Lindsay Armstrong - Vészhelyzetben

Lindsay Armstrong Vészhelyzetben

Joanne kalandos körülmények között találkozik Gavinnel, aki krimibe illő fordulatok után még az életét is megmenti, majd váratlanul megkéri a kezét. A gyönyörű teremtés szíve szerint igent mondana, ha a józan esze nem tartaná vissza: hiszen alig huszonnégy órája ismerik egymást! Miután a nő hosszabb időt tölt el a Hastings-birtokon, ahol közelebbről megismerheti Gavint és családját, feltámad benne gyanú, hogy a férf házasulási szándékát távolról sem a szerelem vezérli…

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

1. FEJEZET Joanne Lucas fejcsóválva tekerte ezüstszürke terepjárója kormányát hol erre, hol arra. Az út, amelyen haladt, elképesztően rossz állapotban volt. Azt ugyan nem várta, hogy az utazás, amelynek végcélja egy queenslandi juhfarm, minden nehézségtől mentes lesz, és az út állapota egészen tűrhető is volt mindaddig, amíg rá nem kanyarodott a farmhoz vezető ösvényre, ám itt aztán egyik gödör érte a másikat. Ráadásul az út sokkal hosszabbnak bizonyult, mint várta, és már alkonyodott. Valami településjelei után kutatott a látóhatáron, mindhiába. Murweh körzetben járt, ahol csak birkanyájak vannak, és semmi más. Joanne előzetesen tájékozódott a vidékről, és megtudta, hogy mintegy nyolcszázezer állatot tartanak itt a szélesen elterülő síkságon. A Kin Can farmra tartott, amely igen jó hírnek örvendett, akárcsak a tulajdonosa, a vagyonáról és az itt előállított, különleges minőségű gyapjújáról híres Hastings család. Hogyan lehetséges akkor, hogy nem voltak képesek egy tisztességes utat kiépíteni a farmhoz? És hogyan járhatnak itt a gyapjúval megrakott teherautók? Ha nem figyel annyira, bizonyára észre sem veszi azt a kicsi, eső áztatta, Kin Can feliratú táblát, amely egy alacsony kapun lógott. Ezen is meglepődött, mert azt várta volna, hogy a farmot előre jelzik. Talán szándékosan el akarják venni a látogatók kedvét, találgatta, amikor hirtelen rá kellett taposnia a fékre, mert a meredeken emelkedő út közepén megpillantott egy férfit, aki puskát szegezett rá. Csakis útonálló lehet, futott át az agyán. Mihez kezdjek most? A döntést azonban már nem kellett meghoznia, mert a férfi odalépett hozzá, feltépte a kocsi ajtaját, mielőtt Joanne lenyomhatta volna a biztonsági zárat, és vállára vetve a fegyvert, kiráncigálta a nőt a járműből. 2

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Ez hallatlan! – háborgott Joanne. – Mégis hogy képzeli, hogy… – Mi a neve? – kérdezte a férfi, miközben nekinyomta a nőt a motorháztetőnek. – Jo… Joanne, de mindenki Jónak hív – hebegte. – Gondolhattam volna. Voltaképpen egy Joe-t vártam, egy hímnemű Joe-t. Talán az volt a tervük, hogy majd maga elszórakoztat engem, amíg rám találnak. –Rövid szünetet tartott. A sötétkék szempárból gúny és derű sugárzott. – Bár igazából nem sok nőiesség szorult magába – tette hozzá. Jo, aki levegő után kapkodva hallgatta a férfi szavait, elvesztette az önuralmát, és a csizmája sarkával rátaposott támadója lábára. Az még csak el sem fintorodott. – Acélbetétes, virágszálam – mondta. – Látom, sikerült alaposan felbosszantanom azzal, hogy nem találtalak eléggé nőiesnek. Jo felhorkant, de magában el kellett ismernie, hogy ez a megjegyzés valóban bántotta. Legalább olyan abszurd volt, mint az egész helyzet. Bár jólesett volna, mégsem vágta oda a férfinak, hogy gyűrött farmerban, vastag anorákban és a haját teljesen elfedő sapkában senki sem nézne ki nála nőiesebben. Arra most inkább nem gondolt, hogy egyes férfiak a magassága és a széles válla miatt valóban nem találták túl nőiesnek… – Figyeljen ide, akárki is maga – kezdte –, engem várnak ott a házban, úgyhogy… – Igen, el is tudom képzelni, mennyire, Jo – vágta rá az idegen –, de mi másfelé vesszük az utunkat. Most pedig hadd lássam, mi van magánál! – És akár egy rendőr, nekiállt megmotozni a nőt. – Mi van nálam? – Jo igyekezett ellökni magától a férfi kezét. – Hagyja már abba, ne tapogasson! Nincs nálam semmi. – Jól van, akkor ezt most vegye le! – adta ki az utasítást a férfi, amikor a keze Jo derekához ért. Jo eltátotta a száját. 3

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Mit vegyek le? – A nadrágját, hölgyem. – Azt már nem! Elment az esze? – Jól van. Forduljon meg, és dőljön rá a motorháztetőre, amíg ellenőrzöm, nincs-e fegyvere. Hová máshová dughatna még egy nő egy pisztolytáskát? Jo a lassan halványuló fényben a férfira bámult, és azon töprengett, vajon őrülttel van-e dolga, vagy csak álmodja az egészet. A férfi még nála is magasabb volt, széles vállú, kisportolt. Sötétkék pulóvert és szakadt, piszkos farmert viselt. Sűrű, barna haja elég kócos volt, az arca borostás. Dühösen villogó sötétkék szemével olyan ember benyomását keltette, akivel nem ajánlatos ujjat húzni. De mit akarhat éppen tőle? – törte a fejét lázasan Jo. Talán szökött fegyenc? Nem tűnt valószínűnek, noha az ilyesmi gyakrabban előfordul, mint hinnénk, emlékeztette magát. De miért várta itt az úton azt a bizonyos Joe-t? – Gyerünk! – dörrent rá a különös fickó. – Nem ácsoroghatunk itt egész nap. Jo remegő ujjakkal húzta le az anorákja cipzárát, és már kezdte volna letolni a nadrágját. Azután hirtelen elfogta a méreg, levette az anorákot, a kocsi tetejére dobta, majd kibújt a csizmájából, és levette a nadrágját. – Bámuljon csak, ha jólesik, de figyelmeztetem: ne merjen még egyszer hozzám érni! – villámlott dühösen szürke szeme. A férfi elfintorodott, azután felvonta a szemöldökét. – Na lám! – Jól szemügyre vette a nő alakját és hosszú lábait. – Itt az újabb bizonyíték arra, hogy nem szabad elsietve ítélkezni – jegyezte meg mosolyogva, és Jo szemébe nézett. – Más körülmények között nem lenne kifogásom az ellen, ha el akarna csábítani. – Hirtelen elkomorodott. – Forduljon meg! Jo már az előbb is mérges volt, de most majdnem szétvetette a düh. Ennek ellenére fegyelmezte magát; megfordult, és vállmagasságig emelte a karját. – Elégedett? – kérdezte hátrapillantva. – De még mennyire! 4

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Kővé dermedt, amikor megérezte csípőjén az idegen ujjait. Az illető finoman meghúzta a világoskék pamutnadrágocska gumiját. – Bonds-féle fehérnemű, ha nem csalódom – jegyezte meg. – Jól van, öltözzön fel, aztán indulás! Jo gyorsan visszabújt a nadrágjába. – Indulás? Hová? – Egyenesen a… – A férfi egyszerre csak elhallgatott. – Miért akarja tudni? Jo tétovázott, mert nem akarta beismerni, hogy alulbecsülte a távolságot a Kin Can farmig. Most attól tartott, hogy már nem lesz elég benzin a tankban, és… – Gyerünk, Jo, ki vele! – fenyegette meg a fegyverével a férfi. – Nincs elég benzinem. A támadó elkáromkodta magát. – A nőkkel mindig csak baj van! – De ha jól tudom, a háznál van benzintartály is, úgyhogy… – Aha, szóval ezt is elmondták magának? Nos, ez rajtunk nem segít. Szálljon be, és indítsa el a motort, hogy lássam, mennyi benzin van még benne! Jo nyelt egyet, és engedelmeskedett. A benzinmutató már majdnem a piros vonalon állt. A férfi erre szitkozódni kezdett. – Tartalék kannája nincs? – kérdezte. –Nincs. – Ki maga egyáltalán? Bűnözők babája, akit csak madárnak küldtek utánam? – Sejtelmem sincs, miről beszél! – kiáltott fel Jo. – Ennek az egésznek semmi értelme! – Hogyne lenne – válaszolta kihívóan a férfi. Aztán megdörzsölte a homlokát, mintha fáradt volna, de ez csak a gyengeség pillanatnyi megnyilvánulása volt. – Akkor életbe lép a B terv – mondta vészjósló hangon. Jo meg sem próbált elszabadulni, mert a férfi félreérthetetlenül a tudtára adta, hogy habozás nélkül lőni fog, ha megkísérli a szökést. Amikor meg akarta tudakolni, mi a terve vele, csak rámordult, hogy ne adja az ártatlant. Azt

5

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

sem akarta meghallgatni, kicsoda ő, miért tartott a farmra, és hogy mekkora hibát követ el azzal, hogy fogva tartja. Mielőtt elindultak, a férfi alaposan átvizsgálta a kocsit, aztán a homlokát ráncolva a nőre nézett. Jo a kormány mögött ült, a szíve a torkában dobogott; már ismét a hepehupás úton haladt, de ezúttal az idegen utasításait követve, aki nem engedte, hogy bekapcsolja a fényszórót, pedig közben lassan besötétedett. – Nézzen arra! – mutatott egyszer csak a férfi egy sötét foltra. – Hajtson a fészer mögé! Jo először azt hitte, csak néhány fa áll ott, de azután felismerte két épület körvonalát. – Mi az? – Egy kunyhó, ahol a pásztorok szoktak éjszakázni – válaszolta kurtán a férfi, miközben a kocsi odaállt az építmény mellé. – Ez a… Maga itt lakik? A férfi megvetően nevetett. – Ugyan, ne próbáljon átverni, Jo! A nő hangosan fújt egyet. – Senkit sem akarok átverni! Sejtelmem sincs, mi folyik itt, vagy hogy ki maga. Tényleg, mi a neve? A férfi gúnyosan nevetett. – Tőlem választhatunk is egy nevet, amely illik ehhez a színjátékhoz. Tom, Dick vagy Harry, amelyik a legjobban tetszik! – Jobb ötletem van – förmedt rá dühösen a nő. – A „diktátor” illenék magához a legjobban. – Szóval karmolunk is – jegyezte meg lágyabb hangon a férfi, és lekapcsolta a belső világítást. – Meg van lepve? Egymásra néztek. Jo dühös volt, és félt, ugyanakkor összezavarodott. A férfi lehetett volna útonálló vagy egy hibbant cowboy, de a jelek nem erre mutattak. Tenyérbe mászó modorban beszélt, és a lány nem tudta hová tenni azt, amit mondott, de szavain érződött a műveltség. Kiejtése jó nevelésre, magániskolái tanulmányokra vallott. 6

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

És ott volt még a tengerkék pulóvere. A legfinomabb gyapjúból készült, s egy vagyonba kerülhetett. Amit azonban Jo a legkevésbé sem tudott megmagyarázni, az a feszültség volt, amelyet a közelében érzett. A háromnapos borostát és a dühös pillantást leszámítva a férfi nagyon jóképű volt, és meg kellett hagyni, hogy a testfelépítése is… – Mi az? Jo összerezzent. – S-semmi. – Tán azt fontolgatja, hogy átáll a másik oldalra? Higgyen nekem, Jo, nem is volna olyan rossz ötlet. Sokkal jobban járna azzal, ha az én babám volna, mint a bűnözőké… – Hagyja már abba! – A lány befogta mindkét fülét. – Nem vagyok senkinek a babája, és nem is akarok az lenni! – Nem? – Az ismeretlen eltöprengett, azután ismét méregetni kezdte a nőt. – Milyen különös! Jo az ajkába harapott, és már bánta, hogy megszólalt. A férfi elnevette magát. – Mégsem megy olyan könnyen, mint ahogy gondolta, nem igaz? – Bárcsak tudnám, miről beszél! Elhallgatott, mert a férfi türelmetlenül legyintett egyet. – Elég! Most bemegyünk, és az összes holmiját bevisszük a kunyhóba. – Minek? – Hogy alaposan átkutathassam. – Azzal kiszállt a kocsiból. Jónak nem maradt más választása, mint hogy kövesse. A férfi valóban nagyon gondosan átvizsgálta a csomagjait, de csak az után, hogy bezárta a kunyhó ajtaját, és fával meg újságpapírral tüzet rakott a rozsdás vaskályhában. A faház kicsi volt, a berendezése szegényes. Kényelmetlennek látszó ágyak álltak körben, középen két ülőke, egy rozoga öreg hintaszék, egy asztal, oldalt egy kis szekrény konzervekkel és pár csomag aszalt gyümölccsel, valamint néhány tejeskannával, amelyekben víz volt. 7

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Az egyetlen ablak üvege kitört, és deszkával fedték be. Hogy kívülről ne lehessen látni a fényt, a férfi egy pokrócot akasztott az ajtó elé, és egy szakadt törülközőt az ablakra. A kályha fénye és melege jólesett a hideg éjszakában. Amikor pedig a kunyhóban kávé illata kezdett terjengeni, Jo élvezettel hunyta be a szemét, és levette az anorákját. Miközben a kályhán készülő kávéra várt, két dolgot fedezett fel. Két olyan dolgot, amelyek még inkább zavarba ejtették. A férfi gyakran az órájára pillantott, majd bosszúsan lecsatolta, és az asztalra tette. Az óra nyilvánvalóan elromlott, de Jo látta, hogy platinából van, és bizonyára nagyon sokba kerülhetett. Egy hibbant cowboy egy több ezer dollárt érő órával? – ráncolta a homlokát. És a farmerja? Régi volt, és piszkos, de márkás darab, amely szintén nem lehetett olcsó. – Tej nincs, de valamennyi cukor még maradt – mondta a férfi, és odanyújtott egy bögrét Jónak. – Tessék! – Egy cukortartóra mutatott. A lány kiszolgálta magát, és körülnézett a helyiségben. – Hölgyem, foglaljon helyet a legkényelmesebb székünkben! – mutatott rá gunyorosan a hintaszékre az ismeretlen. – Köszönöm. – Kisebb porfelhő szállt fel, ahogy Jo leült, de sokkal fáradtabb volt annál, semhogy ez zavarta volna. Ekkor döbbent rá, hogy még mindig a fején van a sapkája. Levette, mire fogvatartója hangosan füttyentett egyet. Jo értetlenül nézett rá. – Mi az? – Semmi, csak… Miért dugta el a haját? Jo végigsimított szőke haján. Egyszer valaki azt mondta, olyan a színe, mint ősszel a bükkfaleveleknek. Ez volt a büszkesége, talán az egyetlen, a hosszú, selymes haja. Kisimította homlokából az odatapadt tincseket, és vállat vont. – Meglehetősen hideg van, és elég nagy a por is errefelé. A férfi leplezetlenül bámulta. Jo elpirult, mert sejtette, hogy most azon töprenghet, milyen lehet az alakja. Ez azonban 8

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

nem tartott sokáig, mert a férfi hamarosan a lány két táskájának szentelte a figyelmét. Jo a kávéját kortyolgatta, miközben elnézte, hogyan rakja ki az asztalra a férfi a ruháit, a könyveit, a piperetáskáját, az elsősegély-ládikáját. Azután a kézitáskájában megtalálta a naplóját, a mobiltelefonját, egy térképet és a pénztárcáját, meg néhány szem cukorkát és egy csomag papír zsebkendőt. – A mobiltelefonnak itt nem sok hasznát veszi, nincs térerő. – Már észrevettem – közölte a nő. A férfi gúnyosan mosolygott. – Megpróbálta felhívni a társait, miután elhagyta Cunnamullát? Csodálkozom, hogy nem figyelmeztették előre, vagy nem látták el műholdas készülékkel, Joanne Lucas. – A nevét a hitelkártyájáról olvasta le, de megtudhatta volna a határidőnaplójáról, az egészségügyi kártyájáról vagy a jogosítványáról is. – Ha kinyitja a határidőnaplómat, megtalálja benne a lakcímemet, a háziorvosom meg a fogorvosom nevét és címét, továbbá a villany- és vízvezeték-szerelőmét is – jegyezte meg szarkasztikusan a lány. A férfi nem szólt semmit, csak gyorsan visszatett mindent a táskába. Amikor azonban az alsóneműit kezdte nézegetni, Jo bosszúsan felugrott. – Ezt már hagyja rám! – Rendben. – A nő elé tolta a holmikat, ő pedig a nagyobbik táska után nyúlt. –Mintha festőszerszámok volnának benne – állapította meg. Elővett egy összehajtható festőállványt, egy ceruzákkal és zsírkrétákkal teli nagyobb dobozt, és egy kisebbet, amelyben hegyezők és radírok voltak, valamint egy csomag rajzpapírt. – Az álcázás felettébb ötletes módját választotta, Miss Lucas – jegyezte meg a férfi. – Higgyen, amit akar, de mint ahogy már próbáltam megmagyarázni, azért vagyok itt, mert Mrs. Adele Hastings megbízott azzal, hogy készítsem el az arcképét. – Mrs. Adele Hastings nem tartózkodik a farmon. Jo meglepetten pillantott fel. 9

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Pedig alig néhány nappal ezelőtt beszéltünk meg mindent. A férfi vállat vont, és összefonta karját a mellén. – Honnan veszi egyáltalán, hogy Mrs. Hastings nincs Kin Canen? – kérdezte a lány. – Én… tettem róla, hogy ne legyen ott. Jo összevonta a szemöldökét. – Kicsoda maga? Egy mindenre elszánt bűnöző, vagy egy elégedetlen cowboy? Mi ez az egész? – Ha bármelyik lennék a kettő közül, akkor most mit gondolna? – Azt, hogy valószínűleg megszökött a börtönből, és most túszul ejtett, mert… A férfi felnevetett. – Valóban elmenekültem valahonnan, Jo, de nem a börtönből, hanem néhány gazember elől, aki megpróbált elrabolni. Előtte kihallgattam őket, amikor arról beszéltek, hogy erősítést várnak, mégpedig egy bizonyos Jót… vagy Joet, mindegy. Ráadásul ez az illető egy ezüstszürke terepjáróval érkezik. Jo döbbenten meredt a férfira. – De hiszen ez csak… ez csak… – Csak véletlen egybeesés? – kérdezte mézédesen fuvolázva a férfi. – Nehezen hiszem. – A szája keskeny vonallá zárult. – Vegyük még hozzá, hogy maga a hátsó kijárat felől közelítette meg a farmot, nyilván, ahogyan utasították. Ez meglehetősen nagy kerülő, de nő lévén persze nem gondolt arra, hogy hozzon magával tartalék benzint. Jo többször is szóra nyitotta, majd újra becsukta a száját. – Aha, tehát ezért volt sokkal hosszabb az út, mint számítottam! De… – lázasan törte a fejét – mi történt akkor a főkapuval? – Maga igazán tehetséges hazudozó – hangzott a kétes értékű bók a férfi szájából. – Mit gondol, mi történhetett vele? – Mrs. Adele Hastings leírása szerint a főkaput már ötven kilométerrel korábban el kellett volna érnem ahhoz a kerítéshez képest, ahol kikötöttem. És természetesen egy 10

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

nagy táblának kellett volna jeleznie. Azt mondta, nem lehet eltéveszteni, mert óriási bérükkel áll rajta a nevük. Higgye el, kinéztem a szememet, de semmi effélét nem láttam sehol. – És ezért egyszerűen továbbhajtott? – Persze. Előzőleg megpróbáltam ugyan a farmra telefonálni, de sikertelenül. Azután arra gondoltam, mit számíthat vidéken ötven kilométer. A férfi arcán halvány mosoly suhant át, majd ismét elkomolyodott. – Bárhogy legyen is, egyben igaza van: valóban az a szándékom, hogy túszként fogva tartom, és nagyon remélem, hogy azoknak, akiknek dolgozik, számít valamit az élete, mert különben elég sanyarú sorsra juthat. – Felállt. – Enne egy kis levest? Azonkívül csak bab- és spagettikonzerv van itt… Jo keze pofonra lendült, de a férfi elkapta a csuklóját, majd magához húzta a nőt. – Ne is próbálkozzon ilyesmivel, Nyakigláb kisasszony! – figyelmeztette lágy hangon. – Akármilyen jó formában van is, velem szemben semmi esélye. – Ne hívjon így! – Úgy hívom, ahogy jólesik. Nálam van a fegyver, vagy már elfelejtette? Jo megborzongott, amit a férfi a ruhán keresztül is megérzett. Hirtelen az fordult meg a fejében, hogy Jo Lucas más körülmények között is kiérdemelte volna a figyelmét. A nő magas volt, az alakja formás. Az arca első pillantásra nem tűnt szépnek, de aki egyszer jobban megnézte, már nem tudta elfordítani a tekintetét. A bőre sima és selymes, a szemöldöke és szempillája pedig sötétebb a hajánál, és kifejező keretbe foglalta szürke szemét. Az orra egyenes volt, a férfi azonban telt ajkát találta a legvonzóbbnak, amelyet legszívesebben azonnal egy csókkal tapasztott volna be. Minden olyan volt rajta, ahogy a természet megteremtette. Nem festette magát, nem csipkedte ki a szemöldökét, a körmeit sem lakkozta.

11

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Mire vall mindez? – töprengett a férfi. Olyan gyakorlatias, két lábbal a földön álló személyiségre, aki a maga módján még csinosnak is mondható. Tekintetük összetalálkozott, és a nő pillantása elárulta, hogy minden pillanatot gyűlöl, amelyet akarata ellenére vele kell töltenie. Ha szemmel ölni lehetne, már rég a sírban feküdnék, gondolta a férfi. Milyen lehet vele az ágyban? Milyen lehet, amikor… Nem, a gondolatait sürgősen más irányba kellett terelnie. Ki lehet ez a nő? Bizonyára az egyik gazember szeretője. De miért viselkedik ilyen különösen? Miért néz rá ennyi gyűlölettel? Mi baja lehet vele? Vagy mégis tévedett volna? De ennyi véletlen egyszerre… Lehetséges az ilyesmi? Másfelől azonban nem talált semmi gyanúsat a holmijai között, a mobiltelefonját leszámítva. Akárki legyen is ez a teremtés, nem vállalhatja a legkisebb kockázatot sem. Elengedte a nőt. – Eszembe jutott valami – mondta nyugodtan Jo. – Amíg maga itt engem őriz, addig az igazi Joe, már ha egyáltalán létezik, úton van a farmra. A férfi bizalmatlanul nézett rá. – Az majd kiderül, hölgyem. – Kicsoda maga? – Jo eddig nem akarta feltenni ezt a kérdést, de tovább már nem bírta türtőztetni magát. – Legalább azt árulja el, mi folyik itt! Túszként jogom van megtudni, miért tart fogva. – Miért? – kérdezett vissza a férfi. – Arról magának még nálam is több sejtése lehet, azt hiszem. Nem tudom, maga hogy van vele, de én most bekapok néhány falatot. Két óra telt el. A kunyhóban csend volt. Jo is evett egy kevés konzervbabot, azután fogvatartója átkísérte a kunyhó melletti házikóhoz. Dolga végeztével egy darabig még kint álltak a sötétben a fülüket hegyezve, de a környék nyugodt volt. Aztán a férfi visszavezette Jót a házba, és aludni küldte. 12

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Az ágyak egymásra merőlegesen, a fal mellett álltak. Lepedő nem volt rajtuk, csak régi párnák és rongyos takarók. Jo megint levetette a csizmáját és az anorákját, és már készült lefeküdni, amikor a férfi megállította. – Vegye fel a pizsamáját! – parancsolt rá. – Miért? – Mert ágyba készül. Jo elhúzta a száját. – Ezt nevezi ágynak? – Jobbal nem szolgálhatok. – Meglehet, de akkor már inkább magamon tartom a ruhámat. Lehet itt bolha vagy poloska is. – Ennek ellenére jobban szeretném, ha pizsamába bújna. Mindjárt odaadom. – Azzal a nő táskája után nyúlt. – Ne, várjon! – tiltakozott Jo csípőre tett kézzel. – Ha azt hiszi, hogy kukkolhat, amíg levetkőzöm, nagyon téved. A férfi megvetően végigmérte. – Igazán vonzó gondolat, de akár hiszi, akár nem, egyáltalán nem ezért kértem. Egyébként is az volt a szándékom, hogy kimegyek, amíg levetkőzik. – Akkor meg miért…? – Nagyon egyszerű. Pizsamában biztosan nem fogja megkísérelni a szökést, ha ilyesmit forgatott volna a fejében. Minden mást leszámítva, megfagyna éjjel a szabadban. Úgyhogy igyekezzen! Én sem szívesen fagyoskodom odakint. – Azzal kiment a kunyhóból. Jo halkan elkáromkodta magát, de nem maradt más választása, mint hogy elővegye és magára húzza a kettő közül az illedelmesebb pizsamáját. – Szabad? – szólt be a férfi. – Igen! – Remek – mondta, belépve a kunyhóba; Jóra nézett és biccentett. – Amint látom, a melltartóját nem vette le. Ám nem hiszem, hogy vészhelyzetben sok hasznát venné. Jo a mellére nézett. Valóban kirajzolódott melltartójának a körvonala a fehér pamutpizsama alatt, de a másik lehetőség egy érzéki lila szatén, vállpántos darab lett volna. 13

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Felpillantott a férfira. – Egy napon még megfizetek magának mindezért, ha addig élek is! – Most nagyon megrémültem. Bújjon már be végre az ágyba! – És… és maga mit fog csinálni? – Várok, és magát nézem. Miért, mit gondolt? – Ha be merészel mászni mellém az ágyba… – kezdte Jo, de a férfi a szavába vágott. – Nem erőszakolok meg nőket, bármit gondoljon is rólam. Jobban kedvelem a kölcsönösségen alapuló kapcsolatokat. Hacsak – vonta fel a szemöldökét – maga nem kedveli az erőszakot. – Undorító! – dühöngött a lány. A férfi halkan felnevetett. – A nők többsége nem osztaná a nézetét. – Képzelem. Bűnözők babái, semmi kétség. – Még ha azok lennének is, egyikük sem olyan remek színésznő, mint maga. – A férfi megfordult, összeszedte Jo holmiját, és feldobta az álmennyezetre. A lány legszívesebben felordított volna tehetetlenségében. Ehelyett kelletlenül, de szó nélkül bebújt az egyik ágyba, és magára húzta a takarót. Természetesen alvásról szó sem lehetett, bár a szeme párszor lecsukódott. A kályhában már csak parázslott a tűz, és fogvatartója a hintaszékben ült, ölében a puskával. Hátha elalszik, ha azt hiszi, hogy már alszom, gondolta Jo. De mihez kezdhetne, még ha sikerülne is kijutnia a kunyhóból? A férfi zsebre dugta a kocsija kulcsait, a ruháihoz nem fér hozzá. Az a lehetőség pedig, hogy a nedves hidegben mezítláb, pizsamában rohangásszon odakint, nem vonzotta túlságosan. Összehúzott szemmel nézett az ajtó felé. Nem volt rajta zár, csak egy-egy gerenda kívül és belül. Nagy kísértést érzett, hogy bezárja a kunyhóba a férfit. Bár ha a törvény elől menekül, úgysem akarhatta elhagyni a házat…

14

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Többször mély levegőt vett, azután óvatosan megmozdult. Az ágy halkan megreccsent, de a férfi nem moccant. Nyilván elszundított. Tíz perc múlva Jo óvatosan felült és várt. Amikor fogvatartója erre sem mozdult, egy lendülettel a földre tette a lábát. Megvárta, amíg megszűnik a nyikorgás, azután felállt. A szeme lassan hozzászokott a sötétséghez. A tűz szinte már teljesen kialudt, a férfi feje hátracsuklott, egyik karja a hintaszék karfája mellett himbálózott. A puska még mindig az ölében feküdt, és Jo egy pillanatig kísértést érzett, hogy felragadja. Sajnos egyáltalán nem értett a fegyverekhez. De számított ez egyáltalán? Mindenki meg tudja húzni a ravaszt, és úgysem célzott volna a férfira. Az is elég lenne, ha azt hinné a fickó, hogy képes lenne rálőni, nem igaz? Ebben a pillanatban a férfi megmoccant, mire Jo sóbálvánnyá dermedt. Az ismeretlen azonban csak felemelte a karját, kezét a puskára tette, és valamit mormolt az orra alatt álmában. A lány egy darabig nem moccant. Végül lemondott arról a tervéről, hogy megszerzi a fegyvert, mert attól tartott, hogy a végén még önmagát sebesítené meg. Halkan magára csavarta a takarót, az ajtóhoz lopakodott, és lassan megpróbálta elhúzni a reteszt. – Nem rossz, kedvesem. Jo majdnem ugrott egyet ijedtében. Ahogy megfordult, azt látta, hogy a férfi a helyiség közepén áll, és ráemeli a fegyvert. Kész rejtély, hogyan volt képes egy hang nélkül felkelni. – Mi… mi ébresztette fel? – dadogta a nő. – Fogalmam sincs. Bizonyára a hatodik érzékem. Mégis mi volt a célja, Jo? A nő lehajtotta a fejét. – Nem is tudom – vallotta be. – De képtelen voltam egyszerűen csak feküdni az ágyon, arra várva, mit hoz a sorsom.

15

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

A férfi merően nézte. Jo nyakán lüktetett egy ér, a nő tágra nyílt szemmel meredt rá. A tekintetéből félelmet, ugyanakkor makacsságot lehetett kiolvasni. A férfi halkan sóhajtva leeresztette a fegyvert. Bárki legyen is, csodálta ezt a nőt. Jókora adag bátorság kellett ahhoz, hogy valaki szökni próbáljon mezítláb, egy takaróba beburkolózva, ki a hideg éjszakába, a nagy ismeretlenbe. Ugyanakkor nem feledkezhetett meg arról sem, hogy a nő szélhámos, bátorság ide vagy oda. Megfordult, hogy fát tegyen a tűzre, azután nyújtózott egyet, és végiggondolta a lehetőségeket. Nem tudta, mire ébredhetett fel, de azt igen, hogy huszonnégy órai ébrenlét után le kellett rónia az adót a természetnek, és vágyakozva pillantott az ágyak felé. – Jól van – mondta –, akkor most a következőt tesszük. – Az egyik ágyat odatolta a másik mellé. – Maga oda bekúszik – mutatott a fal melletti ágyra –, én pedig a külső ágyon alszom. Jo tiltakozásra nyitotta a száját, de a férfi fáradtan leintette. – Nem akarok ártani magának. Ennek ellenére figyelmeztetem: csak úgy juthat ki az ágyból, ha átmászik rajtam. És ha megpróbálja, számíthat rá, hogy kíméletlen leszek. Tehát bújjon be hamar! Jo rövid habozás után engedelmeskedett. A férfi betakarta, azután elnyújtózott az oldalán. A lány belátta, hogy fogvatartójának igaza van: csapdába került. Sóhajtva megpróbált kényelmesebben elhelyezkedni az ágyában. – Ahogyan az imént mondta, ezeket valóban nem lehet ágynak nevezni – ütötte meg a fülét egy álmos hang. – Ha ez vigasz magának, Joanne Lucas portréfestő, ha valóban az, akinek mondja magát, biztosíthatom arról, hogy a házban az ágyak messze kényelmesebbek ezeknél. – Honnan tudja? – Tapasztalatból. Jo a homlokát ráncolta.

16

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Ezek az emberek, akikhez állítólag tartozom, kicsodák egyáltalán? És miért menekül előlük? – Emberrablók. De hát ezt maga is tudja. Jo ledobta magáról a pokrócot, és felült. – Ugyan már, hiszen ez nevetséges! Miért akarná magát valaki elrabolni? – Egy rakás pénzért – válaszolta a férfi. – Ugyanis véletlenségből én vagyok IV. Gavin Hastings.

17

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

2. FEJEZET Jo egy darabig szóhoz sem jutott, de lázasan törte a fejét, és egyszerre eszébe jutottak a beszélgetései Mrs. Adele Hastingsszel, aki ezek szerint – ha a férfi igazat mondott – Gavin Hastings édesanyja. Adele kifejezetten bőbeszédű volt. Többször emlegetett egy Rosie nevű kislányt, az azonban nem derült ki Jo számára, hogy kinek a gyermeke lehet. A fiáról, Gavinről is gyakran beszélt, ezért Jo már tudott róla egyet s mást. A hallottak alapján mintagyerek lehetett, néha ugyan kissé önfejű, de rendkívül tehetséges, minden szempontból alkalmas arra, hogy irányítsa azt a hatalmas vállalatbirodalmat, amelyet az apja hagyott rá örökül. Jo végzett egy kis kutatómunkát is, így megtudta, hogy a Hastings család régi dinasztia. Az első Gavin Hastings vagy száz éve érkezett Ausztráliába. Az unokája, Gavin apja, nemcsak növelte a család vagyonát, hanem az állattenyésztéssel bővítette az érdekeltségeiket. Azonkívül feleségül vette Adele Delaneyt, egy sajtómágnás lányát. Ennél tovább Jo nem kutakodott a család múltjában, hiszen éppen Adele portréját kellett elkészítenie. De miért nem beszélt Adele erről a megbízatásról a fiának? És miért nem tartózkodott Kin Canen? Ám ha a férfi igazat mondott, akkor ez magyarázatul szolgál a drága holmikra, az órára és a kiművelt beszédmodorára. Jo felült, hogy kérdésekkel árassza el fogvatartóját, ám IV. Gavin Hastings már mély álomba merült. A lány töprengve dőlt vissza a párnájára. A kályhában a tűz most erősebben lobogott, így szemügyre vehette a férfi vonásait. Álmában sokkal fiatalabbnak látszott; Jo úgy harmincötnek nézte. Most is ugyanolyan jóképűnek hatott, de nem olyan bántóan fölényesnek. A borosta alatt a bőre enyhén napbarnított volt. Sötét szemöldöke most nem keltett olyan rémítő hatást, és szépen ívelt ajkában – amellyel 18

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

korábban hol önelégülten, hol kihívóan, hol gunyorosan mosolygott rá – most zavartalanul gyönyörködhetett. Ha rendesen felöltözne, gondolta Jo, Gavin Hastings kétségkívül hihetetlenül vonzó lenne. Talán hinne neki, ha lerajzolná? Persze nem azonnal, hanem az első adandó alkalommal. Ami pedig a jelenlegi helyzetet illeti, a férfi fogságában… Ekkor fáradt agya egyszerűen kikapcsolt, és Jo álomba merült. Sejtelme sem volt, mennyi idő telhetett el, amikor doboló zaj ébresztette fel. Felült, és azonnal arra gondolt, mennyire száraz a torka. Ekkor megszólalt mellette egy hang: – Eleredt az eső. Ez aztán az örvendetes fejlemény! – Ki?… Mi az? – Ekkor döbbent rá Jo, hol is van. – Esik! Pedig úgy hangzik, mintha géppuskával lőnének ránk! – Mert a tető bádogból van. Jo megborzongott. A kályhában kialudt a tűz, a kunyhóban hideg volt. – És miért olyan örvendetes az, hogy esik? – Mert az eső megnehezíti az üldözőknek a keresésünket, már ha egyáltalán még a nyomunkban vannak. Nem tudom, maga hogy van vele, de én nagyon fázom. – Begyújthatna – javasolta a nő. Halk nevetést hallott. – Nem, nekem jobb ötletem van. Feküdjön vissza, Miss Lucas! – Miért? – Hogy összebújhassunk, és magunkra húzhassuk mind a két takarót! – Eszemben sincs! – Nekem viszont igen. – A következő pillanatban már magához is ölelte a nőt. – Sejtettem, hogy itt kötünk ki – mondta hamarosan a lány. – Milyen piszkos a fantáziája, Jo! Van valami kifogása a férfiak ellen? Ezért ilyen bizalmatlan? – Ha arra kényszerítik, hogy egy idegennel ossza meg az ágyát, az minden nőt bizalmatlanná tesz. Az egyéb

19

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

körülményekről nem is beszélve. Végül is maga hozta fel először a csábítás témáját. – Nem tagadom. De ismerje el, hogy így sokkal kevésbé fázunk! Ez igaz volt. Ráadásul Jo így – megmagyarázhatatlan módon – sokkal nagyobb biztonságban érezte magát. Talán mert már tudta, kivel van dolga? És azt is, hogy a férfi a jó oldalon áll? Hihetetlen, milyen sok múlik a véletlenen! Egy dologban teljesen biztos volt: nem téveszthette el a farm főbejáratát. Mi történhetett akkor? Számtalan kérdést szeretett volna feltenni Gavinnek. Vajon tudja-e, kik akarták elrabolni? Hogyan sikerült elmenekülnie előlük? Ám a férfi nyugodt lélegzése és ellazult testtartása elárulta, hogy megint elaludt. Jo hirtelen elmosolyodott. Hát ennyit a csábításról. Ha hihetett a szavainak, a nők többsége, akik vonzónak találták őt – márpedig, a szavaiból ítélve, nem kevesen lehettek –, bizonyára biztonságosabbnak találták a helyzetüket, amikor Gavin Hastings aludt. Milyen nők tetszhetnek neki? A lenyűgözően szépek? Bizonyára. Az érzékiek? Nyilvánvalóan! Jo megmozdult, kibújt a férfi karja alól, és átcsúszott a másik ágyra, bár még így is közös takaró alatt feküdtek. Gavin meg sem moccant. Hajnalodott, amikor a férfi felébredt szendergéséből. Homlokráncolva érzékelte, hogy az arcát valakinek a haja csiklandozza, és ennek a hajnak nagyon finom az illata. Milyen is? Hirtelen eszébe jutott a flakon, amelyet kivett a nő táskájából. Alma- és körteillatú sampon. Igen, ez csak az övé lehetett. Azután eszébe ötlött az a női borotva, amelyet szintén Jo holmija között talált. Szórakozottan dörzsölgette az állát. Még egy rózsaszín borotva is jó szolgálatot tehet valakinek, akinek az állát többnapos szakáll díszíti. Azután megint valami kellemes dolog jutott az eszébe: a nő, aki békésen aludt a karjaiban. A hozzá simuló puha, 20

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

meleg test. Az alakja egyszerűen csodálatos. Talán jobb, ha mielőbb véget vet ennek a helyzetnek, mielőtt még késő lesz. Amikor finoman eltolta magától Jót, az halkan motyogva tiltakozott, és belefúrta fejét a férfi vállába. Gavin szemében megvillant a humor szikrája. Mennyire fogsz még ezért gyűlölni később, Jo, amikor ezt majd az orrod alá dörgölöm! Mert tudta magáról, hogy nem fogja kihagyni ezt a lehetőséget, főleg akkor nem, ha a nő úgy viselkedik vele, mint az este. Ám ahogy a hozzásimuló teremtésre nézett, elkomolyodott. Nemcsak az illata, hanem finom, sima bőre és csodaszép teste is izgatta az érzékeit. A képzelete egyre messzebb ragadta, de az esze visszakényszerítette a valóság talajára. Ki az ördög lehet ez a nő? Hirtelen arra gondolt, hányszor használta a nőket a felejtés eszközéül, ám a rövid ideig tartó kábulatból mindig magához tért, és visszazökkent a valóságba. Gyorsan felkelt, és nagyot nyújtózott. Amikor megfordult, Jo tágra nyílt szemmel nézett rá. – Jó reggelt, Miss Lucas! – szólalt meg gyorsan. – Ébresztő, indul egy új nap! Jo először nem mozdult, azután felült, és hátrasöpörte a haját az arcából. – Jó reggelt! – Jól aludt? – kérdezte gunyorosan a férfi. – Igen… azt hiszem, igen. Nem emlékszem semmire. – Jobb is így. Talán nem vette észre, de még mindig esik. Ezért az a javaslatom, hogy vegyük elő az esernyőjét, azzal menjünk ki a vécére. Azután maga azt tehet, ami jólesik, amíg én felderítem a környéket. – És én mit csináljak addig? – bizonytalankodott a lány. – Nos, nyugodtan felöltözhet, feltehet vizet a kályhára, hogy megmosakodhassunk, malmozhat az ujjaival, vagy azt teheti éppen, amihez kedve van. Jo tekintete elsötétült, és Gavin sejtette, hogy a nő legszívesebben a pokolba küldené, de nem tette mégsem, inkább kikászálódott az ágyból. 21

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Tessék – nyújtotta oda neki az anorákját Gavin. – Szüksége lesz rá. Eltelt egy negyedóra. Jo egyedül maradt a kunyhóban, amelynek az ajtaját, legnagyobb bosszúságára, Gavin kívülről elreteszelte. Szerencsére a kályhában lobogott a tűz, főzhetett maguknak kávét. Miután megmosakodott, és felvette a szürke overallját, sokkal jobban érezte magát. Átkefélte a haját, lófarokba kötötte, majd nekiállt kávét készíteni. Közben azon járt az esze, hogyan boldogulhat odakint Gavin az ő esernyőjével és esőkabátjában, amelyet minden eshetőségre készen mindig magával vitt. Annyira zuhogott, hogy valószínűleg még így is bőrig ázik. Mi történhetett az éjszaka? A lány homlokráncolva nézett az ágyakra, és feltűnt neki, hogy csak az egyik matrac nyomódott be. Ezek szerint tehát ketten együtt feküdtek rajta. Bosszúsan harapdálta az ajkát. Gavin karjaiban töltötte az éjszakát, ehhez kétség sem fért. Ám ami még ennél is rosszabb volt: a külső ágyon látta a bemélyedést, a férfi felén. És ez azt jelentette, hogy ő mászott át hozzá! Egyértelműen taktikai hiba volt, akkor is, ha mindez álmában történt. Ekkor forrni kezdett a víz. Jo megfőzte magának a kávét, és igyekezett nem rágódni olyasmin, amin úgysem lehetett már változtatni. Ekkor eszébe jutott, hogy előző este el akarta készíteni a férfi arcképét, hogy ezzel bizonyítsa be a személyazonosságát. Elővette a ceruzáit, és kettétépett egy rajzpapírt. Mindig is szeretett rajzolni. Már kicsi lányként is szívesen firkálgatott, de csak ceruzával. Próbálkozott ugyan vízfestékkel, olajjal, akrillal is, de egyik sem volt neki való. Tizennyolc éves korában azonban egy csapásra minden megváltozott. Már egy éve járt a képzőművészeti akadémiára, amikor felfedezte magának a pasztellkrétát. Egyszerre minden a helyére került. Az, hogy korábban nem 22

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

sokat tudott kezdeni a színekkel, nem az ő hibája volt. Nem is azért alakult így, mintha nem becsülte volna a színek jelentőségét, csak éppen azt nem tudta, hogyan egyesítse a két alkotási módot: a rajzolást és a festést. A pasztellkrétával azonban módja nyílt színes képek rajzolására, és amióta ezt felfedezte, azóta csak ezzel a technikával alkotott, és huszonnégy évesen már jó nevű portrékészítőnek számított. A portrérajzolás persze nem csak előnyökkel járt. A megrendelők nem mindig voltak rokonszenvesek, és ilyenkor Jo erős indíttatást érzett, hogy igazi mivoltukban rajzolja le őket. Ennek ellenére a munkájával máris sok elismerést szerzett magának. Azt remélte, ha a hírneve már megszilárdult, azt rajzolhatja majd, amihez kedve van – tájakat és gyermekeket, akiket különösen szívesen ábrázolt, bár nem mindig úgy és olyannak, ahogyan a szülők elképzelték. Mielőtt hozzáfogott a képhez, mély levegőt vett, és maga elé képzelte a férfit, aki fogságban tartotta. Ez volt a megszokott módszere, amellyel együtt járt, hogy az illetőhöz fűződő érzelmei is felszínre kerültek. Arra azonban nem számított, hogy ezúttal az ellentétes érzések egész vihara fog rátörni. Legszívesebben kék szemű ördögnek rajzolta volna meg, ám akkor eszébe jutott, hogy Gavin végül is emberrablók fogságából menekült el. Nem csoda hát, hogy nem volt a legszívélyesebb. A fehér papírra meredt, és észrevette, hogy gyorsabban veszi a levegőt. Ez így nem fog menni, gondolta. Csak egyetlen módon fogja tudni megörökíteni Gavin Hastingst: álmában. Belemerült a munkába, így azt sem tudta, mennyi idő telt el, mire elhúzták kívül a reteszt. A lány gyorsan rádobta az anorákját a rajzra. Amikor a férfi belépett a kunyhóba, valóban úgy festett, mint egy mindenre elszánt bűnöző. Csupa víz és sár volt. Jo az órájára pillantott. Gavin több mint egy órát volt távol. 23

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Minden rendben? – kérdezte. – Csak nem aggódott miattam? Vagy talán még hiányoztam is? – ugratta a férfi. – Minden rendben van. Tegyen fel vizet melegedni! Jo berzenkedni akart a hangnem miatt, de inkább engedelmeskedett, miközben a férfi lehámozta magáról a ruháit. – Megkérdezhetem, milyen sorsra jutott az ernyőm és az esőkabátom? – Annyi hasznuk volt, mint egy papír zsebkendőnek, úgyhogy eldobtam őket. Jo egy pillanatig hallgatta, ahogy az eső a tetőn dobol. – Nem is ilyen időre szánták őket. – Vizet öntött a kondérba, és feltette a kályhára. – Sikerült… valamit elérnie? – A férfira nézett, de azonnal el is kapta a tekintetét, mert Gavinen már csak zokni és alsónadrág volt. Felvette az egyik takarót, és odaadta a férfinak. – Tessék. Az köszönet nélkül elvette, és a dereka köré csavarta. Közben olyan szúrósan nézett Jóra, hogy az összerezzent. – Nézze, nekem semmi közöm ehhez az egészhez, ezért kár rám haragudnia. Ezzel nem jutunk előbbre. – Mit nem mond! – Gavin leült az asztalhoz. – És megmondaná, mi az, amivel előbbre jutnánk? Vagy csinált valami hasznosat abban az egy órában, amíg távol voltam? Jo összeszorította a fogát. – Mert én szívesen elmondom, mit csináltam. Mint egy tolvaj, belopakodtam a saját farmomra, ahol benzint loptam magamtól, és a kannát elvonszoltam idáig, mint egy málhás ló, amíg maga… – tekintete a rajzeszközökre esett, és hitetlenkedve felemelte az anorákot – amíg maga festegetett. – Nem festegetek – helyesbített mogorván Jo. – Pasztellkrétával rajzolok. – Na és kit… – Elhallgatott, és szemügyre vette a képet, de Jo nem tudta meg, mit tart róla. – Komolyan azt hiszi, hogy ezzel bebizonyít valamit? – kérdezte. – Én csak… – A lány az ajkába harapott. – Igen, valóban azt reméltem. 24

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Akkor nagyon téved, hölgyem. – Ismét a képet nézegette. – Ezek szerint az arcomat tanulmányozta, mialatt aludtam? Jo elpirult. – Igen, ez a munkámhoz tartozik. – És az is, hogy közben befészkeli magát idegen férfiak hóna alá? – Erre… erre nem emlékszem. Bizonyára fáztam. Más magyarázatom nincs. A férfi ránézett, azután vállat vont. – Amúgy nagyon jólesett. Legyen olyan kedves, Miss Lucas, terítse le az asztalt! Kölcsönkérhetném a rózsaszín borotváját? Jo értetlenül pislogott rá. – Meg kell borotválkoznom. Talán attól a hangulatom is jobb lesz. Nincs véletlenül még egy tükre is? Nemcsak tükör volt nála, hanem szappan, törülköző, fogkefe és fogkrém is. A tükör azonban igencsak aprócska volt. Ennek ellenére Gavin felhasználta arra, hogy nagy műgonddal megborotválkozzon. Azután látható élvezettel fogat is mosott. – Hátha még esetleg arcvize is lenne? – kérdezte. – Ha ezt azért kérdezte, hogy kimutassa, mennyire nőietlennek talál, kár az erőfeszítésért. Arcvízzel nem szolgálhatok, de próbálja ki ezt! – mondta Jo, és odanyújtott a férfinak egy üveget. Az megszemlélte a címkét. – Varázsdió? Mi a csuda ez? – Gyógynövényekből készült arctonik, amely felfrissíti az arcbőrt. – Értem. – A férfi egy keveset a tenyerébe öntött, és bedörzsölte az arcbőrébe. – Nem is rossz. Azt kell mondanom, igazán rendesen fölszerelkezett az útra. Egyébként pedig azt hittem, ezt a nőiességkérdést már kipipáltuk. Amíg Gavin borotválkozott, Jo kiteregette a vizes holmiját egy székre, és a kályhához tolta. – Nem érdekel, mit gondol rólam ebben a tekintetben – válaszolta, bár nem túl őszintén. Valójában Gavin tökéletes 25

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

alakja, izmos háta, göndör sötét szőrrel borított mellkasa vegyes érzelmeket keltett benne. Egyrészt különös szorítást érzett a gyomra tájékán, másrészt nagy kedve lett volna papíron megörökíteni a férfiúi tökéletesség eme mintapéldányát. Csend támadt. – Maga aztán valóban kemény dió – szólalt meg Gavin végül, hallható iróniával. Jo vállat vont, és nekiállt reggelit készíteni. Azután eszébe jutott, mit mondott az imént a férfi, és odafordult hozzá. – Az előbb benzint emlegetett? Gavin összevont szemmel nézett rá. – Már vártam, mikor fogja szóba hozni. – Hol találta? A házban? Gavin a fejét rázta. – Nem, a ház mellett van egy fészer. Ott tartjuk az ilyesmit. – Ez azt jelenti, hogy… elmehetünk innen? – Nem. A kerítéstől elválaszt minket egy folyó, amely jelenleg annyira megáradt, hogy még dzsippel sem lehet átkelni rajta. Jo felszolgálta a reggelit, ő maga pedig a hintaszékben foglalt helyet, a térdén egyensúlyozva a tányérját. A továbbiakban igyekezett nagyon óvatosan megválogatni a szavait. – Van itt néhány dolog, amit nem értek. Egyedül volt a farmon, amikor megtámadták? – Nem, a munkavezetőm is ott volt, de ártalmatlanná tették, mielőtt engem elkaptak. – De nem ölték meg, ugye? – kérdezte rémülten a lány. – Nem. Csak összekötözték a kezét-lábát, és bezárták valahová. – Gavin farkaséhesen rávetette magát az ételre. – És a családjából senki sem volt ott? – érdeklődött tovább a nő. – Jo, akárkik is legyenek ezek az alakok, tudták, mi a dolguk. Véletlenül éppen ezen a hétvégén tartjuk az évenkénti rodeót, bállal meg minden egyébbel, ami ehhez tartozik. Ilyenkor senki sincs otthon. Egyébként én is részt

26

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

akartam venni benne, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. – Emiatt nincs itt az édesanyja sem? – Nem, az anyám már két napja elutazott Brisbane-be. Csak most jutott eszébe, hogy jegye van valamilyen bemutatóra. Hálás lehetek a sorsnak, hogy Rosie-val nem voltak itthon. Jo meglepetten nézett rá. – Az édesanyja sokszor emlegette Rosie-t, de azt nem árulta el, kinek a kislánya. A férfi befejezte az étkezést, és az evőeszközöket letette a tányér mellé. – Az enyém. Ezt Jónak először meg kellett emésztenie. – És hol a felesége? – Meghalt, miután megszülte Rosie-t. – A férfi eltolta maga elől a tányért, az arckifejezése zárkózott lett. – Kaphatnék egy kávét? – Hogyne – felelte Jo, és felállt. – Gondolja… szóval lehetséges, hogy az édesanyja egy kicsit feledékeny? – Az anyám emlékezete újabban olyan, mint a szita. – Nos, ez sok mindent megmagyaráz – jegyezte meg a lány, és egy bögre kávét tett Gavin elé. – Úgy érti, azt, hogy miért feledkezett meg a maga érkezéséről? – Persze. – Azt azonban nem, miért nem említette, hogy felfogadott egy portréfestőt… bocsánat, rajzolót. – Talán meglepetésnek szánta. – Akkor mivel indokolta volna a maga megjelenését? – Honnan tudjam? Úgy értem… végül is a maga édesanyja! Gavin felállt. – Nincs véletlenül még néhány férfiruhadarabja is a csomagjában? – Magára csavarta a takarót. Jo csak némán ránézett. – Ha szemmel ölni lehetne, már koporsóban feküdnék. Nos, Miss Lucas, tegyük fel, hogy maga teljesen ártatlan. Mivel magyarázza akkor az egészet? 27

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Jo ellenállt a kísértésnek, hogy szabad folyást engedjen az érzéseinek, inkább tovább kérdezősködött: – Hányan voltak? – Ketten. Símaszkot viseltek. – Hogyan sikerült elmenekülnie tőlük? A férfi nekitámaszkodott az asztal sarkának. – Mi ez, kihallgatás? – Csak a maga szavára hagyatkozhatom. Gavin egy pillanatra elgondolkodott, azután vágott egy grimaszt. – Összekötözték kezemet-lábamat, mint egy csirkéét, és éjszakára bezártak egy ablak nélküli tárolóhelyiségbe. Azt azonban nem tudták, hogy a linóleum padlóburkolat alatt egy csapóajtó van. A ház harminc centiméter magas cölöpökön áll, hogy árvíz esetén is száraz maradjon, de ebben az esetben nagy hasznát vettem ennek, mert így tudtam elszökni. – És hogyan, ha egyszer mindenét összekötözték? Gavin megdörzsölte a csuklóját. Jónak csak most tűntek fel a kötél vágta vörös csíkok a bőrén. – Szerencsére találtam egy rozsdás ollót, azzal sikerült elvágnom a köteleket. Nem volt könnyű, mivel a kezemet hátul kötötték össze. – Nahát! – Jóra nagy hatást tett az elbeszélés. – Miért nem vitték el magát valahová ahelyett, hogy egész éjszaka fogva tartották a házban? – Nagyon egyszerű. Azért, mert nem én voltam az igazi célpont. A nő értetlenül pillantott rá. – Eredetileg azt tervezték, hogy Rosie-t rabolják el – folytatta Gavin. – A hatéves lányomat. Vele könnyű dolguk lett volna. – De… biztos ebben? – Igen, egészen biztos. Egész idő alatt hallottam, hogy mit beszélnek, mit terveznek. Mivel csak engem találtak otthon, úgy döntöttek, engem rabolnak el Rosie helyett, de éppen ezért erősítést vártak. 28

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Még szerencse, hogy az édesanyjának ilyen rossz az emlékezőtehetsége – jegyezte meg Jo megrendülten. – Úgy is vehetjük. Ennek ellenére valahogyan gondoskodnom kell arról, nehogy ők is a gazemberek kezébe kerüljenek. Az összes telefonvonalat átvágták. – Ez nem keltené fel az édesanyja gyanakvását? – Nem, nem feltétlenül. Néha minden különösebb ok nélkül is elromlik a telefon, és, mint mondtam, most zajlik a rodeó. – Támadt egy gyanúm – mondta Jo. – Nem lehetséges, hogy… ők távolították el a táblát a főbejáratnál? Hogy a látogatókat tévútra vezessék? Gavinnek ez láthatóan szöget ütött a fejébe. – Higgye el, csakis így történhetett, hogy végül a hátsó kerítésnél kötöttem ki – bizonygatta Jo. – Igaza lehet. – A férfi vállat vont. – A legfontosabb kérdés azonban most az, vajon belátták-e, hogy kudarcot vallottak, és elmentek, vagy engem keresnek. – Nem úgy hangzik, mintha mindent jól megszerveztek volna előre. Gavin felállt, félredobta a takarót, és a ruháiért nyúlt. – Talán belátják, hogy nincs szerencséjük, és eltakarodnak. Az időjárás mindenesetre nekünk dolgozik. Ennek ellenére ez a két alak valóban veszélyes. És ha annak a Joe-nak sikerült eljutnia hozzájuk, akkor már hárman vannak. Ráadásul úgy láttam, hogy az egyikük alkoholista vagy drogos. Jo borzongva nézte, ahogy a férfi öltözködik. – Bántották magát? Gavin ajka megremegett. – Nos, kaptam egy rúgást vesetájékra, néhány ütést a fejemre, de csak azért, mert elég kihívónak találhatták a viselkedésemet. – Ezek szerint nem adta meg magát engedelmesen a sorsának? – Nem, azt nem mondhatnám. Volt valami a hangjában, amitől Jo összerezzent. Nem kételkedett abban, hogy Gavin Hastingsszel nem lehet kukoricázni. 29

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Ami a továbbiakat illeti, tettek róla, hogy a ház körüli autók közül egyet se lehessen használni. A kutyákat bezárták a fészerbe, a kulcsot pedig eldobták. Véletlen szerencse volt, hogy rátaláltam a puskára. Case, a munkavezetőm felejthette a szerszámraktárban, én meg szó szerint belebotlottam. Jo összeszedte a piszkos edényeket. – Ezek szerint az volt a terve, hogy feltartóztatja az úton ezt a Joe-t, és… – kérdőn nézett a férfira. – És arra kényszerítem, hogy vigyen el a legközelebbi telefonhoz. – Figyelte Jót, ahogy letörli a morzsákat az asztalról, és közben visszatért az arcára a korábbi bizalmatlan kifejezés. – Nem olyan ritka az ezüstszürke terepjáró, mint gondolná. – Meglehet. De mivel magyarázza a névazonosságot? Jo habozott. – Szerintem… Ebben a pillanatban éles dörej hallatszott, és egy golyó sivított át a falon, majd csapódott be a másik oldalon. Egy pillanatra mindketten megdermedtek. Aztán Gavin felugrott az asztaltól, és még ugyanazzal a lendülettel földre rántotta Jót, mielőtt a következő golyó szétroncsolta volna a reteszt. Feltépték az ajtót, és egy kapucnis kabátot viselő férfi állt meg előttük, fegyverrel a kezében. – Idenézz, Joe – szólt hátra a válla fölött csúfondárosan –, Hastings felszedett közben egy csajt! Vagy itt rejtegetted a kunyhóban? Nézzetek oda, micsoda dilis ötlet, nem gondoljátok, srácok?

30

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

3. FEJEZET Lidércnyomásos órák következtek. Jót és Gavint megkötözve bedugták egy kocsiba. A másik autó éppen úgy nézett ki, mint a lányé, ám Jo most sokkal jobban félt, semhogy örülhetett volna, hogy végképp tisztázódott az ártatlansága. Az egyik bűnöző elvette Gavin puskáját, de amikor kiderült, hogy a tár üres, mérgesen elhajította. Aztán egy csapásra elmúlt a gazfickók jókedve, látva, hogy a közöttük és a hátsó kerítés között máskor vékonyan csordogáló patak most sodró erejű árrá duzzadt. Heves vita után végül eldöntötték, hogy visszatérnek a házhoz, és onnan a főbejáraton át távoznak. Ám ez a terv sem vált be. Mintegy háromszáz méternyire a háztól a kocsi elakadt. Az emberrablók kioldozták a köteleket Jo és Gavin lábán, és gyalogosan hajtották el őket a házig, miközben a harmadik férfi megpróbálta kiszabadítani a terepjárót a sár fogságából. Az eső és a saját nyomorúságos helyzete miatt Jo nem sokat látott Kin Canből, de azt megállapíthatta, hogy a farm hatalmas területen fekszik. Amikor elérték a ház bejáratához vezető lépcsőt, történt egy kis közjáték. Az egyik férfi derékon kapta Jót, és meg akarta csókolni. Noha össze volt kötözve a keze, Gavin felemelte a karját, és teljes erőből állon vágta a banditát, mire az összeesett, a társa viszont egy hatalmas ütéssel Gavint terítette le. Végül a bűnözők betaszigálták foglyaikat a házba, amelyet Jo még a körülmények ellenére is lenyűgözőnek talált a hatalmas tereivel, fényűző, ugyanakkor ízléses és ötletes berendezésével. Hangos vita után az emberrablók az egyik hálószobába zárták be Jót és Gavint. Az egyik bandita leoldotta csuklójukról a kötelet, de csak azért, hogy egy bilinccsel helyettesítse, mégpedig úgy, hogy egymáshoz bilincselte a két foglyot. 31

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Ezt próbáljátok meg lefűrészelni! – gúnyolódott velük. Eltartott egy darabig, mire Jo ismét nyugodtan vette a levegőt. Miután belökték őket a szobába, az ágyra zuhantak. A lány egy idő után felült, és azt latolgatta, vajon Gavin eszméletén van-e, mivel a férfi nem mozdult. – Minden rendben? – kérdezte aggódva, és felemelte a kezét. A férfié engedelmesen követte a mozdulatot. – Ez már nevetséges! – nézegette a két összebilincselt kezet. – Hm… mint egy olcsó gengszterfilmben – csatlakozott hozzá Gavin, és nehézkesen feltápászkodott. – De mielőtt még mást mondanék, szeretném a bocsánatát kérni, Miss Lucas. Jo kinyitotta, aztán becsukta a száját, de végül csak elmosolyodott. – Köszönöm, ez igazán nagyvonalú magától – mondta komolyan a férfi. –Mert azt sem vehetnem rossz néven, ha a legsúlyosabb szidalmakkal illetne. – Ó, még időm sem volt elgondolkodni azon, hogy megbocsássak-e magának, vagy sem. Gavin felvonta a szemöldökét. – Akkor meg miért mosolyodott el? Nekem ez megbocsátásnak tűnt. – Még az is meglehet. De, hogy őszinte legyek, csak arra gondoltam, hogy korábban, frissen megborotválkozva és tisztán, egészen mutatós volt, amit most már nem lehet elmondani. – Mutatós! – A férfi felháborodást színlelt. – Nos, jóképű, ha magának így jobban tetszik. – És most? Jo sajnálkozva csóválta a fejét. – Szerzett egy hatalmas kék foltot a szeme alá. Ennek ellenére köszönöm, hogy a segítségemre sietett. – Képzelem, hogy nézhetek ki. – Szabad kezével Gavin óvatosan megnyomkodta a szeme környékét, és felszisszent. – Most mit tegyünk? – kérdezte halkan a lány. – Volna egy ötletem, de a gazemberek percről percre kiszámíthatatlanabbak. Bár az a benyomásom, hogy csak 32

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

megjátsszák az erős fiút, de valójában tele van a gatyájuk. Maga nem így látja? Jo csak bólogatott, majd hozzátette: – Nekem úgy tűnt, hogy az egyik… a legmagasabb… nos, az kilóg a többi közül. Talán lehet vele értelmesen beszélni. – Miről? A lány vállat vont. – Megmondhatná nekik, hogy mivel fogalma sincs, kik ők, a legjobban tennék, ha gyorsan kereket oldanának, mielőtt börtönbe kerülnének két ember elrablásáért. – Okos gondolat – jegyezte meg elismeréssel Gavin. – Én is így látom. Sőt az is eszembe jutott, hogy pénzt ajánlhatnék fel nekik, bár ez elveim ellen való. De így, hogy maga is belekeveredett az ügybe… – Elhallgatott, mert kintről hangokat hallott. – Mintha vitatkoznának. Jo megborzongott. – Sajnos most nem foghatom át a vállát, de érezze úgy, mintha megtettem volna! – vigasztalta a helyzethez illő humorral Gavin. A lány fanyarul elmosolyodott. – Már jobb. Jól van, akkor próbáljuk meg magunkra irányítani a figyelmüket, és tárgyaljunk velük! Egy, kettő, és fel! Egyszerre pattantak fel, és az ajtóhoz mentek. Gavin hangosan dörömbölt. Hamarosan megjelent a magas férfi, akit Jo értelmesebbnek vélt a másik kettőnél. Tíz perc elteltével a bandita magukra hagyta a foglyokat, és rájuk zárta az ajtót. – Mit gondol, sikerült meggyőznünk? – kérdezte feszülten Gavin. Hosszas tárgyalás után a férfi azt mondta, hogy egyeztetnie kell a „kollégáival”. – Fogalmam sincs. Hamarosan meglátjuk. – Addig helyezzük magunkat kényelembe! – javasolta az ágyra mutatva Gavin. – Hogy őszinte legyek, Jo, remekül viselkedett egész idő alatt. A legtöbb nő, akit ismerek, már régen hisztériás rohamot kapott volna. 33

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

A lánynak csak most tűnt fel, milyen piszkos az átnedvesedett ruhájuk; az ágyon már látszottak is a nyomok. – Teljesen összekoszoltuk. Gavin vágott egy grimaszt. – Kit érdekel? Most próbáljunk meg leülni a szélére, azután lassan, egyszerre lefekszünk. Előtte, persze, le kellene vennünk a csizmánkat. A sikeres akció után egymás mellett feküdtek, a puha párnáknak dőlve. – Most végre megtudtam, mit jelent, amikor a reklámokban minőségi ágyakról beszélnek – jegyezte meg a lány. Gavin elvigyorodott. – Anyámnak elég magasak az igényei mind a lakberendezést, mind a ruhákat és az autókat illetően. Jo csak egyetérthetett vele, mármint a berendezésre vonatkozóan. Noha a szoba nem volt nagy, és valószínűleg vendégszobának szánták, nem sajnálták a pénzt a berendezésére. Az ágyat egy krémszínű takaró fedte, amely már korántsem volt olyan makulátlan, mint eredetileg. A mályvaszínű falak háttere előtt jól mutattak a világos fabútorok. Az egyik oldalon szép komód állt, a fiókjain rézfogantyúkkal. Virágmintás függöny egészítette ki az összképet. – De itt biztosan nincs csapóajtó. – Sajnos nincs. És azt sem hiszem, hogy a fiókokban vagy a szekrényben találnánk valami használhatót. – Biztosan nem? Gavin a fejét rázta. – Ezt a szobát nemrég újítottuk fel, előtte pedig mindent kirakodtunk. – Kár. Gavin Jóhoz fordult, és az arcélét nézte. – Nagyon sajnálom, hogy belekevertem ebbe az ügybe. – Ó, nyilván maga nélkül is belekeveredtem volna. Egyszerűen rosszkor voltam rossz helyen. – Összerezzent, mert az ajtó előtt ismét zajongtak. Gavin a fülét hegyezte, azután megfogta a nő kezét. – Mondjon magáról pár szót, Jo Lucas! 34

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Magamról? Nos, korán árva lettem. Hatéves voltam, amikor a szüleim vonatszerencsétlenség áldozatai lettek. Az anyai nagymamám nevelt, amíg az Alzheimer-kór el nem hatalmasodott rajta. Akkor, tizenkét évesen, nevelőszülőkhöz kerültem. A nagymamám három év múlva meghalt. Gavin megszorította a nő kezét. – A történet végül mégis szerencsés véget ért. Az apám korán eltávolodott a családjától, pontosabban nem jött ki túl jól az apjával. Angol volt, először Kanadába vándorolt ki, majd onnan Ausztráliába. – Elhallgatott. – Nehezére esik beszélni róla? – Nem könnyű. Szóval apám anyja mindig reménykedett abban, hogy egyszer még találkozik a fiával, és a végrendeletében is megnevezte őt és a leszármazottait. Miután meghalt, az ügyvédei egy fél éven át nyomoztak, amíg rám bukkantak. Akkor tizennyolc éves voltam. A pénzzel, amelyet örököltem, beiratkozhattam a képzőművészeti akadémiára. – És hogy ment a sora azóta? – Egész jól. – Úgy értem, érzelmileg, az emberi kapcsolatait illetően. Ahogy elmondta, elég viszontagságos volt a gyermekkora. – Igen, voltak benne hullámhegyek és – völgyek – bólogatott Jo. – És nem maradtak tüskék magában? A lány nyelt egyet. Talán a különleges helyzet volt az oka, hogy többet árult el magáról egy idegennek, mint amennyit hosszú ideje bárkinek elmondott. – Attól tartok, nem múlt el minden nyomtalanul. Nem egykönnyen bízom meg másokban. Ez persze nem is igazi probléma, úgy értem, jó nekem így, ahogy vagyok. – Magányos farkasként. – Olyan magányos farkasként, aki jól érzi magát a bőrében. – Vannak barátai? – Igen, Leanne Thomson, akivel együtt bérelünk lakást, és akivel együtt jártam az akadémiára. Azonkívül van még

35

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

néhány barátom, és tartom a kapcsolatot a nevelőszüleimmel és a tanáraimmal. – És a férfiak? Jo összeszorította a fogát, és a mennyezetet bámulta. Gavin mégiscsak idegen, és nem akarta mindenbe beavatni őt, még ilyen különleges körülmények között sem. – Eddig nem volt szerencsém velük – válaszolta végül. – Azt hiszem, nehezen viselik a függetlenségemet. Párszor szerelmes is voltam, de nem lett belőle semmi. – Maga tehát… – Gavin elhallgatott, mert éles zajt, majd egy lövést és dühös kiabálást hallottak. Jo lehunyta a szemét, és remegve Gavinhez bújt. A férfi megsimogatta a fejét. – Most maga jön – kérte a lány. – Mit mondhatnék magamról? Azelőtt azt gondoltam, minden tökéletes az életemben. Megörököltem Kin Cant, feleségül vettem életem nagy szerelmét, gyermekünk született… Azután minden egyszerre összeomlott, mert a feleségem a szülés után belehalt egy közönséges fertőzésbe. – Őszintén sajnálom. – Odalent ismét lövés dördült, majd megint zajokat hallottak, mintha felforgatnák a házat. – Folytassa! – Nincs tovább. Rosie az életem középpontja. Nem tudom elképzelni, hogy újra megnősüljek… Lehet, hogy a gazemberek most kinyírják egymást? – Remélem. Miért nem akar újra megnősülni? – Úgy vélem, ha az ember egyszer már megtapasztalta, milyen egy tökéletes kapcsolat, nem hiszi, hogy azt meg lehet ismételni. Elég jól ismerem magam ahhoz, hogy tudjam, minden nőt… őhozzá hasonlítanék. Talán egy részem nem tudja megbocsátani a sorsnak, hogy ezt művelte velem. Nem tudok veszíteni. – Vannak barátai? – Azelőtt sok barátom volt, de közben mind megházasodott, és megpróbál engem is összehozni valakivel, amihez nincs kedvem. A legjobb barátom azonban épp a húgomat vette el, így most egy családhoz tartozunk. 36

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Odakint nem csitult a zaj. – És maga mit szeret, milyen kedvtelései vannak, Jo? Úgy értem, a rajzoláson kívül. Én például szeretem a rostélyost, de ki nem állhatom a birkahúst. Azonkívül szeretem a kutyáimat, Nicole Kidmant, és szívesen megiszom egy hideg sört egy forró nap végén. Jo elmosolyodott. – Nézzük csak! Szeretem Hugh Grantet és Colin Firtht, a csokoládét, és mindenekfelett szeretek gyerekeket rajzolni. – Miért? Nem nagyon nyugtalanok? – De igen, ám ha sikerül szóra bírni őket, a legcsodálatosabb dolgokat lehet hallani tőlük. A gyerekeknek hihetetlen képzelőerejük van. A szülők biztosan elrémülnének, ha egyet s mást hallanának abból, amit nekem elmondanak. – Képzelem. Sok gyereket rajzolt már le? – Igen, főleg olyanokat, akiket kiadtak nevelőszülőkhöz. De általában is szeretem őket. Nagyon sokat lehet tanulni tőlük. A zaj mintha közeledett volna. – Még jó, hogy eszembe jutott, hogy nem tudok veszíteni – mondta komor ábrázattal Gavin. – Éppen most támadt egy ötletem. Hogy az ördögbe nem jutott eddig az eszembe? – Micsoda? – Hogy van egy lyuk a mennyezeten. Jo meglepetten nézett fel. Magas stukkómennyezetet látott, amelyet szintén frissen újítottak fel. – Hol? Nem látok semmit. Gavin az egyik sarokba mutatott, és akkor Jo észrevett egy négyzetet, amelynek a festése kissé elütött a többitől. De hogyan fognak átpréselődni rajta? Hiszen egymáshoz vannak bilincselve. – Menni fog – válaszolt a kételyeire Gavin. – Csak oda kell tolnunk a komódot, és fel kell másznunk rá. Ha követi az utasításaimat, nem lesz nehéz. – Az utasításait? – Nos, az útmutatásaimat, ha így jobban tetszik.

37

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Sokkal jobban. De mégis mire jutunk vele? Még fogják hallani, hogy a padláson vagyunk. És ha elfogadják az ajánlatát? Gavin megdörzsölte az állát. – Egyedül menne – mondta. – Gyakorlatom van abban, hogyan kell zaj nélkül szűk térben mozogni. – Hol szerezte? – Egy ideig a légierő különleges egységénél szolgáltam. Jól van, akkor tegyük félre ezt a tervet végszükség esetére! – Elhallgatott, mert léptek közeledtek az ajtóhoz. Jo ijedten kapaszkodott a férfi karjába. – Figyeljen ide! – súgta oda a nőnek Gavin. – Bármi történjék is, tegye pontosan azt, amit mondok, rendben? Jo nyelt egyet, és bólintott. – És tartsa szemmel a puskás férfit! Feltépték az ajtót. Most már csak ketten voltak, a legmagasabbik nélkül, ami a foglyokat aggodalommal töltötte el. Csak nem lőtték le, amikor megpróbálta észre téríteni őket? – Bökd ki gyorsan, Hastings – kezdte az egyik –, mennyi készpénz van a házban! Jo megkönnyebbült, amikor ezt hallotta. – Úgy háromezer dollár – felelte nyugodtan a férfi. – Jól van, ide vele! Átmentek a dolgozószobába, ahol Gavin kivett az egyik szekrényből egy kazettát. Kiemelt belőle egy nagy köteg pénzt, és az asztalra dobta. Az egyik emberrabló megszámolta a pénzt, majd zsebre dugta. A másik egész idő alatt hallgatott. Szemmel láthatóan nehezen tudott talpon maradni. – Most tartsátok ide a kezeteket! – hangzott a parancs. Gavin és Jo engedelmeskedett, mire a férfi levette róluk a bilincset. A lány mégsem érzett megkönnyebbülést, mert a bandita tekintete eléggé vészjósló volt. Rossz előérzete azonnal bebizonyosodott, mert a férfi ráirányította a fegyverét.

38

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Sajnálom, Gavin, de úgy döntöttünk, hogy nem élvezheted tovább a hölgy társaságát. Magunkkal visszük túsznak. Ne akarj megállítani, mert mindketten megjárjátok! Egy pillanatra csend támadt, azután Gavin villámgyorsan megmozdult, hátralökte Jót, úgy, hogy nekiesett a másik férfinak, és a földre taszította, Gavin pedig rávetette magát a fegyverrel hadonászom. Eldördült egy lövés. Jo felsikoltott, felkapott az asztalról egy antik tintatartót, és fejbe vágta vele a földön fekvő banditát, amivel sikerült végképp harcképtelenné tennie. Aztán a nehéz tárggyal a kezében felállt, és hangos csatakiáltással bele akarta vetni magát az elkeseredetten birkózó férfiak küzdelmébe. – Jól van már, Jo. Azt hiszem, elintéztem – állította meg Gavin. – Hála istennek! – sóhajtott fel a lány, és kiengedte kezéből a tintatartót. – De ki… – Hirtelen meglátta a férfi ujjairól lecsöpögő vércseppeket. – Meglőtték magát! – Letérdelt a férfi mellé. – Jaj, ne! – Azt hiszem, nem ért csontot – válaszolta a fogát összeszorítva Gavin. – Megmentette az életemet. Odavetette magát a fegyver elé. Hogyan hálálhatnám meg, és mi lesz velem, ha meghal? – jajgatott összezavarodva Jo. Az arca hamuszürke volt. – Az még nem ma fog bekövetkezni – válaszolta Gavin, és kibújt a pulóveréből. A karján lévő seb láttán Jo még jobban elsápadt, de nem habozott egy pillanatig sem: levette a felsőjét, csíkokra tépte, és ügyesen bekötözte vele a férfi karját. A seb nagyon fájhatott, mert Gavin összeszorított fogakkal tűrte a műveletet, a humora azonban még így sem hagyta el. – Hogyan hálálhatná meg? – kérdezett vissza Jóra nézve, akin csak a melltartó maradt. – Van egy remek ötletem. Legyen a feleségem! – Azzal elveszítette az eszméletét. Gavin Hastings egy kórházi ágyon tért magához. Helikopterrel szállították a kórházba, ahol eltávolították a

39

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

golyót a karjából. Szerencsére nem sértett csontot. Gavin most az altatószerek utóhatásával küzdött. Közben az édesanyja is megjött, és már tovább is utazott a farmra, hogy rendbe tegye a házat és környékét. Lehet, hogy meggyengült az emlékezőtehetsége, de még mindig ütőképes volt, ha kézbe kellett venni az ügyeket. Előtte azonban sok könnyet hullatott a gondolatra, hogy a fia csak egy hajszállal kerülte el a halált. Gavin megpróbált visszaemlékezni arra, mi történt vele, mielőtt elájult. Megkérte Jo kezét, és ezt a szándékát azóta sem másította meg. De hogy lehet ez? Nem lett volna tisztességesebb inkább ágyba hívni? Hiszen más sem járt az eszében attól a pillanattól fogva, hogy a nő kibújt az anorákjából, és levette a sapkáját. Természetesen a pillanat nem volt alkalmas rá. De nem lett volna ez a kérés őszintébb, mint a lánykérés? Nem. A válasz egyértelmű volt. Bármi legyen is az oka – márpedig volt éppen ok szép számmal, hiszen Jo bátor, büszke, öntudatos, és még humorérzéke is van –, azt akarta, hogy a nő feleségül menjen hozzá. A kérdés csak az, hogy az igazi ok valóban Jo jellemében rejlett-e. Biztosan nem ugyanazért akarta őt feleségül venni, mint annak idején Rosie anyját. Nem azzal a mindent elsöprő, örömteli tudattal, hogy megőrülnek egymásért. Megdörzsölte az állát. Amikor megismerkedtek Sashával, sokkal fiatalabb volt. Idősebben, érettebb fejjel bizonyára másképp látja az ember a dolgokat. Miért van most mégis mélyen meggyőződve arról, hogy Jo Lucast feleségül kell vennie, miközben közölte vele, hogy senki sem érhet az elhunyt felesége nyomába? Rosie miatt, jött rá hirtelen, és az anyja, Adele miatt. Az utóbbi időben egyre nehezebben tudta megmagyarázni a kislányának, miért nincs neki is anyukája, mint a többi gyereknek. Adele-re mindig számíthatott, de nem lett volna tisztességes a farmon tartani, hiszen megvolt neki a saját élete Brisbane-ben, ahol nagyon jól érezte magát. Ezért 40

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

gyakran visszatért oda, és időnként Rosie-t is magával vitte. A kislány azonban egy év múlva iskolába megy, ami azt jelentette, hogy már nem kísérheti el olyan gyakran a nagymamáját. Hacsak nem költözik ő is Brisbane-be, hogy csak a szünidőket töltse Kin Canen. Elképzelhető, hogy Adele úgy véli, már eleget tett a farmmal kapcsolatos kötelezettségeinek? Lehet, hogy már unja magát vidéken? Számtalanszor mondta már, hogy városi embernek tartja magát. Gavin örült, hogy végre van egy kis ideje nyugodtan végiggondolni ezeket a kérdéseket. – Világos, feleségre van szükségem – mondta ki fennhangon. – Rosie-nak pedig anyára. Adele-nek végre vissza kell adnom a szabadságát. Ki lehetne jobb nevelőanyja Rosie-nak, mint Jo, aki maga mondta, hogy nagyon szereti a gyerekeket? És aki ráadásul olyan erős vágyat ébresztett benne, mint már régóta senki…

41

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

4. FEJEZET Eltelt néhány nap. Jo félretette Adele portréját, hogy eltöprengjen azon, mi minden történt a füstbe ment emberrablás óta. Miután Gavin megkérte a kezét, és rögtön utána elvesztette az eszméletét, nem sokra rá egy rendőrségi helikopter szállt le a gyepre. Kiderült, hogy Adele elrepült ugyan Brisbane-be, ott azonban az eszébe jutott, hogy küszöbön áll Jo érkezése. Ezért napokig próbált a farmra telefonálni, és mivel ez sehogy sem sikerült, annyira elfogta az aggodalom, hogy értesítette a rendőrséget. Cunnamullából kiszállt egy járőr, amely felfedezte, hogy eltávolították a táblát a főbejárat mellől. Ezt olyan különösnek találták, hogy erősítést kértek. A helikopter szállította be a kórházba Gavint, a rendőrök pedig letartóztatták a három emberrablót, és a kocsijukban nagy mennyiségű kábítószerre bukkantak. Case-t, a munkavezetőt is kiszabadították a fészerből, ahová a banditák bezárták. Az is kiderült, hogy az ezüstszürke Land Rover lopott volt. A bizonyítékok láncolata végül is elvezetett odáig, hogy kiderült: a fegyveres férfi a bátyja a Hastings család egyik alkalmazottjának, akit nemrég bocsátottak el munkakerülés és kábítószer-fogyasztás miatt. Jo nem fogadta el a rendőrség ajánlatát, hogy őt is beviszik a kórházba, ahol egy pszichológus segít majd neki feldolgozni a történteket. Végeredményben megúszta néhány kék folttal. Emellett Adele is arra kérte, hogy maradjon a farmon. Rosie-t még Brisbane-ben hagyták, Gavin húgánál; meg akarták kímélni a feldúlt ház és a rendőrség jelenlétének látványától. Jónak csak másnap nyílt lehetősége arra, hogy megkérdezze Adele-t, miért nem szólt arról a fiának, hogy felfogadott egy portréfestőt. 42

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Adele, az ötvenes évei végén járó csinos, vörös hajú asszony közölte a lánnyal, hogy Gavint sokszor jobb ilyesmivel nem zaklatni. – Miért nem? – Kedvesem, a fiam így is hajlamos túlbecsülni a hatalmát. Ezért gyakran először cselekszem, őt pedig kész tények elé állítom. – De mi kifogása lehet az ellen, ha megfesteti az arcképét, Mrs. Hastings? – Talán nem is lenne. Itt inkább elvekről van szó. Ezt leszámítva, volt még egy hátsó gondolatom, Jo. Éppen kávét ittak egy csodaszép ezüstkannából, amelyből Adele leheletvékony porceláncsészékbe töltötte ki a forró italt. A konyhában ültek, ami egyébként nem illett Adele stílusához, de a ház többi részét ellepték a rendőrök és a mesteremberek. – Miféle hátsó gondolata? Az idősödő hölgy Jóra nézett. – Nos, eredetileg a lányomnak, Sharonnak szántam a portrémat a harmincadik születésnapjára. Ért a művészethez, és ismeri a maga munkáit is. Azonkívül megvan mindene, amire egy nő csak vágyhat. Azután meg akartam kérni, rajzolja le Gavint, és talán még Rosie-t is, ha van rá ideje. De Gavin lenne a legfontosabb, hogy odakerülhessen a képe az ősei mellé. Jo csészéje nagyot csörrent, amikor letette az asztalra. – Gondolja, hogy belemegy? – Kétlem. Egyszer már említettem neki, de visszautasított. Valószínűleg titokban kell lerajzolnia, anélkül hogy modellt ülne magának. – Elmosolyodott. – De ahogy a barátnőmtől, Elspeth Morgantől hallottam, amúgy is ez a maga specialitása. Nagyon elégedett volt azzal, ahogyan a macskái képét megrajzolta, pedig csak fényképen látta őket. Jo lehunyta a szemét. Az a munka kész lidércnyomás volt, bár sokat hozott a konyhára. Elspeth Morgan a brisbane-i társasági élet egyik vezéregyénisége. Sokáig nem tudta eldönteni, mit viseljen az ülésekhez. Azután az jutott az 43

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

eszébe, hogy a macskáit is megörökítteti, mégpedig mindegyiket külön-külön. Megsértődött, amikor Jo vonakodott teljesíteni ezt a kívánságát, és a végén is csak arra volt hajlandó, hogy fénykép alapján rajzolja le őket. – Nem… nem szoktam senkit az akarata ellenére lerajzolni. Erkölcsileg nem tartom helyesnek. Az idősebb nő töprengve nézett rá. – Értem. Adele-nek ekkor eszébe jutott az a beszélgetés, amelyet a fiával folytatott Jóról. Gavinnek láthatóan komoly fájdalmai voltak, és elég rosszul nézett ki, ennek ellenére határozott utasításokat adott, hogyan kezeljék a történteket. Interjút nem adhattak, riporterek nem tehették be a lábukat a farmra, Rosie pedig nem tudhatott meg semmit az ügyről. Brisbane-ben kell maradnia, amíg az apja fel nem épül – és addig Jo Lucas sem távozhat a farmról. – De hogy tartsam ott, ha el akar utazni? – kérdezte a karját széttárva Adele. –Szörnyű élményekben volt része nálunk. Megérteném, ha… – Majdcsak eszedbe jut valami – vágott közbe Gavin. – Tudod, hogyan kell az embereket meggyőzni. Nem egészen tiszta a lelkiismeretem vele szemben. Először ugyanis azt hittem, hogy ő is a banda tagja. Érd el, hogy maradjon! Adele most az előtte ülő fiatal nőt nézte. Lehet, hogy alakul valami közöttük? Hogy Gavin beleszeretett Jóba – és végre megtörtént, amiben ő már reménykedni sem mert? Mi lehet ebben a nőben? Jó alakja volt, bár magasabb az átlagnál, a bőre sima, a haja gyönyörű… de nem éppen Gavin esete. Bár miért is ne? Mert nem feltűnő jelenség? Mert a szépsége csak akkor tárul fel az ember előtt, ha hosszabban nézi? Különösen, ha összevetjük Sasha ragyogó eleganciájával és kiapadhatatlan életkedvével. Mindez igaz lehet, mégis… Adele elbűvölően mosolygott. – Felejtse el, hogy egyáltalán megemlítettem, Joanne! De nem maradna itt mégis, hogy lerajzoljon engem és Rosie-t? 44

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Biztosra veszem, hogy Gavin örülne a lánya arcképének. Arról nem is beszélve, hogy örömmel látnám vendégül a farmon. Jo fontolóra vette a meghívást. – Ami azt illeti… – Azonkívül – folytatta gyorsan Adele – furdal a lelkiismeret, amiért ilyen szörnyűségeket kellett átélnie miattam. Úgy látszik, az utóbbi időben elég feledékeny lettem. Jo egyre rokonszenvesebbnek találta Gavin édesanyját. – Szerencse, hogy nem voltak itt Rosie-val. Nekem… – Kérem, Jo… szólíthatom így? És elárulhatok magának egy titkot? Kedves barátnőmnek, Elspeth Morgannek, annak a vén csoroszlyának valahogy a fejébe szállt a dicsőség, hogy maga készítette el a portréját meg a macskáiét. Nem hagyhatom, hogy túltegyen rajtunk. – Rajtunk? – Igen, a társasági hölgyek egy csoportján, akik elég sokat jótékonykodunk. Elspeth mindig is azt képzelte magáról, hogy ő a világ közepe, de az utóbbi időben már elviselhetetlenné vált a fennhéjázása. Jo elnevette magát. – Még jó, hogy akkoriban ezt nem tudtam. Különben a portréja még kevésbé hízelgőre sikerült volna. – Ez azt jelenti, hogy marad? – Igen! – Ragyogó – nyugtázta elégedetten a választ Adele. – Akkor csak mondja meg nekem, mire van szüksége, és én mindent meg fogok tenni, hogy jól érezze magát nálunk! Ez három nappal ezelőtt történt, gondolta Jo, amikor egy délután a szobájában ült az asztalnál. Azzal a hálószobával ellentétben, ahová Gavinnel együtt bezárták a banditák, a szoba tágas volt, a berendezése modem és célszerű. Ezért is választotta magának. Itt nem voltak csipkefüggönyök, semmi fölösleges, csak tiszta vonalak és finom színek. Főként pedig jutott hely a szoba közepén a nagy asztalnak, amelynél dolgozott. Ennek ellenére napokba telt, amíg rájött, hogy a kalandos események jobban igénybe vették, mint gondolta. A három

45

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

nap során többször kellett válaszolnia a rendőrök kérdéseire, egyébként pedig Gavin anyja nem győzte őt kényeztetni. Jo a farmmal ismerkedett, rajzolni azonban képtelen volt. És ebben a három napban a szíve mindig nagyot ugrott, amikor Gavin utolsó szavaira gondolt – hogy milyen remek lenne, ha feleségül menne hozzá. Ilyenkor mindig igyekezett meggyőzni magát, hogy a férfi ezt csak tréfának szánta, a tény mégis tény maradt. Először gyűlölte Gavint, aztán idővel az érzelmei ellenkező előjelet kaptak. Hogy mikor történt ez, nem tudta volna megmondani. Nem csak azon múlt a fordulat, hogy a férfi a fegyver elé vetette magát. Bármivel magyarázza is, ha csak rá gondolt, szerelem lobbant fel a szívében, és vágy a testében. Gavin érzelmeiben azonban már távolról sem lehetett ennyire biztos. A lánykérés lehetett pusztán a két napig tartó feszültség utáni megkönnyebbülés jele. Csakis így lehet, győzködte magát. Hiszen nem sokkal azelőtt még azt magyarázta Gavin, miért nem akar másodszor is megnősülni. Azonkívül a dolgok nagyon hamar változhatnak. Ha vele így volt, miért lenne másképp a férfinál? – Akkor meg miért vagyok itt? – tette fel magának fennhangon a kérdést. – Gavin ma jön haza, és talán jobb lenne, ha már itt sem lennék. Ráadásul dolgozni sem tudok. Mert ő az egyetlen, akit le szeretnék rajzolni. Percekig mozdulatlanul ült az asztalnál. A házban csend volt, csak a házvezetőnő, Mrs. Harper volt otthon. Nagyon jól végezte a dolgát, szinte a színét sem lehetett látni. Adele Brisbane-be utazott Rosie-ért, és visszafelé felveszik Gavint a kórházban. Jo felállt, és körbejárta a házat. Gavinnek igaza volt. Az anyja nem sajnálta sem a fáradságot, sem a pénzt a berendezésre. Kin Can eredetileg egy szokványos farm volt, amelyet az idők során egyre bővítettek, a házat pedig frissen renoválták. A bútorzatot az antik és a modern stílus szerencsés elegye jellemezte. A hatalmas nappali fahéjszínű szőnyegén több 46

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

fehér bársonnyal behúzott pamlag állt. A falon nagyméretű, pasztellszínekben pompázó absztrakt festmény függött. Az ebédlő berendezése ezzel szemben inkább egyszerű volt. Rattanszékek, egy kerek, rézlábon álló üveg étkezőasztal, krémszínű szőnyeg és egy hatalmas csillár alkotta. Jo kedvence azonban az Adele által télikertnek nevezett helyiség volt, eredetileg egy hosszú veranda, amelyet beüvegeztek. Itt szép kerti bútorok, hatalmasra nőtt cserepes növények és kisebb asztalok álltak, rajtuk könyvek és képeslapok. A csillogó padlón színes mexikói szőnyegek virítottak. Innen ki lehetett látni a medencére, amelyet smaragdzöld pázsit, virágágyások és gumifák vettek körül. Aki itt töltötte az időt, az semmit sem vett észre abból, hogy a farm mekkora területen, több ezer hektáron terül el. Jónak hirtelen eszébe jutott a pár nappal azelőtti felhőszakadás. A termékeny föld elnyelte az esővizet. A ház hátsó, másik oldalánál viszont már látható volt, hogy egy juhfarm közepén áll. Itt helyezkedett el a géppark, és itt voltak a karámok is, ahol a birkákat nyírták. Case, a munkavezető mutatta meg Jónak a farmot. A lány nagyon romantikusnak találta az egészet, jóllehet a pásztorok már nem lóháton, hanem quadon, négykerekű terepmotoron ülve terelték a nyájat, bár még mindig kutyák segítségével. A border collie fajtát évszázadok alatt tenyésztették ki erre a munkára. Ha mindez az övé volna, egy birodalom uralkodónőjének érezné magát. Ez a gondolat suhant át a fején, miközben megsimogatta az egyik juhászkutya fejét. Azután pedig az, hogy bizonyára elment az esze. Most pedig a télikertbe nyíló kapuív alatt állt, és hallgatta a közeledő repülőgép berregését. Elszorult a szíve. A Hastings család gépe hamarosan leszállt, Jo pedig megtiltotta magának, hogy ilyen őrült dolgokon járjon az esze. A viszontlátás nem volt olyan borzasztó, mint amennyire Jo tartott tőle. Adele, akinek nagy gyakorlata volt abban, hogy bármilyen társasági eseményt levezényeljen, nagyon sokat 47

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

segített, Rosie pedig elbűvölő kis teremtésnek bizonyult. Apja sötét haját és valaki másnak a fekete szemét örökölte. Ezért senkinek sem tűnt fel, hacsak nem éppen erre figyelt, hogy mennyire kipirult Jo arca, és milyen hevesen vert a szíve. Külsőleg nyugodtan és barátságosan fogadta a hazatérőket. Adele azután elárulta, hogy Gavin érkezésének örömére vacsorát ad, és Rosie miatt korán kellett asztalhoz ülniük. Ezért mindenki a szobájába ment átöltözni. Jo is lezuhanyozott, és a legcsinosabb holmijait vette fel: hamuszürke gyapjúpulóvert, lábszárközépig érő, világosszürke szoknyát és ezüstszínű szandált. A haját először hátul lazán összefogta, azután gondolt egyet, és kiengedte, majd a végén kontyba tűzte. A Gavinnel való találkozásnál nyugodtnak látszott, de a bensejét nagyon is felkavarta a viszontlátás. – Tessék… – Gavin még egy búcsúitalt nyújtott át Jónak, derűs mosoly kíséretében. – Végre magunk vagyunk. A lány átvette a poharat. Nem volt igazán késő, de Rosie-t a heves tiltakozása ellenére is ágyba parancsolták, Adele pedig visszavonult a lakosztályába. – Jobban van már? – érdeklődött Jo, amikor a csend kezdett túl hosszúra nyúlni. A télikertben voltak. A medence világítását már bekapcsolták, és a fák különös alakú árnyakat vetettek a pázsitra. – Többé-kevésbé. A varratokat még el kell távolítani, de a seb már begyógyult. Maga mivel töltötte itt az időt? – Megpróbáltam rajzolni, de sajnos nem ment. Azt hiszem, mégiscsak jobb lett volna, ha visszamegyek Brisbane-be legalább néhány napra, de az édesanyja ragaszkodott hozzá, hogy maradjak. Gavin élre vasalt khakiszínű nadrágot, barna félcipőt és piros-fehér kockás inget viselt. Már semmi sem emlékeztetett rajta egy őrült cowboyra, legfeljebb a halványuló lilás folt a szeme környékén. Nyugodtnak tűnt, bár még sápadt volt, de ez nem meglepő egy műtét után.

48

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Ide-oda járkált a szobában, azután megállt, és kinézett a medencére, ahol éppen egy kisnyúl ugrabugrált a fűben. – Én kértem meg az anyámat, hogy tartsa itt magát. Jo elmosolyodott Gavin szavain. – Mi az? Min mulat? – kérdezte a férfi. A lány felnézett, és látta, hogy Gavin válaszra vár. – Úgy látom, még golyóval a karjában is szereti kézben tartani a dolgokat maga körül. – De nem lett volna oka, hogy gyorsan távozzék innen, vagy mégis? – Miből gondolja? – kérdezett vissza Jo. Gavin odavitt egy széket melléje, és leült. – Kérem, világosítson fel! Úgy gondoltam, néhány hétig mindenképpen Kin Canen marad. Jo megvonta a vállát. – Igen, eredetileg úgy is volt, de az események eléggé felkavartak. Erre nem is gondolt? – Jo… – Egymásra néztek, és Gavin hirtelen tegezésre váltott. – A szándékaim őszinték. Hozzám jössz feleségül? A lány kővé dermedt. A poharát óvatosan letette az asztalra. – Gavin, ezt nem gondolhatod komolyan. Alig ismerjük egymást, és mindkettőnknek elég okunk van arra, hogy… – Jobban megismertük egymást, mint sokan mások sokkal hosszabb idő alatt – vágott a szavába a férfi. – Szélsőséges helyzetekben jobban feltárul az emberek igazi énje, nem gondolod? Fürkésző pillantást vetett Jóra, aki egy idő után elfordította a tekintetét. –Azonkívül kívánjuk egymást – folytatta a férfi gyengéd hangon. – Szeretnéd hallani, hogy én mennyire vágyom rád? – Nem – vágta rá azonnal Jo, és nagyot nyelt. Gavin elmosolyodott. – Nem tarthatsz vissza. – Bár… bármikor elmehetek innen. – Nem juthatsz messzire, ha egyáltalán engedem, hogy elmenj. 49

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Gavin… egyszer már használtad ezt a taktikát. De most nincs nálad fegyver. – Akkor sem volt benne golyó. – De én ezt nem tudtam. – Az igaz. Bárhogy legyen is, miért nem tudunk mindent megbeszélni úgy, mint két felnőtt ember? Az anyám sem fegyverrel kényszerített arra, hogy maradj. Jo erre az érvelésre nem tudott mit mondani. Miért van még mindig a farmon, ha az kedve ellen való? Az ajkába harapott. – Az édesanyád szerint szereted másokra kényszeríteni az akaratodat. 0 pedig nagyon hatásosan tudja rábeszélni az embert. – Tehát nem miattam maradtál? – Hallgass ide… – Jo elfordította a fejét, és a zöld gyepet nézte. – Mindketten tudjuk, hogy ez a házasság nem jó ötlet. Sok minden szól ellene, és semmi sem változott. – A dolgok azonban változnak – válaszolta keményebb hangon Gavin –, gyakran éppen akkor, amikor a legkevésbé várnánk. Igaz, eddig azt hittem, Sasha emléke lehetetlenné teszi, hogy újra megházasodjam, de amióta ismerlek, azóta másképpen érzem. – És biztosra veszed, hogy sohasem fogsz vele összehasonlítgatni? És mi a helyzet Rosie-val? Kire gondolsz, amikor ránézel? – Az anyjára – válaszolta indulatosan Gavin –, és ez nem is fog változni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mi nem teremthetjük meg a magunk világát. Inkább erről kellene beszélnünk! A lány nem szólt semmit, és Gavin nem értette, hogyhogy nem látta meg benne már az első pillanatban a nőt. Élvezettel nézte: Jo szolidan és elegánsan öltözött, és a finom szürke szín ráirányította a figyelmet makulátlan bőrére és szürke szemére. Aranyszínű haja most is elbűvölte, bár annak nem örült, hogy a lány ezúttal feltűzte. És a lába…! Karcsú bokája elbűvölően hatott a magas sarkú pántos szandálban. – Tudod, min járt az eszem, amíg a kórházban feküdtem? 50

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

A lány tagadólag megrázta a fejét. – Azon, hogy ha hazajövök, és Jo már nem lesz itt, ezzel kimutatja, hogy nincs közöttünk semmi. De ha még mindig itt lesz, akkor az annak a jele, hogy… legalább arra kíváncsi, komolyan gondoltam-e, amit mondtam. Jo csak nézett rá. – És nemcsak kíváncsi – folytatta Gavin –, hanem nem tudja elfelejteni azt a lelki és testi közelséget, amelyet azokban a szörnyű órákban átéltünk, azt a bizalmat, amely kialakult közöttünk akkor, amikor egymáshoz voltunk bilincselve. Hidd el, nincs annál rosszabb, mint amikor össze vagy kötözve valakivel, akit gyűlölsz, és akiben nem bízol. – Végül is a jó oldalon állsz – jegyezte meg a lány. – Úgy is mondhatjuk. – És azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az életed kockáztatásával mentetted meg az enyémet. Gavin mosolyogva ingatta a fejét. – Nem, a kockázat kiszámítható volt, bár könnyen elszámolhattam volna magam. Egyikünket sem akartam bajba keverni. Talán a reflexeim lassúbbak voltak a kelleténél. De még a kiszámítható kockázat is kockázat. Jo lassan kifújta a levegőt. – Akár kiszámítottad a kockázatot, akár nem, mindenképpen nagyon bátor voltál, és én elmondhatatlanul hálás vagyok ezért. – Rendben. – Gavin felállt. – Akkor csak arra kérlek, gondolkodj a javaslatomon! – Tehát mára szabad vagyok? A férfi zsebre dugta a kezét. – Hogyne. Nem szeretném, ha azt vetnéd a szememre, hogy bármire is kényszerítettelek. És ha a művészi pályafutásod aggaszt, megnyugtathatlak, hogy sohasem gátolnálak a kibontakozásban. A lány nem tudta, mit mondhatna erre. – És ha már erről van szó, szeretnék segíteni a döntésben.

51

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Azzal felhúzta magához a nőt, és a karjaiba zárta. Mindez olyan gyorsan történt, hogy Jónak eszébe sem jutott tiltakozni. – Tudod, milyen csábító a szád, Miss Lucas? – suttogta a fülébe a férfi. – Miért? – kérdezte zavartan a lány. – Miért? Mert olyan szép, hogy egyszerűen meg kell csókolni. Ezt még senkitől sem hallottad? Jo a fejét rázta. – Nem… nem igazán szeretek csókolózni. – Talán még nem találkoztál az igazival. Őszintén szólva, elég ellentmondó jelzéseket bocsátasz ki. Először is itt van az a hidegvérű, fegyelmezett Jo Lucas, aki lelkierőben egy férfival is felveszi a versenyt, és az a kislány, aki a karomba bújt. És még… – elhallgatott egy pillanatra, és összehúzott szemmel nézett a nőre – és van itt még valami, amire nem találok magyarázatot. – Ha ilyen kemény dió vagyok, miért akarsz mégis feleségül venni? – Mert kihívást jelentesz a számomra. Jo ezt pimaszságnak találta, de Gavin csak nevetett. – Tényleg azt hitted, hogy komolyan mondtam? A lány értetlenül nézett rá, és Gavin ezt a pillanatot használta ki, hogy megcsókolja. – Nem fog fájni – ígérte. – Csak figyelj rám! Jo valóban élvezte a csókot. Az is igaz, hogy Gavin megadta a módját. Gyengéden szájon csókolta, azután az ajkaival bekalandozta az arcát és a nyakát, miközben gyengéden simogatta a hátát és a tarkóját. Azután az egyik tenyere Jo keblére tévedt, és a lány felsóhajtott. – Jólesik? – Gavin visszatért az ajkához. Jo nem válaszolt, de nem is tudott volna, mert nem találta a megfelelő szavakat arra, amit érzett. Elárasztották az érzéki öröm hullámai, de meg is riadt ettől, és belekapaszkodott a férfi karjába. Gavin erre fölemelte a fejét, és fájdalmas fintort vágott.

52

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Ó jaj! – kapta a kezét a szája elé a lány. – A sebed… Annyira sajnálom! – Semmi baj, miattam ne aggódj! Jól vagyok. Csak engedd el magad! – Azzal folytatta, ahol abbahagyta. Jo pedig elengedte magát, és nem védekezett, már csak azért sem, mert nem akart fájdalmat okozni Gavinnek. No meg azért sem, mert beletörődött abba, hogy Gavin gyengédsége felébreszti benne a vágyat. És amikor a férfi keze becsúszott a pulóvere alá, a másikkal pedig még szorosabban ölelte magához, a tartózkodásának is egyszerre vége szakadt, és átadta magát a tiszta gyönyörnek. – Hadd mondjam el most már – szólalt meg egyszerre csak Gavin –, hogy nagyon vonzónak, mégis egy kissé szigorúnak láttalak ma este. Sokkal jobban tetszel így. – Kihúzta a csatot Jo hajából. – El tudod képzelni, hogy egész idő alatt a testedre gondoltam, meg arra, milyen örömöket ígér, már akkor is, amikor még bandatagnak tartottalak? – Csak arra gondoltam, hogy meglehetősen rossz véleményed lehet a nőkről, rólam pedig különösen – válaszolta két csók között Jo. Gavin felnevetett, és felhúzta a pulóvert, hogy megcsókolhassa alatta a nő kebleit. – Remélem, ezt a bosszú megfelelő formájának tartod. Jo beletúrt a férfi hajába. – Miféle bosszú? – Hm… ebben a pillanatban azt tehet velem, amit akar, Miss Lucas. Jo életében először adta át magát fenntartások nélkül egy csóknak, és teljesen meglepte a bensőségesség, ahogyan ölelték egymást. Felébredt benne az érzékiség. Nem tudott betelni a férfi testének melegével, azzal, ahogy a bőréhez ért, ahogy magához húzta, ahogyan birtokba akarta venni a testét. És így is volt: a férfi, aki kezdetben csak sértegette, azután megmentette az életét, felszabadította benne a nőt, aki mind több gyengédségre vágyott. Végül elváltak egymástól. Jo a falnak dőlt, a férfi pedig kétoldalt megtámaszkodott a feje mellett, és lenézett rá. 53

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

A lány haja a szemébe hullott, keble halmai izgatottan emelkedtek és süllyedtek. Megigazította a pulóverét, és a haját hátrasöpörte. Valamiért ezen mindkettőjüknek nevetniük kellett, azután Gavin segített rendbe hozni a külsejét. Jo elkomolyodott. Mintha elrémült volna attól, ami történt, mintha félt volna, hogy az érzései elragadják. Vagy csak meglepődött a saját viselkedésén? – találgatta Gavin. A lány hunyorgott, azután rémülten a férfi karjára nézett, ahol az ingen egy hatalmas vérfolt éktelenkedett. A varázs elillant, és az aggodalom vette át az izgalom helyét. – Jaj, nem! Nézd csak, mit műveltem veled! Tisztára megőrültem. – Hidd el, nem éreztem semmit, te pedig nem őrültél meg. – Dehogynem, mint ahogyan te is! Hogyan feledkezhettél el ennyire a sebedről? Hadd nézzem csak!'- Jo lesegítette a férfiról az inget. – Le kell cserélni a kötést. Gyere! A fürdőszobában a lány elővette az egyik fiókból az elsősegélydobozát, majd ügyesen eltávolította az átvérzett kötést, és ismét átkötözte a sebet. – Így – mondta elégedetten. – Nem hiszem, hogy nagy baj történt, de ha megint vérezni kezd, fel kellene keresned egy orvost. Gavin visszavette az ingét. – Ápolónő is vagy? – Nem, csak elvégeztem az iskolában egy elsősegélytanfolyamot. – Igen eredményesen, ahogy látom. Az a benyomásom, hogy mindenben nagyon alapos vagy, amibe belekezdesz. Igazam van? – Nem is tudom. – Észrevette, hogy a férfi rosszul gombolta be az ingét, és azonnal segíteni akart. Gavin azonban elkapta a csuklóját. – Látod? Egy újabb ok, hogy feleségül vegyelek. A fürdőszoba falát és padlóját világosbarna csempe borította, a berendezési tárgyak színe olajzöld volt. Mindkét mosdókagyló fölött függött egy-egy méretes tükör. Amikor Jo 54

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

elfordult Gavintől, megpillantotta magát bennük, és elborzadt a látványtól. A haja kócos volt, az arca sápadt, és a tekintete valahogy más, mint megszokta. Mint aki gondolatban egészen másutt jár. – Az ajánlatom még mindig áll – mondta a férfi –, noha folyton megpróbálod másra terelni a szót. Jo már rá akarta vágni, hogy minden oka megvan rá, de inkább egy újabb ellenérvvel állt elő. – Minden… valahogy olyan gyorsan történt. – Mert különleges körülmények között ismerkedtünk meg. A drámai helyzetek felgyorsítják a dolgokat. Alig néhány órája találkoztunk, és máris megosztoztunk a fogkefén. Sőt ágyba is bújtunk együtt. Jo megrázta a fejét. – De nem úgy… – Az már igaz – bólogatott Gavin. – Te csak a karjaimban feküdtél két… na nem, három órával az után, hogy megismertük egymást. Jo elfordult, hogy ne kelljen látnia a férfi szemében villogó ördögi szikrákat. – Ezt most már örökké az orrom alá fogod dörgölni, ugye? – El nem mulasztanám. Vegyük még hozzá, hogy ismeretségünk ötödik percében már fehérneműben állt előttem, Nyakigláb kisasszony! A nő indulatosan rácsapott a mosdó szélére, azután elszántan Gavinhez fordult. – Nem kérheted meg a kezemet úgy, hogy még magyarázatot sem adsz rá. Különösen nem azok után, amit előzőleg mondtál magadról. – Jo… – Gavin arca egyszerre elkomolyodott. – Úgy érzed, túlságosan siettetlek? Ne haragudj! Egyszerűen arról van szó, hogy hirtelen rádöbbentem, Rosie-nak anyára, anyámnak pedig végre szabadságra van szüksége. De mielőtt mindezt végiggondoltam volna, addigra már… már szilárd meggyőződésem volt, hogy csak te lehetsz a társam. – Miért? – suttogta Jo. Gavin vállat vont.

55

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Talán a miatt a kötődés miatt, amely az emberrablási história folytán kialakult közöttünk. Te mindig csak azt emlegeted, hogy megmentettem az életedet, de arról elfeledkezel, hogy te is képes lettél volna agyonütni valakit egy tintatartóval, csak hogy megmentsd az enyémet. Talán erről van szó. Nagyon közel kerültünk egymáshoz. – De azért nem őrülünk meg egymásért, igaz? Jo úgy látta, mintha Gavin erre összerezzent volna, de lehet, hogy csak képzelte. – Néha a józanabb érzések jobb alapot biztosítanak egy kapcsolathoz. Jo lehunyta a szemét. – Gondolkodom rajta – szólalt meg végül. Gavin egy ideig nézte, és mintha mondani akart volna valamit, de azután meggondolta magát, és némán elfordult.

56

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

5. FEJEZET Jo úgy döntött, még egy ideig fennmarad. Pulóverbe bújt, és kilépett a szobája előtti verandára, azután lement a lépcsőn. A medence a ház másik oldalán feküdt, de a kert itt is nagyon szép volt. Leült egy padra, maga alá húzta a lábát, és átölelte a térdét. A közeledő tavasz már lassan átmelegítette a levegőt, de az éjszakai szellő hűvös volt. Az ég bársonyán csillagok miriádjai ragyogtak. Queensland híres volt tündöklő éjszakai égboltjáról, mivel itt nem voltak nagyvárosok, így mesterséges megvilágítás sem. Jo egy ideig élvezte a látványt, s arra a csodára gondolt, amely aznap történt vele. Begyógyult egy régi sebe, amely addig folyvást meg-megsajdult, és amely miatt már azt hitte, nem lesz képes igazán szeretni senkit. Ifjúsága nevelőszülőknél telt. Az utolsó házaspárt szinte már, mint édesszüleit szerette, de az őket megelőzőeknél rémálom volt az élete. Alig múlt tizenöt éves, amikor a nevelőapja zaklatni kezdte. Ahogy a helyzet súlyosbodott, Jo elszökött tőlük, és végül fel is jelentette a férfit. Mivel józan gondolkodású, okos lánynak tartották, mindez nem ártott a jó hírének, de olyan lelki sebeket szerzett, amelyek befolyásolták a férfiakhoz fűződő kapcsolatát. Nem tudta elfelejteni a rossz tapasztalatokat. Azonkívül a vallomását először kétségbe vonták, és ez a körülmény is kihatott a lelki fejlődésére. Attól kezdve igyekezett minden tekintetben megőrizni függetlenségét, nem akarta, hogy az élete bármikor aszerint alakulhasson, hisznek-e neki, vagy sem. Gavinnel azonban minden más volt. Talán mert olyan közel kerültek egymáshoz, mert együtt menekültek meg a veszélyből? Mert a férfi a rászegezett fegyver elé vetette magát, akármennyire kiszámítható volt is a kockázat? Vagy mert megbíztak egymásban? 57

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Bárhogyan történt is, és bármekkorát ugrott is a szíve a mellkasában, amikor meghallotta Gavin ajánlatát, váratlanul érte érzékeinek az a pezsgése, amelyet a férfi karjaiban élt meg. Jo lehunyta a szemét. Végre felszabadult az egykori megrázkódtatás utóhatásai alól. Szerelmes lett, és ez örömmel töltötte el. Csak az volt a bökkenő, hogy Gavin, bevallása szerint, nem érezte iránta azt a mindent elsöprő erejű, nagy szerelmet. Hogyan fog ezzel megbirkózni az okos, bátor, független Jo, és mindenekelőtt az egyéniségének a sebezhető fele? Amikor Jo másnap reggel felébredt, Rosie ücsörgött az ágya szélén. – Jó reggelt! – Felült, és megnézte az órát. Fél hét volt, a nap első sugarai már bekandikáltak az ablakon. – Jó reggelt! – köszöntötte vidáman a kislány. – Mi mindig korán kelünk. Gondoltam, jobb, ha szólok magának. – Értem. – Jo végigsimított a haján. – Nagyi azt mondta, hogy maga le fogja rajzolni őt, és talán engem is. Jaj de izgalmas! Én is nagyon szeretek rajzolni. Nem kezdhetnénk azonnal? – Most rögtön? – Ó, előbb hozhatok magának egy csésze teát. Nagyi azt szokta mondani, nincs is annál jobb kora reggel. – Köszönöm, igazán jó ötlet. Rosie kiment, Jo pedig beállt a zuhany alá. Mire a kislány visszatért egy tálcával, már fel is öltözött. A tálcán a tea mellett egy pohár tej és két szelet pirítós is volt. – Egy szelet magának, egy nekem – közölte Rosie. – A tej az enyém. Mrs. Harper ragaszkodott hozzá. Mérges volt, amiért felébresztettem magát, de én erre azt mondtam, most már mindegy, inkább csinálhatna magának teát. Azzal könnyebben indul a nap. Jo szemügyre vette Gavin kislányát, és meg kellett állapítania, hogy kétségkívül nagyon eredeti egyéniség. Hallhatóan felnőtt társasághoz szokott. Nagyon 58

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

választékosan fejezte ki magát, de emiatt kissé koravén hatást keltett. Azonkívül láthatóan jó hatást akart kelteni, ezért valószínűleg a legszebb ruháját vette fel: hosszú ujjú, rózsaszín, szalagokkal díszített kordbársony ruhát és fehér harisnyát. Itt-ott kisebb hiányosságokat lehetett rajta felfedezni – gombok hiányoztak a ruháról, a szalagok néhol gyűröttek voltak, haját is szebben lehetett volna megfésülni, és egészében véve úgy festett, mintha egy másik korból csöppent volna oda. – Köszönöm – mondta komolyan Jo. – Rég nem ettem már ilyen finom pirítóst. Rosie rámosolygott. – Hogyan szeretne lerajzolni engem? Jo a teáját kortyolgatva töprengett a kérdésen. – Volna egy javaslatom. Azt mondtad, te is szeretsz rajzolni. Lenne kedved hozzá? Adok neked papírt, és használhatod a tartalék krétáimat. – Jaj de jó! – örvendezett Rosie. – De mit rajzoljak? Megvan! Apu kedvenc kutyájának kölykei születtek. Hátha le tudom őket rajzolni emlékezetből. – Komolyan összecsücsörítette a száját. Azután vagy egy félórán át rajzoltak együtt, miközben Rosie megállás nélkül csacsogott. Ahogy ő volt Gavin szívének csücske, úgy ő is a nagy hőst látta az apjában. Természetesen a nagymamája is fontos szerepet játszott az életében, és őt is nagyon szerette, de mégis az apjáról beszélt a legtöbbet. Azt is elárulta Jónak, hogy nagyon szeret a farmon élni, és már alig várja, hogy iskolába járhasson. Azután hirtelen elhallgatott, felsóhajtott, és állát a tenyerébe támasztotta. – Mi a baj? – kérdezte Jo. – Hát… nem éppen egyszerű a helyzet. Azután mindent elmondott Jónak az utolsó részletig. Az volt a leghőbb vágya, hogy az úgynevezett távoktató iskolába járhasson, amelyet a vidéken élő gyerekeknek hoztak létre.

59

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Ennek a központja Charleville-ben volt, és Rosie el is járt az előkészítőre. Jo ismerte ezt a programot a lakótársától, Leanne-től, aki részt vett a kidolgozásában. A programban fontos szerep jutott a házi tanítóknak. Kin Canen, ahol Rosie-n kívül még négy iskoláskorú gyermek volt, Janine Case, a munkavezető felesége látná el ezt a feladatot, amelyet egyenesen rászabtak, hiszen azelőtt tanítónő volt, és egyébként is mindenki nagyon szerette. Jo Leanne-től tudta, mennyire fontos ez az iskolatípus. Nemcsak azért, mert a bozótvidéken élő gyermekeknek képzési lehetőséget nyújtott, hanem mert kiemelte őket az elszigeteltségből, összehozta az egymástól viszonylag távol élőket. A környékről szinte minden gyerek ebben az iskolában tanult, és Rosie-nak nagyon fontos volt ez a szempont. – Persze, tudom, hogy egy napon el kell majd mennem egy bentlakásos iskolába, de addig szeretnék ide járni. Végül is ez az otthonom. – És hol itt a gond? – A nagyi jobban szereti Brisbane-t. Gyakran el szoktam kísérni, de amikor majd iskolába járok, ez már nem fog menni. Ezért azt javasolta, hogy Brisbane-ben járjak iskolába, és csak a szünetekre jöjjek haza Kin Canre. – És ehhez nincs kedved? – Nincs. Nagyon szeretem a nagyit, de minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nekem is volna anyukám, mint a többi lánynak. Nagy tehertétel ez nekem – fűzte hozzá felnőttes komolysággal. Jo letette a krétát. – Ahogy elnézem, jól kijössz Mrs. Harperrel is. Nem gondoskodhatna rólad ő, amíg a nagymamád Brisbane-ben van? – Arról hallani sem akarnak. Mintha még kisbaba volnék – háborgott a kislány. – Értem. És mit gondol minderről az édesapád?

60

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Ó, még hónapjaink vannak ezt eldönteni, kis aranyhalacskám. Én, mint IV. Gavin Hastings, a megfelelő pillanatban meghozom majd a helyes döntést – utánozta az apját mély hangon Rosie. Jo elnevette magát. – Aranyhalacska? – Igen, így szokott velem viccelni. – Ekkor kopogtak, azután nyílt az ajtó. – Apu! – ugrott fel Rosie, és a rajzával a kezében odaszaladt hozzá. – Idenézz! – Rosie, mit keresel itt ilyen kora reggel? Igen, nagyon szép – Gavin megszemlélte a rajzot –, de máskor ne csinálj ilyet! Jó reggelt, Jo! Kérlek, bocsáss meg! Sajnos ma én is elaludtam. – Semmi baj – felelt Jo. – Közben már megismerkedtünk. Gavin összevont szemöldökkel nézett rá. – Miket mesélt neked ez a lány? Jo elmosolyodott. – Ez a mi titkunk. Rosie elismerően pillantott fel. – Szeretem azokat, akik nem kotyognak el mindent. Kész már a reggeli? Éhen halok. Gyorsan eltelt a reggel, mert Jo megkönnyebbülésére megérkezett egy orvos, hogy megnézze Gavin sebét. – Idehallgass, barátom! – mondta Gavinnek, miközben lecserélte a Jo által feltett kötést. – Kímélned kell magad, hogy a seb begyógyulhasson. Mi az ördögöt csináltál, hogy felnyílt? Jo lélegzet-visszafojtva várt. – Hát… talán egy kicsit elsiettem a dolgokat – felelte Gavin, és a lányra kacsintott. – Nos, akkor mostantól fogd vissza magad! Nem vagy már kommandós a légierőnél. –Az orvos összecsomagolta az eszközeit, azután kérdően Jóra pillantott a szemüvege fölött. – Öhöm… Joanne Lucas, Tom. – Gavin bemutatta őket egymásnak. – Azért jött, hogy megrajzolja anyám arcképét. Jo, ő Tom Watson, az orvosunk.

61

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Ó, akkor ön az a hölgy, akiről már annyit hallottam! Örülök, hogy megismerhetem. Azt mesélik, hogy nagyon bátran viselte a kellemetlenségeket. – Az már igaz – szólalt meg Jo helyett Gavin. – Ezért is szeretném rábírni, hogy legyen a feleségem. Tom felnevetett. – Az ön helyében kétszer is meggondolnám, hölgyem. Gavin arról híres, hogy mindent elér, amit csak a fejébe vesz. Jó, már megyek is! – De egy pillanatra még megállt, mint aki mondani szeretne valamit, azután a fejét csóválva beszállt a repülőbe. – Hogy mondhattál ilyet? – támadt a férfira Jo, miután a kis gép a levegőbe emelkedett. – Mármint mit? – Azt, hogy feleségül akarsz venni. Gavin mosolyogva megfogta a lány kezét. – Amit mondtam, azt komolyan is gondoltam. – Szerintem… – Mit szólnál ahhoz, ha kitűznénk magunknak egy vagy két hét gondolkodási időt, hogy mindent nyugodtan megfontoljunk? Te jobban megismerkedhetnél a családommal, a vidéki élettel, meg persze velem is, és közben lerajzolhatod anyámat. – Én… – Ez olyan nagy kérés? – Úgy érted, hálából azért, hogy megmentetted az életemet? – Nem, dehogyis! Ne is gondolj rá! Amúgy mit mesélt neked Rosie ma reggel? Jo azt fontolgatta, mit mondjon el Gavinnek a kislány szavaiból, amikor Adele tűnt fel a láthatáron. – Jól van, ezt most hagyjuk! – mondta a férfi. – Nos, hogy döntesz? Maradsz, és benyeled a tésztát? Jo rámosolygott. – Gavin, micsoda gengszterstílus ez? – Végül is illik a körülményekhez, ahogyan megismerkedtünk. 62

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Csak ha megígérsz valamit. – Éspedig? – Ha nemet mondok, elfogadod. – Megígérem – vágta rá a férfi olyan gyorsan, hogy a lány gyanakodva nézett rá. – Komolyan mondod? – Az ígéret szép szó. Jo összevonta a szemöldökét. – Hozzáfűzhetek még egy záradékot? – Hadd találgassak! Arról van szó, hogy… azt szeretnéd, ha nem gyakorolnék rád nyomást. – Úgy van. – Ne érezd magad kínosan azért, amiért tegnap megcsókoltuk egymást! Szerintem csodálatos volt. Jo elpirult. – És nagyon izgató – tette hozzá Gavin. – Annyira, hogy… – Nem érzem magam kínosan – vágott gyorsan a szavába a lány. – Persze ez is egy tényező, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, de… – Egy nagyon is fontos tényező – vetette közbe Gavin, és felemelte a kezét, hogy az ujjaival finoman megérintse Jo ajkát. A lány megremegett, mert még nagyon is élénken emlékezett arra, milyen volt Gavin tenyerét érezni a keblén. – Vigyázat, bármikor erre jöhet a lányod vagy az édesanyád! A férfi leeresztette a kezét. – Jól van. Csak szólj, ha úgy érzed, hogy nagyon siettetlek! Megegyeztünk? Ekkor Jónak az jutott eszébe, hogy további záradékokat is kellene a megállapodásukhoz fűznie – például, hogy Gavin senkinek sem említheti a lánykérést, és hogy mások jelenlétében nem mutathatja ki a gyengédségét, de a végén csak bólintott. Már két hét telt el, de Jo úgy érezte, mintha két nap lett volna. Megismerkedett a falusi életmóddal, és nagyon jól 63

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

érezte magát. Ráadásul a körülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy Gavin ne gyakorolhasson rá túl nagy nyomást. Egyrészt a karjának nyugalomra volt szüksége a gyógyuláshoz, ezért a többiek tevékenységében csak ritkán vehetett részt, másrészt Jo gyakran visszavonult a szobájába azzal az ürüggyel, hogy dolgoznia kell a rajzokon. Gavin arra mégis talált alkalmat, hogy Jót beavassa a juhtenyésztés rejtelmeibe. Beszámolt neki a tervéről, hogy minden birka bőre alá egy chipet akar beültetni. – És annak mi lenne a haszna? – Így minden állatról pontos információink lennének. Mint például hogyan gyarapszik a súlya, mikor kell beoltani, és így tovább. Jobb áttekintést kapnánk az állapotukról. – Igazán lenyűgöző, mire képes ma már a tudomány! – lelkesedett Jo. A kerítésnek dőlve figyelték, hogyan hajtják be az állatokat a karámba. A levegőben por kavargott. Gavin Jót nézte. A lány farmerban és kék pamutingben volt, haját könnyű szellő borzolta. – Milyen… – kezdte volna, de aztán lemondóan elhallgatott. Jo kérdő pillantást vetett rá. – Á, csak egy személyes megjegyzést akartam tenni, de ha szívesebben beszélgetsz a birkákról, nekem úgy is jó. A lány elmosolyodott. – Igen, azt hiszem. – Vettem az adást – válaszolta Gavin, de a szemében felvillantak a humor szikrái. – Ahogy óhajtod. Tehát a szálerősségen múlik a gyapjútermékek minősége, így… – Úgy érted, az egyes szálakén? – Pontosan. Minél erősebb a szál, annál jobb, ezért tenyésztünk főleg merinóit. Minél délebbre megyünk, annál vékonyabb a gyapjúszál. Queenslandben mintegy tízmillió birka él. Egy ügyes szakember egy nap alatt száz birkát képes megnyírni, nálunk… – Hogyan? – Jól hallottad, de ne szakíts folyton félbe, mert elveszítem a fonalat.

64

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Köszönöm, de azt hiszem, mára épp eleget tudtam meg – felelte Jo. – Biztos? Még annyi mindent… – Egészen biztos. – Akkor most már megmondhatom, mennyire vonzónak talállak? Egész idő alatt ez kívánkozott ki belőlem. A lány nem tehetett mást: hangosan elnevette magát. Jo másnap megpróbálkozott a quad vezetésével. Case vitte ki őt magával a nyájhoz. Megmutatta neki, hogyan irányítják a kutyákat füttyjelekkel és egyszavas utasításokkal, Jo pedig olyan ügyes tanítványnak bizonyult minden tekintetben, hogy kiérdemelte Case dicséretét. Rosie-val a karámokat szemlélte meg, ahol a birkákat nyírják. A kislány is jól kiismerte magát a farm dolgaiban. Saját pónija is volt, Gavin pedig megígérte neki, hogy kiválaszthat magának egyet a kedvenc kutyája kölykei közül. Ahogy az idő egyre melegebbre fordult, sokat időztek a medencében is. Jo remek úszó volt, Rosie-nak viszont még tanulnia kellett, és Jo segítségével sokat fejlődött, ami nemcsak a kislánynak, hanem az apjának is nagy örömöt okozott. Gavin érdeklődése azonban nem korlátozódott a lányára; az edzőjére talán még több figyelmet fordított. Köteteket mesélt a tekintete, amikor Jo rózsaszín fürdőruhás alakján nyugodott, különösen akkor, amikor a lány vizesen kiszállt a medencéből. Az egyetlen megjegyzése azonban Jo hosszú lábainak szólt. Minden jel szerint ez volt szemében a női test szépségének legfőbb jegye. A lány azonban erre csak egy megsemmisítő pillantással válaszolt, és azonnal beburkolózott a törülközőjébe. Azt viszont nem tagadhatta, hogy őt is lenyűgözte a férfi. Különösképpen a járása, amit nagyon férfiasnak talált. Az a mozdulata is tetszett neki, ahogy végigszántott a haján, amikor valami bosszantotta vagy felkavarta. Többnyire el is mosolyodott utána, mintegy jelezve, hogy sajnálja, de nem 65

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

tehet róla. Ettől a mosolytól mindenki azonnal elolvadt, és Gavin meg is szokta, hogy az akaratának mindenki engedelmeskedik. Ezért meg sem fordult a fejében, hogy Jo, higgadtan bár, de határozottan, ellentmondhat neki, s amikor ez megtörtént, olyan döbbenten nézett a nőre, hogy az legszívesebben összecsókolta és azt mondta volna neki, legyen most már jó fiú. Ám kiderült, hogy ez nem lett volna jó ötlet, mert Gavin szinte olvasott a gondolataiban. Ugyanis tetőtől talpig végigmérte Jót, azután gunyorosan megjegyezte: – Anyai érzéseket táplálsz irántam? – Nos… – Hidd el, az én érzéseim irántad egészen mások. Sőt gyakran azon töprengek, milyen lehetsz szex közben. Józan? Vidám? Gyakorlatias? Nagyvonalú? Hogyan válaszolna ez a pompás test, ha… – Elhallgatott, mert észrevette, hogy Jo elpirult. – Aha, szóval az érzéseid irántam mégsem annyira anyaiak! A lány erre sarkon fordult, és faképnél hagyta a férfit. Azon az éjszakán ismét, mint az utóbbi időben már annyiszor, élénk színekkel maga elé festette, milyen lenne Gavinnel szeretkezni. Ha már a férfi járása is akkora izgalmat keltett benne, kevéssé volt valószínű, hogy a józanság lenne a megfelelő szó annak jellemzésére, hogyan viselkedne vele az ágyban. Jo sokat megtudott időközben az egész Hastingsbirodalomról is. Nemcsak juhot, muflont is tenyésztettek, amelyet sokfelé exportáltak nagy haszonnal. Volt még két marhafarmjuk is, egy lótenyésztő telepük, egy ültetvényük, amelyen cukornádat termesztettek, és egy sor egyéb vállalkozásuk. – Amint látom, a befektetések sokféleségének híve vagy – állapította meg Jo Gavin dolgozószobájában a térképet szemlélve, amelyen bejelölve láthatta valamennyi Hastingsvállalkozást. Gavin vállat vont. 66

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Másként nem is lehetne. Ne felejtsd el, itt gyakori az árvíz, és elég aszályos is a terület. – Mondhatnál erről többet – kérte a lány. – Nos, a gyapjúpiac olyan, mint a hullámvasút. A marhahús ára is eléggé változó. Ami pedig a nádcukrot illeti, jelenleg elég nehéz a piacon tisztességes hasznot elérni vele. Ezért most azt fontolgatom, hogy létesítek egy haltenyészetet Észak-Queenslandben. – És mi a helyzet a lovakkal? – Az egyévesek ára most épp az egekbe szökött. Szerencsére van az istállómban néhány kitűnő fedezőmén. Jo fürkésző pillantást vetett a férfira, aki nyugodtan és magabiztosan ült a tölgyfa íróasztal mögött egy bőr karosszékben, és láthatóan egyáltalán nem nyomasztotta az a hatalom és a felelősség, amely a vállán nyugodott. A lánynak eszébe jutott valami. – Megvan egyáltalán a képzettséged mindehhez? – A térképre mutatott. Gavin összekulcsolta a kezét a tarkója alatt. – Úgyszólván belenőttem mindebbe. Apám nagyon gyakorlatiasan állt a munkához, és engem is így nevelt. – Ezek szerint soha nem is akartál mást csinálni? A férfi vágott egy grimaszt. – Igazából nem. – És mit kerestél akkor a légierőnél? – Ez nálunk családi hagyomány. A fiúk mind eltöltenek valamennyi időt a hadseregben. Minden képességem meglett volna ahhoz, hogy a légierőnél maradhassak, de sohasem akartam katonai karriert befutni. Azonkívül az apám korán meghalt, és nekem kellett itt mindent átvennem. Azóta ezt csinálom. – Elgondolkodva nézett Jóra. – Talán zavar benne valami? – Nem – vágta rá gyorsan a nő. Gavin elmosolyodott. – Úgy nézel rám, mintha azzal gyanúsítanál, hogy van egy sor titkos káros szenvedélyem. Jo a fejét rázta, és elfordult.

67

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Most bocsáss meg, de Adele vár, hogy modellt üljön nekem. – Hogy halad a munka? – Remekül. – Mit csináltál az én képemmel? – Az… az még megvan. Miért? – Puszta kíváncsiságból kérdeztem. – Az órájára nézett. – Akkor a vacsoránál találkozunk. Azt hiszem, vendégeink lesznek. A lány felnyögött. – Meglehetősen élénk társasági életet éltek. – Nem mi, csak anyám. – Ha tudtam volna, több ruhát csomagolok be. – Így is mindig ragyogóan nézel ki. – Köszönöm – válaszolta kissé feszengve Jo. – Most megint úgy érzed, nyomást akarok rád gyakorolni? – Nem… Az utóbbi időben sokat javultál ebben a tekintetben. Gavin halkan nevetett, azután derűsen csillogó szemmel felállt, és a lányhoz lépett. – Ez a javulás komoly erőfeszítésembe került, ha azt vesszük, mennyire eluralkodtál a gondolataimon. Egyébként meg nehezen tudnám elmagyarázni Tomnak, miért szakadt fel újra a sebem. – Ó! – Mi az? Jo elpirult. – A te önuralmadat nem teszi próbára ez az egész? – kérdezte a férfi. – Egy kicsit – ismerte el a lány. Gavin felemelte a kezét, mintha meg akarná érinteni a nőt, azután tétován leengedte. Jo majdnem feljajdult a csalódástól, és beleborzongott a férfi érintésének már a puszta emlékébe is. Hátrább lépett, de Gavin követte. Mit szólna hozzá a férfi, ha elárulná neki, hogy az a portré, amellyel a legjobban halad, épp az övé, bár csak akkor veszi elő, amikor már 68

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

mindenki ágyba bújt? Nem Adele, nem is Rosie képe, hanem Gaviné, ahogy a sötét kunyhóban meztelen felsőtesttel a faasztalnál ül. A képet emlékezetből rajzolta, és mindent összefoglalt benne, amit a férfi jelentett neki. Ez talán az önuralom egyik eszköze, vagy csak arra jó, hogy újra és újra felidézze az emlékeit? Szüksége lesz még erre azután is, ha elszánná magát, és igent mondana Gavinnek? – Mi a baj, Jo? Már nem is beszélgethetünk egymással? A lány az ajkába harapott. – Hogyne tehetnénk? Csak nem most. Édesanyád már vár rám. – Jól van, akkor majd este folytatjuk. Az után az istenverte vacsora után. Valahogy az az érzésem, túl sokat aggódsz fölöslegesen. Ez vonatkozik a nevetséges záradékaidra is. Mit képzelsz rólam egyáltalán? Attól félsz, hogy akaratod ellenére ágyba kényszerítelek? Jo bosszúsan nézett rá. – Úgysem sikerülne. És figyelmeztetlek, ne beszélj velem ilyen fölényesen! Van benned sok minden, ami tetszik, de ezt nem tűröm. – Vagy… az is lehet, hogy belém szerettél, Josie? – kérdezte behízelgő hangon a férfi. – Nem ezt akartad mondani az előbb? – Jo, tehát itt van! – Adele lépett a szobába. – Rosszul emlékeztem volna az időpontra? A szalonomban várom. – Azonnal megyek – ígérte megkönnyebbülve a lány. – Igen, tűnj el végre! – mordult rá Gavin. – Mi ütött ebbe a fiúba? – kérdezte Adele, miközben helyet foglalt egy kényelmes fotelban. – Sejtelmem sincs – válaszolta kurtán Jo, de még mindig elég dühös volt, így nehezen tudott a munkájára figyelni. Adele sokat töprengett azon, hogyan üljön modellt a képhez. Végül úgy döntött, mindent éppen ellenkezőleg csinál, mint a barátnője, Elspeth Morgan. Nem volt rajta ékszer egy hatalmas fekete gyöngyszemmel díszített, bár elég feltűnő gyűrűn kívül. Estélyi ruha helyett egy antracitszürke, fehér selyemgalléros vászonruhát viselt. 69

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Semmi mesterkélt frizura, vörös haját természetes hullámokba fésülte. A háttérben nem volt virág, csak az I. Jakab korabeli szék háttámlájának mintája. – Nem mindig túl simulékony a fiam, tudja? – Igen, észrevettem. Kényelmesen ül, Mrs. Hastings? Adele lesimította a szoknyáját. – Igen, jó lesz így. – Ám nem hagyta magát olyan könnyen eltéríteni a témától. – Nem árt időnként helyre tenni. Jo már éppen belefogott volna a munkába, de a keze megállt a levegőben. Honnan gondolta Gavin anyja, hogy most éppen „helyre kellett tennie” a fiát? Ismerné a szándékait? – Itt van például Rosie iskoláztatása – folytatta Adele. – Ugye tudja, mennyire szeretem az unokámat? – Hogyne. – És azt tudja, mióta vagyok már özvegy? Jót meglepte ez a fordulat. Megrázta a fejét. – Tizenkét éve. Elég fiatal voltam, amikor Gavin és Sharon született. Most ötvennyolc vagyok. Ez még nem nagy kor, és már elég régóta élek egyedül. Jo kezdte kapiskálni, mit akar ezzel mondani Adele. – Csak nem… megismerkedett valakivel, Mrs. Hastings? Az asszony előredőlt. – De igen. Milyen jólesik ezt kimondanom! Néhány évvel fiatalabb ugyan nálam, de még az én nemzedékemhez tartozik, és… megkérte a kezemet. Talán ezért is vagyok annyira szórakozott az utóbbi időben. Ő Brisbane-ben él. – Értem. – Jo folytatta a rajzolást. – Ezért olyan nehéz eldönteni, hol járjon Rosie iskolába? – Nos, sohasem hagynám cserben Rosie-t, ha már az édesanyját elveszítette, de persze azért sem, mert nagyon szeretem. Jamesnek sem lenne kifogása ellene, ha nálunk lakna. Tudja, hogy engem csak ezzel a feltétellel kaphat meg. Adele hátravetette a fejét, Jo pedig nagyon igyekezett, hogy megörökítse azt a ritka pillanatot, amikor Adele arcán megjelenik a küzdőszellem.

70

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Gavinnek nem tetszik az az ötlet, hogy Rosie Brisbaneben járjon iskolába? – Nem túlzottan. Persze nem csoda, hiszen imádja a lányát. És azt meg nem érti, én miért sürgetem annyira a döntést. De szerezhetnék Rosie-nak helyet a régi iskolámban, amely a legjobb Brisbane-ben, és persze mindig mellette lehetnék, mint eddig. – Ezek szerint még nem beszélt Gavinnek arról a férfiról, akihez hozzá készül menni? Miért nem? Adele szeme villámokat szórt. – Mert egész biztosan ellenezné. – De miért? Adele habozott. – Hm… hogy is mondjam… Bizonyára sejti, hogy nekem is elég tisztességes vagyonom van… – Gavin attól tartana, hogy az édesanyja egy hozományvadász áldozatául eshet? – A lány ceruzája csak úgy hasította a papírt. – Ahogy mondja! – Rosie szeret itt élni a farmon – jegyezte meg óvatosan Jo. – Igen, tudom. – Adele hirtelen elszomorodott. – A leghőbb vágyam persze az lenne, ha Gavin végre feleséget találna magának… és anyát Rosie-nak. Gavin sokat nyújthat egy nőnek. – Csak időnként helyre kell tenni – válaszolta Jo, mire mindketten felkacagtak. A lány előrehajolt, hogy jobban lássa a munkáját, ezért nem vette észre, milyen komoly tekintettel méregeti őt az asszony. – Bárhogy is áll a helyzet, nem adom fel a reményt – szólalt meg ismét Adele. – Az egyik párnak, akit meghívtam ma estére, van egy csinos lánya. Néhány évig külföldön tanult. Gavin régről ismeri, de azóta már meglehetősen megváltozott, és… ki tudja? Jo hirtelen abbahagyta a rajzolást, és Adele-re nézett. – Össze akarja hozni őket? – Miért is ne? Sarah Knightley biztosan tetszeni fog Gavinnek. 71

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Jo mereven a papírra szegezte a tekintetét. Ugyan miért hiszik a fiatalok, hogy az ember megvakul és megsüketül, amint elért egy bizonyos életkort? – töprengett Adele. Igen, megpróbálok összehozni két embert, Jo, de éppen te vagy az, akit a fiam mellett szeretnék tudni. Jo komolyan azt fontolgatta, hogy valamilyen ürüggyel kimenti magát, és nem vesz részt a vacsorán. Többször elismételte magában, hogy egyáltalán nem érdekli, milyen az a nő, akit Adele kiszemelt a fiának. Bármennyire szerelmes is Gavinbe, azért a makacsabbik fele sohasem fogja hagyni, hogy mindig csak a férfi akarata érvényesüljön. Végül mégis a részvétel mellett döntött, mivel még sohasem látta Gavint más nő társaságában. Bizonyára nagyon tanulságos lesz. Sajnos a ruhaválasztéka meglehetősen korlátozott volt, ezért egy szűk nadrág és egy elefántcsontszínű tunika mellett döntött. Hajat mosott, és aranyszőke sörénye szabadon hullott a vállára. Noha ritkán használt festéket, ez alkalommal feltett némi alapozót, szemhéjfestéket és szájfényt. Az első benyomása Sarah Knightleyról eléggé lehangolta. Az a fajta kis termetű és, törékeny teremtés volt, akik mellett ő mindig túl nagydarabnak érezte magát. Ráadásul Sarah nemcsak nagyon bájos és élénk kedélyű volt, hanem okos is: ökológiát tanult az egyetemen, és jól kiismerte magát vízgazdálkodási kérdésekben. A szülei szemmel láthatóan nagyon büszkék voltak rá, Sarah pedig leplezetlenül flörtölt Gavinnel. Miközben egyik ínyencfogás a másikat követte, Jo azt mérlegelte, mekkora hasznát venné Gavin és a farm Sarah tudásának. Órákon át tudtak arról beszélgetni, hogyan lehet a gazdálkodást hatékonyabbá tenni. Sarah a társasági életben is kiemelkedő szerepet játszhat majd, nemcsak a külsejének, hanem az intelligenciájának köszönhetően is. Mi mást kívánhatna még magának egy férfi? És Rosie? Jo azon kapta magát, hogy újra és újra a kislányra gondol. Sok időt töltöttek együtt, az igaz, de ez lenne az 72

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

egyedüli ok? Gyermekkori emlékei is hozzájárulhattak ahhoz, hogy növekvő rokonszenvvel fordult a gyerek felé. – Megkérdezhetem, mi jár a fejedben? Jo megfordult. Gavin állt mögötte, kezében egy pohárka likőrrel. A vacsora után a társaság a télikertbe vonult át. – Az, hogy Sarah tökéletesen illenék hozzád – felelte a lány, miközben átvette a pohárkát. A nevezett szerencsére nem volt a közelben. A férfi fagyosan nézett vissza rá. – Értem. Tehát még mindig háborúban állunk egymással. – Te kezdted. – Nem, te voltál az. Ha őszinte akarsz lenni magadhoz, el kellene ismerned, hogy az utóbbi időben állandóan kerülted a társaságomat. – Én csak… – A lány egy pillanatig kereste a megfelelő szavakat. – Még ha úgy volna is, most kész vagyok megvitatni a témát. – Ezek szerint úgy gondolod, Sarah megér egy beszélgetést? – Elnézett a medence felé, ahol a vendégek ültek Adele társaságában. – Biztosíthatlak róla, Jo, hogy ő a legcsekélyebb mértékben sem érdekel. Sem más nők, akikkel anyám megpróbál összeboronálni. Jo meglepetten nézett rá. – Tehát tudsz róla? – Persze – vágta rá türelmetlenül a férfi. – Nem vagyok sem vak, sem ostoba. – Nem állítom, hogy nem lehetnék jó feleséged, de biztosan vannak olyan nők, akik még nálam is jobban illenének hozzád. – Azért zavar, hogy itt van, ugye? – kérdezte kis idő elteltével Gavin. Jo elhúzta a száját. – Hozzá képest amazonnak is elmennék. – Igen, tudom, hogy érted. Az alacsony nők mellett én is mindig olyan esetlennek érzem magam. – A férfi elmosolyodott. – Ezért tetszel nekem éppen úgy, ahogy vagy.

73

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

A lány már szóra nyitotta a száját, de Gavin megfogta a kezét. – Majd később, Jo! Ám alig kerekedtek fel a vendégek, csengett a telefon. Kigyulladt az egyik istálló. – Nem mehetsz oda, Gavin! – győzködte Adele. – A karod. – Mennem kell – fojtotta belé a szót a fia. – Valakinek irányítania kell az oltást. – Gúnyosan elmosolyodott. – Hiszen tudod, az irányítás megy nekem a legjobban. – Segíthetek valamiben? – érdeklődött Jo. – Köszönöm, de vannak ott már elegen. Csak valakinek össze kell hangolnia az oltást, az pedig az én dolgom. Feküdjetek le mindketten! Holnap reggel látjuk egymást. – Egy pillanatra elhallgatott. – Jo… – Semmi gond – felelte a lány. Gavin rövid habozás után elfordult és elment. – Éppen olyan, mint az apja – jegyezte meg Adele, amint a fia hallótávolságon kívül került. – Mindig tudja a dolgát. Jo nem feküdt le azonnal. Túlságosan felkavarta a Gavinnel folytatott beszélgetés, és érezte, hogy egyre közeledik a döntés pillanata. Szíve szerint igent mondott volna. Néha bosszankodott a férfi önfejűségén, de a szerelem felelőssége mégis… A gondolat közepén megállt. Vajon miért tekinti ezt a szerelmet tehernek, és nem valami felemelő, elragadó érzésnek? Végül is Gavin volt az első az életében, aki iránt így érzett. Élvezte a férfi társaságát. Gyakorlatias természetével jól érezte magát a farmon, annál is inkább, mert sohasem volt igazi otthona. És ott volt Rosie. Remekül megértették egymást. Órákon át rajzoltak együtt, a kislány kifejezetten tehetségesnek bizonyult. Jókat mókáztak közösen, és Rosie sok kis titkát rábízta Jóra. A kislány nem szívesen hagyná el a farmot. És ki tudhatja előre, hogyan jön majd ki Adele új férjével? Arról nem is

74

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

beszélve, hogy egy hatéves gyerek állandó jelenléte tehertétel lehet a friss házasok számára. Egy szó mint száz, éppen elég érv szólt amellett, hogy Jo hozzámenjen Gavinhez. Egyvalami mégis visszatartotta: az a kín, hogy ő menthetetlenül beleszeretett a férfiba, míg az talán semmi effélét nem érez iránta. De ki mondhatja meg előre, így marad-e a helyzet? Egy szép napon talán Gavinben is ugyanolyan mély érzések ébrednek majd, mint benne. Hogyan védheti meg magát addig is a lelki sérülésektől? Bevallja-e Gavinnek, hogy fülig szerelmes belé? Nem várhatna-e a vallomással addig, amíg biztosan nem tudja, hogy az érzelmei kölcsönösek? Kérdés, hogy ez a biztonsági játék mennyire befolyásolja majd a viszonyukat, és mennyire lesz nehéz palástolnia az igazi érzelmeit.

75

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

6. FEJEZET Jo a szobájában rajzolt, és először vélte úgy, hogy Adele portréja egészen jól sikerült. Ekkor bekopogott Mrs. Harper, hogy közölje, Gavin szeretne beszélni vele. A lányt meglepte, hogy a férfi nem maga nézett be hozzá. Előző este látták egymást utoljára, amiből Jo arra következtetett, hogy Gavin egészen korán reggelizett, és elment valahová. Adele-től tudta, hogy az istálló leégett ugyan, de senki sem sérült meg. A férfi valószínűleg megint a tűzeset helyszínén járhatott. – Lent van a karámoknál – közölte Mrs. Harper, aki láthatóan még szeretett volna mondani valamit. Jo kérdő pillantást vetett rá. – Igen? – Az ön helyében melegen öltöznék fel, Miss Lucas. Csípős nyugati szél fúj. Errefelé elég változékony az időjárás. Jo megfogadta a tanácsot, és a tréningruhája fölé felvette még az anorákját is. Azt azonban nem értette, miért hívja őt Gavin éppen egy ilyen hűvös napon a karámokhoz. A levegőt voltaképpen kifejezetten frissítőnek találta. Az eget sűrű felhőtakaró borította, a fák lombját szél borzolta. Jo arca kipirult, a haja kissé összekócolódott, mire rövid séta után odaért a karámokhoz. Gavinen kívül, aki az elektromos birkanyíró ollókat ellenőrizte, nem volt ott senki. A férfi bosszúsnak látszott. – Valami nincs rendben? – kérdezte Jo, ahogy megérkezett. A férfi kiengedte kezéből az ollókat, amelyek így a vezetéken himbálóztak, és odafordult a lányhoz. – Jo, most már döntenünk kell – vágott a dolgok közepébe. – Elég a halogatásból. – Miféle halogatásból? Végül is itt az életünk hátralévő részéről van szó. – Meglehet, mégis az az érzésem, hogy nem jutunk egyről a kettőre. – Megdörzsölte az állát. Noha most tiszta farmer és 76

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

sötétkék pulóver volt rajta, mégis ugyanarra a hajthatatlan férfira emlékeztette Jót, aki foglyul ejtette. – Miért… mi az… történt valami? – kérdezte zavartan. – Tegnap este… – Tegnap este még nem tudtam, hogy anyám újra férjhez készül. – És mi köze ennek… Hát persze, Rosie! – Úgy van, Rosie – vágta rá Gavin. – Ha Adele azt képzeli, hogy Rosie-t egy olyan férfi gondjaira bízom, akivel még nem is találkoztam, és akit valószínűleg csak a hozomány érdekel, akkor nagyon téved! Jónak eszébe jutott Mrs. Harper bánatos arckifejezése. Talán fültanúja lehetett anya és fia szóváltásának. – Csak nem gondolod komolyan, hogy anyád nem lát át egy hozományvadászon? Azt azért a javára kellene írnod, hogy… – Mit? Tudod egyáltalán, hol ismerkedtek meg? Egy tengerjáró hajón! Van ennél jobb hely az efféle szélhámosok számára? Csak úgy nyüzsögnek ott a gazdag és magányos özvegyek, akik… – Megálljunk csak! Gavin, eddig nem úgy tapasztaltam, hogy ennyire ne bíznál meg az édesanyádban. – Ellenkezőleg. Tudod, mennyire szeretem őt, de éppen azért aggódom miatta, mert ismerem az életet. Jo néhányszor mély lélegzetet vett, hogy lehiggadjon. – Bárhogy legyen is – folytatta Gavin –, még ha az a férfi tisztességes lenne is, nem engedhetem meg, hogy Rosie belekeveredjen a történetbe. – Értem. – Te tudtál erről? – támadt neki a férfi. A lány bólintott. – Igen. Adele tegnap mondta el, miközben rajzoltam őt. – És? – És mi? – Jaj, ne csináld már! – bosszankodott a férfi. – Ne kerülgessük a forró kását! Szeretném tudni, emiatt halogatod-e a döntést. – Éppen te mondtad, hogy elég időt kell szánnunk a döntés megalapozására – vágta Gavin fejéhez Jo. 77

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Igen, de titkolózásról nem volt szó. Ekkor értette meg Jo, milyen valakit egyszerre szeretni és gyűlölni, bár el tudta képzelni, mekkora megrázkódtatás érhette Gavint. Nagyon szerette az anyját, és Jo most már azt is tudta, hogy az idősödő hölgynek tekintélyes vagyona is van. Nem csoda, hogy Gavin féltette őt a szélhámosoktól. Ennek ellenére nem tűrhette, hogy így viselkedjen. – Az egyik gondolat, amely az utóbbi időben többször megfordult a fejemben, az, hogy egy fiatal nevelőnő Rosie mellett minden gondot megoldana. – Valóban? – sötétült el a férfi ábrázata. – És mi arra a magyarázatod, hogy elég egymásra néznünk, és felébred bennünk a vágy? Inkább meghalnál, semhogy megtudd, milyen lenne együtt? Jo, egész életedben mindenben biztosra akarsz menni? Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyáva vagy, főleg azok után, ahogyan megismerkedtünk. A lány nyelt egyet. A legellentétesebb érzések rohanták meg, miközben Gavin a szemébe nézett. Ne így, gondolta Jo, ne így történjen meg! Ne úgy, hogy haragban vagyunk egymással! Hátha Gavinnek van igaza? Vagy éppenséggel helyes döntés volt a részéről, hogy nem adja ki magát? Megköszörülte a torkát. – Nos, jól van, döntöttem. Meggyőződésem, hogy jó férjem leszel. Gavin összehúzott szemmel nézett rá, és tett egy hirtelen mozdulatot. – Hadd indokoljam meg! – mondta nyugodtan Jo. – Mindketten fel tudunk sorakoztatni egy sor észérvet a házasság mellett. Te anyát keresel a lányodnak, én pedig szívesen vállalom ezt a szerepet. Úgy érzem, jól kijövünk Rosie-val, talán mert nincs édesanyja, én pedig tudom, milyen érzés ez. – Egy pillanatra elhallgatott. – Mondd tovább! – Én… én mindig otthonra vágytam, talán mert nevelőszülőknél nőttem fel. Ez is fontos indok. Azután a házasságnak köszönhetően anyagilag függetlenné válnék, és 78

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

végre azt rajzolhatnám, amit akarok. Annyi minden van itt, amit szeretnék megörökíteni: a gyerekek, az állatok, a vidék. – Körülnézett. – Még ez az öreg karám is. Gavin figyelmesen hallgatta. – Egyébként sem akartam egész életemben megbízásra dolgozni. A portrérajzolás csak eszköz volt, hogy nevet és némi pénzt szerezzek magamnak. Ahogy elértem volna ezt a célt, abbahagytam volna. A házasságnak köszönhetően már nem kell tovább ezt csinálnom. Ennek ellenére van még egy feltételem, mielőtt végképp igent mondanék. – Mégpedig? – Gavin hangja rekedt volt. Jo nyelt egyet. Szüksége volt egy kis időre, hogy összeszedje magát. – Maradjunk a tényéknél! Ne tegyünk úgy, mintha nem érdekből kötnénk házasságot! Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagy őrülten szerelmes belém. Te is ismersz, tudod, hogy vigyázok a függetlenségemre, és nem hiszem, hogy ez megváltozna. Csak egy dolog világos: mindkettőnknek számos előnyünk származik ebből a kapcsolatból. – Mindez, remélem, nem zárja ki, hogy ágyba bújj velem. Úgy értem, ez az egész eszmefuttatás túlságosan tárgyilagosan hangzik. Mintha üzletről beszélnénk. – Gavin, amióta idehívattál, csak zsémbelődsz velem, és sértegetni próbálsz. Szerencséd, hogy még nem pofoztalak fel. A férfi megfogta a kezét. – Megálljunk! – mondta most már lágyabb hangon. – Elég nagy nyomás alatt vagyunk mindketten. Különben ahelyett, hogy az érveket és ellenérveket mérlegelnénk, inkább ezt csinálnánk. – Azzal karjaiba zárta a nőt, aki még mindig reszketett a haragtól. – Ez most arra a pillanatra emlékeztet, amikor a karomban feküdtél, miközben azt akartad a tudtomra adni, mennyire gyűlölöd az egészet. Ott a kunyhóban, emlékszel? – Akkor is gyűlöltem, és most is gyűlölöm. – Akkor adj egy lehetőséget, hogy mindent jóvátegyek! Légy a feleségem, Joanne Lucas, és nemcsak azért, mert 79

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

ebből mindkettőnknek hasznunk származik, hanem hogy ágyat-asztalt megosszunk egymással, és hogy életünk hátralévő részét együtt töltsük! A lány elkerekedett szemmel nézett rá. – Nagy megtiszteltetés lenne számomra, ha igent mondanál – fűzte hozzá Gavin. – Ez azt jelenti, hogy elfogadod a feltételeimet? A férfi vállat vont. – Ha ragaszkodsz hozzá. Számomra azért még fontos az a tudat is, hogy mindketten a másik javát akarjuk. Nálam legalábbis ez a helyzet, és nehezen tudom elképzelni, hogy másképp is működhet egy házasság. Jo haragja hirtelen elpárolgott. Úgy érezte, rendkívül fontos ez a pillanat. A sorsnak köszönhetik, hogy egymásra találtak Gavinnel. Szolgálhat ez egy házasság szilárd alapjául? Bár ez a meggondolás keveset számított, mert az igazság az volt, hogy mindennél jobban szerette a férfit. Kihúzta a kezét Gavinéből, és megsimogatta a férfi arcát. – Legyen! – mondta végül fátyolos hangon. Gavin megkönnyebbülten felsóhajtott, és az arcát Jo hajába temette. Két hét telt el. – Milyen szép vagy, kedvesem! – állapította meg Adele. Jo a tükörben nézegette magát. Az esküvői ruhája elefántcsontszínű nyersselyemből készült, és egy csipkekabátka is tartozott hozzá, továbbá selyem körömcipő és hosszú szárú kesztyű. A sárga rózsákból kötött esküvői csokor az ágyon hevert. Fátyol helyett csak egy pántot viselt a hajában. Mindehhez még Adele a nyakába akasztotta az ajándékát, egy értékes igazgyöngy sort. Rosie-t, a koszorúslányt a nagynénje, Sharon öltöztette a szomszédos szobában. Gavin aranyparti házában tartózkodtak, ahol a szertartást is tartották. Jo, Adele és Rosie aznap reggel érkezett meg a farmról, és Gavin húga, Sharon fogadta őket. Roger, Sharon férje, és egyben Gavin tanúja még Brisbane-ben volt a vőlegénnyel. 80

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

A ház maga is hatalmas volt, a kertje pedig egészen a Coomera folyóig húzódott, amelyen reggeltől estig nyüzsögtek a hajók és vitorlások. A birtokhoz egy kis kikötő is tartozott, egy motorcsónakkal. Ahogyan a hagyomány kívánta, Jo előző este óta nem látta Gavint. Talán azért is kellett hirtelen leülnie az ágy szélére, mert egyszerre megszédült. Félóra múlva kezdődik az esküvő. – Bevallom, ez az egész valahogy túl sok nekem – mutatott körbe. – Voltaképpen nem szerettem volna ekkora felhajtást. Adele odahúzott egy széket, és leült Jo mellé. – Miért? – Nem is tudom. Talán mert Gavinnek ez már a második házassága. – Ugye nem gondolod meg magad az utolsó pillanatban? A lány habozott. – Figyelj rám… – Adele odahajolt Jóhoz. – Tudom, hogy ez az egész nagyon gyorsan jött, és el tudom képzelni, hogy Sharon meglehetősen hűvösen fogadhatott, de ő már csak ilyen. Ami engem illet, nincs senki, akit boldogabbá tenne, hogy összekötitek az életeteket. Szerintem jól illetek egymáshoz, és ha annyira szereted Gavint, mint amennyire sejtem, akkor minden a legjobban alakul majd. Jo kérdő pillantást vetett Adele-re. – Tudod, hogy ez az egész meglehetősen egyoldalú? Az idős hölgy bölcsen elmosolyodott. – Valóban? Nekem úgy tűnt, Gavin alig várja már, hogy az oltár elé hurcolhasson. Légy csak mindig önmagad! Jo halványan elmosolyodott. – Köszönöm. – Felállt, és nagyot sóhajtott. – Mehetünk. Nagyon szép volt az esküvő. A vendégek elbűvölőnek találták a menyasszonyt, a vőlegényről nem is beszélve. Jónak is elállt a lélegzete, amint meglátta Gavint a sötétkék öltönyében és hófehér ingében. Rosie tüneményesen festett a sárga ruhácskájában, virággal a hajában. Borzasztóan izgatott volt, alig tudta 81

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

felfogni a szerencséjét. Végre neki is lesz anyukája! Aki nemcsak jól rajzol, hanem még nagyon kedves is. Adele lenyűgözően elegáns volt levendulaszínű csipkeruhájában, és még Sharon szeme is könnybe lábadt, amikor a vőlegény és a menyasszony kimondta az igent. Jo úgy tapasztalta, hogy Gavin húga semmiben sem marad el a bátyjától ön-fejűségben, de hiányzik belőle annak kisugárzása. Azonban nem lehetett kétsége, hogy Sharon nagyon szereti a testvérét. A fogadáson, amelyet a teraszra nyíló nappaliban tartottak, mintegy harminc vendég vett részt. Case és Mrs. Harper is a meghívottak között volt, továbbá Leanne, Jo lakótársa és néhány barátja. Gavin oldaláról főként a családtagok voltak jelen, valamint néhány családos barátja is. Adele a világért sem mulasztotta volna el meghívni Elspeth Morgant és férjét. Jo figyelmét természetesen nem kerülte el, milyen meglepett képet vágott némelyik vendég, amikor Gavin bemutatta őt. Az esküvőt valóban nagyon hirtelen ütötték nyélbe, és ez találgatásokra adott okot. Többen Jo létezéséről sem tudtak addig, amíg meg nem kapták a meghívót. Gavin két nénikéje leplezetlenül mustrálgatta a menyasszonyt, hogy azután egy sarokba visszavonulva kitárgyalják. Az egyik nagybácsi megkérdezte, hogy a Mount Miriam-i Lucasok közül való-e, mielőtt azonban Jo közölhette volna, hogy semmi köze az említett családhoz, máris gratulált Gavinnek a jó választáshoz. – Majd megismered a családomat – mondta futólag Gavin. – Elég fura társaság. – Miért olyan jó választás egy Mount Miriam-i Lucas lány? – Régi, vagyonos család. – Ó! Igazán sajnálom, de én szóltam idejében, hogy csinálhatnál nálam jobb partit is! – felelte nevetve a nő. – Jo, számomra… – Mivel közeledett egy vendég, Gavin nem mondhatta végig, amit szeretett volna.

82

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Jónak még valami feltűnt a fogadás alatt. Bármilyen tekintélyes vagyonuk lehetett a Mount Miriam-i Lucasoknak, a Hastingsek sem maradhattak el mögöttük. Tudta ugyan, hogy Gavin egy egész vállalatbirodalom élén áll, de most találkozott először a felső tízezer tagjaival, akikhez ezentúl ő maga is tartozni fog. A vendégek lassanként távoztak, elment Rosie is, aki néhány napot az unokatestvéreinél töltött. Jo nem öltözött át, de a csokrát odadobta a vendégek közé, és éppen Rosie kapta el. Aztán az ifjú pár egyszerre magára maradt, leszámítva a rendezvényszervező cég alkalmazottait, akik a rendcsinálással voltak elfoglalva. – Hadd kérdezzek valamit! – kezdte Gavin, miután kimentek a teraszra, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a folyóra. – Érzed most már, hogy valóban a feleségem vagy? Jo körbepillantott. A terasz és az egész ház mediterrán jellegű volt. Nagy cserépedényekben citrusfák nőttek, tarka virágágyak és egy kis szökőkút árasztott vidám hangulatot. Visszafordult Gavinhez. – Egy biztos: a széles nyilvánosság előtt mindenképpen az vagyok – mondta rövid habozás után. – Jól van. – A férfi előbbre lépett, kezét a zsebébe mélyesztette. – Éppen ezt akartam elérni. – Mit? – Hogy mindenkinek a tudomására hozzam, én nagyon komolyan gondolom. – Azt gondolod, kételkedett ebben valaki is? – Nem kizárt, de én egy percig sem – válaszolta Gavin. – Javasolhatok valamit? Gyönyörű vagy így, de mi lenne, ha átöltöznénk, és egy kicsit lazítanánk? – Jó ötlet. – Az új asszony megérintette egy pillanatra a nyakán lévő gyöngysort. – Még oda sem adtam neked az ajándékomat. Mindjárt hozom. – Jó, de siess! Addig hozok magunknak egy üveg pezsgőt. Jo megállapította, hogy minden holmiját a hálószobába vitték. Becsukta az ajtót, és körülnézett. A szoba közepét 83

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

hatalmas ágy foglalta el, amelyet krémszínű takaró borított, rajta színes selyemhuzatú párnák. A szoba hátsó részében egy japán paravánt látott, teli paradicsommadarakkal. A másik felében két vászonhuzatú szék állt egy asztalka mellett, odébb pedig egy majdnem méternyi magas, zöld jade elefántszobor. Jo odament hozzá, és megsimogatta a hátát. Már minden holmiját kicsomagolták, még Adele nagyvonalú ajándékát, egy teljes kelengyét is. Jo tiltakozását figyelmen kívül hagyta az anyósa, csak azt engedte meg neki, hogy néhány darabot maga válasszon ki. Ilyen volt például az a barackszínű nadrág és a hozzá illő blúz is, amelyet Jo most felvett, miután egy utolsó pillantást vetett az esküvői ruhájára. Csak a gyöngyöt hagyta a nyakán, aztán magához vette Gavin ajándékát, amely az ágy melletti szekrénykén feküdt szépen becsomagolva. Közeledett a pillanat, amikor el kell árulnia Gavinnek valamit, amiről az addig nem tudott… Mint ahogyan az a pillanat is, amikor elválik, felveheti-e a versenyt a férfi első feleségével. Gavin nem öltözött át, csak levette a zakóját, és felgyűrte az inge ujját. Egy kényelmes pamlagon ült, előtte az asztalon hűtővödörben egy üveg pezsgő, két pohár és egy tálkában rágcsálnivaló. – Nem sokat ettél ma – közölte, amikor Jo a tálkára nézett. A fiatalasszony zavartan adta át az ajándékát. – Ezt neked szántam. Remélem, tetszik. – Köszönöm. – Gavin eltávolította az arany szalagot és a csomagolópapírt, azután némán nézte az ajándékot: a kép Rosie-t ábrázolta, egy remekül elkapott pillanatban. – Ó, Jo, a legapróbb részletekig sikerült megragadnod a lényeget! – Igen, én is úgy éreztem, hogy egész jól sikerült – válaszolta fátyolos hangon Jo. – Nagyon köszönöm. – Gavin félretette a képet, és felállt. – Hiányoztam? 84

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Miért kérded? – Mert úgy láttam, eléggé fel voltak borzolva az idegeid. Arra gondoltam, talán azért, mert egy egész napig távol voltunk egymástól. – Mi tagadás, egy pillanatra valóban elfogott a pánik, de édesanyád átsegített rajta. – Hogyan? – Azt mondta, legyek mindig önmagam – válaszolta tétován Jo. A férfi a homlokát ráncolta, azután vállat vont. – Én is pánikba estem. – Azon töprengtél, vajon helyesen cselekszünk-e? – Szó sincs róla! Attól féltem, hogy meggondolod magad. Jo halványan mosolygott. – Nem, ezen már túl vagyok. Most már csak egyvalamiről szeretnék… – folyó felé fordult, mert éles kiáltások ütötték meg a fülét, azután egy lángoszlop tört az ég felé nagy robbanás kíséretében. – Mi az ördög…? – Kigyulladt egy hajó! – kiáltott fel Gavin. – Maradj itt, amíg… – Eszemben sincs! – tiltakozott Jo. A tűz fényében látta, ahogyan az emberek a vízbe ugráltak az égő hajóról. A gyöngysort és a jegygyűrűt letette a dohányzóasztalra, és Gavin után sietett. A csónakkikötőben az elegáns jacht mellett horgonyzott egy motoros gumicsónak is. – Hamarosan jön a dagály – mondta Gavin, miután mindketten bemásztak a csónakba. – A hajót a Mangroveszigethez fogja sodorni – egy lakatlan szigetre mutatott, kissé távolabb –, de az úszók is ugyanúgy járhatnak. Jo, miért nem maradtál a házban? – Berántotta a motort, amely felberregett. – Segíthetek kihúzni az embereket a vízből – igyekezett túlkiabálni a zajt az asszony. – Igen, de nagyon óvatosnak kell lennünk. Az egyik benzintartály már felrobbant, lehet, hogy hamarosan a másik is követi.

85

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Odanézz, Gavin! – Jo egy fejre mutatott a víz felszíne felett. A következő órában a felszínen kapálózókat segítették be a csónakba. Voltak olyanok is, akik nem tudtak úszni; Jo beugrott értük a vízbe, és kievickélt velük a partra. Szerencsére a parton lakók közül többen is csónakba szálltak, és részt vettek a mentésben, a parti őrség pedig nekiállt a tüzet oltani. Amint Gavin előre látta, a hajó a folyó túlsó oldalán lévő szigethez sodródott, és felrobbant a másik tank is. Égő roncsdarabok repültek a levegőben, és hullottak a vízbe, de szerencsére senki sem sérült meg komolyabban. Mire mindenkit sikerült kimenteni, Gavin és Jo teljesen kimerült. Miután a parti őrség kihallgatta őket, végre visszatérhettek a házba. Körülnéztek a teraszon, és lerogytak egy fapadra. Gavin felállt, hogy hozzon egy pohár pezsgőt Jónak. – Tessék. Azóta eléggé felmelegedett, de akkor is rászolgáltunk. Az asszony belekortyolt a poharába. – Csodás! – Körülnézett. – Hogyan szabaduljunk meg ettől a sok mocskos holmitól úgy, hogy ne piszkoljuk össze a szőnyeget? – Hm… nem gond. – Gavin elindult a szökőkút felé, de megállt egy faborítású falrész előtt, amely egy ajtót rejtett. Kinyitotta, és megnyomott mögötte néhány gombot, mire a terasz egy része átalakult. Redőnyök ereszkedtek le, eltakarva a ki- és belátást. A fapadlón lévő kör, amelyet Jo eddig csak dísznek vélt, középen megnyílt, a két fele becsúszott a padlózat alá, és láthatóvá vált egy alulról megvilágított pezsgőfürdő. A víz azonnal bugyogni kezdett. Jo letette a poharát, és önkéntelenül is tapsolni kezdett. – Édesanyád ötlete volt? – Az övé. Egy japán fürdőházban látta. Sem az építész és a mérnök, sem a mesteremberek, akikkel megcsináltatta, soha nem láttak még ilyet azelőtt.

86

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Fantasztikus! Alig várom, hogy beleugorhassak, és lemossam magamról a piszkot. – Akkor gyerünk! – Gavin megnyomott még egy gombot, mire megnyílt a falban egy másik fülke, ahol köntösök, törülközők, természetes anyagokból készült szappanok és hátkefék sorakoztak. Jo levette a ruháját, és vidáman nevetve beleereszkedett a medencébe. – Igazán csak meztelenül lehet élvezni a fürdőzést – jegyezte meg Gavin. – Legyen! – válaszolta könnyedén az asszony, és megszabadult a vízben a fehérneműjétől is. – Ideadnád a szappant? A férfi megtette, újra megtöltötte a poharakat, azután ő is becsúszott a vízbe. – Nagyon köszönöm – vette át a poharat Jo, és élvezettel sóhajtva nyúlt el a medencében. – Hála istennek, senki sem fulladt meg. Sokkal rosszabb véget is érhetett volna az egész. – Igaz. Nagyon bátor voltál. – Azért nem kell túlzásokba esni. Elég jól úszom, de… – Elhallgatott, és kihívóan a férfira nézett. – Igazán jó csapat vagyunk együtt. Valamilyen üzleti vállalkozásba kellene fognunk. – Nekem pillanatnyilag jobb ötletem van – mondta Gavin, átvette Jótól a szappant, és szappanozni kezdte a nő testét. – Felfogtam – hangzott a megkésett válasz, mialatt Gavin kényeztető keze alatt újjáéledtek a tagjai. – Hm, ez nagyszerű! – Akárcsak te. – Gavin szája ráereszkedett az övére. Lassan és élvezettel csókolta Jót. A vízben a testük súlytalanná vált, szinte eggyé olvadt. A drámai események, az olajozott együttműködés után jólesett a kikapcsolódás, a közös ellazulás. Azután Gavin tempót váltott, miközben az ujjai egyre meghittebb helyekre kalandoztak Jo testén, míg a nő végül Gavin ölében ülve találta magát. Két tenyerébe fogta a férfi arcát, úgy csókolta. Be kellett látnia, hogy a férfinak sikerült 87

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

őt annak rendje s módja szerint elcsábítania – és élvezte minden pillanatát. – Jo… – Gavin nehezen szedte a levegőt. – Gyere fel velem! – Mindjárt. – Ismét megcsókolta a férfit. – Nem, most rögtön ágyba kell bújnunk. Az asszony kinyitotta a szemét, és látta, hogy Gavin tekintete teljesen elsötétült a sürgető vágytól. – Jól van. Kiszálltak a kádból, köntöst kaptak magukra, és kézen fogva szaladtak fel az emeletre, a hálószobába. Jo tisztában volt azzal, hogy a biztonsági játékának azonnal vége szakadt, amint beléptek a szobába. Hanyagul a földre dobták az ágytakarót, és gyorsan kibújtak a köntösükből. Olyan izgalomban volt, amilyet addig nem is tartott lehetségesnek. Vágyott Gavinre, azt akarta, hogy a férfi gyógyítsa meg, hogy szeresse… Egymásra néztek az ágy fölött. – Mondtam már neked, hogy nagyon szép vagy? – kérdezte őszinte csodálattal a férfi. – Igen, de nem zavar, ha többször is elmondod – válaszolta komolyan a nő. –Mondtam már neked, milyen jól nézel ki? – Mintha egyszer azt mondtad volna, hogy egész mutatós vagyok. Jo elmosolyodott. – Ha lefekszel végre az ágyra, jóváteszem a bűnömet. – Máris engedelmeskedem. Nevetve hevertek le az ágyra, de a jókedvük hamar égő szenvedéllyé forrósodott. Ekkor Gavin vette át a vezetést, amíg Jo remegni nem kezdett a vágytól, és epedve várta a folytatást. – Most? – Igen, gyere! – zihálta a nő. – Az jó lesz, mert mindjárt belehalok a vágyba. – Te is? Azt hittem, csak én. – Akkor tegyük meg egymásért, amit csak tudunk! És úgy is lett. Eltelt egy kis idő, mire ismét meg tudtak szólalni. 88

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Csodálatos volt – mondta gyengéden Gavin, és megsimogatta Jo arcát. Aztán felült, és betakargatta a feleségét. – Tudtam előre, hogy ilyen lesz. – Te mindig mindent jobban tudsz, Gavin Hastings – ugratta őt Jo. – Szó sincs róla, Joanne Hastings… – Ujjaival kirajzolta a takaró alatt az asszony testének körvonalát. – Egyszerűen csak ismerem az embereket – nevetett. –Aludjunk? – Azt hiszem, nem ártana. Teljesen kimerültem. Nem elég az esküvő, utána még ennyi izgalom! – Az már igaz. Jól fekszel? – Igen – felelte Jo, és pár pillanat múlva már aludt is. Gavin egy darabig nézte az arcát, és hirtelen eszébe jutott, mit mondott az asszony, amikor kint álltak a teraszon. Most már csak egyvalamiről szeretnék… Beszélni akart vele? Miért foglalkoztatta őt annyira ez a befejezetlen mondat? Jo nem árulta el neki, hogy még érintetlen. Vagy éppen ezt szerette volna közölni? Gavin nem számított erre, hiszen a nő mindig olyan magabiztos volt. Különben is már elmúlt huszonnégy éves. Bár mondta egyszer, hogy nem szeret csókolózni, azt azért nem feltételezte róla, hogy teljesen tapasztalatlan. Mi történhetett vele a múltban? És mennyire gondolta komolyan, amikor azt mondta, hogy érdekből kötnek házasságot? Ami aznap velük történt, az egyáltalán nem erre mutatott. Jo hetekig távol tartotta magát tőle, most azonban rajta is eluralkodott a vágy. Gavin a lámpa fényénél merengve nézte a feleségét. Aranyló haja kócosan terült szét a párnán, makulátlan bőre még most is rózsás volt. A szája… Az ördögbe, hogy lehet valakinek olyan szája, amely állandóan csókra ingerel? Most is kedve támadt arra, hogy ismét rátapassza a száját az övére, és újra birtokba vegye a testét… Megint az este történtekre gondolt. Való igaz, válsághelyzetben átkozottul jó csapatot alkotnak. Őt, Gavint erre képezték ki, de Jónak mintha kötélből volnának az idegei.

89

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

A férfi csodálta érte, és úgy érezte, egymáshoz illenek, mégis… Mégis mi a baj? Gavin nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy feleségének van egy másik énje is, amelyet takargat előle. Márpedig ez a gondolat addig fogja őt gyötörni, amíg nem sikerül bepillantania a felszín alá, és rá nem bukkan az igazi Joanne Lucasra.

90

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

7. FEJEZET A következő öt napot kettesben töltötték. Csodálatosan békés napok voltak, amikor csak úsztak, csónakáztak, beszélgettek, olvastak – és szeretkeztek. Időnként olyan kiéhezetten estek egymásnak, mint akik hónapok óta nem voltak együtt. Egy este elmentek vacsorázni. Jo egyszerű, ujjatlan fekete ruhát viselt, amelyhez nagyon jól illett a gyöngysora, a haját pedig kontyba tűzte. Amikor Gavin elé állt, azonnal látta az ábrázatán, hogy nem tetszik neki ez a frizura, de mivel ő elégedett volt vele, nem változtatott rajta. – Kész vagy? – A férfi az ajtóban várt rá tengerészkék nadrágban és fehér vászoningben. Jo belelépett magas sarkú szandáljába. – Kész. A kedvelt üdülőhely, Sanctuary Cove kikötői negyedébe mentek, ahol a jachtkikötő mellett pazar üzletek és éttermek voltak. Jo el volt ragadtatva. Vacsora előtt végigjárták az utcákat, több boltba is benéztek, aztán lementek a kikötőhöz, és megcsodálták a hajókat. Jónak nagyon ízlett az étel. Ám Gavin egyszerre csak eltolta maga elől a tányérját, és közölte, hogy elment az étvágya. Az asszony értetlenül nézett rá. – Hogyhogy? Igazán finom minden. – Lent kell lennie, nem fent. Jo zavartan bámult a tányérjába. – Ugye nem a homárról beszélsz? Gavin megrázta a fejét. – Nem, a hajadról. Jo felsóhajtott. – Leengedem, amint hazaértünk. – Miért nem most? – Ne butáskodj, Gavin. Az nem lenne… higiénikus. – Na és? 91

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Jo a férfira nézett, aki nyugodtan és kényelmesen ült, hátradőlve a székén, és kihívó arckifejezésével arra ingerelte benne a művészt, hogy azonnal papírra vesse a látványt. A feleség és szerető azt is tudta, milyen érzés a karjaiban feküdni, mennyire elgyengül az ölelésében. De valóban engedje le a haját ott, a nyilvánosság színe előtt? Milyen érzéseket fog ez ébreszteni mindkettőjükben? – Jo? – sürgette halkan a férfi. – Szerintem… nem jó ötlet – válaszolta a nő bizonytalan hangon. – Csak arra kértelek, hogy szép lassan engedd le a hajad. Tedd meg a kedvemért! Mintha csak arra kérne, hogy szép lassan vetkőzzem le előtte, futott át Jo fején. Elpirult a gondolatra. – Ez nem vall jó modorra. – Ha neked ennyit számít a jó modor, akkor a legjobb lesz, ha most hazamegyünk. – Gavin felállt, és odanyújtotta a kezét Jónak. – Még be sem fejeztem az evést! – Ha akarod, majd én kibontom a hajad. – Itt? Szó sem lehet róla! Gavin szája sarka megrándult. – Én sem itt gondoltam. Gyere, menjünk! Néhány vendég már kényelmetlenül feszengett körülöttük. – Nem… nem mehetünk csak úgy el. Még nem is fizettél. – Engem itt mindenki ismer, úgyhogy nem gond. Az asszony körülnézett, és zavart vagy kaján tekintetekkel találkozott. Letette a szalvétáját, és gyorsan felállt. Gavin szinte átdöfte őt a pillantásával. Jo szó nélkül megfordult, és emelt fővel lépdelt előtte a helyiségből, belül azonban egész valójában remegett. Hazafelé menet alig beszéltek egymással. Gavin nem hajtott be otthon a garázsba, egyszerűen leállította a kocsit a ház előtt. Alig léptek be a házba, Jo vállára tette a kezét. – Tudod, hogy az elmúlt két órában az őrület kerülgetett a szigorú, vénkisasszonyos frizurád miatt?

92

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Igazán? – Jót bosszantották és ugyanakkor meghatották Gavin szavai. Milyen különös, hogy ennyit számít neki a frizurája! Hirtelen támadt egy ötlete. – És ez hogy tetszik? – kérdezte, és kilépett a szandáljából. A talpa alatt hűvös volt a hall kövezete. Körülnézett, azután levette a gyöngysort a nyakából, és a hall közepén álló hindu istennőszoborra akasztotta. Majd következett a ruha, amely szintén a szoborra került. Végül kihúzta a tűket a hajából, és megrázta a sörényét. Aranyszőke fürtjei vízesésként omlottak a vállára. Gavin lenyűgözve nézte, amint már csak fekete csipke alsóneműjében állt előtte. – Megölelhetlek? – kérdezte. – Csak ha előbb bocsánatot kérsz. – Miért? – Azért, amiért kínos helyzetbe hoztál az étteremben. – Vedd inkább bóknak, amit mondtam! – Köszönöm, nem. Azt hiszem, legjobb lesz, ha most lefekszem. – Jo megfordult, és átvágott a halion. Ám nem jutott messzire; Gavin ott termett mögötte, és átfogta a vállát. – De nem nélkülem – súgta a nő fülébe, és simogatni kezdte a keblét. – Na jó, bocsánatot kérek, de nem tehettem másként. – A keze közben már utat talált Jo nadrágocskája alá. – Meg tudsz nekem bocsátani? – Azt hiszem, az még belekerül néhány bókba. – Jól van, meglátjuk, mi jut még az eszembe. Ha legközelebb evés közben arra kérnélek, hogy állj fel, és gyere velem, tudni fogod, miért. – Értem. Úgy látom, izgalmas idők várnak rám. Gavin csókokkal hintette be Jo egész testét, miközben élvezettel szívta be az illatát, azután a nő következett. Addig folytatták ezt a játékot, amíg már csak egy cél lebegett a szemük előtt. Ezt a célt együtt érték el, ám az odavezető úton szenvedélyesen ölelték egymást, élvezettel bolyongták be a másik testét, és fogadták el a másik gyöngédségét, hogy 93

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

azután olyan csúcsokat hódítsanak meg, amelyek létéről azelőtt tudomásuk sem volt. Amikor minden véget ért, kimerülten feküdtek le, és egymásba gabalyodott tagokkal aludtak el. – Jo? – Tessék. – Az asszony szemét bántotta a reggeli napfény, hunyorogva nézett a mellette ülő Gavinre. – Valami baj van? – Nálad minden rendben? – Persze. Miért? A férfi felnyögött, és az arcát a nő keblei közé rejtette. – Nem is tudom, mi ütött belém tegnap este. Jo elmosolyodott. – Én sem, hogy mi ütött belém. Jaj, nem! – A szája elé kapta a kezét. –Mi az? – A ruhám! A gyöngysorom! Noha a házban nem volt állandó személyzet, naponta jött egy Sophie nevű házvezetőnő. – Azt aggaszt, hogy Sophie-t megbotránkoztatja majd, ha a holmidat a hallban találja? – Igen. Volnál olyan szíves, és felhoznád? – Attól tartok, már késő. Sophie tíz perccel ezelőtt megérkezett. Jo magába roskadt, Gavin viszont elnevette magát. – Ugyan, Sophie egy négygyermekes családanya, sőt már van két unokája is. – Akkor már el is felejthette, milyen az, ha az ember fiatal. – Ne aggódj – vonta magához Gavin –, elég jó fizetést kap ahhoz, hogy ne legyen rossz a lelkiismereted miatta. – És ha pletykálni fog? – Azért is fizetek neki annyit. Mellesleg a szerződése titoktartásra kötelezi. – Így véded a magánéletedet? – Szükség is van rá. Egyébként az emberrablási kísérlet óta fokoztam a biztonsági intézkedéseket. Mindenkit, aki nekünk dolgozik, előzőleg alaposan átvizsgálunk.

94

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

– Kin Can tehát most már erődítmény is – tréfálkozott Jo.

nemcsak

(Romana 399.)

farm,

hanem

A mézeshetek hivatalosan véget értek. Az aranyparti házban maradtak ugyan, de Gavin feloldotta a látogatási és telefontilalmat. Elsőként Sharon érkezett látogatóba a három lányával, Rosie-val és Adele-lel. Együtt ebédeltek, azután Gavin elvitte a gyerekeket csónakázni, amíg a három nő az Adele által készített esküvői fotókat nézegette. – Nézzétek csak – mutatott Adele egy képre, amelyen Elspeth Morgan volt látható, élénk beszélgetésben Gavin egyik nagybátyjával, éppen azzal, aki megkérdezte Jótól, hogy a Mount Miriam-i Lucas családból származik-e. – Csak az idejét vesztegette, ha Garth bácsit akarta lenyűgözni – kacarászott Sharon. – Ha a bácsi valakit ki nem állhat, az újgazdagok azok. Adele helyeselt, de azután hozzátette: – Nos, azért nem olyan régen még minket is az újgazdagokhoz soroltak. Sharon elengedte a füle mellett a megjegyzést. – Most végre megnyugodhatunk, hogy az utódlás biztosítva van. Persze ha az ég is úgy akarja. – Sharon! – Adele szemrehányóan nézett a lányára. – Biztosítva van az utódlás? – kérdezte Jo. – Mit jelent ez? – Azt jelenti, hogy reméljük, fiaitok lesznek – magyarázta Sharon. – Eddig úgy nézett ki, hogy Gavin lesz az első Hastings, akinek nem sikerül fiú utódot nemzenie. Képzelheted, mennyire aggódtunk emiatt, annál is inkább, mert nekem is csak lányaim vannak. Jo értetlenül bámult Adele-re. – Ne is figyelj oda! – mondta az anyósa. – Badarság az egész. Sharon, hogy mondhatsz ilyeneket? Ma már másképp van az ilyesmi. Sharon elhúzta a száját.

95

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Meglehet, de azt nem tagadhatod, hogy Rosie-nak nagy könnyebbség volna, ha Gavinnek és Jónak fia születne. A nők még ma is erősen függnek a férjüktől. Jo nyelt egyet, és a kezében lévő képet nézegette. Egymás mellett, egymás szemébe nézve álltak rajta Gavinnel. Először elbűvölte a kép, de azután már csak egy dolog járt a fejében: Gavin nem tagadta, hogy feleséget keresett magának. Arról azonban nem volt szó, hogy fiút kell szülnie neki. Vajon a család többi tagja is így gondolkodik? Akkor jutott eszébe, hogyan méregette őt az esküvőn Gavin két nénikéje. – Bárhogy legyen is, azt már bebizonyítottad, hogy erős idegeid vannak, Jo – állapította meg Sharon, és a fénykép után nyúlt. – Remek géneket örökölnek majd tőletek a gyermekeitek. Jo, Gavin és Rosie még aznap délután elbúcsúztatta a vendégeket. – Nos, kis aranyhalacskám – szólt oda Rosie-nak Gavin –, még két napig maradunk itt, azután hazamegyünk Kin Canre. Mit szeretnél addig csinálni? – Menjünk el az állatkertbe! Azt hallottam, jegesmedvebocsok születtek. – Jól van, akkor holnap odamegyünk. Egyéb kívánság? – Nincs, csak hadd legyek végre veletek! Szeretnék kérdezni tőled valamit, Jo. Jónak hívjalak, vagy maminak? Jo látta, hogy Gavin összehúzza a szemöldökét. – Ó, a Jo tökéletesen megfelel – válaszolta a nő. – Egyelőre mindenképpen. – Mi legyen majd a gyermekeinkkel? – kérdezte még aznap este, lefekvéshez készülődve Gavin, a fiatalasszony legnagyobb meglepetésére. Jo a fésülködőasztalnál ült, és a haját kefélte. Felnézett, és hirtelen eszébe ötlött, amit Sharon mondott aznap az utódlásról. – Mi lenne? – Hiszen igazi családot akarunk, nem igaz? – Gavin odament a feleségéhez, és kivette kezéből a fésűt. 96

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Eddig erről szó sem volt. – Azt hittem, ez magától értetődik. Jo nyelt egyet. – Igen, tulajdonképpen szerintem is. Csak nem rögtön. És ez azt is jelentené, hogy jobban szeretted volna, ha Rosie-t inkább arra biztatom, szólítson maminak? – Csak arra gondoltam, nem fogja-e kívülállónak érezni magát, ha ő lesz az egyetlen a gyerekek közül, aki nem így hív. Jo mosolyogva nézett Gavinre. – Mégis hány gyereket szeretnél? – Ez csak tőled függ. – Nehéz kérdés. Egyébként megértettem volna, ha ellenzed, hogy Rosie maminak hívjon. Szeretném, ha őszintén megmondanád, mit gondolsz. Gavin az ágyhoz ment, és leült a szélére. – Ne felejtsd el, hogy Rosie nem ismerte az anyját. Azt csak én tudom, mennyit hadakoztam a sorssal, igazságtalannak érezve, hogy Sashának olyan hamar távoznia kellett az életből. Jo úgy érezte, mintha aknamezőre tévedt volna a kérdésével. Gavinnel az esküvő óta eltelt napokban annyira közel kerültek egymáshoz, hogy már nem is gondolt arra, hogy Rosie miatt ragaszkodott annyira a férfi a házassághoz. Ma délután pedig nyomatékosan felhívták a figyelmét arra, mennyire fontos, hogy fiú örököst szüljön. Gavin pedig, mintegy végszóra, szintén előhozta most ezt a témát. És mintha ez még nem lett volna elég, úgy tűnt, mintha a férfi aggódna amiatt, hogyan fog beilleszkedni Rosie a majdani új családjába. Jo még korainak találta ennek megvitatását. Pillanatnyilag csak azt érezte, hogy vége a mézesheteknek. Az az elvárás, hogy megszülje a családnak a várva várt örököst, megmászhatatlan szirtként tornyosult előtte. Vagy mindezt csak beképzeli magának? Csak véletlen volna, hogy ezzel a kérdéssel most többen is előhozakodtak?

97

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Vagy Sharonnak igaza volt, és csak a jó génjei miatt esett rá Gavin választása? Töprengve nézte a férfit. Talán éppen emiatt döntött mellette? Ebben az esetben távolról sem olyan sokrétűek a viselkedése mozgatói, mint állítja. Nem csoda, miért támadt gyakran az az érzése, hogy Gavin nem teljesen őszinte hozzá. – Jo? – Igen… figyelek. Ami Rosie-t illeti, szerintem semmit sem szabad elsietni. – És így gondolsz a mi leendő családunkra is? – Gavin, még csak hat napja vagyunk házasok! – Ez tény. De akarsz egyáltalán gyerekeket? – Miért, kételkedsz benne? K – Igen. Mert időnként mintha nem mondanál el mindent. – Milyen tekintetben? – Amikor például először szeretkeztünk, kiderült, hogy én voltam az első az életedben. – És ez baj? – Dehogyis. Sőt megtiszteltetés. Csak azt nem értem, miért nem említetted előtte. – Akár hiszed, akár nem, el akartam mondani, de éppen akkor robbant fel az a hajó. – És azután? – Akkor már nem tűnt olyan… Úgy értem, azért akartam szólni, mert féltem, hogy ügyetlennek tűnök majd szex közben, de mivel nem így történt, már nem láttam szükségesnek, hogy megemlítsem. Gavin tekintete ellágyult. – Azonkívül – folytatta Jo – abban állapodtunk meg, hogy nem bolygatjuk a múltat. – Ez azt jelenti, sohasem fogom megtudni, hogy miért voltál huszonnégy évesen még érintetlen? – Mert akiket előtted ismertem, azok a nyomodba sem léphettek. – Ezek szerint nem csak érdekből jöttél hozzám? – Ezt soha nem is állítottam.

98

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Pedig én valahogy így értettem, amikor felsoroltad a döntésed indokait. Jo éles pillantást vetett a férjére. – Miért érzem magam úgy, mintha kihallgatásnak vetnének alá? – kérdezte borongós hangon. – Nos, nem természetes, hogy időnként górcső alá vegyük az érzéseinket, ha már összekötöttük az életünket? Jót nem elégítette ki ez a válasz, sőt inkább megerősítette az elhatározásában, hogy egyelőre nem tárja fel a legmélyebb érzéseit Gavin előtt. Addig semmiképpen, amíg ki nem deríti, mi is rejlik valójában a férfi döntése mögött, és mennyire fontos számára a fiú utód. Felállt, és az ablakhoz ment. A folyón villogtak a jelzőfények a bójákon, az egyik oldalon pirosan, a másik oldalon zölden. Jo ebben választási helyzetének jelképét látta: a zöld jelentette azt, hogy legyen őszinte Gavinhez, míg a piros az óvatosságot, amelyre szüksége lesz, ha nem akar elbukni. A következő három hónapban a válság mindinkább elkerülhetetlennek tűnt. Két dolog volt, amely óhatatlanul megzavarta az összecsiszolódásukat: a fiú utód kérdése és Sasha emléke.

99

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

8. FEJEZET Amikor Jo a farmra érkezett, az időjárás jóval melegebbre fordult. Egyik nap Gavin már kora hajnalban felkelt, és kiment az állatokhoz, Jo pedig a napi programot tervezgette, mialatt Rosie-val reggeliztek. Tovább dolgoznak majd a kislánnyal a játék istállón, Rosie ugyanis nemrégiben befogadott egy elárvult báránykát a kis állatkertjébe, amelyhez már egy kutyus, egy póni és egy szelíd kakadu is tartozott. Jo jól érezte magát az anyai szerepben. Bevált az az elhatározása, hogy nem sürgeti a dolgokat, és nem erőlteti rá a kislányra az anyai tekintélyt. Eleinte aggódott amiatt, hogy Rosie-t zavarni fogja, hogy mostantól osztoznia kell az apján, a gyermeknek azonban a jelek szerint semmi kifogása sem volt ez ellen. Éppen ellenkezőleg, szívvel-lélekkel vett részt minden közös programban: együtt úsztak, rajzoltak, olvastak vagy kirándultak a környéken. Kezdte megszokni, hogy Jót kérdezze meg, mit vegyen fel reggel, elmesélte neki, mi történt vele aznap, beszámolt a barátairól, és amikor Jo azt javasolta, hogy építsenek együtt egy kis istállót, lelkesen beleegyezett; Amikor pedig Jo úgy észlelte, hogy Rosie Gavin osztatlan figyelmét igényli, tapintatosan visszavonult, és a rajzain dolgozott, magukra hagyva apát és lányát, akik néha egy egész napot is eltöltöttek így kettesben. A kislány pedig mindig nagyon boldog volt, amikor az ilyen alkalmak után ismét találkozott Jóval. Egy napon történt valami, ami jelentősen befolyásolta hármójuk viszonyát. Minden azzal kezdődött, hogy Rosie a szobájába csempészett egy elárvult báránykát, amely aztán mindent felforgatott. Mrs. Harper, a házvezetőnő ezen úgy felizgatta magát, hogy azonnal beszámolt a történtekről Gavinnek, noha máskülönben mindenben pártolni szokta Rosie-t. Az eredmény az volt, hogy a kisbárányt kitiltották a házból. A 100

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

gyereket ez nagyon elkeserítette, és szívtelenséggel vádolta meg az apját. Amikor pedig erre Gavin azt válaszolta, hogy hiszen a kiskutyának sem szabad bemennie a házba, Rosie toporzékolni kezdett, és közölte az apjával, hogy ezt ugyanolyan kegyetlenségnek tartja, és gyűlöli érte. Jo ezen a ponton hagyta őket magukra, hogy beszéljen Case-zel. Nem sokkal ezután megjelent a kertben, Rosie szobájának ablaka alatt egy kis kutyaház, amely köré Case egy alacsony kerítést is húzott. Jo vacsora előtt megmutatta a házikót Rosie-nak és Gavinnek, és azt javasolta, hogy költöztessék oda a kiskutyát és a bárányt is, így legalább egészen közel lehetnek Rosiehoz. Mielőtt Gavin bármit mondhatott volna, a lányka Jo nyakába ugrott, és közölte vele, hogy senkinek sincs olyan csodálatos anyukája, mint neki. Jo magához ölelte a gyermeket, miközben magában nyugtázta, milyen jó érzés Rosie-t megint boldognak látni. Gavin, aki az egészet a háttérből figyelte, morcos képet vágott. – Mindent értek – mondta végül. – Mit értesz, apu? – kérdezte vidáman Rosie. – Nem nagyszerű az ötlet? – A családom két női tagja összeszövetkezett ellenem. Rosie megszorította Jo kezét. – Mi azért szeretünk téged – nyugtatta meg az apját. – Idehozhatom őket? Gavin bólintott, és miután a kislány kiviharzott a szobából, a férfi Jóra nézett. Az mentegetőzve széttárta a karját. – Bocsáss meg, én csak… Most Gavin fogta meg a kezét. – Tehát minden jól alakul köztetek? Jo megnyugodott. – A legjobban. Gavin átölelte és megcsókolta.

101

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Nagyon tetszik az ötleted – mondta, miután elengedte feleségét. – De azt tudod, ugye, hogy a bárány most azt fogja hinni magáról, hogy kutya, a kutya pedig azt, hogy bárány? Miután elmerengett a kedves emléken, Jo végiggondolta aznapi menetrendjét. Először is összeül Mrs. Harperrel, ahogyan szokta, hogy megbeszéljék, mi lesz a heti program, kit hívnak meg ebédre vagy vacsorára, és ehhez mit kell beszerezni. Egy nagy farm irányítása bonyolult dolog, mint Jo megtapasztalta, és ha rajta áll, mindent rábízott volna Mrs. Harperre, aki remekül megállta a helyét. Miután a család hazatért az Aranypartról, hamarosan beállított Adele, aki ezzel nem értett egyet, és ragaszkodott hozzá, hogy Jót a gazdaság és a háztartás irányításának minden rejtelmébe avassák be. Mint elárulta Jónak, a Hastings család férfi tagjai természetesen abban a hiszemben voltak, hogy mindenben ők döntenek, holott a birtok működését nagyrészt az asszonyok biztosították. A rákövetkező napokban ezt Jo is belátta, és csodálattal adózott Adele-nek, aki remekül tudott bánni a személyzettel, és jól kijött a farmon élő családokkal. Emellett életre hívott a faluban egy varrókört, egy könyvklubot és egy videotékát. A szemében Kin Can a gyapjúipar jelképes központja volt, és mindent elkövetett, hogy a vevők, az eladók és a látogatók is annak tekintsék. Azt is elmagyarázta Jónak, milyen fontos jó viszonyt ápolni a szomszédokkal, amikor olyan nagy távolságokra élnek egymástól. – Száz szónak is egy a vége – zárta le a gyakorlati oktatást –, meg kell tanulnod a saját kezedbe venni a dolgokat. Nemcsak a mások, hanem a magad kedvéért is. Különben az élet egy juhfarmon őrjítőén unalmas lehet. Jo elnevette magát. – Engem egyelőre még minden lenyűgöz, különösen a szinte végtelen szabad tér.

102

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Jól van – bólintott rá Adele. – Ha segítségre van szükséged, bármikor megtalálsz. – Hogy alakulnak az esküvői előkészületek? – érdeklődött Jo. – Sajnálom, hogy eddig elfeledkeztem erről, mintha csak Gavin és körülöttem forogna a világ. Adele elhúzta a száját. – Meggondoltam magam. – Amiatt, amit Gavin mondott a vőlegényedről? Hogy esetleg csak… – Hogy hozományvadász, aki magányos özvegyek kegyeire pályázik? – Adele felsóhajtott. – Az életet mindig nagyon bonyolulttá teszi, ha sok pénz forog kockán. De Gavinnek igaza lehet. Az érzelmeim talán elhomályosították a látásomat. Jo erre nem szólt semmit, csak megszorította Adele kezét. A beszélgetés azonban ismét eszébe juttatta az utódlás kérdését. Gavin ugyan többé nem hozta fel a családalapítást, ő azonban annál többet töprengett ezen, minél inkább belenőtt Kin Can háziasszonyának szerepébe. Nem mintha a testi vonzalom köztük alábbhagyott volna. Egyébként is, egyre erősebben kötődtek egymáshoz, minél többet tudott meg Jo a farm ügyeiről, és minél több gondot oszthatott így meg Gavinnel. Ennek ellenére volt valami, ami köztük állt és elbizonytalanította, és amit nem tudott igazán néven nevezni. Nem gondolta, hogy ez az ő önvédelmi taktikájával magyarázható. Igaz, még soha nem mondta Gavinnek, hogy szereti, a múltjáról sem beszélt vele – bár maga sem tudta volna megmondani, miért nem. Ennek ellenére mindinkább úgy érezte, hogy mind az ágyban, mind a mindennapokban egyenrangú társakká váltak. Csak néha fedezte fel a kedvetlenség jeleit Gavinen. Talán Sasha miatt? Gondolatban összehasonlította volna egymással a két nőt, és ebből ő került ki vesztesen? Őrülten szerették egymást Sashával, ez igaz. De nem Gavin maga mondta, hogy a barátság biztosabb alapul szolgál egy tartós kapcsolathoz? 103

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Többnyire olyan jól megértették egymást, hogy Jót teljesen készületlenül érte, amikor pár nappal azelőtt mintha ismét szakadék nyílt volna közöttük. Gavinnel Brisbane-be repültek, üzleti ügyben. Rosie-t beadták Adele-hez, ők pedig egy fényűző szállodában vettek ki szobát. Gavin közölte Jóval, hogy egész nap dolga lesz, így az asszony kihasználhatja az időt vásárlásra, és este majd elmennek együtt valahová vacsorázni. Jo ezt tudomásul vette, de egész nap valami baljós előérzet gyötörte. Vásárolgatás helyett megtekintett egy kiállítást a galériában, azután betért egy szépségszalonba. Aznap este a vacsorára egy krémszínű ruhát vett fel, amelyet Adele-től kapott ajándékba. Az étterem teraszáról szép kilátás nyílt a folyóra. Talán Gavin tekintetében volt valami különös, de Jo egyszer csak felkiáltott: – Jaj, ne! A férfi felvont szemöldökkel nézett rá. A főfogást már elfogyasztották, és azt fontolgatták, válasszanak-e még desszertet is. – Valami gond van? – Nos… – Jo végigsimított a haján, amely most lazán omlott a vállára. – A frizurám ellen most nem lehet kifogásod. Gavin hátradőlt a székén, úgy mustrálgatta a feleségét. – Ugye most nem fogsz előállni azzal, hogy álljunk fel, és menjünk haza? A férfi kihúzta a derekát. – Jobbat nem is mondhattál volna. – Valahogy az az érzésem, hogy lemondhatok a desszertről. – Csalhatatlan az ösztönöd. Jo önkéntelenül elmosolyodott. – Gyorsan tanulok. A szálloda nem volt messze, és amint felértek a szobájukba, a fiatalasszony hamar megszabadult a ruhájától. Amikor már nem volt rajta semmi, Gavin megszólalt: – Tőlem most már akár kezdhetjük is. – A hangja nyugodt volt, de ez érezhetően nagy önuralmába került. 104

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Jo egy pillanatra elgondolkodott. – Előbb segítenék neked levetkőzni. A kiegyensúlyozottabb viszonyok érdekében. – Mindig a saját fejed után mész – mondta Gavin. – Ühüm – mormolta Jo, és nekiállt kigombolni a férje ingét. Nagyon gyorsan le is húzta, ám ahogyan szeretkeztek, arra a kiegyensúlyozottság szó illett a legkevésbé. Az együttlétük vad volt, és szenvedélyes, a végén kirobbanó gyönyör pedig szinte az égig repítette őket… – Egyszer még megölsz – szólalt meg Gavin, amikor visszanyerte a hangját. – Ha ez megvigasztal, úgy érzem magam, mint aki óriási magasságból zuhant vissza a földre. Gavin felemelte a fejét, hogy jobban lássa a feleségét. – Azért szép volt, ugye? – Egyszerűen… – sóhajtott fel élvezettel Jo – fantasztikus volt! – Mikor… – Gavin nem folytatta. – Mit mikor? – Semmit. Most aludj, Nyakigláb kisasszony! – Gavin, mi jár a fejedben? Áruld el, kérlek! – Semmi. – Leoltotta az éjjeliszekrényen álló lámpát. Jo tiltakozni akart, mert érezte, hogy megváltozott a férfi hangulata. Visszahúzódott tőle, és ő tudni akarta, miért. Azután az jutott az eszébe, hátha Gavin Sashára gondolt. Talán valaha ők is ebben a szállodában éjszakáztak, és a férfi most az emlékeivel küzd. Ha így áll a helyzet, ő úgysem tehet semmit. Amíg haza nem tértek a birtokra, Jónak végig az volt az érzése, mintha áthidalhatatlan mélységek nyíltak volna meg közöttük. Otthon azonban, mint már gyakran azelőtt is, minden helyreállt. Azután eljött a nap, amikor először hívtak vacsoravendégeket. Jo még utólag is megborzongott, amikor visszagondolt rá. Három házaspárt hívtak meg, mindannyian a környéken éltek. Minden jól ment, amíg az egyik férfi, aki többet ihatott a kelleténél, Gavinre nem emelte a poharát 105

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

azzal a bókkal, hogy milyen szerencsés a feleségei megválasztásában. Ezután dermesztő csend támadt az asztalnál. A férfi felesége láthatóan legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében. Gavin megsemmisítő pillantást vetett az illetőre. Jónak valahogyan sikerült megoldania a kínos helyzetet, de a gondtalan hangulat elszállt, és boldog volt, amikor a vendégek végre távoztak. – Majd juttasd eszembe, hogy ezt az alakot többé ne hívjam meg! – mondta Gavinnek, amikor magukra maradtak. – Miért ne? Ahogy elnézem, megnyerted a tetszését. – De elképesztően tapintatlan volt. Gavin csak vállat vont és elfordult. – Azt hiszem, most lefekszem. Jo még elidőzött a verandán, és végiggondolta a történteket. Lehetséges volna, hogy Gavin ismét Sashával hasonlította őt össze? Sashával, aki minden bizonnyal kiváló háziasszony is lehetett. Akinek az árnyéka még mindig rávetül a kapcsolatukra. Amikor lefeküdt, Gavin már mélyen aludt. Az esküvőjük óta ez volt az első alkalom, hogy nem várta meg Jót, és nem ölelte magához. Az asszony egy sóhajjal visszatért a valóságba, és letette a csészéjét. Azután a rá váró feladatokat vette sorra. Miután egy órát barkácsolgatott Rosie-val, rajzolni szeretett volna. Már sok mindent papírra vetett a farmon, és komolyan fontolgatta egy kiállítás lehetőségét. Adele-t, akinek kitűnő összeköttetései voltak, szintén nagyon érdekelte az elképzelés. A nap azonban nem teljesen úgy alakult, ahogy Jo tervezte. Délután nem érezte jól magát, és egy hőpalackkal ágyba bújt. El is aludt, és amikor felébredt, kimerültnek érezte magát, és sápadt volt. Gavin az ágya szélén ült. – Megjött? – kérdezte, és megfogta Jo kezét. – Ühüm. – Jo arra gondolt, milyen csalódott lehet a férfi. – Maradj csak ágyban, és pihenj! Majd felhozom a vacsorádat. – Gyengéden megcsókolta feleségét. 106

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Jo megint elszunnyadt, abban a tudatban, hogy Gavin csalódottságát csak beképzelte magának. Az a megnyugtató érzése támadt, hogy a férje szereti, és fölösleges aggódnia, minden rendben van közöttük. Másnap reggel minden a megszokott rend szerint zajlott egészen addig, amíg szóváltásba nem keveredtek Gavinnel. Rosie az egyik barátnőjénél töltötte az éjszakát. Ők pedig kimotoroztak az egyik legelőhöz, és egy fa alatt leterítettek egy takarót, hogy elfogyasszák a sok finomságot, amit Mrs. Harper készített össze egy piknikkosárban. – Ha Mrs. Harper így folytatja, még elhízom – jegyezte meg Jo. – Egyelőre nem úgy látszik, mintha hízásnak indultál volna – állapította meg Gavin, miután teát töltött a bögréjébe. – Mit is akartam kérdezni… Lehet tenni valamit az ellen, hogy ne szenvedj ennyire minden hónapban? – Igen. Teherbe kellene esnem, vagy fogamzásgátlót kellene szednem. – Ezt úgy értsem, hogy nem szedsz fogamzásgátlót? Jo óvatosan letette a bögréjét, és elhessegetett néhány pimasz legyet. – Miért gondoltad, hogy szedek? – Mert már eltelt három hónap – válaszolta Gavin. Jo a fejét csóválta. – Attól félsz, hogy meddő vagyok, mert három hónap alatt még nem estem teherbe? Vagy azzal vádolsz, hogy titokban szedem a tablettát? – Te mondtad, hogy nem akarsz még családot alapítani. Jo arra gondolt, hogy talán az előző este mégsem csak beképzelte magának Gavin csalódottságát. Minden félelme és bizonytalansága egyszerre felszínre került. – Te pedig elfelejtetted közölni velem, Gavin Hastings – kezdte indulatosan, és felugrott a helyéről –, hogy miért is vettél voltaképpen feleségül. Azért, hogy szüljek neked egy fiút, aki átveszi majd a Hastings-birodalmat.

107

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Ostobaság! – dörmögte a férfi, és szintén felállt. – Hogy jut ilyesmi az eszedbe? – Többen is emlékeztettek erre a kötelességemre, és most te is beléptél ezek közé. – Jo csípőre tette a kezét, a szeme haragosan villámlott. – Te hangsúlyoztad mindig, hogy a házasságunk érdekeken alapul – válaszolta szenvtelenül Gavin. – Azt jelenti ez, hogy bármikor kész vagy elhagyni, amikor az érdekeid úgy kívánják? Így értetted? Az asszony tiltakozni akart, de meggondolta magát. – Nem az volt a célom, hogy sorra szüljem a fiúkat az öröklés miatt! – Tehát nem is akarsz családot? – vágott vissza Gavin. – Nem, legalábbis nem parancsszóra! Miért, te hogy gondoltad, kiadod az utamat, amint megszültem a várva várt fiút? Gavin elkapta a csuklóját. – Hagyd ezt abba! – támadt rá dühösen. – Te is nagyon jól tudod, hogy nincs erről szó! – Nem, nem tudok semmit. Engedj el, ez fáj! A férfi eleresztette Jo csuklóját, de a tekintete nem sok jót ígért. A nő sarkon fordult, a motorkerékpárjához szaladt, és mielőtt Gavin tehetett volna valamit, már el is indult. A haja lobogott a szélben, az arcán könnyek peregtek, a szíve pedig fájdalmasan elszorult. Nem csoda, hogy nem vette észre a kengurut, amely egy szikla mögül elébe ugrott. Az ütközéstől Jo lerepült a motorról. A kenguru hamar összeszedte magát, és tovaugrándozott, az asszony azonban eszméletlenül az úton maradt. – Ne aggódj, Gavin, fel fog épülni – mondta Tom Watson. – Kifordult a bokája, és szenvedett néhány csúnya zúzódást, de nem látom jelét sem belső sérülésnek, sem koponyatörésnek. Ami egyébként kész csoda az adott körülmények között.

108

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Ennek ellenére szeretném bevinni Charleville-be további vizsgálatokra. – Mit gondolsz, mikor tér magához? Tom egy pillanatra elgondolkodva nézett Gavinre. Régóta ismerte, de csak egyszer látta őt ilyennek: a felesége halálakor. – Nehéz volna megmondani. A legjobb lesz, ha te is velünk jössz. – Igen, Gavin, menjen – mondta Mrs. Harper is, aki könnyek között hajolt a hordágyon fekvő Jo fölé. – Én majd törődöm Rosie-val. Jo hunyorgott, aztán felnyitotta a szemét. – Hol vagyok? Gavin azonnal megnyomta az ágy melletti gombot. – Kórházban vagy, Jo, de hamar fel fogsz épülni – mondta nyugodtan, és megfogta a nő kezét. – Motorbaleseted volt. Nem emlékszel? – N-nem. Ekkor belépett Tom, az ágyhoz húzott egy széket, és odatelepedett az asszony mellé. Feltett neki néhány kérdést. Szükség volt némi időre, mire kitisztult Jo elméje, és már tudta, ki ő, és kicsoda Gavin. Az egyetlen, amire nem emlékezett, maga a baleset volt. A beszélgetés azonban túl megerőltetőnek bizonyult számára, úgyhogy ismét elaludt. – Ez teljesen normális – magyarázta Tom, amikor kikísérte Gavint a szobából. – Sokan egyáltalán nem emlékeznek utólag a balesetük körülményeire. Ezt leszámítva úgy találtam, hogy Jo emlékezete teljesen ép. Elhallgatott és Gavinre nézett. Azt várta, hogy az arcán a megkönnyebbülés jeleit látja majd, de nem így történt. – Gavin, hidd el, hamar kiheveri a balesetet. Megérteném, ha mindez régi emlékeket idézne fel benned, de… – A kérdés csak az – vágott a szavába Gavin –, meg tudok-e magamnak bocsátani valaha is. Azzal sarkon fordult, és elindult a folyosón. Tom a fejét csóválva nézett utána. 109

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Néhány nap múlva Jo kezdte összeszedni magát, de még érezte az agyrázkódás következményeit. Jött Tom, hogy megvizsgálja, és közben igyekezett könnyed hangot megütni. – Nem értem, mi van veletek – jegyezte meg. – Ha éppen nem rabolnak el titeket, egy kenguru zökkent ki benneteket a normális kerékvágásból. Jo halványan elmosolyodott, de Tom távozása után komolyabban is elgondolkodott a szavain. Az egész helyzet nem nélkülözte a sors iróniáját. Mi van velük, hogy mindketten ugyanabban a kórházban kötöttek ki? Így kezdődött a kapcsolatuk, és gyaníthatóan így is fog véget érni. A baleset utáni ötödik napon Jót elbocsátották a kórházból. Még mindig úgy érezte, mintha átment volna rajta egy úthenger. Az egész teste tele volt horzsolásokkal és kék foltokkal, de már lábra tudott állni. Testileg úgy-ahogy rendbejött. A lelkéről ezt már nem mondhatta el. Gavin sok időt töltött vele, de egyszer sem említette a szóváltásukat, amely a baleset előzménye volt. Nagyon kedvesen viselkedett, amiért Jo nagyon hálás volt, de most, hogy készültek hazarepülni a farmra, szeretett volna tisztán látni. Vajon fel akarja-e bontani a férfi a házasságukat? És mit akar ő? Milyen lehetőségek közül választhat? Tovább éljen Gavinnel abban a tudatban, hogy az elsődleges szerepe a családanyáé? Kinézett az ablakon. Zuhogott az eső, amióta kórházban volt, szinte az egész idő alatt. Gavin már egy ideje a betegszoba ajtajánál állt, és az üvegen át lopva figyelte Jót. Az asszony a csodaszép haját lófarokba kötötte. Sima fekete pólót és szürke pamutnadrágot viselt, és sütött belőle a feszültség. Merev derékkal ült az ágy szélén, az ablak felé fordulva. Mi járhat a fejében? Még mindig haragszik rá a vitájuk miatt? Talán azt fontolgatja, hogy elhagyja őt? 110

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Jo feltűnően sápadt volt, s a homlokán egy nagy fekete folt éktelenkedett. Úgy tördelte a kezét az ölében, mintha fájdalmai lennének. Gavin egy pillanatra lehunyta a szemét, és csendben átkozta magát. Azután belépett az ajtón. – Jo? A nő meglepetten fordult feléje. – Nem… nem is hallottam, hogy itt vagy. – Csak most jöttem. Hogy érzed magad? – Mondhatni egész jól. – Jo várakozóan nézett a férfira. – Indulhatunk? Van egy kis változás… – Gavin, beszélnünk kell! Tudni akarom, hányadán állunk. – Ez nem a megfelelő hely és idő – válaszolta nyugodtan a férfi. – Egyébként sem hiszem, hogy már teljesen rendbe jöttél volna. Ezért helyesebb, ha nem sietjük el a dolgokat. – Képes vagyok bármilyen komoly beszélgetésre – erősködött Jo. – Nem vagyok porcelánbaba. – Kimerítő út áll előttünk. Hadd beszéljünk akkor, ha már hazaértünk? –nGavin felkapta Jo táskáját. A nő fürkésző pillantást vetett rá. Zárkózott arckifejezése láttán megremegett. Hogyan juthattak idáig? A férje úgy bánik vele, mint egy törékeny porcelánbabával. Ő pedig úgy érzi, mintha éppen most vágták volna hozzá egy téglafalhoz.

111

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

9. FEJEZET Gavin a farmon használt egyik terepjáróhoz kísérte Jót. – Sajnálom, de kocsival kell mennünk. A nő meglepetten nézett rá. – Az idő az éjjel tovább romlott. Mindenütt kiöntött a folyó, és a gép arra kellett, hogy egy szülő nőt Brisbane-be vigyenek, a környék összes helikoptere pedig a mentésben és az eltűntek keresésében vesz részt. De betettem neked egy bárányirhát az ülésre, hogy kényelmesebb legyen. – Köszönöm. – Jo beszállt. – Mi a helyzet Kin Canen? – kérdezte, miután Gavin beült a kormány mögé. – Mindenfelé sok a víz. A farmra vezető átjárható, de a juhokat magasabban fekvő legelőkre kellett terelnünk. – Ilyen vészes a helyzet? – Igen. – A férfi bekapcsolta a rádiót. – Az is megfordult a fejemben, hogy még egy napig a kórházban hagylak, de szükség van minden ágyra. Az árvíz miatt sokan szorulnak sürgős ellátásra. – Nem tudtam, hogy ilyen nagy a baj – mondta bűntudatosan Jo. Gavin vetett rá egy pillantást. – Persze, hiszen téged most más gondok foglalkoztatnak. Jo az ölében nyugvó kezét nézte. – Gavin… A férfi azonban egy intéssel elhallgattatta, és a rádióra mutatott. Meghallgatták a jelentést az utak állapotáról és a várható időjárásról. – Az ördögbe, a főutat lezárták – káromkodott hangosan Gavin. – Óriási kerülőt kell tennünk. – Nem lenne jobb, ha visszafordulnánk Charleville-be? – Ott nem kapunk most szállást, sem pénzért, sem jó szóért. Azonkívül a Warrego szintje is egyre emelkedik, úgyhogy ott sem lennénk nagy biztonságban. Ne félj, épségben hazaviszlek.

112

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

A terveiket azonban meghiúsította hat ló, amely tehetetlenül toporgott egy vízzel borított, bekerített legelőn. Jo fedezte fel őket. – Nem hagyhatjuk őket a sorsukra! – mondta. Gavin habozott, de látta Jo arcán az őszinte aggodalmat. – Nem hát. – A kocsit egy magas gumifához kormányozta. – Ki kell engedni őket. Maradj a kocsiban! – parancsolt rá az asszonyra. Drótvágó olló nélkül azonban ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Márpedig rést kellett nyitni a kerítésen, hogy a lovak magasabban fekvő legelőre menekülhessenek, mivel a víz szintje hihetetlenül gyorsan emelkedett. Végül, fittyet hányva Gavin utasítására, Jo is kiszállt, hogy segítsen. Zuhogott, mintha dézsából öntenek, az ég szinte fekete volt. Gavin a kocsi szerszámkészletéből származó eszközökkel próbálta levágni a drótot az egyik oszlopról. – Nem volna szabad a lovakat szöges dróttal körülkerített legelőn tartani – morgott mérgesen. – Tessék. – Jo visszament a kocsihoz néhány ruhadarabért, amelyet a férfi vérző kezére csavart. – Köszönöm. Mindjárt kész vagyok. – Hová mehetnek innen a lovak? – Ha van eszük, elindulnak felfelé az úton. Ne felejtsd el, nagyon erős a túlélési ösztönük, azonkívül jó úszók. – Nehezen vette a levegőt. – Döbbenet, hogy mennyire izzadok, miközben már bőrig áztam. Úgy, kész! – Elhúzta az utolsó drótszálat, és a kerítés megnyílt. Lobogó sörénnyel vágtattak el a lovak Charleville felé, ahogy Gavin megjósolta. – Köszönjük, hogy segítettetek, de most már mennünk kell – jegyezte meg gunyorosan a férfi, mire Jo elmosolyodott. A kocsihoz visszatérve azonban elkomorodtak. A víz már az út szélét nyaldosta. – Lehetséges, hogy még megfizetjük ennek az állatmentő akciónak az árát. Hallgassuk meg a legújabb híreket! A hírek nem voltak szívderítők. A környéken mindenütt emelkedett a víz, bármilyen irányba indultak volna is. 113

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Gavin kikapcsolta a rádiót, a keze ökölbe szorult. – Elment a józan eszem. Most már aligha jutunk haza ép bőrrel. – Mégsem hagyhattuk őket vízbe fulladni. – Néha van olyan helyzet, amikor dönteni kell: vagy ők, vagy mi. Felvette a kapcsolatot a mentőszolgálattal, közölte, milyen helyzetbe kerültek, és megadta a pontos helyüket. Azután a kocsit közvetlenül a fa törzséhez kormányozta. – Te jó ég! – Jo torka összeszorult, amikor kinézett az ablakon. Piszkos barna víztömeg hömpölygött feléjük a legelőn át. – Tedd pontosan azt, amit mondok – szólt rá Gavin. – Segítek neked felmászni a tetőre. Ez sem volt egyszerű, de a neheze csak ezután következett. Gavinnek sikerült egy kötelet átvetnie az egyik alsó ágon, azután macskaügyességgel felkúszott a fára. – Itt biztonságban leszünk! – kiáltott le, miután a kötél egyik végét egy magasabb ágra kötözte, a másikat pedig, amelyből hurkot formált, ledobta Jónak. – Kösd a derekadra, és mássz fel ide úgy, ahogyan én csináltam! – De teljesen sima a kéreg! Nem hiszem, hogy sikerülni fog. – Használd ki a legapróbb kitüremkedéseket is! Ne aggódj, ha megcsúsznál, megtartalak. Jo habozott, de a víz lassan már a kocsi ajtaját nyaldosta. Nekitámaszkodott a fának, és érezte, ahogy a derekán megfeszül a kötél. Azután mászni kezdett. Gavin egész idő alatt nyugtatta és biztatta, de egy idő után Jo úgy érezte, hogy szétdurran a tüdeje, és képtelen továbbjutni. – Fogd meg a kezem! Felnézett, és meglátta Gavint, aki egy ágon feküdt, és feléje nyújtotta a kezét. – Nem megy – zihálta, a fatörzset ölelve. – Nem érlek el. – De, elérsz. Szeretlek, Jo. Az első naptól kezdve szerettelek. – Micsoda?

114

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Eredetileg később akartam bevallani neked, amikor már otthon leszünk, de ez az igazság. Csak néhány centimétert még. – De te olyan… olyan… – Már mondtam neked, hogy nem szeretek veszíteni. – Tudom, hogy nem tudod elfelejteni Sashát, és… – Nem, én azt a gondolatot nem tudom elviselni, hogy elveszíthetlek. Kérlek, drágám, már csak néhány centi! Sikerülni fog! És sikerült. Később ugyan Jo nem tudta volna megmondani, hogyan volt rá képes. Annyi biztos, hogy Gavin ereje és gyakorlata nélkül nem ment volna. De talán éppen a szavai adták meg neki azt az erőt, amely még hiányzott. És mire a terepjárót lassan elsodorta a víz, zihálva kuporgott az ágon a férje mellett. – Mit is mondtál az előbb? – kérdezte kifulladva. Gavin megsimogatta az arcát. – Szeretlek, egyetlenem. Az elmúlt három hónapban állandóan csak azon járt az eszem, vajon belém szeretsz-e valaha. Majd beleőrültem a bizonytalanságba. Összetapadt az ajkuk, de mielőtt Jo válaszolhatott volna, meghallották egy helikopter berregését. Gavin felnézett, azután le a víztömegre. – Hála istennek, és ezt vedd szó szerint! Most pedig egy csörlővel fognak felhúzni minket, de ne félj, én melletted leszek. – Ilyet még sohasem láttam – kiabálta túl a motor zúgását a Nemzeti Mentőszolgálat pilótája. – Időközben szükségállapotot hirdettek Charleville-ben és Cunnamullában is. – Mi a helyzet Kin Canen? – Attól tartok, ott sem jobb. – Rosie? – suttogta aggódva Jo. – Brisbane-ben van. – Gavin magához ölelte. – Hová megyünk? – kérdezte a pilótát. – Romába. Ott még nyugodt a helyzet, noha a Mitchell szintje is emelkedik. Sajnos nem vihetlek titeket tovább. 115

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Tankolnom kell, és azután vissza. Sokan vannak még olyan helyzetben, amilyenben titeket találtalak. – Kin Canbe nem tudnál elvinni? – De igen, de akkor nagyon kell sietnünk. – Jo, elintézem, hogy Romából vigyenek el téged az Aranypartra. Vissza kell mennem Kin Canre. Ugye megérted? – Hogyne. De nagyon vigyázz magadra! Szinte felfoghatatlan, hogyan alakult ki ilyen gyorsan ez a helyzet. – Ne félj, óvatos leszek. De te is az légy! – Azt hiszem, miattam nem kell aggódnod. – A férfihoz simult, és rámosolygott. – Tudod, mielőtt megismertelek, az életem unalmasabb volt ugyan, de legalább nyugodt. Gavin egy csókot nyomott Jo orrára, és felnevetett. – Emberrablás, felrobbanó hajók, árvizek, helikopteres mentőakciók! Lehet, hogy amikor találkoztunk, néhány bolygó összeütközött a világűrben? Jo is nevetett, és befészkelte magát Gavin hóna alá. Azután már csak hallgattak, mert a zaj miatt alig hallották egymás hangját. Jo négy napot töltött el a folyóparti házban, Gavinre várva. Mivel az árvíz miatt teljes volt a zűrzavar, a romai repülőtér, ahol Gavin megszervezte Jo brisbane-i útját, nem volt alkalmas hosszas magyarázkodásra. A búcsú előtt azonban a férfi a két tenyerébe fogta Jo arcát. – Megértesz, ugye? – kérdezte. – Persze. – Nem is vártam mást tőled. – Egy csók után elváltak. Adele fogadta Jót Brisbane-ben, és elvitte a házhoz. Ott már várt rá egy orvos, aki minden tiltakozása ellenére megvizsgálta. – Valóban egészen jól van már, Mrs. Hastings – állapította meg végül –, noha szerzett magának néhány újabb horzsolást. Nem ártana, ha ezután egy kissé nyugodtabb életmódot folytatna. Ne felejtse, hogy alig hevert ki egy agyrázkódást, máris egy fára mászva kellett mentenie az életét… – A fejét csóválta. – Hagyok itt pár szem altatót. 116

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Miután az orvos távozott, Adele ágyba parancsolta Jót, aki némi tiltakozás után engedelmeskedett. – Itt leszek, ha szükséged lesz rám – nyugtatta meg az anyósa. – Talán jólesne lefekvés előtt egy fürdő. Használd bátran a pezsgőfürdőt! Amikor megcsináltattam, mindenki bolondnak tartott, de tudtam, hogy egyszer még hasznát vesszük. A fürdő és az altató megtette a hatását, másnap reggel Jo mégis nagyon korán ébredt. Elképzelte a víz borította farmot, azután felidézte magában Gavin szavait. Lehet, hogy mindezt csak álmodta? Miért nem tudja még mindig elhinni, hogy igaz? Hiszen a baleset előtt veszekedtek. Amikor pedig Gavin érte ment a kórházba, kijelentette, hogy útközben nem hajlandó beszélni a házasságukról. Ám minden egy csapásra megváltozott… Jo egész nap pihent. Másnap már olyan jól érezte magát, hogy megnyugtatta Adele-t, miatta nem kell tovább ott maradnia. Nemrég kapták a hírt, hogy Kin Canen mindenki jól van. A víz nem okozott nagyobb károkat. – Ezen a szélességi fokon az ilyesmi állandóan napirenden van – magyarázta Adele. – A legutóbb Charleville majdnem teljesen víz alá került. Az élet nem habos torta az ausztráliai bozótvidéken. Egyébként pedig eszemben sincs magadra hagyni téged, amíg Gavin meg nem jön. Jo bizalmatlanul pillantott rá. – Csak nem… Adele rákacsintott. – Eltaláltad. A legszigorúbb utasítást kaptam, hogy nem mozdulhatok mellőled, amíg ide nem ér. – Ez tényleg… – ...jellemző Gavinre – fejezte be a mondatot Adele. – Arra is megkért, hogy tartsam tőled távol Sharont. Ha jól vettem ki a szavaiból, mintha beleavatkozott volna a magánéletetekbe. Jo jobbnak látta, ha ehhez nem fűz megjegyzést.

117

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Ettől eltekintve magam sem hagynálak itt egyedül azok után, amit végigcsináltál. Ezért sajnos el kell tűrnöd a jelenlétemet. – Nem erről van szó – mentegetőzött Jo. – Csak nem szeretném, ha miattam fontosabb dolgokra nem jutna időd. – Szó sincs róla – nyugtatta meg Adele. – Egyébként pedig jó hírem van számodra. Ma reggel felhívott egy barátnőm, akinek galériája van Brisbane-ben. Szívesen rendezne neked kiállítást. Jo felsóhajtott. – Egyet biztosan tudok – mondta. – Nálad jobb anyóst el sem lehetne képzelni. – És még valamit megígérhetek – folytatta az idős hölgy. – Amint a fiam felbukkan, én eltűnök a színről. Gavin két nap múlva érkezett meg. Este volt, Adele és Jo a teraszon vacsorázni készült. A rózsaszín házi ruhát viselő Jo éppen szedni akart magának az istenien illatozó spárgakrémlevesből, amikor váratlanul megjelent a férfi. A két nő meglepetten nézett rá, mivel már egy ideje nem érkezett hír felőle. – De jó, hogy itt látunk! – fogadta az anyja. – Ez azt jelenti, hogy javult az időjárás? – Igen, a víz lassan visszahúzódik. Szervusz, Jo! – Szervusz. – A nő letette a tányért az asztalra, és felállt. Alig tudott betelni Gavin látványával. Most megint arra az őrült cowboyra emlékeztette, amilyennek megismerte. Az álla csupa borosta, khakiszínű ingének ujja elszakadt, a farmerja és a csizmája csupa sár volt. – Mekkora a kár? – tudakolta Adele. – A ház épen maradt, de sok állat pusztult el. Azért mentettük, ami menthető volt. A tekintete ismét Jóra esett, aki szoborrá merevedve állt az asztalnál, azután a férfi bocsánatkérően körülnézett. – Azt hiszem, a legjobb lesz, ha először lezuhanyozom. A szagom sem lehet valami kellemes. Szerencsémre még volt

118

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

egy hely a gépen, és nem akartam lemaradni róla. Megbocsátotok egy percre? – Hogyne – mondta Jo, aki végre meg tudott mozdulni. – Addig hozok még enni. – Nem, semmi szükség rá – mondta gyorsan Adele. – Már megyek is. – De még egy falatot sem ettél… – Sharon majd ellát – válaszolta Adele. – És mint tudod, nem utazom nagy csomaggal. Nincs másra szükségem, mint a pénztárcámra, az autóm kulcsaira és egy jó könyvre. – Nos, ha úgy gondolod… – Vigyázz magadra! – ölelte át Adele szeretettel Jót. – És te is, drágám. – Megcsókolta Gavint, azután magukra hagyta őket. Gavin és Jo egymásra nézett. A tekintetükben tükröződött minden félelmük és reményük. Gavin megmozdult, a kezére pillantott. – Csak öt percet kérek. Jo visszaült az asztalhoz, és telerakta a tányérját. A lemenő nap aranyos fénybe vonta a mangrovebokrokkal szegélyezett folyópartot. Az asszonyt azonban kivételesen nem kötötte le a táj szépsége, hanem az járt a fejében, mi vár rá. Mert minden nappal, amelyet egymástól távol töltöttek, erősödött benne a félelem, hogy mégsem úgy kell értenie Gavin szavait, ahogyan mondta. – Jo? A nő megfordult. Gavin állt előtte tiszta nadrágban és pólóban. A haja nedves volt, és a kellemetlen szagok helyett szappanillatot árasztott. – Ó, ez aztán hamar ment! – Ühüm – bólogatott a férfi, és megdörzsölte az állát. – Olyan érzésem van, mintha egy örökkévalóságig lettünk volna távol egymástól. Sajnálom, hogy így alakult. – A borospalack után nyúlt, és töltött mindkettőjüknek. – Úgy látom, rád férne egy korty ital. – Köszönöm. – Jo elvette a poharat a férfi kezéből. Az ujjaik összeértek egy pillanatra. 119

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

Gavin leült az asztalhoz. – Mi a baj? Az asszony habozott egy pillanatig. – Tudod… miután végiggondoltam, amit mondtál, valahogy olyan értelmetlennek tűnt az egész. Gavin egyenesen Jo szemébe nézett. – Egyáltalán nem az járt az eszemben, hogy fiaink szülessenek, amikor megkértelek, hogy légy a feleségem. Jo hitetlenkedve pislogott rá. – De éppen te mondtad… már ne is haragudj, hogy számodra nagyon fontos a családalapítás. – És te ezt úgy értelmezted, csak mert Sharon telebeszélte a fejedet valami butasággal? Ha kíváncsi vagy, honnan értesültem az egészről, akkor anyámnak mondj köszönetet. – Igen, ezt nem volt jó hallani – ismerte el Jo, és belekortyolt a borába. – De nem csak Sharonról van itt szó. A te viselkedésed is hozzájárult ahhoz, hogy ezt higgyem. – A családalapítás mindig fontos volt számomra, de ennek semmi köze a fiú utódhoz meg a dinasztia továbbviteléhez. A szememben ez csak egy módja volt annak, hogy megtartsalak. – Hogyan? Ezt nem értem. – Eleinte én sem értettem. Valahogy olyan felfoghatatlan volt, hogy néhány óra leforgása alatt menthetetlenül beléd szerettem. Pedig már régen lemondtam erről a lehetőségről, de nem abból az okból, amiről akkor beszéltem neked, amikor egymáshoz voltunk bilincselve. – Nem? – Jo hangja egészen elvékonyodott. Tehát mégis van még remény? – Nem. Szó sincs arról, hogy Sasha emléke örökre lezárta volna előttem az utat más nőkhöz. Ő mutatta meg, milyen az igazi szerelem, és ez volt az ő legszebb hagyatéka. Egyszerűen csak ostoba és vak voltam, hogy ezt megértsem. Amit azonban még rám hagyott, az a félelem volt, hogy elveszíthetem, akit szeretek, ahogyan őt elveszítettem. – Gavin felsóhajtott. – Ahogy teltek a hónapok, mindez egyre világosabbá vált. Te azonban még mindig rejtély maradtál 120

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

számomra. Az járt a fejemben, mi lesz, ha ráunsz a házaséletre. Ezért volt olyan fontos, hogy minél előbb gyermekeink legyenek. Akkor nem hagyhatnál el olyan egyszerűen. Egymásra néztek. – És ezért nem is tudtam elmondani neked, mit érzek – folytatta –, addig, amíg az árvíz elől menekülve el nem fogott a pánik, hogy elveszíthetlek. Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy te esetleg azt válaszolod, nem szeretsz. – Úgy értsem, nem mertél kockáztatni, és ezért tartottad magadban az érzéseidet? – Igen. Most már bánom. – Én is így tettem. Gavin összeráncolta a homlokát. – Ezt meg hogy értsem? – Úgy, hogy azonnal beléd szerettem, amikor megkérted a kezem, majd elájultál. Az egész olyan… hirtelen tört rám. Gavin hitetlenül pillantott az asszonyra. – Hogy őszinte legyek – folytatta somolyogva Jo –, nem az volt a benyomásom, mintha túl sikeresen rejtettem volna el az érzelmeimet. – De miért akartad egyáltalán titokban tartani őket? – Mert az egész teljesen hihetetlen volt a számomra. Kész csoda, és nem viseltem volna el, ha a szerelmem nem talál viszonzásra. És úgy gondoltam, úgy védhetem meg magam a legjobban, ha nem fedem fel az igazi érzéseimet. – Igen, értelek – bólogatott Gavin. – De mi volt ebben csoda? Jo felsóhajtott. – Ne felejtsd el, hogy mindenkit elveszítettem, akit valaha is szerettem. A szüleimet, a nagymamámat, apám anyját, aki egy életen át keresett minket, és meghalt, mielőtt megismerkedhettünk volna. Könnyen elfog a félelem, ha… – Ezt ismerem, kedvesem – vágott a szavába Gavin. – Saját tapasztalatomból. Sokszor gondoltam arra, minden okod megvan, hogy kívülállóként éld az életed. Eközben nekem is nehezemre esett megnyílnom előtted. 121

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Egyszer megfogadtam, hogy soha nem kerülök másoktól függő helyzetbe. Ezért is gondoltam, hogy sohasem fogok beleszeretni senkibe. Az asszony bátorságot merített a borból, azután elmesélte Gavinnek, mi történt vele a nevelőszülőknél. – Jaj, Jo! – Olyan őszinte együttérzés volt a férfi hangjában, hogy Jo szeme könnybe lábadt. – Most már nem fontos. Az ember egyszerűen kitörli az emlékezetéből, szinte mintha meg sem történt volna. Akkor tört rám ismét ez az emlék, amikor meggyanúsítottál, hogy titokban fogamzásgátlót szedek. Ez arra emlékeztetett, milyen az, amikor nem hisznek nekem. Ezért is voltam olyan dühös. Nagyon megbántottál, és csak ezért nem tudtam kikerülni azt a szerencsétlen kengurut. Gavin felállt, megkerülte az asztalt, és magához húzta Jót. – Szeretlek, Joanne Lucas – jelentette ki határozottan. – Megőrülök érted. Feleségül jössz hozzám? Jo zavartan nézett rá. – Már a feleséged vagyok. – Igen, de most már igazából, nemcsak testestül, hanem lelkestül is. Nem lesz több titok, bizonytalanság. Jo elmosolyodott. – Igen, Gavin, boldogan leszek igazából a feleséged. – Az ég legyen velünk! – válaszolta elfúló hangon Gavin, és a felesége szájára nézett. – Azt hiszem, sohasem fogok tudni betelni veled. Mindketten elnevették magukat, azután összeölelkeztek. Az egyesülésük ezúttal annál is mámorítóbb volt, mert végre nemcsak a testük, hanem a lelkük is egymásra talált. Amikor visszatértek a farmra, Jo megmutatta Gavinnek a második portrét, amelyet róla készített. A férfi figyelmesen szemügyre vette. – Azóta dolgoztam rajta, amióta megkérdezted, hozzád mennék-e. A kunyhót a tűz meleg fénye világította be; a férfi meztelen felsőtesttel ült az asztalnál, keze ügyében a puska. 122

Lindsay Armstrong

Vészhelyzetben

(Romana 399.)

– Jo… miért így? – Mert a férfinem egyik tökéletes példányának tartalak. – Csak ezért? – Dehogy – válaszolta elkomolyodva Jo. – Meg akartam őrizni az én banditám emlékét. – Azét a banditáét, aki azzal gyanúsított, hogy gengszterek babája vagy? – Igen. – Ki akarod állítani a képet? – Szó sincs róla! Bár szerintem az egyik legjobb munkám. – Akkor mit akarsz vele kezdeni? – Ki akarom akasztani a hálószobánkban, hogy ha nem vagy mellettem, akkor is rólad álmodjam. De most hadd halljam, te mit szólsz hozzá! Gavin megint a képet nézegette. – Nos, azt kell mondjam, határozottan tetszik. – Mert olyan vonzó vagy rajta, vagy művészi okokból? Gavin átfogta Jo derekát. – Is-is. – Nem kell hízelegned. – Akkor – Gavin tekintete ellágyult –, főleg művészi okokból. Nem is tudom, hogy mondjam… Ahogy a képet nézem, mintha megint a kunyhóban lennénk, szinte érzem a füst szagát. Jo elmosolyodott. – Köszönöm, ez jólesett. – Azt nem tudom, valóban ilyen jól nézek-e ki, de amíg én vagyok az a férfi, akiről álmodsz, ez nem is érdekes. Én viszont megőrülök érted, remélem, most már tudod. Jo bensejében szétáradt a boldogság. Végre megtalálta helyét a világban. Hazaérkezett.

123