Kew Kotelezo Szerelem

Kathleen E. Woodiwiss

Kötelező szerelem

1815: a napóleoni háborúknak vége. Lord Colton Wyndham, a csaták hőse hazatér Angliába, hogy atyja halála után átvegye a márki címet és ősei birtokának irányítását. Tizenhat évvel korábban feldúltan hagyta el otthonát, mert szülei a megkérdezése nélkül házassági szerződést kötöttek a szomszéd birtokossal, Lord Suttonnal, mely szerint Coltonnak majdan feleségül kell vennie lányukat, Adrianát. Colton nem tűrhette, hogy mások döntsenek a jövőjéről. Ám visszatértekor a szerződés még mindig érvényben van; csak egyvalami változott: az egykori kis madárijesztőből, Adrianából káprázatosan szép lány lett, aki körül rajzanak a kérők. Szépsége a lordot sem hagyja hidegen, de úgy tűnik, hogy semmiképpen sem szeretné feladni szabadságát. Vajon meghajlik-e végül apja akarata előtt? És Adriana el tudjae felejteni a hajdani megaláztatást, hogy a férfi azért menekült el dühödten, mert ő nem kellett neki? Míg a fiatalok vívódnak, izgalmas, sőt véres események zajlanak körülöttük, Adriana egyik rendkívül makacs és gonosz kérőjének, Rogernek köszönhetően, aki még a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy elérje célját. És egyik kiszemelt áldozata nem más, mint Lord Colton…

A legjobb barátomnak, Laurie McBainnek ennél jobban hasonlítanánk, egypetéjű ikrek lennénk

1

Első fejezet Wiltshire megye, Anglia Bathtól és Bradford-on-Avontól északkeletre 1815. szeptember 5. Lady Adriana Sutton keresztülviharzott a Randwulf-birtok elegáns ívelt oszlopcsarnokán, és ügyesen kikerülte buzgó, fiatal kérője segítő karját. A fiatalember őt követve ugrott le a nyeregből, s nagy lelkesedéssel igyekezett utolérni még azelőtt, hogy a lány felfuthatott volna a kőlépcsőkön, és bemenekülhetett volna közvetlen szomszédja és barátai otthonába. Közeledtére kinyílt a nehéz ajtó, és egy magas, sovány, idős komornyik lépett elő méltóságteljesen a kisasszony fogadására. - Ó, Harrison, ez igazán kedves — csicseregte Adriana vidáman, s átsuhant a tágas előcsarnokon. Amint biztonságban érezte magát a cseléd háta mögött a hallban, megpördült, és diadalmas pillantást vetett üldözőjére, aki még mindig az udvaron álldogált kissé bizonytalanul. Roger Elston lankadatlan buzgalommal járt a nyomában már csaknem egy éve, ha nem hívták, tolakodni sem volt rest, bár úgy tűnt, a néhai Lord Sedgwick Wyndhamtől, Randwulf hatodik márkijától még a lord halálát követő hónapokban is rettegett. Lord Sedgwick néhanapján megelégelte az ifjonc váratlan látogatásait, mivel Roger láthatólag olyan állhatatosan küzdött Adriana kezéért, mintha legalább halovány esélye lett volna célja elérésére. Szemtelensége túlnőtt minden határon. Ha meghívókat küldtek szét néhány kiválasztottnak vagy közeli barátnak egy meghitt vacsorára a Wyndham családdal vagy Adriana saját családjával, és Adriana részt vett az eseményen, imádója egészen biztosan betoppant valamilyen ürüggyel, csak hogy egy-két percet beszélhessen a lánnyal. Még azután is, hogy merész házassági ajánlatát Adriana apja egyértelműen elutasította azzal az indoklással, hogy lánya már el van kötelezve, Roger rendületlenül üldözte tovább kiszemelt áldozatát. Adriana pontosan látta, hogy előbb-utóbb kénytelen lesz határozott szavakkal elküldeni udvarlóját, mégsem tudta legyőzni magában lelkiismeret-furdalását, hiszen Roger néha olyan magányosnak látszott, és olyannyira lerítt róla, hogy boldogtalan gyermekkora volt. Ezért amikor a lány elhatározta, hogy véget vet a dolognak, hirtelen eszébe jutott az összes szerencsétlen teremtmény, akit gyermekkorában barátnőjével, Samantha Wyndhammel együtt pátyolgatott. Részvétlenséget tanúsítani olyasvalaki iránt, aki csak néhány kedves szóra vágyik, elképzelhetetlennek tűnt számára. - Komolyan az az érzésem, hogy ez a szerencsétlen flótás fél tőled, Harrison - ugratta a komornyikot Adriana, lovaglóostorával kamaszosan jóképű hódolójára mutatva. - Nem mer szembeszállni egy olyan férfival, mint te vagy, és ez nekem most épp kapóra jött. Ha nem nyitottál volna időben ajtót, Mr. Elston valószínűleg elkapott volna, és kénytelen lettem volna megbánni, hogy Ulyssesszel megengedtük neki, hogy az egyik lovunkon utánunk cammogjon. Bár Rogert nem hívták meg az aznapi kiruccanásra, természetesen azonnal felbukkant, amikor Adriana barátai megérkeztek lóháton, hogy csatlakozzanak a lányhoz és barátnőjéhez. Mi mást tehetett volna Adriana, mint hogy udvariasan felajánl a férfinak is egy lovat? Roger ugyan tisztában volt azzal, hogy a lányt évekkel korábban másnak 2

ígérték a szülei, állhatatossága mégis arra engedett következtetni, hogy hitt abban, semmissé teheti a házassági szerződést, és elnyerheti a lány kezét. Adriana töprengve húzta össze finom ívű szemöldökét. - Hiába próbáltam megzabolázni Ulvssest, azt hiszem, nem bírja elviselni, hogy más paripa megelőzze. Azt sem tűri el, hogy a ménesünk bármelyik lova mellette ügessen, ezt tanúsíthatja Mr. Elston is, mert alig tudott lépést tartani velünk. Mintha személyes sértésnek venné már azt is, ha csak egy napon említjük velük. Tudod, Harrison, Lord Sedgwick is gyakran mondogatta, hogy milyen makacs ez a ló. A komornyik többnyire oly méltóságteljes arcán röpke mosoly suhant át. - Igen, kisasszony, mondogatta a márkó, de büszkeség csillogott a szemében, amiért ön ilyen ügyesen tud bánni egy ilyen öntörvényű jószággal. Az uraság nagy örömmel dicsekedett el vele mindenkinek, aki meghallgatta. Éppolyan büszke volt a kisasszonykára, mintha a saját édeslánya lenne. Minthogy Harrison a Wyndham család szolgálatában állt már évtizedek óta, nagyon jól emlékezett arra az időre, amikor a Suttonok megérkeztek a Randwulf-birtokra, hogy bemutassák harmadik, legfiatalabb leányukat. Alig néhány év telt el azóta, s mára a kisasszony az egész környék kedvence lett. Ami pedig a lovaglótudását illeti, Harrison éppen elég méltatást hallott róla a néhai uraságtól, így nem csodálkozott rajta, hogy a lány sértette a hiúságát egy-két olyan lovasnak, aki úgy vélte, senki sem érhet a nyomába. Minthogy jelenlegi lovaglópartnere egy évvel ezelőtt még meglehetősen járatlan volt e sportban, minden alkalommal alulmaradt a lánnyal szemben. Kudarcai azonban csak egyre eltökéltebbé tették, és mostanra többnyire jobbnak bizonyult spontán vágtáik többi résztvevőjénél. Ezúttal is közvetlenül a lány nyomában volt, amikor beléptek az ajtón. - Az már igaz, ldsasszony, hogy egyetlen más lónak sincs mersze felvenni a versenyt Ulyssesszel és bátor lovasával. Mindazonáltal úgy tűnik, Mr. Elston mindent elkövet, hogy beérje önt. Talán egy nap sikerül neki. Alfred Harrison sokévi hűséges szolgálat után lett főkomornyik a Randwulf-birtokon, és jól kiérdemelt tisztségét tökéletes elhivatottsággal látta el. A ház személyzetének eme tiszteletre méltó oszlopa előtt Roger Elston valóban nem mert volna csak úgy berontani a házba. Bármennyire szerette volna megszerezni a lányt, mégsem hagyhatta figyelmen kívül a tényt, hogy milyen távol áll ő ezektől a hatalmas vagyonokkal rendelkező és ősi neveket viselő arisztokratáktól. Pimaszsága az Adriana kezéért versengő nemes kérők egész seregét felbőszítette már, de hónapokkal azelőtt úgy döntött, hogy célja érdekében bármire hajlandó. Ugyan ő maga is örökölt az apjától egy jókora ványolómalmot Bradford-on-Avon mellett, és a végrendelet szerint ki kellett volna tanulnia a vezetését és a posztó-előállítást, de valójában sosem hagyta el azt a lon doni árvaházat, ahol kilencéves kora óta nevelkedett, és tizennyolc évi ott-tartózkodásának utolsó tíz évében tanítóként dolgozott. Tekintve alacsony származását, valóságos csoda volt, hogy az arisztokraták egyáltalán beengedték maguk közé. Ha a Wyndhamek nem szerették volna olyan mélyen Lady Adrianát, hogy feltétel nélkül elfogadják azt, akit ő figyelemre méltat, egy ilyen szegény körülmények közül érkező embert már az ajtóból elküldtek volna. Roger kalapját végigsimítva tisztelettudó viselkedésével próbálta magára vonni a komornyik figyelmét, mintha csak emlékeztetni akarta volna, hogy invitálja be a házba, de hirtelen jéggé dermedt, ahogy meghallotta a farkaskutyák halk, dühödt morgását. Az utóbbi hónapok alatt megtanulta, hogy ha Leo és Aris a közelben van, ő nem érezheti magát biztonságban sem a házban, sem az udvaron. Úgy tűnt, igazi boldogságot 3

jelentene a két kutyának, ha belemélyeszthetnék éles fogaikat. Ahogy a családtagok viselkedése mindig feddhetetlen volt, ugyanezt nem lehetett elmondani a kutyáikról. Elmúlt korok építőmestereinek művészi tehetségét dicsérő, aprólékosan faragott kőcsipke futott végig a boltíves folyosókon, melyek a kastély szívében lévő hatalmas fogadótermet körülölelték. Két folyosó az előcsarnokból nyílott, mely már magában elég tágas volt ahhoz, hogy egy egész sereg embert befogadjon. A nagyteremben magas hátú székekkel sűrűn körülrakott kecskelábú asztal állt. A déli oldalon a folyosóról nyílt átjárás a szalonba, ennek ajtajában állt meg egy szóra a kisasszony és a főkomornyik. A szalon mögötti, ugyancsak kőcsipkével díszített boltíves folyosóról nyílt a könyvtár, és a ház túlsó végében egy csiszolt üveges dupla ajtó a délutáni nap fényében csillogó, óriási üvegházba vezetett. A fenyegető morgás a ház déli oldalának bármelyik pontjáról érkezhetett. Különösen szívesen tartózkodtak a kutyák az egyik szobában, és sütkéreztek a beáramló napfényben. Roger óvatosan elfordította a fejét, hogy végignézzen a folyosón, ám onnan, ahol állt, nem lehetett belátni a szobába. Ám ha közvetlenül előtte állt volna, akkor sem láthatott volna át a festett üvegablakokon, melyek maguk is csodálatos remekművek voltak. Az adventtől a nyár beköszöntéig tartó időszakban a napsugarak késő délutántól alkonyatig átragyogtak az üvegen, és millió színbe vonták a szobát. Roger hirtelen megszédült, amikor pillantása összetalálkozott a gonoszul villogó szemekkel. A kegyetlen szempár alatt az éles, fehér fogak veszettül vicsorogtak. A fenyegetés egyértelmű volt... és rendkívül félelmetes; a hatalmas vérebek bármelyik pillanatban ráronthatnak, és jókorát haraphatnak a lábába, karjába vagy egyenesen a torkába. Csupán valami ellenséges mozdulatra vártak, hogy okuk legyen a támadásra. Éppen ezért Roger még a homlokát sem merte ráncolni. Érthetetlen módon, ahogy múltak a pillanatok, az állatok megmerevedtek harcra kész testtartásukban, mintha egy rejtélyes varázserő kőszoborrá változtatta volna őket, ám Roger nem lehetett biztos benne, hogy ez a következő pillanatban is így marad. Dermedt tartásuk ellenére a hátukon felborzolódott szőr tanúsította, hogy bizalmatlanok Rogerrel szemben, ahogy mindenki mással is, akit kívülállónak ítélnek. Ezúttal azonban védelmező pozícióba helyezkedtek egy magas, egyenruhás tiszt két oldalán, aki a folyosó túlsó végén állt. A férfi botjára támaszkodott, ami arra utalt, hogy ő is a franciák ellen vívott háború egyik sebesültje, talán a Waterlooi csatában sérült meg, vagy az azt követő kisebb összetűzések során, melyek vidéken még mindig gyakoriak voltak. Annyi mindenesetre bizonyosnak látszott, hogy a tisztet a kisasszony érkezése késztette megállásra, mert teljes figyelmét Adrianára összpontosította. Semmilyen ésszerű magyarázat nem volt arra, hogy a vérebek miért fogadták barátságosan az újonnan érkezőt, Roger legalábbis értetlenül állt a jelenség előtt. Effajta lojalitást többnyire csupán a közvetlen családtagokkal szemben tanúsítottak, és leginkább néhai gazdájuk iránt, aki Roger gyanúja szerint - bár erre nem volt bizonyíték -szándékosan rosszindulatra nevelte kedvenceit, hogy elriassza a Lady Adriana kegyeit kereső kérők seregét. Lord Sedgwick betegsége és halála előtt reménykedő fiatalemberek sokasága lepte el a Randwulf és Wakefield környéki birtokokat, hogy Adriana Suttonnak a közelébe férkőzzenek. Nem csupán azért, mert a hölgy lélegzetelállítóan szép volt; a többség számára legnagyobb vonzerejét valószínűleg tekintélyes hozománya jelentette. Mivel a lord volt a kutyák gazdája, ha Lord Sedgwick úgy akarta volna, könnyen felhergelhette volna őket. Bár látszólag igen jól mulatott a kérőkön, akik egyre jobban belehabarodtak a kisasszonyba, 4

annak idején kijelentette, hogy az ő fiának kell feleségül vennie Adrianát. Ez Roger szerint elegendő okot szolgáltatott arra, hogy mindenféle ravasz trükkel bátorítsa a kutyáit a szerelemittas lovagok elriasztására. Az is rejtély volt Roger számára, hogy a kutyák miért fogadták el a cselédeket, hiszen egy részük folyton cserélődött. Talán az egyenruhájuk alapján tudták megkülönböztetni őket a látogatóktól és idegenektől. Ismerve a kutyák idegenekkel szembeni ellenségességét, Roger most igen-igen kíváncsi lett, vajon mi köze van a tisztnek a birtok lakóihoz. Ha alkalmi ismerős vagy távoli rokon, akkor miért fogadták a kutyák olyan szívélyesen? Roger értetlenül állt a kérdés előtt, ugyanakkor nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy már látta valahol a tisztet, vagy legalábbis nagyon hasonlít valakihez. Egy ilyen arcot nem lehet elfelejteni. Magán viselte mindazt a vonást, amire Roger vágyott: szép, markáns arcéle volt, sokkal férfiasabb, mint saját finom arca, mely, úgy látszott, éppilyen zavarba ejtően kisfiús marad a kor előrehaladtával is. Bár már huszonhetedik életévét is betöltötte, az emberek még mindig fiatal suhancnak nézték. Roger érezte, hogy a tisztet a hatalom aurája lengi körül, melyet kétségtelenül gőgös magatartásának és valószínűleg katonai rangjának köszönhetett. Életkora nem volt tiszteletet parancsoló, hiszen nem látszott többnek harmincöt évesnél. A tiszt bosszúsan ráncolta a szemöldökét a komornyikra, aki e pillanatban láthatólag semmi másra nem tudott figyelni, csak a kisasszonnyal folytatott élénk beszélgetésére, pedig az idegen minden jel szerint azt várta, hogy bemutassák. Talán elődeihez hasonlóan őt is rabul ejtette Adriana páratlan szépsége, gondolta Roger. De ki az ördög ez a fickó? Roger úgy érezte, azonnal választ kell kapnia e kérdésre, amikor a néhai lord egyetlen lánya félrelökte az útból. Minthogy a délutáni versenyben alaposan lemaradt, Samantha Galia Wyndham Burke csak most érkezett vissza a családi birtokra. Legkedvesebb barátnőjéhez hasonlóan ő is vidáman menekült üldözője elől, akinek majdnem két éve már, hogy örök hűséget fogadott. Samantha gyors pillantást vetett hátra, de látnia kellett, hogy férje pillanatokon belül behozza lemaradását. Perceval Burke súlyos, hosszú lépteivel könnyedén utolérte a lányt. Karjai közé szorította, és elégedett nevetéssel maga felé fordította kacagva ellenkező feleségét. - Most megvagy, kedvesem. Samantha hosszú szempillái alól huncut mosollyal pislogott fel csinos férjére. - Akkor most veszélyben vagyok, uram? - Mégpedig szörnyű veszélyben. Samantha bűnbánóan sütötte le szemét, miközben kesztyűs ujjai a férfi bőrmellényének gombjaival játszadoztak. Szája sarkában mosoly bujkált, ahogy palástolni igyekezett vidámságát. - Akkor jobban teszem, ha kiengesztellek. - Pontosan - suttogta a férje szenvedélyesen, és magához szorította a lányt. - Azonnal hozzá is kezdhetsz, ha hazaértünk. A harmadik pár belépője lényegesen méltóságteljesebb volt az előző kettőénél. Stuart Burke őrnagy igen súlyos sérülést szenvedett a Waterlooi csatában, ám ez nem befolyásolta kifogástalan modorát: szolgálatkészen nyújtotta karját Miss Felicity Fairchildnak. Stuart gáláns udvariassággal kísérte a nagyterembe az apró léptekkel tipegő, szelíden mosolygó Felicityt, a rendkívül bájos ifjú hölgyet, aki csak nemrégiben költözött az egyik közeli kisvárosba. A másik két pár megérkezésével és Perceval példája nyomán Roger is felbátorodott. Merészen Adriana felé lódult, remélve, hogy odaér, mielőtt a lány észrevenné, s erre jó 5

esélye volt, mivel a gyorsaság és az ügyesség nagy erőssége volt. Neki kellett helytállnia a bűnözők közt önmagáért és anyjáért a londoni utcákon azelőtt, hogy az asszony meghalt, és ő árvaházba került, így már igen korán meg kellett tanulnia, hogy a gyorsaság életet menthet. Akinek nem sikerült kereket oldania, azt a lopott étel miatt többnyire bíró elé citálták. Adriana Sutton felfigyelt Roger lépteire. Bebizonyosodott, amitől tartott: a csibész őrült sebességgel közelített felé. Adriana azon az állásponton volt, hogy mindig meg kell tartani a megfelelő távolságot. Hajadon lányként egyetlen férfinak sem engedte meg, hogy bizalmaskodjon vele. Bár csalódottan vette tudomásul, hogy ismét Roger Elston társaságába kényszerül, mégsem hozta volna sem őt, sem önmagát olyan kellemetlen helyzetbe, hogy rendreutasítja a fiút. Édesanyja semmiféle udvariatlanságot nem volt hajlandó eltűrni, még olyasvalakivel szemben sem, aki rendszeresen ráerőlteti magát másokra. A rettenthetetlen udvarló tervének meghiúsítására Adriana ügyes mozdulattal és színlelt kacagással elpördült Harrisontól, így épphogy, de sikerült elkerülnie Roger kinyújtott karját. Hogy az ifjú kartávolságon kívül maradjon, Adriana továbbforgott a folyosón, nem törődve azzal, hogy Leo és Aris sietve iszkol az útjából. A menekülő lábak nyomán valamilyen tárgy zuhant a márványpadlóra. A lány megkönnyebbülve konstatálta, hogy nem hallott üvegcsörömpölést. A kutyák menedéket keresve leugrottak a galériáról, egyenesen a fiatalember útjába. Adriana kíváncsisága nőttön-nőtt a leesett tárgy iránt, mivel a következő pillanatban teljes lendülettel nekicsapódott valami sziklaszilárd akadálynak, s már-már arra gondolt, talán egy fa hajtott ki hirtelen, s nőtt a magasba a folyosón. Egyre fenyegetőbb volt a veszély, hogy a lány a földre zuhan, mert csizmás lábfeje belebotlott az árkádsor tövében húzódó díszlécbe. Vagy egy ravaszul csavarodó gyökérnek ütközött volna? A következő pillanatban egy hosszú faágszerű valami nyúlt előre az akadályból, és szoros satuként kulcsolódott a derekára. Mielőtt a gondolatai kitisztulhattak volna, nekihúzták egy szilárd testnek, mely nem annyira fának, sokkal inkább embernek tűnt. Egyszer régen, mikor az istállóba sietett, nekiszaladt a család pocakos szakácsának. Éppolyan érzés volt, mintha egy párnába fúródott volna, s ez az emlék segített most meggyőződnie arról, hogy bármi ejtette is fogságába, az biztos, hogy nem női természetű jelenség! Lady Adriana Elynn Sutton családja ősi otthonában nőtt fel mindössze két kilométernyire innen, három lánygyermek legfiatalabbjaként, és már egészen kicsi korától Samantha Wyndham játszótársa és bizalmasa lett. Bár mindig is a papa kedvence volt, azért bőven okozott anyjának és nővéreinek nehéz perceket. Nem csupán külső tulajdonságaiban különbözött nővéreitől: lévén magas, fekete szemű és sötét hajú, akárcsak az apja, de még egy sor más vonásában is eltért tőlük. Anyja, Christina minden porcikájában valódi úrihölgy volt, és a lányait is a maga képére kívánta formálni. Bizonyos fokig sikerrel is járt. A két idősebb, Jaclyn és Melora igazán bájos és elragadó tudott lenni. Jaclyn már férjhez ment, és London közelében élt két gyermek édesanyjaként. Melora, a másodszülött is hamarosan az oltár elé áll. Adrianán azonban minden jel szerint nem fogott a nevelés. Testvérei szerint nagyon hasonlított apai nagynénjére, amit a család kissé nehezen viselt. A házassági szerződéstől függetlenül Adriana még mindig olybá vette, hogy nincs elkötelezve senkinek, és egyáltalán nem kívánta, hogy ez az állapot megváltozzon. Nem volt hajlandó felszínes eszmecserét folytatni magas rangú vendégekkel, sőt, édesanyja 6

véleménye szerint gyakran kifejezetten vérlázítóan viselkedett, amikor ahelyett, hogy felöltötte volna a legszebb ruháját, lovaglóöltözetben jelent meg a látogatók előtt, és ragyogó mosollyal elrebegett mentségek kíséretében szédítő sebességgel faképnél hagyta a társaságot. Kétségtelenül az egyik legjobb lovas volt a környéken, különösen amikor a büszke andalúz paripán lovagolt, amit apja egyenesen neki hozatott Spanyolországból. Rendkívüli tudását úgy szerezte meg, hogy hosszú órákon át fáradhatatlanul lovagolt, amire törékeny nővérei egy-két esés után nem voltak hajlandók. Édesanyja bosszankodott eleget legfiatalabb csemetéje különcségén, aki sokkal kalandvágyóbbnak bizonyult a nővéreinél: a lovaglás mellett heves érdeklődést mutatott az íjászat és lövészet iránt is. Édesapja szerető gyámsága alatt mindkettőben nagy gyakorlatot szerzett, és az apja által ráhagyományozott Ferguson puskával egészen távolról is ldtűnően célzott. Játékaival gyakran törte meg a kerti családi étkezések egyhangúságát. Emellett jótékonykodott is: gyakran vitt ételt a rászorulóknak, többnyire annak a párnak, amely egy tucat árvát fogadott be. Elismert tudós tanárai szerint Adriana Sutton olyan intelligens volt, amit sok tanult úriember is megirigyelhetett volna. Oktatói dicshimnuszai ellenére bizonyos erények hiánya heves nemtetszést váltott ki felcicomázott, zöld szemű, lenszőke hajú nővéreiből: például egyáltalán nem tudott bánni a tűvel, és irtózott az énekléstől és a csembaló-zástól, melyben Jaclyn és Melora jeleskedett. Továbbá igen korlátozott számban kötött barátságot saját neme képviselőivel, mert ki nem állhatta azokat az izgalmas kis pletykákat, amiket rosszindulatúan egymás fülébe suttogtak erről vagy arról a hölgyről, aki történetesen vonzóbbnak bizonyult a hírek terjesztőinél. Nővérei helytelenítették, hogy sokkal több fiú barátja van, mint barátnője. - Mit fognak szólni az emberek? - sápítoztak. Mégis érthetetlen módon (különösen azok számára, akik rosszallóan vélekedtek különc, sokszor nőietlen viselkedéséről) Adriana Suttont imádta a néhai Lord Randwulf és annak egész családja, valamint a cselédek, akiknek nagy többsége végigkísérte, ahogy ijesztően törékeny kislányból lélegzetelállítóan gyönyörű fiatal hölggyé serdül. Most pedig ott állt egy szorító satu fogságában. Amikor durcásan megpróbálta kiszabadítani magát, megkönnyebbülten látta, hogy a férfi karjai lehullanak róla. Szabadságát visszanyerve igyekezett még távolabb kerülni. Ez azonban korántsem ment olyan könnyen, mint gondolta, mert ahogy hátrálni kezdett, rálépett egy botra, így végül sikerült teljesen elveszítenie az egyensúlyát. Karjával vadul hadonászott, hogy a férfi kinyújtott karjába kapaszkodva valahogy talpon tudjon maradni. Kétségbeesésében megragadta az első dolgot, ami a keze ügyébe került: a tiszt finom szabású vörös kabátját. Szoknyája felcsúszott a térdéig, ahogy nekicsapódott a férfinak. Nehéz lett volna eldönteni, ki érezte kínosabban magát a lány rövidke magánszáma után: a tiszt vagy ő maga. - Sajnálom... - rebegte fülig pirulva, miközben leplezni próbálta bosszúságát. - Nem akartam... - Semmiség... - préselte ki magából a tiszt, s arcizmai egy pillanatra megrándultak a fájdalomtól. Karját ismét a lány dereka köré fonta, s a könnyű kis testet biztonságba helyezte a padlón, saját fényes, fekete csizmái között. A tiszt lehunyta a szemét, s előrehajtotta a fejét, így Adrianát hirtelen körüllengte kölnijének illata. Enyhe szappanillattal keveredett, valamint finom, drága gyapjú egyenruhájának illatával, s e kellemes aroma egészen elszédítette a lányt. Adriana még sosem találkozott ilyen furcsán felkavaró érzéssel. Ez a férfias illat sokkal bódítóbbnak tűnt számára, mint egy pohár portói egy meleg éjszakán. Bármilyen nehezére esett is, 7

megpróbálta kivonni magát abból a kellemesen bizsergető hangulatból, ami úrrá lett rajta. Egy újabb fájdalmas grimasz jelezte a férfi szenvedését, szép formájú ajkai összeszorultak a belső gyötrelemtől. Halkan elmormogott bocsánatkéréssel lenyújtotta kettejük közé a kezét. Adriana elkövette a hibát, hogy lepillantott még azelőtt, hogy rájött volna, mire készül a férfi: elvörösödve megigazítani a szűk nadrág kidomborodó részét. Adriana torkából nyögés tört fel, és azonnal elkapta a tekintetét. Egy végtelennek tűnő pillanaton át küzdött őrült zavaraval, s közben minden erejével azon fáradozott, hogy kitörölje az emlékeiből, amit az imént látott, s gondolatait kizárólag logikus kérdésekre irányítsa, pl., hogy mi dolga van a tisztnek a Randwulf-birtokon - de lehetetlen volt megfeledkeznie a forróságról, ami elöntötte az arcát. Adriana semleges területre irányította a tekintetét: az arany váll-lapokra. Úgy tűnt, ez az egyetlen módja, hogy gondolatai ne kalandozzanak messzebbre, mint ami egy érintetlen hajadon számára megengedett. Ahogy a férfi szép vonásai összerendeződtek, végre megcsillogtathatta humorát egy elbűvölő mosoly kíséretében. Az előbukkanó tökéletes, fehér fogsor úgy csillogott, hogy Adriana képtelen volt józanul gondolkodni. Gondosan nyírt oldalszakáll hangsúlyozta ki a határozott járomcsontokat a napbarnított arcon. Alig leplezett jókedve elmélyítette a férfias árkokat szája két oldalán, melyek láttán egyetlen nő sem tudna közömbös maradni. Adrianát azonban zavarba ejtették azok az árkok, mert előhívtak valami nagyon mélyre temetett emléket, mintha egy sok-sok éve hallott, ködbe vesző hang rémlett volna fel, amit azonban képtelen volt tisztán felidézni. Biztosan nem tartozott a friss emlékképek közé, és minden valószínűség szerint tudata sötét, feneketlen mélységeibe került száműzetésbe, ahonnan most felszüremlett. - Tekintve a kellemetlenséget, amit közösen éltünk át az elmúlt percekben - suttogta a tiszt meleg, halk hangon egyes-egyedül a lánynak -, azt hiszem, tudnom kellene legalább a nevét egy ilyen bájos kisasszonynak, mielőtt újabb csapás zúdulna ránk... Miss...? A meleg, gyengéd hang Adriana teljes valóján végigsugárzott. A lány meglepetésére a hang ismeretlen, de kellemes vibrálást keltett benne bizonyos részeken, amiről egy érintetlen szűznek nem illett még csak tudomást sem vennie. De a bizsergés olyan erős volt, hogy már szinte... erkölcstelennek tűnt. Az imént felsejlett emlékkép hatására felfokozott érzékei megvadították a fantáziáját. Ha nem lett volna olyan zavarba ejtően vonzó arca, Adriana képtelen lett volna elterelni a gondolatait a férfi ágyékáról. - S-Sutton - dadogta, és legszívesebben felnyögött volna nyelve bénultsága fölötti kétségbeesésében. Dadogását semmiképpen sem lehetett azzal indokolni, hogy túlságosan szégyenlős lett volna férfiak társaságában, hiszen egyetlen hónap sem múlt el anélkül, hogy újabb jelölt ne folyamodott volna a kezéért hozzá vagy az apjához. A házassági ajánlatok hidegen hagyták, sőt csak tovább erősítették közönyét, s közben egyre várta a híreket arról a valakiről, akinek annak idején odaígérték. Az apjához folyamodó kérők között csupán egyvalaki volt eddig, aki felkeltette az érdeklődését, mégpedig a jóképű, fekete Riordan Kendrick, Harcourt márkija. Vitathatatlanul Riordan bizonyult a legkedvesebbnek mind között, és bár kitartásban nem tudta felvenni a versenyt Rogerrel, éppannyira rajongott a lányért ő is. Igazán kifinomultan és gyengéden viselkedett, Adriana mégsem tudott felidézni egyetlen pillanatot sem, amikor annyira magával ragadta volna Riordan ragyogó fekete szeme, mint amennyire most elalélt a tiszt sűrű szempillájú, sötét szemétől. Nem látott ehhez fogható szemet azóta, hogy... 8

Sutton? A szép vonalú szemöldök magasba szökött a meglepetéstől. Egyfajta hitetlenkedő csodálat jelent meg a férfi arcán, miközben tetőtől talpig végignézte a lányt. Reménykedve s mégis kétségek között megrázta a fejét, s még alaposabban szemügyre vette Adrianát. Ahogy a lány arcát vizsgálgatta, úgy tűnt, nehezére esik elhinni, amit hallott, vagy pontosabban, amit látott. - Nem... Lady... Adriana Sutton? - A lány óvatos bó-lintására a tiszt széles mosollyal hatalmas mellkasára vonta. - Istenem, Adriana, milyen gyönyörű nővé serdültél! Nem is álmodtam volna, hogy egy nap ilyen végtelenül elbűvölő leszel. E nyilvánvaló bizalmasság és csodálat láttán Adriana megint fülig vörösödött. Akárki volt is az idegen, valahonnan tudomást szerzett a nevéről. Persze ez még aligha indokolta az ő zavarát vagy izgatottságát. A férfi ölelése olyan heves volt, hogy Adriana attól félt, eltörnek a bordái a nagy nyomás alatt. Nem volt kétsége afelől, hogy a mellei még napokig érzékenyek maradnak a szoros öleléstől. Felmerült benne a gondolat, hogy vajon mit szólna a férfi, ha ő is az orra előtt igazítaná meg őket... Talán a tiszt túl sok időt töltött katonaemberek társaságában, és már elfelejtette, hogy egy úriember nem ölelgethet úrihölgyeket ilyen nagy hévvel. Adriana eltökélte, hogy kioktatja modortalansága miatt. Bár az imént még úgy döntött, őrizkedik attól, hogy udvarlóját megdorgálja mások előtt, ez a férfi láthatólag egy cseppet sem volt gyámoltalan természetű. Épp ellenkezőleg, Adriana talán sosem találkozott nála szemtelenebb férfival. - Kérem, uram! Volna olyan kedves elengedni, hogy levegőhöz jussak? Biztosíthatom, hogy nem kell ellenségekkel viaskodnia ebben a házban! A tiszt láthatóan jól mulatott, Adriana pedig csupán akkor vette észre, hogy a férfi milyen könnyedén emelte fel magához, amikor a lába újra földet ért. Nem is a fizikai ereje nyűgözte le igazán, hanem a tény, hogy mennyire magas. Ő maga alig ért a férfi válláig. Apja és Riordan Kendrick is magasra nőtt, de a lány egyetlen olyan embert ismert, aki versenyre kelhetett volna a tiszt magasságával, mégpedig a néhai Sedgwick Wyndhamet. - Drága Adriana, kérem, bocsásson meg nekem! - suttogta a férfi, meg sem kísérelve, hogy komolyságot mímeljen. Majd oldalra pillantott, és köszönetet morogva vette el a finom, fekete, ezüstfogantyús sétapálcát a komornyiktól. Aztán újra a lányra villant a szeme. - Semmiképpen nem állt szándékomban kellemetlen helyzetbe hozni modortalan viselkedésemmel, de attól tartok, megfeledkeztem magamról afeletti örömömben, hogy felújíthatom önnel az ismeretséget. Amikor láttam Harrisonnal beszélgetni, reméltem, hogy sor kerülhet a bemutatkozásra, de egy pillanatig sem gondoltam, hogy már ismerem önt. Drága Adriana! Felújítani az ismeretséget! Már ismerem önt! Mi ez a bizalmaskodás?! Adriana egyszerre úgy érezte, képtelen tovább elviselni a tiszt szemtelenségét. Vöröslő arccal megfordult, és kirántotta szoknyáját a ragyogó csizmák és a drága sétapálca mögül. Csak remélni merte, hogy ez utóbbi volt ügyetlenségének okozója. Biztosan nagyon jól megállná a helyét büntetőpálcának is, gondolta Adriana, ha elégtételt kívánna venni a férfi arcátlanságáért. Csak tisztes távolságból mert újra szembenézni a tiszttel. Hetyke mozdulattal fordult meg, szoknyáját meglib-bentette, állát pedig gőgösen magasra tartotta. A tiszt ajkai kéjsóvár mosolyra húzódtak, ahogy pillantása végigfutott a lányon. Bár Adrianát már számtalanszor végigmustrálták, amikor Bath utcáin sétálgatott apai nagynénjével vagy Londonban a nővéreivel, ez mégis egészen más volt. A melegen csillogó sötét szem láttán a lányban felmerült a gyanú, hogy a férfi arckifejezése akkor 9

sem változna már sokat, ha anyaszült meztelenül állna előtte. Sőt, akár esküdni mert volna e nézés alapján, hogy már határozott tervei vannak a személyét illetően, s éppen azon morfondírozik, melyik testrészén kezdje férfiúi ostromát. Hogy merészeli?! - gondolta egyre növekvő haraggal, és már élesítette a nyelvét, hogy lehúzza a szenteltvizet erről az alakról, aki egy cseppet sem bizonyult úriembernek. - Uram, ezt nem tűrhetem! Eltelt néhány másodperc, mire Adriana észrevette, hogy a szavak nem az ő ajkáról hangzottak el, hanem Roger Elstonéról. Megtorpanva körülpillantott, és látta, hogy Roger dühtől eltorzult arccal közelít feléjük. Szorosan ökölbe zárt keze arra utalt, hogy kész szembeszállni a tiszttel, ha a szükség úgy hozza. A farkaskutyák eddig a földön feküdtek az idegen lába mellett, de Roger közeledtére hangos ugatással felszökkentek, ami újabb megválaszolatlan kérdéseket vetett fel a hallban tartózkodó többi személyben. A villogó szemek és gonoszul előmeredő tépőfogak nem sok kétséget hagytak aziránt, hogy a kutyák azonnal támadnának, ha Roger még egy lépést közelítene. A fenyegetés elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy a fiatalembert megállásra késztesse. Roger a Randwulf-birtokon tett korábbi látogatásai során soha nem tapasztalta, hogy a kutyák fizikai ereje vagy bátorsága lankadna, pedig Aris és Leo a tizennyolcadik éve felé járt már. Sajnálatos módon erre most sem szolgáltattak példát. A kutyák lovaló kondíciója miatt igazán hálás volt azokért az igen ritka alkalmakért, amikor nem vitték magukkal őket a családtagok és barátok számára rendezett lovas kirándulásokra. Sokkal gyakoribbak voltak azonban azok az esetek, amikor megengedték a szétválaszthatatlan párnak, hogy a lovasok mellett szaladjon. Többnyire messze előreiramodtak, és becserkészték a vidéket, hátha belemélyeszthetik fogaikat valamilyen vadba. Roger ugyanazzal a fenyegetéssel találta szembe magát, mint amikor először kísérte el Adrianát a Randwulf-birtokra. Az állatok ráugrottak, és olyan vadul ugattak, hogy Adrianának közbe kellett avatkoznia, nehogy széttépjék. Később sokszor látta, ahogy a lány halk, de határozott hangon lecsendesíti őket; a hatalmas vadállatok láthatólag éppannyira szerették őt is, mint a Wyndham család többi tagját. Adriana közelségében többnyire magabiztosan mozgott, de ezúttal a lány is kíváncsian meredt az állatokra, képtelenségnek találva, hogy egy vadidegen embert készülnek megvédeni. Feltéve, hogy a tiszt valóban idegen volt. Néhány hónappal korábban Rogert loméletlenül rádöbbentették hitvány származásának keserű valóságára. Nem sokkal azután történt az eset, hogy eljött megkérni a lány kezét. Nem ő volt az egyetlen, aki hasonló céllal érkezett. Még legalább egy tucat fiatalember vetemedett ilyen merészségre. Később Wyndhamék szalonjában gyűltek össze, Samantha és családja, valamint más ismerősök társaságában, és Roger figyelmét hirtelen megragadták a falakat díszítő festmények. A portrék csodálatos gyűjteménye nyilvánvalóvá tette, hogy milyen régi és előkelő származásra tekint vissza a Wyndham família. Roger nekilátott, hogy egyesével tanulmányozza a képeket, s kitüntetett figyelmet szentelt a házigazda vérrokonainak. Egy kép kavarta fel leginkább, egy életnagyságú olajfestmény Sedgwick Wyndhamről, melyen a márki ugyanazon kandalló mellett állt méltóságteljesen, amely fölött a kép függött. A majdnem két évtizede készült portré nem csupán a már negyven fölött járó uraság szemtelenül vonzó külsejét örökítette meg, hanem farkaskutyái fiatalos lendületét is. Senkiben nem maradt egy szemernyi kétség sem a művész tehetségét illetően, miután találkozott a márkival, mivel a festő hihetetlen pontossággal ábrázolta modelljét, olyannyira, hogy az embereket még sok-sok évvel később is megbabonázta a vászonról 10

leragyogó, sötéten csillogó szempár. Az eljövendő generációk számára megőrzött finom arcvonások feltűnő szépségről tanúskodtak. Mindazonáltal bármilyen érzelmek születtek is a festményt csodálókban, ezek közelébe sem érhettek azoknak, melyeket az uraság személyes jelenléte váltott ki az emberekből. Mintha az az átható, sötét szempár képes lett volna betekinteni mások szívébe, sőt még ennél is zavarba ejtőbb módon önmagukra irányította az emberek tekintetét. Roger olyannak találta ezt az élményt, mintha belelátna mások személyiségének bonyolult belső rendszerébe, így hát meggyűlölte Lord Randwulfot amiatt, amit meg kellett tudnia önmagáról, többek között azt, hogy milyen szánalmas volt, amiért remélt. Adriana a nemesek közé tartozott, nem is akárhová: gróf lánya volt. A földbirtokos nemesség vidám és gondtalan életét élte, Roger pedig egyre hevesebb vágyakozásában nem volt hajlandó tudomást venni a pórias származásából eredő gátról. És most itt állt megint, olyasvalakivel szemközt, aki feltűnően hasonlít a néhai lordra. Egyre mélységesebb szomorúság lett rajta úrrá, ahogy lassan megértette, ki is a látogató. Bármilyen hevesen próbált szembeszegülni az igazsággal, a hasonlóság apa és fia közt túl látványos volt. A néhai lord örököse végül hosszú idő után hazatért, minden bizonnyal az őt illető címért és persze Adriana Sutton kezéért. Ki az a férfi, aki lemondana az őt jogosan megillető, páratlan szépségű nőről... vagy a hatalmas vagyonról, mely elvette egy szegény koldus eszét? A tiszt átható, fürkésző pillantása és leereszkedően összevont sötét szemöldöke láttán Roger legszívesebben sértéseket kiabált volna, ha másért nem, hogy megszabaduljon elhatalmasodó kétségbeesésétől ekkora igazságtalanság láttán: aki már eleve mérhetetlenül gazdag, az tarthat igényt a Lady Adriana kezével járó hatalmas vagyonra. Az ugrásra kész farkaskutyák jelenlétében azonban nem tehetett mást, minthogy visszahúzódott a legközelebbi boltív alatt álló hatalmas dézsás növény mögé. Adriana pedig értetlenül meredt a kutyákra, mivel nem talált semmi elfogadható magyarázatot mindarra, aminek az imént tanúja volt. Már arra gyanakodott, hogy valami elvette az állatok józan eszét. Kifejezetten gyűlölték az idegeneket. Még a rendszeres látogatókkal sem voltak hajlandók barátkozni, ékes bizonyítéka volt ennek Roger. Mégis, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag védelmezték ezt az egyenruhás tisztet, aki vagy a család távoli rokona volt, vagy egyszerűen idegen. Végül Samantha oldotta meg a rejtélyt, amikor végre felébredt kábulatából, és felsikoltva a tiszt felé iramodott. - Colton! Kedves bátyám, tényleg te vagy az?! Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, Samantha a karjába vetette magát, szinte megfojtva őt lelkesedésében. Ezúttal a férfinak sikerült megőriznie a botját, miközben átölelte húgát. Eltelt egy hosszú perc, mire Samantha lazított ölelésén, és boldog nevetéssel hátradőlt az acélos karokban. Megfeledkezett a kétségbeeséstől dühöngő Roger Elstonról és az érzelmi zűrzavarral küszködő Adriana Suttonról, akik megbabonázva meredtek a tisztre. Samantha csupán a saját túláradó boldogságában fürdött, alig tudta elhinni, hogy bátyja végre, oly hosszú idő múltán hazatért. - Ó, Colton, alig ismertem rád. Legalább egy fél fejjel magasabb lettél, mióta elmentél! Sosem gondoltam volna, hogy ugyanolyan magas leszel, mint a papa volt. Olyan... olyan.. .felnőttnek látszol, őszintén szólva, nagyon férfiasnak és előkelőnek! Adriana becsukta a száját, miután rájött, hogy a megdöbbenéstől nyitva felejtette. Csak bámulta Randwulf új márkiját, a férfit, akinek odaígérték a hetedik születésnapja előtt, és megpróbálta megkeresni a valaha ismert fiatalember nyomait a férfias vonásokban. Annak idején a szüleik mindent megtettek, hogy meggyőzzék a fiút az apja által 11

elrendezett majdani frigy ésszerűségéről, de a tizenhat éves James Colton Wyndham szilárdan visszautasította az eljegyzést és a házasságot, majd elment, és vissza sem tért egészen a mai napig. Adriana nem csodálkozott volna, ha felnőttként olyan visszataszító lesz, mint egy varangyos béka. Ehelyett azonban a lány csak csodálni tudta, mennyit változott, mióta elhagyta a Randwulf-birtokot. Kamaszként Colton újra és újra bizonyságot tett arról, hogy megvannak a saját elképzelései, amikből nem enged, és az eltelt évek alatt Adriana kezdte azt gondolni, amit Samantha, hogy a fiú soha többé nem jön vissza. Most pedig - harminckét évesen - nem volt többé kamasz, hanem férfi a szó legteljesebb értelmében. Colton Wyndham még sokkal lenyűgözőbb jelenség lett érett felnőttként, mint fiatalkorában volt. Kétségtelenül erősebb és testesebb lett, valamint sokkal szebb és férfiasabb. Igazi arisztokratikus szépség volt nemes vonásaival, napbarnított arcával, egyenes, szabályos orrával és sötét szempillákkal keretezett, holdfényes víztükörként csillogó szemével - minden nő álma. Adriana kétségtelenül szerelmes volt belé kislány korában. Colton lett álmai hercege, hős bajnoka. És most férfiként visszatért, hogy átvegye megörökölt címét és birtokát. A lányban felmerült a kétség, hogy vajon apja végakaratának megfelelően Colton hajlandó lesz-e eleget tenni a hajdani szerződésnek, vagy most is visszautasítja, ahogy évekkel ezelőtt tette. Ez a bizonytalanság különös, kellemetlen szorítást okozott a gyomra tájékán, s a lány nem tudta, mi fog nagyobb fájdalmat okozni neki: a házassági szerződés érvényre jutása vagy a várható elutasítás. Colton botjára támaszkodott, s szabad kezével szeretettel simogatta meg húga arcát. - Kedves húgom, már bizonyára hallottad, hogy Bonaparte ismét vereséget szenvedett. Valószínűleg a hajó jó öreg kapitánya már horgonyt vetett Szent Ilona szigetén, és partra juttatta előkelő utasát. Ha szerencsénk van, a császár soha nem fog visszatérni, s nem ébreszti fel többé a háború rémséges fenevadját. Ez a vérszomjas szörnyeteg feneketlen éhségét férfiemberek vérével csillapítja, s legkevésbé sem törődik azzal, hogy keservesen síró özvegyeket és anyákat hagy maga mögött. Samantha remegő ujjaival végigsimította az egyik férfias árkot bátyja arcán. - Azt hittem, hamarabb visszatérsz, Colton. A papa folyton téged hívott a halálos ágyán, de végül kiveszett belőle a remény, hogy még egyszer viszontláthat. A te neveddel az ajkán halt meg. Colton keze közé szorította a húga kezét, s gyengéden megcsókolta az ujjait. - Kérlek, bocsáss meg nekem, Samantha! Végtelenül sajnálom, hogy így kellett történnie. Amikor először üzentél apa betegségéről, lehetetlen volt eljönnöm a napóleoni seregek támadásai miatt. Később, amikor apa halálának híre megérkezett, egy komoly lábsérülés tartott vissza, melyet az orvos oly súlyosnak ítélt, hogy figyelmeztetett, ha tovább fertőződik, tőből le kell vágni a lábam. Ha nem látom meg azt a tisztet, aki saját gennyes sebét rettenetes szerekkel ugyan, férgekkel, mohával és agyaggal, de meggyógyította, most nem lehetnék itt teljes emberként... vagy egyáltalán nem lehetnék itt. Aztán nem kis időbe tellett, míg újra járni tudtam. A leszerelési papírok megszerzéséért pedig ideoda küldözgettek. A hivatalban nem akarták megadni a távozási engedélyt, mivel addigra nyilvánvalóvá vált, hogy megmarad a lábam, és mindenféle ígérettel maradásra akartak bírni: hogy dandártábornok lesz belőlem, és annyi hatalmat kapok, amennyit csak akarok. Semmiképpen sem akartak elengedni, mert csapataink egy része még mindig harcban állt az ellenséggel Franciaország bizonyos területein. Nemegyszer el kellett ismételnem nekik, hogy eldöntöttem: hazamegyek. Samantha és Adriana gondolatai egyre csak a súlyos sebesülés és a bizarr gyógymód körül keringtek, úgy tűnt, képtelenek túltenni magukat a dolgon. Amit a férfi azután 12

mondott, szinte el sem ért a tudatukig. A gyógyulást hozó módszerek oly groteszknek hangzottak, hogy mindkét lánynak borsózott a háta az iszonyattól. Samantha a szája elé kapta remegő kezét, ahogy émelygését próbálta leküzdeni. Tekintete egy hosszú pillanatig bátyja botján időzött, majd végül felemelte pillantását, újra bátyja szemébe nézett, és aggodalomtól elcsukló hangon kérdezte: -És... nem járt... maradandó károsodással...? Colton maga is halkan válaszolt, ahogy lehajtotta fejét a húgához. - Csak enyhe sántítás maradt utána, emiatt veszem igénybe bot segítségét a járáshoz, de némi szerencsével, tornával valószínűleg egyre kevésbé lesz szükségem rá. A lábam minden nappal tovább erősödik. Biztos vagyok benne, hogy a bicegésem is enyhülni fog, talán hamarosan alig lehet majd észrevenni. Samantha a bátyjára borult, és érezte, amint az erős karok a válla köré fonódnak. Sírással küszködve suttogta: - Hálás vagyok a könyörületes Istennek, hogy épségben hazajutottál, Colton. Imáink meghallgatásra találtak. A férfi lassú mozdulatokkal simogatta a húga hátát. - Biztos vagyok benne, hogy azért vagyok most itt épen és egészségesen, mert te és a mi drága anyánk türelemmel és alázatosan könyörögtetek értem. - Elérzékenyült a hangja. - A szívem legmélyéről mondok hálát fohászaitokért, mert igazán sokszor szorultam rájuk ebben a Napóleon elleni utolsó hadjáratban. Adrianának eszébe jutott, hogy ő maga is milyen buzgón imádkozott érte éjszakánként hálófülkéjének sötétjében. Éberen feküdt éjszakákon át, mert nem tudta elhessegetni a gondolatot, hogy Colton halott, megsebesült, vagy magára hagyva hever valahol a harctéren. Ő volt az egyetlen férfi utóda azoknak az embereknek, akiket szinte a saját szüleiként szeretett, s egyben hajdani kislányos fan-taziálásainak hőse - több mint elegendő indok arra, hogy könyörögjön a biztonságáért. Samantha képtelen volt tovább elnyomni a szívéből feltörő kérdést. Hátradőlt bátyja erős karjában, s aggodalmasan kutatta a férfi vonásait. - A hazatérésed azt jelenti, hogy hajlandó vagy átvenni a birtok igazgatását, és itthon maradsz? Colton határozottan tekintett könnyes szemébe. - Ahogy a megörökölt nemesi cím megköveteli, drága húgom. Nem tennék eleget a család iránti kötelezettségeimnek, ha az unokatestvérünkre, Lathamre hagynám a birtok igazgatását. Samanthának sírás és nevetés különös egyvelege szorította a torkát, de végül szabad folyást engedett mindkettőnek, túláradó megkönnyebbülése és öröme bizonyítékaként. Latham legutóbbi látogatásakor meglehetősen furcsán viselkedett. Azzal az ürüggyel érkezett, hogy részt vesz a lord temetésén, de úgy járt-kelt, mint egy nagybirtokos nemes, egyes-egyedül az érdekelte, hogy felmérje új keletű kastélyát és a benne található bútorokat. Még le sem rótta az illendő tiszteletet a halott előtt, amikor már erőszakosan sürgette Harrisont, hogy vigye körbe a birtokon. Türelmetlensége haraggá fokozódott, amikor a komornyik a család iránti végtelen lojalitásából fakadóan megkérdezte a márkinét, engedélyezi-e Lathamnek a szemlét. Olyan sértően arrogáns volt, hogy Samantha már szinte várta, hogy a családi kincsek azonnali számbavételét követeli majd. Bár kényszerítette magát, hogy visszafogottan viselkedjen Latham látogatása alatt, végül mégsem tudta megállni, hogy ne vágjon vissza, amikor a férfi aziránt érdeldődött, hogy a megözvegyült márkiné hol fog lakni az elkövetkezendő 13

hónapokban. Kimérten tájékoztatta, hogy Lady Philana a Randwulf-birtokon marad, lévén ő az örökös édesanyja. - Latham csalódott lesz - mondta ragyogó mosollyal. Bár boldogsága abból fakadt, hogy Colton hajlandó a birtok élére állni, azért nem kevesebb örömmel töltötte el az a gondolat, hogy a hírt közölni kell majd az unokatestvérükkel is. - Biztos vagyok benne, hogy Latham azt hitte, halott vagy miután nem jöttél vissza Waterlooból. Ha a parancsnokságod alatt álló emberek nem hoztak volna híreket, a mamával mi is elvesztettük volna a reményt. Mivel a legtöbb tiszt már régen hazatért, de te még mindig nem jöttél, attól féltünk, hogy kénytelen voltál feladni a küldetésedet, és eleget tenni a rangodból fakadó kötelezettségnek. De most már itthon vagy, és minden rendben van. Ha tudtam volna, hogy itt vagy, ragaszkodtam volna hozzá, hogy te is kilovagolj velünk, Adrianával és a vendégeinkkel . Colton mosolyogva rázta meg a fejét. -Attól tartok, ez után a hosszú kocsiút után aligha lett volna kedvem hozzá. Amellett a lábam is megakadályozott volna benne. Még mindig fáj, ha lovagolok vagy a mozgásban korlátozva vagyok, mint a hazafelé úton. Ha nem tudom sétával oldani a merevséget, nem enyhül a sajgás. És így legalább volt időnk a mamával beszélgetni egy kicsit. Öt az emeleten hagytam pihenni néhány perccel ezelőtt, gondoltam, sétálok egyet rég látott otthonomban, üdvözlöm a régi cselédeket, és sétálok egyet Leóval és Arisszal. Épp csak útnak indultam, amikor Harrison kinyitotta az ajtót, hogy beengedje a vendégeidet. Samantha huncutul mosolygott, ahogy pillantása végigsiklott a férfi feje búbjától csizmás lábáig. - Szinte gyerek voltál még, mikor elmentél, és férfiként tértél vissza... - Hogy téged nőként lássalak viszont - vágott vissza Colton nevetve. - Nyolcéves kis fruska voltál, amikor elmentem, mostanra pedig valódi szépség lett belőled. - A botjára támaszkodva hátralépett, és szürke szemét vidáman futtatta végig a lányon. - A mama néhány évvel ezelőtt hosszú levélben mesélte el az esküvődet, és be kell vallanom, akkoriban nagyon megdöbbentett a hír. Még most is nehezem tudom elhinni, amit látok... a kis húgom felnőtt, és férjhez ment. - Arra számítottál, hogy még mindig az a vézna kis csitri vagyok, aki folyton a nyomodban járt? Hát, bátyuskám, akár hiszed, akár nem, huszonnégy éves lettem. - A férfi rosszalló tekintete kíséretében gyöngyöző kacagással továbbtáncolt. Majd újra szembefordult vele, s az egyik kezét a füle mögé tette, mintha jobban akarna hallani: Komolyan, hallom, hogy csikorognak a csontjaid az öregségtől. A tiszt nevetésben tört ki. - Ha tényleg csikorognak, drága húgocskám, annak garantáltan a háború és nem az öregség az oka. - Mint egy kakas a tyúkok előtt, bicegve körbeforgott, s egyik kezével végigsimította a kabátját. Szándékosan vagy sem, a hölgyek figyelmét formás derekára irányította. - Ha még nem tűnt volna fel, rendkívül jó állapotban sikerült hazatérnem. Bár Samantha tökéletesen egyetértett vele, mégis hitetlenkedve forgatta a szemét. - És ezt bárki elhiszi, aki rád néz? Colton felemelte a kezét, hogy véget vessen a csúfoló-dásnak, és szigorú arcot vágott, de a szeme nevetett. - Elég ebből a butaságból, te kis boszorka! Órák óta várom, hogy találkozhassak mindannyiótokkal. Még alig fejezte be a mondatot, amikor húga nagy meglepetésére egyszer csak megfordult, s a magas, sötét hajú szépség felé indult, akivel percekkel korábban volt szerencséje testi közelségbe kerülni. Eltelt jó néhány év azóta, hogy utoljára ingerlő női 14

mell simult a mellkasához. Ami pedig a lány hosszú, karcsú combját illeti, Coltonban felmerült a gyanú, hogy talán még sosem volt szerencséje olyan combot simogatni, mely annyira lázba hozta volna a képzeletét, mint ez, amely percekkel ezelőtt a lábához szorult. A gondolat, hogy azok a csinos combok összegabalyodnak az övével, igencsak felkorbácsolta férfiúi vágyait, melyek az utóbbi időben egyébként sem sok kielégüléshez jutottak. Bár igen valószínű, hogy Gyles Sutton lánya még ártatlan, és nem is sejti, mekkora hatást tett Coltonra, a férfi tudta, hogy Adriana beleégette magát az agyába és a testébe egyaránt. Évekkel ezelőtt dühösen fogadta apja jóslatát, miszerint eljön majd a nap, amikor kívánni fogja Lady Adriana társaságát. Aligha gondolta volna, hogy e hosszú távollét után, már a legelső találkozásukkor lenyűgözi majd éppen annak a nőnek a páratlan szépsége, akit annak idején visszautasított. Bármennyire igyekezett, nem találta meg a kapcsolódási pontot azzal a hatalmas sötét szemű, vézna kis valakivel, aki Samanthával együtt minden lépését követte. Adriana Sutton a valaha oly érdektelen kislányból valóságos drágakővé érett. A csábosan keskeny orr, az elegáns arccsont és a finoman bájos arc olyan imádni való összhatást nyújtott, hogy a férfiúi nem képviselőiből sokak szívét rabul ejtette, de hosszú, felfelé kunkorodó, selymes szempillái a kecsesen ívelt szemöldökök alatt emlékeztettek még kissé arra a nyurga kis tücsökre, aki valaha volt. Persze ezek az emlékek oly sok év után haloványnak és tünékenynek bizonyultak, akár a fák között susogó szél. Adriana már fiatal lányként is vékony és magas volt. Mostanra pedig majdnem egy fél fejjel magasabb lett Samanthánál. Bár karcsú maradt, nőies domborulatai rendkívül látványosak voltak. Talán a hosszúra nyúlt önmegtartóztatás is nagy szerepet játszott abban, hogy a férfi egyre csak a hozzásimuló puha mellére és selymes combjára gondolt. Néhány tincs kiszabadult Adriana hetykén oldalra csapott kalapkája alól, és a nyakszirtjén pihenő nehéz konty olyan tájakra vonzotta Colton pillantását, melyeket bármelyik férfi szívesen cirógatott volna meg a nyelvével. Nyaka hosszú, elefántcsontfehér oszlopa, mely szabadon világított kabátkája és haja között, egészen biztosan finom nyalánkságnak bizonyult volna a tiszt számára. Ahogyan kecses, gyöngyökkel ékesített füle is. A szédítő illat, mely a nyakáról, valamint selyemsimaságú homlokáról áradt, megbizsergette a férfi testét. Ahogy szíve egyre hevesebben vert a látvány iránti csodálattól, ugyanúgy fokozódott belső vívódása múltbeli téves megítélése miatt, hiszen vitathatatlan tény volt, hogy Adriana Sutton lenyűgözően gyönyörű fiatal nővé érett. Talán sohasem látott ilyen tökéletes szépséget. Tizenhat évi távolléte óta először ébredt rá teljes valójában, mit is jelentett az apja által megkötött eljegyzés visszautasítása, s olyan erővel tört a szívére a fájdalom, mint néha támadás idején, a csapat élén állva a békés, biztonságos fedezék utáni vágy. Ha nem lett volna olyan rémesen önfejű és szűk látókörű, ma már az övé lenne a lány. - A bocsánatodért esedezem, Adriana, hogy nem ismertelek meg azonnal - mondta kedvesen a lánynak. - A külsőd oly lenyűgöző változáson ment át, hogy alig tudok magamhoz térni a csodálattól. Valószínűleg változatlanul kislányként éltél az emlékeimben, aminek láthatólag már nem sok köze van a valósághoz. - Félszeg mosolyra húzódott a szája. - Apa mindig mondta, hogy egy napon igazi szépség lesz belőled, de azt sosem gondoltam volna, hogy valóságos istennővé szépülsz. Egy futó mosoly volt a legtöbb, amit Adriana zavarában ki tudott préselni magából. Bár úgy érezte, hogy évekkel ezelőtt a férfi megbántotta, most igyekezett fenntartani a közömbösség látszatát. Adriana annyira, de annyira megkönnyebbült, hogy Colton végre 15

hazatért, és távol került a háború veszélyeitől, hogy legszívesebben boldogan a karjába vetette volna magát, ahogy Samantha tette. De ugyanakkor egyre erősödött szívében a rettegés amiatt, hogy a férfi semmibe veszi majd a távollétében született egyezséget, és végtelen felháborodásában újra elhagyja a Randwulf-birtokot, s nem tér vissza soha többé. - Ön igazán kedves, uram, de nincs miért mentegetőznie - felelte egy tartózkodó mosoly kíséretében. - Nincs abban semmi meglepő, hogy nem ismert rám. Végül is csak hatéves gyermek voltam, amikor elhagyta a birtokot. Csupán remélni tudom, hogy a távozása óta eltelt mozgalmas évei kellemesen teltek, eltekintve persze a számtalan csatától, melyet végigharcolt. - Kétségkívül idősebb lettem, és szereztem néhány ráncot is - ismerte el Colton az apró barázdákra utalva, melyek oly férfiassá tették szép arcát -, de az otthonomtól távol töltött hosszú évek alatt megtanultam, hogy a magam mögött hagyott emberek sokkal nagyobb tiszteletet érdemelnek annál, mint ahogy korábban gondoltam. Sokszor gondoltam rá, mennyi szenvedést okoztam a távozásommal, és újra meg újra megbántam a tettemet, de a tévedéseimet nem lehet jóvátenni. Annak idején megsarkantyúztam a lovamat, és nem mertem hátratekintem, hogy lássam, mekkora pusztítást hagyok magam mögött, most pedig előretekintek, reménnyel a szívemben, hogy egy nap megbocsátják majd nekem a sok szenvedést, amit okoztam. Minthogy a férfival még nem közölték a távozása utáni döntést, Adriana nem tudhatta, hogy bölcs belátása és lelkiismeret-furdalása akkor is kitart-e, ha újra ugyanazzal a követeléssel állnak elé. Colton elutasító válasza a házassági szerződésre olyan mély nyomokat hagyott a lányban, hogy nem volt kétséges számára: ő valahol nagyon messze lován lenni akkor, amikor ezt a kérdést újra a férfi elé tárják. - Osztozom a családja mélységes megkönnyebbülésében, uram, és kívánom, hogy vigaszra leljen otthonában. Samanthát éjjel-nappal gyötri a bánat édesapjuk halála óta, és én már nem tudok többet tenni, hogy visszaadjam az életkedvét. - Coltonnak szólítottál annak idején - emlékeztette a lányt, s közben tett egy lépést előre. - Olyan nehéz lenne most is így tenned? Ahogy a tiszt olyan közelségbe került, amit Adriana más férfiak esetében már tolakodónak érzett volna, rég eltemetett érzések keltek ismét életre benne. Réges-régen, amikor még alig lépett ki a gyermekkorból, ez a férfi, aki a tökéletes, hős lovag eszményét testesítette meg számára, összetörte a szívében róla kialakított képet. Nem engedhette, hogy ismét reményekkel és várakozással teljen meg a szíve, míg nem kap megdönthetetlen bizonyítékot arra nézve, hogy a férfi több érzelemmel viseltetik iránta, mint annak idején. Csupán ha már meggyőződött a férfi iránta tanúsított jóindulatáról, akkor fogadja majd barátjának... s talán idővel megnyitja felé a szívét is. - Kérem, bocsássa meg fiatalságom ügyetlenségeit, uram - felelte a férfinak, s pillantásuk találkozott, ahogy hátrált egy lépést. - Rég elmúlt már az az idő, amikor kisgyermek voltam. Csak remélni tudom, hogy azok az illemszabályok, melyekre anyám tanított az ön távollétében, segítenek abban, hogy megfelelő tisztelettel viselkedjem egy olyan nemesúrral szemben, mint ön. Colton kíváncsian figyelte a lányt egy darabig, és azon tanakodott, vajon miért beszél vele ennyire lomérten, amikor ő épp az ellenkezőjére kérte. - A válaszodból arra következtetek, hogy kerülni kívánod a meghitt hangot. - Csupán ragaszkodom az illemhez, amire anyám tanított. Ha ő itt lenne, mit mondana ön akkor, uram? A férfi szemöldöke vidáman felszökött. 16

- Ugyan már, Adriana, a szüleink több mint harminc éve élnek egymás mellett, és már azelőtt közeli barátok voltak, hogy én egyáltalán a világra jöttem. Istenem, még emlékszem arra a napra, amikor születtél, és én cipeltem a virágot, amit a mama hozott a melegházból, mikor Samanthával hármasban átmentünk hozzátok gratulálni. Te voltál a legapróbb, legvörösebb és legdühösebb kis teremtmény, akit életemben láttam. Nem gondolod, hogy a két család szoros barátsága enyhíti némileg az idegenek között szokásos merev illemszabályokat? Adriana meg volt győződve róla, hogy a férfi sok-sok nőt csábított már az ágyába hasonló megnyerő szavakkal. Amilyen jóképű, biztosan nagy gyakorlata van abban, hogyan terelje le a megszédített fehérnépeket a szüleik által kijelölt útról. Erőteljes kisugárzása volt, és Adriana nem hibáztatott egyetlen nőt sem, aki a hatása alá kerül, mivel legnagyobb meglepetésére az ő szívét sem hagyta érintetlenül a varázsa. Mély lágy hangja meleg simogatásként borzolta az érzékeit. Lerázva Colton varázslatos mosolyának hatását, Adriana összeszedte magát, és az emlékezetébe idézte, hogy mekkora szenvedést jelent majd, ha az igazság napvilágra kerül, mennyire fog fájni az ismételt visszautasítás. Úgy döntött, jobban teszi, ha józan marad, és megőriz legalább néhány morzsát a méltóságából arra a bizonyos napra. - Attól tartok, uram, az ön hosszú távolléte megváltoztatta a helyzetet. Idegenekké váltunk, és sajnálatos módon ezen nem segít néhány együtt töltött perc vagy óra. A vonzó barázdák elmélyültek Colton arcán, ahogy megajándékozta a lányt egy mosollyal, mely éppolyan megnyerő volt, mint sok-sok évvel azelőtt. - Hát nem enyhülsz meg, Adriana? A ragyogó, sötét szem rabul ejtette a pillantását, s Adriana úgy érezte, visszarepül a gyermekkorába. Kislányként végtelenül rajongott Colton Wyndhamért. Ő volt számára az a fiútestvér, aki neki sosem adatott meg, az a hős, akinél csupán az édesapja lehetett nagyszerűbb, sőt nemesebb lovag bárkinél, akiről életében hallott vagy olvasott. Aztán eljött az a szörnyű nap, amikor kiderült, hogy a fiú hallani sem akar róla. A kérdés az volt, hogy másképp fog-e viselkedni akkor, amikor megtudja, hogy semmi sem változott a távolléte alatt. Colton fáradhatatlanul érvelt az ügye mellett. - Ha nem vagy hajlandó engedni a kérésemnek, Adriana, akkor az azt jelenti, hogy nekem is ugyanolyan merev udvariassággal kell viseltetnem irántad. Tekintve családjaink szoros barátságát, nem lenne nevetséges, ha mi ketten idegenként viselkednénk egymással? - Távol álljon tőlem, hogy megszabjam az ön viselkedését, uram. Oly mértékig ragaszkodik a férfiúi udvariasság merev szabályaihoz, ahogyan azt jónak látja. -Ah! - Colton elfintorodott, és egyik kezét a mellkasához kapta, mintha ott ütött volna sebet a lány. - Be kell vallanom, hogy a modorom nem mindig bizonyult kifogástalannak, Adriana. De mióta elszakadni kényszerültem az ön társaságától, azt hiszem, sikerült egyet-mást tanulnom. - Erről én semmit sem tudok, uram. Ön távol töltötte az élete felét s szinte az én teljes életemet. - Ez így van - ismerte el a férfi -, és bár számítottam rá, hogy megváltoznak a dolgok a távollétem alatt, azt sosem gondoltam volna, hogy ilyen végtelenül kimérten kell majd beszélnem a családom legközelebbi barátainak legifjabb leányával. - Ön most már márki, uram, és ez feljogosítja arra, hogy a kedve szerint viselkedjék. Colton bosszúsan felsóhajtott, és sétabotjára támaszkodva szabad kezét a háta mögé tette, miközben a fekete hajú szépség szemébe nézett. 17

- Drága Adriana, te vagy a megtestesülése mindannak, amiről egy otthonától távol rekedt magányos férfi álmodozik a sivár reggeli órákban. Bárcsak lehetőségem lett volna arra, hogy egy ilyen emléket raktározzak el a szívemben évekkel ezelőtt, az biztosan erőt adott volna a nehézségek idején. Szavaid éppoly kedvesek az érzékeknek, mint a belőled áradó finom rózsaillat, de az éles tövisek felsértik bőrömet, s én tanácstalanul szemlélem a köztünk tátongó szakadékot. Meg tudod bocsátani fiatalkori érzéketlenségemet? Remélem, más emberré lettem, mint egykor voltam. A lány bizonytalan mosolya elég rövid volt ahhoz, hogy kimértnek látsszon. - Talán gorombának talál, uram, pedig csak tanultam az okosabbaktól. Colton megint felnyögött, úgy érezte, mintha a lány a húsába mélyesztené a fogait. - Igen, én is elég goromba voltam veled akkoriban -ismerte el csendesen -, amit most jóvá kell tennem. Sosem akartalak megbántani, Adriana. Te nem tehettél semmiről, és én szégyent hoztam magamra azzal, hogy fájdalmat okoztam neked. - Hosszan, szótlanul nézte a lányt, míg egyszer csak észrevette, hogy pirosság önti el a szép arcot. Ekkor egy váratlan, kedves mosollyal előrelépett, újra áttörve a határokat, melyeket a lány vont képzeletben maga köré. Közelhajtotta a fejét, az arca kis híján súrolta a kis kalap szegélyét, és a fülébe suttogta: - Drága Adriana, olyan gyönyörű vagy, mint egy ritka ékszer, a legcsodálatosabb, amit életemben láttam. Elég csak rád pillantanom, és azt kívánom, bár ne viselkedtem volna olyan bolondul, s ne rohantam volna el itthonról akkora haraggal. Adriana felkapta a fejét, és egy másodpercig fürkészve nézett a sötét szemekbe. Teljesen megzavarodva, elfulladva támadott: - Ön tréfát űz velem, uram! Colton elnevette magát, örömmel fogadta, hogy sikerült kizökkentenie a nyugalmából. - Talán igen, Adriana. - Eltelt egy kis idő, míg újra előrehajolt, s alig hallhatóan azt suttogta: - Talán nem. Adriana hirtelen zavarában hátralépett egyet, és kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy valami okosat válaszoljon, többször kinyitotta, majd becsukta a száját, de végül felismerte, milyen hasztalan az igyekezete, mivel a férfinak sikerült olyannyira zavarba hoznia, hogy képtelen volt felelni neki. Colton felé nyújtotta a karját, gyengéden az ajkára tette az ujját, jelezve, hogy nem kell válaszolnia. - Könyörülj rajtam, Adriana, képtelen lennék több fájdalmat elviselni. Még a sebemnek is be kell gyógyulnia. Minden további búcsúzás nélkül megfordult és elindult, magára hagyva a lányt, aki égő arcára szorította a kezét. Bár Adrianának még hevesen vert a szíve, egy dolgot biztosan megállapított magában. Colton Wyndham egy szemernyit sem változott elutazása óta, még most is elég volt egyetlen szava vagy mozdulata, hogy összezavarja a gondolatait. Milliószor ugratta így, amikor még kislány volt, de a legkegyetlenebbül végül az elutazása előtt, amikor felháborodva visszautasította majdani házasságuknak még a gondolatát is. Bár néhány perccel korábban Adriana tagadta, hogy bármilyen hatással lenne rá a férfi, most be kellett látnia, hogy megint sikerült összezavarnia, és ezúttal is tehetetlenül áll előtte, akárcsak régen. Második fejezet

18

- Samantha, drága húgom, hajlandó vagy elintézni a formaságokat, vagy nekem kell bemutatkoznom a férjednek? - követelőzött nevetve Colton. - Nem halogathatod tovább. Ismertess meg családunk új tagjával. - Örömmel! - felelte Samantha túláradó boldogsággal. Bátyja mellé sietett, és ahogy a nagy szalon felé haladtak, megfigyelte, milyen tökéletesen használja a férfi a botot. -Úgy látom, ügyesen megtanultál járni azzal a bottal. Colton megvonta széles vállát, arra utalva, hogy ügyessége nem érdemel dicséretet. - Vagy megtanulom, vagy orra esem, akkora szégyent pedig nem áll szándékomban még egyszer átélni... sem az eséssel járó fájdalmakat. Nagyon megrendített, amikor ez megtörtént, ezért úgy döntöttem, soha többé nem szabad előfordulnia. Ahogy kart karba öltve sétáltak, Samantha megsimogatta fivére karját, és csodálattal észlelte, milyen erőteljesek az izmai, melyek mérhetetlen fizikai erőről tanúskodtak. - Ez volt életed első sérülése? Colton felnevetett, s Samantha boldogan hallgatta. Gyermekkori emlékei között drága kincsként őrizte szívében bátyja meleg, dallamos nevetésének hangját. Mindeddig nem is fogta fel igazán, mekkora űrt hagyott a férfi maga után a távozásával. - Tulajdonképpen nem, drágám, de ez volt az egyetlen, ami elfertőződött. Igazán hátborzongató volt rádöbbenni, hogy vagy elveszítem a lábam, vagy meghalok vérmérgezésben, melynek nyilvánvaló jelei már kiütköztek a sarkamon. Ez volt az első alkalom, amikor valóban féltem. A csatatéren, harc közben mindig megvolt az esély arra, hogy nem térek vissza élve. A harc kimenetelét sosem lehetett előre látni. Hiába küzdöttem a legjobb tudásom szerint, hogy megóvjam a saját és bajtársaim életét. Túl elfoglalt voltam ahhoz, hogy a halálra gondoljak, de mindent elsöprő erővel tört rám a félelem, amikor megértettem, hogy elveszíthetem a lábamat. Sok esetben az amputáció csak felgyorsítja a fertőződést. A fokozódó rettegés ösztökélt arra, hogy kipróbáljam a tiszt gyógymódját, annak ellenére, hogy mennyire visszataszítónak és nevetségesnek látszott. De látod, a férgek csak beteg vért esznek, egészségeset nem. - jaj, kérlek! Rosszul vagyok! Hagyd abba! - könyörgött Samantha, s reszketve szorította ajkára zsebkendőjét. Kirázta a hideg, ahogy ismét szembesülnie kellett bátyja valószerűtlen megmenekülésével. Bármilyen gyógymód is volt, nagy megkönnyebbüléssel tölt el, hogy hatásosnak bizonyult. - Engem is, arról biztosíthatlak. Samantha szándékosan témát váltott, önmaga és Colton érdekében is. -Mondd, Colton, emlékszel Raeford grófjára? - Természetesen. Jó barátok voltak apával, nem? - Miután a lány bólintott, folytatta. - A mama levélben részletesen beszámolt az esküvődről nem sokkal az esemény után. Arra következtettem, hogy a vőlegényed Lord Raeford két fia közül a fiatalabbik lehet. Ahogy emlékszem, néhány évvel idősebb voltam a nagyobb fiúnál, de egyikükkel sem ismerkedtem meg közelebbről, mivel amikor nem a tanulmányaimmal voltam elfoglalva, akkor is folyton itthon időztem, a barátaimmal múlatva az időt. A terem távolabbi vége felé mutatva Samantha a magas, vörös hajú férfira irányította bátyja figyelmét, aki a fiatal nővel a karján utolsóként lépett be a kastélyba. E pillanatban a pár néma párbeszédet folytatott magabiztos mosolyok és félénk, kihívó pillantások kíséretében. - Stuart... vagyis Lord Stuart Burke őrnagy, ahogyan hivatalos körökben ismerik, mai sétalovaglásunk kitüntetett vendége volt. Éppen ezért ő kapta a lehetőséget, hogy megválassza lovaglásunk útirányát. Úgy tűnik, a vad tájakat részesíti előnyben. Adriana 19

úgy ismeri azokat is, mint a tenyerét, de én sosem voltam lóháton olyan kalandvágyó, mint ő... vagy akár te, ha már itt tartunk. Felkaptatni egy dombra nyeregben ülve meglehetősen kellemetlen mutatvány, de lefelé jövet már az a kérdés is felmerül bennem, vajon lóháton vagy fenéken fogok-e megérkezni a völgybe. - Elmosolyodott, látva, hogy bátyja nevetéssel nyugtázza szavait, majd hozzátette: - Sosem értettem, hogy te, aki olyan tökéletesen tudsz lovagolni, miért nem csatlakoztál soha a társasághoz, bár ennek persze ma már semmi jelentősége. Kétségkívül számtalanszor bizonyítottad az érdemeidet a katonaságnál. - Szeretettel veregette meg bátyja kezét, majd visszatért eredeti témájához. -Egyébként a mai kiruccanás volt az első azóta, hogy az orvosok úgy ítélték meg, Stuart egészségi állapota megengedi, hogy visszatérjen a megszokott tevékenységeihez. És véletlenül éppen ma van a születésnapja is, amit ma este, a vacsoránál fogunk megünnepelni. Most, hogy itthon vagy, háromszoros okunk van az ünneplésre. - Úgy tűnik, nem is találhattam volna alkalmasabb időpontot a visszatérésre. A programjaid lehetőséget adnak arra, hogy újra találkozzam mindenkivel, de ez idáig az egyetlen, akit felismertem, az a mama volt. Ő éppolyan csodásan néz ki, mint annak idején. Legjobban azonban az Adrianával való találkozás kavart fel. Miután megmondta, hogy kicsoda, még azután is nehezen tudtam elhinni, hogy ez igaz. Samantha kuncogott. - Csoda, hogy nem küldött a pokolba, amiért a karodban merted tartani. Adriana nagyon elutasító tud lenni, ha a férfiak túl közel férkőznek hozzá. Régebben nem egy túlbuzgó kérő kapott monoklit a szeme alá, míg a papa el nem kergette őket. Láttam, ahogy fülüket-farkukat behúzva inaltak el a birtokról. De ha egyszer visszanyerték az önbizalmukat, akkor önmagukból és jó modorukból kivetkőzve Adrianát vádolták, pedig csak magukat okolhatták azért, hogy nem parancsoltak a kezüknek. Colton elfojtott egy mosolyt. Ha tudta volna már az elején, kicsoda a lány, akkor valószínűleg óvatosabb lett volna. Tekintve, hogy milyen hatással volt rá Adriana, kénytelen volt arra gyanakodni, hogy a lány a múltbeli sérelmeiért próbált elégtételt venni. - Hát, ha érdekel, Adrianát látva felmerült bennem a kétség, hogy leszek-e még egyszer ugyanaz az ember, aki voltam. Samantha értetlenül nézett a bátyjára, de Colton nem magyarázta meg a szavait. Mivel intim részei még mindig sajogtak az ütközéstől, harci mez nélkül talán nem is mert volna közelíteni egy nő felé. Hagyta, hogy húga tovább rágódjon utolsó mondatán, és a vörös hajú fiatalember felé indult, aki Samantha után érkezett, és akinek a jelenlétét nemrégiben fedezték fel a farkaskutyák. Nyilvánvaló volt, hogy a férfit kedvelik az állatok, mivel most is ott guggolt mellettük, és simogatta bundájukat. Colton elmosolyodott, és a kezét nyújtotta, ahogy a közelébe ért. - Azt hiszem, két év után éppen ideje, hogy szeretettel üdvözöljem családunkban az egyetlen sógoromat. Mit gondolsz, Perceval? A kutyák mély, jóleső morgása hirtelen megszakadt, ahogy a fiatalember lendületesen kiegyenesedett. Készségesen fogadta el a kinyújtott jobbot, és lelkesen rázta meg sógora kezét. - Köszönöm, uram. Nagy öröm, hogy újra itthon van. - Csak semmi uramozás, világos? - fenyegette meg Colton nevetve. - Testvérek lettünk. Szólíts Coltonnak! - Boldogan elfogadom a megtiszteltetést - felelte Perceval vidáman. - Te pedig boldoggá tennél azzal, hogy Percynek szólítasz. így hívnak a barátaim. 20

- Ezennel közéjük tartozónak tekintem magam - jelentette ki az újdonsült márki széles mosollyal. - Akkor hát, Percy. Samantha csípőre tett kézzel közelített feléjük, mintha neheztelne. - Látom, egyáltalán nincs szükségetek rám a bemutatkozáshoz. Colton nevetett húga színlelt haragján. - A mama részletesen elmesélte az esküvődet a leveleiben, és alaposan felfrissítette az emlékezetemet délutáni találkozásunk alkalmával. - Haragot tettetve nézett a húgára, s úgy mondta: - Úgy tűnik, drágám, a mama végtelenül boldog a házasságod miatt, de egyre inkább kételkedik benne, hogy valaha unokája születik. Felesége gyorsan lefelé görbülő szájának láttán Percy meglepetten kiáltott fel: - Ügy tűnik, drágám, a bátyád azonnal a lényegre tapintott. Samantha pimaszul hunyorított. - Drágám, drágám, drágám. Ha gyanakvó típus lennék, azt mondanám, hogy már mindketten kortyolgattatok a papa portóijából vagy valamelyik kedvenc konyakjából a szalonban. - Majd arra is sor kerül vacsora után, drágám. Én magam szívesen megiszom egy pohárkával, mielőtt visszavonulunk éjszakára - felelte Colton a húgának egy barátságos vállon veregetés kíséretében. Percy komolyra fordította a szót. - El sem tudod képzelni, mekkora megkönnyebbülés mindannyiunk számára, hogy végre visszatértél, Colton. Samantha ragaszkodott hozzá, hogy folyamatosan tájékoztassam azokról a csatákról, melyekben érintett voltál, azonnal, ahogy a futárok megérkeztek a hírekkel. Sokat segített, hogy van egy vidéki házunk a közelben, így lóhalálában sikerült információkat szereznem neki, amivel ő továbbsietett a mamához. Szörnyű rettegéssel töltött el mindannyiunkat a tudat, hogy mindig az összecsapások közepében voltál, ahol annyian vesztették életüket mindkét oldalon. Mindenki folyton rólad beszélt, különösen az édesapád. Talán nem is tudod, hogy a szüleid mennyire büszkék rád és a sikereidre. Percy elvigyorodott. - Még Stuartot is megszégyeníted a sok-sok hőstetteddel. Kissé nehézkes mozgású idősebb bátyja közelített feléjük, arcán gúnyos mosoly suhant át. - Egy nap, Percy a saját bőrödön tapasztalod majd, mekkora veszélyt jelent a harctéren lenni, miközben ágyúgolyók csapódnak a földbe körülötted. - Igyekezett józan és nyugodt maradni, miközben öccsét oktatta. - Túl sokáig hagyták, hogy a régensherceg egyik titkos megbízottjának bumfordi kutyakölykeként tegyél-vegyél, de biztosíthatlak, sokkal többet kell majd véghezvinned, ha Napóleon újra visszatér. - Isten óvjon tőle - mormolta Colton, mint valami csendes könyörgést. Percy döbbenten állt bátyja szavai hallatán. - Ez meg mit jelentsen? A saját testvérbátyám becs-mérli hősies igyekezetemet, mellyel őfelségének szereztem pontos információkat csapataink helyzetéről? Bumfordi kutyakölyök, hah! - Orrát magasra emelve, sértetten mérte végig az idősebb Burke-öt. Fogalmad sincs arról, milyen bonyolultak a diplomácia útvesztői, különben tartózkodnál az efféle rosszindulatú rágalmaktól. Samantha hízelegve simította végig férje karját. - Ne bosszantsd szegény bátyádat, szívem. Rengeteget szenvedett, miután az az ólomgolyó belecsapódott a fába, és hatalmas repeszeket szórt szét a levegőbe. Nem kétlem, hogy az ágyúdörgés rettegéssel tölti el azok után, hogy végtelen kínokat élt át az orvosok kezei között, akik nem kevés időt töltöttek vele, hogy kiszedjék az összes szilán21

kot. Már az is csoda, hogy Stuart nem pofozott meg, amikor azt állítottad, hogy valaki megszégyenítheti. Sógora meghajolt a lány felé, de a mozdulatot hirtelen félbeszakitotta sebesülésének éles sajgása, a legkiszámíthatatlanabb időpontokban jelentkező fájdalmas nyilallás. - Köszönöm, drága Samantha. Rendkívüli örömmel tölt el a tudat, hogy az öcsém érdemein felül nősült, amikor önt vezette az oltár elé. Ön láthatólag rendelkezik azokkal az értelmi képességekkel, amik nála mindig is hiányoztak. - Ügyet sem vetett Percy hangos ellenkezésére, és tárgyilagosan ecsetelni kezdte a sérülésével járó bonyodalmakat. - Bár a seb viszonylag jól gyógyul, kétlem, hogy a méltóságomat valaha visszanyerhetem. Átkozott szerencsém volt, amiről sokan a legrosszabbra gondolnak, sőt a saját öcsém, mint valami félnótás, tréfákat gyárt a sérülésem helyét illetően. Bár újra és újra megpróbáltam elmagyarázni, miért sebesültem meg hátulról, és többször megesküdtem rá, hogy előretörtem, nem visszavonultam, a társaim... és az öcsém... továbbra sem hisznek nekem. Idióta mind! Az biztos, hogy nem tekintem őket barátaimnak. Amikor a vidám nevetés alábbhagyott, Stuart őszinte komolysággal fordult házigazdája felé. - Rendkívül megtisztelve érzem magam, hogy felújíthatom ismeretségünket, uram. Wellington oly gyakran zengett önről ódákat utolsó hadjáratunk alkalmával, hogy szemernyi kétségünk sem maradt afelől, hogy ön nagy szolgálatot tett hazánknak nem csupán Waterloonál, hanem fényes pályafutása többi ütközetében is. A jelentések szerint az ön csapata volt az angol hadsereg egyik leghősie-sebb egysége a harcokban. - Szerencsém volt, hogy kivételes bátorságú emberek kerültek a parancsnokságom alá felelte Colton. - Bármilyen dicsőséget is tulajdonítanak nekem, annak nagy részét nekik köszönhetem, mert az ő érdemük volt, hogy sikerült győzedelmeskednünk az ellenség felett. - Valóban a jól szervezett haderő fényes példáját láthattuk bennük - helyeselt Stuart. - De magam hallottam a kitüntetési ceremónián, hogy az emberei mind az utolsó szálig azt hangoztatták: ha újabb területeket kellett elfoglalni, vagy rajtaütést terveztek az ellenségen, mindig ön volt, aki elsőként indult a harcba, és bátorságra buzdította a katonákat. Nagyon sajnálták, hogy nem tudott ott lenni velük, hogy átvegye a kitüntetést, de megértem, hogy a sebesülése gátolta a részvételben. Biztonsággal állíthatom, hogy kevés tiszt részesült olyan rendkívüli méltatásban, mint amennyit önt magasztalták az emberei aznap. Colton kényelmetlenül érezte magát ennyi dicséret hallatán, így csak némi köszönetfélét mormolt, majd némán álldogált, de mivel a csend kezdett túl hosszúra nyúlni, érezte, hogy ideje valami új témát felvetnie. Körülnézett, és észrevette a fiatalembert, aki néhány perce úgy kikelt magából Adriana védelmében, de azóta a terem túlsó végébe távozott. Úgy tűnt, ott könnyebben távol tud maradni az eseményektől, de legalábbis a farkaskutyáktól. Láthatólag nem könnyen sikerült uralkodnia magán, a távolság ellenére Colton szinte érezte, micsoda tűz ég halványzöld szemében. Ez kétségtelenül féltékenységre utalt Adrianát illetően, de Colton ezen egy cseppet sem csodálkozott egy ilyen kivételes szépségű hölgy esetében. Colton meg volt győződve arról, hogy az illető nem lehet más, mint Roger Elston, akiről az anyja mesélt neki délután. A fiatalember, aki, bármilyen különös, mindenáron Adriana kezére áhítozott. Colton úgy gondolta, a fiú kissé elveti a sulykot. Ahogy közönyösen hátat fordított a fiúnak, hirtelen a fiatal, szőke nővel találta magát szemközt, aki éppen feléjük tartott. 22

- Elnézést, kisasszony, remélem, nem untattuk ezzel a háborús témával. - Ó, dehogy, uram! - ellenkezett Felicity Fairchild az izgalomtól szinte levegő után kapkodva. Semmiképpen nem számított hétköznapi eseménynek egy könyvkereskedő lánya számára, hogy a birodalom egy ilyen magas rangú tisztjével beszélhetett. - Épp ellenkezőleg! Olyan csodálatosak a nagy hősökről szóló történetek. Samantha hirtelen ráébredt, hogy megfeledkezett háziasszonyi kötelességéről, s igyekezett gyorsan helyrehozni a hibát. - Kérem, bocsássa meg az udvariatlanságomat, Miss Fairchild! Attól tartok, egy kissé szórakozott lettem, mióta találkoztam a bátyámmal. Még most is alig tudom elhinni, hogy annyi év után újra itthon van. Engedje meg, hogy bemutassam! Felicity kecsesen meghajolt az új márki előtt. - Megtiszteltetés számomra, hogy ilyen híres emberrel kerülhetek ismeretségbe, uram. - Én vagyok megtisztelve, Miss Fairchild - felelte Colton, és a hosszas kocsiút következtében még mindig elgémberedett izmai ellenére fürgén meghajolt. - Miss Fairchild Samuel Gladstone unokája - magyarázta Samantha. - Emlékszel még az öregúrra, Colton? - Persze, a ványolómolnár. Az ő tulajdona a Stanover-ház. Családunk gyakran ellátogatott oda, legalábbis minden karácsonyeste. Még mindig emlékszem a hatalmas lakomákra, amiket a cselédek készítettek a közeli ismerősök és a szomszédok számára. - Néhány hónap óta a molnár betegeskedik, így Miss Jane... - Samantha egy pillanatra elhallgatott, amíg kérdőn bátyjára tekintett. - Emlékszel még a lányára, Jane-re, ugye? - Hát, ami azt illeti, igen, de nem kevés idő telt el azóta, hogy utoljára láttam vagy beszéltem vele. Már jóval azelőtt Londonba költözött, hogy elmentem itthonról. - Mr. Fairchild egy londoni könyvelőirodában dolgozott, míg Miss Jane rá nem vette, hogy hagyja ott az állását, és költözzenek Bradfordba, mert így gondoskodhat az édesapjáról. Isten óvjon attól, hogy Mr. Gladstone kilehelje a lelkét, de ebben az esetben a malom rájuk száll majd. Colton udvarias tisztelettel fordult a bájos, szőke nő felé. - Sajnálattal hallom, hogy a nagyapja betegeskedik, Miss Fairchild. Távollétem alatt anyám és húgom folyamatosan tájékoztatott Mr. Gladstone jótéteményeiről. Kétségtelenül nagyon nemes lelkű ember. - Őszintén szólva, csak igen ritkán nyílt alkalmunk meglátogatni a nagypapát, amíg Londonban éltünk - felelte Felicity kedvesen -, de mióta Bradfordba költöztünk, látom, hogy mennyi hűséges barátot gyűjtött maga köré az évek alatt. Lenyűgöző, mennyi arisztokrata jár hozzá látogatóba, így ismerkedtem meg az ön húgával is... és Lady Adrianával. Samantha bátyja karjába fűzte a karját. - Mr. Gladstone láthatólag újjászületett, mióta a lánya és családja hozzáköltözött. Nagy megkönnyebbülés a szá mára, hogy Mr. Fairchild átvette a malom vezetését. Isten segítségével most, hogy a nagy terhet levették a lábáról, az elkövetkező hetekben remélhetőleg az egészsége is helyreáll majd. Felicity igéző mosollyal nézett Coltonra. -A nagyapa rendkívül boldog lenne, ha mesélne neki a háborús élményeiről, uram. Nem telik el nap anélkül, hogy ne fogadná valamelyik barátját, alkalmazottját vagy távoli rokonát a hálószobájában egy kis csevegésre, egy pohár italra vagy kártyapartira. Nagy örömet szerezne neki, ha meglátogatná. 23

- Biztos vagyok benne, hogy vendégeinek kedves társasága hozzásegíti a gyógyuláshoz helyeselt Colton. -Mindenképpen elnézek hozzá, amint berendezkedtem. - Nem ő az egyetlen, akinek jót tesznek a látogatások - jelentette ki Felicity, s hosszú, sötét szempillái alatt a másik két hölgy felé pillantott. - Őszintén meghatott a húga és Lady Adriana irántam tanúsított nagylelkűsége, amikor meghívott erre a mai lovaglásra. Londonban sosem volt alkalmam arisztokratákkal találkozni. De ők ketten éreztették velem, hogy őszinte szeretettel üdvözölnek itt vidéken. Ha olyan bölcs lennék, mint az öregek, biztosan jó cselekedeteiket végrehajtó angyaloknak látnám őket. Colton szívből felnevetett, ahogy ifjúkora emlékei megelevenedtek benne. - Miss Fairchild, figyelmeztetnem kell, hogy nem ön az első, akit ezek az angyalok a szárnyaik alá vesznek - jegyezte meg. - Lady Adriana és a húgom már jóval azelőtt együtt játszottak, hogy Adriana beszélni tudott, és első kézből származó információkkal tanúsíthatom, hogy a vendégszeretet erényét mindketten végletes buzgalommal gyakorolták. Jótékonykodásukat azonban nem korlátozták az emberi nemre. Bár valószínűleg megrónak majd érte, hogy összehasonlításokat teszek múlt és jelen között, pontosan emlékszem, hogy egészen zsenge korukban rendszeresen hazahordták a sebesült állatokat vagy azok kölykeit. Számtalanszor láttam, mi mindent megtettek azért, hogy meggyógyítsák a beteg állatkákat, de ha valamelyik véletlenül mégis elpusztult, vörösre sírták a szemüket. Igazság szerint, Miss Felicity, ön csupán egy abból a különös gyűjteményből, amit ezek az angyalok az évek során hazahordták. - Colton, szégyelld magad! - pirított rá Samantha, mosolyával enyhítve szavai élét. Megbántod Miss Felicityt ezzel az összehasonlítással. Colton a szőke nő felé fordult, s szívére tette a kezét bocsánatért esedezve. - Őszintén, Miss Felicity, nem akartam tiszteletlen lenni. Tulajdonképpen nincs semmi hasonlóság ön és azok a szőrös vagy tollas kis jószágok között, melyeket a húgom és legkedvesebb barátnője elszántan hazacipeltek. Biztos vagyok benne, ezúttal mindkét hölgy repesett az örömtől, hogy a változatosság kedvéért vendégszeretetük áldásos jótéteményeit kiterjeszthetik saját nemük egyik képviselőjére. Adrianára pillantott, aki valamivel távolabb állt tőlük, s karcsú kezét a masszív lépcső XVII. századi, faragott korlátján pihentetve hallgatta beszélgetésüket. Bár melegen rámosolygott, a lány kérlelhetetlen tekintete olyan emlékeket hívott elő a múltból, melyeket számtalanszor próbált már elfelejteni: egy vékony, apró lánykát hatalmas szemmel, akinek egyszer összetörte a szívét. Honnan tudhatta volna annyi évvel ezelőtt, hogy Harrison beengedte a lányt a szüleivel együtt, és megkérte őket, hogy várjanak a szalon előtt, ahol ő percekkel később bősz kiabálással utasította vissza apja házassági szerződését, mely egymásnak ígérte őket? Hívogatóan nyújtotta felé a kezét, kérve, hogy lépjen közelebb. - Gyere, csatlakozz hozzánk, Adriana! Ahogy ott állsz, eszembe juttatod azt a rég látott kislányt, aki mindig hátramaradt sóvárgó pillantással a szemében, valahányszor Samantha valami kéréssel jött hozzám. Mindig úgy tűnt, mintha az a kislány a hatalmas sötét szemével tulajdonképpen csatlakozni szeretett volna hozzánk, de nem volt biztos benne, hogy szabad-e. Kérlek, gyere. Hidd el, őszintén örülök, hogy újra látlak. Mosolyféle jelent meg a puha ajkakon a férfi hívó szavaira, s mikor vonakodva bár, de végül engedelmeskedett, Colton átkarolta a vállát. - A húgom megölelt, és örömmel üdvözölt itthon, Adriana. Merhetem remélni, hogy te is örülsz annyira a visszatértemnek, hogy hasonlóan cselekedj? 24

- Isten hozta itthon, uram. - A felelet alig hallhatóan érkezett, s bátortalan mosoly társult hozzá, miközben a lány egy lépést közelebb lépett. - Gyere, ölelj meg - biztatta a férfi kedvesen, mintha megint a hatéves kislányhoz beszélne. - És adj egy puszit. - Adriana nyilvánvaló vonakodása láttán összeráncolta a szemöldökét a melegen csillogó, bár valahogy kétértelmű pillantása felett. - Nem félsz tőlem, ugye? Hol van az a kislány, akinek a bátorságát úgy csodálta az apám? Tekintettel arra, hogy a teremben minden szempár rá szegeződött, Adriana vett egy nagy levegőt, hogy felfegyverkezzen a lámpaláz ellen. Hogyan is érthetnék meg, hogy egész életében ő volt az egyetlen ember, aki fiatalkorában olyan mélyen megbántotta, hogy még most sem tudja elfelejteni? Gyakran felmerült benne a gondolat, valószínűleg ez az oka annak, hogy még ma sem engedi közel magához az udvarlóit. A férfi vállára tette a kezét, miközben az lehajolt hozzá. Adriana érezte, hogy zakatol a szíve, amit igazán különösnek talált, hiszen meg volt győződve róla, hogy nem fél a férfiaktól. Meglepetten hallotta a többi nemes jóízű nevetését, amikor ajka súrolta a meleg, napbarnított arcot. - Na, így már jobb - suttogta Colton a fülébe, mielőtt hátralépett. Amikor a lány felnézett, tekintetét rabul ejtette a ragyogó szürke szem. A férfi ajka elégedett mosolyra húzódott, elmélyítve arca barázdáit. Fátyolos és fojtott hangja megborzongatta a lány érzékeit. Most igazán érzem, hogy örömmel fogadnak itthon. - Szóval így rabol csókot a csinos hölgyektől - tréfálkozott Stuart mellettük. Nevetve intett Adriana felé - Hagyja azt a ravasz gazembert, lányom, és jöjjön ide hozzám. Bár én nem ismertem kegyedet olyan jól, mint ez az úriember az elutazása előtt, de azóta kétségkívül közelebbi ismeretségbe kerültünk. Nem érdemlem én meg jobban a kedvességét? Nem vagyok kellemesebb látvány? A másik játékos ugratásán nevetve Colton rátette a kezét a lány karjára, mintha óvni akarná, nehogy beleszaladjon a férfi csapdájába. - Maradj itt, a közelben, drágám - tanácsolta huncutul. - A védelmemre szorulsz, mivel az őrnagy nyilvánvalóan gazember, akitől a hozzád hasonló védtelen fiatal lá-nyoknak óvakodnia kell. Az őrnagy kötekedő nevetése hallatán Colton a lány válla köré fonta a karját, és olyan vigyorral nézett szembe ellenfelével, mely elárulta, hogy büszke a másik feletti győzelmére. Colton meglepetten tapasztalta, hogy érzékeit felébresztette a lányból áradó finom rózsaillat. Fejét ismét a kalap szegélyéhez hajtva beszívta a szédítő aromát. -Az illatod a mama rég látott rózsakertjét idézi fel bennem - mondta gyengéden. Gondolod, hogy nyílnak benne virágok ebben az évszakban is? Boldoggá tennél, ha elkísérnél oda, még mielőtt leszáll az este. Mintha lángoló arca nem jelentett volna elég bosszúságot, Adriana érezte, hogy a forróság eléri a füleit is. Legnagyobb sajnálatára kínzója is észrevette, és meglepetten simította végig mutatóujjával a lány fülének ívét, közvetlenül a kalap alatt. - Te elpirultál, Adriana! Colton viselkedése, a lánnyal szembeni könnyed, szemtelen modora kihozta a sodrából Rogert. Szikrázó szemmel, hosszú, dühös léptekkel szelte át a termet. A fémsarkok kopogása azonnal magára vonta Colton figyelmét, aki villámgyorsan szembefordult a közeledő alakkal, s szemöldökét kérdőn húzta össze. A farkaskutyák is rögtön hangos ugatásba fogtak, és elhelyezkedtek gazdájuk és a lány két oldalán. Ha egy idegen beleköt valakibe a saját otthonában, már az is elég bosszantó, de Colton különösen dühítőnek találta a fiú viselkedését, mivel láthatólag arra készült, hogy 25

elválassza őt attól a nőtől, akit ő már azelőtt ismert, hogy a fiatalember megtanult volna járni. Minthogy Colton a farkaskutyák segítsége nélkül is meg tudta védeni magát, úgy döntött, eljött az idő, hogy Roger Elstont ráébressze, mennyire nevetséges az a törekvése, hogy elszigetelje vágyai nőjét más férfiaktól, hogy azok ne lélegezhessék be pazar illatát. Coltonnak nem sok női illathoz volt szerencséje az utóbbi években, és ez most különösen felicavarónak bizonyult, a hozzásimuló karcsú, puha test emlékével tetézve pedig igencsak megindította férfiúi fantáziáját. Colton botjára nehézkedve a ház északi vége felé sietett, ahol kinyitotta a teraszra nyíló ajtót. A kutyák abban a pillanatban kirohantak, és eltűntek a távoli fák között. Colton becsukta az ajtót, s visszabicegett, hogy szembenézzen jövendőbeli vetélytársával. - Lenne valami, amit szeretne megvitatni velem, Mr. Elston? - kérdezte határozottan. Roger meglepődött, hogy a tiszt tudja a nevét, de eszébe jutott, hogy talán a márkiné beszélt róla korábban, ki tudja, milyen összefüggésben. Bár kinyitotta a száját, hogy megfeleljen a másik kihívó szavaira, hirtelen ráébredt, hogy a teremből minden kíváncsi szem egyenesen ráirányul. Roger a fogát csikorgatta a bosszúságtól, s ide-oda kapkodta a fejét, mint egy sarokba szorított bika, végül komoran odavetette: - Nem igazán. - Remek! - vágott vissza Colton. - Akkor, ha lenne olyan kedves helyet adni, folytatnám a beszélgetést Lady Adria-nával. Colton feltűnő közönnyel mérte végig ellenfelét, ami rettentően bántotta a kölyökképű fiatalembert. Roger érezte, hogy forróság árasztja el a haja tövét a másik vizsgálódó tekintete láttán. Feltörő dühével küzdve csendben maradt, mire a tiszt kihívóan húzta fel a szemöldökét. Ne csinálj semmit, nézd levegőnek, gondolta magában dühösen Roger, s felemelt fővel a sötét hajú szépség felé fordult. Bármennyire is szerette volna, nem merte megérinteni a lányt, attól félt, merészségéért szégyenkeznie kell majd a lord előtt. Már a közelsége is minden illemszabályt felrúgott. Egy arisztokrata nőre jogot formálni, ráadásul egy arisztokrata férfi jelenlétében, őrültség volt. Roger élete során számtalanszor adódott már olyan helyzet, amikor fájlalta alacsony származását, de még sosem ennyire, mint most, amikor az a veszély fenyegetett, hogy elveszíti Adrianát egy olyan férfi miatt, akinek mindene megvan, beleértve a lányhoz való jogát is. Bár ez a páratlan szépség mindig a kiválasztottak életét élte, láthatólag nem sokat jelentett neki nemesi címe. Ennek ellenére soha nem táplálta Rogerben a reményt, hogy az érzései iránta elmélyülhetnek; hiába költött az ifjú apja nagyobb összeget arra, hogy megfelelően felruházza őt. Ruhatára, mely annak idején elégséges volt egy tanító számára, meglehetősen szegényesnek tűnt a vagyonos nemesség körében, és több kellemetlen élmény forrása is lett. Mindamellett Roger tartott tőle, hogy különcsége nem fog jóra vezetni, és átkozni fogja a napot, amikor elárulta a szüleit, mert akármennyire igyekezett is mélyebb érzéseket kicsalni a magas, karcsú, szédítően gyönyörű lányból, ő láthatólag nem kívánta kartávolságon belül engedni, csupán kedves jóindulattal fordult felé, és azt is szigorúan a saját szabályai szerint. Óvatosan előrenyújtotta a kezét, felkészülve az eshetőségre, hogy ha megérinti a lányt, az ellöki majd. - Nem kellene indulnunk, Lady Adriana? Colton Adrianára nézett, mintha megszabná, mit is válaszoljon a fiatalember sürgetésére. Aligha számított rá, hogy ellenkezésre talál, pedig parancsoló pillantására a 26

lány egyértelmű elutasítással emelte fel finom vonalú állát, mintha arra utalna, hogy lehet valami köze ehhez az alakhoz. Colton érezte, hogy elönti a düh. Még sohasem szorította háttérbe egyszerű polgár. Életének majd a fele telt azzal, hogy vállvetve harcolt velük az ellenséges hadak ellen. Nem tudta pontosan, miért bosszantotta fel annyira Roger Elston, hisz csak egy órája ismerte a fickót. Aligha lehetett féltékenységgel magyarázni a dolgot. Hosszú távolléte miatt a lány csupán egy ismerős volt a múltból, idegenné lett az eltelt évek alatt. Bármi lehetett is bosszúsága valódi oka, az nem volt kétséges, hogy erősen ellenszenves számára a fiatalember. A lány kihívó viselkedése újraélesztette Roger reményeit. Igen ritka eset volt, hogy Adriana bátorította, vakmerő álmaiban mégis a menyasszonyának tekintette, de amikor megpróbálta megfogni a kezét, kijózanította az elutasítás, mivel a lány hátralépett egyet, és mintha levegőből lenne, keresztülnézett rajta. Adriana igazán mesterien tudta leplezni bosszúságát, és Roger csupán a fagyos távolságtartásból vette észre, a lány nem örül annak, hogy megpróbált jogot formálni rá. Ahogy nem volt ínyére a márki parancsolgatása, éppúgy nem tetszett neki Roger pimaszsága sem. Minthogy gyermekkori barátnőjét már családtagnak tekintették a Wyndhamek, Samantha kihasználta a feszült helyzetet arra, hogy megértesse a bátyjával: Adriana nem csupán arisztokraták vágyálmainak tárgya, hanem átlagembereké is, akiknek komoly lelki vívódást okoz sóvárgá-suk hiábavalósága. Samantha már régen megfigyelte, amiről Adriana nem volt hajlandó tudomást venni: Roger hajlandó bármit megtenni azért, hogy elnyerje a kezét. - Attól tartok, egy másik vendégünknek is elfelejtettelek bemutatni, mégpedig Mr. Elstonnak. - Samantha hagyott egy pillanatot a formaságok elintézésére, majd folytatta a magyarázatot. - Mr. Elston már majdnem egy éve ismeri Adrianát. Meglehetősen gyakran elkísér minket, amikor kilovagolunk. Adriana instrukciói segítségével ügyes lovassá fejlődött, aki mellett igencsak sutának érzem magam a nyeregben. Mr. Elston hamarosan befejezi a tanulmányait, és átveszi az apja tulajdonában lévő ványolóma-lom vezetését, azt, amelyik valaha a néhai Mr. Winteré volt. - Mr. Winter? - ismételte meg Colton, nem mondott neld semmit a név. A fiatalember még mindig bosszantotta, és nagyon igyekezett, hogy megőrizze hidegvérét. Felhúzta a szemöldökét, és megvonta a vállát. - Sajnálom, de nem emlékszem semmilyen Mr. Winterre az itt töltött kamaszkoromból. - Thomas Winter. Évekkel ezelőtt az övé volt az a nagy malom Bradford határában. Valószínűleg számtalanszor elmentél mellette gyermekkorodban, csak nem figyeltél fel rá. Szegény Mr. Winternek nem voltak gyermekei, így miután megözvegyült, megtartotta magának az üzemet, míg aztán négy-öt évvel ezelőtt feleségül vett egy nagyon kedves londoni hölgyet. Néhány hónappal később azonban meghalt, és az özvegy örökölte mindenét. A hölgy később férjhez ment Roger apjához, Edmund Elstonhoz. Amikor súlyos beteg lett, és meghalt körülbelül egy éve, Edmund Elston lett az egyetlen tulajdonos. Ő hívta vissza Rogert Bradfordba, és vette rá, hogy tanulja ki a szakmát. Bár majd szétvetette a fiatalember iránti ellenszenv, Colton kényszerítette magát, hogy kezet nyújtson, de kizárólag Adriana és a többi vendég kedvéért. - Isten hozta a Randwulf-birtokon, Mr. Elston. Minthogy Roger engesztelhetetlen haragja a tiszt iránt már jóval azelőtt fellobbant, hogy bemutatták őket egymásnak, éppolyan kelletlenül fogadta el a kinyújtott kezet, mint amennyire a másik vonakodott felé nyújtani, s majd felüvöltött a fájdalomtól, amikor a hosszú ujjak összezárultak a keze körül. A tiszt ujjai 27

sokkal erősebbek és kérgesebbek voltak, mint amit egy nemesről feltételezett volna. A kardforgatás kétségtelenül erős markot kívánt még egy elkényeztetett arisztokratától is. - Waterloo hatalmas győzelem volt Wellingtonnak -jelentette ki Roger, örömmel fitogtatva tudását az eseményről. - Minden tiszt kitüntetésnek tekintheti, hogy őt szolgálta. - Igen, Mr. Elston - felelte Colton szárazon. - De ne feledkezzünk meg von Blücher tábornok közreműködéséről sem. Kétséges, hogy nélküle is győzedelmeskedtek volna az angolok. E két férfi és seregeik együtt alkottak olyan erőt, mellyel szemben Napóleon nem tudott sokáig kitartani. - Meggyőződése ellenére én fogadni mernék, hogy ha Wellington egyedül harcolt volna, a franciáknak akkor sem lett volna esélyük a csapatainkkal szemben - erősködött Roger. Colton kérdőn húzta fel a szemöldökét, azt találgatta, hogy a fiú szándékosan ellenkezike vele... ismét. Mindazonáltal kíváncsi volt rá, hogy vajon hogyan jutott erre a következtetésre. - Bocsásson meg, de jelen volt ön az összecsapások során? Roger igyekezett elkerülni a márki rászegezett tekintetét, és ujjaival végigsimította a kabátját, mintha valami apró pihét kellene eltávolítania. - Ha nem szenvednék gyermekkorom óta egy gyakran kiújuló betegségben, boldogan ajánlottam volna fel a szolgálataimat. Igazán örömömre szolgált volna megölni néhányat azokból a férgekből. Colton arca elborult, ahogy eszébe jutott az a számtalan emberélet, amit a harcok követeltek. - Véres hadjárat volt mindkét fél számára - mondta szomorúan. - Legnagyobb sajnálatomra sok barátomat veszítettem el a Napóleon elleni küzdelmek során. Tekintve a Waterloonál lemészárolt francia csapatokat, csupán részvétemet tudom kifejezni azoknak a szülőknek, feleségeknek és gyermekeknek, akik magukra maradtak mérhetetlen gyászukkal. Micsoda szégyen, hogy egyetlen ember nagyravágyása miatt háborúk törnek ki. Adriana annak a férfinak a csinos arcát fürkészte, akinek odaígérték évekkel korábban, és olyan szomorúságot látott sötétszürke szemében, amire nem emlékezett fiatalkorából, s ebből arra következtetett, hogy a férfi céljai minden bizonnyal sokat változtak távozásának napja óta. Úgy tűnt, mintha egy évszázad telt volna el azóta, hogy Colton felháborodott ellenkezését hallotta. Ha beleegyezett volna a házasságba, megesküdtek volna nem sokkal Adriana tizenhetedik születésnapja után, de Colton annyira megharagudott az apjára, hogy elhagyta az otthonát. Adriana igazán nem kívánt jelen lenni, amikor a férfi megtudja, hogy Lord Sedgwick nem mondott le a tervéről, és végrendeletében udvarlásra kötelezte fiát azelőtt, hogy a hivatalos kézfogót megtartanák. - Az angoloknak győzniük kellett - jelentette ki Roger öntudatosan, és egy csipet tubákot emelt az orrához, ezt a szokását nemrégiben vette fel, a született arisztokratákat utánozandó. Bár meg volt győződve róla, hogy igen elterjedt gyakorlatot követ, egyre erősödött benne a gyanú, hogy a szalonban jelen levő férfiak egyike sem hódol e szokás nak, mivel többnyire elnéző mosollyal nyugtázták igyekezetét. Erősen küzdött, hogy feltörő tüsszentési ingere ellenére megőrizze méltóságteljes arckifejezését, majd lecsapta a zománcozott dobozka fedelét, és zsebkendőjét erőteljesen bal orrlyukához szorította, ahol az inger fokozottabban jelentkezett. Enyhült a nyomás, szipákolt egyet, majd nedves, vöröslő orral rámosolygott a tisztre. - Ahogy mondani szokták, uram, a jó mindig elnyeri jutalmát. 28

- Semmit sem szeretnék jobban, Mr. Elston, mintha ez a mondás igaz lenne, de attól tartok, a valóság mást mutat - felelte Colton szárazon. - Ami pedig az angolokat illeti, nem merném határozottan állítani, hogy mindig helyesen cselekszünk. Roger megdöbbent. Sosem jutott messzebb Anglia partjainál, így meggyőződéssel vallotta, hogy Angliához képest minden idegen hatalom hitvány és alávaló. - Mondhatom, uram, igazán hazafiatlan dolog kételkedni Anglia feddhetetlenségében. Végül is mi vagyunk a legnagyszerűbb nemzet a világon. Colton szomorú mosollyal jegyezte meg: - Számtalan angol férfi hitt benne, hogy végül a jó győzedelmeskedik, s mégis ott vannak eltemetve, ahol embereikkel együtt életüket vesztették. Tapasztalatból mondom, mert sokan közeli ismerőseim voltak, és segédkeztem az elhantolásuknál. Roger gúnyosan felhúzta a szemöldökét. Az elmúlt évben jó néhányszor volt kénytelen végighallgatni Colton Wyndham harctéri hőstetteit. Bár irigyelte hírnevét, mégis csodálta a férfit. Azonban néhány hónapja erős gyűlölet vert gyökeret benne, amikor megtudta, hogy a gyönyörű Adrianát a néhai Lord Sedgwick éppen ehhez a nagy hírű tiszthez kívánta hozzáadni. Elkerülhetetlen találkozásuk tovább erősítette Roger ellenérzését már jóval azelőtt, hogy hazatért volna a jövendőbeli márki. Most pedig úgy érezte, a férfi ostoba szavai igazolták iránta érzett megvetése jogosságát. Az ezredes talán sokak értékrendje szerint hősnek számított, de Rogernek saját véleménye volt arról, hogy mi emel ki valakit a többi férfi közül, s úgy gondolta, hogy a lord igencsak távol áll attól a nagyszerű keresztes lovagtól, aki paripáján a csata sűrűjébe vágtat, és irgalmatlanul aprítja az ellenséget. Roger gúnyosan lebiggyesztett szájjal, kissé tiszteletlen hangon tette fel kérdését: - És milyen meggondolások vezették önt a csatába, uram? Bár Colton tudta, milyen egyenlőtlenek az erőviszonyok, hitetlenkedve húzta fel a szemöldökét. Tekintve, hogy a fiatalember több mint egy fél fejjel alacsonyabb és vagy tizenöt-húsz kilóval könnyebb volt nála, arra a következtetésre jutott, hogy a fiú éppolyan szenvedélyes, mint amilyen elővigyázatlan. Vagy talán a kis pojáca bután arra gondol, hogy egy rokkanttal áll szemben, mivel a botja segítségére szorul? - Egyszerűen szólva, Mr. Elston, vagy öltem, vagy engem öltek volna meg. Arra tanítottam az embereimet, hogy könyörtelenek legyenek az ellenséggel való összecsapások alkalmával. Ez volt az egyetlen módja a túlélésnek. Én magam pedig elszántan harcoltam nem csupán önmagamért és az embereim életéért, hanem azért is, hogy legyőzzem a hazám ellenségeit. Valami rejtélyes csoda révén megmenekültem, ahogy az ezredem nagy része is, és hálát adhatunk azért, hogy Isten megkönyörült rajtunk. - Elég legyen ebből! - korholta a két férfit Samantha, érezve Colton erősödő ellenszenvét a vendég iránt. Talán alábecsülte Rogert, mivel a fiú láthatóan képtelen volt leplezni bosszúságát az új helyzet láttán. Belekarolt a bátyjába, s kedvesen hozzábújt, hogy enyhítse a haragját. - Ez a beszélgetés a háborúról meg az öldöklésről mindannyiunkat búskomorságba ejt, ha nem hagyjátok azonnal abba. Bár Colton még mindig dühe megfékezésén fáradozott, azért sikerült kipréselnie egy halvány mosolyt húga megnyugtatására. - Attól tartok, a háború nyomot hagyott rajtam, drágám. Ha volt is valaha némi tehetségem a szórakoztató társalgáshoz, mára biztosan nyoma sem maradt. Háborúban éltem, annak levegőjét szívtam, és arról beszéltem soksok éven át, társalgásaink kizárólag az átélt eseményekre korlátozódtak. Unalmas alak lett belőlem. 29

- Azt kétlem - ellenkezett Samantha vidám kuncogás-sal. A bátyját mindig végtelenül elbűvölőnek tartotta. Bár el kellett ismernie, hogy mindig is elfogult volt. Minthogy Roger a saját bőrén tapasztalta, micsoda tűz tud gyúlni vendéglátója szürke szemében, az illem megszabta távolságba hátrált Adrianától, nehogy haragra lobbantsa egy újabb féltékenységi rohamával. Mialatt kitartóan próbált a lány kegyeibe férkőzni, észrevette, hogy a női finomság olyan temperamentumot rejt, mellyel jobb nem szembeszállni. Őrültség lett volna újra felbosszantani, mert valószínűleg örökre száműzte volna a társaságából. Felicity örömmel látta, hogy a férfiak közt enyhül a feszültség, mivel így lehetősége nyílt arra, hogy magára vonja a márki figyelmét. - Uram, megtiszteltetésnek venném, ha mellőznénk a formaságokat, és egyszerűen Felicitynek szólítana. - Azt remélte, ajánlatával elismerést vív ki azok után, hogy Lady Adriana visszautasította a márki ajánlatát a tegeződés-re, aminek a férfi láthatóan nem örült. Adriana nem tudta megállni, hogy ne pillantson lopva a pár felé. A szőke nő szavai eszébe juttatták, hogy ő maga visszautasította Colton ez irányú ajánlatát, de Felicity oly kedvesen kérte, hogy úgy érezte, nem létezik férfi, aki elutasítaná - hacsak egyetlenegy nem, aki nemrégiben még egy távoli, magányos laktanyában élt száműzetésben. - Miss Felicity - felelte Colton elbűvölő mosollyal a szőke szépségnek, hangjában udvariasság és gyengéd báj keveredett. - Bármilyen kedves keresztnevet kapott, Miss Felicity, attól tartok, a Fairchild jobban illik bájos szépségéhez. - Ó, ön túl kedves hozzám, uram. - Bár a legtöbb fiatal nő elalélt volna a gyönyörtől, Felicity csupán illedelmesen mosolygott, s szerénységet színlelve lesütötte sötét szempillájú szemét. Hosszú órákon át gyakorolt ezüstkeretű tükre előtt, hogy tökélyre fejlessze különböző arckifejezéseit, abban a reményben, hogy majd elbűvöl egy magas rangú nemest, aki elveszi feleségül. E szándékot apja ültette el benne anyja erőfeszítései ellenére, aki azt szerette volna, ha a lánya a földön jár, s nem a felhők között, szüntelenül álmodozva. Miss Felicity azonban nem voltelégedett a márki válaszával. Valami bizalmasabb viszonyra vágyott, hiszen a férfi olyan könnyedén váltott meghittebb hangra Adria-nával. De ha már felajánlotta a tegeződést, természetesen kénytelen volt hasonló kéréssel fordulni a két nőhöz is, máskülönben azt a gyanút keltette volna, hogy felkínálkozott a márkinak. Samanthára mosolygott, és színlelt alázattal így szólt: - Rendkívül meghat a kedvesség, amellyel ön és Lady Sutton viseltetik irántam. Semmi, amit viszonzásul ajánlhatok, nem méltó az összehasonlításra. Szeretném, ha tudnák, mennyire boldoggá tesz a nagylelkűségük, és örömmel venném, ha ezentúl önök is a keresztnevemen szólítanának. A bátyja és Lady Adriana közt lezajlott beszélgetés ismeretében Samantha úgy találta, legjobb lesz, ha ő válaszol mindkettőjük nevében. - Lady Adriana és én boldogan mellőzzük a formaságokat, Miss Felicity. Kérlek, te is tégy hasonlóképpen. - Köszönöm, Lady Samantha. - Felicity meghajolt, és titokban gratulált önmagának. Minthogy Londonban nőtt fel, ez a vidék és lakói számára még idegenebbek voltak, mint Roger Elstonnak, de Lady Adriana és Lady Samantha őszinte kedvessége a kezére játszott, amikor alig egy hete a két hölgy elkísérte édesanyját gyengélkedő nagyapja betegágyához kosarukban finom levessel, kiváló tésztákkal és ritka gyógyfüvekkel. Különleges ajándékaikkal rótták le tiszteletüket Samuel Gladstone előtt, aki az évek alatt 30

nem csupán vagyonos molnár lett, hanem Bradford-on-Avon tiszteletre méltó lakosa is. Samantha és Adriana mély érzésű, irgalmas és kegyes fiatal hölgy benyomását keltette, ahogy áradozva meséltek a vidékről és lakosairól, majd együttérzéssel hallgatták Felicity elbeszélését arról, milyen magányosnak és idegennek érzi itt magát London után. Szavai hallatán a két hölgy ragaszkodott hozzá, hogy velük tartson legközelebbi lovaglásukon. Felicity tudta, hogy meg kell ragadnia az alkalmat, mert másképp sosem jutna el a Randwulf-birtokra, hiszen annak az esélye, hogy egy arisztokrata társaságba invitálják, szinte egyenlő volt a nullával. Ki hitte volna a kiábrándult londoni ismerősei közül, hogy kapcsolatba kerül a birtokos nemességgel szinte azonnal, hogy leköltözik egy ilyen különös városkába, mint Bradford-on-Avon, vagy hogy egy rendkívül megnyerő külsejű márkival fog társalogni? És most valóban itt áll egy olyan férfival, aki nemesi címe révén kitárhatja előtte az arisztokrata világra nyíló ajtókat. Percy a bátyjára pillantott, vajon mit szól ahhoz, hogy a bájos kis szőke hölgy nyilvánvalóan vonzódik házigazdájukhoz. Stuart nem ismerte Felicityt, mielőtt átlovagoltak Suttonékhoz, hogy csatlakozzanak a két fiatal hölgyhöz (és nem meglepő módon Roger Elstonhoz), és a férfi nem is titkolta öccse előtt afeletti bosszúságát, hogy a hölgyek meghívták a molnár lányát is. Egyáltalán nem tetszett neki az ötlet, hogy egy vadidegen nőt kell kísérgetnie egész álló nap. Tulajdonképpen abban reménykedett, hogy sikerül eltöltenie némi időt Adrianával. Bár Stuart végül kelletlenül belegyezett a dologba, irtózatos következményeket helyezett kilátásba öccse számára arra az esetre, ha az ismeretlen hölgy nem felel meg az elvárásainak. Úgy alakult azonban, hogy miután találkozott Felicityvel, hatalmas lelkesedéssel látott neki feladatának. Négyszemközt még afeletti örömének is hangot adott, hogy megismerkedhetett egy ilyen isteni teremtménnyel. Jelenleg azonban úgy tűnt, Stuart egy cseppet sem bánkódik amiatt, hogy Felicity szemérmes pillantásokkal és titokzatos mosolyokkal bűvöli Coltont, mivel ő maga azzal a nővel volt elfoglalva, akinek a kíséretére szívesen vállalkozott volna lovaglásuk során. Adriana vitathatatlanul elbűvölő fiatal hölgy, és Stuart, minden jel szerint csatlakozott hódolói széles táborához. A hirtelen megváltozott helyzet láttán Percy kissé összezavarodott. Tudta, hogy Samantha megdöbbenne és talán kicsit nyugtalankodna is a dolog miatt, mivel felesége egyetlen férfit tartott megfelelőnek legjobb barátnője férjéül... mégpedig a saját bátyját, Colton Wyndhamet. E szerencsés úriember is azon volt, hogy átgondolja a helyzetet. Nemrégiben még a háború borzalmaiban élte napjait. Ha félretette Felicity ambíciói iránti gyanakvását, akkor igazán imádni való jelenség állt előtte, mivel a lány előnyös fizikai adottságokkal rendelkezett: aranyszőke haj, ragyogó kék szem, és az ajkak, melyek első pillantásra túl teltnek és puhának tűntek, további vizsgálódás után meglehetősen vonzónak bizonyultak. Apró tincsek keretezték fiatal arcát a széles karimájú kalap alatt, melyen széles szalag futott körbe, éppolyan kék, mint a szeme. Álszemérmes pillantása kihívóan csillogott a férfira, jelezve, hogy ha a tisztnek azon járna az esze, ő szívesen fogadja a közeledését - de hogy milyen határig, azt Colton nem tudta megállapítani. Meglepetten vette észre, hogy szépségét Adrianához méri, a hollófekete hajú tökéletességhez, akit sok-sok éve visszautasított, most pedig titokban csodált azóta, hogy belépett a házba. - Kérem, engedje meg, hogy részvétemet fejezzem ki atyja elvesztése miatt, uram - szólt Felicity, illendően együtt érző arckifejezést öltve. Azon igyekezett, hogy elterelje a férfi figyelmét Adrianáról, aki már így is túlságosan sok figyelmet kapott a tiszttől. Bár tekintve a férfi nemesi címét, vagyonát és vonzó külsejét, Felicity készen állt a ver31

sengésre. Ez pontosan az a lehetőség volt, melyet apja jósolt neki arra az esetre, ha megőrzi méltóságát, és nem dobja oda ártatlanságát valami alacsony származású szélhámosnak. - Tudom, hogy mélységesen lesújtotta édesapja halálának híre. Mégis, látva nemes családját és számtalan barátját, vigasszal tölt el a tudat, hogy magára vállalja a birtok vezetését. - Igazán nagyon jó újra itthon lenni. Túlságosan sokáig voltam távol - ismerte el Colton, s körbepillantott a teremben, mely hosszú ideje csak emlékeiben élt. Amikor bérelt hintója elhagyta a birtok előtti utat szegélyező fasort, és szeme elé tárult az I. Jakab korabeli épület, szívét eltöltötte a meghatottság és az öröm, ráeszmélvén, hogy miután fél életét Anglia és a világ más tájain töltötte, végül mégiscsak hazaért. A kastély halovány drágakőnek látszott a vidéket betöltő örökzöldek és lombhullató fák buján zöldellő rengetegében. Maga a kastély hosszúkás, háromszintes épület volt, melyet számtalan magas ablak, négy szimmetrikus udvar és csipkézett kőperemű, lapos tető díszített. Kis dombra épült, s szabályosra nyírt sövény és színes virágágyak díszlettek előtte. A körbefutó mellvéden a jól ismert vízköpő sárkányok és oroszlánok üdvözölték, ahogy a boltíves oszlopcsarnok felé bicegett, amö-gött rejtőzött a masszív bejárati kapu. Bár tizenhat évet töltött távol, lenyűgözve látta, hogy minden ugyanúgy festett, mint ahogy emlékeiben élt. Colton oldalra pillantott, s észrevette, hogy Roger kivonta magát a társaságból. Micsoda szerencse! - gondolta magában, de aztán eltöprengett rajta, hogy hová tűnhetett, mivel sehol sem látta a teremben. Nem is merte remélni, hogy a fickó távozott. Bárhová ment is, minden bizonnyal azon töri a fejét, hogyan szerezhetné meg magának Adrianát, gondolta. Colton elnevette magát. -Attól tartok, sosem ismertem volna meg a saját húgomat, ha ő nem ismer rám. Amikor elmentem, szinte még gyerek volt, Lady Adriana pedig néhány évvel még nála is fiatalabb. Most döbbenek csak rá, hogy amint a mama mondta, a legidősebb Sutton lány már a saját gyermekét neveli, a középsőt pedig hamarosan oltár elé vezetik. Csodálkozom, hogy Lady Adriana még nem jár jegyben. Colton észrevette, hogy bár a lány egyenesen őt nézi, valószínűleg nem hallotta a szavait, mert mintha álomból ébresztette volna a felismerés, hogy a férfi rámosolyog. Adriana elvörösödött, és gyorsan elkapta a tekintetét. Coltont újra és újra lenyűgözte az átváltozás, ami a távollétében végbement. Hogyan tudott az a sovány kis fruska ilyen tökéletes, ragyogó szépséggé változni? Érezve a lány merev tartózkodását, elhúzta a száját, és a társaság többi tagjára pillantott. - Attól tartok, Lady Adriana nem tudta megbocsátani nekem, hogy forróvérű és megátalkodottan önfejű kamasz voltam, aki szembeszállt apja akaratával, és elhagyta otthonát, hogy a saját életét élje. Bár megjegyzése hallatán Felicity vidáman kuncogott, a férfiak pedig visszafogottan elnevették magukat, Colton nem tréfának szánta a szavait. Csupán megpróbálta kifejezésre juttatni, mennyire sajnálja, hogy annak idején megbántott egy ártatlan kislányt. A házassági szerződés nem Adriana hibája volt. Azóta, hogy kirohant a szalonból, dühösen visszautasítva a megállapodást, s szembe találta magát a tágra nyílt szemű kislánnyal és szüleivel, kegyetlen szavai visszajártak kísérteni. Lord és Lady Sutton hátrahőköltek dühkitörése láttán, s Adriana megsebzett pillantása azóta is kísértette, mert végtelenül összetörte az ő kíméletlen elutasítása. Már jóval a történtek előtt észrevette, hogy a kislány éppúgy isteníti őt, mint a saját húga. Adrianának sosem volt bátyja, s 32

talán éppen ezért nézett fel úgy rá, mint valami hős bajnokra, azután, hogy jó néhányszor a kislányok segítségére sietett, amikor bajba keveredtek egy-egy sebesült állatkölyköt mentő akciójuk során. Mélyen megbánta kegyetlen szavait, amikor meglátta a sebzett tekintetet a keskeny arcocskán; nem akart ilyen nagy fájdalmat okozni neki. Egyre erősödő lelkiismeret-furdalással bonyolult mentegetőzésbe fogott, majd sietve távozott, mert nem tudta elviselni a lány nyilvánvaló szenvedését. Samantha barátnője mellé lépett, mint egy oltalmazó nővér, mert úgy döntött, bátyjának a saját érdekében tudomást kell szereznie néhány dologról, mielőtt szembesülne a rá váró hírekkel. Talán akkor jobban meggondolja, hogy visszautasítja-e a megállapodást. - Meglehetősen valószínűtlen, hogy Adriana túl sokat gondolt volna rád az elmúlt esztendők alatt, Colton. Nem sok ideje maradt a kegyeiért versengő jóképű udvarlók serege mellett. - Nem vett tudomást róla, hogy Adriana lök-dösi a könyökét, azt jelezve, hogy jobban tenné, ha mellőzné a témát. Samantha úgy látta helyesnek, ha mond pár szót a bátyjának, amin elgondolkodhat. Már szinte sajnálta, hogy Roger nincs a teremben; mivel a fiatalembernek is jót tett volna, ha emlékeztetik rá, hogy ő csupán egy kis hal az áramlatban. - Hódolói csapatostul sereglenek a Sutton-ház elé, s mindegyikük végtelen lelkesedéssel küzd azért, hogy Adriana végül őt válassza férjéül, de igyekezetük mind ez idáig hiábavalónak bizonyult. - Ezúttal Samantha egy fenyegető pillantást kapott, de lerázta magáról barátnője figyelmeztetéseit, mert meg volt győződve róla, hogy nem tett semmi rosszat. - Nos, ez az igazság. Az Adriana felől érkező felháborodott hangok ellenére, melyek ellentmondani látszottak az elhangzottaknak, Colton megértette, a húga minden tőle telhetőt megtett azért, hogy őt felvilágosítsa. Még saját maga számára is bárgyúra sikeredett a mosolya. - Én is nagyon jól látom, hogy a nőtlen férfiak miért versengenek érte olyan hévvel. Igazi szépség, a legszebb nő, akit életemben láttam. Felicity zokon vette a férfi szavait. Amikor az ő haja ragyogó aranyként fénylik a napfényben, és szeme olyan kék, mint az ég, miért részesít előnyben egy jó hírnevű, nyilvánvalóan nem kevés tapasztalattal rendelkező férfi egy sötét szemű, fekete hajú, sovány nőt? Adriana nem különösebben örült annak, hogy róla folyik a beszélgetés, mintha ő valami érdekes, furcsa műtárgy lenne. Coltonra nézett, s még egy mosolyt is sikerült kisajtolnia. -Attól tartok, a húga hajlamos eltúlozni a figyelmemre áhítozó lovagok számát, uram. Hamarosan meglátja, hogy Samantha jelentéktelen dolgot is képes hatalmasra duzzasztani, ha valami célja van vele. Percy helyeslő hümmögése meggyőzte Adrianát arról, hogy a férfi is észrevette felesége eme tulajdonságát. Samantha átkarolta mindkettőjüket, és bosszús pillantása láttán nevetésben törtek ki. Percyre hagyva Samantha kérdéseinek megválaszolását, Adriana visszakanyarodott a terítékre került témához, és gyorsan eloszlatta azt az illúziót, hogy nem hallotta Colton korábbi megjegyzését. - Ön tett néhány utalást a nővéreimre néhány perccel ezelőtt, uram, és szeretném megragadni a lehetőséget, hogy ismertessem a tényeket. Jaclyn jelenleg Londonban él, és két gyermeke van, egy kisfiú és egy kislány. Melorát e hónap végén vezetik oltár elé, s bár családjaink között nem szokás már hivatalos meghívót küldeni, gondoskodni fogok róla, hogy ön mindenképp kapjon egyet. Melora egészen biztosan csalódott lenne, ha nem találkozna önnel, mielőtt Sir Harolddal elutaznak nászútra. Sir Harold birtokán fognak élni Cornwallban, és Wakefieldbe csupán október végén jönnek majd vissza, amikor a szüleim bált rendeznek a vadászszezon kezdetén. Biztos vagyok benne, hogy 33

még emlékszik rá, uram, apáink mennyire szerettek összejönni a közeli barátokkal, hogy megtervezzék a vadászatokat, és beszélgessenek a régi időkről. Természetesen asszonyaik és lányaik is velük tartanak. Hatalmas lakoma lesz, és tánc és esetleg néhány mulatságos játék azoknak, akik szeretik az ilyesmit. Minden bizonnyal sok-sok éve nem volt már része ehhez hasonló szórakozásban. Colton bólintott. - Olyan sokáig voltam távol, hogy attól tartok, be kell majd mutatnod a szüleidnek. Adriana megkönnyebbült, amikor a molnár unokája előrelépett, hogy magára vonja a márki figyelmét. Nagyon úgy tűnt, hogy a szőkeség belehabarodott a férfiba... vagy nemesi címébe. Felicity Fairchildot leginkább az foglalkoztatta, hogy szabad préda-e még a márki, s kíváncsiságának hangot is adott. - Részünk lesz a megtiszteltetésben, hogy hamarosan megismerhetjük a márkinét is, uram? Colton azt hihette volna, hogy a kérdés a lehető legártatlanabb szándékkal hangzott el, ha nem fedezte volna fel a feszült mosolyt Felicity szája sarkában. Mulatságosnak, ugyanakkor hízelgőnek találta, hogy a hölgy érdeklődik iránta. -Az édesanyámon kívül jelenleg senki sem birtokolja ezt a címet a családban, Miss Felicity. Erősen küzdve jókedve leplezésével, Felicity igyekezett higgadtan válaszolni. - Bizonyára félreértettem, hogy megállapodás született e téren még fiatalkorában. Adriana visszatartotta a lélegzetét is rémületében. Nem annyira a lány mesterkedése aggasztotta, sokkal inkább a veszély, hogy napvilágra kerül az igazság. Mi lesz, ha Colton megtudja, mi történt a távollétében? Samantha észrevette, hogy barátnője rendkívül feszült, s azt is tudta, hogy erre minden oka megvan. Élénken élt az emlékeiben bátyja heves tiltakozása az ellen, hogy az apja szabja meg az élete irányát, és nem lehetett tudni, hogy másképp reagál-e a rá váró hírekre most, édesapjuk halála után. Bár Colton még nem ismerte fel, hogy apja a legjobbat akarta számára, Samantha már mindenképpen belátta ezt. Adrianát a húgaként szerette, és megszakadt volna a szíve, ha egy idegen magával viszi a lányt egy másik családba. Harmadik fejezet - Hát itt vagy - szólt Samantha gyengéden mosolyogva, amikor meglátta édesanyját lefelé haladni a lépcsőn. Philana Wyndham egy hónapja ünnepelte az ötvenharmadik születésnapját, s bár barna haját már fehérre festette az idő, könnyedén letagadhatott volna tíz esztendőt a korából. Még mindig karcsú volt, feltűnően szép s elegáns mozgású. Jelenleg nedvesen csillogott gyönyörű, élénkkék szeme. Érzelmek áradata öntötte el Coltont, ahogy látta anyját közeledni, s nagyot nyelt, hogy megszabaduljon a torkát szorító gombóctól. Megérkeztekor erősen vágyott rá, hogy lássa szülőanyját, ezért besántikált a bejárati ajtón, anélkül hogy jelezte volna jöttét a nehéz kovácsoltvas kopogtatóval. Úgy tört be a házba, hogy Harrison rosszalló képet vágott, de amint rápillantott a betolakodóra, haragja azonnal tovaszállt. Oly erős volt a hasonlóság apa és fia között, hogy a hűséges cselédnek nem voltak kétségei. Az idősödő komornyik könnyeit nyelte, ahogy ura haláláról beszélt, s vigasztalhatatlanul sírt, amikor Colton gyengéden átölelte a vállát, s együtt könnyezett vele atyja elvesztésén. 34

A főkomornyik után anyjához rohant, amilyen gyorsan sánta lába engedte. Kopogott anyja lakosztályának ajtáján, s az asszony majdnem elájult, amikor meglátta a fiát a szobájába lépni. A túláradó örömtől könnyezve rohant a férfi kitárt karjába, aki kis híján összeroppantotta erős ölelésével. Később a márkiné örömkönnyei a gyásznak adták át helyüket, amint felidézte imádott férje viszonylag rövid betegeskedését, majd halálát. Sedgwick mindig olyan életvidám és egészséges volt, suttogta az asszony, miközben két hatalmas könnycsepp gördült le az arcán. Aznap délelőtt még kilovagolt Percevallal és Samanthával, és meglehetősen jókedvűnek látszott, eltekintve a bosszúságtól, hogy az a fiatalember, Roger Elston is megérkezett, Adrianát keresve, aki a szüleivel együtt szintén hivatalos volt vacsorára. Bár mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a lány szégyenkezik a fiatalember váratlan megjelenése miatt, Sedgwick leplezte bosszúságát, és inkább kért még egy terítéket az asztalra. Mielőtt visszavonult aznap este, Sedgwick elfogyasztotta a szokásos konyakját a szalonban, de alig egy órával később jeges verítékben vonaglott Philana mellett az ágyban, mert görcsös fájdalom marta a gyomrát. Az állapota fokozatosan rosszabbodott a következő két hónapban, míg végül megadta magát rejtélyes betegségének. Colton erősen kívánta, bár el tudná törölni anyja tekintetéből a szomorúság árnyát, de tudta, hogy az asszony halála napjáig siratni fogja férjét. Szülei rendkívüli módon ragaszkodtak egymáshoz, úgy szerették és dédelgették egymást, mintha a másiktól kapták volna a levegőt, amit belélegeztek. Ugyanilyen érzelmekkel viseltettek gyermekeik iránt is, gondosan nevelték őket, megtanították, hogyan kell becsülettel és méltósággal szeretni és élvezni az életet. Colton a távol töltött évek alatt többnyire túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy az otthonára és a családjára gondoljon. Bár a csendesebb időszakokban néha sóvárogva vágyott a szülei után, saját tapasztalatai alapján tudta, hogy ha a múltba tekint, a lelkiismeret-furdalás megbénítja a szívét. A múlt már lezárult mögötte, emlékeztette magát gyakran. Nem lehet megváltoztatni többé. Ő választotta magának az útját. Olyan életet teremtett magának, ahová az apja keze már nem ér el. A maga ura volt több mint egy évtizeden át, és attól eltekintve, hogy fájdalmat okozott azoknak, akiket maga mögött hagyott, nem érzett bűntudatot a döntése miatt. Philana megállt, ahogy a komornyik odalépett hozzá. Philana halkan tudatta a kívánságát. -A szalonban fogyasztjuk el a teát, Harrison. - Igen, asszonyom. Ami pedig a vacsorát illeti, a szakács tudni szeretné, hogy minden jelenlévő reszt kíván-e venni rajta. -Azt hiszem, igen, Harrison. Adriana közelebb lépett, hogy helyesbítse a tévedést. - Elnézését kérem, asszonyom, de attól tartok, a dolgok másként állnak. - Tisztelettudóan meghajolt, ahogy az idősebb hölgy ránézett, majd folytatta. - Mr. Fairchild arra kért bennünket, hogy vigyük vissza Miss Felicityt Wakefieldbe még az est leszállta előtt. Stuart elkísér, s kettesben jövünk vissza még az esti ünneplés előtt. Ami pedig Rogert illeti, ő nem marad vacsorára. - Hallotta a fiatalember visszafojtott nyögését, s kissé oldalra fordult, hogy jelentőségteljesen rápillantson. Roger épp a szalonból érkezett, láthatólag oda vonult vissza néhány percre. Tekintve a fiatalember korábbi viselkedését a házigazdával szemben, Adriana úgy vélte, hogy a döntése nagyon is helyénvaló. Amellett a türelmét is jócskán próbára tette már. Újra a ház asszonyára tekintett. - Rövid távollétünk lehetővé teszi, hogy szűk családi körben ünnepeljék meg Lord Colton hazatértét. Stuart és én időben visszaérünk, még a vacsora előtt. 35

Adriana megpróbálta kitörölni tudatából annak a férfinak a jelenlétét, aki újraélesztette a zűrzavart a lelkében, de amikor észrevette, hogy Colton közelebb lép, tudta, hogy hiába minden igyekezete. Felpillantott a villogó szürke szembe, és meglepetten tapasztalta, hogy a szíve különös zakatolásba kezd a férfi mosolya láttán. Sikerült a nyugalom látszatát magára erőltetnie. - Boldogsággal és hálával tölt el a tudat, hogy ön visszatért, uram. - Hirtelen úgy érezte, hogy az összes levegő elfogyott a tüdejéből. - Nem kell aggódnia többé az édesanyjának és a húgának amiatt, hogy vajon épségben van-e még. Colton megfogta a karcsú kezet, nem hagyva esélyt, a lánynak a menekülésre. Futólag feltűnt neki, hogy miután a húga ráismert, a barna lány korábbi felhőtlen jókedve nyomtalanul eltűnt. A lány tartózkodása ellenére a férfi úgy érezte, hidat kell vernie a köztük tátongó szakadék fölé. Az mégsem járja, hogy egy közeli szomszéddal rossz viszonyban legyen... Mindamellett olyan ember volt, aki szívesen vette egy gyönyörű és intelligens nő barátságát. Adriana az előbbit tökélyre fejlesztette a távollétében; az utóbbi pedig apja elsődleges érve volt annak idején jövendőbeli menye kiválasztásánál. Az ész mindig is rendkívüli fontos kérdés volt a Wyndham családban, és Sedgwick olyan jelöltet talált a fia számára, aki maximálisan megfelelt mindkét követelménynek. - Kérlek, add át üdvözletemet a szüleidnek, és mondd meg nekik, hogy örömmel találkoznék velük minél hamarabb, ha nekik is megfelel. Küldeni fogok egy futárt Wakefieldbe, hogy megtudakoljam, szívesen veszik-e a látogatásomat, és kedvező válasz esetén remélem, találunk majd alkalmas időpontot. - Tekintetét mélyen a lány szemébe mélyesztette, mintha keresne valamit. - És igazán hálás lennék, Adriana, ha szánnál rám néhány percet, amikor ott vagyok. Van néhány dolog a múltban, amiről beszélnünk kellene. Colton mély, hihetetlenül meleg, fátyolos hangja elvarázsolta a lányt, és Adrianának minden egyes porcikája remegett. Képtelen volt elhinni, hogy a férfi ilyen heves érzelmeket vált ki belőle, és hogy mindezt ennyire könnyedén. Valószínűleg bármire képes lett volna a kedvéért. Ezért semmi másra nem vágyott jobban, mint hogy ellen tudjon állni neki, mert érezte, a férfi olyan erősen vonzza, hogy hajlandó lenne megfeledkezni tetteinek bárminemű jövőbeli következményéről. Így hát nem látott más módot a menekülésre, mint hogy meghagyja Coltont abban a hitben, hogy még nem bocsátott meg neki, pedig ez igencsak távol állt az igazságtól. Bár annak idején végtelen haraggal távozott az otthonából, Adriana azóta is úgy őrizte az emlékét, mintha a jegyese lenne. Végső soron ez volt, amit a szülei akartak, és amiért küzdöttek, hogy valóra váljon. Colton egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét, miközben a szájához emelte a lány kezét. - Állítsd meg! -sikoltotta egy hang Adrianában. - Csak játszik veled! - Ön mindig szívesen látott vendég a házunkban - felelte, miközben azon igyekezett, hogy kivonja az ujjait a szorításából, de amilyen állhatatos volt a férfi, a szabadulási kísérlet nem járt sikerrel. - Tekintve, hogy gyermekkorunkban a szüleink mennyi időt töltöttek egymás birtokán, azt is mondhatnánk, hogy Wakefield is az otthona része. Colton a finom vonásokat kutatta, szerette volna legalább egy halovány mosoly jelét felfedezni. - Jobban szerettem, Adriana, amikor Coltonnak szólítottál. Már elfelejtetted, hogy milyen dühös voltál, és hogy rúgtál sípcsonton, amikor ugrattalak téged meg a húgomat, és ha meguntam, és visszasétáltam a házba, azt kiabáltad utánam: „Colton, folyton menekül a gyáva, fél, hogy a haragom megtalálja!" 36

Adriana felsóhajtott, azt kívánva, bárcsak megtenné Colton azt a szívességet, hogy elfelejti az összes kínzó emléket, de erre nem sok esély kínálkozott, hiszen a férfi láthatólag nagy élvezettel gúnyolódott vele a múlton. Nem szűnő mosolya is erre utalt. -Az ön memóriája jobb, mint az enyém, uram. Szinte teljesen megfeledkeztem már minderről. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynia a tényt, hogy akkor még gyermek voltam, és természetesen ön sem volt még márki. Oly hosszú ideig volt távol, hogy a tegeződés éppolyan különösen hatna, mint egy vadidegen esetében. Ha ilyen merészségre vetemednék, a mamám minden bizonnyal megróna érte. -Akkor beszélnem kell a mamáddal, hogy a tudomására hozzam: a tegeződés maximálisan az én beleegyezésemmel történik. Addig is, Adriana, lennél olyan kedves, és teljesítenéd a kérésemet? Adriana úgy érezte, sarokba szorította a férfi, ahonnan nincs tovább menekvés. Colton végtelenül állhatatos volt. A lány már-már remélni merte, hogy csatát nyert, amikor megint oda jutott, hogy engednie kellett, ha nem akarta, hogy azt higgyék, ellenszenvvel viseltetik a férfi iránt. - Megfontolom a dolgot... - Adriana megvárta, míg Colton arcán szétárad a diadalittas mosoly, s aztán kibökte: - ha eljön az ideje, uram. Colton az ég felé emelte a szemét, látva, hogy a lányban egy kis boszorkát tisztelhet, de nem tudta leplezni, milyen jól szórakozik a helyzeten. Újra a lányra tekintett meleg, szürke szemével, és vidám grimasszal igyekezett neki visszafizetni mindenért. Adriana lebiggyesztette a száját, mint gyermekkorában, amikor megharagudott Coltonra, és hátrahúzta egyik karját, hogy lekeverjen neki egy jókora pofont, de a férfi harsány kacagása észhez térítette, s így gátat vetett a bosszúnak. - Te maga az ördög vagy, Colton Wyndham! - kiáltotta, majd azonnal a szája elé kapta a kezét, felismerve, hogy pontosan azt tette, amit a férfi kívánt. Megrázta a fejét, leeresztette a kezét, és elmosolyodott, mert felrémlettek benne az emlékek, mekkorákat bolondoztak Samanthával meg a fiúval gyermekkorukban. Colton nem hagyta abba az ugratást, ezúttal a lány nevét ízlelgette. - Adriana Elynn Sutton. Igazán gyönyörű. Adriana gyanakodva pillantott rá, akárcsak a kiscsibe, amely menedéket keres a köröző sólyom elől, de azért kíváncsian fürkészi, vajon mire készül. - Egyszerű név, semmi különös. - Édes ízt hagy a nyelvemen, mint egy cukorka. Kíváncsi lennék, neked is ilyen édes-e az ízed. Adriana azt kívánta, bár lehűthetné lángoló arcát, anélkül hogy nyilvánvalóvá tenné, mennyire zavarba hozta a férfi. - Nem, uram, attól tartok, inkább fanyar és kesernyés vagyok. Legalábbis a nővéreim ezt mondják, ha megharagszanak rám. - Felteszem, ez olyankor esik meg, ha rá akarnak venni valamire, amire te nem vagy hajlandó. Ez olyan közel járt az igazsághoz, hogy Adriana felszisszent. - Talán. Colton egészen közel hajolt. - Mondd, Adriana, ki fog kötözködni veled, ha Melora egyszer kirepül a fészekből? A lány bájos ajkán mosoly suhant át, és pillantása találkozott a férfiéval, akinek szemöldöke kihívóan szökött a magasba. 37

- Gondolom, ezért jött haza, uram. Úgy emlékszem, ön nagyon szeretett ezzel foglalatoskodni, mielőtt elhagyta e házat. Úgy tűnik, még mindig örömét leli benne. Colton hátravetette a fejét, és szívből felnevetett. - Igen - ismerte el. - Emlékszem, hogy egyszer-kétszer alaposan megcsúfoltalak. - Inkább több százszor - helyesbített Adriana mosolyogva. Tudva, hogy édesanyja figyeli minden mozdulatát, Colton a lányra pillantott, és észrevette, hogy zavar homályosítja el a fekete szemet, a finom ajkak pedig ijedt mosolyra húzódnak. Nem tudta, milyen gondolatok kavarognak a tartózkodó álarc mögött, de azt gyanította, hogy a lány nem miatta nyugtalan, hanem saját maga miatt. És miért is ne? Tekintve a vagyonos, fiatal hölgyek szigorú neveltetését, a lány egészen biztosan ártatlan, nem ismeri a férfiúi ravaszságot. Ez a feltételezés azonban nem kedvetlenítette el Coltont. Katonaévei alatt eleget tapasztalt ahhoz, hogy ne vegyen feleségül olyan nőt, aki kalandvágyó férfiak könnyű prédája lehet. Kötelességének megfelelően a márki címre méltó utódokat akart nemzeni, anélkül hogy kétségek merüljenek fel az apa személyét illetően. - Itt leszek, amikor visszajössz, Adriana - biztosította Colton meleg hangon, és újra elmosolyodott. Megint a szájához emelte a lány karcsú ujjait, csókot lehelt rájuk, s közben érezte, amint a kis ujjacskák megremegnek. Aztán észrevette, hogy pír futja el a bájos arcot. Meglepve tette fel a kérdést: - Miattam vagy zaklatott, Adriana? A férfi lehelete lágy, meleg szellőként simogatta a lány szemöldökét, de amikor Adriana sietve hátrált néhány lépést, gyorsan közeledő fémes csattogásra lett figyelmes, és meglátta, hogy Roger aljas szándékkal ökölbe szorított kézzel veti magát Coltonra. Rémült sikoly tört fel Adrianából, de szinte egy időben azzal, hogy a sétapálca a földön koppant, a márki elkapta Roger előrelendített karját, másik kezével pedig gyomron vágta a fiatalembert. Roger hangos nyögéssel előregörnyedt, de egy pillanattal később a következő ütés állon találta. A precíz jobbegyenes hátrarepítette a fiút, aki a földön landolt néhány méterrel odébb. Egy hangos nyögés után elájult, s széttárt karral és lábbal hevert a márványpadlón. Harrison villámgyorsan felbukkant a semmiből, és nem kellett elmagyarázni neki, mi történt. Már akkor gyanította, hogy a két férfi összeütközésbe kerül majd egymással, amikor tanúja volt a fiatalember és a márki találkozásának. Sietve felemelte a sétabotot, és Colton felé nyújtotta. - Kerítsek egy lovászfiút, aki hazaviszi Mr. Elstont, uram? - kérdezte Harrison alig hallható hangon. Nem sok együttérzést mutatva az öntudatlan fiatalember iránt, színtelen hangon folytatta: - Mr. Elston valószínűleg néhány napig pihenni fog, amit sokkal kényelmesebben tud megtenni a saját ágyában. Colton elvette a botot a komornyiktól. -Tégy vele, amit jónak látsz, Harrison. Ha rajtam múlna, kirúgnám a fickót az udvarra, s otthagynám, amíg magához nem tér. Mosoly jelent meg Harrison szája sarkában. - Azt is megérdemelné, uram, de minthogy a hölgyek távozni fognak, és Lady Adriana visszajön vacsorára... Colton megveregette az öregember vállát, majd szeretettel megszorította. - Természetesen igazad van, Harrison. Nem rémiszthetjük meg a hölgyeket, és az esti ünneplést sem árnyékolhatja be az eset... Adriana bíborvörös arccal lépett előre. - Sajnálom, ami történt. Nem az ön hibája volt. Roger néha minden ok nélkül haragra lobban. 38

- Szeretne téged megszerezni magának, de ez valószínűleg sosem fog neki sikerülni... Colton kérdőn húzta fel a szemöldökét, miközben egyenesen a lány sötét szemébe nézett. - Legalábbis remélem. Adriana nem is mert reménykedni benne, hogy a férfi azért vár tőle választ, mert nem közömbös iránta. Talán csak azt akarja hallani, hogy Roger sosem fogja elérni a célját. Lesütötte a szemét, és hátralépett. - Későre jár - suttogta elfúló hangon. Colton érezte, hogy valaki megjelent a közelben, s oldalra pillantva meglepetten látta, hogy Felicity szorosan mellettük áll. A lány kihívó mosollyal nyújtotta felé a kezét, nyilvánvalóan arra számított, hogy a férfi ugyanakkora figyelemmel fordul majd felé is, ahogyan Adrianával foglalkozott. Colton gálánsan eleget tett a várakozásnak, mire Felicitynek a lélegzete is elakadt izgalmában. - Kivételes boldogság számomra, hogy megismerhettem, uram - mondta a lánv túlfűtött lelkesedéssel. - Számomra megtiszteltetés, Miss Felicity - felelte Colton szívélyes mosollyal. - Legyen kellemes napja! Szinte teljes súlyával a botra nehézkedve, az illem megkövetelte távolságba hátrált. Csak azután fordult vissza, hogy kezet rázzon a lányt követő férfival. - Örülök, hogy sok év után sikerült felújítani az ismeretségünket, őrnagy. - Mindannyiunknak nagy megkönnyebbülést jelent, hogy újra itthon van, uram - felelte Stuart kedvesen. - Felejtsük el a formaságokat. Ugyanazt kérném öntől is, mint az öccsétől. A nevem Colton. Felhatalmazom, hogy barátként a keresztnevemen szólítson. - Örömmel eleget teszek a kérésednek, ha te is hasonló közvetlenséggel viszonzod mondta Stuart, és örömmel vette a beleegyező bólintást. A kijárat felé haladva az őrnagy búcsút intett a családnak: - Lady Adriana és én nemsokára visszatérünk. A hármas távozott, s miután a cselédek Rogert is kivitték, eltelt néhány pillanat, mire Colton észrevette, hogy anyja kíváncsian figyeli. Felé nyújtotta a karját. - Harrison már korábban tájékoztatott róla, hogy barátságos tűz ropog a szalon kandallójában. Éppen oda tartottam, amikor a vendégeink megérkeztek. Csatlakozol hozzám, mama? Philana elegánsan belekarolt fiába. - Természetesen, drágám. - Kér valaki teát? - kérdezte Colton a húgát és a sógorát. - Én igen - bólintott vidáman Percy, s gyengéden megszorította felesége kezét. Megyünk, szerelmem? - Természetesen - felelte Samantha széles mosollyal. A szalonba lépve Colton hellyel kínálta édesanyját a teázóasztal mellett, s közben megérkezett egy cseléd is az ezüst teáskészlettel. Colton illemtudóan hátralépett, amíg Percy egy székhez vezette Samanthát, majd maga is leült felesége mellé. Ő csupán ekkor ereszkedett le meglehetősen nehézkesen az asztal mellett álló székbe, ügyesen leplezve fájdalmát. A farkaskutyák, amelyeket Harrison engedett vissza a házba, elégedetten hevertek el a szőnyegen gazdájuk lábánál. - Nézd csak - mutatott Philana meglepetten az állatokra. - Leonardo és Arisztotelész még mindig emlékszik rád, Colton, ennyi idő után! Colton nevetve rázta a fejét. - Csupán elfogadtak apa utódjának. Anyja mosolyogva ellenkezett, miközben tejszínt öntött a teájába. 39

- Nem, fiam, szerintem ez több annál. Persze neked fogalmad sincs arról, hogy a kutyákat mennyire megviselte a távozásod... mintha a legkedvesebb barátjukat veszítették volna el. Csak ha apád a házban tartózkodott, akkor enyhült valamicskét a bánatuk. Az ő halála után Samanthával mindent megpróbáltunk, hogy csillapítsuk a szenvedésüket, de nem sok eredménnyel. Bár Arisztotelész és Leonardo mindig nagyon hűségesek voltak a családhoz, sosem ragaszkodtak annyira erősen Samanthához és hozzám, mint hozzád és az apádhoz. Ne felejtsd el, a te kutyáid voltak, mielőtt Sedgwickre maradtak. Colton lehajolt, és hálásan simogatta meg a kutyákat, amire mély, boldog morgás érkezett feleletül. - Ti kegyetlen dögök, hát tényleg emlékeztek rám? Mintha válaszolna, Leo, a nagyobbik állat felemelte a fejét, majd Colton karjához dörgölte, aki szeretettel simogatta meg a hűséges jószágot. Aris sem akart kimaradni a jóból. Hátsó lábára ült, és mancsát Colton karjára helyezte, amivel sikerült kivívnia ugyanazt a szeretetteljes dögö-nyözést, amit riválisa kapott. - És te még azt állítod, hogy elfelejtettek! Drága fiam, azt hiszem, te nagy tévedésben vagy - mondta Philana meghatottan. - Tizenhat évig voltam távol - hangsúlyozta a márki hitetlenkedve. - Képtelenség, hogy egy kutya emlékezzen valakire, akivel ilyen hosszú ideig nem találkozott. - És mégis nyilvánvalóan emlékeznek - erősködött Philana az állatok hízelgő morgására utalva. - Ha nem ismertek volna meg, valószínűleg azonnal üldözőbe vesznek. Bizonyára nem mesélték neked, hogy kénytelenek voltunk megkötözve tartani őket a távozásod után, attól félve, hogy a keresésedre indulnak. Addig te voltál az egyetlen, aki sétálni vagy futni ment velük. Azután viszont rám hárult ez a feladat. Azon a délutánon, amikor elmentél, egy egész örökkévalóságig álltam az ablaknál, s arra a pontra meredtem, ahol eltűntél a messzeségben. Annyira reméltem, hogy visszafordulsz. Sőt, az apád is ott állt mellettem, s éppolyan gyötrődve várta, mint én, a haragod enyhülésének bármilyen jelét. De te egyetlenegyszer sem pillantottál hátra. Néha még ma is hallom a fájdalmas sóhajt, ami apádból szakadt fel, amikor megértette, hogy hiába reménykedik, és elfordult az ablaktól. Ez volt az első alkalom, hogy vigasztalhatatlannak és elveszettnek láttam, mintha a szíve halálos sebet kapott volna. Néhány pillanatig hallgattak, Colton lehajtott fejjel fogta meg anyja kezét. Philana hátradőlt a székében, és szép arcú fiát nézte. Amikor Colton délután berontott a szobájába, szíven ütötte az emlék, hogyan tért vissza a férje ugyanilyen lelkesedéssel a Londonban töltött két hét után, amikor még csak két hónapos házasok voltak. Sosem gondolta volna, hogy a fia ennyire fog hasonlítani az apjára. Ez a tény enyhítette kissé férje elvesztése felett érzett fájdalmát. Úgy döntött, helyesebb lesz másra terelni a szót. - Ahogy magad is láttad, Roger meg akarja szerezni Adrianát. Colton kellemetlen bizsergést érzett, ahogy ökölbe szorította a kezét. Teljes erőből ütötte meg a fiút, és égett a bőre. Ahogyan annak idején minden idegszálát meg kellett feszítenie annak érdekében, hogy életben maradjon a harctéren, éppolyan ösztönös hévvel reagált Roger támadására is. Egy olyan embernek, aki szüntelenül életveszélyben volt, természetévé vált, hogy teljes erejével válaszoljon a támadásra. - Igen, a fickó erre alaposan felhívta a figyelmet. De mondd, mama, hogyan vélekedik Lord Gyles a fiatalember birtoldási vágyáról? - Bár sosem mondott semmi bántót Rogerről a mi jelenlétünkben, feltételezem, hogy Gyles pontosan ugyanúgy vélekedik a dologról, ahogy apád tette. Sedgwick tökéletesen meg volt győződve arról, hogy Roger nagyravágyó. Adriana nem csupán gyönyörű, de akkora vagyona van, hogy leendő férjét vagyonos emberré tudja tenni, s ez a tény 40

sarkallta a szerényebb anyagi helyzetű fiatalembereket, valószínűleg Rogert is arra, hogy szerencsét próbáljanak. Gyles nagyon bőkezű, hatalmas hozományt adott a lányaival, de mind Jaclyn férje, mind Melora vőlegénye már azelőtt gazdag emberek volt, hogy Gylestől megkérték volna a lánya kezét. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy nincs vagyonos férfi Adriana kérői között. Riordan Kendrick, Harcourt márkija a külsejével és a pénzével bármelyik hölgyet meghódítaná; érthető, hogy a környék leggyönyörűbb lányára vetette a szemét. Gyakran csatlakozott a többi hódolóhoz, akik mind Adriana társaságát keresték, de mindig kifogástalan úriemberként viselkedett. - Philana felvonta szemöldökét, hogy ezzel is hangsúlyt adjon szavainak. - Ami Rogert illeti, a délutáni viselkedése magáért beszél. Riordanről azonban sikerült megtudni, hogy határozottan szándékában áll Adriana kezéért folyamodni. - És Adriana? Ő hogyan vélekedik a férfiról? - Ó, azt hiszem, nagyon kedveli. A körülötte legyeskedő fiatalemberek közül ő az egyetlen, akivel szívesen beszélget órákon át. Okos férfi, és a helyén van a szíve, az apád is mindig ezt mondta róla. Természetesen bőven vannak más hódolók is, akikkel Adrianának meg kell osztania az idejét, és akik arra törekszenek, hogy meghiúsítsák Riordan sikerét. Kész csoda, hogy ma egyetlen fiatalember sem bukkant fel közülük, bár az is igaz, hogy apád halála óta nemigen zavarják a családunkat. Őszintén szólva, meggyőződésem, hogy míg Sedgwick élt, sokuknak saját kémje jelentette, hogy Adriana milyen irányban hagyta el a Wakefield-birtokot, mert nem sokkal azután, hogy a lányka megérkezett hozzánk, ilyen-olyan ürüggyel azonnal szállingózni kezdtek a hódolók. - Tekintve a díj kivételes értékét, szerintem Roger nyilvánvalóan magasra, túl magasra tör. — Colton összeráncolt szemöldökkel töprengett. - Adriana nem látja, ki ez a fickó valójában? - Adriana valószínűleg nem gondol házasságra, amikor megengedi a fiúnak, hogy csatlakozzon a társaságához. Csupán nincs szíve elküldeni, mert úgy gondolja, Roger már épp eleget szenvedett élete során. Tudod, milyenek voltak Samanthával már gyermekkorukban is. Hazahozták a sérült állatokat, és addig nevelgették, gyógyítgatták őket, míg végre megint képesek lettek az önálló életre. -Philana megvonta a vállát, felesleges volt a lányok könyörületességéről beszélni olyasvalakinek, aki azt a saját szemével látta. - Csak sajnos Roger kihasználja a lány végtelen jóságát. -Azt hittem, Adriana mostanra már férjnél lesz. S elég rápillantanom, hogy felmerüljön a kérdés, miért hajadon még? - Annak is eljön az ideje - felelte Philana némi hallgatás után, s fiára pillantott a teáscsésze pereme felett. Elgondolkodva kortyolt egyet, majd hosszú szünet után visszatette a csészét a csészealjra. - Az apád egyáltalán nem vett tudomást Rogerről. Megpróbált szívélyesen és udvariasan viselkedni vele, de képtelen volt megfeledkezni a köztük lévő feszültségről. Rogernek láthatóan nem volt ínyére, hogy Adriana mennyire rajongott az apádért, ami egyébként kölcsönös volt. Nevezd féltékenységnek, ha úgy tetszik. Nekem legalábbis ez volt az érzésem mindannyiszor, ha elkaptam Roger pillantását, amikor kettejüket figyelte. Másrészt viszont Sedgwick betolakodónak tartotta Rogert. Te magad is tudod, hogy az apád mindig nagy becsben tartotta Adrianát, sokkal inkább, mint a nővéreit. Adriana sosem viselkedett mesterkélten, sosem kényeskedett, és Sedgwick ezt nagyon szerette benne, ahogy még sok más tulajdonságát is. Ami azt illeti, ha Adriana lehagyta őt a vágtában, még napokig büszkélkedett az esettel. Senki sem tudta megelőzni lóháton, még Gyles sem. Amellett apád az eszét éppannyira csodálta, mint a bátorságát. S mindeme jó tulajdonságok mellett igazán gyönyörű lány is, nem igaz? 41

Rövid mosoly jelent meg Colton ajkán, ahogy hátradőlt a székében. - Lenyűgöz, micsoda változásokon ment keresztül ez a lány azóta, hogy elmentem. Egy pillanatig sem gondoltam ma délután, hogy az a hölgy, aki belibbent az ajtón, nem más, mint Adriana Sutton. Vitathatatlan, hogy ritka szépség lett belőle. - Hát igen - bólintott Philana, s leplezni próbálta elégedett mosolyát. - Természetesen apád biztos volt benne, hogy ez így lesz, mégis más, fontosabb okok vezettek ahhoz a döntéshez, hogy őt válassza leendő feleségedül. - Tudom, hogy apa a lehető legjobbat akarta nekem -ismerte be Colton szomorúan. - De akkoriban még nem értettem az egészet. Ha egy fiatal fiút eljegyeznek egy idétlen kis fruskával, az nem túl szívderítő élmény, és én nem szándékoztam a sorsra bízni a jövőmet. Ha tudtam volna, hogy nem fogom megbánni az eljegyzést... - Azt akarod mondani, hogy most szívesebben fogadnál egy ilyen megállapodást? Egy vállrándítás előzte meg a választ. - Azt hiszem, jobban meg kellene ismernem Adrianát ahhoz, hogy ilyen kijelentést tegyek. Egy dologban igaza van. Valóban idegenek vagyunk egymás számára. - Még akkor is, ha ő volt az egyetlen, akit apád valaha is elképzelt melléd? - faggatta tovább kedvesen Philana. - Szívesebben választanék saját magam, ha az én feleségemről van szó, mama. E tekintetben nem változott a véleményem. - Tehát még mindig ellenedre van a gondolat, hogy feleségül vedd? - Jelen pillanatban igen, de ez akár még változhat is. Kétségtelen, hogy Adriana nem hagyja hidegen az embert. Philana figyelmesen nézte a fiát. - Biztos vagyok benne, Roger Elston bármire képes lenne, hogy feleségül vehesse. Colton felvonta a szemöldökét, és ingerült morgással adott hangsúlyt gúnyos szavainak. - Még a vak is látja, mennyire odavan érte... mintha bármi joga lenne arra, hogy magának követelje. Minden pillanatban kész lett volna nekem ugrani csak azért, mert beszélek vele, míg végül rám támadt, s ráadásul fogalmam sincs róla, hogy miért. Philana nagy levegőt vett, hogy felkészítse magát a következő pillanatokra, majd némi tétovázás után nekivágott a nehéz feladatnak. -Talán azért, mert Roger tudja, hogy szerződés fűz össze benneteket. Colton lassan leengedte homlokához emelt kezét, s közben döbbenten meredt a márkinéra. - Mit mondasz, mama? Percy és Samantha Colton ingerült hangja hallatán nyugtalan pillantást váltott. Percy érezte, hogy felesége egyre zaklatottabb, ezért átnyúlt az asztal felett, és megszorította a keskeny ujjakat, megnyugtatásul, hogy végül minden jóra fordul majd. Philana az ölébe ejtette a kezét, hogy ne látsszon, mennyire remeg, miközben a megfelelő szavakat kereste, hogy elmondja fiának, mi történt a távollétében. Semmiképpen sem akarta, hogy Colton újra elhagyja a családot. -Apád meg volt győződve arról, hogy ha elegendő időt kapsz, meggondolod majd magad Adrianát illetően, és észreveszed, milyen tökéletesen illik a Wyndhamek közé... apád mindig is így látta... már a kezdetektől fogva... és így gondolta egészen a halála napjáig. Nem sokkal azután, hogy elmentél, a Suttonokkal aláírt egy házassági szerződést, melyben neked ígérték a lányt. Akármennyire is igyekezett, Colton nem tudta leplezni ingerültségét. - Semmit sem számított, hogy elhagytam az otthonomat, igaz, mama? Még mindig eljegyzett menyasszonyom van. 42

- Nem egészen - felelte Philana. Hangja elgyengült a feszültségtől és a félelemtől, hogy újra felnyílnak a régi sebek. - Ha ennyire ellenzed az egyezséget, akkor fel tudod bontani. Apád ragaszkodott hozzá, hogy ez a kitétel is szerepeljen a szerződésben. Már a kezdet kezdetén benne volt, csak te nem voltál hajlandó végighallgatni. Mindössze kilencven napig őszintén udvarolnod kell a lánynak, és ha még ezután sem vagy hajlandó feleségül venni, érvénytelenítheted a megállapodást. Ennyi az egész. Colton édesanyját nézte, akinek az arcára volt írva a feszültség. Csupán most vette észre, mennyit öregedett a márkiné a távolléte alatt. Bár még mindig csinos volt, elegáns és gyönyörű, de a család jelentette teher és a fiáért való aggodalom apró ráncokkal barázdálta az arcát. A férfi hosszú sóhajjal fújta ki a levegőt. - Kilencven napot mondtál? - Kilencven nap komoly udvarlás - hangsúlyozta Philana. - Ezt kívánta apád a szabadságodért cserébe. Colton elgondolkodva kortyolta a teáját. A bevett gyakorlat szerint, ha nem volt hajlandó elfogadni a szerződés valamely pontját, beleértve a három hónapos kitételt, akkor saját vagyonából kellett kárpótolnia a Suttonokat, de emiatt nem aggódott. Még az apja után örökölt vagyon nélkül is összegyűjtött annyi pénzt katonai pályafutása alatt, hogy teljesíteni tudta volna a követelést. Azonban ily módon lehetetlenné válna, hogy udvaroljon Adrianának, ami ellen férfiúi ösztöne hevesen tiltakozott. Úgy érezte, az lesz a legbölcsebb, ha elkötelezettség nélkül próbára teszi a saját szívét, mielőtt bármilyen döntést hozna házasságukkal kapcsolatban. Adriana sokkal szebb volt annál, hogy egy férfi képes legyen hátat fordítani neki, s még kevésbé olyasvalaki, aki az utóbbi években csupán a laktanyákban és bordélyokban megforduló nőcskékben lelhette kedvét. - Azt hiszem, tekintve a szüntelen veszélyt és feszültséget, melyben részem volt az elmúlt tizenhat évben, el tudok szenvedni három hónap udvarlást egy páratlanul szép fiatal nő oldalán. - Kajánul anyjára mosolygott. - De mivel oly hosszú ideig nem találkoztam úrihölgyekkel, attól tartok, kénytelen leszek elsajátítani a széptevés művészetét. A laktanyában nem volt túl nagy igény rá. Philana lesütötte a szemét, hogy elrejtse gyanakvó tekintetét. A férje néha hangot adott rosszallásának a fiuk laktanyai életével kapcsolatban. Érezte, hogy nem lesz könnyű visszaszoknia az arisztokraták közé. Colton a feltételként szabott udvarláson gondolkodott, s felrémlett benne, hogy Adriana milyen határozottan visszautasította a tegeződés gondolatát. Igaza volt abban, hogy idegenek lettek az elmúlt évek alatt, de talán valami más oka is volt erre a tartózkodó hangvételre. Talán a sok évvel ezelőtti dühös kirohanása volt az, amit máig nem tudott megbocsátani neki. - Ahogy figyeltem ma délután Adriana viselkedését, fogadni mernék, hogy még mindig haragszik rám a tizenhat évvel ezelőtt történtek miatt. -Attól tartok, nagyon mély sebet ejtettél rajta - bólintott Philana. - Samanthával mindketten rajongva néztek fel rád gyermekkorukban. Ha isten lennél, akkor sem imádhattak volna jobban. Ezzel tisztában kellett lenned, hiszen folyton a sarkadban voltak. Adrianának nagyon fájt a dühödt ellenkezésed, csak arra tudott következtetni, hogy gyűlölöd őt. Saját magát hibáztatta a távozásodért, és kétségbe volt esve mindaddig, míg Sedgwick el nem magyarázta neki, hogy akadnak olyan fiatalemberek, akik szeretnek saját maguk dönteni az életükről, és a te lázadásod csupán azért következett be, mert ő rád akarta erőltetni az akaratát. A legtöbb esetben az idő begyógyítja a régi sebeket. Végül is Adriana gyermek volt akkoriban. Sok minden elfelejtődik, míg egy kislányból felnőtt nő lesz. 43

-Amikor Afrikában voltam, megtanultam, hogy az elefántok nem felejtenek. Igaz, hogy Adriana még nagyon fiatal volt, amikor visszautasítottam, de nem hiszem, hogy elfejtette volna. Határozottan éreztem ma délután némi hűvösséget a viselkedésében. - Hamarosan te is látni fogod, hogy Adriana sokkal kedvesebb a barátaival, mint az udvarlóival. Néha már az az érzésem, hogy éppannyira irtózik a házasságtól, mint te, de biztos vagyok benne, hogy meg fog változni, ha látja, hogy komolyak a szándékaid. - Drága mama, bár te is éppannyira szeretnéd ezt a házasságot, mint egykor a papa, meg kell értened, hogy talán sosem fog megvalósulni. Nem fogom magam egy nőhöz láncolni csak azért, mert ő a szüleim első számú választottja. Ennél többnek kell lennie közöttünk... - Mielőtt megesküdtünk, apádnak és nekem semmi más lehetőségünk nem volt, mint elfogadni a szüleink parancsát-vágott közbe Philana. - És mégis, nem sokkal a szertartás után rájöttünk, hogy szívből szeretjük egymást. Nem tudom elhinni, hogy te és Adriana nem egymásnak vagytok teremtve. Bármit is látott az apád kezdetben abban a lányban, a meggyőződése csak tovább erősödött, ahogy nővé serdült. Mindvégig szilárd meggyőződése volt, hogy ő a tökéletes választás a számodra. Tudod, apád mennyire szeretett téged, nem gondolhatod, hogy azt kívánta volna, hogy boldogtalan házasságban szenvedj egy olyan nő mellett, akitől iszonyodsz. - Adriana még gyerek volt, amikor a papa egyezséget kötött a házasságunkról! ellenkezett Colton. - Az ég szerelmére, honnan a csudából gondolta, hogy nem egy vézna, szürke egér lesz belőle? - Mert nemesi vér folyik benne, és szép családból származik - felelte Philana. - Várható volt, hogy ő is meg fog szépülni... és úgy is lett! - Apa tizenhat évvel ezelőtt hozta meg a döntését, amikor Adriana még úgy festett, mint egy satnya madárijesztő! Még a legtehetségesebb jós sem láthatta előre, hogy ilyen rendkívüli szépséggé serdül! - Akárhogy is, magad is láthatod, hogy apád megérzése helyesnek bizonyult makacskodott a márkiné. - Mind ez idáig - jegyezte meg Colton szárazon. - De ez még nem jelenti azt, hogy Adriana és én szeretni fogjuk egymást. - Idővel majd kiderül, milyen érzésekkel lesztek egymás iránt. A férfi dühösen legyintett. - Ahogy mondod, mama, majd az idő eldönti, de ha nem leszek tökéletesen biztos abban, hogy szerelmet vagy legalább némi vonzalmat érzünk egymás iránt, nem fogom megkérni a kezét. Nem akarom úgy leélni az életem, hogy szüntelenül azt fájlaljam: valaki más döntését fogadtam el, és nem saját magamra hallgattam. - Van valaki... akit már kiválasztottál? - kérdezte a márkiné lassan, fia válaszától félve. Mély sóhaj szakadt fel a férfiból. - Mindeddig nem találtam olyan nőt, akiért megdobbanna a szívem. - Semmire sem vágyott jobban, mint egy olyan társra, aki a szívéhez tudna szólni. Az apja mindig a saját feje után ment. Csupán Philana tudta befolyásolni a maga gyengéd, csendes módján. Colton azon töprengett, vajon Adriana képes lenne-e meglágyítani az ő kemény szívét. Eddig még egyetlen nőnek sem sikerült. Újabb gondolatok törtek fel benne, melyektől összerándult a gyomra. Mit tenne, mit érezne, ha a fia éppolyan lázadó lenne, mint amilyen ő maga volt? Eljön-e valaha is az a nap, amikor fejet hajt majd egy olyan érv előtt, melyet saját gyermeke állít vele szembe? Vagy ragaszkodni fog a saját döntéseihez és azok következményeihez, ahogyan az apja tette? 44

Egy belső, őszinte hang megakadályozta, hogy Colton üres, elcsépelt közhelyeket hozzon fel saját maga védelmére. Minthogy majd a fél életét katonatisztként élte le, pontosan tudta, mennyire ellenére lesz, ha szembeszáll-nak az akaratával, melyet csak tovább súlyosbított a tény, hogy ő maga is ellenszegült apja kívánságának. Negyedik fejezet Most, hogy Colton Wyndham újra hazatért, és ő lett a birtok ura, márkihoz méltó lakosztályra volt szüksége. A cselédek sürögtek-forogtak: kicsomagolták a poggyászát, áthúzták az ágyneműt az ágyán, port töröltek, és szellőztettek a ház déli szárnyában elhelyezkedő új, második emeleti lakosztályának szobáiban. Amikor Colton kifejezte Harrisonnak abbéli szándékát, hogy szeretne találni egy csendes helyet, ahol lepihenhet egy rövid időre, a komornyik azt javasolta, amíg új lakhelye elkészül, vonuljon vissza abba a szobába, melyben fiatalságát töltötte. Colton nem ellenkezett; sokkal kimerültebb volt annál, hogy válogasson, hol hajtja álomra a fejét. Nem vágyott másra, mint egy kis magányra, hogy levethesse a ruháit, és kinyújtóztassa a tagjait valami fekvőalkalmatosságon. A kaszárnyabeli szalmazsákok után régi ágya kemény matracával igazi luxusnak látszott. Levette hát az egyenruháját, és végső kimerültségében végigvetette magát az ágyon, melyet Harrison jóvoltából a cselédek már korábban előkészítettek. Minthogy alig tudott pihenni a hosszú kocsiúton azóta, hogy elbúcsúzott a csapataitól, mind fizikailag, mind lelkileg kimerültnek érezte magát. De talán nem is csak az utazás merítette ki ennyire. Az Adrianával még mindig fennálló eljegyzés híre végtelenül elgyengítette. Kénytelen volt újraélni az apjával való összeütközését és az otthonából való távozását megelőző perceket. Halálosan sértve érezte magát amiatt, hogy apja akarta elrendezni az életét, és eljegyezte egy nála tíz évvel fiatalabb csitrivel, s ezért végtelen felháborodásában kiviharzott a házból. Már tizenhat éves korában is csinos hölgyekkel töltötte az idejét, s néhány év múlva bizonyára szívesen kínálta volna valamelyiküknek oltalmazó karját, sőt talán a szívét is, ha az apja úgy gondolta volna, hogy a hölgy megfelelő feleség lesz a számára. A néhai Sedgwick Wyndham azonban szinte Adriana születésétől fogva elfogult volt legközelebbi barátja és szomszédja legfiatalabb lányával. Éjfekete szemű, sovány arcú, nyurga, esetlen teremtés volt, ellentétben a nővéreivel, akik bájosak, szőkék és rendkívül csinosak voltak, s ráadásul közelebb álltak Coltonhoz korban is. Adriana egy sötét, bizonytalan árnyék volt egy máskülönben kivételesen szép családban. Apja mégis megingathatatlanul ragaszkodott a hatéves Adrianához, aki egyébként sokkal jobban szeretett tanulni, mint a nővérei, s arra a következtetésre jutott, hogy a kislány tökéletes választás egyetlen fiú utódja számára. Sedgwick szilárdan kitartott döntése mellett, sőt kijelentette, hogy senki mást nem hajlandó elfogadni fia oldalán. Colton szembeszegült apjával, olyannyira, hogy elhagyta az otthonát még ugyanazon a napon, amikor dühösen kirohant a szülei ellen. Elvégezte a katonai akadémiát, mely idő alatt anyai nagybátyja, Lord Alistair Dermot támogatását élvezte, aki huncut kacsintással bevallotta, hogy régi titkos vágya volt szembeszegülni sógora döntésével, mert a márkiról a legtöbb nemes azt tartotta, hogy páratlanul éles szeme van az emberek megítélésben. Alistair nagybácsi egyszer azt mondta, szeretné bebizonyítani, hogy Sedgwick Wyndham is hozhat hibás döntéseket, de bármennyi időt szánt is célja 45

elérésére, nem sikerült megtalálnia a keresett bizonyítékot. Most úgy tűnt, hiába is kereste. A következő két év során Colton elsajátította a hadviselés művészetét, és 1801-ben Egyiptomba ment hadnagyként Sir Abercombe tábornok irányítása alá. Attól kezdve számos véres összecsapásban próbálta ki magát, merészen vezette embereit a csata sűrűjébe. A következő tizennégy év alatt, amikor mindössze Alistair nagybácsi és a családtól kapott levelek jelentették az összekötő kapcsot otthonával, eljutott az ezredesi rangig egy tekintélyes méretű sereg élén, Lord Wellington vezetése alatt. Bár Waterloo nemrégiben gátat szabott Napóleon ambícióinak, Colton tudatta felettesével, hogy szándékában áll tovább építeni katonai karrierjét. Wellington örült a döntésének, és biztosította, hogy ha a sebe szépen begyógyul, még az év vége előtt elnyerheti a tábornoki címet. Azután megérkezett apja halálának híre, és Colton meggondolta magát. Mikor végre ismét talpra tudott állni, könyörgött, hogy elhagyhassa Wellingtont és az angol sereget. Csak az otthonára tudott gondolni, és megfogadta magának, hogy eleget fog tenni a családja és a frissen megörökölt nemesi cím iránti kötelességének. Korábbi nézeteltérésük ellenére végtelenül büszke volt mindarra, amit apja elért. Még a gondolatától is irtózott annak, hogy a nemesi cím valaki másra szálljon, és egyre elszántabban vágyott arra, hogy a birtokot erős kézzel ő maga irányítsa. Katonaévei alatt sosem szentelt komoly figyelmet a lánynak, akit annak idején visszautasított, egyszerűen csak sajnálta, hogy heves kirohanása oly nagy fájdalmat okozott neki. Soha fel sem merült benne a gondolat, hogy Adriana ilyen páratlan szépséggé válik a távolléte alatt. Ám mit sem ér a lenyűgöző szépség, ha bebizonyosodik, hogy nem illenek össze, amire sok esély volt. A lány szigorú távolságtartása nem enyhült megbántottságról tanúskodott. Mindamellett, ha már ennyi évig kitartott a döntése mellett, hogy nem engedelmeskedik apja akaratának, nem tudta elképzelni, hogy elfogad egy házassági szerződést csupán azért, hogy tisztelegjen apja emléke előtt. Valami sokkal nyomósabb érv kellett ahhoz, hogy megenyhüljön, és rálépjen arra az útra, amit apja jelölt ki a számára. Néhány órával később Samantha otthagyta Percyt az édesanyjával, és felment az emeletre, megkeresni a bátyját. Halk kopogására felhangzottak a közeledő nehéz léptek, valamint a bot koppanásai. Ahogy feltárult az ajtó, ott állt vele szemben a bátyja régi katonai egyenruhájában, mely rásimult magas, erős testére, kiemelve széles vállát és keskeny csípőjét. - Remélem, nem zavarlak - szólt Samantha félénken. Hirtelen olyan idegennek tűnt számára a férfi, hogy szinte megbánta, hogy bekopogott hozzá. - Aludtál még? - Nem, tulajdonképpen azon gondolkodtam, hogy elviszem a kutyákat egy rövid sétára. A lábamnak jót tenne a mozgás. Megmerevednek az izmok, ha sokáig egy helyben ülök, s hosszú volt a kocsiút hazáig. - Botjára támaszkodva hátralépett, és hívogató mosollyal szélesre tárta az ajtót. - Gyere be. - Biztosan ezt akarod? - kérdezte a húga cérnavékony hangon, egészen úgy, mint ha még mindig kislány lenne. Az elmúlt idők szép emlékei felrémlettek a férfiban, és elnevette magát. - Persze, kérlek, gyere. Nem is tudod, hányszor eszembe jutottak a szobámban tett látogatásaid azután, hogy elmentem. Valahányszor arra kértél, hogy segítsek megja46

vítani egy törött játékot, vagy olvassak mesét, nagy, erős fiútestvérnek éreztem magam. Ennyi idő után megtiszteltetésnek érzem, hogy még mindig kedved van benézni hozzám. Samantha így már nagyobb lelkesedéssel lépett a szobába, s ahogy körülnézett, észrevette, hogy lényegében semmi sem változott azóta, hogy sok-sok éve utoljára itt járt. Gyermekkorában istenítette a bátyját, és fájdalmasan magányosnak érezte magát azután, hogy elment. Nagyon megijedt délután, amikor az a feszült beszélgetés zajlott a bátyja és az édesanyja között, s erősen szorongott amiatt, hogy Colton ismét fellázad a távollétében megkötött szerződés ellen, és újra elhagyja a házat. Miután fél életén át a maga ura volt, hozzászokott, hogy azt tegye, amihez kedve van. Érthető lett volna, ha nem tűri, hogy megszabják neki, mit tegyen. - El sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál, Colton. A távozásod utáni első néhány évben sokszor annyira magányosnak és elhagyatottnak éreztem magam, hogy sokszor csak ültem egy helyben, és keservesen sírtam. Á papa halála után kétszeresen nehéz volt itt maradnom a birtokon, különösen Percy nélkül. Mintha minden szobában a papa mély hangja és nevetése visszhangzott volna. Lehet, hogy nem tudod, Colton, de amellett, hogy külsőre nagyon hasonlítasz rá, még a hangod is ugyanolyan mély, meleg tónusú, mint az övé volt. - Alistair nagybácsi sokszor panaszkodott is emiatt -jegyezte meg a férfi halk nevetéssel. - Sokszor megvicceltem azzal, hogy észrevétlenül mögé kerültem és megszólaltam. Egyszer még Sedgwicknek is szólított, mielőtt rájött volna a tévedésére. - Szürke szeme vidáman csillogott. - Drága Alistair bácsi, a kedves öreg! Segített rajtam, amikor nehéz helyzetben voltam, de mindig úgy éreztem, csak azért teszi, hogy borsot törjön vele a papa orra alá. Samantha elnevette magát. - Alistair nagybácsi szerette azt a látszatot kelteni, hogy a papa és ő folyton haragban vannak egymással. Igaz, néhány dologban valóban nem egyezett a véleményük, és egyikük sem átallott kiállni az igaza mellett. Néha, amikor veszekedtek, a külső szemlélő azt gondolhatta, hogy ádáz ellenségek, de jaj volt annak, aki bármi rosszat mert mondani a másikról a jelenlétükben! Be kell vallanom, Alistair bácsi engem is alaposan rászedett, amíg meg nem láttam a könnyeket a szemében a papa temetésén. Akkor döbbent rá, hogy sosem ismert a papánál tiszteletre méltóbb vagy intelligensebb embert. Még azt is elismerte, hogy sosem örült jobban esküvőnek, mint azon a napon, amikor a húga feleségül ment Sedgwickhez. Colton annyira meglepődött húga szavain, hogy szótlanul meredt rá, mintha nehezére esne értelmezni a hallottakat. Korábban úgy gondolta, Alistair csupán meg akarta mutatni Sedgwicknek, hogy mennyire szűk látókörű és makacs. Most pedig ennek éppen az ellenkezőjéről értesült. -Attól tartok, kénytelen leszek elfogadni, hogy Alistair bácsi panaszai a papával kapcsolatban csupán az én javamat kívánták szolgálni. Ezek szerint az az elméletem sem állja meg a helyét, hogy azért ajánlotta fel nekem a támogatását, mert szerette volna valahogyan jóvátenni apa tévedését. Samantha ajkán halvány mosoly suhant át, szürke szeme bátyjára ragyogott. - Valószínűleg nem akarta, hogy lekötelezettnek érezd magad. A férfi csodálkozva felhúzta a szemöldökét. -Tudhattam volna, hogy valami készülőben van aznap éjjel, amikor elmentem hozzá megköszönni, amit értem tett. Akkor mondta el, hogy vett egy házat Bradford-onAvonben, hogy akkor látogathassa meg a húgát, amikor csak kedve tartja. Nem értettem, ha ilyen közel lesznek egymáshoz, hogy fog kijönni apával, hiszen a szüleink oly sok időt töltöttek együtt. 47

- Miután Alistair bácsi leköltözött a birtokára, előszeretettel vizsgáztatta a papát különféle témákban, amikor hozzánk látogatott. Egy ideig azt gondoltam, csak a papa türelmét akarja próbára tenni, de a temetésen bevallotta, hogy ha kérdései merültek fel valamilyen dolog működését vagy jellegét illetően, ahhoz a személyhez fordult, aki a legnagyobb eséllyel tudta a választ... a papához. - Megint eleredtek a könnyei, amit rövid nevetéssel igyekezett palástolni, s közben előkapott egy zsebkendőt a ruhaujjából, hogy megtörölje a szemét. - Én bolond, olyan érzelgős lettem! - El kell ismernem, Alistair bácsi igazán ügyes. Engem teljesen megtévesztett - vallotta be Colton, s elgondolkodva ráncolta a homlokát. Samantha szeretett volna valami más témát találni, hogy elapadjanak végre a könnyei, ezért figyelmét a szobára fordította. Mióta átköltöztette hálószobáját a folyosó túlsó végén levő fürdőszoba mellé, azóta nem is volt a kastélynak ezen a részén. Amikor felnőtt, nagyobb szobákat kapott a ház északi oldalán, szülei lakosztályának közelében, akik ugyanott éltek attól a naptól fogva, hogy összeházasodtak, és a márkiné Sedgwick halála után sem költözött el. Samanthának nem voltak kétségei afelől, hogy legboldogabb éveit a háznak ebben a részében töltötte, amikor a folyosó másik végén lakott, egészen közel a bátyjához. - Tulajdonképpen semmi sem változott a Randwulf-birtokon azóta, hogy elmentél, Colton, különösen a háznak ebben a részében. Persze az új szobák sokkal impo-zánsabbak, de én ezeket a régi helyeket mindig meghittebbeknek éreztem. Samantha szeretettel simította végig az íróasztalt, ahol bátyja egykor nyelveket, matematikát és más tudományokat tanult, mindazokat a tárgyakat, melyeket magántanára szükségesnek tartott egy fiatalember számára ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a világ kihívásaival. A tudós úriember szerint Colton kimagasló intelligenciáról tett bizonyságot tanulmányai során, annak ellenére, hogy végtelen makacssága sokszor próbára tette Malcolm Grimm türelmét. A tanár szerint Colton önfejűsége hosszas vitákat eredményezett köztük, melyek azonban hasznosnak bizonyultak mindkettőjük számára. Grimm professzor arra is felhívta a figyelmet, hogy Colton egyedülálló arisztokrata társai közt abban, hogy alaposan megvizsgál minden körülményt, s csak azután mond határozott véleményt egy kérdésben. Szenvedélyes vitáik során Mr. Grimm legtöbbször kénytelen volt rádöbbenni, hogy a fiatalember tökéletesen helyes hipotézist állított fel. Samantha bátyjára mosolygott. - Amikor megláttalak a folyosón ma délután, először idegennek gondoltalak. Aztán észrevettem, hogy a megszólalásig hasonlítasz valakire, akit nagyon jól ismerek. Persze nem az arcod az egyetlen, amit a papától örököltél. Colton megérezte, hogy húga az öntörvényűségre utal. - Úgy tűnik, én is ugyanolyan makacs voltam az eljegyzéssel kapcsolatban, mint a papa. Nyilvánvalóan nem sokat segített, hogy ellentétes oldalra kerültünk. Samantha nyugtalanul harapta be alsó ajkát, miközben végigsétált a sötét színekben pompázó keleti szőnyegen. A kandallóhoz érve lassan végighúzta ujjait a márvány faragott szélén, s egyúttal nagy levegőt vett, hogy rátérjen látogatásának valódi okára. - Igyekeztem nem meghallani a ma délutáni beszélgetéseteket a mamával, de ez lehetetlennek bizonyult. Tudnod kell, hogy ez a kérdés engem nagyon mélyen érint. - Az apa által kötött házassági szerződére gondolsz Adriana és köztem, ugye? - Colton megdörzsölte a nyakát ott, ahol a feszültségtől enyhe nyomás jelentkezett attól, hogy megint eszébe jutott az apja egyezsége. Nem mintha ellenére lett volna, hogy újra találkozzon Adrianával, vagy udvaroljon neki. Valójában vágyott a női társaságra, arra a fajtára, amely nem hoz szégyent egy férfira, és Adriana végső soron azon kevesek közé 48

tartozott, akiket valóban páratlanul szépnek talált. Ő azonban olyan ember volt, akinek rendkívül sokat jelent a függetlensége, s ezt nem szándékozott feladni rögtön a hazatérése után. Nem szerette volna megbántani sem Adrianát, sem a saját anyját, de ez elkerülhetetlen lesz, ha úgy dönt, hogy nem veszi feleségül a lányt, mert attól tartott, hogy egy Sutton-féle szigorú neveltetésben részesült, mesterkélten illedelmes fiatal hölgy mellett valószínűleg a sírba vinné az unalom. Az otthonától távol töltött évek alatt gondosan ügyelt rá, hogy elkerülje a bonyolult viszonyokat és az agyonkényeztetett, ártatlan lánykákat, akiknek aggódó édesapja többnyire valamelyik felettese volt. Általában az élénk, izgalmas nők társaságát kereste. Aztán ott voltak a közeli barátok özvegyei, akik kétségbeesetten keresték fel az éjszaka közepén, hogy fájdalmukat és magányukat olyasvalakivel enyhítsék, aki maga is gyászolja szerettüket, s akiben megbíztak, hogy hallgat majd az esetről. Alkalmi szeretőin kívül viszonya volt egy színésznővel Londonban. Ez, tekintve, hogy milyen rendszertelenül és ritkán tartózkodott a városban, meglehetősen felszínes kapcsolat volt, annak ellenére, hogy már vagy öt éve tartott. Az azonban sosem jutott eszébe, hogy a gyönyörű Pandora Mayesszel folytatott viszonyának bármilyen következménye lehetne. Úgy érezte, vele biztonságban van, mivel a nőnek nem lehetett gyereke, és sosem hallotta, hogy bármelyik tiszt vagy sorkatona említette volna a nevét. Bár elhalmozta drága ajándékokkal, sosem áltatta semmivel, és egyértelműen tudatta vele, hogy egy napon véget ér majd a kapcsolatuk. Úgy gondolta, minél kevesebbet tud Pandora az ő nemesi származásáról, annál kevésbé fog követelőzni, és annál kisebb az esélye annak, hogy később kellemetlen helyzetbe kerüljön miatta. Csupán egy érdemeit magasztaló újságcikkből értesült a színésznő arról, hogy az apja márki, de Colton akkor is megállította a kérdések áradatát azzal a magyarázattal, hogy haragban vált el a családjától. Sosem hangoztatta, hogy híve lenne az elvnek, miszerint a maga köreiből kell feleséget választania, de megfogadta magának, ha eljön a nősülés ideje, eleget tesz a kötelességének, nehogy szégyent hozzon az őseire azzal, hogy méltatlan utódokra örökíti a márki címet. Bár a Wyndhamek és a Suttonok közeli barátok és szomszédok voltak már szinte egy örökkévalóság óta, Adriana majdnem teljesen idegen volt számára. Lenyűgözte ugyan a lány, de csak annyira, mint bármely más férfit. Valószínűtlenül szép arcához olyan csodálatos test társult, melynél csábítóbbat még soha életében nem tartott a karjában. Samantha gondterhelten fordult bátyja felé. - Igen, pontosan a téged és Adrianát érintő szerződésre gondolok. Colton gyorsan elterelte pajzán gondolatait. - Láthatólag én vagyok az utolsó, aki tudomást szerez róla, hogy apa milyen gondosan eltervezte az életemet. - Semmivel sem tervezte el jobban a tiédet, mint az enyémet. Colton teljes döbbenettel meredt a húgára. Olyan szerető párost alkottak a férjével, hogy alig tudta elhinni, az ő házasságuk is szerződéssel született. - Úgy érted, hogy a te esküvődet is valaki más döntötte el...? Samantha határozottan bólintott. - Igen, és neked talán nehezedre esik elhinni, de igazán mélyen szeretjük egymást. - És ez mikor kezdődött? A nászéjszakádon? Samantha szeme sértetten villant meg bátyja gúnyos hangja hallatán. A férfi fiatalkora óta hangoztatta, hogy nem hisz a szülők által elrendezett házasságban és abban, hogy jó véget érhet. 49

- Egymás iránti szerelmünk az udvarlási időszakban kezdett kibontakozni. Azóta pedig erős gyökeret eresztett. Az igazat megvallva már el sem tudjuk képzelni, mi lett volna, ha a papa nem gondolja ki és nem szervezi meg az eljegyzésünket. - Hinnem kellene abban, hogy ilyen vonzalom kialakulhat Adriana és köztem is? Samanthát bosszantotta bátyja leplezetlen gúnyolódása. - Mint mostanra már nyilván tudod, Adriana és én testvérekként szeretjük egymást. - Ezzel tisztában vagyok, Samantha, de jegyezd meg, hogy bármennyire is odavagy érte, az egy cseppet sem befolyásolja a döntésemet. A papa által megkötött egyezség alapján kénytelen vagyok három hónapig udvarolni Adrianának. Tiszteletben tartom a megállapodás ezen részét, de a többit illetően semmilyen üres ígéretet nem teszek. Közönyösen megvonta a vállát. - Egyszerűen szólva, Samantha, ahogy lesz, úgy lesz. Húga a szívére szorította a kezét, és esedezve nézett rá. - Colton, könyörgök... kérlek, kérlek, ne okozz fájdalmat Adrianának. Bármennyire is sértve érzed magad a papa döntése miatt, Adriana semmit sem tehet az egészről. A férfi elgondolkodva sóhajtott. - Tudom, Samantha, és mindent meg fogok tenni, hogy esélyt adjak a közös jövőnknek. Igyekszem majd aszerint viselkedni, amit a papa helyesnek tartott, de mindaddig, míg nem vagyok tökéletesen meggyőződve arról, hogy Adriana és én szeretni fogjuk egymást, nem teszek olyan ígéretet, amit később megbánnék. Gyűrűt sem fogok cserélni csupán azért, hogy boldoggá tegyem a családtagokat. El kell fogadnod, hogy bár beleegyeztem az udvarlásba, még mindig nagy esély van arra, hogy semmi sem lesz az egészből. Tekintve, hogy a szerződést a szüleink kötötték a tudomásom nélkül, egyetlen módon lehet elkerülni, hogy Adrianának komoly fájdalmat okozzon a visszautasításom, ha figyelmeztetjük, hogy készüljön fel rá. Samantha megértette, hogy a könyörgése mit sem ér. Minthogy semmilyen ígéretet sem sikerült kicsikarnia a bátyjából, barátnőjével ugyanott tartottak, ahol korábban. Újra kezdődött a várakozás, és csak az idő fogja megmutatni, igaza volt-e Sedgwick Wyndhamnek, amikor eldöntötte, hogy Adriana és a fia olyan nagyszerűen illenek egymáshoz, hogy házasság kötelékében kell egyesülniük. Samantha félrehajtott fejjel szemlélte csinos fivérét. - Van valami, Colton, amit szeretném, ha elmagyaráznál nekem. Ne aggódj, a kérdésemnek semmi köze sincs Adrianához. Csak van valami, amire kíváncsi vagyok, ennyi az egész. Colton felvonta a szemöldökét. - Igyekszem válaszolni. - Ez év elején néhány ismerősünk arról számolt be nekem és a mamának, hogy találkozott veled Londonban. Biztosak voltunk benne, hogy oly hosszú távollét után haza fogsz jönni a tűzszünetek rövid időszakai alatt, minthogy mi magunk is Londonban voltunk, de te persze sosem jöttél. Az a legnagyobb fájdalmunk, hogy nem látogattad meg a papát, amikor még élt, és jó egészségnek örvendett. Nem tartottad helyesnek, hogy meglátogass minket, amikor mind együtt voltunk? Colton nem akarta még jobban elkeseríteni a húgát. Sokkal hamarabb eljött volna a családjához, ha az apja nem jelentette volna ld, hogy addig nem akarja látni a Randwulfbirtok közelében sem, amíg nem gondolja újra az Adrianával kötendő házasságát. - Sajnálom, Samantha, de hivatalos okból mentem Londonba, Lord Wellington megbízásából, és ott-tartózkodásom idején meghatározott körzetben mozoghattam csak, hogy a futárok könnyen elérjenek. Még alig érkeztem meg a városba, amikor parancsot 50

kaptam, hogy a többi tiszttel együtt csatlakozzunk Wellingtonhoz Bécsben, hogy megvitassuk Napóleon Franciaországba való visszatérését. Parancsoknak engedelmeskedtem. - A papa folyton téged hívott a halálos ágyán. -Samantha hangja egészen halk volt, ahogy a könnyeivel küszködött, melyek még mindig eleredtek, ha eszébe jutott apja vágyakozása egyetlen fia után. A nem csillapodó fájdalom, amit Colton apja halála miatt érzett, elviselhetetlen súlyként nehezedett a mellkasára azóta, hogy a halálhír megérkezett hozzá. Bármennyire vágyott rá, hogy visszaforgassa az időt, és a szomorú, kegyetlen eseményeket boldog, szerető percekre cserélje fel, erre nem volt lehetősége. Ő is csak ember volt. Ahogy észrevette a könnyeket abban a szempárban, mely olyannyira hasonlított az övére és néhai édesapjukéra, átölelte a húgát, és vigasztaló szavakat suttogott a hajába. - Drága Samantha, kérlek, bocsáss meg nekem! Épp az ellenséggel harcoltunk, amikor az első üzenet megérkezett apa betegségéről, és nekem a csapatommal kellett maradnom. Később pedig, a halála után a sebesülésem akadályozott meg abban, hogy útnak induljak. Nem kevés időbe telt, míg egyáltalán felkelhettem az ágyból. Samanthának azonnal eszébe jutott, hogy mennyi szörnyűségen ment keresztül a bátyja, és bűntudattal felelte: - Nekem is bocsánatot kell kérnem tőled, Colton. El sem tudod képzelni, mennyire megkönnyebbültünk és hálásak vagyunk, hogy végre hazajöttél, és biztosan tudjuk, hogy élsz és egészséges vagy. - Könnyezve ölelte át a bátyját. - A mamával olyan rettenetesen aggódtunk érted. Bár a papa nem mert hangot adni a félelmének, amikor a legnagyobb harcok dúltak, de ő is nagyon szívén viselte a sorsodat. - Mély lélegzetet vett, hogy összeszedje magát, és legyűrje az érzelmeket, melyektől alig tudott szóhoz jutni. Mosolyt erőltetett az arcára, s nedvesen csillogó szemmel hátralépett. - A nézeteltérésetek ellenére ő nagyon, de nagyon szeretett téged. Húga szavai szíven ütötték Coltont, és minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy ne hatalmasodjon el rajta a fájdalom. Ő is nagyon szerette az apját, de ellenezte a hagyományt, hogy a szülők válasszanak feleséget gyermeküknek. Hirtelen azonban felvillant benne a gondolat, hogy vajon ő másképp cselekedne-e a saját gyermeke esetében. Adriana fürgén igyekezett felfelé a Randwulf-birtok széles lépcsőjén, hogy legyen ideje megfürödni és átöltözni még a vacsora előtt. Nem gondolta, hogy Stuart és ő ilyen későn fognak visszaérni, de amikor Mr. Fairchild megérkezett a Wakefield-birtokra, hogy elvigye Felicityt, hosszadalmas áradozásba fogott lányáról és arról, hogy milyen jótékony változtatásokat fog végrehajtani az apósa malmában. Senki sem szeretett volna udvariatlan lenni, hogy siettesse, legkevésbé Adriana édesanyja, míg végül Stuart, látva, hogy milyen gyorsan rohan az idő, elnézést kért a Fairchildoktól, s gyorsan elmagyarázta, miért kell haladéktalanul távozniuk. Majd kimenekítette Adrianát az ajtón, egyenesen a ház előtt várakozó hintóba, s megparancsolta Josephnek, hogy a lehető legnagyobb sebességgel repítse őket a szomszédos birtokra. A vacsorát mindkét birtokon minden este pontosan ugyanabban az időpontban szolgálták fel, ami azt jelentette, hogy mire megérkeztek, Adrianának alig egyetlen órája maradt, hogy megfürödjön, felöltözzön, és rendbe hozza a haját, mielőtt csatlakozik a Wyndhamekhez a földszinti nagy szalonban, hogy koccintson Stuart születésnapja tiszteletére. Csak remélni tudta, hogy van elég forró víz a fürdőszoba kandallójába helyezett kannákban, hogy a fürdőt időben elő tudják készíteni, és hogy Helga, a család szobalánya segít majd neki felöltözni. 51

Évekkel korábban azt a szobát, ahová Adriana most berobogott, nagylelkűen az övének nyilvánították. Miután a ruháit az ágyra dobta, besietett a fürdőhelyiségbe, amit az utóbbi időben csupán ritkán használtak, olyankor, ha a ház tele volt vendéggel. Samantha gyermekkorában azt akarta, hogy kis barátnője a közelében aludjon, ha náluk tölti az éjszakát, ezért Adriana azt a hálószobát kapta, ami a saját, keskeny fürdőszobája másik oldalára esett. Felnőttként Samantha nagyon ritkán aludt ebben a szobában, csupán olyankor, amikor Percynek egyedül kellett elutaznia a régensherceg titkos megbízásából. Colton annak idején nem szerette, hogy a fürdőszobához végig kellett mennie a folyosón, és rengeteget zsörtölődött amiatt, hogy a húga hajlamos volt kisajátítani a helyiséget, és hosszadalmas fürdőzései után teljes káoszt hagyott maga után. Emiatt többé nem kellett bosszankodnia. A ház és a birtok uraként átköltözött saját tágas, frissen felújított szobáiba, melyeidhez külön fürdőszoba tartozott. Tekintve, hogy milyen kevés luxusban volt része a katonaságnál, az ilyen kényelem különleges boldogságot jelentett számára. Minthogy igen későn értek vissza Wakefieldből, Adriana kénytelen volt a szokásosnál rövidebb fürdőt venni. Bár sok férfias dolgot tanult el apjától az évek során, azért maradtak bizonyos női örömök, melyeknek előszeretettel hódolt, mint például elmerülni az illatos fürdőben. Mivel Colton láthatólag szívesen húzódott egészen közel hozzá, Adriana szeretett volna minden olyan szagtól megszabadulni, ami halványan is, de lóra emlékeztetett. Azonkívül vadonatúj és gyönyörű volt a fekete ruhája, melyet fehér szaténra vart fekete bársonycsipkével díszítettek a dekoltázsnál és a szoknya alsó szegélyén. De mielőtt felvette volna a csipkés szaténkombinét és a divatos ruhát, előbb el akart merülni az illatosított meleg vízben. A keskeny szobában kis kandalló szolgáltatta a meleget, mely igen hasznosnak bizonyult a téli hónapokban. A kandalló fölé függesztett hatalmas kanna alatt égett a tűz, mégis, amikor Adriana beledugta az ujját a vízbe, felszisszent kétségbeesésében, mert csupán langyos volt. Úgy tűnt, kénytelen lesz az óriási kád alján egy kicsi, langyos pocsolyában mosakodni. Bár több nagy, színültig telt kanna sorakozott a fal mellett, azok csupán a forró vizes edény újratöltésére vagy a kádba öntött meleg víz hűtésére szolgáltak. Adriana csalódott sóhajjal átment a kád túlsó oldalára az üres korsóért. Az elé táruló látványtól azonban elakadt a lélegzete, mivel a fürdő, pont, ahogyan szerette, már elő volt készítve a számára. - Ó, Helga, te olyan drága vagy - sóhajtott hálásan, és gondolatban köszönetet mondott a szobalánynak a gondoskodásáért. Helga minden bizonnyal előrerohant, amikor meglátta őt a ház felé közeledni, mivel a víz még gőzölgött. Az odakészített nagy vászontörülköző és fürdőköntös is az idős cseléd alaposságát dicsérte. A hosszúkás rézkád nagyon kényelmes volt. Adriana gyermekkorában gyakran menekült ide, ha bújócskáztak. Ruhástul elfeküdt az alján, miközben Samantha bejárta utána az egész házat. A víz kellemesen meleg volt egy pihentető fürdőhöz, s Adrianának épp erre volt szüksége. Gyorsan ledobta a csizmáját, lovaglóruháját, harisnyáját és fehérneműjét, majd belépett a kádba. A rózsaolajos üvegcséből locsolt néhány cseppet a gőzölgő vízbe, és ujjaival gondosan elkeverte, hogy mindenhová jusson az illatból. Adriana elgondolkodva simította végig a nedves szivaccsal keblei halvány, kerek domborulatát, miközben hátradőlt a kádban. A meleg víz kellemesen ellazította, s éppen ez volt az, amire vágyott a Colton visszatérése okozta sokk, a Rogerrel való összetűzés s a visszatérés feszített tempója után. Remélte, hogy a lelkét is megnyugtatja a fürdő, mert alaposan megviselte a szorongás amiatt, hogy mit fog szólni Colton a szerződéshez. 52

Elhatározta, hogy megszabadul a félelemtől, ezért egy nedves ruhát a szemére fektetett, hogy ne zavarja a fölötte függő olajlámpa ragyogása, majd addig merült a kádba, míg a víz el nem érte az állát. Gondolatait a regény felé fordította, amelyet előző este olvasott. Szinte azonnal megnyugodott, s hamarosan álomba merült. A következő dolog, amire felfigyelt, az álmát megzavaró mély torokköszörülés volt. Nem szívesen mozdult volna meg, ezért álmosan suttogta: - Köszönöm, hogy elkészítetted a fürdőmet, Helga. Egyenesen mennyei érzés. Nem az a szívélyes válasz érkezett, amit a szobalánytól várt, hanem egy újabb mély hangú mormogás, mire Adriana rémülten rántotta le a szeméről a ruhát. Egy pillanatig döbbenten meredt a kád fölé magasodó majdnem meztelen férfira, majd sötét szeme tágra nyílt a rémülettől. A férfi csupán egy törülközőt viselt keskeny csípője köré tekerve, és a vászon elöl jelentősen kidudorodott. Adriana egy szempillantás alatt felült, s karját szorosan combja köré fonta, hogy eltakarja meztelenségét Randwulf új márkija elől. Miután kedvére megszemlélte már magának az alvó lányt, Colton nem is próbálta leplezni vidám és elégedett vigyorát. - Remélem, nem zavarom, hölgyem. Adriana dühösen vágott vissza: - Mit keres itt, miért nincs a saját lakosztályában? Colton illedelmesen meghajolt, ami meglehetősen abszurd hatást keltett hiányos öltözéke következtében. - Bocsáss meg, Adriana, de azt mondták, itt vár a fürdőm. - Meleg, gyengéd hangja megnyugtatóan csengett. Ha tudtam volna, hogy együtt élvezzük a forró vizet, siettem volna vissza, és nem töltök annyi időt a kutyákkal. - Nem élvezünk együtt semmit! - kiáltotta Adriana, s a férfi felé dobta a vizes ruhát. A-ra nem számított, hogy a rongy elvéti majd a vigyorgó arcot, és egyenesen a nemi szervénél kidudorodó, törülköző fedte domborulatot találja el. Colton fejét csóválva, mosolyogva tette vissza a ruhát a kád peremére. - Ej, ej! Micsoda indulatok, drágám! Úgy látszik, ebben nem sokat változtál azóta, hogy elmentem itthonról. Pedig én készen állok arra, hogy elfogadjam az invitálásodat. .. - Felfuvalkodott hólyag! - sikoltotta Adriana. - Tényleg azt hiszed, hogy téged vártalak? Colton a lány őszinte haragja láttán szívből felkacagott. Mikor pillantása találkozott a lány dühös tekintetével, megvonta meztelen vállát, ami keskeny, formás csípője mellett még sokkal izmosabbnak és férfiasabbnak látszott, mint amikor katonai egyenruha fedte. - Nem hibáztathatod a háborúból nemrég hazatért sebesült tisztet, ha ilyesmiben reménykedett, ugye nem, drágám? Nem láttam nálad vonzóbb nőt... egész életemben! - Nem vagyok holmi látványosság, hogy méregessenek! Colton nem tudta eldönteni, hogy a lány felháborodása őszinte-e vagy csupán játék. A hosszú évek alatt hozzászokott a táborokat követő magányos feleségek és szajhák praktikáihoz. Ez utóbbiak izgató játékokat űztek, hogy az ágyukba csalják, és be kellett vallania magának, hogy néha igen erős volt a csábítás, de a veszély, hogy összeszed valami betegséget, ami megbélyegzi egész hátralévő életét, elegendő érv volt a kijózanodásra. Adrianát viszont a Suttonok valószínűleg még a széltől is óvták. De bármennyire vágyott rá, hogy belekóstoljon a krémfehér testbe, tekintetbe kellett vennie, mibe kerülne neki ez a kis élvezet, s cserébe mit követelne érte a lány. Majdnem jegyben lenni egyáltalán nem ugyanazt jelentette, mint ténylegesen jegyben lenni, de erősen reménykedett benne, hogy nem azért fog beleegyezni a házasságba, mert nem tud ellenállni a szeme előtt fehérlő testnek. E pillanatban azonban legszívesebben megfeledkezett volna minden elővigyázatosságról, mert erős kétségek ébredtek benne 53

aziránt, hogy látott-e valaha is ilyen tökéletességet. A lány káprázatos teste egyértelműen háttérbe szorította a férfi minden korábbi hódítását. Amikor Colton belépett a fürdőszobába, először észre sem vette a lányt, de miután levette a ruháit, és a kádhoz lépett, döbbent szeme elé tárult a meztelen pompájában ragyogó legtökéletesebb nimfa, amit ember elképzelhet. Ha délután a folyosón esetleg felmerült volna benne a kétség halvány szikrája a lány alakjának hibátlanságát illetően, e véletlen, intim találkozás nyomtalanul szertefoszlatta volna. Néhány pillanatig némán szemlélte csábító nőiségét, csodálva tekintett végig izgatóan kerek, finom vonalú mellén, sima hasán, hosszú, karcsú combján, s közben észrevette, hogy teste hevesen reagál az ingerlő látványra. Ha nem fenyegetett volna a veszély, hogy felbukkan egy férficseléd, azt tudakolva, nincs-e szüksége valamire, hajnalig gyönyörködött volna a kívánatos testben. - Hát nem szánsz meg, hogy annyit kellett szenvednem? - Egy cseppet sem - felelte Adriana határozottan. - De minthogy olyan végtelenül erőszakos vagy, a fürdőszobát teljes egészében átengedem neked, uram! - Körbepillantott törülköző után kutatva, de rá kellett döbbennie, hogy az egyetlen darab a férfi szerény öltözékéül szolgál. - Fordulj el, szemtelen fráter, vagy legalább csukd be a szemed, mielőtt kiesik a helyéről! Nem hagytál nekem semmit, amivel eltakarhatnám magam. Colton felnevetett. Ha a lány tudta volna, milyen hosszasan legeltette rajta a szemét, mialatt pihent, pontosan tudná, hogy már késő szemérmesen betakarózni. - Ez egy kicsit olyan, mint bezárni a kapukat, amikor a lovak már mind kiszöktek, nem, drágaságom? Biztosíthatlak, semmi sem törölheti ki az emlékeim közül mindazt a gyönyörűséget, aminek az imént a tanúja voltam. A férfi tekintetének kereszttüzében Adriana dühösen felsóhajtott, és kezét a kád peremére tette. Felhúzta magát, miáltal gömbölyű melle kidomborodott, mire Coltonból vágyakozó hang tört fel, mert gerjedelme még hevesebben kínozta. Tudva, hogy pillanatokon belül rátör a fájdalom, ha vágya nem lel kielégülésre, már-már azt kívánta, bárcsak ne is látott volna ilyen tökéletes testet, mert akkor nem kínozná a felejthetetlen emlék. Adriana nem értette, milyen betegség hatalmasodott el hirtelen a férfin, ezért óvatosan rápillantott, de látnia kellett, hogy az majd felfalja a szemével meztelen testét, mintha erős kísértés gyötörné, hogy többet is tegyen a puszta bámészkodásnál. Dühösen legyintett felé, hogy leállítsa. - Állj arrébb, te óriás, és hagyj helyet, hogy kiszállhassak - utasította. - És közben lehetőleg ne ess át a kilógó nyelveden. Nincs elég kezem ahhoz, hogy eltakarjam magam, miközben átmászom ennek az átkozott kádnak a falán. Ha inkább a tisztességemet próbálom óvni, valószínűleg azonnal kitöröm a nyakam. - Nincs szükséged segítségre? - ajánlkozott udvariasan Colton, s reménykedve nyújtotta felé a kezét. Úgy érezte, legszívesebben azonnal magáévá tenné a lányt; nyilvánvaló volt, hogy sürgető vágya nem találhat máshol ehhez foghatóan csodálatos kielégülést. Valójában erős kétségei voltak afelől, hogy érzett-e már valaha ennyire emésztő vágyat, mint ami most kínozta. Ha nem nevelték volna úriembernek gyermekkorától fogva, egészen biztosan nem hagyott volna esélyt e Vénusznak a menekülésre. - Rendkívüli módon szeretnék valami hiteles bizonyítékot arra nézve, hogy akit magam előtt látok, az halandó ember, és nem csupán egy nagyszerű látomás, melyet hosszúra nyúlt nélkülözésem teremtett. Ha megérinthetnélek, azzal megbizonyosodhatnék róla, hogy valóságos vagy, és nem csupán képzeletem egy... 54

- Egy erőteljes pofon is megtenné ugyanezt a hatást -vágott közbe Adriana villogó szemmel. - Ha bármivel próbálkozol, Colton Wyndham, azonnal meg is kapod! A mély sóhaj hűen fejezte ki a férfi csalódottságát. S ahogy a lány átlépett a kád pereme felett, Colton lábából kiszaladt az erő. Még sosem látott ilyen csodálatosan hosszú és karcsú combot. Erősen bizsergett a tenyere, szerette volna a markába szorítani a selymes, feszes lábat. Colton tudta, hogy hamarosan a kínok kínját éli majd át, ha nem csillapíthatja vágyát a lánnyal, hiszen hosszú ideje nem volt már kapcsolata nővel. Nem lenne kénytelen azonban elviselni e kellemetlenséget, ha... a lány megenyhülne. Hízelgő mosollyal nyújtotta felé a kezét, s igyekezett minden kedvességét latba vetni. Pontosan tudta, hogy a nők nagy többségét leveszi a lábáról... és rabul ejti az a két férfias barázda az arcán. - Nem enyhülsz meg, Adriana? Adriana meglátta a kinyújtott kezet, és a férfira nézett. Azonnal megigézte gyengéd pillantása és csodálatos mosolya. Colton hajdani dühödt távozása azonban még élénken élt az emlékezetében, és nagyon hatásos gátnak bizonyult a katasztrofális elérzékenyülés ellen. Hűvösen nézett ragyogó szemébe. - Ha hozzám érsz, Colton Wyndham, addig sikítok, míg az édesanyád maga szalad ide. Ezt most megígérem. - Ebben az esetben, drágám, eleget teszek a kérésednek- jelentette ki a férfi kaján vigyorral, és udvarias meghajlással ellépett a kád mellől. - Nem szeretném halálra rémíteni ok nélkül az édesanyámat a látvánnyal, hogy mindketten meztelenek vagyunk, amit mellesleg te igazi eleganciával viselsz. - Gazember! - kiáltotta Adriana dühösen, hogy a férfi egyre nehezebb helyzetbe hozta. Te kéjenc, pontosan tudod, hogy nem sok esélyt hagytál nekem. Szándékosan vagy véletlenül, de berontottál a fürdőbe, míg aludtam. Ha már így alakult, lehettél volna annyira úriember, hogy távozol, mielőtt felébredek. - Micsoda? És figyelmen kívül kellett volna hagynom azt, amit invitálásnak hittem? kérdezte a férfi hitetlenkedő mosollyal. - Drágám, amilyen végtelenül csábító jelenség vagy, ezt még egy szenttől sem várhatod el, nemhogy egy egyszerű embertől, akit egy szempillantás alatt odaadó rabszolgáddá tettél. - Hány nőt vettél le a lábáról ilyen mesterkélt bókokkal, mylord? - kérdezte Adriana fitymálóan. - Akinél ezzel célt érsz, az nem más, mint közönséges szajha. Coltonnak sikerült megállnia, hogy eldicsekedjen korábbi sikereivel, melyeket a fentiekhez hasonló közhelyekkel ért el. A tény, hogy Adriana nem olvadt el hízelgő szavaitól, egészen különlegessé tette őt az általa ismert nők között. Bár történetesen éppen ezt a szépséget választotta ki az apja a számára, a lány hűvössége felkeltette az érdeklődését. Köztudomású, hogy a könnyen megszerezhető díj feleannyira sem értékes, mint amiért meg kell küzdeni. A lány közönye kihívást jelentett számára. Tovább fokozta a vágyát, ha még egyáltalán lehetséges volt. Adriana nem sok figyelmet szentelt a férfi vállvonoga-tásának, a bicegő léptek azonban ismét a kidudorodó törülköző felé vonzották a tekintetét. Csupán ekkor vette észre a vörös sebhelyet, amely jobb combjának belsején húzódott, de csak futó pillantást vetett rá, mert lehetetlen volt nem tudomást vennie a felette dagadozó törülközőről. A hálószobaablakából néha látta, amint Ulysses a kancákat űzte a mezőn, ami valószínűleg mélységesen felháborította volna az anyját, ha a fülébe jut. Úgy tűnt, a meredező lándzsa nélkülözhetetlen kellék két különböző nemű egyed egyesüléséhez. Bár ez esetben törülköző alá volt rejtve, Adriana mégis nyugtalanító fenyegetést érzett benne... 55

ugyanakkor azonban különös, bizsergető izgalmat keltett a testében. Még sosem került ilyen közel ahhoz, hogy meztelen férfit lásson. Ha egyszer férjhez megy, női kíváncsisága megkapja majd a válaszokat, de nem tagadhatta, hogy akadtak már pillanatok, amikor eltöprengett rajta, mit is fog látni a nászéjszakáján. Ahogy észrevette, hogy Colton reménykedő kéjenc módjára vigyorog az ő elkapott pillantása láttán, zavartan felszisszent, s testét eltakarva gyorsan elfordult. - Nem szégyelled magad, uram? - Miért? Azért, mert nem leplezem, hogy sebezhető vagyok, mint minden ember? Vagy azért, mert megkívántam azt a nőt, akinél szebbet és tökéletesebbet nem láttam egész életemben? - Csak egy dolgot árulj el nekem - kérte Adriana a válla fölött hátrapillantva. - Mennyi ideig álltál itt, és bámultál engem, mielőtt felébresztettél? Herkulesi erőfeszítést igényelt Coltontól, hogy elfordítsa tekintetét a hosszú, formás lábakról és pompás hátsóról, s a lány szemébe nézzen. - Épp elég hosszan ahhoz, hogy sose felejtsem el, amit ma este láttam, ha erre vagy kíváncsi. Képtelen vagyok levenni rólad a szemem. Talán sosem találkoztam ezelőtt olyan nővel, aki sokkal vonzóbb meztelenül, mint felöltözve. A fürdőmben pihenő Vénusz látványa felébresztette az alvó sárkányt, és attól tartok, addig nem fog nyugodni, míg kielégülést nem lel egy ilyen csinos fehérnép közreműködésével. Akkor érezném igazán, hogy szeretettel fogadnak itthon a háborúból hazatérve, ha megenyhülnél, Adriana, és megkönyörülnél rajtam. - Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy valaha is úriembernek tartottalak - gúnyolódott Adriana. - Mindent megtettél, hogy bebizonyítsd, javíthatatlan nőcsábász vagy. Amellett, hogy leplezetlenül bámulsz, és azt javaslod, legyek én az, aki lecsendesíti a sárkányt, pimasz módon elvetted az egyetlen törülközőt, mely további bizonyíték arra nézve, hogy jobban tetted volna, ha apád házában maradsz, s tanulsz némi jó modort, mielőtt elrohansz, hogy a magad ura lehess. - Elnézésedet kérem, Adriana, de azt hittem, sértene mezítelenségem látványa, ezért próbáltam megvédeni szűzi érzékeidet az ilyesfajta élménytől. Kérlek, fogadd alázatos bocsánatkérésem azért, hogy nem a te alapvető szükségleteidet tartottam elsőként szem előtt. - Röviden meghajolt, majd kiegyenesedett, és lerántotta a szedett-vedett szoknyát a csípőjéről, s a lány felé nyújtotta szemtelen vigyorral - Legalább már meleg. Döbbent sikoly tört fel Adriana torkából, ahogy meglátta a férfi szenvedélytől felmeredő lándzsáját, s elszörnyedve és lángoló arccal fordult el. Colton szorosan mögé lépett, és áthajolt meztelen válla felett. A lány sötét rózsaszín mellbimbói olyan izgató látványt nyújtottak, hogy szinte erején felüli megpróbáltatást jelentett megállnia, hogy ujjaival végigsimítsa őket. Lágyan a fülébe búgott. - Azok után, hogy ekkora felhajtást csináltál, ugye nem akarod elhitetni velem, drágám, hogy nem kéred a törülközőt? - Kérlek, hagyj magamra végre! - könyörgött kétségbeesetten Adriana, és megpróbált haragosan nézni, de a férfi arca túl közel volt hozzá, így mindössze annyit tudott tenni, hogy megbűvölten nézte melegen ragyogó szemét. Megigézve meredt rá, miközben a férfi tekintete az ajkára vándorolt. Érezte, hogy a férfi keze könnyedén megpihen az oldalán, és egy vad, őrült pillanatig azt hitte, Colton meg akarja csókolni, mert a fejét lassan leeresztette, miközben ajka szétnyílt. Látva a közvetlen fenyegetést, Adriana kiszabadult a férfi keze közül, s igyekezett visszanyerni maradék méltóságát. - Ha nem bánja, uram, szeretnék felöltözni, mielőtt elkésünk a vacsoráról. 56

- Colton - erősködött a márki mosolyogva. - Muszáj, hogy Coltonnak hívj. Ez lesz a jutalmam, amiért elengedlek. - Mit tesz, ha sikítani kezdek? - kérdezte a lány, s magasba emelte csinos orrát. Colton elmosolyodott. - Csodálom a páratlan látványt, míg a többiek ide nem érnek. Adriana felsóhajtott a gondolatra, mekkora szégyenbe kerülne, ha ez megtörténne. Nagy levegőt vett, majd megadta magát. - Ha ragaszkodsz hozzá... Colton. A férfi elégedett nevetéssel hátralépett, s közben még egyszer végigpillantott a lány formás hátsóján. - Nos, bármennyire is szeretnélek még a fogságomban tartani, be kell látnom, hogy engednem kell. Még mindig szükségem van a fürdőre, s minthogy te már igénybe vetted az enyémet, de a cselédeknek már nincs idejük újat készíteni, kénytelen vagyok azt használni, amit te meghagytál. Colton arcán csalódottság tükröződött, amikor a lány maga köré tekerte a törülközőt, de amikor szembefordult vele, s láthatóvá vált a mély völgy a mellei között, azonnal belátta, hogy Pandora Mayes közel sem volt olyan csábító törülközővel a testén, mint ez a fiatal szépség. -Nincs szükséged segítségre az öltözködéshez, drágám? Helgának a konyhában kell segédkeznie, mivel az egyik mosogatólány betegeskedik ma este. Szerintem túl sokat kortyolt a papa konyakjából, mert Harrison azt mondta, hogy a szalonban hagyta a kristályüveget a maradék itallal, de már sehol sem találja. Szóval Helga nem fog tudni segíteni neked. Nem lehetnék helyette én a szolgálatodra? Nagyszerűen értek az apró kapcsokhoz és gombokhoz. Bár a kísértés óriási lenne, még azt is megígérem, hogy nem nézek meg többet belőled, mint amennyit már úgyis láttam... Adriana dühös szisszenéssel belecsapott a férfi hasába. Colton alig érezte az ütést, mivel az izmai kőkemények voltak, Adriana viszont felsikoltott a kezébe nyilalló fájdalomtól. A lány szenvedése láttán a márki még nagyobbat nevetett. Adriana dühösen és megalázva derekához szorította sajgó karját, és elvonult a szomszédos szobába. Amint belépett az ajtón, azonnal megfordult, hogy lássa, nem követte-e a férfi, de az éppen kényelmes léptekkel az ellenkező irányba tartott, a kád felé. Miközben lehajolt, hogy ellenőrizze a víz hőfokát, látni engedte egyéb férfiúi testrészeit is. Bár Adrianának eltökélt szándéka volt, hogy megőrzi szűzi ártatlanságát, tekintetét mégis magára vonta az apró, vöröses, repülő sirály formájú anyajegy, mely a férfi fenekének jobb oldalán díszelgett. Miután egy korsó forró vizet töltött a kádba, Colton újra szembefordult a lánnyal, ezúttal teljes mezítelen pompájában. A diadalmas vigyor még mindig ott ragyogott vonzó ajkán. - Micsoda? Még mindig itt vagy? - kérdezte gúnyosan, s szeme könnyedén végigsiklott a lány törülközőbe bugyolált alakján. - Azt hittem, minél előbb meg akarsz szabadulni tőlem. Ha nem félt volna, hogy összeszalad a család, Adriana sikítozva kiabált volna a férfival, s elhalmozta volna az összes sértéssel, amit ismert. Ehelyett azonban tüzesen villogó szemmel megfogta az ajtót, és teljes erőből becsapta. *** Adriana tartott a Colton Wyndhammel való találkozástól a fürdőszobai jelenet után, ezért igyekezett a lehető legtovább az emeleten maradni, de végül elérkezett az idő, és nem maradt más választása, le kellett mennie a többiekhez. Mire leért, Colton már 57

csatlakozott családjához és a vendégekhez a szalonban, s bár nem mozdult a kandallótól, ahol fehér ruhás hátát kellemesen melegítette a forró márványlap, s látszólag elégedetten kortyolgatta a vörösbort poharából, szeme élénken csillogott a kristályperem felett. Csodálattal pásztázta végig a lányt, pillantása először a fekete selyemcipőre esett, majd kényelmesen megvizsgálta a ruhán átsejlő domborulatokat, s végül megszemlélte a fekete dísztollakkal ékesített frizurát. Adriana úgy érezte magát, mintha meztelenre vetkőztették volna, ezért gyorsan elfordult, hogy olyan helyet keressen, ahol sikerül megszabadulnia attól a ragyogó szempártól. Ám a szempár minden mozdulatát figyelemmel kísérte, s követte, bárhová ment. Samantha épp bátyja mellett haladt el, amikor valami megállította. Különös tekintettel meredt a márkira, közelebb hajolt, megszagolta, majd fintorogva elhúzta az orrát. - Mi a csuda van rajtad, Colton? A férfi kissé zavartan egyik kezébe fogta a botját, s kitárt karral nézett le az egyenruhájára. - Miért, minek néz ki, ami rajtam van? Ez a legjobb ruhám, amíg meg nem találom a londoni szabómat. Samantha kuncogott. - Te lettél volna az utolsó, Colton, akiről azt feltételezem, hogy női illatokat használ. Ha az orrom nem csal, akkor kénytelen vagyok kijelenteni, hogy amit érzek, az erősen emlékeztet Adriana kedvenc illatára. Sőt, arra kell következtetnem, hogy ti ketten ugyanazzal illatosítottátok magatokat ma este. Minden szem a barna lány felé fordult, aki rezzenéstelen arccal ürítette ld poharát, majd a cseléd tálcájára tette, s elvett helyette egy újat. Kényelmetlenül érezte magát a kíváncsi tekintetek kereszttüzében, ezért igyekezett mindenki pillantását kerülni, míg Colton elő nem áll valamilyen válasszal. Bár félt attól, hogy ha a férfi szívtelen, akkor hatalmas szégyenbe kerül, de annál egyenesebb jellem volt, hogy fülét-fárkát behúzva elszaladjon. - Csupán tévedésről van szó, drága Samantha - felelte Colton halk nevetéssel -, amit nem volt időm kiküszöbölni, ha le akartam érni időben a vacsorához. Amikor észrevettem, hogy a fürdőmet már beillatosították, túl késő volt, hogy a cselédek elegendő forró vizet hozzanak egy újabb fürdő elkészítéséhez. Ráadásul túl sokáig sétáltam kinn a kutyákkal, és épp eléggé vágytam már a meleg vízre ahhoz, hogy ne foglalkozzam semmi mással. Őszintén szólva, észre sem vettem, hogy valaki használta a régi szobám melletti fürdőhelyiséget. Húga vidáman elnevette magát. - Még szerencse, hogy nem találkoztál a fürdőolajos üvegcsénél valami sokkal meglepőbb dologgal. Adriana szokta használni azokat a szobákat lovaglás után, ha nálunk fürdik és öltözik át a vacsorához. Biztos vagyok benne, hogy az ő illatát viseled ma este, de be kell vallanom, hozzá lényegesen jobban illik, mint hozzád. - Teljesen egyetértek - helyeselt Colton, és mosolyogva nézett a húgára. - Bár az említett hölgyön szédítően érzéki hatást kelt, az én ízlésemnek egy kissé édeskés. - Ezt megkönnyebbüléssel hallom - ugratta a húga, s a férfi izmos testére pillantott. - Egy pillanatra megijesztettél. Az illatodat érezve felmerült bennem a kérdés, mit tett veled a háború... Colton észrevette, hogy Stuart közben hozzájuk lépett, s megállt a húga mellett, ezért kinyújtotta a kezét a férfi felé.

58

- Stuart, szeretnék csatlakozni azokhoz, akik szívből jövő jókívánságaikkal halmoztak el ma este. Kívánom, hogy egészséggel és jó szerencsével ünnepeld a születésnapodat, de ne csupán idén, hanem az elkövetkező években is. A vicomte szélesen elmosolyodott, és őszinte örömmel rázta meg a felé nyújtott kezet. - Nem volt alkalmam hosszasan beszélni veled ma délután, de most szeretném megragadni az alkalmat, hogy meghívjalak: ha van kedved, csatlakozz hozzám és kisebb baráti társaságomhoz egy vadászatra. Örömmel vennénk, ha velünk tartanál. Colton fájdalmas fintor kíséretében rázta meg a férfi kezét. - Be kell vallanom, okoz még némi nehézséget számomra a lovaglás, amit bizonyára megértesz, de nagyobb lelkesedéssel veszem majd a meghívásodat, ha a lábam tökéletesen meggyógyul. - Ugyanezzel a problémával küzdöttem én is nemrégiben -vallotta be Stuart, és részvétet sugárzó arckifejezése lassan mosolyra váltott. - Nagy fájdalmat okozott, ha hason feküdtem. Aztán rájöttem, hogy még mindig jobb így, mintha nem éreznék semmit. A két férfi együtt nevetett a múlt s a jelen kellemetlenségein, majd Colton fordult meghívással a vicomte-hoz. - Most, hogy többé-kevésbé már a családhoz tartozol, Stuart, gyakrabban el kell jönnöd a Randwulf-birtokra. Szívesen meghallgatnám a történeteidet a háborús élményeidről. Stuart örömmel elfogadta az invitálást. - Boldogan megosztom veled az élményeimet, s hálás lennék, ha te is mesélnél nekem. Szeretném egyúttal azt is elmondani, mennyire örülök, hogy felveszed a márki címet, és átvállalod a birtokkal járó terheket. Latnamnak vannak jó tulajdonságai, de attól tartok, inkább a gyengeségei felé billen a mérleg. A húgod és az édesanyád igyekeztek derűsnek és reménytelinek mutatkozni az elmúlt hetekben, de aki jobban odafigyelt, láthatta, végtelenül aggódtak amiatt, hogy még mindig nem tértél haza. - Mindent meg fogok tenni, hogy a családomnak a jövőben ne legyen oka aggodalomra jelentette ki Colton. -Isten akaratából itthon vagyok, és itthon is maradok. - Erre koccintsunk - szólt közbe Percy. Egyik kezével felesége derekát ölelte át, a másikkal pedig magasba emelte a poharát. - Randwulf hetedik márkijára! Éljen soká és bőségben! - Éljen! Éljen! - kiáltotta Stuart, s koccintott Coltonnal. Adriana csendesen csatlakozott az ünneplőkhöz, s meglepetten látta, hogy a márki sötéten ragyogó szeme meleg mosoly kíséretében rá szegeződik. Egy pillanatig megigézve nézett a varázslatos szürke szem mélyére. Szerette volna tudni, vajon mi jár a csinos férfi fejében, de amikor a márki pillantásával lassan, érzékien végigsimította melle vonalát, Adriana úgy döntött, azok a gondolatok valószínűleg nem lennének kedvére valók. Colton érezte, hogy további szemlélődésével újraéled bensőjében a vágy ezért gyorsan köszönetet mondott mindenkinek, és kezet rázott Stuarttal. Ezután Samantha, Philana és Percy is gratulált Coltonnak. A nőktől szenvedélyes csókokat kapott, a fiatal férfitól pedig barátságos vállveregetést. A márkinak azonban igen gyakran tévedt a pillantása a terem túlsó végében álló szépségre, aki piruló arccal igyekezett tudomást nem venni róla. Stuart közelített Adriana felé, kezében két pohár vörösborral. Mosolyogva nyújtotta a lány felé az egyiket, aki éppen akkor tette le üres poharát. - Igazán gyönyörű ma este, hölgyem, de a pillantásából arra következtetek, hogy még egy pohár borra vágyik. - Igen - bólintott Adriana bájos mosollyal. - Meglehetősen eseménydús napunk volt. - Becses emlék az elkövetkezendő évekre - bicegett hozzájuk a márki. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Stuart délután a szalonban feltűnő érdeklődést tanúsított Adriana iránt. 59

Colton maga is a barna lány felé fordult, s tekintetén látszott, nagyon jól emlékszik arra, ahogyan a lány csodálatos, nedvesen csillogó teste a lámpa meleg fényében ragyogott. Úgy értesültem a mamától, hogy egymásnak vagyunk ígérve, Adriana. Stuart ajka elnyílt a csodálkozástól, s tett egy lépést hátrafelé. - Elnézést, uram. Nem tudtam róla. - Őszintén szólva én magam sem voltam tisztában vele egészen ma délutánig-vallotta be Colton, s maga sem tudta pontosan, miért csapta az őrnagy orrára az ajtót abban a pillanatban, hogy észrevette, a férfi megpróbálja behálózni Adrianát. Amikor bosszantónak találta már az eljegyzés gondolatát is, mivel magyarázhatta azt a kellemetlen érzést, amit az őrnagy és a lány látványa váltott ki belőle? Mikor érzett ő valaha birtoldási vágyat egy nő iránt? Ez az érzés mindig idegen volt számára... legalábbis eddig a pillanatig. - Nem kell aggódnia amiatt, hogy megsértette a lordot - mondta Adriana kedvesen Stuartnak, miközben mogorva pillantást vetett a márkira. - Tudja, Lord Coltonnak megadatott a szabad választás joga, mielőtt a tényleges eljegyzésre sor kerülne. Három hónapos udvarlás után kell majd meghoznia a döntést, bár a múlt tapasztalatai alapján valószínűtlen, hogy a márki eleget tenne az egyezségnek, hiszen éppen ez okból kifolyólag tartózkodott oly hosszan távol az otthonától. - Mindazonáltal, hölgyem - felelte Stuart udvariasan -, tisztelettel megadom neki a szükséges időt, hogy mérlegelje hatalmas szerencséjét, mielőtt a magam kívánságát helyezném előtérbe. Csak annyit mondhatok, hogy irigylem a kivételes lehetőségért, ami az ölébe hullott. Adriana az őrnagyra mosolygott, majd lesütötte szemét a bókok hallatán. - Köszönöm, Stuart. Emlékezni fogok kedves szavaira. Amikor a vicomte távozott, Adriana elutasítóan nézett Coltonra. - Megmondanád, miért tartottad szükségesnek tájékoztatni Stuartot az eljegyzésünkről, amikor magad is nagyon jól tudod, hogy nem önszántadból fogsz udvarolni nekem? Örömet szerez, hogy elüldözheted a hódolóimat? Tettem valamit, amivel magamra haragítottalak? - Nem tudok semmi ilyesmiről, drágám - felelte Colton kedvesen. - De nem láttam értelmét, hogy Stuart illúziókba ringassa magát, amikor csupán három hónap múlva hozunk döntést ebben a kérdésben. Adok magamnak ennyi időt, hogy eldöntsem, van-e remény számunkra, hogy apám előérzetének volt-e valami tényleges alapja, vagy nevetséges ötletként vissza kell utasítanom az egészet. Addig pedig, drágám, szándékomban áll olyannyira védelmeznem a jogaimat, amennyire kedvem tartja. Végső soron a szerződés nyújt némi előjogokat a számomra, nem igaz? - Mi érdekeset találhatnál egy vézna madárijesztőben? Colton nagyon jól emlékezett rá, amikor ő maga mondta ki ezeket a szavakat. A szívére tette a kezét. - Bocsáss meg ezért a gorombaságért, Adriana. Annak idején dühömben mondtam, és a haragom az apámnak szólt, nem neked. Fogalmam sem volt róla, amikor ezt a megjegyzést tettem, hogy te kinn várakozol az ajtó előtt. Szándékosan sosem okoztam volna fájdalmat neked. És tényleg, ahogy rád nézek, megerősödik bennem a bizonyosság, hogy létezik egy isteni Teremtő, mert te sokkal tökéletesebb vagy annál, mint hogy a puszta véletlen alkotott volna. A lány halványan elpirult a dicséret hallatán, zavartan belekortyolt a borba, s kerülte a férfi pillantását. 60

- Talán el kellene felejtenünk a múltat - javasolta. -Meglehetősen kellemetlenül érint az emlék, hogy haragot éreztél apád iránt énmiattam. Bár ezt talán nehezedre esik megérteni, én is nagyon szerettem őt. -Adriana? - Colton a lány tekintetét kereste, aki végül felnézett rá. - Meg tudsz bocsátani? Adriana, minthogy nem bírta sokáig elviselni a férfi fürkésző pillantását, gyorsan bólintott. - Igen, természetesen, uram. Tulajdonképpen már régen megbocsátottam. Lehetetlenség volt haragot éreznem irántad, amikor tudtam, hogy állandó veszélyben vagy. Te voltál az a fivér, aki nekem sosem adatott meg, s valószínűleg éppolyan mélyen gyászoltalak volna, mint a családod, ha elesel a harcmezőn. A márki mosolyogva közelebb lépett. - Azután, hogy láttalak ma délután lovaglóruhában, s később meztelenül, nagy megkönnyebbüléssel tölt el a tudat, hogy nem vagy a húgom. Beteg lélekre vallana, ha úgy vágyódnék a lánytestvéremre, ahogyan én sóvárgok utánad azóta, hogy találkoztunk a fürdőszobában. A legerősebb akarattal sem tudnám elfelejteni azt a tökéletességet, ami ott a szemem elé tárult. A melled a legcsodálatosabb, amit valaha is láttam, s ami a tested többi részét illeti, biztos vagyok benne, hogy sehol sem találni párját. Adriana zavartan köszörülte a torkát, s ismét hosszan kortyolt a poharából. A következő korttyal ki is ürítette, s amikor Harrison elhaladt mellette újabb adag itallal, Adriana az üres poharát telire cserélte. A bor hatására megjött a bátorsága, és megkérdezte a márkit: - Szakavatott bírája lettél a női testeknek, mióta elhagytad az otthonodat, uram? Colton mosolyogva lépett közelebb a lányhoz. - Azok között, akiket láttam, te vagy a legcsodálatosabb. - Hát, köszönöm - felelte a lány szárazon. -Ami a te tapasztalataidat illeti, a fürdőszobai döbbenetedből arra következtetek, hogy neked én voltam az első. - Aligha dicsekednék el vele, ha nem így lenne, uram -vágott vissza a lány kissé erőtlenül. Felrémlett benne a férfi meztelensége minden apró részletével, s gyorsan belekortyolt a borba, nagy szükségét érezve az ital bódító hatásának. Colton észrevette, hogy mennyire remeg a kristálypohár a lány kezében, s megpróbálta elkapni a tekintetét, de Adriana azonnal félrenézett. A márki előrehajolt, hogy egyenesen a lány fülébe suttoghasson. - De ugye nem ijesztett meg a meztelenségem? - Nem, persze hogy nem - válaszolta Adriana sietve, s fülig vörösödve próbált hátrálni, hogy némi távolságot teremtsen kettejük között. - Miért gondolod, hogy megijesztett? Colton elvigyorodott. - Mert remegsz, Adriana, és valószínűleg a legrosszabbra gondolsz. Hidd el, miután elvesztetted a szüzességedet, földöntúli gyönyörökre lelsz majd a férjed karjaiban. Ha az apám kívánsága teljesül, olyan gyönyörűségeket ígérek neked, amikről álmodni sem mersz. - Figyelte, ahogy a lány nyugtalanul belekortyol az italába, majd ismét a füléhez hajolt. - Ha megengeded, hogy őszinte legyek, Adriana, úgy látom, egyre jobban megmutatkozik rajtad az alkohol hatása. Komolyan mondom, nem kell kellemetlenül érezned magad amiatt, amit láttál. A szeretkezés éppolyan élvezetes a nők számára, mint a férfiaknak. Ahogy a férfi kiegyenesedett, Adriana hajolt felé, hogy dühös suttogással visszavágjon. - Nos, bármelyik hölgy felháborodna, ha ilyen társalgásba csöppenne. Ez aligha az a téma, ami megnyugtatja a kedélyeket. 61

- Jóllehet, a téma maga nem nyugtat meg, de ha egyesülne a testünk a szerelemben, hidd el, csodálatosan ellazulnál. A legnagyobb örömmel tartanék neked bemutatót abból, milyen érzés, ha két ember ilyen közelségbe kerül egymással. - Kérlek, hagyd ezt abba! - sziszegte a lány, és épp abban a pillanatban emelte a tekintetét a férfira, amikor az elmélyedt a dekoltázsa tanulmányozásában. - És ne bámulj már! Még nem házasodtunk össze, és tekintve a te ellenkezésed a dologgal kapcsolatban, kétlem, hogy valaha össze fogunk. Colton elmosolyodott. - Ki tudja, hová vezet a kapcsolatunk? Talán úgy döntök, hogy megfeledkezem a házassági szerződések iránti ellenérzéseimről, és feleségül veszlek csak azért, hogy megmutassam, milyen örömöket élvezhet egy házaspár. Adriana nevetve dorgálta meg a márkit. - Micsoda ravasz praktikákat űzöl, uram. Azt hiszed, leveszel a lábamról, és az ágyadba csalhatsz azzal, hogy a házasság szóval dobálózol, de én nem vagyok olyan ostoba, mint ahogy gondolod. Ki kell mondanod az igent, mielőtt újra meztelenül látsz. A férfi szeme kihívóan csillogott. - És te, tündéri hölgy, szívesen mondanád ki az igent nekem? Adriana elgondolkodva felelt. - A mama és a papa rendkívül boldog lenne, ha megtenném. Végül is ez volt az, amiben a szüleink oly mértékig egyetértettek, hogy aláírták a szerződést. De mivel nem tudom elképzelni, hogy te úgy dönts, hogy engem akarsz feleségül venni, nem hinném, hogy ez az esküvő valaha létrejöhet. A férfi elmosolyodott. - Attól tartok, ha gyereket akarok csinálni neked, előbb feleségül kell vennem téged, hogy megőrizzem a jó híredet. Adriana lábából kiszökött az erő e gondolatmenet hallatán, s kiitta az utolsó korty bort is, majd átadta a márkinak az üres poharat. - Hoznál nekem egy másikat? Ezt a beszélgetést lehetetlen józanul elviselni. A férfi elnevette magát. -Adriana, szerintem már eleget ittál, annyit, hogy nem is merlek magadra hagyni. Egy kis friss levegő biztosan jót tenne. - Letetette a poharat, és a lány felé nyúlt, hogy megfogja a karját. - Gyere, kikísérlek. - Nem, köszönöm - felelte gyorsan Adriana, és igyekezett elkerülni a márki érintését. Könnyedén el tudta képzelni, hogy a férfi megpróbál egyesülni vele az igen kimondása nélkül. - Jól vagyok. Csak le kell ülnöm egy pillanatra... Talán kimegyek a nagyterembe, s ott várom meg, hogy vacsorához hívjanak. - Nem hagylak magadra - közölte Colton, s a karjánál fogva az ajtó felé irányította a lányt. Alig tettek pár lépést, Harrison érkezett meg, és ünnepélyesen bejelentette, hogy a vacsora tálalva van. - Túl késő - mormolta Colton. - Akkor jobb híján a székedhez kísérlek. - Miért fáradsz velem, amikor az édesanyádnak is segíthetnél? - ellenkezett Adriana, és megpróbálta kiszabadítani magát. - Miután halálra rémítettelek, úgy érzem, felelős vagyok a jelenlegi állapotodért. - A szája sarkában mosoly bujkált. Bár Adriana megpróbált elhúzódni, a férfi lehajolt, és a fülébe suttogta: - Azonkívül a mamának örömet szerez, ha együtt lát minket, tehát ha azt szeretnéd, hogy élvezze a mai estét, fejezd be az ellenkezést, és engedd, hogy még néhány pillanatig melletted maradjak. Hamarosan úgyis megszabadulsz tőlem. 62

Adriana úgy gondolta, erre már akkor sor kerül, ha elérik az ebédlőt, de tévedett. Randwulf márkijának becses helye mindig az asztalfőn volt. Ezt a szokást fenntartották a néhai Sedgwick idején is; várható volt, hogy az új márki is ugyanoda ül majd. Adriana azonban arra nem számított, hogy Colton közvetlenül a főúri szék jobbján található helyhez kíséri őt. Stuart Adriana mellé ült, Samantha és Percy pedig velük szemben foglalt helyet. A kastély egyetlen márkinéja, Philana szokásos helyére ült, az asztal másik végére. Annak ellenére, hogy az étel s a társaság kitűnő volt, Adrianának nem volt sok kedve sem az evéshez, sem a beszélgetéshez. A meglehetősen nagy mennyiségben elfogyasztott bor eltompította a fejét és az érzékeit. Mindazonáltal úgy érezte, még erősebb bódulatra lenne szüksége ahhoz, hogy el tudja viselni Colton vizslató tekintetét. Ruhája gyenge védelmet nyújtott a sóvár pillantások ellen, s néha a mohó szempár nyomán oly meztelennek érezte magát, mint annak idején a fürdőszobában. Érezte, hogy idegei pattanásig feszültek. A lakoma páratlanul fenségesre sikerült. A szakács tudása legjavát nyújtotta, annak ellenére, hogy az új konyhalány, aki titokban elkortyolgatta a néhai lord konyakját, nem lehetett a segítségükre, s ráadásul részegsége miatt haza is kellett küldeniük. A lovászra és annak fiára hárult a nő hazavitelének feladata, akik visszatértükkor hátborzongató történeteket meséltek a nő csontsovány, beesett szemű, mocskos és rongyos gyermekeiről. Harrison elraktározta magában a híreket, hogy majd egy későbbi időpontban tájékoztassa urát. Aznap este a szalonban jókívánságok és tréfás megjegyzések kíséretében számos ajándékot nyújtottak át Stuartnak születésnapja alkalmából. Az ajándékok egy része szívből jövő kacagást váltott ki a jelenlévőkből, több meglepetés pedig örömteli mosolyt csalt a férfi ajkára. Percy egy kováccsal pajzsot készíttetett bátyja ülepére, melyről azt állította, kényelmesen felszíjazható az esetben, ha bátyja ismét háborúba indulna. Adriana egy bársonytakarót hímezett Stuart lovának a nyergére. Bár ez is számtalan humoros megjegyzést váltott ki, valószínűleg jó szolgálatot tesz a hidegebb hónapokban, különösen olyasvalaki számára, akinek a hátsó fertályát kényeztetni kell a sebe miatt. Samantha pedig egy pár zászlót hímzett a sógorának, mindkettőre nyíl került, az egyik hátrafelé, a másik pedig előremutatott. Amikor az ünneplés véget ért, Colton udvariasan segített Adrianának köpenye felvételében. Ha a lány maga választhatott volna, a márki helyett inkább Harrison segítségét vette volna igénybe, mivel Colton láthatólag szívesen időzött el a feladattal, a háta mögött állva gondosan simít-gatta el a vállán a bársonyt. Adriana nem tudta biztosan, hogy mindeközben hová irányította a tekintetét, ezért ő inkább lesütötte a szemét, s azonnal fülig vörösödött, amint szembekerültek egymással, s meglátta a férfi kihívó pillantását. Colton nem mentegetőzött amiatt, hogy hosszasan elbámészkodott a lány dekoltázsán, csak mosolygott, mintha mohó tekintete teljesen rendjén való volna. - A látvány túl izgató ahhoz, hogy egy férfit hidegen hagyjon, Adriana, pedig nem sokan vannak, akik teljes valódban pillantást vethettek rád. Ha tudni akarod, igazi élvezet számomra téged nézni. - Mintha ez nem lett volna nyilvánvaló már a fürdőszobában - fintorodott el a lány. - Ssss! - intette csendre a márki elégedett vigyorral. -Még valaki meghallja, és azt hiszi, együtt fürödtünk. Adriana felsóhajtott, s már nem is próbálkozott epés visszavágással, hiszen a férfi életének legalább tizenhat évét töltötte gúnyos élceinek tökélyre fejlesztésével. Philana közelített feléjük mosolyogva. 63

-Adriana, drágám, kérlek, tájékoztasd a szüleidet, hogy én is elkísérem a fiamat, ha majd ellátogat a Wakefield-birtokra. Adriana fürkészve figyelte a nő kedves arcát, azt próbálta kitalálni, vajon hallotta-e a férfi utolsó megjegyzését. Colton a délután folyamán még csak említést tett róla, hogy szeretne alkalmat találni a látogatásra, Lady Philana azonban már egyszerűen kijelentette, hogy mennek. Adriana természetesen egyetlen olyan alkalmat sem tudott felidézni, amikor a márkinét ne fogadták volna szívesen a Wakefield-birtokon. A Suttonok mindannyian úgy találták, hogy Philana rendkívül elragadó, finom úrinő. - Természetesen, asszonyom. A papa ma késő este érkezik meg Londonból, de amint hazaérek, azonnal szólok róla a mamának. - Köszönöm, gyermekem. Philana hátralépett, hogy a fia kikísérhesse Adrianát az udvarra, ahol a család hintója várt rá. Philana alig tudta elhinni, hogy ilyen jól sikerült az este, hiszen a fia láthatóan alig tudta levenni a szemét a lányról. Igazán remekül festettek együtt, és a márkiné különösen örült annak, hogy Adriana elég magas Colton óriás termetéhez. A legtöbb nő, köztük Melora és Jaclyn is eltörpült volna Colton mellett, és Philana tudta, hogy ha a fia belép valahova, minden szem rászegeződik. így volt ez a férje esetében is, nem csupán azért, mert rendkívül jóképű volt, akárcsak a fia, hanem méltóságteljes megjelenése miatt is. Ennyi év után ez ékes bizonyítéka annak, hogy viking nemesek vére csörgedezik a Wyndham család tagjaiban. Ötödik fejezet Edmund Elston hátradőlt székében, úgy nézte kócos fiát, amint az rokkant aggastyánra emlékeztetve csoszogott be a szobába. Fejét válla közé húzta, és egyik kezét a gyomrára szorította, úgy közelített az étellel megrakott tálalóasztal felé. Óvatosan töltött magának egy csésze teát, de amikor megpróbált belekortyolni, azonnal összerándult, letette a csészét, és félve tapogatta meg feldagadt ajkát. Edmund ekkor vette csak észre, hogy fia arcának bal fele meg van dagadva, állán pedig sebhely vöröslik. Kérdőn húzta fel szemöldökét, s hangot adott következtetéseinek. - Abból, amit látok, fiam, asszem, a pasas alaposan helybenhagyott. Ki a fenével álltál le bunyózni? - Nem ismered - morogta Roger rosszkedvűen. - Csupán összevitatkoztunk egy drága kincs felett. Azonban a jutalmat még senki sem nyerte el, úgyhogy a küzdelem még nem ért véget. Roger hangulatán nem sokat javított, hogy látta apja diadalmas vigyorát. Pontosan tudta, minek örül. Tanulatlan apja csak azt tartotta valamirevaló férfinak, aki egy tucat korsó sör vagy pohár gin után is el tudja látni a baját a kellemetlenkedő gazembereknek. Edmund Elston úgy vélte, egyetlen gyermekébe nem sok férfiúi erény szorult, ám amikor szüksége volt valaki nála okosabbra a malom vezetéséhez, természetesnek tartotta, hogy fia egész addigi életét maga mögött hagyva lóhalálában siet a segítségére. Bár Roger még csak tanulta a szakmát, a munkások mégis hozzá fordultak, s nem az apjához, ha valamilyen kényes kérdésben döntést kellett hozni. - Meg kell várni, hogy meggyógyuljon a monoklid, mielőtt megin' ahhoz a hölgyhöz mégy, mer' még azt fogja hinni, nem vagy eléggé férfi, hogy megvéggyed őt, ha kell.

64

- Emiatt nem kell aggódnod - vetette oda Roger. - A kérdést úgy kell feltenni, vajon a hölgy érdemes-e az én figyelmemre. Nem vagyok olyan naiv vagy tapasztalatlan, ahogy te hiszed, apám. Ami azt illeti, ha hallanád az igazságot, valószínűleg leesne az állad. - Lehet, de a puding próbája az evés, fiam, és ahogy én látom, a naccsága nem loholt utánad ápolni a sebeidet... - Mert ilyet egy arisztokrata hölgy sosem tenne, főleg ha a szülei őáltala kívánnak nagyobb vagyonhoz és hatalomhoz jutni. - Szóval akkó' mikor látod megin'? - erősködött Edmund türelmetlenül. - Ha akarsz egy tanácsot, jobb, ha leállítod a süket szöveged, és jól beakasztasz neki, mielőtt valami más fickó nyomja be a lompost a bugyogójába. Roger elhúzta a száját. - Ez nem olyan egyszerű, ahogy te gondolod. Hangos horkanás érkezett az idős férfi felől. - Megvan a módja, hogy kell csiná'ni az ilyen ügyeket, fiam. Ha má' máshogy nem tucc hatni rá,'hát mássz rá a szajhára. Az idő megy aztán ha nem csiná'sz valamit gyorsan, hogy a tiedé legyen az a kurva, valald más dönti majd a hátára, hogy csak úgy csattan. Roger elvesztette a türelmét. - Ha egy kérő ekkora őrültséget tenne, biztos vagyok benne, hogy Lord Sutton maga hajítaná ki, és legalábbis kiherélné azért, hogy megerőszakolta a lányát. - Már nem kis csitri az se... - jegyezte meg Edmund, s egy lángosdarabot gyömöszölt a szájába. Széles legyintéssel, teli szájjal folytatta, s beszéd közben jókorákat köpött. - A fickónak má' vót két másik lánya, elég baj az egy férfiembernek. Nem bánná az, ha csiná'ná egy gyereket a szajha hasába. Kiábrándult nevetés tört fel Rogerből, ahogy leült egy székre az asztal másik végén. Néha felmerült benne a kérdés, hogy talán jobban tette volna, ha megtartja az állását az árvaházban ahelyett, hogy elmegy egyszerű cselédnek egy ilyen faragatlan és zsarnok ember mellé, mint az apja. Az öreg csak magával törődött, s különösen jól értett hozzá, hogy pénzt vagy ajándékokat csaljon ki gyanútlan balekokból. - Te nem tudod, mennyire ragaszkodik Lord Sutton a legfiatalabb lányához. Ő a szeme fénye. -Akkor is csiná'nod kell valamit! - erősködött Edmund egyre dühösebben. Fenyegetően rázta meg felé a kezét. -Ha nem csipkeded magad, az lesz a vége, hogy Martha Grimbaldot kell elvenned, aszt má' mos' megmondom. Látni akarom valami hasznát, hogy pénzt adtam neked a ruhákra, és az eddigi iramod nem nagyon teccik nekem! Roger nagyot sóhajtott. Az állandó fenyegetés miatt, hogy kénytelen lesz feleségül venni a vagyonos ványoló-molnár, Mr. Grimbald csúnyácska lányát, sokkal vakmerőbben udvarolt Adrianának, mint ahogy helyesnek tartotta volna. Amíg az árvaházban élt, az arisztokraták olyan elérhetetlennek tűntek számára, mint a felhők az égen, de az apja felélesztette benne a reményt azzal, hogy elvitte vacsorára Grimbaldékhoz nem sokkal azután, hogy Brad-ford-on-Avonbe költözött. - Rávettem Lady Adrianát, hogy hívjanak meg engem is a Suttonok őszi báljára októberben. Ha addig nem kapok kedvező választ a lánytól a házassági ajánlatomra, a kezembe veszem az ügyet. - Igyekezett kerülni apja pillantását, ahogy hozzátette: - Ha kell, megvárom, míg egyedül marad, és a magamévá teszem. - Na, pont eszt akartam hallani! Kedvemre való gyerek vagy! Rogert elöntötte a méreg. - Ha megengeded, emlékeztetnélek rá, hogy huszonhét éves vagyok! Edmund gúnyosan legyintett. 65

- De fogadni mernék, hogy még tapasztalatlan vagy, különben már előrukkoltál vóna a farbával. - Bár fogadni mernék, hogy nem sok arisztokratát ismertél, Lady Adriana történetesen nemeshölgy, és nem holmi ócska kurva, akit bármikor el lehet kapni, ha az embernek úgy tartja kedve, s ami nálad láthatólag igen gyakran bekövetkezik. Őszintén szólva meglehetősen visszataszító, hogy amikor hazajövök, ott fetrengsz anyaszült meztelenül a szalonban valami szajhával, akit a kocsmában szedtél össze. Kereshetnél valami normális nőt, a múltkoritól egyenesen felfordult a gyomrom. Edmund úgy szuszogott, mintha valami jó viccet hallott volna. - Az a lány beleadott apait-anyait, amikó' kellett. Jól meglovagolt, nem vót abban semmi hiba. Roger összeszorította a száját. - Ha engem kérdezel, úgy festettetek, mint két, pocsolyában fetrengő disznó. - Vigyázz a szádra, öcskös! Semmi közöd hozzá, mi'csi-nálok a barátaimmal, de amit te csiná'sz Miledy Odane-rohannyakkal, az nem valami sok! Neked se ártana, ha kicsit meghempergetnéd azt a ribancot. - Úgy tűnik, meg vagy győződve róla, hogy kedvemre hetyeghetnék a hölggyel, pedig még sosem voltunk kettesben. Mindig egy egész társaság vesz körül. Még sosem engedte, hogy meghittebb helyre vigyem. - Akkó' legjobban teszed, ha megtalálod a módját, hogy magad alá gyűrd a szajhát, különbé' szemtől szembe fetrenghetsz Martha Grimbalddal a nászi ágyon! Nem sokkal azután, hogy Edmund kiment, Roger még mindig ugyanott ült a széken, és a levegőbe meredt. Lelki szemei előtt újra és újra a sötéten ragyogó szemek jelentek meg, amint megigézik az imádott nőt. Nem tudott uralkodni a férfi iránti ellenszenvén, olyan hevesen tört fel benne a düh. Még most is ökölbe szorult a keze, ha eszébe jutott, hogyan bámulta az ezredes a fekete hajú szépséget. A fickónak esze ágában sem volt leplezni a vágyát, mintha valami különleges joga lenne hozzá. Roger válla megroggyant a hatalmas vereség súlya alatt. Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy csendesen állva figyelje, amint a márki tekintete sóváran végigsiklik a lányon. Ő maga oly gyakran feledkezett bele a fiatal lány tökéletességébe, hogy Adriana arca örökre belevésődött az emlékezetébe: a kecses ívű szemöldökök, a hosszú, selymes szempillákkal keretezett ébenfekete, ragyogó szem, az apró, finom ívű orr és a puha, szabályos ajkak. Hányszor vágyott már rá, hogy rátapassza száját ezekre az izgató ajkakra? De ezt nem csupán a lány, hanem alacsony származása is tiltotta számára. Hogyan remélhetné bárki az övéhez hasonló származással, hogy méltó lehet a környéken élő arisztokraták érdeklődésére? A nemesek szorosan zárt kört alkottak, hatalmas vidéki birtokkal rendelkeztek, ahová a parlament szüneteiben családjukkal együtt visszavonulhattak londoni kastélyukból. Neki pedig még egy ágya sem volt, ahová lehajthatta volna a fejét. Hosszas árvaházi tartózkodása nem készítette fel azokra a nehézségekre, melyekkel szembekerült, mióta megismerte Gyles Sutton, Standish grófja legfiatalabb lányát. A tapasztalat azt mutatta, hogy ha valaki egészen kicsi korától él az árvaház falai között, nagy valószínűséggel ott is ragad élete végéig. Néhányan úgy fogták fel a helyzetüket, mintha olyan átok ülne rajtuk, mely alól nem szabadulhatnak. Roger tudta, ha ő is beletörődött volna a sorsába, sosem pillanthatott volna bele ebbe a számára teljesen ismeretlen világba, és sosem ismerte volna meg a földkerekség leggyönyörűbb nőjét. Látva, hogy sok szempontból elüt a többi fiatalembertől, azon igyekezett, hogy elterelje a hölgy figyelmét arisztokrata barátairól, akik többségét Adriana gyermekkora óta 66

ismerte, s akikkel bensőséges baráti viszonyban volt. Végül is a legtöbb nő, akivel találkozott, kivételesen vonzónak találta őt. Most azonban, hogy Lord Randwulf hazatért, szinte teljesen eloszlottak a reményei aziránt, hogy elérheti célját, és mindez azért, mert Lord Sedgwick szerződésbe foglalta fiával kapcsolatos szándékát sok-sok évvel ezelőtt. A düh, amit Roger érzett a Wyndham család férfi utódja iránt, őrjöngő, sistergő démonként szaggatta a bensőjét. Ugyanennyire gyűlölte másik vetélytársát is, a herceg fiát, Riordan Kendricket! E két férfinak mindene megvolt: szép arc, vagyon, vonzerő, nemesi cím, nem is beszélve arról, hogy mindkettő hősiesen helytállt a Franciaország elleni utolsó összecsapásban; ő pedig szinte semmit sem tudott felmutatni ezen erényekből. Mit kínálhat ő egy gazdag lánynak, amikor még a ruha sem a sajátja, amit visel? Semmi egyebet, mint kolduskenyeret. Nem volt oly rég, hogy egyedül üldögélt a Suttonok könyvtárában, s izgatottan várta Lord Standish válaszát a kétségkívül arcátlan házassági ajánlatára. Amikor hosszas szünet után a lord befejezte megbeszélését feleségével és lányával, majd visszaült hozzá, Roger egyszerre esett át a legmegrázóbb meglepetésen és a Iegkétségbeejtőbb csalódáson. A férfi nyugodt, kedves hangon elmagyarázta, hogy létezik egy szerződés Lady Adriana és Lord James Colton Wyndham ezredes között. Azután Lord Standish hozzátette (valószínűleg azért, hogy eloszlasson minden lehetséges gyanút aziránt, hogy csupán mentségként találta ki a történetet), hogy a minden apró részletet magában foglaló megállapodást ő és Lord Sedgwick írta alá majdnem tíz évvel ezelőtt. Roger tisztában volt vele, mekkora vakmerőség Adriana kezéért folyamodnia, ezért végtelenül hálás volt Lord Standish udvarias viselkedéséért. Amikor megkérdezte, mi tehet semmissé egy ilyen szerződést, a gróf nem sok reménnyel kecsegtette. A megállapodás csak Randwulf hetedik márkijának halálával válik érvénytelenné, vagy akkor, ha a márki nem hajlandó teljesíteni. Tekintve a lány szépségét, ez utóbbit Roger meglehetősen valószínűtlennek találta. Bár a fiatalembert rendkívül elkeserítette a gróf válasza, az sem volt mellékes körülmény, hogy rajta kívül még számos arisztokrata versengett a lány kezéért. A szerződés létének ismeretében a kérők többsége számára a legnagyobb akadályt Colton Wyndham vagy ahogyan hivatalos körökben ismerték, Lord Randwulf jelentette. Rögtön Roger nyomában ott volt a másik márki, Riordan Kendrick vagy ismertebb nevén Lord Harcourt. A jelek szerint ő is szenvedélyesen vágyott rá, hogy elnyerje a lány kezét. Csak ha Adriana visszautasítaná mindkettőjüket, vagy ha esetleg mindkét férfi lemondana a lányról, akkor kapnának esélyt alacsonyabb rangú nemesek, akiknek nagy számát tekintve semmi esély nem volt arra, hogy egy egyszerű molnártanonc vigye el a fődíjat. Addig a délutánig, amikor Roger megkérte Adriana kezét, a fiatalember csupán hallomásból ismerte Riordan Kendricket. Aznap azonban személyesen is találkozott vele. Miután befejezte beszélgetését Lord Standishsel, lehajtott fejjel és sajgó szívvel távozott a Wakefield-birtokról, s közben meglehetősen tiszteletlen jelzőkkel illette azt az embert, akitől a szerződés megkötésének gondolata kiindult. Legnagyobb megdöbbenésére cipője sarka beakadt egy út-burkoló kőbe, és a következő pillanatban kalimpáló lábakkal és karokkal előrebukott. Egy-két pillanatra bevillant a tudatába egy sötét ruhás alak, aki sietve mellé lépett, de aztán arccal előre az út menti rózsák és bokrok közé zuhant. Az eset mintha előjele lett volna annak, hogy összeomlik körülötte a világ. Reménytelen helyzete miatti végső kétségbeesésében nem akart mást, csak feküdni a tüskék között, amíg eljön a vég. Sajnálatos módon azonban az árny egy magas, jóképű, elegáns öltözetű úriemberben öltött testet, aki lelkesen próbálta talpra segíteni Rogert. Bármilyen elszánt volt is a férfi igyekezete, hasztalannak bizonyult, amikor Roger felismerte, hogy a 67

szamaritánus nem más, mint Lord Harcourt. Az élmény olyan volt, mintha a végső vereséggel szembesült volna. Világosan látta, hogy ha Colton Wyndham buta módon visszautasítaná eszelős szerencséjét, Riordan Kendrick azonnal előállna, hogy elfoglalja a helyét. Mindkét férfi túl jóképű ahhoz, hogy riválisuk lehessen egy szegény, nincstelen senki. Roger továbbgurult, és behúzódott a legközelebbi bokor alá, ahol határtalan kétségbeesésében kiadta gyomra tartalmát. A nap további részében leverten és vigasztalha-tatlanul hánykolódott keskeny ágyán, és képtelen volt másként gondolni magára, mint olyan emberre, ald minden reményét elvesztette a közeli és távoli jövőt illetően. Lady Adrianával először előző év végén találkozott, amikor a lány cselédjével, Mauddal Edmund Elston malmába ment, hogy posztót vásároljon ajándékba egy másik cseléd számára. Rogert azonnal lenyűgözte a lány fejedelmi szépsége, és lelkesen beszélgetést kezdeményezett, majd a hölgy további bradfordi látogatásai alkalmával minden lehetőséget megragadott, hogy ismét szóba elegyedjen vele. Még pénzt is gyűjtött egy kis szonettes könyvecskére, és egyik találkozásuk alkalmával gyorsan a lány kezébe nyomta. Abbeli igyekezetében, hogy legalább egy-két pillanatra magára vonja a figyelmét, élete korábbi nehézségeiről mesélt neki, minthogy hallotta, amikor a városlakók Adriana könyörületességet dicsérték. A lány valóban együtt érzőnek bizonyult, és bár Roger tudta, hogy buzgóságával minden illemszabályt megsért, mégis elkezdett ajándékokat hordani a Sutton-birtokra, és mindenhová elkísérte a lányt, mint valami kóbor kutya. Az előtte álló feladat ahhoz hasonlított, mintha egy hegyet kellett volna elhordania, de Adriana nem küldte el, amikor szemtelenül csatlakozott a barátok és hódolók seregéhez. A lány szabályokat állított fel, melyekhez alkalmazkodnia kellett, és ha megszegte volna őket, elküldték volna. Adriana kijelentette, hogy csupán barátok lehetnek. Szigorúan jelezte is ezt a tényt oly módon, hogy mindig megtartotta az illendő távolságot vele szemben, még azt sem engedte meg, hogy kezet csókoljon neki, hiába is vágyott volna Roger a gyönyörű ajkakat csókolni. Ha mégis ilyesmire vetemedett volna, azzal véget vet a barátságuknak, és Roger nem merte volna megkockáztatni, hogy emiatt elveszítse őt. Roger hamarosan rájött, hogy a feladat egészen egyszerű. Mindössze annyit kell tennie, hogy elnyeri a hölgy szívét, mivel ha azt megszerzi, akkor megkapja apja beleegyezését is... talán. Igazán merész gondolatmenet volt, mivel hamarosan látta, hogy számos kiváló lord, aki megpróbálta felhívni magára a lány figyelmét, lebukott saját maga emelte piedesztáljáról egy könnyű feddés vagy egyértelmű figyelmeztetés következtében. Azok a lovagok nem voltak elég bölcsek ahhoz, hogy hallgassanak. A városlakók Adrianáról zengett dicshimnuszaival éles ellentétben a visszautasítottak epés megjegyzéseket tettek a lány kő-szívűségéről. Roger nem tudta eldönteni, a lány valóban olyan hideg és könyörtelen-e, mint ahogyan azok az erőszakos alakok állították, vagy a szerződés miatt elutasító, mert várja a neki szánt férfi hazatérését. Egyre jobban vágyott rá, hogy feleségül vegye a lányt, de epekedő szíve előtt gátként tornyosult a lány hatalmas hozománya és a gróf óriási vagyona is. Kisgyerekként igen nehéz sora volt, miután apja elhagyta őt és az anyját, s míg ők ketten London piszkos utcáin próbáltak valami élelmet találni maguknak, apja szajhákkal hentergett. Amikor egy őrülten robogó hintó elütötte az anyját, Roger ott állt keservesen sírva, és egy teremtett lélek sem volt, aki gondját viselte volna. Edmund Elston mindössze annyit volt hajlandó tenni a gyermekéért, hogy elvitte az árvaházba, és ott meghagyta a nevelőknek, hogy szigorúan bánjanak vele. Ettől kezdve Rogernek sanyarú volt a sorsa, ostorral való fenyítése mindennapos volt. Végül az árvaházban érte el a nagykorúságot, 68

tanító lett belőle, és lassanként megértette, hogy egyes gyerekek valóban végtelenül bosszantóak tudnak lenni akkor is, ha ártatlanok az ellenük felhozott vádakban. Már felnőttként szerzett tudomást arról, hogy az apja feleségül vette egy gazdag molnár özvegyét. Nem sokkal az asszony halála után Edmund elhívta őt Bradford-on-Avonbe. Egyszer sem kért bocsánatot azért, hogy annyi szenvedést okozott neki, és hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy kész tervet szőtt fia számára: Rogernek feleségül kell vennie egy másik molnár csúnyácska lányát. Kapzsi apját egyetlen dolog érdekelte csupán, hogy Martha Grimbald tekintélyes vagyont örököl majd apja után, és ha férjhez megy, akkor mindez a férje kezébe fog kerülni. Rogernek eleinte tetszett az ötlet, de amikor megismerte a visszataszítóan csúnya Miss Grimbaldot, rájött, hogy ezt a frigyet egy óránál tovább sem tudná elviselni. Azt pedig végképp nem tudta elképzelni, hogy szerelmeskedjen egy ilyen sovány, madárképű aggszűzzel... még sötétben sem. Hogy lecsendesítse a Miss Grimbald miatti ellenkezésén felbőszült apját, kitalált egy történetet arról, hogyan udvarol a szépséges Lady Adriana Suttonnak. A gondolat, hogy arisztokrata kerül a családjukba, meglágyította kapzsi apját, Roger pedig időt kapott rá, hogy célba érjen Adrianánál. Semmiképpen nem segített a helyzetén, hogy a rendkívül jóképű és művelt Lord Colton Wyndham ezredes, Randwulf hetedik márkija végül hazatért. A hír hamarosan eljut majd Bradford-on-Avonbe. Akkor pedig nem áltathatja tovább az apját. Ha közben Lord Colton megtenné neld azt a szívességet, hogy keresztülesik a botján, és kitöri a nyakát, akkor talán sikerülne megúsznia, hogy házasságra kényszerítsék Martha Grimbalddal. Meglehetősen szomorúnak találta helyzetét, amiért apja akaratának engedelmeskedve feleségül kellene vennie egy rendkívül visszataszító nőt. Hatodik fejezet Ragyogó nap tűzött be a tágas, keleti szőnyegekkel borított hálószobába a Wakefieldbirtok első emeletén. Végigszaladt a hatalmas, faragott ágy támláján, majd megállapodott az alvó, fiatal nő arcán, akit a halom párna és takaró között hosszas forgolódás után alig néhány órája nyomott el az álom. Adriana egyik szemét óvatosan kinyitva, bosszúsan nézett a fény forrása felé, az apró nyílásra, amit a figyelmetlen cselédek előző este hagytak a nehéz, zöld bársonyfüggöny két szárnya között. Mivel hálószobája keleti falának szinte teljes egészét elfoglalták a széles, kétszárnyú ablakok, a cselédek akármilyen szorgosan igyekeztek elrendezni a bársonyfüggönyöket, a napsugarak majdnem mindig találtak maguknak egy apró rést, melyen keresztülfurakodhattak. Ilyen alkalmakkor Adriana pontosan értette, hogy nővérei miért hagyták meg neki - a legkisebb gyermeknek -a ház legnagyobb és legnagyszerűbb hálószobáját, melyet pompában csak szüleik lakosztálya múlt felül. Melora és Jaclyn szeretett sokáig aludni, míg Adriana általában már nem sokkal napkelte után felkelt, vagy még hamarabb, ha csatlakozott apjához a vadászaton. Ezen a reggelen azonban rendkívül kimerült volt, és szörnyű fejfájástól szenvedett, melyhez hasonlóban még sosem volt része. Már bánta, hogy olyan sok bort ivott előző este. Amellett, hogy fáradt volt, és sajgott a feje, kissé émelygett a gyomra is, valamint rendkívül fel volt háborodva. Ha Colton Wyndham elérhető közelségben lett volna, minden bizonnyal belebokszolt volna finom vonalú, arisztokrata orrába. 69

Bármilyen elszántan próbálta kiűzni gondolatai közül egész éjjel a szürke szemű, jóképű ördögöt, legnagyobb sajnálatára nem sikerült. A legnehezebb feladatnak az bizonyult, hogy emlékezetéből kitörölje azt a látványt, ahogy a férfi ott állt vele szemben a fürdőszobában teljesen meztelenül. Senki sem lehetett nála jobban meglepődve azon, hogy Colton visszatért a Randwulf-birtokra. Miután nem jött haza az apja temetésére, Adriana Samanthához hasonlóan arra a következtetésre jutott, hogy a férfi nem tart igényt az örökségére. Aztán egyszer csak feltűnt a semmiből, és a feje tetejére állított mindent Adriana körül. Miután egy örökkévalóságig várt arra, hogy a gazfickó újra előkerüljön, felkészültebbnek kellett volna lennie az eseményre, de Adriana érezte, hogy e tekintetben szánalmasan elbukott. Jövőjét tekintve, a bizonytalanság három végtelen hosszú hónapja állt előtte, melynek során neki engedelmesen kell várnia, hogy a férfi végre eldöntse, elfogadja apja akaratát, vagy ellene szegül. A kötelességtudat és a tisztelet volt a két fő kényszerítő erő, melyek Adrianát arra késztették, hogy beváltsa apja évekkel korábban tett ígéretét. Bármennyire szerette és becsülte az apját, mégsem tudta elfogadni, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozta őt. Adriana párnája alá temette zúgó fejét, mert pontosan tudta, hogy sorsa bizonytalan marad ez alatt a hosszú és kegyetlen időszak alatt. Apja az erkölcs és az elvek embere volt, és éppen ezért szándékában állt mindent megtenni, ami hatalmában állt, hogy betartassa a házassági szerződést, annak ellenére, hogy már ő maga is türelmét vesztette a Sedgwick Wyndham fiára való várakozásban. Mindamellett, ha Adriana úgy döntene, hogy nem akarja végigszenvedni a három hónapot, apja minden bizonnyal támogatná a döntését. Adriana azonban nem talált olyan megnyugtató érvet, amely felmentette volna a grófot a későbbi lelkiismeret-furdalás kínjai alól. Megint ugyanoda jutott, a gyötrő problémához, hogyan kerülje el Colton Wyndham udvarlását anélkül, hogy magára vonná apja haragját. Ha a márki illúziókba ringatja, azután eldobja, az könnyen Adriana vesztét okozhatja. Miért, jaj, miért kellett egyáltalán visszajönnie? Hát nem ismerték fel az apák a szerződéskötéskor azt a lehetőséget, hogy az ő szíve még ma is ugyanolyan érzékeny lehet Colton iránt, mint annak idején volt? Úgy érezte, képtelen lenne elviselni még egy olyan sebet, mint amit a férfi korábbi elutasítása okozott. Hogyan védhetné meg magát, amikor Colton úgy tudott nézni, mintha valami angyalt küldtek volna a földre, hogy elrabolja a nők szívét? Változtassa kővé a sajátját? Aligha sikerülhet! Bármennyire szeretett volna kibúvót találni nehéz helyzetéből, és kitörölni Coltont a gondolatai közül, mindkét feladat lehetetlennek bizonyult. Amikor néhány perccel később lefelé haladt a lépcsőn, gondolatait még mindig a márki foglalta le. Amikor elgyötört szívvel és zakatoló fejjel belépett az ebédlőbe, szüleit már az asztal mellett ülve találta. - Hol voltál, gyermekem? - kérdezte Lady Christina derűsen. - A szakács miatt kissé megkésett a reggeli. Amikor nem kapott választ, a grófné lányára nézett, és felnyögött a döbbenettől. Adriana általában már kora reggel is vidám és élénk volt, igazán kellemes jelenség. És szinte kivétel nélkül tökéletesen felöltözve érkezett a reggelihez. Most azonban itt állt előttük köntösben, hosszú, fekete haja kócosan omlott a vállára, és sötét karikák éktelenkedtek a szeme alatt. Olyan meglepő látványt nyújtott, hogy Christina elkerekedett szemmel meredt rá. Gyles Sutton is megrökönyödve nézte lányát, végül feltörtek belőle a szavak: - Szent isten, gyermekem! Rosszul érzed magad? Adriana megdöbbent szülei pillantásától kísérve fáradtan legyintett, majd azt susogta: 70

- Nem, apa, nem vagyok beteg. Adriana szokatlan levertsége és rendezetlen külseje láttán Gyles biztosra vette, hogy valami súlyos problémával állnak szemben. - Ha nem vagy beteg, lányom, akkor mi az ördög ütött beléd? Adriana válaszra nyitotta a száját, de amikor ismét csak erőteljes hörgést tudott kipréselni, meglepetten kapta szája elé a kezét. Megpróbálta lenyelni a gombócot, mely mintha megakadt volna a torkán, de minthogy nem járt sikerrel, kénytelen volt nemleges fejrázással felelni a kérdésre. Siralmas állapotban ereszkedett le a székére. - Nos, én viszont pontosan látom, hogy valami baj van! - erősködött Gyles. Bár két idősebb lányán szinte képtelen volt kiigazodni, legfiatalabb gyermekét túlságosan is jól ismerte. Aggodalom érződött a hangjában, ahogy gyengéden faggatta a lányt: - Mondd el, gyermekem, mi bánt? - Drágám... - szólt közbe Christina félénk mosollyal, magára vonva férje kíváncsi tekintetét. - Nagyon későn értél haza Londonból, és már nem akartalak terhelni vele... - Terhelni... mivel? - Gylesbe azonnal belehasított a balsejtelem, s várakozva előredőlt, karját az asztal szélére helyezve. A több mint harmincévi házasság és három lányuk megtanította néhány dologra a nőkről... különösen a feleségéről. Christina sosem volt olyan végtelenül kedves, mint amikor rossz hírt kellett közölnie. Amikor a gróf észrevette szemében a gyengéd csillogást, nyugtalansága fokozódott. - Mi az ördög folyik itt? - Nyugodj meg, drágám... kérlek - csitította Christina, és idegesen eligazította a szalvétát az ölében. -Talán megnyugszom, asszonyom, ha végre leszel olyan kedves, és elmondod, amit hallanom kell - morogta a gróf egyre türelmetlenebbül. - Tehát miről van szó? Nagyon kérlek, mondd el végre, mielőtt gutaütést kapok! Christina a főkomornyikra pillantott, aki éppen az asztalt járta körbe, hogy eléjük helyezze a tányérokat. Charles végtelenül lojális volt, de a grófnő nem szívesen vitatta meg a családi ügyeket cselédek előtt. - Asszonyom, várom a magyarázatot - emlékeztette Gyles a feleségét. Christina óvatosan elmosolyodott, látta, hogy nem várhat tovább a bejelentésével. - Colton Wyndham végre hazatért. Gyles arca sötétvörös színt öltött. - Mi az ördögöt beszélsz?! Olyan hangosan mondta ezt, hogy mind Adriana, mind a felesége összerezzent. Charles azonban láthatólag ügyet sem vetett ura dühkitörésére. Rendíthetetlen nyugalommal emelte fel a vizeskancsót a tálalóasztalról. Nem így Adriana. Ő a fülére szorította a kezét, mivel apja mennydörgésszerű hangja visszhangzott lüktető agyában. Egészen kicsire összehúzta magát, miközben próbálta visszafojtani a sírást. Lady Christinának remegtek az ujjai, ahogy átvette a vizespoharat Charlestól. Mereven ült a székén, úgy próbálta lágy hangon lecsendesíteni a férjét. - Ne kiabálj, drágám. A cselédek azt fogják hinni, haragszol ránk. - A! - Gyles a szeme sarkából a komornyikra pillantott, akiről meg lehetett volna mintázni a nyugalom szobrát. - Charles mostanra már megtanulhatta, hogy ha ritkán is, de néha elveszítem a türelmem. - Igen, uram - bólintott a komornyik, s mosoly suhant át az arcán. A ház minden lakója tisztában volt azzal, milyen témák hozták ki Gylest a béketűréséből. Többnyire azok a kérdések, melyek legfiatalabb lányával és annak kérőivel álltak kapcsolatban. Volt valami Adrianában, ami hódolók csapatait vonzotta a küszöbükre, s ez nagymértékben felfokozta apja védelmező ösztöneit. 71

A házvezetőnő lépett be az ebédlőbe. Henrietta Reeves már jóval azelőtt a Suttonok alkalmazásában állt, hogy első lányuk megszületett. Most a gróf felé közeledett. Megállt a férfi széke mellett, és ezüsttálcán egy összegyűrt levelet nyújtott felé, melyen hatalmas, formátlan, vörös viaszfolt éktelenkedett. - Mr. Elston járt itt kora reggel, uram - magyarázta halk hangon. - Azt kérte, adjam át ezt önnek, amint Lady Adriana lejön a reggelihez. Azt mondta, sürgős üzenetről van szó. - Köszönöm, Henrietta - felelte Gyles csupán egy árnyalattal visszafogottabb hangerővel. Amint a cseléd távozott, feltörte a pecsétet, és a gyűrött levelet széthajtva olvasni kezdett. Egy pillanattal később egyik szemöldöke élesen a magasba szökött, és homlokán a máskor alig észrevehető redők ráncokká mélyültek. Standish grófjának nem volt szüksége villámcsapás fényére ahhoz, hogy gyanússá váljon neki a játék, amit Ro-ger Elston űzött lánya együttérzésére építve. Már kezdettől fogva meg volt győződve róla, hogy a fiatalember a vagyonáért keresi a lánya társaságát. A fiú módszereit azonban szánalmasnak találta. Minthogy tulajdon apja alaposan kioktatta az úriemberhez méltó viselkedésről, Gyles mindig is azon a véleményen volt, hogy egy férfinak hallgatnia kell a nehézségeiről, bármilyen körülmények között él is, kivéve, ha azokról valamilyen oknál fogva feltétlenül említést kell tennie. Köztudomású volt, hogy Adriana megszállottan próbál segíteni Bradford-on-Avon rászoruló lakosain. így amikor Roger arról kezdett mesélni a lánynak, hogy mennyit kellett szenvedni gyermekkorában és az azt következő években, Gyles azonnal gyanakodni kezdett. Nem kellett atyai elfogultság ahhoz, hogy felismerje, lánya valószínűleg sokkal elnézőbbnek mutatkozott a fiatalemberrel, mint ahogy arisztokratákkal szemben bármikor is viselkedett. Ha nem lett volna a régi barátjával kötött szerződés, Gyles alaposan fontolóra vette volna a nemesifjak házassági ajánlatait, melyek közül a legígéretesebbnek Riordan Kendrické látszott. Riordan udvarlása jó indok lett volna ahhoz, hogy megtiltsa Roger látogatásait, melyek ráadásul legnagyobb bosszúságára többnyire előzetes bejelentés nélkül történtek. Talán csak túl hevesen működött benne az atyai védelmező ösztön, de Gyles nem tudott szabadulni gyanújától, hogy Roger leginkább azért akarja megszerezni Adrianát, hogy házasság révén szerezzen vagyont, ahogyan Edmund, az apja is tette, így jusson kapcsolatokhoz vagy felesége halálával - melyet Edmund Elston a pletykák szerint némileg elő is segített - magához a vagyonhoz. - Mi az, drágám? - kérdezte Christina, látva férje elboruló tekintetét. Gyles letette a levelet, és csinos feleségére tekintett. - Valószínűleg azért érkezett hozzánk ez az üzenet ma kora reggel, mert Roger tudomást szerzett Colton megérkezéséről. Mindenesetre tisztelettel kéri, hogy fontoljuk meg újra a lehető leggyorsabban lányunkkal kapcsolatos házassági ajánlatát... Adriana hirtelen felkapta a fejét, és úgy bámult az apjára, mintha az vesztette volna el a józan eszét, és nem Roger Elston. - Mit fogsz mondani neki? - Mit akarsz, mit mondjak, drágám? Az igazat? Hogy nagyon kicsi az esély arra, hogy elfogadsz egy ilyen ajánlatot? Adriana elvörösödött apja fürkésző tekintete alatt, és ráeszmélt, hogy teljes erővel ökölbe szorítja a kezét. -Azt hittem, amikor legutóbb Roger megkérte a kezemet, sikerült leállítani azzal, hogy tudomására hoztuk a Coltonnal való eljegyzésemet. Nem szeretnék fájdalmat okozni neki, apa, de bátorítani sem akarom, csak megtörni az elbizakodottságát. Azt hiszem, 72

kissé meggondolatlan lett, mióta Colton visszajött. A saját érdekében meg kell mondani neki, hogy valószínűleg visszautasítom a házassági ajánlatát. Gyles lánya sötét, ragyogó szemét nézte, melyben egyértelmű bánat tükröződött. - Mi vett rá arra, gyermekem, hogy végül úgy dönts, szükség van az őszinteségre? Adriana letörölte kibuggyanó könnyeit, haragudott önmagára, amiért kénytelen volt arra kérni apját, közölje végre a valós helyzetet a fiatalemberrel. - Attól tartok, Roger nem helyénvalóan viselkedett Coltonnal tegnap, a Randwulfbirtokon. - Nem helyénvalóan? - ismételte meg Gyles, s kérdőn húzta fel a szemöldökét, ahogy meglátta lánya könnyeit. - Hogyan? Adriana igyekezett nyugalmat erőltetni magára. - Függetlenül attól, hogy így visszatekintve mennyire eltúlzottnak tűnik az egész, már az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy Roger ellenszenvvel viseltetik Colton iránt. Ha nem lép közbe Leo és Aris, valószínűleg azonnal ütlegelni kezdte volna a márkit... vagy legalábbis megkísérelte volna. Amikor végül valóban nekirontott, Colton gyorsan ártalmatlanná tette. Lábsérülése ellenére Colton akkorát lódított rajta, hogy Roger a terem másik végéig repült, és a lovászoknak kellett hazavinniük. Őszintén szólva nem értem, Roger hogy vetemedhetett ilyesmire. Coltonnak majdnem olyan testalkata van, mint az apjának volt. De legalábbis majdnem egy fejjel magasabb Rogernél, és nem csupán testesebb, de jóval izmosabb is. Csak egy bolond vagy egy végtelenül vakmerő ember próbálkozhat ilyesmivel, és Roger háromszor lépett közbe, hogy Coltont távol tartsa tőlem. Az utolsó alkalommal repült át a termen. - Ilyen merészségre vetemedett? - suttogta elszörnyedve az anyja. Lánya helyeslő bólintására Christina a férje felé fordult. - Gyles, drágám, Adrianának igaza van. Valakinek meg kell mondania a fickónak, felesleges abban reménykednie, hogy komolyan fontolóra vesszük a házassági ajánlatát. Egyszerűen képtelenség... különösen ha tiszteletben tartjuk a megállapodást... de egyébként sem. Tudom, hogy Adriana nem szívesen rombolja le a fiatalember reményeit a múltbeli szenvedései miatt. Ám bármennyire együtt érzünk is vele, abból, amit Adriana elmondott, úgy tűnik, nagyon elbizakodottá vált, mert a lányunk kedvesen bánt vele, pedig pontosan tudja, hogy Adriana kénytelen elfogadni a márki udvarlását. Mit fog gondolni Colton a molnártanonc támadása után? - Természetesen igazad van, drágám - helyeselt Gyles. - Meg kell mondani a fickónak. Megpróbálom aprólékosan elmagyarázni neki, hogy a lányunknak mindenképpen egy arisztokrata fiatalemberhez kell feleségül... Adriana hevesen rázta a fejét. -Ne, apa, könyörgök, ne beszélj túl nyersen Rogerrel. Félek, hogy zokon venné. - Azt hiszem, Roger túl nagy ügyet csinál a sanyarú gyermekkorából - felelte Gyles, s nagyon igyekezett, hogy visszafogja haragját. Ha Roger kicsit kevésbé elszántan küzdött volna azért, hogy a lányából együttérzést csiholjon ki, Gyles talán jobban kedvelte volna. - Mindenesetre meg kell mondani Rogernek, hogy neked vannak bizonyos kötelezettségeid, s emiatt valószínűleg nem fogadhatod többé. Adriana ökölbe szorította a kezét. Saját maga teremtette ezt a helyzetet; sosem lett volna szabad megengednie Rogernek, hogy az otthonában meglátogassa. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalember félreértelmezte a felé irányuló részvétet. - Talán nekem kellene megmondanom Rogernek. Végül is elsősorban az én hibám, hogy idejött a Wakefield-birtokra. 73

- Te csupán kedves voltál hozzá, drágám - nyugtatta meg az anyja. - Nem vetted észre, hogy ő közben a fejébe vette, hogy téged akar. - Huhh! Az a makacs kölyök, Colton Wyndham, szeretném alaposan ellátni a baját! morogta mérgesen Gyles. - Ha nem lett volna olyan önfejű, nekem sem kellene ezekkel a törtető, fiatal pojácákkal foglalkoznom, akik azt hiszik, hatalmas szívességet tesznek, ha megkérik a lányom kezét... mintha Adriana valami öregedő vénlány lenne! A fiatal Wyndham alaposan meg lenne lepődve, ha tudná, hány nemesifjat kellett elküldeném azért, hogy eleget tegyek az apjával kötött megállapodásomnak. Ha Sedgwick nem lett volna olyan rendíthetetlenül meggyőződve róla, hogy nagyon jó hatással leszel a fiára, és ő is rád, Adriana, már régen rábeszéltem volna, hogy felejtse el a közös terveinket. Az utóbbi időben már azt gondoltam, túl vagyunk az egész ügyön, mert az a kölyök sosem fog hazajönni. De most minden újra kezdődik. - Már nem makacs kölyök, drágám - javította ki Christina gyengéden a férjét. - Felnőtt férfi, elmúlt harmincéves. Gyles hátradőlt a székében, tátva maradt a szája a megdöbbenéstől. - Harmincat mondtál? - Hogy pontosak legyünk, apa, harminckettő - szólt közbe Adriana. - Én az ő korában már nős voltam, és kis híján megszületett az első lányom - jelentette ki Gyles. - Mostanra Wyndhamnek már családot kellett volna alapítania. - Láthatóan beszéltek neki a szerződésről valamikor tegnap délután, mert este már tudott róla. Csak az udvarlási időszakot említette, az azt követő eljegyzésről egy szót sem ejtett. Mindenesetre megkért, hogy adjam át nektek az üdvözletét, és egyben tájékoztassalak róla, küld majd egy futárt, hogy a látogatásához időpontot tudjátok egyeztetni - mondta Adriana. Christina észrevette, hogy lánya sápadt arca halványan elpirul, ami biztos jele volt annak, hogy valami bántja. Kíváncsian kérdezte: - Colton nagyon megváltozott, drágám? Adriana kétségbeesetten igyekezett nem gondolni arra, hogy milyen vonzó férfi lett a jövendőbelije a távol töltött évek alatt. - El sem tudod képzelni, mennyire, mama. Christina keze olyan erősen kezdett remegni, hogy nyugtalanságának leplezésére kénytelen volt elrejteni az ölében. - Látható sérülést kapott a háborúban? - Látható sérülést? - kérdezett vissza Adriana elgondolkodva. Ahogy kinézett az ablakon a birtok mögött fekvő hegyekre, nem látott mást, csak annak a férfinak a képmását, akinek odaígérték. Gondolataiba mélyedve enyhén megvonta a vállát. - Waterloonál súlyosan megsebesült, ezért nem tudott hamarabb hazajönni. - Ó, drágám, remélem, a sérülése nem túl rémisztő jegyezte meg félve a grófnő, azonnal a legrosszabbra gondolva. -Azért rá tudsz nézni, édesem? - Őszintén szólva, nem volt könnyű higgadtnak maradnom. - Még most is nehezére esett megőriznie lelki nyugalmát, ha eszébe jutott, ahogyan a botlása után a férfi szorosan átkarolva tartotta. Adrianának igazán ritkán lúdbőrzött a háta vagy remegett a térde; és fogalma sem volt arról, hogy ilyen érzéseket válthat ki, ha egy férfitest szorosan hozzásimul... vagy egy ilyen pillanatnak a puszta emléke... vagy a fürdőszobai jelenet, ami visszagondolva még borzongatóbbnak tűnt. Újra kellett alkotnia a véleményét az izgalom mibenlétéről, ha egy férfi ölelése és meztelen testének látványa ilyen leküzdhetetlen és felkavaró érzéseket váltott ki belőle. Miután meghallotta Colton heves visszautasítását, következetesen távol tartotta magától udvarlóit, hogy ily módon védve 74

magát, elkerülje az újabb sebeket, de legutóbbi találkozása Coltonnal olyan érzéseket ébresztett fel benne, melyekhez hasonlót még sosem tapasztalt azelőtt. Christinát még a hideg is kirázta, ahogy maga elé képzelte a férfit irtózatos sebesülésével. Szalvétáját a szájára szorította, úgy próbált uralkodni rémületén. - Annyira borzasztó? - Hm - mormolta Adriana, s lassan bólintott, és igyekezett nem visszagondolni arra a pillanatra a folyosón, amikor Colton felülről lepillantott rá, s közben izmos testéhez szorította. Szemének buja csillogása váltott ki ilyen heves reakciót a testéből. A fürdőszobában erősen zavarba jött attól, hogy Coltonnak milyen nyilvánvaló örömöt szerzett az ő meztelen testének látványa, de ez a férfit egy cseppet sem zavarta, sőt az sem, hogy ő csak tátott szájjal bámulta ruhátlan férfitestét. Adriana nagyon megalázónak érezte a gondolatot, hogy ugyanaz a férfi ébresztette fel női vágyait, aki évekkel korábban visszautasította. - Ó, drágám - suttogta az anyja zaklatottan. Egy eltorzult arc nem lett volna túl tisztességes indok a házassági szerződés felbontására, főként ha a sebesülést az illető a hazáért való szolgálata közben szerezte. Mégis, ha elképzelte gyönyörű, fiatal lányát egy szörnyeteg karjában, azonnal émelyegni kezdett a gyomra. Ettől a perctől nyugtalansága gyötrő szorongássá fokozódott. * * * Adriana kitépte magát az álom karjaiból, és kelletlenül felemelte fejét a párnáról, hogy rosszat sejtve az ajtó felé pillantson, ahonnan nem szűnő kopogás hallatszott. Az apja nem sokkal reggeli után elment otthonról, Adriana pedig visszavonult a hálószobájába, hogy még egy keveset aludjon, abban a reményben, hátha azután jobban érzi majd magát. Édesanyja túl udvarias volt ahhoz, hogy három-négy halk koppantásnál többel zaklassa, ezért úgy tűnt, az erőszakos háborgató nem lehet más, csak a nővére, Melora. - Gyere be, ha mersz! - kiáltott ki bosszúsan. - De jobban teszed, ha elmész. Most tényleg nem akarok látni senkit. Ahogy a nővérétől várható volt, az ajtó szélesre tárult. Adriana már azon volt, hogy leteremti a lányt, amiért zaklatni meri, de legnagyobb meglepetésére nem Melora lépett be, hanem Samantha kabátban és kalapban. - Micsoda? Te lustaság, még ágyban fekszel ilyen késői órán? - kérdezte Samantha csodálkozva. Együtt nőtt fel ezzel a különc nőszeméllyel, és mindig ámulattal figyelte, hogy Adriana milyen élénk és vidám volt már hajnalok hajnalán. - Szégyelld magad! Itt heversz a selyem ágyneműdben, amikor mások nyomorognak. Gyerünk, kelj fel, és öltözz! Van egy kis elintéznivalónk Bradfordban. Adriana felnyögött, és a párnája alá temette a fejét. - Egyáltalán nem érzem jól magam ma reggel - morogta a puha párna alól. - Bármire is készülsz, kénytelen leszel nélkülem véghezvinni. Annyira hasogat a fejem, hogy még az ágyat sem tudom elhagyni, nemhogy a házat. - Pedig mindenképpen velem jössz - jelentette ki Samantha, s lerántotta barátnőjéről a takarót. - A konyhalánynak, akit tegnap este hazavittek a Randwulf-birtokról, három kisgyermeke van, akik a lovász szerint nagyon rossz állapotban vannak. Azt mondta, mind a három borzasztó sovány, és rongyokba vannak öltöztetve. Bármennyire szeretnél délig az ágyban lazsálni, lustaság, el kell mennünk, hogy megnézzük, mit tehetünk azokért a gyerekekért. 75

- Ki fog nekem segíteni, ha megbetegszem? - nyöszörgött Adriana. - Nem kellett volna annyi bort innod tegnap este -ugratta Samantha. - Tudom, hogy másnap mindig rosszul vagy tőle. De egy kis friss levegő sokkal jobbat fog tenni, mint ha egész nap az ágyban fekszel. Most már tessék felkelni! Nem hagyom, hogy a hálószobádban bujkálj, mint valami gyáva kukac, csak azért, mert a bátyám hazajött. Adriana méltatlankodva felnyögött, és a hátára fordult. A mennyezetre meredt, megpróbálta elképzelni, micsoda szenvedést jelentene számára kimászni az ágyból. - Mivel érdemeltem ki, hogy ilyen kőszívű barátnőm legyen? - Nos, ha elkezdeném sorolni, akkor estig itt lennénk, de erre most nincs időnk - felelte szigorúan Samantha, és a ruhásszekrényhez sietett. - Mosakodj meg, de lehetőleg minél gyorsabban. Nem akarok egész délelőtt itt állni és hallgatni a siránkozásodat. Velem jössz, és kész, semmi értelme ellenkezned. - Néha kimondottan utállak - nyögte Adriana kétségbeesetten. - Tudom, többnyire viszont megcsókolnád a lábam nyomát is. - Huhhh! Alig egy órával később a kocsis megállította a két lovat közvetlenül a piszkos kunyhó előtt álló másik jármű mögött. Samantha kíváncsian nyújtogatta a nyakát, hogy megnézze a hintó mellett ácsorgó, jól öltözött férfit. Elképedve ismerte fel a család kocsisát, Bentleyt. - Mi a csudát keres itt Colton? Adriana felhorkantott, és megfeledkezve fejfájásáról, kiegyenesedett az ülésen. A fürdőszobai találkozásuk óta a márki volt az utolsó személy, akit látni kívánt. - Menj be és kérdezd meg, azalatt én itt kint várok rád - javasolta sietve barátnőjének. Ha Colton gondoskodik a gyerekekről, akkor rám már igazán nincs szükség. - Badarság, nem szabadulsz meg ilyen könnyen - jelentette ki Samantha. - Velem jössz akkor is, ha húznom kell magam után. - Nem érzem jól magam - panaszkodott Adriana, s remegő kezét a halántékára szorította. Már a puszta gondolatra, hogy szembe kell néznie a márkival, hevesen háborogni kezdett a gyomra; hát még ha rámosolyog azzal a magabiztos, csábos mosolyával, amitől Adrianának még a maradék büszkesége is tovaszáll. - Még sokkal rosszabbul leszel, ha kiküldöm Coltont, hogy a karjában vigyen be fenyegetőzött Samantha. Adriana kétségbeesetten sóhajtott fel szorult helyzetében. - Nagyon kegyetlen vagy! - Miért? Azért, mert nem hagyom, hogy belesüllyedj az önsajnálatba? Meg voltam győződve róla, hogy erős lány vagy legalábbis a bátyám visszatértéig, de úgy látszik, tévedtem. Most már láthatóan semmi méltóság nincs benned. Semmi büszkeség. Adriana a magasba emelte finom vonalú állát, mert zokon vette barátnője szavait. - A rosszullétemnek semmi köze nincs a bátyádhoz. - Jó, akkor nem lesz ellenedre, ha bemegyünk, és megnézzük, mit csinál. Adriana sértődötten húzta el a száját, ahogy Samantha kiszállt a kocsiból. - Ha Percyvel is úgy bánsz, ahogy velem, akkor kész csoda, hogy még nem tűnt el valahol a skót határon túl. - Nem tud! Ha még nem vetted volna észre, láncok és súlyok vannak a bokájára kötve vágott vissza Samantha, s elindult a durva kaviccsal felszórt úton. Adriana zsörtölődve mászott le a kocsis segítségével a hintóról, majd követte barátnőjét az apró, nyirkos, gyéren bútorozott kunyhóba. 76

Ahogy a két nő belépett a viskó nyitott ajtaján, Colton komoly arccal elfordult a szalmazsáktól, melyen egy alaposan bebugyolált alak feküdt. Halványan rámosolygott a húgára, majd pillantása továbbsiklott a mögötte álló karcsú lányra. Bár Adriana érezte, hogy tekintete végigsiklik rajta tetőtől talpig, vizsgálódása inkább csak felszínes volt, semmi egyéb szándékra nem utalt, mivel arckifejezése meglehetősen komor maradt. Mögötte a tűzhely sötét és hideg volt. A helyiség túlsó végében három kisgyerek állt, kettő és öt év közöttiek. Összebújtak a legtávolabbi sarokban, és onnan meredtek tágra nyílt szemmel, reszketve az otthonukba betörő idegenekre. Látva nyomorúságos állapotukat, Adriana azonnal megfeledkezett saját gondjairól. - Örülök, hogy itt vagytok - szólt Colton csendesen. Samantha kérdőn emelte tekintetét a hitvány takaróba csavart formátlan alakról a bátyjára. A férfi bólintott, megerősítve gyanújukat, hogy a gyermekek anyja már nem él. - Nyilvánvalóan nem sokkal azután meghalt, hogy hazahozták - magyarázta fojtott hangon. - Már merev volt és hideg, amikor megérkeztem. El sem tudom képzelni, hogyan tudott meginni annyi konyakot, de láthatólag halálos mennyiséget fogyasztott belőle. Megint Adrianára nézett. A szomorú körülmények ellenére újra ösztönösen végigfuttatta tekintetét a lány kalapjától egészen apró cipőjéig. - Nem tudtam odamenni a gyerekekhez - folytatta csendesen. - Nagyon félnek tőlem. Adriana odasietett az árvákhoz, és bár azok sírtak félelmükben, ő mégis levette a köpenyét, és a legkisebb gyerek, a kócos szőke hajú és maszatos arcú apró kislány köré csavarta. Karjába emelte a gyereket, majd kinyújtotta kezét a középső árva felé. - Gyertek, gyerekek - biztatta őket meleg hangon -, elviszünk benneteket egy szép, meleg házba, ahol nagyon kedves emberek élnek, akik imádják a gyerekeket. A legidősebb fiú megrázta a fejét. - Nem lehet. Itt kell vigyáznom a húgomra és az öcsémre. Azt mondta a mama. - Tudsz rájuk vigyázni Abernathyéknál is - győzködte Adriana -, és ott melegben lesztek, és kaptok ételt meg ruhát. Ismered Abernathyékat? A fiú megint megrázta a fejét. - A mama nem akarta, hogy kimenjünk a házból, ha ő nem volt itthon. Aszonta, az idegenek el fognak vinni minket a dologházba. - Nos, hadd meséljek nektek Abernathyékról, és akkor már nem is lesznek többé idegenek. Vidéken élnek, nem túl messze innen. Nem lehetett saját gyerekük, de mivel nagy családot szerettek volna, árvákat fogadtak örökbe, és már több éve a sajátjukként nevelik őket. Sok kis állatot is befogadtak. Szereted az állatokat? - A legidősebb fiú óvatosan megvonta a vállát, mire Adriana elkezdte sorolni neki, milyen állatok vannak a kedves idős pár otthonában, s közben játékosan ingatta a fejét jobbra-balra. -Vannak cicáik és kutyáik és tyúkjaik és kacsáik és bárányuk és kecskéjük és lovaik és teheneik. Megállt egy pillanatra, hogy nagy levegőt vegyen, aztán megkérdezte: - Fejtél már életedben tehenet? A legidősebb gyerek megrázta piszkos fejecskéjét. - Nem. Nem is nagyon láttunk tehenet, csak ha valaki elvezette a házunk előtt. Azóta lakunk itt, hogy a papát megölték a háborúban. A mama sosem engedte, hogy kimenjünk. - Szegény kicsikéim, sosem mentetek ki játszani, nem láttátok a fákat, a napot? - Csak az ablakon át. Adriana végtelenül megdöbbent azon, hogy egy anya így bánhat a gyerekeivel. 77

- Csodálatos érzés a levegőn lenni, amikor süt a nap, és repkednek a pillangók, láthattok állatokat, és beszívhatjátok a friss levegőt. Bár van néhány gonosz ember, akiktől a gyerekeknek óvakodniuk kell, de Abernathyék nagyon kedves, melegszívű emberek, akikben meg lehet bízni. Szívesen elmagyaráznak mindent a gyerekeknek az állatokról, megtanítják a kicsiket olvasni, írni és számolni. Te tudsz írni és olvasni? Megint egy fejrázást kapott válaszként. - Nos, Mr. Abernathy történetesen nagyon jó tanár, és ugyanannyira rajong a gyermekekért, mint a felesége. Azonkívül nagyon ügyesen farag állatokat fából. Szeretnél egy saját faállatkát? Adriana elmosolyodott, amikor látta, hogy a fiú bólint egyet. - Akkor én meg is ígérhetem nektek, hogy még mielőtt leszáll az este, mindhárman kaptok egyet. De hogy odaérjünk Abernathyékhoz, utaznunk kell egy keveset azokban a szép, fényes hintókban, amik kint várakoznak. Van hozzá kedvetek? A három árva nyugtalanul nézett egymásra. - Nem tudom - morogta a legidősebb fiú. - Még sosem ültem ilyenen. Adriana elnevette magát, és ringatni kezdte a csöpp kislányt a karjában. - Akkor ez lesz az első utazásotok hercegi hintóban. A barátaimmal elviszünk benneteket Abernathyékhoz, és megismerhetitek az összes kis árvát, akit a szárnyaik alá fogadtak. Kikérdezhetitek őket, csak hogy lássátok, milyen boldogok. Nem hiszem, hogy tudnék kellemesebb helyet kisgyerekek számára. - A mama meghalt, ugye? - szólalt meg a fiú. Adriana lassan bólintott. - Igen, nagyon sajnálom. Ezért jöttünk... hogy segítsünk rajtatok. De először is, meg kell tudnom a neveteket. - Egy pillanatig gondolkodott, majd kérdőn a legidősebbre nézett. Valami azt súgja nekem, hogy Thomas a neved... - Joshua... Joshua Jennings - jelentette ki a fiú, majd ujjával a mellette álló kölyökre mutatott. - Ez itt az öcsém, Jeremiah. A húgom pedig Sarah. - Nos, úgy látom, mindhárman bibliai személyről kaptátok a neveteket. Ez igazán dicséretes. Az anyukátok adott nektek nevet? - Nem, a papa. A mama nem szeretett olvasni, de amíg a papa élt, felolvasott nekünk a Könyvből. Aztán olvasni is kezdett tanítani, de közben el kellett mennie a háborúba, és megölték. - Hallottátok már Joshua és Jerikó ostromának történetét? Amikor hat napig meneteltek a város körül, és a hetedik napon még hétszer járták körül, azután megfújták a harsonát... és mindenki megdöbbenésére a falak leomlottak. - Nem emlékszek. Nem hallottam mesét azóta, hogy a papa elment a háborúba mormogta a kölyök, négy ujját a magasba tartotta. - Asszem, ennyi voltam, amikor elment. Utána a mama nem akart nekünk mesét mondani. Elcserélte a Könyvet egy üveg ginre. Amikor dolgozni ment, akkor is azzal jött haza. Néhány napig ágyban maradt, iszogatta a gint, aztán megint elment dolgozni, hogy vehessen újabb üveggel. - Nos, véletlenül tudom, hogy Mr. Abernathy nagyon szeret felolvasni a Bibliából, és boldogan mesél nektek is belőle. Van benne néhány nagyon érdekes történet olyan férfiakról és nőkről, akiket ugyanúgy hívnak, mint benneteket. - A márki felé intett, és így szólt. - Ez a kedves úriember itt Lord Randwulf. Ő majd elintézi az összes szükséges formaságot ahhoz, hogy Abernathyéknál maradhassatok, míg elég nagyok lesztek ahhoz, hogy becsületes szakmát tanuljatok. Nos, ha hagyjátok, hogy az úr és Lady Burke felsegítsenek benneteket az egyik fényes, fekete kocsiba odakint, én is azonnal követlek a húgotokkal. 78

Colton lenyűgözve figyelte, hogy a fiatal szépség milyen ügyesen bánik a gyerekekkel, akik amikor ő belépett a házba, rémült sikollyal szaladtak az egyik sarokba, hogy ott rettegve bújjanak össze. Bármennyire igyekezett meggyőzni őket, hogy nem akar nekik rosszat, a kis árvák azonnal sikítani kezdtek, ha közeledni próbált, mintha attól félnének, hogy jól megverik vagy valami gonosz helyre viszik őket, ahogy anyjuk megjósolta. De amikor Adriana megérkezett, a helyzet gyökeresen megváltozott. Láthatólag veleszületett érzéke volt ahhoz, hogyan kell gyerekekkel beszélni, mert könnyedén megnyugtatta őket, és elnyerte a bizalmukat. Colton biztos volt benne, hogy a lányból egy napon nagyszerű anya lesz... talán az ő gyermekéé. Amikor kiértek a házból, Colton beemelte a gyerekeket húga kocsijába, besegítette Samanthát is, majd Adrianához fordult. - Hálás vagyok neked - szólalt meg halkan. - Láthatóan nem nagyon értek a gyerekekhez, legalábbis nem ezekhez a szegény, rémült árvákhoz. Teljesen elveszett voltam, míg meg nem érkeztetek. Köszönöm a segítséget. Adriana akaratlanul is elmosolyodott. A férfi hangja meleg volt, gyengéd és megnyugtató, mint egy simogatás. - Szegény angyalkák, nyilvánvalóan jó ideje nem volt részük gyengédségben és gondoskodásban, de Abernathyék majd helyrehozzák a dolgot. Igazán csodálatos emberek. Biztos vagyok benne, hogy ezek a gyerekek is hamar megszeretik őket, akárcsak a többiek, akik voltak olyan sze-rencsések, hogy hozzájuk kerültek. Abernathyék megkapták a nagy családot, amire vágytak, de persze keményen kell dolgozniuk, hogy etetni és ruházni tudják a sok árvát, akit befogadtak. Ha úgy gondolod, uram, talán juttathatnál nekik valamit. Mindenért nagyon hálásak. Ha nem teszed, biztos vagyok benne, hogy az apám szívesen ad majd még többet... - Emiatt ne aggódj, Adriana. Pontosan azért jöttem ide ma reggel, hogy segítsek a gyerekeken, miután a lovász elmondta Harrisonnak, hogy nélkülöznek, de amikor beléptem, és észrevettem, hogy az anyjuk halott, fogalmam sem volt róla, hogyan szerezhetnék nekik megfelelő otthont. Ahogy hallom, ezek az Abernathyék kedves, jó szándékú emberek. Köszönöm, hogy megmentettél... és megnyugtattad a gyerekeket. Ha te nem lennél, valószínűleg még mindig azon fáradoznék, hogy elnyerjem a bizalmukat. - Néhány év múlva biztosan tudni akarják majd, hol nyugszik az anyjuk - felelte Adriana. Örült, hogy a márki hajlandó volt pénzzel támogatni Abernathyékat, amiért befogadják a gyerekeket. - Gondoskodom róla, hogy felkerüljön a neve a fejfára, és imádkozzanak a lelki üdvéért. Elintézem a formaságokat még ma, és tájékoztatom a temetés időpontjáról Abernathyékat, hogy elvihessék a gyerekeket. A gyerekek biztosan nagyon örülnének, ha te is eljönnél, mivel láthatólag a bizalmukba fogadtak. Volna kedved részt venni velem holnap az asszony temetésén? - Természetesen, uram. - Adriana a márkira mosolygott, és észrevette, hogy sokkal jobban érzi magát, mint reggel. Miután látta, hogy a férfi együttérzést mutat vadidegenek iránt, szívében újra fellángolt a remény. A nap hirtelen sokkal ragyogóbbnak tűnt, és a levegő sokkal frissebbnek. - Csak tudasd velem az időpontot, és állok rendelkezésedre. - Átküldök valakit az üzenettel Wakefieldbe, amint megtudom, mikor lesz. Semmi szükség rá, hogy külön menjünk. Elmegyek érted kocsival félórával a ceremónia előtt. Ez így megfelelő a számodra? - Samantha is jön? - kérdezte Adriana, reménykedve, hogy valaki más is elkíséri őket. 79

- Majd később megkérdezem tőle. Most pedig legjobb lesz, ha elvisszük a gyerekeket Abernathyékhoz, hogy megetessék, megfürdessék és felöltöztessék őket. - Köszönöm, hogy gondoskodsz a gyerekekről, uram -felelte Adriana őszinte hálával. Nem sok örömben volt részük azóta, hogy az apjuk elment, de a jövőben sokkal jobb soruk lesz. - Én vagyok hálás neked, Adriana. Amikor sok-sok éve Samanthával hazahordtatok a kóbor állatokat, fel sem merült bennem, hogy egyszer még mekkora segítséget fog jelenteni a végtelen jóságod. Soha többé nem fogok nevetni rajtad... vagy Samanthán, ha szamaritánust játszotok. Huncut mosoly jelent meg Adriana szája sarkában. - Emlékeztetni foglak a szavaidra alkalomadtán. Fiatalkorodban nagy előszeretettel ugrattál minket... Colton szája is sejtelmes mosolyra húzódott, miközben pillantása egybefonódott a lányéval. - Már nincs szükség arra, hogy a jó tulajdonságaid miatt piszkáljalak, mivel sokkal zavarba ejtőbb emlékeket őrizgetek rólad. - Pillantása a lány mellére siklott. - Sosem fogom elfelejteni azokat az intim pillanatokat. Adriana érezte, hogy forróság önti el arcát, ezért gyorsan a hintó nyitott ajtaja felé fordult, és érezte, ahogy a férfi keze a könyöke alá csúszik, hogy felsegítse a lépcsőn. Bár már a nyelvén volt valami epés visszavágás, de a férfi ujjainak gyengéd szorítását érezve megfeledkezett róla. - Nocsak! Hallom, hogy Colton Wyndham végül is hazatért, és átveszi az örökségét jelentette ki Melora, s lehuppant a húga mellé, miközben várták, hogy anyjuk kitöltse a teát. A kis szőke lány fészkelődött, mintha a dívány legkényelmesebb pontját keresné, mire Adriana bosszúsan forgatta a szemét. Annyi szék, fotel és dívány állt mindenfelé a szobában, igazán semmi szükség nem volt arra, hogy Melora őalóla tolja ki a párnát, hogy több helyet csináljon magának. - Sikerült kényelmesen elhelyezkedni? - kérdezte Adriana gúnyosan. - Igen, köszönöm - felelte Melora pimaszul. - Valamit meg akarsz beszélni velem? - élcelődött Adriana. - Igen, tulajdonképpen igen. Már évek óta kíváncsi vagyok valamire, és te talán felelni tudsz a kérdésemre, mivel Lord Sedgwick annyira szeretett téged. - Igen? - Mindig szerettem volna tudni, hogy a márki nem bánta-e meg a házassági szerződést, ami viszályt szított közte és a fia között. Ha előre látta volna, hogy Colton inkább elmegy otthonról, mint hogy veled élje le az életét, talán inkább Jaclynt vagy engem választott volna a fia számára, s nem ragaszkodott volna annyira hozzád. Soha senki nem magyarázta el nekem, miért téged szemelt ki. Persze, ennek most már semmi jelentősége. Nem lehet visszaforgatni az idő kerekét. Csupán a jövőn lehet változtatni. Szóval mondd, mit gondolsz a jegyesedről most, hogy újra láttad? Adriana haragra gerjedt Melora kérdése hallatán. - Colton nem a jegyesem, és talán soha nem is lesz, úgyhogy ne nevezd így. Te is ugyanolyan jól ismered a szerződést, mint én. Három hónapig udvarolnia kell, ezalatt eldöntheti, elkötelezi-e magát, úgyhogy addig, ha megkérhetlek, ne nevezd így. Igazán hálás lennék a kedvességedért és megértésedért. - Nem akarta megemlíteni, hogy találkozott aznap reggel Coltonnal, ezért hanyagul megvonta a vállát. - Ki tudna véleményt formálni egy férfiról néhány órai ismeretség után? Colton egész kedves, de szinte teljesen idegenek vagyunk egymás számára. 80

- Jóképű? - Nagyon hasonlít az apjára. - Ó, akkor nagyon vonzónak kell lennie. Szerinted nem az? - Lord Sedgwicket mindig megnyerő külsejű férfinak tartottam, ezért Coltonról is el kell ismernem, hogy kellemes látvány. - Gondolod, hogy hajlandó lesz udvarolni ilyen hosszú távollét után? Miután olyan hevesen visszautasította az eljegyzést sok évvel ezelőtt, valószínűleg most sem akar majd foglalkozni a dologgal. Mivel Adriana tisztában volt vele, hogy a nővére mindenbe beleüti az orrát, és addig nem nyugszik, amíg minden bizalmas információt meg nem szerez, inkább felállt a díványról, és átsétált a szoba másik végébe az anyjához, hogy elvegye a teáját. - Köszönöm, mama - mondta, és hálát érzett, amiért az asszony ilyen megnyugtató hatással van rá. Melora is csatlakozott hozzájuk, s folytatta az előadását Adrianának. - Tudod, Adriana, bővebb ruhákat kellene hordanod, hogy ellensúlyozd a magasságodat és vékonyságodat. És véleményem szerint egy kis pír sem ártana az arcodra. Olyan sápadt vagy. Bár biztos vagyok benne, hogy ennek van némi köze a traumához, amit Colton visszatérése okozott, de azért igazán nem kellene hagynod, hogy az érzéseid kiüljenek az arcodra. Az angolok mindig gondosan elrejtik az érzelmeiket, de te persze sosem tanultad meg az önuralom művészetét. Ha a szemedbe nézek, szinte olvasni tudok a gondolataidban. Adriana szeretettel rámosolygott az anyjára, és próbált ügyet sem vetni a nővérére, aki néha elviselhetetlenül bosszantó tudott lenni. - A tea nagyon finom, mint mindig, mama. - Köszönöm, drágám - felelte Christina, és szeretettel szorította meg legfiatalabb lánya kezét. - Nagyszerűen értesz hozzá, hogy szavaid révén különlegesnek érezzem magam, pedig oly egyszerű mindaz, amit értetek teszek. Melora közéjük préselte magát, és megcsókolta a grófnő arcát. - Mert különleges is vagy! - Tartogass egy kicsit nekem is a kedveskedésből - lépett be Gyles nevetve a szalonba. Melora hangos kacagással szinte átrepült a termen, hogy kisajátítsa apját. A férfi lehajolt hozzá, ő pedig lábujjhegyre állt, és csókot lehelt az arcára. - Papa, tudod jól, hogy csak a tiéd a szívem. - Ó, hagyd a hízelgő szavakat - nevetett a gróf, és megszorította lánya vállát. - Pontosan tudom, hogy a szívedet elrabolta az a fiatal fickó, akihez feleségül akarsz menni. Biztos vagyok benne, hogy ha elmész, magaddal viszel egy darabot belőlem is. Melora diadalmas pillantást vetett Adrianára. Mindig fontos volt számára, hogy nővéreihez viszonyítva mennyi figyelmet kapott a szüleitől, rokonoktól, barátoktól, főként mivel apja közös érdeklődési területeik miatt - vadászat, lovaglás, íjászat - több időt töltött Adrianával, mint másik két lányával. Csalódottan kellett azonban tudomásul vennie, hogy Adrianát egy cseppet sem érdeldi, mi zajlik a háta mögött. Ehelyett inkább elgondolkodva nézett ki az ablakon a keskeny útra, mely a Wyndham család birtokához vezetett. Melora nem hagyhatta, hogy alulmaradjon húgával szemben, ezért gyorsan szúrt belé egyet. - Gondolom, a húgocskám esküvője sem késik már soká most, hogy Colton visszajött, hacsak nem csinál Adriana megint valami butaságot, mint például engedi, hogy Ro-ger, az a semmirekellő bejelentés nélkül állítson be, amikor kedve tartja. Nem hinném, hogy 81

Coltonnak lesz türelme a fickóhoz a számtalan csata után, amiben katonai pályafutása során részt kellett vennie. A beszámolók szerint nagyszerű harcos volt. Nem csoda, hogy súlyosan megsérült. Hirtelen edénycsörömpölés hallatszott a teázóasztalka felől, mire Gyles őszinte aggodalommal fordult a szoba túlsó végében álló felesége felé. - Minden rendben, drágám? Christina merev arccal bólintott, nem mert megjegyzést tenni, nehogy elárulja aggodalmait. A reggeli étkezés óta Roger Elston és Colton Wyndham egyformán ott járt a gondolatai között, de komoly nyugtalanságot ez utóbbi sérüléstől eltorzult külseje okozott neki. Amikor Melora a márkiról kérdezgette, a grófnő képtelen volt szót ejteni a torz külsejéről, csak súlyos sebesülését említette. Nagy erőfeszítéssel küldött egy mosolyt férje felé. - Szeretnél egy csésze teát, Gyles? - Csak akkor, ha kedves társaságotokban fogyaszthatom el. Melora azonnal belekarolt az apjába, és a kanapéhoz kísérte, ahol a gróf leült felesége mellé. Melora elfoglalta az egyetlen szabad helyet mellette, majd elégedett mosollyal nézett a húgára, aki elfordult az ablaktól, és feléjük indult. Melora a velük szemben álló székre mutatott. - Neked ide kell ülnöd, Addy Tudom, mennyire utálod, ha osztoznod kell a papa figyelmén, de kénytelen leszel, mivel én hamarosan férjhez megyek, és elköltözöm innen. Adriana vetett egy baljós pillantást a nővérére, majd leereszkedett a felajánlott székre. Bár Melora utalását a birtoldási vágyára csupán a lány kényszerképzetének tudta be, az rendkívül bosszantotta, hogy Melora előszeretettel rövidítette a nevét. - Ne hívj így Melora! Tudod, hogy nem szeretem a becézgetést. Melora egy vállrándítással intézte el húga felháborodását. - Pedig illik hozzád. A sötét szemek fenyegetően összeszűkültek, - Egyáltalán nem! - De igen! - Lányok, lányok! Viselkedjetek! - pirított rájuk Christina. - Tudjátok, hogy hölgyeknek nem illik veszekedni. Olyanok vagytok, mint két vénkisasszony. Melora bájosan lebiggyesztette az ajkát. - Ha néha a becenevén szólítom, azonnal dühöngeni kezd és veszekszik. Olyan kényeskedő. Gyles szőke hajú leányára pillantott épp abban a pillanatban, amikor a lány húgára nyújtotta a nyelvét. Azt is észrevette, hogy Melora villámgyorsan szende-ártatlanra változtatta arckifejezését, amikor meghallotta apja torokköszörülését. - Valami baj van, papa? - kérdezte Melora, s igyekezett tündérien mosolyogni, bár e pillanatban grimaszolni sokkal könnyebben tudott volna. Gyles a mennyezetre nézett, s egy hosszú percig mintha a fölötte elnyúló díszítést vizsgálgatta volna. - Hölgyeknek nem illik grimaszokat vágni egymás felé. Sosem lehet tudni, mikor bénulnak meg hirtelen az arcizmok. - Ki grimaszolt? - értetlenkedett Melora angyali ártatlanságot színlelve. Húga felé fordult tágra nyílt szemmel, hátha ő a bűnös. - Adriana, mit műveltél? - Melora! - Gyles egyenesen a zavartan csillogó kék szemekbe nézett. A rászegeződő pillantás alatt lánya arca lassan elpirult. - Nagyon jól tudod, drágám, mennyire nem 82

szereted, ha Mellynek neveznek. Úgy gondolom, hogy sem a Melly sem az Addy nem olyan szép, és nem is illik annyira rátok, mint azok a nevek, amelyeket mi választottunk anyáddal a számotokra. Biztosan neked is előnyödre válna, Melora, ha sokkal kedvesebben viselkednél, és nem gyötörnéd folyton a húgodat, különösen mivel pontosan tudod, hogy utálja a becézgetést. -Azt mondod, hogy nem vagyok kedves? - kérdezte a kis szépség megrökönyödve. - Biztos vagyok benne, hogy Sir Harold szerint az vagy. Különben nem kérte volna meg a kezedet. Azonban vannak pillanatok, amikor gonoszkodó vagy a húgoddal. -Bár erősen visszafogta magát, mégsem tudta megállni, hogy ne vonjon le következtetéseket. - Talán nem tudod elviselni, hogy rajtad kívül mást is szeretünk? Talán azért neheztelsz Adrianára, mert ő a legfiatalabb? - Ó, papa, hogy is juthat eszedbe ilyesmi! - Olyankor merül fel bennem, amikor ilyen rosszindulatúnak látlak, de kérlek, bocsáss meg, ha tévedek. Csak ésszerű magyarázatot próbálok keresni az esetenkénti civakodásotokra. Mindenesetre ennek véget vetünk. Mostantól kezdve nem fogod másként nevezni a húgodat, csak úgy, ahogyan anyád és én. Melorát nagyon bosszantotta, hogy olyasvalaki előtt feddték meg, aki az ő szemében sosem lesz más, mint akivel osztoznia kell szüleik szeretetén. Álságos mosolyt küldött Adriana felé, és nem tudta megállni, hogy ne használja azt a megszólítást, melyet a szüleiktől oly gyakran hallottak. - Drága gyermekem, micsoda ügyet csinálsz egy semmiségből! - Melora! - szólt rá Christina csendesen a lányára, aki azonnal felé fordult. A lány ijedt, kérdő tekintete előtt alig láthatóan megrázta a fejét. Néma párbeszéd zajlott le anya és lánya közt, semmi egyéb, de Melora összehúzta magát szégyenében, mivel semmi sem okozott számára nagyobb gyötrelmet, mint a tudat, hogy elszomorította az anyját. Melora néhányszor gyorsan pislogott, nehogy kibuggyanjanak a könnyei, és odament Adriana székéhez. Lehajolt, és húga válla köré fonta a karját. - Ne haragudj - suttogta. - Csúnyán viselkedtem. Meg tudsz bocsátani? - Persze. - Adriana kedves mosollyal megszorította nővére kezét. - Tudod jól, hogy néha én is mondok csúnyákat, és én is megérdemlem a szidást. A két lány elnevette magát, és a feszültség tovaszállt, amikor szüleik is csatlakoztak hozzájuk. Hetedik fejezet - Samantha nincs vele a kocsiban - közölte Melora meglepetéssel a hangjában, miközben az ablakon át a döcögő kocsit vizsgálta, melyben nem látott mást, csak az ezredest. - Mit fogsz csinálni? Nem mehetsz el Coltonnal kísérő nélkül. - Jaj, Melora, neked mindig azonnal botránytól kell tartanod, ha valami nem felel meg a szigorú szabályaidnak! - mondta Adriana gúnyosan útban a szalon ajtaja felé. - Bár egy percig sem feltételezem, hogy Colton akár halványan is érdeklődik irántam, Bentley kéznél lesz, ha sikoltanom kellene. - De Bentley a bakon ül - ellenkezett a nővére. -Ahol a helye van. Végül is, Melora, ő a kocsis. Húga következetes logikája felbosszantotta az apró nőt. - Igen, te pedig bent leszel a kocsiban kettesben Coltonnal. 83

- Nos, történetesen fényes nappal van, és őrültség lenne a márkitól, ha erőszakoskodni kezdene velem, miközben a hintó ajtaján ott díszeleg a családi címerük. Arról nem is beszélve, hogy a három Jennings gyereket visszük az anyjuk temetésére. Talán képes lesz úriemberként viselkedni, amíg elvisz Abernathyékhoz, felvesszük a három gyereket, s aztán elmegyünk a templomba és a sírhoz. Egyébként sem tudom elképzelni, hogy bármi ostobasággal próbálkozna, legalábbis nem olyasmivel, amitől te tartasz. Ha erőszakoskodik velem, a papa biztosan kényszeríteni fogja, hogy igennel válaszoljon a pap előtt. - Kissé felbosszantotta a tény, hogy a nővére képesnek tartja Sedgwick Wyndham fiát ilyen pimaszságra. - De igazán, Melora, te mindenkiről a legrosszabbat feltételezed, kivéve Sir Haroldot, pedig Colton éppannyira úriember, mint a vőlegényed, vagy talán még inkább. Végül is Colton édesanyja Philana, akiről mindannyian tudjuk, hogy igazi úrinő. - De ez még nem biztosíték arra, hogy távollétében nem szokott hozzá valami egészen más életstílushoz. Hallottam néhány szörnyű pletykát azokról a nőkről, akik követik a sereget, és kiszolgálják a katonák... hm... szükségleteit. Ne próbáld elhitetni velem, hogy Colton az ő korában és annyi év távollét alatt nem feküdt le egyikkelmásikkal. - Nem kellene bemocskolnod egy férfi hírnevét pletykák alapján, Melora - feddte meg nővérét Adriana. - Ha szent lenne, biztosan fárasztónak és szörnyű unalmasnak találnád. Adnod kellene neki némi esélyt, míg be nem bizonyosodik róla, hogy gazfickó. - Nem merte elmondani a nővérének, hogy a fürdőszobai találkozásuk óta neki már komoly oka van az aggodalomra a férfi modorát illetően. Őrültség lett volna elárulni, mert Melora azonnal rohant volna a szüleiknek jelenteni, hogy Colton meztelenre vetkőzött előtte. Az apjának biztosan égnek állt volna a haja haragjában, és üvöltve háborgott volna ilyen szégyente-lenségen. Ez mindenképpen a végét jelentette volna a két család közti megállapodásnak. Adriana megállt a hallban, hogy Charles rásegíthesse a vállára a köpenyét. Gyors köszönetet mondott a cselédnek, majd búcsút intett nővérének. - Később találkozunk... ha addig nem erőszakolnak meg. Szemtelen mosollyal kilibbent az ajtón, s örömmel látta, hogy Colton még csak a bejárati ajtó felé biceg. Egyenruhája ugyanolyan fess és makulátlan volt, mint korábban, s Adrianában felmerült a kérdés, vajon hány darab lehet belőle, ha a márki mindig ilyen tökéletesen fest bennük. - Már nincs idő bejönnöd, uram. Felőlem indulhatunk, ha megfelel. Egyébként is csak Melora van itthon, s őt hadd furdalja tovább a kíváncsiság. Testvérek egymás között, tudod... - Mint ahogy Samanthával viselkedtek egymással? -érdeklődött a márki, s közben felsegítette a lányt a kocsiba. Ahogy visszaemlékezett a három Sutton lányra, úgy tűnt, Adriana és az ő húga jobban kijöttek egymással. Adriana megerősítette gyanúját. - Hát, nem egészen. Samanthával sokkal jobban megértjük egymást. Többet nem is mondott, így Colton magára maradt a talánnyal, hogy Gylesnek vajon melyik lánya felelős a konfliktusokért. De ahogy visszaemlékezett a Wakefieldben tett kamaszkori látogatásaira, felrémlett benne, hogy az idősebb nővérek kissé fennhéjázóan bántak legkisebb húgukkal. Néhány perccel később Colton csodálattal figyelte a lány angyali kedvességét, ahogy anyáskodó szeretettel irányitotta a két fiatalabb Jennings gyereket a kocsihoz. Colton mögöttük haladt az idősebb fiúval, s hallgatta Adrianát, aki az Abernathyék kertjében található különböző állatokról mesét a kicsiknek. Meglepetten vette észre, hogy 84

különösen bizsergető képek árasztják el azzal kapcsolatban, milyen lehet Adriana férjének és gyermekei apjának lenni. Egyáltalán nem volt kellemetlen élmény. Inkább nagyon is jóleső érzést keltette benne, hogy a lányt el tudja képzelni a feleségének és gyermekei anyjának. Abernathyék beterelték többi kis árvájukat saját készítésű, hatalmas, soküléses kocsijukba. Miután búcsút intettek a fiatal párnak, ők is a kis templom felé vették útjukat, s hagyták, hogy az elhunyt asszony gyermekei Coltonnal és Adrianával utazzanak. Mrs. Abernathy elmesélte, hogy a három kicsi megérkezése óta folyton az utazásukat emlegeti. A három árva óriási változáson esett át. Tiszták voltak, és új ruhát viseltek, melyre Colton adott pénzt; elégedettnek látszottak, és már nem is féltek. A két kisebb Adriana két oldalára ült, és megállás nélkül kérdezgették. A legidősebb Colton mellett foglalt helyet, és szintén tele volt kérdésekkel. - Maga is harcolt a háborúban, mint a papa? - Én valószínűleg többet szolgáltam a katonaságnál, mint a papád. Olyan sokat, hogy magas rangot is szereztem. Joshuát egyre jobban érdekelte a téma. - Meg is sérült? - Igen, a lábamon. - Majdnem meghalt? Colton bólintott, majd a fiúra mosolygott. - Olyannyira majdnem, hogy komoly aggályaim voltak. - Aggályok? - Ismételte el a fiú zavartan. - Az meg mi? - Félelem. Joshua megrökönyödött. - Úgy érti, hogy félt? - Ó, igen. Teljesen természetes dolog, ha valaki fél attól, hogy elveszíti az életét... vagy a lábát. - Előtte nem volt veszélyben? - De igen, a csatatéren, de harc közben nem értem rá a halálra gondolni. Túlságosan lefoglalt az, hogy életben maradjak. - Aszonták, a papa hős volt - jelentette ki Joshua. -Hallottam, hogy barátok monták a mamának, asztán meg monták, hogy meghalt. Persze, a mama nem törődött vele, csak attól félt, mi lesz maj', ha nem küld haza több pénzt. Colton vigasztalón a fiú vállára tette a kezét. -Amit a papádról hallottam, arra következtetek, hogy igazán nagyszerű ember lehetett, olyasvalaki, akire a fia nagyon-nagyon büszke lehet. Biztos vagyok benne, hogy az emléke sokat segít majd neked a jövőben. Talán te is hős leszel majd egyszer a magad módján. - Úgy érti, hogy elmegyek a harcba, és megölnek, mint őt? Colton és Adriana egymásra mosolyogtak, majd a márki újra a fiúra pillantott, és megrázta a fejét. - Nem, Joshua, nem kell meghalnod ahhoz, hogy hős legyél. Élve is lehetsz éppolyan nagy hős. A hősök azok az emberek, akik becsületesek, jót tesznek embertársaiknak és hazájuknak, anélkül hogy közben a saját érdekeiket tartanák szem előtt. Kezdheted azzal, hogy vigyázol az öcsédre és a húgodra, megtanítod nekik, mi a jó, mi a rossz, megvéded őket azoktól, akik bántani akarják őket, és segítesz nekik mindennap, például 85

fürdeni vagy felöltözni, fésülködni. Te vagy a legidősebb, neked kell gondjukat viselned ugyanúgy, ahogy apád tette veled. Adriana csendesen hallgatta a férfit, miközben gyengéden megsimogatta a kislány világos haját. Semmi kivetnivalót nem talált Colton szavaiban. Sőt reményt keltett benne, hogy a férfi szíve erősen fogékony a gyermekek iránt. Még azt is el tudta képzelni, hogy egy napon jó apa lesz belőle, de persze hogy az ő gyermekei apja-e, azt még senki sem tudhatta. - Lord Randwulf is hős volt a háborúban - közölte, s Joshuára mosolygott. - Azért harcolt, hogy megvédje a hazát a francia csapatoktól. - Én is hős akarok lenni - jelentette ki Joshua vidáman, és közelebb húzódott Adrianához. Coltonra mutatott. -Amilyen ő. És akkor lehetne egy olyan kocsim, mint ez. - Kocsi? - nevette el magát Colton. - Nos, gyerekek, ha igazán hősök szeretnétek lenni, megvannak az eszközeim ahhoz, hogy támogassalak benneteket, amint kész tervekkel álltok elő. - Én is hős akarok lenni - szólalt meg Sarah félénken, majd elnevette magát, ahogy Adriana megcsiklandozta a nyakát. A nő melléhez szorította a fejét, s a márkira sandítva Adrianára mutatott. - Ilyen csinos hölgy. - Igen, Adriana is hős - bólintott Colton, s tekintete belemélyedt a sötét, selymes szempillájú szemekbe. - Nem csupán a kóbor állatkákon segít, hanem a rászoruló árvákon is. - Majd egyenesen a kislánynak mondta: - És rólatok is anyáskodó szeretettel gondoskodik, drágám. A dicséret hallatán Adriana arcát pír futotta el, s hogy leplezze, a kislány felé fordult, és az ölébe vette. Újra eligazgatta aranyló fürtjeit, majd hátradőlt, és a gyerekre mosolygott. - Igazán nagyon csinos vagy, Sarah. Biztos vagyok benne, hogy apukád nagyon büszke volt rád, ahogy Joshuára és Jeremiah-ra is. - Eszt monta mindig a papa, hogy nagyon büszke ránk - helyeselt Joshua, majd letörölt egy könnycseppet. - Bárcsak ne lett vóna hős, és akkor ma is itt lehetne velünk. Colton egyik kezét a fiú karjára tette, s néma együttérzéssel gyengéden megszorította. Abban a pillanatban a gyerek könnyekben tört ki, és a férfi ölébe vetette magát. Adriana nézte őket, s megindította a részvét, amit Colton tanúsított a kisfiú iránt. A férfi vigasztalón átkarolta a kicsi vállát, és meg sem próbálta a kabátját óvni, amit a gyerek összekönnyezett túláradó fájdalmában. Nem sokan vettek részt a ceremónián. A halott nőt láthatólag nem igazán kedvelték, nem nagyon becsülték a szomszédok és ismerősök. Akik eljöttek, azok is a férj iránti tiszteletből tették, s halkan szidták a nőt, hogy önző, lusta és iszákos volt, és semmit sem tett a gyerekeiért, azonkívül, hogy éheztette őket, és fogságban tartotta őket egy sötét, nyirkos viskóban. A résztvevők közül sokan megdöbbenésüket fejezték ki a változáson, melyen a gyerekek keresztülmentek ilyen rövid idő alatt. A kíváncsiskodóknak Colton és Adriana Abernathyékat dicsérte, akik nemcsak a Jennings gyerekekről gondoskodnak, hanem még sok árváról is, akit befogadtak az elmúlt évek alatt. Látható volt, hogy az idősebb gyerekek, akik már hosszabb ideje éltek Abernathyéknál, mély ragaszkodással és tisztelettel viseltettek nevelőszüleik iránt, mamának és papának szólították őket, és udvariasan, választékosan beszéltek. Amikor a Jennings gyerekek végül visszamentek Aber-nathyékhoz, a pár meginvitálta Coltont és Adrianát vacsorára. Colton visszautasította volna, látva, hogy milyen szerény körülmények között élnek, de Adriana halkan elmagyarázta neki, az apja mindig 86

gondoskodik róla, hogy a család ételben sose szenvedjen hiányt. Arról is tájékoztatta a márkit, hogy Mrs. Abernathy kitűnő szakács, és rendkívüli élmény a főztjét megízlelni. Az este kellemes hangulatban telt, Adriana és Colton egymás mellett ültek egy padon, mindkét oldalukon egy-egy Jennings gyerekkel. A család idősebb gyerekei tele voltak történetekkel, amiket lelkesen osztottak meg vendégeikkel, aminek eredménye jóízű kacagás lett a férfiak és illedelmes nevetés a nők részéről. A kis Sarah is együtt nevetett a többiekkel, bár nem mindig értette a humoros anekdotákat, de csodálattal a szemében figyelte a gyönyörű hölgyet, és mindenben utánozta őt, miközben Adriana simogatta a haját és az arcocskáját. Amikor végül a Wyndham család kocsija hazafelé indult a holdfényes úton, Adriana úgy érezte, ki kell mutatnia a háláját Colton iránt azért, amit a férfi a gyerekekért tett, és láthatólag még szándékában állt tenni a jövőben. - Nagy hasznukra lesz a segítséged, uram, és jobb emberek lesznek általa. - Nem sok, amit tettem - felelte a férfi, s ujjaival végigsimította botja ezüstfogantyúját. Te és Abernathyék érdemiitek a dicséretet, nem én. - Abernathyéknak teljes szívemből hálás vagyok, de te is igazán nagylelkűen viselkedtél. A többi nemes valószínűleg egy fillért sem áldozott volna rájuk. - Ha nagylelkű voltam, Adriana, azt neked köszönhetem, te kértél meg rá. Melletted és Samantha mellett még a végén én is jótékonykodni fogok. Adriana kedvesen elmosolyodott. - Talán csak a lehetőségre vártál, hogy bebizonyítsd a jószívűségedet, uram. - Eletem nagy részében többnyire ügyet sem vetettem ilyen dolgokra, Adriana. Többet tanítottál nekem a ne-meslelkűségről az utóbbi napokban, mint amennyit egész életemben tapasztaltam e kérdésben. - Botjára támaszkodva előredőlt, majd lassan elmosolyodott. - Olyan érzéseket ébresztettél bennem, melyekről a találkozásunkig meg voltam győződve, hogy hiányoznak belőlem. Egy részüknek teljes szívemből örülök, a többit pedig egyre próbálom leküzdeni. Adrianában gyanakvás ébredt, óvatos pillantást vetett a márkira. - Mi az, amit igyekszel elfojtani? Colton hátradőlt az ülésen, és elvigyorodott. - Ó, ezzel kapcsolatban még nem juttatok információkat a csinos kis fejedbe, drága hölgy. Alaposabban el kívánok mélyedni a kérdésben, mielőtt ekkora hatalmat adnék a kezedbe. - Te ugratsz engem - eszmélt rá a márki szándékaira Adriana. - Nem tettem semmit, te mégis elhitetted velem, hogy valamilyen rejtélyes módon hatással vagyok rád. Ugyanúgy bolondot akarsz csinálni belőlem, ahogy régen, de már felnőttem. Colton elmosolyodott. - Látom, hogy gyorsan átlátsz a szitán, de nem tudod megérteni, hogy egy hozzám hasonló férfi mit érezhet egy ilyen csodálatos nő jelenlétében? Adriana úgy döntött, valószínűleg ez a megfelelő pillanat arra, hogy aggódni kezdjen a Wakefieldig még hátralévő út hossza miatt. Kinézett a sötétségbe, és mivel hirtelen elment a hangja, meg kellett köszörülnie a torkát, hogy válaszolni tudjon. - Nem tudod véletlenül, hol járhatunk most? - Nincs mitől tartanod, Adriana. Bármennyire szeretnék most azonnal szeretkezni veled, nem foglak kényszeríteni rá. Remélem azonban, hogy idővel odaadóbbá válsz majd irányomban. Rendkívül megnyerő tudok lenni, ha egy becses ritkaságot szeretnék megszerezni magamnak. 87

Adriana érezte, hogy átforrósodik az arca, ahogy a vidáman ragyogó szemekbe pillantott. A hintó lámpásának fényében a férfi gyengéden, egyben határozottan tekintett rá. - Úgy tűnik, nagyon biztos vagy magadban, uram. - Ó, el tudom képzelni, hogy egy ilyen páratlan szépségű nő, mint te, már unalomig hallhatta a férfiak bókjait, és nyilván felmerül benned a kérdés, vajon miben különbözöm én a többi hódolótól, akik szerették volna megízlelni veled a testi örömöket. A felszínen semmiben; de az ágyban, nos, az majd magáért beszél. Az évek során rájöttem, hogy mindent művészi tökélyre lehet fejleszteni. -Megvonta a vállát. - Például a csatatereken, ahol katonai pályafutásom során megfordultam, alaposan megismerkedtem a harcművészettel. Ugyanígy egy férfi és egy nő intim együttlétének is művészete van. Nem szükségszerűen tartozik hozzá, hogy eljussanak az ágyig, de ha sor kerül rá, biztos lehetsz benne, Adriana, hogy nagyon gyengéd leszek veled, és a saját gyönyöröm előtt igyekszem a te kedvedben járni. Dédelgetnélek, mint valami ritka és értékes kincset, mert te valóban az vagy. Amikor megláttalak a fürdőszobában, megértettem, hogy addig nem nyugodhatok, míg nem leszel az enyém. Olyan vagy, mint az erős bor, mely a fejembe száll. Sosem vágytam egyetlen nőre sem annyira, mint ahogy utánad sóvárgok azóta, hogy hazajöttem. De erre már valószínűleg te is rájöttél. Mivel Adriana nem volt biztos benne, hogy pontosan értette a férfi szavait, úgy érezte, jobb lesz alaposabban elmélyedni a kérdésben, hátha esetleg félreértette, mit is akar tőle a férfi. - Úgy értsem, hogy hajlasz az eljegyzésünk elfogadására? Colton újra botja elegáns fogantyújára tekintett. - Semmi ilyesmit nem mondtam, Adriana. - De a kegyeimért könyörögtél, vagy nem? - Azt hiszem, nem egészen így fogalmaztam - ellenkezett a márki, s érezte, hogy a lány kezdi elveszíteni a türelmét. Adriana újra végiggondolta, amit hallott, s igyekezett kihámozni a szavak értelmét. -Akkor mit mondtál? Talán félreértettem a kívánságodat. - Nem foglak a magamévá tenni akaratod ellenére, drágám, de nagyon élvezném, ha intim közelségbe kerülhetnék veled. Micsoda pökhendi alak! Adriana sosem gondolta volna, hogy a márki ilyen pimaszságra vetemedhet. - Te tényleg azt hiszed, hogy hajlandó lennék odaadni magam a házasság szentsége nélkül? - kérdezte a férfit. Önelégült majom! - Hát bolond vagyok én? Nagyon jól emlékszem, Jaclyn milyen hamar teherbe esett az esküvője után. Igazi lavinát indítanék el. Colton nevetett a lány ellenvetésein. Láthatólag sokkal jobban aggódott amiatt, hogy teherbe esik, mint hogy házasság nélkül elcsábítják. - Mindent megtennék, ami csak tőlem telik, hogy megelőzzük a terhességet, Adriana hízelgett tovább. -Olyan gyönyörökkel halmoználak el, amilyenekben még soha életedben nem volt részed. A lány sötét szeme villámlott a felháborodástól. - Melora figyelmeztetett rá, hogy nem lesz biztonságos kettesben maradnom veled a kocsiban, én pedig ostoba módon kinevettem. Biztos lehetsz benne, hogy legközelebb odafigyelek majd az aggályaira, mivel tökéletesen beigazolódtak. Colton erősen csalódott, amikor érezte, hogy Bentley lassít, és rákanyarodik a Sutton család behajtójára. - Úgy látszik, nem áll módunkban e kérdést alaposabban megvitatni, legalábbis ma este nem - közölte vigyorogva. Szemével szinte felfalta a lányt, ahogy a lámpa lágy fénye 88

megvilágította finom, nemes vonásait. Nagyot sóhajtott. - Úgy tűnik, még egy éjszakával tovább kell várnom arra, hogy megkapjalak. Aligha hittem, amikor megláttalak a fürdőszobámban, hogy ennyire eluralkodik majd rajtam az irántad való sóvárgás. Amikor Bentley a család Tudor korabeli kastélya elé vezette a kocsit, Adriana nem várt segítségre. Kilökte az ajtót, lerúgta a lépcsőt, és úgy szállt ki, mint akit üldöznek. Colton ugyan elkeseredetten, de méltósággal követte a lányt, amilyen gyorsan bicegő lába engedte. Melora, miután kileste, hogy a hintó a fák szegélyezte behajtóra fordul, felkapta a szoknyáját, és Charles előtt rohant le a pár fogadására. A futástól levegő után kapkodva nyitotta ki a kaput, s szaladt ki rajta, hogy minél előbb találkozzon a húgával. - Azt hittem, már sosem érsz vissza - közölte, s végigmérte fiatalabb testvérét. Azonnal érezte, hogy valami nincs rendben Adriana körül. - Remélem, nem valami komoly baj miatt maradtatok el ilyen sokáig. - Megvacsoráztunk Abernathyéknál, Melora - felelte Adriana szárazon. - Amint vége lett, azonnal idejöttünk, és ha arra vagy kíváncsi, hogy megerőszakoltak-e, a válaszom nem, és az is marad mindaddig, amíg élek. Melorának tátva maradt a szája a csodálkozástól húga szavai hallatán, Colton pedig kezével eltakarva száját, köhögést mímelt, hogy el ne nevesse magát az apró lány megrökönyödése láttán. Belenyilallt a felismerés, hogy még soha életében nem találkozott olyan nővel, mint Adriana Sutton. Kénytelen volt belátni, hogy sokkal óvatosabban kell elővezetnie a szándékait, ha intim közelségbe akar kerülni vele a házasság kötelékein kívül. - Gyere be, Melora - hívta Adriana a nővérét, aki megállt az ajtóban, hogy alaposan szemrevételezze a férfit. - Lord Colton nem tud maradni. Azonnal indul haza. Hogy így elküldték, Coltonnak nem maradt más választása, mint hogy elbúcsúzzon. - Valóban nem maradhatok. - Jó éjszakát, uram! - búcsúzott Adriana sietve, és maga után húzta Melorát. A következő pillanatban Colton már csak azt látta, hogy az ajtó becsukódik a két nő mögött. Ahogy visszaért a kocsihoz, észrevette, hogy Bentley kissé furcsán tekinget rá. - Van valami, amiről beszélni szeretnél velem, Bentley? - kérdezte a kocsist. - Hát... hm... nem, uram... úgy értem... Nos, Lady Adriana... hm... szóval, a lady meglehetősen harcias... néha, uram. - Igen, és ezzel mit akarsz mondani? A kocsis rettenetesen aggódott, hogy netán megbántja a gazdáját, s emiatt kissé nehezen forgott nyelve. - Láttam egyszer, hogy Lady Adriana... szóval... hevesen kikelt magából, amikor egy fickó megpróbált... túl... közel kerülni hozzá. - Intim közelségre gondolsz? - nógatta Colton a fülig vörösödött cselédet. - Nos... hát... valahogy úgy, uram. - Bentley nehézkesen megköszörülte a torkát, mintha egy hatalmas gombóc szorult volna bele. - Hallottam, mit mondott a hölgy, mikor az ajtóhoz ment, uram. Azt... majdnem ugyanazt, mint... aznap éjjel, amikor monoklit csinált a fickó szemére a táskájával. Nagyon nagy erővel tudja meglódítani, ha megharagszik, uram, és arra megesküszöm, hogy rendkívül ügyesen bánik vele. A húga is alátámaszthatja a szavaimat, uram. Lady Samantha is tanúja volt az esetnek Mr. Percyvel együtt. Colton felemelte a botját, és alaposan megszemlélte a fogantyút a holdfényben. - És akkor mit javasolsz? A kocsis zavarában megint megköszörülte a torkát. 89

- Nem mernék én semmit javasolni önnek, uram. - Gyerünk, Bentley, te már azelőtt nálunk dolgoztál, hogy én elmentem otthonról. Ha tudsz bármi okosat, amit megoszthatnál velem a hölggyel kapcsolatban, akkor engedélyt adok rá, hogy elmondd. Hogy megfogadom-e a tanácsod, az majd elválik. - Ha így van, uram, akkor elmondom, ami keveset tudok. Talán megóvja attól, hogy magára haragítsa a kedves hölgyet. Könnyen megesik olyannal, aki a háborúban volt, hogy elveszíti a látását aziránt, mi a különbség a tábori meg az itthoni nők közt... de ha nem felejti el, uram, hogy Lady Adriana igazi úrihölgy, akkor talán nem fogja nagyon megbántani őt. Colton egy hosszú pillanatig emésztette a férfi szavait. Aztán a bejárati ajtóra pillantott, amelyen keresztül a lány olyan sietősen egérutat nyert. Talán ő maga szokott hozzá túlságosan, hogy a nők ajánlatokat tesznek neki, és elfeledkezett arról, hogy valóban vannak még olyan úrilányok, akik megőrzik tisztaságukat a férjük számára. Bármennyire szeretett volna szerelmeskedni a lánnyal, csodálat ébredt benne az erkölcsi tartása iránt. így legalább, ha feleségül veszi, nem kell majd azon gondolkodnia, kivel hancúrozott őelőtte. Colton hirtelen felnevetett, majd botjával tisztelgett a cseléd előtt a bölcsességéért. - Köszönöm, Bentley, minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy észben tartsam az okos tanácsot. Adriana tényleg igazi hölgy, úgyhogy ha nem fogok tudni nagyobb tisztelettel viseltetni iránta, valószínűleg nekem is csinál egy monoklit a szemem alá az apró táskájával. Colton jókedvűen nevetett, de Bentley arca komoly maradt. - Igen, Lady Adriana tényleg olyan nő, aki ezt meg is teszi, uram. *** Colton némán bólintott szabója, George Gaines kérdésére, de az apró, sovány férfi pontosan látta, hogy a márki saját gondolataival van elfoglalva, és nincs abban a hangulatban, hogy megvitassa vele a szalonkabátok, mellények és nadrágok részleteit. Bár már több óra is eltelt azóta, hogy elhagyták a nemes londoni rezidenciáját, a Park Laneen, a Hyde Park közelében fekvő Palladio-stílusú villát, a nyugalmazott ezredes szinte egy szót sem szólt. Az idő nagy részében gondolataiba mélyedve nézett ki az ablakon a változó tájra, töprengve, összehúzott szemöldökkel, szorosan zárt ajakkal. Csupán ragyogó szürke szeme mozgott az elsuhanó tájat követve. Közeledett az alkony, de a fiatal férfin nem látszott semmi jele annak, hogy észrevette volna a fogyatkozó fényeket. Colton pontosan észlelt mindent maga körül, de más kérdések foglalkoztatták. Egy cseppet sem javított komor hangulatán a felismerés, hogy az elmúlt néhány napban, miközben a birtok ügyeinek rendezésével foglalatoskodott, szüntelenül ott járt a gondolatai között a fekete szépség, akinek hamarosan udvarolnia kell majd. Bármennyire igyekezett kiverni a fejéből, egyszerűen képtelen volt rá, és az sem könnyített a helyzetén, ha elképzelte, hogy más nő mellett talál enyhülést. Sőt, ennek még a gondolata is taszította, ezért nem pazarolta az idejét haszontalan kalandokra. Mióta meglátta Lady Adriana makulátlan tökéletességét, azóta minden más nőt érdektelennek talált. Más lányt keresni olybá tűnt számára, mintha egy koldus étkével igyekezett volna csillapítani az éhségét a gazdag lakomától roskadozó asztal mellett. Hiába ellenkezett olyan hevesen a néhai márki döntése ellen, most mintha megint tapasztalatlan kamasszá fiatalodott volna vissza, aki boldogan követi az utat, amit apja jelölt ki számára évekkel korábban. 90

A két szomszédos birtok, Wakefield és Randwulf közös bevezető útján haladtak. Amikor a hintó a sűrű fasorból a tisztásra ért, ahonnan kilátás nyílt a Wakefield-birtokra, Colton reménykedve pillantott fel, hátha meglátja Adrianát. A sokcsúcsú, meredek nyeregtetős Tudor korabeli kastély egy domb tetején állt, nagyra nőtt örökzöld fákkal körülvéve, melyek majdnem felértek a kéményekig, pedig azok mintha egyenesen a felhőkbe nyúltak volna. Colton fiatalkorában számtalanszor járt a meleg, tágas, kényelmes házban, és nem volt kétsége afelől, hogy a benne élő család éppolyan szívélyes és vendégszerető, mint amilyenek ők voltak sok-sok évvel ezelőtt. Senki sem kívánhatott volna magának kellemesebb rokonságot. A hintó lelassult, ez felébresztette Colton kíváncsiságát, és kinézett az ablakon a magyarázatot kutatva, vajon Bentley miért parancsolt mérsékletet a lovaknak. Ekkor látta meg a mezőn a két lovast, akik az alacsony kőfal felé vágtattak. A szürke foltos andalúziai lovon oldalvást ülő hölgy haladt elöl, és láthatóan örült is előnyének. Colton észrevette, hogy az akadály, mely felé a pár vágtatott, meglehetősen magas volt, és a szabó legnagyobb megrökönyödésére halk káromkodással előredőlt az ülésén, hogy jobban lásson. A rémülettől kővé meredve figyelte, ahogy a két lovas az akadály felé haladt, s minél közelebb értek a falhoz, annál erősebben koncentrált a foltos paripára, mely az elegánsan öltözött nőt vitte a hátán. Colton a lélegzetét is visszafojtotta, amikor a ló a magasba lendült, maga alá húzta mellső lábait, és könnyedén, magas, kecses ívben repült át a gát felett. Colton hatalmas megkönnyebbülésében alig vette észre, hogy a férfi apró, fekete lova hasonló eleganciával veszi ugyanazt az akadályt. - Vakmerő nőszemély - morogta a márki dühösen. -Ügyet sem vet rá, hogy kitörheti a csinos kis nyakát az ilyen mutatványokkal. Mr. Gaines most már erős nyugtalansággal tekintett a férfira. -Az egyik barátja, uram? - Egy szomszéd, aki szokatlan szenvedéllyel viseltetik a lovak iránt-felelte Colton ingerülten, és botját felemelve, a finoman faragott fogantyúval megkopogtatta a hintó tetejét. Ahogy a hintó lassított, utastársához fordult. - Elnézését kérem, Mr. Gaines. Én eltöltök még itt néhány percet, de Bentley elviszi önt és az embereit a Randwulf-birtokra. - Kinézett az ablakon, és látta, hogy a szabó kocsija is kiért az erdős részből. - Harrison mindenben a segítségére lesz, és elvezeti majd önöket a kastély azon részébe, ahol a segédeivel zavartalanul dolgozhatnak az elkövetkezendő hetekben. Amikor a hintó megállt, Colton kiszállt, és kiadta az utasításait Bentleynek. - Gyere majd vissza értem, ha segítettél Mr. Gainesnek és a segédeinek a csomagok behordásában. Colton nem is próbált magyarázatot találni arra a hirtelen dührohamra, ami végigsöpört rajta, ahogy az úthoz sétagaloppban közeledő lovasokat figyelte. Amikor a hintó melléjük ért, Adriana Bentley felé intett kesztyűs kezével, s éppígy a csinos úriember is, aki formás fekete lován a szürke paripa mellett haladt. Ez nem lehet Roger Elston, vonta le a következtetést Colton, s csodálkozva figyelte, milyen ingerültség kezd eluralkodni rajta. A férfi úgy ült a lovon, mintha nyeregben született volna, és széles mosolya láttán, mely remekül illett szép, bronzbarna arcához, egyértelmű volt, hogy rendkívül jól érzi magát. És miért is ne? - tette fel a kér dést gondolatban Colton. Bár már a lány családi kastélya előtt jártak, senki sem zavarta kettősüket. Colton szembenézett Adrianával és a mellette ügető férfival, ahogy közelebb értek hozzá. 91

- Jó estét - köszöntötte őket, és megemelte kalapját a hölgy felé. Adriana nagyon elegáns volt fehér selyemzsa-bós, fekete lovaglóruhájában s fekete selyemkalapjában. Egy-egy gyöngy csillogott csinos fülében a hullámos fekete fürtök alatt, melyek minden bizonnyal az egyik heves ugratás közben szabadultak ki a kalapja alól. Colton nem tudta elképzelni, hogy ez a fal lett volna az egyetlen akadály, melyen a pár átugratott lovaglása során. Arra gondoltam, megállok, és megnézem magamnak a lovadat, minthogy az egész családom ódákat zeng róla. - Végignézett az állaton, melynek Adriana visszahúzta kecses nyakát, és kénytelen volt egyetérteni. Ulysses különösen szép paripa volt. - Rendkívül szép állat. Adriana az utóbbi napokban kemény harcot vívott önmagával, hogy sikerüljön elfelejtenie az ezredes pimasz, kihívó szavait. Ha megmondta volna neki egyenesen, hogy hallani sem akar a szüleik által kötött szerződésről, az sokkal kevésbé lett volna bántó. Mivel a férfi csak a kedvét akarta lelni benne, a tény, hogy kívánja őt, egy cseppet sem csillapította a lány haragját. Adriana udvariasan mosolygott, s kesztyűs kezével magas, sötét hajú, sötét szemű, jóképű társa felé intett, aki a bemutatáshoz leugrott a nyeregből. - Ő egy kedves barátom, Riordan Kendrick, Harcourt márkija. Riordan, ő Colton Wyndham, Randwulf márkija. - Már hónapok óta várom e megtisztelő találkozást -mondta a férfi, miközben mosolyogva, üdvözlésre nyújtott karral közeledett Colton felé. - Isten hozta itthon Waterloo és az összes többi hely után, ahol fényes karrierje során megfordult, uram. Az ingerültség, mely úrrá lett Coltonon az első pillanatban, ahogy meglátta a férfit, azon nyomban tovaszállt, amikor kezet ráztak egymással. - Köszönöm, Lord Harcourt. Sokat hallottam én is az ön bátorságáról, melyet a harctéren tanúsított. Riordan elnevette magát, és tiltakozva emelte fel a kezét. - Attól tartok, ön alaposan túlszárnyalt engem e téren, úgyhogy arra kérem, erről egy szót se többet, uram. Mindkét férfi egyszerre vette észre, hogy Adriana felemelte a térdét a nyeregben, s egyszerre ugrottak hozzá, hogy lesegítsék a lóról. Colton nem kis bosszúságára, Harcourt gyorsabb volt nála, és miért is ne lett volna, gondolta szomorúan Colton, a fiatalembert nem akadályozta háborús sérülés. Ahogyan a férfi Adrianára pillantott, miközben lesegítette a nyeregből, épp elég volt ahhoz, hogy ismét haragra lobbanjon a márki, aki mind ez idáig úgy vélte, hogy bizonytalan a lány iránti érzéseiben. Haragját azzal magyarázta, hogy a másik sértetlenül érkezett haza a háborúból - biztosan nem féltékenység okozza. Az képtelenség! Élete során még egyetlenegyszer sem érzett féltékenységet! Csakhogy ez még azelőtt volt, hogy hazajött, és tudomást szerzett a megállapodásról, melynek elkészítésében semmi része sem volt - suttogta egy hang a fejében. Azelőtt, hogy életében először azt tapasztalta, egy nő képes elűzni az álmát. Azelőtt, hogy szembesülnie kellett azzal, hogy egy férfi, aki minden tekintetben egyenrangú vele, sőt apja jogán még magasabb címmel is rendelkezik, magának akarja Adrianát. Azelőtt, hogy egy másik férfi arcán és szemében a forró és igaz szerelmet látta lángolni. Ulyssest maga mögött vezetve Adriana odalépett Coltonhoz. - Lord Harcourttal éppen a barátainkra várunk, hogy csatlakozzanak hozzánk. Ha Sir Guy Dalton és Lady Berenice Carvell megérkeznek, együtt indulunk a családomhoz vacsorára. Lenne kedved bejönni és velünk vacsorázni? 92

- Nagyon köszönöm a kedves meghívást, de Bentley hamarosan visszajön értem magyarázta Colton, s közben érezte, hogy valami nincs rendben a gyönyörű lánnyal. Bár szívélyesen mosolygott rá, a pillantása mégis hűvös maradt. - Elhoztam a szabómat a segédeivel együtt Londonból, és ahogy ismerem Mr. Gainest, biztos vagyok benne, ég a vágytól, hogy munkához lásson. - Megkönnyebbülve látta, hogy közeledik a kocsija, mert meglehetősen kellemetlenül érezte magát ebben a helyzetben. Kénytelen volt elismerni, hogy amit érez, az leginkább féltékenységre hasonlít. - Akkor hadd kívánjak jó éjszakát - mondta Adriana, majd megfordult, és elfogadta a magas, széles vállú férfi felkínált karját. Mivel Coltont eddig alaposan elkényeztették a nők, s versengtek a kegyeiért, most szinte egy csapásra kijózanodott, ahogy nézte a tovasétáló párt, mert Adriana egyetlenegyszer sem pillantott hátra, csak vidáman mosolygott jóképű kísérőjére. Bentley kérdő tekintete volt a legutolsó, amire Colton vágyott, amikor a hintó megállt mellette. - Ne mondj semmit - figyelmeztette a férfit sietve. -Ma este nem vagyok abban a hangulatban, hogy a bölcsességeidet hallgassam. A kocsis nyugtalanul tekintett a pár után. - Gondolja, hogy Lady Adriana beleszeretett a márkiba? - Honnan a pokolból tudhatnám! Mindössze annyit tudok, hogy belém nem szerelmes! - Talán a lady holnapra átgondolja a dolgot - próbálta a kocsis vigasztalni a márkit. Colton úgy horkant fel, mint egy dühös bika. - De valószínűbb, hogy akkor, ha piros hó esik! Nyolcadik fejezet - Felicity hol vagy? - kiáltott le Jane Fairchild a második emeletről. - Lennél kedves feljönni és segíteni átfordítani a nagyapádat, hogy ne legyen felfekvése? Felicity, aki a földszinti szalonba húzódott be Jane Austen Büszkeség és balítéletének bőrkötetes példányával, undorral húzta fel az orrát, és lapozott egyet. A legkevésbé arra vágyott, hogy segédkezzen egy ilyen visszataszító feladatban: hogy nővért játsszon egy piszmogó, bolond öregember mellett! Jane Fairchild magára vállalta a gondozást, és rávette férjét, hogy több mint húsz év után mondjon le a könyvelői állásáról - de a házimunkára a lánya aligha volt kapható. Egyetlen előnye mutatkozott annak, hogy leköltöztek egy ilyen isten háta mögötti városba, mint Bradford-on-Avon, mégpedig, hogy megismerkedett Lord Randwulffal. Apja nagy örömmel fogadta a hírt, hogy találkoztak, és boldogan ismételte el azon jóslatát, miszerint egy napon arisztokratához megy majd feleségül, és hatalmas vagyon részese lesz. Anyja úgy ítélte meg, hogy az ilyen jóslatok túlmutatnak az ésszerű lehetőségeken, minthogy nekik még nemesi címük sem volt, de éppen ez volt az oka annak, hogy Jarvis Fairchild engedett felesége könyörgésé-nek, s leköltöztek a wiltshire-i városkába, mert pontosan ezen a helyen remélte, hogy a lánya felkelti egy bizonyos nemesúr érdeklődését. Amikor Londonban néhány hónappal korábban előző munkaadója számára intézett egy ügyet, hallotta, amint két tekintélyes férfi arról beszélgetett, hogy egy független arisztokrata átveszi a márki címet a molnár városa közelében, akkora vagyonnal, melyből könnyedén ki lehet fizetni a kettejük összes hitelét. Tekintve, hogy a lánya után megfordult minden úriember, aki mellett csak elhaladt, Jarvis úgy találta, nagy lehetőségek rejlenek a környéken. 93

Felicity lecsapta a nyitott könyvet a legközelebbi asztalkára, s morogva szidta az anyját, aki megzavarta az olvasásban. Bosszúsan állt fel a székből, és a szalon ajtajához ment, ahol kinyújtotta a nyelvét az emelet felé. Felicity ekkor már nyugodtan csúfolódhatott, mert az anyja visszament az öreg molnár hálószobájába. Jane rámosolygott az apjára, és gyengéden megpaskolta a karját. - Ne fáradj miattam, Jane - dörmögte kedvesen Samuel Gladstone. - Már eddig is sokat segítettél. Foglalkozz a családoddal. - Te is a családom vagy papa, és a legnagyobb boldogságot az jelenti számomra, hogy ugyanazzal a szerető gondoskodással ápolhatlak, mint ahogy te vigyáztál a mamára, amikor súlyos beteg volt. Sosem láttam férfit, aki gyengédebb lett volna a feleségéhez, mint amilyen te voltál a mamával. Samuel elszoruló torka ellenére mosolyt erőltetett magára. - Ó, az édesanyád olyan nő volt, aki meg tudta érinteni egy férfi szívét. Néha, drága Jane, éppen olyan vagy, mint ő. Jane felsóhajtott. - Nem hinném, hogy én is tudok úgy a szívekhez szólni, ahogy ő tudott, papa. - De igen, te is tudsz - bizonygatta az öregember. - A baj csak az, hogy a szívek, amiket életre akarsz kelteni, túl nehézkesek. Talán egy napon válaszolnak majd a gyengédségedre. Addig pedig, lányom, ne csüggedj! Becsületesen és igaz ember módjára cselekszel. A tetteid méltán dicsőítenek még azután is, hogy elhagyod ezt a világot, akárcsak az édesanyádat a halála óta eltelt sok-sok év alatt. Minthogy nem kapott újabb utasítást az emeletről, Felicity hetykén felvetette a fejét, és az ablakhoz ment, ahonnan látható volt a kövezett utca, amely kanyarogva futott végig a városon, miután megkerülte a legmagasabb dombot, tetején a háromszintes Cotswold parókiával. A távolban látszottak a magas tornyú, középkori templom romjai, mögötte az Avon folyót átszelő híd és a középkori kápolna, melyet néhanapján börtönként használtak. Vágyakozva figyelte a környék kövezett utcácskáit, ahol a boltok voltak, hátha szerencséje lesz, s egy bőkezű nemes megjelenik nagyapja küszöbén, hogy felvidítsa a nap hátralévő részére. A hallból érkező sietős léptek azonnal véget vetettek Felicity álmodozásának, és kénytelen volt belátni, nagy ostobaság volt ellenkeznie, mert anyja rendkívül hatásosan tudta megtorolni az engedetlenséget és a hamis mentségeket. Mióta a Stanover-házban éltek, Felicity észrevette, hogy anyjában megerősödtek a nagyapa tisztességről, kemény munkáról és hűségről vallott elvei, és elszántan igyekezett olyan szellemben irányítani a lányát, ahogyan őt nevelték. Kísérletei azonban legtöbb esetben hajótörést szenvedtek Jarvis Fairchildon, aki minden kérdésben jóval okosabbnak és ügyesebbnek tartotta magát. Sokszor romba döntötte felesége hősies erőfeszítését oly módon, hogy nyíltan leszólta őt, gyakran a lánya jelenlétében is. Most, hogy a közelben dolgozott, meglehetősen gyakran hazatért, néha azért, hogy átvizsgálja Gladstone könyvelését, néha pedig egyszerűen azért, hogy kikérdezze az öreget a régi munkásokról, akiket apósa tudta nélkül kezdett elbocsátani. Felicity biztos volt benne, hogy azonnal megmenekülne mindenféle házimunkától, ha az apja most betoppanna, de ez a kedvező fordulat valószínűtlennek látszott. A fürge léptek hallatán Felicity gyorsan az ajtó felé indult, abban a reményben, hogy elhitetheti anyjával, éppen az ő hívásának engedelmeskedik. A léptek azonban a konyha felé haladtak. Majdnem hangosan felnevetett megkönnyebbülésében, amikor rájött, hogy félelme alaptalan volt. Csak Lucy, nagyapja cselédje szaladt végrehajtani valami új feladatot, amit Jane adott neki. 94

Felicity boldog mosollyal ment vissza az ablakhoz, ahonnan a világot szemlélhette. Ha sokáig késlekedik, az anyja talán letesz arról, hogy rá várjon. Végül is a molnárról való gondoskodás a lányának a feladata volt, nem másé. Felicity az ablakhoz hajolva lázasan keresett valami ismerős arcot. Minthogy apja folyton az eljövendő gazdag és pompás élettel szédítette, s az utóbbi időben egy icipicit részese lett az arisztokraták társadalmi életének, szívesen múlatta az időt a nagyszerű ruhák, fényes bálok és királyi udvarlók körüli gondolatokkal. Szeretett volna kint lenni a vásárlók forgatagában, de semmilyen elfogadható érvvel nem tudott előállni, mely meggyőzte volna az anyját arról, hogy elengedje, különösen most, hogy a segítségét kérte. Felicity a nemrégiben megismert arisztokratákra gondolt, s eltöprengett rajta, melyiküket szerezhetné meg magának. Stuart Burke őrnagy igazán jóképűnek és szórakoztatónak bizonyult, így ha mást nem tud elcsábítani, vele is megelégszik. De ha választhat, a rendkívül vonzó Lord Randwulfot kívánná magának. A márki a tökéletesség megtestesülése volt a szemében. Tekintete álmodozva futott végig az úton, s egyszer csak a döbbenettől elfúlva egyenesedett ki, mert nem más került a szeme elé, mint akiről éppen ábrándozott... Lord Randwulf! A férfi épp a főúton haladt át kezében elegáns sétabotjával. Felicity szíve hevesen dobogott izgalmában, kiszaladt a hallba, s közben a konyha felé kiáltozott. - Lucy, szükségem van a segítségedre az emeleten, a szobámban, most azonnal! Azt mondtam, azonnal! A cseléd összefüggéstelenül hadart valamit, ahogy az ajtó felé botladozott. Felicity hátra sem nézett, úgy rohant a lépcső felé. Bár megvolt a veszélye annak, hogy magára vonja az anyja figyelmét, ha felmegy a szobájába, de nem volt más választása. Egyszerűen nem hagyhatta, hogy Lord Randwulf másként lássa, mint a legszebb ruhájában! Teljesen kifulladt, mire felért a második emeletre, de nem mert megállni. Belépett tágas hálószobájába, és kitárta az ablak mellett álló hatalmas ruhásszekrény ajtaját, majd őrült hévvel kezdett kutatni, hogy ráleljen a legújabb kimenőruhájára. Bár az anyja nyomatékosan felhívta a figyelmét, hogy nem engedhetnek meg maguknak ilyen különcségeket, a varrónő és a kalapos nem sokkal azután dolgozni kezdett, hogy Jarvis Fairchild elfoglalta új helyét a malomban. A divatos, mályvaszínű csoda, melyet krémszínű selyemszalag díszített, a szoknya alján mályvaszínű zsinór futott végig, s hosszú, fodros ujjak tartoztak hozzá, kétségkívül a legdrágább és legszebb ruhája volt. A hoz záillő kalap csak még ellenállhatatlanabbá tette az együttest. Felicity előhúzta a ruhát, és kedvtelve nézte végig. Biztos volt benne, hogy magára vonja a márdlki figyelmét, ha ebben jelenik meg előtte. Apró foltot vett észre a ruha felső részén, mire bosszúsan felsóhajtott. Bár pontosan tudta, hogy ilyen balesetek előfordulnak, mégis meg volt győződve róla, hogy a foltnak a cseléd hanyagsága az oka. Felpaprikázva fordult hátra, ahogy kinyílt az ajtó. Lucy ahogy meglátta a lány villámló szemét, ijedten hátrált néhány lépést, s félve kérdezte: - Valami baj van, kisasszony? - Majd én megmondom, mi a baj, Lucy! - Olyan közel ment hozzá, hogy az orruk szinte összeért, és megrázta a ruhát a cseléd orra előtt. - Százszor megmondtam már, hogy alaposan nézd meg, tiszták-e a ruháim, mielőtt beteszed őket a szekrényembe! Nyilván tudod, hogy ez a legjobb ruhám, és mégis piszkosan tetted vissza. Mivel magyarázod a mulasztásodat? 95

Lucy nyugtalanul harapta be az alsó ajkát. Még csak néhány éve dolgozott az öreg molnárnál, aki láthatóan elégedett volt a munkájával. Az önbizalma mégis gyorsan apadni kezdett, mert Felicity és az apja egyre gyakrabban kiabáltak vele, s ettől haszontalannak érezte magát. - Rettenetesen sajnálom, kisasszony. Nem vettem észre a foltot, mivel olyan pici, alig látszik. - Ha én észreveszem, akkor mások is észre fogják venni! - Felicity éktelen dühében a cseléd arca felé csapott a ruhával, amitől az kikerekedett szemmel lépett hátra. -Azonnal csinálj valamit a folttal, hogy felvehessem a ruhát! Azonnal, hallod?! - Igen, kisasszony. - Lucy sietve a karjába kapta a ruhát, és sűrűn pislogott, mert könnyek szöktek a szemébe. Remegve megigazította főkötőjét, és összezavarodva kérdezte: Elmegy itthonról, kisasszony? Talán nem hallotta, amit az édesanyja mondott. A segítségét kérte... - Most nem foglalkozhatok közönséges dolgokkal -csattant fel Felicity mérgesen. Jelenleg sokkal sürgetőbb kérdések vonják el a figyelmemet. Most pedig tisztítsd ki a foltot, és lehetőleg minél gyorsabban. Megértetted? És segítened kell felöltöznöm is... - De Jane asszony azt kérte, hogy siessek vissza a kenőccsel... Felicity ismét olyan közel hajolt a cselédhez, hogy az orruk majdnem összeért. - Segítesz elkészülnöm, Lucy, vagy addig ütlek, amíg mozogsz, megértetted? - Igen, kisasszony. Néhány perccel később a ruhát épp átbújtatták Felicity fején, amikor Jane Fairchild kinyitotta az ajtót. Az egyértelmű helyzet láttán az asszony elkeseredetten sóhajtott fel. - Hová készülsz így kiöltözve, lányom? Felicity némán felnyögött, s közben a ruha derekát próbálta eligazítani. Hosszú tapasztalat tanította meg rá, hogy anyja jelenlétében nem üthet meg olyan hangot, mint az imént a cseléddel, mert akkor nem hagyhatja el a házat, és a nap további részét házimunkával kell töltenie. - Ó, mama, igazán nagyon sürgős dologról van szó. Jane összefonta karját, és gúnyosan kérdezte: - Mi lett hirtelen olyan sürgős azután, hogy a segítségedet kértem? Felicity érezte, az anyja nem hisz neki, de annál ravaszabb volt, hogy elmondja az igazságot. Az asszony biztosan megint kicsúfolná, hogy hiú ábrándokat kerget. Megigazította a ruháját, és némán Lucyra pillantott, aki néhány lépéssel távolabb várta a beszélgetés végkifejletét. A cseléd gyorsan visszalépett, és reszkető ujjakkal elkezdte összefűzni a ruha derekát. Felicity elégedetten nézte, hogy Lucy lázasan igyekszik a kedvében járni, majd anyja felé fordult, és kedvesen elmosolyodott. - Emlékszel Lady Samanthára és Lady Adrianára, ugye, mama? - Az asszony kurta bólintása láttán gyors magyarázkodásba fogott. - Nos, a múlt heti lovaglásunk után nem sokkal bemutattak egy személynek, akit az előbb láttam a városban. Arra gondoltam, kedves dolog lenne, ha készítenék valami ajándékot a hölgyeknek, hogy kimutassuk, mennyire hálásak vagyunk a nagypapa iránti kedvességükért... és azért, hogy elhívtak engem lovagolni. Ha megengednéd, hogy beszéljek azzal az illetővel, biztos vagyok benne, hogy könnyebben ki tudnám találni, milyen ajándéknak örülnének a hölgyek. Anyja gyanakodva felhúzta a szemöldökét. - És ez az ismerős egészen véletlenül nem férfi? -Tökéletesen láthatóak leszünk a házból, mama - nyugtatta meg Felicity az anyját rémülten, és úgy gondolta, biztosan közelebb viszi a céljához, ha elárulja a férfi nemesi címét. - Lady Samantha bátyjáról van szó, Randwulf márkijáról, mama... Ő biztosan tud 96

majd tanácsot adni, mivel mindkét nőt nagyon jól ismeri. És egyúttal szeretném megköszönni neki a szíves vendéglátást, mivel az egyik kastély, ahová ellátogattunk, az övé volt. - Ne ringasd magad ábrándokba vele kapcsolatban, gyermekem - figyelmeztette a lányát Jane anyai aggodalommal. -A saját köreiből való lányt kell feleségül vennie. Felicityt bosszantotta anyja megjegyzése, és nem hagyta magát. - Az isten szerelmére, mama, csak tanácsot szeretnék kérni tőle az ajándékokhoz, és megköszönni a kedvességét. Jane lassan bólintott, majd meghatottan nézte lányát az új ruhában. - Olyan csodálatosan szép vagy mint a szivárvány az égen. - Intett a kezével beleegyezése jeléül, mivel ő maga is szerette volna valahogyan viszonozni, hogy a hölgyek drága gyógyfüveket hoztak az apjának, és olyan kedvesek voltak a lányával. - Jól van, Felicity. Egyetértek azzal, hogy kifejezzük hálánkat a hölgyeknek, de ne maradj sokáig. A nagyapád szeretné, ha felolvasnál neki délután. Felicity ingerülten elhúzta a száját. - De ne megint a Bibliából! - Szégyelld magad! - feddte meg az anyja. - A Biblia erőt ad neki a gyógyuláshoz, és mellesleg neked is szükséged lenne egy nagy adagra a benne található bölcsességből. Sokkal többet foglalkozol a külsőddel, mint kellene. - De annyira unalmas olvasmány! - Neked talán igen, de neki nem! - jelentette ki Jane. Felicity felsóhajtott beleegyezése jeléül, de nem szólt egy szót sem. Nyilvánvaló, hogy Jane Fairchild szereti és tiszteli az apját, de Felicity nem érzett semmi ilyesmit az öreg iránt. Néhány perccel később az apja vásárolta drága köpenybe burkolózva sietett lefelé a lejtős úton abba az irányba, ahol a márkit utoljára látta. Remélhetőleg Lord Colton arra gondol majd, hogy némi friss levegő és egy kevés testmozgás végett jött el otthonról, és nem azért, hogy őt üldözze, mint valami vadászkutya, amely szagot fogott. Mosolygott, mintha semmi más dolga nem lenne, mint élvezni a kellemes időjárást, és üdvözlésképpen kedvesen bólintott a járókelők felé, akik szívélyesen visszaintettek, vagy udvariasan megbillentették a kalapjukat. Végül a szeme sarkából észrevette, hogy az ezüstműves boltjából kilép az a személy, akit eddig lázasan keresett. Csak találgatni tudta, mennyibe kerülhetett a márki vadonatúj öltözéke. Még sosem látott ilyen elegáns hajtókát vagy ennyire lágy esésű gallért. Minden hajtás és öltés olyan szabóra vallott, akit csak egy nemes tud megengedni magának. Ilyen kifinomult ízlés mellett a lány már könnyedén el tudta képzelni, miért voltak olyan boldogok a hitelezők, hogy átveszi a birtokot. Csodálójáról mit sem sejtve Colton Wyndham a jó lábán fürgén megfordult, és az út másik vége felé indult. Felicity látta, hogy úti célja nem lehet más, mint a fényes, fekete hintó a négy pompás lóval, mely a hídon túl, a keskeny, kövezett út mellett állt. Bár a futás nem illett ahhoz a képhez, amit Felicity igyekezett kialakítani magáról, az hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy ha nem siet, nem sok esélye marad arra, hogy szóba elegyedjen a márkival. A jövője viszont ettől a férfitól függött. Annak ellenére, hogy a lábizmai valószínűleg még igen gyengék voltak a sebesülése miatt, a márki olyan fürgén haladt, hogy félő volt, a köztük lévő távolság gyorsan nőni fog. Bármennyire igyekezett behozni a lemaradását, minden lépéssel távolabb került céljától. Felicity rádöbbent, hogy ha nem választ sürgősen valami meglehetősen nőietlen taktikát, akkor reményei kútba esnek a férfi távozásával. Már az is nagy dolognak számított, hogy 97

sikerült egyedül eljönnie otthonról; nem vallhatott hát kudarcot most, amikor a hőn áhított cél ennyire közel volt hozzá. Kétségbeesésében elkiáltotta magát: - Hahó, Lord Randwulf! A szíve hevesen kezdett verni, mert a férfi hátrafordult, hogy megnézze, ki szólította. Ahogy észrevette, hogy Felicity siet utána, elmosolyodott, és elindult a lány felé. Amikor elérték egymást, a márki úriemberhez illően megérintette selyemkalapja szegélyét, és szélesen elmosolyodott. - Miss Felicity, megint találkoztunk. - Igen - sóhajtott Felicity, s kezét hullámzó keblére szorította. Annyira kifáradt a nagy igyekezetben, hogy semmi mást nem tudott mondani. - Sétálni indult? Egy alig látható bólintás, és egy halvány mosoly érkezett válaszként, mivel Felicity még mindig azon erőlködött, hogy visszanyerje a lélekjelenlétét. Mindamellett sikerült megállapítania magában, hogy még soha életében nem hallott ennél kellemesebb hangot. A férfi lágy, dallamos hangja hallatán apró remegés futott végig a testén. Colton gálánsan kimentette a lányt szorult helyzetéből azzal, hogy a nagyapa háza felé fordult, és elindult felfelé az úton, hogy eleget tegyen az illemnek, mely megszabta, mit kell tennie két különböző nemű embernek, ha megállnak az utcán pusztán azért, hogy szót váltsanak egymással. Bár maga is buta szabálynak tartotta a dolgot, egy úriember mégsem hagyhatta, hogy a rosszindulatú pletykák egy jelentéktelen félreértés miatt tönkretegyék egy nő jó hírét. - El sem tudja képzelni, Miss Felicity, milyen öröm számomra, hogy legalább egy arcot felismerek Bradford lakói között. Az emberek idegenek lettek számomra a távollétem miatt. Az idősebbek még valamennyire ismerősnek tűnnek a tizenhat évnyi távollét ellenére is, de nem kevés időbe telik, míg eszembe tudom idézni a nevüket. De a fiatalokkal kapcsolatban, sajnos, teljesen elveszettnek érzem magam. - Körbepillantott az utcán sorakozó boltocskákon. - A város viszont az itt-ott felhúzott néhány nagyobb házat vagy villát kivéve nagyjából ugyanolyan, mint gyermekkoromban. Felicity is körülnézett, de nem érzett magában akkora lelkesedést, mint amit a férfin látott. Nem tudta elképzelni, hogy valaki egész életét egy ilyen érdektelen városkában élje le. - Valószínűleg a nagyapám a legidősebb lakos a környéken. - Oldalról a férfira pillantott, mert tisztában volt vele, hogy ebből a szögből sötét szempillái erősen kihangsúlyozzák szeme kékségét. - Azt mondja, jól emlékszik azokra az időkre, amikor ön született. Elmesélte, hogy az ön édesapja olyan végtelenül büszke volt a fia születésére, hogy a keresztelőre nem csupán a rokonokat hívta meg és valamennyi ismerősét Londonból, hanem mindenkit a vidékről. A nagyapa azt mondta, keveredtek egymással az arisztokraták és a parasztok, de mindenki a lehető legrendesebben viselkedett a márki iránti tiszteletből. Ami engem illet, alig ismerek itt valakit. Ha a húga és Lady Adriana nem lennének olyan kedvesek hozzám, egyáltalán senkit sem ismernék. Őszintén szólva, a két hölgy jóval kedvesebb bárkinél, akivel Londonban találkoztam. - London hatalmas város. Nagyon meg lehet unni, ha valaki ott éli le az egész életét. - Be kell vallanom, hogy néha hiányoznak az utcák, a hangok... - A szagok? - fejezte be a lány mondatát vigyorogva a férfi. Felicity elvörösödött, nagyon jól értette, mire utal a márki. Az utcákról áradó szagok néha egyenesen fojtogatok voltak. - Londonnak van néhány hátránya is. 98

- Néhány - bólintott a férfi kedvesen -, de ahhoz kevés, hogy eltántorítsa az ott lakókat. Meg tudom érteni, hogy néha vágyódik utána. Ha nem érzett rá a vidék ízére, akkor London nyilvánvalóan sokkal izgalmasabb helynek látszik. - Lady Samantha azt mondta, a családjuknak van ott egy háza. - Igen, van, de a szüleim jobban kedvelik a vidéket, különösen a meleg évszakokban. Az apám rendkívül szeretett vadászni sok régi ismerőséhez és barátjához hasonlóan. Biztos vagyok benne, ő és Lord Sutton nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Adriana annyira kedveli ezt a sportot. - Úgy érti, Lady Adriana örömét leli abban, hogy lelövi az állatokat? Azok után, hogy olyan elhivatottsággal gyógyítgatta őket gyermekkorában? - Felicity megrökönyödésében a fejét rázta. - Nem értem, hogy válhatott annyira érzéketlenné, hogy elveszi ártatlan élőlények életét. Én magam sosem lennék képes ilyesmire. Szent isten, én még egy undok egeret sem tudnék megölni! Colton meglepetten érezte, milyen ingerültté vált attól, hogy Felicity nyilvánvaló lenézéssel beszél a nőről, akinek ő hamarosan udvarolni fog. Coltonnak eszébe jutott, Adriana milyen gyengéd szeretettel gondoskodott a Jennings gyerekekről, és szükségét érezte, hogy megvédje a lányt a szőke nő becsmérlő szavaitól. - A húgom tájékoztatott róla, hogy van egy szabály, melyhez Adriana szigorúan ragaszkodik a vadászatai során. Az általa leölt állatokat vagy a családi asztalnál szolgálják fel, vagy odaadják a szegényeknek. Már ez évben is rengeteg élelmiszert és húst juttatott jó néhány nélkülöző családnak a hamarosan beköszöntő télre, köztük egy olyan párnak, amely több mint egy tucat árvát fogadott be szerény otthonába. Sokkal tiszteletre méltóbb cselekedet, hogy enni ad az éhező vagy nélkülöző embereknek, mintha nem venne tudomást róluk, és a kóbor állatokat gyógyítgatná, amelyeket szabadon engedésük után valószínűleg igen hamar felfalnak a nagyobb állatok. Felicity érezte, hogy hibázott, amikor meghallotta az ingerültséget a férfi hangjában, és igyekezett jóvátenni, hogy leszólta a másik nőt. - Ó, kérem, uram, nyugodjon meg, sosem állítanék olyasmit, hogy Lady Adriana szívtelen... - A legjóságosabb fiatal nő, akivel életemben találkoztam - folytatta Colton. - Ebben egészen biztos vagyok. -Érezte, hogy egyre ingerültebb és türelmetlenebb a szőke szépséggel szemben, ezért kezét a kalapja szegélyéhez emelte, hogy búcsút mondjon neki, de ahogy a várakozó kocsi felé pillantott, észrevette, hogy két jól öltözött hölgy lép ki a ruhaszalonból. A magasabb nőt nem lehetett eltéveszteni; ő járt Colton agyában szinte szünet nélkül azóta, hogy meglátta a fürdőkádban. Az a bizonyos emlék üldözte a hálószobájában éjszakákon át, mint valami visszatérő látomás, s elűzte az álmát. A fürdőszobai jelenet óta a lány tökéletes alakja örökre, kitörölhetetlenül beleivódott az emlékezetébe. Hiába igyekezett megszabadulni attól a kísértő hangtól, amely a gondolatait szüntelenül a sötét szemű szépség felé terelte, leghőbb vágya lett, hogy az ágyába csalja a lányt, és bevezesse azokba a gyönyörökbe, melyeket egy férfi és egy nő megoszthat egymással. De amikor meglátta, hogy Riordan Kendrick milyen szerelmes pillantással néz rá, komoly kétségek támadtak benne aziránt, hogy vágyai kielégülésre találhatnak anélkül, hogy oltár elé vezetné a lányt. Arra a kérdésre kellett hát nagyon hamar választ találnia, hogy mire vágyik jobban: a szabadságra vagy a lányra, mert Adrianát elveszítheti, ha Lord Gyles elfogadja Riordan házassági ajánlatát. Gyanította, hogy az apró kis nő, aki Adriana mellett lépkedett, minden bizonnyal a húga, Melora. Nem tudta alaposabban megnézni a kis szőke lányt, amikor hazavitte Adrianát a 99

temetés napján. Valójában túlságosan megigézte a barna lány ahhoz, hogy bárki mást alaposabban megfigyeljen. E pillanatban a nővérek élénk beszélgetésbe merültek, és láthatólag fogalmuk sem volt róla, hogy a férfi a közelben van. Colton elnézést kért Felicitytől, és a két nő felé indult, majd közvetlenül előttük megállt. Mindketten azonnal megtorpantak a meglepetéstől. Melora ijedt hangot hallatott, ahogy pillantása felfelé siklott a férfin. Miután elhagyta a széles vállakat, kénytelen volt egészen hátrahajtani a fejét, hogy még magasabbra tekintsen. Ekkor úgy döntött, hogy eleget látott, nyilvánvalóan egy élő Góliáttal állnak szemben. Megfordult, és sietve az ellenkező irányba indult, intézze csak el a húga a hatalmas szörnyeteget. Adriana azonnal Melora karja után kapott, és visszahúzta rémült nővérét maga mellé. Még egy mosolyt is sikerült az ajkára csalnia. A férfi rászegeződő, ragyogó szemébe nézett, és közben erősen remélte, hogy nem fog egy örökkévalóságig tartani, mire elfelejti a férfi leplezetlenül fürkésző tekintetét a fürdőben, meztelen testének látványát vagy merész ajánlatát a kocsiban. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban csak azt tudta elképzelni, hogy amíg él, kísérteni fogják ezek az emlékek. Vidámságot színlelt, bár erre nem volt oka azok után, hogy a márki nem válaszolt a szülei üzenetére, melyben több lehetséges időpontot is javasoltak Wakefieldbe látogatására, s ez nyilvánvalóan arra utalt, hogy nem hajlandó eleget tenni a szerződésnek. - Nocsak, Lord Randwulf, ismét találkozunk. - Jó reggelt, hölgyeim - üdvözölte őket Colton, s megemelte a kalapját. Felicity sietve csatlakozott hozzájuk, nem szerette volna kiengedni a férfit a markából, mivel még élénken emlékezett rá, hogy a márki milyen hosszasan szemlélte Adrianát a Randwulf-birtokon tett látogatásuk során. -Ó, Lady Adriana, micsoda öröm, hogy újra láthatom. Lord Coltonnal éppen itt sétálgattunk, és élveztük a kellemes időt, amikor megpillantottuk önöket. Bármilyen érzések ébredtek is Adriana szívében Colton látására, semmivé lettek, amikor észrevette, hogy a férfi Felicityt kísérgeti a városban. -Jó napot, Miss Felicity - köszönt Adriana, és reménykedett, hogy a hangja nem annyira kimért, mint a mosolya. Elegáns, kesztyűs kezével nővére felé mutatott, hogy eleget tegyen a kötelező illemnek. - Azt hiszem, még nem ismeritek a nővéremet. Örömömre szolgálna, ha bemutathatnám. Felicity vidáman bólintott, boldoggá tette, hogy eggyel több arisztokrata ismerőssel dicsekedhet. Képtelen volt azonban leplezni meglepetését a két testvér közti különbség láttán. - Istenem, sosem gondoltam volna, hogy önök rokonok, azt pedig végképp nem, hogy testvérek. Olyan különbözőek, mint a nappal és az éjszaka. Bár Adriana felnevetett, hangja még saját maga számára is hamisan csengett. Valóban voltak olyan alkalmak, amikor úgy érezte, fekete bárány a családjában. - Ne is folytasd! Hadd találgassak! Én vagyok az éjszaka... és a nővérem a nappal. - Ó, remélem, nem bántottalak meg a megjegyzésemmel, Lady Adriana - mentegetőzött Felicity. - Egyáltalán nem állt szándékomban olyasmire utalni, hogy valamelyikük kevésbé szép lenne. Épp ellenkezőleg, mindketten gyönyörűek. Colton alig tudta leplezni mosolyát, de amikor észrevette, milyen fagyosan néz rá a magas, fekete lány, hirtelen összezavarodott, majd felrémlett benne a kérdés, vajon mit gondolhat róla Adriana azok után, hogy a szőke nő csatlakozott hozzájuk. Felicity szavai úgy hangzottak, mintha ők ketten együtt múlatnák az időt. - Ne aggódj, Miss Felicity! - nyugtatta meg Adriana a lányt kimért mosollyal. - Olyan gyakran emlegetik, hogy mennyire különbözőek vagyunk, hogy a nővéremmel már 100

számítunk erre a megjegyzésre. Egyszerűen arról van szó, hogy a két nővérem az édesanyánkra hasonlít, én pedig az édesapánkra. Colton előrelépett, és megfogta a pici szőke lány finom kezét. - Megbocsásson, Lady Melora, de ön éppolyan gyönyörű, mint a távozásom előtt volt. - Ön pedig éppolyan kedves, mint amilyen az édesapja volt, Lord Colton - felelte Melora nevetve, s alaposan hátrahajtotta a fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen. - De kérem, mellőzzük a formaságokat. A családjaink már olyan régóta jó barátok, hogy nincs szükség az ilyen távolságtartásra. Kérem, szólítson a keresztnevemen! - Köszönöm, Melora, kérlek, te is tégy hasonlóképpen! - A lány beleegyező bólintása láttán győztes mosollyal fordult Adriana felé, aki éppen az ellenkező irányba nézett, és ügyet sem vetett rá. Colton kedvesen folytatta, Melorához intézve szavait: - Volt szerencsém találkozni a jövendőbeliddel, Sir Harold Manchester őrnaggyal a Waterloo melletti táborban. Akkor azt mondta nekem, azért vonakodsz feleségül menni hozzá, mert félsz a megözvegyüléstől. Bár magam is agglegény vagyok, meg tudom érteni, milyen szoros kötelek az eljegyzés és a házasság, s hogy milyen végtelen fájdalommal jár, ha a szerettünk halála erőszakkal tépi szét a kapcsot. Bár mindenki azt reméli, hogy része lesz abban a feltétel nélküli szeretetben, amit a ti szüleitek és korábban az én szüleim is átéltek házaséveik alatt, attól tartok, ez nem mindig valósul meg. Neked és Sir Haroldnak irigylésre méltó szerencsében van részetek, hogy rátaláltatok erre az édes kötelékre a házasságotok előtt. - Végtelenül szerencsésnek érezzük magunkat - bólintott az apró szőke lány, meglepődve azon, hogy egy megrögzött agglegény megértheti az esküvőjük elhalasztása mögött rejlő indokot. Melora oldalvást a húgára pillantott, nyilvánvalóan arra utalva, hogy győztesnek érzi magát egy köztük zajlott korábbi vitában. Adriana észrevette a pillantást, és legszívesebben megszidta volna a nővérét, amiért ilyen naiv, de Colton és Felicity jelenlétében nem mert csípősen válaszolni neki. Melora tévesen azzal vádolta őt, hogy érdektelenséget mutat a márki iránt csupán azért, hogy ezzel leplezze a szégyent, amit kénytelen lesz elviselni, ha a férfi nem kéri meg a kezét a három hónap leteltével. A férfi megértő szavai hallatán Melora nyilvánvalóan határozottan visszautasítja a vádat, miszerint a márki érzéketlen azon dolgok iránt, amik. egy nő számára fontosak. Adriana igyekezett ügyet sem vetni Melorára, inkább Colton megváltozott külsejére irányította a figyelmet. - Látom, lecserélted az egyenruhát legutóbbi találkozásunk óta, és finomabb öltözéket választottál, uram. Ha ilyen tökéletes eleganciával öltözöl, irigykedni fog rád minden férfi Bathtól Londonig. Nem kétséges, hogy nehéz feladat elé állítod Beau Brummelt, ha a nyomodba akar érni. Colton nem tudta, hogyan értelmezze a lány szavait. Látott épp elég túlöltözött ficsúrt ahhoz, hogy ne kívánjon versenyre kelni velük. Ami pedig Beau Brummelt illeti, a férfi már kiesett a nemesség kegyeiből, a legutóbbi híresztelések szerint súlyos adósságai vannak, s már régen nem számít olyan divatosnak, mint annak idején. - Értékelem szavaidat, mivel olyan hölgytől érkeznek, aki maga is rendkívül jól öltözött. Te láttál engem a legrosszabb állapotomban, ezért könnyen megítélheted, mennyit segít egy jó ruha az emberen. - Pimasz mosolya fölött sokat sejtetőn nézett a lányra, egyenesen utalva arra, hogy anyaszült meztelenül állt előtte. - Ami a londoni szabómat, Mr. Gainest illeti, már katonai pályafutásom elején megismerkedett az igényeimmel. Amikor elhoztam Londonból, a segédeivel azonnal nekilátott, hogy teljesen új ruhatárral 101

lásson el. Oly hosszú ideig viseltem azonban egyenruhát, hogy kissé hivalkodónak érzem magam civil viseletben. Mindazonáltal ehhez kénytelen leszek hozzászokni. Bizonyos értelemben olyan, mintha újra meg kellene tanulnom öltözködni. De bármennyit gyakorlom, a nyakkendő meghaladja a képességeimet. Adriana valójában nem tudott elképzelni semmit a férfival kapcsolatban, amiben hibát lehetett volna találni... kivéve persze a pimaszságát. A nyakkendőjét vizsgálva sem tudott felfedezni semmi kivetnivalót. - Nos, uram, ha nem a tiéd az érdem, kénytelen vagyok Mr. Gainest vagy Harrisont dicsérni, mivel a nyakkendőd éppen tökéletesen áll. - A kedvességedet csupán nemeslelkűséged és szépséged múlja felül, Lady Adriana felelte a férfi mélyen meghajolva. Bármennyire akaratlanul és rövid időre feledkezett meg a márki a másik két nőről, Felicity sértőnek találta a tényt, hogy neki sem a ruháját, sem a szépségét nem dicsérte meg, Lady Adriana iránti csodálatának viszont annál lelkesebben adott hangot. Ráadásul meglehetősen hosszan csak egymással foglalkoztak. Felicity a magas lányra emelte a tekintetét. Kíváncsian próbálta megfejteni, vajon miért csodálja olyan nagyon a márki. Hát nem mondta az apja milliószor, hogy Felicity gyönyörűbb minden nőnél, akit életében látott? Ha Jarvis Fairchild igazat mondott, akkor miért nem őérte rajongott Colton Wyndham? Lady Adriana drága ruhái láttán Felicity összezavarodott. A fekete báránybőr köpeny, a szivárványszínekben fénylő, mélybordó taftruha és a fekete kalap, melyet ugyanaz a mélybordó árnyalat díszített, valóban kivételesen szép volt, de hát nem volt-e a saját ruhája is éppolyan pompás? Persze az is felmerülhetett a külső szemlélőben, hogy nem is a hölgy külseje vagy ruhája érdekelte igazán a márkit, hanem sokkal inkább a családja vagyona. A Suttonok pénzén Adriana megengedhette volna magának, hogy színaranyba öltözzön... ahogy azt is, hogy megvásároljon magának egy nemest, aki hatalmas adósságokat halmozott fel a szabójánál. Felicity közelebb lépett a márkihoz, így próbálta emlékeztetni a férfit a jelenlétére, de hiába próbálta magára vonni a figyelmét, Colton láthatólag mindenki másról megfeledkezve kérdezgette Adrianát valami kisgyerekekről, akiket nyilvánvalóan csak ők ismertek. - Meglátogattad őket az anyjuk temetése óta? - Igen, épp tegnap délután - felelte Adriana, s először jelent meg mosoly az ajkán. - Mrs. Abernathy azt mondta, hogy már az udvaron futkároznak és nevetgélnek. Szegény kis árvák, csupa csont és bőr volt mindegyik, és tudod, mennyire szükségük volt egy alapos fürdésre... -Adriana hirtelen elhallgatott, s szinte szorongva várta, mit felel Colton az elszólására. Legszívesebben azonnal leharapta volna a nyelvét, amiért összevissza fecseg, anélkül hogy háromszor is meggondolná, mit beszél... Miért kellett kiejtenie a fürdés szót? A szürke szemek szédítően csillogtak. - Nehéz elképzelni bárkit, aki lemond a fürdés örömeiről, hölgyem, de felteszem, hogy a Jennings gyerekeknek még egy kiadós étkezésben sem volt részük soha, nemhogy hosszasan áztathatták volna magukat a kádban. Adriana minden erejével azon volt, hogy legalább egy gyenge kis mosolyt varázsoljon az ajkára lángoló arca ellensúlyozásaképpen. A hosszas áztatás révén nyílt lehetősége a márkinak arra, hogy úgy lássa őt, ahogyan még soha egyetlen férfi. Hiába sikerült megőriznie tisztaságát egészen addig a napig, mindez egy cseppet sem számított Colton jelenlétében. A márki pontosan tudta, hogyan fest a drága ruhái nélkül. Ha végül valaki 102

máshoz fog férjhez menni, nem kétséges, hogy házasévei alatt mindvégig kísérteni fogja az emlék, ahogy Colton betört a fürdőjébe. Colton oldalról Felicityre pillantott, mivel lehetetlen volt nem észrevennie, hogy milyen szokatlanul közel lépett hozzá a lány. Csalódott arckifejezése láttán túlságosan nyilvánvaló volt, hogy Adrianával próbál versengeni. Mindazonáltal Coltonnak bűntudata támadt amiatt, hogy más nők jelenlétében egyedül a fekete lányra összpontosította a figyelmét, ezért megpróbálta jóvátenni a hibát, amit elkövetett. Végigpillantott a három nőn, és gálánsan így szólt: - Azt kell mondanom, hölgyeim, hogy egy olyan férfinak, aki hosszú éveket töltött a harctéren, hármójuk láttán szörnyen nehéz döntést hoznia a tekintetben, vajon melyikük nyerné el a környék leggyönyörűbb nője vagy a legcsodálatosabban öltözött hölgye díjat. Rendkívül megtisztelve érezem magam, hogy élvezhetem közös társaságukat. - Ez igazán nagyon kedves öntől, uram - felelte Felicity, és igyekezett finom úrihölgy benyomását kelteni. Szinte alig tudta megállni, hogy ne csúsztassa a kezét a férfi karjába. - Igazán nagylelkűen osztod a dicséretet - mosolygott Melora is. - Csak óvatosan - figyelmeztette Adriana kimért mosollyal. - Még a végén mindannyiunkat elszédítesz a hízelgő szavaiddal. -Akkor igazán szerencsének mondhatom majd magam, hogy három ilyen rendkívüli nőt sikerült megigéznem. Felicity, aki eddig ide-oda himbálta magát, hirtelen felnyögött. A következő pillanatban megragadta Colton karját, és teljes erejéből belekapaszkodott, mivel félő volt, hogy orra bukik. Az ötlet onnan származott, hogy eszébe jutott az eset, amikor a barna lány végigpörgött a Randwulf-birtok elegáns folyosóján egyenesen a márki karjába. Hogy az a bizonyos összeütközés szándékos volt-e vagy csupán a véletlen játéka, azt egyedül Adriana mondhatta volna meg. Felicity esetében viszont szó sem volt véletlenről. - Szent isten - sikoltotta, s közben megragadta Colton karját, és mellére húzta. - Ha ön nem lenne, biztosan elestem volna, uram. Colton igazán készségesnek mutatkozott abban, hogy Felicity balesetét valósnak fogadja el, mert vigasztalóan megsimogatta a belecsimpaszkodó kesztyűs kezet. - Örömömre szolgál, hogy a segítségére lehettem, Miss Felicity. Nem mindennapi eset, hogy egy úriember abban a megtiszteltetésben részesül, hogy egy ilyen vonzó hölgyet tarthat a karjában, még ha a véletlen sodorta is ebbe a helyzetbe. Felicity boldogan látta, hogy sikerült lóvá tennie a férfit. - Ó, uram, ön igazán nagyon kedves. Adrianának sikerült legyűrnie magában a sürgető kényszert, hogy apjához hasonlóan hümmögéssel jelezze: alapos oka van kételkedni a lezajlott jelenet hitelességében. Ha megtette volna, valószínűleg szörnyen felbosszantja vele a nővérét, aki azonnal hazarohant volna, hogy elmondja a szüleiknek, milyen udvariatlanul viselkedett. Colton elkapta Adriana pillantását még azelőtt, hogy a lány felhúzta az orrát, és elfordította a tekintetét. Megsértődött volna csupán azért, mert segítséget nyújtott egy másik nőnek? Adriana kelletlenül vetélytársnőjére mosolygott. Bár meg volt győződve róla, hogy ő és a márki valami különleges indokból tartózkodott egymás társaságában, igazán furdalta a kíváncsiság, hogy mi lehetett az az indok. - Olyan pompásan festesz ma reggel, Miss Felicity, hogy felmerült bennem a gyanú, a nővéremmel esetleg feltartóztatunk téged és Lord Coltont, pedig valami fontos ese103

ményre igyekeztek. Tekintve, hogy mindketten milyen elegánsan öltöztetek, csak arra tudok következtetni, hogy Bathba vagy talán Bristolba indultatok. Felicity hirtelen lázba jött az ötlet hallatán. - Ó, igen. Milyen nagyszerű lenne Bathba utazni! -Coltonra pillantott, hátha meghívást kap tőle, de csalódnia kellett, mert a férfi hallgatott. Felicity felsóhajtott, majd sóvárgó hangon hozzátette: - Igazán szívesen elmennék oda... egyszer. Coltonnak nem tetszett Adriana puhatolózó kérdése. Ha egyenesen rákérdezett volna, hogy a márki magával viszi-e a szőke lányt a hintóján, akkor sem jelezhette volna egyértelműbben, mennyire felháborítja a gondolat. De így legalább már értette Colton, miért olyan bosszús a lány. Nyilvánvalóan nincs ínyére, hogy együtt látja a nővel. Adriana Coltonra pillantott, s ismét szembe találta magát a férfi kihívó tekintetével. De mivel a márki még mindig nem volt képes kivonni magát a szőke lány szorításából, Adriana elfordította a fejét, és nem volt hajlandó tudomást venni a férfiról. Colton azonban egyenesen hozzá intézte a kérdését. - Lady Jaclyn is eljön Melora esküvőjére? Nagy örömömre szolgálna, ha annyi év után újra találkozhatnék vele, és megismerhetném a családját. Adriana némi hűvös hallgatás után végül belepillantott a ragyogó szemekbe. - Igen, Jaclyn is eljön. Biztos vagyok benne, boldog lesz, hogy ismét láthat téged, uram. Colton észrevette, hogy amikor Melora és a vőlegénye harmonikus kapcsolatáról beszélt, Adriana kétkedve húzta fel a szemöldökét, s ebből arra következtetett, a lány talán úgy gondolja, hogy egy férfi képtelen hasonló kötődésre. Úgy érezte, vissza kell vágnia. - És te, Lady Adriana, nem szeretnéd magadnak is a nővéred jó szerencséjét? Találni egy vőlegényt, akinek kedveskedhetnél, és aki viszontszeretne? - Ez minden nő álma, uram - felelte Adriana mereven. Meg volt győződve róla, a férfi keresi a módját, hogyan bújhatna ki apja hajdani megállapodása alól, ami egészen nyilvánvalóvá lett azáltal, hogy késlekedett válaszolni szülei üzenetére. - Ami engem illet, nincsenek illúzióim az iránt, akit számomra kiválasztottak. Úgy tűnik, olyan fajta, aki nem hajlandó magát elkötelezni. Nem lennék meglepve, ha a világ túlsó felére menekülne, csak hogy ne kelljen engedelmeskednie. Colton észrevette, hogy a lány válasza igen hatásosan lehűtötte benne azt a vágyat, mely az utóbbi időben kínozta, de úgy érezte, ez igazán hasznos, mert végre alaposan kialhatja magát, és nem gyötri többé a lány kívánatos testének emléke. Ennek ellenére persze nem tudta megállni, hogy ne vágjon vissza csípősen. - Úgy hallottam, számtalan állhatatos kérő jár a nyomodban. Gondolom, nehéz lehet választani közöttük. Persze Mr. Elston mindig kéznél lesz, ha a többiek esetleg elveszítenék a reményt, hogy elnyerhetik a kezedet. Ő láthatólag elég kitartó ahhoz, hogy tűzön-vízen át kövessen. A lány sötét szeme sértetten villogott. - Mr. Elston csupán egy ismerősöm, uram, semmi több - jelentette ki Adriana fagyosan, érezte, hogy kezdi elveszíteni a türelmét. - Ami pedig az apám választotta kérőt illeti, meg kell várnom, hogy napvilágra kerüljön e döntés valódi természete. Ezt a helyzetet a szüleimnek köszönhetem, és a márkinak, aki annyi figyelemmel halmozott el, mint a saját lányát, de az igazat megvallva, nem hinném, hogy érdemleges kapcsolat szövődhetne az illetővel. Coltonnak magasba szökött a szemöldöke, meglepetten látta, a lányt egyáltalán nem hatja meg, hogy a néhai márki őt választotta menyéül. - Úgy értsem, hogy téged egyáltalán nem érdekel ez a... hm... kapcsolat? 104

- Barátság aligha alakul ki két ember között, ha nem töltenek elegendő időt egymással, uram. Mind ez idáig ez nem történt meg. De még ha az illetővel közelebbi ismeretségbe kerülnénk is, akkor sem táplálok túl sok reményt aziránt, hogy végül beteljesül, amit a szüleink valaha megálmodtak. Tökéletesen idegenek vagyunk egymás számára, és kétlem, hogy ez a helyzet megváltozna akár a közeli, akár a távolabbi jövőben. Colton tanácstalanul elmosolyodott. - Talán egy kis türelemmel, hölgyem, kivárhatnád, mi is lesz a dologból. Ahogy az úriember is. Adriana a válasz jelentésén töprengve megint csak a sötétszürke szemek mélyét fürkészte, de a ragyogó melegséget már nem találta bennük. A márki egy kurta mosollyal és gyors mentegetőzéssel magukra hagyta mindannyiukat, és várakozó hintója felé bicegett. Felicity egy csalódott sóhajjal kimentette magát, és az ellenkező irányba indult. Melora húga karjába csípett, megtörve a mély hallgatást, mely Adrianán úrrá lett, ahogy Colton Wyndham után bámult. - Vidd innen a kezed, Melora! - csattant fel Adriana felháborodottan. - Ez fájt! - Amilyen kemény kő van a szíved helyén, azt hittem, észre sem fogod venni - vágott vissza Melora. - Hogy beszélhettél így Coltonnal? Ennyi erővel akár meg is pofozhattad volna! Adriana felvetette a fejét, nem törődve húga gúnyolódásával. - Ha az enyém kőből van, akkor az övé gránitból. Az apró lány kérdőn húzta fel a szemöldökét. - Sokban hasonlítotok, nem igaz? Adriana villogó szemmel telkitett a nővérére, felháborodott rajta, hogy egymáshoz hasonlította őket. De ahogy elfordult, mély sóhaj szakadt fel belőle. Vajon mit gondolt Sedgwick Wyndham, amikor ezeket a pokoli kínokat kitalálta a számára? Megszabadul ettől az egésztől valaha? Élhet-e vajon normális életet egy olyan férj oldalán, aki minden más nőnél jobban szereti és dédelgeti őt? Vagy egész életében emlékeznie kell arra, hogy nem a férje választotta magának, s ha Colton egyáltalán beleegyezik a házasságba, azt csak azért teszi, hogy ne okozzon fájdalmat az anyjának? *** Colton kalapját lekapva lépett be Samuel Gladstone háromszintes házának szalonjába. Már jó néhány nap eltelt azóta, hogy találkozott Felicity Fairchilddal a városban, de nem feledkezett meg az ígéretéről, hogy meglátogatja a nagyapját. Az volt mai látogatásának oka, hogy felújítsa ismeretségét az idős férfival oly hosszú távollét után. Colton sétabotjára támaszkodva Samantha mögött bicegett, miközben Jane Fairchild mutatta az utat apja hálószobája felé. Az öreg ajtaja előtt Samantha megállt egy percre, hogy néhány szót váltson Jane-nel, és intett a bátyjának, menjen előre nélküle. Ahogy átlépte a küszöböt, Colton arra lett figyelmes, hogy mindenfelé könyvhalmok állnak a tágas szobában. Egy magas, hosszúkás, üveges faszekrény is zsúfolásig volt tömve, s a férfi hatalmas ágyának lábánál álló kecskelábú asztal is roskadozott a tekintélyes méretű kötetektől. Samuel Gladstone tiszta hálóingben és hálósipkában ült az ágyában, és egy asztalka feküdt az ölében. 105

Colton megállt, nem akarta zavarni az öreg molnárt, aki láthatólag mélyen elmerült a főkönyvben, s mind ez idáig nem figyelt fel vendégére. Colton tanácstalanul pillantott hátra Jane-re, aki biztató mosollyal és kézmozdulatokkal bátorította továbbhaladásra. Közelebb lépett az ágyhoz. - Jó napot, Mr. Gladstone. Samuel felpillantott, megigazította az orrán drótkeretes szemüvegét, és kíváncsian szemlélte látogatóját. Nem volt ritkaság, hogy jól öltözött úriember érkezett hozzá vendégségbe. Lord Harcourt gyakran meglátogatta, sokszor a barátait is magával hozta, akiknek társaságában Samuel kellemesen érezte magát, de ennek a mostani férfinak a külseje erősen emlékeztette valakire, akit hajdan ismert, és akit sok-sok évig tisztelt azelőtt, hogy nemrégiben elhunyt. Bár ez az úr, aki az ágyához közelít, hasonlóan jóképű és magas, de legalább harminc évvel fiatalabbnak látszik. Samuel Gladstone lassan felemelte a kezét, és mosolyra derült az arca. - Felismerem önt. Colton elmosolyodott, de hitetlenkedve nézett az öregemberre. Több mint tizenhat évvel ezelőtt látta utoljára a molnárt, és az idő alatt mindketten jelentősen megváltoztak. Az öreg haja már teljesen megőszült, és jóval gyérebb is lett. - Biztos benne? Samuel láthatólag örült, hogy határozott bólintással felelhet. - Bár a lábam már nem olyan erős, mint valaha, az agyam még egész jól működik. Igen, maga a néhai Lord Randwulf fia. Nagyon hasonlítanak egymásra. Colton elnevette magát. - Errefelé mindenki ezt mondja. Engem mindenki azonnal felismer, én pedig senkit sem a városlakók közül. - Üljön le, üljön csak le - noszogatta a molnár, egy közeli székre mutatva. - A húga mindig szorgosan tájékoztatott a csatákról, amelyekben részt vett katonáskodása alatt. Mindenkit lenyűgözött a hősiessége. A történeteket főleg a környékbeli férfiak mesélték, akik a parancsnoksága alá tartoztak, vagy együtt harcoltak az ezredével. - Samuel hirtelen elnevette magát. - Persze az unokám sem hajlandó másról beszélni. Elmondta, hogy maga megsérült, és azóta bottal jár. Colton leült a felajánlott székre. - Tulajdonképpen lassan felgyógyulok. Hosszú sétákat teszek azért, hogy erősödjön a lábam, sőt egy célt is kitűztem magam elé. Néhány hét múlva a Suttonok bált adnak, és ahhoz, hogy táncolhassak valamelyik csinos lánnyal, mindenképpen meg kell szabadulnom a bottól. Máskülönben kénytelen lennék egy helyben üldögélni és bambán nézni a többi fiatalembert, aki képes arra, amire én nem. Ez a gondolat olyan fájdalmas, mintha a másik lábam is megsérült volna. Az öreg molnár hátrahajtotta a fejét a párnán, és csak úgy rázta a nevetés. Amikor végre kissé megnyugodott, vendégére kacsintott. - Csak el ne törje a másik lábát a nagy igyekezetben. Ha talál valami csinos kis fehérnépet, panaszkodjon csak a sérülésére, és vigye inkább egy sötét sarokba. Colton nevetett a férfi tréfáján. - Maga nagy kópé, Mr. Gladstone, de biztosan eszembe jut majd a tanácsa, ha nem sikerül úgy használni a lábamat, ahogyan szeretném. Colton jól nevelten felállt, amikor Samantha és a nyomában Jane belépett a szobába, de az asszony sietve visszatessékelte a férfit a székébe. - Ne fáradjon, uram. Üljön csak vissza, míg én lemegyek, és készítek egy kis teát. 106

- Miért nem ülsz le és beszélgetsz velünk, Jane? - kérdezte az apja. - Csak lótsz-futsz itt, mindig csak miattam, alig törődsz saját magaddal. Tudom, mennyire örülsz, ha Lady Samantha vagy Lady Adriana eljön látogatóba, úgyhogy csak ülj le, és élvezd a kisasszony látogatását. Talán Felicity megcsinálja nekünk a teát. Jane nem mert az apjára pillantani, attól tartva, hogy esetleg túl árulkodó lenne az arckifejezése. Samuel nagyon éles szemű ember volt. - Felicity ma nem érzi jól magát, papa. Az egész délutánt a szobájában töltötte. Samuel Gladstone sűrű szemöldöke a magasba szökött, kétkedve fogadta Felicity gyengélkedésének hírét, ami az utóbbi időben meglehetősen gyakran fordult elő. A lánya kedvéért azonban tartózkodott a megjegyzésektől. Rá kellett döbbennie, hogy mióta egy fedél alatt lakik Jane családjával, olyan jellemvonásokat és cselekedeteket ismert meg, amelyekre máskülönben nem lett volna rálátása. Nem kellett túl sok idő hozzá, hogy elviselhetetlennek érezze Felicity jelenlétét a szobában. Megelégelte a lány durva, viszolygó pillantásait és szenvedő sóhajait, melyeket akkor adott elő, ha valamiben a segítségére kellett lennie. Inkább úgy döntött, hogy saját maga olvas, és elvégez mindent egyedül, amit csak tud. Mivel folyton cselédek gondoskodtak róla azután, hogy szeretett felesége elhunyt, nagy örömmel vette, hogy saját kedves, imádott lánya ápolja és kényezteti. Jane elindult kifelé, de megállt az ajtóban. - Akarod, hogy visszavigyem a főkönyvet a malomba, papa? Jarvis hamarosan itthon lesz. - Igen, az jó lenne. A könyvelés szerint Creighton és egy-két kedvenc emberem még kapja a fizetését. Arra gondoltam, összehívom őket, és megkérdezem, mi folyik itt. Lehet, hogy mostantól a könyveléssel is foglalkoznod kell, nem csupán az én ápolásommal, de te értesz hozzá a legjobban. A te könyvelésedben éppúgy megbízom, mint a sajátomban. Colton és Samantha a tea szervírozása után nem sokkal elbúcsúztak. Amikor Bentley meglátta, hogy kilépnek a Stanover-házból, közvetlenül a bejárathoz irányította a hintót. Körülbelül ugyanekkor döntött úgy Felicity, hogy leteszi a könyvet, és a folyosón át a nagy hálószobához megy, melynek ablakából remek kilátás nyílt a városra. Alig érte el a nagy ablakot, amikor észrevette, hogy édesanyja a ház előtt áll, és arra vár, hogy Lord Randwulf felsegítse a hintóba a húgát. Felicityből döbbent nyögés szakadt fel, nem csupán azért, mert megértette, hogy azok ketten látogatóban jártak náluk, hanem azért is, hogy éppen távozni készültek. Őrült sietséggel magára kapta a szoknyáját, és a lépcső felé futott. Lázasan kapkodta a lábát, ahogy lefelé igyekezett a második emeletről, s közben izgatottan simítgatta a haját, és rendezgette a ruháját. Mire a bejárati ajtóhoz ért, szinte teljesen kifulladt, de nem mert megállni, mert tudta, nem sok ideje van a Wyndhamek indulásáig. Feltépte az ajtót, és szinte kilőtte magát a házból. A kocsi azonban már elindult. Felicity lerohant a kövezett úton, és hisztérikusan integetett, hogy magára vonja Bentley figyelmét, de bármennyire fürgén kapkodta papucsos lábát, igyekezete hiábavalónak bizonyult. Felicity zakatoló szívére szorította a kezét. Még mindig lihegve, de annál nagyobb dühvel fordult anyja felé. Végtelenül felháborította, hogy nem tájékoztatták a márki látogatásáról. - Miért nem mondtad, hogy itt van Lord Colton? Ügyet sem vetve lánya haragjára, Jane közömbösen vonta meg a vállát. - Azt mondtad, beteg vagy és nem szeretnéd, ha bármilyen indokkal megzavarnálak. Úgy tettem, ahogy kérted. 107

- De tudnod kellett, hogy a márkival találkozni akarok! - Felicity megfordult, és a hintó felé mutatott, amely kényelmes tempóban, éppen a dombra kapaszkodott fel. - Nem is érdekel, hogy Lord Colton talán sosem jön vissza amiatt, amit tettél? Jane-t láthatólag nem hatotta meg túlságosan lánya vádaskodása, a távozó hintót figyelte. - Úgy tettem, ahogy kérted, azt hittem, túl gyenge vagy ahhoz, hogy a látogatókat szórakoztasd. Ha nem ez volt a helyzet, szólhattál volna, hogy vállalkozol egy-két házimunkára, és akkor Lord Randwulf látogatását sem szalasztottad volna el. - Szándékosan csináltad, igaz? Azért büntetsz, mert nem vettem részt a rabszolgamunkádban! Csak várj, amíg ezt a papa megtudja! El sem fogja hinni, hogy ilyen ostoba és kicsinyes voltál, és nem mondtad el, hogy a márki eljött meglátogatni engem... -A helyedben, drága hölgyem, figyelnék arra, hogy beszélek az anyámmal figyelmeztette Jane még mindig a távolba meredve. - Mert a végén még kénytelen leszel padlót súrolni a Suttonok bálja előtt. Sőt, ha túlságosan engedetlen leszel, még a végén itthon is töltöd azt az estét, hiába Lady Samantha meghívása... Az anyja fenyegetéseitől végtelen haragra gerjedt Felicity előrehajolt, és szinte az asszony fülébe kiabált. - Nem tarthatsz itthon, mert a papa azt akarja, hogy elmenjek! És most mondd, milyen mentséget találtál ki, amikor a márki utánam kérdezett? Jane felháborodva a lányára nézett, és pofon vágta. Vészjósló hangon mondta: - Soha többé ne merj ilyen hangon beszélni velem, különben nagyon megbánod. Felicity lángoló arcára szorította a kezét, és úgy bámult az anyjára, mintha egészen biztos lenne benne, hogy az asszony elveszítette a józan eszét. Bár néha meglegyintették a hátsóját gyerekkorában, ha rossz fát tett a tűzre, de az anyja még sosem ütötte arcul. - Elmondom a papának, mit tettél! - sikította, és könnyekben tört ld. - Majd ő tesz róla, hogy megbánd, amiért nem engedted, hogy Lord Colton meglátogasson... - Lord Colton nem azért jött, hogy téged lásson - helyesbített Jane élesen. - Azért jött, hogy meglátogassa a nagyapádat, és ha valóban tudni akarod, egyetlenegyszer sem tett említést rólad. Ha kívánod, hogy ezt is elmeséljem az apádnak, hát nagyon szívesen megteszem. Talán itt az ideje, hogy ráébredjen: Lord Randwulfnak nem áll szándékában a saját társadalmi rangja alatt nősülni... - A papa más véleményen van erről! Ingerült sóhaj hagyta el az asszony ajkát. - Amilyen gyönyörű vagy, érthető, hogy apád nagy reményeket dédelget a jövődet illetően, de nem fogja elérni a célját, Felicity, legalábbis nem úgy, ahogyan ő szeretné. Ha odadobod magad egy rangos úriembernek abban a reményben, hogy elvesz feleségül, azt valószínűleg később mélyen megbánod majd. Könnyen kihasználhatnak, majd félrelöknek, s azután édeskevés reményed lesz arra, hogy tiszteletre méltó férjet szerezz magadnak. A pletykák könnyen tönkretehetik egy nő életét. Egyetlen férfi sem vágyik romlott lányra. - Lord Randwulf sosem tenne ilyesmit! - Bár úgy gondolom, hogy Lord Randwulf is éppen olyan, mint minden más férfi a tekintetben, hogy nem közömbös a női vonzerő iránt, mégsem róla beszéltem, sőt senkiről sem személy szerint. Egy nincstelen gazember éppúgy kihasználhat egy fiatal, ártatlan lányt, mint bármelyik gazdag, jóképű nemes, ha tudja a megfelelő szavakat, melyekkel elszédítheti a hiszékeny nő fejét. Te túl naiv vagy ahhoz, hogy felismerd a kockázatát annak, ha odadobod magad nekik. Bár a nemesurak úriembernek szá108

mítanak, de attól tartok, egyszerűen hátat fordítanak annak a nőnek, aki fattyút szül nekik. Ha odaadod magad valamelyiküknek, valószínűleg végzetes bajt hozol magadra... - Csak féltékeny vagy, ennyi az egész - vágott vissza Felicity epésen. - Nem tudod elviselni a gondolatot, hogy én még fiatal vagyok és szép, mert a te szépségednek máinyoma sincs a kemény munka miatt. Nem csoda, hogy a papa engem szeret, és nem téged! Jane hátrahőkölt a megdöbbenéstől lánya szavai hallatán. - Nos, azt hiszem, sosem reméltem valami sokat az irántam érzett szeretete felől. Valójában azonban ennek nincs semmi jelentősége. Neked viszont azt ajánlom, minden erőddel azon légy, hogy javíts a jellemeden, és tiszteletet tanulj az idősebbek iránt, mert máskülönben kénytelen leszek a kezembe venni a dolgokat... - Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte a lány. - Ha Lord Wellingtontól azt kérte volna valamelyik ellenfele, hogy avassa be a tervébe, mielőtt nekilátna a megvalósításának, biztos vagyok benne, hogy visszautasította volna, ahogy én is ezt teszem, mivel egyértelmű, hogy közted és köztem komoly ellentétek feszülnek. Szülőanyádként legfőbb feladatom, hogy tiszteletre és illemre tanítsalak, nemcsak magam, hanem mások miatt is. Mostantól nem fogsz a szobádban henyélni, ha elvégzendő házimunkák várnak. Nem fogod megfenyegetni sem Lucyt, sem más cselédet, hogy teljesítse a parancsaidat. És felesleges abban reménykedned, hogy az apád majd semmissé teszi, amit mondtam. Túlságosan el lesz foglalva azzal, hogy helyrehozza a saját baklövéseit, nem lesz ideje a te sirámaiddal foglalkozni. Felicity figyelmesen fürkészte anyja arcát, arra próbált rájönni, mire utalhatott az utolsó mondattal. - Mit mondasz? - Ez igazán nem tartozik rád, Felicity. Ez az ügy csupán az apádat, a nagyapádat és engem érint. Te egyedül arra ügyelj, hogy teljesítsd a feladataidat, mert nekem tartozol számadással... egyedül nekem. *** Úgy tűnt, Rogernek kezére játszott a szerencse aznap reggel, amikor éppen azon töprengett, hogyan érhetne el haladást Adrianával való viszonyában, mert meglátta Lord Randwulf kocsiját a Gladstone-háztól távozni. Ez a kis incidens alkalmat szolgáltatott arra, hogy kilovagoljon a Wakefield-birtokra, és jelentse a lánynak, amit látott, valamint hogy a tudomására hozzon néhány következtetést, melyek mindenki számára nyilvánvalóak voltak már az első pillanattól: hogy Felicity fülig szerelmes a márkiba, és valószínűleg Randwulf sem közömbös iránta. Kilencedik fejezet Christina lélekben felkészítette magát a vendégekkel való találkozásra, amikor a komornyik méltóságteljesen bejelentette, hogy Lord Randwulf az édesanyjával a szalonban várja, hogy fogadják őket. - Köszönöm, Charles. Kérlek, tájékoztasd a férjemet az érkezésükről. - Igen, asszonyom. 109

Néhány pillanattal később Christina bekopogott legfiatalabb lánya hálószobájának ajtaján. - Itt vannak Wyndhamék, drágám. Készen vagy? Adriana felsóhajtott. Bármennyire szerette és csodálta már gyermekkorától Sedgwick Wyndhamet, a néhai márki fia az egész életét gyökerestül felforgatta. Colton soksok évvel ezelőtti dühkitörésének a puszta emlékére is olyan rémület fogta el, mint amit egy kiscica érezhet egy falka acsargó kutya előtt. Viszont ha az a pillanat merült fel benne, amikor észrevette, hogy ott áll a kád mellett a fürdőszobában, érzékeit lázba hozta a tudat, hogy az övé lehetne a férfi, ha végre engedne, és beleegyezne az eljegyzésükbe. Persze miután Roger elmesélte, hogy látta a hin-tóját a Gladstone-ház előtt, Adriana csak arra tudott gondolni, hogy Colton Felicityt látogatta meg. Az utóbbi időben azok ketten elég sokszor voltak együtt, ezt már nem lehetett a véletlen számlájára írni. Talán Melorának mindvégig igaza volt, töprengett Adriana komoran. De egyszerűen nem akarta átélni azt a szégyent, hogy Colton visszautasítja. Melyik nő kívánna magának ilyen gyalázatot? Kétszeresen fájdalmassá tenné a tudat, hogy miután látta őt anyaszült meztelenül, mégis inkább Felicityt választja. Ez olyan sértés lenne, amin nem egykönnyen tudná túltenni magát. Ha nem gondolt volna arra, hogy szégyenbe hozza a szüleit, Adriana rögvest elmenekül. Kilopózott volna az istállóba, és elvágtatott volna Ulysses hátán valami távoli helyre, maga sem tudta, hová. Nem ez lett volna az első alkalom, hogy nyoma vész, amikor valami vendéget kell szórakoztatnia. Mindazonáltal bármennyire nehezére esett találkozni a férfival, tudta, hogy a saját becsülete elől nem menekülhet. Egy becsületes ember szava éppannyit ér, mint az aláírása, emlegette gyakran az apja, amikor példamutató viselkedésre oktatgatta a lányait. Gyles Sutton elvárta tőle, hogy eszerint viselkedjen. - Azonnal lent leszek, mama - felelte Adriana kelletlenül a fésülködőasztala mellől. - Maud még a hajamat igazítja. - Kérlek, mondd meg neki, drágám, hogy siessen. Udvariatlanság megvárakoztatni a vendégeket. - Igen, mama, tudom — morogta Adriana nem túl nagy lelkesedéssel. Maud halkan kuncogott a kisasszony kedvetlensége láttán. -Jaj, kisasszony Lord Randwulffal találkozni nem lesz olyan rossz, mint hiszi. A szakács mondta, hogy látta a múltkor Bradfordban, amikor fűszert venni ment a boltba. Azt mondta, az uraság magas, mint egy óriás, és csodálatos ruhái vannak. Igazi férfi, nem úgy, mint ez a Mr. Elston, aki úgy billegett be tegnap, mintha az övé lenne a birtok. Mr. Elston nem valami férfias látvány, legalábbis nem úgy, mint az uraság. Adriana nagyot sóhajtott. - Minden úgy van, ahogy mondod, Maud. Lord Randwulf igazi férfi... - Akkor meg mitől fél, kisasszony? Nem örül, hogy ilyen deli férfi akar udvarolni magának? - Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy Lord Randwulf udvarolni akar nekem, Maud. Ezt az apja találta ki, nem ő. - Hát persze hogy akar udvarolni - erősködött a szókimondó cseléd. - Mert maga a leggyönyörűbb nő a világon, és ha ő ezt nem látja, akkor valami nagy baj lehet a fejével. Hát hány nemes meg lord hever a lábai előtt, kisasszonyka? Ez nem azt bizonyítja, hogy milyen szép? 110

- Nem minden férfi egyforma, Maud, és úgy tűnik, Lord Randwulf fölöttébb élvezi az agglegényéletet... - felelte Adriana, tudva, hogy a cseléd sosem értené meg félelmei valódi okát. A legjobban az bántotta, hogy mennyire vonzódik a márkihoz. Ha már most ennyire lenyűgözte a férfi, mivé fejlődhetnek az érzései, ha udvarolni kezd neki? Nem is annyira a büszkesége szenvedné meg a visszautasítást, sokkal inkább a szíve. Szomorúan rázta meg a fejét, miközben elgondolkodva sóhajtott fel. - Ki tudja, mit akar Lord Randwulf? Maud nevetett. - Egy percet se féljen amiatt, hogy megtetszik-e neki. Ha még nem szeretett bele a kisasszonykába, nem sok kell, és meglesz az is. Az idő valóban felfedi majd Colton igazi természetét és iránta táplált érzéseit, gondolta Adriana csüggedten. A végkifejletet illetően azonban egyáltalán nem volt olyan bizakodó, mint Maud. Adriana mély sóhajjal hagyta el hálószobáját, rettegve attól, hogy találkoznia kell Lord Randwulffal... és hogy újabb darabot kell a férfinál hagynia a szívéből. *** Lady Christina azzal a biztos érzéssel indult lefelé a lépcsőn, hogy a lánya hamarosan követni fogja, de ahogy rátette a kezét a szalon ajtajának fogantyújára, gondolatait megbénította az előtte álló nehéz feladat. E pillanatban még nem tudta eldönteni, mi a rettenetesebb: Lord Colton torz arcának és testének látványa... vagy feleségül adni legfiatalabb lányát egy ilyen alakhoz. Nagyot sóhajtott, hogy legyőzze szorongását, és megpróbálta felkészíteni magát a kellemetlen jelenetre. Kinyitotta az ajtót, és belépett a szobába. Azonnal észrevette, hogy Lord Randwulf a kétszárnyú ablak előtt áll, és a kanyargós kocsiutat szegélyező dús lombú fákat szemléli. Christina nagy megkönnyebbüléssel fogadta a helyzetet, mert így üdvözölhette a márkinét, mielőtt szembesülnie kellene a sebhelyes arccal. Egyetlen módot látott arra, hogy ezt a rettenetes találkozást valahogy átvészelje, ha szüntelenül emlékezteti magát arra, hogy Colton a legjobb barátjuknak a fia, és a hazáért folytatott hősies helytállása során sebesült meg. Christina vidám mosolyt erőltetett az arcára, átvágott a szobán a pamlaghoz, melyen Philana ült, és kedvesen köszöntötte a vendéget. - Már úgy vártalak, drága barátnőm! Végre hazatért a fiad. Mekkora megkönnyebbülést jelenthet, hogy átveszi a birtok irányítását. - Nem csupán megkönnyebbülést, hanem végtelen boldogságot is, hogy magára vállalja apja feladatait - felelte Philana ragyogó mosollyal. - De ami a legfontosabb, Christina: azért jöttünk, hogy megbeszéljük veled és Gylesszel a hajdani megállapodásunkat. Remélem, Adriana is csatlakozik hozzánk. Jelentős szerepe van a dologban, és nem szeretném, ha olyan döntést hoznánk, amivel esetleg nem lenne tökéletesen elégedett. - Maud éppen a haját igazította, amikor lejöttem. Biztos vagyok benne, hogy pillanatokon belül megérkezik, Gyles pedig... - Az ajtó kinyílt a háta mögött, és felismerte a közeledő lépteket, így hátra sem kellett fordulnia, hogy megnézze, ki érkezett. - Nos, már itt is van. - Isten hozott benneteket! - Gyles a tőle telhető legnagyobb lelkesedéssel csatlakozott a két nőhöz. Kezet csókolt Philanának. - Gyönyörű vagy, mint mindig, drágám. 111

Philana vidáman elnevette magát, miközben elegáns kézmozdulattal hessegette el a bókot. - Tartogasd a szép szavakat hiszékenyebb lányoknak, Gyles. Öreg vagyok, és ráncos, te is tudod. Gyles mosolyogva szívére tette a kezét, hogy ezzel is bizonyítsa őszinteségét. - Nem látok rajtad ráncokat, és hiába múlnak az évek, drágám, te mindig ugyanolyan szép és tündöklő maradsz. - Igazi barát vagy, Gyles, még akkor is, ha előszeretettel füllentesz néhanapján. Gyles nevetve hátralépett, igyekezett a lehető legtovább halasztani a fiatalemberrel való szembesülést. Christinához hasonlóan ő sem volt felkészülve a találkozásra. Közben Colton elfordult az ablaktól, és bicegő járásával feléjük közelített. Hallották, ahogy botja tompán puffan a szőnyegen. Christina az elmúlt napokban reszketve tárta fel ellenérzéseit aziránt, hogy legfiatalabb lányukat egy ilyen torz emberhez kényszerítsék feleségül, függetlenül attól, mekkora dicsőséget szerzett hősies helytállásával. Gyles megértette felesége félelmeit, és jelentős mértékben osztotta is őket. Adriana mindig a legféltettebb kincsük volt, és vonakodott boldogtalan házasságba kényszeríteni olyasvalakivel, akitől a gyerekek halálra rémülnek. Philana közeledő fia felé intett. - Itt van Colton épen és egészségesen, annak ellenére, hogy a lába súlyosan megsérült. Gyles bátorítóan felesége hátára tette a kezét, majd együtt fordultak a márki felé. Óvatos pillantással először a lábát vették szemügyre, melynek sérülésére a boton kívül semmi jel nem utalt, sőt rendkívül elegánsan festett rajta a makulátlan nadrág. Pillantásuk lassan feljebb vándorolt a férfi csípője felé, majd tovább az izmos mellkasra és széles vállakra. Már csak a férfi arca volt hátra. Christina nagy levegőt vett, és Colton arcára pillantott, melyet nemhogy egy karcolás nem torzított el, de annyira férfias és megnyerő volt, hogy a grófné szinte felnyögött megkönnyebbülésében. Colton éppúgy festett, mint az apja, mintha a vonzó és tiszteletet sugárzó Sedgwick állt volna előttük harminc évvel fiatalabban. Christina és Gyles megkönnyebbülve egymásra pillantott. Gyles nyerte vissza hamarabb a lélekjelenlétét, és szeretettel rázta meg a márki kezét. - Isten hozott itthon, te hős katona! - Köszönöm. Én is szívből örülök, hogy annyi év után ismét találkozhatunk - felelte mosolyogva Colton. Christina is felocsúdott végül, és igyekezett magyarázatot adni különös viselkedésükre. - Annyira megváltoztál, Lord Colton, hogy Gylesszel szinte alig tudunk magunkhoz térni a meglepetéstől. Colton szívélyesen mosolygott. - Ez teljesen érthető, drága hölgyem, mivel kölyök voltam még, amikor utoljára találkoztunk. Tizenhat év jelentős változásokat tud véghezvinni az ember külsején. Christina felszabadult örömmel intett a kanapé felé, ahol a márkiné ült. - Gyere, ülj le, és mesélj! Mielőtt Colton válaszolhatott volna, ismét kinyílt az ajtó, és figyelmét teljes egészében lekötötte Adriana megjelenése. Újra és újra lenyűgözte a lány szépsége. A lány hosszú, sűrű haját a cseléd lágyan hátrasimította az arcából, és nehéz, csavart kontyban tűzte fel. Egy-két göndör fürt kiszabadult a csatok alól a füle mögött és a tarkóján, természetes bájt kölcsönözve a frizurának. Sötét tincseivel erős kontrasztot alkotott krémfehér bőre. Arcát és puha, finom vonalú ajkát halvány rózsaszín pír fedte. Hatalmas, selymes szempillájú, sötét szeme pedig olyan igéző volt, hogy a férfinak kemény lelki tusát kellett vívnia, hogy kivonja magát varázsa alól. 112

Ruhája a legfrissebb divat szerint készült, és remekül illett magas, karcsú alakjához. Az elefántcsontszínű ruhához smaragdzöld, selyemszegélyes kabátka tartozott, mely kissé katonás jelleget kölcsönzött az együttesnek. Colton meglepetten vette észre, hogy gondolatban összehasonlítja Adriana apró fülbevalóját azokkal az ékszerekkel, melyeket Pandora Mayes szeretett viselni. Adriana megelégedett az aranyba foglalt egyetlen igazgyönggyel, míg a színésznő nagy kedvvel hangsúlyozta a maga hollófekete szépségét súlyos, méretes cicomákkal. Semmi hasonlóság nem mutatkozott az ékszerek között; ahogyan a két nő között sem. Kettejüket egymáshoz viszonyítani olyan lett volna, mint hasonlóságot keresni egy illatos rózsa és egy káposztafej között. Pandora Mayes kéjsóvár csábító volt, aki pontosan tudta, mit akar, amikor az ágyába csalta szeretőit. Halálosan megsértődött volna azon, ha szajhának nevezik, mivel határozottan állította, hogy ő csupán azokat a férfiakat fogadja a kegyeibe, akik tetszenek neki, és akikkel hosszabb viszonyt kíván létesíteni. Az értékes pénzjutalmak vagy ékszerek azonban, melyeket csodálóitól és szeretőitől elfogadott, mégis egy szintre süllyesztették azokkal a lányokkal, akik London utcáin kínálgatták szolgálataikat. Adriana viszont pontosan az a fajta finom úrihölgy volt, akit egy napon feleségül lován venni. - Elnézést kérek a késésért - szólt Adriana a szalonban jelenlévőkhöz, s igyekezett kerülni Colton pillantását. Állhatatos pillantása most sem volt kevésbé kihívó, mint amikor ajánlatot tett neki a hintó félhomályában. Colton egy Tudor korabeli szék mögé lépett, karjára akasztotta sétabotját, majd a széket a lány felé tolta. - Gyere, ülj le, Adriana. Szülei jelenlétében Adriana kénytelen volt engedelmesen viselkedni. Bármennyire szeretett volna visszamenekülni hálószobájába, nem tehette meg, mert tettével kiváltotta volna az idősebbek rosszallását. Mereven leereszkedett hát a szék szélére, és igyekezett elkerülni a hatalmas, erős és gyönyörű kezek érintését. Colton a lány mellé lépett. A vállához hajolt, belélegezte hajának rózsaillatát. Adriana szinte teljesen lehunyta a szemét, ahogy elöntötte a gyönyörteljes érzés, melyet Colton közelsége okozott. Nem csupán az a veszély fenyegetett, hogy nem fogja tudni megőrizni hidegvérét, de az is, hogy észvesztve kimenekül a szobából. - Nyugodj meg, Adriana - lehelte a márki. - Nem foglak megenni... legalábbis nem most. Adriana azon kapta magát, hogy kétségbeesetten próbálja visszanyerni hidegvérét. A férfi gyengéd hangja mintha mélyen a belsejében visszhangzott volna. Sosem sejtette, hogy a neve ilyen bársonyosan hangozhat egy férfi szájából. A férfi sok-sok évvel ezelőtti haragjának emléke azonban elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy lehűtse a lelkesedését. Segítségére volt alapos gyanúja is, miszerint a márki Felicityt is ostromolja, s ezt a lány minden bizonnyal boldogan fogadja. Tekintve tisztességtelen ajánlatát, amit Mrs. Jennings temetése után tett, Adrianában felrémlett a kérdés, vajon ugyanezzel az ajánlattal megkörnyékezte-e a molnár unokáját is. Adriana lopva figyelte a márkit, aki odahúzott mellé egy széket, olyan szorosan, hogy a karfák érintették egymást. Némi gúnnyal a hangjában megjegyezte: - Odébb tudok menni, ha több helyre van szükséged, uram. Colton értette a célzást. Elnevette magát, majd ismét közel hajolt hozzá. - A kanapé foglalt, drága Adriana. Máskülönben ott kínáltalak volna hellyel, és melléd ültem volna. - Minek? - kérdezte értetlenséget színlelve. - Biztosan nem áll szándékodban megtartani apád ígéretét. Őszintén szólva azt hittem, uram, azért vagyunk most itt, hogy meg113

vitassuk a terveidet a megállapodás semmissé tételére. -Kérdőn húzta fel a szemöldökét. - Vagy tévednék? Colton elfintorodott, mintha kényes pontjára tapintott volna. - Néha határozottan az az érzésem, drágám, hogy csúfot űzöl belőlem. Az éles nyelved igazi sebeket képes ejteni. Adriana elhúzta a száját, mire anyja neheztelő pillantást vetett rá, Colton pedig elnevette magát. Adriana nem értette, miért uralkodnak el rajta zavaros érzések a férfi társaságában. Néha úgy érezte, legszívesebben fejbe vágná egy porcelánszobrocskával vagy nehéz vázával, máskor viszont eltöltötte a boldogság a jelenlétében. Mivel meg volt győződve róla, hogy a férfi csupán udvariasan időt hagyott annak átgondolására, vállalja-e az udvarlást, és most elérkezettnek látta az időt arra, hogy közölje nemleges válaszát, Adriana nem értette, miért olyan érzékeny a férfi minden rezdülésére. - Talán az én szegény nyelvemet akarod hibáztatni azért, hogy minden erőddel igyekszel kihúzni magad a szerződés alól? Ez volt az első alkalom azóta, hogy szeretett Sedgwickje először ejtett szót a fia és Adriana Sutton közötti eljegyzésről, hogy Philana egy szikrányi reményt érzett arra, a házasság valóban létrejöhet kettejük között. Colton túl jóképű volt ahhoz, hogy a gyengébb nem ne vegyen róla tudomást... vagy nemet mondjon neki. Sok fiatal lány biz tosan mindent megtett, hogy felhívja magára a figyelmét, sőt hogy rajongása jeléül felajánlja még a testét is. Rendkívül üdítő volt látnia, hogy Adriana milyen hidegvérrel utasította rendre Coltont. Bókjainak hideg visszautasítása minden bizonnyal arculcsapást jelentett a fiatal márkinak, amit valószínűleg meg is érdemelt. Tudatában volt, milyen hatással van a nőkre, és valószínűleg nem tudta, hogyan kell viselkedni akkor, ha kosarat kap. Gyles nem figyelt fel lánya megjegyzésének igazi értelmére, és megismételte a kérdést: - Igaz ez, Lord Colton? Szeretnéd semmissé tenni a megállapodást? Colton lassan kihúzta magát, és figyelmét a gróf felé fordította. - Épp ellenkezőleg, Lord Gyles, a lehető legnagyobb hévvel szeretném belevetni magam az udvarlásba. Miután tudomást szereztem a szerződésről, gondosan átolvastam a papírokat. A benne szereplő egyik kitétel szerint három hónapig kell udvarolnom Adrianának, hogy ez idő alatt döntsek a jövőmről... hacsak a hölgy nem határoz másképpen. Kérdőn felhúzott szemöldökkel Adrianára nézett, várva a lány válaszát. Látva, hogy Adriana hűvösen hallgat, visszaereszkedett mellé a székbe, és mosolyogva odahajolt hozzá. - Te mit mondasz, drágám? Van ellenvetésed? Ha nincsen, azt javaslom, vágjunk bele már ma! Hogy minél hamarabb végezhessen velem, gondolta komoran Adriana, s érezte, hogy elönti a harag. Bár erős kísértést érzett, hogy nemet mondjon Lord Sedgwick kívánságára, mert akkor nem kellett volna kitennie magát jóképű fia aljas trükkjeinek, tudta, tartozik annyival a néhai márkinak, aki szinte lányaként szerette, hogy legalább esélyt adjon álma beteljesülésére. Nem hagyhatta azonban, hogy a férfi megkeserítse minden napját, ezért úgy döntött, korlátozza az együtt töltendő időt. - Most rendkívül elfoglalt vagyok, de a huszonegyedike például megfelel. Colton kényszerűségből egyezett bele az udvarlásba. Úgy döntött, valahogyan végigcsinálja ezt az udvarlási időszakot anélkül, hogy átengedné a testét, s - ami nehezebbnek látszott - a szívét a csábításnak. Csupán így lehet újra a maga ura. Amint 114

letudta ezt a feladatot, végre úgy udvarolhat majd a nőknek, hogy nem kell rejtegetnie az intim együttlét iránti vágyát. - Huszonegyedikét mondtál? - Vagy amelyik időpont megfelelő a számodra, uram, az őszi bál után - felelte Adriana kimérten. Colton kíváncsi volt, vajon hogyan áll Adriana a molnár fiával. - És mi a helyzet Roger Elstonnal? Neki megengeded, hogy meglátogasson a bál előtt? Adriana érezte, hogy egyre pirosabb lesz az arca a férfi fürkésző tekintete alatt. Hogyan meri őt kérdőre vonni azok után, hogy meglátogatta Felicityt? - Az érkezésed előtt, uram, már megengedtem Mr. Elstonnak, hogy részt vegyen a bálon. Az illem kedvéért tájékoztatnom kell róla, hogy be kell szüntetnie a látogatásait, de valahogy kevésbé durvának éreztem úgy, ha csupán a bál után mondom meg neki. Colton megsimított egy elszabadult tincset, mely a lány arca mellett kígyózott. Micsoda finom, apró fül, gondolta, s eljátszott a gondolattal, vajon mit szólna a lány, ha nyelvével megcirógatná a fülcimpáját. Ördögi fény gyúlt szürke szemében, ahogy ujjaival gyengéden megfogta a lány állát, és maga felé fordította a fejét. Mélyen a sötét szemekbe nézve kedvesen kérdezte: - Nagyon neheztelnél érte, drágám, ha aznap este máshol múlatnám az időt? így látszik igazságosnak... minthogy te már úgyis elígérkeztél valaki másnak. Adriana elfordította a fejét, és közönyösen megvonta a vállát. Nem volt szüksége rá, hogy kimondja a női nevet, akire utalt. - Nem ígérkeztem el másnak, uram. Csupán engedélyeztem Rogernek, hogy részt vegyen a bálon, ha kedve tartja, de kérlek, tégy úgy, ahogy kívánod. Nincs beleszólásom abba, mit teszel. - Ó, dehogy nincsen, Adriana. - Elkapta a kis tincset, amely a lány arcát csiklandozta, végigsimította az ujjai között, és csodálkozva figyelte, milyen természetességgel ugrik vissza puha csigába. A selymes fürt éppolyan ruganyos volt, mint a lány teste, és Colton érezte, hogy érzékei sürgetve várnak további ingereket. - Olyan erős szerződés köt minket egymáshoz, mintha már jegyesek lennénk. Ez felhatalmaz téged arra, hogy engedélyezd vagy megtiltsd, amit tenni akarok, ha más nők is érdekeltek a kérdésben. És ha jegyesek vagyunk, az nem ugyanaz-e, mintha már összeházasodtunk volna? - Ebben az esetben nem egészen erről van szó! - Adriana ingerülten emelte fel a kezét, mintha valami kellemetlen bogarat söpörne le az arcáról, amivel sikerült kiszabadítani haját a férfi ujjai közül. - Nem vagyunk házasok, uram, de ha esetleg valóban jegyesek lennénk, akkor is engedélyt adnék rá, hogy azzal múlasd az időt, akivel kedved tartja... mindaddig, míg hajlandó vagy engem békén hagyni... Hagyd már abba! - csattant fel mély felháborodással, és rácsapott a férfi kezére, mert az megint a hajtincs felé nyúlt. Hagyd békén a hajamat! -Adriana! - nyögte az anyja, elhűlve lánya dühkitörése láttán. - Szégyelld magad, gyermekem! Rácsapni a lord kezére, mit fog gondolni? - Cc, cc! - korholta Colton a lányt széles vigyorral, majd közelebb hajolt hozzá. - Úgy látom, nem nagy tisztelettel vagy irántam, Adriana. - Ez igaz lehet, uram - vágott vissza a lány felhevülve. - Végül is idegen vagy számomra... - Adriana! - Christina megdöbbent lánya gorombasá-gai hallatán. - Igazán nagy kihívást jelentesz nekem, Adriana - ismerte el Colton, s szürke szemében vidám fény csillogott. 115

- Még sosem találkoztam olyan nővel, aki méltatlannak talált volna a figyelmére. - Ahhoz volt szokva, hogy a nők maguk ajánlkoznak fel neki. Igazán üdítő élmény volt végre az ellenkezőjét tapasztalni, amiben szinte még sosem volt része. Egy gyönyörű fiatal lány után futni, akiben láthatóan egyáltalán semmi érdeklődés sem mutatkozik iránta. Rendkívül izgató... és nagy kihívás! Adriana gúnyos hangon felelt, igyekezett legyűrni magában a sürgető vágyat a férfi megleckéztetésére. - Biztos vagyok benne, hogy számtalan összetört szívű nőt hagytál magad mögött az évek során, de én igyekezni fogok tartózkodni a hízelgő szavaktól, melyek már biztosan elcsépeltnek hangzanak számodra. Colton döbbenten ismerte fel, hogy éppannyira élvezi ezt a kis harcot kettejük között, mint amennyire örömét lelte abban, ha egy gyönyörű, sokat tapasztalt nimfa végül odaadta magát neki. Az általa eddig ismert nők mind jártasak voltak a szerelem praktikáiban, és Colton sosem kételkedett férfiúi vonzerejében. Hátha csak egy kis hízelgés kell, hogy Adriana is feladja távolságtartását. - Mi lenne, ha inkább én mesélnék neked arról Adriana, hogy milyen gyönyörű vagy? Nem gondoltam volna, amikor még kislány voltál, hogy ilyen rendkívül bájos nő lesz belőled. A szépségedtől elakad a lélegzetem. - Hát lélegezz mélyeket, uram - vágta rá Adriana, és igyekezett se jobbra, se balra nem nézni, amikor a márki újra megfogta a kezét. - Biztos vagyok benne, hogy akkor rendbe jössz. Lánya epés megjegyzése hallatán Christina kinyitotta a száját, hogy közbeszóljon, de Philana gyengéden megszorította a kezét, így kérve, maradjon csendben. Colton megfogta jövendőbeli menyasszonya karcsú kezét, és forró ajkával érzékien végigsimította. Adriana szokatlan borzongásra lett figyelmes teste alsó részében, és elakadt a lélegzete, amikor a férfi ajka megérintette a bőrét. A testében születő idegen érzések arra a bizsergésre hasonlítottak, mint amikor összesimultak a Randwulf-birtok folyosóján, bár ehhez a mostani borzongáshoz képest a múltkori csak halovány másolatnak tűnt. Mindenesetre túlságosan felkavaró érzés volt ahhoz, hogy egy ártatlan fiatal lány a szülei jelenlétében rezzenéstelenül tűrje! Hirtelen elrántotta a kezét, talpra ugrott, és az ajtó felé indult. Azután lángoló arccal visszafordult a vendégek felé, és zaklatottan próbálta összeszedni méltóságának maradékát. Bár gyengécske, de valós mentséggel állt elő: - Megígértem Melorának, hogy segítek neki az esküvői előkészületekben, mielőtt leszáll az este. - A márkinéra pillantott, és illedelmesen meghajolt. - Lady Philana, ha megbocsát... - Természetesen, gyermekem - felelte az asszony szívélyes mosollyal, mert a fiát hibáztatta a lány meneküléséért. Megrovó pillantást vetett a márki felé. A férfi elégedett mosolya láttán mélyet sóhajtott. Erősen emlékeztette a viselkedése az ifjú Coltonra: még mindig ugyanolyan pimasz gazfickó volt. Adriana végül a márkira tekintett. Kimérten, kissé erőltetetten mosolygott rá. - További kellemes napot, Lord Randwulf! Még Colton is összerezzent, ahogy az ajtó becsapódott mögötte, s egy hosszú pillanatig valamennyien döbbenten meredtek az ajtóra. Majd Gyles és Christina szinte egyszerre fordult a fiatal márki felé, hogy lássák, hogyan érinti a hirtelen távozás. Colton nevetésben tört ki a lány látványos felháborodásán. - Micsoda temperamentum egy ilyen szép nőben! Gyles nevetve bólintott. 116

- Biztos vagyok benne, hogy a lányom alaposan ráncba szedte volna azokat a disznókat ott Waterloonál. Ha megharagszik, nem ajánlatos az útjába állni. *** Adriana dühösen járkált fel-alá a hálószobájában, haragudott magára, amiért nem tudott ellenállni Colton Wyndham hatásának. A férfi sosem tapasztalt érzéseket keltett életre benne. Azért is dühöngött, mert hagyta, hogy a férfi praktikái magukkal ragadják. Halk kopogás hallatszott az ajtón, majd Melora cselédje sietett be, és meghajolt. - Bocsásson meg, kisasszony, de a nővére kérdezi, miért nem megy már át hozzá. - Azonnal ott leszek, Becky. Becsukódott az ajtó a cseléd mögött, és az azt követő csendben Adriana hosszan, elgondolkodva felsóhajtott, mert felmerült benne a kérdés, vajon képes lesz-e elviselni Colton Wyndham három hónapi udvarlását. Nem mintha nem vágyott volna rá. Valójában Colton volt az a férfi, akire egész életében várt. Mindazonáltal a márki olyan különös érzéseket tudott ébreszteni benne, melyek könnyen a bukását okozhatják, oda vezethetnek, hogy enged a férfi csábításának. Néha elviselhetetlenül vágyott rá, hogy a mártó átölelje, és elhalmozza csókjaival. Ha arra gondolt, hogy a férfi hatalmas, erős, meztelen teste az övéhez simul, furcsa, borzongató izgalmat érzett, és egész teste égett a vágytól. Megrázta a fejét, és az ajtó felé indult. Colton Wyndham el fogja utasítani őt, éppen ezért nem szabad feleslegesen ábrándoznia róla. Melora szobájához sietett. - Hála Istennek! - kiáltotta a nővére megkönnyebbülten, amikor belépett. - Most végre segíthetsz, ahogy megígérted. Kezdheted azzal, hogy összeállítod a vendégek listáját és az ülésrendet. A szakács az előkészületekkel van elfoglalva, a cselédeknek meg épp elég munkát jelent, hogy alaposan kitakarítsanak. Ügyet sem vetve Melora végeérhetetlen csacsogására, Adriana leült nővére asztalához, és nekilátott, hogy rendezze a sok-sok nevet. Biztos volt benne, hogy a szakács, a kukták és a többi cseléd minden erejükkel azon lesznek, hogy a lakodalmi reggelit emlékezetes eseménnyé varázsolják Melora számára. Saját magának pedig azt kívánta, bár sikerülne elterelnie a gondolatait Colton Wyndhamről, mert egyre erősebb lett benne a gyanú, hogy a márki miatt a szíve már koránt sincs akkora biztonságban, mint ahogyan remélte. Tizedik fejezet Az időjárás szeptember utolsó napján igazán pompásnak ígérkezett. A nap szikrázva sütött, tökéletesek voltak a körülmények az esküvői ceremóniához. A szertartás alatt a kápolnát zsúfolásig megtöltötték a vendégek, utána pedig kint gyülekeztek a menyasszony és vőlegény megjelenésére várva. Adrianát pillanatok alatt körülvette egy sereg fiatalember, akik lelkesen igyekeztek magukra vonni a figyelmét. Ott versengtek Anglia legkiválóbb családjainak leszármazottjai, köztük Lord Harcourt, akinek igen előkelő helyet sikerült megszereznie, közvetlenül Adriana bal oldalán. Stuart Burke a jobb oldalán állt, s örömmel látta, hogy Colton kiszorult a körből, és Perceval társaságára kényszerült. Stuart szívből remélte, hogy olyan változás áll be a pár kapcsolatában, ami lehetőséget ad neki, hogy előállhasson a saját kívánságával. Adriana rendkívül hálás volt azért, hogy Roger nem bukkant fel az esküvőn. Természetesen vérlázító pimaszság lett volna, ha megjelenik, mivel nem kapott meghí117

vót, de a múltban számtalanszor állított már be váratlanul a birtokra. Ha elveszítette a türelmét akkor, amikor Adriana véletlenül összeakadt Coltonnal a Randwulf-birtokon, akkor most egészen biztosan felháborította volna az a rajongás, amely a lányt körülvette. Hódolói széles kört alkottak körülötte, és vidáman nevetve igyekeztek egymást felülmúlni, hogy elnyerjék Adriana kitüntető mosolyát. - Uraim, elnézésüket kérem - szólt széles vigyorral a fiatal lovag, Guy Dalton, Riordan Kendnek és Stuart Burke figyelmére pályázva. - Azt hallottam, többnyire az a férfi esik tó elsőként Lady Adriana kegyeiből, aki a legközelebb áll hozzá. Az önök helyében átadnám a helyemet valaki másnak, hadd bukjon el ő. Stuart válaszolt a fiatalember tréfájára. - Például önnek? Lord Harcourt magasra húzta finom vonalú szemöldökét, miközben ajkai magabiztos mosolyra húzódtak. - Ha nem bánja, Sir Guy, én inkább kipróbálom az esélyeimet itt, a hölgy oldalán. De kérem, reménykedjen csak tovább nyugodtan. Egyikünk talán meggondolja magát... ami engem illet, majd akkor, ha piros hó esik. Sir Guy szomorúan sóhajtott. - Nos, barátilag igyekeztem a legjobb tudásom szerint tanácsot adni. De csak tegyék, amit jónak látnak, ne is törődjenek a figyelmeztetésemmel. Nekem nem baj, ha a hölgy mindkettőjüket félredobja egy olyan bölcs és jóképű férfiért, mint amilyen én vagyok. Riordan is minden szánalom nélkül nevetett a fiatalember próbálkozásán. - Ön igazi barát, Sir Guy, de azt hiszem, minden ember hajlamos a saját javát keresni még akkor is, ha ezzel másnak a kárára van. - Kérem, kérem - könyörgött Adriana nevetve. - Hagyjanak fel a civakodással, különben kénytelen leszek mindannyiukat elküldeni. Körbepillantott, és döbbenten vette észre, hogy Colton Wyndham a közelben áll egy fának támaszkodva, és sóvár tekintete egyenesen rá szegeződik. Szinte a vőlegényt is megszégyenítően elegáns öltözékében Randwulf márkija egy vagyonos arisztokrata tökéletes képét testesítette meg. Percy csatlakozott hozzá megállás nélkül fecsegve, s ügyet sem vetett rá, hogy beszélgetőpartnere tekintetét rezzenéstelenül a lányra szegezte. Szürke szeme az elegáns, szürke selyemkalap szegélye alatt különös fénnyel ragyogott. A sóvárgó tekintettől minden porcikájában remegve fordult Stuart Burke felé, hogy elnézést kérjen távozásáért, majd Riordan Kendricknek hadart valami összefüggéstelen mentséget arról, hogy kissé szédül, és sietve távozott a csalódott rajongók gyűrűjéből. Nem sokkal később jelezték a cselédek, hogy a reggelit hamarosan felszolgálják, így Adriana az asztalhoz lépett, hogy megkeresse a nevét jelző kis kártyát, melyre gyorsan rátalált, és leült a helyére. Talán egy pillanat sem telt el, s Colton Wyndham lépett mellé, s láthatólag arra készült, hogy leül a közvetlenül mellette lévő székre. Adriana rémülten pillantott fel rá. - Bocsáss meg, uram, de azt hiszem, ezt a helyet a nagynénémnek szánták- tájékoztatta sietve a márkit. Úgy érezte, a férfi a föld bármely pontján jobb helyen lenne, csak ne üljön mellé ilyen szoros közelségbe. - Ő, nem, Adriana, azt hiszem, tévedsz - felelte Colton, majd átnyúlt az asztal felett, kivette a névjegykártyát az ezüsttartóból, és a lány kezébe adta. - Ennyi év után már illik felismernem a nevem. Ragyogó szemével kihívóan nézett rá, majd megkérdezte: - Nem számítottál rám? 118

- Hát, nem igazán - ismerte el Adriana, és a nővérét hibáztatta a márki közelségéért. Nagyon is Melorára vallott az ilyen húzás. Randwulf márkija közelebb húzta a székét az asztalhoz, nyilvánvalóan elfoglalt helyén szándékozott maradni. - Gondolom, azok után, hogy férfiak egész gyűrűje vett körül, unalmasnak találod csupán egyetlenegyre összpontosítani a figyelmed. Kissé bántott, hogy nekem nem volt szabad csatlakoznom hozzájuk. Adriana szája elnyílt a csodálkozástól az igaztalan vád miatt. - Sosem mondtam, hogy nem szabad a közelembe jönnöd. - Ó! Talán félreértettem. Azt mondtad, hogy az udvarlást csak az őszi bál után kezdhetem el, nem? Nem kell addig távolságot tartanom tőled? Adriana mélyet sóhajtott, látva, hogy a férfi még mindig ugyanolyan pimasz, mint kamaszkorában volt, amikor könyörtelenül gyötörte mindaddig, míg már legszívesebben sikított volna, s akkoriban sikított is. Most azonban a nővére esküvőjén ezt aligha tehette meg. - Ez csupán az udvarlási időszakra vonatkozott, uram. Miután megengedtem Rogernek, hogy részt vegyen a bálon, udvariatlanságnak éreztem volna visszavonni a szavam. - Gyakran szoktál ilyen kegyesen viselkedni a fickóval? Tekintve, hogy Roger szívesen állított be hívatlanul az ilyen rendezvényekre, úgy érezte, kevésbé lesz kellemetlen a családjának és önmagának, ha engedélyt ad a fiatalembernek a részvételre. Eme döntése óta számtalanszor szerette volna fejbe kólintani magát engedékenysége miatt, különösen Colton hazatérése után. Roger aligha viseli el botrány nélkül a márki jelenlétét. - Rengeteg hódolód van - jegyezte meg Colton, szemét végigjártatva azokon a férfiakon, akik reggel Adriana körül legyeskedtek. Mosolyogva Stuart felé bólintott üdvözlésképpen, majd észrevette, hogy a férfi már korántsem olyan vidám, mint a templom előtt volt. Biztos, hogy a többi rajongódnak nem tettél hasonló engedményeket? - Biztos - vetette oda Adriana türelmetlenül. - Óriási ügyet csinálsz egy semmiségből. A márki kétkedve húzta fel a szemöldökét. - Nos, nincs könnyű dolgom ennyi jelentkezővel szemben. - Nincsenek is olyan sokan - felelte Adriana. - Micsoda? Még csak meg sem számoltad őket? - nevetett Colton. Tetszett neki a lány közönye, a legtöbb nő a kérők számát vonzereje bizonyítékának tekintette volna, és szívesen dicsekedett volna vele. - Össze sem tudtam számolni őket, Adriana, annyian voltak. Adriana felvetette a fejét. - Nos, egyikük miatt sem kell nyugtalankodnod, uram. Nekem szándékomban áll betartani a szerződés rám vonatkozó részét, függetlenül attól, hogy te megteszed-e vagy sem. - Ó, nekem is szándékomban áll, Adriana - helyeselt a márki. - Végül is az apám kívánsága, hogy végiggondoljam, lehetnél-e a jövendőbeli feleségem. - De miért? Eszedbe sem jut, hogy komolyan fontolóra vedd a szerződést az udvarlási időszakon túl, nem? -nevetett a lány élesen. - Igazán meglepne, ha gondolkodnál rajta. - Fogalmazzunk úgy, hogy kedvemre eljátszom a gondolattal az udvarlás ideje alatt. Ehhez jogom van, nem? - Igen, jogod van - ismerte el Adriana vonakodva, de meg volt győződve róla, hogy a férfi csak addig tartja magát a megállapodáshoz, amíg örömét leli benne. Amint elfogy a türelme, egy perccel sem lesz hajlandó tovább foglalkozni a kérdéssel. 119

Körbepillantott, azt keresve, vajon mi történhetett a rokonával, és végül sikerült felfedeznie Tilly nénikéjét Alistair Dermot mellett ülve. Éppen élénk beszélgetésbe merült a férfival, de néhány pillanat múlva körbepillantott, mintha megérezte volna unokahúga pillantását. Felemelte az előtte fekvő kis névjegykártyát Adriana felé, és huncut mosollyal megvonta a vállát, láthatólag jól szórakozott. Adriana végre megértette a helyzetet. A nénikéje volt a bűnös, ő rendezte át a kártyákat legalábbis az ő környékükön. Adriana kelletlenül bár, de kénytelen volt mentegetőzni. - Attól tartok, túl gyorsan vontam le a következtetéseimet, uram. Bocsánatot kérek emiatt. Azt hiszem, most már tudom, ki cserélte ki a névjegykártyákat. Úgy tűnik, Tilly nénikém rátalált a bácsikádra. A bácsikád valóban nagyon vonzó férfi, a nénikém meg persze özvegy. Colton körülnézett, hogy megtalálja az említett özvegyet, aki bűntudatosan mosolygott feléjük. A márki mosolyogva rákacsintott, mire a nő szívből felnevetett. Jókedve magára vonta Alistair figyelmét, és kérdő tekintetére Tilly a fiatal pár felé intett. A férfi és unokaöccse nevetve bólintottak egymás felé, majd a nagybácsi a Colton mellett ülő szépséget vette szemügyre. Szélesen elmosolyodott, és poharát magasba emelte rokona üdvözlésére, így jelezve, hogy a márkinak jó ízlése van a nők terén. - Úgy tűnik, Alistair bácsikád nagyon meg van elégedve magával - jegyezte meg Adriana. - Persze van is mire büszkének lennie, mivel tetemes anyagi támogatásának köszönhetően nemzeti hős lett belőled. - Azt hiszem, a te szépségedhez gratulált, drágám -javította ki Colton. - Nyilván azt hiszi, te vagy a jövendőbelim. Adriana nagyon meglepődött. - Ó, de az édesanyád... ugye, nem fog beszélni a szerződésről? - Talán nem is annyira az anyám veszélyes, inkább a húgom. - Felfedezett egy elszabadult tincset a lány tarkóján, és megsimogatta. - Meg van győződve róla, hogy egy napon a feleségem leszel. Adriana érezte, hogy kezd ellágyulni, ahogy mindig, amikor a férfi megérintette. Pillantásuk találkozott, és egy végtelennek tűnő percen át összefonódott a tekintetük, majd a márki ragyogó szürke szeme sóvárogva a lány ajkára vándorolt. Adriana meglepetten érezte, mindennél jobban vágyik arra, hogy a férfi a tenyerében dédelgesse az arcát, ugyanakkor nem kevésbé döbbenten fedezte fel, hogy Colton alig tudja leküzdeni a vágyát, hogy megcsókolja. Lágyan lehelte: - Beszélni fogok a húgoddal, hogy ne jártassa annyit a száját. * * * Úgy tűnt, egy egész évszázad telt el azóta, hogy Colton leült Adriana mellé az esküvői reggelinél, pedig valójában csupán három hét múlt el. Megkezdődött az őszi bál, de Adriana egyre halogatta a vendégeidhez való csatlakozást. Helyette ketrecbe zárt macskaként járkált fel-alá a család tizenhetedik századi kastélyának felső szintjén. Határozottan nem javított a hangulatán, hogy néhány órán belül kénytelen lesz megmondani Rogernek, szüntesse be a birtokon tett látogatásait, és többé ne járkáljon utána. Adriana erősen remélte, hogy a férfi nem fog jelenetet rendezni. Ha komolyan végiggondolta volna hónapokkal korábban, Roger legelső látogatásakor a következményeket, azonnal elküldte volna a fiatalembert, és visszautasította volna a virágcsokrokat és a második szonettes könyvet is. De ő nem akart goromba lenni, mivel 120

annyira nyilvánvaló volt, hogy Roger milyen magányos, és mennyire idegennek érzi magát Bradford-on-Avon lakói körében. Pedig valószínűleg igazi jó cselekedet lett volna, ha megteszi, mert akkor Rogernek a városlakók között kellett volna barátokat szereznie. Csak így menthette volna meg magát attól a kíntól, melybe most került, mivel a férfi első látogatása egy újabbhoz vezetett... majd még egyhez... s hamarosan rendszeresen megjelent mindenféle invitálás nélkül, és nem csupán a Wakefield-birtokon, hanem Randwulfban is. Adriana azt kívánta, bár megengedte volna az apjának, hogy megmondja Rogernek, ne járkáljon többé utána. A szülei a maguk hatékony módján elintézték volna az ügyet különösebb aggályok nélkül, de ő meg volt győződve róla, hogy ha maga tudatja a fiúval a hírt, akkor biztosan jobban fogadja majd. És most itt állt, s az a szörnyű érzés gyötörte, hogy bele kell rúgnia egy szegény, kóbor kutyába, akinek gyengédségből és szeretetből csupán morzsák jutottak egész életében. De bármennyire kellemetlennek tűnt a feladat, nem volt kibúvó alóla. Szerződés fűzte valaki máshoz, és bár ezzel Roger is tökéletesen tisztában volt, mégsem volt hajlandó lemondani róla. Adriana kihúzta magát, és megmozgatta a vállait, hogy enyhítsen a nyomáson, mely az utóbbi órában megülte a tarkóját. Nem volt mentség, s halogatnia sem volt érdemes, át kellett esnie az előtte álló megpróbáltatáson. Elindult lefelé a lépcsőn. Gondolatai között újra megelevenedtek az emlékek a nővére esküvőjének napjáról. A templom előtt a ragyogó szürke szemek szinte felfalták. Aztán később, a délelőtt folyamán, amikor Colton mellett ült a reggelinél, úgy érezte, elolvad a márki tekintetének tüzében. Újra végigsöpört rajta az érzés, melyben része volt azon a napon. Bár nem voltak tapasztalatai e kérdésben, az ösztöne megsúgta neki, hogy a teste legmélyéről előtörő bizsergés nem más, mint érzéki vágy, amit Colton Wyndham gerjesztett benne buja, mohó tekintetével. Minthogy az az érzés még ma is ugyanolyan erővel élt benne, teljesen hiábavaló volt azzal próbálkozni, hogy kiűzze a férfit az agyából. De miért pont őrá vágyom? - zakatoltak a gondolatai. Adriana igyekezett arra összpontosítani a figyelmét, mi lenne a legjobb mód arra, hogy Rogert száműzze az életéből. Ez úgy hatott, mintha leöntötték volna egy vödör jeges vízzel. Végigborzongott minden porcikája. A bálteremhez vezető boltíves, dupla ajtó előtt Adriana nagy levegőt vett, hogy megerősítse magát a feladathoz, majd befelé indult, de szinte azonnal megállásra késztette egy siető vendég. Adriana meglepetten figyelte, milyen fürgén mozog az illető, és ahogy hátra-hátrapillantott a válla felett, a lány elgondolkodott, vajon ki vagy mi üldözheti. Bár Latham külsejében nem volt semmi kifogásolható, és magas, karcsú alakja jól festett divatos ruhájában, azokat, akik igazán ismerték, nem tudta megtéveszteni. Igaz, hogy nagyképűsége és arroganciája mostanra némileg enyhült, de ez érthető is volt azok után, hogy Colton hazatérése szétzúzta a reményeit. Mióta nem számíthatott többé vagyonra és nemesi címre, Latham olyan nyugtalannak látszott, mint a nyúl, amelynek már a sarkában van a róka. Ahogy a férfi észrevette őt, mintha elfelejtette volna, hová is siet. Visszanyerte magabiztosságát, és udvariasan meghajolt. - Drága Lady Adriana, éppen ön az, akit látni reméltem. Őszintén szólva, erre vágyom azóta, hogy megláttam a nővére esküvőjén néhány héttel ezelőtt. - Valóban? - Adrianában kíváncsiság ébredt, vajon mit akarhat tőle a férfi, de a válasz gyorsan eszébe jutott. A vagyonát! Most, hogy elúszott az esélye a márki cím meg121

szerzésére, minden bizonnyal házassággal próbál majd birtokot szerezni, hogy legyen miből fedeznie a hóbortjait. Latham oldalról sandított rá, és megpödörte bajszát. Különös fény villant barna szemében, ahogy végigmérte Adrianát, s a lányban felmerült a gyanú, hogy gondolatban a selyemszoknyái nélkül képzelte őt maga elé. A férfi tekintete hosszasan elidőzött a kívánatos domborulatokon Adriana dekoltázsa felett. Úgy tűnt, óriási erőfeszítést lován tőle, hogy magasabbra emelje a pillantását. Végül oldalra nézett, mintha így próbálná összeszedni magát, és hangos torokköszörülés után hízelgő mosolyt vetett a lányra. - Már attól féltem, sosem lesz alkalmam a hódolói nélkül találkoznom önnel, Lady Adriana. A nővére esküvőjén végül lemondtam róla, hogy a közelébe jussak, mivel a rajongói áthatolhatatlan gyűrűként vették körül. Bizonyára minden fiatal nemes ott volt Londontól Bathig, kivéve persze az unokaöcsémet. Azt nem tudom, hogy ő mire figyelt, de annyi év katonaság után Colton valószínűleg túlságosan hozzászokott a tábori szajhákhoz, s már azt sem tudja, milyen a valódi szépség. Tudja, a tiszteknek is szükségük van néha kikapcsolódásra... - Nem, attól tartok, nem tudom - felelte Adriana, és még egy mosolyt is sikerült kisajtolnia. Felháborította, hogy a férfi az unokaöccsét becsmérelte, miközben a saját jellemében túl sok hiba volt. Bár teljesen egészségesnek látszott, mindenféle szörnyű betegséget színlelt, hogy elkerülje a hazája védelmében kötelezővé tett katonai szolgálatot, majd alig egy hónappal Lord Sedgwick halála után a várható örökség címén kölcsönt vett fel, hogy lecsendesítsen egy feldühödött apát, akinek korábban ártatlan leányát megajándékozta egy gyerekkel. Latham láthatólag kissé megzavarodott Adriana gyér fantáziája láttán. - Nos, ne is törődjön vele, drágám. A tapasztalataim különben sem valók olyan bájos, ártatlan füleknek, mint az öné. - Újra végigpillantott a lányon, majd felbátorodva azon, hogy Adriana nem hátrált meg, tett egy lépést előre. Rekedtes hangja forró vágyról árulkodott. - Azt mondom, Lady Adriana, ön valóban a legcsodálatosabb teremtmény, akit életemben láttam, és pompás ruhái csak még jobban kiemelik a szépségét. Amit az esküvőn viselt, az is kivételesen szép volt, de be kell vallanom, drágám, hogy a mai viseletével igazán kitett magáért. Még soha életemben nem láttam szebb ruhát, sem csodásabb lányt. - Ön hízeleg, Lord Latham - felelte Adriana, merészen a férfi keresztnevét használva, ahogy ő tette. Végül is Colton unokatestvére, és gyerekkorában rendszeresen látogatta a Randwulf-birtokot, amikor Adriana még tipegő csöppség volt. A férfi három évvel lehetett idősebb Coltonnái, de bármennyire igyekezett is, neki közel sem volt olyan megnyerő külseje és pallérozott modora, mint az unokaöccsének. - Olyan rengeteg hódolója van, drágám, hogy egészen beleszédültem, mire végignéztem rajtuk aznap, a templom előtt. Igen, még annak a hercegnek a fia... mi is a neve... még ő is köztük volt. Adriana hátralépett, ahogy a férfi még egy lépést tett előre, igyekezett megtartani a távolságot kettejük között. - Bizonyára Riordan Kendrickre gondol, Harcourt márkijára. - Igazán jóképű férfi ez a Riordan Kendrick. Ahogy én tudom, rendkívül gazdag, és persze egyedüli fiú, ő fogja örökölni a hercegséget egy napon, ha az apja távozik az élők sorából. Már régóta udvarol önnek? Adriana gyanúsnak találta Latham kérdéseit, ezért nem szívesen adott választ, de ez esetben nem tudta elképzelni, milyen kárt okozhatna azzal, ha felel. 122

- Lord Harcourt nem igazán udvarol nekem. Inkább csak gyakran vendégeskedik a Wakefield-birtokon. Latham elnevette magát, majd csipkés zsebkendőjét a szája sarkához szorította, melynek láttán Adriana arra gondolt, hogy talán a nyála folyik. - Nos, drága lányom, nem kell sok képzelet ahhoz, hogy kitaláljuk, miért teszi! Ön a legkívánatosabb csemege a mennyország ezen oldalán! Némileg meglep, hogy nem kapott engedélyt az eljegyzésre Lord Standishtől. De megpróbálta, nem igaz? Adriana abban reménykedett, hogy az arca nem annyira elutasító, mint amilyennek érezte. - Az utóbbi időben az apám rendkívül elfoglalt volt más ügyei miatt. Tekintve, hogy én vagyok a legfiatalabb lánya, valószínűleg szeretne pihenni egy kicsit, mielőtt a jövőmmel kapcsolatos kérdéseknek szenteli a figyelmét. Azon sem lennék meglepődve, ha még néhány hónapig egyáltalán nem foglalkozna a dologgal. - De legalább addig, amíg Colton Wyndham nem jut döntésre! -Természetesen! Természetesen! - vigyorgott Latham. - Kellemes hírek a későn érkező kérőknek, nem igaz? -Jelentőségteljesen felhúzta a szemöldökét, és bizalmaskodva közelebb hajolt. Forró, izgatott hangja egyértelműen a vágyáról vallott. - Az ilyen hírek, drága hölgyem, tápot adnak abbéli reményemnek, hogy még nem túl késő előáll-nom a kérésemmel. Adriana kis híján elfintorodott a férfi lelkesedése hallatán, majd arra lett figyelmes, hogy Latham sietve balra, majd jobbra pillant, mintha kíváncsi fülek után kutatna. Adrianának sejtelme sem volt, milyen titkot lován megosztani vele. Latham megint a lányra összpontosította teljes figyelmét, és nyájasan elmosolyodott. - Hölgyem, könyörgök, jegyezzen elő számomra egy táncot egy kicsit később. Felkérném most azonnal is, de alig egy perce kénytelen voltam kimenteni magam Lord Manson előtt, aki igen vakmerően azt kérte, hogy táncoljak a lányával, egy terebélyes, fiatal kisasszonnyal, aki nyilvánvalóan kétségbeesetten férjet keres magának. Hogy ne kapjanak hazugságon, arra gondoltam, elrejtőzöm egy tánc erejéig. Igazi csoda lenne, ha Lady Berenice férjet találna magának. Tulajdonképpen bájos lány, de attól tartok, a hatalmas tömegével agyonnyomna. - Tekintete végigsiklott Adrianán. - Én a karcsúbb formákat részesítem előnyben, amire ön kétségkívül remek példa. Ha Latham tisztességes ember lett volna, Adriana arra biztatta volna, hogy udvaroljon Berenice Carvellnek, akit ő nagyon kedves fiatal nőnek ismert. Sajnálatos módon, Berenice apja minden lehetőséget megragadott, hogy férjet találjon a lányának, és ezzel nem csupán Berenice-t hozta zavarba, hanem a fiatalemberek számára is kellemetlen helyzetet teremtett. Minthogy Adriana is hallott róla, milyen adósságokba verte magát Latham, nem tudta megállni, hogy ne tegyen egy csipkelődő megjegyzést. - Lady Berenice-nek igen bájos arca van, uram, és bár egy kissé valóban testes, mégis kénytelen vagyok ellenkezni önnel a házassági esélyeit illetően, olyannyira, hogy határozottan állítom, Berenice hamarosan finom, derék úriemberhez fog feleségül menni. Latham hosszú orra felett hitetlenkedve nézett Adria-nára. - Olyan hiszékeny volna, hogy csodákban bízik, hölgyem? Adriana bosszankodott kissé a leereszkedő kérdésen, de sikerült dallamos nevetést kipréselnie magából. - Nos, tekintve Lady Berenice vagyonát, még egy szultán fejét is sikerülhet elcsavarnia. Lesz olyan férfi, aki a vagyonáért veszi feleségül Berenice-t, de idővel fel fogja fedezni, 123

hogy olyan kincset talált, mely sokkal többet ér apja vagyonánál. Ebben teljesen biztos vagyok. Latham szemöldöke magasba szökött a meglepetéstől. - Sosem gondoltam volna, hogy ilyen gazdag édesapja van. Adriana szinte maga előtt látta a férfi kapzsi gondolatait. - Pedig így van, és tekintve, hogy milyen türelmetlenül várja az esküvőt, nincs kétségem afelől, hogy Lord Manson páratlanul nagylelkű hozományt ad majd a lányával. Latham bódultan távozott, s Adriana valószínűnek érezte, hogy látja még a férfit Berenice-szel táncolni, mielőtt véget ér az este. Tudta, hogy mindenképpen figyelmeztetnie kell a barátnőjét, vigyázzon ezzel a hozományvadásszal. Nehéz sóhajjal indulva küldetésére, Adriana besétált a táncterembe, és az ajtó mellett meghúzódva körbepillantott. A terem másik végében Jaclyn és a férje, Sir Thornton Godric beszélgetett a szüleivel, Philanával és Tilly nénikéjével. Melora és Harold összefonódott tekintettel, boldogan keringőzött. Közvetlenül mögöttük Perceval vezette Samanthát a táncparketten széles, elegáns mozdulatokkal. Bár már két éve házasok voltak, mégis úgy bolondultak egymásért, mint ha csak nemrég álltak volna oltár elé. Kétség nem fért hozzá, hogy Samantha tökéletesen elégedett apja választásával. Szerelmük nyújtott némi reményt Adrianának a saját jövőjét illetően. Bízott benne, hogy Sedgwick Wyndham éppolyan tehetséggel szemelte ki őt is a fia számára. Adriana kíváncsian fürkészte a táncoló párok arcát, az után a férfi után kutatva, aki az utóbbi időben ott volt minden gondolatában. Ha valaki azt mondta volna neki néhány hónappal ezelőtt, hogy Colton Wyndhamről fog fantáziálni életének ezen szakaszában, kinevette volna az illetőt. De az akkor volt, mostanra viszont megváltozott a helyzet. Vonzódása a férfi iránt jelentősen erősödött azalatt, míg nem találkoztak, és Adriana türelmetlenül várta, mikor bukkan fel a márki. Minthogy Colton kedvelte a drága ruhákat, Adriana kíváncsi volt rá, milyen különleges darabot fog viselni ezen az estén. Adrianának szinte a lélegzete is elakadt, amikor végül felfedezte a magas, csinosan öltözött Lord Randwulfot. Nem is annyira Colton látványa döbbentette meg, sokkal inkább az a tény, hogy Felicity Fairchilddal keringőzött. Adriana a megaláztatástól égő arccal húzódott be a kétszárnyú ajtó árnyékába, reménykedve, hogy azok ketten nem vették észre. Átmeneti rejtekhelye lehetővé tette, hogy figyelmesebben szemügyre vegye a nyugalmazott ezredest. Kétségtelenül jelentős előrehaladást tett a gyógyulásban a mozgását illetően. Adriana érezte, végtelenül elszántan kellett gyakorolnia, hogy bicegését ilyen tökéletesen leküzdje. Még emlékezett rá, milyen volt a sebe a visszatérésének estéjén. A seb láttán Adriana sejtette, hogy rettenetes fájdalmakat kellett elszenvednie a férfinak. Melora esküvőjén három héttel ezelőtt a márki már a botja nélkül jelent meg, de még egy kissé bicegett. Most azonban ruganyos léptei azt mutatták, hogy teljesen meggyógyult. Hirtelen egy távoli unokatestvér kiáltott ki a táncparkettről, felfedve rejtekhelyét. - Adriana, miért nem táncolsz? Adriana felnyögött, s legszívesebben elbújt volna a legközelebbi sarokban. Szeme sarkából látta, hogy Colton körbepillant, nyilvánvalóan őt keresve. Amikor észrevette, úgy forgatta Felicityt körbe a teremben, hogy minél közelebb jusson ahhoz a helyhez, ahol a lány állt. A gazember! Hogy merészeli?! - mérgelődött Adriana magában, de pontosan tudta, ő hatalmazta fel rá a férfit, hogy a bálon azzal töltse az idejét, akivel akarja. És ő történetesen éppen Felicity Fairchildot választotta, azt a nőt, aki mióta bemutatták a férfinak, dicshimnuszokat zeng róla bárkinek, aki meghallgatja. 124

A világossárga selyembe öltözött, fénylő szőke hajú szépség ragyogása láttán Adriana komoran arra gondolt, vajon hogyan fest a márki szemében a molnár lánya olyasvalakivel szemben, akinek a szeme és a haja ébenfekete. Felrémlett benne a jelenet, amikor Colton csúnyán faképnél hagyta a lányt, ebből Adriana arra következtetett, hogy valószínűleg mégsem állhat olyan jól a szénája. - Mindenképpen meg akarja szerezni magának - mormolta Adriana a szőke lány boldog mosolyát figyelve. - Kicsoda? - zavarta meg egy hang a közelből. Ijedtében, hogy hangosan gondolkodott, Adriana gyorsan megfordult, és Rogert pillantotta meg a háta mögött. Egy pillanatra torkán akadt a szó. - Istenem, Roger, majdnem halálra ijesztett! A fiatalember felnevetett, úgy vélte, Adriana azért bosszús, mert ő késve érkezett. Felbátorította, hogy a lány láthatólag megörült neki, és készségesen mentegetőzni kezdett. - Nagyon sajnálom, kisasszony, de úgy tűnik, mélyen elmerült a gondolataiban. Eszembe sem jutott, hogy megijeszthetem. - Körülpillantott, de sok pár táncolt körülöttük. Pontosan kire gondolt? - Egy távoli ismerős, nem érdekes. - És percről percre távolibbá válik! Adriana haragosan figyelte, hogy a boldog Miss Felicity kecsesen siklik magas, jóképű partnerének karján. Nos, eljött az idő, határozott hirtelen. Bár elszánta magát, hogy közli Rogerrel, ha vége a bálnak, többé nem járhat hozzá, mégis egyre fogyott a bátorsága. Jobb, ha minél előbb túl lesz rajta, gondolta Adriana, és belevágott az előtte álló feladatba. - Roger, nagyon fontos dolgot kell megbeszélnem önnel. Talán legjobb lesz, ha kimegyünk a folyosóra, ahol zavartalanul beszélgethetünk. A fiatalember hitetlenkedve húzta fel a szemöldökét. - Nagyon fontos dolgot? Úgy érti, fontosabb annál, mint hogy táncoljak önnel? - Nevetést erőltetett, de nem sikerült valami fényesen a kísérlet. Sejtette, milyen bejelentésre készül a lány most, hogy a márki hazatért. És egyáltalán nem akarta hallani. Lassanként apja javaslata látszott az egyetlen esélynek arra, hogy megszerezze a lányt. - Őszintén szólva, az elmúlt hetekben szüntelenül az járt a fejemben, hogy hamarosan a karomban tarthatom. Nagyon ritkán fordult elő, hogy megérinthettem akár csak a kezét is. Nem szeretném elszalasztani ezt a lehetőséget. Olyannyira hiányzott nekem az elmúlt hetekben, Lady Adriana, hogy azt szavakkal el sem tudom mondani. Mindannyiszor, amikor eljöttem a birtokra, azt a választ kaptam, hogy ön nem ér rá, vagy nem. tartózkodik itthon. Már arra kezdtem gyanakodni, hogy szándékosan kerül engem. - Sajnálom, Roger, de nagyon elfoglalt voltam. - Ez nem volt hazugság, csupán egy kis túlzás. De végül is Colton visszatérése után Rogernek meg kellett volna értenie, hogy a helyzet megváltozott. - Komolyan, Roger, valami fontos dolgot kell megbeszélnünk... - Később. - Megragadta a lány kezét, és a táncparkett felé húzta. - A tánc után. Adriana ellenkezett, próbálta kiszabadítani magát, de a férfi nem engedte, és a lány végül egy néma sóhajjal megadta magát. Mivel a bál után valószínűleg sosem látja többé a fiatalembert, egy-két táncot engedhet neki. - Rendben, Roger, de beszélnünk kell. Halogatással nem lehet semmissé tenni. A teremben mindenki feléjük fordult, hogy lássák, amint a molnár fia a táncparkettre vezeti Lord Gyles legfiatalabb lányát. Igazán ritka eseménynek számított, hogy egy ilyen alacsony származású férfi ekkora kegyet kapjon egy nemes lányától. A múltbeli és jelenlegi kérők is észrevették a felbolydulást, és kíváncsian igyekeztek megtudni a lázas 125

izgalom okát. Míg a visszautasítottak durva megjegyzéseket tettek a hölgy partnerválasztására, a még reménykedők meglepetten figyelték az eseményeket. Adriana ruhája már önmagában is elég volt ahhoz, hogy gúnyos megjegyzéseket váltson ki irigyeiből. A csillogó selyem a gyertyafényben minden mozdulatát aranyló ragyogással kísérte, de a tekinteteket mégis a dekoltázsa vonta magára leginkább. Bár viszonylag szerény volt a kivágás egyes fiatal hölgyekéhez képest, ideértve a bájos Miss Fairchildot is, Adriana nem volt ahhoz szokva, hogy keble ennyire közszemlére legyen téve. Ha felmerült volna benne a gondolat, hogy a rossz nyelvek esetleg megszólhatják érte, mindenképpen visszafogottabb ruhát választott volna. A táncparketten Roger összehúzott szemöldökkel összpontosított a feladatra. Kissé mereven tartotta Adrianát, mintha nemrégiben tanult volna meg keringőzni, és még nem lenne egészen biztos benne, hogyan is kell csinálni. Egy pillanattal később cipőjének fémszegélye belefúródott a lány szaténcipellőjébe, heves fájdalmat okozva. Adrianának minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy kierőszakoljon egy mosolyt a mellettük elsuhanó Samantha és Perceval felé. Mögöttük érkezett Lord Harcourt, akinek lovagiasságát nagyszerűen mutatta, hogy Berenice-szel táncolt. Bár tánctanár készítette fel, Berenice mégis olyan ideges volt amiatt, hogy jóképű úriemberekkel keringőzik, hogy minduntalan rátaposott a férfi fényes, fekete cipőjére. A lord tekintete egy pillanatra találkozott Adrianáéval, és fájdalmas mosolya láttán a lány ugyan megsajnálta, mégis majdnem elnevette magát. Érezte, hogy egyforma gyötrelemnek vannak kitéve, és sejtette, hogy a saját mosolya sem lehetett sokkal önfeledtebb. Roger arca bíborvörös színt öltött. Határozottan idegennek érezte magát a sok elegáns öltözetű nemes között, akik kecsesen és könnyedén vezették körbe partnereiket a táncteremben. Még a korábban sánta Lord Colton is ügyesebben mozgott nála, hiába tanította a tánctanár, hová tegye túlméretezett lábát tánc közben. - Igazán sajnálom, Lady Adriana. Sosem tanítottak táncolni. Csupán a múlt hónapban volt rá lehetőségem, hogy tanuljak egy kicsit. - Szégyenkezve pillantott a lányra. -Azt hiszem, ezt még gyakorolnom kell. Szeretne inkább leülni? - Ha nem bánja - felelte Adriana, és próbált úrrá lenni bosszúságán. - De nem kell nyugtalankodnia a tánc miatt, Roger. Nem mindenkinek sikerül elsajátítania fiatalkorában. Idővel majd tökéletesedik a tudása. Rogernek felderült az arca. - Nagyon fogok igyekezni, hogy ne hibázzak többet, ha lesz olyan kedves, és beleegyezik még egy táncba. Gyakorlásra van szükségem, és önnel táncolni határozottan kellemesebb, mint a tanárral. - Később - felelte Adriana, s azon töprengett, vajon a lába rendbe jön-e valaha. - Most beszélnem kell önnel. Roger felnyögött. - Ne most. Jöjjön, táncoljunk inkább. - A pihenés jót fog tenni önnek, Roger - felelte a lány határozottan. - Az utóbbi néhány percben többször lépett a lábamra, mint a parkettre. Talán egy kis bor segíteni fog, hogy ellazuljon. - Meginna velem egy pohárral? A bor volt az utolsó dolog, amire Adrianának szüksége volt, már így is épp elég kuszák voltak a gondolatai. Józannak kellett maradnia, hogy ne bántsa meg a férfit, ha ez egyáltalán lehetséges. - Talán később. 126

- Nem szívesen válok meg öntől - erősködött a fiatalember. Adriana felsóhajtott, idegesítette a férfi ragaszkodása. -Akkor talán ejtsük meg a beszélgetésünket most. Roger arca elsötétült, szeme ide-oda cikázott a teremben, de nem állapodott meg senkin. - Tudom, mit akar mondani, és nem szeretném hallani. -Akkor talán nem is kell fáradoznom, ha ön ilyen remek intuícióval bír. Adriana hirtelen arra lett figyelmes, hogy áll mögötte valaki, majd látta, hogy Roger szeme veszélyt jelezve megvillan. Már épp meg akart fordulni, amikor felhangzott a kérdés: - Enyém lehet ez a tánc, hölgyem? Adriana megkönnyebbülten mosolyodott el, ahogy meghallotta Lord Harcourt mély hangját, és a jóképű úriember felé fordult. - Természetesen, uram. Visszafordult, hogy kimentse magát a fiatalember előtt. Rogeren látszott, nem túl boldog amiatt, hogy elmegy valaki mással táncolni közvetlenül azután, hogy őt visszautasította. Adriana halk hangon feddte meg. - Sosem ígértem, hogy önnel töltöm az egész estét, Roger. Csak engedélyt adtam rá, hogy eljöjjön. Lord Harcourt nem csupán vendég, hanem történetesen közeli barátom, és nem fogom hagyni, hogy ön fenyegető pillantásokkal próbálja megakadályozni, hogy táncoljak vele... vagy ha már itt tartunk, bárki mással. Szépen kérem, tartózkodjék az ilyen trükköktől, vagy kénytelen leszek megkérni, hogy távozzék. Roger keze ökölbe szorult, majd hátrált néhány lépést, azután mélyen meghajolt, mint egy királynő előtt. - Hölgyem. Adriana megijedt, hogy talán túl keményen beszélt vele, ahogy nézte Roger távozását a teremből: a fiatalember durván félrelökte a vendégeket, akik döbbenten fordultak utána. - Ne is törődj a fickóval, Lady Adriana - mondta Riordan a lányhoz hajolva. - Láthatólag nem akar kiengedni a markából. Adriana szomorú mosollyal fordult a márki felé. - Nem gondoltam, hogy ennyire ki fog borulni. Sajnálom, hogy végig kellett nézned. -Az ő hibája, hogy azt képzelte, kisajátíthat magának egész estére. Csak sajnálni tudom a vakmerőségéért, bár legszívesebben lelőném őt is, akárcsak a többi rajongódat, hogy csak magamnak tudhassalak. Adriana nevetve nyújtotta felé a kezét. - Akkor hát vezess a táncparkettre, gáláns lovag. Csak ott lehetünk biztonságban. - Óhajod számomra parancs, hölgyem - felelte a férfi. Riordan Kendrick nagyszerűen táncol, állapította meg Adriana néhány kör után. Az összes kérő közül, aki eddig a kezére pályázott, Riordan volt az egyetlen, akit vonzónak talált, és sokkal jobban szeretett vele táncolni, mint bárki mással. Bár még most is nyugalmat talált a karjában, de a szíve már korántsem volt ugyanaz, mint két hónappal ezelőtt. Ha senki másnak, önmagának legalább kénytelen volt őszintén bevallani, hogy Colton Wyndham megelőzött mindenki mást. - Úgy ragyogsz, mint a csillagok az égen, Adriana -kedveskedett Riordan. Sötét szeme Adriana arcát fürkészte, ahogy választ várt a bókjára. - Te pedig, Riordan, éppolyan kedves vagy mint mindig. A márki szép arcán mosoly jelent meg. - Ha mindig a legjobb formámat igyekszem nyújtani a társaságodban, Adriana, az csupán azért van, mert abban reménykedem, sikerül meggyőznöm az édesapádat arról, hogy 127

ígéretes vőjelölt vagyok. Lord Gyles azt mondta, más ajánlatokat is meg kell fontolnia, mielőtt válaszol a lánykérésemre. Abban az esetben, ha beleegyező választ adna, ami a leghőbb vágyam, figyelmeztetnem kell téged a másik oldalamra. A szívem mélyén szörnyű gazember vagyok. Adriana hitetlenkedve nevetett, és felvetette a fejét. - Igen, láttam, milyen gazember vagy: táncoltál Lady Berenice-szel. Kénytelen vagyok ellenkezni és azt állítani, hogy igazi úriember vagy! - Lady Berenice-nek felettébb bájos az arca. - Igen, valóban - bólintott Adriana. Már régen az volt a véleménye, hogy a lány kizárólag azért eszik annyit, hogy levezesse a szorongását. Megözvegyült apja mellett, aki nemcsak jóképű volt, hanem mindenben tökéletességre törekedett, sajnálatos módon Berenice többnyire igen feszült volt, rettegett attól, hogy nem lesz képes megfelelni a férfi elvárásainak. Az apa, úgy látszott, képtelen észrevenni lánya erényeit, csupán a hibáit látta, mert egyre gömbölyödött. - Ha megjelenne a megfelelő férfi, valószínűleg csodát tudna tenni vele. Riordan gyanakodva pillantott a lányra. - Talán jelölted is van a feladatra? Adriana elmosolyodott, amint észrevette, hogy a férfi túl sokat magyarázott bele mellékes megjegyzésébe. - Te biztosan alkalmas lennél a küldetésre, uram. Annak ellenére, hogy gazdag és rendkívül jóképű vagy, olyan önzetlen és hatalmas a szíved, amilyennel még sosem találkoztam! A dicsérő szavakon felbuzdulva, Riordan még szenvedélyesebben folytatta. - Akkor beszéld rá az édesapádat, engedje meg, hogy komolyan udvarolni kezdjek neked. - Nem tehetem, Riordan - felelte Adriana, és tudta, hogy ha bizalmasává fogadja, nála biztonságban lesz a titka. -Valaki máshoz köt egy sok-sok éve, még a gyermekkoromban kötött szerződés. Ha semmissé válik a megállapodás három hónapnyi udvarlás után, akkor mindenképpen megkérem rá az apámat, hogy vegye fontolóra a kérésedet. - Boldogok lehetnénk együtt - ígérte a férfi. Adriana tiszta szeme végigsiklott a csinos arcon. - Lehet, hogy igazad van, Riordan, de becsületbeli kötelességem, hogy eleget tegyek a szerződésnek, amit apám aláírt. Huncut fény gyúlt a sötét szempárban. - Ezt a megállapodást pergamenre írták, amit könnyen ketté lehet tépni... vagy kőbe vésték? A férfi tréfája újabb mosolyt csalt a lány ajkára. -Attól tartok, ez is, az is lehetséges, legalábbis amíg az úriember nem hozza meg a döntését. Riordan őszintén meglepődött. - Úgy érted, a férfi nem tudja, hogy akar-e téged? Egy eszelős őrültről van szó? - Azt hiszem, nem nagyon örül neki, hogy az apja az ő megkérdezése nélkül döntött. - Nem látja, milyen ritka kincset kínáltak fel neki? Adriana a bóktól meghatottan simította végig a férfi hajtókáját. - Melletted úgy érzem magam, mintha királynő lennék, Riordan. Nem érhet nőt nagyobb szerencse, mint hogy hozzád mehet feleségül. - Akkor hát gyere velem ma este, Adriana, és fogadj hűséget az oltár előtt. Esküszöm, hogy királynőként bánok veled egész életedben. Az apád megbocsát majd nekünk, ha látja, mennyire imádlak. 128

Adriana dallamos kacajt színlelt, nem vette komolyan a márki szavait, pedig érezte, hogy őszintén beszél. - Megköti a kezem az apám által aláírt szerződés, uram. Nem szabadulhatok tőle olyan könnyen. A reménysugár, ami átmenetileg felragyogott a férfi szemében, nehéz sóhaj kíséretében kihunyt. - Három hónapot mondtál? - Igen, három hónapot. - Buzgón fogok imádkozni, hogy szabaddá válj a megadott idő után, ha nem hamarabb. De addig, Adriana, biztos lehetsz benne, hogy én semmire sem vágyom jobban, mint hogy feleségül vehesselek. - Megtisztelsz, uram. Megálltak, ahogy véget ért a zene, és bár Riordan kért még egy táncot, Adriana észrevette, hogy Roger türelmetlenül topog néhány vendég mögött. - Jobb, ha nem. Meg kell beszélnem valamit Mr. Elstonnal. Attól tartok, ő közel sem olyan megértő a szerződést illetően, mint te voltál. - Veled maradok. Bár Adriana szívesen vette volna Riordan megnyugtató jelenlétét, mégis a férfi karjára tette a kezét, és megrázta a fejét. - Csak még jobban feldühíti Mr. Elstont, ha a közelben vagy, Riordan. Inkább menj, táncolj még egyet Berenice-szel. Talán az apja kedvesebben bánik majd vele, ha azt gondolja, hogy felkeltette egy olyan úriember figyelmét, mint te vagy. - Nem leszek messze, ha szükséged lenne rám, Adriana. Adriana kénytelen volt elszenvedni még egy táncot Rogerrel, aki sötét arccal nézett mindaddig, míg Lord Harcourt el nem siklott mellettük a szőke hajú Berenice-szel. Akkor felderült a tekintete. - Gondolom, egyetlen okból fordít figyelmet az a piperkőc arra a húsgombócra, mégpedig azért, mert tudja, hogy az apja tekintélyes hozományt ígér vele. Adriana haragra gerjedt. - Soha többé ne beszéljen ilyen becsmérlően a barátaimról a jelenlétemben, Roger! Nem tűröm el, és ha ezt nem hajlandó elfogadni, akkor igen hosszú utat kell megtennie, míg még egyszer az életben olyan tiszteletre méltó úriember közelségébe kerülhet, mint Lord Harcourt. Ami pedig Lady Berenice hozományát illeti, az valóban tekintélyes, de a márki vagyona mellett jelentéktelennek mondható. Ha nem lenne tudomása róla, Lord Harcourt herceg lesz egy napon, mégpedig véleményem szerint igen kiváló. A lány haragját látva Roger alázatosan mentegetőzött. - Sajnálom, hölgyem. Attól tartok, a féltékenység néha elveszi az eszem. Adrianát nem lehetett ilyen könnyen megbékíteni. - Akkor azt ajánlom, próbáljon úrrá lenni féktelen irigységén, különben meggyűlölöm még a napot is, amikor találkoztunk. Amikor végre véget ért a zene, Adriana lába megint úgy sajgott, mintha valami különösen kegyetlen kínzáson esett volna át. Összeszorított fogakkal igyekezett mosolyt erőltetni magára. A fájdalomtól alig tudott járni, úgy tipegett oda a terem másik végében álló egyik pamlaghoz, közel ahhoz a helyhez, ahol a családja állt. Miután óvatosan leereszkedett a bársonypárnákra, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle, és a szoknyája alá húzta lábát, majd kibújt a cipőből. Lábujjai annyira égtek a fájdalomtól, hogy a legapróbb mozdulat is elviselhetetlennek tűnt. Abban a pillanatban végérvényesen eldöntötte, hogy Rogerrel egyértelműen közölni kell, a barátságuk nem 129

folytatható. Ha nem készült volna Colton Wyndham udvarlására, akkor sem lett volna képes még egy táncot végigszenvedni a fiatalemberrel. - Talán hozhatnék valami frissítőt önnek, minthogy a táncban láthatólag még nem igazán jeleskedem - javasolta Roger. - Azt hiszem, most igazán jólesne egy pohár bor - bólintott Adriana abban reménykedve, hogy az ital majd felbátorítja, és végre túlesik a kellemetlen beszélgetésen. - Sietek vissza, hölgyem. - Csak nyugodtan - felelte Adriana a legnagyobb őszinteséggel. Szüksége volt egy kis időre ahhoz, hogy felkészüljön az előtte álló beszélgetésre. Mathilda Maxim közeledett, és hatalmas sóhajjal leroskadt unokahúga mellé a pamlagra. - Nem tudom, te hogy vagy vele, gyermekem, de az én lábamra ma este többen tapostak rá, mint ahány francia Waterloonál megfordult. Kezdek arra a meggyőződésre jutni, ideje szétkürtölni a tánctanár címét, hogy megszabaduljunk a jövőbeli kínoktól. A nő megjegyzésén kuncogva Adriana teljes egyetértéssel bólintott. - Pontosan tudom, miről beszélsz, Tilly néni. Legszívesebben egy tál vízben áztatnám a lábamat a szoknyám alatt. Tilly összerezzent, ahogy behúzta a lábát szoknyája alá. - Azt hiszem, túl régóta vagyok özvegy. Adrianában kíváncsiság ébredt, mivel igencsak ritkaságnak számítottak az ilyen megjegyzések a nénikéjétől. - Hogy érted ezt, Tilly néni? A nő ajkán huncut mosoly jelent meg. - Egészen ma estig fogalmam sem volt róla, hogy ilyen sok elbűvölő idős úr van. Mondd, hogy nem álmodom. Adriana nevetve bólintott. Ezek a szavak már inkább a régi Tilly nénire vallottak. Átkarolta a nőt, és szenvedélyesen megölelte. - Ó, annyira örülök. Bárcsak ajánlani tudnék valakit közülük! Mégis azt hiszem, Lord Alistair kissé kimagaslik a többiek közül. Jó családból származik. - És nagyon jóképű is, nem? - Ó, igen - felelte Adriana nevetve. Csodálta a nénikéje örökifjú lelkét. Mintha döntésre jutott volna, Tilly visszabújtatta lábát a cipőbe, és felállt. Megpaskolta unokahúga vállát, és bejelentette: - Megyek, hogy könnyen felkérhető legyek valahol azon a környéken, ahol Lord Alistairt utoljára láttam. Ha csinos fiatal úriemberrel akadok össze, egyenesen ideirányítom. Láttam néhányat, akik szégyenbe hoznák a saját fiaimat is. - Ha nem bánod, Tilly néni, szívesebben üldögélnék itt még egy kicsit, és pihentetném a lábam, mielőtt újra megpróbálok táncolni. - Badarság, gyermekem! Sokkal fiatalabb vagy mint én, és túl szép ahhoz, hogy itt ücsörögj, és siránkozz a sajgó lábad miatt. Azt hiszem, láttam az előbb Lord Alistair unokaöccsét partner nélkül álldogálni. Megnézem, mit tehetek érted ez ügyben. - Kérlek, még ne, Tilly néni - könyörgött Adriana kétségbeesetten, mert attól félt, Colton azt fogja hinni, ő küldte hozzá a nénikéjét. - Tényleg nagyon fáj a lábam, igazán szükségem van egy kis pihenésre. - Jól van, gyermekem, de csak egészen rövid ideig. Ha nem látlak a parketten hamarosan, keresek néhány csinos fiút, aki ideküldhetek. Megkönnyebbülve, hogy a nénikéje végül engedett a könyörgésének, Adriana hálásan felsóhajtott. Néhány pillanattal később kénytelen volt elmosolyodni Tilly ügyes praktikáján, mivel a nő elégedetten keringőzött Alistair karján, ald nem kevésbé boldogan táncolt a vonzó hölggyel. 130

Tizen egyedik fejezet Egyszer csak úgy tűnt, a teremben minden fiatalember Adrianát keresi, hogy táncba hívja. Ő udvariasan visszautasított mindenkit, mert tudta, hogy csak így óvhatja meg a lábát a további sérülésektől. Néhány perccel később meglátta Rogert, aki a reménykedő hódolók gyűrűjén verekedte keresztül magát egy pohár borral a kezében. Láthatóan azon igyekezett, hogy eltántorítson minden jelentkezőt, miközben próbálta a poharat a lány kezébe erőszakolni. Adriana gyorsan belátta, hogy vagy elveszi tőle minél hamarabb, vagy a ruhájáról lesz kénytelen felitatni a bort. Bosszantotta a fiatalember erőszakossága, de ezúttal kifejezetten a hasznára vált, mivel a reménykedők hamarosan odébbálltak, más partnert keresve. Adriana belekortyolt a sötétvörös italba. Roger egy sor kérdést tett fel neki, amire hallgatással felelt, vagy vállrándítással, esetleg egy bólintással vagy fejrázással. Hódolója kíváncsian érdeldődött mindazok után, akik táncba hívták, és afelől, hogy Adriana miként érez irántuk. A lány úgy érezte, mindez egyáltalán nem tartozik Rogerre, hiszen a fiatalember nem volt a barátja, sőt olyasvalaki sem, akinek szívesen tartózkodott a társaságában. Valójában még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán kedveli-e a férfit. Úgy tűnt, minden szempontból megfelel az időpont arra, hogy közölje vele, többé ne keresse. Mielőtt azonban belekezdhetett volna a témába, legalább egy tucat saját korabeli ismerős hölgy jelent meg körülötte élénken csevegve, ami Rogert láthatóan kínosan érintette, mivel csakis nemesi címmel bíró arisztokratákról folyt a társalgás. Végül Roger nem bírta tovább egyedüli férfiként a csacsogó kisasszonyok között, mogorván kimentette magát, és távozott. Legalább húsz fiatalember bukkant fel, hogy kiragadja egyik-másik lányt a csoportból. Adriana mosolyogva küldött el néhányat, nem akarta kínos helyzetbe hozni magát azzal, hogy bevallja, eltűnt az egyik cipője, és már pecek óta hiába keresi. Kétségbeesetten sóhajtott fel, amikor mindenki magára hagyta, mert attól félt, hamarosan megint Roger társaságára kényszerül. Ezúttal mindenféleképpen meg kell majd mondania neki, hogy a ma este után többé nem fogadják a Wakefield-birtokon. Ám nemigen szeretett volna szembenézni ezzel a helyzettel a cipője nélkül, mert ha a lábán van, akkor legalább arrébb tud menni, ha a fiatalember elveszítené a fejét. Úgy tűnt, nem kínálkozik elegánsabb mód a cipő megtalálásra annál, mint hogy méltóságával nem törődve lehajol, és keresgélni kezdi, de kissé tartott ettől a megoldástól, mert nem kívánt ekkora szégyent hozni a fejére. Egy pillanattal később eszébe jutott egy kellemesebb megoldás. Elegánsan felemelkedett a székről, majd körülpillantott a teremben olyan mozdulattal, ahogy a királynő tekint végig az udvarhölgyeken. Lassan előrecsúsztatta a lábát, majd kissé balra és jobbra, úgy kutatott a cipellő után. Végül sikerrel járt, de amikor megpróbálta a lábára ügyeskedni a megkerült holmit, egy hatalmas kéz csusszant a könyöke alá, s ő a meglepetéstől elveszítette az egyensúlyát. Ijedten sikoltott egy aprót, de a sötét ruhás kar a dereka köré fonódott, és megakadályozta, hogy elessen. Egy pillanat alatt elbódította a kellemes férfiparfüm, ami igencsak különös volt, tekintve, hogy mindeddig nem tűnt fel neki, hogy Roger illatszert használ.

131

Adriana tudta, hálásnak kellene lennie, hogy a fiatalember megóvta az esés jelentette szégyentől. Mégis inkább haragot érzett amiatt, hogy megfogta a karját, mert ha nem tette volna, ő nem veszítette volna el az egyensúlyát. A bosszúságtól összeszorított fogakkal végre belebújt a cipőbe, és a férfi felé fordult. A döbbenet azonban majdnem ismét ledöntötte a lábáról, amikor meglátta, kivel áll szemben. - Colton! - Hangja híven tükrözte meglepetését, mivel inkább rekedt károgásra emlékeztetett, semmint arra a bájos csicsergésre, melynek a férfi minden bizonnyal az imént tanúja volt. A férfi kedvesen elnevette magát. - Felesleges úgy meglepődnöd, Adriana. Biztosan tudtad, hogy előbb-utóbb én is felbukkanok. - Nem... úgy értem, tényleg nem számítottam rá, hogy idejössz. - Addig semmiképpen, míg a bájos Miss Fairchildot szédítette elbűvölő mosolyával! -Ahogy megfordultál, egy pillanatra elfogott a rémület - ugratta a lányt széles vigyorral. Még jól emlékszem, hogy gyermekkorodban mekkora pofonokat tudtál adni, ha megelégelted a pimaszságomat. Az a gyanúm, most sem ódzkodnál hasonló megtorlástól. Pír öntötte el Adriana arcát, mivel tényleg közel járt ahhoz, hogy megtegye. - Csak megijesztettél, ennyi az egész. - Elnézést kérek, drágám, de minthogy sosem voltál egyedül, végül úgy döntöttem, idejövök, és bejelentem az igényemet rád, ügyet sem vetve a rajongóidra, akik, úgy tűnik, nem szívesen mozdulnak a szoknyád mellől. A molnár fia különösen ragaszkodó ma este. Megmondtad már neki? - Nem - vallotta be Adriana bűntudatosan. - Még nem találtam alkalmas pillanatot. - Szívesen átvállalom a feladatot, ha te nem tudod rávenni magad, drágám - ajánlotta Colton ragyogó szemmel. - Biztos vagyok benne, hogy szívesen közölnél vele ilyen híreket - felelte a lány fagyosan -, de kétlem, hogy tapintatosan tennéd, tekintve, hogy legutóbb keresztülrepítetted a szobán. - Kizárólag a te kedvedért tenném, drága Adriana -bizonygatta Colton. - Hogy megkíméljelek egy olyan feladattól, ami számodra nyilvánvalóan kellemetlen. Ami pedig őt illeti, azt mondják, egy éles vágás a leghumánusabb gyógyír a fertőzött láb kezelésére. - Megvonta széles vállát. - Legalábbis az orvos ezt mondta nekem, amikor az enyém eltávolítását tervezgette. Adriana felhúzta a szemöldökét, és jelentőségteljes pillantást vetett a férfi jobb lába felé. - És nem vagy hálás, hogy nem fogadtad meg a barbár tanácsot? Colton felnevetett. - De, rendkívül hálás vagyok, ezért ha semmiképpen sem akarod, hogy én világosítsam fel Rogert, akkor megengedem, hogy te mondd el neki a dolgot a magad kedvesebb stílusában... egy szívességért cserébe... - Szívességért? - ismételte meg Adriana hitetlenkedve. - És mi lenne az? - Azért jöttem, hogy megmentselek rövidke aggszűzi magányodtól, mielőtt más lovagok törnének rád. - Hirtelen vidáman elmosolyodott. - Azt hiszem, Sir Guy Dalton kutatott utánad néhány perccel ezelőtt, de Lord Riordan elküldte egy fantomot üldözni. Emlékeztess rá, hogy soha ne fogadjak el tanácsot a rajongóidtól. Még a végén újra Afrikában kötök ki. 132

- Partner nélkül voltam a legutóbbi egy-két tánc alatt -tájékoztatta a márkit hűvösen, és feltette a kérdést, bár pontosan tudta rá a választ. - Hol jártál azalatt? - Kint, egy kis friss levegőt szívni - felelte a férfi egyszerűen. - Nem volt kedvem senki mással táncolni, és meguntam, hogy arra várjak, mikor kerülök nálad sorra. Jobban ismerem a Wakefield-birtok környékét, mint a saját otthonomat. - Fénylő cipőjére pillantott. - Még a cipőmet is kifényesítettem, csak hogy elfoglaljam magam a végtelen várakozásban. Valóban hihető történet, s közben Felicity álldogált egy sarokban, gondolta Adriana némi keserűséggel. - Nagyon nemes cselekedet tőled, hogy próbálod megkönnyíteni az életemet, de igazán felesleges fáradoznod miattam. Adrianában ismét kétség ébredt aziránt, hogy az arca vajon visszanyeri-e valaha természetes színét a férfi fürkésző tekintete alatt. Bár még mindig nem tudta megbocsátani, hogy az orra előtt udvarolt Felicitynek, mégis kénytelen volt csodálattal tekinteni rá. Soha életében nem látott sem vonzóbb, sem tökéletesebben öltözött férfit. Még Riordan is, akinek öltözéke mindig kifogástalan ízlésről vallott, alulmaradt Colton aznap esti eleganciája mellett. Adriana közömbösséget színlelve nagyjából arrafelé int e t t , amerre legutóbb a szőke lányt látta. - Kérlek, nyugodtan folytasd a táncot a partnereddel. Colton mosolyogva közelebb hajolt Adrianához, nem tudott ellenállni a lány csábító illatának, mely éppolyan igéző volt, mint a külseje. - Jelen pillanatban, drágám, nincsen partnerem. - Hogy? Lehetséges, hogy Miss Fairchild lecserélt valaki másra? Ezt nehezen tudnám elhinni, tekintve a dicshimnuszokat, melyeket oly lelkesen zengett a neved hallatán az utóbbi időben. Bizonyára gyakran meglátogattad, hogy ilyen fényes győzelmet arattál. Colton ajka gúnyos mosolyra húzódott. - Megint meghallgattad azokat a csúnya pletykákat, Adriana. - Én... én egyáltalán nem! - ellenkezett Adriana, s érezte, hogy megint pír önti el az arcát. Büszkén felemelte a fejét, hogy közönyösnek látsszon. - Csak láttam, hogy Miss Fairchilddal táncolsz, ennyi az egész. - Egyetlenegyszer. Meg kellett tennem, míg Stuart visszatér. - Mi köze ehhez Stuartnak? - Nos, drágám, ő hozta... Adrianának majd leesett az álla a csodálkozástól. - Stuart hozta Felicityt? Colton szeme vidáman ragyogott a lány megdöbbenése láttán. - Nos, valójában, ha pontos akarok lenni, a húgom és a sógorom együtt hozták, mivel arra biztattad őket, hogy hívjanak el mindenkit, akit csak akarnak. Samanthának eszébe sem jutott, hogy te esetleg neheztelnél érte, mivel közösen hívtátok el lovagolni is a visszatérésem napján, és láthatóan Stuart érdeklődik iránta. - A szürke szemben huncut fény csillogott, ahogy közel hajolt a lányhoz. -Ugye nem gondoltad, hogy én hívtam el magammal, drágám? Ha igen, szégyelld magad! - Nem vagyok a drágád - vágott vissza Adriana, és még magasabbra emelte az orrát. Úgyhogy ne hívj így! - Ó, de hát te az én drágám vagy... az apám akarata szerint - erősködött Colton. Soha egy nő sem próbálta ennyire visszautasítani őt, ő pedig még sosem élvezett ennyire egyetlen ostromot sem. 133

Adriana azt kívánta, bárcsak abbahagyná a férfi a vigyorgást. Látszott, hogy remekül szórakozik, és nyilvánvalóan az ő kárára. Mivel nem jutott eszébe méltó visszavágás, megvonta a vállát, és már túl későn jött rá, hogy az ilyen mozdulatok többnyire a dekoltázsára irányítják a figyelmet, így is történt, mire Adriana a nyakláncán függő fényes, fekete ónixmedálhoz kapott, így próbálva eltakarni keblét a fürkésző tekintet elől. - Túl késő - suttogta a férfi, és ördögi mosollyal hajolt közelebb. - Már mindent láttam, amit ott rejtegetsz, és azóta hajt utánad a vágy. Adriana nem vett tudomást az enyhe borzongásról, amely átfutott rajta, inkább kinyitotta csipkelegyezőjét, és buzgón legyezni kezdte magát, hogy lehűtse lángoló arcát. - Még sosem láttam ekkora pimaszságot, olyan vagy, mint egy kisfiú, aki a kulcslyukon át leskelődik! A férfi hitetlenkedve húzta fel a szemöldökét. - Tettem bármilyen kísérletet arra, hogy leplezzem, mit nézek? - Nem, és kétlem, hogy valaha találkoztam nálad arcátlanabb gazemberrel. - Őszinte a helyes jelző, drágám. - Gúnyos mosoly villant a szája sarkában. - Azonkívül jelen helyzetemben aligha színlelhetnék közömbösséget, nem igaz? A legyező még hevesebb táncba kezdett, mivel Adriana arca már úgy lángolt, mint az izzó parázs. Nem mert körbepillantani, mert attól félt, valaki észreveszi zavarát. Inkább suttogni kezdett, hogy egyedül a márki hallja: - Miért nem mész vissza Felicityvel táncolni? Ő biztosan élvezné az obszcén humorodat. - Te féltékeny vagy, drágám, efelől semmi kétség - jelentette ki Colton. - Engem nem érdekel az a nő. Adriana kíváncsian pillantott fel rá. - Ha nem érdekel, akkor magyarázd meg, kérlek, miért látogattad meg. - Meglátogattam? - Colton értetlenül rázta meg a fejét. - Sosem tettem ilyesmit. Adriana összezárta a legyezőjét, és megkopogtatta vele a férfi mellkasát. - Látták, amint elhagyod Mr. Gladstone házát. Gyerünk, mondd meg az igazat, kit látogattál meg, ha nem Felicityt? Coltonnak gondolkodnia kellett egy pillanatig, mire eszébe jutott az öreg molnárnál tett látogatása. - Nos, drágám, ha ilyen kíváncsi vagy, akkor elmondom. Csupán azért mentünk oda Samanthával, hogy tiszteletünket tegyük Mr. Gladstone-nál. Nem is találkoztunk Felicityvel. Az anyja említette, hogy nem érzi jól magát. - Ó! - Adriana mindössze ennyit tudott felelni, majd megvonta a vállát mentegetőzésképpen, és túl későn jutott eszébe a dekoltázsa. Miután újabb bepillantást nyerhetett a lány ruhája alatti domborulatokra, Colton hangosan megköszörülte a torkát, körbepillantott, és úgy döntött, jobban teszi, ha tartózkodik az ilyen szédítő látványtól. Egy alkalom bőven elegendő volt; csupán felkeltette az étvágyát, hogy újra lássa a lány gyönyörű testét ruha nélkül. Azon igyekezett, hogy találjon valami kevésbé kellemes dolgot, amivel elűzheti a lány utáni vágyát, ezért körbepillantott Roger után kutatva. - Hova a pokolba ment Roger? Nem arról volt szó, hogy a te vendéged ma este? Vagy jobban tetszik, ha úgy mondom, partnered? - Roger nem a vendégem abban az értelemben, ahogy te gondolod, és nem is a partnerem - jelentette ki Adriana bosszúsan, hogy a fiatalember megint szóba került. Csupán amikor megkérdezte, hogy eljöhet-e, igenlő választ adtam. - Azt hittem, azt mondtad nekem... 134

- Ne törődj vele, mit mondtam. Ez az igazság. Roger csupán egy ismerősöm, akivel akkor találkoztam, amikor ajándékot akartam vásárolni az egyik cselédnek. Egyszerűen vette a bátorságot, és elkezdett idejárni a birtokra. Colton arca felderült. - Kitűnő! Ezt azt jelenti, hogy szabadon táncolhatsz velem. Adriana csak dadogni tudott. - Ne-ne-nem is tu-tudom, hogy a-akarok-e most tá-táncolni. Colton ajkai széles mosolyra húzódtak. - Badarság, Adriana! Mielőtt idejöttem, úgy tekingettél körbe, mint valami szerencsétlen kis aggszűz, aki szégyenében egy magányos sarokba menekült, s akiről az összes férfi megfeledkezett, beleértve Lord Harcourtot is, aki ma este láthatólag teljes figyelmét Lady Berenice-re összpontosítja. Feltételezem, hogy te kérted meg rá. A férfi kérdő pillantására Adriana beismerően bólintott. -Ami azt illeti, igen, én. - Nos, legalább erre sincs gondunk. A pletykás nyelvek nyilvánvalóan nem tudnak a kérőid seregéről. Amikor az előbb elmentem köztük, éppen a sötét jövődről beszélgettek. Ha meg akarom őrizni a hírnevemet, igyekezned kell olyan lánynak látszani, akinek van reménye arra, hogy fiatalon megy férjhez. Az utolsó dolog, amire Adriana vágyott, az a márki együttérzése volt. - Szükségtelen, hogy kötelességednek érezd megóvni a hírnevemet a pletykagyártóktól, uram - mondta mérgesen. - Roger hamarosan visszatér. Ha nem, majd beszélek neki máskor a kötelező udvarlásodról. Colton gúnyosan nézett rá. - Az a fickó csodákat tehetne a hírneveddel. Ha hagyod, a környék összes falusi bugrisa az ajtódon fog kopogtatni. - Nem kell becsmérlően beszélned valakiről pusztán azért, mert nincs vagyona és nemesi címe - rótta meg a márkit Adriana, és azon töprengett, vajon hogy lehet az, hogy az egyik percben heves vágyat érez a csinos férfi iránt, a következőben viszont legszívesebben a fejéhez vágna egy hatalmas vázát. - Sok becsületes ember van közöttük is. - Igen, volt szerencsém megismerni jó néhányat a távol töltött évek alatt. Sokukat a barátomnak is neveztem, de a Roger Elston-félékkel semmi dolgom. - És megmondanád, hogy mégis miért? - csattant fel Adriana ingerülten. - Talán könnyebben megérteném az ellenérzésedet, ha elmagyaráznád, mi az oka. A férfi megvonta széles vállát. - Csak megérzés, semmi több. - És gyakran alapozod a véleményedet egy emberről csupán megérzésre, uram? Talán összekevered az intuíciót a túlterhelt gyomorral. Colton mélyen a lány szemébe nézett. - A papát is a gyomra kínozta, amikor a fejébe vette, hogy nekünk össze kell házasodnunk? Adriana nem válaszolt a férfi megjegyzésére, hanem lassan félrefordította a fejét. Csupán amikor a férfi birtokló mozdulattal a hátára tette a kezét, akkor fordult meglepetten ismét szembe vele. Colton ügyet sem vetett a döbbenetére, hanem egyszerűen a táncparkett felé vezette. - Remélem, nem utasítod vissza a táncot egy bicegő férfival. Bár Adriana semmi nyomát nem látta a márki mozgásában sántításnak, remélte, hogy sikerül kihagynia a táncot saját fájó lába érdekében. 135

- Egyszerűen üldögélhetünk is. Tudod, nekem nem ez lesz az első alkalom ma este, és ha a tánctudásod Rogeréhez hasonló, nyomatékosan kérem, hogy maradjunk. - Szó sem lehet róla! - ellenkezett Colton határozottan. - Legalábbis amíg az a pimasz, társasági illemet nem ismerő alak a közelben tartózkodik. Adriana oldalról sandított fel rá. - Te aztán sosem adod fel, igaz? - Azt hiszem - ismerte be a márki egy vállrándítás kíséretében. - Legalábbis az emberek a csapatomban ezt mondták. - De én nem az egyik embered vagyok - ellenkezett a lány, s a férfi nevetését hallva azt találgatta, vajon mi fog következni. - Hidd el, drágám, soha egy pillanatig sem tévesztettelek össze velük. - Köszönet a figyelmességedért. Colton igézőn mélyesztette tekintetét a lányéba. Adriana gúnyos megjegyzése ellenére a keze továbbra is a hátán nyugodott. - Szívesen, drágám, de nem igényelt túl nagy szellemi munkát, hogy felismerjem a különbségeket. Egyáltalán nem találtam ilyen vonzónak az embereimet, különösen nem fürdés közben. - Ssss! - csitította Adriana fülig vörösödve, és körbepillantott, áll-e valaki a közelükben. Még meghallja valaki! - Addig semmiképpen, amíg a zene és a pletykálódás ekkora zajt csap. Ha még nem tudatosodott volna benned, már észrevették, hogy az én társaságomban vagy Rogeré helyett. Adriana óvatosan körülnézett, és látta, hogy a férfi igazat beszélt. Újabb izgatott suttogáshullám futott végig az idősebb nők között. Amikor elérték a táncparkettet, Colton szembefordult a lánnyal, s közben körbetekintett a vendégeken azon fiatalember után kutatva, akiről az imént becsmérlően nyilatkozott. - Látva a fickó igyekezetét, hogy belém kössön, és elvitassa a jogomat arra, hogy akár csak a közeledbe menjek, igazi élvezetet fog okozni, ha benyújtom rád az igényemet. Adriana nem tudta, hogy Colton tényleg érdeklődik iránta, vagy csak Roger reményeit szeretné romba dönteni. Már a gondolat is elég volt ahhoz, hogy bizseregni kezdjen a tarkója. - Csupán azért, hogy felbosszantsd a „fickót", ahogy te nevezed? Colton rávigyorgott a lányra, s ügyet sem vetett arra, hogy a táncoló pároknak kerülgetniük kell őket. - Ha úgyis meg kell lennie, drágám, akkor nem mindegy, ha csak azért veszlek el, hogy letörjem annak a feltörekvő senkinek a szarvát? Adriana sötét szeme megvillant, tanúsítva, egyre nő a lány ingerültsége. - Szükségtelen nyugtalankodnod amiatt, hogy igent mondok-e, ha megkéred a kezem. Bár az apám megengedte, hogy magam döntsem el, hozzád megyek-e vagy sem. A márki szája vidám mosolyra húzódott. - Megperzseltem kissé a csinos tollaidat, igaz? Adriana fagyos tekintettel nézett vissza rá. - Már megbocsáss, uram, de legutóbb, amikor tükörbe néztem, nem viseltem ilyesmit. - Akkor kristályokat - helyesbített a férfi, s olyan pimaszul mérte végig a lányt a feje tetejétől egészen a lábujjáig, hogy Adrianának lángolni kezdett az arca. Közelebb lépett, és egyik kezét a lány dereka köré fonta, a másikkal pedig megfogta a kezét. - Te mindenféle díszítés nélkül ritka szépség vagy kicsim - suttogta gyengéden, s a zene ütemére táncolni kezdtek. - Biztos vagyok benne, a barátod, Lord Harcourt is így gondolja; láthatólag igen nehezére esik, hogy levegye rólad a szemét ma este. De már 136

akkor is ezzel a problémával küzdött, amikor először találkoztunk, sőt Melora esküvőjén is. Azt hiszem, szerelmes beléd. - Lord Harcourtra is haragszol, amiért felkért táncolni? Ezért bosszant az a fickó is? - Nem bosszant Lord Harcourt. Nagyon érzékeny és tiszteletreméltó úriember. Az is nyilvánvaló, hogy remek ízlése van, különösen a nők terén. Ami Rogert illeti, az érzéseimet iránta már ismered. - Megvonta a vállát. - Jómagam pedig akkor lennék elégedett, ha kizárólag rám mosolyognál. - Mit vársz tőlem? - csattant fel Adriana. - Minthogy nem tudom, mit hoz a következő három hónap, teljes bizonytalanságban élek. Azt sem tudom, egyáltalán miért egyeztél bele, hogy udvarolj nekem. Tudom, milyen sokra értékeled a szabadságodat. Valóban jobban vágyott volna a szabadságra, mint Adrianára? Ez a kérdés gyötörte az elmúlt hetekben, s most sem tudta kivonni magát a lány varázsa alól. - Azért jöttem vissza, hogy teljesítsem az apám és a családom iránti kötelezettségemet azzal, hogy átveszem a birtok irányítását, és ha úgy találom, ehhez hozzátartozik az is, hogy téged feleségül vegyelek, akkor megteszem. - Felesleges ilyen szélsőségekre ragadtatnod magad -felelte Adriana, mert bántotta, hogy a márki ilyen végtelen közönnyel viseltetik a szerződés iránt. - Szívesen elfogadok valaki mást, ha neked annyira ellenedre van a házasságunk. Colton nem talált magyarázatot az ingerültségre, ami hirtelen rátört. - Ezzel, gondolom, Lord Harcourtra célzol. Adriana felvetette a fejét. -Ahogy mondtad, ő igazi úriember. Nem járok rosszul vele. - Inkább őt választanád, mint engem? - kérdezte Colton magasba szökő szemöldökkel. Növekvő bosszúsága miatt felmerült benne a kérdés, vajon akkor is elutasítja-e az eljegyzést, ha ez azzal jár, hogy a lány egy másik férfié lesz. Korábban az volt a szándéka, hogy végigcsinálja az udvarlást minden további kötelezettség nélkül, nehogy az emberek azt gondolják, meghajlik apja akarata előtt, de azt nem gondolta végig, hogy a három hónap lejárta után elveszítheti a lányt. - Ha te nem érzel semmit irántam, akkor inkább olyasvalakihez megyek feleségül, aki szeret... - Úgy érted, hogy Kendrick megkérte a kezed...? - Igen, azt hiszem, valami ilyesmire célzott. - Adriana próbálta pontosan felidézni Riordan szavait. - Pontosabban arról győzködött, hogy szökjünk meg még ma este. Valami különös érzés kerítette hatalmába Coltont. Eddig csak egyetlenegyszer tapasztalt hasonlót, de ezúttal felismerte, miről is van szó. Vakmerően rákérdezett: - Van rá okom, hogy féltékeny legyek? Adriana hitetlenkedve felnevetett. - Miért is lennél? Véleményem szerint egy férfi akkor féltékeny, ha érzi a veszélyt, hogy elveszíti a szerelmét egy másik férfi miatt. Láthatólag te semmit sem érzel irántam, akkor hogyan lehetnél féltékeny? - Mindenki tévedhet. Adriana keserű nevetéssel nézett fel rá. - Régi közhelyekkel tudsz csak felelni? Az idő majd kiforogja? - Apa mindig mondta, hogy van tartásod. Tulajdonképpen nagyon sok mindent mondott rólad, amit akkor nem igazán hittem el neki. Amikor elmentem otthonról, olyan voltál, mint egy sovány kisegér, aki még a saját árnyékától is fél, kivéve, amikor megharagudtál, amiért piszkáltalak téged és Samanthát. Azt hiszem, az udvarlásom alatt élvezetes lesz felkutatni benned mindazokat az erényeket, amikről a papa beszélt. Adriana nem tudta eldönteni, hogy a márki félreértette-e a szavait, vagy egyszerűen ennyire vak. Az utóbbi látszott valószínűnek. 137

- Hát nem érted, hogy én felmentelek az egész dolog alól? Hogy nem csupán az eljegyzést hagyhatod el, hanem az udvarlást is? Colton elgondolkodva emelte fel az állát. Semmiképpen nem akarta elveszíteni a lányt, ebben teljesen biztos volt. - Lord Harcourt kitűnő ízlésű és jellemű férfinak látszik. Hősiesen harcolt a háborúban, és tábornokká nevezték volna ki, ha marad, de ő inkább hazatért. Fogadni mernék, te vagy a fő oka annak, hogy visszajött. Tekintve, hogy mennyire csodálom őt, azt hiszem, jobban teszem, ha alaposabban megfontolom az eljegyzésünk ügyét. Az apám úgy gondolta, különleges vagy; nyilvánvalóan Riordan is hasonlóan vélekedik. Ahhoz, hogy kialakítsam a saját véleményemet, előbb mindent meg kell tudnom rólad. Ezt pedig csupán egyetlen módon érhetem el, ha udvarolok neked. - Szándékosan nem veszel tudomást arról, amit mondani próbálok neked - erősködött Adriana egyre ingerültebben. Colton mélyen a szemébe nézett, úgy válaszolt a vádra. - Én teljesítem a szerződés rám eső részét, Adriana. Ha neked nem áll szándékodban tiszteletben tartani apád kívánságát, akkor kérlek, most mondd meg, és nem zaklatlak tovább. Adriana végképp elveszítette a türelmét. - Én mindig is tiszteletben kívántam tartani, uram. Csupán felajánlottam, feloldalak a hozzám fűző kötelékek alól, mert azt hittem, hogy szeretnéd semmissé tenni a szerződést. - Most már tudod, mi a szándékom. - Nehezen tudom elhinni, amit mondasz, uram. A tetteid éppen az ellenkezőjét mutatják. - A te tetteid, drága Adriana, pedig azt mutatják, hogy te vagy a legellentmondásosabb fiatal hölgy, akivel életemben találkoztam - felelte a férfi. - Teljes szívemből remélem, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Adriana érezte, igaza van a márkinak, mivel pontosan tudta, hogy a férfi visszatérése óta szinte minden egyes alkalommal kifejezetten ridegen bánt vele. Colton a lány feje fölött figyelte, hogyan hullámzanak a táncosok a zene ritmusára. Talán Adriana észre sem vette, milyen erős hatással van rá, és valóban csupán igen tiszteletreméltó módon fel akarta oldani a kötelezettsége alól, de bármennyire kívánta is a büszkesége, hogy szabadon válasszon magának feleséget, arra gondolni sem bírt, hogy elveszítse a lányt. Érezte, hogy e tekintetben nem sokban különbözik Rogertől, csak számára némi előnyt biztosít az apja által aláírt megállapodás. - Nem hibáztathatom Lord Harcourtot azért, mert feleségül akar venni. Bármelyik férfi életét bearanyoznád. Adriana nem tudta biztosan, hogyan kell értelmeznie ez utóbbi megállapítást, ezért gyanakodva pillantott fel a férfira. - Nem vagy lázas, uram? Colton nevetve nézett le rá. - Mennyi bókkal kell elhalmoznia téged egy férfinak ahhoz, hogy végre megértsd, mit akar mondani? - Bókot mondtál? - kérdezte Adriana némi kétséggel a hangjában, s a szürke szemet fürkészte. Ha további megerősítést remélt leolvasni belőle, csalódnia kellett. - Találtál valamit? - ugratta a márki vidámságtól fénylő tekintettel. - Nem, semmit - vallotta be a lány. - Talán azért, mert remekül értesz hozzá, hogyan rejtsd el állandó vigyorod mögé a szavaid valódi értelmét. Colton kedvesen elnevette magát, miközben egyre nagyobb ívben pörgette körbe a lányt a bálteremben. 138

- Neked viszont, Adriana, igen különös természeted van. Tényleg nem vagy tisztában azzal, hogy milyen gyönyörű vagy? Adriana igyekezett éber maradni. - Egyszer sovány kis madárijesztőnek neveztél, emlékszel? Colton ragyogó tekintete egy pillanatra a lány dekoltázsára tévedt, a krémszínű csipkével fedett nőies domborulatokra. - Boldogan megesküszöm rá, hogy ez az állítás többé nem állja meg a helyét, Adriana. Ha tudni akarod, végtelenül nehezemre esik, hogy levegyem rólad a szemem. - Melora esküvőjekor sem sikerült levenned rólam a szemed? - Csupán az erényeidet csodáltam, drágám. Vaknak kell lennie annak a férfinak, aki nem imádja minden porcikádat. Szívesebben tettem volna közelebbről, de a hódolóid serege ügyesen elbarikádozott. Bármennyire sóvárogtam azon a napon, a templom előtt arra, hogy kiragadjalak a kérők gyűrűjéből, biztos voltam benne, hogy visszautasítanál. Adriana azon töprengett, vajon miért kellene neki a legcsekélyebb mértékben is fogékonynak lennie Colton bohóckodására. - Felháborítóan pimaszul bámultál. A tekinteted alatt úgy éreztem magam, mintha... A hosszúra nyúlt szünet után, mialatt Adrianának nem sikerült befejeznie a hasonlatát, Colton kíváncsian pillantott le rá. - Igen? - Mindegy, nem fontos - morogta a lány, s igyekezett másfelé nézni, hogy elrejtse lángoló arcát. - Megint elpirultál, ami azt jelenti, hogy zavarba jöttél amiatt, amit majdnem kimondtál intette a lányt. - Nyilvánvalóan valami rosszaságot hallgatsz el... mégpedig a szűzi ártatlanságoddal kapcsolatban. Adriana felvetette a fejét, de végül csak annyit sikerült kiböknie: - Én soha...! A férfi elmosolyodott, és kérdőn húzta fel a szemöldökét. - Mintha meztelen lennél? Ezt akartad mondani? Adriana tudta, hogy lángvörös lett az arca, s hangosan kiáltotta: - Nem!!! Sosem mondanék ilyesmit! - Nem, de gondoltad - erősködött a férfi jókedvűen. - Miattad kellett így éreznem - csattant fel Adriana. - Én csak arra emlékeztem vissza, milyen csodálatos voltál a fürdőkádban - közölte Colton, mire Adriana döbbenten nyögött fel. - Egy úriember sosem emlékeztetne egy lányt ilyen találkozásra! - rótta meg a márkit dühösen, piros arccal. -Sőt, egy pillanatig sem maradt volna ott azután, hogy észrevette, a kádat már elfoglalta egy ellenkező nemű személy, különösen ha ő maga is meglehetősen szégyellni való állapotban van. - Meg kell bocsátanod férfiúi esendőségemet, Adriana -felelte a márki kedvesen, láthatóan teljesen közönyös volt aziránt, hogy a lány megpróbál bűntudatot ébreszteni benne. -Az akkor elém tárult látvány rendkívül ritka esemény egy olyan férfi számára, aki végtelen hosszú heteket, hónapokat töltött katonai táborban, ahogyan jómagam. Sőt, őszintén szólva eltöltött a remény, hogy jelenléted a fürdővizemben nem más, mint invitálás. - Huncut mosoly tűnt fel a szája sarkában. - De azután rájöttem, hogy erősen zavarba hozott a megjelenésem meg az egész helyzet, és hogy még soha életedben nem láttál meztelen férfit, különösen nem olyat, aki heves vágyat érez irántad. 139

Adriana legszívesebben azonnal elmenekült volna, de Colton csak nevetett, és addig pörgette körbe-körbe, míg a lány beleszédült. A márki lehajtotta a fejét, és mélyen beszívta a szédítő rózsaillatot, miközben a lány fülébe suttogott. - Elszakítanád magad tőlem csak azért, mert őszinte vagyok? - Ne forgass tovább, kérlek - könyörgött a lány zúgó fejjel. - Mindjárt elájulok. - Abbahagyom... ha megígéred, hogy nem szöksz el -figyelmeztette a férfi, s lassított a pörgés iramán. Adriana nem tudta, mi kavarta fel jobban, a férfi gátlástalan őszintesége vagy a tény, hogy kimondta, vágyik rá. - Nincs sok választásom. Colton felhagyott a forgatással, és egyszerű lépésekre tért át, hogy a lány kipihenhesse magát. Néhány pillanattal később lepillantott rá. - Jobban érzed magad? Adriana egy hosszú és nehéz vágta után sem érezhette volna zaklatottabban magát, de kihagyó lélegzetének nem sok köze volt tényleges fizikai állapotához, sokkal inkább azokhoz az érzésekhez, melyek a testén átcikáztak. Ez a férfi, aki valaha olyan elszántan utasította vissza a közös jövőjüket, éppen most mondta, hogy vágyik rá. Semmivel sem okozhatott volna nagyobb meglepetést. - Szeretnék leülni egy kicsit. Colton gyengéd nevetése visszhangzott a fejében. - Roger vár rád, és én nem akarlak elveszíteni, a legkevésbé őmiatta. Azonkívül komolyan beszélnünk kell az udvarlásról. - Nem áll szándékomban többet követelni tőled, mint amihez kedved van, uram, ha ettől tartanál - felelte Adriana, s erősen remélte, hogy végre sikerül visszanyernie a józanságát. Az a tény, hogy még mindig a férfi karjai között volt, nagyszerűen bizonyította, hogy tökéletesen elment a józan esze. Colton nagyot sóhajtott, mintha komolyan bántaná valami. - Adriana, mivel egy pár leszünk legalább három hónapon át, ragaszkodom hozzá, hogy Coltonnak szólíts. - Akkor hát, Colton - engedett a lány, s egy bólintással erősítette meg beleegyezését. A márki megkönnyebbülten sóhajtott. - Boldog vagyok, hogy végre túljutottunk ezen az akadályon. Most pedig rátérhetünk a fontosabb részletekre. - Ha jól értem, mindketten vállaljuk, hogy végigcsináljuk a megállapodást, bármilyen lesz is... csupán a szüleink kedvéért. Egyetértesz? A férfi lustán megvonta a vállát. - Lehet, hogy a végére jutunk... de az is lehet, hogy egy új kezdethez. Ki tudja, mi sül ki belőle? - Felesleges aggódnod az érzéseim miatt. A szerződés megszületése óta tisztában vagyok vele, igen csekély az esélye annak, hogy egybekelünk, még abban az esetben is, ha eljegyzés követné az udvarlást. Úgyhogy kérlek, kímélj meg a színjátéktól. Semmi szükség rá. Colton egy pillanatig latolgatta a lány válaszát, majd egy megfellebbezhetetlen érvvel felelt. - A szüleink másként vélekednek erről. - Igen, tudom - ismerte el Adriana gyenge hangon. A legkevésbé sem szeretett volna csalódást okozni az anyjának és az apjának. - Illene legalább egy kicsit színészkednünk a kedvükért. 140

- Talán igen, de csak amennyire valóban muszáj. Ha többet látnak, akkor reményt ébresztünk bennük. - Azt pedig nem tehetjük meg, igaz? Tényleg megrándult volna a férfi ajka? - Most nem számítanak sok jóra; ha reményt keltünk bennünk, akkor még nagyobb fájdalmat okoz majd a szétválásunk. Colton elgondolkodva húzta össze a szemöldökét. - Még sosem udvaroltam senkinek lelkesedés nélkül. Nem hinném, hogy vissza tudom magam tartani e téren. Őszintén szólva, drága Adriana, az általad ajánlott színjáték valószínűleg nehezebb lesz, mint gondolod. Most Adriana vonta meg közönyösen a vállát. - Házasság velem vagy a szabadságod, uram. Ez a választás áll előtted. Ilyen egyszerű. - Egyáltalán nem egyszerű - ellenkezett a férfi. - Majd elválik az udvarlás alatt. Véleményem szerint azonban a lehető leghamarabb bele kellene vetnünk magunkat a feladatba. Adrianában ismét gyanakvás ébredt. - Persze, megértelek. Szeretnél minél előbb túlesni rajta, hogy folytathasd az életed? A férfi tenyere megindult felfelé Adriana lapockái között, magához szorította a lányt, és ismét pörögni kezdett vele, de a lélegzete is elakadt, amikor combjaik súrolták egymást. Az érintés ismerős sajgást hagyott maga után, mégpedig olyan erőset, mintha alaposan fejbe kólintották volna, egészen úgy, mint amikor hetekkel korábban a templom előtt figyelte a lányt, amint udvarlói körében nevetgél és flörtöl. Azokban a percekben, amikor ott állt a fa alatt, belehasított a felismerés, hogy jobban vágyik Adrianára, mint bármelyik nőre, akit életében ismert. Elképzelhetetlenül nehezére esett külső szemlélőként távol maradnia. Amikor a lány a hintójukba menekült, olyan zaklatottság dúlt benne, hogy erős kísértést érzett, hogy keressen egy helyet, ahonnan zavartalanul szemlélheti tovább a mozdulatait, mosolyát, szép feje minden bólintását és rezzenését. Adrianát sem hagyta érintetlenül a márki közelsége. Lassú, különös bizsergés indult meg bensejében, melytől a lélegzete is elakadt, elgyengült a térde, és heves sóvárgása minden pórusát átitatta. Felemelte a pillantását Coltonra, aki őt figyelte. A márki képtelen volt levenni róla a szemét. Újra a dekoltázsát szemlélte, majd felfelé vándorolt a tekintete a lány elefántcsontszínű nyakára, és eljutott az ajkáig. Egy vad, őrült pillanatig eltöprengett rajta, vajon milyen lenne megcsókolni azokat a csábítóan puha ajkakat, melyek kissé szétnyíltak... a meglepetéstől? Vagy... a vágytól? Colton kipréselt egy kissé erőltetettre sikerült mosolyt, s igyekezett másfelé fordítani a figyelmét, hogy visszanyerje az uralmát a teste és a tudata felett. Hatalmas erővel irányította a gondolatait olyan területre, amelyre nem szívesen emlékezett: a csatatérre, ahol utoljára harcolt. Miközben mindenfelé ágyúgolyók csapódtak be körülötte, ő egyenesen a csata sűrűjébe tartott, mert pontosan tudta, ha csak egy hajszálnyival is erőtlenebbül támadnak, elvesztek. Kétségbeesett elszántsággal harcoltak mindvégig a véres összecsapás során, míg végül nagy sokára a győzelem élénkítette fel lankadó erejét. A következő pillanatban egy bomba robbant a közelben, s a szétszóródó repeszek a lábába fúródtak. Kissé szédelegve, de sikerült talpon maradnia, és hősiesen tovább küzdeni, amíg meg nem nyerték az ütközetet. A következő délutánon a sebe gennyesedni kezdett, és ahogy közeledő halálára gondolt, az apja képe siklott a tudatába. - Te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy az apámról azt tartották, kivételesen jó megérzései vannak - gondolkodott Colton hangosan, megtörve a köztük immár hosszúra nyúlt csendet. - Mélyen meg volt győződve arról, hogy mi remekül illünk egymáshoz. 141

Nevezd ezt az udvarlást kísérletnek, ha akarod, de én szeretnék rájönni, mi vezette apámat erre a következtetésre. - Szomorúan felnevetett. - Ahogy látod, meglehetősen szkeptikus jellem vagyok; nem volt ínyemre, hogy ő határozzon az életem felől... Megvonta a vállát. - De mindent meg fogok tenni, hogy tiszteletben tartsam az emlékét, miközben komolyan törekszem arra, hogy kiderítsem döntésének okát. Kérlek, hogy légy türelmes hozzám, míg eljátsszuk ezt a kis színjátékot. A feladat aligha sértő számomra. Te hihetetlenül gyönyörű nő vagy Adriana, de annak ellenére, hogy gyermekkorunkban ismertük egymást, a távol töltött évek, ahogy te mondod, idegenekké tettek bennünket. Mielőtt bármi többet kérnék tőled, előbb meg kell hogy ismerjelek közelebbről. Elgondolkodva oldalra pillantott, és azt kérdezte: - Megsértettelek az őszinteségemmel? - Nem, Colton - felelte a lány és bizonytalanul elmosolyodott. - Jobban örülök, ha őszinte vagy hozzám, mivel az alatt az idő alatt, míg te megismerkedsz a valódi természetemmel, remélem, én is felfedezem a tiédet. A másik jellemének feltárása alapvetően fontos ahhoz, hogy helyesen válasszuk meg, kivel lépünk az oltár elé. Bár én nem sokat várok az udvarlásodtól a múltbeli visszautasításod miatt, megadom az esélyt arra, hogy megítélhesd, milyen feleség válna belőlem. - Köszönöm, Adriana - felelte a márki hálásan. Eltelt egy hosszú pillanat, mire a lány válaszolni tudott, és akkor meglepetten vette észre, hogy reszket a hangja. - Tudom, hogy sok mindent kell megtudnunk egymásról, Colton, de megmondom őszintén, én nem sokban különbözöm attól a kislánytól, akit visszautasítottál. Három hónap múlva talán úgy döntünk, más utat választunk, nem azt, amit apád kijelölt a számunkra. Ha ez megtörténik, remélem, sikerül megértőnek lennünk egymás érzései iránt, és barátok tudunk majd maradni a családjaink kedvéért. A márki huncut mosollyal pillantott rá. - Különös, én azt hittem, hogy rengeteget változtál azóta, hogy elmentem. Bárhogy keresem, sehol sem találom azokat az apró kis szeplőket, amik egykor az orrodon díszelegtek. Őszintén szólva, hölgyem, nem emlékszem rá, valaha is arra vágytam volna, hogy megcsókoljam azt a kislányt, akit magam mögött hagytam. Adriana szigorúan nézett a márkira. - Azt hiszem, Colton, illendőbb lenne, ha lassabban haladnál. - Egy-két apró csók igazán ártalmatlan... - Egy-két apró csók nagyon is veszélyes - vágott vissza a lány. -Annyira tartasz tőle, hogy elveszíted az ártatlanságodat? - Veled? Hát persze! - felelte Adriana határozottan, hogy véget vessen minden további vitának, mert tudta, hogy az édesanyja szörnyethalna rémületében, ha meghallaná a beszélgetésüket. - Én nem jártam szerte a világban, ahogyan te, Colton. Sosem forogtam állandó veszélyben, nem szenvedtem a háborútól. Mindig tudtam, hol fogom álomra hajtani a fejem, amit eddig minden alkalommal egyedül tettem meg. Nem ismerlek téged, nem tudom, milyen tapasztalatok állnak a hátad mögött, de már fiatalkorodban is olyan megnyerő voltál, hogy a lányok úgy zsongtak körülötted, mint méhek a méz körül, és ez, őszintén szólva, megrémít. Vannak bizonyos dolgok, melyeket elvárok egy férjtől, például szeretetet, tiszteletet, hűséget és egy csomó közös gyereket. Ha az udvarlás után a házasság mellett döntesz, a feleségedként őszinte örömmel halmozlak majd el mindazzal a szeretettel, szenvedéllyel és odaadással, amire képes vagyok. De addig a napig, amikor eggyé válunk, vigyáznom kell a szívemre, mert nagyon érzékeny vagyok. Amikor kislány voltam, csodáltalak és imádtalak, de te összetörted a szívemet. Ha ez újra megtörténne, a második alkalom még sokkal pusztítóbb hatású lenne. 142

- Elmondtad, amit gondolsz, Adriana - felelte Colton, s elmerült a hatalmas, éjfekete szemekben, melyek őt figyelték. - Akkor talán megkérhetlek, hogy mérsékeld velem szemben a csábító szavaid hevességét? - Nem vagyok biztos benne, hogy ha ezt megígérem, meg is tudom tartani. - Miért nem? - kérdezte Adriana őszinte ártatlansággal. Colton némán felsóhajtott, azon töprengve, vajon a lány tudja-e magáról, hogy milyen csodálatosan szép. Körülpillantott, miközben a megfelelő választ kereste, és hirtelen észrevette, hogy nem szól a zene. Meglepetten tekintett körül a táncparketten immár figyelmesebben. Kénytelen volt megállapítani, hogy ők voltak az egyetlen pár, akik még táncoltak az utóbbi néhány percben. Mindenki más oldalra húzódott, hogy őket figyelje. A vendégek többsége egyszerűen mosolygott a látványon, míg mások sokkal lelkesebben nyilvánították ki elismerésüket, és hatalmas kacaj közepette kiáltoztak: - Bravó! Tovább! Percy kissé távolabbról ugratta a márkit. - Túl sokáig voltál a harctéren, barátom. Elég egy csinos arc, és máris elveszíted a fejed. Colton udvariasan nevetett, és egy kézlegyintéssel söpörte el a megjegyzést. Majd Adrianára pillantott, aki nevetve vonta meg a vállát, annak ellenére, hogy arca ismét lángvörösen izzott. - Azt hiszem, drágám, mi lettünk az őszi bál legfőbb látványossága. Tizenkettedik fejezet Adriana a rivaldafényben álló színésznő mozdulatait utánozva mélyen meghajolt. A közönség jókedvének fokozására Colton is követte a példáját egy látványos meghajlással, mely a nézőkből hatalmas nevetést és lelkes tapsot váltott ki. Adriana úgy érezte, nem bírja tovább elviselni a lármát. Mosolya ellenére belül remegett, és a fülére tapasztotta a kezét. Nem minden vendég fogadta örömmel az üdvrivalgást, melyben a párt részesítették. Amikor Roger visszaért a bálterembe, és észrevette, hogy Adrianát Lord Randwulf kaparintotta meg magának, átverekedte magát a vendégeken, durván odébb lökdösve azt, aki az útjában állt, hogy akadálytalan rálátása legyen a párra. Amikor a zene véget ért, szörnyű düh ébredt benne, mert meghallotta a suttogásokat, melyek szerint Lord Randwulf és Lady Adriana egymásnak lettek teremtve egyszerűen azért, mert olyan tökéletesen festenek együtt. Roger a válla fölött haragos pillantásokat vetett a lelkesen pletykálkodó öregasszonyokra, akik sértődött morgással és becsmérlő megjegyzésekkel illették a molnár fiának gorombaságát. Hasonló dicséreteket zengtek a párról az ismerősök és a családtagok is, akik a tágas bálterem másik sarkában gyűltek össze, közel ahhoz a helyhez, ahonnan Felicity és Stuart figyelte a lady és a márki meghitt beszélgetését. Jaclyn apja felé tett megjegyzése rombolta le végleg a reményeket, melyeket Felicity táplált a jóképű férfi megszerzésére. -Tudod, papa, bármennyire ellenkezett is Colton, amikor Lord Sedgwick először javasolta az eljegyzést Adrianával, most láthatóan egyáltalán nincs ellenére a dolog. Igazság szerint le sem tudja venni a szemét a húgomról. Persze ahhoz, hogy Adrianához fogható szépséget találjon, kétszer körül kellene utaznia a Földet. Gyles nevetett. 143

- Igazán csinos lány, nem igaz? Persze nekem van két másik lányom, akik éppilyen gyönyörűek. Jaclyn szeretettel szorította meg apja karját. - Hiába nincs ínyére Melorának a dolog, én meg vagyok győződve róla, hogy szépség terén Adriana messze felülmúl mindkettőnket. Sötét hajával, nagy szemével és magas, karcsú alakjával sokkal elegánsabb jelenség. Ha szabad a saját húgomat magasztalni, ki merem jelenteni, hogy ritka szépség lett belőle. Felicity lenézte a Suttonokat azért, hogy saját vérüket dicsőítik, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a saját apja is igen gyakran esett ebbe a hibába. A család elismerő szavai azonban nem nyugtalanították annyira, mint az a hír, miszerint Lord Colton és Lady Adriana eljegyezték egymást. Bármennyire szerette volna Lord Coltont megszerezni magának, ez lehetetlennek látszott, ha jegyesek. Általában csak az egyik fél halála vagy a nő részéről valami súlyosan kompromittáló cselekedet tehette semmissé az ilyen szerződéseket. Nem tudta elképzelni, hogy Lady Adriana olyan ostoba lenne, hogy ez utóbbi bűnnel hozná szégyenbe magát, és bármennyire szívesen ábrándozott el arról, milyen előnyökkel járna, ha a legközelebbi akadály-ugratásnál Ulysses levetné a hátáról az úrnőjét, aki kitörné azt a kecses kis nyakát, valószínűtlennek látszott, hogy ilyen esemény bekövetkezhet. Akkor hát honnan talál magának egy másik arisztokratát, akihez feleségül mehet? Nem volt elég előkelő a származása ahhoz, hogy azokban az elegáns körökben mozogjon, ahol a nemesurak. Bár a lehetőség, hogy márkiné lesz belőle, átmenetileg alantassá tette a szemében az összes alacsonyabb nemesi címet, most már hajlandó lett volna bármivel beérni. Jelen pillanatban még a vicomte-i rang is vonzónak tűnt a számára. Azt nem remélhette, hogy egy sereg arisztokrata fog versengeni a kezéért, örülhet, ha egyet talál, mivel csak egy könyvelő lánya volt. A reményt, hogy beházasodik az arisztokráciába, aláásta egy eljegyzés, mely nyilvánvalóan már jóval azelőtt megköttetett, hogy ő a környékre érkezett. - Úgy tűnik, Lady Adriana alaposan behálózta Lord Coltont, le sem tudja venni róla a szemét a márki. - Felicity egy biccentéssel intett a pár felé, azt remélve, hogy hasonló megjegyzést sikerül kihúznia társából, de mivel hosszas szünet követte a szavait, oldalra pillantott, és azt látta, hogy Stuart tekintete sóvárogva tapad a sötét hajú lányra. Képtelen volt leplezni csalódottságát, és sértett büszkeséggel kérdezte: - Ön sem? Stuart összerezzent, amikor észrevette, hogy a lány hozzá beszél. - Elnézést kérek, Felicity. Mondott valamit? - Igen - felelte a lány nyomatékosan -, de nyilvánvaló, hogy egy másik nő körül forognak a gondolatai. Olyan áhítattal szemlélte az imént Lady Adrianát, hogy felmerült bennem a kérdés, vajon miért álldogál itt velem, amikor a teljes figyelmét is rá összpontosíthatná. Stuart értetlenül figyelte a fiatal nő ingerültségét. - Észre sem vettem, hogy olyan erősen nézem. - Hát pedig igen, s ettől én rút kiskacsának érzem magam - jelentette ki Felicity. - Ha ennyire érdekli Lady Adriana, miért nem megy oda, és kéri fel táncolni. Nem kell kötelességének éreznie, hogy itt álljon velem csupán azért, mert az öccse és a sógornője együtt hoztak el minket. Biztos vagyok benne, hogy Lady Adriana boldog lenne, ha tudná, hogy az ön figyelmét is sikerült megszereznie magának. - Bocsásson meg, Miss Felicity, de azt hiszem, Lord Colton és Lady Adriana közel állnak az eljegyzéshez, vagy már túl is vannak rajta - felelte Stuart. Felicity egyre ingerültebb lett. - Különben nem fáradna azzal, hogy velem táncol. 144

Stuart nem utasította vissza a fiatal nő durva megjegyzését. Bármilyen mentséget keresett volna, valószínűleg hamisan cseng. Valóban sóvárogva nézte Lady Adrianát. Ha Colton egy pillanatra belehallgatott volna a pár beszélgetésébe, valószínűleg egy cseppet sem lett volna meglepődve, de egyáltalán nem vágyott rá, hogy bárki másra pazarolja figyelmének akár egyetlen morzsáját is, amikor végre annak a nőnek a társaságában tartózkodhatott, aki hazatérése óta kisértette az álmait. De az egészben az volt a legmegdöbbentőbb, hogy éppen ezt a nőt választotta ki számára az apja tizenhat évvel ezelőtt. Honnan tudta a néhai márki, hogy milyen csodálatosan szép nővé serdül majd a lány, és hogy olyan erővel ejti majd rabul a fia szívét, mint még soha senki? Véletlen lenne csupán, vagy az apja tényleg ilyen tökéletesen megérezte a jövőt? Colton Adriana karcsú derekára tette a kezét, és újra magához húzta a lányt abban a reményben, hogy merészsége elég feltűnő lesz ahhoz, hogy távol tartsa a többi hódolót a bál végéig. Adriana nem tudta nem észrevenni, hogy a férfi milyen közvetlenül viselkedik vele. Kíváncsian felpillantott, s egy gyengéd mosollyal találta magát szemközt. - Igen, édesem? Adriana nem szívesen ismerte be magának, hogy a férfi minden egyes gyengéd szavára azonnal kifut a lábából az erő. Nem volt könnyű összeszednie magát úgy, hogy közben erős karját érezte a derekán, ráadásul a márki egészen közel hajtotta hozzá a fejét, hogy jobban hallja a választ. - Nem abban egyeztünk meg, hogy mindig távolságtartóan viselkedünk, hogy ne ébresszünk reményt a szüleinkben? - így lett volna? - Colton úgy kérdezett vissza, mintha ez az ötlet soha fel sem merült volna. Telkitettel arra, hogy Colton Wyndham nem volt gyengeelméjű, Adriana kénytelen volt arra a feltételezésre jutni, hogy a márki szándékosan nem vesz tudomást az ő korábbi javaslatáról. Igyekezett rábírni a férfit, hogy tartsák magukat a megállapodáshoz. - Nem gondolod, hogy ez lenne a leghelyesebb? Colton vállat vont. - Alaposabban meg kell fontolnom ezt az ötletet, édesem. Esetleg akadályozna abban, hogy elérjem az udvarlás valódi célját. Ha apa olyan mélyen meg volt győződve róla, hogy te vagy a megfelelő választás a számomra, akkor mindenképpen teljes figyelmemmel kell fordulnom feléd még a szüleink jelenlétében is. Adrianának elszorult a torka. Colton Wyndham olyan elementáris érzelmeket korbácsolt fel benne, melyek egész testét átjárták. A nővére esküvőjéig fogalma sem volt róla, hogy ilyen könnyedén szerelembe tud esni. Amikor a férfi mélyen a szemébe nézett, őrült zakatolásba kezdett a szíve, és képtelen volt lecsillapodni. Ha a márki tovább támadja az érzékeit, valószínűleg képtelen lesz ellenállni, és a karjába veti magát. Adriana úgy érezte, tehetetlen a férfi vonzerejével szemben, de megpróbálta meggyőzni őt. - De Colton, nyilván te is belátod, hogy nem lenne bölcs dolog három hónap múlva romba dönteni a szüleid reményeit, melyeket a te színlelt odaadásod ébresztett bennük. - Színlelt? - Colton hitetlenkedve csóválta a fejét a lány különös vádja hallatán. - Nem hinném, hogy valaha életemben szándékosan odaadást színleltem volna bármely nő iránt, különösen nem olyasvalaki iránt, akit vonzónak találtam. Ha egy nő nem tetszik, egyszerűen tartózkodom a társaságától. Jelen pillanatban pedig alig várom, hogy az elkövetkező hetekben alaposabban megismerjük egymást. Ha szükségét érzed annak, hogy figyelmeztesd a szüleidet, talán azt tanácsolhatod nekik, hogy ne fektessenek túl nagy súlyt arra, amit látnak, mindaddig, míg valóban elő nem állok a kérésemmel. A 145

körülmények ismeretében, melyek jelenleg összekötnek minket, ez látszik a legegyszerűbb megoldásnak. Adrianának összeszorult a szíve. Már látta is maga előtt a katasztrófát, ami néhány hónap múlva bekövetkezik. Hogyan védekezhet egy ártatlan szűz egy olyan férfi ellen, aki mesterien ért a nők elcsábításához? A vendégek mosolyogva nyitottak utat a párnak, hagyták, hogy keresztülhaladjanak a sokadalmon. Útjuk során régi ismerősök üdvözölték Coltont lelkes hátba veregetéssellll, és szívélyes kézfogással, azok pedig, akik túl messze voltak ahhoz, hogy elérjék őt a tömegen át, tréfás megjegyzéseket kiáltoztak felé. Nevetésük hallatán Adriana összerezzent, s közelebb húzódott saját barátaihoz, akik lovagja megnyerő külsejéről suttogtak a fülébe. Az ismerősök és barátok lelkesedése még inkább felingerelte Rogert, ahogy a pár egyre közelebb ért az ajtóhoz, ahol maga is állt. Látva, hogy közvetlenül a szeme előtt foszlanak szét az álmai, Roger úgy döntött, fizikai erejével kell megpróbálnia elragadni a lányt a márkitól. Nem törődött azzal, hogy a márki tapasztalt katona, s nála sokkal magasabb, erősebb és ügyesebb is. Roger végső kétségbeesésében döntött; tudta, hogy vagy szembeszáll Colton Wyndhammel, vagy búcsút mondhat az álmainak. Itt, a bálterem kétszárnyú ajtajánál szándékozott kiragadni a nyugalmazott ezredest a lány szívéből. Áthelyezett egy széket, s odaállt mellé terpeszállásban, hogy akadályt képezzen a pár előtt. Colton ezt látva arra következtetett, hogy talán megint kénytelen lesz összeütközésbe kerülni a fiatalemberrel. Úgy döntött, ha sor kerül rá, ezúttal még komolyabban megleckézteti a fickót. Talán hasznára válna a semmirekellőnek, ha beleverné az igazságot abba a tompa agyába, mivel Roger láthatóan igen lassan értette meg, hogy a lány nem az övé, és soha nem is lesz. Adriana léptei lelassultak, ahogy közeledett az ajtóhoz. Colton felé fordult, de a férfi keze a hátán gyengéden, ám határozottan tolta tovább előre. - Nincs mitől félned, Adriana - bátorította. - Ha Roger ragaszkodik hozzá, hogy erőszakkal intézzük el a dolgot, majd megkérem, hogy ne itt tegyük meg. Kint zavartalanul megoldhatjuk a kérdést. Adriana megpróbálta kikerülni az útjába állított széket, de Roger elé állt. - Nos, ma este nyilvánvalóvá lett, ön nem elég erős ahhoz, hogy kiálljon a függetlensége mellett, és fejet hajtott a néhai Lord Randwulf tervei előtt: feleségül megy a fiához. Azt hittem, hogy keményebb fából faragták, de úgy látszik, tévedtem. Nem lett volna szabad abba a hitbe ringatnom magam, hogy van számomra remény, amikor nemesi cím lebeg a gyönyörű orra előtt. Sikerült elérnie, hogy belássam, ön is éppolyan, mint bárki más. Lebiggyesztette az ajkát, mintha megvetné, amit lát, de ahogy végignézett a lányon, szíve rettenetesen sajgott, mert Adriana vitathatatlanul a legcsodálatosabb nő volt, akit életében látott. Selymes fehér bőrével, hosszú, göndör szempillájú, sötét szemével, finom vonalú ajkával megszégyenítette az összes kikent-kifent nőcskét, akivel Londonban találkozott. - Ön is csakolyan, mint minden más nő a világon, nemesi címre és vagyonra áhítozik... - Már megbocsásson, Mr. Elston - szakította félbe Colton udvariatlanul. - Ön olyasvalami miatt vagdalkozik, aminek előidézésében a hölgynek semmi szerepe nem volt. Én csatlakoztam hozzá a saját akaratomból. Nincs róla tudomásom, hogy ön olyan előjogokkal rendelkezne, melyek lehetetlenné teszik, hogy Lady Adriana önön kívül bárki mással táncoljon. Sőt arról sem tudok, hogy több joga lenne beszélgetni vele, mint 146

nekem. - Felhúzta sötét szemöldökét, és kihívóan kérdezte: - Van önnek joga ahhoz, hogy igényt formáljon a hölgyre? Roger haragosan nézett vissza a márkira, mivel pontosan tudta, hogy Lord Colton az egyetlen, akinek itt bármilyen előjoga van. A Lord Sedgwick által aláírt szerződés olyan jogot biztosított fia számára, melyet egyetlen más férfi sem tehet semmissé, de Roger ezt nem volt hajlandó elismerni, és dacos hallgatásával jelezte, hogy mennyire igazságtalannak érzi a helyzetet. - Gondoltam, hogy nincsen. - Colton elégedetten rámosolygott a fiatalemberre, és feltűnően megfogta Adriana karját, amit Roger igen rosszul viselt. - Azt hiszem, a hölgy szeretne valamit mondani önnek, Mr. Elston. Ha lenne olyan kedves, és átvonulna a könyvtárszobába, örömmel követnénk. Adriana Coltonra nézett, jelezve, hogy hajoljon közelebb hozzá. - Talán jobb lenne, ha kettesben beszélném meg Rogerrel. Colton megrázta a fejét. Amilyen kétségbeesetten vágyott a fiatalember a lányra, nem csodálkozott volna rajta, ha el akarja csábítani akarata ellenére, abban a reményben, hátha így belekényszerítheti a házasságba. Bár Colton nem hitte, hogy Gyles büntetlenül hagyna ilyen gyalázatot, talán még meg is gyilkolná a tettest. Mindenesetre nem állt szándékában lehetőséget adni Rogernek ilyesmire. - Ez nem lenne bölcs dolog, drágám. Nincs semmi biztosíték arra, hogy Roger nem próbálna ártani neked. - Ártani neki? - ismételte meg Roger hitetlenkedve, mintha még sosem fordult volna meg a fejében, hogy erőszakkal magáévá tegye a lányt. - Uram, hadd nyugtassam meg, hogy ön az egyetlen, akinek valóban ártani szeretnék! A szürke szem fenyegető villogással tekintett a vad, zöld szembe. - Ezt éreztette már az első találkozásunk alkalmával, uram, de nyilvánvalóan nem okult abból a leckéből, amit akkor adtam. Szeretné újra megpróbálni? Még azt is megengedem, hogy ön üssön először. Ki tudja? Talán ezúttal nagyobb szerencséje lesz. Roger dühösen harapta be az ajkát. - Bármennyire szeretném is péppé verni, kénytelen vagyok visszautasítani az ajánlatát. - Milyen kár! - mosolygott Colton pimaszul. - Talán egyszer s mindenkorra elrendezhetnénk az ügyet, mivel úgy látszik, ön előszeretettel csinál bohócot magából. Ha mégis meggondolná magát, megtalál a hölgy oldalán. Roger szeme megvillant a márki magabiztossága láttán. Minthogy már egyszer alapos bemutatót kapott a férfi erejéből, nem szívesen került volna vele újra fizikai testközelbe, de képtelen volt uralkodni magán, ezért megpróbálta másként levezetni a mérgét. - Nem mindenki szeret hajlongani és csúszni-mászni az arisztokraták előtt. Ami engem illett, kifejezetten visszataszítónak találom. - Nem minden arisztokrata olyan türelmes, mint Lady Adriana. Ami engem illet ismételte meg Colton gúnyosan -, nem fogom hagyni, hogy valami zöldfülű semmirekellő tönkretegye ezt az estélyt. Az a gyanúm, Lord Standish sem lesz olyan elnéző az ön modortalanságai iránt, mint amilyen a lánya volt. Ha csatlakozni kíván hozzánk, a hölgy és én a könyvtárszobában leszünk. Máskülönben, Mr. Elston, ideje távoznia. Ezúttal a világoszöld szemekben igazi tűz villant, mivel a márki olyan területet érintett, melyre az utóbbi időben a legérzékenyebb volt, mégpedig kisfiús külsejét. Mégsem mert nagy ügyet csinálni a márki szavaiból, mert attól félt, akkor a lány is úgy tekintene rá, mint egy kisfiúra. - Hogy? Most már arra is felhatalmazva érzi magát, hogy távozásra szólítson fel vendégeket? 147

- Minthogy a hölgy vőlegénye és a család közeli barátja vagyok, úgy vélem, jogomban áll kiutasítani a házból a bajkeverőket. Ön pedig, uram, egyértelműen bebizonyította, hogy ezek közé tartozik. - Még nem a vőlegénye - vágott vissza Roger. Biztos volt benne, hogy igaza van, mivel ezért engedélyezték az ő részvételét a bálon. Colton szemrehányóan nevetett. - Ez az, amiben téved, fiatalember. Bármennyire szeretné, hogy másképp legyen, ma este megkezdtem az udvarlást Lady Adrianának. Roger válaszra nyitotta a száját, de a márki leintette, mert észrevette, hogy jó néhány vendég nyújtogatja feléjük kíváncsian a nyakát. Roger egy hosszú pillanatig bámult a távozó pár után, majd amikor körülpillantott, látta, hogy egy sereg nő lesi őt titokban, s a legyezőjük mögött lázasan sugdolóznak. Mögöttük vagyonos férfiak álltak, s magasra tartott orral megvetően néztek rá. A felbolydulás hamarosan Gyles figyelmét is Rogerre irányította, mint az egyetlen lehetséges bűnösre a látóhatáron. Bár Roger érezte a gróf kérdő tekintetének súlyát, mégsem volt hajlandó egy pillantásnál többre méltatni a férfit. Gyles azonban a kezébe vette a dolgok irányítását, és intett a zenészeknek. Ismét andalító muzsika hangzott fel a teremben, a vendégek táncolni kezdtek, Gyles pedig kimentette magát beszélgetőpartnerénél. Colton a könyvtár egyik kétszárnyú ablaka alatt álló pamlaghoz vezette Adrianát. - Roger nem fogja válasz nélkül hagyni a szavaimat, Adriana. Biztos vagyok benne, hogy pillanatokon belül megjelenik-jelentette ki a márki magabiztosan. - És ahogy az apádat ismerem, ő is hamarosan fel fog bukkanni. - De nem lesz semmi komoly baj, ugye? - aggódott Adriana, és saját magát hibáztatta Roger viselkedéséért. Ha megengedte volna az apjának, hogy elküldje a fiatalembert a házuktól már az első látogatása alkalmával, ez mind nem történhetett volna meg. - Semmi olyan, amit apáddal közösen ne tudnánk megoldani - nyugtatta meg a márki. Semmi okod a nyugtalanságra. Colton nem járt a Suttonok könyvtárában azóta, hogy elhagyta az otthonát, és ahogy körbepillantott a teremben, az ismerős környezet láttán megelevenedtek benne az emlékek. Könyvektől roskadozó polcok borítottál a falakat a padlótól a mennyezetig, s a polcok sorát festmények szakították meg. Egyetlen változást tudott felfedezni a szobában: a Lord Gyles masszív asztala mögötti falon, főhelyen függött a négy Sutton hölgy nemrégiben festett képe. A művész Adrianát királynői szépségében ábrázolta anyja széke mögött állva. Christina másik oldalára kerültek az idősebb nővérek, Melora elöl ült egy széken, Jaclyn pedig mögöttük állt. Bár a két szőke hajú, kék szemű nő is gyönyörű volt, Colton szemében Adriana magas, karcsú alakjával, sötét hajával és csodálatos szemével sokkal egzotikusabb szépség volt, mint a nővérei. Colton elmosolyodott, ahogy felidézte gyermekkorukat. Adrianát kiskorában erősen szánták azok az ismerősök és rokonok, akik nem rendelkeztek olyan jó megérzéssel, mint Sedgwick. A távoli rokonok úgy tartották, hogy Adriana szégyenfolt az egyébként igazán szép családon. Colton kénytelen volt elismerni, hogy ő maga sem fűzött sok reményt a lányhoz, de most végtelenül hálás volt, hogy apja nem Jaclynnel vagy Melorával helyettesítette azt a nőt, aki szépségével könnyedén zavarba hozta volna még a régi korok istennőit is. Roger belépett a könyvtárszobába, mire Colton kényelmesen visszasétált a pamlaghoz, melyen Adriana ült. Ökölbe szorította a kezét a háta mögött, és szembefordult ellenfelével, mint aki felkészül az előtte álló harcra. 148

Roger gúnyosan lebiggyesztette a száját, és megvetően felhúzta a szemöldökét a márki védelmező testtartása láttán, de az a tény, hogy Adriana elfogadta jövendőbelije oltalmazását, kegyetlenül összeszorította a szívét. Úgy festettek, mintha máris összetartoztak volna. Egy pillanatra felrémlett Rogerben a kérdés, miért is jött ide egyáltalán. Már a bálteremben nyilvánvaló volt, hogy a lány tartja magát a szerződéshez, amit Lord Sedgwick és az apja évekkel korábban aláírtak. Bár Lord Gyles odaígérte a lányát még azelőtt, hogy Adriana képes lett volna önálló döntést hozni, az igazi bűnös mégis Lord Sedgwick volt. Lord Standish és Adriana csupán bábok voltak a márki kisded játékában. Bármilyen heves indulatokat táplált Roger a néhai Lord Sedgwick iránt, a gyűlölet, amit a fiatal márki váltott ki belőle, még azt is sokszorosan felülmúlta. Nem kevesebbet kívánt Coltonnak, mint ugyanolyan végzetet, ami az apját utolérte. Roger becsapta az ajtót. Elképzelése sem volt arról, mit hoz a következő pillanat, csak azt tudta, hogy nem fogja hagyni magát. - Lord Standish valószínűleg csatlakozik majd hozzánk — közölte Colton, mire a fiatalember megállt. Roger gúnyos fintorral nézett szembe a nyugalmazott ezredessel, egyetlen szó nélkül szándékozott eljutni a céljához. Ha ellenfelének a gróf támogatására van szüksége, akkor nyilvánvaló, hogy ő az, akitől tartani kell. Colton nem rettent meg a zöld szemekben villogó gúnyos megvetés láttán, hanem szívélyesen rámosolygott a fiatalemberre. Épp elégszer nézett szembe a veszéllyel ahhoz, hogy ne riadjon meg olyasvalakitől, aki sosem tapasztalta, milyen szembeszállni az ellenséggel a csatatéren. - Fogalmazzunk úgy, hogy Lord Gyles ++pártatlan tanú lesz abban az esetben, ha ismét kénytelen lennék megleckéztetni a modoráért, uram. Roger lekicsinylő vigyorral viszonozta a sértést, hogy a márki megint úgy kezelte, mint egy szemtelen kamasz fiút, de belül szinte szétvetette a düh, mert semmi sem bosszantotta annyira, mint amikor gyerekként bántak vele. Merev lábbal haladt a pamlag felé, ahol Adriana ült, s dühe egyre fokozódott, amikor látta, hogy Lord Randwulf a lány vállára teszi a kezét, mintha nyugtatgatni próbálná: nem engedi, hogy bántódása essen. A látvány, ahogy riválisa ujjai a meztelen bőrön pihentek, a végsőkig fokozta haragját és féltékenységét. Értetlenül nézte, hogy Adriana milyen készségesen fogadta el a márkit a vőlegényének, és keserűségét egyenesen rá zúdította. - Egészen nyilvánvalóvá vált ma este, hogy ön aláveti magát a néhai Lord Randwulf akaratának, és feleségül megy a fiához. Adriana feltartotta a fejét a fiatalember gúnyos hangja hallatán. - Talán abban reménykedett, Roger, hogy visszautasítom a szüleim által kötött szerződést, de ez sosem állt szándékomban. Hangos torokköszörülés jelezte Lord Standish megjelenését, majd a gróf a lányára pillantott, hogy megbizonyosodjon arról, biztonságban van. - Minden rendben? - Nem egészen, papa - felelte Adriana hallhatóan feszült hangon. Colton visszatérése óta nem érzett ilyen erős nyugtalanságot. - Épp arra akartam megkérni Rogert, hogy a mai este után többé ne látogassa a Wakefield-birtokot, és ne kísérgessen akkor sem, ha elmegyek itthonról. Roger gúnyos megvetéssel biggyesztette le a száját. 149

- Bocsásson meg, hölgyem, hogy valaha is azt gondoltam, a saját akaratát követi. Ön is éppolyan gerinctelen, mint az összes többi nő, akit ismerek. Adrianát elöntötte a harag. - Roger, attól tartok, tévedett, amikor egy évvel ezelőtt arra a gondolatra jutott, hogy több is lehet köztünk, mint csupán futó ismeretség. Az első pillanattól egyértelmű volt, hogy valami többet akar tőlem, valamit, amit nekem sosem állt szándékomban felkínálni önnek. Még a legjobb pillanatokban sem volt több, mint egy távoli barát, valaki, aki a fejébe vette, hogy követ engem, és betoppan olyankor is, amikor senki sem hívta. Már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna mondanom, hogy találkozásaink iránt tett erőfeszítései nem vezethetnek sehová. Egy ideje már tisztában van azzal, hogy engem gyermekkoromban elígértek valaki másnak, ön mégis látogatott továbbra is, mintha a házassági szerződés nem is létezne. Most közlöm önnel, hogy nem tud olyat mondani vagy tenni, ami ezt a helyzetet megváltoztathatná. Roger a könnyein át tekintett a lányra. - Ezt sosem mondta meg nekem! Hagyta, hogy reménykedjek, mint valami szegény, vak ördög! Adriana viszolyogva nézte a szánalmas fiatalembert. - Egyetlenegyszer sem utaltam arra, hogy ez másképp is lehet, Roger. Teljesítenem kell a kötelességem a családom és... mások iránt. Ma este már korábban is próbáltam elmondani, hogy nem találkozhatunk többé, mert a féltékenysége és a vágyai lehetetlenné teszik, hogy barátok maradjunk, de ön nem volt hajlandó meghallgatni, úgyhogy ezért... - Ma este! - üvöltötte. - Tisztességesebb lett volna, ha megmondja egy évvel ezelőtt, amikor még nem voltam ennyire a rabja. Miért hagyta, hogy azt higgyem, van számomra remény? - Milyen gyorsan megfeledkezett arról a számos alkalomról, amikor ezt nyilvánvalóvá tettem. Először akkor, amikor eszébe jutott, hogy meghívás nélkül állítson be ide. Azután kihasználta a jó szívemet és másokét is, és megjelent, amikor csak kedve tartotta, követett a barátaim otthonába és mindenhová. Ha a legelső alkalommal nem engedtem volna be a házba, ez mind nem történhetett volna meg. Sosem akartam önnek fájdalmat okozni, Roger, sosem jutott eszembe, hogy többre vágyik, mint a barátságra, amit szándékomban állt felajánlani önnek. - Tudta, hogy többre vágyom, és mégsem figyelmeztetett rá, hogy valaki máshoz kíván feleségül menni. Adrianának felkavarodott a gyomra. A férfi nyilván azt akarta, hogy megsajnálja őt, de nem vette észre, hogy csupán émelygést és undort kelt benne. - Ez nem igaz, Roger, és ezt ön is tudja. Itt az apám is, aki bizonyíthatja, hogy amikor megkérte a kezemet, elmagyarázta önnek a helyzetet. - Egy pillanatra megállt, letekintett szorosan összekulcsolt kezére, és kétségbeesetten próbálta visszanyerni a hidegvérét, majd érezte, hogy elönti a nyugalom, amikor Colton gyengéden megszorította a vállát. Vigaszt nyerve a márki erős kezének melegétől, újra Rogerre pillantott. Talán ön őrült módon abban reménykedett, hogy valami csoda folytán meggondolom magam, de ha Lord Randwulf nem tért volna haza, akkor is mást választanék férjemül az arisztokraták közül. Az egyszerű igazság nem más, Roger, mint hogy ön sosem volt több, csak egy távoli ismerős, mégpedig igen állhatatos fajta. - Nos, remélem, mind nagyon boldogok lesznek együtt. -A pillantás, ahogy a jelenlévőkre tekintett, azonnal semmissé tette a jókívánságot, mivel nyilvánvaló volt, mennyire 150

gyűlöli mindhármukat. - Valószínűleg azok lesznek, mivel a világ minden áldása kérés nélkül hullott az ölükbe. - Ha így van - vágott vissza Colton, akit elkeserített a vád, melyet gyakran hallott olyan szegényektől, akik a vagyoni különbségek miatt panaszkodtak, de semmit sem voltak hajlandók tenni azért, hogy javítsanak a körülményeiken -, annak az az oka, hogy az elődeink önszántukból harcoltak és haltak meg a királyért és a hazáért. A hősiességükkel érdemelték ki a nemesi címet és a birtokot. Azelőtt az őseinknek szinte semmijük sem volt, de készen álltak arra, hogy utolsó leheletükig küzdjenek a becsületért és tisztességért, amire ön nem volt hajlandó ez utóbbi összecsapás alkalmával a franciákkal. Roger a márkira pillantott, arckifejezése leplezetlen gúnyt tükrözött. - Van, aki élvezi a gyilkolást, van, aki nem. Megfordult és távozott. Hatalmas dörrenéssel csapta be maga után az ajtót. - Tudom, hogy meg kellett volna mondanom Rogernek már az első alkalommal, amikor a Wakefield-birtokra jött, hogy nem látogathat meg többé - suttogta Adriana. - Ha megtettem volna, nem lehetett volna itt ma este. Colton megint megszorította a vállát. - Roger nyilvánvalóan valami csodában reménykedett. Teljesen egyértelművé tette a megérkezésem napján, hogy tisztában van a közöttünk fennálló szerződéssel. - Persze, igazad van - bólintott Adriana, és gondterhelten felsóhajtott. - Azt is tudta, hogy a visszatéréseddel szétfoszlottak a reményei. Az irántad tanúsított ellenségessége nagyszerűen bizonyítja e tényt. - Úgy tűnik, a fickó nem vette komolyan az összetűzésünket - felelte Colton. Zaklatott sóhaj hagyta el Adriana ajkát. - Nem gondolod, papa, hogy vissza kellene mennünk a bálterembe? A mama biztosan keres már. - Igen, igen, persze - bólintott Gyles, s hasonlóan mély sóhajt hallatott. - Az édesanyád már biztosan aggódik. Miért nem mentek előre, ti ketten? Én is megyek egy perc múlva. Innék egy kortyot valamiből, ami erősebb, mint a bor. Rendkívül kimerítő nap volt. Colton elmosolyodott, és azon gondolkodott, hogyan kezelné ő a lányáért versengő kérőket. Ez a fajta nehézség azonban még mindig kívánatosabbnak volt annál, mint egy sápatag vénkisasszonyt bámulni, aki reménytelenül sóvárog egy udvarló után. - Ha megengeded, uram, táncolnék még egyet a lányoddal. Gyles nevetve bocsátotta útjukra a fiatalokat. - Azt teszel, amit akarsz, mindaddig, amíg én itt maradhatok, és kortyolhatok egy kis konyakot. - Körülnézett, mintha attól tartana, hogy meghallja valaki. - Ne mondd el a feleségemnek. Ő úgy tartja, ez nem illendő viselkedés, de én mégiscsak hajlok rá. Colton elnevette magát. - Igen, uram, én is így vagyok vele. Úgy tűnik, osztozunk apám ízlésében. - Akinek ráadásul kitűnő ízlése volt - felelte Gyles. -Előre látta, hogy az én Adrianám egy csiszolatlan gyémánt. És most nézz rá! - Azt tettem egész este - bólintott Colton széles vigyorral, és ahogy az ajtó felé haladtak, meglepetten figyelte, milyen kellemes érzés végigsimítani Adriana hátát. Három hónappal korábban el sem tudott volna képzelni egy ilyen egyszerű, mégis tökéletes boldogságot nyújtó élményt.

151

Amikor kiléptek a könyvtárszobából, döbbent sikoly irányította figyelmüket a folyosón álló hölgyre. A Felicity arckifejezése arról tanúskodott, hogy a gondolatai nem lehetnek túl hízelgőek Adriana jó hírét illetően. Colton nem kívánta bizonygatni ártatlanságukat, legalábbis nem e pillanatban. - Keres valakit, Miss Felicity? - Mr. Elston rendkívül dühösnek látszott, amikor az előbb elment mellettem - magyarázta a lány, s hol a márkit, hogy Adrianát figyelte. - Csak meglepődtem, és azon töprengtem, hogy mi zaklathatta fel ennyire. Nem tudtam, hogy önök ketten a könyvtárban vannak. Colton elmosolyodott. - Roger sajnálatos módon abban reménykedett, hogy megszerezheti magának Lady Adrianát, de sikerült felvilágosítani, hogy ez hiú remény. Nem tetszett neki a dolog. - Nem, el tudom képzelni, hogy nem volt... ínyére -felelte Felicity halovány mosollyal. Lépések hangzottak fel, mire Felicity a könyvtár ajtaja felé pillantott, ahol az idősebb Sutton jelent meg. A beszélgetés hallatán Gyles úgy találta, helyesebb, ha előlép a lánya jó híre érdekében. A pár felé pillantott. - Azt hittem, táncolni indultatok. Colton félig meghajolt. - Igen, uram, ez volt a tervünk... hacsak nem gondoltad meg magad az engedélyt illetően. - Miért tettem volna? - kérdezte Gyles mosolyogva. -Csak nem vagy holmi kegyetlen szívtipró? - Még az is lehet - felelte nevetve Colton. - Talán veszélyben forog a lánya... A gróf elgondolkodva ráncolta a homlokát, hátha ki tud olvasni valamit a márki szavaiból, majd jelentőségteljesen felhúzta a szemöldökét. - Talán ideje, hogy figyelmeztesselek, uram, szükség esetén nem haboznék agglegényből házasra változtatni a családi állapotodat. Colton érezte, hogy a gróf semmiképpen sem hagyná megtorlatlanul, ha valaki a lánya becsületébe gázolna. Elnevette magát, hogy eloszlassa az aggályait. - Tisztában vagyok vele, milyen kitűnően lősz, uram, úgyhogy nyugodt lehetsz a szándékaim tisztasága felől. Különös gondot fordítok majd rá, hogy a lányodat maximális tisztelettel kezeljem. - Remek! - mosolygott a gróf, és búcsút intett nekik. -Ideje indulnotok, mielőtt a zenészek újabb szünetet tartanak. Gyles figyelte, ahogy a pár a bálterem felé vonult. Igazán ritkaság, hogy egy férfi és egy nő ilyen tökéletesen fest együtt. Kedves barátja valóban jól választott a fia számára. Hogy mit hoz a jövő, azt sosem lehet előre tudni. A fél életét katonáskodással töltő márkitól meglepőnek tűnt az a gyengédség, ahogyan a lányt vezette, miközben ragyogó szeme beleveszett a lány tekintetébe. Egyszer csak megállt, magához húzta Adrianát, és egy hosszú pillanaton át a homlokára szorította ajkát, ami reménnyel töltötte el Gyles szívét. Gondolatban boldogan dörzsölte össze a tenyerét, elképzelte, mennyi boldogság születhet a lánya és a jóképű márki egyesüléséből. Micsoda gyönyörű unokákkal ajándékoznak majd meg minket! Egy torokköszörüléssel irányította vissza figyelmét az előtte álló feladatokhoz, amikor észrevette, hogy Felicity milyen kétségbeesetten néz a pár vagy talán inkább Lord Randwulf után. - A vendégek gyakran eltévednek ebben a régi kastélyban. A sok szárny összezavarja az idegeneket. Visszakísérhetem a bálterembe? 152

Adriana szinte repült a lépcső felé, de menekülésének és lángoló arcának csupán Colton lehetett a tanúja. A korlát mögül látta, hogy a márki arckifejezése egészen merevvé lett, ahogy uralkodni próbált férfiúi ösztönein. Mint a ketrecében fel-alá járkáló párduc, úgy lépkedett a folyosó félhomályában. A lépcső tetején Adriana nem tudta megállni, hogy még égy utolsó pillantást ne vessen a jóképű márkira. Colton is megállt, és mohó tekintete tüzében Adriana úgy érezte, sorban lehullanak róla a ruhái. - Siess! - suttogta a márki. Adriana bólintott, és a hálószobája felé indult. Amikor belépett a tágas, meghitt helyiségbe, becsukta a nehéz ajtót maga mögött, és nekivetette a hátát. Összezavarta és megdöbbentette az, amit érzett. Lába egészen elgyengült és remegett, épphogy a szobájáig el tudott jutni. Még különösebbnek találta azt az ismeretlen, gyönyörteli bizsergést, ami teste legmélyéről tört fel, és heves hullámokban felhatolt egészen a mellbimbójáig. Mindez azért történt, mert amikor a bálterembe igyekeztek, az ajtóban összetorlódtak az emberek, hogy egy kis friss levegőt szippantsanak. Ők megpróbálták átverekedni magukat a tömegen, mely kíméletlenül nyomta őket. A tömeg fogságában Adriana szíve hevesen zakatolni kezdett, ahogy kétségbeesetten próbált kiszabadulni. Remegett félelmében, és közel állt hozzá, hogy könnyekben törjön ki, de megpróbált elnézést kérni a márkitól, és elmondani neki, mennyire retteg attól, hogy agyonnyomják. - Igazán sajnálom, Colton, de nem kapok levegőt, és attól félek, hogy mindjárt kitör rajtam a pánik! Coltonban hirtelen felrémlett egy eset, mely nagyjából egy évvel azelőtt történt, hogy elhagyta az otthonát. Adriana a Randwulf-birtokra érkezett, hogy a húgánál töltse az éjszakát, és a két kislány bújócskázni kezdett a szobája előtti folyosón. Bármilyen lelkesen keresgélt Samantha, nem sikerült rábukkannia Adriana búvóhelyére, és elment, hogy egy másik szárnyban keresse tovább. Néhány perccel később Colton keserves sírásra lett figyelmes, és a hangok irányába indult. Végül megtalálta Adrianát egy kis ládában, nem tudott kimászni, mert a zár rákattant, amikor bebújt. Amikor kiszabadította a gyermeket, szinte felkiáltott fájdalmában, olyan erősen szorította a remegő és zokogó kislány. Attól kezdve Adriana rettegett attól, hogy beszorul valami kicsi helyre, vagy egy nála hatalmasabb erő nem hagyja mozdulni. Ahogy a bálteremben minden oldalról nyomták, Adriana kezdte elveszíteni az önuralmát. Colton megértette a lány félelmét, ezért ajkát a homlokára szorította, és gyengéd, halk hangon próbálta nyugtatgatni. - Kérlek, drágám, nyugodj meg. Haragszom magamra, hogy nem voltam elég óvatos. Biztos lehetsz benne, hogy hamarosan kijutunk innen, és akkor szabad leszel, de nagyon kérlek, drága Adriana, addig tarts ki. Amit most csinálsz, attól én is pánikba esem... hogy nem tudok majd uralkodni magamon, ha egyszer kiszabadulunk innen. Ha nem tudod, miről beszélek, csak jusson eszedbe, mit láttál a fürdőszobában. Hogy nyomatékot adjon a szavainak, hozzápréselte az ágyékát, s a lánynak elkerekedett a szeme, ahogy megérezte a férfi erőteljes merevedését. Ahogy enyhült a tömeg szorítása, kicsusszantak a gyűrűből, de a vendégek legnagyobb döbbenetére Colton továbbra sem engedte el a lányt. Adriana kényszerűségből ott maradt szorosan a márki előtt, s szoknyájával takarta el a férfit a kíváncsi tekintetek elől, így értek ki a folyosóra. Azt hitte, ott már biztonságban lesznek, amikor egy, a társai 153

után igyekvő, gömbölyű asszonyság keresztezte nagy hévvel az útjukat, így Adriana kénytelen volt félreugrani, Colton pedig ismét gyorsan mögé lépett. Ahogy a férfi hozzásimult, Adriana érezte a hatalmas test remegését, és bár nem volt túl sok tapasztalata a kérdésben, tudta, hogy a vágy zaklatta fel ennyire a márkit. Amikor a nő eltűnt a szemük elől, szembefordult a férfival. A szürke szemek erőteljes felindultságról tanúskodott, és Adriana érezte, hogy ez az utolsó pillanat a menekülésre. - Felmegyek, kicsit összeszedem magam - suttogta alig hallhatóan, remegő hangon, mire a márki kényszeredetten bólintott. Adriana az ágyára roskadt, próbált magához térni. Kopogást hallott, és megkönnyebbülten kiáltott ki a szobalánynak, hogy bejöhet. - Maud, igazán drága vagy, hogy abban a pillanatban sietsz a segítségemre, amikor a legnagyobb szükségem van rád. Ha lennél olyan kedves, és megmasszíroznád a tarkómat illatos rózsavízzel, akkor felfrissülve mehetnék vissza a vendégekhez. Senki sem tudja nálad ügyesebben megnyugtatni a fáradt idegeket. Léptek hallatszottak a hálószoba keleti szőnyegén, és amikor Adriana megpillantotta az árnyékot a fürdőszoba padlóján, azonnal észrevette, hogy valami nincs rendben. Ijedten felsikoltott, ahogy felismerte a különös sziluettet. Egy törülközőt dobott a mellére védekezésül, majd megragadott egy parfümösüvegcsét. Amikor a betolakodó átlépett a fürdőszobaajtón, Adriana villámgyorsan felé fordult. - Tűnjön innen, Roger, mielőtt sikítok! A fiatalember közönyösen megvonta a vállát. - Nem tehetem, Adriana. Szükségem van rád... akarlak... muszáj, hogy az enyém légy. Senki más nem kell, csak te... - Gazember! - kiáltotta a lány, és hozzávágta a kristályüveget, ami mély sebet ejtett a férfi arcán és fülén, mielőtt a földre zuhant. Adriana botladozva hátrált, s közben kinyújtott karjával mutatta a férfinak a szobából kivezető utat. - Tűnjön innen, Roger! Most azonnal! Különben kénytelen lesz az apámnak felelni ezért! Jobban teszi, ha engedelmeskedik, mert ha hozzám mer érni, nem hagyja el élve ezt a szobát! A fiatalember letörölte az arcáról a vért, és elszánt tekintettel legeltette a szemét a törülköző felett látható kívánatos domborulatokon. - Felesleges fenyegetőznöd, Adriana. Az enyém leszel, ahogy megfogadtam magamnak hónapokkal ezelőtt! Már rég távol leszek, mire az apád megérkezik, de ha azt hiszed, hogy félek tőle, kénytelen vagyok csalódást okozni neked. Sutton csak egy egyszerű öregember. Adriana sikolyra nyitotta a száját, de Roger azonnal előrelépett, és a szájára tapasztotta a kezét. A támadása csak még jobban felbőszítette Adrianát. Sértett volt, elszánt és erős. Ha irányítani tudott egy olyan lovat, amelytől a legtöbb férfi visszariadt, köztük Roger is, ezúttal is készen állt olyan leckét adni a fiatalembernek, amit nem felejt el egyhamar. Aztán majd meglátja a férfi, mit tesz vele az apja. Teljes erejével meglendítette az öklét, és belevágott Roger állkapcsába. Hallotta, ahogy a férfi fogai összekoccannak, és feje nekicsapódik a falnak. A következő pillanatban a térdével nagy erővel belerúgott az ágyékába. A reakció igen látványos volt, Roger hörögve kétrét hajlott a fájdalomtól. Ám mégis ki tudta nyújtani a kezét, hogy megragadja a lány karját, s olyan erővel lökte őt a falnak, hogy Adriana megszédült.

154

Lent a folyosón Maud megállt hallgatózni, mert meglepődött a tompa puffanásokon, amiket hallott. Néhány perccel korábban mintha óvatos léptek közeledtek volna az úrnője hálószobája felé. Most úgy tűnt, a zaj Adriana szobája felől érkezett. Maud megrázta a fejét a képtelen gondolatra. Egy ilyen régi házban nem lehetett biztos benne, hogy a zajok embertől erednek. Az anyja gyakran intette gyermekkorában, hogy óvakodjon a különös zajoktól, nyögésektől és a régi házakban szállingózó kísérteties árnyaktól. A hangok azonban mégsem hagyták nyugodni. Sok vendég gyűlt össze a házban, s volt rá esély, hogy valamelyikük eltévedt a folyosón. A cselédek feladatai közé tartozott, hogy útbaigazítsák a tévelygőket. Óvatosan továbbhaladt a folyosón, és erősen remélte, hogy emberek okozzák a különös zajokat, és nem félelmetes kísértetek. - Kisasszony? Ön az? - szólította Adrianát, és még nyugtalanabbá vált, amikor nem kapott választ. Bosszúsan, de kissé élénkebben haladt tovább, a ház új cselédlányának bumfordi lépteit okolva a zajokért. Úgy tűnt, az új lány sokkal kotnyelesebb, mint amilyen szorgalmas, és már egyszer rajtakapták, amint a tükör előtt illegette magát, Lady Adriana egyik legszebb ruháját tartva maga elé. Henrietta Reeves már figyelmeztette, hogy soha többé ne piszkálja a kisasszony holmiját. Ha még egyszer rajtakapják, csomagolhat és mehet. - Hol vagy, Clarice? Tudom, hogy megint valami rosszban sántikálsz. Jobb lesz, ha előjössz, vagy beárullak Miss Reevesnek. - Nekem szóltál? - A hang a folyosó másik vége felől érkezett. Maud meglepetten pördült meg, arra gondolt, talán rosszul hall. - Mit csinálsz, te lány? Nem figyelmeztetett Miss Reeves...? - Lady Melora megkért, hogy segítsek Beckynek összerakni a holmikat, amiket itt hagyott az esküvő után, meg kitakarítani a szobáját, mielőtt Sir Harolddal feljönnek aludni ma este. - És itt voltál végig? Beckyvel? - kérdezte Maud. - Igen - felelte a lány, és a válla fölött a másik cselédlányra mutatott, aki a nyitott ajtóban mögé lépett. - Itt van Becky ő is megmondhatja. Maudon ismét úrrá lett a félelem, és a folyosó vége felé nézett, abba az irányba, ahonnan korábban a lépéseket hallotta. - Van itt valaki? - kérdezte, és amikor nem jött válasz, hátrapillantott a két cselédre, akik meglehetősen furcsán néztek rá. Az idősebb nő úgy döntött, erősítésre van szüksége fiatal úrnőjétől vagy legalább Miss Reevestől, esetleg Mr. Charlestól. Egyetlen dologban volt egészen biztos: nem indul el egyedül körülnézni a folyosón. A lépcsőhöz lépve visszaszólt a két lánynak: - Lemegyek, hogy megkeressem Lady Adrianát, aztán visszajövök, hogy alaposan körülnézzek mindenhol. Ha meglátjátok a ladyt valahol erre, mondjátok meg neki, hogy őt keresem. Colton visszafordult a bálterem ajtajából, meglepődött a lépcsőn felhangzó súlyos léptek hallatán. Ahelyett, hogy a szépség jelent volna meg, akire egyre erősödő aggodalommal várt, egy középkorú cseléd érkezett. Úgy tűnt, évek teltek el, mióta Adriana felment az emeletre, és már kezdett nyugtalankodni miatta. - Nem tudod, Lady Adriana mikor szándékozik lejönni? Maud láthatóan meglepődött. - Hát, azt hittem, a kisasszony lent táncol a bálban. - Felment a hálószobájába néhány perccel ezelőtt, de azt mondta, csak felfrissíti magát. 155

- Nem tudom, miért nem hívott, hogy segítsek neki... - mormolta Maud félig önmagának, és értetlenül megrázta a fejét. - Gondolod, hogy jól van...? - kérdezte Colton nyugtalanul, ahogy eszébe jutott, hogy tulajdonképpen nem látta Rogert távozni a házból. Tekintve a fiatalember hajlandóságát az erőszakra, Colton nem csodálkozott volna rajta, ha megpróbálja erővel magáévá tenni Adrianát, miután belátta, hogy semmi esélye nincsen máshogyan elnyerni a kezét. - Megyek, megnézem, hol lehet a kisasszony - jelentette ki Maud, és sietve megfordult. - Veled megyek - közölte Colton, s megindult felfelé a lépcsőn. - Talán veszélyben van, ha Roger még nem hagyta el a házat. - Roger? De hát miért tenné...? - Most nincs időm elmagyarázni - vetette oda Colton, s megkerülte a cselédet. A jobb lábában enyhe nyilallást érzett a fürge mozdulat miatt, de nem törődött a fájdalommal. Ahogy felért az emeletre, végignézett a folyosón mindkét irányba, majd a nőhöz fordult. Innen merre? A sietségtől kifulladt Maud a megfelelő irányba mutatott, hogy lassúságával ne akadályozza a férfit. Colton szaladó léptei tompán dobbantak a folyosó szőnyegén, majd végül Maudnak sikerült annyi lélegzethez jutnia, hogy befejezze az útbaigazítást. - Forduljon balra, és aztán a jobb oldali két ajtó - kiáltott a márki után. Eszébe jutott, hogy a kisasszony talán megrémül, ha a férfi bejelentés nélkül betoppan a szobájába, ezért hozzátette: - Az úrnőm talán nincs fogadóképes állapotban. - Majd bocsánatot kérek azután, hogy tudom, biztonságban van - kiáltott vissza Colton. Nem tudott másra gondolni, csak Rogerre és arra, a férfi milyen hevesen vágyott rá, hogy megszerezze a lányt. Colton megragadta a kilincset, de zárva találta az ajtót, ezért rátapasztotta a fülét, hátha meghallja, mi zajlik a szobában. Fojtott hangok szűrődtek ki, mintha valaki nagy súly alatt görnyedezne. Rázni kezdte az ajtót, majd bekiáltott: - Adriana, jól vagy? Szinte közvetlenül a kérdés után fojtott sikoly érkezett bentről, mely azonnal haragra gerjesztette Coltont, s lendületet kapott tőle. Tett egy lépést hátra, felemelte a bal lábát, és hatalmasat rúgott az ajtóba, mire az kitárult. Roger dühös morgást hallatva legurult Adrianáról, és talpra ugrott. Mivel nem sikerült annyira lefognia a lányt, hogy véghezvigye, ami szándékában állt, most valahogyan menekülnie kellett. Sajgott az arca, mert a lány a szemöldökétől az álláig összekarmolta. A szája lüktetett az erős ütéstől, melyet a lány éles könyöke mért rá. Adriana, dühös amazonná változva, meglepően éles fogaival vadul harapta, ahol sebezhető felületet talált, mire Roger kénytelen volt őrült hévvel védelmezni fülét, nyakát, sőt az orrát is. Nem vágyott arra, hogy egy öntudatlan nőt tegyen a magáévá, ezért tartózkodott attól, hogy belevágjon a finom, fehér állkapocsba, miközben védelmezte az arcát. Azt akarta, hogy tudjon magáról a lány, amikor az övé lesz, hogy megjegyezze egy életre: ő volt az első férfi az életében, nem egy arisztokrata. Arra még jobban vágyott, hogy ezzel a márki is tisztában legyen, így talán nem lesz hajlandó feleségül venni a lányt. Adriana hősies ellenkezése dacára sikerült meglazítania a nadrágját, és már éppen az alsónadrágját próbálta kigombolni, amikor az ajtó kicsapódott, és belépett a vetélytársa, s ő kénytelen volt pánikszerűen elhagyni az ágyat. Roger remegő tagokkal igyekezett talpra állni, de lecsúszó nadrágja bosszút állt rajta, szorosan összebilincselte a térdét, így fejjel nekizuhant a sarokban álló hatalmas komódnak. Éles fájdalom nyilallt a fejébe, és vér szivárgott a homlokából. Elsötétült előtte a világ, és öntudatlanul végigzuhant a padlón. 156

- Jól vagy? - kérdezte Colton, s Adrianához sietett, aki megpróbált felülni. Nem sok maradt a fehérneműjéből, szinte meztelen volt. A csipkeblúz cafatokban lógott, harisnyájának rongyai szanaszét hevertek a gyűrött bársonypaplanon, ahol a viadal zajlott. A lány olyan erősen remegett, s közben akkora hévvel igyekezett eltakarni meztelenségét a néhány megmaradt ruhafoszlánnyal, hogy Coltonnak a karjába kellett vennie, és ringatni, hogy visszanyerje az öntudatát, de legalábbis felfigyeljen a hangjára. - Adriana! Jól vagy? Kétségbeesett zokogás tört fel a lányból, de alig láthatóan bólintott. Roger durva érintése és kéjes csókjai olyan undorral töltötték el, hogy képtelen volt leállítani teste remegését. A fiatalember még sosem tapasztalt rettegést ébresztett benne, de hálás volt, hogy viszonylag sértetlenül élte túl a támadást, eltekintve az ijedségtől, valamint néhány karcolástól és horzsolástól. Keze még mindig sajgott a küzdelemtől. Úgy érezte, mintha a bőre végighasadt volna. Ha nem okozott volna akkora nehézséget a fiatalembernek, hogy lefogja őt, és mentse magát a harapásoktól, miközben az alsónadrágját igyekezett kigombolni, már jóval azelőtt áldozatul esett volna neki, hogy Colton bekopogott az ajtón. Colton növekvő haraggal nézte Roger ujjainak nyomát a lány testén, vörös csíkok futottak végig kerek mellének, hasának, combjának hófehér bőrén. Nyakán véraláfutás éktelenkedett, egyértelműen borosta nyoma. Adriana keze megállíthatatlanul remegett, miközben lázasan igyekezett, hogy valahogy elfedje meztelenségét, de nem volt rá módja. Könnyek folytak végig az arcán a szé gyentől és kétségbeeséstől. Zavarában egyik karját a melle elé tette, szabad kezével pedig szemérmét rejtegette, az adott körülmények között mindössze ennyit tehetett. - Tessék, ez talán segít - suttogta együtt érzőn Colton, levette a kabátját, és a lány vállára terítette. Szinte a térdéig leért, és amilyen hatalmas volt, úgy festett benne, mint egy kislány az apja kabátjában. - Köszönöm, hogy megmentettél - lehelte a lány, és felnézett a férfira. A feltartóztathatatlanul ömlő könnyek elhomályosították a látását, csupán elmosódva látta a férfi arcát. - Ha te nem lennél, én már... - Valószínűleg élete legrettenetesebb élményén esett túl, s nem jöttek a szájára a szavak. Nagyot nyelt, hogy legyűrje a gombócot a torkában. - De honnan tudtad, hogy Roger itt van? - Egyszerű következtetés volt, miután a fickónak semmi más esélye nem maradt arra, hogy megszerezzen magának - felelte Colton. - Vagy erővel tesz magáévá, vagy sehogy. Nyilván úgy döntött, kihasználja a bál forgatagát és azt, hogy a családod a földszinten szórakoztatja a vendégeket. Colton meg sem tudta volna számolni, hogy mióta meglátta a lányt a fürdőkádban aludni, hányszor kísértette az álmát a látvány. A kabátja idegenül festett a lány finom vonalú testén, nem simult rá, így láthatóvá vált selymes, kerek melle. A kabátra mutatva, halkan kérdezte: - A zsebkendőm... megkeresnéd? Adriana a kabát külső zsebeiben kereste a zsebkendőt, de nem járt sikerrel. Még a homlokát is ráncolta igyekezetében, míg végül a márki anélkül, hogy érintésével megrémítette volna a lányt, belenyúlt a belső zsebbe. Adriana nem tanúsított ellenállást, és bár Coltonnak egyáltalán nem állt szándékában még jobban megijeszteni őt, a kendő kivételekor kézfejével véletlenül végigsimította a lány puha, ruganyos keblét, mire Adrianának elállt a lélegzete. - Ne haragudj, nem akartam... - Nem fejezte be a mondatot, mert görcsös rángatózás lett úrrá a lányon, és félő volt, hogy az imént átélt trauma hatására esetleg elveszíti az 157

eszméletét. De a sötét szemek végül szinte könyörgően mélyedtek a tekintetébe. Érezte, hogy először életében tökéletesen elmerül egy másik szempárban, s egészen feloldódik benne. Még sosem találkozott ilyen melegséggel, mely egész testét eltöltötte... Szerelem? Vagy szenvedély? Vagy csupán vágy? Bármi volt is a neve, úgy húzta magával, mint valami testetlen szellem. - Szentséges Szűz Mária! - sikoltotta Maud, ahogy belépett a szobába, s kiáltása azonnal észhez térített Coltont. Gépiesen hátralépett, miközben a cseléd döbbenten meredt arra a pontra, ahol Roger öntudatlanul hevert a padlón. - Mégis mi a fenét képzelt magáról ez a gazember? Miután már a lépcsőn is meg kellett állnia, hogy kipihenje a sietséget, a cseléd kezét zakatoló szívére szorítva igyekezett úrnőjéhez. Adriana lenge öltözetét látva gyors magyarázatba kezdett Colton jelenlétét illetően. - Tudom, hogy meg kellett volna akadályoznom, hogy az uraság magára törjön, kisasszony, de nem tudtam, mi mást tehetnék, mert mind a ketten nagyon aggódtunk maga miatt. Az úr azt hitte, hogy ön veszélyben van, és nem várta meg, míg én megkérdezem, tudja-e fogadni, hanem maga akarta látni, mi a helyzet. Adriana Colton arcát fürkészte, miközben a zsebkendőért nyúlt, amit a férfi még mindig a markában szorongatott. A márki visszanézett rá, és igyekezett elűzni azokat a szédítő gondolatokat, amelyek az imént hatalmukba kerítették. Mintha kábulatból ébredne, végül megértette, mit szeretne a lány, és gyorsan odalépett hozzá, hogy odaadja neki a kendőt. - Hálás vagyok, hogy nem késlekedett - felelte Adriana remegve. Bár a cselédhez beszélt, továbbra is Colton arcát figyelte, mintha a férfi zavarodottságának okát keresné. -Ha ő nem jött volna, Rogernek valószínűleg sikerült volna elérnie a célját. - Huhhh! Akkor a gróf úr biztosan megölte volna! Eszébe jutott, hogy a vendégek bizonyára furcsállni fogják, ha nincs lenn a családjával a bál végén, ezért utasításokat adott a cselédnek. - Jobb, ha most lemész, Maud, és elmondod a papának, mi történt. Kérlek, mindenképpen azzal kezdd, hogy jól vagyok. És semmiképpen se beszélj erről a mamának, mert ő biztosan azonnal ideszalad halálos rémületében. Csak mondd neki, hogy nem érzem jól magam, és nem fogok lemenni elbúcsúzni a vendégektől. Megértetted? - Igen, kisasszony. - Maud illedelmesen meghajolt. -Azonnal megkeresem a papáját, de elfogad egy tanácsot, szerintem jobb lenne, ha az uraság bezárná Mr. Elstont az ágyneműs szekrénybe, míg a gróf úr megérkezik, és kitalálja, mi legyen vele. Nem tesz jót magának, ha látja a fickót ott heverni, mintha valami bútordarab lenne. - Ha megmutatja, hol az ágyneműs szekrény, Maud, szívesen megteszem most azonnal ajánlkozott Colton, és Rogerhez lépett. A cseléd gyorsan a szomszédos szoba felé intett. - Ott van, uram. Ahogy lehajolt a fiatalemberhez, Coltonban felmerült a kétség, van-e esély arra, hogy hamarosan magához tér, mivel a homlokán éktelenkedő daganat akkora volt, mint egy hatalmas tojás. A vértócsa láttán, mely a nyílt sebből a szőnyegre folyt, megkérte Maudot, hogy hozzon egy nedves rongyot és egy vászontörülközőt, mely utóbbit a férfi feje köré csavarta. Miközben Maud a szőnyeg tisztogatásával foglalatoskodott, Colton a vállára vette Rogert, és átvitte a szomszédos szobába. A szekrényben pont annyi hely volt, hogy befért a fiatalember; nem sok tere maradt a mozgásra még akkor sem, ha esetleg visszanyerné az öntudatát. Bár a bezártságtól való vadállati félelemtől vezérelve 158

valahogy talán sikerülhet kiszabadulnia. Colton nem tudott senki mást, aki jobban megérdemelte volna az ilyen rettenetes félelmet. Maud már elindult a küldetését teljesíteni, mire Colton visszatért a hálószobába. Adriana az ágy szélén ült, s halkan sírdogált a férfi zsebkendőjét a szájára szorítva. Colton odalépett hozzá, és gyengéden a vállára tette a kezét. - Rendbe fogsz jönni? Adriana zavartan törölte le a könnyeit. - Igen, amint kissé enyhül a Roger támadása okozta sokk. - Hosszú sóhaj hagyta el az ajkát, miközben egész teste remegett. - Még soha életemben nem féltem ennyire. - Mondtam Maudnak, legjobb lesz, ha megkéri Charlest, hogy kísérje az apádat a könyvtárszobába, mielőtt elmondja neki, mi történt. Ha Lord Gyles dührohamot kapna, ott legalább nem hallják a vendégek a kiabálását. Adriana félig öntudatlanul talpra állt. - Ez bölcs ötlet volt. Az apám nagyon könnyen haragra gerjed. - Jobb, ha most magadra hagylak, hogy felvehess valami ruhát, mielőtt az apád megérkezik - szólt Colton, és nem tudta megállni, hogy még egy pillantást vessen kabátja alá. Bármennyire is elítélte Roger erőszakos támadását, pontosan tudta, mire vetemedhet egy férfi a vágytól vezérelve, különösen ha ilyen csodálatos testről van szó. Valójában szinte semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy a karjába vegye, és felitassa a könnyeit. - Drága Adriana, van fogalmad arról, micsoda kísértést jelentettél nekem ma este? - suttogta, miközben egyik karját a lány válla köré fonta, és odahajolt édesen illatozó hajához. -Szeretnélek megérinteni, szeretni téged, vágyom rá, hogy viszonozd a szenvedélyem akkora hévvel, amire csak képes vagy, de téged szörnyű sokkhatás ért ma este, és időbe fog telni, míg elfelejted, mit próbált tenni veled Roger. Bármi lesz is a vége az udvarlásomnak, biztos lehetsz benne, hogy vigyázni fogok rád. Adriana felnézett rá. Tekintetük eggyé olvadt, s a márki újra érezte az erős vonzást. Úgy tűnt, nem tud uralkodni többé a vágyon, hogy a karjába szorítsa, és hirtelen magához vonta a lányt, száját az ajkára tapasztotta égő, heves szenvedéllyel, és nyelve megízlelte a lány szájának édességét. Borzongató, szédítő gyönyör töltötte el, de bármilyen nehezére esett elszakítania magát e földöntúli boldogságtól, Colton tudta, hogy nem folytathatja, mert a gróf bármelyik percben betoppanhat, és ott találja a lányát meztelenül az ölelésében. - Mennem kell, mielőtt az apád ránk talál, és azt hiszi, én vagyok a bűnös - suttogta Colton, és felemelte a fejét, de úgy tűnt, képtelen elválni a lánytól. Újra szenvedélyesen megcsókolta. Erezte, hogy Adriana megborzong, s bár nem tudta, hogy a félelem vagy a vágy okozta a reszketését, sikerült visszanyernie a józan eszét, mely azt súgta, hogy Adriana talán ismét megijedt. - Nem lenne szabad ezt tennem veled azok után, amin keresztülmentél - suttogta bűntudatosan, s felemelte a fejét. Tekintetével sóvárogva simította végig a bájos, könnyáztatta arcot. - Mennem kell... Adriana utánaszólt: - Colton, a kabátod... Visszafordult, hogy elkapja a levegőben a ruhadarabot, és még egy utolsó pillantást vetett a vénuszi testre, melyet nem fedett más, mint néhány ruhafoszlány, s biztos volt benne, hogy ez a látvány könyörtelenül fogja kísérteni az elkövetkezendő hetekben.

159

Tizenharmadik fejezet Elgondolkodó sóhaj szakadt ki Colton Wyndhamből, ahogy közelebb lépett a szélesre tárt dupla szárnyú ablakhoz, ahonnan remek kilátás nyílt a birtok erdős lankáira. Általában örömet lelt a sokféle vadban, melyeket az ablakon át szemlélhetett, de ezen a reggelen szinte észre sem vette a mezőn átszökellő szarvasokat, a kerten túl, a fűben ugráló nyulakat és a színes tollú madarakat. Ahogy az elmúlt hetekben oly gyakran, ismét azon kapta magát, hogy Adriana finom ruhákba öltözött alakja lebeg a szeme előtt, ahogy nevet, sír, flörtöl, alszik vagy éppen töpreng valamin. Bármennyire igyekezett egy-egy fontos kérdésre összpontosítani a figyelmét, a lány képe, mint valami szemtelen manó, észrevétlenül beszivárgott a tudatába. Bár már azt hitte magáról, hogy nem hatnak rá többé a nők ravasz kis játékai, egyre erősödött benne a gyanú, Adrianát sosem lesz képes kiűzni a fejéből, bármilyen erővel küzd is azért, hogy megőrizze függetlenségét. Bár nappal is rabul ejtette minden gondolatát, álmaiban még kínzóbban gyötörte férfiúi büszkeségét, mert éjszakánként inkább a lány rabszolgájának, mint legyőzőjének érezte magát, s fantáziája sosem látott, vad képzelgésekbe ragadta. Egy hónappal ezelőtt Londonba utazott a birtok ügyeit intézni, és eszébe jutott, hogy amíg a fővárosban tartózkodik, enyhülést keres kínzó vágyaira Pandoránál, s így törli ki a fiatal lányt a fejéből. Milyen ostoba volt, ha azt hitte, hogy ilyen könnyen megmenekülhet a sötét hajú szépségtől! Olyannyira lefoglalta gondolatait Adriana és a csapdahelyzet, melybe került, hogy még annyi lelkesedést sem tudott összegyűjteni, hogy meglátogassa Pandorát, az pedig egészen képtelen feltételezésnek látszott, hogy a színésznő akár egy hajszálnyit is enyhíthet a feltüzelt vágya okozta kínokon. Colton felnyögött, ahogy felismerte, milyen keskeny kötélen egyensúlyozik. Már meg sem tudta számolni, hány hónap telt el azóta, hogy utoljára szeretkezett, de abban biztos volt, hogy több mint egy fél év. Úgy érezte, ha nem talál a vágyaira hamarosan kielégülést, lassanként igazi eunuch lesz belőle! Mit tett vele az apja?! Hirtelen megállt, mert meglepődött azon, hogy automatikusan mást hibáztat a helyzetéért. Az apja egyáltalán nem volt hibás; kizárólag ő maga. Visszautasíthatta volna apja kívánságát, kárpótlást fizetett volna a Suttonoknak az elszenvedett sérelemért, és visszakapta volna a jogát arra, hogy kedve szerint válasszon magának feleséget. De ő nem tudott ellenállni a lehetőségnek, hogy alaposabban megvizsgálja ezt az erős vonzalmat, ami Adrianához láncolta a szívét és minden gondolatát. A lány gyengéd kötelekkel magához bilincselte, s ezáltal használhatatlanná lett más nők számára. Samantha és Percy kíséretét igénybe véve kívánt túljutni az udvarlási időszakon, hogy ne kelljen elviselhetetlen kínokat átélnie. Abban bízott, a gardedámok jelenléte biztosan megakadályozza majd, hogy túlságosan elragadja a hév, és kompromittáló helyzetbe hozza a lányt. Sajnálatos módon húga jelenléte csak még nagyobb szenvedést okozott. Rendkívül nehezére esett, hogy leküzdje a heves vágyat, hogy egy meghitt helyre húzódjon a lánnyal, ahol addig csókolhatja és ölelheti, míg Adriana végül már nem tud ellenállni az ő lángoló szenvedélyének, és önként odaadja magát. Bármelyik sötét, rejtett sarkot alkalmasnak találta volna, hogy felemelje a szoknyáját, és a magáévá tegye. Bármennyire igyekezett, képtelen volt kiűzni a fejéből, milyen odaadó volt vele a lány Roger támadása után. Colton pontosan tudta, hogy ha megint a karjában érezhetné, nem lenne többé visszaút. De nem hajolhat meg apja akarata előtt! Akkor olyan lenne, mint valami ostoba, bégető bárány, aki vidám szökelléssel, önként siet a vágóhídra! 160

Már csupán egyetlen hónap volt hátra az udvarlásból, és Colton még abban sem volt biztos, hogy képes lenne távol tartani magát a lánytól annyi ideig, amennyit egy nagy lakodalom előkészítése igényel. Minél többet voltak együtt, annál erősebbnek érezte a veszélyt, hogy a lány babával a pocakjában vonul majd az oltár elé. Hihetetlen erőfeszítést igényelt, hogy leküzdje férfiúi ösztöneit. Az utóbbi hetekben Adriana lassanként teljesen felőrölte az ellenállását. Odáig jutott, hogy néhány napja borotválkozás közben véletlenül majdnem elvágta a saját torkát a pengével, mert hirtelen belehasított a gondolat: Pokolba az udvarlással! Essünk túl az esküvőn, és jöjjön a nászéjszaka! Elvesztette volna az eszét? Az ilyesfajta álmodozás mindig nagyon távol állt tőle. Még sosem találkozott olyan nővel, akit ne tudott volna könnyedén száműzni a fejéből... legalábbis azelőtt, hogy hazatért, és rádöbbent, hogy a sok-sok éve visszautasított lányból páratlan szépség lett. Pontosan tudta, hogy kezd teljesen felőrlődni. Sem Adriana, sem más nem sejtette, mekkora erőfeszítésébe kerül, hogy ne támadja le a lányt. Ha megtenné, abból biztosan hatalmas botrány kerekedne! Mi tehet hát? Folytassa a színlelést, miközben elemészti a vágy? Örült zűrzavar volt Colton fejében, de ha nagyon odafigyelt, kihallotta belőle az esküvői harangok zúgását, s mindennek az a gyönyörű, bájos fiatal nő volt az oka, akibe teljes szívéből beleszeretett. - Megérkezett Lord Randwulf és a Burke házaspár, kisasszony- jelentette be a komornyik, miután Maud beengedte Adriana hálószobájába. - Az előcsarnokban várják önt. Bevezessem őket a szalonba? - Nincs rá szükség, Charles. Kérlek, szólj nekik, hogy mindjárt ott leszek. Csak egy pillanat, és indulok. - A karosszék felé mutatott, ahová Maud a vörös bársonyköpenyét terítette. - Lennél olyan kedves, és levinnéd a kabátomat, Charles? - Igen, kisasszony. - A cseléd elmosolyodott. A három Sutton lány közül csupán Lady Adriana fogalmazta meg utasításait kedves kérésként. Amikor a komornyik távozott, és Maud a szoba rendbe rakásával foglalatoskodott, Adriana felállt a fésülködő-asztalától, és kezébe vette a karácsonyi ajándékot, amit az öreg Samuel Gladstone-nak készített. Abban reménykedett, hogy a gyapjúbéléses sapka nem csupán a hideg éjszakákon melegíti majd az öregúr fejét, de sikeresen távol tartja a betegségeket is a legyengült testtől. Samuel olyan drága kincs volt a városka lakóinak és a környező vidéknek, hogy Adriana tudta, mindenkinek nagyon hiányozna, ha távozna az élők sorából. Adriana zaklatottan felsóhajtott. Az utóbbi időben túlságosan gyakran esett ez meg vele. - Jól van, kisasszonyka? - kérdezte nyugtalanul a cseléd. - Persze, Maud - felelte, hogy megnyugtassa a szobalányt. Önmagát megnyugtatni azonban sokkal nehezebb feladatnak látszott. Ahányszor Colton elkísérte őt erre vagy arra az összejövetelre az utóbbi két hónapban, mindig mások társaságában voltak. Láthatóan ez volt a legkényelmesebb a márki számára, hogy bizonyítsa, nem történt köztük semmi az udvarlás időszaka alatt. Adriana arra számított, a harmadik hónap végén Colton bejelenti majd, hogy teljesítette az apja által rárótt kötelezettséget, és inkább a szabadságot választja, mint a vele való házasságot. A Burke házaspár igazolja majd, hogy végig úriemberként viselkedett, és ez könnyű, akadálytalan menekülést biztosít a számára. Ez a borús jövőkép olyan súlyként nehezedett Adriana lelkére, mint 161

még talán soha semmi életében. Mi mást remélhetett, mint hogy Colton Wyndham meg akar szabadulni tőle örökre? Elég ebből! - rótta meg magát Adriana gondolatban, majd igyekezett összeszedni lelkiereje maradékát. Ha Colton száműzi őt az életéből, bele fog nyugodni, mert nem akart olyan férfihoz feleségül menni, aki nem vágyik rá. Persze rettenetesen nehéz lesz túltennie magát a visszautasítás okozta fájdalmon, de idővel biztosan sikerülni fog. Ahogyan túlélte az első csalódást, le fogja gyűrni a másodikat is. Az azonban fel sem merült benne, míg Colton vissza nem lépett az életébe, hogy a szívét ilyen tökéletesen rabul tudja ejteni egy férfi. A márki udvarlása életének legkellemesebb időszaka volt. Már attól jókedve kerekedett, ha a jóképű férfi társaságában lehetett, nem is beszélve azokról az örömökről, melyek egy férfi-nő kapcsolatban adódnak. Még a legapróbb kedvességek is sokkal varázslatosabbnak tűntek, ha Coltontól érkeztek, például ha belekarolhatott, és a férfi elkísérte ide vagy oda. Colton lovagiassága már az udvarlás legelejétől megmutatkozott. Az őszi bált követő vasárnap délután megérkezett a Wakefield-birtokra, hogy hivatalosan megkezdje a három hónapot. Kamaszéveit idéző mosollyal egy hatalmas csokor virágot nyújtott át neki, s szégyellősen bevallotta, hogy a cseléd szedte őket az üvegházukban, természetesen Philana engedélyével. Ez a váratlan félénkség egy ilyen erős emberen mélységesen meghatotta Adrianát. Szembesülve a ténnyel, hogy a szülők minden egyes szavát hallani fogják, ha a házban beszélgetnek, sétára invitálta a kertbe, mely október második felében nem a legelőnyösebb oldalát mutatta. Adriana mégis készségesen beleegyezett, mert tudta, hogy a hűvös levegő biztosan pirosra csípi majd az orrát és az arcát, s így nem tud majd elpirulni, ha eszébe jut, amikor Roger támadása után ruhátlanul kuporgott, és a férfi megcsókolta, illetve mennyire erősen vágyik arra, hogy Colton átölelje. A kertet övező magas sövény meghitt magányt biztosított a számukra, és a benne tomboló feszültség enyhülni kezdett kissé, ahogy a férfi beszélni kezdett. Addig a pillanatig Adriana észre sem vette, hogy Colton milyen bonyolult személyiség. Őszintén mesélt katonai élményeiről, és finoman megemlítette, milyen nagy szüksége van a függetlenségre. Katonai pályafutása alatt több váratlan összecsapásba keveredett az ellenséggel, amikor kénytelen volt improvizálni és a parancsokkal ellentétes döntéseket hozni, hogy ne kelljen végignéznie emberei értelmetlen halálát. Történetei hallatán senki sem kételkedett volna önállóságában, és Adriana megtisztelve érezte magát, hogy a férfi olyan dolgokat is felfedett előtte önmagáról, melyeket nem állt szándékában megosztani a családjával, például hogy milyen nehéz volt elviselnie szerettei hiányát. Miután azonban Afrikába küldték, túlságosan elfoglalt lett ahhoz, hogy az otthonára gondoljon, s ezáltal kissé enyhült a fájdalom. Amikor a tiszti pályafutása során megesett tréfás eseteket elevenítette fel, Adriana azon kapta magát, hogy szívből nevet a történeteken. Coltonnak nyugodt, magabiztos modora volt, de Adrianának legjobban az tetszett benne, hogy képes volt nevetni saját magán, és szívesen viccelődött saját gyengeségein. Gyarlóságait Adriana sokkal inkább bájosnak, mint bosszantónak érezte. Gyorsan felismerte, hogy a márki igazán kivételes személyiség, az a fajta, akit szívesen választana férjéül. Amikor meghívták, hogy vacsorázzon velük aznap este, Colton biztosította a Sutton házaspárt, hogy nem csupán neki szereznek ezzel örömet, hanem édesanyjának is, aki abban reménykedik, és azért imádkozik, hogy jól sikerüljön a látogatása. Adrianával szemben ült az asztalnál, ahonnan kedvére legeltethette a lányon a szemét az egész étkezés alatt. Jóval később, amikor már távozni készült, együtt álldogáltak a kastély 162

kapujában, és fogták egymás kezét, miközben a családról és más témákról beszélgettek. Majd megcsókolta a lányt, s a csókja hevesen megdobogtatta Adriana szívét. Csak egy édes pillanatig tartott, hirtelen azonban hátralépett, megköszörülte a torkát, összehúzta magán a kabátját, majd gyorsan távozott, Adriana pedig mosolyogva sétált vissza az emeletre, hálószobájába. Még sokkal később is, amikor már a paplan alatt feküdt, felfelrémlett benne, hogy a csók milyen hatással volt a márkira. Az első találkozás után remény ébredt a szüleiben, látva a márki lelkes udvarlását, és számtalan magasztaló megjegyzést tettek kedves, kifogástalan modorára. Adriana nem merte elmondani nekik, hogy ha az áll érdekében, Colton Wyndham ördögi gazember is tud lenni. A Burke házaspár kíséretében a következő héten több napot is eltöltöttek Bathban, vásárolgattak, színházi előadásokon, koncerteken és más társas összejöveteleken vettek részt. Néhány hét múlva Angliában szinte már mindenki értesült róla, hogy egy párt alkotnak. Ami Rogert illeti, a gróf majdnem megölte aznap éjjel, amikor rátámadt a lányára. Amikor a fiatalember végül visszanyerte az öntudatát, már jóval a vendégek távozása után, a gróf egy töltött fegyvert fogott rá, miközben hangot adott felháborodásának. Az atyai harag ilyen fokú megnyilvánulása láttán Roger elszörnyedt, és rémülten könyörgött az életéért. Csupán Christina bölcs tanácsára látta be Gyles, hogy a fiatalember meggyilkolása csak még inkább tápot adna a rosszindulatú pletykáknak. Figyelmeztette azonban Rogert, hogy ha még egyszer a lánya közelébe merészkedik, azt nagyon keservesen meg fogja bánni. Ha ilyesmire vetemedne, akkor számíthat rá, hogy ott helyben meg lesz fosztva a férfiasságától. Aznap este azonban elengedte Rogert. Nem mintha megkönyörült volna rajta, csak nem akarta, hogy gonosz pletykák szülessenek a lánya jó hírének bemocskolására. Roger tanulóidejét letöltve átvette a malom vezetését, s rátermettségét bizonyítva olyan haszonra tett szert, mint annak idején az eredeti tulajdonos, Thomas Winter, amit Edmund Elstonnak nem sikerült megvalósítania. Miután kegyetlenül lehordta a fiát amiatt, hogy nem sikerült megszereznie Lady Adrianát, az öreget utolérte a sorsa, legalábbis az alkalmazottai ezt suttogták, mivel szélütést kapott, s ágyba kényszerült félig öntudatlan állapotban. Az a tény, hogy a fiát a munkások előtt szégyenítette meg, csak még feszültebbé tette a viszonyt apa és fia között. Voltak azonban olyanok, akik biztosan tudni vélték, hogy Edmund Elston már jóval a viszályuk előtt elkészítette a végrendeletét, és mivel nem volt más rokona, sem közeli barátja, a fiát tette meg minden vagyona és ingósága egyetlen örökösének. Akadtak, akik egyenesen azt jósolták, hogy az öreg halála után Roger vagyonos ember lesz. Edmund szervezete azonban hamarosan megcáfolta a közeli halálát jósló híreszteléseket. Házvezetőnője egyenesen azt állította, a férfi napról napra erősebb. Roger érdekei szerint most Felicitynek tette a szépet. Valamilyen ismeretlen oknál fogva Stuart nem sokkal az őszi bál után elvesztette érdeldődését a molnár lánya iránt, majd mindenki meglepetésére és Adriana legnagyobb örömére Berenice Carvellnek kezdett udvarolni, akin az utóbbi két hónapban jelentős súlyveszteség mutatkozott. Ennek eredményeképpen bájos természete egyre inkább előtérbe került. Riordan Kendrick pedig az estély óta meglehetősen visszavonultan élt, nem találkozott nőkkel, csak a legközelebbi barátaival, legalábbis a pletykák erről szóltak. A híresztelések szerint a saját lakosztályát érintő átalakításokat felügyelte Bradford túlsó végén álló birtokán, ahol a londoni és helyi mesteremberek együtt munkálkodtak azon, hogy remekművet alkossanak a márki örömére. Riordan házvezetőnője, Mrs. Rosedale csak annyit tudott, 163

hogy a márki változtatásokat kívánt eszközölni a kastélyon, de hogy mi célból, arról sejtelme sem volt. Senki sem tudott ennél több információhoz jutni, hiába igyekeztek a kíváncsiskodók kifaggatni a ház cselédeit, amikor azok vásárolni mentek. Mind azt ismételgették, amit Mrs. Rosedale, semmi mást. A szenzációéhes nők információhiányuk következtében pletykák özönét terjesztették Londontól egészen Bathig, afeletti aggodalmukban, hogy esetleg kimaradnak valami lényeges eseményből. Adriana igyekezett Riordanre és a lánykérésére irányítani a gondolatait, ahogy lefelé tartott a szobájából. Riordan házassági ajánlata egyfajta megnyugtatást jelentett neki a tekintetben, hogy létezik olyan férfi, aki őrá vágyik. Ahogy az előcsarnok felé haladt, ahol barátai vártak rá, belehasított a vágy, hogy bárcsak legalább egyszer ne úgy látná Coltont, mint valami csodálatos lényt, aki egyenesen azért érkezett a földre, hogy elrabolja az ő szívét és lelkét. - Jó estét - köszönt, s vidám mosolyt erőltetett az arcára, miközben jóképű udvarlója és kísérői felé közeledett. Legszívesebben visszafutott volna szobája magányába, hogy elfelejtse Colton Wyndham visszatértét és azt, hogy beleavatkozott az életébe. Legnagyobb sajnálatára beleszeretett a férfiba, és rettegett attól a perctől, amikor az majd hűvösen megcsókolja az arcát, és búcsút vesz tőle. Samantha sietett felé, és kedves puszit nyomott barátnője arcára. - Igazán kényelmesen sétáltál le hozzánk - ugratta mosolyogva. - Ha gyanakvó természet lennék, arra kellene következtetnem, hogy nincs nagy kedved részt venni Mr. Gladstone karácsonyi partiján. - Ahogy tekintete a sötét szemeket fürkészte, és egy csepp vidámságot sem lelt bennük, kertelés nélkül feltette a kérdését: - Vagy nem szeretnél találkozni Rogerrel és Felicityvel, akik egészen biztosan ott lesznek? Bár legjobb barátnője és bizalmasa olyan ügyesen rátapintott az igazságra, hogy Adriana majdnem felszisszent, mégis csodálkozást színlelt, miközben átvette Charlestól a kabátját. - Miért akarnám kerülni őket? - Mert egy kis buta liba vagy - felelte Samantha kedves nevetéssel. - Mert Felicity azt mesélte mindenkinek, hogy Rogert az orránál fogva vezetted, míg Colton haza nem jött. És persze a drága Roger, isten áldja a sötét lelkét, egyetértőn bólogat. - Megfogta Adriana kezét, s ahogy megérezte, hogy jéghideg és remeg, növekvő aggodalommal fürkészte a lányt. - Nem kell elmennünk a Stanover-házba, ha nem akarsz. - De elmegyünk - jelentette ki a fiatal nő határozottan, és erőt vett magán. - Végül is Samuel Gladstone-t látogatjuk meg, nem az unokahúgát. Bármennyire igyekezett Colton úriemberként viselkedni Adriana jelenlétében, érezte, hogy kezd megint elhatalmasodni rajta a lány utáni sóvárgás. Minden egyes alkalommal, ha rápillantott, ugyanez történt vele, mivel Adriana megtestesítette számára mindazt, amit az ideális nőről elképzelt. Úgy érezte magát, mint egy egyszerű parasztlegény a királynő jelenlétében. Egy kézmozdulattal megállította Charlest, és némán átvette tőle a lány köpenyét, majd Adriana mögé lépett. Közel hajolt hozzá, miközben a vállára terítette a ruhadarabot, s a fülébe súgta: - Lenyűgöz a tökéletességed, drágám. A meleg, lágy hang azonnal megsemmisítette Adriana minden törekvését aziránt, hogy hűvös maradjon a márkival szemben. A férfi hangja megborzongatta a testét. Forrongó bensője ellenére sikerült kipréselni magából egy rövidke választ: - Igazán kedves vagy, uram. 164

Adriana szédítő illata jelentette az egyik kísértést, melyet Coltonnak le kellett győznie a lány közelségében. Mindig olyan volt, mintha épp egy pillanattal azelőtt emelkedett volna ki a rózsaszirmok tengeréből. Bár a márki minden erejével arra koncentrált, hogy kivonja magát a hatása alól, lassanként az a meggyőződés lett úrrá rajta, hogy Napóleon csapataival szemben helytállni gyerekjáték volt ehhez a feladathoz képest. Tisztában volt vele, hogy csak saját kínjait fokozza, mégsem tudta megállni, hogy ne igazgassa meg a lány gallérját, és egyengesse el a köpenyt a vállán. A lány puszta érintése olyan hévvel tüzelte fel vágyait, mint amit még sosem tapasztalt egyetlen nő esetében sem. - Hallottam, mivel ugratott Samantha - suttogta egyenesen a lány fülébe, s olyan közel hajolt hozzá, hogy a rózsaillatot közvetlenül Adriana halántékáról lélegezhesse be. Kitapasztalta, hogy azon a ponton a legfinomabb az illata. - Nem kell félned Rogertől, míg melletted vagyok. Nem hagyom, hogy bántson, Adriana. Halvány mosoly suhant át Adriana arcán, ahogy a márki felé fordult. Csupán Colton, néhány megbízható cseléd és a szülei tudtak Roger támadásáról. Colton még a húgának sem mondta el, amit nagyon helyesen tett, mivel Samantha többé nem lett volna képes kedvességet színlelni Roger iránt. Bár Colton minden erejével azért küzdött, hogy ellenálljon a lány ártatlan, szelíd pillantásának, érezte, hogy a szíve hevesen zakatol, és egyre fogy az akaratereje. Az ilyen pillanatokban feltette magának a kérdést, miért késlekedik megkérni a kezét. Ha a hiúsága miatt, akkor csak önmagát büntette. Ha pedig még táplált némi reményt aziránt, hogy visszanyerheti a szabadságát azok után, hogy ilyen halálosan beleszeretett a lányba, nem volt kétsége afelől, hogy búcsújával összetörné a saját szívét. - Jobb, ha indulunk - szólt, és megpróbált úrrá lenni vágyakozásán. A lány mellé lépett, és a karját nyújtotta. -Mr. Gladstone arra számít, hogy korán érkezünk. - Úgy hallottam, Felicity szervezett meg mindent a nagyapja korábbi karácsonyi estélyeinek megfelelően -mondta Adriana, s kényszeredetten elmosolyodott, ahogy próbálta lelkesíteni magát. - Tekintve, hogy régebben mindig milyen zsúfolt volt a Stanover-ház, szerencsénk lesz, ha egyáltalán sikerül meglátnunk Mr. Gladstone-t, nemhogy beszélhessünk is vele. - Szerintem éppen ezért kérte, hogy korán érkezzünk - bólintott Colton. - Azt hiszem, az öregúr nagyon megkedvelt téged és Samanthát, és nem szeretné elszalasztani az alkalmat, hogy találkozzon veletek. - Nos, történetesen mi is éppen annyira szeretjük Mr. Gladstone-t. - Őszintén szólva nem hinném, hogy tudatában vagy annak, milyen hatással vagy a férfiakra, drágám - jelentette ki kihívóan Colton. Bár vigyora tréfát sejtetett, halálosan komolyan beszélt. Adriana szemöldöke meglepetten szökött a magasba, ahogy a férfira tekintett. - Ezt hogy érted? Colton elsimított egy hajtincset a lány arcából, s közben pillantásuk találkozott. - A saját védelmem érdekében, drágám, legjobb lesz, ha megpróbálok ügyet sem vetni szédítő szépségedre. Egyre nagyobb nehézséget jelent ellenállni az ostromodnak. Adriana értetlenül nézett rá. - Ostromomnak? Hogy érted...? - Talán egyszer majd elmagyarázom - felelte a férfi, s belekarolt a lányba. - Most menjünk, Percy és Samantha vár ránk. Megfordult, és elvette a kalapját Charlestól. Kikísérte Adrianát az ajtón, felsegítette a hintóba, majd udvariasan megvárta, míg Percy is megteszi ugyanezt a feleségével. Csak 165

miután sógora is kényelmesen elhelyezkedett, azután szállt fel Colton is a kocsiba. Mint mindig, az egyetlen üres hely a sötét hajú csábító mellett maradt. Bár néhány héttel ezelőtt megállapította, akkor jár a legjobban, ha Bentley mellett utazik a bakon, később kénytelen volt belátni, ez sincs elég messze ahhoz, hogy kiűzze a fejéből Adrianát. Ahogy leült mellé az ülésre, egy pillanatra lehunyta a szemét, mert a finom illat felborzolta az érzékeit, és elbódította az agyát. Hiába volt hősies katona a harcok idején, most egyértelműen tovaszállt minden férfias elszántsága, ha Adriana közelébe került. Nem sokkal azután, hogy a hintó kigördült a Wakefield-birtokról, Samantha előrehajolt, és bátyja térdére tette a kezét. - Percyvel szeretnénk egy bejelentést tenni. Colton elmosolyodott. - Eladjátok a londoni házatokat, és vesztek egy nagyobbat. Húga a meglepetéstől tágra nyílt szemmel dőlt hátra az ülésen. - Honnan tudtad? - Percy mondta ma este, nem sokkal az érkezésetek után. Samantha bosszankodást színlelve nézett nevető férjére. - Nem tudom, mit csináljak vele - mérgelődött. - Képtelen titkot tartani. - Mondd meg nekik - sürgette Percy -, vagy én fogom. - Mit kell elmondani? - faggatózott Adriana, s kíváncsi pillantást váltott Coltonnal. - Várandós vagyok - jelentette be Samantha büszkén, mire bátyja elismerően kiáltott fel, és kezet rázott a sógorával. - Ó, milyen csodálatos, Samantha! - lelkendezett Adriana, és hirtelen boldogság árasztotta el. - Gratulálok mindkettőtöknek - csatlakozott Colton is. - Hány hónapja? - Körülbelül kettő. Colton számolgatni kezdte a hónapokat. - Akkor a baba megszületik... - Számításaim szerint május közepén vagy júniusban -fejezte be Samantha bátyja mondatát, majd ragyogó mosollyal dőlt hátra az ülésen. - A mama tudja? - kérdezte Colton. - Azonnal felszaladtam hozzá, ahogy megérkeztünk a Randwulf-birtokra, és megmondtam neki, míg ti, férfiak a szalonban italoztatok. Colton széles válla rázkódott a nevetéstől. - Gondolom, végtelenül boldoggá tette a gondolat, hogy nagymama lesz. - Persze - bólintott Samantha. - Tekintve, milyen régóta házasok vagyunk Percyvel, a mama szinte már elvesztette a reményt, hogy ez végre bekövetkezik. De most, a születendő baba hírére visszatért belé az élet. Minden bizonnyal azt szeretné, ha Adrianával a lehető legtöbb gyerekkel örvendeztetnénk meg, úgyhogy jobban teszed, ha gyorsan túlesel az udvarláson, Colton, hogy a mama újabb unokát várhasson a miénk megszületése után. Adriana szörnyű zavarában az ablak felé fordult, hogy minél kevésbé lássák utastársai az arcát elöntő pírt. Még erősebben vágyott rá, bár ne beszélne a barátnője ilyen nyíltan ezekről a dolgokról a bátyja jelenlétében. Ha állandó nyomást gyakorolnak Coltonra, hogy vegye őt feleségül, akkor a férfi biztosan a világ legtávolabbi sarkába fog menekülni. Coltont szinte rabul ejtette a gondolat, hogy Adrianát babával a hasában lássa, de sikerült rámosolyognia a húgára. Arra gondolt, vajon mit szólna az anyja, ha képtelen lenne ellenállni a vágyainak, és az illemszabályokat felrúgva szeretkezne Adrianával. 166

Minden nappal tovább gyengülő önuralma miatt egyre közelebb került ahhoz a feneketlen szakadékhoz, mely felett csupán egy keskeny híd vezetett át, s ahonnan nem volt visszaút. Egy óvatlan lépés, és máris az oltár előtt találja magát azután, hogy elvette a lány szüzességét. * * * - Jane Fairchild olyan kedves és jószívű, mint egy angyal -jelentette ki Samantha fojtott hangon, miután a nő bevezette őket az idős molnár otthonába. - De őszintén szólva a lánya olyan lett, mint egy boszorkány, mióta először találkoztunk. Esküszöm, szinte átdöf minket a pillantásával. Leginkább egy viperához hasonlít, aki alig várja, hogy támadhasson. - Ssss, valaki meghallhatja - intette Adriana a barátnőjét, s figyelmeztetően megszorította a kezét. Körülpillantott, hogy nem lát-e feltűnő érdeklődést a közelükben állók arcán, s mikor nem talált semmi ilyesmit, megkönnyebbülten felsóhajtott. Samantha azonban folytatta. - Amilyen megszállottan mered ránk, nem csodálkoznék, ha leolvasná a szavaimat közvetlenül a számról. A boszorkányok, tudod, képesek ilyesmire. - Talán jobban tennénk, ha csatlakoznánk a férfiakhoz az emeleten, és tiszteletünket tennénk Mr. Gladstone-nál, amíg még lehet. Jane azt mondta, Samuel nem érezte igazán jól magát az este, úgyhogy gondolom, nincs kedve nagy társasághoz. Ha Colton és Percy is beleegyezik, hamarosan távozhatnánk is. Felicitynek nyilvánvalóan nincs ínyére, hogy itt vagyunk, s nekem sincs nagy kedvem hálálkodni neki. Samantha még egyszer a szőke lány felé sandított, és megborzongott, mintha hideg fuvallat csapta volna meg. Nem emlékezett rá, hogy találkozott volna valaha ilyen gonosz tekintettel. - Mi tettünk, amivel kiérdemeltük ezt a gyűlöletet? Bár meg voltunk győződve róla, hogy jót teszünk neki azzal, ha elhívjuk lovagolni, most mintha irigykedne ránk. - Drága barátnőm, azt hiszem, a sértettsége leginkább az apád által aláírt szerződéssel van összefüggésben. Samantha ismét a lány felé pillantott, aki egyik percről a másikra meggyűlölte őket, és ő sem tudott más indokot találni Felicity pálfordulására. - Úgy érted, azért, mert Colton a tiéd, és nem az övé? Mintha valaha is számot tarthatott volna a bátyám érdeklődésére! - Colton nem az enyém - javította ki barátnőjét Adriana nyomatékosan. - Vitathatatlanul a maga ura. - Nos, ha olvasni tudok Felicity tekintetéből, azt kell mondanom, mindenki azt hiszi, hogy a tiéd. És Felicity ismeri a pletykákat. - Akkor mindenki téved. Most pedig menjünk fel, mielőtt megharagszom, amiért annyira ragaszkodsz hozzá, hogy Colton és én jegyesek vagyunk. És őszintén szólva azt sem bánnám, ha a jelenlétemben nem beszélnél a lehetséges terhességemről. Biztos vagyok benne, hogy a bátyádat is ugyanannyira zavarja a dolog, mint engem. - Azt kétlem - ellenkezett Samantha, s követte barátnőjét a lépcső felé. - Nem hinném, hogy őt bármivel zavarba lehetne hozni. Annyi év katonaság után valószínűleg érzéketlenné vált az ilyen témák iránt. Adriana megállt a lépcső aljában, és bosszúsan fordult Samantha felé. 167

- Ő talán igen, de én biztosan nem. Úgyhogy ha folytatod az ilyen beszédet, többé nem leszek hajlandó sehová sem menni veled, ha Colton jelen van. Nagyon kérlek, Samantha, ne próbáld ráerőltetni ezt a házasságot. Ha ő nem is haragszik meg érte, én mindenképpen. Samantha egy vállrándítással utasította vissza barátnője fenyegetését, de igyekezett kerülni a lány pillantását. - Csak túl érzékeny vagy a dologgal kapcsolatban, ennyi az egész. Adriana türelmetlenül felsóhajtott. - Én azt mondanám, hogy te vagy az, aki túl érzékeny, drágám. Samantha a barátnőjére pillantott, majd nevetésben tört ki, miközben Adriana orra hegyére meredt. - Vagy Felicity szúrós tekintete hagyott nyomot rajtad, vagy korommal játszottál, te rossz kislány! Egy sötét pont éktelenkedik az orrodon. Remélem, nem a boszorkányos természeted ütközött ki ismét. Adriana rémülten nézett le kesztyűjére, és egy tintafoltot fedezett föl az ujján. Emlékezett rá, hogy a vendégkönyv nyitva feküdt a bejárati ajtó melletti asztalkán, és valószínűleg az előttük érkező idősebb hölgy hagyott véletlenül néhány csepp tintát a tollon. Gyorsan lehúzta a kesztyűjét, és azt suttogta: - Siess, töröld le a foltot, mielőtt valaki más is észreveszi, és azt hiszi, bibircsók nőtt az orromon. - A bibircsók együtt jár a boszorkánysággal, drágám -ugratta Samantha vidáman. Adriana kétségbeesetten felsóhajtott. - Hajlandó vagy végre segíteni? - Nincs semmim, amivel letörölhetném. Adriana halkan mormolt valamit bizonyos bosszantó egyénekről, majd gyöngyökkel kivarrt kis táskájában kutatni kezdett csipkeszegélyű zsebkendője után. - Visszatérve arra, amiről az imént beszéltünk, Lady Burke, ez az udvarlás nem a bátyád ötlete volt. Rákényszerítették. Csak még jobban megutáltatod vele, ha azt feszegeted, hogy mikor lesz kisbabám. Ha nem hagyod abba, lehet, hogy megint elhagyja a Randwulf-birtokot, mint annak idején. - Á! Ezúttal Coltonnak meg kell nősülnie, amire talán már ő is rájött. Már nem lesz fiatalabb, és tudod, ha családot akar alapítani, jobb, ha minél hamarabb hozzáfog. Csak nehogy elszalassza a lehetőséget! Azt hallottam, hogy Lord Harcourt kibővíti a lakosztályát egy hatalmas fürdőszobával. A pletykák szerint nősülni óhajt, csak még nem szólt róla senkinek. - Samantha gyanakvó pillantást vetett a barátnőjére. - Nem tudsz erről véletlenül valamit? - Természetesen nem - felelte Adriana, majd sietve előhúzta a zsebkendőt a táskájából, s törölgetni kezdte a foltot az orrán. - Miért éppen én tudnék róla, hogy mire készül? -Azért, drága barátnőm, mert te vagy az egyetlen, aki iránt érdeklődést mutatott az utóbbi egy évben. Köntörfalazás nélkül elismerte, hogy szívesen megtenne márkinénak. Nem beszéltél neki véletlenül a házassági szerződésről? - Eltűnt már a folt? - kérdezte Adriana, s igyekezett nem tudomást venni a nekiszegezett kérdésről. - Nem, te kis ügyetlen, csak még rosszabb lett. Add ide azt a zsebkendőt. Majd én letörlöm. Átadva magát a másik nő gondoskodásának, Adriana türelmesen várakozott, hogy Samantha eltüntesse a pacát. Nem bizonyult könnyűnek a feladat, mert úgy érezte, a bőrét is ledörzsöli a tintával együtt. 168

- Tessék, most már tiszta az orrod... csak egy kissé vöröses árnyalatú - ugratta Samantha, majd elnevette magát barátnője bosszús nyögése hallatán. - Nem annyira feltűnő. De ezért a kis segítségért cserébe mondj el mindent, amit Lord Harcourt házassági terveiről tudsz. - Fogalmam sincs róla, mire készül. Kérdezd meg tőle, ha olyan kíváncsi vagy. Biztosan megmondja, ha elég merész vagy ahhoz, hogy elé állj a kérdéseddel. - A további faggatózás elkerülésére Adriana hirtelen megfordult, és elindult felfelé a lépcsőn, ügyet sem vetve Samantha elégedetlen morgására. - Nagyon titkolózol ebben a kérdésben - panaszkodott barátnője a háta mögött. - Talán figyelmeztetnem kellene Coltont... Adriana némán felnyögött. Mintha az segítene bármin is! - Csak rajta, talán úgy dönt, hogy átadja Riordannek az udvarlás jogát... - Riordan? - Samantha hangjából meglepetés csendült lei. - Már Riordannek szólítod? Adriana közönyösen vállat vont, de közben legszívesebben fejbe verte volna magát az elszólása miatt. - A bátyádat is Coltonnak szólítom, nem? - Mert olyan, mintha jegyesek lennétek - ellenkezett Samantha. - Nagyon remélem, hogy nem ez a helyzet közted és Riordan között. Már majdnem a lépcső tetejére értek, amikor Adriana véletlenül felpillantott, és majdnem felsikított ijedtében, ahogy meglátta Rogert. A fiatalember néhány lépéssel fölötte állt, onnan mosolygott felé, miközben lustán végigmérte a feje búbjától egészen finom cipőjéig. - Jó estét, Roger - kényszerítette ki magából a köszönést, s utálta, hogy közben remegett a hangja. A rettenetes emlék hatalmába kerítette. Roger pimasz tekintete alatt teljesen meztelennek érezte magát. - Igazán örömömre szolgál, hogy újra látom, kisasszony - felelte a fiatalember szívélyesen, mintha sosem jutott volna eszébe, hogy megerőszakolja a lányt. - Remélem, jól van... és nagyon boldog. Adriana azon gondolkodott, nincs-e valami különös az arckifejezésében, mert a férfi töprengve rázta a fejét, miközben őt figyelte. Minden erejét összeszedte, hogy gondtalannak és vidámnak tűnjön. - Igen, persze, nagyon jól vagyok, és nagyon boldog, köszönöm. És ön? -Amilyen jól lehetek, a körülményeket tekintve. - Sajnálom. Hallottam róla, hogy az apja gyengélkedik, és tudom, hogy ez mennyi aggodalmat jelenthet önnek. A fiatalember nagylelkűen bólintott a kedves szavak hallatán. - Ön igazán kedves, mint mindig, hölgyem, de nem az apám betegségére utaltam, hanem az enyémre... Adriana értetlenül húzta fel a szemöldökét, de ahogy végigtekintett a férfin, nem látta semmi jelét a gyengélkedésnek. - Valamilyen betegségben szenved, Roger? - A szívemről van szó, kisasszony. Komoly sebet kapott, ami, attól félek, sosem fog begyógyulni. - Ó! Roger kérdő pillantást vetett rá, s gyanúsan mosolygott. - Csak ennyit tud mondani, hölgyem? - Mi mást mondhatnék, Roger? - És Lord Randwulf udvarlása? Jól halad? 169

- Nos, igen... persze. Úgy értem... remekül. Roger elgondolkodva dörzsölgette az állát, miközben egy hosszú pillanatig vizsgálgatta a lányt. - Miért érzem azt, hogy valami nincs rendben, hölgyem? A gyönyörű arca nem ragyog úgy, ahogy régen. Nem boldog a márki mellett? - Dehogynem. Hogy mer egyáltalán ilyet kér... - Nem fejezte be a mondatot, mert érezte, hogy valaki más is áll a lépcső tetején, és odapillantva Coltont vette észre, aki olyan komoly arccal figyelte őt, amilyennek még sosem látta a visszaérkezése óta. Nyilván azért érkezett, hogy a testőre legyen, ha Roger valami őrültségre vetemedne. Az is egyértelműnek látszott, hogy beszélgetésük minden szavát hallotta. Olyan átható tekintettel nézte Adrianát, hogy a lány úgy érezte, képtelen lenne elviselni fürkésző tekintetét, ha nem lenne olyan ártatlan, mint a ma született bárány. Roger követte a lány pillantását, majd gúnyosan rámosolygott a márkira. - Talán kizárólagos jogot formál Lady Adrianára, uram, de úgy tűnik, az előjoga kevés ahhoz, hogy a szívét is megszerezze. Colton fintorának láttán a fiatalember elégedett arccal indult lefelé a lépcsőn, de igen nehezére esett, hogy úgy haladjon el a lány mellett, hogy nem tesz felé egyetlen mozdulatot sem. Egy perccel később a terem másik végéből felhangzott Felicity hangja, amint egy másik nő figyelmét igyekezett felhívni jóképű kísérőjére. Samantha figyelmeztetésére eszébe jutott Adrianának, hogy arra készültek, üdvözlik az idős molnárt. Gyorsan folytatta útját felfelé, s Colton már várta a lépcső tetején. Karjába fűzte a lány karját, s elengedte maga mellett a húgát, aki felé Percy nyújtotta a kezét. A pár nyomában kísérte Colton Adrianát a molnár szobájába. - Hölgyeim - szólt Samuel Gladstone rekedtes hangon, s a nők felé tárta a karját. - Igazán nagy öröm, hogy ismét láthatom önöket. A nap éltető sugarát hozzák el komor kis szobámba. Ahogy az idősebb nők félrehúzódtak, hogy utat adjanak nekik, Samantha és Adriana, hátrahagyva kísérőiket, az öregember ágyának két oldalára sietett. Megfogták kinyújtott kezét, s kedvesen simogatták, miközben lehajoltak, hogy csókot adjanak a férfi sovány arcára. - Ugyanolyan jól néz ki, mint mindig - kedveskedett Adriana, s pillantása éppolyan nagy szeretetről tanúskodott, mint a mosolya. Az öreg kék szeme boldogságtól ragyogott, miközben korholta a lányt: - Ó , kisasszony, ne áltassa a szívemet kedves hazugságokkal. De az igaz, hogy a látogatásaikkal visszahozzák az életet a szívembe. - Akkor majd gyakrabban jövünk, jó? - javasolta Samantha, és gyengéden megszorította a férfi kezét. - De vigyázzon, még a végén ránk fog unni. Mr. Gladstone felnevetett. - Azt kétlem. - Elfordította a fejét a párnán, és a két lányra mutatva az ágya végénél álló férfi felé kacsintott. -Creighton, barátom, nem fáj a szíved, hogy neked semmi sem jut abból a drága figyelemből, amit ezek a hölgyek rám pazarolnak? - Ne akarj féltékennyé tenni, Sam - rótta meg a férfi játékosan Samuelt, miközben szélesen mosolygott. - Itt állok, sok-sok éve egyedül, és csak most látom, mit mulasztottam el... A választ követő nevetés közben Adriana egyszer csak sietve hátralépett, mert észrevette, hogy Felicity furakszik nagyapja ágyához. Megfogta az öreg kezét, és megpróbált csókot nyomni a beesett arcra, de Mr. Gladstone elfordította a fejét, és a kezét felemelve igyekezett elhárítani a kísérletet. 170

- Ne próbáld meg, azok után, hogy még a létezésemről sem voltál hajlandó tudomást venni, mióta megkértem anyádat, hogy vegye át a malom vezetését - mérgelődött. Nem fogadom el a kedveskedésedet, ha csak akkor adod, amikor tele van a ház vendégekkel. Nem felejtem el, milyen megvetően viselkedtél velem. Ha eddig megvoltam a kedvességed nélkül, megleszek ezután is. Menj innen! - Nagypapa! Miket beszélsz? Nem volt egy szabad percem sem, mert az ünnepséged szervezésével voltam elfoglalva. Csak nem jutott rád időm - magyarázkodott Felicity égő arccal. Reménykedve hajolt le ismét. - Kérlek, hadd csókoljalak meg, tudod, mennyire aggódom érted. - Nem kell tőled semmi - morogta az öreg, és a fejére húzta a takarót, hogy ne érhessen hozzá a lány. Felicity keményen küzdött, hogy visszanyerje a méltóságát, ahogy ellépett az öreg ágyától. Emelt fővel ment az ajtóhoz, ahol anyja állt. - Napról napra szenilisebb - panaszolta, s igyekezett fesztelennek mutatkozni bíborvörös arca ellenére. - Nem tudom, mihez kezdjünk vele. - A szenilitásnak ehhez semmi köze - vágott vissza Jane Fairchild. - Én nem hibáztatom. Mindenki azt kapja, amit megérdemel. - Most már tudom, hol tanultad az olcsó kis trükkjeidet- sziszegte Felicity, és egyenes derékkal kivonult a szobából. Néhány perccel később bevágódott a bejárati ajtó, amikor dühösen távozott a házból. Colton odalépett az ágyhoz, és Samuel végre levette a takarót a fejéről. Az öreg szeme huncutul megvillant, ahogy a karjába fűzte Adriana karját, majd szélesen elmosolyodott. - Szóval hazajött a háborúból, és elveszi Wessex legszebb lányát feleségül, mi? Elnevette magát. - Igaza van. A húga és Lady Adriana igazán csodálatos teremtések. - A legközelebbi látogatásom alkalmával is mindkettejüket magammal hozom - ígérte Colton mosolyogva. - Úgy tűnik, a jelenlétüktől visszanyeri az életkedvét. - Jöjjenek gyakran - bólogatott Mr. Gladstone lelkesen. - Én egy szegény, beteg ember vagyok, sok törődésre van szükségem. Colton hátravetett fejjel, szívből felnevetett. - Igen, pontosan ezt fogom tenni, hogy biztosan bearanyozza az életünket még sok-sok éven át. A visszaúton négyesben megvacsoráztak egy fogadóban Bradford-on-Avon mellett, majd Colton utasította Bentleyt, hogy hajtson egyenesen a Randwulf-birtokra, ahol Burke-ék kocsija várja őket. Amikor a kocsi megállt a Randwulf-birtok előtt, Colton sietve kiszállt, és szívélyes búcsút vett húgától és sógorától. Halkan mondott valamit Bentleynek, majd visszaszállt a hintóba. Adriana aligha hagyhatta figyelmen kívül a tényt, hogy Colton megszervezte, hogy kettesben maradjanak. A férfi szürke szeme ragyogott a kocsi lámpájának fényében, ahogy hosszasan, némán nézte őt, s Adrianát szinte szétvetette a feszültség a különös helyzet miatt. - Valami baj van? - kérdezte remegő hangon. - Semmi kellemetlen, Adriana. Csak szerettem volna négyszemközt beszélni veled néhány percig. Erre nem sok alkalmunk nyílt az utóbbi időben, és ma este úgy éreztem, nagy szükség van rá. - Miért ma este? Colton megrázta a fejét, azt fontolgatta, hogyan tudja 171

a legkedvezőbben megközelíteni a témát. Bár a tudata mélyén érezte, hogy valami bántja Adrianát, mégis Rogervolt az, aki ráébresztette, hogy eltűnt a ragyogás a lány mosolyából. - Az aggodalmam kapcsolatos azzal, amit Roger mondott ma este. Adriana idegesen felnevetett. - Ne is törődj azzal, amit mondott, Colton. Te is tudod, hogy minden eszközzel igyekszik bosszút állni rajtad. Teljes képtelenség, amit beszélt. A márki egy hosszú percig hallgatott, majd egyenesen rákérdezett: - Igaz, hogy nem érzed jól magad velem, és nem örülsz az udvarlásomnak? - Neeem... - nyögte a lány, majd összerezzent kínjában, attól tartva, hogy úgy felelt, mint Melora, amikor képtelen boldogulni valamilyen apró kellemetlenséggel. Zavartan elfordította a fejét, és a távolban fekvő holdfényes, hófödte hegyekre szegezte a pillantását. Nem kerülte el a figyelmét, hogy épp az ellenkező irányba haladtak, mint ahol az otthona várta. Érzelmektől túlfűtött hangon kérdezett vissza: - Hogyan lehetne bármelyik nő elégedetlen veled, Colton? A rólad terjengő hírek alapján nem kétséges, hogy te vagy minden nő álma. - Ezt gondolod rólam? Adriana felnyögött. Ha a férfi tudta volna, mennyire retteg attól, hogy elveszíti, sosem jutott volna eszébe ilyen kérdést feltenni. - Egész életemben csodáltalak. - Azután is, hogy elmentem otthonról? Adriana nem bírta tovább elviselni a férfi sóvárgó tekintetét, ezért lehajtotta a fejét, és táskája gyöngyeivel kezdett játszani. - Be kell vallanom, Colton, hiába voltam kislány, mély sebet ejtett rajtam, hogy nem találtál alkalmasnak arra, hogy majdan a feleséged legyek. Vannak olyan kislányok, akikben él egy kép a jóképű lovagról, és arról álmodoznak, hogy ez a lovag majd feleségül veszi őket, és magával viszi valami csodálatos helyre. Ez az álom szertefoszlott azon a napon, amikor elmentél otthonról. Az a tény, hogy te voltál az én hősöm, csak még fájdalmasabbá tette a visszautasításodat, de nem szabad elfelejtened, hogy gyerek voltam még, és nem értettem igazán a haragod okát. - Hadd nézzek a szemedbe, Adriana - kérlelte Colton gyengéden, de amikor a lány teljesítette a kérését, és felemelte a fejét, a férfi észrevette szemében a könnyeket. Kezével letörölte a cseppeket. - Mi bánt ennyire, hogy könnyezel? Adriana zavarba jött, amiért nem tudta leplezni érzéseit, és heves fejrázással felelt. - Én nem...! Colton lejjebb csúsztatta a kezét a lány nyakára, és meglepetten érezte, milyen gyorsan ver a pulzusa a tenyere alatt. - Már napok óta nem esett, Adriana, és én mégis úgy látom, hogy nedves a szempillád. Ha ezek nem könnyek, akkor mégis micsodák? Hópelyhek? Adriana érezte, hogy még hevesebben feltörnek az érzései, ezért megpróbálta elfordítani a fejét, a márki keze azonban gyengéden, de határozottan ott maradt a nyakán, és nem engedte elmenekülni fürkésző tekintete elől. - Kérlek, mondd meg, miért sírsz - könyörgött a férfi. Adriana letörölte a könnyeit, és erősen haragudott magára, amiért ilyen sebezhetővé vált a márki jelenlétében. - Kérlek, Colton, engedj el. - Rendben van, de előbb áruld el a szomorúságod okát - erősködött Colton.

172

Adriana szinte vakon nyitotta ki a táskáját, és a zsebkendője után kutatott, de hiába, mivel a finom, csipkés anyag már nem volt ott. Eszébe jutott, hogy Samantha elfelejtette visszaadni. - Nem szeretnék most erről beszélni. A könnyeimnek semmi köze az udvarlásodhoz. Colton elvette a kezét a lány nyakáról, kihúzott egy tiszta zsebkendőt a kabátja belső zsebéből, s Adriana tenyerébe nyomta. - Épp ellenkezőleg, Adriana. Azt hiszem, éppen az udvarlásom a legfőbb oka a búskomorságodnak, és ha lennél olyan kedves, és beszélnél róla, igazán hálás lennék... Egy zavart fejrázás volt a lány válasza. Nehéz sóhaj tört fel Coltonból. - Nem zaklatlak tovább ezzel a témával, Adriana. Ha a szüleid tudják, miért vagy ilyen bánatos, talán hajlandók lesznek elmondani nekem is. - Kérlek, Colton, ne beszélj velük erről - könyörgött Adriana, és letörölte a könnyeit. Csak elkeserednének, ha tudnák, hogy elégedetlen vagy velem. Légy szíves, vigyél haza, és hagyj egyedül szenvedni. Nincs nagy jelentősége az egész dolognak. - De igen, Adriana, számomra van - ellenkezett Colton. - És ha elégedetlen vagyok veled, az csupán azért van, mert nem tudom, mi az oka a szomorúságodnak. Azonkívül Roger támadása után nem hagyhatlak ilyen állapotban a Wakefield-birtokon, anélkül hogy ne kelteném fel a szüleid gyanakvását. Minden bizonnyal azt fogják gondolni, hogy megerőszakoltalak... - Ó, majd megnyugtatom őket, hogy kifogástalan úriember vagy, olyan kifogástalan, hogy biztos vagyok benne, már alig várod az udvarlásod végét. Sajnálatos módon semmi sem változott azóta, hogy elmentél otthonról apád parancsa elől menekülve. Most sem érzel irántam nagyobb vonzalmat, mint akkor. - Ez nem igaz, Adriana - ellenkezett Colton, azon töprengve, vajon mit szólna a lány, ha bevallaná neki, hányszor ébreszti fel álmából az utána való vágyakozás. Adriana óvatosan belefújta az orrát a férfi zsebkendőjébe, majd könnyektől fátyolos hangon megoldást javasolt a problémájukra. - Nem tetszik ez a színjáték, amit csinálunk, Colton, és úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha feloldalak a kötelezettséged alól. Ma éjszakától mehetsz az utadra, és nem kell többé az udvarlással törődnöd. Nem kérek többé belőle. Pontosabban, nem bírom tovább! Sajog tőle a szívem, és nem tudom tovább folytatni. - Most el vagy keseredve, Adriana - ellenkezett Colton. Rátette a kezét a lány karjára megnyugtatásképpen. - Kérlek, édesem, reggelre másképp látod majd a dolgokat. - Nem fogom! Ugyanúgy fogok érezni, ahogy most! -kiáltotta, s ellökte a férfi kezét. A hangja elakadt a kétségbeeséstől, ahogy folytatta: - Ké-kérlek, ne nevezz édesemnek! Én ne-nem vagyok az édesed... soha ne-nem is voltam. - Adriana, az isten szerelmére, térj észre! - kérlelte Colton, és megpróbálta magához húzni. - Megszabadítalak a kötelezettségedtől, Colton - jelentette ki Adriana határozottan, és megrázta a fejét. -Felesleges többet beszélni róla. Az udvarlás végleg befejeződött kettőnk között! Colton idegesen vitatkozott. - Nem tudsz feloldani az apám iránti kötelességem alól... - De igen! - erősködött Adriana ezúttal egy csuklás miatt különösen megtört hangon. Nem akarom fo-folytatni tovább ezt a szí-színjátékot. Mondom, hogy teljesen fe-felőröl!

173

- Nyilván az zaklatott fel, hogy találkoztál Rogerrel -próbált Colton logikusan érvelni, és hátradőlt az ülésen. -Egy erős puncs majd megnyugtat. Ha Wakefieldbe érünk, megkérem Charlest, hogy készítsen neked egyet. - Nem fogom meginni! Ügyet sem vetve a válaszára, Colton a karfára könyökölt, és a kezébe támasztotta a fejét. Az ablakon túli sötétségbe meredve makacsul folytatta: - Szándékomban áll megvitatni ezt a kérdést az apáddal, Adriana. Ha Roger miatt vagy szomorú, biztos vagyok benne, a szüleid is helyeselni fogják, hogy elkerüljünk minden olyan helyet, ahol esetleg összefuthatunk vele. - Ne-nem akarom, ho-hogy bármit me-megvitass velük! Nem érted? Coltonnak csodálkozva nézett rá. - Ez azt jelenti, drága Adriana, hogy egyedül miattam vagy ilyen elkeseredett? - Nem vagyok a drágád! Úgyhogy ne szó-szólíts így! - Épp ellenkezőleg, te az én drágaságom vagy sokkal inkább az enyém, mint bárki másé. Erre megesküszöm! -jelentette ki ellentmondást nem tűrőn a márki. - Nem mo-mondok semmi tö-többet neked, Colton Wy-wyndham! - Nincs is rá szükség, drágám. Majd alaposan megvitatom ezt a kérdést az apáddal. Véleményem szerint a legnagyobb tisztelettel és gyengédséggel közeledtem hozzád mindvégig az udvarlásom alatt, és semmi okot nem adtam arra, hogy neheztelj rám. Mégis úgy tűnik, ez a helyzet. Egyetlen reményem, hogy az apád elmondja majd, mi egyebet vársz még tőlem, mert jelen pillanatban tökéletesen tanácstalan vagyok. Adriana ránézett a félhomályban. - Megtiltom, hogy beszélj az apámmal! Colton botjával kettőt koppantott a kocsi tetején, majd elmosolyodott. - Mindazonáltal, drágám, nekem szándékomban áll... akár az engedélyeddel, akár anélkül. Adriana szeretett volna hátat fordítani makacs udvarlójának, de belegabalyodott saját köpenyébe. Mikor végül sikerült megszabadulnia a kabát szorításából, egészen az ajtóhoz húzódott, hogy minél távolabb kerüljön útitársától. - Megpróbálhatsz levegőnek nézni, Adriana, ha úgy tartja kedved, de ez nem változtat semmin. Mindenképpen beszélek az apáddal, hogy elrendezzem ezt az ügyet kettőnk között. Nem áll szándékomban véget vetni az udvarlásnak, hacsak ő nem találja úgy, hogy az ellenszenved irántam túlmegy azon a határon, amit még képes vagyok elviselni. Amikor Bentley végül megállította a lovakat a kastély homlokzata előtt, Colton kiugrott a hintóból, és előzékenyen a kezét nyújtotta a lánynak, de Adriana egy igen kifejező fejrázással elutasította a segítséget. Fürgén kinyitotta a másik ajtót, lerúgta a lépcsőt, és nem túl nőies módon leugrott. Amikor hallotta, hogy Colton halk átkozódással hátulról megkerüli a hintót, gyorsan megpördült, és elsietett az ellenkező irányba, a lovak felé. Kétségbeesett menekülési vágyában nem vette észre, hogy köpenyének és ruhájának szegélye beakadt a lépcsőbe, így amikor nagy sietve megindult, mindkettő elszakadt. Colton azonnal felfigyelt a ruhafoszlányokra. Előresietett, amilyen gyorsan csak tudott, hogy megállítsa a menekülő kis boszorkát. - Adriana, állj meg! - kiáltotta. - Elszakítottad a ruhádat! Elkapta a lány karját, aki válaszul jókorát ütött a táskájával a fejére. - Hagyj békén! - sikította. - A pokolba, Adriana, hallgass meg! - próbálta Colton dühösen lecsendesíteni a lányt, s felemelte a kezét, hogy kivédje a következő ütést. Az elhibázott csapás után Adriana ismét meglendítette a táskáját. 174

- Tűnj el innen, uram, mielőtt teljesen elveszítem a türelmemet! Colton megfogta a lány csuklóját. - Hagyd abba ezt a butaságot, Adriana! El kell mondanom neked, hogy... Adriana dühös mozdulattal kitépte a kezét a férfi szorításából. - Hagyj békén, Colton Wyndham. Nekem nincs több mondanivalóm a számodra. -Adriana, az isten szerelmére, hallgass meg... - Bentley! - kiáltott hátra Adriana a válla felett. Óvatos kérdés érkezett válaszul. - Igen, kisasszony? - Ha érdekel a gazdád sorsa, jobban teszed, ha hazaviszed. És ha szándékában állna visszatérni ide holnap reggel vagy bármikor a későbbiekben, egyszerűen ügyet se vess rá. Ezzel megóvod attól, hogy golyó fúródjon a lábába. - Igen, kisasszony - felelte a cseléd alázatosan, de nem mozdult, hogy engedelmeskedjen. Még mélyebbre süppedt a kabátjába, és hagyta, hogy minden menjen tovább a maga útján, mert már megtanulta, hogy az ilyen helyzetekben a leghelyesebb magatartás ostobaságot színlelni. - A pokolba, Adriana! - kiáltotta Colton mérgesen. Amikor a lány újabb támadásra lendítette a táskáját, ezúttal felkészült rá, és megállította a csapást. Dühösen a lány szoknyájára mutatott. - Elszakítottad a ruhádat, és jelen pillanatban éppen Bentleynek mutogatod a hátsódat. Adriana ijedten felnyögött, és észrevette, hogy határozottan hűvös levegő éri a fenekét. Sietve hátranyúlt, és rémült sikollyal nyugtázta, hogy keze közvetlenül hiányos öltözetű hátsóját érinti. Bentley a szeme elé tette a kezét, és fülére húzta a kabátját, hogy ne lásson, ne halljon. Adriana észrevette a kocsis udvarias viselkedését, és nem foglalkozott tovább a teste eltakarásával. Szemernyit sem törődve azzal, hogy Colton mennyit lát, elindult a kastély felé. Végső soron a márki már teljesen meztelenül is látta őt. Váratlanul azonban a dühöngő márkival találta magát szemközt, aki megelőzte őt, hogy megállítsa. Csípőre tett kézzel, sziklaszilárdan állt az útjában, és Adriana nem merte tovább feszíteni a húrt azzal, hogy megkerüli. Bosszúsan felsóhajtott, és a cseléd felé tekintett. - Bentley, tisztában vagy vele, hogy a gazdád zaklat engem? A kocsis nagyot nyelt. - Hát.... én... azt hiszem... nem, kisasszony. - Úgy tűnik, a gazdád, nagyon-nagyon ostoba dolgot művel. Ha érdekel a testi épsége, jobb, ha becipeled a hintóba, mielőtt előveszem a pisztolyomat. Borzasztóan utálnám, ha nagyobb kárt kellene tennem benne, mint amit a háborúban volt kénytelen elszenvedni. Megértettél? - Igen, kisasszony. - Bentley úgy döntött, ezúttal nem hagyhatja figyelmen kívül a fenyegetést, tekintve, hogy Adriana már kisgyermekként is nekirontott Coltonnak, ha megelégelte a pimaszságait. Lemászott a bakról, igyekezett nem nézni a lány szakadt ruhájára, és a márkihoz sietett. - Mylord, nem gondolja, hogy ideje indulnunk? Úgy látszik, a kisasszonyka most már nagyon haragszik magára. Talán ha kissé megnyugodott, majd visszajöhet... - A pokolba, Bentley ez nem a te dolgod, úgyhogy maradj ki belőle! - torkolta le Colton. Menj vissza a bakra, ahol a helyed van! - Ne beszélj így vele! - sikoltotta Adriana, és ismét meglendítette a táskáját, s ezúttal a szemén találta el a férfit, aki hátratántorodott a fájdalomtól és megdöbbenéstől. - Mi folyik itt? - hallatszott egy férfihang a bejárati ajtó felől. 175

Adriana otthagyta a márkit, és egyenesen apja kitárt karjába szaladt. Mellére szorította az arcát, és szabad folyást engedett könnyeinek. Lánya feletti mélységes aggodalmában Gyles vészjósló pillantást vetett a feléjük tántorgó férfi felé. - Uram, ha bántani merészelted a lányomat, biztosíthatlak róla, hiába vagy márki, már nem lesz módod rá, hogy megbánd. Colton igyekezett a sértett grófra szegezni homályos tekintetét. - Nem sokat sikerült kihámoznom a lányod zavaros szavaiból, Lord Gyles, de mintha mindennek az ellenkezőjét mondaná. Arra azonban megesküszöm, hogy Lady Adrianával szemben mindig szigorúan az illemhez tartottam magam, és érintetlen tisztaságában engedem vissza az apai kezekbe. Adriana apja bársonyköpenyébe fúrta az arcát. - Papa, kérlek, küldd el! - Bántott téged, gyermekem? - Nem, papa, egy ujjal sem ért hozzám. Gyles remegő kezével végigsimította a homlokát, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Roger támadása után meglehetősen bizalmatlanná vált. Egy hosszú percbe tellett, mire sikerült valamelyest visszanyernie lelki nyugalmát, hogy további kérdéseket tegyen fel. - Akkor, lányom, mit tett veled, amitől ilyen keservesen sírsz? - Egyáltalán semmit sem tett, papa. Tökéletes úriemberként viselkedett... Colton egyik kezét a szemére szorítva az apáról a lányra nézett, majd másik kezét felemelve jelezte tanácstalanságát. - Most már, uram, talán magad is látod, miről van szó... Adriana szorosan az apjához bújt. - Ugyanúgy nem akar engem, ahogy tizenhat évvel ezelőtt. - Ez nem igaz! - kiáltotta Colton - Én nagyon is akarom őt, olyannyira, hogy... - Hirtelen elhallgatott, és lehajtotta a fejét. Amit most majdnem bevallott, az egyenesen az oltár elé vitte volna, mégpedig a grófnak leginkább tetsző formában. Hát már semmi sem maradt az önuralmából? - Kérlek, papa - sírta Adriana, tekintélyes foltot hagyva könnyeivel apja bársonyköpenyén. - Menjünk be. Soha többé nem akarok Lord Sedgwick házassági szerződéséről beszélni. Ha Lord Riordan még mindig szeretne feleségül venni, készen állok elfogadni az ajánlatát. - Álljunk csak meg egy percre! - kiáltott fel Colton, mire a gróf szemöldöke meglepetten szökött a magasba. -Nekem is van némi beleszólásom a dologba! Gyles csitító mozdulatot tett, hátha sikerül kissé megnyugtatnia a dühöngő márkit. Egyetlenegyszer látta csak Coltont ilyen felindultnak, amikor sok-sok éve fellázadt apja akarata ellen. Haragja reményt ébresztett benne, hogy talán valóban foglalkoztatja Adriana sorsa. - Legjobb lesz, ha később beszéljük meg ezt az ügyet, uram. A lányom nyilvánvalóan nagyon elkeseredett, és e párbeszéd folytatása csak még tovább fokozná a bánatát. Adjunk neki egy-két napot, hogy megnyugodjon, azután visszatérünk a dologra. Colton alig tudta palástolni türelmetlenségét, nagyon aggódott amiatt, hogy Adriana esetleg olyasmit tesz, amit később mindketten bánni fognak. Samantha beszélt neki a Riordanről szállongó hírekről. Most, hogy hallotta a lány szavait, miszerint elfogadja a márki házassági ajánlatát, belehasított a féltékenység. Adriana régi kérői közül Riordan volt az, akitől a legjobban tartott. A márki elég jóképű, okos és megnyerő volt ahhoz, hogy elrabolja tőle a lányt. Csupán a házassági szerződés biztosított a számára némi előnyt a férfival szemben, és ha csak ezzel tarthatta vissza Adrianát, hogy hozzámenjen 176

Riordanhez, akkor készen állt utolsó leheletéig küzdeni azért, hogy a lány ne bonthassa fel a szerződést. Bár személy szerint csodálta Riordant, nem volt kétsége afelől, hogy egy pillanat alatt a legádázabb ellensége lesz, ha Adrianáért kell szembeszállnia vele. - Lord Gyles, még nem ismered az én véleményemet a kérdésről, és a legnagyobb tisztelettel szeretnélek megkérni, hallgass végig még azelőtt, hogy megfontolnád Riordan házassági ajánlatát. Végső soron nekem több jogom van a lányodhoz, mint neki, nem? - Mindenképpen meg foglak hallgatni - jelentette ki a gróf. - Efelől nyugodt lehetsz. Csak arra kérlek, hagyj egy kis időt, hogy beszélhessek a lányommal, és megtudjam, mi kifogása van ellened. Nem ígérem oda senki másnak, amíg nem kapsz esélyt arra, hogy hangot adj kéréseidnek és panaszaidnak. Bár Coltonnak semmi kedve nem volt elhagyni a birtokot, ép szeme sarkából látta, hogy Bentley némán távozásért könyörög. Kelletlenül beleegyezett. Egyik kezét még mindig a szemére szorítva meghajolt apa és lánya felé. - Akkor viszontlátásra. Megfordult, a hintóhoz ballagott, majd beszállt. Az ablakon át figyelte Gylest, ahogy vigasztalóan átkarolja Adriana vállát, és bekíséri a házba. Bezárult mögöttük az ajtó, szimbolikusan véget vetve Colton több mint két hónapnyi gyötrelmes udvarlásának. A szívében feltörő fájdalom nem hagyott kétséget aziránt, hogy képtelen Adriana nélkül élni. Colton kihúzta a botját az ülés mögül, és fogantyújával megkocogtatta a kocsi tetejét, jelet adva Bentleynek az indulásra. A férfi kedvetlenül bámult ki a sötétségbe, miközben zsebkendőjét sérült szemére szorítva próbálta elállítani a könnyeit. Tizennegyedik fejezet Harrison, kezében gyertyatartóval, bekopogott a márki szobájának ajtaján. Pontosan tudta, hogy az uraság rettenetes hangulatban érkezett haza néhány órával ezelőtt, majd a szokásosnál korábban visszavonult a lakosztályába. Normális körülmények között nem zavarta volna meg, de a futár jelezte, hogy az üzenet rendkívül sürgős. - Uram - kiáltott át a nehéz faajtón. - Most érkezett egy futár Londonból, fontos híreket hozott önnek. Üvegcsörömpölés és halk átkozódás előzte meg a mogorva kérést, hogy még egy pillanatig senki se lépjen be az ajtón. A szobában Colton meztelen ágyékára húzta a lepedőt, és átvetette a lábát az ágy széle felett. Egy percet sem aludt azóta, hogy eloltotta a fényt, túlságosan lefoglalta a lehetőségek mérlegelése, hogy miként férkőzhetne vissza a lány kegyeibe. Nem hagyhatta, hogy Adriana kisétáljon az életéből, pedig ő minden jel szerint erre készült. Colton úgy érezte, akkor megszakadna a szíve. Nehéz sóhajjal beletúrt kócos hajába, és a szoba másik végén álló kandallóban pislákoló fény felé tekintett, majd vissza az üvegszilánkokkal borított szőnyegre az ágya mellett. Sérült szeme egészen feldagadt. - Gyere be, Harrison - kiáltotta -, és hozz magaddal gyertyát, hogy lásd, hová lépsz. Levertem egy lámpát. - Bocsásson meg, hogy felébresztettem, uram - mentegetőzött Harrison, miközben keresztülhaladt a szobán. - Nem aludtam - vallotta be Colton. 177

A komornyik az asztalra helyezte a gyertyatartót, és átadta urának a levelet. Colton feltépte a pecsétet, és olvasni kezdte az üzenetet, amíg a komornyik nekilátott, hogy eltakarítsa a szilánkokat. Miss Pandora Mayes haldoklik, és arra kéri önt, hogy jöjjön azonnal. - Haladéktalanul Londonba kell utaznom, Harrison -jelentette be a márki. - Mondd meg Bentleynek, hogy készítse elő a másik hintót, gyengébb lovakat fogjon be, és hozzon magával még egy kocsist. A lehető leghamarabb fel kell érnem a fővárosba, és nem akarom elgyötörni a legjobb lovainkat. Ami az üvegcserepeket illeti, majd feltakarítod később. - Összecsomagoljak egy táskát vagy egy utazóbőröndöt, uram? - Készíts össze néhány váltás ruhát és a legszükségesebbeket a hétvégére. Remélhetőleg legkésőbb hétfő reggelre itthon leszek. -Az igazán örvendetes lenne, uram. Biztos vagyok benne, hogy az édesanyját boldoggá tenné, ha a változatosság kedvéért önnel tölthetné a karácsonyt. - Mindent meg fogok tenni, hogy időben visszatérjek. Egy óra sem telt el, Colton már a hintóban ült, és London felé haladt. Nem sokkal hajnal után elérték a város szélét, és onnan a márki a második kocsist egyesen a színésznő háza felé irányította. Amikor a hintó begördült a ház elé, Colton sietve kiszállt. - Valószínűleg el fog tartani egy darabig - tájékoztatta a kocsist. - Van egy istálló és egy fogadó lejjebb az úton. Gondoskodj az állatokról, és keríts valami ételt magatoknak is. Talán találsz olyan helyet is, ahol elalhatsz néhány órát. Ha nem vagy itt, amikor kijövök, megkereslek a fogadóban. - Igen, mylord. Colton bekopogott Pandora házának kapuján. Egy idős, sötét ruhás lelkész nyitott ajtót. A férfi meglepettnek látszott, amikor észrevette a kötést a márki szemén. - A márki úr? - Igen, Lord Randwulf vagyok. Ön küldte a levelet? - Igen, uram. Adam tiszteletes vagyok az oxfordi parókiáról, ahol... Miss... hm... Mayest egykor megkeresztelték. Ő kért meg, hogy jöjjek Londonba, és legyek mellette az utolsó óráiban, s az ő kívánsága volt, hogy üzenjek önért. - Régóta itt van? - kérdezte Colton. - Tegnap éjjel érkeztem, uram, azután küldtem a levelet. Itt volt az orvos, de az én gondjaimra bízta a kisasszonyt, mert nem lát semmi reményt a felépülésére. - Láthatnám őt? A töpörödött férfi szélesre tárta az ajtót, és beengedte Coltont. - Attól tartok, már nem sok élet maradt Miss Mayesben, uram. Az a gyanúm, már csupán az a vágy tartja benne a lelket, hogy utoljára láthassa önt. - Akkor legjobb lesz, ha odavezet hozzá. - Természetesen, uram - felelte a lelkész, és elindult. Colton úgy érezte, elviselhetetlen a lassúsága. - Ha megengedi, tiszteletes úr, azt hiszem, tudom, merre találom a szobáját. - Igen, feltételezem, hogy tudja - válaszolt a férfi jelentőségteljes hangsúllyal. Szorosan a fal mellé húzódott, s egy kézmozdulattal jelezte a fiatalembernek, hogy előzze meg. Colton gyorsan elhaladt előtte, és amikor elért a folyosó végére, kinyitotta a jobb oldali ajtót. Csupán az éjjeliszekrényen álló olajlámpás világította meg a szobát. Az ágy közepén, melyet oly gyakran osztott meg a színésznővel, akár valami halovány kísértet, 178

úgy feküdt Pandora, akit legalább kilenc hónapja nem látott. A félhomályban beesett arca úgy festett, mint valami halotti maszk. Az életteli ragyogásnak, mely oly jellemző volt rá, nyoma sem maradt. A sötétségbe olvadva, a szoba sarkában egy kövérkés, göndör hajú, harminc év körüli nő ült egy széken, és egy újszülöttet szoptatott. Ápolatlansága láttán Colton megborzongott. Nesztelen léptekkel közelített Pandora ágyához, és ahogy mellé ért, a nő lassan kinyitotta a szemét. Halványan elmosolyodott, s a márki szemébe nézett. - Col... örülök, hogy eljöttél. Annyira féltem, hogy nem jössz - suttogta a színésznő elhaló hangon. Ahogy figyelmesebben megnézte a férfit, észrevette a szemén a kötést. Elveszítetted a szemed a háborúban? - Nem, csak tegnap este megütöttem valamivel. - Egy gyönyörű boszorka táskájával. Pandora kinyújtotta felé a kezét. - Ülj ide mellém. Colton leereszkedett az ágy szélére, megfogta a nő kezét, és előrehajolt, hogy szomorú szemébe nézzen. Hajdanán Pandorának életteli, vidám tekintete volt, de most szomorúság áradt belőle, közelgő elmúlásának jeleként. - Jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam, Pandora. Mi bánt? - Van... egy... lányod, uram - nyögte a nő erőtlenül. -Te nemzetted... amikor... legutóbb... itt jártál. Bejelentése jeges rémülettel töltötte el a márkit. Azonnal felrémlett benne Adriana képe. - De... de azt mondtad, nem lehet gyermeked. Megesküdtél rá, hogy meddő vagy! - Ó, az még azelőtt volt, hogy te felbukkantál - felelte a nő. - Kiderült... hogy az orvosi diagnózis... hamis volt... Coltont bűntudat öntötte el. - És most az én gyermekem miatt haldokolsz? Pandora nevetni próbált, de túlságosan kimerült volt hozzá. - Nehéz szülés volt... Nem a te hibád. Colton közelebb hajolt, és kisimította a göndör tincseket a sápadt arcból. - Keressek egy hozzáértőbb orvost, aki segíthet? Ismerek néhány nagy tekintélyű doktort Londonban. - Túl késő, Colton. Nagyon sok vért vesztettem, de van valami... amire szeretnélek megkérni. - Mi lenne az? - Colton a lélegzetét is visszafojtotta, míg a válaszra várt. Még a legelső szeretkezésük előtt figyelmeztette a lányt, hogy soha nem fogja feleségül venni. Most, hogy még több vesztenivalója volt, mint valaha, fel sem merülhetett ennek a lehetősége. Pandora könyörgő szemmel nézte egy hosszú percig, majd folytatta. - Engedd meg... hogy Adam tiszteletes... összeadjon bennünket... mielőtt... meghalok. Katonatiszti pályafutása alatt Colton mindent megtett azért, hogy elkerülje a házasságot, különösen a nagyon rámenős nők esetében. Összetűzésük ellenére Adriana volt az egyetlen nő, akit valaha szándékában állt feleségül venni. Annyira felháborodott a lány kérésén, hogy meg sem gondolta, mit válaszol: - De házassági szerződés köt valaki máshoz... - Meg fogok halni... ma este, Colton. Származik bármi... károd abból, ha... visszaadod... a lelki békémet az utolsó óráimban? A márki hallgatott, képtelen volt elkötelezni magát, mert ez a házasság minden valószínűség szerint azzal járt volna, hogy elveszíti Adrianát. 179

- Kérlek, Colton... tudom... hogy figyelmeztettél, hogy... nem fogsz feleségül venni... de én... könyörgök... értem és a gyermekünkért... Colton erős nyilallást érzett a tarkójában. Ösztönei azt súgták, rendkívül alaposan fontolja meg, milyen döntést hoz. - És mi lesz a gyerekkel? A nő keskeny ajka szomorúan legörbült. - Arra szeretnélek kérni... vidd magaddal... haza... és legyél gondoskodó édesapja. Idővel majd meglátod... mennyi örömet lelsz benne... - Pandora nehézkesen nyelt egyet, majd egy hosszú percig tartott, míg sikerült elegendő erőt gyűjtenie a folytatáshoz. - Bár nem voltam... más férfival... tudom, hogy bizonyítékot akarsz... hogy a te gyermeked. A lányunknak van egy... vörös anyajegye a hátsóján... mint az apjának. A sarokban ülő nő felé intett. - Alice... takarít a színházban... már egy jó ideje. Tegnap elvesztette a kisbabáját... és belegyezett, hogy... gondoskodik az enyémről. Szavai nyomán az ápolatlan nő felemelkedett a székről, és a gyerekkel a karján elindult feléjük. Megállt Colton mellett, önelégült mosollyal levette a kisbabát a melléről, és átnyújtotta az újszülöttet. Pandora szabaddá tette a gyerek pöttöm fenekét, és a lámpához közelítve remegő ujjával rámutatott az anyajegyre. Colton szíve összeszorult. Akárhányszor meglátta magát a tükörben, amikor meztelenül végigsétált a szobán, mindig eszébe jutott, hogy ugyanilyen formájú kis folttal a hátsóján jött világra ő, az apja, sőt a nagyapja is. Az anyajegy megléte bizonyítékul szolgált arra, hogy a kislány az övé, mégis vonakodott elfogadni a helyzetet. A gyerek létezése veszélyeztette a közös jövőjét Adrianával, és most a lány elveszítésének gondolata ellenállhatatlan vágyat ébresztett benne aziránt, hogy azonnal elmeneküljön ebből a szorongató helyzetből. Bár az anyajegy eredetinek látszott, nem tudta megállni, hogy ne ellenőrizze hitelességét. Hüvelykujjával óvatosan megdörzsölte a baba puha kis hátsóját, hogy megbizonyosodjon róla, nem csupán a színésznő szemfestéke segítségével keletkezett. De a folt eltüntetésére irányuló igyekezete kudarcot vallott. Ha hamisítvány volt, akkor tehetséges művész készítette, mert a vörös pötty nem halványodott. Mivel Colton vonakodott teljesíteni Pandora kérését, arca kifejezéstelen maradt, miközben a dada visszament a székéhez. Lelkének egyik fele azt súgta, teljesítse a gyerek iránti kötelességét. Végső soron, ha az anyajegy eredeti, a kislány a Wyndham család ősi ágához tartozik, és Colton az egyetlen, aki a nevet tovább viheti. A márki nem akarta, hogy gyermekének, még ha egy színésznővel folytatott bujálkodás gyümölcseként jött is a világra, a társadalom kivetettjeként kelljen leélnie az életét - egy belső hang azonban óvatosságra intette. Ha teljesíti Pandora kérését, és a nő mégsem hal meg, akkor élete végéig hozzá lesz láncolva, ami soha nem szerepelt a tervei között. - Adam... tiszteletes - Pandora szavai már csupán halk sóhajtásnak hallatszottak - azt mondta, hogy... a fattyúk örökre átkozottak lesznek. Azt is mondta... hogy nem nyerhetek bocsánatot a bűneimért... csak akkor, ha... feleségül megyek a kislányom apjához. Colton vitába szállt volna a pappal ebben a kérdésben, ha megfelelő hangulatban van, de jelenleg egészen más dolgok foglalkoztatták. Számára a fő problémát az jelentette, hogy teljesítse-e úriemberi kötelességét, vagy hagyja, hogy a kislánya megbélyegzett legyen egész életén át. Nem kárhoztathat egy ártatlan lelket ilyen sorsra. Pandora és ő tisztában voltak azzal, hogy mit tesznek, amikor átadták magukat a szenvedélyüknek, s mégis ennek az ártatlan gyermeknek kellene cipelni tettük következményeit. 180

- Haldoklom, Colton... segíts - könyörgött kétségbeesetten a nő. - Nem akarok a pokolra jutni... Colton tudta, ha az apja még élne, keményen kioktatta volna, hogy még a legostobább tetteknek is vállalni kell a következményeit. Mély sóhaj tört fel a melléből. - Bár nem sok tapasztalatom van a házasodásban, gondolom, kell hozzá valami engedély. Adam tiszteletes lépett elő szívére tett kézzel. - Papi pályafutásom során volt szerencsém különböző posztokat betölteni, és több jelentős szívességet tettem magas rangú egyéneknek. Ennek eredményeképpen sikerült szereznem Miss Mayes számára egy különleges engedélyt az érsek úrtól. Csupán az ön aláírására van szükség... Coltonban heves ellenérzés tombolt. - Mi az ördögöt beszél?! Az idős férfi csodálkozva tekintett a márkira, azt próbálva megérteni, vajon mi lobbantotta haragra a férfit. - A papírokat alá kell írni, és tanúkkal kell hitelesíttetni, uram. Vagy nem áll szándékában feleségül venni a gyermeke anyját? A csapda bezárult körülötte. Colton érezte, hogy szertefoszlik minden reménye és elképzelése. Legjobban a gyönyörű Adrianát sajnálta. Ha a lányra gondolt, akire egész lénye sóvárgott, legszívesebben visszautasította volna a kérést, még a saját gyermeke kárára is. Hogyan is remélhetné, hogy Adriana ezek után feleségül megy hozzá? Egy hang sem érkezett az ágy felől, és ahogy Colton odapillantott, a színésznőt lehunyt szemmel, elhaló lélegzettel találta. - Úgy tűnik, nincs sok ideje átgondolni a dolgot, uram - figyelmeztette a pap. - Miss Mayes már haldoklik. Colton érezte, hogy jeges borzongás fut végig a testén. Elkeseredetten felsóhajtott, majd bólintott. - Feleségül veszem. - És a gyermek? Hazaviszi magával? - Sajátomként fogom nevelni - jelentette ki Colton ugyanolyan színtelen hangon. Egy perc múlva felhangzott az „igen", előbb Pandora szájából erőtlenül, majd Coltontól kissé mogorván. Úgy érezte magát, mint valami balfácán, aki a saját csapdájába esett. - A szoptatós dajka már korábban tájékoztatott róla, hogy szívesen gondot visel a kisbabára, ha hajlandó elvinni őt is magával. Megfelel ez önnek? Ez az ötlet ugyanakkora boldogsággal töltötte el a márkit, mint a házasság, de jelen helyzetéből nem látott más kiutat. - Úgy tűnik, nincs sok választásom, mivel a gyereket szoptatni kell. A tiszteletes intett a dadának, hogy pakolja össze a kisbaba holmiját, és Colton érezte, hogy felfordul a gyomra a nő ápolatlansága láttán. Meg sem kísérelve elfedni hatalmas mellét, a nő letette a kislányt, és felállt. Amikor észrevette, hogy Colton figyeli, szélesen elmosolyodott hiányos fogsorával, egyik ujját végighúzta nedvedző mellbimbóján, majd a szájába vette, és lenyalta róla a tejet. Colton érezte, hogy émelyeg a gyomra, és undorodva elfordult. Katonaévei alatt számtalan ajánlatot kapott mindenféle nőtől, de nem emlékszik rá, hogy felkínálkozott neki valaha ennyire visszataszító teremtés. Bár nem látszott többnek harmincévesnél, nyilvánvalóan igen könnyen vehette az életet. El sem tudta képzelni, milyen férfi lehetett az, akinek volt gusztusa ágyba bújni ilyen visszataszító nőszeméllyel, de aztán eszébe jutott, hogy látott elég olyan férfit, aki még egy rémes boszorkányt is a tenyerén hordozott volna. 181

- A neve Alice Cobble, uram - közölte a pap, visszairányítva a márki figyelmét a nőre. Azt mondta, a férjét megölték a háborúban, úgyhogy teljesen egyedül maradt. Ami a fizetségét illeti, nem kíván többet egy-két pennynél a teljes ellátáson kívül. Biztos vagyok benne, hogy lelkiismeretesen fog gondoskodni a babáról. Colton egyetlen dologban volt biztos, hogy még soha életében nem látott visszataszítóbb teremtést, és egyáltalán nem volt ínyére, hogy egy kocsiban fognak utazni a hosszú úton hazáig, mivel a nőből áradó szagtól felfordult a gyomra. Göndör hajára ráfért egy kiadós mosás, mert zsírosan lógott a kendő alól. Még most sem takarta el meztelen mellét, mintha meg lenne győződve róla, hogy előnyös látványt nyújt. Mivel a babának ilyen mocskos helyről kellett táplálékhoz jutnia, Colton eltöprengett rajta, vajon talál-e otthon új dadát a kislánya számára. Remélte, hogy gyorsan sikerrel jár majd a keresés. Colton visszafordult Pandora felé, és látta, hogy a nő ereje rohamosan fogy. - Nem tud segíteni neki? - kérdezte a paptól. A férfi az ágyhoz lépett, és megfogta a színésznő csuklóját, majd szomorúan megrázta a fejét. - Attól tartok, uram, a felesége az utolsó perceit éli. - Mellette maradok. - Igazán nincs rá szükség, uram. A kisasszony hamarosan elhagy minket, de ha ön késlekedik, a hintóját valószínűleg lefoglalják az önkényeskedő, pénzéhes katonák. Kis csoportokban járják a várost, és minden adódó lehetőséget megragadnak, hogy bosszút álljanak a nemeseken, akik dúskálnak a földi javakban, miközben a szegény katonák éheznek. - Együtt harcoltam ezekkel az emberekkel, és megértem a panaszaikat. Megkockáztatom az összetűzést velük. Nem akarom, hogy Pandora magányosan haljon meg. - Én itt leszek, uram. - Az nem számít. Mellette maradok - jelentette ki Colton ellentmondást nem tűrő hangon. - Még sosem voltam nős ember, de úgy gondolom, egy férfi nem hagyhatja magára a haldokló feleségét. - Természetesen igaza van - ismerte el a pap. - Csupán az ön biztonságát tartottam szem előtt. - Nincs rá szükség. Ennél jóval veszélyesebb helyzetekben kellett megállnom a helyem az életem során, és megtanultam, hogyan vigyázzak magamra. - Igen, a fiatal hölgy beszélt róla, milyen hősiesen viselkedett a harcokban. - Col... - erőtlen hang hallatszott az ágy felől. - Itt vagyok, Pandora - nyugtatta meg Colton a nőt. -Nem foglak magadra hagyni. - Csak azt szeretném... kérni... legyél jó... apja... a lányunknak... A kérése után Pandora lehunyta a szemét, és utolsót sóhajtott. Adam tiszteletes megtapintotta a pulzusát, majd komoly arccal visszatette a nő kezét a lepedőre. - Meghalt, uram. Colton szomorú sóhajjal nyugtázta a színésznő távozását, majd felállt, és szembefordult az idős férfival. Benyúlt a kabátja belső zsebébe, kihúzott egy pénzzel tömött erszényt, és a pap kezébe nyomta. - Ennek elegendőnek kell lennie a különleges engedélyre és arra, hogy Pandorát tisztességes helyre temessék. A lánya majd idővel kíváncsi lesz rá, hol nyugszik az édesanyja. Hol találom meg, miután elrendeztem az ügyeimet otthon? - Van egy kis plébániám az Oxford Streeten, uram -felelte a tiszteletes. - Ott fogjuk eltemetni a feleségét. - A tenyerébe öntötte a pénzt, majd döbbenten nézett a márkira. 182

De ön túl sokat adott, uram. Csupán egy részére lesz szükség az engedélyhez és a sírkőhöz. - Vegyen ételt a katonáknak, akikről beszélt. Feltételezem, hogy ismer néhányat felelte Colton. Majd megfordult, és meglehetősen kedvetlenül intett a dajkának, hogy kövesse. Colton biztosra vette, nem lesz könnyű bevallania az édesanyjának, mit tett, de azt sosem gondolta volna, hogy a márkiné elájul a hír hallatán. Csupán a férfi gyors mozdulata mentette meg attól, hogy beüsse a fejét a márványkandalló sarkába. Colton a szobájába vitte az anyját, és óvatosan lefektette az ágyára. A szobalány hideg vizes ruhával törölgette az arcát, így Philana lassan magához tért, de amikor eszébe jutott, mi okozta az ájulását, felnyögött, és remegő kezét a szemére szorította. Colton halkan arra kérte Harrisont, hogy menjen le, és mutassa meg Alice Cobble-nak a gyerekszobát. - És az egyik cseléd utasítsa a nőt, hogy fürödjön meg, és mosson hajat - tette hozzá fojtott hangon. - Ha ellenkezik, velem gyűlik meg a baja. Ha a gyerek nem is látná kárát, én semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó eltűrni egy ilyen mocskos személy jelenlétét a házamban, és ez minden egyes cselédre vonatkozik ebben a háztartásban. - Igen, uram. Amikor az ajtó bezárult a komornyik és a szobalány mögött, Philana elfordította a fejét a párnán, és könnyezve nézett a fiára. -Annyira reménykedtem benne, hogy feleségül veszed Adrianát - nyögte kétségbeesetten. - Olyan nekem, mintha a második lányom lenne. Képtelen vagyok elviselni a gondolatot, hogy elveszítem őt. Sem Sedgwick, sem én nem akartunk soha belegondolni, hogy valaki máshoz megy férjhez. És most szertefoszlott a remény, hogy a leghőbb vágyam valaha teljesülhet. Colton vigasztalóan megszorította a karcsú kezet, de nem tudta, mivel nyugtathatná meg az édesanyját. Bár Adrianával még nem voltak jegyesek, mégsem várhatta el tőle, hogy elnézze ballépését, különösen legutóbbi veszekedésük után. Nem igazán reménykedett benne, hogy a lány jól fogadja majd a híreket. De édesanyjának mindössze ennyit felelt: - Beszélni fogok vele. -Attól tartok, azzal nem sokat érsz el - suttogta Philana szomorúan. - Kénytelen lenne kitenni magát az emberek szánakozó pillantásainak, ha feleségül menne hozzád. Nem tudom, képes lenne-e elviselni ekkora szégyent. Nekem is annyira nehéz; hogyan várhatnám el mástól, hogy önként vállaljon egy ilyen megalázó helyzetet? Charles illemtudóan üdvözölte Lord Coltont a Wakefield-birtok kapujában karácsony estéjén. - Megmondom a kisasszonynak, hogy látni szeretné, uram. - Hol beszélgethetnénk zavartalanul? A komornyik tisztában volt a márki és a kisasszony között lezajlott vitával, és megértette, hogy a férfi négyszemközt kíván beszélni a lánnyal. - Menjen a könyvtárszobába, uram, és tájékoztatom Lady Adrianát, hogy ott várja őt. Valószínűtlen, hogy bárki megzavarná önöket, mivel Lord Standish és Lady Christina 183

elment Abernathyékhoz, hogy megajándékozzák a gyerekeket. Azt hiszem, ott is maradnak egy darabig, legalábbis amíg Lady Adriana csatlakozik hozzájuk. - Köszönöm, Charles. Colton végigsétált a folyosón, és belépett a könyvtárszobába. Nagyon nehéz volt a szíve, rettenetesen aggasztotta az előtte álló feladat. Ráadásul a legutóbbi összetűzésük után azon sem csodálkozott volna, ha a lány csupán mentegetőző szavakat üzen vissza Charlesszal. Ismét ott találta magát a Sutton lányok portréja előtt, de csak egyetlen arc érdekelte igazán, a sötét hajú istennőé, akit nem akart elveszíteni. Mindazok után, hogy sok évvel azelőtt szembeszállt apja akaratával, és még az udvarlása alatt is ellenérzések gyötörték, most jeges félelem töltötte el a kényszerházassága miatt, attól tartott, Adriana egyszerűen kidobja, és többé nem találkozhat vele. Az elmúlt néhány órában rádöbbent, hogy soha nem fogja teljes embernek érezni magát, ha Adriana nem lesz a felesége. A lány visszautasításától rettegve lelki válságba került. - Látni kívántál? - kérdezte egy selymes hang az ajtóból. Colton szívét elöntötte a megkönnyebbülés, és reménykedő mosollyal fordult meg, de azonnal egyértelművé vált, Adriana nincs abban a hangulatban, hogy viszonozza a kedvességet. Elindult a lány felé. - Mindenképpen szerettem volna beszélni veled valamiről. - Ha arról a múltkori estéről van szó, nekem nincs több mondanivalóm - közölte Adriana hűvösen, és a kandallóhoz lépett. Hátat fordított a férfinak, s a tűz felé nyújtotta a kezét, hogy kissé felmelegedjen, mivel borzongás fogta el, amikor Charles bejelentette, hogy Lord Randwulf megérkezett, és őt kívánja látni. Hihetetlenül nehezére esett, hogy kimért maradjon a márkival, mert már olyan lett számára a férfi, mintha lényének egy darabja volna. Ha kilépne az életéből, az olyan lenne, mintha kitépnék a szívét. - Bután viselkedtem - ismerte el -, és ezért bocsánatot kell kérnem, de komolyan gondoltam mindent, amit mondtam. Nem reménykedhetem benne tovább, hogy végül majd meggondolod magad, és megkéred a kezem. Kevésbé lesz fájdalmas, ha már most elszakítom magam tőled, és folytatom az életemet, mintha sosem jöttél volna haza. - Bár talán nehezedre esik elhinni, Adriana, de leghőbb vágyam, hogy feleségül vegyelek. Adriana kétkedő arccal fordult vissza, és meglátta a férfi szeme körül a kék foltot. Észre sem vette, hogy ilyen erősen megütötte, de ezért majd később kér bocsánatot. Jelen pillanatban az előző kijelentést kívánta alaposabban megvitatni. - És erre mikor jöttél rá? - Tulajdonképpen már jó ideje tisztában vagyok vele, de ostoba módon nem voltam hajlandó elfogadni magamban. Bármennyire lázadoztam, azon kaptam magam, hogy kívánlak téged... és hogy szükségem van rád. Adriana szeretett volna felkacagni örömében, de a férfi komor arckifejezése nyugtalansággal töltötte el. - Történt valami? Colton gondterhelten felsóhajtott, és zavartan tördelte a kezét. - Sajnálatos módon történt valami, ami miatt kétségeim vannak aziránt, hogy elfogadsz-e férjedül. Adrianában gyanakvás ébredt a férfi szándékait illetően, de a kíváncsisága erősebb volt. Ha a márki rá akarja hárítani a házasság elutasításának felelősségét, tudni szeretné, mik a tervei. - Halljuk. Figyelek. 184

Colton végigsimította a Tudor korabeli szék gondosan faragott támláját, mert rendkívül kényelmetlenül érezte magát a bejelentenivalója miatt. Egyáltalán nem volt büszke a helyzetre. - Néhány nappal ezelőtt Londonba hívtak, mert egy nő, akit évek óta ismerek, haldoklott azok után, hogy életet adott a gyermekének. Adriana lábából hirtelen kifutott az erő. A legközelebbi székhez botorkált, és leereszkedett a finom huzatú ülésre. Bensőjét jeges félelem töltötte el, és a szék karfáját szorongatva várta, hogy a férfi folytassa a történetet, és bevallja, hogy a gyermeknek ő az apja. - Szerelmes voltál belé? Colton a lányra nézett, s megdöbbenve látta, hogy ő már tisztában van vele, mit akar elmondani. Adriana lehajtott fejjel ült, és görcsösen szorította a karfát. - Nem, dehogy. Csupán egy színésznő volt, akit meglátogattam.. . néhanapján. Azt mondta, hogy nem lehet gyereke ... - Honnan tudod, hogy a kisbaba a tiéd? Nehéz sóhaj tört fel a férfiból. - Van egy anyajegy a fenekemen, melyet az apámtól örököltem, ő pedig az ő apjától és így tovább. Őszintén szólva meggyőződésem, hogy a vikingektől ered. Olyan a formája, mint egy repülő sirály. - Igen, láttam. Colton csodálkozva húzta fel a szemöldökét. - Láttad? -Aznap, amikor bejöttél a fürdőszobába. Úgy tűnik, a gyermeked anyajegye igen jól jön a színésznőnek, de annál kevésbé kedvező a te számodra. Szándékodban áll feleségül venni? - Az oxfordi Adam tiszteletes összeadott bennünket, míg ott voltam. Adriana összetörve, szótlanul ült a széken. Olyan nyomást érzett a szívén, hogy hirtelen felkavarodott az üres gyomra, és érezte, hogy keserű epe tör fel a torkába. Az utóbbi napokban képtelen volt enni, annyira megviselte, hogy el kell szakadnia Coltontól, s ennek most meg kell fizetnie az árát. Adriana úgy érezte, belehal a fájdalomba, de amikor a férfi odaszaladt hozzá, hogy segítsen, megrázta a fejét, és kezét a szájára szorította. - Menjünk ki egy percre - kérte Colton, s magához húzta a lányt. - A levegő jót fog tenni, megnyugtatja a gyomrodat. Adrianának nem volt ereje ellenkezni, és hagyta, hogy a férfi kivezesse a levegőre. - Lélegezz mélyeket - tanácsolta a márki, s szorosan a karjában tartotta. - Segíteni fog. Adriana engedelmeskedett, de nem a férfi kedvéért, hanem a saját érdekében. Arra számított, ha végre megszűnik az émelygése, sikerül annyira összeszednie magát, hogy elküldje a márkit. De még szüksége volt néhány percre ahhoz, hogy elég erőt gyűjtsön a feladathoz. Ahogy visszabotorkált a könyvtárba, Colton mögötte lépkedett, és azonnal a kezét nyújtotta, amikor megbotlott, de Adriana kerülte az érintését, mintha a férfi pestises lenne. - Jobb lesz, ha elmész - közölte, miközben visszaereszkedett a székbe. - Most, hogy nős ember lettél, nem illendő kettesben maradnunk. Kérlek, menj el. Jobban leszek, ha már nem leszel itt. - Özvegy vagyok, Adriana - felelte a férfi. - Pandora meghalt még azelőtt, hogy elhagytam a házát. - És a gyermek? - A szoptatós dajka vigyáz rá a Randwulf-birtokon. 185

- Értem. - Nem hagyhattam egyedül a világban. - Nem, természetesen nem. Helyesen cselekedtél. Így része lesz mindazon jóban, amit nyújtani tudsz a számára. - Adriana... - Colton a lány vállára tette a kezét. Adriana szomorúan ráemelte a tekintetét. - Igen? Amikor Colton meglátta, mekkora fájdalom ül a gyönyörű szemekben, úgy érezte, mintha hatalmas súly húzná valami sötét, feneketlen mélységbe. Ha bárki tagadta volna, hogy létezik földi pokol, e pillanatban Colton könnyedén bizonyíthatta volna az ellenkezőjét. - Meg tudod nekem bocsátani a tévedésemet, és elfogadsz férjedül? Voltak olyan idők, amikor e szavak hallatán Adrianát földöntúli boldogság töltötte volna el, de e pillanatban csupán egy halvány mosolyt tudott kisajtolni magából. - Át kell gondolnom a dolgot, mielőtt választ adok, Colton. A házasságod érvénytelenítette a szüleink által kötött szerződést. Colton még sohasem érezte ilyen nehéznek a szívét. - Megengeded, hogy visszajöjjek holnap reggel? - Nem, jobb, ha nem jössz. Szeretnék egy ideig egyedül maradni, hogy végiggondoljam a jövőmet. Bármennyire szeretem a családodat, nem vagyok biztos benne, hogy még mindig feleségül akarok menni hozzád. - Ilyen rövid idő alatt meggyűlöltél? - Nem gyűlöllek, Colton. De őszintén szólva, mielőtt apa lettél, nem mutattál túlzott érdeldődést a házasságunk iránt. Ha azt akartad volna, hogy a feleséged legyek, jelét kellett volna ennek adnod az elmúlt két hónapban, de nem tetted. - Azóta vágyom rád, mióta hazajöttem - ellenkezett Colton kétségbeesetten. - Képtelen voltam bárki másra gondolni, csak te jártál a fejemben. Kísértettél az álmaimban, és amikor ébren voltam, arra vágytam, bárcsak mellettem lehetnél az életem minden pillanatában. - A viselkedésedből viszont egyértelműen arra következtettem, nem kívánod, hogy a feleséged legyek. Időre van szükségem, hogy alaposabban átgondoljam a kérésedet, és megvizsgáljam, mit is érzek irántad. Arra kérlek, ez idő alatt ne látogass meg, hogy a döntésben semmi ne befolyásoljon. - Az ajtó felé intett. - Kitalálsz egyedül is. Tizenötödik fejezet A Colton és Adriana közti szakítás olyan erősen megviselte Philanát, hogy karácsony másnapján legszívesebben bezárkózott volna a szobájába, de persze ezt egy illemtudó angol márkiné nem tehette meg. Tartania kellett magát, annak ellenére, hogy hatalmas teher nehezedett a szívére. Csak fokozta a fájdalmát, amikor híre jött, hogy az unokahúga, annak férje és újszülött kisbabájuk meghalt, amikor a hintójuk belefordult egy szakadékba. Ez a kegyetlen haláleset végtelenül elkeserítette Philanát és Alistairt. Alig három év telt el azóta, hogy elsiratták a húgukat, majd három hónappal később a sógorukat. A párnak egyetlen gyermeke volt, egy életvidám, fiatal nő, aki néhány éve feleségül ment egy vicomte-hoz, akinek a szülei szintén nem éltek már. Csak még nehezebbé tette a fiatal pár és gyermekük halálának elfogadását, hogy közvetlenül London mellett érte őket utol a végzet, azok után, hogy egy csapat elégedetlenkedő katona 186

rajtaütött az első arra haladó arisztokratán, aki maga is a franciák elleni háborúban vesztette el a fél szemét. A Kingsley házaspár rokonai és barátai Londonban gyűltek össze a temetésre, és a szomorú alkalommal Philana beszélhetett Adrianával, aki a Regent Park melletti londoni házukból érkezett a szüleivel, nővéreivel és azok férjeivel a búcsúztatásra. - Edythe mindössze húszéves volt. - Philana torkát fojtogatta a sírás. - Nemrég szülte meg a gyermekét... Nehéz megérteni, hogy hazaszerető katonáknak mi okuk volt rávetni magukat a kocsijukra. Courtland Kingsley bátran harcolt a franciák elleni háborúban, de a fél szeme elvesztése után korlátozott látása következtében nem teljesíthette tovább a kötelességét. Saját emberei hős katonának ismerték. - Ajka remegett a visszafojtott sírástól, és amikor Adriana gyengéd együttérzéssel megfogta a kezét, az idős nő kétségbeesetten kapaszkodott bele. Később Adriana elindult, hogy megkeresse a temetőben Samanthát, akit bátyja karjára támaszkodva talált, Colton éppen a sírtól kísérte el a húgát. A két nő egy hosszú pillanatig szorosan átölelve tartotta egymást, miközben Samantha a könnyeivel küzdött. Amikor Adriana hátralépett, s megcsókolta barátnője könnyáztatta arcát, akkor vette észre, hogy Colton szomorú mosollyal figyeli őt. A férfi szeme néma könyörgéssel volt tele, de Adriana vak volt a márki kérése iránt. Colton visszatette a teáscsészéjét a csészealjra, és észrevette, milyen feszült anyja finom vonású arca. Bármennyire igyekezett is Philana tartani magát, nem tudta elrejteni a szorongást, mely az elmúlt hetekben kínozta. Nehezen tudta feldolgozni unokahúga tragikus halálát, de Colton tudta, hogy a szenvedése már korábban kezdődött: amikor elmondta neki Adriana elutasító válaszát. Colton óvatosan kereste a szavakat, melyekkel vigaszt nyújthatna édesanyjának, akinek a bánat, úgy látszik, elvette az életkedvét. Anyja tekintete a legmélyebb kétségbeesésről árulkodott. - Kérdeznem kell tőled valamit - szólt Philana csendesen, s pillantását nem emelte fel a teáscsészéjéről. - Igen? - Jártál Edythe-nél látogatóban, amikor Londonban időztél az elmúlt évek során? Colton meglepetten húzta fel a szemöldökét. - Nem, nem találkoztam vele azóta, hogy sok-sok éve elmentem itthonról. Miért kérdezed? - Azért, mert az orvos egy anyajegyet talált az újszülött popsiján. Colton hátradőlt a székén, s döbbenten nézett az anyjára. - De hát hogyan lehetséges ez? Nem tartozott a Wyndham családhoz. És a Courtlandekhez sem. - Én is pontosan tudom - suttogta Philana, és megpróbált elmosolyodni, de csak eltorzult az arca. - Hacsak nem az apád... Colton nem volt hajlandó meghallgatni a vádat. - Apa sosem ért volna Edythe-hez... sem más nőhöz. Te voltál az egyetlen, akit szeretett... vagy ha már itt tartunk, akire vágyott. Soha életemben nem láttam, hogy olyan pillantást vetett volna más nőkre, amilyenre gondolsz. Én hibáztam mama, de a papa becsületes és igaz ember volt minden tettében. Számtalanszor figyelmeztetett rá fiatalkoromban, hogy vigyázzak a lányokkal, és gyakran emlékeztetett rá, mit követel az illem és a jó modor, ezért lehetetlennek tartom, hogy megszegte volna a saját erkölcsi szabályait. 187

- Akkor mivel magyarázod az anyajegyet a kisbabán? - A saját szemeddel láttad? - kérdezte Colton. - Természetesen nem. Te is tudod, hogy nem engedték felnyitni a koporsót... - A szája elé kapta a kezét, ahogy érezte, hogy émelyegni kezd. Colton vigasztalóan anyja kezére tette a kezét. - Akkor az orvos által említett anyajegy nyilvánvalóan nem egyezik meg az enyémmel vagy apáéval. Én vagyok az utolsó Wyndham sarj, és még Lathamnek sincs ilyen anyajegye, mert az őseinek sem volt. El sem tudom mondani, milyen végtelenül sajnálom, hogy nem áldoztam többet azért, hogy megóvjam a családom becsületét. Ostobán elhittem, hogy Pandorának nem lehet gyereke. A saját butaságom csapdájába estem, és már semmivel, egyáltalán semmivel nem tehetem jóvá a tévedésemet. A lányom ártatlan áldozat, és mivel képtelen lennék elviselni, hogy a saját vérem fattyúként nőjön fel, ide jutottam, ahol most vagyok. Ha kapnék egy esélyt, hogy mindent újra kezdjek, sosem feküdnék le az anyjával, de nem tudok... nem tudnék együtt élni azzal a tudattal, hogy egy ártatlan lélek szenved az én ostobaságom miatt. Én vagyok a hibás; nekem kell viselnem a következményeket is. - Igazán bájos kisbaba - mondta Philana csendesen, de nem mert fia szemébe nézni. - A cselédek megpróbálnak keríteni egy szoptatós dajkát a környéken. Remélem, hamarosan találunk valakit, aki átveheti Alice helyét. Kénytelen vagyok elismerni, hogy annak a nőnek a viselkedése... kissé szokatlan. Colton mosolyogni próbált, de fintor lett belőle. - Hitvány a megfelelő szó, mama. Harrison lépett a szalonba, kezében egy ezüsttálcával, melyen viaszpecsétes levél feküdt. A márki felé nyújtotta a tálcát. - Ez az üzenet érkezett Bathból az elmúlt percekben, uram. - Bathból? - kérdezte csodálkozva Colton. - Igen, uram. Azt hiszem, Lord Standish pecsétjével. Philana kiegyenesedett, a remény szikrája csillant a szemében. - Talán Gylesnek sikerült meggyőznie Adrianát, hogy adjon neked még egy esélyt. Colton nem bízott ebben a lehetőségben. A lány a saját feje után ment, és nem tűnt igazán befolyásolhatónak a férjválasztás kérdésében, még az apja által sem. Remek bizonyíték volt erre az első látogatása a Wakefield-birtokon, amikor Adriana senkivel sem törődve dühösen távozott a szalonból. Colton feltörte a pecsétet, és olvasni kezdett. Az üzenet megfelelt a várakozásának. Ha a legcsekélyebb szándékod is van a lányom kezéért folyamodni, azt tanácsolom, gyere cl Bathba, a Lansdonm Crescentre, a városháza dísztermébe ma estig. Harcourt márkija is eljön, hogy találkozzon Adrianával, és ha nem jelensz meg, úgy vesszük, nem tartasz igényt semmilyen jellegű kapcsolatra kettőtök között. Lord Harcourt időpontot kért tőlem, és minden bizonnyal a lányommal kötendő házasságáról szeretne ismét beszélni velem. Biztosíthatlak róla, hogy ha a márkinak nem ez a szándéka, akad még számos jelentkező, aki boldogan nőül venné a lányomat. Bár megbízom Adriana bölcs döntésében, nem fog kedvező választ adni neked abban az esetben, ha nincs tökéletesen meggyőződve róla, hogy őszintén szeretnéd feleségül venni. Ha tévednénk a lányom felőli érzéseiddel kapcsolatban, kérlek, ügyet se vess erre a levélre. Hozzá kell tennem, hogy mélyen tisztelem apád emlékét, és ez az egyetlen oka annak, hogy 188

elküldöm ezt az üzenetet. Nem hibáztathatom Adrianát, ha nem kíván a feleséged lenni. Terveink szerint Bathban maradunk az új év kezdetéig. - Mi van benne, drágám? - kérdezte Philana. - Remélhetem, hogy kedvező híreket kaptál? - Bathba kell mennem - jelentette be Colton, és sietve talpra ugrott. Ledobta a levelet az anyja mellé az asztalkára, s az ajtó felé indult. - Ez majd mindent megmagyaráz. Nem tudom, mikor jövök vissza. Nem sokkal később Bentley a hintó elé fogott négy lovat vágtára buzdította, és hamarosan már a Bath felé vezető úton haladtak. Időközben feltámadt a szél, és sötét fellegek gyűltek az égre. Bár napnyugtáig még néhány óra hátravolt, a közelgő vihar sötétségbe borította a tájat. Gazdája kérésének engedelmeskedve Bentley egyre erő-sebb vágtára sarkallta ostorával a lovakat. Ahogy a kocsi beért a sűrű fák közé a félhomályba, a kocsis lassított a száguldáson. Egyszer csak Bentley figyelmeztető kiáltása hallatszott, és a hintó hirtelen megállt. - Mi történt? - kérdezte a márki, kinyitva az ajtót és a lépcsőt félig leeresztve. - Egy fa fekszik keresztbe az úton, uram - felelte Bentley. - Biztosan a szél döntötte ki. Colton kilépett az útra, és meglátta az akadályt, mely igen tekintélyes méretű volt ugyan, de mozdíthatónak látszott. Elmagyarázta Bentleynek, mi a teendő. - Ketten át tudjuk cipelni a fa lombkoronáját az út szélére. Ha együtt csináljuk, nem lesz túl nehéz. Minden erejüket megfeszítve sikerült lehúzni a fát az útról. Colton letisztította a kezéről a földet, és elvigyorodott. - Most pedig siessünk Bathba, mielőtt újabb akadály kerülne az utunkba, ezúttal a vihar... Ahogy visszaindult a hintóhoz, észrevette, hogy a fát nem a szél döntötte ki, ahogy korábban gondolták. Fejszével vágták ki, méghozzá nem is túl régen. Colton megállt, szemügyre vette az eget, majd megfordult és körülnézett. Figyelmesen hallgatózott, és alaposan szemrevételezte az erdőt maga körül. Egy puska závárjának kattanását hallotta. Túl közelről érkezett a hang! - Feküdj! - kiáltotta a kocsisnak, ő maga pedig amilyen gyorsan csak tudott, a hintó felé futott, melynek nyitva állt az ajtaja. A következő pillanatban lövés dörrent, és Colton a földre vetette magát. Enyhe nyilallást érzett a hátában, és ahogy odanyúlt, vért tapintottak az ujjai. Ujabb lövések következtek, miközben Bentleynek sikerült odakúsznia gazdájához. - Van két kisebb pisztolyom a kocsiban, uram. És egy csomó golyó is hozzá. Szeretek felkészülni minden eshetőségre. - Ha megmenekülünk ezektől a gazemberektől, gondoskodom róla, hogy rendesebb fegyvereket kapj. Most viszont csak abban reménykedhetünk, hogy a támadóinknak nincs túl sok lőszerük. El tudod érni a pisztolyokat anélkül, hogy szétlövetnéd a fejed? - Nos, tekintve, mekkora veszélyben leszünk, ha nem, igyekszem mindent megtenni. Ma reggel is ellenőriztem, rendben vannak-e, ahogyan mindennap azóta, hogy az unokatestvérét és a családját meggyilkolták. Alig ért a mondata végére, a cseléd talpon volt, és a hintó felé futott. Golyók fúródtak a fák törzsébe és a kocsi oldalába, miközben felmászott a bakra, és benyúlt az ülés alá. Megtalálta a pisztolyokat és a tölténytáskát, és gyorsan mászni kezdett lefelé, de nem volt elég fürge, egy golyó súrolta az arcát. A sebesüléstől még nagyobb lendületet kapott. A földre vetődött, és kúszni kezdett arrafelé, ahol a gazdája rejtőzött. Amikor megérkezett, a nyugalmazott ezredes kezébe nyomta a fegyvereket. 189

- Tudja, hogyan győzzük le őket, uram? - Menj a kocsi elejére, és próbáld előcsalni őket, de mindig igyekezz fedezékben maradni! - utasította Colton. - Elég baj, hogy én megsebesültem, neked talpon kell maradnod, hogy kijussunk innen. Megpróbálok leszedni egyet-kettőt, míg rád összpontosítanak. Remélhetőleg ezzel sikerül elriasztani a többit. -Mit gondol, hányan lehetnek, uram? - A hintót ért lövések alapján többen, mint ahánnyal ketten felvehetjük a harcot. Legjobb lesz, ha elkezdesz valami csodáért imádkozni. Bentley lehajtotta a fejét, néhány szót mormolt, majd előresietett. Golyózápor követte eltűnését, majd ismét felbukkant a feje. - Aljas gazemberek! - kiabálta. - Mutassátok az ocsmány pofátokat! Gyorsan visszahúzta a fejét, ahogy újabb lövések érték a kocsit. Fedezéke mögül Bentley hallotta a kis pisztoly dörrenését, majd a nyomában felhangzó kiáltást. Óvatosan kikémlelt, és látta, amint egy férfi hevesen a torkához kap, majd végigzuhan a földön. Újabb kiáltás hangzott fel, amikor Colton a bokrok között feltűnő vörös kabátot vette célba. A férfi kibotorkált a nyílt terepre, és Colton szíve összeszorult, ahogy felismerte az angol hadsereg gyalogos katonáinak egyenruháját. - Bentley, maradj fekve! - kiáltotta. - Beszélnem kell ezekkel az emberekkel. A kocsis biztos volt benne, hogy a márki elvesztette az eszét. - De uram, agyonlőnek mindkettőnket! - Tedd, amit mondtam! Maradj fekve, és ne hergeld őket tovább! Bentley morogva engedelmeskedett, és keresztbe tette a karját a mellén, várva a katasztrófát, amit gazdája szándékozott a fejükre hozni. Colton a sebe okozta fájdalmat legyűrve közelebb húzta magát a kocsi első kerekéhez. A mozdulat erőtartalékának nagy részét felemésztette. Minden maradék erejére szüksége volt ahhoz, hogy elkiáltsa magát: - Emberek, miért támadtátok meg a kocsimat? Nem tartoztok azok közé, akikkel együtt harcoltunk a franciák ellen? Ha nem lennétek tisztában azzal, kit támadtatok meg, bemutatkoznék. Wyndham ezredes vagyok, nemrég nyugalmaztak őfelsége hadseregéből. - Lord Wyndham ezredes? - Meglepetten csengett a hang, s Coltonnak sikerült azonosítani a gazdáját. - Buford őrmester, ön az? Az isten áldja meg, ember! Megmentettem az életét, és maga úgy hálálja meg, hogy megtámadja a kocsimat? - Mylord, fogalmam sem volt róla, hogy önt támadtuk meg! Kérem, uram, higgyen nekem! Egy fickó azt mesélte, hogy ön kirúgta a háború alatt meghalt szolgái családtagjait, és a gyerekeket a dologházaiban rabszolgamunkára kényszeríti az ételért. Colton nem tudta, mi dühíti jobban: a sérülése vagy az aljas rágalom. - Ki terjeszt rólam ilyen hazugságokat? Nincsenek dologházaim, és a cselédeim is ugyanott laknak, ahol mái-hosszú évek óta. A halott katonák családjai pedig biztonságban élnek a házaikban. - Nem tudom a fickó nevét, uram. Nem árulta el, és maszkot viselt, miközben beszélt. - Közületek való? Szívesen beszélnék ezzel az emberrel, aki hazugságokat terjeszt rólam. - Az előbb még itt volt, uram. Ő lőtte meg magát... Még vagy kétszer próbálkozott azután is, hogy a fegyvere csütörtököt mondott. - Buford óvatosan felállt, attól tartva, hogy lövés éri. Amikor látta, hogy biztonságban van, gyorsan körülnézett. - Úgy látszik, elszelelt, uram. Talán azt akarta, hogy minket akasszanak fel azért, amit ő elkezdett. Úgy tűnik, mindannyiunkat átvert, és ezért alázatosan bocsánatot kérek. 190

- Elfogadom a bocsánatkérésed, Buford. Most pedig mindannyian menjetek haza a családotokhoz. Ha nem hagyjátok abba ezt az ostobaságot, biztosíthatlak, hogy fizetni fogtok a tetteitekért. Ha munkára van szükségetek, akkor gyertek el a birtokomra. Megnézem, mit tehetek értetek, de az isten szerelmére, fejezzétek be ezt az őrültséget, még mielőtt letartóztatnak és felakasztanak ártatlan emberek meggyilkolásáért. - Megsérült, uram? - kérdezte Buford nyugtalanul. -Láttam, hogy elesett, amikor a fickó meglőtte. Elviselhetetlen szégyen lenne, ha olyasmibe halna bele, amiben nekünk is részünk volt. Segíthetünk valamiben, uram? - Az az átkozott gazember hátba lőtt, de most nincs időm ellátni a sebemet. Életbe vágóan fontos, hogy minél előbb Bathba érjek. Bentley meglepett nyögést hallatott, mielőtt hangos ellenkezésbe fogott. - Uram, Bath még egy órára van, a birtok pedig csupán néhány percre. Meg is halhat, ha nem fordulunk vissza. Ha látta az orvos, és megengedi, akkor újra útnak indulhatunk. - Csak segíts be a kocsiba, Bentley, és folytasd az utat Bathba. Majd ott keresünk egy orvost. - Mylord... kérem... mélyen el lennék keseredve, ha meghalna az úton. Az édesanyja sosem bocsátana meg nekem. A húga valószínűleg meg is nyúzna, ahogy a híresztelések szerint a gyarmatokon csinálják. -A pokolba, Bentley, tedd, amit mondok! Nem fognak meghatni az érveid. A boldogságom függ attól, hogy időben el tudunk-e jutni a városba. - És az élete? - Még nem áll szándékomban megszabadulni tőle, Bentley, de minél tovább vitatkozol itt velem, annál később jutok el az orvoshoz. Egyébként is csak egy karcolás. Halk kopogás hallatszott Adriana ajtaján, s válaszára az anyja lépett be, nyilvánvalóan színlelten vidám mosollyal. Christina igyekezett optimistának látszani, miközben a szíve majd megszakadt legfiatalabb lányáért. De ez volt a legtöbb, amit a jelen helyzetben tehetett, mivel képtelen volt arra, hogy csodát tegyen vagy magára vegye gyermeke fájdalmát. - Megérkezett Lord Alistair. Lejössz? - Igen, mama - felelte Adriana, s észre sem vette, milyen sóhajjal kísérte a szavait. Indulhatunk, amikor neked megfelel. - Akkor hamarosan, drágám. Christina gyönyörködve nézett végig a lányán. Sötétkék selyemruhája remekül kiemelte magas, karcsú alakját. A rávarrt gyöngyök úgy ragyogtak a lámpafényben, mint csillagok az éjszakai égbolton. Apró, könnycsepp formájú gyöngy fülbevalót viselt, és egyetlen nagyobb gyöngy ékesítette nyakát. Christina úgy találta, nincs is szüksége több ékszerre, mert a lényéből árad varázsa. - Beszéltem Philanával, drágám. Még mindig reménykedik benne, hogy megbocsátasz a fiának, de én őszintén megmondtam neki, hogy nem látok erre esélyt. Persze Alistair védelmezi a márki minden tettét. Bármennyire igyekszik is hallgatni a témáról Tilly jelenlétében, nyilvánvaló, mennyire rajong az unokaöccséért. Még az apáddal is beszélt az érdekében, s odáig merészkedett, hogy kijelentette, a márki úriemberhez méltón viselkedett, szemben más arisztokratákkal, akik hátat fordítanak törvénytelen gyermekeiknek. Jelen pillanatban azonban Alistair nem akarja felbosszantani Tillyt védelmező szavaival, mert tudja, hogy a nénikéd is éppolyan hűséges hozzád. Ha 191

hihetek a szememnek, hajlok arra a kijelentésre, hogy Alistair nagyon odavan a nénikédért. Adriana halványan elmosolyodott, mindössze ennyi telt tőle. - Valószínűleg maga Alistair van a legjobban meglepődve emiatt, miután ennyi éven át sikerült agglegénynek maradnia. - Én megértem, mit érezhet - bólintott Christina. -Amióta barátok vagyunk a Wyndham családdal, sosem láttam, hogy egyetlen nőért is lelkesedett volna, s fel sem merült benne a házasság gondolata. Talán innen örökölte a márki a függetlenségi vágyát. Mindenesetre érdekes lesz látni, mi sül ki Alistair és Tilly románcából. Ahogy téged, Tillyt is mindig körülzsongják a hódolók. Azt azonban nem tudom, hogy a három fia mennyire örülne egy mostohaapának. Mivel már felnőttek, és saját gyermekeik vannak, aligha ellenkezhetnek, különösen mivel Tilly egyébként sem ad a véleményükre. - Christina a lányára mosolygott. - Gyere, drágám. Mostanra az apád már biztosan fel-alá járkál, azon töprengve, hol késünk ennyi ideig. Alighogy megérkeztek Lansdown Crescentre, Adriana máris jóképű fiatalemberek gyűrűjében találta magát, akik mind a figyelmére áhítoztak, vagy legalább egy-két táncra. Pillanatok alatt eljutott Londonig a hír, hogy Adriana megszokott kísérője nélkül érkezett Bathba. Sir Guy Dalton állt legelöl az Adrianára várakozó fiatalemberek csoportjában. Ahogy a lány belépett, Sir Guy mélyen meghajolt, majd azonnal élénk társalgást kezdeményezett a városról és a két nap múlva beköszöntő új évről. Bár Adriana mosolygott, és elcsevegett néhány pillanatig a fiatal lovaggal, udvariasan tiltakozott a meghívása ellen, mert egyetlen vágya volt csupán, hogy csatlakozzon a szüleihez. A zene a bálteremben egyszerre megnyugtató és felemelő volt, s bár Adrianának mostanában meglehetősen borús volt a hangulata, mégis valamivel jobb kedvre derült, és táncolt Sir Guyjal és egy-két másik fiatalemberrel. Amikor azonban visszahúzódott a fal mellé, ijedten látta, hogy Roger toppan elé. - Hölgyem. - Roger zavartalanul mosolygott a szemébe, mintha semmilyen korábbi bűn nem terhelné a lelkét. Adriana azonnal ott akarta hagyni a fiatalembert, de az fürgén elzárta a menekülés útját. Mintha észre sem venné, hogy a lány távozni akar, rámosolygott, de csak egy sötét, fagyos szempárral találta szembe magát. Lejjebb siklott a pillantása Adriana mellére, mely mágnesként vonzotta a tekintetét. - Micsoda meglepetés, hogy a lovagja nélkül látom -jegyezte meg Roger gúnyosan. Megfeledkezett önről a márki úr, vagy esetleg talált egy másik hölgyet, akivel máshol múlatja az időt? Adriana válasz nélkül elfordította a fejét, de nem tudta elrejteni lángoló arcát. Roger a maga állhatatos módján előrelépett, míg ismét egymás mellett álltak. Közönyös tekintettel pásztázta a táncoló párokat, miközben szippantott egyet a tubákjából. - Ami engem illet, igen kellemes társaságom akadt, a gyönyörű Miss Felicityvel és néhány, Bathba látogató ismerősével érkeztem. - Idegenvezető lett? - kérdezte Adriana fagyosan, és a férfi háta mögé pillantott, hogy rámosolyogjon Felicityre és a két kislányra, akik talán még a tizenhetet sem töltötték be, de szinte repestek az izgalomtól, ahogy körbe-körbetekingettek a bálteremben. - Természetesen nem, hölgyem. Túlságosan lefoglal a malom ahhoz, hogy ilyen aprócseprő feladatokkal bíbelődjem. Ma is annyira tele voltam megrendeléssel, hogy a bérkocsim alig ért oda a Gladstone-házhoz a megbeszélt időre. - Hogy megy az üzlet? Roger önelégülten szipogott. 192

- Jövedelmezően. - Ez pompás - felelte Adriana hűvösen, és éppen indulni akart, amikor a fiatalember megragadta a karját. Felé fordult, és szikrázó szemmel figyelmeztette: - Vegye le rólam a kezét, Roger, vagy azonnal sikítok. A férfi engedelmeskedett. - Istenem, nem akartam megijeszteni, drága hölgyem. Csak szerettem volna bemutatni Felicity barátainak. Igazán kedves fiatal lányok, s úgy tűnik, el vannak ragadtatva az arisztokratáktól. Nagyon örülnének, ha találkozhatnának önnel. Természetesen Felicity és a barátnői jelenlétében egészen össze vagyok zavarodva, nem tudom, melyiküket tiszteljem meg házassági ajánlatommal. Tulajdonképpen Felicity az egyetlen, aki még mindig ellenáll férfiúi vágyaimnak. - Tenyerét szája elé tette, végtelen unalmát jelezve. Be kell vallanom, a másik kettő már halálosan fáraszt a lelkesedésével, hogy a kedvemre tegyen. Az első szavamra már emelik is a szoknyájukat... Adriana égő arccal elfordult, és elindult a tömegen át a szülei felé. Az ő jelenlétük tökéletes biztonságot nyújtott a számára. Amikor a közelükbe ért, észrevette, hogy apja erősen figyeli, és bár nem kérdezett semmit, a szeme aggodalomról árulkodott. - Csak dühös, ennyi az egész, papa - felelte az el nem hangzott kérdésre. - Igazi aljas gazember. Kár, hogy nem csonkítottad meg annak idején. Maudtól tudom, hogy ez volt a szándékod. Megóvhattál volna két ostoba kislányt az elzülléstől. Gyles bosszúsan megköszörülte a torkát. - Maudnak nem kellene ártatlan fülek hallatára elismételnie az én szörnyű fenyegetéseimet. Adriana apjára mosolygott, és a férfi finom szabású kabátjára tette a kezét. - Papa, épp eleget forogtam lovak között ahhoz, hogy meg tudjam különböztetni a herélt állatot a csődörtől. Rogernek egyértelműen heréltnek kellene lennie. Gyles a lányára kacsintott, miután belátta, felesleges bármit titkolnia előle. - A napokban, lányom, szándékomban áll végrehajtani a műveletet, csak hogy biztonságban tudjalak attól az állattól. Azok a szegény lányok meg valószínűleg sosem hallottak róla, micsoda gazemberek vannak a világban. - Vagy nem volt olyan édesapjuk, akinek szívügye lett volna, hogy megvédje őket. Gyengéden végigsimította apja mellén a kabátot, és szeretettel rámosolygott a grófra. Szeretlek, papa, mindenkinél jobban ezen a világon. - És hol marad az őszinteség? - kérdezte Gyles kedvesen, s mélyen a sötét szemekbe nézett, melyek az utóbbi napokban sokat vesztettek ragyogásukból. - Van valaki, akit mindenkinél jobban szeretsz. Adriana sűrű pislogással visszafojtotta feltörni készülő könnyeit. - Igen, papa - ismerte be szomorúan. - De attól félek, ő nem szeret engem. - Majd meglátjuk, drágám, talán már ma este. Ki tudja? - Vigasztalóan megpaskolta lánya kezét, majd körbepillantott a bálteremben, s a bejárat felé intett. - Itt egy ismerős arc, és azt hiszem, téged keres. Adriana szíve hevesen zakatolni kezdett, mert felébredt benne a remény, hátha Colton jött el érte. Kigyúlt arccal tekintett abba az irányba, amerre az apja mutatott, de fájdalmasan csalódott, amikor megpillantotta a rendkívül jóképű Riordan Kendricket. Nyilvánvalóan az előző percekben érkezett a márki, mert úgy szemlélte a tömeget, mint aki keres valakit. Mivel Riordan is olyan magas volt, mint a gróf, átlátott a legtöbb ember feje fölött. Végül megakadt a szeme Adrianán... és rajta is maradt. Lassan mosoly áradt szét az arcán, s határozottan megindult felé. 193

Adriana alig tudta elhinni, hogy a Coltonnal történt szakításának ilyen gyorsan híre ment, de íme, itt volt a megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy a pletyka futótűzként terjed. Riordan Kendrick nyilvánvalóan azért jött, hogy újra szóba hozza a házasságot. Adriana már egészen elfelejtette, milyen jóképű a férfi. .. és mennyire vágyott arra, hogy elnyerje a kezét. Mégis, amikor viszonozta a márki mosolyát, érezte, hogy lelkesedése már korántsem olyan erős, mint valaha. Bármennyire hitte régebben, hogy Riordanhez szívesen feleségül menne, ma már nem fogadta ugyanolyan örömmel a gondolatot, addig nem, míg Colton Wyndham képe el nem halványul végképp a tudatában... és a szívében. Talán idővel enyhül majd a kínzó fájdalom, és ismét olyan férfiak felé tud fordulni, akik őszintén szeretik őt, köztük Riordan Kendrick felé, aki az elmúlt két évben nem lankadó, erős vonzalmat mutatott iránta. - Hölgyem, puszta szavakkal képtelenség kifejeznem, mennyire hiányoztál az utóbbi hónapokban - mondta kedvesen a lánynak, ahogy megállt előtte. - Minden erőmmel azon igyekeztem, hogy kiűzzem a gondolataim közül az oly nagyon hiányzó nőt, és belevessem magam vidéki kastélyom renoválási munkálataiba, mellyel nem csupán a szívemben tátongó űrt kívántam betölteni, de módot is kerestem arra, hogy elnyerjem a kezed. Remélhetem, hogy bathi tartózkodásod és megszokott kisérőd nagyon is feltűnő hiánya számomra kedvező változásra utal? A terem másik végében erőteljes zsebkendő-rázogatás vonta magára Adriana figyelmét. Az izgatott személy nem volt más, mint Samantha, aki lázasan integetett felé a terem túloldaláról. Ismerve barátnője hidegvérét, Adriana biztosra vette, hogy valami komoly esemény zaklathatta fel ennyire. A márki karjára tette a kezét, és esedezve pillantott fel rá. - Bocsáss meg, hogy ilyen udvariatlanul ki kell mentenem magam, Riordan, de meg kell tudnom, miért keres ilyen kétségbeesetten Samantha. Úgy tűnik, nagyon zaklatott, és fogalmam sincs róla, mi történhetett... - Hirtelen képtelen volt folytatni a mondatot, mert jeges félelem töltötte el a szívét a gondolatra, hogy Colton valahol holtan vagy sebesülten hever. Riordan megfordult, hogy a saját szemével lássa, mi folyik a háta mögött, és meggyőződött róla, hogy Samantha valóban igen zaklatottnak látszik. - Gyere, és maradj szorosan mögöttem - mondta lovagiasan, s megfogta Adriana kezét. Egyedül nem jutsz át könnyedén a tömegen. Adriana örömmel hagyta, hogy a férfi vezesse, mert a magas, széles vállú márki minden nehézség nélkül utat tört az emberek között. Ahogy Samantha közelébe értek, a lány azonnal odaszaladt barátnőjéhez, és kétségbeesetten szorította meg a karját. Arca falfehér volt, és bár nagyon igyekezett, hogy ne omoljon össze, remegő ajka arra utalt, nem járhat messze tőle. Adriana nyugtalanul fogta meg barátnője kezét. - Istenem, Samantha, mi zaklatott fel ennyire? Hol van Percy? Jól van? - Bentley küldött be valakit az előbb, hogy keressen meg. Colton kint van a kocsiban, és beszélni akar veled. Ismét boldog izgalom öntötte el Adrianát, majd hirtelen le is lohadtak a reményei. Valóban azt hiszi a márki, hogy most vidáman a karjaiba szalad? Közönyösséget színlelve megvonta a vállát. - És miért nem jön be a bátyád? - Lövést kapott a hátába, Adriana, és nem hajlandó orvoshoz menni addig, amíg nem beszélt veled. Bentley azt mondja, megtámadták őket az úton nem sokkal azután, 194

hogy elhagyták a birtokot, és a bátyám a sebesülése ellenére idejött, mert látni akar téged. A félelmetes hír rettegéssel töltötte el Adriana szívét. Ily rövid idő alatt másodszor volt kénytelen Riordan megértését kérni. - Riordan, kérlek, bocsáss meg, de Coltonhoz kell mennem. - Talán a segítségetekre lehetek - ajánlotta a férfi, de eltűnt az öröm sötét szeméből. Megfogta a lány remegő kezét, hogy erőt öntsön belé. - Katonatiszti pályafutásom alatt nem kevés sebesüléssel volt dolgom, így talán, ha veletek tarthatok, sikerül valami hasznomat vennetek. - Kérlek, siessünk! - könyörgött Samantha, szívesen fogadva a márki ajánlatát, hátha valóban szükségük lesz rá. - Lehet, hogy Colton már haldoklik. Rémült arccal futottak a kijárat felé. Bentley a hintó mellett várakozott, s jelenléte ismerősök seregének figyelmét vonta magára, mind izgatottan azt tudakolták, mi történt, és hogy megsérült-e valamelyik Wyndham, mire a cseléd egyszerűen annyit felelt: ismeretlen emberek megtámadták őket. A márki állapota felől érdeklődőknek azt ismételgette, amit a gazdája parancsolt neki: - Csupán egy karcolás. Ahogy a hölgyek odaértek, Percy óvatosan kiszállt a hintóból, ügyelve arra, hogy ne okozzon sógorának még nagyobb kényelmetlenséget, mint amit már amúgy is el kell szenvednie. - Mit gondolsz, súlyos a sérülése? - kérdezte Samantha a férjét, amikor az a kezét nyújtotta, hogy besegítse a kocsiba. - A bátyád azt állítja, hogy nem - suttogta Percy -,_ de jobb, ha felkészíted magad a legrosszabbra, kicsim. Úgy tűnik, nagyon sok vért vesztett. A kabátja már egészen átázott a hátán. Adrianán egyre jobban úrrá lett a rettegés. Amikor Percy végül hozzáfordult, könyörögve tekintett a férfira. - Nem biztathatlak semmivel, Adriana - suttogta szomorúan, s megszorította a lány kezét, majd besegítette a kocsiba. Samantha barátnője nyugtalan pillantására csak összeszorította a száját, nem tudott mit mondani. Adrianának összeszorult a szíve, ahogy meglátta azt az embert, akit mindenkinél jobban szeretett. Colton a sarokban ült összeroskadva, egyik könyökével a karfára támaszkodott, másik kezét pedig erősen a derekára szorította. Az utcai lámpák fényében az arca sápadtnak és elgyötörtnek látszott. Az is egyértelművé vált, hogy nincs sok ereje a beszédhez. - Bocsáss meg gyatra állapotomért, hölgyem - suttogta szomorú mosollyal. Látszott, milyen nehezen tud uralkodni a fájdalmán. - Jó kondícióban indultam el, de útközben összeakadtam néhány gazemberrel, akik meg akartak ölni... Adriana a szájára szorította a kezét, hogy visszafojtsa feltörni készülő sikolyát. Barátnője azonban remegő hangon feltette a kérdést, mely mindkettejüket foglalkoztatta: - Miért nem fordultál vissza, Colton, hogy az orvos elláthassa a sérülésedet? - Meg kell mondanom Adrianának... hogy nagyon szeretem... és egyetlen vágyam, hogy feleségül vehessem. -Az ajtó felé pillantott, ahol Lord Riordan hallgatta a beszélgetésüket. - Nagyon féltem... hogy elveszítem őt... Nem kockáztathattam meg, hogy ma este döntést hoz... anélkül, hogy... tudná... mennyire szeretem. Adriana letörölte az arcán végigfolyó könnyeket. Nem csak a Wyndham család, ő maga sem tudná elviselni a férfi halálát. Nem csupán azért, mert szerelmes volt belé, de azért 195

is, mert sosem tudná megbocsátani magának, örökké kísértené az emlék, hogy az ő veszekedésük miatt nem keresett időben orvost. A bűntudat a sírig gyötörné. - Azonnal elviszünk Tilly nénihez, és keresünk egy orvost, aki ellátja a sebedet. - Addig nem, míg meg nem ígéred, hogy hozzám jössz feleségül, Adriana. Akár már ma este! - Meg fogsz halni, ha hamarosan nem tisztítják ki a sebedet - nyögte Adriana, hevesen küzdve, hogy ne sírja el magát. - Jobb, ha meghalok, mint ha nélküled kellene élnem -suttogta a férfi, s a lány felé nyújtotta a kezét. Adriana zokogva megfogta a férfi kezét. - Leszel a feleségem, Adriana? - ismételte rekedten a márki. Adriana hevesen bólintott. - Igen, ó, igen! Colton Riordanre pillantott, és a hátában sajgó fájdalom ellenére erőtlenül rámosolygott. - Ha én nem jutottam volna idáig, az lett volna a kívánságom, hogy te vedd el feleségül. Nem kaphatott volna nálad jobb férjet, rajtam kívül, persze. Riordannek nem kerülte el a figyelmét, hogy a márki még ebben a komoly pillanatban is megcsillogtatta humorát. Bólintott, jelezve, hogy értékeli Colton dicséretét, de őszintén válaszolt. - Ha nem lettetek volna egymásnak ígérve, eget-földet megmozgattam volna, hogy elvegyem tőled Adrianát, és bár még most is az egyetlen vágyam, hogy a feleségem legyen, nem kívánom, hogy a házasságunk a te halálod árán jöjjön létre. Sürget az idő. Engedd meg, hogy elkísérjelek az említett házba, mert talán Percyvel együtt sikerül eljuttatnunk egy ágyig. Attól tartok, a hölgyeknek nincs elég erejük a feladat végrehajtására. - Örömmel elfogadom az ajánlatodat - nyögte Colton. - Azt hiszem, nem maradt elég erőm ahhoz, hogy egyedül bemenjek a házba... vagy hogy levessem a ruháimat. Riordan oldalra pillantott, és látta, hogy Sir Guy áll mellette. A fiatalember figyelmesen hallgatta a beszélgetésüket, és nagyon nyugtalannak látszott. Mivel közeli barátja volt, Riordan kéréssel fordult hozzá: - Kérlek, mondd meg a Sutton házaspárnak, hogy Adriana visszament a nagynénje házába. Fontos, hogy értesítsd őket, mert nyugtalankodni fognak, ha észreveszik, hogy eltűnt. - Gondoskodom róla, hogy valaki a családból tudomást szerezzen a történtekről - felelte Sir Guy. Mielőtt azonban útjára indult volna, odalépett a hintó ajtajához. Megköszörülte a torkát, hogy magára vonja a sebesült férfi figyelmét, és hamarosan látta, hogy a fájdalomtól elhomályosult szemek rászegeződnek. - Őszintén kívánok önnek jobbulást, uram. Igazán nagy balszerencse lenne, ha a franciákkal folytatott harcok megbecsült hőse elhalálozna saját honfitársaink ostobasága miatt. Imádkozni fogok érte, hogy önnek hosszú, boldog és szerencsés életben legyen része. A boldogsága érdekében pedig, ha elfogadja a segítségemet, szívesen felhívom apám figyelmét az ön ügyére. Mivel ön és Lady Adriana Wiltshire teljes jogú lakosai, biztosan örömmel kiállítja a házassági engedélyt. Őkegyelmessége, az érsek úr különböző egyházi ügyek folytán történetesen éppen Bathban tartózkodik, és eljön a városházára ma este apám vendégeként. Meggyőződésem, hogy szívesen ad különleges engedélyt országunk egyik legtiszteletreméltóbb hősének. Az ő aláírásával a papírokon senki sem kérdőjelezheti meg Lady Adrianával kötött házasságát. 196

- Köszönöm, Sir Guy - suttogta Colton hálásan. - Bármennyibe kerül, szívesen áldozok nagyobb összeget is az érsek úr engedélyére. A férfi gyorsan elindult, hogy átadja az üzenetet, de hirtelen Roger Elstonnal találta magát szemközt, aki gúnyosan nézett a hintó felé. Zsebkendőjét lustán az orrához érintve kérdezte: - Valami baj van? Sir Guy nem tudta, mi bosszantotta fel annyira, talán a fiatalember szája sarkában feltűnő gúnyos vigyor láttán veszítette el a hidegvérét. Sosem kedvelte különösebben a molnár fiát, visszataszítónak találta, hogy rá akarja erőszakolni magát Adrianára. Semmi olyasmi, amit Lady Adriana ne intézett volna el azzal, hogy beleegyezett a márkival kötendő házasságába. Éppen visszaindultam a díszterembe, hogy megbeszéljem az apámmal, még ma este vezesse le a szertartást, természetesen őkegyelmessége, az érsek úr által aláírt különleges engedéllyel. Roger tekintete fagyossá vált. - Megtenné ezt annak a szemét gazembernek azok után, hogy elhódította a kisasszonyt? - Igen, ellentétben egyesekkel - felelte Guy, s vészjóslóan villogott a szeme. - Én nem vagyok bosszúszomjas vesztes. Sőt, tekintve a márki hazánknak tett hősies szolgálatait, biztos vagyok benne, a legtöbben elismernék, hogy megérdemli ezt a szívességet. Jobb, ha nem is ejtek szót azokról a hitvány alakokról, akik súlyos betegséget színlelve vonják ki magukat kötelességük alól. - Maga szerencsétlen, megtévesztett idióta - sziszegte Roger dühösen. - Tényleg azt hiszi, hogy azért, mert Wyndham részt vett néhány csatában, értékesebb ember másoknál? - Néhány csatában? - nevette el magát Sir Guy a másik becsmérlő szavain. - Több mint százban, drága barátom. Egyébként pedig teljesen felesleges vitába bocsátkoznunk, mivel Lady Adriana már elfogadta a márki házassági ajánlatát. - Mutatóujjával a molnár mellkasára bökött, s hozzáértő kardforgató lévén tisztában volt vele, hogy szavai felértek egy kegyelemdöféssel. - Ezáltal pedig önnek, maga pojáca, semmi esélye sem maradt. Roger megpróbálta elhárítani a másik megalázó mozdulatát, de Guy kiváló vívó volt, és olyan csapást mért a fiatalember állkapcsára, hogy a fogai hangosan összekoccantak. Roger heves szidalmakkal illette a fürgén elsiető férfit, aki láthatóan örömmel igyekezett végre teljesíteni a küldetését. Percy a nyugtalanul járkáló Bentley felé indult, aki, amint észrevette a közeledését, azonnal elé sietett, abban reménykedve, hogy kedvező híreket kap. Erről szó sem volt. Percy komor hangon elmagyarázta neki, merre találja Lady Mathilda házát. A kocsis szomorúan megfordult, és felmászott a bakra. Adriana átadta az első ülést Percy és Riordan számára, de mivel Colton nem volt hajlandó elengedni a kezét, kénytelen volt a Samantha és a bátyja közötti keskeny helyre bepréselni magát. Hogy ne okozzon a márkinak további kényelmetlenséget, nem mert hátradőlni az ülésen mindaddig, míg Samantha odébb nem csúszott, hogy helyet biztosítson a számára. Colton viszont nem engedte, hogy elhúzódjon. Fogták egymás kezét, a válluk összesimult. Adriana szeretettel simogatta a férfi izmos karját, és arcát a vállához szorította, miközben a márki feje lassan lehanyatlott. A következő pillanatban a lány halálosan megijedt, mert Colton bágyadtan elengedte a kezét. - Ó, ne! Kérlek, ne! - kiáltotta, mire a többi utas mind előredőlt az ülésen. Lázas félelemben, remegő ujjakkal megpróbálta kitapintani a férfi pulzusát. Kétségbeesése csak tovább fokozódott, amikor nem járt sikerrel. Sírással küszködve próbálkozott újra, s amikor végre megérezte a szabályos lüktetést az ujjai alatt, kissé megkönnyebbült. Zavartan a többiekre pillantott, akik aggodalommal figyelték. 197

- Erős a pulzusa. Nincs baj. Csak megijedtem. Samantha a szájára szorította remegő kezét, s az arcán csorogtak a könnyek. - Drága barátnőm, kérlek, bocsásd meg, hogy megijesztettelek - könyörgött Adriana maga is könnyezve, s kezét barátnője kezébe csúsztatta. Egymás felé hajtották a fejüket, és ahogy mindig, szívük most is egyesült a férfi iránt táplált szeretetben és aggodalomban. Tizenhatodík fejezet Közvetlenül azután, hogy Bentley megállította a hintót Lady Mathilda háza előtt, Riordan kiszállt, és kisegítette Adrianát. A lány a főkapuhoz szaladva lázasan dörömbölt a rézkopogtatóval, és hamarosan meghallotta az ajtóhoz siető léptek zaját. A negyvenes éveinek elején járó, energikus komornyik résnyire nyitotta az ajtót, majd ahogy felismerte a lányt, hátralépett, és udvariasan meghajolt, de amint észrevette a többi alakot, szélesre tárta az ajtót, hogy utat engedjen a férfiaknak, akik egy minden jel szerint öntudatlan harmadikat cipeltek. - Hodges, azonnal orvosra van szükségünk - közölte Adriana nyugtalanul, ahogy Percy és Riordan elhaladt mellettük a terhükkel. - Ismersz valakit itt Bathban, akinek jó a híre? Lord Randwulfot útonállók lőtték meg, és sürgős segítségre van szüksége. - Van egy orvos, akiről Lady Mathilda nagyon jó véleménnyel van, kisasszony. Azonnal elküldöm érte a fiamat. A komornyik egy tizenkét év körüli kisfiú felé fordult, ald követte őt az előcsarnokba. - Te vagy itt a legjobb lovas, Caleb. Vágtass el dr. Croftért, és mondd meg neki, hogy jöjjön, amilyen gyorsan csak tud. - Rendben, papa! Adriana felkapta a szoknyáját, és elsuhant Percy mellett, hogy mutassa az utat az emeletre. A nénikéje hálószobája volt a legtágasabb az emeleten. Szülei a két vendégszoba közül a nagyobbikban rendezkedtek be, így csupán a sajátja volt alkalmas arra, hogy elhelyezzék benne a márkit. Szélesre tárta az ajtót, és a férfiak elé sietve lerántotta a takarót az ágyról. Ekkor érkezett meg Samantha, aki Hodgesnek próbálta elmagyarázni a történteket. - Ne terítsünk régi lepedőket a matracra, hogy megóvjuk Tilly néni finom ágyneműjét? kérdezte Adriana a komornyiktól. Hodges már gondolt erre. Az ajtó felé pillantott, ahol egy szobalány jelent meg egy halom régi ágyneművel a karján. Adriana segített a nőnek, majd miután a férfiak az ágyra fektették Coltont, nekilátott, hogy meglazítsa a kabátját. Hodges rezzenéstelen méltósággal és tapintattal a fiatal nőhöz lépett, és halkan szólt hozzá. - Lady Adriana, ez a feladat nem való olyan fiatal lánynak, mint ön. Ragaszkodom hozzá, hogy Lady Burke-kel helyezkedjenek kényelembe a földszinten, és hagyják a márki levetkőztetését mihármunkra. - Percyre, Riordanre és önmagára mutatott, egyértelműen jelezve, hogy tökéletesen uralja a helyzetet, és ettől kezdve minden felmerülő problémát készen áll megoldani. - A múltban az ön nénikéje volt olyan jó, és segített dr. Croftnak a háborúból hazatérő katonák ápolásában. Számos esetben igénybe vette az én szolgálataimat is. Tudom, mire lesz szüksége a doktornak a golyó eltávolításához és az uraság sebének ellátásához, már utasítottam a cselédeket, hogy forralják ki az 198

eszközöket, ahogy a doktor úr kérni szokta. Biztos vagyok benne, egyetért velem a kisasszony abban, hogy az uraság levetkőztetése és sebének kitisztítása nem illendő látvány egy hajadon úrinő számára. Nyugodjon meg, Lord Wyndham jó kezekben lesz már most is, de különösen akkor, ha dr. Croft megérkezik. Kitűnő orvos, és már több súlyos sérülést is kikezelt. Ezért nincs semmi más dolguk Lady Burke-kel, mint hogy kortyoljanak egy kis bort, míg dr. Croft megérkezik, és gondoskodik az uraságról. Adriana nem akarta elhagyni a szobát, Coltonra pillantott, de Samantha gyengéden megfogta a karját. - Gyere, drágám, Hodgesnek igaza van. Az aggodalom könnyei elhomályosították Adriana szemét. - És mi van, ha magához tér, és engem hív... Samantha anyáskodva paskolta meg a karját. - A férfiak majd megmondják neki, hogy lenn várakozol, és azonnal visszatérsz hozzá, ha dr. Croft engedélyt ad rá. Caleb alig egy negyedórával később megérkezett az orvossal. Az idős férfi udvariasan megbillentette a kalapját a hölgyek felé, majd a lépcső felé igyekezve utasította a kisfiút, aki mindvégig a sarkában volt. - Szükségem lesz erős alkoholra a seb fertőtlenítéséhez és a beteg megnyugtatására. Van belőle a házban, fiatalember? - Ahogy a papát ismerem, uram, már mindent előkészített az emeleten, amire szükség lehet. - Remek, akkor légy olyan kedves, és vezess oda a beteghez - mondta az orvos. Adriana ösztönösen utánuk indult, Samantha állította meg egy gyengéd mozdulattal. Mintha kábulatból ébredne, úgy nézett a barátnőjére, a Colton iránti aggodalom felőrölte a maradék lelkierejét is. Samantha átkarolta, és határozott hangon próbálta megnyugtatni barátnőjét. - Könyörögnünk kell, és bíznunk, hogy a doktor megtesz minden tőle telhetőt, Adriana. Majdnem másfél óra telt el, mire dr. Croft végül kilépett az emeleti szobából karjára vetett kabátjával. Elindult lefelé, miközben Adriana a lépcső felé szaladt, és elfehéredett ujjakkal szorította a korlátot. Szemében könyörgés tükröződött. A középkorú orvos kedvesen elmosolyodott. - Ön bizonyára az a fiatal hölgy, akit az uraság az elmúlt félórában szüntelenül hívott. - Életben van? - kiáltotta Adriana boldogan, miközben Samantha odaszaladt hozzá, és átölelte. - Természetesen - felelte az orvos, mintha egy szemernyi kétsége sem lenne saját szaktudását illetően. - Pályafutásom alatt mindig arra törekedtem, hogy ne veszítsek el beteget, és ebben a páciensben még határozottan sok élet van. Elég egyértelműen a tudtomra adta az átkozódá-sával. - Vidám mosoly bujkált az orvos szája sarkában, ahogy észrevette a lány szemében a megkönnyebbülést. -Megparancsolta, hívják önt az ágyához, és nem nagyon tetszett neki, hogy megtiltottam a látogatást, de a legfontosabb, hogy a csökönyös óriás életben van... és igen jó állapotban. - Felemelte a kezét, és megmutatta az apró fémgolyót hallgatóságának. - Azt hiszem, az uraság remekül meglesz enélkül is, de ha sok-sok év múlva szeretné majd odaadni az unokáknak, elmesélheti, hogy egy árva hangot sem hallatott az eltávolításakor. Az ön látogatására viszont még várnia kell. - Elvesztette az eszméletét a hintóban, és úgy tűnt, rengeteg vért veszített - szólalt meg óvatosan Adriana. -Ez milyen következményekkel jár? 199

- Tulajdonképpen nem veszített olyan sok vért, mint gondolja. A sokk és a fájdalom miatt ájult el, de tele van erővel és lendülettel. A sebesülése nem életveszélyes... és nem is lesz, hacsak el nem fertőződik, de ennek megakadályozására olyan készítményt alkalmaztam, mely nem csupán a fertőzést teszi lehetetlenné, de a fájdalmat is nagymértékben enyhíti. Természetesen ez utóbbi téren a konyak is megtette a hatását. Őszintén szólva elég virgoncnak tűnik ahhoz képest, hogy nemrégiben ütöttek lyukat a hátába. Szerencsére a golyó nem érintett életfontosságú szerveket. - Dr. Croft felhúzta a szemöldökét. - Az a rögeszméje, hogy önök ketten összeházasodnak ma este. Tud ön erről valamit? Adriana nem tudta pontosan, mit válaszoljon. - Nos, Sir Guy azt mondta, hogy elküldi az apját, a tiszteletest, hogy vezesse le a szertartást, de nem tudom, komolyan gondolta-e. - Nos, arról biztosíthatom, hogy az uraság komolyan gondolja. Úgyhogy ha mégsem lesz meg az esküvő, de szeretné a fickót ágyban tartani, jobban teszi, ha kitalál valami módot a megnyugtatására... A bejárati ajtó felől érkező hangos kopogtatás hallatán Caleb kiszaladt a konyhából. Amikor kinyitotta az ajtót, egy magas, fehér galléros fekete ruhába öltözött férfi emelte meg udvariasan a kalapját. - William Dalton tiszteletes vagyok. A fiam küldött az érsek különleges engedélyével, hogy azonnal adjak össze egy fiatal párt. - Amikor észrevette az orvost, láthatóan zavarba jött, és megköszörülte a torkát. - Jó estét, Franklin, őszintén remélem, hogy nem érkeztem későn. Megszületett már a baba? Dr. Croft vidám nevetéssel invitálta be a férfit. - Jöjjön, William, és nyugodjon meg. Egy súlyosan sérült férfi sebét jöttem ellátni, nem egy kisbabát világra segíteni. Azt hiszem, egy tizenhat éve egymásnak ígért fiatal pár kíván összeházasodni, legalábbis az uraság ezt mondta néhány perccel ezelőtt. Úgy tűnik, ilyen hosszú idő után épp ideje egybekelni, nem igaz? A tiszteletes megkönnyebbülten mosolyodott el. - Nos, valóban időszerűnek látszik. Kezdhetjük a szertartást? A feleségem szeretné, ha minél hamarabb visszatérnék a díszterembe. Kissé nyugtalan, ha fontos vendégeket kell szórakoztatnia a távollétemben. Dr. Croft az emelet felé intett. -Attól tartok, fent kell megtartania a ceremóniát, William. Megtiltottam a betegemnek, hogy az elkövetkezendő néhány napban elhagyja az ágyat. Ha egy egész hétig feküdne, akkor lennék a legboldogabb. - Adrianára mutatva hozzátette: - Biztos vagyok benne, hogy könnyebben engedelmeskedik a parancsomnak, ha ez a gyönyörű hölgy vállalja a nővér szerepét, és ő beszéli rá a pihenésre. Bár hivatalosan még nem vagyunk bemutatva, azt hiszem, ez az a fiatal hölgy, akit az uraság feleségül kíván venni. A tiszteletes elgondolkodva vakarta meg az állát. - Nos, huh... tekintve, hogy a vőlegény súlyosan sérült, talán el kellene halasztanunk az esküvőt, amíg talpra tud állni. Nem emlékszem olyan esetre, amikor a szertartás alatt a vőlegény ágyban feküdt. Dr. Croft felnevetett. -Az uraság ragaszkodik hozzá, hogy ma este adják össze őket, és az ön helyében, William, én nem ellenkeznék vele. Magam is tanúja voltam az imént, milyen heves haragra tud gerjedni, ha távol tartják a jegyesétől, úgyhogy azt javaslom, inkább ne bosszantsa fel. - A doktor lehalkította a hangját, mintha bizalmas információt kívánna 200

közölni. - Valószínűleg a franciáktól tanult káromkodni, amikor ellenük harcolt. Képtelenség, hogy egy jól nevelt angol úriember ilyesmiket vegyen a szájára. - Ó, igen, értem. - A tiszteletes őszülő szemöldöke kissé nyugtalanul szökött a magasba. Nos, akkor gondolom, nincs mit tenni. Tegyünk a kedvére, ha ez a feladat. Lássunk is neki! Colton türelme nyilvánvalóan már igencsak fogytán volt, amikor a csoport belépett a szobába, mivel úgy morgott, mint egy dühös oroszlán. Miután a doktor bekötözte, csak egy lepedővel takarták be, így tulajdonképpen félig meztelen volt. Amikor a tiszteletes meglátta a fiatalember hiányos öltözetét, elvörösödve kezdett tennivenni zavarában, de amikor a menyasszony odaszaladt az ágyhoz, és megfogta a felé nyújtott erős, barna kezet, szinte felnyögött kétségbeesésében. Még inkább elvörösödött ekkora illetlenség láttán. Megköszörülte a torkát, és Percyhez fordult segítségért. - Gondolja, hogy tud keríteni valamit, amivel betakarhatja a sérült fiatalembert, míg a hölgyek a szobában tartózkodnak? Percy vidáman a két nőre pillantott. Láthatóan ügyet sem vetettek rá, hogy a márki majdnem meztelen. - Nos, az egyik hölgy a húga, a másik pedig perceken belül a felesége lesz. Nem látom, mi itt a probléma. - Mindenesetre a lepedő egyáltalán nem megfelelő viselet egy esküvői szertartáshoz erősködött Dalton tiszteletes a látvány feletti borzasztó zavarában. Percy halk kuncogás közepette engedelmeskedett felesége esedező tekintetének, megkönyörült a lángoló arcú tiszteletesen, és egy könnyű takarót terített a vőlegényre. Colton észre sem vette, mi történik, figyelmét kizárólag jövendőbelijére összpontosította. - És a szüleid? - kérdezte nyugtalanul, miközben a fölé hajoló gyönyörű nő arcát fürkészte. - Itt vannak már? - Tilly nénivel és Alistair bácsival vannak. Tekintve, hogy még mindig nem érkeztek meg, szerintem csupán annyit mondtak nekik, hogy ide jövök, semmi mást. Colton ajka mosolyra húzódott. - Alaposan meglepődnek majd, ha hazaérnek. Adriana közelebb hajolt, és gyanakodva nézte a márki szemének különös ragyogását. A dr. Croft által belediktált alkohol erős szaga kétségeket ébresztett benne. - Biztosan elég józan vagy ahhoz, hogy tudd, mit csinálsz, szerelmem? Nem szeretném, ha később arra panaszkodnál, hogy rászedtek. Esetleg elhalaszthatjuk az esküvőt addig, míg kitisztul a fejedből az alkohol, és újra lábra tudsz állni. - Szó sem lehet róla! Nem akarom megkockáztatni, hogy elveszítselek - jelentette ki Colton, és egy gyors pillantást vetett Riordan felé. Bár vetélytársa hősiesen tartotta magát, sötét szemében már nem ragyogott az életöröm. Minthogy Colton maga is egészen közel állt ahhoz, hogy elveszíti a lányt, tökéletesen értette, mennyire sajoghat a márki szíve, és őszinte sajnálatot érzett iránta. - Lehet, hogy elszalasztom az utolsó esélyemet, ha várok, mivel komoly vetélytársaim vannak már itt, ebben a szobában is. Kezdjük a ceremóniát! Adriana erősen remélte, hogy helyesen cselekszik, és tettével elősegíti lelki nyugalmát és jövőbeli boldogságát. Odaállt az ágy mellé, és könnyes szemmel, őszinte meggyőződéssel ismételte az eskü szövegét. Amikor a tiszteletes néhány perccel később a gyűrűket kérte, némi zavar keletkezett, mivel erről az apró részletről megfeledkeztek. Colton azonban nem hagyta teljesítetlenül 201

az atya kérését. Már húsz éve viselt egy családi gyűrűt a kisujján, s most ezt adta át. Bár egy kissé nagynak bizonyult, azért felhúzta menyasszonya karcsú ujjára, miközben ismételte a tiszteletes szavait: - Ezzel a gyűrűvel örök hűséget fogadok... Mire a szertartás véget ért, könnyek csorogtak Saman-tha arcán, és megkönnyebbült sóhajjal ölelte meg barátnőjét. - Most már testvérek leszünk örökkön-örökké! Egyre érkeztek a gratulációk és egy figyelmeztetés... dr. Crofttól. - Kérem, uram, legyen tekintettel a sérülésére. Bár bekentem egy kenőccsel, mely enyhíti a fájdalmat, és csökkenti a fertőzés veszélyét, nagyon kérem, ne terhelje nagyon a sebet. Lesz még idejük rá, hogy a feleségével... hm... alaposabban megismerkedjenek. Percy nem tudta leplezni jókedvét, harsányan felkacagott. - Mit kíván tőle, dr. Croft? Hogy tartsa távol magát a feleségétől, amikor végre joga van az ágyába vinni? Ahhoz valóságos szentnek kellene lennie, különösen ha a feleség olyan gyönyörű, mint az övé. Ami azt illeti, megmondom őszintén, a sógorom igen távol áll attól, hogy szent legyen. - Percy, kérlek, viselkedj! - rótta meg Samantha, de képtelen volt elrejteni mosolyát. Zavarba hozol. Hát még Adriana mit érezhet. Percy megfogta felesége kezét. - Azt hiszem, Adriana arca legalább egy hónapon át lángolni fog, úgyhogy jobban teszi, ha hozzászokik. Adriana valóban fülig pirult, de Colton mosolyogva fogadta Percy megjegyzéseit, mert úgy érezte, valóban találók. Sosem tartotta magát szentnek, de tekintve, hogy mennyire rabul ejtette a szívét kis felesége, látott rá esélyt, hogy a jövőben az lesz belőle. Megfogta Adriana kezét, és lehúzta a fejét egy hosszú, gyengéd csókra. Amikor végül szétváltak, Riordan már nem volt a szobában. Colton az orvosra mosolygott. Az erős szesz, amit megivott, a fájdalmait enyhítette ugyan, de a vágyat nem, mely az utóbbi hónapokban egész testét és lelkét égette. - Igyekszem kímélni magam, dr. Croft, de ennél többet nem ígérhetek. Az orvos felhúzta a szemöldökét, de érezte, hiába is ellenkezne a márloval. És aztán ott voltak Percy érvei is. A lány valóban olyan gyönyörű, hogy minden férfinak nehezére esne távol tartania magát tőle. - Mindazonáltal arra kérem, legyen óvatos. Elhiszem, hogy ön hős volt a franciák elleni harcokban, ám egy rövid ideig tekintse magát újszülöttnek. Nem szabad sokat mozognia, ezért azt javaslom, néhány napig engedje, hogy a felesége kényeztesse. Hagyok egy kevés port és útmutatást Hodgesnél, hogyan kell kikeverni a kenőcsöt és kezelni a sebet, ha a fájdalom túl heves lenne. Azt tanácsolom, alkalmazzák naponta négyszer, nehogy elfertőződjön. Holnap eljövök és megnézem, s ha rosszabbodik az állapota, kénytelen leszek elküldeni a feleségét, hogy ön meggyógyuljon. - Tartani fogom magam az utasításaihoz, uram - felelte Colton mosolyogva. - Igazán nem szeretnék elválni tőle most, hogy végre feleségül vettem. A pár végre kettesben maradt, de Adriana komolyan vette az orvos utasításait, és javaslatot tett a helyzet megoldására. - Majd a földszinten alszom, hogy ne érezz kísértést a mozgásra. Colton határozottan megrázta a fejét. - Nem, itt fogsz aludni velem, ebben az ágyban, és ha nincs rá mód, hogy szeretkezzek veled, akkor legalább a karomban akarlak tartani. És kérlek, ne fáradj azzal, hogy máshol 202

vetkőzöl le, vagy hogy hálóinget veszel. Ha megteszed, kénytelen leszek a saját kezemmel lehúzni rólad a ruhát. De eközben kárt tehetek magamban, és ezt persze nem akarhatod. Ezért, kis feleségem, arra kérlek, fontold meg alaposan az engedetlenséged következményeit. - Ahogy óhajtod, uram - suttogta Adriana, s elmosolyodott. Fájdalmas elválásuk után nagy megkönnyebbülést jelentett neki, hogy újra együtt lehetnek. A ragyogó szemek szinte égették, ahogy Adriana a tarkójához emelte a kezét, de mivel nem sikerült kioldania a kapcsot, letérdelt az ágy mellé. - Szükségem van a segítségedre a nyakláncom kikapcsolásához. Ahogy lehajtotta a fejét, hogy a márki hozzáférhessen a kapocshoz, Colton az álla alá csúsztatta az ujjait. Maga felé fordította az arcát, és mélyen a szemébe nézett. - Hagyd a nyakláncot egy pillanatra, édesem, és csókolj meg inkább. Olyan hosszú ideig ellenálltam, hogy megcsókoljak úgy, ahogyan vágytam rá, mert féltem, nem fogunk tudni megállni. De most már nem kell tartanom attól, hogy teherbe esel. Majd meghalok azért, hogy érezhessem az ajkad ízét és az összes gyönyört, melyre mindig is vágytam, ha a közeledben voltam. Adrianának eszébe jutott a férfi csókja, amelyet Roger támadásának éjszakáján kapott, és boldog várakozás töltötte el. Csupán az udvarlása kezdetén adott csók hasonlított ahhoz a páratlan élményhez. Azóta semmi sem utalt arra, hogy Colton vágyat érezne iránta, az biztosan nem, amikor lovagiasan megfogta a könyökét, vagy súrolta az ajkát az ajkával. Felállt, és a férfi fölé hajolt, hogy teljesítse a kívánságát, de Colton váratlanul a csípője köré fonta karját, és lehúzta maga mellé az ágyra. Miközben Adriana lerúgta a cipőjét, Colton odébb lökte az alfelére terített a takarót, majd megpaskolta az ágyat maga mellett. Adriana igyekezett eleget tenni a néma sürgetésnek, ezért felemelte a selyem szoknyáját, hogy fel tudjon lépni. Colton lenyűgözve nézte a hosszú, karcsú combokat, melyeken az izgató, sötét selyemharisnyát fekete csipkeszalag rögzítette a térd fölött. Több, különböző képet őrzött emlékezetében a lányról, de kétségkívül az jelentette a legnagyobb kísértést, amikor meztelenül pihent a kádban, és ő kedvére legeltette a szemét a formás combokon. - Sosem mondta a mamád, hogy nem illik bámészkodni? - ugratta Adriana, látva, hová tévedt a férfi tekintete. Colton nevetve nyújtotta a kezét a lány combja felé, ahogy Adriana végigfeküdt mellette, és fejét a karjára hajtotta. - Nem tehetek róla. Megbabonáz a látvány. Őszintén szólva, szerelmem, még sosem láttam olyan tökéletes testet, mint a tiéd. Adriana mosolyogva futtatta végig az ujjait a férfi mellének sötét szőrzetén. - Hidd el, uram, te magad is távol állsz a tökéletlenségtől. A férfi térdének sürgetésére Adriana átvetette az egyik lábát a márki csípőjén. Colton hamarosan a lány ajkát csókolta szenvedélyes hévvel, míg támadása alatt a lány egészen elalélt. Adriana sóhajtva hajolt hátra, és gyengéden suttogta: - A csókodtól úgy érzem magam, mintha örvényben keringenék. Attól tartok, zakatoló szívem kiszakad a helyéről... A márki az ingerlő mellek közé csúsztatta a kezét, s Adrianának elakadt a lélegzete a heves gyönyörtől, ahogy a férfi ujjai mellbimbóját becézgették. Egész teste remegett, ahogy a férfi hüvelykujja lassú mozdulatokkal dédelgette az érzékeny bimbókat. 203

- Gyönyörű vagy, szerelmem - mormolta a férfi, és csókokkal halmozta el a nyakát -, csak túl sok ruha van rajtad. - Ne! - figyelmeztette Adriana a férfit, és mosolyogva hátradőlt, hogy gyönyörködhessen a látványban. Lenyűgözve nézte jóképű férjét, majd végigsimította széles vállát, és a mellkasán átívelő kötést. Csodálattal húzta végig ujjait a feszes izmokon, a bordákon, a férfias mellbimbókon, majd csókkal halmozta el az összes domborulatot és hajlatot. Colton figyelte a lányt, csodálta gyengéd szenvedélyét. Adriana félkönyékre emelkedett, a férfi szemébe nézett, s tekintetében ott ragyogott mindaz a túlfűtött érzelem, melyet az utóbbi hetekben magába kellett fojtania. - Szeretlek, Colton Wyndham. Mindig is szerettelek... és mindig is szeretni foglak. Kislány koromban te voltál az ideálom. Most a férjem vagy, és általad szeretnék kiteljesedni, a részeddé válni, úgy akarlak ismerni, ahogy még soha azelőtt. A szürke szemekben imádat tükröződött, ahogy Colton a lány feje alá csúsztatta a karját, és magához húzta. Ajkuk mohó vággyal forrt össze. Egyre növekvő vágyától hajtva Colton lenyúlt Adriana combjához, egyenesen a fodros harisnyatartóhoz, és becsúsztatta a kezét a szoknya alá. Néhány pillanattal később azonban visszahőkölt, és döbbenten nézett a lányra. - Te nem viselsz bugyogót! Adriana elvörösödött, nem tudva, milyen következtetést von le ebből a férfi. - A szoknyám nagyon szűk, ezért úgy döntöttem, nem veszem fel. Fel sem merült bennem, hogy bárki észreveheti. Ledérnek tartasz, uram? Colton elnevette magát. - Sose hidd, drágám! Helyeslem a döntésedet. Alaposan megkönnyíti azt, amit a fejemben forgatok. Adriana a ragyogó szürke szemekbe nézett, és félénk mosollyal kérdezte: - És mi lenne az, uram? - Még kérdezed? - mosolygott a férfi. - Az első feladat a gyors vetkőzés. És azután a szerelmeskedés, természetesen. Minél hamarabb jutunk el az utóbbihoz, annál hamarabb leszek elégedett. Igyekeztek meglazítani a ruhát a lány hátán, miközben csókjaik egyre szenvedélyesebbé és izgatottabbakká váltak. Amikor a ruha engedett, Adriana gyorsan kibújt belőle, és a háta mögé dobta egy székre. Amikor ismét szembenézett a férjével, Colton már a látványban gyönyörködött. - Mondta már neked valaki, hogy milyen végtelenül gyönyörű vagy ruha nélkül, drágám? Mosoly futott végig Adriana puha ajkán, ahogy a férfi arcához szorította a homlokát. - Csak te, uram. - Hidd el, drága feleségem, a hazatérésem óta a leghűségesebb csodálód lettem. Hogy végre fedetlenül láthassa a gyönyörű testet, Colton lehúzta Adrianáról az utolsó ruhadarabot is. A férfi mohó ajka már készenlétben várta, hogy megízlelje a buja keble ket, ami lángra lobbantotta Adriana egész bensőjét. - Örülök neki, hogy sosem nyújtottál ízelítőt abból, micsoda gyönyörűség a karjaidban lenni - suttogta Adriana remegve. - Különben valószínűleg már régen elfogadtam volna buja invitálásodat. - A legjobb még csak ezután jön, szépségem, és most, hogy már a feleségem vagy, minden még élvezetesebb lesz - lehelte, miközben kezét végigcsúsztatta a lány sima, selymes hasán. Ujjai behatoltak a nedves, női puhaságba, és Adrianának a gyönyörtől elakadt a lélegzete, és megvo-naglott a teste. Mintha saját akaratuk lenne, combjai lassan szétnyíltak, hogy befogadják a becéző ujjakat. Az elragadtatás hullámai teljesen 204

elhatalmasodtak rajta, döbbenten adta át magát ezeknek az új élményeknek, és bármennyire égett az arca a férfi vakmerő simogatásaitól, képtelen volt rá, hogy elforduljon. A férfi simogatása az egész testét lángba borította. - Amit csinálsz, az túl élvezetes ahhoz, hogy illendő legyen - suttogta Adriana remegve. Ha nem hagyod abba, egész biztosan elolvadok. -Tökéletesen helyénvaló, édesem, ha egy férj felfedezi mindazokat a titkos helyeket, melyeket a feleségének sikerült elrejtenie előle a házasságukig. Te nem helyesled a dolgot? Adriana hangja halovány volt, erőtlen. - De, nagyon is. Az, hogy csupán harisnyát viselt, meglehetősen nevetségesnek tűnt, tekintve, hogy tökéletes rálátás nyílt nőisége minden rejtegetni való részletére. Mégis, amikor felült, hogy meglazítsa a harisnyatartót, Colton keze a csuklójára zárult, és gyengéden megállította a mozdulatot. - Hagyd a harisnyát, szerelmem - kérte. - Érezni akarom, ahogy hozzám simulsz. Félredobta a lepedőt, s hívta, hogy bújjon hozzá meztelen testéhez, de Adriana döbbenten meredt ágaskodó férfiasságára. Bár a látvány határozottan emlékeztetett arra, amihez a fürdőszobában volt szerencséje, egy pillanatra mégis végtelenül fenyegetőnek tűnt. - Ha a közeledben vagyok, nem tudok parancsolni a vágyaimnak, szerelmem - mondta kedvesen a férfi. - Ezzel küzdök már az őszi bál óta. Ha nem lettek volna velünk minden pillanatban a kísérőink, rád vetettem volna magam az első pillanatban, ahogy kettesben maradunk a hintóban... vagy bárhol. Adriana csodálkozva nézett rá. - Én azt hittem, azért akartad, hogy Samantha és Percy velünk legyenek, hogy tanúsíthassák feddhetetlen viselkedésedet, és azonnal megsemmisíthesd a szerződést, amint az udvarlásnak vége. Colton elnevette magát a feltételezés hallatán. - Akkor is elég nehéz volt távol tartani tőled a kezemet, ha mások társaságában voltunk. Ha kettesben maradunk, bekövetkezik a katasztrófa. Elképzeltem, ahogy állunk az oltár előtt, és egy kisbaba bújik meg a pocakodban. Adriana hátravetett fejjel adta át magát a túláradó boldogságnak és nevetésnek. - Azt hittem, hogy nem vágysz rám! Colton megfogta a kezét, és a lüktető keménység köré zárta, mire Adriana döbbent nyögést hallatott. - Ez nem bizonyíték rá, hogy mennyire kívánlak? Ez gyötört végig, az egész udvarlás alatt. Még most is alig tudom elviselni a hosszas önmegtartóztatás okozta fájdalmat. - De a sérülésed! Nem fog nehezedre esni...? - Felejtsd el, szerelmem! Ha egyik lábammal már a sírban lennék, akkor is szeretkezni akarnék veled. - Meg kellene fogadnod az orvos tanácsát - figyelmeztette a férfit, amikor az maga felé húzta a testét. - Elég, ha csak te mozogsz, én meg átadom magam a gyönyörnek - hízelgett Colton nem szűnő mosollyal, miközben a tekintetük összefonódott. Adriana elmosolyodott, s mutatóujjával végigsimította a férfi ajkát. - Meg kell mutatnod, mit tegyek. - Megmutatom, szerelmem. 205

Adriana mozdulatlanul feküdt, átadva magát a kéjes borzongásnak és bizsergető gyönyörnek, melyet a férfi keltett benne a testével játszadozva, de amikor Colton szája ismét a mellére tapadt, szinte elalélt. A heves gyönyörtől vezérelve kinyújtotta a kezét, és a markába fogta a kemény férfiasságot, mellyel hangos nyögést váltott ki a márkiból. -Kérlek, Colton... nem bírok elviselni többet. Bármire vársz is, könyörgök, ne várj tovább. - Szükségtelen is lenne, szerelmem. Készen állsz - suttogta a márki. Hátrahanyatlott a párnákra, és Adriana szemébe nézett, aki kérdő tekintettel emelkedett fel mellőle. Colton ördögi fénnyel a szemében elmosolyodott. - Úgy hallottam, néha nyereg nélkül is lovagolsz Ulyssesen, drágám. Elég bátor vagy, hogy velem is kipróbáld? Először kissé fájdalmas lesz. - Lehetetlenné tetted, hogy visszautasítsam. Még sosem éreztem magam ennyire... ennyire erkölcstelennek. - A szeretkezés nem erkölcstelen, ha olyan felek között történik, akiket házasság és szerelem köt össze. Ez természetes vágy, és jelen pillanatban jobban kívánlak, mint bármit a világon. Adriana a férfi fölé térdelt, miközben a tekintetük összefonódott. A lány halkan suttogta: - A testem téged akar. Colton éhes pillantása végigsiklott a lány karcsú alakján, miközben bepréselte magát a keskeny csatornába, s Adriana megborzongott, ahogy megérezte a férje hevét. Egyetlen gyors, biztos mozdulattal fogadta magába a férfit, ami mindkettejükből kéjes nyögést váltott ki. Ahogy elnyelte a forró nőiesség, Colton lehunyta a szemét, és átadta magát egyesülésük gyönyörének. Szeretett volna időt hagyni, hogy enyhüljön a behatolása okozta fájdalom, de fiatal felesége ugyanolyan lendülettel lovagolt rajta, mint ahogy Ulyssesen szokott, így nem tudta tovább tartani magát. A mámor hullámai árasztották el őket újra és újra, egyre közelebb repítve a csúcsponthoz, míg végül elárasztotta őket a gyönyör. Sokkal később Adriana már félig aludt férjéhez bújva, amikor Colton a fülébe suttogta: - Még mindig fáj, drágám? Adriana kuncogva hátranyúlt, s megérintette a fenekéhez szoruló férfias keménységet. - Miért kérdezed? Colton a lány egyik fülcimpáját rágcsálta, miközben ujjai ruganyos mellbimbóját simogatták. - Mert egy kéjenc vagyok, aki mindig ugyanazt akarja. És én egyedül terád vágyom. - Meggyőztél - felelte Adriana boldog mosollyal. A márki felé fordult, szorosan meztelen testéhez simult, majd simogatni kezdte széles mellkasát, és ahogy egyre lejjebb csúsztatta a kezét, Colton még a lélegzetét is visszafojtotta a gyönyörtől. Amikor Adriana elérte a kívánt hatást, lázas csókjaik közepette megindultak az eksztázis felé újra és újra... * * * A pár hálószobájának órája szerint már éjfél is elmúlt, amikor mindketten hirtelen felébredtek. Egy lámpa világított közvetlenül az arcukba, dühödt üvöltés hallatszott, s mindketten rémülten ültek fel. Fájdalom torzította el Colton arcát, s egyik kezét a szeme elé tartotta, hogy ne bántsa az éles fény. A háttérben Gyles Sutton dühösen vicsorgó arcát ismerte fel. Még soha életében nem látta a grófot ennyire kikelve magából.

206

- Azért hívtalak Bathba, hogy elmondd, mit akarsz a lányomtól, nem azért, hogy megbecstelenítsd! - A gróf hangja olyan volt, mint a mennydörgés. - Most pedig kelj fel arról az ágyról, te liliomtipró, és harcolj, ahogy férfihoz illik! Amikor lehajolt, hogy felrántsa a márkit, Adriana odakapott, hogy megállítsa az apját. - Papa, ne! Minden rendben van! Gyles szemei megvillantak a haragtól, ahogy a lányára tekintett. Adriana követte a pillantását, majd sietve nyúlt a lepedő után, hogy elfedje meztelen keblét, de elkésett. Apja arcának bíborvörös árnyalata kétségbevonhatatlanul tanúsította éktelen haragját. Christina kétségbeesetten felnyögött az ajtóban, ahol a döbbenettől földbe gyökerezett lábbal állt. Három lánya közül éppen a legfiatalabb volt az, akiről sosem feltételezte volna, hogy ágyba bújik egy csábító gazemberrel. Tulajdonképpen gyakran még abban is kételkedett, hogy Adriana egyáltalán férjhez akar menni. Gyles megrázta az öklét Colton felé, aki a gróf szemében táncoló tüzek láttán elgondolkodott, hogyan védhetné meg magát az öreg támadásától. - Szóval így hálálod meg, hogy megpróbáltam segíteni neked! Te gazember! Alattomos tolvaj! Elloptad a lányom becsületét a hátam mögött! Legjobb lesz, ha itt, helyben kiheréllek! - Papa, házasok vagyunk! — sikította Adriana. - Mi?! - Gyles hátrahőkölt megdöbbenésében. - Ma este összeadott minket Sir Guy apja. Különleges engedélyünk volt az érsek úrtól! Gylesnek a szája is tátva maradt a csodálkozástól. - De... de miért nem tudtátok megvárni... a templomi... esküvőt? - Coltont megtámadták a Randwulf-birtok közelében, és meglőtték. Együtt akartunk lenni, és a házasság volt az egyetlen módja, hogy egymáséi lehessünk, anélkül hogy megsértenénk az illemet. Samantha, Percy, Lord Harcourt és dr. Croft voltak a tanúink. Minden teljesen hivatalos, papa, ne nyugtalankodj! Gyles néhány lépést botorkált hátrafelé, és kezét végighúzta az arcán, mintha még mindig képtelen lenne elhinni a pár együttlétének jogosságát. - Templomban kellett volna megesküdnötök, az egész család részvételével. - Ugyanolyan házasok vagyunk, mintha templomban esküdtünk volna, papa. Dalton tiszteletes aláíratott velünk minden papírt. Ő tanúsíthatja, hogy minden szabályszerűen történt. - Az én hibám - szólalt meg Colton, hogy megpróbálja kiengesztelni a férfit, mert érezte, hogy ő is éppilyen dühös lenne hasonló körülmények között. - Attól féltem, hogy elveszítem a lányát, és ezt nem mertem megkockáztatni. Én voltam, aki rávette, hogy jöjjön hozzám feleségül még ma este. - Tulajdonképpen Sir Guy intézte el - magyarázta Adriana. Könyörögve nézett fel a grófra. - Te ismered az érzéseimet, papa, és biztosan megérted, hogy én sem akartam tovább várni, mint Colton. Szeretem őt, és vele akarok lenni egész hátralévő életemben. Gyles megköszörülte a torkát, és a feleségére pillantott, aki megkönnyebbülten mosolygott. - Mit szólsz ehhez, drágám? -Azt hiszem, hogy törvényes házasok, édesem, és már nincs mit tovább beszélni róla... kivéve, hogy... - a fiatalokra mosolygott, és kék szeme ragyogott, ahogy hozzátette: - jó éjszakát! Gyles kissé elszégyellte magát, ahogy felrémlett benne, milyen szavakkal illette újdonsült vejét. 207

- Igen, hát ez az egyetlen dolog, amit mondhatunk most, hogy felébresztettük az egész házat. Adriana nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg: - Hol voltatok, papa? Elküldtük Sir Guyt, hogy megmondja nektek, hazajövünk ellátni Colton sebét. Miért nem jöttetek utánunk? Gyles megint a torkát köszörülte. - Mindössze annyit hallottam, hogy visszajöttél ide Samanthával és Percyvel, és arra gondoltam, biztosan nem akartál tovább a bálban maradni Roger miatt. Azután Alistair... hm... kificamította a bokáját... valószínűleg túlzottan igyekezett lépést tartani a nénikéddel, és keresnünk kellett egy orvost, hogy megbizonyosodjunk róla, nem tört el. Tilly orvosa nem volt otthon, és be kellett járnunk egész Batht, hogy találjunk valakit, aki van olyan jó, mint dr. Croft. - Elgondolkodva vakarta meg az állát, miközben az egyik szemöldöke gyanakodva a magasba szökött. - Azok után, ami itt ma este történt, felmerül bennem a gyanú, hogy Alistair csupán színlelte a sérülését azok után, hogy beszélt Sir Guyjal. Nagyon nagy egyetértésben társalogtak... vagy inkább szövetkeztek. Alistair ezért még megkapja a magáét! - Gyere, drágám - hívta Christina kedvesen. - Mindenféléket fantáziálsz majd szegény Alistairről, ha sokáig itt ácsorgunk. Colton nagybátyja valóban sérültnek látszott, és kétlem, hogy képes lett volna kárt okozni magában csupán azért, hogy lekéssük az unokaöccse és a lányunk esküvőjét. Most pedig hagyjuk Adrianát és Coltont aludni. Szegény drágáim, biztosan halálra rémítetted őket. A nevetés, ami néhány pillanattal később felhangzott a pár hálószobájából, megállásra késztette Gylest a folyosón. -Annyira azért nincsenek megrémülve. Christina elmosolyodott, és belekarolt a férjébe. - Csak emlékezz vissza, milyen szenvedélyes voltál te is, amikor fiatalok voltunk, drágám. A házasságunk előtt nemegyszer a kezedre kellett csapnom, hogy rendreutasítsalak. A gróf hátranyúlt, és megfogta felesége hátsóját. -Még most is a tiéd a legszebb fenék, amit életemben láttam. Christina nevetve figyelmeztette: - Hát, nagyon ajánlom, hogy az egyetlen is legyen, amit életedben láttán, uram. Vannak dolgok, amiken nem vagyok hajlandó osztozkodni, és te is ezek közé tartozol. A reggeli nap áttört az ablakot fedő csipkefüggönyön, és lágy fénybe vonta a szobát, ahol a friss házasok egymáshoz simulva feküdtek az ágyban. A napfény felébresztette Coltont. A fájdalomtól eltekintve, mely figyelmeztette a hátán lévő sebre, sokkal nyugodtabbnak és pihentebbnek érezte magát, mint az elmúlt hónapokban. Sérülése ellenére úgy tűnt, éjszakai tevékenységük új erővel töltötte el. Sosem gondolta volna, hogy egy feleség ilyen örömmel keresi férje kedvét. Elmosolyodott, majd kissé oldalra fordította a fejét a párnán, miközben ujjai beletúrtak a lány hajába. A sűrű, sötét tincsek kócosan terültek szét a párnán, amiről eszébe jutott, hogy az ő külseje sem lehet túl rendezett. Az elmúlt órák történései után mélységes hálát érzett amiatt, hogy életben van... és hogy végre megnősült. Félresöpört egy sötét hajtincset, és gyengéd csókot nyomott a lány szemöldökére, miközben keze a mellén vándorolt. - Ideje felébredned, álomszuszék - suttogta. Adriana egy fejrázással jelezte, hogy nincs ínyére az ötlet, és álmosan morogta: - Nem maradhatnánk itt örökre? 208

- Fürdésre van szükségem, amiről neked kell gondoskodnod - sürgette a férfi nevetve. Hacsak nem akarod, hogy ellenszegüljek az orvos parancsainak. - Még sosem fürdettem férfit - morogta a lány a takaró alól. - Azt sem tudnám, hol kezdjem... - Hol szeretnéd kezdeni? - kérdezte Colton kedvesen, és a szájába vette a lány fülcimpáját. Adriana szeme felpattant, amikor eszébe jutott a válasz, de nem merte kimondani, attól tartva, hogy a férfi ledérnek tartja majd. Colton a szemébe nézett. - Nekem lenne egy javaslatom, ha érdekel. Adriana igyekezett visszafojtani a nevetést. - És mi lenne az? A férfi megfogta Adriana kezét, és felmeredő férfiasságához húzta. - Ez a rész fokozott figyelmet igényel. - A fürdő előtt vagy után? - Előbb talán jobb lenne. Alig várom, hogy újra megízleljelek. - Neked semmi sem elég - ugratta a férfit kuncogva Adriana, és érezte, leghőbb vágya, hogy engedelmeskedjen. - Igen, de csak ha veled vagyok - suttogta válaszát a lány fülébe. - Mondták neked valaha, hogy milyen gyönyörű feneked van, drágám? - Nem, soha. - Én mindig is a melleket részesítettem előnyben, de egyértelműen neked van a legformásabb hátsód a világon, ilyenről álmodozik egy magányos férfi a távoli laktanyában. Imádom magamhoz szorítani. Ellenállhatatlan vágyat ébreszt. Adrianának elakadt a lélegzete a gyönyörtől, ahogy a férfi belé hatolt. Csodálattal figyelte, milyen borzongató érzéseket tud kiváltani belőle a márki, amikor néhány pillanattal korábban még semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy alhasson. Nem sokkal később elkészült az illatosított fürdő a hálószobában álló kis rézkádban. Férje rajongó pillantásától kísérve Adriana nekilátott, hogy megfürödjön. Colton olyan sóváran szemlélte az intim részeket, hogy Adriana végül zavarában arra kérte, hunyja le a szemét, amire a férfi lassú fejrázással és kéjes vigyorral felelt. - A világ minden kincséért sem, szépségem. Mindent tudni akarok rólad, különösen azokról a helyekről, melyeket takargatni igyekszel előlem. Semmi rejtegetnivaló vagy tiltott dolog nincs a házasfelek között. Mindenem a tiéd, és mindened az enyém. Így igazságos, ha két ember egyesül. Adriana a figyelő szempár kíséretében kilépett a kádból, megtörülközött, majd felöltözött. Ezután Colton került sorra. Adriana hamarosan észrevette, hogy egy csinos férj fürdetése nagyon is kellemes feladat egy újdonsült feleség számára. Rádöbbent, hogy minden porcikája csodálatraméltó. Lábfeje hosszú volt, lábszára tökéletesen egyenes, combja formás és izmos. Ahogy haladt felfelé, észrevette azt a korábban sötétvörös területet, mely hajdani sebét vette körül, s ami már egészen elhalványult. - A régi sebed már határozottan szebb, mint amikor hazajöttél. Szokott még fájni? - Csupán egy-egy nyilallás néha, de semmi komoly. Végül nem maradt más hátra, csak az ágyéka, és Adriana nagyon igyekezett, hogy ne vörösödjön el, ahogy követte a férfi utasításait. Amikor rá mert pillantani a márki arcára, látta, hogy a férfi mosolyogva figyeli a mozdulatait. - Nem kell zavarba jönnöd - mondta. - Az a részem is 209

éppúgy a tiéd, mint minden más rajtam, sőt talán még inkább. Nemsokára egészen szokványos lesz számodra a meztelenségem. - Kétlem, hogy bármi, ami veled kapcsolatos, valaha is szokványos lesz a számomra ellenkezett Adriana mély meggyőződéssel. - Azt hiszem, te vagy a leggyönyörűbb férfi, akit életemben láttam. - Gyönyörű? - Colton szemöldöke meglepetten szökött a magasba. - Ez igazán különös szó egy férfi esetében. - Te akkor is gyönyörű vagy az én szememben. Mindig is az voltál. A férfi szenvedélyesen megmarkolta a lány fenekét. - Gyere, édesem, adj egy csókot. Megint megkívántalak. Még soha életemben nem éreztem olyan teljesnek magam, mint most. Azt hiszem, szeretek a férjed lenni. - Ez jó hír, uram, mert nagyon-nagyon hosszú ideig leszek a feleséged. *** Philana Wyndhamet egy cseléd kísérte annak a hálószobának az ajtajához, ahol a fia pihent. A fiatal cseléd elmondása szerint Lord és Lady Standish, valamint Lady Mathilda elhagyták a házat egy órával korábban, hogy meglátogassák Lord Alistairt a hotelszobájában. Azt is elmondta a szobalány, hogy csak Lady Adriana maradt otthon, aki jelenleg a sebesült férfi mellett tartózkodik. Az a tény, hogy Adriana a fia mellett van, megnyugtatta Philanát afelől, hogy beléphet a szobába kopogás nélkül. Amikor azonban kitárta az ajtót, kénytelen volt belátni, hogy lehetett volna tapintatosabb is. Leesett az álla a rémülettől, ahogy meglátta a fiát az ágyon feküdni, az ágyékára dobott törülközőtől eltekintve teljesen meztelenül, Adriana fenekét markolászva, a lány pedig félig rajta feküdt. Nem sokat javított Philana lelkiállapotán az sem, amikor észrevette, hogy ajkuk heves, szenvedélyes csókban forr össze. A döbbenetes látvány hatására majdnem elájult. - Istenem, kopognom kellett volna! - nyögte, és lángoló arccal a szájához kapta remegő kezét. - Nem számítottam rá... Adriana azonnal a betolakodó felé fordult. Philana döbbent arckifejezése arra vallott, hogy Adriana lett volna az utolsó személy, akiről a márkiné ilyen erkölcstelenséget feltételez. Adriana végtelen zavarában sietve összehúzta a pongyoláját. - Úgy tűnik, rosszkor érkeztem - nyögte Philana, s elfordította a tekintetét a párról, miközben Adriana azon igyekezett, hogy betakarja Coltont. - Amikor Bentley közölte tegnap este, hogy a fiam súlyosan megsérült, ma reggel azonnal idesiettem, hogy lássam, milyen az állapota. Erre egyáltalán nem számítottam... sajnálom, nem akartam rátok törni. Megyek is... - Mama, ne - kérte Colton kedvesen. - Amit látsz, az teljesen helyénvaló, higgy nekem. Philana elvörösödött a képtelen kijelentés hallatán, és a fiára pillantott. - Mióta helyénvaló, hogy egy olyan gazember, mint te, elcsábít egy fiatal lányt, aki korábban úrihölgynek számított? Hát nincs benned semmi tisztesség, fiam? Colton vidáman elmosolyodott. -Azt hiszem, abban a pillanatban lett helyénvaló, amikor elvettem feleségül. - Feleségül? - Philana remegő kezével a szívéhez kapott. Igaz lenne? Valóban összeházasodtak volna? - Csak nem úgy érted, hogy Adrianával örök hűséget fogadtatok egymásnak? Valóban megtörtént volna?

210

- Megtettem tegnap este, Philana mama - suttogta Adriana kedves, kissé mentegetőző mosollyal. - Colton nem hagyta, hogy ellássák a sebét addig, amíg bele nem egyeztem, hogy hozzámegyek feleségül. - Ó, értem. - Philana mindentudóan bólintott. - Mindig is túl erőszakos volt a lányokkal. Az apja nem tudta, mihez kezdjen vele, ami pedig engem illet, nekem ötletem sincs. Adrianára mosolygott. - Talán te jobban tudod majd kezelni, mint én, drágám, de akárhogy is lesz, végtelenül boldog vagyok, hogy kaptam még egy lányt a családba, és ráadásul éppen azt, akit már sok-sok éve imádok. Sedgwick nagyon büszke lenne erre a házasságra. Ő mindig hitt benne, hogy ez mindkettőtök számára előnyös lesz. Most lehetőséged lesz rá, hogy saját magad döntsd el, helytálló-e a jóslata. Kitárta a karját a lány felé, s Adriana lelkesen odaszaladt a márkinéhoz, és szeretettel átölelte. Az öröm könnyei csillogtak Philana szemében, amikor végül hátralépett, és szeretettel fogta a kezébe menye gyönyörű arcát. - Köszönöm, drága gyermekem, hogy megbocsátottál a fiamnak, és ekkora örömet szereztél nekem. Bár Bentley biztosított róla, hogy Colton életben marad, a saját szememmel akartam látni, jól gondoskodnak-e róla. Most már megnyugodtam, hogy jó kezekben van, és a családunk sem fog kihalni. Áldjon meg az Isten benneteket sok-sok gyerekkel. Tizenhetedik fejezet - Mégis, hol voltál? - kiáltott Jarvis Fairchild a lányára, amikor az hajnalban lábujjhegyen betipegett a Stanover-ház ajtaján. Felicity a szívére szorította remegő kezét. Mosolyogni próbált, de csupán egy grimaszt sikerült vágnia. Apja arca rettenetes haragról árulkodott. - Papa, mit csinálsz itt? Azt hittem, fent alszol a szobádban. Majdnem halálra rémítettél! Jarvis felállt a kanapéról, és dühödt léptekkel átvágott a szobán, majd megállt a lánya előtt. Orruk szinte összeért, ahogy lehajtotta hozzá a fejét. Még a sötét szobában is látszott, milyen harag villog a szemében. - Kérdeztem valamit, lányom, és választ várok rá! Fel tudod fogni, hogy az anyáddal egy szemhunyásnyit sem aludtunk egész éjszaka? Amikor nem jöttél haza, átlovagoltam Elstonékhoz, hogy utánad érdeklődjem, de egy cseléd közölte, hogy Roger sem ment haza. Akkor átmentem mindkét barátnőd otthonába, akik meglepetten hallották, hogy nem vagy otthon, mivel Roger azt állította, utánuk téged hoz haza. Anyáddal nem tudtunk másra gondolni, mint hogy megerőszakolt vagy talán még el is rabolt Roger vagy egy másik gazember, ki tudja. Most pedig besétálsz a nagyapád házába, mint valami tolvaj, akinek az ezüstkészletre fáj a foga. Magyarázatot várok, lányom. Még pedig most azonnal, ha nem bánod. Felicity ismét megpróbált mosolyogni, de ugyanolyan csekély sikerrel. Fájdalmai voltak, és végtelen bűntudata, hogy beleegyezett olyasmibe, amit eleinte őrültségnek tartott. De most, hogy már minden megtörtént, késő volt bánkódni felette. - Papa, tudom, minden reményed az volt, hogy arisztokratához megyek feleségül, de miután megtudtam, hogy Lord Randwulf és Lady Adriana megesküdtek, a vicomte pedig mást választott, erre nem sok esélyem maradt. Rogernek egyre nagyobb a vagyona, papa... és... bátorkodtunk összeházasodni itt, a megyében. Aztán egy fogadóba mentünk. Hát ez történt. 211

- Mit tettél? - üvöltötte Jarvis még nagyobb haraggal. -Hol van az az átkozott tolvaj? Levágom a zacskóit most, azonnal. - Hirtelen olyan bosszúvágy öntötte el, hogy vészjóslóan a lány mögé pillantott, nem rejtőzik-e újdonsült veje, mint valami gyáva kukac, az ajtó mögött. - Nincs itt, papa. Úgy gondolta, jobb lesz, ha én mondom el neked, és csak aztán találkoztok ti ketten, amikor már megnyugodtál. - Fájdalmas mosollyal kulcsolta össze remegő ujjait. - Azzal, hogy kiheréld, papa, már elkéstél. A házasságunkat már... hm... elháltuk. - Elárultál engem! - bömbölte Jarvis fogcsikorgatva. Haragosan megrázta a fejét, miközben szertefoszlott álmait siratta. - Hittem benne, hogy egy nemeshez fogsz férjhez menni. Mindent megtettem, ami tőlem tellett, hogy valóra váltsam ezt az álmot. Egyetlen könyvelő lánya sem öltözött soha ilyen pompásan, és egy sincs, akinek minden kívánságát teljesítették volna! És ez mind hiába volt. Tönkretettél, lányom! Elárultál a hátam mögött azzal, hogy hozzámentél egy tanulatlan férfi gazember fiához! - De papa, nagy vagyonuk van! Roger megígérte, hogy drága ruhákba öltöztet, és ékszerekkel halmoz el... A malom hamarosan az övé lesz. Egészen biztos benne. - Férje számtalan ígérete sem tudta enyhíteni afeletti haragját, hogy megerőszakolták a nászéjszakáján. Elkövette azt a hibát, hogy egy kis időt kért Rogertől, hogy felkészüljön az eseményre, de kérése hallatán Roger csak még jobban elveszítette a fejét. Tépkedni kezdte a ruháját, hogy minél előbb magáévá tegye, majd a szájára tapasztotta a kezét, miközben rávetette magát, és olyan durván hatolt belé, hogy a lepedőt teljesen eláztatta a vér. - És mégis ki fogja kifizetni a hitelezőket, ha Edmund Elston eltűnik vagy elhalálozik? Felicity a szívéhez kapta remegő kezét, és döbbenten tántorodott hátra. - Mi-mi-miről beszélsz, papa? - Arról, hogy Edmund Elston vagy hatalmas összegeket hagyott veszendőbe menni, vagy saját használatra sikkasztott a malomból. El sem tudom mondani, milyen kevés pénz vándorol majd az ú j férjed zsebébe az apja halála után. - Honnan tudsz te erről? - Valaki, aki megbízható információkkal rendelkezik, nemrégiben meglátogatott azzal a hírrel, hogy ha Edmund... vagy Roger... kénytelen lenne eladni a malmot jövedelme erőteljes megcsappanása miatt, akkor olyan alacsony áron fogják értékesíteni, hogy még én is megvehe-tem. Ha ez sikerülne, nem függenek többé az anyádtól, sem a nagyapádtól. - De honnan veszel te annyi pénzt, hogy megvásárolj egy malmot, még ha ilyen olcsón is? - kérdezte Felicity csodálkozva. - A mama nem is olyan régen figyelmeztetett rá, hogy vigyázzak minden pennyre, és elégedjek meg a már meglévő ruháimmal, te pedig határozottan állítod, van annyi pénzed, hogy megvedd Elston malmát. Jarvis elfordult a lányától. - Ne törődj vele, honnan származik a pénz, elégedj meg azzal, hogy van elég egy ilyen beruházáshoz. - Talán ez az ismerősöd csak blöfföl, abban reménykedve, hogy bele tud rángatni valami kockázatos vállalkozásba. Csak azért gondolom, mert Edmund malma kezd nagyon jövedelmező lenni Roger irányítása alatt. Jarvis legyintett, és a szoba másik vége felé indult. - Lehet, hogy Edmund biztos helyre menekíti a vagyona egy részét, és azt tervezi, Rogerre hagyja a munkások kifizetését, miközben ő maga ismeretlen helyre távozik a félretett pénzzel. 212

- De... de Roger apja ágyban fekvő beteg, papa. Jarvis hirtelen megvető arccal fordult hátra. - Mekkora könnyebbség Edmundnak! Eljátszhatja, hogy nincs magánál, és nem válaszol a fia kérdéseire... Mire Roger egyáltalán rájön, hogy a malommal kapcsolatos terveit romba döntötte az apja, a pénznek bottal ütheti a nyomát. - Jarvis odalépett az utcára nyíló ablakhoz, és egy hosszú pillanatig szemlélte a várost. A sötétség már oszlani kezdett. Elgondolkodva nézte a lányát, majd azt kérdezte: - Felmerült benned valaha, hogy honnan szerzett Edmund ekkora vagyont? Felicityn egyre erősebb félelem lett úrrá, ahogy próbálta felidézni magában, amit az esetről tudott. - Úgy emlékszem, azt mondta Roger, hogy meghalt az apja második felesége, és mindent ráhagyott, amit a néhai Mr. Wintertől örökölt. - Meghalt? - Az apja gúnyosan felnevetett. - Talán inkább meggyilkolták. Felicity haragra gerjedt. Bármilyen dühös is az apja, nincs joga megvádolni egy embert, aki idegen a számára. - Hogyan vádolhatod ilyen őrültségeiddel azt az embert, hiszen még itt sem laktunk, amikor az a nő meghalt? És honnan tudsz annyit Mr. Elstonról, hogy ilyesmit feltételezz róla? - Valamikor régen Roger anyja a nénikém legjobb barátnője volt. Amíg Londonban éltek, Edmund elhanyagolta a feleségét és a kisfiúkat, és mindenféle feslett nők után kezdett járni. Láthatóan el tudta varázsolni őket; bár én mindig csodálkoztam rajta, hogyan hihette el akár a legostobább nő is a hazugságait. Abban az időszakban halt meg a felesége, amikor Edmund éppen egy régi barátjának segített, akinek bérkocsija volt. Clara nagynéném történetesen éppen szemtanúja volt az esetnek, amikor Roger anyját elütötte egy ilyen kocsi. Clara meg volt győződve róla, hogy a kocsis, bár a hideg ellen egy sállal eltakarta az arcát, nem volt más, mint Edmund Elston. Természetesen mielőtt a nénikém összeszedte volna a bátorságát, hogy bejelentést tegyen az esetről és a gyanújáról a hatóságoknak, meggyilkolták ugyanilyen módon. Egyikünk sem merte azóta megemlíteni Clara gyanúját Mrs. Elston halálával kapcsolatban, attól félve, hogy mi is úgy járhatunk, mint ő. - Úgy érted, hogy Edmund Elston gyilkos? - kérdezte Felicity izgatottan. - Ha számít neked az életünk, lányom, soha nem beszélsz arról, amit most elmondtam neked, még Rogernek sem. Talán téged is hasonló módszerekkel hallgattat el, ha megpróbálod rávenni a férjedet, hogy szerezze vissza az apja által elszedett pénzt. Bár nyilvánvalóan Roger is áldozat, tekintve, hogy semmije sem marad, ha az apja feldobja a talpát, vagy eltűnik az éj leple alatt. - Papa, miért nem beszéltél nekem erről korábban? - Nem tudtam, hogy hozzá fogsz menni ahhoz a nyavalyás koldushoz - vágott vissza Jarvis. - Nemrég még azt hallottam, hogy sikerült felkeltened Lord Harcourt érdeklődését. Felicity legyintett egyet, mivel ez nagyrészt az ő fantáziájának terméke volt. - Tévedtem. Jarvisban kérdések merültek fel. - Hol fogtok most lakni Rogerrel? - Az apja házában, természetesen. - És ha Edmund úgy dönt, hogy meggyilkol téged is, ahogyan a két feleségét? Felicity megborzongott a feltételezés hallatán. - Nos, azt hiszem, gondoskodnom kell róla, hogy ez ne történhessen meg. 213

- Jobb, ha te is elkezdesz félrerakni egy kis pénzt magadnak, lányom. Nem szeretném Roger kölykeit támogatni öregségemre. Felicity felemelte az állát, és merészen felelt. - Úgy látom, mióta a nagypapa és a mama rajtakapott, hogy kirúgod a munkásokat, és zsebre vágod a bérüket, a mama az egyetlen, aki bárkit támogathat. A malom újra virágzik, most, hogy mindenldt visszavettek, akit te elbocsátottal. - Honnan tudsz te erről? - Lejöttem egyik éjjel egy könyvért, amit a szalonban hagytam, és hallottam, hogy vitatkoztok a mamával. Gondolom, ezért alszol itt lenn azóta is. -Az anyád azt hiszi, hogy jobban tudja nálam... Felicity nem hagyta, hogy az apja befejezze a mondatot. - Ha jól hallottam, azért könyörgött, gondold végig, amit tettél, és add vissza a pénzt a nagypapának. Nemet mondtál neki. - Samuel öreg és gazdag - vágott vissza Jarvis. - Nem fog fájni neki, ha megosztja a vagyona egy részét a gyerekével. - Papa, de te nem vagy a gyereke. A mama a lánya, és ő nagyon gondosan ügyel arra, hogy minden pennyt visszategyen a nagypapa erszényébe, miután kifizette Lucyt és a többi cselédet. Ha jól értem, te önkényesen zsebre raktál olyan pénzt, ami nem volt a tiéd. A mama alaposan megtanította nekem kiskoromban, hogy ezt lopásnak hívják. Szóval ha jót akarsz magadnak, ideje, hogy visszatérj az egyenes útra. Rájöttem, hogy a nagypapa és ő remekül tudnak büntetni. Egyszer csak megint Londonban találod majd magad ugyanabban a régi könyvelőirodában, amit otthagytál, ha azt hiszed, túljárhatsz az eszükön. Az igazat megvallva, a nagypapa barátaitól és ellenségeitől egyaránt azt hallottam, remekül ért hozzá, hogyan szolgáltasson igazságot azoknak, akik rászolgáltak. Ő igen találóan úgy nevezi ezt, hogy egy kis bölcsességet ver azoknak a fejébe, akik híján vannak ennek. - A, csak egy rozzant, szenilis vénember. - Közel sem annyira, mint ahogy korábban gondoltam, vagy ahogy te képzeled, papa. Őszintén szólva, talán még sosem találkoztam nála figyelmesebb és élesebb szemű emberrel. Jobban teszed, ha megfogadod a tanácsomat, különben kénytelen leszel viselni a következményeket, mert nem vagy olyan okos, mint gondolod. Ők ketten játszva túltesznek rajtad. - Hogy merészelsz kioktatni engem, te lány? Felicity halványan elmosolyodott. - Jobb néhány kedves intő szó, mint a durva megtorlás, nem igaz? Vagy ahogy a nagypapa mondaná, egy alapos fejmosás. Nem várva meg apja válaszát, Felicity távozott a bejárati ajtón át. Végül is most, hogy az apja már tudta, hogy férjhez ment, felesleges volt tovább színlelnie. Tulajdonképpen biztos volt benne, az apja ébren várja azok után, hogy Roger nem volt hajlandó elindulni a fogadóból. Úgy tűnt, a férje valami kéjes örömet lelt abban, hogy akaratuk ellenére magáévá tegye a nőket, és miután brutálisan megerőszakolta őt, nem volt hajlandó elhagyni a fogadót mindaddig, míg Felicity nem teljesítette néhány kívánságát. Vagy engedelmeskedett neki, vagy ott maradtak volna örökre. Az egész éjszaka egy rettenetes rémálom volt, mely rádöbbentette Felicityt, hogy egy szörnyeteg áldozata lett, aki ártatlan fiatalembernek álcázza magát. Felicity csendesen közelített az ágy felé, ahol Edmund Elston feküdt a hónapokkal korábban bekövetkezett szélütése óta. Az öreget figyelve, el sem tudta képzelni, hogyan 214

jutott az apja arra a képtelen feltételezésre, hogy Edmund becsapja a fiát. Felicity ugyan csak futólag találkozott vele az egészsége megromlása előtt, mégis élesen emlékezett rá, hogy nagydarab, viszonylag jóképű, de modortalan és végtelenül öntelt férfi volt. ízléstelen és hivalkodó öltözéke láttán gyakran hálát adott magában az édesanyjának, hogy óva intette őt a feltűnő ruháktól. Edmund ruházata azonban összhangban állt a férfi személyiségével. Az emlékeiben élő kép és az a látvány, ami most elé tárult, olyan ellentétes volt egymással, mint a nappal és az éjszaka. Edmund haja teljesen kihullott, ráncos arca viaszfehér volt. Beesett szeme karikás volt, ajka élettelenül lefittyedt. Megszáradt nyálcsík futott le a szája sarkából. - Edmund papa... ébren vagy? - kérdezte bátortalanul, nem tudva, mire számíthat. Ha apja feltételezései igazak, akkor valószínűleg veszélyben van az élete, de lehetetlen volt kétségbe vonni az öreg elesettségét. Ha nem is ért még a halál kapujába, elég közel járt hozzá. Szemhéjának rezzenése jelezte, az öreg hallotta a kérdést, de hogy eljutott-e a tudatáig, arról sejtelme sem volt a lánynak. - Nincs szükséged valamire? Almaborra vagy egy kis teára? - Vizet - suttogta Edmund olyan halkan, hogy Felicity alig értette, mit kíván. Az éjjeliszekrényhez fordulva töltött egy kis vizet egy pohárba a kancsóból, amit a cseléd készített oda. - Itt van, majd én segítek - ajánlotta, s egyik kezét az öreg sovány vállai mögé csúsztatva megpróbálta felemelni a fejét. Olyan bűzös volt a férfi lehelete, hogy Felicity undorodva kapta félre a fejét. Az utóbbi időben azonban felfedezte, hogy benne is rejlik egy hatalmas adag anyja erejéből. Férjes asszony lett, és házaséletének rövid, egy hónapnyi pokla után kénytelen volt rádöbbenni, hogy mostantól neki kell gondoskodni a saját... és a gyermeke biztonságáról. Bár Roger volt az apa, Felicity úgy tekintette, hogy a méhében növekvő magzat egyedül az övé. Ő akarta a gyermeket, a férje nem. Valójában a férfi sokszor olyan durván viselkedett a szeretkezéseik alatt, hogy Felicityben felmerült a gyanú, Roger azt szeretné elérni, hogy elvetéljen. Felicity már eldöntötte magában, ha ez bekövetkezik, elhagyja a férfit, és könyörögni fog a családjának, fogadják be addig, míg menedéket talál Roger rettenetes bosszúja elől. Edmund állapota nyilvánvalóan sokkal súlyosabb és visszataszítóbb volt a nagyapjáénál. De Felicity meg akarta tudni az igazságot, és ki akarta faggatni a férfit a történtekről. Ha meghal, sosem kerül napvilágra az igazság. Edmund kissé magához tért azután, hogy nagyot kortyolt a vízből, és ahogy visszahanyatlott a párnájára, csodálkozva nézett a lányra. - Te ki vagy? Ahogy emlékszem, még sosem láttalak itt azelőtt. - Én vagyok a menye, Felicity. Azért jöttem, hogy segítsem a gyógyulásban, Edmund papa. A férfi hamuszürke ajka halovány mosolyra húzódott. - Az biztos, hogy... nem vagy Martha Grimbald. - Nem, Edmund papa, és azt sem tudom, hogy ő kicsoda. - Nem... is... baj. Nem egy... nagy... élmény. - Valaki, akit Roger feleségül akart venni? - Majd... Roger... elmeséli, lányom. Elég, ha... tudod, hogy... te... sokkal csinosabb... vagy. - Hogy érzi magát? Mit tehetnék önért? Hozzak valami ennivalót, esetleg? Vagy egy kis bort? 215

- Ne is... foglalkozz... velem. Túl sok lélekkel találkoztam életemben, és most belülről rágnak. - Mit szólna egy kis ételhez? Vagy gyógyteához? -Talán... egykevés... zabkását... vagy pudingot... csak hogy... enyhítse a... szenvedésemet. Néha annyira.... elviselhetetlen, hogy... már vágyom... a halálra. - Szólok a szakácsnak, hogy azonnal készítsen önnek egy kis zabkását és pudingot. Van valami más, amiben a segítségére lehetek? - Hol van... Roger? Felicity figyelmesen nézte az öreget, hátha felfedez valamit a viselkedésében, ami a malom pénzügyeivel kapcsolatos aggályaira utalna. - Azt hiszem, a könyvelést nézi át. Úgy tűnik, valami eltérés mutatkozik. De fogalmam sincs róla, hol. Csak azt tudom elismételni, amit ő mondott: hogy nyilvánvalóan több pénz folyik ki, mint amennyi bejön. Edmund megpróbált a könyökére támaszkodni, de visszahanyatlott az ágyra. Elfordította a fejét a párnán, és nagyot nyelt, miközben lélegzetért kapkodott. -Roger... inkább a... malmot vezesse... és hagyja... a könyvelést... rám. - De Edmund papa, maga olyan beteg, hogy azt sem tudja, milyen nap van, hogy tudná hát a könyvelést intézni? - Mondd neki... hogy ne foglalkozzon vele... míg újra... talpra... nem állok. Felicity a férfi fölé hajolt, és anyáskodó mozdulattal paskolta meg a kezét. - Megmondom neki, amit üzent, Edmund papa. Most pedig pihenjen. Felesleges ennyire felizgatnia magát a könyvelés miatt. Nincs nagy jelentősége, Roger biztosan hamar megoldja a problémát... hacsak nem tudja véletlenül, Edmund papa, mi okozhatja az eltérést. Ha tudja, igazán elmondhatná neki... hogy ne kelljen végtelen számításokkal bajlódnia. - Csak mondd meg neki, hogy ne foglalkozzon vele, lányom. Nincs elég esze... a számokhoz. Tizennyolcadik fejezet Colton Wyndham bevezette feleségét londoni, Hyde Parkra néző házába, és azonnal észrevette, hogy Sewardnak, az idős komornyiknak fülig ér a szája. A férfi csettintett egyet, mire egy sereg cseléd sietett elő a ház minden zugából az új úrnő fogadására. Úgy tűnt, a cselédek is éppolyan boldogok, mint a komornyik, hogy végre üdvözölhetik az új házasokat azután, hogy visszatértek két hónapos nász-útjukról. Mire az utolsó cselédet is bemutatták, Adriana feje csakúgy kóválygott a sok névtől. Elképzelte, mennyit fog bajlódni azzal, hogy felidézze, melyik név melyik archoz tartozik, és elnevette magát. - Bár sokszor jártam már itt, sosem tűnt fel, hogy ilyen népes a személyzet. Eleinte nem fogom tudni megjegyezni mindenkinek a nevét, úgyhogy kérem, legyetek elné-zők velem. Colton a dereka köré fonta a karját, és szeretettel magához húzta. - Hát persze hogy elnézők lesznek, drágám. Végül is nincs sok választásuk, mert te vagy a ház új úrnője. De ahogy jobban megismernek, egészen biztosan rajongani fognak érted. 216

A Wyndhamek londoni házának látogatói közül Lady Adriana volt az, aki kedves, figyelmes és jószívű viselkedésével elnyerte a cselédek szeretetét. Nem is érhette volna őket nagyobb boldogság, mint hogy Adriana lett a ház úrnője. - A vacsorát a szokásos időpontban tálaljuk, uram -mondta Seward nem szűnő vigyorral. Tekintve a mai hosszú kocsiútjukat, arra gondoltam, talán szívesebben fogyasztanák el a vacsorát meleg és meghitt lakosztályukban. Az elmúlt két hónap hosszadalmas utazásai után bizonyára örömmel veszik, ha nincs más feladatuk, csak a pihenés. - Kitűnő ötlet, Seward - felelte Colton lelkesen. - Lady Adrianával valóban kimerítő utat tettünk meg ma, és leghőbb vágyunk, hogy kipihenjük magunkat. - Megállt, mintha hirtelen eszébe jutott volna valami, és felemelte a mutatóujját. - Még valami: a desszert után szívesen vennék egy forró fürdőt. Megnyugtatná a sebemet. - Igen, uram, gondoskodom róla, hogy elkészítsék önnek, és hogy minden kívánsága azonnal teljesüljön. És figyelmeztetem majd a cselédeket, hogy senki se zavarja önöket vacsora után. - Mintha huncut fény villant volna a komornyik szemében. - Az utazás megviseli a testet, és természetesen a sebeknek idő kell a megfelelő gyógyuláshoz. - Nagyon helyes, Seward. Colton a feleségére mosolygott, és a karját nyújtotta. - Felmegyünk, drágám? Szívesen lepihennék. Te mit gondolsz? Adriana is elmosolyodott, miközben belekarolt a férjébe, mert pontosan tudta, mit fognak csinálni azután, hogy a cselédek visszavonulnak éjszakára. Meg volt győződve róla, hogy óriás férje még a halálos ágyán is szeretkezni akarna vele. A nászútjuk elegendő bizonyítékul szolgált erre. - Igazán kellemesen hangzik a hosszú kocsiút után. - Biztos voltam benne, hogy egyet fogsz érteni velem, drágám. Colton felesége rajongó tekintetétől kísérve elhajította öltözékének utolsó darabját is, és a hatalmas kádhoz lépve jelzett az asszonynak, hogy szorítson egy kis helyet a számára. - Arra gondoltam, a változatosság kedvéért egyedül fürdenék - ugratta Adriana, és alsó ajkába harapott, így próbálta leplezni a mosolyát. Kényelmesen hátradőlt a rézkádban, és lassú mozdulatokkal szappanozta a mellét. Lopva felpillantott Colton dagadozó férfiasságára, és titokban nagyon örült neki, hogy a márki máris megkívánta. -Nem volt rá módom azóta, hogy összeházasodtunk. Colton elnevette magát. - Szoríts nekem helyet, te boszorka, különben alaposan ellátom a bajodat! Együtt fürdöm veled, akár tetszik, akár nem. Adriana nagyot sóhajtott, majd előrébb csúszott. - Sosem leszek tiszta, ha folyton ragaszkodsz hozzá, hogy együtt fürödjünk. Neked mindig máson jár az eszed, nem a mosakodáson. - Mert olyan kívánatos a tested, hogy nem győzök betelni vele. Belépett a felesége mögé a kádba, és átkarolta hátulról, markába igazítva szappanos mellét. Adriana huncut pillantást vetett rá a válla felett. - Kényelmes? - Még nem tökéletes - lehelte a férfi. Adriana megmozdította a csípőjét, hogy újra elhelyezkedjen, de ahogy intim részei érintkezésbe kerültek Colton férfiasságával, hirtelen bizsergető izgalom öntötte el. Férje elakadó lélegzete egyértelműen tanúsította, hogy őt is átjárta ugyanaz a borzongás. Adriana megremegett a kéjtől, és vágytól fátyolos tekintettel fordult hátra a férjéhez. - Jobb már? 217

Colton a fogai közé vette a lány egyik fülcimpáját, és ágyékának mozdulatával éreztette a lánnyal szenvedélye mértékét. - Kétségeid vannak felőle, drágám? Colton csókolgatni kezdte a lány vállát, és ahogy a tarkója felé közeledett, kedvesen megjegyezte: - Ha lennél olyan drága, és felém fordulnál, a lehető legkényelmesebben elférnénk. Colton előrehajolt a lány válla felett, majd fogott egy szivacsot, és letörölte a melléről a habot. Adrianának elakadt a lélegzete a gyönyörtől, miközben a férje mellbimbóit becézgette. - Ezt szeretem - súgta remegve Adriana. A szivacs leesett, ahogy a férfi megmarkolta a telt kebleket. Colton érezte, hogy elönti a vágy, ahogy ujjai óvatosan a finom mellbimbókat morzsolgatták. - Attól a perctől, hogy reggel felébredek, egészen míg el nem alszom éjjel - suttogta a lány fülébe -, szüntelenül kavarog bennem a vágy és a millió emlék mindarról, amit a különböző ágyakban műveltünk az utóbbi hónapokban, drágám. Még alvás közben is utánad sóvárgok. - Igen, tudom - sóhajtotta a lány, majd felkacagott, ahogy a férfi oldalra hajtott fejjel, kíváncsian pillantott rá. - Nos, könnyű észrevennem a tested változásait, amikor magadhoz szorítasz az ágyban. Szeretek úgy felébredni, hogy érzem, milyen kemény vagy a vágytól. Egy nap talán kihasználom a helyzetet, hogy alszol. A férfi nevetve a lány illatos hajába fúrta a fejét. - Felhatalmazlak, hogy bármikor felébressz, drágám. Mindig örömömre szolgál, ha a kedvedre tehetek. - Az esküvőnk óta, drága férjem, milliószor felgerjesztetted a vágyamat... - egy pillanatra megállt, hogy levegőt vegyen, majd elégedetten felsóhajtott - hogy azután enyhülést nyújts rá. Kitűnően értesz hozzá, hogyan borzold fel az érzékeimet, hogy egész valómmal sóvárogjak utánad. Colton elvigyorodott. - Egy pillanatig azt hittem, a szexuális teljesítményemet akarod dicsérni. Adriana kuncogva dörzsölte a fenekét a férfi ágyékához. - Fejezd be a mosdást, férjuram. Szeretnék ágyba menni veled. - Mi az, amit csak ott tehetünk meg, és itt nem? -suttogta Colton a lány fülébe. Kezét a combja közé csúsztatta, és ujjaival behatolt a készségesen megnyíló selymes puhaságba. Adrianát hamarosan olyan mámor öntötte el a gyengéd mozdulatok nyomán, hogy úgy érezte, nem bírja tovább. Szembefordult a férjével, és tekintete csak úgy tüzelt a mohó vágytól. A férfi vállára támaszkodva lassan, kígyózva, kihívóan ringatta a testét, miközben a gyönyör hullámai árasztották el minden porcikáját, ahogy a férfi egyre érzékenyebb testtájait becézgette. Amikor Colton végül bevezette lüktető dárdáját a lány forró, nedves bensőjébe, Adriana megremegett a kéjtől. Lassú mozdulataik egyre hevesebbé váltak, míg végül az univerzum korlátait legyőzve, szállni kezdtek a távoli galaxisok felé. Sokkal később tértek vissza a földre, egymás karjába omolva. - Szeretlek, édesem, nagyon-nagyon szeretlek - suttogta Colton, s erős kétségei támadtak afelől, hogy maradt-e egy szemernyi erő a combjában. Adriana a férfi melléhez simult, és boldogan mosolygott. - Sosem gondoltam volna, hogy létezik ilyen boldogság. Imádkozom azért, hogy semmi se zavarja meg ezt a gyönyörűséges mennyországot, amire rátaláltunk. 218

A Randwulf-birtokon a kertész jelezte a Wyndhamek hazaérkezését, ő látta meg elsőként a márki hintóját. Az idősödő férfi, aki addig a virágágyások mellett térdelt, és ú j segédeit avatta be a virágültetés rejtelmeibe, felpattant, felrohant a kőlépcsőn, és berontott a házba, hogy elújságolja öreg barátjának az örömteli hírt. Harrison boldog mosollyal sietett úrnőjéhez, aki éppen a szalonban teázott. Az utóbbi hónapokban szüntelenül afelett örvendezett, hogy Colton megnősült, és rajongásig szerelmes abba a nőbe, akit az apja kiválasztott a számára. Philana elégedetten üldögélt a teázóasztal mellett, és szeretettel nézegette a kandalló felett függő portrét, elmerengve saját házassága boldog napjain. Senkinek sem jutott eszébe, hogy tájékoztassa Alice Cobble-t a pár érkezéséről. Ő azonban felfigyelt az izgatott készülődésre és a szolgák csevegésére. Karján a kisbabával szándékosan az előcsarnokban bóklászott, amikor a márki nevetve bevezette feleségét a házba. Adriana öröme gyorsan alábbhagyott, amikor észrevette a szakadt öltözetű, ápolatlan nőt, aki olyan közönyösen fogta az apró kislányt, mintha egy zsák lisztet hurcolna. A gyermek ruhája ugyan finom anyagokból készült, de gyűrött és piszkos volt. A gyerek elhanyagolt állapota láttán Adrianát rosszullét fogta el. Émelyegni kezdett, ezért a szája elé kapta remegő kezét. Kétségbeesetten küzdött, hogy legyőzze gyengeségét. Colton azonnal észrevette felesége gyötrődését, és aggódva odahajolt hozzá, majd kíváncsian hátranézett, mi zaklathatta fel ennyire Adrianát. Visszafojtotta az átko-zódást, amikor meglátta Alice Cobble-t, aki a parancsa ellenére megjelent előttük, és éppolyan elhanyagolt állapotban volt, mint amikor elhozta Londonból. Ráadásul a lánya is úgy festett, mint valami szánalmas lelenc. Elöntötte a düh, és azonnal Harrisonhoz fordult. - Miért van ez a nő még mindig ilyen állapotban? És a gyerek... miért néz ki így? A komornyik halkan felelt. - Uram, sehol sem találtunk szoptatós dajkát a környéken. Égen-földön kerestük, és közben ez a nő minden nappal egyre elviselhetetlenebb lett, mintha tudta volna, hogy el akarjuk küldeni, de mégsem tudjuk kiadni az útját a baba miatt. A márkiné nem mer panaszkodni a kislány egészségi állapota vagy ruhái miatt, mert Alice azonnali távozással fenyegetőzik. - Vigyék a szemem elől! - sziszegte Colton a foga között. - Felzaklatja a feleségemet. Alice Cobble pimaszul előlépett, széles vigyora láthatóvá tette rothadó fogait. - Jó napot, uram - károgta vihogva, s a gyermek elsírta magát az ijesztő hang hallatán. Aszittük, sose nem jön már vissza az új asszonykájával a viháncolásábul. Már három hónapja, hogy ki tuggya, hová elment, hogy meg-gyógyujjon a sebe. - Adrianára pillantott, s gúnyosan lebiggyesztette a száját. - Asszonyom. - Menj vissza a gyerekszobába, te némber! - kiáltott rá Harrison élesen, és a lépcső felé mutatott. - Indulj azonnal! - Aszittem, az uraság látni akarja majd a gyerekét, mikor visszajön. Egy rendes apa rohan a gyerekhez, ha ennyi ideig távol volt. Mintha egy év is elmúlt volna azóta, hogy elindútak. A komornyik megragadta a kövér nő könyökét, és bár súly tekintetében alaposan alulmaradt, mégis elszántan rángatni kezdte a hárpiát a lépcső felé. - Azt mondtam, tűnj innen! Alice hátrapillantott a márkira. - Feljön később, hogy megnézze a gyerekit, uram? Egy kicsit nyeszlett, az igaz, de ugyanolyan gyönyörű, mint azelőtt. Talán az asszonykája is fel akar majd jönni magával. 219

- Elég a fecsegésből! - kiáltotta Harrison dühösen, és erősen megrázta a boszorkát. - Ha nem hagyod abba, betömöm a szádat. Alice rikoltozni kezdett. - Mit képzelsz, ki vagy te? Nagyobb férfiakat is elintéztem már nálad a kocsmában, te nyamvadt varjú! Ha nem veszed el azonnal a kezed, kiverem az összes fogadat. - És mintegy a fenyegetése alátámasztására szélesen vicsorított fekete fogaival, mire Harrison rémülten lépett hátra, nehogy kárt tegyen benne. Már Philana is émelygő gyomrával küszködött, amikor a nő végül távozott. A márkiné felháborodása egyértelműen tükröződött kék szemében, ahogy kétségbeesetten a menyére nézett. - Bocsáss meg nekünk, gyermekem. Nem tudjuk irányítani ezt a nőt azóta, hogy megérkezett. Nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy képtelenek vagyunk találni valakit a helyére, és örömét leli abban, hogy mindenkit halálra rémít a házban. Nem hinném, hogy te könnyebben elviseled majd, mint mi. Ahhoz határozottan több lelkierőre van szükség, mint amennyit nekünk eddig sikerült összeszednünk. Adriana nem múló émelygése ellenére tárt karokkal sietett az elegáns hölgy felé, és kedves mosollyal átölelte. - Nem hagyhatjuk, hogy Alice betörjön az életünkbe, Philana mama, bármennyire is ez a szándéka. Mindent meg fogunk tenni, hogy találjunk egy új dajkát, ha kell, Londonig is elmegyünk. - Itt van Maud - jegyezte meg Philana, azt remélve, hátha sikerül kiűznie Alice-t a gondolataikból legalább néhány pillanatra. - Körülbelül egy órája érkezett bérkocsival, és azt mondta, ti is úton vagytok. Úgy tűnik, az ő kocsisa gyorsabban hajtott, mint a tiétek. - Coltonnal megálltunk egy fogadóban enni valamit. Szörnyen éhes voltam, és annyit ettem, hogy a fiad megjósolta, el fogok hízni. - Nevetni próbált annak ellenére, hogy Alice látványa után abban sem volt biztos, sikerül-e a gyomrában tartania az elfogyasztott ételt. Philana elmosolyodott, igyekezett vidámnak tűnni, bár az Alice-szel történt összetűzés alaposan megviselte. - Bentley egy kissé megbántódott, hogy Colton itthon hagyta, és a londoni házunkból Jasont vitte el a nászuta-tokra. Maud azonban láthatóan igen boldog, hogy elkísérhetett benneteket hosszú utazásotokra. Most fenn van a lakosztályotokban, hogy kicsomagolja a dobozaitokat és ládáitokat. Adriana gyengéden a márkiné karjára tette a kezét, és úgy döntött, őszinte lesz. - Jelen pillanatban nem érzem igazán jól magam, Philana mama, és szeretnék pihenni egy keveset. - Ez teljesen érthető, gyermekem. Alice-től mindenki-nek felfordul a gyomra. Magam is számtalanszor tapasztaltam már, és gyakran voltam kénytelen visszavonulni a szobámba háborgó gyomorral és lüktető fejjel. Adriana igyekezett reményt önteni az idős hölgybe. - Gondoskodni fogok a gyerekről, ha egy kicsit jobban leszek. Addig is azt javaslom, küldj egy lovast egy üzenettel a nénikémhez Bathba. Tilly néni biztosan talál majd dajkát a számunkra. Ő szinte mindenkit ismer Bathtól Londonig, és rengeteg hűséges barátja van, akik szívesen átkutatják a környéket, hogy segítsenek nekünk. - Azonnal elküldöm Alistairt az üzenettel. - Huncut mosoly jelent meg Philana szája sarkában. - Minden ürügyet megragad, hogy meglátogathassa Tillyt. Adriana mosolyogva szorította meg a márkiné kezét. 220

- Reméljük, hogy Alice a hét végén már nem lesz a házban, sőt talán már hamarabb sikerül megszabadulni tőle. Philana nem mert ilyen csodában reménykedni. - Félek, drágám, hogy ez a közönséges nőszemély a távozása előtt még valami szörnyű kellemetlenséget okoz nekünk. Rendkívül goromba hárpia, és mindent megtesz azért, hogy felbőszítsen minket. Látható örömet jelent a számára, hogy ennyire felzaklat mindenkit a jelenléte. - Sietve véget vetünk ennek - jelentette ki Adriana, és már éppen el akart fordulni, amikor rádöbbent, hogy még senkitől sem hallotta a gyerek nevét. Kíváncsian ismét szembefordult az anyósával, és megkérdezte: - Hogy hívják a kislányt? - Még nincsen neve - vallotta be Philana szomorúan. -Arra vártam, hogy Colton választ majd nevet, de neki természetesen más dolgok jártak a fejében, és valószínűleg még nem gondolkodott rajta. Vakmerő tett lenne egy nagymamától, ha önkényesen magára vállalná ezt a felelősséget. Eddig Kicsi Lánynak hívtuk. - Megkérem Coltont, hogy még ma este hozzon döntést. Nem késlekedhetünk tovább a megkeresztelésével sem, és ahhoz már tudnunk kell, mi lesz a neve. - Nekem mindig tetszett a Genevieve. Ha olyan szerencsés lehettem volna, hogy születik még egy kislányom, Genevieve Ariellának kereszteltem volna. Adriana megcsókolta az idős nő arcát. - Ez gyönyörű név, Philana mama. Később megemlítem majd Coltonnak. Örömkönnyek ragyogtak a márkiné kék szemében, ahogy a gyönyörű arcot nézte. - Köszönöm, gyermekem, hogy feleségül mentél a fiamhoz. Nélküled sosem lett volna boldog. Ahogy mi sem. Adriana szívből elmosolyodott. - Ahogy én sem, Philana mama, mert sokkal jobban szeretem a fiadat annál, mint hogy szavakkal le tudnám írni. Azt hiszem, mindig is szerettem. - Afelől nincs kétségem, drágám. Már gyermekkorodban is szívesen jártál a nyomában, ahogy most ő a tiéd-ben. Elég volt rápillantania úrnője sápadt arcára, és Maud azonnal intézkedett: hideg vizes borogatást tett Adriana homlokára. - Feküdjön le és pihenjen, asszonyom. Olyan betegnek látszik, mintha már a halálán lenne. - Furcsa, de úgy is érzem magam - nyögte Adriana, s a nedves ruhát a homlokára szorítva az ágyra hanyatlott. - Jöjjön - sürgette a cseléd -, emelkedjen fel kissé, hogy lesegítsem a ruháit. Egész nap ebben volt, biztosan kényelmesebb lesz majd nélkülük. Adriana felnyögött, mint valami nyűgös gyerek, miközben engedelmeskedett a nő utasításának, és kinyújtotta karját. - Az inget hagyd rajtam - kérte erőtlenül. - Lehet, hogy hánynom kell majd, és nem akarok végigrohanni a szobákon meztelenül, míg találok egy tálat. Szavai hallatán Maud kíváncsian fürkészte az arcát. - Mi ütött magába, asszonyom? Megviselte a hosszú út? Adriana egy fejrázással adott hangtalan választ, de amikor felemelte karcsú ujjait, hogy a szájára szorítsa a feltörő roham megakadályozására, a szobalány meglepetten húzta fel a szemöldökét. - A világért sem akarom megijeszteni, de nem lehet, hogy terhes? Adriana döbbenten meredt maga elé. 221

- Az igaz, hogy kimaradt a havibajom, de azt hittem, csupán a Coltonnal töltött mézeshetek izgalma okozza. - Mióta érzi rosszul magát? -A hányinger csak ma tört rám, amikor megláttam azt a nőszemélyt... Alice-t... a karján azzal a szegény kislánnyal. Drága kicsi gyermek, a szívem megszakad érte. Olyan... elhagyatottnak látszik. - Mindig is meghatották a kis árvák, asszonyom. Az sem lenne meglepő, ha csupán ez okozta a rosszullétet. -Bólintott egyet, mintha megnyugtatná ez utóbbi feltételezés. Igen, valószínűleg ennyi az egész. - Igen, talán igazad van - felelte Adriana. - Máskülönben arra kellene következtetnem, hogy házasságunk első hete óta terhes vagyok. - Nem csak egy vérzése maradt ki, asszonyom? Adriana döbbenten meredt maga elé, ahogy megvilágosodott számára a helyzet. - Azóta nem volt vérzésem, mióta Coltonnal összeházasodtunk. De ne beszélj róla senkinek, különösen a cselédeknek ne. Végtelenül lojálisak Philanához, és azonnal hozzáfutnának a hírrel, s ezt nem szeretném addig, míg nem beszéltem Coltonnal. Bántana, ha Philana ok nélkül reménykedni kezdene. És azt sem szeretném, ha mindenki engem bámulna már azelőtt, hogy elmondanám a férjemnek. Ez az alkalom talán napokat is késhet, tekintve, hogy mennyire felzaklatja Alice itt-tartózkodása. Legjobb lesz azután közölni vele a hírt, hogy az a nő már elment. Maud elnevette magát. - A cselédek így is, úgy is bámulni fogják magát, asszonyom, mivel ön az egyetlen, aki tovább örökítheti a Wyndham nevet. Önkéntelenül is folyton azt fogják fürkészni, nem látszanak-e már a márki úr gyermekének jelei. Adriana elmosolyodott, és a hasára tette a kezét. - Azt hiszem, mindannyian nagyon várjuk, hogy ez bekövetkezzen, Maud. *** A kandalló feletti óra csengő-bongó ütései felébresztették Adrianát mély álmából. Az oldalán feküdt Colton mellett, és hallgatta a lágy hangokat, míg végül az éjfélt jelző tizenkettedik ütés is elkondult. Ahogy ismét csend lett, még szorosabban bújt oda a férjéhez, s megcsókolta oltalmazó karját. Elmosolyodott, amint megérezte, hogy az izmos kar a csípője felé mozdul. Ahogy Colton szerette, mindketten meztelenek voltak, és ahogy ujjaival végigsimította selymes hasát, még semmi jelét nem érezte annak, hogy új élet növekedne a méhében. Bár Maudot figyelmeztette, hogy senkinek se beszéljen a dologról, azért erős kísértést érzett, hogy elmondja Coltonnak, de úgy döntött, vár vele, mivel a férfiban nem szűnt a harag Alice miatt. A havibaja mindig időben érkezett, és attól a hányingertől eltekintve, amikor Colton megmondta neki, hogy mást vett feleségül, már évek óta nem volt problémája a gyomrával. Adrianának nem volt kétsége afelől, hogy Philana végtelenül boldog lenne egy újabb unoka érkezésének hírére, de vajon Colton is így vélekedne? A férfi olyan nagyon élvezte együttléteiket, hogy talán nem lett volna elragadtatva a hírtől. Talán viszolyogna gömbölyödő hasa láttán. Vagy őt is éppolyan boldoggá tenné a gondolat, hogy szerelmük meghozta gyümölcsét? Adriana elégedett sóhajjal lehunyta a szemét, és már majdnem újra álomba szenderült, amikor egy alig hallható hang ismét felébresztette. Azon tanakodva, mit is hallhatott, 222

elfordította a fejét a párnán, hogy jobban figyelhessen. A szél süvítését hallotta? Vagy gyereksírást a ház másik végéből? Adriana a hangra összpontosított, és néhány pillanat múlva meggyőződött róla, hogy kétségbeesett gyereksírás verte ki az álmot a szeméből. Csupán egyetlen kisbaba volt a házban, akinek elgyötört arckifejezése láttán Adriana azonnal tudta, elviselhetetlenül vágyik a szerető gondoskodásra. Nem akarta felébreszteni a férjét, ezért óvatosan kisiklott az ágyból, felvette a hálóingét és a pongyoláját, majd belebújt szaténpapucsába. A lakosztályuk előtt megállt egy pillanatra, hogy megfigyelje, melyik irányból érkezik a sírás. Egyértelműen a távolból jött, de merről? Sietve elindult az egyik irányba, de hamarosan belátta, hogy nem jól döntött. Megfordult, és felszaladt a lépcsőn a második emeletre. A háznak ezen részében gyermekkora óta nem járt. Mindig sötétnek és félelmetesnek tűnt, sőt kísértetiesnek, ezért Samanthával gyakran tették próbára egymás bátorságát azzal, hogy elbújtak az egyik sarokban vagy bemélyedésben, miközben a másik rettegve próbált ráakadni a búvóhelyre. A sírás erősödött, ezért Adriana szinte már lélekszakadva futott. Amikor végül elért ahhoz az ajtóhoz, amely mögül a hangok érkeztek, látta, hogy félig nyitva van, és egy fénysugár vetül ki a nyíláson át a folyosóra. Kezét a kilincsre tette, és lassan kinyitotta az ajtót. Az első dolog, amit meglátott, Alice Cobble volt, aki az ágy közepén ült, széles hátát az I. Jakab korabeli fejtámlának vetve. Egyik kezében egy kristályüveget tartott, melyből nagyokat kortyolt. A mellette álló asztalkán égett a lámpa, s ragyogó fényében egyértelműen látszott, milyen mocskos a nő hálóinge. Adriana nem merte elképzelni, mivel foglalatoskodhat a nő, vagy kinek a figyelmét igyekszik magára vonni. Nyilvánvaló, hogy minden szándéka aljas. Alice hirtelen vihogni kezdett, Adriana legnagyobb rémületére. - Itt ez az uraság meg az asszony, olyanok, mintha semmi se állhatna közéjük... de csak míg... én nem jöttem a gyerekkel. - Vidáman felnevetett. - Igen, eszt jól kitaláltam. Még biztos most is zúg a fejük. Huhh, meghalnak azért, hogy kidobjanak engem. Persze, gyorsan észreveszi majd az uraság, micsinátam a háta mögött. Megjárja a poklot is, az olyan biztos, mint ez a bor a kezembe. Asztán majd kérdezősködik, hogy rájöjjön, hogy csinátam. De beletelik majd egy idő, mire rájön, hogy rászedték, mert a felséges asszonyság nem fog várni örökké, amilyen gazdag. Nem, uram, nem fog! De addigra az uraság meg a asszonyság megismeri majd, mi az a pokol! - Mit jelentsen ez? - kérdezte Adriana szélesre tárva az ajtót. A gyereksírás tovább erősödött, és bár eleinte figyelmesen hallgatta a hárpia összefüggéstelen motyogá-sát, hátha sikerül kihámoznia az értelmét, egyszer csak nem bírta tovább halogatni a gyerekről való gondoskodást. Egyenesen a boszorka ágyához sietett, és undorodva látta, hogy Alice meg sem kísérli elfedni meztelen testét. -Azért alkalmaztak, hogy szoptasd a gyereket, és gondoskodj róla. Ehelyett, miközben a kicsi üvölt, te itt ülsz, és a férjem borát iszod. Szedd össze a holmidat, és tűnj in nen... de azonnal! - És ki fogja etetni a porontyot? - kérdezte a nő kihívóan. Levette a lábát az ágyról, de meg sem próbált felállni, csak oldalra dőlt, mint valami viharvert hajó. Amikor végül sikerült nekivetnie a hátát a komódnak, öntelt vigyorral nézett Adrianára. - Maga nem mer elküldeni engem. Mer a gyerek éhezni fog. - Most is éhezik, de te olyan részeg vagy hogy észre sem veszed. Ha kell, majd üvegből etetem, míg nem találunk valakit. Egy biztos, azt akarom, hogy te eltűnj innen. 223

- Talán megkérdezhetné az uraságot, mielőtt kidob, asszonyom. Lehet, hogy ő engem akar... - A feleségem azt mondta, hogy csomagolj - kiáltotta Colton dühösen, ahogy belépett hosszú bársonyköpenyében. - És én is pontosan ezt akarom. Egy órán belül el kell tűnnöd a házamból. Az istállófiú majd befog egy szekeret, és elvisz Bradfordig. Onnan magadnak kell eljutnod Londonba vagy ahová tetszik, csak innen tűnj el. - Tartozik a béremmel, igen! - vágott vissza Alice, miközben oldalról figyelte, hogy a fiatal nő odasiet a bölcsőhöz. Amikor Adriana felemelte a kisbabát, és magához szorította, gúnyos vigyorra húzódott a hárpia szája. Ő sosem kényeztette a gyereket. Úgy gondolta, jobb, ha már egészen kicsi korában megtanulja, hogy panaszkodással nem jut előrébb az életben, de mostantól nem az ő gondja, ha az uraság valóban el akarja küldeni. Már csak az érdekelte, hogy megkapja a jussát, és ezért hajlandó volt még harsányabb üvöltözésbe és átkozódásba fogni. Visszafordult a márkihoz, felemelte az öklét, és fenyegetően megrázta. - Egy tapodtat se mozdulok, míg meg nem kapom, ami jár nekem! - Talán még többet is kapsz, mint amennyiben megegyeztünk, te boszorkány! Egy alapos rúgás a hátsódba valószínűleg méltó jutalom a munkádért! - dühöngött Colton. A nő rikoltozva felrántotta a hálóingét, és rázni kezdte pucér hátsóját a márki felé, minek láttán Adriana döbbenten felsikoltott. A nő egyértelmű mozdulattal a lába közé mutatott. - Gyere, szépségem! Dugd ide a farkadat, hogy a nagyságos asszony is lássa, hogy kell eszt csinálni. - Meggondoltam, nem kapsz semmit - kiáltotta Colton rettenetes haraggal. Válaszára a nő dühösen megfordult és rávicsorgott. A márki elszántan nézett szembe a gyilkos pillantással. - Épp most játszottad el a jussod maradékát. Attól még eltekintenék, hogy megittad a boromat, de erre a legutóbbi vétségedre ráment a teljes összeg. Alice a mocskos öklét rázva sikította: - Olyan gazdag, mint a fene, és sajnál tőlem néhány pennyt! - Ezt érdemled azért, mert közönségesen viselkedtél, és ahelyett, hogy megfelelően gondoskodtál volna a gyerekről, itt élvezkedsz, és iszod a boromat - vágott vissza Colton mérgesen. Reszketett felháborodásában. Keze ökölbe szorult, és émelygett az undortól. Hogy kissé megnyugodjon, lassan fújta ki a levegőt, és Adrianára pillantott, aki a gyermeket a mellére szorítva közeledett felé. Ahogy becézgette és vigasztalta a kicsit, a márkinak gyermekkori emlékei rémlettek fel, amikor Adriana sebesült állatokat gyógyítgatott. Egy pillanatra elcsendesült a sírás, és a kicsi boldogan nyújtózott a kerek mellek felé. De amikor nem talált táplálékra, apró ökleivel megint mérgesen csapkodni kezdte a levegőt. - Szegény kicsi drágám - suttogta Adriana kedves, együtt érző hangon. - Mindjárt kapsz enni, megígérem, Genevieve Ariella. - Genevieve Ariella? - ismételte meg Colton meglepett mosollyal, s a felesége tanácstalanul pillantott felé. - Az édesanyád azt mondta, neki nagyon tetszik ez a név, de ha te valami mást szeretnél, biztosan nem fog megsértődni. Colton mosolyogva nyújtotta a kezét, és megsimogatta felesége kócos fürtjeit. Adriana kedvessége és szelídsége enyhítette tomboló haragját, és nem tudta megállni, hogy ne csókolja meg gyönyörű ajkát.

224

- Ez jó név lesz, szerelmem, biztosan remekül illik majd hozzá. Ami pedig téged illet, drágám, olyan vagy mint egy igazi anya, ahogy a kezedben tartod. Talán ideje lenne gondoskodni egy közös babáról. Alice ismét rémes fintort vágott. - Maga szemét gazember, jobban teszi, ha kifizeti a jussomat, ha jót akar. Colton a nőre pillantott. - Azt hiszem, ezt a kérdést már lezártam... Alice metsző gúnnyal nézett vissza. - Egyáltalán nem lennék meglepődve, ha Miss Pandora alaposan átverte volna. Colton hitetlenkedve rázta meg a fejét. - Azt akarod mondani, Pandora csak hazudta, hogy a gyerek az enyém? Alice nem állta a férfi fürkésző pillantását, és elfordított fejjel, közönyösen megvonta a vállát. - Én örülnék a legjobban, ha a zacskói beszáradtak volna, de nyilván nem így van, az anyajegy mutatja a gyereke fenekén. Csak aszondom, micsoda alak az ilyen, aki nem tud porontyot csinálni a finom asszonyával. Hallottam, ahogy a cselédek beszélték, hogy maga az utolsó férfi a családban. Bármennyire szerette volna Adriana későbbre halasztani a várható gyermekáldás bejelentését, nem tudta elviselni a boszorkány aljas rágalmait. - Semmi szükség arra, hogy hamis illúziókat táplálj, Alice! - Szavai nem csupán a nő, de Colton figyelmét is magára vonták. - Már terhes vagyok. Boldog kiáltás tört fel Coltonból. Magához húzta Adrianát, és szenvedélyesen megcsókolta. Colton csókja boldoggá tette Adrianát, a kisbabát azonban már kevésbé. Az asszony ragyogó mosollyal hátralépett. - Most le kell mennem, hogy felébresszem a szakácsnőt. Nagyon remélem, ő tudja, hogyan készítsen tejet Genevieve-nek. - Az nem jó, ha felmelegíti a tehéntejet, és cumisüveg-ből adja neki? - kérdezte Colton. - Attól hasmenése lesz - közölte Alice epésen, miközben lemeztelenítette hatalmas, kék erekkel átszőtt testét, viselkedésével ismét megbotránkoztatva Adrianát. A nő szégyentelenül vakargatta intim testrészeit, aminek láttán Adriana elszörnyedve elfordult, vidám kacagást váltva ki Alice-ből. - Mi a baj, édesem, te akarod csinálni helyettem? - Vegyél fel valami ruhát, te vén szipirtyó! - kiáltotta Colton, és érezte, hogy megint egyre ingerültebb lesz. -Épp elég gusztustalan vagy ruhában is, de anélkül elviselhetetlenül visszataszító...! - Ahogy mondtam - vágott közbe Alice, és gúnyos pillantást vetett a márkira. - Mire találnak egy másik dadát, a gyerek biztosan éhen hal. - De teljesítette a férfi kérését, és belepréselte magát egy szoknyába, s közben egyáltalán nem zavarta, hogy reng a háj a hasán. Miután felvett egy mocskos blúzt, Adrianára nézett. - Most lehet, hogy elfordul a naccsága, de jobb, ha észbe tartja, hogy néhány hónap múlva maga se lesz szebb. Colton hitetlenkedve húzta fel a szemöldökét. - Ezt nem gondolhatod komolyan, te vén boszorka. Vagy olyan vak lennél a saját rútságod iránt, hogy van képed összehasonlítani magad valakivel, aki maga a tökéletesség? Alice halkan átkozódva összerakott néhány ruhát, és átkötötte a csomagot egy nagy kendővel. A pár felé fordult. - Szóval eldöntötték, mit akarnak, mi? Haggyák a gyereket éhen halni. Ne mongyák, hogy én nem szóltam... 225

Colton tekintete találkozott felesége nyugtalan pillantásával, és rádöbbent, hogy mindkettőjüket ugyanaz a kétség gyötri. De nem merte visszatartani a nőt, mert nem volt semmi biztosíték arra, hogy nem a kislányon fogja kitölteni a haragját. - Találunk másikat, szerelmem - mondta, hogy megnyugtassa a feleségét. - Biztos vagyok benne, hogy a cselédek találnak olyan nőt a városban, aki legalább addig szoptatni tudja Genevieve-et, míg nem kerítünk egy állandó dajkát. - Gondolom, magad akarsz intézkedni afelől, hogy Alice minél hamarabb távozzon a házból - felelte Adriana, és fagyos, lesújtó pillantást vetett a nőre. Alice volt a legközönségesebb teremtmény, akivel életében találkozott, és képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy egyetlen perccel is tovább tartózkodjon a nő a házban. Majd a tekintete azonnal ellágyult a szeretettől, ahogy ismét csinos férjére pillantott. - Megyek, és tanácsot kérek az édesanyádtól. Ő biztosan tudni fogja, mit tegyünk. Percekkel később Adriana és Philana éppen a főlépcsőn siettek lefelé, amikor a bejárat előtt megállt egy kocsi. Philana azonnal az ablakhoz sietett, és kinézett a holdfényes éjszakába. Majd összecsapta a tenyerét, és boldogan megpördült. - Alistair van itt, és egy fiatal nőt segít ki a hintóból. Ez csupán egyetlen dolgot jelenthet! Mindkét nő a bejárathoz sietett, és Philana ajtót nyitott, miközben a menye azon volt, hogy lecsendesítse a dühösen bömbölő kisbabát. Alistair rendkívül elégedetten önmagával, dicsekedve lépett be a házba. - Hatékony voltam, mint mindig. Mathilda talált nektek egy szoptatós dajkát Bathban, és én bátorkodtam azonnal ideszállítani, mert úgy hallottam, sürgős a dolog. - A bömbölő csecsemőre nézett. - Igen, úgy tűnik, épp időben érkeztem a fiatal nővel, nem igaz? - Alistair bácsi, te igazán olyan drága vagy - lelkesedett Adriana, és szabad karjával szeretettel megölelte a férfit. - Kérlek, hozd be a nőt. A kisbaba éhezik! - Ez Mrs. Blythe Fulton - közölte a férfi egy perccel később, ahogy beterelte a nőt az előcsarnokba. - A férje meghalt Waterloonál. Csupán néhány napja, hogy egy halott babát hozott világra. Én ugyan nem sokat értek ezekhez a dolgokhoz, de Mathilda biztosított róla, Mrs. Fulton leghőbb vágya, hogy szoptatós dajka legyen, és enyhülést találjon nem csupán anyagi gondjaira, de... hm... fájdalmas állapotára is. Philana a menyéhez fordult. - Mrs. Fulton minden bizonnyal csendes helyre vágyik, drágám. Úgy tűnik, Coltonnak nem sikerül gyorsan kitenni Alice-t a szobájából, valószínűleg akadékoskodik az a hárpia. Vigyük Mrs. Fultont ideiglenesen egy földszinti szobába, vagy merjük megmutatni neki az emeleti hálószobáját? Felküldtem a cselédeket, hogy frissítsék fel az ágyneműt az Aliceével szembeni szobában, hátha leszünk olyan szerencsések, és találunk valakit. Még Samantha régi bölcsőjét is bevitettem. - Mrs. Fulton valószínűleg sokkal kényelmesebben érzi majd magát, ha azonnal a saját szobájába mehet. Felkísérem oda. Minél hamarabb meg tudja szoptatni a kislányt, annál hamarabb lelünk mindannyian megnyugvást. A két fiatal nő épp az emeletre vezető lépcsőhöz közeledett, amikor Alice rikácsoló hangja elnyomta a gyereksírást. - Má' mindenhol kerestem, de sehun se találom az aranygyűrűmet - panaszolta, ahogy kilépett a szobájából. Félig az őt követő Colton felé fordulva folytatta. - Kárpótolnia kell a veszteségemér, hallja? Szegény férjem adta a gyűrűt a halála előtt. - Ha egyáltalán volt férjed - morogta Colton, mert kétkedve fogadta a gondolatot, hogy egy ilyen közönséges nőszemélynek lehetett egyáltalán aranygyűrűje vagy férje. 226

- Nem megyek el anélkül, az már biztos! - jelentette ki Alice. Amikor meghallotta a lépcső felől a sietős lépteket és a közeledő gyereksírást, diadalmas pillantást vetett Coltonra. Lehet, hogy amúgy se megyek sehova. - Tévedsz, Alice - szólt közbe Adriana, ahogy meglátta a férjét és a nőt. - Igenis elmész, mégpedig azon nyomban. Voltunk olyan szerencsések, hogy épp most találtunk egy szoptatós dajkát Genevieve számára. Coltonnak tátva maradt a szája a csodálkozástól. - Hogy az ördögbe sikerült, drágám? Adriana elégedetten mosolygott. - Ismét Alistair bácsi volt a megmentőnk. A késői óra ellenére a nagybátyád vállalkozott a hosszú útra Bathból, hogy elhozza nekünk Mrs. Fultont... épp amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Adriana gyengéden ringatta a kisbabát a karján, igyekezett kissé megnyugtatni, majd gúnyos pillantást vetett Alice-re. - Kétlem, hogy te és Mrs. Fulton találkoztok még egyszer az életben, ezért nem is fáradnék a bemutatással. Szeretném azonban, ha gyorsan eltűnnél Bradfordból, mivel igencsak kedvelem az ottani lakosok többségét. Colton a szájára szorította a kezét, hogy leplezze jókedvét, amikor Alice dühöngve elhaladt a két nő mellett, megfeledkezve korábbi követeléséről. Ha ilyen hamar elfelejtette az aranygyűrűt, akkor nyilvánvalóan soha nem is volt ilyesmi a birtokában. - Majd később bemutatlak a férjemnek - tájékoztatta Adriana Mrs. Fultont, s átnyújtotta neki a gyermeket. Fejbólintással jelezte, melyik lesz a nő szobája. - Azt hiszem, a kis drágánknak azonnali segítségre van szüksége, nem gondolod? - Ó, igen, asszonyom, és alig várom, hogy megszoptathassam - bólintott Blythe Fulton, s igyekezett leplezni a fájdalmát. - Felébresztek egy cselédet, hogy hozza fel a poggyászodat a szobába - közölte Adriana. Gondolom, a holmid az uraság hintójában maradt. - Felesleges zavarnod a cselédeket, drágám - mondta Colton. - Magam is fel tudom hozni a poggyászt. Rövidesen találkozunk a hálószobában. Beszélnünk kell kisbabákról meg ilyesmiről. Adriana mosolyogva végigsimította férje karját, ahogy az elhaladt előtte. - Örömömre fog szolgálni, uram. Tizenkilencedik fejezet Felicity felvette a kalapját és egy könnyű kendőt, majd kisurrant Edmund Elston házából, és sietve elindult Bradford felé. Biztos volt benne, hogy Roger elég ideig időz Bathban ahhoz, hogy ő végrehajthassa, amire már oly régóta várt. Első célpontja a patikus volt, ahol azokat a gyógyfüveket akarta megvásárolni, amiket Adriana és Samantha annak idején a nagyapjának vitt. Azt persze nem tudta, hogy a füvek valóban javítottak-e az állapotán, vagy az öreg csupán azért dicsérte az ajándék jótékony hatását, mert rajongott a két nőért. Abban reménykedett, hogy egy ilyen ajándékkal talán sikerül visszakerülnie az öregúr kegyeibe. Bár azok után, hogy olyan utálatosan viselkedett vele, nem nagyon bízott benne, hogy jóvá tudja tenni a bűnét, amit most már teljes szívéből megbánt. Éveken át lebecsülte anyja tanítását a tisztességről, erkölcsösségről és alázatról. Szívesebben követte apja példáját, és osztotta Jarvis lekicsinylő véleményét Samuel Gladstone-ról. De anyja tanításai a becsületről, erényes-ségről és kedvességről mégis 227

gyökeret verhettek valahogyan a jellemében, mivel Jarvis Fairchild iránti tisztelete azon a napon tovaszállt, amikor megtudta, hogy a férfi pénzt lopott az apósa malmából oly módon, hogy elbocsátotta a munkásokat, de nem törölte a nevüket az alkalmazottak listájáról. Amikor Felicity férjhez ment, és elköltözött a Stanover-házból, még nem tudta, mennyire fogja hiányolni az öregembert és bölcsességét. Azóta, hogy öt hónappal ezelőtt összeházasodott Rogerrel, meglehetősen kemény leckéket kapott az élettől, és egyre fogékonyabb lett azok iránt az értékek iránt, melyeknek korábban nem tulajdonított jelentőséget. Kénytelen volt rádöbbenni például, hogy a házasság rémálommá válhat, ha egy nő olyan férjet kap, mint amilyen Roger. A fiatalember nem egyszerűen vadállat volt az ágyban, de rettenetes haragra gerjedt, ha Felicity nem teljesítette különös kívánságait, melyek nagy része aljas és mocskos volt. Hiába vonakodott és könyörgött sírva, Roger akarata ellenére magáévá tette, mintha a felesége játékszer lett volna, amivel kedvére szórakozhat. A patikus ajtaja feletti harang lágyan csilingelni kezdett, ahogy Felicity belépett a boltba. Az erősen kopaszodó, pirospozsgás férfi egy keskeny folyosóról lépett elő, melynek mindkét oldalán számtalan polc sorakozott takarosan elrendezett és felcímkézett, gyógyfüvekkel teli üvegcsékkel. - Igen, kisasszony? Segíthetek valamiben? - kérdezte szolgálatkészen, s feltette drótkeretes szemüvegét, hogy jobban szemügyre vehesse a vásárlóját. - Igen, ha lenne kedves - felelte Felicity, és félénken rámosolygott a patikusra. Az utóbbi időben kissé bátortalanná vált a férfiakkal szemben. - Több mint nyolc hónappal ezelőtt a nagypapám, Samuel Gladstone kapott egy kevés gyógyfüvet két arisztokrata hölgytől. A nagypapa annyira dicsérte jótékony hatásukat, hogy arra gondoltam, vennék még neki belőlük. Az egyik hölgy Lord Randwulf húga volt, a másik pedig azóta a felesége lett. Nem emlékszik véletlenül, melyek lehettek ezek a füvek, és ha igen, tudna adni nekem belőlük egy keveset, hogy elvihessem a nagyapámnak? - Nagyon is jól emlékszem rá, kisasszony. Tulajdonképpen én magam ajánlottam azokat a füveket a hölgyeknek. Arra gondoltam, erőre kap tőlük a nagyapja, és talán javít némileg az állapotán, de ezek nagyon ritka füvek, és éppen ezért meglehetősen költségesek is, kisasszony. Felicity egy pár fülbevalót tett a pultra. - Elfogadná ezt cserébe? Azt hiszem, jókora összeget fizetett értük az apám hónapokkal ezelőtt. A patikus elgondolkodva nézte az ékszert a szemüvegén át. -Biztosan meg akar válni tőle, kisasszony? Igazán szép, és biztosan remekül áll önnek. - Tulajdonképpen asszony vagyok. Mégpedig Mrs. Elston - javította ki Felicity a férfit. Nincs semmi más, amit felajánlhatnék. A patikus megértette, mekkora áldozatot hoz a fiatal nő azzal, hogy eladja a fülbevalót, és megpróbált kevésbé kellemetlen megoldást keresni. - Úgy tűnik, jól megy az üzlet a malomban, Mrs. Elston. Ha e pillanatban nincs önnél pénz, odaadom a füveket, és a férje majd később kifizeti. Biztos vagyok benne, hogy megengedheti magának... - Nem, inkább nem kérném meg. Azt szeretném, ha senkinek sem beszélne arról, hogy itt jártam, és ilyen üzletet kötöttem önnel. Megtenné nekem? - Igen, Mrs. Elston. Nagyon tudok hallgatni, ha szükség van rá. - Igazán hálás lennék érte, ha megtenné Mr. ... 228

- Carlisle, asszonyom. Phineas Carlisle. És cseppet se aggódjon, Mrs. Elston, egy léleknek sem beszélek róla. -Személy szerint sosem kedvelte az Elstonokat, mert felettébb gyanúsnak találta, hogy a néhai Mrs. Elston egészséges, életvidám asszonyból a házassága után fásult, szomorú és figyelmetlen nővé vált. Carlisle tudta, hogy az ópium van ilyen hatással a szervezetre, és kénytelen volt arra a feltételezésre jutni, talán Edmund adott a feleségének nagyobb adagot a szerből az asszony tudta nélkül, hogy így hitesse el az emberekkel, hogy Mrs. Elston valami szörnyű betegségben szenved. Szerette volna bebizonyítani az elméletét az asszony halála után, hogy megalapozott legyen a gyilkosság vádja Edmund ellen, de képtelen volt rá. Ha a férfi ilyen módszerrel ölte meg a feleségét, akkor minden bizonnyal Londonban vásárolta az ópiumot, de hogy pontosan hol, ezt Phineasnak nem sikerült kideríteni. És Rogert sem találta sokkal megnyerőbbnek az apjánál. Felicity hálás mosollyal nézett a patikusra. - Arra gondoltam, Mr. Carlisle, ha már itt vagyok, talán egy másik dologban is a segítségemre lehet. - Miről lenne szó, asszonyom? - Mielőtt feleségül mentem, az apósomat egy rejtélyes betegség támadta meg. A körmei erősen repedezettek, a bőre pedig pikkelyes és száraz. Nem ismer véletlenül olyan betegséget, ami ilyen tünetekkel jár? Mr. Carlisle elgondolkodva simította végig a felső ajkát. Érdekes, gondolta, hogy a bűnök visszaszállnak a bűnös fejére. - Nos, Mrs. Elston, nem ismerek egyetlen olyan betegséget sem, ami ezeket a bizonyos tüneteket idézné elő. Azonban egyszer figyelmeztettem egy fiatal hölgyet, milyen veszélyekkel jár, ha kis adag arzén fogyasztásával igyekszik fehéríteni a bőrét. A hölgy nagyon hiú volt, és rendkívül csinos, és úgy látszik, igaz a mondás, hogy aki felmagasztalja magát, megaláztatik... - Bozontos szemöldöke a magasba szökött. - Vagy e hölgy esetében... meghal. Néhány hónappal később a temetésén észrevettem, hogy a bőre, mely valaha lágy és tejfehér volt, egészen pikkelyesnek tűnt, és a körmei furcsán repedezettek voltak. Felicity érezte, hogy jeges borzongás árad szét benne, és minden lelkierejére szüksége volt ahhoz, hogy még egy kérdést feltegyen. -Az arzén közismert szer, Mr. Carlisle? És ha igen, ön adott el belőle a múlt évben? -Az arzént már jó ideje ismerik, asszonyom. Hogy én árusítom-e, arra a válaszom: nem, drága hölgyem. A hölgy halála óta nem teszem. Nem szeretném látni, hogy még egy őrült nő leli halálát azért, mert a hiúsága erősebb a józan eszénél. - Van más patika is a környéken? - Tudtommal nincsen. De megfigyeltem, hogy egy régi londoni ismerősöm az utóbbi időben meglehetősen gyakran látogat a városunkba. Nagyon jól ment neki az üzlet, és ma már több patikát is üzemeltet. Szép hintója van, sokkal pompásabb, mint amit én valaha is megengedhetnék magamnak. Úgy tűnt, az elmúlt hónapokban igen megkedvelte a férje által előállított posztót. Nemrégiben is hatalmas kötegekkel a hóna alatt hagyta el a malmot. -Phineas nem merte elmondani a bájos fiatal nőnek, hogy a férfi megrögzött gazember, aki minden lehetséges eszközt felhasznált arra, hogy meggazdagodjon. - És mi a neve? - Thaddeus Manville. 229

Felicity nem ismerte ezt a nevet, sem azt, akihez tartozott. Hiába szerette volna megmutatni, mennyit tanult az anyjától és a nagyapjától a könyvelésről, Roger minden ajánlkozását határozottan visszautasította. Valójában még a főkönyv közelébe sem juthatott, mivel Roger még azt is megtiltotta neki, hogy belépjen a malomba, arra hivatkozva, hogy megzavarná a munkában. Felicity fogta a gyógyfüveket, majd hálás mosollyal távozott. Önkéntelenül is összehasonlította Edmund tüneteit azokkal, amiket Mr. Carlisle észlelt annak a fiatal nőnek a temetésén. Lehetséges, hogy valaki hónapok óta mérgezi Edmundot? És ha igen, kicsoda? * * * - Ki az? - kiáltotta Jane, és sietve leszaladt a lépcsőn, miután kopogást hallott, majd a bejárati ajtó nyikordulását. - Felicity vagyok, mama. Látogatóba jöttem. Jane nem tudta leplezni örömét, és könnyekkel a szemében, tárt karokkal repült át a szalonon, hogy köszöntse a lányát. Felicity megkönnyebbült, hogy ilyen szeretettel fogadják. Múltbeli viselkedése után attól félt, az orrára csukják az ajtót. - Ó, drága, drága kislányom, annyira hiányoztál - lelkendezett Jane érzelemtől elfúló hangon. - Miért nem látogattál meg hamarabb? Elmentem néhányszor a malomba, hogy lássam, hogy boldogulsz, de Roger azt mondta, nem akarod, hogy zavarjanak. Jól vagy? Boldog vagy? - Igen, jól vagyok, mama. - Hogy elkerülje a válaszadást a második kérdésre, Felicity gyorsan előhúzta a gyógyfüves csomagocskát. - Ajándékot hoztam a nagypapának. Arra gondoltam, eljövök, és olvasok neki a Bibliából. Szerinted örülne neki? - Hát persze, drágám. Nagyon örülne. Neki is nagyon hiányzol. - Hiányzom neki? - Felicity szemében csodálkozás és kétség tükröződött. - Azt hittem, nem kedvel. Jane átkarolta a lánya vállát, és kedvesen megrázta. - Te kis buta, lehet, hogy egy ideig neheztelt rád, de a vér nem válik vízzé, és ő mindig a te nagyapád marad. Az unokája vagy. Ugyanaz a vér folyik az ereitekben. Hogy tagadhatna meg téged? Felicity képtelen volt visszatartani a könnyeit, ahogy édesanyja arcát fürkészte, és látta, mennyi szeretet sugárzik felé a szeméből. - Mama. őszintén bocsánatot kérek a viselkedésemért. Meg tudod nekem valaha bocsátani, hogy olyan végtelenül önző és utálatos voltam? Jane magához szorította a lányát, és az öröm könnyei patakzottak a szeméből. - Egy szót se többet, drágám! Minden meg van bocsátva. Te vagy a legdrágább kincsem, büszkeségem és boldogságom! Felicity nem tudta tovább tartani magát, bármennyire igyekezett uralkodni az érzelmei felett, végül kitört belőle a zokogás. Anya és lánya szorosan ölelték egymást, és a szívük mélyéről feltörő szeretet elmosta a múlt sérelmeit. Amikor végül kibontakoztak egymás karjából, Felicity keresett a táskájában egy zsebkendőt, kifújta az orrát, és igyekezett visszanyerni a higgadtságát. Jane a lányát figyelte, és érezte, hogy valami titok lappang körülötte. Az ösztöne azt súgta, valami nincs rendben a lánya életében, de fogalma sem volt róla, mi lehet a probléma. Gyengéden a lány karjára tette a kezét. - Mi történt, Felicity? Minden rendben van veled? - Hát persze, mama. - Nem akarta megrémíteni az anyját, ezért mosolyogni próbált. Úgy tűnt viszont, ez meghaladja a képességeit. Végül megvonta a vállát. - Talán mert terhes 230

vagyok, kezdem felismerni, mekkora gondot jelentettem neked, úgy értem, ahogy viselkedtem. - Terhes vagy? - Jane boldog nevetéssel tolta el magától a lányt, de öröme eltűnt, ahogy egy pillanatra meglátta a határtalan szomorúságot gyermeke gyönyörű szemében. Felicity ismét megpróbált boldogságot színlelni, de Jane nyugtalanul fürkészte lánya arcát. - Valami baj van. Mi az? - Semmi, mama. - Felicity minden erejével azon volt, hogy eloszlassa édesanyja aggodalmát. - Egyáltalán semmi. - Rogerről van szó? - Rogerrel minden rendben. - Lehet, hogy Roger rendben van, de a saját lányomat ismerem annyira, hogy észrevegyem, ha bántja valami. Igazán nem szeretnék kíváncsiskodni, de könyörgök, bízz bennem, hátha segíthetek valamiben. - Mama, tényleg nem tudom, mire gondolsz. Jobb, ha most felmegyek, és olvasok a Bibliából a nagypapának. Nem maradhatok sokáig. *** Felicitynek sikerült belopóznia a malomba anélkül, hogy Roger rajtakapja a főkönyvvel a kezében. A férfi Londonba utazott még előző nap, és a fővárosban szándékozott maradni egészen vasárnap estig. Felicity egy cseppet sem bánta, hogy nem kérte, tartson vele. Sőt, valójában megkönnyebbülést érzett, hogy legalább azalatt nem kell elszenvednie a férfi kínzását az ágyban. Jóképű, de velejéig romlott férje különösen agresszíven viselkedett vele azóta, hogy ellátogatott a Stanover-házba, amiből Felicity arra következtetett, hogy Roger talán tudomást szerzett a látogatásáról egy városlakó véletlen megjegyzése révén, és szerette volna elvenni a kedvét attól, hogy még egyszer felkeresse az anyját. Határozottan fokozódott a férfitól való rettegése, és nem merte volna újra meglátogatni anyját, legalábbis nappal nem, amikor a városlakók észrevehették, és később elárulhatták. Nagy megkönnyebbülést jelentett a számára az a néhány nap, amikor Roger kiengedte őt kínzókamrája fogságából, mert figyelmét átalakítási munkálatokra fordította. Londonból hozatott ácsokat, hogy az irodája és a bolt közvetlen szomszédságában elhelyezkedő kis raktárhelyiséget privát lakószobává alakítsák át. Nyilvánvalóan hatalmas összeget költött arra, hogy idehozassa a munkásokat, de arra hivatkozott, hogy a helyi munkások szakmai felkészültsége nem üti meg a kívánt mértéket. Felicityben felmerült a kérdés, hogy ha Roger igazat mond, akkor vajon Lord Harcourt, aki kétségkívül megkövetelte a minőséget, miért alkalmazott helyi szakembereket lakosztálya felújításához. Természetesen ezzel a helyiséggel kapcsolatban Felicity semmilyen tervet vagy költségkalkulációt nem láthatott. Úgy tűnt, férje egyetlen célra tartja őt, hogy gyönyörhöz juttassa az ágyban, és egyszerűen nem hajlandó tudomást venni felesége semmilyen más jellegű ismeretéről vagy tehetségéről. A szoba berendezéséhez egyenesen Londonból szállítottak bútorokat, ami felkeltette Felicity kíváncsiságát. A szállítmány két hatalmas, ponyvával fedett kocsin érkezett késő délután, miután a malom munkásai már hazamentek. Felicity tudni akarta, mit vásárolt Roger, ezért besurrant apósa emeleti hálószobájába, míg az öreg aludt, mivel az ablakából nagyszerűen lehetett látni, mi történik a malom előtt. A bútorok köré tekert ponyvák és vízhatlan vásznak ellenére Felicity látott annyi aranyozott karfát és gondosan 231

faragott lábat, hogy ne maradjon kétsége afelől, Roger privát szobája királyi lakosztálynak is beillene. Az ilyen hivalkodó ízlés egyáltalán nem illett Brad-ford-onAvonhöz, hát még egy ványolómalomhoz. Felicity nagyon szerette volna a saját szemével látni a szobát most, hogy Roger Londonban tartózkodott, és ő végre hozzáférhetett a pénztárkönyvekhez. Sajnálatos módon hamar rá kellett jönnie, a férje elég elővigyázatos volt ahhoz, hogy kulcsra zárja a szoba ajtaját. A könyvelést tartalmazó szekrény kulcsát azonban az asztal közepén hagyta, azzal a nyilvánvaló meggyőződéssel, hogy a felesége sosem merészelne belépni az ő irodájába. Nem sejtette, hogy az asszony egyre jobban aggódik a saját és a gyermeke sorsa miatt, és nem áll szándékában szegényházba kerülni, ha Roger elveszíti a malmot. Felicity matematikai kérdésekben tanúsított éleslátását legalább annyira köszönhette az anyjának, mint az apjának. Az apja megkérte néha, hogy segítsen neki a munkájában. Családjukban Samuel Gladstone tanította ki a lányát, Jane pedig cserébe szintén kiokította a saját gyermekét. Roger könyveinek szemrevételezése után nem igényelt túl sok időt, hogy Felicity rájöjjön, valóban hatalmas pénzösszegek vándoroltak el két személyhez. Az illetők kilétét azonban nem lehetett pontosan meghatározni, mivel csupán kezdőbetűiddel - M. T. és E. R. - jelölték őket a tételek mellett. Felicity órákat töltött el azzal, hogy neveket próbált találni a kezdőbetűkhöz, és fokozódó reménytelensége csak súlyosbította kimerültségét. Már majdnem éjfél volt, amikor Felicity végül eloltotta az asztalon égő lámpát. Hóna alá vette az egyik pénztárkönyvet, és bezárta maga mögött az iroda ajtaját, ahogy elhagyta a malmot. Belépett a házba, és épp a folyosón vágott át Rogerrel közös hálószobájuk felé, amikor észrevette, hogy férje a szobában tartózkodik. - Roger, azt hittem, csak szombat este jössz haza - kiáltotta, s szíve hevesen vert, ahogy megállt az ajtóban. Lopva letette a könyvet folyosón az ajtó mellett álló asztalkára, mosolyt erőltetett magára, majd odasietett, hogy jó feleséghez illően megcsókolja jóképű férjét. Roger elfordította az arcát, visszautasította a kedvességet, és fagyosan pillantott rá. - Hol voltál? Felicity tudta, hogy úgysem rejtheti el a pénztárkönyvet, ezért megvonta a vállát, és arrafelé intett, ahová letette, mielőtt belépett a szobába. - Mindenféle pletykát hallottam arról, hogy az apád megpróbál rászedni téged, és... nos, szerettem volna ellenőrizni, igaz-e a híresztelés. Elhoztam az egyik könyvet, hogy alaposabban átnézzem. - Felesleges ilyesmi miatt nyugtalankodnod, drágám -felelte Roger, és elindult a könyvért. - Én majd megteszem helyetted. És egyébként is, ha apámnak sikerült is becsapnia, jelenleg már nincs abban az állapotban, hogy folytassa a ravaszkodást. Napról napra közelebb kerül a halálhoz. - Betette a könyvet az egyik szék támláján elhelyezett kabátja mögé, majd visszafordult az asszony felé, kigombolta a mellényét, és jelentőségteljesen rámosolygott. - Úgy döntöttem, hazajövök még ma este, mert úrrá lett rajtam a vágy, hogy beavassalak valami egészen különleges dologba. Felicityn dermesztő rémület lett úrrá a baljóslatú szavak hallatán, de tekintve, hogy a férfi nem csinált botrányt a könyv miatt, még így is jól járt. Voltak olyan idők, amikor hősiesen megőrizte méltóságának néhány morzsáját, annak ellenére, amire a férfi kényszerítette, de már megtanulta, hogy az ilyesmi csak még inkább felbőszíti a férjét. Ma este úgy érezte, az a leghelyesebb, ha 232

teljesíti Roger minden óhaját. így talán sikerül elfeledtetnie a férfival, hogy belépett a malomba az ő engedélye nélkül. Kigombolta a ruháját, és nagyon igyekezett, hogy lelkesedést csaljon csábító mosolyába. Erősen remélte, Roger nem veszi észre, hogy remeg a félelemtől, nem tudván, ezúttal mit kíván majd tőle a férje. Huszadik fejezet -Asszonyom, egy fiatal nő van itt, aki ragaszkodik hozzá, hogy Lord Randwulffal találkozzon, és azt állítja, rendkívül sürgős dologról van szó, de nem hajlandó megmondani sem a nevét, sem a látogatása célját. - Az uraság a kutyákat sétáltatja, Harrison - felelte Adriana. - Talán én is segítségére lehetek a látogatónak. A komornyik láthatóan habozott egy kicsit, mielőtt folytatta. - Megbocsásson, asszonyom, de ez a nő nem hölgy abban az értelemben, ahogy ön és Lady Philana. - Úgy érted, a látogató nem arisztokrata? - Nem, asszonyom, nem arisztokrata. És nem is hölgy. - Ó! - Adriana egy pillanatig némán eltöprengett a komornyik szavain. - Istenem, Harrison, nagyon remélem, hogy nem Alice Cobble egyik rokonáról van szó. Nem hiszem, hogy ez a ház képes lenne elviselni még egy ilyen nőszemélyt. - Nem, nála sokkal udvariasabb és tisztább, de az öltözékéből ítélve több tapasztalata van az életről, mint olyasvalakinek, akit gondosan óvtak a kellemetlen hatásoktól. - Azt hiszem, legjobb lesz, ha megnézem magamnak ezt az... illetőt, aki a férjemmel szeretne találkozni - jelentette ki Adriana. Colton korábbi kényszerházassága ismeretében arra gondolt, hogy talán egy másik könnyű kis nő bukkant fel a múltból. -Ahogy óhajtja, asszonyom. - Harrison mélyen meghajolt. - Bevezetem a szalonba. Miután a komornyik távozott, Adriana az öltözőszobája állótükréhez lépett, és elgondolkodva szemügyre vette a tükörképét. Terhessége sokkal előrehaladottabb volt annál, hogy bárkinek elkerülhesse a figyelmét, mégis nehezére esett elhinni, hogy már öt csodálatos hónap telt el házasságkötése óta. Közös élete Coltonnal a korábban nem ismert, tökéletes gyönyört nyújtotta számára. Minden újabb nap, különösen most, a nyár beköszöntével új, ismeretlen mámort hozott, s minden éjszaka felülmúlta a legvadabb képzelőerőt is. Sokat nevettek pocakja terjedelmességén, ahogy egymás mellett feküdtek, és kezüket a korábban oly sima, lapos hasra fektetve figyelték a védelmező burok alatt zajló apró mozgásokat. Colton láthatóan egy cseppet sem bánta, hogy a felesége elvesztette tökéletes alakját, most is éppolyan kedvtelve nézegette meztelen testét, mint korábban. Adriana sosem remélte, hogy Colton ilyen végtelenül figyelmes, gyengéd és szerető férj lesz, és hogy a férfi iránta érzett szerelme, mely már házasságkötésük előtt is felülmúlhatatlannak látszott, tovább erősödhet minden egyes nappal. Bár az idő kellemesen meleg volt, Adriana mégis a vállára terített egy csipkekendőt, hogy elrejtse valamelyest gömbölyödő alakját. Észrevette, milyen nyugtalanság lett úrrá rajta az utóbbi percekben. Bár Colton egyértelművé tette, hogy szereti őt, az a gondolat, hogy egy másik nővel kell találkoznia a múltjából, olyannyira felzaklatta, mint semmi az utóbbi hónapokban. 233

Ahogy a látogató meghallotta, hogy könnyű női léptek közelednek az előcsarnok márványpadlóján, elfordult a szalon ablakától, és csodálkozva húzta fel a szemöldökét, azt várva, hogy a márki anyja érkezik majd a fogadására. Megdöbbent és alaposan összezavarodott, amikor látta, hogy egy fiatal nő lép a szalonba. Tetőtől talpig végigmérte a nőt, szépen fésült hajától egészen könnyű bőrpapucsáig, de a finom kendő alatt domborodó has láttán megfagyott a pillantása. Az idegen megvetően biggyesztette le a száját. - Azért jöttem, hogy Coltonnal találkozzam, nem mással. - Lord Randwulf felesége vagyok - felelte Adriana kissé ingerülten amiatt, hogy a nő a keresztnevén nevezte a férjét. Éppolyan alaposan végigmérte a látogatót, ahogy ő tette vele, és kénytelen volt egyetérteni Harrisonnal. Vendégük meglehetősen szép volt, de nélkülözött a jól-neveltségből következő minden eleganciát és finomságot. Pirosította az arcát, sötétre festette a szemhéját, és finom vonalú ajkát élénkvörösre rúzsozta. Ruhája színe és szabása is feltűnő volt, ez alapján gyaníthatóvá vált a foglalkozása. Kasmírmintás turbán volt a fején, mely alól sűrű, göndör hajtincsek hullottak a vállára és a hátára. Hatalmas arany fülbevalót viselt, és fényes aranyérmékből fűzött lánc függött a nyakában több más nyaklánccal együtt. Az idegen alacsonyabb volt Adrianánál, de teltebb, amit sok férfi előnyben részesített. Bájait meglehetősen szabadon bocsátotta közszemlére. Bár csípőjét hosszú, bő, bíborvörös kimonó fedte, dekoltázsa majdnem szabadon hagyta a keblét. Kétséges volt, hogy viselt-e egyáltalán alsóneműt. Az elutasító szavak ellenére Adriana rámosolygott a nőre. - Minthogy ön már tudja, ki vagyok, megtudhatnám én is, kivel beszélek? A nő leereszkedően elhúzta a száját. - Nos, szólítson csak Lady Randwulfnak... vagy Wyndhamnek, ha úgy jobban tetszik. Adriana nem értett semmit, de félelem futott át rajta. - Felteszem, hogy nem áll rokonságban a férjemmel, minthogy ő a családja utolsó leszármazottja. Ön Angliában él... vagy valamelyik másik országból látogatott ide? - Colton Wyndham a férjem - jelentette ki a nő kihívó pillantással -, minek következtében ön természetesen nem a felesége. Adriana remegő lábbal botorkált el a legközelebbi székig, és beleroskadt. Mintha megérezte volna kétségbeesését, a gyermek megmozdult a méhében, mire Adriana meglepetten felnyögött, és egyik kezét feszülő hasára szorította. - El ne veszítse azt a kis fattyút - intette az idegen vigyorogva. - Persze, ahogy most áll a helyzet, talán jobban járna, ha elvetélne. A fattyúkat életük végéig ostorozzák szüleik bűne miatt. - Ki maga? - kérdezte Adriana dühösen. - Csak azért jött ide, hogy engem gyötörjön? Vagy valami más aljas tervet forgat az agyában? - Nem tudom, mire gondol. Csupán azért jöttem, hogy érvényesítsem a férjem által engem megillető jogokat, és erre itt találom magát Colton házában. Ami engem illett, Pandora Wyndham a nevem, és ha nem tévedek, a lányom itt él a férjemmel. Adriana most már mindent pontosan értett. - Ezek szerint maga nem halott, mint ahogy a férjemmel elhitette. Felmerül bennem a kérdés, hol járt az utóbbi öt vagy hat hónap alatt. Ha küldött volna valami üzenetet a házasságkötésük után arról, hogy ismét pompás egészségnek örvend, mi ketten nem házasodtunk volna össze. - Tekintve, milyen hosszú időbe tellett, míg a nő végül megjelent, és tudatta létezését, Adriana nem tudta megállni, hogy ne tegyen egy gúnyos megjegyzést. - Valami jelentéktelen ügy miatt tartott hónapokig, hogy eljöjjön, vagy az 234

illemről hiányosak az ismeretei? Bármi legyen is az indoka, egy kissé későn tájékoztat minket arról, hogy mégsem halt meg. - De meghaltam, legalábbis egy-két percre, ahogyan a jó tiszteletes is tanúsíthatja, de feléledtem. Olyannyira legyengített a szülés, hogy a barátaim azonnal melegebb éghajlatra küldtek abban a reményben, hogy ott sikerült teljesen felgyógyulnom. Ahogyan ön is láthatja, gondoskodó figyelmük segített új erőre kapnom, és visszatértem Angliába a férjemhez és a gyermekemhez. Az előcsarnokból érkező éles füttyszó jelezte Pando-rának annak az érkezését, akit valójában látni kívánt. A férfi hangja eloszlatta az esetleges kétségeket: - Menjetek, keressétek meg Adrianát! A farkaskutyák lelkes ugatással robbantak be a szalonba, mire Pandora rémült sikollyal hátrálni kezdett. Csak akkor állt meg, amikor a háta nekiütközött a falnak. Hisztérikus sikoltozással próbálta elkergetni a kutyákat, kezével kétségbeesetten kapálózott, mintha attól félne, hogy leharapják az ujját, vagy kiharapnak egy darabot a karjából. - Menjetek innen! Tűnjetek el! Tűnés! - kiáltozta. -Menjetek innen, vadállatok! -Aris! Leo! Viselkedjetek! - parancsolta Colton az előcsarnokból. Az állatok engedelmesen leültek áldozatuk előtt. Közelségük miatt Pandora mozdulni sem mert. - Adriana, ki az ördög sikoltozott ilyen eszeveszetten? Talán látogatónk van? - Colton hirtelen elhallgatott, amikor belépett a szalonba, és meglátta a kutyák által sarokba szorított nőt. - Pandora! - Vidd innen ezeket a vadállatokat! - kiáltotta a nő dühösen, és kezével a kutyák felé intett. - Nem lenne szabad hagynod, hogy ilyen vadállatok szabadon rohangáljanak a házban! Meg is ölhetnek valakit! - Leo, Aris, gyertek ide! - szólt Adriana, és csettintett egyet. A kutyák készségesen, heves farkcsóválással engedelmeskedtek a felszólításnak, jutalmul kedves simogatá-sokat kaptak, mielőtt lehevertek volna a szőnyegre gazdasszonyuk lába előtt. Pandora elegánsan felemelte a fejét, mintha egy portréhoz állna modellt. - Nos, Colton, nem is örülsz, hogy újra látsz? - Nem különösebben - felelte a férfi gorombán. - Azt hittem, meghaltál. - Meg is, legalábbis egy-két percre, de feléledtem. És most itt vagyok, hogy elfoglaljam a feleségedként engem megillető helyet. - Őrültségeket beszélsz! - kiáltotta Colton villogó szemmel. - Csak egyetlen feleségem van, mégpedig az, akivel az imént találkoztál. Egy pillanatra Pandorának leesett az álla a megdöbbenéstől. A férfi szavai hallatán úgy érezte, mintha arcul csapta volna a márki. Mindent megtett, hogy megőrizze a méltóságát, és visszavágott. - A törvény szerint, Colton, én vagyok a feleséged. Semmit sem tudsz tenni, ami ezen változtatna. - Hát nekem pedig szándékomban áll! Bár megengedtem Adam tiszteletesnek, hogy házastársakká nyilvánítson bennünket, csupán azért tettem, hogy Genevieve megkaphassa a nevemet és a védelmemet. - Genevieve? - A gyermek, akit világra hoztál, de már abban sem vagyok biztos, hogy valóban az enyém-e. Talán rászedtél azért, hogy feleségül vegyelek... aminek okát egyelőre még nem ismerem, de határozottan az az érzésem, hogy hamarosan megtudom. - Gúnyosan elhúzta a száját. - Gondolom, a profitért. A nő kissé zavartnak látszott. 235

-Azt hiszem, nem értem pontosan a... profit szó jelentését. - Pénz, haszon. - Colton megvonta széles vállát. - Mind ugyanazt jelenti. - Ó, Colton, hogyan is feltételezheted rólam, hogy ilyen mélyre süllyedek? Genevieve a mi lányunk, és szeretnék itt lenni vele... és veled. A márki elgondolkodott. - Mennyi idő telt el az állítólagos halálod óta? Hat hónap? Vagy már hét? Tekintve, hogy milyen hosszú időt vett igénybe, hogy felbukkanj, és tájékoztass róla, hogy nem haltál meg, amint velem elhitetted, kénytelen vagyok komolyan kételkedni abban, hogy egyáltalán érdekel Genevieve sorsa. Biztos vagyok benne, bármivel töltötted is az idődet, remekül szórakoztál. Máskülönben már hamarabb hallottam volna felőled. Mi vett rá végül, hogy idejöjj? Kifogytál a pénzből? Vagy kidobott a szeretőd? - Colton a nő szeme villanásából arra következtetett, hogy ez utóbbi feltételezése közel járhat az igazsághoz. - Erről van szó? Durván kihajított a gazdag hódolód? Ezt sokkal könnyebben elhiszem, mint azt, hogy hiányzik Genevieve. - Pedig látni akartam őt, Colton. Genevieve végül is az én lányom... éppolyan biztosan, mint ahogy a tiéd. - Valóban az enyém? - A férfi hangja arra utalt, hogy most már komoly kétségei vannak az apasága felől. - Hát persze. Hogyan felejthetted el, hogy a te anyajegyedet viseli? Mondd meg Alicenek, hogy hozza ide a gyereket, és felfrissítem az emlékezetedet. Az anyajegy megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy a te utódod. Adriana kinyitotta a száját, hogy elmagyarázza, Alice már nem lakik velük egy fedél alatt, de Colton lopva jelezte neki, hogy maradjon csendben. Adriana azonnal engedelmeskedett, érezte, hogy a férje valamit forgat a fejében. Colton a színésznő felé fordult, és kurtán bólintott. - Szólok az egyik cselédnek, hogy hozzák le a gyereket. - Genevieve? - Miután Colton kimentette magát, Pandora leereszkedő mosollyal Adrianához fordult. - Ki találta ki? Adriana összekulcsolta az ölében a kezét, hogy sikerüljön lenyelnie gúnyos válaszát. - A gyermeknek maga a márkiné adott nevet. - Úgy érti, Colton édesanyja? - Pandora hátravetett fejjel, elégedetten felnevetett. Bármennyire ellenálltam a nemesi cím csábításának, örömmel fogom hallani, ahogy a barátaim Randwulf márkinéjának neveznek. Hamarosan megcsókolják majd a lábam nyomát is. - Azt hiszem, a férjem egészen másképp vélekedik a dologról, mint ahogy ön reméli felelte Adriana. Pandora megvetően nevetett. - Bármennyire bosszankodik Colton a házasságunk miatt, attól tartok, nem tudja kihúzni magát alóla. Az aláírt okmányok bizonyítják a házasságunk hitelességét. Adriana megőrizte a nyugalmát, de sejtelme sem volt róla, mi következhet ezután. Még mindig erőtlennek és kétségbeesettnek érezte magát, mintha elillant volna az öröm az életéből. Még gyermeke rugdalózásából sem tudott erőt meríteni, pedig a kicsi szokatlanul izgett-mozgott a méhében, mintha megérezte volna anyja szomorúságát. Colton visszatért a szalonba, hogy bejelentse: - Genie-t épp tisztába teszik. Utána azonnal lehozzák. - Beszélnünk kell a gyermekünkről és a házasságunkról, Colton - közölte Pandora, és kitárt karral megindult a férfi felé. 236

Ha villám csapott volna a padlóba Colton mellett, akkor sem mozdulhatott volna gyorsabban. Egyetlen dologban volt biztos, hogy nem kíván a színésznő közelébe kerülni, ezért átlépett az Adriana lábánál fekvő kutyákon. Leült fiatal felesége mellé, és kezét gömbölyű hasára tette. Intimitásuk illetlenségnek számított volna mások jelenlétében, de ez előtt a vendég előtt Adriana boldogan fogadta férje közelségét, és egy cseppet sem jött zavarba miatta. Pandora aligha tudta volna figyelmen kívül hagyni Colton kimondatlan üzenetét. A férfi választott, egyszer s mindenkorra. Érezte, hogy elönti a harag, látva, hogy átvette a helyét a fiatal nő, és a párra meredt. Minthogy legutóbbi szeretője épp most dobta ki, büszkesége romokban hevert. - Genevieve hasonlít rám? - kérdezte, hogy ismét magára vonja a márki figyelmét. Colton válasza rövid volt és mogorva, növekvő haragja tanúságaképpen. - Nem igazán. - Akkor biztosan rád. - Egyáltalán nem. - Valamelyikünkre hasonlítania kell. - Én pedig nem látok hasonlóságot. Genevieve finom teremtés, kék szemű és sötét hajú. Ez egyikünkre sem jellemző. Pandora dacosan felemelte a fejét. - Mégis mit nevezel finomnak, ha engem nem tartasz annak? Colton gúnyosan felnevetett. - Tisztában vagy egyáltalán a szó jelentésével? - Hát persze! - Adriana felé mutatott. - Talán nem vagyok finomabb nála? Majdnem egy fél fejjel magasabb, mint én! - És mégis fogadni mernék, hogy a feleségem még így, gyerekkel a hasában is könnyebb nálad tíz-tizenöt kilóval. - Adriana felé intett, és büszkeség csendült ki a hangjából. - Ő az, akit tökéletes szépségnek nevezhetünk a szó legteljesebb értelmében, nem csupán a megjelenését, hanem a jellemét tekintve is. Ezt rólad sosem mondhattam el, Pandora. A színésznő szeme megvillant a férfi sértése hallatán. Mindig úgy gondolta, sokkal szebb a legtöbb nőnél. - Csak azért mondod ezt, mert haragszol rám, Colton. A férfi halványan elmosolyodott, mintha mulattatná a feltételezés. - Gondolj, amit akarsz, Pandora. Nekem nincs több mondanivalóm. Néhány perccel később Blythe lehozta Genevieve-et, és miután átadta a gyermeket Adrianának, meghajolt, és sietve távozott. A kisbaba vidáman gőgicsélni kezdett, ahogy észrevette a mellettük ülő férfit. A gyermek nyilvánvaló örömét látva Colton a karjába vette az apró kislányt, és felállt. Gyengéden ringatva a gyermeket, a színésznő felé indult. - Ez itt Genevieve Ariella Wyndham - közölte a látogatóval. - Ahogy látod, egyikünkre sem hasonlít. - Most, hogy végre alkalma nyílt alaposabban összehasonlítani a gyereket a színésznővel, gyanú ébredt benne. - Tulajdonképpen Genevieve annyira más, mint te, hogy felmerül bennem a kétség, valóban a tiéd-e. A bőre fehér, a tiéd nem, a szája pici és finom, a tiéd... - Hát persze hogy az én lányom! - vágott közbe Pandora. - Majdnem belehaltam a szülésbe. És igényt tartok arra, ami jogosan megillet, mégpedig a lányomra és a férjemre. Nem tagadhatod, hogy házasok vagyunk, Colton. Papírokkal tudom bizonyítani. Ami pedig a gyereket illeti, tisztán emlékszem, hogy az őseid anyajegyét viseli a 237

fenekén. Ha megfeledkeztél erről az apró részletről, hadd frissítsem fel az emlékezeted azzal, hogy megmutatom. Amikor elvette a kisbabát a férfitól, az azonnal felsikított rémületében, mire Adriana anyai aggodalmában feléjük indult. - Genie nem szereti az idegeneket - közölte Adriana, és megpróbálta megkerülni a nőt, hogy elvehesse tőle a kislányt. - Ő az én lányom! - Kérem, adja ide! - könyörgött Adriana növekvő aggodalommal, majd hozzátette: - Ha a fenekét kívánja látni, majd én levetkőztetem. Az újabb rémült sikítás hallatán Pandora összerezzent, és végül átadta a gyereket, sőt szinte beledobta Adriana karjába, csak hogy megszabaduljon tőle. - Tessék! Vigye ezt az üvöltő kis porontyot, ha akarja! De mutassa meg Coltonnak az ősei anyajegyét. Visszaindulva a kanapéhoz, Adriana magához szorította a gyermeket, és vigasztalóan paskolgatta a hátát, miközben egy dalocskát énekelt halkan a fülébe. A sírás lassan alábbhagyott, majd hamarosan vidám gőgicsélés vette át a helyét, amikor a kicsi végre biztonságban érezte magát az ismerős, gyengéd karok ölelésében. Eltelt néhány perc, és Pandora semmi jelét sem látta annak, hogy másik nőnek szándékában állna teljesíteni a kérését. Átható pillantást vetett Adrianára, és türelmetlenül megkérdezte: - Akkor most végül megmutatja nekünk az anyajegyet, vagy sem? Adriana ügyet sem vetett a színésznőre, békésen játszott tovább Genie-vel, miközben egy dalocskát dudorászott. Nem sokkal később a gyermek boldog kacagással nézett fel arra a nőre, aki anyai szeretettel dédelgette. Pandora elvesztette a türelmét, és éles hangon kiáltott Adrianára. - Ha maga nem hajlandó megtenni, amit kértem, akkor majd megteszem én! Elszántan a pár felé indult, mire a kutyák azonnal talpra ugrottak. Vicsorogni kezdtek, és vészjósló morgás tört fel a torkukból. A színésznő azonnal hátrálni kezdett, remegő kezét a nyakára szorítva. Colton nevetve az állatok mögé került, és visszaült a kanapéra a felesége mellé. - Úgy tűnik, tévedtél, Pandora. Ahogy ismét maga mellett érezte a férfit, Genevieve boldogan felnevetett, és kalimpálni kezdett apró karjával, mintha arra akarná rávenni a márkit, hogy vegye az ölébe. Colton örömmel engedelmeskedett a kicsi kérésének. Pandora eljátszotta a szerencsétlen, eltaszított anya szerepét. - Valóban olyan kegyetlen lennél, Colton, hogy nem engedsz a gyermekem közelébe? Colton lassan megrázta a fejét, és elmosolyodott a vád hallatán. - Milyen kár, hogy egy csepp őszinteség sincs benned, Pandora, az talán még meg tudna hatni. De a helyzet az, hogy még ha te vagy is Genie vér szerinti anyja, ő nem tekint téged annak, és én nem szeretném még egyszer halálra rémíteni. Ha a feleségemnek úgy tartja kedve, megmutatja nekünk az anyajegyet... de akkor, amikor ő akarja, és nem akkor, amikor te. Pandora nem látta értelmét, hogy ellenkezzen a férfival. Egyetlen dolgot biztosan megtanult a nyugalmazott ezredesről, hogy nem hatják meg sem a színlelt könnyek, sem a könyörgés. Inkább elegánsan meghátrált, és fojtott hangon így felelt: - Rendben van. Adrianának nem volt kedve szívességet tenni a színésznőnek, ezért ráérősen vetkőztette Genie-t. Amikor elkészült a művelettel, Pandora és Colton legnagyobb meglepetésére 238

kiderült, hogy csupán halvány nyoma látszik a Wyndhamek anyajegyének. A kislány fenekén található világos kis pötty már egyáltalán nem emlékeztetett repülő madárra. - Azonnal hívasd ide Alice-t! - parancsolta Pandora dühösen. - Tudni akarom, hogyan sikerült eltüntetnetek az anyajegyet. Biztosan valami trükkös módszerrel, mert a gyerek születése napján még tisztán látszott. Alice biztosan tudja, hogy mivel tüntettétek el. Colton boldogan jelentette be: - Alice-t már régen elbocsátottuk, Pandora, és új dajkát vettünk fel, akit Genie nagyon megszeretett. - Az a kis poronty bárkit megszeret, akinek tele van a melle tejjel - csattant fel Pandora. - Egyáltalán nem látszott, hogy kedvelné Alice-t, pedig a saját korlátozott tapasztalataim alapján őszintén mondhatom, hogy sosem láttam az övénél nagyobb mellet. Igazság szerint Genevieve-et nagyon megviselte annak a hár-piának a hanyagsága. - Alice biztosan elkényeztette, és ettől a kölyök akaratos lett. - Genie nem volt akaratos, sokkal inkább szomorú és közönyös. De ahogy magad is látod, ennek már vége. Azon csodálkozom, honnan az ördögből tudtál ilyen hitvány és kérges szívű nőt találni, mint Alice. - Már mondtam. A színházban takarított, ahol dolgoztam. - Akkor el fogok menni hozzá, hogy megtudjam, milyen főzettél kente Genie fenekét a te felbujtásodra, hogy elhiggyem, én vagyok a gyerek apja. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi kéthárom hónap alatt, mióta Alice nincs itt, hogy újrafesse, egészen elhalványult a folt. Pandora szemében egy pillanatra pánik villant, de aztán sikerült elnevetnie magát. - Nem hinném, hogy Alice visszament a színházba. Őszintén szólva kétlem, hogy meg tudod találni. - Akkor el fogok menni Oxfordba, hogy felkutassam Adam tiszteletest - gondolkodott hangosan Colton. - Vannak arrafelé barátaim. Ők biztosan tudják, hol van a plébániája. Pandora legyintett. - A jó öreg tiszteletes már elköltözött a környékről. Nem tudom, hová. Talán Írországba. Valahová a világ végére. Colton elnevette magát. - Milyen jól jön ez nekem! Pandora meglepődött a márki kijelentése hallatán, de örült is neki. - Ezt meg hogy érted? - Nem tanúskodhat a házasságunk mellett! - Ó, de ott vannak a papírok, rajta az aláírásoddal! - És elő tudsz állítani ilyen dokumentumokat? Mert kénytelen leszel, ha a bírósághoz akarsz fordulni. Szükséged lesz a papírokra, ha pereskedni akarsz velem. - Most nincsenek nálam, de tudom, hol találom őket. - Hol? - Nos... - Pandora rágcsálni kezdte az alsó ajkát. - Nem tudom pontosan, hová tettem őket, mivel egy ideig távol voltam. Egy kicsit keresgélnem kell. Biztosan az egyik táskában van, amit egy barátomnál hagytam. - Adam tiszteletes azt mondta, magával viszi Oxfordba. Amint megtalálom a plébániát, megkérem a lelkészeket, keressék meg a papírokat, amit azután elviszek az érsekhez, hogy ellenőrizze a hitelességüket. Őkegyelmessége biztosan szívesen teljesíti a kérésemet, tekintve, hogy ő írta alá a házassági engedélyemet Adrianával. - A magas rangú és gazdag barátaid sem fogják tudni semmissé tenni a házasságunkat, Colton - mérgelődött Pandora. - Szembe kell nézned a ténnyel, hogy a házasságunk 239

törvényes és visszavonhatatlan. A papírok igazolni fogják, hiába próbálod letagadni a hitelességüket. - Nos, ha neked megfelel, Pandora - mondta Colton szinte kedvesen -, én azt teszek, amit jónak látok. - Elgondolkodva oldalra hajtotta a fejét. - Tulajdonképpen nem is tudom pontosan, hol kellene kezdenem a keresést. Eszembe jut egy történet, ami te meséltél néhány évvel ezelőtt a bátyádról, aki olyan ügyes irathamisító volt, hogy másolt dokumentumokkal oxfordi professzornak adta ki magát. Ehhez képest egy házassági bizonyítványt készíteni igazán gyerekjáték. A bátyád színész is? Talán megtette neked azt a szívességet, hogy eljátszotta a jó öreg Adam tiszteletes szerepét... az én kedvemért, természetesen. Alaposabban utána kell járnom ennek az elméletnek, különösen ha senki sem tudja megmondani nekem, ki is ez az Adam tiszteletes, vagy merre található a plébániája. Pandora szeme dühösen megvillant. - Ha meg mered említeni ezt az ügyet bárkinek a családodon kívül, Colton, azzal csak saját magadat hozod szégyenbe. Pillanatokon belül kiderül, hogy a nő, akivel együtt élsz, gyereket vár. Biztos vagyok benne, hogy te is el tudod képzelni, milyen szégyent hozol a fejére, ha elterjed a híre, hogy törvénytelen gyereket hord a hasában. Az ő kedvéért jobb, ha nem nyomozol tovább ebben az ügyben. Azonkívül ha meg akarod keresni az összes papot Oxfordban, látni fogod, hogy nagyon elfoglaltak a hazatérő katonák miatt, akik nehezen találnak maguknak munkát és élelmet. - Túl elfoglaltak ahhoz, hogy elfogadjanak egy értékes adományt cserében azért, hogy némi figyelmet fordítanak erre a kérdésre? Egy nagyobb összeget, mely lehetővé teszi, hogy segítsék a katonákat, akik nem találnak munkát, és ezért éhezik a családjuk? Biztos vagyok benne, figyelembe veszik, mennyit tettem már azért, hogy könnyítsék a katonáink helyzetén. Ennek fényében egyetlen pap sem fog elutasítani. De megértem, miért nem szeretnéd, hogy a segítségüket kérjem. Ha Adam tiszteletes nem létezik, akkor a nyomozásom minden bizonnyal a bátyád letartóztatását eredményezi majd és esetleg a tiédet is. Pandora ökölbe szorított kézzel járkált fel s alá a szobában, bosszantotta a férfi szívóssága. Az évek során kiismerte annyira, hogy tudta, átkozottul kitartó tud lenni, ha érdekli egy probléma, vagy ki akarja deríteni az igazságot. Hát nem figyelmeztette a bátyja az ezredes miatt már évekkel korábban? Colton nem hagyott fel az eltűnt fegyverek és lőszerek utáni nyomozással mindaddig, míg nem lógtak a bűnösök, akik nagy rakomány angol fegyvert és utánpótlást adtak el a franciáknak. Miután a bátyjának egy szál szakadt ruhában sikerült csak nagy nehezen megmentenie az életét, elhatározta, bosszút áll a márkin. Az a gondolat, hogy nem csupán bosszút állhat, de jelentős vagyont is szerezhet Randwulf jelenlegi márkijától, még nagyobb ösztönző erőnek bizonyult. Pandora felnevetett, ahogy emlékeztette önmagát színészi képességeire, s ügyesen elterelte a szót a házassági okmányról. - Igazán felesleges a dokumentumok keresésével fáradoznod, Colton. Ha valóban azt akarod, hogy hallgassak a házasságunkról, mutass inkább felém nagylelkűséget, ne a katonák felé... Colton gúnyosan felhúzta a szemöldökét. Erre az ajánlatra várt azóta, hogy itt találta a nőt a szalonban. - Milyen formában? - Nos, egy tekintélyes összeg formájában, melyből kényelmesen élhetek az életem hátralevő részében. - Szóval zsarolni próbálsz. 240

- Nem, Colton. Csupán egy kis könyörületet kérek azért, hogy lemondok az engem jogosan megillető nemesi címről és... - körbemutatott a teremben - és minderről. A márki elgondolkodott. - Jelen pillanatban nincs kedvem elfogadni az ajánlatodat, Pandora. Mindig az volt az elvem, hogy nem engedek azon emberek követeléseinek, akik megpróbálnak egy tragikus vagy nehéz helyzetből hasznot húzni, de tekintettel kell lennem azokra is, akiknek káruk származna a botrányból. Alaposabban át kell gondolnom a kérdést. Tudnom kell azonban a címedet, hogy ha elfogadnám a követelésedet, el tudjalak érni. Vagy visszamész a színházba? -Attól tartok, ott már nem állok alkalmazásban. - Nemrégiben igen nagy törés volt a karrierjében, és érzékenyen érintette, hogy megfosztották az állásától, mely igen jövedelmező volt, és a színház világában meglehetősen előkelő helynek számított. - Találtak egy másik színésznőt a helyemre, aki fiatalabb és állítólag tehetségesebb, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan rájönnek a tévedésükre, és utánam jönnek majd a bocsánatomért könyörögve. De eltértem az eredeti kérdéstől. Ha tudni akarod, azt terveztem, hogy ezen a környéken maradok egy ideig... tulajdonképpen ebben a házban, mivel a törvényes feleséged vagyok. -Felszegte a fejét, és egy szenvedő mártírhoz hasonlatos arckifejezést öltött, mintha mélyen megbántotta volna a férfi visszautasítása. - De már látom, hogy nem örülsz nekem, mert találtál egy fiatalabb nőt az igényeid kielégítésére. Természetesen tisztában kell lenned vele, hogy a jelenlegi szerelmed legjobb esetben is csupán a szeretőd, mivel jog szerint még mindig én vagyok a feleséged. Ezen nem tudsz változtatni, hacsak nem kezdeményezel válást, de az meglehetősen sok nehézséggel és hírveréssel jár. Mintha nem is hallaná a nő szavait, Colton hintáztatta az ölében Genevieve-et, aki boldog sikolyokkal kísérte a mozdulatait. A színésznő hamarosan megelégelte a zajongást, és a fülére szorította a kezét. - Muszáj ezt csinálnod? - kiáltotta. - Azt hiszem, soha többé nem fog rendbe jönni a hallásom. Genie észrevette, hogy Adriana mosolyog mellette, és mivel szerette volna kimutatni ragaszkodását, egy nyálas puszit nyomott a lány szájára. Igen gyakran látta, hogy a férfi valami hasonlóval kedveskedett a gyönyörű nőnek. És mintha mindez még nem lett volna elég, hirtelen Adriana ölébe 49« ült, majd azon nyomban belekapaszkodott a legközelebbi dologba, hogy felhúzza magát. Adriana majdnem felsikított, ahogy a kislány megmarkolta érzékeny mellbimbóját. Colton felnevetett a gyerek ártatlan mozdulatait látva, de megsajnálta a feleségét, és átvette Genie-t a saját ölébe. Adriana igyekezett leplezni kínzó fájdalmát. Odahajolt a férjéhez, s közben a keble fölé terítette a kendőjét, hogy elrejtse a nedves foltot. - Ó, az anyaság örömei - jegyezte meg Pandora gúnyosan. - Úgy tűnik, mindent megtesz, hogy sikeresen táplálhassa majd az új Wyndham örököst. Milyen kár, hogy fattyúnak születik majd. Colton érezte, hogy a felesége megremeg a színésznő csúfolódása hallatán, és még szorosabban ölelte át, mintha így akarná megóvni a másik nő kegyetlenségétől. - Semmi baj, szerelmem - suttogta Adriana fülébe, hogy enyhítse a félelmét. - Hamarosan túl leszünk ezen az egészen. Megígérem neked. A férfi megnyugtató szavai féltékenységet ébresztettek a másik nőben.

241

- Nos, mondogass csak ilyesmiket neki, ha azt hiszed, hogy segít, Colton - sziszegte Pandora megvetően -, de igazán nem tudom, hogy fogod teljesíteni az ígéretedet, tekintve, hogy ti ketten nem is vagytok törvényes házasok. A színésznő visszahőkölt, ahogy meglátta a felé forduló szürke szemben a vadállati dühöt. Még sosem látta Colton Wyndhamet ilyen haragosnak. - Nem hagysz nekem más választást, Pandora - vágott vissza a márki fagyosan. - Jobb, ha tudod, ha kell, a világ végére is elmegyek azért, hogy bizonyítékot találjak arra, hogy a házasságunk törvénytelen volt. Ha pedig mégsem volt az, akkor nem állok meg a legfelsőbb bíróságig, hogy elmondjam, ártatlan vagyok, mert jó szándékkal cselekedtem, amikor megesküdtem a feleségemmel, hiszen nem tudtam róla, hogy életben vagy. Biztosíthatlak róla, fel fogok használni minden rendelkezésemre álló eszközt, még azt a tényt is, hogy háborús hős vagyok, hogy egyszer s mindenkorra száműzzelek az életemből. Megértetted? - Keservesen megbánod, ha megpróbálsz kidobni egyetlen penny nélkül! - rikoltotta a színésznő fülsértő hangon, mire a kislány rémülten sírva fakadt. - Nem fogod megtartani Genie-t. Érvényesítem anyai jogaimat, és nem állok meg addig, míg vissza nem kapom! - Akkor csak annyit kell bizonyítanom, hogy nem a te gyereked, igaz? - felelte Colton ravaszul. - Bele fog telni egy kis időbe, de azt hiszem, meg tudom csinálni. Vészjósló fény villant a színésznő szemében. - Te szerencsétlen, átkozott idióta! Nem tudod, milyen botránnyal kell szembenézned, ha ellenkezni mersz velem! Hidd el, bosszút állok rajtad és a terhes feleségeden, akkor is, ha el kell mennem ennek az országnak az összes bíróságára. Végtelenül kitartó tudok lenni, ha akarok. Eljátszom a szerencsétlen áldozatot, és gátlástalanul hazudok mindenféle képtelen történetet mindkettőtökről. Ha végeztem, egyikőtök sem mehet többé végig felemelt fővel sem London utcáin, sem ebben a nyomorult porfészekben, amit a vidéki birtokodnak nevezel. Visszanyerve higgadtságát, Pandora kihúzta magát, és röviden biccentett Adriana, majd Colton felé-Köszönöm a vendéglátást... - Még egy dolog, mielőtt távozol, Pandora - szólt közbe Colton, a nő fenyegetései ellenére szívélyes hangon. Pandora, aki közben már a szalon ajtajához ért, gyorsan megfordult, mert biztosra vette, hogy a márki engedett a követelésének. Visszalépett, szembefordult vele, és várakozva felhúzta a szemöldökét. - Igen, tessék? - Talán levehetnéd a vállamról a terhet, hogy megkérdezzem a színházad vezetőjét, valóban ott dolgozott-e Alice Cobble, és terhes volt-e a kérdéses időszakban. Ha szükséges, megmagyarázom nekik, hogy azt állítod, a gyerek a tiéd. Biztos vagyok benne, lesznek, akik örömmel tanúsítják majd, hogy nem voltál terhes, és hogy színjáték volt az egész haldoklási jelenet. Azt is meg fogom kérdezni, milyen szert használhatott Alice Cobble az anyajegy felfestésére és későbbi megerősítésére. Biztosan valami nagyon tartós festék lehetett, hogy nem sikerült ledörzsölnöm aznap éjjel, és persze mivel Alice sosem látta az anyajegyemet, feltételezem, hogy te másoltad le, amikor aludtam. Felnevetett. - Biztosan nagyon fáradt voltam azon az estén, de számos alkalom akadt, amikor fizikailag és mentálisan egyaránt annyira kimerültem a harcokban, hogy semmi másra nem vágytam, csak alvásra. Minden bizonnyal a hamisítási tehetséggel megáldott bátyád kicsinyítette le a mintát egy gyerek számára megfelelő méretűre, és több, különböző sémát készített Alice számára a gyerek növekedésének megfelelően. Milyen 242

kár, hogy az a hárpia olyan elviselhetetlennek bizonyult, hogy senki nem tűrte meg a közelében. Mivel Alice nem tudta újrafesteni, a folt gyorsan elhalványult. A márki elmélete egy pillanatra elnémította Pandorát, mert nem értette, hogyan jött rá a férfi mindenre, amit ők olyan gondosan elterveztek. Colton sokkal okosabb, mint amilyennek gondolta. Remegő kezét a mellére szorította, és csak bámult a férfira, mintha egy szót sem értene abból, amit mondott. - Azt hiszem, fogalmam sincs róla, miről beszélsz. - Mielőtt megtudtad volna, ki vagyok, azt mondtad, nem lehet gyereked, és a rá következő években sosem estél teherbe. Biztos vagyok benne, hogy más szeretőid is voltak, én mégsem láttam semmi jelét annak, hogy szültél volna. Csak amikor a London Gazette megírta, hogy hős vagyok, akkor tudtad meg, hogy nemesi cím vár rám. Nem sokkal azután, hogy márki lettem, világra hoztál egy gyermeket. Neked éppen jókor jött, de meddőséged okán felmerül a kérdés, hogyan jutottál hozzá Genie-hez. Bizonyára Alice terhes lett, mialatt a színházban dolgozott, és neked eszedbe jutott, mennyi előnyöd származna abból, ha egy nagyobb összegért átvállalnád a kicsit. Nyilván adtál valamennyi pénzt Alice-nek a megegyezésetek alkalmával, és ígértél még többet arra az esetre, ha átadja neked a kisbabát. Végül is, ha a terved beválik, nagy vagyonhoz jutottál volna, Alice pedig elég hitványnak látszott egy ilyen üzlet lebonyolításához. Azon persze meglehetősen csodálkozom, hogyan tudott egy olyan rémesen csúnya nő, mint Alice, ilyen bájos és finom gyermeket szülni, mint Genie. De ha a saját gyermeke valóban meghalt, valószínűleg eget-földet megmozgatott, hogy megszerezze egy másik asszony gyermekét, hogy teljesíthesse a megállapodást, amit veled kötött. Persze az is lehet - Colton közönyösen megvonta a vállát, ahogy folytatta -, hogy egyszerűen ellopta a kisbabát, vagy bábáskodást vállalt. Alice könnyedén mondhatta Genie igazi édesanyjának, hogy a csecsemője halva született, és otthagyta a helyében a saját halott gyermekét. Elgondolkodva ingatta fejét, és folytatta a hangos töprengést. - Ha elterjeszteném a hírt mindenfelé Angliában, hogy tekintélyes jutalmat adok Alicenek, ha megdönthetetlen bizonyítékot mutat fel a kislány igazi édesanyjának kilétéről, azt hiszem, az a nő a legnagyobb örömmel megteszi, amit kérek, még akkor is, ha ezzel téged bajba sodor. Alice olyan nőnek látszik, aki bármire hajlandó, hogy megszerezze, ami jár neki... vagy akár még többet is. Gondoltál már arra, mennyi cáfolhatatlan bizonyítéka lehet Alice-nek arra, hogy nem te vagy Genie édesanyja? - Eleget hallgattam a képtelen fecsegésedet - jelentette ki Pandora dühösen, miközben az orra előtt foszlottak szét a vagyonról szőtt ábrándjai a márki feltételezései nyomán. - A Bradford melletti fogadóban várom meg, hogy jelentkezz, és ha nem teszed, közlöm a hatóságokkal, hogy kétszer nősültél, és mind a két feleséged életben van. Azzal kivonult a szalonból, és mikor látta, Harrison az ajtó felé siet, dühösen félrelökte az útjából. - Igazán köszönöm, de magam is kitalálok! És mindannyian elmehettek a pokolba! Huszonegyedik fejezet Roger Elston felpillantott a könyvelésből, amikor a bejárati ajtó csengettyűje egy vásárló belépését jelezte. Szeme azonnal tágra nyílt, ahogy meglátta a hölgyet, mert ugyanaz a szabados stílus tűnt a szeme elé, amit a londoni színésznőket jellemzi. Sőt felrémlett 243

benne, hogy talán látta is a vendégét színházban, abban az időben, amikor még az árvaházban dolgozott. Bár a színésznő dús keblét részben eltakarta kimonója, az érzéki domborulatok nekifeszültek a selyemruhának, mintha alig várták volna, hogy kiszabaduljanak a szorításából. A nő szemérmesen rámosolygott, és előrehajolt, hogy megszemlélje a pultra kiterített kelméket, s mozdulata nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy ha visel egyáltalán fehérneműt, az leginkább a vágykeltés célját szolgálja. Pandora rámosolygott a jóképű fiatalemberre, majd gyorsan vetett egy pillantást Roger domborodó nadrágjára. A fiatalember egy cseppet sem jött zavarba jól látható vágya miatt, hanem egy félmosollyal várta, mit felel rá a nő. Roger nem volt olyan idős vagy tapasztalt, mint azok a férfiak, akiket Pandora a szeretőjéül választott az utóbbi években, de biztos volt benne, a férfi bármit megtenne, hogy a kedvében járjon. Miután Colton Wyndham felháborodottan visszautasította, szüksége volt rá, hogy a saját megnyugtatása végett valaki biztosítsa a vonzerejéről. Volt olyan idő, amikor meg volt győződve róla, hogy az ezredes szereti őt. Most felmerült benne a kétség, talán csak a megnyerő modora miatt érezte így, s hogy a kedvessége révén minden nő különlegesnek érzi magát a karjában. A felesége nyilvánvalóan rajong érte, de Pandora kénytelen volt szomorúan elismerni, hogy a nő szerelme minden jel szerint tízszeresen viszonzásra talál. Félénken a fiatalemberre mosolygott, és megmagyarázta jövetele célját. - Londonban felejtettem a kendőmet, és szükségem van valami meleg holmira, míg ebben a furcsa városkában időzöm. Nem számítottam rá, hogy ilyen hűvösre fordul az idő. Tudna segíteni? Roger sietve a sarokban álló szekrényhez lépett, és elővette a legfinomabb kelméjét. A szép nő szemében az öröm fénye villant, ahogy kiterítette elé az anyagot. - Milyen szép! - lelkendezett Pandora az anyagot csodálva, de ugyanolyan gyorsan el is borult a tekintete. Lebiggyesztette az ajkát, és kétségbeesést színlelt. - Bármennyire is szeretném ezt a kendőt, uram, attól tartok, nem engedhetem meg magamnak. - Egy ilyen különleges hölgynek, mint ön, nem kell mást adnia e kendőért cserébe, csupán néhány percet az idejéből -felelte Roger, s szédülten szívta magába a nőből áradó édes illatot. A színésznő vállára terítette a díszes gyapjúkendőt, és közben kezével finoman súrolta a telt kebleket. Szorosan a nő mögé állva egyre növekvő elragadtatással szemlélte a félig fedett domborulatokat, és lehajolt, hogy a fülébe suttogja: -Ígérem, nem bánja meg az üzletet, szépségem. - Igazán? - Pandora oldalról pillantott fel a férfira, és hagyta, hogy átölelje. - A kendő csodálatosan meleg. Nagyon szeretném megtartani. Roger az izgató domborulatokat nézte, és erős kísértést érzett, hogy becsúsztassa a kezét a ruha alá, de nem kockáztathatta meg, mert rájuk nyithatott egy alkalmazott, aki aztán szétkürtölné a városban, hogy kikezdett az egyik vevőjével. - Van a közelben egy szoba, ahol senki sem fog zavarni - suttogta, és a szomszédos ajtó felé mutatott. - Kényelmes székek vannak benne, ahol üldögélhetünk... és beszélgethetünk. - Volna egy kis bora? Nagy kedvem lenne egy pohár borhoz. Roger elmosolyodott. - Történetesen éppen van. Hátralépett, és a biztonságos, privát szobája felé vezető sötét folyosó felé mutatott. Sosem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan használatba veszi azután, hogy minden szükséges kellékkel felszerelte. Legnagyobb örömére azonban nagyszerű lehetőség adódott 244

rá, aminek nem tudott ellenállni. Még a falakat is kipárnáztatta, hogy a munkásai ne kíváncsiskodjanak, mi folyik mögöttük. Nagy különbség volt azonban egy délutáni szunyókálás és egy szajha között, aki minden képzelgését valóra váltja. - Jöjjön a saját szalonomba, drága hölgyem, töltök önnek egy kis italt, és koccinthatunk az új kendőjére. Pandora belekarolt a fiatalemberbe, és a karjához szorította a mellét. - Sosem fogom elfelejteni, milyen nagylelkű volt velem ezzel a drága ajándékkal. Hogyan tudom ezt valaha is visszafizetni önnek? - A társasága egy kicsiny időre elég fizetség a számomra. Pandora szeme tágra nyílt a csodálkozástól, amikor Roger kinyitotta a szoba ajtaját. A bútorzat egészen szokatlan volt: gazdagon díszített pohárszék állt benne, rajta ezüsttálcával és különböző italokat rejtő kristályüvegekkel. Fél tucat ezüst gyertyatartó állt az állótükrök között, melyek egy széles, vörös bársonykanapét fogtak körbe, rajta egy áttetsző vörös pongyolával. Egyértelműnek látszott, hogy a kanapén helyet foglaló személy minden lehetséges szögből szemmel tudta kísérni a körülötte zajló történéseket. Pandora körbesétált a szobában, és amikor leült a párnázott bútordarabra, önmaga tükörképét látta, bármerre nézett. Gyönyörteli sóhajt hallatott, ahogy végigsimította a combját, hogy felhúzza kissé a szoknyáját, és ezáltal láthatóvá tegye a lábikráját. Majd csodálattal vette szemügyre az áttetsző pongyolát. - Ön biztosan nagyon gazdag, ha megengedhet magának ilyen luxust. - Elég gazdag vagyok ahhoz, hogy megengedhessem ezt magamnak és még néhány más dolgot is - büszkélkedett Roger, és kulcsra zárta az ajtót maga mögött. - Mint például? Roger előrelépett, és levette a kabátját. - Egy szeretőt, aki teljesíti minden kívánságomat és szeszélyemet, és saját maga is élénk képzelőerővel rendelkezik. - Kigombolta az ingét. - Én nem vagyok hétköznapi férfi, és rendkívül bőkezűen bánok azzal a nővel, aki elvisel néhány kellemetlenséget azért, hogy örömet szerezzen nekem. Ez nem tenné boldoggá önt is? - Mennyire lenne bőkezű? - kérdezte Pandora, és várakozásteljesen megnyalta az ajkát. A fiatalember mellkasát és vállát figyelte, ahogy az ing lecsusszant róla. Színészi pályafutása során látott már sokkal férfiasabb izomzatot is, de a fickónak volt valami kisfiús vonzereje. Sok idő telt már el azóta, hogy fiatal fiúiarak szerzett örömet, de je lenleg erősen vágyott arra, hogy újra ifjúnak érezze magát. Roger benyúlt a pohárszék fiókjába, egy pár fülbevalót húzott elő belőle, és kedvesen súgta: - Ez csupán csekélység. Ennél sokkal többet adok, ha boldoggá teszel. - Nos, kezdetnek megteszi - bólintott Pandora, és boldog mosollyal elvette az ékszert. Levette a sajátját, és a helyére illesztette a súlyos fülbevalót, majd hátrahanyatlott a kanapén, és felhúzta a szoknyáját, hogy láthatóvá váljon meztelen, formás combja. Megfogta a férfi kezét, és végighúzta feszes combján. - Cserébe szívesen adok egy kis ízelítőnél jóval többet azokból a gyönyörökből, amiket egy férfinak nyújtani tudok. - Oda is eljutunk, ha eljön az ideje, szépségem, de előbb még más dolgokat forgatok a fejemben. - Mihez kezdünk most? - kérdezte Adriana aznap este, amikor Colton végigheveredett mellette az ágyon. A márki gondterhelten felsóhajtott. 245

- Bármennyire nem szeretném megkeresni Alice-t, ez marad az egyetlen esélyünk, ha be akarjuk bizonyítani, hogy törvényes házasok vagyunk, drágám. - Gondolod, hogy azok vagyunk? - kérdezte az asszony nyugtalanul. - Ezt megígérhetem, édesem - suttogta Colton, és magához húzta feleségét. - Pandora nagyon ideges lett, amikor megemlítettem Adam tiszteletest, amiből arra következtetek, hogy az a férfi egyáltalán nem volt pap. Talán a bátyja lehetett, vagy valami színész, akinek jutalmat ígért, ha kiszedi belőlem a pénzt. Nem tudom pontosan, mi hiányzik a történetből, de mióta megmutattad Genie popsiját, amin nem látszott más, mint egy halvány folt, valami nyugtalanít, talán van egy apró részlet, mely fölött átsiklottam. Lehet, hogy nem több, mint egy emlék a múltból, de bármennyire igyekszem, képtelen vagyok rátalálni a gondolataim között. - Kissé erkölcstelen dolognak tűnik szeretkezni, ha nem tudjuk biztosan, hogy házasok vagyunk - tréfált egy perccel később Adriana a férfi forró csókjai alatt. Colton eltolta magától, hogy szemügyre vehesse zaklatott arcát, és vigyorogva lehúzta a takarót gömbölyű melléről. Gyengéden simogatni kezdte a mellbimbóját, mire Adriana megborzongott a gyönyörtől. - Nem akartál soha erkölcstelen lenni legalább egyszer az életben, szerelmem? - Ha ez erkölcstelenség, szerelmem, akkor egészen biztosan átkozott vagyok, mert a legalázatosabb rabszolgád lettem. Philana a Wyndhamek londoni házában tartózkodott. Ezen a reggelen cselédei kíséretében a Kingsley-kastélyba ment, a kissé távolabb eső Mayfairbe. Philana nem szívesen szánta rá magát néhai unokahúga tulajdonának átvizsgálására, de eldöntötte, hogy túlesik rajta. Bár szolgái végtelenül hűségesek voltak hozzá, mégsem hagyhatta rájuk a válogatást, mivel fogalmuk sem lett volna, mihez kezdjenek a fiatal pár bútoraival és többi holmijával. Hátha akad benne valami, amit el lehet adni vagy ajándékozni, mielőtt felhordják az egészet Park Lane-i házuk padlására. Philana megparancsolta a cselédeidnek, hogy óvatosan csomagolják be a családi portrékat, majd sietve visszatért Park Lane-i házukba. Másnap reggel Bentley besegítette úrnőjét a hintóba, és még aznap este nem sokkal vacsora előtt megérkeztek a Randwulfbirtokra. Philana felsietett a kastély márványlépcsőjén, és Colton keresésére indult, miután Harrison tájékoztatta róla, hogy a fia a könyvtárszobában dolgozik azokon a dokumentumokon, melyeket a parlament elé kívánt beterjeszteni. Miután Colton kénytelen volt elmulasztani a korábbi üléseket sebesülése és három hónapos lábadozása miatt, Philana tudta, fia erős késztetést érez, hogy behozza az elvesztegetett időt. A márki megtette az előkészületeket arra is, hogy átköltözzenek londoni házukba, és ott is maradjanak legalább augusztusig, amikor a parlament feloszlik majd, nem sokkal a vadászidény előtt. Adriana egy takarót terített a könyvtárszoba padlóját borító keleti szőnyegre, és azon játszott Genie-vel. Amikor Philana belépett, Adriana azonnal felállt, és a karjába vette a vidáman gőgicsélő Genie-t. - Philana mama, azt hittük, csupán néhány nap múlva térsz vissza. A kisbaba repesett az örömtől nagymamája láttán, aki maga is meghatottan tekintett a gyerekre. Remegő kezét az apró állacska alá helyezte, és felemelte a gyermek arcát. Ahogy alaposan szemügyre vette a kislányt, hirtelen könnyek jelentek meg kék szemében, és boldog mosoly áradt szét az arcán. 246

- Mi az a kezedben? - kérdezte Adriana, s fejével a letakart tárgyra mutatott, melyet anyósa hevesen szorított magához. - Egy festmény, drágám, amit Coltonnak és neked nagyon alaposan meg kell vizsgálnotok, hogy kiderüljön, megőrültem-e vagy sem. - Te, őrült? - nevetett Adriana a márkiné feltételezésén. - Mégis miféle őrültségről beszélsz? Philana széles mozdulattal a kanapé felé irányította a párt. - Kérlek, üljetek le egymás mellé - sürgette őket, és amikor csodálkozva engedelmeskedtek, egy közeli szék támlájához támasztotta a letakart képet, majd meggyújtotta a mellette álló asztalon a lámpát. - Szeretném, ha elmondanátok, felismeritek-e a képen látható gyermeket. A fiatalok csodálkozva egymásra pillantottak, majd Colton összevonta a szemöldökét, és így szólt: -Azok után, hogy oly sok évet töltöttem távol, mama, nem nagyon emlékszem a családtagokra. Erős kétségeim vannak afelől, hogy sokat segíthetek egy festményen szereplő személy azonosításában. - Tégy meg minden tőled telhetőt, drágám - kérte Philana magabiztos mosollyal. - Nem lesz olyan nehéz feladat, mint gondolod. A márkiné lassan levette a takarót a festményről, és izgatott várakozással lépett hátra, hogy a fia és a menye addig szemlélhesse a képet, amíg csak szükséges. De amikor Colton és Adriana meglátták a portrét, zavartan egymásra, majd Philanára pillantottak. - Ezt meg hol találtad? - kérdezte Colton. - És egyáltalán hogy lehetséges ez? Sosem hívtunk festőt, hogy készítsen Genie-ről képet. Philana remegve tekintett a fiára, és könnyek csorogtak végig az arcán. - Ez nem Genie, fiam. -Akkor ki...? - Edythe, amikor annyi idős volt, mint most Genie. A fiatal pár egy pillanatig döbbenten nézett, majd Colton felállt a kanapéról, és odament a székhez. Felesége közvetlenül a nyomában haladt. Colton megfogta a képet, és a fény felé fordította, Adriana a karja fölött figyelte. - Akár meg is esküdnék, hogy Genie-t ábrázolja - jelentette ki. - Igazán megdöbbentő első pillantásra, nem igaz? És azután felmerül a kérdés, hogy ki festhette meg a mi kis drágánk képét, anélkül hogy tudnánk róla. - Philana képtelen volt visszafojtani örömkönnyeit, és sietve keresett egy zsebkendőt a táskájában. - Amikor a cselédek megtalálták, én is azonnal a fényhez siettem vele, hogy biztos legyek benne, nem álmodom. Colton értetlenül ráncolta a homlokát. - De honnan tudod ilyen biztosan, hogy Edythe portréja? - Ott szerepel a hátoldalán a neve és a dátum, drágám. Akkor festették, amikor egyéves volt. - Mire következtetsz ebből, mama? - kérdezte Colton, mert nem mert olyan feltételezésbe bocsátkozni, ami esetleg felzaklatta volna az anyját. Philana habozás nélkül kifejtette a véleményét. - Szilárd meggyőződésem, hogy Edythe hozta világra Genie-t a halála előtt. Csupán a jóisten tudja, milyen csoda vezette a gyermeket a mi otthonunkba, de ebben teljes szívemmel hiszek. - És az a gyerek, akit Edythe mellett találtak? - kérdezte Adriana, és a férjére pillantott. Gondolod, hogy helytálló a feltételezésed, miszerint Alice Cobble valóban elveszítette a gyermekét, és lopott egy másikat, hogy Pandorának adhassa? Ha meglátta a katonákat, 247

akik a Kingsley-hintót megtámadták és kifosztották, valószínűleg elrejtőzött, nehogy őt is megöljék, majd a katonák távozása után maga is átkutatta a kocsit, hátha talál valamit. Az orvosok szerint egyértelmű nyoma volt annak, hogy valaki segített Edythe-nek világra hozni a gyermekét, miután a kocsi felborult, mert a köldökzsinórt elvágták és elkötötték. Ha Edythe-nél valóban megindult a szülés, amikor Alice átkutatta a kocsit, akkor az a hárpia valószínűleg a legnagyobb örömmel fogadta, hogy szert tehet egy újszülöttre, akit aztán odaadhat Pandorának. - Ez logikusan hangzik - bólintott Colton -, különösen mivel az Edythe mellett talált csecsemő a Wyndhamek anyajegyét viselte a popsiján. Ezt a részletet próbáltam felidézni Pandora látogatása óta. Most már világos, hogy azon a gyermeken miért volt ott az anyajegy. Apa sosem bújt volna ágyba Edythe-tel, és az biztos, hogy én sem tettem. Mosoly jelent meg Philana ajkán. - Edythe finom úrihölgy volt, és sokkal jobban szerette Courtlandet annál, mint hogy képes lett volna ilyesmire a háta mögött. Sedgwick sosem adott okot rá, hogy a hűtlenségére kelljen gyanakodnom. Gyakran hangoztatta, hogy olyan eltéphetetlen része vagyok, mint a saját szíve. - Hát persze, Philana mama - nyugtatta meg Adriana kedvesen, és átkarolta az idős nő derekát. - Amennyire vissza tudok emlékezni, mindig is így volt. Nagyon-nagyon szeretett téged. Philana bólintott, egyre erősödő meggyőződéssel. -Alice nyilván ráfestette a Wyndham-anyajegyet a kisbaba hátsójára, míg élt, de már nem tudta eltüntetni, amikor meghalt. Ez nem kétséges, tekintve, hogy Alice távozása után milyen lassan halványodott el Genie foltja. Alice egyébként is csak a pénzzel törődött, amit Pandora ígért neki. Csak reménykedhetek benne, hogy nem ő ölte meg az unokahúgomat végtelen kapzsiságában. - Ez valószínűtlen, mama, tekintve, hogy Courtland és a kocsis is halott volt - felelte Colton. - De ha valóban megölte Edythe-et, felelni fog a tettéért. Kérni fogom a hatóságokat, hogy kutassák fel a nőt. - De még ha Alice ölte is meg Edythe-et, hazudni fog, és letagadja - közölte Philana. - És ki él még Edythe családjából, aki megmondhatná, hogy ő tette-e? Senki. - Most, hogy nálunk van a festmény, be tudjuk bizonyítani, hogy Genie Edythe lánya, és hogy Alice adta a csecsemőt Pandorának. - Colton elgondolkodva bólintott. Természetesen még ha sikerül is megtalálnunk Alice-t, át kell látnunk a hazugságain ahhoz, hogy eljussunk az igazsághoz, de az akasztással való fenyegetés talán megoldja majd a hazug nyelvét. Philana megkönnyebbülten felsóhajtott. - Úgy érzem, mintha hatalmas teher esett volna le a vállamról. Mialatt Edythe-et és a családját sirattam, a lányuk mindvégig itt volt velem, egyetlen vigaszomul. Valóságos csodának tűnik ez számomra, és szívből jövő hálámat fogom kifejezni az imáimban, először is azért, mert Genie velünk van, másodszor pedig azért, mert alapos okunk van feltételezni, hogy Edythe gyermeke.

Felicity a malom bejáratát figyelte, ahonnan már az utolsó munkás is távozott, és apósa szobájának ablakában állva egyre fokozódó türelmetlenséggel várta Roger megjelenését. A férje már korábban tájékoztatta róla, hogy egy megbízást kell teljesítenie a malom bezárása után, és nem ér haza vacsorára. A távolléte újabb esélyt adott volna a lány 248

számára a könyvelés átvizsgálására, hátha sikerül valami információt találnia, melynek segítségével azonosíthatná a kezdőbetűkkel jelölt személyeket. Bármennyire nyugtalanul várta Felicity, hogy bemehessen a malomba és átvizsgálhassa Roger könyvelését, a férfi csak nem akarta elhagyni az irodáját. Megparancsolta a feleségének, délben vigye át neki az ételt, mert valaki segít neki a munkájában, de szigorúan figyelmeztette, hogy nem léphet be a szobájába. Amikor Felicity átvitte az ebédet, véletlenül megakadt a szeme egy folyadékkal teli üvegcsén az íróasztal mögött álló vitrinben tárolt könyvek között. Roger éppen a folyosón tárgyalt a munkásokkal, és háttal állt neki, Felicity odasettenkedett a könyvespolchoz, és köténye zsebébe süllyesztette az üveget. A férfi váratlan megjelenésére a szíve azonnal a torkába ugrott, de gyorsan kisietett, a válla fölött hadarva, hogy elfelejtette a kenyeret, ami egyébként igaz volt, és visszaszaladt a házba, hogy pótolja a mulasztását. A házban átöntött néhány cseppet a folyadékból egy tiszta üvegbe, majd az eredetit betette a zsebébe, és visszasietett a malomba. Rogert sehol sem látta, ezért gyorsan visszacsempészte az üveget a könyvespolcra, és elhagyta az épületet. Gyötörte a kíváncsiság á folyadék miatt, ezért azonnal elvitte Mr. Carlisle-hoz, és megkérte, azonosítsa a szert, ha tudja. A férfi először megszagolta, majd egy egészen apró cseppet megízlelt. Azután elmosolyodott, és közölte, hogy a folyadék ópiumkivonat. Felicity nagyon megkönnyebbült a patikus válaszán, és őszintén remélte, hogy korábbi gyanújával ellentétben Roger nem mérgezi az apját. Felicity kiegyenesedett az ablak előtti székben, amikor meglátta, hogy Roger végre elhagyja a malmot. A fiatalember sietve összehúzta a kabátját, és megigazította a nyakkendőjét. A rá várakozó kocsi mellett megállt, körbenézett, majd begombolta a nadrágját. Felicity csodálkozva húzta fel a szemöldökét, azon tanakodva, hogy ezúttal vajon mit művelt a férje: a mellékhelyiségből érkezett, vagy valami sokkal bizarrabb dologgal foglalatoskodott, de valójában inkább nem is akart tudni a férfi perverz hóbortjairól. Tulajdonképpen mélységes megkönnyebbüléssel fogadta volna, ha Roger talál magának egy szeretőt, aki leköti minden figyelmét. Akkor legalább nem kellene aggódnia a kisbaba miatt. Felicity legalább egy negyedórát várt még azután, hogy a kocsi eltűnt a szeme elől, és úgy találta, hogy biztonságosan elhagyatja a házat. Már megtanulta, hogy Rogerrel rendkívül óvatosnak kell lennie. A férfi nem volt mindig kiszámítható, különösen ha vissza kellett emlékezni valamire. Bár Roger rendkívül éles eszűnek tartotta magát, Felicity rájött, hogy ez nagyon távol áll a valóságtól. Most is előfordulhat, hogy elfelejtett valamit, amiért kénytelen visszafordulni, és Felicity nem szerette volna, ha rajtakapja, amint a könyvelést tanulmányozza az irodájában. Átvágott a holdsütötte udvaron, majd megállt a tető árnyékában néhány pillanatra, hogy biztos lehessen benne, senki sem jár a környéken. Amikor megbizonyosodott róla, hogy egyedül van, kivette köténye zsebéből a súlyos kulcscsomót, amit Edmund Elston hálószobájában talált a szekrényben. Addig próbálgatta a kulcsokat, míg sikerült kinyitnia a bolt bejárati ajtaját. Gyorsan becsusszant rajta, majd be is zárta maga mögött, és a biztonság kedvéért rátolta a reteszt. További óvintézkedés gyanánt behajtotta az ablaktáblákat is. Nem akarta, hogy kellemetlen meglepetés érje, ha Roger a vártnál korábban visszatérne. Megkereste azt a kulcsot is, amelyik a hátsó ajtót nyitja, arra az eshetőségre is felkészülve, ha azon át kellene elmenekülnie. Erősen remélte, lesz elég ideje bezárni majd maga mögött, mielőtt a férje belépne az épületbe. 249

Meggyújtotta az íróasztal fölött függő lámpát, és belemélyedt a pénztárkönyvbe. Újabb kiadásokra bukkant, ezúttal hatalmas összegekről. Mellettük az E. R. kezdőbetűk szerepeltek. Talált egy feljegyzést egy kisebb összegről is, amely mellett az M. T. betűk szerepeltek. De akárhányszor futott végig a bevételeken újra és újra, nem talált a monogramoknak megfelelő nevet. Töprengve járkált fel-alá a szobában. E. R.! M. T! Kik lehetnek ezek az emberek, akiknek hatalmas összegeket ad a férje? Ha a malom pénzéből fizette a bútort vagy az új szobája költségeit, kellett lennie valami számlának vagy feljegyzésnek, rajta egy névvel. Visszament az asztalhoz, rátámaszkodott, és a könyvre meredt, miközben gondolatban sorra vette Roger ismerőseit. Tulajdonképpen egyetlen igazi barátja sem volt, különösen a férfiak körében. A nőket pedig csupán eszközként használta buja vágyai kiélésére. Közeli ismerősök hiányában valószínűleg az üzleti partnereknek fizetett titkos szolgálataikért. De Felicity senkit sem ismert, akinek a kezdőbetűi egyeztek volna a könyvben látottakkal. - E. R. és M. T. - suttogta egyre ingerültebben, mert képtelen volt kideríteni a személyazonosságukat. - E. R. ... E. R. ... E. R. ... Elston? Elston? - Szemében fény gyúlt a felismerés nyomán. - Elston, Roger? Bár tudta, hogy csupán hajszálnyi esély van rá, hogy a kezdőbetűk a férfi megfordított monogramját jelentik, kutatni kezdett az emlékezetében olyasvalaki után, akihez a T. M. tartozhat. Egyetlen ember jutott az eszébe, akit Mr. Carlisle említett neki, Thaddeus Manville, a patikus Londonból. És történetesen Roger előszeretettel járkált Londonba, Mr. Manville pedig különösen kedvelte Elston kelméit. Vagy nem is a kelméket? Tompa puffanás hallatszott valahol a közelben, mire Felicity szíve rémülten zakatolni kezdett. Gyorsan eloltotta a lámpát, és az ablakhoz sietett. Kinézett az éjszakába, de bármilyen lázasan fürkészte is a malom mögötti sötétséget, nyomát sem látta Roger kocsijának. Az újabb csattanásra ijedten felnyögött, és megpördült, mert rájött, hogy tévedett a hang irányát illetően. Lábujjhegyen óvatosan betipegett a folyosóra, attól tartva, hogy Roger megkerülte az épületet, és hátulról jött be. - Roger? Te vagy az? Ismét a torkába ugrott a szíve, ahogy újabb puffanás törte meg a csendet. Úgy tűnt, Roger újonnan berendezett szobájából érkeznek a hangok, abból a helyiségből, ahová tilos belépnie. Odalopózott az ajtóhoz, és rátette a kezét a kilincsre. Három gyors koppanás érkezett feleletként. - Van ott valaki? - kiáltotta, de azonnal érezte, hogy ostobaságot beszél. Természetesen van bent valaki, aki nyilvánvalóan ki akar jönni! Nem sokkal azután, hogy a szoba elkészült, Felicity egy korsó sört vitt Rogernek, és látta, hogy a férje az új szobája ajtaja fölött matat. Amikor észrevette a feleségét, azonnal nyújtózkodni és nyögdécselni kezdett, ami meglehetősen komikusan hatott, tekintve, hogy a falat tapogatta. Nyilvánvalóan el akarta vonni a figyelmét arról, amivel valójában foglalatoskodott... mi másról, mint egy kulcs elrejtéséről? Felicity odahúzott egy széket, felállt rá, és végigfuttatta ujjait az ajtó felső peremén. - Igen! - kiáltotta, amikor felfedezte a kulcsot. Találékonyságára meglehetősen büszkén a markába szorította a zsákmányt. Bár végtelenül kíváncsi volt rá, mi lehet a szobában, és kit tart fogságban Roger, mégis nagyon félt belépni. Szerzett egy lámpát, és rátette a székre, mert több fényre volt szüksége ahhoz, hogy beletaláljon a kulccsal a zárba. Remegő ujjai csak tovább nehezítették a feladatot. Elfor250

dította a kulcsot, és a kilincs felé nyúlt, amikor az ajtó hirtelen feltárult. Kitámolygott rajta egy nő, aki teljesen meztelen volt, csupán derekáig érő kócos haja takarta valamelyest. Az arca és a teste tele volt zúzódásokkal, és alvadt vér fedte a combja belsejét, melynek láttán Felicityt kirázta a hideg. Szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy Roger tette ezt a nővel. - Segítsen - könyörgött kétségbeesetten az elgyötört nő. - Kérem, ó, kérem, segítsen, hogy megmenekülhessek ettől az őrült vadállattól. Ha visszajön, talán meg is öl. - Ön kicsoda? - kérdezte Felicity, akit végtelenül megdöbbentett az elé táruló látvány. Sosem gondolta volna, hogy Roger odáig merészkedik, hogy fogságban tart egy nőt perverz vágyai kielégítésére. - Mit keres itt? - Pandora Mayes vagyok, színésznő Londonból - magyarázta a nő, sírással küzdve. Tegnap jöttem a malomba, hogy egy kendőt vásároljak magamnak. Vagy már egy évvel ezelőtt lett volna? Mintha egy örökkévalóság óta itt lennék. - Megborzongott az undortól. - A molnár azt mondta, nekem ajándékozza a kendőt, ha kedves leszek hozzá, de álmomban sem gondoltam volna, mit kér érte cserébe, vagy hogy fogságban tart, hogy éjjel-nappal a rendelkezésére álljak. Kényszerített rá, hogy ópiumot igyak tegnap éjjel, mielőtt elment, de azt hiszem, egyébként sem tudtam volna elmenekülni azok után, amit tett velem. Még soha életemben nem volt részem ilyen erőszakban. Az utolsó alkalommal azt hittem, belehalok, mielőtt végez. Rettenetesen féltem, és túlságosan szégyellem, hogy elmondjam, mit tett velem, és milyen eszközökkel. - Görcsösen megremegett. - El kell mennem, mielőtt visszajön, különben biztosan megöl. Tudom, hogy megteszi! Megígérte, hogy visszajön még ma este, és befejezi, amit elkezdett a távozása előtt. Azt mondta, teljesítenie kell egy megbízást, de aztán újra itt lesz. Muszáj elmenekülnöm, amíg megtehetem. El sem merem képzelni, mit fog tenni velem, ha nem sikerül kijutnom innen. Felicity rádöbbent, hogy vele még egészen jól bánt a férfi a színésznőhöz képest. Saját tapasztalatai alapján tisztában volt vele, milyen elviselhetetlen az erőszakossága, és mivel mélyen együtt érzett a nővel, szeretett volna valahogyan segíteni neki. A nő kezére tette a karját, és így szólt: - Nem tud elmenni a ruhái nélkül. Hol vannak? - Elvette, ami rajtam volt, és nem volt hajlandó visszaadni. Azt is mondta, mosakodjak meg, és illatosítsam be magam, mire visszajön, de egyiket sem tettem meg. - Visszamegyek a házba, és hozok egy ruhát magának. Ha tud, mosakodjon meg, hátha összetalálkozunk valakivel a Bradford felé vezető úton. Olyan... hm... használt... szaga van. - Mert jó néhányszor használt az a mocskos szemétláda! Bár Roger csúnyább szavakat is mondott a jelenlétében, Felicity még sosem hallott nő szájából hasonlót. - Mosakodjon meg - ismételte. - Azonnal visszajövök valami ruhával, azután elviszem a nagyapám házába. Neki sok barátja van a környéken, segítenek önnek biztonságban visszajutni Londonba. Remélem, Roger legalább a cipőjét meghagyta, mert gyalogolnunk kell. - Mindössze azt hagyta nálam - felelte Pandora végtelen gyűlölettel a férfi iránt. Felicity vetett egy pillantást a nő testének domborulataira, és belátta, hogy felesleges lenne bármi mást hoznia, mint egy pongyolát és egy kabátot. Bár egyforma magasak voltak, a színésznő sokkal gömbölydedebb volt. Hosszú, hullámos hajával, festett körmeivel, elkenődött rúzsával és szemfestékével pontosan azt a látványt nyújtotta, amilyennek Felicity a romlott nőket elképzelte. 251

Visszaszaladt a házba a ruhadarabokért, de a nagy sietségben nem vette észre Roger kocsiját az épület előtti út túlsó végén. Amikor visszatért, csak akkor vette észre, hogy ott áll a férje a szoba közepén csípőre tett kézzel, és vészjósló pillantással mered rá. Felicity rémülten felsikoltott, egy pillanatra megmerevedett, majd megfordult, és kétségbeesetten menekülni próbált, de Roger szinte azonnal ott termett mögötte, és megmarkolta a haját. - Szóval, kicsi galambom, kíváncsi voltál, mi? - sziszegte a fülébe. - Nos, először is igyunk mindannyian egy pohár bort, míg kitalálom, mihez kezdjek veletek. Elvi-hetlek mindkettőtöket Londonba, hogy eladjalak egy bordélyban... -Elégedetten felnevetett, amikor Felicity domborodó hasára szorította a kezét. - Amilyen finom és kívánatos vagy, édesem, valószínűleg már az első héten elveszíted a kölyködet. Igen, már látom magam előtt, milyen boldogan ízlelgetnek majd a férfiak egy ilyen kis tündért, mint te vagy, még gyerekkel a hasadban is. Körbeforgatta az asszonyt a szobában, és vidáman felnevetett, amikor leroskadt egy székre a rémülettől remegő Pandora mellé. A könnyek, melyeket a színésznő ejtett a fiatalember visszatérése óta, egészen elmosták a szemfestékét, és fekete csíkot hagytak az arcán. Roger gondosan bezárta a bejárati ajtót, hogy biztonságossá tegye bűnbarlangját, majd a kabátja zsebébe tette a kulcsot, és rátolta a reteszt az ablaktáblákra is. Ahogy áthaladt a szobán, rámosolygott a két nőre. - Alaposabban megvitatjuk ezt a kérdést egy kis bor mellett, úgyhogy kérlek, hölgyeim, ne kóboroljatok el. Ha megpróbálnátok, megígérhetem, mindketten nagyon megbánjátok, hogy nem engedelmeskedtetek. Van ez a gonosz, szögekkel kivert botom, amely pillanatok alatt leszedi a húst a hátatokról. Miután egy hosszú percre eltűnt a folyosó végén, három pohárral tért vissza. Az egyikbe belekortyolt. - Isteni, ha szabad ilyet mondanom - jegyezte meg, mintha két arisztokrata hölgyet szórakoztatna. Először Pandora felé nyújtott egy poharat. A színésznő elvette az italt, és nyugtalanul pillantott fel a férfira. - Felesleges olyan ijedten nézned, kicsim. Idd meg a bort. Attól majd új erőre kapsz. Ki tudja? Talán megsajnállak, és befejezem, amit elkezdtünk. A feleségemnek csak hasznára lenne néhány lecke a gyönyörkeltés művészetéből. Pandora meztelen vállának rándulása jelezte, milyen félelem ébredt benne a férfi javaslata hallatán. Roger odaadta az utolsó poharat Felicitynek, és megsimogatta az arcát. - Te igazi szépség vagy, kicsim. Igazán szomorú leszek azután, hogy otthagylak Londonban. Végül is tényleg szerettelek... a magam módján... de persze egyáltalán nem annyira, mint Lady Adrianát. Pandora felnyögött a név hallatán, és csodálkozva tekintett a férfira, mire az kíváncsian elmosolyodott. -Á, úgy tűnik, ismered Lady Adrianát. Mégis honnan? -Amikor a nő nem felelt, Roger közelebb hajolt, és teljes hangerővel elüvöltötte magát, mire mindkét nő remegni kezdett a félelemtől. - Honnan ismered, te szajha? Nem tartozol az arisztokráciához, akkor meg honnan ismered? _ - L-Lord Col-Coltont - suttogta Pandora. - Őt ismerem... egy ideje. - Feltételezem, hogy még azelőttről, hogy visszajött, és feleségül vette a gyönyörű Adrianát... - Csak azután kapott választ, hogy erőteljesen pofon vágta a színésznőt. 252

- I-igen, a hölggyel csak te-tegnap találkoztam, vagyis tegnapelőtt. Már ne-nem tudom, elvesztettem az időérzékemet - motyogta Pandora, és a kézfejével törölgette a vért, ami a szája sarkából szivárgott. - So-sosem láttam azelőtt, ho-hogy Bradfordba jöttem tegnapelőtt. - Igazi királynői szépség, nem igaz? - kérdezte Roger, és gőgösen kortyolt a borból. - Kis híján egyszer ő is az enyém lett, de a márki ránk tört még azelőtt, hogy belé hatolhattam volna. Sosem fogom elfelejteni, hogy ütött-vágott, mielőtt a márki bejött. Imádtam. Egyszer, nemsokára, megint ott fekszik majd előttem véresen, kegyelemért és részvétért könyörögve, és akkor majd kénytelen lesz mindent megtenni nekem, amit csak kívánok. Sajnálni fogja, hogy nem engedett nekem az első alkalommal. Felicity lopva Pandorára pillantott, amikor a remegő nő a szájához emelte a borospoharat. Ahogy a színésznő ránézett, Felicity összeráncolt homlokkal, intőn rázta meg a fejét, de Roger mosolyogva felé hajolt, meghiúsítva a próbálkozását. - Mi a baj, drágám? Féltékeny vagy? - Elvigyorodott. -Felesleges. Ez a szajha semmit sem jelent nekem, csupán játékszer, hogy megszínesítse az estéimet. Bár el kell ismerni, igen szakavatott, de azért még sincs különösebb jelentősége. Visszatértem volna hozzád, amint ráuntam. És ez már nem volt messze, elhiheted nekem. Az állandó siránkozása és könyörgése hamarosan annyira felbőszített volna, hogy agyonütöm. - Igazán el akarsz vinni egy londoni bordélyházba, Roger? - kérdezte Felicity, csodálkozva, hogy képes szavakat kipréselni összeszorult torkán. Még soha életében nem félt ilyen rettenetesen. - Azzal elveszítenéd a gyermekedet. A férfi legyintett, mintha ez a kérdés egy cseppet sem foglalkoztatná. - Nem érdekel a gyerek, sem a gömbölyödő hasad, drágám. Mindazonáltal egy kicsit mégis hiányozni fogsz. Ellenállhatatlanul vonzódom a gyönyörű nőkhöz, és te a legszebbek közé tartozol, azt el kell ismerni. - De a legszebb Lady Adriana - mondta Felicity hamis hangon, mintha ez a tény tényleg fájna neki. - Ó, látom, féltékeny vagy, Mrs. Elston - károgta a férfi, és felnevetett, mintha rendkívül szórakoztatná a feltételezés. - Őrült féltékeny voltál, amikor Lord Colton a lady iránt kezdett érdeklődni, igaz? Ó, tudom, mennyire rajongtál a márkiért, drágám, de ő rövidesen őszintén bánni fogja, hogy valaha visszatért a háborúból. Nyárson szándékozom megsütni a golyóit, és azután meghágom Lady Adrianát annyiszor, ahányszor kedvem tartja, amit a lordnak végig kell majd néznie. Tartozom neki ennyivel azelőtt, hogy megölöm. Felicity nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg: - Te mindenkit gyűlölsz, Roger? - Ó, nem, drágám. Téged nem gyűlöllek. És Adrianát sem. Hát nem kedveskedtem neked, és nem szerettelek a magam módján? - A magad módján? - Felicity hitetlenkedve kérdezett vissza. - Fájdalmat okoztál minden egyes érintéseddel. Ezt nevezed szeretetnek? Vagy jobban illik rá a gyűlölet kifejezés? Roger ingerülten legyintett, hogy elhessegesse a lány szavait. - Valóban vannak, akiket gyűlölök. Egyeseket már elintéztem, és egyikük sem bizonyult okosabbnak nálam. A többieket majd ezután éri el a bosszúm. Egyszer már meglőttem Lord Coltont az emberei segítségével, de túlélte, és még aznap éjjel feleségül vette Lady Adrianát. Gyűlölöm ezért! Már az apját is gyűlöltem, és bosszút is álltam rajta, ami nem volt könnyű, de sikerült. Most viszont azt kell eldöntenem, mihez is kezdjek veletek, drága lánykáim. 253

Roger átsétált a bolt túlsó végébe, s ezalatt Felicitynek lehetősége nyílt arra, hogy a mellette álló magas rézüstbe öntse a pohara tartalmát. Pandora elfordította a nyakát, hogy lássa, mit csinál, és megdöbbent, amiért elpocsékolta a finom bort. Mielőtt Felicity megállíthatta volna, a színésznő felemelte a poharát, és felhajtotta a maradék italt. Felicity elszörnyedve meredt a nőre, azzal a biztos tudattal, hogy most hajtott fel egy halálos adag arzént. A fiatalember megfordult, és látva az üres poharakat, félretette a magáét. - Ideje gondoskodnom róla, hogy oda kerüljetek, amit kigondoltam a számotokra közölte, majd a hálóing és a köpeny felé mutatott, ami a földre hullott a felesége karjáról, amikor belépett a szobába. - Hagyd, hogy ez a drága Pandora felvegye a ruhákat, drágám. Nem lenne könnyű kimagyaráznom, miért utazik egy meztelen nő a kocsi hátuljában. Roger átható pillantásától kísérve Pandora felvette a hálóinget, majd ráhúzta a köpenyt. Ahogy a fiatalember némán az ajtó felé mutatott, a színésznő engedelmeskedett, nem mert ellenkezni. Felicity követte a nőt, és néhány perccel később mindketten fent ültek a kocsin, Roger pedig a bakon foglalt helyet. Felicity hamar észrevette, hogy nem London felé tartanak, hanem inkább nyugatra az Avon folyó mentén. Ezen a vidéken Roger könnyedén megszabadulhatott tőlük, és kevés esély volt rá, hogy valaki rájuk talál. Ha nem sikerül megmenekülnie élve a férfi elől, beletelhet hetekbe vagy akár hónapokba is, míg rábukkannak a holttestültre. Pandora vonaglani és nyögni kezdett kínjában. Felicity sem mert másként tenni, és elszántan utánozta a színésznő agóniáját. Amikor meghallotta férje kárörvendő nevetését, megremegett ekkora kegyetlenség láttán. Azok után, hogy elmondta, mennyire szereti, láthatóan igen jól szórakozott rajta, hogy sikerült megmérgeznie. Felicity éppen azt akarta elhitetni vele, hogy megitta a mérget, mert ezt a színjátékot látta az egyetlen megoldásnak arra, hogy élve megmeneküljön a karmai közül. Minden attól függ, mit szándékozik tenni velük a férje azután, hogy megállapította a halálukat. Felicity nem igazán vágyott rá, hogy élve eltemessék, de tudta, hogy Roger nem rajong a fizikai munkáért, ezért nem fog sírt ásni. Tekintve a férfi ellenérzését mindenfajta erőfeszítést igénylő dolog iránt, nagy esély volt rá, hogy egyszerűen kihajítja őket az út mellé, és továbbhajt. Felicity kétségbeesetten imádkozott, hogy ezt a megoldást válassza a férje, mert akkor nem sokkal azután, hogy magukra hagyja őket, elmehet segítségért. Pandora végül abbahagyta a fájdalmas nyögdécselést, Felicity pedig követte a példáját. Óvatosan a nő csuklójára szorította az ujjait. Nem érezte a pulzusát, amiből csak arra tudott következtetni, hogy a színésznő valóban meghalt a bortól, amibe Roger mérget kevert. Egy olyan részen, amely már egyáltalán nem tűnt ismerősnek Felicity számára, Roger végül megállította a kocsit, kihúzta Pandorát, és az árok felé rúgta a testet, ahol Felicity feltételezése szerint valami kisebb patak vagy maga az Avon folyó folyhatott. Míg a férje Pandorával foglalatoskodott, Felicity letépett egy apró darabot a ruhájából, és a szájába gyömöszölte, hogy letompítson minden hangot, ami esetleg felszakadna belőle, amikor Roger ugyanúgy a földre hajítja, mint Pandorát. Még az elővigyázatossága ellenére is tartott tőle, hogy valami nyögés, sóhaj vagy sikoly mégis feltör a torkából, s az végzetesnek bizonyulhatott volna a számára. Ha Roger nem lesz meggyőződve róla, hogy meghalt, biztosan nem éli meg a következő órát. Roger kiegyenesedett, amikor rátalált a céljának leginkább megfelelő helyre, majd csizmás lábával megcélozta a színésznő csípőjét, és lerúgta a lejtőn. Nem sokkal később 254

távoli csobbanás jelezte, hogy a test belezuhant a rohanó folyóba. Roger az erőfeszítéstől zihálva indult vissza a kocsihoz. Felicity szíve hevesen zakatolt, amikor Roger megfogta a bokáját, és elkezdte maga felé húzni. Páni félelmében visszatartotta a lélegzetét, várva a zuhanást, és szinte biztos volt benne, hogy ha neki sikerülne is, a gyermeke nem fogja túlélni. Roger felemelte, mire a lány egészen elgyengült a rátörő megkönnyebbüléstől. Ő sokkal kisebb és könnyebb volt, mint a színésznő, Roger talán ezért döntött úgy, hogy egyszerűbb, ha odacipeli az árokhoz. Felicity újra és újra figyelmeztette magát, hogy ernyedtnek és tehetetlennek kell mutatkoznia, míg Roger elhurcolja oda, ahonnan majd ledobja a folyóba. Nem annyira fizikai, inkább lelki erőfeszítést igényelt, hogy ernyedten lógassa a fejét. Ez a testhelyzet lehetővé tette, hogy ha fejjel lefelé is, de megfigyelje a helyet, ahová tartanak. Ahol végül megálltak, ott meredek part kísérte az erős sodrású folyót. Világított ugyan a hold, mégsem tudta megállapítani, milyen meredek a domboldal, vagy milyen messze van a víz. Csak reménykedhetett benne, hogy még életben lesz, amikor véget ér a zuhanása. Roger egy hosszú pillanatig kárörvendő nevetéssel állt, mintha előre élvezné, ami történik majd, vagy mintha vidám és büszke lenne, hogy elintézett még két embert. Felicity némán könyörgött magában, ne úgy kelljen meghalnia, hogy megfullad. Ha nem tudja megakadályozni, hogy végezzen vele a férfi, inkább törjön be a koponyája, és veszítse el az eszméletét, mint hogy fuldokoljon. Bármennyire próbálta Felicity felkészíteni magát az elkövetkezendő percekre, szinte felsikoltott a pániktól, amikor a férfi előre-hátra meglóbálta, hogy lendületet vegyen. Majd hirtelen elengedte, és a lány zuhanni kezdett. Rémületében közel járt hozzá, hogy átkarolja a lábát, és úgy védje a testét, de attól tartott, hogy a legapróbb mozdulat is látható lenne a holdfényben, és ez a biztos halált jelentené számára. Ha Roger észrevenne valami gyanúsat, azonnal utána indulna. Mozdulatlanná dermedt, amennyire csak tudott... Puha pázsiton ért végül földet, de ahogy gurult tovább lefelé a domboldalon, nekicsapódott a hasa egy kőnek. Ha nem gyűrte volna a ruhadarabot a szájába, biztosan felsikított volna a rettenetes fájdalomtól. Szinte azonnal megérezte, hogy nedvesség csurog a combjai között, és abban a pillanatban tudta, hogy Rogernek végül sikerült megölnie a gyermekét. Eltelt egy nagyon hosszú perc, mire Felicitynek sikerült megmozdulnia. Úgy érezte, minden egyes csontja eltörött, de amikor meghallotta a kocsikerekek csikorgását a távolban, megértette, hogy Roger elment, és végre kiveheti a ruhát a szájából. Így is tett, mire azonnal émelyegni kezdett. Érezte, hogy egyre jobban vérzik, és ha nem talál gyorsan segítséget, az végzetes lesz. Valahogyan vissza kell másznia a domboldalon, és megszólítani egy arra járót, hogy szánja meg, mielőtt túl késő lenne. *** Riordan Kendrick rosszkedvűen ült hintója sarkában, és az ablakon át az éjszakába bámult. Mióta Adriana feleségül ment Coltonhoz, nem volt kedve összejárni a barátokkal, ismerősökkel, de ma este végül engedett Percy könyör-gésének, és csatlakozott a párhoz vacsorára. Ahogy nézte a terhessége utolsó hónapjában járó Samanthát, arról is csak az jutott eszébe, hogy Adriana végül nem lehetett az övé. Riordan összeszorított fogakkal remélte, hogy egyszer sikerül végre megszabadulnia a szívfájdalomtól és a reménytelenségtől. Elég bölcs volt ahhoz, hogy tudja, valahogyan túl 255

kell jutnia az Adriana elvesztése okozta fájdalmon, hogy másik nőt keressen, akit szerethet, de eddig még egy szemernyi késztetést sem érzett, hogy elinduljon ebbe az irányba. Egyetlen környékbeli hajadon sem keltette fel az érdeklődését. Azok, akikről valaha azt gondolta , hogy talán boldoggá tudnák tenni, már mind férjhez mentek. De erre csak egy pillanatig gondolt, mert képtelen volt elfogadni, hogy elvesztette Adrianát. Riordan a hirtelen meglepetéstől egészen megmerevedett, amikor észrevette, hogy a kocsis megállította a hintót a nyílt úton. - Mi történt, Matthew? - kérdezte a kocsist. - Miért állítottad meg a hintót? - Valaki fekszik az úton, mylord, és ha hihetek a szememnek, azt hiszem, egy szőke hajú hölgy, uram. Lehet, hogy halott... vagy súlyosan sérült. Lemásszak és megnézzem, uram? - Nem, maradj a helyeden, Matthew. Majd megnézem magam. Riordan kilökte a hintó ajtaját, és kilépett az útra. Ahogy elhaladt a hintó mellett, megállt egy pillanatra a baknál, hogy magához vegyen egy lámpát. A kocsis a mozdulatlan test felé intett. Riordan maga elé tartotta a lámpát, és figyelte, lát-e valami életjelt a sötét kupacban, miközben közelített felé. A nő az oldalán feküdt, egészen összegömbölyödve, és ahogy a férfi meg tudta állapítani, már halott volt, de legalábbis eszméletlen. Letérdelt a test mellé, kezébe vette a keskeny csuklót, és a pulzusát kereste. Halovány volt, de még észlelhető. Felemelte a lámpást, és hanyatt fordította a lányt. - Mrs. Elston! - kiáltotta, ahogy felismerte Samuel Gladstone unokáját. Élénken emlékezett rá, hogy találkozott a gyönyörű lánnyal néhány hónappal korábban, amikor az idős molnárnál járt látogatóban. Bár akkoriban szinte egyáltalán nem nézett más nőkre, csupán a gyönyörű Adrianára, meglepte a lány kivételes szépsége, annak ellenére, hogy a világosszőke haj és kék szem nem volt az ideálja. Később hallott valamit arról, hogy a lány feleségül ment a fiatal molnárhoz, ugyanahhoz az alakhoz, aki olyan durván viselkedett Adrianával az őszi bálon. A lány szája sarkából kiserkent vér már megalvadt, és nagy horzsolások látszottak az arcán és a halántékán. Bár a márki gyengéden megrázta, nem kapott semmi választ, még egy szemrebbenést sem. Fel akarta emelni a lányt, de ekkor észrevette, hogy a szoknyája teljesen el van ázva. Visszahúzta a kezét, és közelebb tartotta a lámpát. Aggodalma fokozódott, amikor rádöbbent, hogy vért lát. Felhajtotta a szoknyát és az alsószoknyát, hogy megkeresse a vérző sebet, melynek elkötésével megállíthatta volna a szivárgást. A lány bugyogóját teljesen átáztatta a vér, és férfi rögtön megértette, mi a baj. Visszahajtotta a szoknyát, felemelte a testet, és a hintóhoz futott. - Hagyd a lámpát, Matthew! Vigyél haza minket, amilyen gyorsan csak tudsz. Azonnal hívatni kell dr. Carrollt. Mrs. Elston éppen most veszíti el a gyermekét, és ha nem kap sürgősen segítséget, valószínűleg el fog vérezni. Amint megérkeztek a Harcourt Hallba, Riordan kivette a fiatal nőt a kocsiból, a kocsist azonnal elküldte az orvosért, majd besietett a kastélyba. A házvezetőnőért, Mrs. Rosedale-ért kiáltott, miközben kettesével szedve a fokokat felszaladt a lépcsőn, majd széles vállával belökte a saját lakosztálya melletti hálószoba ajtaját. Szobalányok siettek be a házvezetőnő nyomában, aki kiküldte a gazdáját arra az időre, míg a fiatal nőt levetkőztetik. Nem sokkal azután, hogy megmosdatták Felicityt, és ellátták a kisebb sebeket, melyekből még mindig szivárgott a vér, a cselédek további törülközőket és lepedőket terítettek le, és úgy várták az orvost. A cselédeken kívül más nő nem lakott a házban. A márkihoz fordultak segítségért, aki készségesen felajánlotta egyik hálóingét a beteg 256

számára. Az alapján, hogy milyen ritkán bukkant fel a szennyes ruha között hálóing, pontosan tudták, hogy gazdájuk általában nem visel ilyesmit. Csak olyankor vette fel, ha vendégek tartózkodtak a házban. Végül találtak egy jókora hálóinget, és ráadták Felicityre. Dr. Carroll megérkezett, és a márki felkísérte az emeletre. Amint beléptek a szobába, ahol az öntudatlan fiatal nő feküdt, az orvos azonnal feltűrte az ingujját, megmosta a kezét, és a legszakavatottabb cseléd segítségével nekilátott, hogy megszabadítsa a nőt halott gyermekétől. Néhány órával később még mindig patakzottak Felici-ty arcán a könnyek bánatában, amikor Riordannek végül megengedték, hogy belépjen a szobába, és meglátogassa ágyhoz kötött vendégét. Felicity zavartan még mélyebbre bújt a damaszttakaró alá, sietve letörölte könnyeit, és igyekezett kissé összeszedni magát. - Tudom, hogy végtelen hálával tartozom önnek azért, hogy megtalált, és megmentette az életemet, uram - szólt erőtlen hangon. Riordan az ágy mellé húzott egy széket, és mosolyogva megfogta a lány vékony kezét. - Attól tartok, semmit sem tettem, amiért hálálkodnia kellene, Mrs. Elston. A kocsisom vette észre önt az út szélén, és az életét egy nagy tudású orvos mentette meg. Én csupán egy futárt küldtem a hírrel Bradfordba a férjéhez, hogy ön itt van. - Ó, ne! - Felicity rémülten ült fel az ágyban, és szíve a torkában dobogott a félelemtől. Roger meg fog ölni, ahogy már korábban is megkísérelte. Riordan a vádak hallatán döbbenten dőlt hátra a széken. Értetlenül nézte a nőt, aki zavarában csupasz vállára rántotta a hálóinget, amely a hirtelen mozdulattól lecsúszott róla. - De Mrs. Elston, mégis miből gondolja? Mit követhetett el, ami annyira felbőszíthet egy férfit, hogy megkísérelje megölni? - Roger egy cseppet sem látszott dühösnek, amikor eldöntötte, hogy meggyilkol, mylord közölte Felicity, és ismét az álláig húzta a takarót. - Tulajdonképpen úgy hajtotta végre aljas tettét, mintha élvezné. Hűvös és módszeres volt mindenben, amit tett. Ha nem kezdtem volna gyanakodni rá, hogy mérgezi az apját, valószínűleg már én is halott lennék. - Is? Valaki meghalt? - Roger meggyilkolt egy színésznőt az éjszaka ugyanolyan módon, ahogy velem próbált végezni. A jóképű férfi sötét, sűrű szemöldöke a magasba szökött, ahogy azon tanakodott, vajon elhiggye-e ezeket a súlyos vádakat. - Lenne olyan kedves, és elmagyarázná részletesebben, asszonyom? - Amikor Roger rajtakapott, hogy megpróbálok segíteni a színésznőnek, akit többször megerőszakolt, és fogságban tartott, mindkettőnknek töltött egy pohár bort, mondván, hogy attól majd megnyugszunk. Megpróbáltam figyelmeztetni a nőt, hogy valószínűleg méreg van az italban, de nem értette, mit akarok. Miután feltett minket a kocsira, Pandora hamarosan görcsösen vonaglani kezdett. Elhitettem Rogerrel, hogy én is megittam az italt, ezért én is nyögni és öldendezni kezdtem. A nő még azelőtt meghalt, hogy Roger megállította volna a szekeret. Én is halottnak tettettem magamat. Először Pandorát húzta le a kocsiról, lelökte a földre, majd legurította a dombról, aztán engem dobott le. Füves lejtőn értem földet, de nekigurultam egy kőnek. - Könnyek szöktek a szemébe, és az ajka megremegett a szomorúságtól, ahogy hozzátette: -Ekkor már tudtam, hogy Rogernek sikerült meggyilkolnia a gyermekünket! 257

Riordan kivett egy tiszta zsebkendőt a kabátjából, és a remegő kézbe nyomta, miközben arra várt, hogy a nő kicsit összeszedje magát. Felicity megtörölte a szemét, majd a szörnyű emlékektől elfúló hangon folytatta. - Annak a pataknak vagy folyónak a közelében, ahol engem megtalált, ott kell lennie a megmérgezett nő holttestének is. Nehéz elképzelni, hogy egy szadista őrülttel éltem egy fedél alatt egészen mostanáig, de ma este kiderült, hogy ez az igazság. Ki tudja, hány embert sikerült meggyilkolnia Rogernek azóta, hogy erre a vidékre költözött. Riordan döbbenten meredt a lányra. -Azonnal el kell küldenem egy cselédet, hogy tájékoztassa a hatóságokat a férje bűntettéről, Mrs. Elston. Remélhetőleg megtalálják a holttestet még azelőtt, hogy Roger tudomást szerez arról, hogy ön életben van, és visszamegy a vízmosáshoz, hogy máshol rejtse el a halottat. Ha ez sikerülne neki, könnyedén állíthatja majd, hogy ön hazudik. Nem engedhetjük, hogy ez megtörténjen. - Riordan felállt, határozott lépteiddel az ajtó felé indult, és a válla fölött hátraszólva hozzátette: - Nyugodjon meg, itt, a birtokomon teljes biztonságban van, Mrs. Elston. Az én házamban senki sem fogja bántani. Eltelt néhány perc, mire a márki visszatért Felicity ágya mellé. Ismét odahúzott egy széket. - Ön azt mondta, gyanakodni kezdett arra, hogy Ro-ger mérgezi az apját. Hogyan jutott erre a következtetésre? - Észrevettem, hogy Mr. Elston körme furcsán repedezett, a bőre pikkelyes és természetellenes árnyalatú. Megkérdeztem Phineas Carlisle-t, a bradfordi patikust, találkozott-e már ilyen tünetekkel, és ő elmesélte, hogy egyszer figyelmeztetett egy fiatal nőt arra, milyen veszélyekkel jár, ha kis adag arzén szedésével igyekszik fehéríteni a bőrét. Később, a nő temetésén, Mr. Carlisle észrevette, hogy a lány ujjai repedezettek voltak, a bőre pedig pikkelyes. - Különös, de a néhai Lord Randwulf temetésén felmerült bennem a kérdés, hogy vajon milyen betegség okozhatta a körmei repedezettségét. A nébai márki igazán finom ízlésű úriember volt, és nagy gondot fordított rá, hogy a cselédje mindig addig reszelje és fényesítse a körmét, míg egészen sima nem lesz. Egyszer, amikor valami üzleti ügyben jártam náluk, épp ezzel foglalatoskodtak. Akkoriban Lord Sedgwick körme makulátlan volt. Tulajdonképpen a halála is rejtélyes. Az orvosok nem tudták megállapítani az okát, pedig hosszabb ideig betegeskedett. Gondolja, hogy Roger mérgezhette meg? Felicity megvonta a vállát, majd elpirult, és sietve feljebb húzta a takarót, ahogy észrevette, hogy ismét lecsúszott a melléről, és vele együtt a hatalmas hálóing is. - Rettenetesen sajnálom. Kissé nehezemre esik összehúzni ezt a hálóruhát. Mintha egy kicsit nagy lenne... Riordan elnevette magát, igazán élvezetesnek találta, hogy olykor-olykor feltárulnak előtte a lány keblei. A látvány biztosította róla, hogy még nem hagyta el az életkedve, és továbbra is vágyik feleségre, aki gondoskodik férfiúi szükségleteiről. - Ez természetes, Mrs. Elston. Történetesen az én hálóingem. - Ó, igen, értem. - Kérem, folytassa - biztatta Felicityt kedvesen, látva a zavarát. - Azt kérdeztem, ön szerint lehetséges-e, hogy Roger mérgezte meg a néhai Lord Randwulfot. Felicity egészen az álláig húzta a damaszttakarót, és megpróbálta összeszedni a gondolatait. - Roger azt mondta, bosszút állt Lord Colton édesapján. Ha Roger valóban meg volt győződve róla, hogy az öregúr miatt nem tudja megszerezni Adrianát, valószínűleg megtette a szükséges lépéseket az eltávolítására. Úgy tűnik, előszeretettel használ 258

mérget, és a főkönyvében megtaláltam, hogy hatalmas összegeket fizetett egy londoni patikusnak, Thaddeus Manville-nek, nyilvánvalóan azért, hogy biztosítsa a hallgatását, illetve, hogy ellássa őt méreggel. -Nem tudom, megemlítsük-e ezt Lord Coltonnak, mert lehet, hogy feleslegesen csapunk hűhót - gondolkodott hangosan Riordan. - Természetesen azt mindenki tudja, hogy Roger mindenáron magának akarta Adrianát. - Úgy látszik, nagyon sok férfi szerette volna feleségül venni Lady Adrianát - jegyezte meg Felicity halkan. - Azt hiszem, féltékeny voltam, és meglehetősen csúnyán viselkedtem vele. Most úgy tűnik, vége az életemnek. - Butaság, drágám - felelte Riordan, s gyengéden megfogta a lány karcsú ujjait. - Még az egész élet ön előtt áll, és arra akár megesküszöm, hogy Samuel Gladstone leszármazottainak életereje és kitartása egészen rendkívüli. Lenyűgözve figyelem, hogy az édesanyja milyen rátermetten és könnyedén vezeti egyszerre a malmot és a Stanoverházat, és még arra is marad ideje, hogy olyan szeretettel gondoskodjon az apjáról, mintha a gyermeke lenne. - Az édesanyám csodálatos asszony - bólintott Felicity, és mélységesen szégyellte, hogy valaha olyan gorombán viselkedett vele. - Bárcsak jobban hasonlítanék rá! - Nem kétséges, hogy idővel éppolyan lesz, mint ő, drágám. Csak újra talpra kell állnia. Bár tudom, hogy ez nem éppen illendő téma egy agglegény és egy fiatal nő között, de dr. Carroll megnyugtatott, semmi akadálya sincs annak, hogy ön a jövőben újra teherbe essen. Úgy tűnik, a gyermek elvesztésén kívül más károsodást nem szenvedett. Bár Felicity megkönnyebbült kissé a hírek hallatán, érezte, hogy lángba borul az arca, amiért a férfi olyan gátlástalan őszinteséggel beszél ilyen intim dolgokról. - Azt hiszem, Roger csalódott volt, amikor teherbe estem, de én igazán akartam a kisbabámat. Riordan vigasztalóan megszorította a kezét. - Majd lesz másik gyermeke, egy másik férjtől, természetesen. Rogernek meg kell fizetnie azért, amit tett, és az ilyen bűnökért általában akasztás jár. - Roger egyértelművé tette, hogy nem okoz számára nehézséget az én meggyilkolásom. Sőt hallottam a szadista nevetését is, amikor Pandorát utánozva nyögdécselni kezdtem, majd később, közvetlenül azelőtt, hogy ledobott volna a szakadékba. - Ebbe az épületbe nem merészelne belépni, különösen amíg én itt vagyok, és megígérem, Mrs. Elston, hogy nem hagyom önt magára mindaddig, míg a férjét el nem kapják. Az én védelmem alatt áll, és rengeteg hűséges cselédem van, aki éberen őriz minket. Az a gyanúm, hogy Roger kissé gyáva, ha egy férfival kell szembeszállnia, és bár előszeretettel kínozza a nőket, ezúttal előbb velem kell kiállnia, mielőtt ismét az ön közelébe juthat. - Nem tudom, Roger miért neheztel a nőidre, hogy vajon abból fakad-e a haragja, hogy Lady Adriana visszautasította őt Lord Colton kedvéért, vagy ennél mélyebb gyűlölet él benne. Nem sokkal a házasságkötésünk után rá kellett döbbennem, mekkora hibát követtem el. Úgy tűnik, rengeteg gyűlölet halmozódott fel benne. Az apám egyszer elmondta, hogy volt egy tanúja Roger édesanyja halálának, aki azt állította, hogy Edmund Elston vezette a kocsit, amely átgázolt az asszonyon. A tanú, aki látta az esetet, hamarosan ugyanolyan módon lelte halálát. Az apám rokonságban állt ezzel a tanúval, és figyelmeztetett, hogy hallgassak a gyilkosságról, mert engem is megölhetnek. Bár valószínűleg egyikük sem tud a másik bűntetteiről, Roger és Edmund sokkal jobban hasonlítanak egymásra, mint gondolnák. 259

- Kedves emberek - jegyezte meg Riordan megvetően. - Emlékeztessen rá, hogy egyiküknek se fordítsak hátat... - Edmund már a halálán van, ezért ártalmatlan. Bárcsak Rogerrel is ugyanez lenne a helyzet! - Azt hiszem, sürgősen figyelmeztetni kell Lord Randwulfot, hogy vigyázzon a családjára felelte Riordan. - Még ma este küldök egy futárt az üzenettel. - Roger azzal dicsekedett, hogy meglőtte Lord Randwulfot aznap éjjel, amikor összeházasodott Lady Adrianával. Bizonyára megóvja őket valami katasztrófától a figyelmeztető üzenettel. - Szóval az a kis patkány próbálta meg megölni Lord Coltont? - mormolta Riordan félig önmagának. - Tudtam, hogy elszánta magát Lady Adriana kérőinek meggyilkolására. Felállt, és kimentette magát. - Visszajövök, hogy alaposabban megvitassuk ezt a kérdést, Mrs. Elston, de meg kell tennem, amit tanácsolt, figyelmeztetnem kell a barátaimat. - Igen, tegye meg - suttogta Felicity. A márki elmosolyodott és meghajolt. - Az óhaja számomra parancs, drágám. Felicity elnevette magát, és hitetlenkedve húzta fel a szemöldökét. - Azt hiszem, uram, ön nagyszerűen ért hozzá, hogyan hódítsa meg a női szíveket. Kénytelen leszek lelakatolni az enyémet. - Milyen kár - felelte Riordan nevetve. - De majd leckéket veszek egy tolvajtól, és megtanulom, hogyan törjem fel a lakatokat. Riordan a vártnál hamarabb tért vissza, nem sokkal azután, hogy Felicity megpróbálta lenyelni az ópiumszármazékot, amit a doktor hagyott ott számára, hogy elalvás előtt bevegye. Ivott néhány korty vizet az éjjeliszekrényre készített pohárból, de az altató olyan keserű ízt hagyott a szájában, hogy majdnem öklendezni kezdett. Szeme könnyes volt az erőlködéstől, amikor belépett a márki. A férfi azonnal visszaült az ágya mellé, és nekilátott, hogy kifejtse az elméletét. - Ma este Lady Samantha beszélt egy cselédről, aki hirtelen meghalt azután, hogy a Randwulf-birtokon beleivott a néhai márki konyakjába. Ha jól értettem, az italt tartalmazó kristályüveg darabokra tört azután, hogy Mrs. Jennings összeesett. A nőt hazavitték, és másnap reggel Lord Colton holtan találta a kunyhójában. A család arra következtetett, hogy túl sokat ihatott, de abból, amit ön elmondott, másra gyanakszom. Talán Lord Sedgwick is ugyanilyen módon halt meg, csak a méreg nem hatott olyan gyorsan, mert kevesebbet ivott belőle. Hogy fogyasztott-e a konyakból azután is, hogy beteg lett, sosem tudjuk meg. Ha Roger a kristályüvegbe tette a mérget, felmerül a kérdés, vajon otthagyta-e a mérgezett italt a Randwulf-birtokon Lord Sedgwick halála után is, vagy kiöntötte, és csak Lord Colton hazatérése után szórt ismét arzént az üvegbe. Mivel nem érkezett hír róla, hogy mások is halálukat lelték volna hasonló módon a Lord Sedgwick és Mrs. Jennings távozása közti időszakban, valószínűnek látszik, hogy Roger megszabadult a mérgezett konyaktól a néhai márki temetése után. Mrs. Jennings megakadályozta Lord Colton meggyilkolását azzal, hogy megdézsmálta a konyakot, és véletlenül összetörte az üveget. Roger nyilvánvalóan elszánta magát arra, hogy megsemmisítsen minden akadályt, ami távol tartotta őt Lady Adrianától. Mivel a mérgezési kísérlete meghiúsult Mrs. Jennings miatt, megpróbálta lelőni a márkit, és egyenesen a hátára célzott. El kell mondanom Lord Coltonnak, milyen szerencséje van, hogy mind ez idáig nem lelte halálát Roger gyilkossági kísérletei következtében. - Láttam, hogy ön is táncolt Lady Adrianával az őszi bálon - jegyezte meg Felicity félénken. - Ön is Roger célpontjává válhatott volna, ha folytatja az udvarlást. 260

- Ó, szerettem volna folytatni, higgye el - ismerte be Riordan. - De Adrianát szerződés kötötte Lord Coltonhoz, melyet még a szüleik írtak alá sok évvel ezelőtt. Bármennyire szerettem volna feleségül venni őt, nem halászhattam el Lord Colton orra elől. - Roger egyik gúnyos megjegyzéséből arra következtettem, hogy Lady Adrianát számos kérő környékezte meg az évek alatt. Bár el kell ismernem, valóban gyönyörű nő, felmerül bennem a kérdés, ez-e az egyetlen oka annak, hogy a férfiak olyan vonzónak találják. Hallottam, hogy az apja különösen tekintélyes hozományt adott a lányaival, de közel sem hallottam annyi pletykát a nővéreivel kapcsolatban, ami természetesen jelentheti azt is, hogy az ő nagyszerűségük nem éri el a húgukét. Roger szavaiból úgy vettem ki, hogy Adriana megőrizte érintetlenségét jövendőbeli férje számára, mégis hallottam, amint a férfiak páratlanságát dicsérik. Megtenné, hogy megmagyarázza egy hajdan oly féltékeny nőnek, a férfiak miért bolondulnak annyira Adrianáért? - Már nem féltékeny? - kérdezte Riordan egy mosollyal enyhítve kérdése élét. - Attól tartok, hogy azok után, amiken keresztülmentem Roger mellett, soha többé nem bízom meg egyetlen férfiban sem. - Felicity tekintetében kíváncsiság tükröződött. - Ön tudja egyáltalán, hogy miért vonzódott hozzá? Riordan hátradőlt a széken, és elgondolkodott. - Lady Adriana olyan, mint egy lélegzetnyi friss tavaszi levegő azok között a nők között, akik kényeskedve tipegnek, és közben megállás nélkül csevegnek, kuncognak, pletykálkodnak, piszkálódnak és áskálódnak. Ő nem próbálja jobbnak mutatni magát, mint amilyen a valódi természeté; őszinte önmagához és azokhoz is, akik a társaságát keresik. Könnyedén legyőzi a férfiakat lovaglásban, és azután könyörtelenül ugratja őket, máskor viszont mély együttérzést tanúsít irántuk és mindazok iránt, akik rászorulnak. Sok városlakó áldja a nevét jótetteiért és kedvességéért, ahogy számtalan árva is, akik a nagylelkűsége nélkül otthon és gondviselő nélkül maradtak volna. Ahogy gyermekkorában a kóbor állatokról gondoskodott, felnőttkorában könyörületes szívét az emberek felé fordította... - Ne mondjon többet, kérem - könyörgött Felicity mosolyogva. - Még alig kezdett bele, és máris tisztán látom, hogy sosem tudnék még csak a közelébe sem érni egy ilyen tökéletes nőnek. Riordan elnevette magát. - Azt hiszem, egy kissé túlzásba estem a hölggyel kapcsolatban. El sem tudom mondani, mennyire irigylem Lord Coltont, de ugyanakkor csodálom is őt, és őszintén hiszem, hogy éppen ilyen csodálatos nőt érdemel. Nyilvánvaló, hogy a márki is ugyanúgy szereti Adrianát, ahogy ő a férjét. - Köszönöm, uram, hogy megosztotta velem a gondolatait, de attól tartok, e pillanatban hatni kezdett az altató, amit az orvos írt elő éjszakára. Hirtelen nagyon-nagyon fáradtnak érzem magam. - Megemelte súlyos szemhéját. - Talán folytathatnánk a beszélgetést holnap... -Természetesen, Mrs. Elston... - Kérem, ne szólítson így - kérte a lány álmosan. -Csak hívjon Felicitynek. Nem szeretnék többé semmiféle kapcsolatot Rogerrel. - Tökéletesen megértem, drágám - felelte Riordan, de nem tudta biztosan, hogy a lány hallotta-e a válaszát. Hamarosan egyenletessé vált a légzése, és ahogy a márki az álmát figyelte, eszébe jutott, mennyire megtetszett neki a lány, amikor néhány hónappal korábban meglátta a Stanover-házban. A felhorzsolt arcra pillantott, és meglepetten fedezte fel, milyen nagy kedvét leli a lány finom vonásainak szemlélésében. Keskeny orra pimasz ívbe hajlott, szempillái szo261

katlanul hosszúak és dúsak voltak egy szőke hajú nőhöz képest, és szemének kékjéhez hasonlót Riordan még sosem látott azelőtt. Csak hosszú percek múlva emelkedett fel Riordan Kendrick az ágy mellé húzott székről, és indult az ajtó felé. Meglepetten vette észre, milyen könnyű a szíve. Míg néhány órával korábban még szomorú és sivár volt, most vidám és reménnyel teli. Hát mégis vannak csodák? Huszonkettedik fejezet Lord Harcourt házvezetőnője beviharzott a vendégszobába, ahol Felicity pihent, és egyetlen kézmozdulattal kihessegette a két cselédlányt, akik a reggeli után megfürdették és átöltöztették a fiatal nőt. - Látogatói vannak, Mrs. Elston - jelentette be Mrs. Rosedale kedves mosollyal. - Lord és Lady Randwulf érkezett megnézni, hogy jobban van-e, és természetesen Lord Harcourt is szeretne a ma reggeli hogyléte felől érdeklődni. Van kedve egyáltalán bárkivel is találkozni a megpróbáltatások után? - Szörnyen nézhetek ki - felelte Felicity, és megérintette az arcán a horzsolásokat. Mrs. Rosedale elmosolyodott. - Drágám, ha a hölgyek többsége feleilyen szépen festene legcsinosabb állapotában, mint ön mindazok után, amiken keresztülment, ez a világ igazán csodálatos lenne. Felicity elmosolyodott, amitől megsajdult a seb az ajkán. A lehető legtöbb lelkesedéssel, amit e pillanatban össze tudott szedni, felelt a házvezetőnő kérdésére. - Igazán megtisztelne a látogatásuk. A fiatal nő, akit Felicity annak idején olyan nagyon gyűlölt, mosolyogva és hatalmas virágcsokorral a kezében sietett be a szobába. Nem sokkal lemaradva követte jóképű férje. Lord Riordan mögöttük érkezett, és kényelmes léptekkel állt meg a hatalmas ágy végében, míg a pár az ágy oldalához lépett. - Igazán csodálatosan festesz annak ellenére, hogy micsoda traumán kellett keresztülmenned, Miss Felicity - köszöntötte vidáman Adriana a lányt. - Nem tudom, én hogyan vészeltem volna át a tiédhez hasonló viszontagságokat. - Nagyon köszönöm. Igazán kedves tőled, hogy meglátogattál azok után, hogy milyen utálatosan viselkedtem veled. Kérlek, bocsásd meg, hogy olyan ostoba voltam! - Minden meg van bocsátva, Miss Felicity - felelte Adriana kedvesen, és gyengéden megszorította a lány kezét. Majd elnevette magát, ahogy a kezében tartott virágcsokorra mutatott. - Philana mama kertjéből loptuk. Hát nem csodálatos? - Ó, igen, gyönyörű - bólintott Felicity hálásan. Adriana a mosolygó Mrs. Rosedale felé nyújtotta a csokrot. - Biztos vagyok benne, hogy ügyesebben el tudod rendezni őket a vázában, mint én. Megtennéd a kedvünkért? A nővéreim mindig csúfoltak érte, hogy mennyire nincs tehetségem a női dolgokhoz. - Elnevette magát, majd büszkén felemelte a fejét. - De sikerült bosszút állnom rajtuk, ha nyeregbe ültek. Felicitynek az Adriana kendője alatt rejlő domborulatra tévedt a szeme, és hirtelen elhomályosult a tekintete. - Semmi baj - vigasztalta Adriana kedvesen, ahogy elkapta a nő pillantását. Együtt érzőn simogatta meg Felicity karját. Riordan beszámolt nekik mindenről. - Hidd el, lesz majd másik gyermeked egy olyan férjtől, aki úgy bánik veled, mint egy drága kinccsel. 262

- Hol van most Roger? - kérdezte Felicity látogatói arcát fürkészve. - Sikerült a hatóságoknak megtalálnia? - Még nem, Miss Felicity - felelte Colton. - Gondolom, amikor Rogerhez eljutott a hír, hogy önt megtalálták, azonnal elmenekült. Biztosan nem mer a környéken mutatkozni. - Én viszont nem fogom biztonságban érezni magam mindaddig, míg el nem kapják. Riordan odahúzott még két széket Colton és saját maga számára, amikor Adriana leült arra a székre, ahol a márki előző este oly sokat időzött. - Elmondtam a Wyndhameknek mindent, amiről tegnap este beszéltünk, és az elméletünket is Lord Randwulf haláláról. Vissza tud még emlékezni valami egyébre is, aminek jelentősége lehet? - Attól tartok, nem - felelte Felicity szomorúan. - Ha hamarabb tudomást szereztem volna róla, mit művel Roger, talán sikerült volna megmentenem Miss Mayes életét. Amennyire tudom, Roger akkor találkozott vele először, amikor bejött a boltba. Közeli barátjuk volt? Azt mondta, ismeri önöket. - Néhány évvel a hazatérésem előtt ismerkedtem meg Miss Mayesszel - felelte Colton őszintén. - Barátok voltunk, míg néhány hónappal ezelőtt el nem hitette velem, hogy belehalt a lányom megszülésébe. - Gyengéden megszorította a felesége kezét. - Azóta bizonyítékok kerültek napvilágra arról, hogy a korábban nekem tulajdonított gyermek valójában az unokatestvéremé, akit megöltek, és elrabolták Genevieve-et. Még mindig keressük azt a nőt, aki ellopta és Pandorának adta a gyermeket. Őszintén szólva kétlem, bármelyikük tudatában lett volna annak, hogy rokonságban állunk a kislánnyal. Mindazonáltal egyfajta csodának tekintem, hogy Genevieve visszakerült oda, ahová tartozik, mivel egyetlen rokona sincs az édesanyámon, a húgomon, Alistair nagybácsin és jó-magamon kívül. Felicity meglepődött, hogy Lord Colton ilyen nyíltan beszélt a Pandorával folytatott viszonyáról. - Egy szót sem ejtek erről senkinek, uram. Volt idő, hogy ostobán viselkedtem, de míg Rogerrel éltem, kénytelen voltam felnőni a nehéz körülmények hatására. Nagyon sajnálom, hogy az apám annyira elkényeztetett. Jobban tettem volna, ha anyámra hallgatok. Igazán nagy megtiszteltetés lenne számomra, ha ön és Lady Adriana el tudnák felejteni múltbeli sérelmeiket, és hű szövetségest látnának bennem, nem ellenséget. Adriana mosolyogva bólintott, Colton pedig átnyúlt fölötte, és megszorította a fiatal nő kezét. - Örömmel vesszük, ha a barátunknak tekinthetjük, Miss Felicity. Ugyan londoni otthonunkban fogunk tartózkodni, amíg a parlament ülésezik, de ott is nagy szeretettel fogadjuk, ha meglátogat. Minthogy a feleségem lassan a terhessége végére ér, ritkán járunk el otthonról, és szívesen fogadnánk a társaságát, ha kedvet érez egy ilyen hosszú utazáshoz. Augusztus közepe körül jövünk vissza. Akkor ismét szomszédok leszünk. - Fiút vagy kislányt szeretnének inkább? - kérdezte Felicity. - Én abban reménykedtem, hogy kislány lesz... -Elakadt a szava, és érezte, hogy Adriana ismét gyengéden megszorítja a kezét. - Szép lenne, ha fiunk születne, hogy ne szakadjon meg a Wyndham dinasztia magyarázta Adriana. - Azután lehet fiú vagy lány, hálásak leszünk, bármelyik születik majd. Mindketten nagy családot szeretnénk. Olyan kevés Wyndham maradt, hogy kötelességünk sok gyerekkel gyarapítani a családot. - Tekintve, hogy milyen sok kis állatot mentett meg a húgom és a feleségem gyermekkorában, biztos vagyok benne, hogy nagyszerű édesanya lesz belőlük - jegyezte meg Colton, miközben Adriana a kezébe csúsztatta a kezét. 263

Egyértelmű bizonyíték erre Genie is. Úgy szereti a feleségemet, mintha az édesanyja lenne. Halk kopogás hallatszott, és Riordan hívó szavára Mrs. Rosedale lépett be a szobába. Minden szem rászegeződött, ahogy az ágyhoz lépett, kezében egy kecses vázával, benne a gyönyörűen elrendezett, hatalmas virágcsokorral. - Látott már ilyen csodálatos virágokat? - lelkendezett a házvezetőnő. - Láttukra arra vágyom, bárcsak kertész lehetnék. - Én örülök, hogy nem lett kertész, Mrs. Rosedale, különben kénytelen lennék nélkülözni a világ legcsodálatosabb házvezetőnőjét - tréfált Riordan. - Ó, ne vesztegesse az idejét arra, hogy nekem bókol, maga jóképű gazember - vágott vissza az asszony nevetve. - Túl öreg vagyok én ahhoz, hogy nekem kedveskedjen. Fordítsa inkább a figyelmét Miss Felicity vagy Lady Adriana felé, ahelyett hogy nekem hízeleg. Riordan gyönyörű betegére mosolygott. - Nos, mivel Lady Adriana már férjnél van, azt hiszem, legjobb lesz, ha egyedül Miss Felicityvel foglalkozom, minthogy ő a közeljövőben ismét megközelíthetővé válik. Colton ajka fanyar mosolyra húzódott. - Csak ügyelj rá, hogy az italospalackjaidat gondosan zárva tartsd, hogy a tartalmuk érintetlen maradhasson, legalábbis míg Roger nem kerül börtönbe. Sosem lehet tudni, hol rejtőzik az a gazember. *** Alice Cobble már nem volt olyan elviselhetetlen, amikor szembesítették a gyilkosság vádjával. Csaknem alázatosnak és bűnbánónak látszott, ahogy ott ült korábbi munkaadója társaságában, s őrök vigyázták, nehogy valami gonoszságot hajtson végre, vagy menekülni próbáljon, bár ez utóbbira nem sok esély adódott. Mindent bevallott, de tagadta, hogy megölte volna a nőt, aki világra hozta a gyermeket. - Épp a hídon mentem át, mikor láttam, hogy egy hintó közeledik, és lovasok üldözik. Majd kitörtem a nyakam, ahogy beugrottam az árokba, pont azelőtt, hogy a lovasok utolérték a kocsit, és belökték a szakadékba. A hídhoz közeli fák mögé bújtam, és láttam, hogy a katonák lemásznak a kocsihoz, és átkutatják. De hamar végeztek, mert féltek, hogy elkapják őket. Akkor úgy döntöttem, én is megnézem, nem hagytak-e valamit. Ott álltam a kendőmbe kötött halott gyerekkel, és fogalmam se volt, hogyan szerzem meg Miz Pandorától a pénzt, ha nem tudok adni cserébe egy gyereket. Amikor benéztem a kocsiba, a hölgy úgy nyögött és görnyedezett, hogy tudtam, azonnal kipottyantja a kölykét, úgyhogy gondoltam, segítek a szülésben, aztán kicserélem a csecsemőket. Amiatt nem kellett aggódnom, mit gondol majd a nő, mert már úgyis majdnem halott volt. Meg is halt, ahogy a gyerek kicsusszant, én meg elvittem, és otthagytam az enyémet mellette. Már korábban ráfestettem a jelet, amit Miz Pandora másolt le az ön hátsójáról, és a bátyja által készített sablont használtam hozzá. Mondták, hogy mindig fessem újra, hogy ne kopjon le, és mindig nagyobbat csináljak, ahogy nő a kölyök, hogy Miz Pandora megkopaszthassa önt, ha visszajön a gazdag szeretőjével. Aztán hallottam, hogy a fickó dobta őt egy fiatalabb nőért, aki inkább kedvére való volt, és ön ma azt mondja, hogy Miz Pandorát meggyilkolta egy őrült molnár. Colton a nőt figyelte. - Nem ismered véletlenül a papot, aki ott volt Pandora állítólagos halálának éjszakáján? 264

- Ja, mindent kitaláltunk, mint egy színdarabot, ahogy maga mondta. Miz Pandora bátyja játszotta Adam tiszteletest. Ravasz egy fickó az, csak feleannyi idős, mint ahogy akkor kinézett. Persze ahogy Miz Pandora kifestette, még a saját anyja se ismert volna rá. - És a házassági papírok? Az is hamisítvány volt? - Ja, Jocks nagyon ért az ilyesmihez. Én magam is láttam, hogy csinálta. Amíg dolgozott rajta, Miz Pandora egyre dicsekedett, mi mindent tud csinálni a bátyja. Miz Pandora nagyon büszke volt rá. - De miért nem hívott Pandora igazi papot, hogy törvényesen összeadjon minket? Coltont már jóval azelőtt is foglalkoztatta ez a kérdés, hogy a nő igazolta az elmélete helyességét. - Az lett volna a legegyszerűbb, és akkor Pandorának hiteles bizonyítéka lett volna a házasságunkra. Alice Cobble jóízűen vihorászott. - Csak nem hitte, hogy maga az egyetlen fickó, akivel esküvőt színlelt? Rászedett néhány igazán magas rangú urat is, hogy asztán halálra rémítse őket a fenyegetéseivel, hogy kitálal mindent, amit tud róluk, ha nem adják meg neki, amit kér, csak az elsőkhöz ment hozzá igazi papírokkal. A pletykák szerint nyolc-tíz évvel ezelőtt gyönyörű nő volt, azt mondják, arisztokraták ettek a tenyeréből. Asztán hozzáment egy bíróhoz, aki eszelősen féltékeny volt. Elkezdett kutakodni a múltjában, és rájött, hogy nem ő volt az egyetlen, akihez felségül ment. Miz Pandorának több esküvője volt, mint ahány lábujja. Akkor a bíró megfenyegette, hogy feldarabolja, és odadobja a halaknak, mire Miz Pandora mentette a bőrét, és fejvesztve menekült. Attól kezdve nem mert többet papot hívni, akik olyan helyre teszik a papírokat, ahol a bíró megtalálhatja őket. - Tudta ez a bíró, hogy Pandora színházban dolgozott? - J a , tudta, legalábbis, amíg az udvarlásnál tartottaknevetgélt tovább Alice. - Asztán, mikor már nagyon dühös lett a bíró, akkor Pandora megbízta a barátait, hogy figyeljék, mikor jön a fickó, és akkor fizetett a beugró színésznőnek, hogy játssza el, mintha az övé lenne a szerep. - Honnan tudsz minderről? Alice vihogva a halántékához ütögette az ujját. - Mer' vág az eszem, és van fülem, amivel hallok. Ehhez értek a legjobban, kihallgatok mindenkit, onnan tudtam, hogy maga meg az anyja dadát keresnek, hogy lecseréljenek engem. Mikor nem takarítottam a színházban, folyton hallgattam, mit beszél Miz Pandora a szeretőivel. Magára nem emlékszek, biztos, mert sokat harcolt a háborúban. Pandora és Jocks éjszakákat átbeszélgettek, mikor azt hitték, senki nincs a közelben. Igazán jóba' voltak. Colton néma döbbenettel meredt a hárpiára. Alice csak tovább nevetett csodálkozó arca láttán. - Mint két turbékoló galamb, olyanok voltak. Colton megrázta a fejét, fel nem tudta fogni, hogy az ördögbe kerülhetett ő kapcsolatba egy ilyen nővel. Éveken át biztonságban hitte magát Pandora meddősége miatt, pedig ahogy a többi balekot, őt is az orránál fogva vezette, miközben ő észre sem vette, milyen nagyszerű színésznővel van dolga. Colton igazi csodának érezte, hogy nem keveredett bele valami olyasmibe, ami egész hátralévő életét tönkretette volna. - És Jocks? Vele mi lett? - A legutolsó hírek szerint meghalt egy késpárbajban nem sokkal azután, hogy Pandora Bradfordba ment. Minthogy szinte már indulása percétől gyötörte a vágy, hogy minél hamarabb visszajusson a feleségéhez, Colton elnézést kért Alice-től, és félrevonult, hogy megbeszélje a hitvány nő elleni vádakat a szolgálatban lévő tiszttel. 265

- Jelen pillanatban meggyőződésem, hogy Alice igazat mond. Tekintve, hogy az unokatestvérem férje és a kocsis belehalt a sérüléseibe, amikor a kocsi felborult, semmi okom rá, hogy azt higgyem, az unokatestvérem túlélhette a zuhanást halálos sebesülések nélkül. Ha Alice nem járt volna arra, és nem segített volna megszülni a gyereket, valószínűleg a lányuk is halott lenne. Tehát ha önöknek az enyéme-ken túl nincsenek további vádjaik a nő ellen, akkor véleményem szerint szabadon bocsátható. Ha szükségét érzi, hogy további kihallgatásoknak vesse alá, biztos vagyok benne, hogy megtalálja majd a színházban, ahol dolgozik. Colton visszament a szobába, ahol Alice ült, és egy kis erszényt dobott elé az asztalra. - Ez a jutalmad, amiért megmentetted Genie-t, de ha még egyszer meglátlak a Randwulfbirtok körül, Bradford-on-Avonben vagy a londoni házam környékén, azonnal letartóztattatlak. Megértetted? - Igenis, parancsnok úr - felelte Alice, látva, hogy a férfi halálosan komolyan beszél. Igazán köszönöm a pénzt, és ígérem, megtartom a távolságot maguktól. Semmi okom rá, hogy elmenjek a színházból magához vagy abba a porfészekbe, amit Bradfordnak nevez. - Remek. Akkor megértettük egymást. Adriana felriadt délutáni szunyókálásából, és egyik kezét hevesen dobogó szívére szorította, miközben tekintete lázasan kutatta az ismerős sarkokat a férjével közös, tágas hálószobában. Semmi különöset nem látott, úgy tűnt, minden a helyén van. Valami azonban mégis megzavarta az álmát. Talán egy rossz álom vagy egy távoli zörej lehetett, nem tudta biztosan, de a hang, ami az agyában losértett, úgy hangzott, mintha egy állat siratná társa elvesztését. - Leo? Aris? Itt vagytok? Sem ugatás, sem más megnyugtató válasz nem érkezett a kutyáktól. Az egész ház különös, szinte halotti csendbe merült. Colton előző nap kora reggel elment Londonba, hogy beszéljen Alice-szel. Mivel Adriana nem vágyott részt venni a beszélgetésen, és a hosszú, kimerítő kocsiút-ra sem szívesen vállalkozott volna most, hogy a kisbaba szokatlanul sokat rugdosott és izgett-mozgott a hasában, úgy döntött, otthon marad, annak ellenére, hogy Colton egyáltalán nem akarta magára hagyni őt. A márki azzal érvelt, hogy míg Roger szabadon garázdálkodhat, Adriana számára nem biztonságos, ha egyedül marad. Bár a felesége emlékeztette rá, hogy sok-sok cseléd van a házban és a ház körül is, ez nem csitította Colton aggodalmát. Csak miután Adriana gömbölyödő hasára szorította férje tenyerét, hogy megmutassa, hogy rugdos a gyermekük, akkor enyhült meg a márki, és egyezett bele végül vonakodva. De utasította Harrisont, hogy a ház minden lakója gondosan vigyázzon Adrianára, és ha szükséges, védje meg az élete árán is. Maud buzgón megígérte, hogy mindig a közelében marad. Samanthánál már bármelyik napon megindulhatott a szülés, és nem sokkal azután, hogy Colton elment Londonba, Philana is útra kelt az ellenkező irányba, a Burke-ök vidéki kastélya felé, ahol az unokája megszületéséig kívánt vendégeskedni. Philana elmondta, Samantha már régóta könyörög neki, hogy látogasson el hozzájuk, és maradjon velük egy ideig, s most a gyermek születése remek alkalmat kínált az utazásra. Adriana leszállt az ágyról, és felvett egy selyempongyolát a hálóinge fölé. Elhagyta a hálószobát, és a lépcső felé indult. Szeretett volna minél gyorsabban megnyugodni, és meg akart győződni róla, hogy minden rendben van a kastélyban. Fogalma sem volt róla, Colton mikor ér vissza. Csak annyit mondott a férfi, azonnal indul, amint sikerült elintéznie az ügyet Alice-szel. Minthogy saját maga is tapasztalta, milyen nehezen 266

kezelhető és ellenséges az a nő, Adriana nem reménykedett benne, hogy Colton túlságosan hamar hazaér. Ahogy leért a hatalmas előcsarnok márványpadlójára, nyugtalanul körülpillantott, de nem hallott semmit, nem látott senkit. Normális esetben hallania kellett volna a cselédek neszezését, ahogy teszik a dolgukat, vagy. legalább siető lépteiket, amint keresztülhaladtak a kastélyon. De a házban síri csend honolt. - Harrison? Hol vagy? Nem érkezett válasz, ami tovább növelte a félelmét. Harrison végtelenül figyelmes és készséges volt. Ha módja lett volna rá, egészen biztosan felel a hívására. A szélre gyanakodva Adriana áthaladt az előcsarnokon, és kinyitotta a bejárati ajtót. Kilépett az oszlopok közé, és körülpillantott a kertben. Senkit sem látott, még a kertészeket sem. Egyre jobban megzavarodva visszatért a házba, és egy pillanatra benézett a szalonba, ahogy a tágas nagyterem felé haladt. Ott lassan körbefordult, s közben tekintete végigsiklott a folyosókon, alaposan megvizsgálva minden sarkot és szögletet a kő boltívekkel szegélyezett nagyterem mindkét szintjén. Híre-hamva sem volt egyik cselédnek sem. Újraéledt elszántsággal úgy döntött, módszeresebb kutatásba fog, melynek első állomásaként visszatér a szalonba, s ezúttal be is megy, nem csupán bepillant. Alighogy elhaladt a bejárat mellett álló, magas támlájú szék mellett, döbbent sikollyal megállásra kényszerült, ahogy megpillantotta a hatalmas kandalló előtt fekvő Harrisont. Vékony vércsík szivárgott le a halántékáról ősz hajára, melynek láttán Adriana szívét jeges félelem árasztotta el. Letérdelt a komornyik mellé, és lázasan kutatott valami életjel után. Végtelenül megkönnyebbült, ahogy megérezte a pulzusát tökéletesen keményített kézelője alatt, és Adriana igyekezett megnyugtatni magát, hogy a férfi csupán megszédült, és beütötte a fejét. Idős korát tekintve ez valószínűnek látszott. De amikor kiegyenesítette sovány lábát, és egy párnát helyezett az idős férfi feje alá, észrevette, hogy egy vérfoltos márványszobor hever a földön a kandalló közelében. A szobor jelenlegi helye és a rajta található vérfoltok páni félelmet keltettek benne, mivel a márványdísz helye a szoba ajtaja mellett álló asztalkán volt. Adriana otthagyta a férfit, és a konyhába sietett vízért, hogy megtisztítsa a férfi sebét, de amikor belépett, azonnal meg is állt, látva, hogy egy lélek sem tartózkodik a konyhában, pedig több edényben forr a víz, és egy hatalmas tál felvert tojásfehérje éppen kezd összeesni. Adriana szíve olyan hevesen vert, hogy majd kiszakadt a melléből. A Randwulf-birtokon még sosem fordult elő, hogy üres legyen a konyha. Amilyen lelkiismeretesen irányította a szakácsnő a konyhai munkálatokat, a cselédeknek már régen a vacsora előkészületeivel kellett volna foglalatoskodniuk. Egy kancsó vízre tévedt a tekintette, amit azonnal fel is kapott, és megragadott egy rongyot egy lapos tállal együtt. A szalon ajtajában letette a kezéből a szerzeményeit, majd elhúzta a magas támlájú széket az ajtóból, hogy akadálytalan rálátása nyíljon a folyosóra és az előcsarnokra. Nem szerette volna, ha őt is váratlanul éri a betolakodó támadása, ahogy nyilvánvalóan Harrisont. Letérdelt az idős komornyik mellé, és nekilátott, hogy lemossa a vért a halántékáról és az arcáról, de közben éberen figyelte, nem bukkan-e fel a tettes, aki talán még mindig a házban ólálkodik. Folyton Rogerre tévedtek a gondolatai, és azokra az emberekre, akiket megmérgezett. Valahogyan sikerülhetett kijátszania a kutyákat és besurrannia a házba. 267

Bár végtelen rettegéssel töltötte el a feltételezés, ez látszott az egyetlen logikus magyarázatnak arra, hogy Harrison eszméletlenül fekszik, a cselédek pedig eltűntek. Hiába tekingetett a szalon ajtaja felé, senkit sem sikerült felfedeznie. Ahogy érezte, hogy minden egyes perccel tovább erősödik a félelme, úgy döntött, átkutatja a házat, segítséget keresve. Kell, hogy legyen valaki a kastélyban, akire számíthat! Kell, hogy legyen valaki! - Aris? Leo? Hol vagytok? Gyertek ide! - szólítgatta a kutyákat, kétségbeesetten remélve, hogy egyszer csak meghallja körmeik kopogását a márványpadlón, ahogy engedelmesen szaladnak felé. - Ó, kérlek, kérlek, gyertek elő... Azután beléhasított egy gondolat. Lehet, hogy Roger megmérgezte az állatokat! Mindig is rettegett tőlük. Hogy lehetne könnyebben elintézni a kutyákat, mint méreggel? De hogyan sikerülhetett neki? Túlságosan fél tőlük ahhoz, hogy a közelükbe merészkedjen. De még ha megtette volna is, a kutyák sosem fogadnának el semmit az ő kezéből. Olyan ijesztőnek érezte ezt a lehetőséget, hogy azonnal kiszaladt a folyosóra, ahol az állatok szívesen heverésztek. Benézett a festett üvegablakokkal díszített szobába, nem sejtve, milyen látvány tárul majd a szeme elé. - Aris? Leo? Itt vagytok? - Nos, ami azt illeti, drágám, itt vannak - felelte egy ismerős hang, melynek hallatán Adriana rémülten felnyögött. Lázasan körbepillantott, kétségbeesetten igyekezve, hogy megtalálja azt a szörnyeteget, aki betört az otthonába. - Roger! Mit keres itt? - kérdezte, és egy pillanatra a szívverése is elállt a rémülettől, ahogy észrevette a férfit, aki királyként trónolt egy magas támlájú széken, és végtelenül gőgösnek, önelégültnek és boldognak látszott. Nyilvánvalóan tökéletesen elégedett volt önmagával. Adriana az emlékezetében kutatva próbálta megfejteni, hogy lehet, hogy nem talált rá, amikor a cselédeket kereste, de a napsugarak csalóka fényei egészen összezavarták a látását. Hirtelen rádöbbent, hogy Roger valószínűleg már jó ideje itt ülhetett, és remekül szórakozott rajta, hogy ő fel-alá rohangált a folyosón. - Eljöttem, hogy tiszteletemet tegyen, szépségem - közölte Roger végtelen önbizalommal. Ajka gúnyos mosolyra húzódott, ahogy szeme a lány gömbölyödő hasára siklott. - Látom, hogy a férjed örömét lelte benned, drágám, de azt megígérhetem, hogy mire végzek veled, az a kis magzat biztosan halott lesz. Adriana remegő kezét a hasára szorítva hátrálni kezdett, szíve rémülten zakatolt. Még egyszer körbepillantott, hogy vajon miért nem kapott választ a kutyáktól, és felsikított halálos rémületében, amikor észrevette, hogy ott fekszik mindkét állat a földön Roger mögött. Nyelvük természetellenesen kilógott a szájukból, ahogy az oldalukon hevertek. Nyilvánvalóan kimúltak. - Megölte őket! - kiáltotta Adriana könnyekkel a szemében. - Maga természetellenes, kárhozatos gazember! - Ezek voltak a legcsúnyább szavak, amik hirtelen eszébe jutottak, de alighogy kimondta, azonnal érezte, közel sem hangzott olyan fenyegetően, mint Shakespeare szánta a Lear királyban. Mégis ráillett erre a gazemberre, aki hitványsá-gát az apjától örökölte. - Nagyon remélem, és ahogy te is látod... - Roger közönyösen az állatok felé intett egészen döglöttnek látszanak. Sietve hagytam el a malmot, amikor megérkezett az üzenet, hogy a feleségem életben van, és nem voltam egészen biztos benne, hogy a megfelelő üvegcsét markoltam-e fel a kincses szekrénykémből, amit Thaddeus Manville jóvoltából alaposan feltöltöttem. Kapkodnom kellett, a folyadék egy része kilöttyent, és úgy elmosódott az üveg falán a tinta, hogy nem lehetett többé elolvasni az írást. De 268

végső soron mindegy, hogy az ópiumos vagy az arzénes üvegcsét kaptam-e fel, a kutyák e pillanatban semmiképpen sem lehetnek a segítségedre. - Aris és Leo sosem fogadnának el semmit magától! -ellenkezett Adriana. - Hogy sikerült megmérgeznie őket? A fiatalember felnevetett, mintha saját ravaszsága felett örvendezne. - Megkerestem a ház környékén a kutyák legfrissebb zsákmányát, mert tudtam, hogy ahhoz biztosan visszamennek majd. Ráöntöttem a mérget, azután vártam. Miután lakmároztak belőle, visszajöttek a házhoz, és Harrison beengedte őket. Ha még nem is pusztultak el, biztos, hogy idővel az is bekövetkezik. Nem szoktam hibázni. - Hogyan jutott be a házba? - Természetesen a konyhán keresztül. Besurrantam a konyhalány mögött, miközben pisztolyt szorítottam a halántékához. Megfenyegettem, hogy megölöm, aztán a többit is, aki mozdulni merészel. Most mindannyian a pincébe zárva hűsölnek a zöldségek mellett. - És a többi cseléd? - Megbíztam a konyhalányt, hogy gyűjtse össze őket is a földszinten. Nem akart engedelmeskedni a szegény kislány, de az arcához szorított pisztoly meggyőzte róla, jobban teszi, ha együttműködik. Harrison kivételével az összes cseléd a pincében tartózkodik, beleértve a szobalányodat is, aki jókora ütést kapott a fejére, amiért nekem mert támadni. - És Harrison? Mit tett vele? - Nos, azt gondoltam, mögé lopózom majd, de az öreg fickónak meglepően éles a hallása. Amint meglátott, azonnal a kandallóhoz futott a piszkavasért, de hozzávágtam egy kisebb szobrot, ami egyenesen a fejének csapódott. Életben van? - Éppen hogy. - Milyen kár! Azt hittem, sikerült megölnöm. - Maga gonosz, Roger. Nagyon-nagyon gonosz. Ha arra gondolok, hogy megölte Lord Randwulfot miattam... -Kereste a szavakat, hogy kifejezhesse azt a mélységes fájdalmat és kétségbeesést, amit át kellett élnie, amikor rádöbbent erre a kegyetlenségre, majd fagyosan a fiatalember szemébe nézett. - Csak könyöröghetek az Istenhez, bocsássa meg nekem, hogy valaha is megengedtem, hogy maga utánam jöjjön ide. Már jóval azelőtt el kellett volna küldenem, hogy egyáltalán felmerült önben a gondolat, hogy megölje Lord Randwulfot. Hogyan tehetett ilyen szörnyűséget azzal a finom úriemberrel? Ő sosem bántotta magát! - Sosem bántott? - vágott vissza Roger. - Megpróbált szétválasztani bennünket! Képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy te valaki máshoz menj feleségül, mint az ő drága fiához. Hát ez elég indok volt a számomra! -Ahogy maga is észrevehette, Roger, a márki halálával szemernyit sem jutott előbbre jegyezte meg Adriana epésen. - Soha nem mentem volna feleségül magához! Maga csupán távoli ismerős, és abból sem a legjobb fajta. Bosszantó és sértődékeny volt, és azonnal haragra gerjedt, ha valaki csupán halvány érdeklődést mutatott irántam, pedig a hódolóim többsége közeli barát, akiket szinte gyermekkorom óta ismerek. - Én mindegyiküket gyűlöltem, de legjobban Lord Sedgwicket és azt, akihez férjhez mentél. Lord Coltont! -Roger gúnyosan elhúzta a száját. - Őt jobban gyűlölöm mindenki másnál! Őt is megpróbáltam megmérgezni, de ahogy hallottam, a Jennings nő itta magát halálra azzal a konyakkal, amit a visszatérése délutánján fűszereztem meg méreggel. Adriana megvetően pillantott rá. - Úgy tűnik, minden ürügyet felhasznált arra, hogy megölje azokat, akiket az ellenségeinek tekintett, Roger, még Pandora Mayest is, akit fogva tartott a saját beteges 269

vágyai kiélésére. Bár korábban nagyon sajnáltam a gyermekkorában elszenvedett sérelmei miatt, ennek már vége. Maga nem méltó senkinek az együttérzésére. Nem más, mint egy gerinctelen, gyáva alak! Hánynom kell tőle, hogy besettenkedett annak a nagyszerű embernek az otthonába, akit korábban hidegvérrel meggyilkolt! Megremegett az ajka viszolygása tanúságaképpen. - Az egész világ számára megkönnyebbülés lett volna, ha meghal az anyjával együtt, amikor az apja keresztülhajtott rajta a bérkocsival. Milyen egyformák, maga és az apja, két alattomos, romlott, beteges gyilkos! - Miről beszélsz? - kiáltotta Roger, és felállt a székről, majd ingerülten előrelépett. Adriana rezzenéstelenül állt, felvetett fejjel, nem hagyta megijeszteni magát. - Úgy tűnik, mindeddig nem volt tudomása az apja által elkövetett bűnökről. - Ki az ördög mondta neked, hogy az apám ütötte el az anyámat? - üvöltötte Roger a lány arcába. - Kérem, Roger, halkabban egy kissé. Semmi probléma nincsen a hallásommal. - Mondd már! Adriana megvonta a vállát, majd eleget tett a sürgetésnek. - Volt egy szemtanúja az esetnek, Roger. Sajnálatos módon a tanút ugyanolyan módszerrel intézték el, mint ahogy az ön anyját. Úgy tűnik, a kocsit, amely elütötte a két nőt, történetesen éppen a maga apja hajtotta. És minden bizonnyal egyedül azért vette el és ölte meg a második feleségét, hogy megszerezze a malmot és az asszony vagyonát. Roger döbbenten tántorodott hátra, és egyik kezét a homlokára szorítva próbálta felidézni az esetet, amikor meghalt az anyja. Emlékezett rá, hogy félreugrott, ahogy a kocsi feléjük közeledett. Ha nem tette volna, ő is életét veszti. - Teljesen biztos vagy ebben? - Hogy lehetnék? Én nem voltam ott, de ön bizonyára igen. Vagy nem? Mire emlékszik? Roger ökölbe szorított kézzel hadonászni kezdett, mintha valami démonnal küzdene... vagy a saját emlékezetével. Rekedt nyögés tört fel belőle, miközben összevissza csapkodott a kezével, mintha zavaros múltjával viaskodna. - Annak nem sok hasznát veszi, ha az Isten felé rázza az öklét, Roger - intette Adriana maró gúnnyal. - Talán jobban tenné, ha az ellenkező irányba fordítaná a dühét, mert az a gyanúm, hogy a közeljövőben már a másvilágon kiáltozik majd gyötrelmében, ahogy az ördög sütögeti a hátsó felét. - Az ördög? - csattant fel Roger, és leplezetlen megvetéssel nézett a lányra. - Csak nem hiszel ezekben a régi dajkamesékben? Adriana udvariasan mosolygott. - Elég az ön szemébe nézni, Roger, ahhoz, hogy megdönthetetlen bizonyítékot kapjak az ördög létezésére, mert e pillanatban is látom, hogyan gyötri magát. A fiatalember fenyegetően megindult előre, de Adriana még mindig rezzenéstelenül állt, pedig már szinte összeért az orruk, amikor a férfi végül megállt előtte. Roger felemelte a kezét, hogy megüsse, de Adriana minden lelkierejét összegyűjtve, büszkén felemelte az állát, és közben erősen reménykedett, Roger nem fogja észrevenni, hogy remeg a félelemtől. - Úgy tűnik, ön élvezi, ha megalázhatja a nőket, Roger - jegyezte meg Adriana annak ellenére, hogy a zöld szemek villogtak a haragtól. - Miért? Nem szerette az anyját? Mindabból, amit a múltjáról mesélt, arra következtettem, hogy szerette őt, de akkor miért gyűlöli ennyire a nőket? 270

-Te nem tudod, mennyit kellett szenvednem a kegyetlenségük miatt - sziszegte a fiatalember, és leeresztette a karját, mintha a gondolat, hogy ott helyben agyonverje a lányt, mégsem lett volna ínyére. - Ha tudnád, akkor engem sajnálnál, és nem azokat, akiket megkínoztam. -Akkor mesélje el, úgy talán több sajnálatot érzek majd ön iránt. - Kinek kell a sajnálatod? A szerelmedet akartam, és nem voltál hajlandó megadni. Nincs szükségem szánalomra. - Mindenkinek szüksége van néha szánalomra - felelte Adriana. - Ha tévedhetetlenek lennénk, nem lenne szükségünk semmire és senkire. Mindenki tudja, hogy senki sem tökéletes. - Nagyobb hasznát vettem volna, ha valaki jó szándékkal közeledett volna hozzám az árvaházban, de senki sem tette. Éheztettek, megvertek, fellógattak a csuklómnál fogva, míg a karom majd kiszakadt a helyéből, de megkönyörült rajtam bárki, ha könyörögtem és zokogtam? Dehogy! Miss Tittle addig vert a pálcájával, míg ki nem serkent a vér a hátamból. Aznap megfogadtam, hogy bosszút állok azon a szajhán meg a talpnyalóin, és meg is tettem. Adriana megremegett a férfi hidegvére láttán, és a szavait hallva lassan rádöbbent, hogy még nem ismerik Roger minden rémtettét. - Megölte a nőket az árvaházban? Roger lustán elmosolyodott, és megvonta a vállát. - Nem mindet egyszerre, ezt biztos megérted, de ott ismertem meg a méreg előnyeit... pontosabban a patkányméregét... az arzénét, ha tetszik. Mindenkivel elhitettem, hogy járvány terjeng, de furcsa módon csak abban az otthonban, ahol én éltem bebörtönözve. Összesen öt embert öltem meg ott, és soha senki nem jött rá, mi történt velük. Soha senkinek nem jutott eszébe megnézni a patkányméregkészletet. Rengeteg dög rohangált mindenfelé, és nekünk meg kellett enni azt az ételt, amit a patkányok által megrágcsált hozzávalókból főztek. Adriana a szájához kapta a kezét, mert a gyomra eszeveszetten háborogni kezdett. Sápadt arca láttán Roger gúnyosan elvigyorodott. - Ha azt hiszed, hogy túlzok, drágám, akkor látogass el egyszer az egyik londoni árvaházba. Biztos vagyok benne, hogy mindenhol ezt látod majd. Égy hintó hangja hallatszott, ahogy befut a bejárat elé, és Roger hirtelen rémülettel megpördült. Adriana kihasználta a lehetőséget, attól félve, mi fog történni, ha nem figyelmezteti az érkezőt arra, milyen veszély leselkedik rá. Bár a molnár fürge volt, Adriana eleget fogócskázott gyermekkorában Samanthával és a többi kisgyerekkel ahhoz, hogy tudja, hogyan kell elsiklani egy kinyújtott kéz elől. A férfi első próbálkozása kudarcot vallott, és amikor ismét a lány felé lódult, Adriana gyorsan megpördült, mire Roger elvesztette az egyensúlyát, a karja pedig a puszta levegőt markolászta. Fél lábon imbolyogva próbálta visszanyerni az egyensúlyát, miközben a lány a bejárat felé rohant, és közben sikoltozott, ahogy a torkán kifért, hogy figyelmeztesse az illetőt, aki éppen belépni szándékozott. Colton nem tudta kivárni, míg a hintó megáll. Kivágta a kocsi ajtaját, és a lépcső felé futott, hármasával szedve őket szaladt fel rajta, hogy megszabaduljon végre a félelemtől, mely London óta egész úton kísértette. Ahogy feltépte az ajtót, meglátta Adrianát, amint az ajtó felé rohan, s a nyomában ott botladozott-bukdácsolt a molnár. Colton a felesége elé futott, a karjába zárta, és elhúzta Roger útjából, épp amikor megpróbálta rávetni magát, de zsákmányát elvétve a padlón kötött ki. 271

Colton az ajtó felé tolta Adrianát, jelezte neki, hogy hagyja el a házat, majd megfordult, hogy szembeszálljon a támadóval. Roger ekkor egy töltött pisztolyt húzott elő a kabátjából, melynek csövét sietve a márki felé fordította. - Egy mozdulat, és még egy lyukat csinálok a fejedbe, közvetlenül a fölé, amit a szádnak nevezel - fenyegetőzött a fiatalember gúnyos mosollyal. Colton kitárta a karját, de apró mozdulatokkal azon igyekezett, hogy közvetlenül a felesége elé kerüljön, hogy legalább ő biztonságban legyen, Adriana azonban kétségbeesetten próbált elé állni. - Maradj ott, ahol vagy Adriana! - kiáltott rá Roger. -Mert ha nem, kénytelen leszek lelőni őt! Roger óvatosan felemelkedett a padlóról, és rájuk vigyorgott. - Milyen megható, ahogy egymást próbáljátok védeni, de teljesen felesleges igyekezet. Mire elmegyek innen, mindketten halottak lesztek, és ezúttal én leszek az, aki utoljára nevet. - Miért akarja megölni Adrianát? - kérdezte Colton. -Sosem tett magának semmi rosszat. Roger megvonta a vállát, mintha kifejezetten mulatságosnak találná a márki kérdését. - Attól tartok, a feleségednek meg kell lakolnia azért, hogy rosszul döntött. Mivel téged választott helyettem, ezért egyikőtöket sem fogom futni hagyni, különösen mert Adriana a te kölyködet hordja a hasában. Mindketten meghaltok, és a gyerek is veletek együtt. Mondhatjuk, hogy sokféleképpen sikerült bosszút állnom ezen a családon. Először Lord Sedgwick... - Elnevette magát, ahogy Colton szeme vészjóslóan megvillant. - Aztán a kutyák... - Figyelte, ahogy a márki meglepetten a feleségére pillant, aki szomorúan bólint. - És természetesen a legcsodálatosabb élvezetet a te halálod okozza majd, uram. Igazán nagyszerű diadal lesz, melyen eljövendő éveimben kedvemre elmerenghetek. Egy kitüntetett hős, aki Wellington parancsnoksága alatt harcolt, egy egyszerű molnár által lelte halálát. Milyen szomorú, siránkoznak majd. Végül pedig a gyönyörű Adrianám, akinek igazán sajnálni fogom az elvesztését, de nem tehetek másként, biztosan megértitek. Ha élve hagyom, végül majd elmeséli valakinek a gaztetteimet, és ezt nem engedhetem. Meg kell védenem magam. Egy kellemesen ismerős hang a molnár háta mögé vonzotta Colton és Adriana tekintetét. A márki arcán szétáradó mosoly láttán Roger haragra gerjedt, de azután meghallotta ő is a karmok kopogását a márványpadlón. Meglepetten fordult hátra, és a lélegzete is elakadt, ahogy meglátta az előcsarnok boltívei alatt álló magányos alakot. Leo volt az, a nagyobbik farkaskutya, fejét vészjóslóan mélyre eresztette, és fenyegetően vicsorgott. Az állat torkából feltörő mély morgás hallatán Roger lázasan kutatott valami biztonságos hely után. A szalon ajtaja közvetlenül előtte volt, de nagy sietségében fémbetétes cipőtalpa csúszkálni kezdett a márványpadlón. Egyszerűen képtelen volt uralkodni az izmai felett. Amikor Colton figyelmeztetni próbálta, meglendítette a pisztolyát valamerre a márki irányába, és remegő kezével meghúzta a ravaszt. Amikor végül visszanyerte egyensúlyát, a szalon ajtaja felé csoszogott. Leo megindult előre, lassan haladt a zsákmánya felé, és Roger nyüszíteni kezdett félelmében, ahogy látta közelgő vesztét. Ezúttal biztos lehetett benne, hogy sem az „Ül!", sem a „Marad!" parancsszó nem fog elhangzani Colton vagy Adriana szájáról. - Hívd vissza azt az állatot! - üvöltötte teljes pánikban. Pisztolyát Adriana felé lendítette. Vagy esküszöm, lelövöm a gyönyörű fejét a nyakáról! A következő pillanatban a fejébe hasító fájdalomtól térdre bukott. Még két ütés érte a fejét, és Roger arccal a márványpadlóra zuhant. 272

Harrison méltóságteljesen előhúzott egy zsebkendőt a kabátja belső zsebéből, és nekilátott, hogy letörölje a vért a halántékáról és a hajáról. Adriana kitárt karral és könnyekkel a szemében szaladt felé. - Ó, Harrison! Drága, drága Harrison, megmentetted az életünket! - kiáltotta lelkesen, és megölelte, megcsókolta a komornyikot, aki nem fordította el az arcát a csókok elől. - Részemről az öröm, hogy a szolgálatára lehettem, asszonyom. Nem hagyhattam, hogy az a vadállat elvegye a legjobbjainkat, nem igaz? Colton nevetve csatlakozott a feleségéhez, hogy kifejezze szívből jövő háláját. Leo közben a lábuknál ásítozott, mintha végtelenül fáradt lenne. - Roger azt mondta, megmérgezte a kutyákat - tájékoztatta Adriana a két férfit -, de azt is bevallotta, hogy talán rossz üvegcsét használt. Úgy tűnik, valóban másik üveget hozott el, és arzén helyett altatót adott nekik. - Akkor hol van Aris? - kérdezte Colton, és körülnézett. - Az üvegházban - felelte Adriana, és belekarolt a férjébe. - Mivel Leo él, biztos vagyok benne, hogy Aris is életben van. - És a cselédek hol vannak? - A pincében. -Azonnal kiengedem őket - közölte Harrison, de ahogy óvatosan megtapogatta a hatalmas dudort a fején, véres lett a keze. - Azt hiszem, meg kell kérnem a szakácsnőt, hogy tegyen kötést a fejemre. Attól tartok, még mindig vérzik. - Én is örömmel megcsinálom neked, Harrison - ajánlotta Adriana. - Majd Colton kiengedi a cselédeket, és elküld valakit a bíróért, aztán megnézzük, mi van Arisszal. Alig néhány perccel később a ház lakói már nagyjából ismét a megszokott helyükön sürögtek-forogtak. Rogert megkötözték. Még nem nyerte vissza az öntudatát, és erre nem is látszott sok esély a hatóságok megjelenéséig. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a két farkaskutya méreg helyett altatót kapott, mivel Aris is felébredt nagyokat ásítva. Colton kinyitott egy bontatlan üveg konyakot elővigyázatosságból, hátha Roger ismét mérget kevert a kristályüvegbe, majd töltött egy-egy pohárral Harrisonnak és magának. Néhány perccel később Philana viharzott be izgatottan a szalonba. - Végül, annyi idő után, nagymama lettem! Siettem, ahogy tudtam, hogy megosszam a jó hírt mindenkivel! Fiúunokám született! - Ez nagyszerű hír, Philana mama! - kiáltotta Adriana vidáman, miközben Colton talpra segítette. Odaszaladt az anyósához, és szeretettel átölelte, majd a fülébe súgta: Samantha jól van? - Természetesen, drága gyermekem. És kimondhatatlanul boldog - felelte Philana ragyogó arccal. - De be kell vallanom, egy kicsit kimerített a fel-alá járkálás Percyvel a hálószoba előtt, míg dr. Carroll bent volt Samanthánál. Biztosíthatlak róla, hogy ebben a házban senkinek sem volt olyan nehéz napja, mint nekem. De nagyon boldog vagyok, hogy túlestünk rajta, és végre pihenhetek. A hangos nevetésre a márkiné megállt, és csodálkozva nézett a családtagokra és a cselédekre. - Igenis így van! Epilógus

273

Adriana gyengéden ringatta bömbölő kisfiát a karjában, kétségbeesetten igyekezett lecsendesíteni legalább annyi időre, míg a pap befejezi a keresztelési szertartást, amelyre Londonból tértek vissza, hogy ugyanabban a templomban tarthassák, ahol annak idején Coltont keresztelték. A kisbaba átaludta az előző etetést, nem volt hajlandó felébredni, és most haragosan kiabált, hogy nem kaphatja meg, amit akar. Elszántan kereste a szájával anyja mellét, de sehogy sem került elő, amire vágyott. Craig tiszteletes fájdalmas arckifejezése egyértelműen tanúsította, hogy a gyermeknek nagyszerű tüdeje van. Még Gyles Sutton szeme is könnybe lábadt, amikor unokája sírása túlharsogta azt a zajszintet, amit még elviselhetőnek érzett. Philana és Christina büszke mosollyal álltak egymás mellett, élvezve a pillanatot. Colton arcán pedig kétségkívül jól látszott, milyen remekül szórakozik fia han-goskodásán. Büszke apaként szélesen mosolyogva állt felesége oldalán, miközben a tiszteletes Gordon Sedgwick Wyndham megkeresztelésén fáradozott. Amikor Adrianának végül alkalma nyílt, hogy visszavonuljon megszoptatni a fiát, örömmel látta, hogy Samantha is vele tart, aki szintén egy nyugodt helyet keresett, hogy megetesse a gyermekét. A két kisfiú nagyon hasonlított, és érdeldődve nézegették egymást. Nem volt nehéz megjósolni, hogy édesanyjukhoz hasonlóan ők is elválaszthatatlan barátokként nőnek majd fel. Később a barátnők csatlakoztak férjeikhez, akik Riordan-nel és feleségével, a boldogságtól ragyogó Felicity Kend-rickkel beszélgettek. Felicity örömmel fogadta a márki gyengédségét Roger durvasága után. Egy cseléd segítségével Jane Fairchild elhozta az édesapját, Samuel Gladstone-t is egy tolószékben. Jarvis Fairchild nem vett részt az eseményen, de ez láthatóan egy cseppet sem zavarta Jane-t, aki lelkesen beszélgetett új vejével, a lányával és más arisztokratákkal, akik az évek során közeli barátai lettek a Gladstone családnak. Aznap este az ágyban Adriana férjéhez simult. Gordon épp jóllakott, és álomba szenderült csöppnyi bölcsőjében. Genevieve Ariella Kingsley a saját szobájában aludt, Blythe pedig a szomszédos hálószobában, és mint mindig, buzgón teljesítette a gyönyörű kislány minden kívánságát, és lelkesen gondoskodott szükségleteiről. Genevieve-et úgy nevelték, hogy tisztában legyen vele, milyen nagyszerű emberek voltak a szülei. - Nehéz elhinni, hogy Riordan és Felicity máris gyermeket vár - jegyezte meg Adriana mosolyogva. - A legelső éjszakán kellett megfogannia. Már eltelt két hónap, és mégis szüntelenül sugárzik róla a boldogság. Golton végigsimította felesége combját, gyönyörködve feszességében. - Felicity nagyon boldognak és elégedettnek látszik, mióta feleségül ment Riordanhez, amit el is tudok képzelni azok után, amiken keresztül kellett mennie Roger házastársaként. Jane repes az örömtől, hogy hamarosan nagymama lesz. Imádja Riordant, és persze Riordan is imádja az anyósát, ahogy én is az enyémet. Adriana elnevette magát. - Jól is teszed. Nincs más választásod. Colton rámosolygott a feleségére. - Hát, azt nem mondanám. Egyszer már elmentem itthonról, amikor nem tetszett, hogy nélkülem döntöttek a jövőmről. - Ó, igen, tudom. - Adriana mély sóhajt színlelt. - Mindig is makacsul ragaszkodtál a saját döntéseidhez. - Drágám, legyünk őszinték egymáshoz. Biztos lehetnél a szerelmemben akkor, ha kötelességből vezetlek az oltárhoz? 274

- Hát, Samantha és Percy éppen ezt tették, és mégis őszintén szerelmesek egymásba érvelt Adriana. - Én nem vagyok Percy, te pedig nem vagy Samantha, és elmondhatom, hogy mi éppen olyan boldogok vagyunk, mint ők. Ha esetleg nem tudnád, drágám, őrülten szerelmes vagyok beléd. Adriana elégedetten Colton vállára hajtotta a fejét, és szeretettel megsimogatta a férje mellkasát. - Ahogy én is, uram. Néhány pillanattal később Adriana felemelkedett, és férje mosolygó szemébe nézett. -Azt hiszem, Gordon hajszálpontosan olyan lesz, mint az apád. - Mint én! Rám fog hasonlítani - helyesbített Colton vigyorogva. Adriana elgondolkodott a férfi válaszán, majd huncutul kacsintva megvonta a vállát. - Nos, ha annyira zavar, hogy nem tudhatsz magadénak minden érdemet, talán azt a kijelentést megengedhetem magamnak, hogy nagyon hasonlít rád, de... Colton felemelte a kezét, hogy gátat vessen minden további vitának. - Tudom, drágám! Egészen életemben ezt hallgattam. A megtévesztésig hasonlítok az apámra. Adriana gyengéden férje arcához dörgölte az orrát. - Aminek én nagyon örülök. Ha esetleg nem tudnád, drágám, igazán imádni való férfi vagy, és én nagyon-nagyon örülök, hogy hozzám tartozol. Újabb hosszú perc telt el, mielőtt Adriana újra megszólalt. - Mondott neked Riordan valamit arról, hogy megnézte Roger akasztását? - Igen. - És? Mit mondott? -Azt mondta, szükségét érezte, hogy megnyugtassa magát. . . és Felicityt, hogy örökre megszabadultak attól a szörnyetegtől. Annak ellenére, hogy Roger számtalan embert meggyilkolt, kifejezetten gyáván viselkedett, amikor a halállal kellett szembenéznie. A vesztőhely felé vezető úton végig zokogott és kegyelemért könyörgött, de természetesen mivel nem mutatott soha semmi részvétet az áldozatai iránt, ő sem érdemelt kegyelmet. - Mr. Fairchild módfelett örül annak, hogy Felicity Riordanhez ment feleségül - jegyezte meg Adriana. - Jane szerint a férje megjósolta, hogy Felicityt egy arisztokrata úriember kéri majd nőül. Mivel Edmund elhunyt, és Jarvis megvette Elston malmát, javult valamelyest a viszonya Samuel Gladstone-nal. Már jobban tiszteli az idős molnárt, és ahogy hallottam, visszafizette az összes pénzt, amit zsebre tett, miután elbocsátotta Creightont és a többieket, akiket mind újra alkalmazásba vettek. Felicity azt mondta, az apja ismét udvarolni kezdett az anyjának, mintha nem is a felesége lenne. Persze mivel már néhány hónapja külön élnek, volt ideje megbánni a bűneit. Talán végül rádöbbent, hogy Jane igazán ritka kincs, akit biztosan elveszít, ha nem tér jó útra. Colton nevetve fiatal felesége felé fordult, kezét meztelen háta alá csúsztatta, és kedvtelve simította végig a csábító feneket. - Ahogy Shakespeare mondaná, drágám, minden jó, ha a vége jó. Adriana arcán boldogság áradt szét, ahogy pillantása találkozott a férje vágyakozó tekintetével. - Te kéjenc!

275