M. Leighton - Rajtad Áll

1

2

3

Ez a könyv a képzelet szüleménye. A műben szereplő minden név, szereplő, hely és esemény a szerző képzeletének szüleménye vagy képzeletbeli módon van használva. Bármilyen hasonlóság valódi, élő vagy holt személyekkel, üzleti létesítményekkel, eseményekkel vagy helyekkel teljes mértékben a véletlen műve. A kiadó nem rendelkezik befolyással a szerző vagy harmadik fél weboldala, illetve annak tartalma felett, és nem vállal felelősséget azokért. Írta: M. Leighton A mű eredeti címe: Down to You (Bad Boys Series Book 1) A művet eredetileg kiadta: Berkley Books. New York Fordította: Goitein Veronika A szöveget gondozta: Kozári Andrea Copyright © 2012 by M. Leighton

Excerpt from Up to Me copyright © 2013 by M. Leighton Cover photo by Thinksrock A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája. © Katona Ildikó, 2014 ISSN 2060-7174 ISBN 978 963 373 995 2 © Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2014-ben Cím: 6701 Szeged. Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail: [email protected] www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: Katona Ildikó Műszaki szerkesztők: Kelcz Roland, Zsibrita László Korrektorok: Réti Attila, Gera Zsuzsa Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató

4

Férjemnek Szeretsz és támogatsz végig ezen az őrületes úton, és életem legcsodálatosabb pillanatait éltem meg veled. Köszönöm, hogy mellettem vagy. Örülök, hogy engem választottál.

Courtney Cole-nak Cinkostársam és legjobb barátnőm, jobbat nem is kívánhatnék. Imádlak, csajszi, költözz ide a szomszédba. De tényleg! Koszi mindent.

Az Indie Hellcats csapatnak Ha ti nem segítettetek volna be olyan sokszor éjnek évadján, ez a történet nem lenne ilyen csini. Köszönöm a szereteteteket, a támogatásotokat, ami olyan kitartó és nagyszerű, hogy teljesen meghat. Örök hála Georgia Catesnek. amiért közétek hozott. Imádlak mindnyájatokat. És, mint mindig, legfőképpen hálás köszönetem Istennek. Mindig, mindenért.

5

1. Olivia K ICSIT

KÓVÁLYOG A FEJEM ,

de jó a buli. Fogalmam sincs, milyen italokat

rendelt nekünk Shawna, csak annyit tudok, hogy isteni finomak és pokoli ütősek. Mmmm... - Mikor jön már a sztriptíztáncos pasi? Alig bírok magammal! - kiabál Ginger. Együtt dolgozom vele a pult mögött Georgiában, Salt Springsben, a Tad's Sports Bar & Grill nevű bárban. Ginger szókimondó vadmacska már a saját közegében is, de ha szabadon eresztik valami ismeretlen új helyen, például Atlantában, akkor a vadmacskából egy pillanat alatt tigrissé fajul. Rám néz, és szélesen mosolyog. Festett szőke haja a halvány tényben húgysárga, de kék szemei kajánul csillognak. Valami gyanús. - Mi az? - kérdezem kábán. - Már beszéltem a menedzserrel. Le van zsírozva, hogy Shawna majd segít a sztriptízes pasinak levenni a fölösleges ruháit - vihorászik Ginger. Én is elnevetem magam. Tökrészeg a csaj. - Ryan meg fogja ölni, ha valami vadidegen pasit vetkőztet, akár leánybúcsú, akár nem! - Úgyse tudja meg. Ami a VIP teremben a fülébe jut, nem fog senki történni - hablatyol Ginger. - Mármint ami a VIP teremben történik, nem fog senki fülébe jutni? - Ja. Ezt mondom. - Jól van, ezt hát - kuncogok rajta.

6

Nevetve nézem, ahogy tovább szürcsöli az idegsejtpusztító itókáját. Én inkább vizet kortyolgatok, mert valakinek azért legalább félig józannak kéne maradnia. Például nekem. Ez az este úgyis Shawnáról szól. Szeretném, ha mielőtt férjhez megy, életre szólót bulizna. És valahogy kétlem, hogy abba belefér, ha engem a hátán kell hazacipelnie, vagy a cipőjéről kell a rókámat törölgetni. Kopognak a privát terem ajtaján, mi pedig rögtön felkapjuk a fejünket. A lányok azonnal kiabálni, sikítozni, füttyögni kezdenek.

Édes Jó Istenem, add, hogy tényleg a sztriptízes pasi legyen, ne egy rendőr! Nyílik az ajtó, és besétál rajta a leglélgezetelállítóbb pasas, akit valaha láttam. A húszas évei elején járhat, magas, és olyan alakja van, mint egy focistának. Izmos mellkas, széles váll, erős karok és combok, keskeny derék, lapos has. Tetőtől talpig feketét visel. De a legszembetűnőbb az arca.

Atyaég, de vonzó ez a pasi! Rövid, sötétszőke haja van, és markáns, tökéletes arcvonásai. Körülnéz a teremben, és nem tudnám biztosra megmondani, milyen színű a szeme, de sötét, az tuti. Épp szóra nyitná a száját, amikor a fürkésző pillantása rám esik. Megakad rajtam a szeme, és csak néz és néz. Teljesen megbűvöl. Ahogy visszanézek, még mindig nem tudom, milyen színű a szeme, de olyan sötétnek látszik, hogy szinte fekete. Az ajtón át beszűrődő fényben szinte olyan, mint a tinta, mint az éj. Ahogy engem figyel, egy kicsit oldalra billenti a fejét. Zavarba hoz, de fel is izgat. Nem is értem, miért. Semmi okom nincs sem zavarba jönni, sem felizgulni. De mégis... Valahogy bele bizsergek, nyugtalan leszek és melegség jár át. Még mindig egymást bámuljuk, amikor Ginger feláll, és beljebb húzza őt, aztán bevágja mögötte az ajtót.

7

- Gyerünk, Shawna, nem leszel szingli többet, szóval csapjunk bele! A csajok sikítoznak, éljeneznek. Shawna mosolyog, de megrázza a fejét: - Én ugyan nem. Ki van zárva! A

leendő

koszorúslányok

nekiveselkednek,

ketten

odajönnek,

és

megfogják Shawna kezét, hogy talpra rángassák. Elhajol előlük, és egyre jobban tiltakozik. - Ne már! Én tuti nem fogom! Miért nem inkább ti, csajok? Shawna megpróbálja kiszabadítani a kis vékonyka csuklóját, de a lányok jó alaposan megmarkolták és nem eresztik. Amikor rám néz, látom a riadt barna szemeiből, hogy teljesen ki van akadva. - Liv, segíts! - kéri. Tanácstalanul felemelem a kezemet. Mit csináljak? Erre Shawna a Ginger mögött tornyosuló szépfiú fele biccent. - Liv, csináld te! - Megbuggyantál?! Én nem fogom levetkőztetni a vetkőzős csávót! - Légyszi! Tudod, hogy én is segítenék neked, ha arról lenne szó... Ez sajna igaz. A francba!

Hogy lehet az, hogy a világ legügyetlenebb, legfélénkebb nőszemélye ilyen helyzetbe keveredik? - kérdezem magamtól, és a választ is tudom. - Mert nem tud nemet mondani, azért. Mély levegőt veszek, felállók és Dögös Sztriptíz Pasi felé fordulok. Elszántan felszegem a fejemet. Még mindig engem néz a perzselő, éjsötét szemeivel. Amikor felé lépek, nagyon lassan felhúzza a szemöldökét. Elönt a forróság.

Veszélyes ennyit piálni - mondom magamnak. - Tuti attól van. Kipirulok, és kapkodva lélegzem, de teszek még egy lépést.

8

Dögös Sztriptíz Pasi ellép Ginger mellől, és felém fordul. A mellkasa előtt keresztbe fonja a karját, és vár, a szemöldöke még mindig csodálkozón felhúzva. Hát nem könnyíti meg, az biztos. Rám fogja hagyni, pont, ahogy Ginger kérte. Mintegy varázsütésre a háttérben eddig épphogy zümmögő zene felhangosodik. Szexi zene, dobok és basszus, pont olyan, ami ilyen alkalmakra való. Mintha a szívverésem adná az ütemet, ahogy egyre közelebb és közelebb lépek ahhoz a bársonyosan sötét szempárhoz. Felfelé kell néznem, amikor megállok előtte. Összesen százhatvanöt centi magas vagyok, a válláig sem érek. Ilyen közelről már látom, hogy barna a szeme. Sötétbarna. Éjsötét, majdnem fekete.

Bűnre csábító szempár. Elgondolkodom, honnan jutott az eszembe, pont ez. Közben a lányok kántálva biztatnak, hogy vegyem le az ingét. Bizonytalanul végignézek az izgatott arcokon, aztán a férfira emelem a tekintetemet. Lassan felemeli a kezét, és széttárja a karját. Megrándul a szája sarka. Az arckifejezése, a testtartása csupa kihívás. Rádöbbenek, hogy nem nézi ki belőlem. Senki nem nézi ki belőlem. Na, akkor már csak azért is! A zene üteme lassan ellazítja bennem a feszültséget. Mosolyt erőltetek az arcomra, és kinyújtom a kezemet, hogy Dögös Sztriptíz Pasi ingét kihúzzam a nadrágja derekából.

9

2. Cash A FRANCBA, DE GYÖNYÖRŰ EZ A CSAJ!

Fekete haj, talán zöld szem, formás kis test. Kicsit félénknek tűnik, én meg azt kívánom, bárcsak kettesben lennék vele. A mosoly egy percre sem hervad le róla, ahogy kihúzza a nadrágom derekából az ingemet. Amikor megvan, felemeli. Aztán megáll. Egy másodpercig érzem, hogy habozik. Küzd, hogy ne látsszon a bizonytalansága, a tanácstalansága. Belenézek a varázslatos szemeibe. Nem akarom, hogy leálljon, érezni akarom az érintését a bőrömön. Incselkedem vele, hogy felpiszkáljam benne a vadmacskát. Biztos vagyok benne, hogy ott rejtőzik valahol. - Ennyi? Semmi több? - suttogom. Mélyen a szemembe néz, és én lélegzet-visszafojtva várom, melyik énje fog győzni. Lenyűgözve figyelem, ahogy átbillen az egyensúly, és ez tükröződik

a

pillantásában.

Kicsit

jobban

ragyog

a

szeme.

Kicsit

vakmerőbben. Eddig sosem láttam, amint valaki összeszedi a bátorságát. Elszánt. Ott van benne valami, ami nem engedi, hogy feladja, hogy megfutamodjon. Elfogadja a kihívást. És teljesen lázba hoz. A szemembe néz, ahogy kezdi felhúzni az ingemet. Közelebb hajol, érzem a parfümje illatát. Édes, és kicsit pézsmaillatú. Szexi, mint ő maga. Ahhoz, hogy a fejem fölött áthúzva le tudja venni az ingemet, lábujjhegyre kell állnia, és egészen hozzám kell nyomnia a testét. Érzem a melleit a mellkasomon. Megkönnyíthetném neki, de nem fogom. Jólesik, ahogy hozzám ér. Ki van zárva, hogy erről lemondjak.

10

Miután kihámozott az ingemből, hátralép, és végigmér. Zavarban van, látom rajta. Mintha nem tudná eldönteni, megbámuljon-e, vagy sem. Szeretne jól megnézni magának, de kínosnak tartja a helyzetet. Engem ez valami rejtélyes oknál fogva csak még jobban felizgat. Tudom, hogy a teremben mindenki engem néz, mindenki minket néz, de én csak az ő pillantását érzem. Perzseli a bőrömet, mint a tűz. Lángol, izzik. Legalábbis én úgy érzem. Mély levegőt veszek, ő pedig a hasamra pillant. Aztán lejjebb. Tovább időzik ott a tekintete, mint illendő lenne, de korántsem annyira sokáig, amennyire én szeretném. Kezd felállni. Elkerekedik a szeme, és kicsit a szája is kinyílik meglepetésében. Megnyalja az ajkát. Úgy kell erőt vennem magamon, hogy ne kapjam a karjaimba és ne csókoljam meg azt a finom kis száját. Hirtelen fény árad a terembe. Csak egy kevés, de elég, hogy megtörje a varázst. Egy férfi hangját hallom. Ki van akadva. - Haver, mi a francot csinálsz?! - Jason az, és tudom, mi a baja. A lány még mindig engem néz. Nem könnyű elszakadnom a pillantásától. Van benne valami félénk, tartózkodó izgalom, ami arra buzdít, hogy teszteljem, mit tudnék kihozni belőle. De nem teszem. Mármint nem tesztelem. Elfordítom a tekintetemet, oldalra nézek, először Jasonre, aztán a kiéhezett csajokra. Lebuktam.

A francba. Pedig ez tényleg jó móka lehetett volna. Rámosolygok a tátott szájjal bámuló nőszemélyekre: - Hölgyeim, bemutatom Jasont. Ma este ő fogja önöket szórakoztatni.

11

Minden tekintet Jason felé fordul, ahogy bejön, elmegy mellettem és becsukja az ajtót. Ránézek a lányra, aki még mindig az ingembe kapaszkodik. Elég zavarodott képet vág. Nem csodálom. - Ezt most hogy érted, hogy ő fog minket szórakoztatni? - kérdi, és kétkedve figyeli az arcomat. Nem válaszolok rögtön, tudom, hogy néhány másodperc múlva úgyis rájön magától. Jasonre néz, próbálja összerakni, mi a fene folyik itt. - Hölgyeim, melyikőtök a gyönyörű menyasszony? - kérdi Jason. Látom a lány arcán, hogy most fogta fel. Megint elkerekedik a szeme, és még a halvány fényben is látom, hogy elvörösödik. Összevonja a szemöldökét, és hozzám fordul. - Ha ő a sztriptízfiú, akkor... te meg ki vagy?! - Cash Davenport, szolgálatodra. Én vagyok a szórakozóhely tulajdonosa.

12

3. Olivia L EESIK

AZ ÁLLAM , ÚGY BÁMULOK

a klub tulajdonosára elhűlve. Bárcsak

elnyelne a föld! Életemben nem éreztem még ilyen kínosan magamat. Hallom, ahogy a lányok Jasonnek turbékolnak, de alig veszek tudomást róluk, mintha ott sem lennének. Szürkeállományom teljes egésze az előttem álló pasira fókuszál. Elönt a pulykaméreg. - Ez meg mire volt jó?! Miért hagytad? Miért nem mutatkoztál be?! Csak mosolyog. Mosolyog. A franc vigye el! Persze látom, hogy észveszejtő a mosolya, de a megaláztatás feledteti ezt a mellékes kis tényt. - Élveztem a vetkőztetést. Miért kellett volna megszakítanom a mókát? - Hát például azért, mert ez teljesen szakszerűtlen! - Biztos? A hölgykoszorú sztriptízműsort rendelt. Nem mindegy, kit küldök vetkőzni? - Nem erről van szó. Hanem arról, hogy szándékosan viselkedtél félrevezetően. Kuncog. Kuncog, a franc vigye el! Micsoda pofátlanság! - Nem emlékszem, Hogy valódi sztriptízfiúról volt szó, csak arról, hogy vetkőzzön valaki folytatja. Erre már nem tudok mit mondani. Halálosan idegesít. Mintha nem is félmeztelenül állna előttem, tök lazán keresztbe fonja a karjait a mellkasán. A mozdulat a hasára vonja a szememet. Tökéletes hasizmok, és valami tetoválás, nem látom pontosan micsoda, de az egész

13

oldalán végigfut, és a bal válla fölött is átível, mintha hosszú, hegyes ujjak nyúlnának át a vállán. Megköszörüli a torkát. Az arcába nézek. Egyre szélesebben vigyorog, én meg egyre morcosabb képet vágok az egészhez. Nem tudok normálisan gondolkodni, ha így áll előttem. Ing nélkül teljesen elvonja a figyelmemet mindenről. - Nem gondolod, hogy legalább fel kellene öltöznöd? - Nem gondolod, hogy akkor vissza kéne adnod az ingemet? Lenézek. Naná, hogy ökölbe szorított kezemben még ott gyűrögetem a fekete felsőt. Dühösen odadobom neki. Elkapja.

Francba! A fura az, hogy totál be vagyok rágva, de nem igazán értem, miért. Csak érzem, hogy mindjárt eldurran a fejem. - Te aztán temperamentumos vagy! Talán jobb lett volna, ha én veszem le a

te ingedet, nem?- jegyzi meg, miközben felveszi a felsőjét. - Nem tökmindegy?! - vágok vissza.

Persze hogy nem, mert az csak még sokkal cikibb lett volna - gondolom magamban. Megáll és rám nevet. Szemtelen, sármos mosoly. Nem akarom, hogy hasson rám, mégis hat. - Dehogy tökmindegy! - somolyog. - Akkor ugyanis most nem lennél ilyen pikírt. Önkéntelenül is elképzelem, amit mond, és kiszárad a szám. Ott játszik a fejemben, hogy leveszi rólam a felsőt, érzem a kezét a bőrömön, hozzám tapad a teste, és olyan közel van az ajka, hogy szinte érzem az ízét. Na tessék, már el is illant a mérgem. Tátott szájjal bámulok rá, már megint, amíg felöltözik. Miután befejezte, felém lép. Mozdulatlanul állok. Szemtelen vigyora csábító kis félmosollyá

14

szelídül, és teljesen levesz a lábamról. Meg vagyok bűvölve, és zavarba ejtően fel is izgat, amikor odahajol, és a fülembe súgja: - Csukd be a szájacskádat, mielőtt nem bírok magammal és megcsókollak, mert akkor aztán tényleg lesz okod az izgalomra. Elakad a lélegzetem. Lesokkol a pasi. De nem azzal, amiket itt összehord, hanem azzal, hogy szeretném, ha meg is tenné. Összeszorul a gyomrom a gondolatra. Hátradől és figyel engem. Nem tudom, miért, de olyan hirtelen csukom be a tátott számat, hogy majdnem ráharapok. Észreveszi.

A francba! Látom, hogy csalódott, és furcsamód örülök neki. - Akkor talán legközelebb - kacsint. Megköszörüli a torkát, hátralép, és balra fordul. - Hölgyeim - biccent búcsúzóul a csajok felé, akik rá se hederítenek, mert azzal vannak elfoglalva, ahogy a már félmeztelen Jason produkálja

magát

Shawna

előtt.

Cash

rám

néz,

és

szándékos

mesterkéltséggel, mintha a kalapját venné le, felém is odabólint: - Alászolgája, kisasszony! Azzal megfordul, kinyitja az ajtót, kisétál, és csendben be is csukja maga után. Még soha életemben senki után nem akartam ennyire utánarohanni. Apró résnyire merem csak kinyitni a szememet, tartva attól, Hogy olyan élmény lesz, mintha szikével hasogatnák a fejemet. De az ablakon beszűrődő finom, szeptemberi napsütés egyáltalán nem kínoz meg. Fura, mintha a másnaposság szőrén-szálán eltűnt volna. Hála az égnek!

15

Ami viszont kínoz, az az, hogy milyen kínos kalandba keveredtem az este. Eleven az emléke, és nem csak a cikis jelenetnek, de a pasinak is. Cash, a klub tulajdonosa... Hasra fordulok és a párnába fúrom a fejemet, ahogy felidézem magamban magas, izmos alakját, a tökéletes arcvonásait, és azt az észbontó mosolyt.

Istenem, micsoda pasi! Még most is az jár a fejemben, bárcsak megcsókolt volna. Röhejes, de talán... akkor legalább nem lett volna hiábavaló a megaláztatásom. Gondolatban helyreutasítom magamat, hanyatt fordulok, és a plafont bámulom. Van annyi eszem, hogy felismerjem, mikor készülök bedőlni az egyetlen gyengeségemnek. Ahogy felgyorsul a szívverésem, amikor arra a kihívó pillantásra gondolok, ahogyan várta, hogy levetkőztessem... ahogy felforrósodik mindenem, ha elképzelem, hogy megcsókol... na, pontosan ezért kellene örülnöm, hogy soha többet nem fogom látni. Pontosan ő testesíti meg azt, ami annyira kell az életembe, mint púp a hátamra: egy újabb rosszfiú, akibe belehabarodom. Valahányszor a katasztrófa sújtotta kapcsolatokra gondolok, mindig Gabe jut az eszembe. Cash nagyon hasonlít rá. Szemtelen, szexi, elbűvölő. Megszelídíthetetlen. Lázadó. Szívtipró. Összeszorítom a fogamat, kikecmergek az ágyból, és a fürdőszoba felé indulok. Kiverem a fejemből Gabe-et. Faszkalap. Még a gondolataimat sem akarom rá pazarolni. Miután eleget locsolgattam hideg vízzel az arcomat, és nagyjából embernek érzem magam, elbotorkálok a konyha irányába. Nem törődöm a méregdrága dizájner bútorokkal, sem a felbecsülhetetlen műalkotásokkal, amik a nappaliban ékeskednek. Nagyjából két hete lelépett a szobatársam,

16

egyedül nem tudtam fizetni az albérletet, hát ide kellett költöznöm Marissához, a gazdag unokatesómhoz. Mostanra megszoktam, hogy a felső tízezer milyen díszletek között tengeti életet.

Hát... nagyjából megszoktam... - tűnődöm, ahogy a falon ketyegő kétezer dolláros órára pillantok. Majdnem tizenegy óra van. Kicsit pipa vagyok magamra, amiért ennyire átaludtam a szabadnapom reggelét, úgyhogy nyűgös és hisztis kedvemben érek a konyhába. Marissa a konyha közepén lévő pultnál trónol, hosszú, csupasz lábait keresztbe rakja, és vele szemben a bárszéken, nekem háttal, egy férfi üldögél. Ettől nem lesz jobb kedvem. Megbámulom a széles vállakat a vasalt ingben, a sötétszőke hajat, és átfut a fejemen, hogy jómagam rövid pizsigatyában és ujjatlan, rövid pólóban díszelgek, fekete hajam csupa kóc, zöld szemem alatt elkenődött szemspirál. Épp azon tűnődöm, hogy hátra arc, és vissza a szobámba, amikor Marissa keresztülhúzza a számításaimat, és rám mosolyog: - Hát itt vagy, te álomszuszék! Azonnal gyanakodni kezdek. Először is, Marissa sosem szokott hozzám kedves lenni. Soha. Őt a három El jellemzi: elkényeztetett, elviselhetetlen, ellenszenves. Ha lett volna bármi más választásom, nem laknék nála. Nem mintha nem lennék hálás. Nagyon is az vagyok, ezért amennyivel tudok, beszállok a lakbérbe, amit egyébként sem ő fizet, hanem az apja. Sőt, álmában sem fojtom meg a csajt, ami aztán tényleg nagylelkű a részemről. - Jó reggelt... - nyökögök bizonytalanul. A Marissával szemben ülő széles vállak és sötétszőke fej felém fordul. Bűnre csábítóan sötét szemek fagyasztják a torkomra a szót. Elakad a lélegzetem.

17

Cash az! A klubtulajdonos, akibe tegnap botlottam bele. Leesik az állam, és a döbbenettől majdnem összecsuklom. Meg vagyok lepve, zavarban is vagyok, de legfőképpen az jár a fejemben, mennyivel vonzóbb így, fényes nappal. Azt hiszem, eddig abban reménykedtem, hogy csak azért voltam úgy oda érte, mert hát be is voltam rúgva, meg az ingét is lesegítettem róla. Ezek szerint mégsem. - Mit keresel itt? - kérdeztem zavarodottan. Összevonja a szemöldökét. - Tessék? Marissára pillant, aztán újra rám. - Várjunk csak! Nash, ti ismeritek egymást? - kérdi Marissa, immár elég fagyosan.

Nash? Ez Marissa pasija lesz, ha jól emlékszem a nevére. Fogalmam sincs, mit mondjak. Lassan térek észhez, nehezen áll össze a kép. - Ha jól tudom, még nem volt szerencsém - néz üresen Cash/Nash. Rádöbbenek, mi történik, és a zavaromat felváltja az ingerültség, sőt, düh. Ha valamit a csalónál is jobban utálok, az a hazug. A hazugokat undorító kis férgeknek tartom. Eltűnődve

nyugtatgatom

magamat.

Nem

nehéz

erőt

venni

az

indulataimon, megszoktam, hogy mindig inkább lenyelem, ha bánt valami. - Valóban? Ezek szerint mindig elfelejted a nőket, akik kihámoznak a ruháidból? - Valami villan a tekintetében. Vajon... kinevet? - Hidd el, arra emlékeznék. Marissa talpra pattan, támadóállásba vágja magát, csípőre teszi a kezét.

18

- Mi a fene folyik itt?! Én soha életemben nem kevertem szart párok között. Magánügyük, mit mondanak el egymásnak, és mit tartanak titokban. Most viszont más a helyzet. Nem tudom, miért, de... más.

Talán, mert Marissa mégiscsak az unokatestvérem. Ezt próbálom bemagyarázni magamnak, de tudom, hogy valójában nem bírjuk egymást. Eszembe ötlik egy másik ok, miszerint piszkál, hogy a pasi, aki az első gondolatom volt, amikor felébredtem, ilyen lazán megfeledkezik rólam... de ezt kiverem a fejemből, mert kész röhej. Lapozzunk. Először Marissához fordulok. - Hát, tegnap Nash megjelent Shawna leánybúcsúján, és azt mondta, hogy ő Cash, a szórakozóhely tulajdonosa. - Aztán az imposztorhoz intézem a szavaimat. Hiába próbálom, nem sikerül a vitriolt kiirtani a hangomból. -Te meg mégis mit képzelsz? Cash és Nash? Nem jutott eszedbe semmi kreatívabb? Hány éves vagy, négy?! Arra számítok, hogy Marissa hisztizni fog, Cash/Nash meg tagadni. Vagy talán valami mentséget hazudni. De ehelyett teljesen mást tesznek. Nevetnek. Egyre zavarodottabban nézek, ami csak még jobban elszórakoztatja őket. Engem meg végtelenül idegesít. Cash/Nash szólal meg legelőször: - Gondolom, Marissa nem említette, hogy a párjának van egy ikertestvére.

19

4. Nesh N ÉZEM ,

AHOGY ÉRZELMEK EGÉSZ SORA

vonul végig a lány gyönyörű

vonásain. Zavar, düh, sértettség, öröm, aztán megint zavar. Végül a hitetlenkedés marad az arcán. - Ugye viccelsz? - Nem. Ki találna ki ilyesmit? Kétkedve méreget. - Akkor te Nash vagy. - Bólintok. - Így van. - És van egy ikertestvéred, Cash. - Bizony. - Cash és Nash. - Anya szerette a countryzenét - vonom meg a vállamat. - És Cash a tulajdonosa a Dual nevű szórakozóhelynek. - Igen. - Akkor te vagy az ügyvéd. - Hát, valójában még nem egészen. De hamarosan. Szóval nagyjából igen. - És ez nem valami hülye vicc? - Nem, ez nem valami hülye vicc - nevetek. A szája szélét rágcsálva tűnődik a hallottakon. Szerintem fogalma sincs, milyen szexi és imádnivaló. Amikor felfogja a tényeket, mély levegőt vesz, és megkérdezi: - Kezdhetnénk elölről? - Persze — vigyorgok. Ragyogó mosollyal nyújtja felém a kezét. 20

- Te biztos Nash vagy, Marissa barátja. Mesélt rólad. Én Olivia vagyok, Marissa kissé unalmas unokatestvére. - Örülök,

hogy

megismerhetlek,

Olivia,

Marissa

kissé

unalmas

unokatestvére - vigyorgok tovább.

Biztos vagyok benne, hogy egyetlen unalmas porcikád sincs. Elégedetten bólint, és a kávéfőző felé indul. Uralkodnom kell magamon, hogy ne forduljak utána. Úgy kell magamra parancsolni, hogy az előttem álló szőke szépségre figyeljek. Eddig, ahányszor Marissára néztem, mindig egy elegáns, lenyűgöző csodanőt láttam. De ma reggel azon kapom magam, hogy azt kívánom, bárcsak egy kis aranyos, tűzrőlpattant barna lenne mellettem helyette. A fenébe! Ez nem lesz jó!

21

5. Olivia - Ú RISTEN , Ez

KOMOLY ?

- kérdi Shawna. Alig értem, úgy tele van a szája

esküvői tortával. Majdnem elnevetem magam, ahogy szanaszét szórja a morzsákat. Eljöttem vele esküvői tortákat kóstolni. Jó móka, szinte nyomába sem ér a leánybúcsú. - Igen, sajnos halál komoly. Borzasztó volt! - felelek, és elpirulok már attól is, hogy csak elmesélem ami történt, amikor megjelent Nash. - De legalább ez a másik tesó volt, nem az, akit molesztáltál. - Én ugyan nem molesztáltam senkit! - csapok Shawna karjára. - De akartad. - Én ugyan... - Ne próbálj becsapni, ribi! Ismerlek már - nevet Shawna. - A pasas pont az a rosszfiú típus volt. Csak azon csodálkozom, hogy nem smároltad le és akaszkodtál rá ott helyben. - Úristen, Shawna, ezt úgy mondod, mintha valami közönséges cafka lennék. - Cafka? Tényleg? - méreget kétkedve. - Hagyjál már! Ez amolyan Tracy-védjegy - magyarázom neki. Tracy, az anyám megrögzött prűd úrinő volt, akinek soha még a fejében sem fordult meg olyan trágárság, mint kurva vagy ribanc. Persze az elválni és az elhagyni szavak nem minősültek trágárságnak a szemében. - Ne is beszéljünk róla. Kinyírnám azt a ribancot. - Tudod, milyen ijesztően hangzik ez, miközben úgy nézel ki, mintha most faltad volna fel valakinek a máját nyersen? 22

Shawna épp valami piros ételfestékes falatot kóstolgat, és simán kannibálnak nézném. - Pontosan. Kitépett máj, nyersen, á lá Hannibal Lecter- mondja, és imitálja a színész hangját is: - Chiantival és fehérbab salátával mennyei! azzal fura, szürcsölő hangot ad. Kibuggyan belőlünk a röhögés. A puccos eladókisasszony csúnyán néz ránk. - Fogd be! - mondom. - Biztos vagyok benne, hogy balszerencsét jelent, ha az esküvőd előtt egy hónappal kirúgnak egy esküvői tortakóstolóról a cukrászdából. Shawna illedelmesen mosolyog a puccos boltosra, aztán nagyon halkan közli velem: - Ha

lenne

nálunk

egy

széndarab,

lefoghatnánk

a

csajt

és

felgyömöszölhetnénk a seggébe. Pár nap múlva tuti, hogy jókora gyémánttá változna. - Egy széndarabnak évmilliókba telik gyémánttá változni - tiltakozom. - Úgy van! Ennek a csajnak a seggében a zabszem mellett hamarabb menne. Oldalra pillantva végigmérem a szigorú kisasszonyt, és kénytelen vagyok egyetérteni Shawnával. - Igazad lehet... - Szerintem használjuk ki, hogy a cukor táplálja az agysejteket, és amíg itt tortázgatunk, kovácsoljunk tervet, hogyan lophatod el Nash-t Marissától. A

világon a legjobb esküvői ajándék lenne, ha láthatnám a kis ribanc önelégült pofájáról lehervadni a mosolyt. - Megbuggyantál? Senkitől nem lopok el senkit. - Miért nem? Ez a Nash a neked való álompasi.

23

- Tudom - sóhajtok. Mert tényleg így van. Nash hihetetlenül jóképű, elbűvölő, egyértelműen intelligens, sikeres, reális gondolkodású, felelősségteljes... minden, aminek fontosságát anyám belém véste gyerekkoromtól kezdve. Minden, ami szerinte hiányzott apámból. És ami a legfontosabb, Nash nem rosszfiú. Igaz, hogy a legtöbb dologban nem értek egyet anyámmal, de azt tudom, hogy abban igaza van, hogy milyen férfit kellene fognom magamnak. Újra meg újra bebizonyítottam az igazát, talán egy olyan valaki, mint Nash, helyrehozhatná

a

szívemet.

Eddig

ugyanis

sajnos

mindig

azokba

bolondultam bele, akikről tudható volt, hogy pórul fogok járni velük. - Szóval akkor mi a probléma? Fogd meg magadnak! - Ez nem annyira egyszerű. Én nem vagyok olyan. Shawna mérgesen leteszi a villáját, és rám mered. - Nem vagy olyan? Mármint milyen? Olyan, aki, megszerzi, amit akar? Olyan, aki maga alakítja az életét? Olyan, aki boldogságot talál? Ó, dehogy. Dehogy vagy te olyan. Mártír vagy. Hagyod, hogy elrohanjon melletted az élet, mert félsz kockáztatni. - Nem lettem mártír attól, hogy olyan szakot választottam az egyetemen, amivel apát tudom majd segíteni. - Nem, de attól igen, hogy feladod az életedet és visszaköltözöl. - Egy nő már elhagyta és összetörte. Én nem leszek a második - vágok vissza élesen. Felbosszantott a beszélgetés. - Azzal, hogy a saját életedet éled, nem hagyod cserben az apádat, Liv. - Pont ezt mondta Ő is. Shawna erre nem tud mit válaszolni.

24

Szerintem zseniális ötlet volt, hogy a főiskolán a nehezebb számviteli tárgyakat mind az első két évben vettem fel. De ma még úgy is hulla vagyok, hogy tényleg könnyű az órarendem. Péntek este van, még csak most kezdődik a hétvége.

Máris egy kalap szar az egész. Szeretném azt gondolni, hogy csak annyi a bajom, hogy hétvégére haza kell mennem és dolgoznom kell, de tudom, hogy több annál. Az a hülye beszélgetés a tortakóstolón Shawnával...

Nash a neked való álompasi. Nagyot sóhajtok. Mert ezt bizony mindennap egyre erősebben érzem. Nash ezen a héten minden este meglátogatta Marissát. Minél tovább figyelem, ahogy beszél, ahogy nevet, ahogy viselkedik, annál inkább bánom, hogy nem vagyok az a típus, aki csak úgy megszerzi amit akar, bármi áron. De én nem vagyok olyan. Marissa olyan. Na meg az anyám.

Ha valaha tolvajlásra vetemedem, Nash lesz az első, akit ellopok. Hallom, ahogy a mély hangján Marissához beszél. Biztos izgalmas terveik vannak az estére. Elit az életük, mint egy tündérmese. Sajnos az én életem viszont minden, csak nem tündérmese. Olyan szorosra húzom a hajamban a gumit, hogy könnybe lábad a szemem. Belenézek a tükörbe. Marissa munkaruhája valami ezer dolláros kosztüm és Jimmy Choo cipellők. Az enyém fekete rövid- nadrág és fekete póló, amire az van feliratozva, hogy Hajts fel egy kortyot Tad bárjában. Az olyan lányoknak, mint én, nem jut tündérmese. Örömmel hallom, hogy csukódik a bejárati ajtó. Legalább nem kell mellettük elmennem, amikor elindulok. Még csak most kezdődik a hétvége,

25

de máris szar. Semmi szükségem rá, hogy azt kelljen néznem, ahogy nyaljákfalják egymást. Hagyok pár percet, aztán felkapom a táskámat meg a kulcsomat, a vállamra dobom a váltóruhás hátizsákomat, és az ajtó felé indulok. Kilépek, és az jut eszembe, hogy még el kellett volna mennem vécére, amikor megpillantom Nash-t, ahogy az elegáns fekete kocsijában ülve telefonál. Nem figyelek oda, hogy merre megyek, és nem lépek le a járda szélén. Hanem leesem. Ha nincs a vállamon a váltóruhás táska, meg tudtam volna tartani az egyensúlyomat. De így persze nem sikerült. Szóval elterülök a parkolóban, mint a béka. Szinte látom magamat, ahogy kapálózom, mint egy pórul járt szélmalom. Igen, épp hülyét csinálok magamból. Már megint. Nash előtt.

Ahányszor csak látom, mindig idiótának fogok tűnni? Ezen tűnődöm, miközben próbálom gyorsan összeszedni magamat. De még mielőtt sikerül kiszabadulnom a táska és a hátizsák fogságából, érzem, ahogy két erős kéz megfog, és talpra segít. Ott állok Nash előtt. Csokoládébarna szemeiben aggodalom tükröződik, és érzem a drága parfümje illatát. Pézsmás. Sötét. Szexi. - Nem esett bajod? Teljesen zagyva a fejem. - Örülök, hogy nem pisiltem be - nyögöm ki. Látom, hogy meghökken, és elvörösödöm, mint a cékla.

Édes Jóisten, már megint mit mondtam?! Elneveti magát. A gyönyörű szája tökéletes mosolyra húzódik, kivillantva a

(naná!)

tökéletes

fogsorát.

Az

arca

már

nem

is

jóképű,

hanem

26

lélegzetelállító. És a nevetése... mély, bársonyos, mintha szatén simogatná a bőrömet. Tisztában vagyok vele, hogy feltűnően bámulom, mégsem tudom levenni a szememet az ajkairól. Olyan közel van! Annyira hasonlít a testvérére... Incselkedő. Tiltott. Tudom, hogy nem lenne szabad, mégis úgy vágyom rá, hogy megcsókoljon. Mi a franc ütött belém ?! - Én is. Üres az agyam. - Tessék? - kérdezek vissza összezavarodva és kábán. - Én is. - Te is micsoda? - Én is örülök, hogy nem pisiltél be.

Ja, hogy a pisi. Remek. Úgy veszem észre, a világegyetem alaptörvényei közé tartozik, hogy ez előtt a pasi előtt hülyét kell csinálnom magamból minden adandó alkalommal. És a testvére előtt is. Ellépek mellőle, hogy képes legyek gondolkodni, és bűnbánóan a fejemet rázva elmosolyodom. - Te jó ég, miket hordok össze. Bocs. Csak az járt a fejemben, hogy el kellett volna mennem a mosdóba, mielőtt elindulok. Tegnap rengeteg vizet ittam. Zavaromban vihogok. Ő pedig fürkészően figyel. Rémes. - Hová indultál? - Dolgozni. - Aha. És hol dolgozol? - kérdi. Zsebre vágja a kezét, mint aki hosszabb beszélgetésre számít.

27

- Salr Springsben, a Tad's Bar & Grillben. - Salt Springs? - összevonja a szemöldökét. - Az innen úgy egy órára van, nem? - Igen. Úgyhogy jobb, ha megyek is. El kell tűnnöm a közeléből, mielőtt további szörnyűségeket művelek. Például kinyújtom a kezemet, és megcirógatom a kockás hasizmait, amiket még a jól szabott, drága ing alatt is észreveszek. - Rendben. Vezess óvatosan! Udvariasan mosolyog, bólint, és visszaindul a kocsijához, ami pár méterre áll, dorombolva járó motorral. Majdhogynem futólépésben megyek a régi, ócska Honda Civicemhez. Sosem tűnt még ilyen otthonosnak. Sosem tűnt még menekülőjárgánynak. Bepattanok, becsapom az ajtót, és megkönnyebbülten felsóhajtok. Aztán bosszankodva hallom, hogy amikor elfordítom a kulcsot, csak valami pöfékelés hangzik fel. Nem indul a motor. Megnézem a benzin mutatót. Félig tele a tank. Akkor nem ez a baj. A műszerfalon a fények rendben világítanak, tehát az aksi sem hulla. Ennyi, fogalmam sincs, mi más lehet a gond. Szerencsétlenül ücsörgök a kormány mögött, és azon tűnődöm, mitévő legyek, amikor meglátom, hogy Nash átmegy a kocsi előtt, és az ablakom mellé áll. Lehúzom az üveget. Mosolyogni próbálok, de belül sírni szeretnék. - Nem indul? - kérdi. - Nem hát. - Mi a baja? - Fogalmam sincs. Petefészkem van, szóval nem értek a műszaki dolgokhoz, és utálom is őket.

28

Elneveti magát: - Ha benzin van benne, és olajcsere is volt ebben az évszázadban, akkor mennie kéne, ugye? - Szerintem igen. - Hadd nézzem. Fel tudod nyitni a motorháztetőt? - kérdi, és könyékig felgyűri az ingujját.

Úristen, még a karja is szexis! Lefelé pislantok, és a bal oldalon meg is látom a kis jelet a motorháztető nyitásához. Hála a jó égnek, hogy legalább ez megvan! Kinyitom. Nem tudom, hogy most ki kellene-e szállnom, vagy a helyemen kellene maradnom. Úgy döntök, saját érdekemben maradok a fenekemen. Ha a kocsiban ülök, a lehető legtávolabb Nash-től, akkor exponenciálisan csökken az esélye, hogy megint valami baromságot csinálok. Szóvá ez a biztosabb opció. A résen a motorháztető és a kocsi eleje között látom, ahogy Nash valamivel babrál, kábeleket és vezetékeket húzogat, és valamit szorosabbra rögzít. Aztán leporolja a kezét, és becsukja a motorháztetőt. Visszasétál az ablakomhoz. - Nem látok semmit, ami elromlott. De nem vagyok autószerelő. Szóval úgy néz ki, ez a kicsi kocsi ma nem fog gurulni. Hívjak autómentőt? Idegességemben nagyot sóhajtok. - Nem, köszi. Majd én hívom, csak előbb beszólok a munkahelyemre. - Biztos? - Igen, köszönöm — mondom, és vidám mosolyt próbálok a fizimiskámra erőltetni, de érzem, hogy gyászosra sikerül. - Baj lesz a munkahelyeden? - aggodalmaskodik.

29

- Csak a szokásos - legyintek lemondóan. Bólint és elindul, aztán megáll. Látom, hogy az órájára pillant, aztán felnéz. Jár az agya valamin. - Megengeded, hogy elvigyelek a munkahelyedre? - Ugyan már! Biztos nem esik útba, és nem akarom felborítani a terveiteket Marissával. Salt Springs senkinek nem esik útba. - Csak a kollégáinkkal készültünk találkozni egy italra, nem lesz gond, ha késem. - De gond lesz. Mármint nekem. Köszönöm a felajánlott segítséget, de nem fogadhatom el. - Nem fogadhatod el? - kérdi, és huncutul csillog a szeme. - Mi van, ha ragaszkodom hozzá? - Ragaszkodj nyugodtan, de a válaszom ugyanaz. Nash összehúzza a szemét, és a szája sarka fura kis mosolyt rejteget. Lassan az ablakomhoz sétál, és mindkét karjával odatámaszkodik a nyitott üveghez. Az arca centikre van az enyémtől. - Tudod, kényszeríthetnénk is... Ahogy ezt mondja, az valahogy egyszerre baljós, izgató és végtelenül kívánatos.

Csak

arra

tudok

gondolni,

mi

mindenre

szeretném,

ha

kényszerítene. Tudom én, hogy ha egy férfi valami szexuális dologra kényszerít egy nőt, annak a becsületes neve nemi erőszak. De hát... ha a nő kész örömmel engedelmeskedik, az egész más tészta. Márpedig én alig várnám, hogy megadhassam magam minden kívánságának. Úgy kiszárad a szám, hogy a nyelvem a szájpadlásomra tapad. Összevissz annyi telik tőlem, hogy megrázom a fejemet.

30

Nash benyúl az ablakon, és kikapja a kulcsot a gyújtásból. Aztán önelégült mosollyal átsétál az anyósüléshez. Kinyitja az ajtót, kiszedi a hátizsákomat és a retikülömet. Mielőtt becsukja az ajtót, még visszaszól: - Jöhetsz velem, vagy alhatsz a lerobbant hintódban. Ahogy óhajtod. Azzal becsapja az ajtót, és lazán elsétál, a vállán a holmimmal. Beteszi a cuccomat a kocsijába, a hátsó ülésre. Aztán nekidől a kocsija ajtajának, összefonja a karját, és engem néz. Nesze nekem, kihívás. Vagyok olyan makacs, hogy ha tényleg nem akarnék vele menni, akkor nem mennék, hanem megoldanám a problémámat egyedül is. Van viszont egy bökkenő. Ugyanis vele akarok menni. Mennyei lehetőség, hogy eltölthetek vele egy kis időt Marissa nélkül. Nem mintha tényleg azt tervezném, hogy megkaparintom. Meg hát úgysem sikerülne. Marissa az ász. Hülye picsa, de gyönyörű, gazdag és sikeres, és az atlantai jogászok között nagyon jó összeköttetései vannak. Én meg? Számviteli főiskolás/pultoslány/vidéki gazda porontya. Szóval tudom, hogy nem lophatom el Nash-t, még akkor sem, ha tényleg olyan lennék, és megpróbálnám. Szerencsére ez tökéletesen ártatlanná teszi azt, ha beülök a kocsijába. Felhúzom az ablakot, kimászom az autómból és bezárom, majd elindulok Nash kényelmes, menő BMW-je felé. Nem mondok semmit arra az elégedett arckifejezésre, ami ott virul rajta, amikor mellém ül. Jobb, ha azt gondolja, ő nyerte a játszmát. - Na, nehezedre esett? - kérdi. Próbálom amolyan toleránsán mosolygósra venni a képemet, hogy ne látsszon, mennyire odavagyok az örömtől. - Nem nagyon. Tudsz érvelni. - Ezt már mások is mondták.

31

- Gondolom

-

motyogok.

Amikor

Nash

felém

fordul,

ártatlanul

mosolygok: - Mi az? - Mintha mondtál volna valamit - felel gyanakvóan. - Én? Dehogy. Uralkodom magamon, hogy ne érjen fülig a szám, ő pedig kitolat a parkolóból.

32

6. Nesh A

SZEMEM SARKÁBÓL

O LIVIÁT

FIGYELEM ,

miközben az autópálya felé vezetek.

Tudom, hogy baj lesz belőle, mégis mindent megteszek, hogy még egy kis időt eltölthessek a társaságában. Nem mintha amúgy eszembe sem jutna egy bajba jutott hölgyet kisegíteni. De hogy ennyire kitegyek magamért? Azt hiszem, más esetben azért ezt nem. És hogy még én beszéljem rá? Ki lenne zárva, ha nem róla lenne szó.

- Miért nem lett volna elég megvárni vele, amíg kiér az autómentő? - kérdem magamtól. Nem tudom, miért. Egyszerűen van valami ebben a lányban... Kétségkívül nagyon csinos, bár nem feltétlenül az esetem. Pont az ellentéte Marissának szinte mindenben, külsőre is, meg egyébként is. És, bár Marissa tökéletesen beleillik az életembe, mégsem érzem, hogy annyira vonzódom hozzá, mint Oliviához. Márpedig ez nincs rendjén. Tudom, hogy nem lesz jó vége. Mégis itt vagyok a kocsiban, és átautókázom a fél világon, hogy Oliviát elvigyem a munkahelyére. Miközben a barátnőm rám vár.

Basszameg! Marissa! Ahogy a kihajtó felé gurulunk, odafordulok útitársamhoz. - Nem gond, ha felhívom Marissát? Mosolyog, és megrázza a fejét. Megnyomok pár gombot a készüléken, ami kikapcsolja a Bluetootht, hogy Olivia ne hallhassa a beszélgetést. - Hol vagy? - kérdi Marissa, amikor felveszi. 33

- Olivia kocsija lerobbant. Elviszem a munkahelyére, aztán jövök. - Olivia? Mármint az unokatesóm? - Persze. Ki más? - És te elviszed dolgozni? Salt Springsbe? Olyan messzire? - Igen. Csend a vonal túlvégén. Tudom, hogyan viselkedik másokkal Marissa. Pontosan tisztában vagyok vele. mekkora hisztit és miféle megjegyzéseket nyom el most miattam. Nagyon ügyesen fenn tudja tartani a látszatot. Mert tudja, hogy azonnal vége lenne a kapcsolatunknak, ha nem lenne képes uralkodni az indulatain. Úgyhogy nem szólal meg, csak amikor összeszedte magát. - Nagyon kedves tőled, hogy segítesz neki. De tudnod kell, hogy nem várom el. Olivia a rokonom ugyan, de én sosem kérnélek meg rá, hogy csupán ezért ilyen kényelmetlenséget okozz magadnak. - Persze, tudom. Tényleg nem érzem problémának. Újabb kis csend. - Rendben. Akkor találkozunk pár óra múlva. - Igen. Nemsokára. Leteszem a telefont a tartóba, és látom, hogy Olivia figyel engem. - Baj van? - Én is ezt akartam kérdezni. Dühös volt? - Nem. Miért lenne? - Te ismered egyáltalán a barátnődet? Önkéntelenül is elnevetem magamat. - Ugyan, nem olyan rossz ő. Tényleg nem problémázott. - Hmmm... - Látom, nem kedvelitek egymást túlságosan. Akkor miért laksz nála?

34

Rápillantok, és látom, hogy elszégyelli magát. - Most hálátlan némbernek tarthatsz. És hát a barátnőd. Ne haragudj...

A francba! Most miattam van lelkifurdalása! - Ugyan, nem kell bocsánatot kérned. Nem akartam, hogy lelkifurdalásod legyen. Csak kíváncsi voltam, hogy történt. - Marissa nem mesélte? - Nem. Nemigen jött szóba. - Sejtettem - motyogja. Úgy teszek, mintha nem hallottam volna. De nevetnem kell. Olivia folytatja: - Két évig együtt béreltem lakást egy csajjal, aki lelépett a pasija után Coloradóba, anélkül, hogy szólt volna nekem. Épp meg kellett volna újítani a bérleti szerződést, de egyedül nem volt annyi pénzem hogy fizessem a lakbért, úgyhogy hoppon maradtam. A legjobb barátnőm felajánlotta, hogy lakhatok a kanapéján, de ő jövő hónapban férjhez megy, szóval ez nem fog menni. Maradt a kollégium. Aztán Marissa apja felajánlotta, hogy költözzek be Marissához. Nem is kell annyit beleadnom a lakbérbe, amennyibe a kolesz kerül, ami nagyon kapóra jön, mert az túl drága lett volna. Nagyon be kell osztanom a pénzt, bár Tad jól fizeti a pultos munkámat. Olivia rám néz, én megértően bólogatok. - Szóval valójában hálás vagyok, még ha nem is látszik. Csak nehéz hetem volt - fejezi be. - Szóval pultos vagy? - Az. - Megkérdezhetem, miért jársz ilyen messzire dolgozni, amikor a város tele olyan szórakozóhelyekkel, ahová örömmel felvennének pultosnak?

35

- Tadnél jobb a fizetés, mint máshol. Körülnéztem. A pultos lányok nagyon gyakran nem vállalják a hétvégéket, így én jó órabért kapok az állandó hétvégéért. Két éve dolgozom ott, de nagyon régóta ismerem a tulajt. Ő pedig tudja, hogy rám számíthat. - No, akkor még jó is, hogy kényszerítettelek, hogy elhozzalak. Rám nevet. Olyan édes és szexi a nevetése, hogy legszívesebben megcsókolnám. Ebből baj lesz. - Igen, leköteleztél. - Biztos

vagyok

benne,

hogy

lenne

ötletem,

milyen

szívességet

vállalhatnál cserébe. Hé most flörtölsz, idióta! - dorgálom meg magamat. Még jómagam is kihallom a megjegyzésből a célzást. Szomorúan bevallom, szándékos volt. És rengeteg szívességet el tudnék képzelni, amit kérnék tőle. Meg olyan szívességeket is, amiket én tennék neki. Ezerfélét... A mosolya egyre ragyogóbb. - Akkor szólj, ha kitaláltad, mi legyen a szívesség.

Remek. Most már Ő is flörtöl. Tudom, hogy nem szabadna. Hogy elleneznem kéne. De nem teszem, sőt, nagyon is élvezem. Témát kell váltanom. - Fogalmam sincs, hogy a tesóm klubjában mennyi a fizetés, de biztos nem rossz. Megkérdezhetem neked. Talán Cash-nél épp van álláslehetőség. - Ne! - rémül meg Olivia. - Hát... jó... - mondom, kicsit meglepve, hogy mennyire hevesen reagált. De elárulnád, mién ne? Felsóhajt, és a fejtámlának dönti a fejét. Lehunyja a szemét. - Ez egy hosszú és ciki történet.

36

- Van valami köze hozzá, hogy levetkőztetted? Felkapja a fejét, és rám bámul. - Mondott róla valamit? - Nem. Te indítottál ezzel, amikor először találkoztunk. Emlékszel? - Ja, igen. Tényleg - nyugszik meg Olivia. - De egy ilyen incidens tényleg jó ok arra, hogy lemondj egy állásról, ami közelebb is van, és több pénzt is hozhat? - Hogy több pénzt hoz-e, az nem is biztos. Azt mondtad, nem tudod, hogy fizet. - Szinte

biztos

vagyok

benne,

hogy

megérné.

Elég

jó

nevű

a

szórakozóhelye. - Hmmmm... - nyugtázza. - Legalább

gondold

át.

Kivéve,

ha

megint

azt

szeretnéd,

hogy

kényszerítselek. Mert akár el is cipelhetlek oda. Felém pillant, és elmosolyodik. Semmi másra nem vágyom, minthogy ölbe kaphassam. - Tudod mit? Ne gondold át. Inkább provokáld ki, hogy kényszerítselek.

Meghülyültem, vagy mi a franc?! Felemeli a fejét a fejtámaszról, és oldalra hajtja: - Te most flörtölsz velem? Megvonom a vállamat. Milyen szókimondó! Ez is tetszik. - Talán baj lenne, ha flörtölnék veled? - Tudod, hogy Marissa az unokatestvérem. - De ki nem állhatod. - Nem számít. Egyszerűen nem vagyok olyan. Ránézek. És egy percig sem vonom kétségbe a szavait. Lehet, hogy fapinának tartja Marissát, de szándékosan sosem tenne keresztbe neki.

37

- Ha hiszed, ha nem, tudom, hogy nem vagy olyan. Elég jó emberismerőnek tartom magamat, és nem kétlem, hogy tényleg nem vagy az a fajta lány. Összevonja a szemöldökét: - Akkor meg minek flörtölsz velem? Komoly az arca. Nem mosolyog, nem incselkedik. De nem is ítél el, csak kíváncsi. Lenyűgöz, és egy másodpercre rám jön a teljes őszinteség. - Nem tehetek róla, egyszerűen kihozod belőlem.

38

7. Olivia HOGY ENGEDHETTEM, HOGY RÁBESZÉLJEN?

A Dual bejárata előtt állok. Jól megnézem a lógót. Elmosolyodom. Dual. Kettős. Kettő. Ikerpár. Úgy tűnik, Cash az élete minden területén pimasz és okos.

A francba! Fényes nappal van, a parkoló még üres. Kezdenek kétségeim lenni azzal kapcsolatban,

amire

készülök.

Nash

azóta

nyaggatott,

hogy

állást

szerezhessen nekem a klubban, amióta apa vasárnap este visszavitt Marissához. Bár úgy tűnik, Cash és Nash nem igazán vannak jóban, Nash felajánlotta, hogy elhoz, és hivatalosan bemutat az ikertestvérének. Én viszont makacs kis hülye vagyok, és elutasítottam, hogy bármi közöm legyen az egészhez. Most viszont, ahogy közeleg a hétvége, egyre kevésbé akarok visszamenni Salt Springsbe, hogy Tad bárjában dolgozzak. Egyre optimistábban gondolok arra, mi lenne, ha Cash-nek dolgoznék. Sajnos Nash-nek megint el kellett utaznia, úgyhogy végül egyedül kellett jönnöm. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet. Főleg, mivel leginkább azért akarok hétvégén is a városban maradni, hogy többet láthassam Nash-t, akiről még álmodnom se szabadna.

Nem vagyok én normális! Veszélyes játékot játszom. Nagyot sóhajtok, és egyik lábamról a másikra állok, miközben azon tűnődöm, mit tegyek. Vágyakozva nézek a kocsimra. Nash kihívott egy szerelőt, és megcsináltatta, még mielőtt én a hétvégi műszakból visszaértem volna. Kiderült, hogy valami galiba volt a gyújtógyertyával. Ha jól emlékszem. De... megcsináltatta a kocsimat... 39

Megint sóhajtok egyet. Arra gondolok, hogy hamarosan talán többet láthatom Nash-t, hogy majd beugrik és megnézi, jól vagyok-e; ez erőt ad, hogy odamenjek az ajtóhoz. Kinyitom, és bemegyek. Odabent sötét van. Még délben is kevés fény szűrődik be a kicsi, magas ablakokon. A bár teljesen más most, hogy nincs az őrült fényjáték és a faltól falig tömörülő sokaság. A magas asztalok tiszták és üresek, a fekete padló csak úgy ragyog, valami lágy instrumentális zene szól a háttérben és csak annyi világítás van, amennyit a pult mögött a kivilágított bárszekrény ad. Nash azt mondta, hogy Cash itt van egész nap, de kezdem úgy érezni, jobb lett volna pontosabb időt megbeszélni. Fogalmam sincs, hol keressem. A papucsom halkan pattogva ütődik a sarkamhoz, ahogy átsétálok a helyiségen. Odamegyek a bárpulthoz, kihúzok egy bárszéket, hogy leüljek, és remélem, Cash odafigyel a klubra, ha már nyitva hagyta az ajtót. Ijedtemben majdnem felvisítok, amikor a pult mögött megjelenik Cash. - Olivia vagy, ugye? - A büdös francba, a frász jött rám! - kapok a szívemhez, ami majd' kiugrik. - Ilyen cifra szókinccsel beleillesz a csapatba - nevet Cash. Ha nem lennék ennyire meglepve, meg is sértődhetnék, de így csak nevetek. - Most mit mondjak? Kihozod belőlem a legrosszabbat - felelem. Cash fekete, ujjatlan pólót visel, ami láttatja izmos karjait, és az érdekes tetoválást, ami a mellkasa bal oldalán át húzódik. Próbálom kiverni a fejemből azt a szót, hogy ínycsiklandó, de nem megy.

A francba! A bárpultra könyököl, és felém hajol.

40

- Ez azért van, mert nem adtál esélyt, hogy a legjobbat kihozhassam belőled. Halk és mély a hangja. Felvonja a szemöldökét, mint azon az éjszakán; kihívást sejtek. Felgyorsul a pulzusom.

Úristen, ez a pasi még vadítóbb, mint amire emlékeztem. Valahogy eddig sikerült meggyőznöm magamat, hogy Cash kevésbé vonzó, mint Nash, hogy azért, mert kettőjük közül ő a rosszfiú, kevésbé tetszik. Hát nagyot tévedtem! Nagyon kell koncentrálnom, hogy ezúttal jobb benyomást keltsek. Csak ez az egy esélyem van, hogy meggyőzzem, nem vagyok teljesen futóbolond. Udvariasan mosolygok, és válaszolok: - Ezzel nem lenne semmi probléma, ha az alkalmazottad lennék? Hátradől, és ott az a fél mosoly: - Máris feljelentenél munkahelyi szexuális zaklatásért? - Nem... dehogy... Én csak... Mármint nem az... Azt akartam csak mondani, hogy... - a fejemben hallom, ahogy egy repülőgép épp végzetes sebességgel zuhan, majd hatalmas robbanással becsapódik egy hegyoldalba. - Könyörgök, Olivia, kussolj már! - kérlelem magamat. - Ne visszakozz! Épp kezdett érdekessé válni a dolog. Mély levegőt veszek. Megkönnyebbülök, de kicsit irritál.

Incselkedik velem! - Mindig ilyen gonosz vagy? - kérdem. - Gonosz? - kérdez vissza ártatlan babaarccal. - Én? Dehogy! Elvigyorodik, aztán rátámaszkodik a pultra, átlendíti magát rajta, és mellém huppan. Egy pillanatra becsukom a szemem, hátha akkor nem fog örökre az emlékezetembe vésődni, ahogy a karizmai megfeszülnek a sima bőre alatt. Ezzel bizony elkéstem, mert lehunyt szemmel is látom.

41

A francba! - Nash azt mondta, pultosként dolgozol, igaz? Kinyitom a szememet, és a szemébe nézek. Erősen néz, és olyan közelről, hogy

látom,

ahogy

a

fekete

pupillájától

épphogy

egy

árnyalattal

elhatárolódik az éjsötét írisze. Lenyűgözőek a szemei. Látom, hogy felvonja a szemöldökét, mintegy jelezve, örülne, ha megszólalnék. - Tessék? - kérdezek vissza. - Semmi. Nem számít. Ha mindig ilyen imádnivalóan szexis vagy, senkit nem fog zavarni, ha csak másnap hozod ki az italukat. Belevörösödöm a megjegyzésébe. Nem kellene az ilyet bóknak vennem... mégis jólesik. Nagyon jól. - Ezzel nem lesz gond - mondom. - Mivel? Hogy imádnivalóan szexis vagy? Hát persze hogy nem lesz gond. - Nem arról beszélek. Hanem arról, hogy Salt Springs legnyüzsgőbb szórakozóhelyén dolgozom már két éve. Úgyhogy megállnám a helyemet a pultod mögött. Keresztbe fonja a karját a mellkasán, és somolyog. - Úgy gondolod? - Biztos vagyok benne - húzom ki magamat. - Akik ide járnak, nem csak azt várják el, hogy a pultosok kiszolgálják őket. Szórakozni jönnek. Úgy gondolod, szórakoztató is tudsz lenni? Az jár a fejemben, hogy igazán nem is értem, miről beszél, de a szám mást mond: - Mondom, nem lesz gond! - Akkor nem bánod, ha megkérlek, hogy... mutasd be a tudományodat?

42

Ahogy hangsúlyozza a kérést, attól bizsergés fut végig a gerincemen. Megköszörülöm a torkomat, és összeszedem a bátorságomat. - Ezt meg hogy érted? Pár másodpercig nem felel. Ez pont elég ahhoz, hogy feszengeni kezdjek. Pont elég ahhoz, hogy elképzeljem, miféle tudományokat mutathatnék be neki... van pár izgató ötletem.

Ugyan, Liv, kösd pórázra a mocskos fantáziádat! Ez a pasi nem lehet pálya. Cash elneveti magát. - Most még nem gondoltam semmi túl különlegesre. Nem szeretném, ha szexuális zaklatásért perbe fognál. Egyelőre... - Zavarba próbálsz hozni? - Jaj, ne már! Azt ne mondd, hogy sosem dolgoztál együtt olyasvalakivel, akinek

tetszettél.

Biztos

vagyok

benne,

hogy

egy

ilyen

csajnál

ez

mindennapos. Legyőzöm a szám sarkában alakuló mosolyt. Nem akarom, hogy tudja, mennyire jólesik, hogy beismeri, vonzódik hozzám. Főleg, mivel jólesik alatt azt értem, hogy elakad a lélegzetem az izgalomtól. - Mi az, hogy „egy ilyen csajnál"? - kérdem magamra erőltetett laza nyugalommal. - Olyan csajnál, amilyen te vagy. - Cash félig lehunyja a szemét, egyértelműen fixíroz, a hangja pedig selymes, mint a paplan, ami alatt álmomban

alszik.

-

Temperamentumos

vagy,

szexi,

lélegzetelállítóan

gyönyörű. Fogadnék, hogy még nem találkoztál olyan férfival, akit ne tudtál volna az ujjad köré csavarni. Úgy néz rám, mintha itt és most le akarna vetkőztetni... itt, az üres bárban, a homályban, a halk zenére. És én egy icipicit azt szeretném, hogy meg is tegye.

43

Kuncogok. Te jó ég! Kuncogok?! - Ugyan már! - tiltakozom. - Igen, letagadod, de tudom, hogy bárkinek el tudnád csavarni a fejét azzal féloldalasan rám pillant. Úgy néz, hogy érzem, méreget, gondolkodik rajtam. - 'Falán csak még nem tudsz róla. - Én... én... nem tudom, miről beszélsz... - pihegek, és utálom, hogy a hangom elárulja, mindjárt elolvadok. Cseppet sem szeretném, hogy Cash rájöjjön, milyen hatással van rám. - Hmmmm... — zárja le a témát. Még pár másodpercig merengve néz, aztán elmosolyodik. Udvarias mosoly, mintegy jelezve, hogy folytatnánk az állásinterjút. Már ha ezt annak lehet nevezni. -Tehát ott tartottunk, hogy megmutatod, mit tudsz. Holnap be tudnál jönni egy próbanapra? Nem szívesen mondom le Tadnél a műszakot. De felmondani sem akarok nála, amíg nem biztos, hogy megkapom ezt az állást. Szóval vagy Tadet mondom le holnapra, vagy ide nem jövök be. Nem sok választásom van. - Persze - mondom. - Hányra jöjjek? - Hétre. Nyitás kilenckor, és ha hétre itt vagy, Tarryn meg tudja neked mutatni, hogy működnek a dolgok. - Rendben - bólintok. Kínos csend telepszik ránk. - Szóval... akkor nem is tartalak fel tovább. - És a fizetésről nem is érdeklődsz? - kérdi. - Nash azt mondta, fontos.

Szent szar! Úgy be vagyok zsongva, hogy még a fizetésről is elfelejtettem megkérdezni! Érzem, hogy elvörösödöm. Remélem, hogy túl sötét van ahhoz, hogy észrevegye, ha pedig mégis látja, akkor betudja annak, hogy zavarba hoz a pénzügyeket firtatni.

44

- Igen, szóval a fizu... - Mit

szólnál

mondjuk

két

dollárral

több

órabérhez

a

jelenlegi

fizetésedhez képest? Leesik az állam. - Tudod egyáltalán, mennyit keresek most? Grimaszt vág. - Nem... de van egy olyan érzésem, jó üzletet kötök. - Csak hogy ne érezzem magamat nyomás alatt - dünnyögök. Megint nevet. - Ó, nyomás az lesz bőven. Telt házasak vagyunk minden hétvégén, szóval erre készülj. Emlékeztetni akarom, hogy jártam már a klubjában hétvégén, de nem teszem, mert nem akarom, hogy az a kínos vetkőztetős eset jusson az eszébe. Késő. - És te még csak azt láttad múltkor, ami a fenti részen van - közli, és kacsint. Gondolhattam volna, hogy nem úszom meg, hogy szóba kerüljön az a bizonyos... - Nem felejthetnénk el? - kérdem. - Soha az életben - mosolyog gonoszul. Elhátrál mellőlem és a bejárattól. Akkor holnap este találkozunk. Hétkor - mondja. - Van valami előírt viselet, vagy... - Majd küldök egyenruhát. M-es méret, eltaláltam? Nem tudom miért, de tetőtől talpig átforrósodom a gondolattól, hogy annyira megnézett magának, hogy eltalálta a méretemet. - Eltaláltad. Újból rám kacsint, aztán megfordul, és eltűnik a bárpult mögött alig észrevehető ajtón át.

45

8. Cash ELMOSOLYODOM,

AMIKOR HALLOM ,

hogy becsukódik az ajtó Olivia mögött.

Elment. Utálom, hogy ilyen rövidre kellett fognom az interjút, de érzem, hogy fura hatással van rám ez a lány, összevissza beszélek és hülyeségeket csinálok. De valahogy tetszik a dolog. Tetszik a csaj. Olyan ellentmondásos! Tudom, hogy tetszem neki, de próbálja lebeszélni magát. Látom, hogy kicsit félénk, de ezt sem akarja mutatni. És amikor összeszedi a bátorságot, és elfogad egy kihívást, az annyira vadító! Tesztelni akarom, meddig menne el. Tudom én, hogy ez kicsit perverznek hangzik, de igaz. Ahogy arra reagál, amikor kikezdek vele, az teljesen lázba hoz. Annyi tuti, hogy ha itt lesz, máris sokkal érdekesebbek lesznek a hétvégék. Leülök, hogy írjak egy e-mailt Marie-nak. Övé a bolt, ahonnan az egyenruhákat veszem. Az jár a fejemben, hogy mutat majd Olivia a fekete csípőnadrágban és a testhez simuló, fekete, ujjatlan felsőben. Nem akarom, hogy a pultosaim kurvásan nézzenek ki, de egy kis dekoltázs azért belefér. Ha csinosak a pultoslányok, jobban fogy az ital. És, ami Oliviát illeti,

én

biztos örömmel nézegetem majd. Nagyon várom már a holnap estét. Olivia annyira édes és szexi! Ha olyan környezetbe

helyezhetem,

ahol

elemében

van,

és

segíthetek

neki

kibontakozni, az akkora élvezet lesz, amekkorában rég nem volt részem. Máris azon tűnődöm, mit kérjek majd tőle, hogyan mutassa meg, mit tud.

46

9. Olivia AR R A ÉBREDEK,

HOGY CSÖRÖG A MOBILOM .

Csipásan hunyorogva nézek az

órára. Négy perccel múlt hat. Reggel hat. Ki a fene keres ilyenkor? Ránézek a telefon kijelzőjére. Ismeretlen szám, elgondolkozom rajta, hogy fel sem veszem. Aztán mégis, pont azért, mert ha valaki ilyenkor hív, az fontos lehet. Kicsit mindig aggaszt, ha nagyon későn, vagy nagyon korán csörög a telefon. - Tessék! - szólok bele rekedtesen. - Olivia? Bizsergés fut végig rajtam. Cash az! A hangjáról eszembe jut a helyes arca, a pimasz mosolya, a szexi mellkasa. Mindjárt elolvadok. - Olivia? - kérdi újra a hang. Nem, ez nem lehet Cash. Biztos Nash lesz. Túl korán van ahhoz, hogy egy éjszakai szórakozóhely tulaja ébren legyen. Sajnos pontosan ugyanannyira izgat az a lehetőség is, hogy Nash hív. Úgy tűnik, sokkal zavarosabb vagyok, mint gondoltam. - Igen. Mély hang nevet a vonal túlvégén. Még a hangja is olyan kurvára szexis ! - Nash vagyok. Elnézést, hogy ilyen korán hívlak, de ma távol leszek egész nap, és tudni szeretném, hogy sikerült a tegnapi. Megkaptad az állást? - Nem baj, hogy korán van, dehogyis! Köszönöm, hogy hívsz és érdeklődsz! Hát, elvileg ma este meg kell mutatnom, mit tudok. .Akármi is legyen az.

47

- Aha - közli bennfentesen. - Cash szereti, ha az alkalmazottai szívesen szórakoztatják a vendégeket. Most először jut eszembe, hogy Cash szerződtette a lánybúcsúra a sztriptízes pasast, és a gondolat lesokkol.

Istenem, csak nem azt várja, hogy sztriptízműsort adjak?! Felpattanok az ágyban. - Szent szar, csak nem azt akarja, hogy vetkőzzek?! Megint az a nevetés. - Dehogy. Kivéve, ha szeretnéd. - Te jó ég, soha! - Sejtettem. Főleg nem az első élményed után ott a Dualban. Ott bujkál a hangjában a mosoly.

Cash elmesélte neki! A francba! Úgy érzem, ideje témát váltani. - Szóval akkor mit jelenthet, hogy szórakoztató legyek? - Hát, csak annyit, hogy ne legyél félénk a vendégek előtt. Ez menni fog? Való igaz, hogy alapvetően kicsit félénk a természetem, de nem vészesen. És őszintén szólva, kikérem magamnak, ha nebáncsvirágnak tart. - Hidd el, Nash, ezzel nem lesz gond. Én is képes vagyok mindarra, amire a többi pultoslány.

Vagy nem... de ki van zárva, hogy ezt a kétségemet bevalljam. - Akkor minden rendben lesz. A szépségeddel és a személyiségeddel el fogod őket bűvölni. Örülök, hogy ezt mondja. Még akkor is, ha elvileg neki nem lenne szabad észrevennie, szép vagyok-e vagy sem. De mégis, jólesik, hogy szépnek tart. Azt jelenti, hogy nem vagyok számára láthatatlan, ami persze baj, de

48

legalább nem érzem teljesen viszonzatlannak azt, hogy hatással van rám. De nem történhet köztünk semmi. Ő már foglalt.

A francba! Tompa berregést hallok, mintha Nash egy másik hívást kapna. - Emlegetett szamár! - mondja. - Ez pont Cash - aztán szórakozottan motyog: — Vajon hogyhogy ilyen korán felkelt? Érdekes, nekem is pont ez jutott eszembe. Pár másodperc múlva megköszörüli a torkát, és folytatja: - Mindenesetre sok szerencsét az estéhez. Csak ezért hívtalak. Feküdj vissza, aludd ki magad, hogy szép legyél. Nem mintha ahhoz aludnod kéne. Érzem, hogy holdkóros vigyor ül ki az arcomra. Majdnem vihogok is, de sikerül elnyomnom. - Köszi. Akkor megyek is aludni - mondom. - Szép álmokat, Olivia. Miután leteszi, még sokáig libabőrös vagyok, úgy megbizsergetett a hangja. Imádom, ahogy a nevemet mondja.

Vajon honnan van meg neki a telefonszámom? — tűnődöm álmosan. Sokáig fekszem az ágyban, a plafont bámulom, és Nash jár a fejemben. Arra gondolok, milyen lenne az ő ágya fölötti plafont bámulni, akárhol is van éppen. Mellette feküdni... Ábrándozva lehunyom a szememet, és elképzelem, hogy rám simul, a testemhez ér a teste, a combjaim közé fekszik... Ezek a képek járnak a fejemben, ahogy elszenderedem. A Dual egészen úgy néz ki, mint tegnap, csak több fény világít, és beszélgetést hallok. Két hang; az egyik hangos, dühös.

49

- És akkor nekem kell pátyolgatnom valami csapostanoncot?! Ez milyen faszság? Én dolgozom itt legrégebb óta, legalább annyit tehetett volna, hogy előre szól! Látom, honnan jön a hang. Apró termetű lány, hosszú, szőke raszta haja van, és az egyik karja csupa tetoválás. Mérgesen hadonászva gesztikulál, egy fiatal sráccal veszekszik, aki flegmán hallgatja. - Add ki magadból, pszichopata nőszemély — nyugtatgatja. Csak hátulról látom a fejét, sötét haja van, és bár nem látom, a hangjából hallom, hogy nevet. Sőt, inkább úgy hangzik, mintha visszafojtani próbálná a nevetést. - Azt mondta, hogy az új lánynak van pultos tapasztalata, nem kell majd sokat oktatni. - Hát, ha mellettem dolgozik, akkor vagy tökéletes munkát végezzen, vagy nem vagyok hajlandó vele dolgozni. - Taryn, hogy te micsoda cukorfalat kis csaposlány vagy! Ugye, kincsecském? Erre a rasztás lány, Taryn, aki épp elfordult, hogy a pult mögött megtöltsön egy üveget, villámgyorsan hátrapördül, a tincsei odacsapnak beszélgetőtársa képébe. - Minek neveztél?! A srác hátradől, és nevetni kezd. Jó hangosan. Attól tartok, hogy a csaj ki fogja kaparni a szemét, de meglepetésemre elvigyorodik. És ennyi, vége a viharnak. - Most udvarolni próbálsz, hogy eljöhess velem a koncertre? - kérdi barátságosan. A hangjuk elhalkul, ahogy valamiről beszélgetni kezdenek. Nem hallom jól, és egyébként sem kéne hallgatóznom. Itt az ideje, hogy vagy megfutamodjak, vagy jelezzem, hogy megérkeztem. És nem egyszerű

50

eldönteni, melyiket szeretném. Ha arra gondolok, milyen lesz Taryn mellett dolgozni, máris görcsbe rándul a gyomrom. Mielőtt még tényleg megfutamodnék, gyorsan összeszedem magamat, megköszörülöm a torkomat, és a bár felé indulok. Mindketten felém fordulnak. Ahogy közelebb érek, látom, hogy noha a lány egyértelműen egy fúria, de szép is. Nagy, mandulavágású szeme van, és telt, vörös ajka. A srác meg... hűha! Ő is jól néz ki. Egzotikus a külseje, talán hawai-i vagy kubai. Világos, karamellszínű a bőre, éjfekete a haja és a szeme. És micsoda mosolyt küld felém! Ez igen.

Hová keveredtem? A kallódó szupermodellek földjére? Próbálom magam otthonosabban érezni az öltözékemben. Nem túlságosan kihívó, legalábbis nem annyira, hogy kínos legyen, de... zavarban vagyok tőle. A csípőnadrág elég sokat mutat a hasamból, az ujjatlan felső pedig szűkebb, mint amit magamtól felvennék, és elég mélyen van dekoltálva. Szóval bár nem kifejezetten kurvás, de biztos vagyok benne, hogy rám vonja majd a figyelmei. Emiatt vagyok zavarban. Korántsem töltöm ki a felsőt olyan figyelemre méltóan, mint Taryn, akinek egyértelműen fel van fújva a melle. Mindenhol máshol viszont piszkafa, és ettől kicsit megjön az önbizalmam, amiért nekem nőiesek a vonalaim. Legalább én mindenütt gömbölyödöm, ahol kell. Széles mosollyal nyújtok kezet. - Sziasztok! Olivia vagyok. Te biztos Taryn vagy, ugye? - fordulok először a lányhoz. Egyértelmű, hogy ha valakivel meggyűlik a bajom, az ő lesz. - Mondhatnám, hogy már vártalak, de valójában csak most szóltak, hogy én foglak betanítani, szóval... Elég pikírt, de legalább nem nyíltan ellenséges. Úgy döntök, ezt biztató jelnek veszem, és folytatom a csevejt:

51

- Mindent megteszek, hogy gyorsan tanuljak. Szerencsére van pultos tapasztalatom, szóval... — én is félbehagyom a mondatot, mint ő. Bólint, de kétkedést rejt a mosolya. - Majd kiderül. - Remek! - lelkendezem. - Alig várom. Aztán gyorsan a sráchoz fordulok, felé nyújtom a kezem. - Olivia vagyok. Ő még mindig mosolyog. - Marco - mutatkozik be, és úgy ragyog a szeme, hogy csak na. Néha előfordul, hogy a vonzódást azonnal látni lehet valakin. Most például Marcón rögtön észreveszem, hogy tetszem neki. Meg sem próbálja titkolni. Miért is tenné? Talán nincs olyan nő a földön, aki ellen akarna állni egy ilyen pasinak: jóképű, laza, vonzó, sármos a mosolya. - Máris jól alakul az estém - teszi hozzá.

Nocsak, nocsak! - Talán az enyém is - válaszolok pajkos mosollyal. Semmi nem fog történni köztünk, ezt máris tudom abból, hogy ilyen lezseren flörtölök vele. Nekem akkor van okom aggodalomra, ha egy pasi fellett gombóc lesz a torkomban és összeszorul a gyomrom... például Nash és Cash mellett... - Ha ilyen cukin mosolyogsz a vendégekre, tuti szeretni fognak, de azért jól teszed, ha keverni és felszolgálni is tudsz ám - szúrja oda Tryn, és elsétál. Marco úgy tesz, mintha hessegetné, és grimaszol: - Ne is törődj vele. Folyton olyan morcos, mintha menstruálna. Ha elkezdenek érkezni a vendégek, kicsit le szokott nyugodni. Mosolygok és bólintok, de belül arra gondolok, hála az égnek! - Talán húzza a fejét a raszta - dünnyögöm. Marco felnevet:

52

- A mindenit, csinos és van humora! Alig várom, hogy megtudjam, mi mindent rejtegetsz még a szexis mosolyod mögött! - Biztos semmi olyan édeset, mint amit te rejtegetsz a tiéd mögött felelek. Marco bólogat, és egy percre sem hagyja abba a mosolygást. Hát igen... Azt hiszem, mi ketten nagyon jóban leszünk majd.

53

10. Cash É PPENSÉGGEL

SOSEM UTÁLOM A MUNKÁMAT ,

de általában ennyire nem szoktam

epedve várni. Hagyok elég időt, hogy sok vendég fusson be, aztán elindulok, hogy megnézzem, hogy boldogul Olivia. Mindenképpen várni akartam, hogy legyen elég ideje megszokni a környezetét, mielőtt megjelennék, nehogy feszélyezzem. Tudom, hogy kíván. Legalábbis sejtem. De azt hiszem, nem akar kívánni. És ez nagyon izgat. Nem bánom a kis macska-egér játékunkat. Szívesen játszom, ha ez kell ahhoz,

hogy

ágyba

vihessem.

Általában

jók

a

sejtéseim

a

nőkkel

kapcsolatban, és most azt súgják, hogy Oliviára érdemes lesz várni. Amikor kilépek a parkettre, keresztülnézek az embertömegen. A szemem rögtön a pult felé tekint, egyenesen Oliviára. Jól látom, azért is, mert kicsit magasabb vagyok a köztünk hullámzó embereknél, meg azért is, mert máris körülzsongják őt a férfiak. Hát, ez hamar ment. Épp egy vevőre mosolyog, és rumos kólát kever. Elveszi a kártyáját és kezeli a kasszát, gyakorlottan dolgozik, mintha a vérében lenne. Ügyes. Ha nem lenne az, akkor is dolgozhatna nálam, de jó tudni, hogy megállja a helyét.

Megállja, bizony! Szívesen elábrándoznék arról, hogy üres a bár, kettesben vagyok vele, lefektetem a pultra, kicsomagolom a ruháiból és végignyalom a selymes testét.

De

nem

álmodozhatok,

visszarántom

magamat

a

gyakorlati 54

teendőkhöz. Ki kell találnom, hogyan fogom tesztelni Olivia szakmai tudását. Elvégre szóltam, hogy készüljön rá, be kell mutatnia a tudományát. Nem kell tudnia, hogy mindenképpen megkapná az állást, és ezt csak a saját szórakoztatásomra fogom csinálni. Átlökdösődöm a tömegen, és a hosszú, egyenes bárpulthoz megyek. Megállok a sürgölődő férfikoszorú mellett, és kivárom, hogy felnézzen és észrevegyen. Amikor meglát, kicsit megdermed. Épp csak egy pillanatra, senki más nem is venné észre. De én észreveszem. És ez a lényeg. Zavartan megnyalja az ajkát, és elmosolyodik. Rákacsintok, csak hogy lássam, mit reagál. Újra megdermed, és el is pirul, aztán félrenéz. Egy másodpercre még a szemöldökét is összevonja. Nem hiszem, hogy tudatosan teszi.

A fenébe, imádom. Önkéntelenül is reagál rám. Nem tudom, miért akar nekem mindenképp ellenállni. Nem vagyok én olyan szörnyű. Kicsattanok az egészségtől, sikeres szórakozóhelyem van, nincs adósságom, és még jól is nézek ki. Legalábbis állítólag. Közelebb megyek a pulthoz, rákönyökölök, és az álldogáló férfiakhoz fordulok: - Mi legyen, fiúk? Új pultoslánynak kellene valami próbatétel. Körülöttem kurjongatni kezdenek. Oliviának máris rajongótábora van. Jó üzlet lesz őt alkalmazni. Hallom, hogy kiáltoznak: Táncoljon! Karaokézzon! Ugorjon fejest a tömegbe! A hangzavar egyre nő, de két szó kezd dominálni: Body Shot! Body Shot! Body

Shot! Olivia érdeklődve figyeli, ahogy eldől: az lesz a feladata, hogy a hasáról nyalhassa le a tequila shot koktélhoz a sót valami mázlista. Rendben! Body shot! - kiáltom. 55

Oliviára nézek, és felemelem a kezemet. - Többség döntött. Bólint és mosoly bujkál a szája sarkában, ahogy a nadrágjába törli a kezét. - Ki lesz az áldozat? - kérdem. Az ajkába harap, ahogy körülhordozza a tekintetét a bámuló férfiakon. Kétségem sincs, hogy mind azt szeretné, ő lehessen a szerencsés flótás, de Olivia okos lány. Tudja, hogy egy ilyen próbatétel több. mint aminek látszik. Elgondolkodik a lehetőségeken, hogy jól válasszon. Mivel dolgozott már bárban, tudja, hogy munka közben szigorúan tilos inni, tehát Taryn és Marco kizárva. Valószínűleg azzal is tisztában van, hogy nem javasolt a vendégekkel belemenni ilyesmibe. Átgondolja.

Okos kislány A szórakozóhelyemen egy új alkalmazott tesztje mindig arról szól, hogyan lehet a vendégeknek eleget tenni anélkül, hogy megszegné a szabályokat. Jómagam

természetemnél

fogva

imádok

szabályt

szegni,

de

az

alkalmazottaimmal szigorú vagyok. Ez a bár a megélhetésem, nem engedhetem meg, hogy bármi is perrel, sérüléssel vagy verekedéssel végződjön. Figyelem, ahogy Olivia fontolgatja a helyzetét. Amikor rám esik a pillantása, ráébred, hogy egyedül én jöhetek szóba. Nem tudom, hogy tényleg izgalom suhan-e át az arcán, vagy csak képzelődöm. De abban biztos vagyok, hogy megint össze fogja szedni a bátorságát. És ez most is beindít. Odafordul a körülöttem álló fickókhoz, és rájuk mosolyog. - Szerintetek a főnököm elég bevállalós lesz ehhez? Elkezdik veregetni a vállamat, játékosan lökdösni és biztatni. Néhányan nevetve kikérik maguknak, hogy pont én legyek a szerencsés. Bólintok Oliviának.

56

Átnyújtom a kezemet a bárpulton. Ránéz, mély levegőt vesz, aztán a tenyerembe teszi a kezét. Segítek, hogy fel tudjon mászni a pultra. - Vegyétek el a poharakat! - szólok, és mindenki felemeli a poharát, hogy helyet csináljanak Oliviának, hogy lefekhessen. - Marco, egy Patrón tequila body shot lesz! — szólok. Marco gyorsan elszakad a körülötte zsongó lányoktól, hogy kitöltse az italt. Hoz mellé sót és két szelet zöldcitromot is. De nem hagyja ennyiben, hanem Oliviához fordul: - Nyújtózz ki, szépségem, hadd tálaljak. Általában ez a pultos feladata, pont, ahogy Marco teszi. De általában én nem vagyok benne. Most viszont igen, és hát én szerettem volna Oliviát előkészíteni. Olivia felfekszik a pultra, és helyezkedik egy kicsit, hogy kényelmesen legyen a kemény felületen. Összeszorított szájjal próbálok mosolygós képet vágni, ahogy nézem, amint Marco végighúzza Olivia hasán az egyik zöldcitromszeletet, és párat köröz vele a köldöke körül. A lány pedig felnéz rá, és nevetgél. Marco majd' felfalja a szemével. Belém hasít a féltékenység.

Mi a franc? Bárki, aki ismer, tudja, hogy egyáltalán nem vagyok féltékeny típus. A világ tele van felkínálkozó nőkkel, minek is kellene egyetlenegy miatt kiborulni? Nem szokásom irigykedni. Általában. Marco hosszadalmasan foglalatoskodik a citrommal, majd ráhinti a sót is. Taryn bekapcsolja a háttérzenét, amit ilyenkor mindig berakunk. A Def Leppard-től a Pour Somé Sugár on Me szokott lenni a body shot zene. Jó hangulatot csinál, és erre mindig felkapja a fejét a tömeg. Eddig sosem

57

foglalkoztam vele, de ma nagyon áthat az érzéki zene. Szeretnék valami édeset kenni Oliviára, aztán hosszasan nyalakodni... Már épp sürgetni akarom Marcót, amikor végre odaadja Oliviának a tequilás poharat, és a másik zöldcitromszeletet, amit a szájába fog venni. Örömmel látom, hogy Olivia nem hagyja Marcóra, hogy a szájába tegye a citromot, hanem elveszi a kezéből, és maga csinálja. Talán a vonzalom, ami Marco szeméből süt, viszonzatlan... Nagyon helyes! Olivia tágra nyílt szemekkel figyel engem. Lehajolok, és a fülébe súgom: - Ha nagyon kínosnak érzed, természetesen eltekinthetünk ettől. Visszafojtott lélegzettel várom a választ, és remélem, hogy bátor lesz. Szerencsém van. Olivia lassan megrázza a fejér, és közelebb csúszkál hozzám a pulton. A szemében

eltökéltség

csillog.

És

kihívás.

Érzem,

hogy

mocorog

a

férfiasságom. Rávigyorgok. - Jól van, legyen. Te akartad! - mondom, épp elég hangosan, hogy a körülöttem állók hallják. Biztatni kezdenek. Kicsit odébb megyek, Olivia dereka mellé állok. Odahajolok, és a nyelvemmel megérintem a hasát. Érzem, hogy összerezzen. A sós és savanyú ízektől összefut a nyál a számban. Nyelek egyet, és megcsókolom közben a hasát, aztán körbenyalom a köldökét. Teljesen

mozdulatlanul

fekszik,

ahogy

felnyalom

a

sót.

Amikor

befejeztem, kicsit felemelem a fejemet, ő pedig icipicit felém emeli a csípőjét. Apró mozdulat, talán senki másnak nem is tűnt fel, de nekem igen.

58

Átkarolom a csípőjét, hogy mozdulatlanul tartsam, és belenyalok a köldökébe. Megremeg, és megesküdnék, hogy a zene ellenére is hallottam, ahogy elakad a lélegzete. Amikor felnézek, elkapom a tekintetét. És akár bevallaná, akár nem, csak úgy süt a tekintetéből a vágy. A forró, itt-és-most-nyomj- a-falhoz vágy. Anélkül, hogy félrenéznék, megfogom a poharat, és kiiszom a Patront. Látom, hogy megemelkedik a melle, ahogy felsóhajt, amikor felé hajolok. A tarkójára teszem a kezemet, és a fejét az arcomhoz emelem. A szám a zöldcitrom szeletre tapad, amit a fogai közt tart. Az utolsó cseppig kiszívom a levét. Olivia egyáltalán nem engedi el. Azon tűnődöm, vajon az ő fejében is az jár-e, mi lenne, ha most csak mi ketten lennénk itt a bárban, köztünk pedig nem lenne semmi, csak a forró bizsergés. Amikor felegyenesedem, látom, hogy ő is ugyanolyan... csapzottnak tűnik, amilyennek én érzem magamat. Azt hiszem, ha most tényleg kettesben lennénk, nagyon nehezére esne ellenállni bármilyen bűnnek, amire csábítani akarnám. Marco töri meg a varázst: - Üdv a Dualban! Megint mindenki éljenez. Olivia mosolya kicsit zavart, ahogy áthangolja magát az előbbi forró pillanatokból a hétköznapokba, ahol egy csomó vendég küzd a figyelméért. De ez hamar megy neki. Kiveszi a zöldcitromszeletet a szájából, és győzedelmesen a feje fölé emeli. Pimasz kis mosolyt küld felém, aztán hátat fordít, és átpattan a pult túloldalára, újra felvéve a pultoslány szerepet. - Fiúk, ki kér még egy italt? Hát így bővült újabb pultoslánnyal a Dual csapata. Most már csak azzal kell törődnöm, hogy távol tartsam tőle Marcót.

59

11. Olivia A MINT

FELÉBREDEK ,

MÁRIS

C ASH

JÁR

AZ

ESZEMBEN .

Ahogy a hasamat

nyalogatja. A nyelve a köldökömben... ahogy szenvedélyesen a szemembe néz... Felfaltam volna, ha tehetem.

A franc vigye el a rosszfiúkat! Magamat hibáztatom, amiért képtelen vagyok ellenállni nekik. Pedig tudom, hogy valaki olyat kellene keresnem, aki tényleg illene hozzám. Például... Nash. Nash... Gondolatban felsóhajtok, ahogy kimondom a nevét. Ő is éppolyan kívánatos, mint a testvére. Naná, hiszen ikrek. És, bár nincs meg benne az a kiszámíthatatlan vadság, ami úgy vonz engem, mint a mágnes, mégis nagyon sok mindent vonzónak találok benne. Megcsörren a telefonom. Megnézem a kijelzőt, nincs név, csak egy ismeretlen szám. Azon gondolkodom, hogy nem veszem fel, de mivel amúgy is ébren vagyok már, mégis beleszólok. - Tessék. - Jó reggelt! - köszönt egy érdes hang. A másodperc törtrésze alatt felismerem, és válaszként végigfut a hasamon a bizsergés. - ]ó reggelt! - felelem. Cash az. - Reméltem, hogy még tudunk beszélni, mielőtt hazamentél tegnap. Erről eszembe jut egy fájdalmas esti emlék. Mielőtt az utolsó vendégek is távoztak, Taryn is eltűnt az ajtó mögött, ahová Cash bement, és egyiküket 60

sem láttam kijönni. Marco megmutatta, hogy kell zárni a kasszát, és amikor végeztem, felajánlotta, hogy a kocsimhoz kísér, szóval együtt indultunk el. Ideges voltam, és nem akartam ott ácsorogni, várva, mint egy türelmes kiskutya, hogy Cash előbújjon. Akkor sem, ha ő a főnököm. Már elvből sem. Emlékszem, mi járt a fejemben: ő is csak olyan, mint a többi rosszfiú. Szórakoztató, izgalmas és persze hűtlen. Nem mintha lenne kihez hűségesnek lennie, de nem lepne meg, ha csalfa volna. Elhessegetem a gondolatot, és győzködöm magamat, hogy úgysem számít, hiszen Cash hidegen hagy. Ő a főnököm, és ennyi. Punktum. - Nem akartalak megzavarni Tarynnal - magyarázom, és utálom, mennyire számonkérően éles a hangom. Kicsit puhítok rajta: - Marco elmondta, mit hogyan kell csinálni, szóval semmi probléma nem volt. - Marco segített?

Most csak képzelődöm, vagy az ö hangja is számonkérően éles? - Igen. Nagyon jó fej. Cash rosszallóan morog egyet, aztán kis szünet után folytatja: - Taryn meg akart velem beszélni valamit, ami nem várhatott ma estig. Ezért hívtalak. Leesik egy kő a szívemről, és utálom, hogy egyáltalán foglalkoztatott a gondolat. Zavar. Aggaszt. És ezzel a telefonhívással kapcsolatban is rossz sejtéseim vannak. - Valami baj van? - kérdezem. - Figyelj, nekem nem szokásom kertelni, sem kisded rivalizálásokba belefolyni, úgyhogy a lényeget mondom. Taryn nem kifejezetten rajong az ötletért, hogy betanítson téged. Nincs rá határozott oka, csak nem szeretné. Abba nem megyek bele, hogy szerintem mi a baja, mert nem fontos. Ami

61

fontos, az az, hogy én szeretném, hogy nálam dolgozz. Tudom, hogy kötött időbeosztásod van. Ha Taryn nem tud veled dolgozni, az az ő problémája, és akkor találhat magának valami mást, amivel elégedett lesz. - Ezzel most mit akarsz mondani? - Hát, Tarynnak is elmondtam, amit most neked, és úgy döntött, maradni szeretne. Tehát te döntesz a betanításodról. Ha azt akarod, hogy Taryn csinálja, ő fogja. Ha nem, akkor majd én. Felgyorsul a szívverésem már a gondolatra is, hogy több időt tölthetek Cash-sel. Hogy ott sürgölődhetek mellette. - Marco nem taníthatna be? - kérdezem. Hosszú csend előzi meg a válaszát. - Nem. Ez nem Marco feladata - közli kimérten. Ezer gondolat kergeti magát a fejemben, de a legjobban az tetszik, hogy lám, talán Cash kicsit féltékeny Marcóra. - Nem tudom, mit feleljek. Nem akarom, hogy Taryn azt higgye, megfutamodom előle. Nem hagyom, hogy megfélemlítsen. Ugyanakkor nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, ha valami problémája van velem. - Nem az a dolga, hogy kedveljen téged, hanem az, hogy betanítson. Nem hozod semmiféle kellemetlen helyzetbe. Nem sokat kell tanakodnom. Bármilyen ellenérzésem van Taryn felé. tudom, hogy nem tenne jót, ha Cash tanítana be. Nem bízom magamban, ha mellette vagyok. Legalábbis nem egészen. - Akkor azt szeretném, hogy Taryn tanítson be - mondom. - Jó. Ha szívat, akkor azonnal szólj nekem. - Rendben — telelem, de eszem ágában sincs, hogy meg is tegyem, ha úgy alakul. Nekem kell Tarynnal elboldogulnom. Vagy megszokjuk egymást, vagy megtanulunk az utálatunk ellenére együtt dolgozni.

62

Beletúrok összekócolódott hajamba. Remélem, inkább az előbbi eshetőség jön be, mint az utóbbi. Mert ha olyasvalakivel kell majd dolgoznom, aki utál, hát az nagyon, de nagyon stresszes lesz. - Taryn a mai estére szabit kért, úgyhogy jövő hétvégéig nem kell bejönnöd. Ha csak nem akarsz vállalni egy szerda estét, amikor Taryn is bent lesz - mondja Cash. Az igazat megvallva, jól jönne a pénz. És másnap csak tizenegytől van órám a főiskolán. Ha nem szokom rá az éjszakázásra, nem lesz gond. Egyszer belefér. - A szerda jó lesz, elvállalom. - Örülök - feleli. Mosolyt hallok a hangjában. Remélem, nem vette sértésnek, hogy nem szeretném, ha ő tanítana be.

Fogadnék, hogy amilyen egoista, nem fog rajta agyalni. - Ha bármire szükséged van, hívjál. Mindig nálam van a mobilom mondja. - Honnan van meg a számom? - Egy Nash nevezetű seggfejtől. - Seggfej?! - Az. Seggfej. Szerinted talán nem az? Kínomban nevetek. - Hát, szerintem... nem seggfej. Hozzám mindig nagyon rendes. - Naná. Mert gyönyörű vagy. Van olyan pasi, aki nem kedves hozzád? - Bőven. - Azok is mind seggfejek - piszkálódik Cash. - Mindannyian? - Aha. - Ma mindenki seggfej neked?

63

- Aha - ismétli. - A mai kedvenc trágárságom. Megint nevetek, de most nem kínomban, hanem jóízűen. - Olyanod is van? - Van ám. És a tegnapit inkább el sem árulom, a te érdekedben. - Talán jobb is, ha nem tudom. Biztos csengene tőle a fülem. - Nem... de belepirulnál... — mondja halkan, lágyan. Elhallgatok. Érzem, hogy máris pirulok, még ha nem is nagyon. Rádöbbenek, hogy akármennyire is tisztában vagyok vele, hogy bajt hoz rám, akkor is nagyon, de nagyon nehéz lesz neki ellenállnom. A francba! - Akkor szerdán találkozunk, Olivia. Szép napot! Azzal leteszi a telefont. Én meg olvadozva fekszem az ágyamban, és azon tűnődöm, milyen lenne, ha mégsem küzdenék saját magam ellen.

Amikor kilépek a zuhany alól, hangokat hallok, ami meglep. Marissa förtelmes visítását nem nehéz beazonosítani. De ami meglep, az a másik, felemelt hang: Nash. Az ajtóhoz osonok, résnyire nyitom, és odaszorítom a fülemet, hogy hallgatózhassak.

Te szégyentelen, hallgatózó cafka! - korholom magamat. Cafka? Majdnem hangosan felvihogok. Hogy én milyen szigorú tudok lenni magamhoz! - Nem szólhatsz csak így, az utolsó pillanatban! Már szerveztem magamnak programot, és különben sem lenne mit felvennem - hallom, hogy Marissa próbál nyugalmat erőltetni a hangjára, ami azt bizonyítja, hogy szeretné megtartani Nash-t, tehát próbálja becsapni. Kíváncsi vagyok, meddig bírná Nash, ha Marissa cenzúrázatlanul önmagát adná. - Ha tudtam volna, hogy előbb visszajövök, természetesen szóltam volna. De meg akartalak lepni. Nash elég hangosan beszél, hogy túlkiabálja Marissa harsány vinnyogását.

64

- De most mit csináljak? Nem hagyhatom cserben apukát. Már számít rám, hogy... - Semmi baj - nyugtatgatja Nash. - Legfeljebb valaki mást hívok el. Hosszú csend. A feszültség tapintható, még az ajtó résén keresztül is.

Vonulj vissza, Nash, vagy kikaparja a szemedet! - No és mégis kire gondoltál?! - Marissa hangja jéghideg. Vajon Nash tudja, mit jelent ez? - Nem gondoltam senkire, fogalmam sem volt, hogy nem fogsz tudni jönni. De ne aggódj, majdcsak találok valakit, még ha az utolsó pillanatban is. Majdnem felnevetek. Ne aggódj? Marissa tuti mindjárt felrobban. Szinte látom, ahogy füstölög az agya, ahogy próbál valakit kiokoskodni, aki nem vetélytárs, megbízható, és elég szerencsétlen ahhoz, hogy semmi esti programja ne legyen, hanem még így az utolsó pillanatban is ugráltatni lehessen. - Talán Olivia? Ő biztos szívesen menne, főleg, hogy olyan sokat köszönhet neked. Leesik az állam, szinte látom, milyen sértett képet vágok. Kikérem magamnak!

Ezek szerint én vagyok az a szerencsétlen, akit csak úgy lehet ugráltatni. - Köszönöm a tanácsot, de ő hétvégén dolgozik, ha jól tudom. - Ha elfogadta az állást Cash-nél, nem tudom, mi a beosztása. - Hát én nem ébresztem fel, hogy megkérdezzem. Tegnap éjjel dolgozott, nem? - De. De nem baj, azért megkérdezem. Nem fogja zavarni. Hallom, hogy Nash még mond valamit, de félbehagyja, mert Marissa nyilván már vonul is el. Halkan becsukom az ajtót, és húzom a csíkot a

65

fürdőszobába, mintha épp most jöttem volna ki a zuhany alól, ami tulajdonképpen igaz is. - Olivia! - szól Marissa. Kopog egyet az ajtón, és benyit. Nem is várja meg, hogy szóljak, hogy bejöhet. Visszafojtok egy csípős megjegyzést.

Liba! - Itt vagyok! - szólok epésen. Nyílik az ajtó, és betrappol a nagyságos kisasszony. Szinte belöki az ajtót, és igen csúf képet vág. Nem is pazarolja az időt udvariaskodásra. - Dolgozol ma este? Ha nem, akkor el kéne menned egy galéria megnyitójára Nash-sel. Tartozol neki ennyivel. Ez jellemző Marissára. Parancsolgat, és számonkér. Jaj de jó! Büszke lehetek magamra, hogy az ördög nőstény cimborája a rokonom... Uralkodom magamon, nem grimaszolok, hanem válaszolok. - Nem dolgozom ma este, de nem tudok vele menni. Bocs, de ilyen puccos alkalmakra nincs mit felvennem. Csak legyint, hogy ez nem probléma. - Majd kölcsönadok valami ruhát. Biztos akad, ami jó rád. A piszok! Hallottam, ahogy azon sápítozik, hogy nem vett új ruhát az alkalomra, de én bezzeg mehetek bármiben. - Hát, ha Nash-t nem zavarja, ahogy kinézek... Marissa elereszt egy megalázó kis mosolyt. - Olivia, biztos vagyok benne, hogy Nash-t kicsit sem érdekli, hogy nézel ki.

66

Legyek őszinte? Elborul az agyam a dühtől. Mit képzel ez?! Ebben a pillanatban döntöm el, hogy mindenkit el fogok kápráztatni, főleg Nash-t. Marissa megbánja még! Megcsinálom, még akkor is, ha én leszek Hamupipőke, és lencsén térdepelve kell megvarrnom a saját nyavalyás báli ruhámat. Ezek a gondolatok futnak át rajtam. De az arcomon csak egy barátságos mosoly látszik, ahogy válaszolok: - Akkor nincs gond, szívesen megyek. Megfordul és kisétál, annyit sem mond, hogy köszi, vagy hogy kinyalhatod a

seggemet. Aztán hallom, hogy szól Nash-nek, hogy megkért, hogy menjek, és majd ő kölcsönad valami ruhát, amiben elfogadhatóan nézek ki. Vajon megúsznám, ha jégcsákányt vágnék a kőszívébe? Tuti hogy ezért Nobel-díjat is kapnék. Vagy legalább köszönőlevelet a Vatikánból. Hangosan felnevetek.

67

12. Nesh V ÁROM ,

HOGY

O LIVIA

VÉGRE KIJÖJJÖN A SZOBÁJÁBÓL ,

és kissé szégyellem

magamat. Nem lenne szabad ennyire örülnöm, amiért vele tölthetem az estét. Mégis repesek az örömtől, le se tagadhatom. - Nash! - szól ki Olivia. Odafordulok. A nappaliból pont rálátok a szobája ajtajára, amit csak egy résnyire nyitott ki. - Tessék? - Ígérd meg, hogy ha ebben a ruhában ciki velem mutatkoznod, akkor elmégy nélkülem. Nem fogok megsértődni. Tényleg nem. - Olivia, nem számít, hogy... - Azonnal ígérd meg, vagy nem jövök ki.

Makacs lenne? Hűha! Ezt nem gondoltam volna. De az igazat megvallva, még ez is tetszik. Elnevetem magam. - Jó, rendben. ígérem, hogy ha úgy látom, ciki lesz veled mutatkoznom, akkor elmegyek nélküled. Az ajtó becsukódik, majd kis idő múlva kinyílik. A látványtól elakad a lélegzetem. Marissa magasabb, mint Olivia. Vékonyabb is. De Olivia... formásabb. Sokkal... gömbölydedebb. És a ruhában, amit felvett, minden domborulata csodálatosan érvényesül. Azt hiszem, láttam már ezt a ruhát Marissán, és nagyon csinos volt. De nem ennyire. Valami bordó, könnyű, szinte áttetsző anyagból van, ami meglibben, ahogy az ajtó hozzákoppan a becsapódást gátló kis küszöbhöz. Olivia 68

mozdulatlanul áll, és megvárja, hogy megnézzem, mielőtt felém indul. Uralkodnom kell az arcomon, hogy ne látsszon, menynyire odavagyok. A lágy anyag a testéhez tapad, ahogy jár, és tökéletesen láttatja a vonalait. Akár meztelen is lehetne.

Szent ég, bárcsak meztelen lenne...! Kiverem a fejemből a gondolatot, mert így nem vághatok neki az estének.

A fejemmel kéne gondolkodnom. ..de hát férfi vagy oki Olivia megáll előttem, csupa kecsesség és ragyogás. Dekoltázsa és válla tündököl a halvány fényben. Meg akarom érinteni, simogatni akarom, de annyira, hogy ökölbe szorítom a kezem, nehogy valami oda nem illőt tegyek. - Gyönyörű vagy! - a hangom akadozik, még én is jól hallom. Ő viszont meglepődik. - Túl szűk, ugye? Nagyon magas sarkú cipőt vettem fel, így a hossza jó, de a többivel nem tudok mit csinálni. Látom rajta, hogy tényleg rosszul érzi magát a ruhában, és szívem szerint elmosolyodnék, de nem teszem. Vigyorogni mindig rossz ötlet egy felkavart nő előtt. - Marissa sokkal vékonyabb, mint én - magyarázza, élénk, zavart kis kézmozdulatokkal gesztikulálva. - Nekem meg nincs ilyen... Kinyújtom a kezem, és megfogom a hadonászó kis kezét, a másik kezem mutatóujját pedig a szájára teszem. - Sssssshhh. Azonnal elhallgat. Igen, száz és száz más módon is elhallgattathattam volna, anélkül hogy megérintem, de még ez is jobb, mintha megcsókoltam volna, ahogy szeretném.

Annyira szeretném megcsókolni!

69

Néhány másodpercbe beletelik, hogy valami másra koncentráljak, ne arra, ahogy csöppet szétnyitja a puha ajkait. Milyen édes lenne becsúsztatni az ujjam hegyét a szájába, érezni, milyen forró, milyen nedves a nyelve. Meglep és bosszant is, hogy érzem, kezd ágyékban szűk lenni a frakkom nadrágja. Nagyon óvatosnak kell lennem ezzel a lánnyal! Nem is emlékszem, mikor tesztelte valaki ennyire az önuralmamat utoljára. Azaz dehogynem. A lányt Libby Fieldsnek hívták, és a szalagavató bálra szűk kis ruhát vett fel. Elsős középiskolás voltam még csak, és biztos voltam benne, hogy ha egy perccel tovább ül az ölemben, és fészkelődik, robbanni fogok, mint a St. Helens-vulkán. Persze megúsztam. De csak hajszálon múlott. Ez a lány pedig, ez a formás, lebilincselő, csupa ellentmondás Olivia... hamarosan utoléri Libby Fields teljesítményét, pedig nincs könnyű dolga, mert nem tizennégy éves vagyok, hanem huszonöt. Megköszörülöm a torkomat. - Kérlek, ne is mondj többet. Gyönyörű vagy. Marissa nem is álmodhat róla, hogy úgy álljon rajta ez a ruha, mint rajtad. Minden pasas engem fog irigyelni - mondom, és mosolygok, hogy megnyugtassam. Bár még mindig aggódó arcot vág, tudom, hogy már jobban bízik magában. Megfogja a csuklómat, és eltolja a kezemet. Kicsit felgörbül a szája sarka, mintha nevetni készülne. - Tényleg? - Tényleg. - Igazán tényleg? - Igazán tényleg. De ne felejtsd el, ma este az enyém vagy. Aggaszt, mennyire tetszik nekem ez a gondolat. Most már nevet, elereszti a csuklómat, és tiszteleg:

70

- Igenis, uram! Imádom, milyen játékos. Össze sem tudom hasonlítani Marissá-val, aki... aki ...nem ilyen. - Pontosan erről van szó - bólintok. - Fontos, hogy a nő tudja, alattam a helye. Izé... hát... ez nem hangzott túl jól - incselkedem. Még mindig nevet. - Senki fia alatt nincs a helyem - tiltakozik szigorúan. - Legalábbis nem vacsora és ital nélkül - teszi hozzá. - Ó, hát így állunk? Akkor pont van egy Meki a túloldalon pimaszkodom. Nyújtom a karomat, és ő belém karol. Tudom, hogy dedós és nevetséges, de befeszítem a bicepszemet, és remélem, észreveszi. - Neked ennyi is elég, hogy romantikus legyen az este? - incselkedik, és sokatmondóan végigmér. - Huszonöt

éves

vagyok,

ügyvédbojtár

Atlanta

egyik

legnevesebb

jogászcégénél. A Meki szóba se jöhet - azzal kinyitom az ajtót, és előreengedem. - Viszont ahogy az előbb rám néztél... Halványan elpirul, és lesüti a szemét. Legszívesebben a fogammal tépném le róla a ruhát. - Ezredes úr, mire céloz? - Ezredes? Haptákban tisztelegsz, aztán csak ezredesi rangot kapok? - Nem is tudom... elég bátor vagy, hogy tábornok legyél? Lassan sétálunk a kocsimhoz. - Attól függ, miféle bátorsággal érdemelhetem ki a tábornoki címet felelem. Két gödröcske jelenik meg a szája sarkában, ahogy visszatartja a nevetést.

71

- Hát, olyasféle bátor tettekkel, amivel a férfiak általában bizonyítani szokták hősiességüket - mondja, és a kis bordó selyemretikült lóbálja. Próbál lazának tűnni. - Kicsikém, ha csak ennyi, én dandártábornok leszek. Kipukkad belőle a kacagás. Tudom, hogy erre nem számított, de örülök, hogy évődünk. Annyira jó hallani a nevetését! Mint valami csengő muzsika. Kicsit csalódott vagyok, hogy máris a kocsihoz értünk. Szeretnék egész éjjel sétálgatni és incselkedni vele.

72

13. Olivia Az

AUTÓBAN PICIT FESZÜLT A CSEND .

Talán a feszültség nem is igazán jó szó.

Inkább úgy érzem, mintha... vibrálna a levegő. A szexuális feszültségtől. Vajon Nash is érzi? Talán nem. Talán mindenkivel így flörtöl. Ezen kicsit eltűnődöm. A gondolat elcsüggeszt, és dühít is. De valahogy úgy érzem, nem így van. Talán csak egóból beszélek, de úgy érzem, nem szokása mindenkivel bizalmasan viselkedni. Legalábbis remélem. Nash valamiért hűséges típusnak tűnik. Meg lennék lepve, ha kiderülne, hogy valaha is megcsalta Marissát. Fogadni mernék, hogy igazi jófiú. Olyan, amilyenre nekem szükségem van. És hát sosem lehet az enyém, pont azért, mert jófiú. Természeténél fogva, egy jófiú nem csalná meg a barátnőjét, szóval kizárt dolog, hogy köztünk bármi történhetne. Még ha szakítanának is, Nash valószínűleg akkor sem

akarná

megbántani

Marissát

azzal,

hogy

az

unokatestvérével

randevúzik. Ahogy Shawna mondaná, szopás az egész. - Na, megoldottad? - szakítja meg Nash mély, bizsergető hangja a gondolataimat. - Micsodát? - A világ éhezőinek problémáját.

73

Tudom, hogy olyan ostobán nézhetek most rá, mintha legalábbis szárnya nőtt volna, vagy harmadik szeme. Néhányszor rám néz, aztán újra az utat figyeli, de végül nevetni kezd. - Igen, ha nem vennéd észre, fogalmam sincs, miről beszélsz - mondom. - Veszem észre - vigyorog szemtelenül. - Csak azon gondolkodtam, min tűnődsz ennyire. Minden rendben? Hátrahajtom a fejemet, nekitámasztom a párnázott, bőr fejtámlának, és Nash gyönyörű profilját nézem. A haját féloldalra simítva hordja, nem úgy, mint a testvére, aki mindig kócos. Napbarnított bőrével és frakkjával tiszta James Bond. Én pedig áldozatul estem a sármjának, mintha tényleg a titokzatos kém volna. Rázva és keverve, ami engem illet... - Tudod, neked úgy áll a frakk, mintha abban születtél volna. Nash kérdőn összeráncolja a homlokát, de mosolyog. Én meg inkább kinézek az ablakon, és azon gondolkodom, miért fecsegek összevissza. - Te jó ég, megint összefüggéstelenül beszélek, ugye? - Hát, ami azt illeti, kezd szokásoddá válni. - Kiismer engem, Mr. Bond. Nash megint nevet. - Bond? Mármint James Bond? Ez meg hogy jutott eszedbe? Megint felé fordulok. Ahogy ránézek, máris zsibonganak a hormonjaim. - Csak az jutott eszembe... hogy rázva és keverve... - mondom. Megint kérdőn vonja fel a szemöldökét, ezért tovább magyarázok: - Mármint az járt a fejemben, hogy te biztos értesz a rázáshoz és a keveréshez... Úristen, miért nem vagyok képes befogni a számat?!

74

- Szóval, például koktélkeverés, vagy ilyesmi... semmi személyes... vihogom.

Vihogtam! Mint egy liba! Ne már! - Ilyeneken jár az eszed? - mosolyodik el szexisen Nash. Ahogy még mindig felvont szemöldökkel, huncutul somolyog, teljesen úgy néz ki, mint a testvére. De hiszen ikrek. Zavarba ejtően hosszú másodpercekig csak megkövülten bámulom őt, mire észbe kapok, és bizony lesújtó véleménnyel vagyok magamról.

Mi a fene ütött beléd csajszi? Még jó, hogy nem kéred meg, húzódjon a leállósávba, hogy az ölébe ülhess. Köztudott, hogy az ilyen gondolatok alkalmatlanok az izgága hormonok lehűtésére. Ugyanis elképzelem a jelenetet, és máris rózsaszín köd ereszkedik józan eszemre, amint arról fantáziálok, hogy ott ülök Nash kocsijának a vezetőülésében... és ő is. Pár másodperc után ráébredek, hogy mintha mondott volna valamit. - Izé... tessék? — kérdezek vissza, és megrázom a fejemet, hogy visszazökkenjek a valóságba. Nash összeráncolja a homlokát. - Olivia, minden rendben? Felsóhajtok, és kinézek az ablakon.

Vigyázat! Nash közelében képtelenség józanul gondolkodni. Mozgáskoordinációs problémák is felléphetnek. Kérjük, tegye meg a szükséges óvintézkedéseket! Majdnem hangosan felnevetek, mert elképzelem, hogy valahányszor összefutok Nash-sel, bukósisakot, térdvédőt és fogvédőt veszek fel. Aztán eszembe ötlik, mi mindenre alkalmas egy térdvédő... Óóóóóó jajjjjj!

75

Megkönnyebbülök, amikor Nash végre lassít, és megérkezünk a galéria parkolójába. Bár semmi jel nincs, ami utalna rá, miféle intézményben vagyunk,

mégis

pontosan

tudom.

Megnéztem

a

Google-on

mielőtt

elindultunk, hogy tudjam, mire számítsak. Semmi szükségem arra, hogy megint bolondot csináljak magamból Nash előtt. A galéria előtt kiszállunk, a parkolóőr a parkolóba viszi a BMW-t, Nash pedig a karját nyújtja. Belekarolok, és belépünk. Az első benyomásom az, hogy Barbie babaházba tévedtem: mindenhol szoláriumbarna, plasztikázott testek, festett szőke fejek. Fekete-fehér a kép, mert mindenki fekete és fehér formális öltözéket visel. De nemcsak ez a fura ebben a Barbie univerzumban, hanem az is, hogy sehol egy Ken. A legtöbb nő mellett csúf, vén vagy idétlen küllemű

pasasok

díszelegnek.

Rádöbbenek,

hogy

leginkább

egy

érdekfeleség-konferenciába csöppentem. Végignézek saját, bordóba öltözött domborulataimon, aztán újra a monokróm termen. Épp arra gondolok, hogy megfutamodom, amikor Nash hozzám hajol, és súgva megkérdezi: - Valami baj van? - Úgy érzem, én vagyok az egyetlen színfolt egy absztrakt festményen. - Ez így igaz. De tökéletesen rendben van. Ránézek. Mosolyog, és úgy tűnik, őszintén. Nem látom, hogy zavarná a megjelenésem. Remélem, jól látom. Lélekben elmagyarázom magamnak, hogy igenis értelmes felnőtt vagyok. Ha Nash nem problémázik, nekem is felesleges. Ugye? Na ugye. Mély levegőt veszek. - Rendben... akkor lássuk — mondom.

76

Minél beljebb megyünk a terembe, annál többen fordulnak felénk. A férfiaknak, úgy tűnik, kedvükre van az öltözékem. De a nők? Hát... kevésbé lelkesek. Nash itt-ott megáll szóba elegyedni a párokkal. Egyértelmű, hogy üzleti célja van a jelenlétének. A hölgyekkel csak udvariaskodik egy kicsit, aztán a férfiakkal beszél. Udvariasan csevegnek, és méregetik egymást az emberek. Szerencsére úgy tűnik, Nash jó benyomást kelt mindenkiben.

Mit érdekel ez az egész? Mit számít a karrierje, vagy az, mit gondolnak róla az üzletfelei? Igenis számít nekem. Sajnos úgy húsz perc után már elillan a kezdeti kellemkedés. Pontosabban fogalmazva, elkezdődik a szurkapiszka. Az egész azzal kezdődik, hogy megszólít minket egy nő, aki ismeri Marissát. - Nash, hol hagytad a kedves párodat? - kérdi a nő, akit magamban elnevezek Csípősnyelvű Barbie-nak. Engem valami olyan, szinte nyílt megvetéssel mér végig, mintha azt feltételezné, megettem Nash kedves párját. - Az utolsó pillanatban közbejött valami, de mindenképp meg fogom neki mondani, hogy érdeklődtél felőle. - Köszönöm, kedves - feleli a nő, és le nem veszi rólam a szemét, úgy kérdi: - Ki ez a hölgyike?

Hölgyike?! Ugye viccelsz?! - Bemutatom Oliviát. Ő Marissa unokatestvére. - Örvendek - mondja Csípősnyelvű Barbie, de az ellenkezője ül ki az arcára. Aztán királynői bólintással nyugtázza a ruhámat: - Micsoda érdekes választás a mai estre. - Nash kedves párja választotta - közlöm ragyogó mosollyal, és azt kívánom, bárcsak elnyelne a föld.

77

- Bájos - csicsergi, és gúnyos mosolyra húzza kollagénnel feltöltött száját. Nash megköszörüli a torkát. - Majd megkérem Marissát, hívjon fel - mondja neki, majd odafordul Csípősnyelvű Barbie kísérőjéhez: - Spencer, jövő héten a megbeszélésen találkozunk. Spencer bólint, aztán rám mosolyog. Mintha azt mondaná az arckifejezése: „Bocsánat, az én kedves párom cseppet sem kedves, inkább egy hárpia." Visszamosolygok rá, és arra gondolok, remélem, élvezet számára együtt zuhanyozgatni a Barbie babájával, mert minden más szempontból rémálom lehet mellette az élet. Örülök, hogy Nash nem beszél az előbbi kis epizódról, ahogy újabb ismerősök felé indulunk. Ez a pár sem összeillőbb, mint az előző. A pasas abszolút kocka, már csak a vastag, fekete, ragasztószalaggal összetákolt keretes szemüveg és a frakkja zsebéből kikandikáló töltőtoll hiányzik. És a nője? Tuti biztos vagyok benne, hogy valami pornófilm forgatásáról szedte össze... vagy felfújható a csaj. Azzal biztatom magamat, hogy ilyen alakok nem lehetnek gonoszak másokhoz. Ők maguk is olyan komikusan festenek, hogy talán nem ítélnek el másokat. Hát, tévedtem. Nem kicsit. Magamban ezt a nőt Cicababa Barbie-nak nevezem el. Ezt megerősíti, hogy amint megállunk előttük, máris élcelődni kezd rajtam: - Ó, te jó ég! Hát valaki nem tudta, hogy fekete kisestélyi a dresszkód?! Még csak meg sem próbál halkan beszélni. Ledöbbenek, és zavaromban el is vörösödöm, amikor látom, hogy számos vendég megfordul és minket néz. Szinte úgy érzem, a rosszindulatú pillantások lukat égetnek a feltűnő, bordó ruhámba.

78

Nem szólok egy szót se, nem veszek róla tudomást, csak mosolygok, hogy elrejtsem a megaláztatást. Nash még mindig nem beszél. Hálás vagyok érte. Már így is majdnem sírva fakadok. Újabb és újabb párokhoz lépünk oda pár szóra. Egyre rosszabb a helyzet. Amikor már azt gondolom, hogy senki nem lehet még az eddigieknél is bunkóbb, megjelenik a következő, akit magamban Üresfejű Barbie-nak fogok nevezni. - Azt a ruhát meg honnan szedted? - kérdi. Összeszorul a gyomrom. Legszívesebben elbújnék valahova. Persze csak azután, hogy Marissát elkaptam, és megfojtottam a ruhájával. Hogy még rosszabb legyen az egész, érzem, hogy könnyek szöknek a szemembe. Pislogok, és mosolyt erőltetek az arcomra. Ekkor megérzem, hogy Nash bizony dühös, és ez felbosszant engem is. Elég baj, hogy ezek itt szórakoznak velem, de neki ráadásul a munkatársai is jelen vannak! Meg sem próbálok már uralkodni magamon, és visszavágok: - Egy hajléktalan nőtől loptam. Ott fetrengett az útszélen a kurva mellett, akitől te kaptad a ruhádat - jelentem ki rezzenéstelen arccal. Az Üresfejű Barbie arca hosszú másodpercekig kifejezéstelen. Aztán felfogja, amit mondtam, és szépen belilul a feje, a rúzsos szája pedig tátva marad. Egy pillanatra jólesik a diadal. Legalább most ő is le van sokkolva, nem csak én. Kicsit jobban érzem magamat. Aztán eszembe jut, hogy nem a magam kedvéért vagyok itt. Hanem Nash kedvéért, aki miatt jó benyomást akartam kelteni. A bűntudat úgy elönt, mintha egy vödör jeges víz zúdult volna rám. Rosszul vagyok.

79

Édesen rámosolygok Üresfejű Barbie-ra és tanácstalan kísérőjére: - Egy perc türelmet kérek, megkeresem a mosdót. Bűnbánó tekintettel odasúgom Nash-nek: - Ne haragudj... Körbenézek a csatatéren, utal-e valami arra, hogy van mosdó valahol. Amikor megpillantom a női sziluettet a táblán, szinte futva veszem célba. Persze valójában nem futok, mert akkor biztos, hogy orra buknék és mindenki még jobban szórakozna. De a lehető leggyorsabban sietek. A mosdóban földre szegezett pillantással bújok el a vécéajtó mögötti magányba. Becsukom az ajtót, nekidőlök... és sírva fakadok. Iszonyatosan megalázva érzem magam. És dühös vagyok. És... megalázott, sokszorosan. És hogy Nash előtt így bánnak velem... Istenem, Marissa megjegyzései udvarias csevejnek tűnnek ahhoz képest, amit ezek a nők művelnek. Nem csoda, hogy Nash-t nem zavarják. Most már zokogok... zokogok, hogy sértegettek, hogy olyasvalakire vágyom, aki soha nem lehet az enyém, hogy mennyire nem is illenék egy ilyen férfihoz. Percekig fürdöm az önsajnálatban és töprengek az élet igazságtalanságain, mielőtt kijövök a vécéről. Tudom, hogy ha nem megyek időben vissza, azt fogják gondolni, biztos rám jött a stressztől a szapora. Már csak az hiányzik. Nem, ti rémes ribancok, csak azért sem szarok be tőletek... szó szerint sem! A mosdóban szerencsére egyedül vagyok, így rendbe tudom tenni a maszatos arcomat anélkül, hogy bárki meglátna. Hideg vízzel benedvesítek néhány papír kéztörlőt, és a szemem alá szorítom okét, mint a borogatást, hogy levigyék a duzzanatot. Csak annyit érek el, hogy az amúgy is nedves szemspirálom össze is csomósodik.

80

A fejemet rázva nézek a tükörbe. Nem tehetek mást, mint hogy emelt fejjel visszamegyek, mosolygok, és további kínos epizódok nélkül érek az est végére.

Menni fog, Liv. Menni fog. Majdnem hozzáteszem, hogy Nash kedvéért, de ez még gondolatban is giccses és ostoba. Nem az enyém, nem törődhetek vele. Akkor sem, ha annyira, de annyira szeretném. Mély

levegőt

veszek,

és

kinyitom

az

ajtót,

hogy

visszatérjek

a

viperafészekbe. De nem jutok messzire. Döbbenten állok meg, mert Nash pont a női vécé mellett támasztja a falat. Lazán keresztbe veti a lábát és összefonja a karját a mellkasa előtt. Halványan mosolyog... Bánatosan. Nem szólok, mert nem tudom, mit mondhatnék. A csuklómra akasztott kis selyemretiküllel babrálok. Nash végre felegyenesedik, és odajön hozzám. Egészen közel lép, centikre van tőlem, így felfelé kell fordítanom a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. A hüvelykujjával végigsimítja az arccsontomat, a szemem sarkánál. Egy pillanatra azon tűnődöm, hogy nem szemspirál van-e odakenődve. - Annyira sajnálom - suttogja, és lehunyja a szemét, mintha valós fájdalmat érezne. Bűntudat sugárzik az arcáról, és majd' megszakad miatta a szívem. - Ne sajnáld. Nem tehetsz arról, hogy viselkednek mások. Remélem, nem hoztalak nagyon kínos helyzetbe, és nem tettem keresztbe a szakmai kapcsolataidnak... - Nem érdekelnek a szakmai kapcsolatok. Ilyen áron nem. - De tudod, hogy fontosak, hiszen azért jöttél ma ide. Nem lenne szabad, hogy hátrányod származzon egy lány miatt, aki képtelen viselkedni, és akivel nem lehet ilyen alkalmakon megjelenni.

81

- Nem te vagy az, aki képtelen viselkedni. Hanem én. Mert megjátszom magam, olyannak tettetem magam, amilyen nem vagyok- mélázik Nash. - Az jó is, hogy nem vagy olyan, mint ők, de be kell tartanod a szabályaikat. Ez a játék része. Része annak, aki vagy, amit csinálsz. - Lehet, hogy szakmailag ez igaz. de emberileg nem. Ez nem én vagyok. Nem a valódi énem. Ez... - húzza meg a frakk gallérját - ez csak egy maskara egy cél érdekében. Semmi több. - Milyen cél érdekében? - vonom össze a szemöldökömet. Nash éjsötét szemei merőn néznek a szemembe, és egy pillanatra azt hiszem, el akar mondani valamit. De aztán meggondolja magát, és csak szomorkásán elmosolyodik. - Erről most nem szeretnék beszélni. Gyere, menjünk innen - mondja, majd kézen fog. Az ajtóhoz vezet, és már kint is vagyunk. Vissza se nézünk. Egy szót sem szól, csak kinyitja nekem a kocsi ajtaját, indít, és a város északi része felé veszi az irányt. Nem kérdezem, hová visz; nem érdekel. Csak örülök, hogy mellette lehetek, és megszabadultam a rémes sznoboktól. Semmi más nem számít. Kicsit meglepődöm, ahogy egyre magasabb épületek között autózunk, a belváros felé menet. Nash lassít, és behajt egy parkolóházba, ahol az elektromos sorompón a beléptető kártyájával haladunk át. Beparkol az első szabad helyre, és leállítja a motort. Még mindig egy szót sem szól. Kisegít a kocsiból, és a lifthez kísér. Nem kérdezősködöm, de izgatott vagyok, és nagyon kíváncsi, hogy hová fog vinni. Nem lenne szabad. Ő nem hozzám tartozik. De mégis... Egy másik ponton is a beléptető kártyát használja, a liftben pedig a huszonnegyedik emelet gombját nyomja meg. Az ajtó csendes suhanással

82

záródik. A lift simán halad felfelé, aztán az ajtó kinyílik, és egy rendkívül elegáns, alig megvilágított recepción találom magamat. A fények ezernyi gyémántként tükröződnek az arany betűkön: „Phillips, Shepherd and Townsend". Az ügyvédi irodában vagyunk, ahol dolgozik. Marissával. Meg a nagybátyámmal, aki az egyik tulajdonos. Ő a Townsend a „Phillips, Shepherd and Townsend '-bői. Szeretném megkérdezni, miért vagyunk itt, de ismét nem teszem. Nash kézen fog, és magával húz, ki a liftből, be a csendes, elhagyatott irodába. Áthaladunk néhány kisebb lifthez. Még két emeletet megyünk fel, és ezúttal, amikor kinyílik az ajtó, Atlanta kivilágított, lélegzetelállító éjszakai látványa tárul elénk. Önkéntelenül felsóhajtok. Még sosem láttam ilyen szépet. Olyan, mint egy képeslap. Csak valódi. Elegáns, drága kültéri bútorok között sétálok át a tetőteraszt határoló falig. A langyos fuvallat borzolgatja a hajamat, ahogy kinézek. Velem szemben a Bank of America épülete magasodik. - Idefent nincsenek aljas sznobok - szól halkan Nash, és mellém lép. Olyan közel áll hozzám, hogy a válla a vállamhoz ér. Uralkodnom kell magamon, hogy ne dőljek neki. Érzem a teste melegét, mintha incselkedne velem, mintha hívogatna. Beleborzongok. - Fázol? - kérdi. Felém fordul, és végigsimítja a karomat az ujjai hegyével, mintha arról akarna meggyőződni, nem hideg a bőröm. - Tessék - mondja, leveszi a kabátját, és a vállamra teríti. A kabát meleg, és olyan az illata, mint Nash-nek: parfüm és szappan, biztos valami előkelő fajta, mondjuk Armani... de finom... Szinte összefut a számban a nyál.

83

- Jobb így? - kérdi. Átkarol, talán, hogy biztosan ne fázzak. Hát persze hogy nem tiltakozom. Ha túlságosan melegem lenne, akkor sem tiltakoznék. - Igen, sokkal jobb, köszönöm. Aztán olyan sokáig állunk szótlanul, hogy kezd kényelmetlen lenni. De épp amikor próbálok kitalálni valamit, hogy beszélgetést kezdeményezzek, Nash megszólal. És lesokkol.

84

14. Nesh - É DESAPÁM BÖRTÖNBEN VAN . Gyilkosságért.

Mekkora barom vagyok! Hogy juthat eszembe ezt így benyögni?! Nem értem, miért érzek késztetést, hogy elmondjam Oliviának az összes piszkos kis titkomat. Egyszerűen csak érzem. Talán, mert kilóg a sorból. Mint én. Egy olyan világban, ahol csak a külsőségek és a hírnév számít, különösen keményen meg kell dolgoznom azért, hogy minden, amit teszek és mondok, feddhetetlen legyen. A lehetetlennel volt határos, hogy sikerült túlélnem és túltennem magam a tényen, hogy apám börtönbe került. És most egy lépéssel közelebb vagyok a célomhoz. Egy örökkévalóságnak tűnik a csend. Oliviára nézek. Engem figyel, a szája a döbbenettől kicsit tátva maradt. Zöld szemei sötétek a homályban, de élesen a szemembe néz. Ám ami a leginkább feltűnik nekem, az nem az, amit a szemében látok: döbbenet, kétség, kíváncsiság, talán egv pici sajnálat... hanem az, amit nem látok benne. Semmi ítélkezés. Semmi kétségbeesés. Semmi iszonyat. Semmi, amit akkor szoktam mások szemében látni, amikor kénytelen vagyok elmondani az élettörténetemet. Ettől csak még inkább meg akarom csókolni.

Nyavalyás nőszemély; egyre jobban tetszel! - Na? Nem szaladsz el visítva? - kérdem, és nem tehetek róla, de keserűség vibrál a hangomban. Meglepetésemre Olivia elvigyorodik, és kérdőn néz rám.

85

- Azt hittem, már kiderült, hogy cseppet sem hasonlítok magasröptű ismerőseidre. Szívből elnevetem magamat. - Igen, ez valóban kiderült. Felém fordul. Csak érdeklődés látszik az arcán. Egyszerű kíváncsiság. Örülök, hogy a sajnálat eltűnt a szeméből. Mert sok mindenre vágyom tőle, de sajnálatra nem. - Szeretnél beszélni róla? Vállat vonok. - Már nem bánt annyira, mint régen. Most már csak a múltam része, nem több, úgy érzem. - Biztos több... különben nem akartad volna, hogy tudjam. Ráérzett. Olyan okos, amilyen gyönyörű. És valószínűleg egyiket sem tudja magáról. - Talán. Nem is tudom. Nem tudom, miért hoztam szóba - felelem. A város csillogó fényeit nézem, és már bánom, hogy megemlítettem. - De most, hogy már szóba hoztad, el kell mondanod, vagy kénytelen leszek azt gondolni, kegyetlen szadista vagy. - Lehet, hogy az vagyok. Összehúzott szemmel méreget. - Nem, ezt kétlem. Meg aztán törvény tiltja a kegyetlen szadizmust, vagy nem? Nem lehetsz egyszerre jogász és jogsértő. Nevetek a logikáján, és azon morfondírozom, mit gondolna vajon, ha tudná az igazat. - Pedig sokan azok. - De

te

más

vagy. Ezért

mindjárt

véget

is

vetsz

a

gyötrelmes

kíváncsiságomnak.

86

- Gyötrelem? - kérdezek vissza, és felvonom a szemöldökömet. Tudom, hogy a mosolyom elárulja, merrefelé kalandoznak a gondolataim, és Olivia megint meglep, mert azonnal beszáll a játékba. - Úgy bizony, gyötrelem - ismétli mosolyogva. - Nem az a fajta pasi vagy, aki kínozza a nőket, ugye? Olyan édesnek, ártatlannak és félénknek tűnik, időnként mégis igencsak késznek látszik sokkal intimebb, veszélyesebb játszmák felé kalandozni. Tudom, hogy nem lenne szabad olyan játékokra, gyötrelemre vagy bármi másra éheznem, aminek Olivia Townsend a főszereplője. De nem bírom ki. Mindenféle sötét, piszkos gondolat kergeti egymást a fejemben, például, hogy mennyire szeretném őt meggyötörni egy kicsit. Persze csak finoman. Csak annyira, hogy az izzadt, vonagló teste sóvárogjon, hogy a magamévá tegyem. Érzem, hogy kezd szűk lenni a nadrágom, és gondolatban figyelmeztetem magamat, hogy veszélyes területre tévedtem. Az agyam érti is, de a többi testrészem képtelen felfogni, mert azzal vannak elfoglalva, hogy lesik Olivia arcát, csillogó szemét, kívánatos ajkait. - Csak akkor, ha a nő azt szeretné, hogy kínozzam - válaszolom, és kinyújtom a kezemet, hogy a válláról odébb simítsak egy hosszú, fekete tincset. Mintha selyem simulna az ujjaim közé. A bőre is bársonyos, ahogy megérintem. —Te mit szeretsz, Olivia? Mintha pihegne, elakad a lélegzete. Talán ő lesz az, aki behúzza a vészféket? Mert én nem, az biztos. Lehet, hogy később meg fogom bánni, de most semmi másra nem tudok gondolni, mint arra, milyen lehet Olivia a vörös estélyi ruha nélkül.

87

Felvonja a szemöldökét. Nem tudom, azért-e, mert elfogadja a kihívást, vagy csak én reménykedem ebben. Aztán picit megnyalja az ajkát, lehajtja a fejét, és a pillái alól figyel engem. Kis szende. De nemcsak tetteti, hanem tényleg ilyen. És ezzel még jobban felizgat. - Hát nem tudod? Én azt hittem, egy dandártábornok mindenféle titkot tud, amit mások nem. - Talán csak szeretek először terepszemlét tartani. - Hogyan? Tudom, hogy abba kellene hagynom, amíg még tudom. De... már nem tudom. - Szeretem minden érzékszervemet bevonni, hogy alaposan felderítsem a terepet. - Hogy felderítsd a terepet? - kérdez vissza, és két gödröcske jelenik meg a szája sarkában. - Hát persze. Előkészület a támadáshoz. - Terepszemle? Támadás? Mesélj! - Először is, az érintéssel kezdek - mondom, és megcirógatom az egyik gödröcskét, aztán az ujjam lassan Olivia telt ajkára sétál. - Az érintés kulcsfontosságú. A terep tapintásától függ, mennyire... erőteljes legyen a támadás. Vannak helyek, ahol sokkal lágyabb megközelítés kell, mint máshol. - Vagy úgy - suttogja, és érzem a kezemen a leheletét. - És még? - A szaglás - folytatom, és a tenyeremmel odébb simítom a haját, majd a nyaka illatos bőréhez hajtom a fejemet. - Az illatból tudom, jó irányba tartoke. Valami... édeset keresek... valami... pézsmásat... - súgom.

88

Hallom, hogy elakad a lélegzete, amikor a füle alatt gyengéden megharapom. - És a hallás... - mesélek tovább. - Néha egy halk kis hang, egy sóhaj is sokat elárul arról, milyen közel vagyok a célhoz. Érzem, hogy Olivia megszorítja a karomat. A körmei az ingemen át is a bőrömbe vájnak. Csak arra tudok gondolni, mennyire akarom, hogy érezhessem, amint a hátamat szántja végig. Pihegve lélegzik. - És meg? - leheli a fülembe. Felegyenesedem, és az arcát nézem. Csillogó szemeit félig lehunyja, az arca kipirult attól, ami most kettőnk közt vibrál. Ő sem akarja abbahagyni, ezt holtbiztosán érzem. - Aztán az ízlelés. Olivia a számra pillant. - Mit akarsz megkóstolni? - Mindent. Minden édes falatot. Ha eddig volt is esély, hogy ellenállok, most már nincs. Olivia hozzám bújik, és ezzel kiszáll az ablakon a megszokott önuralmam. A csók, amit úgy képzeltem, hogy lassú lesz és lágy, úgy lángol, mint az erdőtűz. Megízlelem az ajkait, és végem. Elvesztem. Simogatom a haját, és szinte falom a száját. Nem érdekel, hol vagyok, nem érdekel a barátnőm, akinek az apja a főnököm. Csak egy dolog érdekel: hogy beleolvadhassak a karjaimba simuló forró kis testbe. Miért? Mivel babonáz meg? Fogalmam sincs. Hogy is tudnék gondolkodni, amikor átölel, és érzem a körmeit a hátamon.

89

Felnyögök, és

ő dorombol válaszkent. A hajába

markolok, talán

durvábban, mint akartam, erre ő még mohóbban csókol. Úgy bújik hozzám, hogy szinte rám tapad. Úgy fordítom, hogy a háta a falnak támaszkodjon, és egészen hozzásimulok. Minden kemény porcikámmal érzem minden lágy porcikáját. Csak az térít magamhoz, hogy egyelőre még fel vagyunk öltözve. Hátrébb hajolok, és Oliviára nézek. Tág a pupillája, duzzadt az ajka. Próbálok kijózanodni, de nem megy, mert lábujjhegyre áll, és lassan harapdálni kezdi az ajkamat. - Úristen... - nyöszörgők, és újra elmerülök a csókban. Olivia ugyanolyan szenvedéllyel folytatja, mint ahogy kezdte. Már nem félénk. Anélkül, hogy az ajkaink egy pillanatra is szétválnának, a karjaimba emelem, és odaviszem az egyik nyugágyhoz, ami a liftajtóktól távol esik. Ráfektetem, kinyújtózik, én pedig felegyenesedem, és nézem őt. A térdét picit behajlítja, megpillantom kecses bokáját. Ide összpontosítom a figyelmemet. Mellé térdelek, és a szám a lábfejéhez ér. Lassan felfelé haladva csókolgatom, közben finoman feljebb és feljebb hajtom a ruhája szegélyét. A

tenyerem

végigsimítja

a

selymes

bőrét,

még

feljebb

tolom

a

ruhaszegélyt, ahogy egészen a térdéig csókolom, nyalogatom, aztán a combja belső oldalán folytatom. Egy icipicit szétnyitja a lábait. Hívogat. Finoman megharapom a lágy bőrét, közben az ujjam hegye megcirógatja a nedves bugyiját. Hallom, hogy felsóhajt. Megkeményedem, alig várom, hogy hallhassam, hogyan nyögdécsel majd, miközben a magamévá teszem. Olivia hirtelen megdermed, érzem, hogy valami baj van. Felemelem a fejem, és a szemébe nézek. Éber a pillantása.

90

Zavartan veszem észre, hogy könnybe lábad a szeme. - Mi bánt, Olivia? Fájdalmat okoztam? Pedig nem voltam durva... Megrázza a fejét. - Nem... csak... csak... nem lenne szabad. Utálom bevallani, de tudom, hogy tökéletesen igaza van. Marissának nagyon fontos része van a terveimben, nem szúrhatom el. Olivia pedig túlságosan szeretnivaló, nem rángathatom bele az életem mocskos útvesztőjébe. Felsóhajtok, és a térdéhez támasztom a fejemet.

91

15. Olivia - I GAZAD

VAN .

.. -

DÜNNYÖGI

N ASH . Aztán felemeli a fejét, és határozottabb

hangon megismétli: - Igazad van. Kérlek, bocsáss meg. Milyen távolságtartó, milyen tartózkodó lett... Ettől csak még kínosabbnak érzem az eleve kínos helyzetet. Felülök, és karon fogom, mielőtt ideje lenne elhúzódni. - Várj! Ne csináld ezt. Az én hibám volt. Kikezdtem veled, pedig tudom, hogy foglalt vagy. Nagyon foglalt. Ugyanannyira az én hibám, mint a tiéd. Nem feledkezhetnénk meg az egészről? Hogy ne legyen köztünk semmi ciki érzés? Hosszan,

figyelmesen

néz,

mielőtt

felel.

Amikor

megszólal,

megkönnyebbülök. - Hát persze - mondja, feláll, és felém nyújtja a kezét. Megfogom, és ő megszorítja egy picit az ujjaimat, aztán talpra segít. Lenézek, hogy meggyőződjek róla, rendezett a lábamon az estélyim. Amikor felnézek, azt látom, hogy Nash nem az arcomat figyeli, hanem a dekoltázsomat. Odapillantok, hogy vajon miért. Zavartan veszem észre, hogy ez a... csókpárbaj kicsit elmozdította a ruhámat. Szinte kiugrottak belőle a melleim. Szerencsére nincs bimbószínház bemutató, de azért elég sokat mutatok belőlük. - Nash

még

mindig

fogja

a

kezemet.

Elengedem

a

kezét,

hogy

megigazítsam a ruhát. Önkéntelenül rávigyorgok, amikor a szemembenéz. - Szóval így kell kígyót bűvölni - szellemeskedem. Gonoszkásan elmosolyodik. 92

- Ha tényleg tudni akarod, milyen hatással vagy a kígyómra, szívesen megmutatom. Érzem, hogy elvörösödik az arcom, és átforrósodik a testem. Mintha megint elölről kezdenénk. Másodpercekig bámulunk egymásra, aztán Nash felsóhajt. - Azt hiszem, ismét elnézést kell kérnem. Esküszöm, nem szokásom minden hölggyel így viselkedni. Lazán újra kézen fog, és a lifthez megyünk. - Ezt örömmel hallom, sőt, hajlandó is vagyok elhinni - bizonygatom. És tényleg hiszek neki. Jófiú típus. Valahogy tudom. - Tényleg? - kérdi. Az arckifejezéséből ítélve valóban érdekli amit mondok.

Na tessék! - Igen. Tudom, milyen pasi vagy. - Na és milyen? - kérdi és odakísér a lifthez. - Okos, sikeres, motivált, talpig becsületes. Elneveti magát. - Húha! Hízelgő, de egyszersmind úgy hangzik, mintha valami hős páncélos lovag lennék, aki minden hajnalban párbajt vív. - Nem így gondoltam. Csak azt akartam mondani, hogy sok minden más is vagy, de elsősorban jó ember. Ezt tudom. - És ez jó dolog? - kérdi kétkedő arccal. - Szerintem csodálatos - mosolygok. Visszamosolyog, és én elfordítom a tekintetemet. Úgy érzem, túl sokat mondtam. Nem lett volna szabad így kiadnom magamat.

Hülye tyúk! - Hát, ha te így gondolod...

93

Csendben a parkolóhoz megyünk. Képtelen vagyok gondolkodni, csak azt érzem, ahogy Nash a hüvelykujjával a kezemet cirógatja. Tudom, hogy nem kéne kézen fogva andalognunk, mintha randin lennénk, mégsem tudom kihúzni a kezemet. Úgyis olyan hamar véget ér ez az egész, legalább addig hadd élvezzem, amíg tart. Holnap visszatér a realitás... és Marissa. Hazafelé Nash udvarias semmiségekről cseveg, ami nem is baj, mert nem kell gondolkodnom, hogy hozzá tudjak szólni. Csak... vagyok. Sütkérezem a jelenlétében... Fantáziálgatok... Nagyon is el tudom képzelni, milyen lenne hazafelé tartani Nash- sel egy randiről. Egy igazi randiről. Ha összetartoznánk. Milyen lenne, ha ilyen párom lenne... ha egy vonzó, sikeres férfi lenne mellettem, akinek a pillantásától elolvadok, és az érintésétől lángra gyúlok. Nash minden szempontból tökéletes... de sajnos egy olyan világ része, amibe én nem illenék bele. Marissa viszont annál inkább. - Na és hogy tetszik az állás a testvéremnél?

Cash. Ahogy meghallom a nevét, ahogy rá gondolok, máris bizsergést érzek és összeszorul a gyomrom. Ahogy rám nézett, amikor fölém hajolt, hogy elvegye a zöldcitromszeletet a számból, szinte felfalt a tekintetével. Egy ilyen pasi mellett életem legizgalmasabb pillanatait élhetném át. Aztán otthagyna, és összetörné a szívemet. Mindig ez van. - Ha ilyen csendben vagy, arra kell gondoljak, hogy nem sikerült valami jól. A testvérem nevében is elnézésedet kellene kérnem?

94

Elszégyellem magamat, amiért Cash jár a fejemben, pedig a szintén gyönyörű, vonzó ikertestvére itt ül mellettem. És épp most csókolt meg, úgy ahogy Cash még soha, de mégis elolvadok, ha Cash-re gondolok.

Úristen, begolyóztam! Dilis vagyok, és ribanc is! - Olivia? Visszazökkenek a jelenbe. - Jaj, dehogy. Minden rendben volt. Ne haragudj. Tulajdonképpen pont a munkán járt az eszem. Szerda este megyek legközelebb. - Ezek szerint bejött a dolog? És Cash... tűrhető munkatárs? Van valami a hanghordozásában... - Miért kérded? Attól tartottál, meggyűlik vele a bajom? - Nem, tulajdonképpen nem - vonja meg a vállát Nash. - Tulajdonképpen? - Hát... - Hát micsoda? - Cash eléggé... olyan... - Ha egy olyan választékos valaki, mint amilyen te vagy, nem talál rá szavakat, akkor el tudom képzelni, hogyan lehet jellemezni. - Nem, azért nem így értettem, csak azt gondoltam, kedvelni fog. - Kész szerencsém, hogy így is lett. Rengeteget spórolok benzinben és időben is. - Nem így értettem, és szerintem ezt te is tudod - néz rám Nash elkeseredve. - Hanem pontosan hogy? - Olivia, gyönyörű vagy, okos, jó a humorod. Minden férfi odalenne érted. Beleértve Cash-t is. És ő egy kissé... rámenős, szereti, ha megkapja, amit akar. Remélem, nem próbálta meg rád erőltetni magát.

95

Visszagondolok rá, hogy mit viccelődtünk az állásinterjún a szexuális zaklatásról. Kétségem sincs, hogy Cash teszteli a határokat, de sosem éreztem, hogy rám erőlteti magát, vagy akaratom ellenére közeledik hozzám. Istenem... remélem, nem tudja, hogy cseppet sincs akaratom ellenére a közeledése. De bárcsak ellen tudnék állni! - Nincs okod aggodalomra emiatt - mondom. - A testvéred úriemberként viselkedett, és biztos vagyok benne, hogy ez így is marad. A beosztottja vagyok, ezt tiszteletben fogja tartani. A szemem sarkából látom, hogy Nash úgy néz rám, mintha bediliztem volna. Nem veszek róla tudomást. Beszélgetésünknek vége

is

szakad, mert megérkeztünk

a

házhoz,

amelyben Marissával lakom. Szomorkás sóhajt kell visszafojtanom. Tudom, hogy Nash nem fog bejönni. Mert nem fogom behívni. Mindenkinek így lesz a legjobb. Persze attól még bánom. Ahogy számítottam rá, nem is állítja le a motort, amikor megáll a ház előtt.

Mindenkinek így lesz a legjobb. Mindenkinek így lesz a legjobb. - Köszönöm! - mondom, és a mélységes, sötét szemébe nézek. Ónixként ragyognak a műszerfal halvány fényében. - Nagyon jól éreztem magamat. Hitetlenkedve, élesen felnevet. - Tudom, hogy nem. Elmosolyodom. - Rendben, akkor többnyire nagyon jól éreztem magamat. Köszönöm, hogy elvittél. És remélem...

96

- Várj, várj, várj - vág közbe Nash. - Egy szót se többet erről. Ami történt, nem a te hibád. Mit is vártam többet ezektől az üresfejű, sznob érdekfeleségektől? Nem a te hibád, az övék. Az jut eszembe, milyen fura, hogy ő is épp azokat a szavakat használja, amiket én gondoltam róluk korábban... Egy húron pendülünk. - Biztos másképp alakult volna, ha Marissa veled tud menni. Tudta volna, mit kell felvenni, és... - itt elhalkulok, most esik le a tantusz, hogy itt szabotázs történt. Kétségem sincs, hogy Marissa pontosan tudta, mi fog történni, ha ebben a ruhában megyek. - És? — kérdez vissza Nash. Ránézek. Jobbat érdemelne, sokkal jobbat! Bárcsak én lehetnék, aki megadja ezt neki! De ha egy ilyen férfi engem választana, azzal kerékbe törné a karrierjét. - Hát... csak... hogy Marissa sokkal jobban beleillik az ilyen környezetbe, az ilyen társaságba. Én csak egy vidéki lány vagyok. Nash kinyújtja a kezét, és a tenyerébe fogja az arcomat. Picit félrehajtja a fejét, és figyel. Aztán megszólal: - Ne csináld ezt. Soha ne gondold, hogy kevesebbet érsz. Mert nincs igazad. Merőn a szemembe néz, mintha azt akarná, hogy lássam, őszinték a szavai. És érzem, hogy azok. Tudom. Ám ez semmin nem változtat. Nem változtat azon, hogy ő Marissa pasija. Ó nem olyan... és én sem vagyok olyan. - Ez kedves tőled, Nash. Tudom, hogy be kell mennem. Akármennyire is vágyom arra, újra megcsókoljon, akármennyire is akarom, hogy feljöjjön a szobámba, és

97

befejezzük, amit elkezdtünk, tudom, hogy nem lehet. Nem szabad. Nem tudnám megtenni, és ő sem.

De ha ö esetleg... Ezt a gondolatot elzavarom. Mert kizárt dolog. - Jó éjt, Nash. Szomorkás mosolyra húzódik a szája. Vajon mire számított? - Jó éjt, szépséges Olivia. Életem legnehezebb döntése, hogy kiszállok Nash mellől. Elindulok a házba,

annak

ellenére,

hogy

egy

parányi

esélye

talán

lenne,

ha

beinvitálnám... Csak másnap reggel jut eszembe, amit ott a tetőteraszon mondott; hogy az apja gyilkosságért börtönben ül. Az már a vég, ha a hormonjaim háttérbe szorítanak olyan cseppnyi, mellékes információmorzsát, mint... az emberölés.

98

16. Cash E DDIG

SOSEM ESETT NEHEZEMRE

távol tartanom magam egy csajtól. Tuti, hogy

azért, mert nemigen volt ilyen. De most van, és nehéz. Olivia valahogy... más, mint a többi. Hát persze, hogy ágyba akarom vinni, méghozzá azonnal. Mégis... nem is tudom... az az érzésem, hogy őt másképp kell becserkésznem, gyengédebben, óvatosabban. Ő egy igazi kihívás. És a francba is, imádom a kihívásokat. Nézem őt, ahogy épp italt tölt, Taryn pedig a válla fölött figyel. Rászólhatnék, hogy kezelje finomabban Oliviát, de nem fogok. Nem csak azért, mert úgy érzem, jót tesz Oliviának (kihozza belőle a versenyszellemet); hanem azért is, mert véleményem szerint ezt maga szeretné elintézni. Én pedig tiszteletben tartom, és csodálom is érte. Minél többet vagyok a közelében, annál egyértelműbb számomra, hogy Olivia több mint egy félénk mosoly és egy csinos arcocska. És persze egy test, amit már alig várok, hogy az enyém legyen. Tudom, hogy az enyém lesz. És minden másodpercét élvezni fogja, erről gondoskodom.

99

17 Olivia MINTHA

MINDIG

C ASH - T

LÁTNÁM ,

ahányszor

csak

felnézek.

Néha

a

vendégekkel beszélget, tulaj-menedzser üzemmódban dolgozik. Máskor pedig, elég gyakran, engem figyel. Zavarba hoz, de nem érzem magamat lámpalázasnak miatta. Tudom, hogy tökéletes italokat keverek, még úgy is, hogy a kiképző őrmesternő itt sipákol a fülembe. Viszont nem tudom, képes leszek-e ellenállni annak, amit Cash titkolni sem próbál. Felkeltettem az érdeklődését. De nemcsak beosztottként. Sőt, valószínűleg a legkevésbé beosztottként. Valahányszor találkozik a pillantásunk, mindig úgy érzem, vetkőztet a szemével. És, isten irgalmazzon nekem, bizony imádom. A bársonyos, sötét pillantása olyan, mint egy érintés. Szinte érzem, mintha a keze a bőrömhöz, a szája a számhoz érne. Tudom én, hogy mindig a rosszfiúk vonzanak, de Cash valahogy... nem is tudom. Valahogy más. Talán még veszélyesebb, mint a szokásos katasztrofális kapcsolataim. Felnézek, és megint engem néz. Rám kacsint, és ettől szaltózik egyet a szívem. - Itt nem így készítünk Margaritát! Senki nem tenne bele narancslevet! vakkant a fülembe Taryn. Dühösen fújok egyet. Magyarázhatnám neki, hogy egy kis narancslé csak pikánsabbá teszi a tequila ízét, de semmi kedvem magyarázkodni. Elegem van Taryn hozzáállásából.

100

- Akkor tessék, mutasd meg, hogy kell - mondom, és kissé erőteljesebben rakom elé a tequilás üveget, mint ahogy illene. Aztán karba teszem a kezem, és várok. Taryn arckifejezése egyszerre dühös és elégedett. Látszik, hogy fel akart húzni. Bejött neki, de rá fog fázni. - Gyerünk, lássuk. Ne várasd a vendégeket - mondom angyalian nyugodt hangon, és a bárpult mellett álló várakozók felé biccentek a fejemmel. Taryn világoskék szeme mérgesen villan, vörös száját összeszorítja. Harcot akar? Hát legyen! - Cicuskám, jobb, ha elfelejted, hogy beszólongass nekem, vagy ma leszel itt utoljára - sziszegi. Hallom, ahogy a körülöttünk állók fojtottan arról suttognak, vajon mikor kaparjuk ki egymás szemét. Rájuk sem hederítek, csak Tarynra figyelek. - Gondolod? - kérdezek vissza. - Szerinted ki tudsz rúgatni, csak azért, mert kényszeres dirigáló vagy, és feltűnési viszketegségben is szenvedsz? Taryn keserűen felnevet, de nem ellenkezik. Szerintem tudja, hogy igazam van. Nem kellett pszichológusnak lennem ahhoz, hogy belelássak: önbizalomhiányos, és gyerekkorában biztos nem volt jó kapcsolata az apjával, ezért keresi állandóan minden férfi figyelmét. A múltkor a body shot próbatételem után minden tőle telhetőt megtett, hogy a figyelmet elterelje rólam, és magára vonja. Betett egy pörgős Jessie James számot, végigtáncolt a pulton, és minden pasinak a fülébe suttogott. Naná, hogy imádták. Taryn a szőke raszta haja ellenére is nagyon szép és cicásan szexis. Van olyan potens férfiember a világon, aki nem örül, ha egy ilyen nő szégyentelenül flörtöl vele?

101

Én viszont tudtam, hogy nem az ő tiszteletükre csinálja a műsort, hanem az én okulásomra. Ahogy átmászott a bárpulton, önelégült kis mosolyt villantott felém. Túltett rajtam, és azt akarta, hogy érezzem, túl tud tenni rajtam. Csak azt képtelen felfogni, hogy én nem vágyom mindenki figyelmére. Megtarthatja a bámészkodókat magának. Ha innen nézem, már kevésbé idegesít. Úgy döntök, megkaphatja, amit akar: az összes jelenlévő pasi rajongását. - Mit szólnál egy kis versenyhez? A vesztes táncol a pulton! - dobom fel a labdát. Kissé meglepődöm, hogy habozik. Amikor tőlem jobbra villan a szeme, megértem, mi a baja. Cash nem messze tőlünk épp egy hölgykoszorúban vegyül el. Ekkor értem meg. Ekkor értem meg igazán.

Szent szar! Tetszik neki Cash! Az első gondolatom, hogy nem hibáztatom érte. Szerintem bárkinek, akinek egy csepp ösztrogén is van a szervezetében, tetszene Cash. A második gondolatom, hogy vajon miért nem feküdtek még le egy mással. Ez nem vall egy rosszfiúra.

De az is lehet, hogy már megvolt a szex, és Taryn nem tudja túltenni magát rajta, hogy csak ennyi volt. Na, ez már rosszfiúsabb. Valami rejtélyes okból mardosni kezd a féltékenység. - Rendben! - bólint a kihívásomra. - A jobbnak ítélt Margarita nyer. Mindkettőt én fizetem - mondom, majd odafordulok pár fickóhoz, akik minket figyelnek. - Ki lesz a bíró? Persze mindannyian jelentkeznek. De hamar eldől a kérdés, mert Cash közbelép.

102

- Én leszek a bíró — szól, és kihívóan a szemembe néz a félhomályban. így igazságos. - Hát persze - felelem, és elakad a lélegzetem egy kicsit, mert olyan közel áll, és úgy, de úgy néz. Tarynra pillantok. Eddig csak undok tekintettel méregetett, most viszont már halott lennék, ha szemmel ölni lehetne. Eszembe ötlik, hogy a remek kis tervem akár balul is elsülhet. - Egyetértesz? - kérdem tőle. - Hogyne - válaszol, és ragyogó mosolyt villant Cash-re. - Tudom, mit szeret. A pultnál állók füttyentenek, kiabálnak, cinkosán veregetik Cash vállát. Ő csak visszamosolyog Tarynra. Nem esik jól. Képtelen vagyok rájönni, van-e köztük valami, vagy sem. Talán csak egy toleráns főnök-beosztott mosoly...

Remélem, ha volt is köztük valami, már vége. Piszkálja a csőrömet, hogy így flörtöl velem, bámul, incselkedik, és közben... Tarynnal szexei. Nem szabadna, hogy fájjon. Cash rosszfiú, és azok bizony ilyenek. Mégis fáj.

A francba! - Gyerünk, fiúk, segítsünk nekik! - mondja Cash, és a körülötte állók lelkesen biztatni kezdenek. Rájuk mosolyog, aztán kicsit ráhajol a pultra, és hozzám fordul. A szemembe néz, és egyik szemöldökét kihívón felvonja,

úristen, mindjárt elolvadok, aztán azt dörmögi: - Egyetlen esélyed van, hogy összefusson a nyál a számban. Mély levegőt veszek, és libabőrös lesz a karom.

Micsoda pasi!

103

Kész szerencse, hogy a szórakozóhely telt házas, mert ha kettesben lennék vele, szégyent hoznék magamra... letépném a ruháimat, és átugranék a pulton, hogy minden porcikámmal rátapadhassak. Minden óvatosságot félredobva feleselek vele: - Ugyan már, tudod, hogy menni fog! A szája szívtipró mosolyra húzódik: - Egy percig sem kétlem. Kényszerítem magamat, hogy ne ráfigyeljek, hanem arra, hogy jó italt keverjek. Sokkal inkább nehezemre esik most, mint bármikor máskor. A szemem állandóan Cash-t keresné, ha hagynám. Épp sóval dörzsölöm be a pohár szélét, és megfeledkezve magamról, felnézek. Cash valami fütyörészős dalt énekel, ami a háttérben szól, és amikor a fütyörészős rész jön, csücsörít azzal a csodaszép szájával, és fütyül. Nem tudok nem bámulni rá. És, ha ez nem lenne elég, amikor abbahagyja a fütyülést, pont a szemembe néz... és rám kacsint. Szóval érzem, hogy bajban vagyok. Jó nagy bajban. Taryn félrelök, hogy a pulton végigcsúsztassa a poharát Cash elé. Ez engem is kiráz a transzból. Kitöltőm a Margaritát, egy szelet naranccsal és egy szelet zöldcitrommal díszítem a poharat, majd én is odateszem Taryné mellé. Cash először Taryn koktélját kóstolja meg, aztán az enyémet, aztán újra mindkettőt. Ízlelgeti őket, csettintget a nyelvével. Kíváncsi lennék, hogy tényleg azt választja-e, amelyiket jobbnak találja, vagy annak alapján dönt, kit szeretne kevésbé, hogy a pulton táncoljon. Rádöbbenek, hogy sehogy sem leszek boldog az eredménnyel. Ha az én italomat választja nyerőnek, azon fogok agyalni, azért tette-e, mert szívesebben nézné Taryn táncát. Nem mintha számítana, mit akar Taryntól.

104

Azaz dehogynem. Számít.

A francba! Viszont, ha az ő italát választja nyerőnek, akkor nemcsak annak örülhet majd a csaj, hogy az övé jobb, hanem ráadásul táncolhatok a pulton, amit nagyon nem akarok. Cash bólint, és kiissza a koktélomat. - Íme, a győztes - mutat rám. Megkönnyebbülök,

és

győzedelmesnek

érzem

magamat,

de

kicsit

ellentmondásos is az egész. Nem nézek a szemébe, inkább elteszem az üres poharat a pultról. Tarynra esik a pillantásom, aki pajkosan mosolyog valakire, gondolom, Cash-re. - Jó hírem van, fiúk! - kiáltja boldogan. - Továbbra is úgy keverem a Margaritát, ahogy én szoktam, és még szórakoztatlak is titeket. Szóval mindenki nyert. Azzal felnevet, és új zenét tesz be, egy nagyon érzéki számot, amire kétségkívül alaposan elő fogja adni magát. Látom, hogy felmászik a pultra, átmegyek a másik oldalra, hogy kiszolgáljam azt a pár embert, akik ott várnak, nem pedig Taryn produkcióját nézik ujjongva. Mindent megteszek, hogy ne nézzek rá, és Cash-re sem. Nem akarom látni, hogyan reagál a táncra. De amikor az ujjongás felhangosodik, önkéntelenül odanézek. Úgy veszem észre, Taryn Cash karjába ugrott a pultról. Cash tartja, Taryn pedig szorosan átöleli a nyakát, és úgy vigyorog, mint a macska, aki megette a kanárit... vagy a macska, aki meg akarja enni a kanárit. Cash nevet. Ahogy visszafordulok a sörhöz, amit csapolok, még látom, hogy Taryn odahúzza magához Cash fejét, és megcsókolja. Pontosabban jó alaposan lesmárolja. Cash nemigen küzd ellene, az egyszer biztos.

105

Visszazökkenek, mert valami hideget érzek a kezemen. Túlfolyik a sör, ki a korsóból, rá az ujjaimra, és bele a csap rácsába. Dühösen leteszem a korsót, hogy lerázzam a kezemről a sört. Teljesen felidegesítettem magamat, először is azért, mert hagyom, hogy így felbosszantson Taryn és Cash, másodszor pedig, mert ennyire látszik, hogy hatnak rám. Dühös mozdulatokkal takarítom fel a löttyöt a pultról, amikor Cash áthajol hozzám, és megszólal: - Légy szíves miután végeztél, maradj még bent pár percet. Ki kellene tölteni néhány papírt. Nem telik túl sok időbe. Belenézek a szemébe. Legszívesebben kikaparnám. És le is köpném a pasast, és elátkoznám, amiért pontosan olyan, amilyen... és én tudtam ezt. Rosszfiú. Csalfa. Szívtipró. De... meg is akarom csókolni. Hagyni, hogy a karjaiban felvigyen a VIP helyiségbe

az

emeleten,

és

végre

vége

legyen

a

várakozásnak,

vágyakozásnak, ami azóta kínoz, amióta először találkoztam vele és levettem róla az inget.

A francba! Rám nevet, és hátradől. - Remek italt kevertél amúgy - mondja, megkopogtatja a pultot, mintha vállon veregetne, majd elsétál a rejtélyes hátsó ajtó felé. Ettől kezdve egyre pocsékabbul telik az este. Azt hittem, Taryn felvidul egy kicsit, de nem, sőt, egyre gonoszabb. Pechjére nekem is elegem van, tehát cseppet sem vagyok béketűrő és toleráns. Szóval az est további óráiban megy a párbaj.

106

Bár félek tőle, hogy mit kell vajon megbeszélnem Cash-sel, mégis örülök, amikor végre záróra van. Tarynnal a kezdeti csípős megjegyzésektől eljutottunk odáig, hogy meglökött, ahányszor csak elment mellettem, én meg direkt nekihátráltam, amikor citromos feleseket töltött. Erre ő lelökött egy italt, és összefröcskölte a lábamat Baileys-szel. Undorítóan ragacsos lett minden, és rengeteg időm ment arra, hogy feltakarítsam. Innen már csak egy lépés, hogy kitépjük egymás haját és kikaparjuk egymás szemét. Lehet, hogy nincs igazam, de véleményem szerint az ilyen csaj-pankrációt minden munkahelyen nehezményeznék, kivéve ott, ahol kifejezetten a munkakör része. Úgyhogy leszálltam róla. És most haza akarok menni. Elrendezem a pult rám eső részét, és örülök, hogy emlékszem, mit tanított nekem Marco. Ha kicsit elakadok, Taryn felé lesek, hogy lássam, mit hogy kell csinálni. Persze hogy gyorsabban megy neki, mint nekem. Egyelőre. Amikor készen van, Taryn szinte futva kerüli meg a pultot, és a hátsó ajtó felé siet. Felém se pillant, nemhogy el is köszönne. Nem érdekel. Nem amiatt van görcsben a gyomrom, ahogy velem ma viselkedett. Hanem azért, mert nagyon is el tudom képzelni, mi fog történni ott, a hátsó ajtó mögött. Így hát ráérősen pakolászom. Inkább meghalnék, minthogy megzavarjam őket.

Igazából

legjobban

annak

örülnék,

ha

Cash

eltekintene

a

papírmunkámtól, és mehetnék haza. Átkozom magamat, amiért engedtem, hogy olyan pasin járjon az eszem, mint ő. Ekkor Taryn lép ki az ajtó mögül. Első pillantásra... zavartnak tűnik. De amikor észreveszi, hogy nézem, szélesen elmosolyodik, felkapja a retiküljét a pult alól, és vígan kisétál. Jólesne összevissza szurkálni egy horgolótűvel. Tetőtől talpig. És aztán sós vízben megfürdetni.

107

Ezen a gondolaton felnevetek, és pont ekkor jön ki Cash is. Nem tesz semmi feltűnőt, nem igazgatja a ruháját, vagy ilyesmi, de akkor is tudom, mit csinált. És dühös vagyok. - Kész vagy? — kérdi lazán. - És te? - szúrok oda neki. Utálom magamat, amiért hagyom, hogy lássa, mit érzek, de kicsúsztak a szavak, mielőtt megállíthattam volna őket. Cash egy pillanatra a homlokát ráncolja. - Persze, ha te is végeztél. Nem akarlak feltartani, tudom, hogy haza kell érned.

Igazán figyelmes, hogy most már eszedbe jut! Gondolom, te is szeretnél. végre lefeküdni. Mármint ezúttal alvás céljából. Összeszorított foggal beledobom a törlőrongyot a fertőtlenítős vízbe, és felkapom a táskámat a pult alól. Nem vagyok hajlandó rohanni csak azért, mert Cash végre kész van. Csakazértsem! Tudom, hogy nekem lesz rossz holnap, mert hullafáradt leszek, de ma már csak passzív-agresszív viselkedésre vagyok képes. Cash elindul a bár hátuljában lévő, alig látható rejtekajtó felé. Ahogy sejtettem: egy iroda van itt. Méghozzá igen elegánsan berendezett iroda. Eléggé meglepő egy bárban. A színösszeállítás megnyugtató és férfias, krémszín és szürkésbarna dominál, amihez remekül illik a néhány fekete kiegészítő: díszpárnák a kanapén, és az asztali lámpákon a fekete lámpaernyő. Fekete a hatalmas íróasztal is, valamint a mögötte álló, nagy szakértelemmel faragott bárszekrény. Hátul egy ajtó van, résnyire nyitva. Úgy tűnik, egy lakásba vezet. Amennyire látom szép, tágas lakás.

108

Elszorul a torkom, mert arra gondolok, hogy Cash és Taryn odabent lehettek... Ágyban. Hányingerem támad. Cash int, hogy üljek le az íróasztal előtt álló pazar, fekete alapon szürkésbarna csíkos karosszékbe, ő maga pedig az íróasztal mögé, a fekete bőr irodaszékbe ül. Valamit matat a számítógépén, és kinyomtat néhány papírt, amiket elém tesz az asztalra. Tőlem balra egy bögrében tollak sorakoznak, egyet kiveszek. Csendben kitöltőm a szükséges adópapírokat és munkavállalói adatokat, miközben Cash is el van foglalva, gondolom, az adatfelvétellel. Amikor elkészülök, és minden papírt aláírtam, leteszem a tollat, és várok. Cash végre felnéz, és rám mosolyog. - Hogy tetszik a munka? Mármint Taryntól eltekintve? Mosolyt erőltetek az arcomra. - Tetszik, köszönöm! Látom, hogy megint a homlokát ráncolja. - Van valami, amiről beszélnünk kéne? Bármi, amit tehetek, hogy jól érezd magad az új állásodban?

Naná, például hagyjál békén! Visszafojtom a készülő kitörést, és megőrzöm a mosolyt. Megrázom a fejemet. Cash csak néz, majd bólint. - Rendben, akkor azt hiszem, nem is tartalak fel tovább. Hűvösen biccentek, felállók, és olyan gyorsan távozom, ami még épp elfogadható az udvariasság határain belül. Miután kiléptem a bárból, és elindultam a jól megvilágított parkoló felé, győz a düh és a frusztráció. Mérgemben kiabálok egyet. Csak egy kicsit, inkább csak morgás, mint ordítás az egész.

109

A kocsimhoz masírozom, és a motorháztetőre dobom a táskámat, majd kutatni kezdek benne a kulcs után. Ekkor lépteket hallok. Megfordulok, és legnagyobb meglepetésemre Cash áll mögöttem. - Minden rendben? - kérdi. Még mindig a homlokát ráncolja, de a szemei tágra nyílnak. Látom, hogy aggódik. Biztos meghallotta, ahogy morgok, mert hát épp kijött ő is.

Már csak ez hiányzott! - Semmi bajom — sziszegek. - Menj csak vissza, már itt sem vagyok. - Elfelejtettem odaadni a szerződésekből a te példányodat - magyarázza, és egy félbehajtott papírt nyújt felém. Kikapom a kezéből, és a táskámba gyömöszölöm. - Köszönöm! Jó éjt - mondom hanyagul, majd újra a kulcsot kezdem keresni. Cash megfogja a vállamat, és maga felé fordít. - Mi bajod van? Felcsattanok. - Vedd le rólam a kezed! - követelem, és elhúzódom tőle. Lesújtott képet vág, ami csak még jobban feldühít. - Engem nem fogsz fogdosni! Én nem vagyok Taryn. - Tessék? - értetlenkedik, és látszik, hogy nem megjátssza, hanem tényleg össze van zavarva. Aztán fintorog, én meg majd' felrobbanok. - Ez most amiatt a csók miatt van? Ökölbe szorul a kezem, kész szerencse, hogy legalább annyi nyugalmat erőltetek magamra, hogy fel ne pofozzam. - Nem, nem csak a csók miatt. Hanem csókok, body shot próbatételek, késő éji irodai különprogramok meg mindenféle ellenszenves dolgok miatt, amik itt zajlanak!

110

Kezdem felemelni a hangomat, de nem érdekel. Közelebb is léptem Cashhez, pont a mellkasa előtt állok. És indulatosan bökdösöm a mutatóujjammal, amin magam is igencsak megdöbbenek, amint ráébredek, hogy mit csinálok. Felnézek rá, ő is a bökdöső ujjamat nézi meglepetten. Szándékos lassúsággal a kezem köré fonja hosszú ujjait, majd oldalra nyújtja a karját. Nagyot ránt rajtam, majdnem rá is esem. - Hát erről van szó? Azt hiszed Tarynnal szexelek? - Naná. Gondolom, nem hadititok. - Ez meg hogy jutott eszedbe? Annyira nyugodt! Szinte kíváncsi. Nagyon megzavar. - Először is, Taryn nagyon vonzó, és... - Te vagy nagyon vonzó - vág közbe Cash. Nagyot dobban a szívem, de folytatom. - És nyíltan kikezd veled. - Bárcsak te kezdenél ki velem nyíltan! - A szeme a számra téved, és úgy érzem, mintha megérintette volna az ajkamat. - Ezt fejezd be. Ne tegyél úgy, mintha semmi nem történt volna. - Nem teszek sehogy. Tarynnal régen tényleg jártam, de az azelőtt volt, hogy elkezdett nálam dolgozni. Kevés szabályt tartok be, de azt igen, hogy nem élek társasági életet az alkalmazottaimmal. És ő most az alkalmazottam. Ennyi. Semmi több. - Láttam, hogy megcsókoltad! - Nem, azt láttad, hogy ő csókolt meg engem, én meg nem csináltam jelenetet a klub kellős közepén. - Nem tűnt úgy, hogy nagyon ellenedre van. - Pedig dehogynem. És közben arra gondoltam, milyen lenne téged megcsókolni - azzal Cash közelebb hajol.

111

Érzem, hogy pezseg a vérem. - De

hát...

a

szabályod,

hogy

nem

élsz

társasági

életet

az

alkalmazottaiddal... - emlékeztetem halkan. - Veled kivételt teszek - mondja, és végtelenül lassan, centinként egyre közelebb ér az arca az enyémhez. - A szabály az szabály... - Érted megszegném... - suttogja. - Azt nem szabad - mondom, és elakad a lélegzetem. - Rendben, akkor ki vagy rúgva - mondja, és a szája a számhoz ér. Puha az ajka, és épp csak megérinti az enyémet... eleinte. Szeretnék ellenállni, de képtelen vagyok elszakadni tőle, ahogy érzem, amint a nyelve finoman végignyalja az ajkamat. Gondolkodás nélkül viszonzom a csókját. Jaj nekem! Olyan a csókja íze, mint a legnemesebb skót whisky. Gazdag íz, ínycsiklandó. A nyelve az enyémet simogatja, incselkedik, a keze megszorítja a kezemet, hogy odahúzzon magához. Mi mást tehetnék? Elolvadok. A másik kezével a hajamat babrálja, én pedig félrehajtom a fejemet. Egyre szenvedélyesebb, egyre mohóbb a csókja, mintha fel akarna falni. Annyira akarom! Bárcsak tényleg felfalna! Elengedi a kezemet, és érzem a tenyerét a gerincem tövénél. Széttárja az ujjait, és egészen magához húz. Kemény. És mekkora! Érzem, ahogy a hasamhoz tapad. Elönt a forróság, bizsergek a combjaim között. Rég voltam már férfival. És ösztönösen érzem, hogy a szex Cash-sel észveszejtően, extatikusan jó lenne. Túl jó, és megbánnám, amikor megszeretem, ő pedig megun.

112

Hideg zuhanyként köszön rám a valóság, és elhúzódom. A kezem a hajában, a testem a testéhez tapad, és minden porcikám kívánja, de mégis elhúzódom tőle. - Mi a baj? - kérdi, és a szemében egyszerre sötétlik a szenvedély és csillan meg a zavar. - Nem lenne szabad. - Csak viccből mondtam, hogy ki vagy rúgva. - Nem is azért. - Akkor miért? Hátralép, hogy helyet adjon, de fogja a kezemet, hogy ne húzódjak el teljesen. Nem tudom, miért hagyom a kezemet a kezében. Talán, mert szeretném, hogy fogja. Csak éppen tudom, bogy' nem lenne szabad. - Cash, én egész életemben rosszul választottam párt. Mindig a rosszfiúkat, a vadócokat, az ok nélkül lázadókat kerestem. Fogadnék, hogy te le se érettségiztél, eltaláltam? Cash nem ellenkezik, nem tagad. Folytatom: - Látod? Ilyenekhez vonzódom. Nem is tagadom... de tudom, hogy nagyon pórul járnék veled. Túl sokszor törték össze a szívemet, többé nem akarom. Nem akarom már kipróbálni, hogy a hozzád hasonló pasikat meg tudom-e szelídíteni. Merőn néz, és lassan bólint. - Megértem. Tényleg megértem. De kívánlak, és te is kívánsz engem. Ennyi nem lehetne elég? Eltátom a számat. - Most viccelsz, ugye? - Nem.

113

- Komolyan

arra

kérsz,

hogy

minden

kötöttség

nélkül,

lazán,

értelmetlenül szexeljek veled? - Semmiképp nem értelmetlenül - vigyorodik el. - Olyan lesz, amilyenről álmodtál, és elejétől fogva, őszintén tudjuk, hogy amikor vége, külön utakon folytatjuk. - Hát ez az. Ki dönti el, mikor lesz vége? Te? - Nem. Te dönthetsz. Vagy együtt döntünk. Nyíltan. Vége, ha úgy gondolod. Mielőtt még valami olyan kötődés alakul ki, amit nem akarsz. Tudom, hogy ezen meg kéne sértődnöm, de kíváncsivá tesz. - De ez... ez csak... - Ez csak olyan, mint a legtöbb párkapcsolat, csak épp hazugságok és elvárások nélkül. Csak ennyi. Praktikus és bölcs. - Praktikus és bölcs szexuális viszony? - tudom, hogy kétely ül az arcomon. Legalábbis remélem. - Pontosan. Egy tüzes, izgalmas, gyönyörteljes szexuális viszony- mondja Cash lassan, mély, lágy hangon. Felém lép. - Megígérem, hogy nem fogod megbánni. Olyan gyönyöröket, olyan élményeket adok neked, amikről nem is álmodtál soha. Minden éjszaka életed legédesebb éjszakája lesz, amíg te azt nem mondod, hogy vége. Akkor pedig odébbállok. Sértődés nélkül. Csak a csodálatos emlékek maradnak suttogja, és összekulcsolt kezeinkkel a combját simogatja. Tudom, hogy illene felpofoznom, kinevetnem, vagy legalább úgy tennem, mint aki megsértődött. Tudom, hogy igenis illene megsértődnöm... de helyette valójában eltűnődöm azon, amit mondott. Van annyi esze, hogy tudja, mikor kell leállni, és időt hagyni. Meg is teszi. - Gondolkozz el rajta. Majd a hétvégén beszélhetünk. Addig is - suttog a fülembe - gondolj arra, milyen lesz érezni magadban a nyelvemet... - azzal

114

beleharap a fülcimpámba, és rajtam végigfut egy villámcsapás, egészen a köldökömig. Az ajkamba harapok, hogy ne nyögjek fel. - Én pedig arra fogok gondolni, milyen lesz téged megkóstolni - teszi hozzá. Majd egyszerűen fogja magát a nyavalyás, és elsétál. Én meg ott maradok nedvesen ácsorogva a kocsim mellett.

115

18. Nesh S ZÁNDÉKOSAN

TÁVOI . MARADTAM

MARISSÁTÓI ., nehogy összefussak Oliviával.

Mert Olivia teljesen összekavarhatná a terveimet, és nem érdemelné meg azt sem, hogy miattam kerüljön bajba. Nem tűnt túl ijedtnek, amikor bevallottam neki, hogy apám börtönben van, de ez csak a jéghegy csúcsa. Azaz talán annál azért több, de még mindig csak elenyésző része az életemben kavargó zűrzavarnak. De mint mindig, Marissa most is kezdett követelőzni és duzzogni, úgyhogy itt vagyok nála, és egy kávé mellett vigasztalgatom. Az órámra pillantok; remélem, sikerül elkerülnöm Oliviát. Ha jól emlékszem, Marissa azt mondta, hétfőn és szerdán korán vannak órái a főiskolán. El kellene mennem, mielőtt még felkel. Ha látom, akkor csak még nehezebb lesz távol tartanom magamat tőle. Márpedig, ha túl nagy a kísértés, előbb-utóbb minden férfi beadja a derekát, a következményektől függetlenül. - Ha nem lenne fontos, biztosan nem kérné meg, hogy eljöjjek - mondja Marissa.

Tudom,

hogy

illene

rá

odafigyelnem,

ahelyett,

hogy

az

unokatestvéréről fantáziálok. - Hová? - kérdezek vissza. Marissa grimaszt vág. - Mi bajod van? Szerettem volna, ha átjössz, és együtt töltünk egy kis időt mielőtt elutazom, nem pedig csak mondom a magamét, mialatt a kávédba bámulsz. Sóhajtok.

116

- Ne haragudj, kicsim, csak folyton arra az ügyre gondolok, amivel Carl megbízott - azzal leteszem a bögrét, és megfogom a kezét. Jéghideg.

Jellemző rá. - Mondd el újra. Figyelek - szólok, és mosolygok. - Apu azt akarja, hogy elkísérjem két vezető kollégánkat a Kajmánszigetekre, hogy belenézzünk azokba a számlákba. Remélem, ez azt jelenti; hogy az egész munkát megosztja velem. Megértem, hogy izgatott. Irigylem is a lehetőséget. Marissa három évvel idősebb nálam, már lediplomázott és gyakorló jogász, én viszont még néhány hónapig csak ügyvédbojtár vagyok. - Ez jó hír! Büszke vagyok rád! Persze nagyon fogsz hiányozni... mikor indulsz? - Holnap - mondja, még mindig duzzogva. - Meddig leszel távol? - Legalább két hétig, de lehet, hogy tovább. - No, akkor lesz okunk ünnepelni, amikor visszajössz, mert hiányozni fogsz, és mert biztos jó híreket hozol majd - magamhoz húzom, és ő az ölembe csüccsen. Nyakam köré fonja vékony karjait, és megcsókol. Tudom, hogy csak ölbe kéne kapnom és felvinnem a hálószobába, és lehetne egy kis gyors kora reggeli szex, de nem akarom. Nem vagyok ilyen szívtelen és figyelmetlen... mert amíg Marissa az ölemben ül, fészkelődik és csókolgat, nekem csak ragyogó zöld szemek, hollófekete haj, és a másik szobában alvó kívánatos kis test jár az eszemben. Ez így nem lesz jó! - Marissa hátrahúzódik, és morcosan néz. - Mintha máshol járnál. - Nem, tényleg, semmi baj... csak mennem kellene. Már egy órája le kellett volna adnom a papírmunkát. - Erre elmosolyodik. - Szóval meglógtál a munkából, csak hogy velem töltsd a reggelt? - Pontosan. Meg bizony.

117

Felcsillan a szeme, és a felsőtestével egészen odadörgölőzik hozzám. Beadom a derekamat, a kezembe fogom apró melleit, és a hüvelykujjammal cirógatom a kemény bimbókat. Lehunyja a szemét, és tudom, hová vezet ez. Ekkor valaki megköszörüli a torkát. Mindketten zavartan felnézünk, és Oliviát pillantom meg a konyhaajtóban, álmosan és rémülten. - Mi az? - förmed rá Marissa. - Vidd ki a kávédat, ha nem látnád, kissé el vagyunk foglalva. Azzal felém fordul, hogy folytassuk az enyelgést, de leállítom. - Tényleg muszáj mennem. Esélyt sem adok, hogy ellenkezzen, lepottyantom az ölemből, és felállók. A szemem sarkából látom, hogy Olivia engem figyel. Makacsul kerülöm a pillantását. De érzem, hogy gyilkosan méreget, és szeretne szíven szúrni. Vagy inkább tökön. Tudom, hogy gyilkos indulatok öntik el, és gyűlöl. Ő viszont nem tudja, hogy én még nála is jobban gyűlölöm saját magamat, amiatt, ami majdnem megtörtént, amit majdnem megtettem. - Várj, meg akartalak kérni, hogy hozd el a kocsimat a szerelőtől hétfőn. Adok kulcsot - szól Marissa. - Jó — egyezem bele gyorsan, majd kézen fogom, és kivezetem a konyhából.

Ha Olivia bűntudatot akart kelteni bennem, hát sikerült neki. - Majd hívlak - mondom, és megpuszilom. - Vacsorázhatnánk ma együtt teszem hozzá; összevissza hebegek, hogy végre mehessek. - Nem fog menni. Este anyuval van programom, reggel pedig apu visz a reptérre. Mindjárt adom a kulcsot, én majd a limuzinnal megyek, rájuk telefonálok, hogy jöjjenek értem. Elviharzik a kulcsért, engem meg otthagy az ajtóban ácsorogva. Remélem, Olivia nem jön ki.

118

Dehogynem. Hát persze. Megáll az ajtóban, és én ránézek, pedig tudom, hogy nem kéne. Zavart, csalódást és szégyent látok a szemében... de benne csillog az is, ami köztünk van, bármi legyen is az. Hiába is tagadnánk a vonzalmat. A kölcsönös, erős vonzalmat. Marissa hangját hallom, telefonál. Olivia felé lépek. Fogalmam sincs, mit mondhatnék, csak állok és bámulom. Még kora reggel is észveszejtőén gyönyörű. Mielőtt még tudatosulna bennem a mozdulat, megsimogatom ujjaim hegyével a selymes arcát. Megrebbennek a pillái, lehunyja a szemét, és legszívesebben megcsókolnám. - Elnézést kérek - hallom Marissát, amint lefelé jön az előszobában. Visszamegyek az ajtóhoz, oda, ahol álltam, amikor felment. Gyorsan Oliviára pillantok. Vegyes érzelmek tükröződnek az arcán, nem igazodom el rajtuk. Bár valószínűleg ugyanazok az érzelmek, mint amelyek bennem is kavarognak.

119

19.

OliviQ

T ALÁN

MEG FOG JÖNNI .

Talán csak túl sok változás történt velem túl rövid idő

alatt. Vagy nem is tudom miért, de úgy érzem, romokban az életem. A romokat legfőképpen két férfinak köszönhetem. Két férfinak, akik teljesen

különböző

okokból

teljesen

felkavarják

a

lelkivilágomat.

Mindkettőjükre vágyom. Egyiküket sem kaphatom meg. És csak rajtuk jár az eszem. Vágyom Cash-re, de csak testileg, bár helyes és elbűvölő is, ami csak még veszélyesebbé teszi. És vágyom Nash-re is legalább annyira, de egész másképp. Persze ott van a testi vonzódás is. Teljesen lázba hoz. És ő az a típus, aki nekem kell, akire szükségem van az életemben. Egy kukk sem jutott el ma az agyamig a főiskolán egyik előadásból sem. Most különösen hálás vagyok, amiért a tananyag nagy része csak töltelék: statisztika, szociológia, no meg testnevelés, ami már középiskolában is a lógás szinonimája volt. Hullafáradtan

esem

haza.

Inkább

érzelmileg

vagyok

fáradt,

mint

fizikailag, de ez ugyanolyan álmosító. Csendes a ház, és tudom, hogy legalább két hétig csak az enyém (nem mintha Marissa szólt volna, hogy el fog utazni, csak meghallottam, amikor beszélt róla), úgyhogy elhatározom, hogy ledőlök a kanapéra, és szundítok egyet. Fél ötkor ébredek fel, és semmivel sem érzem jobban magamat. Mintha fejbe csaptak volna. Nyavalyoghatnékom van, így hát előveszem a telefonomat, hogy felhívjam Shawnát. Csak az üzenetrögzítője válaszol, miszerint anyukájával épp virágokat válogat az esküvőre. 120

Shawnán kívül csak egy igazán közeli barátnőm van, Ginger, akivel együtt dolgoztam pultosként Tad bárjában éveken át. Szerencsére ő otthon van. Pár perc csevegés után szókimondó stílusában rákérdez: - Mi a baj? Mert az tuti, hogy baj van, nem? - Nem, nincs... - Sosem tudtál jól hazudni, ne próbálkozz, mert csak megutállak. - Dehogy utálsz meg! - nevetem el magamat. - Na jó, nem utállak - közli. - De csak akkor nem, ha elmondod, mi a szarért esz a fene. Ginger mindig olyan finoman fogalmaz... Felsóhajtok. - Azt hiszem, honvágyam van... hiányoznak a barátok... nem is tudom. Csak olyan bonyolult lett az életem... - Na jó, ez úgy hangzik, mintha pélóprobléma lenne. - Ne már, Ginger! Nem az. Szerinted mindig minden a szexről szól. - Miért, nincs igazam? - Nincs hát - kuncogok. - Szóval akkor nincs pasi a dologban? Elhallgatok. - Na ugye! Tudtam én, hogy valami falloszfélelem! - Jó, mondhatnám úgy, hogy a problémáim némelyikének oka mögött pénisz tulajdonos áll. Kettő is, az igazat megvallva. - Szűz Mária! Két fasza van a pasidnak?! - Dehogyis! Két pasiról beszélek. - Vagy úgy - szól Ginger csalódottan. - Pedig izgi lehetett volna. - Hogyhogy? - Nem tudom... mindkét lyukba egyet?

121

- Te beteg vagy! - Tudom, és jólesik. Megint nevetek. - De legalább bevallod. - Bevallom? Büszke is vagyok rá! Túl öreg vagyok már megjátszani magamat. Nem éri meg az erőfeszítést, ugyanúgy nem, mint tettetni az orgazmust. Ha a pasi nem elég jó, nálam nem lő gólt. Nem pazarlom ifjú, orgazmusgazdag éveimet. Minden csepp gyönyört ki akarok préselni az életből, bizony, minden cseppet. Grimaszolok, és a fejemet rázom. - Ginger, ez annyira te vagy... Még pár percig sokkol a szexfilozófiájával, aztán megígéri, hogy eljön velem egy italra ma este, ami életmentő most nekem. Megbeszéljük, hogy melyik belvárosi bárba megyünk, Ginger választ, és mire leteszem a telefont, már jobban is érzem magam. A bárban vagyok, és már a második koktélomat iszom, amikor megszólal a telefonom. Csalódottan látom, hogy Ginger az. - Hol vagy? - kérdem azonnal. - Ne haragudj, csajszi, mégsem tudok jönni. Segítenem kell Tadnek, Norma lebetegedett, és Tad nem bírná egyedül. Most fordultam vissza, hogy bemenjek dolgozni. Ne haragudj, Liv... Megígérem, hogy legközelebb bepótoljuk. Összeszorítom a fogamat. - Semmi gond, Ginger. Majd máskor. - Azért te csak hozd rendbe azt a péniszproblémát. Minden tyúknak kell egy kakas, de csak a nagyon különleges tyúk boldogul kettővel. Próbáld ki

122

őket, válassz egyet, és dönts. Kislányok nem játszhatnak egyszerre két himbilimbivel, azt csak nagylányoknak szabad. - Jó, majd észben tartom - mondom csüggedten. - Amelyik nem kell, azt meg küldd el nekem. Majd elfeledtetem vele a bánatát, pár órára legalábbis. - Ginger felnevet az érdes, cigarettafüstös hangján. - Hívlak hamarosan. Pusszantás - azzal leteszi a telefont. Kinyomom a kijelzőt, és körülnézek a bárban. Semmi kedvem egyedül búslakodni az üres házban, de nem is akarok itt maradni egyedül. Lehangoltan felsóhajtok, a poharam alá csúsztatok pár dollárt, lehuppanok a bárszékről, elindulok, és már keresem is elő a kulcsomat.

Próbáld ki őket, válassz egyet, és dönts. Ginger szavain morfondírozom. Hihetetlenül hangzik a tanács, és kurvás is. Ugyanakkor... Akármennyire

is

szeretném,

hogy

működjön,

Nash-sel

lehetetlen.

Marissával jár. Hiszen reggel láttam is őket. Még most is felfordul a gyomrom, ha rágondolok. De ahogy megsimogatta az arcomat... kíváncsi vagyok, vajon gondol-e rám, ahogy én rá... És ott van Cash. Vele egyszerűbb lenne a viszony. Kevesebb érzés, kevesebb jövő, persze, de legalább tudnám, mire számítsak. Őrült gondolatok kergetik egymást a fejemben, ahogy beszállok a kocsiba, és indítok. Azaz indítanék.

Most meg mi van?! Rácsapok a kormányra, a fények halványan pislognak a műszerfalon. - Na ne már! Felkapcsolom a világítást, alig ég, épp hogy megvilágítja a hátsó ülést. Ezeket a tüneteket ismerem.

123

Az aksi. - Micsoda egy kalap szar vagy! - ordítok a csendben ácsorgó kocsira, és véletlenül a dudára ütök. - Ne feleselj! Különben elvitetlek a bontóba! Igen, kicsit jobban érzem magam most, hogy levezettem némi feszültséget, még ha a bár előtt ülve ordibálok is egy élettelen tárggyal. Egy totálisan élettelen tárggyal.

Most mit csináljak? Valakinek be kéne bikázni a motort. Nem akarok vontatót hívni egy aksi miatt. Egy vagyonba kerülne. Sajnos kevés barát jön itt szóba megmentőként.

Így jár, aki két évet egy pasi seggébe bújva tölt, a harmadikat meg begubózva. Becsukom a szememet, és gondolkodni próbálok. Mint mindig, most is két arc, két egyforma arc jelenik meg a szemem előtt. Nash-nek biztos dolga van. Marissa szerint mindig elfoglalt. Nem akarok megmentőre

váró

királykisasszonyként

ráakaszkodni,

bármennyire

is

tetszene, hogy idejöjjön és megmentsen. Aztán Cash jut az eszembe. Saját vállalkozása van, és éjjelenként órákra is eltűnhet. És nincs is messze. Logikus választás lenne. De visszagondolok a legutóbbi beszélgetésünkre, és kicsit berezelek attól, hogy vajon mit akarna, hogyan háláljam meg a szívességét... Be kell valljam, fel is izgat a gondolat.

Próbáld ki őket. Elhessegetem a fejemből Ginger tanácsát, előveszem a telefonomat, és kikeresem Cash számát a listából. Kettőt csörög, és már fel is veszi. - Szia, Olivia vagyok - szólok bele. - Mi a gond? - kérdi meglehetősen nyersen. Meglep a hangnem. Nem tudom, mire számítottam, de nem erre. Talán azt hittem, szexisen dorombol

124

majd, és megpróbál rábeszélni, hogy ágyba bújjak vele. Szomorú, de kissé csalódott vagyok, hogy nem teszi. - Zavarok? Mert ha igen, akkor... - Nem zavarsz. Mi a gond? - ismétli. - Ne haragudj, hogy ilyesmivel zargatlak, de a kocsimban azt hiszem, meghalt az aksi, és itt ragadtam. Esetleg ide tudnál jönni segíteni beindítani? Csak pár utcányira vagyok tőled. A vonal túlvégén csend. Egy örökkévalóságnak tűnik, mert úgyis tűkön ülök már. Megfordul a fejemben, hogy egyszerűen leteszem a telefont. De az gyerekes lenne. Ha valami ekkora marhaságot csinálnék, ott kellene hagynom a Dualt, félbeszakítanám a tanulmányaimat, hazaköltöznék, és megfeledkeznék az összes megaláztatásról, ami a nagyvárosban ért. Drasztikusan hangzik, de néha nagyon vonz a lehetőség. Mindegy, nem teszem le a telefont. Hanem várok. És ég az arcom, úgy szégyellem magamat. - Pontosan hol vagy? - kérdi Cash. Elmondom neki a címet. - Úgy negyedóráig rendben leszel egyedül? Muszáj valamit elintéznem, mielőtt indulok, de mindjárt jövök. - Rendben, nem kell rohannod. - Amíg vársz, nem lenne jobb, ha visszamennél és meginnál egy italt? Nem szeretném, hogy egyedül ücsörögj odakint a kocsidban. Egyedül vagy, ugye? - Igen. De nem lesz semmi bajom, csak... - Olivia, tényleg ne maradj kint, vedd úgy, hogy nekem teszel szívességet azzal, ha bemész. Hát, ha így gondolja...

125

- Jó, bemegyek. Hívj majd, ha ideértél. - Csak pár perc - mondja, és leteszi. Bedobom a mobilomat a táskámba, lehúzom a napellenzőt, és belenézek a tükörbe, hogy ellenőrizzem a sminkemet. Tudom, hogy nem szabadna törődnöm ilyesmivel, mégis örülök, hogy kicsinosítottam magamat a görbe estére Gingerrel. Teszek fel még egy kis halvány rúzst, ujjaimmal kifésülöm a hajamat, és megigazítom a piros felsőt, ami a vállamat szabadon hagyja. Visszamegyek a bárba, és kérek egy sört. Olcsó, szóval nem bánom, ha félbe kell hagynom, amikor Cash megérkezik, és a fejembe sem fog szállni. Húsz perc is eltelik, már hatszor néztem meg a telefonomat. Épp azon kezdek tűnődni, hogy ma este mindenki cserbenhagy-e, amikor nyílik az ajtó, felnézek, és Cash jön felém. Teljesen kiszárad a szám, amikor a szemembe néz, és féloldalas, pimasz kis mosolyt villant rám. Bárcsak ne közeledne ilyen gyorsan azokon a hosszú lábain! Szívesen nézném még, akár egész nap csak nézném a mozdulatait... Annyira tökéletes az alakja, és ennivalóan néz ki a „munkaruhájában', a fekete farmerben, fekete pólóban, és fekete bakancsban. Széles váll, keskeny derék, mézszínű bőr. És azok a szemek! Micsoda éjfekete szemek! Úgy csillognak a gyönyörű arcán, mint két fekete gyémánt. Mire odaér hozzám, teljesen elázott a bugyim. Felállnék a bárszékről, de megállít. - Nyugodtan idd meg a sörödet - mondja, majd int a pultosnak: - Egy Jack Daniels lesz. Tisztán. Amikor megkapja az italt, ráérősen belekortyol, majd csak úgy mellékesen megkérdezi: - Szóval miért iszogatsz itt egyedül? Zavaromban a sörösüvegem címkéjét kapargatom.

126

- Találkoztam volna valakivel, de lemondta. Persze akkor, amikor már ideértem - magyarázom keserű hangon. - Seggbe rúgjam a pasit? - kérdezi. Felnézek, és ő a pohara fölött rám vigyorog. - Ne rúgd seggbe. Nem pasi, de elintézne téged. - Ó, csak nem valami izompacsirta a csajod? Ragyog a szeme. Incselkedik. És látszik, mennyire élvezi. Igen, valami ilyesmire

számítottam,

amikor

felhívtam.

Bár

nem

ennyire...

pajkos

kedvességre. Ez váratlan, és elbűvölő.

Ne hagyd, hogy levegyen a lábadról. De eszembe jutnak Ginger szavai, és kicsit felbátorodom. - Nem a csajom. A férfiakat szeretem... nagyon is! Attól tartok, nemigen sikerül előadnom a kihívó cicát, sokkal inkább a betojt kisnyulat.

Bolondot csinálok magamból? - Igen, az elmúlt éjjel nekem is ez volt a benyomásom. Felhúzza a szemöldökét, és a szája sarkában ott bujkál a mosoly, amit vissza szeretne tartani.

A fenébe, ez a pasi túl szexi... - Ezt meg hogy értsem? - Elég nehéz elmagyarázni... - hajol közelebb, és suttogva folytatja —, de ha kívánod, megmutathatom. Kihívás csillog a szemében. De nem tudom, akarom-e, amit adni szeretne. Kibírnám, hogy a szívem ne bonyolódjon bele? Megköszörülöm a torkomat, és a sörösüveget fixírozom. Ösztönösen, önvédelemből meghátrálok. Okos pasi, rögtön megérzi.

127

Lazán folytatja a csevegést. - Mesélj magadról, Olivia. Vállat vonok. - Nincs rajtam semmi különös. Salt Springsből jöttem, apám juhtenyésztő, és utolsó éves vagyok a főiskolán. - Ez eléggé dióhéjba foglalt történet volt. Nem is tudom, nevessek, vagy sírjak. Volt szó szerelmekről, kapcsolatokról, bulikról, vagy... Elmosolyodom. - Előfordult ez is, az is. Nem voltam vadóc, de túl szende sem. Amolyan... átlagos. - Hát, átlagos az pont nem vagy - mondja Cash halkan. A szemébe nézek. Most nem nevet, nem flörtöl, komolyan beszél, és én elpirulok. - Köszi... Pár másodpercig csak nézzük egymást, amíg vibrálni nem kezd a levegő. Akkor elfordítom a tekintetemet. - Mit tanulsz? - Számvitelt. - Számvitelt?

Könyvelő

leszel?

Ez

kontyos,

ortopédcipős

vénkisasszonyoknak való. Miért pont ezt választottad? Elnevetem magam az ortopédcipős vénkisasszonyokon. - Mert jól tudok számolni. És mert diplomás könyvelőként segíthetek apának, hogy jól menjen az üzlete. Szóval magától értetődő választás volt. - Tehát édesapád kedvéért tanulsz könyvelőnek? - Részben. Lassan bólint. Az arckifejezése csupa kétely, de nem szól semmit. Inkább témát vált.

128

- És édesanyád? - Elhagyott minket. Már rég volt. Összeszűkül a szeme, de megint nem szól semmit. Nagyon figyelmes. - No és mi a helyzet a rosszfiú pasiddal? - Rosszfiú? - Igen. Tudod, a típus, akit mostanában kerülni próbálsz. - - Vagy úgy... - nevetek, ezúttal keserűen. - Belepottyant egy faaprító gépbe... - szellemeskedem, remélve, hogy Cash felfogja, mennyire nem akarok erről beszélni. Elhallgat, a pohara megáll félúton a szájához, mintha azon tűnődne, komolyan beszélek-e. Aztán elmosolyodik, és kortyol egyet. - Szegény pasas. No és az előtte levő? - Megette egy cápa. - És az azelőtti? - Elrabolta egy vándorcirkusz. - Kuncog. - Szóval csupa figyelmeztető jel. - Óvakodjanak a jelentkezők. - Én vállalom a kockázatot - kacsint rám. A torkomban gombócot érzek, a szívem pedig hatalmasat dobban, ami már önmagában is vészjelzés.

Témaváltás! Most rögtön!

- Na és a te családod? Ettől rögtön leáll a flörtöléssel. - Hosszú és szörnyű történet, nem való olyan fülecskéknek, mint a tiéd. - Valóban? Szóval te faggatózhatsz, én pedig elégedjek meg ennyivel? Csak félig viccelek. Tényleg szeretném, ha megválaszolna néhány kérdést, mégpedig addig, amíg legalább minimálisan észnél vagyok.

129

- Kétséges neveltetésemtől és alvilági kapcsolataimtól kilelne a hideg - üti el tréfával a kérdést, de alig mosolyog. - Nem vagyok hideglelős, még fázós sem - közlöm. - Veszem észre - felel Cash, és végigsimítja a vádlimat a bárszék alatt. Még harisnyát sem vettél fel. Akkora gombóc nő a torkomban, hogy levegőt sem kapok. Végigbizsereg a lábam, egészen a bugyimig. Cash felnéz, megvillan a szeme. Tudom, mit akar. És tudom, hogy tudja, hogy én is akarom. Látom a szemében. Ostobaság lenne tagadni. De mit tegyek? Határozatlanságomban visszafordulok a pult felé, elhúzva a lábamat a kezétől. Mosolyog. Tudja. De enged. Egyelőre... Egy korttyal kihörpinti az italát, aztán hozzám fordul. Félretolom a sörömet. - Kész vagy?

Micsoda kétértelmű kérdés! Bólintok. Nem is tudom, mibe egyeztem most bele, de minden idegszálam pattanásig feszül a várakozástól. - Gyere - mondja, biccent, és gonoszkásan somolyog. - Kezdjünk neki. Önkéntelenül elmosolyodom.

130

20. Cash NEM

BÍROM TÁVOL TARTANI A KEZEMET

OLIVIÁTÓL, ahogy kilépünk a bárból.

Legalábbis nem egészen. Ahogy megelőz, a tenyerem a gerince tövére siklik. Érzem, ahogy megborzong tőle. Nem megrándul, nem megrezzen, hanem megborzong. Mintha apró áramütés érte volna. Mintha mindent érezne, amit én érzek. Biztos vagyok benne, hogy érzi is. Ezt hívják szexuális tudatosságnak. Vonzalom. Várakozás. Már döntött. Nem is kell szólnia, még magának sem kell bevallania, de döntött. Érzem. Kikísérem a kocsijához. A motorom féloldalasan előtte parkol. Amikor odaérünk, megtorpan. Ezzel közlekedsz? - kérdi tágra nyílt szemekkel. - Igen - vigyorgok, és hozzáteszem: - Ugye, nem lep meg? Ez amolyan rosszfiú-sajátosság. Motorozgatunk, szíveket törünk össze, vagy nem? — De, azt hiszem igen - mosolyog halványan. Elfordul,

és

körbemegy,

hogy

kinyissa

a

kocsit

és

felnyissa

a

motorháztetőt. Hülyeséget mondtam, nem kellett volna. A motor ülése mögül letekerem a kábeleket, amiket magammal hoztam, és összekötöm az aksikat. - Ez elég lesz, hogy bebikázza a kocsit? - kérdi. - Elvileg igen. Próbáljuk ki. Nézem, ahogy Olivia beül a kormány mögé, és indít. A motor a füle botját sem mozdítja, csak zörög. Megrázza a fejét, és kiszáll. - Nem megy. - Valóban? - cukkolom. 131

Félrehajtja a tejét, és csúnyán néz rám.

A francba, imádnivaló a csaj! - Talán azért, mert a baj nem az aksival lesz. Úgy hallom, a generátor mondta be az unalmast - mondom. - Te jó ég! Az nagyon drága javítás lenne, nem? - kérdi Olivia, és lehangoltan az ajtónak dől. - Nem

olcsó

mulatság.

De

vannak

összeköttetéseim

-

mondom,

szándékosan maffiózó stílusban. Felnéz, és nevet. - A gyanús alvilági kapcsolatok? Csak aztán nehogy betonba öntsenek engem... - Még az is előfordulhat - felelem rezzenéstelen arccal. Látom, hogy egy pillanatra elborul a tekintete. Nem tudja biztosan, viccelek-e, vagy sem. - Szedd össze a holmidat, hazaviszlek. A haverom majd idejön a kocsidért, és holnap kitalálunk valamit - mondom. Olivia bizonytalankodik, még mindiga kocsi ajtaját fogja. - Nem hinném, hogy bárki feltörné, vagy ilyesmi... egy kis ideig ellesz itt - teszem hozzá. Felnevet, jó hangosan, aztán zavarba jön, amiért így röhigcsél. - Valamilyen szinten még meg is könnyebbülnék. - Mondom, vannak összeköttetéseim - ismétlem. Most már felszabadultan hahotázik. Imádom a hangját. Arra gondolok, milyen lenne megcsiklandozni. Ágyban fekve. Pucéran. Ő lenne felül. Nem vitázik tovább, bezárja az autót, és a motorom mellé lép. Vállat von. - Most mi legyen? - Még sosem ültél motoron?

132

- Nem. - Miféle rosszfiú-barátnő vagy te? - kérdem, és felháborodást színlelek. - Nem túl remek. Felpattanok a motorra, és kézbe veszem a sisakot. - Dehogy. Csak nem a megfelelő rosszfiúval próbálkoztál. Kicsit elpirul. Meg akarom csókolni! Már megint... de meg is fogom... csak nem most azonnal. - Vedd ezt fel, és ülj mögém - mondom, és a kezébe nyomom a sisakot. Engedelmesen a fejére teszi, aztán átlendíti a motor fölött a lábát, és elhelyezkedik az ülésen. Látom, ahogy a hosszú, meztelen lábával átfogja a csípőmet, és visszapillantok. A sisak még fel van hajtva, Olivia szeme ragyog, ahogy kényelembe helyezi magát mögöttem. - Karold át a derekamat, és jól kapaszkodj meg! Merőn a szemembe néz, közelebb hajol, és a hasamra teszi a kezét. Érzem, ahogy a kerek mellei a hátamhoz nyomódnak, és kezdem szűknek érezni a farmert. Elfordulok, és indítok. Pár másodpercig járatom a motort, hogy magamhoz térjek. Nehéz elhessegetni a fejemből a gondolatot, hogy előttem ül, de a rövidnadrágja nélkül, és körém fonja a combjait. Amit adnék neki, olyat soha nem érzett még... A motor feldübörög ahogy beindul, és indulhatunk. Gyorsan váltok, és már repülünk is. Imádom az adrenalint, ha motoron ülök. Mindig is imádtam. Próbálok inkább erre koncentrálni, nem arra, ahogy Olivia a hátamhoz simul, de azt hiszem, ez csak úgy sikerülne, ha előbb egy hétre bezárkózhatnék vele a hálószobába. Micsoda hét lehetne!

133

Nagyon hamar odaérünk a házhoz. Édes megpróbáltatás volt. Örültem volna, ha hosszabb az út, de ugyanakkor mégsem baj, hogy közel lakik, mert tudom, hogy minél tovább simul hozzám, annál kevésbé tudnék uralkodni magamon. Főleg így, hogy tudom, ő is kíván engem. És olyan közeli a pillanat, hogy beadja a derekát... Amikor megállok a járda mellett, egy másodpercre habozik, mielőtt leszáll. Odaáll mellém, és a kezembe nyomja a sisakot. Megfogom, az ölembe teszem, és várom, hogy Olivia megszólaljon. Úgy tűnik, mondani akar valamit. - Honnan tudtad, hol lakom? Nem aggódva kérdi, csak kíváncsian. - A munkavállalói adatlapról, amit kitöltöttél, emlékszel? - Ja, igen... - bólint. Valamire vár. Tudom is, mire... - Nem jössz fel? - Mennem kell, de azért köszönöm. Jól álcázza a csalódást. De nem annyira, hogy ne lássam. - Rendben. Köszi mindent. Tényleg nagyon kedves, hogy segítettél. És hogy még haza is hoztál. - Ugyan, szóra sem érdemes. - Akkor... holnap beszélünk... - Igen, hívlak majd. Megint bólint. Vár. - Akkor... jó éjt. Imádom nézni. Imádom, hogy bizonytalan, hogy hezitál, és hogy próbálja tagadni, amit úgyis mindketten tudunk. Micsoda élvezet őt gyötörni! Forró, édes, szexis, émelyítő élvezet... Kinyújtom a kezemet, és odébb simítok egy tincset az arcából. - Szépséges álmokat, Olivia.

134

Gyorsan felveszem a sisakot, hogy meg ne lássa a mosolyt a szám sarkában. Azt akarom, hogy annyira kívánjon, hogy már szinte könyörög.

135

21. Olivia OTTHAGYOM CASH-T, mielőtt még valami ostobaságot csinálok... például felkínálom magamat.

Mi a fene ütött belém?! Pár lépés után eszembe jut a kocsim. Visszafordulok, hogy szóljak, mielőtt elviharzik a motoron. Előszedem a kulcscsomómat, és odaviszem neki. Látom, ahogy a sisak üvege mögött összeráncolja a homlokát. - Hogy fogsz bemenni? - kérdi. - Van pótkulcsom - magyarázom. Bólint, elveszi a kulcscsomót, és zsebre vágja. Gyorsan rámosolygok, majd elsietek. Nem nézek vissza, bár tudom, hogy még az út szélén áll. Hallom, ahogy a motorja üresben járva zúg. És érzem, hogy néz. Bárcsak az érintését érezném, nem a pillantását! A csókját... Lehunyom a szemem egy pillanatra, aztán előveszem a pótkulcsot. A kicsi, fedett verandán van, a virágcserép alatt. Amikor a zárba teszem a kulcsot, hallom, hogy Cash elhajt. Biztos meg akarta várni, hogy rendben bejussak a kulcscsomóm nélkül. Amikor bemegyek, becsukom az ajtót, és nekidőlök. így is maradok, csukott szemmel, egészen addig, amíg már nem hallom Cash motorját. A lábam és a fenekem bizsereg a motor rezgésétől. Sőt mi több, mindenem bizsereg attól, ahogy Cash-hez bújhattam útközben. Bizsereg... vagy sóvárog... vagy mindkettő. Haragszom magamra, amiért hagyom tombolni a hormonjaimat, és persze frusztrált is vagyok. Felgyújtom a lámpát, és bemegyek. Az első pillantásom 136

a nappaliban a dohányzóasztali vázában ékeskedő virágcsokor. Élénk színfolt a diszkrét árnyalatok között. Odasétálok, és megszagolom a liliomokat. Csodás az illatuk... és valami megszúrja a szám sarkát. Egy kártya van a csokorra tűzve. Érte nyúlok. Nem kéne Marissa „postáját" olvasgatnom, tudom én, de hát minek hagyja elöl... Le is szedhetné a csokorról. Kiveszem a kis kártyát az apró borítékból, és gondolatban leszidom magamat, amiért élvezni akarom a fájdalmat. Biztos Nash virágai. A levél meg biztos valami giccses szerelmi vallomás Marissának, amitől majd jó kis öngyilkos hangulatom lesz... de akkor is el akarom olvasni! Túlságosan kíváncsi vagyok. Belenézek... És meglepődöm.

Olivia, ha bármire szükséged van, hívj fel, mindig közel vagyok. N. Bizsergés fut végig a gerincemen. Nash biztos Marissa kulcsával jött be, hogy virágot hozzon nekem. Vajon csak beugrott, és vázába tette a csokrot, vagy

maradt

is

pár

percet?

Esetleg

körbesétált...

vagy

bement

a

hálószobámba? Nem hiszem, hogy Nash ilyesmire vetemedne, és zavarnia kellene a gondolatnak, hogy esetleg mégis. De nem zavar. A gondolat, hogy esetleg bent járt a szobámban, egyenesen felizgat. És már amúgy is épp elég izgatott vagyok a veszedelmes ikertestvére miatt. Egyre vágyakozóbban gondolok a vibrátoromra, és amúgy is ideje lefeküdni. Alaposan fogat mosok, jól letisztítom az arcomat, de az izgatottságomat nem tudom lemosni. A két ikertestvér jár a fejemben, a szavaik, a pillantásuk, az érintésük emléke bizserget. Mire végre ágyba

137

kerülök, kétségem sincs, hogy nyugtalan álmaim leszek. És tudom, kikről fogok álmodni. Arra ébredek, hogy a bejárati ajtó kattan. Mivel még épp csak hogy elaludtam, beletelik pár másodpercembe, hogy eldöntsem, nem álmodom-e. Különös, de nem ijedek meg, amikor a szobám ajtajában egy magas férfi körvonalait veszem észre. Azonnal felismerem. Bármikor megismerném ezt az alakot, ezt a mozgást. Cash az. Vagy Nash. Megszólalnék, de elakad a szavam, ahogy a férfi az ágyamhoz lep. Az ágy lábánál megáll. Eddig szerettem, hogy éjjel mennyire sötét van a szobámban. Most bármit megadnék, hogy jobban láthassam, hogy valami apróságból megtudhassam, melyik fivér az. Előrehajol és megfogja a paplant. Lehúzza rólam. Libabőrös lesz a karom és a lábam a hűvöstől, és persze váratlan vendégem jelenlététől. Nem szólal meg, és én sem beszélek. Ösztönösen érzem, hogy a szavak megtörnék a pillanat bűnös varázsát. És azt a világért sem akarnám. Lassú mozdulatokkal kinyújtja a karját, és hosszú ujjait a bokám köré fonja. Lassan magához húz, az ágy lába felé. Elakad a lélegzetem az izgalomtól. De nem töröm meg a csendet. Enged a szorításán, de ahelyett hogy eleresztene, most végigsimítja a lábamat a térdemig, ahol megáll a keze. Látom, hogy előrehajol, aztán a száját érzem a bal combomon. Mintha tüzes vas érne hozzám. A nyelve hegye a bőrömet csiklandozza, és elönt a forróság. - Másra sem tudok gondolni, mint arra, hogy mit csinálnék veled suttogja alig hallhatóan. - Ha nem akarod, most szólj. Ha nem kívánsz, abbahagyom.

138

Miközben suttog, a tenyere a combjaimon kalandozik, be a bugyim szegélye alá. Megáll. Talán arra vár, hogy szóljak, hogy elküldjem, ha nem akarom. Vagy arra gondol, mit tegyen most. Nem tudom, mi járhat a fejében, mert fogalmam sincs, melyik fivér az. És bevallom, pillanatnyilag nem is érdekel. Cash-t és Nash-t is kívánom. Mindkettőjükkel veszélyes a kaland. Talán jobb is, ha nem tudom, melyikük csábításának engedtem. Ma éjjel nem is akarom tudni. Nem gondolkodom. Csak érzek. Érzem, ahogy az ujjai a bugyim szegélyével babrálnak. Újra megáll... és én azon tűnődöm, vajon mire gondolhat, vajon hogyan jelezzem, hogy akarom. Felemelem a csípőmet. Hallom, hogy felsóhajt, aztán lehúzza a bugyimat. Megértette, hogy igen, hogy akarom, hogy kívánom. Pihegve kapkodom a levegőt az izgalomtól, ahogy érzem a tenyerét a combjaimon. Széthúzza a lábaimat. Közéjük térdel az ágyra, és az ajkait a hasamhoz nyomja. - Csak az jár a fejemben, hogy vajon milyen az ízed... - szól halkan, és belenyal a köldökömbe. Izmaim összerándulnak a vágyakozástól. - Hogy milyen lehet érezni téged... - folytatja, és a combjaim közé csúszik a keze. Egészen széttárom a lábaimat. Belém csúsztatja az ujját, és a gyönyörtől majdnem elalélok. Felnyög. - Ó, milyen nedves vagy... - és még egy ujját becsúsztatja. - És csak az enyém... — suttog. Az ujjai bennem mozognak, hullámzik a csípőm, ahogy követem. A szája egyre lejjebb sétál a hasamon, és a combjaim közé hajtja a fejét. Forró lehelete megcsiklandoz, aztán érzem a nyelvét, hogy végignyal. - Édes... még édesebb, mint ahogy elképzeltem... - nyögi : az ujjaival pedig tovább izgat.

139

A nyelve és az ajkai csodát tesznek, addig nyalogat, addig szív, amíg érzem, hogy mindjárt elélvezek. A csípőm hullámzik, a szájához dörgölőzöm, az ujjai egyre erősebben, egyre gyorsabban mozognak bennem. A hajába markolok, magamhoz húzom, és megszűnik a világ. Mintha csillagszóró szikrázna lehunyt szemem előtt. Felkiáltok. Megfogja a csípőmet, és megtart, a nyelve pedig belém hatol, és úgy nyal tovább, amíg tényleg elélvezek. Minden porcikám lüktet. Érzem, ahogy fölém fekszik, és leveszi rólam a pólót. Teljesen ellazul a testem, ő pedig a tenyerébe fogja a mellemet, és a kemény bimbóimat izgatja. Az egyiket a szájába veszi, finoman megharapdálja, és ettől csak még inkább elönt a mámor. Megfogom a vállát... csak a bőre simaságát érzem, nincs rajta ing. A haját cirógatom, ő pedig most a másik mellbimbómat veszi a szájába, és kényezteti. Aztán újra helyezkedik, és a szája ezúttal megtalálja a számat. A nyelvét az ajkaim közé dugja, és a nyelvemmel incselkedik, én pedig viszonzom, és gyengéden szívom az ajkát, a nyelvét. Amikor eleresztem, érdes hangon súgja: - Érzed, milyen jó az ízed? Megfogom az arcát, és lenyalom a nedvességet a szája körül és az állán. Hangosan nyögdécsel, és a teste a testemhez tapad. - Igen, bébi... ugye, milyen jó? Hallom, hogy lehúzza a sliccét, és lehajol, leveszi a nadrágját. A sarkammal tolom lefelé, segítek neki, és élvezem, ahogy a combjaim között érezhetem a meztelen testét.

140

Megfeszül, és keménységet érzek a nagyajkaimhoz dörgölőzni. Egész apró mozdulatokkal fel-le csúszkál, simogat a testével. Aztán pihegve megszólal: - Csak

hogy

tudd,

tiszta

vagyok.

Ugye

te

is,

és

ugye

szedsz

fogamzásgátlót...? - Igen - felelem suttogva. Ez az első szavam, amióta megérkezett. A könyökére támaszkodva fölém hajol. Érzem, hogy nézi az arcomat, bár biztos nem lát szinte semmit, mint ahogy én sem őt. - Tökéletes - mondja, és mosolyt hallok a hangjában. Belém hatol. Majdnem felnyüszítek, mert nem csúsztatja be egészen, és már ki is húzta. Szinte fáj a sóvárgás. De nem sokáig. Újra belém hatol, most beljebb, hogy szokjam a méretét, mielőtt ismét kihúzza. így incselkedik velem, újra és újra, kicsit beljebb és beljebb, egyre jobban felajz, amíg már szinte sikítok. - Mondd ki! - súgja, és édesen kínoz, ahogy gyors, apró mozdulatokkal csúszkál ki-be. Belemarkolok a hajába, és a számhoz húzom a száját. A számmal, a nyelvemmel, csókkal könyörgök, hogy érezze, mennyire vágyom rá. Az ajkába harapok, és megemelem a csípőmet, hogy egészen magamba fogadjam végre. De ő visszahúzódik, és megint csak egy kicsit adja oda magát. - Mondd ki! - szól rám. Már zihálok a vágytól, az izmaim lüktetnek egy újabb orgazmus küszöbén, a combjaimmal szorítom a csípőjét, és egész testemmel könyörgök. De ellenáll, és nem hatol belém egészen, csak egy kicsit, aztán visszahúzódik megint. - Mondd ki! - ismétli harmadszor is. Végignyalom, a nyakától a füléig, és elfúló lélegzettel a fülébe súgom, amit hallani akar:

141

- Kérlek! Fölém hajol, szájon csókol, és most végre, végre egészen, mélyen belém hatol. Elakad a lélegzetem. Erőteljesen mozog bennem, érzem, milyen hatalmas, milyen kemény, egészen kitölt belül, és egyre közelebb jutok az eksztázis csúcsához. Az ajka az arcomat, a nyakamat cirógatja, aztán a melleim között bizserget. Forr a vérem, amikor a mellbimbómat keresi a szája. ívben megfeszül a hátam, az arca felé emelem a mellkasomat, hogy érezhessem a forró száját, a lágy nyelvét. - Élvezz, hogy élvezhesselek... - suttogja halkan, és a szájába veszi, a nyelvével simogatja a bimbómat. Mintha nyomatékosítani akarná a kérését, még keményebben mozog bennem, és a mellembe harap. - Gyere, élvezz, élvezz el, bébi - mormogja. Főbb se kell nekem. Lüktetve átadom magamat a második orgazmusnak, kéjesen gyönyörködve a csípője heves hullámzásában, ahogy a legédesebb mámorba ringat. Szinte levegőhöz sem jutok, annyira heves. Érzem, ahogy a testem az övére tapad, belül szorítom, ő pedig zihálva egyre gyorsabban mozog, aztán hirtelen megdermed. - Olivia... - nyögi a nevemet, és belém élvez, érzem a forróságát, a szenvedélyét. Lelassul a mozgása, de bennem marad, és még mindig lüktetve szorítom őt belül. Néhány csodálatos percen át így fekszünk, összeolvadva. Teljesen ki vagyunk merülve, egymásba gabalyodva pihegünk. A karjára támaszkodik, az arcát a nyakamhoz simítja, és a fülem mögött puhán, nyalogatva megcsókol. Nem szól semmit, csak a forró lélegzetét érzem a bőrömön.

142

A szívemet érzelmek öntik el, a fejemet kérdések, a testemet lüktetés a gyönyör után. Annyi minden van, amit végig kell gondolnom, amin aggódhatnék, amit meg kell vitatnom magammal, de ez most mind annyira... lényegtelen. Ellentmondásos érzések küzdenek bennem. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen pillanatokban képes lennék édesdeden elaludni. Pedig dehogynem. Amikor kinyitom a szememet, hajnalodik. Először a forró csókok, a csodás szex jut az eszembe. Körülnézek az üres szobában. Semmi sem utal arra, hogy érzéki látogató lepett volna meg. Sőt, talán hajlanék is arra, hogy meggyőzzem magamat, hogy az egészet csak álmodtam, kivéve, hogy tényleg zsibbadást érzek a combjaim között, amikor megmozdulok. Elmosolyodom. Kellemes ez az érzés, és arra gondolok, micsoda hatalmas szerszámnak köszönhetem.

Te jó égy tényleg „szerszámnak" hívtam gondolatban a ... ?! Felnevetek. Nem tehetek róla, egyszerűen boldog vagyok. Nagyon is. Legalábbis pillanatnyilag. Fáradtnak kéne lennem, de nem vagyok az. Felélénkültem, készen állok egy új napra. - Lehet, hogy Gingernek igaza van, és a szex gyógyír - motyogom bele a szoba csendjébe. A falak nem felelnek, és eszembe jut, hogy most csak az enyém a ház. Marissa egy időre elutazott, ami önmagában is jó ok az ünneplésre. Ez a gondolat Nash irányába vezet. Lehetséges, hogy ő járt nálam az éjjel? Annyira sötét volt, hogy nem tudtam kivenni, van-e látogatóm izmos mellkasán tetoválás. Hogyan tudhatnám meg, ki volt az?

143

Néhány pillanatra elkalandozom az emlékekben, selymes bőrt simogat a tenyerem, izmos test fekszik rajtam, karcsú csípő köré fonódnak a combjaim... Már a gondolattól is újra vágy éledezik bennem. Kibújok a paplan alól és elmegyek zuhanyozni. Dörzsölöm, tisztítom a testemet, és közben megpróbálok valami apró jelet az eszembe idézni, amiből kiderülhet, melyik fivér ajándékozott meg a csodás éjszakával. Azt hiszem, mindketten igencsak fel tudnának izgatni, és semmi olyasmi nem történt, ami egészen biztosan csak az egyikükre lenne jellemző. Hiszen alig beszéltünk... Megint fülig ér a szám.

Nem volt szükség szavakra... Az nem mérvadó, hogy hogyan jöhettek be. Cash-nél ott van a kulcscsomóm az autó miatt, Nash-nak Marissa adott kulcsot. Mindkét férfival egészen nyilvánvalóan erős a vonzás. Talán csak az a kérdés, melyikük lenne ilyesmire hajlandó. Cash ki is mondta, hogy szeretne szexuális viszonyba bonyolódni velem. Nash viszont foglalt, és tiszteletre méltó módon próbál viselkedni. Ugyanakkor... ott a tetőn nem Nash állította le a kezdődő kalandot, hanem én. Ha nem tettem volna, akkor vajon szexeltünk volna odafent egy nyugágyon, ahol Nash biztosan sokszor üldögélt Marissával? Minél többet agyalok, annál zavarosabb az egész, és annál több a kérdés meg az aggály. Inkább nem gondolkodom tovább. Biztos vagyok benne, hogy amikor találkozom Cash-sel, meg tudom majd állapítani, vele szexeltem-e. Egészen biztos. Felöltözöm, és lemegyek a konyhába kávét főzni. Meglepődöm, amikor a szobámban megcsörren a mobilom. Felszaladok érte.

144

Kicsit gyorsabban dobog a szívem, amikor Nash nevét látom a kijelzőn. Vajon miért keres ilyen korán? Talán azért, mert nemrég még mellettem feküdt? Vagy épp azért, mert kipihente magát az éjjel, tehát nem ő lopózott be hozzám? Mindenesetre felveszem a telefont. - Halló... A vonal túlvégén egy kis csönd, aztán: - Felébresztettelek? - Nem. Épp kávét főzök. - Akkor jó. Nem akarok zavarni. Arra számítottam, hogy alszol még, és a hangpostád fogad majd. Csak azért hívlak, hogy tudjam, megtaláltad-e a virágokat. Kicsit csalódottan hallgatom. Nem úgy hangzik, mint egy olyan férfi szavai, aki éjjel az egész testemet végigkalandozta a nyelvével. - Igen, megtaláltam a csokrot, amikor tegnap este hazaértem. - Remek. Csak hívj fel nyugodtan, ha bármire szükséged van, amíg Marissa nincs otthon. - Igen... köszi... persze. - Akkor nem is tartalak fel, idd csak meg a kávédat. Indulok dolgozni. Várnak a kora reggeli megbeszélések. - Rendben. És köszönöm a virágokat. - Örömömre szolgál, hogy kedveskedhettem neked, Olivia. Mintha mosoly bujkálna a hangjában? Sokáig libabőrös még a karom, miután letette a telefont. Ahogy kimondta a nevemet, arról is a múlt éjjel jut eszembe. Ahogy a nevemet nyögdécselte, mielőtt elment. De az nem lehetett Nash. Biztos a testvére volt.

145

Igazából nem is lep meg a felfedezés. Ez az egész sokkal jobban illik Cashhez, mint Nash-hez. Csak egy rosszfiú lopakodna be hívatlanul egy nő hálószobájába, hogy felébressze és elcsábítsa őt a saját ágyában. És csak egy rosszfiú gondolhatja, hogy nem fogom ellenezni. Megint mosolygok.

Van önbizalma, egyszer biztos. De igaza is volt. Nem bántam. Sőt, ezerszer sem bántam volna, ha nem alszom el utána, mint egy mulya kislány. De már jó ideje nem volt szexuális kapcsolatom, és el is felejtettem, mennyire ellazít a szenvedélyes szex. Leülök a konyhaasztalhoz, és olvasni kezdenék, hogy készüljek az óráimra, de megint csörög a telefon. Ezúttal a kijelzőn Cash neve villan fel. A reakcióm ugyanaz: végigfut rajtam az izgalom. - Halló. - Jó reggelt, szépségem! Ébren vagy? - Igen - mondom, és tudom, hogy hallja a derűt a hangomban. - A kocsid a haverom műhelyében van. A generátor okozta a gondot. - A fenébe! - csúszik ki a számon. Kora reggeli lebegésemet felváltja a valóság, és a roncs szar kocsim nyűgje. - Szerinted menynyibe fog kerülni? - Neked? Semmibe. A haverom lóg nekem egy szívességgel. - Ezt nem fogadhatom el, Cash. - És hogy veszel rá, hogy adjak az ellenvetésedre? - Komolyan

mondom.

Ez

túlzás.

Nem

akarok

visszaélni

a

kedvességeddel. Nem fogadhatom el. - Dehogynem. Fogadd csak el. Amúgy sem szívesség. Majd viszonzod. Újra fülig ér a szám, és szinte szárnyalok. Alig várom, hogy kimondja, hogyan is viszonozzam. - Szóval viszonozzam? Ugyan miként?

146

- Jövő héten adok egy plusz műszakot, ha belefér az idődbe. Hát ez bizony csalódás. Nem éppen az a szexi javaslat, amire vártam. A múlt éjjel után tudnia kell, hogy bármilyen módon, bármilyen pózban szívesen meghálálnám. Kivéve, ha mégsem ő volt a látogatóm.

Miféle cafka nem tudja, hogy kivel feküdt le előző éjjel? Grimaszt vágok.

És ki használ ilyen szavakat, hogy „cafka"? Persze tudom ám, hogy ki. Tracey, az anyám. Tipikusan ő mondana ilyet. Megrázom a fejemet, és fontosabb dolgokon gondolkodom el. Konkrétan azon, ki lehetett az, aki az elmúlt éjszaka a petefészkemet csiklandozta. Ahogy tűnődöm, egyre inkább az a gondolat zavar, hogy egyik fivér sem beszélt hozzám olyan gyengéden ma reggel, hogy abból kiderüljön, melyikükhöz volt szerencsém éjjel. Ez bizony szomorú.

Te jó ég! Kijöttem a gyakorlatból? Pocsék lettem az ágyban? Cash megköszörüli a torkát, választ vár. - Hát jó, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek, de attól függ, melyik nap lenne. Nem maradhatok túl későig... - Nem maradsz túl későig. Csak szeretném, ha megnéznél egy könyvelési dokumentumot. De semmiképpen ne viselj kontyot és ortopéd cipőt. Ez megnevettet. - Jó.... Talán sikerülni fog mesterségem címerei nélkül is alapos munkát végeznem. - Kétségem sincs - mondja lezseren. - Viszont addig is valahogy el kellene jutnod a főiskolára, nem? - De... - na, erre nem is gondoltam. Agyamra mentek a pasik. - Majd megoldom. - Tíz perc, és ott vagyok érted. 147

Végre beindul az agyműködésem, és gondolkodni kezdek. Ha Cash elvisz a suliba, csak taxival fogok tudni hazajönni, ami drága mulatság, főleg, hogy munkába is taxival kell majd mennem egész héten, amíg szerelőnél van a kocsim. - Tudod, akár lóghatok is a fősuliról ma. Nincs semmi fontos előadás. És akkor nem kell megint visszaélnem a segítőkészségeddel. - Nem élsz vissza vele. Tényleg nem. - De igazán nem szeretnélek feltartani. Majd este találkozunk. Komolyan. - Készülj el, és tíz perc múlva nálad vagyok. Azzal leteszi a telefont, meg sem várva a válaszomat. Szinte pontosan tíz perc múlva meghallom Cash motorjának mély hangú zúgását. Érzem a testemben az izgalmat, mintha fizikai hatása lenne rám. Akárhogy próbálom távol tartani magam Cash-től, egyértelműen nem sikerül. És ami a legrosszabb, hogy szinte nem is bánom. Nem várom meg, hogy az ajtóhoz jöjjön. Inkább elé megyek, és alaposan bezárom az ajtót magam mögött. Cash peckesen ül a fekete és króm színű motoron. A változatosság kedvéért kék farmer van rajta, feszül a combján, az egyszerű fehér póló pedig kirajzolja a mellkasát. Sötétszőke haja kócos, mint mindig. És annyira, de annyira megsimogatnám... Az arcától pedig eláll a lélegzetem. Még soha életemben nem láttam ennyire jóképű férfit, és van ma valami a mosolyában, a szemében, amitől vibrál köztünk a levegő, mint eleven láng. Tudom, hogy veszélyes, mégis a tűzbe akarom vetni magam.

148

22. Cash OLIVIA ÚGY NÉZ RÁM, MINTHA VALAMI FINOM FALAT LENNÉK. Ha meg akar enni, hát örömmel állok elébe. Bár még mindig türelmetlen vagyok, de meg is könnyebbültem. Tudtam, hogy meg fog törni a jég. Tudtam, hogy nem fog a végtelenségig ellenállni a vonzalomnak, ami kézzelfoghatóan vibrál köztünk. Hiszen túl erős a vágy. A csábítás. - Ha így nézel rám, jókora meglepetésben lesz részed, amikor a motoromra pattansz - mondom neki. - Jókora meglepetés? - kérdi, és gunyoros mosoly játszik a szája sarkában. - Vagy csak iciri-piciri, mint egy Tic-Tac? Imádom a humorát. Kicsit félénk, mint Olivia maga, de egészen meglepő pillanatokban csillan fel. Mosolyogva felé nyújtom a kezemet. - Na gyere csak ide, hadd frissítsem a leheletedet. Nevet. És, mint mindig, most is szeretném újra meg újra megnevettetni. Túl sokat gondolkodik, túl sokat aggódik. Nem tudom, min, de látom rajra. Szeretném felvidítani, és rengeteg felhőtlen perccel megajándékozni. Felhőtlen és gyönyörteli percekkel. Majdnem felnyögök a gondolatra. Olivia a kezembe kapaszkodik, ahogy felül mögém a motorra. Nem fordulok hátra, csak odaadom neki a sisakot. A visszapillantó tükörben nézem, ahogy felveszi. Valahogy szexis látványt nyújt benne. Talán azért,

149

mert

elképzelem,

ahogy

a

motoromon

ül

előredőlve,

fekete,

szűk

bőrszerkóban, én pedig mögötte, a kezem a derekán... Összeszorítom a fogaimat. A fene belé, és a kívánatos kis testébe! Hátranyúlok, a térde alá teszem az ujjaimat, és előrehúzom őt. Inkább

érzem, mint hallom, ahogy felsóhajt, amikor az ágyéka a csípőmhöz ér, a mellkasa pedig a hátamra simul. Nagyon is jólesik, hogy ő is pontosan annyira rá van hangolva minden rezdülésemre, mint én az övére, de ő még rátesz egy lapáttal. A derekam köré fonja a karjait, és a keze veszélyesen közelít a hasam aljához. A tenyere épp az övem csatja fölött állapodik meg. Pont ott, ahol mindjárt megérzi a merevedésemet, ha így folytatja. Nagy levegőt veszek, és elindítom a motort. Jobb lesz, ha sietősen odaérünk a főiskolára. Amikor beérünk a főiskola épületeihez, Olivia útba igazít, hogy melyik úton menjünk, és hol forduljunk be. Odaérünk. Megállok a járda mellett, és leteszem a lábam, hogy kitámasszam a motort, amíg leszáll. Elém állva veszi le a sisakot. Utána kirázza a sötét fürtjeit. Úgy néz ki, mint a lányok a samponreklámokban. És tudom, hogy fogalma sincs róla, mennyire szexis. Ő, de mennyire! Ki se tudom mondani! A szemembe néz, és felém nyújtja a sisakot. Nem veszem el, ő pedig kérdőn néz hol rám, hol a sisakra. Még mindig a motort támasztva állok, és eltolom a sisakot, helyette a hosszú haját érintem meg, aztán a számhoz húzom a száját. Meglepődik, ez világos; de nem ellenkezik. Úgy csókol, hogy érezzem, hogy tudjam, többet akar. Csak kérnie kellene, és már repülnénk is hazafelé, hogy az egész napot ágyban töltsük. De amikor a csók után a tágra nyílt szemeibe nézek, tudom, hogy még nem jött el az ideje. Hamarosan... de még nem.

150

Tudok várni. Ki is várom. - Mikor fogsz igent mondani? Nem felel, csak néz azokkal a smaragdzöld szemeivel. Az ajkai cseresznyepirosak, duzzadtak, és picit kinyílnak, ahogy szaporán lélegzik. Elmosolyodom. Nem kell majd sokáig várnom. - Hívj majd, amikor jöjjek érted - mondom, és puszit nyomok a szájára, mielőtt felveszem a sisakot. Olivia kábultnak tűnik, ami mosolyra derít. - Nem kell ma választ adnod. Várni fogok. Tudom, hogy megéri várnom rád - kacsintok rá cinkosán: - És neked is érdemes várnod rám. Azzal elhajtok. Amikor belenézek az oldaltükörbe, látom, hogy Olivia még mindig ugyanott áll, és utánam bámul.

151

23. Olivia MOST

MÁR TUTI.

CASH

JÁR A FEJEMBEN.

Igaz, hogy testben jelen vagyok a fősulin,

de akár ott se lennék, mert nem tanulok, csak annyit, hogy Cash viharosan csókol, és ez a vihar el fogja söpörni az életemet. Még mindig nem tudom, ki volt a szobámban az elmúlt éjszaka, de kezdem remélni, hogy Cash, és nem Nash. Persze Nash az, aki mindent megtestesít, amire vágynom kellene egy férfiban, mindent, amit anyám próbált a fejembe verni. Meg hát tényleg lenyűgöző pasi, és ha megcsókolna, elfelejteném minden elvemet. De Cash-hez képest... kezd elhomályosodni. Nem tudom, hogy ez már megint a szokásos rosszfiú-fixációm-e, vagy Cash több, mint amire számítottam. De bárhogy is, ő jár a fejemben. A bőröm alá fészkelte magát. És már nem sokáig fogok tudni ellenállni neki. Na persze tudom én, hogy ez veszélyes játék, és hogy valószínűleg össze fogja törni a szívemet. És megpróbálok kitartani, amíg bírok. De a szívem mélyén, ösztönösen érzem, hogy van köztünk valami, ami nem fog elillanni, amíg ki nem éljük. A szó legjobb értelmében. De úgyis sírás lesz a vége, amikor odébbáll. Viszont most ez az én választásom. Az én döntésem. Eleve úgy megyek bele a játékba, hogy tudom, mi van a pakliban. Talán így sem úszom majd meg a szívfájdalmat, de legalább döntéshelyzetben vagyok, és a saját kezemben van a játszma.

152

Végül

úgyis

Cash-t

választom.

Akárhogy

is

próbálok

küzdeni,

elkerülhetetlen. Bárcsak egy kicsit, csak egy icipicit jobban hasonlítana a testvérére... A

telefonom

riaszt

fel

a

merengésből.

Elfelejtettem

lehalkítani!

Felpattanok, hogy kikapjam a táskámból és kinyomjam, mielőtt a professzor lefejez. Már épp sikerülne lehalkítanom, és visszatenném a táskába, amikor látom, hogy Ginger az. Vallat vonok, összepakolom a jegyzeteimet, és az ajtó felé indulok. Amúgy is megzavartam az órát, és egy szó sem megy ma a fejembe, szóval jobb is, ha lelépek. Amikor végre beleszólok, Ginger harsány, dühödt hangját hallom ordítozni: - Mi a faszért nem tartod be a KRESZt, te szerencsétlen seggfej, nem látod, melyik sávban... - Szia Ginger! - szakítom meg az idillt. Rögtön halkabbra fogja. - Hahó, Liv! Csajszi, nem is hallottam, hogy felvetted! - El sem tudom képzelni, miért - közlöm szárazon. - Mizujs? - Hát épp érted megyek. - Értem? Hogyhogy? - kérdem aggódva. Ha Ginger úton van hozzám, akkor valami nincs rendben. - Hát mert lerobbant a kocsid, vagy nem? - De... de honnan tudtad? - Hát a múltkor valaki elhozott melóba Salt Springsbe, mert bedöglött a járgány, nem emlékszel? Az Nash volt. - Igen, tényleg, de azóta megjavíttattam.

153

- A picsába - morog Ginger. - Azaz... nem most mondtad, hogy lerobbant? - De. Már megint. - Liv, komolyan, abban a szar ócskavasban életveszélynek teszed ki magadat. Egyetlen kocsinak sem lenne szabad ennyiszer ledöglenie. Nincs véletlenül Münchausen by Proxy-szindrómád? - Münchausen... by Proxy...-szindrómám?! - Olyan, hogy a családtagjaidat bántalmazod, például megmérgezel valakit a pereputtyból, hogy mások jobban figyeljenek rád. - Igen, tudom, mi az, csak meglep, hogy te is. Hallom a büszke mosolyt a hangjában. - Most láttam egy adást a Discovery-n. - Te a Discovery Channelt nézed? - Azt hát. - De miért? - Elvesztettem a távirányítót. - Elvesztetted a távirányítót? - Igen. Most akkor mindent meg fogsz ismételni, amit mondok? - Ha hihetetlen és elképesztő dolgokat mondasz, akkor valószínűleg igen. - Miért, mi olyat mondtam? - Hogy Münchausen by Proxy-szindrómát élek ki a kocsim rovására. Meg hogy tanultál valamit a Discovery Channelről. Hogy egyáltalán tudod, mi az a Discovery Channel. Meg hogy végignéztél egy műsort a Münchausen by Proxy-szindromáról, mert elveszett a távirányítód. Hogy tudod egy olyan kis lakásban elveszteni a távirányítót? - A fagyasztóba tettem. Azt hiszem, akkor, amikor a vodkát vettem ki onnan. - Igen, biztosan. Logikus - mondom cinikusan.

154

- De most már sosem merülhet le az elem abban a szarban - nevet hangosan Ginger. - Figyelj, kérdezhetek valamit? - Hát persze, kiscsajszi. - Miért indultál el értem? Néha

Gingert

nehéz

rábírni,

hogy

összefüggően,

értelmesen

kommunikáljon. És amikor vele beszélek, a szétszórtsága ragályos. - A franc! Hát apukád miatt. Elesett, és eltörte a lábát. Megesketett, hogy nem szólok neked, de... tudod... Hát persze, hogy szólok. - Eltörte a lábát? Mikor?! - Két napja. - És csak most tudom meg? Kényszerítem magamat, hogy ne kiabáljak. Azonnal felbosszant, hogy csak ilyen későn értesülök a történtekről. - Nem is akartam szólni neked. Tudod, megígértem. De aztán Tad szólt, hogy látta apukádat a kórházban, és hamarosan ellenek a juhok, szóval... gondoltam, jobb, ha tudod. Mert muszáj lesz valakinek átvenni az irányítást, aki tudja, hogy ilyenkor mi a teendő, tudod, amikor megszületnek a bárányok meg ilyesmi. - És ha nem lennének bárányok, akkor nem is szólt volna nekem senki? Egyre idegesebb vagyok. - Hmmm... - hümmög Ginger. Tudja, hogy veszélyes vizekre evezett. Apád makacs, mindenkivel megígértette, hogy nem szól. Nem akarja, hogy haza kelljen jönnöd, és hogy aggodalmaskodj miatta. Dörzsölni kezdem az orrnyergemet, hogy elmúljon a tompa fajdalom a homlokomban. Erőt veszek magamon, és lenyelem az összes csípős megjegyzést, amit kedvem lenne Ginger fejéhez vágni.

155

- Merre vagy most? - kérdezem. - Tíz percre tőled. - Még a főiskolán vagyok. Gyere értem ide. - Jó, csak mondd, hogy merre kell menni. Hangosat fújva felsóhajtok. Gingert útbaigazítani olyan, mint késeket hajigálni a levegőbe. Veszélyes ostobaság, ami szinte biztosan balesettel végződik. Többször is előfordult már, hogy olyan városrészekbe tévedtünk, ahol én ki se mernék szállni a kocsiból. Kivéve, ha díszkíséretem is van, mondjuk két nindzsa és egy szumó birkózó. De mindegy is, mert most nincs választási lehetőségem. Sem Cash-t, sem Nash-t nem akarom újabb szívességre kérni. Persze használhatnám a Varázshüvely Hatalmát (az a Varázspálca női verziója), de az csak azokon a férfiakon működik, akik már kipróbáltak. És mivel még mindig gőzöm sincs, melyik fivér bújt az ágyamba, ez az opció kilőve, a Varázshüvely egyelőre használaton kívül marad. Útba igazítom Gingert a főiskola központi épületéhez. Ott legalább vehetek valamit inni, amíg várok rá. Ginger után Cash-t is felhívom, hogy szóljak, nem fogok tudni dolgozni a hétvégén. - Ne haragudj, de családi ok, és sürgős. - Semmi gond. Jöjjek érted? - Nem, a barátnőm, Ginger mindjárt itt lesz. Cash kicsit elhallgat, aztán megszólal: - De hát én szívesen elvittelek volna, akárhova kell menned. - Kedves tőled, de Ginger már elindult, és csak útközben telefonált. - Hmmm... — hümmög Cash.

156

- De... köszönök mindent. ígérem, hogy a kocsimmal kapcsolatos dolgokat elintézem, amint visszajövök. És annyi plusz műszakot vállalok be, amennyit csak kell, hogy bepótoljam a lemaradásomat. Nagyon nem szeretném elveszteni az új állásomat, és visszakönyörögni magamat a régibe, de most apáról van szó... - Emiatt ne aggódj. Majd kitalálunk valamit. Attól ne tarts, hogy mire visszajössz, nem lesz állásod. Megkönnyebbülve lehunyom a szememet. Mi tagadás, tényleg ettől tartottam. - Tényleg nagyon köszönöm, hogy ilyen megértő vagy - mondom a lehető legőszintébb és legártatlanabb hangon. - Biztos

vagyok

benne,

hogy

ki

tudok

találni

valamit,

amivel

meghálálhatod. Micsoda pimasz megjegyzés! Hallom a hangján, hogy nevet. Flörtöl velem. - Nem kétlem. A kérdés az, ki tudsz-e találni valamit, amihez nem kell levetkőznöm. Tudom, hogy most a tűzzel játszom. - Hát persze. Vegyél fel szoknyát, úgy csak egy ruhadarabtól kell majd megszabadulnod. Csak kár lenne a móka javát elmulasztanod... Bizsergés fut végig a gerincemen, egészen a hasamig, mint a villámcsapás. Zavartan nevetek. Nekem ennyire nyíltan nem megy a flört. Cash megérzi, hogy zavarba hozott. Kuncog. - Na jó, intézd, amit intézned kell. Ne siess. És hívj, ha segíthetek. - Rendben. És köszi, Cash. Leteszem a telefont, veszek magamnak egy innivalót a fősuli ebédlőjében, aztán kisétálok a padokhoz, hogy ott várjak Gingerre. Azon gondolkodom,

157

szóljak-e Nash-nek. Csak hogy tudja, nem leszek otthon a hétvégén. Csak hogy odafigyeljen a házra. Legalábbis ezt az ürügyet használom... Jó kifogás... - Szia Nash, Olivia vagyok — mondom, amikor felveszi. - Igen, Olivia, tudom, ki vagy - nevet halkan. Érzem, hogy elpirulok. Szerencse, hogy ezt ő nem látja. - Ja, bocs... - köszörülöm a torkomat zavartan. - Csak... hétvégén nem leszek otthon, csak azért szólók, hogy tudd, ha esetleg... ha esetleg bárkinek bármire szüksége lenne.

Úristen, hebegek, mint egy hülye! - Rendben, kösz hogy szóltál. Máris meg kell lógnod a rámenős tesóm elől? Tudom, hogy csak viccel, de nem tetszik, ahogy Cash-t leszólja. - Nem rámenős. És szó sincs ilyesmiről. Egyszerűen csak muszáj hazamennem a hétvégére. Rögtön eltűnik a játékosság Nash hangjából, és felváltja az aggodalom. - Baj van? - Apám eltörte a lábát. Nincs különösebben rosszul, csak elleni fognak a juhok, és törött lábbal nem tud utánuk járkálni, hogy megkeresse és megvizsgálja az újszülött bárányokat. - És te? Te ezt bírod egyedül? Nincs szükséged segítségre? - Nincs. Ott nőttem fel a farmon, segítettem apámnak, amíg kicsi voltam, amikor meg már nagyobb, egyedül is bírtam a strapát. Szóval nem lesz gond, de azért köszi, hogy kérded.

Kedves, figyelmes pasi... a fenébe! - Mindenesetre, ha segítségre van szükséged, nyugodtan hívj. - Köszönöm, de nem akarlak ugráltatni.

158

- Ugyan, Olivia - szól Nash, és ahogy kimondja a nevemet, megdobban a szívem. Egészen úgy hangzik, mint éjszaka. Talán őt csókoltam? Őt éreztem? - Csak szólj, mindenképp szólj, ha bármiben segíthetek. - Rendben - felelem, és kicsit szédül a fejem. Nem is tudnék vitázni. Szólok. - Jó. Figyelek a házra, amíg távol vagy. Hívj, ha visszaértél. - Persze hogy hívlak. És köszi, Nash. - Semmiség. Mialatt Gingerre várok, a két ikerfivér jár a fejemben, mint oly sokszor. Fogalmam sincs, mikor lesz egyszerűbb ez a kérdés. Vagy hogy egyáltalán egyszerűbb lesz-e. Merengésemből duda riaszt fel, és valaki a nevemet ordibálja. Megjött Ginger. - A nyavalya törje ki... - morgok, és a kocsija felé veszem az irányt. A vezetőülésen áll, félig kilógva a naptetőn. És mikor odaérek, úgy vigyorog, mint egy lelkes pszichopata. - Fogadunk, hogy azt hitted, el fogok tévedni? Nem válaszolok. Biztos voltam benne, hogy eltéved. Mérget vettem volna rá. Persze tévedtem. Úgy tűnik, mostanában ez gyakran előfordul. Biztos sok mindennel kapcsolatban tévedek...Van, amiben szeretném, ha nem lenne igazam.

Bárcsak olyan szerencsés lehetnék! Ginger nem is kertel, rögtön rákérdez: - Na, hogy állsz a péniszekkel? - De Ginger! - Ugyan, Olivia, inkább mesélj! Részletesen, mert én ki vagyok éhezve. Már egy ideje nem szexeltem.

159

- Már egy ideje? Az mi? Egy hét? Ginger elhűlve mered rám. - Dehogyis! Négy nap. De nekem ez is sok. Nagyon sok. - Hát te aztán nem aprózod el, az biztos. - Ami jár, az jár, csajszi - közli vigyorogva. Nevetek. Gingernek megvannak a maga hibái, de az biztos, hogy felvállalja magát, úgy, ahogy van, álarc és szépítgetés nélkül. - Ha az én bőrömbe kellene bújnod, meghalnál az unalomtól. - Nem igaz. Inkább tennék róla, hogy legyen némi izgalomban része a bőrödnek. Grimaszolok. - Képes lennél a bőrömbe bújva végigkefélni egész Atlantát. - Egy kis édes oboázás senkinek sem árt - kacsint Ginger. - Úristen! - rázom a fejemet. Javíthatatlan a nő. És persze képtelenség megsérteni. - Ne válts már témát folyton. Kipróbáltad a fickókat, vagy sem? Nem sikerül eltitkolnom az elégedett mosolyt. Azonnal észreveszi, és élénken hadonászni kezd. - Igen! Kipróbáltad! És milyen volt? Melyik volt jobb? És a másikat elvi hetem? - Hát, ez a bibi. Nem vagyok biztos benne, hogy melyikükkel feküdtem le. Fancsali képet vágok, amikor látom, hogy Ginger arcára kiül a sokk. Márpedig őt aztán szinte lehetetlen lesokkolni. Ha nekem sikerült, az nem lehet jó jel. - Na ezt meg hogy csináltad?

160

Elmesélem neki. Persze nem túlságosan részletekbe menően. Amikor a végére érek, nevetni kezd. Pontosabban hahotázni. - Tudod, mit kell most tenned? - kérdi. - Nem fogom megkérdezni őket, ne is mondd. - Nem is kell. Viszont mindkettőjükkel le kell feküdnöd, mert csak így derítheted ki, melyiküké a Bűvös Nyelv — azzal gonoszul elvigyorodik: - Te szegényke! Jóképű ikerpasikkal kell kifulladásig szexelned! Ez borzasztó lehet... - Ha még csak erről lenne szó... de tudod, hogy én... hogy én nem... Zavartan piszkálgatom a körmömet, de a szemem sarkából így is látom, hogy néz rám Ginger. - Ez is a faszfej Gabe miatt van? - Tudod, hogy köze sincs... - Francokat nincs. Liv, túl kell lépned rajta. Attól még, hogy egy pasinak megvan a stílusa, ahogy öltözik, ahogy kinéz, ahogy viselkedik, még nem biztos, hogy olyan, mint Gabe. Ugyanakkor attól még, hogy nem néz ki úgy, öltözik úgy vagy viselkedik úgy, simán lehet seggfej. Nem mérhetsz minden pasast ahhoz az érzéketlen, sunyi kis pöcshöz. Nem zárkózhatsz be, csak mert egyszer pórul jártál. Eszembe jut az elhatározásom, hogy bevállalom Cash-t. De eszembe jut az is, mennyire segítőkész és kedves volt Nash, amikor felhívtam. Ha Gingernek igaza van, akkor a külső ellenére bármelyikük lehet olyan, mint Gabe. És honnan tudjam, melyikük valóban olyan? Lehet, hogy mindkettő olyan!

Bízz a megérzéseidben. Bízz abban, amit tudsz. Nash jófiú. Cash rosszfiú. A rosszfiúk nem változnak meg Nash viszont foglalt.

161

Cash nem foglalt. Nash nem kínál nekem semmit. Cash őszinte, és annyit kínál, amennyit tud. Érdemes lenne vajon bármelyiküket beengedni az életembe? Vagy jobb lenne mindkettőnek hátat fordítani? És futni... Ginger megérzi, hogy rágódni kezdek, és keres egy sokkal kevésbé kényes témát: szexboltok kínálata.

Jaj, Ginger... Ledöbbenek, amikor besétálok a házba, és egy kórházi ágyat találok a nappaliban. Erőt vesz rajtam a lelkifurdalás és az aggodalom. Aztán meglátom apát, aki a kedvenc zöld foteljében ül, begipszelt lába egy párnán pihen. Kicsit megkönnyebbülök, de nem értem... a gipsz nem a térde alatt kezdődik, ahogy számítottam rá. Hanem egészen a csípőjénél. Apám a combcsontját törte el. És nekem nem mondták meg.

A jó kurva életbe! Földre dobom a táskámat, és apám elé vonulok csípőre tett kézzel, duzzogva. - Nem tudtál volna felhívni, hogy szóljál? Napokkal később kell megtudnom

Gingertől?! Apa

mogyoróbarna

szemében

látom,

hogy

mindjárt

megpróbál

kiengesztelni. Végletekig kerüli a konfrontációt, ez volt az oka, amiért anyám végül is lelépett, és fogott magának egy gazdagabb, erősebb jelöltet. Egy sikeresebbet. Azt hiszem, mindegy is volt neki, csak apámat akarta leváltani. Micsoda... liba! Néha már-már utálom őt.

162

- Na, Fruska... - mondja apa. Tudja jól, hogy a kiskori becenevemtől úgyis elpárolog a mérgem. - Tudod, hogy semmit nem titkolnék előled, legfeljebb a te érdekedben. Van így is elég tennivalód az új állásoddal, a főiskola utolsó évével, és azzal, hogy ott laksz az unokatesóddal. Nem akartam még rátenni egy lapáttal. Próbáld megérteni... - mondja kedvesen. Úgysem tudok rá haragudni. De be kell vallanom, hogy tényleg dühítő tud lenni. A lába mellé térdelek. - Apa, fel kellett volna hívnod. - Ugyan, Liv, mit tehettél volna? Csak aggódsz. És most miattam a munkahelyedről is kimaradsz. - Nem lesz belőle baj. Ginger mondta a bárányokat. Összeszedem és karámba viszem őket, aztán már megyek is vissza a munkába. Apa becsukja a szemét, a fotel háttámlájának dől és fáradtan ingatja a fejét. Pár másodpercig egy szót sem szól, azzal véget is vet az előbbi témának. Ez is egy frusztráló szokása: egyszerűen elhallgat. Nem vitázik, nem érvel, nem nyilvánít véleményt, csak úgy... elhallgat. Feltűnik, hogy kicsit jobban megőszült, amióta nem láttam. És a szája sarkában is mélyebbek a ráncok. Ahogy nézem, valahogy jóval idősebbnek látom a koránál. Negyvenhat éves, de a csalódásokkal teli, kemény élet rányomta a bélyegét. Most nagyon látszik. - Apa, hogy tudnék segíteni? Akár el is árulhatnád, ha már úgyis hazajöttem. Mi van a könyveléssel? Nem néz a szemembe, de válaszol: - A könyveléssel minden rendben. Jolene szokott benne segíteni, amikor nem vagy itt.

163

Összeszorítom a fogamat. Jolene könyvelési szakértőnek képzeli magát, de nem az. Nagyon nem. Biztosan jól elszúrt mindent, és lesz mit javítgatnom. Inkább témát váltok, hogy ne morogjak. - És a házimunka? Semmi tennivaló nincs? Apa végre rám néz, és nevet a szeme. - Liv, felnőtt ember vagyok, el tudom látni magam anélkül, hogy a lányomnak kelljen pátyolgatnia. Elhúzom a számat. - Tudom, apa, nem is ezt mondtam, és te nagyon jól tudod. Kinyújtja a kezét, és meghúzza a fülem mellett a hajamat, pont úgy, mint amikor kiskoromban a copfomat húzkodta. - Tudom, persze hogy tudom. De azt is tudom, hogy úgy gondolod, neked kell rám vigyáznod, főleg, amióta anyád lelépett. De ez nem így van, kislányom. Belebetegednék, ha azt látnám, hogy eldobod a lehetőségeidet azért, hogy ide vissza gyere. Repülj ki, találd meg a saját boldogságodat. Engem is az tenne boldoggá. - De apa, én nem... - Jól ismerlek, Olivia Renee. Én neveltelek fel. Ismerem a terveidet, a gondolataidat. És kérlek, ne csináld ezt. Én jól megvagyok itt, de téged vár a világ. A jobb élet lehetősége. - Apa, én szeretem ezt a farmot, a bárányokat... te is tudod. - Igen, ez igaz. És mindez mindig várni fog, ha meglátogatsz. De egyelőre az enyém. Az én gondom, az én életem, az én feladatom. Nem a tiéd. A te feladatod,

hogy

lediplomázz,

jó

állást

szerezz,

és

zsebpénzből

is

felvásárolhasd ezt a tanyát. Akkor majd elgondolkodom rajta, hogy visszaengedjelek-e ide. Na, jó lesz így? Értem én, hogy mire akar kilyukadni. Ismerem. Ismerem a bűntudatát. És rábólintok ugyan a kérésére, de csak az ő kedvéért. Apa ugyan nem tudja

164

még, de én soha, soha nem fogom elhagyni, ahogy anyám tette. Soha nem fogom fontosabbnak tartani az előkelő, jómódú életet a szeretteimnél. Soha. - Viszont, ha már itt vagy, egy szívességet megtehetnél. Pontosabban kettőt. - Hát persze! - Előkészítettem a babot a konyhában, chilis babot akartam főzni. Megcsinálod a vacsorát? - A kedvencedet? Naná! - Jó kislány vagy. Rám mosolyog, aztán a tévé felé fordul; valami műsort nézett, amikor jöttem. - Apa... - Igen? - néz rám kérdőn. - Mi a másik szívesség? Kicsit elgondolkodik, aztán felvidul az arca. - Tudom már! Hát az, hogy Ginger és Tad egy megkésett búcsúpartit szervezett neked ma estére. Oda el kellene menned. Megrázom a fejemet. - Nem hagylak egyedül, hogy bulizni... - Dehogynem. Ma meccs lesz a tévében. Én úgyis nyugton akarom nézni, te meg szórakozhatsz egy kicsit a barátaiddal. Vagy már ennyit sem kérhet a lányától egy sebesült vénember? - Ha már így állunk, hát rendben - vihogok. Persze tudom, mi az ábra. És hogy miért. De engedek neki, főleg mert tudom, hogy a fociért mennyire odavan. Valószínűleg tényleg szívesebben nézné egyedül, úgy nem izgulok a vérnyomása miatt, ha felhúzza magát és a képernyővel ordibál.

165

Elégedetten mosolyog, és megint visszafordul a tévéhez. Békén hagyom, és megyek vacsorát főzni. Amikor besétálok Tad bárjába, valóságos füttykoncert fogad. Gyorsan lejjebb rángatom a szoknyám szegélyét. Kár, hogy nem volt időm ruhákat csomagolni az útra. így kénytelen vagyok beérni a régiekkel, amik itt vártak a szekrényemben, pedig azokat évekkel ezelőtt kinőttem. A fekete szoknya rövidebb, mint szeretném, és a póló, amit felvettem hozzá, testhezállóbb, mint kéne, ráadásul régen nem hagyta ennyire szabadon a hasamat. Ha fiatalabb lennék, apa biztos nem engedett volna el otthonról, amíg át nem öltözöm valami decensebb holmiba. Sajnos ezen kívül csak tréningnadrág és festékfoltos, szakadt farmer állt a rendelkezésemre, úgyhogy marad a rövid szoknya és a szűk póló. Az ismerős közegben hamar feloldódom. Iszogatunk, és bulihangulat van. Nemsokára érzem is, hogy vidáman spicces vagyok, és talán nem kellene ilyen gyorsan ennyit inni. Épp Gingerrel nevetgélek, aki ma estére szabit kért, hogy velem bulizhasson. Ekkor nyílik az ajtó, és fájdalmasan összeszorul a szívem, amikor látom, hogy Gabe, az expasim sétál be, kézen fogva Tinával, a barátnőjével. Pont úgy néz ki, ahogy emlékszem: hihetetlenül jóképű, hollófekete haj, világoskék szem, pimasz és sármos mosoly. És megmaradt a hibája is: barátnője mellől is a többi nőt fixírozza. Meg sem próbálja titkolni, ahogy megbámulja őket. Tina meg, szegényke, úgy tesz, mintha nem venné észre. Na ennyit a párkapcsolati problémákról. Ginger észreveszi, ahogy néma csendben, meredten nézek, és megszólal: - Te jó ég, ki engedte be azt a faszkalapot?

166

Megfordul, és már szállna is le a bárszékről, hogy kitessékelje. Megfogom a karját, és visszatartom: - Hagyd, nem ér annyit. Valójában imádnám, ha Ginger jól seggbe rúgná Gabe-et, de ettől csak szánalmasnak tűnnék, szóval inkább iszom tovább, hogy tudomást se vegyek a jelenlétéről. Szólok Tadnek, aki most szokásával ellentétben a pult mögött dolgozik, Gingert helyettesíti. Kérek tőle még egy kört. Még pár feles, és ki is leszek ütve, az biztos. És most kifejezetten jólesne az eszméletvesztés. Gingerrel koccintunk, és bedobjuk a felest. Érzem, ahogy a tömény ital a gyomromba vándorol, és kellemesen melenget. Ginger felnevet, és vele nevetek, de a szemem a tömegben Gabe-et keresi. Meg is találom. Egy magas asztalnál ül, és annak ellenére, hogy mellette van a barátnője, engem bámul. A szemében ott a felismerés. És az éhség. Mint mindig. És, mint mindig, zsigerből reagálok rá. De most ez a reakció szinte azonnal meg is hal, mert a lángokat eloltja a valóság hideg zuhanya. Hiszen ma este Tinával van itt, nem velem. Hónapokig

hallgattam

a

hazugságait,

és

napról

napra

jobban

beleszerettem, miközben neki barátnője volt, akit esze ágában sem volt elhagyni. És a legrosszabb, hogy van egy kisfiúk is. Szóval családos ember. És, bár tényleg csaknem szakítottak, mégis úgy éreztem, én szakítom szét a családot. Úgy éreztem magamat miatta, mintha az anyám lennék: egy család száradna a lelkemen. És ezt nem bocsátom meg neki. Próbálom élvezni az estét, a búcsúbulit a barátaimmal és a kollégáim mai, de egyre pocsékabb hangulatban vagyok. Minden korty és minden nevetés valahogy őszintétlennek tűnik, rájuk nyomja a bélyegét az, hogy itt van a sokadik rosszfiú, akivel pórul jártam.

167

Ginger megint kér egy kört, és örömmel elfogadom, bár tudom, hogy meg fog ártani. Felhajtjuk az italt, a barátaink éljeneznek. Az alkohol kezd a fejembe szállni, és elkergeti a keserűséget, amikor megint megakad a szemem valakin a bejáratnál. Megérkezett Cash.

168

24. Cash SEMMI

MEGLEPŐT

NEM

LÁTOK,

amikor

belepek

a

sportbárba.

Tipikus

sportközvetítő és itató szórakozóhely, egy tucat tévé szól körben a falakon, az asztalok a terem közepén sorakoznak, a tévék felé fordítva. A pult a jobb oldalon áll, mögötte négy biliárdasztal, fölöttük Budweiser sört reklámozó hosszú fénycsövek. Hátul pedig egy kis tánctéren lehet ropni. A szemem másodperceken belül Olivián állapodik meg. Mintha mágnes vonzaná a pillantásomat. Amikor meglátom, ahogy a pultnál ül a barátaival, két dologban biztos vagyok. Az egyik, hogy ha nem hagyja abba a piát, nagyon be fog rúgni. A másik, hogy fel fogom hajtani a szoknyáját még hajnal beállta előtt. Amikor találkozik a szemünk, ellenszegülést látok a tekintetében. Láttam már régebben is, de azt hittem, ezen már túl vagyunk. Vajon mi történhetett reggel óta, hogy megint itt tart? Káromkodnék, de visszafogom magamat, és közömbös arckifejezéssel felé indulok. Amikor mellé érek, kihúzza magát, és felszegi az állát. Mi ez a határozottság? Bár frusztrál, de mi tagadás, izgat is. Azt akarom elérni, hogy akarjon engem, annak ellenére, hogy valamiért azt hiszi, nem szabad. És el is fogom érni. Újra. - Megkérdezném, hogy meghívhatlak-e egy italra, de látom, már ittál eleget.

169

- Ne szólj rám, az az apám dolga, ő meg otthon fekszik törött lábbal motyogja Olivia spiccesen. - Nem kritikának szántam, csak ténynek - felelek, és intek a pultosnak, aki kifejezetten utálkozva néz rám. - Jack Daniels, tisztán. Most Olivia felségterületén vagyok. A barátai veszik körül, és igencsak védelmezően. Furcsa, hogy úgy érzik, meg kell védeniük tőlem, pedig még nem is ismernek.

A francba, biztos tényleg mindig ugyanolyan típusú pasikkal járja meg, és ezt jól tudják a barátai is. Végtelenül idegesít, hogy beskatulyázott, és ezt tették a barátai is. Ha valamit utálok, az az, amikor igazságtalanul ítélnek meg. Nem mintha az itt jelenlévők bármit is tudnának rólam, beleértve Oliviát is. Érdekes lenne látni, mit szólna, ha mindent tudna. A teljes igazságot. Csak pár mondatomba kerülne, és okot adnék rá, hogy futólépésben meneküljön előlem. De nem teszem. Puszta önzésből nem teszem. Mert akarok tőle valamit... Sok mindent. Amikor a pultos kihozza az italt, elé teszek egy tízdollárost, és egyetlen korttyal felhajtom. Intek, hogy jöhet még egy, és visszalököm a poharat. Szándékosan nem foglalkozom Oliviával, amíg az italt várom. Végül megszólal. Majdnem elmosolyodom. Azt akartam, hogy ő tegye meg az első lépést, és meg is tette. - Mit keresel itt? - kérdi, és lekászálódik a bárszékről, hogy odaálljon mellém. Azon gondolkodom, erősebbnek érzi-e magát, úgy véli-e, hogy ő irányít, ha áll. Vagy talán úgy érzi, állva inkább biztonságban van, ha menekülni akar. Könnyebb elfutni.

170

- Azt gondoltam, talán segítségre lehet szükséged. Jöttem segíteni. Látom, hogy egy másodperc törtrészéig jobbra pillant, aztán újra engem néz. - Hogy találtál meg? - Megkérdeztem a tesómat. - De honnan tudtad, hogy most itt vagyok? - Édesapádtól. - Te elmentél a házunkba? - Ez nyilvánvalóan zavarja. - El. Vagy ez gondot jelent? A látogatók ki vannak tiltva a titkos búvóhelyedről? Megbűvölve nézem, ahogy elönti a düh. Csípőre teszi a kezét. Tüzes a kicsike! - Eszedbe sem jut megvárni, hogy hívjanak?! - Ha hívtak volna, az már nem önként felajánlott segítség. Vagy tévedek? Akármilyen ideges, akkor is újra odapillant jobbra, egy asztal felé. Követem a tekintetét, és egy pasast látok ott ülni egy kis félénk nővel. Ahogy a fickó Oliviát figyeli, kétségem sincs, hogy ismerik egymást. Méghozzá nagyon bensőségesen. Egy lépéssel közelebb állok Oliviához, és a füléhez hajolva megkérdezem: - Ő az a fickó? Felrántja a fejét, mintha rajtakaptam volna. Dühös. - Miféle fickó? Miről beszélsz?! - Ugyan már, ne tagadd. Az ott a legutóbbi rosszfiúd, vagy nem? mondom, és végigmérem a seggfejet, aki tudtán kívül is megnehezíti az életemet. - Úgy tűnik, mégsem végzett vele a kisbalta, sem a cápatámadás. Szétrúgjam a seggét? Olivia arcát nézem. Érzelmek egész sora fut át rajta, a kételkedéstől a zavaron át a humorig. Mindjárt elmosolyodik.

171

- Nem, ne rúgd szét a seggét. - Biztos ne? Tudod, ez a specialitásom: seggfejek seggbe rúgása. Most már nevet. - Seggfejbe rúgás? - Az bizony. Ha önnek seggfejproblémája van, hívjon engem, és megoldom! Seggfejbe rugdosás, garanciával! - Köszi az ajánlatot, de nem ér annyit. Kinyújtom a kezemet, és odébb simítok egy fekete fürtöt. - Ha fájdalmat okozott neked, akkor igenis megérdemli. Szerintem Oliviának fogalma sincs, mennyire elárulja az arca az érzéseit. Nagyon is jól látom, milyen hatással vagyok rá. Tetszem neki, és valószínűleg

azt

sem

bánná,

ha

levetkőztetném

és

tetőtől

talpig

végignyalogatnám, bár az ellenkezne a józan eszével. Azt is jól látom, hogy uralni akarja az érzéseit, megtagadni őket. Közömbös akar maradni. Nem akarja, hogy bármilyen hatással legyek rá. De nem sikerül neki, és, ha rajtam múlik, csak egyre jobban fogok hatni rá. Ismerem a dalt, ami megszólal a tánctéren. A Ho Hey-t sosem játszanám a klubomban, de azért nem rossz kis nóta. Egy kicsit még érzelgőssé is tesz a szövege... szegény, zavarodott, félénk kis Oliviám... - Na gyere, törjünk borsot az orra alá - mondom neki, és kézen fogom. Odanyúlok Olivia barátnőjének keze után is. A csaj azóta fürkész, amióta beléptem, mintha valami finom falat lennék. - Cash vagyok, Olivia főnöke. Szabad egy táncra? - Ginger vagyok - mutatkozik be széles mosollyal. Az ujjaim közé kulcsolja az ujjait, minden további nélkül. Ahogy a táncparkettre vezetem a lányokat, Ginger magára vonja a figyelmet, ami nekem pont kapóra jön.

172

- Gyertek, mindenki jöjjön! Búcsútáncot Livnek, amit sosem felejt el! Másodpercek alatt megtelik a tánctér Olivia barátaival, énekelnek, nevetnek, ölelgetik, csak vele foglalkoznak. Látom, ahogy lassan ellazul, felvidul. Már csak egyetlenegyszer néz arra a fickóra, és akkor is csak egy pillanatra, szinte véletlenül. Most már csak az őt körülvevő barátokra figyel. És rám. Megtört a jég köztünk. Amikor mosolygok, ő is mosolyog. Amikor kézen fogom, az ujjaim közé fonja az ujjait. És amikor felém fordul, érzem, hogy legalábbis pillanatnyilag nem vesz egy kalap alá a pöccsel, akit szíve szerint aprítógépbe pottyantana. Vidáman ragyog a szeme, tényleg boldognak tűnik. - Köszönöm. Igen tehetséges seggfej berugdosó vagy. - Pedig nem ez a klasszikus módszerem. Ez a nyomába sem ér. De ha téged boldoggá tesz, akkor megteszi. Félénken elfordítja a tekintetét, de rögtön vissza is tér a pillantása, nem tud ellenállni a kettőnk közt bizsergő mágneses vonzásnak. - Igen, nagyon is boldoggá tesz. - Akkor rúgjunk bele még egyet, gyere! Felvonja a szemöldökét, és mosolyog. Látom, ahogy összeszedi a bátorságát. Most úgy érzi, övé a világ, és mindent le tud győzni, még az expasiját is. - Hogyan? - kérdi kacéran, és megnyalja a szája szélét. Körülnézek, és megkeresem a mosdót jelző kis táblát. Oliviára mosolygok, mindkét kezét a tenyerembe veszem, és aztán elindulok kifelé a tömegből, a mosdó felé. Közben csak őt nézem. Kipirult az arca, a szeme tágra nyílik az

173

izgalomtól. Nem tudja, mi a tervem, de biztos sejti, hogy pikáns. És beleegyezően követ, amin csak még jobban felbátorodom. Egyszer sem néz vissza az asztalnál ülő pasasra, de én látom a szemem sarkából. Valamit mond a nőnek, aki mellette ül, aztán felkel, és elindul. Dühösnek tűnik, amin jót mulatok. Amikor a mosdók előtti rövid folyosóhoz érünk, magamhoz húzom Oliviát, és megcsókolom. Lágyan átadja magát, és azonnal a hajamat kezdi simogatni, a mellkasát pedig hozzám nyomja. Csak annyi volt a tervem, hogy megcsókolom, hadd lássa az expasi, és hadd pukkadjon meg, de Olivia most már nem törődik vele. És én sem. A zene elhalkul, ő pedig a lábamhoz dörgöli a lábát. Leeresztem a kezemet, és végigsimítom a selymes vádliját. Megfogja a kezemet, és a csípőjére húzza. Örömmel engedelmeskedem. Megmarkolom és masszírozni kezdem a formás seggét. Amikor felnyög, rajtam tetőtől talpig végigfut a bizsergés, és minden porcikám vigyázzba áll. A csókot csak incselkedésnek, flörtnek szántam, de túláradó szenvedély lett belőle. Most már semmi másra nem tudok gondolni, csak a lányra a karjaimban. Hátranyúlok,

és

elfordítom

a

mosdó

ajtajának

a

gombját,

hogy

beslisszolhassunk. Csak egy másodperc kell, hogy levegőt kapjak és kicsit körbepillantsak. A női mosdóban vagyunk. Bezárom az ajtót, és magamhoz húzom Oliviát, végigsimítom a lábát, és ezzel a mozdulattal felhúzom a szoknyáját. A bugyijából egészen kilátszik a popsija. Cirógatom a bársonyos bőrét, végighúzom az ujjamat a fenékvágatán, aztán a csípőjét a csípőmhöz húzom. Azt akarom, hogy érezze, mennyire kívánom.

174

A szája az enyémen piheg, és az ujjai az övem csatjával babrálnak.

Mi a francért vettem fel övet?! Segítek neki kigombolni a farmeromat. Benyúlnék, de eltolja a kezemet, és kezelésbe vesz. Megszorít. Szinte robbanok, ő pedig lassan végigsimít tövétől hegyéig, a nyelve közben ugyanezzel a lassú mozdulattal nyalja végig a nyelvemet. Megfogom a csuklóját, és megállítom a kezét. Szenvedélytől sötétlő szemekkel, kipirulva néz rám. Az ajka vörös és duzzadt, és arra gondolok, milyen lenne érezni, ahogy leszop. Nem, ezt ma nem. A mai este Oliviáról szól. Gyönyörű, szexis, vakmerő, szenvedélyes nő, és ma éjjel azt akarom, hogy olyannak lássa magát, amilyennek én látom. A mosdó felé fordítom, az egyetlen tükör felé. Zavarba jön, amikor a tükörben találkozik a szemünk. - Nézz magadra - mondom. Félresimítom a haját, és megcsókolom a nyakát. Félrehajtja a fejét, hogy jobban hozzáférjek. - Te vagy itt a leggyönyörűbb nő - suttogom, és a tenyerem végigfut a hasán, aztán be a felsője alá. A bimbói kemények. A melltartója vékony csipkéje alatt megmorzsolgatom őket, közben le nem veszem a szememet az arcáról. Résnyire nyitja a száját, és felnyög. - Szexis vagy, csodálatos vagy - mondom, és a mellét simogatom, a csípőmet pedig a kerek, feszes fenekéhez szorítom. Az egyik kezem lefelé indul a hasán. A szoknyája még mindig fel van csúszva, látom a fehér bugyiját. Megérintem a lábai közt. Felsóhajtok, amikor megérzem, milyen nedvesre ázott a puha pamut.

175

- Minden férfi odaadná akár az életét is, hogy megkaphasson téged, ha csak egyetlen éjszakára is - mondom, aztán félrehúzom a bugyit, és belécsúsztatom az ujjamat. Lehunyja a szemét, és a vállamra hajtja a fejét. -

Azt szeretném, hogy nézd. Hogy nézd, lásd, amit én látok. Hogy

nézzük mindketten, ahogy elélvezel nekem. Engedelmesen kinyitja a szemét, a csípője együtt mozog a kezemmel, az ajka édesen szétnyílik. Kicsit hátrahajolok, és a háta közepére teszem a kezemet. Finoman tolom, amíg előrehajol, és ösztönösen kitámasztja magát mindkét kezével a mosdó szélén. Még mindig nézem őt, és közben a térdéig leügyeskedem a bugyiját. Simogatom a bársonyos seggét, a másik kezem egyik ujját pedig megnyalom, aztán a lábai közt végigcirógatva mélyen becsúsztatom. Nyögdécsel, és érzem, hogy belül milyen forró. Megszorítja az ujjamat. Megtámasztom

a

csípőjét,

és

kicsit

beléhatolok

a

makkommal.

Visszafojtom a nyögést... milyen nedves, és tűzforró, és milyen hívogatóan fogad magába... Lefelé pillant, mintha nézni akarná, ahogy beléhatolok. Amikor nem mozdulok, a szemembe néz a tükörben. Bólintok, ő a tükörké pére pillant, és akkor benyomom, keményen és mélyen. A szája kinyílik, a szemeit kéjesen lehunyja. Megpihenek benne, élvezem, milyen szorosan fog, megállok egy kicsit, hogy ne menjek el túl hamar. Kinyitja a szemét, és előredől, amitől majdnem egészen kicsúszom belőle. Aztán ugyanolyan lassan megint hátradől, és egészen magába fogad. A kezem a csípőjén, és egy lassú ritmusban ringatom, amit sokáig tartani tudok anélkül, hogy túl hamar elmennék. Amikor ráérez a ritmusomra, átnyúlok a lábai közt, és simogatni kezdem, az ujjam hegye finoman köröz a kemény kis csiklóján. Szexis kis hangokat ad, én pedig körkörösen

176

simogatom. Amikor úgy csinálom, ahogy a legjobban szereti, szinte dorombol. .Aztán akadozni kezd a lélegzete, és egyre hangosabban élvez, én pedig előrébb hajolok, megmarkolom a haját, és gyengéden magam felé húzom a fejét. A fülébe suttogok: - Nézd magad, amikor elélvezel, Olivia. Nézd, mennyire gyönyörű és kívánatos vagy. Látod? Látod, miért akarlak annyira? Aztán csak mozgok és mozgok benne, amíg felsikolt, az ajkába harap, hogy csendben maradjon, és az édes kis teste reszket, ahogy elöntik a gyönyör hullámai. Aztán már én sem bírom tovább. Érzem, hogy mindjárt elélvezek, és újra a szemébe nézek a tükörben. Alig jutok szóhoz, a szívem olyan hevesen ver. - Látod? Ezt te teszed velem. Azt akarom, hogy a szemedbe nézhessek, amikor végigfolyik a nedvem a lábadon. Felizgatják a szavaim! Egyre szorosabban lüktet, és a csúcsig repít. Felnyögök, minden izmom megmerevedik, és elélvezek benne. Bár ösztönösen becsuknám a szemem, de kényszerítem magamat, hogy ne tegyem, hanem a szemébe nézzek. Nem néz félre, egyetlen másodpercre sem. Ahogy utána lassan ki-be mozgok még benne, érzem, hogy melegség csordul ki, és a combomra folyik. Tudom, hogy ő is érzi. Nekidöntöm a csípőmet, és ő elmosolyodik. Ugye, hogy érzed, bébi? És ami még

jobb, tetszik is! A mai este legnagyobb felfedezése? A félénk, visszafogottan szexis külső mögött Olivia egy kalandvágyó, piszkos fantáziájú leányzót rejteget. És én fel fogom szabadítani a rejtőzködőt.

177

25. Olivia MEGPRÓBÁLOM

ÖSSZESZEDNI MAGAMAT,

és szalonképes állapotban távozni a

mosdóból, de Cash le sem tudja venni rólam a kezeit. Tudom, hogy aggódnom kellene, hogy illene zavarban lennem, és holnap biztos utol is fognak érni ezek az érzések, de most... Most le vagyok nyűgözve. Soha életemben nem volt még részem ilyen észveszejtő, szédületes szexben. Azt hiszem, a szobámba Nash lopózhatott be. Mert amit most Cash művelt... szent ég! Ugyanakkor... Cash nem kérdezett rá, hogy védekezzünke, ami azt sugallja, hogy tudta, mi a helyzet. Ami azt jelentené, hogy ő volt az éji látogatóm. Az ilyen impulzív dolgok viszont eleve jellemzők lehetnek a Cash-féle pasikra. Egy ilyen pasi valószínűleg feltételezi, hogy ha a csaj nem szól, hogy húzzon gumit, akkor szed fogamzásgátlót. Tehát csak újabb kérdésekkel gazdagodtam. De egyelőre nem bánom. Most csak Cash jár a fejemben. Még mindig érzem az érintését, még mindig érzem az illatát, még mindig... érzem őt, és remélem, sosem fogom elfelejteni. Most jó így, most boldoggá tesz, hogy mellettem van. Másodszorra is nekilátok elrendezni a hajamat, Cash pedig mögöttem áll, és a csupasz hasamat simogatja. A bugyim még mindig nedves, és, ha így folytatom, sosem fog megszáradni. Végigsimítja a hajamat, aztán a nyakamhoz hajol, és harapdálni kezd. - Muszáj visszamennünk? Önkéntelenül kuncogni kezdek.

178

- Szerintem jobb lesz, ha hagyjuk, hogy használják mások is a mosdót. Rendeltetésszerűen. - Felesleges. Menjenek a másik klotyóba. - Hol szálltál meg? - kérdem nevetve. A tükörben találkozik a tekintetünk. - Majd keresek valami hotelt. Miért? Meg akarsz látogatni?

De még mennyire! Nem mondom ki, csak gondolom. Inkább megfordulok a karjaiban. - Figyelj, ha már eljöttél segíteni, az a minimum, hogy lakhatsz nálunk. De apám is otthon van ám, szóval... - Szóval majd halkan csináljuk - suttogja és mókás grimaszt vág. Csak mosolygok, nem bólintok rá, hogy igen, lesz még szex. De nem is ellenkezem. Hát persze hogy lesz. Ha csak egy kicsit is próbálkozik, megkaphat. Kifelé indulunk a mosdóból. Mély levegőt veszek, és elfordítom a reteszt. - Menj előre. Én várok pár percet, hogy ne legyen annyira egyértelmű mondja figyelmesen. Vigyorgok. - Szerintem senki nem fog kételkedni benne, hogy mi történhetett, de azért édes vagy. Megfordulok, hogy kinyissam az ajtót, de Cash ráteszi a kezét. Amikor ránézek, olyan szenvedélyesen csókol meg, hogy elgondolkodom, vajon tényleg itt maradhatunk-e még egy darabig a mosdóban. Sajnos nem... Az est további része csodás, időtlen idők óta nem éreztem ilyen jól magamat. Cash körülöttem legyeskedik, folyton megérint, és mindig lángba borulok tőle. Minduntalan összenézünk, egymásra mosolygunk, és tudom,

179

hogy mindkettőnknek a mosdóbeli kalandon jár az esze. Felejthetetlen volt. Akkor is emlékezni fogok rá, amikor már olyan vén szatyor leszek, hogy azt is elfelejtem, hová tettem a protkómat. Mindig a lelki szemeim előtt látom majd, ahogy Cash... a mosdóban... a tükörben... Egyikünk sem iszik már többet. Józanok szeretnénk maradni, nehogy elrontsuk ezt a varázslatos éjszakát. Mikor már mindenki kibulizta magát, Cash odakísér Ginger kocsijához, hogy hazavihessem Gingert. Kijózanodtam, és örülök neki. - Jövök utánatok, és majd hazaviszlek. - Rendben - mondom mosolyogva. Abba sem tudom hagyni a mosolygást... Cash kis puszit nyom a számra, és indulunk. Amíg Ginger háza felé vezetek, végig a visszapillantó tükörben figyelem a mögöttünk haladó fényszórót. És mosolygok. Naná, hogy fülig ér a szám. - Na, ezek szerint már tudjuk, melyiket választod, Liv - motyog Ginger az anyósülésen. Felriadok. Mindjárt odaérünk hozzá, és eddig meg sem szólalt. Azt hittem, kidőlt. - Tessék? Miért gondolod? - Mert rosszfiú. És mindketten tudjuk, hogy mindig a rosszfiút választod. Miután belém szúrta ezt a megjegyzést, elbóbiskol. Igaza van. Mindig a rosszfiút választom. És mindig meg is bánom. Hibát követek el Cash-sel? Ginger szavai járnak a fejemben egészen addig, amíg Cash-sel hazaérünk a motorján, és megmutatom neki a szobát, ahol alhat. Csak egy szende kis jó éjt- puszit kap. A vállamra teszi a kezét, hogy megállítson.

180

- Mi a baj? - suttogja. Gondolom, azon tűnődik, miért fekszem le... nélküle. Hiszen látta, hogy apám mélyen alszik a szobájában. Megpróbálok őszinte mosolyt varázsolni az arcomra, de tudom, hogy nem sikerült. - Nincs semmi baj... majd reggel találkozunk. Aludj jól. Bemegyek a szobámba, becsukom magam mögött az ajtót, és lefekszem. Még egy óra múlva sem tudok elaludni, úgyhogy elhatározom, hogy lezuhanyozom, hátha az majd felfrissít és ellazít. Talán csak azért nem tudok elaludni, mert piszkosnak érzem magam. Ott állok a vízsugár alatt, és megpróbálok nem gondolkodni túl sokat, amikor hallom, hogy a zuhanyfüggöny elmozdul. Megtörlöm a szememet, és Cash-t látom, ahogy belép a zuhany alá. Teljesen megszédülök meztelen testének látványától. Még tökéletesebb, mint gondoltam. A mellkasa széles, hibátlan, napbarnított bőrén csak a bal oldalát díszítő tetoválás ékeskedik. A hasa kockás, lapos, a lábai pedig hosszúak és izmosak. Minden porcikája tökéletes, beleértve a hatalmas, büszke erekciót, amitől megbizsergek legbelül. Tudom, hogy illetlenség megbámulni, de nem tehetek róla. Már attól nedves és izgatott vagyok, hogy látom. Megfogja az államat, és felemeli a fejem. Az arckifejezése egyszerre komoly és szívmelengető, és olyan, de olyan gyönyörű... -Túl sokat aggódsz. Nem tudnál bízni bennem? Merőn a szemembe néz. Őrülten kívánom, de nem vagyok biztos benne, hogy jól teszem, ha engedek neki. Bárcsak majdnem olyan jófiú lenne, mint Nash... - Nem tudom - felelem őszintén. Megértően bólint.

181

- De majd meglátod, hogy bízhatsz bennem. Bebizonyítom neked. Aztán

megcsókol.

Lassú,

édes

csók,

teli

érzéssel,

valahogy...

jelentőségteljes; de nem tudom, hogyan értsem. Elhúzódom, hogy mondjak valamit, de a számra teszi az ujját. - Shhhh, most csak hagyd, hogy szeretgesselek, jó? Ne gondolkodj. Érezz! Azok a sötét, bűnre csábító szemek kifürkészhetetlenek, mégis őszinték. Néhány másodpercig még gondolkodom, aztán rábólintok. Elmosolyodik, és újra megcsókol. Gyengéd a csókja. Nyalogatni kezdi rólam a vízcseppeket; a nyakamról, a mellbimbóimról, a hasamról. A lábaim közé térdel, és kétszer is majdnem a csúcsig izgat, de megáll, mintha várna valamire. Amikor harmadszor is majdnem elmegyek, feláll, megcsókol megint, aztán felemel, és a zuhany falának támaszt. Lassan enged a vesszőjére, a nyelve a számban ugyanarra a ritmusra mozog, ahogy a teste mozog bennem. Együtt élvezünk cl. Csókol, hogy ne hallatsszon a nyögdécselésem, nehogy felébresszük apámat az igazak álmából. Utána még sokáig bennem marad, a karjaiban tart, és úgy fordul, hogy a víz végigcsorogjon rajtam. A zuhany meleg, masszírozó sugara ellazít, és majdnem álomba merülök, a fejem a vállán pihen. Cash lassan letesz, elzárja a vizet, és végigtörölget a puha törülközővel, amit kikészítettem magamnak. A karjaiban visz a szobámba, és lerak az ágyamra úgy, ahogy vagyok, meztelenül. - Aludj - mondja lágyan. - Ne gondolkozz mára többet. Reggel találkozunk. Azzal kimegy. Én pedig álomba merülök.

182

26. Cash ARRA ÉBREDEK, HOGY ÁLL A FARKAM, és egyetlen leányzó jár a fejemben. Még alig szűrődik be a függönyön át a hajnal fénye. Nem szabadna felébresztenem, de félek attól, milyen gondolatok foglalkoztatják majd, ha magától ébred. Be kéne mennem hozzá. Résnyire nyitom az ajtót, és hallgatózom. Hallom, ahogy Olivia apja odalenn

a

szobájában

horkol,

úgyhogy

kilopakodom

a

szobámból,

végigosonok a halion, és besurranok Olivia szobájába. Halkan mozgok, és megkönnyebbülve látom, hogy meg se rezzen, mélyen alszik. Az oldalán fekszik, tőlem elfordulva. Leveszem a farmeromat, és csak annyira húzom odébb a paplant, hogy alábújhassak. Olivia mellé fekszem, és a hátához gömbölyödöm. Álmában fészkelődik, és hozzám simítja a fenekét. Beleharapok az ajkamba, hogy nehogy zajt csináljak. Olivia még mindig meztelen, és a fenékvágata csak úgy incselkedik velem. Átnyúlok a teste fölött, és a tenyerembe veszem a csodaszép mellét. Még álmában is felel az érintésemre, és megkeményedik a bimbója. Az ujjaim hegyével megcsipkedem, ő pedig nyöszörög, és egészen nekem nyomja a fenekét. Most viszonzom a nyomást, és hozzádörgölöm a csípőmet. A nyakához hajolok és megcsókolom, a kezem közben végigkalandozik a lapos hasán, egészen a gondosan fazonra nyírt kis pamacsig, ami megőrjít. Olivia engedelmesen elfordul egy picit, és széttárja a combjait, épp annyira, hogy becsúsztathassam az ujjamat a szeméremajkai közé. Lassan, finoman simogatom, amíg érzem, hogy a kezemmel együtt mozog a csípője. 183

Becsúsztatom az ujjamat, és ő már vár, máris nedves. A férfiasságom a várakozástól lüktetve a popsijához dörgölőzik. Megfogom a combját, és megemelem, hogy a lába a lábam fölé kerüljön. Így kinyílik annyira, hogy mögötte fekve lassan beléhatolhassak. Vissza kell fognom magamat, mély levegőt veszek, hogy ne nyögjek fel, amikor érzem, milyen szoros, milyen forró. Felém dönti a csípőjét, hogy még mélyebben benne

lehessek.

Nem

tudom,

szándékosan

teszi-e,

vagy

ösztönösen.

Fogalmam sincs, ébren van-e. Az ujjam visszatalál a csiklójára, és az orgazmus felé simogatom, miközben lassan ki-be mozgok a nedves forróságban. Amikor az izmai szorítani, lüktetni kezdenek, megmarkolja a csípőmet, és egészen magához húz. Felébredt. Egyre szaporábban lélegzik, aztán felsóhajt. Elélvez végre, és hallom, ahogy piheg. Szorosan tartom, és egyre keményebben, egyre gyorsabban mozgok. Mintha szétrobbanna bennem a gyönyör, elélvezek én is. Önkéntelenül beleharapok a vállába. Ez úgy tűnik, tetszik neki. A hajamba markol, és kicsit meghúzza, én pedig lüktetek benne. Ami azt illeti, alig várom, hogy lássam, milyen, amikor egészen felszabadult.

184

27. Olivia NEM

TEHETEK RÓLA, FÜLIG ÉR A SZÁM.

Már megint. Bár nem tűnt el teljesen

minden aggodalmam és kétségem, mégsem tudok különösebben pesszimista gondolatokat dédelgetni, miközben Cash mellkasára borulva a tetoválását cirógatom. - Mit jelentenek? - kérdezem. - Kínai jelek, azt jelentik, hogy „lenyűgöző" - cukkol. Nevetek. - Gondolom, ezt csak úgy kitaláltad, de akár igaz is lehetne. - Csak nem dicséretnek szántad? Mert ha igen, nem akarok róla lemaradni. Meglegyintem az oldalát. - Ezt úgy mondtad, mintha szívtelen dög lennék, csak azért, mert nem vetem magam azonnal a lábaid elé. - Nem is kell a lábaim elé vetned magadat. Bár, ha szeretnéd, igazán nem ellenezném, sőt, tudnék ajánlani valamit, amivel elfoglalhatnád magad odalenn. Felnézek, és látom, hogy gunyoros, vicces képet vág. - Nem kétlem - ingatom a fejemet, aztán újra hozzábújok, és tovább köröz az ujjam a tetoválások körvonalán. - Tényleg érdekel, mit jelentenek. Cash olyan sokáig hallgat, hogy azt gondolom, nem fog válaszolni. De aztán megszólal. - Tulajdonképpen egy kollázs. A családom emlékére.

185

Nézem a vonalakat, de nem igazán tudok kivenni határozott ábrákat. Most azokat a vonalakat simogatom, amik úgy néznek ki, mintha sötét ujjak lennének. - És ezek? - Ezek jelképezik a tüzet, ami elvette őket tőlem. Felkönyökölök, és az arcába nézek. - Ezt hogy érted? Egy pillanatig zavartnak látszik, aztán felel. -Hát... anyám meghalt, amikor felrobbant a csónak. Az egész családot megakarták ölni. Apám anyám megöléséért börtönben van. A testvérem és én... nagyon eltávolodtunk egymástól. Szóval a tűz lényegében elvette a családomat. Az otthonomat. Egyedül maradtam. Emlékszem, hogy Nash elmondta, hogy édesapja gyilkosságért börtönben ül. De nem beszéltünk róla többet, nem tudtam, hogy az apja felelős az anyja haláláért. Tudni akarom, mi történt. Ezer kérdésem lenne, de nem akarok tapintatlan lenni. - Akarsz... beszélni róla? Cash udvariasan, szomorkásán elmosolyodik. - Nem igazán. Ne haragudj. Nem akarom elrontani ezt a tökéletes reggelt - azzal pajkosan felnevet, és megmarkolja a fenekemet. Érzem ahogy félig rajta fekszem, hogy valami kemény kezd a hasamhoz nyomódni. Én is felnevetek. - Hideg zuhany kéne neked. Apám nemsokára felkel, és nem árt, ha tudod, hogy pisztolya van, és jól céloz. - Akkor mit szólnál inkább egy reggelihez? - Bölcs választás, hős lovag - vigyorgok.

186

- Ne gúnyolódj. Ha a kedves papád szétlövi a tökömet, mégis mi hasznomat vennéd? Nem felelek, csak mosolygok. De belül mintha jeges kéz markolná meg a szívemet. Máris úgy érzem, Cash sokkal több, mint csak egy lepedőakrobata. Elbűvölő, szellemes, figyelmes és szenvedélyes. Okos és leleményes. Rengeteg szeretnivaló tulajdonsága van, nem csak az, hogy jó az ágyban.

Meg a nyilvános mosdóban. Meg a zuhany alatt. Már a gondolattól is megint bizsergek. Cash visszalopózik a szobájába, én pedig zuhanyozni indulok. Már megint. A változatosság kedvéért most tényleg csak zuhanyozni. És mosolygok, mosolygok, mosolygok. A testem minden porcikáján érzem őt, és határozottan jó ez az érzés. Egyelőre legalábbis. Persze a valóság be akar tolakodni az idillbe, de én könyörtelenül ellökdösöm,

elutasítom.

Majd

hétfőn

meglátjuk.

Ezen

a

hétvégén

szabadságon vagyok. Nem érdekel az ész, a felelősség, és a többi hang a fejemben. Ez a hétvége Cash-ről és rólam szól, és arról, ahogy szikrázik köztünk a levegő. Felöltözöm. Farmersortot veszek fel egy pólóval, amin ez áll: Vadmacska nem

Könyvmoly. Lemegyek a konyhába, ahol eléggé meglepő látvány fogad. Apám az asztalnál ül, begipszelt lába egy sámlin pihen, a mankói a falat támasztják mögötte, az arca borostás. De az igazi meglepetés az, hogy Cashsel tereferél, miközben Cash reggelit csinál. Ahogy nézem őket, elöntenek az érzelmek. Nem akarok érzelmeket! Csak bajt jelentenek, csak összetörik a szívemet.

Bárcsak jobban hasonlítanál Nash-re... gondolom, miközben nézem, ahogy Cash a felvert tojásokat apa utasítása szerint fűszerezi.

187

- Jó reggelt! - köszönök vidáman, próbálom leplezni, hogy mindjárt megszakad a szívem. Mindketten mosolyogva néznek rám. Cash rám kacsint a serpenyő mellől, mire emésztő vágy ragadja meg a testemet. Hiába, tüzes a pasi... tüzesebb, mint a tűzhely, amin kotyvaszt. Beszállok a reggeli készítésbe, és megengedem magamnak, hogy élvezzem a mai reggel szürreálisán rusztikus báját. Aztán leülök, és megtömöm a bendőmet rántottával, szalonnával, palacsintával és kávéval, és érzem, hogy ezentúl életem minden reggelét ezzel fogom összehasonlítani. És biztos a nyomába sem ér majd egy sem. Közel sem.

A francba! Miután összeszedtük az edényeket, Cash segít apának kényelmesen visszahelyezkedni a karosszékbe, aztán elindulunk a pajtába. Odafelé Cash kérdések özönével bombáz a juhtenyésztés minden csínjáról-bínjáról. Megpróbálok érthetően válaszolni mindenre, bár nehéz egy élet összegyűjtött tudását néhány mondatban összefoglalni. - Ma mit fogunk csinálni? - kérdi. - Megkeressük

az

újszülött

bárányokat.

Az

anyajuhok

elvonulnak

elléskor, a mező vagy erdő félreeső részeire. Meg kell néznünk a kicsiket, hogy egészségesek és erősek-e, vagy van-e valami problémájuk, amit kezelni kell. Felírom, hány született, és melyik anyajuhhoz tartoznak. Ebből tudni fogjuk később, hogy mikor kell megjelölni őket, mikor kell csonkolni a nőstények farkát, és mikor kell a hímek heréit eltávolítani. - Farokcsonkolás?

Herélés?

Miért?

-

kérdi

Cash

elborzadva

a

barbárságokon. - A nőstények farkát azért csonkolják, hogy a szülés könnyebben menjen nekik, és tisztább legyen. Biztonságosabb a kicsinek is, és az anyának is. És

188

így meg tudjuk őket különböztetni a fiatal hímektől. Ami pedig a hímeket illeti, nos... azért kell kiherélni őket, mert... tudod, mi történne, ha nem tennénk. Cash túlteszi magát a sokkon, és vigyorogva felvonja a szemöldökét. - Igen, el tudom képzelni. Rámosolygok, és felpattanok a traktor széles, párnázott ülésére, majd magam mögött megpaskolom. - Csüccs, most én vezetek - közlöm gonosz kis vigyorral. Cash kérdőn néz... imádom ezt az arckifejezését... aztán lassan mögém csúszik az ülésre. Közel helyezkedik, megmarkolja a csípőmet, odahúz az ölébe, és a hátamhoz nyomja a mellkasát. Minden porcikámmal érzem a jelenlétét. A derekam köré fonja a karját, a tenyere szinte kihívóan telepszik a hasam aljára, és végigfut rajtam a vágy. A fülemhez ér az ajka, úgy suttogja: - Ha te készen állsz, én is. Remegő ujjakkal fordítom el a kulcsot, és indítok. Amikor a motor felberreg, az jut eszembe, hogy a gép tuti kisebb fordulatszámon pörög most, mint a libidóm. Ha Cash így folytatja, egy órán belül tócsában fogok ülni. Kihajtok a pajtából, és nemsokára megállok kinyitni az első kaput. Elénk fut az egyik juhászkutyánk, és farkcsóválva üdvözöl. Lehajolok, és megpaskolom a hatalmas. Fehér bundás fejét. - Solomon! Hogy vagy, kutyus? - gügyögök a jókora pireneusi hegyi kutyának. Odahajolok hozzá, és összevissza nyalogat, aztán odébb megy, hogy ki tudjam nyitni a kaput, és átjöhessek a traktorral. Cash pedig leszáll és becsukja, aztán ezt megismételjük gyerekkorom hatalmas, 80 hektáros farmjának minden legelőjénél, minden kapunál.

189

Fiatalkorom

ismerős

ösvényein

vezetek

fel-alá,

és

megmutatok

mindenfélét, amiről úgy gondolom, érdekelheti Cash-t. Sokat kérdez, a kérdései lényegre törőek és tárgyilagosak, és rádöbbenek, hogy bizony legalább olyan intelligens, mint Nash.

Okos és vonzó. Francba! Cash segít megkeresni az újszülött bárányokat. Lát néhányat, amik még tavasszal születtek. Én a farmon töltöttem az egész életemet, de mivel neki nincs

tapasztalata,

nem

tudja

az

újakat

megkülönböztetni

a

picit

idősebbektől. Én viszont igen. Végül hét kései bárányt találunk. Annak köszönhetik létüket, hogy Rambo, az egyik kosunk ismét sikeresen meglógott a karámjából, és beszökött a nőstényekhez. Apa általában megpróbál vigyázni, hogy csak úgy időzítsék a párzást, hogy tavasszal szülessenek a kicsik. De néha becsúsznak ilyen meglepetések. Feljegyzek minden bárányt, amit látunk. Apa azt mondta, akár kilenc is lehet. Tehát vagy találunk újakat holnap is, vagy elpusztulhatott néhány. Hiába szoktam hozzá, mégis mindig összeszorul a szívem. Nincs rosszabb annál, mint amikor meghalnak a kisbárányok. Az elülső legelő felé tartva meglátjuk a másik két juhászkutyát, és Pedrót, a Lámát. Cash persze megjegyzést tesz rájuk, és megint megnevettet. Aggaszt, hogy mennyire könnyed és vidám vagyok. Tudom, hogy veszélyes, mégis érzem, hogy kezdek kötődni Cash-hez. Olyan érzés, mintha kitekintenék a láthatárra, és ott vadonatúj érzések kavalkádja várna rám. Meg pár baljós viharfelhő. Milyen szép is elképzelni, hogy egy nap majd együtt igazgatjuk a farmot. Cash és én. Márpedig az ilyen álmok szoktak katasztrófához vezetni.

190

Ahelyett, hogy visszamennénk a házhoz, inkább az északabbra álló másik pajtához hajtok. Salamonnal játszani szutykos tevékenység, mert csupa kosz a kutya, és felugrál, ahányszor megállunk. A magas fűben pedig az alap koszréteg tetejére hamar rárakódik még egy csomó por és bogár is. A pajta a legközelebbi hely, ahol van működő csap. Le tudunk mosdani egy kicsit. Hagyom, hogy Cash mosakodjon először. Aztán kezet és arcot mosok, majd megnedvesítek egy törlőkendőt, hogy megtöröljem vele izzadt nyakamat és mellkasomat, meg a karjaimat is. Amikor kész vagyok, megfordulok, hogy kidobjam, és észreveszem, hogy néz engem. A falnak dől, összefonja a karjait, és merőn néz. Nem mosolyog, de ezt az arckifejezést már ismerem. Perzsel a pillantása. Sötét és veszélyes, és tudom, hogy ha nem vigyázok, megéget. Megdermedek. Nem szándékosan, hanem ösztönösen, mert mintha a feje tetejére állna a világ, ahogy Cash lassan elindul felém. Úgy érzem, mintha nőstény oroszlán lennék, akit most választott ki magának a hím. Megáll előttem. Nem szól egyetlen szót sem. Csak felkap, és visszavisz a traktorhoz. A dombtetőn parkoltam le, a napsütésben. Három oldalról erdő veszi körül. A lenti mezőn nincs semmi más, csak fű. Nincs itt senki, aki megláthat. Csak a magas fűszálak táncolnak, hajladoznak a langyos fuvallatban. Felül a traktorra, és az ölébe vesz. A szemembe néz, fürkészően, mintha csak engem látna az egész világon. Igen, csak engem lát. ebben a pillanatban csak ketten vagyunk a világon, elmerülve egymásban. Semmi más nem létezik. Megrémít, mennyire jó így. Kettesben vele. Csak ő és én.

191

A tenyerébe fogja az arcomat, és megcsókol. Nem őrülten szenvedélyes a csók, de valami a felszín alatt megéget. Mintha a lelkemből próbálna magába szívni valamit; valamit, ami több a puszta testiségnél. Gyakorlott kezekkel kigombolja a nadrágomat, és a meztelen hasamat cirógatja. Bizsergés fut végig a lábamon, és elönt a forróság. Amikor Cash mellettem van, olyan, mintha forró láva keringene az ereimben. Körém fonja a karját, leveszi rólam a bugyit meg a nadrágot, és leteszi az ülés mögé. És továbbra sem beszél. Érzem a veszélyt... veszélyes vele lennem, veszélyes engednem neki. De nem érdekel. Nem tudok ellenállni. Ma legalábbis nem. Talán holnap más lesz, de ma átadom magam neki. Cash nem veszi le rólam a szemét, miközben hátradől és lehúzza a sliccét. Önkéntelenül is odapillantok, és gyönyörködöm benne, milyen tökéletes. Határozottan kinyújtom a kezemet, és megfogom a duzzadt vesszőjét. Végigsimítom, selymes a bőre. Hallom, ahogy felsóhajt, és látom, ahogy egy csepp csillan meg a makkján. Hátrébb húzódom az ülésen, fölé hajolok, és megérintem a nyelvemmel. Lenyalom a cseppet, aztán megint megnyalom. A számba veszem, Cash pedig a hajamba markol. Nem fér a számba, úgyhogy végignyalogatom, szopogatom, közben a tenyerembe veszem, csókolgatom, nyalogatom a golyóit. Cash magához húz, felemel, megcsókol. A nyelve a számban, érzi a saját ízét. Erőteljesen megragad, felemel, és megemeli a csípőjét, majd egy mozdulattal magára húz. Nem tudom visszafojtani a gyönyörteli nyögést. Olyan, mintha legbelülről szabadulna fel, önkéntelenül, akaratom ellenére. A nap ragyog, mindkettőnknek elakad a lélegzete a friss levegőn, ahogy meglovagolom

őt.

Nyöszörgök,

ahogy

megrágcsálja

a

fülcimpámat.

192

Nyüszítek, amikor felhajtja a pólómat, és a mellbimbómba harap a melltartómon keresztül. Suttog, hogy jó bennem. Suttog, hogy mi mindent szeretne csinálni velem. Mondania sem kell, hogy csak rám gondol, csak én járok az eszében. Látom az arcán, érzem a csókjában. Most csak az enyém. És én csak az övé vagyok. Elolvadok a szenvedélyétől, a szemétől, az érintésétől, és megszűnik a világ, ahogy elélvezek. Csak Cash lélegzését hallom, és érzem, ahogy velem együtt megy el. Minden lüktetéssel érzem, ahogy belém lövell a forróság, és még több gyönyörrel ajándékoz meg engem. Levegőhöz is alig jutok, a karjaim és a lábaim szorosan Cash köré fonódnak. A nyakamba piheg, és magához ölel, a tenyere a hátamon. Örökké így tudnék maradni. Ó, bárcsak Cash az örökkön-örökké típus lenne... Szorosabban ölel magához, mintha tudná, mire gondolok. Felsóhajtok, és reménykedem, hogy nem tudja.

193

28. Cash A

VASÁRNAP ESTI ÚT

SALT SPRINGSBŐL ATLANTÁBA nem éppen luxusutazás a

motoromon, de úgy tűnik, Olivia jól érzi magát. Érzem, ahogy a fejét a hátamra hajtja. A combjai a lábamhoz simulnak, és elégedetten bújik hozzám. De valahogy érzem, hogy nincs minden rendben. Valami bántja, valami foglalkoztatja, és nem tudom, mit tegyek. A hétvégén tucatszor is szexeltünk, és máson sem jár az eszem, mint hogy mikor lehet újra, és hogy mi mindent akarok tenni vele... és érte. Nem tudok betelni vele. De kurvára idegesít, hogy mindig úgy érzem, most vagyunk együtt utoljára. Mintha visszatartana valamit. Érzem. Ha óvatlan pillanatban nézek a szemébe, látom is. Igen, látom a szemében, amikor nincs ideje mosoly mögé rejteni. Azt hiszem, tudom, mi az... de nem vagyok biztos benne, hogy meg tudom oldani, hogy képes vagyok elfeledtetni. Amikor odaérünk a házhoz, megállok, kitámasztom a motort, de nem állítom le, mert valami azt súgja, Olivia nem fog behívni. Nem is teszi. - Köszönök mindent, köszönöm, hogy segítettél egész hétvégén.

Még ő köszöni meg? Mosolygok, csak úgy lazán, ahogy szoktam. - Igazán örömmel tettem, tudhatod. Visszamosolyog, de szomorkás a mosolya. Lemondó. Azt hiszem, gondolatban ő már el is temette a kapcsolatunkat, mielőtt elkezdődött volna.

194

A kérdés az, hogy rá tudom-e venni, hogy gondolja meg magát. És ha igen, hogyan. Még nekem is feltűnik a kínos csend, pedig én profi vagyok abban, hogy a kínos csendeket sosem veszem észre. Kevés dolog van, ami zavar, de ez most nagyon. Gondolkodási időre van szükségem. És valahogy azt is el kell érnem, hogy Olivia ne gondolkodjon annyit. Mert akkor bajban leszek. Bajban, amit ő kever saját magának, ellenem. - Azt mondtad, a héten ráérsz a klubban átfutni néhány papírt, munkaidőn kívül. Holnap este jó? Nem fog túl későig tartani. Látszik, hogy kizökkentettem. Biztos már azon morfondírozott, hogyan tudna engem elkerülni. De nem hagyom. A végére járok, hogy mi bántja. Mindenképpen. - Hallgatás, beleegyezés. A kocsid is meglesz addigra, reggel elhozom. Olyan képet vág, mint egy gyerek, akinek a kezéből kapták ki a cukorkát, és el is futottak vele. Tudom, hogy nem lovagias dolog így sarokba szorítani, de ez most nem érdekel. Fütyülök rá. Tudom, hogy a fejébe vette, hogy pórul fog járni velem, de ez egyszerűen nem igaz. Minél hosszabb ideje ismerem, minél több időt töltök vele, annál biztosabb vagyok benne, hogy pontosan én hiányzom az életéből. Csak még nem tudja. De majd rájön. Előbb vagy utóbb meg kell mondanom neki az igazat, de ezzel addig fogok várni, amíg csak lehet. Különben katasztrofális következményei lesznek. Olivia végre bólint. - Jó, rendben. És köszi még egyszer. Cash, én nem... - Ne aggodalmaskodj már. Talán most majd rájössz, hogy nem is vagyok olyan rossz.

195

Tudom, hogy válaszolni készül, úgyhogy megcsókolom a picit nyitva felejtett száját, felveszem a bukósisakomat, és már ott sem vagyok. Ha már be kell fognom a száját, és le kell szoktatnom az agyalásról, hát a csók mindkettőre tökéletes megoldás.

Jó mókának ígérkezik ez.

196

29. Olivia MOST MEG MI A FENÉT CSINÁLJAK? Lerogyok az ágyra, és a párnámba fúrom az arcomat. Bizony bajban vagyok. Nem szerethetek bele egy olyan pasiba, mint Cash. Egyszerűen nem. Azt hiszem, nem gondoltam volna, hogy ennyire belegabalyodom. Nem számítottam rá. Persze szexis, tud flörtölni és bókolni, humora is van, de soha nem gondoltam volna, hogy ha lefekszem vele, akkor ilyen gyorsan... idáig jutunk. Mármint idáig, ahogy most érzem magamat. Hatalmas hiba volt otthon ennyi időt vele tölteni. És apámmal. Az egyetlen helyen, ahol otthon vagyok, ami a menedékem. Azzal, hogy ott lehetett, és annyira odaillett, és olyan kedves volt, beleestem egy csomó klisé csapdájába.

A francba! Mintha anyám szállta volna meg a fejemet, listázni kezdem Cash minden rossz tulajdonságát, és Nash minden jó tulajdonságát, mintha egy vérre menő meccsen vetném össze őket. Bárcsak ki tudnám rekeszteni ezt a hangot a fejemből! Azt mondja, hogy Cash-sel sosem lehetek boldog, nem ő az, akire szükségem van. Szinte hallom, ahogy a tökéletes Nash-ről áradozik. És igaza van. Reményt merítek abból, hogy Nash vágyik rám. Foglalt ugyan, de ezt ellensúlyozza, hogy próbál ellenállni és becsületesen viselkedni Marissával, akármilyen jéghideg kígyó is a csaj. Tudom,

hogy

nem

gondolkodom

értelmesen.

Teljesen

be

vagyok

csavarodva, bepánikoltam a Cash iránti érzéseimtől. De hiába próbálom, nem 197

tudok helyrerázódni. Anyám hangja túl erős, túl acélosan tart a markában. És az sem segít, hogy a hétvégén belebotlottam Gabe-be. Mintha minden Cash ellen szólna. Mintha vihar tombolna a fejemben. Mielőtt még gondolkodhatnék, már tárcsázom is Nash számát. Talán a rá vonatkozó zavaró tényezőket most egyszer s mindenkorra megoldom. Vagy így, vagy úgy. Vagy van esélyem nála, vagy nincs, de tudnom kell, mert ha nincs, akkor nem gondolhatok rá úgy, mint a másik opcióm. Először örülök, hogy nem veszi fel. De amikor mégis, akkor még jobban megkönnyebbülök, hogy hallom a hangját. - Nash, Olivia vagyok. Ne haragudj, hogy ilyen későn hívlak. Zavarok? - Nem... nem. Épp most értem haza. Minden rendben? Most hol is kezdjem? Azt sem tudom, mit akarok mondani. - Igen,

minden

rendben

-

elhallgatok,

hogy

összeszedjem

a

gondolataimat. - Azaz... mégsem. Esetleg át tudnál jönni? - Hozzád? Ma este? Van valami a hangjában, talán tétovázás, amiről majdnem meggondolom magamat. Majdnem. De mégsem. - Igen. Ma este. Minél előbb. - Mi a baj, Olivia? Kezdek aggódni miattad. Történt valami? Cash csinált valami bajt? Éles a hangja, és összezavarodom. Jó pár másodpercembe telik, hogy rájöjjek, mit is kérdezett. - Tessék? Hogy Cash? Jaj, dehogyis. Semmi ilyesmi.

Egyáltalán miért kérdezte? Ennyire nem bízik a saját testvérében? Hallom, hogy megkönnyebbülten sóhajt. - Akkor jó. Úgy húsz perc múlva nálad leszek. - Rendben. Köszi!

198

Szóval várok. És közben járkálok fel-alá. Kissé türelmetlenül, úgy enyhén szólva. Két szörnyű lehetőség közt őrlődöm: szókimondó leszek Nash-sel, vagy elköltözöm Szibériába. Mire megszólal a csengő, Szibéria egész hívogatónak tűnik. Kinyitom az ajtót, de nem készültem fel Nash ezen látványára. Biztos későig dolgozott. Fekete öltönye tökéletesen áll rajta, kicsit félre van csúszva a piros nyakkendője, a haja pedig kócos, amitől még jobban hasonlít Cash-re. Mintha Cash lenne, álmomban. Cash, de egy csipet Nash is.

Ó, miért is nem tudnak jobban hasonlítani egymásra? Meg is válaszolom a gondolatot: Mert akkor mindkettőjüket akarnám. Mint most. De

akkor semmi okom nem lenne ellenállni egyiknek sem. Megrázom a fejemet, és beengedem Nash-t. Lazán a kanapéhoz sétál, és fáradtan leül. A kanapé másik végére ülök, és felé fordulok. - Nehéz napod volt? - Kicsit - ingatja a fejét. Nagyot nyelek. - Ne haragudj, hogy ilyen későn hívtalak. - Semmi baj. Még ébren voltam. Amúgy is azt mondtam, hogy ha bármire szükséged van, hívj. Bámulom azt a mostanra már oly ismerős arcot. Különös, hogy most Nash személyisége társul hozzá. Hogy most nem Cash forró pillantásával égetnek azok a ragyogó, éjfekete szemek. Kérdőn

felvonja

a

szemöldökét,

mert

nem

szólalok

meg.

Aztán

megkérdezi: - Mi a helyzet? Fogalmam sincs, mi ütött belém. Egyik percben még azon gondolkodom, mi a fenét csinálok, a másikban már ostobaságokat hebegek.

199

- Nash, kellek neked? Ha nem lennék magam is lesokkolva azon, amit kérdeztem, talán még mókásnak is találnám, milyen képet vág hozzá. De így csak végtelenül kínos. - Tessék? Közelebb húzódom, és jelentőségteljesen a karjára teszem a tenyeremet. - Kellek neked? - Olivia, erre a kérdésre azt hiszem, már tudjuk a választ. Mi folyik itt? Miért kérded? Hát, bevallom, most tanácstalan vagyok. A tervem igazából át sem gondoltam, nemhogy megterveztem volna. így hát improvizálok. Azaz szinte letámadom Nash-t. Hozzá hajolok, és a szájára tapasztom a számat. Nem is tudom, melyikünk döbben le jobban, ő, vagy én. Először megdermed, és én, ha lehet, még kínosabbnak érzem a megalázó helyzetet. Aztán hátrahőköl, mintha megégettem volna. Megragadja a karjaimat, az ujjai a bőrömbe vájnak, és egyenesen a szemembe néz. Néhány másodpercig megesküdnék, hogy düh és fájdalom tükröződik a tekintetében. De biztos nem, hisz nincs rá oka. És mire egyet pislogok, már nem is látom... talán csak elképzeltem. A szája kegyetlen kis mosolyra húzódik. - Szóval így állunk - közli rejtélyesen. Megpróbálok kiszabadulni a szorításából, mert már fáj, ahogy markol. De nem ereszt. Az ölébe húz, és durván megfogja az arcomat. - Hát ezt akarod? Mielőtt még válaszolhatnék, a szája az enyémre tapad. Semmi gyengédség. Semmi szenvedély. Semmi vágy. Csak... ellenérzés, düh, és... hidegség.

200

Amikor a nyelvét az ajkaim közé dugja, próbálok elhúzódni. Olyan szorosan rányomja a száját a számra, hogy egy pillanatra azt hiszem, vér izét érzem. Aztán valami sós íz... Ekkor döbbenek rá, hogy patakzanak a könnyeim. Nash elhúzódik tőlem, és mintha szitokra nyitná a száját, de döbbenten megáll. Meglátja, hogy sírok, és ez visszazökkenti önmagába, újra az a Nash, akit ismerek. Meglágyul az arca, és finoman letörli a könnyeket a szemem alól. Remeg a szám. Nem akarom, hogy lássa, hogy mindjárt zokogok, de nem tudom visszatartani. - Fájdalmat okoztam? - suttogja, és apró, puha csókokkal borítja a számat, az arcomat. - Bocsáss meg, kicsim. - Te bocsáss meg - suttogom. - Nem lett volna szabad. Hiszen tudom, hogy Marissával vagy. Nem tudom, mi ütött belém. Nash hátradől, és megkérdezi: - Engem akarsz? Nem is tudom, mit feleljek. Bevalljam, hogy igen? És egyáltalán... biztos vagyok-e benne, hogy igen? Cash jut az eszembe. Mintha csak érezné, mire gondolok, Nash megkérdi: - És Cash? Azt hittem... mármint... tudom, hogy a hétvégét Salt Springsben töltötte... El is felejtettem, hogy Cash Nash-től kért útbaigazítást. És ha egyáltalán lehetséges, hát még kínosabban érzem magamat. Biztos vagyok benne, hogy rossz kis kurvának tart. Mielőtt még válaszolhatnék, Nash folytatja.

201

- Vagy talán ott voltam én is? - és finoman a számhoz ér a szája. - Rám gondoltál, amikor megcsókolt? - azzal puhán végigsimítja a combomat, aztán megfogja a csípőmet. - Arra gondoltál, bárcsak én lennék az, aki simogat? Mint akkor éjjel, amikor belopóztam a szobádba? Eláll a lélegzetem.

Úristen! Hát Nash volt az! Hátradőlnék, hogy válaszoljak, de ő tovább csókol, és már nem is tudok gondolkodni, csak azt érzem, ahogy a számat csiklandozza a lélegzete. - Még mindig kívánsz? Mert ha engem akarsz, a tiéd vagyok - mondja, és szenvedélyesebben csókol, nyalogatja a nyelvemet, a keze a derekamon, a hasamon kalandozik. Megborzongok. Az érintése egészen olyan, mint Cash-é. Cash... Eltolom magamtól Nash-t. Nem is ellenkezik, hátradől. A szemembe néz. Egyikünk sem szól egy szót sem. Bólint és elmosolyodik, nem vidáman, hanem elfogadóan. -Jó éjt, Olivia! Még nem indul, csak néz. Végül bólintok, kikászálódom az öléből, és felállók. Kikísérem az ajtóhoz, kinyitja. Megfordul, mintha mondani akarna valamit, de meggondolja magát. Nézem, ahogy eltűnik a sötétben, és vissza se néz. Nem is csoda, hogy egy percet sem tudok aludni. Kiderült, hogy Nash-sel feküdtem le akkor éjjel, egyre cikibbnek érzem, milyen hülyét csináltam magamból előtte tegnap este, és teljesen tanácstalan vagyok... úgy döntök, meglógok a hétfői előadásokról, és átmegyek Cash-hez. Fogalmam sincs, miért akarom meglátogatni, talán azért, mert úgy érzem, mintha valahogy

202

elárultam volna. Nem tudom. De érzem, hogy most látnom kell őt. És nem vonom kétségbe ezt a késztetést. Megyek. Annyit legalább tudok, hogy ébren van, mert amikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy kint áll a kocsim, a kulcsot meg egy borítékban bedobta a postaládába. Amikor először jöttem napközben a Dualba, Cash tudta, hogy jövök, és a bejárati ajtó nyitva volt. Akkor azon gondolkodtam, vajon állandóan nyitva van-e.

Hát nem. Hiába húzom, mindkét ajtószárny zárva. Kulcsot pedig nem kaptam, amikor elkezdtem a munkát, mert mindig Cash nyit és zár. Miért is ne? Hiszen itt lakik a pult mögött. Elsétálok az épület mellett. Biztosan kell lennie valami hátsó ajtónak, ahol ki lehet vinni a szemetet, és ahol Cash ki-be jöhet, meg ahol leparkol a motorjával. Az egyik oldalon nincs ajtó, úgyhogy megyek tovább. És valóban találok egy ajtót az épület hátuljában. Egy sikátorba nyílik, vele szemben hatalmas szemétlerakó konténer áll a falnál. De sajnos ez is zárva van. Továbbindulok körbe a másik oldalra, hátha ott szerencsével járok. És igen! Egy jókora oldalsó ajtó van ott. Úgy látszik, Cash a klub épületének hátulját berendezte lakásnak és garázsnak. Az ajtó legördülős, távirányítós fajta. Nyitva van, és odabenn áll a motor. Szóval biztos itthon lesz. De fura, hogy Nash kocsija is itt áll. Vagy legalábbis itt parkol egy kocsi, ami úgy néz ki, mint Nash-é. Összeszorul a gyomrom. Tudom, hogy a két testvér nincs különösebben jó viszonyban, de attól még kitárgyalhatnak engem. Elvégre egy közös pont vagyok az életükben... pláne, ha a közelmúlt eseményeit vesszük alapul.

203

Elfog a hányinger. Már épp készülök visszaoldalogni a kocsimhoz, amikor nyílik a belső ajtó, és kisétál Cash. Nem lát meg, mert azonnal elfordul, hogy bezárja az ajtót maga mögött. Telefonál, a készüléket a vállának támasztja, amíg eltolja a reteszt. Nem hallgatózom, mégis hallom, amit mond. - Marissa, mondtam, hogy ezen a héten nagyon sok tárgyalásom van. Egyszerűen nem volt időm, hogy elintézzem... Amikor megfordul, és rám esik a pillantása, megdermed. Tuti. Hogy még a számat is nyitva felejtettem, annyira össze vagyok zavarodva... mint ő. Egy kérdés ismételgeti magát a fejemben: Miért beszél így Cash Marissával? Miért

beszél így Cash Marissáva? Egy örökkévalóságnak tűnő percen keresztül csak meredten bámulunk egymásra. Olyan csend van a garázsban, hogy hallom, amint Marissa Nash nevét ismételgeti a telefonban Le nem veszi a szemét rólam, amikor végre beleszól: - Most mennem kell. Majd később felhívlak - és leteszi. Annyira sokáig fürkészi az arcomat, hogy már attól tartok, nem fog hozzám szólni. De mégis. - Miért nem jössz be? Beszélnünk kell. A szívem úgy ver, hogy majd' kiugrik. Valami logikus magyarázatra számítottam. Talán csak tréfált. Vagy Nash-nek valami rejtegetnivalója van, és segít neki megúszni. Vagy simán csak félreértettem valamit. De Cash szemében valami sokkal komolyabb, sokkal rosszabb tükröződik. Baj van. Nagy baj. Arra gondolok, hogy egyszerűen haza kéne mennem. Csak bepattanni a kocsimba, és otthagyni ezeket a pasikat, úgyis csak baj van velük kezdettől fogva. Ha lenne egy kis eszem, faképnél hagynám mindkettőt.

204

De tudom, hogy nem tudnám megtenni. Mert a gondolat, hogy soha többé nem láthatom Cash-t, úgy hasít belém, mint egy penge. Annyira fáj, hogy szinte belehalok. Épp csak a vérem nem ömlik, pedig azon sem csodálkoznék, ha csurom vér lenne a ruhám. Bólintok, és lassan, kábán sétálok végig a fényes padlón. Kinyitja nekem az ajtót. Úgy érzem, mintha kivégzésre mennék.

A szívem, a bizalmam kivégzésére. Jaj nekem!

205

30. Cash HEVESEN

VER A SZÍVEM.

Őszintén szólva be vagyok szarva attól, hogy el kell

mondanom az igazságot. Nem is tudom, miért akarok Oliviának elmondani mindent. De tudom, hogy meg akarom tenni. Meg kell tennem. Ha azt akarom, hogy bízzon bennem, bíznom kell benne. Még mindig nem tudom, miért számít nekem ennyire. Miért törődöm vele egyáltalán? De a lényeg, hogy számít. Nagyon is. Tudja, hogy valami készül. Úgy néz ki, mint aki cápákkal teli vízbe kényszerül ugrani. Azt hiszem, ez így is van, már amennyire engem és a családom történetét cápáknak lehet tekinteni. Szinte észre sem veszem, micsoda rendetlenséget hagytam tegnap magam után. Amikor visszaértem Oliviától, levettem az öltönyt, otthagytam összegyűrve a padlón, felöltöztem a saját ruháimba és kimentem bezárni a klubot. Utána ágyba zuhantam, és aludtam, mint a bunda. Egészen addig, amíg Jaké el nem kezdett dörömbölni az ajtón reggel, hogy hozná Olivia kocsiját. Kettős életet csak az tud élni, akinek semmi alvásigénye nincs. És most itt vagyok, készen arra, hogy elmondjam a legsötétebb, legféltettebb, legveszélyesebb titkomat egy lánynak, akit alig pár hete ismerek. És csak az aggaszt, hogy vajon ezek után akar-e még találkozni velem. Hát nem fura? - Kérsz egy kávét? Most főztem, még forró. Kábán nézelődik, biztos megpróbálja összerakni a kirakós darabkáit a fejében, de ki van zárva, hogy sikerülne neki. Ha csak el nem árulom a titkot. - Olivia, ülj le a kanapéra. Hozok neked egy kávét, aztán beszélünk.

206

Neki talán még jobban kell most egy kávé, mint nekem. Mindkettőnknek töltök egy bögrével, aztán langyos vizet öntök a kancsóba, és elteszem. Majd később kimosom. Jó ideje egyedül élek, tehát volt alkalmam megszokni, hogy rendezett háztartást vezessek. Kezébe nyomom a bögrét, és leülök vele szemben a fotelba. Nem akarom sarokba szorítani, és még nehezebbé tenni, amit mondanom kell. Szerintem miután meghallgatott, szüksége lesz egy kis távolságra tőlem. Meglep, hogy ő szólal meg először. Nem is tudom, miért, hiszen tudtam, hogy erős, csak nem mindig tudja magáról. De amikor kell, akkor benne van. Most kelleni fog. - Nem szeretem a játszmákat. Sem a hazugságot. Mondd el, mi folyik itt. Csak az igazat. Elszánt az arca. Felkészült. Ha van arra jó időzítés, hogy robbantsam a bombát, az bizony most van. - Csak arra kérlek, engedd meg, hogy végigmondjam. Ne szaladj el, mielőtt hallottad volna az egész történetemet. Rendben? Nem megy bele azonnal, és ettől megijedek. De aztán beleegyezik, és tudom, hogy komolyan is gondolja. - Rendben. Egy pillanatig azon gondolkodom, előre bocsássam-e, hogy amit hallani fog, nem mondhatja el senkinek, vagy tragikus következményei lesznek. De úgy döntök, nem teszem. Ezzel azt a látszatot kelteném, hogy nem bízom benne, pedig bízom. Csak még soha, senkinek, senkinek nem mondtam el ezeket a dolgokat. Szóval talán természetes, hogy be vagyok rezelve. - Cash vagyok. Olivia csak furán néz, és el tudom képzelni, mennyire jár az agya.

207

- Tudom - mondja nyugodtan. - De az előbb miért tettél úgy, mintha Nash lennél? - Mert Nash is én vagyok. Az arckifejezése azt mondja, összezavartam, fogalma sincs, mit beszélek. - Ezzel mit akarsz mondani? Tudom,

h o g y sosem fogja megérteni, mi történik, ha nem magyarázom el a

legelejétől.

Hát legyen. - Apám fiatal korában meglehetősen... kétes társaságba keveredett, hogy egy kis pluszpénzt keressen a családi kasszába. Nagyon szegények voltak. Ez még azelőtt történt, hogy anyámmal megismerkedett - nevetek fel keserűen. Csakhogy kiderült, hogy az alvilági kapcsolatokból nem is olyan könnyű kimászni. Azt hiszem, ezt apám is sejthette. De azért megpróbálta. És akkor azok az emberek meg akarták mutatni neki, hogy nem tudja csak úgy faképnél hagyni őket. Úgy döntöttek, megrongálják apa hajóját. Olivia csendben hallgat. Nem tudom, hisz-e nekem, de most már elmondom a történetet, úgy, ahogy van. Nem titkolózom előtte tovább. - Családi nyaralásra indultunk. Karácsony volt. Csak egy kicsit utazgatni akartunk. Anyám és a testvérem kicsit korábban mentek néhány holmiért a fedélzetre. Senki nem gondolta, hogy már olyan korán a hajón lesznek. Robbanás történt. Mindketten meghaltak. Megégtek. Olivia arca nem árulja el az érzelmeit két teljes percen át. Nem szólok egy szót sem, engedem, hogy eméssze, amit eddig hallott. Látom rajta, amikor felfogja. Holtra sápad. - Tényleg ikertestvéred volt? Tényleg Nash volt a neve? - Igen.

208

Hallom, ahogy felsóhajt. Remeg a hangja, és a keze is, ahogy a körmét piszkálja. - Szóval Nash létezett, de én már nem találkozhattam vele - állapítja meg nyugodtan. Tálán túlságosan is nyugodtan. - Így van. - Tehát végig úgy tettél, mintha a testvéred lennél. - Igen. - De miért? - Apám gyanús üzletfelei csőbe húzták őt, és úgy intézték, hogy ő legyen a gyanúsított. Fel is hívták, hogy megfenyegessék a robbantás előtt. Azt mondták, hogy ha bármikor elárulja őket, megölik a szeretteit, egytől egyig. De azt nem tudták, hogy anya és Nash pont akkor lesz a hajón... Megpróbáltuk hívni anyát, de hiába. Mire odaértünk, már csak a roncsot találtuk. És nem volt elég, hogy megölték anyát és Nash-t, tudtuk, hogy apa börtönbe fog kerülni, legalább gondatlanságból elkövetett emberölésért. És súlyosbítaná az ítéletet, ha két áldozat lenne. Ezért döntöttem úgy, hogy kettős életet fogok élni. Ha Nash életben marad, apa csak egy haláleset okozásáért felel. Mást nem tehettem, de ennyit igen. És sikerült is. Azt hiszem, talán szerencse, hogy csak anyám holttestéből maradt valami a tűz után. - Ez mikor történt? - Hét éve. Középiskola első évének decemberében. Gyanakodva néz. Hitetlenkedve is, de főleg gyanakodva. - És senki nem jött rá? Az meg hogy lehet? Keserűen nevetek. Tudom, hogy ez tetszeni fog neki:

209

- Eltaláltad, milyen voltam. Mindig én voltam a rosszfiú. A középiskolát egy év után abbahagytam. A klubot akartam vezetni, amit apám vett nemrég. Ahhoz nem kellett érettségi. Olivia felvonja a szemöldökét. - Ezt a klubot? Bólintok, és folytatom. - Nash volt a jófiú, becsületes, kitűnő tanuló. Rá várt a nagy karrier, ezt mindenki tudta a családból. Nemcsak a családból... mindenki, aki ismerte, tudta. Sosem gondolták volna, hogy én járok iskolába helyette. Hogy én tanulok jól. Hogy én érettségizem le. Hogy tovább tanulok. Tőlem nem vártak sokat, csak azt, hogy valami kisstílű bűnöző legyek, mint apám. Nem is kellett többet tennem, elég volt annyi, hogy néha beestem valami összejövetelre, hogy eszükbe jusson, még én is élek. Aztán mindenki visszatért Nash bűvkörébe. Egyszerű volt, hiszen az emberek el is akartak feledkezni rólam. A most felszínre törő, régóta eltemetett fájdalomtól keserű a hangom. Mintha azt akarnám, hogy lássa, hogy érezze. Mintha ettől kevésbé fájna. Nem tudom, miért, nem tudom, mi van ebben a lányban, amitől más, de ösztönösen érzem, hogy más. Bízom benne. - Szóval ilyen sokáig kettős életet éltél. Mindenkinek hazudtál. Még a rendőrségnek is. Összeszorul a gyomrom a szavaitól. - Igen. Sok fájdalmon mentem már keresztül, de mindennél rosszabb, hogy undort látok az arcán. - Miért? Hogyan? Hogy tehetted ezt? Az élőkkel, és a halottak emlékével...

210

Hirtelen ólmos fáradtság vesz rajtam erőt. Most olyan, mintha a kettős élet és minden hamisság hatalmas súlyként nehezedne rám. - Mindent elvesztettem abban a robbanásban. Elvettek tőlem mindenkit, akit szerettem. Az otthonom szempillantás alatt megsemmisült. Úgy gondoltam, legalább megtisztelem az emléküket. - Na de így? Így tisztelted meg? Megnyomkodom az orrnyergemet. Kezd nagyon fájni a fejem. - Nem igazán tudom elmagyarázni. De a szüleim semmit sem akartak jobban, mint hogy Nash és én vigyük valamire. És bármi jobb, mint apám nyomdokaiba lépni. Nash az eszével sokra vihette volna. Sokkal többre, mint én. Valahogy igazságtalannak tűnt, hogy pont ő halt meg. Megtettem, ami tőlem telt, hogy a szüleim büszkék lehessenek, és hogy Nash olyan névre tegyen szert, amilyet érdemel. Amilyet teremtett volna magának, ha életben marad. Olivia csendben ül. Ez aggasztana, ha nem látnám, hogy milyen együttérzés csillog a tekintetében, tükröződik az arckifejezésében. Jószívű és gyengéd, talán meg is érti, mi vezette a döntéseimet. Csak el kell neki magyaráznom. Minden részletet. - És tudtam azt is, hogy ha jogot tanulok, akkor talán egy nap segíthetek apámnak. Erre felélénkül. Nem lep meg, hogy ő az, aki a vesztésre állónak szurkolna, hogy nagy az igazságérzete, meg ilyesmi. Egyszerűen jószívű. Jó ember, jobb, mint amit én megérdemlek. Talán Nash megérdemelné... de én nem. És mégsem tudok elszakadni tőle. - Tényleg azt hiszed, tudnál változtatni a helyzeten? Tudnál megoldást találni?

211

Vállat vonok. - Nem tudom, de mindenesetre próbálkozom. Ez a fő oka annak, amiért egy olyan neves jogi céghez akartam bekerülni, amilyen a nagybátyádé. - Tudnak ők erről? Mármint édesapád ügyéről? - Igen. Tudtam, hogy az ilyesmit úgysem tarthatnám titokban, ezért néhány embernek elárultam. És tudják azt is, hogy segíteni akarok neki, hogy sikeresen fellebbezhessen. Amióta ott dolgozom, rengeteget tanultam a kollégáimtól. Olivia bólint, de megint sokáig szótlan marad. Aztán viszont olyat mond, amire érdemes volt várni. Lesüti a szemét, vagy azért, hogy ne lássam, mennyire együtt érez, vagy azért, mert még maga sem tudja, mit érez. De a szavai aztán elárulják, legnagyobb megkönnyebbülésére. - Veszélyes ez? - kérdi. Mosolygok. - Nem hiszem. Apám elég csendben meghúzta magát, talán már nem figyelnek oda rá. - Meghúzta magát? Hogyhogy? Na igen, ez se rossz történet... - Hát... apa meglehetősen... szorult helyzetben volt, nagyon meg akart szabadulni tőlük, és nem a legbölcsebb módot választotta. - Mégpedig? - Zsarolni akarta őket. Oliviának leesik az álla a döbbenettől. - Édesapád meg akarta zsarolni a maffiát?! Hát nem látta a Keresztapát? Önkéntelenül elnevetem magamat.

212

- A filmnek nem sok valóságalapja van, de tény, hogy ostoba volt, amit tett. Ismét érzem a felszaggatott múlt fájdalmát. - És megfizetett. Mind drágán megfizettünk az ostobaságért. - Mivel zsarolta meg őket? - kérdi Olivia. - Vagy jobb, ha nem kérdezem meg? Kíváncsi, látom az arcán, de azért óvatosan kíváncsi. - Ellopott

néhány

meglepetésében

a

papírt. szájához

Könyvelést. kapja

a

Fontos

kezét.

főkönyveket.

Smaragdzöld

Olivia

szeme

a

meglepetéstől tágra nyílik. - Istenem, tisztára, mint a filmekben. Átadta valakinek a papírokat? Határozottan megrázom a fejemet. - Nem! Ezért fenyegették meg. Azt mondták, ha a rendőrség kezébe kerülnek a papírok, mindannyiunkat megölik. - De hogy akarsz segíteni neki? - Végre sikerült rávennem Marissa apját, hogy vállalja el az ügyét, így most én is megnézhetem a jogi hátteret. Sajnos a bizonyítékok elég terhelőek. Olivia fészkelődik a helyén. - De van valami terved? Valami kerülő út? Valami más mód? Megköszörülöm a torkomat. - Azt hiszem, lenne egy. De veszélyes. Nagyon veszélyes. - És mi az? - vonja össze a szemöldökét. Elhallgatok, és átgondolom, mit mondjak. Ez az az információ, ami őt is veszélybe sodorhatná. Bár ha csak tudja, az még nem lehet baj... de ki tudja... - Nálam vannak a papírok, amiket apám ellopott. Most aztán tényleg elkerekedik a szeme.

213

- Most viccelsz? Nálad vannak azok a papírok, amik olyan fontosak és olyan veszélyesek, hogy valaki felrobbantotta miatta apád hajóját?! Kettesben vagyunk, mégis parázok. Épp csak hogy nem nézek át a vállam fölött. - Igen - mondom halkan. - Rávettem apát, hogy adja oda őket, mielőtt letartóztatták.

Megígértem,

hogy

titokban

tartom.

Hogy

biztonságba

helyezem őket. Bár apa a papírok miatt került bajba, de azok miatt is maradt életben. Amíg tudják, hogy azok a papírok odakint vannak valahol, biztonságban vagyunk. - De mégis, hogy tudnád felhasználni azt a könyvelési anyagot? - Nem mondtam volna meg, hogy mi ez, de téged arra akartalak megkérni,

hogy

nézd

át

ezeket

a

papírokat.

Már

hónapok

óta

tanulmányozom őket, és azt hiszem, olyan bizonyíték van bennük, ami életfogytiglant jelenthet nekik. Ha igaz, amit gondolok, hatalmas adócsalást bizonyít a könyvelés. Ezenkívül apám is több bűncselekményt tud rájuk bizonyítani, nem utolsósorban anyám és bátyám megölését. Mindez bizonyítja, hogy szervezett bűnözés résztvevői, és perbe foghatóak miatta. Olivia annyira hallgatag, hogy már abban sem vagyok biztos, felfogta-e, amit mondtam. De amikor megszólal, rögtön kiderül, mi ütötte szíven leginkább az egészből. Nem hiába tartanak alávalónak az emberek, talán tényleg az is vagyok.

214

31. Olivia ÉLETEM

LEGBIZARRABB, LEGSZÜRREÁLISABB ÉLMÉNYE,

ahogy figyelem a pasit, akit

Cash-ként ismerek, és a felszín alól előtűnik Nash. A kócos hajú Cash. A lezser ruhák is. A gesztusok is, nagyjából. De a beszéde, az, ahogy hirtelen átvált intelligens, sikeres ügyvédbojtárba, az Nash. Felkavaró. De közel sem annyira felkavaró, mint az, amit önkéntelenül bevallott. Halkan beszélek, próbálok nyugodt maradni. - Tehát azt akarod mondani, hogy belekevertél volna engem valami olyasmibe, ami miatt akár meg is ölhetnek, és még csak nem is szóltál volna?! A szemed se rebbent volna? Felpattanok, nem tudok ülve maradni. Kirobbanni készül belőlem a düh, és ha nagyon visszatartom, felrobbanok. - Még csak választásom sem lett volna?! Legalább annyi van benne, hogy láthatóan zavarba jön. Szégyelli magát. - Tudom, hogy így néz ki a dolog, de hidd el, sosem sodornálak veszélybe. Csak azt akartam, hogy a számvitelbe nézz bele, csak az adószámokat fusd át. A véleményedet akartam kikérni. Azt mondtam volna neked, hogy valami cég könyvelése, amit meg akarok venni. Tudtam, hogy benned bízhatok, hogy nem árulnád el, ha igazam volt, és súlyos visszaélésekre derül fény. Aztán, ha elvittem volna egy mérlegképes könyvelőhöz, talán ők hivatalból feljelentették volna a céget. Vagy ilyesmi... Így már nem hangzik annyira szörnyűnek, de még nem tudok tiszta, nyugodt fejjel gondolkodni. A lelkem mélyén tudom, hogy leginkább az bánt, hogy Cash hazudott nekem. A többi még elmegy, bár tuti jól jönne egy 215

ital, vagy egy nyugtató, meg gondolkodási idő, hogy túllépjek rajta, de sikerülne. A hazugság viszont... Mindig utáltam a hazugokat, sosem tudtam elviselni, ha becsapnak. Számomra mindig is ez volt a megbocsáthatatlan bűn. Lehet, hogy Cash lesz az első kivétel? Vagy örökre nyomot hagyott a kapcsolatunkon a hazugsága? - Olivia, értsd meg kérlek, hogy én soha, de soha... Beléfojtom a szót. - Ne! Ne is mondj semmit, kérlek. Ennyi is elég volt mára. Vagy egész életemre. Nem tudom... gondolkodási időre van szükségem. Cash összetörtnek tűnik. Nem azt látom rajta, hogy fél, nehogy elmondjam valakinek, hanem azt, hogy bánja, amiért vállalta a kockázatot, és az visszaütött rá. De most nem akarom bűnösnek érezni magamat, amiért nem fogadom el a gyónását. Most nem akarok megértő lenni. Csak racionalitásra, hideg fejre van szükségem. Semmi érzelgés! Úgy teszek, mintha a táskámban keresgélnék valamit. Nem tudok a szemébe nézni. Ha a szemébe nézek, összeomlok, jól tudom. - Köszi, hogy megcsináltattad a kocsimat. Majd megadom - azzal az ajtó felé oldalgok. Nem fútok, hogy ne tűnjek gyávának, de legszívesebben elszaladnék. Jó messzire. Cash hallgat. Nem nézek rá, amíg az ajtóhoz nem érek. Gondolkodom, mit is mondhatnék, de fogalmam sincs. Kinyitom az ajtót, és kisétálok. Nem nézek vissza, de érzem, hogy követ a szemével, amíg be nem fordulok a sarkon.

216

Sosem volt szokásom lógni a főiskoláról. Nagy néha mulasztottam egy-egy órát vagy napot, de nem sokat. Mostanáig. A kedd reggel sem hozza meg a várva várt megnyugvást. Sőt, annyira keveset aludtam (már megint), és annyira tele van a fejem zavaros gondolatokkal, hogy szinte fizikailag is rosszul vagyok. Amikor meglátom a virágokat, amiket Nash hozott, felkavarodik a gyomrom. - Cash - mondom hangosan, és századszor is kijavítom magamat. Mint tegnap egész nap, és egész éjjel, ma is a megaláztatás jár a fejemben, hogy mi történt, amikor itt volt Cash, és még azt hittem, hogy Nash az. Miket mondtam... hogy viselkedtem... mit csináltunk... vagyis majdnem mit csináltunk. És mennyit kínlódtam amiatt, hogy vajon azon az éjszakán melyikük lopózott be a szobámba... Harag és megaláztatás váltogatják egymást a gondolataimban.

Hogy tehette ezt velem?! Hogy tehette ezt mindenkivel?! Kimegyek a konyhába kávét főzni. Közben látom, hogy a telefonom kijelzője világít. Lehalkítottam és kint hagytam a nappaliban éjjelre, hogy eszembe se jusson felvenni. A kijelzőn a név: Cash.

Vajon fog még valaha Nash számáról hívni? Úgy elönt a keserűség, hogy szinte érzem az ízét. Nem foglalkozom a hívással, továbbra sem veszem fel, pedig már sokszor keresett. Kimegyek a konyhába, megfőzöm a kávét. Ahogy kortyolgatom a nappaliban, próbálom elterelni a gondolataimat, de csak egyre visszatér életem legfontosabb mozzanata. Cash. Hogy válhatott ennyire a részemmé? Hogy keveredhettem ilyesmibe tudtomon kívül? Hogy történhetett ilyesmi akaratom ellenére?

217

És a válasz? Nem akaratom ellenére történt. Nem tudtomon kívül. Tudtam, hogy bele fogok habarodni. Hazudtam magamnak, hogy könnyebb legyen, de tudtam, hogy ez lesz a vége. Mindig ez lett. És megint a düh. A keserűség. A vágyódás. A magány. De főleg a harag, amiért Cash ilyen közel kerülhetett hozzám. Hogy behálózott, mint pók a legyet.

Hazugságok hálója. De legalább nem sírok. Hála az égnek. A könnyek kimerítőek. A harag viszont ösztönöz. Talán azért nem sírok, mert nálam a labda. Mert tudom, hogy csak fel kellene vennem a telefont, csak válaszolnom kellene az üzeneteire, és megint vele lehetnék. Legalábbis egy időre. Egy újabb hazugsághálóban. Egy kapcsolatban, aminek nincs jövője.

218

32. Cash KIKAPCSOLOM A TELEFONOMAT. Mintha rajtam röhögne a világ. Tényleg elrontottam? Nincs már esélyem Oliviánál? És ha nincs, érdekel egyáltalán? A válasz: nem tudom, és igen. Ebben a sorrendben. Csak remélni tudom, hogy helyesen döntöttem, amikor elmondtam neki az igazságot. Azt hittem, egy olyan ember, mint ő, értékeli majd a gesztust, a jelentőségét ennek a cselekedetnek. De talán tévedtem. Még sosem voltak érzéseim olyan lány iránt, amilyen ő. A picsába, hiszen soha semmilyen lány iránt nem voltak érzéseim. Ilyenek legalábbis nem. Erőt veszek magamon és nem vágom falhoz a telefont. Most Oliviáé a labda. Ő dönt. Nekem pedig el kell fogadnom a döntését. Mert könyörögni nem fogok. Soha nem fogok egy nőnek könyörögni, semmiért. Ki van zárva.

219

33. Olivia A

KEDDET KÖVETI A SZERDA,

a haragot és a keserűséget a depresszió és az

összeroppanás. Cash tényleg a tökéletes pasi volt. Azt akartam, hasonlítson jobban Nash-re, mikor valójában ő volt Nash. Sínre rakta az életét, vitte valamire, a bátyjáért, az apjáért. A családjáért. Tökéletes keveréke a rosszfiúnak és a sikeres, motivált felnőttnek. Minden, amit valaha is akartam, minden, amire szükségem van. És ráadásul még vonzó szexisségbe csomagolva. Meg hazugságba, átverésbe, veszélybe. Hát erre mondják, hogy az élet nem habos torta, hanem seggbe rúgás.

220

34. Cash AZT HISZEM, IGAZ A MONDÁS, hogy „Soha ne mondd, hogy soha". Azt mondtam, soha nem fogok könyörögni egy nőnek. Röhej. Még csak szerda van, de már meg sem tudom számolni, hányszor hívtam Oliviát. Szégyellnem kéne magamat. De nem szégyellem. Kétségbe vagyok esve. Napról napra jobban. Nem akarom őt elveszíteni! De nem tudom, mit tegyek. Nem akarok átmenni hozzá, és rákényszeríteni, hogy álljon velem szóba. De megteszem. Most már nincs semmi, amit meg nem

tennék,

hogy

láthassam,

hogy

beszélhessek

vele.

Hogy

újra

megérinthessem, megízlelhessem.

A francba! Ez semmi jóra nem vezet.

221

35. Olivia SZERDA

UTÁN CSÜTÖRTÖK.

Egyre gyakrabban szól a telefonom. Magam mellett

tartom, hogy lássam, nem apa hív-e. Sosem ő az. Ahányszor felhívom, mindig megnyugtat, hogy jól van, és megígéri, hogy hív, ha bármire szüksége van. De persze nem teszi. Talán egy kis időre haza kéne mennem. Kicsit otthagyni a sulit. Az életet. A szívfájdalmat. Cash-t. Amúgy is, Marissa pár nap múlva hazajön. És akkor mi lesz? Vajon „Nash" megmarad az életében? Meglátogatja majd? Öleli, csókolja? Azt mondja neki, hogy szereti? Vajon vele tervezte a jövőjét? És most mit tesz majd? Ezek a gondolatok mindig szétzilálnak. Egyrészről tudom, hogy Nash biztos lefeküdt Marissával. Hiszen jártak, hát persze, hogy szexeltek. De Cash-ről azt hittem, hogy szingli. Hogy neki én kellek. Csak én. Legalábbis egy időre. Már amennyire egy ilyen pasi valaha is megelégszik egyetlen nővel. De csak hazugság volt. Az egész csak hazugság volt. Vagy nem?

222

36. Cash ISMERŐS

AZ ÚT A BÖRTÖNHÖZ.

Teljesen ki vagyok készülve. Most azon kívül,

hogy tényleg meg ne jelenjek Olivia küszöbén, és térden állva könyörögjek neki, csak egyetlen értelmes dolgot tehetek: beszélek apával. Pár nappal ezelőtt ráébredtem, hogy fogalmam sincs, mi a fenét művelek. Remélem, apa tanácsot tud adni, mond majd valami hasznosat. Minden segítség elkél most. És Olívián kívül csak egyetlen ember van, aki tudja, mi a helyzet. A börtön látogatási idejét évek óta fejből tudom. Apát Cash-ként és Nashként is látogatom. Sosem titkoltam az atlantai társadalom krémje elől a családom múltját. De mint Nash, lehetőségem volt egy másik nézőpontból megközelíteni. Úgy a jogi oldalát néztem, azt, hogy a tanulmányaim által miként tudnék apának segíteni. Ügyvédként. Cash-ként nemigen tettem semmit. Rám maradt a Dual klub, amit apa gyanús pénzen vett, gyanús alakoktól. Köztiszteletben álló szórakozóhelyet faragtam belőle. Ez sikerülhet egy olyan fickónak is, akinek még érettségije sincs. És nagyjából ennyit várnak el tőlem azok, akik ismernek. Szóval jól alakítottam magamat. De ahogy az élet dolgai alakultak és változtak, úgy alakultam és változtam én is. Valami más lettem. Valami hibrid. Már nem volt elég nekem Cash semmirekellő kis élete. Legalábbis önmagában nem. Jólesik, ha kiérdemlem és meg is kapom a tiszteletet. Szeretem, ha tudom, hogy számít a véleményem. Szeretem, ha az emberek tudják, hogy van eszem, anélkül, hogy külön bizonygatnom kellene... sikertelenül. Szeretek elismert ember lenni, mint Nash. 223

De én nem ő vagyok. Most már magamtól vagyok elismert ember. A halála új esélyt adott nekem, az igaz, de amit elértem, a magam erejéből értem el. És csak én vagyok az, aki ezt tudhatja. Meg apám. Na meg Olivia. Amikor bemegyek a börtönkapun, az örök átengednek a biztonsági ajtón, kitöltőm a beléptetőt, aláírom, és bemondom az elítélt nevét és számát, akihez jöttem. Utána bevezetnek az ismerős helyiségbe. A hosszú asztalt üvegfal választja ketté, és kis fülkék vannak kialakítva, hogy a beszélőn némi magánszféra illúzióját keltsék. De valójában szó sincs ilyesmiről. Biztos vagyok benne, hogy minden szavunkat felveszik és rögzítik, ami a fekete telefonkagylóban elhangzik. Még szerencse, hogy apám ártatlan. És ha bármi másról beszélünk, akkor utalásokból is megértjük egymást, rajtunk kívül senki sem tudná, miről beszélünk. Mint ma, amikor bekísérnek az őrök, és apa mosolyogva így fogad: - Ki a látogatóm? Cash vagy Nash? A ruháidból nem jövök rá. Végignézek szedett-vedett öltözékemen. Azt hiszem, tényleg elég köztesre sikerült. Fekete farmer, és csíkos, rövid ujjú ing. Akár Cash, akár Nash felvehetné. Vagy egyikük sem. Nem is tudom. Nem is emlékszem, mikor vettem ezt az inget. - Számít? - kérdem szárazon. Megint mosolyog. Figyelmesen fürkészi az arcomat, mint mindig, amikor meglátogatom. Mintha a változások, vagy az idő nyomait keresné. Vagy a bánatét. Elkomolyodik, és tudom, hogy látja rajtam. Kicsit kihúzza magát ültében, és éles, figyelmes, kutató a tekintete. - Mi a baj? Mi történt? - Megismerkedtem egy lánnyal.

224

Egy pillanatra összeráncolja a homlokát. Hasonlítunk egymásra, sokan azt mondják, pont ilyen leszek idősebb koromra. Aztán kisimul az arca, és mosolyra húzódik a szája. - No, ideje is volt már, ami azt illeti - azzal hátradől, és az asztalra csap. Tényleg örül. Legalábbis, amíg el nem mondom a teljes történetet. Akkor talán már nem örül majd ennyire. - Elmondtam neki - közlöm rezzenéstelen arccal. Kicsit zavart képet vág, aztán rádöbben, miről is van szó. - Mióta ismered azt a lányt? Megrázom a fejemet. Tudom, mire akar kilyukadni. Mindig gyanakvó. - Apa, nem ez számít. El kellett mondanom neki. Fontos nekem. Bízom benne. És azt gondoltam, talán tudna segíteni. - Ha ebbe belekevered, az nem arról árulkodik, hogy fontos neked. - Megterveztem, hogy ne lehessen baja belőle. Nem sodornám veszélybe. - De veszélybe sodrod. Te a fiam vagy, és akár tetszik, akár nem, nyakig benne vagy. Bánom is nagyon. Jobban, mint gondolnád, de így alakult, nem tehettem semmit. Amíg én élek, óvatosnak kell lenned azzal, hogy kiben bízol meg. Talán, ha én már nem leszek... - Nem várok, apa. Nem fogsz életed végéig börtönben ülni. És nem áll meg az életem amiatt, hogy évekkel ezelőtt hibát követtünk el. Eleget bűnhődtünk. Ideje továbblépnünk. Azt hiszem, találtam egy módot, hogy... - Megölesd magadat. Csak arra lenne jó. Ne ártsd magad olyan dolgokba, amikbe nem lenne szabad. Cash, én azokat a... dolgokat a biztonság kedvéért adtam oda neked. Semmi több. - Hát ne is haragudj, apa, de belefáradtam, hogy mások alakítsák az életemet. Elég volt. Nekem csak te maradtál, nem vagyok hajlandó tétlenül nézni ezt.

225

- Fiam, hányszor mondtam már? Értékelem, amit teszel, de egyszerűen ostobaság, hogy... - Apa, miért nem bízol bennem? Miért nem hiszed el most az egyszer, hogy el tudom intézni, hogy helyes döntést hozok? Hogy jó a terv, és véghez tudom vinni? Apám arca ellágyul. - Nem arról van szó, hogy nem bízom benned. De nekem csak te maradtál. És annyi bánatot hoztam már rád. Azt akarom, hogy normális, boldog életed legyen. Olyan életed, amilyen lehetne, ha abban a tűzben én is odavesztem volna. - Sosem leszek boldog, amíg börtönben senyvedsz. - Senyvedek? - vigyorodik el apa. - A jogi karon elvárás a választékos szókincs - nevetek. Mondani akar valamit, de meggondolja magát. - Mi az? - kérdezem. - Csak azt akartam mondani, hogy már akkor is büszke voltam rád, amikor még nem jártál a jogra. Kiskorod óta jól érezted magad a saját bőrödben. A saját fejed után mentél, senki véleménye nem érdekelt. És büszke

voltam

a

makacsságodra.

Csodáltam

az

önbizalmadat,

az

eltökéltségedet. Gombócot érzek a torkomban. Azt hiszem, abból sosem nő ki az ember, hogy meg akarjon felelni az apjának. Én legalábbis nem nőttem ki belőle. - Cash, kérlek, most ne hagyd, hogy a makacsságod vezessen. Néha elérkezik az idő, amikor fel kell adni. Ha fontos neked az a lány, legyél mellette, tedd boldoggá. Legyen biztonságban melletted. Távol ettől az egésztől. Kezdd újra, tiszta lappal. Ha csak feleannyira szereted, amennyire én szerettem az anyádat, jó életetek lesz. És én csak ezt akarom számodra.

226

- Nem is mondtam, hogy szeretem! Apa elmosolyodik. - Nem kellett kimondanod.

227

37. Olivia PÉNTEK REGGEL RÁVESZEM MAGAMAT,

hogy lezuhanyozzak. Enyhén szólva

undorítónak és szánalmasnak találom magamat, amiért egész héten képtelen voltam rá. Ma ennek vége! Nincs több nyavalygás. Eleget siránkoztam. Tennem kell valamit. Haza fogok menni a hétvégére. Felhívom Tadet, és megkérdezem, beugorhatoke dolgozni legalább egy műszakot. Aztán majd kitalálom, mihez is kezdjek a további... életemmel, amikor visszajövök. Ha csak belegondolok, hogy amikor visszajövök meg kell oldanom ezt a zűrt... Cash és Marissa, és a főiskola, és... túl sok ez most. Elhessegetem a gondolataimból, és inkább arra koncentrálok, milyen jó lesz megint otthon a hétvégén.

Otthon,

ahol

biztonságban

érzem

magam.

Otthon,

ahol

megvigasztalódom.

Biztonságban. Sosem gondoltam volna, hogy ezt egyszer tényleg szó szerint értem majd. Összepakolok pár holmit és már indulok is. Bezárom az ajtót. Most, hogy Marissa elutazott, és Cash/Nash is kilépett a képből, semmi nem köt a városhoz. Sem az életemhez. Az otthonomhoz. Most nem is érzem otthonnak, csak egy hazugságokkal teli csapdának, börtönnek, szívfájdalomnak. Az otthonom az, ahová most utazom. Ahol felnőttem. Útközben felhívom apát és Gingert. Ginger kedvesen felajánlja, hogy átvehetek tőle egy műszakot, ami nagyon jól jön. Lefoglal majd. Holnap elmegyek megint újszülött bárányokat keresni, bár úgysem lesz több. De jól fog esni, hogy kint vagyok a levegőn, hogy olyasmit csinálok, amin nem kell gondolkodni. Ami nem fáj, és nincs tele sóvárgással. 228

- Szia, Fruska - üdvözöl apám, mikor megérkezem. Legszívesebben a nyakába ugranék, és kisírnám magam, mint egy gyerek. De ezzel csak halálra rémíteném, úgyhogy inkább leteszem a táskám, puszit adok, és megkérdezem, hogy van. Az egész napot azzal töltöm, hogy krimisorozatok ismétlését nézem a tévében, és csevegek apával. Nem feledkezem ugyan meg Cash-ről. De legalább nem jár szüntelenül a fejemben. Ez is valami. Lezuhanyozom és felöltözöm, hogy munkába induljak. Jó most belebújni a megszokott fekete rövidnadrágba és pólóba, segít minden ismerős tárgy. Mielőtt elindulok, még meggyőződöm róla, hogy apa körül minden rendben, aztán kocsiba ülök, és megyek Tad bárjába. Mindenki csodásan viselkedik. Örülnek, hogy újra itt vagyok. Többször is könnybe lábad a szemem, amikor a törzsvendégek kérlelnek, hogy maradjak, mert sehol máshol nem szeretnek annyira a vendégek, mint itt. Hiszek nekik, de...

valahol azért érzem, hogy ez

nem

egészen így

van.

Az

új

munkahelyemen ott vár Cash.

Cash. Befut Ginger. Most nem dolgozni jött, hanem azért, hogy a pult túloldaláról tartsa bennem a lelket. Kortyolgatja az italt, és türelmesen kivárja, hogy kicsit csituljon a sürgés-forgás, mielőtt faggatni kezd. - Kitalálhatom? A rosszfiúd tényleg rossz volt? Nevetek. Kicsit kesernyésen... - Igen, tulajdonképpen ez történt. - Tartottam is tőle. Megáll a kezemben a sörösüveg, amit a hűtőbe készülök tenni, és tátott szájjal meredek Gingerre. - Hát tudod, azért szólhattál volna.

229

- Csak rá kellett nézni, és tudtam, hogy csak baj lesz vele. Nem csak jóképű, okos is. Nem jó kombináció egy lány szívének, Liv. A többi legalább ostoba volt, mint a tök. De ő? Rögtön éreztem, hogy ha magához köt téged, pórul fogsz járni. Ginger megérdemelne egy jókora pofont. - Köszi a biztatást, Ginger! - mondom, és próbálom tréfásra venni, de tudom, hogy érezheti a hangomban a dühöt. - Ha szólok, hallgattál volna rám? Fenét. Sosem hallgatsz rám. Te is tudtad, hogy jobb lenne távol tartanod magad a pasitól. Mégsem tetted. Mit mondhattam volna én, amitől meggondolod magadat? Nehéz bevallanom, de igaza van. Cash az első perctől fogva megbűvölt. Nash szintén. Hiszen ugyanaz a pasi, csak más ruhában, más munkával. Azt hiszem, a testem ösztönösen érezte. Szexuálisan mindkettőjükre teljesen egyformán

reagáltam.

Mindkettő

lángra

gyújtott.

És

ez

azért

elég

valószínűtlen két ennyire különböző karakterű férfitól. Hogy nem vettem észre? Hogy lehettem ilyen vak? Kiveszem az utolsó sört a kartonból és a hűtőbe teszem, amikor látom, hogy valaki Ginger mellé ül az egyik bárszékre. Felnézek, még mindig a hűtőben matatva. Cash az. Nem mosolyog. Nem szól. Csak néz. Vajon a lelkét látom a szemében? Vagy csak képzelem? Akárhogy is, nem bízom benne. Nem bízóm benne. Én sem szólok. Befejezem a pakolást és hátraviszem a kartont, aztán visszajövök és töltök neki egy Jack Danielst, tisztán. Elé tolom a poharat, ő pedig ad egy húszdollárost. Az ital árát a kasszába teszem, a többit a borravalónak kitett üvegbe. Gonoszul nézek rá, kíváncsian, hogy mit lép. De van esze és nem kéri számon, hanem bólint, és felhajtja a whiskyt.

230

Nem kell megkérdeznem, mit keres itt. Meghallgattam vagy fél tucat üzenetét, mindben azt kérte, beszéljünk. A többi üzenetet elmentettem, hogy talán később meghallgassam. De nem most. Ginger másik oldalán odatelepszik a bárszékre egy pasi, aki köztudottan odavan Gingerért. El is kezd udvarolgatni neki. Én pedig visszatérek kiszolgálni a vendégeket. Csak páran vannak, no meg Cash. Mindenféle apró teendővel foglalom el magam, de nem segít. Minden idegszálam, minden porcikám, minden rezdülésem Cash-re figyel.

Cash. Mire véget ér az este, ki vagyok készülve. Még mindig nem szólt hozzám. Én sem hozzá. De a feszültség tapintható. És kiborít. Amikor Tad szól, hogy záróra Cash leszáll a bárszékről és kisétál. Le vagyok sújtva, fáj, elszomorít és frusztrál. Legszívesebben utánafutnék. Megkérném, hogy maradjon. De nem teszem. Nem tehetem. Csak azért sem. A pultosok maradnak, amíg Tad számol és zárja a kasszát. Mindig így szoktuk. De a gondolataim Cash után szálltak. Cash... mindig csak Cash... Kiveszem a zsebemből a telefont. Nincs új üzenet. Meglep, és csalódott is vagyok. Kiválasztom egy régebbi hangpostáját, és meghallgatom. Amikor meghallom a hangját, belém hasít a fájdalom.

„Nézd, Olivia, fontos vagy nekem. Nem látod? Nem érzed? Lehet, hogy nem mindig cselekedtem helyesen, de próbáld az én szememmel is látni a dolgokat. Tudod, milyen nehéz erről beszélnem, főleg úgy, hogy talán elmész és sosem jössz vissza. Reméltem, hogy nem teszed. Hogy nem mész el. De elmentél. És tudom, hogy el kéne engednem téged... de nem megy. Nem tudlak elengedni. " 231

Sóhajt, aztán leteszi a telefont. Gombóc szorítja a torkomat.

Mit tegyek? Hazudott nekem. Hazudott! Egy kicsike hang szólal meg a fejemben, és azt súgja, hogy Cash-nek alapos oka volt hazudni, de mégis bevallotta az igazat végül, méghozzá úgy, hogy a belém vetett bizalmával az életét tette kockára, szó szerint.

Számít ez?! A hangocska azt mondja, hogy igen. Nagyon is. Kiválasztok egy másik hangpostát.

„Ha ezt akarod, hát legyen. Megtettem mindent, ami tőlem telt. Próbáltam segíteni, kimutatni mennyire fontos vagy nekem, de látom, hogy ez nem elég. Talán igazad van. Talán jobb lesz neked ha elmégy. Már nem is tudom..." Sorban hallgatom az üzeneteket. Hallom, hogy Cash reakciók egész kavalkádját élte át az én reakciómra. Valamiért elfacsarodik a szívem. Az üzenetek mindegyikéből érzem, mennyire elkeseredetten szeretné rendbe hozni köztünk a dolgokat. És miattam olyan elkeseredett. Tudom, milyen érzés. Volt már ilyen az én életemben is, hogy annyira fontos volt nekem valaki, hogy teljesen odavoltam. De nem számít! Nem szabad, hogy számítson.

Igenis számít. Egyre idegesebb vagyok. Amikor Tad végez, és zár, mindannyian együtt megyünk ki. A kocsimhoz érve látom, hogy Cash ott ül a vezetőülés oldala mellett a motorján. Elmegyek mellette, beszállok és indítok. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy letekerem az ablakot és beszélek vele, de mégsem teszem.

232

Hazafelé veszem az utat, és ő követ, látom a motor fényszóróját a visszapillantó tükörben.

Most hazáig fog követni? Mit akar? Jelenetet csinálni a törött lábú apám előtt?! Egyre haragosabb leszek. De egyre jobban össze is szorul a szívem, mintha tényleg meg akarna szakadni. Szörnyű. Cash üzeneteire gondolok, a szavaira, a hangjára, a kimondatlan gondolatokra,

és

mindarra,

ami

annyira

egyértelmű.

Belenézek

a

visszapillantó tükörbe. Igen, követ. Kitartóan, állhatatosan követ. Mintha olyan világosan rám koncentrálna, ahogy a fényszórója ragyog. A fák közt van egy kis rész, ahová le lehet húzódni az út mellé. Amikor odaérek, rákanyarodom, és csikorogva megállok a salakon. Impulzívan, dühösen leparkolok, kikapcsolom a fényszórókat, kipattanok a kocsiból, és bevágom az ajtót. Másodpercek múlva megérkezik Cash, és ő is leállítja a motort. Leszáll, és a sisakjával babrál. Odaviharzom hozzá. - Mi a francot akarsz tőlem?! - kiabálok, ahogy a harag szavakat talál. A két kezemmel meglököm a széles mellkasát, és erősem tolom el magamtól. Mit akarsz?! Érzem, hogy mindjárt kicsordulnak a könnyeim, így hát elfordulok és a kocsimhoz sietek. Amikor már a motorháztető mellett megyek el, két erős kéz kulcsolódik a karomra, és megszorít. Cash megállít, és maga felé fordít. A telihold ezüstös fényében látom a dühöt az arcán, a szeme villanásában. - Hagyd ezt abba! - sziszegi. - Miért? Mit lehet itt még mondani? Egy egész életre elegendő hazugságot hallgattam végig így is. - Nem hazudok többet - szól haragosan. - Már nem is akarok beszélni veled. Csak annyit akarok, hogy mondd ki, hogy semmit sem érzel irántam. Hogy

233

azt akarod, hogy takarodjak az életedből. És akkor elmegyek. Ha tényleg ezt akarod, elmegyek. Tudom, hogy itt a lehetőség. Ösztönösen érzem, hogy nem üres fenyegetés, tényleg betartaná a szavát, és elmenne, ha azt mondanám. Szóra nyitom a számat, de nem jön ki hang a torkomon. Hallom, hogy elakad a lélegzete, mintha rettegve várná, hogy elküldöm. Már nem dühös az arca. Valami mást látok... hangtalan könyörgést. Halkan megszólal: - Ne... kérlek, ne mondd ki! Fürkészem a szemét. Mit keresek benne? - Miért? - kérdezem. - Mert nem akarom. Azt akarom, hogy gyere vissza hozzám. Nem azért hogy segíts rajtam, vagy apámon. Annak vége. Ne segíts. Te vagy a lényeg. Én... csak téged akarlak. A szívem majd kiugrik. Nem hallok, nem érzek, nem látok semmi mást, csak Cash-t. Alig hallhatóan suttogja újra: - Csak veled akarok lenni. És te? Mielőtt még gondolkodhatnék, mielőtt még kínlódhatnék, hogy mit kellene tennem és mit akarok tenni, a válasz kicsúszik a számon. - Én is. Látom, ahogy az érzelmek végigfutnak az arcán, aztán már nem látok semmit, mert a karjaiban tart. A szája a számra tapad, és megszűnik a világ. A hajába túrok, magamhoz szorítom. A keze a hátamon, a csípőmön kalandozik. Aztán a kocsi motorháztetőjére emel. A nyakamat csókolja, kiszabadítja a betűrt pólómat, megfogja a mellemet. A combjaimat karcsú csípője köré fonom, és közelebb húzom. Hozzám dörgölőzik, pont ott, ahol a legjobban éget a vágy.

234

Kigombolja a rövidnadrágomat, lehúzza a cipzárt. Átfut az agyamon a gondolat, milyen szerencse, hogy ide nem lehet belátni az útról. Lefektet a motorháztetőn, leveszi rólam a nadrágot és a bugyimat is. Mellém teszi a ruháimat, és a vállára emeli a lábaimat. A combjaim közé temeti az arcát. Hangosan nyögdécselek, ahogy a nyelvével kényeztet. Érzem, ahogy forrón köröz a csiklóm körül. Lejjebb csúszik és belém nyal, amilyen mélyen csak lehet. Hozzám simítja az arcát, és érzem, ahogy szétrobban bennem a gyönyör, olyan az orgazmus, akár egy tűzijáték. Hallom, hogy lehúzza a sliccét. Belém hatol, és a gyönyör hullámai folytatódnak. Megfogja a csípőmet és közelebb von magához, a hátamat a kocsi motorházteteje melegíti. Félig lehunyt szemmel nézek fel rá. Engem figyel, az arca egyszerre érzéki és komoly. Elindul a keze, és megrezzenek, amikor a hüvelykujja az érzékeny csiklómhoz ér. De gyengéd, és hamarosan újra egyre jobban szárnyalok. Lehunyom a szememet, és csak érzek. Egyik orgazmus a másikba olvad. Megszorítom őt magamban, és érzem, ahogy lüktet. Együtt élvezünk el. Kinyitom a szememet, hogy láthassam, ahogy elélvez. Hátrahajtja a fejét, a teste megfeszül. Érzem, ahogy a testem válaszol minden rezdülésére, hívogatja, kívánja, befogadja minden cseppjét. Minden cseppjét érezni akarom magamban. Még mindig lüktetünk, amikor Cash kinyitja a szemét, és kézen fog, ülő helyzetbe húz, magához szorít. Most olyan szorosan olvadunk össze, ahogy csak lehet. És nem csak a testünk. Összevissza csókolja az arcomat, és a hátamat cirógatja. Nem is kellenek a szavak. Tudom, mit érez. Értem. Érzem. És viszonzom.

235

38. Cash AMIKOR

KINYITOM

A

SZEMEMET,

már beszűrődnek a napsugarak Olivia

szobájának függönyén. Nem lett volna szabad ilyen sokáig maradnom, de álmában is mellette akartam lenni. Azt akartam, hogy tudja, nem megyek sehová. Hogy biztonságban van velem. A karjaimban. Sajnos én is elaludtam. A harmadik menet csodálatos szextől bizony én is elpilledek. Elmosolyodom,

és nézem, ahogy Olivia

összegömbölyödve

alszik.

Gyönyörű, nyugodt az arca. Nem akarom hangzatos szavakba önteni, mit érzek iránta. Csak azt akarom, hogy tudja, nem hagyom el. Gondoskodni akarok róla. Boldoggá tenni. Remélem, ennyi elég. Elégnek kell lennie. Hozzám dörgölőzik, és érzem, hogy máris reagál a testem. Ha nem kecmergek ki az ágyból, fel fogom ébreszteni. És bár ez csodás kezdete lenne a napnak, de tudom, hogy most már egy kis pihenőt kellene adnom, nehogy fájjon neki. Hamarosan az apja is fel fog ébredni, tehát tényleg ideje visszatalálni a szobámba. Kibújok Olivia alól, felveszem a farmeromat, összeszedem a többi ruhámat, és az ajtónál hallgatózom lábujjhegyen. Azt hiszem, ébredezik az apja. Halkan a fürdőszobába osonok, és gyorsan lezuhanyozom. Utána lemegyek. Hagyom Oliviát, hadd aludja ki magát. Darrin, Olivia apja már a konyhaasztalnál ül. Abból, ahogy rám néz, érzem, hogy engem várt. 236

Bólintok. - Jó reggelt! Visszaköszön. - Szóval te vagy az - mondja rejtélyesen. A szemébe nézek, ami barnább és kevésbé ragyogó, mint Oliviáé. Tudom, mire akar kilyukadni. Kihúzom magamat, összekulcsolom a kezemet a hátam mögött, és úgy válaszolok. - Igen. Én vagyok. Úgy mér végig, tetőtől talpig, fürkészve, tüzetesen, mintha egy új kost szemlélne a nyájához. Aztán a szememben néz. Beszédes és rezzenéstelen a tekintete. Belém lát. - Tudod, mit jelent nekem a lányom. Bármit megtennék érte. És sosem engedném, hogy bántódása essen. Mosoly bujkál a szám sarkában, de elrejtem. Úgy beszél, ahogy én érzek. - Értem, uram - mondom. Még néhány feszült pillanatig csak néz, aztán bólint. - Akkor csináljunk annak a fruskának valami reggelit. Most már mosolygok, fülig ér a szám. Később figyelem, ahogy Olivia a konyhaajtóban állva az apjával cseveg. Imádnivalóan kócos, legszívesebben felkapnám, és visszavinném az ágyba. Amikor rám néz, eláll a lélegzetem. Kicsit tartok attól, nem jár-e megint a fejében valami, ami ellenem szól. Félénken rám mosolyog, és megdobban a szívem. Elpirul, és erre már felnevetek. Nem is tudom, miért vidít fel ennyire, de imádom. - Jó reggelt! - köszöntöm, és a fakanalat a tűzhely melletti nagy kanálra teszem. Tudom, hogy az apja tudja, mi van köztünk, de ha nem tudná, akkor sem tudnám visszatartani magamat. Odamegyek hozzá, a tenyerembe

237

veszem az arcát, és lassan, édesen megcsókolom. Felnéz rám azokkal a ragyogó szemeivel, és elolvadok. Arra gondolok, remélem, nem gyűlik meg az élettel a bajom, amiért így ellágyultam. Kicsit zavarba is jövök a saját érzéseimtől, úgyhogy rámosolygok és visszamegyek a tűzhelyhez, remélve, hogy nem látja meg a szememben a bizonytalanságot. A reggel csodásan alakul, egészen addig, amíg Olivia be nem jelenti, hogy ebéd után vissza kell mennünk a városba. Felkapom a fejemet. Összenézünk. A

szemében

nem

látok

figyelmeztetést,

de

céltudatosságot

igen.

Egyértelműen. - Miért ilyen hamar, Liv? - kérdi Darrin. - El kell intéznem néhány dolgot, apa - feleli, és látom, hogy rám pillant, ahogy szemben ülök vele az asztalnál. - Marissa hamarosan hazaérkezik, és van pár tennivaló előtte.

Szóval erről van szó. Kettőnknek van némi elintéznivalója.

238

39. Olivia MOST,

HOGY VISSZAFELÉ TARTUNK A VÁROSBA,

teljesen más minden, mint idefelé

volt. Már csak attól lehetne drámaibb, ha mondjuk kigyulladna a hajam, vagy férfivá változnék. Folyton a visszapillantót nézem, Cash-t a motorján, ahogy követ. A sisaktól nem látom az arcát, de gondolom, mosolyog. Szinte érzem. Párszor még biccent is, mintha látná, hogy figyelem a tükörben. Vajon tényleg látja? Amikor leparkolok Marissa háza elé, Cash beáll mellém, leállítja a motort és leveszi a sisakot. Kedvem lenne vigyorogni, hogy végre magától is bejönne, nem kell megkérdeznem. Mintha valami kimondatlan egyezségre jutottunk volna. Én az övé, ő az enyém. Egyelőre legalábbis. És most nem gondolkodom tovább. Behozza a táskámat a szobámba. Nem teszi le, hanem felrakja az ágyra, és mellé ül. Mielőtt még meg tudnám kérdezni, mit csinál, megköszörüli a torkát. - Nem pakolnál be egy nagyobb táskába és jönnél át hozzám? Megdobban a szívem a gondolatra, hogy minden éjszaka Cash karjaiban alhatnék, és minden reggel mellette ébrednék. Hogy álmomban is az ő ízét érezném, és a csókjára kelhetnék. Igen, jó lenne. Egy ideig legalábbis. Talán pár napig. Mennyei lenne. De aztán, mint az már lenni szokott, bekopogtat a gondolataimba a valóság. Marissa képében.

239

- Nézd, Cash, értem, miért tetted, amit tettél, és tudom, hogy mennyire fontos, de mégsem tehetek úgy, mintha Nash nem te volnál. Hogy amikor Nash Marissával van, az nem te vagy. Mert tudom, hogy te vagy. És mindig te voltál. Cash a kezem után nyúl, és odahúz magához. Felnéz rám, és ragyog a sötét szeme. Lenyűgöz. - Szerdán szakítottam Marissával. Mintha léggömb emelkedne a levegőbe a szívemben, és körbelibegne a szobában, szabadon, könnyedén. - Tényleg? - Bizony. Szinte félek megkérdezni, de megteszem. - Miért? - Mert nem ő az, aki mellett lenni akarok. - De az apjával együtt dolgozol. - Már szóltam neki is. - Igen? Cash

felnevet.

-

Igen.

Annak...

már

vége.

Nem

mondhatom

el

mindenkinek, hogy Nash halott, de nem kell folytatnom ezt az életet. El kell engednem apa ügyét. Tovább kell lépnem, Befejezem az ügyvédi gyakornoki időmet, aztán eldöntöm, mi legyen, akarok-e joggal foglalkozni, és ha igen, hol és hogyan. De a múlt nem uralkodhat többé a jövőmön. Értékelem, amit Cash mond, de valami zavar. - De édesapád az egyetlen rokonod! És börtönben ül. Ha ki tudnád hozni, ha egy kicsi esély is van rá, meg kellene ragadnod, nem? Egymásba

kulcsolt

kezünkre

néz.

Megcirógatja

az

öklömet

a

hüvelykujjával.

240

- Évek óta nem volt igazi otthonom — szól, majd elhallgat és a szemembe néz. Melegséget, gyengédséget, őszinteséget látok a tekintetében. - De aztán találkoztam veled. Te vagy az otthonom. És ez mindennél fontosabb. Melletted vagyok. Csak te számítasz. Legszívesebben megcsókolnám. Magamhoz szorítanám. Megmondanám neki, hogy szeretem.

Szeretem? Azonnal tudom a választ.

Szeretem. De még ő sem mondta ki. így hát én sem mondom. Csak érzem. - Ha tehetsz édesapádért valamit, meg kell próbálnod. Ne hagyd miattam a sorsára. Segítek, amiben csak tudok. Nem félek - és ahogy ezt kimondom, valóban nem félek. Nem félek, mert Cash mellettem van. És a szemében látom, hogy vele biztonságban leszek. - Tudom, hogy nem fogsz veszélybe sodorni. Szándékosan nem. Kiveszem a kezéből a kezemet, és megcirógatom szögletes, határozott állát az ujjam hegyével. - Bízom benned, Cash. Bízom benned. Megfogja a kezemet, és megcsókolja, aztán maga felé húz, amíg úgy előredőlök, hogy egészen összeér az arcunk. - Gyere velem haza. Kérlek. Érzem a meleg leheletét az ajkamon, olyan közel van. Előrébb hajolok, hogy megcsókoljam, de kitér. - Kérlek - ismétli halkan. Sosem vallanám be neki, de most bármit is kérne, beleegyeznék. Bármit. - Rendben - mondom, és amint kimondtam, megcsókol. Éhes, mohó az érintése, ahogy átfonja a derekamat, és az ágyra fektet. Úgy vetkőztetjük

241

egymást, mintha még sosem szeretkeztünk volna, mintha ez lenne az első, mintha nem győznénk kivárni, hogy érezhessük egymás bőrének melegét. Amikor Cash belém hatol, megszűnik a világ. Mozog bennem, és olyan, mintha

egy

puha,

tökéletes

fészekben

lennénk.

Amikor

mindketten

kielégülten pihegünk, a homlokát a homlokomra hajtja, és azt suttogja: - Otthon. Azt hiszem, pontosan ez az a pillanat, amikor végleg az övé lettem. Örökre.

242

40. Cash MIKÖZBEN

RENDET RAKOK A LAKÁSOMBAN,

az jár a fejemben, hogy még sosem

éreztem magamat ennyire bizakodónak. Még a „baleset" előtt sem. Sosem volt ennyi reményem a jövőre nézve. Nem voltam ennyire... optimista. Ennyire... lelkes. Mi az, ami most más?

Olivia. Mosolyogva ingatom a fejemet, ahogy rá gondolok. Még le akart zuhanyozni és összeszedni magát, mielőtt átjön. Azt mondta, menjek nyugodtan előre. Nem vagyok túlzottan meglepve, nem találgatok. Tudom, milyenek a nők, kell nekik az idő, hogy tollászkodjanak, hogy rendezzék soraikat. Úgyhogy megcsókoltam, és eljöttem haza. Fura, de úgy kellett magamat rábeszélnem, hogy induljak, és ne kövessem Oliviát a zuhany alá. Nem tudom, mi ez, de nem tudok vele betelni. Ha már elég, akkor sem elég. Csörög a telefonom. Megnézem a kijelzőt. Csak ennyi áll rajta: Olivia. Fülig ér a szám. - Már itt kéne lenned. Mi tart ilyen sokáig? Kis csend után szólal meg. És félénk a hangja. - Szóval... nem tudom, hogy milyen... izé... terveid vannak estére. Hozzak munkaruhát mára és holnapra, vagy...? - Van egy kollégád, akivel még nem találkoztál. Ő segít a szervezésben. Gavinnek hívják. Már megkértem, hogy intézzen neked helyettest erre a hétvégére. Vegyél ki szabit, és töltsük kettesben az időt. Nevet, és hallom a vidámságot a hangjában, amikor válaszol. 243

- Szeretném veled tölteni a hétvégét, tartalmas... programokkal, de most nem engedhetem meg, hogy ne dolgozzak. Ismerem már annyira a nőket, és van annyi eszem, hogy tudjam, mekkora hiba lenne, ha pénzt akarnék adni neki. Úgyhogy a békesség kedvéért engedek. - Akkor holnap állj be dolgozni. Az elég lesz? Tegnap úgyis dolgoztál Tad-nél. - Igen, úgy pont jó lenne. - Akkor csodás. Na gyerünk, miért nem vagy még itt? - Jövök máris - csicsergi, és lerakja a telefont. Vajon mikor fogom abbahagyni a vigyorgást? És ha soha, akkor milyen ürügyet találok ki rá? Kell ürügy egyáltalán? Francot se érdekel. Boldog vagyok. Olivia is boldog. Csak ez számít.

244

41. Olivia CASH

NEM MONDTA, HOL PARKOLJAK,

úgyhogy a biztonság kedvéért az elülső

parkolóba állok be. Később úgyis biztos odébb kell mennem, hogy ne kürtöljem világgá, hogy velem kivételezik a főnök, mert az ágyába bújtam. Vigyorgok, mint a tejbetök. Nem érdekel, milyen ribancos a helyzetem. Semmi nem ronthatja el az örömömet. Annyira ritka a felhőtlen boldogság, hogy eldöntöttem, kiélvezem minden percét, amíg csak lehet. Kiveszem a retikülömet és a táskámat a hátsó ülésről, bezárom a kocsit, és az oldalsó bejárathoz megyek. Valahogy kicsit... lámpalázas vagyok, ami nevetséges, elvégre tucatszor is szexeltünk már, de mégis... A garázs ajtaja nyitva, és a belső ajtó is. Cash ott áll, és mosolyogva vár. Nem enged be, csak elveszi a retikült és a táskát, és leteszi őket a padlóra maga mögé. Aztán gonoszkás mosollyal a karjaiba kap, és bevisz. Berúgja maga után az ajtót. - Át kell emeljelek a küszöbön, ugye? Nevetek. - Hát, ha így állunk, akkor biztos átaludtam valami fontos eseményt jegyzem meg szárazon. Szemtelenül rám nevet, és felvonja a szemöldökét. - Ne aggódj, a fontos pillanatokban nem foglak hagyni aludni. Egy percet sem. Szorosan a nyaka köré fonom a karjaimat, ő pedig lehajol, hogy megcsókoljon. Amikor az ajka az enyémhez ér, fellángolunk, mint mindig. De

most

valami

mást

is

érzek.

Valami

mélyebbet,

édesebbet,

245

jelentőségteljesebbet. Úgy járja át a szívemet, ahogy a csók bizsergése a testemet. Cash a hálószobába visz, és az ágyra fektet. Mellém feküdne, de megállítom. Ez most más. Érzem. És azt akarom, hogy az új kezdet igazán különleges legyen. Feltérdelek, és az ágy szélére helyezkedem. Rámosolygok, de nem szólok semmit. Csak elkezdem kihúzni a betűrt ingét. Mint az első alkalommal, amikor találkoztunk. Pár másodperc után rájön, miben mesterkedem. Látom az arcán. Kis mosoly bujkál a szája sarkában, és felvonja a szemöldökét, éppúgy, mint akkor. Felemeli a karjait, éppúgy, mint akkor. Nevetve felállók az ágyon, és leveszem az ingét. Félredobom. Ennél tökéletesebben nem is indulhatna az új kezdet. Olyan, mintha egy teljes kört írtunk volna le, és új esélyt kaptunk volna. És ha ez így van, azt ki kell használni. Letérdelek, és a számat a mellkasára tapasztom. A nyelvemmel addig birizgálom a mellbimbóját, amíg megkeményedik, aztán szívni kezdem. Felsóhajt. - Már akkor is tudtam, hogy tüzes vagy. Felnézek rá, aztán végigcsókolom a hasát. Már a sliccét húzom lefelé, úgy felelek. - Nem is tudod még, hogy mennyire. Mosolyog, és én tudom, hogy boldog. Csak ez számít. Majdnem egy óra telik el. Cash rajtam fekszik, a karjaira támaszkodva. Percek óta fekszünk így, élvezem, ahogy lassan lelohad bennem, érzem a testét az enyémen, érzem, ahogy elcsendesedik a világ. Amikor a szemembe néz, olyan mélység, annyi érzelem van a tekintetében, hogy könnybe lábad a szemem. Arra gondolok, amit korábban mondott, és

246

rámosolygok. A két tenyerem közé fogom a gyönyörű arcát, és az ajkai közé suttogom: - Hazaértél. Amikor

megcsókol,

tudom,

hogy

mindketten

ott

vagyunk,

ahova

tartozunk.

247

Utószó Duffy A zárat könnyű volt feltörni. Duffy arra gondol, milyen nevetséges, hogy a gazdagok úgy érzik, biztonságban vannak, hogy senki nem juthat be hozzájuk, csak mert van riasztóberendezésük. Fel is nevet, aztán csendre inti magát.

Ha tudnák az ostobák... Átsurran a sötét szobákon, és megtalálja, amit keresett: a nő hálószobáját. Éjfélkor Duffy fel fogja hívni a tulajdonost, és reklamál majd, hogy a ház bérlője túlságosan felhangosította a tévéjét, és zavarja a szomszédokat. Követelni fogja, hogy azonnal szóljon neki, hogy halkítsa le. A nő majd hazajön, hogy elintézze a dolgot, és Duffy- már várni fogja. A kisteherautója készen áll odakint. Ó, Duffy nagyon türelmes ember. Egy jó terv kivitelezéséhez rengeteg türelem kell. És a tervük jó. A nőre csak addig van szükségük, amíg megkapják

a

könyvelési

papírokat.

Aztán

Duffy

megszabadul

mindkettőjüktől. Egyszerűbb nem is lehetne. Az ajtó mögé áll, és felhívja a tulajdonost, hogy reklamáljon. Amikor ezzel kész van, felhívja a főnökét is. - Igen, ma este hozom a nőt. Napkeltére nálad lesznek a papírok. Aztán elintézem mindkettőjüket. Lecsukja ócska telefonja fedelét, zsebre vágja, és vár. Olivia Townsendre.

Folytatása következik...

248

Végezetül Néha

vannak

olyan

pillanatok

az

életben,

amikor

egy

egyszerű

KÖSZÖNÖM nem fejezi ki eléggé a hálát. Például most, amikor kedves olvasóimra gondolok. Ti váltottátok valóra életem álmát, azt, hogy író lehessek. Tudtam, hogy örömteli és csodálatos dolog lesz végre olyasmivel foglalkozni, amit szeretek, de sosem gondoltam volna, hogy még ennél is többet fog jelenteni a hihetetlen öröm, hogy szeretitek a munkámat, hogy megérintettek titeket az írásaim, hogy az életetekbe egy kis napsütést csempészett, hogy olvashattátok őket. Szívem-lelkem legmélyéből köszönöm nektek, és a KÖSZÖNÖM most nem elég. Minden könyvem végén megemlítem az alábbi blogot, és remélem, lesz egy percetek, hogy elolvassátok. Itt mondok mindnyájatoknak hálás köszönetet. Szeretettel gondolok rátok, és talán nem is tudjátok, mennyire sokat jelentenek nekem a kedves leveleitek, kommentjeitek, és e-mailjeitek.

http://mleightonhooks.blogspot.com/2011/06/when-thanks-is-not-nough.html A következő oldalakon a Rosszfiúk sorozat következő könyvéből olvasható egy kis ízelítő.

249

UP TO ME Olivia A SZEMEM SARKÁBÓL LÁTOM, hogy feltűnik egy kis fény a Dual hátuljában. Cash irodájának nyílik az ajtaja, aztán becsukódik, ahogy Cash bejön a klubba. Felnéz, és rögtön találkozik a tekintetünk. Az arckifejezése szándékosan közömbös, mert megkértem rá, de attól még ugyanúgy elolvadok tőle. Forró pillantást vet rám. Máris meg- bizsergek, ő pedig szerencsére félrenéz. Ha nem tenné, nem miatta buknánk le, hanem miattam, mert kiugranék a pult mögül, odarohannék hozzá, szájon csókolnám, és ágyba csalogatnám. Inkább elfordítom a tekintetemet, és a munkámra figyelek. A francba. - Hagyd, majd én - csicsereg Taryn, és átnyúl előttem, hogy elvegyen egy koszos poharat a pultról. Mosolyogva megköszönöm, de belül azon morfondírozom, vajon mik a hátsó szándékai a rasztás rémnek. Egész este kedveskedik, de nem értem, miért. Sosem szokott hozzám kedves lenni. Nyíltan ellenséges? Igen. Ravasz és gonosz? Az is. De kedves? Soha. Eddig meg voltam róla győződve, hogy inkább szedne ízekre egy kihegyezett fogpiszkálóval, mintsem megkérdezze, hogy vagyok. Most viszont itt vigyorog rám, és a pult rám eső részét is kiszolgálja. Hmmm... Alapjában véve nem vagyok gyanakvó, de... 250

Na jó, alapjában véve is gyanakvó vagyok. De megvan rá az okom. Egész életemben rengeteg hátba támadós, mószerolós, hazudós, önző seggfejjel volt dolgom, talán kissé már cinikus vagyok. De nem vészesen. Szóval nagyon szeretném tudni, mit tartogat Taryn új, bájos modora. Mert hogy tartogat valamit, az biztos. Lefogadnám az életemre. Vagy Taryn életére... Tökmindegy. Szinte látom, hogy a kisminkelt kék szemei mögött hogy pörög az agya. Majdcsak elárulja magát. És akkor majd megtudom, mi jár a zavaros fejében. Addig viszont nyugodtan kinyalhatja a bojtos nyuszi farkincás popsimat, és segíthet, amennyit csak akar. Taryn hozzám fordul, és lezseren megkérdez: - Van valami terved munka utánra? Arra gondoltam, elmehetnénk a Noirba, ihatnánk egyet, cseveghetnénk egy kicsit. Na ez már tényleg nevetséges. Döbbenten bámulom, és arra számítok, mindjárt mond valamit, amiből kiderül a turpisság. De nem. Teljesen komolyan gondolja. - Komolyan gondolod? Mosolyogva bólint. - Hát persze. Különben miért kérdezném? - Pedig utálsz - bököm ki. A francba! Pedig jó lett volna hagyni, hadd játsszon, hátha kiderült volna, mit akar. - Dehogy utállak! Ezt meg miből gondoltad? Úristen! Hát teljesen hülyének néz? Összefonom a karomat, és Taryn felé fordulok. Nem is kéne itt lennem. Cash és én csak órákkal ezelőtt értünk vissza Salt Springsből. Gavin talált

251

helyettest nekem, mert Cash nem tudta, visszajövök-e, vagy nem. Mégis itt vagyok, Marcót helyettesítem, ahelyett hogy meztelenül, összegömbölyödve feküdnék Cash karjaiban. Semmi kedvem ostoba játszmákhoz. - Nézd, nem tudom, kit akarsz becsapni, de ha engem, befejezheted. Nem fog menni. Taryn szóra nyitja vörösre rúzsozott cseresznyeajkait, de végül nem szól semmit. Ártatlan, kedves arcán valami kissé hozzáillőbb arckifejezés jelenik meg. Nagyot sóhajt. - Jó, bevallom, amikor idekerültél, kicsit féltékeny voltam rád. Nem tudom, tudtad-e, vagy sem, de Cash és én régen jártunk. Nem is olyan rég még... voltak rendezni való dolgok. Azt hittem, te ennek az útjába akarsz állni. De most már tudom, hogy nem. Meg aztán Cash nem is érdeklődik irántad, ezt most már megértettem. Van most valakije, szóval lényegtelen az egész. Ez igazán kíváncsivá tett. - Miből gondolod? - Mit? Hogy van valakije? Mert párszor láttam egy szőke csajjal, és mostanában nagyon szétszórt, ami nem jellemző rá. Nem az a hűséges típus. - Nem? - Nyavalyát. Ezt már az elején is tudtam. Ha egy csaj azt hiszi, hogy majd ő megszelídíti, hogy majd ő lesz Cash-nek az egyetlen, hát az aztán tipikus ostoba szőke liba. - Szőke? Miért? A nő miatt, akivel láttad? Taryn vállat von. - Amiatt is, de Cash-nek a szőke az esete - mondja, felvonja piercinges szemöldökét, és szőke raszta tincsét csavargatja.

252

Mosolyogva bólintok, és remélem, közömbös az arcom. De belül tombolnak

az

érzéseim.

Legszívesebben

nekiugranék

Tarynnak,

és

beletenyerelnék a csinos pofikájába. - Miből gondolod, hogy Cash nem horgonyozhat le valamelyik.... szőke mellett? Taryn keserűen felnevet. - Ismerem már. Forróvérű. Az ilyenek nem horgonyoznak le senki mellett. A csajok nem tudják lenyugtatni őket. Egyszerűen ilyenek. Talán ezért is olyan ellenállhatatlanok. Hát nem mindenki azt akarja, ami nem lehet az övé? Megint mosolygok, de nem szólok egy szór sem. Néhány másodpercnyi csend után megfogja a törlőrongyomat, és letöröl egy pohárnyomot a pultról. - Szóval csak azt akarom mondani, hogy elástam a csatabárdot. - Ennek örülök - sikerül kinyögnöm. Gombóc van a torkomban. Elfoglalom magamat, takarítok, pakolok. Már csak egy óra van zárásig. Hogy fogom kibírni addig? Fogalmam sincs, de segít, ha van mit csinálni. Hiába teszek-veszek azonban, a hangok a fejemben nem hallgatnak el. Tudtad, hogy rosszfiú! Ezért akartad távol tartani magad tőle. Ezért nem akartál kötődni hozzá. Jéghideg kétségbeesés kúszik a gyomromba, mint egy alattomos kígyó. De aztán megszólal a fejemben egy másik hang. Az ésszerűségé. Vagy az önálltatásé? Mindazok után, ami az elmúlt néhány hétben történt, hogy kételkedhetsz abban, amit irántad érez? Cash nem az a típus, aki megjátssza magát. Amit mondott, amit megosztottatok egymással, igazi. Valódi és mély értelmű. Taryn meg egy pszichopata kis ribanc, akinek fogalma sincs, miket beszél. Agyára ment a sok tetkó.

253

Igen, ez mind igaz, de akkor is valami nyugtalanság költözött a zsigereimbe. A szívembe. A racionális, logikus, kívülálló, sok bajt megélt énem is beleszól, hogy rontson a helyzeten. Hányszor esel még bele ugyanabba a csapdába? Ugyanolyan pasiba, mint eddig? De Cash más. Tudom a lelkem mélyén. Emlékeztetem magamat, hogy mennyire igazságtalan külső alapján ítélni. Még akkor is, ha már ezerszer jártam meg ugyanezzel a típussal. Cash lehet, hogy rosszfiúnak látszik, de belül sokkal, sokkal több annál. Ahogy a sörcsap alatti tálcát törölgetem, a lassan ritkuló tömeget figyelem. Cash-t keresem a sötétben. Micsoda véletlen! Mikor meglátom, pont egy szőke

bombázó

tekeredik

rá,

úgy

nyomul,

hogy

szinte

rámászik.

Összeszorítom a fogamat, hogy nem menjek oda megtépni a kis szajhát. A dühöt elkeseredettség váltja fel, amikor látom, hogy mosolyog rá Cash. Mozog a szája, valamit mond is neki. Mindjárt megszakad a szívem. De aztán kicsit felvidulok, mert Cash lefejti magáról a pióca karjait, és hátralép. Sajnos azonban ennél többre lesz szükség, hogy el tudjam felejteni Taryn keresetlen szavait. A francba. A következő fél órában pocsékul érzem magamat. Az sem segít, hogy Taryn megpróbál elviselhető, sőt, kedves lenni. Azon gondolkodom, hogy jobb lenne éjszakára mégis hazamennem. Kicsit

később

a

citromkarika-tartót

mosogatom,

és

közben

azon

gondolkodom, mitévő legyek, meg azon, hogy nem vagyok-e véletlenül bipoláris. Ekkor landol előttem egy feles. Felnézek. Taryn vigyorog rám. és ő is egy felespoharat fog.

254

- Shhh - kacsint. - Ha te nem árulod el, én sem. Amúgy is záróra - azzal kivesz a zsebéből egy tízdollárost, és a kasszába teszi. Legalább kifizeti. Máskor udvariasan nemet mondanék, de most kell a feles, hogy lenyugodjak és feloldódjak egy kicsit. Megtorlóm a kezemet, és megfogom a pici poharat. Taryn felemeli a poharát, és mosolyog. - Egészségünkre! - koccint a levegőbe. Bólintok, én is felemelem a poharat, és mindketten felhajtjuk az italt. Nem kell megkérdeznem, mi volt az. Vodka; éget, mint a fene. Taryn mélyet sóhajt, és rám nevet. - Gyere, menjünk el szórakozni. Úgy nézel ki, mint akire ráfér egy kis móka. Mielőtt még válaszolhatnék, Cash félbeszakítja a beszélgetésünket. - Olivia! - szól az irodája ajtajából. - Gyere be, mielőtt hazamész. Meg kellene beszélnünk pár dolgot. - Rendben - felelem, és érzem, hogy az izgalomtól, vágytól és aggodalomtól összeszorul a gyomrom. Cash visszamegy az irodába, és becsukja az ajtót. Tarynhoz fordulok. - Legközelebb? - Persze - válaszolja kedvesen. - Csak befejezem a dolgomat, és megyek is. Visszamegy a pult ráeső feléhez, én meg azon gondolkodom, talán egyszer lehetünk-e barátok. Hogy mik vannak... Lassan

szöszmötölök,

hogy

Taryn

végezzen,

mielőtt

bemegyek

a

„megbeszélésre" Cash-hez.

255

- Na, mára ennyi - ujjong Taryn, és belepottyantja a törlőrongyot a fertőtlenítőbe. - Livi, én húztam. Kár, hogy nem érsz rá, de tudom, hogy hív a kötelesség - azzal Cash irodája felé biccent, és grimaszol. Felkapja a táskáját a pult alól, és körbesétál, hogy a hosszú, fekete pult túloldaláról álljon elém. A csillogóan tiszta felületre tenyerel, előrehajol, és a levegőbe cuppant, mintha puszit adna. - Jó éjt, baba! Még mindig a döbbenettől kövülten állok, amikor kisétál az ajtón az éjszakába, a raszta tincsek libegnek utána. Szerintem biztos, hogy nem egészséges, ha valaki ennyire kifordul magából. Amint becsukódik a bár bejárati ajtaja, Cash irodájának ajtaja kinyílik. Határozott arccal kilép, átsiet az üres parketten, és bezárja Taryn mögött a kétszárnyú ajtót. Néhány másodpercre eltűnik minden aggodalmam, amin az utóbbi órákban rágódtam. Hosszú, izmos lábai megfeszülnek, ahogy lép. Formás fenekének

mozgása

kirajzolódik

a

farmerzsebek

alatt.

Széles

válla

szálfaegyenes, dereka karcsú. Felém fordul. Talán sosem fogok hozzászokni, mennyire jóképű. Éjsötét szemeinek pillantása perzsel. A szemembe néz, ahogy közeledik felém. Átpattan a bárpulton, és mellettem landol. Egy szót sem szól, csak felkap, a vállára vet, és átvisz a pult mögött, a végén lévő ajtóig. Hevesen ver a szívem, ahogy keresztülmegyünk az irodáján, be a lakásába, ami a helyiség másik végéből nyílik. A testem lángol a várakozástól és a vágytól, de a gondolataimban még ott bujkál egy kis bizonytalanság amiatt, amit korábban hallottam. Azon morfondírozom, találjak-e valami

256

ürügyet és menjek-e haza éjszakára, vagy hagyjam a racionális gondolatokat a fenébe, és töltsem itt az éjszakát. Cash letesz a válláról. Megcsókol, és már nem tudok gondolkodni. Az ajtónak tol, hallom, ahogy becsukódik mögöttem. A fejem fölé emeli mindkét kezemet, és az egyik kezével ott tartja őket, szorosan fogva hosszá ujjaival. A másik keze forrón simogatja az oldalamat, a hüvelykujja a máris ágaskodó mellbimbómhoz ér, aztán a hasamhoz, be a pólóm alá. A tenyere megpihen a bordáim fölött, aztán végigszalad a hátamon, a nadrágom derekába. Kicsit bő a nadrág, a keze a bugyimba csúszik, és megmarkolja a fenekemet. Magához húz, a csípőjét a csípőmhöz nyomja, és az alsó ajkamat harapdálja. - Tudod, milyen nehezemre esett megengedni, hogy dolgozz ma este? Tudva, hogy nem érinthetlek meg, nem csókolhatlak meg, még csak nem is nézhetlek? - lihegi a számba. - Másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy milyen vagy meztelenül, és hogy nyögdécselsz, amikor beléd dugom a nyelvemet... A szavaitól elönt a forróság a hasam alatt. Elengedi a csuklómat, de ahelyett, hogy eltolnám, a hajába túrok, és szenvedélyesen csókolni kezdem a száját. Érzem, hogy a nadrágom gombjával és cipzárjával babrál, és nem bírok magammal az izgalomtól. - Órák óta az jár a fejemben, milyen az ízed, milyen érzés, amikor a tested rám fonódik. Amikor tűzforró vagy, és nedves a vágytól - suttogja két csók között. Szinte elolvadok, de ekkor megzavar minket egy hang.

257

- Nash?! - Marissa az, a belső ajtót püföli. Cash félbehagyja a csókot, és a számra teszi az ujját, hogy csendben maradjak. - Nash! - kiabál megint Marissa. - Tudom, hogy odabent vagy. A garázsajtó nyitva van, és bent áll a kocsid! Cash felmordul. - A francba. Mit keres itt Marissa? - suttogja fojtott hangon. Pörög az agyam. Én tudom, hogy Cash és Nash egy és ugyanaz a személy, de Marissa nem tudja, és ez az ilyen pillanatokban problémás lehet, főleg, hogy nem tudja azt sem, hogy köztem és Cash között mi van. - Mit csináljunk? Nem tudhatja meg! Cash felsóhajt, és kócos hajába túr. Szerencsére amúgy is kócos szokott lenni a haja, nem feltűnő, hogy babráltam vele. A testem szinte sajog a vágytól, de a gondolataim már a valóságban járnak. - Azt hiszem, a legjobb lesz, ha úgy teszel, mintha zárnál és én kitalálok valamit Nash-ről. - Jó - bólintok, és rendbe szedem a ruhámat meg a hajamat. - Legszívesebben seggbe rúgnám magamat, hogy ilyen korán kinyitottam a garázsajtót. Be akartam hozni a kocsidat, miután Taryn elment - sóhajt Cash a fejét ingatva. Aztán perzselő pillantást vet rám. - De még korán sem végeztünk ma éjszakára - ígéri, és beleharap a vállamba. Áramütésként fu át rajtam a bizsergés, be a combjaim közé. Cash annyira, de annyira tudja, hogyan vegyen le a lábamról... A francba.

258