Lisi Harrison - Klikk 2._upByOM_.pdf

Lisi Harrison

Klikk 2 Rossz barátok

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2007

A fordítás alapjául szolgáló mű: Best Friends for Never

Fordította: Szeredás Lőrinc

www.klikkkonyvek.hu

A szerzőtói az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Klikk

Előkészületben: A Pitik bosszúja. Klikk 3.

Copyright © 2004 by 17th Street Productions, an Alloy company All rights reserved. Hungarian translation © Szeredás Lőrinc, 2007 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007 ISBN 978 963 254 057 3

A Block család birtoka a főépület ebédlője október 23. 19:45 Massie Block csodálatosan nézett ki, de ezúttal egyáltalán nem érezte jól magát ettől. Az arca elé emelt egy ezüst evőkanalat, és gyorsan szemügyre vette benne tükörképét. A karamellárnyalatú csíkok, amiket frissen melíroztatott sötét hajába, kiemelték szemének borostyánszínét, pont, ahogy fodrásza, Jakkob ígérte, és ettől úgy tűnt, mintha szikrát szórnának szemei. Ma viselte először barna antilopbőr miniszoknyáját, amiben feneke a szokásosnál is kihívóbban domborodott; karját és lábszárait arany csillámporral hintette be. Ledobta a kanalat a kezéből, és odébb lökte az asztalon. Totál ki volt akadva azon, hogy kifutóra való szerelését apja születésnapi vacsorájára vesztegeti, különösen így, hogy otthon ünnepelnek, ráadásul Lyonsék társaságában. – Isten éltessen, William, boldog szüü-lii-naa-pot! – énekelte a két ünneplő család, és a dal végén visszafogott tapssal köszöntötték Massie apját. William arca ellilult az igyekezettől, hogy egy szuszra elfújja a negyven gyertyát: Massie nem tudta visszafojtani a nevetését. Egész este most mosolyodott el először. A társaság Blockék elegáns tölgyfa ebédlőasztalát ülte körül, de a roppant műgonddal elkészített asztaldísztől, amely őszi gyümölcsöktől és virágoktól roskadozott, nem látták egymást rendesen. A csillár könnycsepp alakú villanykörtéit halvány derengésre állították, a fő fényforrás az asztalnál a piros gyertyák lágy, meleg ragyogása volt. Anyja protokollmániájának köszönhetően Massie kénytelen volt a két Lyons gyerek között helyet foglalni. Balján Claire éppen egy jókora darab cukros tortát gyömöszölt a szájába, mintha azt jelentette volna be váratlanul a Cosmo, hogy mostantól a „dagadt” számít „karcsú”-nak. Massie elfordult tőle. Másik oldalán Todd, Claire tízéves öccse ült. Massie undorodva figyelte, ahogy a kisfiú cukormáztól maszatos ujjaival az ő tányérja fölött átnyúlva ragadja meg a szőlőleves kancsót. – Fúj! – fintorgott Massie viszonylag diszkréten. Karcsú karjait szorosan összefonta mellkasán, úgy lövellt anyja felé egy gyilkos pillantást, amely ezt mondta: Na, kösz szépen! Kendra ártatlanul visszamosolygott lányára. Massie a szemét forgatta felháborodásában. De még mielőtt szembogarai bejárhatták volna eltervezett útjukat, egy jó adag szőlőlé landolt az ölében, és lucskosra áztatta szoknyáját. – Úristen! – sikoltott fel a lány. Ellökte magát az asztaltól, és felugrott székéről. – Bocsánat – vonogatta a vállát Todd. – Véletlen volt. De mindeközben látszott rajta az erőlködés, hogy ne vigyorogjon, és Massie tudta, hogy hazudik. – Komolyan mondom, mintha totál idióta farkasok között nevelkedtél volna! – dühöngött, miközben egy damaszt asztalkendővel itatgatta szoknyájáról a foltot. – De Massie! – szisszent rá Kendra, majd Judi Lyonsra nézett, és bocsánatkérően ingatta fejét. Massie elpirult: megértette, hogy szavai Todd szüleire nézve sértőbbek voltak, mint Toddra, de annyira fel volt háborodva, hogy képtelen volt elnézést kérni. Ha valaki itt bocsánatkéréssel tartozik, azok Lyonsék, nemdebár? Szeptember elseje óta, hogy az orlandói család beköltözött Blockék vendégházába, Massie élete egy merő szívás volt. Claire két álló hónapja akaszkodik a nyakába. Reggelenként az iskolába menet betolakodott az autóba, a nyomában lihegett a suliban, aztán megpróbálta összeveszejteni legjobb barátnőivel. Később aztán már Todd is mindent elkövetett, hogy magára vonja Massie figyelmét. Egyáltalán, az egész család folyamatosan keseríti az életét. Nem csoda, ha kétségbeesetten igyekszik megszabadulni tőlük! Massie átkozta a sorsát, amiért apja pont ezzel a Jay Lyonsszal haverkodott az egyetemen – nem tudta volna inkább Calvin Kleint választani? Todd is asztalkendőt kapott a kezébe, és nekiállt vele Massie szoknyáját dörgölni, mintha csak egy sportautó motorháztetőjét polírozná. – Várj csak, segítek!

– Még csak az kéne! Kopj le rólam, perverz kis törpe! – csattant fel Massie, és rásózott Todd karjára. Látta, hogy anyja idegesen ide-oda huzigálja platina nyakláncán a gyémántmedaliont, és hogy parancsolóan néz férjére. Kendra tekintetéből ez volt kiolvasható: Azonnal csinálj valamit! – Nyugodj meg, csillagom! – csitította azonnal Massie-t William határozott, de atyaian szeretetteljes hangon. – Látod, hogy csak segíteni akar. Nem történt semmi, majd kapsz egy másik szoknyát. – De direkt csinálta! – vetette ellen Massie. – Láttam, mikor felém döntötte a kancsót! Kendra felemelte a tányérja mellől a finom kínai porceláncsengőt, és addig rázta, amíg Inez, Blockék házvezetőnője be nem szaladt az ebédlőbe. – Parancsoljon, Mrs. Block! – Inez lesimította egyenruhájának kötényét, majd megigazította kontyát. Szerette, ha minden tökéletes rendben van körülötte. Kendra felsóhajtott, és tekintetével Massie-re mutatott. Inez csak egy pillantást vetett a foltra, és már futott is vissza a konyhába. Egy pillanattal később egy palack szódával és egy szivaccsal sietett be ismét. Massie szétvetett karokkal megállt előtte, és Inez nekilátott dörzsölni a foltot, olyan gyorsan és erősen, ahogy csak szikár karjaitól telt. – Mondd meg őszintén, Todd, direkt csináltad? – vonta kérdőre fiát Judi Lyons, és még mielőtt választ kaphatott volna, egy csokoládéba mártott epret vett a szájába. Megtett minden tőle telhetőt, hogy csukott szájjal rágja a csemegét. – Naná, hogy direkt csinálta! – sivította Massie. – Amióta leültünk az asztalhoz, folyton engem bámul a nagy, vizenyős tehénszemeivel! – Látom, fiam, rád is kezdenek úgy bukni a nők, mint a faterodra! – nevetett szívből Jay Lyons, és rápaskolt tekintélyes pocakjára. Todd végigcuppantotta bal keze ujjainak hegyét, és kacsintott. Ezen Massie kivételével mindenki jót kacagott. – Gratulálok, öcskös, nagy nehezen csak sikerült felhívnod magadra a figyelmemet – sziszegte Massie. – De mi lesz holnap? Mert akkorra megint teljesen megfeledkezem rólad. Mit találsz ki megint? Felgyújtod a szobámat? Claire felháborodottan dobta tányérjára az asztalkendőjét, amit eddig az ölébe terítve tartott. – Basszuskulcs, tényleg ekkora cirkuszt csinálsz egy nyomorult szoknyáért? Úgy visítasz, mintha leforráztak volna, vagy ömlene a véred! – Ez nem egy „nyomorult szoknya”, Kö-laire! – csípte fel az anyagot Massie két ujjával. – Ez antilopbőr! – Hú! – tettetett elképedést Claire, majd elnevette magát. – Vicceset mondtam, vagy mi?! – dörrent rá Massie. – Nem, dehogy. Csak azon képedek el gyakran, hogy ilyen issszonyúan fontosak neked a ruhák. – Tudod, Claire, én meg azon vagyok folyamatosan elképedve, hogy neked ilyen issszonyúan nem fontosak a ruhák. Ezt a fosszínű garbót például háromszor is felvetted a héten. És valamilyen furcsa okból meg vagy róla győződve, hogy a mikrokord gatyákat lányoknak találták ki; pedig senki más nem hord ilyet, csak a teljesen húgyagyú kültelki maffiózó kölykök. Itt van például az öcséd – mutatott Massie Toddra. Hátralépett, mert most vette csak észre, hogy Inez már kegyetlenül erősen dörgöli a szoknyáját. A sárga szivacs lemorzsolódott darabkái rátapadtak az antilopbőrre. Massie vigasztalhatatlan volt: legdögösebb szoknyáját, ami egyetlenegyszer volt rajta, kénytelen lesz átalakítani párnahuzattá fekete kölyökmopszlija, Bean számára. Gyilkos tekintetet vetett Claire-re, mintha mindenért őt tartaná felelősnek. – Adnék neked egy jó tanácsot, Claire. Ha legközelebb lecserélni készülsz a teljes ruhatáradat a J. Crew katalógusból, olvasás nélkül lapozd át a férfidivat oldalakat – pufogott tovább Massie. – A női ruhák hátul vannak a füzetben. – Honnan tudsz te ilyeneket? – vágott vissza Claire, de nem nézett Massie-re: a kordnadrágját bámulta. – Azt hittem, aki akkora divatsznob, mint te, kezébe se vesz holmi ka-ta-ló-gusokat! – A „katalógus” szót olyan undorral ejtette ki, mint ha azt mondaná: „takonyburger”.

– Lányok, mit szólnátok hozzá, ha együtt elmennénk a plázába, és vennénk Massie-nek egy új szoknyát? Szerintem nagyszerű lenne – próbálta oldani a feszültséget Judi; húsos kis tenyereit összecsapta, és úgy mosolygott javaslatához, mint ha azt jelentette volna be, hogy ezentúl évente ötször lesz karácsony. Massie, hogy ne kelljen válaszolnia, hosszút kortyolt Pellegrino ásványvizéből. Rosszabbat el sem tudott volna képzelni, mint hogy olyan ruhát kelljen viselnie, amit Judi Lyons választott ki. Az egész család úgy öltözködik, mint a turisták: hatalmas, kinyúlt pólókat, koptatott farmert, elnyűtt cipőket hordanak. – Nekem legalább nem forog az egész életem akörül, hogy ki mit gondol a ruháimról – jegyezte meg még Claire, miközben kihúzta szőke hajából csatját, ami lenőtt frufruját volt hivatva távol tartani szemétől. Összefogta arcába hulló tincseit, és visszatűzte őket két oldalra. – Na, gyerekek, arról volt szó, hogy ünnepelünk – szólt a lányokra Jay Lyons. – Néhány perce még olyan volt itt minden, mint egy szülinapi vacsora. – Két ujja közé csippentett egy darab sárga tortát a tányérjáról, és az asztal alá nyújtotta Beannek. Massie elégedetten figyelte, ahogy egészséges, jól ápolt kiskutyája fekete orrocskáját felhúzza, és rá sem hederít a felkínált csemegére. Kettőt paskolt a combjára, mire Bean azonnal odaszaladt hozzá. – Bocs, apa, nem akartam elrontani a szülinapi partidat – panaszolta Massie. – Csak, tudod, én adok arra, hogy hogy nézek ki – mondta, és lehajolt, hogy megigazítsa Bean nyaka körül a türkizkék tollsálat. – Erre te tanítottál, emlékszel? – Persze hogy emlékszem, csillagom. És én mindig gyönyörűnek is látlak. – De most, neki köszönhetően – bökött fejével Todd felé Massie –, úgy nézek ki, mint egy hajléktalan. Todd tenyerébe rejtette az arcát, és lassan előre-hátra ringatózott ültében, mint aki szörnyen érzi magát, és tele van bűntudattal. Massie látta rajta, hogy színjáték az egész, de Claire szemmel láthatóan bedőlt neki. – Van némi különbség az igényesség és a rögeszmésség között, tudod, Massie? – Claire öccse mellé ült, és átölelte a vállát, aztán folytatta: – És ha valaki egy összepecsételt szoknya miatt üvöltözik egy tízéves kisfiúval, az rögeszmésség. – Claire remegő kézzel nyúlt üdítős pohara után. Néma csend lett az ebédlőben. – Claire-nek van némi igaza, szívem – szólalt meg végül Kendra. Ujjaival selymes barna bubifrizurájában babrált. – Kilencéves korod óta egyszer sem léptél be a ház ajtaján úgy, hogy ne lett volna bevásárlótáska a kezedben. – Ez nem igaz! – húzta ki magát felháborodottan Massie, két kezét a csípőjére téve. – A fenét nem! – szólt bele Claire. – A két hónap alatt, amióta itt lakunk, csak New York Citybe négyszer utaztál be vásárolni. És akkor még nem beszéltünk az iskola utáni kirándulásaidról a Westchester Plázába. – A ruha szükségleti cikk – jelentette ki Massie. – Pucéran csak nem járhatok! – Ezzel vitatkoznék – kotyogott közbe Todd gonosz mosollyal az arcán. – Szerintem nyugodtan járhatnál. – De Todd! – szólt rá Judi. – Ugyan, csak hülyéskedik! – intette le feleségét Jay. – Nem igaz, Todd? – Dehogyis hülyéskedem, tök komoly! – kacsintott az apjára a kisfiú. Jay elnevette magát, de csóválta a fejét. Massie Toddra nézett, és a szemét forgatta. – Súlyos vásárlózisban szenvedsz – szögezte le Claire. – Lefogadom, hogy nem bírnál ki egy teljes hónapot úgy, hogy nem veszel magadnak új ruhát. – Tudod, mit? Neked meg akut hipermonotóniád van. Lefogadom, hogy nem bírnál ki egy teljes hónapot úgy, hogy nem veszed fel kétszer ugyanazt a ruhadarabot. De ez vonatkozik a bűbájos Ked cipellőidre is. – Massie! – kiáltottak rá a Block szülők egyszerre a lányukra. – Állom a fogadást! – állt fel Claire a székéről, hogy szembefordulhasson Massie-vel. – De aki

veszít, annak hordania kell a másik ruháit egy teljes héten át, a suliban is! Massie szemei elkerekedtek a borzalomtól arra a gondolatra, hogy magas derekú Gap farmerben és teniszcipőben kell megjelennie Westchester exkluzív magániskolájában, az OCD-ben. – Arról szó sem lehet – jelentette ki. – Te tök jól járnál, ha az én ruháimat hordhatnád! Az nem büntetés lenne, hanem jutalom. Aki veszít, annak bűnhődnie kell. – Kabala karláncát csavargatva töprengett, hogy mi lenne a megfelelő büntetés Claire számára. – Megvan! – kiáltott fel végül. – Aki veszít, az egy héten át az egyik régi sícuccomban kell hogy iskolába járjon. De a teljes cuccban ám: lábszárvédővel, síszemüveggel, kesztyűvel, sapkával. – Ez azért túlzás, kislányom – próbált beleavatkozni Kendra. Massie nem vette le a szemét Claire-ről. – Rendben van – egyezett bele az, és jobbját nyújtotta Massie-nek. Újból és újból kezet ráztak a fogadásra: egyikük sem akarta először elengedni a másik kezét. – Most leköteleztél, Claire, köszönöm szépen – mondta William játékos mosollyal az arcán. – Egy vagon pénzt spóroltál nekem! A felnőttek nevettek, de a két lány komoly arckifejezése nem változott meg. Szájukat dacosan összeszorították, tekintetükben eltökéltség fénylett. Végül Massie eresztette el Claire kezét, mert megcsördült a mobilja. Kivette a készüléket a szoknya derekára tűzött, Louis Vuitton-monogramos tokból, és kiment vele az ebédlőből. Bean követte. – Halló! – szólt bele a telefonba Massie, és sétálni kezdett körbe-körbe a nappali krémszínű szőnyegén. – Csá, én vagyok az, Alicia. Hallottam valamit, ami megér legalább tíz pletykapontot! Massie érezte, hogy szíve hevesebben kezd dobogni – mint mindig, amikor egy jó kis pletykára volt kilátás. Tudta jól, hogy ha Alicia Rivera tíz pontra jelenti be igényét, akkor valami olyat tud, ami tényleg annyit ér. A latinos szépség szakértője volt a pletykáknak, és mindenkinél jobban tisztában volt vele, hogy egy szaftosabb sztori is legfeljebb öt pontot ér. Nyilvánvaló volt, hogy amit most mondani fog, az falrengető. – Beszélj! – hagyta jóvá a követelést Massie, és leült a fehér fotelba a kandalló mellett. – Suli után golfedzésre mentem, ezt tudod. – Tudom. – Massie felpattant a fotelból, és ismét járkálni kezdett körbe-körbe. – Nyújtózás volt a bemelegítés, és nyújtózás közben… – Jaj, mondjad már! – sürgette Massie, és most már ugrált lábujjhegyen. – …egyszer csak hallom, hogy Becca Wilder azt mondja Liz Goldmannak, hogy szerinte Massie Block csúszik lefelé. – Csúszik lefelé?! – horkantotta Massie tükörképének a kandalló párkánya fölött lógó tükörben. – Hogy érted azt, hogy csúszik lefelé? – Becca szerint hanyatlasz, már nem vagy a társaság meghatározó középpontja, legalábbis nem annyira, mint tavaly. – És mit mondott erre Liz? – Helyeselt. De ebben nincs semmi különös: Liz mindig ugyanazt gondolja, amit Becca. Aztán kitalálták, hogy halloweenkor rendeznek egy hatalmas bulit, fiúk-lányok együtt, és akkor végre nem rólad fog beszélni mindenki, hanem őróluk. Azt is kitalálták, hogy nevezzék a bulit „Hello, csini!” partinak. Massie-vel forogni kezdett a világ. Testét egyszerre érezte jéggé dermedtnek és tűzben égőnek. A vér kiszállt a fejéből. Szóval csúszom lefelé? Kezdenek úgy gondolni rám, mint egykor népszerű személyiségre? Hogyhogy nem tűnt fel ez nekem idejében? Csak Becca és Liz gondolja úgy, hogy hanyatlom, vagy az egész évfolyam leírt már? Miért nem nekem jutott eszembe a fiúk-lányok buli? Nekem szokott minden először az eszembe jutni! – Mint valami rémálom! – csúszott ki Massie száján a megjegyzés. Magát is meglepte vele, hogy kimondta, amit csak gondolni akart – ez is, mint mostanában minden, egészen másként alakult, mint ahogy eltervezte.

– Szóljak apa testőrének? Az úgy rájuk ijeszt, hogy elmegy a kedvük a hellócsinizéstől! – kérdezte Alicia kuncogva. – Kösz, nem, bízd csak rám. Majd én megmutatom Beccának, Liznek meg az egész évfolyamnak, hogy eszem ágában sincs lefelé csúszni! Megyek is! – Massie már majdnem kinyomta a telefont, mikor ráeszmélt, hogy Alicia még a vonalban van. – Nana, várj csak! Mi lesz a tíz pontommal? – firtatta a lány. – Ez a dolog nem a pontokról szól, Alicia! – háborodott fel Massie. – Itt a becsületem forog kockán – és egy csattanással összecsukta telefonját. Elindult vissza az ebédlőbe, de meghallotta, hogy odabent őróla beszélnek, és megtorpant. Leguggolt a dupla üvegajtó egyik szárnya mögött, hogy meg ne lássák, és a lélegzetét visszafojtva igyekezett minden szót kivenni a beszélgetésből. – Értetlenül állok a dolog előtt – mondta éppen Judi –, biztos voltam benne, hogy Claire néhány hét alatt remekül összebarátkozik Massie-vel. Massie bekukucskált az ebédlőbe, mert látni akarta, hogyan viselkedik Claire ebben a helyzetben, de a lány széke üresen állt. Amíg Massie telefonált, nyilván Claire is kisurrant a szobából. – Engem is meglep ez a marakodás – csóválta a fejét Kendra. – Én is arra számítottam, hogy jól meglesznek egymással. – Semmi meglepődés nem látszik az arcodon – vetette ellen William. – Majd eljárok arcmasszázsra, hogy kifejezőbb legyen a mimikám – vonta meg a vállát Kendra. – Pusztán amiatt, hogy egy birtokon élnek, még nem kell azt várni, hogy egyik pillanatról a másikra összenőnek a csípőjüknél – figyelmeztetett Jay. – Adjunk nekik több időt, majd csak egymásra hangolódnak. Ha két macska kerül egy házba, azoknak is össze kell szokniuk, addig pedig fújnak egymásra. – Mit nem adnék érte, ha csak annyit marnák egymást, mint két macska! – kiáltott fel Kendra. Ezüst desszertesvillájával félrekotort tányérján egy félbeharapott epret. – Amit lehetett, elkövettem, hogy összebarátkoztassam őket. Kifogytam az ötletekből. – Ezzel eltolta maga elől tányérját a mélyvörös halszálkamintás tányéralátéttel együtt, hogy fel ne sértse a fényes tölgyfa asztallapot. Massie halkan felegyenesedett, karláncáról fityegő kabaláit lefogta, hogy el ne árulják csilingelésükkel. Ölébe kapta Beant, és lábujjhegyen felosont a lépcsőn szobájába. Elégedett volt frissen támadt fondorlatos ötletével. De még mielőtt hozzálátott volna megvalósításához, lehuppant bíborszínű pehelypaplanára, és bekapcsolta PalmPilotját. A történelem más nagy alakjaihoz hasonlóan ő is szükségét érezte, hogy időről időre összegezze és értékelje életének eseményeit a jövő nemzedékek számára.

Claire szobája 20:22 Claire az ablak előtt ült a sötét mahagónifából készült antik íróasztalnál, amely egykor Massie nagymamájáé volt, akárcsak a szoba többi poros, ódivatú berendezési tárgya. – Figyelj csak… ez most nagyon hülyén fog hangzani… – mondta éppen a telefonba. – Képzeld, az öcsém rá van indulva Massie-re – Claire Layne Abeley-vel beszélt, első és mindeddig egyetlen westchesteri barátnőjével. – Jézusom, nem öreg egy kicsit hozzá? – szörnyülködött a hang a vonal túlsó végén. – Attól függ, mit vár tőle Todd. Bébiszitternek például egész fiatal. Claire lerúgta fehér, telitalpú Ked teniszcipőjét, és feltette lábát az asztalra, ahol befejezetlen házi feladata: egy ruhaterv vázlata hevert. Bár jól tudta, hogy az Octavian Country Day School-ban, ahová szeptembertől járt, a divattervezés kötelező tantárgy, nehezen győzte meg magát arról, hogy komolyan kell vennie. Ha meg is tanul szabásmintát készíteni, látványtervet rajzolni, varrni és kárpitozni (ez utóbbiról nem is tudta igazán, mi fán terem), mi haszna lesz mindebből? Mennyivel kerül közelebb ezek által ahhoz, hogy híres fotóriporter legyen? A régi iskolájától Orlandóban mi sem állt távolabb, mint hogy tantárgyként tanítson bármit, aminek köze van a divathoz. És egyáltalán, a régi iskolájától mi sem állt távolabb, mint az új iskolája. – Na és milyen volt Massie papájának születésnapja? – kérdezte Layne. Csámcsogott a telefonba, de Claire nem akadt ki ezen. Barátnője mostanában két pofára zabálta a pattogatott kukoricát mustárral, azaz szinte szünet nélkül ropogtatás hallatszott a fogai közül. Claire mindenesetre boldog volt, hogy leszokott a zabkásáról, aminek korábban volt megszállottja; igaz, hogy a pattogatott kukorica hangosabb, de legalább nem olyan gusztustalanul pempős. Claire éppen belefogott, hogy ecsetelje Layne-nek a Massie-vel kötött fogadás részleteit, amikor egy elektromos harangkondulás vonta magára a figyelmét: üzenetet kapott valakitől messangeren. Massiev:

Gépnél vagy?

Claire megdermedt. Massie szobájának ablaka a főépület felső szintjén éppen az ő vendégházbeli szobájának ablakára nézett, úgyhogy jó esély volt rá, hogy Massie látja is őt. Claire nekifeszítette talpát a padlószőnyegnek, így igyekezett minél gyorsabban eltolni magát a nehéz, párnázott fotelban az ablaktól. Kellett nekem kinyitni a számat vacsora közben! – Szóval hogy is van ez? – kérdezte Layne a telefonban. – Ha kétszer ugyanazt veszed fel, a cipőt is beleértve, sícuccban kell iskolába járnod? – Aha. – Hát ez baromság! Miért mentél bele? – Mert kurvára unom már, hogy Massie lúzernek tart – felelte kissé megremegő hangon Claire. – Meg akarom mutatni neki, hogy én is tudok olyan kemény lenni, mint ő! – És arról van fogalmad, hány ruha van egy hónapban? A vonal túlsó végéről egy papírzacskó csörgése hallatszott, majd Claire füle megtelt Layne csámcsogásával. Olyan volt, mintha egymásra fektetett nikecelltáblákon taposna valaki odaát. Aztán Layne nyelt egy hangosat, és hozzátette: – Bocs, ezzel nem segítettem rajtad. Holnapra hozok neked egy vagon ruhát. – Ne, ne! – rémült meg Claire, Layne ugyanis újabban kizárólag használtan vett vénembergatyákat hordott a legújabb koncertpólókkal. Ha Massie olyankor is cikinek érzi, hogy Claire-rel mutatkozzon, ha a legújabb Gap farmer van rajta, milyen messzire fogja elkerülni, ha ő is az Üdvhadseregtől kezd öltözködni? – Adele biztos tud adni néhány göncöt az OCD talált tárgyai közül – tette hozzá az iskola védőnőjére utalva. – Emlékszel, szeptemberben is hogy felöltöztetett, mikor Alicia összekente a nadrágomat piros festékkel?

– Persze hogy emlékszem, de ne aggódj, állati sok tök jó új ruhám van, nyugodtan tudok nélkülözni párat. Te nem adnál nekem fordított helyzetben? – Dehogynem – vágta rá Claire őszintén. – Figyelj, kitöltötted a Mosoly-tesztet, amit átküldtem neked e-mailben? – Ja. – Claire a telefonzsinórt csavargatta az ujjai körül, és közben arra gondolt, hogy valószínűleg ő az egyetlen nyolcvanöt év alatti lakosa Westchesternek, aki még vonalas telefonon él társadalmi életet. – Na és mi jött ki? Claire odafordult a számítógéphez, és rákattintott a kérdőívre. – Csak tizenöt pontom lett. Az összegzés szerint Méla Málé vagyok. – Úristen, az nagyon kevés! – szörnyülködött Layne. – Én a maximumot értem el, harmincat. A Vidor Vödör kategóriának is a teteje. Te mit válaszoltál a négyes kérdésre? Claire legördítette a tesztet a négyes pontig: A Six Flags Vidámparkok melyik játékához hasonlítanád az életedet? (A) A Jester hullámvasúthoz (B) A Hurricane Harborhoz (C) A Sikolyhoz

– A C-t – sóhajtott fel Claire. – Hát te? – Én az A-t – vágta rá Layne. – És a következőre? Mindkét lány magában olvasta az ötödik kérdést. Ha a legjobb barátnődet elrabolnák az ufók, mi miatt hiányozna leginkább? (A) Nem lenne kivel szétröhögni az agyunkat (B) Ő az egyetlen, aki totál megért (C) Ki mondta, hogy hiányozna?

– Én az A-t és a B-t is bejelöltem – vallotta be Layne. – Mindkettő miatt nagyon hiányoznál. – Én is mindkettőt bekarikáztam – mondta Claire, mert úgy gondolta, jobb, ha hazudik, mint ha megbántja Layne-t. Ha otthon, az orlandoi barátnőivel lett volna, ő is együtt jelöli az A és a B választ, de itt és most a C volt az igaz. Kedvelte ugyan Layne-t, de titokban továbbra is vágyott rá, ahogy egyébként mindenki más is az OCD-ben, hogy Massie exkluzív klikkjéhez tartozhasson. Massie, Alicia, Dylan és Kristen a város minden bulijába hivatalos volt, a ruháik egytől egyig csodálatosak, és az iskolában mindenki csak „Csini Csapat”-ként emlegette őket. Na és aztán, ha pár hete még füstölt lazacot vágtak hozzá a lányok? Ha ők hajlandóak túllépni ezen, Claire is meg tudja tenni. Ha ők befogadják maguk közé, az azt jelenti, hogy mindenki befogadja – és van olyan, aki nem vágyik erre? – Na és a legutolsóra mit válaszoltál? – kérdezte Layne a telefonban. – Én itt is az A-t karikáztam be. Claire legördítette a képernyőt a lap végéig. Melléd ül le a fizikalaborban az új srác, aki döglesztően jó pasi (te jó ég!). Mihez kezdesz? (A) Megkérem, hogy kísérletezzen velem iskola után is. (B) Rávillantom a fürdőszobatükörben hetek óta gyakorolt bájmosolyomat, aztán várok, hogy ő mit lép. (C) Átiratkozom egy másik iskolába. A srác jobban megzavarja a fejemet, mint egy maratoni valóságshow.

– Nem tökmindegy, mit válaszoltam? – vonta meg a vállát Claire. – Az OCD-ben úgy sincsenek fiúk, se döglesztőek, se másmilyenek. – Eközben olyan szorosan csavarta mutatóujja köré a telefon zsinórját, ahogy csak tudta, és figyelte, hogy kékül, majd fehéredik el a bőre. – Ne keseregj, Méla Málé! – vigasztalta Layne.

– A floridai barátnőim megállás nélkül küldözgetik az e-maileket, hogy melyikük kibe zúgott éppen bele. Én pedig eközben egyetlen pasival ismerkedtem meg közelebbről Westchesterben: William Blockkal. Te nem akarsz helyes fiúkkal találkozni, beleszeretni valamelyikbe és libabőrös lenni, ha a közeledben van? – Nem – felelte Layne –, én igyekszem nem akarni semmit. Úgy legalább nem ér csalódás. – Hogy lehet semmit sem akarni? – csattant fel Claire. – És mi van azzal a színes nyomtatóval, amit folyton emlegetsz? – Ja, ez a bevásárlásokra nem vonatkozik. Claire ebben a pillanatban hangos roppanást hallott a kagylóból. – Aú! – kiáltott fel Layne. – Ebbe a kukoricaszembe, azt hiszem, beletörött a fogam! Újabb kondulás hallatszott a számítógép irányából. Massiev:

Jelentkezz már!

– Jól vagy? – kérdezte Claire. Igyekezett továbbra is a Layne-nel folytatott beszélgetésre koncentrálni, de Massie mindent elkövetett, hogy magára vonja figyelmét. Asztali lámpáját olyan sebesen kapcsolgatta ki és be, hogy Claire-nek úgy tűnt, a szemközti lányszoba szörnyűséges elektromos viharba került. – Várj egy pillanatot, Layne! – szólt a kagylóba, majd a telefonnal a kezében lecsúszott a bőrfotelről, és bebújt az íróasztal alá. Csak fedezékből érezte magát képesnek arra, hogy továbbra se hederítsen Massie türelmetlen jelzéseire. Ugyanakkor el is képedt önmagán, hogy saját házában bujkálni kénytelen Massie elől. Idáig süllyedni több volt, mint megalázó. Felnyújtotta kezét az ablakpárkányig, és kitapintotta a nehéz, bézsszínű függöny alját; mutató- és középső ujja közé fogta a drapériát, és egy rántással elsötétítette a szobát. – Bocs. Itt vagyok megint. – Kisandított az asztal alól baldachinos ágyának vaskos, kerek lábaira. Tisztára mintha egy lovagvárból valóak volnának. Komódjának tetejéről lelógott a hosszú csipketerítő vége, erről pedig vénkisasszonyok jutottak Claire eszébe. A szoba minden bútora és berendezési tárgya fáradt volt és barátságtalan, mintha mindannyian sokkal szívesebben lettek volna valahol máshol. A lány szíve sajgott a Floridában hagyott, modernül berendezett szobája után; e pillanatban gyorsan el is határozta, hogy az első adandó alkalommal megkérdezi anyjától, leveheti-e a falakról Blockék rég halott őseinek megsárgult fényképeit, hogy helyükbe feltehesse néhány saját fotóját. – Én be akarok pasizni – sóhajtott a telefonba. – Hátha akkor nem fogom ilyen szánalmasan érezni magamat. – Ne mástól várd a saját boldogságodat – intette Layne, aztán kisebb előadásba kezdett a fiúkról és arról, hogy mennyi gond és baj van velük. Ám Claire zaklatottabb volt annál, hogy figyelni tudjon rá. Valaki egy hegyes orrú fekete csizmában megállt az asztal előtt, és rálépett a lábára. Claire szíve őrült kalimpálásba kezdett. – Figyelj, Layne, be kell fejeznem a házit, tudod, a divattervet. Majd holnap folytassuk a suliban, oké? – hadarta Claire, és addig rángatta a telefonkagyló zsinórját, amíg a bézsszínű készülék leesett az asztalról az orra elé. Gyorsan közelebb húzta magához, és letette a kagylót. – Mi van, már le se szarod, hogy kereslek? Claire kidugta a fejét az asztal alól, és felnézett. Massie állt előtte csípőre tett kézzel, éppen ekkor roppantotta szét a szájában Dentyne Ice cukorkáját. – Kerestél? Bocs, nem tudtam róla. Jó tíz perce itt ülök az asztal alatt, telefonáltam, és közben a fülbevalómat kerestem a padlón. – Nincs is lyuk a füledben! Vagy vacsora után gyorsan kilövetted? – A fogadás miatt kerestél? – terelte másra a szót Claire. – Attól vagy ilyen ideges? – A fenét. Szeretem a kihívásokat. Gyerünk, állj fel! – nyújtotta a kezét Massie a lánynak, hogy felsegítse. Claire elfogadta a segítséget. Ahogy egymásba kapaszkodtak, a korona formájú kabalafityegő mélyen belefúródott Claire tenyerébe, de nem mert panaszkodni miatta. Mikor arcuk egy szintbe került, Massie ismét megszólalt:

– Emlékszel, Claire – kezdte váratlanul édeskésen kedves hangon –, néhány hete elmondtad, mennyire szeretnéd, ha a szüleid engednék, hogy legyen mobilod? – Ja… – Kitaláltam, hogy tudnád rávenni őket. – Massie járkálni kezdett a szobában. – Semmi más nem kell hozzá, mint hogy mostantól eljátsszuk, hogy kurva jó barátnők vagyunk. Ha ezt beveszik, bármit kérhetünk a szüleinktől, boldogan megadják. – Hogy mi van? Miről beszélsz? – Véletlenül meghallottam, hogy arról beszélgetnek, mennyire szeretnék, hogy mi ketten jól kijöjjünk egymással. Nnna. Ha ők megkapják tőlünk, amire vágynak, mi is megkapjuk tőlük, amire mi vágyunk. – Mondókája végeztével Massie arcán önelégült mosoly terült el. – Hogy képzelted…? – hebegett Claire. – Sima ügy. Te akarsz egy mobilt, én akarok egy fiúk-lányok bulit halloweenkor. Csináld, amit mondok, és mindkettő meglesz seperc alatt. Claire mérlegelni kezdte a dologban rejlő lehetőségeket. Ha beleegyezik, Massie hálás lesz neki, ami végső soron még a barátságához is elvezethet. Megkaphatja a mobiltelefont is, ami mindenképpen sokat segítene abban, hogy beilleszkedjen az OCD-s diáklányok közé. Végezetül pedig egy ilyen bulin alkalma nyílik megismerkedni helyes briarwoodos srácokkal, még az is lehet, hogy bepasizik, és akkor örökre vége a Méla Málé állapotnak! – Oké – szólalt meg végül. – Csak mondd meg, mit csináljak!

A főépület nappalija 21:00 – Most mit vagy ennyire beszarva? – sziszegte Massie, és rácsapott Claire kezére, amelynek körmeit a lány szokása szerint most is harapdálta. Massie-t a halálba idegesítette a körömrágás percegő hangja. Claire elkapta ujjait a szájától. – Úgy csinálsz, mint aki még életében nem hazudott a szüleinek. Claire már azon volt, hogy válaszoljon, de Massie egy kézmozdulattal elhallgattatta. – Psszt! A két lány a nappali bejárata előtt a párducmintás tapétához tapadva leste a kedvező pillanatot, amikor félbeszakíthatják szüleik társalgását. – Na és a Producerek? – kérdezte éppen Kendra a férjétől. – Az tetszett neked, nem? – Nem, szívem. Mindössze annyit mondtam róla, hogy kibírtam. – Hát én nem bírtam ki. Döglesztően unalmas film – vágta rá Jay. – Neked minden döglesztően unalmas, ami nem egy focipályán játszódik – torkollta le Judi. Massie Claire-re nézett, és a szemét forgatta méltatlankodva. Kiakasztóan kispolgárinak tartotta szüleik csevegését. – Itt az idő, bemegyünk! – adta ki a vezényszót Massie. – Ne felejtsd: helyeselj mindenre, amit mondok, még ha furcsának találod is! – Ezzel megragadta Claire-t a könyökénél fogva, és maga után rángatta a nappaliba. – Sziasztok! – köszönt rá a felnőttekre Massie, és megszorította Claire karját. – Hahó – csatlakozott azonnal Claire is. Massie mély lélegzetet vett. Kávé és a kandallóban parázsló fa ismerős szaga töltötte be a levegőt. Ettől azonnal megnyugodott: otthoni pályán mozgott. – Csak még egyszer boldog szülinapot akartunk kívánni apának Claire-rel, mielőtt megyünk lefeküdni. – Így van. Boldog születésnapot, William – tette hozzá nyomban Claire kissé feszes torokkal és erőltetett mosollyal. – Megkérdezed te? – fordult Massie Claire-hez. Tudta, hogy a lánynak fogalma sem lesz róla, mit kéne megkérdeznie, és remélte, hogy ügyesen fog rögtönözni. – Nem, kérdezd meg te – felelte Claire –, te sokkal jobban tudod előadni. – Kösz – mosolyodott el szerényen Massie, és a létező legkiskutyásabb pillantását rebegtette Claire-re. Remélte, ezzel meggyőzi szüleiket, hogy kettejük között a viszony valami őrületesen bizalmas és figyelmes. – Anya, apa, Judi, Jay – szólította meg közönségét Massie –, az előbb beszélgettünk egy nagyot Claire-rel, mint mostanában annyiszor, és… – itt hatásszünetet tartott. Claire buzgón bólogatott minden elhangzó szóra. Massie tehát folytatta: – …és arra gondoltunk, mi lenne, ha idén rendeznénk itt a birtokon egy jó kis halloweeni házibulit. Befejezésül anyjára pillantott, mert tudta, hogy itt egyedül az ő véleménye mérvadó. Kendra szava döntött minden ügyben, ami a házat, a konyhát vagy az iskolát érintette (a tanítás előtt, alatt és után), valamint a kiadásokról, az ottalvós bulikról és a büntetésekről. Apja csak akkor emelte fel szavát, ha az osztályzatok, az esti lefekvés ideje vagy a zenehallgatás hangereje igényelt közbeavatkozást. Kendra az imént éppen ajkához emelte aranyozott szegélyű, míves fehér csészéjét, de most, még mielőtt kortyolhatott volna belőle, visszatette az asztalra. A kínai porcelánedény csendülésétől eltekintve néma csend volt a szobában. Massie ezt nagyon rosszul tűrte, és igyekezett is megtörni: – Az egész buli természetesen a hátsó kertben lenne, be sem tennénk a lábunkat a házba, nehogy piszkot csináljunk – szögezte le gyorsan. – Ja, és Claire még kitalált egy tök jót. Mondd el nekik,

Claire! Massie jól tudta: létfontosságú, hogy szüleik lássák az ötlet mögött kettejük több órás közös tervezgető munkáját. így ha nemet mondanak a partira, az ő barátságuk első lépéseire mondanak nemet. – Ne parázz már annyit, mondd el! – sürgette Claire-t. Ő elkerekített szemmel visszanézett Massie-re, és a fogai közül ezt sziszegte: – Micsodát? – de ebből így csak ennyi hallatszott: „csoáá?” – Istenem, hogy lehetsz ilyen lámpalázas? – ölelte át barátságosan Massie Claire-t. – Na, azt találta ki, csak nem meri elmondani, hogy fiúkat is meg kéne hívni a partira. Értitek, az egyensúly kedvéért, meg hogy minél többfajta jelmez legyen. A felnőttek számára észrevétlenül ránehezedett karjával Claire vállára, hogy nógassa a színjátékban való aktív szerepvállalásra. Claire kézfejével hátulról megütögette Massie combját, jelezvén, hogy számíthat rá. – Kicsim, ez a te ötleted volt? – kérdezte lányától Judi. Hangjából úgy tűnt, kellemesen van meglepve. – Nocsak, a mi kis Lyonunk próbálgatja oroszlánkarmait! – jegyezte meg jó hangosan Jay, és felnevetett. – Ne gúnyolódj rajta! – csapott Judi barátságosan Jay karjára. – Szerintem teljesen rendjén való, hogy egy tizenkét éves lány már érdeklődik a fiúk iránt. Massie érezte, hogy Claire fészkelődni kezd karja alatt. – Szóval, anya? Megrendezhetem? – kérdezte Massie. – Mármint micsodát? – Megrendezhetem a bulit? – Hogy megrendezheted?! Te? – Kendra Massie-ről először Claire-re fordította tekintetét, aztán vissza Massie-re. Úristen, hogy lehetek ennyire seggfej?! – Eddig úgy értettem, amit mondtatok, hogy együtt lesztek házigazdái a partinak – Kendra vérvörös műkörmeivel megkoccantotta kávéscsészéje oldalát. – Különös tekintettel arra, hogy a fiúk meghívása Claire ötlete volt – tette hozzá Judi. Előrehajolt ültében, hogy elérje a süteményestálcát a dohányzóasztalon, két ujja közé vett egy szelet gyümölcskenyeret, és finom mozdulattal a szájába tette. – Abszolút együtt leszünk házigazdák – bizonygatta Massie –, már el is kezdtük összeírni, hogy kiket hívunk meg. – Remélem, az öcsédet nem hagytátok le róla! – figyelmeztette lányát Judi. – Dehogy hagytuk! – feszengett Claire, és ökleit kordnadrágja elülső zsebeibe préselte. – Na és mondjátok csak, az osztályból kiket terveztek meghívni? – tette fel Massie-nek a következő kérdést Kendra. A lány nem felelt azonnal. Végiggondolta: ha most azt mondja, hogy mindenkit, az anyja valószínűleg aggódni kezd a zaj meg a szemét miatt. Ha viszont azt feleli, hogy majdnem mindenkit, azért lesz mérges, mert lenne olyan, akit a lányok kihagynának. – Mindenkit – bökte ki végül, mert kiszámolta, hogy az anyja mindig annak örül jobban, ha barátságosnak látja őt. Lélegzetét visszafojtva várta a reakciót. – Alszunk rá egyet, jó? – mondta végül Kendra. – De tudnom kell… – kezdte Massie, azonban ismét érezte combján Claire kézfejét, ezért helyesbített: – jobban mondva tudnunk kell még lefekvés előtt, hogy megengeditek-e, mert már csak egy hét van halloweenig, és még fel kell kérnünk Landon Dorsey-t is. – Kicsodát? – kérdezte Claire. – Landon Dorsey Westchester megye legjobb partitervezője – magyarázta Massie. – Az a nő egyszerűen bármit megcsinál, amit a megrendelő kitalál. Kendra még egyszer, utoljára végignézett a két lányon, majd felsóhajtott: – Ha nektek nincs ellene kifogásotok, felőlem mehet – fordult a másik három felnőtthöz. – Szólj Landonnak, kislányom, hogy hívjon fel a piszkos anyagiak miatt – mondta William.

– Köszi, apa! – rohant oda a heverőhöz Massie, hogy megölelje apját, és cuppanós csókot nyomjon kopaszodó feje búbjára. – És a mobil? – súgta Massie felé Claire. – He? – kérdezett vissza az, miközben nagy lendülettel masszírozta William vállát. – Azt ígérted, segítesz meggyőzni a szüleimet, hogy vegyenek nekem egy mobilt. Massie tenyere élével ütögetve masszírozta tovább apja hátát. – Kicsim, ezt már annyiszor megbeszéltük – szólalt meg Judi. – Majd ha tizenhat éves leszel, kapsz mobilt, addig nem. – Jó, jó, tudom – dünnyögte Claire rózsaszín bolyhos papucsának orrára meredve. – Hát akkor jó éjszakát! – köszönt el a felnőttektől Massie, és hangjában vibrált az öröm. Jó éjt puszit nyomott szülei arcára, és már indult is lefeküdni. Claire utánaszaladt. Todd a nappali ajtaja előtt ült a folyosó fapadlóján, és lenémított Game Boyán játszott, mert így kitűnően tudott hallgatózni. – Figyelj, Massie, mi lenne, ha én rocksztárnak öltöznék a bulira? Te pedig lehetnél a rajongóm! – Figyelj, Todd, mi lenne, ha országúton csámborgó mosómedvének öltöznél? Én pedig lehetnék egy kamionsofőr, aki nem tudja, hol a fékpedál – vágott vissza Massie. – Komolyan mondod? – csillant fel Todd szeme. – Benne vagyok! Massie válaszra sem méltatta, sietve indult fel a lépcső felé, de ekkor meglátta, hogy Claire is kijött utána a nappaliból. – Basszuskulcs, most tényleg így átvertél? – támadt rá feldúltan állítólagos barátnőjére Claire. – Megalkudtunk, nem? – A megalkuvást rád hagyom – kiáltott vissza Massie. – Zsetont érő beszólás! – lelkesedett Todd, és tenyerével kopott farmerjára csapott. – Csajok, nem csinálunk egy fagyis koktélt? De más választ nem kapott, mint nehéz sóhajokat, hangos lábdobbanásokat és dühödt ajtócsapódásokat.

A Hardapple Gyümölcsöskert egy szénásszekér október 24. 11:15 A Hardapple Gyümölcsöskert rozoga szénásszekere zötykölődve bukdácsolt át a teljes hetedikes osztállyal a földutat borító széna- és lócitrom-kupacokon. A lányok minden ügyességüket latba vetve igyekeztek elkerülni, hogy forró csokoládéjuk kilöttyenjen a durva gyapjúpokrócokra, amikbe bugyolálva utaztak. Massie az utat szegélyező almafasorra meredt, és azon törte a fejét, hogy vághatna vissza Becca Wildernek. A tanév második tanulmányi kirándulásán voltak, és annak ellenére, hogy a levegő dermesztően hideg, az út pedig hepehupás volt, sokkal jobbnak ígérkezett, mint ahogy az első sikerült. – Hé, Kristen – kiáltott hátra a szekér végébe Britton Daniels –, ugye most nem próbálsz meg ránk sózni valami mérgező trutyit, mint legutóbb? Britton és B-kategóriás barátnői kacarásztak a beszóláson. Massie nézte, ahogy Kristen összeszorítja állkapcsát. – Le se szard őket – tanácsolta barátnőjének. – Honnan kellett volna tudnod, hogy ezeknek itt mind feldagad az ajka a szájfénytől? – Így van! – helyeselt Dylan Marvil, miközben egy vörös hajfürtjét a mutatóujja köré csavarta. – Nem tehetsz róla, hogy kórházba kellett velük rohanni. – Nem bizony – csatlakozott Alicia is, akinek mandulavágású szemeit az erős őszi napfény mogyorószínűre festette. – Ők tehetnek róla, miért ilyen érzékeny a bőrük! De hiába voltak a barátnők vigasztaló szavai, Kristen nem tudta félvállról venni a kötekedést. – Nem, Medusza, most sokkal hasznosabb áruim vannak – vágott vissza Brittonéknak. – Szerszámgépeket hoztam, neked például egy láncfűrészt, azzal talán ki tudod fésülni azt a tetűtelepet, amit haj helyett hordasz. Britton végigsimított kezével tarkóján, amire Massie, Alicia és Dylan harsány röhögésben tört ki. – Elég legyen, lányok! – szólt rájuk a természetrajongó biológiatanárnő, Heidi. Diákjai között szlalomozva igyekezett odabotorkálni Kristenhez, és hogy el ne veszítse egyensúlyát, rárátámaszkodott a lányokra, akik mellett elment. Mikor odaért a szekér végébe, ahol a Csini Csapat kucorgott, Kristen vállára tette a kezét, úgy folytatta előadását. – Néhány percen belül a sütőtökföldhöz érünk. Már az ókori görögök elkészítették a töklámpás ősét sárgadinnyéből, amit görögül pepóninak mondanak. – A szekér úgy rázkódott a társaság alatt, hogy a tanárnő csak remegő hangon tudott beszélni. – Isteni pepónikat hordasz a blúzod alatt! – súgta Massie Aliciának. A lány rettentően érzékeny volt mellei méretére, és Massie tudta ezt; ám a világért sem szalasztotta volna el az alkalmat egy jó tréfára. Alicia válaszképpen akkorát csapott Massie karjára, amekkorát csak tudott. Dylan erre hangosan felnevetett, de Heidi mégis Kristen vihogására kapta fel a fejét. – Ha még egyszer megzavarja az előadásomat, maga a szekéren marad, amíg a többiek tököt szedni mennek! – fenyegette meg a tanárnő. Kristen feljebb csavarta garbójának magas gallérját, hogy belerejthesse égővörös arcát. Mikor a lovak felvontatták a szekeret a magasan fekvő sütőtökföld széléig, Randy, a farm házigazdája meghúzta kantárjukat, és megvárta, amíg megállnak a kocsival. Heidi éppen arról magyarázott, hogy a sütőtök élénk narancssárga színét a bétakarotinnak köszönheti, de a lányok már nem figyeltek rá. A legtöbben azt lesték izgatottan, hogy ha majd szélnek eresztik őket a sorok között, hol tudnak nagyobb tököt szedni maguknak, mint a többiek. – Valaki árulja már el ezeknek a nyomoroncoknak, hogy odahaza minden sarkon kapnak sütőtököt egy húszasért! – fintorgott Massie. – Hogyisne! Hová lesz akkor az örömük! – Alicia a szívére szorította kezét, és feje csóválásával

jelezte, mennyire szánakozik együgyű osztálytársain. Abban a pillanatban, ahogy Heidi kireteszelte és lenyitotta a szekér oldalát, a „nyomoroncok” úgy zúdultak ki a szabadba, mint a felhergelt bikák. Claire és Layne kéz a kézben állva görcsösen nevetett a lányokon, akik úgy rohantak, ahogy csak vasalt orrú túrabakancsuk engedte őket, azaz nem igazán gyorsan. A bolyban ott futott Layne két barátnője, Meena és Heather is. Massie, Alicia, Dylan és Kristen jócskán lemaradva caplatott a nyomukban. Nem izgatta őket sem a sütőtök, sem az ingyen szüret, sem a sáros termőföld. – Megmondjam, mit csinálunk idén halloweenkor? – kérdezte barátnőitől Massie. – Na várj csak, kitalálom – mímelt töprenkedést Dylan. – Megvan! Lehet, hogy körbejárjuk a szomszédokat, becsöngetünk, közöljük, hogy „Cukor vagy bot!”, nagy meglepetésre senki sem a botot választja, telezabáljuk magunkat édességgel, aztán egy hétig nem eszünk mást, mint étvágycsökkentő Slim-Fast shake-eket? – A szart – intette le Massie. – Totál mást fogunk csinálni. – Úristen! – kiáltotta Alicia, és megállt Massie-vel szemben, mint aki sóbálvánnyá vált. Kristen és Dylan is megtorpant, de egyikük sem értette egészen, miért. – Lenyúlod Becca elől a fiúk-lányok partit, ugye? Massie mindössze önelégült mosollyal és egy főbólintással felelt. Dylan és Kristen izgalmában ugrándozni kezdett, és pillanatokon belül mind a négy lány ott szökdécselt, mint a bakkecskék. Hol egyik, hol másik sikította el magát: – Helló, csini! – Már alig várom, hogy lássam Becca arcát, mikor megtudja! – mondta Dylan kárörvendően. – Hát akkor ne várd hiába – kapott rajta Massie. – Gyerünk, mondjuk el neki! Becca és barátnője, Liz csak pár méternyire volt tőlük. A két izmos tornászlányt vihorászó csajok vették körül, akik derekasan küzdöttek, hogy kiválasztott sütőtökjüket felemeljék a földről. Becca szokásos csajszis pamutpólóinak egyikét viselte; zömök testalkatán ezek mindig elég idétlenül álltak. Vállig érő sötétszőke haja élettelenül, tartás nélkül keretezte ovális arcát. A Csini Csapatban elterjedt vélemény szerint az egyetlen, ami miatt másodszor is ránéz az ember Beccára, az kék szemének éles tekintete. Liz karcsúsított kiadásban ugyanolyan volt, mint Becca, szemének varázsa nélkül. Az ő szembogarai jelentéktelen barnák voltak. Rajta csak bőrének állandósult narancssárga színe volt feltűnő, ezt pedig a barnító spray iránt érzett szenvedélyének köszönhette. – Nem is tudom, hol ér véget a sütőtök, és hol kezdődik Liz! – gúnyolódott ezen a természetellenes bőrszínen Massie. Alicia, Dylan és Kristen felvihogott. Lábujjhegyen közelítettek Beccáék felé, hogy tűsarkuk bele ne ragadjon a sárba. – Helló, Becca! – kiáltotta Massie már néhány lépésnyiről. – Helló – felelte Becca, és lekapta Kangol sapkáját, hogy ujjaival beletúrhasson hajába. – Ide nézz, mekkora sütőtököt találtam! Randy kénytelen volt elmenni a talicskájáért, különben nem is tudnánk a szekérre tenni. – Én most inkább az élet értelmét szeretném neked elmagyarázni – intette le Massie. Három barátnője nevetgélni kezdett. – Mi bajod van?! – horkant fel Liz. – Az élet értelme megfejthetetlen. – Massie mégis megfejtette – szögezte le Alicia. Ráült a sütőtökre, amit Becca kiszemelt magának, és kalimpálni kezdett a lábával előre-hátra, sarkával egyre mélyebb lyukat ütve a tök héján. – Mi a szart csinálsz? – visította Becca. – Húzzál le onnan! – Jaj, nnne már, hozzá sem érek! – kérte ki magának Alicia nyűgösen. Azok a lányok, akik korábban Becca és Liz birkózását figyelték a tökkel, most hátráltak néhány lépést: nem akaródzott nekik belekeveredni a dologba. – Szóval akkor mi az élet értelme? – kérdezte ingerülten Liz. – Hogy halloweenkor rendezek egy tuti kis partit, amire fiúkat is meghívok – válaszolt neki Massie. – Hogy micsoda? – visított megint Becca, és lábával nagyot toppantott a fröcsögő sárba. – Ez

szemétség! Ez az én ötletem volt! – Hát bizony, ilyen az élet! – kiáltotta Massie, Kristen, Alicia és Dylan kórusban, és hogy diadalukat még jobban éreztessék, párosával mindannyian összetapsoltak a levegőben. A távolabbról leskelődő lányok a tenyerükbe kuncogtak. Becca körül forogni kezdett a világ. – Csinálj már valamit! – súgta neki hang nélkül Liz. De még mielőtt Becca csinálhatott volna bármit is, hangos pukkanás hallatszott. Becca hátrakapta a fejét, hogy megtudja, honnan jött a hang. – Úristen! – kerekítette el nagy barna szemeit Alicia színlelt rémületében. – Bocsánat! – Lecsúszott a sütőtökről és talpra ugrott, úgy mutogatott Jimmy Choo csizmájára, amelynek magas sarka teljesen eltűnt a tök héjában. Fél lábon állva feszült neki, hogy kirángassa a csizmát a lyukból, Kristen és Dylan pedig a tököt tartották, hogy el ne guruljon. – Ez most mire volt jó? – kérdezte Becca rángó alsó ajakkal, ahogy sírását próbálta visszafojtani. A háttérből ismét felhangzott a csajok vihogása. – Mondjuk meg Heidinek – javasolta Liz. – Ne, azt ne! – riadt meg Becca, mert tudta, hogy azzal végső soron megint csak ők húznák a rövidebbet. – Megvan! – kiáltott fel Alicia, mikor végre sikerült kiszabadítania csizmáját. A sarkára ragadt nyálkás, narancssárga tökbelet rákenegette a tök héjára. – Massie, tényleg megcsinálod a fiúk-lányok bulit? – kérdezte Becca. – Várj csak – intette barátnőjét Liz –, lehet, hogy Massie bulija nem is harmincegyedikén lesz! – látszott rajta: komolyan hisz benne, hogy van megoldás a problémára. De erre a felvetésre még Becca is a szemét forgatta elképedésében. – Hacsak hivatalosan meg nem változtatják a halloween időpontját, a buli harmincegyedikén lesz – szögezte le Massie. – De minthogy szerinted én, idézem: hanyatlom, idézet vége, valamint, szintén idézem: már nem vagyok a társaság meghatározó középpontja, legalábbis nem annyira, mint tavaly, idézet vége, ne számíts arra, hogy meghívlak! Massie, Dylan, Alicia és Kristen ezzel sarkon fordult, és faképnél hagyta a két porig alázott lányt, elképedt barátnőiket és a széttrancsírozott sütőtököt. – Jöjjenek, lányok! – kiáltotta Heidi két sorral arrébb, és izgatottan mutogatott a felhalmozott pepónikra, mintha azt remélte volna tőlük, hogy a Csini Csapatot hirtelen mégis munkára lelkesítik. – Ti hallottatok valamit? Én nem – szólt halkan Massie a barátnőihez; a tanárnőre rá sem hederítve mintegy vezényszóra változtattak irányt. – És figyelj, mi történik tulajdonképpen egy ilyen fiúk-lányok bulin? – kérdezte Dylan Massietől. Szerette volna, ha a hangjából érdeklődés, nem pedig aggodalom cseng ki, de Massie átlátott a szitán. – Smárolás látástól vakulásig – vágta rá Massie. – Viszont az én partimon mindenki jelmezben lesz, úgyhogy azt sem fogjuk tudni, kivel smacizunk. – Ez most komoly? – riadt meg Kristen. – Hülye vagy? – támadt rá Massie. – Hogy lenne már komoly? – Hát, ami azt illeti, nagyjából azért erre lehet számítani – szólt hozzá váratlanul Alicia, és hosszú, sötét haját a válla mögé igazította. – Mi van?! – kérdezte meglepetten a másik három lány szinte egyszerre. – A nyáron Spanyolországban az unokatesóm elvitt egy ilyen buliba, és ott vagy öt órán át játszottunk „csókolj vagy csókolnak”-ot. Alicia kihúzta magát, és magabiztos tekintettel nézett szembe a többiekkel. Azok kifejezéstelen arccal meredtek rá. – Most mi az, ti még sosem csévécséztetek? – kérdezte Alicia. – Majd megmondjuk, ha elárulod, hogy az micsoda – vágta ki magát Massie. Gyűlölte, ha kiderült, valamelyik barátnője többet tud valamiről, mint ő. – A csévécsé, vagyis csókolj vagy csókolnak egy játék. Körbe kell ülni, egymás után kerül a játékosokra a sor. Amikor te jössz, választanod kell, kit smárolsz le. Ha nem választasz, a melletted

ülő jelöl ki neked valakit. – Alicia itt szünetet tartott. – Te jóisten, aznap este annyi fiúval csókolóztam, hogy elhasználtam egy teljes rúd szájfényt. Massie-nek elképzelése sem volt, mit feleljen erre. Hirtelen az az érzése támadt, hogy egyáltalán nem ismeri barátnőjét. – Hm. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy anyám belemegy, hogy ilyet játsszunk, de megpróbálhatjuk – mondta végül. Életében először reménykedett abban, hogy anyja nem hagyja magára barátaival, és megtilt valamit, amit csinálni készülnek. Aztán észrevette, hogy Dylan és Kristen őrá mered, próbálják leolvasni az arcáról, mit gondol az egészről. Félt, hogy meglátják: a felszín alatt ő is parázik, ezért odalépett az első sütőtökhöz, ami az útjába került, és belerúgott. – Ez itt még nem igazán érett – mondta, maga sem tudta, kinek. – Szerintem találjunk ki valami őrületesen szexi jelmezt! – javasolta Alicia. – Feltétlenül – helyeselt Dylan, és megpördült sarka körül, hogy mindenki lássa, mennyit fogyott derékban. A fordulás lendületétől hullámos vörös haja jó erősen az arcába csapódott. – Egy hét alatt leadtam két és fél kilót a South Beach-fogyókúrával. A „Helló, csini!” partin már úgy fogok kinézni, mint egy szupermodell! – Ha szexi jelmezt veszek fel a bulira, engem ki sem engednek a szüleim a házból! – mondta Kristen. Alicia hátrafordult, és egyenesen Kristenre meresztette nagy, barna szemeit. – Akkor hirdessük meg a „légy önmagad” elvét: minden jelmeznek ki kell fejeznie viselőjének valódi természetét. Te például öltözhetnél apácának. – Ezek szerint te a bulin vasorrú bába vagy repedtsarkú kurva leszel? – vágott vissza Kristen. – A kettő egyszerre – felelte Alicia pajzán mosollyal az arcán. – Azért, mert a szüleim totál prűdek, én még nem vagyok az! Egyébként, ha Derrick Harrington ott lesz, én is szexi akarok lenni! – Kristen belepirult, hogy kimondta a fiú nevét. – Őt is meghívod, ugye, Massie? – Naná! – Mióta vagy így ráindulva Derrick Harringtonra? – kérdezte Dylan. Egy hatalmas sütőtökön ült keresztbevetett lábbal. – Néhány hete – felelte Kristen. – Az OCD-támogató buli óta. Massie-ék minden év szeptemberében rendeztek egy állófogadással és táncesttel egybekötött árverést; a bevételt a szülői közösség a város magániskolájának ajánlotta fel, hogy ösztöndíjakat fizessenek belőle. De ami még ennél is fontosabb: ezek az összejövetelek az OCD-s lányok számára találkozási alkalmat jelentettek a fiúiskola, a Briarwood Academy diákjaival. Az idei árverésen Massie-nek megtetszett egy Cam Fisher nevű fiú, aki az egyik legmenőbb arc volt a Briarwoodban, leginkább annak köszönhetően, hogy ő védett az iskola focicsapatában, mégpedig iss-tenien! De Massie-t inkább azzal kápráztatta el, hogy ahány számra táncoltak, annak mind tudta a szövegét. Vonzalmát a lány mindaddig titkolni akarta barátnői előtt, amíg száz százalékosan meg nem győződik róla, hogy ő is tetszik Camnek. A halloweeni bulitól éppen azt várta, hogy bizonyosságot szerezzen. – Neked mondtam is, hogy belezúgtam Derrick Harringtonba, emlékszel? – kérdezte Kristen Massie-től. – Na álljon meg a menet! – forgatta a szemét Dylan. – Én vallottam be először Massie-nek, hogy tetszik a srác. – Nem, te nekem vallottad be – igazította helyre Alicia. – Igen? – pipult be Dylan. – És te nem mondtad tovább Kristennek? Hogy lehet az? – Azon a héten nem szorultam rá több pletykapontra. Már volt vagy húsz. – Na mindegy. Azt hittem, tiszta mindenkinek. Végül is velem táncolta végig az estét. – Az igaz, de utána azt mondtad, úgy mozog, mintha a villamosszékben rángatózna! – vetette ellen Kristen. – Te meg azt mondtad, hogy túl alacsony hozzád, és másról sem akart dumálni veled, mint a fociról – vágott vissza Dylan.

– Igen, de ez pozitív, ugyanis, ha tudni szeretnéd, imádom a focit! – Hagyjátok már Derringtonra ezt az egészet! Majd ő eldönti, hogy melyikőtök tetszik neki – békítette két barátnőjét Massie, és elégedetten mosolygott magában, hogy kitalálta ezt a Derrington szójátékot. Ilyen neve csak egy szappanoperában lehet valakinek, és a fiú miatt kibontakozó dráma éppen ilyen szappanoperába való volt. – Oké – egyezett bele mindkét lány. – Nem mintha bármelyikőtök is tudna mit kezdeni egy pasival, ha megkapná! – cukkolta őket Alicia. Erre mindketten összevonták szemöldöküket, úgy néztek először Aliciára, aztán egymásra. – Nem lehetne, hogy befejezzétek végre a marakodást, és elkezdjünk a jelmezünkön gondolkodni? – igyekezett megelőzni a további vitát Massie, mert semmit nem utált jobban, mint amikor a barátnői veszekedtek egymással. Megdermesztette a gondolat, hogy a Csini Csapat felbomolhat – nemcsak az iskola lenne elviselhetetlenül unalmas, ha ők négyen nem lennének együtt, de Beccának is igaza lenne. Ő, Massie, már nem lenne a társaság meghatározó középpontja, legalábbis nem annyira, mint tavaly. Presztízsét a lányok között elsősorban három barátnőjének köszönhette, és ha csak egyikük is elpártolna a csapattól, az azt jelentené, hogy Massie hanyatlik. Ekkor azonban Heidi belefújt sípjába: vissza kellett mászni a szekérre. Massie, Kristen és Alicia felkapott egy-egy sütőtököt, az elsőt, ami az útjukba került, Dylan viszont egy apró, girbegurba lopótököt talált magának. Három barátnője hatalmasat nevetett tévedésén, és ettől egy pillanatra úgy tűnt, marakodásuk mindörökké a múlté. Felkászálódtak a szekérre, és újból elfoglalták ülőhelyüket a plató hátsó végén. – Tegnap éjjel hosszan agyaltam a jelmezünkön, és azt találtam ki, hogy legyünk Piszkos Pokolfajzatok – folytatta megkezdett gondolatát Massie. – Ez találó lenne a piszkos fantáziánkra és az ördögi ravaszságunkra. – Tök jó ötlet! – vágta rá Dylan, és rögtön ezután egyszerre négy rágót hajított a szájába. Massie ebből megértette, hogy barátnője még mindig feldúlt. – Nekem is tetszik – csatlakozott Alicia. – És hogy néz ki tulajdonképpen egy Piszkos Pokolfajzat? – gyanakodott Kristen. – Ami a piszkos részét illeti – magyarázta Massie –, szűk pólókat veszünk föl, amiket több helyen keresztbe felhasítunk, hogy úgy nézzünk ki, mintha most érkeztünk volna valami jó kis vasvillás bunyóból. Alulra vörös mikrominiszoknyát húzunk, alá pedig fekete Calvin Klein fiúsortot. A pokolfajzat rész pedig abból áll, hogy lesz rajtunk egy-egy hosszú, villás farok meg kétkét szarv. – Fú, és írjunk valamit a sortok fenekére, ami elővillan majd a szoknyánk alól, és el lehet olvasni! – lelkesedett be Alicia. – De csillámfestékkel írjuk! – lódult meg Dylan fantáziája is. – Éppen ezt akartam mondani – dünnyögte Kristen. Dylan méltatlankodva forgatta a szemét. Mikor Randy megállította a lovakat a parkolóban, Dylan keresztülhajolt Massie és Alicia előtt, és a girbegurba lopótököt egy gyors mozdulattal Kristen ölébe lökte. – Látom, nagyon kaparsz minden után, ami az enyém, ezt például megtarthatod! – vicsorgott rá. – Meg is tartom, légy nyugodt! – felelte Kristen, és a lopótököt begyömöszölte a táskájába.

Az Abeley család autója a hátsó ülés október 24. 15:35 A Lexus hátsó ülésén Layne odahajolt Claire füléhez, és belesúgta: – Tényleg meghívtok fiúkat is a bulira? – Miért suttogsz? – kérdezett vissza Claire. Layne az anyja felé bökött fejével, aki az autót vezette. A Lyons és az Abeley szülők megbeszélése alapján egy idő óta reggelenként és délutánonként ő fuvarozta mindkét lányt otthonuk és az iskola között. – Ha meghallja, hogy fiútársaságban vagyunk, azonnal faggatni kezd mindkettőnket, hogy melyik tetszik melyikünknek… Iszonyatos ciki tud lenni, nekem elhiheted! – Ezért nem akarod, hogy srácokkal bulizzunk? – Nem. Azért nincs hozzá kedvem, mert szerintem semmi jó nem sül ki belőle. Claire elfordult, és kinézett az ablakon. Beköszöntött az ősz, a fák csaknem teljesen csupaszok voltak, csak egy-két sárga vagy vörös levél fityegett az ágaikon. Orlandóban leélt eddigi élete során Claire-t a természet nem szembesítette az évszakok változásával, és a lány most azt remélte, az időjárással együtt az ő lánytársaságban betöltött szerepe is megváltozik. Már borzalmasan vágyott rá. Rövid hallgatás után Claire visszafordult Layne felé, aki így folytatta megkezdett gondolatát: – Minden csaj kizárólag arra fog hajtani, hogy illegesse-billegesse magát a fiúk előtt, hogy kábítsa őket… Figyeld csak meg, egyikük sem adja majd önmagát. – Szerintem csak nyerni lehet azon, hogy srácok is lesznek – vetette ellen Claire. – A régi sulim koedukált volt, és minden sokkal simábban ment, mint itt az OCD-ben. Iszonyú sokat számít, hogy a fiúk feleannyit sem macerálják egymást, mint a lányok, és hogy másról is lehet velük dumálni, mint a divatról. – Szerintem viszont ez a buli nem lesz más, mint jó alkalom Massie és a barátnői számára, hogy villogtassák magukat. Le merem fogadni, hogy cicamicának, Playboy-nyuszinak vagy lokálbéli pincérlánynak öltöznek majd, hogy minden fiú beinduljon rájuk. – Jártál te vegyes osztályba az életben? – kérdezte Claire, és most már egész felsőtestével fordult barátnője felé, hogy szemtől szembe kerüljön vele. – Talán az oviban voltak fiúk is a csoportban – bizonytalanodott el Layne, és előrehajolt a vezetőüléshez, állát anyja jobb karjára helyezte. – Anyu, én koedukált óvodába jártam? – Igen, kislányom, de most vidd innen a fejedet, mert mindjárt karambolozunk. Layne nagyot sóhajtott, és visszadőlt a hátsó ülésre. – Na ugye: nincs a dologban gyakorlatod, ezért vagy betojva tőle – vonta le a következtetést Claire. – Na, mert neked milyen gyakorlatod van a dologban? – suttogta bosszúsan Layne. – Jártál már fiúval? – Ahhoz nem kell járni valakivel – súgta vissza Claire. – Csak három szünetet végigdumálsz egy sráccal, rengeteget tanulsz belőle. Claire végre talált valamit, amiben több tapasztalata volt, mint bárki másnak az OCD-ben: ha csak annyit is, hogy fogócskázott a fiúkkal az órák között, és hogy a mögötte ülő srác időnként megráncigálta a haját óra alatt. Erről a rókáról annyi bőrt szándékozott lehúzni, amennyit csak lehetett. Mrs. Abeley eközben megállt a Lexusszal a Block-birtok körkörös autófelhajtóján. – Köszönöm szépen a fuvart – mondta Claire Layne édesanyjának, és mielőtt kiszállt volna az autóból, rákacsintott barátnőjére. – Este még felhívlak – súgta neki. Iszonyatosan ügyelt rá, hogy finoman csukja be a Lexus ajtaját. Mióta Westchesterben élt, a

társadalom krémjéhez tartozók életének rengeteg szabályát tanulta meg, és ezek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy az autók ajtaját csapkodni tilos. Az ebben a társaságban ugyanolyan égbekiáltó bűnnek és lelketlenségnek számított, mint mondjuk belerúgni egy kölyökkutyába. Claire édesanyja éppen akkor ért Fordjával a felhajtóra, mikor a Lexus elindult Abeleyékkel. Judi letekerte az ablakot, és lehalkította az autós rádiót, amiből Kelly Clarkson harsogott. – Kicsim, segítenél bevinni a cuccokat? Most jövök a bevásárlásból. Claire a távolodó luxusautót nézte, amiből épp az előbb szállt ki, majd lassan anyja felé fordította a tekintetét. – Nem akartok venni végre egy normális autót? – kérdezte. – Olyan ciki egy ilyen szakadt bértragaccsal pöfékelni. – Mióta izgatnak ennyire az autók? – fürkészte Judi gyanakvó tekintettel a lánya arcát, miközben a kezébe nyomott két degeszre tömött papír bevásárlózacskót. Elindultak a vendégház felé. – Nem izgatnak, csak úgy kérdeztem. Szerintem megérdemelnétek valami jobbat. Claire megállt, és letette a zacskókat a kikövezett kerti útra, majd jobb fogást keresett rajtuk, és újra elindult. – Jobbat, mint egy Ford Taurus? – Judi tényleg nem értette a problémát. – Miért pazaroljuk ilyesmire a pénzt? Ez az autó teljesen megfelel az igényeinknek. Egyébként én még ott tartok, hogy te is szereted. – Szerettem is – vonta meg a vállát Claire. – Csak, gondoltam, ideje lenne váltani. – Jól van, kislányom, majd ha neked lesz pénzed valami jobbra, légy szíves, értesíts! Claire sokkal jobban szégyellte magát annál, hogy válaszolni akart volna, inkább azt kívánta, bár szóba se hozta volna az egészet. Behordták a papírzacskókat a konyhába, és letették őket egymás mellé a négyzet alakú műanyag reggelizőasztalon. – Köszönöm a segítséget, majd én kipakolok – mondta Judi. – Téged meg vár Massie, hogy megtervezzétek a bulit, nem igaz? – De igen, négy órát beszéltünk meg. Még van tizenöt percem. Claire így még gyorsan belapátolt két tányér Cap’n Crunchot, aztán átviharzott a főépületbe. Rózsaszín Baby G-Shock órája azt mutatta, hogy még van öt perc négyig: Landon érkezéséig még válthatnak pár szót a jelmezekről is Massie-vel, gondolta Claire. Háromszor nyomta meg a csengő gombját. – Claire, de jó, hogy végre ideértél! – fogadta Kendra a lányt, és lesegítette róla a kabátját. – Massie-ék már várnak a télikertben. A kinti csípős, októberi levegő után a meleg, pirítós szagú folyosón Claire átfagyott arca szinte zsibbadó érzéssel engedett fel. Hálaadás-ünnepi illatok töltötték be a házat Inez jóvoltából, aki a vacsorát készítette a konyhában: ropogós csirkesültet, kétszersült krumplit, pekándiós tortát, Massie-nek pedig fagyasztott joghurtot. Claire kibújt edzőcipőjéből, és elindult az „üvegház” felé. A télikert, amelynek három fala üvegből volt, a ház hátsó kert felé eső oldalán épült; ám neve ellenére nem növényekkel volt tele. Közepén biliárdasztal terpeszkedett, negyedik fala mellett jól felszerelt bárpult állt. – Ismered a kont-ra-punk-ci-ó kifejezést, Massie? – kérdezte éppen egy Claire számára ismeretlen női hang. Úgy ejtett ki minden szótagot, sőt minden hangot, mintha, mielőtt kimondta, késsel hegyezte volna ki őket. – Én ezt a partit a kontrapunkció elve alapján tervezném meg. Fanntasztikus hatása van ugyanis, ha ellentétes dolgokat helyezünk egymás mellé, azaz kontrapunkcionáljuk őket. Ennek megfelelően azt javaslom, legyen a parti szlogenje… A mondat úgy szakadt félbe abban a pillanatban, amikor Claire belépett a télikertbe, mintha az imént még a hangok hegyezésére használt késsel vágták volna el. – Hú, már el is kezdtétek? – nézett az órájára Claire. – Nálam még csak most van négy. – Na, csak említeni kellett az ellentéteket – húzta a száját Landon. A homlokára tolta vastag fekete keretes szemüvegét, hogy alaposan végigmustrálja Claire öltözékét. – Háromnegyed négyről volt szó – vonta fel szemöldökét Massie –, de most már mindegy, nem érdekes. A lényeget már elmondtam Landonnak.

Claire nagyot sóhajtott, és régen kinőtt khakinadrágja hátsó zsebében kezdett kotorászni. Ha nem kötötte volna azt a fogadást Massie-vel, esze ágában sem lett volna egy ilyen szoros gatyát felvenni: ahányszor letolta, mert pisilnie kellett, megcsodálhatta az övszalag lenyomatát a hasán. Massie ruházata persze kifogástalan volt: fekete harisnyát, farmer rakott miniszoknyát és bolyhos kasmírból készült kapucnis pulóvert viselt. Még huszonkilenc nap! – Ezt a cetlit tegnap este írtad nekem. Ezen az áll, hogy pontban négykor – mutatott fel egy darab papírt Claire, amit a farzsebéből halászott elő. Massie vállat vont. – Na, rakd szépen rendbe azt a kis zavart kifejezésű arcodat, és ülj ide közénk – paskolta meg tenyerével az üresen álló bárszéket maga mellett Landon. – Már így is épp eleget késtél. Claire leült, Landon pedig gondosan ápolt körmű kezével végigsimított a feje búbján megkötött feszes kontyon; szükségét érezte, hogy ellenőrizze, az iménti közjátéktól nem állt-e égnek akár egyetlen haja szála is. – Ott tartottam – mondta –, hogy a tökéletes szlogen ehhez a partihoz így hangzik: „A pokol jege égessen meg!” Erre a tematikára kell építeni az egészet. – Összecsapta a kezét, és két tenyerét egymáshoz zárva hagyta, mint aki imádkozik, úgy várta a lányok reakcióját – de azok üres tekintettel bámultak rá. – Értitek, nem? A „pokol tüze” helyett a „pokol jege”. Ellentétek. Forró és fagyos. Egyszerre. – Nekem tetszik – jelentette ki Massie. – Ez azt jelenti, hogy korcsolyapályát is építünk? – Azt építünk, amit csak akartok – mondta Landon, és előhúzta stílusát, akár egy rohamot vezénylő hadvezér a kardját, és sebesen böködni kezdte vele PalmPilotja kijelzőjét; mindeközben elhadart egy sor ötletet, amik a végső megvalósításra vonatkoztak. – Tizenöt emelvényre lesz szükségünk, húsz levágott fejre, hét krampuszjelmezes pincérnőre, aztán próbababákra… lehetőleg habszivacsból, egy DJ-re, legalább öt kondérra és a hozzá tartozó vasvillára… A kondérokban máglyát gyújtunk, és elnevezzük őket… minek is?… – Gondolkodás közben Landon az állát böködte a stílussal. – Megvan. Elnevezzük őket a Reménytelenség Bugyrainak. Hah! Micsoda fann-tasztikus ötlet! – felnézett PalmPilotjából, és látta, hogy a lányok némán merednek rá. – Na jó – mondta, miközben kikapcsolta a készüléket –, majd az irodámban befejezem. Claire megkönnyebbülten felsóhajtott. – Ja igen, van még valami – húzott elő egy dobozkát Landon a táskájából. – Hoztam nektek meghívókártyákat. Felborzolt szőrű, prüszkölő fekete macska van rajtuk. De ha az nem tetszik, van az autómban kísértetes is. – Á, nem, a macskás jó lesz – vette át a dobozt Massie. – A kísértet olyan hatodikos dolog. – Egyetértünk – felelte Landon. – De azért cukor is lesz, ugye? – kérdezte Claire. Egyáltalán nem izgatták a pincérnők, az emelvények és a prüszkölő macskák, két dolog volt fontos számára: a fiúk és az édesség. – Hogy parancsolsz? – Landon lassan fordította arcát Claire felé. – Azt szeretném tudni, hogy lesz-e a bulin cukorka is – ismételte meg a lány. – Ne foglalkozz vele – legyintett Massie Landon felé fordulva –, ez lesz az első partija. Landon előhúzott egy csillogó aranyszínű névjegykártyát, és Claire kezébe nyomta. – Olvasd csak el, mi áll a Landon Dorsey név alatt? Claire Massie-re nézett, aki erre megvonta a vállát. A lány erre elolvasta a kártya feliratát. – Az áll itt, hogy „hivatásos partiszervező”. – Na, ugye – hagyta helyben Landon. A szemét csukva tartotta, amíg Claire-hez beszélt. – Hát akkor csak nyugodj meg, annyi cukorka lesz, amennyitől megállás nélkül hányhatsz egészen a tizenhatodik születésnapi partidig! Ezzel Landon összepakolta holmiját, rúzsos peremű Starbucks papírpoharát pedig a szemétbe dobta. – Igyekezzetek a meghívókkal – szólt még vissza a válla fölül. – Holnap reggel postázni kell

őket, a partiig már csak egy hét van! – Rendben – kiáltották a partiszervező után a lányok. – Ez egy terminátor – morogta Claire, hogy csak Massie hallja. – Azt ne mondd, hogy neked szimpatikus! Minden percben azt vártam, mikor veszi le az arcát, és látjuk meg alatta a drótokat meg a vörösen pislákoló gépszemeit. – Eeez a nőőő egy hivv-a-tááá-sos paaar-ti-szeeer-ve-zőőő! – utánozta Massie, egész jól, Arnold Schwartzenegger filmbéli hanghordozását. Claire ezen meglepődött. Arra számított, hogy Massie foggal-körömmel siet Landon védelmére, ha megjegyzést tesz rá. – Hasta la vista, bébi, majd ha tizenhat évesek leszünk! – idézte felbátorodva Claire is a Terminátort. A két lány hangos, felszabadult nevetésben tört ki. – Landont iszonyú nehéz elviselni, viszont kurvajó partiszervező – magyarázta Massie. – Halál nyugodtan rábízhatod magad, viszont eszedbe ne jusson olyan baromságokat kérdezni tőle, mint hogy lesz-e cukor egy halloweeni partin. Claire nagyot sóhajtott. Felszabadult jó érzését máris mintha elfújták volna. – Figyelj, itt van az OCD és a Briarwood teljes hetedik évfolyamának névsora – tette ki a bárpultra levendulakék jegyzetfüzetét Massie, hogy Claire is láthassa a listát. Aztán fekete válltáskájából előhalászott egy fiola bíborszínű körömlakkot, és lecsavarta a tetejét. – A fiúk meghívóját megírom én, mert közülük még senkit sem ismersz. A lányok közül én intézem azokat, akiknek a neve mellé bíbor pöttyöt teszek. A többi meghívót írd meg te, oké? Claire-nek rögtön feltűnt, hogy azok jutnak neki, akiket Massie egyszer a füle hallatára nevezett RL-eknek, azaz reménytelen lúzereknek. – És ez ki? – kérdezte Massie-től, és egy névre mutatott, ami mellé a lány kérdőjelet festett a körömlakkal. – Olivia Ryan? Egy totál hígagyú szőke. Idén még nem volt bent a suliban, még az is kitelik tőle, hogy a nyáron elfelejtette, hogy kell oda menni. – Massie az alsó fogsorához emelte a körömlakkos fiolát. – Őt majd én intézem. Massie csöppentett egyet a körömlakkból a kérdőjelre Olivia neve mellett, és az ecsettel pipává alakította át. – Ja, és még valami – mondta, fel sem nézve Claire-re. – Írd alá a meghívókat, és a „Kérlek, jelezz vissza!” sorba írd oda a számodat is, hogy akiket te hívsz meg, neked csörögjenek vissza, ne nekem. Aznap késő este Claire mindenben pontosan követte Massie utasításait, csak nevének helyesírását változtatta meg. Úgy döntött, Claire Lyonsnak olvasható ki az is, ha ezt írja: „Massie Block”; továbbá odabiggyesztett egy ki tudja, honnan ismerős számsort is a név mellé, azzal a megjegyzéssel, hogy „hívhatsz bármikor, éjjel-nappal”. Tudta, hogy ha Massie rájön a turpisságra, iszonyú dühös lesz, és az a minimum, hogy egy hónapon át a dohos pedellusfülkében lesz kénytelen ebédelni, de úgy gondolta, ezt megéri bevállalni. Torkig volt vele, hogy hülyének nézik. – Ha nem állhatsz be közéjük, győzd le őket! – fordította ki a bölcs mondást Claire, mikor az utolsó borítékot is leragasztotta.

A Block család birtoka Massie szobája október 25. 11:45 Massie egész alakos öltözőtükre előtt állt jobb oldalra billentett fejjel. Mindig ezzel a testtartással vette magát szemügyre, ha egy ruhát felpróbált. Ebből a szögből úgy látta magát, ahogy mások látják: egy kívülálló véleményének kikéréséhez a legjobban az hasonlított, ha így nézett a tükörbe. – Basszus, ezt sem lehet felvenni! – fakadt ki Massie Beannek, aki szőrgombóccá gömbölyödve feküdt egy pulóverhegy tetején. Gazdasszonya kibújt a piros csónaknyakú pólóból, amit az imént felpróbált, és a többi használhatatlannak ítélt ruhadarab közé dobta az ágy tetejére. A hófehér szobában a bíborszínű bolyhos ágytakaró volt normális esetben az egyetlen színfolt, de ma délelőtt a szétdobált ruhákban a teljes színskála képviseltette magát. Massie csípőre tett kézzel szemlélte ezt a kuplerájt. – Egyszerre lett hányingere az összes ruhásszekrényemnek, és mindegyik ide okádta, ami megfeküdte a gyomrát! Nem csoda, én is mindjárt hányok ettől az egész fogadástól. A kiskutya erre kinyitotta a szemét, és ásítva nyújtózott egyet. – Jaj, Bean, bezápultak a ruháim a szekrénybe. Ha a farmerek nem kapnak gyorsan néhány új blúzt játszótársnak, elpusztulnak az unalomtól. Bean a mancsát kezdte nyalogatni. – És most képzeld el, mindjárt indulunk a plázába, és én nem vehetek semmit! Hogy fogom kibírni? Bean vakkantott egyet. – Kösz, hogy vigasztalni próbálsz, de azt te is tudod, hogy a halloweeni jelmez nem számít – felelte neki Massie. – Valami új ruhára gondoltam, ami tök jól áll, és amire mindenki csorgatja a nyálát. Én behalok, ha még egyszer azt mondja rólam valaki, hogy hanyatlom. – Három percen belül indulunk, kislányom – szólalt meg Kendra hangja a házi telefonon. – Oké, máris megyek – hajolt az éjjeli szekrényen álló fehér doboz fölé Massie. De hát még fehérneműben volt. Kisandított szobája ablakán. Abban reménykedett, hogy a szemközti ablakon át megpillantja Claire-t, aki azon szenved, hogy mit vegyen fel, ami nem volt még rajta, mióta a fogadást megkötötték; azonban Claire ablaka sötét volt, a lány feltehetőleg már a földszinten várt az indulásra. Na tessék! Massie csak a harmadik csengés után vette fel a telefonját, mert előbb ki kellett halásznia egy gyűrött blézer alól. – Helló, Kristen, mi a pálya? – Nincs semmi – a lány hangja feszültnek tűnt. – De, valami bajod van, hallom! – Massie eközben az arcához emelt egy szürke DKNY pólót, aztán a háta mögé hajította. – Ki vagyok bukva, hogy nem jössz velünk vásárolni – vallotta be Kristen. – Halloween előtt ez az utolsó szombat, és arról volt szó, hogy ugyanolyan jelmezünk lesz, de ha te… – Komolyan azt gondolod, hogy jókedvemben megyek Claire-rel a plázába? Vagy hogy bárhova is vele mennék szívesebben, mint veletek? Könyörgöm, azt hittem, ennél jobban ismersz! A nagy cél érdekében hozom meg ezt az áldozatot! Tudod nagyon jól, hogy csak így lehet bulit tartanom. – Bocs, igazad van. Csak tök ideg vagyok, amiért Dylan kapar Derrington után, Alicia pedig egyértelműen az ő pártján van, mert Dylan állítólag sokkal előbb vallotta be neki, hogy ráindult Derringtonra, mint én, de ez csak azért van, mert én neked mondtam el, nem neki – hadarta Kristen. Massie ezalatt végig azon törte a fejét, hogyan lehetne ő is ott, amikor a barátnői vásárolnak. Bele sem mert gondolni, hogy a lányok valamelyik áruházban összeakadhatnak Beccával vagy

Lizzel: nagyon szarul jönne ki, ha látnák, hogy ő nincs a többiekkel. – Nem akartok ti is a plázába jönni? – kérdezte Kristentől. – Nem, úgy terveztük, hogy a… – Kristen, nem akartok ti is a plázába jönni? – ismételte meg a kérdést, de ezúttal minden szava éles volt, mint a borotva. – Ja? De, de – kapcsolt Kristen. – Nem is jutott eszünkbe más. – Viszont, figyelj, el kell játszanunk, hogy tök véletlenül találkozunk össze – figyelmeztette Massie. – Az anyám bevette, hogy Claire, idézem: a barátnőm, idézet vége. Ha rájön, hogy előre meg volt szervezve, hogy ti is ott lesztek, a bulinak annyi. – Nem lesz gond. Színészkedésben profi vagyok. Az én anyám szentül hiszi, hogy vénasszonyos kardigánokban meg kitérdelt gatyákban járok suliba. Ha odaértünk, hívunk. Miután letették a telefont, Massie még egyszer, utoljára szembefordult ruhásszekrénye polcaival. Belátta, hogy csak úgy nyerheti meg a fogadást, ha régi ruhadarabjait új módon alkalmazza: így talán olyan érzése lesz, mintha vásárolt volna valamit. Apja egyik régi Armani nyakkendőjét (amit rövid ideig tartó avrilos korszakában ő hordott) keresztülfűzte Seven farmerjének övtartóin, úgy, hogy jobb lába mellett fityegjen a szélesebbik vége. Aztán ujjatlan pólója fölé fölvett egy fehér Brooks Brothers blúzt, amit egyébként jobbára csak alváshoz hordott, és az alsó kettő kivételével minden gombját nyitva hagyta. Már csak a blúz ujjait kellett felcsavarnia, no meg kabala karláncát felkapcsolnia, és készen is volt. – Nna, mintha egy bentlakásos iskola évkönyvéből léptem volna elő – mutatta meg öltözékét Beannek. – Indulunk! – hallotta anyját a hangszóróból. Lement a földszintre, egy mosollyal üdvözölte anyját, Judit, Claire-t és Toddot. Elégedetten nyugtázta, hogy Claire nyomorultul feszeng egy irgalmatlanul szűk mustársárga pólóban, amely alig takarta lengőbordáit. – Nem nagyon szar, hogy a nővéred elhordja a cuccaidat? – kérdezte Massie Toddtól. A fiú a ház hátsó ajtajánál állt, és banánt majszolt. – Látod, mondtam, hogy kiszúrja – vigyorgott szemtelenül Claire-re. Alig érthetően és a szokottnál mélyebb hangon beszélt, mert tele volt a szája. A csámcsogástól Massie-nek felfordult a gyomra. Claire fenyegető pillantást vetett öccsére. – Minden cuccom mosásban van, ennyi az egész – fordult Massie felé. – Egyébként pedig a fogadásunk nem tiltja, hogy kölcsön kérjünk ruhákat. – Nem szóltam egy szót sem, csak nyugodtan – hárította el a magyarázkodást Massie. – Különben is, ha Todd cuccaiban jársz, az talán még szórakoztatóbb is, mint majd az lesz, amikor a régi síruhámat hordod egy hétig. – Beszéd közben Massie a lába száránál fityegő nyakkendőt gyűrögette a kezében. – Csak ne éld bele magad nagyon! – figyelmeztette Claire. – Anyu megígérte, hogy kapok pár új ruhát ma a plázában. Massie elszörnyedt az élet kegyetlenségén. Mikor arcvonásait beleerőltette abba a műmosolyba, ami a Claire-rel való feltétlen és teljes együtt örvendezést volt hivatva hazudni, úgy érezte, szája két sarka az arcán éppen száradásban lévő betonréteget kell hogy feltörje. – Szóval akkor jól értem, ugye, hogy számon tartod, milyen frankó cuccaim vannak – suttogta Todd Massie tarkójába. – A szürke Dockers hogy tetszett, amit a múlt héten kaptam? Forró leheletének banánszaga volt. – A Choo csizmám ötcentis sarka hogy tetszik, amivel kitaposom a beledet? Massie csak a lábára lépett rá Toddnak, de a kisfiú ettől is felnyiffant, és gyorsan közelebb sántikált anyjához. – Keserves dolog a szerelem – morogta neki Massie.

A Westchester Pláza földszintje 12:51 Claire és Todd olyan izgalommal rohant be a pláza önműködő ajtaján, mintha a vidámparkba érkeztek volna. – Szerinted van itt Dairy Queen? – kérdezte Todd kiabálva Claire-től. Az iménti lábsérülése miatt csak sántikált nővére nyomában. – Dairy Queen minden plázában van – kiáltotta vissza neki Claire a válla fölött. – Massie, jössz velem kifosztani a gumicukor-raktárat? – Nincs vesztenivaló kalóriám – felelte a lány, miközben mobilja kijelzőjét leste, nem jött-e üzenete. Claire-nek otthoni barátnői jutottak eszébe, akik őhozzá hasonlóan mind gumicukorfüggők voltak. Együtt szerezték be adagjaikat, megosztoztak az édességen, és ruhásszekrényeik mélyén túlélőkészletet halmoztak fel a szűkebb napokra. A westchesteri lányok pontosan ugyanígy működtek, csak a gumicukor helyén náluk a cipő meg a retikül szerepelt. Claire fekete szaténnadrágja farzsebébe nyúlt (hát igen, ezt a darabot se vette volna fel, ha nincs a fogadás), és ujjai begyével kitapogatta az apjától még odahaza kapott három egydolláros bankjegyet. Megfogadta, hogy a mai utolsó kicsapongást követően drasztikusan megvonja magától a cukorkát. Lehet, hogy a briarwoodos fiúk gyermeteg dolognak tartják az édesszájúságot. Massie mindenesetre annak tartotta. – Na, lányok – adta ki a vezényszót Kendra –, tíz perc múlva találkozunk a Nordstrom bejáratánál! A bevásárlóközpont üvegtetején át dőlt be a napfény, odabent minden világos és meleg volt. A Westchester Pláza semmiben sem hasonlított azokra a betonhodályokra, amikben Claire és a barátnői odahaza, Floridában vásárolni szoktak. Itt nyoma sem volt Spencer Gifts meg Strawberry üzleteknek: ezek helyett Louis Vuitton, Sephora és Versace Jeans Couture szalonok sorakoztak. Az itt vásárló elegáns hölgyek hatalmas napszemüveget viseltek, mint a filmsztárok, tűsarkuk minden lépésüknél klikkent vagy klakkant egyet a fényes márvány járólapon. Claire-nek az az érzése támadt, hogy a legújabb divat szerint öltöztetett kirakatbabák éppúgy néznek le rá, ahogy Massie, Alicia, Kristen vagy Dylan. Kellemetlenül is érezte magát egészen addig, amíg meg nem állt a Sweet Factory közepén. Ez az édességkereskedés éppen olyan volt, mint az üzletlánc floridai boltjai: színes cukorkákkal teli üvegedények sorakoztak a falon körbefutó polcokon. Claire otthonosan érezte magát itt. Egy zacskóba nagy halom gumicukrot kanalazott magának, és a pénztárhoz lépett, hogy fizessen. – Köszönjük, hogy nálunk vásároltál – darálta el az előírt szöveget a túlsúlyos tizenéves pénztáros, aki anélkül számolta ki és adta oda Claire-nek a visszajárót, hogy felpislantott volna a népszerű fogyókúrás könyvből, a Dr. Atkins forradalmian új étrendjé-ből. – Én köszönöm, hogy vásárolhattam nálatok – felelte Claire, majd bekapott egy narancssárga, lábfej alakú gumicukrot, és sietve indult a megbeszélt találkozóhelyre. Massie érkezett utolsóként a Nordstrom elé, és ő volt az egyetlen a társaságból, aki nem rágcsált valamilyen édességet. Még Judi és Kendra is nassolt: felváltva haraptak bele egy jókora feketefehér sütibe, New York jellegzetes kerek, vaníliás-csokis édességébe. – Hú, szar lehet úgy itt lenni a sok üzlet között, hogy nem vásárolhatsz semmit – froclizta Claire Massie-t. – Hogy mit? Igen, talán… Még nem gondoltam bele – felelte Massie, de Claire látta rajta, hogy hazudik, olyan sóvárogva bámult a mellette elhaladók bevásárlótáskáira. Claire hirtelen szívből megbánta, hogy ilyen fogadást ajánlott Massie-nek. Azt akarta elérni, hogy Massie befogadja, nem azt, hogy berágjon rá. – Kell egy kis kalória? – nyújtott Massie felé egy ragacsos Cinnabon fánkot Todd.

– Nem, kösz. – Na, csak egy harit! Néha kell egy kis Cinnabűn! – Nem kérek, köszönöm. – Pedig tökjóóóóóó! – kalimpált a lány orra alatt a sütivel Todd. – Mi vagy te, bazmeg, tárlatvezető? – Én? Dehogy vagyok – jött zavarba a fiú. – Akkor meg mit hadonászol a képem előtt? – vágta rá Massie. – Bocsánat, hogy megkínáltalak – húzta be a nyakát Todd, és eloldalgott. Claire felkuncogott. Könyékig volt a gumicukros zacskóban, és ahogy kotorászott benne, igyekezett elkerülni a zöld színűeket. – Vegyél inkább ilyet – nyújtotta Massie felé a zacskót, habár biztosra vette, hogy csak az idejét vesztegeti. Massie azonban nagyot markolt a gumicukrokból – Toddnak le is esett az álla. – Persze. Ha Claire kínál, azt bezzeg elfogadod – mondta sértődötten. – Csak nem szereted jobban, mint engem? – Még szép, hogy jobban szeretem – mordult rá Massie. Toddnak mindez annyira rosszul esett, hogy otthagyta a lányokat, előreszaladt, és csatlakozott Judiékhoz. Claire viszont megdicsőülve érezte magát. Ezek szerint van valaki, akinél Massie jobban szereti őt. Mit számít, hogy az csak a hülye kis szaros öccse! Valahol el kell kezdeni. – Most minimum egy óráig nyugtod lesz tőle – mondta Massie-nek. Az felelet helyett csak markolt még egyet a zacskóból. A két lány meglassította lépteit, hogy még jobban lemaradjanak Toddtól, Juditól és Kendrától. – Na és minek öltözöl a bulira? – kérdezte Claire. – Piszkos Pokolfajzatnak – felelte Massie, de minthogy tele volt a szája cukorkával, ez inkább így hangzott: mpfifkof pokolfajvatnak. – Hát te? – Arra gondoltam, hogy talán Sziporka leszek a Pindúr Pandúrokból, mert az okos, szép, és bunyózni is jól tud. És mert tavalyról megvan hozzá a jelmezem is. – Szerintem az jó lesz. Legalább nem valami okostojás szóvicces dolgot találtál ki, tudod, vannak az ilyen vicces alakok, akik szállóigének meg tanári karnak öltöznek…! – Jaj, igen, ezek annyira erőltetettek – értett egyet Claire, bár korábban egyáltalán semmit sem gondolt az okostojás szóvicces jelmezekről: most egyszerűen egyet akart érteni. – Ha együtt lesztek házigazdái a partinak, jobb lenne, ha ugyanolyan jelmezt vennétek fel – szólt hátra a lányoknak Kendra. – Úristen, hallják, amit beszélünk? – tátogta Claire Massie-nek. – Igen, igen, az jó ötlet – helyeselt Judi. Massie megérintette Claire karját, jelezve, hogy majd ő elrendezi ezt a dolgot. – Szerintem is jó ötlet lenne, anya, kár, hogy nem jutott eszünkbe néhány nappal ezelőtt. De az a helyzet, hogy Aliciával, Dylannel és Kristennel már összebeszéltünk jelmez ügyben, Claire pedig nagyon szeretne Pindúr Pandúr lenni. Talán majd jövőre öltözhetnénk Claire-rel egyforma jelmezbe. – Ugyan már, Massie! Szerintem ti is nyugodtan lehetnétek Pindúr Partitündérek a barátnőiddel – mosolygott nyájasan Judi. Claire a szemét forgatta méltatlankodva anyja értetlenségén. El tudott volna süllyedni szégyenében. – Á, nem, jó lesz most már így – felelte Massie. – Claire, akkor nem akarsz te is inkább Piszkos Pokolfajzat lenni, mint Massie és a barátnői? – kérdezte Kendra. – Hát, tulajdonképpen… – Claire a hátában érezte Massie szúrós tekintetét. – Jó, akkor ezt megbeszéltük – szögezte le Kendra, és valami mindenki számára láthatatlant törölt le a szempillájáról. – Mindketten Piszkos Pokolfajzatok lesztek. Claire gyomra összeszorult, mintha hullámvasúton száguldott volna lefelé. – Öö… hát jó – nyögte. Todd felsandított Massie-re, és kuncogott. Aztán gyorsan a szájára tapasztotta cukormázas

tenyerét. – Bocs – súgta oda lopva Claire Massie-nek, de az elfordult a többiektől, és görcsösen megmarkolta Armani nyakkendőövét. Claire odébb lépett, hogy bekerüljön Massie látóterébe, és ismét megpróbált elnézést kérni tőle, de a lány kereszt befonta maga előtt a karját, és egy szót sem szólt. Claire-nek az a dermesztő előérzete támadt, hogy Massie-ből a tervezettnél néhány nappal hamarabb fog kibújni a kisördög.

A Westchester Pláza első emelete 13:38 Massie minden jobb szándéka ellenére egyszer csak azon kapta magát, hogy a The Limited boltjában áll. Barátnőivel folyamatosan cikizték ezt az üzletláncot amiatt, hogy csupa olcsó cuccot árul, márkás ruhák szánalmas koppintásait. Az Armani-utánérzetű kötött kerek fiúsapkáikat Alicia csak Szarmaniként emlegette, Dylan pedig a Pradáról másolt táskájukat nevezte el máskának. Most viszont Massie bármit megadott volna egy olyan fényes, műszálas, hónaljbűzgerjesztő pulóverért, mint amilyet Claire próbált éppen fel. A pénztár melletti egyik polcról ideges mozdulattal lekapott egy neccharisnyát. A Piszkos Pokolfajzat-jelmezhez az eredeti elképzelés szerint ugyan nem tartozott harisnya, de Massie fantáziáját megragadta a kezében tartott ruhadarab rosszkislányos volta. Vagy mégsem? Visszalökte a harisnyát a polcra, és eltökélte, hogy ragaszkodni fog a megbeszélt jelmeztervhez. De mi van, ha neccben még piszkosabb Pokolfajzatok lennének? Újból kézbe vette a harisnyát, de rá sem nézett: Claire-t figyelte, aki boldogan szaladt egyik polctól a másikig, és azt nézegette, mit vehetne még. – Claire! – dörrent rá, miközben másodszor is visszadobta a neccharisnyát a polcra. – Hogy koncentráljak így a jelmezünkre, ha te közben fel-alá rohangálsz a boltban, és azon töröd magad, hogy felvásárold az összes fajta vér ciki pulóvert? – Bocs – szeppent meg Claire. – Egyébként igazán egyik sem tetszik. Lábujjhegyen igyekezett minél távolabb kerülni Massie-től. Az iménti ragyogás gyorsan lehervadt az arcáról. Massie céltalanul lődörgött ide-oda az üzletben; sorban megtapintotta a ruhák anyagát a vállfákon, és rákényszerítette magát, hogy megállás nélkül haladjon el a camisolék és kardigánok színes kupacai mellett. Már-már azon volt, hogy bebújik egy pult alá, és felpróbálja az egész bolt egyetlen csinosnak mondható ruhadarabját (egy kékes-rózsaszín sálat), amikor megérkezett az az sms, amire várt. Kristen: Massie: Kristen: Massie: Kristen:

Hol vagy? A Limitedben. Mentsetek meg! Tarts ki! Jövünk! Csak spontánul! Naná!

Néhány másodperc múlva Kristen, Alicia és Dylan megjelent a The Limited bejáratában. – Úristen, csak nem Massie az ott?! – sikoltott fel Alicia, hogy az egész üzletben lehetett hallani. Massie, még mielőtt barátnői rajtakaphatták volna, az utolsó gumicukrot, ami még a kezében volt, a ruhák közé hajította egy polcon. – D-de, szerintem ő az – játszotta a hitetlenkedőt Dylan. – Massie, mi a fenét csinálsz te itt? – integetett neki vadul a bejáratból. – Nocsak, micsoda véletlen! – fordult Kendra Massie felé, és gyanakodva fürkészte az arcát. – Gondolom, meglep, hogy a barátnőid is épp erre járnak. – Abszolút! – felelte Massie, és a hatás kedvéért még a szívére is szorította kezét, majd elindult, hogy üdvözölje a lányokat. Azoknak mindkét keze tele volt a Versace Jeans, a Sephora és a BCBG emblémájával díszített csillogó, tömött bevásárlótáskákkal. – Ugye nem látott titeket nélkülem vásárolni Becca vagy valamelyik másik nyomoronc? – kérdezte tőlük suttogva Massie. A lányok a fejüket rázták. – Akkor jó – nyugodott meg Massie.

– Hát ti hogy kerültök ide? – kérdezte ezúttal hangosan, tisztán érthetően. – Te hogy kerülsz ide – harsogta Dylan. – Mi már hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy ma eljövünk bevásárolni. – Hülye vagy, bazmeg? – szisszent rá Massie, és majdnem felnyársalta tekintetével. – Ordít rólad, hogy megjátszod az egészet! Komolyan mondom, hétéves korodban, amikor szárnyas majmot játszottál az Ózban, jobb színész voltál. – Látod, mondtam, hogy finomabban csináld – kontrázott rá Kristen. – De te úgy kalimpáltál, mintha a Titanickal készülnél útra kelni. Massie a hátában érezte anyja szúrós tekintetét. – Na húzzatok be a próbafülkékbe! Én is jövök, amint tudok – utasította barátnőit. – Nekem egyébként bejön ez a nyakkendőöv! – mutatott még Massie derekára Alicia. – Kösz – felelte Massie, és tényleg hálás volt a megjegyzésért. Ez volt az első jó dolog, ami ma történt vele. Szemével követte a lányokat, amint igyekeztek átverekedni magukat a próbababák és pultok között az üzlet hátsó faláig. – Massie! – hívta félre lányát Kendra, de olyan hangon, mint amikor a szemétben turkáló Beanre szól rá. – Tessék – felelt engedelmesen Massie, és ártatlanul mosolygott, de csak néhány lépést tett anyja felé. Kendra intett, hogy jöjjön közelebb. – Valahogy úgy érzem, hogy ti mégsem jöttök ki olyan jól Claire-rel, mint tegnap este látszott. Minden rendben van köztetek? – Persze, miért? – Hát csak mert én úgy tudtam, hogy kettesben akartok vásárolni, most meg látom, hogy feltűntek a barátnőid. – Kendra körülnézett, hogy magukban vannak-e a hajdíszpultnál. – Az az igazság, kislányom, hogy Judi egy kicsit aggódik. Úgy látja, hogy Claire még nem illeszkedett be teljesen az új iskolában, és nagyon szeretné, ha ti ketten jól meglennétek egymással. – De hát meg is vagyunk – igyekezett lezárni a témát Massie. – Nem kell aggódni. – Óvatosan hátrálni kezdett, de anyja elkapta a csuklóját, és megállította. – Nagyon remélem. Mert, tudod, Claire is, meg a mamája is borzalmasan kedves emberek, és nagyon nem szeretném, ha megbántanánk őket. – De anya, mi tök jól… – Judi nagyon rossz néven venné, ha az derülne ki, hogy ez a ti nagy barátságotok csak színjáték volt, amivel ki akartad csikarni az engedélyünket a partihoz. És akkor természetesen le is fújjuk az egészet, pedig tudom, hogy mennyire készülnek rá az osztálytársaid. – Semmi ilyesmitől nem kell tartanod, hidd el! – Massie lábujjhegyre állt, és megpuszilta anyját. – Mikor idehívtál, éppen Claire-t kerestem, hogy segítsek neki ruhát választani. Most mehetek? Nélkülem nem boldogul. – Mehetsz – sóhajtotta Kendra. – Szerintem beszéld rá valami feketére, az jól menne a szeme színéhez. Massie rábólintott anyja tanácsára, aztán elsietett; de kisebb gondja is nagyobb volt Claire-nél.

A The Limited 5-ös számú próbafülkéje 14:12 – Legfeljebb két percem van, aztán az anyám gyanút fog, úgyhogy intézzük el gyorsan – suttogta Massie a szomszéd fülkében zsúfolódó barátnőinek. – Behalok ettől a kurva fogadástól, amiről meséltem nektek. Egyszerűen nem tudok mit fölvenni! – Ismerd el, hogy vesztettél, mi van abban? – tanácsolta Alicia. – Végül is ez csak egy fogadás! – De ha veszít, egy hétig a régi síruhájában kell iskolába jönnie – torkollta le barátnőjét Kristen. – Két hétig – javította ki Dylan. – Jaj, hagyjál már, csak egyig! – csattant fel Kristen. – Úristen, abba tudnátok hagyni a veszekedést, csak egy percre?! Inkább segítsetek nekem! – Massie benyúlt Coach-emblémás retiküljébe, és kihúzta belőle Visa kártyáját. – Fogjátok, és vegyetek nekem egy-két helyes kis topot. Nagyon szeretnék egy mélyen kivágott bíborszínű spagettipántosat, meg talán valami hófehéret is. Meg vegyetek még bármit, ami szerintetek jól állna nekem. Ha ezt megteszitek, én cserébe elintézem a jelmezeinket. – Jó, csak el ne felejtsd, hogy fogytam két és fél kilót, úgyhogy valószínűleg eggyel kisebb lett a méretem – figyelmeztette Massie-t Dylan. – Jól van, nem felejtem el, de most húzzunk! – mordult rá Massie. A szomszéd fülkéből a lányok kirajzottak, izgatta őket a kapott feladat. Massie megkönnyebbülten sóhajtott fel. Rendbe hozta frizuráját, kent egy újabb adag szájfényt az ajkaira, és a nyakkendőövét is megigazította még, csak ezután nyitotta ki a fülke ajtaját. Megnyugodott, ezen a napon most először: megmentette a haláltól sorvadozó ruhatárát. Most már csak át kell menni a szomszédos The Espresso Barba, hogy egy chai lattéval megünnepelje győzelmét. A próbafülke előtt már egy nagy csapat türelmetlen vásárló várt nagy halom ruhával a kezében arra, hogy Massie átengedje nekik a terepet. De a lány diadalittasabb volt annál, hogy hagyja örömét megzavarni a The Limited szánalmas törzsvásárlóitól, akikkel amúgy sem valószínű, hogy találkozik még az életben. Felemelt fejjel libbent ki a próbafülkéből, sikerült elkerülnie a szemkontaktust mindenkivel. – Hallottalak ám. Massie megismerte ezt a hangot, de csak ment tovább. – Tudom, miben sántikálsz! Nem állsz meg, nem nézel vissza. Bal, jobb, bal, jobb. Gyerünk, mozgás. Már majdnem kint vagy. – Basszuskulcs, Massie, állj már meg! – kiáltott most már rá Claire. Ő volt az első a fülke előtti sorban; egy orgonalila pulóvert tartott a karján a többi ruhadarab tetején, amelyek mindegyikét a „végkiárusítás” feliratú sorból választotta ki. – Mi a fenét hallottál te? – kérdezte ingerülten Massie. – Nem fogok itt veszekedni veled – közölte Claire nyugodt, sőt szinte kedves hangon. – Tudom, hogy kurva nehéz neked, hogy nem vásárolhatsz, ezért adok még egy lehetőséget. Vagy most rögtön felhívod a csajokat, hogy mégse vegyenek neked semmit, vagy hordhatod az új pólóidat a síruha alatt. – Claire arcán gonosz mosoly terült el, amitől Massie libabőrös lett. Kihalászta mobilját a táskájából, és felnyitotta a fedelét. – A francba – morogta, és összecsukta a készüléket –, teljesen lemerült az akku! – Tessék, itt az enyém – nyújtotta oda piros, arany és zöld színekben pompázó Nokiáját egy raszta csaj, aki Claire mögött állt a sorban. – Massie Block vagy, igaz? Az OCD-ből. Massie egy kézmozdulattal elhárította magától a felkínált telefont, és eközben alaposan letüdőzte a raszta csaj pacsuliját. – Ja, én vagyok az – morogta barátságtalanul. – Hát te? – Én? Én Brianna Grossman vagyok.

– Új csaj? – kérdezte Massie oda sem nézve. – N-nem, dehogy! Két éve osztálytársak vagyunk – hebegte Brianna zavart arckifejezéssel. – Meghívtál a halloweeni partidra is. Massie válaszra sem méltatta. Hüvelykujjával újra felpattintotta mobilja fedelét, középső ujját pedig felpattintotta Claire orra előtt.

A Block család birtoka Massie szobája október 31. 7:42 Massie csak egy pillanattal korábban lépett ki a zuhanyzóból, és még csöpögött róla a víz, mikor megszólalt a telefonja. A hívás ismeretlen számról jött. – Halló! Öö… ee… csá, Jocelyn… aha… Figyelj, tök jó, hogy visszajelzel, de miért nekem? Massie letörölte a párát a tükörről, hogy lássa magát, miközben telefonál. Konstatálta, hogy arckifejezése zavart. – Kö-laire-t kellett volna visszahívnod, nem engem! Jocelyn hebegve-habogva igyekezett elmagyarázni, hogy a meghívón Massie neve és telefonszáma szerepelt, nem Claire-é, de Massie oda sem figyelt rá. Azzal volt elfoglalva, hogy a nedves törülközőt, amit a zuhanyzás után maga köré csavart, lecserélje egy szárazra, ezt pedig a fűtött törülközőtartóról kellett fél kézzel leakasztania. És mire a fürdőszobában végzett, magában már végzett Jocelynnel is. – Te is hallod ezt a zúgást? – kérdezte. – Nem. Milyen zúgást? – Valami baja lehet a mobilomnak, alig hallak – mondta, és ezzel megszakította a hívást, a telefont pedig az ágyra dobta. – A faszért hívogat ez engem?! – mondta Beannek, amíg egy újabb törülközővel vizes haját dörgölte. Mikor újra felemelte a fejét, észrevette a bíbor ágytakarón kiterített öt Piszkos Pokolfajzatjelmezt. Inez nyilván befejezte rajtuk a munkát az éjjel, és amíg Massie zuhanyozott, bejött a szobába és lerakta őket. Az ágy végében sorakoztak a vörös rakott mikrominiszoknyák (ezek eredetileg térdig értek és vér ciki lett volna felvenni őket), mindegyiknek hosszú, nyílhegyben végződő farok volt a fenekére varrva. A szoknyákra szürke fiúsortok voltak terítve, az ülepükön csillogó ezüstszínű anyagból Puszit ide! felirat. A testhez simuló, fekete, ujjatlan Petit Bateau pólók pávafarok alakban elrendezve hevertek az ágy közepén; gondosan megtervezett helyeken hosszú vágások és műkönnycseppek tették izgalmassá őket. Massie gyorsan ellenőrizte, pontosan hajtotta-e végre Inez az ezekre vonatkozó utasításait: nem lehetett panasza. A pólók márkajelzéseinek helyére (a bal mell fölött) viselőik nevét hímezte piros fonállal a házvezetőnő: PokolMassie, PokolAlicia, PokolDylan, PokolKristen és PokolClaire volt olvasható rajtuk. Erre az utolsóra Massie rá sem tudott nézni. Egyszerűen nem illett a többi közé. A lány Bean fekvőhelye mellett egy apró fekete kutyafelöltőt vett észre, aminek hátán a PokolBean felirat díszelgett, de ennek sem tudott örülni, olyan ideges volt. – Te vagy az ötödik Pokolfajzat, Bean, nem ő! – panaszolta a kutyának. Bean jóváhagyólag pislantott egyet. Massie ekkor meghallotta a család Range Roverjénak dudáját, és tudta, hogy Isaac, a sofőrjük rá vár, hogy elvigye az iskolába. De ő egyelőre egy szál törülközőt viselt, ezért keresgélni kezdett ruhái között; valami izgalmasat szeretett volna felvenni. Ezen a héten sok trükköt kipróbált: nyakkendőt hordott öv gyanánt, fülbevalót akasztott a blézerére, farmert húzott ruha alá, egyszer még felemás csizmát is felvett; a bal lábára feketét, a jobbra barnát. De ma, pénteken, a hét utolsó munkanapján meglőve érezte magát. Biztosra vehette, hogy a divat terén gyengélkedő iskolatársai izgatottan várnak tőle valamilyen ruházkodási tippet a hétvégére, és járt volna nekik, hogy elkápráztassa őket. Ha ez nem sikerül, más divatdiktátor után néznek. Ezt pedig Massie nem engedhette meg magának. Isaac ismét rátenyerelt a dudára, és Massie azon kezdett tűnődni, mi lenne, ha beteget jelentene.

Gyorsan kellett kitalálnia valamit. Lekapta az ágyról halloweeni jelmezét, és belebújt. Tökéletesen meg volt elégedve azzal, amit a tükörben látott: csodásan állt rajta a ruha. Nem sokat bízott a fantáziára, azt meg kell hagyni, de hát halloween van – gondolta –, nem igaz? Felmarkolta Alicia, Kristen és Dylan jelmezét is, és kiviharzott az ajtón. A nagy sietségben véletlenül az ágyon felejtette Claire Pokolfajzat-ruháját. Legalábbis ezt fogja mondani az anyjának, ha kitör a balhé miatta.

Az Octavian aulája 8:25 Ha Massie, Alicia, Kristen és Dylan végigment az OCD folyosóján, a többi lány mindig megfordult utánuk, de most, hogy négy Piszkos Pokolfajzat haladt el mellettük, megálltak és egyenesen leesett az álluk. Az egyforma jelmezben a négy lány kihívóan és magabiztosan mozgott, mint egy szexi fembotosztag, amely a külváros bevételére készül. Akikkel találkoztak, azok mind vagy megdicsérték merész öltözéküket, vagy elmondták, mennyire várják már az esti bulit. – Ebből kurva nagy balhé lesz – mormogta Kristen az orra alatt. – Miért lenne? – kérdezte Massie, de nem nézett barátnőjére, mert az kizökkentette volna abból a divatbemutatók kifutójáról ellesett jobbra-balra nézelődésből, amit a folyosói közönségnek előadott. Olyan csodás érzés volt valami újat viselni; nem akarta, hogy Kristen kételyei elrontsák ezt a pillanatot. – Az OCD-nek állati szigorú öltözködési előírásai vannak, amiket mi legalább öt ponton megsértünk – aggályoskodott tovább Kristen. – A házirend kimondja, hogy a mellünkből semmi sem látszhat ki, a szoknyánknak térd alá kell érnie, és a kettő között nem maradhat fedetlenül semmi, valamint hogy… – Jaj, ne már! – szakította félbe Alicia. – Halloween van, nem? Senki nem fog emiatt balhézni. – De még ha balhézna is valaki, kit érdekel! – tette hozzá Dylan. – Amikor utoljára elég vékony voltam ahhoz, hogy hiányos öltözékben merjek mutatkozni, egy Pampers volt rajtam. A harmadik óra végére csak Massie-ék maguk legalább négy Piszkos Pokolfajzat-majmolót számoltak össze. Ebédszünet elejéig ez a szám nyolcra emelkedett. – Basszus, és még egy! – kiáltott fel Alicia, és Jaedra Russell felé bökött fejével. Jaedra előttük állt a sorban a kávézó pénztárához, extramini farmerszoknya volt rajta, meg egy csónaknyakú fekete póló, amit a lány, nyilván legfeljebb órákkal ezelőtt, közvetlenül a bordái alatt felhasított. – Csak a mai napon több trendet indítottunk, mint a Marc Jacobs egy egész év alatt! – lelkesedett Kristen. Néhány centivel közelebb tolták tálcáikat a kasszához. – Kibaszott jó csapat vagyunk, nem gondoljátok? – Massie ezt nem is annyira kérdezte, mint inkább kijelentette, ám ekkor megszólalt a telefonja. – Én vagyok, tessék – szólt bele szemét forgatva. – Audrey az! – tátogta a lányoknak. – Hogy jössz este a partira?… Megértem, a helyedben én is izgatottan várnám… különösen, hogy eddig még a lábadat sem tehetted be a házunkba – Massie letakarta a mikrofont, hogy együtt röhöghessen barátnőivel. – Te, figyelj csak, honnan tudtad meg a számomat?… De tényleg. Nem Claire-t kellett volna véletlenül felhívnod?… Miért lennék benne biztos, sosem voltál igazán jó olvasásból. Dylan kikapta Massie kezéből a mobilt, és megszakította a hívást. Ezen ismét mindannyian felvihogtak. Audrey máris újra hívta Massie-t, de ő ezúttal az ELUTASÍT gombot nyomta meg, aztán behajította a készüléket Prada válltáskájába. – Ő az ötödik RL, aki a héten felhív – bosszankodott Massie –, és, basszuskulcs, mind az öt el is jön a partira! – Derrington visszajelzett? – érdeklődött Dylan, és kissé bőre szabott szoknyáját feljebb ráncigálta derekán. – Ja. Ő is ott lesz, és elhozza a tök helyes haverjait is. Fizettek, és tálcáikkal a kezükben átvágtak az asztalok tengerén, sűrűn meg-megállva csacsogni lelkes rajongóikkal arról, ki mekkora extázisban várja a fiúk-lányok bulit, amelytől már csak néhány óra választja el őket. – És tényleg Landon Dorseyt kértétek fel partiszervezőnek? – hüledezett Mandy Ross. – Abszolút! – felelte Massie. – És mikor a tervezgetéssel végeztünk, azt mondta, kevés

munkájával volt ennyire megelégedve. – Lesz cukormentes édesség is? – aggódott Suze Gayner. – Ha Dylanen múlik, lesz. – Este is a Piszkos Pokolfajzat-jelmez lesz rajtatok, vagy akkorra valami mást tartogattok? – kíváncsiskodott Vanessa Covers. – Ez legyen meglepetés – duruzsolta sokat sejtetően Kristen, és megriszálta ezüstösen csillogó fenekét. – Hozhatok táncos zenéket CD-n? Tegnap este csináltam egy jó kis összeállítást – ajánlkozott Ava Waters. – Abszolút! – Tényleg Becca Wilder ötlete volt eredetileg a fiúk-lányok buli? – szegezte Massie-nek a kérdést Parker Lemons. – Szerinted? – kérdezett vissza Massie, és mosolytalanul, felvont szemöldökkel nézett farkasszemet a lánnyal, amíg a választ várta. Parker zavartan felvihogott. – Tökre mint egy sajtótájékoztató! – kiáltott fel Massie, miközben leült asztalukhoz. – De komolyan! – helyeselt Dylan. – És ezt képzeljétek el: Allyson megkérdezte, van-e Massieéknél olyan hely, ahová el lehet bújni csókolózni! – Jellemző – háborodott fel Kristen. – Kívánom, hogy a ChapStick ajakbalzsamán kívül semmi ne érjen a szájához egész este. Láttátok, hogy felhasogatta a pólóját? – Nem hívtak azóta az új MJB-id, valamelyik RL? – froclizta Massie-t Alicia. – Jocelyn matekon mindenkinek elbüszkélkedett vele, hogy reggel beszélt veled telefonon – közölte Kristen. – Na ne! – szörnyedt el Massie. – De bizony – fokozta a hatást Dylan. – És erre Liza meg Hope rávágta, hogy ők tegnap este hívtak fel. Ha jól emlékszem, Hope egyenesen azzal kérkedett, hogy órákig csacsogtatok. – Úristen, ne! – Igen, igen, azt én is hallottam – erősítette meg Kristen. – Basszus, ez most igazán nem jött jól neked! – mondta Alicia, és letekerte a kupakot Perrier ásványvizes palackjáról. A víz szanaszét spriccelt, és eláztatta Alicia California szendvicsét. – Ez kurva jó volt, köszi – förmedt rá a lány a háta mögött a másik asztalnál ülő vadidegen csajszira. – Ne mondd már, hogy én tehetek róla! Alicia válaszra sem méltatta. – És a szemébe vágtátok Hope-nak ott, mindenki előtt, hogy hazudik? – fordult Massie Dylanhez. – Éppen arra készültem, mikor bejött a tanár. Massie-vel forogni kezdett a világ. Hirtelen elviselhetetlennek kezdte érezni a kávézó hangzavarát, a gyomra pedig felfordult a vegaburgerek grillezett zöldségeinek szagától. Nagyot és hosszút sóhajtott. Meg akarta várni a pánikroham végét, mielőtt megszólal. – Ha az ilyen Hope-féle nyomoroncok fűnek-fának híresztelik, hogy beszéltem velük telefonon, a végén még lesz, aki azt gondolja, hogy barátkozom ezekkel. És akkor nekem végem! – Nagyon gáz – borzongott bele Kristen. – De honnan tudják egyáltalán a számodat? Massie-nek ezzel kapcsolatban volt egy tippje, de még mielőtt előadhatta volna, valami megzavarta. – Válthatnánk egy szót? – kérdezte tőle Claire. Massie széke mellett állt, egy kifakult Good Charlotte koncertpóló volt rajta, meg egy pecsétes, bő farmernadrág; mindkettőről ordított, hogy Layne-től kapta kölcsön. – Persze, mondjad! – Négyszemközt. – Massie úgyis szóról szóra elismétli nekünk, amit, mondasz, úgyhogy nincs értelme félrevonulnotok – vetette oda Dylan Claire-nek. – Nekem úgy is jó – vonta meg a vállát Claire, frufruját pedig homloka két oldalára seperte

kezével. Megpróbálta a füle mögé fésülni, de ahhoz még nem volt elég hosszú. – Úgy emlékszem, arról volt szó, hogy egyforma jelmez lesz rajtunk az este. – Úgy is van – felelte Massie fakó hangon, türelmetlenül. – Hát igen, csak most már hogy vegyem fel én is a Pokolfajzat-jelmezt? Az fog lejönni minden fiúnak, hogy a suli után hazamentem, és leutánoztam a ti ruhátokat. – Nyugodj meg, egyetlen fiú sem fog a te jelmezeddel foglalkozni – vágta rá Massie. – Különben is, honnét kellene tudniuk, hogy mi volt rajtunk délelőtt a suliban? – Te sem gondolod komolyan, hogy nem jutott el szexi kis rucitok híre a Briarwoodba még az első óra előtt! Nyilvánvaló, hogy más témájuk sem volt a srácoknak egész nap! – Nyilvánvaló? – vidult fel Massie arca; egy pillanatra meg is feledkezett az RL-ek telefonhívásairól. – Miért nem szóltál, hogy a jelmezben jöttök suliba? – vonta kérdőre Claire Massie-t remegő hangon. – Ha tudom, én is abban jöttem volna! Massie felpattant székéről, és csípőre tett kézzel szembefordult Claire-rel. – Na ide figyelj, most kitalálhatnék valami hülye kifogást, hogy ne kelljen a szemedbe mondanom az igazságot: hogy soha egy percig sem akartam egyforma jelmezbe bújni veled. De minthogy te voltál szíves megadni a mobilszámomat Westchester megye összes szánalmas lúzerének, nem strapálom magam ezzel. Most már mondhat akármit az anyám, vagy a te anyád, a bulit úgysem tudják lefújni. Énfelőlem öltözhetsz Szivarkának vagy Cukorkának, vagy aminek akartál, rólam viszont sürgősen szokjál le! Claire már nyitotta a száját, hogy valami vaskosat válaszoljon Massie-nek, de még mielőtt egy hang is elhagyhatta volna a torkát, meggondolta magát, és elviharzott. Massie látta, hogy Layne feláll a mosdók ajtajánál álló asztaluktól, és Claire után fut; a szíve mélyén szerette volna remélni, hogy Claire nem tálal ki neki, de ahhoz túlságosan be volt rágva, hogy a nyomukba eredjen, és elejét vegye beszélgetésüknek. – Ürítsük poharunkat a Piszkos Pokolfajzatokra! – mondta inkább barátnőinek, és a magasba emelte citrom ízesítésű ásványvizes poharát. – A Piszkos Pokolfajzatokra! – visszhangozták mind a hárman.

Az Octavian orvosi rendelője 12:42 Claire berobbant a védőnő, Adele szobájába, ahova mindig menekült, ha egy megértő szóra vágyott az iskolában. – Jesszusom, Claire, mi az, kerget valaki? – kérdezte Adele. A lány el is nevette volna magát erre, ha nem lett volna annyira feldúlt. – A tanácsaid szerint jártam el Massie-vel kapcsolatban – magyarázta a helyzetet Claire. – A sarkamra álltam. – És? – csillant fel a védőnő szeme. – Hát… mondjuk úgy, hogy még így is magasabb volt nálam. – Mi történt pontosan? – Semmi. Volt egy kis összetűzésünk egy jelmez miatt. De igazából csak azért jöttem be, hogy boldog halloweent kívánjak neked. – Claire a lelke mélyén pontosan tudta, hogy ő ásta ki a csatabárdot Massie-vel, mikor az ő számát írta a lúzerek meghívójára, de jobban szégyellte magát emiatt, semhogy elismerte volna ezt Adele előtt. Alaposan belemarkolt a védőnő asztalán álló cukoricás üvegtálba, és a szájába tömte az édességet. A cukormázas kukoricaszemek ízéről eszébe jutottak orlandói barátnői, és arra gondolt, ők vajon minek öltöznek idén. – Tudtam, hogy itt talállak! – nyitott be az ajtón Layne. – Minden oké? Ahogy elhúztad a csíkot a kávézóból, abból úgy tűnt, nem igazán jutottál dűlőre Massie-vel. Nem akarod megkérni Adele-t, hogy választhass valami jelmeznek valót a raktárából? Talán nem is lenne hülyeség, ha Talált tárgyak osztályának öltöznél. – Még nincs meg a jelmezed, Claire? – húzta fel a szemöldökét Adele. – Mert akkor nyugodtan nézz szét odabent, nincs-e… – Nem, köszönöm, van jelmezem – vágott közbe gyorsan Claire, mert nem akarta, hogy Adele azt higgye: csak a potya ruhákért szokta felkeresni. – Tavaly Sziporka voltam a Pindúr Pandúrokból, és még megvan hozzá a ruhám, az teljesen jó lesz idénre is. Claire-nek egyáltalán nem volt ínyére, ahogy Layne nézett rá: félrehajtott fejjel, elkerekített szemmel, karba tett kézzel. A lány arcára ez volt írva: akarsz róla beszélni? És Claire nem akart. Tudta, hogy barátnője segíteni próbál neki, de szerette volna visszanyerni magabiztosságát, ez pedig nem mozdította volna előre, ha most jól elsírja magát. Legalább bezárkózhatna néhány percre a fürdőszobájába, négyszemközt egy tükörrel, és elénekelhetne pár „everything’s gonna be alright” típusú számot! Akkor gyönyörűen rendbe tudná szedni a lelkét. Ne bámulj már így rám, Layne! De ekkor benyitott az orvosiba a következő diáklány: Amber Ryan. Hétrét görnyedve járt, mindkét kezét jobb oldalára tapasztotta, mint aki halálos sebet kapott a harctéren, az első vonalban. – Adele! Úristen! Gyorsan hívd a mentőket! – zokogta. – Most akkor ki az Úristen hívjon neked mentőket? – kérdezett vissza Layne. Claire a szájára tapasztotta a tenyerét őrült igyekezetében, hogy el ne röhögje magát. – Gyere, Amber, hadd nézzem meg! – intette magához a lányt a védőnő. Amber bólintott, és a keze fejével letörölte könnyeit az arcáról. Lassan, óvatosan emelte fel pulóvere alját, ezzel jelezte Adele-nek, hogy fertelmes látványra számíthat. Adele-lel együtt Claire és Layne is lehajolt, hogy lássák a sebesülést, így aztán alaposan összefejeltek. Claire felnevetett, amitől aztán Amber ismét heves sírásra fakadt. – Jól van, jól van, nincs semmi baj – csitította Adele. – Csak egy karcolás. Teszek rá egy kis fertőtlenítőt, és kutya bajod sem lesz! Amber zokogása csendes sírássá szelídült, végül már csak fel-felszipogott. – Meséld el, mi történt! – bátorította a védőnő. – Fel akartam hasítani a pulóverem elejét, de megcsúszott a kezemben az olló – magyarázta

Amber olyan hangon, mint a világ legtermészetesebb dolgát; mintha a pulóverhasogatásban ugyanúgy nem lenne semmi különös, mint abban, ha az ember elejti a folyosón a tankönyveit. Adele viszont elképedt arcot vágott a történet hallatán, ezért a lány további magyarázatot fűzött a történtekhez: – Mert az volt, hogy Massie-ék ma ilyen állati klassz, alig valamit takaró, felhasogatott topokban jöttek suliba, és mindenki nekiállt, hogy bevagdossa a pólóját vagy pulóverét, hogy ugyanúgy nézzen ki, mint ők. – Amber felsóhajtott. – Jaj, istenem, én olyan idióta vagyok! – Mert majmolni akartad Massie-t? – csapott le rá Layne. – Hát igen, mi tagadás. – Hülye, nem azért! Hanem mert megvágtam magam. Shari, Mel, Trina és Shannyn is felhasította a pólóját, de csak én voltam ennyire béna. – Azt akarod mondani, hogy mások is belevagdosnak a ruhájukba? – ráncolta a homlokát Adele. – Igen, mindenki – felelte Amber. – Te sem csinálnál mást, ha látnád, milyen tök jól néznek ki Massie-ék. Claire észrevette, hogy Adele orrcimpái remegnek, és ebből tudta, hogy a védőnő iszonyúan bepipult. Meg sem kínálta Ambert egy Hershey’s Kiss csokidesszerttel, pedig a sebesülteket mindig azzal szokta vigasztalni; ehelyett szó nélkül kifordult a szobából. – Hová mész? – kiáltott utána Claire. – Az igazgatóhoz – hallatszott a védőnő hangja a folyosóról. Elszánt léptekkel tartott az irodák felé. – Azt hittem, iskolában dolgozom, nem egy divatszalonban. – Az a gyanúm – szólalt meg Layne mosolyogva –, hogy Massie idén megkapja a halloweentől, amiről az ünnep szól: félelmet, borzongást…! – Kezd tetszeni nekem ez a halloween! – mosolygott Claire is, és mielőtt elindult volna következő órájára, még egy nagyot markolt a cukoricás bödönbe.

Az Octavian igazgatói irodája 13:27 – Mondtam, hogy kurva nagy balhé lesz belőle – súgta Kristen a barátnőinek. Mindkét kezét a gyomrára tapasztotta, és előregörnyedt, mint akinek gyomorrontása van. – Az anyám soha többé nem enged ki a lakásból! Tuti, hogy holnaptól magántanuló leszek. A négy lány „a padon” ült az igazgatói titkárságon; az antik templomi bútordarab Burns igazgatónő irodájának ajtajával szemközt állt. Ha nagyon füleltek, hallhatták, ahogy a diri visszafogott hangon egymás után felhívja a szüleiket, és felvázolja nekik az „eseményt”. – Az agyam eldobom! – fakadt ki Massie. – Apáék évről évre összetarhálnak egy valag pénzt a sulinak, és ez a hála érte! – Ne parázzatok! – mondta Dylan nyugodtan. Kisujját beleakasztotta egy elszabadult vörös, göndör hajtincsébe, és egy lendítéssel a füle mögé száműzte. – Megdumálom anyával, hogy szánjon egy egész reggelt a The Daily Grind-ben erre a botrányra. Rosszul tűri, ha valaki rá akarja kényszeríteni az elképzeléseit másokra, különösen művészeti kérdésekben. – Ha valamin felháborodott, Dylan mindig azzal fenyegetőzött, hogy majd sztárműsorvezető anyja lerántja a dologról a leplet népszerű reggeli tévéműsorában. – Fejezzék be a trécselést, lányok! Irodában vannak, nem születésnapi zsúron – förmedt rájuk a kissé ideges természetű titkárnő. Vastag csontkeretes szemüvegét lekapta orráról, és két ujja között úgy pörgette, mint ahogy egy cowboy a pisztolyát a westernfilmeken. Egy darabig a lányokra meredt, aztán ismét felvette szemüvegét, és visszafordult számítógépe monitorához. – Mindjárt kikapja a gépből a winchesterét, és csípőből szitává lő minket! – súgta a többieknek Massie. Azok felvihogtak. – Még egy hang, és magukra szabadítom a légkondit – fenyegetőzött a titkárnő. – Ahogy így vannak, félpucéran, tíz másodperc alatt keményre fagynak. Massie erre lassan felpattintotta mobilja fedelét; Kristen kivételével a többiek követték példáját. Kristen figyelmét látszólag teljesen lekötötte, hogy szőke hajtincsei között babrált reszkető ujjaival. Massie: Dylan: Massie: Alicia: Massie:

Nézzétek az ajtót! Mi van vele? Mi van rá kiírva? Principal Burns. Na és? Hát ha lángol, forduljon orvoshoz!1

A három lány felnyerített, Kristent pedig ettől elöntötte a pulykaméreg. – Ha meghallja, hogy itt viháncoltok, csak még jobban bedühödik – mutatott az igazgatói iroda ajtajára. – És akkor mi lesz? – legyintett Massie. – Agyonöltöztet bennünket? – Úgy, ahogy mondja, Block kisasszony – szólalt meg Burns igazgatónő hangja a lány feje fölött. Massie a száját is eltátotta a magas, szikár, ősz hajú asszony láttán. Mindannyian jól ismerték azt a pletykát, hogy az igazgatónő rendszeresen kiguberálja a narancshéjat a szemétből, és megeszi, mert az tele van antioxidánssal. Massie megpróbálta maga elé képzelni a jelenetet, ahogy az igazgatónő a kukában turkál; azt remélte, hátha így sikerül nem begyulladnia. De nem sikerült.

1 A „ Principal Burns” felirat az ajtón egyértelműen 'Burns igazgatónő'-t jelent, de más szövegkörnyezetben érthető úgy

is hogy 'az igazgatónő lángol'.

– Beszéltem mind a négyük szüleivel, majd ők otthon lerendezik magukkal ezt az ügyet, ahogy jónak látják – kezdte meg az ítélethirdetést Ms. Burns. – Ami viszont az én iskolámat illeti, itt lesznek szívesek úgy öltözködni, mint decens ifjú hölgyek, nem pedig úgy, mint a Las Vegas-i táncosnők. – Karóráját közvetlenül a szeme elé emelve megnézte, mennyi az idő, aztán így folytatta: – Most egy-kettő, jelentkezzenek a védőnőnél az orvosiban, és ruházkodjanak fel tetőtől talpig a talált tárgyak osztályáról. Ha csak egy körmük hegye is fedetlen marad, este tízig bent tartom magukat büntetésből. Itt nem lesz pucérkodás! Na indítsanak! A lányok néma csendben hagyták el az irodát. Tudták, hogy nincs más választásuk: engedelmeskedniük kell az igazgatónőnek. Csakhogy Claire az utóbbi hetekben minden valamirevaló ruhadarabot elvitt már Adele raktárából, úgyhogy Massie-éknek nemigen volt miből válogatniuk. Ezért aztán végeztek is a tavalyról ottfelejtett cuccok átrostálásával még idejében, hogy beérjenek az ötödik órára. A folyosón most is megfordultak utánuk a lányok, de egészen más okból, mint reggel. Massie-n egy égővörös póló virított, bal melle fölött csokoládéfolttal; az XXL-es mustársárga kordnadrág, ami annyira bő volt, hogy menet közben tartania kellett, nehogy leessen, színben sajnos nem a pólóhoz, hanem a pecséthez illett. Alicia egy bokáig érő farmerszoknyát talált magának, amit egy Gap farmerblúzzal párosított össze. Ő rodeó-divatnak becézte ezt az öltözéket, de Massie kiigazította: „Brr, ó, dehogy divat!” Dylan kénytelen volt belepréselni magát egy Seven farmernadrágba, ami annyira kicsi volt rá, hogy a cipzárját nem tudta felhúzni. A batikolt póló viszont, amit választott hozzá, annyira ki volt nyúlva, hogy eltakarta a nadrág nyitott sliccét. Kristen volt az egyetlen, aki tisztességesen fel tudott öltözni: visszabújt abba a ruhába, amiben reggel eljött hazulról, és amit szokása szerint az öltözőszekrényébe gyűrve tartott egész nap. – Most az egyszer jól jártam azzal, hogy vaskalapos szüleim vannak – mondta magában, mikor a kockás blézert begombolta magán, amit anyja egy manhattani útja alkalmával a Macy’s áruházban vett neki, és amitől ő folyamatosan vakaródzott. Amíg a tanteremig eljutottak, két hasogatott pólós, miniszoknyás lánnyal is találkoztak. – Isss-tenem, mennyire divatjamúlt a felhasított póló! – szisszent fel Massie, amikor elmentek mellettük. – Jézusom, máris? – ijedt meg egyikük. – Hát igen, bírni kell a tempót, különben lemaradsz – felelte Massie, és pontosan tudta, hogy a két lány az emlékezetébe vési, mi volt most a divatdiktátoron, mert lépést akarnak tartani a legújabb trenddel. Már alig várta a hétfőt, amikor (ezt biztosra vehette) a fél évfolyam Micimackónak öltözve jön majd iskolába.

A Block család birtoka a vendégház 18:05 Claire szobájának ablakából nézte, ahogy Landon Dorsey és hűséges segédeinek csapata fel-alá szaladgál a hátsó udvaron, és ellenőrzik, minden hulla a helyén van-e. A vendégházat betöltötte Judi híres karamellás sült almájának illata, de Claire-t most még ez sem nyugtatta meg. Már csak egy óra volt hátra a Helló, csini parti kezdetéig, és ő még mindig abban a ruhában volt, amit az iskolában is viselt aznap. Idegességét tovább fokozta, hogy öccse és annak elképesztően apró termetű barátja, Nathan Todd szobájába zárkózva simítottak utolsókat jelmezükön. Kinyitotta ruhásszekrényét, és kihúzott onnan egy „ünneplőruhák” feliratú kartondobozt. Felnyitotta a fedelét, és kezével matatni kezdett a dobozban: tavalyi Pindúr Pandúr-jelmezét kereste. Mit mondjak majd anyunak, ha megkérdezi, miért nem öltöztem én is Piszkos Pokolfajzatnak, mint bájos házigazda-társam? Ujjai ekkor egy sima poliészter-szatén anyagba ütköztek; Claire megkönnyebbülten sóhajtott fel. Megvan! – Claire! Bejöhetünk? – hallatszott Todd hangja a folyosóról. – Szeretnénk mutatni neked valamit! – Nem ér rá egy kicsit később? Még öltözködöm – válaszolta Claire. – Nem – jelentette ki Todd, és belépett az ajtón. – Elment az eszetek?! – ripakodott a két kisfiúra Claire. Todd ugyanis Puszedli jelmezét viselte, Nathan pedig Csuporkáét. A másik két Pindúr Pandúrét! Nathanon mentazöld miniruha pompázott fekete selyemövvel, a fején fekete paróka. Todd öltözete ugyanilyen volt, csak kékben. Claire eltűnődött rajta, vajon hogy volt képes az öccse a szőke paróka haját két tökéletes és egyforma copfba fésülni, de ahhoz túl nagy volt döbbenete, hogy meg is kérdezze erről Toddot. A fiúk kartonpapírból hatalmas szemeket vágtak ki maguknak, és ezeket felragasztották egy-egy napszemüvegre. – Tudod, arra gondoltam, tök kínosan éreznéd magad, ha úgy lennél Sziporka a partin, hogy a másik két Pandúrnak nem öltözött be senki – magyarázta Todd. – Úgyhogy elhatároztuk, hogy segítünk neked. – Mi van? Nekem nem ezt mondtad! – támadt Toddra Nathan. – Nekem arról magyaráztál, hogy ebben a jelmezben senki nem fogja tudni, hogy kik is vagyunk, és így potyázhatunk egy kicsit Massie-vel meg a dögös barátnőivel. – Mi a fenéről beszélsz?! – adta az értetlent Todd, majd Claire-hez fordult: – Különben mindegy, anyu szólt, hogy tíz perc múlva legyünk lent jelmezben, mert le akar minket fotózni. Szóval húzzál bele, Sziporka! – A fiú mindkét kezét ökölbe szorítva, felfelé tartott hüvelykujjal jelezte nővérének, hogy drukkol neki: – És ne csüggedj, a Pindúr Pandúrok verhetetlenek! Claire az öccse felé hajított egy fél pár rózsaszín papucsot, de helyette Massie nagyapjának fekete-fehér, bekeretezett fényképét találta el a falon. Ez a becsapódástól a földre zuhant, de nem tört össze. – Húzzatok innen! – kiáltott Claire a fiúkra. Azok pucoltak is kifelé, visítozva és nevetgélve. Az ajtót becsapták maguk mögött. Odakint a kertben ekkor megszólalt a halloweeni bulik klasszikus dala, a Monster Mash. A DJ tehát már beindult. Claire-re rájött a parti előtti idegesség, ki kellett szaladnia a mosdóba. – Claire! – hallatszott anyja hangja a konyhából. Nem válaszolt. Minden figyelmét lekötötte, hogy felhúzza rózsaszín jelmezének cipzárját, és megigazítsa piros szárnyait. – Claire! – kiáltotta újra Judi. – Mi az?! Elege volt már belőle, hogy folyton félbeszakítják készülődését. Öt nyomorult percre lett volna

szüksége, hogy felöltözzön és szóljon önmagához néhány lelkesítő szót a tükörbe, akkor nyugodtan el tudott volna indulni a buliba. Össze akarta kaparni minden létező önbizalmát, hiszen el volt rá szánva, hogy ma este bepasizik. – Gyere már! – sürgette apja is. – Csináljunk gyorsan pár képet, mert mindjárt kezdődik a parti! – Jövök! – kiáltott vissza Claire. Föltette az álarcot is, és elindult lefelé a lépcsőn, habár voltak kételyei afelől, teljesen felkészülte rá, hogy szembenézzen bármiféle közönséggel. – Jaj, de csinos vagy! – kiáltott fel Judi, mikor meglátta lányát. – Hohó, hiszen te ugyanolyan jelmezt vettél fel végül, mint az öcséd meg Nathan! – lepődött meg Jay. – Hogy micsoda?! – Claire gyilkos pillantást lövellt Toddra. – Pont hogy ők… – elharapta a mondatot, mert nem tudta, hogyan lenne taktikus folytatni. Ha az anyja megtudja tőle, mi történt délben az iskolában, akkor Massie szorulni fog; márpedig annak csak gondolatára is, hogy a lány haragját magára vonja, Claire-nek összerándult a gyomra félelmében. Massie úgy vadászna rá, mint egy korlátozott példányszámú Motorolára, és úgy tenné tönkre, mint egy tavalyi Ugg csizmát. Claire már gondolni sem tudott a halloweeni cukorkákra. – Igen, ugyanolyat – szakította félbe töprengését Todd. A fiú lopva nővérére villantotta a szemét, épp csak annyira, hogy ő észrevegye, de más ne. Mindig így jelzett neki, ha azt akarta, hogy fogja be a száját és bízza a dolgot őrá; csakhogy Claire ezúttal elképzelni sem tudta, mire játszik Todd. – Tudom, anyu, te azt akartad, hogy Claire ugyanolyan jelmezt vegyen fel, mint Massie, de Nathan és én nagyon szerettük volna, ha valaki beáll hozzánk harmadik Pindúr Pandúrnak, és addig könyörögtünk neki, amíg végül igent mondott. De azért ugye nem haragszol nagyon, anyu? Claire megvonta a vállát, és ez volt leolvasható arcáról: „hát most mit tehettem volna?” – Már hogy haragudnék? – mosolygott Judi meghatottan. – Szerintem ez iszonyatosan kedves és figyelmes dolog volt Claire-től! – Na jól van akkor – zárta le a témát Jay. – Lássunk hozzá a fényképezkedéshez! Csattogtatni kezdett gépével, Judi pedig újabb és újabb pózokat talált ki a gyerekeknek, hogy változatos képek készüljenek róluk. – Honnan tudtad meg, hogy vitánk volt Massie-vel a jelmez miatt? – kérdezte Claire súgva az öccsét, miközben a műmosoly egy percre sem hervadt le az arcáról. – Úgy alakult, hogy véletlenül hallottalak, amikor elmesélted Layne-nek a telefonban – sziszegte vissza Todd a foga közül. – A kedvemért hazudtál? Miért? – Szuperképességeimet néha szeretem jó célok érdekében is használni, nem mindig csak rosszra. Meg arra is gondoltam, hogy cserébe esetleg megcsinálhatnád a házimat matekból a hétvégén. – Oké – ígérte meg Claire. Nem nagyon választhatott mást: ha ebbe nem megy bele, kénytelen azzal szembesíteni szüleit, hogy életük nagy álma (az tudniillik, hogy ő és Massie összebarátkoznak) nem több, mint minden alap nélküli fantáziálás.

Massie szobája 18:50 Massie öltözködőtükre előtt állt, és igyekezett úgy a fejére illeszteni az ördögszarvakat, hogy tökéletesre sikerült választékát ne zilálja össze. Könnyebben ment volna persze, ha közben nem telefonál, de hát késésben volt, és minden perc számított. – Ne sírj már, Kristen – szólt éppen mobiljába –, így egy szót sem értek abból, amit mondasz! – Az anyám (hüpp) nem enged (szipp) el a (sóhaj) buliba! – sikerült végül kivehetően elmondania, amit akart. – Mondd azt neki, hogy csak lányok lesznek itt. – Nem erről van szó. – Kristen kifújta az orrát, bele a mikrofonba. – Azért nem enged el, mert Burns felhívta délben, és panaszkodott ránk a jelmez miatt. Mondtam, hogy balhé lesz belőle. – Már ne is haragudj, de szerintem kissé túlságosan szigorúak a szüleid – mondta Massie, miközben a krampuszfarkat egyengette a szoknyája ülepén. – Az én apám, amikor hazaértem, levágott egy két másodperces szpícset arról, hogy az iskolában is szót kell fogadni, meg be kell tartani a házirendet, aztán visszaült a gép mellé, hogy befejezze egy hangoskönyv letöltését. – Mákod van, hogy ilyen lazák a szüleid – irigykedett Kristen. – Mi lenne, ha kiszöknél otthonról? – biztatta Massie a barátnőjét. – Az kéne még! Így is eléggé ki vannak akadva rám. – Hát jó, akkor majd Dylan lenyúlja az orrod elől Derringtont! Kristen újból felzokogott, most még erősebben, mint az előbb. Massie, amint kimondta, tudta, hogy ezt kellett volna a legkevésbé Kristen fejéhez vágnia, de nagyon idegesítette, hogy a barátnője nem tud eljönni a partira. Szerette volna, ha most az egyszer Kristen a sarkára áll szüleivel szemben. – Csak vicceltem – igyekezett szépíteni. – Holtbiztos, hogy meg sem meri szólítani. – Képzelem – fakadt ki Kristen. – Mióta leadott pár kilót, megállás nélkül riszálja a seggét! – Ne szarj már be! Majd hívlak, oké? – Massie érezte, hogy Kristennek kiadósabb vigasztalásra lenne szüksége, de már csak öt perce maradt arra, hogy Beanre is ráadja a Pokolfajzat-felöltőt, és még ő maga is félkész sminkkel toporgott. A cicomázkodás befejezése végül tizenöt percig is eltartott, de ezután Massie tényleg készen volt. Pontban hétkor megállt a főépület oldalsó bejáratánál, hogy üdvözölje az érkezőket. Az időre nem lehetett panasz, egy október végi estéhez képest kifejezetten meleg volt, és ettől a hátsó udvar még varázslatosabbá vált, mint amilyen a dekorációnak köszönhetően amúgy is lett volna. – Ötven évig fogja egész Westchester emlegetni ezt a partit – jelentette ki Landon, mikor elhúzott Massie mellett, egy tele papírpohár kávéval és egy koponya formájú gyertyákkal megrakott dobozzal a kezében. Massie-t úgy feszítette a büszkeség, hogy már attól félt, szétpattan tőle. A hátsó udvar bejáratánál egy molinó volt kifeszítve ezzel a felirattal: A POKOL JEGE ÉGESSEN MEG! A vörös betűk szándékosan meg-megfolytak, így a szöveg azt a benyomást keltette, mintha vérrel írták volna az anyagra. A pincérek a Sátán cimboráinak öltöztek: piros kezeslábast viseltek, és nejlontáskákat osztogattak a vendégeknek, hogy legyen mibe gusztusosán bezsákolniuk a cukorkát. Az úszómedence mellett Landon emberei jókora korcsolyapályát állítottak fel, aminek jege alól leszakított fejek vigyorogtak felfelé. Az egyik kabánában korcsolya-kölcsönző működött; ennek bejáratát két vámpír őrizte. A medence fölé nyúló hatalmas tölgyfa ágairól vérvörösre festett kirakatbabák csüngtek a nyakukba akasztott kötélen. Három kondérban hatalmas máglyák recsegtek-ropogtak, lángjuk narancsszínűre festette a pázsitot. A „Reménytelenség Bugyrai” köré, ahogy Landon elnevezte őket, piros pokrócokat terítettek a földre, amikre a vendégek leülhettek, ha az odakészített vasvillákra tűzve mályvacukrot volt kedvük sütögetni a tűzön. A DJ már javában bömböltette lemezeit, Jules, a karikaturista is felállította festőállványát, a

korcsolyapálya jégkészítő gépezete pedig kísérteties ködöt lehelt a fűre. Az égvilágon minden a helyén volt tehát. Illetve egy dolog, egy apróság még nem. Massie egy papírfecnire gyorsan felfirkantotta: ÜZEMEN KÍVÜL, és a medence mellett álló egyik mobil mosdófülke ajtajára kiragasztotta a rögtönzött táblát. Elvégre kell egy hely, ahová a házigazda elvonulhat, ha négyszemközt akar maradni valamelyik vendégével. Az első vendégek lassan szállingózni kezdtek. Massie elégedetten vette tudomásul, hogy az érkezőknek eláll a szava, amikor átlépik a kaput. – Jézusom, Massie! Meghaltam és a pokolra kerültem? – igyekezett vicces lenni Sadie Meltzer, aki B-kategóriás barátnőihez hasonlóan hercegnőnek öltözött. Ez a lány minden alkalmat megragadott, hogy kiengedhesse a lófarokból fenékig érő haját: ezt anyja csak különleges alkalmakkor engedte meg neki. – Ilyen fantasztikus buliban még soha életemben nem voltam! Szuperek vagytok, Claire meg te! – Az az igazság, hogy Claire-nek ehhez az egészhez semmi köze – vetette oda neki Massie. – Hacsak nem számítjuk azt a pár meghívót, amit ő írt meg. Sadie mondott még erre valamit, de Massie füléig az már nem jutott el. Teljes figyelmét lekötötte Cam Fisher érkezése: a srác Derrington és egy gorillajelmezes, beazonosíthatatlan másik fiú társaságában közeledett a hátsó udvar bejáratához. Massie úgy vélte, a legizgalmasabb Camben a szeme: az egyik ugyanis zöld volt, a másik kék. Alicia „eszelős huskytekintetnek” bélyegezte azt, ahogy a fiú néz, de Massie véleménye szerint a „fürkésző pillantás” jobban illett rá. Bármilyen nagy is volt a kísértés, a lány tartotta magát elhatározásához, hogy addig nem beszél senkinek Cam iránti vonzalmáról, amíg száztíz százalékosan, abszolút mértékben meg nem győződik róla, hogy ő is tetszik a fiúnak. Sokat tanult a Chris Abeleyvel kapcsolatos megalázó élményéből, amiért csak magát hibáztathatta. Szeptemberben Massie hetekig lesett minden alkalmat, hogy együtt lovagolhasson Chrisszel a Galwaugh Farms-i lovarda túraösvényein. Még barátnőit is hanyagolta, ha úgy hozta a helyzet, csak hogy még egy félórát együtt tölthessen a fiúval; attól sem riadt vissza, hogy színleg MJB-jéül fogadja Chris húgát, Layne-t. Mindeközben sejtelme sem volt róla, hogy Chris csak haverkodni akar vele, és hogy évek óta együtt van gusztustalanul gyönyörű barátnőjével, Fawnnal, aki az idén már kilencedikes. – A mindenit, de rosszéletűre vetted a figurát! – fintorgott Cam, mikor Massie-t üdvözölte. A lány veszettül kutakodott az agyában valami csípős megjegyzés után, amit Cam jelmezére tehetne, de minthogy a fiú focikapusnak öltözött, elkerülte az ihlet. – És ez a jelmez mi akar lenni? – kérdezte Derringtontól, és csak remélte, hogy a hirtelen témaváltás nem leplezi le a fiúk előtt idegességét. – Nem látod, hogy egy szemétláda vagyok? – dörmögte a srác, aki egy sárral összemázolt zöld kukászacskó fenekére vágott lyukon dugta ki a fejét. – Szóval így néz ki az a híres jelmez, ami csak reggeltől délutánig volt téma a suliban – Derrington tetőtől talpig alaposan végigmérte Massie-t, aki sokkal jobban örült volna, ha Cam mereszt rá ilyen szemeket – de az ő figyelmét túlságosan lekötötte az a gallyacska, amit a gorilla pofaszőrzetéből igyekezett kifejteni. Massie már-már belefogott, hogy nagy büszkén előadja iskolai viszontagságaikat, amiket a jelmezüknek köszönhettek, mikor egy Pindúr Pandúr érkezése teljesen kizökkentette a témából. – Bocs, hogy késtem, de a szüleim csak azután engedtek ki a házból, hogy kábé ezer képet csináltak rólam jelmezben – hadarta, majd Derringtonhoz fordult: – Szia, Claire vagyok. – Szóval te vagy az az új csaj, akiről már annyit hallottam – nyugtázta a fiú, és erre Cam is lopva odafordult, hogy egy pillantást vessen az új csajra: a gorilláról meg is feledkezett egy pillanatra. – Tényleg hallottál már rólam? – csillant fel Claire szeme, de még mielőtt választ kaphatott volna, Massie belekarolt és félrevonta. – Figyelj, annak semmi értelme, hogy mind a ketten ugyanott ácsorogjunk – sziszegte. – Te inkább menj oda a DJ-hez, és intézkedj, ha valaki számot akar kérni. Itt majd én mindent elintézek, fogadom a vendégeket meg minden. Massie mérhetetlenül megkönnyebbült, amikor, minden várakozása ellenére, Claire nem szállt vitába vele a szereposztásról, hanem szó nélkül odébbállt. Most, hogy őt lekoptatta, nyugodtan

szentelhette teljes figyelmét Camnek, aki a cukorkáspult felé vette az irányt. Ő, mintha ennek nem lenne különösebb jelentősége, egész közelről követte a fiút, és közben váltott egy-egy szót mindenkivel, aki szembejött. Hirtelen úgy érezte, képtelen ellenállni a sok finom édességnek.

A Block család birtoka „A pokol jege égessen meg!” parti 19:40 Claire elsietett egy csapat hörgő zombi mellett (ezek lettek volna a pincérnők), akik tálcájukról kínálgatták a rémsajtos miniszendvicseket. Gyanította, hogy Massie csak meg akart szabadulni tőle, és esze ágában sem volt az egész estét a DJ pultja mellett tölteni. Legalább annyira az ő partija volt ez, mint Massie-é. – Helló, Sziporka! Megfordult a hangra, és Layne-t látta, amint nehézkesen botorkál felé. A vendégek utat nyitottak előtte, nem mintha túltengett volna bennük az udvariasság, inkább mert féltették saját testi épségüket. – Fú, te aztán jól kifőzted ezt a jelmezt! Szentfazék, jól gondolom? – kérdezte Claire, és már kattogtatta is fényképezőgépét. Layne öltözéke ugyanis egy hatalmas lábosból állt, aminek a fenekére épp akkora lyukat vágtak, hogy a lány a derekára tudta húzni; fedőjét (fülével felfelé) a fejére erősítette, ennek széle pedig körben aranyszínűre volt festve, így glóriát formázott. Layne, amikor csak tehette, imára kulcsolta a kezét, és elragadtatott pillantásokat vetett az ég felé. – Tökre élvezem ezt a jelmezbált! – lihegte Layne, mikor Claire mellé ért. Alicia és Dylan éppen ekkor ért a helyszínre. Mindkettő büszkén feszített Pokolfajzatjelmezében, krampuszfarkukat kezükben forgatták. – Odanézz, egy kezeslábos! – mondta Alicia Dylannek jó hangosan, és Layne-re mutatott. – Kurva vicces! Szentfazék vagyok, ha nem látnád – igazgatta meg a fedőt a fején Layne, aztán Claire-re nézett, és a szemét forgatta. – Jó, hogy mondod – vetette neki oda Alicia –, már éppen gratulálni akartam az új ruhádhoz. – Bár szerintem ez az ócskavas is jobb, mint a lepukkant férfigatyák, amikben mostanában jársz – tette hozzá Dylan. – Én legalább valami mást vettem fel ma estére, mint szoktam – felelte Layne. – Ti most is ugyanannak öltöztetek, mint mindig: Massie-nek. – Tényleg?! – csattant fel Dylan. – Te is pont ugyanúgy nézel ki, mint mindig: jó hülyén! Claire és barátnője pontosan tudta, hogy Layne beszólása lényegesen jobb volt, mint Dylané, ezért, még mielőtt egymás torkának ugrottak volna, gyorsan odébbálltak, hogy üdvözöljék a most érkező Meenát és Heathert. Tettek velük néhány kört a pázsiton: a két lány Paris és Nicky Hilton kísértetének öltözött. Mindkettőjükön szőke paróka díszelgett, ruha viszont csak imitt-amott volt rajtuk. Arcukat zöldre festették. Mostanra már úgy tűnt, mind a hetvenöt vendég megérkezett, és Claire nem bírt szabadulni a kínzó kételytől: vajon lenne-e itt akár egyvalaki is, ha csak az ő aláírása szerepelt volna a meghívón. A fiúk többnyire az édességes pult körül lebzseltek, a lányok pedig a táncparkett szélén ácsorogtak tétován egyik lábukról a másikra. Látszatra mindannyian remekül érezték magukat, nevetgéltek, de a fiú- és a lánytábor nem vegyült egymással. – Ez a DJ csúcs gagyi! – panaszkodott Meena. – Mikor felejti el már végre ezeket a nyálas halloweeni dalocskákat, és tesz be valami embernek valót? – Most mindjárt – jelentette ki Claire, és már indult is a diszkópulthoz. – Elnézést… – szólalt meg legudvariasabb hangján. – Jó estét. Öö… Valamikor mostanában el tudna kezdeni igazi zenéket játszani? A DJ lenézett Claire-re az emelvényéről, és olyan széles vigyort villantott rá, hogy kecskeszakálla ráterült kifeszülő tokájára. – Már féltem, hogy egész este ezt a szart kell nyomatnom, amit Landon Dorsey őlibasága a nyakamba sózott. Néhány másodperccel később már Britney Spears Toxicja bömbölt a hangfalakból. Tódultak a

vendégek a táncparkettre. Elsőként Meena és Heather robbant be középre, és Heather így kiáltott fel, mielőtt nekilódultak: – Így ráztak volna a Hilton nővérek! – Szerinted lesz, aki felkér engem ebben a debil Pindúr Pandúr-jelmezben? – kérdezte Claire a barátnőjétől, miközben a zene ritmusára bólogatott hevesen. – Na látod! – csettintett az ujjával Layne, mint akinek zseniális ötlete támadt hirtelen. – Ezért mondtam neked, hogy hülyeség fiúkat is meghívni. Ha csak lányok lennének itt, eszedbe nem jutna, hogy milyen jelmez van rajtad, de már rég ott ugrálnál a parketten. – Nem, mert ha csak lányok lennének itt, el sem jöttem volna – jelentette ki Claire. – Már volt néhányszor szerencsém ahhoz, ahogy ezek a csajok szórakoznak egymás közt, és ennek általában szerves része volt, hogy velem genyáznak. Úgyhogy vedd tudomásul, hogy ha azonnal be nem mutatsz egy srácnak, én megyek oda valamelyikhez, és leszólítom. – Képzelem! – mosolygott elnézően Layne, mintha Claire azt fogadta volna meg szörnyű esküvéssel, hogy többet nem vesz gumicukrot a szájába. – Tudod mit, kérd meg inkább kedves házigazda-társadat, hogy ő ismertessen össze valakivel. Mibe, hogy nem mered! Claire az ajkába harapott. – Ha megteszem, megígéred, hogy te is odajössz velem, hogy együtt dumáljunk a srácokkal? – Abszolút! – vágta rá Layne, de látszott rajta, hogy biztosra veszi: Claire csak a levegőbe beszél. – Akkor jó. Mást nem veszíthetek, csak az életemet, az meg mostanság úgysem ér sokat. Layne a szemét forgatta szörnyülködve Claire melodramatikus megjegyzésén, majd elnevette magát, és könyökével Massie irányába kezdte terelgetni barátnőjét. Massie a vérvörösre festett vizű medence mellett állt; egy csapat lány tolongott körülötte, akik mind Bean Piszkos Pokolfajzat-felöltőjéért lelkesedtek látványosan. Az egymáshoz préselődő lányhátak mögött négy fiú is állt, ezek félszegen bele-beleöklöztek egymásba. Claire eleinte határozott, gyors léptekkel közeledett Massie felé, de amint beért bűvkörébe, lassabbra vette a tempót. – Helló, szomszéd – bökte könyökével oldalba Massie-t mosolyogva Claire. Aztán ugyanebben a pillanatban meg is bánta, hogy ilyen meggondolatlan volt. – Egy pillanat – kért elnézést vendégeitől Massie, aztán kihátrált a körből, és magával vonszolta Claire-t is. – Mi a szar van?! – mordult rá, mikor négyszemközt maradtak. Fekete ajakrúzsa, amit vastagon kent a szájára, annyira gonosszá tette arckifejezését, hogy Claire egy pillanatra komolyan elhitte, hogy a pokolra került. – Bocs, hogy megzavartalak, csak az jutott eszembe… – Kö-laire, szerintem mi a két cicije vagyunk valakinek? – Hogy mit? – hebegte Claire – Nem dehogy! – Akkor meg mit dörgölőzöl folyton hozzám? – Csak az jutott eszembe, hogy te biztosan be tudnál mutatni minket – bökött az azáleabokor mellől leskelődő Layne felé – egy pár briarwoodos srácnak. Mielőtt szóra nyitotta volna a száját, Massie megigazította a szarvakat a feje tetején. – Kérd meg inkább a Kezeslábost! Ő is ismeri azokat, akiket én. – Igen, de ő szégyellős. És szerintem a te mamád is, meg az enyém is elvárná tőled, hogy legalább ebben segíts. Mert hát ők ugye úgy tudják, hogy mi kurva jó barátnők vagyunk, igaz? Vagy nem ezt mondtad nekik, mikor megkértük őket, hogy rendezhessünk egy bulit együtt? – Claire csak remélni tudta, hogy hangja nem remeg, ahogy beolvas Massie-nek. – Te viszont mindenkinek azt mondtad, hogy ez a parti a tiéd. Szerinted nem rágnának be, ha ezt megtudnák? – Nem tudom, de derüljön ki! Gyűlölöm a bizonytalanságot. Fuss és meséld el nekik! – vetette oda foghegyről Massie. Claire megdermedt. Erre a válaszra nem számított. – Oké – mondta, és sarkon fordult. Ahogy a főépület felé lépkedett, meredten nézte lakkbőr Mary Jane cipőjét, és imádkozott, hogy történjen gyorsan valami csoda. Gőze nem volt róla, hogy

mit fog tenni, ha beér a házba, de csak ment előre, mint akinek határozott terve van. – Na jól van, várj egy kicsit! – kiáltott utána Massie. Köszönöm, Úristen! – Legyetek öt perc múlva az üzemen kívüli mobil mosdónál, ott találkozunk. Szállítok nektek két fickót, akik passzolnak hozzád meg Layne-hez. – De RL-eket nem kérünk ám! – figyelmeztette Claire. Szégyellt visszaélni hirtelen támadt erőfölényével, de nagy volt a kísértés. – Semmi trükk vagy átverés, mert akkor felnyomlak! – Oké, oké – igyekezett megnyugtatni Massie. Claire visszaballagott Layne-hez, és közben azon tűnődött, van-e itt egyáltalán olyan fiú, aki miatt megéri lejátszani ezt a meccset Massie-vel.

„A pokol jege égessen meg!” parti az üzemen kívüli mobil mosdó 20:22 Layne túlméretes jelmeze szinte az egész mosdófülkét betöltötte, Claire-nek csak úgy jutott hely mellette odabent, ha leült a vécé ülőkéjére. – Nem értem, hogy tudtál erre rádumálni – bosszankodott Layne. – Megígérted, hogy nem hagysz egyedül – felelte Claire. Puszta kezével igyekezett rendbe hozni frizuráját, majd kent még egy kis szájfényt az ajkára. – Szerinted mennyire valószínű, hogy egy fiú beindul arra a lányra, akit a budiban lát meg először? – kérdezte, miközben elhelyezkedett az ülőke hideg tetején. – Nagy átverés az egész – vélekedett Layne. A feje tetejére erősített lábosfedőt igyekezett úgy tartani, hogy ne nagyon sértse fel vele a kockás mintájú Ralph Lauren tapétát. – Miért a klotyóba küldött minket, ha nem arra készül, hogy valahogyan beégessen? – Most nem mer átverni, hidd el nekem! – Claire keresztbe vetette egymáson a lábait, és beleharapott egy Nerds Rope gumicukor-pálcikába. – Azért találta ki ezt a helyet, hogy ne kelljen velünk a nyilvánosság előtt mutatkoznia. – Igen?! – kapta fel a vizet Layne. – Basszus, így már mindjárt más, már nem is érzem magam szarul. – Megigazgatta a fazekat a dereka körül. – Figyelj, a hajléktalanok élik a szerelmi életüket budiba bújva. Nem lennék meglepve, ha rejtett kamerás felvétel készülne most rólunk, hogy majd minél nagyobb közönség előtt levetítsék! A két lány beszélgetését ekkor halk kaparászás szakította félbe az ajtó felől. – Foglalt! – kiáltotta ki Claire. – Hülye! Én vagyok az, Massie. – Ja? Gyere be – ugrott talpra Claire. Már azon volt, hogy megpaskolja egy kicsit az arcát, hogy legyen egy kis színe, mikor eszébe jutott, hogy álarcban van. Massie megpróbálta kinyitni az ajtót, de az beleütközött Layne jelmezébe. – Na nekem ebből elegem van, ez tök nevetséges – fakadt ki Layne, mikor visszanyerte egyensúlyát. – Léptem! Valahogy átvergődött Claire mellett az ajtóhoz, és félig már kint is volt a fülkéből, amikor hirtelen szemtől szembe találta magát két magas, vékony, fekete hajú fiúval. Egyikük jelmeze egy jókora darab formátlan, szürke habszivacs volt, a másikuk fekete ruhájára zsömlefüzérek voltak aggatva. – Rock vagyok – szólalt meg a szivacsember –, a haverom pedig Roll. – Jó mulatást! – vetette oda Massie, majd sarkon fordult, és otthagyta a mosdót. – Anyám, ez állat jó! – csodálta meg Layne a műsziklát. Elragadtatásában a térdére próbált csapni, de csak egy centit tudott emelni a karján, aztán kénytelen volt visszaengedni. – És te kitalálod, hogy én mi vagyok? – Persze! – vágta rá Rock. – Szentfazék vagy. Egész este azt figyeltem, tudsz-e járni ebben az izében. Gondolom, istentelenül elfáradtál. Roll felnyerített a haverja szentfazekas poénján, és a két srác összetapsolt a levegőben. – Ez mekkora! Istentelenül – nevetett Layne is. – Ez jó benyögés volt, igaz, Claire? De Claire egyáltalán nem tartotta jónak a benyögést, és inkább azon tűnődött, vajon miből gondolta Massie, hogy neki bejönnek az ilyen garázszenekar-stílusú pasik. Mert jó, Layne elég altés csaj, de ő egyértelműen diszkós. – Az igazi nevem Eli – mutatkozott be Roll Layne-nek –, az övé pedig Tristan. – Helló – mondta Layne és Claire egyszerre. – Jön valaki korizni? – kérdezte Eli. – Abszolút – vágta rá azonnal Layne. – Zúzzunk, csak kőzúzalék ne legyen belőled! – Kőkemény poén volt, mi? – kérdezte Claire Tristantől, hogy, ha csak egy közepes

szellemességgel is, de oldja egy kicsit a feszültséget kettejük között. – Ha? – ocsúdott fel a fiú. Claire nem látta értelmét, hogy megismételje a szóviccet. Csak bámult Layne és Eli után, akik már oda is értek a korcsolyapályához, és leforrázva érezte magát, amiért előadta barátnőjének a pasiszakértőt, hogy aztán Layne legyen az, akinek tíz percébe sem került megtalálnia szívének altés társát. Ő pedig, mármint Claire, még az öccsével is szívesebben maradt volna kettesben, mint ezzel a Tristannel. – Táncolunk? – kérdezte a srác. – Öö… persze – akarta válaszolni Claire, de inkább kérdésnek sikeredett, mint válasznak. Tristan a kezét nyújtotta, hogy kivezesse a lányt a mosdóból; a fényben megcsillantak ezüstre lakkozott körmei, és feltűnt az is, hogy kék szemkihúzójában szintén vannak ezüstös csillámok. Claire ezért inkább lehajolt és úgy tett, mintha a cipője pántját igazgatná, hogy ne kelljen elfogadnia a felé nyújtott kezet. – Hol szerezted be a sminket? – kérdezte, mikor felegyenesedett. – A nővéremtől – felelte büszkén Tristan. – Reggelente, mikor elhúz a suliba, rendszeresen megcsapolom a készleteit. – Rendszeresen? – hökkent meg Claire. – Azt hittem, csak a jelmezed része, hogy kifestetted magad! Tristan hátraszegte a fejét, és egyik szemöldökét csodálkozva felvonta. – Te láttál már kihúzott szemű zsömlét? Claire a fiú arcát fürkészte; szerette volna felfedezni rajta a leghalványabb jelét annak, hogy viccel, ám Tristan állta a tekintetét. A hangfalakból megszólalt Pink Get the Party Started című száma, és Claire hálás volt érte, hogy valami véget vet ennek a kínos jelenetnek. – Hú, ez az egyik kedvenc számom! – kiáltott fel. – Gyerünk! Claire nyomult elöl, és azzal biztatta magát, hogy Tristannel táncolni még mindig jobb, mint egyedül ácsorogni a parkett szélén. Csakhogy abban a pillanatban, hogy odaértek, Tristan vad vonaglásba kezdett, szanaszét csapkodott karjaival, mint egy pszichiátriai beteg, aki a kényszerzubbonyból igyekszik kiverekedni magát. A lány eleinte megpróbálta túltenni magát ezen, de mikor a fiú jelmezéről elszabaduló zsömlék már a szélrózsa minden irányába röpködtek, nem tudta szó nélkül hagyni a dolgot. – Hé, mi a francot csinálsz?! – kiáltott rá. Claire visszafogottabban táncolt, mint szokott: már így is épp elegen bámulták őket, nem akarta ő is magukra vonni a figyelmet. Egyetlen dolog vigasztalta, hogy Massie nem volt szemtanúja ennek a látványosságnak. – Basszus, Tristan, ha így folytatod, Föld körüli pályára állsz! – ordította a fiúnak, de az nem hallotta. Jobban mondva Tristan nem hallott és nem látott semmit, túlságosan lekötötte az, hogy kifejezze önmagát extravagáns táncával. Claire végül arra jutott, hogy nincs az a fiú, aki miatt ekkora égést bevállaljon. A zene ritmusára elhátrált Tristan közeléből, aztán nekiiramodott, és meg sem állt az édességes pultig.

„A pokol jege égessen meg!” parti a „Reménytelenség Bugyrai” 20:40 – Behalok, ha azonnal nem tömök magamba egy nagy adag mályvacukrot – közölte a külvilággal Massie, és letette Beant az öléből a pázsitra annál a kondérnál, amely körül Cam, Derrington és Vader tanyázott. – Fú, én is – kapott az ötleten Dylan. – Szintén – csatlakozott Alicia is. – Bocs, ha zavarunk, de valamiért ennél a kondérnál lehet a legjobban sütni – villogtatta mosolyát a fiúkra Massie. – Állítólag a széljárás miatt van. – Nem zavartok – sietett tisztázni Vader. Egyenes háttal ült a földön, és kezével gorillaszőrzetét simítgatta. Massie három mályvacukrot tűzött vasvillája hegyére, és a tomboló tűz fölé tartotta őket. Alicia és Dylan között állt, akik követték példáját. Hátulról úgy néztek ki, mint három fiú a piszoároknál. Derrington, Cam és Vader a lányok mellett ült egy-egy pokrócon. Marokszámra tépték ki a füvet a földből, amíg a Puszit ide! feliratokat csodálták. – Szeretem nézni, amikor csajok végzik a férfimunkát – jelentette ki Derrington, és ezzel hanyatt feküdt, összekulcsolt karjait a feje alá téve. Bozontos szőke hajáról és barna szeméről Massie-nek egy zsemleszínű labrador retriever jutott eszébe. – Az csak olyankor fordul elő, ha igazi férfi nincs a környéken – vágott vissza Massie. A beszólást a lányok összetapsolással ünnepelték meg. – Beégtél, apafej! – Cam úgy nevetett, hogy még az oldalára is hemperedett. – Feladtad a labdát, Massie meg lecsapta! Massie legyűrte a mosolyt, ami az arcára próbált települni, mert nem akarta, hogy Cam megtudja: örül, hogy díjazta a szövegét. De attól még örült neki. – Kuss már! – vigyorgott Derrington, és Cam arcába vágott egy mályvacukrot. – Aúú! – kiáltott fel az, és visszahajított egy másik darabot. És ezzel kitört a hatszemélyes mályvacukor-háború, ami igazán akkor durvult el, amikor a lányok a lángok közül frissen kihúzott, tűzforró csemegékkel kezdtek dobálózni. – Ú, a nyakam! – kiáltott fel Cam Massie egyik kegyetlen bombája után, és levakarta a ragacsos lövedéket az ádámcsutkájáról. Aztán megpróbálta lerázni a mályvacukrot az ujjairól, de az csak harmadszorra repült le a fűbe. – Neked annyi! – fenyegette meg Cam Massie-t. Kinyitott egy még bontatlan zacskót, és megsorozta tartalmával a házigazdát. Vékony testalkata megtévesztőnek bizonyult: Cam magas volt és erős, és halálpontosan dobott célba. A mályvacukorzápor annyira sűrű volt, hogy Massie a maradék munícióját behunyt szemmel dobálta el. Nem látta, hogy képen találta a Sátán cimborájának öltözött egyik pincért, és hogy egy karatejelmezes fickót hátba lőtt; de az sem rontotta volna el az örömét, ha látja. Ekkor viszont megcsördült a mobilja. – Tűzszünet! – rendelkezett, majd fogadta a hívást. – Halló! – szuszogta kifulladva a telefonba. – Kristen az – tátogta a lányoknak. – Na mi újság, KRISTEN? Nagyon hiányzol mindenkinek – mondta, és lopva Derringtonra nézett, hogy lássa, felkapja-e a fiú a fejét a név hallatán. Őrületesen kíváncsi volt rá, melyik barátnője tetszik neki valójában. – Ki akar beszélni KRISTENNEL? – nyújtotta a telefont többé-kevésbé Derrington felé. Vader odahajolt a fiú füléhez, és szörcsögő-cuppogó hangokat adott ki. – Takarodjál innen! – lökte el magától Vadert Derrington idegesen.

– Én, én! Én beszélek vele! – kapta ki a telefont Massie kezéből Dylan. – Szia, hallom, itattad az egereket délután! Most már minden rendben? – kérdezte olyan hangerővel, hogy a fiúk is értsenek minden szót. – Hogy SZOBAFOGSÁG? Elképesztő! Kiskoromban én is voltam SZOBAFOGSÁGON, de mióta iskolába járok, egyszer sem kaptam SZOBAFOGSÁGOT büntetésből. Alicia Dylan fejéhez vágott egy mályvacukrot, amire az egész társaság elnevette magát. – Ne, Derrick, basszus, ne csináld már! – vihogott Dylan is a telefonba. – Én?! – csodálkozott a fiú. – Nem is én voltam! Alicia! De hiába tiltakozott: Dylan a földre ejtette Massie mobilját, és tüzet nyitott Derringtonra. Egyikük sem köszönt el Kristentől. – Én ezt már unom – jelentette ki Alicia váratlanul. – Nem játszunk inkább üvegpörgetőst? – De, de! – helyeselt azonnal Vader. – Figyelj, téged tulajdonképpen miért hívnak Vadernek? – érdeklődött Massie. Mindent megpróbált, hogy késleltesse a smárolós játékot, mert idegesítette, hogy Alicia tapasztaltabb nála valamiben. Rosszul volt a gondolattól, hogy a saját partiján prűdnek nézhetik. – Nem hallod, hogy veszi a levegőt? – kérdezte Cam magyarázatképpen. Massie ezen sokkal nagyobbat nevetett, mint muszáj lett volna. – Akar más is játszani? – tért vissza a témára Alicia, de senkitől nem kapott választ. – Ne szarakodjatok már, tök jó! – Én akarok! Mind a hatan a hang irányába fordultak, hogy lássák, ki csatlakozik hozzájuk hívatlanul. Egy sokkolóan szép lány ácsorgott egyedül a kondér mellett. A tűz vibráló narancssárga fényében kék szeme gyönyörűen csillogott. Hullámos szőke haja a háta közepéig ért. Olyan volt az egész lány, mintha most érkezett volna a kaliforniai tengerpartról: ez nyilván nem volt teljesen független attól, hogy szörfösnek öltözött (azaz tökéletesen testhez simuló neoprén ruha volt rajta). – Igen, én is – szólalt meg hirtelen Derrington. – Én is akarok! – Kezdhetjük – indult be Cam is. – Most bezzeg tolonganak – morogta Dylan Massie-nek. – Szuper! – lelkendezett az ismeretlen lány. A lángnyelvek tükörképe táncolt a szemében. – Egyébként szióka mindenkinek. – Neked is „szióka”! – Mondta kimérten Massie, aztán Dylan felé fordult, és megvonta a vállát. Sejtelme nem volt róla, ki ez a csaj. – Úristen! – kiáltott fel ekkor Alicia. – Olivia Ryan! Meg sem ismertelek! Tökre eltűntél egy fél éve! Mi volt veled? – Nagyon-nagyon beteg voltam. De már sokkal jobban vagyok – Oliviának hihetetlenül lágy hangja volt: most is úgy hangzott, amit mondott, mintha suttogta volna, pedig fennhangon beszélt. – Orrplasztika – dünnyögte Dylan. – Abszolút! – dünnyögte vissza neki Massie. – Áll-ati jól nézel ki! – áradozott Alicia. – Igen, van valami fura rajtad – mondta Massie, és arra próbált rájönni, kire is emlékezteti őt Olivia. Dylan finoman oldalba bökte Massie-t a könyökével, és felkuncogott. Mindketten Aliciára néztek: vajon ő is kiszúrta-e, hogy Oliviának sebész turbózta fel az arcát. Hát, ha kiszúrta is, nem mutatta jelét. – Szóval akkor játszunk, ugye? – fordult Alicia a többiekhez. Szemmel láthatóan több késztetést érzett arra, hogy együtt szórakozzon Oliviával, mint hogy rajta szórakozzon. Ez Massie számára teljesen érthetetlen volt. – Még szép! – vágta rá Olivia. – Megyek, hívok még másokat is – mondta Alicia. – Szuper! – tapsikolt a szörfruhás lány. – Jövök én is! Egymásba karolva indultak el a táncparkett felé. – Ki a fenére emlékeztet ez engem? – kérdezte Dylan Massie-től.

– Fingom sincs – felelte az –, de én is ezen töröm a fejemet. Igazság szerint Massie-nek már régen máson járt az agya. Ha híre megy a suliban, hogy Olivia a fiúk terén tapasztaltabb, mint ő, az tönkreteszi a presztízsét. Csak percek választották el egy pörgő üdítős palacktól és csókra éhes hetedikes fiúk csordájától. Kétségbeesetten töprengett, hogy vehetné elejét a játéknak. Előkapta a telefonját. Massie: Dylan: Massie: Dylan: Massie: Dylan:

Látom Derringtonon, hogy le akarja smárolni Oliviát! :( Csináljunk valamit! Akadályozd meg az üvegpörgetést! Hogyan? Olivia fertőz! :) Óriási! :)

Dylan visszacsúsztatta a mobilját a Louis Vuitton tokba, aztán közelebb hajolt Derringtonhoz és Camhez, és félhangosan így szólt hozzájuk: – Szerintem nem nagy ötlet üvegpörgetőst játszani olyannal, aki hónapokig hiányzott a suliból valami titokzatos betegség miatt, amitől még az arca is megváltozott. – Hú, basszus, de kurvára igazad van – tátotta el a száját Massie. – Igen, de jobban néz ki a betegség óta, mint előtte – vetette ellen Vader. – Egyelőre – figyelmeztetett Massie. – De ki tudja, hosszú távon milyen következményei vannak egy ilyen nyavalyának – Massie látta, hogy Olivia lesodor egy üres perrieres palackot az édességes pultról, és megértette, hogy fogytán az idő. – Én azt mondom, az egészség fontosabb! – fordult Dylan Derringtonhoz. – Szerintem is – csatlakozott Massie. – Tudjátok mit, bújjunk el előlük az üzemen kívüli mosdóba! Az úgyis sokkal intimebb. – Az utolsó szónál felvonta szemöldökét, mint a szexbomba csábítók a filmeken. Azt még nem tudta, az új helyszínen hogy veszi majd le a napirendről a beígért programpontot, de számítása szerint legalább egy perce volt még, hogy ezt is kitalálja. – Benne vagyok – mondta Cam pajzán vigyorral az arcán. Massie-t megcsapta a fiú szőlőízű rágógumijának illata, és közelebb hajolt hozzá, hogy egész tüdejét teleszívja vele. – Hát te? – kérdezte Dylan Derringtontól. – Én is, persze – dörmögte. – Mehetünk. Derrington mindig ezen a dörmögő hangon beszélt, amiből Massie sosem tudta eldönteni, hogy a fiú unja magát, vagy ellenkezőleg, határtalanul lelkes. Ez most is rejtély maradt, de legalább velük tartott. – Hé, akkor engem meg itt hagytok Olivia leprájának prédájául? – kiáltott utánuk Vader. – Tök jó fejek vagytok, koszi. – Tényleg berágott? – kérdezte súgva Derringtontól Dylan. – A fenét! Hármasban maradt két bomba nővel! Azt se tudja, hogy hálálja meg! Dylan úgy találta, hogy Derrington nagyon rosszul válaszolt, így a mosdófülkéhez vezető rövid úton három Chunky csokoládét is megevett. Massie egész héten most látta először, hogy megszegi szigorú fogyókúrájának előírásait. – Hová, hová, szép kisasszony? Massie megtorpant, és a válla fölül visszanézett. Két lányruhás kisfiú állt mögötte; egyikük, amelyik fekete parókát viselt, olyan aprócska és törékeny volt, hogy Massie-nek régi porcelánbabagyűjteménye jutott róla az eszébe. – Úgy hallottuk, üvegpörgetés készül ott a kondérnál. Odakísérhetlek? – nyújtotta karját Todd Massie-nek. Apró termetű barátja felnevetett, de az inkább cincogásnak tűnt. – Bájos hölgyeim, nem inkább fiúk után kellene néznetek, ha már csókolózni akartok? – kérdezte tőlük Massie.

Cam és Derrington felnyerített. – Bocs, kislány! – mondta Toddnak Dylan, és elhúzta tőlük Massie-t. A hátralévő métereket futva tették meg. Besurrantak a fülkébe, és Cam magukra húzta az ajtót. Drakkar Noir kölnije betöltötte a levegőt, és Massie alig bírta türtőztetni magát, hogy a nyakába ne ugorjon. Egy lezser kézmozdulatot tett, hogy csuklója a fiú orra elé kerüljön, és reménykedett benne, hogy Cam az ő Chanel No. 19-ét ugyanilyen ellenállhatatlannak találja. – Mennyire lenne itt sötét, ha eloltanánk a villanyt? – kérdezte Cam, de a hangjából nem kéjsóvárság csengett ki (ahhoz túl lágy és kedves volt), hanem kíváncsiság. A fiú lekattintotta a lámpát, és a szűk mosdófülkére szurokfekete sötétség borult. Massie érezte, hogy mindjárt bepánikol. A szíve máris hevesen vert, a tenyere izzadni kezdett. Te jó ég! Mi lesz, ha rám nyomul? – Ezt nézzétek! – kiáltotta, és elforgatott egy potméteres kapcsolót a falon. A mennyezeten felizzott egy vörös villanykörte, amitől a fülkében kísérteties derengés támadt. – Állati jó, mi? Infralámpa, melegít is. Most már tényleg olyan, mintha a pokolban lennénk. Elismerő húú!-k és ááá!-k díjazták a látványt, aztán kínos csend támadt. Dylan valamiért jónak látta tovább rontani a helyzetet. – Figyelj, te tényleg bele vagy zúgva az egyik osztálytársnőnkbe? – fordult hirtelen Derringtonhoz. Amíg a választ várta, idegesen nyitogatta és zárta a vízcsapot. – Hogy mi van? – Azt hallottam valakitől, hogy szeptember végén, az OCD-t támogató bulin belezúgtál Kristenbe – makacskodott Dylan. – Ez igaz? Massie-nek imponált barátnője merész húzása. – Hát, öö… – kezdett bele Derrington, de nem tudta folytatni. – Halál rátok, bűnös lelkek! – törte rájuk az ajtót ordítva Alicia és Olivia, miközben ijesztőbbnél ijesztőbb grimaszokat vágtak. Dylan, Derrington, Massie és Cam rémülten kapaszkodott egymásba, és olyan hangosan sikítottak, amire korábban maguk sem tartották képesnek magukat. – Utánuk! – adta ki aztán a vezényszót Cam, és Massie-t félretolva Aliciáék után rohant. Derrington a nyomában. A két lány visongva és vihogva menekült a fiúk elől. Dylannek elállt a szava. Oliviát figyelte, ahogy iszonyú feszes szörfruhájában végigsprintel a pázsiton, és mindenki megfordul utána. – Istenem, de gyerekes! Élvezik, hogy kergetik őket a fiúk – mondta Massie Dylannek szánakozó arckifejezéssel, de közben egyikük sem vette le a szemét a tüzes barna csajról és frissen szerzett szöszke csatlósáról, akik csakhamar eltűntek előlük a fiúkkal a sarkukban. – De ki a halálra emlékeztet? – töprengett Dylan. – Én rájöttem – mondta Massie. – A Steve Madden egyik manökenjére. Tudod, azoknak mind kurva nagy fejük van, és hozzá tök cingárak! – Tényleg. – Ja, és még valamire emlékeztet. – Mire? – Egy rakás szarra.

„A pokol jege égessen meg!” parti az édességes pult 21:25 Claire a korcsolyapálya korlátjánál állt, és Layne-t nézte, aki a sziklának öltözött sráccal csúszkált és flörtölt. Már halálosan elege volt abból, hogy folyton csak kívülről lesi, ahogy mások jót mulatnak. Egész este mosolytalan volt, mindaddig, amíg Layne rá nem futott korcsolyájával egy Reese’s mogyoróvajkrémes dobozra, amitől hatalmasat repült a levegőben, és elterült a jégen. Claire azonnal el is szégyellte magát, amiért örömét lelte barátnője balesetében, de hát ez nem az akaratán múlott. Layne nem is akart bepasizni, ő viszont igen. Nincs igazság a Földön! Valahogy attól, hogy Layne taknyolt egy nagyot, Claire számára helyre állt a világ rendje. Egyébként, nyugtatgatta lelkiismeretét, a fazék fenekén vágott lyuk körbe van párnázva, úgyhogy Layne nem sérülhetett meg tőle – csak kínos volt a perecelés, nem veszélyes. Eli megpróbálta felsegíteni Layne-t, de mindkettőjük jelmeze annyira terebélyes volt, hogy nem fért elég közel hozzá, hogy erősen meg tudja fogni a kezét. Néhány sikertelen kísérlet után Layne úgy döntött, inkább négykézláb mászik ki a pálya szélére. – Helló, Sziporka! – szólalt meg egy cingár hang Claire háta mögött. A lány megfordult: Nathan volt az. Zöld ruháján csokifoltok éktelenkedtek. – Helló, Csuporka! – köszönt vissza amilyen kedvesen csak tudott. Ennek a parányi kisfiúnak a társaságában valahogy mindenki elérzékenyült, és ha hozzá beszélt, visszafogta a hangját. – Puszedlit hol hagytad? – Ott guggol a bokorban, és Smarties cukorral dobálja Massie-t. Claire a fejét csóválta rosszallólag. – Nem rajzoltatjuk le magunkat a karikaturistával? – kérdezte Nathan. – De, menjünk, miért is ne! Claire tisztában volt vele, hogy beilleszkedési esélyei történelmi mélypontra jutottak azzal, hogy öccse törpe termetű haverjával vág át a pázsiton. A karikaturistát a főépület oldalsó ajtaja előtti verandán találták meg. Mikor a művész meglátta a közeledő Sziporkát és Csuporkát, jobb kezét a szívére szorította és elmosolyodott. – Istenem, de drágák vagytok! – mondta. – Gyertek, üljetek le gyorsan! – Biztosan akarod? – kérdezte fojtott hangon Claire Nathantől. – Biztosan – cincogta vissza a kisfiú. – Sziasztok, a nevem Jules Denver – csapott le rájuk a karikaturista. Kezet nyújtott nekik, és Claire meglátta, hogy kezének bőre száraz és krétaporos. A lány udvariasan elfogadta a felé nyújtott kezet, de mikor Denver másfelé nézett, megtörölte a tenyerét ruhája szélében. A lány biztosra vette, hogy Jules fodrásszal csavartatta és száríttatta be ősz haját az alkalomra. A férfinak krumpliorra volt, szemei viszont mélyen ültek, és apró hasítékokra emlékeztettek. Claire nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy Jules arca cégérül szolgál karikaturista tevékenységéhez. – Kis csillagom, figyelj csak! Mi lenne, ha az öledbe vennéd a kis barátodat, és úgy rajzolnálak le benneteket? – javasolta Denver. – Jaj, nem, úgy tisztára úgy néznék ki, mint egy hasbeszélő a bábujával – tiltakozott Claire. – Inkább megállok itt a háta mögött. – Ahogy gondolod – hervadt le az édeskés mosoly a karikaturista arcáról. – Nézzetek abba az irányba! – bökött piros filctollával a hatalmas tölgyfa felé, amin a felakasztott kirakatbabák lógtak. – És próbáljatok nem mocorogni! A fa alatt öt egérjelmezes lány sutyorgott egymás közt, kezükkel takarva szájukat. Claire tett egy kísérletet, hogy leolvassa szájukról, miről beszélgetnek, de a csajok mellett elrohanó borzas fekete hajú, focikapusnak öltözött állati helyes srác magára vonta a figyelmét. A fiú futás közben folyton a háta mögé sandított, mintha kergetné valaki, pedig nem loholt utána senki.

– Lehet, hogy csak több cukrot nassolt a kelleténél – mondta Claire Nathannek, de a kisfiú nem értette, miről beszél. – Csendet kérek – szólt rá Jules. Claire arra gondolt, hogy ha most Layne itt lenne, ő értékelte volna a poénját. – Kis csillagom, nézz a fa felé, és ne mocorogj! – igyekezett szépíteni előbbi gorombaságán a művész. De ahányszor Jules a papírja fölé hajolt, Claire megpróbálta szemével megtalálni a Borzas Ámokfutót, anélkül hogy a fejét megmozdította volna. És egyszer csak meg is látta. Épp feléjük rohant. – Tessék vigyázni! – kiáltotta Claire Denvernek, de elkésett a figyelmeztetéssel. A Borzas Ámokfutó teljes sebességgel nekirohant a karikaturistának, aki arccal esett festőállványára. – Orvost! – nyögte Jules a földön elterülve, körülötte szanaszét a filctollai. – Elnézést kérek – mondta különösebb megszeppentség nélkül a Borzas Ámokfutó, amint lekecmergett a művészről. – Nem láttam, hogy itt áll. Claire és Nathan igyekezett magába fojtani a nevetést, de egy határon túl ez már nem volt lehetséges: kibuggyant belőlük. – Marha vicces – vicsorgott Claire-re Jules. – Lehet, hogy eltört a csípőcsontom! – Akkor mi nem is zavarunk tovább – felelte Claire, és már hátrált is a verandáról. – Jobbulást! Sziporka, Csuporka és a focista megveszekedett röhögésben tört ki, amint kívül kerültek a karikaturista hallótávolságán. – Bocs, hogy tönkretettem a karikatúrát – jutott végre szóhoz a fiú. – Hülyéskedsz? Az életemet mentetted meg. – Annak örülök – mosolygott a srác. Lágy hangjától Claire-nek bizseregni kezdett a háta, és őrült vágyat érzett, hogy ugyanezen a lágy hangon meghallja a fiú nevét is. – Hadd mutatkozzam be: Claire vagyok – mondta. – Nathan pedig az öcsém haverja… Hol vagy, Nathan? – kereste a kis srácot maga mellett, ahol az előbb még látta; de most már sehol sem volt. – Észre sem vettem, hogy kereket oldott. – Oda se neki. Én Cam vagyok. A fiú fekete hajáról és piros arcáról Hófehérke jutott eszébe Claire-nek, nem mintha nőiesnek találta volna Camet, sőt nagyon is férfiasnak tűnt. – Ki elől menekültél ilyen eszelősen? – kérdezte tőle. – Két csaj elől, Alicia és Olivia a nevük. De azt hiszem, sikerült leráznom őket. – És annak is örülsz? Mondd, hogy igen, könyörgök, mondd, hogy igen! – Igen – sóhajtott fel Cam. – Nem azt mondom, helyes csajok, meg minden, de nekem egy ilyen lány… hogy is mondjam… egy kicsit sok, érted? – Értem. Sok mindent lehet rájuk mondani… csupa olyat, ami miatt az ember jól teszi, ha menekül előlük. Cam felkacagott, és a szemén látszott, hogy szívből nevet. – Na és jó a bulim? – kérdezte Claire. – A te bulid? Nem Massie-é? Claire igyekezett száműzni hangjából a keserűséget. – A közös bulink. Én abban a házban lakom – mutatott a vendégházra, amelynek ajtajára most kartonpapír-szellemek voltak ragasztva. – Nehogy már, tényleg? – lepődött meg Cam. – Akkor te vagy az új lány? – I-igen – felelte óvatosan Claire, mert sejtelme sem volt róla, hogyan érinti ez a fiút. De ő nem szólt erre egy szót sem, csak meredt Claire-re a felemás színű szemeivel. – Na mi az? – jött zavarba a lány, és akkorát rántott a csuklójára húzott hajgumin, hogy az belevágott a húsába. – Semmi, csak már sokat hallottam rólad – szabadkozott a fiú. – De ne aggódj, csupa jót! Claire majd meghalt, annyira kíváncsi volt, mit, kitől és mikor hallott róla Cam, de semmit nem akart kevésbé, mint hogy a fiú észrevegye kíváncsiságát.

– Akkor jó – felelte hát. Pár másodperces félszeg csend következett, aztán Cam megszólalt: – Massie jó arcnak tűnik. Az árveréses bulin végig vele táncoltam, és egész jó fej volt. Már ahhoz képest, hogy OCD-s – tette hozzá, és hogy jelezze, tréfa volt, játékosan belebokszolt Claire karjába. Claire felnevetett. – Azon a bulin már én is itt voltam. Biztos azért nem vettél észre, mert túl hevesen fűzted Massie agyát. Cam mindkét kezét sortja zsebébe mélyesztette, és szégyellősen mosolygott. – Úgy látom, egyikünk kicsit bele van habarodva Massie Blockba – jegyezte meg Claire, és csak remélni tudta, hogy Cam nem hallja ki a hangjából a csalódottságot. De hogy kihallotta-e, azt Claire nem tudhatta meg, mert a fiú kisodort egy göndörödő hajtincset a szeméből, és gyorsan témát váltott. A táncparkett felé fordult, ahol tapsoló és nevetgélő tömeg gyűlt egy félmeztelen, kissé pufók srác köré, aki a zene ritmusára forgatta a feje fölött levetett pólóját. – Akarod megnézni, mi folyik ott? – Persze – felelte Claire. – De azt nem ígérem meg, hogy tetszeni is fog. Cam nevetett Claire szövegén, és erre a lány is elmosolyodott. Boldog volt, hogy a srác vevő a humorára, és ezt szerette volna meg is mondani neki. Igazság szerint nagyon sok mindent szeretett volna elmondani magáról Camnek, de ha abból indult ki, hogy Massie tetszik neki, azt kellett gondolnia, hogy a nehezen megkapható lányok az esetei. Úgy döntött hát, hogy megjátssza a kissé unottat tánc közben. – Boldog halloweent mindenkinek! – rikoltotta a DJ. – Jól mulattok? – A tömeg hu-húú-zott és tapsolt válasz gyanánt. – Egy szám van még hátra ma estére, fiatalok, egyetlenegy utolsó szám, de ezt nem felejtitek el, amíg éltek! Készen álltok egy hatalmas, egy óriási, egy gigászi élményre? Öklök lendültek az ég felé, és aki csak tehette, marékszám szórta szanaszét a cukorkát. – Mindjárt gondoltam – lökte tovább a sódert a DJ nyolcvanhárom fogat villogtató mosolyával. – Éééés itt van a kezemben két iTunes-ajándékutalvány, amit ezennel felajánlok annak a párnak, amelyik a legdögösebb táncot mutatja be az utolsó számra – lobogtatott meg két borítékot a feje fölött. – Szóval nekünk – mondta Cam Claire-nek, és mindkét tenyerét beletörölte sortjába. Nelly Hot in Herre-jének első hangjaira a tömeg eszét vesztette. A jelmezek kényelmetlen tartozékai: álarcok, farkak, kalapok, köpenyek és cipők kiröpültek a táncparkett szélére – valahogy úgy, ahogy a dal szövege ezt diktálta. Ekkorra már az éjszakai gyerekfuvarozást magukra vállaló holtfáradt szülők is kezdtek beszivárogni a vendégek közé. Nem merték megkockáztatni, hogy kiragadják csemetéiket a táncparkettről, még mielőtt véget érne az utolsó szám, így hát egymás között beszélgettek karba tett kézzel, ujjukra fűzött slusszkulccsal. Claire, igyekezetében, hogy lenyűgözze Camet is és a DJ-t is, atletikus ugrásokkal és videóklippekből eltanult riszáló mozdulatokkal fűszerezte táncát. Iszonyatosan koncentrált, ezért úgy kellett emlékeztetnie magát arra, hogy nézzen végre fel és figyeljen arra is, hogy táncol Cam. Egyszer, mikor a fiú nem látta, kézfejével letörölte a verítéket homlokáról, és Camre emelte a tekintetét. Az nagyjából úgy festett, mint egy vadnyugati bandita Claire apjának és öccsének kedvenc westernfilmjeiben. Két kezét maga előtt tartotta, ujjaiból pisztolyt formált, és az egyekre felváltva „lőtt” jobb és bal kezével. Együtt mozgott a zene ritmusával, pedig fel sem emelte a lábát a parkettről. Todd és Nathan ide-oda szaladgált a párok között, nekilökdösték egymást a csinosabb csajoknak. Ha valamelyikük hozzávágódott így egy lányhoz, mindketten azonnal kámforrá váltak, még mielőtt akár a lány, akár a partnere felocsúdhatott volna. Dylan és Alicia a tánctér átellenes oldalán táncolt valami szőke csajjal, akit Claire még sosem látott; hármójuk körül egy csapat fiú ugrált körbe-körbe. Claire néhányszor azon kapta a három lányt, hogy őt nézik és Camre mutogatnak. Leolvasta arcukról, hogy tetszik nekik a partnere, és ez

arra ösztönözte, hogy még látványosabban táncoljon. Bárcsak Massie is látná őket! De Massie nem volt sehol sem. Szerencsére lehetett abban bízni, hogy Dylan és Alicia másnapig sem vár, hogy elpletykálja neki, mi történt a parketten. A zene elhallgatott, és a szülők megkönnyebbültek. – Ééééés most, drága barátaim, következzen az eredményhirdetés! – kiáltotta a DJ, és bekevert egy dobpergést. – „A pokol jege égessen meg!” táncverseny győztese nem más, mint… – újabb dobpergés következett – …a focista srác és a Pindúr Pandúr lány! A csalódott tömeg udvariasan megtapsolta a győzteseket. Todd és Nathan elképedve, de azért büszkén figyelte Claire-t és Camet, mikor a díjat átvenni odanyomakodtak a DJ pultjához. – Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte Claire az öccsétől. – Jöttem azért, ami jogosan engem illet – vágta rá Todd, Nathan pedig vézna karjával átnyúlt Cam előtt, és megragadta a borítékokat, amiket a DJ a győztesek felé nyújtott. – Húzzál el innen nagyon gyorsan, kis mitugrász! – dörrent rá a DJ, és a magasba emelte az ajándékokat, hogy Nathan ne érhesse el. – Ha nem kopsz le, csinálhatod meg magad a matekleckét – súgta Claire Todd fülébe. – Nézd, Nathan, mennyi cukor van a földön – mutatott a parkettre Todd. Ez hatott, a két kisfiúnak egy másodperc alatt nyoma veszett. Cam túláradó örömében mindenki szeme láttára megölelte Claire-t. Aztán boldogsága csak fokozódott még, amikor a lány nekiadta az ő ajándékutalványát is. – Ez komoly? – kérdezte, mikor elvette a borítékot Claire izzadó kezéből. – Teljesen. Nincs is iPodom – vallotta be az, de tudta, hogy akkor is a fiúnak adta volna nyereményét, ha lenne. És egyáltalán, bármit megtett volna azért, hogy Cam így mosolyogjon rá. – Hát akkor majd kiírok neked CD-re egy állati mixet a számokból, amiket letöltők – ígérte Cam, és mélyen a zsebébe süllyesztette a két utalványt. – Most mennem kell. Köszönöm a meghívást, a partit, mindent. Tök jól éreztem magam. – Az tök jó. – Ennél tartalmasabbat Claire képtelen volt kinyögni. Gyorsan előhúzta térdzoknijába rejtett digitális fényképezőgépét, és bár Cam már pár méterre volt tőle, ráadásul háttal, azért lefényképezte. A vendégek búcsúzkodtak egymástól, szüleik pedig átfésülték a pázsitot: ismerősnek tűnő jelmezdarabok után kutattak. Massie a kapunál állt, és jó éjszakát kívánt a távozóknak, akik hálálkodtak a vendéglátásért, és dicsérték Massie-t, amiért ilyen fantasztikus partinak ilyen fantasztikus házigazdája volt. Claire-től senki nem köszönt el, és senki nem köszönte meg neki a bulit, de ő nem hagyta, hogy ez rányomja a bélyegét az estéjére, ami Camnek köszönhetően tökéletesen ért véget. Alig várta, hogy elújságolhassa Layne-nek: nem Méla Málé már. Mikor az utolsó vendég is elment, Claire levette fejéről vörös parókáját, és elindult a vendégház felé. Iszonyatosan vágyott rá, hogy végre lezuhanyozhasson és ágyba bújhasson. – Hová, hová? Van itt még egy kis meló! – kiáltott utána Massie, aki éppen sárga gumikesztyűt húzott kezére, hóna alatt zöld kukászacskókkal. – Anya azt mondta, dobjuk ki az ételmaradékot, mert a mosómedvék reggelre ellepik a kertet. – Most persze én is házigazda vagyok – horkant fel Claire. A hűvös szél felszárította a verítéket a testéről, és ma este először fázott. – Úgy volt, hogy Landon ezt is elintézi, de felszívódott – mondta Massie. – Biztos elfogyott a kávé, vagy ilyesmi. Claire nagyot sóhajtott, aztán lefejtette a hajgumit csuklójáról, és kibontott haját copfba fogta össze a feje tetején. Egymás mellett járták be a pázsitot, és szedték fel a földről a széttaposott csokoládékat, összegyűrt papírpoharakat, jelmezfoszlányokat. Egyszer, amikor Massie éppen egy gumiorrért hajolt le, Claire lopva vetett egy pillantást a fényképre, amit Camről készített. Az arcát nem lehetett látni, de izmos vádlija is nagyon helyes volt. Claire minél előbb el akarta e-mailezni a fotót floridai barátnőinek.

– Na és hogy tetszett a srác? – kérdezte Massie. – Hú, nagyon! – vallotta be Claire, és érezte, hogy elpirul. – Nem is csodálom. Sminkelés terén egyezik az ízlésetek. – Micsoda? – Láttam, hogy Layne és Eli is totál egymásra találtak – folytatta Massie. – Mikor hazamentek, hosszan próbálkoztak egy jó éjt puszival, de folyton összeakadt a jelmezük, sehogy sem fértek egymás arcához. Claire rájött, hogy Massie nem Camről beszél, hanem Tristanről, de nem látta szükségét, hogy helyre igazítsa. Minél kevesebbet tud róla Massie, ő annál nagyobb biztonságban tudhatja magát. – És neked összejött valami a bulin? – kérdezett vissza Claire. – Á – rázta meg a fejét hevesen Massie. – Az egész estém arra ment rá, hogy a barátnőim valahogy le ne gyilkolják egymást. Kristen félóránként felhívott, és rinyált nekem egy seggfej miatt, aki télen is sortban jár. Még a táncversenyről is lemaradtam. Claire hajszál híján kifecsegte, hogy ő viszont megnyerte a táncversenyt, de az utolsó pillanatban észbe kapott. – Örülj neki, hogy nincsenek barátnőid – mondta Massie. – Nekem az enyémek néha az agyamra mennek. – Odahaza millió barátnőm van – ellenkezett Claire, de Massie talán meg sem hallotta. Éppen egy széttrancsírozott mályvacukrot vakart le az édességes pultról. – Alicia például el sem köszönt tőlem, mikor hazament ezzel az Oliviával – morogta tovább Massie, és a kukászacskóba dobott egy üres pellegrinós palackot. – Ki az az Olivia? – kérdezte Claire, de most sem kapott választ. Massie-t túlságosan lekötötték saját gondolatai. – Na mindegy – sóhajtott fel. – Lássuk be, a barátnők olyanok, mint a ruhák: idővel megválik tőlük az ember. – Ennél szomorúbb dolgot még életemben nem hallottam – motyogta Claire maga elé. – Mit mondtál? – Ja, semmit, csak énekeltem. Claire szerette volna megkérdezni Massie-től, hogy komolyan gondolta-e, amit az előbb mondott, de aztán letett róla. Úgyis tudta a választ.

Az Octavian színházterme november 3. 9:00 – Mi a fene lehet ilyen fontos, hogy tanítási időben összecsődítik az egész évfolyamot? – kérdezte Massie súgva Kristentől. A lányok csodálatos hétvégén voltak túl, tele halloweenről maradt édességgel és a partiról maradt pletykákkal. Kinek van ilyenkor kedve egy hétfő reggeli igazgatói lelki fröccshöz? A hetedikesek morogva baktattak lefelé a nézőtér széksorai közti szőnyegen a színpad széléhez; Massie és barátnői az utolsók voltak a sorban. – Valaki azt mondta, hogy biztosan Dori petíciója miatt tört ki a balhé – felelte Kristen. – A kávézó személyzete nyilván kiakadt rajta, mert tényleg, mi közünk hozzá, hogy hosszú és mocskos a körmük, és úgy szolgálnak ki minket. Asszem mindenki aláírta a tiltakozó levelet. – Nagyon helyes, muszáj volt már szóvá tenni végre – helyeselt Massie, és közben orra elé emelte lófarka végét, hogy a függönyök befülledt szaga helyett Aveda samponjának illatát érezze. Jó régen nem volt nyitva a színházterem, és ez érződött levegőjén. Burns igazgatónő a színpad szélénél állt, hírhedt bársonyzsákjának kitárt száját a lányok orra elé tartotta. Azok egymás után óvatosan belecsúsztatták mobiltelefonjukat, csak ezután kerestek maguknak helyet a nézőtéren. A „mobilblokád” volt az igazgatónő legújabb kísérlete arra, hogy elhallgattassa a polifonikus csengőhangok szimfóniáját a gyűlések idejére. Egyúttal azt is elérte, hogy a dögunalmas igazgatói szpícseket a diákok kénytelenek voltak felüdítő sms-partik nélkül végighallgatni. Mint mindig, Massie most is ügyelt rá, hogy az ő telefonja kerüljön utolsóként a zsákba, nehogy a többi összekarcolja. Útban a széksorok felé meglazította a nyakán a három kasmírkendőt (a rózsaszínt, a szürkét és a bíborszínűt), és abban reménykedett, hogy Claire-nek legalább annyi fejtörést okozott reggel az öltözködés, mint neki, hála a fogadásnak. Tekintetével végigpásztázta a nézőteret, és egy diszkrét félmosollyal nyugtázta a két majmolót, akik ma tényleg ugyanolyan piros-mustársárga színkombinációban pompáztak, mint amilyet ő volt kénytelen viselni pénteken. Divat terén ez az egész iskola ihletforrások után kutatott. Úgy tűnt, hogy Claire a sajátját Layne-ék padlásán találta meg, hiszen normális helyeken az olyan a ruhadarabokat, mint amiket ma ő viselt (egy hetvenes évekből itt maradt, tenyérnyi darabokból összevarrt antilopbőr szoknyát és egy sárga „Feelin' Groovy” feliratú pólót), az Üdvhadseregnek ajándékozzák, vagy a kukába dobják. Massie lehajtotta az egyik szék párnázott ülőkéjét, és beült Kristen és Dylan közé. A két lány szándékosan hagyta meg neki a kettejük között lévő helyet, hogy ne kelljen egymás mellett ülniük. Most megérkezett Alicia is, de hozzájuk alig szólt egy szót. Új MJB-jével, Oliviával vihorászott azokon az e-maileken, amiket Derringtontól kaptak a hétvégén. – És ahhoz mit szólsz, ahogy a D betűi kinéznek? – kérdezte Alicia. – Hogy mindegyik piros? Igen, az nekem is feltűnt, de fogalmam sincs, mitől lehet. Szerinted valami baja van a számítógépének? – Dehogyis! Azért piros minden D-je, mert D-vel kezdődik a neve. Elég gügye dolog. – Alicia hangján érződött, hogy zavarban van: nem tudta eldönteni, tetteti-e Olivia az értetlenséget, vagy tényleg nem érti. Massie a szemét forgatta elképedésében, hogy Olivia ennyire szőke, és sehogy sem értette, hogy Alicia miért nem cikizi halára. Rendes esetben meg is kérdezte volna erről barátnőjét, de mert a lány köszönés nélkül lépett le a buliról, mosolyszünetet léptetett életbe vele szemben. Dúlt a háború. Kristen gyilkos pillantásokat vetett Dylanre, amiért az Derringtonnal kacérkodott a halloweeni partin, ráadásul (telefonon keresztül) az ő füle hallatára. Dylan be volt rágva Kristenre, amiért tetszik neki Derrington, pedig nem is ismerik egymást. És mindketten haragudtak Aliciára, amiért e-maileket váltott Derringtonnal, még akkor is, ha (ahogy Alicia állította) a fiú kezdeményezte a

levelezést. Végül pedig mindnyájan ki lettek volna akadva Olivián, ha szerették volna annyira, hogy foglalkoztassa őket. – Na, hölgyeim, lássuk csak, miért hívtam össze magukat – kezdte az igazgatónő, miután a megfelelő magasságra állította a mikrofont a színpad közepén elhelyezett fa emelvényen. Tekintetét végigfuttatta a lányok sorain, de csak gombszerű szemei mozogtak, egyébként meg sem moccant. Az egész nőben volt valami héjaszerű. – A lényegre térek, nem akarom a szót szaporítani. A múlt héten súlyos fegyelmi vétség történt az iskolában. Massie a nyakát nyújtogatta, hogy lássa, milyen képet vág erre Dori. Nem is számított másra: a lány büszkén mosolygott, mint aki épp most nyerte meg a Megasztárt. Miért nem én találtam ki a petíciót? – A dolog úgy kezdődött, hogy néhány feltűnési viszketegségben szenvedő diáktársuk ízléstelen öltözékben illegette-billegette magát, de az ő botrányos magaviseletük vírusként terjedt el iskolaszerte. Az ebédszünetre már az egész hetedik évfolyamra ki lehetett volna akasztani a 18-as számot piros karikában teljes és kendőzetlen pucérkodás miatt. Dori arcáról lehervadt a mosoly, Massie-én vörös folt jelent meg. Massie a telefonja után nyúlt, hogy átlőjön egy „te jézusmáriá”-t Kristennek és Dylannek – de hát a mobil a bársonyzsákban lapult. Jaaj! A kommunikációnak hagyományosabb formáira kényszeríttetve Massie belevájta körmeit Kristen combjába, aki erre Massie karjába csípett. – A délutáni órákban egy csapat feldúlt szülő összehívta az iskolaszéket. A rendkívüli ülés öt teljes órán át tartott, és én emiatt nem láthattam a kisfiam életének első halloweeni jelmezét. Képzeljék csak el: madárfiókának öltözött! Massie, Kristen, Alicia és Dylan pánikszerűen kapta a kezét a szája elé, hogy magukba fojtsák a nevetést. Néhány lány a nézőtéren felkuncogott, de azonnal elhallgattak, amikor az igazgatónő vérfagyasztó pillantást vetett rájuk apró fekete szemeiből. Ms. Burns hosszú hatásszünetet tartott, majd mély levegőt vett és folytatta: – Végül nagyon komoly elhatározásra jutottunk. Dylan a székek támlája mögött kinyújtotta karját, és finoman meghúzta Massie haját. Massie belemarkolt Dylan hófehér gallérjának hátuljába. Elképzelni sem tudták, mi hagyja el pillanatokon belül az igazgatónő száját, de biztosak voltak benne, hogy nem fognak neki örülni. – Őszinte sajnálattal vagyok kénytelen bejelenteni.. . – folytatta, de itt ismét szünetet tartott. A nézőtér minden pontjáról mormogás és sutyorgás hallatszott, egyre erősebben. Ms. Burns megköszörülte torkát, és befejezte a mondatot: – …hogy iskolánkban bevezetjük az egyenruhát. A divattervtanárok munkaközösség-vezetője, Pia Vogel majd elmondja maguknak a részleteket, mert engem, az igazat megvallva, rettenetesen feldúl ez az egész, nem is akarok róla tovább beszélni. A színházteremben elemi erővel tört ki a felháborodás és a méltatlankodás, de Ms. Burns egy újabb torokköszörüléssel elcsendesítette a nézőteret. Ismét őrá figyelt mindenki. – Nem is tudom, kiben csalódtam nagyobbat: azokban a lányokban, akik elindították ezt az őrületet, vagy azokban, akik követték a példájukat. – Ezzel hátralépett, és elhagyta az emelvényt. A csendet mocorgás törte meg: a lányok felemelkedtek ültükből, az egész évfolyam Massie-t kereste tekintetével. Ő érezte, hogy forró bizsergés járja át egész testét. Életében először nem kívánt a figyelem középpontjában lenni. De hát sajnos ott volt.

Az Octavian tanári mosdója november 3. 10:01 Massie a vécéfülkében egyelőre biztonságban érezhette magát. A tanári mosdó ajtaja választotta csak el a hetedikesek feldühödött tömegétől. Nem tudta pontosan, milyen formában kell szemrehányásra számítania osztálytársaitól, de annál több esze volt, mint hogy ottmaradjon a gyűlés után, és kipróbálja. Abban a pillanatban, amikor az igazgatónő útjukra bocsátotta a lányokat, Massie átfurakodott a tömegen, és észrevétlenül kisurrant a vészkijáraton. Annyira elszántan menekült, hogy még mobilját is képes volt hátrahagyni a zsákban; gondolta, majd suli után vesz egy újat. A PalmPilotja legalább megvolt. Sok tisztázni valója támadt az iménti fordulat után.

Massie lelki szemeivel látta a jelenetet, ahogy egy falka dühödt lány száműzi őt kávézóbeli asztalától, és ezek után a tanárokkal lesz kénytelen ebédelni, különben péppé vernék. Könnyeivel küszködött, amikor kinyílt a mosdó ajtaja, és valaki belépett a helyiségbe. Massie felállt a vécé ülőkéjére, és lefogta karláncán a kabalafigurákat, nehogy csilingelésükkel elárulják. Minden tőle telhetőt megtett, hogy semmi zajt ne csapjon, teljes huszonkét másodpercig még a lélegzetét is visszafojtotta. Az a valaki odakint se egy vécéajtót nem nyitott ki, se a vizet meg nem engedte a mosdónál. A hangokból ítélve várakozott, minden érthető ok nélkül. Menj ki – szuggerálta Massie –, menj már ki! Nem bírta ezt a feszültséget. A hideg kirázta tőle, hogy lesnek rá: ennél az idegtépő, ráadásul unalmas tűrőképesség-próbánál az is jobbnak tűnt, ha elkapják. Amilyen csendesen és lassan csak tudott, leereszkedett a vécécsészéről. Mikor már mindkét lába a padlón volt, haját kezével hátraszorítva lehajolt, hogy kikémleljen a fülkeajtó alatt. Érezte, hogy minden vér a fejébe száll, de kisebb gondja is nagyobb volt a pozitúra kényelmetlenségénél; különösen azután, hogy meglátta, mi van odakint. – Ááááá! – sikított fel Massie. Egy hatalmas kék szem nézett vissza rá. – Ááááá! – sikított a szem is. Nem olyan volt, mint egy tanárnő szeme, mert sarkában nem gyűlt össze fekete csomókban a szemfesték. – Nyisd ki! – mondta a szem. Massie felismerte ezt a kisegérhangot: Claire volt az. – Biztonságos? – kérdezte tőle. – Igen – suttogta Claire. – Minden tanár odakint van, próbálják feloszlatni a tiltakozó tüntetést. – Miféle tüntetést? – Amit Layne vezet az egyenruha-rendelet visszavonásáért. Gyere, nézd meg, az ablakból látszik. Massie kinyitotta a fülke ajtaját, de az ablakon nem nézett ki. – Mindenki az én fejemre vadászik? – kérdezte. – Gabby és Bella mondott valami olyasmit, hogy ha megtalálnak, felakasztanak a zászlórúdra a három sáladnál fogva, de szerintem erről le tudod beszélni őket. Kristen és Dylan aggódik, hogy…

– És Alicia? Ő is engem keres? – Massie, amint kimondta, rögtön meg is bánta, hogy feltette ezt a kérdést. – Nem, ő Oliviával trécsel a Starbucks kávézóban. Elmentem mellettük útban idefelé. Jut eszembe, nálam van a telefonod. Claire óvatosan átnyújtotta a Motorolát Massie-nek, aki úgy találta, ennyire még soha életében nem volt figyelmes hozzá senki. De nem szólt egy szót sem. – Egyedül jöttem ide, nincs mitől tartanod – mondta Claire, mintha olvasni tudna a másik gondolataiban. – Láttam, amikor kislisszoltál a vészkijáraton. – Rámosolygott Massie-re, szélesen és szívből jövően. – Jó poén, mi? Minden áldott nap pontosan ugyanazt fogjuk felvenni, te meg én. Massie küzdött a késztetéssel, hogy Claire fejéhez csapkodja a mobilját. Ha előző nap nem tölt három órát azzal, hogy bíborszínű hamis gyémántokat ragasszon az előlapjára, biztosan meg is teszi. – Inkább tartom magam a fogadásunkhoz még egy éven át, mint hogy ugyanazt a keményített fehér blúzt és skót mintás szoknyát hordjam, amit mindenki más – Massie a combját kaparta már a gondolatra is. – Tervezd meg te az egyenruhát! – javasolta Claire. – Neked van a legjobb ízlésed a suliban, és színötös vagy divattervezésből. Massie érezte, hogy a vér visszaszáll arcába. Tökéletes ötlet! Így az egész évfolyam olyan ruhában jár majd, amit én találtam ki! Fogalommá válik a nevem! Már azon töprengett, milyen lógót tervezzen a ruhák címkéjére. Egy korona legyen rajta? Vagy Bean fotója? Csak az OCD-nek szánja kollekcióját, vagy nyisson a tömegek felé is? És vajon ezzel lenyűgözi Camet? – Megbeszélem Piával – felelte végül Claire-nek, és igyekezett legalább részben titkolni izgatottságát. – Szerintem meg fogja engedni. A szüleim már így is rengeteg pénzzel támogatják az OCD-t, és ha még többet akarnak, csak megkérem apát, és épít nekik egy divattervező stúdiót, vagy mit tudom én. Egyébként miért jöttél utánam? – Nem is tudom – motyogta Claire. – Gondoltam, szükséged lehet most egy barátnőre. – Jaj, ne már! Te mire számítottál? – Egy barátnőre. Claire teljesen egyszerű és természetes válasza felkészületlenül érte Massie-t. Karba tette kezét és bandzsított, úgy igyekezett az őszintétlenség leghalványabb jelét felfedezni Claire arcán. De nem járt sikerrel. – Átjöhetsz hozzám suli után, ha akarsz. Végiggondolhatnánk együtt pár ruhatervet – mondta Massie, és maga lepődött meg legjobban, hogy ezek a szavak elhagyták a száját. De Claire is döbbenten hallgatta. Mozdulatlanul álltak egy darabig egymással szemben, és mindketten azon tanakodtak magukban, vajon nem csak álmodták-e, amit Massie mondott. – Csak hogy a szüleink megnyugodjanak, érted – szólalt meg végül Massie, aztán indulásra készen átvetette vállán Prada táskáját. – A végén talán csak megkapod a mobilt. – Egy próbát még megér, az biztos – felelte Claire. Massie ezzel elhagyta a tanári mosdót, és kilépett a csatatérre, hogy megvívja harcát valamiért, amiben mélységesen hitt: egyéni stílusáért.

Az Octavian „Starbucks” kávézója 14:04 Massie várt, hogy Alicia, Kristen és Dylan beletegye a megfelelő mennyiségű Equal édesítőt és fahéjat a chai lattéba, csak utána akarta tájékoztatni őket az új fejleményekről. – Húsz pletykapontra tartok igényt – bocsátotta előre, és közömbösséget színlelve megfújta forró italát. – Húszra?! – hüledezett Alicia. – Akkor vagy lenyúltad valahonnan a biosztesztet, amit holnap írunk, vagy Britney megy újra férjhez, és szereztél nekünk is meghívót az esküvőre. – Britney Foster férjhez megy? – kérdezte Olivia. – De hát még csak hatodikos! – Hülye! Britney Sp… – Állati humora van, mi? – vágott közbe Alicia, de valahogy senki sem nevetett. – Holnap reggel megint lesz egy gyűlés, ahol mindenki megtudja az egészet, de ha már most akarjátok hallani, az bizony húsz pontba kerül – folytatta Massie. – Oké – egyezett bele Dylan. – Oké – mondta Kristen. – Oké – adta be a derekát Alicia. – Oké – csiripelte Olivia is. – Visszhang van itt, vagy mi a fene? Mintha egy létszámon felüli „oké”-t is hallottam volna – nézett körbe-körbe Massie a kávézóban. Ha szóba állt volna Aliciával, már rég megkérdezte volna tőle, mit keres itt Olivia. – Na szóval. A mai gyűlés után, amíg mindenki rinyált meg tüntetett… – Tényleg, te hol voltál akkor? – vágott a szavába Dylan. – Kerestünk mindenhol. – Egyenesen Pia Vogel szobájába rohantam, hogy váltsak vele egy szót az egyenruháról. – Massie nem tartotta fontosnak, hogy a vécében bujkálós közjátékról is beszámoljon. – Remélem, az a szó az volt, hogy kurvára igazságtalan – heveskedett Olivia. – Az két szó! – forgatta a szemét erre Kristen. – Ja? Massie azt sem adta elő barátnőinek, hogy megkérte Piát, hadd tervezze meg ő az iskola egyenruháját. Pia ugyanis hallani sem akart erről. Csak azt mesélte el, hogyan végződött beszélgetésük. – Hosszas huzavona után Pia végül ráállt, hogy versenyt írjon ki az egyenruha megtervezésére. Még azt is megígérte, hogy felhívja a Teen People szerkesztőségét, és megkéri őket, hozzanak majd le egy sztorit a győztesről. Szombaton rendezik meg a modellek bemutatóját, és akkor lesz a szavazás is. – Csúcsszuper! – lelkendezett Olivia tapsikolva és ugrándozva. Csak akkor állt le, mikor nagy sokára észrevette, hogy a többiek nem viselkednek izgatottan. – Ezen a szombaton? Az tök irreális – dörgölte a szemét Kristen. – Hogy tudnánk egy ruhatervet meg a prototípust néhány nap alatt összehozni? – Világos, hogy szívatás, de ezek kurva gyorsan be akarják vezetni az egyenruhát – magyarázta Massie. – Megpróbáltam kitolni a határidőt, de Pia ragaszkodott a szombathoz. – Ez az egész egyenruha-cucc egy nagy szívatás – háborgott Kristen. – Pont az hiányzott, hogy legyen még egy kis lecke erre a hétre! – Ja – fintorgott Dylan. – Már legalább harminc óra műsor várja a TiVómon, hogy végre megnézzem őket, és most kezdjek el varrni tanulni? Massie mindenáron meg akarta nyerni barátnőit a versenynek, hiszen miatta tört ki az egész balhé. Hangosan felnevetett. – Minek örülsz ennyire? – förmedt rá Alicia. – Tökre igazuk van! Ez kibaszás! – Ezen a poénon röhögök, amit folyton megkajálok – mondta Massie. – Hogy rendszeresen úgy csináltok, mintha nem vennétek észre, miben mi a jó, és eljátsszátok, hogy ki vagytok akadva.

Olivia láthatóan megkönnyebbült. – Kristen, bazmeg, ha valakinek, neked a seggedet kéne földhöz csapkodnod a boldogságtól. Vége annak, hogy minden reggel sunyiban kell átöltöznöd a kocsiban, amíg a suliba beérünk. Ha te nyered meg a versenyt, és a te modelled lesz az OCD egyenruhája, az anyád kénytelen lesz megengedni, hogy felvedd. – Kristen mélykék szeme felcsillant a lehetőség említésére is. – Neked meg, Dylan, ott van Philippe, az anyád házi szabója! Bármiben kérhetsz tőle segítséget, egy tűt nem kell megfognod, egy szövetet nem kell kézbe venned. Massie látta, hogy az egyenruha-pályázat ötlete kezd gyökeret verni barátnői lelkében. – Alicia, te meg azon sírtál valamelyik nap, hogy de jó lenne, ha sokan utánoznák azt, ahogy öltözködsz. Ha te nyersz, mindenki téged lesz kénytelen utánozni. Massie egész nap most szólt először közvetlenül Aliciához. – Amikor kijöttem Piától, éppen „RENDEZZÜK AZ OCD RUHAÜGYEIT” feliratú pólókat rendelt telefonon – fejezte be a történetet Massie. – A divatbemutató estéjén akarja kiosztani őket. – Nem is hangzik rosszul – vélekedett Dylan. – Ezért nem is csak a húsz pont jár neked, Massie! – hálálkodott Kristen. – Az életünket mentetted meg! – Mindez persze azt jelenti, hogy csak pár hetünk maradt az új őszi cuccainkat hordani – mosolygott Alicia. – Igen, és emiatt kénytelen is vagyok visszakérni tőletek minden ruhát, amit az utóbbi fél évben kölcsönadtam – húzta meg nyakán a tripla sálat Massie. – Kipusztulok, ha nem vehetek fel valami újat! A lányok rábólintottak. Massie most már csak arra vágyott, hogy levakarja magukról Oliviát, és véget vessen annak, hogy két barátnője öli egymást Derringtonért. Alicia mobilja, mintha csak olvasna Massie gondolatiban, megrezdült az asztalon. – Figyelj! – fordította a kijelzőt Olivia felé Alicia. – Derrington küldött egy sms-t. Kérdezi, mi a helyzet. – Jaj de cuki, milyen figyelmes! – kiáltott fel Olivia. Összefogta és a háta mögé dobta hosszú szőke haját. Kristen és Dylan erre ösztönösen egymásra nézett. Mindketten szemüket forgatták Olivia gügyeségére, de aztán észbe kaptak, hogy ők tulajdonképpen haragban vannak, és elfordították tekintetüket egymásról. – Figyu, Massie, azt kérdezi, itt vagy-e velünk – kérdezte Olivia, fel sem emelve szemét a kijelzőről. Miért nem Cam kérdezi ugyanezt? – Mert hogy szeretné megköszönni a partit – tette hozzá Alicia. – Azt írja, halál jól érezte magát. – A buli végén már megköszönte személyesen. De, mondjuk, fogjuk fel úgy, hogy most a te nevedben is megtette. Massie csípős megjegyzése tökéletesen lepergett Aliciáról. Teljesen bele volt merülve az smsezésbe és az Oliviával való vihorászásba. – Helyes srác – csukta össze telefonját Alicia. – Amelyikőtök megkapja, az tuti nagyon boldog lesz! – Köszi, de akkor sem kérek a csöpögős kerítő szövegedből – torkolta le Kristen. – Megyek is, hozzá kell látnom a ruhatervezéshez. – Nekem is – pattant fel Dylan azonnal. – Valami kifordítható cuccon gondolkozom, mert akkor egy helyett mindjárt két egyenruhánk lesz. – Kurva jó, de ez az én ötletem! – vágta rá Kristen. – Hallottad, mikor elmeséltem a gyűlés után, mi? – A szart! – ordította Dylan. – Egy szavadra nem figyeltem oda egész délelőtt. Massie a szemét forgatva kotorta össze és csapta a hóna alá tankönyveit. De legalább őrá nincs berágva egyik barátnője sem. Biztos volt benne, hogy el fogja tudni rendezni a dolgokat, és megtalálja a módját, hogy kibékítse egymással a két acsarkodót. Csak egy kis időre volt szüksége. Felberregett a csengő, és a lányok behajították papírpoharaikat a legközelebbi szemétládába.

– Te milyen terven töröd a fejed? – kérdezte Dylan Massie-től menet közben. – Majd óra közben kitalálom. A legjobb ötletek mindig törin jutnak az eszembe, mert ott nyugodtan ráérek töprengeni. A jelek szerint Massie-n kívül mindenkit rabul ejtett Derrington külsejének sármos rendezetlensége. De hát hogy bukhat egy normális csaj olyan pasira, aki mindig sortban jár, még télen is? A hidegtől a térdkalácsai folyton lilák voltak, és Massie úgy gondolta: oké, hogy a szerelem vak, de ennyire azért nem vak. Cam viszont egy ütött-kopott motoros bőrdzsekivel fejezte ki a divattal kapcsolatos nézeteit. Ez a darab csak egyike volt a számos holminak, amit a fiú bátyjától, a Briarwoodban idén érettségiző Harristól örökölt meg. Szintén tőle eredt Cam rajongása a The Strokes együttes és a Keresztapa-filmek iránt; de a kedvence ez a dzseki volt. A hímzésekkel díszített barna bőr tele volt repedésekkel és olajfoltokkal, de Massie a piszkos felszínnél mélyebbre látott: értette, hogy ez a ruhadarab ideális keveréke a durvának és a finomnak – éppúgy, mint Cam maga. Bean volt az egyetlen teremtett lélek, aki hallott már gazdája vonzalmáról Cam iránt. Massie pedig idegesítőnek és szánalmasnak tartotta, ahogy Dylan és Kristen egy olyan srác miatt marja egymást, akinek talán egyikük sem tetszik. Egyelőre tehát kénytelen volt egymaga kitalálni azt az ürügyet, amire hivatkozva e-mailt küldhet Camnek. Húszpercnyi gépelés és visszatorlás után a következő változatnál állapodott meg: Hello, Cam! Nem te hagytál itt véletlenül a buli után egy lábszárvédőt? Rajtad kívül csak Renny White volt focistajelmezben, őt viszont nem szeretném felhívni, mert olyan a hangja, mint Snuffleupagusnak a Szezám utcából, és folyton elröhögöm magam, ha vele beszélek! :) –MB

Massie háromszor is átolvasta a levelet, mielőtt elküldte, és csak reménykedni tudott benne, hogy Cam nem felejtette náluk a lábszárvédőjét, mert ő semmi ilyesmit nem talált a parti után. A válasz szinte azonnal megérkezett, amit a gép harangkondulással jelzett. Massie szíve majdnem kiugrott helyéből a hang hallatán. Vastag réteg szájfényt kent az ajkára, és jobb kezével a hajába túrt, mielőtt megnyitotta Cam levelét. Szia, MB! A lábszárvédőm megvan, kösz. Amit Rennyről írtál, azon szétröhögtem az agyam. Nekem is mindig Snuffy jut róla az eszembe. Te, figyelj, igaz, hogy az OCD-ben bevezetik az egyenruhát? Ilyen hírek terjednek. Meg azt is mondták, hogy miattad van az egész. Ha így van, az tök jó! Imádom a bajkeverőket! :) –C

– Jézusom, Bean! – nyelt hatalmasat Massie, aztán az ölébe vette a kiskutyát. – Gyakorlatilag bevallotta, hogy tetszem neki! Most mit csináljak? Felugrott székéről és fel-alá kezdett járkálni a szobában. Beant még eközben is az ölében tartotta. – Itt nem lehet megállni. Lehet, hogy hetekig nem futnánk össze véletlenül. Még a végén elfelejti, hogy tetszem neki! Ha Bean nem lihegett volna a kezében, Massie-t valószínűleg nyomasztotta volna, hogy egymaga van, de így észre sem vette. – Hát ha még beszélni is tudnál! Bár lehet, hogy akkor nem mondanék el neked semmit. Talán jobb is, hogy nem tudsz beszélni. Massie visszaült az asztalához, és gépelni kezdett. Szép hosszú történet, ha akarod hallani, hívj fel. Ha nem, majd elmondom, ha találkozunk. –MB :)

Úgy érezte, baromi ügyesen válaszolt. Felajánlotta Camnek, hogy felhívhatja, de ugyanakkor azt a látszatot is sikerült keltenie, hogy nem halálosan fontos számára, él-e a fiú a felajánlott lehetőséggel. Fél perc sem kellett hozzá, és megszólalt a telefonja. Felkapta. – Szia, Massie! Cam volt az. – Eszel éppen? – kérdezte Massie. – Valami csámcsogást hallok odaátról. – Rágózom. – Szőlő ízű? – Az! Honnan tudod? – Mindig az. Massie-ben akkora energia tombolt, hogy legszívesebben sikoltozott volna. Egész hosszú időre felhagyott a fel-alá járkálással, hogy leülhessen a géphez, és rákereshessen az interneten a Keresztapára, ha esetleg az kerülne szóba. (1972-es film, rendezte Francis Ford Coppola… zzz… zzz… zzz…) Szerencsére nem került szóba. Beszéltek ellenben az osztálytársaikról, a családjukról, a kedvenc weboldalaikról; Cam még azt is megkérdezte Massie-től, milyen az „új lány”, és hogy érinti az, hogy folyton ott van a közelben. Mikor Massie ecsetelte neki, mennyire púp a hátán Claire, Cam azt mondta, meg tudja érteni. Az egész harminchét perces beszélgetés alatt csak kétszer támadt kínos csend, és a fiú megígérte Massie-nek, hogy kiírja neki CD-re a kedvenc Strokes-számait. Ha Camet nem hívja közben vacsorázni az anyja, egész biztosan végigdumálták volna az egész éjszakát. Mikor Massie letette a telefont, úgy érezte, mindjárt szétveti a boldogság. Semmi konkrétban nem maradtak, hogy mikor láthatnák egymást (umm!), de Cam megígérte, hogy még hívni fogja Massie-t, és ő nem is kételkedett ebben. – Kiskutyám – szorította magához Beant a lány. – Úgy szeretnék a barátnőm is lenni, hogy együtt ugrándozhassak magammal örömömben. Elsötétítette az ablakát, nehogy Claire belásson a szobájába, és páros lábbal felugrott az ágyára. Onnan is ugrott a levegőbe kettőt, és hatalmasat ordított, de diadalának megünneplése pontosan eddig tartott. Nagyon hülyén érezte magát attól, hogy egymaga ünnepel.

A Block család birtoka a főépület nappalija 18:36 – Ha velem egy szobában akarsz dolgozni, ott terítsd ki a cuccaidat – mutatott Massie a nappali túlsó felén álló barna antilopbőr heverő mögé –, én pedig itt látok munkához – és ezzel letelepedett egy másik kanapé mögött. Claire-nek esze ágában sem volt vitatkozni erről. Csendben átvonult a szoba túloldalára, és kipakolta nejlonzacskójából a szövetanyagokat a krémszínű szőnyegre. Eljött az alkalom, hogy hosszabb időt töltsön el Massie-vel kettesben, és ha minden jól alakul, az este végére körön belül lesz. – Na és milyen ruhát találtál ki? – kérdezte tőle, bár egy kicsit feszélyezte, hogy két bútordarab is van közöttük, úgy beszélgetnek. – Ugye nem gondolod komolyan, hogy elmondom? – horkant fel Massie. Nem volt goromba; nem az volt a hangjában, hogy „nem mondom el neked”, hanem az, hogy „nem mondom el senkinek”. Attól a perctől fogva, hogy Pia reggel meghirdette a versenyt, minden hetedikesen kitört a titkolódzás és az üldözési mánia. A lányok, ha avatatlan fülektől rejtve akartak „külső kapcsolataikkal” értekezni, a vécéfülkékbe zárkóztak be telefonálni. Az ebédszünetben a kávézó gyakorlatilag teljes némaságba burkolózott. Olyan volt ez az egész, mintha valaki véletlenül megnyomta volna a MUTE gombot: halálos csendben pezsgett az élet. Claire-nek eszébe jutott régi iskolája Orlandóban, és belehasított a szomorúság. Ott egy efféle verseny mindenkit beindítana: a lányok sürögnének-forognának, megbeszélnék ötleteiket egymással, összeállnának csapatokba a barátnőikkel. Az OCD-ben ezzel szemben, ahová elnökvezérigazgatók, politikusok és hírességek gyerekei járnak, senkit nem érdekeltek mások ötletei és a csapatmunka. Egyvalamit akart mindenki: győzni. Pia divattervezőket és szabókat hívott az iskolába, hogy az órák után megismertessék a diákokkal a szabás-varrás alapvető fortélyait, és gyakorlati foglalkozást tartsanak szabásmintakészítésből. Claire valamennyi különórára feliratkozott. Sok lesz a tanulnivaló, de bőven megéri, ha megnyeri a versenyt, és attól kezdve már nem „a Ked cipős új lány” lesz a neve Westchesterben. Az első foglalkozás után, amely a „Mit varrjunk?” címet viselte, Claire elhatározta, hogy mikor az egyenruháját tervezi, a kényelem és az egyszerűség szempontjának fog mindent alárendelni. Hiába mesterei az öltözködésnek az OCD-s lányok, e két fontos dologról mintha folyton megfeledkeznének. Olyan velúrszoknyát képzelt el, amelyiknek nem cipzárja, hanem húzózsinege van. A blézert terveiben kapucnis pulóver váltotta fel, a jobb mellrészén az OCD főnixes címerével. A tetőtől talpig tartó kényelem jegyében póló és edzőcipő tartozott még a Claire-féle egyenruhához. Mindezt természetesen az iskola színeiben kellett elképzelni: világoskékben és gesztenyebarnában. Claire biztosra vette, hogy a hetedikesek életük végéig hálásak lesznek neki, ha megízlelteti velük a lezser öltözködés örömeit. A következő félórában a két lány némán dolgozott; csak az ollók csattogását lehetett hallani a nappaliban. Aztán Claire lopva átkandikált a heverő támlája fölött. Massie a próbababáját méricskélte egy centivel. A lányon egy Juicy Couture tréningruha volt, és a haját a feje tetején tűzte össze: nyilvánvaló volt, hogy mindezzel már a lefekvéshez készülődött. Claire úgy találta, hogy Massie még így is borzasztó csinos. – Látom, hogy leselkedsz – szólt rá Massie anélkül, hogy a fejét felé fordította volna. – Én csak… – Mi vagyok én, a matekházid? – kérdezte Massie, miközben a próbababa derékbőségét méricskélte a centivel. – Hogy mit? Nem… – Akkor meg mit ellenőrzöl?

Claire visszabújt a számára kijelölt helyre, a heverő mögé, és igyekezett eligazodni az ellenségesen rámeredő szabásmintán. Szerette volna, ha Layne ott van és segít neki, de Layne Elivel dolgozott együtt. Délelőtt Claire-t is megkérdezte, nem akar-e velük tartani, de ő, mikor Layne előadta elképzelésüket, udvariasan visszautasította a lehetőséget. Layne ugyanis úgy döntött, hogy Eli lesz a modellje. – Hülyéskedtek? – döbbent meg Claire. A két lány egy papírboltba kísérte el Elit iskola után, ahol a fiú vázlatfüzetet akart venni. – Eszünkben sincs – válaszolta Eli, miközben egy Utrecht jegyzettömb vaskos lapjait morzsolgatta hüvelyk- és mutatóujja között. – Az egyenruhát arra találták ki, hogy megfossza viselőit az önkifejezés szabadságától azáltal, hogy egyformaságot kényszerít rájuk. Claire nagyon igyekezett koncentrálni a fiú eszmefuttatására, de semmi másra nem tudott figyelni, mint Eli csorba, ám égszínkékre festett körmeire. – Mi ezt a koncepciót fejlesztettük tovább: öltözködjön tényleg mindenki egyformán, a lányok és a fiúk is – Eli megnézte a jegyzettömbre ragasztott árcédulát, és gyorsan visszatette a füzetet a polcra. – Szerintem egyszerűen zseniális! – kiáltott fel a büszkeségtől dagadozva Layne. Claire erre az egészre csak valami nagyon szarkasztikusai tudott volna mondani, úgyhogy inkább a szájába tömte gumicukor-készletének utolsó darabját, és csendben maradt. – Tudtad, hogy Layne-nek Eli lesz a modellje? – kérdezte a heverő mögül Massie-től. – Nem mondod! – kiáltott fel az a nappali másik végében. – A barátnőjét kérte fel? – Úgy érted, a barátját? – Nem, nem nyelvbotlás volt – kuncogott Massie. Ezen Claire is elnevette magát. Mire végighallgattak egy John Mayer-, egy Beyoncé- és egy No Doubt-lemezt, Claire kezdte kiismerni magát a szabásmintán. Az első vágástól, amit az anyagon ejtett, sikerélménye lett, és ahogy telt az idő, egyre jobban ellazult, végül már kifejezetten jól érezte magát. Csak úgy repültek a munkával töltött órák. Claire éppen az elkészült szoknyájában gyönyörködött, amikor megszólalt Massie telefonja. – Szia, Alicia! – szólt bele Massie. Claire-nek úgy tűnt, Massie kifejezetten hűvös hangon beszél barátnőjével. Érdekelte, vajon amiatt dühös-e még mindig, hogy Alicia köszönés nélkül lépett le a halloweeni partiról. – Na, mi a pálya? – kérdezte Massie, miután lehalkította a CD-t. – Derrington? Igen, persze, helyes pasi… Miért kérdezed?… És azt kiszedted már végre belőle, hogy tetszik-e neki Dylan?… És Kristen?… Te, figyelj, szerinted elmondja ezeket neked a büdös életben?… Na és Cammel mi a helyzet?… Hát hogy neki tetszik-e valaki. Claire kezében megállt a tű. Elgyengülten támaszkodott a heverő háttámlájának. – Dehogy! Nekem nem jön be Cam. – Massie fel-alá kezdett járkálni a nappaliban. – Nem, csak azért kérdeztem, mert úgy láttam hogy Oliviának viszont nagyon is… Ne mondd már, ott kergette körbe-körbe az udvaron egész este!… Szóval igen? Tetszik neki valaki? – Kicsoda? – suttogta magában Claire. – De kicsoda?! – kérdezte Massie. – Hát akkor tudd meg tőle!… Na figyelj, nekem most muszáj visszamennem dolgozni, de holnap találkozunk… Szedd ki belőle, oké?… Jól van, szia! Claire-nek mindkét keze ökölbe szorult, de görcsbe rándult a gyomra is. A pénteki buli végén volt egy olyan érzése, hogy tetszik Camnek, és most ez a telefon egyértelművé tette, hogy így van. De őrülten szeretett volna még többet megtudni a dologról. – Szóval szent a béke Aliciával? – kérdezte a heverő rejtekéből. – Hivatalosan nem – felelte Massie. – De hát ő a legnagyobb pletykafészek a megyében, nekem meg per pillanat muszáj képben lennem, ezért aztán… – Miért, van valami fejlemény? – Nem hajlandó elmondani telefonon. – Massie hangja ingerültnek tűnt. – De holnap kipofozom belőle.

– Aha… – Claire remélte, hogy Massie nem hallja ki a hangjából a csalódottságot. – Sok szerencsét hozzá! És majd mesélj! Massie válasz helyett ásított egyet. – Figyelj, Claire, én lefekszem. Hullafáradt vagyok. – Már be is fejezted? – nézett Claire elképedve a hatalmas kazal tűre, cérnára és hulladék anyagra, ami Massie-t körülvette. Neki még szombatig minden órára szüksége lesz, hogy elkészüljön a munkával. Érezte, hogy a pánik jeges marka kezdi összeszorítani mellkasát. Minek is vágott bele ebbe az egészbe? Egy deka esélye sincsen. – Nem, még itt minden darabra ráfér egy-két utolsó simítás, de azt már holnap intézem el, suli után. Átjössz megint? – kérdezte. – Oké, amint hazaértem – mosolygott Claire, és hirtelen rájött, hogy miért vágott bele ebbe az egészbe. Ki tudja, miért, de Massie örömmel vette, hogy Claire ott van vele egy szobában, amíg dolgoznak. És erről Claire egyáltalán nem akart lemondani. Az sem érdekelte, hogy mi az oka ennek a hirtelen változásnak; hálás volt a sorsnak, hogy megtörtént. – Én kiteszem a cuccot az ajtó elé egy kukászacskóban. Szerintem te is hagyd ott a tiédet – javasolta Massie, miközben a maradék anyagot hajtogatta –, mert még a végén kilopódzom hajnalban, és meglesem, mit alkottál. – Hogyisne! Adj gyorsan egy zacskót! Igazság szerint Claire egyáltalán nem bánta volna, ha Massie meglesi a munkáját, sőt inkább örült volna neki. Életében most varrt meg először valamit egymaga, és úgy érezte, kimondottan ügyes munkát végzett. De ha Massie így akarja, neki az is jó: letette a kukászacskót az ajtó mellé, és eloltotta a villanyt. Futva tette meg az utat a két ház között. Nem mintha most is attól félt volna, amitől szokott, hogy zombik lesnek rá a fák mögül; csak azért, mert Massie végre egyszer kedves volt hozzá, és mert Cam titokban szerelmes valakibe. Claire biztos volt benne, hogy őbelé szerelmes. És mindezek miatt muszáj volt futásnak erednie.

Az Octavian aulája november 4. 11:15 Massie átrohant az aulán, elsüvített a „Modelleket keresünk!” hirdetések és a „A divat hete az OCD-ben” feliratú plakátok előtt. Ez utóbbiak közül néhányon valaki piros rúzzsal kiigazította a szöveget, ilyen módon: „A divat beteg az OCD-ben”, de Massie-nek most nem volt érkezése díjazni az iskolatársak „szellemes” partizánakcióját. Sürgősen meg kellett találnia Aliciát, aki valamilyen ismeretlen okból nem vette fel a telefonját. Massie még gyorsabbra vette az iramot. Már csak egy megerősítésre várt ahhoz a feltételezéséhez, hogy Cam többet érez iránta egyszerű barátságnál, és készen állt volna rá, hogy megkezdje azt a híres „tapasztalatszerzést fiúk terén”, amiről Alicia mostanában megállás nélkül hablatyolt hencegve. Csakhogy Aliciát sehol sem találta. Még tíz percig kutatta barátnőjét eszeveszetten, aztán úgy döntött, hogy felfüggeszti a keresést: nem akarta lekésni az aznapi OMK-t (ötletmerítő kirándulást), mert hát Cynthia Rowley divattervező stúdióját látni nem adatik meg bármikor az embernek. Kirohant az épületből a parkolóba, és nagy lendülettel felszállt a buszra. Az utastérnek olyan szaga volt, mint a múlt hétről megmaradt tonhalas szendvicsnek. Massie meg sem állt, míg Kristen mellé nem ért. A futástól farmerszoknyája széle körben felhajlott térd fölé. Mikor senki nem nézett oda, Massie gyorsan megigazította. Az antilopbőr zsebek, amiket reggel varrt föl a szoknyára, megbízhatóan tartották magukat. Napközben hat bókot is bekasszírozott értük, de mikor a csajok megkérdezték, hol vett ilyen csini szoknyát, kitalált webcímeket mondott be. Maradjon csak az ő titka, hogy ezek a zsebek két hete még egy másik szoknya szerves részét képezték, csak azt Todd leöntötte szőlőlével. – Kristen! – lihegett Massie. – Nem tudod, hol van Alicia? Nem veszi fel a telóját. – Sejtelmem sincs – nézett Coach karórájára a lány, mint mindig, ha olyat kérdeztek tőle, amire nem tudott válaszolni. – Biztos még nem ért vissza a mintadarab-kiárusításról. – Oda nem reggel nyolckor indult el? – De igen. Viszont Olivia nem volt matekon, úgyhogy szerintem utána még ő is bent maradt New Yorkban, hogy ötleteket gyűjtsön az egyenruhatervéhez. – Hogy mi? Alicia Oliviával ment New Yorkba? – Igen. Miért, te nem tudtad? Massie megrázta a fejét. A külvilág zajai elnémultak számára, és egész testét elöntötte a forróság, mintha petárda robbant volna fel valahol a belsejében. Minden percben szokta tudni, hol van éppen Alicia! Ebben a pillanatban viszont csak annyit tudott, hogy nem tud semmit. Fülének csengésén át is meghallotta, hogy valaki izgatottságtól remegő hangon azt kiáltja: – Nem látta valaki Massie-t? Iszonyú fontos, hogy megtaláljam. Massie a kiborulás szélén állt. Úgy érezte, pillanatnyilag képtelen megbirkózni egy újabb katasztrófával. – Micsoda kibaszott egy tanév ez – mondta Kristennek. – Pedig a java még csak most jön – bökte oldalba a lány. – Látod, ki az, aki kiabál? – Basszuskulcs, Massie, tudod, mi történt? – toppant Massie elé Claire. Nyilvánvalóan a legkevésbé sem foglalkoztatta, hogy az egész busz arra vár, hogy ő leszálljon, és végre indulhassanak. – Nem. Mi? – kérdezte Massie unott hangon, és a szemét forgatta. Lopva megnézte magát a visszapillantó tükörben. Elégedett volt a látvánnyal: csinosnak találta magát, és örült, hogy felszállás előtt tett még egy réteg szájfényt az ajkára. – Nincsenek meg az egyenruháink! – kiáltotta Claire. Annyira elvesztette önuralmát, hogy ajkai között nyálbuborék jelent meg, mikor beszélt.

– Mi az, hogy nincsenek meg? – rántotta le hirtelen Massie maga mellé Claire-t egy üres ülésre, mert nem akarta, hogy más is hallja őket. – Megakartammutatniazegyenruhámatanyu-nakmareggel, ésátmentemakukászsákomért, de… – Hé, hé, lassabban! – szólt rá Massie. – így egy szót sem értek! – Inez kidobta mind a kettőt! Azt hitte, hogy szemét! – Mi a kurva élet?! Na neeee! Hogy a szarba hihette azt?! – Hát mert kukászacskókban voltak! – kiáltotta Claire. – Mert nem bíztál bennem, és attól féltél, hogy meglesem a remekművedet! Hát most tessék, a remekműved már úton is van a peekskilli hulladékégető felé! Massie-ben felvetődött a kérdés, honnan tudja ez az orlandói csajszi, hogy a westchesteri hulladékot Peekskillben égetik el, de idegesebb volt annál, hogy megkérdezze tőle. Ezennel ugrott a nagy lehetőség arra, hogy ő legyen az OCD divatforradalmának híres vezéralakja. Massie-nek hirtelen elfacsarodott a szíve a fehér teniszszoknyáért, amit tegnap fél éjszaka varrt. Maga előtt látta, ahogy egy büdös kukásautó bendőjében, záptojások és szaros pelenkák között zötykölődik, és azon mereng, hogy kerülhetett ide. Minél többet gondolt erre, annál inkább kezdett sajnálkozni mindenkin: sajnálta anyját, aki iskola után elvitte anyagot vásárolni; sajnálta büszke apját, aki már alig várta, hogy lássa lánya remekművét; sajnálta Beant, akit megfosztott esti sétájától a varrás miatt; még a próbababáját is sajnálta, aki egész éjszaka ott állt mellette türelmesen, amíg dolgozott. Gondolkozott rajta, hogy ne sajnálja-e Claire-t is, de számára már nem maradt a sajnálatból. Mind egy cseppig elfogyott. Claire szipogott, aztán tenyere élével megtörölte nedvességtől csillogó orrát. – Életemben most varrtam először. És egész jól sikerült. – Engem meg csak egy lépés választott el attól, hogy történelmet csináljak! – csattant fel Massie, mintha az ő vesztesége tízszerte nagyobb lett volna, mint Claire-é. – Te tök gyorsan varrsz, te még összehozhatsz valamit szombat estig. – Hülye vagy? Négy nap alatt? Szerinted én a Paradicsomban élek? – Hogy jön ez ide? – Úgy, hogy Éva-kosztümöt nem veszek fel! Claire felnevetett. Massie visszamosolygott rá. Dylanen és Kristenen már kísérletezett ezzel a poénnal, de ők nem értették. – De esetleg ha együtt csinálnánk valamit, akkor… – Na, azt felejtsd el – szakította félbe Massie. – Egyedül akarok bevonulni a történelembe! – Hmmm… – dünnyögött Claire, és indulásra készülve felemelkedett ültéből. – Na mi az? – kérdezte ingerülten Massie, és ő is felállt. Összefogta kibontott haját, aztán a válla mögé dobta. – Semmi, csak eltöprengtem valamin… De mindegy, úgysem mennél bele. – Mibe? – csattant fel Massie. – Figyelj, téged egy cseppet sem vonz, hogy a Teen People szerkesztői jelenlétében kiállhass a színpadra egy vadonatúj ruhában, és bemutathasd az egész suli előtt a modelledet… illetve hát a közös modellünket? – Kö-laire, fogd már fel, kurvára nem vagyok hajlandó… – Massie hirtelen elhallgatott. Közelebb hajolt Claire-hez, és suttogóra fogta: – Úgy értsem, hogy ha velem dolgozhatsz, érvénytelennek tekinted a fogadást? És Massie ebben a pillanatban észrevette, hogy Claire két centivel magasabb lett, mint ő. Lenézett a lány lábára, és meglátta, hogy magas sarkú fekete Capezio tánccipő van rajta, fehér vászonzoknival. És legnagyobb megdöbbenésére azon kapta magát, hogy hiányzik neki Claire megszokott Kedje. – Ja. Abban az esetben a fogadásunk a múlté. – Testsúlyát bal lábáról lassan áthelyezte a jobbra. – De csak ha most tényleg társak leszünk. Nem úgy, mint a halloweeni partin. Most komolyan is kell gondolnod. – Hmmm… – dobolt alsó ajkán műkörmös mutatóujjával Massie. – Lássuk csak…!

Claire türelmetlenül szusszant egyet. – Na jó. Úgy lesz – bökte ki végül. Claire arca felragyogott. – De csak a divat ügyéért teszem meg – tette hozzá Massie. – Meg persze a szüleink kedvéért. – Csak azért? Tényleg? – fordult meg magas sarkán Claire, aztán elindult előre, a busz ajtaja felé. – Nem gondoltam volna. Én viszont azért teszem meg, mert nyerni akarok! Átnyomakodott a széksorok között, és lebukdácsolt a lépcsőn. Hogy ki ne törje a bokáját, lábujjhegyen futott vissza a tanterembe; szőke tincsei az arcát csapkodták, de eszébe se jutott, hogy megálljon copfba kötni a haját. Apróságokkal nem foglalkozott. Massie úgy nézte őt a busz ablakából, mintha először látná. És bizonyos tekintetben valóban először látta.

A Block család birtoka a főépület előtti pázsit november 6. 15:58 Todd Lyons leugrott a Briarwood Academy iskolabuszáról, ahonnan gyümölcsleves dobozok záporoztak utána. Az egyiket felkapta a földről, és sikerült még azelőtt visszahajítania a buszra, hogy a sofőr becsukta volna az ajtót. – Ezt tartsd meg magadnak, Dick! – rikoltotta kétrét görnyedve, és harsányan nevetett. – Richardnek hívnak, nem Dicknek, világos? Massie a házuk előtt álló egyik terebélyes tölgyfa mögül figyelte a távolodó buszt. Éppen Beant sétáltatta, és nem volt abban a hangulatban, hogy össze akarjon találkozni Toddal. Úgy döntött, fedezékben marad, amíg Todd be nem lép a vendégház bejáratán. A kisfiú az ösvényen baktatott, rugdalta az apró fehér kavicsokat, ahogy lépett. Ez a hang azonban felhergelte Beant. – Cssst! – fogta be Massie a kölyökkutya száját. Todd már majdnem elérte a házat, mikor a busz visszatolatott a főépület elé. Nagyot szisszent, amikor megállt, és csikorgott, amikor az ajtaja kinyílt. Valaki leszállt róla. – Hé, Todd! Várj! Massie kidugta a fejét a fa mögül, hogy lássa, ki az. – TODD! – Úristen, ez Cam! – súgta a lány Beannek. Cam Todd után eredt. Mikor utolérte, mindketten megálltak és beszédbe elegyedtek egymással. Massie egy fával közelebb lopakodott hozzájuk, mert szerette volna hallani, amit mondanak, de egyetlen szót sem tudott kivenni. Legalább húsz cigánykeréknyi távolság volt még közöttük. Nem érezte Cam Drakkar Noirjának illatát, nem tudott belenézni sem a kék, sem a zöld szemébe, és nem látta, milyen pulóvert visel a bőrdzseki alatt. Csak egyvalamit volt módjában megállapítani: hogy a fiú cingár feneke hullajól néz ki a sötét Diesel farmerben. Figyelte, ahogy Cam leereszti jobb vállát, amitől zöld vászon válltáskája a földre huppant. Aztán Cam leguggolt, és kotorászni kezdett a táskában; végül megtalálta, amit keresett: egy CD-tok alakú valamit, ami mintha befőttes gumikkal lett volna átkötve. Odanyújtotta Toddnak a csomagot, aki azonnal a hátizsákjába süllyesztette azt. Cam erre barátságosan megveregette Todd vállát, és elszaladt az autóút irányába. Todd csak állt és integetett utána; ő sem volt kevésbé elképedve, mint Massie. A lány megvárta, amíg Cam egy fél háztömbnyi távolságra ér tőlük, aztán előugrott a fa mögül. – Helló, Todd! Hogy vagy? – Most már csodálatosan, kiscicám! Hát te? – Nem Cam Fisher volt az, aki az előbb elrohant innen? – Massie vetett egy gyors pillantást Todd hátizsákjára; szerette volna látni, mi van benne, de be volt cipzárazva. – De igen – felelte Todd, és megindult az ösvényen a vendégház felé. Massie követte. – Mit keresett itt? – kérdezősködött tovább, és azt gondolta, ha sikerül bosszankodást színlelnie, Todd nem szúrja ki, hogy szerelmes. – Csak erre járt. Figyelj, nincs kedved játszani velem egy Tony Hawk's Underground-ot? – De, állatira szeretnék, viszont muszáj megfürdetnem Beant. – Letette a kiskutyát a földre, és az orra előtt legyezett a kezével. – Jó rég mosdattam utoljára, és már olyan a szaga, mint egy hetes edzőcipőnek. – Segítek neked, jó? – hajolt le Todd, hogy megsimogassa Beant, de a kiskutya eliszkolt előle, és gazdasszonya lába mögé bújt. Massie-nek egy percig sem volt tovább türelme ehhez a játékhoz. Tudta, hogy Cam küldött neki valamit Toddal, és meg akarta kapni. Feltételezte, hogy Todd azért nem adja oda neki Cam szerelmi

ajándékát, mert féltékeny rá. – Drága, kicsi Todd! – Massie a kisfiú vállára tette a kezét, és mindketten megálltak. A lány addig bűvölte Toddot borostyánszínű szemeivel, amíg annak egy verítékcsepp meg nem jelent szája felett. – Tudom, mit rejtegetsz a hátizsákodban. Ide vele. – Hogy mi van? – kapaszkodott bele mindkét kezével a hátizsák vállpántjaiba Todd. – Add szépen ide. – Szeretnéd? – Igen. – Nagyon? – IGEN! – Na jó! – sóhajtott fel a fiú; levette válláról a hátizsákot, és közelebb lépett Massie-hez. A lány érezte, hogy izzadni kezd a tenyere. – Felkészültél? – kérdezte Todd. – Bazmeg, FEL! Todd lábujjhegyre állt, aztán előrelendült, és száját Massie ajkaira nyomta. – Júúújj! – sikított fel a lány. Bean csaholni kezdett. Massie dörgölni kezdte száját aranyszínű szatén bomberdzsekijének ujjával. Felkapta Beant, és a pofátlan kis srác után nézett, aki hanyatt-homlok menekült. – Azonnal gyere vissza! – kiáltott utána. – Miért? Kérsz még? – nézett vissza Todd, és Massie-re kacsintott. – A lószart! Add ide, amit Camtől kaptál! – A Medal of Honort?! Mióta esz ennyire a fene a videójátékokért? – Micsoda?! Egy videójátékot kaptál tőle? – Massie sehogy sem akart hinni Toddnak. – Azt hát. Bocs, most mennem kell. De majd felhívlak – integetett teátrálisan. – Beszéljük meg, mikor folytatjuk! – Azt lesheted! Todd eltűnt az ajtó mögött. Amit magával vitt, sokkal több volt, mint Cam ajándéka. Ugyanis november hatodikán, egészen pontosan 16 óra 17 perckor Todd Lyons elrabolta Massie Block első csókját. Sajnálatos módon azonban sosem nyílt alkalma, hogy visszaszolgáltassa.

A Westchester Pláza földszintje november 7. 17:17 A bevásárlótáska viaszos zsinórfüle mélyen vágott Massie tenyerébe, de ő örült a fájdalomnak, amit okozott. A tenyere közepén húzódó bíborvörös barázdákat a megdicsőülés nehezen szerzett stigmáinak tekintette, egy sikerrel véghezvitt küldetés tanújeleinek, amik egy percre sem engedik, hogy elfelejtse: tizenöt kínkeservesen aszketikus nap után végre visszatérhetett az élet színpadára. Alicia, Kristen és Dylan mindkét kezében irdatlan mennyiségű Coach, LaCoste és Guess márkajelzésű nejlontáskát cipelt, de Massie még náluk is többet. – Jaj, miért nincs a plázákban bevásárlókocsi? – nyafogott Dylan. – Sokkal több cuccot tudnánk megvenni, ha aztán nem kellene mindent kézben hurcolásznunk. – Bevásárlóserpát lenne jó fogadni – nevetett Massie. Egyik lábát feltette egy padra, és combjára helyezte a táskáit, hogy kezét pihentesse. – Tudjátok, egy ilyen izmos, vagány fickót, aki egész nap a nyomunkban loholna, amíg vásárolunk, és ő hozna mindent utánunk. – Erre egy lány nem serpát fogad, hanem pasit szerez magának – tiltakozott Alicia. – És én már dolgozom az ügyön. Dylan és Kristen együtt kuncogott Aliciával a poénon, de Massie hangosan felnevetett. Az utóbbi napokban nagyon hiányoztak neki Alicia csípős és nőiesen magabiztos benyögései, ezért most túláradó örömmel fogadta, hogy barátnője végre Olivia-mentes, és visszatért övéi közé. – Hát Olivia mit csinál ma délután? – kérdezte tőle. Azon volt, hogy érdeklődése szívből jövőnek tűnjön. – Péntekenként tánca van. – És ma is elment? A bemutató előtti napon? Gondolom, jól felnyomta az agyadat. Te biztos szerettél volna próbálni még egyet, igaz? – Az is meglesz, Olivia nálam alszik. – Igen? – képedt el Massie; azt sem tudta, merre nézzen. – Nem megyünk be az A&F-be? – kérdezte Kristen, és már meg is indult gyors léptekkel az Abcrcrombie & Fitch üzlete felé. – Hát ott biztos nem találsz olyasmit, amit egészséges ember felvenne egy divatbemutatóra – vetette ellene Alicia. – Az biztos, viszont ki akarom tenni a falamra a legújabb bevásárlótáskájukat. És ajánlom, hogy ő is rajta legyen! – mutatott Kristen a kirakatüvegre ragasztott plakáton a modellre. A pasas egyik fele fénykép volt, a másikat festékszóróval rajzolták a poszterre. – Szóval te nem alszol nálunk ma éjjel? – kérdezte Massie Aliciától mintegy mellékesen, miközben gyapjúkardigánok és farmerdzsekik között turkált a polcokon. – Hú, tökre elfelejtettem, hogy péntek van – mondta Alicia, de szemével sikerült mindvégig elkerülnie Massie tekintetét. A másik két lány felé fordult, akik a pólókkal megrakott asztal túloldalán szemrevételezték a választékot. – Ti mentek? – Naná – vágta rá Dylan. Kristen csak bólintott. – A ti egyenruhátok már készen van? – Majd Massie-éknél befejezzük – felelte Kristen. Alicia megfogott egy köteg vállfát, és ide-oda csuruszkolt velük a ruhaállvány rúdján. – Nem úgy volt, Kristen, hogy ma este Derringtonnal mész kapura rúgást gyakorolni? – Nem, az hétfőn lesz – fintorgott a lány –, de nem volt szándékomban világgá kürtölni. – Lopva Dylanre nézett, akinek előbb vörös lett az arca a méregtől, aztán sárga az irigységtől. – Hétfőn focizol Derringtonnal? – kérdezte végül. Széthajtogatott egy pólót, és szemből magára terítette, mintha azt nézné, jó-e neki méretben, de aztán visszadobta az asztalra, és többé rá sem

nézett. – Igen, megígértem neki, hogy ha ad pár leckét kapura rúgásból, a szezon elején beviszem egy bajnoki meccsre. – Szeretnél te tőle leckéket venni, de nem kapura rúgásból! – morogta Dylan. Massie már sírni tudott volna a két lány folytonos marakodása miatt. Ha legalább a Louis Vuittonban vagy a Sephorában lennének, akkor most szépen odébb sétálna, és venne magának valamit; de az Abercrombie-ban?! Fúj! Itt egy van, ami divatos, és az ő maga. – Szerda este a hosszú autóúton New York felé biztos elmeséli majd, mekkorákat bénáztál – vágott vissza Kristennek Dylan. – Milyen hosszú autóúton? – ráncolta a homlokát Kristen. – Csak nem mész be New Yorkba Derringtonnal úgy, hogy másnap tanítás van? – Hogyne mennék! Aznap este lesz Tommy Hilfiger szülinapi partija a Four Seasons Hotelben. Kétszemélyes meghívókat kaptunk rá anyámmal meg a húgaimmal, ők is hoznak magukkal valakit. Én meg megkérdeztem Derringtont, hogy eljönne-e velem, és igent mondott. Jut is eszembe, addig még vennem kell neki egy hosszúnadrágot. – Szerintem mind a kettőtöket csak kihasznál – jegyezte meg Massie, aki éppen egy buggyos cargo nadrág zsebeivel babrált. – Basszus, ez az üzlet tökre Gap! Húzzunk már kifelé innen, mert még a végén megtetszik valami ocsmányság! – De hogy érted ezt, hogy mind a kettőnket kihasznál? – kérdezett vissza Dylan. – Úgy, ahogy mondja – vágta rá Alicia. – Több ajándékot kap tőletek, mint egy kiskölyök, akinek frissen váltak el a szülei. Kristen, te az elmúlt héten gyakorlatilag minden leckéjét megcsináltad, te meg, Dylan, a lábai elé hordtad az összes DVD-t és videójátékot, amit az anyád hazahozott a munkahelyéről. Mondjátok már meg: ő mit adott nektek mindeközben? – Engem nem csak kihasznál, vedd tudomásul! – kiáltotta Kristen, és elviharzott az üzlet hátsó részébe. – A kurva életbe, sose megyünk el innen! – dühöngött Massie, és levett a polcról egy csipkés fehér camisolét. – Na, akkor én ezt felpróbálom! Alicia lekapott egy farmer miniszoknyát a vállfájáról, és Massie után sietett a próbafülkék felé. Kristen kapkodva válogatott az akciós ruhák között a polcon, de mikor egy csokibarna kordbársony rakott miniszoknya akadt a kezébe, megállt. – Hú, ez nagyon helyes! – mondta fennhangon. – És le is van értékelve! – A fenét, ez nincs – mondta Dylan, aki egyszer csak ott állt Kristennel szemben, és egy ugyanolyan szoknya volt a kezében. – Csak véletlenül került ide belőle, de ez a fajta ott áll halmokban a pénztárak mellett. Kristen először a Dylan kezében lévő szoknyára nézett, aztán egyenesen bele a lány zöld szemébe. – Ugye nem akarod megvenni?! – Erőteljesen gondolkozom rajta. – Jó, de holnap este én veszem fel! – A szart! Én! Massie ekkor lépett ki a próbafülkéből, és elöntötte a méreg. A fehér camisolét, amit esze ágában sem volt megvenni, begyűrte egy kupac gyapjúnadrág alá. – Van egy ötletem: egyezzetek meg gyorsan, melyikőtöké legyen a szoknya, és melyikőtöké Derrington. Aztán húzzunk, mert még be akarok menni a Versace Jeansbe, mielőtt bezár a pláza. – Ha már itt tartunk, Kristen ugye lenyúlta az ötletemet, a kifordítható egyenruhát – heveskedett Dylan. – Ebben hogy teszel igazságot köztünk? – Na nehogy már! – háborodott fel Kristen. – Azt egyáltalán nem te találtad ki! Egyébként is, a te egyenruhádat az anyád divatszabója csinálja. Ne aggódj, ezt mindenki tudja. – Hát az csalás – szólt közbe Alicia, aki épp akkor lépett ki a próbafülkéből. – A saját munkáddal kell versenyezned! – Alicia átnyújtotta a farmerszoknyát és a hitelkártyáját az első arra járó eladónőnek. – Blokkolná ezt nekem, kérem? Itt megvárom. Az kikapta a kártyát Alicia kezéből, és dühös arckifejezéssel elindult a pénztár felé.

– Én azt mondom, mindketten tegyetek le erről az ötletről! – mondta Massie. – Miért? – kérdezte a két rivális egyszerre. – Mert egy nagy baromság, és ha valamelyikőtök megnyeri vele a versenyt, kénytelen leszek egy kifordítható egyenruhában leélni életem hátralévő részét. Az eladónő visszatért Alicia hitelkártyájával és szoknyájával. – Itt írja alá, kérem, Mr. Antonio Rivera – dugta a blokkot Alicia orra alá gúnyos grimasszal. – Na végre! – sóhajtott fel Massie. – Nektek viszont mondanék valamit. – Dylanhez és Kristenhez beszélt, de közben a selyemtopokat nézegette. – Hagyjátok a fenébe a kifordítható ruhát mindketten, és legyetek inkább az én modelljeim! – Részemről oké – egyezett bele Kristen. – Tegnap éjjel véletlenül úgyis hozzávarrtam a szoknyát a pizsamanadrágomhoz… így viszont legalább a győztes csapatban benne lehetek! – Akkor te válaszd a győztes csapatot, Derrington meg legyen az enyém – vágta rá Dylan. – Te jó isten! – kiáltott fel Alicia. – Felejtsétek már el ezt a lepra pasit, aki csak kihasznál titeket! – Lehet, hogy Kristent csak kihasználja, de engem szeret – jelentette ki Dylan. – Mindkettőtöket kihasznál, bebizonyítsam? – Alicia levetette magát a próbafülkék előtt álló fehér kanapéra, és előkapta a mobilját. – Gyertek, üljetek ide! A két lány szót fogadott: leültek Alicia két oldalára. – Hangosan beszéljetek – szólt rájuk Massie, aki egy nagy halom ruhával igyekezett a próbafülkék felé –, erről nem szeretnék lemaradni! – Na figyu – kezdte Alicia. – Kristen, ti terveztetek valamit hétfőre, igaz? – Ja. Alicia előredőlt ültében, és bepötyögött neki egy sms-t a telefonjába. A két vetélytárs odahajolt hozzá, hogy lássák, mit csinál. Alicia: Derrick:

Micsinálsz hétfőn suli után? Focizni megyek. Mér?

Kristenről sugárzott a büszkeség, mikor a választ elolvasta. – Na látod! – olvasta Alicia fejére. Alicia: Derrick: Alicia: Derrick: Alicia: Derrick:

Az őseim lelépnek otthonról. Fasza! Gondoltam, csapok egy jacuzzi-partit. Ki lesz ott? Én :) Idő?

– Hányra beszéltétek meg a focileckét? – kérdezte Alicia Kristentől. – Fél ötre – felelte az, de már nem mosolygott. Alicia: Derrick:

4:30 Ott a helyem!

– Nocsak, nocsak! Hát megkaptuk a választ – Dylan tett az ajkára egy kevés szájfényt. – Nem úgy tűnik, mintha odáig lenne érted! Alicia erre megfordult, és Dylanre nézett. – Te hánykor találkozol vele szerdán? – Hatkor, miért? Alicia nem válaszolt. Alicia:

Bocs, elnéztem az időpontot. Jacuzzi szerdán 6kor. Az is jó?

Derrick:

Mindenképpen ott leszek!

– Na, kedveskéim, az ilyen pasit nevezik gennyládának – szögezte le Alicia, és miután telefonját visszadobta Prada táskájába, felállt, hogy megnézze, hogy halad a ruhapróbálással Massie. – Ez a srác nemcsak a halloweeni partira öltözött jelmezbe, ez mindig jelmezt visel, és úgy váltogatja őket, ahogy éppen kényelmes neki. Massie erre gyorsan kibújt a fülkéből: látni akarta, mit lép a történtekre Dylan és Kristen. A két lány néma csöndben ült a kanapén. Ahhoz sem volt lelki erejük, hogy egymásra nézzenek. Kristen hol keresztbe tette egyik lábát a másikon, hol egymás mellé tette a kettőt; Dylan pedig jó nagyot markolt a mentolos cukorkából, amivel tele volt az ezüstedény az előttük álló kisasztalon. – Nem értem – fakadt ki végül Dylan. – Annyira boldog volt, hogy eljöhet velem a Four Seasonsbe! – Képzelem! Nagyjából annyira, mint amikor én megkértem, tanítson meg kapura rúgni. Dylan vett magának még egy marék cukrot, aztán odatolta a tálat Kristen elé. Az tagadólag rázta a fejét, de köszönőleg mosolygott Dylanre. – Akkora barom vagyok – sóhajtott fel Dylan. – Mert elhitted, hogy Derrington szeret? – Nem! Mert hagytam, hogy közénk álljon. – Hát bizony – Kristen egymás mellé helyezte két lábát, és teljes felsőtestével Dylan felé fordult. – Hogy utáltuk egymást! – Nem is. – Szent a béke? – Szent. A két lány összeölelkezett, és megfogadták, hogy soha többé nem hagyják, hogy egy pasi belerondítson barátságukba. Pláne egy ilyen szexmániás, mint Derrington. – Ez azt jelenti, hogy csapatban versenyzünk tovább, és lesztek a modelljeim? – kérdezte Massie. A két válláról farmernadrágok lógtak az összes létező árnyalatban, a két karján pedig élénk színű topok tornyozódtak. – Este próbálhatunk nálam. – De akkor Claire-t is el kell viselnünk? – gyanakodott Kristen. – Remélem, azt nem – ijedt meg Dylan. – Én még mindig be vagyok rá rágva a messangerkalózkodása miatt – fordult most Massie felé. – Tökre beszoptam, hogy veled chatelek, és te írtad nekem, hogy kövér vagyok! – Én meg azt, hogy te akarod, hogy farmersortban és színes harisnyában menjünk suliba – tette hozzá Alicia. – Basszus, hogy hihettétek el, hogy én írogatok nektek ilyesmit? – akadt ki Massie. – Akkor viszont miért kell elviselnünk a kis görényt? – kérdezte Dylan. – Mert semmi körme nincs, úgyhogy kiválóan tud tűbe fűzni nekünk. Jó lenne, ha nem dühítenétek fel, mert akkor kínlódhatunk vele magunk. – Hát jó. – Hát jó. Massie várta, hogy Alicia is bemondja a „hát jó”-t, de aztán eszébe jutott, hogy ő nem is tagja a csapatnak. – Figyelj, Alicia, nekem tudnád adni a bevásárlótáskát? – kérdezte Kristen, és le sem vette a szemét az Alicia kezében himbálódzó fekete-fehér Abercrombie-modellről. – Persze – felelte a lány, és már nyújtotta is a zacskót. – Ha akarod, a szoknyát is tartsd meg. Nekem nem is tetszik igazán. A lányok a kijárat előtt, a Neiman’s ékszerszalon mellett várták Isaacet, Massie-ék sofőrjét, aki, mint mindig, most is pontosan a megbeszélt időben érkezett meg a Range Roverrel, hogy hazafuvarozza őket. Az út azzal telt, amivel mindig: a lányok bekapcsolták az autórádiót, és együtt énekeltek vele, kipletykálták az idegesítő csajokat az osztályból. De volt valami, ami nem volt ugyanolyan, mint mindig. Egy év óta ez lesz az első péntek éjszaka, amit Alicia nem Massie-éknél tölt.

Isaac lehúzódott az út szélére a Rivera család birtokának fekete kovácsoltvas kapujánál, kiszállt az autóból, és kivette a csomagtartóból Alicia csomagjait. – Jók legyetek az éjjel! Hiányozni fogtok, csajok – szólt még be az ablakon a lány. – Iszonyatos lesz a legeslegjobb barátnőim ellen versenyezni holnap! Ez az egész egyenruha-hiszti egy nagy szar – mondta, és vágott egy mogorva grimaszt hozzá. De Massie átlátott rajta. Akinek akkora bánata van, mint Alicia állította magáról, annak nem ragyog így és nem ennyire élénk a szeme.

Az Octavian színházterme november 8. 18:45 A kulisszák mögött az esti bemutató modelljei már javában paráztak. Egyesek lámpaláztól szenvedtek, mások hisztiztek, hogy nem hajlandóak felvenni az egyenruhájukat, vagy azért, mert úgy gondolták, dagadtnak néznek ki benne, vagy azért, mert nem akartak Eli jelenlétében átöltözni. Claire a büféasztal mellett állt, és a csokimázt nyalogatta le az ujjairól. Massie odalépett mellé, és levett az asztalról egy palack Glaceau Smart Water ásványvizet. – Na, hát ez lenne az! – jelentette ki elégedetten. Lélegzetelállítóan csinos volt. Kibontott, egyenes haja szállt a levegőben, és új ruhájában: egy bodros, áttetsző, pillangóujjú blúzban (ami alatt bézsszínű camisolét viselt) és egy barackszínű szoknyában, ami suhogott és lobogott minden lépésénél, egy francia manökenre emlékeztetett. A fekete svájcisapka, amit a lányok megfogadtak, hogy csak a bemutatóra vesznek fel, már a fején volt. A Teen Vogue-ban, ahonnan ötleteket gyűjtött az egyenruhájához, Claire már látta pont ugyanezt az összeállítást: csak a szoknya háromszázötven dollárba került. – Tök jól nézel ki! – fakadt ki Claire-ből. Lenézett új, piros mokaszinjára, és sajnálta, hogy anyja ehhez ragaszkodott, és nem engedte, hogy inkább azt a lapos sarkú cipőt vegye meg. – Kösz – felelte Massie. – Hát a te kezeddel mi történt? – Összekentem a fánkkal – szégyenkezett Claire. – Nem, a ragtapaszok miért vannak rajta. – Massie megigazította a sapkát a fején, egy kicsit féloldalasabbra vette. – Ja? Lett néhány vízhólyagom a tűktől, de nem érdekes. Az a lényeg, hogy tök jól éreztem magam veletek. A legjobb volt, mikor divatfotókat csináltunk. Még ma éjszaka elküldöm a képeket az otthoni barátnőimnek! – Igen… jó buli volt – mondta kissé kétkedő hangon Massie. – Hihetetlen, hogy fenn tudtunk maradni négyig! Istennek legyen hála a kávéfőzőkért! – Meg azért, hogy Dylan akkorákat fingott! Engem az tartott ébren órákon át. Massie hahotázott. Claire is elnevette magát, aztán megdörgölte fáradt, égő szemeit. Hosszú ideje nem érezte már magát olyan jól, mint az elmúlt éjjel. – Annak örülök a legjobban, hogy Dylan és Kristen végre megbocsátott a nevedben küldött üzenetekért. – Nem is kellett érte semmi mást tenned, csak befűznöd a tűiket, megvarrnod az egyenruháikat, és három órán keresztül, amíg ők az Entertainment Televisiont nézték, gyártani számukra a pattogatott kukoricát. – Mindegy. Megérte. – Ti mit kerestek még itt? Claire a hangra sarkon fordult; egy diák rendezőgárdistát, Pia egyik lelkes seggnyalóját pillantotta meg, aki kezében egy csatos mappával, Sevens farmerjának derekára tűzve pedig egy rádió-adóvevővel közeledett feléjük. – Miért nem vagytok még a sminkesnél vagy a fodrásznál? – Eltévedtél – tette helyre Massie. – Mi nem modellek vagyunk, csak úgy simán állati jól nézünk ki. – Hát, nem tudom – lapozgatott a lány a mappájában –, nekem ide az van felírva, hogy mindketten rendeltetek köntöst az átöltözéshez. – Nem átöltözéshez rendeltük, hanem azért, mert nem akarjuk, hogy bárki is meglássa, mi lesz rajtunk a bemutatón – világosította fel Massie. – De hát én most látom – motyogta a lány összezavarodva. – Azt te csak hiszed – vágta rá Claire. Massie-ék még egyszer elpróbálták a szövegüket, amit majd a színpadon mondaniuk kell, aztán

megnézték, hogy alakul Dylan és Kristen a sminkmester kezei alatt, végül odalopództak a függönyhöz, és kikukucskáltak a nézőtérre. A DJ már nyomta a zenét a közönségnek. Kezdésig még volt egy negyedóra, de a széksorok már teljesen megteltek. – A Producerek bemutatóján a Broadwayn feleennyien sem voltak – súgta Claire-nek Massie, ahogy a függöny résén kikandikáltak. – Odanézz, ott vannak a Teen People szerkesztői! Az első sor közepén. – Úristen, mennyi fotós! – harapott rá hüvelykujja körmére Claire. Bármennyire is lenyűgözte Claire-t, hogy hányan kíváncsiak a divatbemutatójukra, igazából csak egyvalakit keresett a nézőtéren. Figyelmesen végignézett minden sort, vadászott a bozontos fekete frizurára, a barna bőrdzsekire és hanyag testtartású viselőjére. – Lányok, maguknak most dolguk van a modelljeik mellett – krákogta Ms. Burns. Claire korábban sosem látta az igazgatónőt ilyen közelről. Úgy találta, hegyes, kampós orrával és apró szemeivel tényleg héjára emlékeztet. – Mindjárt kezdődik a bemutató, úgyhogy legyenek szívesek elfoglalni a helyüket – szólt rájuk még egyszer. – Indulás, hess! A két lány egész úton vihogott, amíg Kristenékhez ért: a madárarcú diri azt mondta nekik, hogy hess! A lányok a színpadra lépés sorrendjében álltak be egymás után a sorba. Massie, Dylan, Kristen és Claire voltak az utolsók. – Bízzunk benne, hogy a közönség nem alszik el, még mielőtt mi következnénk – suttogta Dylan. A fodrász külön-külön fényesítette ki minden egyes göndör hajtincsét, amik így most csillogvavillogva lobogtak minden mozdulatára. A füstös hatású szemfestés, Bobbi Brown sminkmester remeke még élesebbé varázsolta tekintetét: szinte izzottak szemei. – Ne félj te attól, hidd el, a legjobb helyre kerültünk a bemutató végén – nyugtatta Massie. – Közvetlenül azután van a szavazás, hogy lementünk a színpadról. Ha bejutunk a döntőbe, még frissek lesznek rólunk az emlékeik. – Fú, tényleg, akkor tökre szerencsénk van – csillant fel Claire szeme. – Hát azért ezt nem bíztam a szerencsére – jegyezte meg Massie. – Tegnap este felhívtam Piát, és megkértem, hogy ide osszon be minket. – És simán megtette a kedvedért? – csodálkozott Kristen, de a nyakát közben mereven tartotta, nehogy feltornyozott szőke haja leomoljon. – A kedvemért? – kérdezett vissza Massie. – Azért azt ne felejtsük el, hogy az egész verseny az én ötletem volt. Ez volt a legkevesebb, amit megtehetett értem. Ebben a pillanatban a zene elhallgatott, és a fények kihunytak a nézőtéren. Döbbenetes csönd lett úrrá a színháztermen: csak a nézők mocorgása hallatszott a székeken, meg az, ahogy néhányan a műsorfüzetet lapozgatták, de mikor mindenki kényelembe helyezte magát, ez a zaj is elült. Viszont amikor Burns igazgatónő a kezébe vette a mikrofont, kitört a tapsvihar. Az olajban sistergő szalonnának van ilyen hangja, gondolta Claire. A kifutóra irányított rózsaszín reflektorok fénye beszivárgott a függöny résein át, és csíkokat festett a kulisszák mögött várakozó lányok arcára. Claire végigtekintett a felsorakozott vetélytársakon, mindenkire vetett egy lopott pillantást. Layne és Eli egymás mellett álltak, válluk gyengéden össze-összesimult valami zene ritmusára, amit rajtuk kívül senki más nem hallott: csak az ő fejükben létezett. Claire őrülten vágyott rá, hogy ő is összesimulhasson így valakivel, és azonnal Cam jutott az eszébe. – Sok sikert – tátogta neki Layne, mikor észrevette, hogy figyeli. – Nektek is – felelte Claire súgva, és komolyan is gondolta. Az utóbbi napokban alig találkozott Layne-nel. Nagyon hiányzott neki barátnője, és már alig várta, hogy véget érjen A divat hete az OCD-ben, és minden visszazökkenjen a megszokott kerékvágásba. Még akkor is, ha majd olyan ruhát kell hordania, amit Eli készült bemutatni.

Aliciából és Oliviából csak úgy sugárzott a magabiztosság. Olivia plasztikailag megújult orra tökéletesre volt púderezve, szőke haját pedig nyílegyenesre szárították be. Így leért majdnem a fenekéig. Égszínkék bogarú szemét a sminkmester fekete szemceruzával húzta ki, amitől tekintete, ha lehet, még elevenebb és tündöklőbb lett. Alicia mindenben pont az ellentéte volt. Sötét árnyalatú, fejedelmi vonásai lágyak és barátságosak voltak, de ezekkel ugyanolyan lenyűgöző hatást tett arra, aki látta, amilyet Olivia. Még szebb is volt, mint szőke barátnője, de kevésbé látványos módon. Claire figyelte, ahogy Kristen és Dylan egymás hajával babrál, ahogy küzdenek a gravitáció törvényével, és igyekeznek minden egyes selyempuha hajszálat a számára előírt helyen tartani. Befogunk égni, gondolta. – Jó estét kívánok! – hangzott fel Ms. Burns hangja a hangszórókból. – Szeretettel üdvözlöm minden kedves vendégünket divathetünk záró eseményén, az egyenruha-tervező verseny bemutató előadásán. Diákjaink nevében is, akik hatalmas munkát végeztek az utóbbi napokban, köszönöm önöknek, hogy eljöttek. Újabb tapsvihar. – Mielőtt… – folytatta volna az igazgatónő, de kénytelen volt megvárni, amíg elül a taps. – Mielőtt felgördülne a függöny, szeretném… – Hjőőő! Hjőőő! – vijjogott valaki a nézőtéren: meg kell adni, élethűen utánozta a héja vijjogását. A nézőtérről szórványosan elfojtott kuncogás és néhány határozott pisszegés hangzott még, aztán az igazgatónő folytatta mondókáját, mintha mi sem történt volna: – …szeretném köszönteni iskolánkban a Teen People szerkesztőit. Mint azt önök mindannyian jól tudják, ők fogják véleményükkel a mezőnyt két modellre szűkíteni. A döntőben már csak ezek versenyeznek. A végső döntést az OCD diákjai hozzák meg. Maguk, hölgyeim, mert maguk rendezik az OCD ruhaügyeit! Dörgő taps. – Szintén itt van közöttünk… – egy pillanatra elhallgatott, amíg szerényen elmosolyodik; aztán felemelte fejét, hogy csendet teremtsen. – Szintén itt van közöttünk egy hivatásos fotóriporter, aki megörökíti a bemutató műsort. Egy húszdolláros támogatói hozzájárulás ellenében… – Hjőőő! Hjőőő! A közönség egyik része ismét kuncogott, a másik fele kínosan fészkelődött a helyén. Az igazgatónő kivárt. – Hát jó, akkor kezdjünk is bele. Kérem, kapcsolják ki mobiltelefonjaikat. Claire újabb kuncogásra lett figyelmes, de ezúttal Kristen és Dylan voltak azok, akik nem bírtak magukkal. – Mi az? – kérdezte tőlük tátogva Claire. – Majd meglátod! – felelték a lányok ugyanígy, gyanús vigyorral az arcukon. Claire egész teste hevesen lüktetni kezdett; valami itt nagyon nincs rendben! Hogy is bízhattam meg bennük? Most, hogy csapdát sejtett, hirtelen mindent fenyegetőnek érzett maga körül. A szépen kicsinosított lányokat harsány, kimázolt bohócoknak látta, a tapsvihart sortűznek hallotta, és úgy tűnt neki, az egyenruha-modelleket vak és béna gyerekek tákolták össze. A szeretetteljes hangulat egy pillanat alatt eloszlott. Azzal próbálta magát megnyugtatni, hogy minden figyelmét a bemutatóra összpontosította. Ann Marie Blanc lépett elsőként a kifutóra. Az ő elképzelése szerint a lányok mostantól kasmírpólóban és kardigánban, valamint taftszoknyában járnak majd iskolába. – Már jöhet is a következő! – forgatta a szemét Massie karba tett kézzel. – Ez komolytalan. – Miért? – kérdezte tőle súgva Claire. – Mert a taft egy perc alatt szarrá gyűrődne rajtunk, de a kasmírcuccban még annál is gyorsabban ropogósra sülnénk. – Aha! Mindee Wilson „A hét napjai” fantázianevű ruhatervét mutatta be a színpadon. Öt modellje különböző színű, de egyaránt előnytelen, zsákszabású ruhában illegette-billegette magát a kifutón; a

ruhák mellrészén a hét egy-egy napjának neve volt olvasható. Hétfő ruhája piros színű volt, Hétfő felirattal; Keddé kék, Kedd felirattal; és így tovább. – Milyen bájos – dörmögte Dylan. – Azonnal be kéne vezetni minden óvodában! – Ja – méltatlankodott Kristen is. – Képzeld el, hogy odavillansz egy briarwoodos srác elé Csütörtök feliratú, rózsaszínű krumpliszsákban – tuti, hogy azon nyomban beléd szeret, és meghív moziba. Claire felnevetett. Cam jutott az eszébe. Livid Altman méltán adta mesterművének a „Csupa-csupa fekete” fantázianevet. Arról igyekezett meggyőzni vele a Teen People munkatársait, hogy egy iskolai egyenruha nem is lehet más színű, csak fekete, mert azon alig látszik a szennyeződés, így nem kell olyan gyakran mosni. Azonban Claire fülét a következő szavak ütötték meg a nézőtérről: „temetés”, „búskomor”, „nem higiénikus”. Amikor őutána Layne és Eli lépett a színpadra, a közönség hujjogatva fejezte ki elragadtatását. Claire azért imádkozott, hogy Massie-nek is tetsszen Layne ruhaterve; nem szerette volna, ha barátnője gúnyolódás céltáblájává válik. Layne ráérős léptekkel sétált oda a mikrofonhoz. Mielőtt megszólalt, megköszörülte torkát. – Az OCD merényletet követ el a fejlődésben lévő diáklányok ellen, amikor arra kényszeríti őket, hogy tagadják meg egyéniségüket. A tinédzserkorba lépve különösen nagy szükségünk lenne arra, hogy szabadon alakulhasson ízlésünk. – Miközben Layne beszélt, Eli fel-alá sétált a kifutón egy világoskék rakott szoknyában, magas szárú Chuck Taylor teniszcipőben és egy hosszú ujjú pólóban, amelynek jókora átlátszó műanyag zseb volt az elejére varrva. – A Teen People-ösök most húzzák ki jó vastag filccel Layne nevét – fintorgott Massie Clairenek, aki úgy tett, mintha nem is hallotta volna a megjegyzést. Eli most odariszált a színpad széléhez; ott megállt, és iskolatáskájából előhúzott egy köteg csíkra vágott kartonlapot, és felmutatta a közönségnek, ahogy a bűvész a cilinderből elővarázsolt nyulat. – Számomra az öltözködés annak a módja, hogy a külvilág tudomására hozzam, hogyan érzem magam – folytatta Layne. – Az egyenruha, amit terveztem, meghagyja ennek lehetőségét azután is, hogy az iskola teljességgel kivetkőztet bennünket egyéni megjelenésünkből. Ekkor Eli egyenként becsúsztatta a kartonlapokat az egyenruha átlátszó zsebébe, feliratukkal a nézők felé. ÉN VAGYOK A KIRÁLY! LEZSER VAGYOK, DE ELLENÁLLHATATLAN LEHET, HOGY HÁJAS A SEGGEM? TEGNAP MEGVETTEM AZ ÚJ SEVENS FARMERT! A közönség dőlt a röhögéstől. Amikor Layne-ék bemutatója véget ért, a nézőtér felállva ujjongott. Még a Teen People munkatársai is felemelkedtek ültükből, és csak akkor ültek le, mikor észrevették, hogy Ms. Burns és Pia Vogel rájuk mereszti a szemét. Alicia és Olivia következett. Mikor a színpadra léptek, a nézőtéren minden fiú alatt megnyikordult a szék az előrehajoló test súlyától. A fotóriporter őrült csattogtatásba kezdett. Olivia kibújt köntöséből. Ahogy a kifutón lépkedett, két karját úgy lóbálta előre-hátra, ahogy a Style Network manökenjei. Aliciáék pályamunkája volt az egyetlen, amely szakítani mert a hagyományos, szoknyás diáklány-imázzsal, és bőrszíjas szandált, farmernadrágot meg blézert vonultatott fel. A közönség igencsak díjazta ezt a merészséget. A ruhamodell tökéletes arányban ötvözte a nőiességet, az igényességet és a különcségei. Miközben Olivia billegett, ballagott és forgolódott a ruhában, Alicia kommentálta az alkotást. Elmondta, hogy a blézert Ralph Lauren Blue Label-kollekciója ihlette, és a divattervező ígéretet tett arra, hogy ha ők nyernek, legyártja az OCD számára a szükséges mennyiséget. Felmutatott egy különböző színű szövetmintákkal teleragasztott táblát is, hogy a lányok láthassák, „hányféle színkombináció jöhet szóba” a kockás gyapjúszövetből, ha úgy döntenének, hogy órák után „ezt a rendkívül praktikus darabot óhajtják

viselni”. Olivia nadrágjának övtartójába egy nyakkendő volt fűzve, amelynek vége oldalt szabadon lógott a lány lába száránál; Alicia pedig elmagyarázta, hogy a nyakkendő színének megválasztásával a baráti társaságoknak módjuk nyílik kifejezni összetartozásukat. Az igazgatónő felugrott székéből. – Na, erről aztán szó sem lehet! – kiáltotta, de a közönséget úgy lekötötte a két lány bemutatója, hogy meg sem hallotta a tiltakozást. – Ezt a nyakkendős ötletet tőlem nyúlta – sziszegte Massie. – Rajtam volt ilyen aznap, amikor a plázában a jelmeznek valót vettük meg. Még meg is dicsért érte, hogy milyen jó ötlet. – Az utánzás a hízelgés legőszintébb módja – mondta Claire olyan hanglejtéssel, amiből reményei szerint Massie azt hallhatta ki, hogy mélyen együtt érez felháborodásával. – Na persze. Viszont ha ezzel megnyeri a versenyt, fogom a hízelgésnek ezt a módját, a nyaka köré tekerem, és megfojtom vele – sisteregte Massie karba tett kézzel. Claire úgy vélte legokosabbnak, ha ennyiben hagyja a dolgot. Alicia és Olivia még ki sem jött meghajolni a színpad széléhez, a közönség máris talpon volt. Massie is tapsolt és mosolygott, de az arca olyan sápadt volt, mintha önmaga panoptikumbeli viaszszobra lenne. Claire megrettent a gondolattól, hogy két ekkora siker után kell színpadra lépniük. Kristenen és Dylanen is látszott, hogy izgulnak. A két lány lábujjhegyen ugrált, mintha így akarnák kirázni magukból az idegességet. Claire ledermedt a félelemtől. Nem elég, hogy ki kell állnia ennyi ember elé, még arra is számíthat, hogy Massie, Dylan és Kristen nyílt színen készül őt megszégyeníteni. A közönség viselkedésén már ugyancsak érezhető volt, hogy közeleg az előadás szünete. Szülők hajkurászták kisebb gyerekeiket a széksorok közti folyosókon, sokan már szedelőzködtek a székükön ülve. Claire ráncigálni kezdte frufrujának már nem rövid, de még nem is eléggé hosszú tincseit: egy fél perccel a fellépés előtt még igyekezett nagyobb mértékű növekedést kicsikarni belőlük. Massie nyilván érzékelte Claire nyugtalanságát, mert megszorította a lány karját, és így szólt hozzá: – Nyomjuk nekik, hadd fogjanak padlót! Aztán felterelte csapatát a színpadra. A négy lány megállt egymás mellett, szemben a közönséggel; a köntös még rajtuk volt. – Vegyétek le! – kiabált fel valaki a nézőtérről. – Csak várd ki, kutyuskám, mindjárt levesszük! – susogta a tőle telhető legsejtelmesebb hangon Massie a mikrofonba. Mikor a hangzavar elült, Massie belefogott előadásába. – Négy lány – kezdte –, egy vörös, egy szőkésbarna, egy igazi szöszi és egy barna! – Dylan, Kristen, Claire és Massie sorban kibújtak köntöseikből, amik a lányok válláról lecsúszva a hátuk mögött a színpadra hullottak. Ez a sztriptíz, bármennyire ártatlan is volt, felajzotta a fiúkat a nézőtéren. A négy lány elindult a kifutó négy sarka felé, és ebben a pillanatban felharsant Christina Aguilera Dirrty című száma. Massie-ék azért választották ezt a dalt, mert rejtetten ki akarták fejezni tiszteletüket halloweeni jelmezük iránt, amivel az egész egyenruha-cirkusz kezdődött. – Arra kérjük önöket, tegyék fel maguknak a kérdést – folytatta Massie: „Milyen színek illenek hozzám?” – Barna a haja, netán fekete? – vette át a szót és a mikrofont Massie-től Claire. – Az arcbőre hófehér vagy szép barnára sült? Ha így van, ön kétségkívül egy Massie. Válassza hát a fehér-zöld változatot az új egyenruhából! Amíg Claire beszélt, Massie heves fordulatokat téve végigvonult a kifutón, és közben lelkes rajongóit kecses intésekkel köszöntötte. Méregzöld antilopbőr szoknyát viselt, annak a darabnak pontos mását, amit Todd a szőlőlével tönkretett: puhát, rövidet és A vonalút; derekához bíborszínű hamis gyémántokkal díszített mobiltelefontok volt erősítve. A Dirrty elsöprő lendületű refrénjének első hangjára Massie levette és a vállára dobta az ugyanilyen színű blézert, amelynek hajtókáján egy nagy, sárga virág díszelgett. A fekete svájcisapkával a fején olyan volt, mint egy elbűvölő francia manöken; Massie mindig is meg volt róla győződve, hogy tud így kinézni.

Hatalmas taps. A blézer alól most előtűnt egy fehér selyem csőtop, a bal melle fölött hímzett M betűvel. Az öltözéket bíbor hamis gyémántokkal díszített lapos sarkú Ked teniszcipő és fekete térdzokni tette teljessé. Dörgő tapsvihar. – De lehet, hogy ön inkább egy Kristen – folytatta Claire, egyúttal a végszót is megadva Kristennek, hogy ő következik a kifutón. – Világos haj, bronz árnyalatú bőrszín…. magára ismer a leírásban? Ebben az esetben a törtfehér, piros és türkiz színeket ajánljuk önnek. Kristen egyenruhája csak színeiben különbözött Massie-étől: antilopbőr szoknyája és blézere piros volt, a virágja türkizszínű, a hamis gyémántok a telefontartóján és a cipőjén fehérek, a csőtopjára pedig K betű volt kivarrva. Svájcisapkáját az ujján forgatta, mert az sehogyan sem akart a fejtetőre fésült frizuráján maradni. Mikor Kristen befejezte körét a kifutón, Claire átadta a mikrofont Massie-nek, aki folytatta a konferálást. – Nem bírja a bőre a napot, és a bézs szín sápasztja? Nos, akkor ön egy Claire, nem vitás, és a pasztellszínek állnak jól önnek. Na, hát csak kell valaki, aki elhordja a babaszoba-színű ruhákat is, nem igaz? A közönség jóízű nevetéssel díjazta a kiszólást. Claire végigsasszézott a kifutón, svájcisapkáját a kezével tartotta a fején, hogy le ne csússzon. Halvány világoskék szoknyát és blézert viselt, a blézer hajtókáján rózsaszínű virággal; topjára C betű volt hímezve. Kicsit gáz volt, hogy mobiltartója, amit fekete hamis gyémántok díszítettek, üres, de Kedje két hónapja most először kúlnak számított. – Tűzrőlpattant vörös hajú hölgyeim: önök képviselik a Dylan típust! Az önök színei így a fehér és a levendula – folytatta Massie, Dylan pedig sétálni kezdett a színpadon. – Egy ilyen egyenruha emeli ki leginkább a vöröses árnyalatokat. A négy változat felvonultatásával azonban még nem volt vége a bemutatónak. – Természetesen egyetlen egyenruha sem lehet teljes anélkül, hogy a lányok legféltettebb kincse is részesülne belőle – jelentette be Massie, és belefújt a nyakában függő filigrán ezüstsípba; erre a jelre Bean kiszaladt a színfalak mögül, és egyenesen gazdája lábaihoz futott. Zöld antilopbőr szoknya és egy fehér póló volt rajta, a hátán B betűvel. Lelapuló kis fülei között apró fekete svájcisapka ült. A közönség felállva tapsolt, Bean pedig örömében vakkantott egyet-kettőt. A négy lány összekapaszkodva meghajolt publikuma előtt. Bombasikerük volt! A reflektorok éles fénye elvakította Claire-t, csak nagy nehezen tudta megtalálni tekintetével szüleit a nézőtéren. De a harmadik sorban egy bizonyos arcot kristálytisztán látott: Camét. A fiú esetlen testtartással ült a székében, és Claire-nek úgy tűnt, bőrdzsekije elnyeli. Cam Claire-re emelte a tekintetét, és el sem mozdította onnan; a lány úgy érezte, azonnal kiugrik a szíve a helyéről. Mikor még rá is mosolygott félszegen, és alig észrevehetően intett, Claire számára eltompult a színházterem összes zaja, mintha hordóba dugta volna a fejét. Anélkül, hogy karját megmozdította volna, megemelte kézfejét, és csak ujjainak hullámoztatásával integetett Camnek. A fiú arca felragyogott, mikor ezt észrevette, és Claire visszamosolygott rá. Alig hitte el, hogy ez megtörténhet vele, a kis Méla Máléval. Massie-re nézett, mert vágyott rá, hogy valaki a tanúja legyen boldogságának, de attól, amit ekkor látott, úgy megfagyott a vér az ereiben, mint a fagyos utcakövön a kutyapisi. Ott állt Massie egylépésnyire tőle, borostyánszín szemei ragyogtak, ajkán csillogott a szájfény, barna haja fénylett a reflektorok kereszttüzében – és Camnek integetett! Claire majd' szörnyethalt. Nem én tetszem neki, hanem Massie! Úristen, hányan látták, hogy integetek neki? És ő? Ő észrevette? Most mi a francot csináljak a kezemmel? ENNEK A SZOKNYÁNAK MÉG ZSEBE SINCS! Ezek után jöhet Kristen és Dylan bármilyen trükkje, hogy nyilvánosan megalázzák, akár naponta kiáll bármit, ha ezt a szégyent túléli!

Ms. Burns visszavette az uralmat a színpad felett, és maga mellé szólította az összes versenyzőt is. A lányok csapatonként szorosan egymás mellé állva várták, hogy a Teen People szerkesztői kihirdessék, melyik két modellt juttatják a döntőbe. Mikor a döntősök nevét tartalmazó boríték már a karmai között volt, az igazgatónő a mikrofonhoz lépett. – Kedves versenyzőink és vendégeink, remélem, mindannyian megkapták már a kis gyűszűiket a rendezőgárdistáktól. Ezekkel fognak szavazni. A színházterem előterében elhelyeztünk két üres plexidobozt, amikre egy percen belül kiragasztjuk a döntősök fényképét. Kérjük, dobják a gyűszűjüket annak a jelöltnek a dobozába, akire szavazni szeretnének, és a szünet végén máris eredményt tudunk hirdetni. – Hjőőő! Hjőőő! – hangzott fel ismét a jópofának szánt vijjogás, de már alig volt, aki nevetett volna rajta. – Hölgyeim és uraim, a két döntős csapat… Alicia Rivera és Olivia Ryan, illetve… Massie Block, Claire Lyons, Dylan Marvil és Kristen Gregory! Ezután gratulált a többi versenyzőnek is, megköszönte a munkájukat, de már senki sem figyelt rá. Mindenki kifelé igyekezett a színházteremből, hogy leadhassa szavazatát.

Az Octavian színházterme 20:15 Massie hirtelen azon vette észre magát, hogy Claire-t, Kristent és Dylant átölelve ugrál a boldogságtól. Claire-t ölelgeti! Egy hónappal ezelőtt még kizártnak tartott bármi ehhez hasonlót. – Gyerünk, csajok, szavazni! – adta ki a vezényszót. Kotorászni kezdett a rózsaszín Coach kis táskában, amiben Bean holmiját (nyakörvét, keféjét) hordozta magával; végül elővette belőle a gyűszűt, amit kapott, és egy bíborszínű körömlakkot. Mindkettő meleg volt még attól, hogy a kiskutya mindeddig a táskán üldögélt. – Azzal meg mit akarsz? – kérdezte tőle Claire az Urban Decay-es tégelyre mutatva. – Befestem vele bíborra a gyűszűt, mielőtt bedobom a dobozba. Az szerencsét hoz. – Figyelj, Massie, nem szavaznál helyettünk is? – kérdezte Dylan. – Nekünk még Krisszel lenne egy kis elintéznivalónk. A két lány vihorászva tette gyűszűjét Massie tenyerébe. – A jó ügy érdekében bármit – nyugtatta meg őket Massie, és úgy mosolygott, mint aki mindent ért. A három barátnő összenevetett, aztán Kristen és Dylan sarkon fordult, és visszasietett az addigra már kiürült színházterembe. – Massie, ugye nem terveztek valami újabb trükköt, hogy beégessetek itt mindenki… – kezdte volna Claire, de Massie a szavába vágott, és nem engedte, hogy befejezze. – Claire, szerinted én a tanteremben állok, az ajtó mellett? – Nem, Massie, nem tartalak mocskos szemétládának. Csak, tudod, azelőtt ti elég gyakran… – Igen, azt elismerem. – Massie egy pillanatra megállt, hogy be tudja festeni a gyűszűt. – De ez most más. Kristen és Dylan kitalált valami iszonyatos nagy genyaságot, de akár hiszed, akár nem, hozzád az egésznek semmi köze. Claire még mindig gyanakvóan pillantott Massie-re. – Jaj, Claire, veled genyázni annyira szeptemberi cucc – fakadt ki. Tekintetük találkozott, és hosszan néztek egymás szemébe. – Annak már vége. – Ezek szerint… bekerültem? – kérdezte Claire, és tágra nyílt kék szeme reménykedéssel volt tele. Massie erre azonban nem felelt. Ráfújt néhányszor a gyűszűre, és mutatóujjával megtapogatta, száraz-e már. – Gyerünk szavazni – mondta végül. Alicia és Olivia már a zsúfolt előtérben nyüzsgött: kampányoltak maguk mellett, váltottak néhány szót a Teen People szerkesztőivel, dicsérték azok ruháit. Massie első gondolata az volt, hogy ő is nekiálljon szavazatokat gyűjteni, de aztán az átlátszó plexiből készült urnákra nézett, és bennük a gyűszűkre, és belátta, hogy erre semmi szükség. Legalább harminc szavazattal vezettek. Nyomott egy puszit a bíborszínű gyűszűre, aztán Kristenével és Dylanével együtt az urnába dobta. Megnézte a fényképet, ami az ő dobozuk falára volt ragasztva, és elnevette magát. Ő úgy nézett ki rajta, ahogy szokott – gyönyörű volt, lássuk be –, de Claire bandzsított. Méghozzá szándékosan. A fotóriporter felajánlotta, hogy csinál egy másik képet róluk, de Claire ragaszkodott az eredetihez. Azt mondta, ezen legalább nevetnek majd az emberek. A szünet hátralevő részét Claire Layne-nel töltötte, igyekezett megvigasztalni barátnőjét. Massie a vetélytársaik háza táján nézett szét. Alicia és Olivia az urnák mellett álldogált. – Tök vicces szó ez a gyűszű, nem? – szólított meg két korty Perrier ásványvíz között Olivia egy fiút, aki éppen szavazni készült. – Olyan, mintha fütyülnénk, amikor kimondjuk. Gyűszű, gyűszű! –

ismételgette kacarászva. – Tü tüdsz űgy büszűlnü? Nügyün jű! Massie látta, hogy a srác a szemét forgatja elképedésében. Aztán ment, és leadta szavazatát Massie-ékre. – Hülyü müjüm! – kiáltotta Olivia a fiú után. Massie felnevetett, de Olivia annyira felhúzta magát az elveszített szavazaton, hogy nem nevetett vele. – Ez tökre nem igazságos, Massie! – nyafogott Olivia. – Ti négyen vagytok, mi meg csak ketten, és ezért nektek eleve több szavazatotok lesz, mint nekünk, mert kétszer annyi rokonotok van itt, mint nekünk. – Az igaz, de neked itt van a plasztikai sebészed, az anyád pszichiátere meg az apád három kis barátnője, úgyhogy nagyjából egál. – Ezzel Massie megfordult Kedje gumitalpán, és elindult, hogy megkeresse szüleit. Az előtérben egyre hunyorgóbbakká váltak a fények; a rendezőgárdisták kezdték beterelni a közönséget a nézőtérre. Amint mindenki elfoglalta az ülőhelyét, Ms. Burns is visszatért a pódiumra. – Szeretném a színpadra szólítani a döntőbe jutott versenyzőket. Ja igen, és kérem, kapcsolják ki mobiltelefonjaikat! Ebben a szempillantásban valakinek a nézőtéren megszólalt a telefonja. A csengőhangja az egyik létező leggagyibb volt: a Pop Goes the Weasel című gyerekdalt játszotta. Kitört a röhögés, mindenki azt figyelte, ki kotorja elő szemlesütve a mobilját. Az igazgatónő csípőre tett kézzel kémlelte a közönséget. – Ő volt az! – kiáltott fel egy egérszürke bubifrizurás kislány, és Derringtonra mutatott. – Isten bizony nem én voltam! – tiltakozott a fiú, a közönség pedig röhögött. – Nincs is nálam telefon. Kint hagytam az apám Mercedesében. Ms. Burns mindenesetre tetőtől talpig jól végigmérte Derringtont. – Na jó. Még mielőtt a győztest kihirdetném, szeretném megköszönni Piának és… Tam-da dam-da di-di-di dam, tam-da dam-da tam dam… Minden szempár Derrington felé fordult. – Esküszöm, hogy…! – dadogta az, jobb kezét a szívére szorította, és idegesen nevetgélt. – Akkor megmondaná, hogy mit talál ezen ilyen mulatságosnak? – vonta kérdőre az igazgatónő. – Semmit – nevetett fel ismét Derrington. Az arca már lángvörös volt. Tam-da dam-da di-di-di dam, tam-da dam-da tam dam… Ms. Burns megelégelte a dolgot. Lejött a színpadról, és gyors, határozott léptekkel odament Derringtonhoz. Felállította helyéről és megmotozta, amire a nézőtéren persze elszabadult a pokol. A fiú a fejét rázta szégyenében, az arcát a tenyerébe rejtette. Héja néni eközben hosszú, csontos ujjaival rendíthetetlenül matatott a ruháján. Sokan tapsoltak, nevetgéltek, néhányan hjőgettek is, de senkinek nem okozott akkora örömöt a jelenet, mint Kristennek és Dylannek, akik még a szünetben Derrington széke aljára ragasztották a mobiltelefont szigetelőszalaggal. Most még egyszer, utoljára megcsöngették a számot, hogy lássák, mi történhet még. Tam-da dam-da di-di-di dam, tam-da dam-da tam dam… Ms. Burns a hangot követve megtalálta a készüléket, és letépte az ülés aljáról. Olyan büszkén emelte a magasba a telefont, mintha első Oscarját tartaná a kezében; de a lelkes tapsvihar, amivel a közönség megjutalmazta, szintén az Oscar-gálát idézte. Az igazgatónő maga ráncigálta ki Derringtont a színházteremből. – Folytasd helyettem, kérlek! – kiáltott vissza még a válla fölött Piának. – Elnézést a kellemetlen közjátékért – szólt a közönséghez a divattervtanár, miután szája elé igazította a mikrofont. – Akkor hát lássuk az urnákat, és hirdessük ki az egyenruha-tervező verseny eredményét. A rendezőgárdista lány majd' megszakadt a két urna súlya alatt, mert egyszerre cipelte őket a színpadra; de senki nem pattant, hogy segítsen neki. A lányok sokkal izgatottabbak voltak annál, hogy magukon kívül másra is tudjanak gondolni. Pia először körbesétálta a Massie és Claire képével jelölt urnát, aztán azt, amelyikre Alicia és

Olivia fotója volt felragasztva. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy csak a drámai hatás kedvéért teszi ezt, hiszen mindenki tudta, hogy a gyűszűket még odakint, a színfalak mögött megszámolták. – Úristen, úgy izgulok, mindjárt elhányom magam – nyöszörögte Massie, és magához szorította Beant. Claire nem tudott válaszolni, mert tele volt a szája tövig rágott körmű ujjaival. – Hölgyeim és uraim, Massie-re és Claire-re százketten adták le szavazatukat – jelentette be Pia. A két lány ugrándozni kezdett örömében. Kezüket nyújtották Kristen és Dylan felé, akik azonnal csatlakoztak hozzájuk. – Alicia és Olivia viszont százharminchat gyűszűt kapott önöktől! Gratulálok, lányok, maguk nyerték az OCD Divathetének egyenruha-tervező versenyét! Ezek szerint tehát az iskola egyenruhája mától hivatalosan a blézer és a farmernadrág, övként használt nyakkendővel! Massie-nek azonnal elmúlt az ugrándozhatnékja. Alicia viszont csak most kapott kedvet hozzá. – Basszus, ez hogy lehet?! – kérdezte elkeseredett hangon Massie. Camre gondolt, meg arra, milyen őrülten vágyott rá, hogy a fiú szemtanúja legyen a győzelmének. – Egyértelmű – törölt le egy könnycseppet az arcáról Kristen. – Az összes szemét pasas rájuk szavazott. Claire sem volt kevésbé kiakadva. – De hát a szünetben még sokkal több gyűszűnk volt, mint nekik! Aliciáék csókot fújtak tenyerükről a nézők felé, és diadalittasan integettek jobbra-balra. – Fúj – fintorgott Dylan. – Hogy lehetnek ilyen kibaszottul beképzeltek? – Láttátok, hogy ugrottak talpra a szüleim, mikor Pia bemondta az eredményünket? – morzsolt el egy újabb könnycseppet a szeme sarkában Kristen. – Azt nem láttam, azt viszont igen, amikor visszaültek, mert meghallották, hogy mégis Aliciáék győztek – felelte Dylan. Kristen egyre hevesebben zokogott. Dylan átölelte. – Hagyjátok abba, mert én is elbőgöm magam – szólt rájuk Claire. Azok ketten intettek neki, így ő is csatlakozott a kesergő kórushoz. Massie azonban nem volt hajlandó kimutatni, mennyire bántja a vereség. Ennyi ember előtt? Szó sem lehet róla! Főleg, hogy itt van Alicia és Olivia is. Inkább lassan odasomfordált a szavazóurnákhoz, hogy közelebbről is szemügyre vegye őket. Kavargott a fejében a tapsok hangzavara és a hip-hop szám, ami a színházteremben harsogott; úgy kellett figyelmeztetnie magát, hogy nem az ő győzelmét ünnepli ez a ricsaj. Ő nem számíthat másra, mint az afféle bölcs vigaszokra, mint hogy „a részvétel a fontos, nem a győzelem”, meg „az is szép, hogy eddig eljutottatok”. Neki csak a család barátainak sajnálkozó arckifejezése jut, meg az, hogy felajánlják: fájdalomdíjképpen meghívják egy fagyira. Ez veszi kezdetét hamarosan, talán tíz perc sincs már addig. És ez nem igazság! Rohadt keményen dolgoztak. Kétszer is! – Itt valami nem stimmel – mondta magában Massie. Lehajolt, hogy megvizsgálja a bizonyítékot. Bíborra festett gyűszűje ott virított Aliciáék plexidobozában! – Ezt nézzétek! – mutatott az urnára Massie. Csapattársai köré gyűltek. – Te Aliciáékra szavaztál? – támadt rá Dylan. – Dehogy szavaztam rájuk, seggfej! Úristen, ne legyél már te is Olivia! – Ezek kicserélték a képeket! – kiáltott fel Claire. – Hú, bazmeg, tényleg! – képedt el Dylan. – Hívjuk ide Piát, és mondjuk el neki! – hadarta Kristen. – Massie, gyorsan a mikrofont! Mondd be, hogy mindenki megtudja! Kristen a színpad felé ráncigálta barátnőit. – Nem, nem! – tiltakozott Massie. – Erről egy szót se, senkinek! Egyelőre. Még át kell gondolnom. – De hát… – ellenkezett Claire. – Lapuljunk csak a fűben mozdulatlanul, mint a prédájukra leső vadállatok. Aztán majd ha eljön az ideje, lecsapunk.

– Csak be ne fossak ettől a dzsungelszövegtől – dühöngött Dylan. – Bízzatok bennem – kötötte az ebet a karóhoz Massie. – Ígérem, hogy nem viszik el szárazon. De ahhoz az kell, hogy tökéletes haditervünk legyen. – Oké – bólintott Kristen. – Csak az dühítő, hogy tudjuk, hogy csaltak, és mégsem teszünk semmit. – Szerintem szóljunk anyámnak, hogy csinálja ki őket a The Daily Grind-ben – mondta erre Dylan. – Hétfő délután már az egész megye tudni fogja, hogy Alicia és Olivia bűnözők. – Jól van – intette le Massie –, én is meg tudom kérni apámat, intézze el, hogy ne legyen semmi ebből az egész egyenruha-őrületből. Majd épít a sulinak egy új szárnyat, vagy mit tudom én. Amikor eljön az ideje, megmutatjuk a világnak, ki a nyerő és ki a lúzer. Massie csak remélte, hogy meggyőzően alakítja az erős kezű és hideg fejű vezéregyéniséget, mert legbelül nagyon gyengének érezte magát. Alicia nem egész öt perc alatt legjobb barátnőjéből legádázabb ellensége lett. Annyira rosszul esett neki ez az árulás, hogy igazán dühös sem tudott lenni, és annyira dühös volt, át sem tudta igazán érezni, mennyire rosszul esik az árulás. – Fú, Massie, nagy meccs volt, mi? – szólította meg Alicia a színfalak mögött, ahol a lányok már a holmijukat szedegették össze. – Alaposan megizzasztottatok minket. Massie-nek görcsbe rándult a gyomra, és alig tudta rávenni magát, hogy Alicia szemébe nézzen. – Cipzár – figyelmeztette súgva a többieket a válla fölött, de valójában neki magának is szüksége volt a figyelmeztetésre. – Én úgy veszem, hogy mindnyájan győztünk – folytatta Alicia. – Gondolom, a barátságunkat nem érinti, hogy egymás ellen versenyeztünk. – Persze hogy nem – szűrte a szavakat a foga közül Massie. – Szívből gratulálunk a győzelmetekhez! – A szívről jut eszembe, van egy jó kis pletykám – csacsogta Alicia. – Pontot sem kérek érte, tekintsd ajándéknak. – Amíg a reakciót leste, Alicia rubinköves aranygyűrűjét csavargatta a mutatóujján. – Hümm, kösz – mormogta Massie unott hangon. – Valaki beléd van zúgva – lelkendezett Alicia. – Jó alaposan! – Tényleg? Ki? – Massie azon volt, hogy hangja ne áruljon el semmiféle érdeklődést, de a szíve őrülten kalapált. Szóval Cam szerelmes belé. A kék szemű-zöld szemű Cam szerelmes őbelé. Nem Aliciába, nem Olíviába, nem Dylanbe, nem Kristenbe, nem valamelyik nyolcadikos csajba, hanem éppen őbelé. Ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy ez az este mégiscsak gyönyörű szép! – Derrington. – Mi van vele? – kérdezte Massie teljesen értetlenül. – Ő van beléd zúgva. Maga mondta. De könyörgött, hogy el ne áruljam neked, úgyhogy ne mondd tovább! – Ez igaz? – ráncolta a homlokát Massie. – Biztos vagy benne? – Persze – csodálkozott Alicia. – Amit én pletykálok, az mindig igaz. Miért? – Nem is tudom, miért, valahogy arra számítottam, hogy Cam az – mondta Massie unott hangon, vontatottan. – Nem, Camnek valaki más tetszik. Azt viszont nem hajlandó elmondani, hogy ki. Massie a fekete hamis gyémántokkal díszített Kedjére meredt. Ez hülyeség, nem erről volt szó! – Azért örülsz, igaz? – kérdezte Alicia. – Csak kicsit ciki Kristen és Dylan miatt. Massie körül forgott a világ, és hirtelen iszonyatos szomjúságot érzett. – Nem akar inkább Kristenbe vagy Dylanbe belezúgni? – Azt mondta, azért beszélt meg velük mindenféle programot, mert azt remélte, azokon te is ott leszel. – Aliciát szemmel láthatólag felajzották ezek a hírek, de Massie nem tudott rájönni, miért. – Szóval? Mit lépsz erre? – Azt lépem, hogy lépek, és megkeresem anyáékat. Lehet, hogy elmegyünk fagyizni – mondta, és már indult is, kábán a hallottaktól. Kibe lehet szerelmes Cam, ha nem őbelé? Ma sokkal levertebb volt annál, hogy a végére tudott

volna járni a dolognak, de holnap kiterjedt nyomozást indít az ügyben, az biztos. És csak kerüljön a keze közé az a spiné, azt nem ússza meg élve!

A Frankie Bár különterme 21:30 Todd felállt, és a levegőbe emelte virgin colada koktélját. – Szeretnék tósztot mondani – kocogtatta meg villájával a serleget. – Ürítem poharam a földkerekség legnagyobb divattervezőire… – A földkerekség legnagyobb divattervezőire! – visszhangozták a Block és a Lyons szülők; mind a négyen az asztalfőn ülő két lányra mosolyogtak. – …Abercrombie-re és Fitchre! – fejezte be Todd. Nem tudott időben elhajolni a felé repülő megkezdett zsemlék és zsírfoltos asztalkendők elől. Ha nem a különteremben lettek volna egymaguk, a lányoknak komolyan meggyűlt volna a bajuk szüleikkel. – Na jó, de komolyan – folytatta a kisfiú. – Én ugyan Aliciára szavaztam, de azt azért el kell ismernem, hogy ti is egész ügyesek voltatok. Massie ezúttal egy csomag vajat vágott Todd fejéhez. – Imádom, amikor így tűzbe jössz, kiscicám! – dobott neki csókot viszonzásképpen Todd. Jayt és Judit elképesztette fiuk viselkedése, a szemüket forgatták tettetett felháborodásukban, de közben mindketten vitézül küzdöttek, hogy el ne nevessék magukat. – Na. Mostantól tényleg félre a tréfát. – Todd három szál bíborszínű orgonát húzott elő az asztal alól, és odavitte őket Massie-nek. – Tessék. A kedvenc színed. A négy szülő ezen is elképedt, de egészen másképp. Szóhoz sem jutottak a megdöbbenéstől. – Köszi, Todd, nagyon kedves vagy. De járni soha nem fogok veled, arról tegyél le – mondta Massie, aztán beleszagolt a csokorba. – Soha ne mondd, hogy soha! – kacsintott kedélyesen Massie-re Todd, és összecsücsörítette ajkát. Massie összerezdült, csuklójával megtörölte a száját. – Neked meg, drága nővérkém, írtam egy levelet, hogy tudd: iszonyú büszke vagyok rád! Claire a borítékra sandított, amit Todd izzadt kezében tartott. Lassan és óvatosan vette át tőle, mintha attól félne, levélbombával van dolga. Kisujját a hajtóka alá dugta, és feltépte vele a borítékot, de közben le nem vette gyanakvó tekintetét öccséről. – Olvassam fel hangosan? – kérdezte. – Hát… egy kicsit érzelmesre sikerült. Szerintem inkább vidd ki a klotyóba, és ott olvasd el. Claire tudta, hogy itt valami turpisság van. Eddig egyetlenegyszer kapta Toddot érzelmes megnyilvánuláson: akkor, amikor Nathan megverte a Forma-1 videójátékban, amit épp aznap kapott. – Na jó – fogadta meg a tanácsot Claire; eltolta magát székével együtt az asztaltól, és felállt. – Anyu, rendelnél nekem egy karamellás fagyikelyhet? A mosdóba kiérve Claire kivette a levelet a borítékból, és olvasni kezdte. Az első mondat után felemelte a fejét és körülkémlelt, nincs-e a helyiségben rejtett kamera. – Ez valami vicc lesz – dörmögte maga elé. – Hogy mondtad, aranyos? – kérdezett vissza a takarítónő. – Ja, semmi – rebegte Claire, és úgy döntött, inkább bezárkózik egy fülkébe, mert teljes magányban akarta tovább olvasni a levelet. Szia, Claire! Ezek szerint nem tetszett a CD, amit küldtem, mert hiába várom, hogy jelentkezz a megbeszélt mozi miatt. Egyébként állati jó volt az egyenruhátok, nagyon tetszett, szerintem nektek kellett volna győznötök. – Cam Ui. Király ötlet volt a Ked!

Mielőtt visszatért volna a különterembe, Claire még négyszer elolvasta a levelet. Tele volt kérdésekkel, de az elsőt Toddnak kellett feltennie. Átölelte öccsét, hogy megköszönje „kicsit érzelmesre sikerült levelét”, és mikor szája közel került a fiú füléhez, odasúgta neki: – Ez meg hogy került hozzád? – Cam adta, hogy adjam át neked. – Akkor meg miért mondtad, hogy te írtad? – a lány még mindig szorongatta öccsét. – Mert Massie-nek hoztam virágot, neked meg semmit. Furdalt a lelkiismeret. Claire újból ölelgetni kezdte Toddot. – Nem tudsz valamit véletlenül egy bizonyos CD-ről? – Hú, de igen. Már régóta oda akarom neked adni. Nagyon állat! Ha nem lett volna ennyire boldog, Claire most biztosan bepancsol egyet öccsének. A pincér odalépett a vendégek asztalához, zsúrkocsija tele édességgel: süteménnyel, tortával, keksszel, gyümölcskosárral, rétessel… Massie apja mindenből vett egyet maga elé, mondván, hogy ünnepelnek. – Mi a fenét ünnepelnénk, apa? – kérdezte indulatosan Massie, majd egy nagy kanál fagyit tömött a szájába. – Azt, hogy nem lesztek kénytelenek olyan taftszoknyában járni az iskolába, amilyenben Ann Marie Blanc riszálta magát a színpadon. Ezen mindenki nevetett, és hálákat adtak a divat istenének az apró csodákért. – Viszont kénytelenek leszünk bőrszíjas szandált felvenni – panaszkodott Claire. – Kivéve, ha az én okos, ügyes, szép és erős apukám adományként felépít az iskola mellé egy új épületet, mondjuk divatstúdiónak. Akkor biztos megengedik, hogy megint abban járjon mindenki, amiben akar – rebegtette szempilláit Massie, majd a hatás kedvéért még hozzátett néhány lécciléccit. Claire látta, hogy William arca erre meglágyul, így hát ő is nekiállt rimánkodni: – Na, William! Tényleg! Kérlek szépen! – Nocsak, kislányom, hogy elkezdett izgatni az öltözködés – ámult Judi. – Akkor is ezt kunyerálnád az én William cimborámtól, ha ti nyertetek volna ma este? – kérdezte Claire-től Jay. – De hát nyertünk, és mégis… Claire érezte, hogy Massie csizmájának hegyes orra beledöfődik sípcsontjába. – Aúú! – szisszent fel. – Cipzár – tátogta neki Massie. Claire odafordult hozzá, szemében őszinte megbánás ült. Massie rámosolygott. – Hogy érted azt, kicsim, hogy nyertetek? – kérdezte Jay a lányától. – Hát… nem szó szerint… Én például nyertem, mert jól éreztem magam munka közben. Claire újabb rúgást érzett az asztal alatt, de ezúttal gyengébbet. Massie olyan arcot vágott, mint aki nevetését igyekszik elfojtani; ebből Claire megértette, hogy ügyesen vágta ki magát. – Mikor váltottad le a Kedet? – súgta Massie-nek, miközben sípcsontját dörgölte. – Abban a pillanatban, hogy véget ért a bemutató – vágta rá az. Mindketten felkacagtak. És ettől a pillanattól kezdve Claire nem félt többé Massie-től. A borostyánszemű lány már nem volt számára kiismerhetetlen nőstényördög: egy lány volt, aki kényes az öltözékére, akit hátba döfnek a barátnői, aki szereti az édességet, és aki nem mindig nyer – még akkor sem, amikor megérdemelné. Massie közönséges halandó volt. Csak értette a módját, hogyan titkolja ezt. Figyelte, ahogy a lány megtörli száját az asztalkendőben, és húz egy adag szájfényt az ajkára. És megértette, hogy miért tartott ilyen sokáig, amíg Massie elfogadta őt. Ugyanúgy, ahogy a Piszkos Pokolfajzat-jelmez, Massie barátsága sem járt Claire-nek alanyi jogon. Ki kellett érdemelnie őket. És most végre ez is megtörtént. Claire Gap farmerének farzsebébe nyúlt jobb kezével, és megtapogatta az ott lapuló levelet: biztos akart lenni benne, hogy még ott van.

Sütizés után megmutatom Massie-nek, gondolta. Már alig várta, hogy lássa, mit szól hozzá a lány. Úgy képzelte, összeölelkezve fognak ugrándozni örömükben, aztán újból és újból elolvassák a levelet, amíg minden szavát kívülről nem tudják. Claire-nek az az érzése támadt, hogy az élet Massie mellett csak most kezd igazán izgalmassá válni.