt, képtelen volt megmozdulni. Lacy testének közelsége szinte fájdalmas érzéssel töltötte el. Szerette volna megérinteni nyelvével az asszony nyakán azt az édes gödröcskét… Lacy arcizma és szája megrándult, de nem az ijedtségtől vagy a haragtól, ahogy a férfi először gondolta, hanem a nevetéstől. Már-már Boothe-ból is kirobbant a nevetés, amikor Joni egyszer csak kacagva melléjük huppant a hóba. – Ügyetlen vagy, mami! Lacy és Boothe igyekeztek összeszedni magukat, s közben kerülték egymás tekintetét. – Ideje visszamennünk az üzletbe – mondta az asszony halkan. – Búcsúzz el Spike-tól, Joni. A gyerek azonban nem indult engedelmesen az autóhoz, hanem belekapaszkodott Boothe kezébe. – Eljössz az óvodába a karácsonyi ünnepségre? – nézett föl rá. – Kislányom, nem hinném, hogy Boothe-t érdekelné a műsor. Lacy hangjából kicsendült, hogy nem örül a gyerek ötletének. Sőt szinte elkeseredett tőle. – Azt hiszem – kacsintott Boothe a kicsire –, tudok időt szakítani rá. Mikor lesz? – Holnapután – felelte Joni. Rövid ismeretségük alatt Lacy másodszor fogyott ki a szavakból, amit Boothe egy cseppet sem bánt. Ö se tudott volna mit mondani. Ostobán érezte magát, amiért az érzéseire hallgatott a józan esze helyett. Lacy veszélyezteti a lelki békéjét. Jobb, ha erről nem feledkezik meg. Már bent ültek Jonival a kocsiban, amikor az asszony megszólalt: – Nem haragszik, ha kérdezek valamit? – Az attól függ. – Tudja… azok a faragások… – Elhallgatott, és mély lélegzetet vett. – Szeretném, ha árusíthatnám őket a boltomban. Boothe alig bírta leplezni felháborodását. – Felejtse el! Nem eladók Sem most, sem máskor. – Akkor elnézést – felelte Lacy, és fagyos pillantást vetett a férfira. 21

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Gázt adott, és elindult, mielőtt Boothe visszavághatott volna. A férfi maga sem tudta, meddig állt ott magában átkozva az asszonyt. És persze saját magát is. A következő két nap Lacyt annyira lekötötte a bolt, a karácsonyi ajándékkönyvek és a lámpák árusítása, valamint lakásának díszítése, hogy sikerült kiűznie Boothe-t a gondolataiból. Ezen az estén azonban, amikor az óvodai ünnepségre csinosította magát, nem tudta már kiverni a fejéből a férfit. Egyébként is túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy önmagával viaskodjon. Amikor már azt hitte, tudja, hányadán áll vele, akkor kellett csalódnia benne! Csak úgy sütött a férfiból a düh, amikor megemlítette a fafaragásokat. De inkább leharapja a nyelvét, mintsem hogy megint szóba hozza a drágalátos faragványait! Felőle belesavanyodhat a bánatába ez a konok alak! Még egyszer nem fogja kiszolgáltatni magát ennek a goromba fráternak, bármilyen csodás érzés is volt, amikor összeért a testük. Eszébe juttatta, milyen rég nem ért hozzá férfikéz… Szórakozottan körülnézett a szobában, aztán kiment, remélve, hogy az emlékeit is maga mögött hagyhatja. Egyébként sem akarta, hogy elkéssenek. – Siess, Joni! – kiáltotta, és a konyhába sietett, hogy levegye a kávéskannát a tűzről. – Joni beviharzott. – Sietek, mami! Lacy gyöngéden rámosolygott a lányára. Milyen bájos ebben az angyaljelmezben! Igazi angyalka. Aztán elnevette magát. Bájosnak bájos, de hogy angyal? – Mi olyan vicces, mami? – Semmi, édesem. Indulnunk kell, méghozzá azonnal! – De én még nem vagyok kész! – nyafogott a gyerek. – Joni! – Nem találom a táskámat. Lacy fohászkodott, nehogy kijöjjön most a béketűrésből. Gyorsan körülnézett a sajátját keresve. Éppen megpillantotta, amikor csengettek. – Soha jobbkor! – mormogta, és azon töprengett, mit vétett, hogy sorozatos csapások érik. – Majd én kinyitom, mami! – Te csak maradj itt! – tiltakozott Lacy. – Keresd a táskádat. Ügyet sem vetve lánya méltatlankodó dünnyögésére, odasietett az ajtóhoz, és kitárta. Boothe nézett vissza rá. Remekül festett sportos zakójában és szövetnadrágjában. Lacynek leesett az álla a csodálkozástól. – Gondolom, nem vártak. Szomorkás mosoly játszadozott a férfi ajka körül, tekintete azonban, amellyel az asszony pillantását kereste, kifürkészhetetlen volt. – Nem, valóban nem – suttogta erőtlenül Lacy. – Azért beenged? Az asszony térde elgyöngült. Alig bírt félreállni, hogy beeressze Boothet. 22

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

A férfi elsétált mellette, és egyenesen a nappalit és a konyhát elválasztó boltívhez ment. Lacy zavartan követte. Az illata is olyan csodás, mint a megjelenése… – Szia, Boo! – toppant elő a konyha felől Joni, és a férfi nyakába vetette magát. Boothe elmosolyodott. – Azt a mindenit, hogy te milyen csinos vagy! – A mami azt mondta, hogy nem fogsz eljönni az ünnepségre. Boothe csúfondárosan Lacyre mosolygott. – Ó, valóban ezt mondta? Nooos – nyújtotta el a szót ez óriási tévedés. Kezdettől fogva úgy terveztem, hogy eljövök. – Irtó jó! – lelkendezett Joni, és Boothe nagy markába csúsztatta apró kezét. Lacy alig bírt lélegezni, de állta a férfi tekintetét. Joni hirtelen kirántotta a kezét Boothe-éból, és ugrándozni kezdett. – Mami, ott álltok a fagyöngy alatt! Meg kell csókolnod Boo-t! Mélységes csend lett a szobában. Lacy tudta, hogy lánya az óvoda középső csoportjában tanulta a különböző karácsonyi népszokásokat, de ez mit sem enyhített meglepetésén és zavarán. – Siess, mami! – sürgette Joni. Mintha nagyon távolról érkezett volna a hangja. – Indulnunk kell. Lacy akaratlanul felsóhajtott. Ez nem lehet igaz! Néhány pillanat múlva felébred, és rájön, hogy csak álmodta az egészet. Felemelte a fejét. Boothe arca olyan közel volt az övéhez, hogy semmit sem látott rajta kívül. Mielőtt észbe kapott volna, a férfi szája rátapadt az ajkára. Annyira meglepődött, hogy semmit sem tudott tenni. Azután megérezte szétnyíló ajkán a férfi nyelvét. A térde elgyöngült. Körmeit Larson vállába mélyesztette, és hozzásimult, miközben a férfi szája mohón és követelőén tapadt az övére. Aztán ugyanolyan hirtelen, ahogy ajkuk egymásra talált, véget ért a csók. Boothe megköszörülte a torkát. Lacy nyelt egyet, mert kiszáradt a torka, és egyszeriben rémület fogta el. Mégsem tudta megállni, hogy ne nézzen a férfira. Lesütött szempilláin át leste. Közömbösnek tűnt, de Lacyt nem tudta megtéveszteni. Izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán, s ez elárulta valódi érzéseit. – Ideje indulnunk! – jegyezte meg Joni felnőttes hangon. Lacy és Boothe megfordultak, és kerülve egymás tekintetét követték Jonit a kocsihoz.

6. FEJEZET – Aú! – Sajnálom, drágám – mondta Lacy izgő-mozgó lányának –, de ki kell bírnod. Joni éppen most jött le az üzletbe a délutáni alvás után.

23

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Lacy nekiállt megfésülni a kislány fürtjeit, mert tudta, hogy Sue hamarosan érte jön. Sue pizzát ígért a lányának ebédre, és meghívta rá a barátnőket is. – Helyes, ezzel megvolnánk. Lacy hátradőlt, és szemügyre vette alkotását. Mivel Joni haja már elég hosszúra nőtt, hátrafésülte a homlokából az első tincseket, és feltűzte egy csattal. Ez a frizura kiemelte a kislány babaarcát és nagy barna szemét. – Csinos vagyok, mami? – Gyönyörű vagy – szorította magához Lacy a gyermeket. Joni kibontakozott az ölelésből, az ajtó felé szaladt, aztán megtorpant, és sarkon perdült. – Mami, mikor díszítjük fel a fát? Lacy sóhajtott. – Nemsokára. Ígérem. De tudod… annyi dolgom volt az üzletben, hogy egyszerűen nem volt rá idő. Talán holnap este, jó? – Jó – nyugodott meg egy pillanatra Joni. – Boo is eljön segíteni? – Kétlem, hogy kedve lenne hozzá – jegyezte meg látszólag könnyedén Lacy. Igyekezett ügyet sem vetni arra, hogy e név hallatán összerándul a gyomra. Joni enyhén összevonta a szemöldökét. – Fogadok, hogy lenne. – Majd meglátjuk – felelte az asszony. Ebben a pillanatban megcsörrent a boltajtó fölötti csengő. Joni kirohant megnézni, hogy Sue érkezett-e meg. Megmentett a csengő, gondolta megkönnyebbülten Lacy. Egyáltalán nem örült annak, hogy. lánya egyre jobban ragaszkodik Boothe-hoz. A férfi végül úgyis faképnél hagyja majd őket, s ezzel fájdalmat okoz Joninak. Lacy biztosra vette, hogy ez előbb vagy utóbb bekövetkezik. De mi lesz vele? Ó még nehezebb helyzetben volt, mint a kislány. Mert Larson ugyan gyakran feldühítette, de egyúttal el is bűvölte, és örökösen őrá gondolt meg arra a csókra a fagyöngy alatt. – Mami, megjött Sue és Melody! Lacy elhessegette magától a nyugtalanító gondolatokat, és átment az irodából az üzletbe. – Biztos, hogy nem lesz szükséged rám délután? – kérdezte Sue aggodalmasan. – Biztos. Rád fér pár szabad óra. Hetek óta úgy dolgozol, mint egy megszállott – mosolyodott el szélesen Lacy, és a kezével intett. – Kifelé! Majd csak elboldogulok Pammel. Pam Rileyt, a fiatal főiskolást a karácsonyi csúcsforgalom idejére fogadta fel. A lány valóságos kincsnek bizonyult. – Egyébként is vasárnap van – tette hozzá. – Korábban zárunk. – Te parancsolsz – mosolygott Sue. – Te vagy a főnök. Villámgyorsan elrepült a következő néhány óra. Pam szolgált ki az üzletben, és úgy elbájolta a turistákat, hogy mindannyian legalább egy – ha nem több – emléktárggyal távoztak. Valahányszor a lány hátrajött a műhelybe, hogy levegyen a polcról egy lámpát, Lacy kitörő örömöt érzett. Ez lesz a legjobb karácsonya. Csinos kis összegre rúg majd a bevétel. A könyvesbolt forgalmára sem panaszkodhatok, állapította meg aznap délután, miközben ládaszámra árazta a könyveket, és mutatósán 24

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

elrendezte őket a polcokon. Nagy örömére jó néhány könyvújdonságot már azelőtt elkapkodtak, mielőtt a kirakatba tehette volna őket. Öt óra felé azonban már nem annyira lelkes, mint inkább kimerült volt, pedig a lámpákon nem is dolgozott annyit, mint szeretett volna. Azt tervezte, hogy ma délután teljesít három különleges megrendelést, azután elkészít néhány bolti eladásra szánt darabot is. De tudta, hogy Joni bármelyik pillanatban betoppanhat, s akkor egy perc szabadideje sem lesz. – Lacy! – Már mész, Pam? – nézett fel az asszony. – Igen, csak van itt valaki a boltban, aki téged akar látni. Lacy összevonta a szemöldökét. – Ki az? – Azt mondja, hogy Boothe Larsonnak hívják. Különös borzongás futott végig Lacyn. Mit akarhat Boothe? Nem érdekes. Olyan fagyosan fog vele bánni, ahogy megérdemli. – Lacy! – Küldd hátra, aztán csukd be magad után az ajtót. Mosolyt erőltetett az arcára. – Hazamehetsz. Köszönöm a segítséget, remekül dolgoztál. Miután Pam eltűnt, Lacy megpróbált úrrá lenni zaklatott érzésein, de nem maradt sok ideje összeszedni magát. Boothe már a következő másodpercben feltűnt az ajtóban, és Lacyt forróság öntötte el a férfi láttán. Boothe alighanem megérezte, hogy szívesen fogadják, mert meglepetés suhant át zárkózott arcán, aztán elmosolyodott. Az asszonynak a napsugár jutott az eszébe, amint keresztültör a sötét felhőkön. A férfi szeme megbabonázta, és egyszeriben mindketten érezték, hogy elönti őket a vágy. Azután Larson elfordította a tekintetét, és a varázs megtört. – Olyan jó karácsonyi illat van – mondta. Ajkán még mindig ott bujkált a mosoly, a hangja azonban kissé feszült volt. – Talán azért, mert karácsony van – felelte Lacy, s bosszankodva vette tudomásul, hogy rekedtes suttogásnak hallatszik, amit mond. Elég, ha meglátja Boothe-t, és menten összezavarodik. A férfi megfordult, és szemügyre vette a helyiséget. – Ezt mind maga csinálta? Mármint a díszítéseket? Minek jöttél? – gondolta fájdalmasan Lacy. A hangján azonban nem érződött, mennyire feldúlt. – Igen, és persze segített Sue is. – Ki az a Sue? – Részmunkaidőben dolgozik a boltban. – ő az, aki az imént ment el? Lacy megrázta a fejét. Pattanásig feszültek az idegei ettől az üres fecsegéstől. – Nem, az Pam volt, a karácsonyi kisegítőm. Sue elvitte Jonit meg a lányát pizzát enni. – Ó, éppen most akartam kérdezni, mi van a kis barátnőmmel. – Most már tudja – vetette oda Lacy. 25

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Az idegességtől görcsbe rándult a gyomra. Minden önuralmára szüksége volt, hogy rá ne kiabáljon Boothe-ra: mondja már meg, miért jött! Lehengerlő megjelenésével egészen levette a lábáról az asszonyt. Ráadásul olyan pokolian jóképűen festett az ócska farmernadrágban és a kék gyapjúingben, amely kiemelte a szeme színét és a hajába vegyülő ezüstös tincseket. Lacy tenyere megizzadt. – Tetszik itt nekem – jegyezte meg a férfi. Az asszony kissé fölengedett. – A karácsony a kedvenc ünnepem. Szeretem megadni a módját. – Látszik is. Valóban látszott: a fenyőfán vörös bársonymasnik és fényes gömbök pompáztak, s tarka díszek ragyogtak a könyvek és a lámpák között is. Mindenütt fenyőgallyak illatoztak. Boothe beleszimatolt a levegőbe. – Fűszeres forralt bort készített? – Nem, ez a karácsonyi virágszirmok illata. Több tálba is teszek belőlük a nagyobb hatás kedvéért. – Olyan kellemes, hogy az embernek kedve támad megkóstolni. Lacy zavartan mosolygott. – Attól tartok, végzetes lenne. – Attól tartok, igaza van. Az asszony halkan felnevetett. – Látom, nincs fagyöngy – állapította meg halkan Boothe, s közben beszédes szemmel nézett az asszonyra. Ettől a megjegyzéstől Lacy úgy érezte, kicsúszik a talpa alól a talaj. – Nem, itt az üzletben nincs. Hallotta, hogy a férfi mély lélegzetet vesz. Tekintetét Lacy szájára szegezte. Zavart csönd állt be. Boothe szólalt meg először, s igyekezett másra terelni a beszélgetést. – Mutassa meg, hogyan készíti a lámpákat! Lacy ránézett. Látta, hogy a férfi keskeny vonallá szorítja össze a száját, és érezte, hogy Boothe ugyanolyan zaklatott, mint ő. Megfordult, és szinte futva ment a műhelybe. – Ha megmutatom, hogyan készítem a lámpákat, maga is megmutatja, hogyan készülnek a faragványai? – kérdezte elszántan, s megkockáztatott egy pillantást a férfira. – Meglehet – dörmögte Boothe. – Ennyivel nem érem be. – Jó, rendben van. Az asszony mosolyát elrejtve leemelt a szemközti polcról egy kis csomag színes üveget. – Az üveget a gyártól kapom mindenféle színben. Minta szerint darabolom különböző nagyságúra és formájúra. – Értem, azután pedig összeállítja az előre megrajzolt vázlat szerint. – Pontosan. Az üveglapok szélét bevonom rézlemezzel, a darabokat összeforrasztom, és kialakítom belőlük az ernyőt, aztán pedig elkészítem a talpat. – Visszatette a csomagot a polcra. – Dióhéjban ennyi. Boothe karba tett kézzel nekitámaszkodott a pultnak. – Óriási kézügyesség kell hozzá. 26

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Attól tartok, inkább kemény munka, mint tehetség és kézügyesség kérdése. – Mennyiért árulja? – Az a nagyságtól és a kidolgozástól függ. A legolcsóbb ötven dollár, de akad olyan is, amelyik kétszáz. – Fölmutatott egy gomba alakú, apró lámpát. – Például ez a különleges példány kétszázötven. – Finom darab, akárcsak maga – jegyezte meg rekedten Larson, aztán elhúzta a száját, mintha meg is bánta volna, amit mondott. A bejárati ajtó nyikorgására Lacy összerezzent. – Itt van Joni – mondta, és kiszökött a műhelyből a férfi mellett. Kisvártatva Jonival tért vissza. A kislány kacagva ugrándozott mellette. – Szia, Boo! – kiáltotta lelkesen. – Azért jöttél, hogy engem láss? – Azért. Arra gondoltam, hogy talán kijöhetnétek hozzám a mamáddal, kiválasztanánk egy fenyőfát, és kivágnánk. Lacy mélyet sóhajtott. Szóval ezért jött. Mikor fogja kiismerni végre ezt az embert? Attól tartott, hogy soha, és erre a gondolatra ideges lett. – Hű, de jó! Ugye elmegyünk, mami? – Ó, édesem, nem hiszem, hogy… – Az asszony elnémult, tekintetével akaratlanul is Boothe szemét kereste. A férfi egy szót sem szólt, de arcizmai megfeszültek, s úgy tűnt, mintha megint az ismerős fájdalom tükröződött volna a tekintetében. Vagy csak képzelődtem? – tűnődött Lacy. Egyébként már amúgy is késő volt: már nem utasíthatta vissza a férfi ajánlatát. – Kabátot veszek. – Na, mit szólsz hozzá? – kérdezte Boothe. – Megteszi? Joni félrebillentett fejjel és szemlátomást zavartan nézett rá. – Mi az, hogy megteszi, Boo? A férfi komoly maradt, Lacy elmosolyodott. – Azt kérdeztem, hogy szép-e – magyarázta türelmesen Boothe. A kislány szemügyre vette a csodaszép alakú, szépen feldíszített fenyőt. – Ez a legszebb fa a világon! – Szerintem is – helyeselt Lacy. Az asszony igyekezett könnyed hangot megütni, de nem sikerült. Lélegzetelállítóan szép volt a tucatnyi sziporkázó égővel és gömbökkel feldíszített, gyönyörű formájú fa, és lélegzetelállítóan szép volt a délután is. Boothe kunyhójához érve azonnal bementek az erdőbe, arra a helyre, ahol a férfi már korábban kinézett több fát is, amelyek egytől egyig alkalmasak lettek volna karácsonyfának. De a döntést a kislányra hagyta, hadd válasszon kedve szerint. Ezután a gyerek kezébe nyomott egy kisbaltát, és komoly hangon megkérte, hogy kezdje el a favágást. Joni odavolt a gyönyörűségtől. Az első fejszecsapás után Boothe odatérdelt a kislány mellé, és együtt döntötték ki a fát. Lacy némán figyelte őket. Torka annyira összeszorult, hogy egy szót sem bírt szólni. De ezzel még nem ért véget a varázslatos délután. Hazamentek, felvitték a fenyőt a lakásba. Lacy pattogatott kukoricát és forró csokoládét készített nekik, aztán közösen feldíszítették a fát. Lacy minden 27

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

idegszálával érzékelte a férfi közelségét. Vigyázott, nehogy összeérjen a kezük, miközben a díszeket aggatták a fára. Mégis élvezte, hogy Boothe szüntelenül őt nézi. Hátraléptek, és büszkén szemügyre vették a művüket. Egyvalami azonban még hátravolt. – Kész vagy, Joni? – kérdezte Boothe. Lacy meghatódottan nézte a hatalmas férfit, amint gyöngéden magasba emeli a törékeny gyermeket, és akaratlanul könnyek szöktek a szemébe. Bárcsak… Felejtsd el! – parancsolt magára keményen. Larson nem fog a nyakába venni ekkora felelősséget. De látta, hogyan nézte a férfi Jonit: vágyakozás, felvillanó fájdalom volt a szemében, ami sebezhetővé tette. Vagy csak képzelte az egészet, mert azt szerette volna, ha Boothe akarja őket? Amikor végül feltették a fenyő csúcsára az angyalkát, Joni Boothe nyaka köré fonta vékony karját, és a férfi arcához szorította örömtől sugárzó arcocskáját. – Hát nem csudaszép? Larson elérzékenyülten megsimogatta a gyermek fejét. – Igen, az, bár nem olyan csudaszép, mint te. Lacy hirtelen ugyanazt érezte, amit odakint az erdőben. Egy szó sem jött ki a torkán, és moccanni sem bírt. Mélységes öröm töltötte el. Boothe letette a ficánkoló gyereket, s az asszony kénytelen volt összeszedni magát. Kezét nyújtotta a kislánynak. – Ideje lefeküdnöd, ifjú hölgy. – De mami… – Semmi nyafogás! Hosszú volt a nap. Joni megdörgölte a szemét, aztán hízelegve odasimult Boothe-hoz. – Bejössz majd betakarni? Lacy nagyot sóhajtott. Most mit fog szólni Larson? Boothe ügyet sem vetett az asszonyra, csak Jonit nézte, aki ragaszkodón átölelte a lábát. – Rendben, feltéve, ha a mamádnak nincs ellene kifogása. – Ó, biztosan nincs! Apu egyszer mesét is olvasott nekem. Csend lett a szobában. A felnőttek összenéztek Joni feje fölött. Lacy védtelennek és kiszolgáltatottnak érezte magát. – Mi lenne, ha most én olvasnék? – kérdezte végül Boothe.–Jó ötlet? – Irtó jó! – vágta rá Joni. – A Micimackó a kedvencem. Lacy kézen fogta a kislányt. Óvakodott ránézni Larsonra, nehogy a férfi kiolvassa tekintetéből az érzéseit. – Menjünk! Mihelyt ágyba dugtalak, szólunk Boothe-nak. Az asszony kettesben hagyta Larsont Jonival. Negyedóra múlva Boothe visszatért a nappaliba. Lacy tágra nyílt szemmel nézte, ahogy bejön, aztán odaül mellé a kanapéra. – Elaludt? – Igen, az első oldal után. – Mozgalmas napja volt – mosolygott Lacy. – Mindannyiunknak. 28

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– A maga nevében nem nyilatkozom, de én bizony elfáradtam. Boothe meglepetést színlelt. – Maga, a munka megszállottja? Nem hiszem. – Pedig elhiheti – felelte Lacy. – Jonihoz rendkívüli állóképesség kell. – Azt látom. Tele van élettel. – Én… szeretném megköszönni magának ezt a délutánt. Emlékezetessé tette Joninak a karácsonyt, s ezért nagyon hálás vagyok. – És mi a helyzet magával? – Ezt… ezt hogy érti? – Magának is sikerült emlékezetessé tennem? A férfi hangja érdes volt, mintha náthás lenne. Lacy szíve vadul dübörögni kezdett. – Igen – mondta halkan. – Nem is igen emlékszem, volt-e valaha igazi karácsonyfám. Ajándékról nem is beszélve. Tárgyilagos volt a hangja, de az arcán fájdalom suhant át, amitől az asszonynak megsajdult a szíve. Hirtelen maga elé képzelte, amint Boothe, annyi idősen, mint most Joni, karácsonykor szülők nélkül, szeretet nélkül búslakodik. Legszívesebben sírva fakadt volna, ehelyett azonban vidámságot erőltetett magára, és mosolyogva megjegyezte: – Az idei karácsony talán más lesz. – Úgy gondolja? Boothe az asszony száját nézte. Egy pillanatig farkasszemet néztek egymással, aztán mindketten elfordultak. Az asszony felállt, és a konyhába indult. – Hozok még egy kis forró csokoládét. – Hol van Joni apja? Lacy megtorpant, és visszafordult a férfi felé. – Hát… börtönben volt. – Volt? És hol van most? – Meghalt.

7. FEJEZET A szavak szinte visszhangzottak a csöndben. – Üljön le… kérem – unszolta a férfi. – A csokoládé várhat. Lacy visszaült a kanapéra, mert érezte, hogy elgyöngült a lába. Boothe szemlátomást magyarázatra várt, ő pedig gyűlölt magyarázkodni. Nem akarta ismét feltépni a régi sebeket. Pedig tudta, hogy végül úgyis ki fogja önteni a szívét, mintha ennek a zárkózott férfinak joga lenne megismerni lelke legmélyének eltemetett és féltve őrzött titkait. Be kellett látnia, hogy Boothe-zal szemben tehetetlen. Képtelen kitérni fürkésző tekintete elől. – Hogyan halt meg? Az asszony észrevette, hogy egy ér lüktet Larson halántékán. – Börtönben… egy lázadáskor. Boothe cifrát káromkodott. 29

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Lacy elfordította a fejét, mert veszedelmesen közel állt a síráshoz. Nem akarta, hogy Larson lássa a könnyeit. – Ha nem akar beszélni róla… Az asszony megpróbált mosolyogni, de az ajka megremegett. – Időnként érzéketlen, ostoba fajankónak érzem magam – szidta magát a férfi. Lacy kissé bátrabban mosolygott, azután újra elkomorodott. – Mindannyiunknak vannak gyönge pillanataink. Sokáig hallgattak. – Azt hiszem, jobb, ha most megyek – jelentette be váratlanul Larson, és a térdére támaszkodott, mintha fel akarna állni. – Lázadás… lázadás tört ki a börtönben – kezdett hirtelen magyarázkodni Lacy. – Dan valahogy… belekeveredett egy tömegverekedésbe, és leszúrták. Boothe láthatóan meg volt rendülve, mielőtt azonban bármit is szólhatott volna, Lacy felpattant a kanapéról. – Mindjárt jövök – hadarta. – Megnézem Jonit, és hozok magunknak csokoládét. A konyhába érve remegve a szekrénynek támaszkodott. Keze hideg volt, akár a jég. Valahogy mégis sikerült megfőznie a csokoládét, noha közben egyre-másra hátranézegetett, mert azt hitte, hogy Boothe utána jön. De nem jött. Tálcára tette a csészéket, és bement Joni szobájába. A gyerek az igazak álmát aludta. Olyan édes volt, olyan bájos… Lacy csak akkor fordult meg, és jött ki a szobából, amikor már úgy érezte, sírás fojtogatja. Amikor belépett a nappaliba, meleg levegő csapta meg. Boothe megpiszkálta a parazsat a kandallóban, és mélyen elgondolkodva bámulta a táncoló lángnyelveket. – De jó meleg van! – mondta az asszony. Egyszeriben sutának és furcsamód tisztátalannak érezte magát. Mindig így volt vele, valahányszor férje erőszakos halála szóba került. Megpróbálta elfojtani ezt az érzést, de hiába. Lassan megtanult együtt élni vele. Boothe elvette kinyújtott kezéből a csészét, és némán bólintott köszönetképpen. Egy ideig némán szürcsölték a meleg italt. A szobában félhomály volt, csak a lángok árnyjátéka látszódott a falon. – Joni tudja? Lacy előrehajolt, és az asztalkára tette a csészéjét. – Úgy tudja, hogy… az égben van. – De azt nem, hogyan halt meg – folytatta egyetértőleg Boothe. – Túlságosan… kicsi még ahhoz, hogy elmondjam neki. – Szerette őt? Lacy felkapta a fejét, és a férfira nézett. – Különös, hogy ezt kérdezi. Még soha senki nem tette fel nekem ezt a kérdést. Boothe vállat vont, és várt. – Azt hiszem, szerettem. De aztán, amikor különféle gondok adódtak a munkahelyén, teljesen megváltozott. – Jonit bántotta valaha? – kérdezte fojtott hangon a férfi. 30

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Úgy hangzott, mintha akaratlanul csúszott volna ki a száján a kérdés. Szereti a gyereket, ebben most már biztos volt Lacy. Valahogy erőt merített ebből a folytatáshoz. – Nem, még a válás után sem. Akkor sem, amikor kicsempészte az államból. – Azt akarja mondani, hogy elrabolta? – Igen – felelte röviden Lacy, aztán elmesélte, hogyan fogadott magánnyomozót, hogy felkutassa őket. Amikor befejezte, Boothe csak annyit jegyzett meg komoran: – Tudom, hogy halottról vagy jót, vagy semmit, de talán azt kapta, amit megérdemelt. – Azt hiszem, a börtönre valóban rászolgált, de a halálát sohasem… – Lacy elharapta a mondatot, és megborzongott. – Megszakadt a szívem, amikor megtudtam, hogy halott. – Látta, hogy Larson összeszorítja a száját, de folytatta: Nem azért, mintha még mindig szerettem volna, hanem az értelmetlen veszteség miatt. Olyan tehetséges volt, és még sokra vihette volna. Aztán anyám barátnője felajánlotta, hogy vegyem át ennek a boltnak a vezetését, és én éltem a lehetőséggel, hogy új életet kezdjek. – Lacy elmosolyodott a könnyein át. – A többit pedig már tudja. – Most tehát megvan mindene, amit akart? – Majdnem. – Az asszony tűnődve bámult a lángokba. – Egy szép napon majd, ha enyém lesz a bolt, talán elmondhatom magamról, hogy mindenem megvan. – Nagyon fontos magának az üzlet, ugye? – Igen, mert gyökereket jelent, állandóságot és biztonságot Joninak és nekem. Ez pedig nagyon fontos azok után, amiken keresztülmentünk. Remélhetőleg nem fog maradandó nyomot hagyni Joni lelkében a rengeteg viszontagság. Boothe válasz helyett sietve felhajtotta a csokoládét. – És maga? – kérdezte Lacy, amint a férfi letette a csészét. – Maga mit vár az élettől? – Vissza akarok térni a munkámhoz – mondta szárazon Larson. – És fél, hogy nem lehet? – Borzasztóan félek. Nyomorék lábbal nem lehet tüzet oltani. – Mit mondanak az orvosok? – Nem tudnak azok semmit! – horkant fel Boothe. – Valamit azért biztosan mondtak – csökönyösködött Lacy. – Persze. Hogy türelem. Ne siettessem a dolgokat. Hirtelen fölállt, odament a tűzhöz, és megpiszkálta. Amikor visszafordult, ismét kifürkészhetetlen volt az arca. Ne, ne tedd ezt velem! – gondolta Lacy kétségbeesetten. Rettentően szerette volna tudni, miért él szinte remeteéletet a férfi. Fogadni mert volna, hogy nem csupán a sérült lába miatt. – Nos? –mondta. Lerúgta a cipőjét, és maga alá húzta a lábát. – Hogyhogy nos? – vonta össze a szemöldökét a férfi. – Nagyon is jól tudja, mire vagyok kíváncsi, de azért sem húzom fel az orrom. Larson halványan elmosolyodott. 31

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Most magán a sor, hogy beszéljen a családi titkairól – tette hozzá Lacy. Boothe felsóhajtott, aztán odaült az asszony mellé a kanapéra. – A családi titokhoz család is kell tudomásom szerint. – Mindenkinek van családja. – Nekem nincs. Amikor anyám otthagyott, olyan kicsi voltam, hogy szinte fel sem fogtam. Az apám… szóval, azt sem tudom, ki volt. Szerintem anyám sem tudta. Lacy elképedve nézett rá. – Ugye nem valami szép történet? – Nem, nem az – suttogta az asszony. Mélységesen megrendítette, amit hallott. – De hamar megtanultam, hogy az embernek saját magának kell kézbe vennie a sorsát, amin meg nem tud változtatni, azzal ne törődjön. – Hogyan sérült meg a lába? Boothe elmesélte. – Sajnálom a barátját. – Én is. – Ugye nem csak erről volt szó? Nő is volt a dologban… – Honnan tudja? Boothe hasztalan igyekezett leplezni a hangjában bujkáló fájdalmat. Az asszony vállat vont. – Megérzés. – Amikor lesántultam, faképnél hagyott. – Keserűen felnevetett. – Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy összekösse az életét egy nyomorékkal, aki nem tudja eltartani. – Nem ítélhet meg minden nőt a rossz tapasztalata alapján. – Csak a bolondját járatnák velem. Lacynek ettől elakadt a lélegzete. – Sajnálom, hogy így érzi. – Ó, a csodába, nem úgy értettem. Csak… Elhallgatott, mintha nem bírná folytatni. Egyszerre úgy tűnt, mindent elmondtak már egymásnak. Tekintetük találkozott, s Lacy mélyen elpirult a férfi átható pillantásától. Boothe szinte felfalta a szemével. Az asszony a lelke mélyén különös fájdalmat érzett. Idegesen megnyalta cserepes ajkát. – Lacy! – mondta rekedten a férfi. – Tessék? – Ne tegye – mondta érdesen. Az asszony nyelt egyet. – Mit? – Tudja azt nagyon jól. – Nem, nem tudom. Alig lehetett hallani a hangját. – Meg ne nyalja még egyszer a száját! – Ó! Állhatatosan nézték egymást. Hallgattak, és nem mozdultak. A régi falióra ütemesen tiktakolt. Süvítő szél rázta az ablakokat, ám ők meg se rezzentek. – Lacy? 32

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Az asszonynak azonban oly sebesen zakatolt a szíve, hogy nem bírt válaszolni. Annyira kívánta a férfit, hogy az már szinte fájt. De félt átadni magát ennek az érzésnek, félt a következményektől. Nem akarta, hogy rosszul végződjék a kapcsolatuk, nem akart fájdalmat okozni sem Boothenak, sem önmagának. Mégis úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Csak nézte a férfit könnyben úszó szemmel és reszkető szájjal. Boothe nagyot sóhajtott, átölelte, és magához szorította. Mohón ajkára tapasztotta a száját, és követelőzőn csókolni kezdte. Lacy ereiben sebesen száguldott a vér, miközben kezével Boothe hajába túrt, és közelebb vonta magához, hogy viszonozza a szenvedélyes csókot. A férfi egyszerre elhúzódott tőle. – Többet akarok! – mondta könyörgő tekintettel. – Én is. – Azt akarom, hogy egészen az enyém legyél! Felálltak, s a tűz fényében sietve megszabadultak a ruhadarabjaiktól. Boothe pillantása végigsiklott az asszony testén. Most sem hideg, sem zárkózott nem volt a tekintete. Forróság áradt belőle, szinte égette Lacy bőrét, de az asszonynak nem volt ereje megmoccanni. Már nem töprengett azon, mi lesz ezután, és nem is érdekelte. Csak azt tudta, hogy belehal, ha nem lehet Boothe-é. – Gyönyörű vagy! – suttogta Boothe. – Milyen szép a melled! Lacy tekintete követte a férfiét. A kandalló tüzének fényében élesen kirajzolódott hófehér melle, csak a bimbók ágaskodtak rózsaszínűén. Elpirult. A férfi mosolygott, azután ujja hegyével megérintette az egyik bimbót. Lacy összerándult a lüktető forróságtól, amely hirtelen egész testét átjárta. – Hol akarod? – kérdezte egyszerűen Boothe. Az asszony nem is tettette, hogy nem érti. – Ott bent. A férfi kézen fogta, és tekintetét le nem véve róla bevezette a hálószobába. A lángok fénye bevilágította a parányi helyiséget. Leült az ágy végébe, és magához húzta Lacyt. Pillantása csodálattal vándorolt végig a mellén, lapos hasán, végül megállapodott göndör szőrzetén. Aztán vágyakozó tekintetét újra Lacy arcára emelte, s széttárta a combjait, úgy, hogy az asszony elférjen közöttük. Majd Lacy melléhez hajolt, szájába vette az egyik bimbót, aztán végigcirógatta a nyelvével. – ó, Boothe! – suttogta elfúló hangon Lacy, és szorosan hozzásimult. Boothe csak azután szólalt meg, hogy nyelvével bejárta mindkét bársonyos bimbót. – Érints meg! – könyörgött. Az asszony engedelmesen megérintette Boothe kemény férfiasságát, és ujjaival becézni kezdte. A férfi elragadtatásában felnyögött. Szemében a szenvedély tüze lángolt. Egy idő után megragadta Lacy kezét. – Ne… nem bírom tovább! De ahelyett, hogy belehatolt volna, ujjaival kitapintotta a legérzékenyebb pontját, és gyöngéd játékba kezdett. 33

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Lacy megvonaglott a férfi kezének cirógatásától, s hamarosan mindenről megfeledkezett maga körül. Hangosan felsikoltott a gyönyörtől. Boothe csókkal zárta le szétnyílt ajkát. Végül visszahúzta a kezét, hátrahanyatlott az ágyra, és magával rántotta az asszonyt. – Olyan vagy, mint egy finom, illatos virág. A hajad, a bőröd… – suttogta, és végighúzta a nyelvét Lacy vallanak hamvas bőrén. Az asszony ismét megérintette Boothe férfiasságát. A férfi mozdulatlanná dermedt, aztán felnyögött, vállon ragadta Lacyt, és belehatolt. Testük összeforrt, s még akkor sem váltak szét, amikor a férfi a hátára fordította Lacyt. Az asszony sikoltva vájta a körmeit Boothe tarkójába, s a férfi száját kemény bimbójára szorította. Lacy fölemelte a csípőjét, és vágyakozva viszonozta a férfi ölelését, amíg egyszerre fel nem kiáltottak a kéjtől. Már majdnem világos volt, amikor Lacy felébredt. Óvatosan megmozdult. Furcsán elégedettnek, könnyűnek érezte magát. Lassan jutott csak eszébe, hogy mi történt. Elfordította a fejét, s látta, hogy Boothe mélyen alszik mellette. Mégsem álmodta ezt a szenvedélyes éjszakát! És most hogyan tovább? Vajon hogyan alakul majd a kapcsolatuk? Agyában összevissza kavarogtak a megválaszolatlan kérdések. Lehet, hogy csupán testi vonzalom fűzi őket egymáshoz? Persze hogy csak az, mi más is lehetne ez a különös érzés? Sikerült kissé megnyugtatnia magát. Mindketten testi vágyaiknak estek áldozatul – két zárkózott, magányos ember, akinek testi kielégülésre volt szüksége. Ostobaság volna túlzott jelentőséget tulajdonítani egyetlen mámoros éjszakának. Csak még több fájdalmat okozna ezzel önmagának. Csakhogy már késő volt! Pontosan az történt, amitől tartott: beleszeretett Boothe-ba, szenvedélyesen és megmásíthatatlanul. A szíve azt súgta, hogy ő az igazi, s hogy örökké fog tartani. Ez a férfi, akinek nyers modora gyöngéd és mély érzésű lelket takart, olyan érzéseket ébresztett benne, amilyeneket még soha senki. Még a volt férje sem. Ettől a felfedezéstől azonban egy cseppet sem érezte jobban magát. Hasztalan igyekezett megoldást találni aggasztó helyzetére. Még mindig félt, hogy végül keserű csalódás fogja érni. Boothe időközben felébredt, és felült az ágyban. Lacy izmos hátát nézte, és alig tudta megállni, hogy odahajoljon, és apró csókokkal hintse tele gerince vonalát. Szüksége volt az érintésére, akár a levegőre. Boothe megfordult, mintha csak olvasott volna a gondolataiban. Tekintete elsötétült a szenvedélytől. – Ha hozzád érek – suttogta –, nem bírom abbahagyni. De nem akarom, hogy Joni felébredjen… – Tudom. – Boldog vagyok, hogy… megtörtént. Az asszony lesütötte a szemét. – Lacy, nézz rám! Az asszony felemelte a fejét, és megnedvesítette kiszáradt ajkát. A férfi felsóhajtott, de nem mozdult. – Én is – mondta végül Lacy. Boothe felállt, az ingéért nyúlt, és felöltözött. 34

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Majd jelentkezem, rendben? Lacy mozdulatlanul ült, amíg az ajtó be nem zárult a férfi mögött. Ekkor visszahanyatlott a párnákra, reszkető szájához szorította a takarót, és szabadjára engedte a könnyeit.

8. FEJEZET Boothe kartávolságra tartotta magától a félig kész faragványt, és szemügyre vette művét. Nem rossz, gondolta, miközben fölemelte a kést, és újabb apró rovátkát vésett a madár csőrébe. Ezután letette a munkaasztalra, és nagyot nyújtózott. Tagjai egészen elgémberedtek, mivel kora reggel óta keményen dolgozott. A madár már a harmadik darab volt, amelyet elkészített két nap alatt. Dolgoznia kellett, hogy gondolatai ne keringjenek folyton Lacy körül. A munka azonban minden erőfeszítése dacára sem tudta feledtetni vele az asszonyt. Szakadatlanul azt bizonygatta magának, hogy őrültség volt így elveszítenie a fejét, és engednie a vágyainak. A történtek mit sem változtattak azon a meggyőződésén, hogy ő nem nyújthat semmit Lacynek. Az pedig, hogy a józan esze helyett a szívére hallgatott, csak rontott a helyzeten. Amióta tudta, milyen gyönyörök várják Lacy karjaiban, nehezen megszerzett önfegyelme semmivé foszlott. Egész teste sóvárgott Lacy után, és rég elfeledettnek hitt fájdalom sanyargatta testét-lelkét. Az asszony szépsége, kacagása, kéjes sikolya elevenen élt az emlékezetében, és Boothe szinte eszét vesztette a vágyakozástól. Hirtelen elszántan felpattant. Látni akarta. És Jonit is. Két napja, hogy ott töltötte az éjszakát, két napja, hogy hajnalban tolvaj módjára kisurrant a házából. Azóta a közelébe se ment, még a kagylót sem vette föl, hogy telefonáljon neki. Először megpróbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, mintha nem is ő viselkedett volna olyan ostobán. Aztán megfogadta, hogy ilyesmi soha többé nem fog megismétlődni vele. De hiába is fogadkozott, tudta, hogy hasztalan minden igyekezete, hiszen élete végre új értelmet nyerhet. Igen, Lacynek sikerült áttörnie a maga köré épített falat, bármilyen konokul is próbálta mögé elsáncolni magát. Nem hagyták nyugodni a megválaszolatlan kérdések, képtelen volt elhessegetni magától őket. Megkockáztasson egy újabb viszonyt? Es vajon mit érez Lacy? Fontos neki, igazán fontos? Amikor a lába sajogni kezdett, belevetette magát egy ócska karosszékbe, és a falnak támasztotta a fejét. Lehunyt szemmel próbált megfeledkezni az asszonyról. Ekkor hirtelen megcsörrent a telefon. Képtelenség lett volna ügyet sem vetni a kitartó csengésre, így felállt, és besántikált a nappaliba. – Ó, Lacy, még sohasem láttam ilyen szépet! Lacy elégedettségtől ragyogó arccal nézte a gyönyörű lámpát egyik vásárlója kezében. 35

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Igazad van, Maxié, tényleg csodaszép – mondta, aztán elnevette magát. – Nem mintha dicsérni akarnám a munkámat. – Hidd el, angyalom, megérdemled a dicséretet. – Maxié figyelte, hogyan csomagolja be Lacy a lámpát. – Csak várj, amíg a seattle-i nővérem meglátja! Fogadok, hogy belesárgul az irigységbe, és rögtön vesz magának is egyet. – Az nagyszerű lenne – felelte Lacy. – Akkor még egyszer köszönöm, és boldog karácsonyt! – Neked is boldog karácsonyt, és jó utat! Amikor Maxié elment, Lacy mély lélegzetet vett, aztán lerúgta lábáról a cipőjét. Borzasztóan fájt a lába. Több esze is lehetett volna, minthogy tűsarkút húz, de úgy érezte, ma ki kell öltöznie. Egyrészes, türkizkék szövetruhát vett fel, abban a reményben, hogy kedvenc színétől talán jobb kedvre derül. Miért nem jelentkezik már Boothe? Hát nem érzi, mennyire szeretné látni? Azt mondta, boldoggá tette az az éjszaka. De ha így van, akkor miért nem hívja fel, az ördögbe is! Nála feldúltabb és bizonytalanabb úgysem lehet! Azt hitte, nappal majd másképp látja a dolgokat, rájön, hogy talán mégsem szerelmes. De most már biztos volt benne. Egy nőnek csak akkor szorul így össze a szíve, és rándul görcsbe a gyomra egy férfi láttán, ha szerelmes. – Hű, micsoda nyugalom van itt, sehol egy vásárló! Lacyt kimerítette a töprengés, mégis ragyogó mosollyal köszöntötte Sue-t. – Igen, valóban. Hát nem remek? Sue felvonta a szemöldökét. – Alig tudom elhinni, hogy ezt épp te mondod, Lacy Madison! Ráadásul most, hogy szükséged van minden centre. – Igazad van, de már annyira sajog a lábam – magyarázta Lacy. Sue nevetett, azután tűnődő arcot vágott. – Elképesztően csinos vagy. Történt valami, amiről nem tudok? – Nem. – Értem. Lacy éles pillantást vetett rá. – Mit jelent az, hogy értem? – Nos, Joni közölte velem, hogy új barátja van. Lacy érezte, hogy résen kell lennie. – Valóban? – jegyezte meg óvatosan. – Igen, és a nevét is elárulta. – Rendben, Susie, ki vele. Mondd csak el, már megint milyen feltételezésre jutottál! Sue szélesen elmosolyodott. – Úgy gondoltam, hogy az illető nemcsak Joni barátja, hanem valószínűleg a tiéd is. – Juttasd eszembe, hogy kosarat tegyek a lányom szájára, amikor megjön a zsúrról. – Szóval nem árulod el a titkaidat? – Eltaláltad! – felelte Lacy mézédesen. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Sue az égre emelte a tekintetét. 36

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Óriási szerencséd van. Megmentett a csörgés. Lacy még gyorsan ráöltötte a nyelvét barátnőjére, majd felkapta a kagylót. Hallgatott egy darabig, azután a gyomrához kapott, és hangosan felnyögött. Néhány másodperc múlva erőtlenül visszaejtette a kagylót a villára. – Mi történt, Lacy? Az asszony csak állt görnyedten, úgy érezte, nem kap levegőt, és menten megfullad. Köhögött, s csak azután tudott megszólalni. Hangja remegett az idegességtől. – Jo… Joni. – Mi van Jonival? – kérdezte Sue. – Nincs… meg. Sue pislogott. – Hogyhogy nincs meg? Nem értem. Lacyn vakrémület lett úrrá. – Jóságos ég! – kiáltotta. – Mit állok itt? Oda kell mennem! Sue nem kérdezett többet. – Bezárom a boltot, és veled megyek. Boothe! Boothe-ra van most szüksége! Ő majd segít, tudja, mit kell tenni ilyenkor. – Ne… te csak maradj itt. Hívom Boothe-t. Miközben egymás mellett ültek a robogó Cherokee-ban, Lacy egyfolytában magán érezte Boothe tekintetét, ő azonban csak bámult mereven maga elé. Egyenes háttal, pattanásig feszült idegekkel ült. – Próbálj lazítani! – Nem bírok – mondta az asszony tehetetlenül. Tényleg nem bírt, bár Isten a tudója, mennyire igyekezett. De megbénította a rémület. Amikor Mariontól, a gyermekzsúr háziasszonyától meghallotta a szörnyű hírt, először azt hitte, valaki a bolondját járatja vele. De aztán Marion zokogását hallva rájött, hogy ez nem tréfa. A gyerekrablást követő hónapokban egy pillanatra sem volt hajlandó elengedni maga mellől Jonit. Csak ebben a városkában érezte eléggé biztonságban magát ahhoz, hogy feladja elővigyázatosságát, és lazítson a szoros felügyeleten. És most, amikor ismét bekövetkezett az, amitől mindig is rettegett, képtelen volt a megrázkódtatást higgadtan elviselni. Szörnyű képek jelentek meg a lelki szemei előtt, tovább fokozva kínjait. De megpróbált értelmesen gondolkozni. Joni hirtelen eltűnésének nem lehet köze a volt férjéhez, meghalt, és soha többé nem bánthatja őket. Üvölteni szeretett volna a gyötrő fájdalomtól, ehelyett azonban mély lélegzetet vett, és ránézett Boothe-ra. Csak az ő megnyugtató jelenléte tartotta vissza attól, hogy össze ne roppanjon teljesen. – Máris megyek! – válaszolta habozás nélkül a férfi, amikor Lacy közölte vele a telefonban, hogy szüksége van rá. Lacy a bolt előtt várta Boothe-t, és azonnal beugrott a Cherokee-ba, mihelyt a kocsi megállt az üzlet előtt. Csak tíz percig utaztak, de az asszony számára egy örökkévalóságnak tűnt. Mi lehet szegény 37

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

kislányával? Erőt vett rajta a kétségbeesés. Kérlek, Istenem, add, hogy ne legyen semmi baja! – fohászkodott magában. – Lacy! – Tessék? – kérdezte tompán. – Meséld el, mit mondott a telefonban Marion. – Nem sokat – fordult felé az asszony. – Csupán annyit, hogy sehol sem találják Jonit. – Miféle zsúr volt ez? Lacy fogai vacogtak. – Végy mély lélegzetet! – szólt rá határozottan Boothe. Az asszony engedelmeskedett. – Így már jobb – mondta a férfi, és megismételte a kérdést. – Egyszerre ünnepelték a karácsonyt és Marion kislányának a születésnapját. Ha belegondolok, hogy nem is akartam elengedni… – Miért? – Mert nem kísérhettem el. De sírt, hogy ott akar lenni, és mert ismerem Mariont, végül beleegyeztem. – Hogy tűnhetett el? – kérdezte dühösen Boothe. – Hol a fészkes fenében voltak a felnőttek? – Nem tudom – mondta remegve Lacy. Egyfolytában rázta a hideg. – Csak nyugalom. Meg fogjuk találni. – Hogy lehetsz ebben ilyen biztos? És ha… – Hagyd abba! – szólt rá keményen a férfi. – Először is tisztáznunk kell a helyzetet. Ne aggódj feleslegesen, nem lesz semmi baja. Olyan magabiztos volt a hangja! Lacy hinni akart neki. Hinnie kellett neki. Boothe hamarosan lefékezte a Cherokee-t egy nagy ház előtt. Egyszerre pattantak ki Lacyvel a terepjáróból. Marion rémült ábrázattal ácsorgott odakint, és várta őket. – Ó, Lacy, ne haragudj, ne haragudj! – Mondd már el, mi történt! – kiáltott Lacy a hisztérikus nőre. Megragadta, és jól megrázta. Sikerült elérnie, hogy Marion valamennyire lecsillapodjon. – A gyerekek… bújócskát játszottak. Elhallgatott, és szipogott. – Folytasd! – sürgette Lacy. – A játék végén mindenki meglett… kivéve Jonit. El sem tudjuk képzelni, hová tűnhetett! Boothe elfojtott egy káromkodást. Lacy arcából kifutott a vér, de nagy nehezen sikerült kipréselnie magából a kérdést: – Hányan keresik? – Két asszony, akik segítettek a zsúr alatt is vigyázni rájuk. Most is odakint vannak. – Gyerünk! – mondta Boothe – Mutassa meg, hol látták utoljára Jonit. Nincsen vesztegetni való időnk. – Idegesen az eget kémlelte. – Ma éjszakára megint havazást mondanak. Úgy fest, nemsokára rá is kezd. Lacynek összerándult a gyomra. A férfi, mintha csak megérezte volna, mi megy végbe az asszonyban, a keze után nyúlt. A behavazott udvar közepén jártak, amikor hadonászó alak bukkant elő a ház sarka mögül. 38

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Megtaláltam! – kiabálta a nő. – Beleesett egy vízmosásba! Mindhárman futásnak eredtek, és zihálva torpantak meg a nő mellett. – Hol van? – kérdezte Lacy élesen. – Ott! – mutatta az asszony az irányt. – Ó, Istenem! Félrelökte a nőt, és rémülten szaladt tovább a kislány felé. Egész idő alatt azért imádkozott, hogy ne váljanak valóra rémlátomásai. Még a gondolat is elviselhetetlen volt, hogy Joni törött tagokkal, összezúzott arccal, bénán fekszik egy vízmosásban. – Amennyire láttam, semmi baja – mondta a nő. – Siessünk! – vetette oda kurtán Boothe, átvéve az irányítást. Már messziről hallották Joni hangját, bár őt magát még nem látták. – Mamiii! – hallatszott a mélyből a kislány panaszos jajgatása. Ebben a pillanatban olyan éles fájdalom hasított Lacybe, hogy attól félt, elájul. De a tudat, hogy Joninak szüksége van rá, erőt adott neki. Nem hagyhatta cserben. Lacy és Boothe letérdelt a vízmosás peremére, és lenézett. Sötét hófelhő tornyosult felettük, mégis tisztán látták Jonit. A vízmosás alján kuporgott kisírt, hidegtől kicsípett arccal. – Mami! – Itt vagyok, drágám. Jól vagy? – Leestem. Lacy a könnyeit nyelte. – Tudom. Fáj valamid, kicsim? – Mami! – sírt fel ismét Joni. Az asszony rémült pillantást vetett Boothe-ra. – Szia, Joni – mondta nyugodtan a férfi. Hangjának hallatán felszáradtak a gyermek könnyei. Feléje nyújtotta vékony karját. – Segíts kijönni innen, Boo! – Lemegyek érted, aranyom. Tarts ki! Lacy látta, hogy Boothe-nak ugyanolyan feszült az arca, mint az övé. – Biztos vagy benne, hogy… Úgy értem… Észrevette a férfi tekintetében tükröződő elszántságot, és elharapta a mondatot. Boothe-nak kell felhoznia Jonit, neki pedig engednie kell, hogy megtegye. Uramisten, mennyire féltette mindkettőjüket! – Légy óvatos, Boothe! – könyörgött, és rettegve nézte, amint a férfi elindul lefelé az eljegesedett, hóval borított, meredek lejtőn. Boothe bólintott, elkapta a legközelebbi cserjét, és az ágaiba kapaszkodva lassan ereszkedni kezdett a vízmosásba. Lacy szorongva, dermedten és émelygéssel küszködve nézett utána. És ha megsérül? A szája elé kapta kezét, nehogy felsikoltson rémületében. Boothe minden arcizma megfeszült, de nem tétovázott. Lassan ereszkedett, és már félúton járt, amikor sérült lába hirtelen felmondta a szolgálatot. Magatehetetlenül csúszni kezdett lefelé. Lacy elfojtott egy sikolyt. Boothe cifrát káromkodott, és igyekezett visszanyerni az egyensúlyát. – Jól vagy? – kiáltotta rémülten az asszony. – Igen! – szólt vissza Boothe nyersen. 39

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Lacy megérezte, hogy a fogyatékossága miatt ilyen keserű és dühös. Majd megszakadt érte a szíve, de nem merte kimutatni az érzéseit. – A rossz lábam – sziszegte Boothe. Arca hamuszürke volt, szemében kétségbeesés tükröződött. Nem bírt megmozdulni. Lacy igyekezett erőt venni dermedt rémületén. – Ne mozdulj. Jövök! Boothe megint szitkozódott. Lacy mély lélegzetet vett, aztán követte a férfit a lejtőn. Mire odaért hozzá, Boothe már egészen belesüppedt a hóba, s arcaeltorzult a fájdalomtól. – Hadd hozzam fel Jonit, aztán segítek neked. Boothe dühödten rázta a fejét. – Engem felejts el. Csak őt hozd ki, ha tudod. A következő néhány perc egybemosódott Lacy emlékezetében. Az asszony úgy érezte, hogy minden egyes lépés órákig tart. Végre mégis elérte a lányát. – 0, kicsikém, drága kislányom! – suttogta, átölelve a reszkető gyereket. – Mami! – sóhajtotta Joni. Örömkönnyek peregtek végig Lacy arcán, miközben magához szorította a lányát. Amint sikerült összeszednie magát, talpra állt, és felnézett. Marion kötelet kötött a derekára, a másik végét pedig leeresztette a vízmosásba. Lacy biztonságba helyezte a kislányt, aztán Boothe felé fordult, akinek sikerült időközben talpra állnia. Fájdalomtól összeszorított foggal, rogyadozó térddel elkapta a kötelet, és felvergődött a vízmosás peremére. – Jonival törődj! – mondta, és zihálva támaszkodott egy fának. A kislány a zuhanás ellenére sem sérült meg túlságosan. Csak az arcát és a lábát horzsolta fel néhány helyen. Lacy a megkönnyebbüléstől elgyöngülve ölelte magához. Mindketten örömkönnyeket sírtak. Miután Lacy összeszedte magát, körülnézett. A többiek eltűntek, tapintatosan magukra hagyva őket. Boothe! Hol van Boothe? Megfordult. A férfi már nem támaszkodott a fának, hanem hősiesen, egyenes derékkal állt. Lacynek összeszorult a szíve. Sohasem látott még emberi arcon ennyi reménytelen elkeseredettséget. Szerette volna elmondani neki, hogy akkor sincsen semmi baj, ha nem tudta felhozni Jonit. Ő akkor is szereti. De attól félt, hogy még jobban elront mindent, és hallgatott. – Mami – mondta Joni –, tegyél le! – Jó. Lacy a könnyeit nyeldeste. – Mami, kérlek, ne sírj! – Nem tehetek róla, édesem. – HolvanBoo? – Ott áll. A gyerek egy hosszú percig csak mereven nézte Boothe-t. Mintha megérezte volna, hogy baj van, odament hozzá, és felnézett rá. – Fáj a lábad? A férfi kíntól elködösült szemmel nézte. – Kicsit. 40

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Akarod, hogy megdörgöljem? – kérdezte Joni komolyan. – Az jó lenne – mosolyodott el Boothe. – Meglátod, sokkal jobb lesz! Lacy könnyein át nézte őket, és szívét elöntötte a szeretet a törékeny kislány és az izmos, megtermett férfi iránt. De félt megmoccanni, sőt még levegőt venni is, mert attól tartott, hogy akkor menthetetlenül ismét elkezd sírni, és többé abba sem bírja hagyni. Azt mondják, hogy ez a nap a szerelmesek napja…

9. FEJEZET Boothe az ablakból bámulta a behavazott utcát. A rendelő felső emeletéről rálátott a lenti parkra. Odalent csak úgy hemzsegtek a turisták. Némelyek a közeli jégpályán korcsolyáztak, mások egy karácsonyi dalokat éneklő csoportot vettek körül. Voltak, akik egyszerűen csak sétáltak, és élvezték a karácsonyi hangulatot. Kár, hogy rám nem ragad át a jókedvük, gondolta, és elhúzta a száját. Egyik öklét belesüllyesztette farmernadrágja zsebébe, és megfordult. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó. – Sajnálom, hogy megvárakoztattam! – mondta Stewart doktor, miközben odaballagott az asztalához, és maga elé tett egy dossziét. – Semmi baj – mondta Boothe színlelt könnyedséggel, s közben azt kívánta, bárcsak valóban ilyen felszabadultnak érezné magát. Tulajdonképpen nem is Hank Stewart miatt volt rossz érzése. Stewart doktor rendes ember volt, s hozzáértőnek bizonyult. Boothe azonban nem bízott az orvosokban, akármennyire értették is a dolgukat. A legjobb szakértők kezelték a balesete óta, lábának állapota mégsem javult. – Üljön le, Larson úr! – kínálta hellyel Stewart doktor, és hogy jó példával járjon elöl, letelepedett túlméretezett karosszékébe. – Inkább állok, ha nem haragszik. – Ahogy óhajtja. – Mi az ítélet, doki? – tért rögtön a tárgyra Boothe. Az igazat akarta hallani. Belefáradt már az orvosok folytonos mellébeszélésébe. – Először hadd kérdezzem meg, miért nem ment vissza a szakorvoshoz, aki Houstonban kezelte? Az egyik legjobb a maga szakterületén. Boothe vállat vont. – Az volt az érzésem, hogy 6 már megtett minden tőle telhetőt. – Gondolja, hogy én többre vagyok képes? – kérdezte Stewart doktor mosolyogva, hogy elvegye szavai élét. Boothe ismét megvonta a vállát. – Nem tudom. Többre képes? – Nem. Erre a feleletre számított, de amikor meghallotta, mégis úgy érezte magát, mintha gyomorszájon vágták volna. Minden akaraterejére szüksége volt, nehogy nekirontson az orvosnak. Stewart doktor elkapta bősz pillantását. – Ugye nem ezt várta? 41

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Magam sem tudom… Tulajdonképpen nem vártam mást. – Sajnos az ilyen sérülésekre, mint a magáé, nincsenek csodaszerek. Ha az izom és a csont károsodik, egyetlen dolog segít, mégpedig a rendszeres gyógykezelés. – Próbáltam már, és semmi haszna nem volt. – Akkor attól tartok, meg kell tanulnia együtt élni vele. – Ugyan, doktor, már rég beletörődtem. Nem ez a gond – mondta Boothe érdesen. – Hanem az, hogy folytatni akarom a munkámat, és tüzet akarok oltani. Stewart doktornak a szeme se rebbent. – Sajnálom, de az lehetetlen. – Sejtettem. – Boothe üres tekintettel odabicegett az asztalhoz, és kezet nyújtott az orvosnak. – Köszönöm, doktor, hogy szakított rám időt. – Sajnálom, hogy így alakult. A Joni balesetét követő napok rendkívül mozgalmasnak bizonyultak. A kis üdülőváros még sohasem vonzott ennyi turistát, mint ebben az évben, legalábbis ezt mondták az őslakosok. Lacy persze nem panaszkodott. A látogatók pénzt jelentettek, és mivel jövedelmének nagy részére ebben az évszakban tett szert, ki kellett használnia a csúcsforgalmat. A dolognak csupán az volt az árnyoldala, hogy kevés ideje maradt Boothe-ra. A férfi többször is járt bent az üzletben, sőt egy délután Jonit is elvitte, hogy Spike-kal játszhasson. A lába javult valamit, noha erősebben bicegett, mint azelőtt. Lacy már a balesetet követő napon érdeklődött az állapota felől, de a férfi azt mondta, hogy kutya baja. Az asszony megérezte, hogy nem akar beszélni erről, így hát sem feszegette a témát. Ma este ismét rákérdezek, ha másért nem, önmagam megnyugtatására, gondolta. Elhatározta, hogy délután nem dolgozik. Jobban mondva nem volt más választása: Sue és Pam kihessegették az ajtón, és megfenyegették, hogy nagy baj lesz, ha aznap még egyszer mutatkozni mer az üzletben. Lacy színlelt megadással emelte fel a kezét. – Jó, jó. Győztetek. Megyek már. A kora délutánt Jonival töltötte. Elmentek a parkba, aztán bevásárolni indultak. Joni ajándékot akart venni az óvónőjének, Sue lányának, Melodynak és Boothe-nak. Lacy is venni akart valamit a férfinak, és remélte, hogy ajándékukat jó szívvel fogadja majd. Boothe-nál sohasem tudhatta az ember. – Mit gondolsz, mami, tetszeni fog Boo-nak az ajándékom? – kérdezte Joni, amikor hazaértek. Lacy elmosolyodott, azután kisimított lánya arcából egy rakoncátlan tincset. – Honnan tudtad, hogy én is éppen erre gondoltam? – Nem tudtam. Lacy is türelmetlenül várta az estét. Meghívta Boothe-t vacsorára, és gondolatban már ki is színezte az este folytatását, azután, hogy Joni már ágyban lesz. Mohón vágyott arra, hogy ismét együtt legyen a férfival, hogy izmos testéhez érjen, hogy az ajkán érezze forró száját… – Akarod látni, mami? – Mit, édesem? – kérdezte szórakozottan. 42

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Boo ajándékait. – De hiszen most vettük! – Megint nézzük meg! Lacy magában jót mulatott. – Rendben van, de aztán mennem kell a konyhába vacsorát főzni. Joni a hálószobába vezette anyját. Boothe ajándékai csomagolásra várva hevertek az ágyon. A kislány sast ábrázoló apró képet választott neki. Olcsó kép volt, olcsó léckeretben, Lacy nem is akarta, hogy Joni megvegye. A gyerek azonban a saját zsebpénzét költötte rá, és Lacy biztos volt benne, hogy Boothe-nak tetszik majd. Így aztán nem volt szíve ellentmondani Joninak. Ő hagyományosabb ajándékot választott, de ugyanolyan szeretettel. Első látásra megtetszett neki az üzletben a pulóver, és mivel pontosan olyan színe volt, mint Boothe szemének, meg is vette. – Mikor csomagoljuk be? – kérdezte Joni, miközben a pulóvert babrálta. – Mit szólnál hozzá, ha most rögtön nekikezdenénk? – Juj, de jó! – Joni izgatottan kuncogott. – Tudod, mami, alig várom, hogy jöjjön Boo! Lacy megszorította a lánya kezét. – Én is – mondta fátyolos hangon. – Én is, csillagom. Boothe kivette a könyvet Joni kezéből. – A karácsony előtti éjszakán… – kezdte olvasni. Már túl voltak a füstölt pulykából, édesburgonyából, mártásból, kétféle salátából és diós pitéből álló bőséges vacsorán, amelyet Lacy oly sok gonddal készített. Miután az asszony leszedte az asztalt, és a konyha is ragyogott a tisztaságtól, Joni követelte, hogy nézzék meg a karácsonyi fényeket. Beültek a Cherokee-ba, s keresztül-kasul bejárták a várost és környékét. Csaknem egy órát tartott a kocsikázás. Amikor hazaértek, Lacy egyenesen a konyhába ment, készített egy hatalmas tál pattogatott kukoricát, és karácsonyi puncsot forralt. Alighogy ezt elfogyasztották, Joni – kezében könyvvel – felmászott Boothe ölébe. Lacy félbehagyta a mosogatást, és inkább hallgatta Boothe mély hangját, amint a kislánynak olvas. – Szereted ezt a mesét? – kérdezte Joni, amikor a férfi a végére ért. – Eltaláltad – felelte komolyan Boothe. – Jó, akkor elolvashatod még egyszer. Boothe játékosan megráncigálta a kislány egyik makrancos hajfürtjét. – Meg kell mondjam, Joni, csuda egy pofa vagy! Lacy csak nézte, hogyan mosolyog a férfi, azzal a mosolyával, amitől ő is azonnal elolvadt. Egy csapásra feloldódott, idegessége elmúlt. Eddig nem tudott szabadulni attól a kellemetlen érzéstől, hogy valami megváltozott Bootheban. Hogy mi, azt nem tudta volna pontosan megmondani, mégis úgy érezte, hogy nem csalják meg az ösztönei. Most azonban, hogy együtt látta a férfit Jonival, újra bizakodott. Csak a képzelete játszott vele. Nincs itt semmi baj. Minden a legnagyobb rendben Van, nyugtatta magát. Boothe ragaszkodik hozzá és Jonihoz, csak éppen, győzködte magát, vannak emberek, akik nehezen tudják szavakba önteni az érzéseiket. Boothe is közéjük tartozik. Türelmesnek kell lennie. Hamarosan úgyis 43

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

kitárja előtte a szívét, és attól kezdve olyanok lesznek, mint egy igazi család. – De ez még nem a karácsony előtti éjszaka – mondta Joni, azon a felnőttes hangján, amelyet Boothe-nak tartogatott, hogy levegye a lábáról. Lacy halkan kuncogva várta, mit válaszol a férfi. – Honnan tudod? – kérdezte ugyanolyan komolyan Boothe. – Csak úgy tudom. Lacy megcsóválta a fejét. Boothe-nak igaza volt. Az Jonija tényleg csuda egy pofa. – Ez buta válasz – ugratta Boothe a kislányt. Joni kuncogott. – Fogadok, hogy nem is tudod, mikor jön a Mikulás! – csipkelődött tovább a férfi. – De tudom! – vágta rá Joni élesen. – Ejnye! – pirongatta gyengéden Lacy a lányát. – így nem szabad beszélni Boothe-zal. Joni lehorgasztotta a fejét. – Egyébként is ágyban lenne már a helyed. Adjál Boo-nak jóéjszakátpuszit. – De mami… – Csináld, amit a mamád mond – vágott a szavába Boothe. Aztán felkapta, és a magasba emelte a gyereket, majd rábökött egy pontra az arcán. – Ide kérem! Joni kacagott, csücsörített a szájával, és adott egy puszit. Aztán Boothe letette a kislányt, és Joni anyjával kéz a kézben a hálószoba felé indult. Lacy azon kapta magát, hogy könnytől nedves a szempillája. – Alszik? – Mint a tej, hála Istennek – mondta Lacy, és leült a kanapéra szorosan Boothe mellé. A férfi hallgatott, de ő nem bánta. Jó volt a csend. Figyelték, hogyan ropognak és sisteregnek a kandallóban a fahasábok. A karácsonyfa csillogó égői még meghittebbé varázsolták a szoba hangulatát. Ha Lacy nem lett volna annyira tudatában Boothe érzéki közelségének, lehunyta volna a szemét, és elaludt volna. De egyetlen percet sem akart elfecsérelni együttlétük drága idejéből. Erezni akarta ölelő karját, száját a száján… – Boothe! – Tessék? Az asszony lustán nyújtózkodott. Tudta, hogy kötött blúza megfeszül telt keblén. – Hiányoztál – mondta halkan. A férfi merőn nézte a száját, aztán a mellét. Arcán megremegett egy izom, ám egy ujjal sem ért hozzá, hanem felállt, és odament a kandallóhoz. Lacynek balsejtelme támadt. – Mi a baj? Boothe megfordult, állhatatosan nézte, mintha emlékezetébe akarná vésni a vonásait. Lacyben a nyugtalanság rémületté fokozódott. 44

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Miért… – Elhallgatott, visszafojtott könnyei égették a torkát. – Miért nézel így rám? – Tudnod kell, hogy utoljára látjuk egymást. Az asszony elsápadt a megdöbbenéstől. – Ezt… ezt nem gondolhatod komolyan! – kiáltotta fuldokolva. – De, nagyon is komolyan gondolom – mondta Boothe, és keserűen összeszorította a száját. – Én pedig már azt hittem, hogy… A férfi kerülte a tekintetét. – Rosszul hitted. Lacy fölpattant, pedig alig tartotta meg a lába, és kényszerítette Boothet, hogy a szemébe nézzen. – Valaminek történnie kellett, és tudni akarom, mi az! – Ne! – Boothe nyelt egyet. – Hagyd ezt! Hagyj elmenni. Lacy egy pillanatig szólni sem bírt a dühtől. – Nem! Nem hagylak! – mondta végül metsző hangon. – Szeretlek. Tudnod kell. Akkor miért… miért csinálod ezt? Hangja zokogásba fúlt. – A fene egye meg, azért, mert jobbat érdemelsz! Olyat, aki nem nyomorék, és tisztességgel el tud tartani. – Megbolondultál?! Én nem a lábadat szeretem, hanem téged! A lényedet, az egyéniségedet, az ég szerelmére! Nem érdekel, mi van a lábaddal! – De engem igen! – vágta rá hideg, üres tekintettel Boothe. – Akarod hallani a véleményem? A férfi nem felelt. – Akkor is megmondom – fakadt ki bőszen Lacy. A jövőjükért harcolt. – Szerintem imádod játszani a magányos farkast és nyalogatni a sebeidet! – Nem tudhatod, mit érzek – vágott vissza Boothe keserű hangon. – Ez… ez az összes mondanivalód? – Vége, Lacy. Ez minden, amit mondhatok. Az asszony uralkodott magán, nehogy felordítson, nehogy a nyakába vesse magát, nehogy könyörögjön. Tudta, hogy szavai úgyis süket fülekre találnának. Boothe kemény arcvonásait mintha gránitból faragták volna. Csak az időmet fecsérlem, gondolta reményvesztetten Lacy. Boothe keserűsége túlságosan mélyen gyökeredzik. – Rendben, ha így akarod, akkor menj! De szeretném, ha tudnád, Boothe Larson, hogy átkozottul gyáva alaknak tartalak. Igazad van, talán jobb lesz nélküled. Boothe élettelen tekintettel nézett rá, aztán megfordult, és halkan az ajtóhoz ment. Lacy csak akkor szorította kezét a gyomrára, amikor egyedül maradt. Egész világa darabokra hullott, és ő tehetetlen volt. De nem roppanhatott össze. Nem engedhette meg magának ezt a fényűzést. Jonira kellett gondolnia. Joni! Ó, Istenem! Hirtelen eszébe jutott a fa alatt a doboz Boothe ajándékával, amelyet Joni annyi szeretettel csomagolt. A kislánynak meg fog szakadni a szíve. Lacy leült a kanapéra, tenyerébe temette az arcát, és szívet tépően felzokogott. 45

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Azt mondják, hogy ezen a napon testben vagy lélekben feltétlenül találkozniuk kell azoknak, akik szeretik vagy szerették egymást…

10. FEJEZET Boothe elkeseredetten felvette a kagylót, és felhívta az erdészetnél a főnökét. Mint sejtette, Max Helm örült a hívásának, de nem akart telefonon beszélni vele. Ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen találkozzanak. Boothe meghívta hát magához. Már visszafelé baktattak Max kis teherautójához, de még mindig nem tértek rá a látogatás igazi okára. Max megdörzsölte kopasz feje búbját, és körülnézett. – Csak annyit mondhatok, hogy jól elrejtőztél itt a világ végén. – Nem eléggé – felelte Boothe elnéző mosollyal, tekintete azonban szomorú volt. – Jó, azt elismerem, hogy békés hely, és nagyon illik hozzád. – Nem is akarok máshova menni. Max a jeget tördelte a csizmája sarkával, aztán különös pillantást vetett Boothe-ra. – Mi az ördög van veled? Most már eleget kerülgettük a forró kását. Úgy teszel, mintha szeretnéd a magányt, mégis látszik rajtad, hogy feszült vagy. – Túl jól ismersz, Max – morogta Boothe. Megtorpantak. Nem mentek oda Max furgonjához, hanem felbaktattak a lépcsőn a verandára, és leültek a hintaágyba. Kellemes volt a délután – hideg, de tiszta. Egy ideig csak hintáztak, és mélyeket szippantottak a fenyőillatú levegőből. – Nem gondolod, hogy most már eleget büntetted magad? – Nem erről van szó, bár még mindig kárhoztatom magam Calvin haláláért, és mindig is fogom. – Hát, ha szereted az önsanyargatást… Boothe szúrósan nézett rá. – Te mindig kimondod, amit gondolsz, ugye? – Nem látom be, miért ne tenném. Szóval még egyszer kérdem, mi bajod? – Nem olthatok többé tüzet – mondta komoran Boothe. – Az orvos mondta? – Igen. – Akkor gyere vissza erdőkerülőnek. Az öreg Charley három hónapon belül nyugdíjba megy az ozarki erdészetből. – Max sóhajtott. – Tudom, hogy nem erre vágysz, de… – Nem, nem erre – mondta Boothe fakó hangon –, de megengeded, hogy gondolkozzam rajta? – Ameddig csak akarsz. Max felállt. – Bármennyire szeretnék is maradni, vissza kell mennem. Ó, egyébként még nem is mondtad, mitől vagy így lehangolva. – Nem is fogom. 46

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Max a fejét csóválta. – Mindig különc voltál, de te értetted a legjobban a dolgodat. Talán ezért is viselem el a bogaraidat. – Na most már indulj! – förmedt rá Boothe, de akaratlanul is elmosolyodott. Addig nézett Max után, amíg el nem tűnt a kis teherautó a távolban. Azután görnyedten, összeszorított foggal visszabaktatott a verandához, és belerogyott a hintaágyba. De nem bírt ülve maradni. Egyetlen pillanatra sem hagytak nyugtot neki a testét-lelkét kínzó, gyötrő gondolatok. Így volt ez azóta, amióta otthagyta Lacyt, visszautasította a szerelmét. Még mindig ragaszkodott ahhoz a meggyőződéséhez, hogy szívességet tett ezzel az asszonynak. De jóságos ég, mennyire fájt! Amikor Lacy gyáva alaknak nevezte, fájdalom és düh öntötte el. Nem bírt védekezni, hiszen nem talált szavakat, amelyekkel kifejezhette volna, milyen mélységes keserűséget érzett azon a napon, amikor Joninak szüksége lett volna rá, ő azonban képtelen volt segíteni rajta. Nem tudott mit válaszolni, csak élettelenül állt, Lacy viaszfehér arcának látványától megsemmisülten. Attól félt, hogy lassan fölemészti ez az érzés. Miért nem volt annyi esze, hogy távol tartsa magától az asszonyt, amikor tudta, mi lesz a vége? Azok, akik a tűzzel játszanak, meg is érdemlik, hogy megégessék magukat. Most már nincs más választása, mint hogy örökre kitörölje az emlékezetéből Lacy és Joni képét, és úgy éljen tovább, mintha mi sem történt volna. Mintha lenne erre remény! Nincs az a józan érvelés, amely enyhíthetné a fájdalmát. Ha csak Lacyre gondolt, s eszébe jutott bátor helytállása, vidám mosolya, gyengéd pillantása – és gyönyörű teste, úgy érezte, hogy megbolondul. Megízlelte a gyönyört, és még többet akart. Leszállt a hintaágyról. Összerándult, és tehetetlenségében elöntötte a veríték, amikor eszébe jutott a lába. Hát most már dolgozhat! Max munkát kínált neki, ha nem is azt, amit szeretett volna. A tűzoltásról örökre lemondhat, de legalább tisztességes körülményeket tud teremteni Joninak és… Kíméletlenül elhessegette magától ezeket a gondolatokat. Az asszony bizonyára nem is akarja látni többé, hiába is akarna visszamenni hozzá, hogy elmondja, milyen ostobán viselkedett. Vagy mégis? Megvolt mindene, amit akart – kivéve valakit, akit szerethet, valakit, aki viszontszereti. Letörölte kézfejével a verítéket a homlokáról. Közben vadul száguldottak a gondolatai. És ha elmenne hozzá, és könyörögne neki, hogy bocsásson meg? Akármilyen kevés is az esély, meg kell ragadnia. Immár elviselhetetlennek érezte a magányt és a fájdalmat. Tudta, hogy meg kell tennie. Amint végiggondolta ezt, megnyugodott. Elhatározta, hogy megpróbálja még egyszer. Most nem fog hibázni! – Mami, miért nem mehetek el Boo-hoz? 47

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Lacynek lassan az idegeire ment Joni duzzogó arca és nyafogása. Legszívesebben ráripakodott volna, de inkább magába fojtotta a mérgét, és tízig számolt. Részben az hibája, hogy a gyerek ilyen nyűgös. Érzi, hogy valami baj van, mert anyja ingerlékeny és türelmetlen. – Mert ma nagyon sok dolgom van az üzletben – felelte végül. Ez igaz is volt, de csak részben. – És Boo miért nem jöhet el hozzám? Nem kellett volna meglepődnie ezen a kérdésen, mégis meghökkent. Zavarodottan keresett elfogadható magyarázatot. – Hát bizonyára neki is sok dolga van. – Miért van sok dolga? Lacy az ajkába harapott. – Talán faragványokat készít – mondta, kapva az első ötleten, ami az eszébe jutott. Pedig tudta, hogy hamarosan meg kell mondania Joninak az igazat: azt, hogy soha többé nem látja Boo-t. És még karácsony előtt meg kell tennie, mert a férfi nem fog jelentkezni. Megborzongott, olyan erővel hasított belé a fájdalom. Annyira hiányzott neki Boothe, hogy egyetlen pillanatra sem enyhült a kín. Tényleg csak három napja annak, hogy visszautasította a szereimét? Egy örökkévalóságnak tűnt az azóta eltelt rövid idő. A gyereknél sem talált vigaszt. Szüntelenül Boo-t és a Mikulást emlegette. Ma is. – Boo miért nem lehet az apukám? – nyaggatta Joni. Lacy úgy érezte, megszakad a szíve. – Nem beszélhetnénk meg ezt később? – könyörgött. Egyébként is mindjárt kezdődik a zsúrod. Másnap, december huszonnegyedikén hajnalban szállingózni kezdett a hó, ami tökéletes karácsonyi hangulatot teremtett. Lacynek nem volt magától értetődő a fehér karácsony. A táj szépsége jobb kedvre hangolta. Játszania kellett a szerepét Joni kedvéért. Mivel vasárnap lévén az üzlet zárva volt, megígérte a gyereknek, hogy kekszet sütnek, és Joni nem az a fajta, aki engedi, hogy megfeledkezzenek az efféle ígéretekről. Ezenkívül el kellett készítenie a karácsonyi vacsorát. Sue felajánlotta, hogy vacsorázzanak náluk, de Lacy nem fogadta el a meghívást. Nem érzett elég erőt a társalgáshoz. Egyébként is el kellett foglalnia magát. Valami értelmes tevékenységet kellett végeznie, hogy ne gondoljon Boothe-ra. Mire beköszöntött az este, három doboz telt meg Mikulás, krampusz és csillag alakú keksszel. A pulyka előkészítve a hűtőszekrényben volt már csak ki kellett sütni másnap reggel. Lacy azonban nem ült le pihenni. Odament az ablakhoz, az üvegnek támasztotta a homlokát, de nem látott semmit a könnyeitől. Ez így nem mehet tovább! Az élet nem áll meg. Különben sincs oka panaszra. A bolt valóságos kis vagyont hozott. Tegnap este jókora előleget fizetett be rá. De őt már az üzlet sem tette boldoggá. Sőt be kellett vallania magának, hogy még a lánya sem! Amióta Boothe eltaszította magától, úgy érezte, valami megpattant benne. 48

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Miért nem küzdött elszántabban? A férfi szereti őt, ebben biztos volt. Akkor miért engedte el olyan könnyen? Kérdések tolultak fel benne. A fejében egymást kergették a gondolatok. Szédült, és megborzongott. Lehet, hogy ő volt a gyáva? – hasított belé a felismerés. Túlságosan könnyen feladta. Kitartóbban kellett volna győzködnie Boothe-t, hiszen tudta, milyen keményfejű. Vagy nem tanulta meg már rég, hogy csak az ér valamit, amiért megküzd az ember? Talán még egyszer meg kellene próbálnia, hogy a férfi elhiggye, mindennek ellenére szereti őt. Igen! – kiáltott fel a lelke mélyén egy hang. Tartozik vele önmagának és Joninak. – Kész vagyok, mami! Sarkon fordult. Lánya anyaszült meztelenül állt a szoba közepén vizes, kócos hajjal. – Látom, angyalom. – Miért sírsz, mami? Attól félsz, hogy neked nem hoz semmit a Mikulás? – Remélem, hogy mindkettőnknek hoz valamit. – Jön már? – Nem, a Mikulás nem szokott ilyen korán jönni. De mielőtt megérkezik, mi megyünk el valahova. – Hová? – Majd útközben elmondom – mondta gyönge hangon Lacy. Beleszédült, ha arra gondolt, mire készül. – Valami csinos és meleg ruhát vegyél. Tíz perc múlva kézen fogva elindultak az ajtó felé. Félúton megtorpantak, mert valami szokatlan zajt hallottak. Hegyezték a fülüket. Csengők csilingelése hangzott fel. Karácsonyi csengők csilingelése! – Mami, mami, itt a Mikulás! – visította Joni, és az ablakhoz rohant. Lacynek földbe gyökerezett a lába. Attól tartott, nincs eszénél. – Siess, mami! Lánya ujjongó hangjától magához tért. Végre megmozdult. Odament Joni mellé, és csak annyit tudott kinyögni: – Ó! Ragyogó villanyégőkkel és csengőkkel díszített hintó állt meg a bolt előtt. Két ló húzta. Boothe ült a bakon Mikulásnak öltözve. Lacy és Joni csak bámulták, ahogy leugrik, és a vállára vesz egy ajándékokkal tömött zsákot. – Mondtam én neked, hogy a Mikulás! – lelkendezett Joni. – Boo az… Mikulásnak öltözve… – motyogta Lacy, miközben a kislány odarohant az ajtóhoz, és feltépte. Mire Lacy kiért az utcára, Joni már Boothe lábába csimpaszkodott. A férfi azonban Lacyt nézte, és a szeme gyanúsan csillogott. – Meg tudsz bocsátani nekem? – kérdezte egyszerűen. – Szeretsz? – Jobban, mint az életemet. – Csak ez számít. – Nem csak ez. Olyan ocsmányul bántam veled. – Mami, mi az, hogy ocs… – Ne is törődj vele, Joni – mondta Lacy, miközben le sem vette a szemét Boothe-ról. – Hozzám jössz feleségül? 49

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

Joni megráncigálta Boothe kezét, aki lehajolt hozzá. – Mi az, csillagom? – Leszel az apukám? – Akarod? – Igen. – Joni a férfi arcára tette apró tenyerét. – Ugye te nem hagysz itt, és nem mész fel az égbe, mint a másik apukám? – Ó, Joni! – suttogta Lacy. Boothe nagyot nyelt. – Remélem, egyhamar nem. Lehajolt, és a karjára emelte a gyereket. Lacy halántékán dübörögve lüktetett az ér, amikor a férfi újra a szemébe nézett. – Szóval leszel a feleségem? – Igen, igen, igen! – kiáltotta Lacy, és Boothe karjába vetette magát. – Jaj, mami! Összenyomtok az apuval. De Lacy és Boothe csak még szorosabban ölelték magukhoz. Csend volt a házban. Miután kölcsönösen megajándékozták egymást, Joni elaludt a férfi ölében. Közösen lefektették, aztán kéz a kézben átmentek Lacy hálószobájába. Kezdetben sietve, szinte vadul szeretkeztek, később egyre csendesülő szenvedéllyel keresték a beteljesülést. Aztán az együttléttől boldogan nézték egymást. – Mmm, de csodás – dünnyögte álmosan Lacy. – Mondd, hogy soha többé nem hagysz el se engem, se ezt a puha ágyat! Boothe megcsókolta az asszony nyakát. – Soha többé nem hagylak el – ígérte. – Miért változtattad meg… a véleményedet? – Arra célzol, hogy miért jöttem el hozzád? Lacy szótlanul bólintott. – Nagyon egyszerű a válasz. Egyetlen napig sem bírtam tovább nélküled… és Joni nélkül. – Épp hozzád készültünk, amikor beállítottál a kocsin abban a nevetséges Mikulás-öltözetben. – Micsoda arcátlan beszéd ez, asszony! Nagyon is keményen dolgoztam, amíg összehoztam a jelmezemet. – Képzelem. – Jó, hát eltartott vagy két percig – jegyezte meg nevetve a férfi, és fejét az asszony vállára hajtotta. Lacy magához ölelte, és egy pillanatig hallgattak. Boothe elhúzódott, és komolyan nézett rá. – Van munkám! Az asszony kérdőn nézett rá. – Igazán? – Igen. – Elborult arccal tette hozzá: – Nem az, amit igazából szeretnék… – Semmiképp sem tudsz visszamenni tűzoltónak? – Nem. Amikor le akartam ereszkedni Joniért, és elcsúsztam a jégen, eljátszottam az utolsó esélyemet is. – Még most is magamat hibáztatom… – Csitt, ne mondd ezt! Nem a te hibád volt. Senki sem tehet róla. – Akkor mit fogsz csinálni? 50

Mary Lynn Baxter

Joni csodát tesz

(RKSZ 1992/5/2.)

– Erdőkerülő leszek körülbelül harminc mérföldnyire a központtól. – Mosolygott. – Nem az igazi, de megteszi. – Tetszeni fog a munkád? – Ha mindennap hozzád jöhetek haza, akkor meg tudom szeretni. – Szeretlek! – suttogta az asszony. – Bizonyítsd be! Lacy boldogan engedelmeskedett. – Akkor most játsszunk Mikulást – indítványozta jóval később Boothe. – A lányunk hamarosan felébred. Lacy szíve majd kiugrott a helyéből. A lányunk! Már egy család voltak. De jó érzés is volt! Boothe belebújt a farmernadrágjába, Lacy pedig köntöst kapott magára. Kéz a kézben bementek a nappaliba. A karácsonyfaégők és a parázs meleg fénye fogadta őket. Boothe elengedte Lacy kezét, és odament a majdnem színültig teli zsákhoz. – Neked is hoztam ajándékot – nézett hátra a válla felett. – Nekem semmiféle ajándék nem kell rajtad kívül. – Nekem sem – mondta fátyolos hangon a férfi. – Vedd úgy, hogy ez a ráadás. Most pedig hunyd be a szemed! – Játszol? – Nem én. Gyerünk, hunyd be a szemed! – Jól van. Lacy várt, de hiába nyújtotta ki a tenyerét. – Most már idenézhetsz – mondta végül a férfi. Az asszony kinyitotta a szemét. Egy darabig csak megbabonázva nézte az eléje táruló látványt, aztán felszabadultan, teljes szívéből fölkacagott. Egy doboz állt a padlón, telis-tele a legcsodálatosabb fafaragványokkal. Boothe lehajolt hozzá, és végtelenül gyengéden megcsókolta. – Boldog karácsonyt, szívem!

51