Laura MacDonald - Tul a Barátságon

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Szívhang 335. Laura MacDonald Túl a barátságon

Maggie és Sam Neville doktor hosszú évek óta együtt dolgozik egy rendelőben a festői Wight-szigeten. Miután Maggie-nek meghalt a férje, Samet pedig elhagyta a felesége, kölcsönösen segítették és vigasztalták egymást, s a barátságuk elmélyült. Eszükbe sem jut, hogy ennél több is lehetne köztük, ám amikor egy új kolléganő érdeklődni kezd Sam iránt, Maggie egyszeriben rádöbben, milyen sokat jelent számára a férfi...

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

1. FEJEZET – Jöjjön be, Fiona, és beszélgessünk végre egy kicsit! Amióta megérkezett, nem volt egy szabad percem. – Maggie Hudson doktornő kisimított a homlokából egy rakoncátlan, sötét fürtöt, és az íróasztala mellett álló székre mutatott. – Szívesen mondanám, hogy ez egy kivételes nap volt, de sajnos mindig ekkora a hajtás. – Semmi baj. – Fiona Winn, a Downsfield Road Rendelőintézet új irodavezetője helyet foglalt a doktornővel szemben. – Beszéltem az asszisztensnőkkel, látszik, hogy ez összeszokott csapat. Itt mindenki ismer mindenkit. – Így van – mosolyodott el Maggie. – Ugye jól tudom, hogy új a szigeten? Fiona bólintott. – Nemrég még London egyik elővárosában laktam, és Chiswickben egy nagy rendelőintézetben dolgoztam. – Miért jött ide? – kérdezte kíváncsian Maggie. – A szüleim itt élnek. Miután nyugdíjba mentek, Seaview-ba költöztek. Nem igazán szerettem a nagyvárost, és ők rábeszéltek erre a váltásra. – Meglátja, az élet itt egészen más, mint Londonban. – Maggie kinyitott egy dossziét. – A két társammal, Sam Neville-lel és Jon Turnerrel már a bemutatkozó beszélgetésen találkozott. – Igen, igen. És Leonard Ward doktorral is. Tudomásom szerint ő a praxis egyik alapítója. Maggie bólintott. – Noha Leonard hivatalosan már nyugdíjba ment, olykor-olykor beugrik helyettesíteni. Ő, az elhunyt férjem és Sam Neville együtt alapították a rendelőt. Akkoriban én még odahaza nevelgettem a gyerekeimet. Utána eleinte felállásban dolgoztam, de a férjem halála óta teljes állásban vagyok. Még mindig elbizonytalanodott, ha Davidre terelődött a szó. Néhanapján úgy gondolta, sikerült ismét kézbe vennie az életét, máskor meg teljesen elborította a gyász. – Sajnálom, ami a férjével történt – szólt Fiona. – Még nagyon fiatal lehetett... Maggie mély lélegzetet vett. – Rákos volt – mondta halkan. – Nem lehetett operálni. Tizenöt hónapon át bátran harcolt, noha pontosan tudta, mi a helyzet. Mindannyian tudtuk. Jó egy éve halt meg, harminchét évesen. Fiona arcára döbbent tanácstalanság ült ki, mintha nem tudná, mit mondjon. – És a gyerekei...? – nyögte végül. – Jessica tizenegy éves, míg William nyolc – felelte Maggie a tőle telhető legnyugodtabb hangon. – Rettenetesen hiányzik nekik az apjuk, de az élet megy tovább... – Szünetet tartott. – Sam Neville-nek egyébként szintén két gyereke van, egy kilencéves kislány és egy tizenkét éves fiú. De ők az anyjukkal élnek. Fiona felnézett. – Neville doktor elvált?

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Igen. Ő és a volt felesége, Claire négy évvel ezelőtt elváltak. Azt hiszem, a kínos helyzetek elkerülése végett fontos, hogy ismerje ezeket a részleteket. – Hogyne – mormolta a fiatal nő, és hátravetette szőke haját. – És Turner doktor... nős? – Te jó ég, dehogy! – mosolyodott el Maggie. – Nem mintha az itteniek nem próbálkoztak volna nála. De Jon nem akarja igába hajtani a fejét, szívesen tetszeleg a szívtipró szerepében. Fiona elmosolyodott, és Maggie felemelkedett. – Ha most bejön velem az irodába, bemutatom a titkárnőnknek, Moira Silsburynek, aki a bérelszámolást és a hasonló dolgokat intézi. Utána lesz egy megbeszélés, ahol a többi kollégával is találkozhat. Miután átkísérte Fionát az irodába, Maggie visszafelé indult a folyosón, és majdnem összeütközött az egyik ajtón kilépő Sammel. A kedves, barna szemű, sötét hajú, kicsit mindig kócosnak tűnő férfi két évvel volt idősebb Maggie-nél. – Helló! – mosolyodott el. – Épp hozzád készültem. Megérkezett az új irodavezető? – Igen. Moiránál van az irodában. – Mikor lesz a megbeszélés? – Ma délután. Sam felsóhajtott. – Még ez is! – Talán nem érsz rá? – kérdezte Maggie. – Nyakig vagyok a munkában. A rendelés után meg kell látogatnom néhány beteget, kettőkor találkozom egy szociális munkással, fél négykor szülésre felkészítő tanfolyamot tartok, és ötkor megint rendelek. – Egy laza délután – mosolyodott el Maggie. – Valóban. – Sam egy fanyar félmosollyal a hajába túrt. – Őszintén szólva, néha elgondolkozom, te hogyan csinálod. A rendelő, a betegek és a gyerekek. Remélhetőleg nem vállalsz túl sokat. – Szó sincs róla. Szükségem van arra, hogy lekössem magam. – Ennek ellenére néha aggódom érted. – Felesleges. Jól vagyok, és egyébként is ott van Ingrid. – Igen, a rendíthetetlen Ingrid. Egyébként hogy van? – Kitűnően, mint mindig. A gyerekek meg hallgatnak rá, ami már önmagában is a csodával határos. – Valószínűleg félnek tőle – felelte szárazon Sam. – Akárcsak én. – Badarság. A gyerekek szeretik, és ez fordítva is igaz. Ingrid igazi áldás az életünkben. – Maggie felsóhajtott. – Hálát adok érte az égnek, valahányszor hallom, hogy valaki nem tudja kire hagyni a gyerekeit. – Claire legalább a gyerekeket elvállalta – jegyezte meg ironikusan Sam. – De Claire-nek nem kell dolgoznia, és ez nagy különbség. – Igaz. És nincs is rászorulva Luke Tyler milliói mellett. Maggie hirtelen megsajnálta Samet. Nem is tudta, hogy David halála után miként boldogult volna nélküle. Annak idején, a régi szép időkben ő, David, Sam és Claire elválaszthatatlan jó barátok voltak. A gyerekeik is gyakran játszottak

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

együtt. Ám a válás után Claire magával vitte Richardot és Emmát. Nehéz időszak lehetett Sam számára, de Maggie és David ott állt mellette, főleg miután Claire feleségül ment Luke Tylerhez, egy vagyonos ingatlanügynökhöz. – És milyen a hölgy? – kérdezte fojtott hangon Sam. – Mármint az új irodavezető. Maggie gyorsan beterelte a férfit a szobájába, majd ő maga is követte. – Jók az első benyomásaim. De te is találkoztál vele a bemutatkozó beszélgetésen. – Igen, csakhogy olyankor mindenki szerepet játszik. Vagy a valóságosnál jobb színben tünteti fel magát, vagy annyira ideges, hogy teljesen hamis kép alakul ki róla. – Sam habozni látszott. – Egyedülálló, ugye? – Legalábbis nincs férjnél. Lehet, hogy van valakije, de nem avatott a bizalmába. Viszont érdekelték a magánéletünk részletei. – Tényleg? Remélem, nem mondtál neki túl sokat. – Csak az igazat – vonta meg a vállát Maggie. – Mit kellett volna elhallgatnom? – Senki sincs közöttünk, aki normális házasságban élne. Bocsáss meg! – tette hozzá Sam, és megérintette az asszony karját. – Nem úgy értettem. De a többiek mind elváltak, vagy vadházasságban élnek. Azután ott van még Jon, de ő egészen más lapra tartozik. Remélhetőleg figyelmeztetted a hölgyet? – Persze. – Maggie elhúzta a száját. – Kötelességemnek tartom, hogy minden független nőt óvjak Jontól. – De még nem tudjuk, hogy csakugyan független-e. – Igaz. – Maggie a homlokát ráncolta, mintha eszébe jutott volna valami. – Ott van Aimee – bökte ki hirtelen. – Tessék? – nézett rá értetlenkedve Sam. – Férjezett, és három gyereke van. Tehát van valaki közöttünk, aki normális házasságban él. – Igaz, el is felejtettem. Hálásak lehetünk Aimee-ért. – Parányi nevető ráncok tűntek fel a férfi szeme körül. – Tehát szerinted Fiona Hogyishívjákkal minden rendben? – Fiona Winn. Azt hiszem, igen. A legutóbbi munkahelyéről kitűnő ajánlóleveleket hozott. – Egy londoni rendelőben dolgozott, ugye? – Sam játszadozni kezdett a Maggie íróasztalán heverő dossziékkal. – Igen, Chiswickben. – Rá fog jönni, hogy azzal a rengeteg turistával itt egészen más a helyzet. – A nyárnak vége, és az üdülővendégek majdnem mind elutaztak. A sziget újra csak a miénk – jelentette ki Maggie. – Épp ma gondoltam erre, amikor a Military Roadon kocsikáztam, és egyetlen autóval sem találkoztam. – Ezt is meg kell majd szoknia – jegyezte meg szárazon Sam. – Az egyhangúságot. Hol lakik? – Van egy lakása Millburyben, és a szülei Seaview-ban élnek. Szerintem nem lesz vele semmi baj. Feltétlen adnunk kell neki egy esélyt. – Várjuk ki a végét!

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Talán fenntartásaid vannak vele szemben? – nézett kíváncsian Maggie Samre. – Nem tagadom – ismerte el a férfi. – Egyébként is kétségeim vannak afelől, hogy egyáltalán szükségünk lenne irodavezetőre. De ha már felveszünk valakit, nem biztos, hogy Fiona Winn az igazi. – Korábban kellett volna szólnod – méltatlankodott Maggie. – Azt hittem, egyetértesz a választással. – Ő volt a legjobb a pályázók közül. – Sam ismét vállat vont. – De igazad van, lehetőséget kell adnunk neki, hogy bizonyítson. – Az órájára pillantott. – Mennem kell, mert sosem végzek. Viszlát! – Viszlát. Öö... Sam? – Igen? A férfi megtorpant az ajtóban. – Van kedved ma este nálunk vacsorázni? – Szívesen. Köszönöm a meghívást. A férfi távozása után Maggie az ablakhoz lépett. A rendelőintézet a Millbury szélén emelkedő egyik régi épületben kapott helyet. Maga a városka Wight-sziget nyugati részén terült el. Maggie első emeleti rendelőjéből az újonnan épült nyaralókat lehetett látni. A házak mögött dimbes-dombos szántóföld terült el, rajta kerek formájú kazlak. Ha Maggie lábujjhegyre állt, még a tengert is megpillantotta. Amíg David élt, gyakran sétáltak a parton. Tavasszal, amikor felhők kergetőztek az égen, és árnyékot vetettek a vízre, vagy télen, amikor szürke, haragos hullámok ostromolták a sziklákat. A gyerekekkel és a két kutyával hosszú mérföldeket gyalogoltak. David halála óta azonban Maggie képtelennek érezte magát arra, hogy végigmenjen azon a partszakaszon, ezért inkább másfelé sétált. Nagyot sóhajtva elfordult az ablaktól, és leült az íróasztalához. Bekapcsolta a számítógépét, majd a beteglapokra pillantott, amelyeket Katie Jones a postával együtt behozott. Aznap Jasmine Hyde volt az első betege. Maggie arca elborult. Már régóta kezelte Jasmine-t gyomorpanaszokkal. Ám mihelyt az asszony elkezdett szedni valamilyen gyógyszert, olvasott egy másfajta szerről, vagy a barátnője javasolt valamit, és ilyenkor áttért az új orvosságra, de a mellékhatások miatt hamarosan azt is félretette. Aztán csodálkozott, hogy a panaszai nem enyhültek. Maggie megnyomta a berregőt. Miközben a betegre várt, ismét végiggondolta a Sammel folytatott beszélgetését. Meglepte, hogy a férfinak fenntartásai vannak Fiona Winn-nel szemben. Sam általában jó emberismerő volt, és Maggie bízott az ítéletében. Ezért egy kicsit most ő maga is elbizonytalanodott. A kopogtatásra felrezzent gondolataiból. Jasmine Hyde lépett be a rendelő ajtaján. Maggie-nek hosszas rábeszéléssel sikerült meggyőznie, hogy folytassa a tabletták szedését, és tartsa be az előírt diétát. A következő beteg egy idősebb férfi, Percy North volt. Percy egész életében a földeken dolgozott. Tizenöt évvel ezelőtt nyugdíjba ment, de még mindig maga művelte jókora kertjét. Ő és a felesége tyúkokat tartottak, s az eladott friss tojás, zöldség, valamint a virágok árából egészítették ki szerény jövedelmüket.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Hogy van? – kérdezte Maggie. – Félek a téltől – felelte az idős ember, és levette a sapkáját. – Remélhetőleg nem lesz hosszú. – Ma reggel már éreztem a levegőben az ősz illatát. Hajnalra mindent belepett a harmat, de mire a doktornő felkelt, valószínűleg felszáradt. – Elképzelhető – nevetett Maggie. – Tudja, télen mindig rengeteg bajlódom az ujjaimmal... Egészen elfehérednek. Átkozottul megnehezíti a kerti munkát. Maggie a képernyőre pillantott. – Tavaly már írtam fel erre valamit. Segített? – Valószínűleg. – Percy megvakarta a fejét. – Mindenesetre akkor jobban voltam. – Próbáljuk meg újra! – Maggie kinyomtatta a receptet. – Ha nem használ, jöjjön vissza! És ne felejtse el az influenza elleni védőoltást! Egyébként hogy van Daisy? – kérdezte, miközben Percy gondosan betette a receptet egy régi, elnyűtt levéltárcába. – Egész jól – bólogatott a férfi. – Azt üzeni, hogy van a doktornő számára egy kis zöldség. – Nagyon kedves. – Majd ha arra járok, elviszem Mill House-ba. – Köszönöm. – Mit lehet tudni Ward doktorról? – kérdezte a férfi. – A postán hallottam, hogy nagyon megkínozzák az ízületei. – Jelenleg egy kicsit jobban van. Majd megmondom neki, hogy érdeklődött felőle. Percy nehézkesen felállt, felvette a sapkáját, és ünnepélyesen elbúcsúzott. Fionának igaza van, gondolta Maggie. Itt mindenki ismer mindenkit. Ez egyrészt jó, mivel az emberek odafigyelnek egymásra, de másrészt néha kellemetlen, mert túl sokat tudnak egymás magánéletéről. A rendelés végeztével Maggie a társalgóba ment, ahol már gyülekeztek a kollégák. Dawn Prentice ápolónő épp előtte lépett be az ajtón, és Jackie Price, a rangidős asszisztensnő kávét töltött magának. Jon Turner, a rendelő harmadik tulajdonosa, az ablaknál állt, és egy orvosi szaklapot olvasott. Amikor Maggie belépett, felpillantott, és az újságot a szoba közepén álló dohányzó asztalra dobta. – Helló, Maggie! A jóképű férfit – mint mindig – akárha gyufaskatulyából húzták volna ki. Noha tökéletesen tisztában volt a másik nemre gyakorolt hatásával, fesztelenül, könnyedén viselkedett. – Hosszú megbeszélés lesz? – kérdezte aggódó hangon Dawn. – Nem hiszem – rázta meg a fejét Maggie. – De fontosnak tartjuk, hogy Fionát hivatalosan is bemutassuk a többieknek. Ugye, Jon? – Tessék? A férfi épp a tizennyolc éves Katie-vel beszélgetett, és most megfordult. – Azt mondtam, fontosnak tartjuk, hogy üdvözöljük Fionát, és alkalmat teremtsünk, hogy mindenki megismerkedjen vele.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Természetesen. – Jon kisimította a homlokából napszítta haját. Ebben a pillanatban Moira kísértében Fiona lépett be a társalgóba. – Kérem, foglaljon helyet – mondta Maggie, majd Katie-hez fordult. -Nem tudja, hol lehet Neville doktor? – kérdezte halkan. Katie töprengve összevonta a szemöldökét. – A rendelése egy kicsit elhúzódott, de azt hiszem, már végzett. – Lenne olyan szíves, megkeresné, és szólna neki, hogy várjuk? Maggie fojtott hangon beszélt, nehogy a többiek meghallják. Nem akarta, hogy Fiona azt higgye, a nagyfőnök megfeledkezett a megbeszélésről. Katie sietve távozott, míg Maggie kávéval kínálta az egyik fotelban üldögélő Fionát. – Hogy telt a délelőttje? – Meglehetősen zűrös volt – vallotta be Fiona. Kurta kis nevetéssel keresztbe tette a lábait, és elvette a kávéscsészét. – De adjon nekem egy kis időt, és hamarosan beletanulok mindenbe! Maggie felpillantott, mert nyílt az ajtó, és belépett Katie a nyomában Sammel. Elég volt egy pillantást vetnie a férfi arcára, és rájött, hogy tényleg elfelejtette a megbeszélést. A többiek persze nyilván azt hiszik, hogy feltartották. – Elnézést a késésért – mentegetőzött Sam. – Amint tudják, ez a találkozó arra szolgál, hogy üdvözöljük körünkben az új irodavezetőt, Fiona Winnt. – A lány felé fordult, aki biccentett felé. – Rengeteg a munka a rendelőben, de azt gondolom, ennek ellenére kellemes a légkör. Reméljük, hogy az új kolléganő is jól fogja érezni magát. – Sam körbehordozta tekintetét a jelenlevőkön. – Fiona egy nagy, londoni rendelőből érkezett, és noha nekünk is sűrűek a napjaink, az élet itt bizonyára egészen más, mint amit megszokott. Remélem, mindannyian segítenek neki, hogy minél előbb beilleszkedjen közénk. Egyetértő mormolást hangzott. Fiona felállt. – Köszönöm a kedves fogadtatást, Neville doktor. Az élet itt kétségtelenül más, mint Chiswickben, de a kollégák segítségével biztosan hamarosan beletanulok mindenbe. – Azt hiszem, még nem mindenkit ismer – mondta Maggie. – Ő Dawn Prentice, az egyik nővér. A másik Aimee Barnes, ő azonban épp beteg. Fiona kezet fogott Dawnnal, aztán ismét Maggie felé fordult, aki folytatta a bemutatást. – Jackie-vel és Katie-vel már találkozott, a harmadik asszisztensnőnk, Holly pedig a recepciónál teljesít szolgálatot. Ezenkívül van még két gondozónőnk és természetesen a védőnők. Később majd megismeri őket is, de a közvetlen munkatársait mind bemutattam. – Most már csak meg kell jegyeznem a neveket – felelte tréfálkozva Fiona. Az értekezlet ezzel befejeződött. Az emberek szedelőzködtek, egymás után elhagyták a társalgót, míg végül csak Sam és Maggie maradt. – Elfelejtetted, ugye? – kérdezte az asszony halk, szemrehányó hangon. – Mit? – ráncolta a homlokát Sam. – A megbeszélést. Elfelejtetted.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Nem... – A férfi vállat vont. – Természetesen nem felejtettem el. Csak sok volt a dolgom... telefonáltam, meg kellett néznem az e-maileket... – Elfelejtetted. – Rendben, igazad van – ismerte be kelletlenül Sam. – Más is észrevette? – Nem hiszem – mosolyodott el Maggie. – Valószínűleg mindenki azt gondolta, hogy feltartottak. De én láttam rajtad. – Túlságosan jól ismersz. – Lehetséges, de hát ez elkerülhetetlen ennyi év után. – Igaz – bólintott Sam. – Fordított esetben én is rájöttem volna, miért késel. – Látod? – nevetett Maggie. – Azért nem baj, ugye? – Nem, csak egy kicsit ijesztő ilyen jól ismerni valakit, és tudni, hogy a másik is ugyanolyan jól ismer. – Igen – mondta lassan Maggie. – Ez igaz. Ha őszinte akar lenni magához, be kell vallania, hogy csaknem olyan jól ismeri Samet, mint hajdan Davidet, töprengett Maggie, miután egyedül maradt a társalgóban. A mindennapi életben pontosan ki tudja számítani a férfi viselkedését és a hangulatait. Néha még azt is tudja, mit gondol. Maggie elmosta a kávéscsészéjét, majd visszament a rendelőjébe. Sam ugyan a legjobb barátja, de David a férje volt. Néha feltette magának a kérdést, vajon fog-e valaha olyan odaadóan szeretni valakit, ahogy annak idején Davidet.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

2. FEJEZET – Ne felejtse el, hogy a gyógyszer szedése mellett sokat kell innia! – Sosem hittem volna, hogy ezt egyszer a maga szájából hallom, doktor úr. Albert a görcsölő veséje ellenére bágyadtan elmosolyodott. – Nem sörre gondoltam – felelte Sam. – Túl szép is lett volna. – Albert arca fájdalmasan megvonaglott. – Sok vízre van szüksége, hogy átöblítse a veséjét. – Limonádét is ihat, doktor úr? – vetette közbe Albert felesége, Ethel. – Ugyanis nem szereti a vizet. Sam a válla fölött a hálószoba ajtóban álló asszonyra pillantott. – A limonádé tökéletesen megfelel a célnak. És figyeljen oda, hogy bevegye az orvosságot! A férjének vesemedence-gyulladása van. Kétféle gyógyszert írok fel. A kapszula antibiotikum, a fertőzés legyőzésére szolgál, míg a fehér, lapos tabletta fájdalomcsillapító. Még ma ki tudja váltani? Ethel bólintott. – Igen, doktor úr. A fiúnk, Brian megígérte, hogy munka után benéz hozzánk. Majd ő elmegy a patikába. – Rendben. – Sam átnyújtotta a receptet. – Tartsa melegen a veséjét, Albert, és pihenjen sokat! Meglátja, pár nap múlva jobban lesz. – Felállt, és Ethelt előreengedve elhagyta a szobát. – Ha bármi gond lenne, csak hívjon fel! – Mára végzett? – kérdezte Ethel, miközben lesétált a lépcsőn, és kinyitotta a bejárati ajtót. – Hál’ istennek, igen. Nehéz napom volt... – Gondoltam, mivel ilyen későn jött. – Azt hiszem, megszolgáltam a vacsorámat. A nap már lebukott a szárazföld távoli partjai mögött, és vérvörösre festette az ég alját. Sam elhagyta a Morrison-farmot, és a tengerparti úton elindult hazafelé. Még van annyi ideje, hogy lezuhanyozzon és átöltözzön, mielőtt elmegy Maggiehez. A fárasztó nap után örült az előtte álló kellemes estének. Sam annak idején nehezen szánta rá magát, hogy átvegye a rendelő vezetését. Tulajdonképpen arra számított, hogy Davidé lesz ez a tisztség. Szerette az orvosi munkát, de irtózott a szervezési és adminisztrációs feladatoktól. Talán Fiona Winn majd tehermentesíti. Megállt a háza előtt, és leállította a motort. Az árnyékba boralt épület sötéten és némán tornyosult előtte. El kellene adnom, gondolta Sam. Túlságosan nagy, és eddig is csak azért tartotta meg, hogy a gyerekeket ismerős környezet fogadja, ha eljönnek hozzá. Ám ezek a látogatások egyre ritkultak, ahogy a gyerekek idősebbek lettek, és több időt töltöttek az iskolájukban meg a barátaikkal. Az üres ház hidegnek és barátságtalannak tűnt. Sam bekapcsolta a fűtést, és szomorúan állapította meg, hogy vége van a nyárnak. Gyorsan beállt a zuhany alá, majd felvett egy tiszta pólót meg egy szürke nadrágot. A konyhában keresett egy üveg Chardonnay-t, és alig telt el egy félóra, ismét az autójában ült.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Mill House, ahol Maggie a két gyerekével lakott, csak másfél kilométerre volt. Mint ahogy a neve is elárulta, a házat egy régi vízi malomból alakították át. Ott csobogott mellette a patak, és még megvolt a nagy fakerék is. Az épület egy kis bemélyedésben félig megbújt a dombok között. Ám amikor Sam ráfordult a malomhoz vezető kavicsos útra, nyomban megpillantotta az ablakok hívogató, meleg fényét. Mihelyt kiszállt a kocsiból, odaszaladt hozza egy sötétbarna labrador, és megszaglászta. – Szia, Galaxy, öreglány. – Sam lehajolt, és megpaskolta a kutya fejét. – Hol vannak a többiek? Ebben a pillanatban a ház sarkánál felbukkant egy aranybarna spániel, és ugatni kezdett. – Ha ezt figyelmeztetésnek szánod, nem pedig üdvözlésnek, akkor nagyon megsértettél, Rex. – Sam megvakargatta a kutya bársonyos fülét, mire az átszellemült képet vágott, és becsukta a szemét. A férfi megkerülte a házat, és egy kis belső udvarba ért. A kutyák ott ügettek szorosan a nyomában. Hirtelen kivágódott egy fekete ajtó, és Maggie lánya, Jessica tűnt fel a küszöbön. – Sam megérkezett! – kiáltotta. – Szia! – Szia, Jess! – nevetett Sam, és amikor egy fiú is felbukkant a kislány mögött, hozzátette: – Szia, Wills! Örülök, hogy látlak. Azután megjelent egy magas és karcsú alak – Maggie. Hosszú, skarlátvörös, rojtos szoknyát viselt, és egy levendulaszínű pulóvert. Sötét haja szabadon hullott a vállára. Úgy nézett ki, akár egy cigányasszony. – Gyere be! – mondta kedves, kicsit rekedtes hangon. A házba belépő férfit kellemes meleg, ínycsiklandozó illatok, lámpafény és illatosított gyertyák fogadták. – Szeretem Samet – közölte William, és gabonapelyhet szórt a tálkájába. – Mindannyian szeretjük, okostojás – vágta rá Jessica, aki egy pirítóst rágcsált. – Nálunk kellene laknia – jelentette ki az öccse. – William! – Maggie elfordult a tűzhelytől. – Figyelj oda, mit csinálsz! Túl sok az a gabonapehely. – Éhes vagyok. – Akkor is elég lesz. – Sam nem lakhat nálunk – magyarázta Jessica. – Van saját háza. – De az túl nagy neki. – Nagy ház kell, mert Richard és Emma néha meglátogatja. – Olyankor Claire is velük jön? – kérdezte komolyan William. – Dehogy! – felelte lekezelően Jessica. – Hiszen elváltak. Ugye, mama? – Tessék, drágám? – Maggie az aznapi postát bontogatta. – Sam és Claire. – Sam és Claire? – kérdezte szórakozottan Maggie. – Elváltak, igen. – Mondtam – bólintott Jessica.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– De még most sem értem, hogy Sam miért nem lakik nálunk – dörmögte William, miközben elszántan lapátolta a szájába a gabonapelyhet. – Richard és Emma is ideköltözhet, ha akar. Megoszthatnánk velük a szobánkat. – Néha tiszta hülye vagy – jelentette ki Jessica, és felállt az asztaltól. – Jessica... – dorgálta meg Maggie. – De amikor tényleg az. Azzal a kislány sarkon fordult, és elhagyta a konyhát. Az ajtóban összefutott Ingriddel. – Áthúztam az ágyakat – közölte Ingrid, majd Jessica után nézett, megvonta a vállát, és hosszú, szőke haját a füle mögé simította. – Köszönöm. – Maggie felnézett a számlaegyenlegből, amely hónapról hónapra aggasztóbb képet mutatott. – Egyébként a kamrában van egy doboz tele friss zöldséggel, tojással, almával, paradicsommal és egy kevés, késői zöldbabbal. – Mr. North hozta? – kérdezte Ingrid. – Igen. Ő és Daisy nagyon kedves hozzánk. – Ugye lehetséges, mama? – William félretolta az üres tálat. – Micsoda? – kérdezte Maggie, és eltette a számlakivonatot. – Hogy Sam nálunk lakjon – jelentette ki a kisfiú. – Richard és Emma is itt aludhat, ha akar. Maggie megrökönyödve pillantott a fiára. – Hogy jutott eszedbe? – Szerintem jó lenne – makacsolta meg magát William. – Senki sincs, aki játsszon velem... és apa... sajnos nem jön vissza. – A szeme gyanúsan megcsillant. – Jaj, drágám! – Maggie felállt, odalépett a gyerekhez, és megpuszilta a feje búbját. – Nem – suttogta – apa nem jön vissza. – Tehát akkor... – Sam ennek ellenére nem költözhet hozzánk. Van saját háza. – Talán eladhatná – jegyezte meg reménykedve William. – Akkor nálunk lakhatna, mint annak idején apa. – De apa és én házasok voltunk. – Nem mehetnél feleségül Samhez? – javasolta a kisfiú. – Ez nem így működik – felelte kedvesen Maggie. – Szeretni kell azt, akivel összeházasodunk. – Nem szereted Samet? – kérdezte szemrehányóan William. – Közeli jó barátom, de... – Na látod – csillant fel a gyerek szeme. – Akkor menj hozzá feleségül! És még valami. – Az arca diadalmasan felragyogott. – Richard és Emma is lakhatna nálunk. – Mindketten Claire-rel élnek. – Igen, de... – Nem, William. – Maggie szelíd, de határozott hangon beszélt, jelezve, hogy nincs helye a további vitának. A konyhai órára pillantott. – Ó, de elszaladt az idő! Sietnem kell. Ingrid, nem felejtette el, hogy Jessicának iskola után fogorvoshoz kell mennie? – Nekem meg futballedzésem van – vetette közbe William.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Tudom – bólintott Ingrid. – A kosztümjét is elhozom a tisztítóból, Maggie, Galaxyt meg elviszem az állatorvoshoz. – Maga egy igazi angyal, Ingrid – sóhajtott fel Maggie. – Egyszerűen pótolhatatlan. Félóra múlva már úton volt Millburybe. Előző nap még nem érezte a közeledő őszt, de ma kétség sem fért hozzá, hogy valami megváltozott. A reggeli nap sugarai csak nehezen törtek át a völgyre leereszkedett, vékony ködfátyolon. A füvön harmatcseppek csillogtak, a kerítésoszlopokon a pókhálók, mint finom csipketerítők lebegtek, és a bokrok roskadoztak a terméstől. Maggie szerette az őszt, és máris jobb kedvre derült. Élvezte a tegnapi estét Sammel. A gyerekek velük vacsoráztak, de utána visszavonultak a szobájukba. Maggie és Sam kényelembe helyezte magát a díványon, kávéztak, zenét hallgattak, és beszélgettek. Kellemes este volt, és Maggie meg tudta érteni, miért támadt Williamnek az az ötlete, hogy a férfi költözzön hozzájuk. Elmosolyodott, de egy kicsit elszorult a szíve. Williamnek még mindig nagyon hiányzik az apja, és örül minden férfi vendégnek. Ráadásul Samet kicsi kora óta ismeri, hiszen a férfi egyben a keresztapja is, ahogy Maggie a keresztanyja Sam lányának, Emmának. David sok évvel ezelőtt hozta Samet Wight szigetére, mivel az egyetemi éveik alatt szoros barátság alakult ki közöttük. Sam a szigeten találkozott Claire-rel, és hamarosan elvette feleségül. Míg Sam és Claire házassága egy kicsit mindenkit meglepett, Maggie és David egybekelése magától értetődőnek tűnt. Diákszerelem volt az övék. A felmenőik már nemzedékek óta a szigeten éltek: Maggie szülei farmerek voltak, míg Davidé orvosok. A két fiatal a szárazföldön végezte el az egyetemet, aztán visszatért a szigetre. Mindenki számított rá, hogy összeházasodnak, és senki sem csodálkozott, amikor megvásárolták Mill House-t, Davidből pedig körorvos lett. Claire esetében viszont mindenki azt hitte, hogy a lány Luke Tylerhez, a vagyonos építési vállalkozó fiához fog feleségül menni, akivel már gimnazista kora óta együtt járt. Valószínűleg ezt kellett volna tennie, gondolta szomorúan Maggie. Kevesebb fájdalmat okozott volna a körülötte élőknek. Ám Claire-nek több évre és két gyerekre volt szüksége, hogy rájöjjön, valójában egész idő alatt Luke Tylert szerette. David, Sam és Leonard Ward akkoriban nyitotta meg a praxist. Maggie és Sam egyszerre érkezett a rendelő parkolójába. – Jó reggelt! – mosolygott a férfi az autó letekert ablaka mögül az asszonyra. – Köszönöm a tegnapi vacsorát. Finom volt. – Örülök, hogy ízlett. – Maggie kivette a kocsi hátsó üléséről az orvosi táskáját, és együtt indultak el az épület felé. – Én is élveztem az estét. – Mindig te látsz vendégül engem – jegyezte meg Sam. – Egyszer én szeretnélek meghívni. – Hagyd csak! – vonta meg a vállát Maggie. – Már a gyerekek miatt is egyszerűbb, ha te jössz hozzám.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Lehet, de ennek ellenére szeretném, ha egyszer meglátogatnál. Ha így megy tovább, az emberek még azt hiszik, hogy nálatok lakom. – Jó, hogy mondod – nevetett Maggie. – William épp ma reggel közölte, hogy szeremé, ha hozzánk költöznél. Szerinte Richard és Emma is meglátogathatna minket, sőt az lenne a legjobb, ha ők is nálunk laknának. – A gyerekeknek olykor furcsa ötleteik támadnak – felelte Sam. – William valószínűleg logikusnak találja a dolgot, mert olyan gyakran lát. Bizonyára úgy véli, mindenkinek egyszerűbb lenne, ha egy házban laknánk. – Örül, ha nálunk vagy – mondta Maggie, amikor a férfi kinyitotta előtte az ajtót. – Nagyon hiányzik neki David. – Képzelem. Szegény kis kölyök! Megígértem neki, hogy megnézem a legközelebbi focimeccsét. – Hálás vagyok érte – mondta Maggie. – Nincs miért. Szívesen teszem. – Az épületbe belépve Sam megtorpant. – Apropó, gyerekek! Richard és Emma a jövő hétvégén meglátogat. Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valami közös programot. – Jó ötlet. De nem akarsz egyedül lenni velük? – Mindig félek, hogy akkor csak unatkoznak – vallotta be zavartan Sam. – Kizárt dolog. Tudom, hogy szívesen vannak veled. Maggie éppen csak belépett a rendelőjébe, amikor a nyitott ajtóban megjelent Fiona. A sötét kosztümben és fehér blúzban úgy nézett ki, ahogy egy irodavezetőnek kell. – Jöjjön csak be! – mondta Maggie. – Elnézést, ha zavarom, de ígérem, nem tartom fel sokáig. – Semmi gond – mosolyodott el a doktornő. – Hogy megy a munka? – Azt hiszem, egész jól. Moira sokat segít. – És én miben segíthetek? – Azt szeretném megkérdezni, elfogadná-e a betegkártyámat, mert jobban örülnék, ha egy nő lenne a háziorvosom. – Hogyne. Töltse ki az adatlapot, és nézzen be hozzám a rendelési idő előtt vagy után! Vagy van valami sürgős? – Nincs – tiltakozott Fiona. – Pillanatnyilag egészséges vagyok. – Örömmel hallom – nevetett Maggie. – Ebben a szobában ritkán hallani ilyet. – Érthető. De nem tartom fel tovább, mert nekem is dolgom van. Még meg kell csinálnom az ügyeleti beosztást. – Inkább maga, mint én – húzta el a száját Maggie. – Szóljak az asszisztensnőnek, hogy küldheti az első beteget? – Nem. Még kell öt perc, amíg átfutom a postát. Miután Fiona betette maga mögött az ajtót, Maggie leült az íróasztalához, hogy megnézze az aznap érkezett laboratóriumi jelentéseket. Köztük Ingrid édesanyjának, Ellen Petersnek a vérvizsgálati eredményét, aki aznapra jelentkezett be hozzá. Ám a listán az első beteg Nadine Harrington volt, egy középkorú asszony, aki a férje, Bob kíséretében érkezett. Maggie-nek nyomban feltűnt, hogy Nadine sápadt és nyugtalan, a tekintete idegesen rebben ide-oda, mintha attól félne, hogy figyelik.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Jó napot! – üdvözölte őket Maggie, s miután mindketten helyet foglaltak, megkérdezte: – Miben segíthetek? – A feleségem depressziójáról van szó – felelte komoran Bob. – A klausztrofóbiája rosszabb, mint valaha. Már sehová sem jár. Ide is alig tudtam elcipelni. – Legutóbb egészen jól érezte magát – fordult Maggie az asszonyhoz. – Mi történt, hogy megint rosszabbodott az állapota? – Összeveszett az egyik szomszédasszonnyal – magyarázta Bob. – Pánikrohamot kapott, és nem tudott aludni. Elmentünk Neville doktorhoz, aki másféle gyógyszert írt fel. – Mikor volt ez? – Két-három hete. Maga akkor épp szabadnapos volt. Mindenesetre úgy látom, hogy ezek az új tabletták nem segítenek. A számítógép képernyőjén Maggie ellenőrizte, hogy Sam mit írt fel az asszonynak. – Mondja el, Nadine, mi a baj! – hajolt előre a doktornő. Az asszonynak könnyek szöktek a szemébe, és némán megrázta a fejét. – A depresszió – kesergett Bob. – Vannak olyan napok, hogy reggel ki sem kel az ágyból, vagy ha igen, akkor csak üldögél, és sír. – És milyen az étvágya? – Mivel Maggie nem tudta szóra bírni Nadine-t, a kérdéseit egyenesen Bobhoz intézte. – Annyit eszik, mint egy kismadár. – Mi van az alvással? – Hamar elnyomja az álom, de hajnali kettőkor felébred, és sokszor képtelen visszaaludni. Maggie ismét Nadine felé fordult. Az asszony tekintetéből néma kétségbeesés sugárzott. – Felírok egy másik gyógyszert, attól majd jobban alszik. De továbbra is szedje az antidepresszánsokat! – Szünetet tartott. – Szedi őket, ugye? Bob válaszolt a felesége helyett: – Nem, Hudson doktornő. Abbahagytuk, amikor Neville doktor felírta azt a másik orvosságot. – Biztos vagyok benne, hogy Neville doktor azt csak kiegészítőnek szánta az antidepresszáns mellé – magyarázta türelmesen Maggie. – Erről egy szót sem szólt. – Akkor nyomban kezdje el újra szedni! Felírok belőle még egy dobozzal, és szeretném, ha két hét múlva ismét eljönnének. Kérem, egyeztessenek időpontot az asszisztensnővel. – Rendben, Hudson doktornő. Köszönjük. A Harrington házaspár elhagyta a rendelőt anélkül, hogy Nadine egyetlen szót szólt volna. Délelőtt az utolsó beteg Ingrid édesanyja, Ellen Peters volt. Gyakran fájt a nyaka és a válla, ezért nemrég felkereste Maggie-t. Étvágya nem volt, és sokat fogyott, ezenkívül kimerültségről panaszkodott. Maggie vérvizsgálatra utalta be, és most ennek az eredményét akarta megbeszélni vele.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Mi újság? – kérdezte az asszonyt, aki kínosan lassú léptekkel bevánszorgott, majd óvatosan leült. – Semmi különös – felelte Ellen. – A felírt fájdalomcsillapító jóformán semmit sem hatott. Reggelente szinte alig tudok mozogni, annyira merevek a végtagjaim. – Úgy tűnik, megtaláltuk a baj okát. A vérvizsgálatból kiderült, hogy feltehetően sokízületi gyulladásban szenved. De azért elküldöm egy szakorvoshoz, hogy erősítse meg a diagnózist. Az illető valószínűleg izombiopsziát fog javasolni. Addig is felírok egy szteroidot. Ellen arcára kiült az aggodalom. – Ennek egyáltalán nem örülök. Szörnyű dolgokat hallani a szteroidokról. – Meglátja, a gyógyszertől hamarosan sokkal jobban érzi majd magát – magyarázta türelmesen Maggie. – Egy idő után talán a dózis is csökkenthető. Ezenkívül szeretném beutalni a szemészetre is. Ellen meglepetten nézett fel, de nyomban fájdalmasan összerezzent. – Miért? – Egyszerű óvintézkedés – magyarázta Maggie. – Ennél a betegségnél néha a szem is károsodhat, ezért jobb, ha ellenőrizzük. Ezenkívül a hemoglobin-értéke is nagyon alacsony, ami vérszegénységre utal. Felírok egy vaskészítményt. Van valami kérdése? – Én... – Az asszony láthatóan zavarban volt. – Meggyógyulok? – Amint mondtam, a szteroid hamarosan enyhíti a fájdalmait. Azt tanácsolom, hogy még ma kezdje el szedni, és a szakorvost is minél előbb keresse fel. Amennyiben további panaszok jelentkeznének, ne habozzon eljönni hozzám! – Rendben van, Hudson doktornő... Köszönöm. – Ellen Peters szemlátomást leverten távozott. Maggie felsóhajtott, nyújtózott egyet, majd megnyomta a berregőt. – Igen, Hudson doktornő? – Van még valaki? – Nincs. – Rendben. Neville doktor már végzett? – Igen. Azt hiszem, a társalgóban van. – Köszönöm.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

3. FEJEZET – Épp most járt nálam Ellen Peters – kezdte Maggie. – Ellen Peters? Hiszen ő az én betegem. – Sam töltött két csésze kávét, és az egyiket Maggie-nek nyújtotta. – Én kezeltem, amikor szabadságon voltál. Rettenetesen fájt a válla és a nyaka, A vérvizsgálat eredménye sokízületi gyulladásra utal. Sam kérdően nézett a kolléganőjére. – Milyen lépéseket tettél? – John Temple-hez irányítottam, és szteroidot írtam fel neki. Ezenkívül elküldtem egy szemészhez. – Köszönöm. Ellen hogyan fogadta a hírt? – Nem örült a szteroidnak. Ráadásul erős fájdalmai vannak... – Maggie elhallgatott. – Majd odafigyelek rá. Furcsa, hogy éveken át kezelünk egy beteget, és amikor valami komoly baja lesz, távol vagyunk, és a kollégának kell ellátnia. – Gyakran előfordul – bólintott Maggie. – Ha már itt tartunk, Nadine Harrington is járt ma nálam. – Nadine Harrington... – Sam töprengve összevonta a szemöldökét. – Ja, már tudom! Nemrég felkeresett. Mi van vele? – Hosszú kórtörténet, klausztrofóbiával, pánikrohamokkal és depresszióval fűszerezve. – Maggie lerogyott az egyik karosszékbe, és kortyolgatni kezdte a kávéját. – Igen – bólogatott Sam. – Most már emlékszem. Nagyon izgatott volt, ezért írtam neki egy enyhe nyugtatót. – Oldalról Maggie-re sandított. – Volt vele valami gond? – Nem, tulajdonképpen nem. – Az asszony vállat vont. – Inkább azzal volt a baj, hogy Nadine abbahagyta az antidepresszáns szedését. – Hogyhogy? – hökkent meg Sam. – A férje azt állította, így rendelted. Nadine egy szót sem szólt. – Nem igaz – tiltakozott Sam. – Azt mondtam, hogy a nyugtatót szedje a másik gyógyszer mellett. – Gondoltam. – Azt hittem, a férje megértette az utasításaimat, de nyilván nem fejeztem ki magam elég világosan. Sajnálom. – Semmi baj. Előfordulnak hasonló félreértések, ha mások betegét kezeljük. Nem ismerjük olyan jól, mint a sajátunkat. – Hogyan rendezted el a dolgot? – kérdezte kíváncsian Sam. – Többször elismételtem az utasításaimat, hogy biztosan megértsék. De talán fel kellett volna írnom egy papírra, és odaadnom Bob Harringtonnak. Általában pontosan adja be Nadine gyógyszereit, de néha összezavarodik. – Maggie kortyolt egyet a kávéjából. – Van már ötleted a hétvégére? Sam épp egy receptet írt, de most felpillantott.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Igen, arra gondoltam... tehetnék egy hosszú sétát a kutyákkal. Útközben piknikeznénk, aztán nálam ennénk egy jó bolognait. Mit szólsz hozzá? – Jól hangzik. – Maggie nyelt egyet, mert hirtelen elemi erővel törtek rá a fájó emlékek. – Kétlem, hogy mindegyik gyereknek tetszene – nevetett Sam. – Valamelyikük biztosan mást akar, de nem lehet mindenkinek a kedvére tenni. – Igaz. – Maggie egy darabig a csészéjét bámulta, aztán felugrott. – Indulok is, mert még meg kell látogatnom néhány beteget. Lehajtott fejjel kisietett a társalgóból, és tudta, hogy a férfi csodálkozva bámul utána. Nem mintha neki nem lett volna kedve a közös programhoz Sammel és a gyerekekkel. Ellenkezőleg. Egy ki mozgás a szabadban mindenkinek jót fog tenni. Ám a séta és a piknik említésére olyan elevenen látta maga előtt Davidet, hogy szinte beleszédült. Az egyik pillanatban még jól volt, a következőben összecsaptak fölötte a gyász hullámai. Bármi kiválthatta ezeket a hirtelen hangulatváltozásokat – beszélgetés a múltról, valamilyen zene, a frissen vágott fű szaga, vagy nyári estéken a szabad tűzön sülő hús illata. Tulajdonképpen egyre ritkábban fordult elő, de olyankor Maggie teljesen elveszítette a fejét. Megkereste a kórlapokat, fogta a kabátját meg slusszkulcsot, és lesietett a lépcsőn a hátsó bejárathoz. Így elkerülhette, hogy összefusson valamelyik asszisztensnővel vagy beteggel. Először egy fiatal, kisgyerekes anyát látogatott meg, aki Millbury másik végében, a parti őrség régi házában lakott. A következő beteg az egyik környező faluban élt. A idős hölgy súlyos csontritkulás miatt ágyban feküdt, és akut tüdővizenyő lépett fel nála. Visszafelé Millburybe Maggie elhajtott egy ház mellett, ahol a kapuban egy asztalra állított vödörben dáliák és krizantémok pompáztak. Egy hirtelen indíttatásnak engedve megállt, elvett egy csokrot, és a pénzt az odakészített edénybe tette. Innen csak öt percre volt a St. Peter és St. Paul templom, ahol az esküvőjüket tartották, a gyerekeket keresztelték, és ahol Davidet eltemették. Maggie leparkolt a keskeny utcában a borostyánnal befuttatott temetőfal mellett. Fogta a virágot, és belépett a kapun. Napsugarak és árnyékok játszottak az út kőlapjain, amelyek a régi, mohával benőtt sírok közt a temető templom mögött húzódó részéhez vezettek. A sírkövek itt újak voltak – fekete gránitból vagy márványozott, barna kőből készültek. David sírja a sor végén egy tiszafa mellett emelkedett, épp odasütött a nap. Egy csokor fonnyadt margaréta kókadozott egy edényben a fekete, aranybetűs sírkő alatt. Még Jessica hozta David születésnapjára. Maggie kidobta a hervadt virágokat, és a templomfalnál lévő vízcsapból friss vizet töltött az edénybe. Azután letérdelt a fűbe a sír mellé, és ízlésesen elrendezte a sötétpiros dáliákat meg az aranysárga krizantémokat. A temetőben néma csönd uralkodott, csak a méhek zümmögése vagy az úton időnként elhaladó autók zaja hallatszott. David temetésén a mostanihoz hasonlóan meleg, napos idő volt. A templomot körülölelő sárga és rozsdavörös levelű fák élesen kirajzolódtak a sötétkék ég hátterében. Maggie egyébként alig

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

emlékezett arra a napra, csak gépiesen tette, amit kellett. David halálát követően Sam kezébe vette a rendelő ügyeinek intézését. Szinte hihetetlen, hogy azóta már egy év telt el, noha Maggie néha úgy érezte, ez volt élete leghosszabb és legnehezebb időszaka. Tulajdonképpen olyan volt, mintha már két éve elveszítette volna Davidet, mivel a férfi élete utolsó évében, miközben a rákkal harcolt, amely végül is legyőzte, csak árnyéka volt egykori önmagának. Maggie érezte, hogy minden egyes nappal egy kicsit távolabb kerül tőle. Akkoriban úgy gondolta, hogy felkészült a férje halálára, mégis nagyon megrendült, amikor az bekövetkezett. A gyerekek miatt erősnek kellett lennie, és a munkája bizonyos fokig feledtette vele a gyászt. Ám tulajdonképpen Sam volt az, aki ezen a nehéz időszakon átsegítette. Neki nyugodtan dühönghetett a sors igazságtalansága miatt, de szomorkodhatott is mellette. És amikor úgy tűnt, hogy nem bírja erővel, Sam segített a munkájában vagy a gyerekek körüli teendőkben. Maggie érezte, hogy lassan sikerül feldolgoznia a szörnyű csapást. Itt az ideje, hogy összeragassza élete cserépdarabkáit, és gondoljon a jövőre. Miután az utolsó szál virágot is betette a vázába, leült a sarkára, és szemügyre vette a csokrot. Biztos, hogy tetszene Davidnek. A krizantém volt a kedvenc virága: szívós és erőteljes, mondogatta. Akárcsak ő maga, gondolta Maggie. Felállt, és a szemébe szökő könnyek fátyolán át nézte David végső nyughelyét. Azután elindult, és egy utolsó pillantást vetve a színes virágokkal díszített néma sírra, kilépett a temető kapuján. – Egészséges, mint a makk. – Maggie felegyenesedett, és a nyaka köré kanyarította a sztetoszkópot. – Van valami, amit tudnom kell, mielőtt a régi háziorvosa elküldi a kórlapját? – Fiona a rendelési idő előtt jelentkezett a vizsgálatra. – Esetleg valamilyen allergia? – Szénanáthám van, de ez ebben az évszakban nem okoz gondot. És amikor még szedtem a fogamzásgátlót, néha migrénes rohamaim voltak. – Már nem szedi? – pillantott fel Maggie a jegyzeteiből. Fiona a fejét rázta. – Körülbelül egy éve lett vége a kapcsolatomnak, és a szakítás után feleslegesnek tartottam, hogy gyógyszerrel terheljem a szervezetemet. – Okos döntés. Tehát most senki sincs az életében? – Nincs. Szabad vagyok, és élvezem. Persze, ha jönne az igazi... De egyelőre még a kollégáim szerteágazó kapcsolatrendszerét próbálom átlátni. – Figyelmeztettem, hogy nem lesz könnyű dolga – nevetett Maggie. – Időközben azért néhány dolgot kiderítettem. Az ember könnyen kerül kínos helyzetbe, ha nem tudja, ki kivel van, vagy volt együtt. – Ha nem biztos valamiben, nyugodtan kérdezze csak meg! – Köszönöm. – Fiona bólintott, aztán hozzátette: – Ha már említette... lenne valami... Maggie felnézett a számítógép képernyőjéről. – Igen? Fiona habozott. – Maga és Neville doktor...

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Mi van velünk? – szaladt ráncba Maggie homloka. – Azon tűnődtem, vajon... – Elhallgatott. – Együtt vannak? – bökte ki végül. – Te jó ég, dehogy! – kiáltotta Maggie. – Elnézést, valószínűleg elhamarkodottan következtettem. Tudom, hogy a férjét elveszítette, és Neville doktor meg maga... – Jó barátok vagyunk, de semmi több – felelte higgadtan Maggie. – Vagy úgy. – Fiona bólintott. – Sajnálom. De nemcsak én gondoltam így... A többiekben is felmerült... – Akkor őket is felvilágosíthatja a tévedésükről – vágott közbe Maggie. – Igen. – Fiona elmosolyodott. – Azért nem vegye rossz néven tőlük! Az emberek szívesen találgatnak, jóllehet többnyire Jonnal kapcsolatban. El kell ismerni, hogy hihetetlenül jóképű férfi. – Tagadhatatlan – bólintott Maggie. – De felesleges közölnie vele, mert Jon pontosan tudja. – Nem Jonról beszéltem, hanem Neville doktorról. – Ó! Maggie-nek elakadt a szava. – Nem is értem, miért van még mindig egyedül – folytatta Fiona. – Úgy látszik, ezen a szigeten vakok a nők. – Talán nem akar új kapcsolatot. – Úgy érti, hogy aki egyszer megégette magát, az fél a tűztől? – vonta fel Fiona a szemöldökét. – Tapasztalataim szerint a nők kedvelik az ilyen nehéz eseteket. – Lehetséges. Maggie nyugtalanul nézett a távozó Fiona után. Furcsa érzéseket keltett benne ez a beszélgetés. Számítania kellett volna rá, hogy megindul a szóbeszéd a kollégák között vele és Sammel kapcsolatban. Elvégre nagyon sok időt töltenek együtt. De hát neki ő a legjobb barátja, és már egy örökkévalóság óta ismeri. Annak idején négyesben is gyakran találkoztak és szerveztek közös programokat a gyerekekkel. Tulajdonképpen magától értetődő, hogy keresik egymás társaságát. Talán mindketten a múltba kapaszkodunk, gondolta Maggie. Az viszont biztos, hogy nem táplálunk egymás iránt romantikus érzéseket. Az asszony úgy vélte, hogy a szerelemben mindig kell valami titokzatosság. Sam és ő már sok mindent végigcsináltak együtt, megosztották egymással a gyászt és fájdalmat, s már semmi újat sem fedezhetnek fel a másikban. A berregő hangja riasztotta fel a töprengéséből. Maggie megnyomta a gombot. – Igen, Jackie? Mi az? – Kaptunk egy sürgős hívást. Alison Scott már megint vérzik. – Mennyi idős terhes? – Tizenegy hetes. Mondtam neki, hogy feküdjön le, és polcolja fel a lábát. – Közölje vele, hogy mindjárt ott leszek! Van vele valaki? – Igen, a férje. Ő telefonált. – Rendben, köszönöm – felelte Maggie. Alison és Rory a tengerparti út mellett egy farmon élt. Többszöri vetélés után Alison most ismét gyereket várt.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

A mezőgazdaságban mutatkozó értékesítési nehézségek miatt Rory nemrég eladta a fejősteheneit, és helyette repcét meg lent vetett. Ezenkívül a fiatal házaspár kialakított a régi farmházban egy falatozót, ahol Rory vezette a konyhát, míg Alison a pajtában befőttet, savanyúságot és száraz virágot árult. Amikor Maggie megérkezett, több autó parkolt az udvaron. Egy középkorú házaspár épp akkor lépett ki a házból, és az elfogyasztott reggelit dicsérte. – Bőséges a választék – mondta az asszony. – Grapefruit, müzli, tojás, sonka, kolbász, gomba, paradicsom... – És házi kenyér – egészítette ki a férje. – Igen, és végül pirítós narancslekvárral. Maggie elmosolyodott. – Összefut a számban a nyál. – Ebben pillanatban Rory tűnt fel az ajtóban. – Jó napot! – fordult feléje az asszony. – Jó napot, doktornő! A vendégek már a kocsi csomagtartójában pakoltak, de most a férfi meghökkenve kiegyenesedett. – Doktornő? – Igen – felelte szívélyesen Maggie. – Élvezzék a nyaralást, de vigyázzanak a koleszterinszintjükre! – tette hozzá tréfásan, majd követte Roryt a házba. – Jó, hogy nem volt itt, amikor reggeliztek – szólt hátra a férfi a válla fölött, miközben megindult felfelé a lépcsőn. – Valószínűleg igaza van – felelte szárazon Maggie. – Hogy van Alison? – Pihen. Rory végigment a keskeny folyósón, majd kinyitott egy ajtót. – Alison, drágám – mondta kedvesen. – Megérkezett Maggie. – Előreengedte a doktornőt. Lentről hangok szűrődtek fel. – Valószínűleg a többi vendég is indulni készül – dörmögte a férfi. – Csak menjen le hozzájuk nyugodtan! – nógatta Maggie. Alison ágyban feküdt, a lába alatt párnák. Soványnak és fáradtnak látszott, a szeme kivörösödött. – Jó napot! – üdvözölte a doktornő, és letette az orvosi táskáját az egyik székre. – Jaj, Maggie! – sírta el magát Alison. – Megint elmegy a gyerek. – Ne gondoljon mindjárt a legrosszabbra! – Maggie leült az ágy szélére, és megfogta a fiatalasszony kezét. – Mondja el, mi történt! – A szokásos. – Alison megtörölte a szemét, és kifújta az orrát. – Amikor felkeltem, már fájt a hátam, és a fürdőszobában észrevettem, hogy vérzek. Nem akarom elveszíteni ezt a babát is! Egész sokáig kihúztam, és már kezdtem reménykedni, hogy ezúttal sikerül. – Reméljük, hogy így lesz – csitította Maggie. – Most először is megvizsgálom. Miután végzett, kezet mosott a szoba Sarkában lévő mosdónál. – Pillanatnyilag nem olyan nagy a baj – jelentette ki. – Ha sokat pihen, jók az esélyei. De szigorú ágynyugalomra van szüksége. – Megígérem, hogy feküdni fogok.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– A földszintre sem mehet le, hogy segédkezzen a konyhán, vagy bármi mást csináljon. – Nem, semmi esetre sem. Felvettük Mrs. Higgset, majd ő segít Rorynak. A szárazvirágok meg várhatnak egy ideig. – Kérdőn Maggie-re nézett. – Nem kell kórházba mennem? – Pillanatnyilag nem. De a biztonság kedvéért adok egy injekciót. – A doktornő beadta az injekciót, majd becsukta az orvosi táskáját. – Pár nap múlva kellene csináltatnia egy ultrahangos vizsgálatot. Most azonban az a legfontosabb, hogy kímélje magát. Hamarosan újra benézek, de ha nyugtalanítja valami, azonnal telefonáljon, rendben? – Igen. És köszönöm. Maggie lement a konyhába, és ott találta Roryt, valamint Mrs. Higgset. Mindketten aggódva pillantottak rá. – Hogy van szegény kis báránykám? – kérdezte Mrs. Higgs. – Pihen – felelte Maggie. – A lelkére kötöttem, hogy a következő pár napban szigorúan feküdnie kell. Miután Mrs. Higgs a takarítóeszközökkel a kezében elhagyta a konyhát, Maggie Roryhoz fordult. – Jól van a baba? – kérdezte szorongva a férfi. – Remélem, igen. Adtam Alisonnak egy injekciót, az segíteni fog. De csakugyan pihennie kell. Azt hiszem, megértette, mennyire fontos, hogy betartsa az utasításaimat, de azért maga ne tévessze szem elől! Nem szabad leszaladnia a lépcsőn, ha hirtelen eszébe jut valami elintéznivaló. – Rendben, de biztos vagyok benne, hogy nagyon fog vigyázni. Rettenetesen vágyunk erre a gyerekre. – Tudom. – Maggie megnyugtatóan a férfi karjára tette a kezét. – És mindent megteszünk, hogy ezúttal ne történjen semmi baj. Elbúcsúzott, majd sietve kocsiba ült, és visszahajtott a rendelőbe. A váróterem addigra zsúfolásig megtelt betegekkel, a gyerekek nyűgösködtek, és a felnőttek is kezdték elveszíteni a türelmüket. Maggie elszántan kihúzta magát, és munkához látott.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

4. FEJEZET Sam körülnézett a konyhában, és azon töprengett, vajon mit felejtett el. Beszerezte Emma és Richard minden kedves ételét és italát, a kólától a chipsen, a csirkeérméken és a nudlin át egészen a fagylaltig. A válását követően gyakran volt ügyeletes éjszaka vagy a hétvégéken, ezért csak ritkán jöhettek hozzá a gyerekek. Ám amióta a szigeten kialakult a közös ügyeleti rendszer, mindenkinek egyszerűbb lett az élete. Sam szerette a gyerekeit, és bántotta, hogy nem vehet részt jobban az életükben. Tulajdonképpen ezt sokkal jobban fájlalta, mint hogy el kellett válnia Claire-től. Miután Luke Tyler elhagyta az első feleségét, mondván, hogy még mindig Claire-t szereti, Sam és Claire között mindennapossá váltak a veszekedések. Tyler lépése megadta a kegyelemdöfést a házasságuknak. Amikor Claire elhagyta Samet, Richard nyolc–, Emma pedig ötéves volt. A férfi beleegyezett a válásba, amelynek kimondása után egy hónappal Claire és Luke Tyler összeházasodott. Ebben a nehéz időszakban Samnek egyedül a munka, valamint a Maggie-hez és Davidhez fűződő barátsága segített. Amikor már kezdett újra egyenesbe jönni az élete, Davidnél megállapították a rákot. Most Samen volt a sor, hogy támaszt nyújtson a barátainak. A kocsiajtó csapódása felrezzentette gondolataiból. Mire kiért az előszobába, Emma már beviharzott az ajtón. – Szia, apa! – kiáltotta. – Hogy vagy? – Jól, édesem. – Sam magához szorította a kislányt. – És te? Hadd nézzelek! – Figyelmesen szemügyre vette Emmát, aki fekete nadrágot, csíkos pulóvert, fekete bársonykalapot és csizmát viselt. Sötét hajával és barna szemével az apjára hasonlított, míg Richard, aki időközben szintén belépett az előszobába, világos bőrével és szürke szemével az anyjára ütött. – Jól nézel ki – állapította meg Sam, és csókot nyomott, a kislány orrára. Azután kitárta a karját Richard felé. A fiú egy kicsit habozott, de aztán boldogan hozzásimult. Sam gombócot érzett a torkában, amikor újra elengedte a gyerekeit. Felnézett, és megpillantotta az ajtóban álló Claire-t. Mögötte, a kapu előtt ott csillogottvillogott egy tűzpiros cabrio. A tökéletes frizurájú, elegánsan öltözött asszony közönyösen állta a tekintetét. Sam torkából eltűnt a gombóc. – Szia! Hogy vagy? – Sietek. Ebédre vendégeket várunk. – Akkor nem is tartóztatlak. Holnap én vigyem haza a gyerekeket? Claire bólintott. – Hat felé jó lesz? – Rendben. A gyerekekkel együtt a kapuig kísérték az asszonyt. Már duruzsolt a motor, amikor Claire leengedte a kocsi ablakát. – Sziasztok, édeseim! – kiáltotta.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Szia, mami! Az asszony intett karcsú, napbarnított kezével, és már ott sem volt. – Mit csinálunk ma? – kérdezte izgatottan Emma, amikor visszamentek a házba. – Használhatom a számítógépedet? – kérdezte Richard. – Nemsokára átjön Maggie Jessicával és Williammel – közölte Sam. – Szuper! – kiáltotta Emma. – Kirándulunk valahová? Hozzák a kutyákat is? – Igen – felelte nevetve az apja. – Gondoltuk, talán sétálunk egyet a dombokon, utána pedig piknikezünk a tengerparton. – Klassz – lelkendezett Emma. – Neked is megfelel? – simogatta meg Sam a fia haját. Richard bólintott. – De addig számítógépezhetek? – Persze. – Kösz. – A fiú szünetet tartott, majd hozzáfűzte: – Szeretem Maggie-t. Wills néha idegesít egy kicsit, de Maggie kedves. Sokáig tartott, amíg felértek a legmagasabb pontra, de a kilátás kárpótolta őket a fáradságért. A gyerekek a kutyákkal szaladgáltak és bolondoztak. Maggie és Sam viszont megállt, hogy újra lélegzethez jusson, és hogy gyönyörködjön a panorámában. Alattuk lankás dombok terültek el; a buja zöld mezők és a mezőgazdasági területek egészen a távoli tengerparti sziklákig nyúltak. Mögöttük húzódott a végtelen, kobaltkék tenger, amely a párás szemhatáron egybeolvadt az éggel. Balról Blackgang Chine sziklái látszottak, míg a másik irányban Freshwater Bay fölött meredek, hófehér mészkőfal tört a magasba. – Szerencsések vagyunk, hogy itt élhetünk – jegyezte meg Maggie, miközben a kezével beárnyékolta a szemét. – Igen – bólintott Sam. – Nem tudom elképzelni, hogy valaki elköltözzön innen, ha egyszer itt lakott. – Sosem gondoltál arra, hogy visszatérj a szárazföldre? Maggie oldalról a férfira sandított. Remekül festett a farmernadrágban és a gyapjú kabátban. A haja a széltől még kócosabb volt, mint máskor. Sam a fejét rázta. – Nem, soha. Miért is tenném? Elvégre minden ideköt, a gyerekeim, a munkám. Nem is beszélve a legjobb barátomról. – A férfi szünetet tartott. – És te? – Én? – nézett rá megrökönyödve Maggie. – Hogy érted? – Sosem gondoltál rá, hogy elköltözz innen? – Te jó ég, dehogy! Itt vannak a gyökereim meg minden, ami számít. Ráadásul ha egyszer elmennék, sosem jönnék vissza, mert félnék a fájdalmas emlékektől. Itt megtanulok együtt élni a múlttal. – Le a kalappal előtted – jegyezte meg halkan Sam. – Olykor-olykor még vannak rossz pillanataim – vetette közbe Maggie. – Érthető... – De úgy érzem, egyre ritkábban. – És mi van a gyerekekkel? – Sam megfordult, és figyelte a fenyőerdőben a kutyákkal hancúrozó gyerekeket.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Sokkal jobban vannak. Willsnek megszűntek az éjszakai rémálmai, és Jessica újra képes beszélni Davidről. Azt hiszem, rálépett a gyógyulás útjára. – Örülök neki. Elindultak egymás mellett az egyenetlen, köves ösvényen. – És te? – kérdezte egy kis idő múlva Maggie. – Túl vagy rajta? Sam rögtön tudta, Maggie mire céloz, noha ez a téma csak ritkán került szóba köztük. – Azt hiszem, igen. Muszáj, különben a múlt rabjai maradunk. Most már tárgyilagosan, higgadtan tudok Claire-re nézni. Például ma reggel is, amikor elhozta a gyerekeket. Mintha egy idegennel találkoztam volna, nem pedig azzal a személlyel, akivel valaha együtt éltem. – Biztos, hogy előbb vagy utóbb találkozol az igazival. Valahol van valaki, aki terád vár. – Talán. – Sam vállat vont, és pár percig hallgattak. – De ugyanez igaz rád is – szólalt meg egy kis idő múlva. – Kétlem – rázta meg a fejét Maggie. – De hiszen még fiatal vagy. – Ennek ellenére. – Az asszony szorosabban összehúzta magán a kabátot, amikor a szél belekapott a hajába. – Valahogy nem tudom elképzelni – folytatta. – David és én a születésünk óta ismertük egymást. Már az óvodában is együtt játszottunk, egyszerre kezdtük el az iskolát, és együtt mentünk gimnáziumba. Magától értetődő volt, hogy összeházasodunk. Mással egyszerűen nem éreztem jól magam. – Egy új kapcsolat természetesen más lenne – vélekedett Sam. – De ez nem jelenti, hogy rosszabb. Szerintem David sem akarná, hogy a hátralévő éveidet magányosan töltsd. – Miért lennék magányos? Elvégre itt vannak gyerekeim. – Most még igen, de meddig? A gyerekeknek a saját életüket kell élniük, és egy nap majd elmennek. – Gondolod, addigra olyan öreg leszek, hogy a kutya sem fog rám nézni? – húzta el a száját fanyar félmosolyra Maggie. – Nem, természetesen nem – tiltakozott Sam. – De gondolnod kell magadra is. – Épp te beszélsz! Mióta vagy egyedül? Három éve? – Négy. – Na látod. És ez alatt az idő alatt hány nővel randevúztál? – Kettővel. – Tényleg? – nézett rá meghökkenve Maggie. – Nem is mesélted. – Mert nem volt fontos. – Sam zavartnak tűnt. – Jobban mondva mindegyik kész katasztrófának bizonyult. Nem a nők, hanem a kapcsolat. Nevettek. A kutyák elrohantak mellettük, nyomukban a gyerekekkel. A keskeny, köves ösvény egyenesen a tengerparti útig vezetett, azután a földeken át a sziklákig, és végül le a partra. A kutyák végig előttük loholtak. Apály volt. A vizes homokot tengeri moszatok borították, és itt-ott néhány hordalékfa is hevert. Magason fölöttük sirályok köröztek, és hangosan rikoltoztak.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

A tengerből kiálló sziklákon kormoránok gubbasztottak, és várták a megfelelő pillanatot, hogy alábukjanak a hullámokba. – A sziklák alatt fogunk piknikezni – jelentette ki Sam. Megindultak a kemény, nedves homokon egy védett hely felé, ahol a szirtek alatt körkörösen elrendezett kövek sorakoztak. – Farkaséhes vagyok – elégedetlenkedett William. – Mikor eszünk már? – Te mindig farkaséhes vagy – vágott vissza gonoszkodva Jessica. – Én is éhes vagyok – jelentette ki Richard, és letörölt a szemüvegéről pár vízcseppet. – Én is – csatlakozott mosolyogva Sam az előtte szólókhoz. – Biztosan a friss levegő miatt. Gyere, Wills, fussunk versenyt a kövekig! Maggie és a lányok nézték, ahogy Sam, a fiúk és a kutyák végigszaladtak a parton. Jó volt látni, hogy mindannyian jókedvűek. Maggie a víz felé fordult, kitárta a karját, és teleszívta a tüdejét friss, tengeri levegővel. Aztán érezte, hogy valaki a kabátja ujját rángatja. Emma volt az. – Nagyon jó itt – mondta a kislány, és nagyot sóhajtott. Arca a fekete kalap alatt kipirult, a szeme fénylett. – Mi sosem megyünk sétálni. – Miért nem? – kérdezte Jessica. – A mama nem szeret lemenni a partra – felelte Emma. – Luke-nak pedig rengeteg a dolga. – De van saját pónid, ugye? Jessica hangjában irigység csengett, és Maggie gyors pillantást vetett a lányára. Emma bólintott. – Igen. – Megint sóhajtott. – Szeretem Mr. Snow-t, de néha azt kívánom, bárcsak a mama és Luke jobban ráérne. – Tulajdonképpen mit csinál a mamád? – kérdezte Jessica. – Nem tudom pontosan – felelte Emma. – Folyton fogadásokra jár, meg bevásárolni. Azt hiszem, segít Luke-nak az üzletben. – Neked is rengeteg a dolgod, ugye, anya? – Bizony – ismerte el Maggie. – De ti ennek ellenére kirándulni meg piknikezni jártok – mondta sóvárogva Emma. – Gyertek! – szólt rá Maggie a lányokra. – Menjünk, és térítsük észre a fiúkat és a kutyákat, különben sohasem eszünk. Mindannyian hátizsákot cipeltek, amelyek tömve voltak szendviccsel, chipsszel, csokoládés keksszel és gyümölccsel. Ezenkívül mindegyik hátizsákban volt egy üveg narancslé vagy kóla. Letelepedtek egy sziklák által védett száraz, homokos helyre, és falatozni kezdtek. Maggie ráébredt, hogy ő is farkaséhes. David halála után sokáig alig volt étvágya, és mindenki sopánkodott, milyen sovány. De most a tengerparton ülve Sammel és a gyerekekkel hirtelen tökéletesen boldognak és kiegyensúlyozottnak érezte magát. Körülnézett, és azon tűnődött, vajon a többiek is így vannak-e ezzel.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

William átszellemült képpel rágcsált egy karamellás csokit. Emma a szendvicse maradékát odaadta Rexnek, a spánielnek, miközben Galaxy lihegve elnyúlt a homokon. A máskülönben sápadt Richard most kipirult arccal ült az egyik sziklán, és a tengert bámulta. Jessica egy kicsit távolabb kagylókat és köveket gyűjtött, pedig többnyire méltóságán alulinak tartotta az ilyen foglalatosságot. Sam egy hosszú, lapos kövön feküdt, a feje alatt a hátizsák. Lehunyta a szemét, és úgy pihent. Maggie-nek eszébe jutottak Fiona szavai, és alaposabban szemügyre vette a férfit. Klasszikus értelemben véve nem volt szép arca. A termete egy kissé zömök, és sötét haja már őszül a halántékán. Az orra enyhén ívelt, az álla határozott. Maggie tapasztalatból tudta, hogy a mosolyával képes a legjegesebb hangulatot is oldani. Mintha a férfi megérezte volna a tekintetét, kinyitotta a szemét, és feléje fordította az arcát. Azután felkönyökölt. – Mi a baj? – Semmi. – Furcsán néztél, mintha még sosem láttál volna. Maggie felnevetett. – Csak arra gondoltam, milyen nehéz leírni valakit, akit jól ismerünk. – Valószínűleg igazad van. – Sam rövid szünet után hozzátette: – Hogyan írnál le? – Hm. – Maggie oldalt hajtotta a fejét, és bíráló szemmel méregette a férfit. – Sajnálom, de azt kell mondanom, hogy köpcös vagy... Sam méltatlankodva felkiáltott, és talpra ugrott. Maggie ügyesen kikerülte, és hozzáfűzte: – És őszülsz... – Na, várj csak! A gyerekek legnagyobb örömére Sam megjátszott felháborodással Maggie után vetette magát, aki nevetve menekült előle. A szél belekapott a hajába, a sós levegő égette a bőrét, és ő újra úgy érezte magát, mint egy kamaszlány. Sam hamarosan utolérte. Maggie lihegve és nevetve felemelte a kezét. – Visszavonod? – kérdezte Sam, miközben az asszony megfordult, és gyorsan mászni kezdett felfelé a sziklán. Aztán körülnézett, és rájött, hogy csapdába esett. – Tehát? – Igen, igen, visszavonom – zihálta Maggie. – Akkor gyere le! – monda Sam, és a karját keresztbefonva nézett fel rá. – Hazamegyünk végre? – csendült fel váratlanul Jessica hangja, aki követte őket, és unott arccal bámulta a felnőttek féktelen jókedvét. – Haza? – Sam a kislány felé fordult. – Semmiképpen. Még nem is teniszeztünk. – Hogyan teniszezhetnénk? – kérdezte megvetően Jessica. – Labda és ütő nélkül? – És ez mi? – Sam előhúzott a zsebéből egy labdát. – Egy kicsit arrébb láttam hordalékfákat, amelyek kitűnően alkalmazhatók ütőnek. – És a csapatok? – kérdezte Jessica némi érdeklődéssel a hangjában. – Javaslom, hogy a fiúk a lányok ellen – mondta Sam.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Rendben. – Jessica bólintott. – Gyere már, anya! Meg kell mutatnunk a fiúknak, hogyan kell játszani. Azzal megfordult, és sietség nélkül elindult vissza a többiek felé. – Sam! – kiáltotta Maggie. – Igen? – Nem tudok lejönni. – Tényleg? – A férfi vigyorogva felvonta a szemöldökét. Azután feltette az egyik lábát a sziklára, hogy megtámaszkodjon, és kitárta a karját. – Gyere! Amikor Maggie megfogta a férfi meleg és erős kezét, elszállt minden félelme. Ugrott, Sam elkapta, de közben majdnem elveszítette az egyensúlyát. – Köszönöm. Egy percre Maggie Samhez simult. Erősnek és megnyugtatónak érezte a közelségét, és a pulóverén keresztül hallotta a szívdobogását. Már régen nem ölelte férfi. Elfeledettnek hitt érzések ébredtek benne. Pár másodpercig mozdulatlanul állt, azután megpróbált kibontakozni Sam karjaiból, de a férfi nem engedte. Egy kicsit eltartotta magától, és a szemébe nézett. – Maggie – suttogta. Tekintete zavarba hozta az asszonyt. Maggie szíve hirtelen őrült iramban kalapálni kezdett. – Nem szabad. – Úgy érezte, meg kell törnie a varázst. – A gyerekek... – A part felé pillantott. Sam halk sóhajjal elengedte, és némán visszaballagtak a többiekhez. A férfi közeledési kísérlete nagyon meglepte Maggie-t. Eddig egy szóval sem célzott rá, hogy barátságnál többet érezne iránta. Az asszony a játék közben azon tűnődött, hogy az imént történtek vajon befolyással lesznek-e a kapcsolatukra. Sam barátsága nagyon sokat jelentett neki, és semmi esetre sem szerette volna elveszíteni. A gyerekek egyre jobban belemelegedtek a játékba. Még az egyébként oly visszafogott Jessica is lelkesen szaladgált ide-oda a nedves homokon, hosszú, szőke haja röpködött a szélben. A gyerekek kiáltozása összekeveredett a sirályok rikoltozásával. Addig játszottak, amíg az árnyékok meg nem nyúltak. A lányok vonakodva beismerték, hogy a fiúk voltak a jobbak. – Legközelebb mi győzünk – zihálta Emma, és a homokra rogyva kapkodott levegő után. – Ugye, Maggie? – Persze – bólintott az asszony. – Azt hiszem, ideje hazamenni – vélekedett Sam. – Azt mondtad, hogy spagetti lesz vacsorára, ugye? – kérdezte felcsillanó szemmel William. – Bizony. Mindenki kapja fel a hátizsákját, és indulás! Kezd hűvösödni. Richard, vedd fel a kabátodat! – Melegem van – tiltakozott a fiú. – Pontosan ezért kell felvenned, mert megizzadtál, és így könnyen megfázhatsz – magyarázta Sam. – Maggie, minden rendben? A tekintetük találkozott.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Hogyne – felelte az asszony, és elfordította a fejét. Fáradtan, de jókedvűen libasorban megindultak a meredek, sziklás ösvényen, miközben a kutyák kimerülten poroszkáltak mögöttük. Megérkezett a dagály, egy szélroham felkorbácsolta a hullámokat, és a sziklákra szórta a homokot azon a helyen, ahol nemrég még ettek. A tengerpartra árnyék borult, komornak és elhagyatottnak látszott. A nap hamarosan lebukott a sziklák mögött, és erősen szürkült. Maggie fázósan felhúzta a dzsekije cipzárját.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

5. FEJEZET Maggie a recepciónál állt, és a kórlapokat nézegette, amikor Aimee Barnes, az egyik ápolónő belépett. – Örülök, hogy újra látom – üdvözölte Maggie. – Hogy van a keze? Már csak egy kötés utalt arra, hogy a nővérnek nemrég eltört a csuklója. – Köszönöm, sokkal jobban – mosolyodott el fáradtan Aimee. – Én is örülök, hogy ismét itt lehetek. – Ugye még nem is találkozott Fionával? – Maggie bemutatta egymásnak a két nőt. Miután Aimee elindult a kezelő felé, felbukkant Jon Turner. – Jó reggelt! Hogy telt a hétvége? – kérdezte Maggie. – Egész jól – mosolyodott el a férfi. – És neked? – Csodásan. – Maggie bólintott, majd az egyik asszisztensnőhöz fordult. – Lenne olyan kedves, és beküldené az első beteget, Jackie? – Előtte válthatnánk pár szót, doktornő? – Természetesen. Jöjjön csak! – A rendelőbe belépve Maggie letette az orvosi táskáját. – Miről van szó? – Nem tetszik a kartonok újfajta elrendezésére tett javaslat – közölte kerek perec Jackie. Maggie homloka ráncba szaladt. – Ezt nem inkább Fionával kellene megbeszélnie? – Csakhogy pontosan ő javasolta ezt a rendszert – háborgott Jackie. – Hónapok hosszú munkája volt, míg elrendeztem a kartonokat. Most beállít ide valaki, és mindent meg akar változtatni. – Többé-kevésbé szabad kezet adtunk Fionának az irodai munkát illetően. – Akkor rám már semmi szükség? – fakadt ki Jackie, és látszott, hogy mindjárt elsírja magát. – Szó sincs róla – csitította Maggie. – De ezt alaposabban meg kellene beszélni minden érintettel. Majd gondom lesz rá. – Köszönöm. – Nyomja még valami a szívét? – kérdezte Maggie, mivel Jackie semmi jelét nem adta, hogy távozni készülne. – Neville doktorral minden rendben? Maggie megrökönyödve pillantott rá. – Gondolom, igen. Miért? – Még nincs itt, és nem szokott késni. – Talán beteghez ment. – Lehetséges. – Jackie az ajtóhoz lépett, és még hozzátette: – De ugye jól van? Elvégre egyedül él, és... Senki sem venné észre, ha beteg lenne, vagy történne vele valami. – A hétvégén mindenesetre még jól volt – szögezte le Maggie. – A gyerekeinkkel együtt kirándultunk.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Tényleg? – kerekedett el Jackie szeme. – Jó lehetett. – Jó is volt. Ha nincs más mondanivalója, akkor talán elkezdhetnénk a rendelést? – kérdezte Maggie árnyalatnyi türelmetlenséggel a hangjában. – Hogyne. Máris küldöm az első beteget. – Jackie sokatmondó mosollyal távozott. Maggie felsóhajtott, levette a kabátját, és az ajtón lévő fogasra akasztotta. Fionának láthatóan igaza van, a munkatársait foglalkoztatja Samhez fűződő kapcsolata. Tenni kell valamit, hogy megállítsa a pletykát. És tekintve a hétvégén történteket, minél hamarabb, annál jobb, mert mintha maga Sam is tévedésben lenne. Jóllehet a kurta közjáték után a férfi ugyanúgy viselkedett, mint korábban. Ami őt illeti, soha még csak fel sem merült benne, hogy a barátságnál több is lehet közöttük. Nem, mintha visszataszítónak találná Samet, de annak idején mindkettőjüknek volt házastársa, és ez a kérdés fel sem merülhetett. Ám most, hogy minden megváltozott, Maggie már nem volt biztos az érzéseiben. Egyrészt úgy látta, hogy David halála után még korai lenne új kapcsolatba bonyolódnia. Másrészt megijesztették azok a heves érzések, amelyeket Sam közeledése váltott ki belőle. Ám egyvalamit biztosan tudott, hogy mindenképpen szeretné megőrizni ezt a barátságot. A kopogtatás megakasztotta a gondolataiban. Egy fiatalasszony lépett be egy kisfiúval. – Jó napot, Fran! – mosolyodott el Maggie. – Szia, Tom, hogy vagy? – Köhögök – jelentette komolyan a gyerek. – Folyton köhögök. – Megfázott – magyarázta az anyja. – És már hetek óta nem tud szabadulni ettől a mélyről jövő köhögéstől. – Gyakori nála ez, ugye? – kérdezte Maggie, és a képernyőn feltűnő feljegyzésekre pillantott. – Igen – bólintott az asszony. – Valahányszor megfázik, utána köhögni kezd. – A légzése sípoló? – Korábban nem tűnt fel, de ezúttal igen. Tegnap vettem észre, amikor a többi gyerekkel szaladgált. – Meg kell hallgatnom a mellkasodat, Tom. – Maggie felemelte az asztalról a sztetoszkópot. – Levennéd a kabátodat, és feltűrnéd a pólódat? Igen, így. Egy kicsit talán hideg lesz, de nem fáj. Maggie belefújt a sztetoszkóp végébe, hogy felmelegítse, mielőtt a kisfiú mellkasára tette volna. – Csiklandoz – mondta a kisfiú. – Tetszik hallani valamit? – kérdezte aztán kíváncsian. – Igen – bólintott Maggie. – Hallom a szívdobogásodat, és hallom, ahogy a hörgőid szörcsögnek. – Én is kipróbálhatom? – kérdezte Tom. – Hogyne. – Maggie a kisfiú fülébe dugta a sztetoszkóp végét, és a mellkasára helyezte. – Hallasz valamit? – kérdezte. – Valami tompa zajt.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Az a szívverésed – magyarázta a doktornő. – Ez a motor pumpálja az ereidbe a vért. – De szörcsögést nem hallok. – Az egy kicsit halkabb. Szeretném meghallgatni a hátadat is. Tom megfordult, az anyukája pedig felhúzta a pólóját. – Szörcsög? – kérdezte a kisfiú. – Igen, de csak egy kicsit. Miután Maggie végzett, Tom anyja megigazította a fia ruháját. – Gyanítom, hogy asztmáról lehet szó – mondta végül a doktornő, majd az asszony rémült arckifejezése láttán sietve hozzátette: – A helyzet nem súlyos, de a biztonság kedvéért felírok Tomnak egy inhalálószert. Meglátjuk, hogyan reagál rá, és akkor tisztább képet kapunk. – De ha csakugyan asztmáról van szó... Abból nem lehet kigyógyulni, ugye? – kérdezte nyugtalanul Fran. – A barátnőm is asztmás, és állandóan gyógyszert kell szednie. – Az asztma jól kézben tartható. Az inhalálószer megakadályozza a rohamokat. Egyelőre egy hónapon át naponta kétszer használja a sprayt. Azután szeretném, ha újra eljönnének. – Rendben van. Köszönjük szépen. – Az asszony átvette a receptet. – Gyere, kisfiam! – Viszlát, Tom! – búcsúzott Maggie. – Viszontlátásra! Miután anya és fia távozott, Maggie hívni akarta a következő beteget, de aztán meggondolta magát, és ehelyett beleszólt a telefonba: – Katie, Neville doktor megjött már? – Nem, még nem. – Köszönöm. A készülékre meredt. Hol lehet Sam? Nem jellemző, hogy késve érkezzen a rendelésre, futott át az agyán. A kagyló után nyúlt, és tárcsázta a férfi otthoni számát, de csak az üzenetrögzítő jelentkezett. Megpróbálta Sam mobilját is, de ki volt kapcsolva. Egy kicsit szorongva hátradőlt a székében. Fölöttébb furcsa. Valószínűleg meglátogatott egy beteget, és a vizsgálat elhúzódott. Ám ebben az esetben miért nem telefonált? Talán a gyerekekkel van valami gond. Eredetileg vasárnap este kellett volna hazavinnie őket, de Claire felhívta Samet, és megkérte, hogy csak hétfő reggel hozza őket, mivel ő és Luke át akart ruccanni a szárazföldre. Sam esetleg felajánlotta, hogy ő viszi iskolába a gyerekeket, miután odahaza átöltöztek, és magukhoz vették a tanszereiket. Ez azonban nem magyarázza meg, hogy miért nem telefonált. Maggie elhessegette a kínzó kérdéseket, és ellátta a két soron következő beteget. Utána megint érdeklődött, de Katie azt a felvilágosítást adta, hogy Samnek se híre, se hamva. Tehát ismét a kagyló után nyúlt, és tárcsázta Claire számát. Luke Tyler vette fel a telefont. – Itt Maggie Hudson.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Ez aztán a meglepetés! Miben segíthetek? – Talán bután hangzik, de látta ma reggel Samet? – Igen, ő hozta haza a gyerekeket. – Gondoltam. És meddig maradt? – Ezt Claire-től kellene megkérdezni. Talán elveszett? – Hát... nem is tudom. – Egy pillanat, Claire lefeküdt, miután a gyerekek elmentek. Tegnap este nagyon későn jöttünk haza. A szerencsések megengedhetik maguknak, gondolta Maggie. Várt egy kicsit, míg Claire álmos hangon beleszólt a kagylóba. – Van valami baj? – Magam sem tudom. Luke mondta, hogy ma reggel Sam vitte haza Emmát és Richardot. – Igen. A gyerekek felvették az iskolai egyenruhájukat, és Sam felajánlotta, hogy munkába menet kiteszi őket a sulinál. – Értem. – Még nincs a rendelőben? – Nincs. – Maggie megpróbált a tőle telhető legnyugodtabb hangon beszélni. Nem akarta, hogy Claire észrevegye, mennyire aggódik. – Innen nem sokkal nyolc óra után ment el. Valószínűleg még beugrott az egyik betegéhez. Jellemző Samre. Sosem tudtam, mikor jön haza... – Hát igen... Köszönöm, Claire. Elnézést, hogy zavartalak. – Maggie-nek semmi kedve sem volt Sam hibáiról csevegni. – Emma mesélte, hogy a hétvégét együtt töltöttétek. – Igen. Nagyon kellemes volt – felelte Maggie. – De most be kell fejeznem, mert a rendelés kellős közepén vagyok. Miután két további beteget ellátott, megcsördült a telefon. Fiona volt az. – Van magánál valaki? – Pillanatnyilag nincs. – Épp most hívott a rendőrség. – A rendőrség...? – Maggie szíve elszorult. – Mit akartak? – Valaki értesítette őket, hogy Sam kocsija a tengerparti úton a szikláknál áll, és Samet sehol sem látni. Úgy tűnik, otthagyta az autót. Megígérték, hogy folyamatosan tájékoztatnak... Maggie, még ott van? – Igen, még itt vagyok. – Valószínűleg van valami elfogadható magyarázat a dologra. Azt mondták, hogy ne nyugtalankodjunk. Ne nyugtalankodjunk! – méltatlankodott Maggie, miközben vadul zakatoló szívvel lerakta a kagylót. De hát hol lehet Sam? Miért áll a kocsija magára hagyatva a tengerparton? Talán történt vele valami? Azon a szakaszon gyakori a baleset... meg az öngyilkosság is. De nem lehet, hogy Sam... Maggie hirtelen úgy érezte, mintha egy jéghideg kéz szorítaná össze a szívét. Mihez kezd Sam nélkül, ha történt vele valami? David halála óta ő az életében az egyetlen ember, akire mindig támaszkodhat. De valójában mit tud Sam lelki

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

állapotáról? – töprengett. A válás után teljesen összeomlott, de azóta mintha talpra állt volna. És ha nem? Talán depressziós, és senki sem vette észre. Segített nekem feldolgozni a férjem halálát, noha David neki is a legjobb barátja volt. Talán túl sok volt David elvesztése meg a tönkrement házasság? Ráadásul én vagyok a legjobb barátja. Annyira elfoglaltak volna a saját gondjaim, hogy a másokét észre sem vettem? De ha történt valami Sammel, mi lehetett a kiváltó ok? És miért épp most? Elvégre... Te jó ég! Maggie rémülten a szája elé kapta a kezét, mert eszébe jutott, hogy visszautasította Sam közeledését. Ez lehetett az utolsó csepp a pohárban. Egy fojtott kiáltással felugrott a székről, és kiszaladt a szobából. Nem üldögélhet itt tétlenül. Leszaladt a lépcsőn. Odalent a szokásos hétfő reggeli káosz uralkodott, tolongtak az emberek a betegfelvételnél. Ám Maggie szinte nem is látta őket, mint ahogy Jackie kiáltását sem hallotta meg. Nem tudta ugyan, hogy mit tehet, de azonnal oda akart menni, ahol Sam kocsiját látták. Feltépte a bejárati ajtót, és teljes erőből nekiütközött egy embernek, aki épp befelé igyekezett. – Bocsánat! – mentegetőzött Maggie. Az illető megragadta a karját, hogy el ne essen. Az asszony csak ekkor ismerte fel. – Sam! Úgy meredt rá, mintha kíséretet látna. – Maggie – vigyorodott el a férfi. – Mi történt? Ég a ház? – Hogy mi történt...? – Az asszony egy kissé kábán megrázta a fejét. Miután megállapította, hogy Samnek kutya baja, elfutotta a pulykaméreg. – Hol voltál? – kiáltotta dühösen, és az öklével püfölni kezdte a férfi mellkasát. – Hé! – Már azt hittem, valami bajod esett. – Maggie szemét elfutották a könnyek. – Azt gondoltam, hogy meghaltál. – Meghaltam? – hüledezett Sam. – Ezt meg honnan vetted? – Nem érkeztél meg időre... Azután telefonált a rendőrség. Azt mondták, hogy... hogy látták a kocsidat a szikláknál, de te nem voltál sehol. – Maggie hangja enyhén hisztérikusan csengett. – Igen – felelte vidáman Sam. – Ugyanis az öreg Percy North kutyáját kerestem. – Egy kutyát kerestél? – Maggie nem tudta, hogy sírjon-e, vagy nevessen. – Igencsak kiborultál. – Sam összehúzott szemmel fürkészte az asszonyt. – Gyere, menjünk be! – Futó pillantást vetett a zsúfolt váróterem felé. Az emberek feléjük fordultak, és leplezetlen kíváncsisággal bámulták őket. – Jobb lesz, ha inkább megkerüljük az épületet. Átkarolta Maggie vállát, a hátsó bejárathoz vezette, azután fel a rendelőjébe. Az asszony szíve még mindig vadul kalapált, miközben lerogyott az egyik székre. Sam az íróasztal szélére ült, és aggódva figyelte. – Elmagyaráznád, hogy tulajdonképpen miről van szó? – kérdezte. – Ugyanezt kérdezem én is – vágott vissza Maggie.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Méltányolom, hogy aggódsz értem, de amint említettem, csak Percynek segítettem megkeresni a kutyáját, Nippert. – Láttad a rendőröket? – Nem. Miért? – Miután értesítették őket, hogy a kocsid ott áll elhagyatva a szikláknál, úgy tervezték, hogy keresni kezdenek. – Mindenesetre nem voltak ott, amikor elindultam. Talán fel kellene hívnom őket, hogy ne küldjenek a partra keresőcsapatot – mondta nevetve Sam. Hirtelen megcsördült a telefon. Fiona volt az. – Maggie, a vonal másik végén a rendőrség. – Sam megérkezett. – Hallottam. Látták az ápolónők. A rendőrtiszt Sammel szeretne beszélni. Maggie szó nélkül átnyújtotta a kagylót a férfinak, aki biztosította a rendőrt, hogy minden a legnagyobb rendben van, és megköszönte a fáradozását. Miután befejezte a beszélgetést az órájára pillantott. – Észre se vettem, hogy így elszállt az idő – mentegetőzött. – Sajnálom. Telefonálnom kellett volna. – Pontosan mi történt? – A gyerekeket kiraktam az iskolánál, aztán a régi tengerparti úton megpillantottam az öreg Percyt. Meglehetősen közel volt a sziklák pereméhez, és izgatottnak tűnt. Fel-alá szaladgált, és vadul integetett, hogy felhívja magára a figyelmemet. Megálltam, és odamentem hozzá. Elmesélte, hogy a kutyájával a szikláknál sétált. Nipper nyulakat kergetett, és egyszer csak eltűnt. Percy hallotta a nyüszítését, de nem látta sehol. Keresni kezdtük, és kiderült, hogy a kutya egy sziklakiszögelésen beakadt valamilyen ágas-bogas bokorba. Gondoltam, lemászom hozzá, és kiszabadítom. – Miért nem értesítetted a parti őrséget? – kérdezte Maggie. – Valószínűleg azt kellett volna tennem – ismerte el Sam. – De egyszerűbbnek látszott, ha én lépek akcióba. – És sikerrel jártál? – Igen – bólintott Sam. – Csakhogy sokkal nehezebb volt, mint gondoltam. A tegnapi eső után nagyon csúszott a talaj. Ráadásul dagály volt, és a hullámok felcsaptak a sziklára. – Megvonta a vállát. – De végül is Nipper épen és egészségesen visszakerült a gazdájához. – Feltételezem, hogy ezek után életed végéig el leszel látva friss zöldséggel – tréfálkozott Maggie. – Remélem. – Sam elvigyorodott, de aztán elborult az arca. – Mégis mit gondoltál, mi történt velem? – Nem tudom. Nem jellemző rád, hogy késel, és nem telefonálsz. Kerestelek otthon, hívtam a mobilodat, sőt Claire-t is, mert tudtam, hogy odaviszed a gyerekeket. – Maggie gyámoltalanul megvonta a vállát. – Aztán telefonált a rendőrség... Nem tudtam, mit gondoljak... – Azt hitted, baleset ért? – Tanácstalan voltam. Az autód elhagyatva állt a szikláknál... Sam hitetlenkedve meredt rá.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Csak nem fordult meg a fejedben, hogy levetettem magam? – Nem, dehogy... – vágta rá sietve Maggie. – Nem is tudom, Sam... Pánikba estem, ami megbocsáthatatlan. Egy orvos sohasem veszítheti el a fejét. – Nem sejtettem, hogy ilyen sokat jelentek neked. – Természetesen sokat jelentesz. – Maggie a férfira emelte a tekintetét. – Ha valami bajod esne... Nem is tudom, mi lenne velem. Régebben azt hittem, nem történhetnek velem szörnyűségek, de most már tudom, hogy igen. És azt is, hogy mindez megismétlődhet. Őszintén szólva nem viselném el... – Elcsuklott a hangja. – Szegénykém! – Sam megfogta az asszony kezét, felhúzta, és magához ölelte. – Örülök, hogy semmi bajod. – Maggie hangja remegett. Két nap leforgása alatt már másodszor találta magát a férfi karjában. Akárcsak a tengerparton, most is fokozottan tudatában volt Sam fizikai közelségének. A szívverésének, kissé borostás állának, a borotválkozó víz és a szappan illatának, mindenekelőtt pedig a férfiasságának. Régóta hiányzott neki ez a fajta meghittség. Legbelül ébredezni kezdett benne a szinte elfeledettnek hitt vágy. Egy darabig mozdulatlanul álltak, de a berregő hangjára ijedten szétrebbentek. Maggie az íróasztalának dőlt, és megnyomta a gombot. Közben azon tűnődött, mi lett volna, ha nem zavarják meg őket. Sam talán megcsókolja. És ő aligha tiltakozott volna. – Hudson doktornő, Neville doktor a rendelőjében van? – Igen, Jackie. – Idelent nagyon sok beteg vár mindkettőjükre. És nem tudjuk, mit mondjunk nekik. – Jackie? – kapcsolódott bele a beszélgetésbe Sam. – Elnézést kérne a betegektől a ma reggeli késésért? És mondja meg nekik, hogy Hudson doktornő és én máris megkezdjük a rendelést. – Rendben van, doktor úr. Sam lenyomta a beszélgetést megszakító gombot, és elhúzta a száját. – Azt hiszem, egy hónapra elláttuk témával a helyi pletykahálózatot – jegyezte meg ironikusan. – Legalább – felelte Maggie a tőle telhető legnyugodtabb hangon. Ám amikor Sam a távozása előtt megszorította a kezét, érezte, hogy belülről még mindig remeg.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

6. FEJEZET Sam szólította az első beteget. Amikor az illető bekopogott, az orvos felnézett. – Jöjjön csak! – A férfi a negyvenes évei elején járt. – Jó reggelt, Nigel, foglaljon helyet! A szemüveges, ritkuló hajú Nigel Greening, a helyi általános iskola igazgatója gyapjúszövet kabátot és szürke nadrágot viselt. – Jó reggelt! – Leült. – Elnézést, hogy így megvárakoztattam. – Biztosan jó oka volt rá. – Csakugyan – bólintott Sam. – Mi szél hozta? – Fájdalmas kiütéseim vannak, amelyek lassan már az őrületbe kergetnek. Gondoltam, megmutatom, hátha fertőző. – Valami más tünet? – kérdezte Sam. – Őszintén szólva a hétvégén nem éreztem valami jól magam. Hol melegem volt, hol a hideg rázott, mintha csak az influenza bujkálna bennem. A kiütések annyira viszkettek, hogy fél éjszaka nem aludtam, és ma reggel óta fájdalmaim is vannak. – Akkor talán nézzük meg! – Sam felállt, és Nigel szabaddá tette a felsőtestét. Az orvos gondosan megvizsgálta a férfi mellkasát és a hasát borító hólyagszerű foltokat. Utána megmérte a pulzusát és a lázát. Egy kicsit mindkettőt magasnak találta. – Attól tartok, hogy övsömör – jelentette ki végül. – Te jó ég! Azt hittem, ezt csak idősebb emberek kaphatják meg – csóválta meg a fejét meglepetten az iskolaigazgató. – Szó sincs róla. Minden korosztályban előfordul. – Az iskolában mostanában volt néhány bárányhimlős gyerek, esetleg tőlük kaptam el a fertőzést? – Nem, ez nem így működik, noha a betegség hasonlít a bárányhimlőhöz. Gyerekkorában volt bárányhimlője? – Igen. – A vírus néha hosszú éveken át lappang, de ha az immunrendszer valamilyen okból legyengül, ismét aktivizálódik, ám ezúttal övsömör formájában – magyarázta Sam. – Fájdalmas betegség, egy darabig feltétlen otthon kell maradnia, és pihennie kell. Felírok egy gyógyszert, amely övsömör esetén segíteni szokott. – Az orvos kezet mosott. – Egy hét múlva szeretném viszontlátni – mondta, miközben kinyomtatta a receptet. – Azt hiszem, az orvosság addigra hatni fog. – Van valami, amit még meg szerettem volna beszélni önnel – szólt Nigel, miután átvette a receptet. – Kényes ügyről van szó, és az egyik tanulónkat érinti. Aggaszt bennünket a gyerek viselkedésében bekövetkezett változás. Az édesanyja itt dolgozik a rendelőben. – Igen? – pillantott fel megrökönyödve Sam. – Igen, Joshua Barnesről van szó.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Aimee Barnes fiáról? Nigel bólintott, és fájdalmasan összerezzent, miközben belebújt a kabátjába. – Mennyiben változott meg a viselkedése? Zavarja a tanítást? – kérdezte Sam. – Nem, épp ellenkezőleg. Feltűnően magába húzódó lett. Gondoltam, jobb, ha megemlítem. De az is lehet, hogy semmi közöm hozzá, és nincs ok az aggodalomra. – Azért nem árt, ha utánanézünk – felelte Sam. – Majd tapintatosan kérdezősködöm egy kicsit. – Köszönöm. – Most pedig menjen haza, és pihenjen sokat! Miután Nigel távozott, Sam á számítógépen megkereste a Barnes család kartonjait. Joshua átlagos nyolcéves kisfiúnak tűnt, aki átesett a szokásos gyerekbetegségeken. A három évvel idősebb nővére írás– és olvasási nehézségekkel küzdött, az öccse asztmás volt. Aimee kórtörténetében sem talált semmi rendkívülit. A férjéről, Denisről, aki a helyi szupermarket vezetője és egyben önkéntes tűzoltó volt, gyakorlatilag semmiféle bejegyzés nem állt rendelkezésre. Sam elhatározta, hogy majd beszél Maggie-vel, és szólította a következő beteget. – Nincs több beteg. – Köszönöm, Katie. – Maggie megkönnyebbült sóhajjal nyújtózott egyet, majd felállt. A halántéka mögötti enyhe nyomás jelezte, hogy hamarosan erős fejfájása lesz. Tudta, hogy az aznap reggeli idegeskedés az oka. Talán be kellene vennie egy aszpirint. Megborzongott, szorosabban összehúzta magán a kardigánját, majd a társalgóba ment. Jon már ott ült az ablaknál álló karosszékben, az egyik kezében egy csésze kávét, a másikban egy orvosi folyóiratot tartott. – Szia! – köszöntötte az asszonyt. – Szia! – Maggie is töltött magának egy kávét. – Mi volt ma reggel az a nagy izgalom? – kérdezte kíváncsian a férfi. – Miért késett Sam? – Megmentett egy kutyát. – Egy kutyát? – hüledezett Jon. – Igen, egy kutyát. Nem nagy ügy. – Értem, de miért tört ki a pánik? Amikor elrohantál az ajtóm előtt, úgy néztél ki, mintha gyilkosság történt volna. Azután hallottam a többiektől, hogy a rendőrség kereste Samet. – Hidd el, nem történt semmi különös! – jelentette ki határozott hangon Maggie. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és belépett Sam. Maggie-ről Jonra nézett, majd ismét az asszonyra. – Itt van ő! – kiáltotta Jon. – Hogy érzi magát egy hős? – Fogalmam sincs – felelte a másik. – Még sosem voltam az. – Na nem mondd! – vigyorgott Jon. – Egy bizonyos kutya az élete végéig áldani fogja a neved.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Sam vállat vont, majd a kávéfőzőhöz lépett, hogy kiszolgálja magát. – Kinek a kutyája volt az? – tudakolta Jon. – Az öreg Percy Northé – felelte Sam, és belekortyolt a forró feketébe. – Percyé? – nevetett Jon. – Már azt hittem, egy csinos nőért tetted kockára a testi épségedet. – Szép is lett volna – vigyorgott Sam. Jon felhajtotta a kávéját, majd a hóna alatt az újsággal elhagyta a társalgót. – Sosem változik meg – jegyezte meg Maggie, és felsóhajtott. Sam a fejét rázta, és ivott még egy korty kávét. – Jó, hogy négyszemközt maradtunk. – Van valami baj? – Nem is tudom. Nigel Greening ma reggel nálam járt. Említette, hogy az egyik tanítónő aggódik a kis Joshua Barnes miatt. – Aimee fia miatt? Mi a gond? – Nigel szerint a gyerek másként viselkedik, mint régen. Állítólag teljesen magába zárkózott. – Ez nem vall Joshuára – mondta lassan Maggie. – Te vagy a család házi orvosa, ugye? – kérdezte Sam, majd amikor az asszony bólintott, folytatta: – Észleltél valamilyen problémát? – Nem – felelte Maggie. – Nem tudok semmiféle házastársi vagy családi viszályról. Nemrég állapítottuk meg, hogy Aimee az egyetlen közölünk, aki normális házasságban él. – Igen. – Sam felsóhajtott. – De az ember ezekben a dolgokban sosem lehet teljesen biztos. – Talán a többi gyerek piszkálja Joshuát – gondolkozott fennhangon Maggie. – Lehet, de a tanárnő azt észrevette volna. – Gondolod, hogy beszélnem kellene Aimee-vel? – kérdezte végül Maggie. – Úgy mellékesen megemlíthetnéd neki a dolgot. Azt hiszem, tennünk kellene valamit, ha már Nigel vette a fáradságot, és szólt nekem. – Átgondolom, mit tehetek. – Maggie felállt, megitta a kávéját, és az ajtóhoz lépett. – Az ebédszünet előtt még kenetmintákat kell vennem. – Maggie – szólt Sam, amikor az asszony keze már a kilincsen volt. – Igen? – Sajnálom, hogy ma reggel úgy rád ijesztettem. – Semmi baj. Egy kicsit hisztérikusan viselkedtem. – Telefonálnom kellett volna, de nem gondoltam, hogy aggódsz értem. – Most már tudod – mosolyodott el Maggie. – Ne felejtsd el, hogy nagyon szeretünk! – Szeretünk? – vonta össze a szemöldökét Sam. – Én... és a gyerekek... – A férfi tekintete láttán Maggie elbizonytalanodott. – És természetesen a kollégák – fűzte hozzá. – Értem. – Sam szája önironikus mosolyra húzódott. Felállt. – Kellemes volt a hétvége, ugye? – Igen, és még meg se köszöntem. Csodás volt, és gyerekeim is nagyszerűen érezték magukat.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Jessica is? – Még ő is – bólintott Maggie. – Azt hittem, némi lenézéssel kezeli az olyan egyszerű dolgokat, mint a séta és a piknik. – Elvileg talán igen, ám valójában többnyire élvezi. És a te gyerekeidnek hogy tetszett? – Nagyon. Nem is akartak hazamenni. Különösen Richard. – Rettenetes lehet ez neked – rázta meg a fejét Maggie. – Én nem bírnám ki, ha el kellene válnom a gyerekeimtől. – Dehogynem. – Sam nagyon sóhajtott. – Az ember mindent kibír, ha muszáj. Nincs más választásom. – Nem gondolkoztál még azon, hogy kérvényezd Emma és Richard felügyeleti jogát? – Hogy a magam érdekében ismét a feje tetejére állítsam az egész életüket? – Talán az ő érdeküket is szolgálná. – Nem tudom – rázta meg a fejét Sam. – De azon már gondolkoztam, hogy beszélnem kellene Claire-rel, hadd töltsenek több időt velem. – Nem hiszem, hogy ellenezné. Sam kurtán felnevetett. – Claire-nél sosem lehet tudni. – Én az ő helyében még örülnék is neki – jegyezte meg Maggie. – Csakhogy Claire nem olyan, mint te. Veled tartok – tette hozzá. – Meg kell látogatnom néhány beteget. Együtt mentek le a földszintre. A váróteremben csak néhány beteg ült. Sam kikeresett néhány kórlapot, majd elhagyta a rendelőt. Maggie a kezelőbe sietett, ahol Aimee már előkészítette a kenetminta levételéhez szükséges műszereket. – Hány beteg neve szerepel a listán? – kérdezte Maggie, miközben belebújt a fehér köpenybe. – Hat – felelte Aimee. – Hívhatom az elsőt? – Igen. Serényen dolgoztak. Amikor már csak egyetlen beteg maradt, Maggie megkérdezte a nővért, hogy telt a munkában töltött első délelőttje. – Jól – felelte vidáman Aimee. – Fáj még? – pillantott a doktornő a nővér felkötött bal kezére. – Egy kicsit – ismerte el Aimee. – De napról napra jobb – tette hozzá gyorsan. – Gondolom, míg kímélnie kell. – Maggie szünetet tartott. – És mi újság odahaza? A nővér a homlokát ráncolta. – Hogy érti? – Van segítsége? – Tudja, milyenek a gyerekek. Segítenek, de aztán mindig akad valami fontosabb tennivalójuk, például egy futballedzés, vagy megnézni a legújabb videót. – És Denis? Segít a háztartásban? – Igen, vele tényleg szerencsém van.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Nagyszerű. Most hívjuk be Mrs. Hammondot, azután jöhet az ebédszünet! Aimee kiment, hogy szólítsa az utolsó beteget, közben Maggie végiggondolta a beszélgetést. Nem úgy hangzott, mintha Aimee-nek családi gondjai lennének. Tulajdonképpen minden normálisnak tűnt. Ha van valami gond akkor vagy nagyon jól titkolják, vagy a Joshua viselkedésében beállt változás oka a családon kívül keresendő. – Anya, Guy Fawkes napján rendezhetnénk tűzijátékot? – kérdezte Jessica. Maggie, Ingrid és a gyerekek épp befejezték a vacsorát. – Igen! – kiáltotta lelkesen William. – Klassz lenne! – Nem is tudom – bizonytalankodott Maggie. – Légy szíves! Már egy örökkévalóság óta nem rendeztünk semmilyen bulit – kérlelte behízelgő hangon Jessica az anyját. – Megvolt az oka – felelte halkan Maggie. – Tudom – duzzogott Jessica. – De apa is szerette a partikat. Biztos vagyok benne, ő sem akarná, hogy folyton az orrunkat lógassuk, és kizárjuk az életünkből a vidámságot. – Igaz. De az túlzás, hogy folyton az orrunkat lógattuk volna. – Tehát megrendezhetjük a bulit? – csillant fel Jessica szeme. – Meghívhatnánk Richardot és Emmát, és megkérdezem Sophie-t meg Maxet is. Max Price is eljöhet, ugye? – Jackie fia? – Maggie töprengett egy kicsit. – Igen, azt hiszem... – Tehát beleegyezel? – Valószínűleg itt az ideje, hogy viszonozzuk a barátaink vendégszeretetét – mormolta Maggie. – De egy tűzijáték...? – Csuda klassz lenne! – kiáltotta William. – Emlékszel, amikor apa... egyszerre gyújtotta meg az összes tűzkereket? Maggie akaratlanul pislogni kezdett, majd bólintott. – Természetesen. Csakhogy ő már nem tud segíteni. – Biztosan Sam is ért hozzá – vágta rá könnyedén Jessica. – Vagy Josh Barnes papája – tette hozzá William. – Elvégre tűzoltó. – Jóban vagy Joshsal? – kérdezte kíváncsian az anyja. – Persze. – Rendben van, majd meglátjuk. A gyerekek felálltak az asztaltól, majd eltűntek a szobájukban, hogy befejezzék a házi feladatot. Maggie egy darabig még tűnődve üldögélt. Ez a Guy Fawkes napi parti talán nem is rossz ötlet, gondolta. Meghívhatnák a kollégákat is családostul. Mindig fontosnak tartotta, hogy a munkatársak baráti viszonyban legyenek egymással. – Mi a véleménye, Ingrid? – Kitűnő ötletnek tartom. Jessicának igaza van, ideje, hogy ebbe a házba visszaköltözzön a nevetés. – Arra gondoltam, hogy esetleg meghívhatnánk a kollégáimat és a családtagjaikat – mondta Maggie. – Az elmúlt évben olyan sok támogatást kaptam tőlük. A gyerekek pedig vendégül láthatnák az iskolatársaikat.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– A vacsora elkészítésénél segítek – ajánlotta fel buzgón Ingrid. – Guy Fawkes napjáig, azaz november ötödikéig még bőven van időnk. A sütésnek már most nekikezdhetnék, aztán lemélyhűteném a rétest, az almás süteményt meg a húspástétomot. – A partin pedig süthetnénk gesztenyét és krumplit. Ha a csűrben felállítjuk a grillt, akkor ott Sam húst és kolbászt süthetne. Ebben ugyanis verhetetlen – tette hozzá Maggie. – Be kell vallanom, egyre jobban tetszik az ötlet. – Nekem is. – Ingrid kezdte bepakolni a mosogatógépbe a piszkos edényt. – Ma délután voltam a hentesnél, és mindenki arról beszélt, hogy Neville doktor miként mentette meg Percy kutyáját. Bátor ember, ugye? – Igen. – De azt is mondták, hogy maga nagyon mérges volt a doktor úrra, amiért elkésett a rendelésről. Igaz ez? – Nem egészen. Mérges voltam, de nem azért, mert Sam elkésett – fogott bele a magyarázatba Maggie. – Aggódtam érte, mert nem tudtam, hol van. És amikor a rendőrség telefonált, hogy az autója ott áll elhagyatottan a tengerparton, azt hittem... – Azt hitte, hogy történt vele valami. – Igen. – És az katasztrofális lett volna – bólogatott megértően Ingrid. Maggie felsóhajtott. – Igen. – Gyorsan másra terelte a témát. – Egyébként, hogy van az édesanyja? – Sokkal jobban, amióta szedi a szteroidot. – Reméltem, hogy így lesz, de fontos, hogy ne hagyja abba, amint egy kicsit jobban van. – Majd odafigyelek rá – felelte Ingrid. – Bízza csak rám nyugodtan a konyhát, magának biztosan van más dolga is. – Köszönöm – szólt hálásan Maggie. – Nagyon fáradt vagyok. Lefürdök, aztán ágyba bújok. Élvezte a forró habfürdőt, és érezte, amint lassan megszabadul az egész napos feszültségtől. Később már az ágyban fekve sehogy sem tudta kiverni a fejéből Samet. Hirtelen égető szükségét érezte, hogy hallja a hangját. A férfi már a második csengetésre felvette a kagylót. – Szia! Maggie vagyok. – Ez aztán a kellemes meglepetés – mondta Sam. – Csak nincs valami baj? kérdezte aztán aggódva. – Nem, minden rendben – vágta rá Maggie. – Elnézést a késői zavarásért. – Az ébresztőórára pillantott, amely majdnem éjfélt mutatott. – Nem is vettem észre, hogy így elszaladt az idő. Ugye még nem aludtál? – Nem. De már ágyban vagyok... jobban mondva csak fekszem az ágyon. Épp most jöttem ki a zuhany alól. – Előbb kellett volna telefonálnom, de valahogy nem jutottam hozzá. Tudod, hogy van ez. – Nagyon is – bólintott Sam. – Miben segíthetek?

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Maggie egyszeriben roppant meghittnek érezte, hogy ágyban fekve beszélget Sammel. A szíve akaratlanul is gyorsabban vert. Kényelmesen elfészkelődött a párnáján. – Jessicáról van szó – mondta aztán. – Bulit szeretne tartani Guy Fawkes napján. – Nem látok semmi gondot. Néhány iskolatárs, hot dog, csillagszórók... Ilyesmire gondoltál? – Nem egészen. Eredetileg ugyan erről volt szó, de időközben a dolog egy kicsit felduzzadt. Sam halkan felnevetett, mire Maggie is elmosolyodott. Maga előtt látta a férfit, ahogy fürdőköpenyben az ágyán fekszik, haja még nedves a zuhanyozástól, és az arcán ott az a jól ismert, kópésan vidám kifejezés. – Gondolhattam volna, hogy Jessica nem elégszik meg egy egyszerű bulival. Tehát mit akar? Óriási tűzijátékot és diszkót? Maggie nevetett. – Be kell vallanom, hogy nem kizárólag Jessica ötlete. Noha eredetileg ő vetette fel, de miután a két gyerek meggyőzött, arra gondoltam, hogy kitűnő alkalom lenne meghívni a kollégákat is, hogy megköszönjem a nehéz időkben nyújtott segítségüket. Mit szólsz hozzá? – Jól hangzik. – Ingrid lelkesen támogatja az ötletet. Jó ürügy számára, hogy süssön-főzzön. Bevallom, először egy kicsit bizonytalan voltam. Ez lenne az első parti Mill Houseban, amióta... amióta... – Maggie elhallgatott. – Azt akartam kérdezni, hogy tudnále segíteni? – bökte ki végül. – Természetesen. – Előre is köszönöm. A részleteket majd megbeszéljük. Csak hallani akartam a véleményedet, mielőtt belevágnék a dologba. – Nem látok semmi gondot. – Sam rövid szünet után megkérdezte: – Kiheverted a ma reggeli ijedtséget? – Persze – felelte zavartan Maggie. – De képzeld el, Ingrid mesélte, hogy még a hentesnél is erről beszéltek... Hogy az életed kockáztatásával megmentetted Percy kutyáját. Én pedig dühös voltam rád, amiért elkéstél a rendelésről. – A szigeten semmi sem maradhat titokban – nevetett Sam. – De most már hagylak aludni. – Nem olyan sürgős. Mostanában ritkán fordul elő, hogy ebben az időpontban felhív egy hölgy. Volt valami a hangjában, ami zavarba hozta Maggie-t. Nem tudta, mit feleljen. – Lehet, hogy te nem vagy fáradt, de ha én nem alszom hamarosan, holnap elkések a munkából – szólalt meg rövid hallgatás után egy kicsit feszélyezetten. – És akkor oda a rendelő jó híre. – Akkor fejezzük be! Jó éjt, Maggie! – Jó éjt! Az asszony letette a kagylót. Noha az imént még halálosan fáradtnak érezte magát, most nem tudott elaludni. Folyton maga előtt látta az ágyán heverő Samet.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Ráadásul újra meg újra felvillant lelki szemei előtt a jelenet, amikor a férfi a rendelőben megnyugtatóan magához ölelte.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

7. FEJEZET Jessica tervezett bulijának a híre villámgyorsan elterjedt a városkában. Maggie meghívását örömmel fogadták a munkatársak. – Richard és Emma is eljön? – kérdezte Maggie, amikor a következő szombaton Sam a bevásárlást követően benézett Mill House-ba. A kávéfőző vidáman kotyogott, és Ingrid frissen sütött cseresznyés kiflijei az asztalon hűltek. – Remélem – felelte Sam. – Említettem Emmának, amikor legutóbb telefonon beszéltünk, de majd még emlékeztetem rá. – Úgy tűnik, minden kollégánk itt lesz. – Ebben egy percig sem kételkedtem – jelentette ki Sam, miközben vágyakozó pillantást vetett a kiflik felé. – Arra gondoltam, talán nem mindenki szereti az ilyen bulikat. Meglehetősen színes társaság lesz. – Maggie kitöltötte a kávét. – Azon tűnődöm, vajon megkérhetem-e Denis Barnest a tűzijáték meggyújtására. Elvégre tűzoltó. – Jó ötlet – bólintott Sam. – Egy ilyen nagyszabású ünnepségnél semmit sem szabad a véletlenre bízni. Vagy mit szólnál egy ilyen szalagcímhez? Tűzeset a doktornő partiján! Maggie megborzongott. – Kiráz a hideg. – Apropó Barnes család. Van valami újság Joshsal kapcsolatban? Maggie a fejét rázta. – Semmi. Megpróbáltam puhatolózni Williamnél, de attól tartok, hogy a nyolcéves fiúk nem a legjobb megfigyelők. Egyébként megkérdeztem Aimee-t, hogyan boldogul a törött kezével. Biztosított, hogy minden a legnagyobb rendben. Talán Josh tanító nénije tévedett. – Remélhetőleg. De valamilyen komoly problémának kellett felmerülnie, különben Nigel nem szólt volna. – Tudod mit? – kérdezte Maggie. – Beugrom hozzájuk, hogy Denist megkérdezzem a tűzijáték felöl. Ha odahaza látom a családot, tisztább képet kapok róluk. – Jó ötlet. – Kérsz egy kiflit? – Már attól féltem, sose kérdezed meg. – Szia, Sam! – William bukkant fel a konyhaajtóban. – Segítesz nekünk a Guy Fawkes parti megrendezésében? Mivel a férfinak tele volt a szája, csak bólogatott. – Van valami elképzelésed, hogyan öltöztessük fel a Guy Fawkes bábut? Sam lenyelte a kifli maradékát. – Isteni. Igen, Wills, majd körülnézek, milyen régi ruhadarabok vannak otthon. – Klassz. – A gyerek kiszáguldott a konyhából. – Jess! – kiabálta. – Sam megígérte, hogy segít.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Nagyon kedves vagy hozzájuk – mondta halkan Maggie. – Ugyan – tiltakozott a férfi. – Én magam is élvezem. A saját gyerekeimnek úgysem szervezhetek ilyen bulit – tette hozzá egy kicsit keserűen. Rögtön másnap alkalom adódott, hogy Maggie felkeresse a Barnes családot. Ügyeletes volt, és az utcájukba hívták ki egy beteghez. A Barnes család egy harmincas években épült, vöröstéglás sorházban lakott. Messziről látszott a szépen gondozott előkert, s az ablakokon a hófehér függöny. Maggie becsöngetett. Josh nővére, Melanie nyitott ajtót, és meglepetten nézett rá. – Ki az? – hallotta Maggie Aimee hangját. – A doktornő. Aimee felbukkant a lánya mögött. – Maga az? Micsoda meglepetés! – Ne haragudjon, hogy vasárnap zavarok, de erre jártam, és szeretnék beszélni a férjével. Idehaza van? – Hátrament a kertbe – közölte Melanie. – Kerüljön beljebb! – mondta Aimee. – Mindjárt szólok neki. – Kimehetek hozzá a kertbe is – szabódott Maggie. – Nem, nem, inkább behívom. Addig megkérem, hogy várjon itt. Aimee bevezette a vendéget a nappaliba, ahol tökéletes rend uralkodott, noha három gyerek élt a házban. Maggie azt kívánta, bárcsak az ő gyerekei fele ilyen rendesek lennének. Hétvégén, amikor Ingrid szabadnapos volt, Mill House mindig úgy nézett ki , mintha forgószél söpört volna végig rajta. Egy jókora tölgyfa kredencen bekeretezett fényképek sorakoztak. Maggie alaposan szemügyre vette őket. Esküvői fotó Aimee-ről és Denisről, valamit képek a három gyerekről. – Hudson doktornő? Denis állt az ajtóban. Maggie megpördült. – Jó napot! Épp a gyerekek fényképeit csodáltam.. – Helyes kölykök, ugye? Az apjukra ütöttek. – A férfi felnevetett, és közben láthatóvá vált tökéletes fehér fogsora. – A feleségem mondta, hogy beszélni akar velem. – Esetleg inna egy teát, Maggie? – kérdezte Aimee, aki a férje mögött állt. – Szívesen. Köszönöm. – Akkor magatokra is hagylak benneteket... – motyogta bizonytalanul az asszony. – Nyugodtan hallhatja, amit mondok – vágott a szavába Maggie. – Csak azt szeretném megkérdezni Denistől, hogy a partinkon hajlandó lenne-e meggyújtani a tűzijátékot. – Ez minden? – vigyorodott el a férfi. – Már törtem a fejemet, miről lehet szó. – Mivel egy tűzoltó is van köztünk, ezt tartottam a legkézenfekvőbb megoldásnak. Elvállalná? – Hol lesz a parti?

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Denis félig a felesége felé fordult. Szőke hajával, izmos termetével és kék szemével, kimondottan vonzó férfi volt. – Mill House-ban – felelte Aimee. – Elfelejtettem mondani, hogy mindannyian meg vagyunk híva. – Meglátom, mit tehetek az ügy érdekében – kedélyeskedett Denis. – Kedvesem, hoznád azt a beígért teát? – Hogyne, hogyne – hadarta Aimee, és elsietett. – Épp a kertészkedett? – kérdezte Maggie. – Nem, szökőkutat építek. – Megnézhetem? Imádom a szökőkutakat. – Természetesen. Jöjjön velem! – Ezzel a férfi átvágott az előszobán a hátsó bejárat irányába. A kertben Joshua és az öccse, Ben a betonozott kerti úton játékautókat tologatott. – Szia, Josh, szia, Ben! – Köszönjetek a doktornőnek! – figyelmeztette Denis a fiúkat, akiket szemlátomást megijesztett Maggie váratlan felbukkanása. – Jó napot! – mormolta végül Josh, de Ben csak zavartan bámulta a földet. Maggie követte Denist a kert hátsó részébe, és megpillantotta a mesterséges vízesést, amely jókora köveken zúdult alá egy kis tóba. – Lenyűgöző – jelentette ki elismerően. – Mindig is ilyet szerettem volna – magyarázta Denis. – Amíg a gyerekek kicsik voltak, nem lehetett a kertben tó, de most már nem jelent gondot. Miután Maggie megcsodálta a tóban úszkáló halakat és a kert többi részét, visszatértek a házba. – Hogy megy az iskola, Josh? – kérdezte Maggie, amikor elsétáltak a játszadozó fiúk mellett. – Jól – felelte a gyerek, de nem nézett fel. – Ugye eljössz a Guy Fawkes napi partinkra? – folytatta a doktornő a faggatózást. – William biztosan örülne neked. Rengeteg finomság lesz, és tűzijátékot is rendezünk. A papádat kértük meg a rakéták meggyújtására. – Én is eljöhetek? – kérdezte a kis Ben. – Természetesen – nevetett Maggie. – Mindannyian eljöhettek. Melanie is, hiszen Jessica is ott lesz. – Melanie nem szereti Jessicát – vetette közbe Josh. – Tényleg? – kérdezte meghökkenve Maggie. A lányát általában kedvelték az osztálytársai. – Talán ennek ellenére eljön. A teát a fehér kerti asztalnál itták meg. – Bámulatos, hogy még idekint üldögélhetünk, noha már október vége felé jár – jegyezte meg Maggie, és a délutáni napfény felé tartotta az arcát. – Ennyivel is rövidebb lesz a tél – kapott a szón Denis. – Tehát eljön a partira, és vállalja a tűzijátékok meggyújtását? – kérdezte végül Maggie. – Természetesen.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Köszönöm, nagyon kedves. – Az asszony mosolyogva felemelkedett. – Szívesen üldögélnék itt egész délután, de sajnos várnak a betegek. Sziasztok, srácok! Köszönöm a teát, Aimee. Egyébként hogy van a keze? – Jól. – Tényleg? Nem megerőltető a munka? – Minden rendben, ugye, szívem? – Miután Aimee is felállt, Denis átkarolta a vállát. – Minden rendben – visszhangozta az asszony. A kapuig kísérték Maggie-t, és megvárták amíg elhajtott. Miután a doktornő végzett a beteglátogatással, egy hirtelen késztetésnek engedve úgy döntött, hogy beugrik Samhez, és beszámol a Barnes családnál szerzett tapasztalatairól. A férfi háza egy kicsit távolabb feküdt az úttól. A százéves kőépületben annak idején átmenetileg szerzetesek éltek, amíg újjá nem épült a kolostoruk. Az első emeleti szárnyas ablakok színes üvegei, valamint a lépcsőház faburkolatára festett bibliai motívumok még ezeket az időket idézték. Eredetileg Claire erőszakoskodott, hogy vegyék meg az épületet, noha ez messze meghaladta az anyagi lehetőségeiket. Az idők során aztán Sam egyre jobban megkedvelte a házat, míg Claire egyre komorabbnak találta azt. A számos fülke és falmélyedés egészen különleges hangulatot teremtett. Jóllehet Sam mindig arról beszélt, hogy eladja St. Rhadagundot, mivel túl nagy neki, és keres valami alkalmasabb házat, de ennek érdekében nem tett semmit, tehát maradt minden a régiben. A ház előtt egy fehér autó állt, amely valahogy ismerősnek tűnt Maggie-nek. Az asszony habozott. Ha Samnek látogatója van, nem kellene zavarnia. Ebben a pillanatban kinyílt a bejárati ajtó. Sam és Fiona lépett ki rajta. Az új irodavezető nyilván valamilyen hivatalos ügyben kereste fel az orvost. A férfi nyomban észrevette Maggie-t, és odasietett az autóhoz. – Örülök, hogy látlak. – Elnézést, ha zavarok. Jöjjek vissza később? – Nem, nem. Fiona már menni készül. – Ahogy gondolod. – Maggie kiszállt az autóból. – Jó napot, Fiona! – Jó napot! – biccentett Fiona. – Mi újság? – kérdezte Sam. – Semmi különös. – Mennem kell, mert még sok a dolgom – jelentette ki Fiona. Sam az autójához kísérte a vendéget, azután Maggie-vel együtt visszament a házba. Beléptek a tágas, faburkolatú hallba. – Főzök egy teát – ajánlotta fel a férfi. – A végén még béka nő a hasamban – nevetett Maggie. – Épp Barneséktól jövök, és együtt teáztunk. – Akkor talán valami erősebbet. – Nincs ehhez túl korán? – Valószínűleg igen, de ma délben kinyitottam egy üveg finom, francia bort.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Meggyőztél. De csak egy pohárkával. Ügyeletes vagyok, és lehet, hogy még vezetnem kell. Maggie követte Samet a konyhába. A férfi kivett két poharat a szekrényből, és töltött a vörös borból. Az egyiket átnyújtotta a vendégnek, míg a sajátját magasba emelte. – Egészségedre! – Egészségedre! – Maggie kortyolt egyet a poharából, majd letette a konyhaasztalra. – Tehát megkérdezted Denis Bamest, hogy elvállalja-e a tűzijátékok meggyújtását? – tudakolta Sam, és helyet foglalt az asszonnyal szemközt. – És igent mondott. – Láttad Joshuát? – Igen. Az öccsével a kertben játszott. Denis épp egy mesterséges tavat épített, mialatt Melanie valószínűleg a házi feladatait készítette. Úgy néztek ki, mint egy normális, boldog család. – Maggie szünetet tartott. – Egyetlen dolgot találtam különösnek – tette hozzá. – Meghívtam Josht és Bent a partira. Mondtam, hogy Melanie is jöjjön el nyugodtan, mivel Jessica is ott lesz. Josh erre kijelentette, hogy Melanie nem szereti Jessicát. – Tudod, milyenek a gyerekek. – Sam vállat vont. – Az egyik pillanatban még a legjobb barátok, a következőben pedig esküdt ellenségek. – Tudom, de... – Felesleges ezen töprengeni – vágott közbe Sam. – Valószínűleg igazad van. Egy darabig békés csend telepedett rájuk. – Tehát készülsz a partira? – kérdezte végül Sam, és újratöltötte a poharát. – Igen. Ingrid lelkesen süt-főz. Nélküle valószínűleg nem mertem volna belevágni ebbe az egészbe. De hát ismered, milyen. – Valóságos kincs. – Az. Nem is tudom, mihez kezdenék nélküle. Említetted már Claire-nek a partit? Nehogy az utolsó pillanatban kitaláljon valamit, és ne engedje el a gyerekeket! Sam elhúzta a száját. – Nagyon is beleillene képbe. Maggie vonakodva felállt. – Haza kell mennem. Hat órakor ugyan lejár az ügyelet, de Ingrid szeretné meglátogatni az anyját, és nem akarom, hogy a gyerekek egyedül maradjanak. Sam kikísérte Maggie-t a kocsijához. Hirtelen különös elfogódottság lett úrrá rajtuk, de a pillanat szerencsére hamar elszállt. Az asszony beült a volán mögé, elfordította a slusszkulcsot, intett egyet, és elhajtott. A visszapillantó tükörben még látta, hogy Sam mozdulatlanul állva bámul utána. Az egész napos ügyelet után Maggie örült, amikor végre megpillantotta Mill House fényeit. Galaxy farkcsóválva üdvözölte a gazdaasszonyát, Rex lelkesen csaholt. Maggie kedvesen megvakargatta a fejüket, majd fogta az orvosi táskáját, és a konyhaajtón át bement a házba. – Sziasztok! – kiáltotta. – Van itt valaki?

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Ingrid a konyhaasztalon épp egy nagy halom mosott ruhát hajtogatott. – Akkor most néhány hétre letudta a vasárnapi ügyeletet – mondta. – Hála istennek – sóhajtott Maggie. – Hol vannak a gyerekek? – kérdezte csodálkozva, mert a házban szokatlan nyugalom honolt. – William a nappaliban videót néz, Jessica pedig a szobájában kuksol. Ezeket a holmikat majd holnap kivasalom. A hűtőszekrényben van lasagne, csak fel kell melegítenie. – Köszönöm. Maga egy valóságos gyöngyszem. De most már menjen nyugodtan! Az édesanyjához készül, ugye? Ingrid bólintott. – Előbb átöltözöm – mondta, és felsietett a szobájába. Maggie bement a nappaliba, ahol William hason feküdt az egyik szőnyegen. – Szia, drágám! – Szia, anya! – felelte a gyerek, de fel se nézett – Klassz ez a film. – Akkor nem is zavarok, felnézek Jessicához. – Rosszkedvű – jegyezte meg komoran William. Maggie könnyek között találta a lányát. A házi feladattal adódtak gondok, de egy kis anyai segítséggel hamarosan megoldódtak. Nem sokkal később mindannyian a konyhaasztalnál ültek, és vacsoráztak. – Beugrottam ma Barnesékhoz – mesélte Maggie. – Megfogadtam a javaslatodat, Wills, és megkértem Mr. Barnest, hogy a partin ő gyújtsa meg a tűzijátékot. – Mit gondolsz, elhozza a tűzoltóautót is? – kérdezte felcsillanó szemmel a kisfiú. – Hogy képzeled, tökfej? – Jessica! – emelte meg a hangját Maggie. – De tényleg... Mintha csak az övé lenne az autó. – Jessica szünetet tartott. – Jön az egész Barnes család? – Remélem. Mindenesetre mindnyájukat meghívtam. Talán baj? – Engem nem zavar – felelte William, és annyi lasagne-t tömött a szájába, amennyit csak bírt. – Undorítóan eszel – fintorgott Jessica – Nem szólnál rá, anya? – William, ne vegyél egyszerre annyit a szádba! – mondta határozott hangon Maggie, majd a lányához fordult. – Neked van valami kifogásod a Barnes család ellen? – Tulajdonképpen nincs. – Jessica vállat vont, és elhúzta a száját. – Jóban vagy Melanie-val, nem? – Nem nagyon... – Hogyhogy? – csattant fel Maggie egy kicsit élesebben, mint akarta. – Senki sincs jóban vele – mormolta Jessica. – Őszintén szólva borzasztó furcsán viselkedik... Senki sem szereti... – Azt akarod mondani, hogy mindannyian összefogtatok szegény kislány ellen? – Nem fogtunk össze ellene...

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Jessica arca elkomorodott, és William kíváncsian nézett az anyjáról a nővérére. – Remélem, hogy nem piszkáljátok – jelentette ki megrovó hangon Maggie. – Senkit sem piszkálok – tiltakozott hevesen Jessica. – A piszkálódásnak sokféle formája van – felelte szigorúan az anyja. – Nem bántjuk, legfeljebb néha kinevetjük... Tényleg furán viselkedik – védekezett Jessica. Maggie arcát látva sietve hozzátette1 – De többnyire békén hagyjuk. – A kiközösítés az egyik legkegyetlenebb dolog – felelte szemrehányóan Maggie. – Csalódtam benned, Jessica. Szeretném, ha a jövőben jobban odafigyelnél Melanie-ra, ha bevonnád a közös programokba. Kezdheted azzal, hogy közlöd vele, mennyire örülnél, ha eljönne a partira. – De... anya! – méltatlankodott Jessica. – Elég legyen! – zárta le Maggie a vitát. – Nem akarok erről több szót hallani. William, kérsz még egy szelet rebarbarás sütit? – Igen – csillant fel a gyerek szeme. A témát ezzel lezárták. Később, amikor már Maggie az ágyában feküdt, felidézte a lányával folytatott beszélgetést, és azon tűnődött, vajon miért tartják az osztálytársai furcsának Melanie-t...

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

8. FEJEZET – Elég csúnyán néz ki. Tulajdonképpen mit csinált? Sam felemelte a férfi kezét, és szemügyre vette a hüvelykujjába mélyen befúródott szálkát. – Segítettem a vejemnek legyalulni a konyhai polcokat. Minden olyan gyorsan történt... – A baleseteknél ez többnyire elmondható – felelte Sam. – Kérem, jöjjön a kezelőbe, hogy kivehessem a szálkát. Valószínűleg tetanuszt is kap. Azután a nővér bekötözi a sebet. Sam lement a lépcsőn, és bekopogott a kezelő ajtaján. Belépett, és megállapította, hogy Dawn éppen egy beteg fülét öblíti át. – Maga az, Dawn? – kérdezte meglepetten. – Azt hittem, ma délelőtt Aimee az ügyeletes. – Beteget jelentett – felelte Dawn. – Vagy úgy. Ő Gordon Jackmen – mutatta be a mögötte belépő férfit. – Szálka ment a kezébe. Miközben Dawn a számítógép képernyőjén ellenőrizte, hogy Gordon Jackmen mikor kapott utoljára tetanuszt, Sam adott a férfinak egy érzéstelenítő injekciót. – A szálka ferde szögben fúródott be – mondta az orvos. – De ígérem, hogy óvatosan húzom ki. – Inkább nem nézek oda – mondta Gordon. – Egyszerűen nem bírom a vért. Nem úgy, mint a feleségem. Imádja a kórházsorozatokat, minél véresebb, annál jobb. Sam apró vágást ejtett a bemeneti nyílásnál, és egy csipesszel óvatosan megfogta a szálkát. Sajnos az beletörött, így kezdhette elölről az egészet. Végre azonban sikerült kihúznia, amit elégedett kiáltással nyugtázott. – A vágást két tapasszal összehúzom – közölte. – Aztán Prentice nővér bekötözi, ugye? Dawn átnyújtotta a tapaszt. – Természetesen. És a biztonság kedvéért beadok egy tetanuszt is. – Miközben Sam felhelyezte a tapaszt, a nővér hozzáfűzte: – Nincs semmi baj, Mr. Jackmen? Egy kicsit sápadtnak látszik. – Kutya bajom – dörmögte Gordon. – De azt hiszem, ma nem gyalulok több polcot. Megkapta a tetanuszt, és utána kissé bizonytalan léptekkel elhagyta a kezelőt. Sam kezet mosott, majd Dawnhoz fordult. – Mi baja Aimee-nek? – Fiona szerint migrénje van – felelte a nővér, miközben elrakosgatta a műszereket. – Gyakoriak nála az ilyen rohamok? – Nem tudok róla – rázta meg a fejét Dawn. – Őszintén szólva meglepődtem, amikor Fiona felhívott, és megkért, hogy ugorjak be Aimee helyett.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Talán a kezével vannak gondok? – Nem hiszem. De mivel ritkán vagyok egyszerre beosztva Aimee-vel, valójában nem tudom. – Értem. – Sam megtörölte a kezét egy papírtörülközőben. – Ne felejtse el az értekezletet! – mondta kifelé menet. – Hogy is tehetném? – Dawn elhúzta a száját. – Fiona ma reggel ezzel fogadott. Maggie az órájára pillantott. Még meg kell látogatnia egy beteget. Ha siet, gyorsan elintézheti, és időben visszaérhet az értekezletre. A bankban járt, és most szállt be a kocsijába. Nemrég esett, a járdán mindenütt tócsák ragyogtak, felszínükön megcsillantak a szürke fellegek mögül kikandikáló, első napsugarak. Maggie épp indulni akart, amikor valaki megkocogtatta a szélvédőt. Rory Scott volt az. Az asszony leengedte az ablakot. – Üdvözlöm. Hogy vannak? – Jól, és maga? – Én is, noha nem szeretem ezt az esős időt. De meséljen Alisonról! – Tulajdonképpen minden rendben... – Már nem vérzik? – Nem. – Remélem, pihen. – Igen... – Van valami baj? – kérdezte nyugtalanul Maggie. – Tudom, hogy pihennie kell... De amióta a doktornő nálunk járt, Alison gyakorlatilag ki se tette a lábát a hálószobából, pedig maga azt mondta neki, hogy nagyjából élheti a megszokott életét. – Így is van. Ám egyes nők ilyen körülmények között túlságosan is aggodalmaskodóak lesznek. – Maggie töprengett. – Talán rábeszélhetné Alisont, hogy jöjjön el a hozzám. Esetleg ma kettő óra körül? Akkor még a rendelési idő előtt beszélhetek vele. Gondolja, hogy sikerülni fog? Rory arcára kétkedés ült ki. – Mindenesetre megpróbálom. De a fejébe vette, hogy a legkisebb fizikai megerőltetés is a baba elvesztéséhez vezethet. – Próbálja meg, és ha Alison semmiképp sem hajlandó kimozdulni otthonról, hívjon fel! Akkor majd én keresem fel. Maggie elbúcsúzott Rorytól, majd elindult az aznapi utolsó betegéhez, egy izomsorvadásban szenvedő fiatalemberhez, akinek az állapota folyamatosan romlott. A felesége és egy ápolónő gondozta odahaza. Noha a helyzet reménytelen és elkeserítő volt, Maggie-t minden látogatása alkalmával meglepte a férfit körüllengő békés légkör, a sok nevetés és a rendíthetetlen bizakodás. Csodálatos élmény volt, és ő mindig nyugodtabb, derűsebb szívvel távozott. Mire visszaért a rendelőbe, már elkezdődött az értekezlet. – Fiona azt üzeni, hogy amint megérkezik, nyomban menjen fel az emeletre – közölte a fogadópultnál ülő Holly. – Rendben van.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Maggie már indult volna a lépcső felé, de Holly utána szólt: – Doktornő, gondolja, hogy az új kartotékrendszer is szóba kerül? – Azt hiszem, ez az egyik napirendi pont. – Hál' istennek! – Miért, mi a baj? – Már a falra mászom ettől az egésztől – dohogott az asszisztensnő. – De ne árulja el senkinek, hogy panaszkodtam! Jackie a régi rendszert használja, Fiona viszont ragaszkodik az újhoz. Katie és én már azt sem tudjuk, hol áll a fejünk. Ma reggel eldöntöttük, hogy nem csináljuk tovább. Már ott tartunk, hogy elmegyünk egy állásközvetítő irodába, hátha találunk másik munkát. – Ne mondjon ilyet! – rémüldözött Maggie. – Ez így nem mehet tovább – jelentette ki határozottan Holly. – Meglátom, mit tehetek – ígérte az orvosnő. – Mindenképpen találunk valamilyen megoldást. Felsietett az emeleti társalgóba, ahol már mindenki jelen volt. – Elnézést a késésért. Sam felpillantott, és amikor találkozott a tekintetük, Maggie szíve nagyot dobbant. – Semmi baj – mondta a férfi. – Épp most kezdtük. Van még ott egy szabad szék. Az előjegyzési rendszer átalakításáról beszélünk. – A kartotékrendszeréről is? – kérdezte rögtön Maggie. – Fiona szerint elengedhetetlen. – Mindkét rendszer teljességgel elavult – jegyezte meg az irodavezető hűvösen. – Ha még nem vették volna észre, a huszonegyedik században élünk. A legutóbbi munkahelyemen ezek a rendszerek már két éve működtek. Maggie gyors oldalpillantást vetett Jackie irányába. Látta, hogy az asszisztensnő legszívesebben rávágta volna, hogy akkor miért nem marad ott Fiona. – Lépést kell tartani a legújabb módszerekkel, különben lemaradunk – folytatta a nő. Maggie szót kért. – Ami a kartotékrendszert illeti... Tudom, hogy Jackie és a többiek rengeteg időt és energiát áldoztak a mostani rendszer kialakítására, amely mind a mai napig nagyon jól működött. Jackie hálás pillantást vetett feléje. – De elavult – sóhajtott fel Fiona. – Sajnálom, ez az igazság. – Nem mindegy, ha egyszer működik? – csattant fel Dawn. Fiona mély lélegzetet vett. – Amikor kineveztek irodavezetőnek, azt hittem, szabad kezet kapok az igazgatástechnika területén. – Fiona, biztos vagyok abban, hogy senki sem kívánja akadályozni a rendelőben folyó hatékonyabb munkát – próbálta meg Sam elsimítani az ellentéteket. – Talán okosabb lenne, ha maga és Jackie együtt és nem egymás ellen dolgoznának. – A tekintete reménykedve Fionáról Jackie-re siklott – És miután mindent tisztáztak, Jackie betaníthatja a többi asszisztensnőt.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Attól félek, minket is be kell tanítani – vetette közbe vigyorogva Jon. – Valószínűleg. – Sam bólintott. – Akkor rátérhetünk a következő témára? – Körülnézett. – Második napirendi pontunk a szabadságok idején esedékes helyettesítések. Suttogás futott végig a termen. Maggie sajnálta Samet, mert tudta, hogy annak idején nagyon nem szívesen vállalta a főnök szerepét. Az értekezlet hátralévő részében sorra vették a felmerülő kérdéseket, egyes problémákat megoldottak, míg másokat elnapoltak. Amikor végeztek, Fiona odalépett Maggie-hez. – A délutáni rendelés után megkereshetem? – Természetesen. Miután Fiona elhagyta a társalgót, Maggie körülnézett, és látta, hogy már csak Sam és Jon van a teremben. – Örülök, hogy vége – sóhajtotta Sam. – Szerintem egész jól csináltad – vélekedett Maggie. – Tényleg? – A férfi kételkedve húzta össze a szemöldökét. – Ezek a veszekedések az idegeimre mennek. – Talán kezdettől fogva igazad volt, és csakugyan nincs szükségünk irodavezetőre – jegyezte meg tűnődve Maggie. – Meg kellene adni Fionának a lehetőséget, hogy bizonyítson – szólt közbe Jon. – Kitűnő ötletei vannak, csak nem könnyű keresztülvinnie őket. – Lehetséges. – Maggie elhúzta a száját. – Azt hittem, hogy az irodavezető megkönnyíti a munkánkat, de amióta Fiona itt van, állandó a veszekedés. Épp az imént hallottam Hollytól, hogy ő és Katie már új állás után akar nézni. Sam riadtan pillantott Maggie-re. – Ilyen rossz lenne a helyzet? – Egyiküket sem szeretném elveszíteni, mivel nehéz jó asszisztensnőt találni. Nem érdekelnek Fiona korszakalkotó ötletei, ha felmondanak miatta a régi munkatársaink. – Egyetértek – bólogatott Sam. – Tökéletesen igaz – csatlakozott Jon. – De kétlem, hogy így elfajulnának a dolgok. És el kell ismerned, Sam, hogy Fiona jelenlétének vannak kellemes vonatkozásai is. Meglepő, hogy egy csinos arcocska és két szép, karcsú láb, hogy fel tudja dobni a hangulatot. – Hihetetlen... ezek a férfiak! – fakadt ki Maggie. Jon rákacsintott, szélesen elvigyorodott, majd felkapta a táskáját, és távozott. – Maggie, tudtad, hogy Aimee már megint beteget jelentett? – kérdezte Sam. – Nem. Mi baja? – Dawn szerint migrén. – Amennyire tudom, Aimee-nek még sosem volt migrénje. – Én sem emlékszem rá. – Ha lesz egy kis időm, talán felhívom. Maggie az irodájába érve épphogy csak bekapott egy szendvicset, amikor Holly közölte, hogy Alison és Rory Scott megérkezett. – Kérem, küldje fel őket – mondta az orvosnő, és gyorsan felhajtotta a kávéja maradékát.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Alison sápadtnak és fáradtnak tűnt, szemei vörösek voltak a sírástól. – Foglaljanak helyet! – mondta Maggie, miután üdvözölte őket, és sokatmondó pillantást vetett Rory felé. – Mi újság? – Fáradt vagyok – vallotta be az asszony. – És félek, hogy megint elveszítem a babát. – Az előzmények ismeretében ez érthető – felelte kedvesen Maggie. – De nekem úgy tűnik, hogy most sokkal jobban van. Ennek ellenére szeretném megvizsgálni, és megmérni a vérnyomását. Maggie mindent teljesen rendjén talált. – Mikor megy be legközelebb a kórházba? – kérdezte, miközben a beteg öltözködött. – A jövő héten – felelte Rory. – Addig kímélje magát! – mondta Maggie. – Ne végezzen nehéz házimunkát, és ebéd után minden nap dőljön le egy kicsit! Azután meglátjuk. – Sétálhat? – kérdezte Rory. – Természetesen. A könnyű mozgás kimondottan jót tesz. Csak nem szabad megerőltetnie magát. – Maggie töprengett egy kicsit. – November ötödikén Guy Fawkes napi partit rendezünk tűzijátékkal egybekötve. Nincs kedvük eljönni? – Nem is tudom... – tétovázott Alison. – Biztosan élvezni fogja. Egyébként meg ha elfárad, bármikor hazamehet. Mit szól hozzá? – Ha biztosan nem lesz belőle baj... – Köszönjük a meghívást – vágott közbe Rory. – Szívesen elmegyünk. Miután a Scott házaspár távozott, Maggie megkezdte a rendelést. A betegek egymásnak adták a kilincset, és amikor Holly végre közölte, hogy kiürült a váró, a doktornő megkönnyebbülten felsóhajtott. Alig várta, hogy otthon legyen, ahol a gyerekei és Ingrid Finom főztje várja. Épp telefonálni akart Samnek, hogy meghívja vacsorázni, amikor kopogtak az ajtaján. – Szabad! – kiáltotta. – Ó, Fiona, maga az? – kérdezte meglepődve. – Megbeszéltük, hogy jövök. – Természetesen, csak közben megfeledkeztem róla. Foglaljon helyet! Újabb gondok a kolléganőkkel? – Nem. – Fiona kényszeredetten elmosolyodott. – Rólam van szó. – Csak nem beteg? – Maggie fürkész pillantást vetett a fiatal nőre, aki majd kicsattant az egészségtől. – Jól vagyok, még sosem éreztem jobban magam. Csak szeretnék fogamzásgátló tablettát felíratni. Maggie csodálkozva nézett rá. – A legutóbb azt mondta, abbahagyta a tabletták szedését, hogy a szervezete egy kicsit kipihenje magát. – Igen – bólintott Fiona. – De akkor nem volt párkapcsolatom. – És most van? – Fogalmazzunk úgy, hogy alakul. Találkoztam valakivel, és úgy néz ki, hogy lesz belőle valami.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Feltételezem, hogy nem a régi barátja bukkant fel ismét. – Maggie előhívta a képernyőn Fiona adatait. – Nem. Egy új férfi... és meglehetősen biztos vagyok benne, hogy hamarosan összejövünk. Az ember megérzi, ha találkozik az igazival. – Bizonyára. – Maggie-nek eszébe jutott az a pillanat, amikor megpillantotta a társalgóban Samet, és a szíve dobbant egy nagyot. – Jó lesz, ha azt a tablettát írom fel, amelyet legutóbb is szedett? – Persze – felelte Fiona. – Nem voltak kellemetlen mellékhatásai. Maggie megmérte a fiatal nő vérnyomását, amelyet rendben talált. Azután kinyomtatta a receptet, és megkérdezte: – Ez az új férfi az életében... olyasvalaki, akit ismerünk? – Tulajdonképpen... – Fiona habozni látszott. – Inkább nem beszélnék róla. Nem szeretnék előre inni a medve bőrére, mert hátha nem lesz az egészből semmi. Megérti, ugye? – Hogyne. – Maggie fogta a receptet, és átnyújtotta. – Mindenesetre sok szerencsét! – Köszönöm. – Fiona felállt. – Mára befejeztem a munkát. Maga is végzett? – Majdnem. Nagyon örülök, mert fárasztó napom volt... – Akkor holnap reggel találkozunk. Viszontlátásra! – Viszontlátásra! Maggie Fiona után nézett. Kétségtelenül boldognak látszik. Az orvosnő azon tűnődött, vajon ki lehet az életében felbukkant új férfi. Valószínűleg azért vonakodott elárulni, mivel ismerik. Talán Jon lenne az? Köztudott, hogy képtelen ellenállni a csinos nőknek. És ma délben ő volt az, aki a védelmébe vette Fionát. Amikor Maggie végre elhagyta a szobáját, látta, hogy Sam már távozott, és a mobilját is kikapcsolta. Így egy kissé csalódottan ment haza. Pedig már úgy örült, hogy együtt töltik az estét. Szívesen beszélt volna Sammel néhány betegéről, de a küszöbönálló partiról is. Röviddel a lefekvés előtt eszébe jutott, hogy elfelejtette felhívni Aimee-t. Már túl késő volt, hogy megpróbálja. Ehelyett Sam számát tárcsázta, de hiába. Csalódottan sóhajtott egyet, majd az álláig húzta a takarót, és lehunyta a szemét.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

9. FEJEZET Másnap reggel Maggie útja legelőször a kezelőbe vezetett, mivel kifogyott a kötszer az orvosi táskájából. Aimee épp a készleteket ellenőrizte. – Jó reggelt! – üdvözölte a doktornő. – Már akartam hívni. Jól van? – Igen – vágta rá zavartan Aimee. – Minden rendben. – Nem úgy tűnik. Maggie aggódva látta, hogy az asszony milyen kimerült. A szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. – Tényleg jól vagyok. Csak migrénem volt. – Korábban még sosem volt migrénje, ugye? – Nem. – Ha beszélni akar velem, tudja, hol talál. – Természetesen. És köszönöm. Aimee folytatta a munkát, míg Maggie a kötszerrel együtt visszatért a szobájába. Az ablakból kipillantott a parkolóra. Jon épp akkor szállt ki a kocsijából, és közben Fionával beszélgetett. Bizalmasan összedugták a fejüket, majd Fiona felnézett a férfira, és elnevette magát. Futólag megérintette a karját, odahajolt hozzá, és mondott valamit, amit nyilván csak Jon fülének szánt. Azután együtt elindultak az épület felé. Maggie elmosolyodott. Nyilvánvalóan igaza volt, és Jon az új férfi Fiona életében. Jó dolog, ha két ember egymásra talál. Ahogy rövidültek a napok, Maggie érezte, hogy egyre jobban vonzódik Samhez, és kezdi egészen más színben látni, mint azelőtt. Már régóta a legjobb barátja, de ez most valami egészen más, valami izgalmasan új. Furcsán érzi magát a férfi közelében, Erről még egyetlen szót sem esett köztük, de Maggie elégedetten állapította meg, hogy alakul valami. A Guy Fawkes napja előtti héten végig esett, viharos szél fújt, a La Manche csatornán százötven kilométeres lökéseket is mértek. A gyerekek már attól tartottak, hogy elmarad a parti. Ám Ingrid bölcs előrelátással a garázsba vitte a tűzifát, hogy ne nedvesedjen át. Sam többször is átjött, olyankor nagy titkolózás és hangos nevetés közepette eltűnt a gyerekekkel a kerti házban, hogy elkészítsék a Guy Fawkes bábut, amely majd a máglyán végzi be földi pályafutását. – Klassz lesz – lelkendezett Jessica. – Várjatok csak, míg meglátjátok! – Kedves Neville doktortól, hogy segít a gyerekeknek – jegyezte meg Ingrid tésztagyúrás közben. – Igen – bólintott sóhajtva Maggie. – Nagyszerűen ért a nyelvükön. Wills imádja, sőt még Jessica is hallgat rá. Mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére november ötödikén tiszta, hűvös nap köszöntött rájuk, a mélykék ég csodálatos háttérként szolgált az élénk, őszi színekhez.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Maggie szabadnapot vett ki, hogy Ingriddel együtt előkészítse a partit. Már alkonyodott, amikor Sam a rendelés után beállított, hogy a garázsban felállítsa a saját és Maggie grillsütőjét. Az asszony egy jókora tál fűszeres gyümölcspuncsot tett a konyhaasztal közepére, és körberakta különböző salátákkal, mártásokkal, valamint az Ingrid által készített finomságokkal -pástétomokkal, tortákkal és tejszínes, almás rétessel. Fél hét felé már szállingózni kezdtek az első vendégek. Richardot és Emmát Luke hozta el. Azután beállított Jackie az élettársával, Iainnal, közös fiúkkal Maxszel és a Barnes család. Sam nyomban magával cipelte Denist a kert végében rakott máglyához, ahová a tűzijátékot is tervezték. Aimee segített Maggie-nek az italok töltögetésében. Nemsokára megérkezett a többi kolléga, Jon, Moira, Katie, Holly és a barátja. Sült hús ínycsiklandozó illata terjengett a garázs felől. Maggie épp a gyümölcspuncsot osztotta, amikor egy magasra nőtt, enyhén hajlott hátú alak toppant be a konyhába. – Leonard! – kiáltotta kitörő örömmel. – De jó, hogy eljött. – Ó, drágám! – A férfi áthajolt az asztalon, és csókot nyomott az asszony arcára. – Hogyan is hagyhatnék ki egy ilyen partit? Maggie a férfira nézett. Annak idején Leonard, David és Sam együtt alapította a rendelőt. Érezte, hogy könnybe lábad a szeme. – Mindennek megvan a maga ideje – mondta kedvesen a férfi. – A mai nap a nevetésé és a szórakozásé. – Igaza van, mint mindig – felelte halkan Maggie. Leonard mosolyogva fogott egy pohár puncsot, és továbbsétált, hogy beszéljen a kollégáival. Odakintről hirtelen hangos kurjongatás és lelkes kiáltozás hallatszott. Maggie és a konyhában tartózkodó vendégek kisiettek a kertbe. Sam, Jessica és William Richarddal és Emmával együtt ünnepélyes menetben kihozta Guy Fawkest a kerti házból. A bábu fekete nadrágot, csíkos zakót és szalmakalapot viselt. Az arcát gondosan festett, keskeny szakáll és monokli díszítette. – Hát nem fantasztikus? – kiáltotta Jessica. – Samtől kaptuk a ruhákat. Rengeteget dolgoztunk rajta, ugye, Wills? – Bizony – bólogatott az öccse. Maggie csodálkozva fordult Samhez. – Honnan a csudából kerítetted ezeket a holmikat? – Egy jelmezbálról való még az egyetemi éveimből – vallotta be zavartan a férfi. – Nem gondolod komolyan, hogy elégeted? – Aligha hiszem, hogy még valaha felvenném. Egyébként sem menne rám – tette hozzá némi öniróniával Sam, majd a gyerekekkel együtt egy hatalmas farakáshoz cipelte a bábut, amelyet aznap délben raktak. Közösen feltuszkolták a figurát a máglya tetejére, azután Sam visszatért a garázsba a grillsütőkhöz. A többiek megindultak visszafelé a házba, Maggie pedig átkarolta a lánya vállát.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Jessica – mondta halkan. – Szeretném, ha szólnál Melanie-nak, hogy veled együtt nézze meg a tűzijátékot. – Muszáj? – Igen – felelte határozottan Maggie. – Gondolj arra, hogy a múltkor mit mondtam! – Rendben – dünnyögte a kislány. – Hol van? – Az imént az öccseivel együtt a konyhában láttam. – Szólok neki. Mr. Barnes mindjárt meggyújtja a tüzet. Jessica beszaladt a házba, míg Maggie a garázsba sietett. A farmernadrágot, meleg gyapjúkabátot és kötényt viselő Sam csillogó szemmel nézett az asszonyra. Az arca egy kicsit kormos volt, sötét haja a szokásosnál is kócosabb. Maggie torka elszorult, és egyszeriben hihetetlenül boldognak érezte magát. – Minden rendben? – nevetett rá Sam. – Igen. A legtöbb vendég megérkezett, és Denis mindjárt meggyújtja a tüzet. Hogy áll a grillezés? – Nagyszerűen. – Isteni az illata. – Maggie lendületesen megfordult, és majdnem összeütközött valakivel, aki épp belépett a garázsba. – Fiona! Elnézést, de nem láttam. – Gondoltam, megnézem, nem kell-e segíteni Samnek. – Úgy tűnik, egész jól elboldogul... – Helló, Sam! – Fiona megkerülte Maggie-t. Szűk, fekete nadrágot, magas sarkú, fekete csizmát, krémszínű pulóvert, valamint egy steppelt mellényt viselt. Hosszú haját kontyba tekerte, amelyet egy csat tartott. A megjelenése vonzó és alkalomhoz illő volt. Maggie elindult visszafelé a konyhába, és közben szemügyre vette hosszú szoknyáját, bő pulóverét és gumicsizmáját. Most már bánta, hogy nem volt ideje átöltözni. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból hirtelen az az érzése támadt, hogy nem szabad Fionát kettesben hagynia Sammel. Csakhogy rengeteg volt a dolga. Üdvözölt néhány újonnan érkezett vendéget, köztük Alisont és Roryt, és itallal kínálta őket. Ebben a percben beviharzott William. – Mr. Barnes most gyújtja meg a tüzet. Gyertek ki mindannyian! A vendégek a házból a kertbe sereglettek, és ott kisebb csoportokba verődve álldogáltak. A feszült csöndet elégedett mormogás követte, amikor a lángok fellobbantak, nyalogatni kezdték a hatalmas farakás tetején üldögélő, csíkos zakót viselő Guy figurát. Pár perccel később, amikor a tűz már vidáman pattogott, ámuldozó kiáltások kíséretében a levegőbe repültek az első rakéták. Egy durranással, valamint piros és zöld csillagok záporával megkezdődött a tűzijáték. A fülsiketítő durrogást szemkápráztató fényrobbanás követte, majd jöttek sorban a rakéták, mindegyik egy kicsit látványosabb volt, mint az előző. A nézők nem fukarkodtak az elragadtatott kiáltásokkal. Maggie körülnézett. A tűz fénye pirosra festette a gyerekek arcát, akik tátott szájjal bámulták az éjszakai eget. Gyors pillantást vetett a vele szemben álló

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Leonardra, majd a mellette álló Aimee-re, aki aznap este oldottabbnak tűnt. Talán feleslegesen aggódott a Barnes család miatt. Maggie őszintén remélte, hogy így van. A gyerekek is vidámnak látszottak. Alison és Rory a konyhaajtóban állt. A férfi védelmezően átkarolta a feleségét. Ahogy így együtt látta őket, Maggie egyszeriben rádöbbent, mennyire hiányzik neki egy társ. Pillantása aztán a hálószoba ablakára siklott, ahol két alak rajzolódott ki. Ingrid és az édesanyja, akik vállalták, hogy a tűzijáték ideje alatt vigyáznak a kutyákra. Maggie a tekintetével Samet kereste. Sehol sem látta, ezért feltételezte, hogy még a garázsban van. De aztán észrevette, hogy a kocsifeljáróról figyeli a látványosságot. A fejét hátravetette, és hangosan nevetett. Maggie ismét érezte, hogy elszorul a torka. Aztán megpillantotta Fionát, aki váratlanul odalépett a férfihoz, és belekarolt. Az asszony homloka ráncba szaladt, tekintetével a kertet pásztázta. Hol lehet Jon? – tűnődött. Fionának inkább mellette lenne a helye. Végül felfedezte a férfit a kert szemközti részén, ahol Iainnal sörözött. Maggie megfordult, és visszasétált a házba. – Maggie – szólt utána Leonard lemarad a tűzijátékról. – Csak megnézem a levest – vágta rá gyorsan az asszony. – Mindjárt visszajövök. A tűzhelyen két hatalmas fazékban főtt a leves. Maggie megkavargatta, és a tűzijáték hátralévő részét már a konyhaablakból figyelte. Felrepültek az utolsó rakéták is az éjszakai égbe, és lelkes tapsvihar kíséretében arany– és ezüstesőt permeteztek. Maggie a tűzhelyhez lépett, és nekilátott kimérni a forró levest. – Majd én – bukkant fel mellett Ingrid. – Maga inkább foglalkozzon a vendégekkel! – A kutyák hogy viselték a durrogásokat? – kérdezte aggódva Maggie. – Egész jól. Csodás volt a tűzijáték, ugye? – Igen. Az első tányér leves Denist illeti. Ebben a percben lépett be a konyhába Amiee és Leonard. Az asszony nevetett. Úgy látszik, mindenkinek jót tesz ez a parti, gondolta Maggie. – Épp arról beszéltünk, hogy Denis kapja az első tányér levest, elvégre keményen megdolgozott érte. – A nevemet hallottam? Mielőtt Aimee válaszolhatott volna, felbukkant Denis. – Hát itt van – mondta Maggie. – Nagyszerű munkát végzett. Kér egy tányér levest? – Nincs valami erősebb? – A férfi kutatón körülnézett. – Jólesne valami tisztességes ital. – Hogyne – felelte Maggie. – Van almabor, sör... esetleg whisky... – Whiskyt kérek. – Denis a feleségére nézett, aki még mindig Leonard mellett állt. – Te vezetsz, drágám, ugye? – Mint mindig – felelte halkan Aimee. – Van valaki a tűznél? – kérdezte Maggie, miközben töltött a whiskyből.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Igen – bólintott Denis. – Ian vigyáz rá. Később, amikor a vendégek már jóízűen falatoztak, Maggie bement a nappaliba, hogy új CD lemezt tegyen fel. Ott találta Emmát. – Hát te mit keresel itt egyedül? – kérdezte meglepve. – Richard felbosszantott – mondta rosszkedvűen a kislány. – Mivel? – Maggie átkarolta a gyereket. – Azt mondta, hogy a papához költözik, és nála fog lakni. – Tényleg? És a papátok már tudja? – Még nem – rázta meg a fejét Emma. – Azért haragszol, mert nem akarod, hogy Richard elmenjen? – tudakolta Maggie, és azon tűnődött, vajon Sam mit szól majd a legújabb fejleményekhez. – Nem – rázta meg a fejét élénken Emma, és sötét fürtjei csak úgy röpködtek a feje körül. – Azért haragszom, mert azt mondta, hogy vele kell mennem. – És te nem szeretnél? – Nem tudom. Szívesen laknék a papánál, de a mamával és Luke-kal is jól érzem magam. Meg ott van a lovam, Mr. Snow, és azt hiszem, a papának nem lenne elég helye, meg legelője sincs, mint Luke-nak. – A helyedben nem mérgelődnék – csitította Maggie a kislányt. – Nem eszik olyan forrón a kását. Richard talán még meggondolja magát. Elvégre a papátok egész nap dolgozik, és sokszor még hétvégén is. – Meg éjszaka – tette hozzá hevesen bólogatva Emma – Mondtam Richardnak, hogy éjszaka nem lehet egyedül a házban. – Ezen most ne törd a fejed, csatlakozz inkább a többi gyerekhez! Azt hallottam, hogy Mr. Barnes már megsütötte a gesztenyét. Menj ki, és nézd meg, jó? – Rendben. Emma kiszaladt, és az ajtóban majdnem összeütközött Jonnal. – Lassan a testtel, ifjú hölgy! – nevetett a férfi, miközben a kislány eloldalazott mellette. Azután Maggie-hez fordult. – Tehát itt bujkálsz. Szeretnék bemutatni neked valakit. – A mögötte felbukkanó, fiatal, sötét hajú nőre mutatott. – Ő Beverley. Épp most érkezett. Arra gondoltam, a mai este jó alkalom, hogy mindnyájatokkal találkozzon Beverley, ő Maggie Hudson, kedves kolléganőm és egyben társam. – Jó napot! – mosolyodott el a fiatal nő. – Sajnálom, hogy elkéstem, de nem tudtam elszabadulni a munkahelyemről. – Semmi baj – felelte ugyancsak mosolyogva Maggie. – Örülök, hogy találkoztunk. Régóta ismeri Jont? – Körülbelül egy hónapja, ugye, drágám? – nézett Beverly kedvesen a férfira. – Igen. Beverly a millburyi ügyvédi iroda egyik új munkatársa – tette hozzá Jon Maggie felé fordulva. – Értem – felelte az asszony. – Érezzétek jól magatokat! – Köszönöm – vigyorodott el kisfiúsán Jon. – Gyere, Bev! Be szeretnélek mutatni Samnek is. Menjünk, és keressük meg! Miután távoztak, Maggie hirtelen rádöbbent, hogy ha Jon már egy hónapja együtt van Beverlyvel, akkor nem lehet Fiona új szerelme. Lassan kiballagott a többiekhez.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Az idő szinte repült, és a vendégek hamarosan búcsúzkodni kezdtek. – Remek parti volt... – Köszönjük szépen... – Egyszer feltétlen el kell jönnötök hozzánk... A legnagyobb zűrzavar közepette megcsördült a telefon. – Az ügyeletes orvos – jelentette Ingrid, és átadta Maggie-nek a kagylót. – Majd én beszélek vele – mondta Sam. – Sejtettem, hogy Mervin ma este nem boldogul egyedül. – Pár percig figyelmesen hallgatott. – Rendben van – bólintott aztán. – Bízza csak rám! – Mi történt? – kérdezte fojtott hangon Maggie. – Nadine Harringtonról van szó – felelte Sam. – Bezárkózott a hálószobájába, és öngyilkossággal fenyegetőzik. – Odamegyek – jelentette ki Maggie. – Nadine az én betegem. – Feltétlen veled tartok – szögezte le Sam. – Úgy vélem, szükséged lesz segítségre.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

10. FEJEZET Beültek Sam kocsijába, és a sötétben elindultak Harringtonék házához, Millbury másik végébe. A gyerekeket előzőleg Ingrid és az édesanyja gondjaira bízták. – Remek parti volt – jegyezte meg Maggie, és hátrahajtotta a fejét. Örült, hogy Sam vezetett. – Igen – bólintott a férfi. – Mindenki ezt mondta. Az étel is kitűnően sikerült. Ingrid felülmúlta önmagát. – Hallgatott egy percig, majd megkérdezte: – Milyennek találod Jon új barátnőjét? – Rokonszenves – válaszolta Maggie. – De be kell vallanom, nagyon meglepődtem. Te tudtál róla? – Nem – nevetett Sam. – És a többiek sem. – Drukkolok nekik. Ezúttal Jon remélhetőleg megtalálta az igazit. A sötét éjszakai égboltot olykor-olykor tűzijáték-rakéták hasították végig. Néhány kertben még ott parázslottak a tábortüzek maradványai. – Denis kitűnő munkát végzett – jegyezte meg Sam. – A gyerekek nagyon élvezték. – A kereszteződéshez érve lefékezett. – És örültem, hogy viszontláttam Leonardot. Maggie titkon a férfira sandított. Az elmúlt hetekben megváltozott a kapcsolatuk. Közelebb kerültek egymáshoz, és az asszony rádöbbent, hogy szép lassan beleszeretett Sambe. Egyelőre még egyikük sem beszélt erről az újfajta viszonyról, de most, amikor kettesben ültek a kocsiban, Maggie arra gondolt, itt az alkalom, hogy bevallja az érzéseit. Ám épp amint megszólalt volna, Sam fékezett. – Megérkeztünk – mondta, és felpillantott a házra. – Aha. – Maggie felsóhajtott. A mondanivalójával várnia kell. Bobb Harrington nyilván várta őket, mert alighogy kiszálltak, nyílt a bejárat, és a férfi odasietett hozzájuk. Benézett a kocsiba, majd hátrább lépett, amikor Sam kinyitotta az ajtót. – Neville doktor... és Hudson doktornő. Hála istennek! Már attól féltem, hogy egy idegen orvost küldenek. – Mi történt? – kérdezte Maggie, és ő is kiszállt. – A feleségem rettenetes állapotba került, doktornő. – Bob maga is feldúltnak látszott. – Napok óta egyre rosszabb a helyzet. Teljes depresszióba süllyedt, még a terápiára sem akart elmenni. Tulajdonképpen ki sem mozdul a házból. Azt hiszi, el akarják hurcolni. Azóta van ez így, amióta látta a koszovói háború képeit. Csak ült, és órákon keresztül siratta azokat az embereket, akiket elűztek az otthonaikból. Meg van győződve arról, hogy vele is ez fog történni. – Szedi a gyógyszereit? – kérdezte Maggie, miközben elindult a ház felé. – Igen, mindig pontosan beadtam neki. De az a baj, hogy az egyhavi gyógyszeradagjával és egy üveg whiskyvel bezárkózott a vendégszobába. Néhány éve már csinált ilyet... – Tehetetlenül elhallgatott. – Nem sejti, mi lehet a kiváltó ok? – tudakolta Sam.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Mindenfelé tűzijátékokat rendeztek – magyarázta Bob. – Noha előre figyelmeztettem Nadine–t, de amikor a szomszédban elkezdték fellőni a rakétákat, teljesen megzavarodott. A pukkanások nagyon hangosak voltak, és a feleségem azt hitte, hogy puskaropogást hall. Katonák jönnek, és elviszik. Mindent megpróbáltam, hogy megnyugtassam, de hiába. Folyton azt hajtogatta, ha ilyesmi történik vele, akkor nem akar tovább élni. Nem hajlandó kijönni a szobából, és a kérdéseimre sem válaszol. Egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. Már arra is gondoltam, hogy hívom a rendőrséget, de azzal csak még jobban ráijesztettem volna. Nadine bízik magában, doktornő, talán beszélhetne vele. Amikor telefonáltam, azt mondták, hogy maga szabadnapos, és egy másik orvost küldenek... – A Guy Fawkes nap miatt az ügyeletes kollégának annyi a dolga, hogy segítséget kért tőlünk – magyarázta Maggie. – Talán menjünk fel az emeletre, és próbáljunk meg beszélni Nadine–nal! Sam és Maggie az előszobában várt, miközben Bob bekopogott az egyik ajtón. – Nadine – szólt kedvesen. – Nadine, drágám, Hudson doktornő van itt. Szeretne beszélni veled. Neville doktor is eljött. Kérlek, nyisd ki. – Semmi nesz nem hallatszott odabentről. Bob megfordult, és tehetetlenül széttárta a karját. – Látják? – Hadd próbáljam meg én! – Maggie közelebb lépett. – Nadine – kiáltotta – én vagyok, Hudson doktornő. Kinyitná az ajtót, hogy beszélhessünk? Semmi válasz. – Nadine – folytatta Maggie – Bob mondta, hogy aggódik a tévében látott szörnyűségek miatt. Annak a háborúnak vége, és semmi rossz nem történhet magával. Ma este nem puskaropogást, hanem tűzijátékot hallott. Higgye el, Nadine, hogy senki sem fenyegeti! A hallgatás kezdett félelmetessé válni. Bob kétségbeesett pillantást vetett Maggie-re. – Ijesztő ez a csend – mormolta. – Mintha senki sem lenne odabent... Te jóságos ég! Mi van, ha... – Képtelen volt befejezni a mondatot. – Azt hiszem, be kell mennünk – szólt Sam. – Rendben. – Megpróbálom a vállammal befeszíteni az ajtót. De előtte közlöm, mire készülök, különben még halálra ijesztem. – Nem várhatunk tovább – bólogatott Maggie. – Nadine! – emelte meg a hangját. – Neville doktor betöri az ajtót. Nincs mitől félnie. Sam hátrált, majd teljes súlyával az ajtónak rontott, amely a második próbálkozásra megadta magát. Sötét volt, ezért Maggie felkattintotta a lámpát. Első pillantásra a szoba üresnek tűnt, de aztán észrevette a két ágy között a földön heverő, pokróccal letakart alakot. Óvatosan felemelte a takarót. Nadine összekuporodva feküdt alatta. – Nadine – szólította meg halkan. – Én vagyok, Hudson doktornő. Nincs mitől félnie.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Ám Nadine már túl volt minden félelmen, ahogy azt az üres orvosságos doboz és az éjjeli szekrényen álló fél üveg whisky mutatta. – Bevette a tablettákat – fordult Maggie Samhez. – Azonnal hívd a mentőket! – Jaj, ne! – nyögte Bob. Az ágyra roskadt, és a kezébe temette az arcát. – Jaj, Nadine... már megint. Miközben Sam telefonált, Maggie megvizsgálta az asszonyt. Nadine kába volt, és összefüggéstelen szavakat mormolt. A haja kócosan tapadt a fejéhez, és erősen bűzlött az alkoholtól. – A mentő már úton van – közölte Sam. – A pszichiátriára viszik, ugye? – kérdezte csüggedten Bob. – Azt hiszem – felelte Maggie. – Ne féljen, a kórházban megkapja a szükséges segítséget! – Kimossák a gyomrát? – Bizonyára – bólintott a doktornő. – Nem hittem volna, hogy újra megteszi – mormolta szomorúan Bob. Miután a mentő Nadine-nal és Bobbal elindult a kórházba, Maggie és Sam visszatért Mill House-ba. – Észre kellett volna vennem, mennyire rossz állapotban van – vádolta magát Maggie. – Honnan tudhattad volna? – Nem jött el a kontrollra. Fel kellett volna hívnom... – Nem telefonálgathatunk mindegyik betegünknek. – Valószínűleg igazad van. – Maggie felsóhajtott. – Gondolod, rendbe jön? – Igen – biccentett Sam. – Ha egy kicsit később érkezünk... Elhallgatott. Némán robogtak az éjszakában. Egy idő után Maggie-nek eszébe jutott, hogy az imént egy vallomásra készült. Csakhogy azóta megváltozott a hangulat, és az alkalmas pillanat elszállt. Megérkeztek Mill House-ba. Sam az órájára pillantott. – Micsoda? Már ilyen késő lenne? – csodálkozott. – Megígértem Fionának, hogy hazaviszem. Vajon Emma és Richard már alszik? Kedves tőled, hogy felajánlottad, hogy maradjanak nálatok. Ingridet a romok eltakarítása közben találták. Fiona ezzel szemben a díványon ült, és egy divatlapot nézegetett. – A gyerekek már ágyban vannak – mondta Ingrid. – Noha kétlem, hogy aludnának. Túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. – Felmegyek, és elköszönök tőlük – mondta Sam. – Azután pedig... – pillantott Fionára – szívesen hazaviszem. Maggie követte Ingridet a konyhába. – Látom, már majdnem végzett – állapította meg, miután körülnézett. – Nem is tudom, mihez kezdenék maga nélkül. – Ha az ember nekiveselkedik, nem nagy ügy. Nem sokkal később Sam megjelent a lépcsőn, mire Fiona félredobta az újságot, és felpattant.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Holnap reggel telefonálok, hogy mikor jövök a gyerekekért – fordult Sam Maggie-hez. A farmernadrágban és a pulóverben egyszeriben hihetetlenül vonzónak tűnt. – Rendben – bólintott az asszony, és magában hozzátette: Maradj itt velem és a gyerekekkel. Hiszen idetartozol. De hangosan csak ennyit mondott: – Köszönöm a segítségedet. – Nagyon szívesen – mosolyodott el Sam. – Jó éjt, Maggie! Jó éjt, Ingrid! Az asszony az ajtóig kísérte a férfit és Fionát. Miután elbúcsúztak, figyelte, amint Fiona a kocsiban helyet foglal Sam mellett. A férfi még egyszer intett, aztán az autó nekiiramodott. Maggie csüggedten ballagott vissza a házba. Ingrid épp a hűtőbe pakolta be a maradékot, és most kutató pillantást vetett rá. – Minden rendben? – Igen, csak fáradt vagyok – sóhajtott az asszony. – Pompásan sikerült a parti, ugye? – Igen. – Azt hiszem, mindenki jól szórakozott. – Maggie nekilátott, hogy elrakja az evőeszközöket. – Ki jobban, ki kevésbé – jegyezte meg Ingrid, és összeszorította a száját. – Mindenesetre örültem, hogy megismerhettem Turner doktor barátnőjét. Ingrid bólintott. – Rokonszenves lánynak tűnik. – Be kell vallanom, hogy meglepődtem – mondta Maggie. – Azt hittem, Jon Fionával van együtt... – Nem – rázta meg a fejét Ingrid. – Fiona a másik orvost nézte ki magának. Maggie megrökönyödve pillantott rá. – Hogy érti? – Hát Neville doktort... Nyilvánvaló. – Tessék? – Maggie úgy érezte, mintha megállt volna az idő. – Fiona szemlátomást odavan Neville doktorért – magyarázta Ingrid. – Valószínűleg már kezdettől fogva. És az elejtett megjegyzéseiből ítélve a vonzalom kölcsönös. Maggie Ingridre meredt. Amikor megértette, mire céloz, émelygés fogta el. – Pontosan mit mondott? – Miután mindketten elmentek ahhoz a sürgős esethez, felajánlottam Fionának, hogy hívok egy taxit. De visszautasította, mondván, hogy Neville doktor csalódott lenne. – Csalódott? – rebegte elhaló hangon Maggie. – Igen, és nem hagyott kétséget azt illetően, hogyan gondolta – tette hozzá komoran Ingrid. – Sőt azt is megjegyezte, milyen furcsa véletlen, hogy Neville doktornak és Turner doktornak egyszerre van új barátnője. – Ingrid Maggie-ra nézett. – Őszintén szólva reméltem, hogy maga és Neville doktor esetleg összejönnek. – Mi csak jó barátok vagyunk – sietett leszögezni Maggie.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Tudom – szipákolt Ingrid. – Ezért is gondoltam, hogy jól összeillenének. És a gyerekek is... nagyszerűen kijönnek egymással. Még az anyám is megjegyezte az este, hogy olyanok, mint egy nagy, boldog család. Mindegy – vonta meg a vállát. – Ezeket a dolgokat nem lehet erőltetni. De valahogy nem tudom elképzelni Neville doktort ezzel a Fionával. Maggie úgy érezte, mintha megnyílt volna lába alatt a föld. Miként lehetséges, hogy nem vette észre, mi folyik Sam és Fiona között? Pedig minden az orra előtt történt, gondolta később, amikor végre ágyba került. Valószínűleg már azon a vasárnapon is együtt voltak, amikor Samnél összefutott Fionával. Akkor ő naivan azt feltételezte, hogy az irodavezető hivatalos ügyben járt ott. Az egészet magamnak köszönhetem, gyötrődött. Elvégre visszautasítottam Samet, Fionának meg azt mondtam, hogy nincs köztünk semmi, csak jó barátok vagyunk. Maggie órákon át hánykolódott álmatlanul az ágyában, miközben lelki szemei előtt újra meg újra felrémlett a szenvedélyesen szeretkező Sam és Fiona képe. Elszorult a szíve. Amikor végre nyugtalan álomba merült, ezek a képek tovább kísértették. – Anya, rémesen nézel ki. – Köszönöm, Jessica. Te aztán értesz hozzá, hogy felvidítsd az embert. – Beteg vagy? – A kislány az asztal fölött kritikus tekintettel fürkészte az anyját. A négy gyerek reggelizni készült, miközben Ingrid rántottát készített. – Nem – felelte Maggie. – Csak nem aludtam valami jól. Ez minden. – Klassz parti volt – jegyezte meg nagy komolyan Richard. – Köszönöm. Szerintem is. – Kimehetünk a kutyákkal? – kérdezte Emma. – Hm. Nem tudom, mikor jön értetek az apátok. – Maggie töltött magának egy nagy csésze, forró kávét. Valószínűleg nem túl korán, gondolta csüggedten. Fiona biztosan szeret sokáig aludni. – Addig kimehetünk a kutyákkal, amíg meg nem érkezik? – makacsolta meg magát Emma. – És ha addigra mérföldekre leszünk? – vetette közbe az öccse. – A papa megígérte, hogy vesz ma a születésnapomra egy mikroszkópot. Ebben a pillanatban megcsördült a telefon. Jessica vette fel. – Sam az. Veled akar beszélni. Maggie átvette a kagylót, és az ablakhoz sétált. – Igen? – Jó reggelt! – A férfit egy kissé meglepte a hűvös hang. – Kipihented már a tegnapi estét? – Természetesen. És te? – Félig-meddig. – Sam rövid szünetet tartott. – Figyelj csak, a rendelőben vagyok... – Ma nem Jon az ügyeletes? – De igen. Csak beugrottam, hogy elhozzak néhány kórlapot. Aggódom Aimee miatt.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Hogyhogy? Mi van vele? – Nem tudom pontosan. Ma reggel ugyan bejött dolgozni, de... Ez nem telefontéma. Idejönnél? – Jó. Megkérdezem Ingridet, vigyázna-e addig a gyerekekre. – Ingridre nézett. – Sam szeretné, ha bemennék a rendelőbe. Körülbelül egy óráig lennék távol. – Nem gond. – Ingrid a forró, megvajazott pirítósokra halmozta a rántottát. – Addig elmegyünk sétálni a kutyákkal. – És mi lesz a mikroszkópommal? – kérdezte Richard. Maggie továbbította a kérdést Samnek. – Utána megvesszük – felelte a férfi. Maggie letette a kagylót, és átadta az üzenetet, amelyet a kisfiú megnyugodva fogadott. Azután gyorsan bekapott egy narancslekváros pirítóst, felhörpintette a kávéját, és felvett egy vastag pulóvert. Sam tehát nincs Fionánál, gondolta útban a rendelő felé. Ennek ellenére lehetséges, hogy együtt töltötték az éjszakát. Remélhetőleg Fiona nem lesz vele, gondolta, amikor bekanyarodott a parkolóba. Nem bírná elviselni, ha együtt látná őket. Ám amennyiben csakugyan összejöttek, előbb vagy utóbb meg kell barátkoznia ezzel az új helyzettel. A gondolatra hideg borzongás futott végig a hátán. Gyorsan összeszedte magát, és kiszállt az autóból. Sam és Jon kocsija egymás mellett állt, és a parkoló másik végében Maggie furcsamód ott látta Aimee autója mellett Dawnét is. Belépett az épületbe. – Jó reggelt, Hudson doktornő! – pillantott fel Jackie az előjegyzési naptárból. – Hát maga is bejött? – Lehalkította a hangját, hogy a váróteremben ülő betegek ne hallják. – Mi a csuda történt ma reggel? Három orvos és két nővér tartózkodik az épületben, noha szombat van. Sokszor hétfőn sincsenek ennyien. – Nem tudom, de mindjárt kiderítem. Hol van Neville doktor? – A szobájában. Megkért, hogy mihelyt megérkezett, irányítsam hozzá. – Jól van. – Maggie kihúzta magát, és elindult felfelé a lépcsőn.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

11. FEJEZET Sam felnézett az iratokból, araikor Maggie belépett. Fáradtnak látszik, gondolta együtt érzően az asszony. – Mi történt...? – kérdezte nyugtalanul. A férfi a kimerültsége ellenére is vonzó volt, körüllengte valami romantikus, művészies légkör. – Sajnálom, hogy berángattalak, de nem hívtalak volna fel, ha nem tartanám feltétlen szükségesnek. – Aimee-vel történt valami? – kérdezte Maggie. – Fogalmazhatunk így is – bólintott Sam. – Ma reggel Jon szólt, hogy valami nincs rendben Aimee-vel. Először azt hitte, hogy talán megtámadták... – Jaj, ne! – kiáltotta rémülten Maggie. – Jon megpróbálta kifaggatni, de Aimee nem mondott semmit. Bementem hozzá a kezelőbe – folytatta Sam. – Az arca tele van kék-zöld foltokkal. Gyanítom, hogy a testén további zúzódások lehetnek. Az én kérdéseimre sem válaszolt, de olyan rosszul nézett ki, hogy megkértem Dawnt, ugorjon be helyette. Közöltem Aimee-vel, hogy felhívlak telefonon, és remélem, hogy legalább veled hajlandó lesz beszélni. – Sejted, mi történt? – kérdezte Maggie. – Gyanítom – felelte Sam. – Szerintem megverték. – Tudod, hogy ki? – Igen. Tegnap a partin hirtelen rádöbbentem az igazságra. – Denisre gyanakszol, ugye? – Maggie kérdőn nézett a férfira, és amikor az bólintott, hozzátette: – Pedig az este azt volt a benyomásom, hogy egy teljesen normális családról van szó. – Érezni lehetett a rejtett feszültségeket – magyarázta Sam. – Figyeltem a gyerekeket. Melanie elhúzódott a többiektől, és Josh az apja közelében mindig zavartnak tűnt. – És Aimee? – mondta lassan Maggie. – Túlzottan vidám volt, ugyanakkor merev, mintha bármelyik pillanatban összeomolhatna. – Ha ez igaz... – rázta meg a fejét Maggie. – Te jó ég! Szerinted egyszeri esetről lehet szó? Sam felállt, és az ablakhoz lépett. – Kétlem. Gondolj csak bele! Aimee meglehetősen gyakran beteg, ráadásul a keze is eltörött... – Csak nem gondolod...! – kiáltotta riadtan Maggie. – Ez rettenetes. Valamit tennünk kell, hogy segítsünk rajta. – Tudom. De óvatosan kell eljárnunk. Ha csakugyan Denis a tettes, lehet, hogy Aimee nem hajlandó bevallani. Vagy nem akar feljelentést tenni. Te is tudod, hogy akkor kezdődik minden elölről. – A legjobb, ha mindjárt megkeresem, és beszélek vele – vélte Maggie.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– A társalgóban van. – Sam az asszony felé fordult. – Veled megyek. Aimee az ablaknál ült az egyik karosszékben. Amikor a két orvos belépett, még csak fel sem pillantott. – Aimee. – Maggie leguggolt eléje, és nyomban észrevette a szemétől induló, hatalmas véraláfutást. – Jaj, Aimee! – suttogta. Az asszony felemelte a fejét, és az arcán végiggördült egy könnycsepp. – Nem akarja elmesélni, mi történt? – kérdezte Maggie. – Ha szívesebben maradna négyszemközt a doktornővel, én kimegyek – ajánlotta fel Sam. – Nem, maradjon csak! – Aimee megrázta a fejét, de a mozdulatra fájdalmasan összerezzent. – Nyilván már levonták a megfelelő következtetéseket. – Először hadd nézzem a sérüléseit! Maggie alaposan megvizsgálta Aimee arcát. – Akarja látni a többit is? – kérdezte az asszony színtelen, fakó hangon. Válaszra sem várva, kigombolta és levette a köpenyét. A vállán és a hátán véraláfutások, zúzódások éktelenkedtek. – Nem törött el semmije? – tudakolta Maggie. – Nem... Ezúttal nem. – A kérdés az, hogy mit akar tenni? – vonta fel a szemöldökét Sam. – Nemrég még azt válaszoltam volna, hogy semmit – felelte Aimee. – De azóta minden megváltozott. Volt időm gondolkodni, és... másként látom a dolgokat. – Az asszony mély lélegzetet vett. – Ma reggel elvittem a gyerekeket a szüleimhez, mint mindig, ha szombaton dolgozom. Amikor megérkeztünk... – Elcsuklott a hangja, és hallgatott egy darabig. – Az anyám... az anyám megkérdezte, mi történt az arcommal. – És? – unszolta gyöngéden Maggie. – El akartam tusolni... hogy elbotlottam, és elestem... De akkor váratlanul kifakadt Josh: Apa volt az. Megverte anyát. Állandóan veri. Csináljatok már valamit, hogy vége legyen! – És aztán? – kérdezte Sam. – Melanie sírni kezdett, az anyám szinte hisztérikus rohamot kapott, az apám meg dühöngött. Annak idején rendőr volt, és vele nem lehet kukoricázni. Ragaszkodott hozzá, hogy mondjam el az igazat. – Elmondta?– kérdezte Maggie. – Igen, elmeséltem, hogy mi történt tegnap este a parti után, meg számos más alkalommal. – Aimee elhallgatott. – Azt hittem, a gyerekek nem tudnak semmiről – folytatta aztán. – Sosem kiabáltam vagy sírtam, mert nem akartam, hogy meghallják. De... de tudták... – Könnyek csorogtak végig az arcán. – Mióta tart ez? – tudakolta Maggie. – Mindig is így volt – suttogta az asszony. – Először a nászutunkon vert meg. Tizenhárom éve vagyunk házasok, nem is tudom, hányszor... Döbbent csend telepedett a szobára. Kisvártatva megszólalt Maggie: – Van valami különleges oka rá? – Rettenetesen féltékeny. Ha csak ránézek egy másik férfira, dühöngeni kezd. – És tegnap este?

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Képzelje el Ward doktor miatt borult ki! – felelte fanyar mosollyal Aimee. – Nevetséges, nem igaz? Ward doktor és én együtt néztük a tűzijátékot. Utána elindultunk a ház felé, és ő a vállamra tette a kezét. Atyai gesztus volt, semmi több. Elvégre hosszú éveken át együtt dolgoztunk. Mégis tudtam, hogy Denis dührohamot kap, ha meglátja. Őszintém reméltem, hogy nem vette észre. – De észrevette? – Igen – felelte keserűen Aimee. – És ami még rosszabb, inni kezdett. Ha iszik, minden százszorta rosszabb... Maggie és Sam egymásra nézett. – A kezét... Denis törte el? – kérdezte a férfi. Aimee bólintott. – Azért volt, mert beszélgettem az egyik kollégájával. És azon a vasárnap is, amikor meglátogatott minket, Maggie... Dührohamot kapott, amiért nem említettem neki a partit. Azt hitte, nélküle akartam elmenni. Úgy megvert, hogy másnap nem tudtam dolgozni jönni, ezért azt mondtam, hogy migrénem van. – Nem gondolt arra, hogy valakit a bizalmába avasson? – kérdezte Maggie. – De igen. Gyakran. Csakhogy képtelen voltam rászánni magam. Nem mertem belegondolni, hogy akkor mi lesz velünk... a családdal. Szerettem Denist. A férjem, a gyerekeim apja. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik... de azt hiszem... a maga módján ő is szeret. Mindig megbánta, ha megvert... – Egészen a következő alkalomig – jegyezte meg szárazon Maggie. – Igen – bólintott Aimee. – És mindig volt egy következő alkalom. – Szünetet tartott, és nagy levegőt vett. – Miközben itt ültem... döntöttem. Épp elég szörnyű volt ez az egész akkor is, amikor azt hittem, hogy csak rólam van szó... De most, hogy a gyerekek is tudják... – Mik a tervei? – kérdezte Sam, aki az asztal szélén ült. – Elválok. – Az adott körülmények között valószínűleg ez az egyetlen ésszerű lehetőség – bólintott a férfi. – Nem lesz könnyű dolga – figyelmeztette Maggie. – Tudom – sóhajtott fel Aimee. – De így nem mehet tovább. A gyerekekkel a szüleimhez költözöm, amíg Denis el nem hagyja a házat. Ha zaklat, hívom a rendőrséget, és feljelentem bántalmazásért. A szüleim szerencsére mellettem állnak. – Mi is segítünk, ahol tudunk – tette hozzá Sam. – Gondolom, egy időre szabadságra kellene mennie. – Feltétlenül – helyeselt Maggie. – Legalább két hétre, hogy mindent elrendezzen. És ha szükséges, még tovább. – Köszönöm. Nagyon köszönöm... – suttogta Aimee. – Elvigyem a szüleihez? – ajánlotta fel Sam. – Nem, nem – rázta meg a fejét az asszony. – Itt áll az autóm. Tényleg jól vagyok. Őszintén szólva már rég nem éreztem ilyen jól magam. Miután Aimee távozott, Sam és Maggie összenézett. – Ki gondolta volna? – jegyezte meg az asszony. – Ez megmagyarázza Josh és Melanie viselkedését.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Mit gondolsz, Denis ezek után békén hagyja őket? Sam vállat vont. – Remélhetőleg. Bizonyára szégyelli majd, hogy napvilágra kerülnek a viselt dolgai. Nem hiszem, hogy örülni fog, ha a cimborái a tűzoltóknál és a munkatársai a szupermarketben megtudják, hogy verte a feleségét. – Szomorú, ha egy családban idáig fajulnak a dolgok – jegyezte meg Maggie. – Bizony. De így csakugyan nem mehet tovább. Kétlem, hogy Denis megváltozna. Egyetlen férfinak sincs joga megütni a feleségét. – A legjobban a gyerekeket sajnálom. – Nekik is jobb, ha megszűnik ez az állapot. Szörnyű lehetett végignézniük, ahogy az anyjukat verték és megalázták. – Sam felállt. – Köszönöm, hogy bejöttél. – A legkevesebb, amit megtehettem, és örülök, hogy felhívtál. De most haza kell mennem, hogy felváltsam Ingridet. És te? – Elmegyek Richarddal mikroszkópot venni. – Utána esetleg lenne kedvetek nálunk ebédelni? – Sajnos haza kell vinnem a gyerekeket Claire-hez. – Csak egy futó ötlet volt – vágta rá könnyedén Maggie. Valószínűleg azért akarja hazavinni a gyerekeket, hogy megint találkozhasson Fionával, gondolta csüggedten. Közösen tájékoztatták Jont és Dawnt Aimee állapotáról, majd áthajtottak Mill House-ba. Sam még megivott egy csésze kávét, mielőtt Richarddal és Emmával vásárolni indult volna. Maggie hosszan nézett a távolodó autó után, és hirtelen rettenetesen magányosnak érezte magát. Elvesztette Samet, és semmit sem tehet ellene. – Mi a baj? – kérdezte Jessica ijedten, látva anyja könnybe lábadt szemét. – Semmi, drágám. – Maggie egy határozott mozdulattal letörölte a könnyeit. – Látom, hogy bánt valami – makacskodott a kislány. – Eszedbe jutott apa? Maggie habozott. – Nem – rázta meg aztán a fejét. – Miért kellett bemenned a rendelőbe? – faggatózott tovább Jessica. – Elmondhatod? – Nem mindent. – Maggie a lánya vállára tette a kezét, és elindultak befelé a házba. – A Barnes családnál komoly gondok vannak. – Biztosan azt szeretnéd, ha ezek után különösen kedves lennék Melanie-hoz – jegyezte meg Jessica. – Igen. – Nem is olyan rémes lány. Tegnap este beszélgettem vele, és ha az ember jobban megismeri, egész kedves. – Biztosan örülni fog, ha barátkozol vele, főleg a jelenlegi körülmények között. – Rossz, ha bajok vannak egy családban – jelentette ki Jessica. – Például, amikor apa meghalt. Én voltam az osztályban az egyetlen, akinek meghalt a papája. Szörnyű volt, mert senki sem értett meg. – Tudom, drágám, tudom. – Maggie magához szorította a kislányt. – Néha arra gondolok, arra valók ezek a megpróbáltatások, hogy azután segíthessünk másokon.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Wills segíthetne Joshnak. Megyek, és szólok neki. Jessica elsietett. Maggie könnybe lábadt szemmel nézett utána. A következő héten a rendelőben mindenki azt találgatta, vajon miért ment szabadságra Aimee. Végül Sam összehívta a munkatársait, és Aimee beleegyezésével rövid tájékoztatót tartott. Közölte a többiekkel, hogy Aimee és Denis elválnak, és az asszony átmenetileg a szüleihez költözött. – Mindig is éreztem, hogy valami nem stimmel – jegyezte meg Jackie a megbeszélést követően. – Ki nem állhattam Denist. Kíméletlen zsarnoknak tartottam. Ha nem volt a házban tökéletes rend és tisztaság, dührohamot kapott. – Mit gondolsz, mi történhetett? Egy másik nő? – kérdezte Holly. – Valószínűleg – kapott a szón Jackie. – De akkor miért költözött Aimee a gyerekekkel a szüleihez? Higgyétek el, itt bűzlik valami. – Mi lenne, ha kevesebbet pletykálnának, és többet dolgoznának? – pirított rá Fiona a beszélgetőkre, akik erre sietve távoztak. – Most még rosszabb, mint korábban volt – sóhajtotta Sam, és idegesen a hajába túrt. – Valamit mondanunk kellett nekik – csitította Jon. – És nem a mi feladatunk felvilágosítani a kollégákat, hogy Denis homokzsáknak használta Aimee-t. Noha előbb vagy utóbb úgyis kiderült volna. Ezen a szigeten nem lehet semmit sem titokban tartani... – Elakadt, mert az asztalon megcsörrent a telefon. Odalépett, és felvette. – Igen, Katie? – Jon homloka ráncba szaladt, miközben figyelmesen hallgatta a rázúduló szóáradatot. – Rendben. – Komor képpel letette a kagylót, és a kollégáira nézett. – Katie azért hívott, hogy közölje, miszerint Fiona és Jackie hangosan veszekszik az előtérben. Maggie idegesen a homlokához kapott. – Jaj, ne! Már megint. Lemegyek, és megpróbálom lecsillapítani őket. Sam felsóhajtott. – Nem, inkább én. Maggie bánatosan nézett a távozó férfi után. Nyilvánvalóan úgy érzi, hogy támogatnia kell Fionát. – Valami baj van? – szakította félbe Jon az asszony gondolatmenetét. – Nincs – füllentette Maggie. – Minden rendben. – Rosszul nézel ki. – Egyszerűen csak fáradt vagyok. Először a parti, aztán ez a szörnyűség Aimee-vel... ráadásul az örökös veszekedések a rendelőben... Maggie magyarázta szemlátomást meggyőzte Jont. Az asszony azonban elhallgatta nyomott hangulatának az igazi okát, azt, hogy szakadék keletkezett közte és Sam között. És minél közelebb kerül majd a férfi Fionához, ez a szakadék annál áthidalhatatlanabbá válik. Csak ő képzelte, hogy szorosabb kapcsolat van kialakulóban közöttük; a bizalmas, meleg pillantások nem jelentettek semmit. Maggie fájó szívvel gondolt a rövid ideig tartó boldogságra. Örült, amikor aznap este végre hazamehetett. Ha őszinte akart lenni magához, be kellett vallania, nehezen bírja, hogy a munkahelyén és otthon is helyt kell állnia. Tulajdonképpen mindig is tudta, hogy a teljes munkaidő túl sok lesz – még

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

Ingrid felbecsülhetetlen segítsége mellett is. Annak idején csak félállásban dolgozott, hogy többet lehessen a gyerekekkel. Csakhogy David akkor még élt...

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

12. FEJEZET Maggie újra és újra elcsodálkozott azon, hogy milyen gyorsan sötétedik. Akárcsak ezen a szombat délutánon is. Ingrid meglátogatta az édesanyját, a gyerekek pedig egy születésnapi zsúrra mentek a szomszédba. Maggie egyedül volt otthon, kihasználta hát a ritka alkalmat, és belevetette magát a papírmunkába. Ám egy idő után elege lett az egészből, félretette a tollat, és nagyot ásítva nyújtózott egyet. Azután felállt, rakott a tűzre, és figyelte, amint az apró kékes és narancssárga lángok belekapnak a fahasábokba. Aznap semmit sem hallott Samről. De miért is hallana? Nyilván Fionával tölti a hétvégét. Miért nem jöttem már korábban rá, miként érzek iránta? – töprengett Maggie. Nagyot sóhajtva az ablakhoz sétált, hogy behúzza a függönyöket. Hirtelen észrevett egy közeledő autót, de a sötétben nem ismerte fel. Nem sokkal később kopogtattak a hátsó bejáraton. – Csak én vagyok az – mondta egy ismerős hang. Maggie ajtót nyitott. A küszöbön ott állt Sam, két oldalán a farkukat lelkesen csóváló kutyák. – Nem számítottam rád. – Maggie félrelépett, hogy beengedje a férfit. A legszívesebben a nyakába ugrott volna, de tudta, hogy nem teheti meg, hiszen Sam mást szeret. Amikor becsukta mögötte az ajtót, megborzongott, de ennek semmi köze sem volt a Mill House-t körülburkoló nedves hideghez. – Elnézést a zavarásért. – Sam követte az asszonyt a nappaliba, ahol a kandallóban barátságosan pattogott a tűz. Látta, hogy az asztal tele van papírokkal. – Semmi baj. Épp most hagytam abba a munkát. – Beszélnem kell veled. – Sam a kandallóhoz lépett, majd az asszonyhoz fordult. – Főzzek egy teát? – Maggie próbálta minél tovább elodázni az igazság pillanatát. – Majd később. Előbb feltétlen mondanom kell valamit. – Tudom – felelte csüggedten Maggie. – Tudom, mit akarsz mondani. – Igen? – csodálkozott Sam. – Igen. Tiszta szívből kívánom... hogy boldog légy. – De... – Az élet nem áll meg... És ott vannak a gyerekek is. Hosszú távon talán nekik is így a legjobb. Beszéltél már velük? – Nem... – Sam zavartnak tűnt, ám Maggie nem hagyta szóhoz jutni. – Legalább már találkoztak vele. Időre van szükségük, hogy jobban megismerjék. – Kiről beszélsz? – Sam megfogta Maggie csuklóját, és megszorította. – Természetesen Fionáról – nézett rá az asszony. – Ki másról? A férfi habozni látszott.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Hogy jön ő ide? – Hát nem Fionáról és magadról akartál beszélni? – Én és Fiona... – Sam megrökönyödve nézett az asszonyra, azután megrázta a fejét. – Honnan veszed? Maggie nyelt egyet. – Azt hittem, hogy te és ő... együtt vagytok. Sam halkan felsóhajtott, és magához ölelte az asszonyt. – Ó, Maggie! – mormolta. – Sam. – Az asszony hangja tompán hangzott, mivel az arca a pulóverhez szorult. – Talán nem igaz? – Fontos ez neked? – Igen – vallotta be Maggie. – Tudom, nincs jogom hozzá, de képtelen vagyok elviselni a gondolatot, hogy megváltozzon közöttünk valami. – Gondolod, ez történne? – Természetesen. Ha lesz valaki az életedben, akkor vége ennek a szoros barátságnak. – Valószínűleg igazad van – bólintott Sam. – És ha nincs senkim? – Úgy érted... nem vagy együtt Fionával? – Nem bizony. Maggie-nek elállt a lélegzete. – De én azt hittem... – Fogalmam sincs, miből gondoltad. – Hát Fiona... Úgy tűnt... Azt mondta... Mindegy, mit mondott. Mindenesetre éreztette velem, hogy egy szenvedélyes románc van kibontakozóban köztetek. – Biztosíthatlak, hogy ebből egy szó sem igaz. – De... de ő is tudja? – Maggie érezte, ahogy átjárja a megkönnyebbülés. – Most már igen. – Azt akarod mondani, hogy ugyanazt gondolta, amit én? – Igen. Valószínűleg már a bemutatkozó beszélgetést követően hiú ábrándokat dédelgetett magában, noha én azt hittem, világosan a tudomására hoztam, hogy nem érdeklődöm iránta. De nyilván nem voltam elég egyértelmű. Azon a vasárnapon, amikor benéztél hozzám, félreérthetetlen célzásokat tett. Már attól tartottam, sosem megy el. A partin megkért, hogy vigyem haza, és egyszerűen nem tudtam lerázni. – Azt gondoltam... – Maggie nyelt egyet. – Azt gondoltam, hogy a parti után együtt töltöttétek az éjszakát. – Dehogy. – Sam a hajába túrt. – Azon az estén kitettem a háza előtt, és kerek perec közöltem vele, hogy köztünk semmi sem lehet. Maggie némán meredt Samre. – Ez volt az oka, amiért fenntartásaid voltak Fionával szemben? – kérdezte meg aztán remegő hangon. – Nem csak ez. Úgy éreztem, nem illik a csapatba. És igazam volt, ugye? – Igen – ismerte el Maggie. – Attól tartok, Fiona nem értette meg, hogy ezek az emberek nem csupán a betegeink, hanem egyben a barátaink is.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Talán idővel megtanulja. – Ez már sohasem derül ki – jelentette ki Sam. – Tegnap hosszú beszélgetést folytattam vele, mivel attól tartottam, hogy a sok veszekedés miatt elveszítjük az asszisztensnőket. – És mi lett a beszélgetés végeredménye? – Nagyon úgy néz ki, hogy új irodavezetőt kell keresnünk. – Csak nem rúgtad ki? – Természetesen nem. Sosem hoznék ilyen döntést anélkül, hogy megbeszélném veled és Jonnal. De nem is volt szükség erre, mivel Fiona hétfőn beadja a felmondását. Úgy érzi, tarthatatlan a helyzete a rendelőben. – Értem – mondta Maggie, és elhallgatott. Azután Samre nézett. – Ezért jöttél, hogy mindezt közöld velem? – Nem – rázta meg a fejét a férfi. – Tulajdonképpen szóba sem akartam hozni Fionát. – Gyöngéden felemelte az asszony állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Tényleg nem tudod, miért vagyok itt? A rájuk telepedő csöndben csak a régi falióra ketyegése és a tűz pattogása hallatszott. – Nem. Azt mondtad, azért jöttél, mert beszélni akarsz velem – felelte végül Maggie. – Igen – bólintott Sam. – Egy nőről akartam beszélni, aki már régóta része az életemnek. Eleinte csak kolléga és jó barát volt, de lassacskán egyre fontosabb lett nekem. – Mondtad már neki, milyen sokat jelent a számodra? – kérdezte Maggie, miközben a szíve vadul kalapált. – Még nem. – Miért nem? – Nehéz időszak áll mögötte, és nem szerettem volna összezavarni. Még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán többet akar-e barátságnál. – Sohasem mutattad ki, hogyan érzel iránta? – kérdezte halkan Maggie. – Egyszer megpróbáltam – vallotta be Sam. – De észrevettem, hogy még nem áll készen egy új kapcsolatra, és csak a barátot látja bennem. Féltem, hogy megijesztettem, ezért vártam. – És az illető azóta hogyan viselkedik? – Egy ideig azt gondoltam, közelebb kerültünk egymáshoz. Ám az utóbbi időben kimondottan hűvös és tartózkodó volt, amire nem találtam semmiféle magyarázatot. Most talán megértettem az okot. De amíg nem tudtam... majd belebolondultam. Képtelen vagyok várni tovább. Meg kell mondanom, mit érzek irántad, és hogy milyen sokat jelentesz a számomra. Ne haragudj, ha még túl korai lenne... – Ó, Sam! – sóhajtott fel Maggie, átölelte a férfit, és a pulóveréhez dörzsölte az arcát. – Nem, nem korai. Hidd el, hogy egyáltalán nem korai! – suttogta. – Mikor ébredtél rá? – kérdezte Maggie. Már megfőzte a teát, és egymáshoz simulva ültek a kandalló előtt a díványon. Sam átkarolta az asszonyt.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Hogy szerelmes vagyok beléd? – kérdezte tűnődve. – Pár hónapja. Mindig is nagyon kedveltelek. Aztán egy nap Jon azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy egész életedben egyedül maradj. Egy olyan szép nő, mint te, biztosan talál valakit. Akkor hirtelen rádöbbentem, hogy magamnak akarlak. – Egyetlen szóval sem céloztál rá. Nem is sejtettem. – Nem akartalak sürgetni, mert attól tartottam, hogy akkor örökre elveszítelek. – Igen – helyeselt Maggie. – Akkor még nem álltam készen egy új kapcsolatra. Azon a napon, amikor a gyerekekkel a tengerparton sétáltunk... – Tudom – bólintott restelkedve Sam. – Azt hittem, hogy mindent elrontottam. Nem terveztem el semmit, egyszerűen csak megtörtént. Hirtelen a karomban tartottalak, és többé nem akartalak elengedni... – Én pedig visszautasítottalak. Nagyon sajnálom, de rettenetesen megijedtem. Egyrészt mert szokatlan volt a gondolat, másrészt mert annyira felkavart a közelséged. Azután meg... Újra és újra eszembe jutott a jelenet. – Azon a reggelen, amikor azt hitted, hogy elvesztem, az őszinte rémületed reményt keltett bennem – nevetett Sam. – Csak akkor döbbentem rá, milyen sokat jelentesz nekem, de többé nem kezdeményeztél. Arra gondoltam, talán a sikertelen házasságod után képtelen vagy újra megbízni valakiben. Sam nagyot sóhajtott. – Most már tudom, hogy Claire-nek és nekem sosem lett volna szabad összeházasodnunk. Bántotta a büszkeségemet, amikor elhagyott, de ez már a múlté. Semmi köze sem volt Claire-hez annak, hogy visszahúzódtam. Csak féltem, hogy a tengerparton túl messzire merészkedtem, és ha ez még egyszer megismétlődne, végleg elveszítenélek. – Amikor azt hittem, hogy összejöttél Fionával – folytatta akadozva Maggie –, rettenetesen éreztem magam. Nem tudtam, hogyan fogom elviselni, hogy nap mint nap látnom kell benneteket a rendelőben. – Meg sem fordult a fejemben, hogy mással kezdjek – mondta Sam, és gyöngéden magához szorította Maggie-t. – Mik a szándékaid? – sandított rá oldalról az asszony. – Amit csak akarsz. Ha gondolod, elveszlek feleségül. Vagy folytassunk titkos, szenvedélyes viszonyt! De azt is kivárhatjuk, hogy a dolgok miként alakulnak. – Hm – tűnődött fennhangon Maggie. – A szenvedélyes viszony jól hangzik... – Te kis bestia! – Sam tréfásan magához húzta az asszonyt, majd a szemébe nézett, két kezébe fogta az arcát, és birtokba vette a száját. A hosszú, szenvedélyes csók alatt édes remegések futottak végig Maggie testén. Felébredt benne a vágy, úgy érezte, új lehetőségek nyílnak előttük, ismeretlen dimenziók tárulnak fel. Annak idején attól tartott, hogy túlságosan jól ismeri Samet, és nincs már köztük semmi titokzatosság. Ám rá kellett ébrednie, hogy tévedett. Messze nem tud mindent Samről. Sőt kimondottan keveset tud róla. Ismeri mint orvost és barátot, de nem ismeri mint szeretőt. Ez még egy csodálatosan izgalmas, felfedezésre váró terület.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– Tehát, hol lakjunk? A te házadban vagy az enyémben? – kérdezte Sam másnap. Vasárnap volt. Richardot és Emmát is magával hozta ebédre. Előző nap megállapodtak Maggie-vel, hogy együtt közlik a gyerekekkel a nagy újságot. Kinyitottak egy üveg bort, és kedélyesen iszogattak a konyhában, miközben arra vártak, hogy megsüljön a hús. A gyerekek odakint játszottak a kertben, botokat dobáltak a kutyáknak. – Ezen még nem gondolkoztam – felelte Maggie. – Te hogy képzeled? – St. Rhadagund célszerűbb lenne, mivel nagyobb. De ha te ragaszkodsz Mill House-hoz... – Nem is tudom. – Maggie kortyolt egyet a borából. – Azt hiszem, meg lehetne győzni. St. Rhadagund egy egészen különleges ház, és igazad van, sokkal több helyre lesz szükségünk. Jó lenne, ha Richard és Emma gyakrabban jönne, mint eddig. Mit gondolsz, Claire megengedi? – Azt hiszem, igen. Főleg most, hogy újra családos ember lettem. Richard meg egyenesen hozzám szeretne költözni – mosolyodott el Sam. – Ebbe Claire biztosan nem egyezne bele, de nemrég említette, hogy szívesen utazgatna Luke-kal. Tehát elképzelhető, hogy mindenkinek úgy lesz a legjobb, ha a gyerekek gyakrabban vannak nálunk. – Ingrid maradhat, ugye? – kérdezte Maggie. – Természetesen. Szerinted odaköltözne Rhadagundba? – Bízom benne – felelte Maggie. – Mivel szívesen töltenék több időt a gyerekekkel, arra gondoltam, hogy ismét csak félállásban dolgoznék. – Reméltem, hogy ezt mondod. – Sam letette a poharát, és magához ölelte Maggie-t. – Túl sokat vállaltál magadra. – De akár így, akár úgy, mindenképpen szükségünk lesz Ingridre. – Az asszony átkarolta Sam nyakát. – Még most sem tudom elhinni, ami velünk történt. – Én is így vagyok ezzel – bólintott a férfi. – Akár egy álom, de remélem, sohasem ébredek fel. Sam lehajtotta a fejét, és megkereste Maggie ajkát. Csókolózás közben észre sem vették, hogy nyílik a konyhaajtó, és William beszalad a kertből. – Mikor ebédelünk? – kérdezte fennhangon. – Mindjárt éhen halok. Sam és Maggie ijedten rebbent szét, és a kisfiúra meredtek. – Ó, drágám! – Az asszony kisimított egy tincset az arcából. – Ezt nem lett volna szabad látnod. Épp most akartuk elmondani mindnyájatoknak... – Mit, hogy smároltok? – William megvetően elhúzta a száját, de nyomban felderült az arca, amint megpillantotta az Ingrid által sütött almatortát. – Már régóta tudjuk. Szerintünk ideje, hogy összeházasodjatok. Szóljak a többieknek, hogy kész az ebéd? – Igen – felelte zavartan Maggie. – Ha megkérhetlek. – Ennyit arról, hogyan mondjuk el nekik – nevetett Sam, amikor William bevágta maga mögött az ajtót, és kiszaladt a kertbe. Maggie bólintott. – A gyerekek hihetetlen jó megfigyelők.

Laura MacDonald: Túl a barátságon

Szívhang 335.

– De nem lesz egyszerű velük – figyelmeztette Sam. – Az orvosi praxisból te is sok vegyes családot ismersz... Be kell vallanom, hogy Richard többnyire a saját kis világában él, Emma pedig hihetetlenül makacs tud lenni. – És én már előre látom, hogy Jessica festeni kezdi magát, aztán jönnek a fiúk... Arról nem is beszélve, ha mindannyian kamaszodni kezdenek... – Maggie megborzongott. – De legalább lesz egy támaszom. Sam ismét magához ölelte Maggie-t. – Mit gondolsz, a gyerekek rossz néven vennék, ha egy félórával később ebédelnénk? – mormolta. – Wills egész biztosan – felelte Maggie. – És ha csak tíz perccel? – Azt talán még elnézné nekünk – suttogta az asszony, és csókra nyújtotta a száját.