Kathleen E. Woodiwiss - Szirmokat Sodor a Viz

KATHLEEN E. WOODIWISS

A borítót tervezte Zugor Zoltán

Műszaki szerkesztő Császár András Szedte Jávor és Tsi. Bt. Nyomta az Alföldi Nyomda Rt., Debrecen Felelős vezető György Géza vezérigazgató Megjelent 26,1 (A/5) ív terjedelemben ISBN 963 547 074 6

Unokámnak, Seth Alexander Woodiwissnek, akiről a könyvben szereplő kisfiút mintáztam. Seth olyan megnyerő és elhajoló, hogy úgy éreztem, mindenképp meg kell örökítenem Andrew-ban. Remélem, sikerült.

SZIRMOKAT SODOR A VÍZ A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Kathleen E. Woodiwiss: Petals of the River Avon Books, 1997 Copyright © 1997 by Kathleen E. Woodiwiss

Published by arrangement with Avon Books, Inc. A unit of the Hearst Corporation Hungarian translation © Szűr-Szabó Katalin, 2000

Magyar Könyvklub, Budapest, 2000 Felelős kiadó a Magyar Könyvklub igazgatója

Irodalmi vezető Ambrus Éva Felelős szerkesztő Kiss Marianne Műszaki vezető Szilassy János

1

I. fejezet Newportes Newes, Virginia 1747. április 25. A feltámadó északkeleti szél korbácsolta hullámok neki-neki-lökték a rakpartnak a London büszkeségét. A közeledő vihar baljós előjeleként kósza felhők gomolyogtak sötéten a hajó árboccsúcsai felett. A vitorlakötélzet közt sirályok csaptak le és rebbentek fel; éles rikoltásuk lánccsörgéssel keveredett, miközben a kabinlépcsőn lesoványodott, rongyos elítéltek botorkáltak fel kettős sorban, hogy aztán egy emberként csoszogjanak végig a mállott deszkán. A vasra vert, rövid lánccal összefűzött, sántikáló férfiakat egy sorba lökdösték, hogy a fedélzetmester szemügyre vehesse őket. Az egyenként béklyóba vert nők lassúbb léptekkel haladtak az orrban lévő fedélzeti nyílás felé, ahol parancsra várakozniuk kellett. Távolabb, a hátsó fedélzeten egy matróz félbehagyta a fedélzetsikálást, hogy a nőket bámulhassa. Óvatos pillantással felmérte, hogy sehol egy tiszt; Fitch kapitány és ostoba feleségének tartós távolmaradása láttán nekibátorodott, majd vödrét, rongyát gondosan félretéve átbandukolt a fedélzeten. Magakellető kakasként peckesen körbejárta a kopottan öltözött nőket, de sokatmondó vigyorával és rámenős viselkedésével pusztán keserű pillantásokat váltott ki belőlük. Egyetlen kivétel akadt: egy sötét szemű, hollófekete hajú szajha, akit azért ítéltek el, mert kifosztotta azokat a férfiakat, akikkel hált, és közülük nem egyet súlyosan meg is sebesített. Ez a nőszemély sokat ígérő mosolyt villantott a kellemetlen tengeri medvére. - Már egy hete nem vót szerencsém ahhoz az ír szukához, Mr. Potts jegyezte meg durva hangon a ringyó, és diadalittasan somolygott barátságtalan társnőire. - Ugye, nem hiszi, hogy a kis koldus halálra fázott a kötélkamrában, vagy igen? Megérdemelné, amiér' orrba vágott! Kócos barna hajú, apró termetű asszony vált ki az egymáshoz húzódó nők közül, és élés hangon vágott vissza a szajhának: - Hazudj csak, ahogy belefér, Morrisa Atcher, de itt sokan tudjuk, hogy csak azt kaptad a méltóságos asszonytól, amit megérdemeltél! Neked köllött vóna a kamrában raboskodnod, amiér' oldalba bökted akkó', amikó' nem figyelt! Ha nem lett vóna ez a kis ölebecske... - maró gyűlölettel Mr. Potts felé bökött a fejével -, aki telibeszélte Mrs. Fitch fejit, tán a

méltóságos asszonynak is lett vóna beleszólása a dologba. Potts izmos karját csípőre vágta, és szembefordult az aprócska, tüzes asszonnyal. - Te meg, Annie Carver, a folytonos szájjártatásoddal akkora szelet kavarhattál vóna, hogy egykettőre ideérhettünk vóna! A matróz figyelmét a lentről hallatszó lánccsörgés vonta el. Pici, fényes szemében gonosz fény csillant fel. - Az ördögbe is, asszem, a méltósága érkezik! - Magában göcögve a lépcsőhöz csoszogott, majd lekuporodott, hogy ösz-szehúzott szemmel lekémlelhessen a sötétbe. - Mi van, te mocsárlakó? Csak nem nyomorult személyed vonszolod fel odalentről? Shemaine O'Hearn dühösen villogó zöld szemét a nyílás fölé tornyosuló nagydarab alakra szegezte. Az elmúlt négy napot a hajó orrának mélyén, egy sötét, nyirkos zugban kellett eltöltenie, amiért meg merte védeni magát e pimasz fajankó lotyójától, akivel a matróz az útra összeállt. Kénytelen volt minden odavetett morzsáért patkányokkal és svábbogarakkal megküzdeni. Ha nincs úgy legyengülve, most talán felkapaszkodott volna a lépcsőn, és töredezett körmeivel kaparja ki a pimasz disznó szemét, de e pillanatban gyilkos gúnynál többre nem futotta az erejéből. - És ugyan miféle szerencsétlenért küldte ezt a büdös varangyot, Mr. Potts, ha nem értem? - intett fejével a mellette sántikáló köpcös kis ember felé. - Biztosra veszem, hogy maga intézte el Mrs. Fitchnél, hogy azt a patkánylyukat kizárólag nekem tartsák fenn. Potts megjátszott nemtetszéssel sóhajtott fel, hogy mutassa: nem lelkendezik Shemaine ócsárló szavaiért. - Ej, ej, mán megint a barátaimat sértegeted, Shemaine. A lány kísérője rosszindulatúan Shemaine karjába csípett: másodszor vetemedett erre, amióta kiszabadította a foglyot a kötélkamrából. Aljasság dolgában Freddy semmiben sem maradt el Potts mögött, és nem kellett nagyon biztatni, hogy dühét bárkivel éreztesse, aki nincs abban a helyzetben, hogy szembeszálljon vele. - Viselkedj illendően, te nagypofájú ringyó! -Azonnal illemet mutatok, Freddy - csikorgatta a fogát Shemaine, és karját kirántotta a férfi mocskos markából -, amint magának is sikerül egy keveset tanulnia. Potts hangja gorombán visszhangzott a kabinlépcsőn: - Szedd a lábad, de sebesen, Shemaine, máskülönben rögtön móresre tanítlak!

2

A lánynak nem szállt inába a bátorsága az óriás gyorsan csökkenő befolyása láttán. - Fitch kapitánynak is lesz egy-két szava a maga zsarnokoskodásához, ha még ma túl akar adni rajtam. - Lesz is, szó se róla - hagyta helyben pimasz mosollyal Potts, miközben figyelte, hogyan kínlódik Shemaine a lábát lehúzó súlyos béklyókkalláncokkal. - De asztat mind tuggyuk, hogy ezen a hajóúton a felesége mondja ki mindenben az utolsó szót. Amióta csak láncra verve fel nem tuszkolták erre a háromárbocosra, Shemaine-ben egyre erősebb lett a meggyőződés, hogy a gyarmatokra tartó és foglyokat szállító angol hajónál semmi sem áll közelebb a pokol bugyraihoz. És e meggyőződésében mindenkinél jobban megerősítette Gertrude Turnbull Fitch, a hajó kapitányának felesége, egyben J. Horace Turnbull, a London büszkesége és más kereskedőhajók egész kis flottája kizárólagos tulajdonosának egyetlen leánya. Gertrude Fitch említése félelmetes figyelmeztetés volt, hogy nem árt az óvatosság, és Shemaine megállt, hogy a fején levő rögtönzött kendőt megigazítsa. A fedélzeten tett sétái alkalmával tűzvörös fürtjei dühös kifakadásokra késztették a morcos képű házisárkányt; Gertrude hosszan szidalmazta az íreket, akiket tompa eszűeknek és nehéz felfogásúaknak nevezett, Shemaine-t pedig mocskos kis mocsárlakónak titulálta; ezt a becsmérlő jelzőt számos angol előszeretettel aggatta az írekre. - Oszt eszedbe ne jusson annyit piszmogni - kötekedett vele Potts. Apró malacszeme élénken csillogott, ahogy azt leste, nem talál-e valami kihágást, amire rögtön lecsaphat. - Jövök már, jövök! - morogta zsémbesen Shemaine, amint előbukkant a fedélzeti nyílásból. Keserűséggel töltötte el a gondolatain átsuhanó emlékek sokasága, a rengeteg igazságtalanság, amit a három hónapos hajóúton el kellett szenvednie, és mindez akkora neheztelést váltott ki belőle, hogy legszívesebben szemen köpte volna az előtte tornyosuló nagy melákot. De londoni letartóztatása óta a tapasztalása kemény tanítómesternek bizonyult, és ráébresztette, hogy egy rab csak rendületlen szolgálatkészséggel tudja túlélni az angol bíróság vagy valamelyik pokolbéli hajó borzalmait. Shemaine idegenkedett attól, hogy fogytán lévő erejét elárulja, így sikerült bilincsbe vert tagjait méltósággal feljebb vonszolnia. Odafent csaknem feldöntötte az erős szél, és meztelen lábát kissé szétvetette, hogy fel ne boruljon, derekát pedig konok elszántsággal kiegyenesítette.

Mostanában nem sok része volt a friss levegő fényűzésében, ezért felemelte a fejét, és mélyen beszívta a parti vizek felől fújó sós fuvallatot. Potts szeme összeszűkült, amikor észrevette a lány büszke tartását. A megfélemlítettség hiánya igencsak nem volt ínyére. - Mán megint kezdesz nagyra lenni magaddal, mi? - acsargott. Mint valami orrát fenn hordó udvari lotyó. - Kezével a lány rongyos ruhájára mutatott, és harsány röhögéssel elbődült: - Amondó vagyok, hogy egyenesen a whitefriarsi koldusudvarbó' vagy! Shemaine-nek nem esett nehezére elképzelni, milyen szánalomra méltóan festhet mocskos rongyaiban, vasbéklyóiban. Zöld bársonyból varrt lovaglóruhája egykor irigy pillantásokra késztette a gazdag arisztokrata lányokat, akik bosszúsan keseregtek afelett, hogy Shemaine London-szerte a legdaliásabb és talán leggazdagabb agglegény jegyese lett. Jelen szorult helyzetében e hölgyekből azonban bizonyára gőgösen örömteli kacajt váltott volna ki. Shemaine reményvesztett sóhaja inkább szívből jövő, mint tettetett volt. Letartóztatása előtt kényelmes és gondtalan életet élt, és ok nélkül taszították egy olyan ocsmány börtönbe, ahol a szánalmas nyomorultak csupán gyűlöletet, elnyomást és teljes kétségbeesést leltek. -Rendkívül kellemetlen, ha egy előkelő származású hölgynek szolgálói és szabónője nélkül kell idegenbe utaznia - felelte könnyed öngúnnyal. - A személyzetet, akikkel az utóbbi időben kénytelen voltam beérni, nem éppen a hűséges szolgálat ismérvei jellemzik, és a kíséret elemi követelményeivel sincsenek tisztában. Bár Pottsnak fogalma sem volt, mi sértő lehet Shemaine szavaiban, a megjegyzés mégis felkeltette gyanakvását. A lány úrias beszédmodora könnyen zavarba hozhat egy magafajta fickót, aki ráadásul szinte gyerekfejjel szökött meg hazulról, miután megözvegyült édesanyja megpróbálta megakadályozni, hogy haramiák társaságában töltse minden percét. Potts vasmarokkal ragadta meg a lány összebilincselt csuklóiról lógó láncot, és magához rántotta, míg Shemaine már mást sem látott, mint kínzója szakállas, széles képét és egyik vörös, küklopszi szemét. De még ennyi megpróbáltatás és megaláztatás után sem volt hajlandó megadni Pottsnak azt az elégtételt, ami után váltig ácsingózott: a felsőbbrendűség nagyszerű érzését.

3

- Te nyafogó ír szuka! - vicsorgott a férfi, és kegyetlenül rángatta a béklyót. - Asszed tán, több vagy nálam? Te meg az előkelősködésed! Hát nagyot tévedsz, te ír mocsárból kihalászott kis senki! Arra sem méltatlak, hogy tisztára nyald a csizmám. Shemaine majd megfulladt a matróz leheletének gyűlöletes bűzétől, és a csuklóját felsértő bilincs okozta fájdalomtól akaratlanul is megvonaglott az arca. Szinte attól a pillanattól fogva, hogy meglátta Jacob Pottsot, mélységes undort érzett iránta. A kapitány parancsa értelmében a női részlegbe csak a legénység legmegbízhatóbb tagjai léphettek be, de Potts fütyült erre az utasításra, és egy háremét vizslató szultán nagyképű fennhéjázásával jött-ment a zárkájuk előtt. A szemreva-lóbbakat elcsent étellel, friss esővízzel és más ritka kincsnek számító aprósággal hozta kísértésbe, míg néhányuk végső elkeseredésében ki nem elégítette beteges vágyait. Rabtársaik gyötrelmesen osztoztak a meggyalázottak szégyenében és megaláztatásában, mert egyikük előtt sem maradt titok, miféle szörnyűségekre kényszeríti Potts az áldozatait. Azoknak, akik undorral elutasították, az alávaló gazfickó bőbeszédűen ecsetelte kéjsóvár kívánságait, s közülük még a legártatlanabbak képzelete sem menekülhetett az általa lefestett obszcén képektől. A hajómosó titkos látogatásai rohamosan mélységes ellenszenvet váltottak ki a szerencsétlen nőkből, és Pottsot hamarosan mind kerülni kezdték, az egy Morrisa Hatcher kivételével, aki attól sem riadt vissza, hogy erkölcstelenül csábítgassa. A szajha csupán saját céljait próbálta elérni mesterkedésével, és hozzáértése még Potts várakozását is felülmúlta: ármánykodásával tőrbe csalta a hajómosót, így az nemsokára már úgy táncolt, ahogy Morrisa fütyült, és a ringyó minden szeszélyét kielégítette. Legádázabb provokátorom zaklathatnám, tűnődött el magában ellenséges indulattal Shemaine. Fittyet hányva a kellő elővigyázatosságra, bosszantani kezdte a férfit. - Bárcsak megtudná Mrs. Fitch, hogy mivel jutalmazzák a hazugságait, amikkel befeketített! Ez a kis senkiházi nem élvezheti, hogy ráuszítja azt a boszorkát! - Egy hangot se merj szólni neki, cafka! - robbant ki belőle a düh. Különben még többet kapsz ebből, ni! Izmos kezével éppen akkor lódított egy nagyot Shemaine-en, amikor az megpróbált kitérni előle, és a lány nehézkesen átbukdácsolt súlyos láncain, ám ez nem elégítette ki a férfi bosszúvágyát: azt akarta, hogy a lány rettegve csússzon-másszon előtte. Vászoncipője orrát egy lódítással

gonoszul beakasztotta a lábvasakról lelógó láncba, és földre rántotta a lányt. Shemaine ajkát felháborodottan fájdalmas jajkiáltás hagyta el, miközben teljes hosszában hanyatt vágódott a deszkákon. A lehorgonyzott hajó már csak csendesen ringatózott az öböl vizén, de a kábult, legyengült Shemaine úgy érezte, mintha erősödő szélrohamok és hatalmas hullámok dobálnák az eresztékeiben csikorgó hajótestet, ami szinte megelevenedett alatta. Óvatos pillantást vetett a szeszélyes időt ígérő komor, felhős égre, az elhomályosuló tekintete előtt elmosódó árbocokra és vitorlafákra, majd megborzongott, amikor az ellentétes mozgás nyomán felkavarodott a gyomra. Úgy sejtette, rögtön viszontlátja azt a keveset is, amit evett, ezért hasra fordult, és nyirkos homlokát karhajlatára fektetve várta, hogy hányingere alábbhagyjon. A fedélzetmester a férfi rabok ellenőrzése után éppen jókor ért oda, hogy lássa az esetet, és pálcáját felemelve mérgesen rontott neki Pottsnak: - Elég legyen, Potts! - kiabálta. - Hagyja békén azt a nőszemélyt! - De' Arper uram! - méltatlankodott amaz. - Én csak védeni próbáltam magam, nehogy belém mélyessze a körmeit! James Harper gúnyosan felhorkantott. - Azám, Mr. Potts! Majd ha piros hó esik! - Tanúim is vannak! - ágált Potts, és meséjét alátámasztandó, tekintetével Morrisát kereste. - Egyetlen hazugságot se halljak többé se magától, se attól az alávaló szajhájától! - vágott vissza Harper, és a nyomaték kedvéért pálcáját fenyegetően a magasba emelte. Tekintélye e jelképével gyakran püfölt észt az ostobákba és noszogatta gyorsabb munkára a lustákat. - Most pedig jól figyeljen, maga semmirekellő! Elegem van a komédiázásából! Ha a kapitány úr áron alul tud csak túladni ezen a rabon, akkor a bőrén érezheti majd a pálcám boldogabbik végit! Segítse fel, de rögtön, és finoman ám, vagy rendesen fejbe kólintom! Mielőtt Shemaine egészen magához térhetett volna, lapáttenyerek csusszantak alá, ám amint durván megmarkolták puha keblét, a lányt észhez térítette a düh. Úrihölgyhöz nem méltó, felháborodott visítással megfordult, és csupasz lábbal vaktában Potts felé rúgott. A nagy képességű Pottsot azonban még így is szerencsétlenül, legkényesebb testrészén találta el. A férfi fájdalmasan felüvöltött,

4

majd elterült a fedélzeten, és a talpra kecmergő Shemaine elégtétellel szemlélhette a deszkákon gyötrelmesen fetrengő fickót. Elővigyázatossága azt diktálta, hogy mielőbb tűnjön el a bugris alak szeme elől - és keze közeléből -, és ebben társnői is segítségére voltak: néhányan sietve intettek neki, és Shemaine gyorsan közibük furakodott, azok pedig sorfallal állták útját a futó pillantásnak. Shemaine lerogyott a fedélzeti nyílás fedelére, és térdét felhúzva összegömbölyödött, hogy minél észrevétlenebb maradhasson. Potts tántorogva talpra állt, és körbehordozta vérbe borult tekintetét, hogy bosszúját töltse a lányon. Támadni készülő feldühödött bikaként forgatta körbe szalmasárga bozonttal koronázott fejét, szeme ide-oda cikázott. Az útját álló nők rongyos, egyszínű seregében egyszer csak megpillantott egy hosszú, vörös fürtöt, mely a friss szélben az árboccsúcson lobogó élénk színű zászlóként vonta oda a tekintetét. Potts kivicsorította összeszorított mocskos fogait, felmordult, és gonosz szándékkal nekirontott Shemaine-nek. - Potts! - dörrent rá éles hangon Harper. A fedélzetmester még tett is néhány lépést, mert úgy tűnt, kénytelen lesz valóra váltani fenyegetését, hogy engedelmességre tanítsa ezt a lomha fafejet. - Ha csak egy ujjal is hozzányúl ahhoz a lányhoz, úgy megkorbácsoltatom, hogy nem marad ép bőr a hátán! Erre akár meg is esküszöm! Fitch kapitány éppen e szavakra kapaszkodott fel oldalbordája nyomában a hátsó fedélzetre. Amikor a hajósinas sípjába fújt és felkiáltott: - Kapitány a fedélzeten! -, Everette Fitch megállt a hajókorlát mellett, hogy az eszelősen nyomuló Pottsot nézze. Pillantása a matróz dühének tárgyát kereste, és észrevette az ifjú szépséget, aki egyszer megpirongatta az egyik társnőjét ért, szerinte és más rabok szerint égbekiáltó igazságtalanságért. Feddő szavaival aznap sikerült felhívnia magára a kapitány figyelmét, és akaratlanul felkeltette a kéjvágyát is, mialatt hevesen kiállt társnője emberi jogaiért. Fitch kapitány attól a perctói fogva lebírhatatlan vágyat érzett, hogy élvezze mindazt a gyönyört, amiben Shemaine O'Hearn egy férfit csak részesíthet. Ha Gertrude nem olyan szívós, és nincs vasból a gyomra, hogy még a lopva borába csempészett ópi-umtinktúra sem szenderítette mély álomba, a lány bizonyosan áldozatul esik a kapitány követelődző vágyának. Kudarca csak feltüzelte a kapitányt, aki megfogadta, hogy amint kikötnek, titkon megveszi magának a lányt, és biztos helyen rejti el felesége árgus tekintete elől. Vágyát úgy próbálta leplezni, hogy csak olyankor enyhített felesége Shemaine-re kirótt büntetésein, ha úgy ítélte meg, hogy a lány élete veszélyben forog, de Harper figyelmeztetését követően nem látta

okát, hogy elrettentésként maga is közbe ne avatkozzék a lány védelmében: - Verjék vasra a matrózt, ha nem engedelmeskedik! - dörögte Fitch, majd hangját lehalkítva gúnyosan dörmögte: - És ha a mihaszna kárt tesz a lányban, az okozott sérülésekért húsz botütéssel fizessen meg! Vészes figyelmeztetése végre elhatolt az ostoba fajankó tompa agyáig: Potts megtorpant. Fenyegető pillantást vetett a már éppen menekülni készülő Shemaine-re, majd vicsorogva gonosz fogadalmat tett: - Figyelmezz a szavamra, mocsárlakó! Két hét vagy egy év, nekem ugyan mindegy, de gondom lesz rá, hogy keservesen megbánd a napot, amikor bántani mertél! Shemaine vigyázott, hogy arckifejezése semmit se áruljon el, nehogy egy akaratlan rándulással őrjöngő fenevaddá tegye Pottsot. Ezúttal sikerült megúsznia bántódás nélkül, de ha elhagyja a hajót és új gazdája nem tudja megvédeni ettől a bárdolatlan mufurctól, könnyen kézre keríthetik és keményen megbüntethetik. - Potts! - süvöltötte Harper, hogy felhívja magára a matróz figyelmét. Potts pimaszul fordult feljebbvalója felé, és még csak kísérletet sem tett rá, hogy tiszteletet színleljen: - Igen,' Arper uram? Most meg mi kéne? A tengerész goromba hangvétele felpaprikázta Harpert, aki élesen vágott vissza: -Ha azt tehetném, amit akarok, engedetlenségért felhúzatnám a szárnyvitorlára! - Dühösen hadonászott a botjával. - Most pedig mars lefelé, kenyér- és grogpusztító! Büntetésből háromnapi kényszermunkára ítélem, ami alatt meg kell tisztítania a horgonyláncot! - Ugyan mán, 'Arper uram! - próbálta hízelgőre fogni Potts, és jobbra-balra ingatta a fejét. - Nemsoká eltávozást kapunk, oszt partra szállhatunk, nekem meg mán igencsak viszket az ágyékom, hogy egy vagy két cafkát fogjak magamnak, és rajtuk mulasszam el a viszketegségem. - A következő öt napban egy lépéssel sem megy messzebb a horgonylánc kamrájánál! - ordította dühtől fuldokolva Harper. - Na, ki vele, van-e még valami panasza, Potts?

5

Az apró malacszemek szinte tapintható gyűlölettel szűkültek össze, de a hajómosónak nem maradt más választása, mint engedelmeskedni, vagy eltűrni, hogy büntetését még jó néhány nappal meghosszabbítsák. - Nincs, 'Arper uram! - Helyes! Akkor azonnal menjen a kötélkamrába! - James Harper összeráncolt szemöldöke alól sötét pillantással kísérte a nagydarab hajómosó távozását, majd intett egy tengerésznek, hogy kövesse Pottsot, és zárja be az orrban levő kamrába. A következő pillanatban már meg is feledkezett Pottsról, és tiszthelyetteséhez fordult, hogy teljes figyelmét a soron következő ügynek szentelhesse. - A férfi rabok mind megvannak, uram - nyújtotta át Harper nek a névsort a fiatalabb férfi, majd halkan hozzátette, hogy csak a fedélzetmester hallja: - Kivéve azt a harmincegyet, akik útközben meghaltak. - A London büszkeségén még sosem volt ehhez fogható emberveszteség, Mr. Blake - mormogta Harper. - Így van, uram, és hallva, hogy könyörgött a kapitány úrnak, hogy ne hagyja, hogy kihajózás előtt a felesége korlátozza a rabok fejadagját, úgy vélem, jó oka van a bosszankodásra. Ha még egy hetet töltünk a tengeren, szegény ördögök annyian se maradtak volna, hogy az árukból kijöjjön a legénység ennivalója, nemhogy a bére. Harper összeszorította a száját, amikor felidézte, hányszor kellett tengerbe vettetnie a fegyencek testét csak azért, mert J. Horace Turnbull, a hajótulajdonos gyanúsnak találta a Büszkeség korábbi útjainak költségvetését, és elrendelte, hogy férjét most a lánya is elkísérje, mert az ő ítéletében jobban bízott. Az öreg hajómágnás nemcsak korlátlan betekintési joggal ruházta fel a hajó főkönyvét illetően Gertrude-ot, de arra is utasította, hogy nyirbáljon meg minden költséget, amit feleslegesnek tart, ez a rendelkezés pedig végzetes következményekkel járt. - Elképzelhető, hogy amikor Mr. Turnbull felhatalmazta a lányát, hogy saját belátása szerint cselekedjék, fogalma sem volt arról, hogy többet veszít majd ezen az egy úton, mint az elmúlt öt évben, amióta csak rabokat szállítunk a gyarmatokra. Mrs. Fitch, hogy apjának néhány shillinget megtakarítson, meggondolatlanul eltette láb alól az elítéltek egynegyedét. Ez egymagában pár száz fonttal kisebb nyereséget hoz majd az öregúr konyhájára. - Ha a mostani utunk előtt Mr. Turnbull lopásra gyanakodott, akkor bármibe lefogadom, ezúttal már biztos lesz benne - motyogta komoran Roger Blake.

- És kétségkívül a következő útra is elküldi drágalátos lányát, hogy ő könyvelje a kiadásokat. - Harper homlokára ráncokat vésett a sötét kilátás. - Lehet, hogy igaza volt Mr. Turnbullnak, uram? Tolvaj lenne közöttünk? James Harper keserveset sóhajtott. - Bármi légyen is az igazság, Mr. Blake, gyanúmat senkivel sem osztom meg. - Megvonta a vállát. - Ha azonban mégis tudomásomra jutna a tettes kiléte, nem szívesen nyomoznám ki Mrs. Fitch számára. A hölgy nem hagyott kétséget afelől, hogy valamennyiünket csalással vádol. - Egyetértek önnel, uram! - helyeselt szívből Roger Blake. Mrs. Fitch valóban értett hozzá, hogyan éreztesse egy becsületes tengerésszel, hogy tiszteletre és bizalomra méltatlan. Bírálat dolgában nem tett kivételt: a kapitányt is ugyanúgy ostorozta, mint a többieket. Az viszont már kissé furcsa volt, hogy Jacob Potts ostoba fecsegését készpénznek vette, bár az aljas gazfickót kivétel nélkül minden tiszt és matróztársai túlnyomó többsége is megvetette. Roger Blake oldalpillantást vetett a kapitányi híd felé, és magában tízet tett egy ellen, hogy a házaspár ezúttal is hangos szócsatát vív; szomorkásán mosolyodott el, amikor látta, hogy megnyerte a fogadást. A terebélyes házastársak megint összekaptak, és Blake tapasztalatból tudta, hogy Mrs. Fitch addig nem enged, míg keresztül nem viszi az akaratát. Blake hálatelt szívvel gondolt arra, hogy az ő nyakában nem ül egy olyan feleség, aki inkább hasonlít egy nagy fehér tehénre, mint nőre, és folytatta a munkáját. Shemaine némi megkönnyebbüléssel vette tudomásul Potts számkivetettségét, de kis idő elteltével kezdett felfigyelni arra, mit is pusmog a többi nő. Tudatába lassan beférkőztek nyugtalanságról árulkodó megjegyzéseik és afeletti beteges töprengéseik, vajon miféle megpróbáltatások várnak rájuk új uraik keze alatt; az, hogy ráébredt a komor valóságra, csak fokozta rettegését. Bár számos csapást kellett elviselnie azóta, hogy Angliát elhagyták, Shemaine abból a halovány reményből próbált bátorságot meríteni, hogy szülei vagy akár vőlegénye valami csoda folytán kiderítik, hova vitték, és időben érkeznek, hogy megmentsék a rá váró szolgasorstól, attól, hogy eladják. De eddig egyetlen szeretett arc sem bukkant fel, és már csak percek választották el attól, hogy e megalázó esemény bekövetkezzék.

6

Shemaine végighúzta karcsú ujját a csuklóját szorító vaspánt alatt, hogy az állandó dörzsölésen valamit enyhítsen. Kegyetlen irónia, hogy éppen ide került, bár miután saját bőrén érezhette, mire képes az angol igazságszolgáltatás, és fenékig üríthette a keserű poharat, többé már nem hitte, hogy a Büszkeség fedélzetén ő az egyetlen, akit igaztalan vádak alapján ítéltek el. Mások hasonlóan súlyos büntetést kaptak, jóllehet nem követtek el nagyobb galádságot, mint hogy elloptak egy vekni kenyeret, vagy politikai véleményüknek adtak hangot, amire nem egy fiatal és forrófejű írnek igencsak erős hajlama volt. Bűneik jelentéktelensége és elítélésük merő abszurditása ellenére is nagyképű, parókás rendőrbírók takaríttatták el sietve őket Anglia partjairól, mint szemet bántó söpredéket; bíráik meghagyták a börtönőröknek, hogy királyi kegyelemben részesítsenek minden egyes gonosztevőt, aki beleegyezik, hogy büntetése ideje alatt szolgamunkát végez majd a gyarmatokon. Ez az ajánlat úgyszólván nagylelkűnek tűnt egyéb választási lehetőségeik mellett. Köteles szolgasors hazájuk határain túl, vagy két véglet közti választás: a súlyosabb vétkekért akasztás a Triple Treenél, az apróbbakért „csak" megerőszakolták vagy meggyilkolták, esetleg megcsonkították az elítélteket a Newgate börtön dögletes vermeiben, ahol még kísérletet sem tettek arra, hogy nem, kor vagy az elkövetett tett súlyossága szerint különválasszák a rabokat. Shemaine képtelen volt elfelejteni, micsoda megrázkódtatás volt, amikor egy magát csak Nedként, a törvényszolgaként bemutató undok, vézna kis emberke elragadta családja istállójából, és bíróság elé hurcolta, mint valami közönséges bűnöst. A Newgate-ben töltött röpke idő hamar megtanította arra, mennyire hiábavaló könnyes szemmel könyörögni, vagy elkeseredésében jutalommal kecsegtetni bárkit, ha hajlandó Shemaine apjának skóciai raktárába elutazni, és értesíteni a lány szüleit Shemaine letartóztatásáról. Valóban képtelenségnek tűnt, hogy bárki is hisz majd egy sokat bizonygatott tömött erszény létezésében, amikor könyörgésére csupán bűnözők, börtönőrök és tehetetlen áldozataik fagyos tekintete volt a válasz. Később, amikor feltuszkolták a London büszkeségére, és tanúja lehetett mások fájdalmának, szívében kihunyt a remény, hogy valaha is együttérző jótevőre akad. Látta, amint csecsemőket szakítanak el kétségbeesetten rimánkodó anyjuk kebléről, ahogy ez Annié Carverrel történt, aki álmában sem hitte volna, hogy kisbabáját kitépik a kezéből, és eladják egy épp arra járó idegennek. A kikötőben riadt tekintetű gyerekek álltak, akiknek piszkos arcán csíkot szántottak a könnyek, és nézték, mint csoszog fel a

hajópallón láncra verve sokszor egyetlen hozzátartozójuk. Nagyobb gyerekeket, akiket bosz-szantóan nevetséges dolgokért ítéltek el, kőszívű kéjencekkel és tolvajokkal bilincseltek össze. A Büszkeség fedélzetére kettőt küldtek fel, de egyikük sem élte túl az utat. Az érzékeny lelkű, jómódban, szeretetben nevelt Shemaine-t mindez mélyen felháborította. Míg saját szemével nem látta és a maga bőrén nem tapasztalta, elképzelni sem tudott volna ekkora barbárságot. Egészében söpredékként, megvetésre méltó alja népként bántak velük, akiket Anglia undorral ki-okádott magából, bizonyára azért, hogy megtisztítsa az országot, és kellemessé tegye a létet az előkelőbbek számára, akik közt minden bizonnyal ott volt az a fajta arisztokrata is, aki törvényszolgát bérelt fel, hogy elfogassa Shemaine-t, és koholt vád alapján hét év börtönre ítéltesse, nehogy kevert ír vére bemocskolja vőlegénye tiszta kék vérét. Múlt boldogságáról őrzött emlékképei Shemaine-nek máris furcsán távolinak és homályosnak tűntek; mintha csak álmodta volna, hogy az előkelő Maurice du Mercer feleségül kérte. Végtére is Maurice angol főnemes, aki hozzá hasonló ifjú arisztokrata lányok közül választhatott volna, míg ő, Shemaine nem büszkélkedhet többel, mint azzal, hogy egyedüli gyümölcse egy forrófejű ír kereskedő és egy bájos angol hölgy házasságának. - Arcátlan kis paraszt - suttogták egymás közt a grófnők, valahányszor Maurice végigsétált vele a korzón. Ha tudomásukra jut, mennyire gazdag Shemaine apja, a magukat oly nagyra tartó arisztokratáknak, akik igencsak büszkélkedtek fényes címükkel, de valójában igen csekély anyagi értékkel bírtak, bizonyára leesett volna az álluk. Maurice ezzel szemben nemcsak néhai apja, Phillip du Mercer, Merlonridge márkijának hatalmas vagyonát, birtokait és címét örökölte, de Edith du Mercer unokája is volt, aki feddhetetlen hírnevű ősök hosszú sorának leszármazottja és félelmetes matróna volt. Ha az idős asszonyt nem a vakbuzgóság késztette arra, hogy jelentős összeget ajánljon fel Shemaine-nek cserébe azért, hogy hagyja el örökre Maurice-t és Angliát, akkor vajon miért van most ezen az elítélteket szállító hajón, azután, hogy Edith du Mercer ajánlatát visszautasította, és miért kell elszenvednie a közönséges raboknak kijáró megaláztatást, töprengett keserűen a lány. Ha beleegyezett volna a nagyasszony feltételeibe, nem valószínű, hogy erre a sorsra jut.

7

Shemaine szemét könnyek lepték el; szinte elvette az eszét a fájdalom és kétségbeesés, mert ha valóban Edith du Mercer mesterkedésének köszönheti, hogy elhurcolták Angliából, akkor az öregasszony terveit ezúttal siker koronázta. Shemaine-t nemcsak egy óceán választotta el otthonától és családjától, de már csak perceken múlt, hogy hosszú rabságba vessék, és megfosszák a remény utolsó morzsájától is, hogy valaha meg szabadul egy olyan élettől, amire egyáltalán nem készült fel. Ha a bűntudat nem végez vele, akkor vagy a gyarmatokon mindennapos szörnyű nyavalyák egyike, vagy - ha Potts ráakad - valami annál is rosszabb vet véget életének. Sovány kar ölelte át Shemaine vállát, és ez a mozdulat kiragadta szomorú merengéséből. Meglepetten pillantott fel, és látta, hogy Annie Carver kíváncsian figyeli. -Most osztán megkapta a magáét az öreg Potts, he, milady? puhatolódzott bizonytalan mosollyal a fiatalasszony, aki szerette volna tudni, barátnője miért sír. - Fogadok, amíg el nem hagyjuk a hajót, nem lesz többé módja Morrisa gyalázatos ötleteit valóra váltani. De Shemaine egyáltalán nem volt olyan biztos abban, hogy most látta utoljára Pottsot. - Nagyobb megkönnyebbülést éreznék, ha Mr. Harper addig tartaná rázárva a kötélkamra ajtaját arra a vadállatra, amíg a London büszkesége vissza nem hajózik Angliába - vallotta be morcosán. - Morrisa pontosan tudja, mivel haragíthatja rám a bérencét, és addig nem nyugszik, amíg alaposan meg nem büntetett azért, mert a három hónapos hajóút alatt mindvégig szembeszálltam vele. Annie lélekben egyetértett vele. Mielőtt Shemaine-nel farkasszemet nézett volna, Morrisa sikerrel kényszerítette rá rabtársnőit, hogy szűkmarkúan odavetett kevéske élelmük javát neki adják. Arra számított, hogy majd Shemaine is így tesz, mivel azonnal látta, hogy a lány rangban messze fölötte áll, és világéletében elkényeztetett, gondtalan életet élt. De Shemaine a ribanc fenyegetései ellenére is állta a sarat, ellenállt Morrisa minden igyekezetének, amivel meg akarta törni Shemaine ellenállását, vagy amivel porig akarta alázni. Shemaine végül rávette a többi nőt, hogy lázadjanak fel a ringyó ellen, s ezzel csak elmélyítette Morrisa gonosz gyűlöletét. -Egen... első perctől fogva sikerült magad ellen fordítanod, és azóta is tajtékzik, ha meglát. A kellemetlenség, amit a szajha Shemaine-nek okozott, egyvalamiről meggyőzte a lányt.

- Morrisa semminek sem örülne jobban, mintha azzal a kis tőrével elláthatná a bajom. Vagy még inkább Pottsszal végeztetné el a piszkos munkát. Imád parancsolgatni, hogy aztán másra kenhesse a felelősséget, és máson torolják meg azt, ami történt. Annie pillantása elsiklott Shemaine mellett, és szemébe ijedség költözött. - Boszorkányt emlegetnek, oszt nézd, ki gyün itt... Shemaine követte Annie éles pillantását, és rosszkedvűen felsóhajtott, amikor a csípőjét ringató Morrisát látta közeledni. - Semmi kétség, maga az ördög. A sötét szemű szajha elégedetten mosolyogva állt meg Shemaine mellett. - Tán nem élvezted a kötélkamrában eltöltött időt, kedveském? Nos, nem mondom, megértelek, bár rajtad kívül senki sem érdemelte ki jobban. - Á, én tudnék egyet mutatni! - vágott a szajha felé Annie a szemével. Morrisa cinikus mosolyra húzta a száját, majd megvetően végigmérte az apró termetű nőt. - Jé, csak nem azt a nyakas kis csúszómászót látom mán megint őladysége nyomában koslatni, hátha jut neki is valami a szépségéből. De csak az időd vesztegeted, kedvesem, ezzel az ír mocsárból szabadult senkivel. Shemaine-nek nincs feleslege, amit mással megoszthatna. - Tudom én, ki a barátom -jelentette ki határozottan Annie. - Oszt azt is, ki az ellenségem, mer' annyi bizonyos, hogy te nem vagy a jóakaróm. Őszintén szólva, inkább porladnék egy mocsárlakó sírjában, mint valami kéjenc ringyójával he-tyegjek. A sértésre Morrisa barna szeme megvillant, és ütésre emelte a kezét, de aztán az óvatosság félúton megálljt parancsolt. Verekedés közben már nemegyszer tapasztalta, hogy Annie Carver egy jóval megtermettebb nőt is legyőz, és a felhasadt szem meg a feldagadt száj bárkit elriaszt attól, hogy egy makrancos rabszolganővel vesződjék. Bár erős volt a ki sértés, Morrisának azt súgta az esze, hogy ne üsse meg Annie-t. Ingerülten leengedte a karját, majd vállat vont, amitől alig fedett keblei fel-le ugráltak. Dús bájai láttán nem volt nehéz elképzelni, hogy a hosszú úton nem szenvedett ételben-italban hiányt. - Nagy kár, hogy az öreg Pottsot a fedélzetmester úgy ócsárolta. Ő biztos nem tűrné, hogy szidalmazz.

8

Shemaine felsóhajtott, mint aki eltúlozza sirámait: - Szegény, rövidlátó Potts! Bárcsak tudná, valójában menynyire gyűlölöd! Akkor biztos eltaposna, mint egy kellemetlenkedő szúnyogot. Morrisa elégedetten vigyorgott. - Egy szavadat sem hinné el, kicsikém, még ha megpróbálnád is felnyitni a szemét. Az az igazság, Shemaine, hogy én tudok bánni Pottsszal. Oszt még hasznomra is lehet itt a gyarmatokon. Szegény feje mán azt emlegette, hogy megszökik a hajóról, oszt itt marad velem, ahelyett hogy visszamenne Angliába. Nagy meglepetés lenne nektek, mi? Shemaine lélekben megborzongott a gondolatra. Szinte a háta is beleborsódzott. De rettegése ellenére is vigyázott, hogy inkább elgondolkodó képet vágjon, és fennhangon kivágja magát szorult helyzetéből. - Talán inkább azt kellene figyelmeztetnem, aki megvesz, Morrisa, hogy valószínűleg te meg a pórázon tartott lakájod elvágjátok a torkát. Urad bizonyára láncon tart majd, nehogy bajba keveredj, legalábbis egy ideig. Különben is, amint nem veszed már hasznát Pottsnak, találsz majd magadnak egy másik pojácát, aki minden parancsod hűen követi. Szerintem te csak addig vagy hű valakihez, amíg szolgálataidért kezedbe nyomja a pénzt. Morrisa fennhéjázó vigyora dühödt grimaszba torzult. - Észre sem veszed, ha jól megy dogod, Shemaine! Mostanra már a legostobább is belátta vóna, csak te nem! Muszáj belevernem abba a rusnya kobakodba! Morrisa nekiugrott Shemaine-nek, ujjai karmokká görbültek, hogy kikaparja a lány zöld szemeit, de a fedélzetmester harsány kiáltása másodszor is megakadályozta, hogy verekedést kezdeményezzen. - Ha bármit is csinálnak, „hölgyeim” - figyelmeztette őket Harper, az utolsó szót gúnyosan megnyomva -, mindkettőjüket addig húzom át kötélen a hajó alatt, míg dühük kellően le nem csillapodik! Morrisa parázsló pillantása csillapodni cseppet sem akaró haragjáról árulkodott, de Harper olyan ember volt, aki állta a szavát, és az ijesztő fenyegetés arra késztette a szajhát, hogy kétszer is meggondolja, mit tesz. Ujjai lassan kiegyenesedtek, majd hollófekete sörényét nyeglén hátravetve, láncait maga után vonszolva elvonult. A zúgó szélbe halászsas éles rikoltása vegyült, és hangjára Shemaine a feje felett kavargó felhők felé nézett. A sötét, alacsonyan szálló felhőtömeg alatt rémült sirályok repkedtek, fekete szárnyvégük meg-meglibbent, ahogy a víz közelében le-lebukva megpróbálták végzetüket elkerülni, csakhogy a kiterjesztett szárnyú sas közönyösen siklott el a légáramlaton a kisebb

madarak felett. Shemaine egy pillanatra elképzelte, hogy széles szárnyakon ő maga is felröppen a levegőégbe, hogy megmeneküljön a rá váró percek vagy az azt követő hét év megpróbáltatásaitól. De a kemény valóság csupán egy szív-dobbanásnyira volt tőle. Vasbéklyóba verve, örökre a földhöz láncolva csak tehetetlen elkeseredéssel nézhette, amint a sas elhagyja szűk látóterét. Kötetlen röpte mintha gúnyt űzött volna Shemaine és rabtársai bezártságából, aminek az angol bíróság ítélete óta ki voltak téve. Annié vágyakozva sóhajtott fel: - Boldog leszek, ha végre kiszállhatok a hajóból, milady, de még boldogabb, ha valami jószívű népek dajkának megvesznek egy-két apróság mellé. - Ügy lesz, Annie - biztatta Shemaine a barátnőjét, majd bátorításul felkapaszkodott a fedélzetnyílás tetejére, és karcsú alakját kihúzta, hogy ellásson a korlát felett. Pillantása végigsiklott a mólón rabszolgavásárra váró telepesek során. A látvány nem sok jóval kecsegtetett. Nevetségesen légből kapottnak tűnt Annie vágya, hogy majd egy fiatal pár veszi meg. A lehetséges vevők közt ősz hajú, sápadt bőrű férfiak, kövér-kés, alacsony feleségeik, kopaszodó földbirtokosok, vénlány külsejű, keskeny, kellemetlen arcú perszónák voltak. Csak egyetlen férfi különült el szemre és távolságra is a többiektől. Ahhoz ugyan elég fiatal volt, hogy Annié vágyainak reményt adjon, de e reményt rögtön le is hűtötte összeráncolt szemöldöke alól kivillanó komor tekintete. A többi telepes is vetett rá egy-egy lopott pillantást, mintha sztoikus tekintetét kerülnék, és ez nemigen oszlatta el Shemaine aggályait. A közelében állók félénksége ellenére is úgy tűnt, szüntelenül róla beszélnek. James Harper a nőkhöz lépett, majd miközben tekintete végigsiklott a csoporton, elővett egy kulcscsomót. Gertrude Fitch nem engedte, hogy a rabnők feljöhessenek a fedélzetre, és a vásárra felkészülve a férfiak szeme láttára megmosakodhassanak, viszont leküldött egy nyomorúságos szappant és két vödör vizet, amin a nők rögtön összemarakodtak és elpocsékolták. A tengeren töltött három hónap megtette a magáét, és most nem festettek különbül, mint a legnyomorúságosabb londoni koldus. Nem valószínű, hogy tisztes árat kapjanak bármelyikükért is, de úgy kell Turnbull mindenbe belekontárkodó lányának, aki nem volt hajlandó rendesen etetni őket, és mereven ellenezte, hogy a legénység megpillantson egy meztelen

9

feneket vagy mellet. Ennyi csontsovány test láttán minden bizonnyal csak a szemöldöküket vonták volna fel. - Rendben, hölgyek! Egy kis elevenséget kérek! - kiáltott rájuk Harper vidámságot erőltetve. - Nocsak, nocsak, hadd szabadítsam ki önöket. Nem hagyhatjuk, hogy ezek a gyarmati tökfejek vasra verve lássák magukat, no ugye? Ígérem, ez nem a világ vége, hanem egy új élet hajnala lesz. - Oszt ki állít ilyen sületlenséget? - károgta egy öreg banya. Morrisa elröhintette magát, majd merész léptekkel a fedélzetmester elé lépett. - Na de Jamie, gondolod, hogy sokat számít ezeknek a zarándokoknak a vas? Azt hallottam, sokuk ugyanúgy vasra verve érkezett ide, mint mi, szegény nyomorultak. James Harper szándékosan tudomást sem vett a szajháról, miközben átadott egy kulcsot Roger Blake-nek, és a lábvasakra mutatott. - Lazítsd meg a harisnyatartójukat, fiam, míg én a csuklópántokat... A megemelt hátsó fedélzeten Fitch kapitány a korláthoz lépett, majd egy gyűrött zsebkendővel megtörölte fénylő homlokát. Végre teljesítette zsarnoki felesége minden óhaját. - Mr. Harper! - kiáltott le a fedélzetmesternek. - Ha lenne olyan szíves felfáradni a hajóhídra. - Fitchnek epeként tolult fel torkába a csalódottság; el sem tudta képzelni, hogy hoz össze egy légyottot, ha felesége szokott szívósságával felügyeli a rabok eladását. E pillanatban semmi kedve sem volt finomko-dással palástolni asszonya diktátumát. - Mrs. Fitchnek az a kívánsága, hogy közölje minden elítélttel: ma ő felügyel minden adásvételt. - Igenis, kapitány úr - bólintott Harper, és eltűnődött, vajon miért hordja a nadrágot Mrs. Fitch a férje helyett, és miért veszi át teljesen a parancsnokságot. Harper mélységesen ellenezte, hogy az asszony felborítja a vitorlás szabályzatát, de végtére is ez nem az ő hajója, sem pedig az ő parancsnoksága. - Azonnal, uram. - Azzal Harper ismét a foglyok felé fordult. - Álljanak sorba, hölgyeim, és engedjék, hogy Mr. Blake levegye önökről a láncokat. Harper a kapitány iránti kötelességtudó tiszteletből átadta a kulcsokat a másodtisztjének, aztán felment a hajóhídra, és hagyta, hogy a fiatalabb férfi nézze végig a női foglyokat; ezt a feladatot egyáltalán nem irigyelte tőle. Kínos érzést keltett benne, hogy eladásra felkészített bárgyú állatokként kell bánnia velük. Némelyik olyan ártatlan és ifjú volt, mint a saját édeshúga.

A házaspárhoz közeledve először kimérten biccentett kapitánya felé, majd az előkelőséget majmoló Gertrude szemébe nézett. - Jó napot, asszonyom. -Mr. Harper! - Az asszony egyébként is harsány hangja most, hogy eltökélten ura akart lenni a helyzetnek, még hangosabb lett. - Mint ön is tudja, közvetlen érdekem fűződik mindahhoz, ami ezen a hajón történik, ezért kérem, közöljenek velem minden ajánlatot, mielőtt egy-egy rab eladását véglegesítenék, így gondosabban fel tudok mindent jegyezni apám számára. Megértette? Miután az asszony apjáé a hajó, hogy is lehetne elsiklani bármely rendelkezése felett? Még Fitch kapitánynak sem sikerült, gondolta Harper. - Ahogy kívánja, asszonyom. - Van még egy ügy, ami igen bánt, Mr. Harper - közölte nyersen Mrs. Fitch. - Nem helyeslem, hogy Jacob Pottsot bezárta a kötélkamrába. Az az ember helyesen járt el, amikor a rabok tevékenységéről és parancsaim szándékos semmibevételéről rendszeresen tájékoztatott. Azonnal vonja vissza a parancsát, és engedje szabadon Pottsot. Harper állán görcsösen megrándult egy izom, és csak nagy önuralommal sikerült felsorakoztatnia ellenérveit az asszony utasításával szemben. - Elnézését kérem, asszonyom, de az az ember szántszándékkal volt engedetlen, és ha kénytelen leszek visszavonni a büntetését, nem lesz semmilyen tekintélyem a személyzet előtt. Oktalanság lenne részemről, asszonyom. Fitch kapitány is igyekezett legyűrni a haragját. Az, hogy a felesége hitelt ad egy közönséges matróz locsogásának, tovább nehezíti a sértő helyzetet, amit a London büszkeségén való jelenléte okozott. Egy tapasztalt tiszt kételkedett volna a szóbeszéd forrásának tisztességében és indítékaiban. - Gertrude, a fedélzetmesternek igaza van... - Mindazonáltal, Mr. Harper, vagy azonnal visszavonja a parancsát, vagy gondoskodom róla, hogy Fitch kapitány rögtön elbocsássa önt! - vágott közbe durván az asszony, és szándékosan tudomást sem vett férje közbeszólásáról. - Gertrude! - Fitchet elborzasztotta az asszony fenyegetése, és sietve megpróbálta eltántorítani céljától anélkül, hogy ez teljes

10

szakításhoz vezetne az apósával. - Nem várhatod el tőlem, hogy elbocsássak valakit csak azért, mert a kötelességét teljesíti! - Elvárom, hogy emlékezz rá, kié ez a hajó! - vetette oda Gertrude. - Hogy felejthetném el, amikor állandóan emlékeztetsz rá? - vágott vissza a férje. - Megfeledkezel magadról, Everette - dünnyögte mély, ellentmondást nem tűrő hangon az asszony. - Remélem, nem kell megemlítenem ezt a mai esetet a papának. James Harper utálta, ahogy az asszony visszaél a hatalmával, de aligha volt abban a helyzetben, hogy panaszkodhassék. Magában megesküdött, hogy többé nem utazik vele egy hajón, majd egy kereskedelmi hajós tiszt minden méltóságát összeszedve kihúzta magát, és szavait gondosan megválogatva szólalt meg, bár így is nehezére esett üvöltésnél halkabban beszélni: - Asszonyom, nekem közvetlenül a kapitány parancsol. Ha ő arra utasít, hogy engedjem szabadon Pottsot, akkor nem lesz más választásom, mint engedelmeskedni. Tudta, hogy ezzel a teljes felelősséget áthárította feljebbvalójára. Harper az idősebb férfi felé fordult, és várta az elkerülhetetlen parancsot, amit Fitch vonakodott kimondani. - Menjen a dolgára, Mr. Harper - sürgette végül a kapitány. - Majd egy alkalmasabb időben beszélünk erről. - Everette Fitch! - Ahogy felfújta magát, mint egy felháborodott rozmár, Gertrude súlyos keblei csaknem szétpattanással fenyegették szűk ruhaderekát. Úgy értsem, hagyod, hogy Mr. Harper figyelembe se vegye a kívánságomat? Ha nem parancsolod meg, hogy azt tegye, amit mondtam, akkor talán papának kell majd emlékeztetnie arra, kinek is tartozol lojalitással. Mielőtt kifutnánk a kikötőből, papa New Yorkba érkezik a Fekete hercegen, és bizonyára lesz egykét megjegyzése mai viselkedésedről. Fitch kapitány udvarias, ám mesterkélt modorral próbálta bosszúságát leplezni. Tapasztalatból tudta, hogy ha Gertrude-ot kihozza a sodrából, azzal apja dühét vonja magára, aki soha senki iránt nem mutatott együttérzést, legkevésbé az iránt, aki őt vagy a lányát provokálta. Ha Turnbull nem lett volna a London büszkesége egyedüli tulajdonosa, Fitch már az utazás elején véget vetett volna Gertrude erőszakos beavatkozásának, de lehetetlen volt figyelmen kívül hagynia, ki ül a pénzeszsákon, íme, az egyik hátránya, ha az ember pénzért] nősül, amiből mellesleg eddig nem sok jutott neki. Attól a kevéstől eltekintve, amit itt-ott elcsent, Turnbull vagyonánakj java hozzáférhetetlen maradt, és ez kegyetlenül bántotta Fitchet, hiszen Turnbull hihetetlenül gazdag volt.

- Bocsáss meg, Gertrude. Okosabbnak véltem megvárni ezzel az üggyel, hogy a legénység elhagyja a hajót, és ne lássa, amikor Pottsot szabadon engedjük. A hatalmas macskára emlékeztető Gertrude feje elégedetten süppedt vissza hájas nyakába; nyugodtan mosolygott, hogy sikerült keresztülvinnie az akaratát. Jacob Potts hűségesen tájékoztatta egy bizonyos ír csitri heves kirohanásairól, aki olyan meggondolatlanul pirongatta meg őt és a férjét, mintha szeszélyes gyerekek lennének. Shemaine bírálatát Annie Carver megkorbácsolása váltotta ki, amire nem sokkal Angliából való elhajózásuk után került sor. Bár ez volt a legkevesebb, amit az a szürke kisegér megérdemelt, amiért öngyilkos akart lenni, miután elszakították tőle a gyermekét. De Shemaine O'Hearn jóval többet is kaphatott volna azért, hogy a kis csatornatöltelék miatt szembe mert velük szállni a legénység és a rabok előtt. Gertrude-ot ettől fogva hajtotta a vágy, hogy a lány élettelen testét elsüllyedni lássa a tengerben, és ennek érdekében végső bosszút akart állni. De bárhogy is igyekezett, képtelen volt befolyásolni Everette-et, vagy rávenni a négy nap elzárásnál és kevesebb ennivalónál szigorúbb büntetésre. Bár aznap Shemaine a férfit sem kímélte, ostorozását Everette csak egy legyintéssel elintézte, mondván, hogy ehhez az egészhez amúgy sincs köze, és egyedül azt kell érte okolni, aki kiadta a parancsot, hogy Annie-tól szakítsák el a kisbabáját, és adják el. Gertrude a korlátba kapaszkodott, és lenézett arra, akit kétszer is magányos elzárásra ítélt a kötélkamrában. A tűzvörös fürtöket kirójtosodott, kopott kendő takarta, de bármily durva fejfedő volt is, nem vont le semmit az ovális arc vagy a finoman ívelt szemöldök alatt ragyogó ferde vágású, smaragdzöld szemek szépségéből. Gertrude Shemaine törékeny szépségében, hajlékony alakjában vízimanót vagy tündérkirálynőt vélt felfedezni, és nem bírt tovább uralkodni házsár-tos természetén. - Nézzék csak, kit engedtek fel a sötét mélységből! - gúnyolta a fiatalabb nőt, akinek pillantását azonnal magára is vonta. - Olyan régen vagy lenn, hogy már biztos bepókháló-sodtak a lábujjaid! Milyen különös! Látom, igyekeztél elváltoztatni a külsőd. De tudod, mit, Shemaine? Egy vörös hajú boszorkányt nem lehet elleplezni! „Itt csak egy boszorkány van - gondolta magában Shemaine -, és az te vagy, te túltömött liba, aki gonosz bosszúállásoddal pokollá tetted a rabok életét.” Shemaine lekapta fejéről a kendőt - szó szerint félredobva minden elővigyázatosságot -, s hagyta, hogy a szél belekapjon lázongó vörös fürtjeibe. Néma kihívással nézett farkasszemet az idősebb asszonnyal, akinek arcát lassan gyilkos gyűlölet torzította el.

11

- Hitvány boszorkány vagy, Shemaine O'Hearn - sziszegte összeszorított fogai közt Gertrude. - Sajnálom azt a bolondot, aki megvesz téged! Egy hirtelen szélroham végigsöpört a fedélzeten, és kiragadta Shemaine-t abból a beteges bizonytalanságból, ami úrrá lett rajta. Megújult erővel viszonozta Gertrude gyűlölettől égő tekintetét. Rádöbbent, hogy igenis sok mindenért lehet hálás, hiszen bebizonyította, hogy a legtűrhetetlenebb körülmények között is képes életben maradni, jóllehet e körülményeket szántszándékkal éppen ez az asszony teremtette. De hiába volt a sok bántalmazás és epés szidalom, mégis tudta, hogy mesés életerő tölti el! És ezért az eredményért igazán csak hálás lehet. - Istenáldotta szép napot, Mrs. Fitch! - kiáltotta, és a vén sárkány elleni utálata ellenére is igyekezett, hogy hagyományos ír köszöntése vidáman csengjen. - Hát nem megmondtam, hogy túlélem a sötét vermet, és íme, itt vagyok, hogy a két szemével lásson! Gertrude ajka gúnyos mosolyra húzódott. Annál nagyobb kár, Shemaine. Annál nagyobb kár. Az eljövendő hét évben már talán nem leszel ilyen szerencsés.

12

II. fejezet A szolga megfújta a sípot; ezzel jelezte a parton várakozó telepeseknek, hogy feljöhetnek a hajóra. Bár a legtöbb férfi azzal a szándékkal érkezett, hogy mezőgazdasági munkásokat szerezzen, azért lassan mind elsétált a női foglyok előtt, mintha komolyan fontolgatnák a vétel lehetőségét, legalábbis amíg Morrisához nem értek, aki a tatvitorla közelében kihívó pózba vágta magát. Nyüt felkínálkozását kimeredt szemmel bámulták; képtelenek voltak elfordítani róla a tekintetüket. Feleségeik és a városban lakó nők felhúzott orral, látható megvetéssel mentek el Morrisa mellett, és gyakorlatibb lehetőségeknek szentelték figyelmüket. Egy alacsony, kopasz férfiú tátott szájjal, áhítattal méregette a száj ha dús bájait, de amikor kérdezősködni próbált, Morrisa bosszúsan elhessegette: - Mars innét, te kis béka! - förmedt rá. - Igazi férfira várok, aki leszurkolja értem a pénzt! A férfi arca foltos vörösbe játszott, amint dühös képpel Morrisára meredt, de az undorral felhúzta az ajkát, és rásziszegett, mintha ragadozót elijesztő kígyó volna. A férfi most már mélyen megsértve néhány lépést hátrált, majd haragosan megigazgatta a kabátját. - Ne feledd, itt vízbe fojtják a boszorkányokat! - fenyegetőzött vészes hangon. Aztán felháborodottan szipákolt egyet, és csatlakozott egy maroknyi férfihoz, akik Shemaine-t és más fiatalabb nőket fürkésztek. Shemaine-nek már sok volt, hogy úgy méregessék, mint egy piacra vitt állatot. Hol ennek a telepesnek, hol annak kellett megmutatnia fogát, kezét, karját. Udvarias válaszait a nők elismerő bólogatással jutalmazták, de a férfiak buján csillogó tekintete kéjes képzelgésre vallott. Shemaine-t felháborította a gondolat, hogy azért vegyék meg, hogy valaki érzéki vágyait elégítse ki, és magában kétségbeesetten fohászkodott, bárcsak egy kedves asszony vásárolná meg, aki megtanítaná a szolgáló kötelességeire. - Hé, asszonyok! - kiáltott a korlát mellől Harper. - Jöjjenek csak ide most rögtön, és figyeljenek erre az úrra! - Hüvelykujjával a mellette álló magas, sötét hajú telepesre bökött. - Gage Thornton a neve, és pesztrát keres kétéves fiacskája mellé. A városiak izgatott találgatásokba bocsátkoztak, és úgy bámulták a férfit, mintha hirtelen két fejjel megnyúlt volna. Bár Shemaine rögtön felismerte, hogy ő volt az, aki a többiektől kissé távolabb állt a mólón, és csak ő olyan fiatal, hogy Annié reményeit valóra válthassa, nem értette,

miért szentel akkora figyelmet neki a többi telepes. Shemaine bátorítólag, gyöngéden meglökte Annie-t. - Siess, Annie! Lehet, hogy ő az egyetlen esélyed! Annié sietve engedelmeskedett, és nem is vesztegette az időt, hogy az elsők között legyen, akik odarohannak a férfihoz. A többi nő lelkesedéséből nyilvánvaló volt, hogy ők is szívesen betöltenek a Mr. Thornton kínálta pozíciót. Fiatalok-öregek lökték-marták egymást, hogy odajussanak hozzá, hiszen dajkának lenni sokkal kívánatosabb volt, mint mosogatólánynak, napszámosnak vagy hasonlónak. - Ne feledkezzenek meg magukról, hölgyeim - intette őket Harper, és felmerült benne, nem kell-e hamarosan szétoszlatnia a kavarodást. Shemaine volt az egyetlen, aki nem vegyült a többiek közé, de egyre nagyobb kíváncsisággal szemlélte a férfit. A telepes ingujját könyék fölé tűrte, mintha félbehagyta volna a munkáját, hogy a hajóhoz siessen, feszült arckifejezése és összeszorított szája mégis arról árulkodott, hogy mekkora ellenszenvvel viseltetik az elvégzendő feladat iránt, főként amióta a szemkitolással fenyegető csetepaté kellős közepén találta magát. Mocskos új jak kapaszkodtak háziszőttes ingébe és testére simuló, hasított bőrből készült térdnadrágjába, sőt néhányan merészen arra vetemedtek, hogy a testhez álló szarvasbőrön át éppen csak hogy kirajzolódó, pillanatnyilag nyugalomban lévő domborulatot is megmegsimogassák. - Hölgyeim! El a kezekkel a vevőtől! - dörrent rájuk ingerülten Harper. - Jaj, pajtás! - morogta eltúlzott csalódottsággal a hangjában egy csorba fogú lotyó. - Jó ideje nem láttunk hozzá fogható remek férfit, úgy ám! Amúgy nem hisszük, hogy egy kedveskedő kis simogatás kárt tenne benne. Istenemre, nekünk nagyobb szükségünk van rá, mint neki! E nőkkel egy cellában töltött három hónap sem volt elég arra, hogy Shemaine-ból kiölje az illendőség szabályait. Kínosan restellte neme viselkedését, de észrevette, hogy a telepest is bosszantja a dolog: tekintetét egy pillanatra égnek emelte -vajon azért-e, mert már sajnálta, hogy egyáltalán feljött a London büszkesége fedélzetére, vagy véletlenségből a mennyeiekhez fohászkodott szabadításért, nem tudni, de túl késő volt már mindkettőhöz. Shemaine társnőinek szoros gyűrűjében továbbra is a figyelem középpontja maradt, és Shemainenek el kellett ismernie, hogy jó okkal.

13

A férfi rendkívül jóképű és naptól cserzett arcában a szemek meleg barnán, borostyánsárgával erezetten, sűrű, sötét szempilláktól keretezve, tisztán csillogtak, fölöttük erőteljes, komoran összevont szemöldök feszült. Keskeny orra finom görbületét bármelyik görög arisztokrata megirigyelhette volna. Járomcsontja hasonlóképp irigylésre méltó volt, hiszen szemrevalóan kiállt, és finoman ráfeszült a bőr. Bronzbarna bőre kiemelte sima arcának vonásait, melyeken sem szakáll, sem bajusz nem ékeskedett. Férfias arc volt, és nem kevésbé volt férfias a felsőteste. Jó fejjel magaslott a zömök Mr. Harper fölé, s bár nem volt testes, sem dagadó izmú, de válla széles, mellkasa feszes, izmos, dereka karcsú, csípője keskeny volt. Ha inas karjából helyesen lehetett következtetni, akkor egész teste olyan lehetett, mint az edzett acél. Szemében fájdalmas kifejezés ült, amikor pillantása lassan végigsiklott a körülötte nyüzsgő nőkön. Morrisa verekedte oda magát hozzá, majd csípőjével durván félrelökött egy másik nőt, hogy elé állhasson. A férfi dühösen összevonta sötét szemöldökét: nem csábította a lotyó kivágott blúzának átlátszósága, csupán pimaszsága bosszantotta fel. - Ez oszt a csinos legény! - duruzsolta a szajha, majd kacé-ran végighúzta ujját a férfi felsőkarján, és felmosolygott rá. -Morrisa Hatcher a nevem, uraság, és végtelenül bódog lennék, ha a kicsikéjére vigyázhatnék. Gage Thornton most már kétséget kizáróan tudta, hogy hiába jött. Kis ideje még úgy döntött, eltűri a fogoly nők szükségszerű vakmerőségét, cserébe azért a csekély reményért, hogy talál köztük valakit, aki kívánalmainak megfelel, de most ftiár fogytán volt a türelme egész esztelen ötletével kapcsolatban. Hogy képzelhette még legvadabb álmaiban is, hogy egy ennyire valószínűtlen helyen olyan ritka kincsre akad, amit fantáziája elé vetített? Kétségbeesése talán még annál is nagyobb volt, mint gondolta. Eltökélte, hogy az ideálisnál kevesebbel nem éri be, de egyre nyilvánvalóbb volt, hogy az ilyesfajta nőt sosem találja meg egy elítélteket szállító hajón. -Más kívánalmakat támasztok a jelöltemmel szemben, mint amiket ön itt kéretlenül is közszemlére tesz, Miss Hatcher. Tartok tőle, hogy céljaimnak ön nem felelne meg. Morrisa sokatmondóan bólintott, majd gúnyosan megkérdezte: - Fél a feleségitől? Gage érezte, hogy gyomrát lassan görcsbe rántja a bosszúság. Ennek a nőnek persze fogalma sincs, min ment keresztül Victoria halála óta, és dühödt válasza aligha világosítaná fel róla.

- Bocsásson meg - felelte a férfi tömören. - A feleségem egy éve balesetben meghalt. Ha ma élne, biztosíthatom, hogy nem tettem volna meg ezt a hiábavaló utat. Annie félénken előmerészkedett, és megráncigálta a férfi ingujját. - Annie Carver a nevem, uram. A kisbabám eladták, nem sokkal azután, hogy a hajóra vittek, oszt őszinte vágyam, hogy egy kicsiről gondoskodhassak, ígérem, hogy úgy vigyázok rá, mintha a sajátom lenne, uram. - Zavarában elpirult, és kezét tördelve tette hozzá: - Már ha hajlandó pénzt adni értem... Gage rendíthetetlen pillantása meglágyult, amikor letekintett az apró termetű asszony csúnyácska arcába, akinek beszéde iskolázatlanságára utalt. - Azt remélem, olyan nőt találok, aki idővel írni-olvasni tanítja a fiam. Ön talán képes lenne rá? - Hová gondol uraságod! - képedt el Annie, akit teljesen zavarba ejtett ez a kívánság. Csalódottan fordult el, de aztán villámcsapásként hasított bele a gondolat. - De tudok valakit, aki képes rá! - közölte készséges mosollyal. - Igazi hölgy, uram! - Hölgy?! - Gage kételkedett, miután a nők javát már módjában volt látni. - Egy elítélteket szállító hajón? - Abbiza, uram! - hangzott Annie határozott válasza. -Milady tud írni meg óvasni is, oszt láttam, hogy fejbe' számoli is tud. - És semmi kétség, legalább kilencvenéves - gúnyolódott Gage. Nem pocsékolhatja a pénzét olyasvalakire, aki öt perccel azután, hogy elhagyta a hajót, holtan rogy össze. Régi érvek merültek fel benne, hogy elvárásait az abszurditás birodalmába űzzék, megfosszák magabiztosságától, és semmivé tegyék reményeit. Előkelő születésű hölgy biztos nem követne el olyan súlyos bűnt, amiért a gyarmatokra küldjék egy rabszállító hajó fedélzetén, hacsak nem került az adósok börtönébe. De Gage-nek még akkor is erős kétségei voltak, hogy ki tudja-e fizetni az árát. Más kötelezettségei miatt nem vállalhat túlzott anyagi terhet. Annie ajkán magabiztos mosoly jelent meg. - Nem, uram. Fiatal hölgy, oszt még csinos is, úgy bizony! - És hol ez a csoda? - kérdezte nyájasan Gage. Félt, hogy Annie nincs teljesen tisztában a „hölgy" szó jelentésével, mert amióta a London büszkeségére tette a lábát, se nem látott, se nem hallott olyat, akit hölgynek lehetett volna nevezni.

14

Annie megfordult, intett társnőinek, engedjenek utat neki, hogy megkeresse barátnőjét. Amikor a többiek utat csináltak neki, sovány új javai a fedélzeti nyílás fedelén üldögélő magányos alakra mutatott. - Ő a', uraság! Shemaine O'Hearn személyesen! Shemaine azonnal felneszeit, hogy a figyelem felé fordult, és érezte, hogy a férfi csodálatosan szép barna szemének elképedést tükröző pillantása rászegeződik. Biztos lehetett benne, hogy felkeltette az idegen érdeklődését, aki elmerülten mérte végig. Gage Thornton túl keményen megdolgozott mindazért, amije most volt, és így nem lehetett bolonddá tenni, hogy célját ily könnyedén eléri. Szokatlanul vonzó fiatal nőt, valóságos kincset látott, de tartott tőle, hogy van valami rejtett hibája. Odahajolt Annie-hoz: -Azt mondja, egy hölgy? - Annié igenlő biccentésére feltette a legnyilvánvalóbb kérdést: - És miért van itt? Miféle vétséget követett el, amiért e partokra került egy rabszállító hajó fedélzetén? Annie suttogva adta meg a választ: - Egy poroszló fogta el a miladyt, míg szülei távol voltak, és nem engedte, hogy olyanokhoz forduljon, akik ismerték, így oszt senki se vót, aki tagadta vóna, hogy nem ő tette, amikó' az az ember megesküdött, hogy milady lopta el egy másik hölgy ékszereit. Gage-et nem győzte meg, de érdeklődése fenntartásai ellenére sem csökkent. Shemaine még mocskos orcával és sovány vállán, hátán leomló kócos hajával is kétségkívül gyönyörű volt. Arca finom vonású volt, mintha művész festette volna le egy álmát, hogy azután csókjával életre keltse. Gage ír származásúnak nézte, hiszen egyetlen másik nemzet sem termi a lángvörös haj, csillogó zöld szemek és bársonyos fehér bőr ilyen keverékét. A lány rongyai ellenére is kecsesen tartotta magát, s ezzel tagadhatatlan jelét adta előkelőségének: királynői fejtartása, felemelt álla, rezzenetien tekintete, mellyel mint vele egyenrangú viszonozta a férfi tekintetét, mind erről árulkodott. Gage elképedten tapasztalta, micsoda szokatlan érzéseket kavar fel benne a látvány. Eltűnődött, vajon mi izgatta fel jobban: hogy sikerült egy pesztra minden követelményének megfelelő személyt találnia, vagy a másik, kimondatlan cél, melynek kielégítésében még reménykedni sem mert. Ha megveszi ezt a lányt, jövőbeni szándékai barátot és ellenséget egyaránt el fognak képeszteni. De hát nem ez az első eset, hogy az illemszabályokat semmibe véve határozottan halad élete kitűzött célja felé. Gage megálljt parancsolt száguldó gondolatainak, majd olyan közönyösen, amilyennek távolról sem érezte magát, aj fedélzetmesterhez

fordult és a lányra mutatott: - Mr. Harper, érdeklődni szeretnék e felől a rab felől. James Harper nyakát nyújtogatta, hogy lássa, melyik nő keltette fel a férfi érdeklődését, amikor egy öreg banya lépett Shemaine elé. Harper odaintette, s magában erősen kérdőre vonta a férfi ízlését és józan eszét, de Gage türelmetlen kézlegyintéssel jelezte, hogy nem erre gondolt. Azután előrébb lépett, ahonnan közvetlen magára vonhatta Shemaine figyelmét, és egy fejmozdulattal odahívta magához. Shemaine érezte, hogy a férfi ragyogó barna szeme minden mozdulatát figyeli. Felkelt a fedélzetnyílás fedeléről, és! átnyomakodott a nők között, akiknek nyugtalan arckifejezése : irigységről és levertségről árulkodott. Senki sem állta útját, míg Morrisához nem ért. - Ha a helyedbe’ vónék, kedveském, én bizony kétszer is meggondónám, elmenjek-e ezzel a Thornton nevű úriemberrel. Tudod, Shemaine, amióta csak a világon vagyok, nem láttam ilyen jóképű embert, oszt egészen magamnak akarom. És ha te ebben megakadályozol, azt nem veszem tőled jó néven. Sőt mi több, szépen össze is szabdalnálak érte. Shemaine-t meglepte, hogy Morrisa még mindig próbálozik a megfélemlítésével. Mostanra már egy féleszű is felfogta volna, hogy makacssága miatt aligha lehet fenyegetéssel más belátásra téríteni. -A helyedben, Morrisa, meggondolnám, micsoda verést kapnék ettől az úrtól, amiért egy szolgálójában, akiért sok pénzt kiadott, kárt tettél. - Ajkát feszes mosolyra húzta, úgy szűrte fogai közt a szót. - Figyelmezz a szavamra, Shemaine! Megkereslek, oszt ha megtanállak, megbánod, hogy nem vetted komolyan a figyelmeztetésem. Miután szépen kidekoráltalak, ez a férfi nem fog ácsingózni utánad. Shemaine lágyan szólt, de szemei villámokat szórtak - Remélem, nem leszel különösebben meglepve, Morrisa, ha elmondom Mr. Thorntonnak, hogy kárt akarsz tenni bennem. Morrisa elkeseredetten vicsorította ki a fogát, amint Shemaine elsurrant mellette. Sikertelen próbálkozásai, amivel a mocsárlakó életére vagy legalább megnyomorítására tört, igencsak elkeserítették most, hogy a vörös hajú magára vonta a leg-mutatósabb férfi érdeklődését. Egy sebhelyes arc biztosan eltántorította volna a szépfiút, hogy éppen ezt a némbert akarja.

15

James Harper fel sem nézett, amikor Shemaine megállt mellettük. Kezdett elege lenni a telepes körüli cécóból, és Pottshoz hasonlóan már alig várta, hogy túlessen az eladáson, és élvezze a szabadságot a parton egy nagy kancsó sör mellett. A kezében tartott névsorra pillantva ridegen kérdezte: - Neved? - Shemaine O'Hearn. Harper döbbenten kapta fel a fejét a bársonyos hang hallatán. A név felvillantotta előtte a karcsú, vörös hajú szépség képét, akit messziről megpillantott és közelről odaadóan csodált. Ha volt olyan rab, akit gyűlölt volna más férfi birtokában látni, akkor az ez a lány volt, aki nem egy matróz reményeit és képzeletét tüzelte fel a London büszkesége fedélzetén. Még Fitch kapitányt is megigézte, és csak a legénység legtitoktartóbb tagjai tudták, hogy a kapitány feleségének nemsokára valós oka lesz, hogy irigyelje a lányt. Férje ugyanis nemsokára egy közeli házba viteti Shemaine-t, és ott tartja mint kedvesét. Harper nem élvezte, hogy mindezt neki kell lebonyolítania feljebbvalója Megbízásából, de egyszerűen nem volt más választása. Halkan odaszólt az idegennek: - Attól félek, ezzel nem lesz elégedett, uram - tanácsolta, Miután Fitch kapitány arra utasította, hogy riasszon el minden reménybeli vevőt. - Olyan éles a nyelve, hogy egyetlen szavával elintéz bárkit! Kérdezze csak meg a kapitányt meg a feleségét, ha nekem nem hisz. Shemaine meghallotta a fedélzetmester figyelmeztetését, és értetlenül nézett rá: vajon miért olyan lelketlen, hogy más színben tünteti fel annak a bizonyos napnak az eseményeit, amikor felterelte a fedélzetre az összes rabot, hogy tanúi lehessenek Annié Carver megkorbácsolásának? Kénytelenek voltak végignézni, ahogy a korbács vért fakasztott az apró termetű asszony hátán, és hozzá meghallgatni, hogy hasonló fegyelmi vétségért ugyanilyen büntetésre számíthatnak. Zavart, értetlen sutyorgásuk hamarosan bősz dünnyögéssé erősödött, mivel nagyon is jól tudták, miért akart Annié véget vetni az életének. Egymás után a megemelt hátsó fedélzet felé fordultak, ahol a kapitány állt. Shemaine élénken emlékezett arra, hogy a megvetés mint keserű epe tolult fel a torkában, amikor pillantása megakadt a sztoikus nyugalommal bámészkodó kapitányon és kárörvendő feleségén. Majd akkora szenvedéllyel, amelyre csak ír apja lett volna képes, felállt a fedélzeti nyílás fedelére, és Annié barbár megveretéséért éles szavakkal kezdte ostorozni a házaspárt. Három hónappal korábbi gyűlölködésének csak töredékével a hangjában a fedélzetmesterhez fordult:

- Esélyt sem ad arra, Mr. Harper, hogy megmagyarázzam? - Hát nem mondtam igazat? - kérdezte Harper, akit elkeserített, hogy miközben parancsot teljesít, teljesen maga éllé fordítja a lányt. Sem annak nem örült, hogy elengedje a lányt ezzel a férfival, sem annak, hogy a kapitány magának követelje Shemaine-t - csakhogy mit tehetne? - Ön joggal vádolt engem, uram - mondta ridegen Shermaine, és felszegte a fejét, amikor pillantása a férfi nyugtalai tekintetével találkozott. - De jóval több történt akkor, mini amennyire az ön szavaiból következtetni lehetett. Az a bűn, amit Mrs. Fitch a vigasztalhatatlan anya ellen elkövetett, felér azzal, ha férjét gyászoló özvegyet korbácsolnak meg. Pénzsóvárságon kívül más érdeke nem fűződött ahhoz, hogy életbei tartsa Annie-t, de ön, uram... hát ön sem fogta fel, mennyir elkeseredett volt Annie akkor, amikor véget akart vetni a saját életének? Vagy annyira hiányzik önből az együttérzés, hogy fel sem fogja, mekkora bánat kínoz egy fiatal anyát, amik megfosztják gyermekétől? Vagy ön valóban szükségét látta annak, hogy korbácsolással még tovább büntessék? - Nem ellenkezhettem feljebbvalóimmal - érvelt Harper. -Nem az én hatáskörömbe tartozott, hogy vitába szálljak velük. - Tehát hallgatólagosan egyetértett a korbácsolással - dorgálta meg lágyan Shemaine. - Milyen lovagias is ön! Harper rettenetesen elvörösödött, mert rájött, hogy Shemaine érvei sarokba szorították. Meggyőző okoskodása minden bizonnyal az ő oldalára állítja majd a telepest. Abban a reményben, hogy lerombolja lovagiassága illúzióját is, megpróbálta állításait igazolni: - De a te hatáskörödbe sem tartozott a kapitányt és feleségét vádolni, vagy lázadást szítani a rabok között! - Lázadást? - kacagott fel hitetlenkedve Shemaine. - Csak ellenvetéseiknek adtak hangot! Higgye el, uram, lázadni akkor sem tudtak volna, ha akarnak, amilyen kiéhezettek voltak, és egyébként is annyi volt rajtuk a lánc, hogy mozdulni is alig tudtak! - A fedélzetmesternek van igaza, uraság! - vágott közbe Morrisa, és a többieket félrelökve előrefurakodott. - Ez az ír szuka hevesen gyűlölködő természetű, azám! Nem is egyszer nekem esett, pedig biz' isten, azt sem tudtam, mi ütött belé! - Hazug! - visított fel Annie. Elkapta Morrisa karját, megperdítette, majd eleresztette, hogy a szajha egyensúlyát vesztve a feldühödött nők közé zuhant.

16

Shemaine-t a hajóút alatt többször is meglepte Annie hirtelen dühkitörése, és ez a pillanat sem volt kivétel. Az út elején Annie félénk, szürke kisegérnek látszott, de a végzetes korbácsolás óta merészebb lett, mintha néma fogadalmat tett volna, hogy minden bántalmazó]án bosszút áll, és kárpótolja Shemaine-t azért a szenvedésért, amit kiállt, mert a védelmére kelt. Annié jóval több hálát mutatott iránta, mint amit Shemaine elvárt volna, vagy amit szerinte tette alapján megérdemelt. Annie visszatért, és piszkos ujját megrázta Gage Thornton nemes vonalú orra előtt. - A kap'tány feleséginek parancsára korbácsoltak meg, de milady aljas, szívtelen hárpiának nevezte... - Úgy biz'a, Shemaine valamennyiünket meggyőzött! - tódította a csorba fogú banya. - Még láncra verve is hajlandók lettünk vóna széttörni a lábbéklyókat, és nekitámadni a legénységnek, ha a kapitány nem állította vóna le a korbácsolást... De Annie egyre csak Shemaine-t védte. - És az ellen is tiltakoztunk vóna, hogy miladyt bezárták a kötélkamrába, de ő azt mondta, hogy vigyázzunk inkább a magunk bőrére. Megfogadta, hogy megmutatja Mrs. Fitchnek, milyen is a pofázmánya, és hogy meg fogja úszni a dolgot... Shemaine magában felnyögött, mert úgy vélte, barátnője túl sokat beszél futó ostobaságáról. Egyszerűen elvesztette a fejét, ennyi az egész. - Oszt az mentette meg az életit, hogy a kap'tány négy hétről négy napra csökkentette a büntetésit - tette hozzá Annie. Annié védőbeszéde nem sokat változtatott Gage ThorntonJ elhatározásán. Már percekkel korábban, a lány és Harper közti vita során döntött. A fedélzetmester vádjaira adott válaszában a lány érdemlegesen bizonyította iskolázottságát és intelligenciáját. Gage-t gyönyörűséggel töltötte el, hogy ennyire megfelel minden kívánalmának. Ezzel sikerült elkerülnie belső konfliktusát, hiszen nem akarta kitenni magát annak a dilemmának, hogy érdemtelenül is akarja a lányt. De azért túlságosan mohónak sem akart látszani, mivel súlyos összeg forgott kockán. Vigyáznia kell minden garasra, amit keresett, legalábbis amíg be nem fejezi a hajót, amit terj vezett, és nem talál rá vevőt. Bár eltökélt szándéka volt, hogy egy nap gazdag ember lesz, pillanatnyilag még igen messze volt ettől. Kitagadtatta magát apja vagyonából, amikor ellentét támadt közöttük, és jóformán koldusként érkezett a gyarmatokra. Ésszel és keménységgel jutott el oda, ahol most van. Ha képes lenne feladni hajóépítési álmát, a bútorok, amiki kis műhelyében négy emberével csinál,

tisztes jövedelembe juttatnák, de hát éppen itt volt a bökkenő. Hogy mondhatnia le az ember életre szóló becsvágyáról? - Ugye, nincs kifogása az ellen, Mr. Harper, hogy közelebbről is megnézzem a lányt? - Gage cinikus érdeklődéssel vonl fel a szemöldökét, mert félig-meddig azt várta, hogy a fedélzetmester megtagadja a kérését. Harper sötét képet vágott. A férfi állhatatossága kezdte kihozni béketűréséből. - Azzal nem megy semmire. - És miért nem? - kérdezte kurtán Gage. - Ha hajlandó vagyok vállalni a lány rossz természetének kockázatát, ugyai mi akadályozhat meg abban, hogy megvegyem? A tengerész hallgatag rosszkedve, majd kelletlen vállrándi tása után Gage félreérthetetlenül hátat fordított a fedélzetmesternek, és Annié mellett ellépve Shemaine-hez ment Tisztának éppen nem volt nevezhető, mi több, bűzlött, de sötétzöld szeme villámokat szórt, ami mulattatta Gage-t. És ezt nagyon fontosnak érezte. Felesége halála óta szinte elfelejtett nevetni. - Ez a lány úgy fest, mint aki félig éhen halt - jegyezte meg Gage, és kihívó pillantást vetett Harperre. Hallotta már hírét, hogy a rabokat éheztetik a rabszállító hajókon, és bár kapitányaik erős túlzásnak minősítették a szóbeszédet, a körülötte álló elítéltek szánalmas állapota épp a kedvezőtlen híreket látszott megerősíteni. Harper egyre nyugtalanabbul csikorgatta a fogát. Bármily buzgón tiltakozott is a raboknak juttatott kevéske élelem miatt, a tény, hogy ez a telepes megjegyzést tett az elítéltek éheztetésére, csak ingerültebbé tette, mivel biztosra vette, hogy ez a betolakodó veszekedést akar provokálni. -Önnek semmi köze hozzá, jelenleg milyen állapotban van ez a lány, Mr. Thornton. Már mondtam, hogy nem eladó. - Szépen ki fog ám gömbölyödni, uram! - biztatta hevesen Gage-t a Shemaine mellé lépő Annie. - Ha lesz olyan szíves, és jól tartja, egykettőre összeszedi magát, majd meglássa! - Csitt, Annie! - villant rá haragos szemrehányással Shemaine zöld szeme. - Nem kocát árulsz. - Tud főzni? - kérdezte Gage. Annie bólintott, és gyorsan válaszolt a barátnője helyett: - Ha mán hogyne tudna, uraság!

17

- Nem hallgatsz el rögtön? - sziszegte oda dühösen Shemaine. - Nem nyugszol, míg bajba nem sodorsz! Gage biztosra vette, hogy érti a feddés okát, de azért rákérdezett még egyszer: - Mit is mondott? Annie elhessentette a férfi kérdését. -Á, egy szót se, uram. Milady csak a torkát köszörűte, abbiza! Tuggya, sok a spóra itt a levegőben. - Annie! - A név úgy szisszent, mint egy edényből előtörő gőz, és Shemaine-re most illett is ez a leírás. Nem volt oda azért, hogy úgy tárgyalnak róla, mint egy eladásra kerülő malacról. Gage lassan és céltudatosan kerülgetni kezdte a lányt, és minden oldalról alaposan megnézte. Még egy nagy faház is szűkössé válhat, ha két olyan ember lakik benne, akik nem jönnek ki egymással. Az utóbbi időben kezdett az idegeire jnenni egy bizonyos Roxanne Corbin nevű nőszemély, aki jelenlétével és figyelmével valósággal agyonnyomta. Ha nem lett volna mindenképp szüksége egy pesztrára a fia mellé, legalább addig, amíg dolgozik, eleve meg sem fordult volna a fejében, hogy Roxanne-t felfogadja, a lány meg most már többet várt el tőle, mint amit adni hajlandó lett volna. Shemaine esetében azonban úgy érezte, nem bánná, ha a lány láb alatt volna, és élvezettel fedezné fel minden apró vonását. Gage megállt a lány mellett, és ujját kíváncsian végighúzta Shemaine finom csontozatú csuklóján. A lány túl merésznek és bizalmasnak érezte érintését: ha a férfi megbélyegezte volna, azzal sem zaklatta volna fel jobban, hiszen simogatása lángként égette Shemaine karját. - Kérem, ne! - suttogta elhaló hangon, és arrébb húzódott. Amikor a férfi olyan jó erőben van, erős és vidám, mi szépet láthat egy koszos, megkínzott, gyenge emberben? - Nem akartam megijeszteni, Shemaine - mentegetőzött Gage. - Csak a kezét szerettem volna látni... megengedi? Shemaine nem szívesen vette, hogy ilyen aprólékosan vizslatják, kivált, amikor ilyen szörnyen piszkosnak érzi magát. Kelletlenül felemelte a kezét, mert ellenére volt, hogy nincs más választási lehetősége. Csak azért volt hálás, hogy a fogát nem akarja megnézni! Gage alaposan megvizsgálta a karcsú ujjakat: szutykosak; voltak, de finom vonalúak. Hüvelykujjával megsimogatta Shemaine kézfején a törékeny csontokat, majd kezét megfordítva szemügyre vette a lány tenyerét, mely puha volt, mint egy jól nevelt hölgyé. - Úgy látom, felkészületlen a nehéz munkára, Shemaine - jelentette ki meglepetten. Kutató pillantása pírt varázsolt a lány arcára.

- Nem félek a munkától, uram - felelte, majd érezve, hogy következő szavai erősen csökkenthetik az esélyt, hogy elkeljen, hozzátette: - Csak éppen eddig nem adódott rá lehetőségem, ennyi az egész. - Értem - mondta elgondolkodva a férfi. Talán igaz, amil Annié mondott, hogy Shemaine O'Hearnt úrihölgynek nr vélték. Csak a nagyon gazdagok engedhetik meg maguknál, hogy gyermekeiket szolgákkal kényeztessék, és ez látszott az egyedüli elképzelhető magyarázatnak, ami bársonyos tenyerét és tudatlanságát illette. Őszintén remélem, hogy egyedül is képes tanulni, Shemaine. Nem telik arra, hogy oktatót fogadjak maga mellé, arra meg sem időm, sem képességem, hogy én oktassam. - Gyorsan tanulok, uram - mondta sietve a lány. - Ha van könyv, amiben részletesen felsorolják a házvezetőnő kötelességeit, egyedül is elboldogulok. - Úgy tűnik, komolyan utána kell néznem ilyen könyvnek. - Nagy segítséget jelentene - felelte óvatosan a lány. - Tud egyáltalán főzni? - tette fel újra a kérdést a férfi, hogy elaltassa hirtelen támadt aggodalmát. Őszintén remélte, nem pusztulnak éhen, mielőtt a lány tisztába jön az alapokkal. - Ügyesen bánok a tűvel, uram - bújt ki a válasz alól Shemaine, mert nem akarta világgá kürtölni azt, amiben alapve-tó'en bizonytalan volt. Anyja illendőnek tartotta, hogy egy ifjú hölgy a feleség minden kötelességével tisztában legyen, s ezzel szakácsnőjük is szívből egyetértett, de Shemaine nem volt a legodaadóbb tanítvány, és azt sem garantálhatta, hogy emlékezete nem hagyja cserben. Gage nemlegesnek tekintette a lány válaszát, és elkeseredetten sóhajtott fel. Nem rajongott a gondolatért, hogy egy kezdő próbálkozásait elviselje, de még Roxanne főzési tudománya sem téríthette el attól az elhatározástól, amire most jutott. Pusztán abból a tényből, hogy ma eljött ide, tudta, hogy merészen kihívja maga ellen a sorsot, de vágya, hogy megszerezze Shemaine-t, lassanként elnyomott benne minden józan megfontolást. - Nagyon fiatalnak látszik - jegyezte meg, mert nem akarta tovább firtatni a lány tapasztalatlanságát. - Pedig nem így van! - válaszolta készségesen a lány, bár e percben ősöregnek érezte magát. - Múlt hónapban töltöttem be a tizennyolcat.

18

- Hát az épp elég fiatal! - csipkelődött a férfi. - Hacsak persze harminchárom nem az öregkor kezdete. Shemaine-t zavarba ejtette a válasz. - Mi olyan lényeges a harmincháromban, uram? - Az, hogy én pont ennyi vagyok - bökte ki őszintén Gage. Ó! Shemaine ajka kerekre nyílt, de hang nem jött ki a torkán. Baklövése zavarba hozta, és kerülte a férfi tekintetét, nehogy az észrevegye meglepetését. Ilyen idősnek igazán nem gondolta! Kínos csend telepedett közéjük, végül Shemaine - izgatott zavarában felemelte a tekintetét, és a férfi szemébe nézett. Azt várta, hogy most majd tudatja vele, másutt kell szolgálót keresnie, de a férfi pillantása úgy mélyedt az övébe, mintha legmélyebb titkait akarná kifürkészni. - Most tehát nem marad más hátra, mint Mr. Harpert meggyőzni, hogy adja el önt nekem. Shemaine szívéről nagy kő gördült le. Bár korábban azt mélte, hogy egy nő veszi meg, volt valami ebben a férfibai ami felkeltette becsületességébe vetett hitét. Talán az a haragos tekintet, amikor összevont szemöldökkel tette szóvá a rabok éheztetését. Shemaine csak azt remélte, hogy tudatlansága miatt nem éppen ez a sors vár majd a férfi kisgyermekeire. Gage visszament a fedélzetmesterhez, és jól leplezett nyag közönnyel nyújtotta felé a pénzt. - Tizenöt fontot ajánlok ezért a lányért. James Harper érezte, hogy elönti a pulykaméreg. Talán ját féltékenysége szegte fel fejét, mint egy lecsapni készülő kígyó, amikor a férfi mindenfelől szemügyre vette a lányt, felébredt benne a gyanú, hogy a telepes magának akarja lányt, nem a fia mellé dajkának és mindenes cselédnek, hanem, mint a kedvesét. - A kapitány úr egyértelműen megparancsolta, Mr. Thorton, hogy a lány nem eladó! - Akkor megemelem húsz fontra - mondta Gage zséi sebben. Kivette bőrerszényét egy nagyobb iszákból, amit szíjon a vállára vetve, csípőjére lógatva viselt. Figyelmese megolvasta az aranyakat, majd a fedélzetmester felé nyújtotta az összeget. - Ez már talán elég lesz a kapitányának. - Mondom, hogy nem eladó! - dörögte mérgesen Harper. Még csak tudomást sem vett a felé nyújtott kézről. - Az ördögbe is, ember! - vesztette el a türelmét Gage. Érezte, hogy meg kell szereznie Shemaine-t, kerüljön bármibe is. Idehozza a kikötőbe a rabszállító hajóját, tüntetőleg megmutatja az árut, hadd lássa boldogboldogtalan, aztán nem óhajtji eladni a javát? - kérdezte hitetlenkedve. -

Ugyan már, Harper, mi ez? Valamiféle játék? Ha az, nekem nincs időm játszadozni. Most pedig azonnal közölje, mennyit akar a lányért! - Mi folyik itt? - kérdezte éles hangon az éppen odalé] Fitch kapitány. - Ez a vándorkereskedő, uram, ragaszkodik hozzá, hogy Shermaine O'Hearnt megvegye - nyomta meg gúnyosan a szót Harper, és fejével mérgesen Gage felé intett. - Utolsó ajánlat húsz font. Szeretné tudni, mit kér az áruért. Fitch félrehajtotta szalonkabátja két szárnyát derék pocakjáról, hüvelykjét mellénye zsebébe akasztotta, és sarkán himbálózva, tetszelegve nézett fel a magas idegenre. - Félek, nincs annyi aranya, uram, amit ezért a lányért kellene fizetnie. Már lefoglalták. Shemaine meglepetten szisszent fel, és hirtelen odalépett a kapitányhoz: - Kicsoda, uram? Everette Fitch felemelte a fejét, hatalmas, hegyes orra mellett lenézett a lányra, majd felhúzta sötét, bozontos szemöldökét. Ravasz mosoly és félreérthetetlen, izzó vágy csillant meg szürke szemében, amitől Shemaine arcát felháborodott pír vonta be; rögtön megértette, mire megy ki a játék. A kapitány kifundálta, hogy megtartja magának, még ha a felesége orra előtt kell is rejtegetnie. - Uram, könyörögve kérem! - Shemaine-t sírás környékezte, ahogy fertelmes sorsa felrémlett előtte. E férfiú játékszerének lenni még visszataszítóbb, mint bármi, amit eddig elképzelt. - Kérem, Fitch kapitány úr, nem akarom még jobban magam ellen hangolni a feleségét! - Mrs. Fitch dühét még a korbácsolás sem csillapítaná le, ha tudomására jutna férje szándéka. - Hadd vegyen meg Mr. Thornton! Özvegyember, uram, és a kisgyerekére kellene vigyáznom. Everette kihúzta magát, amikor meghallotta a háta mögött felesége súlyos lépteit, majd kezeit zavartan összekulcsolta a háta mögött. Gertrude terebélyes termete egész útjuk során azonnal felbukkant mellette, valahányszor az asszony megérezte a pénz szagát. Idegesítő, orrát mindenbe beleütő, folyton kritizáló vén szipirtyó, gondolta Fitch, és már alig várta, hogy egy fiatalabb, élvezetesebb és édesebb nőszeméllyel hentereghessen.

19

- A hajóhídon van rád szükség, Everette, a munkaszerződéseket kell aláírnod - jelentette ki Gertrude, és lekezelően James Harperre nézett. - Egy perc, drágaságom - mondta Everette, és megpróbálta visszaküldeni az asszonyt a hajó másik felébe, ahonnan jött. - Máris jövök, amint itt elrendeztem ezt az ügyet. Gage azonnal felmérte a helyzetet, és miután szándékosan megduplázta az erszényben levő összeget, hogy az asszony figyelmét felkeltse, diszkréten odasúgta neki: - Úgy tájékoztattak, asszonyom, hogy ezt a Shemaine O'Hearn nevű lányt semmilyen összegért nem vehetem meg, bármennyit is ajánljak érte. Talán ön volna olyan szíves megszámolni, ami ebben az erszényben van. Gertrude görbén a magas férfira nézett, amikor az markába nyomta az erszényt. Amikor megérezte a súlyát, gyanakvó pillantást vetett a férjére, majd rögtön nekilátott, és pontosan megszámolta, mennyit ajánl az idegen. Shemaine félelmében reszketett, mint a nyárfalevél. Tudta, hogy ha Gertrude Fitch neszét veszi, mennyire szeretne Gage Thornton tulajdonába kerülni, azonnal gondoskodik róla, nehogy reményei valóra váljanak. Gertrude levonta a saját következtetését, majd olyan véglegességgel rántotta össze az erszény bőrszíját, ami véget látszott vetni férje kisded tervének. Bármennyire is szerette volna holtan és elkaparva látni Shemaine-t, ilyen tekintélyes összeget nem bírt visszautasítani. - Írd alá a papírjait, Everette - utasította fontoskodva a férjét. - Negyven fontnál jobb ajánlatot senkitől sem fogunk kapni. Fitch kapitány tiltakozásra nyitotta a száját, de aztán becsukta, amikor tekintete a telepes kaján pillantásával találkozott. Belátta, hogyha hajóskapitány akar maradni, nincs más választása, mint aláírni a lány szerződését, és átadni a vevőnek. Panaszos dörmögéssel nyújtotta át a férfinak a papírt: - Nem tudom, mit mondok majd a másik úrnak, amikor a lányért jön. - Bizonyára kieszel valami kifogást - felelte Gage szárazon. Majd ajkán komor mosollyal összesodorta a pergament, és az oldalán lógó lapos táskába tette. - Készen áll? - pillantott le Shemaine-re. A lány már alig várta, hogy elinduljanak, nehogy Fitch kapitány valamilyen indokkal visszatartsa őket. Körülnézett, hol lehet Annie, és látta, hogy félénken válaszolgat egy alacsony férfi kérdéseire, akit Morrisa már visszautasított. Istenhozzádot intett, és gyorsan pislogni kezdett, nehogy kicsorduljanak a könnyei. Annié alig észrevehetően biccentett felé, és ráemelte könnyes tekintetét. Shemaine új gazdájára nézett, és igyekezett megacélozni a szívét.

- Semmim sincs, uram, mint a ruha, amit viselek, bármily szegényes is. Kész vagyok akkor indulni, amikor önnek megfelel. - Akkor mehetünk is - sürgette Gage. James Harper jeges tekintetével találkozott a pillantása a lány feje felett, mire hozzátette: Nincs itt már más dolgom, és úgy tűnik, vihar készülődik körülöttünk. Shemaine az alacsonyan gomolygó, sötét felhőkre nézett, de amikor a körülöttük álló férfiak dühös arcára esett a pillántása, rájött, hogy a telepes megjegyzése csak részben vonatkozott az időjárásra. Elindult a férfi után, s hagyta, hadd vezesse el az utánuk bámulok köréből.

20

III. fejezet Olyan ember létére, aki mind a mai napig jövőbeni tervei valóra váltásának eszközét a takarékosságban látta, Gage Thorntonnak be kellett látnia, hogy éppen most sikerült elnyomnia magában a garasoskodás minden késztetését, mert mindenképp meg akarta szerezni Shemaine O'Hearnt. Abból a készségből, amivel a tekintélyes összeget tartalmazó erszényt felajánlotta, senki nem sejthette, hogy most el kell halasztania a hajójához égetően szükséges anyagok megvételét, amíg williamsburgi gazdag patrónusainak el nem készíti a megrendelt bútort és azt ki nem fizetik. Általában rosszul tűrte, ha későbbre kellett valamit halasztania. Csakhogy most e rabnő tulajdonosaként akkor sem lehetett volna boldogabb, ha az elmúlt évet e cél módszeres tervezgetésével és megvalósítása érdekében szorgos takarékoskodással töltötte volna el. Tulajdonképpen igen ritkán ért célt anélkül, hogy ne kellett volna előtte kegyetlenül sokat tervezgetni, keményen megdolgozni, és aztán félretenni minden nélkülözhető garast. Shemaine a maga részéről beletörődött, hogy rabszolgasorát igazoló iratai most Gage Thornton telepes birtokába kerültek. Élete következő hét évében ez a férfi a gazdája. Vezeti a háztartását, gondoskodik a gyermekéről, és megtesz bármit, amit ésszerű keretek között egy szolgálótól el lehet várni. A többit majd meglátjuk, tette hozzá gondolatban, de helyzete e pillanatban távolról sem olyan rettentő. Kétséges, hogy valaha is más jusson eszébe a London büszkeségért való távozásáról, mint az, hogy pokolból szabadult. Gage a pallóhídról a macskaköves rakpartra lépett, majd hátrafordult, hogy lesegítse frissen szerzett tulajdonát, She-maine-nek pedig ezzel alkalmat teremtett, hogy óvatos pillantással felmérje a felé nyújtott keskeny kezet. Apoltsága keservesen ébresztette rá, mennyire mocskos az ő keze. Igaz, k férfi csak percekkel ezelőtt vizsgálta meg a kezét, és tisztábaflj kell lennie azzal, hogy mit fog meg. A két kéz kiáltó ellentétel restelkedést ébresztett a lányban, de azért elfogadta a férfi kezét, és meglepődött, tenyere milyen kérges a kétkezi munkától, ujjai ugyanakkor karcsúak és erősek. A férfi bőre mégis meglepően simának tűnt, mintha valami olaj vagy kenőcs ivódott volna bele. Alighogy Shemaine a kőre lépett, vissza akart ugrani a fa-pallóra. Csupasz talpa alatt jegesnek érezte a követ, és boldogan állt volna valami melegebben, de ha ez sem riasztotta volna vissza, akkor ott volt a

kikötőben horgonyzó hajók és közeli raktárházak közti láthatatlan réseken előtörő, bántóan hideg szél. Nem készült fel erre a barátságtalan időjárásra; az erős szélrohamok ellen ruhája gyér védelmet nyújtott. Úgy tűnt, semmi sem fogja fel a szelet, és fogát összeszorítva reszketett a dermesztő hidegben. Hiába próbálta lefogni a szoknyáját: rongyos széle neki-nekicsapódott karcsú vádli-jának, majd időnként a szél alákapott, és úgy tépte- szaggatta, mintha gonosz örömét lelné abban, hogy akadályozhatja a járásban. Gage mindig szívesen megcsodált egy-egy formás bokát, és most sem szalasztottá el a kínálkozó alkalmat. Végtére is jó ideje már, hogy ilyen kellemes látványban lehetett része. Afelől azonban már nem volt biztos, hogy a karcsú lábikrák vagy a lábbéklyó hosszas dörzsöléséről árulkodó vörös hurkák keltették-e fel jobban a figyelmét. A lány alsó lábszárán sötét folt utalt egy újabb keletű sérülésre. Míg nézte, a lány lábujjai lassan befelé görbültek, és erről ráeszmélt, hogy Shemaine egyre kellemetlenebb helyzetben van. Vonakodva felemelte tekintetét, mely a lány óvatos pillantásával találkozott. - Nincs cipője? - kérdezte Gage, és magában azért fohászkodott, bárcsak ne kellene csekély vagyonát újabb kiadással apasztania. A gondolatra, hogy miként tud még egy ilyen vásárlást lebonyolítani, elkomorodott a tekintete. Shemaine kisimította arcából kócos fürtjeit, és felnézett új gazdájára. A férfi nem sok jót ígérő pillantása láttán legszívesebben sarkon fordult és elrohant volna. - Sajnálom, Mr. Thornton - mormolta, és haragudott magára, hogy nem bírja leküzdeni hangja remegését. - Csizmámat nem sokkal letartóztatásom után a Newgate-ben ellopták. - Emlékeztette magát, hogy semmit nem tett, ami elfogatását vagy a rákényszerített szégyent indokolta volna. De az igazság nem enyhített megaláztatásán, mint ahogyan a mólóra érkező idősebb párok közelsége sem. Miközben tátott szájjal bámulták, a szél pedig a lelket is megdermesztette benne, meg- megakadva adta elő történetét: - Biztosíthatom, uram, hogy... csizmám elvesztését igen fájlaltam. Ritkaságszámba menő, igen finom kidolgozású volt... Apám súlyos pénzt fizetett azért, hogy kezdőbetűimet apró aranyfüggőkbe véssék, és a cipész a csizma bokarészére erősítse őket. Akkoriban bölcsebbnek ítéltem, ha tiltakozás nélkül átadom őket. A két nő, aki el akarta venni tőlem, megtermettebb volt nálam, és megszállottan tépték ki a kezemből, hogy ginre cseréljék... Tudtam, hogy az életemet kockáztatom, ha

21

ellenkezni próbálok. Lopásuk után még hálás is voltam, hogy lovaglóruhám elfogatásomkor elszakadt és bepiszkolódott, különben esélyt láttak volna rá, hogy azt is áruba bocsássák, és akkor most ruhátlanul kellene itt állnom. A ragyogó barna szempár tetőtől talpig végigmérte Shemaine-t, de a lány képtelen volt kitalálni, hogy a telepes mire gondol. - Nagy kár, az biztos. - Hogyan, uram? - Shemaine zavarban volt: nem tudta pontosan, mire céloz a férfi, és nyugtalanság fogta el. - Csiz-mám elvesztését sajnálja, vagy azt, hogy fel vagyok öltözve? A férfi futó mosolya csöppet sem volt barátságos. - Természetesen a csizma elvesztését. Shemaine váratlanul kíváncsi lett, vajon miféle ember vette meg. Komoran sztoikus, megközelíthetetlen viselkedése vajon gyalázatos csirkefogót takar-e? Olyan sors vár rá, mint amit Fitch kapitány szánt neki? Vagy van annyi humorérzéke, ami feloldja majd kényszerűségből vállalt hallgatagságát? Olyan embernek látszott, aki tudja, mit akar az élettől, sőt már be is bizonyította, hogy céljait meg tudja valósítani, és egyáltalán nem izgatja, mit gondolnak vagy mondanak róla mások. Láthatóan nem foglalkozott azzal, hogy amint a fedélzetmester bejelentette, mi célból van a hajón, összesúgtak mögötte az emberek. Az sem zavarja, hogy most is goromba kíváncsisággal szemlélik őket. Nyilván olyan ember, aki megszokta, hogy szóbeszéd tárgya. Gage odanyúlt, és könnyedén meglegyintette Shemaine ruhaujját ott, ahol az ingvállról leszakították. - Hacsak azóta divatba nem jöttek a rongyok, kislány/ kénytelen vagyok ellentmondani, amikor azt állítja, hogy hiánytalan az öltözéke. Shemaine gyötrelmesen átérezte, mennyire rongyos, és ahogy tudta, összehúzta meztelen vállán a szakadást. - Szegény, örömtelen szolgálót vett magának, Mr. Thornton. Gage elkapta Shemaine pillantását, és mélyen a szemébe nézett, mintha a lelke mélyét akarná kifürkészni; pillantása nem volt sem barátságosnak, sem barátságtalannak mondható. - Ha azt nézzük, hova mentem szolgálót keresni, szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen ritka kinccsel távoztam, Shemaine. A lány arcán zavart csodálkozás tükröződött. - Nem is sajnálja, hogy egy hozzám hasonlóért egy teli erszényt kellett otthagynia, Mr. Thornton? Gage könnyed gúnnyal válaszolt: - Határozott céllal mentem fel a hajóra, és cselekedeteim felett nem szokásom siránkozni, amíg ki nem derül, hogy visszavonhatatlan

ostobaságot követtem el. - Érdeklődve vonta fel a szemöldökét, amikor visszakérdezett: - Ha olyan jól ismeri magát, Shemaine O'Hearn, mit gondol, ablakon dobtam ki a pénzt? - Remélem, nem, uram - felelte halkan és bizonytalanul a lány. Attól függ, mit óhajt tőlem. Nem hencegésből mondtam, hogy meg tudom tanítani a fiát a tollforgatásra, mégpedig nem is akármilyenre, valamint arra, hogy fejben számoljon, és az elkövetkezendő években olvasni is, de sajnálatos tény, hogy hozzáértőbb háziasszonyt, pesztrát vagy szakácsnőt szerezhetett volna, ha Annie-t vagy valamelyik másik asszonyt veszi meg. Gage végül észrevette a körülöttük álldogáló nézősereget, akik már elgondolkodó tekintete láttán is gyorsan szétszéledtek. Hirtelen mindnek sürgős lett, hogy felmenjen a hajópallón a fedélzetre. De Gage nem sokat törődött csúfos menekülésükkel, hanem ismét Shemaine-re nézett. -Hiányos készségeiről kellően felvilágosított, Shemaine, mielőtt megvettem volna. Nem mondhatom, hogy csalás áldozata lettem. Nem fogom visszavinni. Shemaine mérhetetlen megkönnyebbülést érzett. - Örömmel hallom, uram. Gage könnyedén a lány lovaglóruhájára mutatott, miután észrevette, hogy néhány lépésről matrózok bámulják a lányt. - Világos, hogy ilyen öltözékben nem maradhat. Nincs ínyernre, hogy megbámulják, sem az, hogy szűkmarkúságom miatt esetleg szégyenkeznie kelljen. Shemaine újból megpróbált olvasni a férfi kifürkészhetetlen tekintetében, miközben az lassan szemügyre vette, de a férfi igen tartózkodónak és talányosnak tűnt. A lány tudta, hogy külseje még a legrettenthetetlenebbeket is visszariaszt ja, ezért tétován felajánlotta: - Ha szívesebben venné, Mr. Thornton, hogy ne lássana önnel együtt, akkor követhetem pár lépésről, hogy ne is sejtsék, hogy együtt vagyunk. De Gage azonnal elvetette Shemaine ötletét. - Nem azért fizettem ki negyven fontot magáért, kislány, hogy a hátam mögül valaki elcsenje. Nem ismeri ezt a vidéket, mert ha ismerné, tudná, hogy itt nem sok nő között lehet válogatni, főként nem olyanok között, akik csinosnak mondhatók. Viszont bőviben vagyunk az errefelé gyakran megforduló prémvadászoknak és erdőirtó telepeseknek, akik komoly veszélyt jelentenek egy erényes lányra nézve. Semmitől sem riadnak vissza, hogy nőt szerezzenek,

22

akit magukkal vihetnek a táborukba. Egy ilyennek nagyszerű préda lenne, ki vált a téli hónapokban. Shemaine rossz néven vette a férfi kioktató szavait, és me revén szólalt meg: - Én csak a szégyentől akartam megóvni, uram. - Tudom, mi célból javasolta, Shemaine, de tévedett. Még ilyen kiéheztetett és mocskos állapotban is maga a legszeb lány, aki hónapok óta e falucska lakóinak szeme elé került. De Shemaine-t nem lehetett irgalmas bókokkal levenni a lábáról. - Hízelgése bizonyára elszédítene egy egyszerű lányt, Mr. Thornton. Ha én az volnék, kétségtelen igen hálás volnék. Így azonban pontosan tudom, milyen nyomorúságosán festek. Gage elkeseredetten sóhajtott fel, amikor dicsérete egyértelmű visszautasításra talált. - Idővel majd megtanulja, kislány, hogy ami a szívemen, az a számon. Nem szoktam lódítani. - Idővel megtanulja majd, uram, hogy én nem vagyok valamiféle „kislány” - vágott vissza élesen Shemaine. Gage észrevette, hogy merev tartásban előtte álldogáló rabnője arca egyre pirosabb lesz, mintha lelkileg megpróbálna felkészülni a várható dorgálásra. De a férfi közelebb hajolt hozzá, hogy elnyerje osztatlan figyelmét, majd a lány tágra nyílt szemébe nézve nyomatékosan suttogta: - Higgye el, Shemaine, ezzel már most tisztában vagyok. Határozott beismerése teljesen lefegyverezte a lányt, aki egyszerre számtalan kérdéssel találta szembe magát. Hirtelen cseppet sem volt biztos abban, hogy a férfi csupán a fiára gondolva fizetett ki annyi pénzt érte. Akkor sem hozhatta volna jobban zavarba, ha ott helyben bevallja, hogy miután hosszan legeltette rajta a szemét, reméli, hogy nagy élvezetét leli majd nőies domborulataiban, melyek közül csupán kebleit nem viselték meg a hajóút alatt elszenvedett megpróbáltatások. Shemaine arra gondolt, milyen makacs is tud lenni, ezért úgy vélte, betekintést kellene engednie jellemébe, ha ki akar jönni a gazdájával, vagy akár csak annyi ideig mellette akar maradni, hogy elismerését elnyerje. Ha alaptalanul magára haragítja, a férfi nyugodtan eladhatja az első idegennek, aki hajlandó érte kifizetni a kért összeget. Saját érdekében is fontos, hogy engedékenységet mutasson. Ha a telepes bűnös vágyat érez iránta, majd akkor hűti le reményeit, ha a férfi egyértelműen tudtára adja őket. Puszta megérzés alapján se nem bölcs, se nem tisztességes elítélni valakit.

- Eddig nemigen volt részem kitapasztalni, uram, hogy egy szolgálónak hogyan kell viselkednie - mormolta szavait gondosan megválogatva Shemaine. - Időnként kétségtelenül szókimondónak talál majd. Sőt olykor szemtelennek is. A férfi tekintete rezzenetlen fürkészte a lány arcát. -Jobban tetszik, ha őszinte velem, Shemaine, mint ha jelenlétem félelmet ébreszt önben. A válasz meglepte a lányt, aki felbátorodva folytatta vallomását: - Sok hibám van, uram, elsősorban hirtelen természetem. Félek, e tekintetben igencsak apámra ütöttem. Gage intelemmel válaszolt: -Biztosra veszem, Shemaine, hogy hangulatváltozásaim idővel ön is megtapasztalja, és olykor azt gondolja majd, hogy komisz vadállat vagyok. De nem kell tartania tőlem. Nem fogom megütni. A lány őszinte melegséggel mosolygott fel rá. - Megkönnyebbüléssel hallom, uram. - Akkor gyerünk hát - ragadta karon a férfi. Felnézett a fölöttük gomolygó felhőkre, és gondolatain átfutott, lehet, hogy viharra van kilátás. - Könnyen bőrig ázhatunk, ha még sokáig álldogálunk itt. Gage gyorsan elindult, ládákat és embereket kerülgetett, úgy szedte a lábát, mint akit halaszthatatlan dolga szólít, és magával vonszolta a lányt. Szapora, hosszú léptekkel haladt a rakparton. Nem olyan fajtának látszott, aki idejét vesztegetné , vagy a semmittevés híve lenne. Ereje, energikussága értékes tulajdonságai voltak, és ki is használta mindkettőt. Sietségében, hogy hazaérjen, mielőtt leszakadna az ég, fel sem figyelt szolgálója hanyatló erejére és botladozó lépteire. Shemaine-t legyöngítette hosszú koplalása a kötélkamrában; képtelen volt lépést tartani új gazdájával. Még el sem érték a rakodópart végét, már úgy érezte, hogy lábai nem tartják meg: egyre jobban tántorgott, s már-már attól félt, ott nyomban összerogy. Shemaíne még felfigyelt a közelgő veszélyre, amikor szédülés vett erőt rajta, és szeme eló'tt elhomályosult a világ. Botladozva megtorpant, és elhaló hangon arra kérte gazdáját, hogy álljanak meg. Amikor a férfi eleresztette, Shemaine néhány tétova lépés után egy közeli póznába kapaszkodott. Lehunyta a szemét, s őszintén remélte, hogy ha ereje visszatér, újból gondolkodni tud majd. Gage észrevette, hogy a kéz, amit a lány a szájára szorított, reszket, arcából kifut a szín, s azonnal tudta, nem színleli az ájulást. Gyorsan odalépett hozzá: - Rosszul van?

23

Shemaine óvatosan felpillantott, nehogy még jobban felboruljon az egyensúlya, és meglepetten látta, hogy a férfi közvetlen mellette áll. Korgó gyomrától hányinger kerülgette, amit csak kínkeservesen tudott legyűrni. -Egy pillanatot kérek csak, hogy levegőhöz jussak. - Kö-nyörgése erőltetett suttogás volt. - Mindjárt jobban leszek. Bizonyára csak múló rosszullét az egész. Gage lassan ráébredt az igazságra, amint jobban szemügyre vette a lányt. Beesett orcája, finom kezének látható remegé-se hosszas koplalásról árulkodott. - Mikor evett utoljára? Bár a jeges szélben rohamosan fogyott az ereje, és félt, hogy eszméletét veszti, Shemaine mégis próbált összefüggően válaszolni: - Míg négy napot a kötélkamrában töltöttem, kaptam néhány kenyérhéjat és egy vödör állott vizet... - Megszédült, és érezte, hogy a rosszullét feló'rli utolsó erejét is, de amikor a férfi odakapott, hogy könyökénél megtámogassa, Shemaine váratlanul néhány lépést hátrált, gyönge kézzel elhárította a férfi segítségét, és az ismét rátörő hányingert leküzdve összeszedte maradék erejét, kínlódva megállt a lábán, és nagy nehezen folytatta: - Őszintén szólva, uram... annyira ki vagyok éhezve, hogy... mindjárt elájulok. Gage azonnal odakiáltott egy arra járó utcai árusnak, odament hozzá, és miután vett pár búzalepényt, egyet odanyújtott a lánynak.

- Talán ez rendbe hozza. Shemaine mohón kapott a lepény után, széttépte, és fuldokolva magába tömte. Restellte, hogy ilyen illetlenül viselkedik, s fel sem mert nézni a magas, széles vállú férfira, aki eltakarta a város főutcáján mellettük elhaladók kíváncsi pillantása elől. A lány lenyelte az utolsó morzsát is, szaggatottan felsóhajtott, és tekintete félve találkozott a férfi kutató pillantásával. - Nem egy társamnál szerencsésebbnek mondhatom magam, uram. Sokan nem bírták az éhezést. Ami azt illeti, pontosan harmincegyen. Gage előtt felrémlett Fitch kapitány és felesége terebélyes alakja, és düh fogta el, hogy amíg azok dagadtra tömték magukat, másokat hagytak éhen veszni. - Hallottam hírét, hogy a London büszkeségéhez hasonló rabszállító hajókon hiányos az ellátás - mondta elgondolkodva. - Magam évekkel ezelőtt egy kereskedóliajón utaztam ide, és sokkal szerencsésebbnek éreztem magam a többségnél, aki átkelt a tengeren, hogy eljusson ide. Shemaine feszélyezetten fonta össze a karját, amikor gyomra megkordult.

- Boldog vagyok, uram, hogy életben lehetek, bár sokszor mardosott a kétely, vajon túlélem-e. Gage odanyújtott neki még egy lepényt, és türelmesen várt, amíg Shemaine - ezúttal több méltósággal megette. Amikor az utolsó falatot is lenyelte, kínzó szomjúság lett úrrá rajta. Gazdája mintha olvasott volna a gondolataiban, mert intett az idős árusnak, hogy hozzon a lánynak egy korsó almabort. Shemaine csak akkor döbbent rá, hogy szinte mindenki őket bámulja, amikor elverte kínzó éhét és szomját. A falubeliek megálltak, és tátott szájjal nézték őket. Volt, aki restellte, hogy bámészkodik, és megpróbált úgy tenni, mintha nem fiézne oda. Mások kíváncsiságukban egészen a közelükbe merészkedtek, hogy jobban lássanak. Egy csapat brit katona nyíltan legeltette rajta a szemét, míg nagyokat nevettek egyik társuk tréfás megjegyzésein. Shemaine-nek nem esett nehezére elképzelni, mit gondolhatnak, vagy mondhatnak róla. Mezítláb, az erős szélben repkedő kócos hajával, szakadt szoknyájával valami vörös hajú pogánynak tűnhetett a szemükben. De azt is észrevette, hogy aki csak megpillantotta, utána rögtön kísérőjére nézett, hogy lássa, ugyan ki lehet vele. Minden arcon kisebb-nagyobb meglepetés tükröződött, amikor felismerték Gage Thorntont. A London-büszkeségére felmenekülő házaspárokhoz hasonlóan hirtelen mindnek sürgős tennivalója akadt másutt, amint Gage komor tekintete rájuk vetődött. Gage kimérten odabiccentett néhány férfi ismerősének, de azokat csaknem zavarba hozta, hogy bámészkodáson kapta őket. Nyugtalanul ránéztek, majd továbbsiettek. Gage-nek nem volt kézzelfogható indoka, amiért beléjük köthetett volna, így kíváncsian Shemaine-re nézett. Nem csodálkozott, hogy a lány vonzza a férfiak pillantását. Vaknak kellene lenniük, hogyj ne lássák a piszok mögött is a lány szépségét, gondolta. Olyan finom csontozató, mint néhai felesége, tette hozzá magában, de itt vége is szakadt a hasonlóságnak. Shemaine színei élénkebbek voltak, mint Victoriáé, alacsonyabb és törékenyebb is volt, csak keblei voltak teltebbek, mint az asszonyé. - Shemaine O'Hearn - mormolta elgondolkodva maga elé, és jóformán észre sem vette, hogy hangosan kimondta a lány nevét, amíg az érdeklődve fel nem pillantott rá. -Uram? Gage nem tudott egyetlen hihető ürügyet sem kitalálni, miért nézi oly behatóan, így korábbi feltevésével hozakodott elő:

24

- Ír, ugye? A smaragdzöld szemek bosszúsan villantak. „Lám-lám! gondolta gúnyosan. - Gage Thornton is csak olyan lesz, mint a többi angol, aki megveti az íreket!” Királynőhöz méltóan szegte fel a fejét, és nyomatékos kimértséggel jelentette ki: - Igen, uram! O'Hearn a nevem! Shemaine Patrice O'Hearní Shemus Patrick és Camille O'Hearn lánya! Kétségtelenül félip ír, uram, és félig angol, már ha ez számít valamit maguknál telepeseknek! A sötét szemöldökök meglepett érdeklődéssel szaladtak fel Gage homlokára. Bármily ártatlan volt is a megjegyzése, Gage rájött, hogy lángra lobbantotta a lány által emlegetett szenvedélyes temperamentumot. - Nem bűn, ha az ember egyik, másik vagy akár mindkettő, Shemaine felelte a férfi, hogy elaltassa a lány gyanúját él rosszallását. - De ha nincs ellenére, áruljon el nekem valamii Annie azt mondta, hogy ön úrihölgy, és ennek bizonyítékát is láttam, de furdal a kíváncsiság, hogyan került egy rabszállító hajó fedélzetére. Shemaine haragja gyorsan elpárolgott, amikor a férfi türelmét látta, de ettől még nem sietett a válasszal. Eszébe jutott, hányszor próbálta ártatlanságáról meggyőzni Nedet, a poroszlót, a savanyú képű rendőrbírót vagy a börtönőrt, de könnyes fogadkozásának senki sem adott hitelt. Meglehet, hogy csinos kenőpénz okozta süketségüket, ahogyan azt Shemaine sokszor gyanította. De bármi volt is hitetlenségük oka, a lány nem tartotta valószínűnek, hogy ez az idegen majd hinni fog neki. - Nem öltem meg senkit, Mr. Thornton, ha ez nyugtalanítja. - Meg sem fordult ilyesmi a fejemben, Shemaine - kuncogott kétkedőn a férfi. Rendíthetetlen tekintete láttán Shemaine felfogta, hogy nem bújhat ki a válasz alól, és a férfi nem éri be akármilyen ürüggyel. Megacélozta a lelkét, hogy vonakodva bár, de belefogjon a magyarázatba, hogyan is került ebbe a szörnyű helyzetbe. - Csaknem nyolc hónapja történt, hogy abban a szerencsében vagy inkább balszerencsében volt részem, hogy a londoni du Mercer márki menyasszonya lehettem. Vőlegényem nagyanyja, Edith du Mercer nem hagyta úgy figyelmen kívül arisztokrata származásom hiányát, mint az unokája. Ha nem tévedek, Edith vagy valamelyik megbízható szolgálója lehetett az, aki felbérelte a törvényszolgát, hogy szüleim távollétében erőszakkal ragadjon el otthonomból. Akkoriban csak szolgák és egy nagynéném vigyáztak rám, és e ténnyel Edith nagyon is tisztában volt. Kétségbeesett lépésre szánta el magát, hogy megakadályozza a

házasságunkat. Maurice hajthatatlan, ha valamit a fejébe vesz, és Edith valószínűleg képtelen volt lebeszélni arról, hogy elvegyen. Letartóztatásom után lopással vádoltak meg, és börtönre ítéltek. Annyi sikertelen megvesztegetési kísérlet után, amivel megpróbáltam valakit rávenni, hogy letartóztatásomról értesítse szüléimet vagy nagynénémet, elképzelhetetlennek tűnt, hogy rokonaim más módon tudomást szerezzenek hollétemről. Még ha lett volna is pénzem, amivel ráveszem a porkolábokat, hogy értesítsék a családomat, kétlem, hogy az első kocsmánál bármelyikük messzebb jutott volna. Miután az a veszély fenyegetett, hogy a Newgate-ben megbecstelenítenek vagy akár meg is gyilkolnak, feliratkoztam a gyarmatokra szolgának elszerződő rabok hosszú listájára. Gage-nek nem esett nehezére elhinni, hogy a lány arisztokrata körökben forgott. Bár éles füle kivette ír akcentusát, a lány várakozásán felül előkelőén beszélt, és tüzes temperamentuma ellenére is jól nevelt volt. Ami bűntelenségét illeti, el kell fogadnia a lány magyarázatát, amíg valaki az ellenkezőjéről meg nem győzi. - Úgy tűnik, balsorsa szerencsém kovácsa lett, Shemaine. Noha átérzem, min mehetett keresztül, talán megérti, hogy nem színlelek bánatot, amiért a végzet e partokra vetette. Shemaine magán érezte a férfi szilárd tekintetét, és félénken kérdezte: -Talán úgy illik, hogy én is tudjak önről valamit, Mr. Thornton? Gage felemelte a fejét, és tekintete egy pillanatra a messzeségbe révedt, mielőtt válaszolt volna. - Választásom szerint hajóépítő vagyok, szükségből viszont bútorasztalos. Nem messze innen, a James folyónál van egy műhelyem meg egy házikóm. Jelenleg éppen egy saját tervezésű hajón dolgozom, de a kétárbocos elkészültéig még jó pár hónap van hátra. De ha befejezem és eladom, minden erőmet újabb hajó építésére fordítom, mert az a remény éltet, hogy egy nap neves hajóépítő lehetek. Addig is bútorkészítéssel keresem a pénzt a munkásaim bérére meg az anyagra is. Shemaine nem értette, hogy szűkös vagyoni helyzetében hogy tarthatott ki a férfi amellett, hogy bármi árért megvegye. - Bizonyos voltam benne, hogy ön vagyonos ember, Mr. Thornton. Gage e tekintetben önmagát is meglepte. - Minden szempontból megfelelt az elvárásaimnak, Shemaine. Ha az összes hajót végignéztem volna, amelyik befűtött a kikötőbe, akkor

25

sem találtam volna magához foghatót. - Elhallgatott, összevonta a szemöldökét, és láthatóan elkomorodott, mielőtt mesélni kezdte volna, hogy került a gyarmatokra. - Kilenc éve magam is kényszerűségből hagytam el Londont. Összevesztem apámmal, mert nem voltam hajlandó feleségül venni egy fiatal lányt, aki azt állította, hogy elvettem ártatlanságát és teherbe ejtettem. A lány apám régi ismerősénél lánya volt, és apám a barátja iránti lojalitásból próbált házasságba kényszeríteni. Félt, hogy szégyen tapad majd nevünkhöz, ha nem teszek eleget Christine követelésének, hogy mihamarabb házasodjunk össze, de én nem akartam őröl hűséget esküdni egy kis hazugnak, mint ahogy más férfi fattyának sem akartam apja lenni. Soha nem sikerült kiderítenem, hogy Christine csak e csellel próbált házasságra kényszeríteni, vagy valóban terhes volt. Amilyen csinos volt, akárhány kérője akadhatott volna, még ha apja nem is olyan gazdag. De mert nem tettem kívánsága szerint, apám elűzött otthonról. Látja, Shemaine, mindkettőnket rosszban sántikáló nők rosszindulata kergetett a világba. A két hárpia bizonyára rossz néven venné, ha tudná, milyen jól boldogulunk ezen a vad vidéken. - Önnek erre sokkal nagyobb esélye van, Mr. Thornton - felelte gyászosan a lány. - Helyzetemen csak az változtatna, ha apám valami módon kiderítené, hova kerültem, ideutazna és visszavásárolna, de korábbi tapasztalataim fényében ehhez nem sok reményt fűzök. Álmában sem jutna eszébe, hogy a Newgate-ben érdeklődjék utánam, és most sincs több pénzem, mint amennyi a Newgate-ben volt, amivel egy küldöncöt megvesztegethetnék, hogy vigyen el egy levelet Angliába. Ha egyáltalán hírt küldenek a családomnak, az is hónapokba kerülne, míg eljutna Angliába... ha ugyan valaha is odaérne... és még több hónapba telne, míg ideutazhatnának a gyarmatokra. Ha valaha is rám találnak, az, kezeskedem, nem ebben az évben lesz. Gage egy hosszú pillanatig csendesen elmélkedett, mert tudta, milyen boldog lenne a lány, ha apja rátalálna és visszavinné Angliába, de azt is tudta, hogy ő milyen csalódott lenne, ha elölről kellene kezdenie a keresést. De mivel ő is váratlanul szakadt el otthonától és családjától, igyekezett eloszlatni a lány jövőt illető félelmeit. - Ha az embert olykor kényszerrel űzik el otthona védelmet nyújtó falai közül, ahol felnőtt, Shemaine, ezzel egyúttal lehetőséget kap, hogy kezébe vegye sorsa irányítását. Angliában éveken át arról álmodoztam, hogy saját tervezésű hajót építek, de apám csak az általa mindig is gyártott súlyos hajók építéséhez igényelte segítségemet. Évek óta az jár a fejemben, hogy vagy nem értette terveimet, vagy fiatalságom miatt nem bízott bennem

annyira, hogy megengedte volna a megszokottól eltérő hajó építését. Miután éveken át inaskodtam egy igen tehetséges bútorasztalos mellett, a kidolgozást ügyesebben végeztem apám bármelyik alkalmazottjánál, de amikor apám haragjában elkergetett otthonról, és még csak meg sem hallgatta bizonykodásomat, mellyel ártatlanságom mellett kardoskodtam, végre szabadon tehettem azt, amit kedvem és becsvágyam diktált. Shemaine csak azt tudta, hogy mindennél jobban vágyig szüleit viszontlátni, és biztonságban tudni magát szerető karjaik között. - Önnek bizonyára igaza van, uram, de nekem nincs nagyobb vágyam, mint hogy apám kimentsen innen, és hazavigyen magával. - Majd meglátjuk, mit gondol erről hét év múlva – felelte cseppet sem barátságtalanul a férfi. Megjegyzése zavart pillantást váltott ki Shemaine-ből, mivel a lány azt érezte ki szavaiból, hogy szolgálati idejét csupán halála rövidítheti le. Shemaine eltűnődött, vajon mi történne, ha apja rátalálna. Az angol törvények nem tartalmaznak olyan kitételt, ami egy gazdát arra kényszeríthetne, hogy akarata ellenére adja el rabszolgáját. Gazdája komolyabb igényt formálhat rá, mint bárki más? Még házassági szerződését is semmivé teszi, hogy Gage Thornton birtokába került. Vajon hajlandó lenne-e a férfi eladni a szüleinek? Vagy akarata ellenére is kénytelen lenne vele maradni? Gage megérezte, hogy áll mellette valaki, és amikor felnézett, egy idősödő, cingár matrónát pillantott meg, aki kíváncsian előrehajolva, a tomboló szél ellenére is igyekezett minden szót elcsípni. Gage figyelmes tekintete sem hozta különösebben zavarba, noha hallgatózáson kapták. Kiegyenesedett, és mereven biccentett. - Nos, Gage Thornton, ugyan mi szél hozta ma Newportes Newesba? Gage jól tudta, mennyire pletykaéhes az asszony. Valószínűleg azt reméli, hogy kellő részletességgel válaszol majd a kérdésére. De Gage nem az az ember volt, aki egy tolakodó, kotnyeles nőszemély kíváncsiságát hajlandó kielégíteni, s ezért kurtán udvarias üdvözlésre méltatta csak. - Jó napot, Mrs. Pettycomb. A matróna most a lány felé intett. - És ki lenne ez az idegen? Bár Gage érezte, mennyire ódzkodik Shemaine a bemutatástól, karon fogta és gyöngéden az idős asszony elé húzta, akinek vasvillatekintete csaknem átfúrta a lányt. - Hadd mutassam be Shemaine O'Hearn kisasszonyt Angliából. Alma Pettycomb apró, sötét szeme a repkedő szoknyaalj alól kilátszó meztelen lábakra siklott, majd szemöldöke fék szaladt vékony

26

karvalyorrára illesztett drótkeretes szeművege fölé. Miután gyorsan levonta az egyetlen helyes következtetést, Alma Pettycomb lapos mellére szorította kékeres kezét, mint akit teljesen elképesztett az asztalos életének e legújabb fordulata. Ennek az embernek mindig sikerül felkavarni a falusiak életének egyhangúságát! Ott van példának okáért a felesége halála: egy normális ember néhány hónapnál tovább biztosan nem gyászolt volna. A gyarmatokon nehéz volt az élet, és a férfiak körében szokás volt hamar új feleséget választani, hogy legyen, aki a gyerekekkel törődik. A faluban élő apák többsége boldogan fogadta volna, ha Gage udvarolni kezd szívük gyöngyének, és igencsak nagy becsben tartották volna, de az asztalos nem próbálkozott senkinél, s láthatóan többre tartotta az özvegységet a helybeli lányok valamelyikével kötendő házasságnál. Várakozásaikat azután tovább lohasztotta azzal, hogy felfogadta fia mellé a kovács lányát. - Gage Thornton! Már megint mi az ördögöt művelt? - tátotta el a száját a jeles matróna. - Igaz lenne, hogy arról a borzalmas hajóról egy rabszolganőt hozott magának? Hát teljesen elment az esze? - Nem hinném, asszonyom - felelte Gage távolságtartó hűvösséggel. Tulajdonképpen csak azt tettem, amit már egy ideje tervezgetek. Egy vad szélroham Alma vászon főkötőjét ráncos homlokára tapasztotta, de az asszonyság egy türelmetlen mozdulattal félresimította, és leplezetlenül gyanakvó tekintetét a férfira szögezte. - Azt akarja ezzel mondani, hogy valójában egy rab megvásárlását tervezte, még mielőtt a London büszkesége befutott volna a kikötőbe? De hát egy ilyen meggondolatlan lépés hallatán kénytelen vagyok azt hinni, hogy maga megőrült! Gage keskeny arcán - ingerültségéről árulkodva - megrándult egy izom, de hangja, akárcsak pillantása, magabiztos maradt. - Nem szállók vitába önnel, asszonyom. Tettem, amit tettem, s nem óhajtok senkitől sem bocsánatot kérni miatta. Mrs. Pettycomb felvonta hegyes orrát, és keskeny szem- üvegén át felsandított a férfira. - Még a kovács lányától sem? - próbálkozott. - Ha van e faiban valaki, akinek magyarázattal és bocsánatkéréssel tartozik, akkor az Roxanne Corbin. Az a szegény, kedves teremtés úgy csüng magán, mintha valami isten volna. De Gage nem mutatott bűntudatot. - Már régóta jár a fejemben, hogy túlságosan kihasználom Roxanne jóakaratát, és ahelyett, hogy fiam gondozásával terhelem, hagynom kellene, hadd élje a maga életét. Mielőtt nálam dolgozott volna, édesapja rá akarta venni az otthoni teendők elvégzésére, és most, hogy Hugh törött lábbal fekszik, Roxanne egyáltalán nem jöhet, egy ideig legalábbis nem. Miután senki sincs, aki Andrew-val törődne, szükségét láttam, hogy valaki mást keressek. - Bár ezt Roxannenak is elmondta, a lány könyörgött, hogy kérje meg szomszédait, segítsék

ki egy darabig, de Gage soha nem hárított volna át munkát olyanokra, akik legalább annyit dolgoztak, mint ő. Egyébként sem bírta volna elviselni, hogy Andrew oly sokat legyen távol otthonról. - Roxanne mindenki másnál jobban tudja, hogy pesztrára van szükségem, Mrs. Pettycomb, így ez a tény nem fogja különösebben meglepni. Alma szándékosan fittyet hányt Gage magyarázatára, és feltartotta arcát a szélbe, míg a férfi el nem hallgatott. Azután hevesen megfordult, és feddőleg megrázta a férfi orra előtt az ujját. - Nagyon jól tudja, Gage Thornton, hogy Roxanne Corbin soha nem tekintette fia gondozását tehertételnek. Úgy szereti azt a gyereket, mintha a sajátja volna, és a kisfia mennyire jól járna, ha ő lenne az édesanyja. Nem ártana, ha szembenézni azokkal a problémákkal, amik egy elítélt befogadásával járjanak. Soha nem helyeseltem, hogy ezek a rabszállító hajók a társadalom szemetjét öntik ki partjainkra. Ez a lány akár gyilkos is lehet! Nahát! Nagy bajt zúdít a falu nyakába, ha ilyen nőszemélyt tart a fedele alatt! Gage nem örült Alma Shemaine elleni éles kirohanásánál A lány jeges némaságba burkolózva állt mellette, de bár Gage csak pár perce ismerte, merev tartásából már tudta, mennyii felzaklatják a hallottak. Kísértést érzett, hogy megmondja az öreg banyának, törődjön inkább a maga dolgával, de tudta, hogy haragja csak fokozná a szipirtyó Shemaine elleni neheztelését, így csendesen, de határozottan erősítette meg előbbi álláspontját. - Igencsak tetszik a választásom, Mrs. Pettycomb, és szándékomban áll megtartani. - Igen! Látom én, mi lehet az oka - jegyezte meg becsmérlően az asszony, és nyílt megvetéssel méregette Shemaine-t. Látszott, hogy bensőjében heves vihar dúl, hogy mondjon valamit. Amikor szólásra nyitotta a száját, nyilvánvaló volt, hogy engedett a kísértésnek, mert olyan szitokáradatot zúdított a férfi nyakába, mely vészesebb volt a felettük tornyosuló felhőknél. - Sokan akadnak ebben a faluban, akik bolondnak gondolják, Gage Thornton, és e rab megvételével most be is bizonyította! Elpocsékolta rá csaknem minden pénzét, amit annak a nevetséges hajónak az építésével keresett, amikor mindenki tudja, hogy sosem fog kihajózni a Jamesről! Nem ez volt az első eset, hogy Alma Pettycomb megfeledkezett az illendőség elemi szabályairól, és nyíltan ítéletet mondott a környékben lakók felett. És nem először pécézte ki Gage Thorntont sem. Bár ritka élvezettel leste a férfi minden lépését, valahányszor azt

27

ügyei a faluba szólították, szűkszavúsága csalódottá tette, és felkeltette gyanakvását. Úgy döntött magában, hogy aki ennyire hallgatag, annak biztos takargatnivalója van. És lám, most megint dacol a szokásokkal, amikor ezt a gonosz nőszemélyt otthonába fogadja, és még csak egy kis megbánást sem tanúsít. Alma azon a véleményen volt, hogy alapos fejmosásban kell részesíteni. Gage-t nem lepték meg az öregasszony stílusbeli hiányosságai. Kilenc éve, amióta itt lakott, nem egy szónoklatát volt kénytelen végighallgatni, akár saját, akár mások tolmácsolásában. Jobbára olyan kérdésekben nyilvánított véleményt, melyek egyáltalán nem rá tartoztak, és szerette kéretlenül osztogatni tanácsait. Sosem felejti el azt a délutánt, amikor Victoriát a maga ácsolta koporsóba fektette, és szekerén behozta a városba. Nem tellett sok időbe, hogy Victoria halálának híre menjen, sem annak, hogy Mrs. Petty comb azok élére álljon, akik magyarázatot követeltek, hogy eshetett le Gage felesége a hajó befejezetlen hajóorráról, és hogy ebben a férfi milyen szerepet játszott, sőt odáig mentek, hogy meggyanúsítsák, dührohamában maga Gage lökte le az asszonyt. Végtére is alig egy hónappal korábban minden látható ok nélkül alaposan helybenhagyott egy férfit a falujukban. Roxanne izgatottan magyarázta, hogy Gage nem ölhette meg Victoriát, és nem érhetett el pillanatok alatt arra a helyre, ahol Victoria végzetes zuhanását követően a lány meglátta. Volt, aki kételkedett Roxanne tanúskodásában, mondván, hogy a kovácsmester lánya évek óta reménytelenül szerelmes a férfibe, és bármit mondana vagy tenne, hogy esetleges bűnösségétől függetlenül felmentesse a férfit. Amikor nekiszegezték a kérdést, Gage se nem tagadta, se nem hagyta helyben Roxanne változatát, hanem egyszerűen megjegyezte, hogy visszavitte a kunyhóba a fiát, hogy megmosdassa, és nem tudja, mi történt attól a perctói fogva, hogy Victoriát a hajón hagyta, egészen addig, hogy Roxanne kenun megérkezett. Miután a környéket kormányzó brit hivatalnokok nem találtak kétségbevonhatatlan bizonyítékot, ami arra mutatott volna, hogy vétkes felesége halálában, így Roxanne érzései ellenére sem vehették semmibe a férfi hollétének igazolását. - A hajóm tengerjáró alkalmatosság, Mrs. Pettycomb - tájékoztatta a férfi mereven az öregasszonyt. - Biztosíthatom, hogy messze maga mögött hagyja majd e vidék árapály ős területeit. Csak idő kérdése, hogy bebizonyosodjon, menynyit ér. De Alma Pettycombot nem lehetett könnyen meggyőzni. - Az majd elválik, nem? Bár Shemaine számára mindketten idegenek voltak, abban biztos volt, hogy az öregasszonynak sült bolondnak kell lennie, ha nem veszi észre a férfi

látszólagos közönye mögött dúló érzéseket. Nagyon is jól tudta, hogy apja hogyan reagálna hasonló esetben, és meglepte gazdája szigorú önuralma; Ha Shemus O'Hearnt hasonló rosszindulatú dorgálás érté volna, Mrs. Petty combot hamar elsöpörte volna apjának durva kirohanása. Gage Thornton azonban keményen uralkodott magán, és állta a sarat, miközben mindvégig hű maradt elveihez és vágyálmaihoz. - Nem várhatom el öntől, hogy megértse, asszonyom. Gage sosem tartotta sokra Alma Pettycomb véleményét, és most sem volt másképp. Vitorlás hajók terén jóval nagyol tudással kell rendelkeznie valakinek ahhoz, hogy felfogja te vem fontosságát, és már vízre bocsátása előtt észrevegy hogy kétárbocosom jóval gyorsabb a többi hajónál. Alma nem az az ember volt, aki beismeri, hogy a kontinei e partján akad olyasmi, amiről ne ő tudná a legtöbbet. Valójában saját szűk érdeklődési körén túl - melynek előterében vitorlások álltak - egy csomó dologról édeskeveset tudott. A azonban nem hagyta, hogy talpraesett kérdésekkel más irán ba tereljék a beszélgetést. - Ha nem hajlandó a józan észre hallgatni, Gage Thornt akkor nincs értelme a hajójáról tovább vitatkozni. Ha úgy tartja kedve, csak vesztegesse nyugodtan a pénzét és idejét ostoba kísérletezéseire. Engem úgyis főként Roxanne nyugtalanít. Mostani vásárlása mélységesen el fogja keseríteni. Alig-i a várhatja el tőle, hogy elfogadja házassági ajánlatát, amíg egy ilyen... nőszeméllyel él egy fedél alatt. Gage nem örült az okvetetlenkedő asszonyság fejmosásának, és épp annyira nem lelkesedett kéretlen jó tanácsaiért sem. - Tartok tőle, hogy felettébb félretájékoztatták, ha azt hiszi, hogy Roxanne és köztem van valami, Mrs. Pettycomb. Alma felhúzta vékony szemöldökét, majd fennhéjázó pillantást vetett Shemaine-re. - Azóta nem is, hogy megvette ezt a rabnőt. Gage nyomatékosan megismételte, amit az előbb állított. - Elnézését kérem, asszonyom, de soha nem volt köztünk semmi! - Tagadja talán, hogy tud arról a kelengyéről, amit Roxanne a maga kezdőbetűivel hímez? Kijelentése egy pillanatra valóban meghökkentette Gage-t. Roxanne azóta próbálkozott nála, hogy Gage kilenc évvel ezelőtt először vette igénybe a lány apjának szolgálatait. Az utóbbi időben gyakran és nyomatékosan célozgatott rá, hogy kívánatos lenne, ha összeházasodnának, de Gage nagyon vigyázott, hogy ne bátorítsa. - Egyetlenegyszer sem hoztam fel Roxanne előtt a házasság lehetőségét, mint ahogy azt a szándékát sem pártoltam, hogy bármi is lehetne közöttünk. De Alma elhessentette Gage tiltakozását.

28

-Jobb, ha tudja, hogy állításai süket fülekre találnak, Gage. Mivel távol s közel nincs GHT kezdőbetűjű partiképes fiatalember magán kívül, valamennyien biztosra vettük, hogy Roxanne Gage Harrison Thornton monogramját hímezi be a kelengyéjébe. - Akkor valamennyien tévednek - szögezte le Gage kimé-letlenül. Mrs. Pettycomb eltúlzott hitetlenkedéssel meredt rá. - Roxanne talán azért hiszi, hogy el fogja venni, mert soha egyetlen szóval sem állította az ellenkezőjét - fújta tovább a nótáját a szipirtyó. - A vak is látja, hogy Roxanne már jóval azelőtt, hogy Victoria ideérkezett és maga felfigyelt rá, arról ál-, hogy egyszer a felesége lesz. Ha maga nem is veszi észre, hogy Roxanne odavan magáért, és mindig is odavolt, akkor magán kívül ez mindenki más számára nyilvánvaló. Kere ken értésére kellett volna adnia, hogy ne reménykedjen, ahelyett hogy ennyi éven át biztatta. Gage, akinek elege lett a minden lében kanál asszonyságból és ingerült vádaskodásából, hirtelen véget vetett a beszélgetésnek. -Nincs időm erről a kérdésről tovább vitatkozni önnel, Mrs. Pettycomb. Sajnálom, de vissza kell térnem a kunyhómba, a fiamhoz. De Alma nem hagyta annyiban, és fütyült Gage kurta visszautasítására is. - Ha volna egy csepp esze, Gage Thornton, megfogadná a tanácsomat, és felhagyna ezzel a hiábavaló foglalatosságával. Az, hogy ezt a... megvető gúnnyal Shemaine felé fordult, szemtelenül elfintorodott, majd eredeti szándékánál irgalmasabban folytatta - csitrit... hazaviszi, sokakat késztet majd töprengésre, valójában mi céllal is vette meg... - Sietnem kell - szakította félbe az asszonyság szűnni nem akaró szófolyamát a férfi. - Siet! Mindig csak siet! - zsörtölődött Alma. - Csak erre képes! Nincs ideje megállni, és átgondolni a dolgait, Gage! Máskülönben biztos észrevenné, ha egy nő érdeklődésével tünteti ki. Folyton csak dolgozik, soha nem pihen. Egyáltalán, miért töri magát? - Andrew-ért, Mrs. Petty comb - felelte velősen a férfi, amikor az első esőcseppek koppantak rajtuk. - A fiamért. Gage hátat fordított Mrs. Petty combnak, megragadta Shemaine karját, és elvezette onnan. - Innen nem messze van a kenum - intett fejével a folyó felé. - Mit gondol, el tud addig gyalogolni? - Igyekszem, ahogy bírok, uram - felelte Shemaine, és alig észrevehetően bólintott. De mintha az időjárás gúnyt akarna űzni szavaiból, megerősödött a szél, és Shemaine nem tudott ellenállni rohamának. Súlyos esőcseppek verték, de azért próbálta egyik lábát a másik elé tenni, bár ez hasztalan

igyekvésnek tűnt, hiszen az erősödő szélben mintha gyökeret vert volna a lába. Gage hirtelen megtorpant, komor arccal felé fordult, és tekintete láttán a lány ijedten meghunyászkodott. Tisztában volt azzal, hogy lassú és ügyetlen, mivel jártányi ereje is alig volt, és várta, hogy megszidják, amiért haladásukat hátráltatja. A magas, széles vállú alak egy pillanatig felfogta az esőt, majd a férfi egy szó nélkül lehajolt, és karjába kapta a lányt. - De Mr. Thornton! Mit művel? Tegyen le! - Shemaine-nek elakadt a lélegzete a felháborodástól, hogy a férfi ilyen bizalmasan mer hozzányúlni. Apján kívül senki sem volt oly vakmerő, hogy karjában vigye, és az is még akkor történt, amikor Shemaine kicsi volt. Zavarba ejtette, hogy gazdája izmos melléhez szorítja, mert a férfi fizikai ereje ráébresztette, mennyire törékeny és sovány lett. Az esőben Gage tiszta, férfias illatát kevésbé érezte, de annyira azért igen, hogy elbódítsa és még jobban zavarba ejtse, hisz ettől még mocskosabbnak érezte magát. Elhalón mormolta: - A... az emberek megbámulnak majd minket, Mr. Thornton. Gage gúnyosan felnevetett, aztán gyorsan hátrapillantott, és azt látta, hogy gyorsan homlokára lappadó főkötőjével sem törődve Mrs. Pettycomb éppen ezt teszi. - Ha bármelyik szószátyár vén csoroszlya itt akar állni a felhőszakadásban, és minket akar bámulni, tőlem nyugodtan megteheti! - dünnyögte. - Ami engem illet, mihamarabb haza akarok kerülni, és nem várhatom meg, hogy rogyadozó lábai megtartsák. Gage végigrohant a falu főutcáján, s közben intett Shemaine-nek, hogy karolja át a nyakát, és kapaszkodjon bele, ha kedves az élete. A lányt nyugtalanította, hogy ilyen sebesen haladnak, és alig mert belegondolni, mi lesz, ha a férfi elcsúszik a sárban, és elejti őt. A Potts ütései nyomán keletkező sérülések elbújhatnak az újak mellett. Gage Thornton arra gondolt, miközben a folyópart felé sietett, hogy új rabnője igazán édes teher. Könnyű a karjában, Hunt a pihe. Megdöbbentette, hogy a lány teste milyen lágy és nőies. Ahogy a karjával átfonta a nyakát, a férfi bornemisszához hasonlította magát, aki váratlanul elbódul a lány kerek keblétől, mely mellkasához nyomódik. Ez az érzés olyan élvezettel töltötte el, hogy egy percre eltűnődött, nem volt-e túl sokáig özvegy, hogy már el is felejtse, milyen csodálatos egy fiatal, gyönyörű nőt a karjában tartani.

29

Gage beért az erdőbe, a folyóparti fasor lombjai óvón bo-pdtak föléjük. Megállt, és letette a földre a lányt, aztán a közeli bozótból kihúzott egy kenut, a vízre tolta, és némán a csónak távoli végéhez terelte Shemaine-t. A lány túl törékenynek vélte a karcsú járművet, és bár engedelmeskedett gazdája parancsának, óvatosan ült oda, ahova az mutatott. Ijedten nézte a széles folyót, és hirtelen elfogta a félelem. Szíve a torkában dobogott, és gyorsan elfordította a tekintetét, mert el akarta hessegetni magától annak a riasztó képét, hogy az örvénylő, szélesen hömpölygő vízbe fordulhat. Gage helyet foglalt a csónak másik végében, a lapátot a partnak támasztva ellökte a csónakot. Az áramlás magával ragadta a kenut, és kissé meg is himbálta, amitől Shemaine szíve nagyot dobbant. Azok után, amiket átélt, a sors szánalmas tréfája lenne, hogy nem sokkal azután, hogy elhagyta a London büszkeségéi, itt fulladna vízbe. Gage egy darab ponyvát dobott oda neki. - Ez majd melegen tartja. Shemaine hálás volt, hogy a ponyva védi az esőtől, és eltakarja előle a folyó ijesztő látványát is. Gyorsan a fejére borította, és beleburkolózott. Az arcába vágódó eső ellenére is a folyópartot vizslatta, élet és emberi lakhely jelei után kutatott A falun túl lapos mélyföld terült el, amit időnként vízimadarak és csúszómászók lakta füves mocsár szakított meg, másut olyan sűrű volt a bozót, hogy úgy tűnt, csak a legapróbb álla tok tudnak átbújni rajta. Shemaine-t lenyűgözte a vadon szépsége, de egy kicsit meg is rémítette, mert el nem tudta képzel ni, mire számíthat ezen a vidéken, és képes lesz-e itt életben maradni. Időnként még a felhőszakadásban is ki tudta venni a fák közt megbúvó vagy éppen épülőfélben levő - kunyhók melléképületek körvonalait. Egy tágasabb tisztáson nagyszabásúbb építkezésre figyelt fel, és elcsodálkozott az itteniek bátorságán, hogy a biztonság és állandóság ígérete nélkül is el merik kötelezni magukat a jövő mellett. Gage időről időre, nyugodt tempóban hol egyik, hol másik oldalon merítette a lapátot az esőtől hólyagos vízbe, és a csónakkellemesen siklott a gyors áramlaton. Látszott, hogy igyekszik a part közelében maradni, ahol a vastag ágak, a szélesei víz fölé terpeszkedő falomb védelmet nyújtott a vihar ellen Távolabb rózsaszín és fehér szirmok hullottak a folyóba – egy part menti sűrű gyümölcsösből sodorhatta őket oda a szél -, és ott libegtek a faágak árnyékában. Volt azonban néhány szirom, amit elragadott a sodrás, és eszeveszetten forogtak körbe-körbe, mielőtt az örvény lehúzta volna őket a mélybe. Shemaine olyan tehetetlennek érezte magát, mint ezek a finom szirmok, és búsan töprengett az élete és a folyón megtet| rövid útjuk közti párhuzamon. Akarata ellenére át kellett hajóznia az óceánon, és most

számára ismeretlen sors felé halad, kimenetelét majd az idő dönti el: lehet, hogy a balsors lerántja a sötét, fenyegető mélybe, vagy fennmarad a víz színén, míg szolgaságának vége be nem következik. Végül egy homokos öbölhöz értek, ahol a folyó széléhez közel félig kész hajó pihent az állványon. Shemaine felvilágosítás nélkül is tudta, hogy ez az a hely, ahol Gage Thornton megpróbálja valóra váltani álmait. Ahogy mellé értek, a hajó karcsú vázú építményként magasodott fölébük: nagyobb volt, mint amilyennek Shemaine hinni merészelte. Valóban a nyílt tengerre termett vitorlás, gondolta félelemmel vegyes áhítattal, és rádöbbent, milyen elszánt és ötletes az a férfi, aki ezt a hajót tervezte. A vitorlás mögötti magaslaton nagy ház állt. Éles szögben felívelő teteje mintha valósággal belefúródott volna a házat körülvevő magas fenyők és lombhullató fák csúcsa fölött kavargó szürke, szilaj felhőtömegbe. A faágak nyögtek, hajladoztak a szélviharban, és bánatos jajongással feleltek a szél zúgására, mintha megzavart nyugalmukat siratnák. Gage a part közeli gázlóhoz kormányozta a kenut, kiugrott a partra, és kihúzta a csónakot a szárazra. A továbbra is vadul záporozó esőben karjába kapta a lányt, és a ház felé futott. Könnyedén vitte, mintha súlytalan lenne. Felszaladt a bejárathoz vezető lépcsőkön, átvágott a fedett verandán, felemelte a kallantyút, és vállával betaszította a súlyos gerendákból ácsolt ajtót. Amikor bent termett, lábával belökte az ajtót, majd letette Shemaine-t a földre, és csak azután emelt le egy törülközőt az ajtó melletti tartóról, hogy megtörölje arcát, karját, és ruhájáról is többé-kevésbé felitassa a vizet. Amikor ezzel végzett, gyors léptekkel körbejárt a tágas szobában, és lámpákat gyújtott, hogy elűzze a benti gyászos sötétséget. - Ha elült a szél, majd kinyitom a spalettákat - jelentette ki Gage, és felhívta Shemaine figyelmét a ciprusból készült faburkolattal fedett falakban kellemes távolságra elhelyezett apró, üvegbetétes ablakokra. Kivéve azokat, melyeket az előreugró tető az elülső és hátsó verandákon védett a széltől, a többit mind spaletta sötétítette, melyeket kívülről csuktak be és zártak le. - Feleségem halála előtt néhány hónappal üvegeztem be az ablakokat, és se olcsó, se könnyű nem volt. Amikor vihar készülődik, rendszerint becsukom a spalettákat, nehogy kitörjenek az ablakok, kivált azért, hogy megkíméljem magam az ablakjavítás fáradalmaitól. Shemaine-t elbűvölte a belső tér bája és kényelme.

30

-Kellemes, barátságos itt a lámpafényben. A meredek tető alatt padlástér húzódott meg, ami mintegy külön szintet képviselt, és amelynek kecses mellvédjéről le lehetett látni a nagyszobába. A kinyúló padlásteret a földszinten a galéria végétől nem messze épített belső válaszfal tartotta. Balra tőle nagy kőkandalló biztosította a konyha főzőalkalma-tosságát. A kandallótól rögvest jobbra és a bejárattal éppen szemben egy széles folyosóra nyíló ajtó volt, melynek végében ablak és a hátsó bejárat látszott. A belső válaszfal Shemaine-től távolabb eső végében, jobb kéz felé egy félig tárt ajtón át rendezett raktárhelyiségbe lehetett belátni. Ehhez a falhoz egy másik fal is csatlakozott, ami hosszában két részre osztotta a házat, és a nyitott ajtón át a bejárattól jobbra levő tágas háló-szobába engedett betekintést. Shemaine azonnal látta, hogy tehetséges mester készítette a bútorokat, mert semmivel sem voltak kevésbé finomabbak vagy elegánsabbak, mint szülei bútorai. A szalon falánál, a hálószoba közelében álló magas szekreter volt a legszebb, Gondos munkával kifaragott kagylőminta díszítette, fiókjai kecsesen íveltek, ajtói szépen erezettek voltak. A bőrborítású asztallapot lehajtották, hogy láthatóvá váljék a sok apró rekesz, fiók és keskeny nyílás, amiket csecsebecsékkel töltő tek meg. Kétfelől csavart oromdísz koronázta a fenséges látványt nyújtó szekretert, melyek között csodálatosan faragott kagylódísz pompázott - minden bizonnyal gazdája ke munkája. Shemaine ámultan nézett körbe. A drága berendezés olyat fényűzésre utalt, melyre igazán nem számított a gyarmatokon. Tulajdonképpen oly sok szépség vette körül, hogy egyetlen pillantással fel sem tudta mérni. A szekreter mellett ég skót kockás anyaggal kárpitozott kanapé és két füles karos szék állt. A konyhában famosogató, munkaasztal és egy magas szelj rény állt a kandallótól balra, a fal mentén, de Shemaine-nei feltűnt a vajköpülő, vajashordó és más egyéb is, majd pillantása a kecskelábú asztal két oldalán álló magas támlájú pad esett. Az asztal egyik végén magas gyermekszék volt. Ettől nem messze, a nyitott tűztér közelében álló hintaszékre lett figyelmes, ahol kellemesen lehetett élvezni a tűz melegét, és lehetett látni a hátsó folyosóra is. A kőkandalló nyílása akkora volt, mint Shemaine maga. Kampók fogasrudak látszottak benne, amikre a tűz fölé vasbográcsokat lehetett felakasztani, serpenyőket lehetett tenni. Oldalt vaskemence állt, amit könnyen arrébb lehetett tolni, h0gy a kandallóból áradó forróság felmelegítse. Középen szilárdan megépített, öblös kémény tornyosult;

kétségtelen erősen tartotta az épületet, hiszen a padláson és a csúcsos tetőn át jutott ki a szabadba. - Saját kezűleg építette ezt a házat és mindent, ami benne van? kérdezte lenyűgözve Shemaine. - Igen. Ideérkezésem után építettem egy kis kunyhót, aztán amikor elvettem Victoriát, megnagyobbítottam, és kezdtem bútorokat készíteni neki. - Tekintete végigsiklott a szobán, kezével megsimogatta a jól ismert zugokat és réseket. - Ő varázsolta otthonná ezt a házat. Nem ismerek asszonyt, aki nála ügyesebben bánt volna a tűvel. - A kanapéra és karosszékekre mutatott. - Rávett, hogy a skót kockás anyagért egy skótnak adjak cserébe egy asztalt. Miután a kerethez illesztettem a karfát meg a lábakat, Victoria lószőrrel tömte ki a párnákat, aztán vitorlavászonnal, végül a skót mintás szövettel vonta be. - Nagyon hiányozhat önnek - vélte Shemaine a férfi hangjának különös csengése hallatán. - Igen, gyakran gondolok rá, amikor a munka nem foglal le ismerte be a férfi, majd visszaakasztotta a törülközőt az ajtó melletti fogasra. - Bár ennek bizonyára épp az ellenkezőjét hallhatja majd, ha bemerészkedik a faluba. Alma Pettycomb és a vele egyívású botránykeverők szerint én nem szeretek mást, csak a hajómat. - Aligha adok sok hitelt annak, amit Mrs. Pettycomb bármiről vagy bárkiről állít - jelentette ki határozottan Shemaine. Magában már eldöntötte, hogy azzal az asszonnyal nemhogy ismeretségben nem érdemes lenni, de oda sem kell figyelni pa, amit mond. - Ha ön ezt a sok szép bútort a feleségének készítette, én a magam részéről elhiszem, hogy nagyon szerette. Gage mosolya felvillant, majd gyorsan el is tűnt. Odalépett a kandallóhoz, megpiszkálta a vöröslő parazsat, és rátett néhány fahasábot. Míg Gage a tüzet élesztgette, Shemaine ráeszmélt, hogy lát senkit a házikóban. - És hol a fia? A férfi egy üst vizet akasztott a tűz fölé, majd a lányhoz fordulva nyugat felé mutatott. - A folyó mentén nem messze lakó szomszédomnál hagytam. Ha Hannah Fieldsnek nem lenne férje és hét gyermeke, akkor okvetlen őt vettem volna fel, hogy főzzön és takarítson ránk. Igaz viszont, hogy olyasvalakire volt szükségem, aki nál többre tudja tanítani a fiam. Hannah jó asszony, és ég a munk$ a keze alatt, és Andrew mindig szívesen játszik a két legkisebb fiúval, Makóimmal és Duncannal. Ha

31

megismeri, kedves te. remtésnek találja majd. Nem kenyere a pletykálkodás. - Jó lenne találni valakit, aki hajlandó megtanítani mindarra, amit egy szolgálónak tudnia kell, de nem hiszem, hogy Mrs, Fieldsnek ekkora család mellett van rá ideje - jegyezte meg Shemaine félénk mosollyal. Bár Gage megpróbált úgy gondolni a lány hiányosságaira, mint könnyen áthidalható gondokra, de ami igaz, az igaz, egy álló nap keményen dolgozó férfi igencsak megéhezik a finom ételre még egy ilyen szemrevaló lány társaságában is. - Amint elül a vihar, elmegyek Fieldsékhez Andrew-ért. És ha már ott vagyok, megkérdem Hannaht, nem tud-e valamelyik nap átjönni, hogy megtanítsa magát főzni. Valószínűleg boldogan átlátogat majd. Két kisebb fián kívül a többi már felnőtt, és az apjuknak kell hogy segítsenek. Van két lánya is - tizenkét és tizennégy évesek -, de őket jobban érdeklik a szomszéd fiúk, mint a háztartás. Inkább otthon ücsörögnek, hátha arra jár valamelyik. - Gage ajka futó mosolyra húzódott, amikor hozzátette: Apjuk gondosan vigyáz rájuk, és puskája méretéből ítélve azt sem nehéz kitalálni, mivel rettenti el a hívatlan látogatókat. Shemaine elmosolyodott. - Körülnézhetek a házban, míg távol van? - Hogyne, de jobban tenné, ha megfürödne és átöltözne, amíg egyedül van. A hálószobai ládában ruhákat is talál, amiket majd átalakíthat. Mindjárt hozom őket. Shemaine kíváncsi volt, mit ajánl fel a férfi, ezért követte a hálószobába. Tágas, kényelmesen berendezett helyiség volt, közepén hatalmas, oszlopos ággyal, mellette komód, szekrény és még néhány szép bútordarab tette teljessé a berendezést. Az ágy mellett még egy nagy medvebőr is hevert. Az eredeti helyiség egy részét leválasztották gyerekszobának, de a széles ajtónyílásban nem volt ajtó, csak egy darab vitorlavászon, amit láthatóan ritkán használhattak, mert redői r0pogósra keményedtek. A gyermekszobában hintaszék, fiókos szekrény, bölcső és kis kerekes ágy állt - mind gazdája ízlését és kézügyességét dicsérte. Gage felemelte az oszlopos ágy végében álló láda ívelt tetejét, és egy intéssel a benne található holmira mutatott. - Ezek a feleségem ruhái voltak. Magas volt és karcsú, keze-lába keskeny és hosszú, így vélhetően fel kell hajtania a szoknyákat és valamivel ki kell kitömnie a cipők orrát, amíg nem lesz pénzem, hogy újat vegyek magának. De használjon bármit, amire kedve támad. Shemaine-t lenyűgözte a férfi nagylelkűsége.

- Megengedi, hogy a felesége ruháit hordjam? Shemaine maszatos arcáról úgy lerítt a döbbenet, hogy Gage-nek nem kellett különösebben megerőltetnie a képzeletét, hogy meglepetése nagyságát felmérje. - Inkább azokat hordja, mint ezeket a rongyokat - felelte velősen. Shemaine mélyen elpirult, miközben ismét vállára húzta a leszakított ingujjat. - Bámulatba ejt a nagyvonalúsága, Mr. Thornton. Azt gondoltam volna, nem szívesen látja viszont egy idegenen azokat a holmikat, melyeket egykor a felesége viselt. - A ruhák nagyobb hasznára válnak magának, mint az én emlékeimnek - felelte kurtán a férfi. - Most aligha engedhetem meg magamnak, hogy egy vég anyagot vegyek, amiből ruhát varrhatna. Többet fizettem magáért, mint amennyit eredetileg szándékoztam, és most ki kell pótolnom a veszteséget, hogy anyagot vehessek a hajómhoz. - Nehogy hálátlannak gondoljon, Mr. Thornton - sietett biztosítani Shemaine. - Igazán nem vártam mást öntől, mint egy kis ételt és egy helyet, ahol álomra hajthatom a fejem. - A fiam és én ezekben a szobákban alszunk - jelentette ki a férfi nyers őszinteséggel. - Maga aludhat a padláson. - Intett, hogy kövesse. Végigvezette a nagyszobán, majd a konyához közelebb eső ajtón át kijutottak a folyosóra, ami a hátsó verandához vitt. Jobbra a falnál egy nagy rajzasztal trónolt a falra feltett magas, lapos polcos szekrény alatt. Bal kéz felől lépcső vezetett fel a padlásra. Gage intett Shemaine-nek, hogy menjen előre. Akaratlanul is rnegcsodálta a lány mozgásának kecses eleganciáját, amit még rongyos ruhája sem tudott leplezni. Amikor felértek, a férfi félreállt, míg a lány körbejárt a helyiségben. Shemaine szótlanul megállt a keskeny ágy mellett, tekintete végigjárt a csekély bútorzaton, a kéménybe csatlakozó kis kandallón, majd a korláthoz ment, hogy lenézzen a társalgóba. Az ágy. hoz visszatérve kezét végighúzta az ágy melletti, durván kif a-rágott asztal tetején. - Tudom, egy kicsit szűkös itt a hely - ismerte be kis idő múltán a férfi -, de ennél többel nem szolgálhatok, ami a külön hálót illeti. Délután majd kifeszítek egy kötelet, és vitorlavásznat terítek rá, hogy magányát biztosítsam. - Ez több, mint amit reméltem, Mr. Thornton. - Shemaine-t meghatotta a férfi kedvessége, de bárhogy igyekezett titkolni hangja

32

mégis remegett a megindultságtól. - Ahhoz a cellához képest, amiben a hajón másokkal együtt éltem, ez fényűzői pazar teremnek tűnik. Vigasztaló a tudat, hogy kellemesebb helyen is egyedül lehetek, mint a kötélkamra. Gage-t annyira meglepte a lány remegő hangja, hogy figyelmesebben ránézett, és látta, hogy szép szemében köny-nyek csillognak. A lány feszélyezetten arrébb lépett, és nem szólt semmit. Gage nem akarta fokozni zavarát, tapintatosan lement a földszinti folyosóra. - Itt kezdtem el bútorokat készíteni - magyarázta, amikor a lány is leért a lépcső aljára. - Az első egy csecsebecséknek való szekrény volt, amit egy gazdag idős hölgynek csináltam, aki azt ígérte, hogy ha elkészültekor tetszik, amit készítettem, megveszi tőlem. Azóta nem is egy bútort csináltam már neki. Most azon a tört vonalú bútoron dolgozom, amit néhány hete rendelt. A döntött rajzasztalra mutatott, amin a bútordarabról a készítés különböző fázisait ábrázoló vázlatok hevertek. Gage műbútor- asztalosi képességei rajztehetséggel párosultak, mert a vázlatok olyan finomak és pontosak voltak, mint egy befejezett bútordarab. Shemaine tekintete az asztal feletti lapos szekrényre tévedt. Az asztallapon fekvő lapokhoz hasonló különféle főkönyvek, összetekert pergamenek és vázlatok tömkelege töltötte meg a kis fiókokat, tartókat és polcokat; a papírmennyiség arról tanúskodott, hogy gazdája hatalmas munkát végez a kis asztal mellett. - Az elmúlt években megszaporodó rendelések miatt mái nem dolgozhattam idebent, és át kellett telepítenem a műhelyt egy nagy fészerbe, ami a hátsó verandától induló ösvény végében áll. Van két olyan emberem, akik jóformán első pillanattól fogva velem dolgoznak. Semmit sem tudtak bútorkészítésről, amikor hozzám kerültek, még a juharpallót és a tölgyet sem tudták megkülönböztetni egymástól. Azt sem tudták, hogyan kell a fűrészt használni. Fontosabb feladatot rájuk sem mertem bízni. De az évek során Ramsey Taté és Sly Tucker messze túlszárnyalta legmerészebb reményeimet. Ma már a környék legkitűnőbb bútorasztalosainak tartom őket. Mostanában kezdtem el tanítani két új inast, egy fiatal német fiút meg egy yorktowni fickót, de a fűrész kezelésénél még nem jutottak messzebb. Ilyentájt egyébként a műhelyben szoktam velük dolgozni, vagy az öreg hajóácsnak és fiának segítek, de most mindnek kimenőt adtam, hogy saját halaszthatatlan ügyeiket intézhessék, míg én bemegyek Newportes Newesba, hogy megnézzem, mit hozott a London büszkesége. - Látni való, hogy ön rendkívül tehetséges ember, Mr. Thornton mondta Shemaine őszintén. - Fogalmam sincs a hajóépítésről vagy más

efféléről, de a szép bútort azonnal felismerem. Ha a házában látható bútorok minőségéből következtetni lehet arra, hogy a környékben lakóknak milyen bútort készít, akkor vevői bizonyára hiányolni fogják mesterműveit, ha egyszer felhagy majd a foglalkozásával. Gage szája sarka mosoly gyanánt megrándult. Felkapta a fejét, és hallgatózott. A vad szélrohamok abbamaradtak, és a tetőt verő zápor csendes esővé szelídült. - Úgy hallom, elvonult a vihar. Megyek, míg lehet. Éppenséggel újra rákezdhet az eső. - Hol fürödjek? - kérdezte Shemaine, aki nemigen tudta, hogy kell egy faházban fürdőt készíteni. Az apai házban szolgák készítették elő a fürdőjét. - A tűz fölött már melegszik a víz, a hátsó veranda távolabbi végében pedig van egy kút, ha még szüksége lenne vízre. A kamrában lóg egy fürdőkád. Egyelőre elég ahhoz, hogy maga meg a fiú megfürödjenek, és idebent a mosást is abban végezheti. Ha időm engedi, majd átalakítom fürdőhelyiséggé a kamrát, de addig be kell érnünk azzal, ami van. Amíg kellemes az időjárás, én az öbölbe folyó patakban fürdőm. A ház tele jövet a fákon át talán látta is. Nők nemigen tudnak elbújni ott a világ szeme elől, csak amennyire a fák eltakarják őket, ha inkább ott fürödne, nekem és embereimnek biztosan lesz kifogásunk a látvány ellen. - Köszönöm, de inkább bent fürdőm - felelte a lány hetykén, de érezte, hogy mélyen elpirul. Gage ismét halvány mosollyal fogadta a válaszát. - Hannah nem bánja, ha kicsit elidőzöm nála, távollétemben tehát bőven lesz ideje fürödni és felöltözni. De ez persze az időjárástól is függ. - Kérdőn pillantott rá: - Nem fél majd egyedül? Shemaine ajka könnyebben húzódott mosolyra, mint a férfié. - Azt hiszem, ma este szívesen leszek magamban. Gondol-hatja, hogy a London büszkeségén erre nem sok alkalmam nyílt. - Ha elmentem, reteszelje be a bejárati ajtót - közölte a férfi. Azért figyelmeztetem, mert előfordulhat, hogy valami idegen élelmet vagy értéket keresve kikémleli a házat, és egyedül találja itt. Nem örülnék neki, ha ellopnák, mielőtt tisztán látnám az arcát. - Humoráról ismét egy mosoly árnyéka árulkodott. - Amikor visszajövök, háromszor kopogok, hogy jelezzem, nyugodtan kinyithatja az ajtót. Egyébként ne nagyon mutatkozzék az ablaknál. És még ezen a héten megtanítom karabéllyal lőni. Nem megyek el gyakran, de ha

33

előfordul, nyugodtabb leszek, ha tudom: meg tudja védeni magát. Soha nem lehet tudni, mikor téved erre egy medve vagy vadmacska... - Vagy egy indián? - szúrta közbe Shemaine, aki sokat hallott útközben a bennszülöttek kegyetlenségéről. - Igen, néha egy indián is - ismerte be Gage. - De azok többnyire visszavonultak az Allegheny-hegységbe vagy az azon túli völgyekbe. Errefelé nagy lett nekik a zsúfoltság a letelepedő sok brittel, némettel meg konok skóttal-írrel. Shemaine követte az ajtóhoz, és megfordult a fejében, vajon szóljon-e Jacob Pottsról és fenyegetőzéséről már most, nem sokkal azután, hogy megvette. De a vásár óta a férfi szó-rakozottnak tűnt, és Shemaine nem akart okot szolgáltatni arra, hogy visszavigye. „Majd egy alkalmasabb pillanatban -gondolta -, amikor nem aggasztom vele túlságosan." Gage az ajtóban még megállt, és a tűzhely melletti magas szekrényre mutatott. - Ott talál kenyeret és sajtot, ha a visszatértem előtt megéhezne. Hannah általában csomagol útravalót, amikor tudja, hogy Andrew-val egyedül vagyunk itthon. Ma este jól fog lakni, arról biztosíthatom, de a holnapot már nem garantálhatom. Gage kinyitotta a súlyos faajtót, kilépett a verandára, gyorsan körülnézett, aztán behúzta maga mögött az ajtót. A pallók halkan megreccsentek léptei alatt, amikor lement a verandalépcsőhöz. Távozása után élvezetes csend hosszú pillanata következett. Aztán Shemaine lágyan elmosolyodott, eltolta a nehéz reteszt, és hónapok óta először remény ébredt a szívében a jövőt illetően.

34

IV. fejezet Shemaine azonnal jobb kedvre derült az alapos hajmosástól és a ráérős, forró fürdőtől. Mintha kicserélték volna, csodálkozott el, miközben magára öltötte a halott asszony ládájában talált kopott alsóinget, amit régebben használt holmiként azonnal elhajított volna, hiszen porrongynak vagy súroló-rongynak lett volna csak jó. De az, hogy hónapokon át mást sem viselt, mint a lovaglóruháját, hálássá tette, hogy végre tiszta és nem rongyos holmit viselhet. Bár szebbeket is találta ládában, sőt egy csipkével szegettet is, ami valószínűleg az asszony legjobb darabja volt, Shemaine úgy döntött, nem veszi készpénznek gazdája adakozókedvét. A későbbiekre is gondolva kivett még egy inget, egy zöld és egy halványkék ruhát, két hosszú fehér kötényt és egy pár fekete papucsot, melyeken kivétel nélkül látszott, hogy erősen viseltesek. Amikor végzett a fürdéssel és hajmosással, belényilallt, hogy valamiképp ki kellene mutatnia háláját Mr. Thornton iránt, aki hajlandó volt pénzt áldozni rá, és ennek legjobb módja, ha bebizonyítja: vállalkozó szellemű szakácsnő és megbízható szolgáló. Igaz, időbe telik, amíg visszanyeri erejét és kitartását, de azért törülközőt tekert nedves hajára, és még azonmód ingben nekilátott, hogy kipróbálja főzési tudományát. Eltelt néhány év, amióta Bess Huxley, családjuk szakácsnője igyekezett felkelteni a konyhaművészet fortélyai iránt az érdeklődését, és a siker érdekében beleverte az alapvető fogásokat. Shemaine akkoriban kelletlenül teljesítette, amire utasították; addig-addig ismételt mindent, míg el nem érte azt a tökélyt, amit a szakácsnő megkívánt tőle, de utált vég nélkül szószokat keverni, hogy oda ne égjenek, vagy addig verni a ta jásfehérjét, míg kemény nem lesz a hab. Szilárd meggyőződése volt, hogy mindez kárba veszett erőfeszítés, hiszen zsenge korában sem tudta volna elképzelni, hogy ne olyan férfihoz menjen feleségül, akinek vagyona lehetővé teszi a szolgasereget. Hát ennyit a szép reményekről, gondolta cinikusan She maine. Bess figyelmeztette, hogy ne legyen olyan kevély, mert egy kislány nem jósolhatja meg, hogy ki kéri majd meg a kezét vagy, ami azt illeti, kihez húzza majd a szíve... már ha egyátalán lesz választási lehetősége. Szakácsnőjük fáradhatatlan gyakorlatoztatása ellenére is biztos volt abban, hogy kiképzése javát már rég elfelejtette. Hozzáértését azonban most be kell bizonyítania, ezért ha képes rá, fel kell idéznie mindazt, amit Bess Huxley akkora igyekezettel próbált a fejébe verni. Semmi sem sarkallja úgy

az embert, hogy odafigyeljen mások bölcs tanácsaira, mint a kétségbeesés. Shemaine emlékezetből teasüteményt próbált csinálni. Míg a kötélkamrában raboskodott, vágyakozva gondolt vissza a kellemes délutáni uzsonnákra, amiket egykor családi körben élvezett. Boldog emlékei szívszaggató élességgel rohanták most meg, amikor a tésztához valókat összekeverte egy tálban, majd letakarta, és a tálat a tűzhely melegének közelébe tette, ahol a kenyértészta megkelhet. Csak ezután folytatta az öltözködést. Azt hitte, sosem fejezi be a fésülködést, annyira összekuszálódtak a fürtjei. Óráknak tűnt, amíg a tűz előtt fésülgette nedves haját. Hosszabb feladat volt, mint amire számított, és kezdett nyugtalankodni, mert gyorsan repült az idő. Elkeseredésében olló után nézett, amivel levághatná a haját, de henteskésnél egyebet nem talált, azt pedig hajvágásra durva eszköznek találta. Míg a ládában kutakodott, talált egy hajkefét, amibe néhány hosszú szőke hajszál tapadt. Jóllehet gazdája engedélyezte, hogy használjon, amit csak akar, Shemaine képtelen lett volna ilyen értékes emléket kidobni. Tanácstalanságában a férfi felső- és alsóruházatát kutatta át, amik egymástól szépen elkülönítve, rendesen feküdtek a szekrényben. Egy kivétel akadt csak: összegyűrve, egy csomóban a szekrény sarkába benyomott ingek, amik finomabb anyagból voltak, mint a Mr. Thorntonon látott háziszőttes ing. Olyan régóta heverhettek már ott, hogy teljesen átvették a fa illatát. De bármily kellemes volt is ez az illat, Shemaine elhatározta, hogy legelső jttosása alkalmával kimossa, kikeményíti és ki is vasalja őket, hogy gazdája kedvére tegyen. Azután már a férfitól függ, hogy viseli-e vagy sem, de legalább lesz választási lehetősége. Az eső megint rákezdett, és miután Shemaine nem tudta, hogy ez visszatartja-e vagy éppen sietteti a férfit, nem merte tovább húzni az időt a fésülködéssel. Végül a férfi borotválkozó állványának fiókjában talált egy hajkefét, és azzal fésülte ki még gubancos haját. Súlyos fürtjei nedvesek voltak, amiko t befonta őket, majd két varkocsát karikába tekerte a tarkóján Aztán gyorsan kimosta a hajkefét, megszárította, és visszatet-te oda, ahol találta, remélve, hogy gazdája nem veszi észre, hogy távollétében használta. Mindkét ruha hosszú volt rá, ahogy Gage megjósolta, mellén pedig feszes. Shemaine-t meglepte, hogy a férfi olyan kifogástalan pontossággal emlékszik felesége alakjára, hogy ha-lála után egy évvel

35

is emlékezetből össze tudja hasonlítani a méretüket. Shemaine megvizsgálta a varrást, és megállapította, hogy egyiket sem tudja mellben kiengedni, a szoknyák aljának felhajtásával pedig várnia kell addig, míg ideje lesz rá. A zöld ruhát választotta, mert az egy kicsit rövidebbnek tűnt. Felvette és a hasított bőr szíjakkal átkötötte a könnyű bőrszandált, majd a szíjat bokája köré tekerte és csomóra kötötte. Utálattal húzta fel az orrát a béklyó folytonos dörzsölése miatt kipirosodott, elcsúfított bokája láttán. Nem tesz jót neki majd a szíj, gondolta. Shemaine megnézte a tésztát, ami nagy örömére és megkönnyebbülésére már megkelt, annak ellenére, hogy sebtében ütötte össze. Belekeverte a többi hozzávalót, amíg a tészta a megfelelő rugalmasságú nem lett, majd ismét visszatette a kandalló közelébe. Csak ekkor látott neki, hogy port töröljön és rendet rakjon a házban. Amikor a tészta másodszorra is szépen megkelt, Shemaine egy serpenyőt tett a rácsra, ahol a lángok felforrósíthatták. Minden igyekezetével azon volt, hogy gazdáját könnyű, kellemes délutáni étkezéssel várja, ezért egy kanna teát is feltett lassú tűzre, és közben lázasan reménykedett, hogy a férfi időben visszatér, hogy frissen és forrón élvezhesse a süteményt és a teát. Bár évekkel azelőtt tanulta, úgy látszik, az állandó ismétléssel úgy belevésődött az emlékezetébe, hogy a teasütemény tökéletes finomságú lett. Shemaine-t életében először kitörő öröm fogta el az eredmény láttán, és végtelenül hálás volt Bess Huxleynak, aki tökélynél alább nem adta, ha tanítványa valamilyen feladattal megbízta. Bárcsak Bess aprólékos utasításai mindegyikét ugyanilyen sikerrel tudná felidézni, gondolta Shemaine reményvesztetten. Gyors léptek koppantak a verandára felvezető lépcsőn, és Shemaine ráeszmélt, hogy már nincs egyedül. Nyugalmát csak az állította helyre, hogy meghallotta a három sebes kopogást a súlyos ajtón. Néhány süteményt még ott hagyott pirulni a vasserpenyőben, az ajtóhoz futott, felemelte a reteszt, és szélesre tárta az ajtót, hogy beeressze a bőrig ázott férfit. Gage Thornton egész úton, sőt még azalatt is, amíg a házhoz futott, egyik karjában kisfiát tartotta, és a másik karjára vetett kosarat vitorlavászonnal védte az eső ellen. Amikor belépett, rá sem nézett Shemaine-re, annyira lefoglalta, hogy mindent s mindenkit a házba menekítsen. Arra sem figyelt fel, hogy a lány visszasiet a tűzhelyhez, hanem csak vállával betaszította az ajtót, a bejárat melletti durván kifaragott asztalra tette a kosarat, majd levette fiáról a vásznat. Amikor a

gyerek idegent pillantott meg a házban, apja vállába fúrta a fejét, félénk lett, nem akart megválni szülője biztonságot jelentő ölelésétől, de a házat betöltő finom illat hatására felemelte borostyánsárgával pettyezett barna szemét, és a tűzhely felé nézett. -Papa... Andy... éhes. Az étvágygerjesztő illat Gage figyelmét is felkeltette, és miután letette maga mellé a gyereket, kíváncsian pislantott a serpenyő f elé, miközben szarvasbőr nadrágjából kihúzta ronggyá ázott ingét. - Mi ez a finom illat? - Eszembe jutott, hogyan kell teasüteményt sütni - felelte Shemaine, és mosolya félénkség és büszkeség keverékéről árulkodott. De bármit is akart volna még hozzáfűzni, mindenről megfeledkezett, amikor Gage kibújt a vizes ingből, és az ajtó mel letti, tölgyfából faragott vödörbe dobta. Karcsú derekának, széles, izmos vallanak és inas mellkasának látványa kissé felzaklatta a fiatal lányt, aki a London büszkeségén tett néhány sétája során csak pókhasú, csapott vállú matrózokkal találkozott, akik peckesen jártak fel-alá a nők előtt, mintha a férfias rettenthetetlenség bámulatra méltó megtestesülései volnának, akik megérdemelten vannak hatással a gyengébb nem legjobb ízléssel megáldott tagjaira is. Gage Thornton velük szemben különlegesen remek fizikumú férfi volt, talán a legszebb, akit Shemaine eddig látott, bár a szeme előtt ritkán fordult meg derékig meztelen férfi. Gage mindazonáltal nem volt tudatában, mennyire lenyűgöző látványt nyújt, sem pedig annak, hogy rabnője milyen felindult. Sernaine-nel még sosem fordult elő, hogy egy férfi csupán azzal, hogy leveszi az ingét, ennyire kihozta volna a sodrából, gtalansága arra is ráébresztette, hogy a gyermeket leszámítva életében először teljesen egyedül van egy idegen férfival. Bármely igazi úrihölgyet megdöbbentette volna a férfi meztelensége, sőt felkeltette volna óvatosságát is, hiszen az adott körülmények között Shermaine kiszolgáltatott volt gazdája minden szeszélyének. Elszégyellte magát, hogy nyíltan bámulja a férfi finoman szőrös mellkasát és széles vállát, s mivel nem akarta, hogy mészkodáson kapják, ismét a tűzhely felé fordult, és rés: teg hangon csupán ennyit jegyzett meg: - Gondoltam, ön és Andrew élvezettel fogyasztanának kis teasüteményt a délutáni teájuk mellé.

36

- Rögtön kibújok a vizes ruháimból, és máris itt vagyi felelte lelkesen a férfi, és átsietett a hálószobába. Rabnőjével kapcsolatos elégedettségét csak egyetlen aggodalom felhőzte, mégpedig az, hogy nem tud főzni. Bár igyekezett nem foglalkozni ezzel a problémával, újra meg újra eszébe jutott, és eltűnődött, vajon kis családja hogy bírja majd a gyenge kosztot. Nagy megkönnyebbülésére szolgált, hogy a lány többet tud, mint amennyit eleinte elárult. Ha olyasmit tud kotyvasztani, aminek étvágygerjesztő illatától összefut a nyál a szájában, akkor van remény, hogy még mással is meglepi. - Papa! - sikkantott fel Andrew rémülten, mert rájött, hogy apja magára hagyta. Tágra nyílt szeméből, ahogy Shemaine-re nézett, pánik sütött, és sikítva, eszeveszett félelemmel futott be a hálószobába. Shemaine elmosolyodott, amikor meghallotta Gage szavait, aki zokogó fia félelmét próbálta csitítani. - Semmi baj, Andy. Shemaine mostantól itt lakik velünk, hogy vigyázzon rád, amíg papa komódokat meg asztalokat csinál… - Meg egy nad hajót, ugye, papa? - kérdezte a kisfiú hüppögve. - És egy nagy hajót, Andy. Shemaine letette a teáskancsót az asztalra, mellé egy szét és csészealjat, két kistányért, evőeszközöket, és amit a szekrényben talált. Gage egy perccel később előjöti hálószobából: már átöltözött - lobogó ujjú háziszőttes inget sötétbarna bőrnadrágot viselt -, és karjában hozta a fiát. j tartóztatása előtt Shemaine inkább a kifogástalan elegand férfiakat csodálta. Maurice kivált sokat adott az öltözködés és rendkívül csinos volt fekete selyemkabátban, hozzáillő térdnadrágban és mellényben. Sötét hajával és szemével drámai hatást keltett fekete selyemöltözékétől élesen elütő habfehér ingben és nyakravalóban. A hivatalos alkalakra díszbe öltözött Maurice nem egy női szívet megdobogtatott. De amikor Shemaine lélegzete elakadt egyszerűen öltözött gazdája láttán, felmerült benne a jogos kérdés, vajon elkápráztatják-e még valaha a selyemharisnyás, fejedelmi öltözékű lordok. Gage az asztal végén álló magas etetőszékbe ültette a kisfiát, partedlit kötött a nyakába, majd leült balról a padra. Shemaine áthajolt az asztalon, hogy középre tegye a teasüteménnyel megrakott tálat, és Gage felnézett, hogy megköszönje. Az asztal fölé lógó lámpa fénye a lány arcára esett, és visszatérte óta Gage először most látta világosan.

Ha valami képes megingatni a férfi őrjítőén rejtélyes tartózkodását, amit csak futó mosolyok oldottak, Shemaine látta, hogy akkor az az ő megjelenése. Amikor tekintetük először találkozott a London büszkesége fedélzetén, a lányt meghökkentette a csillogó barna tekintetből áradó erő, de abban a lassú, alapos szemrevételezésben, amiben a férfi most részesítette, valami egészen mást érzett: mintha első alkalommal nézne rá úgy, mint nőre, s nem mint tulajdonára. Shemaine olyan izgatott volt, hogy hogy levegőt sem mert venni; felmerült benne, hogy a férfi talán megbánja irányában mutatott kedvességét most,hogy Victoria ruhájában látja. - Máshogy néz ki... - mormolta végül a férfi. - Ami azt illeti, nagyon szép. „De még mennyire, hogy az! Túl gyönyörű egy olyan férfinak, aki már egy éve nő nélkül kénytelen élni" - gondolta, és gyorsan lesütötte a szemét. Pillantását nagy önuralommal a teasüteményre szegezve gépiesen elvett egyet, félbevágta, és egyik felére lekvárt kent, hogy aztán a fiának nyújtsa. - Öntsek Andrew-nak egy kis teát? - kérdezte bizonytalanul a lány, aki nem igazodott el Gage hangulatváltozásán: a férfi kimértebb volt, mint valaha. Gage vigyázott, nehogy megint elkövesse azt az ostobaságot, hogy a lányra néz. Lassan felállt, s magában azt gondolta, hogy az önmegtartóztatástól kínzó erővel érzékeli egy férfiember, ha mutatós asszonyszemély van a közelében.

- Egy kis tej húl a kútban – mondta végül. – Ha akarja, megmutatom, hol tartom. - Ne hozzam a vásznat? – kérdezte a lány, mert nem akart bőrig ázni és átfázni. Míg a férfi távol volt, nem me részkedett ki a kúthoz, mert alig várta, hogy fürödhessen, és csak azt várta, hogy az üstben elég meleg legyen a víz. - Szükségtelen. Tetőt építettem a hátsó veranda fölé, és annyira meghosszabbítottam, hogy szárazak maradjunk, amikor esik. Gage végigvezette a hátsó folyosón, felemelte a reteszt, és kitárta a lány előtt az ajtót. Shemaine elment mellette, és kilépett a verandára. Ismét alkalma nyílt megcsodálni a férfi szorgalmát. Egyre nyilvánvalóbb letl számára, hogy Gage Thornton élvezettel készít olyasmit, ami nemcsak gyönyörű, de teljes mértékben hasznos is.

37

A veranda végében volt a kőből és fából épített kút, amit említett. De Shemaine nemcsak erre figyelt fel. A hátsó lépcső utolsó lépcsőfokától lapos kövekből rakott ösvény kanyargóit tovább. Sokféle, esőáztalla lavaszi virág és fűszernövény tar-kítotla a kígyózó ösvényt kétfelől közrefogó virágzó cserjéket és gyümölcsfákat. Kissé távolabb egy ölfákkal zsúfolásig teli sufni támaszkodott a kis füstöldének. Mellelle földből emelt jókora bucka emelkedett, elején csapóajtóval: nyilván a téli verem bejárata. Azon túl a csirkeudvar, a tyúkól látszott, aminek takarosán sorakozó rekeszeiből könnyen ki lehetett venni a tojásokat. A közelben egy fészer szolgálta a két legelőt, melyek egyikén két ló, a másikon egy tehén a borjával állt. Az ösvény végén nagy, bádogtetős épület bújt meg a fák között. - Ott készítem az embereimmel a bútorokat - jelentette ki Gage, és kezével abba az irányba mutalott. - Mögötte van egy másik nagy fészer, ahol a hajó- és bútorépítéshez a fát érleljük. - Papaaa! - hangzott a házból Andrew aggódó kiáltása. -Máris jövök, Andy! - felelte rögtön Gage, és egy kötéllé felhúzta a kútból a lejeskorsót. A korsó fülébe akasztva az ujját, ajtót nyitott Shemaine-nek, és pillantása közben akaratlanul is a lány keblén feszülő ruhára esett. Le nem tudta venni a szemét Shemaine ingerlőén suhogó szoknyájáról, amikor az végigmenl előtle a nagyszobán. Gage visszament az asztalhoz, letétié a korsói, de nem ült le. Shemaine egy percig álll vele szemben, míg rájött, hogy a férfi udvariasan azt várja, hogy ő foglaljon előbb helyet. Kérdő pillantására a férfi a lányhoz közelebbi padra intell, hogy oda üljön. - Ebben a házban, Shemaine, mind együtt eszünk. Hazánkban családtagként bánunk önnel és mindenkivel, aki betér hozzánk. A lány odacsusszant a fényesre csiszolt fapadra, szerényen összekulcsolta két kezét az ölében, és hálásan suttogta: - Köszönöm, Mr. Thornton. Gage... engem Gage-nek hívnak. - A férfi leült vele szemben de még akkor sem mert hosszan ránézni, mert félt, hogy olyan vágyakat ébreszt benne, amikkel nehéz lesz elfojtania. Most először volt rabszolgája, aki ráadásul nő, és bár hallotta hírét, hogy vannak uraságok, akik nem veszik figyelembe a rabszolgáik megerőszakolását és bántalmazásai tiltó rendelkezésekkel, jómaga nem akarta számukkal gyarapítani. - Mindenki így szólít Önnek is ezt ajánlom. Nem szerelem, ha Mr. Thornlonnak hívnak... legfeljebb az ellenségeim. Shemaine gyűlölte, hogy könnyek szöknek a szemébe, így csak egy kis alázatos fejbiccentéssel adta jelét beleegyezésének, miközben próbálta könnyeit visszatartani. - Ha ezt kívánja... Gage. A férfi elétolta a süteményes tálat.

- És most egyen csak, Shemaine. Véleményem szerint rettentő sovány. - Igen, uram. Andrew érdeklődéssel figyelte kellejük párbeszédét; hol egyikre, hol másikra nézett. Aztán közel hajolt az asztalhoz, kutatón Shemaine-re nézett, aki lehajlott fejjel ült. A lány magán érezte a kisfiú pillantását; gyorsan pislogni kezdett, hogy a látását elhomályosító könnyeket eltüntesse, és bátran rámosolygott. A gyerek kíváncsian apjára pillantott. - Shemán sír, papa. A lány lehetetlenül felemelte a fejéi, és állta a férfi vizslató tekintetét, miközben patakokban folyt le arcán a könny. Ha belegondol, milyen határozottan szállt szembe Morrisa és Gertrude arra irányuló kísérleteivel, hogy öl megalázzák és tönkrelegyék, szinte hihetetlen, hogy azonnal elveszti az önuralmai, amint valaki egy kis kedvességet tanúsít iránta. - Sajnálom, Mr. Thorn... - Elakadt a szava, féli, hogy lélekjelenléte végképp összeomlik, ha most kijavítja magát és bizalmasan keresztnevén szólítja a férfit. Kínlódva próbált magyarázkodni. - Én nem... szóval nem számítottam ilyen tisztes bánásmódra. Négy hónapja vagy még több is, hogy utoljára kedvesen szóltak hozzám, vagy egy úr előre engedett az ajtóban, vagy akár áll, míg én le nem ültem. Kínosan krint, hogy elsírtam magam, uram... de egyszerűen nem le-nróla. Gage benyúlt a nadrágzsebébe, elővett egy tiszta zsebkendőt, és átnyújtotta a lánynak. Aztán felállt, és míg Shemaine g szemét törölgette, kinyitotta a szekrényt, kivett két kis csuprot, az egyiket színültig, a másikat félig töltötte. A teli csuprot figyelmeztetés kíséretében adta oda a lánynak: - Hajtsa le, Shemaine. Erre nagyobb szüksége van, mint a teára. Megnyugtatja majd. - Félbevágott egy süteményt, mind-két felét megkente gyümölcslekvárral, aztán egy tányérra tét-te, és a lány elé tolta. - Jó étvágyat a süteményéhez, kislány Csodálatos az illata. Shemaine könnyei ellenére is elnevette magát, és látta, hogy Gage arcát is futó mosoly deríti fel, míg visszanéz rá. Ismeretlen oknál fogva megkönnyebbült attól, hogy a férfi szigorúsága egy kicsit enyhült. Engedelmesen ivott a tejből, amit hidegnek és finomnak talált, majd jó étvággyal nekilátott a süteménynek. Andrew zajosan szürcsölte a tejet a másik csuporból, amit apja segített tartani. Gage csak ezt követően töltött teát magának, és vett a süteményből. Egy kis ideig szótlanul ettek, s élvezték a pompás lakomát. Aztán Gage

38

könnyed szándékossággal - hogy rabnője feszültségét oldja - egy medvéről kezdett mesélni, amely pár éve háborgatta. - Öreg Egyfülű csudára alávaló flótás volt, kegyetlenül gyűlölte az embereket, talán mert egyik fülét egy prémvadász szedte le, aki viszont épp hogy elmenekült előle. A medve többször is bemerészkedett a birtokomra, és nagy kárt sen okozott, de egy fagyos reggelen az árnyékszékról jövet megleptem Öreg Egyfülűt, amint a tavaszon vett borjúhoz próbál férkőzni. Gondolom, reggeli éhét friss borjúhússal akarta elütni, és amikor előbukkantam és megzavartam ebben, éktelenül dühös lett. Nem tellett sok időbe, hogy rájöjjek, Öreg Egyfülű bosszúra szomjazik, és legalábbis ki akar hasítani egy jókora darabot az irhámból. Karabélyomat a házban hagytak az állat meg ott tornyosult előttem, és várta, hogy megmoccanjak. Gyakorlatilag védtelen voltam: nem volt rajtam semmi a nadrágomon kívül. Victoria meghallotta, micsoda ribilót csap a medve, és az elöltöltő puskámmal kirohant a hátsó ajtón. Akkoriban már mindennapos volt Andrew-val, de azért egy percig sem habozott. A medve megpördült, hogy neki támadjon, de Victoria csak vallanak támasztotta a puskaagyat, és lőtt. Két szeme közt találta el a medvét. - Futó mosolya mint felhők közül a nap villant fel. - Így került medvebőr a hálószoba padlójára. Kicserzettem, és Victoria oldalán terítettem le. Nem fázott a lába, ha éjjel fel kellett kelnie Andrew-t jnegszoptatni. Bár Shemaine szeme még piros volt, a könnyei felszáradtak és zöld szeme melegen csillogott hosszú, könnyektől ösz-zetapadt szempillái árnyékában. Sovány könyökét az asztalra támasztotta, tenyerébe fektette az állat, és rámosolygott a férfira. -Azt hiszem, mind az ön, mind az én érdekemben nem árt, ha mielőbb megtanít lőni, Mr. Thornton. - Remélhetőleg még ezen a héten - felelte a férfi, és visszamosolygott rá. Amikor a könnyű étkezés véget ért, Shemaine felállt és leszedte az asztalt, míg a férfi megmosta Andrew arcát és kezét, majd karjába emelte a gyereket. A kicsi ásított, apja vállára hajtotta a fejét, míg az elindult vele a hálószobába. Amikor Gage kilépett a szobából, csendesen betette maga mögött az ajtót, aztán elvette az asztalról a tejeskorsót, visszaengedte a kútba, és egy kis cserépedénnyel tért vissza a konyhába. - Ezt a kenőcsöt olyankor alkalmazom, ha puhítani vagy gyógyítani kell valamit - mondta a lánynak. - Súlyosabb sebekre is használ, de inkább bőrkeményedésre, horzsolásra és hasonlókra kenem. - Levette a tetejét, odament a mosogatóhoz, ahol Shemaine mosogatott, és odanyújtotta az

edényt, hogy a lány belenézhessen. - Gondoltam, enyhíthet a bokáján, csuklóján levő kivörösödött hurkákon. Shemaine eltette az utolsó edényt is a szekrénybe, aztán belekukkantott a tégelybe, amiben áttetsző, sötétsárga kenőcsöt látott. De egy szippantás elég volt, hogy undorral elfintorodjék. - Tudom. Egy görény is sírva menekülne – szellemeskedett Gage. - De minden szavam igaz, amit róla állítottam. Shemaine-nek nehezére esett, hogy ne borzongjon meg. - És mit tegyek vele? -Tulajdonképpen bele kell dörzsölni a felhorzsolt bőrbe. Ha megengedi, én jobban be tudnám dörgölni. Shemaine érezte, hogy forróság önti el az arcát attól az ötlettől hogy egy férfi ilyen szolgálatot tegyen egy nőnek, és sietve visszautasította az ajánlatát. - Azt hiszem, ez nem lenne illendő, uram. - És miért nem, ha szabad kérdeznem? - érdeklődött Gage kimérten. Amikor a segítőkészségen kívül semmi más nem vezérli, ugyan mit törődne a lány illemről alkotott nézeteivel? - Bokája, csuklója ellátásra szorul, Shemaine, és azzal, hogy ezt a kenőcsöt a bőrére kenem, nem jelentek veszélyt az erkölcseire nézve. Higgye el, kislány, azonnal észreveszi majd, ha egyszer úgy döntök, nem szent többé előttem az erénye, mert akkor nem a csuklójánál vagy a bokájánál kezdem. A férfi tekintete a lány keblére feszülő ruhára siklott, mintha nyomatékosan jelezni akarná, hol is kezdi, majd gyorsan felnézett, és pillantása a lány meglepett tekintetével találkozott. Shemaine rájött, hogy tátva maradt a szája, így hát villámgyorsan becsukta. Lélekjelemérének nem tett jót, hogy érezte, pipacspiros lesz az arca. Zavartan összefonta mellén a karját, s magában arra gondolt, bárcsak ne lenne ilyen feszes a ruhája. Bár tiltakozása távol állt az igazságtól, olyan határozottan állította, mintha az lenne: - Biztosíthatom, Mr. Thornton, hogy mi sem állt távolabb tőlem, mint hogy az erényemre gondoljak! Gage szkeptikus mosolyát szájszögletének futó rándulása jelezte csak. - Akkor ön igencsak különbözik a környéken lakó összes ifjú hölgytől. Sokan vélekednek úgy, hogy egy ilyen sanyarú helyzetben levő özvegyember hajlamos felhajtani az első útjába kerülő szoknyát, és vágyait, ha kell, erőszakkal is kieí gíteni. - Gage észrevette, hogy a lány arca most már lángi és nem tudta, nem bántotta-e meg ezzel a

39

meglehetősen durva kijelentésével, vagy véletlenül nem tapintott-e rá az igazságra. - Higgye el, Shemaine, ennél azért válogatósabb vagyok. - Én is, uram! - kapta fel fejét megbántottan a lány. - És már összehasonlít azokkal a nőkkel, akikkel itt hozta össze sors, akkor megnyugtathatom, uram, hogy én sajátos nézeteket vallok, és nem szoktam bárki férfiember lába elé vetni magamat! Higgye el, szolgálatom napjait mindvégig boldogan élem le makulátlan erényű vénlányként! És ha nem bánja, nyúljon a bokámhoz vagy a csuklómhoz! Gage szája haragosan megfeszült. Odanyújtotta a tégelyt, és letette a lány közelében. - Ha meggondolná magát, Shemaine, örömmel szolgálatárá leszek... anélkül, hogy a szüzességét fenyegetném. Hátraarcot csinált, dühösen kimasírozott a helyiségből, és amikor kiment a hátsó ajtón, úgy bevágta maga mögött, hogy Shemaine ijedtében felugrott. A lány haragja azon nyomban elpárolgott, csak kínzó rettegés és aggodalom maradt a helyében. Bölcsebben is viselkedhetett volna, rótta meg magát. Nem kellett volna ilyen egyértelműen tudtára adni a férfinak, fél megengedni, hogy finom, keskeny és gyönyörű kezével hozzáérjen. A másik szobából Andrew pityergése ütötte meg a fülét. Talán az ajtódöndülés zavarta meg álmát. Shemaine a hálószoba ajtajához sietett, óvatosan benyitott és bekukucskált. A kisfiú az oszlopos ágy közepén, összegömbölyödve az oldalán feküdt, egy takaróval betakarva. Szeme csukva volt, de kis szemöldökét összevonta. Szája sarka legörbült, és csüggedt, halk nyöszörgést hallatott. Shemaine lábujjhegyen az ágyhoz ment, fölé hajolt, és lassan simogatni kezdte a kisfiú arcát, mialatt csendesen egy ír altatódalt énekelt. A fiúcska arca kisimult, lélegzetvétele nyugodtabb lett, majd derűs arccal hátára hengeredett, és mély álomba merült. Shemaine halkan dudorászva betakarta, s aztán megfordult, hogy távozzék. Ijedtében csaknem kiugrott a szíve, amikor pillantása az ajtókeretet betöltő magas, sötét alakra esett. Gage laza testtartásban, az ajtófélfának dőlve állt, és úgy tűnt, már jó ideje figyeli a lányt. Ez a gondolat azonnal Shemaine arcába kergette a vért, és sebesen megpróbálta felidézni, mit is csinált az elmúlt percekben. Miután képtelen volt rájönni, mi késztette arra a férfit, hogy úgy figyelje meg, hogy közben nem hozza tudtára a jelenlétét, az ajtóhoz sietett, hogy magára hagyja a férfit, de döbbenten látta, hogy az nem mozdul onnét. Amikor látta, hogy a férfi magas, széles vállú alakja teljesen útját állja, Shemaine felnézett a szemébe, és fájdalmasan tudatára ébredt, mennyire

tehetetlen a férfi erejével szemben. Ha rá akarná kényszeríteni az akaratát, tudta, hogy képtelen lenne ellenállni. Dobogó szívvel várt, míg a férfi félre nem állt, és meg nem nyitotta előtte a menekülés útvonalát. Shemaine-en végigsöpört a megkönnyebbülés hulláma, miközben kilépett a szobából. A férfi közelségének tudatában gyorsan elsurrant volna mellette, de az elkapta a karját, ettől aggodalmas érzések özöne rohanta meg a lányt. Most, hogy a fia alszik, gondolta, az apát semmi sem akadályozza abban, hogy ostromolni kezdje, ő pedig csak a rendelkezésére álló csekély erővel szállhatna szembe vele. Bár a férfi gyöngéden fogta a karját, Shemaine mégis úgy érezte, mintha rettegett rabtartója tartaná fogva, akinek hatalmában áll életére törni vagy szabadon engedni. A legrosszabbtól félt, ezért összedte magát, és óvatosan felnézett a férfira. - Óhajt valamit, Mr. Thornton? Gage mögé hajolt, amitől Shemaine rögtön aggodalmasan megmerevedett, de a férfi csak behúzta a hálószobaajtót. - Bocsánatot kérni jöttem vissza - mondta Gage csendesen, majd kiegyenesedett. - Tudom, hogy sok hányattatáson esett át, és Fitch kapitány is arra vágyott, hogy megvegye, és felesége tudta nélkül a szeretőjévé tegye, de nem minden férfi ilyen. Nem kellett volna így meggyötörnöm, Shemaine. Nagyon sajnálom. A lány elképedve meredt rá. „Mindössze ennyit akar? Bocsánatot kérni? Hát nem is sejti, hogy halálra rémítette?” Shemaine kínkeservesen elmosolyodott; feszélyezte, hogy pánikba esett, és ok nélkül azt képzelte, hogy a férfi le akarja fektetni, mintha ugyan ellenállhatatlannak találná. De ahogy már a férfi is utalt rá, az, hogy özvegy, még nem jelenti azt, hogy kéjenc is. Különben is azt mondta, hogy nagyon sovány. Heves szívdobogása lassan alábbhagyott, s vele józan esze is visszatért. Shemaine végre felfogta, mit is mondott a férfi, és megdöbbentette éleslátása. Fitch kapitány úgy vélte, igen ravaszul kitervelte a találkát, egy vadidegen mégis azonnal átlátott rajta. Talán Gertrude Fitch sem olyan agyafúrt, mint amilyennek képzelni szereti magát. Shemaine még bosszúságával küszködött, mialatt lesütött szemmel, illedelmesen válaszolt a férfi bocsánatkérésére: - Nem érzem könnyebben magam attól, hogy gyerekessé gémmel minden bizonnyal megbántottam önt, Mr. Thornton, Engem csak az nyugtalanított, hogy mennyire illetlen, ha égj önhöz hasonló nőtlen

40

férfi egy hölgy bokáját és csuklóját ke negeti. Most már belátom, hogy csak segíteni akart. „És nem megerőszakolni!" - tette hozzá magában Shemaine, majd lélekben meg is rótta magát ezért a gondolatért. - Boldogan megtenném - nyugtatta meg gyöngéden a férfi, mire a lány felnézett rá, mert gazdája készséges kijelentése szinte válaszként érkezett előző hóbortos gondolatára. Shemaine megpróbált erővel úrrá lenni rakoncátlan képzelgésén, és fegyelmezte magát, hogy jobban figyeljen gazdája szavaira, nehogy ábrándjai áldozatául essen. A férfi hangja erőteljes, ugyanakkor évődő volt. - Biztosíthatom, hogy a kenőcs elmulasztja majd a bőrpírt. - Akkor hát megengedem. - E nyugodtan kiejtett szavak után Shemaine reszkető sóhajt hallatott, majd egy bátor mosolyt küldött a férfi felé. - De nagyon óvatosan bánjon a bokámmal, kérem. Jacob Potts ma úgy elrántott, hogy elestem, és nem tudom, mi sérült jobban: a hátsóm vagy a bokám. A férfi jobbára komor arcát halvány mosoly derítette fel. - Boldogan bedörgölném mindkettőt. Shemaine arra gondolt, hogy alig nyomja el kalandozó képzeletét, a férfi máris szétzúzza minden erőfeszítését. Nem csoda, hogy a legrosszabbra gondol! A férfi kiszámíthatatlan humora szégyentelen spekulációkra adhat okot! Shemaine nem is titkolta gyanakvását, amikor felpillantott a jóképű férfira, hogy próbára tegye. - Ha találgatnom kellene, ritkán megcsillantott humora honnan is ered, Mr. Thornton, meg mernék esküdni rá, hogy csecsemőkorában ellopták a manók, és nagy élvezettel tanították meg arra, hogyan ugrasson egy varangyot addig, míg egy szemölcs sem marad rajta! Hajmeresztő feltételezése őszinte nevetésre ingerelte a férfit. - És én még azt hittem, a Blarney- kastély kövét csókoltam meg!*vágott vissza, és kezével a kandalló előtt álló hintaszékre mutatott. - Üljön oda, Shemaine, és mindjárt bedörgölöm ezt a kotyvalékot a bőrébe. - Nem tudom, meg tudok-e a saját közelemben maradni, ha ezzel végzett! - sóhajtott fel színpadiasán Shemaine. -A bűztől egyszerűen felfordul a gyomrom. - Aztán hirtelen gyanú merült fel benne, és élesen sandított fel a férfira: -Ugye, nem akar belőlem bolondot csinálni ezzel a valamivel? A férfi szeme huncutul csillogott. -Az egyszer biztos, hogy szag után megtalálnám, ha el akarna menekülni innen.

Shemaine azonnal sarkon fordult, hogy máris menekülőre fogja a dolgot, de Gage kuncogva elkapta a csuklóját és visz-szahúzta. - Ugyan már, Shemaine. Csak azt teszem, amire a manók olyan jól kioktattak. Maga ír, hát nem veszi észre, ha ugratják? A lány bizalmatlanul vetette hátra a fejét. - Olykor megértem, miért gyűlölik az angolok annyira az íreket, mert tényleg addig képesek az ördögöt is heccelni, míg sikítva szélnek nem ered. Ez esetben szerintem ennek fordítottja igaz. A rá tekintő borostyánszínnel erezett barna szempárban nemcsak a tűz melege tükröződött vissza. * Azt, aki megcsókolja, ékesszólással ruházza fel. (A ford.)

- Nincs mitől félnie, Shemaine - biztatta. - Akár le is moshatja a kenőcsöt, miután bedörgöltem vele a bőrét, de már azelőtt apránként elillan a szaga. Shemaine leült a hintaszékbe, és óvatosan átengedte magát az előtte térdelő férfi gondoskodásának. Azt még elviselte valahogy, hogy a férfi felhajtotta a ruhaujját, hogy hozzáférjen a csuklójához, de gyanakvása visszatért, amikor a férfi karcsú ujjaival belenyúlt a kenőcsbe, és dörzsölni kezdte a lány csuklóját. Hüvelykujja lassú, körkörös mozdulataival dolgozta bele a kenőcsöt a kivörösödött bőrbe, amíg a bűz va-lóban csökkenni nem kezdett, ez pedig igencsak meglepte Shemainet, mert a szag elillanása után egy sokkal árnyaltabb illat csapta meg az orrát, mialatt gazdája lehajtott fejjel a feladatára összpontosított. Szokatlan, de kellemes illatkeverék volt: a háziszőttes ing, bőrnadrág, kézmosásra használt szappan és tiszta, férfias illat egyvelege, ami vonzó, sőt izgató, Shemaine érzékeit felébresztő esszenciát alkotott. A lány rádöbbent, hogy mindez úgy hat rá, ahogy álmában sem hitte volna, mert a férfi gyöngéd érintésére úgy reagált érzékisége, mint a nyíló virág kibomló szirmai. - A cipő bőrszíjait nem használnám a maga helyében, Shemaine, addig mindenesetre nem, amíg meg nem gyógyul a bokája - javasolta Gage, miközben lefejtette a vékony szíjaj kát. - Gátolhatják a gyógyulását. A lány egyik meztelen lábát a kezébe vette, amitől She maine szíve hevesebben kezdett verni. Szeme a bizonytalanságtól tágra nyílt, amikor a férfi felnézett rá, de Gage közönyösnek látszott. Ujjait ismét a kenőcsbe mártotta. - Húzza fel a szoknyáját - figyelmeztette a lányt. - Különben összekenem.

41

Shemaine vonakodva, az illem követelte mértékben feljebb húzta a szoknyáját, és bár a férfi még várt, nem tett semmit Aztán Gage biztatóan felvonta a szemöldökét, mire Shemaine még kelletlenebbül feljebb emelte a szoknya szélét. Gage elkeseredetten sóhajtott fel, mert még így is igen kevés látszott ki a lány lábából, ezért combjának támasztotta a lány talpát, és tiszta kezével csaknem Shemaine térdéig tolta fel a szoknyát, ami a lányból ijedt sikkantást váltott ki. A lány zavarát sem be semmibe véve a férfi ismét kezébe vette Shemaine lábát, és lassan kezdte bedörgölni a kenőcsöt. Újjaval egyre nagyobb köröket írt le, és fokozatosan bekente a lábfejet, a lábujjakat, majd a talpat. Egyik kezébe véve a lány apró sarkát, másik kezével finoman meggyúrta az egész lábfejet. Határozott, módszeres gifliogatása fokozatosan megnyugtatta a lányt, aki apránként elengedte magát, és hátrahajtotta fejét a támlára. - Szép hangja van, Shemaine -jegyezte meg halkan a férfi, mialatt masszírozni kezdte a lány másik lábát. - Victoria is énekelgetett Andrew-nak. Kisbaba volt még, amikor már érdeklődve hallgatta anyja énekét, ami álomba ringatta. A baleset óta senki sem énekelt neki. E téren nem vagyok nagy mester. - Viszont ezer más területen megnyilatkozó tehetsége tisztelettel tölt el felelte Shemaine, akit elandalított a férfi gyöngéd simogatása és a tűz melege. A lángok visszfénye körülrajzolta a férfi széles vállát, megcsillant sötét haján, szép vonásain. - Ha nem lenne valami hibája, Mr. Thornton, nem is lenne ember. - Ó, kétségtelen, gyarló ember vagyok - hárította el a lány dicséretét a férfi, és tovább simogatta az apró, kecses lábat. Két hüvelykujjával varázslatosán dörgölte felül, alul és körbe- körbe. Átviílant az agyán, hogy még nem látott olyasmit a rabszolgáján - finom csontozatú lábát is beleértve -, ami ne lett volna csodálatra méltó. - Valamennyien gyarlók vagyunk - sóhajtott fel Shemaine. - Egyikünk sem tökéletes, és a körülöttünk élőktől sem várhatjuk ezt el. Ami azt illeti, ha jobban belátnánk fogyatékosságainkat, mások hibáival szemben is elnézőbbek lennénk, és ritkábban húznánk fel az orrunkat az első kötekedő szóra. Ha a férfiak ugyanolyan buzgón bocsátanának meg, mint ahogy háborút viselnek, azt hiszem, békében élhetnénk egymással. És akkor még mindig ott vannak azok, akiknek gonoszságát nem tűrhetjük. Gage keze feljebb siklott, és a bokáját kezdte masszírozni. - Ilyennel is találkozott a London büszkeségén? Shemaine érezte, eljött az ideje, hogy ellenségeiről meséljen. - Ó, többel is! Egyikük éppen Gertrude Fitch volt, a kapitány felesége. A másik Jacob Potts, de a legeszesebb Morrisa Hatcher volt, aki addig mesterkedett, hogy felheccelje a másik kettöt, míg sikerült kegyei ígéretével

rávennie Pottsot, hogy aljas hazugságaival tettekre sarkallja Mrs. Fitchet. Bárki, aki nem volt hajlandó megalázkodni előtte vagy Morrisa előtt, büntetésre számíthatott, főként azért, mert Mrs. Fitch addig hízelgett a férfjének, vagy addig gyötörte, amíg hatalmat nem adott a kezébe. Bár Mrs. Fitch okosnak tartotta magát, hármójuk közül mégis ő volt a legkönnyebben rászedhető. Potts legalább tudta, mit kap cserébe Morrisa gonosz terveinek kivitelezéséért. Ördögi kör volt, de leginkább Morrisa húzott hasznot belőle. Leküzdhetetlen vágy munkált benne, hogy ellenfelei, kivált az én megsemmisítésemre törjön. De mindhárman nehezteltek rám, és a halálomat kívánták. Gage-nek feltűnt, hogy Shemaine-en idegesség lett úrrá, mintha olyasmitől félne, amiről a férfinak nincs tudomása. - És gondolja, hogy e kívánságuk beteljesítéséről most sem mondtak le? - Bár Mrs. Fitch nem bánná, ha holtan láthatna, azt hiszem, itt, a gyarmatokon nem fog az életemre törni. Más dolog abszolút hatalmat gyakorolni egy olyan hajó fedélzetén, ami az apjáé, és megint más felelni a brit hatóságok előtt, idegen földön. A másik kettő viszont addig nem adja fel, míg itt tartózkodik - erősködött rendíthetetlen bizonyossággal Shemaine. - Fogadalmat tettek. Morrisa majd elküldi Pottsot, hogy öljön meg, aztán ha megtette, kacagva ujjong majd. - Láttam ezt a férfit a hajón? - kérdezte Shemaine lábát dörgölve a férfi. - James Harper percekkel azelőtt záratta be a kötélkamrába, hogy ön a fedélzetre lépett volna. Nagydarab férfi, egyébként feleakkora, mint ön, a haja szalmaszín, a képe vörös, és hatalmas tülökorra van. Gage nevethetnékjéről csak megránduló szája sarka árulkodott. - Leírása alapján arra kell gondolnom, hogy Potts az álmaiban kísért. Meglehetősen élénken él az emlékezetében, She rmaine. - Messziről megismerném, az biztos. - Remélhetőleg időben figyelmeztet, ha közeledni látja. - De, ugye, hamar megtanít lőni? - sürgette aggodalmasai a lány, mert tudta, hogy a férfi vélhetőleg napokra egyedül hagyja majd, és akkor kénytelen lesz megvédeni magát, ha Potts a keresésére indul. Gage leplezetlen kételkedéssel húzta fel a szemöldökét é s tette fel a kézenfekvő kérdést: - Valóban azt hiszi, hogy képes embert ölni, Shemaine? - Ha Mr. Potts rám talál, lehet, hogy kénytelen leszek -érvelt a lány. - Megöl, ha nem tudom magam megvédeni.

42

- Ha én vagy valamelyik emberem csónakot látunk kő ledni, egyikünk általában lemegy elé a partra, de bevallom, időnként annyira elmerülünk a munkában, hogy ki sem nézünk az ablakon. Ha Pottsot megpillantja, kongassa meg az iülső lépcső melletti jelzőharangot, vagy sikítson, ahogy a torkán kifér. Valamelyikünk biztos meghallja, és iderohan. - Azt hiszem, ön nincs tisztában azzal, hogy ki ez az ember, Mr. Thornton - magyarázta óvatosan a lány. - Potts brutális eazember. Egy hatalmas vadállat! Jó, ha ketten le tudják bírni. -Általában vigyázni tudok magamra vagy arra, ami az enyém biztosította Gage, de belátta, hogy nem mindig látja előre a bajt, mielőtt bekövetkezne, mint ahogy a jövőt sem tudja megjósolni. - Minden eshetőségre számítva megtanítom lőni. Shemaine megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor kicsikarta belőle az ígéretet. Előrehajolva nézte, ahogy a férfi egy ronggyal letörli a felesleges kenőcsöt a lábáról. Gage aztán guggoló helyzetbe ereszkedett, intett a lánynak, hogy leengedheti a szoknyáját, és a kezét törölgetve f esztelenül kuporgott a földön. Shemaine-t meglepte, hogy máris mennyivel kevésbé fájnak a horzsolásai. - Meggyőződésem, Mr. Thornton, hogy számos kiválósága mellett ön még nagyszerű orvos is. A bokám máris sokkal jobban van. Nagyon szépen köszönöm. Gage könnyed biccentéssel fogadta a lány udvarias köszönetét, de nem is ez bűvölte el, hanem a lány hanglejtése, ahogy bizonyos szavakat hangsúlyozott, kivált a nevét; olyan varázslatosán és kellemesen csengett, amit mondott, mintha harmatos hajnalon apró ezüstcsengők csilingelnének. Noha tudatában volt, hogy egyszer rnár felkérte Shemaine-t, hívja a keresztnevén, el kellett ismernie, hogy a lány ajkáról a hivatalos megszólítás is felkavarta. Kiejtését, bár szépen tagolt volt, Shemus O'Hearn ír tájszólása ízesebbé tette. -Néhány napba beletelik, míg javulni kezd a bokája -mondta. - Egy hónap, míg a pirosság elhalványul, és addigra talán már arra is lesz pénzem, hogy cipőt vegyek. - Emiatt egy percig se fájjon a feje, Mr. Thornton – felelte lágyan a lány. - Hálás vagyok azért is, amit nekem adott. Bár előre látta, hogy kicsit nagy, de könnyen hozzá fogok szokni. Tudom jól, milyen cipő nélkül, és örülök, hogy cipőben járhatok, akármilyen az állapotuk vagy a méretük. Az igazat megvallva, kényelmesebb így járni, mint minden követ és szilánot megérezni.

- Nem vallott nagy jóstehetségre, hogy tudtam, Victoria cipője nagy lesz önnek - A feleségem finom csontozatú volt ugyan, de önnél jó fél fejjel magasabb. - Szerintem Andrew is magas lesz – jósolta meg Shermaine, és az kezére nézett. Gage ujjai fínomak, hosszúak, végüknél kissé szögletesek voltk, olyan szépek, mint a férfi maga – Hogy is ne lenne magas, amikor ön is az? Az ön kiköpött mása lesz, amikor felnő. - Victoria is pontosan ugyanezt mondta, amikor a fiunk megszületett – emlékezett vissza Gage. – És talán igaza is lesz, hiszen ő világos bőrű és szőke volt. A haja olyan volt, mint a fényes kukoricaselyem. Gyakran elnéztem, ahogy fújja a szél, és mindig azon csodálkoztam, hogy a szálak sosem kuszálódnak össze. Shemaine akaratlanul is kisimított az arcából egy kis fürtöt. Az ő haja nem volt ilyen finom szálú. Sűrű, rakoncátlan, súlyos fürtjeit csak fonatokba csavarva lehetett kordában tartani, vagy olyan bonyolultan kellett feltornyozni, ami a legügyesebb fodrászmester türelmét is alaposan próbára tette. Angol szobalánya nem bánta, ha szép hajviseleteket fésülhet asszonyának, és szívesen kérkedett azzal, hogy Shemaine hajának aranyos fénye van. De a szobalány tízéves korától fésülte és ápolta Shemaine haját, és természetes, hogy egy kicsit elfogult volt. Asszonyát dicsőítve Nola gyakran állította, hogy egyetlen arisztokrata elkényeztetett kicsikéje sem visel olyan pompás frizurát, mint az ő Shemaine-je. - Félek, az én hajam olyan nehezen kezelhető, mint amilyennek látszik - panaszkodott a lány, és arra gondolt, bárcsak Nola kézügyességéből egy kevés belé is szorult volna. - Majdnem levágtam ma délután, hogy a csomóktól szabaduljak. Gage egy makacs kunkori fürtöt nézett, ami rögtön visszaugrott, amint a lány eleresztette. Oda akart nyúlni, hogy két ujja közt összedörzsölje, érezze selymes finomságát, de uralkodott magán, mert sejtette, hogy rabnője úgy eliramodna, mint egy megriasztott őz. Már kezdte kiismerni a lány aggályait, és nagy eredménynek könyvelte el, hogy ilyen sokáig masszírozhatta a lány formás lábát - kezét. -Nekem tetszik a haja, Shemaine, és nem venném jó néven, ha levágná. Shemaine-t hirtelen aggodalom fogta el, hátha valamivel akaratlanul is haragra gerjeszti a férfit; leginkább az aggas ztotta, amit tett, és úgy vélte, jobb, ha most rögtön bevallja az igazat, mint hogy a férfi másképp tudja meg.

43

-Remélem, nem haragszik majd rám nagyon, Mr. Thornton - mondta izgatott kapkodással. - De miután használtam, kimostam, és visszatettem oda, ahol találtam... - De mit? - vonta fel óvatosan a szemöldökét a férfi. - Mit próbál értésemre adni, Shemaine? Mi az, amit használt? - A hajkeféjét - válaszolta keresetlen őszinteséggel a lány. - Muszáj volt használnom, hogy kifésüljem összegubancolódott hajamat. Röpke mosolyán túl Gage megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Hát csak ennyi az egész? Már azt hittem, valami szörnyűséget követett el. - Nem haragszik, hogy használtam? - kérdezte meglepetten Shemaine. Nem bánja? - Miért is bánnám? - kérdezte a férfi, és merészen megcsillant a szeme. Vagy van valamije, ami nekem nincs? Shemaine nevetve rázta a fejét. - Nem tudok élősdiekről, uram. Gage tűnődve dörgölte az állat, és vigyázott, hogy ingerke-dés közben el ne mosolyod]ék. - Talán attól kellene félnie, amit én adhattam volna magának, Shemaine. Ugye, azt mondta, hogy utána s nem előtte mosta ki a kefét? Shemaine a térdére támaszkodott, és pajkos pillantást vetett rá. - Biztos, hogy ön angol, Mr. Thornton? A férfi nemtörődöm vállrándítással felelt. - Ha apám fia vagyok, angol ősök hosszú sorára tekinthetek vissza. Ha nem, anyámat álmában érhette a gyalázat, mivel világra jöttömet, külsőmet és makacsságomat mind William Thornton érdemének tulajdonította. - Papa? - hangzott Andrew álmos hangja a hálószobából. - Jövök, Andy - felelte Gage, és gyors, könnyed mozdulattal talpra ugrott, ami férfias kecsességével és erejével egészen elbűvölte Shemaine-t. Hosszú léptekkel a hálószobába ment, és észre sem vette, hogy a smaragdzöld szempár érdeklődve követi. Amikor eltűnt az ajtó mögött, Shemaine hátradőlt a fékben, és hallgatta a férfi tompán kihallatszó mély és a kisfiú álmos hangját. Bár Gage semmi fontosat nem mondott, hangja megnyugtató és gyöngéd volt, és Shemaine szívét ugyanúgy megmelengette, mint a gyermekét. Leszállt az est és vele a sűrűsödő köd, amiben szigetként állt a ház. Odakint bagoly huhogott egy fán valahol a háztól nyugatra, az erdőben. A sötétben nyugalom telepedett a házra, csak az égő fahasábok ropogása, a tűz sziszegése törte meg a csendet, meg a lúdtoll sercegése, amivel Gage a hátsó folyosói asztalánál ülve a főkönyvbe írt. Munkájába merülve oda sem

figyelt a lányra, akit aznap vásárolt, de valahányszor a konyhában dolgozó Shemaine feltekintett a varrásából, a nyitott ajtón át látta a férfit. A lány a hintaszékben ült, a kandallótól jobbra, ahonnan belátta az egész előteret. Miután vacsorára megették az elemózsiát, amit Hannah Fields küldött át Thorntonékkal, Shemaine előkészítette a reggelire valót a korai keléshez, aztán rendet rakott. Gage később lefektette Andrew-t a hálószoba melletti kis benyílóban, aztán letelepedett a rajzasztala mellé dolgozni, míg Shemaine felhajtotta a kék ruhát meg a másik inget, amit kiválasztott magának. Igazán nem állt szándékában összevetni gazdáját a vőlegényével, de miközben szorgosan öltögetett, Shemaine gondolatai messze kalandoztak, és az elkerülhetetlen bekövetkezett. Sok tekintetben hasonlítanak egymásra, gondolta. Mindkettőjük haja hollófekete. De míg Gage Thornton rövidre vá va, hátul is felnyírva viseli, addig Maurice a tarkóján varkocsba fonva hordta a haját, de nem rizsporozta, sőt parókát sem viselt soha. Ha nem is voltak egyformán magasak, az eltérés szinte észrevehetetlen volt. Mindkettő magas volt, széles vállú, vékony, de izmos, és jól mutattak az öltözékben, amit viseltek, akár szarvasbőr nadrág és háziszőttes ing, a elegáns selyemruha volt is az. Bár Shemaine jegyesének előkelőbb alkalmakkor a méltóságteljes fekete volt a kedvenc színe, kedvenc anyaga meg a selyem, a lány megállapította, hogy a márki udvari öltözékeiben semmivel sem lenyűgözőbb, mint Gage Thornton a maga elnyűhetetlen ruháiban. A legbeképzeltebb piperkőc is megirigyelheti gazdája karcsú derekát és keskeny csípőjét, és hosszú szarvasbőr nadrágja igazán szépen simul izmos lábszárára, a férfi életerős testalkatát tanúsítva. Maurice du Mercer sincs fizikai erő híján, bizonygatta magában Shemaine, nehogy jegyese alulmaradjon az összehaonlításban. Jeles kardvívó és kitűnő lovas hírében áll. Pompásan táncolja az udvari táncokat, és ugyanolyan kecsesen táncol, mint ahogy lovagol. A két férfi közti különbség egész egyszerűen kezük összevetésében lehetne summázni. Gage ujjai karcsúak és kemények. Vasökle szorításában du Mercer márki fehér, puha, gyönyörű kezének csontjai biztosan összetörnének. Egykor - úgy egy-két évszázaddal ezelőtt - Shemaine akár meg is esküdött volna, hogy jegyesénél jóképűbb férfit nem hord hátán a föld. Maurice vonásainak arisztokratikus finomságát, sötét szempillás

44

fekete szemének szépségét senki sem tagadta volna. Amikor Shemaine édesanyja - aki addig erősen hitt lánya józan ítélőképességében meghallotta, hogy Maurice házassági ajánlatot tett, aggodalmának adott hangot, hogy kettejük között erős fizikai vonzalom és nem mély, rendíthetetlen szerelem van. Camille később is hangoztatta, hogy Shemaine-t Maurice nagyszerű megjelenése és magas rangja vette le a lábáról. Shemus O'Hearn nehéz természetű ember volt, de volt annyirabölcs, hogy felesége tanácsait általában megszívlelje. Ebben a kérdésben egyetértettek tehát, és nem is adták beleegyezésüket; könyörögtek lányuk kérőjének, értse meg, hogy szeretnék, ha Shemaine tudná, milyen élet vár rá, mint márkinéra. Maurice megértette aggodalmukat, lángolón ecsetelte lányuk iránti szerelmét, és megígérte, hogy Shemaine semmiben sem szenved majd hiányt. Egy hónapba telt, míg O'Hearnék végül megenyhültek, részben engedve Shemaine határozott bi-zonykodásának, miszerint eddig egyetlen férfi sem mérhető ahhoz, akinek Maurice-t megismerte, és soha nem is fog hozzá hasonlót találni. És ez csak nyolc hónapja történt Angliában! Milyen más világ, idő, még más kontinens is az, ahol most van! És sok minden megesett az óta a balzsamos éjszaka óta, amikor Maurice Londonban megkérte, hogy legyen a felesége. Többé már nem finom úrihölgy, hanem rabszolga, akit egy telepes vett meg, egy olyan férfi, aki önmaga és vágyai kiteljesítéséért éjt nappallá téve harcol és dolgozik! Shemaine állhatatosán próbálta felidézni emlékezetében jegyese vonásait, és szokatlanul hosszú idő múlva eszmélt csak rá, hogy vőlegénye nemes arcéle azért nem vetül elé, mert valahányszor felnéz, közelről veheti szemügyre a bronzbarnára sült, izmos és igencsak eleven Mr. Thorntont. Gage becsukta a főkönyvet, a tintatartóba dugta a tollat, majd eltolta székét az asztaltól. Aztán felemelte az egyik gyertyatartót, a gyertya kanócát egy égő kanóchoz tartotta, és fújta a szobában égő összes többi gyertyát. A konyha felé tett, ahol Shemaine gyorsan összehajtogatta az inget, amin dolgozott. - Erre szüksége lesz, hogy lássa az utat felfelé - mondta a férfi, és átnyújtotta az égő gyertyát. - Az ágy melletti komódban van egy dunyha, ha szüksége lenne rá. A mellvéd fölé kötelet feszítettem, és arra vitorlavásznat akasztottam, míg a konyhában végzett. Csak el kell húznia. Shemaine köszönetet mondott, elvette a gyertyát, és zavartan figyelte, hogy a férfi felvesz egy lámpást, jó éjt kíván neki, és elindul a hálószobája felé. A lány nem akarta kínos helyzetbe hozni magát azzal, hogy bevallja:

korábban nem vett ki hálóruhát Victoria ládájából, ezért összeszedte a holmiját, és távozni készült. Gage már a hálószoba ajtajában volt, amikor eszébe jutott szolgálója hiányos ruhatára. Megfordult, és odaszólt a lányi nak: - Sajnálom, Shemaine. Teljesen kiment a fejemből, h megkérdezzem, nincs-e még valamire szüksége Victoria ládjából. - Egy hálóing és egy köntös nagyon jól jönne, uram, nem haragszik - vallotta be a lány félénken. - Korábban m egfeledkeztem róluk. - Akkor jöjjön, vigye magával őket. Felesleges szerénykednie. Intett, mielőtt elfordult volna, azzal előrement a hálószobába. Mire Shemaine utolérte, Gage már felemelte a láda fedi és keresgélt benne. Félretolt egy szakadt hálóinget, ami a kupac tetején feküdt, és mélyebbre ásott, végül kivett egy köntöst, amit Shemaine már hamarabb megcsodált, mint mind közül a legszebbet. Gage egy másikat is kiválasztott a lánynak, s azzal sem törődött, hogy jobb minőségű és elegáns darázsolás díszíti, majd a ládában maradt köntössel együtt nyújtotta mindhármat. - De ezek túl finom holmik ahhoz, hogy egy szolgáló viselje tiltakozott Shemaine, és nem akarta átvenni őket. Gage erőszakkal nyomta a lány kezébe. - Semmi értelme hagyni, hogy tönkremenjenek, Shemai - Megőrizheti őket a feleségének, amikor majd újból megnősül vitatkozott a lány, és gyámoltalanul magához szorította a batyut. Gage úgy tett, mintha fontolóra venné ezt az ötletet. Száját összeszorítva, töprengve nézte Shemaine-t. Majd mint aki hirtelen döntésre jut, biccentett a fejével. - Helyes. Ha jól áll magán, talán megfogadom a tanácsát és feleségül veszem. Shemaine döbbenten meredt rá, félig nyílt ajkain nem jött ki szó. A férfi javaslata annyira elképesztette, hogy még tiltakozni is elfelejtett. A férfi ördögi elégedettséggel az arcán a lány gömbölyű kis álla alá tette a mutatóujját, és lassan becsukta a száját. - Ne képedjen úgy el, Shemaine. Nem ez lenne az első eset, s nem is az utolsó, amikor kényelmi szempontok miatt kötnek a gyarmatokon házasságot. Miután errefelé kevés a nő, a férfiak nemritkán idegeneket vesznek feleségül. Ha pedig egy férfi sokat

45

tipródik, bizony könnyen elhalászhatják a nőt az orra elől, mielőtt kinyitná a száját, hogy megkérje a kezét. Shemaine végre megtalálta a hangját, és sebesen bizonykodni kezdett: - Én nem azt akartam javasolni, Mr. Thornton, hogy házasodjunk össze... úgy értem... nekem ilyesmi meg sem fordult a fejemben... soha nem is tételeztem fel... én... nem is tehetném... tudja, jegyesem volt... - Hirtelen elhallgatott, mert rájött, hogy túl hevesen tiltakozik. - Későre jár az efféle szócsépléshez, Shemaine. Vegye fel az egyik hálóruhát, és feküdjön le. Pihenje ki magát. Nyerje vissza az erejét. Embereimmel remélhetőleg mielőbb le tudjuk szállítani a befejezett bútorokat williamsburgi vevőinknek. Bármikor induljunk, akár néhány héten belül vagy mostantól számítva egy hónap múlva, szeretném magammal vinni Andrew-t is, és akkor magára is szükségem van, hogy vigyázzon rá. Az embereimmel lecipeljük a bútorokat az uszályról, társzekerekre rakjuk őket, és irány Williamsburg. Emellett nincs időm szemmel tartani még a fiam is. Biztos minden erejére szüksége lesz, hogy bírja az egész napi gyermekfelügyeletet. - Megpróbálom összeszedni magam addigra, mire indulni készül, Mr. Thornton - felelte a lány, és kifelé indult. Gage az ajtóig kísérte, majd karjával elzárta előle az utat, és a Jány szemébe nézett. Barna szemének pillantása rezzenetlenül fogva tartotta a lányét. - Ha nem tudná, Shemaine O'Hearn, nagyon szép tájszólásban beszél. Hallom, amikor családnevemen szólít, és mivel nincs önben hajlandóság, hogy keresztnevemen szólítson, szívből jövő áldásom adom arra, hogy továbbra is Mr. Thorntonnak hívjon. - Felvillant futó mosolya, szeme huncutul csillogott. - No persze addig a napig, amíg össze nem házasodunk. - Majd ha piros hó esik - mormolta nyűgösen a lány, majd határozottan sarkon fordult, de a férfi nevetése hallatán mej elmosolyodott, mialatt a hátsó szobába sietett A férfi még hallotta papucsa csattogását a ház csendje és sokáig fülelt a lány mocorgására is, ami odafentről hallatszott. Hála töltötte el a szívét, hogy valami kellemese hallgathat, mint halott felesége állandóan a fülében motoszkáló sikolyait.

46

V fejezet A Thornton-házban élő felnőttek mindig fent voltak, mielőtt a nap felbukkant volna a fák csúcsa felett. Shemaine számára ismeretlen élmény volt hajnalban kelni, hiszen Angliában már fent járt a nap az égen, mire felébredt. Egyetlen gyermekként meglehetősen elkényeztették. Anyja és a család öreg szakácsnője ugyan gyakran intették, hogy ez másként lesz, ha saját háza úrnőjévé válik. A London büszkeségén akkor aludt, amikor tudott, de e röpke szundítások egyike sem pihentette. A Thorntonék fedele alatt eltöltött első éjszakája fizikailag bágyasztó, lelkileg felfrissítő volt. Ébredésekor azonban rádöbbent a nyers valóságra, miszerint nem heverészhet többé délig az ágyban. Rabszolga lett, és eszerint is kell élnie: szolgálnia kell, s nem magát kiszolgáltatni. Akkor eszmélt fel, hol is van, amikor Gage hálószobaajtaját nyikorogni hallotta, de teljesen éber lett, amikor a férfi léptei először a nagy szobában, majd a hátsó folyosón koppantak. Egy pillanatig azt hitte, hogy gazdája jön a lépcsőn, és kirán-cigálja az ágyból. A verandaajtó halk nyílása-csukódása jelezte, hogy Gage elhagyta a házat, és Shemaine heves szívdobo-gása csak ekkor csillapult. Még remegett, amikor kimászott az ágyból, és tűzszerszám-mal szikrát csiholva gyertyát gyújtott. A halott asszony köntösét hálóingére vette, felkapta a gyertyát, és lesietett a földszintre. Gyors leereszkedése közben az apró láng meghajolt és sercegett. Nem törődött azzal, hogy még nem öltözött fel, hanem lámpást gyújtott, a kandallóban felélesztette a tüzet, és reggelit kezdett készítem, mert úgy döntött, az öltözködéssel ráér egy óra múlva is foglalkozni. Most várja a munka. Miután már előző este megtervezte, mit ad az asztalra reg-zsemlének való kenyértésztát dagasztott, majd a tűzhely közelében hagyta kelni. Ezzel elkerülte azt a kínos tet, hogy most kapkodnia kelljen. Bess Huxley mindig azt hirdette, mennyire fontos és bölcs dolog, ha egy asszony szervezetten végez bármilyen feladatot, és ezt az elvet megpróbálta ifjú tanítványába is beleplántálni. Shemaine csak most ébredt rá és kezdte méltányolni a megfelelő, pontos időzítés előnyeit. Az az öröm, ami elfogta, amikor a császárzsömlék pirulni kezdtek a kemencében, füstölt vadhússzele. tek sercegtek az egyik serpenyőben, és a nyílt tűz felett egy másikban a rántotta is kezdett összeállni, merőben más volt, mint az az unalom, ami odahaza a hasonló egyhangú házimunka közben lassan hatalmába kerítette. Otthon, szülei házában az ilyesmit kellemetlen kényszernek érezte, és csak azért

végezte, hogy ne haragítsa magára a szakácsnőt, vagy hogy néhány napra felszabadulhasson unalmas intelmei terhe alól. Már beáradtak az ablakokon az első napsugarak, amikor Gage kezdte kinyitogatni a spalettákat. Mire kinti munkájával végzett, és egy sajtár friss tejjel meg egy kosár tojással visszatért a házba, odabent napsugaras világosságot talált, melyet császárzsömle és sült vadhús ínycsiklandó illata töltött be. Amikor a konyhában elment Shemaine mellett, meglepve látta, micsoda lakomát készített. - Hazugnak bizonyult, Shemaine - jegyezte meg a férfi, és letette a sajtárt meg a kosarat a kis asztalra. Alig bírta levenni a szemét a zsemlékről, mert erősen kételkedett benne, hogy valaha is látott ennél étvágygerjesztőbb látványt. Bár az is meglehet, hogy éhsége ködösíti el emlékezetét, gondolta. Megjegyzése rögtön aggodalmat keltett a lányban. - Hogyhogy, uram? - Nos, nyilvánvaló, hogy tud főzni - felelte a férfi, és az ételre mutatott. - Az sem kizárt, hogy még Roxanne Corbint is elhomályosítja. Miért hitette el velem az ellenkezőjét? Gage kíváncsi volt a válaszra, ezért figyelmesen a lányra nézett, de a homlokát felhozó gond tovatűnt, amikor meleg barna szeme lassan végigsiklott Shemaine-en, rendetlenül összefogott hajától a hálóing alól kikandikáló vékony lábujjakig, melyek vizslató tekintete hatására félősen visszakunko-rodtak. Gage tekintete ismét felfelé siklott a lány alakján, és egy pillanat töredékéig megpihent lágy, kerek keblén, ami a hálóköntös alatt láthatóan nem volt a fűzőbe préselve. Shemaine kínosan tudatában volt annak, milyen rendetlefl a megjelenése, ezért mellén összefonta a karját, és nyakáig húzta fel a köntös csipkeszegélyes gallérját. Shemaine akkor sem lehetett volna nagyobb zavarban, ha ruhája átlátszó volna, és a férfi egyenes tekintete előtt feltárta volna finom testét. Gazdája szúrós pillantása nyugtalanná tette, mert egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a férfi továbbra is udvarias közönnyel bánik-e majd vele. Végtére is nem több rabszolgánál. Nincs, ahova elfusson innét, és senki sincs, aki megvédje. És ha jól értelmezte a falusiak félénkségét, amikor Gage Thornton pillantása rájuk esett, egyikükben sem lenne annyi bátorság, hogy Shemaine védelmére keljen. Az olyanoknak, mint Alma Pettycomb, talán lenne merszük, de ha hozzá hasonlóan gyűlölik az elítélteket, biztos, hogy az ujjúkat sem mozdítják érte.

47

Gage végre feljebb emelte a tekintetét, és a lány szemébe nézett, aki gyorsan elfordult, hogy titkolja az arcát elfutó pírt, és sietve tojást kezdett kanalazni egy tálba. Bárhogy is igyekezett izgalmát titkolni, úgy érezte, mintha a férfi szorosan mellette állna. Minden porcikája remegett a férfi közelségétől. Shemaine megpróbált úrrá lenni hangja reszketésén, és igyekezett gyorsan válaszolni, hátha akkor a férfi arrébb megy: - Amikor képességeimről faggatott, uram, egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy emlékszem-e majd valamire. Tudja, édesanyám fontosnak tartotta, hogy szakácsnőnk mindenre megtanítson, de én utáltam az órákat, és nem sok értelmét láttam az egésznek Elvont attól, amit igazán szerettem csinálni. Shemaine felvette a tálat és azt, amire a húst kirakta, és lehajolt, hogy a tálakat a gazdája és fia számára már korábban kikészített két tányér közvetlen közelébe tegye. Nem kellett felnéznie, hogy tudja, gazdája tekintete mire irányul, mert érezte pillantása súlyát. - És mi volt az, Shemaine? - kérdezte Gage, aki nagyon vonzónak találta azt, ahogy a hálóing és a köntös kiemelte a lány csinos fenekét. Az, amit a lány akaratlanul is elé tárt, megérte, hogy addig csodálja, amíg csak lehet. - A lovaglás, uram - felelte Shemaine, akit nem kevés bosszúság ért a lovaglás iránti szenvedélye miatt. Edith du Mercer lenézte a fiatal lányt, aki vakmerőén száguldozik egy akaratos paripa hátán, amit még a férfiaknak sem sikerült megzabolázni. Shemus O'Hearn már kiskorában megtanította a lányát lovagolni, és mindketten szenvedéllyel űzték ezt a sportot. Maurice volt az egyetlen Shemaine ismeretségi körében, aki hasonlóan jól lovagolt. - Apámnak London-szerte páratlan lovai voltak. Kétéves voltam, amikor egy kancára felültetett, és anyám később megesküdött, hogy ez egyszer majd a vesztem okozza. Azt hiszem, bizonyos fokig igaza is volt. A poroszló kétségtelen tudta, hol várjon rám, ugyanis az istállóban tartóztatott le. - Azt akarja ezzel mondani, hogy a poroszló vőlegénye nagyanyjától tudta, mennyire szereti a lovakat? - kérdezte Gage, akit csak egy pillanatra ért csalódás, amikor a lány felé fordult. Shemaine félig takart keble olyan kívánatos volt, hogy nem is egyszer kénytelen volt lopva ránézni. Kikivillanó mellbimbói felkorbácsolták a férfi vágyát. - Vagy valaki a szolgálatában, uram. Erre a következtetésre jutottam. Elfogatásom óta volt időm gondolkodni rajta, és mivel titokban fogtak el, meggyőződésem, valaki nem akarta, hogy eltűnésem kitudódjék, hiszen senki nem volt a közelben, amikor letartóztattak. A lovászok a kancákat

etették a mezőn. Ha tévednék abban, amit feltételeztem, akkor igen rossz szolgálatot tettem a hölgynek alaptalan gyanúsítgatásommal. - És ha a családja megtalálná, vajon a hölggyel kapcsolatos gyanúja akadályozná-e, hogy hozzámenjen a jegyeséhez? Ehhez a... Maurice du Mercerhez? Ez a kérdés azóta foglalkoztatta Shemaine-t, amióta csak letartóztatták, és a benne dúló ellentétes érzelmek meglehetősen elcsigázták. Képtelen volt bizonyosságot szerezni, de ez most már talán nem is volt olyan fontos, hiszen el nem tudta képzelni, hogy a márki feleségül vegyen egy elítéltet. - Elég valószínűtlen, hogy a szüleim vagy Maurice valaha is itt keressenek. Különben is kétlem, hogy Maurice időt tudna szakítani a megkeresésemre. Ügyei, angliai birtokainak dolgai állandó figyelmet kívánnak, és azt hiszem, nem fordítana könnyedén hátat kötelezettségeinek csupán azért, hogy idejöjjön. - Még jegyese megkereséséért sem? - kérdezte elképedve Gage. A lány következtetése már csak azért is meglepte, mert elképzelni sem tudta, hogy egy ilyen elbájoló teremtésről hogy feledkezhet meg bárki is. Shemaine-nek nehezére esett a magyarázkodás, ezért csak a legszükségesebbeket közölte: - Maurice-t már eljegyzésünk előtt is körüldongták az arisztokrata hölgyek. Biztos, hogy érdeklődése és figyelme mostanra másfelé fordult. Gage le nem vette róla kutató pillantását, miközben feltette a következő kérdést: - Akkor hát lezárta életének ezt a szakaszát? Shemaine nem bízott benne, hogy sikerül megőriznie a lélekjetenlétét, ezért csak kurtán bólintott, majd sietve gyümölcslekvárt és vajat tett az asztalra, nehogy a veszteség és sajnálkozás legyen úrrá rajta. Gage gondolataiba merülve kivett a kenyereskosárból egy zsemlét. Letört belőle egy falatot, szájába tette, és a lány válaszán elmélkedett, mialatt rágni kezdte. Egy percbe sem telt, és a zsemle pompás íze elűzött fejéből minden más gondolatot, szeme őszinte élvezettől kezdett csillogni. Vitathatatlan tény, gondolta, hogy apja házában evett utoljára ilyen finomságot. Még Victoria sem tudott ilyen csodás kenyeret sütni.

48

- Nem szűkíteném le az összehasonlítást Roxanne Corbin-ra, Shemaine. Nem túlzás azt állítani, hogy maga a környék legjobb szakácsnője. Shemaine kisimított egy rakoncátlan tincset a szeméből, és vizsga tekintetet vetett a férfira. - Akkor hát megtart, Mr. Thornton? Gage-t meghökkentette a kérdés. - Hát persze, Shemaine! Már mondtam, hogy nem viszem vissza. Vagy nem hitt nekem? - Akad férfi, aki egyet mond, s merőben mást tesz - felelte a lány szégyenlősen. - Én nem tartozom közéjük. A férfi hálószobaajtaja lassan kinyílt, és amikor megfordultak, a mezítlábas Andrew-t látták közeledni. A kisfiú imádnivaló volt hálóingecskéjében, sötét, göndör, szemébe hulló hajával. Shemaine majdnem odaszaladt hozzá, hogy a karjába kapja, de tudta, hogy a gyermek még tart tőle. Végül is csak egy idegent lát bennem, gondolta. Gage odament a fiához, és Andrew ásítva, végtelen bizalommal felé nyújtotta a karját. Apja magasba lendítette, mire a kicsi felkacagott, majd Gage a vállára ültette. - Pár perc múlva visszajövünk, Shemaine - ígérte a férfi a ház hátsó traktusa felé tartva. - Andy már megtanult bilizni, de jobban szeret kimenni az árnyékszékre. Ha én nem leszek a közelben, majd maga kíséri ki. Már igazi felnőtt, de azért nem árt óvatosnak lenni. - Természetesen, Mr. Thornton. - Shemaine elfordult, hogy Palását rejtse. Ha olykor Angliában vidéken kocsikázott, hintaja ablakából látott esőben vagy vízzel teli gödrökben játszadozó meztelen gyerekeket. E röpke pillanatok alatt is tisztába jött a fiúgyermekek felépítésével. Most mégis megfor. dult a fejében, hogy talán nem olyan tapasztalt az ellenkező nemet illetően, mint azt gazdája feltételezi. Gage kis idő múltán visszajött a konyhai mosdóállvány, hoz, és nagy kacagás közepette megmosta mindkettőjük kezét, majd a fiúcska arcát. Miután már mindent az asztalra készített, Shemaine úgy vélte, könnyen a szobájába surranhat. Zilált külsejével nem akarta elrontani reggeli étkezésüket, és azonnal távozni akart, amint a férfi az etetőszékbe tette a fiát. Eliszkolt hát mellettük a hátsó folyosó felé, de a férfi megsejtette, mi a szándéka, elkapta a karját, és maga felé fordította. Shemaine dobogó szívvel, zavartan vizslatta a napbarní-tott arcot, hogy kitalálja gazdája hangulatát, de e pillanatban csak egyben volt biztos, mégpedig a férfi magasságában, aki jó fejjel tornyosult fölé. Amikor

reszkető hangon megszólalt, rájött, mennyire nyúlszívű lett, hiszen annyira fél a férfitól, mint a gyerek őtőle. - Kíván még valamit, Mr. Thornton? - Kívánok bizony, Shemaine. - Mosolya még a szokottnál is röpkébb volt. - Szeretném, ha itt maradna és velünk együtt reggelizne. A lány zavartan fonta össze a karját, mert nem tudta, mennyit leplez az öltözéke. - Nem vagyok illően öltözve, uram. - Kifogástalanul fest - biztosította Gage, miközben tekintete bejárta a bájos arcot szemérmesen övező kusza tincseket. Annak idején meglepve tapasztalta, milyen vonzónak találja a hálóingben, mezítláb a konyhában tüsténkedő feleségét. Halála óta furcsa, sajgó üresség fogta el, valahányszor betette ebbe a helyiségbe a lábát, még olyankor is, ha Roxanne itt volt, de ez a lány - elvékonyodó varkocsával, pimasz kis orrán lisztpöttyel - élettel és melegséggel töltötte be a lelkében keletkezett sötét űrt. Még néhány percig élvezni akarta a társaságát, és csak remélni merte, hogy leikéből örökre tovatűnik az üresség. - Azt hiszem, Andrew-val még sosem ettünk olyan étvágygerjesztő reggelit, mint amit ma reggel idekészített nekünK Shemaine. Roxanne-nak előbb el kellett készítenie a reggelit az apjának, mielőtt idejött volna, így aztán mindig én ütöttem össze valamit magunknak, ami legjobb esetben is szegényt volt. És amióta Victoriát nélkülöznünk kell, nem élvezhettük egy gyönyörű nő társaságát sem. Szeretném, ha itt maradna velünk, Shemaine, így, ahogy most van. Megteszi? Shemaine-t legalább annyira zavarba hozta, ahogy a férfi az arcát tanulmányozza, mint az, ahogy korábban az alakját nézte, de bölcsebbnek vélte, ha nem panaszkodik. Amíg gazdája érdeklődése nézelődésre korlátozódik, nincs mitől tartania. - Ha így kívánja, uram. - Igen, így - mormolta a férfi, majd előrehajolt, és beszívta a lány hajának illatát. - Hű, de finom illat. A férfi figyelmétől teljesen megzavarodott Shemaine idegesen simította ki arcából az elszabadult fürtöket, és azt kívánta, bárcsak elmenekülhetne a padlás biztonságába. - Biztosan kenyérszagom van...

49

- Mint bárkinek, aki a konyhában süt-főz - suttogta kedvesen a férfi. Hívogatóan intett a padra, ahol a lány előző este is ült. - Csak maga után, Shemaine. A lány engedelmesen odacsusszant a magas támlájú padra, és elfogadott egy csésze teát a férfitól. Andrew félrebillentett fejjel, kíváncsian nézte. Shemaine rámosolygott, majd elvett egy ember formájúra gyúrt zsemlét. - Ezt neked csináltam, Andrew - mondta, és felé nyújtotta. - Papa! - kiáltott fel izgatottan a kisfiú, és felmutatta, amit kapott. Shemán süt embert! A lány felkacagott, aztán megsimogatta a kisfiú üstökét, aki kuncogott, az orrocskáját ráncolta, majd apró ujjával letörte a kenyéremberke karját, és a szájába tömte. Shemaine figyelte, hogy csillog a szeme, miközben élvezettel majszol. Aztán Andrew ismét felnézett az apjára, és kuncogni kezdett. - Ember finom, papa! Gage is felnevetett, míg metélőhagymával megszórt tojást kanalazott a tányérjára. - Bizony, Andy. Nekem is ízlik. - Shemán neked is csinált embert, papa? - hajolt előre Andrew, és apja tányérjára kukkantott. - Nem, Andy, Shemaine csak neked csinált emberkét, de mindkettőnknek finom reggelit csinált. - Shemán kedves, papa? - Nagyon kedves, Andy. A különös hangsúlyra Shemaine meglepetten felkapta a és egy röpke pillanatig állta a férfi kutató tekintetét. Aztán Andrew tojást kért, és apja készségesen kiszolgálta. Shemaine étvágya nem volt a régi, és néhány falat után fel is fordult a gyomra. Igyekezett legyűrni azt a keveset, amit a tányérjára kivett, de aztán úgy érezte, azt a kicsit is mindjárt viszontlátja, amit megevett, így abbahagyta az evést. Elfordította a tekintetét az asztaltól, és ölében összekulcsolta a kezeit, míg a másik kettő jó étvággyal falatozott. Mivel szemmel láthatólag élvezték az ételt, és nem siettek befejezni a reggelit, Shemaine úgy ítélte, sokáig kell még itt ülnie, mielőtt felmenekülhet a padlásra. Gage Thornton egyáltalán nem feledkezett meg rabnőjéről. Erőszakkal kényszerítette magát, hogy ne bámulja jobban, mint ahogy eddig tette, jóllehet ösztönei ennek ellenkezőjére sarkallták. Ha akkor nehezen tudta levenni róla a szemét, amikor Hannah Fieldstől visszajött, akkor ma reggel, a lány lenge ruházata láttán kétszeresen nehezére esett. Kivált a lány keblei

vonzották. Bár a bájos domborulatok bármelyik férfi buja képzeletét felébresztették volna, teltségük fiatalosan hetyke volt, és erős vágyat ébresztett a férfiban, hogy megérintse a két lágy halmot, és kiszabadítsa őket a ruha fogságából. De e gondolat valósággal feldúlta, mert fájdalmasan tudatára ébredt sürgető vágyának, ami kielégülést keresett. | Bár nem szívesen engedte el maga mellől, Gage nem hagyhatta tovább figyelmen kívül, hogy Shemaine türelmetlenül távozni szeretne már az asztaltól, s amikor a lány teát töltött neki, ránézett. Shemaine óvatos pillantása, amivel tekintetét viszonozta, megértette Gage-dzsel, hogy a lány úgy érzi magát, mint egy kalitkába zárt madár. Kénytelen volt hát engedni. - Talán nem volt szép tőlem, hogy itt tartottam, Shemaine. Ha akar, felmehet a szobájába és átöltözhet. Shemaine-t elöntötte a megkönnyebbülés, és reszkető mosolyra húzta az ajkát. - Köszönöm, uram. Azt hiszem, rosszullétig ettem magam. - Ez érthető is azok után, amin keresztülment - felelte a férfi kissé bosszúsan, amiért eddig is itt tartotta. - Csak szóljon, ha jobban lesz, mert embereim egy órán belül itt lesznek és akkor magára kell hagynom Andrew-t, hogy elmehessek dolgozni. - Nem maradok el sokáig, uram. Shemaine már alig várta, hogy hátat fordíthasson a gyomrát felkavaró étel látványának, de miután hideg vízzel megmosta arcát, testét, határozottan jobban lett. Kikészítette a kék ruhát, és észrevette, hogy a lekerekített gallér csipkeszegélye hátul egy kicsit laza, de most nem merte azzal húzni az időt, hogy megigazítsa. Belebújt a ruhába, sima frizurát fésült magának, majd egy pillanat alatt rendbe tette a padlásszobát, aztán félrehúzta a vásznat, ami a mellvéd fölött lógott. Gage a konyhai hintaszékben ült a tűzhely mellett. Mesét olvasott fel Andrew-nak, aki apjának dőlve nagy érdeklődéssel hallgatta. A kisfiú nem volt hajlandó odahagyni apja karjának biztonságát, és Shemaine erőlködése, hogy magához édesgesse, sem járt sikerrel, míg eszébe nem jutott, hogy játékkal terelje el a figyelmét. Egy gyermekkorában tanult ír dalt énekelt, miközben egy darab vásznat tekert a kezére, a hátoldalára arcot rajzolt, a szájat hüvelyk- és mutatóujja összecsippentésével jelezte, és a bábot Gage háta mögé rejtette. Először megmozgatta az ujjait, hogy lássa, elég élethű-e sebtiben összetákolt bábfigurája, majd nyekergő hangon ingerkedni kezdett Andrew-val, akinek figyelmét sikerült is magára vonnia. A

50

kisfiú hamarosan boldogan kacarászott, és apja is nagyokat nevetett. Végül Shemaine eldugta a bábot a férfi karja mögé, és amikor Andrew kíváncsian előrehajolt apja ölében, hogy megkeresse, Shemaine a gyerek nagy örömére és meglepetésére előkapta. - Kukucs! Látlak! A nagy nevetésben Shemaine nem vette észre, hogy a férfi fölé hajolva beszívta haja illatát, amikor a lány feje felbukkant mellette. Arra sem figyelt, hogy a férfi pillantásával megsimogatta kis fülét és tarkóján kontyba tűzött haját. Ha felnézett volna, láthatta volna a borostyánfényű barna szempár vágyakozó, lángoló pillantását. Végül Andrew hajlandó volt engedni, hogy a karjába vegye, és ott aztán elégedettnek látszott. Shemaine így kísérte ki gazdáját a hátsó verandára, s közben a gyermek arcához szorított arccal halkan énekelgetett. Ott rávette Andrew-t, hogy intsen búcsút az apjának, aki a lépcső felé indult. - Viszlát, papa - kiáltott Gage után a kisfiú, Shemaine suttogó rábeszélésének engedve, aztán kis orrát elfintorítva szélesen elvigyorodott, amikor apja nevetve visszafordult. Gage visszajött, és öklét fia álla alá téve felemelte a fejét, hogy szerető csókot nyomhasson a homlokára. - Jó kisfiú légy, Andy. Andrew tágra nyitott, kérdő tekintetét a lány felé fordította, aki a karjában tartotta, majd kíváncsian megint apjára nézett. - Shemánnak nem adsz puszit, papa? - Ugyan már, Andy! - kiáltott fel rémülten a lány, és gyorsan megrázta a fejét, remélve, hogy a férfi nem hiszi, hogy g ültette fia fülébe a bogarat. Gage szívesen engedelmeskedett a felszólításnak, maga felé fordította a lány arcát, és rémülten elkerekedett ajkára csókot nyomott, amit Andrew elégedett kuncogással kísért. Igaz, a csók az idegenek közt szokásos futó csóknál hosszabbra sikeredett, sőt volt olyan forró és szenvedélyes, mint Maurice csókjai. Shemaine zavartan pár lépést hátrált, mert megdöbbentette, hogy ajkaik futó találkozása ennyi szokatlanul élvezetes érzést kelt fel benne. Gage ajkán megfejthetetlen mosoly játszott. Viszonozta Shemaine meglepett pillantását, aztán ujját szemöldökéhez emelve tisztelgett, mielőtt sarkon fordult és hosszú, gyors léptekkel útnak indult volna. Sietsége közömbösségről árulkodott, míg Shemaine az érzelmek valóságos kavalkádjával küszködött, melyek közül nem egy nemcsak arcát borította lángba, de büszkeségét is kikezdte. Nagyon is jól emlékezett, hogy Maurice szenvedélyesen áhította csókjait, és nemegyszer le kellett hűteni, hogy uralkodjék magán, míg össze

nem házasodnak. Hivatalos eljegyzésüket követően könyörögve kérte Shemaine-t, hogy adja oda magát; ígérte, hogy óvatos lesz és diszkrét, így senki sem fogja megtudni. De anyja higgadt megfontoltságával és pragmatizmusával Shemaine meggyőzte a férfit, hogy helyesebb lenne várniuk, és nászéjszakájukon élvezniük a házasság bensőséges örömeit, és nem kísérteni a sorsot, hiszen előfordulhat, hogy végzetes baleset éri Maurice-t, és a lány terhes marad. Gage még intett, mielőtt sietős léptekkel eltűnt volna műhelye irányában. Emberei már otthonaikból lovon meg is érkeztek az erdőben kanyargó keskeny úton. Aznapra a williamsburgi szállításhoz kellett csomagolniuk és ládába tenniük az elkészült bútorokat. Bár határidőt nem szabtak, Gage tudta, hogy kisebb a sérülés esélye, ha már most becsomagolja őket. Remélhetőleg mihamarabb felhajózhatnak a folyón, hogy leszállítsák az árut, és felvegyék az érte járó pénzt. Addig az öreg hajóácsnak, Flannery Morgannak és fiának, Gilliann egyedül kell dolgoznia a hajón, mert a hozzávalók szűkössége miatt nem haladtak olyan ütemben, ami Gage felügyeletét vagy segítségét igényelte volna. Az egyesbútordarabok körülpárnázása és csomagolása után öt férfi kezdett mindent ládákba rakodni. Gage Ramsey Tate-tel, egy magas, széles vállú, negyvenegy éves férfival kiment a műhelyből, hogy a durván megmunkált pallókat egymásra halmozzák. Nem is történt semmi különös addig, míg Gage véletlenül a ház felé nem pillantott, de akkor lassan kiegyenesedett. Ramsey kíváncsi lett, mi keltette fel munkaadója érdeklődését, és Gage állhatatos pillantását követve észrevett egy tűzvörös hajú fiatal nőt, aki vizet húzott a kútból. Nem is volt felvilágosításra szüksége, mert azonnal megértette Gage hirtelen szórakozottságának okát. - Az új rabod? - Bár Ramsey kérdő hangsúllyal vonta le a kézenfekvő következtetést, akár hallgathatott volna is, hiszen nyilvánvaló volt a válasz. Gage szórakozottan bólintott. Ramsey kezével ellenzőt csinált, hogy jobban lássa a lányt. - Innen nagyon szemrevalónak látszik. - Az is. - Vörös hajával cseppet sem hasonlít a feleségedre. - Egy szemernyit sem. - Megtartod egy darabig?

51

- Amíg csak kell. Ramsey bajusza lekonyuló végét pödörgetve, busa szemöldökét felhúzva méregette barátját. - Mihez, amíg csak kell? A karcsú, formás lány eltűnt a házban, és Gage - az idősebb férfi elgondolkodó tekintetétől kísérve - figyelmét ismét a felhalmozott deszkák felemelésére fordította. Amikor asztalosa nem mozdult, türelmetlenül dörrent rá: - Mi a baj veled, Ramsey? Ébredj már! Ramsey horkantott, miközben leguggolt. - Ha engem kérdezel, szerintem bekaptad a horgot. - Mi az ördögről beszélsz? - Mégis, mit gondolsz? - feleselt vissza a férfi. - Ez a csinos kis vöröske kilibben a verandára, és te rögtön elveszted a fejed. Még soha nem láttalak ilyen izgatottnak! Még akkor sem álltál földbe gyökerezett lábbal, kába tekintettel, amikor Roxanne nagy peckesen megjelent itt, és téged keresett! - Nem, és nem is fogok - mormolta Gage. - Akkó' hát mi a szándékod vele? Gage úgy meredt Ramseyre, mint akinek elment az esze. - Kivel? Roxanne-nal? Ramsey hitetlenkedve forgatta a szemét, és szinte ordította a választ: - Nem, az ördögbe is! A vörössel! Gage kelletlenül vonta fel a szemöldökét, és alkalmazottja, rá nézett. - Majd ha eljön az ideje, tudatom veled - felelte nyersen. - Addig is törődj a magad dolgával, te öreg, szőrös szögkalapáló. Ramsey megjátszott felháborodással tiltakozni kezdett: - Ha nem bánja, hogy egy kicsit még kihozom a sodrából, Mister Thornton, akkor te vagy az én dolgom! Egyikünk sem éri meg a holnapot nélküled! És ha miattad aggódom, akkó' csak a magam meg a családom redves irháját féltem. Gage félresöpörte ellenvetéseit. - Nem vagy olyan vén, hogy az apám lehetnél, ezért aztán ne is viselkedj úgy. Annyi a fiad, hogy nem kell még engem is pátyolgatnod. - Akkó' meg tekints a barátodnak - jegyezte meg nevetve Ramsey. - És ha mán itt tartunk, úgy látom, elkelne egy kis tanács. Olyan férfi vagy, akinek fenemód nagy szüksége van arra, amit csak egy nőtől kaphat meg, oszt a szemedben felvillanó vágyakozásból ítélve nem éred be azzal, hogy körbeugráld a kislyányt, hanem el is akarod kapni úgy istenigazábul. Gage arca megvonaglott a férfi dorgálása közben. Az, hogy Ramsey rögtön rátapintott a dolog lényegére, vagyis arra, ami őt is nyugtalanította,

egyenesen ahhoz a kérdéshez vezetett, vajon mennyire lát át rajta más is? Soha nem volt annak a híve, hogy pénzért kapható szajháknál keressen enyhülést, és megpróbálta egyre követelőbb vágyait munkába fojtani. She-maine-nek adott csókja őt talán még a lánynál is jobban meglepte, mert a nyomában testét elöntő forróság ráébresztette, érzékei mennyire kiéhezettek a szerelemre. Nem akarta, hogy a lány lássa, hogyan hatott rá, ezért inkább elrohant hazulról, mint egy leforrázott kutya. Látszatra mégis tagadta Ramsey szavainak igazát. - Tanácsod, kedves barátom, vulgárisabb már nem is lehetne, nekem azonban ennél több kell. - Vettem észre - gúnyolódott Ramsey Gage állításán, és fanyar pillantást vetett a ház felé. Shemaine aznapig soha nem próbálta ki, mennyire tud elszórakoztatni egy kisgyereket. Bár nem voltak gyerekekkel kapcsolatos tapasztalatai, a kenyéremberkével és hirtelenjében fabrikált bábjával sikerült megnyernie Andrew bizalmát és felkelteni élénk kíváncsiságát. A gyerek hajlandónak mutatkozott rá, hogy összebarátkozzon vele, és készségesen hagyta, hogy Shemaine megfürdesse a kádban és megmossa a haját. Amikor a lány beszappanozta a kezét, és a habból szappanbuborékokat fújt a levegőbe, a kisfiú vidáman kacagott, és nagy élvezettel pukkasztotta ki ujjacskáival a közelében lebegőket, hogy lássa, amint egy szempillantás alatt eltűnnek. Shemaine éppen a szülői hálószobában öltöztette a gyereket, amikor a bejárati ajtón sürgető kopogást hallott. Kis takaróba csavarta Andrew-t, karjába kapta, és az ajtóhoz sietett. Éles vonású, magas nő állt odakint, aki szigorú kontyba fésülte szalmaszőke haját, és Shemaine óvatos biccentésére kényszeredett mosollyal válaszolt. - Roxanne Corbin vagyok... - A szürke szempár lefelé siklott a lány karcsú alakján és a fájdalmasan ismerős kopott kék ruhán. Victoria Thornton gyakran viselte, ha a kertben dolgozott vagy más piszkos munkát végzett, amitől jobb holmijai tönkrementek volna. Gyötrelmes neheztelés vájta karmait Roxanne szívébe, amikor a halott asszony ruháját egy elítélten látta viszont. A lány kíváncsi zöld szemébe nézett. - És maga bizonyára a rab, Shemaine O'Hearn. Shemaine megigazította a fogást Andrew-n, és aprót biccentett. - Ha Mr. Thorntonhoz jött, azt hiszem, ő most a műhelyében dolgozik.

52

- Tulajdonképpen magához jöttem. - Roxanne mélyreható tekintetéből jeges gyűlölet sütött, amitől Shemaine összebor-zongott. - Látni akartam, miféle pesztrát sikerült Gage-nek a rabszállító hajóról vásárolnia. Shemaine arcát pír vonta be a másik nő hangvételéből kiérzett gúnyos ellenszenv hallatán. Azt kívánta, bárcsak elküldhetné az asszonyt, és Andrew-val visszatérhetne a hálószobába, mert elgyöngült karja már alig bírta a kisfiú súlyát, és egyre jobban nyugtalanította, hogy esetleg elejti, de sajnos nem jutott eszébe egyetlen udvarias fordulat sem, amivel tágasra kényszeríthette volna az előtte álló nőt. Shermaine- nek feltűnt, hogy Andrew Mrs. Pettycomb állítása ellenére - miszerint nagyon ragaszkodik Roxanne-hoz - rá sem pillant korábbi dajkájára. Sokkal izgalmasabb játéknak tűnt, hogy ujjaval a Shemaine halántékán göndörödő fürtöket birizgálja. Shemaine még egyszer megemelte Andrew-t, és próbálta összeszedni az erejét. Egészen megkönnyebbült, amikor Andrew átölelte a nyakát, sőt a biztonság kedvéért gallérjába kapaszkodott. - Kíván tőlem valamit, Roxanne? - kérdezte Shemaine, hogy a kínos helyzetnek mielőbb véget vessen. - Ha nem, akkor most inkább felöltöztetném Andrew-t. - Magának Roxanne kisasszony, lányom - javította ki gőgösen a szőke. Ha mást nem is tanul, legalább azt jegyezze meg, hogyan szólítsa a maga felett állókat. - Legyen óhaja szerint, Roxanne kisasszony - felelte kimérten Shemaine. Nyílt, majd csukódott a hátsó ajtó, és férfiléptek hallatszottak a folyosón, majd papírzörgés jelezte, hogy Gage keres valamit az asztalán. Shemaine-t könnyebbség fogta el a férfi megjelenésekor. - Mr. Thornton megérkezett - mondta készségesen az asz-szonynak. Ha netán beszélni akar vele... Gage hallotta a hangját, de tovább keresgélt az elismervé-nyek között. - Jött valaki, Shemaine? - Látogatója van, Mr. Thornton - mondta válla fölött hátraszólva a lány, de a következő pillanatban megtántorodott, amikor Roxanne félresöpörve az útjából becsörtetett. Gage megjelent a konyhaajtóban, de azonnal megtorpant, amikor vendégüket felismerte. Bár igyekezett bosszúságát leplezni, feszülten összevonta szemöldökét, mert tudta, mire számíthat. - Meglep, hogy itt látlak, Roxanne. Azt hittem, apádat ápolod. A szőke szenvedő mártírarccal állt meg előtte.

- Azért jöttem, hogy lássam, mit vettél magadnak, Gage, mivel te nem vetted a fáradságot, hogy szándékodról értesíts. Mrs. Petty comb viszont annál lelkesebben közölte, mit szereztél. Igazán kedves volt tőled, hogy értesítettél: találtál valakit helyettem, és többé nem tartasz igényt a szolgálataimra. - Már korábban is említettem, Roxanne, hogy szükségem van valakire, és nem várhatom meg, míg apád felépül - vágott vissza Gage, aki legszívesebben kitekerte volna a minden lében kanál Mrs. Pettycomb vézna nyakát. - E ténnyel nálad jobban senki sem volt tisztában. Sajnálom, hogy tegnap nem volt időm benézni hozzátok és elmondani, de a viharban sietnem kellett vissza. Mára terveztem, hogy bemegyek a városba, és látogatásom alkalmával téged is fel akartalak keresni. - Elhallgatott, és magába fojtott egy bosszús sóhajt. Sajnálta, hogy Roxanne-t kitették a pletyka szívtelenségének, de éppen elégszer figyelmeztette, csak a lány nem akarta meghallgatni. Tudnom kellett volna, hogy Mrs. Pettycomb nagy igyekezetében kezét-lábát töri majd, hogy tőle halld elsőnek. És ezért őszintén elnézésedet kérem... -A környéken lakó nők közül miért kellett éppen egy elítéltet kiválasztanod arra, hogy a fiaddal törődjön? - támadt neki Roxanne, aki jobbára oda sem figyelt arra, amit a férfi mondott. - És éppen ezt? - Roxanne hangja mézesmázosra, csaknem könyörgőre váltott. - Hát nem félsz attól, hogy mit művelhet vele? Bár Gage-nek a hátán is felállt a szőr, próbálta Roxanne tekintetét türelmesen viszonozni. Nem állt szándékában az igazsággal megbántani, de már jóval azelőtt meg akart szabadulni tőle, hogy a kovács belegabalyodott a kengyelbe, és a lóról leesve eltörte a lábát. Ahhoz viszont nem volt kedve, hogy Shemaine kiválasztásának okai felől vallassák. - Képes vagyok ésszerűen megítélni, miféle érdemekkel kell rendelkeznie annak az asszonynak, akit pesztrának választok, Roxanne, és biztos vagyok benne, hogy Shemaine birtokában van mindannak, amire szükségem van. Gage kíváncsi volt, milyen hatással van a beszélgetés a lányra, így pillantása Shemaine-t kereste Roxanne háta mögött. A lány kimerültnek látszott, főként azért, mert már egyre kevésbé bírta Andrew súlyát. Egész testében reszketett az erőlködéstől, hogy valahogy a karjában tartsa, sőt úgy látszott, mindjárt elesik.

53

Gage odasietett, hogy segítsen, és meg sem fordult a fejében, hogy ezzel felkelti látogatója féltékeny dühét. Shemaine boldogan átadta volna terhét, és előrehajolt, miközben gazdája átölelte a kisfiút, hogy elvegye tőle. Shemaine arcába szökött a yer, amikor az izmos kar a melléhez ért, zavarában hátrálni akart, de egy lépést sem tudott tenni: Andrew a rabságában tartotta, mivel ujjacskái beakadtak a gallér szakadt csipkéjébe, hernaine megpróbálta gyorsan kiszabadítani magát, és vakon küszködött, hogy az apró ujjakat kihúzza a csipkéből. - Majd én - sürgette Gage, és eltolta a lány kezét. - így csak nagyobb bajt csinál. Bár Shemaine kínzóan tudatában volt kellemetlen helyzetének, megadóan állt, mert nem akarta a dolgot tovább bonyolítani. Kettejük között Andrew-val Gage-nek egészen közel kellett hajolnia a lányhoz, hogy a háta mögé lásson, és ki tudja szabadítani fia ujjait a csipkéből. Shemaine minden idegszálával érezte a férfi közelségét, és nem mert felnézni szép arcába, hanem pillantását Andrew-ra szögezte, aki békén tűrte, hogy elválasszák Shemaine-től. Gage aligha hagyhatta figyelmen kívül a karjának nyomódó lágy női keblet, de bármilyen élvezetes is volt Shemaine közelében lenni, nem ragadtathatta el magát, kivált akkor, amikor Roxanne ott állt és figyelte őket. A pár láttán Roxanne-ban ismerős vágyakozás ébredt, ami túl gyakran ismétlődött azóta, hogy beleszeretett Gage Thorn-tonba. Szíve minden vágyával az eladott asszony helyében akart lenni, mégis egyedül volt, jobbára meg is feledkeztek róla. Nem először nézték levegőnek, amikor egy másik nő is a szobában volt. Csak a hely és a nő volt más. Roxanne érzéseit iszonyú csapás érte, amikor meghallotta, hogy egy rabbal helyettesítették a Thornton -háztartásban, de még reménykedett, hogy Mrs. Pettycomb csak szándékosan akar bajt keverni, amikor azt állítja, hogy a lány nem mindennapian csinos, talán még Victoriánál is szebb. Roxanne-t feldühítette a hír, bár inkább az bántotta, hogy Mrs. Pettycomb szavaiban kimondatlan sértést érzett. A pletykafészek soha senkit nem dicsért meg, hacsak nem akarta hallgatójában a kést megforgatni. Roxanne-nak csaknem elállt a szívverése, amikor Shemaine-t megpillantotta, mert rájött, hogy Alma nem túlzott. Bármilyen nehezére esett is ezt elismerni, a lány valóban kivételesen csinos volt. És bár Roxanne a férfi szívére és nem a pozícióra vágyott, most azt látta, hogy azt is ellopják tőle. A Gage elvesztésétől való rettegést nem először élte át, de

azért iszonyatosan megrázta, és felélesztette régi, évekkel ezelőtt szívébe vésődött neheztelését. Roxanne egy perccel sem bírta tovább nézni őket. Eldöntötte, hogy bármilyen segítséget megad, hogy ennek a felháborító és undorító színjátéknak véget vessen, és dühtől parázsló szemmel közeledett feléjük. Csalódottsága elviselhetetlen voft és vörös köd telepedett rá, amikor a rabnőre nézett. Andrew ujjai végre kiszabadultak, és Shemaine megkönnyebbülten tántorodott hátra. Továbbra sem mert a férfira nézni. Ám még mielőtt idegei megnyugodhattak volna, gyors léptek térítették magához, és amikor körülnézett, olyan fenyegető tekintettel találta szembe magát, ami mellett Morrisáé is elbújhatott. Shemaine félt, hogy rátámadnak, ezért meghátrált a másik nő elől. De a szőke úgy csapott le rá, mint egy megvadult fúria. - Te ravasz kis bestia... - Roxanne! - Az epés gyalázkodás hallatán Gage meglepetten fordult hátra. Bár évekkel ezelőtt a nő egyértelműen értésére adta, mennyire csalódott, hogy Gage nem őt vette feleségül, szóban sosem támadt Victoria ellen. De ezt most ugyanúgy nem tűrhette, mint akkor tette volna. - Ne halljak sértegetést a házamban! Megértetted? Éles hangja némileg lehűtötte Roxanne dühét, aki kábul-tan, fájdalmas esdekléssel fordult felé: - Hát nem látsz át a lány cselfogásán, Gage? - kérdezte gyötrődve. - Nem veszed észre, hogy felkínálkozott neked... rávett, hogy megérintsd...? Shemaine arca pipacspiros lett a vádak hallatán, és már tiltakozásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Hányszor próbálta a rendőrbíró előtt bűnösségét tagadni, és a végén mégis börtönre ítélték! Most legalább ennyire hiábavaló szót emelnie ártatlansága mellett. Gage-t megrémítette Roxanne viselkedése. A nő arcából kifutott a szín, tekintete üveges lett, szemhéja bizonytalanul verdesett, mintha őrület és józanság határán egyensúlyozna. Nem tudta, mit tesz: elájul vagy körmeivel szántja végig rabnője arcát. Gage Shemaine elé lépett, hogy megvédje, és szembefordult látogatójukkal. Ismét magyarázkodással próbálkozott, mert azt remélte, halk, nyugodt észérvekkel magához térítheti Roxanne-t a megrázkódtatásból.

54

- Azt hittem, megérted, Roxanne, hogy nem várhatom meg, míg apád felgyógyul. Pesztrára volt szükségem, aki elsősorban nekem tartozik felelősséggel, és nem másnak, és aki később majd olvasni és számolni tanítja Andrew-t. Shemaine tanult lány, és képes ezeknek az igényeknek eleget tenni; amikor ekkora gondban voltam, figyelembe kellett vennem a képességeit... - Nem voltál gondban! - vicsorgott Roxanne feléledő dühvel. - Gyenge kifogással hozakodsz elő, hogy megszabadulj tőlem. - Szinte hallotta, ahogy a faluban az emberek összesúgnak a háta mögött, kinevetik és csúfolják, amiért ostobán azt hitte, Gage Thornton feleségül fogja venni. Hiszen nála sokkal szebb lányokon is keresztülnézett, és egy ifjú szépséget vett el, akivel egyikük sem tudott versenyre kelni. Osto. ba, hogy azt hitte, bárki is feleségül veszi. És még ostobább, hogy túl magasra tette a mércét, és azt remélte, hogy az asztalos valaha is udvarolni fog neki. Végtére is ő csak a kovács, egy durva arcú, keményszívű férfi nem túl mutatós lánya. A kovács felesége évekkel ezelőtt megszökött egy vándorkereskedővel, és otthagyta őt meg a lányát. Akárcsak akkor, most is szánakozó pillantásokra, szomorkásán csóvált fejekre és hosszú kígyónyelvekre számíthat, amelyek sziszegni kezdenek, amint feléjük közeledik. - Azonnal visszajöttem volna dolgozni, amint papa lábáról lekerül a sín. Addig Hannah is vigyázhatott volna Andrew-ra! A vénlány dühös hangja megrémítette a kisfiút, aki ny& szörögve bújt apjához. Gage félrefordult, hogy megnyugtat sa, de érezte, hogy a gyermek reszket a karjában. - Te is tudod, hogy igazat mondok! - vádaskodott éles hangon Roxanne, és közelebb lépett hozzá. Gage a válla fölött hűvösen ránézett, és Roxanne azonnal megtorpant. - Majd máskor beszélünk erről, Roxanne - mondta halkan a férfi. Felizgatod Andrew-t... - Még hogy én?! - kelt ki magából Roxanne, akit felháborított a férfi vácija, és kimértséjge is feldühített. Fejével gúnyosan Shemaine felé intett. - És ez a mocskos kis ringyó, akit megvettél magadnak? A fiadnak jobb oka van tőle félni, mint tőlem! Azt sem tudod, mit tett, Gage! Azt sem tudod, nem gyilkos-e! Gage szikrázó szemmel fordult szembe a szőkével, de ettől Andrew ijedten felkiáltott, mire a férfi lenyelte a haragos visszavágást, ami már a nyelve hegyén volt, és önuralmat kényszerítve magára zokogó fiát Shemaine-nek nyújtotta, majd szótlanul intett, hogy menjenek át a hálószobába, és becsukta mögöttük az ajtót. Aztán amilyen gyöngéden

tudta, megragadta Roxanne könyökét, kivezette az elülső verandára, de itt sem állt meg, hanem gyors léptekkel lekísérte a csőkön, végig a folyóhoz vivő ösvényen, ahol már partra húzva látta Roxanne apjának kis csónakját. De csak akkor mert megszólalni, amikor már maguk mögött hagyták a hajóját és rajta dolgozó két emberét, mert félt, hogy ordítana vele. - Roxanne, apáddal az elsők között voltatok, akikkel Virginiába érkezve megismerkedtem - kezdte feszült, de visszafogott hangon. Elengedte Roxanne könyökét, és megállt vele szemben. - Kosárban ételt hoztál, amikor a kunyhót építettem, bár biztosítottalak róla, hogy szükségtelen fáradnod vele. Amikor Victoria szüleivel a gyarmatokra érkezett, kedves voltál vele, és összebarátkoztatok. - Lelkiismerete egy pillanatra belefojtotta a szót, mert valójában Victoria követett el mindent, hogy Roxanne-t a szárnyai alá vegye, annyira sajnálta a szegény vénlányt. De nem vitte rá a lélek, hogy szívtelenül emlékeztesse erre Roxanne-t, akinek jóformán barátnője sem volt, amíg Victoria meg nem sajnálta. - Hónapokkal később te vigasztaltad Victoriát, amikor meghaltak a szülei. Tudom, úgy érezted, becsaptalak, amikor Victoriát feleségül vettem. Ami azt illeti, ezt meg is mondtad. De végül mégis meglátogattál minket, és egy időre úgy tűnt, megbocsátottál. A többi nővel együtt te is eljöttél azon az éjszakán, amikor Andrew született. Te nyugtattál, hogy Victoriával minden rendben lesz... eró's asszony, nem fog belehalni a szülésbe. Aztán gyakran átjártál, és segítettél Andrew-t gondozni. A halála után te könyörögtél, hogy hagyjam rád a ház takarítását és Andrew felügyeletét; azzal érveltél, hogy így könnyebben elfelejted a bánatod. - Ennyi időn át soha tudatosan nem bátorítottalak, nem adtam okot arra, hogy reménykedj, vagy bármi mást várj a kapcsolatunktól, mint azt a barátságot, amit felajánlhatok neked - folytatta Gage. - De te többet akartál, olyasmit, amit nem adhatok. Most már tisztán látom, világosan értésedre kell, hogy adjam, hogy többé ne legyen ok a félreértésre. Ha valaha is azt képzelted, hogy több is lehet közöttünk, mint baráti hajlandóság, akkor tévedtél, Roxanne, és egyszerűen túl sokat képzeltél. Sztoikus visszautasítása darabokra törte Roxanne szívét. Mindaz a szerelem, amit a férfi iránt érzett, most iszonyú gyűlöletté sűrűsödött. -Te képzeltél túl sokat, Gage Thornton. Ha azt hiszed, hallgatok Victoriáról...

55

Gage érezte, hogy hideg borzongás fut végig a hátán, gyornra görcsbe rándult. Victoria halála óta Roxanne nyíltan sosem fenyegette, de amióta Shemaine-t megvette, érezte hogy ez is bekövetkezhet. Óvatosan tette fel a kérdést: - Hogy érted ezt? - Bíztam benned... - Roxanne hangja elfúlt, amikor kibökte: Szerettelek, és képtelen voltam elhinni, hogy meg tudod ölni a feleséged, de bolond voltam, hogy elsiklottam a tények felett. Azután értem ide, hogy Victoria meghalt, és te visszavitted Andrew-t a házba. Senki sem volt itt aznap, emlékszel? Az embereid szabadnapot kaptak. Nem hagyott a dolog nyugton, ezért nemrégiben felmentem a hajó orrába, hogy megbizonyosodjam felőle, és rádöbbentem, hogy csak egy erős férfi lökhette le a korlátról Victoriát a sziklákra, amiket az embereiddel odahordtál, hogy a tavaszi esőzések ki ne mossák az alátámasztás alól a homokot. Hacsak a feleségednek nem volt oka arra, hogy végezzen magával, akkor csak te lehettél, Gage Thornton, aki megölte, mert aznap közel s távol nem volt itt férfi rajtad kívül. Talán dühödben valóban te ölted meg, ahogy a faluban beszélik, és aztán balesetnek állítottad be. Bármi is az igazság, nem hihetek mást, mint azt, hogy amikor láttál a csónakkal közeledni, lehajítottad Victoriát a hajóorrból, aztán visszafutottál Andrew-val a házhoz, hogy én találjam meg Victoriát, mert tudtad, mit érzek irántad! Tudtad, hogy bármit elhiszek neked, amit mondasz! De most több eszem van, és rájöttem, hogy aznap így vagy úgy, de te ölted meg Victoriát! - Hazugság! - dörrent rá Gage. - Azután hallottam Victoria sikoltását, hogy visszaértem a házba, és amikor visszarohantam, ott álltái a holtteste fölött! Ha csak egy másodpercig is azt hiszem, hogy volt erőd meggyilkolni, még aznap letartóztattalak volna. De mint mondtad, erős férfi kellett ahhoz, hogy Victoriát felvigye a hajóorrba, és lehajítsa onnét, és eddig még nem találtam senkit, akinek oka lett volna bántani, nemhogy megölni! - Te hazudsz, Gage Thornton, nem én. És ezt világgá is kürtölöm! A férfi metsző gúnykacajjal válaszolt: - Gondolod, hogy bárki is hinne neked, miután megesküdtél, hogy hallottad Victoria sikolyát, és amikor a csónaktól odasiettél, láttál a háztól odafutni? Azt mondtad, túl messze voltam, hogy a hajó felől jöhessek. Őszintén kétlem, Roxanne, hogy új kitalációd nyitott fülekre talál a faluban. Shermaine- nel a házban mindenki átlát majd rosszhiszemű féltékeny kedéseden, és ennél többet nem is tulajdonít neki.

- Te gyilkoltad meg! - visította Roxanne. Szeme szikrát hányt, és karját hátralendítve, fogait csikorgatva arcul csapta a férfit. Akkorát ütött, hogy belefájdult a keze. Elfojtott dühét azonban ezzel még nem tudta levezetni. Bosszúra szomjazott, hogy szörnyű haragját csillapítsa. Gage egy röpke pillanatig nem mozdult: úgy állt, ahogy az Ütés érte - lehunyt szemmel, elfordított arccal, száját feszesen összeszorítva. Aztán lassan visszafordította az arcát, felvonta a szemöldökét, és rábámult a nőre. - Többé ne tégy ilyet, Roxanne - figyelmeztette. - Ha megteszed, meglátod, mire vagyok képes. - Engem is ledobsz a hajóorrból, ahogy Victoriával tetted? heccelte az maró gúnnyal. Gage futó pillantást vetett rá, de barátságos barna szeméből most hideg fény sütött, majd sarkon fordult, és szó nélkül otthagyta. A hálószobaajtó még csukva volt, amikor belépett a házba. A bejárati ajtónál álldogált, és hallgatta, hogy Shemaine egy vidám kis dalt énekel a fiának, aki boldogan kacagott, amikor a lány minden szakasz után - legalábbis így hallatszott - gyöngéden megcsiklandozta, vagy megbökdöste a kisfiú állat. Öklével letörölte a szája sarkából kiserkent vért, majd kimért léptekkel az ajtóhoz ment. Lenyomta a kallantyút, és amikor belépett, Shemaine-t az ágy mellett találta: a földön térdelt, átölelte a már felöltöztetett és az ágy szélén üldögélő Andrew-t. A lány felnézett, és rögtön észrevette Gage arcán a piros tenyérnyomot. Zavartan állt fel. Gage mosolyt erőltetett az arcára, hogy zavarát eloszlassa, de kísérlete csak félig-meddig sikerült. - Ma délután be kell mennem a faluba a szekéren, Shemaine, és szeretném, ha maga és Andrew is velem tartanának. - Nem merte egyedül hagyni őket, hátha Roxanne visszajön és nekitámad a lánynak. - Egyik emberem délelőtt hírül hozta, hogy egy idelátogató özvegy találkozni szeretne velem, hogy egy kredenc rendeléséről beszéljünk. Ha megrendeli, lesz annyi pénzem, hogy a hajóhoz anyagot, magának meg egy pár cipőt vegyek. Shernaine-t meghökkentette a férfi nagyvonalúsága. - Már mondtam, Mr. Thornton, hogy elégedett vagyok azzal, amit adott. Nincs szükségem másik párra. Gage végül kikényszerített magából egy kis vigyort.

56

- Sajnos, a papucsa klaffogása a legnyugodtabb embert is őrületbe kergetné. Most menjen, kislány, és öltözzön fel, de gyorsan ám! Shemaine ragyogó mosolyt vetett rá. - Igenis, uram. Az ajtónál megállt, lerúgta a papucsot, felemelte, majd nevetve hátranézett a férfira, mielőtt kifutott volna a hálószobából. Túláradó temperamentuma a férfit is megfertőzte, és amikor Gage kilépett utána a társalgóba, rájött, hogy a lelkét rabságban tartó komor hangulat lassan eloszlik.

57

VI. fejezet Newportes Newest száz éve egy ír alapította, és eredetileg jobbára írek is lakták. Shemaine otthonosan érezte volna magát a faluban, ha jobban ismeri az itt élőket, de a sors Mrs. Pettycombbal és Roxanne-nal hozta össze először, és ez óvatossá tette. Jól sejtette, hogy nem szívesen fogadnák az emberek, ha kiderülne, hogy a Newgate börtönből idekerült rab. Mrs. Pettycomb szószátyárkodása következtében már biztos híre ment a faluban. Amikor Gage megállította a szekeret a vegyeskereskedés előtt, éppen kifelé tartott egy töpörödött, ősz hajú asszony. Gage egy közeli korláthoz kötötte a lovat, majd az idős asszony felé fordulva udvariasan megérintette kalapja szélét. - Jó reggelt, Mrs. McGee. - Istenáldotta szép jó reggelt, Gage Thornton! - felelte vidáman az öregasszony, és botjára támaszkodva odament hozzá. - Mi szél hozza ezen a szép napsütéses napon a mi kedves falunkba, és mi végre kísér egy ilyen merész, jóképű fickó egy csinos, fiatal idegent meg az édes kisfiát? Gage hatásos ír táj szólással cifrázta a beszédét: - Ritkaság lenne széles e világon szemrevalóbb lyányt találni, mint az özvegy Mary Margaret McGee! - Ugyan mán! - vetette hátra hitetlenkedve még mindig szép fejét az öregasszony, miközben Gage leemelte fiát a szekérről. Mrs. McGee kék szeme azért élvezettel csillogott a bók hallatán. - Azt hiszi, hogy egy ilyen okos asszony, mint én, elhiszi szívhez szóló bókjait, maga jóvágású ördög? kérdezte hetykén. - Nem akarom, hogy azt képzelje, olyan vagyok, ntint azok a zavaros eszű csitrik, akiknek majd kiesik a szelük, valahányszor bejön a faluba. De azért jó, hogy bejött, és a saját szememmel láthatom, mit művelt. Olyan vad hírek keringenek magáról, hogy mán azon járt az eszem, hogy befogatok a bricskámba, és kimegyek a házához, hogy megnézzem, igaz-e. - Shemaine-re szögezte a tekintetét, majd, mint magában döntésre jutott, bólintott. - A pletykafészkek méltányosak voltak vele. Fél napon át aki csak megfordult a kocsmában és whiskyt döntött magába, mocsárlakónak nevezte. - Finom kezével a mellettük levő intézményre intett majd szélesebb mosolya közben kivillantotta hibátlan, apró fehér fogait. - Ha az a durva vadállat akkora lett vóna, mint én, alaposan eltángáltam vóna a botommal, amiért valamennyi becsületes írt mocsárlakónak nevezett. Mintha az a kétbalkezes alak sosem látott vóna mocsarat Angliában! Shemaine izgalma alábbhagyott Mrs. McGee ellenállhatatlan humora hallatán. Két másik falubeli „ismerőse" után kellemes meglepetés volt az

özvegy. Reményt ébresztett benne, hogy laknak még kedves emberek is a környéken. Mary Margaret királynőién intett Gage-nek, hogy segítsen a lánynak. - Micsoda? Csak nem feledkezett meg a jó modorról, szép uram? Vagy tán azt hiszi, hogy a rabot mán le sem kell segíteni a szekérről? Az özvegy jólelkű szidása kicsit felbosszantotta Gage-t, aki a szekér felé fordult, és szemével intett Shemaine-nek, hogy csússzon odébb az ülésen. Amikor átfogta a lány karcsú derekát és leemelte a deszkajárdára, Shemaine-nek feltűnt, hogy bronzbarna arcát pír vonja be, mintha attól tartana, hogy ő esetleg udvariatlannak vagy bárdolatlannak véli. Shemaine szíve furcsán megdobbant a gondolatra, hogy ez a magas, izmos, elszánt férfi ilyen kisfiús is tud lenni. Úgy látszik, fontosnak tekinti Shemaine róla alkotott benyomását. - Asszonyom, hadd mutassam be önnek Shemaine O'Hearnt jelentette ki Gage ünnepélyesen, és kedélyesen lekapta a kalapját. Közben nagyon kellett igyekeznie, hogy kiverje fejéből a gondolatot, milyen érzés is volt, amikor két kezével szinte körbeérte a lány derekát. Noha vékony, mint egy nádszál, mégis olyan domborulatai vannak, amiket egy asztalos indadíszben örökíthet meg. Lovagiasan az idős hölgyre intett. - Shemaine, ez az előkelő hölgy talán kis közösségünk legtekintélyesebb tagja, a kétségkívül méltóságteljes, barátságos természetű özvegy, Mrs. Mary Margaret McGee. - Ugyan, menjen mán! - kuncogott az öregasszony, és finom csontozatú kezével elhessentette a férfi szertelen bókjait - A fiatal nő felé fordult, és két kezébe fogta Shemaine vékony kis kezét. - Öröm önt megismerni, kedvesem, és ha még sen& sem akadt ebben a faluban, aki mondta volna, hát Isten hozta minálunk. - Igen méltányolom a kedvességét, asszonyom – felelte nyílt becsületességgel Shemaine. Mary Margaret érdeklődve pillantott fel a magas férfira, aki most fiát a karjában tartva állt mellette. - Egy ilyen finom úriembernek vajon lenne-e ellenvetése, hogy rabnőjét körbe vigyem a faluban, hogy egy- két ismeretséget kössön? Gage tűnődve vonta fel a szemöldökét, amikor pillantásuk találkozott. Aztán körülnézett, és több ifjú legényt is látott, aki korban közelebb állt nála Shemaine-hez. Bár kedvelte az öregasszonyt, romantikus hajlama nem maradt titokban előtte. Már legalább három

58

házasságot ütött nyélbe frissen érkezett írek és a falu régi lakói között. Nem repesne az örömtől, gondolta, ha az özvegy reményt ébresztene valakiben, aki aztán nyaggatni kezdené, hogy adja el neki Shemaine-t. - Gondjaira bízom Shemaine-t, Mary Margaret, de könyörgöm, ne mesterkedjen semmiben a hátam mögött. Az asszony színlelt felháborodással nézett rá. - Ugyan miben mesterkedhetne egy ilyen tehetetlen özvegyasszony, mint én, Gage Thornton? De a férfi kérlelhetetlenül állta a tekintetét. - A házasságközvetítés minden furfangját ismeri, Mary Margaret, és nem venném jó néven, ha valami fiatal hólyag szívében szánalmat ébresztene a rabom iránt. Röviden szólva, nem akarom valami szerelemtől kábult Rómeónak eladni, hogy aztán elvehesse feleségül. Világosan beszéltem? Mary Margaret elnyomta a vágyat, hogy elégedetten elmosolyodjék, inkább tettetett ártatlansággal nyitotta tágra a szemét: - Mit beszél, Mr. Thornton? Higgyem talán, hogy máris szemet vetett rá? Gage igyekezett rezzenetlen viszonozni az asszonyság állhatatos tekintetét. - Gondoljon, amit akar, Mary Margaret, de ha a barátom maradni, akkor vigyázzon, hogyan bánik a tulajdonommal. Az idős asszony bólintással nyugtázta Gage figyelmeztetését. - Nem feledem intő szavait, Mr. Thornton. Különös gondot fordítok majd rá. - Helyes! - Gage kurtán biccentett, és besétált Andrew-val a vegyesboltba. Mary Margaret elgondolkodva somolygott, majd odafordult Shemaine-hez, és finom kezével botjára támaszkodva lassan, alaposan végigmérte a lányt. - Szó se róla, csinos kis jószág maga - jelentette ki végül. - Kétségtelen kivívja majd minden környékbeli fiatal lány és vénlány irigységét, amiért bekerült a Thornton családba. Csak remélhetem, hogy nem vesz rajtuk túlságosan erőt a féltékenység zöld szemű szörnye, amiért a legszebb halat sikerült kifognia. Már vagy egy éve próbálják kihalászni ezt a szemrevaló, karcsú pérhalat. És van köztük egy, akire nem árt felhívnom a figyelmét, bár lehet, hogy már találkozott is vele. Shemaine óvatosan kerülte az asszony vesékbe látó tekintetét. - Nem egészen tudom, mire céloz, asszonyom - mondta színlelt ártatlansággal. Mary Margaret makacs kitartással addig nézte, amíg Shemaine megint rá nem nézett.

- Úgy látom, kedvesem, hogy maga intelligens teremtés, és nem kell bővebben kifejtenem. Vigyázzon Roxanne-nal -figyelmeztette. - Mán egy ideje, úgy nyolc-kilenc éve szerelmes a gazdájába, de mindenesetre jóval azelőtt beleszeretett, hogy Gage Thornton elvette volna Victoriát. Roxanne az utóbbi időben mindenkivel elhitette a faluban, hogy Gage el akarja venni; mán a kelengyéjét varrta, és úgy beszélt a gazdájáról, mintha az övé volna a szíve. Ha Gage nem veszi el, Roxanne magát fogja okolni a szakítás miatt. Ha meg elveszi, akkó' eladják másnak, mielőtt a menyegzőt megtartanák. - Mary Margaret elhallgatott, mert azt leste, nem lát-e kétségbeesést a másik nő arcán, és amikor a finom vonású arcon nyomát sem látta érzelmeknek, némi tisztelet ébredt benne a szolgáló iránt. A csinosabb lányok általában elhamarkodottak és léhák, kikotyognak minden titkot, anélkül hogy a következményekkel számolnának. Mary Margaret tűnődve felsóhajtott. - De ennek nemigen látom sok esélyét, tekintve, hogy óvott tőle, nehogy más férfiak reményének tápot adjak. - Mr. Thorntont eddig kedves és udvarias úriembernek találtam, asszonyom - válogatta meg szavait gondosan Shemaine. - Jobban bánt velem, mint amire számítottam, és nem tett vagy mondott semmi illetlent. - Azzal a megfontolással nyilatkozott, hogy csírájában fojtson el minden szóbeszédet, ami esetleg lábra kelt a faluban. Tudta, hogy az emberek mindenképp szájukra veszik őket. Mrs. Pettycomb ezt kertelés nélkül tudtukra is adta. De remélte, hogy a rágalmazó fecsegés még azután sem tesz kárt a becsületében, hogy visszatért Angliába. - Még ha az csak hét év múlva lesz is. Az öregasszony lassan bólintott, mint aki egyetért vele, majd egy perc múlva botjával előremutatott. - Sétáljunk egy kicsit. Nem merem még végigvinni az egész városon, miután őurasága annyira titokban akarja tartani a többi párt kereső forróvérű férfi előtt. Ami azt illeti, nagy a hiány tisztességes hajadonokból, melynek következtében annál több másféle bukkan fel nálunk, bár az ő fajtájuk inkább a kocsma tájékán ténfergő férfiakat kedveli, és az utcát meghagyja nekünk, legalábbis nappal. Shemaine nem tett megjegyzést, csak az öregasszony mellé szegődött, és kényelmesen sétáltak, miközben Mary Margaret csontos kezével vagy ősz fejének egy- egy bólintásával hívta fel Shemaine figyelmét a járda menti intézményekre. A lánynak főként a patika tűnt fel, ahol Mrs. McGee szerint egy bizonyos Sidney Pettycomb, közösségük derék, becsületes tagja volt a tulajdonos. Felesége után ítélve Shemaine fenntartással fogadta Mrs. McGee véleményét.

59

Egyszerre kotkodácsoló nők sereglettek ki a patikából; másra sem figyeltek, mint arra, amiről éppen beszélgettek, és amikor kettejüket megpillantották, csaknem egymás hegyen-hátán rohantak vissza a boltba, majd nagy taszigálás közepette jó kilátást biztosító helyet foglaltak maguknak a kirakatüveg mögött. Izgatott libákra hasonlítottak, ahogy nyakukat nyújtogatva, fótetos fejüket lefel mozgatva alaposan szemügyre vették Shemaine-t. - Ne rémüljön meg ezektől a lábasjószágoktól, kedvesem -óvta Mrs. McGee, és fejével alig észrevehetően a kirakat mögötti csoportosulás felé intett. - Mrs. Pettycomb hű csatlósai. Kétségtelen hallottak magáról, és most ők is szeretnék ízekre szedni. Shemaine a szeme sarkából pislantott az üveghez nyomott jttcokra, mire a csoport egy emberként hátrált, ám ekkor Mrs. McGee intett, és vidáman, hangosan üdvözölte őket: - Jó napot, Agnus... Sarah... Mabel... Phobe... Josephine... - sorolta, és amikor egy-egy nevet kimondott, sorban rájuk nézett. - Pompás időnk van, nemdebár? Ha az asszonyságok észrevétlenek akartak volna maradni az üveg mögött, akkor ezt Mrs. McGee meghiúsította, amikor sorban nevükön nevezte őket. Shemaine jót mulatott magában, el is mosolyodott, nemcsak a pletykafészkek megdöbbenésén és zavarán, de Mary Margaret McGee pajkos humorán. Mrs. McGee rámosolygott ifjú társnőjére. - Gondolom, többségük olyan láthatatlannak hitte magát, mint egy lyukba bújt kisegér. Mivel megfeszített képzelettel sem lehetett egyiküket sem aprónak tekinteni, az öregasszony megjegyzése így még mulatságosabbnak hatott. Shemaine elnevette magát, amikor a pajkos vidámságtól csillogó kék szempárba pillantott. Nagyszerű asszony, gondolta magában; biztonságban, felszabadultan érezte magát mellette. Tovább sétáltak, majd a falu végi fogadó után megálltak, és az asszony a városka végére mutatott, ahol a kovács háza és műhelye volt. - Roxanne és az apja ott élnek, de egyikük sem rajong ám idegenek társaságáért... - Az öregasszony finom vonalú szemöldöke kicsit megemelkedett. - Ami azt illeti, szomszédjaikért sem. Hugh Corbin ugyanolyan zsémbes ma is, mint akkó' vót, amikó' még a fiatal feleségét egzecéroztatta, de Leona elszökött egy vándorkereskedővel, és itt hagyta Roxanne-t, hogy közvetlen közelből tapasztalja meg, milyen egy kezelhetetlen, rossz természetű apával együtt élni. Az ember azt hihette vóna, hogy apja zsarnokoskodása mellett félénk, ijedős lyány-nyá nő fel, de Roxanne ereiben több folyik az apja véréből. Az apja úgy parancsolgat neki, nagy csoda lesz, ha egy szép nap nem veri be a fejét...

- Sajnálatra méltó, azt hiszem - mormolta halkan Shemaine. Mary Margaret rémülten nézett rá. - Ajjaj, ezt nehogy a szemibe mondja, különben úgy esik majd magának, mint egy megkergült lidérc! Roxanne nem fogadná magától hálatelt szívvel, ha sajnálkozna felette. Éppen az őrjíti meg mostanában, hogy azt hiszi, mind sajnálkozunk felette, amiért oly soká volt csúnyácska aggszűz. - Szomorú mosoly suhant át az öregasszony arcán, miközben elgondolkodva nézte a vörös hajú szépséget. - De éles szeme van, és együtt érző szíve, Shemaine O'Hearn. Roxanne valójában serült, szánalomra méltó lélek. És távol álljon bármelyikünktói is, hogy elítéljük, amikó' szegénynek egy ilyen morgós vén medvével kell összezárva élnie. - Mit gondol, miért lett ilyen Mr. Corbin? - kérdezte Shermaine. Hála töltötte el, hogy apja mindig is szeretettel és tisztelettel bánt a családjával. Heves természete miatt idegenek és futó ismerősök már nem voltak ilyen szerencsések, főként, ha Shemus O'Hearn úgy érezte, hogy nyomást gyakorolnak rá vagy piszkálják. Bölcsen tette bárki, ha Shemus O'Hearn közelében a legsimulékonyabb modorát vette elő. Mary Margaret felkacagott. - Ó, kedvesem, jövendőmondó lennék, ha ezt meg tudnám mondani! De évek óta egyre csak arra tudok gondolni, hogy Hugh fiút akart, és sosem tudta megbocsátani a feleséginek, hogy házasságuk elején elvesztette a fiukat. Bár Leona végig kihordta a babát, az halva született; egyet sem szusszantott anyja méhen kívül. Vagy legalábbis mi így tudjuk. Hugh már akkó' is magának való ember vót, és nem engedte oda a szomszédokat, hogy segítsenek. Négy évvel később aztán Leona megint teherbe esett, de Hugh nem örült, hogy a baba lány lett. Roxanne után nem lett több gyerek, és a kislány ötödik születésnapja után nem sokkal látták, hogy Leona valami mutatós hajkefét vesz egy vándorkereskedőtől. Hugh, aki minden garast a fogához vert, úgy ordított vele, ahogy a torkán kifért, hogy ő nem adott neki pénzt ilyesmire, pedig Leona mosást is vállalt, hogy a családon segítsen. Másnap a kereskedő megint arra járt, Leona meg kiszökött a házból, és többé senki sem látta. Csinos kis jószág vót, és ahogy Hugh bánt vele, senki sem hibáztatta, hogy a szíve szavát követte. Nagy kár, hogy Roxanne az apjára s nem rá ütött. A falu csendjét hirtelen éles, démoni kiáltás törte meg. A két nő ijedten fordult a kocsma előtti járda felé, ahol egy magas, nagydarab, sima hajú férfi előtt rettegve kushadt egy furcsa, torz alak. A

60

nagydarab férfi hangosan röhögve csépelte a púpost egy erős bottal, aztán elvetemült kegyetlenséggel gyomron rúgta, és gonosz szavakkal gyalázta; elmondta mindennek, ami csak eszébe jutott. Az az irdatlan, esetlen alak, aki most a púpos fölé tornyosult, hónapok óta felejthetetlenül bevésődött Shemaine emlékezetébe. Azon kívül, hogy felháborította a bánásmód, amiben egy embertársát részesítették, Jacob Potts látványa arra kényszerítette, hogy otthagyja Mrs. McGeet, és szoknyáját elkapva úgy szaladjon a kocsma felé, mint akinek szárnyakat ad a düh. - Shemaine! - kiáltott fel rémülten az öregasszony. - Vgyázzon, gyermekem! Shemaine haragja eget verő volt, amikor futtában látta, hogy a reszkető boldogtalanra újabb ütések záporoznak. Magából kikelve sivította: -Mocskos, vérszívó állat! Hagyja békén azt az embert! Bár a női sikoly fülsértőbb volt, mint amilyennek a London büszkeségén valaha is hallotta, Jacob Potts kétséget kizáróan tudta, hogy éppen attól származik, akinek hangját a telepesek összevissza gajdácsolásából már régóta ki akarta hallani. Most végre bosszút állhat a mocsárlakón, amiért oly sokszor ostoba fajankónak nézte. Egy mocsárlakó ír szukának nincs joga így fenn hordani az orrát! De az, hogy elvágja a torkát, Morrisa ötlete volt, nem az övé. Úgy három hónapja parancsolt rá, de bosszúvágyában Potts túl gyorsnak és biztosnak találta ezt a módszert: azt akarta, hogy Shemaine O'Hearn lassan, kínok közepette haljon meg. Eldobta a botot, és összefont karral állt a közeledő lány elé. Pimasz mosoly ült ki a képére, malacszeme gonosz örömmel leste a kincset, amire már oly régóta fáj a foga. - No, csak nem a mocsárlakó ír szuka üti bele a dogomba az orrát! - Maga embernek nem nevezhető szörnyeteg! - csikorgatta a fogát Shemaine. - Elegem van abból, hogy szegény ártatlanok felett zsarnokoskodik! - Egy baltanyelekkel teli hordó mellett elfutva kikapott egyet, és amikor Potts elé ért, teljes erőből meglendítette, és éppen fültövön meg képen találta a matrózt. A férfi hangos jajkiáltására férfiak és cifrán kiöltözött nők sereglettek ki a kocsmából, és bámulták elképedve a jelenetet. Rögtönzött bunkóját két marokra fogva és meglendítve Shemaine kegyetlen elszántsággal csapott le még egyszer, s ezúttal Potts fülére szorított kezét és a feje búbját találta el. Ha kés lett volna nála, Shemaine bizonyára megskalpolja a matrózt, de ez a támadás már több volt, mint amit Potts sértett büszkesége el tudott viselni. Dühödt ordítással húsos markába fogta a nyél másik végét, kitépte Shemaine kezéből, majd félrehajította.

Szeme haragosan villogott, amikor elkapta Shemaine nyakát, majd felemelte, hogy a lánynak már csak lábujja érte a földet, és olyan közel húzta magához, hogy Shemaine majd rosszul lett az áporodott whiskybűztől, kénytelen volt kapkodva belélegezni. A férfi húsos ajka boldog vigyorra húzódott, ahogy a lány tehetetlenül lógott a szorításában. - Most megdöglesz, szuka! - sziszegte, ahogy hosszú, vaskos ujjai lassan összeszorultak a karcsú nyak körül. - És most nem lesz ám itt Miszter 'Arper, hogy megmentsen! Shemaine megpróbálta lefejteni magáról a nyakát szorító ujjakat, karmolta, ahogy bírta, de nem tudott kiszabadulni. Levegőt sem kapott. Bár hiábavaló erőfeszítésnek tűnt, azért hősiesen harcolt az életéért, kapaszkodót keresett, bár ereje rohamosan fogyott, és a férfi kezét kar móló ujjai is elerőtlenedtek. Az arca előtt lebegő széles pofa, a körülötte levő rémült arcok, de még a nap is sötét, homályos folttá mosódott össze. Még halványan látta, hogy valaki, talán a púpos, széttaszigálja a bámészkodókat, hogy odajusson hozzá. De a férfi túl messze volt, és Shemaine nem remélte, hogy időben odaér, hogy meglazítsa a torkát markoló vasöklöt, és megmentse a haláltól. Karja erőtlenül lehanyatlott, ahogy feladta a küzdelmet. Vége, túlontúl hamar vége lesz... Gage kilépett a vegyeskereskedésből, hogy lássa, mi az a felfordulás, és az összesereglett tömeghez lépett, hogy a vállak-fejek felett odakukucskáljon. Fejébe szállt a vér, amikor megpillantotta Shemaine-t a nagydarab, durva vadállat markában. Vad kiáltással elkapta a legközelebbi bámészkodó grabancát, és félrelökte. Majd az embereket félretaszigálva a kör közepére nyoma-kodott, s közben felkapta a fanyelet, amit Potts félrehajított. Céljához érve akkora erővel nyomta bele botja boldogabbik végét a matróz puha sörhasába, hogy az fájdalmas ordítással kétrét görnyedt és hátrébb bukdácsolt, de közben eleresztette a lányt. Gage odaperdült, hogy elérje az előrezuhanó Shemaine-t. Azonnal karjába kapta, és arcát fürkészte, de a lány ijesztően erőtlenül, sötét ájulásba zuhanva hevert a karjában, és amikor feljebb emelte, feje Gage vállára hanyatlott. Gage az embereket félrelökdösve a vegyeskereskedés felé futott, ahol Andrew reszketve várta. Lábak dobbanása hangzott. Mrs. McGee figyelmeztető kiáltására Gage ügyesen éppen akkor lépett oldalra, amikor a fejankó előrevetődött, hogy hátulról megragadja. Miután Potts csak levegőt

61

markolt, karjával tehetetlenül csapkodva szállt el mellette. Gage a biztonság kedvéért Potts széles hátsójának masztotta csizmája talpát, s ettől Potts a deszkajárdán túl ért földet, mégpedig arccal egy hatalmas trágyahalomban, amit az arra járó lovak frissen töltöttek fel. Potts kiköpte, ami a szájába ment, és próbált négykézlábra vergődni, de lába megcsúszott, és ismét elhasalt, szája ismét megtelt az undorító ürülékkel. Második kísérlete sem volt szerencsésebb, a harmadik pedig gyors kudarccal végződött. A trágyával teli gödör elhagyására tett kínos próbálkozásait hamarosan egyre erősödő röhögés kísérte, és mire sikerült kikecmeregnie a bűzös iszapból, a tömeg már csak rajta derült. Heccelő hurrogás és átkeresztelését célzó „Trágyafaló!” kiáltások közepette, csepegve, bűzösen cammogott végig az utcán. -Shemaine bibis, papa? - kérdezte aggodalmasan Andrew, ahogy apja nyomában bement a boltba. Gage Shemaine-t, aki még nem tért magához, egy állítható támlájú díványra fektette, és letérdelt mellé. A lány lélegzett, s ez némi reményre adott okot. A férfi fiára nézett, akinek a rémülettói könnyes lett a szeme, és próbálta eloszlatni gyöngéd szívű gyermeke félelmét. - Shemaine rendbe jön, Andy. Ne félj. Andrew szipogott, aztán letörölte a könnyeit. Mary Margaret és a boltos közeledett feléjük. Ádám Foster gyorsan vizet töltött egy mosdótálba, és letette a dívány mellé egy asztalkára. Odalépett Gage-hez, és letekintett a lányra; öntudatlanul is eltakarta az ájult lányt a kisfiú elől. - Borzasztó - citerázott Mr. Foster. Az eset annyira feldúlta, hogy szaggatott felkiáltásokra futotta csak az erejéből: - Hogy egy nőnek így nekitámadjon! Ki kéne zsigerelni, fel kéne négy élni! - Kár, hogy ezt a büntetést a gyarmatokon már nem engedélyezik! jegyezte meg gyászosan Mary Margaret. Andrew se Shemaine-hez, se az apjához nem tudott hozzáférni, ezért tekintete körbevándorolt a boltban, és a bejárat közelében valami mozgásra lett figyelmes. Az ajtó mellett egy kis hordóba kapákat, gereblyéket és lapátokat állítottak, és Andrew a mögötte meggyűlt árnyékba meresztve szemét közelebb óvakodott, mert arra gondolt, hogy talán egy macska vagy kutya jött be a boltba. Szeme lassan hozzászokott a komor sötéthez, és azonnal el is kerekedett, amikor egy elmélázó szótlanságba burkolózó, sötét ruhás alakot pillantott meg. Rövid lábú-karú, ijesztő figura volt. Borzas vörösesbarna haja kiugró homlokába hullott. Egy kisgyerek számára valóban rémítő jelenség volt Andrew ijedten felsikoltott, sarkon fordult, a felnőttek közt átfurakodva apjához rohant, és kétségbeesetten átölelte. Gage felemelte a fiát, majd körülnézett, mi okozhatta ijedelmét. Pillantása az előkúszó torz alakra esett, s megértette, miért esett Andy pánikba.

- Mi az, Cain? - kérdezte kedvesen Gage, és felállt. - Mit akarsz? Nem értette, mit keres a púpos a boltban, mert Cain általában kerülte az idegeneket. Csak olyankor jött a faluba, ha Mr. Fosterrel árut cserélt, vagy Hugh Corbinnal megpatkoltatta az öszvérét, egyébként alig lehetett találkozni vele. Cain, akit torz lába akadályozott a járásban, óvatosan közeledett válla, karja születésétől fogva ferde volt -, de határozatlanul megtorpant, amikor a kisfiú elhúzódott tőle, és ijedtében megint felsikoltott. Gage kedves szóval próbálta megnyugtatni a fiát, majd letette Mrs. McGee mellé, aki megfogta Andrew kezét, és a bolt másik végében levő cukorsüveghez vitte. Cain fél oldalra hajtotta torz fejét, és felnézett a magasabb férfira. Gage emlékezete szerint most először tudott úgy közelíteni hozzá, hogy a púpos ne menekült volna el előle. Cain talán mindenki másnál jobban tudta, milyen fertelmesen rút, és szívesebben bújt el az emberek szeme elől. Orra nagy volt, és furcsán nyomott, bozontos szemöldöke alatt fura szögben állt két szeme. Fogai ritkásak voltak, nagy, jobbára tátva maradt szájából gyakran tehetetlenül kicsüngött a nyelve. Az arcán vérző sebek arra utaltak, hogy mostanában bánthatták. - Mit kívánsz, Cain? - kérdezte újra Gage. A púpos Shemaine felé mutatott nagy, szőrös kezével. A lány még mindig ájultan feküdt. Cain tátott szájjal felnézett Gage-re, majd nehezen érthetően megszólalt: - Mekhat? Gage a homlokát ráncolta, próbálta kihámozni, mit is akar kérdezni, aztán végre világossá vált előtte. - Nem, nem halt meg. Csak elájult. Nemsokára magához tér. Cain ügyetlenül vékony, rongyos kabátja zsebébe nyúlt, és előhúzott egy pár papucsot, ami akkor esett le Shemaine lábáról, amikor élettelenül csüngött Potts markában. - A cipője. - Köszönöm - felelte Gage kissé értetlenkedve, de azért előtte a papucsot. Furcsa, hogy Cain ekkora aggodalmat tanúsítson valaki iránt, vagy hogy így törje magát, hogy egy elveszett tárgyat visszaszolgáltasson, kivált, ha ez azzal jár, hogy a falubeliek előtt kell mutatkoznia. - Majd megmondom Shermaine, hogy te hoztad vissza. Hálás lesz. - Shemán? - She-main O'Hearn - tagolta Gage a púpos kedvéért, s közben sehogyan sem fért a fejébe, mi keltette fel Cain érdeklődését. A kilenc év alatt, amióta Gage itt lakott, soha nem hallotta a púpost annyit beszélni,

62

mint most. Néhány falubeli még abban is kételkedett, hogy Cain egyáltalán tud beszélni, de ezt jobbára azok vallották, akik a közelébe sem mentek és elmebetegnek tartották. Caint csecsemőkorában egy félbolond öregasszony küszöbén hagyták, aki egyedül élt durván összetákolt erdei kunyhójában. Az öregasszony torzsága miatt Cainnak nevezte el, hogy ezzel is megerősítse, hogy Isten kegyetlenül megjelölte szegény kisbabát. A korábban energikus asszony az évek során egyre gyöngébb lett, és Cain még a kilencet sem töltötte be, amikor megtért Teremtőjéhez. A gyerek ettől kezdve kénytelen volt magáról gondoskodni. Szerencséjére az öregasszony megkövetelte tőle, hogy dolgozzon az ellátásáért, és megtanította csapdát állítani, gyűjtögetni, étellel ellátni magát. Továbbra is az asszony kunyhójában élt, nem kereste mások társaságát, de amikor olyan nélkülözhetetlen holmira volt szüksége, amit nem talált az erdőben, cserébe szarvasbőrt, nyúl- vagy más szőrmét vitt Mr. Fosternek. Cain ilyenkor is meghúzódott a félhomályban vagy titkos szögletekben, ahol addig is biztonságban volt, amíg a boltos összeszedte, amiért bejött. A púpos nagy ritkán engedett a boltos kitartó kérlelésének, és behozott egykét fából faragott madarat, melyek kivételes tehetségéről árulkodtak, és hagyta, hogy Mr. Foster eladja őket. De Foster szerint Cain nem szívesen vált meg tőlük, mert a kis szobrokat barátainak tekintette, és bár a boltos tekintélyes összeget ígért értük, hogy ezzel is munkára ösztönözze Caint, a púpos egyet sem hozott az elmúlt években. Mr. Foster, Mary Margaret, Hugh és Roxanne Corbin kivételével a falubeliek többsége félt tőle, és ha a közelükbe merészkedett, botokkal, seprűnyéllel, kövekkel vagy bármi kezük ügyébe eső tárggyal elkergették, de Gage tudomása szerint Cain soha nem tett kárt senkiben sem. Valójában mindabból, amit saját maga tapasztalt, az a meggyőződés alakult ki benne, hogy Cainnak több a félnivalója, mivel a falubeli vad suhancok kedvenc időtöltése volt - férfiasságuk vagy Gage szerint inkább annak hiánya bizonyítására - rajta elverni a port. Az ajtónyílás egy pillanatra elsötétült, és amikor Gage felpillantott, Roxanne-t látta: tétován állt a küszöbön. Bár a férfi még nem felejtette el a nő fenyegetőzése miatti dühét, most mégis kurtán biccentett, mert úgy döntött, okosabb, ha nem száll nyíltan szembe vele. Kelletlen üdvözlése láttán a púpos nehézkesen arrébb csoszogott, hogy az ajtó felé sandítson. -Ugye, Cain nem bántotta? - kérdezte rossz előérzettel Roxanne, és pillantása az eszméletlen Shemaine-re siklott. - Tudomásom szerint Cainnak semmi köze az esethez - felelte mereven Gage. - A London büszkeségért támadta meg egy matróz. Fogalmam sincs, hogy kezdődött, de láthatóan eltökélte, hogy végez Shemaine-nel. Mary Margaret Andrew-val a sarkában előrébb lépett.

- Én elmondhatom, mi történt - ajánlkozott. - A saját szememmel láttam. Bár az öregasszony Cain közelében állt, Andrew most fel sem figyelt a púposra, mert egy nyalókát szorongatott, azt csodálta, és csak arra várt, hogy apja engedélyt adjon a szopo-gatására. Gage-t érdekelte, hogy érhette Shemaine-t támadás, és osztatlan figyelemmel fordult az öregasszony felé. - Mit látott, Mary Margaret? Az idős asszony a dívány felé intett. - Ez a kedves, bátor kislány bottal támadt a matróznak, miután látta, hogy eltángálja Caint, és majdnem az életével fizetett érte, jóllehet egy csomó részeg disznó állta körül őket, és figyelte a történteket. Ha férfi lettem vóna, én biztos magukhoz térítettem vóna egy-két pofonnal azokat a bódult ostobákat! Nem is pityókosak, hanem tökrészegek voltak! Szívből sajnálom, hogy az írek úgy szeretnek felönteni a garatra, oszt jártatni a szájukat. Minél többet isznak, annál többet beszélnek. - Shemaine meggyógyul? - aggodalmaskodott Roxanne. Mary Margaretet elképesztette Roxanne hirtelen támadt aggodalma. - Egy kis pihenés és gyöngéd gondoskodás teljesen rendbe hozza majd. Roxanne ridegen elmosolyodott, és Gage-re nézett. - Okvetlen tudasd velem, ha bármiben segíthetek. Gage elképzelhetetlennek érezte, hogy valaha is ekkora ostobaságra vetemedjen. Roxanne megváltozott hangneme mindmeglepte. Enyhe kifejezés, hogy Roxanne időnként szeszélyes. Egyéni látásmódja szerint ítél meg mindent, ami ó't személyesen érinti. - Szükségtelen aggódnod, Roxanne. Roxanne szótlanul búcsút intett Gage-nek meg az öregasszonynak, és kilépett az ajtón. - Gyere velem, mielőtt megint bajba kerülsz - szólt oda Cainnak. A púpos még egy utolsó pillantást vetett Shemaine-re, majd engedelmesen elhagyta a boltot, és nehézkes járásával elindult a kovácsműhely irányába. - Szegény szerencsétlen. - Mary Margaret felsóhajtott, és az ajtóhoz lépve utánanézett. - Elkódorgott, megcsonkított bárány, aki pásztort keres. Hűségesen követne bárkit, aki hajlandó lenne barátságával kitüntetni. - Nem találja szokatlannak, hogy Roxanne annyira aggódik Cain miatt? - kérdezte Gage, és leült a díványra Shemaine mellé. Hideg vízbe mártott kendővel mosdatni kezdte a lány arcát, míg Mary Margaret válaszára várt. Az idős asszony sóhajtozva csóválta a fejét.

63

-Mindketten elveszett bárányok, nemcsak ebben a faluban, de a világban is. Shemaine úgy érezte, lassan tisztul az őt körülvevő kísérteties köd, de torokfájása egyre kínzóbbá vált. Nyelt egyet, de a fájdalomtól megvonaglott az arca. Fejét elfordította a bőrpárnán, szemét résnyire nyitotta, és megpróbálta élesebben kivenni az arca közelében felbukkanó, két apró ökölre támaszkodó angyalarcot. Szemhéját olyan száraznak érezte, oly fájón súrolta szemgolyóját, hogy kicsordultak a könnyei. - Andrew? - szólalt meg reszelős hangon. - Megkérnél valakit, hogy hozzon egy pohár vizet? - Papa? - A kisfiú felpillantott, de apja már oda is hajolt egy pohár vízzel. - Tessék, igyon, Shemaine. - Gage átfogta a lány vállát, és feltámasztotta. Megdöbbentette, mennyire légies és törékeny a karjában tartott test. Hevesen tört rá az érzés, hogy milyen régóta nem ölelt asszonyt. Shemaine ajkához emelte a poharat, és tartotta, amíg a lány aprókat kortyolt; olyan gondosan itatta, mint aznap reggel a fiát. Mary Margaret közelebb lépett, és botjára támaszkodva Andrew feje felett elnézte a lányt. Megkönnyebbült, hogy visszatért arcába a szín, mert már nyugtalankodott, hogy maradandó sérülés érte. - Bátor tett volt, lyányom, hogy megvédte Caint, de be- vallom, ostobaság is, ha azt nézzük, mekkora behemóttal kezdett ki. - Cain? - kérdezte sípoló hangon Shemaine. Zavartan vonta össze a szemöldökét, mert nem emlékezett, hogy ilyen nevű embert ismerne. Ki...? - A púpos, kedvesem - magyarázta szánakozó mosollyal az idős asszony. - Nevelőanyja illő névnek találta. Gage letette a poharat, és visszafektette rabnőjét. Amikor többé-kevésbé megbizonyosodott, hogy nem érte komoly sérülés, úgy vélte, eljött az ideje, hogy meggondolatlanságáért megrója. -Miért nem hívott oda, és hagyta, hogy én lépjek közbe, Shemaine? Nem voltam olyan messze, hogy ne hallottam volna meg, ha a nevem kiabálja. - Szigorú arccal hajolt fölé. -Többé ne merje így kockáztatni az életét, megértette? Shemaine úgy érezte, gyermek, akit apja megszid. Az sem vigasztalta, hogy a férfinak igaza van. Elborzadt, hogy milyen könnyelműen cselekedett, és milyen következménnyel járhatott volna, ha időben nem ragadják ki Potts karmai közül. A matróz megölte volna! Lelkiismeretét Gage-dzsel szembeni nemtörődömsége is kínozta. Nehezen tudott volna

most másik rabnőre pénzt szerezni, sőt bizonyos ideig mindenképp pesztra nélkül kellett volna maradnia. - Sajnálom, Mr. Thornton. Attól tartok, elvesztettem a fejem, amikor láttam, hogy Potts azt a szegény embert csépeli -esedezett bűnbánóan. - Körültekintőbbnek és megfontoltabbnak kellett volna lennem, ha már ennyi pénzt adott ki értem. Igyekszem a jövőben meggondoltabb lenni. Gage-t felmérgesítette Shemaine téves következtetése. - Hát tényleg azt képzeli, hogy az a negyven font, amit kifizettem magáért, felér az életével? Én arról beszéltem, hogy esztelenül veszélybe sodorta magát. Mellesleg ki volt az az ember? Nehogy azt mondja, hogy éppen az, akire felhívta a figyelmem. - De igen, Jacob Potts volt, matróz a London büszkeségén - felelte rekedten Shemaine. - Mielőtt eljöttem a hajóról, megesküdött, hogy megöl. - Hát ez majdnem sikerült is neki! - fortyant fel Gage. Kétségbeejtette, hogy a lány semmibe vette a matróz fenyegetőzését, és rátámadt, amivel minden bizonnyal még mélyebb ellenszenvet váltott ki belőle. A lány nyugalma érdekében is remélte, hogy a behemót hamarosan megint tengerre száll. Shemaine nem emlékezett semmire, csak egy mindent magába fogadó homályos árnyékra, és kíváncsi lett, hogy úszta meg ilyen könnyen Potts támadását. - Miért engedett el? -Mr. Thornton mentette meg, kedvesem - felelte Mary Margaret Gage helyett. Figyelmesen hallgatta a férfi korholá-sát, és örült, hogy az őszinte aggodalomról s nem pénze féltéséről tett tanúságot. A falu közelében lakott, és fülébe eljutott a sok visszataszító szóbeszéd, ami hideg, érzéketlen embernek állította be a férfit, de Mary Margaret fenntartotta a véleményalkotás jogát, és a falubeliekkel ellentétben csak megcáfolhatatlan bizonyítékok alapján ítélt el bárkit. Az évek során a pletyka ellenére is megkedvelte Gage Thorntont, sőt úgy megszerette, mintha a fia lenne; a kegyet, hogy fiút szülhessen, megtagadta tőle a sors. Úgy vélte, nem esik abba a hibába, hogy egy ember jellemét annyira tévesen ítélje meg, hogy egy gyilkost fogad a szívébe. - Látta vóna, ahogy ez a jóképű ember átcsörtetett a tömegen, hogy magához jusson. Gage zaklatott pillantást vetett az öregasszonyra. Biztos volt abban, hogy Mrs. McGee minden útjába kerülő párban

64

házasulandókat lát, de tisztában volt vele, milyen kockázattal jár, ha az özvegy e véleményét faluszerte hangoztatja is. - Ne fújja fel a kelleténél jobban, Mary Margaret. Az ír asszonyság édesen elmosolyodott, és szépen eleresztette a férfi szemrehányását a füle mellett. Amióta csak az eszét tudta, Gage Thornton mindig is tartózkodó volt, és utálkozva hárította el magától a dicséretet. Egyszer egy négyéves gyereket mentett ki a folyóból, de amikor a parton áüó szülők és falubeliek, akik vakmerő életmentését végignézték, éljenezni kezdtek és hátba veregették, a férfi egyszerűen átadta anyjának a kislányt, és rápirított, hogy máskor jobban vigyázzon rá, majd átvágott az emberek között, és felkapta karabélyát meg zsákját, amit vízbe ugrás előtt lecsapott a földre. Miután kenuját betolta a vízbe, a tőle megszokott zárkózott arckifejezéssel távozott. Egy biztos, nem akarja a lány tudomására hozni, miszerint csaknem feldöntötte a körben állókat, hogy odajusson hozzá. Mary Margaret roppant kíváncsi volt a férfi indokaira. Feszélyezné harcias természete? Vagy nem óhajtja mások előtt elárulni, hogy a Shemaine-t csodáló férfiakhoz hasonlóan o is vonzódik a lányhoz, sőt talán ő az, aki reménytelenül belehabarodott? Mary Margaretet mosolyra késztette, hogy ez a magas, szi- Orú és kemény férfi ennyire sebezhető. Ez is csak azt bizonyítja, hogy gyarló, melyet a faluban sokan tagadtak. Igaz, hogy ilyennek azok látták, akik elfüggönyözött ablakok mögül vizslatták és kémkedtek utána, mint a patikában kotkodá-csoló tyúkok, hiszen azok, akik valóban jól ismerték, soha egy rossz szót nem mondtak róla. Gage Thorntonnak mostantól eggyel több ellenséggel kell számolnia: a trágyalével telt gödörben dagonyázó matrózzal. De remélhetőleg az is útra kel néhány héten belül. - Bármibe lefogadom, hogy Mr. Potts vissza akar majd vágni azok után, hogy az egész falu rajta nevetett. Mi több, gyilkos indulattal támad majd mindenkire, aki csak „Trágyafaló"-nak meri nevezni a füle hallatára. Gage rosszkedve kicsit enyhült, és még halványan el is mo-solyodott. -Miután kacagás űzte el a városból, kétlem, hogy Jacob Potts ismét ide merné dugni az orrát Newportes Newesba. Shemaine más véleményen volt. - Tapasztalataim szerint Mr. Potts kétszeresen fizeti vissza az őt ért sértéseket. Nem nyugszik addig, míg bosszút nem áll. - Akkó' maguk ketten még találkozni fognak vele - jósolta meg komoran Mary Margaret -, mer ’ mindketten vérig sértették! Képzeljék csak el! Ez a kis törékeny virágszál alaposan helybenhagyta! A tetejében még a gazdája

akkorát rúg bele, hogy a pocsolyában terül el! Potts büszkeségét jól megtépázhatta az eset. Évekig nem felejti majd a történteket. Gage f elállt. Shemaine érdekében is más tárgyra keU térniük - Míg itt vagyok, el kell intéznem néhány ügyet - mondta az öregasszonynak. - Ha nem terhelném vele, Mary Margaret, szeretném, ha Shemaine-t magával vinné, hogy lepihenhessen önnél. -Boldogan vendégül látom az otthonomban - örvendezett Mrs. McGee. - És megtiszteltetésnek venném, ha Andrew vele tartana. Jó gyerek, és szeretem, ha a közelemben van. Majd összeütök magunknak valami harapnivalót, így nem kell aggódnia, hogy éhesen kelnek útra. -Méltányolom a kedvességét, asszonyom. - Gage körülnézett, nem látja-e valahol a boltost. - Bocsásson meg, de meg kell keresnem Mr. Fostert, hogy köszönetet mondjak, mielőtt elmennénk. - Mintha Ádám a bolt végébe ment volna, amikor utoljára láttam intett könnyedén az öregasszony a jelzett irányba. Gage hamar végzett, majd kikísérte a két nőt. Shemaine felszállt a szekérre, aztán ölébe vette Andrew-t, hogy helyet csináljon maga mellett Mary Margaretnek. Gage is felugrott, aztán megrántotta a gyeplőt, és a kanca ügetni kezdett. Keresztülmentek Newportes Neweson, majd néhány perccel később megálltak a falun kívül, egy csinos, apró ház előtt. Gage felvette Andrew-t, és az ajtóhoz kísérte a nőket. Lépéseit rabnője tétova lépteihez igazította; Shemaine ugyanis visszautasította felajánlott segítségét. Miután kényelembe helyezte a lányt, megígérte, hogy siet vissza. Gage három órával később rakta fel az utolsó darabot is a szekérre. Megszerezte az ebédlőgarnitúrára szóló megbízást is a gazdag richmondi hölgytől. Ezzel a rendeléssel csaknem a felét visszanyeri annak az összegnek, amit Shemaine papírjaira költött. Jelentősen javul az anyagi helyzete, és bízott benne, hogy a tervezett ütemben haladhat hajója építése is. Visszatért az özvegy házához, aki ujját ajkára téve behívta, majd egy csukott ajtóra mutatott. - Shemaine egy órája dőlt le Andrew mellé, hogy elaltassa a kisfiút - suttogta. - Azóta egyikük sem moccant. Gage halkan az ajtóhoz lépett, és amikor halk kopogására nem érkezett válasz, lenyomta a kilincset és benyitott. A látvány, ami szeme elé tárult, úgy megmelengette a szívét, ahogy hónapok óta semmi, és lábujjhegyen óvakodott beljebb, hogy tekintete beigya az

65

eléje táruló képet. Shemaine és Andrew mélyen aludtak az ágy közepén. Fejük közös párnán pihent. Andrew Shemaine-nek háttal aludt, a lány pedig arcát a kisfiú fejéhez szorította, karjával átölelte, ahogy egy anya szokta gyermekét. - Kér egy csésze teát, Mr. Thornton? - kérdezte a közelben álló özvegy csendesen. Gage körülnézett, s meglepve látta, hogy az asszony az ajtófélfának dőlve áll. Felmosolygott a férfira, aki bólintott, bár nem volt biztos benne, hogy ennyi időt eltölthet itt, hiszen mihamarabb haza kellett érnie, és még Shemaine-t sem vitte el a cipészhez, hogy lábbelit rendeljen neki. - Szégyen lenne megzavarni a nyugalmukat, nem gondolja, Mr. Thornton? - próbálkozott az asszony, és titkon méregette a férfit. Gage pillantása ismét az ágyra vándorolt, ahol Shemaine édes álomba merülve pihent. Végtelenül finomnak, törékenynek és gyönyörűnek látta, mint egy zöldellő kert árnyas tisztásán virágzó apró, élénk színű virágot. Lágy, rózsaszín ajka alvás közben kissé szétnyílt, mintha képzeletbeli kedvese csókját várná. Sötétbarna selymes szempillái álmában rózsásra pirult orcájára simultak. Kerek keble nyugodtan hullámzott, és fia hátának nyomódott; ebben a pillanatban a férfi szinte irigyelte gyermekét. - Nagyon kimerült lehet, hogy ilyen mélyen alszik - tűnődött halkan. Gondolom, idefelé nem sok pihenésben volt része. Mrs. McGee követte a férfi rezzenetlen tekintetét, majd fejét elgondolkodva félrehajtotta, és maga is elnézte a lányt. - Ritka szépség, nem gondolja? Gage tűnődve vonta fel a szemöldökét, majd ferde pillantást vetett rá, mert nyilvánvaló volt, mire akar kilyukadni. De úrrá lett a kísértésen, hogy az özvegy házasságszerzési terveit vitassa. - Kész a tea, vagy ébresszem fel Shemaine-t és Andrew-t, és induljunk máris? - Nyugodjon meg, kedves uram - rótta meg kedvesen az öregasszony, és intett, hogy kövesse a kandalló mellé, ahol felvette a teáskannát, és telitöltött egy csészét. - Csupán azért emeltem szót a lány mellett, mert azt szeretném, ha maga meg a fia jó asszonyt kapnának. - És honnan gondolja, hogy Shemaine jó, amikor semmit sem tud róla? Mrs. McGee elmosolyodott, és mutatóujjával megkopogtatta a halántékát. - Nem kis ész szorult ebbe a kobakba, és látom ám, ami majd kiböki a szemem. - És mi lenne az, öreganyám? - kérdezte Gage, amikor elvette tőle a teát.

- Shemaine van annyira úrihölgy, mint a faluban itt bárki más. Észrevenni arról, ahogy jár és ahogy tartja magát. A jó nevelésben részesült, társasági illemre oktatott lányok magabiztos, kifinomult eleganciája jellemzi. Hallom abból, ahogy beszél, annak ellenére, hogy a szentemnek ír akcentusa van. Ha nem tudná, megéri azt a súlyos összeget, amit kifizetett érte, Mr. Thornton. - Igaz minden, amit mondott, s még annál is több - ismerte el Gage. - Fel sem tudnám sorolni, annyi mindenhez ért. Már is kezd ragaszkodni hozzá. Talán észrevette, mennyire aggódott miatta a gyerek, amikor azt hitte, megsérült. Nagyon jó hozzá, talán jobb is, mint... - Hirtelen elhallgatott, mert rájött, hogy sokat kifecsegett a lánnyal kapcsolatos gondolataiból. - Mint Roxanne? - segítette ki Mary Margaret enyhén kérdő hangsúllyal. A világért sem akarta magára haragítani a férfit. - Shemaine-nek nagyon megnyerő a modora - felelte Gage, mert nem kívánt válaszolni az öregasszony puhatolózására. - Nagyon tehetséges. - Ó, kétségkívül, kétségkívül. - Mrs. McGee elhallgatott egy kis időre. Ivott egy kortyot a teájából, aztán elhelyezkedett a kandalló melletti hintaszékben. Hosszan bámult a pislákoló tűzbe, s közben teáját élvezte. Röpke, óvatos pillantást vetett a magas férfira. - De hadd hívjam fel a figyelmét a szóbeszédre, aminek terjesztéséhez jórészt Mrs. Pettycomb is hozzájárult, aki ha annyit törődne a saját dolgával, mint amennyit a másokéval, istenáldotta szent lenne. - Képzelem, milyen kellemetlen pletyka járja - mormogta Gage a teáscsészéje felett. - Sosem szokott szíwidító lenni. - Amikó' valaki olyan jóképű, mint maga, uram, akkó' arról beszélnek ám a népek, de ha ráadásul egy olyan csinos fehérszemély lakik a fedele alatt, mint Shemaine... nos, akkó' szinte elkerülhetetlen, hogy szájukra vegyék az emberek. Egyesek máris kígyót- békát kiabálnak rá, hogy csak azért vette meg, hogy eljátszadozzon vele. Árgus szemmel figyelik majd, hogy nő-e a hasa. Gage arcán megrándultak az izmok, amikor makacsul kijelentette: - Azért vettem meg Shemaine-t, hogy pár év múlva írni-olvasni tanítsa Andrew-t. - Ez lenne az egyedüli ok? - kérdezte finoman az özvegy-Gage meglepetten kapta fel a fejét, de a világért sem tagadta volna az öregasszony kimondatlan vádjait, mert akkor bizony szemérmetlenül hazudott volna.

66

- Ha én olyan szép ember lennék, mint maga, és olyan gyönyörű lány volna a rabom, mint Shemaine - próbálkozott tovább Mary Margaret -, akkó' nem hagynám, hogy lábra kapjon a pletyka. Szépen elvenném a lyányt, oszt büszkén vigyorognék, amikó' a vén pletykafészkek nőni látják a pocakját. Vendége csúfondáros ámulattal nézett rá: - Ugye, sosem adja fel, Mary Margaret? - Mi a csodára gondol, kedves uram? - kérdezte az öregasszony ártatlanságot színlelve, édes mosollyal. - Nagyon is jól tudja, mire gondolok - mondta kihívóan a férfi. - A pokol is hamarabb fagy be, semhogy maga felhagyna a házasságszerzéssel. Nagyon elszánt természete van, asszonyom. Az öregasszony elvigyorodott, és megvonta sovány vállát. - Mégis, mire számít? Hiszen ír vagyok! Gage égnek emelte a tekintetét. - Isten mentsen meg minket, szegény angolokat az ír nőktől!

67

VII. fejezet A cipész boltja Newportes Newes központja közelében volt, és bár a délután lassan estébe hajlott, Gage nem volt hajlandó elhagyni a falut anélkül, hogy el ne intézett volna mindent, amit maga elé tűzött, s e feladatok sorában az utolsó az volt, hogy cipőt rendel a rabnőjének, így aztán megállította a szekeret a cipészbolt előtt, leemelte Andrew-t, majd Shemaine-t is a járdára. Eközben észrevette, hogy az arra járók megállnak, és leplezetlen kíváncsisággal bámulják őket. Érdeklődésük főként a lányra irányult, és a Mrs. McGeevel folytatott beszélgetése után nem volt nehéz kitalálni, némelyikük mire gondolhat. Shemaine és Potts röviddel korábban lezajlott összecsapásának híre is elterjedhetett már a faluban, s egyeseket bizonyára érdekelt, hogy megy a lány sora. Nőtlen fiatalemberek is kezdtek feltünedezni, és közelebbről is szemügyre vették Shemaine-t. Bár Gage valószínűtlennek tartotta, hogy a citromba harapott Mrs. Pettycomb egy elítélt szépségét zengje, a közösség más tagjai is látták, amikor Shemaine-t megvette, és bizonyára ékesebb szóval ecsetelték a lány külsejét. Elképzelhető, hogy elbeszélésük felkeltette az ifjú gavallérok kíváncsiságát. Mivel kevés mutatós nő akadt a környéken, vágyakozva néztek meg minden fehérszemélyt, aki csak betette a lábát a faluba. Gage többségüket elég jól ismerte, némelyeket még annál is jobban. Két fiatalabb valamikor a segédje volt, de egyikük sem vált be, és Gage elbocsátotta őket. Tisztában volt azzal, hogy régóta keresnek asszonyt maguknak, ám küszködésük hiábavaló volt. Jómaga is járt már hasonló cipőben, mielőtt Victoriát elvette volna, s az asszony halála óta eltelt hónapokban is, de siralmas helyzetük nem hatotta meg. Bármelyikük hozzá hasonlóan dönthetett volna, és a falubeli asszonyok bigott véleményére fittyet hányva felmehetett volna a London büszkeségére, ahogy ő is megtette. De nem volt merszük hozzá, és hamarabb hagyja magát felkötni, semhogy engedje, hogy most lefölözzék a tejet. Shemaine az ő tulajdona, és nem óhajtotta eladni, még hatalmas nyereséggel sem, kivéve, ha rövid időn belül ígérkeznének a szülei, és megvásárolnák a szabadságát, pontosan olyan rabnő, mint amilyet elképzelt magának, talán még jobb és szebb is, mint ahogy remélni merte, és ez épp elég ok volt, hogy visszaverjen minden kezdeményezést. - Lám-lám! Csak nem Mr. Thornton és Shemaine O'Hearn az személyesen? - gúnyolódott mögöttük egy női hang.

Az éles rikácsolás csak halványan rémlett Gage-nek, de Shemaine túlontúl jól ismerte. Epéssége a kötélkamrában töltött hosszú órák és a tenger hullámai közé vetett élettelen testek sötét emlékét idézte fel. Mély lélegzetet vett, hogy felkészüljön a rá váró megpróbáltatásra, és Gage-hez hasonló kényszeredettséggel fordult az asszony felé, akit ő és a többi elítélt megvetően csak „Fitch kapitány asszony "-nak csúfolt. - Asszonyom! - Gage megbillentette a kalapját, amikor felismerte Gertrude Fitchet. Majd ugyanolyan kurtán köszöntötte a férjet is. Fitch kapitány úr! Gertrude gyilkos pillantással mérte végig gyűlölete tárgyát, és keserű csalódást érzett, amikor látta, mennyivel jobban fest. Becsmérlőén biggyesztette le a száját. - Határozottan jót tett neked a cselédeskedés, Shemaine - jegyezte meg. Gertrude Fitchet a rosszindulat hajtotta, hogy kiderítse, miként boldogul rabszolgaként a mocsárlakó. Jóformán követelte, hogy férje körbevezesse a faluban, hátha Shemaine keserves sorsát illető szívderítőén rossz híreket csippent fel a falubeliek elejtett megjegyzéseiből. De amikor látta, hogy a telepes odanyúl és gyöngéden megfogja a lány finom kezét, Gertrude csaknem megfulladt a gyűlölködéstől. Akár megnyugtatás, együttérzés vagy ami még rosszabb, gyöngéd érzelem késztette a telepest erre a gesztusra, olyan érzésekről árulkodott, amik felkorbácsolták Gertrude ellenséges érzületeit. Amikor a férfi nyíltan kimutatta, hogy Shemaine a védelme alatt áll, Gertrude nem reménykedhetett tovább, hogy radikálisan rosszabbra fordulhat a lány sorsa. Kínos csend ereszkedett közéjük, mialatt Gertrude a lányra meredt, de Fitch kapitányról lepergett feleségének a lány lránt tanúsított ellenséges magatartása, és vigyorában némi gúnnyal fújtatott az asszony fárasztó szófukarsága felett. - Feleségem most először hagyta el Anglia partjait - jelentette ki. Olyan kíváncsi volt erre az istenverte gyarmatra, hogy a legszörnyűbbel fenyegetett, ha nem vezetem körbe. - Bosszúságát száraz kaccantással leplezve hintázott a sarkán míg tekintete végigsiklott a főutcán. Nagyon is jól tudta, hogy felesége Shemaine keserű sorsáról akart hírt kapni, de tovább folytatta burkolt célozgatásait. - Biztosítottam afelől, hogy semmi érdemlegeset nem láthat, de felteszem, hogy valami apró cicoma vagy valami friss hír is kielégítette volna.

68

Everette Fitch pillantása kis ideig megállapodott Shemaine-en. A lány csinosan, rendesen festett szépen megfésült és befont hajával, azaz pontosan úgy, ahogyan elképzelte, milyen lesz majd jobb körülmények között. Gertrude mélységesen gyűlölködő reményeinek tudatában nem volt nehéz feltételeznie, hogy az asszony csalódottan füstölög magában. Gage is felfigyelt erre a pillantásra és a Fitch kapitány szürke szemében égő gyötrelmes vágyakozásra. A férfi megjegyzéseinek jelentése is kézenfekvő volt, és Gage agyafúrtan válaszolt. - Bizony, lehet itt kincsekre akadni... bár eredeti állapotukban esetleg nem mindig keltik fel annak a figyelmét, aki oly szorgosan keresi őket. Mások viszont nagyra becsülik, sőt egyes férfiak bármit kockára tennének, hogy a birtokába jussanak. A fortélyos gyanúsítás úgy kihozta Everette Fitchet a sodrából, hogy sem a sárgásbarna szempárba nem mert nézni, sem megszólalni nem bírt. Még most is bosszantotta, hogy elvesztette Shemaine-t, de még jobban ingerelte, hogy ez az arcátlan betolakodó kétségbe vonta tekintélyét, amikor ravaszul Gertrude-ot kérte meg, hogy megvehesse Shemaine-t, mintha a férfi előtt nyilvánvaló lett volna, hogy az asszony kezében van a nagyobb hatalom, és ő mondja ki az utolsó szót. Nem elég, hogy a fickó sikeresen elhalászta a lányt az orra elől már ez is súlyos csapás egy férfiember büszkeségének-/ de Everette Fitch számára ez azzal a gyanúval párosult, hogy J. Horace Turnbull kifejezetten úgy intézte, hogy minden helyzetben Gertrude tartsa kezében az irányítást, s tette ezt nem másért, mint hogy vejét porig alázza. Gertrude nem figyelt fel a két férfi közti rejtett civakodás-ra. Szóváltásuk alatt a sárfoltos utcát bámulta, meg a deszkajárdával szegélyezett faházakat, és levonta a szerinte egyetlen helyes következtetést. - Semmi olyat nem láttam ezen a településen -jelentette ki undorral -, ami visszatérésre késztetne. Gage türelmes mosolyra kényszerítette magát. - Newportes Newes Londonhoz képest falu, de ezen a fölvannak már olyan városok, melyek újdonságuk ellenére js kezdenek kifejezetten lenyűgözővé válni. Itt van például Williamsburg. A kormányzói palota tetszetősen képviseli azt az életmódot, amit ebben a kikötőben is tapasztalhat. A magam részéről én szívesebben élek a folyó mentén, és szeretem a környék tágasságát és szabadságát. Ezen a földön él még a kalandszellem, ami nagyon kedves a szívemnek. Gertrude nem méltányolta egy isten háta mögötti telepes s főként olyasvalaki nézeteit, akit egyszerű származásúnak tekintett. - Biztos vagyok abban, hogy ön páratlannak találja e vadon nyújtotta izgalmakat, uram, de e kicsi, mocskos falunál nekem jobban tetszik Anglia

civilizált kifinomultsága. Természetesen csak egy felvilágosult angol becsüli kulturális örökségét. Csipkelődése rossz érzéssel töltötte el Andrew-t. A gyermek már hallott boszorkányokról játszótársától, Malcolm Fieldstől, és attól félt, hogy most éppen egy ilyet lát. Apjához botladozott, és szarvasbőr nadrágjába rejtette az arcát, magában pedig azt kívánta, bárcsak elmenne már ez a csúnya, há-zsártos néni. Gage szórakozottan fia hajába túrt, miközben válaszolt: - Jól ismerem Londont, asszonyom. Ott nőttem fel, és a várostól nem messze építettem apám hajóit. Találkoztam arisztokratákkal, akik az egyszerű embernél értelmesebbnek, jól értesültebbnek hitték magukat. Igaz, némelyikük az is volt, de nem is egyszer úgy véltem, véleményük szűk látókörű előítéletből táplálkozik. Gertrude szemtelenül szipákolt. Egy ilyen ostobát a helyére kell tenni, és ennek legjobb módja, ha felmenőit lealacsonyítja. - Azt mondja, uram, hogy apja hajóépítő, de kíváncsi vagyok, Angliában hallotta-e bárki is hírét. Nem lakna ezen az isten háta mögötti helyen, ha apjaura sikerrel űzné a mesterségét. Mi a neve, ha szabad kérdeznem? - William Medford Thornton - felelte Gage, de a lord címet elhagyta a név elől. Gertrude a fejét csóválta, mert ilyen nevű emberre nem emlékezett; pusztán azt felejtette el, hogy igen szűk világban mozog, baráti köre pedig még ennél is kisebb. Dölyfösen folytatta a megkezdett témát. - Az én apámról bizonyára hallott. A legjobb körökben forog. A hajóiparban szinte mindenki ismeri J. Horace Turnbullt. Gage derűs csodálkozással vonta fel a szemöldökét. - Azt mondta, hogy J. Horace Turnbull? - Ó, akkor hát hallott róla! - Nem tagadhatom. - Gage válasza nyomatékos, bár rejtélyes volt. Gertrude elégedetten somolygott: boldoggá tette, hogy bebizonyította az igazát. - Ügy tűnik, még ide is eljutott a híre. De mondja csak, Mr. Thornton, mi módon hallott apámról? A sötét szemöldök kétkedve szaladt fel a férfi homlokára. Gage ránézett az asszonyra, és csak ennyit felelt: - Azt hiszem, talán mégsem kellene elmondanom, asszonyom. - Dehogynem! Ragaszkodom hozzá! Ettól nem tágítok. Gage lenézett Shemaine-re, aki közelebb húzódott hozzá, akárcsak Andrew, mintha öntudatlanul nála keresne védelmet. Válasza talán az

69

egyetlen bosszú lenne, ami a lány szá-mára^kínálkozik. Biztatóan megszorította a kezét. - Úgy tíz éve apám azzal a megbízással küldött el, hogy keressem meg az ön apját, asszonyom - kezdte, miután ismét Gertrude-ra szegezte a tekintetét. Mielőtt ezt parancsolta volna, J. Horace Turnbull átvett egy hajót, amit apámtól rendelt, és a teljes vételár fejében otthagyott egy láda pénzt. A láda tartalmát gondosan átszámoltuk, mielőtt az egyezséget megkötöttük, de miután édesapja elvitorlázott, a ládát bevittük egy londoni bankba, és amikor ott kinyitották, csak egy csomó puskagolyót találtak benne. Valahol, valamikor édesapjának sikerült a két teljesen egyforma ládát kicserélnie, s ebben - mint később megtudtuk - összejátszott Lendon Crockettel, aki korábban egyik legbizalmasabb emberünk volt. Gage elhallgatott, amikor Gertrude felháborodott tiltakozásban tört ki. Azt is észrevette, hogy Fitch kapitányt igencsak fellelkesíti a történet. Hamarosan elhallgattatta az asszony hebegését, amivel apja becsületét védte, így Gage folytathatta. - Bár Turnbull biztosította Lendon Crocketet, hogy a bankárokat tartják majd felelősnek, és senki sem tudja meg, milyen jelentős összeget vágott zsebre, Mr. Crocketnek volt annyi esze, hogy rájöjjön: becsapták, és mindent bevallott, ezzel pedig megrövidítette newgate-i raboskodása idejét. - Bár alig egy-két évvel múltam csak húsz - folytatta Gage -, apám egy másik hajó legénységével együtt azonnal útnak indított. Megparancsolta, hogy kerítsem elő Turnbullt, ha kell, akár a föld alól is. Már Portsmouthban ráakadtunk, ahol ellátmányt vételeztek, és megvártuk, míg az elutazás előtti estén mindenki elsereglett egy utolsó mulatságra a kocsmába. Míg ott voltak, addig felsurrantunk a hajóra, a legénység hajón maradt tagjait bedobtuk a vízbe, és visszavittük a hajót a Temzére. Apám eladta a rakományt, és uzsorakamatként megtartotta a nyereséget, cserébe azért, amit édesapja megpróbált ellopni tőle. Turnbull haját tépte haragjában, és megpróbálta lopásnak beállítani, de elfeledkezett a Newgate-ben csücsülő emberünkről, aki hajlandónak mutatkozott mellettünk tanúskodni. Turnbullnak volt akkora vagyona, hogy megváltsa a szabadságát, és el is engedték, hogy folytassa korábbi tevékenységét. Felesleges hozzátennem, hogy többé nem építettünk neki hajót. - Még soha nem hallottam ehhez fogható pimaszságot! -lamentált ingerülten az asszony. - Nem értem, mi a célja ezzel, Mr. Thornton, de tudom, hogy ez nem más, mint elvetemült, becsületsértő hazugság! - Dühtől szikrázó tekintetét Shemaine-re szegezte. - Te kis ringyó! Valahogy rávetted a gazdád, hogy ilyen rágalmakkal illesse apámat! - Bár a lány hevesen rázta a fejét, Gertrude megvetően vicsorgott. - Mit kért érte Mr. Thornton? Egy áthetyegett éjszakát?

- Most már elég! - dörrent rá Gage élesen. - Shemaine-nek ehhez semmi köze! Ön ragaszkodott ahhoz, hogy elmondjam, és én engedelmeskedtem, asszonyom! Ha annyira eltökélten akar vádaskodni, beszéljen csak az apjával, ha legközelebb találkozik vele! Ő talán majd elmondja önnek az igazságot. De a lányt hagyja ki ebből! Ő semmiről sem tehet! - Ugyan! - gúnyolódott Gertrude. - Bármit megtenne, hogy szégyenbe hozzon! - Ön saját magára hoz szégyent, asszonyom! - vágta oda ridegen a férfi. - Merő rosszindulatból bánt másokat, és azután saját megvetésre méltó jelleme alapján ítéli meg őket. Biztosíthatom, asszonyom, hogy bármi szégyen vagy becsületsértés éri önt vagy az apját, azt saját maguknak köszönhetik. Most pedig jó napot. - Eleresztette Shemaine kezét, majd gyöngéden megfogta a könyökét, és az ajtó felé terelte. Érezte, hogy a lány remeg, így csak annyi időre akart megállni, hogy megnyugtassa, de nem tudtak kettesben maradni, mi vel a boltban a cipész várta őket, a bolt előtt pedig Mrs. Fitch füstölgött. Andrew rémült pillantást vetett a nagydarab asszonyságra miközben apja után ballagott. Élete rövid két éve alatt méé senkit nem látott, aki ilyen aljas lett volna, vagy ilyen visszataszítóan elvörösödött volna a dühtől. Gyorsan bebotorkált apja után a boltba, majd megrángatta a nadrágját, hogy Gage fi-gyeimét magára vonja. Félősen mutatott a gutaütötten lilás- vörös arcra. - Kövér boszorka dühös, papa? Fia aggodalmas kérdése mintha elfújta volna Gage feszültségét, ami azóta élt benne, hogy beértek a faluba. Csak keservesen tudta visszafojtani kitörni készülő nevetését, ahogy visszanézett Gertrude Fitchre, de amikor becsukta maguk mögött az ajtót, úgy elkezdett hahotázni, hogy a meglepett Shemaine elképedve nézett fel rá. - Mi ütött magába, Mr. Thornton? - kérdezte a férfi vidámságán megütközve. Annyira szokatlannak találta annál, aki eddig csak ritka kincsnek számító, futó mosolyokban részesítette. - Kövér boszorka dühös - utánozta Andrew-t Gage, és Gertrude felé intett, aki még mindig fenyegetéseket mennydörgött az üzlet homlokzatának apró, négyszögletes üvegablakai mögött. - Mit gondol, nem szépítés ez? Shemaine furcsa, ébredező elégedettséget érzett, amikor a füstölgő asszonyságra nézett. A Gertrude-tól elszenvedett bántalmak, szidalmak után boldogsággal töltötte el, hogy a szipirtyó túlságosan dölyfös büszkeségének buborékját valaki kipukkasztotta.

70

„Ezért még mindketten megfizetnek!” - fogadkozott némán Mrs. Fitch. És mintha öntudatlanul is ördögi bűbájjal élt volna, vagy ami még valószínűtlenebb, a gondviselés is az ő parancsainak engedelmeskedett volna, egy mézesmázos hang szólalt meg mögötte: - Mit tesz ezzel a kettővel, Mrs. Fitch? Ugye, nem hagyj 3' hogy Shemaine szeretője szárazon ússza meg, hogy a papáját tolvajnak nevezte? Gertrude keservesen arra fordította irdatlan testét, hogy lássa, ki az, aki ilyen kérdést fel mer tenni, mire a mellettük levő házból arcán magabiztos mosollyal Morrisa Hatcher császkált elő; szándékosan ott húzta az időt, hogy minden szót halljon. Gertrude utoljára akkor látta a szajhát, amikor az egy csiricsárén öltözött idősebb asszony nyomában elhagyta a hajót. Az asszony kifizette érte a kért pénzt, és Morrisa nagy boldogan csókokat dobált a matrózoknak, akik lekiabáltak neki, és meghívta őket, hogy látogassák meg a kocsmában. - Mit számít az neked, Morrisa? - kérdezte gőgösen Gertrude. - Tudom, nem az én dogom, Mrs. Fitch, de úgy látom, beléjük kéne fojtania azt a sok hazugságot, amit az apjáról terjesztenek - felelte pimasz vállrándítással Morrisa. Nem örült, hogy Potts megint elszúrta a dolgot, és nem csinálta ki az ellenségét, és úgy vélte, most újabb ostobát rángathat majd kedve szerint. Gertrude Fitch már a hajón is jó szolgálatot tett neki, noha akkor még Potts közvetítésével, de ha ügyesen keveri a kártyát, az öreg szipirtyó hasznos szövetségessé válhat. Gertrude örökösen az apjáról zengedezett a hajón, és abból ítélve, amit mondott, Mr. Turnbull hamarosan kiköt Virginiától északra. - Ha Lord Turnbull ma itt volna, fogadok, hogy megtanítaná őket kesztyűbe dudálni. A minden hájjal megkent nó'személy úgy formálta Gertrude-ot, mint a puha agyagot. Apja fontosságának szándékos eltúlzásával a szajha ismét tápot adott Gertrude dölyfének, és az asszony komolyan fontolóra vette a nő javaslatát. Tudta, hogy apja egy-két héten belül kiköt New Yorkban a Fekete herceggel, egyik legjobb és legnagyobb kereskedelmi vitorlásával. Talán ha sikerül elintéznie, hogy ott üzenet várja, hajlandó lenne délre utazni, és elbánni ezzel az arcátlan Thorntonnal. A telepes és cselédje, az a ringyó, J. Horace Turnbull haragja láttán megbánják, hogy valaha is olyan őrültek voltak, hogy gyűlölködő hazugságokat terjesszenek róla! Gertrude kimérten cinikus mosollyal hálálta meg az ötletet; ennyire volt képes a szajhával szemben. - Ne izgasd magad ilyesmin, Morrisa. Biztos vagyok benne, hogy hamar megkapják érte a magukét.

Morrisa segíteni akarást színlelt, és aggodalmas szemöldökráncolással jegyezte meg: - Amilyen jól ismert és nagyra becsült Mr. Turnbull, milady, igazán szégyen, hogy egy ilyen közönséges bugris, mintez a telepes, sárral dobálja tisztes nevit. - Kacéran rámosolygott és integetett a kapitánynak, aki vörös képpel szégyenkezett. Morrisa csak kicsit könnyített szorult helyzetén, amikor hasonló integetéssel búcsúzott az asszonytól is: - Kellemes jó estét mindkettőjüknek. Gertrude undorral húzta el a száját, amikor a kiöltözött szajha elvonult a kocsma irányába. Aztán férjére nézett, aki merőn bámult valamit az ellenkező irányban. A tény, hogy Gertrude azóta nem vette le róla a szemét, amióta Angliából elhajóztak, megmentette attól, hogy egy csomó haragos vádaskodásra kelljen felelnie. Ugyanolyan rab volt a London büszkeségén, mint nyomorult rakománya. Gertrude figyelme ismét a cipészboltban tartózkodó fiatal nő felé fordult. Fenyegetően megrázta kövér ujját, mintha egy rakoncátlan gyereket intene rendre. - Te büdös kis mocsárlakó! Ezt még megkeserülöd! Shemaine vállát megvonva rázta le magáról az ajtón át tompán behallatszó fenyegetést, és gazdájára nézett. - Azt hiszem, szándékosan provokálta ezt a nőszemélyt, Mr. Thornton, s ezért legszívesebben megcsókolnám. Gage széles mosollyal hajolt közelebb. - Ha ezt az ígéretet komolyan vehetem, Shemaine, akkor igényt tartok a csókra, amint hazaérünk. - Nos, én igazán nem... úgy értem, én csak... - dadogta Shemaine, akit meglepett, mennyire zavarba tudja hozni a telepes; emlékezete szerint ilyesmi soha nem fordult elő Maurice jelenlétében. Pedig, az isten szerelmére, Maurice egy márki! Shemaine tehetetlen zavarban mutatott a várakozóan álldogáló cipész felé: - Nem kellene megrendelnünk a cipőt, hogy még sötétedés előtt visszaérhessünk a kunyhójába? Gage intett a jóembernek, hogy jöjjön közelebb: - Elhoztam magához egy lányt, Miles, akiről mértéket kellene venni egy pár cipőhöz. Segítségünkre tud lenni? Az ősz hajú férfi készségesen odasietett. - Hogyne, Gage.

71

- Shemaine... - Gage udvariasan bemutatta őket egymásnak. - Mr. Miles Becker... Miles, hadd mutassam be Shemaine O'Hearn kisasszonyt. Miles Becker esetlenül biccentett. - Önnek csak Miles, kisasszony - mosolyodott el, majd intett, hogy foglaljon helyet, maga pedig egy zsámolyra telepedett, és lehúzta Shemaine lábáról az egyik túlságosan nagy papucsot. Egy másodperc töredékéig a formás lábat csodálta, majd felnézett, és tekintete egy csodálatos zöld szempár pillantásával találkozott. Bármilyen megrögzött agglegény volt j S/ szívdobogása felgyorsult e ragyogó szempár láttán. Nem bízott benne, hogy értelmesen meg tud szólalni, így csak megmérte a lány lábát, és körülrajzolta egy darab fán. Mindvégig tudatában volt, milyen hatással van rá a lány. Szédüléshez hasonlót érzett, ami akkor fogta el, ha alaposan felöntött a garatra, amire most is nagy szüksége lett volna. Gage a homlokát ráncolta, amikor észrevette a cipész kínjait, mivel nem esett nehezére kitalálni, mi okozza. Ráébredt, hogy Shemaine O'Hearn közelében lenni kifejezett hátrányokkal jár. Ha egyetlen ártatlan pillantása ilyen hatással van egy olyan öreg agglegényre, mint Miles Becker, akkor szépségétől és naiv bájától senki sincs biztonságban, legkevésbé az, aki állandóan mellette van. - Milyen cipőre gondolt, O'Hearn kisasszony? - kérdezte Miles remegő hangon. Idegesen megköszörülte a torkát, remélve, hogy a lány nem veszi észre zavarát. - Valami használhatóra - felelte Shemaine, aki maga is elcsodálkozott, mennyire megváltozott. Még nem is olyan régen a legdrágább selymet vagy legpuhább bőrt rendelte volna meg, fütyülve arra, hogy meddig tart. De ez akkor volt, amikor apja fizette ruháit és hozzávalóit. Most viszont figyelemmel kell lennie gazdája kevéske pénzére; nem lehet a terhére. - Tartós legyen, és ne kerüljön sokba. - Kétfélét ajánlhatok, ami kívánalmainak megfelel - mondta a férfi, és a munkaasztalához ment. Egy kis kupacban keresgélt, majd két pár cipővel jött vissza, amikről úgy vélte, megfelelőek lesznek. - Meglehetősen formátlanok és szemre nem valami mutatósak, de igen tartósak, kisasszony. Shemaine-t elkeserítette a cipők rútsága, és sejtelme sem volt, hogy hosszadalmas hordás során a merev bőr nem törné-e fel a lábát vagy ne kapna görcsöt. Sajnálatos módon nem engedheti meg magának, hogy ilyen apróságok miatt aggódjék. Rabszolga, emlékeztette magát, és egy pénzért adható-ve-heto szolgáló nem lehet válogatós. - Ha Mr. Thorntonnak megfelel...

Két szempár szegeződött kérdően Gage-re, aki tekintetét kénytelen volt levenni a lányról. Megrótta magát, hogy nem kevésbé fogékony a bájai iránt, mint Miles Becker. Kézbe vette mindkét cipőt, egymás mellé téve szemügyre vette őket, kipróbálta hajlékonyságukat és súlyukat, mielőtt visszaadta a cipésznek. - Nem lovat kell patkolnia, Miles. A lánynak valamivel hajlékonyabb és könnyebb cipőre van szüksége ezeknél az ormótlan bakancsoknál. - Finomabb bőr többe kerül, Gage - intette a cipész -, és nem is tart olyan soká. - Kértem, hogy a pénzem miatt nyugtalankodjék? - for-tyant fel Gage. - Nézzük csak, mi mást tud mutatni. Nem engedem, hogy Shemaine ezekben az idomtalan cipőkben sántikáljon. Miles eleget tett a kérésének, és végül egy szebb és kellemesebb cipő mellett döntöttek. Gage leszámolta az előleget, majd elköszönt a cipésztől, felvette a fiát, és követte She-maine-t az utcára. Odakint már leszállt az alkonyat, és a nem messze levő kocsmában meggyújtották a lámpákat. Kirobbanó röhögés hallatszott, aztán valaki víg dallamot játszott valami húros hangszeren. - Papa... éhes vadok... - Én is, Andy - felelte Gage, aki csak most eszmélt rá, hogy reggel óta egy falatot sem evett. - Olyan éhes, hogy meg sem várom, hogy hazaérjünk. Shemaine-re pillantva fejével a kocsma felé bökött. - Nem igazi fogadó vagy kávéház, mint amilyenekben a Karolinákon jártam. Ivászat meg dorbézolás folyik itt, jóval illetlenebbül, mint amit egy jól nevelt fiatal hölgy elviselhetőnek talál. Sajnos Newportes Newesban ez az egyetlen hely, ahol meleg ételt szolgálnak fel. De ha inkább... Shemaine futó mosolyt vetett rá. A Pottsszal történt összecsapása után nem volt kedve Mrs. McGeenél enni. - Bevallom, majd éhen halok, és ha ételhez jutok, akkor azt sem bánom, ha egy csűrben kell ennem. - Valószínűleg összefutunk a London büszkeségén szolgáló matrózokkal is - figyelmeztette a férfi. - Gyakran megfordulnak itt matrózok és a hölgyeik. Shemaine-t nem rendítette meg a közlés, csupán a vállát vonta meg. Gazdája igyekszik bátorságot önteni bele, hátha valami illetlenség történik majd odabent, de nem tartotta elképzelhetőnek,

72

hogy rosszabbat lásson, mint aminek a rabok az átkelés alatt ki voltak téve. Három hónapon át összezárva lenni Morrisával olyan élmény volt, amit soha nem kívánt megismételni. - Azt hiszem, még Mrs. Fitch társaságát is elviselném újra egy tál meleg ételért. Gage másik karjára vette Andrew-t, majd kezét a lány derekára tette, és így sétáltak a deszkajárdán a kocsma felé. Shemaine mereven tartotta magát, mert minden porcikájával érezte a mellette haladó magas, jóképű férfi jelenlétét, derekán nyugvó szép kezét. Gage a vegyeskereskedés kissé bemélyedő ajtajánál óvatos mozgásra lett figyelmes, és balsejtelemtől eltelve megtorpant. Shemaine karjára tette a kezét, hogy ne menjen tovább, hanem várjon, majd letette Andrew-t a földre. Elővigyázatosan settenkedett előre, mert attól tartott, hogy Jacob Potts visszajött, és újra Shemaine-re akar támadni. De amikor a fedett bejárathoz ért, megkönnyebbülve sóhajtott fel, mert csak a púpos húzódott meg a félhomályban. Amikor Cain rájött, hogy búvóhelyét felfedezték, előcsoszogott, és kihajolva Shemaine-re kukkantott. Kezében kókadt vadvirágcsokrot szorongatott. Gage elé állt, feltartotta a csokrot, és amikor a magas férfi nem vette el, Cain a lány felé intett. - Virág... Shemánnak... kérem... adja... neki... virágot. -Add oda neki te - biztatta Gage, és intett rabnőjének, hogy jöjjön közelebb. - Nincs semmi baj, Shemaine. Csak Cain az. Valamit adni akar magának. Shemaine megfogta Andrew kezét, de a kisfiú nem akart a torz férfihoz közeledni, és földbe gyökerezett lábbal, fejét hevesen rázva állt egy helyben. Shemaine halk rábeszélése ellenére sem hagyta magát jobb belátásra téríteni, és reszketve húzódozott, egyértelműen kinyilvánítva, hogy nem kér Cain társaságából. Shemaine végül otthagyta, és az ajtónyíláshoz ment, ahol Andrew apja állt. Közeledtére Cain visszahúzódott az árnyékba, mintha nem szívesen engedné, hogy a lány közelről lássa, de Shemaine mosolya felbátorította, és Cain előlépett, és átnyújtotta a csokrot. - Köszönöm a virágokat, Cain. Nagyon szépek - mormolta a lány kedvesen. Majd hirtelen ötlettől vezérelve lehajolt, és arcon csókolta a púpost. Cain döbbenten hátrált, és tátott szájjal bámult fel rá, majd mint aki nem érti, mi történt vele, kezével finoman megérintette a helyet, amit Shemaine ajka végigsimított. Gage csodálta jóságáért.

- Úgy látszik, meghódította a szívét, Shemaine. Letartóztatása óta Shemaine ezernyi szívszaggató dolgot látott, és sok esetben elkeserítette saját tehetetlensége. A kegyetlen bebörtönzés bárkiben felébresztené a vágyat egy kedves szó vagy jóságos cselekedet iránt. A börtönbeli gyűlöletes sértések és aljas szándéktól vezérelt zaklatás mély együttérzést keltett Snemaine-ben a kevésbé szerencsések és szánalomra méltók irányában. Nem esett nehezére rájönni, hogy ez a születésétől fogva sorsüldözött, szegény, rút ember kétségbeesetten vágyik egy kis barátságra, gyöngédségre. Shemaine melléhez szorította a virágcsokrot. - Nagy becsben tartom az ajándékod, Cain - mondta halkan. - Még egyszer köszönöm a kedvességed, és hogy visszahoztad a cipőm. Nem ismerek sok embert a faluban, de ha nem bánod, mostantól a barátomnak tekintlek. A nyomorult nem tudta, mit feleljen, ezért felnézett Gage-re, hátha felvilágosítja az, aki jobban ismeri ezt a gyöngéd szívű teremtést. De Gage sem tudott magyarázattal szolgálni, mert őt ugyanúgy meglepte Shemaine szánalma, mint azt, akit ebben részesített. Cain döbbenten és mégis valami eddig nem tapasztalt tisztelettel csoszogott el az ellenkező irányba, mint ahol a remegő, tágra nyílt szemű fiúcska állt még mindig egy helyben. Gage megszánta rémült gyermekét, és karjába kapta. Andrew átölelte apja nyakát, mert nagyon megkönnyebbült, hogy biztonságban van és a szörnyeteg elment. - Éhes vagy még? - kérdezte kissé elhúzódva Gage, hogy fia arcocskájába nézhessen. A gyerek lelkesen bólogatott, majd hirtelen elvigyorodott, és megölelte apját. Gage is elmosolyodott, és erősebben szorította magához. Aztán a virágok szemlélésébe merült Shemaine felé intett, és odasúgta: - És Shemaine-nel mi lesz? - Gyeje, Shemán - nyújtotta felé Andrew a karját. - Papa éhes. Shemaine elnevette magát, amikor a mosolygó apára és fiára nézett. Ellenállhatatlan vágynak engedve közeledett feléjük, de amikor az ismerős, fürge dallam felcsendült a kocsmában, ír temperamentuma úrrá lett rajta, és víg kiáltással gyors lábú tánclépésekre váltott, ami Andrew-t kacagásra, apját pedig örömteli mosolyra késztette. Amikor Gage mellé ért, a férfi visszatette kezét a lány derekára. Kellemes hely a kezemnek, gondolta, és az sem érdekelte, miféle

73

vádakkal illetik a falubeliek, hogy mi célból vette meg Shemaine-t. Boldogan ért hozzá, és ez az ő szemében elég indoklás volt. - Jobb, ha mielőbb hazaviszem - jegyezte meg, és ajka megrándult az elfőj ihatatlan humortól. - Vagy különben fal-Icában kell elhajtanom a falubeli agglegényeket. De biztosíthatom, kislány, nem azért rohannának maga után, amiért Potts, vagyis hogy megöljék, de nem ám! El akarnák lopni tőlem! Shemaine arra gondolt, hogy a büszke és elegáns Edith du Mercer bizonyára elájulna, ha méltóságot nélkülöző ugrabugrálását látta volna. Az idős asszony lekezelő viselkedését utánozva, kezét egy képzeletbeli ezüstfogantyús sétapálcán nyugtatva, ami nélkül Maurice nagyanyja egy lépést sem tett, fejét felszegve, királynőien vonult tovább. - Feltehetően azt kívánja, uram, hogy jól neveltebben és tartózkodóbban viselkedjem. Gage szeme csillogott, ahogy elbájoló utánzását nézte. - Andrew-val nekünk pontosan úgy kell, ahogy van. Shemaine lábujjhegyre állva megpördült, majd Gage-dzsel szemben mélyen és kecsesen meghajolt, mint nem egy elegáns bálon tette. Amikor megtapsolták, felkacagott, és kislá-nyos hévvel emelte magasba karjait. - Okolja ír vérem miatta, Mr. Thornton. Erős akaratú, és bárhogy próbálok úrrá lenni rajta, mindig ő győzedelmeskedik. És gyakorta hozza ki belőlem a bohócot. Gage-t elbűvölte a lány játékos ugrándozása. - Felvidítja a szívünket, Shemaine, és ebben régóta nem volt részünk mondta féloldalas mosollyal. - Valósággal szárnyal a lelkünk. A férfi boldog mosolya jókedvűvé tette a lányt is. Mosolyogva vágott ki még egy pukedlit. - Örülök, hogy örül, uram! Gage kitörő nevetésére Andrew is összeverte apró tenyerét, hogy mutassa, ő is mennyire elégedett. - Shemaine mulatságos, papa! - Te vagy mulatságos! - vádolta meg Shemaine, és arcát a kisfiúéhoz szorította. Játékosan kuncogott, és a fejét billegette. Antikor kiegyenesedett, finoman megpöckölte a kisfiú orrát, ami újabb kacagást váltott ki. Amint beléptek az ajtón, a benti zaj majd megsüketítette őket. Andrew bölcsen befogta a fülét, és Shemaine is majdnem követte a példáját. Gage csaknem meggondolta magát: nern tudta, képes-e kibírni ezt az üvöltözést. A helyiséget zsúfolásig töltötték a részeg matrózok és színes ruhákba

öltözött léha nők. Shemaine megpillantotta Morrisát is: egy férfi térdén ült, sört kortyolgatott, és figyelte a szerencsejátékot játszó férfit. Ruhája olyan kihívó volt, mint a foglalkozása, amit láthatóan új tulajdonosa felügyelete alatt űzött tovább. A nő eddig nem vette észre őket, és Shemaine szívből remélte, hogy hamarabb találnak helyet egy félreeső sarokban, mint Morrisa észreveszi őket. Belépésük nem keltett figyelmet, mert mindenkit a maga szórakozása és dolgai kötöttek le, és fütyült arra, mi történik körülötte. A vendégek leszurkolták a pénzt az ételért- italért, a holtfáradt, rosszul öltözött felszolgálónők pedig étellel megrakott tálcákkal vagy söröskorsókkal rohangáltak. Egyikük az ajtó közelében sietett el, és Andrew szeme elkerekedett, hogy milyen súlyosan megrakott tálcával fura-kodik át a tömegen. -Talán hátul találunk egy csendesebb sarkot - javasolta Gage, és Shemaine-t kézen fogva előreindult. James Harper már jó pár korsóval legurított a torkán, mire megpillantotta a sötét hajú, magas telepest, akiben felismerte azt, aki Shemaine-t megvette. Fogcsikorgatva feltápászko-dott, és társait félrelökve útját akarta állni. Amikor Gage-hez ért, lábujjhegyre állt, és előrehajolva a telepes arcába bámult. - Nem tetszik nekem, Mr. Thornton - gúnyolódott részegen, és megpróbált egyenesen nézni. Aztán hátratántorodott, de még sikerült megállnia a lábán. Méltóságteljesebb pózba vágta magát, egy rántással megigazította a kabátját, és egy lépéssel közelebb botorkált. - Az igazat megvallva, maga a legönfejűbb, legravaszabb himpellér, aki erre a világra született. Az egyszer biztos, hogy Shemaine O'Hearn túl jó magának. - Enni tértem be ide - jelentette ki nyersen Gage. - Ha verekedni akar, majd máskor állok rendelkezésére. Most a fiam és Shemaine társaságában vagyok. James Harper szemöldöke felszaladt, miközben a magas telepes mögött a fiatal nőt kereste, akibe úgy belehabarodott. Ködös tekintetét ráfüggesztette, és sóvár vággyal bámulta a lány üde szépségét. Karjait széttárva elindult felé, mintha át akarná ölelni, de megtorpant, amikor Gage elkapta a kabáthajtókáját és visszarántotta. - El a kezekkel, Mr. Harper - morogta fenyegetően Gage-Bár egyik karja hajlatában a fiát tartotta, vasmarokkal magasba emelte a köpcös fickót, és úgy is tartotta, félig a levegőben-

74

- Ő most már az enyém, nem a magáé, és eltöröm a kezét, ha még egyszer megpróbál hozzáérni. Megértette? - Nem félemlít meg - motyogta Harper a kabátját fogó, szorosan összezárt ököl felett. - Maga csak egy bunkó telepes... Gage dühösen és alaposan megrázta a fedélzetmestert, amitől Harper szeme üveggolyóként forgott körbe. - Lehet, hogy bunkó telepes vagyok, de maga meg egy bolond, ha azt hiszi, nem fogom kínos helyzetbe hozni a tengerésztársai előtt. Ha nem hagy békén minket, feltakarítom magával ezt a kócerájt. Most már érti végre? - Fenyegetésének azzal adott nyomatékot, hogy magasba emelte a köpcös kis embert, akinek lába a levegőben kalimpált. James Harper akkor kezdett magához térni, amikor először próbált sikertelenül levegőt venni. A légcsövének nyomódó ököl miatt nem jutott levegő a tüdejébe. Amikor már életben maradása forgott kockán, Harper erőteljesen biccentett, mire szinte gyöngéden letették a földre. A kemény ököl ellazult és eleresztette. A keskeny kéz a következő pillanatban már Shemaine kezét fogta, s átvezette a nézők sorfala között, akik az összetűzés kezdetekor mindent abbahagytak, hogy bámészkodhassanak. James Harper megnyomkodta a torkát, majd többször nyelni próbált, végül óvatosan nyújtogatta, hogy megbizonyosodjék: semmi létfontosságúban nem esett kár. Bár percekig alig jutott levegőhöz, ahhoz képest, hogy derekasan felöntött a garatra, meglepően kitisztult a feje. Egy székhez tántorgott, és reszketve leült rá. Örült, hogy életben van, és a megköny-nyebbülés bizonytalan, sörbűzös sóhajt váltott ki belőle. Egy szolgáló állt meg mellette, és félrehajtott fejjel először a fedélzetmestert, majd a kocsma végébe tartó párt vette szemügyre. - Isten az atyám, uraság, igazán szerencsésnek mondhatja magát közölte a tengerésszel. - Az a Thornton csudára kemény tud lenni, ha akar. Egyszer láttam, hogy elagyabugyál egy nála kétszer testesebb férfit, mert az megpróbálta az utcán, itt a kocsma előtt leszólítani a feleségit. Thornton asz-szonyság persze azóta mán jobblétre szenderült, és van, aki ^zt gondúja, hogy Mr. Thornton maga nyiffantotta ki, amityen brutális, de szerintem az nagy szégyen vóna, mivelhogy olyan szép ember meg minden. Harper kicsit később kezdte felfogni, mit is mond. Percekkel később kínos lassúsággal derengett fel előtte a lány mondanivalójának lényege, és akkor elhűlve bámult fel rá. Arckifejezése megijesztette a felszolgálót. - No, ne aggódjék mán, kedves - veregette meg anyásán a férfi vállát. Mr. Thornton mostanra mán megfeledkezett magárul. Biztonságban van.

Morrisa Hatcher verekedte át magát a tömegen, majd a fedélzetmester mellett elhaladva félrelökte a felszolgálót is. James Harper szeme bizonytalanul követte a száj ha ringó csípőjének mozgását, de az rá se hederített, csak nyomult vörös hajú ellensége nyomában. A kocsma végében kiválasztott asztalnál Gage megállt, Morrisa pedig érzéki pózba vágva magát, dús idomait végigsimítva várta, hogy a férfi felfigyeljen rá. Gage egy Shemaine s közte levő székre állította fel Andrew-t, majd kihúzott egy széket rabnőjének, hogy az helyet foglalhasson. Végül Morrisa felé fordult, s jelenlétéről csak egy ajakrándulással vett tudomást: ennek a némbernek csak ennyi üdvözlés jár, gondolta. - Morrisa Hatcher, ha nem tévedek. - Úgy van, uraság. - A szajha agyafúrtan felemelte a karját, hogy bíborvörös ruhájának visszahulló ujja vállig fedetlenül hagyja. Figyeltem ám, ahogy begyütt ide, csak azt nem tuttam, be akarja-e hozni a fiacskáját. Csinos kisgyerek. - Elgondolkodva nézte a gyereket, mielőtt kijelentette volna: - Látni való, hogy eleget tett az anyjával szembeni férfiúi kötelességének. Amondó vagyok, kiköpött az apja. - Óhajtott valamit mondani? - kérdezte türelmetlenül Gage, aki most nem volt olyan hangulatban, hogy eltűrje a méregkeverő áskálódását. - Semmi olyat, ami fontos lenne, uraság. - Megvonta a vállát, s ezzel a mozdulattal sikerült lejjebb csúsztatnia ruhája nyakkivágását. Gondútam, meghívom, hogy majd egy más alkalommal, amikó' a kölyök meg Shemaine nem csüng magán, nézzen be, oszt időzzön el kicsinyég. Férfiúi szükségleteit nálam csodásán kielégítheti. Shemaine-nél többet tudok arról mi a jó egy magafajta férfiembernek. Ha hagyja, megtanítom egy-két dologra. Shemaine arca lángba borult Morrisa merészsége hallatán. Gyorsan Andrew felé fordult, akinek az orra - most, hogy végre leült az asztalig is alig ért fel. Shemaine talpra ugrott és egy közelben heverő hordócskát kapott fel, amit fordítva tett le a székre, és amikor apja felemelte Andrew-t, a gyerek alá csúsztatta. Miután Andrew kényelmesen elhelyezkedett, Gage ismét a szajha felé fordult, mert egyre jobban ingerelte, hogy az magától nem hajlandó távozni. Elkeseredetten sóhajtott fel:

75

- Mindaz, amit e percben kívánok, Morrisa, az, hogy hármasban maradhassak a fiammal és Shemaine-nel. Őszintén remélem, hogy ezzel nem kérek lehetetlent sem magától, sem mástól. - Nem valami barátságos maga, hallja-e? - húzta fel dühösen az orrát Morrisa. - Nem bizony - ismerte el készségesen Gage. - Úgy tűnik, akárhova megyek ma, olyasvalakibe ütközöm, aki a London büszkeségéről való, és minden találkozás összezördüléshez vezetett, ezért hát arra kérem, hagyjon magunkra, amíg tényleg el nem vesztem a türelmem. - Ahogy óhajtja uraságod! - vetette oda sértetten Morrisa. - Csak a szolgálataim ajánlottam fel... miután látom, hogy egy kis tudatlanka van a fedele alatt. - Morrisa már majdnem távozni készült, de aztán visszafordult, és Shemaine-re nézett. Jóleső érzése csalódottsággá keseredett, amikor a telepes kiragadta a lányt Potts markából. Akár most is boldogan kinyírta volna ellenfelét, de amíg tanúk veszik körül, a kínzás elfogadhatóbb válfajaira kell korlátoznia erőfeszítéseit. - Hallom, Annie papírjait az a vinnyogó szürke ember vette meg, aki tennap felgyütt a Büszkeségre, hogy végigmustráljon minket, Shemaine. Miután egyedülálló, Anniéenak nem kell majd kölykökre vigyáznia. De ha nem tévedek, a gazdájától előbbutóbb meg kell majd védeni. Egy olyan szürke egérke, mint Samuel Myers, igen alávalóan tud viselkedni, ha eccer rájön a bolondóra. - Befejezte? - kérdezte kurtán Gage, aki átlátott a szajha gonosz tervein. Shemaine kétségbeesett arckifejezése jól tükrözte, hogy máris mennyire aggódik szegény barátnőjéért. - Ez minden, uraság! A viszontlátásra... talán erre téved, ha fáun Beképzelt asszonyságra itt. - Azzal Morris hátravetette fekete sörényét, és a szokottnál is kihívóbb járással elvonult. Shemaine gazdája felé hajolt. - Mr. Thornton, ön is úgy véli, hogy Annie-t veszély fenyegeti? Hogy az az ember, az a Sámuel Myers, aki megvette, bántani fogja? Gage viszonozta rabnője nyugtalan pillantását. - Nem tudom, Shemaine, de ha kívánja, érdeklődhetek a jelleme felől azoktól, akik közelebbről ismerik. - Igen hálás lennék, Mr. Thornton. Annie-t már oly sok fájdalom érte. Szeretném, ha élvezné a munkáját, és elégedett lenne az életével. - Majd meglátom, mit tudok kideríteni. Egy felszolgálólány ért az asztalukhoz, és unott hangon bejelentette a választékot. - „Burgoo” van meg kétszersült. Ha kell, ha nem kell, ez van.

- Kell, hogyne kellene - közölte Gage, majd a gyerekre mutatott: Neki kevesebbet hozzon. - „Burgoo” és kétszersült? - ismételte meg értetlenül Shemaine, miután a nőszemély elment. A London büszkeségének nyirkos odújában elrágcsált néhány kőkemény kétszersültet, de a „burgoo" szó ismeretlen volt előtte. Gage könnyedén vállat vont. - A „burgoo" egy hús- és zöldségfélékből főzött ragu, a kétszersült meg afféle kenyér, amit errefelé eszünk... sokkal finomabb, mint a tengeri utakon adott kétszersült, amihez szerencséje lehetett. Néhány perccel később raguval teli mélytányérokat és egy kétszersülttel megrakott lapos tálat tettek le eléjük. Shemaine úgy tett, ahogy Gage-től látta, aki megvajazott egy kétszersültet Andrew-nak. A férfi sürgetésére végül meg is kóstolta, és meglepetten tapasztalta, hogy nagyon finom. Gage elmosolyodott, amikor észrevette, milyen fényesen csillog a lány szeme, ha valami fellelkesíti, és izgatottan leste, mit szól a raguhoz. - Ízlik? Shemaine boldogan bólogatott. - De mennyire! - Jó, papa! - vigyorodott el Andrew is, összes fogát kivillantva. Gage egy félmosollyal kérdőn a lányra nézett: - Akkor hát megbocsátja, hogy behoztam ide? Shemaine-t megdöbbentette, hogy gazdája egyáltalán figyelmet fordít egy rabszolga érzéseire. - Nincs mit megbocsátani, Mr. Thornton. Ön nem felelős mások cselekedeteiért. Ugyanúgy nem szabhatja meg, mit tegyen Morrisa vagy Mr. Harper, mint ahogy a napnak sem dirigálhat. - Mindenesetre kihívtam magunk ellen a sorsot, amikor idehoztam. Különböző okoknál fogva a matrózok évek óta járnak ebbe az intézménybe. Morrisát látva Shemaine el tudta képzelni, mik lehetnek azok az „okok". - Lehetőséget adott, hogy visszautasítsam - felelte -, de őszintén be kell vallanom, uram, hogy annál sokkal rosszabbat is láttam és hallottam a London büszkeségén, mint amiben ma este itt részem volt. Ha letartóztatásom előtt naivan szemléltem is a világot, megpróbáltatásaim során sokat tanultam, amiből egyet s mást szívesen elfelejtenék. Biztosíthatom, hogy nem vagyok cukorból. Nem hullok darabokra, ha nehézségekkel kerülök szembe. Nem ülnék

76

most itt, ha olyan törékeny lennék. Valószínűleg elpusztultam volna Mrs. Fitch kegyetlen bánásmódja vagy Morrisa gonoszsága következtében, még mielőtt a hajó befutott volna a kikötőbe. - Ezt jó tudni, Shemaine - mondta halkan a férfi -, mert itt kemény, sőt zord az élet. A gyengéknek nem könnyű életben maradni. Még egy erős lelkű embert is lebírhatnak, sőt megtörhetnek a nehézségek, ha nincs felkészülve a vadonbeli élet kihívásaira. Valóban nem árt ellenállónak lenni. - Szüleim házának védett világában egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy eljöhet a nap, amikor szerencsétlenséggel kell szembenéznem - elmélkedett fennhangon Shemaine. - Börtönbe kerülésem előtt arisztokrata sors várt rám, márki-né lett volna belőlem. Hogyan is gondolhattam volna, hogy nemsokára mások brutalitásának és ellenségességének leszek kitéve, vagy számomra ismeretlen életre leszek kárhoztatva. Amióta a poroszló letartóztatott, néhány fájdalmas tanulságban volt részem, Mr. Thornton, de arra is ráébredtem, hogy nem hiányzik belőlem a kitartás és a keménység. Isten segedelmével e hét évet is hasznomra fordítom. Gage halványan elmosolyodott. - Tegnaphoz képest, azt hiszem, máris változást látok magában. Shemaine elpirult, mert hirtelen úgy érezte, kicsit hetvenkedett az erejével és állóképességével. - Tudom, Mr. Thornton, hogy mindaz, ami az önnél való szolgálatomból hasznomra válik, annak köszönhető, hogy ön otyan elnéző fogyatékosságaimmal szemben. Tudom azt is, n°gy még sokat kell tanulnom, de ha türelmes lesz velem, Megpróbálom hibáimat kiküszöbölni. - Nagyobb áldás Andrew-nak és nekem, mint sejti, She-maine - vallotta be nagylelkű becsületességgel a férfi. - Frissítő, mint kemény tél után egy vidám tavaszi zápor. E pillanatban annyira el vagyok telve jó oldalai méltánylásával, hogy észre sem veszem, vannak-e hibái vagy sem. Shemaine megnyugodva elmosolyodott. - Ha nem érünk haza túl későn, akkor talán szívesen elfogyaszt Andrewval egy kis krémest, mieló'tt lefekszenek. Ma reggel csináltam. Egy közeli lámpa aranyfénybe vonta Gage arcát, amitől úgy tűnt, mintha nemes vonásait bronzba öntötték volna. Shemaine-nek úgy tetszett, mintha egy legendás isten szobra kelt volna életre. Áttetsző borostyánszínben ragyogott fel barna szeme, melynek szépségét a lány nem győzte csodálni. De leginkább mosolya lágy tündöklése keltett szívében valami különös, felkavaró melegséget.

77

VIII. fejezet Már leszállt az est, amikor a kocsmából kijöttek, délről azonban lágy szellő fújt. Illatos melege Shemaine fejébe szállt; napokkal ezeló'tt csaknem végzett vele a kétségbeesés, hogy többé nem szívhat be éltető friss levegőt. Elfogadta, hogy Gage felsegítse az ülésre, átvette tőle az álmos kisfiút, akit ölébe ültetett, míg az apa eloldotta a kanca kötőfékjét. Gage halk káromkodása hallatán ijedten kapta fel a fejét. - Valami baj van? - A kanca egyik patkója leesett - csikorgatta dühösen a fogát a férfi. Tudta, hogy ez mivel jár, ezért töprengve felsóhajtott. - Attól félek, nincs menekvés. Kénytelenek vagyunk indulás előtt Corbinékhoz ellátogatni. Shemaine megborzongott a gondolatra, hogy ismét el kell viselnie Roxanne társaságát, de nem szólt semmit, mert Gage-t láthatóan hasonló rossz érzés kerítette hatalmába. - Szálljunk le, hogy kifoghassa a lovat? - Egyelőre maradjanak ott, ahol vannak. A kovácsműhelyig elvezetem a lovat, és majd akkor fogom ki, ha odaérünk. Amikor a település másik végén levő műhelyhez értek, Gage lesegítette Shemaine-t, aztán kezébe adta Andrew-t. Kifogta a kancát, és egy fedett fészerbe vezette az állatot; a fészert még bevilágította a téglából rakott kovácstűzhelyben maradt parázs meleg fénye. Hóna alatt összeeszkábált mankóra támaszkodva nagydarab, pocakos férfiú sántikált elő a kunyhóból. Fasínbe szorított törött lábát óvatosan előrenyújtva a veranda széléig ugrált, s onnan kukucskált le a látogatókat rejtő' sötétségbe. Barátságtalan hangja csak úgy zengett: - Ki van ott? - Gage Thornton, Mr. Corbin. A lovam elvesztett egy patkót. Hugh Corbin haragosan prüszkölt. - Éjszaka háborgatni az embert egy patkolatlan ló miatt... Más normális ember ilyenkor otthon vóna, de maga nem az, igaz? - Segít rajtam vagy sem? - kérdezte a sértést füle mellett eleresztve Gage. - Nincs más választásom, ha azt akarom, hogy mielőbb kívül kerüljön innen - vágott vissza ingerülten a kovács. - Csak hozok egy lámpást a házból. Roxanne a pár szavas beszélgetés közben felismerte Gage hangját, és máris a verandán termett, kezében egy sebtiben meggyújtott lámpással.

Haja kibontva omlott a hátára, hálóinge fölé csak egy kendőt terített a vállára. - Öltözz fel! - mordult lányára Corbin, és megpróbálta elvenni tőle a lámpást. - Fel vagyok öltözve! - vágott vissza az. Gyorsan leszaladt a lépcsőn, és a kovácsműhely felé futott; nem lassított, hogy apja beérje. A lámpa fényénél szeme elevenen, örömtelin ragyogott, de amikor pár lépésnyire Gage mögött megpillantotta a karcsú alakot, szürke szemének pillantása megkeményedett. Remélte, hogy Shemaine még félholt az átélt szörnyűségek miatt, hogy reggeli fenyegetése után Gage átgondolta választási lehetőségeit, és most bocsánatot jött kérni. De Roxanne kénytelen volt belátni, hogy lehetetlent remélt. Az asztalos ugyanolyan önfejű, mint tulajdon apja, a kovács. Roxanne a rabnőhöz ment, és gonosz pillantással mérte végig. - Nos, Shemaine, látom, egész jól magadhoz tértél. De talán nem is esett olyan nagy bajod. Meglehet, hogy csak egy-kis együttérzést akartál gazdádból kiváltani. Shemaine szelíden válaszolt: - Gondoljon, amit jólesik, Miss Corbin. Biztos semmi olyat nem mondhatok, ami változtatna a véleményén. Roxanne gőgösen kapta fel a fejét, és gúnyosan elmosolyodott. - Természetesen igazad van. Nemigen figyelek oda arra, amit egy börtöntöltelék mond. Roxanne sarkon fordult, és a szélben lobogó kendőjével olybá tűnt, mintha repülne a férfi felé, akinek egyszer felajánlotta a szívét, és aki, miután hónapokig odaadóan szolgálta, kegyetlenül visszautasította szerelmi ajándékát. - Azt hittem, azért jöttél, hogy elégtételt adj az engem ért sérelemért, Gage - mondta halk, sértett hangon -, vagy hogy közöld, megszabadulsz a rabnődtől. De látom, hogy hajthatatlan vagy. Mint mindig, most is kedved szerint cselekszel. Kár… -csóválta meg sajnálkozva a fejét. - Magad és a fiad miatt is. Szavaiból Gage fenyegetést vélt kihallani, és szigorúan nézett rá, de nem válaszolt, mert nem akart újabb szóváltásba keveredni vele vagy mással, amíg Shemaine a közelben van. Úgy érezte, álló nap egyik összeütközés követte a másikat, és már csak arra vágyott, hogy hazamenjen, és békésen, kellemesen eltöltse az estét fiával és rabnőjével.

78

Hugh a tűzhelyhez bicegett, és mankójára támaszkodva odamorogta Gage-nek: - Piszkálja fel a parazsat, és segítsen, ha meg akarja parkoltatni a lovát. Egyedül nem boldogulok. - Ha akarja, egyedül is megcsinálom - ajánlotta fel Gage. -Csak szerszámokat kérek. - Mindegy, ki csinájja, akkó' is ugyanannyit kell fizetnie - közölte az idősebb férfi kelletlenül. - Ne higgye, hogy lóvá tehet. - Nem is áll szándékomban - felelte tömören Gage. Míg a fújtatóval felélesztette a parazsat, egyre nőtt benne a feszültség. A kovács közben körülnézett, és töprengő pillantása She-maine-re esett, akinek fiatalságát becsmérlőén vette szemügyre. A lány sztoikusán megfordult, és egy közeli farönkhöz vitte Andrew-t, ahol letelepedett, remélve, hogy elég messze ment a Corbin-birtoktól, azt ugyanis már eldöntötte magában, hogy az apát sem kedveli jobban, mint a lányát. Magához vonta a kisfiút, és míg a karjában ringatta, énekelgetett neki, Andrew lassan ellankadt, szeme lecsukódott, félig nyílt ajkai közül halk sóhaj szállt, és Shemaine lágy kebléhez bújva hamarosan mélyen aludt. Hugh bensőjében ellentétes érzelmek dúltak, míg azt figyelte, hogy a lány milyen gyöngéden bánik a gyerekkel. Képtelen volt a szívében és agyában dúló izgalmon úrrá lenni. Rég eltemetett emlékek zavaros mélyéről kínzó képek sorjáztak elé, és gyötörték, ahogy még soha. Szörnyű irigységtől sarkallva fordult Gage-hez: - Szemrevaló rabot vett magának - gúnyolódott kötekedő kedvvel. Mivel maga a gazdája, egy intésére kielégíti majd a vágyait, úgyhogy most biztos meggondolja magát, és nem veszi el a lyányom. Gage a tűz fölé hajolt, és az áttüzesített patkót vizsgálta, de a férfi szavaira felnézett Roxanne-ra. Éles pillantása láttán a nő feszengeni kezdett, és hogy zavarát leplezze, elfordult, és egy közeli oszlopra akasztotta a lámpást. Gage haragos pillantása visszatért a kovácsra. - Attól tartok, téved, Mr. Corbin, ha valaha is azt hitte, hogy megkérem a lánya kezét. Mivel erről szó sincs, igazán nem látom be, miért tartoznék magyarázattal Shemaine megvételét illetően. Más szóval, ez átkozottul nem tartozik magára, Mr. Corbin. - Pimasz különc! Majd én megtanítom az idősebbek iránti tiszteletre! Esztelen dühében Hugh megragadta a mankó keskenyebbik végét, és bunkóként tartva, fél lábon egyensúlyozva arra készült, hogy alaposan helybenhagyja a fiatalabb férfit. Gage lassan kiegyenesedett, és leereszkedően méregette a kovácsot.

- Ha az a szándéka, hogy megüt, Mr. Corbin, akkor, higgye el, nem fogok birkamód itt állni és eltűrni. Amit maga elkezd, azt én befejezem. A halvány lámpafényben rászegeződó'jeges pillantás lehű-tötte Hugh Corbin fortyogó indulatait. Még frissen élt emlékezetében a fájdalom, amit elszenvedett, amikor a patkolásra hozott ló rárogyott és eltörte a lábát, és újabb fájdalmat nem bírt volna elviselni. Mivel nem tudott méltósággal kimászni ebből a helyzetből, ingerülten legyintett, és odavetette: - Fejezze csak be, amit elkezdett, és tűnjön innen. A lyányom meg én nem akarjuk itt látni azzal a mocskos szajhájával, hallja? Gage csak nagy önuralommal gyűrte le vágyát, hogy ököllel a férfi arcába vágjon. Még egy tökfej is átlátta, mi minden szól egy ilyen tett ellen. Először is Corbin kétszer olyan idős, mint ő, és e percben még sántít is. Ha leütné, egy fikarcnyival sem lenne jobb, mint a Caint elnáspángoló Jacob Potts. Akármennyire hajtja a vére, mégsem üthet meg egy nyomorék öregembert! - Shemaine nem szajha, és nagyon kérem, ne is nevezze annak szűrte fogai közt a szót Gage. - Csak azt sajnálom, hogy most be kell fejeznem a lópatkolást. Máskülönben azt ajánlanám, menjen a pokolba. - Megvetően felhorkant, amikor belegondolt. - De minek is vesztegetem a szót magára? Amilyen hitvány alak, úgyis odakerül. Szinte tapintható volt a feszültség, ahogy a két férfi egymásra meredt. Hugh azonmód neki akart esni Gage-nek, de a fájdalomtól való félelme erősebbnek bizonyult. Ez egyszer a józan eszére hallgatott, bár leküzdhetetlen ellenszenve üszkös sebként kínozta. Hugh sántikálva felment a verandára, és leült a szélére. Innen jól szemmel tudta tartani Gage-t, amíg be nem fejezi a patkolást. Bár semmi oka nem volt azt hinni, hogy Gage Thorn-ton becsapja, Hugh Corbin senkire sem bízta rá a szerszámait. Amint megkapja a munkáért járó garasokat, elzavarja innen az asztalost. Roxanne kényelmesen arra a helyre sétált, ahonnan jobban látta Gage-t. Az oszlopnak dőlve elnézte a parázsló széntől megvilágított lehajtott arcát, és meglepetten arra gondolt, még most is arra vágyik, hogy ez a szép férfi neki valljon szerelmet. Bátorításnak egy gyöngéd mosoly is elég lenne. De amint a nemes vonásokat szemlélte, a férfi szemöldöke haragosan összehúzódott, mintha bántaná a nő fürkész tekintete. A gondolat felingerelte Roxanne-t.

79

- Mit csinálsz majd, Gage? Megverekszel mindenkivel, aki a rabodat megsérti? - Ha muszáj! - vágta oda a férfi anélkül, hogy felnézett volna. - Makacs ember vagy, Gage Thornton, és ebben az esetben szerintem bolond is. Shemaine nem érdemli meg, hogy megvedd. Bár a nő szavai feltüzelték, Gage nem volt hajlandó ránézni. - Nem érdekel a véleményed, Roxanne. Soha nem is érdekelt. Szavai ostorcsapásként érték a nőt; Gage leplezetlen közönye csak fokozta haragját. A kilenc év alatt, amióta ismeri, hányszor ajánlkozott fel fortélyosan a férfinak? És az hányszor nem vett erről tudomást? Vagy szándékos csel volt ez részéről? Csaknem megőrjítette az utána való vágyakozás, és az, hogy újra meg újra udvariasan elutasították, mintha a férfi képtelen lenne elképzelni őt kedvesének... vagy feleségének Lehetetlen, hogy rabnője iránt is ilyen közönyös legyen! Nem, az nem lehet! Bizonyára más tervei vannak a szolgálóval! - Ugye, az ágyadba akarod vinni azt a lotyót? - kérdezte f el-dúltan Roxanne. - Amióta csak megláttad, arra vágysz, hogy közösülj azzal a ringyóval! - És ha így van? - förmedt rá dühösen Gage, aki már nem tótott különbséget apa és lánya között. Bár balsejtelmei miatt nem akarta a nőt az esztelen féltékenység szakadékának szélére sodorni, pusztító dühét mégis őrjöngéssé kavarta fel azzal, hogy a tűzhely téglafalára támaszkodva kutató tekintettel nézett a szemébe: - Mondd csak, Roxanne, ugyan mennyiben tartozik rád, hogy mit csinálok Shemaine-nel házam négy fala közt... vagy akár az ágyamban? Roxanne ajka kellemetlen grimaszba torzult, majd torkából valami mély morgás tört fel. A megsebzett állat üvölt fel úgy, ahogy ő. Szoknyája a lába körül kavargott, ahogy megpende-rült, és tébolyult szellemként visszarontott a kunyhóba. Apja mellett elrohanva bevágtatott a bejáraton, és úgy vágta be maga mögött az ajtót, hogy még Hugh is behúzta a nyakát és arca eltorzult, mintha azt várta volna, hogy a veranda tetőtartó szarufái a fejére szakadnak. Shemaine szótlanul ült Gage mellett a hazafelé vezető hosszú úton. Az alvó gyereket az ölében tartotta. A hold lassan a fák fölé kúszott, és ezüstös fénybe vonta a vidéket; fényénél Shemaine jól látta a férfi haragosan összevont szemöldökét. Nem merte megtudakolni, mi bántja. Az illendőség nem engedi, hogy egy rab gondolatairól, benső forrongásairól vagy érzéseiről faggassa urát, de a lányban felmerült, hogy az rontotta el így gazdája kedvét, amit Corbinék mondtak. Mindkét veszekedésnek tanúja volt. Süketnek és vaknak kellett volna lennie, hogy ne vegye észre, amint Hugh Corbin megfenyegeti Gage-t a

mankójával, vagy Roxanne dühvel támad rá, mielőtt visszamenekül a kunyhóba. A szél azonban elkapta a szavakat. Annak a pillantásnak alapján, amit Hugh az első veszekedés előtt rá vetett, Shemaine úgy okoskodott, hogy a vitát egy megjegyzés válthatta ki, amit Hugh rá tett. Gage még a hold gyér fényénél is érezte, hogy szolgálója elgondolkodó pillantása az arcát fürkészi, de sok mérföldön át nem mert rápillantani. Amikor végre odafordult, ragyogó, a hold fényét visszatükröző pillantással találkozott a tekintete. - Nyugtalanítja valami, Shemaine? - Csak érzem, hogy haragos, Mr. Thornton - mormolta félénken a lány -, és eszembe jutott, talán valamivel lecsillapíthatom. Úgy vettem észre, hogy valamiképp én lehetek az oka. - Nem a maga hibája - szögezte le nyomatékosan a férfi. Nem, a baj azután kezdődött, hogy Newportes Newesba érkezett. Roxanne-t szinte megismerkedésük után rögtön hatalmába kerítette a rögeszme, hogy a felesége lesz. Körmönfont ügyességgel próbálta behálózni és kényszerházasságra bírni; ártatlanságot színlelve hozzádörgölődzött és provokálta, mert azt remélte, hogy magányos kiéhezettségében felkelti vágyait. Miután Gage tisztában volt vele, hogy kielégítetlen érzéki vágyai sebezhetővé teszik, óvatosságból nem vett tudomást Roxanne próbálkozásairól, vállalva azt is, hogy a nő ostobának tekinti. Végtére is nem azért menekült el Angliából és a csinos ChristihetŐl, hogy egy olyan nővel enyelegjen, akire másnap reggel rá sem bírna nézni. Józan ítélőképességére hallgatva igyekezett mással elfoglalni magát. Amikor néhány évvel később elvette Victoriát, Roxanne bezárkózott apja házába, és úgy gyászolt, mintha vége lenne a világnak. Végül ismét előkerült, és egy ideig azzal a megvetéssel és gyűlölettel bánt vele, amivel egy megbecstelenített hajadon bánik erkölcstelen csábítójával, aki - miután ártatlanságától megfosztotta - aljasul elhagyta. Az elutasítás feletti keserűsége végül alábbhagyott, és átadta a helyét a vágyakozó pillantásoknak, reszkető mosolyoknak és végül a finom felkínálkozásoknak, olyannyira, hogy Gage már rettegett és irtózott látogatásaitól. Victoria vak volt Roxanne ravasz fondorkodásával szemben. És Gage-nek sem akaródzott felvilágosítania. Felesége sajnálta a vénkisasszonyt, és a maga gyöngéd módján Roxanne legjobb barátnője volt. Victoria halála után Roxanne ismét megkísérelte elfoglalni Gage mellett a helyét. Miután éppen kéznél volt, amikor Victoria lezuhant és halálát lelte, vélhetően úgy gondolta, valamiféle hatalom birtokába jutott, amivel Gage-t oltár elé kényszerítheti. Kimondatlanul is ott lebegett a

80

férfi felett a fenyegetés. Elmondja az igazat, vagy akár hazudik, de ezúttal megkaparintja... vagy semmit sem hagy meg neki. Gage megértette, mit kockáztat, ha meghiúsítja Roxanne vágyait, és azért ment fel a London büszkeségére, hogy szó szerint visszavásárolja a szabadságát, és életének más irányt szabjon, mint amit Roxanne kijelölt. Előre tudta, hogy Roxanne nehezen nyugszik bele a rabnő megvételébe. Elképzelései szerint az a nő, akit Gage megvesz, csak ugyanolyan bitorló, mint amilyennek talán Victoriát is képzelte. Szomorú, de Roxanne az utolsó betűig beváltotta hozzá fűzött „reményeit”. Hugh Corbin is hasonlóan nehéz eset volt, és Gage tudta, mennyire Hugh-ra vall, hogy Shemaine jelenlétét veszekedés kirobbantására használja. A kovács bármibe belekapaszkodna, hogy hatalmat gyakoroljon fölötte. A Gage iránt érzett gyűlölet csak úgy sütött Hugh minden szavából. - A nyolc- kilenc év óta, amióta ismerem - tűnődött Gage, ésShemaine-re pillantott -, Hugh mindig is goromba és pör lekedő volt, de mostanában vált igazán elviselhetetlenné, olyan alávalóvá és harapós természetűvé, mint az Öreg Egyfülű volt. Meggondolatlanul sérteget, és szinte töri magát, hogy provokálhasson, kivált, ha a családommal vagyok... vagy ahogy ma este tapasztaltam... magával lát. Nem is olyan rég volt, hogy rajtakaptam, amint Andrew-t valami furcsa, zavaros tekintettel méregette. Rossz érzésem támadt tőle. Nem tudom, mire képes az az ember... hogy vajon egy kisgyereken is kitöltené-e a bosszúját, de a dolgai nagyon aggasztanak. Roxanne régebben többször is megkért, hogy Andrew-t hazavihesse magával, és a gyerek ott aludhasson náluk, de képtelen voltam beleegyezni. Nem bíztam az apjában. - Mrs. McGee mesélte, hogy Mr. Corbin is fiút szeretett volna - fűzte hozzá Shemaine halkan. - Az egyetlen, akit nemzett, halva született Roxanne világrajövetele előtt négy évvel. Talán az, amikor Andrew-val látja, arra emlékezteti Mr. Corbint, hogy képtelen volt fiút nemzeni. Gyűlölet helyett talán irigységet érez. Az a borongós harag, ami Gage-t már egy órája rabságában tartotta, lassan múlni kezdett, miközben fontolóra vette Shemaine következtetését. A kováccsal kapcsolatos múltbeli tapasztalatai alapján el kellett ismernie, hogy a lány feltételezése hihetó'nek hangzik. Bár röviddel a gyarmatokra érkezése után ismerkedett meg az izgága kováccsal és akkor tizenkilenc éves lányával, Corbin csak az utóbbi években vált vele szemben nyíltan ellenségessé. Gage csodálkozva csóválta a fejét: szidta magát, hogy korábban nem gondolt erre. Egy húsz évnél is fiatalabb lánynak kell ráébresztenie erre a lehetó'ségre. Bámulta Shemaine éleslátását.

- Nagyon jó a szeme, Shemaine. Többet meglát, mint én. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, miért utált meg Hugh annyira. - Talán túl közel volt a tűzhöz, hogy féltékenysége igazi okát feltárja - vetette fel a lány, és felnézett a férfira. Amit látott, megmelengette a szívét. A férfi arckifejezése lágyabb lett, ajkán mosoly játszadozott. Amikor ránézett, tekintete megci-rógatta Shemaine arcát, aztán lejjebb siklott, a lány kebléhez simuló fejecskére. - Biztos elzsibbadt már a karja - mondta, és a gyeplőt egyik kezébe fogva, másik karját a lány mögé tette, de vigyázott, nehogy véletlenül hozzáérjen és az ülés másik végébe kergesse. - Miért nem csúszik közelebb hozzám, akkor idecsúsztathatná Andrew fejét az ölembe? Nem kellene tartania, és kényelmesebben ülhetne. Shemaine is boldogan könnyített volna görcsbe merevedett izmain, de amikor mozdulni próbált, rájött, hogy nincs ereje egyszerre emelni a gyereket és arrébb csúszni az ülésen. Több sikertelen kísérlet után tehetetlenül vallotta be: - Sajnálom, Mr. Thornton, de úgy látszik, képtelen vagyok rá. Gage lába közé szorította a gyeplőt, jobb karjával átölelte a lány derekát, balját pedig a lába alá csúsztatta, majd minden nehézség nélkül kényelmesen odavette maga mellé. A férfi karja szilárd támaszként a lány háta mögött maradt, amikor Shemaine kivonta karját a kisfiú alól, és a sötét bozontú fejecskét apja ölébe engedte. Andrew mélyet sóhajtott, de egy pillanatra sem ébredt fel. Gage lenézett alvó fiára, a lágy holdfényben fürdő, felfelé fordított apró arcra. A hosszú, sötét szempillák rásimultak a selymes bőrre, de álmában ellazult arcizmai miatt szája nyitva maradt. Shemaine odanyúlt, gyöngéden tenyerébe vette a kisfiú arcát, és hüvelykujjával becsukta a tátva maradt szá-jacskát. Andrew megrezzent, és arcát apja felé fordította, karját pedig átvetette Shemaine-én, amitói a lány keze Andrew feje és az apa öle közé szorult. Shemaine döbbenten kiáltott fel, és próbálta kiszabadítani a kezét. Bár csak egy futó pillanatig tartott az egész, Shemaine valóságos örökkévalóságnak érezte, amíg ki bírta húzni a kezét, s eközben számos olyan érzést ébresztett a férfiban, amiktől korábban sem volt ment. Amikor Shemaine keze odaszorult, Gage-en tüzes, szenvedélyes izgalom söpört végig, és fájón ébresztette rá égő vágyaira. Most, amikor Shemaine keze már messze volt tőle - a lány görcsösen

81

szorította magához -, férfiassága még mindig kínzón lüktetett a vágytól, és kikezdte amúgy sem eró's önuralmát. Minden porcikájával rabnöje tünékeny illatát érezte, amit mindannyiszor, amikor aznap a lány közelében volt, vagy akár megérintette, kábító élvezettel szívott be. Tekintete a jány lágy keblére siklott, és amikor pillantását felemelve ránézett, Shemaine rémülettől elkerekedett szemmel meredt rá. Még a halvány fényben is látta, hogy a lány mélyen elpirul. - Sa... sajnálom - dadogta Shemaine, és reszkető'hangja elárulta, mennyire szégyenkezik. Bár bűnös kezét kebléhez szorította, kézfején még érezte Gage lüktető férfiasságának megbélyegző tüzet, a keze alatt meglepő váratlansággal kitapintható keménységet, mely lélegzetelállítóan ébresztette rá Shemaine-t, micsoda különbséget jelent az érettség apa és fia között. Jóllehet ösztönei azt súgták, hogy maradjon csendben, és tegyen úgy, mintha semmi sem történt volna, She-maine el akarta nyerni a férfi bocsánatát, és el akarta hesse-getni a szándékosság gyanúját is. Nem állt szándékomban, hogy megérintsem, Mr. Thornton. Gage az árnyékos utat nézte, és nem felelt. Csettintett a kancának, hogy gyorsabb ügetésre ösztökélje, de képtelen volt gondolataiból száműzni az oldalához simuló lágy, asszonyos idomokat, a férfiasságához keményen odaszoruló kéz emlékét. A megszokott napi menetrend kialakítása időbe telik, gondolta Shemaine egy héttel később, a reggelit követően. Elsőd-leges feladata természetesen a kisfiú gondozása volt, amint arra gazdája is felhívta a figyelmét, de a főzés és gyermekgondozás mellett is jóval többet el tudott végezni, mint azt régebben lehetségesnek vélte. Gage korábbi williamsburgi vevője üzent, hogy az új bútor leszállítását bizonytalan ideig el kell halasztaniuk. A munkások még építkeznek, és nem fogadhatja addig a bútort, amíg a ház el nem készül. Gage közben elkezdett dolgozni a Newportes Newesban megrendelt ebédlő' darabjain. Esténként vázlatokat készített, megrajzolta a karosszékek lábát vagy karfáját, és egy új pohárszéket is tervezett. Nappal az embereivel dolgozott az új bútorokon, de gyakran átrándult a hajóra is, hogy segédkezzen Flannerynek az aprólékosabb munkákban. Mielőtt Gage aznap délelőtt elhagyta volna a kunyhót, bejelentette, hogy egész nap a hajón fog dolgozni. Felajánlotta Shemaine-nek, hogy ha kedve van, dél körül jöjjön el Andrew- val, és hozzanak ételt-italt is, akkor valamennyien együtt ebédelhetnek a fedélzeten, hiszen máris látszott, hogy szép, napos idő' ígérkezik. - Kongassa meg a lépcső melletti harangot, amikor a hajóhoz indulnak utasította a lányt, miután Shemaine biztosította, hogy ennél mi sem egyszerűbb -, és akkor felküldök valakit segíteni.

Shemaine rögtön nekilátott, hogy valami finom lakomát állítson össze, amivel elverheti a keményen dolgozó férfiak éhét. Néhány napja a környéken bolyongott, és lemászott a zöldséges verembe is, amit gazdája a kunyhó közelében levő dombocska oldalában ásott. Andrew-val sárgarépát, hagymát és egy csomó más zöldséget szedtek össze a vadhúsból főzött raguhoz. Kicsit megbolondítja azt a kiadós ír ételt, gondolta, amit Bess Huxley gyakorta főzött Shemaine apjának. Alig telt egy kis idő, a ragu már a tűz felett rotyogott. Shemaine kora reggel bedagasztotta a kenyértésztát, és kelni hagyta, Miután megveregette, kisebb cipókra osztotta, és másodszori kelesztésre a tűzhely közelébe tette. Meghámozott egy csomó burgonyát, és feltette főni. Végül hozzálátott, hogy fűszeres süteményt süssön. Míg ez sült, Shemaine a kunyhóban szorgoskodott. Anyja gyámkodása mellett azt is megtanulta, mik egy házicseléd feladatai - többek közt azt is, hogyan kell mosnia -, ha másért nem, hát azért, hogy első kézből tudja, hogyan boldoguljon a cselédséggel. Shemaine-nek most eszébe jutott az egykor kapott jó tanács. Andrew lelkes segítségével lehúzta a lepedőket, és több vászontörülközó'vel, a kisfiú ruháival és a megérkezését követó'en Gage szekrényében talált ingekkel együtt kimosta őket. Kint aggatta fel száradni a ruhát, ahol a friss szél átjárhatta, a nap kifehéríthette őket. Míg a ruha száradt, kiszellőztette a párnákat, felsöpörte és nedves ronggyal feltörölte a nemrégiben felsúrolt padlót, fényesre törölte a bútorokat, és addig takarított, míg nem ragyogott minden. Közben arról sem feledkezett meg, hogy a házimunkát mulatsággá tegye Andrew számára. Tanítani kezdte egy kiszámolós dalra, és jókat kacagott a kisfiú kiejtésén. Andrew végtelenül élvezte az egészet, hatalmasakat nevetett, és borzasztóan igyekezett, hogy Shemaine-t utánozza. A kirándulásra Shemaine konyhaedényeket, bádogtányérokat és csészéket szedett össze a kamrából, és a konyhai vászonnemű közt talált abrosszal és szalvétákkal együtt mindent egy kosárba csomagolt. Melléjük tette a tortát, amit cukormázzal vont be. Felvágta a kenyeret, tiszta konyharuhába kötötte, és egy részét félretette, hogy azt majd Andrew vihesse. Felhúzta a kútból a kancsó hideg almabort, a ragut letakarta/ és mindent kitett a verandára. Utoljára hagyta a főtt burgonya összetörését és ízesítését, majd átmerte egy fedeles edénybe, kis takaróba tekerte, hogy melegen maradjon. Pár perccel azután, hogy Shemaine megkongatta a homlokzati veranda lépcsője melletti oszlopon függő harangot egy esetlen mozgású, langaléta fiatalember futott fel a kunyhóhoz, hogy segítsen levinni mindent a hajóhoz. Amikor lihegve megállt a lépcső aljában,

82

udvariasan megbökte a kalapját és elvigyorodott, ami viharvert arcát rögtön szeretetre méltóvá varázsolta. Shemaine úgy vélte, ilyen mélykék szempárt és éjfekete hajat még életében nem látott, még odahaza, Írországban sem. - 'reggelt, kisasszony - mondta vidáman a fiatalember. -Gillian Morgan vagyok. A kap'tány küldött, hogy segítsek levinni a hajóho' mindent. - A kapitány? - Shemaine futó szemöldökráncolása elárulta értetlenségét. - Úgy értem, Mr. Thornton, kisasszony - magyarázta készségesen a fiatalember. - Csak ezt a nevet nem nagyon szereti. De miután ő tervezte a hajót, meg ő fizeti a bérünket, oszt tizenhárom évvel idó'sebb is nálam, apám nagy ribilliót csapott abból, hogy Mr. Thorntont keresztnevin szólítsam. Oszt így kapta a „kap'tány" elnevezést. - Értem. - Shemaine bólintott és elmosolyodott. - Mr. Thornton nekem is elmondta, hogy nem kedveli, ha a vezetéknevén nevezik, de én sem tudom rávenni magam, hogy olyan bizalmasan szólítsam meg, mint ahogy más elnevezés sem igen jut eszembe. Most Gillian állt értetlenül előtte. - Nem kedveli? - Hát ki nem állhatja... egyszóval utálja - magyarázta Shemaine, és kíváncsian félrehajtotta a fejét. - Nem mondta el Mr. Thornton, hogy miért nem szereti a vezetéknevét? - Nos, hát csak annyit mondott, hogy amikó' még a papájának épített hajókat, hiába dolgozott vállvetve a többi munkással, a papája ragaszkodott hozzá, hogy mind Mr. Thorntonnak szólíccsák, mer' hogy ó' a tulajdonos fia. A kapitány ezt nagyon nem bírta. Shemaine a letakart ragus bográcsra meg a takaróba bugyolált krumplira mutatott. - Vigyük le mielőbb az ételt a hajóhoz, különben Mr. Thornton minket is megutál! - Azám! - kuncogott egyetértóleg a fiatalember. - Szíjat hasít a hátunkból! Határozottan értésére tuggya adni az embernek, ha valami nincs ínyére. - De, ugye, nem becstelen? - kérdezte Shemaine rossz elvérzettel. - Dehogy, soha nem az, csak nagyon igényes arra a munkára, amit végzünk. Elvárja, hogy tökéletesen dolgozzunk. Nem árt, ha maga is ezt teszi, kisasszony. Shemaine halkan, nyugtalanul sóhajtott fel.

- Mindenesetre megpróbálom. Andrew karjára tette a ruhába kötött kenyeret, felvette a kosarat, majd kézen fogta a kisfiút. Gillian felvette a bográcsot, a krumplis edényt meg a kancsót, és előrement, míg Shemaine a gyerekkel lassabban követte. Amikor odaértek a hajóhoz, Gage eléjük jött a pallón, felvette Andrew-t,

majd elvette a lánytól a kosarat, és felkísérte a félig elkészült fedélzetre. A négy bútorasztalos meg az öregebb hajóács már barátságosan várták a fedélzeten, hogy megismerkedhessenek vele, miután hangosan célozgattak arra - és ugratták munkaadójukat -, hogy Thornton úr igazán felhagyhatna azzal, hogy valamelyikőj üktől féltse a lányt, és bemutathatná végre nekik. Gillian elvette Andrew-t az apjától, és birkózni, hempe-regni kezdett a kisfiúval, aki rettenetesen élvezte a dolgot. Gage tehát végre hozzáláthatott a bemutatási ceremóniához. Ramsey Taté-ben Shemaine felismerte a férfit, aki gazdájának segített az asztalosműhely előtt az ó' megvételét követő' napon. Sly Tucker pocakos, nagydarab férfiú volt; haja vörösesszőke, szakálla bozontos - ö is végzett asztalosmester volt. A két segéd közel egykorúnak, húsznál két-három évvel idő-sebbnek látszott. Egyikük, egy Erich Wernher nevű német, sötét hajú és szemű, szabályos arcú fiú volt, a másik egy jóképű, rozsdabarna hajú, szürke szemű telepes, név szerint Töm Whittakker. Flannery Morgan ó'szes öregember volt, akinek arcán annyi volt a ránc, mint égen a csillag. De eleven humora gyakran megnevettette társait. Mindannyian hölgynek kijáró tisztelettel bántak Shemaine- nel, amit a lány munkaadójuk iránti mély tiszteletüknek tulajdonított. Sietve pallókat fektettek át a munkapadokon, míg Shemaine elővette az abroszt, és miután a sebtiben összetákolt „asztalra” terítette, a férfiak segítettek kitenni a tányérokat és evőeszközöket. Mivel Sly Tucker időnként vándorprédikátor is volt, felajánlotta, hogy ebéd előtt elmondja az asztali áldást. Dicsérő szavak özöne árasztotta el Shemaine-t, amikor a munkások hozzáláttak a raguhoz, amit a tört burgonyára halmoztak és kenyérrel habzsoltak be. Többször is körbeadták az almaboros kancsót, hogy megtöltsék a bádogpoharakat. Mire a fűszeres süteményre került a sor, többen is úgy tettek, mintha már egy falat sem menne le a torkukon. Amióta Gage Thornton megvette, Shemaine most először érezte úgy, hogy utolsó falatig magába tudja erőszakolni az ételt, amit tányérjára kivett, bár annyira teltnek érezte a gyomrát, hogy még el is álmosodott. Szívesen visszavitte volna Andrew-t a kunyhóba egy kis ebéd utáni szunyókálásra, de a kisfiú annyira lelkesedett Gillianért, hogy Shemaine látta, egyhamar nem tudja elszakítani tőle. Gage az asztal végénél egy hordó szögön ült és amikor végül eltolta magától a tányért, kicsit megdöntötte a hordót, és nekidólt a

83

félig kész korlátnak. Előnyös helynek tűnt, ahonnan elnézhette embereit, és örülhetett annak, mennyire élvezik az ebédet. Ebben a pillanatban biztos volt abban, hogy Shemaine akár varangyos béka is lehetne, annyira elbűvölte őket a főztjével. Gage néhány perc pihenést engedélyezett nekik, mielőtt visszatértek volna a munkához, mert nyilvánvaló volt, hogy teli hassal nem sok hasznukat venné. A fiatalabbaknak kiadta, hogy szedjék össze a piszkos edényeket, az üres bográcsot és a maradék ételt, amit vissza is vittek a kunyhóba, míg Shemaine egypár percig még a fedélzeten maradt Andrewval. A lány végigjárt mindent, megcsodálta a hajó finom megmunkálását, Gage pedig a nehézségeket vitatta meg az embereivel, melyeket a nem kellően kiérlelt hajlított gerenda okozott, amit Gillian felhozott a fészerből. - Egy hétbe sem telik, kap'tány, és széthasad itt nekünk, oszt ki kell vennünk, és másikat kell betennünk a helyire - tanácsolta Flannery Morgan a munkaadójának. - Hát csinálja, ha nincs más megoldás - felelte józan logikával Gage. Úgy tűnik, nincs más választásunk. Andrew észrevett egy sirályt, ami a hajó eleje felé szállt, és előreszaladt, hátha el tudja kapni. Shemaine utánafutott, de a kisfiú gyorsan, mint egy kisegér, átmászott a gerendákon, hogy közelebb kerüljön hozzá. A madár ingerked'n lebegett felette. Álmosságával küzdve Shemaine Andrew után máőzott, gerendákon ugrott át és dúcfákon lépett keresztül, miközben egyre feljebb mászott a hajó orrába. Elképesztette, hogy egy kisfiúba ennyi energia szorulhat, és ilyen ügyesen kúszik előre, de Andrew figyelmét ekkor valami elterelte a madárról, és ugyanolyan gyorsan lefelé indult a főfedélzetre, ahol egy béka plattyogott át a pallókon. Shemaine megállt hogy kifújja magát, és akkor vette észre, hogy már a hajó orrában áll. Egy lépést tett a mélység széle felé, s egy pillantást vetett le, ahol az aládúcolást sziklákkal támogatták meg. Amikor pillantását felemelte, ellátott a csodálatos, buja zölddel körülvett kunyhóig. -Az ördögbe is, Shemaine! - bömbölte egy hang a háta mögött, amitől ijedtében majdnem előrebukott. - Jöjjön le onnét, de tüstént! Jöjjön le, mielőtt lezuhan! Shemaine rádöbbent, hogy Gage rohan felé, és mielőtt engedelmeskedhetett volna parancsának, a férfi mellette termett, karjába kapta, és elvonta a mélység szélétől. Miután leért a lánnyal a főfedélzetre, megragadta a vállát, és miközben arcába kiabált, erősen megrázta: - Soha ne menjen oda fel, hallotta? Ott nem biztonságos! Tartsa távol magát attól a helytől! Shemaine remegve bólintott, mert megrémítette a férfi haragja.

-1... igen... te... természetesen, Mr. Thornton - dadogta, és a fájdalom könnyeit nyeídeste. A férfi ujjai olyan erősen szorították a karját, hogy semmi kétsége sem volt, hogy megmarad a nyomuk. Eltorzult arccal próbált kiszabadulni a férfi markából. - Kérem, Mr. Thornton! Ez fáj! Gage, mintha vadsága őt is megijesztette volna, elvette a kezét, és egy lépést hátrált. - Sajnálom - suttogta reszelős hangon. - Nem akartam... Sarkon fordult, otthagyta a lányt, és gyors léptekkel lement a fedélzetről. Shemaine és emberei kővé válva nézték sietős távozását. Gage úgy rohant az asztalosműhely felé, mintha a pokol összes ördöge futna a nyomában. Egy perccel később ajtócsapódás törte meg a távozásakor beállt csöndet. Shemaine zavartan, gazdája haragjától megrendültén fordult Gillianhez: - Mit rosszat tettem? Miért lett rám Mr. Thornton olyan dühös? - Ne izgassa magát, kisasszony, hogy a kap'tány haragudott önre próbálta a lány félelmét eloszlatni a fiatalember. -Csak megijesztette, hogy ott áll a hajóorrban. A felesége is oda mászott fel, mielőtt lezuhant volna. Shemaine szájához kapta a kezét, hogy elfojtsa kétségbeesett kiáltását. Hogy követhetett el ilyen baklövést? - Miért nem viszi vissza a kunyhóba Andyt, kisasszony? -javasolta Gillian. - Majd én hozom, ami még itt maradt. Shemaine elfogadta a jó tanácsot, és levitte Andrew-t a hajóról. Hálás volt, amikor meglátta, hogy a segédek a folyóban leöblítették a bádogtányérokat és a poharakat, és az ajtó mel-lett a kosárban hagyták őket. Pár percbe telt szappanos vízben elmosni, leforrázni őket, aztán összetakarítani a konyhában. Shemaine behozta az illatos lepedőket és párnákat a kertből, megágyazott, és végül ledőlt Andrew mellé a padlásszobában. Felolvasott a kisfiúnak, amíg az el nem aludt. A gyerek fejecskéje a vállára simult, de Shemaine szemére nem jött álom. A mennyezetre bámulva mindegyre Gage haragja járt a fejében, amikor a férfi megpillantotta a hajóorrban. Bár megértette, hogy felesége halála miatt nem bírta elviselni, hogy ott áll, az alatt az idő alatt, míg a férfi rázta és kiabált vele, valami olyan gyötrelmet pillantott meg a szemében, amit azeló'tt nem látott. Gage-t kétségtelen iszonyatos emlék, talán egy olyan tett kísérte, amit elkövetett, vagy elmulasztott megtenni, és ami még nem merült megnyugtató feledésbe. Egy ifjú feleség és anya halálán túl mi lehet az a rettenetes

84

dolog, ami aznap történt, és aminek ereje még ma is lelke mélyéig felkavarja a férfit, és elviselhetetlen gyötrelmeket okoz neki? A lehetőségek mérlegelése lelkileg kimerítette Shemaine-t, mert kérdéseire nem talált kézenfekvő' választ. Nyugtalan sóhajjal ölelte át Andrew-t, mögé kucorodott, és hagyta, hadd legyen úrrá rajta az észrevétlen elbágyasztó álmosság. Ramsey Tate az asztalosműhelyhez ment, és érkezését halk kopogással jelezte. Az odabent elmormogott válaszra benyitott és beljebb került, majd halkan becsukta maga mögött az ajtót. Munkaadója rosszkedvűen álldogált az ablaknál, összevont szemöldöke alól a Ramseyre vetett komor pillantás nem azzal kecsegtette, hogy Gage megtűri maga mellett. - Sly meg a többiek féltek idejönni, mer' azt gondúták, zavarnak feszengett az idősebb férfi. - Beküldtek, hogy puhatoljam ki, visszamenjenek-e dógozni. Gage ingerülten felhorkant, majd még sötétebb pillantást vetett főasztalosára. - Mit gondolsz? Ramsey bozontos szemöldöke felszaladt a homlokára. -Há' én csak annyit mondtam, hogy akármilyen kedvetlen és pocsék is a hangulatod, biztos a szokott módon szeretnéd végeztetni a munkát. Mondanom sem kell, hogy megijesztetted a szolgálódat. Biztos volt benne, hogy valamivel megbántott, amíg Gillian meg nem magyarázta, hogy csak a feleséged miatt bánkódtál. Gage szándékosan elengedte a füle mellett a férfi Shemaine-t érintő próbálkozásait. Mindenki másnál jobban tudta, mennyire megrémítette a lányt, de a látvány, ahogy a hajóorrnál kihajolt, felkavaróan idézte fel Victoria képét. Egy röpke pillanatra a valóság kínzó látomásokkal keveredett, és újra átélte a halálhoz vezető utolsó pillanatok lidércnyomását, ami felesége halála óta üldözte, és gyakran ébresztette fel legmélyebb álmából, hogy aztán éberen rója szobáját, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Csakhogy ezúttal Shemaine-t látta tehetetlenül lebucskázni a sziklákra, miközben ő maga a hajóorrnál kihajolva fentről nézi végig az egészet. - Hangulatomnak semmi köze a követelményeimhez - válaszolt végül Gage. - Elvárom, hogy az emberek végigdolgozzák a napot, és csak munkájukért cserébe kapjanak bért. Ellenőriztem, hogy az új darabokhoz milyen mintájú fát választottak, és szerintem sok kívánnivalót hagy hátra az erezet, amit kiválasztottak és jóváhagyásra kikészítettek. Én csomó nélküli fát gondoltam az ajtókhoz, és hasonló erezetűt a fiókokhoz.

-Talán megmutathatnád, milyenre gondútál - javasolta kedvesen Ramsey. Tudta, hogy sem ő, sem a többi asztalos nem tudja úgy elképzelni a kész bútort, ahogyan mesterük. Tisztában volt azzal is, hogy a munka gyógyító balzsam arra, ami Gage Thorntont gyötri, legalábbis addig, amíg úgy nem dönt, hogy asszonyt visz a házhoz. - Hívd ide az embereket - parancsolta éles hangon Gage. -Majd én megmutatom, hogy szeretném. - És Morganék? - vetette fel bizonytalanul Ramsey. - Szeretnék tudni, visszamész-e még ma a hajóra. - Flannerynek néhány pallót kell kicserélnie - jelentette ki kurtán Gage. - Ahhoz a munkához nincs rám szüksége. Amikor Ramsey elment, Gage megdörgölte a szemét, és búsan felsóhajtott. Keserves akarateravel terelte el gondolatait arról a gyötrő, ijesztően félrevezető képről, ami Shemaine halálos zuhanását mutatta. Önmagával sem volt tisztában: vajon megszabadul-e valaha is a benne tomboló érzésektől, melyek után sokszor fájó megkínzottság, levertség vett erőt rajta. Aznap este a kunyhó lakói tápláló levest ettek vacsorára, és míg Shemaine elmosogatott, Gage mesélt Andrew-nak és lefektette. Amikor visszament a konyhába, Shemaine már várt rá. - Sajnálom, hogy ma zavartam a hajón, Mr. Thornton -mormolta halkan. - Nem tudtam, hogy a felesége hogy lelte halálát. Gage lelkiére]éből csak egy mosolynak szánt ajakrándulásra tellett. - Megrémített, hogy olyan közel van a széléhez, és arra gondoltam, hogy Victoria is így mehetett fel oda. - E pillanatban nincs semmi sürgős dolgom, Mr. Thornton mondta csendesen a lány. - Talán megkönnyebbülne, ha beszélne róla. Gyöngéd javaslata együttérzésről tanúskodott, és Gage nem akarta azzal megbántani, hogy visszautasítja. - Nem voltam ott, amikor... a feleségem... leesett - kezdte akadozva. - Visszahoztam Andrew-t a kunyhóba, hogy a hajó kenderkócával való játszadozás közben ujjara kenó'dött szurkot letakarítsam róla. Míg itthon voltunk, meghallottam Victoria sikolyát. Ijedtnek hallatszott. Alig egy másodperc múlva újabb sikolyokat hallottam. Andyt az ágyában hagytam, és kirohantam, hogy megnézzem, mi történt. Amikor visszaértem a hajóhoz, Roxanne-t találtam ott: kétségbeesetten zokogott Victoria holtteste felett. Azt

85

mondta, éppen kifelé tolta a kenuját a partra, amikor meghallotta a feleségem sikolyát. Amikor a hajóhoz ért, Victoria már lent hevert a hajóorr alatti sziklákon. Kitörte a nyakát, és bármivel próbálkoztam, nem tudtam életre kelteni. Összeácsoltam egy f enyó'ía koporsót, beletettem a testét, aztán bevittem a városba, hogy a szülei mellé temettessem a templom melletti temetőben. Azt azonban elhallgatta, minek volt kitéve, amikor beért Newportes Newesba. Nem szólt mellette az sem, hogy a korábbi években összekülönbözött néhány lakossal, mert meggondolatlanul rámutatott, mennyire ostobák azok a törvények, melyeket nagyképűen be akarnak a környéken vezetni. Ennek következtében ellenségnek tekintették, és Victoria halála után bosszúvágyuk azonnal nyilvánvaló lett. A brit hatóságok végül kijelentették, hogy az ellene indított vizsgálat pusztán aljas szándéktól vezérelt nyomozás volt, és azzal zárták le az ügyet, hogy felesége bizonyára maga mászott fel a hajóorrba és csúszott meg. A falubeliek többsége egyetértett, de a szóbeszéd és rágalmazás sötét, gyűlöletes katlanában tovább fortyogott a nevét beszennyező pletyka. - A baleset után úgy éreztem, mintha a szabadulás reménye nélkül sötét várbörtönbe vetettek volna - folytatta Gage. - De a bánat idővel enyhül valamicskét. A nehezén átsegített, hogy Andyvel foglalkozhattam. - Csodálatos fia van, Mr. Thornton - erősködött kedvesen a lány. - Andrew bárki szívét meghódítaná.

- Nem is egy szempontból valóságos áldás volt az életemben - sóhajtott fel Gage. Feszélyezett csend támadt közöttük, aztán a férfi a hátsó folyosó felé intett a fejével. - Tessék csak, ha fürdeni szeretne, Shemaine. Ma este nem dolgozom az asztalomnál, így nyugodtan, kényelmesen lubickolhat a kádban. - Köszönöm, Mr. Thornton - mosolyodott el a lány. - Nem túlzok, ha azt mondom, nagy kín volt fürdés nélkül élnem a London büszkeségén. Eddig soha nem méltányoltam ennyire, hogy tiszta lehetek. Nincs nagyobb vágyam, mint jól kiáztatni magam egy kád forró vízben. -Akkor tegye csak nyugodtan - biztatta Gage. - Én még olvasgatok itt a konyhában, így biztos fenn leszek, amikor végez. Shemaine ide-oda futkosott, hogy elkészítse a fürdó'jét. Három vödör forró vizet zúdított a kádba, és hozzá még két vödörrel merített a kútból. Andrew délutáni szunyókálása után olvasott a gyereknek a hátsó verandán, aztán késó'bb összehajtogatta a száraz ruhát, míg a gyerek játszadozását figyelte. A fehérneműt egy kosárba tette, a törülközó'k a halom tetejére kerültek, de sietségében, hogy asztalra adja a vacsorát és előtte még Andrew-t is megfürdesse, a kosarat a hátsó verandán a széke mellett

felejtette. Amikor bebotorkált az utolsó vödör vízzel, bevitte a fonott kosarat is, és Gage zsámolyára tette, mielőtt a vizet a kádba löttyintette volna. Shemaine egy perccel később már elégedett sóhajjal nyúlt el a gőzölgő vízben. Talán nem a legszebb kád és nem is a legfinomabb szappan, de úgy élvezte a fürdést, mintha a királyi udvarban, szolgálóktól körülvéve fürödne. Olyan soká maradt a vízben, hogy kéz- és lábujjai már összeráncosodtak, és a víz is kezdett hűlni. Csak ekkor döntött úgy, hogy kimászik. Talpra állt, és egy törülközőért nyúlt. Egyik sarkát elkapva kihúzta a kosárból, de a törülköző valahogy szokatlan súlyosnak tetszett. A következő pillanatban jeges rettenet vett erőt, amikor egy nagy kígyó esett a földre. Azonnal sziszegni , tekergőzni kezdett, mialatt hasára hengeredett. Szeme gonoszul meredt Shemaine-re, nyelvét izgatottan nyújtogatta méregfogas szájából, míg figyelmeztetóleg sziszegett. Göcsös farka izgatottan meredt a magasba, rázkódni kezdett, és ez furcsa, csörgő hangot adott ki. A kígyó feje előreszökkent, és Shemaine rémült sikollyal, sebesen kilépett a kád másik végén. Hallotta, hogy a konyhában felborul egy szék, futó léptek dobogása közeledik az ajtó felé. Gage aggodalmasan kiáltotta a nevét, de Shemaíne-nek nem maradt ideje válaszolni, csak ijedten felkiáltott, mivel a kígyó ismét felé szökkent. A törülközőt maga elé tartva Shemaine az íróasztalig hátrált, amikor kicsapódott a konyhaajtó. A mérges kígyó elszánt igyekezetében, hogy lecsaphasson áldozatára, megkerülte a kádat, és az ajtó közelében volt, amikor az új támadója felbukkant a színen. A csúszómászó hirtelen megfordult, és a belépő férfi felé vágott, de az még időben visszaugrott, nehogy elérje, és a kamrába sietett, ahonnan egy hosszú, félelmetesnek látszó késsel sietett vissza. A vipera óvatosan figyelte, és várta a kínálkozó lehetőséget, hogy fogait belemélyeszthesse. Gage elkerülte a következő támadást, és amikor a kígyó visszahúzódott, Gage is készen állt. Villámgyorsan előreugrott, a széles pengével belevágott a kígyó koponyájába, és a félbevágott fejet a padlóhoz szorította. Shemaine megborzongott, és nedves törülközőjét magához szorítva figyelte a kígyótest végső, bizarr vonaglását. Gage kinyitotta a hátsó ajtót, majd a kés lapját a kígyó szétroncsolt feje alá tette, másik kezével pedig megragadta a pikkelyes testet a farkánál fogva. Felemelte a hüllőt, és kivitte a hátsó verandán túlra.

86

Shemaine a megkönnyebbüléstől elgyengülve dőlt az asztalnak. Reszketett, és nem volt teljesen magánál. Hosszú percekbe telt, míg felmerült benne a gondolat, hogy esetleg egy másik kígyó is rejtőzhet a kosárban. Fogalma sem volt, nem járnak-e a hüllők párosával. De ha volna még egy, mostanra már bizonyosan előbújt volna, gondolta. Hosszan sóhajtott, amikor rádöbbent nyugtalansága okára. Egyszerűen elragadta a fantáziája. Biztonságban van, nyugtatgatta magát. Gazdája végzett a kígyóval, és ha lenne még egy a kosárban, azzal is végezne. Víz fröccsent a verandán, és Shemaine feleszmélt, hogy elmulasztotta a lehetőséget, hogy illően mutatkozzék. A törülközőt szorongatva a lépcső felé futott, de amikor a nyitott ajtó felé közeledő léptek megütötték a fülét, a rátörő bizonytalanság megállásra kényszerítette. Rejtekhelyéről nem bújhat elő, csak ha nem szégyelli meztelenségét Gage előtt. De ha marad, a törülköző rövidsége és nedvessége amúgy is csak félig takarja el. Shemaine idegesen rágta alsó ajkát, míg a kosarat nézte, ami a kád túlsó végén volt. Ha még egy törülközőt szerezne, jobban eltakarhatná magát, de vajon maradt-e annyi ideje? Gage lépett be az ajtón, s ezzel véget is vetett Shemaine tépelődésének; a lány kétségbeesetten behátrált az asztal és a fal közé, egyik kezével keblét, másikkal altestét takarta el, amennyire tudta, de szíve heves dobogását nem tudta elcsitítani. Gage-en végigsöpört az izgalom, amikor észrevette, hogy rabnője az asztal mögé rejtőzött. Megdöbbent, hogy még nem menekült el. A férfi betaszította vállával az ajtót, és kimért léptekkel közeledett a folyosón, tekintetét a késre szögezve, amiről egy olajos ronggyal próbálta eltávolítani a vízfoltokat. A rongyot kifejezetten erre a célra tartotta az ajtó melletti dobozban. Megállt a lány mellett, végighúzta a rongyot a most már fényesen ragyogó pengén, és olyan nemtörődömség látszott rajta, amit csak nagy kínnal tudott fenntartani. - Szerencséje volt, Shemaine - mondta, és akaraterejét súlyosan próbára tette már az is, hogy igyekezett elterelni a figyelmét. Nagyon jól tudta, milyen hatással lesz rá a lány hiányos öltözéke. De a világ minden kincséért sem szabadult volna ki ebből a tantaluszi kínokat előidéző helyzetből. - Mérges kígyó volt. Meg is ölhette volna. Szerencsésebb esetben megbetegítette volna. Van valami elképzelése, hogy került ide? Shemaine képtelen volt ideges remegését leküzdeni. Any-nyira nem védte semmi, hogy a férfi jelenléte végsőkig felzaklatta. Nyugtalansága még az érthető beszédben is akadályozta.

-A ki... kígyó... bi... biztosan... be... bemászott va... valahogy a kő... kosárba, amit ma de... délután a ve... verandán hagytam. Bi... biztos összegömbölyödött a tő... törülközőben, és elaludt. - Örülhet, hogy nem akkor támadta meg, amikor behozta a kosarat. Shemaine tétován felnézett a férfira, és Gage is kénytelen volt a szemébe nézni. Ez az egyszerű cselekedet okozta a vesz tét. Bármilyen lovaglásán

akart is a lány jelenlétében viselkedni, bárhogy uralkodott is magán, férfivágya úgy ágaskodott fel, mint egy kardot forgató vad barbár egy fekete csatamén hátán. Kiéhezetten vágyott már nőre, és tekintete olyan szomjasán itta be az eléje táruló látványt, mint ahogy egy böjtölő nézi a hosszú idő elteltével először eléje tett ételt. Eddig a napig mindig szidta, hogy olyan rövidek a törülközők, mert nem tudta magát rendesen szárazra törülni, de ma éjjel végtelenül örült, hogy ez a törülköző ilyen kurta és ennyi látnivalót tár elé. Pillantása izgatottan siklott a bársonyos vállról az érett keblekre, melyeket a takarásul szolgáló kar ingerlőén feljebb nyomott. A törülköző teteje csak egy leheletnyit látszott ki a lány selymes karja fölött, és bolyhos széle alig rejtette el a kar szorítása miatt összepréseló'dött keblek közti mély bevágást. Gage olyan magas volt, hogy könnyedén belátott oda, ahol a lepel elállt a gyönyörűséges teltségtől, és az a kevés, amit a halvány rózsaszín bimbóból megpillantott, felkeltette a vágyát, hogy még többet lásson belőle. Ahol a lányt már nem takarta a karja, a nedves törülköző megmutatta a nó'i test minden kacér domborulatát és mélyedését, és inkább leleplezte, semmint elfedte az édes gyönyörűséget, amivel kecsegtetett. Gage oldalról jól látta a jobb melltől a törülközőn túl felvillanó formás combig a lány testét, és megállapította, hogy éppolyan selymes és fehér a bőre, mint amilyennek képzelte. Biztos volt benne, hogy éppoly édes és élvezetes is. Szeme sötéten csillogott, amikor pillantása ismét felfelé vándorolt, és Shemaine fájón ébredt tudatára, mennyire védtelen. Nem tudott úrrá lenni heves remegésén és vad szívdobogásán. A barna szemekben lángoló vágy még egy acélos lelkű amazonban is félelmet ébresztett volna. Ismerve gazdája erejét, nem reménykedett abban, hogy ha Gage hanyatt akarja dönteni, hogy kedvét töltse vele, sikerülne-e távol tartani magától. Elviselhetetlenül hosszúra nyúlt a pillanat, s éppen ez paprikázta fel Shemaine-t. Ír indulatossága végül keresetlen kérdésben tört utat, mellyel a férfi arcátlan bámészkodása miatti elkeseredését fejezte ki.

87

- Nem haragszik, ha magamra kapok valamit, Mr. Thornton? - kérdezte felettébb gunyorosan. - Ha véletlenül nem tűnt fel önnek, tisztes öltözék gyanánt e törülköző sok kívánnivalót hagy maga után. - Elnézését kérem, Shemaine - mentegetőzött a férfi, és magában mulatva halvány mosoly suhant át az arcán. - A látvány annyira buja és igéző, hogy teljesen kiverte a fejemből, hogy önt esetleg zavarja öltözéke hiányossága. Kérem, bocsásson meg. Shemaine büszkén feltartott fejjel tűnődött el, vajon nem veszi-e a férfi félvállról előbbi merész bámészkodását, amiért a lány mostanáig nem tette a dolgot szóvá. Mivel Shemaine nem akarta, hogy eddigi vonakodása felbátorítsa, most kíméletlenül a lényegre tért. - Igen, Mr. Thornton, nagyon is bánt a dolog, mert amit a tekintetében látok, félelmet ébreszt bennem, hogy mi lesz ebből. Ha nem óhajt a becsületemre törni, uram, úgy, könyörgöm, hagyjon elmenni, mielőtt más belátásra térne. Gage még egyszer végigjáratta pillantását a lányon, majd beléégyezőleg bólintott, és a belső ajtóhoz lépett. Úgy ment ki, hogy meg sem állt és vissza sem nézett, csak csendben betette maga mögött az ajtót. Egy pillanattal később Shemaine hallotta, hogy felállítja a konyhában a széket. - Majd ha piros hó esik - morgolódott félhangosan a lány, és félredobta a hasznavehetetlen törülközőt. Sziszegő suttogással utánozta gazdája fesztelen kifogását: - „Teljesen kiverte a fejemből, hogy önt esetleg zavarja öltözéke hiányossága, Shemaine!” Jaj, Mr. Thornton! Milyen csavaros eszű is ön! Sebesen belebújt a hálóingébe, magára kapta köntösét, és az Övet határozottan megkötötte karcsú derekán, bár erős kétségei voltak, hogy a barna szempárban megpillantott vággyal szemben ez az öltözék elegendő védelemnek bizonyul. A másik nem kéjvágyát illetően naiv volt ugyan, de jó megfigyelő lévén tudta, hogy ha egy férfi úgy néz egy nőre, ahogy azt Gage Thornton tette, akkor annak a férfinak csak szeretkezésen járhat az esze. Amikor Gage kis idő múltán felhajtotta a takarót és a két lepedő közé bújt, élvezetes, friss illat csapta meg az orrát, és ekkor ébredt rá, hogy amióta reggel felkelt, lepedői és párnahu- 2atai kellemes változáson estek át. Bármit tett is Shemaine, Gage előtt nyilvánvaló lett, hogy Roxanne mindezt elmulasztotta, annyira csak utána törte magát. Boldogan verte fel a libatollal töltött párnát, és beszívta a tiszta illatot. Miután az egész délutánt kedveszegett elmélkedéssel töltötte, most úgy érezte, hogy végre ellazulhat, és úgy adhatja át magát az álom örömeinek, mint egy jóllakott csecsemő. De

még ekkor sem tudta elhessegetni Shemaine érett kebleinek izgató emlékét vagy azt az élvezetes gondolatot, ami bármely férfi fejében megfordulna: hogy forró, szertelen csókokkal borítsa e vágyat ébresztő halmokat.

88

IX. fejezet Négy nappal később, vacsora után került sor az első karabélytöltési és elsütési leckére. Gage akkor lépett oda Shemaine-hez, miután a lány elmosta és eltörölgette az edényeket. Körültekintően arra intette Andrew-t, hogy maradjon a hátsó verandán, és játsszon az építőkockáival, mert itt szemmel tarthatták, és messze volt a céltáblától, amit Gage az ellenkező irányban állított fel. Mielőtt rabnője kezébe adta volna a fegyvert, Gage pontosan elmagyarázta, hogyan kell megtölteni, majd megmutatta, mit kell vele csinálni. Lőtt egyet, és aztán figyelte, hogyan készül fel Shemaine a következő lövésre. Mielőtt azonban a lány célozhatott volna, Gage figyelmeztette, hogy a ravasz meghúzása a puska elsütésének hosszadalmas folyamatában csak az első lépés. Amikor az ütőszeg ráüt a csappantyúra, a kovakőről kipattanó szikrák meggyújtják a lőport, az pedig felrobban, és a csövön át kilövi az ólomgolyót. Bár úgy tűnt, mintha egy teljes pillanat telne el a kovás puska elsüléséig, valójában ennél jóval hamarabb zajlott le. Gage kényelmes tartást javasolt, hogy a fegyver súlya ne terhelje meg túlságosan Shemaine karját, és hogy fogásán javítson, közelebb lépett, és megigazította a lány kezében tartott fegyvert. Shemaine figyelmét elterelte, ahogy a férfi szálas termete a hátához nyomódott, és zavarában néhány percen belül még a lélegzetvétel is nehezére esett. Fordult a helyzet: most Shemaine-t feszélyezte a férfi közelsége, s ezt leküzdhetetlen remegése is elárulta. Már nem tudta annyira elítélni gazdáját leplezetlen vágyáért, ami néhány estével korábban a férfi szeméből sütött, hiszen az ő vére is felforrósodott attól, ha a férfi karja véletlenül súrolta a mellét vagy combja a fenekéhez ért. Szoknyája sem védte meg az érintés izgalmától. Tulajdonképpen páncélt kellett volna viselnie, hogy a férfi testéizgató hatásától megvédje magát. Elképzelni sem tudta, hogy oktatója ne legyen tudatában, mennyire ver a szíve, de ő nem is volt vele tisztában, Shemaine nagyon is érezte. Legszívesebben elmenekült volna onnét. Ideges zaklatottsága, a fülsiketítő dörrenések és a vallanak csapódó puskatus visszacsapódása ellenére, mely mindannyiszor a férfihoz lökte, Shemaine-nek sikerült a lőfegyverek használatát illetően komoly tudásra szert tennie. Bár a férfi közelsége meglehetősen elbizonytalanította, Gage olyan izgalmassá tette a céllövészetet, mint egy áttáncolt báli éjszakát. Shemaine-t örömmel töltötte el, hogy újoncként is sikerült eltalálnia a mozdulatlan célpontot, és már alig várta a napot, amikor mozgó célpontra foghatja a fegyvert, és lyukat lőhet a közepébe. Kételkedett abban, hogy valaha is képes lesz állatot vagy embert ölni, és szívből remélte, hogy

sosem jön el az az idő, amikor bátorságát így teszik próbára, de tudta, hogy másképp vélekedik majd erről a kérdésről, ha azzal a veszéllyel kell még egyszer szembenéznie, hogy Jacob Potts félholtra veri, vagy akár meg akarja ölni. - Úgy látszik, kislány, istenadta tehetsége van a céllövészethez büszkélkedett vele másnap Gage. - Most lássuk, mihez kezd mozgó célponttal. Gillian elvállalta, hogy levegőbe hajít egy bádogtányért. Gage, aki szorosan Shemaine mögé állt, átölelte a lányt, hogy segítsen a fegyvert tartani, és a célpont megpillantásától a tüzelésig végigvezesse az egész műveleten. Bár Gage megengedte, hogy a lány célozzon a fegyverrel és meghúzza a ravaszt, vigyázott, hogy egyetlen lövés se menjen félre. De érezte, hogy a lány teste remeg, és felindultságát félremagyarázva próbálta félelmét eloszlatni. - Kezdő létére rendkívül ügyesen bánik a fegyverrel, Shemaine, ezért engedje el magát, és hagyja, hadd mutassam meg, hogy tartson célra. Mielőtt lőtt volna, Shemaine már tudta, hogy lehetetlen bármire is összpontosítania, amikor gondolatai egyre a férfin s nem a kezében tartott fegyveren járnak. Amint-elsült a puska, és jóval a bádogtányér mellett süvített el a golyó, a visszarúgó fegyver nekilökte Shemaine-t a magas és izmos férfinak. A lány rémülten felsikoltott, s erre jó oka volt, hiszen gyöngéd feneke kőkemény combnak ütődött. Ha égő parázsra ül sem reagálhatott volna másként: úgy ugrott el, mintha megégette volna magát. - Ez most nem volt olyan jó, mint tegnap, de majd újra megpróbáljuk - jegyezte meg fesztelenül Gage, és a lány válla fölé hajolt, hogy lássa, legközelebb mire céloz. Bár érezte, milyen gyönyörűségesen lágy a lány teste a karja ölelésében, igyekezett csapongó gondolatait megfékezni, legalábbis amíg Shemaine-t oktatja. - Szükségtelen idegeskednie, Shemaine. Engedje el magát. „Minden okom megvan rá, hogy idegeskedjem!” - sikoltott fel némán a lány, amikor a férfi mellkasa hátának nyomódott, karja átölelte, hogy egyik kezével tartsa a fegyvert, nehogy az túlságosan lehúzza és kifárassza a lány karját. Shemaine hirtelen úgy érezte, megfullad, nem kap levegőt, és el kell futnia, mielőtt végképp kínos helyzetbe hozza magát. Ellökte a férfi karját, nála hagyta a fegyvert, és futtában még odalihegett valami lehetetlen kifogást:

89

- Be kell dagasztanom a kenyeret! Nincs időm most tovább gyakorolni. - De Shemaine! Hova megy?... Azonnal jöjjön vissza! -A férfi álla leesett, amikor a lány szoknyáját felkapva futásnak eredt a hátsó veranda felé. Gilliannel értetlen pillantást váltottak. A fiatalabb férfi vállat vont, a még érintetlen tányérra nézett, majd munkaadója orra alá dugta, és rávigyorgott: - Legalább enni lehet belőle. Másnap Andrew nagy örömére Hannah Fields látogatott át két kisebb fiával. A három fiú a hátsó udvaron játszott és hancúrozott, míg Shemaine és az idősebb asszony a verandáról nézték őket, és próbáltak összemelegedni. - Gazdája kisfia imádni való gyerek - jegyezte meg a testes, vidám képű asszony, és mosolyogva követte tekintetével a gyereket. - Az eccer biztos, hogy az apja pompásan neveli. - Régóta ismeri Mr. Thorntont? - kérdezte Shemaine, mert szerette volna jobban érteni gazdáját. Bár a kígyóval történt eset kapcsán érzéki vágyat látott fellobbanni a férfi szemében, ami miatt mindig feszélyezetten érezte magát, ha kettesben maradtak, Gage Thornton olyan figyelmesen bánt vele, mint egy úrihölggyel. A gondolataiba természetesen nem látott bele, de amikor felnézett, többször is azon kapta a férfit, hogy feszülten figyeli. Megfordult a fejében, hogy vajon mire gondolhat... vagy mi után vágyakozhat. - Amióta csak a gazdája itt él - felelte nevetve Hannán. - néhány évvel Gage érkezése előtt telepedtünk itt le. A feleséig igazi hölgy volt, úgy ám. Nem olyan kevély vagy gőgös, mint némelyik, tuggya, hanem inkább olyan jó természetű. Soha nem láttam asszonyt, aki úgy odavolt a férjiért, mint ő Mr. Thorntonért. Egyesek azt mondják, nem érdemelte meg az asszonyt, mer' nem szeretett mást, csak a hajóját, de én csak úgy gondolom, hogy amit csinát, azt legalább annyira magáér', mint az asszonyér' csináta. - Mr. Thornton kétségkívül becsvágyó és tehetséges ember - jegyezte meg Shemaine, és kezével a verandától a gyümölcsfák között kanyargó út melletti fészerekre és épületekre mutatott. - Kemény munkája bizonyítékai mindenütt láthatók. Hannah a szeme sarkából Shemaine-re nézett, és arra gondolt, vajon mennyit hallott másoktól a gazdájáról. Valószínűtlen, hogy a lány ilyen békén belenyugodjon szolgaságába, ha mindarról tudomása van, amit Mrs. Pettycomb és bigott barátnői Mr. Thornton háta mögött terjesztenek. A pletyka szívesen válik rossz szándékú spekulációvá, és néha még olyan vad elképzelés is szárnyra kap, aminek támadását kevesen tudják kivédeni. De Gage-nek ez is

sikerült. Sztoikus eltökéltséggel folytatta munkáját, és kiállt bárkivel szemben, aki meséket terjesztett róla. Bármi is az igazság Victoria végzetes zuhanása körül, Hannahnak nem állt szándékában hasonló pletykát továbbadni. Véleménye szerint súlyos vétek egy ártatlan embert igazságtalanul hírbe hozni, bármit mondjon is Alma Pettycomb vagy a hozzá hasonlók, akik fütyülnek arra, hogy fecsegésükkel mennyi kárt okozhatnak. - Felkészültem, hogy megtanítom arra a kevésre, amit a főzésről tudok - közölte Hannah Shemaine-nel, és huncutul megcsillant a szeme -, de a gazdája nem sokkal azután, hogy idejöttem, elmondta, hogy egyedül is egész jól elboldogul... szóval asszem, talán mégsem kell a segítségem. - Bevallom, szeretném megtanulni, hogy kell olyan kétszersültet sütni, mint amilyet a kocsmában ettem... már ha ismeri a módját - felelte izgatottan Shemaine. - Idejövet a tengeren is ettem kétszersültet, de az meg sem közelítette a kocsmabelit. A tengeri kétszersülthöz erős gyomor kellett, annyi kukac meg hasonló akadt benne. - Éppenséggel csinálhatunk egy adag kétszersültet az ebédhö'... kacagott fel vígan az idősebb asszony. - Hoztam egy kosár harapnivalót magammal, mer' gondútam, elege van már a saját főztjiből. Az étel mellé finom lenne a kétszersült. - Talán hívjuk be a fiúkat játszani, míg főzünk - aggodalmaskodott Shemaine. - Pár napja majd szörnyethaltam a félelemtől, mert nekem támadt egy kígyó, és nyugtalanít, hogy esetleg van a közelben még több is. - Ó, azok az undorító férgek! A vér is meghűl az ereimben tőlük! Néhányan csörgőkígyónak nevezik őket, és ha hallott már egyet, tuggya, miér' ez a nevük. - Hallottam, és a kelleténél közelebbről, sajnos - borzongott össze Shemaine. Hannah hangosan összecsapta a tenyerét, és hívta a fiúkat: - Gyerünk, gyerekek. És Malcolm, Duncan, rendesen viselkedjetek ám Mr. Thornton szép, tiszta házában. Nem akarom, hogy Shemaine kisasszony azt higgye, egy rakás elvadult csibészt nevelek a folyó felső folyásánál. Ahogy ez már fiúk között lenni szokott, amint kis helyen kellett megférniük, rögtön egymásnak estek, és birkózni, verekedni kezdtek. A legfiatalabb lévén, persze Andrew húzta a rövidebbet. Shemaine szíve összeszorult, amikor a kisfiúnak oda- odasóztak dulakodás közben. Shemaine próbálta megvédeni, és hármójuk szétválasztása érdekében ravaszságtól sem riadt vissza. Az idősebbek már hozzászoktak az efféle játékhoz, és vadabbak voltak, mint azt Shemaine Andrew számára

90

biztonságosnak tartotta, de Andrew bátran helytállt, és ujjongó csatakiáltással vetette bele magát újra meg újra a játékos csetepatéba. A féktelen csatának az vetett véget, hogy Hannah végül rádörrent a fiaira, akik azonnal félbehagytak mindent, és anyjukra figyeltek. - Mondtam, fiúk, hogy viselkedjetek tisztességesen, mer' ha nem, a térdemre fektetlek és jól elnadrágollak benneteket. És tuggyátok, hogy amit mondok, az úgy is van ám! Ettől fogva a két fiút - ördögi csintalanságtól csillogó szemüket leszámítva akár angyaloknak is lehetett volna nézni. Kétségtelen megértették, hogy anyjuk komolyan gondolta fenyegetését, mert még az ellen sem tiltakoztak, hogy délután ok is szundítsanak Andrew-val, míg anyjuk és Shemaine rendet raknak a konyhában. Mielőtt Hannah látogatóba indult volna, családjának is elkészítette az ebédet, és lányaira bízta, hogy szolgálják fel, ha későn találna hazajönni, így amikor Gage arra kérte, hogy faradjának még és vacsorázzanak velük, Hannah örömmel igent mondott; könnyebbség volt, hogy anyai és feleségi kötelmei alól kis időre felmentést kap. Láthatóan élvezettel ette Shemaine főztjét, és Gage kínálására másodszor is vett, majd nyögve dőlt hátra. - Remélem, nem süllyed el velem a csónak, mer' soha nem tudnék partra úszni. Az én szegény Charlie-m sosem bocsátana meg, hogy ráhagytam a gyerekek felnevelésit. Gage elvigyorodott. - Mit szólna, ha hazakísérném? Hannah oldalvást rápillantott, szeme pajkosán csillant. - El kéne fogadnom az ajánlatát, ha mán eccer ilyen gonoszul teletömött - dorgálta tréfásan vendéglátóját, de elhárította Gage ajánlkozását. - Ha a csónak süllyedni kezd, kötelet kötök a fiúkra, és majd ők úszva hazahúzzák a csónakot. - Mama! - kiáltott fel egyszerre elszörnyedve a két fiú. Amikor az asszony felnevetett, csontos ujjaikkal egymásra mutogatva ők is nagy hűhót csaptak anyjuk tréfálkozásából. - Malcolm lesz az első! - Nem, mama! Dobd ki előbb Duncant! Látni akarom, ahogy hazaúszik! - Mindkettőtöket kidoblak! - fenyegette meg őket Hannah, amikor birkózni és pofozkodni kezdtek. Az asszony tehetetlen könyörgéssel nézett Gage-re, aki felnevetett, és bolondozva javasolta: - Kösse össze őket most egy lasszóval, és akkor megtakarítja magának a fáradságot!

- Ne higgye, hogy ez nem jutott mán nekem is eszembe - sóhajtott elkeseredetten az asszony. - Ahogy gyilkolják egymást, sokszor nem t'om, megérik-e egyáltalán a felnőttkort. - Képzelje el, hogy bátor katona vagy valami hasonló válik majd belőlük - vetette fel Gage vigyorogva. - Most szerzik hozzá a kellő tapasztalatot, - Ezt oszt bizton állíthatja! De néha szeretném, ha két csetepaté között egy kis tűzszünet is vóna, hogy magam is tanulhassak egy kis stratégiát... például kimódolhatnám, hogyan üssem össze a kobakjukat anélkül, hogy az ujjaim ripityára verném. Shemaine képtelen volt kacagás nélkül megállni az asszony tréfás sziporkáit. Andrew fürdővizét készítette, amikor fülét megütötte Gage és Hannah beszélgetése, és próbálta elfojtani hangos nevetését, míg a forró vízzel teli üstöt leemelte a tűzhely kampójáról. De próbálkozása hiábavalónak bizonyult, mert fel-felkacagott, míg az üsttel a hátsó folyosón végigsietett, és aztán kirobbant és olyan ragadós volt/ hogy hamarosan már Andrew-ra is átterjedt, róla Gage-re és Hannahra, akik a bejárat közelében álldogáltak. A ház falai között hosszú hónapok óta nem csengett ilyen vidám kacagás. Gage lelkének olyan volt, akár az életadó elixír. Végül csillapult a vidámság, és az indulni készülő Hannah még a homlokzati verandára mutatva egy kéréssel fordult Gage-hez: - Ha nem haragszik, Gage, itt hagynék javításra két széket. Akkó' csinájja, amikó' van rájuk egy kis ideje. Nem sürgős, tuegy 3' de örülnénk, ha még év vége előtt visszakaphatnánk őket. Első látásra úgy láccik, nincs bajuk, de a hátuk elválik az üléstől. Nem biztonságos ülni rajtuk.

- Meglátom, mit tehetek, Hannah - nyugtatta meg Gage. -De biztos, hogy év vége előtt nem kellenek? - Van bőven székünk, amire a család leülhet. Csak karácsonyra kellenek, hogy legyen mire leültetni a rokonokat, Charlie testvéreit várjuk, és annyian jönnek, mint egy megszálló hadsereg. Gage jót mulatott azon, hogy nem sok ideje lesz a javításra. - Lehet, hogy egy-két hónapig hozzá sem tudok nyúlni, de karácsonyig okvetlen elkészítem ó'ket. Szóljon, ha mégis hamarabb kellenek. Addig itt tartom őket a verandán, emlékeztetőül. Hannah félrehajtott fejjel fülelt. Shemaine egy dalt énekelt Andrew-nak a hátsó folyosón, ahol a kisfiút fürdette. Vidám, könnyed, összetéveszthetetlenül ír dallam volt, és Hannah még sosem hallott ilyen édes és kellemes énekhangot. Az asszonyság felnézett Gage-re, és elmosolyodott.

91

- Ha nem tudná, Gage, a rabnője megtaníthatna egy-két dologra, és nemcsak a főzés terén. Nem kevés ész szorult a fejibe, a hangja meg olyan, mint egy angyalnak. Arra gondútam, hogy eljönnék, amikó' majd Andrew-t olvasni tanítja, Ebben sosem voltam nagy tudor. - Shemaine megtestesít mindent, amiben reménykedtem, sőt még annál is többet - ismerte el Gage. - És maga azt állította, hogy nem tud főzni - rótta meg nyájasan az asszony, és a fejét csóválta. Gage könnyedén megvonta széles vállát. - Azt hiszem, Shemaine nincs is tisztában vele, milyen sok mindenhez ért. Kész csoda, ahogy főz, és ráadásul úgy bánik Andrew-val, mintha a saját gyermeke lenne. A fiam egész odavan érte. - Igen, láttam ma délelőtt, hogy mennyire szeretik egymást, amikó' Shemaine megpróbálta megvédeni Andyt a fiúktól. Nem egészen tudta, hogyan fogjon hozzá, mer' nem akart megbántani. Egy kicsit hagytam, hadd bomoljanak, hogy lássam, mit szól majd hozzá Shemaine, és őszintén megmondhatom, hogy egy édesanya nem aggódik úgy a gyerekiér', ahogy ő szorongott Andy miatt. - Shemaine-ből jó anya lesz - felelte Gage. - Azt hiszem, istenáldotta tehetsége van ahhoz, hogy békét és biztonságot nyújtson egy gyermeknek, hogy éreztesse vele: szükség van rá, gondoskodnak róla... és szeretik. Hannah elégedett mosollyal nyugtázta a férfiban végbement változást. A lány tulajdonságai, melyek Gage bevallása szerint Andrew javára szolgáltak, láthatóan őt is mélyen érintették. Victoria halála óta most először látszott nyugodtabbnak, önmagával megbékéltebbnek. - Nagy szerencse, hogy rátalált Shemaine-re. Ilyen lányokat vagyonért sem lehet kapni. Shemaine álmát távoli sírás zavarta meg, de nem akaródzott egészen felébrednie. Átélte azt a lelkesültséget és izgalmat, ami elfogta lova, Donegal hátán, ahogy apja vidéki birtokán vágtatott a szélben, ami belekapott a hajába vagy lovaglóruhája szélébe. Élvezte a szabadságot, hogy arra vágtathat, amerre jólesik. Mulatsága alábbhagyott, amikor a sírás csak nem akart szűnni, és a Newgate börtön rácsai mögött találta magát. A szűkölködök kiáltásai, a reményvesztettek zokogása kísértették, csoszogó lábak, lánccsörgéssel kísért nyugtalan fel-alá járkálás zaja űzte el korábbi örömét. Végtelen bánat, sötét, kegyetlen kétségbeesés szakadt rá, és azzal fenyegette, hogy kiszorítja belőle az életet. Shemaine ijedt kiáltással ébredt fel, és rémülten zakatoló szívvel meredt a sötétbe, ahol a börtön zord képű lakóit sejtette, és ahonnan a csoszogó lábak

közeledtét várta. Lassan, keservesen tudta csak elválasztani a valóságot az álom káprázatától, és végül rájött, hogy Andrew sírdogálása riasztotta fel, ami a lenti hálószobából szűrődött fel hozzá. Percekig hallgatózott, hátha az idősebb Thornton lépéseit hallja, aki felkel síró kisfiához, de a sírás egyre hangosabb s kis idő múlva ijedtebb is lett. Shemaine lehetetlennek tartotta, hogy a sírás ne ébressze fel az apát, és nyugtalankodni kezdett. Mi van, ha valami történt vele? Vagy kiment az árnyékszékre, és nem hallja Andrew-t? Érezte, hogy meg kell vigasztalnia a gyereket, így gyorsan kibújt a takaró alól, felvette köntösét, és gyorsan lefutott a lépcsőn. Gage hálószobaajtaja nyitva volt, de az ágy melletti ablakon át beszűrődő halvány holdfény és a konyhai tűzhely parazsának fénye elég volt, hogy lássa: gazdája nincs sem a nagyszobában, sem az ágyában. Shemaine óvatosan a kisfiú alkóvja felé settenkedett, s minden pillanatban félt, hogy mégis tévedett, és mielőtt a fiúhoz érne, az apába botlik. De félelme alaptalannak bizonyult. Andrew-n kívül senki sem volt ott. A zokogás most már erősebb lett, és Shemaine-ben mély szánalmat ébresztett. Gyorsan a gyermek kerekes ágyához sietett, és felkapta. Felalá járkált a helyiségben, míg egy altatódallal próbálta csitítani. Magához ölelte, könnyes arcocskáját csókolgatta, lesimította kócos haját. A rémült sírás apránként abbamaradt, a gyermek lélegzetvétele nyugodtabb lett, de amikor Shemaine vissza akarta fektetni, a kicsi rémülten felkiáltott. A lány megint magához ölelte, és a kiságy meg a nagyobb hálószobai ágy között járkált ide-oda, míg azt nem érezte, hogy az apró fej álmosan a vállára hanyatlik. Egyre halkabban énekelt és lassabban járkált, mert biztos akart lenni benne, hogy a gyerek akkor sem ébred fel, amikor majd visszateszi az ágyába. Éppen a kicsi szép arcát csodálta a halvány fénynél, miközben karjában ringatta, amikor a másik hálószobában valami változásra figyelt fel. Nem annyira a férfi lépteinek neszére riadt meg, mint fázós borzongására, amikor az ágy mellé lépett. Shemaine felpillantott, hogy megmagyarázza, miért hatolt be a férfi magánszentélyébe, de nem jött ki hang a torkán, mert látta, hogy a holdsugárban álló férfi anyaszült meztelen. Izmos felsőtestén és végtagjain gyémántként csillogtak a vízcseppek, amiből Shemaine arra következtetett, hogy a patakban fürdött. Fején törülköző' volt, és erősen dörzsölte a haját. Shemaine sejtette, hogy még nem vette észre. A lány azonban annál nagyobb érdeklődéssel nézte. Még soha nem látott meztelen férfit, és szűziességét zavarba ejtette a magas, erőteljes alak látványa, ugyanakkor elbűvölte szépsége és férfias kecsessége. Amint azt már felöltözve is látta, a férfi válla rendkívül széles volt, és

92

kabátjába sem kellett váll-tömést tennie, mint oly sok nemes lordnak. Széles mellkasa, teszes izomzatú karcsú dereka, keskeny csípője mind csoda volt Shemaine szemének. Gyér szőrzetű mellkasától izmos, lapos hasáig vékony szőrcsík futott, és Shemaine tekintetét ellenállhatatlanul vonzotta még lejjebb. Szíve vadul kalapált, lába földbe gyökerezett, orcája égett, de mégsem tudta elfordítani a tekintetét. Anyja ugyan finoman, kissé zavartan megpróbálta leírni számára a férfiak testfelépítését, és óvatosan próbálta tudtára adni, mire számíthat, ha majd Maurice felesége lesz, de Shemaine most jött rá, hogy nem számított ilyen...érettségre! Hogy ne hívja fel magára a figyelmet, ne szenvedje el azt a megaláztatást, ami azzal jár, ha gazdája tudatára ébred, hogy itt van és meztelenül látja, és hogy ne kelljen piruló leányként elfutnia, nagyon lassan, csendesen visszahátrált Andrew benyílójába, de vadul kergetőző gondolatai még ekkor sem leltek kiutat: tudta, hogy végül csak el kell mennie a férfi mellett. Shemaine hirtelen rádöbbent, hogy a férfi ágyéka megváltozott: hangsúlyozottabb, tolakodóbb lett. A lány pillantása felfelé siklott, és a fény-árnyék foltjain áthatolva az ágy másik oldaláról rámosolygó szempárral találkozott. Gage izmos nyakába vetette a törülközőt, karját leengedte. Fekete haja nedvesen, kócosán fénylett a holdfényben. - Sajnálom - nyögte ki a lány, de azonnal érezte, hogy amióta szolgasorba kényszerült, túl sokszor kell elnézést kérnie. -Andrew felsírt, és nem tudtam, ön hova lett! A szavait követő csendben Shemaine sarkon fordult, mezítláb a kiságyhoz sietett, és visszafektette Andrew-t. Érezte, hogy a szégyen forrósága önti el. Lehunyta a szemét, minden porcikájában remegett, miközben próbálta összeszedni magát. De bárhogy igyekezett, a most látottak örökre bevésődtek az emlékezetébe. Lelki szemeivel olyan tisztán látott mindent, mintha még most is a férfit bámulná. Shemaine elfordította a tekintetét a meztelen férfitestről, és kiszaladt a nyitott ajtón a társalgóba. Sietségében megbotlott a lépcsó'n, feíhorzsolta sípcsontját, és a fájdalomtól fogát csi-korgatta, de akkor sem állt meg. Agyára vetette magát, arccal a falnak fordult, fejére húzta a takarót, és lázasan azt kívánta magában, bárcsak megnyílna alatta a föld.

93

X. fejezet Shemaine rettegve nézett a reggel elébe. Nem óhajtott gazdájával találkozni, és még egyszer átélni a férfi közelségének fájdalmas megrázkódtatását. Egyikük sem tud majd másra gondolni, mint az éjszakára, amikor Gage rajtakapta, hogy kéjvágyó lotyóként bámulja a férfiasságát. Már az is eléggé zavarba ejtő volt, amikor Shemaine keze odaszorult a férfi öléhez, de ez közel sem volt olyan megalázó, mint az előző éjszakai eset. A lány arra vágyott, hogy addig fekhessen az ágyban, míg Gage el nem indul a műhelybe dolgozni, de szolgaságával járó kötelezettségei megfosztották attól a kiváltságtól, hogy gyáván a szobájában rejtőzködhessen. El kell hát viselnie elkerülhetetlen találkozásukat, bármennyire is szeretne köddé válni, amikor ez bekövetkezik. Amikor Shemaine leóvakodott, megkönnyebbülten látta, hogy Gage már kiment reggeli teendőit végezni. A férfi csak akkor tért vissza a kunyhóba, amikor Shemaine már asztalra adta a reggelit, és maga is felöltözött. Gage a szokott reggeli hozzájárulásával lépett be: egy szakajtó tojással és egy rocska tejjel. Mielőtt mindkettőt letette volna Shemaine mellé a tálalóra, elismerően nézett az asztalra. - Csodálatos illata van, Shemaine. - Amióta a lány nála szolgált, Gage talán a többinél is jobban várta a reggeli étkezést, mivel a lány éppen azoknak az ízletes ételeknek az elkészítésében jeleskedett, amiket Gage még otthon, apja angliai házában evett. - Ehetnénk máris? Éhen halok. Shemaine nem mert a szemébe nézni, ezért a munkájára - egy kis serpenyő tartalmának a mártásos csészébe való áttöltésére - összpontosított. - Azonnal ehetünk, amint végzek a mártással. Felébresztem Andrew-t? - Hadd aludjon. Szegény kis jószág, nehéz éjszakája volt. Bármilyen ártatlan volt is ez a megjegyzés, Shemaine-nek zonnal eszébe juttatta szörnyűséges baklövésének szégyenteljjes emlékét. Éppen a mártásba készült a kanalat meríteni, de az úgy repült ki a kezéből, mintha rugóra járt volna. Elborzadva nézte, hogy a kanál végigszánkázik az asztallapon, majd a földre esik. Gyorsan lehajolt, hogy felvegye, de csaknem összeütközött Gagedzsel, akinek a reflexei gyorsabbak voltak. A férfi felvette a kanalat, és sarkait összeütve odanyújtotta a lánynak, aki ideges pillantást vetett rá, s ezzel felkeltette Gage kíváncsiságát. Most már kénytelen volt felfigyelni She-maine piruló orcájára és bizonytalan pillantására. Közelebb lépett hozzá, hogy tekintetét magára vonja, de a lány úgy tett, mintha hirtelen egy másik kanalat kezdene keresni, és csak azért sem nézett rá. De Gage konok természetű ember volt. Két ujjával felemelte a lány állat, és a fény felé fordította gyönyörű arcát.

-Mi bántja, Shemaine? - kérdezte gyöngéden. - Gondolja, hogy egy szemernyit is érdekel, hogy tegnap éjjel meztelenül látott? Vagy egy futó pillanatig rám nézett, és kielégítette férfiakkal kapcsolatos lányos kíváncsiságát? Az isten szerelmére, kislány, tudom én, hogy nem azért ment be, hogy elcsábítson, hanem hogy megvigasztalja a fiam, és ezért hálás is vagyok. Bocsánatát kell kérnem, hogy megijesztettem, de egy férfi nem mindig tud uralkodni teste reakcióin, ha egy gyönyörű nőt lát. Nem volt nővel dolgom, amióta Victoria meghalt. Ebben a faluban nincs olyan nő, akivel megosztanám az ágyam, és az, hogy magát megpillantottam a szobámban, olyan vágyakat ébresztett bennem, amiket azóta igyekszem elnyomni, amióta megözvegyültem. Férfi vagyok, Shemaine, aki neme minden érzésének és gyarlóságának rabja. S mint férfi, végtelenül csodálom a szépségét, és élvezem, hogy otthonomban van. Már az is Örömet szerez, hogy figyelhetem. Szelíd, elbűvölő, gyöngéd és kedves. Megtiszteli kunyhónkat és életünket, mint egy törékeny virág, amely illatával és szépségével felkavarja az érzékeket. Bár csak rövid ideje ismerem, megkívántam mint nőt. De soha nem kényszeríteném, Shemaine... mint ahogy szándékosan sosem okoznék önnek fájdalmat. A legjobbat akarom önnek, ezért ne bosszantsa az, ami múlt éjjel történt. Amint ön is tapasztalhatta, élvezettel töltött el, hogy önre nézhettem. El sem tudok annál izgatóbbat képzelni, mint hogy önt a szobámban találom, ítéljen el érte, ha akar, vagy fogadjon el olyan férfinak, aki ön iránt mint no' iránt érdeklődik. Shemaine ajkát halk, remegő sóhaj hagyta el. - Nem mertem ma a szeme elé kerülni - vallotta be bátortalanul. - Úgy éreztem, képtelen leszek elviselni. - Soha nem kell szégyenkeznie a jelenlétemben, Shemaine. Nem fogom soha a szemére vetni őszinte érzéseit vagy természetes emberi megnyilvánulásait. Shemaine még mindig nem tudta, hányadán áll önmagával vagy a helyzettel, ezért fejével az asztal felé intett, és halkan mondta: - Kihűl a reggelije, Mr. Thornton. - Csak ön után, Miss O'Hearn - felelte Gage, és lovagiasan félreállt, majd karjával hívogatóan intett. - Hol vagy, papa? - kiáltott ki Andrew a hálószobából, mielőtt álmosan betipegett volna a nagyszobába. - Itt, Álommanó - szólt vissza nevetve az apja, majd leguggolt, és szélesre tárta fia előtt a karját. A gyerek kacagva futott oda hozzá, Gage pedig magasba lendítette, és a hálóingen keresztül picit megcsípte a feszes kis pocakot, és korgó hangot adott, ami újabb kacagást váltott ki a kicsiből.

94

Amikor Gage végül betette Andrew-t az etetó'székbe, a gyerek fogait kivillantva körülnézett az asztalon, és felkiáltott: - Fini! Fini! Gage rabnőjére mosolygott. - Ha nem tévedek, ez annyit tesz, hogy „üljünk már asztalhoz!”. Engedelmeskedjünk neki? Shemaine-t ismét elbűvölte apa és fia párosa, és fenntartásai ellenére is pukedlivel mutatta ki hűségét. - Szolgálatára, milord. - E címre támasztott igényemet Angliában hagytam - jegyezte meg fesztelenül Gage. Shemaine zavartan vonta össze a szemöldökét, mialatt lassan felegyenesedett. Mivel kíváncsi volt, mit értett ezen a gazdája, megkérdezte: - Van talán egy Lord Thornton? - Igen. Apám, William, Thornhedge grófja. - Gage vállat vont, ezzel jelezte, mennyire hidegen hagyja a cím. – Nem ilyan lenyűgöző, mint az őrgrófság, de itt, a gyarmatokon az emberek körében nem sokat jelent a cím, legfeljebb a brit méltóságok számára. Intett, hogy Shemaine foglaljon helyet a mögötte levő padon, és amikor a lány így tett, Gage is helyet foglalt vele szemben. Hogy megnyugtassa, egyszer elmesélte Öreg Egyfülű történetét. Ma reggel Sly Tucker története került sorra, aki miközben a szekeret rakodta ki, egy méh elöl próbált elmenekülni. - Sly le akart hátul ugrani, de egyik lábujja beakadt a szekér legvégén levő lyukba. Úgy zuhant előre, mint egy zsák krumpli, elterült a földön, és úgy beverte az orrát, hogy nern sok híja volt, hogy eltörje. Aki csak látta, nevetésben tört ki. Sly általában szelíd természetű, de a hangos hahota szörnyű idegállapotba hozta. Később sokszor elmotyogta a bajusza alatt, hogy jobban járt volna, ha hagyja, hogy a méh megcsípje, mint hogy dagadt, lehorzsolt orrával ekkora derültséget váltson ki. Shemaine akarata ellenére is kacarászni kezdett, és amikor felpillantott, látta, hogy gazdája meleg pillantással nézi, mintha elégedett lenne, hogy sikerült félénkségét eloszlatnia. Shemaine fejbólintással jelezte elismerését. - Köszönöm, Mt Thornton. A férfi értetlenséget színlelt. - Mit csináltam, amiért köszönet jár? - Azt hiszem, ön nagyon is jól tudja - vágott vissza a lány. - A múlt éjjel történtek miatt rettenetes zavarban voltam, de ön megnevettetett, és egy kis időre elfelejtettem ezt a rémes esetet. - És mi rémeset talált benne, ha szabad kérdeznem? - szólt Gage, és elgondolkodva félrehajtotta a fejét. Shemaine-t váratlanul érte a kérdés, és nehezére esett szavakba önteni azt a tenger érzést, ami átviharzott rajta, amikor rájött, hogy a férfi

rajtakapta leskelodés közben. Amikor végre kimondta a választ, tekintete összekapcsolódott a férfi állhatatos tekintetével. - Azt, hogy arcátlannak talál, Mr. Thornton - felelte őszintén. Gage csak legyintett. - Maga csak egy ártatlan teremtés, aki kíváncsi, milyen egy férfi. Természetes, ha egy tapasztalatlan hajadon érdeklődik. - Úgy tűnik, nagy tapasztalatai vannak a nőknél, Mr. Thornton ösztökélte finoman a lány. A férfi elmosolyodott, és tekintete kihívóan csillant. - Mindenesetre több, mint önnek a férfiakról, Miss O'Hearn. Shemaine döbbenten bámult rá, mert ezzel a kijelentéssel nem tudott vitába szállni. - Igen - felelte nagy sóhajtással, és lesütötte a szemét. -Még sokat kell tanulnom a férfiakról. Gage lehajtott fejére mosolygott, és arra gondolt, hogy kellemesebb foglalatosságot el sem tudna képzelni, mint hogy ebben a lány oktatója legyen. Még a reggelinél ültek, amikor Ramsey Tate bekopogott a hátsó ajtón. - Bejöhetek? - kukkantott rájuk. - Hogyne, Ramsey, gyere csak - felelte Gage, és arrébb csúszva a padon helyet adott a barátjának. Amikor Ramsey belépett a konyhába, Gage-nek feltűnt, hogy sötét karikák vannak a szeme alatt, de csak ennyit kérdezett: - Ettél már? - Semmi olyat, ami ilyen étvágygerjesztően nézne ki - felelte Ramsey szomorkás nevetéssel, de visszatartotta Shemaine-t, amikor az felkelt, hogy még egy tányért hozzon. - Nem, kisasszony, inkább nem ennék. Amit ettem, kőként üli meg a gyomrom. Magam főztem, és ezt azóta is bánom. - Korábban jöttél a szokottnál - jegyezte meg Gage. - Valami baj van? - Rosszul van a feleségem - felelte rosszkedvűen a férfi. -Aggódom miatta, és szeretnék mellette maradni, hátha szüksége van segítségre. - Maradj, ahány napot csak akarsz - felelte aggodalmasan Gage. Tehetnénk még valamit? - Nos, hát... nem nagyon értek én a főzéshez. Ha át tudnál küldeni annyi ételt, ami elég Calleynek meg a kisebbik fiamnak, Robbie-nak, akkor nagyon hálás vónék. Magamnak még Összeütök valamit, de

95

főzni sosem tanultam, és nem szeretném Calleyt még több szenvedésnek kitenni, mint amiben már része van. Idősebb fiaim nyárközépig nagybátyjuknál dolgoznak a folyó felső folyásánál, így most csak hármasban vagyunk. Gage körültekintően nem ajánlotta fel Shemaine szolgálatait, hiszen nem tudta biztosan, nincs-e Calleynek valami fertőzőbetegsége. Ha csak ételt kell átvinni, azt majd ő elintézi, és Andrew meg a lány kedvéért nem is megy a beteg közelébe. - Mit gondolsz, mi baja van? Ramsey tétován felsóhajtott. - Egyszer említettem, hogy Calley gyereket vár tavaszutóra, de most úgy fest, mintha elvesztené szegény kis jószágot. Úgy számolja, korai még a kicsinek előbújni. Gage határozottan jelentette ki: - Feltétlen orvost kell hívni hozzá. Ha nincs ellenvetésed, magammal viszem Shemaine-t és Andrew-t is, amikor átmegyek, aztán elhozom a városból dr. Ferrist. Jó lesz így? Ramsey szaporán pislogott, hogy ne lássák könnyeit. - Hálás vónék, Gage. - Menj csak, és vigyázz Calleyre - tette hozzá Gage. - Mi is megyünk, amint elkészülünk. - Nagyon köszönöm. Gage nem sokkal később megállította a szekeret a Tate -kunyhó előtt, és bekísérte Andrew-t és Shemaine-t. Andrew és Robbíe perceken belül letelepedtek a konyhapadlóra, hogy a kis faállatokkal játsszanak, amiket Ramsey faragott legkisebb fiának. Ramsey a ház hátsó traktusába vezette Gage-t és Shemaine-t, ahol beteg felesége feküdt az ágyban. Odament mellé, megfogta a kezét, intett a vendégeknek, hogy jöjjenek közelebb, és bemutatta az újonnan érkezetteket. - Calley, ez Mr. Thornton új szolgálója, Shemaine kisasszony. Főz majd neked meg a kis Robbie-nak. Gage közelebb lépett. - Shemaine majd vigyáz magára meg a gyerekekre, amíg vissza nem jövök a doktorral. Jó kezekben lesz, Calley. Az asszony válaszul csak bólintott, és mosolyogni próbált, amikor pillantása a lányra esett. - Örülök, hogy megismerhetem, kisasszony. Bárcsak kellemesebb körülmények között került volna sor rá. Gage és Ramsey elmentek, Shemaine pedig felverte az asszony párnáját, és rendbe tette az ágyat. - Tehetek még valamit önért? - kérdezte féltő gonddal. - Csak annyit, hogy maradjon egy kicsit velem - kérte tétova mosollyal az asszony. - Ramsey úgy odavan, ha valamelyikünk megbetegszik, hogy szinte megkönnyebbülök, ha elmegy dolgozni. Kimerít az idegeskedése.

- Biztos nagyon szereti a családját, és szörnyen aggódik, ha betegek vélte halkan Shemaine. - Ó, tudom én, hogy erről van szó - nevetett fel Calley, de aztán torkán akadt a nevetés, amikor görcs fogta el. Összeszorított foggal, némán tűrte, míg a fájdalom alább nem hagyott-Aztán könnyes szemmel nézett fel Shemaine-re: - Azt reméltem, hogy ez a baba kislány lesz. Már öt fiunk van, és biztos vótam abban, hogy mivel ez a terhesség olyan más, most végre egy édes kislányunk születik. Shemaine megragadta az asszony keskeny kezét. -Ne veszítse el a reményt, Mrs. Tate. Talán a doktor segíteni tud majd. Calley ajka remegett az aggodalomtól. - Eddig még soha nem volt semmi gond, és most nagyon féltem szegény kicsikémet. Shemaine a matracra támaszkodott, és az asszony fölé hajolt: - Akkor azt mondhatom, eddig nagyon szerencsés volt, Mrs. Taté. Anyám elvesztette utánam a másodszülöttjét, és többet nem is esett teherbe. Látja, milyen mérhetetlenül hálás lehet, hogy eddig nem történt baj. Calley lehunyta a szemét, ajka némán mozgott, ahogy imádkozott, de egyre vonaglott az ágyon a fájdalomtól. - Úgy érzem, kisasszony, hogy elvesztem a babát, mielőtt dr. Ferris ideérne. Shemaine magára hagyta, és a konyhába futott. Gage már elment, és távollétében Ramsey úgy bolyongott, mint egy elveszett lélek, aki nem tud magával mit kezdeni. - Minden eshetőségre készen tegyen fel forrni vizet - javasolta Shemaine, hogy a zavarodott férfi elfoglalja magát valamivel. - És készítsen össze rongyokat meg törülközőket, de addig ne hozza be őket a szobába, míg nem szólok. - Igenis, asszonyom - felelte Ramsey, és már tette is, amire utasították. Shemaine feltűrte a ruhaujját, és visszament a betegágyhoz, miközben maga is halkan fohászkodott. - Ön többet tud erről a dologról, mint én, Mrs. Tate. De nem vagyok finnyás. A hajóút alatt elvesztettem minden ártatlan elképzelésemet, amit valaha a szeméremről dédelgettem, így ha hajlandó bízni bennem, akkor ön mellett maradok, és megteszem, amit tudok, amíg a doktor ide nem ér. - Megbízom magában - suttogta Caíley. A rá váró szerencsétlenség miatt bánkódva ismét vonaglani kezdett, és az ágy- nernűt markolászta; annyira felizgatta magát, hogy képtelen volt nyugton maradni. - Engedje el magát, kérem - csitította Shemaine, mert eszébe jutott, hogyan segítette át Annie egyik rabtársnőjüket a gyermekszülésen még a

96

London büszkesége fedélzetén. A baba torzan született, talán mert olyan keveset kaptak enni a hajón.Csak egy napot élt, de Annie addig kedveskedett aszonynak, míg sikerült levezetnie a szülést. Shemaine tudta ugyan, hogy most más körülmények között vannak, de elhatározta, hogy amennyire tud, ugyanígy jár el Calleyvel is. Azt leszámítva, hogy végignézett már szülést, nem volt annyi tapasztalata, aminek most hasznát vehetnék. - Próbálja maga elé képzelni a babát, és hogy miképp tudna azzal, ha nyugodt marad, segíteni neki. Ne erőltesse magát, és ne legyen olyan lesújtott, mert akkor a baba azt képzeli, hogy nincs itt rá szükség. Éreztesse vele azt, hogy teste meleg, biztonságos védelmében nem érheti semmi baj. Hunyja le a szemét, és képzelje el, milyen szép lesz a lánya. Azt hiszem, olyan lesz, mint maga: olyan szőke lesz a haja, mint az érett búza, a szeme meg kék, mint az ég. Testvérei féltő gonddal vigyázzák majd... Calley szorosan lehunyta szemét, és lelkesen bólintott, amikor a kislánya arca megjelent képzeletében. Mintegy varázsütésre nyugodtabban lélegzett, könnyei felszáradtak, és elmosolyodott. - Igen, szép kis arca lesz. Shemaine odahajolt, hogy a fülébe súgja: - Most képzelje azt, hogy a karjában tartja, magához szorítja, és lassan ringatja, míg altatódalt énekel neki... Calley boldogan felsóhajtott: - Igen, nagyon élvezi a dalt. -Már mosolyog is, Mrs. Tate - mormolta Shemaine. Az asszony szeme meglepetten felpattant, halkan felnevetett. - És a fájdalom is elmúlt. - No látja! Calley boldog könnyeken át Shemaine-re nézett: -Lehetséges, hogy rávegyem magam, hogy megtartsam ezt a babát? - Nem tudom, Mrs. Tate - felelte kendőzetlen őszinteség-gel Shemaine. - De úgy hiszem, az, hogy nyugodt, ellazult és reménykedő, az mindkettőjüknek jobb, mint az, ha izgatott és gyötri magát. - Hívjon csak Calleynek, asszonyom - kérte komolyan Mrs. Tate. Látom, hogy igazi úrihölgy, ahogy Mr. Thornton is igazi úriember. Olyan feleségre van szüksége, mint ön. - Én csak a szolgálója vagyok - felelte Shemaine. A múlt éjszakai megpróbáltatást követően nem kellene egyéb, minthogy ez az asszony azt tételezze fel, hogy gazdája féleségül akarja venni, és erre valami célzást is tegyen. Amióta itt van, túl sűrűn kér Gage Thorntontól elnézést. -Majd lesz az máshogy - jósolta meg határozottabb hangon Calley. Ramsey is azt mondja. Azt is mondta, hogy Mr. Thornton egészen odavan magáért.

- Legfeljebb a fó'ztömért - jelentette ki ellentmondást nem tűrő' hangon Shemaine. - Másról nincs szó. Tévedett a férje. Calleyt csalódottá tette, hogy Shemaine olyan hevesen tasadja, hogy bármi is kialakulhatna kettejük kapcsolatából. -Nem menne hozzá, ha megkérné a kezét? -Menyasszony voltam, mielőtt idejöttem... - Shemaine hangja elhalkult, és képtelen volt befejezni a mondatot. Eljegyzésének emléke furcsán idegennek tűnt a jelen valósága mellett. - Anglia nagyon messze van, asszonyom, Mr. Thornton meg itt van, készen arra, hogy asszonyt vigyen a házhoz. Nem gondúja, hogy csinos férj lenne? -De mennyire, csakhogy én... - Shemaine megint képtelen volt befejezni a mondatot. -A férfi, aki a vőlegénye volt Angliában, volt olyan csinos, mint Mr. Thornton? - folytatta Calley a kérdezősködést. - Nem tudom... - nyögte Shemaine, akit kínos zavarba hoztak a kérdések. Az eladósorban levő angol lányok a legszebb londoni férfinak tartották Maurice du Mercert. De Gage Thornton is ugyanúgy elcsavarta volna ezeknek az ifjú hölgyeknek a fejét, ahogy most Shemaine-nek. Valahogy tisztességtelennek érezte, hogy volt vőlegényét kevésbé jóképűnek lássa. Ráadásul ostobaság azon tépelődni, melyikük csinosabb. Biztos volt benne, hogy ha most azt mondaná, hogy Gage Thornton mutatósabb, az csak azért lenne, mert ő itt van, Maurice meg messze. - Szereti még a vőlegényét? -Egykor azt hittem, hogy szeretem - ismerte be ügyefogyottan a lány. - De ez olyan régen volt, és oly sok minden történt azóta. E pillanatban Mr. Thornton szolgálatában állok, és ha Maurice meg is találna, akkor sem lennék szabad, hogy hozzámehessek, hacsak Mr. Thornton el nem enged. Az is lehet, hogy Maurice el sem akarna venni, hiszen letartóztattak és elítéltek. - Mr. Thornton akarja magát, abban biztos vagyok. - Ennek a beszélgetésnek semmi értelme - felelte Shemaine, mert azt remélte, véget vethet a nyugtalanító következtetésekre ~ Nincs az az ember, aki bizton állíthatná, hogy tudja, Mr. horntonnak mi jár a fejében. Egyszerűen a tulajdona va gyok, és ha csak nem beszél a maga nevében, a házasság tényének megvitatását puszta spekulációnak tekintem. - Igen, nem helyes arról beszélni, hogy Mr. Thornton mit fog csinálni - szögezte le Calley. - Úgyis épp elegen vannak olyanok, akik

97

megpróbálják kitalálni, mire készül; nem kell, hogy még mi is szaporítsuk a számukat. Shemaine megkönnyebbülten sóhajtott fel, hogy végre sikerült elérnie a célját. Megfogta Calley kezét, és lemosolygott rá. - Hogy van most? - Kicsit fáradtan - ismerte be az asszony, de vidámabban mosolygott. De jobban. - Egy kis pihenés magának és a kicsinek is jót tenne. - Igen, azt hiszem, most már tudok pihenni... és reménykedni. - Akkor magára hagyom, hogy pihenhessen. Ha szüksége lenne rám, a konyhában leszek. Calley nyugalmas sóhajjal lehunyta a szemét, és Shemaine csendesen elhagyta a szobát. Ramsey a tűzhelynél várt, és kétségbeesett arca láttán Shemaine igyekezett eloszlatni félelmeit. - Sokkal jobban van a felesége, és egy kicsit pihenni is tud. - Az elmúlt órák izgalma nyomot hagyott a férfi arcán, és ez felkeltette Shemaine szánalmát. Azt hiszem, magának sem ártana egy kis alvás - vetette fel kedvesen. - Majd hívom, ha valami történne. Gage Thornton lemászott a szekérről, és az orvos házához ment. A szomszéd udvaron egy kis termetű asszony húzkodta ki a gyomokat, amik a korábban rendezett kertet benó'tték, de amikor Gage végigment az ösvényen, az asszony kiegyenesedett, és a szemébe sütő napban hunyorogva figyelte, ahogy közeledik. Amikor a férfi bekopogott, az asszony átszólt: - Ha a dokihoz gyütt, a folyó felső folyásához ment egy lábtörést ellátni. Kis ideig biztos nem gyün vissza. Ha tud írni, hagyjon itt egy levelet Ferris dokinak, hogy azt szeretné, hogy tüstént gyűjjék, amint visszatér. A doki meghagyta, hogy mindenkinek, aki közben megfordul itt, ezt mongyam. Tollat meg papirost is hagyott a verandán, hogy ha valaki írni akar, megtehesse. Gage Thornton a szegényesen öltözött asszony felé fordult, és azon tűnó'dött, hol találkozott már vele, mert a hangja ismerősen csengett. Amikor a füvön át felé tartott, észrevette, hogy az asszony állkapcsa dagadt és sötétlila a véraláfutástól. De még így is ráismert arra az apró teremtésre, aki a London büszkeségén rábeszélte, hogy vegye meg Shemaine-t. -Annie Carver? - Az ütésnyomok közelebbről még ijesztőbben festettek, és Gage kénytelen volt megkérdezni: - Az isten szerelmére, asszony, mi történt magával? Annie értetlenül emelte fel sáros kezét, hogy eltakarja a szemét a naptól, és kivehesse a kérdező arcát. - Ki maga? - Gage Thornton. Én vettem meg Shemaine O'Hearnt, emlékszik?

Az asszony felkiáltott, és kezét kevésbé dagadt orcájához kapta. - Egek, az uraság! Hogy emlékszek-e magára? Ha' hogy tunnám elfelejteni? Csak épp a szemembe süt a nap, oszt nem láttam tisztán. Hogy van Shemaine? - Tekintetét nyugtalanság felhőzte. - Csak nem esett baja? Nem azér' keresi a dokit? -Nem, semmi baja, Annie. Egy barátom miatt vagyok itt. A felesége tavasz végére várja a kisbabáját, de már most el-kezdó'dtek a fájásai... és félő, hogy elveszti a babát. - Tudok egyet s mást a gyermekszülésről - mondta félénken Annie. - Anyám bába volt, mielőtt megbetegedett és meghalt vóna, de megtanított arra, mit kell tenni, hogy a szüló asszonynak segíthessünk. De a gazdám sosem engedne el magával. -A gazdája művelte ezt magával? - kérdezte kedvesen a férfi, és összevert arcára mutatott. Annie határozatlanul vonta meg a vállát, és zavartan lesütötte a szemét. - Asszem, Mr. Myers úgy érezte, megérdemlek egy kis fenyítést, amiér' odaégettem a vacsoráját. Aszonta, hogy menjek, oszt vágjak fát, mert hűvös van a szalonjában. Egy kicsit tovább tartott, mint gondútam. - Csúfondárosan nézett fel Gage-re. - Oszt uraságoddal mi a helyzet? Kap eleget enni most, hogy Shemaine főz magára? - Boldogan jelenthetem ki, hogy Shemaine kivételes szakácsnő, Annie. Akkor sem találtam volna nála különbet, ha Londonig tűvé teszek mindent. Annie komoly pillantást vetett rá a szeme sarkából. - Tennap este ez a Mrs. Pettycomb jött ide a gazdámhoz... Samuel Myershez... és elmesélte, hogy ön vett magának egy elítéltet, hogy az ágyasa legyen, oszt majdnem megölte a London büszkesége fedélzetmesterét, mer' az el akarta venni Shemaine-t magától. Gage-nek kezdett elege lenni a vén pletykafészek rendíthetetlen igyekezetéből, amivel erősen elfogult történeteit a faluban terjesztette. - Mrs. Pettycomb alaposan elferdít mindent, ami a fülébe jut, Annie, így aztán a maga helyében nem adnék sok hitelt a mondandójának. Élvezi, hogy szándékosan torzíthat a tényeken, hogy így színesebbé tegye a meséit. Annie remélte, hogy a férfi még hozzáfűz valamit a magyarázatához, de Gage nem óhajtott bővebb felvilágosítással szolgálni, hogy miért is vette meg Shemaine-t. Nem látta okát, hogy örökösen igazolja magát mindenki előtt, aki csak meghallgatja Mrs. Pettycomb falrengető meséit. Ha valaha is engedne e késztetésnek,

98

soha nem érne a magyarázkodás végére, főként, mivel az asszonyság és pletykafészek baráti köre folyton csak rajta köszörülik a nyelvüket. Feltárult a bejárati ajtó, és Samuel Myers peckesen kivonult a veranda szélére, ahol egyik karját háta mögé téve megállt, és egy dühtől kivörösödött képű zsarnok vérben forgó szemével meredt rájuk: - Te lusta dög! - vicsorgott Annie-ra. - Nem azért vettem meg a papírjaidat, hogy szóba elegyedj minden jöttmenttel, aki elmegy a kapum előtt. Mars vissza dolgozni, mielőtt a képed másik felét is ki nem dekorálom. És figyelmeztetlek, hogy ha jót akarsz magadnak, serényen dolgozz, míg távol vagyok, vagy úgy elverlek, hogy egy hétig nem tudsz leülni. Óránként mégsem jöhetek át az üzletemből, hogy ellenőrizzelek. A vevőim nyugtalankodni kezdenének, még azt hinnék, elutaztam a városból, Gage felvonta a szemöldökét, ahogy az udvar túlsó végében álló emberkét szemügyre vette. Morrisa Hatchernek ez egyszer igaza volt. A törpe olyan visszataszító, mint a legundorítóbb patkány. Helytelennek érezte, hogy Annie-t ennél az alaknál hagyja, anélkül hogy megpróbálna valamit tenni a megsegítése érdekében. - Nem lenne kedve pénzért kölcsönadni a rabnőjét, Mr. Myers? Samuel Myers összezavarodott. Szemüvegét feljebb tolta széles orrán, és kétkedő' vigyorral fürkészte Gage arcát. - Mi a gond, Thornton úr? Egy nőszemély már nem is elég magának? Kettő' kell az ágyban? Ha az volt a célja, hogy felpaprikázza Gage-t, akkor e néhány szóval sikerült elérnie, mert Gage érezte, hogy fokozódik benne az ellenséges érzület, miközben jeges tekintettel viszonozta a férfiú csúfolódását. Myers nyilvánvalóan sok szóbeszédet hallott róla, míg Gage csak annyit tudott, hogy az, akivel most beszélget, férfidivatáru- kereskedő, Tekintve, hogy a pletykafészkek micsoda hévvel szapulták, Gage nem lett volna meglepve, ha kiderül, hogy Samuel Myers veszélyes embernek tekinti. Az, ahogy Myers egyik karját a háta mögé dugta, Gage-t ráébresztette, hogy a kis patkány felhúzott pisztolyt szorongat és tart készenlétben, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy máskülönben ilyen pökhendin beszélne, kivált, ha el is hiszi az asztalos veszélyességéről keringő sok szóbeszédet. - Van egy munkásom, akinek a feleségét az a veszély fenyegeti, hogy esetleg elvetél - felelte Gage, erősen uralkodva magán. Nem a pisztoly intette óvatosságra, hanem az a gondolat, hogy ellenséges indulata kimutatásával tönkreteszi az esélyt, hogy segítsen Shemaine barátnőjén. Annie azt mondta, hogy ha elengedné, talán segíthetne Mrs. Tate-nek. Ha

hagyná, hogy eljöjjön velem, szívesen megfizetném az idejét. A doktor úr egy ideig biztos távol lesz, és most senki sincs Tate-éknél, aki tudná, mit kell tenni. - Vigye csak el oda a saját rabszolgáját, Thornton úr - gúnyolódott tovább a kis mitugrász. - Már ha meg tud tőle válni ennyi időre. ír szuka létére igen szemrevaló, és kíváncsi lennék, az ágyban is olyan jó-e, mint az ágyon kívül. - A szuka szót elég szabadon használja, Mr. Myers, és mindenfélét feltételez egy hölgy jelleméről - vágott vissza Gage, és érezte, hogy rögtön felrobban a dühtől. Néhány pillanatig hallgatott, hogy összeszedje magát, mielőtt folytatná. -A lány már ott van, és amit lehet, megtesz, de nem tud annyit, amivel segíthetne Mrs. Tate-nek. Samuel Myersnek nem volt ellenére, hogy akár így, akár úgy, de egy-két garast keressen, és a pénzkereset legjobb módjának tartotta, hogy rabnője dolgozik helyette. - Honnan tudjam, hogy bízhatok abban, hogy visszahozza Gage rájött, hogy tekintélyes összeget lesz kénytelen felajánlani, hogy egyáltalán felkeltse a férfi érdeklődését. - Ha akarja, akkora biztosítékot hagyok itt, amennyit Annie ért fizetett. Csak bizonyítsa be valahogy, hogy mit fizetett érte, és aztán írjon alá egy elismervényt, amiben megígéri, hogy visszaadja a pénzt, amint Annie-t visszahozom. - Tizenöt fontomba került - közölte epésen a kereskedő. -Még öt fontot kell fizetnie azért, hogy kölcsönvegye. - Öt fontot! Az istenért, ember! Nem egy évre viszem el! - Öt font, vagy hallani sem akarok az egészről - vont vállat Mr. Myers. - Fontos munkát bíztam Annie-ra, és a távolléte miatti késedelemért kártalanítást kérek. Most már Gage is követelőzőbb lett. - Öt font, és legalább két teljes hétig nálam maradhat. Ebből nem engedek. Samuel Myers önelégülten vigyorgott. - Éppenséggel meglehetek annyi ideig nélküle, de figyelmeztetem, hogy ha nem hozza vissza, az egész pénz az enyém lesz. - Az egész a magáé lesz - morogta Gage helybenhagyólag, és úgy érezte magát, mint akit becsaptak. - De szükségem van az elismervényre, nehogy meggondolja magát, és azt mondja, hogy elloptam a lányt.

99

- Megkapja a papírját - vetette oda pimaszul Mr. Myers -, de csak abban a ruhában mehet el, amiben idejött. Gage azonnal Annie-ra pillantott, hogy lássa, mit visel, és elképedt, hogy a kereskedő ennyit aggódik egy ilyen rongy miatt. -Hacsak nem akar azért is fizetni... – próbálkozott Mr. Myers. Gage megvető mosollyal hárította el. - Megtarthatja a ruhát, Mr. Myers. Egészen biztosan jobbat láttam ennél Mrs. Tate rongyoszsákjában. Néhány perc múlva Gage már ismét a szekér bakján ült, és Tate-ék háza felé kocogtak. Annie ott ült mellette, abban a ruhában, amiben a hajóutat megtette. Rongyos volt, de legalább nem felejtette el kimosni. Gage tudta, hogy Shemaine megkönnyebbül, ha barátnőjét megpillantja, de a maga részéről volt min törnie a fejét. Ki kell, hogy süsse, honnan pótolja a veszteségeit, mert mégsem vihet vissza egy rabnőt olyan gazdához, aki üti -veri a nőket, ahogy az Samuel Myersről bebizonyosodott. Annie-t ugyanakkor nem is tarthatja meg, mert elégedett Shemaine-nel, és nem akar még egy asszonyt állandóra odavenni az otthonába. Bár Tate-éknek jelenleg szükségük van Annie-ra, nincs annyi pénzük, hogy meg is vegyék, amikor jóformán minden garast félretesznek fiaik taníttatására. E percben nem jutott eszébe egyetlen jó megoldás sem, de remélte, hogy valami csak felöt-jik benne addig, míg Tate-éknél lejár Annie szolgálata. Annie úgy fészkelődött mellette, mint akinek bolha ment a szoknyája alá. -Hagyott levelet a dokinak, hogy tuggya, hová menjen, amikó' visszagyün? - Gondom volt rá, míg maga átöltözött. - És olyan helyre tette, ahol rögtön megtanájja, amint visszagyün? - Igen. - Biztos helyre, ahol Mr. Myers nem tanál rá? - Becsúsztattam az ajtó alatt, az ajtó meg zárva van - felelte Gage, akit fárasztott a szüntelen kérdezosködés. - És ha nem néz le? Tuggya, a doki öregszik mán. Aszondta, hogy jövő pénteken tölti be a negyvenötöt. - Annié szemében, aki éppen csak elérte a húszat, ez az öregkor kezdetének tűnt. - Ne gyötörje magát, Annie - szólt rá türelmetlenül Gage. - Megőrjít a kérdéseivel. -S ajnálom, Mr. Thornton - felelte bűnbánóan a lány. -Csak biztos akartam lenni, hogy a doki elgyün, és a barátainak nem én leszek az egyetlen segítsége. Sok mindent tudok a szülésről, lázcsillapításról vagy

sebek ellátásáról, de asszem, mégis jobb lenne olyasvalakit hívni, akinek igazi tudománya van. - Igazi, nem igazi, Annie, a Tate családnál marad, hogy vigyázzon Calleyre, így aztán lehet, hogy éppen akkor nem számíthat a doktor úrra, amikor a legnagyobb szüksége van rá. Ramsey nálam dolgozik. Jó barátom, és azt akarom, hogy tegyen meg mindent a feleségéért, és ha képes rá, mentse meg a babát is. Ramseynek mindene a családja. Érti? -Igen, uraság - felelte szelíden Annie. - Van egy kisfiúk, akire vigyáznia kell, amíg Calley megint talpra nem áll - mondta Gage, és a szeme sarkából ránézett. Annie felcsillanó szeme bizonyította, hogy most már alig várja, hogy ennél a családnál lehessen. Boldogan sóhajtott fel: - Ó, annak nagyon örülnék! Arnikor Tate-ékhez érkeztek, Gage bement a kunyhóba, hogy megkeresse Shemaine-t. A konyhában találta, ahol éppen ebédet készített. Gage megállt a tűzhely mellett, ahol Shemairte térdelt és éppen a vaskemencébe tolta be a kenyeret. - Magammal hoztam egy asszonyt, aki egy darabig segíthet, így Andyvel visszajöhetnek velem, amikor indulok. - Mr. Tate ragaszkodott hozzá, hogy annyit főzzek, hogy mind jóllakhassunk - magyarázta Shemaine, és becsukta a kemence ajtaját, majd felállt. - Kifejezetten kérte, hogy ön is egyen vele. - Maradhatunk még, ha ez ennyire fontos neki - nyugtatta meg Gage. Shemaine lágyan elmosolyodott. - Hiszem, hogy a jelenléte elvonja majd Mr. Tate figyelmét, Mr. Thornton. Amióta ön elment, magánkívül van. Aludni sem akart, pedig mondtam, hogy Calley jobban van. Kint van az udvaron, fát vág, hogy azalatt se aggódjon. Talán ha vele töltene egy kis időt, mielőtt elmegyünk, azzal átsegítené a nehezén. - Megteszek minden tőlem telhetőt - felelte Gage. - Addig is miért nem viszi be ezt az asszonyt a hálószobába, és mutatja be Calleynek? Shemaine nem értette a parancsát, mert feltételezte, hogy az asszony maga is be tud mutatkozni, de amikor Gage félreállt, hogy Shemaine láthassa, ki jött be utána, a lány örömteli kiáltással vetette magát barátnője nyakába. - Ó, Annie! Annyira aggódtam miattad! - kiáltott fel, és könnyes lett a szeme. Megölelte az apró fiatalasszonyt, majd hátrább lépett, hogy jól szemügyre vehesse, de boldog arckifejezése elkomorodott, amikor

100

meglátta Annié sérüléseit. Gyöngéden megsimogatta Annié dagadt állat. Gazdád műve, vagy szándékosan falnak mentél? Annie csak legyintett. - Ne is törődj az arcommal, milady! Hadd nézzelek inkább téged! Megragadta Shemaine karcsú kezét, és boldogan felnevetett. - Pompásan nézel ki! Egyszerűen pompásan! - Gyere be a hálószobába, és ismerkedj meg Calleyvel -sürgette Shemaine, és karon ragadta. - Aztán elmondhatod, hogy kerültél ide. - Ó, megmondom én azt most rögtön. Ha nem lett vóna a gazdád, aki húsz fontot kifizetett értem, most nem lennék itt. Shemaine megtorpant, és Annie karját megrántva maga felé fordította: - Hogy érted ezt, Annié? Mr. Thornton megvásárolt? - Nem egészen. - Annie megvonta a vállát. - Öt fontot fizetett ki azér', hogy úgymond bérbe vegyen, de ha nem visz vissza, akkó' húsz fonttal lesz szegényebb. - Csodálkozva csóválta a fejét, hogy a férfi képes volt ilyen nagy összegtói megválni. - A te Mr. Thorntonod nagyon gazdag lehet vagy mi. - Nem gazdag, Annié, csak végtelenül csodálatos – felelte Shemaine ragyogó mosollyal. Még be sem fejezték az ebédet, amikor dr. Colby Ferris, a magas, ősz hajú, komor képű és fél arcán örökké borostás orvos odaért. Annie komolyan vette kötelezettségeit, és meleg vízzel, szappannal várta az orvost, hogy kezet moshasson, majd a tiszta törülközőben kezet törölhessen, mielőtt a beteg asszony hálószobájába belépne. - Anyám aszondta, egyedül az helyes, ha egy bába úgy mén egyik házból a másikba, ahol baba készülődik a világra, hogy az anya iránti tiszteletből kezet mos. A magas orvos szigorú pillantást vetett az apró asszonyra. - Mondja, fiatal hölgy, tudja, hány gyermeket segítettem már a világra? Annie összefonta vékony karjait, de állta a sarat. - Biztos többet, mint ameddig el tudok számolni, de ugyan mi baj lenne abból, ha megmossa a kézit, mielőtt a beteghez nyúlna, vagy miután megérintette a holtat... vagy... - még valami nyomós ok után kutatott, de végül elkeseredésében a ló felé intett, amin az orvos érkezett, és ami ott állt az ablak előtt - egy büdös lovon lovagolt? Dr. Ferrist meghökkentette az apró asszony arcátlansága, de némi hallgatás után elgondolkodva megvakarta borostáját, és az összezördülés résztvevőinek nagy megkönnyebbülésére elnevette magát. - Hát, azt hiszem, nagy baj nem lehet abból, ha kezet mosok. És lábat ne mossak? Azt nem ellenőrzi? Annié gondolkodás nélkül lenézett, és aztán szájához kapta a kezét, amikor megpillantotta a férfi poros csizmáját, és rájött, hogy tréfát űztek belőle.

Hátrahajtott fejjel nézett fel az orvosra, és széles mosolya egészen megszépítette csúnyácska arcát. - Asszem, egyelőre az is elég, ha megtörli őket, de nem árt, ha tisztességesen viselkedik, mer' akkó' is én leszek itt, amikó' legközelebb idelátogat... legalábbis egy ideig még én várom. Az orvos deres szemöldöke felszaladt a homlokára, mintha megsértődött volna Annié megjegyzésétől, de következő kérdésének semmi köze nem volt Annie tréfálkozásához, - És mi a helyzet Myersszel, azzal a varanggyal? Ribillió nélkül elengedte ide? Annié Carvert elképesztette az orvos kézenfekvő következtetése. -Az ő beleegyezésével jöttem ide, úgyhogy nem kell azt gondúnia, hogy elpucoltam onnét. Mr. Thorntonnál van a papír, ami bizonyítja. Dr. Colby Ferris gúnyosan felnevetett. - Jókora összeget kellett lefizetni ahhoz, hogy az a varangy eleressze. Myers sosem bánt nagylelkűen a tulajdonával. - Ó, bizony derék egy összeg volt - helyeselt Annié, és hüvelykujjával jótevője felé bökött. - Mr. Thorntonnak húsz fontot kellett letennie értem, ötöt, hogy bérbe vegyen, tizenötöt meg biztosítéknak, hogy visszavisz. - Azt állítja, hogy Myers valóban aláírt egy ilyen elismervényt? Annié óvatosan bólintott, mert nem értette, miért döbbent meg annyira az orvos. - Alá biz' a, uraság. Colby Ferris nyomatékosan Gage-re nézett. - Akkor azt tanácsolnám, hogy tartsa meg az elismervényt, uram, mert Myersben nem lehet megbízni. Becsapja, ha lehetőség kínálkozik rá... vagy valami módon szerét ejti, hogy tolvajnak nevezhesse. - Nem ismerem Mr. Myerst, azt viszont bevallhatom, hogy igen gyorsan megutáltatta magát velem - mondta Gage. -Biztosíthatom, hogy a lehető légkörültekintőbb leszek. A doktor Annie összevert arcára mutatott. - Ugye tudja, hogy Myers ennél alaposabban is ellátja majd Annie baját, ha a lányt visszaviszi hozzá? - Van valami javaslata, hogy mit tegyek? - Gage megoldást remélt dilemmájára. Shemaine-re mutatott, aki az asztal másik végén Andrew arcát mosta. - Már van egy rabnőm, és a kunyhómban nincs hely többnek. Az idősebb férfi elgondolkodva simogatta az állat.

101

- Láttam a lányt dolgozni Myersnél, és tudom, mire képes. Olyan munkát végeztetett vele, amit neki kellett volna, ahelyett, hogy egy ilyen törékeny teremtést terhelne vele - tette, hozzá, kissé eltérve a tárgytól. - Nincs szüksége segítőtársra? - ajánlotta reménykedve Gage. - Annié azt állítja, hogy van némi bábaasszonyt és ápolási tapasztalata. Talán jól jönne egy szolgáló is, aki rendben tarthatná a házát. Amikor Annie-ra nézett, dr. Ferrisen látszott, hogy nem lelkesedik a javaslatért. - Micsoda? Hogy folyton azért vegzáljanak, hogy mossak kezet, amikor csak eltüsszentem magam? Isten óvjon ilyen sorstól! - Miattam csak ne izgassa magát! - fortyant fel mérgesen Annie a doktor könnyed visszautasítása hallatán. – Majd, ha itt végeztem, visszamegyek Mr. Myershez. Nem ez lesz az első eset, hogy jól elagyabugyálnak. Dr. Ferris a mosdóállványhoz lépett, és addig súrolta kezét és arcát, míg tiszta nem lett. Miután megtörülközött, Annie-ra vigyorgott. - Megmutatná, hol találom Mrs. Tate-et? Vagy csak álldogál itt, mint egy tüskéit meresztgető dühös sündisznó? - Mrs. Tate jobban van, amióta Shemaine beszélgetett vele. Talán inkább Shemaine-t kellene megvennie Mr. Thornton-tól, és őt kellene magával vinnie, amikó' betegeket látogat -ajánlotta mogorván Annie Gage komor pillantást vetett az apró asszonyra. - Nem azért tettem le magáért a nehezen megkeresett pénzem, Annie, hogy a hátam mögött eladja Shemaine-t. Annie elvigyorodott. - Hú, de érzékeny uraságod, ha Shemaine-ről van szó! Tán megkedvelte, vagy mi? - Nagyon kedvelem Shemaine-t - jelentette ki határozottan Gage. - És nem vagyok hajlandó eladni. Világosan beszéltem? Ferris Annie-ra nézett, és igyekezett elfojtani kacagását. - Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy másutt kell segítőtársat keresnem. - Ennél nagyobb igazságot még nem hallottam - helyeselt Annie, és göcögve Gage-re nézett, míg a férfi el nem mosolyodon. -Gyerünk, doki - sürgette Annie. - Bevezetem az asszonysághó'. Mutatta az utat a hátsó hálószobához, és amíg Ramsey növekvő idegességgel fel-alá járkált, Gage segített Shemaine -nek leszedni az asztalt, jóllehet a lány erősködött, hogy erre semmi szükség. Gage több okból sem akart elmenni, mielőtt az orvos befejezi a vizsgálatot. Tudta, hogy Shemaine hallani szeretné az orvos véleményét, és Gage-nek szüksége volt rá hogy rossz hír esetén a lány megvigasztalhassa Ramseyt. Jómaga is aggódott: rájött, hogy Calley rosszulléte közelebbről érinti, mint

gondolta. Tate-ék a barátai, és jelen akart lenni, hogy bármi módon támaszt nyújtson. Amikor visszatért a szalonba, dr. Ferris ünnepélyesen úgy nyilatkozott, hogy nehéz lenne biztosat mondania. Azt sem jósolhatja meg, hogy Calley ki tudja-e hordani a babát, vagy közben esetleg elveszti. Ha egyáltalán reménykedni akarnak egy egészséges baba megszületésében, akkor Calleynek okvetlen ágyban kell maradnia, és az orvos azt az utasítást adta Annie-nak, hogy le ne vegye róla a szemét, hiszen tudta, mennyire nehéz egy serény asszonyt tétlenségre kárhoztatni. Dr. Ferris tudta, hogy ezt a feladatot Annie-nál hozzáértőbbre nem is bízhatná. Hiszen őt is rávette, hogy kezet mosson, gondolta magában mulatva. A doktor bölcsen azt tanácsolta Ramsey Tate-nek, hogy maga és felesége érdekében menjen vissza dolgozni. Azzal érvelt, hogy férje félelme csak nyugtalanítaná Calleyt. A munka nemcsak Ramsey idejét kötné le, de gondolatait is lefoglalná, és eloszlatná állandó aggodalmát. Mielőtt Dr. Ferris elment volna, még megígérte, hogy rendszeresen ellátogat betegéhez, hogy állapota alakulását szemmel kísérhesse, és ha ilyenkor jóllakatnák, hogy özvegyi mivolta gondjain enyhítsenek, azt kielégítő fizetségnek tekintené. Még csípősen megjegyezte, hogy remélhetőleg Annie van olyan jó szakácsnő, mint őrmester.

102

XI. fejezet Irgalmas szívű, nemes érzésű gazda rabjának tűrhető az élete, gondolta Shemaine, Mr. Thornton csekély pénzéből is sokat áldoz arra, hogy segítsen alkalmazottján és egy olyan rabon, akivel rosszul bántak. A lány igencsak szerencsésnek érezte magát, hogy ilyen emberhez került. Alighogy visszatértek a folyóparti házba, Gage a kisebb hálószobában lefektette kisfiát, és amikor visszament a szalonba, Shemaine mosolyogva várt rá. Gage-t elbűvölte a melegen ragyogó zöld szem, és kíváncsian billentette oldalra a fejét: - Óhajt valamit, Shemaine? - Igen, Mr. Thornton - biccentett a lány. - Minden vágyam, hogy megköszönjem, amit Annié-ért tett. Az után, amit Mr. Myersnél átélt, könnyebbség lesz Tate-éknél dolgoznia. A lágy hang hallatán Gage boldogan megborzongott, de nagy Önuralommal lerázta magáról az igézetet, mert tudta, nem támaszthat oktalan reményt a lány szívében, amikor nem szándékozik Annie-t megtartani. - Tudnia kell, Shemaine, hogy ha Annie szolgálataira nincs már Tatééknek szüksége, kénytelen leszek eladni, hogy visz-szaszerezzem a pénzt, amit letétbe helyeztem érte. Nem költözhet ide. - Tisztában vagyok vele, Mr. Thornton - bizonygatta lágy hangon a lány -, de bízom benne, hogy érdemesebb gazdát talál neki, mint amilyennek Mr. Myers bizonyult. Bár csak rövid ideje vagyok itt, őszintén megvallom, hogy igen tisztességes embernek ismertem meg önt. Tulajdonképpen e pillanatén nincs, akit jobban csodálnék Önnél, uram. Gage-nek keserves küzdelmébe került, hogy ne képzeljen többet, mint amit a lány mondani akart. A csodálni szó mellékjelentések tucatjaira utalhat, melyek mind kellemes zöngéjűek, ue Gage nem mert túl sokat vélelmezni. Még mindig ő az úr, Shemaine pedig a szolgálója. Zavarában nem talált szavakat, ezért kikerülte a lányt, mert tartott tőle, hogy ha még egy percig marad, olyan kérdést vet fel, amelynek gondos megvitatása több időt igényel, mint ami most rendelkezésére áll. - Ideje indulnom. Meg kell néznem, hogy haladnak az emberek távollétemben. Shemaine-t zavarba hozta a férfi sietős távozása, de türelmetlenségének tulajdonította; alig várja, hogy folytassa a munkát, gondolta. O is nekilátott a házimunkának, amit délelőtt nem végzett el. Miután rendet rakott a

házban, több vasalót is felforrósított a tűz közelében, és nekilátott vasalni. Kellemes érzéssel töltötte el, hogy kivasalhatja gazdája drágább ingeit, és mindent elkövetett, hogy visszaállítsa eredeti szépségüket. Képzeletét szabadjára engedve elgondolta, milyen csinosan fest majd Gage Thornton a most viselt gyűrött háziszőttes ingek helyett a ropogósra vasalt fehér ingben. Az inghez persze jól állna egy elegáns szalonkabát és térdnadrág, de Shemaine tudta, hogy a férfi emelné a ruha fényét, s nem fordítva. Képzelete tovább száguldott vele, és már látta magát, amint előkelőén Öltözött gazdájával menüettet lejt, ahogy azt Maurice-szal nemegyszer tette. Álmodozás közben Gage-t nemcsak kecses táncosnak, de figyelmes és arisztokratikus partnernek látta, aki méltó vetélytársa lehet a társasági illem terén rendkívül iskolázott Maurice-nak. Valahányszor Gage a közelébe jött, tekintete olyan ígérettől sugárzott, hogy Shemaine-nek a várakozástól elakadt a lélegzete. Csupán ábránd, nem több, figyelmeztette magát Shemaine, de a valóság ritkán volt olyan csábító, mint amit képzelete vetített elé. Gondolatait kevésbé izgató irányba akarta terelni, ezért visszaemlékezett arra az estére, amikor Maurice-szal kettesben lehetett otthona szalonjában. Igyekezett megőrizni legalább a pontosság látszatát, így vőlegényét olyan magasnak, fekete hajúnak és jó alakúnak képzelte el, mint gazdáját, de a borostyánszínnel erezett barna szempárt sűrű szempillával keretezett éjfeketével helyettesítette. Maurice ajkai természettől pirosak voltak, és amikor a férfi fölé hajolt, ajkai izgatottan szétváltak, hogy végre megkapja a csókot, amire annyira vágyott. Az ábrándképbe azonban valahol hiba csúszott, mert hirtelen napbarnított arc hajolt föléje, és gazdája ajkával forrt össze szenvedélyes csókban. Ebben a pillanatban bódító, lelki nyugalmát felborító mámor ragadta el. A kebleit feszítő gyönyörűséges forróság egészen olyannak tetszett, mint amikor nem is oly rég Gage karja véletlenül hozzáért, miközben lőni tanította. Shemaine felemelte remegő kezét, és égő arcáról szórakozottan letörölte az izzadságcseppeket. Reakciója szilánkokra törte irreális elképzelését, miszerint ő a fenséges erény bevehetetlen erődje. Maurice ostromának higgadtan és megfontoltan ellen tudott állni, pedig a férfi azt bizonygatta, hogy már jóformán házasoknak tekinthetik magukat. Most egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ilyen hűvösen elutasító maradna, ha Gage Thornton Maurice-éhoz

103

hasonló hévvel keresné a kegyeit. Arca ismét égett, lélegzetvétele kapkodóvá vált, amikor felidézte, hogyan ért hozzá a férfi öle, mikor a helyes fegyvertartás bemutatásához mögé állt. Egyik felkavaró emlékképet követte a másik: a holdfényben felvillanó meztelen férfitest merész képe. Egy kis szikra, s érzékei máris lángra gyúltak. Felajzottsága megrendítette önmagába vetett hitét. Ha az emlékek így kihozhatják a sodrából, akkor jellemének van egy józannak és visszafogottnak nem nevezhető oldala, amiről eddig nemigen tudott. Számára eddig ismeretlen érzékisége felfedezése összekavarta Shemaine-t, és nem olyasmin járt a feje, amin egy erényes hajadonnak kellett volna. Kiszámíthatatlan ábrándjai kivált akkor törtek rá, amikor a férfi késő délután visszatért a kunyhóba. Puszta jelenléte is szokatlan érzelmi vihart támasztott Shemaine lelkében, és attól félt, hogy ez a férfinak is feltűnik, ha égő arcára vagy remegő kezére esik a pillantása. Amikor Gage végignyúlt a szalon szőnyegén, hogy kisfiával játsszék, a távolság megnyugtatólag hatott Shemaine megtépázott idegeire. Sárgarépareszelés közben tekintete mégis lopva simogatta végig Gage férfias alakját, és döbbenten eszmélt rá, hogy a férfi ölére lágyan simuló szarvasbőr nadrágot nézegeti. A pillanatnyilag nyugalomban levő domborulat elévetítette a holdfényben kirajzolódó magas, csillogó vízcsep-pektől ragyogó meztelen férfitest szépségét. Hullámokban söpört végig rajta a forróság, míg lélegzete kapkodóvá, önuralma ingataggá nem vált. Ha most törne rá fürdés közben, és olyan vágyakozó tekintettel nézne rá, mint múltkor, lehet, hogy nem utasítaná ki oly hevesen, gondolta. Aznap este vacsora közben keveset beszélgettek. Gage és Shemaine nem tudtak másra figyelni, csak egymásra, még merték elárulni sem ezt, sem a rajtuk eluralkodó egyre erősebb igézetet. Ahogy egymással szemben ültek, tekintetük magába itta, simogatta figyelmük tárgyának arcát, alakját. Kezük véletlen találkozása, karjuk érintkezése nyomán bizsergett a bőrük. Belefeledkeztek egy elmormolt szóba vagy nyílt tekintetbe. Később, amikor jövés -menés közben véletlenül súrolták egymást, olyan forróság árasztotta el őket, mely élvezetes, ugyanakkor olthatatlan szomjúságot ébresztett mindkettőjükben, melyet képtelenek voltak csillapítani. Bár Gage nyugtató szavakkal beszélt éjszakai találkozásukról, képzeletben mégis sokszor felidézte azt a pillanatot, amikor fürdés után megtörölte a haját, és a törülközőt a nyakába vetette. A szobabelsőt halvány fényben fürdető holdvilágnál azonnal észrevette Shemaine-t, noha a lány óvatosan hátrált Andrew benyílója felé. A lányt elárulta csillogó szeme, de az ablakon beáradó ezüstös fényben Gage még azt is ki tudta venni,

pillantása hova irányul. Gage moccanni sem mert, nehogy elijessze Shemaine-t, de úgy érezte magát, mintha megkötözve, különleges csábításnak lenne kitéve. A pillanat -még felidézve is - oly izgató volt, hogy éppen azt a fájdalmas vágyakozást keltette fel benne, ami ellen küzdött, miközben higgadtságot próbált színlelni. Valójában vágyott arra, hogy hasonló pillanatokban lehessen része, és beavathassa Shemaine-t a férfitest bensőséges titkaiba. Vacsora után Gage-nek sehogy sem volt türelme rajzaival foglalkozni. Délután inasai hibáit javította ki, melyeket távollétében követtek el, és most egyszerűen egy kis kikapcsolódásra vágyott bármire, ami nem munka -, mielőtt elérkezik a lefekvés ideje. Idegesen lecsukta az asztal tetejét, és rosszkedvűen közölte Shemaine-nel, hogy ha korábban akarna fürödni, akkor mára már befejezte a munkát. Lefektette And-rew-t, és amikor visszament a szalonba, Shemaine már a hátsó szoba felé cipelte a gó'zölgő vízzel teli vödröket. Gage leült a kandalló melletti hintaszékbe, felvett egy könyvet, mert azt remélte, hogy az olvasás majd elcsitítja érthetetlen nyugtalanságát. Bár nagy erőfeszítéssel összpontosított olvasnivalójára, a szavak nem kötötték le figyelmét, kivált akkor nem, amikor tekintete a jövő-menő Shemaine-t követte. Amikor a lány kiöntötte az utolsó vödör vizet is, odament Gage széke mellé, és karján a törülközővel magára vonta a férfi zavart figyelmét. - Mi az, Shemaine? - Kicsit csípősnek találtam ma este a kinti levegőt, uram, úgy gondoltam, talán élvezné a benti forró fürdőt - rnagyarázta idegesen kapkodva a lány. - Vettem magamnak a bátorságot, és fürdőt készítettem önnek, ha kedve lenne hozzá. Elnyúlni egy kád forró vízben olyan fényűzés volt, amiben Gagenek Victoria halála óta nem sokszor volt része. A munka és sok egyéb kötötte le, és esti tisztálkodásra az is elégnek ránt, ha megmártózik a patakban. Józan ember számára csak vonzó kilátás lehet, ha kiáztathatja magát egy kád forró vízben, és Gage ilyen embernek tekintette magát. - És ön, Shemaine? - kérdezte még habozva. - Vizet melegíteni hosszú időbe telik. Sokáig kell várnia, hogy megfürödhessen. - Van annyi meleg víz, uram, hogy amint ön végez, én is megfürödhessek - felelte a lány, és egy nagy üstre mutatott, amit kintről hozott be, és a tűz fölé akasztott. - Nem tartottam tisztességesnek, hogy ön kint szenvedjen, míg szolgájának idebent

104

annyi kényeztetésben van része. - Elgondolkodva hajtotta félre a fejét. Lenne kedve hozzá, uram? - De mennyire! - ugrott talpra Gage, és megoldotta szarvasbőr inge zsinórját. - Őszintén szólva nem sok kedvem volt ma este egy kinti hideg fürdőhöz. - Én is így gondoltam - mormolta halkan Shemaine, és elmosolyodott. Átnyújtotta a törülközőt, majd egy előkelő szobalány mesterkélt modorát utánozva pukedlizett, és a hátsó szoba felé mutatott. - Kész a fürdője, milord. A férfi barna szeme melegséggel telt meg. - Elkényeztet, Shemaine. - Hát nem esik jól néha egy kis kényeztetés, uram? - mosolyodott el a lány, és próbálta elrejteni örömteli pirulását. - Puszta jelenléte teljesen eltereli a figyelmem, Shemaine - felelte a férfi váratlan őszinteséggel. Shemaine-ben önkéntelenül is felmerült a gondolat, hogy gazdája ezt úgy érti, hogy akadályozza a munkában, hiszen szinte dühösen állt fel aznap este is a munkaasztalától. Férfiakkal kapcsolatos tapasztalatai terén fordulatot jelentene, ha olyasvalaki közelében szeretne lenni, aki viszont nem kíváncsi rá. Bűnbánóan, érzéseiben megbántva sütötte le a szemét. - Elnézését kérem, uram. Gage ajka mosolyra húzódott, míg a lány lehajtott fejét nézte. - Annyira eltereli - mormolta -, hogy kétlem, fogom-e valaha is olyan érdeklődő pillantással kísérni nő szoknyájának finom suhogását, ahogy ma este a magáét kísértem. Shemaine meglepetten kapta fel a fejét, és tátott szájjal bámult a férfira, akinek merész pillantása meg sem rezdült. Shemaine végül zavartan dünnyögte: - Majd ha piros hó esik... Gage kétkedve vonta fel a szemöldökét: - Azt hiszem, több hitelt ad szellemességemnek, Shemaine mint beszédem józanságának. Azzal otthagyta a lányt, és menet közben fején keresztül kibújt szarvasbőr ingéből. Shemaine, akit kibillentett egyensúlyából a férfi beismerő vallomása, megfordult és utánanézett, de hamar rájött, hogy ez nagy hiba volt. A sima, bronzbarna hát feszes izmainak mozgása izgatóbb látvány egy olyan fiatal nőnek, akinek érzékei még csak most ébredeznek Gage megállt az ajtóban, és félmosollyal visszafordult a lány felé: - Gondolom, nem akarja megmosni a hátam. Shemaine nagy kínnal fojtotta el az arcára kívánkozó széles mosolyt, mert elképzelte, hogy meglepné a férfit, ha meghívását elfogadná. Mivel

tudta, hogy gazdája csak ugratja, türelmetlen kézlegyintéssel intézte el: - Menjen csak, uram. Elegem van a trükkjeiból. Már így is eléggé megkótyagosított. Shemaine még azután is hallotta a férfi kuncogását a ház csöndjében, hogy becsukta maga mögött az ajtót. Mosolyogva gyúrta össze a másnap reggelre szánt kétszersült száraz alapanyagait, de munka közben lelki szemei előtt megjelent gazdája, amint vetkőzík. Arca kipirult, égni kezdett, lénye legbensejében feltámadt az a különös, telhetetlen vágyakozás, ami képzelete kalandozásai nyomán ébredt fel először, mintha ifjú teste kétségbeesetten vágyakozna a fantáziáját kísértő' arc és test kínálta kielégülésre. Amikor Gage belépett a konyhába, csupán szarvasbőr nadrágját viselte, ami akkor is rajta volt, amikor fürödni indult. Hosszú, csontos lába meztelen volt, fekete haja nedvesen csillogott a mennyezetről lógó lámpa fényében. Egy szót sem szólt, csak a tűzhelyhez ment, megmerített két vödröt a tűz felett bugyogó vízben, és a hátsó szobába vitte, ahol beöntötte a kádba. Még kétszer tért vissza és ismételte meg ugyanezt mind a kétszer színültig töltötte a vödröket, és a kádba ürítette tartalmukat. Végül Shemaine elé állt, és lendületes karmozdulattal, előkelő meghajlásával Shemaine korábbi alakítását utánozva így szólt: - Kész a fürdője, milady. Shemaine karcsú derekára tette a kezét, és hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét. - Úgy! Nagyságod szolgálatokat tesz egy rabszolgának? - rótta meg, de szeme élénken csillogott, csaknem megigézte a férfit. Mintha én nem tudnám kiönteni a fürdővizet, és meleg vízzel ismét megtölteni a kádat. Szó se róla, komoly fordulat, Mr. Thornton. Gage ferde mosolyra vonta a száját, és pillantása úgy sepert végig a lány alakján, hogy Shemaine-t forróság öntötte el, mert a férfi nem is próbálta leplezni sóvár vágyát. - Vigyázzon, Shemaine. A víz talán túl forró egy ilyen bársonyos, világos bőrű teremtésnek, és ha sikít, biztos odarohanok segíteni. De ezúttal legyen óvatosabb. Lehet, hogy parancsára mégsem hagyom el a helyiséget. Kényelmes tempóban indult el a hálószoba felé, és nem volt tudatában, hogy érzéki, kecses lépteit zöld szemek kísérik. Shemaine lassan felsóhajtott, mert rájött, hogy a férfi egyre inkább uralja

105

minden gondolatát. Kéjes ábrándozás aligha ó'rzi meg erényességét hétéves szolgasága végéig, kiváltképp, ha az már a kezdet kezdetén ábrándképek állandó ostromának van kitéve. A felnőttek szemére aznap éjjel sokáig nem jött álom. Feküdtek az ágyban, a mennyezeten mozgó holdfény rajzolta árnyjátékot figyelték, és hallgatták a fentről vagy lentről hallatszó zajokat. Az ágy nyikorgása, köhögés, sóhaj, halk szitkozódás mind nyugtalanságukról árulkodott. Már nagyon későre járt, amikor Shemaine ráeszmélt, hogy mereven fekszik az ágyán, és éberen hallgatja a férfi álmatlan forgolódását. Valahányszor lehunyta a szemét, azt képzelte, hogy a férfi megáll az ágya mellett, vágytól csillogó szemmel lenéz rá, és akkor ő vággyal és szenvedéllyel tárja ki felé karjait. „Ez így nem mehet tovább!” - szidta magát Shemaine, majd makacsul rendbe szedte el- elkószáló gondolatait. Fülére szorította a párnát, hogy erőfeszítését semmilyen zaj se zavarja meg, és az évek során szívének kedvessé vált verseket kezdte el magában szavalni. Apránként sikerült elálmosodnia, míg végül egy utolsó sóhajjal oldalra fordult, és átadta magát Morpheusz ölelésének. Gage ágya magányában képtelen volt eloltani vágya tüzét, ami elűzte szeméről az álmot, és nem hagyta pihenni. Gondolatai fenti keskeny ágyán fekvő rabnője körül forogtak; elképzelte, ahogy súlyos hajfonatai meztelen keblére hullanak, karjait hívogatóan kitárja felé. Látta, ahogy vágyakozón rátekint, lágy ajka várakozón szétnyílik, hogy fogadja csókját. Minden porcikájával érezte, ahogy ágaskodó férfiassága behatol a lányba, aki karcsú lábával magához öleli. De szenvedélyét nem követte kielégülés, és csak nyugtalanabbá vált. Kegyetlen erőfeszítéssel kényszerítette másfelé gondolatait, mely ugyan kevésbé volt kellemes, de legalább nyugalmat adott... s végül békésen álomba szenderült. Shemaine úgy döntött, hogy mással kell elfoglalnia magát, mint gazdája szép arcával és alakjával, ezért úgy vélte, a lovaglás kellemesen elterelné a figyelmét. A kancán kívül, amit a Newportes Newes- i kirándulás alkalmával Gage a szekér elé fogott, a karámban még egy kedves heréit ló is legelészett. Shemaine arra gondolt, mi sem kötné le jobban, mint az, hogy lovagolni tanítja Andrew-t. Amint Gage befejezte reggeli teendőit és bejött a konyhába enni, Shemaine szóba hozta a dolgot. - Lehet lovagolni valamelyik lován? - Mindkettő' felnyergelhető és befogható - felelte Gage, és beemelte Andrew-t a székébe. Már ott várt rájuk a terített asztal, de Gage-nek feltűnt,

hogy a lányt teljesen leköti a lovak dolga. - A heréit kissé makacs, és tapasztaltabb lovasra van szüksége, de a kanca nagyon kezes. Miért kérdezi? Shemaine kapkodva adott magyarázatot, nehogy elveszítse a fejét. - Felmerült bennem, ne adjak-e Andrew-nak lovaglóleckéket, miután végeztem reggeli teendőimmel. - Bizonyára keríthetünk rá sort - felelte Gage, és leült, miután a lány is helyet foglalt. - Csak szóljon, ha kész. Lejövök, és felnyergelem magának a kancát. Andrew számára kezesebb lesz. - Ó, arra semmi szükség - sietett ajánlkozását elhárítani a lány, és gyorsan elmosolyodott. - Apám már kiskoromban megtanított rá, hogy kell egy lovat felnyergelni és felkantározni. - Akkor lecsutakolom magának - ajánlotta Gage, és ételt tett Andrew tányérjára. Shemaine ölében összekulcsolt kézzel, óvatosan utasította vissza ezt is. - Méltányolom az ajánlatát, Mr. Thornton, de nem szívesen vonnám el a munkájától, amikor ezt én is el tudom végezni. Andrewnak különben is meg kell tanulnia. - Jobb lenne, ha gazdáját kellő távolságban tudná tartani, amíg pillanatnyi helehabarodása el nem múlik. Pontosan ezért kérte meg, hogy a frát lovagolni taníthassa: másra akart gondolni, nem rá. Shemaine elkapta a pillantását, miközben eló'adta következő kérését. - És szeretném megkérdezni, mit szólna hozzá, ha Andrew-val lovagolnék. Gage elbűvölten nézte a lány szemét oldalról: mintha hófehér bársonyon tiszta, ragyogó smaragd fénylene. - Victoria női nyerge a lószerszámos kamrában van - vetette oda szórakozottan a férfi. - Használja csak nyugodtan, ha óhajtja. - Köszönöm, Mr. Thornton. - Shemaine illedelmesen ránézett, miközben kétszersülttel kínálta a férfit. - Nem akarok ellenkezni, de talán jobb lenne, ha Andrew és én nyereg nélkül, együtt lovagolnánk. Az ön nyerge minden bizonnyal túl nagy lenne neki, én pedig nem ülnék mögötte kényelmesen. Andrew élénk érdekló'déssel hallgatta a beszélgetésüket, és a beállt szünetben, amíg a két felnó'tt kutató pillantása összekapcsolódott, Andrew előrehajolt, és követelte, hogy Shemaine ránézzen. - Shemaine és Andy együtt ülnek lovacskán? Shemaine bólintott. - Miután elvégeztem a délelőtti munkám.

106

-Andy segít - ajánlotta izgatottan a kisfiú. Már a délelőtt derekán jártak, amikor Shemaine lovaglóülésben feltette Andrew-t a kanca hátára, majd felült mögé, elrendezve terebélyes szoknyáját, nehogy vétsen az illem ellen. A kisfiú boldogan és élvezettel sajátított el mindent, amit a lány meg tudott tanítani neki. Odafigyelt a lány utasításaira, és bár Shemaine felügyelete alatt, de hamarosan már egyedül irányította az udvaron körbe-körbe a lovat. Gage alig látott valamit a műhely fűrészporos ablakán át, és amikor nedves ronggyal letörölte a port, az üveg csíkokban maszatos, átlátszatlan maradt. Amint megpillantotta az udvaron lovaglókat, munkája iránti lelkesedése és odaadása jelentősen csökkent. Oda sem figyelt inasaira, kérdéseiket meg sem hallotta. Gage már reggeli közben megsejtette, hogy Shermaine nem kívánja, hogy jelen legyen a lovaglóleckéken, és bár megpróbált uralkodni magán, a fia mögött ülő, előkelű tartású lány ellenállhatatlanul magára vonta a pillantását, és kis idő múlva már úgy érezte, muszáj közelebbről is megnéznie őket. Végül feladta a hiábavaló küzdelmet, valami kifogást motyogott, és kiment a műhelyből; arra sem figyelt fel, hogy Sly és a többiek a háta mögött egymást bökdösik és jelentőségteljes kacsintásokat váltanak. Gage rögtön látta, mennyire izgatottá és boldoggá teszi Andrew-t, hogy egyedül irányíthatja a lovat, de a lány lovastudománya, sem maradt rejtve előtte. Shemaine úgy ülte meg a lovat, mintha nyeregbe született volna. - Gyeje, papa, lovagolj velünk! - kérlelte a kicsi, és mutatta, hogy Gage szálljon fel Shemaine mögé. - Vigyél el minket az útra! Kérlek, papa! Gage a bájos kérincsélésen nevetve közeledett feléjük. Shemaine pánikba esett. Most a kisfiú és apja közé szorul! - Leszállók, és menjen csak Andrew-val. - Felesleges - lépett oda hozzájuk Gage. - Rövid távon a kanca elbírja hármunk súlyát is. - Jaj, de nekem még rengeteg dolgom van - érvelt Shemaine, aki képtelen volt egy olyan mámorító élményt elviselni, mint amiben a lövésgyakorlaton része volt. Gage kíváncsian kukucskált fel rá. - De úgy emlékszem, azt mondta, hogy mindent elvégez, mielőtt ide kijönnének. Shemaine apró fehér fogaival idegesen harapdálta alsó ajkát, de állta a férfi rászegeződő pillantását. Nem akarta, hogy a férfi azt higgye, hazudott, más kifogás meg nem tűnt hihetőnek. Habozását, szótlanságát Gage igenlő válasznak vette, és egy villámgyors mozdulattal felugrott mögé. A lány

merev hátának dőlve elhelyezkedett mögöttük, aztán előrenyúlt, és átvette Andrew-tól a gyeplőt. - Fogja a gyereket - parancsolta a lánynak, és visszafojtotta nevethetnék] ét, amikor érezte, Shemaine mennyire feszült. - És próbáljon lazítani, Shemaine. Olyan merev, mintha karót nyelt volna. Shemaine hallotta a férfi hangjában bujkáló nevetést, és szenvedélyesen ki akarta nyilvánítani, hogy ezt, ha akarná, se tudná megtenni. Egyetlen nő sem venné semmibe a hátsóját satuba fogó acélos combokat, mint ahogy kihozta a sodrából a hátának feszülő, kemény munkában edzett mellkas. Vadul kergetődző gondolatai számos tiltakozás ötletét vetették fel, melyek - ha szóvá teszi őket bizonyára elárulják, valójában mitől is fél. Gage megrántotta a gyeplőt, megfordította a lovat, és sarkát könnyedén a ló véknyába nyomta, hogy kényelmes kocogásra ösztökélje. A férfi fesztelenül lovagolt, és Shemaine szerint olyanok között is megállta volna a helyét, akiket odahaza ismert, vagy akikkel tudásban egyenrangúnak érezte magát. ^ ís igaz, hogy a férfi képességeit és teljesítményét jobban meg lehetett volna ítélni, ha Shemaine nem ül jóformán az ölében. Az ösvény kellemesen kanyargóit a fák között hol erre, hol arra. Árnyat adó lombok hajoltak föléjük. Borjával egy őzsuta vágott át előttük - Andrew nagy örömére - az úton, s tűnt el rögtön a túloldali fák között. Gage egy ideig sétatempóban haladt, hogy kedvére nézegethesse a lányt, akit könnyedén átölelt. Pillantásával simogatta a kis fület, a bársonyos, fehér nyakat, melyre a fonatból csavart kontyból kiszabaduló fürtök kunkorodtak. A lány finom illata felkavarta érzékeit. Legnagyobb gyönyörűsége mégis abból származott, hogy testével, karjával átölelheti. Shemaine idegesen hátrapillantott rá a válla fölött, és Gage ebből megértette, hogy fürkésző pillantása zavarja a lányt, és tudta, hogy ha nem hagy fel vele, Shemaine egykettőre otthagyja őket és visszamegy. Bár a lány mindeddig nem tiltakozott, valahányszor a férfi túl közel simult hozzá, nyugtalanul fészkelődni kezdett. Gage számára szinte erősebb volt a kísértés, mínt amin úrrá tudott lenni. Egy sekély patakhoz értek, ahhoz, ami a kunyhó melletti kis tavat is táplálta, és Gage - hogy más irányt szabjon gondolatainak - gyors vágtában belehajtotta a lovat a vízbe. Andrew és Shemaine meglepetten felsikoltottak, amikor a ló lába felcsapta rájuk a vizet. A

107

férfi nevetése elárulta, hogy szándékos huncutságból csinálta. De amikor átértek a túloldalra, Andrew felkiáltott: - Még egyszer, papa! - Ha annyira akarod... - kuncogott Gage, és visszafordította a lovat a patak felé. A felfröccsenő víz ismét nevetéssel elegy sikítást váltott ki társaiból. - Csuromvíz leszek, ha azonnal nem hagyja abba! – kiáltott fel kacagva Shemaine. - Meleg van - ingerkedett vele a férfi. - Igen, de a víz hideg! - tiltakozott a lány, majd elakadt a lélegzete, amint ismét hideg zuhany söpört végig rajta. Arcáról letörölte a vizet, de illendőségből nem nyúlt oda, ahol a víz becsorgott két keble közé. Amint a ház melletti legelőhöz értek, ahol a lovakat tartották, Gage a földre ugrott, és leemelte Andrew-t. Aztán lekapta Shemaine-t is a ló hátáról, és amikor letette a földre, mosolyogva hátralépett, és tekintete önkéntelenül is a lány nedves ruhájára siklott. Pillantását követve Shemaíne is zavartan nézett le a ruhájára, és amikor meglátta, hogy átázott ingválla keblére tapad, és kiemeli a hidegtől feszes mellbimbóit, vérvörösre pirult, és halk, elszörnyedt kiáltással bemenekült a házba. Útközben megbotlott, és elvesztette egyik papucsát. Nem mert megállni, hogy felvegye, hanem mezítláb futott fel a verandalépcsőn, feltépte a bejárati ajtót, és eltűnt a házban. Gage és Andrew méltóságteljesebben követték, és a férfi közben felkapta az elhagyott papucsot is. Amikor Shemaine száraz ruhában lejött a konyhába, a férfi a tűzhely mellett álldogált, és fia szűnni nem akaró kérdéseire válaszolt. A lány csinos kontyba tűzte nedves haját a tarkóján, és karcsú fehér nyaka körül szépen állt a csipkegallér. A férfit lenyűgözte a látvány, és képtelen volt levenni róla sóvár tekintetét. Ami azt illeti, az utóbbi időben nem tud betelni a látványával, gondolta. -A cipőim - nyújtotta felé tétován a kezét Shemaine. Gage lepillantott, és rájött, hogy még mindig azt szorongatja. - Nedves. - Az öné is - mutatott a lány a férfi csizmájára és a szarvasbőr nadrág szárára, ami térdig, valamint a comb és csípő külső oldalán teljesen átázott. A nadrág többi része, amit Shemaine szoknyája takart, száraz maradt. Öltözzön át. Nemsokára feltálalom az ebédet. - Előbb ellátom a kancát - felelte a férfi, és kiment. Shemaine megkönnyebbülten sóhajtott fel, aztán bevitte Andrew-t a hálószobába, hogy átöltöztesse. Percek múltán nyílt és csukódott a hátsó

ajtó, majd rövid csend után hangta-lan léptek alatt reccsent a szalon padlója. Shemaine egy gyermekdalt kezdett énekelni, hogy a férfi tudtára adja jelenlétét, de csaknem torkán akadt a dal, amikor a férfi a lovagláshoz viselt nadrágban lépett be. A lány szíve nagyot dobbant, kor tekintetét lopva a férfi széles vállán és izmos derekán geltette. Bár szívesen elnézte volna gazdáját, amíg csak ott van a szeme előtt, tudta, hogy nem bámulhatja, mint egy ostoba kis csitri. Menekülnie kell! - Gyere, Andrew - mondta, és kézen fogta a gyereket. -Menjünk át a konyhába, és fejezzük be ott az öltözködést, míg édesapád átöltözik. De mielőtt kiszökhetett volna, Gage nyugodtan a szekrényhez sétált, méghozzá a lány orra előtt, és kinyitotta az ajtaját, így Shemaine kénytelen volt megállni. A lány úgy vélte, gazdája szándékosan akadályozza a menekülésben, hiszen még mondta is, mire készül, de nem tehetett mást, mint hogy megvárja, amíg az befejezi a keresgélést. Gage először egy inget, majd egy nadrágot hajított az ágyra, majd becsukta a szekrényt, és az összehajtogatott inget kirázva odafordult Shemaine-hez: - Olyan jól táncol, ahogy lovagol? A kérdés váratlanul érte a lányt, ezért óvatosan bólintott, aztán meg hevesen megrázta a fejét, nehogy a férfi hetvenkedésnek vegye. - Úgy értem, táncoltam már... őszintén szólva, elég gyakran. - Talán kedve lenne eljönni egy táncos mulatságra, amit most szombaton tartanak a faluban. Victoriával gyakran elmentünk, de azóta, hogy meghalt, nem voltam. Tánc és evés-ivás van, és a faluban jóformán mindenki elmegy. A belépti díjat a környékbeli árváknak és a rájuk vigyázó asszonyoknak adják. A részvétel tehát jótékony célú. Ha nincs ellenére, én szívesen elmennék. - Jaj, dehogy, szó sem lehet róla! - tiltakozott hevesen a lány. Amikor mindenki tudja, hogy a rabnője vagyok... és elítélt. Illetlenség lenne jelenlétemmel zavarnom a falubeliek mulatságát. Valószínűleg felháborítaná őket, ha én is elmennék! - Jó lenne egy gyönyörű nővel táncolni - hízelgett Gage. Shemaine arcára pírt csalt a bók. -A jelen körülmények között ezt mégsem tartanám bölcs lépésnek, Mr. Thornton. Andrew-val remekül megleszünk itt, ha ön valaki mással megy el. Gage pillantása fogva tartotta a lányét.

108

- De én nem akarok mást elvinni, Shemaine. Ha maga marad, maradok én is. A lány zavarában képtelen volt megfelelő választ kiötleni.nem akarta, hogy a férfi miatta maradjon távol a mulatságtól. De azt sem tudta elképzelni, hogy egy ilyen helyre elmenjen. Lesütötte a szemét, és elakadó hangon kimentette magát. Gage a szekrényig hátrált, hogy helyet adjon nekik, de She-maine érezte, hogy a férfi pillantása az ajtóig kíséri. A konyhai tűzhelyhez sietett, ahol felöltöztette Andrew-t, és aztán teríteni kezdett, de akárhogy igyekezett, képtelen volt gondolataiból száműzni, milyen jó is lenne csinos gazdájával táncolni.

109

XII. fejezet Amikor Shemaine másnap este felment a padlásszobába, ágyán egy halvány rózsaszín-fehér csíkos muszlinruhát talált. Szögletes kivágását rózsaszín fodor díszítette, de a ruha gyűrött volt attól, hogy oly sokáig hevert Victoria ládájában. Shemaine emlékezett rá, hogy a láda alján látta, és még rneg is fordult a fejében, hogy ez lehetett az asszony egyik jobb ruhája. Victoria legszebb inge is ott feküdt a ruha mellett, egy pár fehér harisnya és puha, szalagokkal megköthető cipő társaságában. Gage szép írásával egy levélkét is talált, melyben a férfi felhatalmazta, hogy szombat estig kedve szerint alakítsa át vagy mossa ki bármelyiket, mivel nagy kedve lenne Shemaine-t elvinni a bálba. Ami Shemaine fenntartásait illeti - írta -, nem engedi, hogy döntéseit néhány besavanyodott teremtés véleménye befolyásolja. Csak abban az esetben menti fel kötelezettsége alól, ha olyan súlyos betegséggel esik ágynak, hogy orvost kell hívni hozzá. Másként fogalmazva, akkor maradhat csak otthon, ha fél lábbal már a sírban van. Shemaine-t elborzasztotta, hogy a környék jó hírű matrónái elé kell állnia, akikből nem egy a szeme láttára inait el, mielőtt gazdája észrevehette volna őket. Szívből remélte, hogy hasonló körültekintéssel nyilvánítanak véleményt akkor is, amikor Gage Thornton szolgálójával karöltve lép be a terembe. Beköszöntött a szombat, és Andrew-t rövid délutáni alvás után átvitték Fieldsékhez, ahol majd az éjszakát is tölti. Mielőtt Shemaine befejezhette volna az öltözködést, Gage felszólt a hátsó ajtóból, hogy kimegy és befogja a heréltet, Shemaine ezt sürgetésnek értette, és villámgyorsan megkötötte cipője szalagját. Néhány pillanat múlva már az ösvényen futott a legelő felé. A kőlépcsőkön kopogó léptek hallatán Gage meghúzta a cseza villás rúdján az utolsó szíjat is, és felegyenesedett. Amit Gage a ló háta felett vetett futó pillantásnak szánt, hosszú, alapos szemrevételezés lett, mely az apró fehér cipellőktől a feltornyozott frizurát takaró helyes kis csipkekalapig minden részletre kiterjedt. Gage csak kis idő múltán vette észre, hogy közben elakadt a lélegzete. - Tűrhetően nézek ki? - kérdezte Shemaine aggódva. A hosz-szúra nyúlt hallgatás megijesztette. - De mennyire - sóhajtott fel a férfi. - A maga kedvéért még a vak is látni kezd.

Röpke mosoly jutalmazta a bókot. Gage megkerülte a csé-zát, és amikor Shemaine meglátta, úgy érezte, illendő' lenne hasonló bókkal elhalmozni a férfit, mint amiben az őt részesítette. Bámulattal adózott remek külsejének, hiszen gazdája éppen olyan elegánsan festett kiöltözve, mint ahogy elképzelte. Ruhája nem volt olyan pompás, mint amilyeneket Maurice szokott viselni, de kivételesen daliás testalkata emelte a ruha fényét. A sötét borvörös szalonkabát szépen illett a szürkésbarna mellényhez, térdnadrághoz és harisnyához, a hófehér ing és gallérnyakkendő, amit Shemaine oly nagy gonddal vasalt ki, kiemelte bronzbarna bőrét. Gage feltűnő meghajlását Shemaine mély pukedlivel viszonozta. - Oly édes az illata, mint a megjelenése - jegyezte meg a férfi, és közelebb lépett, hogy beszívja a lány gyönyörűséges illatát. A lány nőiessége felizgatta, és amikor aprólékosabban is szemügyre vette, látta, hol engedte ki és varrta vissza szinte észrevehetetlenül a ruha varrását. A férfi tekintete bámulattal időzött a gömbölyű idomokon, amit Shemaine égő arccal tűrt. A lány belekapaszkodott a védólapba, lábát a fémhágcsóra tette, Gage pedig derekát átölelve felsegítette a csézára. Shemaine hátradőlt, felvette a háromszögletű kalapot, ami a mellette levő párnán feküdt, és kezével megsimogatta a felkunkorodó karimát, a sima paszományt. Mennyire jellemző rá, gondolta, hogy kerüli a túldíszítettséget. De az ő alakjával és arcával nincs is rá szüksége. - A kalapja, milord - mondta illedelmesen a lány, és mosolyogva nyújtotta át, amikor a férfi felszállt mellé. Shemaine zöld szeme csodálattól ragyogott, ahogy elnézte, hogy a férn kényelmesen felteszi a kalapot, és még aztán sem tudta levenni a szemét a férfi jóképű arcaiéról. Gage letekerte az istrángot a védőfalról, és csettintett a béreltnek. A keskeny ülésen egymás mellé szorultak. Összeért a válluk, és ha Gage karja mozdult, elkerülhetetlenül súrolta Shemaine keblét. A lány nem tiltakozott a finom simogatások ellen, mert élvezte a férfi akaratlan érintését. Még az is lehet, hogy gazdájának fel sem tűnik. Halk sóhajjal dőlt a kárpitozott támlának, és átadta magát az utazás örömének. A heréit feltartott fejű, lábait magasra emelő ló volt, és láthatóan élvezte a gyorsabb iramot. Hamarosan már a New-nortes Newesba vezető útra kanyarodtak, és sebességük alapján meg lehetett jósolni, hogy jóval naplemente előtt elérik a falut. Ha a gazdája ajkán gyakran felvillanó mosolyból Shemaine bármire is következtethetett, az csakis

110

az lehetett, hogy Gage Thornton is élvezi a gyors iramot, és ezen nem is hajlandó csökkenteni. Shemaine-t is mosolyra késztette a vágta izgalma, és amikor elhaladtak a másik csézában ülő Sly Tucker és felesége mellett, nagy kacagást váltott ki mindegyikőjükből a kialakuló verseny. A heréltról kiderült, hogy nincs ellenére a versengés, és nem engedi, hogy más ló megelőzze. Hosszú lábával rövidesen maga mögött hagyta Tuckerékat. Amint beértek a faluba, Gage az istállóban hagyta a lovát, ahol majd megsétáltatják, hogy a vágta után lehűljön, és később majd meg is itatják, hiszen jó pár óra még, mire hazaindulnak. Gage kényelmesen kísérte Shemaine-t a deszkajárdán, amikor eljöttek az istállóból, és aki csak felismerte őket, döbbenten és kíváncsian bámult. Az ellenkező irányból jövő brit katonák élénk érdeklődéssel nézték Shemaine-t, de jól emlékeztek kísérőjére is, aki annak idején földhöz vágta a matrózt. Úgy gondolták, hogy a durva tengerész megérdemelte a kemény büntetést, amiért bántotta a lányt, és a férfi iránti tiszteletből udvariasan leplezték a lány iránti érdeklődésüket, így csak egy-két futó pillantást vetettek Shemaine-re. Potts a kocsma előtt támasztott egy póznát, de amikor Meglátta Gage-t és Shemaine-t, valamit a háta mögé motyogott, aminek hallatán Morrisa azonnal előjött az épületből. A szajha gúnyosan végigmérte a lányt, megcsodálta a mellette lépkedő férfit, majd néhány szót szólt a matrózhoz, és fejével a pár felé intett. Potts, mint aki parancsot kapott, eltökélten megindult Gage felé. Gage-nek most legkevésbé egy verekedés hiányzott, de valószínűtlennek ítélte, hogy Potts összetűzés nélkül hagyja őket továbbmenni. Gage-nek határozottan ellenére volt, hogy a arinyal töltött első közös estéjüket bármi elrontsa, és csak azt femélte, hogy a csetepaté végén még talpon lesz... - Félek, hogy fültövon akarja csapni - mormolta Shemaine kelten, és tétova pillantást vetett nagydarab ellenségére. A Gage felé tartó négy katona felfedezte Morrisát, és rövid eszmecserét követően elindultak felé. Útközben egyikük felismerte Pottsot. - Hé, hisz ez a „Trágyafaló”! Istenemre, hogy az! Társai is tanúi voltak, amikor a matróz képtelen volt feltápászkodni a trágyából, és most örültek, hogy egy kicsit eljátszadozhatnak a szívtelen ökörrel. Az egyik katona színlelt undorral ráncolta az orrát. - Hé, fiúk, mi ez az éktelen büdösség? - Trágya! - ordított fel vígan a másik. - Mint tudjátok, Trágyafaló nem rajong a fürdésért. - Biztos szereti a trágyát! - jegyezte meg egy harmadik. -Azér' lakott úgy be belőle!

Vaskos tréfálkozásuk hallatán a vörös képű matróz megtorpant az utca közepén, és hatalmas ökleit keményen összeszorítva, vak dühvel bámulta a katonákat. Malacszeme villámokat szórt rájuk, bár kettő mellett csaknem eltörpült. - Közületek melyik pojáca hajlandó ezt a képembe is elismételni? A katonák egymásra vigyorogtak, és pillantást váltottak. A matróz felhívása után kicsit tanakodtak, majd a legalacsonyabb felelt mindőjük nevében: - Várunk a kocsma mögött, ahol a kapitányunk nem láthat meg minket. A küszöbönálló verekedés miatt Gage és Shemaine szinte észrevétlen mehettek el. Egyedül Morrisa bámult dühösen utánuk, de a pár tudomást sem vett a haragtól füstölgő szajháról, és folytatták útjukat a főutcán. A nyilvános összejövetelekre fenntartott gyűlésterem a falu legnagyobb épületében volt. Gage azt mondta, hogy szinte mindenki ott lesz, és Shemaine ebben nem is kételkedett, amikor sok kedves és kevésbé szeretett arcot látott. Tate-ék nem lehettek jelen, mert Calley még nem kelhetett fel, de Gage két inasa és Gillian, a hajóács is eljött. Sly Tucker a feleségével és a botjára támaszkodó Mary Margaret nagyjából egy időben érkeztek meg. Mások, akikkel barátságban voltak, odaköszöntek, vagy csak intettek. De Alma Pettycomb és sleppje tátott szájjal bámulta őket, és legyezőik mögött összesúgtak, tekintetük pedig durván mustrálta Shemaine ruháját. Roxanne egy asztalnál ült a bejárat közelében: ő tartotta számon az érkezőket, és ó szedte be a belépti díjat. Komor rosszkedv uralkodott el rajta, amikor Gage-t és társnőjét meglátta. Margaret megragadta Shemaine kezét, és szeretettel megsimogatta. - Kutya legyek, ha nem maga itt a legszebb! - Az ír öregasszony csillogó tekintettel nézett Gage-re, és elvigyorodott. -Örömmel látom ójóképűségét is ebben az úriemberhez méltó öltözékben. Gillian mögöttük állt, és Gage engedélyét kérte, hogy Shemainenel táncolhasson. - Ha nincs ellenére, kap'tány. Gage-t bosszantotta, hogy nem ő az első, aki megforgatja Shemaine-t, de átengedte a táncot a fiatalabb férfinak, és feszülten nézte Őket, amikor a kontratánchoz egymással szemben felálltak.

111

- Nos, Gage, sosem hittem volna, hogy itt látlak - mondta Roxanne az asztal mellől. - Mondhatom, ezzel is szokott merészségedet bizonyítod. Gage a bejárat mellett akasztotta fel háromszögletű kalapját. Megfordult, odalépett az asztalhoz, és lepengette a belépti díjat. - Két személyre étkezés és tánc. Roxanne rögvest megsértődött ettől az egyszerű kijelentéstől, és haragosan fogadta el a férfi pénzét. - Tudok számolni, Gage! És vak sem vagyok! Látom, hogy magaddal hoztad a rabszolgád. De árulj el valamit. Ha azért vetted meg, hogy Andrew-ra vigyázzon és tanítsa, miért van itt most veled? - Mert meghívtam - felelte velősen Gage. -Miért? Attól féltél, hogy más nő elutasítja a meghívásod, ha nála próbálkozol? - Roxanne úgy próbálta a szívét marcangoló fájdalmat enyhíteni, hogy bebeszélte magának: a férfi csupán azért nem őt hívta meg, mert arra gondolt, Roxanne kapásból visszautasítaná. Fenyegetőzése után nem kézenfekvő-e a következtetés, hogy a férfi tartózkodóan viselkedik vele? Gage úgy érezte, ezúttal kíméletlen őszinteséggel kell válaszolnia. Roxanne már így is ábrándvilágban él. - Shemaine-en kívül nem volt kedvem mást hozni. Roxanne szürke szeme dühösen villant Gage keresetlen szagai nyomán. Hányszor, de hányszor bizonygatta magának, hogy a férfinak muszáj valami gyöngédséget éreznie iránta, felajánlott szerelmét mégis mindig gorombán visszautasították.Talán elérkezett az idő, hogy többé ne hazudjon magának, és ne keressen mentségeket a férfi hideg tartózkodására. -Mrs. Pettycomb biztos örömmel terjeszti majd el a faluban legfrissebb pimaszságod hírét. Gage Thornton a rabszolgáját hozza el a szabadoknak rendezett mulatságra. Ezt mindenki boldogan hallgatja majd. - Efelől semmi kétségem. - Gage merev mosollyal elfordult, és visszament Mrs. McGeehez. Az özvegy felnevetett rá, miközben finom kezét egymásra fektette botja fogóján. - Látom, kedves uram, hogy szemrevaló arcával és ördögi ötleteivel kicsit felvidítja egyhangú életem. - Örülök, hogy szolgálatára lehetek, asszonyom - felelte kedélyesen a férfi, összevágta bokáit, és meghajlasnak beillőén megbiccentette a fejét. Az idős asszony Roxanne-ra pillantott, aki éppen a belépti díjat vette el néhány újonnan érkezó'tól.

- És láttam a vágy gyötrelmét annak a szegény léleknek a szemében, akit éppen most hagyott ott. Gage elmélázva sóhajtott fel. - Életem végéig csak nem kerülhetem el Roxanne-t, Mary Margaret. - Nem, és nem is várok el mást magától, mint amit most tesz. Ugyanannyi joga van itt lenni, mint neki. Gage nem válaszolt, míg fel nem fedezte Shemaine-t. A jókedvűnek látszó lányt Gillian táncoltatta. Mintha lefoszlott volna róla az eljövetelét kísérő' félelme. Több agglegény is élénk érdeklődéssel nézte a lányt, de Gage hamarabb oda akart jutni hozzá, mielőtt még bármelyiküknek ideje lenne felkérni. - Rabszolgája köti le a gondolatait - jegyezte meg mosolyogva Mary Margaret. A barna szempár vidáman csillant meg, amikor Gage a szeme sarkából az özvegyre pillantott. - Igen, türelmetlenül várom, hogy rám kerüljön a sor. Ezt akarta hallani, asszonyom? Az özvegy élénken bólintott, mert örömteli változásra figyelt fel a férfiban. Gage mindig feszült volt, amíg Roxanne nála dolgozott, de most fesztelen volt és boldog. - Igen. Kezdetnek megfelel. Amikor a táncnak vége lett, Shemaine látta, hogy Gage a tömegben felé tart. Melegen csillogó tekintetük jelentőségteljesen összekapcsolódott, és amikor Gage megfogta a lány kezét és a következő tánchoz vezette, a lány szíve izgatottan dobogott, hiába emlékeztette magát már sokadszor, hogy Gage gprnrniben sem különbözik más férfiaktól. A férfiakkal szemközt álló nők sorába állt be, és a férfi meghajlására válaszképp mély pukedlit vágott ki. A párok egyenként táncolni kezdtek, mikor rájuk került a sor, és a többiek tapsolása mellett sasszéztak végig a sorok közt. Azután Ők következtek. Shemaine hirtelen úgy érezte, mintha álma vált volna valóra, mert jóképű lovagja rajta kívül senkire sem nézett, mialatt a sor másik vége felé röpítette. - Mindenki minket bámul - suttogta Shemaine, amikor közelebb kerültek egymáshoz. Igaza volt: többen is abbahagyták a táncot, és oldalt álltak meg, hogy nyíltan nézzék őket, köztük Roxanne is, aki egy kis időre otthagyta a bejárat melletti pénztárosi munkáját,

112

- Jó okkal - súgta vissza Gage a lányhoz hajolva. - Maga itt a legszebb. - De mindkettőnket figyelnek-javította ki Shemaine, amikor ellépett mellette. - Mit gondol, azt várják, hogy valami égbekiáltót művelünk? -Talán nem kellene csalódást okoznunk - javasolta Gage, és elfojtotta a mosolyát. Láthatóan több lehetőséget is számba vett, mielőtt döntésre jutott. - Egy csók is megteszi. - De uram, úgysem merné! - sziszegte oda Shemaine. - Nem-e? - vágott vissza a férfi, és hamiskásan csillogott a szeme. Shemaine-nek egy percig sem volt kétsége afelől, hogy Gage Thornton azt tesz, amihez kedve van, ezért elfordult, de a férfi derékon kapta, és erősen magához szorította. A tömeg halkan felmorajlott, tanúsítva, hogy le nem veszik róluk a szemüket. - Maradjon velem, vagy itt helyben megcsókolom - fenyegette a férfi, és erősebben szorította magához. Shemaine készségesen bólintott, mert el akarta kerülni a felfordulást, amit egy ilyen botrányos tett keltene. -Mary Margaretnek igaza volt, uram! - Amennyiben, édesem? A lány puha szája elbűvölő mosolyra húzódott. - Ön valóban ördögi! Gage hátravetette a fejét, és harsányan felkacagott, amit sokan meglepetéssel nyugtáztak, hiszen régóta nem hallották nevetni. Amikor a tánc véget ért, Shemaine nem húzta el a kezét, így kézenfogva mentek végig a termen. A férfi kezének gyöngéd szorításából Shemaine tudta, hogy a férfinak sincs ellenére a dolog. Össze-összemosolyogtak, halk megjegyzéseket tettek a zenére, és annyira el voltak foglalva egymással, hogy fel sem tűnt nekik Roxanne sötét pillantása, amikor elmentek előtte. Mindketten kellemesen töltötték az est hátralevő részét. Többnyire egymással táncoltak, bár olykor a két inas és Gillian is engedélyt kért mesterétől, hogy megforgathassa a lányt. A vendégek - a pletykafészkek és Gage Thornton ellenségei kivételével - nem emeltek Shemaine jelenléte ellen kifogást. Jól megtermett védelmezője mellett nem is mertek volna. Gage jóval később egyszer odahajolt szolgálója füléhez: - Nem éhes, Shemaine? Ha nincs ellenére, ehetnénk. - Ó, majd éhen halok! A férfi elégedetten elmosolyodott. -Akkor jöjjön, édes rabszolgám, keresek egy helyet, ahol elverhetjük éhünket. Gage felegyenesedett, és intett barátainak, hogy egy távoli asztalnál foglaljanak helyet mindannyian. Mind odasiettek, és miután ételt tettek az asztalra, amit Sly megáldott, folytatták az írek ötletességéről az élénk és szellemes csevegést, amit Gillian és Mary Margaret korábban elkezdtek.

Ettek és nevettek mindaddig, amíg egy gúnyos férfihang hallatán hirtelen csend nem lett. - Hm! Egy elítéltet idehozni a közösség tisztes polgárainak körébe! Egyesek nem törődnek azzal, mivel háborítják fel szomszédaikat. Gage úgy fordult meg, mint akibe tűt szúrtak, és Samuel Myersszel találta szemközt magát, mögötte pedig megpillantotta Alma Pettycomb karvalyorrát és a hozzá hasonló nőszemélyeket. A ruhakereskedő valószínűleg biztonságban érezte magát ilyen félelmetes tanúk gyűrűjében, de amikor Gage dühös acsargással eltolta magát az asztaltól, a nők menten szétszaladtak. Gage fel is állt volna, hogy elégtételt vegyen, de Sly és Shemaine gyorsan közbeléptek, mielőtt ez bekövetkezhetett volna: a lány csillapítólag karjára tette a kezét, az asztalos pedig kérést mormolt. - Hagyja azt a kis senkit, Gage - tette hozzá hallhatóan Sly - Nem érdemes izgatnia magát miatta. - Micsoda, te sötét fajankó?! Mit gondolsz, kit nevezel senkinek? fortyant fel Myers, és dühében merev léptekkel Sly székéhez csörtetett. Gillian nagy örömmel kiáltott fel: -Rajta, Sly! Mutasd meg neki! Az inasok nem is próbálták leplezni kitörő vidámságukat, amikor a testes asztalos kényelmesen talpra kecmergett. Myers pillantása egyre feljebb és feljebb vándorolt, míg végül már ki Kellett tekernie a nyakát, hogy ellenfele dorgáló tekintetét viszonozni tudja. Myers álla leesett, nagyot nyelt, amikor Sly magasságát és izmait szemrevételezte. Ilyen lenyűgöző erő láttán jobbnak vélte, ha nem tesz több gúnyos megjegyzést. - Ha kíváncsi rá, Sly Tucker a nevem - jelentette ki kereken az asztalos. - Nos, nem is zavarnám tovább - felelte ideges sietséggel Myers. Bocsásson meg, hogy félbeszakítottam. Gage kuncogott, amikor Sly visszaült a helyére. - Egyesekre megnyugtatólag hatsz, Sly. Figyelmeztess, hogy magammal vigyelek, ha behívnak katonának. Az ellenség csak meglát, és máris hanyatt- homlok menekül, amivel sok fáradságot és vérontást takarít meg nekem. Tovább folyt a kellemes élcelődés és tánc. Mrs. Pettycomb egy pillanatra sem hallgatott el, mint ahogy Roxanne is szüntelen fortyogott magában, de Shemaine és Gage számára élvezetesen

113

végződött az este: az utolsó táncot is együtt lejtették. Miután istenhozzádot mondtak barátaiknak, Gage karjába fűzte rabnője kezét, visszakísérte az istállóba, és fittyet hánytak azokra, akik bámulták vagy gúnyolták őket. Amikor elhaladtak a kocsma előtt, Freddy éppen Pottsot támogatta, mintha eleven mankó lenne; a matróznak komoly nehé, ségébe ütközött a járás, amint az ajtóhoz botladozott. Egyik karját gyomrára szorította, és hangosan nyögdécselt, mint akinek nagy fájdalmai vannak. Homlokán, öklén rögtönzött kötés. Megviselt állapota ékesen tanúsította, hogy nem került ki győztesen a brit katonákkal folytatott egyéni leszámolásából. Gage percekkel később már az istállóban fogta be a cséza pté a bereltet, amikor csoszogó léptekre lettek figyelmesek: az istálló körüli sötétségből közeledtek. Amikor Gage közelebb ment, hogy a sötétet fürkéssze, nehézkes léptekkel Cain került elő. A púpos vigyázva felnézett a férfira, és felé nyújtott kezében egy szürke gémet ábrázoló kecses faszobrot tartott, mintha így akarná tudtára adni, miért is szeretne Shemaine-nel találkozni. Gage halk beleegyezést mormolt, és figyelte, ahogy a nyomorék Shemainehez lép. - Shemán vedé madarat... ajándék barátomnak- motyogta Cain, és átnyújtotta a madarat. Gage hamarabb megértette, ezért gyorsan tolmácsolta Shermaine-nek a kínkeservvel kimondott szavakat, amikből Shermaine eleinte nem értett egy hangot sem. -Azt hiszem, Cain ajándékba szeretné adni magának a madarat - mondta Gage -, mert a barátjának tekinti. - Kán csinál madár Shemánnak. - Magának faragta - folytatta Gage. - Jaj, Cain, hiszen ez gyönyörű! - mormolta a lány elragadtatással. Bár a férfi visszataszítóan torz volt, a madár szépsége, úgy látszik, megihlette, és gondos munkával fában örökítette meg. - Ritka tehetséggel áldotta meg az ég, Cain, és megtiszteltetés az ajándéka. Csodálatosan emlékeztet majd barátságunkra. Shemaine odalépett, és Cain - torz arcán csodálattal - fogadta a homlokára lehelt újabb csókot. Shemaine még meg is ölelte, majd kedves mosollyal felegyenesedett. Caint ismét bámulatba ejtette a lány viselkedése, mintha képtelen lenne elhinni, amit kapott; megérintette a helyet, ahol a lány ajka hozzáért, karját összefonta, hogy újraélje az ölelést, és torz mosolyt küldött Shemaine felé, felfedve ferde, ritkás fogait. Aztán valami búcsúszót motyogott, megfordult, és visszacsoszogott a sötétségbe, ahonnan jött.

Gage Shemaine-hez lépett, hogy megnézze az ajándékot. A lány gyöngédsége őt is bámulatba ejtette. - Azt hiszem, egy életre szóló barátot szerzett, édesem. - Ó, uram, Cain olyan magányos és szánalomra méltó - felelte a lány szívből jövő' beleérzéssel. - Elszomorít, ha arra gondolok, kiközösítettként min ment keresztül. Letartóztatásom óta bármennyit szenvedtem is, semmiség ahhoz képest, amit élete során neki kellett elszenvednie. Hálásnak kell lennem mindazért, ami áldás ért. - Kedvességével szebbé tette az életét, Shemaine - mutatott rá elgondolkodva a férfi. - Cain nem örülne annak, fra szomorúnak tudná. Ezért is dolgozott szorgalmasan, hogy ajándékot faragjon önnek. Valami keveset viszonozni szeretett volna abból a gyönyörűségből, amit érzelmei kimutatásával szerzett neki. Shemaine elmosolyodott a férfi nyájas bizonykodásán, és engedte, hogy felsegítse a csézába. Hamarosan útra is keltek, és gyorsan maradt el mögöttük a falu. Shemaine Cain szobrát nézte; amennyire a halvány holdfénynél látni lehetett, megcsodálta mindenfelöl, de fáradt volt a hosszú nap után, és a monoton lódobogás és a cséza himbálódzása elzsongította. Feje le-lebukott, amitől egy pillanatra felébredt, amíg egy kéz oda nem nyúlt és fejét egy izmos férfivállra nem vonta. Shemaine ettől kezdve semmire sem emlékezett az utazásból, és még akkor is mélyen aludt, amikor Gage megállította a herél-tet a legelő mellett. A férfi a védőlap köré tekerte a gyeplőt, mielőtt hátradőlt volna, hogy elnézze alvó úti társnő] ét. Shemaine feje még a vállán nyugodott, és a lány odabújt hozzá, mintha teste melegére vágyna. A lány lágy keble még a ruhán át is szinte égette a férfi bó'rét, és alig bírta megállni, hogy meg ne simogassa az izgató halmokat. Igézó' ibolyaillat áradt a lányból, amióta csak felszállt mellé az út elején, és ez az illat elkábította Gage-t. Mindent összevetve csodálatos élmény volt egy álló este udvarolni neki, gondolta. Legalább olyan élvezetes, mint most elnézni, ahogy alszik, mert bár a hold kevés fényt adott, Gage mégis kedvére legeltethette a szemét minden apró részleten. A férfi a lány mögé nyúlt, kicsit előrébb vonta, hogy karjával szorosan átölelhesse. A lány félig nyílt ajkáról sóhaj szállt fel, ami megsimogatta az arcát, amikor közelebb hajolt. Mi sem volt természetesebb, mint ajkát ajkával érinteni, s egy csókkal felébreszteni.

114

Shemaine egy nagylelkű lovagról álmodott, akinek csókját őszinte vággyal viszonozta, mert az ajkára tapadó száj forró volt és izgató, és olyan vágyat ébresztett benne, ami álomhoz képest nagyon is valószerű volt. A fölé hajoló arc sötét volt, vonásait nem tudta kivenni, mégis olyannak látta, mint álmaiban nemegyszer: keskeny orr, finom metszésű arcvonások derengtek fel eló'tte. Az arc eltűnt, és Shemaine csalódott sóhajjal merült fel az álom mélységeiből. Gondolkodni sem tudott, ajkán pedig bódító illat maradt, amihez hasonlót akkor érzett, amikor gazdája megivott egy pohár sört az alkalmazottaival. Shemaine megnyalta az ajkát, hogy még utoljára élvezze az ízt, és magában arra vágyott, hogy ismét a lovag csókját érezze. Az utolsó volt a legcsodálatosabb! De a valóság tagadhatatlanul visszatért. Szárnyain visszatérve a földre Shemaine a félhomályban eló'tte felderengő arcot fürkészte, és furcsa zavar lett úrrá rajta. Vajon ő volt-e a képzeletében felbukkanó férfi? Vagy még mindig álmodik? Aztán mosoly suhant át a szép ajkakon, és halk hang biztosította arról, hogy nem álmodik. - Azt hittem, a karomban kell felvinnem. - Hát hazaértünk? - kérdezte Shemaine, lassan körülhordozva a tekintetét. - Igen, épségben, egészségben. Shemaine most vette csak észre, hogy a férfi még átölelve tartja, de nem húzódott el tőle. Melegséget, vigaszt nyújtott a köré fonódó kar, de leginkább élvezte, hogy ott van. - Mióta alszom? Gage vállat vont, és felhúzott vállán megcsillant a holdfény, ami addig csak a cséza bőrernyőjén kívül sütött. -Valamivel azután aludt el, hogy elhagytuk Newportes Newest. Úgy volt megírva, hogy átaludja az éjszakát. -Álmodtam - sóhajtotta a lány. Másik karjával Gage a térdére támaszkodott, amikor előrehajolt, hogy a homályban a lány arcát fürkéssze. - És miről álmodott, édesem? Shemaine félrefordította az arcát, mert nem volt kedve válaszolni. Ha egyáltalán álmodta, akkor sem akarja, hogy a férfi tudjon ábrándozásáról. Ha pedig nem álmodta, akkor talán jobb, ha a köztük történtekkel kapcsolatban tudatlanságot színlel. - Menjünk inkább be - mondta, és megborzongott, ahogy az éjszakai hűvösség bekúszott a ruhaujja alá. - Fázom.

Gage könnyedén leugrott a csézáról, és míg átjött Shemaine oldalára, levette a kabátját. Amikor a lány felé fordult az ülésen, a férfi elvette öléből a gémet, és mosolyogva átnyújtotta neki. Aztán leemelte Shemaine-t, ráterítette a kabátját, ami alatt a lány majdnem elveszett, és szabad kezét megfogva bevezette a házba. A hátsó folyosón megállt, hogy meggyújtson két viaszgyertyát, a gyertyatartót a lépcsőre tette, míg a lány a faszobrot csodálta. - Még el kell látnom a heréltet - mormolta a férfi, és közelebb lépett, hogy beszívja a lány édes illatát. - Hogy hívják? - kérdezte egy ásítást elnyomva Shemaine-Gage lemosolygott rá, miközben elvette válláról a kabátot és az asztala melletti magas támlájú székre terítette. - Hamarabb. - Hamarabb? - csodálkozott el a lány. - Furcsa név egy lónak. Igen, de hamarabb elvisz úti célunkhoz, mint a kanca. Shemaine álmosan mosolygott az elméncségen. - És a kancáé? - Később. - Hamarabb és Később? A férfi bólintott. - Istennek hála, hogy nem ilyen logika szerint adott nevet a fiának. A férfi vígan elmosolyodott. - Victoria nem engedte. - Hát én sem engedném, ha a felesége lennék - vágta rá Shemaine, és megint ásított. Gage szeme úgy csillogott, hogy a lány kénytelen volt ránézni. -Majd ezt részletesebben megvitatjuk, ha első gyermekünket a világra hozta. Shemaine felkapta a fejét, és szeméből egy pillanat alatt tovatűnt az álmosság. Döbbenten nézett a férfira, mert fogalma sem volt, vajon ismét ugratja-e, vagy éppen kapcsolatuk jelentős megváltoztatását jelenti-e be. Úgy döntött, nem fecsérli az időt kérdésekre. Az illem is úgy kívánja, hogy mielőbb ta-karodót fújjon. Gage utánanézett, ahogy a lépcsőhöz sietett. - Gyáva! Shemaine egyik lába már a legalsó fokon volt, amikor megtorpant. Visszanézett a férfira, és felhúzta egyik szemöldökét. - Uram? Gyávának titulált? - Igen. - Gage mellén összefont karral állt, és kihívóan nézett Shemaine szemébe.

115

A lány csak állt vele szemben, a becsmérlő szó benne szalasztotta a szót. - Uram, szeretném tudni, miért nevezett gyávának. Tudomásom szerint nem érdemeltem meg, hogy ezzel a sértéssel illessen. A férfi könnyedén vállat vont. -Azonnal a legrosszabbra gondol, Shemaine, és ahelyett, hogy kérdést tenne fel, úgy fut fel a lépcsőn, mintha ördögök égetnék. Shemaine elpirult. -Nem tűnt tanácsosnak, hogy alaposabban megvizsgáljam szavai értelmét, uram. Végtére is magunk vagyunk, én pedig a rabszolgája vagyok. - Én meg nehéz helyzetben levő özvegyember - ingerelte Gage. Shemaine egyre pirosabb lett, amikor eszébe jutott, milyen megjegyzéseket tett a férfi a falubeli hölgyekre és az özvegy férfiakkal szembeni elvárásaikra. A kezében tartott gémet nézte, míg óvatosan tapogatódzni próbált: - Már beismerte, uram, hogy kíván. Vélekedjem erről másként most, hogy egyedül vagyunk? - Azt is mondtam, hogy nem kényszerítem, Shemaine -emlékeztette lágyan a férfi. A lány felnézett, és a férfi mosolygó tekintetét fürkészte. Nem tudta, mit válaszoljon. - De van valami, amit igenis kívánok - suttogta rekedt hangon a férfi. Shemaine levegó't sem mert venni, míg a folytatást várta. - Csodálatos volt az este. Szeretném egy csókkal befejezni... - Egy csókkal? - Elámult azon az izgalmon, ami váratlanul végigsöpört rajta. A szíve Összevissza kalapált. Kíváncsi volt, vajon a valóságban is olyan mesés-e a férfi csókja, mint képzeletében. Gage vigyázva közelebb lépett, mint aki nem akar elriasztani egy féló's galambot. - Vagy túl sokat kérek? Shemaine attól tartott, hogy hangja elárulja a benne dúló izgalmat, ezért csak szótlanul megrázta a fejét. - Ugye, nem fél? -Nem - sikerült kinyögnie a lánynak, és igyekezett elnyomni reszketését. Várakozón tartotta csókra a száját. Gage elmosolyodott. Amilyen készséges, gondolta, nem árt figyelmeztetni valódi szándékaira. - Ne egyszerű puszira számítson, édesem, hanem egy igazi csókra, amit férfi vált egy nővel.

Shemaine olyan eró's izgalmat érzett, mintha villám cikázott volna át érzékein. Heves szívdobogása ellenére is sikerüK bólintania. - Értem, Mr. Thornton. A férfi hirtelen magához rántotta. Shemaine-nek a lélegzete is elakadt, és egy pillanat töredékéig ijedten nézett fel, ahogy az izmos, kemény férfitest az övéhez préselődött. A következő pillanatban a férfi ajka forrón az övére tapadt, és tomboló szenvedéllyel perzselte, nyitotta szét a lány ajkait. A férfi lángolása meglepte a lányt, ugyanakkor mérhetetlenül felizgatta. Míg mindent felemésztő hévvel csókolta Shemaine-t, Gage lassan hátrahajlította a lány testét. Shemaine lába megroggyant, lélegzete elakadt. A férfi szája követelődzőn, kérlelhetetlenül tapadt az övére, amint kiéhezett mohósággal ízlelte ajka mézét. Shemaine keble a férfi mellkasához szorult, a kielégítetlen vágytól mellbimbói megkeményedtek, és Shermaine tudta, hogyha a férfi most megérintené, felkiáltana a gyönyörűségtói. A férfi eltökéltsége, amivel elcsábítására tört, elerőtlenítette, és heves vággyal töltötte el, mely tűzként áradt szét tagjaiban. Önmaga számára is váratlanul visszacsókolta a férfit, arcát felé fordította, hogy beigya perzselő szenvedélyét, karja akaratlanul is tüzes hévvel fonódott a férfi nyaka koré. Erezte, hogy kis nyelvét valami elemi erő szívja be, és hamarosan már a férfi nyelvét simogatta, az pedig az övét. Nagy volt a kísértés, hogy mindazt megadja a férfinak, amit az kíván tőle. Gage karjában tartotta a lány elerőtlenedett testét, és Shemaine érezte, hogy a heves viszonzás még jobban feltüzeli a férfit; nem hagy fel azzal, amit vágya diktál, hanem mindent elvesz, amit csak Shemaine adhat neki. De mi lesz belőle azután? A férfi játékszere, akit idővel eldob majd? Mint egy használt ruhát, ami jó volt egy darabig, de már csak a rongyos zsákba való? Shemaine a visszautasítás gondolatát természetével ellenkezőnek találta. Gage azt mondta, hogy nem kényszeríti semmire. Akkor hát rajta múlik, hogy véget vessen ennek az őrületnek! Karját kettejük közé feszítette, és arcát elfordítva eltolta magától a férfit. Kitépte magát Gage öleléséből, majd tágra nyílt szemmel, csodálkozva meredt rá, miközben remegő kezét lüktető ajkára szorította. A férfi tekintetében ugyanolyan égő vágy tüzelt, mint az Övében. Shemaine még most is habozott, ne adja-e meg magát a férfi sürgető vágyának. Kevéske józan eszére hagyatkozott. Rádöbbent, hogyha odaadja magát, csak a falubeliek rosszindulatú jóslatait

116

teljesíti be. Megfogadta, hogy nem nyújtja a pletykafészkeknek azt az elégtételt, hogy lássák gömbölyödő pocakját. Shemaine a lépcső felé menekült, és közben felkapta a szálára letett gyertyatartót. Futtában majdnem kilobbant a láng, de tudta, hogy ha még egy percig egy helyiségben maracj Gage Thorntonnal, ő lesz az, aki ágyához vezeti a férfit. Amikor egyedül maradt, Gage felnézett a homályba vesző mennyezetre. Önuralma erősen megingott. Ágyéka lüktetett g vágytól, és minden porcikája azt súgta, hogy rohanjon a lány után, és döntse le az ágyra. Csak így enyhíthet férfias vágya keltette kínjain, de ezt nem teheti! Egy szenvedélyes együttlét, nél többet akar Shemaine O'Hearntől. Nehéz sóhajjal megfordult, és kiment a verandára. E percben csak egy jeges fürdő térítheti magához, és hutheti le testét. Shemaine az ágya mellett állt, és hallgatta Gage távolodó lépteit. Kis öklével a mellét verte, mert így remélte elűzni az ott fészkelő'fájdalmat. Lihegett, mintha hosszan futott volna, pedig csak az érzelmek hevessége késztette rá, hiszen el kellett szakítania magát attól, akinek vágytól reszketve oda akarta adni magát. Shemaine lassan, apránként engedte kí tüdejéből a levegőt, hogy reszketését csökkentse, és vetkőzni kezdett. Még azzal sem törődött, hogy a mellvéd feletti függönyt elhúzza, Ruháját félredobta, és feldúltan járkált fel s alá, majd gépiesen elővett egy hálóinget, de nem volt kedve sem felvenni, sem ágyba bújni. A gyertya aranyos fénye lágyan megvilágította meztelen testét, és Shemaine úgy érezte, mintha kívülről nézné önmagát. Vajon Gage még mindig soványnak találná? Lenézett halvány rózsaszín keblére, és felrémlett előtte a férfi pillantása, ahogy a mulatság előtt tekintetével simogatta. Hirtelen marokra fogta két mellét, tenyerével megérintette mellbimbóit, és elképzelte, milyen lenne, ha a férfi tenné ezt vele. Csak percekkel korábban történt, hogy feszülő mellbimbói a férfí mellkasához simultak, de ez a boldog érzés most hiányzott. Csak a kielégítetlen vágy maradt, hogy a férfi megérintse, simogassa, amíg csak fel nem nyög az érzéki gyönyörtől. De Shemaine karja üres volt... és a ház is. Reszketve felsóhajtott, magára húzta a hálóinget, és lesimította testén, ami csak nem akart megnyugodni. Nem lelte a helyét, és kuckója sem nyújtotta azt a nyugalmas révet, arni számára attól a naptól fogva volt, hogy Gage hazahozta. Fülelt, hogy nem hallja-e a férfi lépteit, de csend honolt a házban. Minden bizonnyal a lovat látja el, és még egy ideig nem jön vissza. Nem is sejtette, mennyi idő telhetett el azóta, hogy elváltak egy évszázad vagy kettő? Ha tudná, mennyire szeretné újra a karjába

szorítani, otthagyná a lovat, és futna vissza hozzá. És akkor repülne a lassan múló idő. Shemaine vágyott rá, hogy testét a kinti hűvös szélben le-hűtse, s ezért leóvakodott a földszintre. A hátsó folyosón csak egy gyertya égett, a ház egyébként sötét volt, csupán az ablakokon sütött be a hold. A halvány fényfoltok közt áthatolhatatlan volt a sötétség, de Shemaine már ismerte minden bútorláb és más akadály helyét, ami közte és a bejárati ajtó Között volt. A tágas fedett verandán lágy szellő fújt. Odament a korláthoz, és tekintetét a csillagos égre függesztve rátámaszkodott. Tücskök cirpeltek, békák kórusa szállt fel a tisztás felől, a tavon túl egy bagoly huhogott. A szellőben szelíden hajladozó ágak gyér lombján átsütő holdfény árnyakat rajzolt a földre. Halk csobbanás ütötte meg a fülét. A tó felé kapta a fejét, és a sötétbe kémlelt. Míg figyelt, a holdfény megcsillant egy kecsesen magasba emelt, majd ismét vízbe csapódó karon, amit a másik kar követett. Egy férfi úszott ki a partra. A part menti sekély vízben a férfi felállt, és szappanozni kezdte magát, majd lemosta a szappanhabot. Shemaine tudta, hogy csak Gage lehet. Senkinek nincs ilyen alakja, gondolta. Nem először nézte meztelen gazdáját. Amikor éjszakai fürdőjéből visszatért, Shemaine megleshette a félhomályos szobában, mielőtt kínos zavarban elmenekült volna. Ezúttal nem óhajtotta a férfi tudtára adni, hogy ott van. Tisztában volt vele, hogy mielőtt a férfi visszatér a házba, be kell mennie, de addig ugyanúgy csodálhatja, mint azon az előző estén. Csakhogy ezúttal más a helyzet. Lányos kíváncsiságát asszonyi vágy váltotta fel. A holdfény kegyes volt hozzá: míg ő sötétben állt a veranda teteje alatt, a férfi magas, meztelen testét csillogó, lágy fénybe vonta. Shemaine érezte, hogy testét érzéki melegség önti el, ahogy tekintete beissza a férfi mezítelenségét. Semmi sem akadályozta, hogy kedvére legeltesse rajta a szemét, és a lány ébredező érzékiségétől hajtva nem is fogta vissza magát, bár mindvégig élt benne a vágy, hogy Gage tudomására hozza ottlétét, levesse a hálóingét, és belépjen mellé a vízbe. A férfi kilábalt a patakból, és törülközőért nyúlt, amit az egyik kövön hagyott. Gyorsan letörölte magát, a törülközőt a nyakába vette, aztán előrébb jött, hogy felkapja a ruháját onnan, ahol letette. Shermaine nesztelenül megfordult, visszasietett a házba. Hangtalanul nyitotta – csukta az ajtót. Már a padláson volt, amikor léptek alatt reccsent a hátsó folyosó padlója. Szíve várakozástól repesett, hogy a

117

férfi talán feljön hozzá. De a sötét padlásteret félig megvilágító fény arrébb mozdult, és Shemaine rájött, hogy Gage csak visszament a hátsó haliba a második meggyújtott gyertyáért. A lány lába remegett, amikor csalódottan rogyott le magányos ágyára.

118

XIII. fejezet Szokatlan csend szállt a kunyhóra. Andrew szundított egyet ebéd után, apja a műhelyben dolgozott a többiekkel. Három nap telt el a faluban tett utolsó útjuk óta. Miután végzett a varrással, Shemaine lábujjhegyen bement a kisfiú szobájába, hogy megnézze. A kicsi mélyen aludt, és álmában magához szorította a rongynyuszit, amit Shemaine fabrikált neki. Lassan, nyugodtan szuszogott, és nem látszott valószínűnek, hogy egyhamar felébred. A lány fogta a szennyessel teli kosarat, és lement a ház előtt csörgedező patakhoz. A sziklás parton letérdelt, és Andrew nadrágjának összepiszkolódott térdét kezdte súrolni. Az énekesmadarak vidám, dallamos csiviteléssel köszöntötték a tavaszt, és Shemaine boldog sóhajjal fürkészte feje felett a lombokat, hogy lássa, milyen különös és csodálatos madarak élnek ezen a vidéken, és töltik meg a levegőt ilyen bámulatos dallal. Csicsergésük tökéletesen egybeolvadt a patak halk csörgedezésével, mintha mesteri muzsikus vezényelné őket. Kisebb madarak röppentek faágról bokorra, vagy repültek át egyik fáról a másikra, míg magasan a levegőégben vadkacsa- és libarajok úsztak észak felé. Hófehér nemes kócsagok szelték át egykedvűen a levegőt, vagy a patakparton járkáltak ennivalót keresgélve. Shemaine mélyen beszívta az illatos levegőt, és átadta magát a tisztás buja szépségének. A fenyők és lassan kizöldellő tölgyek szélesen terpeszkedő ágai fölött - mint büszke vitorlások - bolyhos fehér felhők úsztak az azúrkék égen. A patak túlpartján egy szarvasbika lépett ki a sűrűből, és közeledett óvatos léptekkel, de amint észrevette Shemaíne-t, farkát felcsapva elvágtatott arra, ahonnét jött. Ebben a paradicsomban egyszer csak távoli lónyerítés hallatszptt, ami felkeltette Shemaine kíváncsiságát, mert a hang nem a ház mögötti legelő, hanem a zöldellő erdő mélye felöl jött. Shemaine az árnyas zöldbe kémlelt, s várta, hogy szeme hozzászokjon a félhomályhoz. Az újabb nyerítés pontosan megmutatta, merről jön a hang. Kis távolságra egy fához kötve felnyergeit pej állt; nem volt éppen nemes állatnak nevezhető. Shemaine enyhe nyugtalanságot érzett, amikor lovasát keresve megpillantotta a világos inget és sötét térdnadrágot viselő nagydarab, felé közeledő férfit. A fiatal nő, aki hónapokon át rettegett ettől a drabális alaktól, könnyen rájött, hogy nem lehet más, mint Jacob Potts. Shemaine ijedt sikkantással tápászkodott fel. Fotts megállt, amikor felfedezte, és tartása rögtön fenyegetőbbé vált. Szétvetette a lábát, karját maga elé nyújtotta, óriás markában egy kovás puskát szorongatott.

Gondosan célba vette Shemaine-t, s ekkor a lány számára is egyértelműen kiderült, mire készül. Megöli, ha nem tesz valamit ellene! Shemaine tudta, mennyire kiszolgáltatott helyzetben van, de semmi sem volt a keze ügyében, amivel megvédhette volna magát. Egyetlen reménye az volt, hogy biztos helyre menekülhet, mielőtt a férfi rálő. Meg akart pördülni, hogy futásnak eredjen, de mielőtt felemelhette volna a lábát, hogy megforduljon, az eldördülő'lövés megzavarta a békés csicsergést és turbékolást, és a madarak ijedten röppentek fel fá-ról-bokorról. A következő pillanatban a golyó elröpült a lány mellett, s közben súrolta Shemaine oldalát. A lány felsikoltott a fájdalomtól, és kezét bal oldalához szorította, ahonnan egy pillanat múlva valami melegség csörgött az ujjai közül. Shemaine eszeveszetten küszködött, hogy elérje a kunyhó védelmét. Válla fölött rémült pillantást vetett hátra. Poíts éppen a puska újratöltésével bajlódott, de a lány tudta, hogy mielőtt elmenekülhetne, a matróz azonnal utánaered, hogy végezzen vele. Kiáltás harsant, és Shemaine a műhely felé nézett. Megkönnyebbülten látta, hogy Gage és négy embere fegyverrel a kézben rohan elő, a másik irányból pedig a két Morgan fut puskával a kezében a hajó felől. Meghallhatták a lövést, vagy Shemaine sikolyát, vagy mindkettőt, és tudták, hogy nagy baj van. Potts körülnézett, és látta, hogy egy csapatnyi férfi rohan felé az erdőn keresztül. Rögtön úgy döntött, hogy ideje elinalni. Futásnak eredt visszafelé, és amikor a pejhez ért, az lerántotta a gyeplőt. Nyeregbe ugrott, majd a lovat felé fordítva, erős Öklét rázva odabombölte: - Ezzel nincs vége, mocsárlakó! Nincs, amíg fel nem dúlsz! Potts rásózott a lóra, sarkát a véknyába vágta, amitől a pej megugrott, és bevágtatott a fák közé. Gage rájött, hogy a matróz hamarosan lőtávolon kívül kerül, és vállához emelte a puskáját. A fák sűrűsége miatt nem tudott pontosan célozni, és azzal is tisztában volt, hogy nem sok értelme az egésznek, ha a fegyver mozgását nem igazítja Potts haladási sebességéhez. Célpontja mögül előrelendítette a fegyvert, amíg annak csöve át nem haladt Pottson a képzeletben meghosszabbított vonal mentén. Gage továbbfordította a puskacsövet, és két fa közé, jóval a matróz elé célzott, Potts még messze járt attól a ponttól, amikor a fegyver eldördült. A tisztáson fülsiketítő dörrenés hallatszott, az ólomgolyó átröppent a fák között, és két tölgyfa között

119

kapta el Pottsot. Biztosan megsebesült, mivel hangosan feljajdult, és előrebukott a nyeregben, oldalán pedig nagy, sötét vérfolt terjengett. Testsúlyának áttolódásától a ló megzavarodott, lassított, de Potts, aki félt ellenfele célzóképességétól, csizmája sarkát a ló oldalába vágta, és vad káromkodások közepette vágtára ösztökélte hátasát. Ramsey állt meg mestere mellett, miközben Gage egy megtöltött Jaegert vett át német inasától, és újból célzott, de az erdő sűrűsége és sötétje eltakarta előle egyre távolodó áldozatát. - Elment- morogta csalódottan Gage, és leeresztette a fegyvert. - De megsebesítette, Mr. Thornton! - hencegett Erich Wernher. - Ez egyikünknek sem sikerült volna ilyen jól! Gage sajnálkozva sóhajtott fel. -Igen, de Jacob Potts megsebesítése feleannyira sem szolgálja javunkat, mint az, ha megölöm. - Asszem, megsebesült a szolgálód - figyelmeztette Ramsey, és oda mutatott, ahol Shemaine vérző oldalára szorított kézzel állt. Gage a német kezébe nyomta a fegyvert, és rohant a lányhoz. Bárcsak megölte volna azt a gazfickót! Shemaine nehézkesen tett egy-két lépést, és vigyázott, nehogy arca megránduljon a fájdalomtól. -Jól vagyok - mondta mereven. - Csak húst ért a golyó. De ebben Gage nem volt biztos. Az ingvállat már vörösre testette a vér, és gyorsan terjedt a ruha dereka felé. A férfi óvatosan karjába emelte, és aggodalmasan megjegyezte; - Majd a kunyhóban meglátom, miféle sérülése van. Shemaine arca megvonaglott, amikor Gage felvitte az ös-. Szorosan átfogta a férfi nyakát, és összeszorította a fogát, nehogy felkiáltson. Aztán eszébe jutott, mit is hagyott félbe, amikor a lónyerítésre felfigyelt, és halk, panaszos nyögés szakadt fel belőle, aminek hallatán a férfi ijedten nézett rá, mire Shemaine zavartan vallotta be: - Nagyon restellem, Mr. Thornton, de a patakparton felej. tettem a mosnivalót. - Az ördögbe vele! - morrant rá a férfi. - Felölem akár el is viheti a víz! Elhúzta az ajtó reteszét, vállával belökte az ajtószárnyat, és átvitte a lányt a hátsó folyosóra, ahol gyöngéden talpra állította. Úgy fordította, hogy fény érje Shemaine oldalát, majd térdre ereszkedett mellette, és megfogta a vértói átitatott anyagot. A ruha két apró lyuktól eltekintve érintetlen volt: ott hatolt át a golyó, de Gage nem látta sem a sebet, sem azt, honnan jön a vér. Megragadta az anyagot, hogy széttépje, de Shemaine arrébb botorkált; felbőszítette, hogy a férfinak ilyesmi forog a fejében.

- Nem akarok itt álldogálni, mint egy tehetetlen kis csitri, és hagyni, hogy széttépje a ruhám, Mr. Thornton. Biztos ki lehet mosni és meg lehet javítani, és nem engedem, hogy egy használható ruhát egyszer s mindenkorra tönkretegyenek. Gage bosszúsan sóhajtott fel. -Victoria ládájában van elég holmi, és engedélyt adtam, hogy bármelyiket hordhassa! Bár a férfi megint felé nyúlt, Shemaine távolabb lépett, hogy ne érje el, és konokul rázta a fejét. - Nem használom ki a nagylelkűségét, Mr. Thornton. Már így is túl sokat kaptam öntől. - Vegye hát le a ruhát, ha már ragaszkodik hozzá! - sürgette ingerülten a férfi. - De nem nyugszom, amíg nem láttam a sebét! - Azt megengedem, uram, de csak oly módon, ami nekem sem kényelmetlen. - Félénken a férfira nézett. - Ha egy régi ingét kölcsönvehetném, mondjuk egy olyat, ami elöl nyitható, akkor rendelkezésére tudnék állni. Gage dühös morgással hagyta ott, majd visszatért a hálószobából egy háziszőttes inggel. - Vegye ezt fel, míg vizet hozok a kútról. Shemaine elfogadta az inget, és várt, míg a férfi elvette a korsót a mosdóállványról és kiment a hátsó ajtón, amit becsukott maga mögött. Shemaine fájdalmában összeszorított foggal kioldotta az ingvállat, letolta válláról azt is és az inget is, majd elemelte az anyagot a sebtől. Nyugtalanul hátranézett, nem látja-e Gage-t, amikor derekáig letolta a ruhát, majd igen óvatosan felvette az inget, keblénél összekötötte, majd a hosszú ingujjat felhajtotta, hogy karjai szabadon maradjanak. Míg gazdája visszatértére várt, talált egy régi vászonlepedőt a raktárban, amiből tépést csinálhatott. Gyors kopogás hallatszott az ajtó felől, mielőtt Gage belépett volna. Shemaine zavartan állt, míg gazdája vizet töltött a mosdótálba, és a tűz felett melegedő vízből is öntött hozzá. Amikor visszatért Shemaine mellé, elemelte oldalától az inget, mialatt a lány pirulva elfordította a fejét, és gondosan összefonta mellén a karjait. Óvintézkedései nélkül bizonyára alá lehetett volna látni, hiszen úgy lógott rajta, mint egy sátor. Gage benedvesített egy rongyot, és megtisztította a véres és mély sebet, hogy megállapíthassa, mennyire sérült a lány. Megkönnyebbülten látta, hogy egyáltalán nem olyan súlyos a seb, mint ahogy először hitte, csak az egyik borda felett szakadt fel a bőr,

120

de olyan mélyen, hogy erős vérzést okozott, bár a lány élete így sem forgott veszélyben. Az egyedüli veszély az lenne, gondolta, ha elfertőződne, de ezt megelőzendő be akarta kenni a büdös balzsammal. - Nem súlyos - jelentette ki -, de szoros kötést kell rátekernem, hogy elállítsam a vérzést. Shemaine óvatosan a tépésekre mutatott, amiket csinosan feltekert, és vigyázott, hogy a férfi ne lássa, milyen fájdalmat okoz gyöngéd érintése is. - Annyi elég lesz? - Nagyon is. Most emelje fel az ing sarkát, és tartsa el magától utasította a férfi. - Körül kell tekernem a kötést a derekán, hogy ne mozduljon el, és ezt nem csinálhatom úgy, hogy vakon tapogatódzom az ing alatt. Gage magára hagyta Shemaine-t, hogy utasításán elgondolkozhasson, és megkereste az undorító kenőcsöt. Amikor visszament, a feltűrt ing két sarka csinosan meg volt kötve a |any keble alatt, s dereka így szabadon maradt. Gage kénytelen volt megcsodálni, mert a puha háziszőttes ing tökéletesen kiemelte a telt keblet, átlátszottak rajta a puha bimbók, és nem hagyott kétséget afelől sem, milyen fiatalosan feszes a any kerek keble. Shemaine dereka hihetetlenül karcsú volt, és bár még mindig meg lehetett számolni a bordáit, selymes bőre ugyanolyan bámulatot ébresztett a férfiban, mint a kígyó támadásának estéjén. Friss sebe ellenére is olyan finom volt g bó're, mint amilyennek azon az estén látszott. - Csak egy kis heg emlékezteti majd Pottsra - mondta a férfi, és odahúzta a magas sámlit, hogy ráállítsa a kenőcsöt. -De a seb nem húzódhat meg. Amint a vörösség elmúlik, alig fogja észrevenni. - Muszáj azt a kenőcsöt rám kennie? - fintorgott Shemaine, amikor a férfi kinyitotta a cserépedényt. - Szörnyű büdös! - Igen, mert ettől jól heged a seb, és nem fertőződik el -érvelt a férfi, és még időben pillantott fel a lány arcélére, hogy lássa, milyen mulatságos fintort vág, hogy mutassa utálatát. Olyan bájosán tiltakozott, mint egy kisgyerek, aki rá akarja szülőjét venni valamire. Bár a férfi közel hajolt az arcához, Shemaine egyenesen előrenézett, és azzal, hogy közelségét nem volt hajlandó tudomásul venni, némán meg-feddte. - Nem óhajtom értékes tulajdonom kockáztatni. Nagyon kedvemre van, Shemaine, és nem akarnám elveszteni. Képtelen lennék még egy ilyen gyönyörű és tehetséges rabnőt találni. - Azért ilyen kegyes velem, mert megsérültem - panaszolta morcosán a lány, aztán felszisszent, amikor a férfi megint mosni kezdte a sebet. Hirtelen megszédült és hányinger fogta el.

Gage sietve elé tartotta a karját, amikor a lány előredőlt, és Shemaine jobb csípőjét markolta meg, nehogy kicsússzon a kezéből. Karjának nyomódó, alig fedett keble felizgatta, de Gage vigyázott, hogy izma se rezdüljön, mert félt, hogy a lány eliramodik, mint azon az estén, amikor megcsókolta. -Jól van? - kérdezte elfúló hangon. Shemaine gyöngén megrázta a fejét, és tovább kapaszkodott a férfi karjába. Úgy kiszállt belőle az erő, mintha rongybaba lenne, és hosszú időbe telt, míg gyöngesége múlni kezdett. Amikor apránként erőre kapott, kiegyenesedett, de hálás volt hogy a férfi nem engedi el, hanem a karjával támaszt nyújt. - Sajnálom. Igazán nem tudom, mitől gyöngültem el - mormolta bosszúsan Shemaine, és félénken a férfi szemébe nézett. Olyan közel van az arca, hogy lopva megcsókolhatná, gondolta, majd összeborzadt: ilyenkor ilyesmire gondolni! Gage színlelt fesztelenséggel felelt: - Miután bekötöztem, le kellene feküdnie, és pihennie Kellene. - De mi lesz a mosással? És a főzéssel? És Andrew-val?Nemsokára felébred. - Az embereim kénytelenek lesznek meglenni nélkülem ma délután - felelte halvány mosollyal Gage. - Napkeltéig minden parancsát teljesítem. Shemaine felhúzta szépen ívelt szemöldökét, és pajkosan a férfira nézett: -Szóval ellátja a háztartási teendőket, mint egy közönséges szolga? Hát nem tudja, uram? Nekem kellene minden parancsát teljesítenem! A barna szempárból humoros melegség áradt: -És ha hívnám, Shemaine O'Hearn, valóban engedelmeskedne nekem? - Ez csak természetes, uram! - felelte kecses főhajtással a lány. Megvásárolt, hát engedelmeskednem kell. -És ha nem kötné szolgaság, Shemaine? - erosködött a férfi. Akkor is engedelmeskedne a hívásomnak? Shemaine végtelenül kellemesnek érezte, hogy a férfi lehelete megsimítja az arcát. De határozott közönyt színlelt, és tekintetét nem fordította volna el az asztalról. - De nem vagyok szabad, uram, és hét évig még nem is leszek.

121

- Hét év - simogatta meg a férfi tekintete a lány arcát. - Hosszú idő ahhoz, hogy egy férfi meg egy nő egy fedél alatt éljenek, és ne legyenek házasok vagy közeli rokonok. Shemaine felvont szemöldökkel, kíváncsian nézte közelről a férfit, és azon tűnődött, vajon mire akar kilyukadni. Ha kegyeiért cserébe ajánlatot akar tenni, rosszul választotta meg az időpontot. - Elvérzem, Mr. Thornton, ha beszédre fecsérli az időt - emlékeztette szárazon a férfit. Gage figyelme zavarba ejtette, mert képtelen volt elfelejteni szenvedélyes csókját és azt, hogy elgyengült tőle. Mostanában valóságos kínszenvedéssé vált lefeküdni, mert csak forgolódott, és képtelen volt enyhülést találni az emésztő vágyra. Hetyke magabiztossággal, amitől nagyon is távol állt, fejbiccentéssel a kenőcsre mutatott, amit a férfi a széken hagyott. - Remélem, nem gondolta meg magát azzal a borzalmas kotyvalékkal kapcsolatban. Mert én egyáltalán nem bánom, ha igen... - Nem én - szakította félbe Gage. Hátrább lépett, a bűzös kötést Shemaine oldalához nyomta, amitől a lányban majd szakadt a levegő. Aztán felvett egy másik kötést, és a átkarolva szorosan Shemaine dereka fölé tekerte. – Reggelig ne vegye le, akkor majd tiszta kötést teszek fel. Shemaine a szemét forgatta, majd szeme sarkából morco. san nézett rá: - Gondolom, ezzel az undorító kenőccsel együtt. - Reggel már kevesebbet használok belőle, ha annyira utálja. - Gage kissé beszakította a kötést, majd megcsomózta, hogy ne szakadjon tovább. Nem volt kedve ellen, hogy rabnőjét ölelgetheti, amikor egy másik csíkot a lány dereka köré tekert és megkötött. Sőt. Kifejezetten csalódott volt, hogy nem maradt több kötés, amit feltehet. - Potts most még eltökéltebben fog az életünkre törni -szűrte a szót összeszorított fogai közt a lány, és grimaszt vágva próbált hozzászokni a szoros kötéshez. - Sebesülését úgy fogja majd fel, mint a büszkeségét ért újabb csapást, és addig vadászik ránk, míg hirtelen rajtunk nem tud ütni. Az után, hogy a katonákkal történt összetűzése is rosszul végződött számára, olyan hangulatban van, hogy ha teheti, kiirt valamennyiünkét. - Igen, de legközelebb bizonyára szerencsésebb leszek, és egyszer s mindenkorra véget vetek látogatásainak - felelte barátságtalanul Gage. Most már megértem, miért aggódott annyira e miatt az ember miatt. Kétségkívül a vesztét akarja. Higgye el, édesem, amint jobban lesz, megint gyakoroljuk a lövészetet. - A ma délután épp elég volt - mondta rosszkedvűen Shemaine. Addig egy lépést sem tehet odakint szabadon, amíg Potts el nem megy vagy meg nem hal.

Gage már tudta, mit kell tennie a matrózzal, aki nem hagyott számára más választást. - Ha Potts még Newportes Newesban van, akkor meg kell találnom, és tiszta vizet kell öntenem a pohárba. Ha nem veszi komolyan a fenyegetésem, meg kell ölnöm. - Morrisa tudni fogja, hol van - felelte Shemaine, és óvatosan hátrébb lépett. - Mivel Potts folyton a kocsma körül ólálkodik, kétlem, hogy változott volna valami is azóta, hogy a London büszkeségén lelkesen teljesítette Morrisa parancsait. Mi több, elképzelhetó'nek tartom, hogy Morrisa tüzelte fel, hogy jöjjön ki ide, és öljön meg. Hiszen ezzel fenyegetett mindig is. - Miért haragszik ennyire magára? Shemaine értetlenül vonta össze a szemöldökét. Erre a kér-désre nem nagyon tudott válaszolni. - Azt hiszem, Mr. Thornton, nemigen tudnék pontos magyarázattal szolgálni. Igaz, hogy meghiúsítottam egyeduralmi ambícióinak érvényesülését, amikor arra bátorítottam Annie-t és a többieket, hogy álljanak ellen neki, de csak akkor tudok arra gondolni, hogy emiatt a halálomat kívánja, ha gyengeelméjű. - Talán féltékeny. - Ó, maga kellett volna neki - ismerte el Shemaine, és megvonaglott az arca. - Azt mondta, hogy megkésel, ha magával hagyom el a hajót. -Morrisa nyilván csinos nőnek képzeli magát, és feltett szándéka, hogy ő válogasson a férfiak között. Lehet, hogy nem tűri, ha egy másik nő túltesz rajta. - Nem tudnám pontosan megmondani, de azt hiszem, más indíték is motiválja. Halvány gyanú, de azóta motoszkál bennem, amióta fellépett a London büszkesége fedélzetére. - És mi lenne az? - Morrisa sosem látott azelőtt, hogy lehozták a fedélközben levó' cellánkba. Newgate-ben volt ő is, de másik szárnyban. Amikor végignézte a rabokat, megkérdezte, melyikünk Shemaine O'Hearn. Nekem akkoriban nem volt kedvem jelentkezni, a többi nő meg adta a tudatlant. Morrisa „mocsárlakó" -nak nevezett, és többé nem kérdezősködött. Később összezördültünk, mert magának követelte az ételt, amit én kaptam. Kést rántott, én meg egy vödör vizet zúdítottam a képébe. A verekedésnek a fedélzetmester vetett véget, és engem név szerint szólított. Morrisa gúnyos mosolyából úgy sejtettem, hogy már

122

hamarabb kitalálta a nevem. Ami azt illeti, mindent megtett, hogy rám zúdítsa Jacob Potts és Gertrude Fitch haragját. - Ki beszélhetett neki magáról? - El nem tudom képzelni, kinek juthatott eszébe. Egyikünk sem ismerte a másikat. A rabokkal elszámolni köteles börtönőrön és a fedélzetmesteren kívül csak egy ember akadt, aki követelte, hogy azonnal nevezzem meg magam: a Newgate-ben egy porkoláb. Először röviddel azután jött a cellámba, amikor feliratkoztam a gyarmatokra. - Egyszer sem tört az életére? - Nem vagyok biztos benne. De figyelte minden lépésem. - Talán a szépségét csodálta. - Gage azért vetette ezt fel, látta, milyen hatással van Shemaine a férfiakra. - Aligha hiszem, hogy a kedvencei közé számítottam - felelte gúnyosan Shemaine. - Mielőtt a London büszkeségére kísértek minket, belekeveredtem néhány rab verekedésébe, és az egyik brutális asszony majdnem szétverte a fejem a kőfalon, A porkoláb szemtanúja volt az esetnek, de az ujját sem mozdította, hogy véget vessen neki. Akkor szabadultam, amikor a börtönó'r meghallotta a csetepatét, és odajött megnézni, mi történik. -Aztán néhány éjszakával később, amikor már mindenki aludt, valami zajra ébredtem, és láttam, hogy a porkoláb lassan óvakodik a sarok felé, ahol aludtam. Rövid kötéldarab volt a kezében, mintha meg akarna fojtani valakit - hogy engem vagy valamelyik közelben fekvő másik rabot, nem tudnám megmondani. Csak úgy tudott eljutni oda, ha átlépkedett a földön alvó rabokon. De amikor az egyik no kezére taposott, az felháborodottan rikoltozni kezdett, és megjelent a börtönőr. A porkoláb azt a légből kapott magyarázatot adta, hogy patkányt látott. Gyenge indoknak tartottam, de a börtönó'r is nevetett rajta. Gúnyosan kijelentette, hogy csak egy bolond próbál felakasztani egy rágcsálót, azzal megparancsolta neki, hogy takarodjon onnét. Másnap felvittek a hajóra, és többé nem láttam ezt a gazembert. - Vajon a porkoláb ismerte a poroszlót? Shemaine megvonta a vállát, de azonnal meg is bánta. Mereven a zsámolyhoz sétált, és támasztékot keresve megkapaszkodott benne. - Talán helyesebb lenne, ha most felmenne és lepihenne -javasolta Gage. - És nem ártana hálóingbe bújnia. Kényelmesebb lenne. - Illetlenség már kora délután hálóinget venni! - vitatkozott Shemaine. Hiszen még alig múlt fél négy, és az emberei sem távoztak még.

- De hamarosan hazamennek - vetette ellen Gage -, és ha bárki más jönne, megmagyarázhatom, hogy megsebesült, és pihenésre van szüksége. - Hihető történetnek tartaná mind - csipkelődött Shemaine, és felvetette a fejét. - Abból, amit Annie-tól hallottam, a falubeliek közül sokan nem lepődnének meg, ha hálóingben találnának, de nem azért, mert megsebesültem. Ennél sokkal illetlenebb dologra gondolnának. Mrs. Pettycomb kétségkívül sokat fáradozott azon, hogy beszennyezze a jó hírünket, főként azután, hogy elvitt a táncmulatságra, és volt annyi mersze, hogy táncoljon velem, miközben mindenki minket figyelt. - Nekem is eljutott egy s más a fülembe - ismerte be Gage- -Mary Margaret úgy vélte, el kellene hallgattatnunk a pletykát. Shemaine finom szemöldöke felszaladt a homlokára, elárulva ezzel szkepticizmusát. ~ És Mary Margaret talán tanácsot is adott, uram, hogy mi módon vigyük ezt végbe? A férfi futó pillantást vetett rá.

- Azt mondta, hogy azzal lehetne elfojtani a szóbeszédet, ha összeházasodnánk. Shemaine-t megdöbbentette, hogy a jó szándékú asszonyságba ilyen kevés diplomáciai érzék szorult. - Nos, Mary Margaret szempontjából érthető egy ilyen javaslat, tekintve, hogy folyton azon jár a feje, hogy párokat bo-ronáljon össze, de azt nem vette figyelembe, hogy ön esetleg nem akar egy elítéltet feleségül venni? Elképesztőnek találom, hogy egyáltalán eszébe jutott ilyesmit felvetni önnek! Micsoda illetlenség! Igazán restellném, uram, ha azt képzelné, hogy esetleg én ültettem el ilyen bogarat a fülében. Az ötlet nem csupán légből kapott, de egyszerűen nevetséges. Gage könnyedén vállat vont. - Tulajdonképpen nem ő volt az első, akinek megfordult a fejében. Shemaine szóhoz sem tudott jutni, hogy más is követhetett el ilyen merészséget. - Nos, kétlem, hogy Roxanne tett volna ilyen javaslatot, amikor nyilvánvaló, hogy magának szeretné önt. - Nem, valóban nem Roxanne volt - hagyta helyben kuncogva a férfi. - Akkor hát Calley - vágta rá meggyőződéssel a lány. - Nem is Calley. Shemaine növekvő értetlenséggel bámult rá.

123

- Megkérdezhetem, uram, ki merészelt ilyen ötlettel előállni? Nyílt a hálószoba ajtaja, és Andrew jelent meg a szalonban, hintalovát maga után vonszolva. Gage azonnal odament a fiához, hogy segítsen, mielőtt valamelyik bútorban kárt tenne. Beemelte a gyereket a párnázott szarvasbőr nyeregbe, Shemaine pedig a konyhaajtóból figyelte őket. Andrew hintázni kezdett, és gyermeki örömében azt kezdte hajtogatni, amit egyszer egy fuvarostól hallott: - Gyí, te, gyí! Úgy ám! Gyorsabban, ostoba öszvérek! Shemaine és Gage kacagásban tört ki, míg a hosszú délutáni alvástól borzas kisfiút nézték. Andrew úgy eltelt a játékkal, hogy teljesen megfeledkezett róluk. - Sokrétű tehetsége újabb példája, Mr. Thornton? - kérdezte Shemaine a falovacskára mutatva. Gage helybenhagyólag bólintott, de zavarta a zaj, amit fia csinált. Kezével intett Shemaine-nek, hogy kövesse a hátsó szobába. Amikor a lány utánament, a férfi először félretette a kenőcsös tégelyt, majd finoman felemelte a lányt, és a zsámolyra állította. A lány zavarodottságát látva igyekezett mielőbb eloszlatni nyugtalanságát. - Említettem már, amikor idejött, Shemaine, hogy fel kell mennem a folyón Williamsburgba. Eddig ügyeim visszatartottak, de tegnap üzenetet kaptam, hogy megrendeló'm háza elkészült, és most szeretné megkapni a bútorait. Ha holnaptól számítva két hét múlva elég eró'snek érzi magát, nagyon szeretném önt és Andrew-t is magammal vinni, amikor embereimmel leszállítjuk az árut. - Biztos, hogy akkor már önnel tarthatok, Mr. Thornton, és Andrew-ra is vigyázni tudok, - Míg ott vagyunk, egy másik ügy végére is pontot szeretnék tenni, ami számomra rendkívül nagy jelentőségű... ameny-nyiben hajlandó rá... - Hajlandó vagyok? - vonta össze a szemöldökét Shemaine. - Mi az, amibe bele kell egyeznem, Mr. Thornton? - Ma este feltétlen meg kell beszélnem önnel ezt a kérdést, és könyörgöm, azonnal adjon választ, mert nincs nyugalmam, amíg így vagy úgy el nem dől ez az ügy. Shemaine nyugodtnak tettette magát, de belül remegett. Látta, hogy Gage izgatottan jár fel s alá a keskeny folyosón, és csak arra tudott gondolni, hogy amiről beszélni akar, az felettébb komoly dolog lehet. Talán meggondolta magát, és nem tartja meg. Potts gyilkossági kísérlete meggyőzhette arról, hogy jelenléte veszélyt hozhat kis családjára. -Milyen ügyet szeretne megbeszélni velem, Mr. Thornton?

Gage odalépett elé. Őszintén kívánta, hogy bizonyos igazságokat végre a lány tudomására hozzon. - Nem feltétlen ugrattam, amikor egyszer azt mondtam önnek, hogy azt fontolgatom, feleségül veszem. Mielőtt a London büszkeségére merészkedtem, már sokszor megfordult a fejemben, hogy ismét megnősülök. Andrew-nak is pesztrát szerettem volna, de legalább annyira feleséget magamnak. Mínt mondtam, a környéken kevés fiatal eladó lány van. Aki férjhez adható korban van, alig várja, hogy elkeljen, amint ezt Roxanne ékesen bizonyította, de nekem egyikük sem tetszett. Amikor felmentem a hajóra, nem is álmodtam, hogy olyan szerencsés leszek, hogy akár egy megfelelő pesztrát találjak... nemhogy feleséget. De tévedtem, Shemaine. Ön sokkal több annál, mint akit remélni mertem. Shemaine döbbenten meredt rá; a férfi bejelentése bámulatba ejtette. -Feleségül akar venni? - Gondolatai vadul kergetőztek, ahogy megpróbálta felfogni a férfi érvelését. Bizonyára figyelembe vette, milyen következményekkel jár, ha egy börtönviselt nőt vesz el. Azt még el tudta képzelni, hogy a férfi az ágyasának akarja, de annak ellenére, hogy Gage szívesen ugratta, a házasság lehetőségét kizártnak tartotta. - Ugyan miért akarna ilyesmit tenni, Mr. Thornton, amikor minden becsületes embernek az az első gondolata, amikor meglát, hogy milyen súlyos bűnt követhettem el Angliában? Bizonyára sokat morfondíroznak bebörtönzésemen és az önnél töltött rab mivoltomon is. Tapasztalhatta Ön is Sámuel Myers viselkedését, amikor meglátott a mulatságban. Láncra verve hoztak erre a vidékre, uram, és ha feleségül venne, megbélyegzett ember válna önből. Azt suttognák a háta mögött: egy elítélt férje. Mrs. Pettycomb is minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a falu Összes lakosával közölje: nem érdemlem meg, hogy egy tiszteletre méltó család tagja legyek, és kétlem, hogy értelme lenne-e bizonygatnom neki vagy a többi pletykafészeknek, hogy semmit sem tettem, amiért le kellett volna tartóztatni. Hogy vonhat magára ilyen bírálatot? Gage hitetlenkedve nézett rá. - Komolyan azt hiszi, hogy egy percig is érdekel, mit mond vagy gondol az az asszony? Alma Pettycomb annyira szeplőtelennek tartja magát, hogy fel sem tűnik neki, valójában milyen aljas és rosszindulatú. Ártatlanok vérét szívja, és biztosra veszem, hogy egy

124

nap még nagyon megbánja, hogy annyit fecseg. Higgye el, Shemaine, nem is érdemes foglalkoznia vele. És nem akadályozhatja vagy befolyásolhatja döntéseiben sem. Megfélemlítés nélkül, saját szabad akaratából kell döntenie. Kettőnk házassága csupán miránk tartozik, senki Gage kezei közé fogta a lány kis kezét, és a visszautasítás jeleit kereste zöld szemében, de nem találta nyomát. - Shemaine O'Hearn, megtisztelne azzal, ha elfogadná házassági ajánlatom, és feleségül jönne hozzám. - Nem aggasztja, hogy egy elítéltet vesz feleségül? - kérdezte elképedve a lány. Úgy érezte, mintha hosszú álomból ébredne, mert szíve csak most kezdett hevesebben dobogni attól, hogy rádöbbent, mit is akar tóié a férfi. Nem fogja megbánni a házasságkötés után? - Elveszem feleségül, Shemaine, és nekem csak ez számít -jelentette ki Gage. - Majd meglátja, hogy itt, a gyarmatokon hamar elül a szóbeszéd. Olyan jelzők, mint „elítélt”, „lator” vagy „tolvaj”, rövid idő alatt érvényüket vesztik, hacsak valaki a tett gyakori ismétlésével nem emlékezteti az embereket sötét hajlamaira. Ha egyszer összeházasodtunk, olyanok leszünk, mint bármely pár a környéken. - Valóban? - kérdezte félénken Shemaine. Bármily kéjes volt a gondolat, ha eszébe jutott, hogy feleségként a férfi elé kell állnia, nyugtalanította, hogy még mindig milyen sovány. Bizonyára cseppet sem kívánatos. - Úgy élünk majd, mint más házaspárok? Most Gage-en volt a sor, hogy nyugtalan, zavart tekintettel nézzen rá. - Mit kér tőlem, Shemaine? Hogy az ön számára férjnél kevesebb legyek? A lány arcát bíborpír futotta el. - Ezt nem várnám el öntől, Mr. Thornton, de borzasztó sovány vagyok... és nem valami... kellemes látványt nyújtok-szóval... - Ruhátlanul? - segítette ki a férfi, mert megérezte, menynyire nehezére esik folytatni. Tekintete a lány puhán beburkolt keblére esett, majd az arcát simogatta. Nem értette, hogy gondolhatja magáról Shemaine, hogy nem vonzó, amikor még sosem látott nála gyönyörűbb nőt. - Ha kapcsolatunkban önmegtartóztatást javasol, Shemaine, úgy jobb, ha össze sem házasodunk, mert nem bírnám elviselni, hogy a közelemben van... hogy kívánom... és mégsem lehetek együtt önnel. Férfi vagyok, Shemaine, nem szerzetes. Úgy kívánom, ahogy csak egy férfi egy asszonyt kívánhat. Úgy vélem, ezt mostanra már tudnia kell. Ha az nyugtalanítja, hogy vékony vagy gyönge, higgye el, igazat mondok, amikor kijelentem: ez egyáltalán nem számít a szememben. Olyannak akarom, amilyen! Ha még akkor is

törékenynek erezné magát, amikor majd összeházasodunk, biztosíthatom, hogy én kettőnk helyett is elég erős vagyok. Vigyázok, hogy ne bántsam meg, és gondosan óvom gyöngéd érzelmeit, így hát nyomatékosan kérem, drága Shemaine, hogy olyan kérőnek tekintsen, aki núnden vonatkozásban a férje óhajt lenni. - Levett a lábamról, Mr. Thornton - lehelte Shemaine, és Képtelen volt másra gondolni, mint a férfi különlegesen szép felépítésű testére az ő vékony alakja mellett. Megrohanták a jeepek, milyen lesz, amikor az ágyban egymás mellett fekszenek, és ezek a képek sokkal érzékibbek voltak, mint azt be merte volna vallani magának. Most, hogy megcsodált egy meztelen férfit, anyja zűrzavaros magyarázata arról, mi történik férj és feleség között, jelentőségteljesebbé és érthetótibé vált előtte. Gage összeszorított öklével finoman megsimogatta a lány kipirult arcát. - A feleségem lesz, Shemaine? Shemaine emlékezetében felmerült, mekkora pompa közepette tette fel Maurice du Mercer ugyanezt a kérdést, de a világ minden kincséért sem emlékezett arra, hogy akkor is ilyen vadul vert volna a szíve, mint e férfi egyszerű, mégis felkavaró lánykérése nyomán. Elképzelte, milyen lesz egy telepes feleségének lenni, azon túl is vele maradni, hogy hétéves szolgasága letelik. Vágyott ugyan a családja után, de valahogy képtelen volt maga elé képzelni, ahogy visszatér Angliába, és hozzámegy egy tehetős férfihoz. Helyénvalóbbnak érezte, hogy itt marad, és otthont teremt azzal a férfival, aki ilyen szenvedélyt ébresztett benne. Ha most még nem is szerelmes belé, kétségtelen kívánja, és nem élhet tovább úgy együtt vele, hogy természetes asszonyi vágyai ne nyernének kielégítést. Inkább a házasság, mint hét év elfojtott vágyódás. Beleegyezése jeléül Shemaine lassan bólintott. - Igen, Mr. Thornton, a felesége leszek... minden vonatkozásban. Gage hirtelen felszabadultan és lelkesen tervezgetni kezdett. - Williamsburgban házasodnánk össze - mondta lágyan. - Addigra az oldala is begyógyul, és estére vissza is érkezhetünk, hogy nászéjszakánkat a kunyhóban töltsük. - Ahogy jónak tartja, Mr. Thornton - felelte remegő' hangon a lány, bár igyekezett nyugodtnak mutatkozni.

125

Gage felemelte az állat, és gyöngéden simogató csókot nyomott az ajkára, mintha félne attól, hogy szenvedélyesebb csókjával megbántja. Amikor elhúzódott tőle, ragyogó szemmel fürkészte az arcát. - Nem gondolod, hogy ideje lenne Gage-nek hívnod? - suttogta. - Hiszen rövid időn belül a férjed leszek. - Gage. - Reszkető sóhajjal ejtette ki a férfi nevét, mert Gage ajka már ismét az övét kereste, és olyan forró vággyal tapadt rá, amitói Shemaine szívdobogása felgyorsult, érzékein perzselő lángként futott végig a szenvedély. A férfi nyelve merészen benyomult a szájába, és olyan mohósággal vette birtokba, melytől Shemaine csöpp józansága is elszállt, s már csak a néhány nappal ezelőtti estére tudott gondolni. E percben azt sem bánta volna, ha egy szemvillanás alatt eltelik az a néhány hét, ami az esküvőig hátra volt. - Papa, papa, pisilni köll! - kiáltott fel Andrew, és ők úgy rebbentek szét, mintha hideg vizet zúdítottak volna a nyakukba. A kisfiú kirohant a folyosóra, és izgatottan ugrált le-fel. Gage felkapta a kicsit, és egy pillanat múlva már ki is rohant a hátsó ajtón. Shemaine kábultan állt. A férfi első tüzes csókja végtelenül izgató volt, ez a mostani gyengédebb, de nem kevésbé érzéki, amiből Shemaine azt szűrte le, hogy Gage Thorntonba több érzéki hév szorult, mint azt legmerészebb álmaiban képzelte. Ami azt illeti, egyre vidámabban várja, hogy bizalmas kettesben legyen vele! Vajon álmodik-e megint? Vagy valóban megtörténik vele? Nemsokára megosztja ágyát Gage Thorntonnal? Vagy azzal tér vissza, hogy csak ugratta? „Majd ha piros hó esik"?

126

XIV fejezet Gage a folyónál hagyta a kenut, és határozott céllal közeledett Newportes Newes felé. Először a London büszkeségére ment, de szűkszavú kérdéseire a fedélzetmester másodtisztje azt felelte, hogy Jacob Potts eltávozáson van, és a jövő hétig nem is várják vissza a hajóra. Amikor percekkel később Gage benyitott a kocsmába, hallotta, amint Morrisa új tulajdonosnője -egy csiricsáré vörös ruhát viselő, potrohos nőszemély, akinek fején félrecsúszott a bodros fehér paróka - éppen a szajhát szidja. -Az úr csinos összeget fizetett érted, és szépen elmész vele! - csapott öklével az asszonyság az asztalra. - Nem akarok több nyafogást hallani arról, milyen sunyi képű kis alak, mert a többi lánytól azt hallottad, hogy becstelen és undorító. Magam is hallottam hírét, hogy Sam Myersnek nem sok van a nadrágjában, oszt más módon szokta bizonyítani a férfiasságát. De amíg hajlandó többet fizetni azér', hogy a lányok átmenjenek hozzá, és elvégezzék a kívánt szolgáltatásokat, addig el kell tűrni a nyakleveseket meg a mocskos kis trükkjeit, és egy szó visszabeszélés sincs! Felfogtad? - Fel én, Freida - morogta Morrisa, de nemigen hajlott a dologra. Az ilyen aljas kis patkányokkal, mint Sam Myers, máshogy kell bánni. Jacob Potts egyetlen szúrással el tudná intézni azt a kis varangyot, már ha ölebecskéje újra talpra áll, és elólsújik onnét, ahol rejtőzködik. Morrisa magában azon füstölgött, hogy Jacob Potts az utóbbi időben mintha képtelen lenne pontosan végrehajtani a mocsárlakóval kapcsolatos utasításait. Hát nem zavarta el a táncmulatság estéjén, hogy az utcán belekössön Gage-be? Erre mit csinál? Jó alaposan elagyabugyáltarja magát! Aztán elmerészkedik a telepes birtokára, és kilyukasztatja a bőrit, most meg úgy döglődik, mint egy félholt varacskos disznó, Freddy jó messzire elcipelte, hogy orvos is kezelje, és a telepes se találjon rá, ha netán keresni kezdené. De e percben sok hasznát veszi a matróznak. Freida sötét képpel dőlt előre, hogy a szajha figyelmét lekösse. -Amióta erre a vidékre hoztam a lányokat, igazán szép pénzt kerestem, és nem akarom, hogy egy olyan kis szájjártató, mint Myers, szidalmazzon minket, oszt azt állítsa, hogy becsaptuk. Elriaszthatja az ügyfeleinket, ha ezt teszi. Azér' vettelek meg arról a hajóról, hogy fellendítsd a botot, nem azér', hogy magunkra haragítsuk a férfiakat. És ha az első évben nem duplázod meg azt, amit fizettem érted, akkó' biztos lehetsz benne, hogy leverem rajtad.

Morrisa lázongó elégedetlenséggel duzzogott, majd elfordult a témán lovagló banyától, és meglepetten vette észre, hogy Gage Thornton lép be az ajtón. Morrisa már alig várta, hogy megtudja, sebesülése után hogy van Shemaine, és ezt a hírt leginkább a telepesből szedheti ki. Remélhetőleg lázas lett a kis kódus, gondolta, és attól majd felfordul, ahogy már régen kellett volna. Magabiztosságában önelégült lett, hogy most végre bosszút állhat ellenfelén, és érzékinek szánt pillantást vetett Gage-re, miközben izgatóan végighúzta kezét dús idomain. - Nos, uraság, látom, hajlik az ajánlatomra, mi? Tudtam én, hogy csak idő kérdése, és ráun Shemaine-re. - Lenézett az ölébe, és hogy kíváncsiságát kielégítse, próbálkozni kezdett: -Shemaine biztos feldühítette, hogy ilyen hirtelen otthagyta. Még egy-két hétig nem számítottam magára. Kíváncsi is vónék, mit művelt magával. Freida hátradóit székében, és hosszan legeltette szemét a magas, csinos idegenen. Ritkaság ilyen jóképű férfit látni a szajhák körül. Az ilyennek egy garast sem kell fizetni, hogy elnyerje egy nő kegyeit. A madám erősen rúzsozott szája féloldalas mosolyra húzódott, miközben éles szemmel felmérte a reménybeli kuncsaftot. - Uraságod remek férfi - mondta rekedtes hangon. - Szerintem túl remek. Majd nyitva kell tartanom a szemem, nehogy a lányaim ingyen tékozolják el a kegyeiket, oszt csak merő élvezetből csinájják. Azám, alaposan meg kő számolnom a pénzt, miután magával vótak, hogy biztosan a szokott taksát fizette-e. Gage ügyet sem vetett a madám megjegyzésére és vetkőztető pillantására, hanem csak Morrisát nézte. -Jacob Pottsot keresem. Látta mostanában? Morrisa pimaszul vállat vont, majd körmeit vette szemügyre. - Mi a csudának kell magának a jó öreg Potts? Gage lefogadta volna, hogy Morrisa pontosan tudja, hol van a matróz és Gage miért keresi. - Szeretnék néhány kérdést feltenni neki. A szajha oldalvást ránézett, mosolya számító volt. - Nehogy aszongya, hogy a mocsárlakó mán megint panaszkodott Pottsra, hogy szánalmat keltsen maga iránt. Egyébként hogy van? -Jól - felelte Gage, és egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét. -Jól? - zavarodott meg egy percre Morrisa. - Úgy érti... nem... szóval nem ő küldte ide Potts után? - Saját szakállamra jöttem, hogy lássam, hogy van Potts, miután megsebesítettem.

127

Morrisa meglepetést miméivé hátradőlt a székében, és vörös ajkát kifejezőén csücsörítette. Mindig is ügyesen színészkedett, és most sem esett nehezére zavart tettetni, miközben újabb kérdést tett fel. -Mi az ördögér' lőtte vóna meg szegény öreg Pottsot? Gage érdeklődve felvonta a szemöldökét; hallotta, hogy a szajha hangja feszült. - Ki állította, hogy meglőttem? Morrisa összevonta a szemöldökét, és a férfi válasza kissé kibillentette az egyensúlyából. Ez a telepes nem valami tudatlan bunkó! Akkor meg miért kotyog ki ilyesmit? - Ha' maga mondta - eró'sködött a szajha. - Saját fülemmel hallottam! - Én csak azt mondtam, hogy megsebesítettem - javította ki Gage. Lövést nem említettem. Morrisa közönyös vállrándítással fordult el. - Hogy sebesülhet meg valaki, ha csak nem úgy, hogy meglövik? Gage nyájasan rámosolygott. - Késsel legalább akkora bajt lehet okozni, és úgy tudom, Potts szívesen forgatja ezt a fegyvert, ahogyan maga is. Talán tud róla, hogy Potts kiment a birtokomra, hogy megölje aine-t, de menekülés közben meglőttem. Talán éppen volt, aki odaküldte. Ugye, szeretné holtan látni Shermaine-t, Morrisa? A szajha úgy tett, mintha rossz kedve lenne, de belül egyr e idegesebb lett. - Nem töm, mirő beszél, Gage Thornton! Oszt azt sem töm, hun van Potts! Nem vagyok a matróz orizó'je! Utoljára, amikó' itt járt, aszonta, hogy Hamptonba vagy valami hasonló helyre akar menni. Menjen, oszt keresse meg maga, Thornton úr! Gage hajlandó volt elhinni, hogy Potts eltűnt a környékről. - Ha ellátogatna magához, Morrisa, mondja meg neki, hogy ha még egyszer a birtokomon érem, megölöm, mielőtt még megkérdezném, miért van ott. Ugye, átadja az üzenetem? Morrisa jeges pillantást vetett rá. - Megmondom, de ha maga egy kicsinyég is ismerné Pottsot, nem felejtené el, milyen könnyen ki lehet hozni a sodrábul. Fittyet hány az a maga fenyegetésére. Tuggya, amikó' az öreg Potts valami rosszban töri a fejit, senki kedviér' nem mond le róla. - Nos, meglehet, hogy magának is jó oka van rá, hogy ne adja át az üzenetem - piszkálta tovább Gage. - Egy ilyen figyelmeztetés biztosan eltántorítaná Pottsot parancsa végrehajtásától. Ki tudná megmondani, hogy reagálna? Lehet, hogy szívesebben hallgatna a fenyegetésemre, mint

oltatná ki az életét. De akár elmondja neki, Morrisa, akár sem, egy felól biztosíthatom. Ha Potts valami módon megsebesíti vagy megöli Shemaine-t, akkor nemcsak őt, de magát is megkeresem, És valószínűleg mindkettőjüket megölöm. Ezzel Gage hátralépett, búcsút biccentett a két nő felé, és kiment a kocsmából. Freida előrehajolt a székben, és összehúzott szemmel nézte legújabb szerzeményét. - Mit mondtál, hogy hívják ezt az embert? Morrisa gúnyosan bámult a távolodó férfi után. - Gage Thornton! Talán a legaljasabb alak, akivel a rossz sorsom összehozott! - Nos, kedveském, ha tudod, mi a jó neked, megfogadod a tanácsát - ajánlotta a kerítőnő. - Sokat hallottam felőle, amióta idejöttem, és több rosszat, mint jót. Egyesek szerint eccer dühös lett a feleségire, oszt lehajította a hajóról, amit a folyó felső folyásánál épít. Oszt azt is hallottam, hogy egy innen nem messze lakó vénkisasszony látta is a dogot, de iszonyúan fél kinyitni a száját, mer' ha beszél, esetleg ővele is azt csinájja. - Ne mongya! - vigyorgott derűlátóan Morrisa. - Kíváncsi vónék, vajon Shemaine tuggya-e ezt. - Úgy hallom, az az ember nem valami beszédes, ha önmagáról van szó. Biztos hallgat arrul, amit tett, de ha a szóbeszédnek hinni lehet, lefogadhatod, hogy ez a Shemaine nincs is olyan biztonságban, mint gondúja. Könnyen lehet, hogy a jóember vele is úgy végez, mint a feleségivel. Morrisa elégedetten vigyorgott. - Oszt nekem az ujjam sem kell felemelnem, és szépen besöpröm a jutalmat érte. Freida gyanakvóan bámult rá. -Miféle jutalomról hablatyolsz itt? A szajha legyintett. - Ugyan mán, semmiféléről. Egy porkoláb ígért valamit, amikó' mind elgyüttünk a Newgate-ből, oszt felvittek minket a hajóra. De biztosan nem lehet tűnni, hogy igaz-e, amit mondott, amíg bizonyítékot nem kűdök a tett elkövetéséről. És ezt egyelőre még nem áll módomban megtenni. - Úgy érted, pénzt ígértek, ha megölsz egy másik rabot? Morrisa úgy tett, mintha a nő ötlete megdöbbentené.

128

- Úgy festek én, mint aki meg tud ölni valakit? Freida felvihogott, és húsos karját az asztalra fektette, miközben előredőlt, és Morrisa szemébe nézett. - Úgy hallottam, kedveském, hogy letartóztatásod előtt nem sok híja vót, hogy elnyisszants néhány férfitorkot, de én nem tűröm itt az ilyesmit! Megvan a módja, hogy elbánjak a rakoncátlan ringyókkal, és esküszöm, kislány, bennem mesteredre akadtál! Bármit csinátál is, azt háromszor jobban csinátam, úgyhogy nem árt, ha figyelmezel a szavamra. Megértetted? Morrisa ártatlanságot színlelve tárta szét a karját: - Eszembe sincs mást tenni, mint amit mondasz, Freida. - Nagyon helyes! - bólintott lassan a madám, és ismét hátradőlt. - Mer' ha nem viselkedsz rendesen, úgy megbánod, ahogy még soha semmi mást. Nem tudod, mi a gyötrelem, míg én meg nem ízleltettem veled. És biztosíthatlak, hogy ha sokáig és sokat bosszantasz, a saját sírod ásod. Morrisa megborzongott, amikor tekintete Freida jéghideg tekintetével találkozott. Életében eló'ször félreérthetetlenül felfogta, mit jelent kutyaszorítóba kerülni, és milyen az, ha egy másik asszony életveszélyesen megfenyegeti. Gage belépett az aranyműveshez, és vásárolt rűt, aminek méretét úgy vette le, hogy Shemaine ujjara eró's zsinórt kötött, majd lecsúsztatta róla. Az idős tulajdonost úri-embernek tartotta, akit figyelmeztetnie sem kell, hogy tartsa a száját. Tudta, hogy az ékszerész éppúgy hallgat a megrendeló'i dolgai felöl, akár a sajátjairól. Innen a cipészhez ment, ahol Mary Margaret Milesra várt, aki a bolt végébe ment, hogy hozza azt a pár cipó't, amit javításra beadott. -Azt hittem, két-három hétig biztos nem látom a jóképű uraságot csicseregte Mary Margaret -, miután akkora felfordulást okozott azzal, hogy Shemaine-t elhozta a táncmulatságra. Ammán igaz, hogy alaposan felkavarta a kedélyeket. Szegény szélkelepek levegőt sem vettek, annyit járt a szájuk. - Kék szeme örömtől csillogott, amikor megnevettette a férfit. - Ó, de jó látni, hogy megint kegyes magához az élet, Gage Thornton! Már jó egy éve nem hallottam ilyen vidáman nevetni. - Az ön csinos arca tette olyan örömtelivé a napom, Mary Margaret McGee - bókolt lovagiasan Gage. Az öregasszony keskeny válla kétkedő' nevetéstói rázkó-dott. - Úgy ám, én meg szeretem az olyan angolokat, mint ön -csipkelődött. Majd élénken bólintott, és vádló hangon kijelentette: - Az írek ékesszólásával áldotta meg önt az ég, hogy ilyen gyönyörű hazugságot

duruzsol a fülembe. De mondja, jó uram, mi szél hozta a mi kis városunkba? - Egy pár cipó'ért jöttem, amit Shemaine-nek rendeltem, de ha van egy-két perce számomra, asszonyom, szükségem lenne a segítségére. - A segítségemre? - ámult el Mary Margaret. - Ugyan miféle segedelmet kíván a magafajta nagyúr egy magamfajta öregasszonytól? - Egyelőre a tanácsával is beérem - vigyorodott el Gage. Mary Margaret gyanakodva nézett rá, és igyekezett komoly maradni. -Azt hittem, nem törődik a tanácsommal. - Úgy vélem, ez nem feltétlen igaz, hiszen perceken belül igénybe fogom venni. És ami azt illeti, ha mától számítva két hét múlva van egy kis szabad ideje, eljöhet velünk Williamsburgba, hogy a tett elkövetésénél jelen legyen. Az idős asszony szinte zavarba jött. - Elfogadom a meghívást, maga csinos gazfickó, de bevallom, hogy most már egy árva szót sem értek az egészből. - Ha képzelete cserbenhagyja, kedves asszonyom, legyen az egész meglepetés. Két hét múlva Ramsey Tate felveszi önt a kunyhójánál, méghozzá úgy reggel hat körül. - És ha megkérdezhetem, miféle tanácsra van szüksége ettől az öregasszonytól? - Új ruhához szeretnék Shemaine-nek anyagot venni, és fogalmam sincs, mire lenne szüksége, hogy elkészítse. - Cipő a cipésztől? Anyag egy új ruhára? - Bár Mary Margaret keskeny ajka alig mosolygott, szeme pajkosán csiUogott. - Miféle ajándékot ad annak a lánynak legközelebb, Mr. Thornton? Gage kinézett az apró ablakszemeken, miközben a válaszon töprengett. - Talán egy hajkefét és fésűt, egy kis illatszert és egy finom illatú szappant. - Egy rabnőnek, Mr. Thornton? Gage sarkon fordult, és borostyánnal pettyezett barna szemében dévaj csillogással így felelt: - Egy feleségnek, Mrs. McGee. Mary Margaret csilingelőn felkacagott, majd szájára tapasztotta a kezét, hogy elcsitítsa harsány kitörését. Botjára támaszkodva setesután táncolt egy-két lépést, míg vissza nem nyerte szokott méltóságát, és fel nem nézett a férfira.

129

- Ha nem tévedek, azt szeretné, ha ezt megtartanám magamnak, amíg meg nem esküdnek. -Igen, asszonyom. Addig csak legközelebbi barátaimnak szántam a hírt, hogy kellőképp örülhessenek. Mary Margaret jóváhagyólag bólintott a férfi józan ítélőképességre valló döntése hallatán. -Persze bölcs dolog, ha nem zavarja meg szegény Mrs. Pettycombot túlságosan. Lármás tiltakozásban törne ki, vagy megütné a guta. Egyelőre azt lesi, hogy három hónap elteltével mikor látni már Shemaine-en a várandósság jeleit... persze a jgygyűrű hiányában. - Boldogan kuncogott, ahogy elképzelte az említett hölgy meglepetését. - Micsoda gyönyörűség tenne kisegérnek lenni a házában, amikor ez a tudomására jut! Biztos, hogy döbbenetében a szeme is kiguvad. - Ön páratlanul kíméletlen, asszonyom - nevetett Gage. -Ne adja az ég, hogy valaha is az ellenségeim közt legyen. Az egyszer biztos, hogy balszerencsémre szolgálna. - Ügy ám - helyeselt vidáman a kis öregasszony. Mary botjára támaszkodva a bolt végébe vezető ajtóhoz sántikált, és beszólt: - Mr. Becker, ha már ott van, Shemaine O'Hearn cipőjét is előkeresheti. Mr. Thornton megjött érte. És volna kedves kicsit sietni? Mr. Thorntonnal még sok fontos elintéznivalónk van ma. Az első napokban a péntektől számított két hét olyan messzinek tűnt, hogy Shemaine úgy érezte, gond nélkül elintéz mindent, amit tervezett. Megkérdezte Gage-t, átalakíthatja-e Victoria egy igen szépnek tartott ruháját. Gage fiús mosolyával - amit már Andrew is jól tudott utánozni megajándékozta egy vég finom anyaggal, amiből divatos ruhát varrhatott, a szegeshez való csipkével, valamint ingre és hálóruhára alkalmas finom, puha batiszttal. Shemaine-t elbájolták az ajándékok, de egy kicsit aggódott is miattuk. Háztartási teendői mellett el sem tudta képzelni, hogyan lesz annyi ideje, hogy az esküvő napjáig minden holmit megvarrjon. Gage megoldotta ezt a problémáját is: közölte, hogy Mary Margaret felajánlotta a segítségét, amin Shemaine kapva kapott. Nagy segítség volt Ramsey felajánlása is, hogy munkába jövet két héten át felveszi a szekérre az öregasszonyt, és áthozza magával. A kitűzött péntek végre felvirradt, és a nagy kormánylapáttal, furcsa vitorlákkal felszerelt bárka, amit egy öreg tengerész irányított, aki a nyugodtabb élet reményében felhagyott a tengeri utakkal, odasiklott az új rakodómólóhoz, amit Gage és az emberei előtte való héten ácsoltak.

Először a ládákba csomagolt bútorokat cipelték fel a bárkára, nehogy bajuk essék, de a két lovat már nehezebb volt feltuszkolni, mert féltek a hajótól, és még inkább a hídként szolgáló pallóktól, melyekre nagy zaj közepette vontatták fel a szekeret. Végül Gage leugrott a bakról, és maga vezette fel a rémült lovakat. Utoljára a násznép szállt be csomagokkal, ruhákkal és mindenféle kellékkel megrakodva. A folyó menti mocsarak felett kora reggeli köd ült, és kavargott a lassan nyugat felé úszó hajó körül. Közeledtükre kócsagok, gémek és más madarak rebbentek fel, míg a füves láp felett galambraj vonult az égen. A partot tölgyek, virginiai cédrusok és fenyők szegélyezték. Amikor megpillantották Jamestown szigetét, a kapitány a keskeny öbölbe kormányozta a hajót, ahol megkezdték a kirakodást. Amint a szekeret kivittek a szárazföldre, az egyik nagyobb ládát átemelték a kocsira. Gage három emberével elvitte a tört vonalú bútort a gazdag özvegynek, míg Erich Wernher a folyami bárkán maradt az asszonyokkal. Háromszor fordultak, ínig sikerült leszállítani a nemrég befejezett új ház tulajdonosának a bútort Williamsburgba. Itt minden darabot gondosan kicsomagoltak, átvizsgáltak és végtelen óvatossággal a házban kijelölt végleges helyére vittek. Mielőtt elindultak volna, a megrendelő azzal lepte meg Gage-t, hogy a tervezés és kivitelezés kiváló minőségéért a kialkudott árnál többet fizetett. Mivel tehetsége és erőfeszítései a megvalósítás mintegy hatvan százalékát tették ki, Gage arra gondolt, hogy úgy tisztességes, ha az ajándék ötven százalékát megtartja, a többi pénzt meg szétosztja, mégpedig oly módon, hogy Ramseynek és Slynak húsz-húsz százalékot ad, a fennmaradó tíz százalékot pedig egyenlő arányban osztja meg a két inas között. Miután a szétszedett ládákat a szekérre rakták, Gage és emberei elbúcsúztak, és visszaindultak a bárkához. A városhoz közeledve Gage hirtelen megállt egy kerítés mellett; a kertben egy vászon főkötó's idős asszony kapált. Gage leugrott a bakról, lekapta a kalapját, és odament a kerítéshez. - Bocsásson meg, asszonyom, de ma van az esküvőm napja, és szeretnék engedélyt kérni, hogy gyönyörű kertjéből csokrot vehessek a menyasszonyomnak. Az asszony éles tekintettel mérte végig a jövevényt; láthatóan felmérte, miféle ember lehet.

130

- És mi késleltette eddig, hogy oltár elé álljon, uram? Hiszen, mint látom, nem tejfölösszájú suhanc. Gage elmosolyodott szemfüles meglátásán. - Nem, asszonyom, már egy éve özvegységre jutottam. Van egy kétéves fiam. Az asszony szeme elfojthatatlan vidámságtól csillogott. - És az arája? Ő is özvegyasszony? Vagy valami zsenge virágszálat lopott el az anyja mellől? - Tizennyolc éves hajadon, és olyan gyönyörű, mint ön. Az öregasszony a kapura mutatott. -Jöjjön be a kertembe, uram, és magam állítom össze a csokrot... nem az ékesszólásáért, hanem ifjú menyasszonya medvéért. Én magam is nagyon fiatalon mentem hozzá egy özvegyemberhez, és öt fiút szültem s neveltem fel, mielőtt az én Johnomat elvette tőlem az Úr. Nem rettegett betegség vagy Öegkori gyöngeség vitte el, hanem egy megtermett fa, amit éppen kivágott. A fa bosszút állt rajta, és sírba vitte. - Sajnálom, asszonyom. - Ne tegye - mosolygott az özvegy. - Jól éltünk az én Johnommal. Levágta kertje legfrissebb virágait, és áldásával együtt Gage-nek adta. -Adja Isten, hogy ön és menyasszonya kegyelemben és méltóságban hajózzanak az élet szeszélyes vizein, és az eljövendő évek során bő gyermekáldás növelje örömüket. Öregkorukban számos unokájukon legeltessék büszkén a tekintetüket, hogy milyen szép családot teremtettek És most menjen. Isten óvja önöket házasságuk alatt, és adja, hogy minden nappal egyre jobban szeressék egymást. Gage-t meghatotta az áldás. Köszönetet mondott, és kinyitotta erszényét, hogy kifizesse a virágot, de az asszony taga-dólag intett. - Nem, uram. A virág nászajándék. Adja át menyasszonyá nak, és gyönyörködjön el a mosolyában. Aztán mondja meg neki, hogy préselje le őket egy könyvben, így egy életre emlék marad mindkettőjüknek. Gage leszállt a szekérről, és gyalog közeledett a bárkához. Shemaine nem látta a háta mögé dugott csokrot, de szeme csillogásából megsejtette, hogy valami huncutságban sántikál. Derűs kedvét gyanakvás mögé rejtve, csípőre tett kézzel várta, hogy Gage feljöjjön a hajópallón. - Lefogadom, hogy valamiben töri a fejét - jelentette ki Mary Margaret gyöngyöző kacagással. - Mint a macska, amelyik most nyelte le az egeret. - Úgy bizony - mondta Shemaine melegen. - Pontosan úgy fest.

Tekintete beitta a férfi minden mozdulatát, amíg csak meg nem állt előtte. A férfi közelségétől gyorsabban kezdett verni a szíve. - Menyasszonyomnak - jelentette be Gage, és háta mögül elővarázsolta a csokrot, majd mély meghajlással átnyújtotta Shemaine-nek. - Ó, Gage! - kiáltott fel Shemaine, és magához szorította a virágokat. - Milyen gyönyörűek! - Egy idős asszony ajándéka, akivel útközben találkoztam-Áldását is küldi házasságunkhoz. - Drága lélek lehet, az biztos - suttogta a lány. Gage izgatottan sürgette. - Nos, édesem, ha megmondanád, mit akarsz magaddal hozni, akkor akár indulhatnánk is. Kivettem egy órára a Wetherburn fogadó egyik szobáját, hogy felkészülhessünk a templomi szertartás előtt. Shemaine az útitáskájára és vászonba bugyolált esküvői ruhájára mutatott. - Ez minden, amire szükségem van. Gage felvette mindkettőjük táskáját és saját öltözékét, míg Shemaine karjára vette a ruháját. Gage hívta a fiát, aki a bárka mellett úszkáló halakat figyelte. - Légy szíves, fogd meg Mrs. McGee kezét, Andrew, és vezesd a kocsihoz, helyes? - Gage boldogan a fiára mosolygott, aki hasonló mosollyal viszonozta, és lelkesen engedelmeskedett. Gage tudta, hogy a gyerek férfimunkának tekinti a rá rótt feladatot. - Mi is jövünk utánatok. Erich lépett oda munkaadójához. - Segíthetek valamiben? Gage készségesen átengedte a csomagokat, mert így segíthetett menyasszonyának. -Engedd meg, édesem - mondta, és Shemaine ruháját a magáéra téve, némi átrendezés után a karját nyújtotta. - Megtiszteltetésnek venném, milady, ha a hintójához kísérhetném. Shemaine ragyogó mosolyt vetett rá, belekarolt, majd erősen kebléhez szorította a férfi karját. Míg a többiek előreindultak, ők egy kicsit lemaradtak, hogy Gage lágy csókot lopjon menyasszonyától. Amikor elhúzódott tőle, Shemaine gyönyörűséggel sóhajtott fel, és boldog egyetértésben mosolyogtak össze. Shemaine érezte, hogy a férfi izmos karja megfeszül a mellénél. - Ma éjjel az enyém leszel, szerelmem - suttogta édes ígéretét.

131

Williamsburg szépséges ékszer volt Newportes Newes kis falva után. Shemaine erre azután jött rá, amikor Gage körbekocsikázott velük. A Duke of Gloucester Streetről egy gondozott pázsitú kertben álló nagy palotát is látott; a kertet szép virágok és formára nyírt cserjék díszítették. Az utca két oldalán vagy tucat üzlet volt. Nem messze megpillantotta a nyolcszögű téglaraktárat és az őrházat is. Mindent összevetve új, de gyönyörű város volt. Mary Margaret segített Shemaine-nek felöltözni. Amikor a fogadóbeli szobából kilépett, Gage izgatottan fordult felé, és mohó tekintettel csodálta szépségét. Menyasszonya ragyogóan festett halványzöld lengyelkéjében, amit vállára simuló fehér sálgallér egészített ki. A gallér szélét és a könyékig érő uj-jakat több sor csipke szegélyezte. A nyakkivágásba is fodrozott csipkét varrtak, ami kiemelte Shemaine hosszú, kecses nyakát. A menyasszony kontyba fésült lángvörös haján csinos kis fehér csipkekalap ült, amit zöld szalaggal szegtek be. A virágcsokrot, amit Shemaine a karjára fektetett, fehér csipke zsebkendőbe bugyolálták. Gage odalépett hozzá, megfogta a kezét, és csókot lehelt rá. - Gyönyörű vagy, édesem. Ramsey a társaira kacsintott, majd az órára nézett. - Siessünk, Gage, különben lekésed a saját esküvődet! Gage mosolyogva nézett hátra. - Ettől ne tarts, vén szögkalapáló! Egy csiga sem előz meg! Emberei nagyot nevettek. Sokan, akik látták, milyen mély lehangoltság vesz eró't Gage-en Victoria halála után, most éles ellentétként lehettek tanúi szárnyaló boldogságának. A négy asztalos várakozni kezdett, de Gage hű volt ígéretéhez. Miután lemosta magáról az izzadságot, fehér inget és nyakravalót vett fel, majd jól szabott sötétkék szalonkabátot, világosszürke mellényt és ugyanolyan árnyalatú nadrágot. Minden pontosan olyan volt, mint első esküvőjén hordott öltözéke. Vőlegénye előkelő megjelenése Shemaine emlékezetébe idézte édesanyja aggodalmait, amikor Maurice megkérte a kezét. Az asszony amiatt nyugtalankodott, hogy lányát csupán a férfi csinos arca vonzza az oltárhoz. Shemaine tréfásan arra gondolt, hogy ez esetben ettől nem kellene félnie, hiszen gazdája remek alakját legalább olyan figyelemreméltónak találja. A palotától nyugatra feküdt a Bruton- plébániatemplom, ahol a gyér számú násznép összegyűlt. Déli egy órakor a lelkész csendesen egyesítette Gage Harrison Thorntont és Shemaine Patrice O'Hearnt a házasság szentségében. Mary Margaret és a négy férfi kétfelól közrefogták a

házasulandókat, Andrew pedig szorosan apja mellé állt. A kisfiú büszkén viselte hüvelykujján a jegygyűrűt, és az oltár felé fordulva izgatottan várta azt a percet, amikor ő is kiveheti részét a szertartásból. Amikor elkérték tőle a gyűrűt, fogacskáit kivillantva, mosolyogva tartotta fel apró ujját. A bejelentést, miszerint immár férj és feleség, csókkal pecsételték meg, ami rövid és gyöngéd volt, bár Gage szenvedélyes pillantása azt ígérte, hogy ez csupán ízelítő abból, amire Shemaine számíthat. A férfi megfogta Shemaine kezét, karjába fűzte, és együtt fogadták jó barátaik jókívánságait. - Gyönyörű pár - szipogta Mary Margaret, és zsebkendőjével megtörölgette a szemét. - Szerencsés ember vagy - jelentette ki széles mosollyal Ramsey. De asszem, ezt mán akkó' tudtad, amikó' először megpillantottad. - Úgy van - bólintott Gage, és visszagondolt arra a percre, amikor észrevette a fedélzeti nyílás fedelén üldögélő' Shemaine-t. Alig hitte el, hogy nem csal a szeme, és nem képzelete játszik vele, de arra pontosan emlékezett, hogy szinte abban a pillanatban, amikor meglátta, kristálytisztán tudta, mít akar. Andrew értetlenül hallgatta a sok jókívánságot, de apja felemelte, és bemutatta új édesanyjának, remélve, hogy megérti, mi is történt. - Most már család vagyunk, Andy, és neked is lesz édesanyád, mint Makóimnak és Duncannak. - Shemán a mamám? - kíváncsiskodott a kisfiú, és fürkész pillantással nézte apját. - Igen - bólintott Gage. - Ó most már a mamád, ahogy én meg a papád vagyok. Andrew a fejét ingatta, és gyerekes örömmel kántálta: - Mami és papi! Mami és papi! Mami és papi! - Úgy látom, tetszik neki a hangzása - szögezte le kuncogva Mary Margaret. - Andy éhes - közölte Andrew, fontosabb témára váltva. - Te mindig éhes vagy - ingerkedett vele Gage, és játékosan megpöckölte apró orrát. - Shemán éhes - nyafogott az új asszony férje válla mellett. A férfi röpke, de izgató csókot nyomott a szájára. - Ez megteszi, édesem? Shemaine karjával átölelte férjét és fiát, lábujjhegyre ágaskodva szeretettel megcsókolta Andrew rózsás arcát, majd szenvedélyes

132

csókot adott mosolygó férjének. De bár ragyogó mosolyt vetett rá, tagadta, hogy ez tisztes csere lenne. -Bármily édesek is a csókjaid, kedves férjem, kénytelen vagyok megkérni, hogy Andynek és nekem valami tartalmasabbat is adj, különben elájulunk az éhségtől. Gage felnevetett, és intett Ramseynek. - A családom enni kíván. Ideállnál a szekérrel, kedves barátom? - Szolgálatára, milord - nevetett Ramsey, majd mélyen meghajolt előttük, és kiment, hogy odaálljon a kocsival. A Wetherburn fogadóban aztán bőségesen belaktak, sűrűn emelgették a poharat, és sok tósztot mondtak. De ahogy telt az idő, úgy lett Gage egyre türelmetlenebb, hogy induljanak már haza, és nevetve sürgette vendégeit, hogy szálljanak fel a szekérre, és hajtsanak vissza a bárkához, mielőtt lemegy a nap. Gage volt az egyetlen, aki a férfiak közül józan maradt, s aki végül egybeterelte vendégeit és családját, és visszaszállította őket a hajóhoz. A folyón lefelé csak egy helyen álltak meg: Fieldsék házánál kitették Andrew-t. A kisfiú itt kedvére játszhatott Duncannal és Makóimmal, hogy apja és új anyja kettesben legyenek házuk négy fala között. Hannah miután értesült Gage házassági terveiről - ragaszkodott ahhoz, hogy Andrew néhány napig náluk maradjon. Gage ebbe szívesen bele is egyezett. Amikor indulni készültek, Hannah mosolyogva nyújtott át egy élelemmel megrakott kosarat az ifjú párnak, hogy aznap este ne lássanak szükséget, mert tudta, hogy a főzés nem éppen ilyen ünnepi alkalomra való foglalatosság. -Gondolom, azér', hogy fel se kelljen kelni, ha az ember enni akar mormolta Ramsey a férj fülébe, miután Gage megköszönte Hannah nászajándékát. Az idősebb férfi ide-oda hintázva a sarkán, tekintetét a durván kifaragott mennyezeti gerendákra függesztette. - Gondoltam, amíg senki sincs a műhelyben, tán reggel átnézek, és behozom a lemaradásomat... Gage kópésan vészjósló arckifejezéssel nézett kedvenc asztalosára, és fenyegetőleg sziszegte oda: - Ha a következő néhány napban egyszer is idetolod a rusnya képed a házam környékére, esküszöm, kilyukasztom konok irhádat. Ha nem fogtad volna fel, félkegyelmű barátom, erre a néhány napra egyedül magamnak akarom Shemaine-t, és nem venném jó néven, ha valami hozzád hasonló együgyű tokfilkó ezt az időt választaná egy kis baráti látogatásra. Magyarázzam még bővebben?

Ramsey elgondolkodva megdörgölte néhányszor a száját, majd elnyomott egy mosolyt, mialatt megsimogatta bozontos szakállát. - Asszem, még megértem, ha fenyegetnek... - Akkor még van remény, öreg - nevetett Gage. Gage elbúcsúzott mindenkitől, majd szorosan magához ölelte Andrew-t, és megcsókolta. - Légy jó fiú, Andy, és fogadj szót Mrs. Fieldsnek. Hétfőn reggel érted jövök. Amikor Gage elfordult, hogy Hannahval beszélgessen, She-rnaine lehajolt, és hosszan, játékosan felnyögve magához vonta a kicsit. - Hiányozni fogsz, Andy.

Andrew is megölelte, majd barátaihoz futott, és büszkén hencegni kezdett: - Shemán a mamám lett! A papám mondta! Hannah mosolyogva nézett fel Gage-re. -Azt hiszem, a fia ugyanolyan boldog, hogy anyja van, mint ön, hogy felesége lett. - Már majdnem feladtam, hogy valaha is találok olyan asz-szonyt, aki jó anya és feleség lesz, de Shemaine-ben mindkettőt megleltem felelte büszkeségtől eltelve Gage. Amikor felesége közelebb jött, Gage kinyújtotta a karját, hogy magához vonja, és lemosolygott ragyogó zöld szemébe. - Nem tudom, miként lehetséges, hogy ilyen szerencse ért, Hannah, de Shermaine teljességgel az, akire vágytam. Shemaine felnyúlt, és kézfejével megsimogatta férje arcát. - Ha e percben választhatnék, azt hiszem, képtelen lennék elhagyni azt, aki számomra a legdrágább lett. Szavai lenyűgözték Gage-t, és nehezen tudta volna meghatározni, mi az a különös érzés, amit az áttetsző zöld szempárban lát. Leginkább arra hasonlított, amit olyan gyakran látott Victoria kék szemében a kielégített vágy boldog pillanataiban.

133

XV. fejezet Amikor a násznép megérkezett a Thornton-kunyhóhoz, Gage karjába emelte asszonyát, emberei segítségére hagyta Mary Margaretet, és eló'resietett a házhoz. Egy észveszejtő pillanatig csak ölelte feleségét, és olyan szenvedéllyel csókolta, amit vasfegyelemmel tartott féken a táncmulatság estéje óta. Szája olyan követelődzőn tapadt Shemaine ajkára, hogy az asszony lágy ajka végül szétnyílt, és hasonló hévvel viszonozta a csókot. Léptek és Ramsey szándékosan hangos megjegyzése hallatszott, miszerint szép az éjszaka; fel akarta hívni a figyelmüket, hogy közelednek, és a szenvedélytől remegő pár szétrebbent, hogy üdvözölje a többieket. Nyílt az ajtó, és bementek a házba, ahol a násznép átadta kézzel faragott ajándékait, majd tapintatosan magára hagyta az ifjú házasokat. - Gyere ide, édes feleségem - mormolta rekedten Gage, és ismét magához vonta a feleségét. Vigyázva, nehogy megérintse a gyógyuló sebet, átölelte a karcsú derekat, és szorosan magához húzta, hogy a puha asszonyi test az izmos férfitesthez simulhasson. A lámpa meleg fényénél hosszan elnézte az asszony arcát, tekintete beitta szépségét. Majd szája lassan megkereste felesége készségesen szétnyíló ajkát, és hosszan, lágyan megcsókolta. Merész és meglehetősen alapos, ugyanakkor provokatív és gyöngéden követelődző csók volt. Shemaine tartózkodása úgy elolvadt, mint hó a napon, és növekvő hévvel viszonozta férje csókját. Nem tartotta vissza semmi. Kis nyelve játékosan kergetődzött a férfiéval, s míg a férfi keze merész bizalmassággal simogatta csípőjét, az asszony hozzásimult, és érezte, hogy keble a férfi izmos mellkasához nyomódik Gage végül felemelte a fejét, és tekintete mohón járta be a finom vonású arcot. - Van-e fogalmad arról, hányszor vágytam rá, hogy a karomba vegyelek, és addig csókoljalak, míg nem könyörögsz, hogy hagyjam abba? Vágyamat az az első éjszaka tüzelte fel, amikor frissen fürödve és tiszta ruhában megláttalak a konyhaasztalom mellett. Rádöbbentem, hogy képtelen lennék rá, hogy hét éven át ne nyúljak hozzád. Csak vártam a kellő pillanatot, amíg esélyt látok rá, hogy elfogadod házassági ajánlatom. - Szeretne egy titkot hallani, Mr. Thornton? - kérdezte elbűvölő'mosollyal Shemaine. - Azt hiszem, Maurice du Mercer abban a pillanatban merült feledésbe, amikor aznap éjjel belépett az ajtón, és kibújt nedves ingéből. Gage csodálkozva hajtotta félre a fejét, és elképedve kérdezte: - Hogyhogy, asszonyom?

- Ha nem tudná, uram, ön olyan különlegesen szép férfi, hogy egy nő akkor sem tudja levenni magáról a szemét, ha fel van öltözve - mormolta tüzesen Shemaine. - Ön egy lépéssel megelőzött. Most Shemaine-en volt a sor, hogy félrefordított fejjel, zavartan nézzen fel rá. - Hogyan, uram? - Én még nem láttam önt teljesen meztelen, de már alig várom azt a pillanatot, asszonyom. - De hiszen amikor megölted a kígyót, a törülköző alatt nem viseltem semmit! - vetette ellen Shemaine. - Észrevettem - vigyorodott el Gage. - A törülköző ugyan nem volt olyan nedves, mint szerettem volna, de élveztem, amikor megpillantottam ezt itt... - Ujjával finoman megsimogatta Shemaine egyik mellbimbóját, hogy jelezze, mit látott, s eközben érzéki gyönyörűséget ébresztett Shemaine-ben, akinek még a lélegzete is elakadt a testében szétáradó tűztól. -Nem hazudok, amikor azt állítom, hogy akkor szeretkezni akartam veled, és nemcsak akkor, de utána nagyon sokszor. Shemaine emlékezett, milyen vágyakozva nézett akkor rá a férfi, és arra is, hogy remegett és milyen ó'rült vágyat érzett mindannyiszor, amikor Gage lőni tanította s közben hozzáért. - Örülök, hogy nem vagy gondolatolvasó. - Hogyhogy, édesem? - Mert megdöbbentél volna, mi jár a fejemben. - Még nagyobb szerencse, hogy te sem tudtál a gondolata-miban olvasni, mert bizonyára kéjvágyó gazfickónak tekintettél volna. Shemaine felkacagott, és fejét a férfi álla alá fúrta. - Kérsz most enni? Hannah túltett önmagán. - Én rád éhezem, feleség - mondta Gage, és kezével végigsimította az asszony hátát, le egészen a fenekéig, majd magá hoz szorította, hogy Shemaine is érezze, mennyire kívánja. -Vágyam egy pillanat nyugtot sem hagy nekem, és el akarom hálni házasságunkat még ebben az órában. Ha tovább kell várnom, nem állok jót magamért. Merészsége kéjes gyönyörűséget ébresztett Shemaine testében. - Új hálóruhát varrtam nászéjszakánkra. Megengeded, hogy felkészítsem magam? - Meg, de siess - sürgette lágyan a férfi. - Sietek - ígérte az asszony, és lábujjhegyre állva ajkát nyújtotta férje felé, és egészen felhevült attól a tüzes szenvedélytől, amivel a férfi megcsókolta. Elragadtatott sóhajjal szakadt el tőle, és a

134

hálószobaajtóhoz sietett. Onnan még visszamosolygott a férfira. - Jössz, amikor hívlak? Gage mosolya önmagában elég lett volna, de szavai eloszlatták Shemaine esetleges kételyeit. - Igen, asszonyom. Csak egy földrengés tarthatna vissza attól, hogy ön mellett teremjek. Shemaine nyitva hagyta az ajtót, és belépett a szobába, amit csodálatosan felkészítettek számukra. Az ágy mindkét oldalán gyertyát gyújtottak, a takarókat hívogatóan visszahajtották, hogy látsszék a napszítta hófehér lepedő'. Mindent ír csipke díszített - kétségtelen, hogy egy bizonyos özvegyasszony ajándéka. Shemaine új hálóingét kikészítették az ágyra, és a fiatalasszony izgatottan felkiáltott, amikor látta, hogy finom hímzés díszíti a gallért és a kézelőket. - Jaj, Mary Margaret - mormolta halkan, ámultán. - Milyen tehetséges is ön! Gage érthetetlen mormogást hallott, és az ajtóhoz lépett. - Shemaine? Jól vagy? -Igen, férjemuram - kacagott az asszony - Csak éppen Mary Margaret horgolt csipkéjét csodáltam a tőle kapott új ágyneműn, de kérlek, ne gyere még be. Egy perc, s mindent láthatsz. Gage nyugtalanul járkált fel s alá a szalonban, hogy kivárja az idó't. Amennyire mert, felkészült kedvesére, de megijeszteni sem akarta. Levette szalonkabátját, félretette mellényét, aztán levette a nyakravalót, és kiszabadította ingnyakát. Utána ismét le-fel rótta a szobát, majd percek múlva egy ritkán használt szekrényben egy eldugott üveg madeira után kutakodott. Más italok mögött rá is akadt a flaskára, letörte róla a viaszpecsétet, és egy pohárba töltött egy kis kortynyit. Megkóstolta, és méltónak találta, hogy igyanak belőle ifjú asszonyával. Végül Shemaine hívta a hálószobából: - Most már bejöhetsz, Gage. - Igen, szerelmem... azonnal ott vagyok - válaszolta a férfi, és sietve két kristálypoharat hozott, amiket Victoria egy későbbi gyűjtemény első darabjainak tekintett, melyet később más poharakkal remélt kiegészíteni. Gage sötétvörös bort löttyintett a poharak aljába, és vállával belökte az ajtót, majd belépett. A küszöbön belül meg is állt, és feleségére mosolygott. Shemaine az ágyvégnek döntött, csipkével szegett párnával feltámasztva ült az ágyban. Apró redőkkel és csipkével díszített puha, átlátszó hálóingében éppen azt az izgató és szépséges látványt nyújtotta, amelynek megpillantásában egy ifjú férj nászéj szakáján reménykedhet.

Gage felidézte azt az égő vágyat, amit érzett, hogy magáévá tehesse a lányt, kivált azután, hogy beleegyezett, a felesége lesz. Mégis, hiába kínozta édes gyötrelem, valahányszor a közelében volt, hiába kívánta minden porcikájával, nem akarta addig elvenni a szüzességét, amíg a rabnője. Nem akarta azt éreztetni, hogy követelő vágyának engednie kell. Amint pillantásával most végigsimogatta, örült, hogy nem erőltette jobban a kelleténél. Érdemes volt a test gyarlóságát legyőzve kivárnia a pillanatot. Shemaine a felesége, az ő legkedvesebbje, és ez a ma éjszaka úgy marad meg emlékezetükben, mint az, amikor férjként és feleségként egyesültek. - Mary Margarettől kaptuk nászajándékba - mutatta Shemaine lendületes mozdulattal a csipkével szegett lepedőket és párnahuzatokat. - Kézzel horgolta a csipkét. Gage Shemaine-hez lépett, és jelképes csókkal átnyújtotta az egyik kelyhet. Míg Shemaine megízlelte a bort, Gage-nek eszébe jutott, hogy az özvegy aznap hajnalban - mielőtt Wüliamsburgba indultak volna - kizavarta a saját hálószobájából, majd nemrégiben, míg Ramsey és a többiek átadták szép, fából faragott ajándékaikat, visszasurrant oda. - Az a hölgy több tekintetben is valóságos csoda - jegyezte meg mosolyogva Gage. Shemaine könnyedén végighúzta ujjait a gallér csipkéjén, hogy felhívja rá Gage figyelmét. -Mary Margaret a hálóingemet is kihímezte. Gage szeme felragyogott a mosoly felett, miközben tekintetével szinte felfalta az asszonyt. Félretette poharát, leült az asszony mellé, és felemelt egy égő gyertyát, hogy közelebbről is szemügyre vegye az apró öltéseket. - Gyönyörű - lehelte áhítattal, de tekintete ellenállhatatlanul Shemaine keblének izgató domborulatára tapadt. A gyertyafényben az átlátszó anyag fátyolszerűen tapadt a keblek finoman rózsás, bársonyos tökélyére. Victoria vékony termetű volt, s azokat a hónapokat kivéve, amikor Andrew-t szoptatta, keblei is kicsik voltak, ami az asszonyt nagyon bántotta, bár ettől nem volt Gage számára kevésbé vonzó. Most olyan dús idomokat csodálhatott meg, melyek remegő várakozással töltötték el. Shemaine-t perzselte a férfi pillantása, de szótlanul várakozott, míg a férfi tekintete bejárta félig fedett keblét és azt az egyetlen hajfonatot, melybe Shemaine szalagot fűzött, A férfi gyönyörű szemének pillantását a lesütött sűrű fekete szempillák eltakarták

135

Shemaine elől, és bár a lány izgatottan fürkészte a férfi nemes vonásait, nem tudta, mire számítson. Könnyen megeshet, hogy ez az idegen, akinek most már a felesége, hirtelen elveszti a fejét, hogy vágyát töltse rajta. Gage felemelte felesége kezét, és ajkához emelte, majd felnézett Shemaine tágra nyílt szemébe, mialatt a finom kézfej ujjbütykeit harapdálta. Gage olyan melegséggel mosolyodott el, hogy Shemaine úgy érezte, mintha a paradicsom nyílt volna meg előtte. Lágyan, áhítatosan sóhajtott fel. - Igen, édesem, a ruha csodálatos - lehelte a férfi -, de közel sem olyan bűbájos, mint az, aki viseli. Gage visszatette a gyertyatartót az asztalra, és ifjú asszonya fölé hajolva, fejét fél oldalra hajtva ajkával simogatni kezdte Shemaine ajkát. Forró, féktelen vágyról árulkodó csók volt - bódító, akár a madeira, szétnyílt ajkak, kutakodó nyelvek el nem sietett találkozása, a merész férfiasság támadásának magát megadó nőiesség türelmetlensége. Shemaine halkan felsóhajtott, amikor a férfi tüzes ajka végigcsókolta a nyakát, végigsiklott a finom csipkegalléron, és puha keble bimbóján állapodott meg. Shemaine-ben olyan gyönyör áradt szét, hogy a lélegzete is elakadt. A perzselő nedvesség átjárta hálóinge könnyű anyagát, és addig izgatta az érzékeny bimbót, míg Shemaine halkan fel nem nyögött a gyönyörűségtől. Feje hátrahanyatlott a párnára, érzékei kimondhatatlan boldogságban fürödtek, és egy pillanatig az is megfordult a fejében, elbírja-e mindezt a gyönyört anélkül, hogy eksztázisba olvadna fel. - Ó, ne hagyd abba! - könyörgött panaszos hangon, amikor férje elhúzódott tőle. Teste vágytól remegett. Felemelte a fejét, és férje finom vonásait fürkészte; pillantásával könyörgött, hogy folytassa. A barna szempár az övébe mélyedt, amikor Gage fölé hajolt -Csak egy pillanatig késlekedem, édesem, míg levetkőzöm - mormolta rekedten. Kezét az asszony keblére tette, és ujjával megsimogatta a bimbót kiemelő nedves anyagot. -Vissza kell fognom magam, nehogy megfosszalak a gyönyör jogosan rád eső részétől. - Ó, uram, esküszöm, hogy nem csaptál be - felelte érzelemtől elfúló hangon Shemaine. - Tapintsd meg, érintésedtől hogy ver a szívem. Ujjbegyével lágyan simogatta a férfi kézfejét, ahogy Gage keze erősebben markolta kerek keblét, hogy érezze az asszony heves szívdobogását. Érzed? Alig várom már, hogy bevezess a szerelem tudományába. - Sosem volt lelkesebb tanítványom - mondta Gage, és a két tenyér összesimult, az ujjak egymásba fonódtak. Gage ajkához emelte asszonya kezét, megcsókolta, majd felállt, de nem fordult el. Shemaine tekintete

ellenállhatatlanul egy pontra siklott, majd zöld szeme ugyanolyan sebesen férje barna szemének mosolygó pillantásával találkozott. Igen, asszonyom, én is alig várom... Gage megkerülte az ágyat, és a távolabb eső fal melletti székhez ment. Elfordult kissé, nehogy asszonya megrémüljön felajzott testének látványától, és nadrágra vetkőzött, majd lehúzta azt is, és térdét átfogva, másik kezével lehámozta magáról a szűk nadrágszárat. Ifjú asszonya titkon bámulta, ahogy fél lábon egyensúlyozva megfeszülnek acélos far- és combizmai, majd amikor a férfi áthelyezte testsúlyát jobb lábára, és bal lábáról is lehúzta a nadrágot, a férfitest más részei is láthatóvá váltak. Shemaine érezte, hogy arcába szökik a vér, amikor észrevette a férfi lábai közt előremeredő hímvesszőt. Shemaine képtelen volt levenni róla a szemét, és a döbbenettől kó'vé váltán ült az ágyban. Kétszer is látta meztelenül a férjét, de a holdvilág csalóka volt, és hihetetlenül gyönyörűnek mutatta a férfitestet. Valóban az volt, de egyben ijesztő is. E pillanatban Shemaine számára semmi sem volt fenyegetőbb, mint a szenvedély e kőkemény fegyvere. Gage mezítelen szépségében az ágy felé fordult, és Shermaine gyorsan elkapta a pillantását. Idegesen a szekrényt nézte, míg a férfi besiklott mellé az ágyba. Gage tapintatosan betakarta altestét, szorosan mellébújt, majd feltámasztott egy párnát, és nekidőlt a fejtámlának. Figyelmét nem kerülte el hogy Shemaine keze remeg. Ujjaikat összefűzte, és szabad kezével maga felé fordította az asszony arcát, míg a tágra nyílt bizonytalan pillantású zöld szembe nem nézhetett. - Félsz, Shemaine? - Egy kicsit - suttogta az asszony alig hallhatóan. - Röpke kényelmetlenség szerelmem - magyarázta gyöngéden a férfi. - Tudom, hogy az asszony számára áldozat, de csekély ahhoz az örömhöz képest, amit szüzessége elvesztésén túl kap. Ígérem, drága feleségem, hogy annyi örömet adok neked, amennyire csak képes vagyok. Shemaine arra gondolt, ha férjét ennyire aggasztja félelme, akkor csakis gyöngéden bánhat vele. Ha még bizonytalanul is, de szívből jövően mosolygott. - Futó pánik volt, Mr. Thornton, semmi több. - Helyes, Mrs. Thornton - felelte Gage, akit megvigasztalt az asszony gyöngéd tekintete. - És most, asszonyom, szeretnék

136

pohárköszontőt mondani házasságkötésünk alkalmából. - Átnyúlt előtte, elvette poharát, majd megvárta, míg az asszony is felemeli az övét, végül Shemaine kíváncsi szemébe mosolygott. - Adja az ég, hogy minden teljesüljön, amit szeretnénk, és együtt töltött hosszú életünk végén békés elégedettséggel tekintsünk vissza abban a tudatban, hogy Isten nagy családdal áldott meg bennünket. - Halljuk! Halljuk! - kiáltott fel Shemaine, és vidámsága visszatért. Férje karjába fűzte a karját, és óvatosan belekortyolt az italba. Erősebb volt, mint amihez hozzászokott, és meg kellett köszörülnie a torkát, mielőtt ő is pohárköszöntőt mondott volna. - Kívánom, hogy amikor leéltük az életünket, úgy találjuk, hogy mély szerelmet élvezhettünk, mely egymással törődő, egymásnak támaszt nyújtó egységbe forrasztott bennünket. - Ámen! Kacagásban törtek ki, és fejük összesimult, mialatt poharukból ittak. Ajkuk futó találkozása vetett véget a vidámságnak, és ettől ismét az érzékek váltak uralkodóvá. Gage elvette Shemaine poharát, és mindkét kelyhet letette az asztalra. Aztán karjával átölelte felesége vállát, és magához vonta, hogy megcsókolja. Ajkak, nyelvek észbontó egyesülése volt, egy kis madeirával fűszerezve, harmóniában levő szívek s gondolatok felfedezése. Amikor Gage felnézett, melegbarna szeme fogva tartotta felesége tekintetét, míg az asszony hálóruhájának gombjait nyitogatta. Az apró gombok nem nagyon engedelmeskedtek ujjainak, de Gage kitartó volt. Szétnyitotta a ruhát, majd először az egyik hófehér halmot, aztán a másikat meztelenítette le, míg mindkettő' éretten, telten és hetykén ki nem szabadult a ruhából. Shemaine visszafojtott lélegzettel figyelte, mit csinál, Gage pedig végre jóllakathatta a szemét. Tüzes pillantása valósággal égette Shemaine bőrét, és amikor a férfi hüvelykujjával megsimogatta az egyik puha, ruganyos bimbót, megborzongott a gyönyörűségtől. Gage áhítattal legeltette szemét a ragyogó halmokon, és csodálta tökéletességüket. Selymes finomságukat rózsás bimbók ékítették, melyek érintésre végtelenül bársonyosak voltak. Kalandozó keze mellett még halványabb színárnyalatúnak látszottak. - Elbódít a pompás lakoma, amit elém tálaltak – suttogta Gage. Gyönyörűbb vagy, mint álmodtam. Eló'rehajolt, hogy nyelvével megsimítsa az egyik rózsás bimbót, amitől egy eksztatikus pillanatig Shemaine szinte levegőt sem kapott. Amikor a férfi elfordult, Shemaine csalódottsága tetőfokára hágott. Aggódva figyelte férjét, míg rá nem jött, hogy Gage csak másképp akar feküdni. Lejjebb vonta az asszonyt az ágyon, és Shemaine halkan felnyögött, amikor a férfi ajka

visszatért a mellére, és mohón csókolni kezdte a csúcsokat és völgyeket. Az asszony ujjai férje tarkójára fonódtak, háta meghajolt, hogy felkínálhassa bársonyos kebleit a tüzes, nedves ajkaknak, s a nyelvnek, mely lassú, hullámzó mozdulatokkal izgatta. A vágy egyre erősebb hullámokban tört rá, míg már azt érezte, nem bírja tovább. Szinte lélegezni is elfelejtett, mert heves izgalmában öle kielégülésre vágyott. Selymes lábáról lehúzták a takarót, és a férfi egyik hosszú combja feltolta hálóruháját. Míg Gage szája Shemaine keblén idó'zött, keze combjai közé csusszant, mégpedig nagyon is határozott céllal. Shemaine levegő után kapkodott, és egyre növekvő izgalmában halkan felnyögött. Amikor Gage elhúzódott, Shemaine követte, és arcát felé tordítva szenvedélyes csókot, követelt. Gage semmit sem tagadott meg tőle, és úgy csapott le az asszony szájára, mint a éhen halt ember, akit terített asztal elé ültetnek. She-felsóhajtott, amikor a csóknak vége szakadt, de hatása volt, mintha erős kábítószert vett volna be, amitől élvezetes transzba került. Csak halványan érzékelte, hogy ruháját lehúzzák róla, és amikor kinyújtózta tták az ágyon és férje magához ölelte, végre érezte a férfi minden izmos vagy érzéki izgalomtól duzzadó porcikáját. Ezt végtelenül izgatónak találta. Már nem félt az idegen, forró keménységtől, amit korábban megpillantott, és ami most odanyomódott a testéhez. Gage érezte, hogy az ő testét is egyre erősebb remegések rázzák, bár próbált uralkodni magán, és elnyomni kitörni készülő vágyát. Nehezen megszerzett önuralma erős próbatételnek volt kitéve, de amikor megérezte, hogy felesége keze félénken megsimogatja kemény, lüktető férfiasságát és combját, kíéhezettsége édes, kegyetlen erősségével már nem tudott tovább küzdeni. - Ó, drága feleségem, olyan tüzet gyújtasz, melyet most el kell oltani - nyögte, és acélos ujjai összezárultak az asszonyéi felett. Édességes kínzás volt, amit már nem tudott sokáig elviselni. Túl közel volt az eksztázishoz ahhoz, hogy bízzon magában. - Vágyam boldog fájdalommal vegyes, asszonyom, mégis neked akarok gyönyört okozni, mieló'tt magam is megkönnyebbülést lelnék. Maga alá vonta az asszonyt, és egy vágytól eltelt kérő minden hevével csókolta, miközben férfiassága Shemaine édes, nedves öle mélyét próbálgatta. Egyetlen gyors mozdulattal beléhatolt, amitől Shemaine ijedten felkiáltott. De Gage megtartóztatta magát a

137

boldogság küszöbén, hogy elcsitítsa felesége fájdalmát és félelmét: kebleit simogatta, száját csókolta, míg azt nem érezte, hogy az asszony forró öle enged férfiasságának, rugalmasabb lesz, majd mohón kívánja azt, amire ő is vágyott. Szerelmesek rítusa, megbabonázó pillanatok következtek, melytől Shemaine lélegzetvétele egyre szaggatottabb lett, szíve majd kiugrott a helyéről, s már csaknem olyan hevesen vert, mint férjéé. Selymes combjait férje karcsú csípó'je köré fonta, ujjait belevájta férje izmos hátába. Gage csípőjénél fogva irányította, és Shemaine felemelkedett, hogy férje ritmikus lökéseit fogadja. Hirtelen soha nem tapasztalt, egyre erősebb sürgetést érzett, amit Gage már jól ismert és amire hevesen vágyott, és a kielégülés boldogsága egyszerre érte el őket - mintha csillagok robbantak volna fel sziporkázva, hogy minden porcikájukban remegve, lüktetve elragadtatott magasságokba emeljék őket, s végül a valóság birodalmán túl egy szemkápráztató csúcspontra juttassák, ahol valódi boldogság honol, mely megigézi őket, miközben tollpiheként lebegnek lefelé a földre, nászágyukba. Shemaine homlokára szorította reszkető kezét, és megrökönyödve bámult fel mosolygó férjére. Gage szeme olyan fénnyel ragyogott, amihez foghatónak még nem látta. - Ó, Mr. Thornton, ön valóban le tud venni a lábáról egy lányt. - És ön, gyönyörű Shemaine-em, várakozáson felül meglepte ezt a hajdanvolt özvegyembert - bizonygatta a férfi. -Az igazat megvallva, képtelen vagyok érdememül betudni hosszas önmegtartóztatásomat. Ily csodás gyönyörűség okát kutatva csak azt mondhatom, hogy ez vágyadnak tudható be, hogy élvezetet okozz nekem, s cserébe kielégülést nyerj. Shemaine-t kissé aggasztotta viselkedése. - Nem botránkoztat meg merészségem? - De még mennyire, hogy nem, asszonyom! - nevetett fel a férfi a kérdés abszurditásán. - Mérhetetlen örömömre szolgál, hogy ilyen szenvedélyes teremtést fedezhettem fel önben, olyannyira, hogy alig várom már, hogy ismét megízlelhessem e földöntúli örömöket. De most még fájdalmas lehet, és megígértem, hogy gyöngéden bánok veled. Shemaine férje nyaka köré fonta karját, és élvezte, mennyire izgatóan simul hozzá az izmos férfitest. -Furcsa, de nem érzek fájdalmat. - Talán majd közelebbről is megvizsgálhatjuk ezt a kérdést - javasolta Gage, és egyre jobban tetszett neki az ötlet. Volt azonban valami, amit előbb meg akart az asszonynak mutatni. - De ezt halasszuk egy későbbi

pillanatra, édesem. E percben van egy meglepetésem számodra. Nászajándékod a másik szobában vár rád. -Nászajándékom? - ámult el Shemaine. - De hiszen én semmit sem adtam neked! -Hogy mondhatsz ilyet, édes feleségem, amikor éppen most adtad oda azt, amire azóta vágyom, mióta e házba hoztalak? - Kettőzött hévvel csókolta meg, s éreztette, milyen szenvedélyesen vágyik rá. Látod, mennyire kívánlak? De most inkább szeretném megmutatni az ajándékod. Gage elhúzódott tőle, az ágy szélére gördült és felállt. Meztelen szépségében az ajtóhoz sietett, és ott megállt, hogy visz-szanézzen feleségére, aki addig nézett utána, míg meg nem fordult. Shemaine félénken felhúzta a takarót, hogy meztelenségét rejtse, de a férfi hívogatóan rámosolygott: - Jössz? Shemaine lelkesen bólintott, és felkelt az ágyból, majd magára tekert egy lepedőt, végét pedig keblénél betűrte. Odalépett Gage-hez, és látta, hogy Gage az ágyra néz. Válla fölött hátrapillantva észre is vette, mi keltette fel az érdeklődését. A hófehér lepedőt piros vérfoltok szennyezték. Shemaine elpirult, de férje átölelte bársonyos vállát, és magához vonta. Nem szóit semmit, csak mosolygott. Mialatt Gage kivezette a szalonba, Shemaine lopva férje férfias mellkasát nézte. Bár Gage-t láthatóan nem zavarta meztelensége, Shemaine még túl félénk volt ahhoz, hogy leplezetlenül kielégítse kíváncsiságát. Szülei - más szülőkhöz hasonlóan - jobbnak látták, ha óvják, míg lehet, tudatlanságban tartják, és nem árultak el semmit a férfiakról. Szűkszavúságuk azonban csak felkeltette Shemaine kíváncsiságát. Alig várta, hogy mindent megtudjon Gage-ról, amit egy feleség tudhat, mert azt senkinek sem kellett tudomására hoznia, hogy Gage Thornton nemének ritka szép példánya. Gage elmosolyodott, amikor lepillantott rá, és rajtakapta, hogy őt bámulja. - Volna kedved együtt fürödni velem, édesem? - Ugye tréfálsz? - A kád szűkösségét tekintve Shemaine biztos volt abban, hogy csak ugratja. - Nagyobb kádra lenne szükségünk, hogy együtt fürödhessünk. - Gondolod, hogy ilyesmi megfelelő nászajándék lenne? -kérdezte a férfi, és ajkával megsimogatta az asszony homlokát.

138

Shemaine a férfi mellkasának feszítette tenyerét, és fejét hátrahajtva felnézett urára. - Milyesmi lenne megfelelő nászajándék? Gage kezével a raktárszobára mutatott. - Csak ön után, asszonyom. Shemaine értetlenül ráncolta a homlokát. Felkapott egy lámpást, amiben gyertya volt, és eló'reindult. Kitárta a raktárhelyiség ajtaját, és meglepetésében felkiáltott: a szoba közepén széles kád állt, amiben akár ketten is kényelmesen elfértek-A kád mögött paraván volt, és amikor Shemaine körülnézett, látta, hogy a szoba raktár jellege megszűnt, és fürdó'szoba lett belőle: mosdóállvány, fésülködő asztal hozzáillő székkel, Gage borotválkozóállványa és egy árnyékszék látszott a spanyolfal mögött. A mosdóállvány melletti magas széket kétségkívül Andrew kedvéért tették oda. Gage bement utána, elvette tóié a lámpást, és meggyújtott néhány gyertyát, hogy elűzze a sötétséget. - Morganék dolgoztak ma itt, amíg távol voltunk. Hogy tetszenek a változtatások? - Nagyon, Gage! - Shemaine férje nyakába vetette magát, túláradó boldogsággal ölelte meg, majd hátradőlt a férfi karjában. - Köszönöm, hogy ilyen figyelmes vagy! - kiáltotta hevesen. Gage lemosolygott rá. - Észrevettem, mennyire szeretsz fürödni, és arra gondoltam, mekkora élvezet lenne együtt fürödni veled, ha majd lehetőségem nyílik rá. A kádat egyedül nem tudod megemelni, ahhoz túl nehéz, még üresen is, ezért úgy véltem, egyszerűbb ott helyben, ahol áll, leereszteni belőle a vizet. Flannery Morgannal lyukat fúrattam a kád egyik végében, a lyuk alá rézből kiömlő nyílást csináltattam, ami a padló alatt is folytatódik, hogy a víz kifolyjon a ház alól. Önnek, asszonyom, csak ki kell húznia a dugót, és nézni, ahogy lefolyik a víz! Shemaine elkerekedett szemmel hallgatta. - Ön hihetetlenül ötletes, Mr. Thornton! A férfi egy szemöldökrándítással hárította el felesége bókját. - Elsó'sorban saját vágyaim hajtottak. Végtelenül kívánatos feleség vagy, Shemaine, és minden lehetséges élvezetet és kényelmet meg akartam osztani veled. Az asszony kacér mosolyra húzta telt ajkát. - Nem kell bizonygatnia senkinek sem, uram, mennyire élénk a fantáziája! Minden, amit itt látok, ezt bizonyítja. A férfi lassan elvigyorodott.

- De nem árt, ha az ember olyan szépségtói kap ihletet, mint ön, édesem. - Most legalább élvezheted a benti fürdés előnyeit! - jegyezte meg boldogan az asszony. Gage odanyúlt, és meghúzta a két kebel közti ingerlő völgybe tűrt lepedősarkot. - Ha két szerelmes fürdik a patakban, a dolog nem is olyan rossz. Holnap meg is mutatom, miféle élvezettel szolgálhat. - Kezével végigsimította az asszony kerek mellét és karcsú derekát, és figyelte, ahogy Shemaine pillantása elsötétül a vágytól, amikor lejjebb ereszti a lepedó't, ami végül redőkben az asszony csípőjén állapodott meg. - Beleöntjük most a vizet? - kérdezte az asszony elfúló hangon. - Hozd a szappant és a törülközőket - mondta rekedt hangon a férfi, és az asszonyhoz hajolva egyik kis fülét kezdte ha-rapdálni. - Én addig hozom a vizet. - De nem mozdult, hanem a lepedőt meglazítva egyre lejjebb simogatta az asszonyt. Shemaine elkapta a lehulló leplet, és két végét felemelve, mintha hatalmas szárnyak lennének, testét átengedte a férfi csábító simogatásának. A férfi keze tapasztalt merészséggel vette birtokba Shemaine testét, felfedezte, megkereste, dédelgette legtitkosabb rejtekét is. Shemaine lélegzete el- elakadt az eksztázistól, majd kapkodó lélegzetvételét boldog sóhajok váltották fel. Mint láng közelébe került pille, Shemaine önálló akaratát vesztve követte férjét a magas székhez. Gage leült a szélére. Az asszony szeme szenvedélytől fénylett, amikor a férfi lovagló ülésben az ölébe vonta és férfiasságára ültette. A férfi ölelő'karjában Shemaine hátradőlt, a lepel a földre hullott. Az asszony kéjesen átengedte kebleit a férfi mohó csókjainak, forró, izgató nyelvének. Gage keze az asszony fenekét fogta, és segítette, hogy ő maga is aktív részese legyen a szerelem és szenvedély rítusának. Ahogy az asszony egyre gyorsabban mozgott rajta, egyszer csak magával ragadta a gyönyör, és szaggatottan felkiáltott. Gage lélegzetvétele is felgyorsult, rekedtté vált, miközben egyre vadabbul igyekezett vágyát csillapítani. Elragadtatott boldogságban forrtak ismét egybe, és hosszú időbe telt, míg ráeszméltek, hol is vannak. Szeretkezésük után Shemaine odabújt férjéhez, mert nem akart elszakadni tőle, az pedig ajkát cirógatta ajkával, vagy szemhéjára lehelt apró csókokat, és élvezte az asszony lágy kebleit, melyek melléhez nyomódtak, vagy férfiasságát körülölelő nedves melegét.

139

Amikor végre elszakadtak egymástól, Gage tetőtől talpig a lepedőbe csavarta Shemaine-t, aki úgy gubbasztott a magas széken, mintha bebábozódott volna. Egyik lábát a széklábösszekötőn nyugtatta, másikat felhúzta, és állat térdére fektette. Gage egy pillanatig elidőzött a mosdótálnál, hogy megtisztítsa magát, majd vödörszám kezdte hordani a vizet, Gage-t láthatóan nem zavarta meztelensége, Shemaine-t pedig ellenállhatatlanul vonzotta a látvány. Vágyott arra, hogy kíváncsiságát végre kielégítse, és kutató pillantása egyre bővebb tudás birtokába juttatta a férfitestet illetően. Amikor azonban a férfi a közelébe jött, Shemaine mindig elfordította a tekintetét, mert nem akarta, hogy Gage meglássa, milyen szemérmetlen érdeklődéssel figyeli férfias szokásait és teste különböző részeit. Végül elkészült a fürdő, és Gage visszatért a székhez, amin ifjú felesége üldögélt. - Kész a fürdője, milady - mondta, kézen fogta az asszonyt, és lesegítette a székről. - És férjeura is boldogan megosztja önnel. Shemaine megállt, hogy megigazítsa a lepedőt, de Gage elkapta és lefogta a kezét. - Ön oly gyönyörű, asszonyom, hogy kár lepel alatt tartani. Különben is látni szeretnélek. Te nem akarsz rám nézni? Bár Shemaine úgy elpirult, hogy kebléig vörös lett, buzgón bólogatott. - Dehogynem! Nagyon is. - Akkor hát megengedem, hogy kedvedre nézegethess - ajánlotta fel szenvedélyesen a férfi. Fogta Shemaine kezét, és végigsimította vele mellkasát. - Nekem gyönyörűséget okozol vele. - És ez nekem is élvezet - felelte Shemaine, és szíve egyre szaporábban vert, ahogy a férfi megtanította a becézés művészetére, ami Shemaine-t megilletődéssel, férjét élvezettel töltötte el. A férfi suttogása szaggatott és elfojtott volt. - Látja, asszonyom? Formálható agyag vagyok csupán az ön kezében. - Én nem agyagnak nevezném, hanem hatalmas tölgynek - sóhajtott fel bámulattal az asszony. - Akkor gyere, kismadaram, ülj fel az ágamra - csábította a férfi, és ajkát az asszony halántékára szorította. - És mi lesz a fürdőnkkel? - A legmesszebbmenőkig kihasználjuk, asszonyom, mert ott kerül sor arra, hogy a kismadár kidöntse a hatalmas tölgyet.

140

XVI. fejezet A friss házasokat a hálószoba ablaka előtti fenyőn vígan csivitelő madarak ébresztették rá egymás boldog közelségére és a felvirradó új napra. Amikor hátának simuló férje megmoccant, Shemaine álmosan elmosolyodott; élvezte a férfi kemény, izmos testének érintését. Az asszony az oldalán feküdt, a férfi hozzábújva átfogta, meztelen lába az asszonyé alatt volt. A hálóing, amit csak pillanatokig viselt, most ugyanazon a széken hevert, amin Gage előző este a ruháit hagyta. Csak takaró volt rajtuk, alatta melegben feküdtek, és szerelemtől izzott a testük. - Bármennyire is idehúz a szívem, és ismét kedvem töltenem veled, drága feleségem - lehelte Gage az asszony fülébe -, el kell hagynom ezt az édes révet, hogy nekilássak reggeli teendőimnek. Shemaine közelebb fészkelt hozzá, mert nem akart megválni tőle. - Nem aludtuk ki magunkat. - Nem bizony. Sokáig enyelegtünk a kádban, de mit számít az alvás, amikor ilyen boldogságban lehet részünk? Még most is magam előtt látom gyertyafényben tündöklő nedves, szépséges tested, a fénylő dombokat és árnyékos völgyeket, melyek arra csábítottak, hogy megérintsem, megízleljem őket. A férfi szenvedélyes odaadásának emlékétől Shemaine-nek még most is elállt a lélegzete. Gage látványa sem volt kevésbé izgató. A gyertyalángok aranyfénybe vonták nedves testét, kiemelték bordaívein meg-megránduló izmait, erős vállát, karját és lábát, amitől megületó'döttség fogta el az asszonyt. - Nászajándékot még nem használtak fel ilyen szerelmi célra, és soha többé nem követem el azt a tévedést, hogy azt higgyem: csupán a hitvesi ágyban foganhat gyermek. - Ha magunkban vagyunk, asszonyom, bármely pillanat alkalmas, ahogy bármely hely is a szerelmeskedésre, akár ruhában vagyunk, akár olyan mezítelenek, mint ahogy a világra jöttünk. Nem számít. Ha mi ketten kívánjuk egymást, megtaláljuk a módját. - Igyekszem keresni majd ilyen alkalmakat, uram, hogy bebizonyíthassa, igazat mondott-e - incselkedett az asszony, aki igen izgalmasnak találta az ötletet. - Ne légy meglepve, ha váratlanul ér majd - tanácsolta meleg hangon a férfi, és férfiasságát az asszony fenekéhez nyomta, hogy állítását igazolja,

' Shemaine felemelte egyik meztelen talpát, és végigsimította vele Gage kemény, izmos vádliját. - Amint meghallom lépteid, izgatottan várlak majd. A férfi keze lecsúszott a csípő gyönyörűséges ívén, majd a comb oldalán folytatta útját, miközben előrehajolva ajka az asszony arcát simogatta. -Megvársz itt, amíg visszajövök? Shemaine meglepett pillantást vetett rá a válla fölött. -Nem akarod, hogy inkább én készítsem el a reggelit? Jóformán hozzá sem nyúltunk az ételhez, amit Hannah hazaküldött velünk. Csalódott lesz, ha megtudja, milyen keveset ettünk belőle. Gage lágyan felnevetett. - Hannah biztosan megértené, ha megmondanánk neki, bár ennek nern látom szükségét, és ön, asszonyom? Shemaine gyönyörűséggel sóhajtott fel, amikor a férfi ajka végigsiklott torkán, majd vállán is. - Vajon mit gondol majd Hannah, mivel töltöttük az időt? A férfi nevetése forrón érte Shemaine bőrét. - Ha elnézem, hány gyereket hozott a világra, valószínűleg kitalálja majd. Shemaine kíváncsi lett volna, vajon minden házaspár ilyen sokat szerelmeskedik-e a nászéjszakáján, de aztán rögtön eszébe jutott, hogy barátnői, akik már férjhez mentek, idegenkedéssel emlegettek mindent, „ami a nászágyban végbemegy”. Öt ugyanakkor felvillanyozta és gyönyörrel töltötte el Gage szerelmi heve. - Jobb diszkrétnek lennünk - okoskodott. - Nehogy még a végén mindenki azt gondolja, hogy orgiát tartottunk a nászéjszakánkon. - De hisz azt tettük, asszonyom - ingerkedett a férfi. Shemaine elégedetten bújt hozzá közelebb. -Tudom, Gage, de ezt senkinek sem kell tudnia. Még azt hiszik, hogy egy szemérmetlen nőszemélyt vettél el feleségül. Férje gyászosan felsóhajtott, mintha az éjjel történteket idézné fel. - Sajnos, nincs mit tenni. Bárhogy tagadják is, az igazság mindig kiderül. Shemaine tettetett dühvel támadt neki: - Ó, te gazfickó! Angol lator! Kihasználsz, és visszaélsz a bizalmammal! Milyen megvetendő csirkefogó is vagy! Vígan felkacagott, és négykézláb ki akart mászni az ágyból de Gage utánanyúlt és visszahúzta. Egy pillanatig játékosan birkóztak,

141

amíg a férfi át nem vetette egyik lábát az asszony rúgkapáló lábán. Karját lefogta, és fölé hajolt. - Nem mondtam még, mennyire élvezem, ha egy gyönyörű buja nő van az ágyamban? - suttogta, és kéjes csókokkal árasztotta el felesége puha ajkát. - Ha én buja nőszemély vagyok, uram, akkor ön volt az, aki telhetetlen vágyat ébresztett bennem mindama gyönyör után, amit férj és feleség megoszthat egymással - mozdult arrébb készségesen az asszony, hogy kényelmesebben elbírja a férfi súlyát. Részben tréfált, de jobbára igazat mondott, mert Gage izgatóan felébresztette vágyát, a gyönyör elképzelhetetlen magaslataira ragadta, és arra késztette, hogy még többet akarjon. Gage felkönyökölt, barna szeme epedő vágytól ragyogott, amikor tekintete asszonya arcát simogatta. - Gondolj csak bele, mennyit tanulhatunk egymástól, édesem. - Úgy érted, még van, amit nem tudsz? - ámuldozott az asszony. Gage-t mulattatta a kérdés, és egy kicsit meg is hökkentette, hogy ifjú felesége tapasztaltnak hiszi a nők terén. - Sok tanulnivalóm van még, édesem, fórként veled kapcsolatban. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy együtt élhetjük le az életünket, akkor biztosan állíthatom, úgy fogsz olvasni bennem, mint egy régi könyvben, amelynek az évek során már minden sorát kívülről tudod. Remélem, nem fogsz túlságosan rám unni. Shemaine gondtalan kétkedéssel hárította el Gage feltételezését. - Aligha, Mr. Thornton! Inkább attól tartok, ön un majd rám! - Soha! - Már felkelt a nap - emlékeztette lágyan az asszony. - Igen, tudom, és azt hiszem, el kell, hogy engedjelek, de csak ha megígéred, hogy nem öltözöl fel - alkudozott Gage. – Az első reggelen, amit itt töltöttél, és a konyhában sürgölődtél, hogy reggelit készíts nekünk, emlékszem, milyen voltál: a hálóruha alatt lágy és szabad. Bevallom, asszonyom, hogy elkábított, ahogy hálóinge kiemelte kebleit és fenekét. Bimbói valósággal könyörögtek a simogatásért, és én boldogan meg is adtam volna nekik. Shemaine felnyögött, mert jól emlékezett, milyen kínban volt azon a reggelen. - Szóval ezért nem vetted le rólam a szemed! Gage végigcsúsztatta kezét Shemaine csuklójától a karja belső oldalán, majd lefelé a mellén.

- Olyan csábító voltál, hogy ott és akkor a magamévá akartalak tenni - vallotta meg, és elvigyorodott. - És utána is még számtalanszor. Shemaine felemelte a kezét, és karcsú ujjaival férje kócos, fekete hajába túrt. - Ha tudtam volna, mi vár rám, már akkor hozzád mentem volna, amikor elhagytuk a London büszkeségét. Ön egyszerűen ellenállhatatlan, Mr. Thornton. De komolyan, ha belegondolok, mit mulasztottam, nem tudom, nem kellene-e irigyelnem azokat a nőket, akikkel az évek során dolga akadt. Gage kétkedve vonta fel a szemöldökét. - Minek néz engem, asszonyom? Telhetetlen kéjencnek? Hát nem mondtam, hogy megválogatom, kit viszek ágyba? - Az asszony mellé feküdt, és egyik könyökére támaszkodva le-mosolygott rá. Egyébként, amikor először asszonyt kerestem, te még nem voltál annyi idős, hogy felfigyelhettem volna rád. Hiszen még most is csak kisbaba vagy. - Annak látszom? - kérdezte Shemaine lebiggyesztett szájjal, és érzékien elnyúlt, hogy a férfi szemügyre vehesse, amit az meg is tett. - Nem, asszonyom, ez tagadhatatlan tény. - A borostyánszín-fteí pettyezett barna szempár tüzes vágytól égett az ágyon csábosan elnyúló fehér test láttán. - Mondta már önnek valaki, milyen hibátlanul gyönyörű ruha nélkül? Kivált ez a finom rész itt. - Az asszony kebleit simogatta, és most először hökkent meg azon, milyen éles az ellentét az asszony bó'rének fehérsége és keze barnasága között. Az ablak előtti fenyőágak között beszűrődő reggeli fényben Shemaine buja keblei alabástromfehérek voltak. Nem bírt ellenállni varázsuknak, és lehajolt, hogy az egyik halvány bimbó édességét megízlelje; forró szája, nyelve meleg simogatása elakasztotta Shemaine lélegzetét. - Ha így folytatja, uram - suttogta remegő hangon -, tudja meg, hogy nem engedem el addig, amíg be nem fejezi, amit elkezdett. Gage is meggondolta már, hogy felkeljen, és folytatta volna, amit vágya diktált, de felesége gyomrának korgása eszébe juttatta, milyen régóta böjtöl az asszony. - Azt hiszem, alaposan megéheztél.

142

- Majd éhen pusztulok - ismerte be Shemaine, és aztán felkacagott, amikor a férfi megjátszott haraggal morogni kezdett, és úgy tett, mintha beleharapna a keblébe. - Nem tehetek róla! Rabszolgahajcsár vagy! - Ééén?! - A férfi felnevetett, és meleg lehelete Shemaine fülét érte. - És én még abban a hitben ringattam magam, hogy elnéző vagyok veled. Mutassam meg, mit követelnék tőled, ha nem lennél még érzékeny? - Ó, igen! Lelkesedése szívből jövő kacagásra késztette a férfit. Szűnni nem akaró próbálkozásai eddig nem ütköztek ellenállásba. És úgy tűnt, nem is fognak. - Meg is teszem, édesem, de táplálékra is szükséged van, hogy erőd legyen. Tehát azután következik a szerelem, miután megetettelek. Most pedig kelj fel, asszony, és főzz reggelit, amivel jóllakathatod a férjed. Shemaine meglepetten felsikkantott, amikor a férfi lehúzta róla a takarót, és ott hevertek meztelenül. Nevetve átkecmergett az ágyon, de a férfi már a nyomában is volt. Amikor felpattant, a férfi már szintén talpon volt. Shemaine elkapta az ágy lábánál levő oszlopot, hogy ellökje magát, de nem tudott elmenekülni a férfi elől, aki megragadta és csodálatosan vonzó testéhez rántotta. - Nem szöksz meg előlem, kis boszorkány - súgta rekedten a fülébe a férfi, és lassan, izgatóan simogatni kezdte. Maga felé fordította az asszonyt, és szája lecsapott puha ajkaira, miközben erősen magához szorította. Shemaine hasonló hévvel viszonozta ölelését, lágy domborulatait a férfi acélos testéhez préselte, de hamarosan mindkettőjük számára világossá vált, hogy ha nem hagynak fel a szerelmeskedéssel, a munka látja kárát. Gage vonakodva eresztette eí. - Hát muszáj megfejnem szegény tehenet, mielőtt szétrobban - de keze továbbra is lassan simogatta a lány keblét, tekintete pedig simogatta, beitta kerekdedségét. - Bár sokkal inkább itt maradnék, és e fehér keblek édes nektárját szívnám. Gage leült az ágyra, és lábai közé vonta az asszonyt, majd mohón csókolni kezdte az érzéki domborulatokat, míg She-maíne lábából elszállt minden erő, és nem maradt benne több ellenállás, mint egy rongybabában. Lebírhatatlan vágya is hajtotta a férfit, és végre felhagyott az ellenállással. Eltökéltségéről árulkodott, amikor az asszony selymes combját átvetette a magáén. - Mindig női nyeregben lovagoltál, amikor a mezőkön vágtattál lovad hátán? - suttogta rekedten. Shemaine zavartan fürkészte az arcát. - Nem mindig. Gage szája csábító mosolyra húzódott. -Tudom, hogy lovagló ülésben is lovagoltál. Élvezeted leled benne?

Shemaine tekintetében megértés csillant, és ő is elmosolyodott. - Igen, ha pompás telivéren ülhetek. - És rólam hogy vélekedik, asszonyom? -A legjobbnak tartom - sóhajtott fel az asszony, és kezét bámulattal húzta végig a férfi mellkasán, amikor az hanyatt dőlt az ágyon. Gage könnyedén elbírta kettejük súlyát, és az ágy közepére araszolt. Amikor Shemaine-be hatolt, felmosolygott rá. - Lovagolj kedvedre, szép hölgyem. Egyetlen paripa sem okozott olyan gyönyörűséget, mint ez a bronzbarna bőrű, izmos Herkules, aki alatta mozgott. Egyre csak hajszolta az asszonyt, míg férje izgató merészségétől ő is kapkodni nem kezdte a levegőt. Gage mind erősebben mozgott, és úgy simogatta, hogy megborzongott a gyönyörűségtől. Villódzó izgalom söpört végig rajta, mintha partra kicsapó hullámokba vágtatna bele. Szinte érezte, hogy hajába kap a szél, sós permet akasztja el lélegzetét, és vonja be apró cseppekkel meztelen testét, miközben csípője egyre gyorsabb ritmusban simogatta az alatta mozgó karcsú, erős ferficsípőt. A vágta egyre vadabb lett, míg a hullámzó gyönyör át nem csapott rajtuk, s meg nem fürdette őket az örömteli elragadtatásban, és ki nem sodorta ólcet az eksztázis tengerére. Megszűnt az idő. Lassan sodródtak vissza a partra, ahol édes ernyedtségben hevertek egymás karjaiban. Gage néhány perc múlva magára hagyta feleségét. Shemaine bágyadtán gombölyödött össze az ágyon, és kíváncsi örömmel és élvezettel figyelte, hogy férje szarvasbőr nadrágot vesz elő a szekrényből, és felhúzza. Bekapcsolta derékban, majd puha bőrcsizmát rántott, és visszament az ágyhoz. Lemosolygott a ragyogó zöld szempárba, és takarót terített a gyönyörű testre - Igazad volt, édesem. Shemaine értetlenségéről csak összevont szemöldöke árulkodott. - Valóban jól lovagolsz. Shemaine ajka csábos mosolyra húzódott. -Nagyszerű paripám volt, a legjobb, amin valaha is lovagoltam. Gage bólintással köszönte meg a bókot, majd megkérdezte: - Van kedved reggeli után megmártózni a patakban? Felesége megborzongott. - Túl hideg. - Majd én melegen tartlak - csalogatta a férfi. Shemaine kíváncsian vonta fel a szemöldökét, mert rájött, hogy a férfi nem tréfál. - Világos van. Bárki megláthat, aki erre jár.

143

- Figyelmeztettem az embereimet, hogy maradjanak távol. Nem mernének zavarni. - És Potts? Vele mi a helyzet? - Míg be nem gyógyul a sebe, nincs annyi ereje, hogy idevonszolja magát, ha ugyan egyáltalán a faluban van még. -Gage oldalra hajtotta a fejét, és bűvölni kezdte az asszonyt. -Megtaníthatnálak egy s másra, amit még nem próbáltunk. Shemaine szemérmesen csücsörítette az ajkát. - Nem tisztességes, hogy megvesztegetsz! - Tudom - kuncogott a férfi. - Menj, végezd el a dolgod, szép férjemuram, én addig megnézem, mit tudok hamarjában összeütni kettőnknek -sürgette lelkesen. Gage nevetve ment ki, Shemaine meg álmodozva mosolygott fel a mennyezetre, s felidézte szenvedélyes éjszakájukat. Bizonyos volt abban, hogy Gage Thornton kiválóbb szerető, mint asztalos, jóllehet ebben a foglalkozásban egyszerűen felülmúlhatatlan. Gyorsan szállt az idő. Mindketten elvégezték reggeli teendőiket, és egy órából kettő lett, míg együtt elköltötték a reggelit. Egymás mellett ültek a padon, megosztották az ételt, ahogy egymáson is osztoztak; egymást etették, csókolództak, és simogatták, becézték és babusgatták egymást, mintha nem tudnak betelni egymással. Shernaine-en csak egy köntös volt, amikor Gage nyomán kiment a homlokzati verandára, és a férfi segítő kezét elfogadva lement a lépcsőn. A víz szélén szemérme nehezen engedte, hogy köntösétől megváljon, és feltárulkozzék az esetleges leskelődők előtt, de miután látta, hogy Gage ádámkosztümre vetkőzik és beveti magát a vízbe, ő is megadta magát. Jaj, de hideg! - panaszkodott, amikor begázolt a parti sekély vízbe. - Felfrissít és erőt ad! - nevetett a férfi, és míg haját hátrasimította, tekintete felesége lágy idomait cirógatta. - Jeges és fagyos! - feleselt vissza Shemaine, és megborzongott, amikor a víz már csípőjét nyaldosta. - Gyere, szerelmem, megmelegítlek! - Gage kitárta felé a karját, és ragyogó mosollyal hívta. - Egy-két lépés, és itt vagy a karjaim közt. Shemaine összeszorította a fogait, és az egyre mélyülő vízben Gage felé gyalogolt, míg az érte nem nyúlt és oda nem húzta magához. Az asszony karját nyaka köré fonta, rámosolygott és átölelte. - Milyen forró vagy! - csodálkozott el Shemaine. - Igen. Elég rád néznem, és máris felhevülök - ismerte be Gage, és ajkával simogatni kezdte felesége száját. Shemaine mellbimbói hidegek és

merevek voltak, s mintha két kis lyukat fúrtak volna a mellébe, amikor magához szorította az asszonyt. - Szeretem, ahogy rám nézel - súgta oda két csók közt az asszony. - És szeretem, amit látok, amikor rád nézek. Azt is szeretem nézni, ahogy öltözködsz. A mai napig nem láttam férfit öltözködni. - Majd megunod, hogy nézz, amikor már öreg leszek és roskatag. - Kétlem - mosolygott az asszony. - Legalább már nem félsz attól, hogy rám nézz. - Nem is féltem soha. - Várta, hogy a férfi meghazudtolja, de az csak nevetett, és kétkedve felvonta a szemöldökét. - Attól féltem csak, hogy rajtakapsz. Gage végre megértette, és elvigyorodott. - Kedvére nézegethet, asszonyom. Az öné vagyok, testestüllelkestül. - Testestül-lelkestül - ismételte elgondolkodva az asszony és végígsimítva a férfi mellkasát, lecsúsztatta hátán a két kezét egészen a fenekéig. - Milyen élvezetes tudat, hogy az enyém vagy, és szabadon megérinthetlek, amikor csak kedvem tartja. Olyan élvezetes helyek vannak rajtad, amiket becézhetek és simogathatok. - Aminthogy rajtad is - mormolta Gage, és ugyanúgy simogatta Shemaine-t. Az asszony ajkát a férfi arcához érintette, és ajkával megsimogatta bronzbarna bőrét. - Tedd, amit ígértél, mielőtt kimentél összeszedni a tojásokat lehelte a fülébe. - Taníts valami újat. Gage magához emelte, és eggyé forrasztotta kettejüket, amitől Shemaine reszketve felsóhajtott. - Jólesik? - kérdezte rekedten, és kezeivel megragadta az asszony fenekét, Shemaine pedig a dereka köré fonta lábait, hogy szétválaszthatatlanul összetapadhassanak. - Ó, igen! - sóhajtotta fenséges boldogságban úszva Shemaine. Mindent szeretek, amit velem teszel. - Undorító! Hevüket azonnal lehűtötte ez a kiáltás. Meglepetten kapták fel a fejüket, és szinte egyszerre néztek arra, ahol Roxanne a tisztás szélén a rosszallás merev pózában állt. Shemaine-t felháborította, hogy bizalmas együttlétüket megzavarta valaki, s karjait gyorsan összefonta melle előtt, majd Gage ismét odavonta magához.

144

- Mi az ördögöt keresel itt, Roxanne? - dörrent rá. Aztán rádöbbent a válaszra, mert a szőke nő úgy festett, mint egy vad, megveszekedett fúria. Azzal sem bajlódott, hogy megfé-sülködjék, és a szél felborzolta arca körül a haját, mintha sis-tergő dühétől minden fürtje az égnek meredt volna. Roxanne gyűlölködve nézett rájuk, majd dacosan felvetette a fejét, és Gage-re vicsorgott. - Ma reggel hallottam, hogy elvetted a szolgáló szukád! De eljöttem, hogy a saját szememmel lássam, mert nem akartam elhinni, hogy ekkora bolond vagy! - Miért? Mert nem téged vettelek el? - kérdezte maró gúnynyal a férfi. - Nem! - vágott vissza a nő. - Mert annyira bolond vagy, hogy még egyszer meg mertél nősülni azután, hogy majdnem felakasztottak első feleséged meggyilkolásáért! Shermaine ijedt sikolya mosolygásra késztette Roxanne-t, Gage dühös tagadására sem kellett sokáig várnia. - Szemenszedett hazugság, Roxanne, és ezt te is jól tudod! A szőke most szánakozó pillantással méregette Shemaine-t. - Megöl majd téged is, ahogy Victoriát... Amikor megharagszik rád, végez veled. - Nem tűröm tovább bosszúvágytól fűtött vádaskodásodat! - bömbölte Gage. - Bárki másnál jobban tudod, hogy nem Öltem meg Victoriát, de idejöttél, hogy rosszindulatú hazugságaiddal szándékosan megfélemlítsd Shemaine-t! Shemaine gondolatai összezavarodtak. Reszketni kezdett férje karjában, s azon törte a fejét, vajon van-e valami igazság az asszony vádjaiban. De miért áhítozna úgy Roxanne Gage-re, ha gyilkosnak tartaná? Ha valóban hisz abban, amit mond, nem kellene félnie a férfitól? Végtére is, aki egyszer ölt, az ölhet másodszor is. Mi akadályozná meg abban, hogy dührohamában kioltson még egy életet, ahogy Victoriáét kioltotta? Roxanne mégis szívósan harcolt a férfi szerelméért. Shemaine kevélyen felvetette a fejét, és Roxanne-ra nézett. Nem szerzi meg vetélytársnőjének azt az örömöt, hogy elhúzódik Gage-tól. - Nem hiszek önnek, Roxanne. Férjem senkit sem ölne meg. - Nem? - mosolygott negédesen Roxanne. Lesétált a tavacska széléhez. A tiszta vizű patak táplálta tónak a fenekéig le lehetett látni, és Roxanne jól látta, hogy a két test szerelemben fonódik össze. Úgy érezte, mintha kést forgatnának meg a szívében, és még erősebben gyűlölte mindkettőjüket. Pontosan ettől félt, amikor először megpillantotta Shemaine-t! Melyik férfi tudna ilyen szépségnek ellenállni? Gage semmiképpen sem, gondolta

gúnyosan. Mindig is jó szeme volt a szép nőkhöz! Victoria erre a bizonyíték. Ez a kis ringyó, aki csillogó szemével és buja tetszelgésével a házasság csapdájába csalta a férfit, megint csak azt bizonyítja, hogy Gage Thornton sosem venne el csúnya nőt. De akkor is bosszút áll rajtuk! Nem engedi, hogy Gage még egyszer félrehajítsa, és még csak meg se érezze haragját! - Errefelé mindenki tudja, hogy Gage milyen könnyen kijön a sodrából, és ennek Victoria itta meg a levét. Most Gage-en volt a sor, hogy élesen ráförmedjen. - Gondolod, hogy bárki is elhiszi a hazugságaidat azután, hogy hevesen bizonygattad az ártatlanságomat? Mellesleg, ha valóban meggyőződésed, hogy a falubeliek elhiszik merőben más történetedet, miért nem mondtad el nekik már ak kor, amikor utoljára itt jártál? Amennyire tudom, egy szót sem szóltál. Szerintem te nem remélsz ettől semmi eredményt, csak Shemaine-t akarod megfélemlíteni! - Komolyan azt hiszed, hogy még egy-két évet hallgatok amíg te ezzel a mocskos kis elítélttel henteregsz? - fröcsögött a gyűlölet Roxanne-ból. - Arra számítasz, hogy szépen megvárom, míg ráunsz, ahogy Victoriára ráuntál? - Roxanne kivicsorította a fogait. - Nem én, soha! Most pedig törd a fejed, hogyan óvhatod meg a családod, ha egyszer kitudódik, hogy megölted Victoriát. Figyelmeztettelek, hogy nem védíek tovább, és most el is mondom mindenkinek, mi történt! - Mondd csak, mondd! - vágta oda kihívóan Gage. - Mondd el, milyen szerepet játszottál feleségem halálában, mert nem én voltam ott, amikor lezuhant, hanem te! - Victoria már halott volt, amikor odaértem! - tiltakozott Roxanne. - Ezt erősen kétlem! - gúnyolódott Gage. - Azt állítod, hogy átemeltem a feleséged a hajó orrán, és lehajítottam? Olyan erős lennék? - kacagott gúnyosan Roxanne. - És ha olyan kétségbeesetten próbálod másra hárítani a felelősséget, miért nem állsz elő a legvadabb ötlettel, miszerint lebírtam Victoriát? Nem gondolod, hogy foggal-körömmel harcolt volna ellenem, ha megpróbálom ledobni a hajóorrból? - Talán váratlanul rajtaütöttél - vetette oda ridegen Gage. -A háta mögé lopództál, és lelökted. - Ugyan már, Gage - korholta Roxanne. - Gondolkozz már logikusan! Nagyon jól tudod, hogy Victoria meglátott volna, amikor a hajópallón feljövök. Sőt mi több, elém jött volna. Hiszen barátnők voltunk! Vagy már elfelejtetted?

145

- Fogalmam sincs, hogy hajtottad végre, Roxanne - ismerte el Gage. Csak azt tudom, hogy esztelen féltékenység lett úrrá rajtad attól a naptól fogva, hogy Victoriának udvarolni kezdtem. És most megint az irigység hajt. Őrült féltékenységed a bizonyítéka, hogy csak neked lehetett indítékod arra, hogy megöld Victoriát. - Miféle fertelmes harag vett erőt rajtad aznap, ami miatt megölted gyermeked anyját, pedig Andrew még egész kicsi volt? - kérdezte maró gúnnyal Roxanne. Shemaine egyszerre úgy érezte, nem bírja tovább a hárpia vádaskodását. Lehet, hogy ő még keveset tud szerelemről és a félté kenységről, de nincs az a normális nő, aki olyan férfit akarna megszerezni, akit megalapozottan gyilkossággal gyanusít. Roxanne kétséget kizáróan mindenki tudomására hozta, hogy elkeseredetten akarja Gage-t, és miután a férfi fent járt a London büszkeségén, felindultságában csaknem elvesztetette a fejét. Annyira azért nem tartott Gage-től, hogy félt volna magára vonni a férfi szerinte „gyilkos" dühét. Shemaine átölelte férje nyakát, és meglepetésével nem törődve magához húzta a fejét, és szerelmes csókot nyomott az ajkára. - Fázom, és eleget hallgattam ennek a nőnek a bárgyú fecsegését- jelentette ki jó hangosan, nehogy Roxanne egy szót is elmulasszon. - Visszamegyek a kunyhóba, és jó forró fürdőt veszek. Ha netán kedved lenne csatlakozni, ott végre magunkban lehetnénk, és befejezhetnénk azt, amit oly durván félbeszakítottak. Gage álla leesett a meglepetéstől. Bármire számított, de arra nem, hogy Roxanne rosszindulatú vádaskodásaival szemben Shemaine tántoríthatatlan hűségről tanúbizonyságot téve mellé áll. Tisztelettel bámult asszonya után, aki lassan kigázolt a partra, és nem is takarta el meztelenségét, amikor kiemelkedett a vízből. Felmászott a sziklára, ahol köntösét hagyta, felvette, gondosan karjára vetette, majd leplezetlen szépségében felé fordult. Merészen, büszkén győzelmet aratott a másik nő felett, amikor kihívóan Gage-re mosolygott és megkérdezte: - Jössz, szerelmem? Gage szíve majd szétrobbant a boldogságtól, és elfúló hangon válaszolt: - Igen, kedvesem, amint látogatónk távozik... hacsak nem kívánod, hogy most rögtön... - Nem, kedves férjem - jelentette ki határozottan Shemaine. - Egyetlen más nő sem láthatja azt, ami egyedül az enyém. Gyere, ha majd alkalmad nyílik rá. Várni foglak.

Bár Gage boldogan elnézte volna Shemaine szépséges testét, míg a kunyhóhoz sétált, szeme sarkából Roxanne-t nézte, és ujjongó örömmel látta, hogy a nő leesett állal bámul felesége eltűnő alakja után. - Lennél olyan kedves távozni most? - kérdezte éles hangon, és kezével megfontoltan eltakarta férfiasságát. Nem tudhatta, Roxanne mennyit lát a víz alatt, de vigye el az ördög, ha megengedi, hogy egy pillantást is vethessen arra, amit Shermaine a magáénak követelt. Fázom, és a feleségem vár rám. Roxanne fogcsikorgatva fordult felé: - Hallasz még rólam, Gage Thornton! Megbánod még, hogy eltaszítottál, és azt a szukát vetted el! - Aligha hiszem - felelte higgadtan Gage. Amikor felesége bizalmáról biztosította, végtelen nyugalom szállta meg. Tulajdonképpen minél több idó't töltök Shemaine-nel, annál biztosabban érzem, hogy kivételes asszonyra találtam. Ha pontosan meg kellene fogalmaznom, mit is érzek iránta, akkor azt mondanám, hogy őszintén beleszerettem. - Áááááá! - Roxanne dühödt üvöltése fülsiketítő zajjal töltött meg minden mélyedést és vízfolyást, és a madarak nagy lárma közepette rebbentek fel fészkükről. A káosz kellős közepén Roxanne sarkon fordult, és elcsörtetett arra, ahonnan jött. Gage várt, míg meg nem hallotta, hogy az evező Roxanne apjának csónakjához verődik, és csak akkor szállt ki a vízből. Felhúzta a nadrágját, kézbe vette csizmáját, és mezítláb ment fel a házhoz vezető ösvényen. Halkan benyitott, és éppen szemközt találta magát Shemaine-nel. Az asszony köntösben volt, amit egyik kezével összefogott a nyakánál, másik kezében meg egy vödör forró vizet cipelt. Vacogva rámosolygott a férjére. - Ha se... se... segítesz vizet hozni - mondta dideregve - hamarabb átmelegedhetünk. - Majd én hozok vizet - dobta félre a csizmát Gage. - Állj a tűz mellé, míg megtöltőm a kádat. Az asszony megállt, és úgy nézett rá, mintha elment volna az esze. - Hát te nem fázol? Gage halványan elmosolyodott. - Megszoktam a hideget. - Vállat vont. - Talán nem is annyira fázol, Shemaine, mint inkább zaklatott vagy. - Szent igaz, hogy Roxanne kihozott a sodromból! - zsém-belt Shemaine. - Micsoda arcátlanság! Azt gondolta, hogy majd hiszek

146

neki! - Haragja hamar elpárolgott, és fájdalmas bosszúság foglalta el a helyét. Arca elfintorodott, ahogy a könnyeivel küszködött. Igyekezett uralkodni magán, de amikor férje odalépett és karjába szorította, keserves zokogásban tört ki. - Szégyent hoztam magamra! És rád is! Hagytam, hogy az a nő addig provokáljon, amíg megfeledkeztem mindenről amit az illemről és tisztességről tanultam! Úgy kérkedtem mezlenségemmel mindkettőtök előtt, hogy Roxanne most már biztos nem kételkedik benne, hogy közönséges utcanő vagyok! -Várjunk csak! - nevetett fel Gage, és eltartotta magától az asszonyt, hogy könnyes szemébe nézhessen. - Mi dúlt fel jobban, Shemaine? Roxanne ellenem emelt vádjai? Vagy az, hogy anyaszült meztelenül vonultál el? Az őszinte kérdésre ismét könny szökött Shemaine szép szemébe, és kínban vergődve motyogta el a kérdést: - Nagyon feszélyeztelek? - Az isten szerelmére, dehogy, asszony! Ilyesmi meg se forduljon a fejedben! - biztatta szívből jövő nevetés közepette. - Kis híján felkacagtam Örömömben! - Magához vonta az asszonyt, és feje tetejéhez szorította az arcát. - Tisztában vagy vele, Shemaine, milyen gyönyörűséget szereztél azzal, hogy bizalmadról biztosítottál? Mintha a menny nyílt volna meg előttem és ragyogott volna le rám! Úgy éreztem magam, szerelmem, mint egy száműzetésben és börtönben sínylődő uralkodó, aki visszakapja a trónját. Nem találok szavakat a boldogságra, amit éreztem. Almomban sem jutott volna eszembe, hogy Roxanne gonosz szurkálódása hatástalan marad rád. Elsöprő érzés volt... és egy kicsit meg is döbbentett, hogy ennyire bízol bennem. Shemaine-t zavarba ejtette, hogy szemérmetlen viselkedése ilyen reakciót vált ki férjéből, de miután egyszer már végigszenvedte a poroszló vádjai nyomán rászakadó szégyent, és senkit sem talált, akibe annyi együttérzés vagy emberi tisztesség szorult volna, hogy egyáltalán fontolóra vegye esetleges ártatlanságát, nagyon is jól megértette, hogy más mennyire vágyik arra, hogy higgyenek és bízzanak benne. Megkönnyebbülten észlelte, hogy már nem reszket. Férjéhez bújt, és elnevette magát. - Ugye, nagyon erkölcstelenül viselkedtem? Gage is nevetett, és erősen magához szorította. - Kifejezetten romlottan, szerelmem.

147

XVII. fejezet Andrew visszatértével Thorntonék beilleszkedtek egy igazi család kényelmes mindennapjaiba, és bár a kisfiú eleinte furcsállotta, hogy Shemaine átköltözött apja hálószobájába, elfogadta anyjának, hiszen az igazira már alig emlékezett. Olykor halványan rémlett még egy szerető arc és hosszú, szőke haj, amit az ujjara csavart, míg anyja ringatta és énekelt neki. Máskor álmait kísértette, hogy apja ott hagyja pityeregni az ágyában, majd ijesztően hosszú idő múltán egy gyönyörű hölgy véres, ernyedt testével tér vissza. Még ennyi idő múlva is előfordult, hogy azt álmodta: az asszony ott fekszik szülei ágyában, vérpatak csorog elfehérült szája sarkából, s ilyenkor zokogva riadt fel, s vigaszt várt, hogy nincs semmi baj. Új anyja is énekelt neki, és amikor lidérces álmából felébredt, magához ölelte és megvigasztalta. Maga mellé vette az ágyba is. Az ő vállán nyugtatta a fejét, míg új anyja altatódalt énekelt neki, és apja mindkettőjüket átölelve tartotta, míg Andrew újra el nem szenderült. Később csak annyi időre neszeit fel, míg apja felemelte és visszavitte a saját ágyába, ahol aztán reggelig békésen aludt. Andrew szobáját néhány nap múlva elválasztották a szülői hálószobától. A két szoba közti nagy nyílásba falat húztak, amibe ajtót illesztettek, és ajtót vágtak a másik falba is, hogy közvetlen átjárás legyen Andrew hálószobája és a szalon, valamint a család legfőbb nappali tartózkodóhelye között, így csökkent a veszély, hogy Andrew-t felkeltik a szülői hálószobából átszűrodő zajok és halk beszéd, apja és új anyja pedig valóban magukra maradhattak. Az új ajtó sem biztosította szüleit, hogy Andrew nem bukkan fel váratlanul az éjszaka közepén. Egyszer fel ís ébredt arra, hogy ki kell mennie, és az ajtót kitárva beszaladt a hálószobába. Nem értette, apja miért mászik szélsebesen az ágy másik oldalára, és miért kapkodnak szülei a takaró után. Apja halkan felnyögött, amikor visszahanyatlott a párnára, és Andrew azt hitte, hogy a hasa fáj. Nevetésüket is érthetetlennek találta. Ő csak azt tudta, hogy pisilnie kell, és amikor megállt ágy mellett, és a holdfényes félhomályon át Shemaine mosolygó arcába nézett, alig bírta már visszatartani. Attól fogva egy kis bilit tettek be éjszakára Andrew szobájába Apja megmagyarázta, hogy nyugodtan használhatja, amikor csak éjjel rájön a szükség. A két szobát összekötő ajtó másik felére hamarosan felszereltek egy kallantyút, így a házaspárt sem érhette előzetes figyelmeztetés nélkül

meglepetés, és a gyermeket'sem ijesztette meg olyasmi, amit nem az ő tekintetének szántak. Newportes Newesból híre jött, hogy Roxanne beváltotta fenyegetését, de eddig még senki sem szentelt különösebb figyelmet a vénlány vádaskodásának, jóllehet Roxanne mindenkit megpróbált meggyőzni arról, hogy Gage felelős Victoria haláláért. A falubeliek többsége azon a véleményen volt, hogy miután Roxanne-t másodszor is visszautasította az a férfi, akit csaknem tíz éve imád, a vénlányt nem valami friss felfedezés, hanem csupán kicsinyes bosszú tüzeli. Ráadásul a haláleset valódi okaival kapcsolatos spekulációk is elcsépeltté váltak, hiszen Mrs. Pettycomb e sajnálatos eset bekövetkezte óta mást sem tett, mint elméleteit szellőztette, és minden módon igyekezett befeketíteni Gage Thorntont De még a karvalyorrú matróna sem merte szokott lendületével ismételgetni Roxanne vádjait, mert tartott tőle, hogy azok, akik kijelentették, normális ember nem hihet a vénlány állításainak, alaposan lehordanák. Bár teltek-múltak a hetek, egyetlen hivatalos személy sem érkezett a városból, hogy letartóztassa a férfit. Gage és a felesége bizonyos fokig megkönnyebbült, és életük is lassan megváltozott. Meglepve tapasztalták, hogy a falubeliek kis ajándékokkal lepik meg Shemainet; barátságuk vagy a befogadás jeleként, s talán azért, hogy éreztessék; szeretnék jobban megismerni. E kellemes fordulat kivált Calley Tate-nek volt köszönhető, aki a betegágyához látogatókat győzködte, valamint Hannah Fieldsnek és Mary Margaret McGeenek. A három asszony fennen hirdette új barátnőjük erényeit, és mindenkijük elmondták, aki meghallgatta őket, hogy Shemaine előkelő hölgy, akit hamis vád alapján ítéltek el. Az élet azonban távolról sem volt idilli, mert Shemaine gyanította, hogy Potts felépült sebesüléséből, és visszatért a környékre. Valahányszor kilépett a házból, úgy érezte, mintha az erdőből leselkedő szemek kísérnék minden léptét. Gage időről időre végigjárta a kunyhó környékét, de nem látott más nyomot, mint frissen letört ágakat és megbolygatott rőt hadó faleveleket. Ezt éppenséggel egy szarvas vagy más arra járó állat is okozhatta. Shemaine-t mégis balsejtelem kínozta és óvatosságból mindig magával vitt egy kovás puskát, arnú kor elhagyta a házat. A legrosszabbra készült fel, amikor csak Andrew-val kint játszott, mosott a pataknál vagy más munkát végzett. Nem veszít semmit, ha mindez túlságosan élénk fantáziája szüleménye, de ha Potts valóban

148

errefelé császkál Shemaine meg akarta állítani, mieló'tt még bármelyikükben kárt tenne. Miután Gage segítségével elsajátította a fegyverhasználat további rejtelmeit, úgy vélte, ha a körülmények úgy hozzák, használni is tudja majd a puskát. Bár ifjú asszonya nem sejtette, hogy Gage mennyire aggódik érte, a férfi állandóan ó'rködött fölötte. Reggel és délután vagy ő, vagy valamelyik embere lóháton széles körben átfésülte az erdó't, vagy gyalogszerrel észrevétlen körülvizslattak, látnak-e vagy meglephetnek-e valakit. Egyikük sem volt tapasztalt nyomolvasó, és csak azt vették észre, ami szembeszökő volt, az pedig igencsak kevés volt. Ha Potts a fák között rejtőzött is, nagyon óvatosan tette. Miután Gage meghagyta munkásainak, hogy vigyázzanak a családjára, bemerészkedett Newportes Newesba, hogy ismét kikérdezze Morrisát. De a szajhának megparancsolták, hogy a vele hasonszőrűek társaságában készüljön a kikötőbe befutott nagy hajóhoz. A London büszkesége hamarosan vitorlát bont, mivel helyén a rakomány, és a lányoknak új ügyfelek után kellett nézniük a férfi utasok és a legénység körében. Freida megfenyegette őket, hogy ha csökken a bevétel, száraz kenyéren és vízen tartja őket. Morrisa kurtán azt felelte, fogalma sincs Potts hollétéről, és egy percig sem volt hajlandó késlekedni, hacsak Gage ki nem fizeti az egész estéjét, méghozzá előre, mivel nem merte magára vonni a ma-dám haragját. -Az a kis patkány Myers árulkodott rám Freidánál, oszt most kétszer annyi kuncsaftot kell szereznem, hogy azt a házsártos vénasszonyt megbékítsem. Tuggya, nem azér', mintha szívesen ugrálnék minden szíreszóra. Boldogabban maradnék itt, és ingyen is kiszógálnám, hogy lássa, sokkal nagyobb élvezetet tudok nyújtani, mint az a mocsárlakó, akit elvett. De ha megfosztom Freidát attól, ami szerinte a jogos járandósága, akkó' azzal fenyeget, hogy elad valamelyik idetévedő hegyiembernek. Tuggya, milyen hitványak és undorítóak azok a fenevadak? Egyikük úgy megharapott, hogy a vérem is kicsordult. Úgy visítottam, mint akit ölnek! - Azután, hogy Pottsszal összeadta magát, igazán hozzászokhatott már az ilyesmihez - jegyezte meg Gage a legcsekélyebb együttérzés nélkül. Morrisa felháborodottan felsikkantott, és a közeli asztalról felragadott egy súlyos ónkupát. Karját hátralendítette, hogy Gage-hez vágja, de a férfi higgadt mosolya óvatosságra késztette. - Freida figyeli - mondta Gage elégedetten. A szajha dühe hamar alábbhagyott, amikor Gage az ajtóra mutatott, ahol a madám bevehetetlen erődként állt. Lottyadt fehér karjait összefonta tekintélyes keblén, papucsos

lábával türelmetlenül dobolt a padlón, mert magában arra a következtetésre jutott, hogy éhkoppra fogja Morrisát, ha megint magára haragít egy vendéget. A szajha lassan letette a kupát az asztalra, mialatt Freida a lépcsőtől odasétált hozzájuk. Gage-nek nem volt kedve meghallgatni a várható szidalmakat, ezért gyorsan elhagyta a kocsmát, de a járdán csaknem feldöntötte Mrs. Pettycombot, aki éppen arra sietett. - Nohát, csak nem Gage Thornton! - kiáltott fel meglepetten az asszonyság. Drótkeretes szemüvegét megigazgatta vékony karvalyorrán, hogy jól szemügyre vehesse a férfit. Egy elítéltet feleségül vevő férfin nyoma kell hogy maradjon annak, ha nem teljesíti felesége szeszélyeit, de Gage Thornton-nak nem volt beverve a szeme, és nem volt zúzódás az állán sem. Alma kíváncsian bekukucskált a kocsma ajtaján, és addig meresztette a szemét, míg fel nem fedezte Morrisát. Keskeny szemöldöke rögvest felszaladt a homlokára, majd sokatmondó mosollyal fordította vissza tekintetét a magas férfira. - Látogatóban, Gage? Téves következtetése olyan jeges pillantást váltott ki, hogy más ereiben már megfagyott volna a vér. - Üzleti ügyben jöttem, Mrs. Pettycomb. - No persze - gúnyolódott a satrafa. - Gondolom, minden férfi ezt állítja, amikor olcsó nőkkel kapják rajta őket. Gage a feltételezés hallatán dühösen felhorkant. - Aligha erről van szó, Mrs. Pettycomb, de gondoljon csak, amit akar! Alma önelégült fennhéjázással csücsörítette az ajkát, de a következő pillanatban gyorsan arrébb kellett ugrania, mert Morrisa csörtetett ki a kocsmából. A szajha észre sem vette a riadt matrónát, mert mérgesen a férfinak támadt: - Ha nem vóna úgy oda azér' a mocsárlakóér', akit elvett Gage Thornton, megtudhatná, micsoda örömökben tudnáirí részesíteni! De nem! Maga hű férje milady Shemaine-nek! Hát remélem, elégedett lesz a sok kis f attyúval, akikkel meg, ajándékozza, mer' másra neigen számítson tőle. Én most megyek, és megnézem, milyen úraságok jöttek a hajóval. Tán ezúttal kifogok valami szemrevalóbbat. Morrisa e szavakkal elvonult, Alma Pettycomb pedig tátott szájjal bámult utána. Az asszonyság csak akkor csukta be a száját, amikor Gage elfordult.

149

-Maga is a hajóhoz készül, Gage? - kérdezte, mert még nem volt kedve elereszteni áldozatát. - Érdekló'désére tarthat számot, mivel angol hajó, bár figyelmeztetem, hogy ez jóval előkelőbb, semhogy egy rakás elítéltet szállítson. Gage a válla fölött visszapillantva talányosán rámosolygott. - Nincs okom a hajóhoz menni, asszonyom. Mint arra Morrisa helyesen rátapintott, minden, amire szükségem van, megvan otthon, így senki sem lehet azon a hajón, aki engem érdekelhet. Viszontlátásra, asszonyom. Gage elindult a folyópart felé, ahol kenuját hagyta. Kurta válasza után Mrs. Pettycomb úgy maradt ott, mint egy öreg tyúk, akinek éppen megpörzsölték a szárnyait. Méltatlankodva nézett a férfi után, és azt kívánta, bárcsak szemébe vághatná, ami a fejében jár. De biztonságosabbnak ítélte, ha a férfi háta mögött mesterkedik, és pletykáival, gyalázkodásával áll bosszút rajta. Alma Pettycomb levonult a mólóhoz az újonnan érkezett hajóhoz, és figyelmesen nézegette a leszálló utasokat. Látta, hogy Morrisa egy viszonylag fiatal férfi karján távozik, de tekintetét ekkor egy magas, ó'sz hajú, tekintélyes férfi vonta magára, akit a kapitány kísért le a fedélzetről. Az idősebb úriember ruhája gazdagságról árulkodott, noha kora ellenére is jóképű volt, és nem volt szüksége drága öltözékre, hogy mások figyelmét felkeltse. Egy darabig a rakparton álldogált, és beszélgetésbe merült a kapitánnyal. Alma Pettycomb érdeklődését a kapitány tiszteletteljes viselkedése keltette fel. Közelebb óvakodott, hogy elcsípjen egy-két szót a beszélgetésükből. - Ha bármilyen segítségre lenne lordságodnak szüksége, boldogan szolgálatára állok, hogy a keresés fáradalmait megrövidítsem - ajánlotta a kapitány jóindulatúan. - Bárcsak többet tudnék annál, amit már elmondtam, de sajnos azután, hogy aznap elhagyta a hajót, többé nem találkoztam az utasommal. - Remélhetőleg tájékoztatása ennyi év után is hasznomra válik majd, bár sok idő eltelt azóta, hogy ön először kötött ki zen a parton. Ha mellém szegődik a szerencse, csak idő kérdése, hogy rátaláljak arra, akit keresek. A kapitány intett egy matróznak, aki vállán hatalmas, bőrből készült ládával igyekezett le a hajópallón. - Judd! Maradj őlordsága mellett, és vidd a ládáját, amíg csak azt nem mondja, hogy nincs rád szüksége. Akkor visszajöhetsz a hajóra, illetve eltávozást kapsz. - Igenis, uram.

A két férfi elköszönt egymástól, és őlordsága bevárta a matrózt, majd a falu felé indult. De abban a pillanatban szembe találta magát a megnyúlt képű Mrs. Pettycombbal, aki olyan közel ment hozzá, hogy őlordsága kis híján rátaposott. - Elnézést kérek - mondta a férfi, és oldalt lépett, hogy kikerülje az asszonyságot. - Én kérem a bocsánatát, uram - felelte a pletykafészek. Égett a vágytól, hogy ott tartsa a férfit, míg róla és kutatása tárgyáról mindent megtud. - Alma Pettycomb a nevem, és véletlenül megütötte a fülem, mit beszélt a kapitánnyal. Lehet, hogy segítségére tudok lenni. Kitűnően ismerem a környéket, és tudom, ki hol lakik. Ha jól értettem, keres valakit. Esetleg ismerem is az illetőt. - Várakozóan nézett a férfira, de nem kapott azonnal választ. Őlordsága fontolóra vette az ajánlatot. Talán csak képzelete játszott vele, de amikor először észrevette az asszonyság rávetülő árnyékát, határozottan úgy érezte, hogy az előrehajol, hogy jobban hallja, mit beszélnek. Az is igaz viszont, hogy egy minden lében kanál nőszemélynél jobbat keresve sem találhatna, hiszen az ilyenek bárkinél többet tudnak mások ügyeiről. - Ismer egy Thornton nevű embert itt a környéken? Ügy tíz éve hagyta el Angliát, és a hajó, amin utazott, itt ért partot, Newportes Newesban. Alma Pettycomb elcsodálkozott, hogy mi dolga lehet egy birodalmi főméltóságnak egy egyszerű közemberrel, ráadásul olyan kötekedő alakkal, mint az asztalos. - Ismerek egy Gage Thorntont, aki nem messze innen, a folyó felső szakaszán lakik - közölte fontossága tudatában az ismeretlennel. - Ő lenne az, akit keres? Őlordsága elmosolyodott, mint akinek nagy kő esett le a szívéről. - Igen, ő az. Az asszony nem tudta megállni, hogy több felvilágosítást csikarjon ki a férfiból, mint amennyit joga volt tudni. -Bocsánat, milord, de szeretném tudni, mit követett el Gage Thornton, hogy egy olyan előkelő úriember, mint ön, Angliától egészen idáig üldözi. És közben ennyi év telt el! Őlordsága sárgásbarna szeme hidegen villant. - Tudomásom szerint semmit sem követett el, asszonyom. Hogyan jutott erre a következtetésre, ha szabad kérdeznem?

150

- Nos, itt épp eleget művelt ahhoz, hogy e falu tisztes lakói féltsék az életüket - közölte készségesen Mrs. Pettycomb. - Azt beszélik, hogy megölte az első feleségét, mégis úgy jön-megy, mintha övé lenne a világ. Most egy rabot vett feleségül, akiről senki sem tudja, miféle bűnöket követett el Angliában. Aznap, amikor Gage Thornton megvette azt a nőt, figyelmeztettem, hogy nagyon rossz szolgálatot tesz ezzel városunknak. - És hol találom ezt a Mr. Thorntont? A kurtán odavetett kérdés sem hűthette le Alma Pettycomb hevét. Megállíthatatlanul áradt belőle a szó, miközben elmondta, hogy jut oda, és ki vinné el csekély anyagi ellenszolgáltatás ellenében. Őlordsága udvariasan köszönetet mondott, és intett a tengerésznek, hogy kövesse, de Alma még egyszer megállította. - Megtisztelne azzal uraságod, hogy közli a becses nevét? A nemesúr arcán futó mosoly suhant át, mely arra a mosolyra emlékeztetett, amit ugyanabban az órában egy másik úr vetett Alma Pettycombra. - Lord William Thornton, Thornhedge grófja. Mrs. Pettycomb álla leesett, de rögtön szája elé kapta reszkető kezét, és döbbenten kérdezte: - Csak nem rokona ez a Gage Thornton? - A fiam, asszonyom - közölte őlordsága, azzal megkerülte az asszonyt, aki még akkor sem tért magához, és Judd kíséretében a folyóhoz indult. Néhány perc múlva búcsút intett a tengerésznek, és útnak is indult. Andrew és Shemaine álmukból ébredtek a kopogtatásra, s bár a kisfiú azonnal kikecmergett apja ágyából és az ajtóhoz futott, Shemaine ijedten utánaszaladt. Bár nem hitte, hogy Potts odáig merészkedik, hogy sebesülése után a kunyhóban üt rajtuk, nem vállalhatott semmiféle kockázatot. - Ne nyiss ajtót, Andrew, amíg meg nem nézem, ki az - intette aggodalmas hangon a gyereket. A kisfiú engedelmesen megállt, és megvárta, amíg Shemaine a bejárat melletti ablakhoz ment és kinézett, de a verandán álló úr idegen volt, akit még soha nem látott Newportes Newesban. Büszke tartású, méltóságteljes férfiúnak látszott. Shemaine Andrew mellé lépett, felemelte a kallantyút, és hagyta, hogy a gyerek nagy üggyel-bajjal ajtót nyisson. A férfi figyelme elsőnek a gyermekre irányult, és Shemaine-nek feltűnt, mennyire meglepődik, sőt tekintete ellágyul a kicsi láttán. Egy piüanat múlva jegesen szegeződött rá a borostyánsárgával pettyezett barna szempár, amitói Shemaine meglepetten felsikoltott, és a fiatalasszonynak minden akaraterejére szüksége volt, hogy

állja a férfi sztoikus pillantását, s ne futamodjék meg. Tudta, hogy Gage édesapja áll előtte, hiszen a hasonlóság szemernyi kétséget sem hagyott efelól. - Mr. Thornton itt tartózkodik? - kérdezte hűvösen a látogató. - Nemsokára hazaérkezik - felelte kissé zavartan Shemaine. Egyik munkása mondta, hogy bement Newportes Newesba, de ha volna szíves befáradni és várni a kisfiú társaságában, elszaladnék a műhelybe, milord, és megnézném, visszatért-e már. Williamet meglepte a lány éles szeme, és beljebb lépett, hogy közelebbről is szemügyre vehesse. Amikor látta a finom arcvonásokat és a bal kéz középső ujján a jegygyűrűt, felhúzta egyik szemöldökét. -Tudja tán, ki vagyok? Shemaine a gyermek vállára tette a kezét. -Úgy hiszem, ön Andrew nagyapja... és férjem édesapja. William szája megrándult, amikor leplezni próbálta bosszúságát. Nem elég, hogy Gage valami bajba keveredett első feleségével kapcsolatban, de még egy elítéltnek is adta a nevet! A lány ennek ellenére jobb megfigyelőnek és jóval eszesebbnek tűnt, mint egy közönséges bűnöző. -Netán zavarja önt, hogy összeházasodtunk? – kérdezte csendesen Shemaine. A férfi visszakérdezett, de az ő kérdése kíméletlenebb volt. - Ön az az elítélt, akiről Mrs. Pettycomb mesélt? Shemaine dacosan vetette fel a fejét. - Számítana önnek, ha azt mondanám, hamis vádak alap ján ítéltek el? - Meglehet, hogy számítana, ha be tudná bizonyítani az ártatlanságát, de a gyarmatok messze vannak Angliától, és gondolom, senki sincs itt, aki igazolhatná az állításait - felelte határozottan William. - Egyetlen apa sem örül, ha fia bűnözőt vesz feleségül, s ez alól én sem vagyok kivétel. - Nos, akár tetszik, akár sem, a dolgon már nem lehet változtatni mormolta Shemaine. - És a házasságot már nem lehet felbontani, hacsak rá nem veszi a fiát, hogy nyilváníttassa semmissé. Bár őszintén megmondom, annál már messzebb jutottunk. - Fiam már sokszor bizonyítékát adta önfejűségének -mondta velősen a férfi, majd nagyot sóhajtott, amikor eszébe jutott a Gagedzsel történt legutolsó összezördülése. Évekbe telt, míg kiderült az igazság, de őt első perctol fogva gyötörte a veszteség miatti magányérzet. - Mindegy, milyen tanácsot adok, Gage úgy is azt teszi,

151

amit helyesnek lát, és bizonyára nem mondana le egy ilyen szemrevaló fiatal nőről, bármilyen bűnöket követett is el a múltban. Az érezhetően növekvő ellenségesség rettegéssel töltötte el Shemaine szívét. Ez a férfi magában már eldöntötte róla, hogy bűnöző, és csak akkor változtat a véleményén, ha kielégítően bizonyítja ártatlanságát. Ugyanabban a csapdában vergődött hát, mint akkor, amikor Ned, a poroszló elfogta. Bár ártatlan volt mindabban, amit az emberke állított, egyetlen rendőrbíró sem hitt neki. -Itt maradna Andrew-val, amíg megnézem, visszajöttve Gage? - Amikor őlordsága bólintott, Shemaine hellyel kínálta a díványon. - Foglaljon helyet, kérem. Rögtön visszajövök. Andrew vonakodott egyedül maradni az idegennel, és rémülten felsírt, amikor Shemaine az ajtó felé indult. Utánaszaladt, és bár Shemaine vigasztalni próbálta, a fiú kétségbeesetten kapaszkodott belé. William figyelmesen hallgatta csitító szavait, s elnézte, ahogy az asszony megsimogatja a gyermek arcát, kezébe fogja a kezét. - Sajnálom, milord - mentegetőzött Shemaine. - Andrew nem szeretne most önnel maradni. Ha majd jobban megismeri, hajlandó lesz barátkozni. - Megértem. Amikor egyedül maradt, William hátradőlt a kanapén, és körülnézett. Mivel jó szeme volt a minőséghez, csodálkozva szemlélte a nem mindennapi mesterségbeli tudásról tanúsko-j , bútorokat. Amikor utazóládájával partot ért, Gilliant kérte meg, hogy cipelje a verandáig a ládát, jómaga pedig megállt a félig kész hajónál, és megcsodálta, majd kikérdezte az öreg Flanneryt fia tervéről. A két hajóács boldogan végigmutatott mindent, s közben fennen dicsérték munkaadójukat. William szíve büszkeségtől dagadt, amikor körülnézett. Végre megértette, aminek építésére Gage még Angliában megpróbálta rábeszélni. Csaknem tízévnyi elhidegülés után szinte felvidította, hogy érti, miért hagyta el fia az otthonát és a hazáját. Egy nap híján három év telt el Gage távozásától, amikor Christine tüdőgyulladással - s mint reszelős hangon bevallotta, megtört szívvel ágynak esett. Haldoklott már, amikor bevallotta apjának, hogy végzetesen beleszeretett Gage-be, és úgy próbálta tőrbe csalni, hogy azt állította, gyermeket vár tőle. Beszennyezte tisztes nevét, és szűzen halt meg, de bevallása szerint is érdemesnek tartotta az árat, amit tettéért fizetett, mert soha egy férfit sem kívánt annyira, mint Gage Thorntont. A temetést követően Christine apja esdekelve kérte Williamet, hogy bocsássa meg családjának, amiért elszakították fiától, de William a hosszú

és eredménytelen kutatás közben rádöbbent, hogy saját büszke önfejűsége okozta kettejük eltávolodását. Olyan eltökélten próbálta engedelmességre bírni a fiát, hogy fel sem merült benne: Gage esetleg csupán egy hölgy ártatlan játékszere. Nyílt a hátsó ajtó, és William izgatott sietséggel kászálódott talpra, míg Gage gyors léptekkel végigjött a folyosón, és belépett a szalonba. A kettejüket elválasztó távolságot az apa s nem a fiú győzte le, hogy könnyes szemmel fia arcát fürkészhesse. Idősebb, érettebb arcot látott viszont, mely bronzbarna bőrével, finom vonásaival szebb volt, mint valaha. William önmagát látta viszont a fiában, csakhogy az ő arcán kemény nyomot hagyott a kor és a vágyakozással vegyes sajnálkozás, mely mély ráncokat vésett homlokára, és szívbe markoló szomorúságot rajzolt szája szögletébe. - Már majdnem feladtam a reményt, hogy megtalállak - sikerült kinyögnie Williamnek a torkát szorító gombóc ellenére. Sztoikus modora lassan semmivé foszlott. Vállon ragadta fiát, s gyöngéden megrázta, hogy éreztesse vele, mennyire hiányolta. Sikertelenül kutattam utánad ennyi éven át, és a világ legtávolabbi sarkába is küldtem embereket, hogy nyomodra bukkanjanak. Véletlen találkozás vezetett ide; az a kapitány segített, akinek hajóján ideutaztál. Édes fiam, megbocsátasz-e valaha is azért, hogy elüldöztelek otthonról? Gage elképedt, micsoda heves érzelmek tükrözó'dnek apja arcán. Sosem hitte volna, hogy megalázottan, sebezhetőén látja viszont. William Thornton jellemének ezt az oldalát egyáltalán nem ismerte. Tizenkét éves sem volt, amikor édesanyja meghalt, és apja kemény fegyelemmel nevelte, mert szíve kővé vált a fájdalomtól. Most mégis itt állt előtte, és kibékülésük feletti örömében zokogott. A gyökeres változás zavarba ejtette Gage-t, s hirtelenjében nem is tudta, hogy reagáljon. Szíve szerint átölelte volna apját, és örömtelin magához szorította volna, de míg apja ugyanezt nem tette, idegenül, esetlenül érezte magát. - Édes fiam! Édes fiam! - sírt William fia vállán. A hátsó ajtó nyikorogva kinyílt, és Andrew futott be. Megtorpant, amikor megpillantotta az idegent a szalonban. A két férfi a gyermek felé fordult, aki szokatlan nedvességet fedezett fel apja szemében. - Papa sír? - kérdezte meglepetten. Gage zavartan törölte meg a szemét, majd karjába kapta a fiát, és bemutatta nagyapjának. - Andy, ő az én apám, a papám... és a te nagyapád, a nagypapi.

152

- Napapi? - kukkantott kíváncsian a kicsi a nagyapjára. Makóimnak és Duncannak is volt nagyapja, aki gyakran meglátogatta őket, de apja sosem mondta, hogy neki is lenne. William kitárta a karját a kicsi felé, de Andrew megrázta a fejét, és apja vállához bújt. - Hol a mami? - kérdezte Gage, amikor észrevette, hogy Shemaine nem jött be Andrew-val. A fiú hátrafelé mutatott. - Shemán mami verandán ül... Gage letette a fiát, majd kedves határozottsággal maradásra bírta. - Várj meg itt nagyapáddal, Andy. Csak a verandára megyek ki. Azonnal visszajövök. Gage kilépett a hátsó ajtón, és első pillantása a műhelyhez vezető ösvényt fürkészte, míg rá nem jött, hogy Shemaine egy széken kuporog a veranda végében. Két térdét felhúzta s karjával átfogta, állát rájuk fektette, és amikor a férje felé jött, félénk pillantása elárulta, mennyire felindult. A férfi elébe guggolt, és egy hosszú percen át csak nézte. A hosszú szempillák nedvesen összetapadtak. Gage megfogta Shemaine egyik finom kezét, és csókot nyomott rá. - Miért nem jöttél be Andrew-val? Shemaine bátortalanul megvonta a vállát, és félrekapta a pillantását. - Úgy véltem, hogy édesapáddal egy kicsit kettesben akartok maradni. - Akkor miért vagy oly zaklatott? Shemaine elhúzódott tőle, és ujjait egymásba kulcsolva mindkét kezét térdére fektette. - Mrs. Pettycomb megmondta apádnak, hogy elítélt vagyok. Gage halkan elkáromkodta magát, és arra gondolt, hogy egy nap kitekeri az okvetetlenkedő nőszemély cingár nyakát. De ennél is fontosabb, hogy megtudja, mit tett vagy mondott az apja, amivel megsértette a feleségét. -Mondott apám valamit? - Nem - hazudta az asszony, és a nyomaték kedvéért a fejét is megrázta. Most, hogy ismét egymásra találtak, nem akart több ellentétet apa s fia között. Gage-t azonban nem sikerült meggyőznie. - Biztos, hogy mondott valamit. - Semmit! - erősködött elakadó hangon az asszony. - Ügyetlenül hazudsz, Shemaine - feddte meg gyöngéden a férje. - Most pedig meséld el, szerelmem, mit mondott az apám. De Shemaine konokul hallgatott, és Gage tudta, hogy kár győzködnie. - Gyere be - biztatta, és felállt. - Szeretném bemutatni a feleségem.

Amikor a férfi megfogta a kezét, Shemaine belátta, hogy felesleges az ellenállás. Felállt, megtörölte könnyes szemét, halántékán lesimította a haját, de a hátán lelógó hosszú folttal nem törődött. Férje elnézte, ahogy igyekszik magát rendbe hozni, aztán mosolyogva átölelte a derekát, és magához vonta. - Ügy vagy gyönyörű, ahogy vagy, édesem - mondta halkan, ahogy az asszony szája fölé hajolt. Szerelmes, gyöngéd csókot adott, és Shemaine csak most eszmélt rá, mennyire megszerette, amióta együtt vannak. Mi lenne vele, ha William Hortonnak sikerülne elválasztani őket? Vadul átkarolta férje keskeny derekát, és teljes szeremét beleadta a csókba, mellyel férjéét viszonozta. Végül Gage szakadt el tőle, és ragyogó szemmel tekintett le rá. - Ezt majd később az ágyban befejezzük, de most már ne késlekedjünk, mert Andrew mindjárt keresni kezd minket - Jobb, ha bemegyünk - helyeselt Shemaine. - Nem szeret idegenekkel kettesben lenni. Amint beléptek, Andrew odarohant hozzájuk. Apja felkap, ta, lesimította az aggodalom keltette ráncokat, és együtt lép. tek ólordsága elé. - Apám, ő a feleségem, Shemaine - jelentette ki mereven Gage. Átfogta az asszony vállát, mintha ezzel is a magáénak vallaná, majd folytatta: - Andrew édesanyja egy éve balesetben halt meg, és egyedül hagyott. Mielőtt Shemaine idekerült volna, Londonban du Mercer márki menyasszonya volt. Szülei házából kényszerrel ragadták el, és aljas ármánykodással rábizonyították, hogy lopott, majd a London büszkeségén kitoloncolták Angliából. William emlékezett rá, hogy a kikötőben látta a hajót, és ráismert, hogy ellenfelük, J. Horace Turnbull számos hajója közül az egyik. Du Merceréket is ismerte, és elutazása előtt hallott is valami botrányról, miszerint Maurice menyasszonya megszökött az esküvő előtt, ami egyesek szerint igen boldoggá tette a márki nagyanyját. - Akkor hát te és Shemaine csak nemrégiben házasodtatok össze? - Épp elég régen ahhoz, hogy méltányolni tudjuk boldogságunkat felelte merev mosollyal Gage. Fia hangjának határozottsága sértette az apát. A kis nőcske nem vesztegette az időt, és elpanaszolta Gage-nek, hogy nem rajong a frigyért. Nem csoda, hogy most úgy feszeng!

153

- Szóval elmondta neked, hogy nem örülök annak, hogy egy elítéltet vettél el? Gage álla megfeszült, arcán megrándultak az izmok. - Shemaine egy szót sem szólt, apa, de mert régebben sem tettél féket a nyelvedre, gondoltam, most is kereken kimond-tad a véleményed. Haragja minden kiejtett szóval nőtt. -Mostantól ragaszkodom hozzá, hogy amikor házasságunkkal kapcsolatban valami mondanivalód van, nekem mondd el és ne Shemaine-nek. Nem szeretem, ha felzaklatod a feleségem, sőt nem tűröm, megértetted? Andrew eddig apja vállára támaszkodott, de most reszketni kezdett, és rémülten elrejtette az arcát. Fia szorongása láttán Gage csitítólag megsimogatta a gyerek hátát. Tudta, hogy meg kell fékeznie indulatait, ha másért nem, hát fia kedvéért. - Sajnálom, apa - mentegetőzött hevesen. Úgy látszik, most sem értünk egyet. És én még mindig nem tudok féket tenni a nyelvemre. -Talán helyesebb lenne, ha távoznék - jelentette ki feszült hangon az apa. Megfordult, és elindult az ajtó felé, de Shermaine otthagyta a férjét, és apósa után sietett. - Kérem, ne menjen el, milord - tette kezét könyörögve a férfi karjára. Nem akarom, hogy miattam ismét kenyértörésre kerüljön a sor önök között. Kérem, maradjon itt, és vacsorázzék velünk, és ha szívesen ellakna itt nálunk egy ideig, van odafent egy kis hálószoba, ahova visszavonulhat. Nekibátorodva megsimogatta a vékony, kék eres kezet. - Legalább Andrew kedvéért maradjon! - hízelgett. - Ön az egyetlen nagyszülője. William könnyein át a fiatalasszonyra nézett. -Soká tartott, míg rátaláltam a fiamra, és nem szívesen mennék el anélkül, hogy ne ismerném meg jobban a családját. Shemaine szíve megesett a magányos öregemberen, és kedvesen rábeszélő mosollyal ösztökélte: -Akkor hát maradjon, milord, és tartozzék a családunkhoz! William gyöngéden megveregette Shemaine simogató kezét. - Köszönöm, Shemaine. Boldoggá tenne. Shemaine karjába fűzte a karját, és odavonta férjéhez. - Andrew kedvéért ne legyen több kifakadás - kérte, és férje szemébe nézett, míg megfogta a karját. - Hosszú éveken át tfiély sebeket hordoztatok, szerelmem, de hogy is felejthetnénk el sérelmeinket megbocsátás nélkül, és hogyan köny-nyebbedhetne meg a szívünk? Gage felfogta a szavak mélyén rejlő bölcsességet, de csak egy feszült pillanat múltán tudott apja szemébe nézni, és Megkérdezni:

- Van kedved megnézni a hajót, amit építek? William szeméből eltűnt a szorongás, és megkönnyebbülten válaszolt: - Igen! És az asztalosműhelyedet is szeretném látni. – Lendületes mozdulattal a szobaberendezésre mutatott. – Ilyen bútorokat csak a leggazdagabb s legelőkelőbb angol otthonokban találni. Büszke lehetsz arra, amit elértél, Gage. Andrew felemelte az arcocskáját, és nagyapjára nézett majd kérdőn apja arcába kukucskált: - Én is jöhetek, papa? Gage végre elmosolyodott. - Segíthetsz nagyapádat körbevezetni. Andrew az orrát ráncolva igyekezett apja mosolyát utánozni, - Napapi is segít hajót építeni, papa? - Meglehet, ha hajlandó úgy engedelmeskedni a parancsoknak, mint a többi nálam dolgozó - ugratta Gage, amitói apja kis híján fuldokolni kezdett. Gage hátba veregette, hogy levegőt kapjon, de nem mulasztotta el megismételni apja egykori szigorú követelményét. - De inasként kell dolgoznod, míg be nem bizonyítod, mennyit érsz. Williamnek nehezére esett eldönteni, hogy köhögjön, nyögjön vagy nevessen. - Az ördögbe is, Gage, lám, csak bosszút állsz rajtam! Oldódott a feszültség, és Gage is elnevette magát. - Hát az bizony előfordulhat. Késő este Shemaine lehúzta hálóingét, és az ágyra dobta, mielőtt bebújt volna az ágyba, férje Ölelő karjai közé. Gage csendes derűvel nézte, és elmosolyodott, amikor az asszony odabújt hozzá. - A nők többsége lefekvés előtt veszi fel a hálóingét, édesem, de te épp az ellenkezőjét teszed. Shemaine játékosan belecsípett a férfi mellkasába, ami meglepett kiáltást meg egy nevető „jaj”-t váltott ki a férfiból. Shemaine elégedetten kacarászott. - A nők többségét nem ilyen férfi várja az ágyban, szerelmem. Kezével végigsimította a férfi meztelen testét, és ámulattal adózott annak, amire ráakadt. - Ha ilyen férfi várna rájuk, nem fecsérelnék az időt öltözködéssel, hanem tárt karokkal várnák hitvesüket. Gage Shemaine felé fordította arcát a párnán, és lenézett felesége nevető arcába. - Akkor meg miért én vártam önre, asszonyom? Shemaine egyik combját átvetette a férfién, és közelebb férkőzött hozzá, míg minden izgató porcikájával oda nem simult hozzá.

154

- Mert fürdés után még volt némi tennivalóm a konyhában. Ugye, nem akarod, hogy anyaszült meztelenül mászkálja házban, amikor apád nálunk vendégeskedik? - Nem, asszonyom. Ezt a látványt kizárólag a magam gyönyörűségére tartom fenn - suttogta Gage, és az asszony egyik lábát feljebb húzta, majd kezével végigsimította a comb selymes belső oldalát, és megfogta felesége fenekét. - Nem osztom meg senkivel. Shemaine lélegzetvétele elakadt a boldogságtól, amikor a férfi keze nőiessége rejtett mélyét kutatta. - Mit gondolsz, apád hall minket odafentről? - Remélem, nem, de az ettől való félsz nem ronthatja el gyönyörünk, kedvesem. Izgatottan vártam egész délután, hogy beváltsd, amit a verandán ígértél. Shemaine a férfi mellkasára támaszkodott, és értetlenül nézett le rá. - Ugyan mit ígértem? A férfi keze az asszony fejére simult, és olyan közel vonta magához, hogy szájuk majdnem összeért: - A csókod ígért, szerelmem, és én mindig kiélvezem, amivel az ilyen provokatív csábítás kecsegtet. Az asszony kacagó szeme csodálatosan fénylett a lágy gyertyafényben. - Ön, uram, a szoknyám libbenésében is csábítást sejt - ugratta férjét. Kezdem azt hinni, hogy önnek folyton csak egyvalamin jár az esze, mégpedig egyértelműen és alapvetően a szeretkezésen. Gage felvigyorgott rá. - Ön aztán alaposan kiismert engem, asszonyom.

155

XVIII. fejezet William Thornton egyáltalán nem volt biztos abban, hogy hangos madárcsicsergésre szeret ébredni, mielőtt még a nap felkelne. Ettől függetlenül rikoltozás, csivitelés és furcsa sziszegés kakofóniájára riadt fel, ami a kunyhót körülvevő fákról szűrődött be. Ilyen zajban lehetetlenség újra elaludni, gondolta, majd úgy döntött, kimegy, és felderíti ezt a különös vadont. Nadrágot húzott, hálóinge végét begyűrte a nadrág korcába, majd csizmát rántott. Lebotorkált a földszintre, kinyitotta az ajtót, és kiment a bejárati verandára. Lassú szárnycsapásokkal elvitorlázott az orra előtt egy bagoly, majd mögötte feltűnt egy kisebb és gyorsabb madár, amely mintha a baglyot kergetné, hogy ki tudja, milyen sérelmet toroljon meg rajta. A zaj oka könnyen lehetett tojáslopás vagy frissen kikelt fiókák elcsenése. William mélyen beszívta a meleg, virágillatú levegőt, és elmerengett a holdfényes tájban, majd lement a lépcsőn, és az ösvényen legyalogolt a folyóhoz. Még egy óra van napkeltéig, és elképzelte, milyen lélegzetelállító lehet a hajnal ezen a zöldellő tisztáson, ha a ház négy fala helyett egy hajó orrából nézi. A látványosság örömeire vágyva a hajó felé indult, de amikor a közelébe ért, felfigyelt egy kisebb hajóra, amit az épülő vitorlás mellett partra húztak. Többen lábujjhegyen jöttek-mentek a két hajó között. William gyorsan egy fa mögé lépett, mert nem akarta addig jelenlétét felfedni, amíg tisztába nem jön a látogatók szándékával. Majd szétvetette a felháborodás, amikor egy óriás termetű férfi, vállán fahordóval, felment fia hajójára. Súlyos lehetett, mert az óriás is nyögve adta át annak a fickónak, aki a hajópalló tetején várt rá. William tovább leskelődött, az óriás pedig újabb fordulót tett egy újabb hordóért. A kisebb hajóból nagydarab, pókhasú férfiú került elő, és egy nagy bot vagy pontosabban katonai pika segítségével - amit a végénél markolt - a folyó mentén elindult a hajó felé. William nem először látta már a pikára támaszkodó alakot, s bár a másik férfi széltében terebélyesebb lett, szinte bizonyos volt abban, hogy ugyanazt a személyt látja. Gyanúja beigazolódni látszott, amikor a férfi odaszólt a mellette menő matróznak: - Hat hordó puskapor elég lesz, hogy szilánkokra menjen szét! Így majd bosszút állok azért, amit Thorntonék elvettek William hangtalanul visszavonult, és a kunyhóhoz sietett. Vigyázott, nehogy megriassza a gonosztevőket, ezért halkan benyomta az ajtót, és az első hálószobához ment. Sebesen bekopogtatott, majd berontott a

holdfényes szobába. Időt sem hagyott a fiatal párnak, hogy illendően fogadják, így fia rémülten ült fel, Shemaine pedig, aki hozzásimult, ijedten felkiáltott. - Gage, sietned kell! - suttogta izgatottan az apa. - A folyónál idegenek vannak, és fel akarják robbantani a hajódat. Ha emlékezetem nem csal, az idegeneket nem más irányítja, mint J. Horace Turnbull személyesen. Gage halk káromkodások közepette félrelökte a takarót, kiugrott az ágyból, a székhez ment, ahol este a ruháit hagyta. Belebújt az egyik, majd a másik nadrágszárba, eltakarta meztelen ágyékát, majd apjához fordult: - Hányan vannak vele? - Legalább hatot számoltam össze, de biztos többen vannak. Szeme sarkából William látta, hogy Shemaine a hálóingért nyúl, ami a takarón feküdt, az ágynemű alá vonszolja, majd a fejére borítja a takarót, és e rögtönzött sátor alatt igyekszik a hálóingbe belebújni. -Sokan vannak ahhoz, hogy kovás puskával ketten legyőzzük őket - mormogta maga elé Gage, és felrántotta szarvasbőr csizmáját. - Majd én segítek- ajánlkozott Shemaine, aki közben már kibújt a takaró alól, amit most álláig húzott fel. - Te csak ne mozdulj innen! - dörrent rá szigorúan a férje. -Nagy veszély fenyeget odakint. Vesszen inkább a hajó, semhogy téged baj érjen! -De Gage! Megtanítottál ló'ni! - vitázott az asszony, és nyakig begombolta a hálóingét. - És tudom, hogy mostanában már jobbára eltalálom azt, amit célba veszek! William félbeszakította a pár vitáját. - Az összes fegyvert hozd, Gage, ami csak van, ha fölébük akarunk kerekedni! Ha Shemaine egy fa mögé áll, és onnan a brigantikra tüzel, egy-két percig lekötheti a figyelmüket, s az, alatt mi feljuthatunk a hajóra. Gage aggodalmas képpel a feleségére nézett, miközben két pisztolyt dugott a nadrágkorcába. - Hát, nincs ellenemre, hogy segíts, de ígérd meg, hogy látótávolságon kívül maradsz, ahol nem vehetnek észre. Shemainenek nem volt ideje válaszolni, mert William rászólt a fiára: - Siess már, Gage! William kiszaladt a szobából, fia szorosan a nyomában Shemaine pedig kiugrott az ágyból, és felkapta a köntösét Gage útközben kivett

156

két elöltöltő fegyvert a szalonban álló szekrényből, az egyiket odadobta apjának, aztán egy pisztolyt is a kezébe nyomott. Sietve megtöltötték mindet, és kirohantak. Odakint Gage vette át a vezetést, és futásnak eredt. Egy perccel később lassan nyílt a bejárati ajtó, és Shemaine óvakodott ki egy kovás pisztollyal. Az árnyékokat kihasználva a legközelebbi fához osont, majd megállt, és figyelte Gage-t meg az apját. Keleten már világosodott az ég alja, Gage ezért jól látta a hajó körüli jövés-menést. Amikor a hajópallóhoz közeledett, az egyik gazfickó meglátta, és hangos kiáltással figyelmeztette társait. Övéhez kapva előhúzott egy pisztolyt, Gage-re lőtt, s ezzel bűntársai figyelmét is az apára és fiára terelte. Az ólomgolyó Gage-tól távol röpült el, és Gage azonnal meg is fizetett érte: puskával rálőtt, és a briganti hatalmas lyukkal a mellében hanyatt zuhant. Gage-nek nem volt ideje újratölteni a puskát, ezért félrehajította, és kikapta övéből a pisztolyokat, míg apja felemelte a puskát, és egyetlen lövéssel halálba küldött egy másik fickót, mielőtt az rálőhetett volna Gagere. William előreugrott, felvette a halott fegyverét, és rögtön használta is egy másik csirkefogó ellen, aki már célba vette kovás puskájával. A haramia hátratántorodott, amikor a golyó eltalálta a melle közepén, ám amint összeesett, két másik senkiházi rohant elő, hogy elkapják Williamet. William a pisztolyával képen törölte az egyiket, aki hátratántorodott, majd öklével állón vágta a másikat, aki egy pillanatig kábán állt, s várta, hogy kitisztuljon a feje, majd Wüliamnek rohant, hogy tovább veresse magát. Gage már felugrott a hajópallóra. Rálőtt a szembejövő két férfira egyiket arcán, másikat a torkán találta el. Utánuk egy testes óriás bukkant fel, mire Gage felragadott egy furkósbotot, és teljes erőből lesújtott a férfi kopasz feje búbjára. Az irdatlan férfi kábult tekintettel néhány lépést hátrált, aztán hevesen megrázta a fejét, összeszedte kevéske józan eszét, és fenyegetően ellenfelére meredt, majd dühödt ordítással, idétlenül dafutott Gage-hez, és egyetlen könnyed mozdulattal kiverte a kezéből az ismét ütésre emelt furkósbotot. Gage lebukott, amikor az óriás ökle felé zúgott, amitói nagydarab ellenfele megingott. A fajankó hamar kiegyenesedett, Gaee pedig cselezve előrelendült, és megpróbálta visszaszerezni a fedélzetre esett furkósbotot. De a vadállat észrevette, miben mesterkedik, odaugrott, és felkapta a botot. Gage azonnal hátrálni kezdett, de az egymásra tornyozott puskaporos hordók útját állták. Ellenfele így előnyhöz jutott, amit ki is használt:

előreugrott, és lendületből Gage fejére sújtott. Gage szeme előtt csillagok szikráztak, s kábultan megtántorodott. Az óriás boldogan felkacagott, amikor látta, hogy a nála alacsonyabb férfi ki van szolgáltatva kényének- kedvének, és rögtön félrehajította a botot. Öklét várakozásteljesen ropogtatta, és fenyegetően közeledett áldozata felé. William éppen akkor ért fel a hajópalló tetejére, amikor egy erős ököl fia arcába vágódott. Gage nekivágódott a hordóknak, majd egy pillanat múlva lassan könyékre emelkedett, de az óriás már nekikészült, hogy végezzen vele. William célba vette a férfit, és már- már meghúzta a ravaszt, amikor egy kovás puska hatalmas dörrenéssel elsült a fedélzeten. A termetes briganti alól kicsúszott a lába, és teljes hosszában elterült a földön. A felkelő nap fénye megcsillant a fején támadt lyukból folyó, fülére csorgó vérén. William döbbenten fordult hátra, hogy lássa, kinek köszönhetik a gazfickó halálát. A hajópalló végén Shemaine állt, és a még mindig füstölgő puskát szorongatta. William a halvány fényben is látta, hogy egész testében reszket attól, hogy embert ölt. Dühödt ordításra lettek figyelmesek: egy pocakos férfi mászott fel a kabinlépcsőn. Amikor Horace Turnbull felért a fedélzetre, megállt, és kifújta magát, míg a hajnali fényben felmérte a szeme elé táruló vérfürdőt. Kezében még mindig a pikát szorongatta, amit fiatalabb korában gyalogosként tanult meg használni. Később eltörte a lábát, s emiatt elbocsátották a hadseregból, de addig megtanult bánni a lándzsával, és meg is szerette ezt a fegyvert. Emléktárgynak tekintette, hiszen vagyonát - miután csontja összeforrt - jobbára fondorlatos és csak csekély mértékben egyenes úton szerezte. Sötét útjai,-még ma is elvitte a fegyverét, mivel a puskaporral töltőn fegyverekkel sosem tanult meg lőni, és sosem tudhatta előre, ki akar rajta bosszút állni. Horace Turnbull szeme felcsillant, amikor pillantását arra férfira szegezte, aki egykor Portsmouthból elhajózott a rakó. mányával, A férfi egy hordón ült, és kezébe temette az arcát Turnbull azt tehetett vele, amit akart, és Gage-nek fogalma sem volt arról, mekkora veszélyben forog. Turnbull felemelte a dárdát, és célba vette. - Nézze csak, Lord Thornton! - üvöltött fel diadalittasan, amikor felismerte őlordságát. - Nézze csak, hogy állok bosszút

157

mindkettőjükön... a fia számára halál, a maga számára a halála miatti szenvedés, hiszen maga küldte, hogy ellopja a rakományom! - Neee, Turnbull, neee! - jajdult fel William, de már késő volt. A pika a kiszemelt áldozat felé süvített. Shemaine felsikoltott, de nem tehetett semmit, csak bénult rettenettel figyelt. William azonban nem hagyhatta, hogy miután hosszú évek kutatása után rátalált a fiára, most meghalni lássa, a kétségbeesés erőt kölcsönzött öreg tagjainak, és Gage elé vetette magát. A pika mélyen belefúródott a hátába, és William döbbenten felkiáltott, majd kínkeservesen, botladozva Turnbull felé fordult, felemelte a karját, és célba vette a még el nem sütött pisztollyal. A gazdag hajómágnás rémülten bámult bele a kovás pisztoly csövébe; szeme kiguvadt, ahogy farkasszemet nézett a halállal. Williamre pillantott, és eszeveszetten rázta a fejét. - Könyörgöm, ne! Nem teheti! - dadogta, és alkudozni kezdett: Odaadom, amim csak van... A pisztoly fülsértőn eldördült, a kis ólomgolyó átszelte a levegőt, és pontosan a két szeme között találta el Turnbullt A férfi szobormereven rázuhant a kabinlépcsőre, feje lefogott a mélybe, szeme nyitva volt, de már semmit sem látott. Shemaine a lassan összeroskadó Williamhez rohant. Az asszony saját testével fogta fel estében, és Gage közelében egy hordó tetejének támasztotta. William hátából ömlött a vér, és a halvány derengésben baljósán sötétre festette fehér hálóinget Shemaine a férfi vallanak támaszkodott, és teljes erőiből meg próbálta kirántani a fanyelű pikát, de az meg sem mozdult. Futó lábak dobbanása hallatszott a hajópalló felól. Shemaine ijedten kapta fel a fejét, de megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor Gilíiant pillantotta meg. A fiatalember egyre erősebb balsejtelemmel nézett körül, és vette számba a szerteszét heverő tetemeket. A hajópallóhoz futott, és ekkor meglátott egyet a fedélzeten, majd egy másikat a kabinlépcsőnél, döbbenten bámult Shemaine-re. - Mi történt? - Az most nem érdekes, Gillian - felelte szorongva Shemaine. - Segítsen Gage-t és az apját levinni a kabinba. Mindketten megsebesültek, őlordsága súlyosan. Haladéktalanul cselekedni kellett. Gillian visszaszaladt a korláthoz, és lenézett a kis csónakra, amit apjával partra húztak. Amikor észrevette az öreget a fák árnyékában, lekiáltott neki: - Siess, papa! Thorntonék megsebesültek.

Flannery Morgan fürgébb és gyorsabb volt, mint bárki gondolta volna. Egy pillanat sem telt bele, és már a fedélzeten termett, hogy fiával együtt William Thorntonon segítsenek. Flannery ellenezte, hogy orvos nélkül kihúzzák a pikát, de lefűrészelte a nyelet, amit Gillian erősen tartott, hogy enyhítsen a fájdalmon, amit a nyél súlya csak növelt. Annyit hagytak csak meg, hogy kézzel ki lehessen majd húzni. Az idősebb Thorntont a kunyhó padlására vitték fel, majd visszatértek kapitányukért. Gage mély, gyötrelmes ájulásban hevert felesége karjaiban. Képtelenek voltak feléleszteni, ami csak fokozta Shemaine rettegését. A két hajóács a nagy hálószobába vitte Gage-t. Shemaine kérte, hogy segítsenek lehúzni a férje csizmáját, és az ingét is, ami a fején tátongó sebtói véres lett. Shemaine azonnal hozzálátott, hogy kimossa a sebet, majd felszaladt a padlásra, hogy megnézze, mit segíthet William-nek. Kicsordult a könnye, míg az idős emberről levágta a véres hálóinget. William - kínjai ellenére is - igyekezett megkönnyíteni a dolgát. - Próbáljon pihenni, milord, ha lehet - erősködött Shemaine, és köntöse ujjával letörölte a tekintetét elhomályosító könnyeket. - Hogy van Gage? - kérdezte fájdalomtól reszelős hangon a ferfi. - Nem tudom - csuklott el az asszony hangja. - Eszméletét vesztette. - Életben kell maradnia! Shemaine arca eltorzult a visszafojtott érzelmektől, de mélyet lélegzett, hogy legyűrje felindultságát, és ne omoljon össze. - Mindkettejüknek életben kell maradniuk! Erich Wernher néhány perc múlva megérkezett, de a Hamarabb hátán azonnal dr. Ferrisért küldték. Nála jobb lovas nem akadt, s rajta múlt, hogy az orvossal mielőbb visszaérjen. Amikor az orvos saját lova hátán egy órával később megérkezett azonnal felsietett az emeletre, ahol megvizsgálta az idősebb Thorntont, aki eszméletén volt és az oldalán feküdt. Colby Ferris rögvest leküldte Gilliant a konyhába, hogy szerezzen valami erős italt, amivel ólordsága átvészelheti a kínokat, amiket kiállt, valamint a keserves szenvedést, ami még rá vár, amikor az orvos majd eltávolítja a pikát. Eddig a pillanatig az idősebb Thornton élénken figyelte, mi folyik körülötte, bár Colby úgy vélte, talán jobb volna, ha nem lenne magánál. Gillian pár perc múlva előkerült egy kancsó itallal, amit apja a hajón tartott, és esténként, hazaindulás előtt alaposan meghúzott.

158

- Vigyázzon őlordságára, amíg odalent megnézem, hogy van a fia utasította Colby a fiatalembert. - Biztassa, hogy igyon annyit, amennyi csak belefér... még ha magának is kor-tyintania kell hozzá. Annyi azért maradjon, hogy előtte meg utána ki tudjuk mosni a sebet. Gillian elnézte a magas angolt, ahogy arccal a falnak fordulva fekszik. El tudta képzelni, milyen szenvedéseken megy keresztül a hátából kiálló pikával, és mit kellene kibírnia, ha felülne. - De hogy fogja ólordsága... William fájdalmas fintorral hátranézett, és intett, hogy adják oda a kancsót. Colby és Gillian segítségével fél könyékre támaszkodott, míg azok párnával megtámogatták Colby megnyugodott, hogy betege nem ellenkezik, és magára hagyta az írt, aki azt a szokatlan feladatot kapta, hogy leitasson egy angol lordot. Colby lement a földszintre, hogy megvizsgálja Gage fejét. A seb már nem vérzett, de alatta nagy dudor támadt. Colby nemigen tudta megítélni betege állapotát. -Férje könnyen felépülhet ebből - mondta Shemaine-nek -, de az is lehet, hogy nem. Szorítson hideg vizes borogatást a sebre, és figyelje a férjét. Ha az apját elláttam, össze kell öltenem a fején levő sebet. Valószínűleg agyrázkódást szenvedett, és előfordulhat, hogy egy ideig hol eszméleten lesz, hol nem. Minden attól függ, milyen nyomás nehezedik az agyra. Shemaine lába megroggyant. Ájulás környékezte, de aztán eltökélten összeszorította a fogát, és azért sem hagyta, hogy úrrá legyen rajta a rettegés. Férje fekszik itt, akinek szüksége van rá! Nem ájulhat el! A nagy felfordulás zajára Andrew is felébredt. Shemaine éhány percre magára hagyta a férjét, hogy megetesse és felöltöztesse a kicsit, majd ő is megmosdott és felöltözött. Aztán ketten átcipelték a hintaszéket a gyerekszobából a hálóba, ahol Gage-t ápolták. Shemaine leült, ölébe vette Andrew-t, énekelt neki, és együtt vártak és imádkoztak, hogy a szeretett féri és apa újra egészséges legyen. Kis idő múltán Andrew lemászott Shemaine öléből, és apja mellé bújt az ágyba. Shemaine is mellé feküdt, átölelte a kisfiút, és férje mellére tette a kezét, reményt merítve erős, egyenletes szívdobogásából. Amikor Colby Ferris felment a padlásra, hogy lássa, hogy boldogul Gillian a lorddal, ólordságát tiszta öntudattal, eszméletén találta. Gillian nyelve azonban meg- megbotlott, hiszen nem szokott hozzá az italhoz. Colby úgy döntött, a fiatal hajóácsnak friss levegőre van szüksége, neki viszont két erős emberre, aki lefogja ólordságát, így elküldte Gilliant Ramsey Tate-ért és Sly Tuckerért, akik segítettek Flannerynek szekérre

rakni a holttesteket, hogy utolsó útjukra kísérjék őket New-portes Newesba. A seb kimosásán kívül a whiskynek nem vették annyi hasznát, mint Colby remélte, mert ólordsága a pika eltávolítása alatt mindvégig öntudatán volt. Szerencsére létfontosságú szerveket nem ért a fegyver, de a seb mély volt. Gyöngébb ember bizonyára elájult volna attól, hogy a nyílt sebet whis-kyvel mossák ki, de William, aki egész gyötrelmes megpróbáltatása során kénytelen volt a hasán feküdni, összeszorította a fogait, és arcát a párnába temetve egy szót sem szólt. Csak a testét rázó remegés árulta el, hogy embertelen kínokat áll ki, és minden erejére szüksége van, hogy fel ne ordítson. Az orvos már a vállán tátongó sebet öltötte össze, amikor ólordsága engedte, hogy lebírja a fájdalmat feledtetőjótékony öntudatlanság. Az orvos őszintén csodálta lelkierejéért és makacs akaraterejéért. Amikor Colby ismét lement, Andrew-t és Shemaine-t Gage oldala mellett találta. Mindketten mélyen aludtak, Gage viszont felébredt, és úgy nézte fiát és feleségét, mintha mindkettő ritka kincs lenne. - Hogy érzi magát? - kérdezte halkan az orvos, miután bevarrta a sebet. - Mint akire rádőlt egy fa. - Szerencséje, hogy életben van. Gage a homlokát ráncolta, de aztán gyorsan lemondott róla, hogy bármiféle grimaszt vágjon. - Olyan nagy ütést kaptam? - Amennyire én tudom, nem. - Colby Shemaine-re mutatott. - Apja azt mesélte, hogy a felesége egyetlen lövéssel végzett azzal a férfival, aki megpróbálta önt megölni. - Hatásszünetet tartott, hogy Gage megeméssze a hallottakat. Gage arcán csodálat derengett fel. - És Shemaine szerint az apja önként vetette magát ön elé, hogy felfogja a magának szánt halálos dobást. Gage elképedve nézett az orvosra. Hosszan hallgatott, mert a legrosszabbtól tartott, és félt feltenni a kérdést. - Meghalt? - Nem. Őlordsága sebe szépen gyógyul majd, hacsak nem fertőződik el, de Flannery kancsó whiskyje teljesen fertőtlenítette. Még életemben nem kóstoltam ilyen erős italt, ami láthatóan semmi hatással nem volt az apjára. Őszintén szólva, döbbenetes az állóképessége és fájdalomtűrése. Egyszer sem ájult el vagy kiáltott fel, jóllehet szörnyű fájdalmakat kellett elviselnie. Nagyon szeretheti önt az apja és a felesége, Mi Thornton. Az

159

orvos kijelentése olyan álmélkodást ébresztett Gage-ben, hogy szinte fel sem tűnt, hogy gépiesen azt válaszolja, amit ilyenkor szokott. - Szólítson csak Gage-nek. - Pihenjen minél többet, Gage. Ha megfogadja a tanácsom, jobban jár, és hamarabb talpra fog állni. Gage-nek eszébe jutott legutóbbi találkozásuk. - Hogy van Calley? Ramsey mindig azt hajtogatja, hogy jobban, de azért én még aggódom érte. Ugye, már közel a szülés ideje? - Calley meglepően jól van, és bármelyik nap megszülhet. Annie szemmel tartja, és ugyanolyan izgatottan várja a kicsit mint az anya maga. - A felesége kedvéért Ramsey szeretné megtartani Annie-t - mesélte Gage -, de Calley úgy véli, nem engedhetik meg maguknak. Öt fiuk legalább egyikét a William and Maryre1 szeretnék járatni, és minden garast félretesznek, hogy ezt az álmukat megvalósíthassák. Ha az asszonyon múlna, mind ott tanulnának. Dr. Ferris elmélyülten húzkodta egyik csizmaorrát a ciprusfa padlón. - Ami azt illeti, magam is gondoltam arra, hogy megvenném Annie-t... Gage meglepetten nézett fel az orvosra. - De hiszen azt mondta... - Ne töró'djön vele, mit mondtam. Annie-ból kiváló ápolónő válna, és mostanában az is megfordult a fejemben, hogy újra megnősülök. Még nem vagyok olyan öreg, hogy ne lehetnének gyerekeim. A feleségem meddő volt, és gyermektelenül halt meg. Annie is gyermekre vágyik, és azt hiszem, ezt a kívánságát teljesíteni is tudom. Most talán még nem szeret, de esetleg később... - Megkérte már? - Nem. Hogy is tehettem volna, amikor a maga tulajdona? Myers panaszkodott is, hogy maga azt ígérte, visszaviszi, de nem tartotta meg a szavát. Szerinte kártérítés jár neki, mert maga becsapta. Gage bosszúsan felhorkant. - Már így is túl sokat kapott. - Szerintem is, de gondoltam, nem árt, ha tudja, Ahol csak tud, bajt okoz. Roxanne Corbinnal is összeveszett, mert Mrs. Pettycomb elismételte Myers megjegyzését, miszerint Roxanne lehetetlenre vágyik, amikor azt hiszi, hogy egyetlen férfi is hajlandó egy lópofájú vénlányt elvenni. Roxanne átment hozzá, és a verandáján nekiesett; gerinctelen kis varangynak nevezte, mert nem volt mersze ezt a szemébe mondani. Nos, erre a kérésre Myers megismételte, és Roxanne csaknem kitolta a szegét, mielőtt csépelni kezdte volna.

Átrohantam, hogy szétválasszam őket, de úgy éreztem, mintha két megkergült, fújó és karmoló macska közé kerültem volna. Roxanne-t alaposan helybenhagyták, de Myersnek is mély karmolásnyomok voltak az arcán meg a torkán. Nem ajánlottam fel szolgálataimat, amiért szerény véleményem szerint mindketten megérdemelték, amit kaptak; Myers azért, hogy jártatta a száját, Roxanne meg azért, mert felkereste. - Myersnek nem ártana óvatosabbnak lennie, ha szeretne szép nyugodtan megöregedni - jegyezte meg Gage. - Aki kihívja maga ellen a sorsot, hamar megbánja ostobaságát. -Amint ezt mindketten jól tudjuk, Myersnek sosem volt erős oldala a tapintat, de kétlem, hogy nagy bajt tudna keverni, amikor az igazság a mi oldalunkon áll. Hála a maga közre működésének, Annie-nak nem eshet bántódása, és Calleyvel is jól összebarátkozott. Annie élete jobbra fordult, és ha beleegyezik, saját családot alapíthatunk. Egy nap talán majd elfelejti a gyermeket, akit elragadtak tőle. Ha nincs ellenére, kifizetném a pénzt, amit érte adott. - Cseppet sincs ellenemre - felelte Gage, és fejfájása ellenére is kérdőn felvonta a szemöldökét. - Kapunk meghívást az esküvőre? - Ha Annie igent mond - kuncogott Colby. - Igent fog mondani. A doktor egy pénzzel teli bőrerszényt tett az ágy melletti asztalra, majd halkan kiment a szobából. A beállt csendben Gage érezte, hogy a mellkasán nyugvó kis kéz lassan simogatni kezdi, és amikor lenézett, felesége mosolygott fel rá. - Mondtam már, hogy milyen nagyon-nagyon fontos ön nekem, Mr. Thornton? - kérdezte Shemaine álmosan. A férfi szíve repesett az örömtől. - Ez azt jelenti, hogy szeretsz, Shemaine? - Igen, Mr. Thornton. Azt jelenti, hogy nagyon-nagyon szeretlek. Gage kezébe fogta az asszony keskeny kezét, és gyöngéd csókot nyomott rá. - És én is nagyon-nagyon szeretem önt, asszonyom.

1∗

III. Orániai Vilmosról és a vele együtt Angliában uralkodó II. Mária nevű feleségéről elnevezett iskola (a ford.).

160

XIX. fejezet William és Gage Thornton nemcsak megjelenésükben hasonlítanak egymásra, gondolta Shemaine, miután mindkettőjüket egy napnál tovább is ágyban akarta tartani. Bár Gage másnap reggel lüktető fejfájásra ébredt, mégis elvégezte szokott reggeli teendőit, majd folytatta a műhelyben a munkát. Shemaine még aznap délután a kunyhó előtt mosott, amikor Gage apja megpróbált a padlásról kijutni az illemhelyre, noha ágya mellé készítettek egy éjjeliedényt. Már majdnem leért a lépcsőn, amikor ájulás környékezte, és lezuhant a lépcső aljába. Számos öltése felszakadt, és ismét megindult a vérzés. Andrew a hátsó folyosóról látta, mi történt, és ijedségtől tágra nyílt szemmel rohant ki a bejárat előtti verandára, hogy odakiálthasson Shemaine-nek: jöjjön gyorsan, és segítsen a nagyapjának Szerteszét röpültek a ruhák, és mire Shemaine megérkezett, William már eleget tett az elemi illendoségi szabályoknak, és hálóingével eltakarta meztelen ágyékát, majd ülő helyzetbe tornázta magát, és nekídólt a falnak. Eltorzult arcán látszott, milyen fájdalmakat áll ki. De csak egy halk nyögést hallatott, amikor Shemaine megpróbálta talpra segíteni. William gyenge volt ahhoz, hogy segítsen Shemaine-nek, a lány viszont egyedül nem bírta felemelni, bárhogy is próbált Andrew segíteni. - Hívd ide édesapádat a műhelyből, Andy! - kérte a kisfiút Shemaine. - De siess! Gage Sly Tuckerral tért vissza, és együtt fektették vissza Williamet. Őlordsága nem akart a helyiségben tartózkodó hölgy előtt illetlenül viselkedni, így derékig felhúzta a takarót, mielőtt hagyta volna, hogy levegyék róla a véráztatta hálóinget. Shemaine gyöngéden lemosta William hátáról a vért, Gage pedig erősen rászorított egy törülközőt a sebre, hogy elállítsa a vérzést. - Napapi rendbe jön? - aggodalmaskodott a lépcső tetején álló Andrew. Nem merészkedett beljebb, mert a sok vér megijesztette. Shermaine bátorítólag rámosolygott. - Nagypapád hamarosan jól lesz, Andy. Amilyen csökönyös, nem engedi, hogy ilyen kis kellemetlenség okozzon neki. William bosszúsan elvörösödött, és mérges pillantást tett Shemaine-re, aki ezt jelentőségteljes pillantással nozta. Nem is kellett, hogy Shemaine leszidja, mert tudta, hogy nagyon is megérdemli. A gyerek holtra rémítése csak ráadás volt.

Colby végiglátogatta a betegeit, és percekkel azután ért oda, hogy sikerült a vérzést elállítani. Dühös volt, hogy az idős ember nem sokkal súlyos sebesülése után már megpróbált felkelni az ágyból. - Ha még egyszer felkel, és akár egyetlen öltést is felszakít, nem lesz más választásom, mint tüzesre hevített vasat tenni a sebre. Felfogta? Nem azért férceltem össze, hogy az árnyékszékre tett séta miatt végezzen magával. Az éjjeliedény ott van a keze ügyében! Hüvelykujjával haragosan az említett tárgyra mutatott. Megtakaríthatja magának a szenvedést, ha nem megy ki! Andrew bátran előmerészkedett, és most leguggolt az ágy fejénél úgy, hogy orra a párnaciha magasságába került. Ellenségesen nézte azt az embert, aki nagyapját korholta. Ha valaha beteg lesz vagy sérülés éri, remélhetőleg nem kell hozzá is elhívni a doktort, gondolta. Colby Ferris nem korlátozta bírálatát ólordságára, hanem Gage-re meredt, aki apja vérét mosta le karjáról a mosdótál fölött. - És maga mit keres az ágyon kívül? Nem hagytam meg, hogy egy darabig ne keljen fel? - Nem is keltem fel... egy darabig - vigyorodott el Gage. -De aztán dolgom volt. - A vak is látja, hogy rokonok! - fortyogott Colby, és segítségért Shemaine-re nézett. - Talán maga rávehetne őket hogy fogadják meg a tanácsomat. Shemaine elmosolyodott, majd tiszta ágyneműt húzott/ és tiszta törlőrongyot készített ki az orvosnak, amíg az új ra összeöltötte a sebet. James Harper egyik kedvenc mondása idézve kérdezett vissza: - Látta már keleten lemenni a napot, dr. Ferris? Colby tekintete apáról fiúra villant, majd kelletlenül félre húzta a száját. A két férfin nyoma sem látszott a megbánásnak, és úgyis azt teszik, amit úri kedvük diktál. Értem már, mire gondol - felelt az orvos. - Jobb példát mutathatnának a gyereknek, ha betartanák az utasításait - jegyezte meg Shemaine, majd férjére mosolyogva odaadta neki a törülközőt. Bizonyára elvárják Andrew-tól, engedelmeskedjen önnek, doktor úr, ahogy férjem is elvárja az alkalmazottaitól, hogy szaktudását útmutatónak tekintsék. Colby elmosolyodott, mert rájött, hogy a hölgy észérvekkel többre megy, mint ő a dühöngésével. Gage és William, akik hirtelen restellni kezdték, hogy rossz példát mutatnak a gyereknek, Andrew-ra néztek. William megfogta unokája kezét, és odahúzta az ágy szélére.

161

- Megértetted, hogy azzal hoztam bajt magamra, mert nem fogadtam meg a doktor úr tanácsát? - A gyerek elkerekedett szemmel hallgatta nagyapját. - Több tekintettel lehettem volna édesanyádra, mert most Össze véreztem a ruhám és az ágyneműt, amit neki kell kimosnia. Sajnálom, hogy téged is megijesztettelek. Itt kellett volna maradnom, és nem lett volna szabad lemennem. Ha így tettem volna, most nern lenne szükség újabb öltésekre. Érted? A kisfiú bólintott, William megborzolta sötét haját, mire a kicsi rámosolygott. Gage megtörölte a kezét, majd feleségére mosolygott, elismerve kedves érvelését. - Rendben, szerelmem. Szólok az embereimnek, hogy ma délután nélkülem folytassák a munkát. Kedvedre lesz így, szerelmem? -Enyhíti az aggodalmam, ha tudom, hogy pihensz. -Shemaine lágyan végighúzta ujjait a férfi hajában, és finoman megtapintotta a szépen gyógyuló seb alatti dudort. -Most, hogy egymásra találtunk, nem akarom, hogy bajod essék. Híre ment, hogy Gertrude Turnbull Fitch akkora ribilliót apja halála után Newportes Newesban, hogy a falu elöljárói nyomozni kezdtek: nincs-e az asszonynak köze a Gage Thornton hajója elleni merénylet megtervezéséhez. Fitch kapitány, aki biztosítani akarta magának a Turnbull-vagyont, erőszakkal vonszolta fel feleségét a London büszkeségére, és elvitorlázott Anglia felé, mielőtt valakinek eszébe jutna az asszonyt letartóztatni. Gertrude sziszegett, mint egy vipera, mindennek lehordta a férjét, de Everette csak mosolygott, hiszen most, hogy J. Horace Turnbull jobblétre szenderült, Gertrude fenyegetéseit üres szócsépelésnek tekintette. Megfogadta, hogy felesége többé nem utazik a London büszkesége fedélzetén, mert áldásos közreműködése következtében több embert vesztettek, mint amennyit Fitch kapitány el- ellopott az útjain. James Harper és a legénység sejtette, miben sántikál a kapitány, de még nem mertek felszabadultan felsóhajtani. Csak akkor rendeznek egy akkora murit, amihez foghatóról eddig csak álrnodoztak, miután elérik Anglia partjait, és utoljára látják ezt a hárpiát. Shemaine és Gage eleinte azt remélték, hogy Potts is a hajón van, amikor az visszaindult Angliába, de hamarosan elterjedt a hír, hogy Potts elhagyta a hajót, és a környéken maradt, állítólag Morrisa társaságában látták, s ha ez igaz, akkor nem volt nehéz feltételezni, hogy Potts az utolsó garasát is kénytelen Morrisa kegyeiért kifizetni, mivel Freida árgus

szemmel figyelte a lányait, és nem tűrte, hogy ingyen árulják bájaikat. Perverz kicsapongásai ismeretében Potts pénze nem tart majd soká, s egy nap vagy munkát kell keresnie, vagy drasztikus eszközhöz kell folyamodnia, hogy legalapvetőbb szükségleteire összeszedje a pénzt. Shemaine és Gage egyébként nem viselték szívükön Potts boldogulását. Sokkal jobban nyugtalankodtak múltbeli fenyegetései miatt, és tartottak tóié, hogy közel a nap, amikor ismét megpróbál bosszút állni rajtuk. Egyetlen óra sem telt el anélkül, hogy ne jutott volna eszükbe: hátha az erdőben ólálkodik, hogy egyiküket eltehesse láb alól. Alighogy a London büszkesége elment, Calley kislánynak adott életet, és boldogsága teljes volt. Annié még egy hetet maradt nála, hogy az asszony visszaszokjon a házimunkához. Úgy tervezték, hogy néhány nap múlva a falu kis templomában megtartják Annie és dr. Colby Ferris esküvőjét. A szertartásra csupán néhány közeli barátot hívtak meg, de mindenki mást szívesen láttak a lakomára a környék legjobb ételét felszolgáló kocsmában. A tulajdonos megígérte, hogy Freida és lányai ebben az időpontban nem űzik ott az ipart, amit a madám igen rossz néven is vett. Mary Margaret kedvesen felajánlotta, hogy vigyáz Andrew-ra és Williamre, míg Gage és Shemaine részt vesznek az esküvőn és az azt követő esküvői vacsorán. Mivel arra számítottak, hogy későn érnek haza, a Thornton házaspár meghívta. Mrs. McGeet, hogy aludjon náluk, hiszen így éjjel nem kell visszautaznia a faluba. Az özvegy boldogan elfogadta a hívást. Csakhogy William egyáltalán nem rajongott az ötletért. A hátán is felállt a szőr a gondolatra, hogy egy ír ápolónő vigyázzon rá, de mivel az orvos szigorú utasítása ágyához láncolta, képtelen volt menekülőre fogni a dolgot. Gage kőszívűen hallgatta William zsémbes panaszát, -Láttam már öreg vaddisznót, amelyiknek kellemesebb volt a természete, mint neked - mondta, amikor megunta apja állandó nyavalygását Mrs. McGee látogatása miatt. - Már felpanaszoltad, milyen kényelmetlen az ágyad, milyen alacsony a mennyezet, hogy kényelmetlen éjjeliedénybe pisilni, és felsorolni sem tudom, még mi mindent, többek közt elsősorban azt, hogy Andrew-val Mrs. McGee gondjaira lesztek bízva, aki egy végtelenül hozzáértő, kedves idős asszony...

162

-Idős... hm! - fortyant fel William, és öklével dühösen felverte a párnáját. - Valami vén szipirtyó inkább! És mit csinál majd itt? Futkos az éjjeliedénnyel, amikor rám jön a szükség? Az ördögbe is, inkább kiugróm az ablakon! - Elképzelhetetlennek érezte, hogy valami öreg hárpia viseljen rá gondot, aki nyomoréknak nézi, és segítőkészségében odáig merészkedik, hogy felemeli a hálöingét, amikor rogyadozó térddel az illemhely felé tántorog. Már így is túl régóta él bebörtönözve ebbe a padlásszobába, és semmi szüksége arra, hogy egy kivénhedt nőszemély körülötte sertepertéljen! - A fenébe is, Gage! Nem akarom, hogy valami kotnyeles némber ápoljon! Gage hősiesen küszködött, nehogy nevetésben törjön ki. Megértette, hogy apját kihozza a sodrából kényszerű szobafogsága, hogy nem járhatkelhet szokott fürgeségével és energiájával, de be kell látnia, hogy súlyos a sebe, gyógyulásához idő kell, méghozzá több, mint amit apja elegendőnek ítél vagy amihez elég türelme van. - Mrs. McGee elsó'sorban Andrew kedvéért jön el - jelentette ki tagoltán Gage, mintha apja számára így érthetőbb jenné az asszony jelenléte. - Ha ezenközben nincs ellenére, hogy ételt hozzon neked, vagy valami apró szolgálatot tegyen, akkor, kérlek, ne ellenkezz feleslegesen. Mrs. McGee nem olyan öreg, hogy ne szidna meg, ha megérdemled. - No és mégis milyen öreg ez a „hölgy”? - morgott William. – Gondolom, csoszog és slampos! -Mary Margaret valójában igen csinos idős hölgy - ránduit meg Gage ajka, amikor rájött, hogy apját jobban Izgatja a hölgy kora, mint bármi más. - Azt hiszem, egy fiatalabb hölgyet is találhattunk volna, de az biztosan nem lett volna olyan csinos. William gyanakodva pislantott fel a fiára. - Mit is mondtál, mennyi idős? - erősködött. -Ami azt illeti, semmit sem mondtam. Fogalmam sincs hány éves. Sosem akartam megkérdezni tőle, de nem lehet sokkal idősebb nálad. Mennyi is vagy: hatvanöt? Egy év ide vagy oda, ennyi lehet ő is. Andrew csattogott fel a lépcsőn egy kazal könyvvel, majd amikor felért a padlásra, az ágyhoz sietett, és ledobta mindet nagyapja mellé. - Shemán mama azt mondta, hogy te olvasol nekem, ha szeretném, napapi, mert ő most öltözik, és nincs ideje rá. - Az ágy szélére könyökölt, állat a tenyerébe támasztotta, és hízelgőn nagyapjára nézett. - Ugye, megteszed, napapi? William képtelen volt unokája szívet melengető kérésére nemet mondani. Megköszörülte a torkát, hogy a gyermek kedvéért jóindulatú

képet öltsön, de amikor lopva Gage-re nézett, elvörösödött, és esetlenül a bőrláda felé intett. -A felső tartóban találsz egy szemüveget. Idehoznád? - Majd én, napapi! - készségeskedett Andrew, és odafutott a ládához, míg apja felnyitotta a fedelet, és felhajtotta az első rekesz tetejét. Gage óvatosságra intette a kicsit, aki nagyapjához vitte a szemüveget, és kíváncsian leste, ahogy orrára illeszti. William a szeme sarkából a gyerekre lesett, aki közel hajolt nagyapjához, mert izgalmasnak tartotta, hogy önmaga kicsinyített mását látja benne visszatükröződni. - Látsz egy kis mókust? - kérdezte szeretettel William. - Andyt látom! - Azt hiszem, te mégiscsak egy kis mókust látsz - ugratta William, és elmosolyodott. - Ó, dehogy, napapi! - Andrew begörbítette az ujját, és saját mellére bökött. - Ez vagyok én! Shemán mama megmutatta nekem a víztükörben, amikor lementünk a tóhoz. -Ez Andy! - A szemüvegnek erről a feléről én csak egy kis mókust latok! - Megnézhetem én is? - Andrew alig bírt magán uralkodni, amikor arcát nagyapja arcához szorítva megpróbált a másík oldalról átnézni az üvegen. William széles vigyorral leste a szeme sarkából. - Látsz valamit? Andrew behunyta az egyik szemét, a másikkal meg feszültebben hunyorgott - Hm. - Akkor talán felvehetnéd, hogy jobban lásd. Andrew készségesen tartotta a pofikáját, hogy orrára illesszék a drótkeretes szemüveget, de amikor átnézett az üvegen szeme egykettőre keresztbe állt. Ide-oda forgatta a fejét, hogy élesen lásson. - Napapi! Semmit se látok! Gage szájához szorított ököllel próbálta elfojtani a kacagását. Az erős lencse torzításától fia gülüszeműnek tűnt. Gage lábujjhegyen a lépcsőhöz ment, majd amikor utoljára visszanézett, látta, hogy apja egy mókusról készített rajzot tart Andrew elé, amit aznap készített. - Most vedd le a szemüveget! - biztatta William a kicsit. Andrew engedelmeskedett, és egészen felvidult az élethű rajz láttán. -Jaj, napapi! Olyan jó mókust rajzoltál, mint papa hajót! Gage hangtalanul lement a lépcsőn, mert nem akarta nagyapa és unoka boldog egymásra találását megzavarni. Végtelenül boldoggá tette, hogy apja Andrew-val játszik, mert bármily szomorú is, de

163

régebben úgy gondolta, hogy apját nem érdeklik majd az unokái. Most merőben más embernek látta az apját, és erre egy kisgyerek természetes kíváncsisága ébresztette rá. Shemaine felnézett, amikor Gage bejött a hálószobájukba, és mutatta, hogy a csipke hátul becsípődött az ingvállba. -Úgy látszik, hízom! Vagy Victoria volt nádszáltermetű, amikor ezt a ruhát viselte. Ki kellett engednem a csipkéből, mert már levegőt sem kaptam, és nézd, mit műveltem igazítás közben! Gage szorosan a felesége mögé állt, átölelte, és elgondolkodó képpel markolta meg az asszony kebleit. - Hát bizony, egy maroknyinál nagyobbak. - Előrehajolt, és elhúzta az asszony keblétől a ruhakivágást, hogy megcsodálhassa a csipkével szegett ingből kívánatosán kibuggyanó domborulatokat. - Két enni való, érett dinnye. Alig várom, hogy újra itthon legyünk. Shemaine könyökével játékosan megbökte a férjét, és kacér mosollyal szidta: - Viselkedjék, uram! - Rajtad kívül bárki mással, szerelmem - felelte vágytól re-kedten a férfi, és az asszony nyakát csókolta. - Érzéki örömeim egyetlen forrása te vagy. - Ennek igen örülök - sóhajtott fel Shemaine, és fejét hátrahajtotta férje vállára, míg kezével férje keskeny kezét sirriogatta, ami még mindig keblén nyugodott. - Képtelen volnék osztozni rajtad egy másik asszonnyal. E tekintetben olyan vagyok, mint Roxanne. - Igen, asszonyom, csakhogy a tied vagyok, s nem az övé. Neked jogod van így érezni. A bejárati ajtón halkan kopogtak; megérkezett a vendégük. Gage-nek hirtelen eszébe jutott, hogy Andrew aznap éjjel nem egyedül alszik a hálószobájában, és hogy a fal nem olyan vastag, hogy ne lehetne áthallani az ágy ütemes nyikorgását. - Ma éjjel a medvebőrt próbáljuk ki - morfondírozott fennhangon Gage, és benyúlt felesége inge alá, hogy kerek keblét simogassa. - Nehogy Mary Margaret azt gondolja, hogy képtelenek vagyunk békén hagyni egymást. -Tegnap már ki is szellőztettem a medvebó'rt - közölte Shemaine, és mosolyogva nézett fel férje meleg barna szemébe. - Ismerve kielégíthetetlen vágyaid, felmértem, milyen lehetőségeink vannak akkor, ha Mrs. McGee a másik szobában alszik. - Igen ravasz és előrelátó vagy, kedvesem - mormolta Gage, és szerelmes csókot nyomott az asszony homlokára. Ujjaival finoman

simogatni kezdett egy puha mellbimbót, majd nagyot sóhajtott, és egy lépést hátrált, hogy úrrá legyen növekvő'izgalmán, ám ennek éppen ellenkezó'je történt, amikor ifjú neje kezével hátranyúlt, és érintésétói mintha villáin csapott volna Gage-be. Shemaine Örömében diadalittas pillantást vetett rá, mire a férfi elvigyorodott. - Bizony, nem lehetek úgy a közeledben, hogy ne izgatnál fel. Ha Mary Margaret e percben nem állna az ajtóban, itt helyben magaméva tennélek. -Állok bármikor a szolgálatára, uram - lehelte érzéki mosoly kíséretében Shemaine. - Később számon kérem rajtad az ígéreted - biztosította Gage, és jelentőségteljesen rákacsintott, mielőtt az ajtóhoz ment. A szalonban már megpróbált gyönyörű feleségénél kevés-ó dologra gondolni, így mire a bejárathoz ért, kellően lehiggadt. Mary Margaret mosolyogva állt kint, amikor ajtót nyitott, és elbúcsúzott Gilliantól, aki apja csónakján felhozta a folyón. - A holnapi viszontlátásra - kiáltotta oda a fiatalembernek. Mary Margaret ismét vendéglátója felé fordult, és tetó'tól talpig végigmérte. Előkelő öltözéke láttán elismerőleg bólintott. Gage szalonkabátja, nadrágja, mellénye és harisnyája sötétkék selyemből készült, és szépen kiemelte ropogós fehér ingét, mellfodrát és nyakra valóját. Gage udvarias mozdulattal s mély meghajlással intett, hogy lépjen beljebb, majd elmosolyodott. - Isten hozta az otthonunkban, asszonyom. Mary Margaret visszamosolygott rá. - Nos, maga csinos gazfickó, látom, nem csúnyult semmit azóta, hogy utoljára láttam. Csak éppen elegánsabban öltözött fel. - Apámtól kaptam - simított végig Gage a drága kabáton, és eszébe jutott, hogy jóformán már elfelejtette, milyen pazar érzés a selyem fogása. - Azzal indokolta, hogy nőtt a pocakja, de nem hiszek neki, mert amióta csak ismerem, semmit sem változott az alakja. -Akkor tekintse a ruhát szerető szülője ajándékának -ajánlotta kedvesen az asszony. Gage ajkán tűnődő mosoly jelent meg. - Korábban sosem tekintettem apámat „szerető szülőnek”, de azt hiszem, e nézetemen változtatnom kell, hiszen elém ugrott, hogy felfogja a nekem szánt pikát. Mary Margaret jellegzetesen ír kék szeme kacéran villant, atnikor pajkosán megkérdezte: - Hiányoztam magának?

164

- De még mennyire! - kuncogott Gage, és behozta az idős sszony táskáját a verandáról, míg az asszony botjára támasztva körülnézett. - Hol a csinos kis felesége? És hol van Andrew? Gage a padlásra mutatottvan a nagyapjánál. Felmehet és bemutatkozhat, ha jónak tartja. Shemaine még nem készült el, és a segítségemre szorul, mielőtt illendően ön elé állhat. - Felemelte a táskát, és a hálószoba felé intett. - Ezt beteszem Andrew szobájába, ha netán szüksége lenne rá. Már kihúztam a kerekes ágyat, és a táskáját a mellé az ágy mellé teszem, ahol ma éjjel alszik. A magasabb ágy éppen megfelelő lesz önnek. Mary Margaret felnézett, amikor a padlásról mély hangú mormolás ütötte meg a fülét. Kellemes orgánum, gondolta de nyomban Gage felé fordult, mert eszébe jutott valami, ami aggasztotta. - Biztos, hogy nem zavarom Andrew-t, ha ma éjjel egy szobában alszom vele? - Örülni fog a társaságnak - nyugtatta meg Gage. - Kissé magányos, amióta falat húztunk a két hálószoba közé. - A gyerekecskének nemsokára kisöccse vagy kishúga születik fontolgatta fennhangon Mary Margaret, és szeme Gage-re villant. - Az aztán biztosan enyhít majd a magányán. Gage elvigyorodott, és érdeklődve felvonta a szemöldökét. -Lám csak, ki figyeli, hogy nő -e már Shemaine pocakja- ugratta az asszonyt, és nemtörődöm könnyedséggel vont vállat. - Hagyjon nekünk egy kis időt, Mary Margaret. - Mintha nem hagytam volna már eleget, maga gézengúz! - szidta nevetve az asszony. - Mégis mennyi időre vóna szüksége? - Egy-két hónap ide vagy oda... esetleg több. Mary Margaret „ej, még mit nem!” mozdulattal hessen-tette el a férfi érveit. - Csak az idejét pocsékolta, különben tudná, hogy várandós-e a felesége vagy sem. - Hirtelen gyanút fogott, és fürkész pillantást vetett Gage-re. De hisz maga mindig is szűkszavú volt, Gage Thornton, és szerintem most sem szól, amíg nem látjuk a tulajdon szemünkkel. - Hogy mondhat ilyet? Gondolja, hogy egy ilyen fontos dolgot eltitkolnék maga elől? - kérdezte szeretettel Gage. -Az ördög vigye magát, de még mennyire, hogy el! - jelentette ki megjátszott felháborodással Mary Margaret. Amikor vendéglátója felkacagott, elnyomott egy mosolyt majd néhány lépést tett befelé a hátsó folyosón, amikor eszébe jutott egy nyomasztó hír, és a hálószoba felé tartó Gage után szólt. Nem akart kellemetlen hírharang

lenni a Thornton házban, kivált a Horace Turnbull-lal és embereivel történt szörnyű eset után, de úgy vélte, barátainak is tudni kell róla - Azt hiszem, nem hallott arról, hogy Samuel Myers néhány napja eltűnt... Gage értetlenül meredt rá. - Úgy érti, elhagyta Newportes Newest? - Csak lélekben. Gage a homlokát ráncolta. - Hogy érti ezt? Mr. Myerst ma reggel megtalálták a kútjában. Nyakát törte. -Mélázva felsóhajtott. - Fel sem fedezték volna, ha a lába nem akad bele a vödör kötelébe. Gage tűnődve szorította össze a száját. Feltehetően nem esés közben törte a nyakát. - Valószínűbb, hogy belehajították a kútba. Alma Pettycomb mesélte, hogy a minap átlátogatott Mr. Myershez, és az éppen a szomszédjával, dr. Ferrisszel veszekedett. Annie miatt tört ki a vita. Myers azt állította, hogy maga becsapta, Colby meg szemtől szembe hazugnak és elvetemült gazembernek nevezte. Gage ajka komor mosolyra húzódott. -Mrs. Pettycomb most tehát Colbyra mutogat, hogy ő a gyilkos. Mary Margaret bólintott. -Mrs. Pettycombot lenyűgözte, hogy önnek lord az apja, és egyelőre nem ostorozza. Másként magát is hibáztatná. - Milyen kedves tőle - felelte epésen Gage. - Nem igazán. Gage kutató pillantást vetett rá, mert hangjából kiérezte, hogy ezzel még nincs vége. - Alma azt állítja, hogy mivel Shemaine bűnöző, nem érdemli meg, hogy a felesége legyen. - Kár, hogy nem Alma Pettycombot dobták be abba a kútba! kiáltott fel bosszúsan Gage. - Bizony ám. Megeshet, hogy valaki megteszi, de remélem, nem valamelyik barátom lesz az. - Mary Margaret kitartóan fixírozta a férfit, amíg az fel nem fogta szavai súlyát. Gage felnevetett, és fejcsóválással nyugtatta meg. -Ne aggódjék, Mary Margaret, nem teszem tönkre az éle-azzal, hogy kitekerjem annak a vén varjúnak a nyakát. Annyira nem bosszant, fagyon helyes - mosolygott Mary Margaret megkönnyebbülten, és botjával a folyosó felé mutatott. - Ugye, rendes ember az édesapja?

165

- Nem igazán - csipkelődött Gage, aki egész máshogy értelmezte a kérdést. - E percben kész lenne megverekedni Pottsszal, és minden bizonnyal győztesen kerülne ki az összetűzésből. Jobb, ha vigyáz. Mary Margaret mosolya változatlan maradt, amikor a lépcső felé nézett. - Azt hiszem, mindig is tudtam magamra vigyázni. - Ebben sosem kételkedtem, asszonyom. Az ír asszonyság kacarászva intett, hogy menjen csak be a hálószobába, majd elindult a padlás felé. Az utolsó lépcsőfokon botjával kopogtatott, hogy tudassa érkezését. - Mary Margaret McGee érkezik, hogy meglátogassa a fenti szinten tartózkodó urakat. - Miz McGee! - kiáltott fel Andrew, és leiszkolt nagyapja ágyáról, az özvegy elé szaladt, kézen fogta és nagyapjához vezette. William sietve lekapta a szemüvegét, hálóinge zsebébe csúsztatta, majd állig felhúzta a takarót, mielőtt morcosán körülnézett volna. Rosszkedve lett attól, hogy egy házsártos vénasszony sürögjön-forogjon körülötte, de amikor megpillantotta a törékeny, szemrevaló özvegyet, azonnal meggondolta magát. Megpróbált felemelkedni, de a kínzó fájdalom, ami a hátán levő sebből mellkasába hasított, kínos fintorba rántotta az arcát, és a következő pillanatban visszahanyatlott párnáira. - Bocsásson meg, asszonyom - mentegetőzött zavartan William, amikor az asszony közelebb lépett. - Nincs erőm feltápászkodni és önt illendően üdvözölni. Nagyon megkínzott, hogy oly régóta heverek már ezen az ágyon anélkül, hogy felkelhetnék. - Ne zavartassa magát, milord - nyugtatta meg édes mosollyal az özvegy. - Tisztában vagyok az állapotával, és nem rovom meg érte. Röpke pillantást vetett az ágyon fekvő férfira, és életében először osztania kellett Mrs. Pettycomb véleményét. Angol lord létére is nagyszerű férfi, gondolta. De hisz Gage Thorntont is mindig kivételesen szép férfinak tartotta, és apa meg fia döbbenetesen hasonlítottak egymásra. - Éppen felolvastam az unokámnak - magyarázta William és összeszedte a könyveket, amiket Andrew az ágya mellé cipelt. - Kérem, folytassák csak - mondta az asszony, és Andrew válára tette a kezét. - Andrew bizonyára nagyon szeret mesét hallgatni. Én addig lemegyek, és elkészítem az uzsonnát. Shernaine-t ismerve biztosan találok majd teasüteményt vagy kis tortát is, amit felszolgálhatok a tea mellé. - Könnyedén, szeretettel megpaskolta Andrew vállát, azzal elindult a lépcső felé.

-Mrs. McGee?... - Williamet meglepte, mennyire türelmetlen a hangja, és megszidta magát, hogy olyan feszélyezet-ten viselkedik nők társaságában. Talán túl soká volt özvegy, túlságosan lekötötte hajóépítő munkája, mert elvesztette azt a férfias vonzerőt, amit a nők oly nagyra értékelnek a férfiaknál. A felesége halálát követő években kemény, nyers és ingerlékeny lett. Nem csoda, hogy nehezen találja meg a hangot a gyengébb nemmel. Mary Margaret visszament az ágyhoz, és kérdőn lenézett rá. - Óhajt valamit, milord? A férfi gyors, tétova pillantást vetett rá, de amikor tekintete a kék égnél is kékebb szem pillantásával találkozott, volt annyi mersze, hogy ne kapja félre a tekintetét. - Gondoltam, megkérdem, tud-e kártyázni... A kék szemek vidáman csillogtak, amikor Mary Margaret felszegte hegyes kis állat, és kihívóan kijelentette: -Annyira tudok, hogy megizzasszam lordságod. William ugyanolyan behízelgő bájjal vigyorgott, mint az unokája. - Unalmas egyedül lenni idefent. Talán ha Andrew-t lefektette, és esetleg kedve lenne egy-két partihoz... Mary Margaret finoman megbiccentette elegáns, ősz hajkoronával ékes fejét, és ragyogó szemmel mondta: -Egyhez vagy kettőhöz... esetleg háromhoz is... Shemaine és Gage éppen kiléptek a hálószobájukból, amikor Mary Margaret a hátsó folyosóról a konyhába ment. Az asszony megállt, hogy megcsodálja az ifjú szépséget, aki most azt a sötét türkizkék ruhát viselte, ami Victoria legjobb ruhája volt. Mary Margaret még jól emlékezett rá, milyen elbűvölő volt benne a ruha előző tulajdonosa, ha nem is olyan káprázatos, mint a mostani. Shemaine egy keskeny türkizszínű szalagot kötött a nyakára, fülében az a két gyöngyfüggő lógott, amit nemrégiben kapott Gage-től, tűzvörös haját felfésülte, és egy kis fehér csipkekalapot viselt rajta. Az elszab dúlt hajfürtök lágyan keretezték az arcát. Az asszony vállát ugyanolyan csipkekendő takarta, mint amiből a kalap készült. - Szép pár! - jelentette ki elragadtatottan az idős asszorw - Szebbet nem is láttam! Shemaine kis pukedlival köszönte meg a bókot. - Szokásához híven nagyon kedves, Mrs. McGee. Az ír asszonyság halkan felnevetett.

166

- Ne gondolja, hogy hazugsággal tömöm a fejüket, mer' jobb nem jut eszembe, kedvesem. Ez a színtiszta igazság, úgy jegyezze meg. Shemaine még mélyebb pukedlit vágott ki. - Nem fogom, Mrs. McGee, és nagyon köszönöm. Shemaine kettesben hagyta őket, és még felszaladt a padlásra, hogy megnézze, nincs-e Williamnek szüksége valamire, mielőtt Gage-dzsel elindulnak. Amikor őlordsága meglátta, lekapta a szemüvegét, és mély csodálattal mérte végig. - Kíváncsi vagyok, hogy Maurice du Mercer rádöbbent-e már, mi hiányzik az életéből - töprengett fennhangon ölordsága, amikor Shemaine felrázta a párnáit. - Maurice-t bizonyára meghívásokkal ostromolják az anyák, akik jó partit keresnek lányaiknak. Só't szerintem már el is jegyzett valaki mást. - Nehezen hiszem, hogy Maurice olyan könnyen elfelejtette magát, kedvesem, de az ő balszerencséje fiam szerencséje lett. Shemaíne-nek nem volt kedve régi vőlegényéről társalogni, amikor lent a férje várja. - Nagyon rossz néven veszi, hogy Mrs. McGeevel hagyjuk? Igazán elbűvölő asszony. Williamnek ugyanúgy nem volt kedve megvitatni Shemaine-nel, hogy már merőben másként vélekedik az özvegyről, mint ahogy Shemaine sem akart a márkiról beszélni. - Ne aggódjon miattam. Majd elleszünk Andrew-val. Shemaine-t nem elégítette ki a válasz, de ösztönös késztetésnek engedve lehajolt, és csókot nyomott apósa homlokára, aki igencsak meglepve nézett fel rá. - Amint lehet, visszajövünk - mormolta Shemaine, majd megveregette apósa kezét, megölelte és megcsókolta a kisfiút. A lépcső tetejéről még mosolyogva visszafordult. - Jók legyenek, különben Mrs. McGee árulkodni fog! Andrew-t mulattatta az ötlet, és kuncogni kezdett azon, nagyapját megróják rossz viselkedéséért. William rákacsintott, majd visszatette orrára a szemüveget, felvett egy másik könyvet, és a kicsit maga mellé vonva újból olvasni kezdett.

167

XX. fejezet Annie és dr. Colby esküvője boldog esemény volt. Shernain e még sosem látta barátnőjét ilyen csinosnak. Colby varrónőket fogadott, hogy halványkék ruhát varijának menyasszonyának, és a szín igen jól állt Annie színeihez, élénk ragyogással emelte ki világosbarna bőrét és szürke szemét. Egyenes szálú barna hajába kék szalagokat fontak, és szép kontyba tűzték. Miles Becker, a doktor közeli jó barátja egy pár divatos cipellőt készített Annie-nak, és „elő”-nászajándékként nyújtotta át. Colby Ferris is teljesen megváltozott. Szikár vonásait takaró szokásos borostáját leborotválta, ősz haját szépen megigazította, és hátul szalaggal összefogta. Komoly szürke anyagból méretre készült ruhája méltóságteljes külsőt kölcsönzött a magas, nyurga férfinak. Annié és Colby halkan elmondták a házassági fogadalom szövegét, majd gyűrűvel és zavart csókkal megpecsételve esküjüket letérdeltek, hogy fogadják a pap áldását. A házasság szent kötelékében egyesülve álltak fel s fogadták barátaik jókívánságait. - Hölgyeim és uraim, hadd mutassam be önöknek dr. és Mrs. Ferrist. A vendégek lelkesen tapsoltak, majd éljenzésben törtek ki, ami végigzengett a templomon. Gage és Shernaine csatlakoztak Calleyhez és Ramseyhez, és jókívánságaikkal árasztották el az újdonsült házasokat. Annié örömkönnyeket sírt, átölelte Shemaine-t, és magához szorította. - Gondúta vóna valaha is, milady, hogy ezen a fődön ilyen boldogok leszünk? - Nem, Annie - felelte Shernaine, és nevetve megölelte a barátnőjét. Hinni sem mertem volna, hogy letartóztatásom után ilyen boldog leszek, amíg Gage meg nem vett és haza nem vitt magával. Akkor új élet kezdődött számomra. - Egy lépést hátrált, hogy szemügyre vegye kicsi barátnőjét. – A lehető legnagyobb boldogságot kívánom neked és és egy csomó gyönyörű gyereket. Annie félénk pillantást vetett Colbyra, és elpirult. - Lehet, hogy furcsának találja, milady, mán abból, hogy kisbabám vót meg minden, de életemben eccer vótam csak férfival, és most olyan ideges vagyok, mint egy szűz lány. Shernaine elmosolyodott. - Colby egész biztos gyöngéden bánik majd veled... ahogy Calleyvel bánt, amikor világra segítette a kisbabáját. Láttad, milyen óvatosan nyúlt hozzá. El tudnád képzelni, hogy durva lesz veled? -Nem, milady - rázta a fejét Annie.

-Akkor hát ne aggódj. Odébb ment, hogy mások is beszélhessenek Annie-val, és férjébe karolt. - Annie rádöbbentett, milyen szerencsés vagyok - mosolygott fel férje ragyogó barna szemébe. - Nem bánod, hogy elhagytad Angliát? - kérdezte gyengéden a férfi, és a karján nyugvó kis kézre tette a kezét. Shernaine kicsit lehajtotta tűzvörös hajjal ékes fejét, mert sírás fojtogatta a torkát. - Csak a szüleim hiányoznak. -Talán ha el tudjuk adni a hajót, meglátogathatjuk őket -javasolta Gage. - Lenne kedved hozzá? Shernaine boldogan bólogatott, aztán zsebkendőjével legyezte magát, mert szokatlan gyöngeség fogta el. - Nem gondolod, hogy nagy itt a levegőtlenség, Gage? A férfi finoman megcirógatta az asszony arcát. - Kipirultál.

- Miattad - felelte mosolyogva Shernaine, ahogy szenvedélyesen egymás szemébe néztek. - Mit szólnál hozzá, ha kimennénk, és egy kis friss levegőt szívnánk? - Már alig várom. Csak az áldásosztás és jókívánságok után kereste meg Annie a templomkertben Shemaine-t. Annie eddig nem beszelt a letartóztatásához vezető eseményekről, mert fájdalfásnak érezte a visszaemlékezést, de most már nyugodtabban tudott visszagondolni a múltjára. - Ez a fold és az itt élők némelyike új életet adott nekem, milady. Itt vagyok, végre férjhez mentem, oszt valami reményem is van a jövőt illetően. - Új ruháját csodálta; munkában. Mérgesedett kezével csodálkozva simította végig. – Angliában sosem vót ilyen finom holmim, milady. Miután anyám betegeskedni kezdett, egy garasunk sem vót. Könyörögtem egy férfinak, aki egy patikáriusnál dógozott, hogy szerezen nekem olyan füveket, amikre anyámnak szüksége vót, mer akkó' mán nagyon beteg vót szegény. Aszonta, megteszi, ha engedek neki. Olyan durva vót velem, hogy elsírtam magam mielőtt még végzett vóna. Megdühödött, és képen vágott' hogy hallgassak. Később kis ringyónak nevezett, aki szüzességét adta cserébe egy marék gyógynövényér'. A végin kirúgott, és még egy szál füvet sem adott, mer' aszonta, nem érdemlem meg, mer' zavartam, míg a kedvit töltötte velem. Az ajtót vertem, hogy adja ide a gyógyfüveket, de nem is válaszolt. Oszt nem sokkal

168

utána rájöttem, hogy úgy maradtam. Mán a terhesség végin vótam, amikó' visszamentem hozzá, hogy adjon gyógyfüvet, mer' anyám egyre rosszabbul vót. Kinevetett, és aszonta, a kölyök az én gondom, nem az övé. Annyira elvesztettem a fejem, hogy egy súlyos ampullával fejbe vertem, és elloptam a gyógyfüveket. Mire visszaértem anyámhoz, már halott vót. Még aznap éjjel megszültem a fiam. Egy darabig rejtőzködtem, mer' nem tudtam, hova menjek, de a gyerekem apja kicsivel később kódúni látott az uccán, és letartóztattatott. Shemaine hunyorgással visszafojtotta a szemébe toluló könnyeket, majd hosszan, vigasztalólag magához ölelte barátnőjét. - Elmesélted Colbynak, mi történt veled? Annié bólintott, és szipogott. -Muszáj vót, milady. Nem mehettem hozzá úgy, hogy nem tuggya az igazságot. Aszonta, ettől még ugyanúgy szeret, és mindketten új életet kezdünk egymás oldalán. Lesz családunk, oszt együtt öregszünk meg. Shemaine lágyan elmosolyodott. - Úgy látszik, az ég szerető, gondoskodó férjjel áldott meg Annie. Colby lépett oda hozzájuk, és átölelte felesége vállát. - Vendégeink a kocsma felé tartanak, Annie. Ideje indulni, hogy előttük érjünk oda, és fogadhassuk őket. Amikor elmentek, Shemaine Gage-t kereste a szemével, elmosolyodott, amikor valaki odalépett mögé, és egy kék kabátujjba bújtatott kar ölelte át a derekát. - Engem keres, asszonyom? - suttogta a fülébe Gage. Boldog sóhajjal felelt az asszony: - Csak ha te vagy álmaim férfija. - És mondja, asszonyom, hogy fest ez az úriember? - Magas, fekete hajú, sárgásbarna szemű... olyan jóképű, hogy nem bírok neki ellenállni. - És akar neki ellenállni? - Nem én, soha. Még olyankor is vágyom az érintésére, amikor mások társaságában vagyunk. Gage nyugodtan végigsimította az asszony karját. - Beéri a simogatásommal, asszonyom? - Csakis akkor, ha visszabújunk az ágyba, és álmaim férfiját a karomba szoríthatom. -Akkor máris mehetünk, asszonyom - javasolta az ötletet izgalmasnak találó Gage. - Semmi olyanra nem számítok itt, ami olyan izgató lenne, mint amit ön vetett fel. - Ha most távoznánk, apád és Mrs. McGee még ébren lennének mutatott rá Shemaine. - Elgondolkodnának azon, mi szél hozott minket

haza ilyen hamar, és kétségkívül beszélgetni akarnának. Vagy itt tartóztatnak fel minket, vagy ott. Annie egyébként is vár ránk, és szeretné, ha boldogságában osztoznánk. Gage nagylelkűen átengedte a döntés jogát. - Ahogy kívánja, milady. Gyalogoljunk el a kocsmáig, vagy hozzam ide a csézát? - Gyalogoljunk - határozott Shemaine, és kacér mosolyt vetett a férjére. - Nem fordul elő gyakran, hogy kényelmesen végigsétálhatok a deszkajárdán, és elnézhetem, amint a nők dülledt szemmel bámulnak rád. - Csak azért ajánlottam, mert szeretnélek elrejteni a falubeli férfiak elől - vágott vissza Gage. - Úgy bámulnak, hogy felforr tőle a vérem. - Szükségtelen, szerelmem, mert én csak téged látlak. Gage lovagiasan a karját nyújtotta, és a kocsma felé vezette Shemaine-t. Annyira el voltak egymással foglalva, hogy csak akkor vették észre Alma Pettycombot és a mellette sétáló férfit, amikor már majdnem beléjük ütköztek. A matrónat ez gyszer jobban lefoglalták a saját ügyei, mint máséi. Morgott és ingerülten tördelte a kezét sztoikus arcú férje mellett, aki mintha meg sem hallotta volna félhangos fecsegését. - De hisz mondtam neked, Sidney! Ki akarok menni a mólóra, hogy megnézzem a most befutó új hajót! - Amikor nem jött válasz, zsémbesen megrángatta a férfi ruhaujját. - Hallasz, Sidney? Ki ne hallana? - morogta kurtán a férfi. - Nos? - Vacsorát akarok, asszony! És ez az utolsó szavam! Elegem van az örökös csavargásodból meg abból, hogy azt a hosszú orrod beleütöd mindenki más dolgába! Mostantól vagy változtatsz a viselkedéseden, vagy velem gyűlik meg bajod. Colby Ferris a barátom, és mélységesen megszégyenítettél, hogy felfújtad azzal a varangy Samuel Myersszel folytatott jelentéktelen vitáját. Miattad nem volt képem elmenni Colby esküvőjére, amíg rendet nem teremtek a házam táján. Istenfélő ember vagyok, asszony, de esküszöm, ha mostantól nem tartod a szád, valami rettenetes verés lesz a vége. És ha azt hiszed, hogy csak a levegőbe beszélek, kegyetlenül elnáspángollak, csak hogy megmutassam: komolyan gondoltam. - Nem mered! - hűlt el Alma. Sidney Pettycomb felvonta a szemöldökét, és hűvösen ránézett:

169

- Én állom a szavam, asszonyom. Megfizetsz érte, ha még egyszer hírét veszem, hogy rosszindulatúan pocskondiázol valakit! A fiatal pár közelébe érve Sidney Pettycomb udvariasan kalapot emelt, majd fejbiccentéssel először Gage-t, aztán Shermaine-t üdvözölte. Thorntonék elképedtek attól, aminek akaratlanul is fültanúi voltak, de remény támadt a szívükben, amikor Sidney váratlanul odafordult hozzájuk: - Kérlek, üdvözöld Colbyt a nevemben, Gage. Küldtem nászajándékot, de a legjobb ajándékom még készülőfélben van. Gage uralkodott magán, nehogy elvigyorodjon, ezért csak bólintott, megígérte, hogy átadja Sidney üzenetét, és elmeséli majd a másik ajándék történetét, amiből sejtése szerint valamennyiüknek haszna származik csak. Az ünnepség fényét a meghívott muzsikusok zenéje emelte. Colby számtalan hűséges betege, barátja és ismerőse eljött a lakomára. Gage csak most döbbent rá, milyen sokan élnek a környéken, mint ahogy a jóakarók számából ítélve az is nyilvánvaló lett, hogy Colby Ferrisnek sok pártfogója van, és még több barátja. Ramsey és Calley Taté kipárnázott kosárban hozták el újszülöttjüket, és már a templomban csatlakoztak a vendégsereghez. Colby felfedezte Tate-éket és nékat, és intett, hogy üljenek oda melléjük; úgy vélte nak jólesik majd legkedvesebb barátai közelsége. Bőséges és finom ennivalót tálaltak fel, de Shemaine étvágyát elvette a kocsma áporodott „illatkeveréke”: férfiizzadság és a fopadlón elszórt lótrágya bűze, a hosszú asztalokra kirakott változatos ételek illata, rózsavíz orrfacsaró szaga, amivel idősebb matróna belocsolta magát. A szabad tűz fölött malac pirult, és a füst feléjük szállt. Shemaine már alig kapott leveőgt. Frissen illatosított zsebkendővel törölgette nyirkos orcáit, amikor rájött a hányinger, majd orrához nyomta a zsebkendőt, és ez egy darabig megóvta a bűz támadásától. Nléhány múlva egy erdőirtó telepes véletlenül meglökte székét meg a karját, amitől ölébe ejtette a védelmet nyújtó zsebkendőt, és amikor a férfi odahajolt, hogy bocsánatot kérjen Shemaine-t szinte mellbe vágta mindannak a szaga, amitől szabadulni próbált. A férfi odébb ment, de Shemaine pánikszerűen előredőlt, hogy kimentse magát. -Bocsássatok meg, de friss levegőre van szükségem - nyögte, és tekintetét gondosan elfordította az ételről. Keservesen Gage felé nézett, de férje már talpon volt. Shemaine remegő kezét férje mellkasára tette, és halkan könyörgött: - Maradj csak, egyél nyugodtan. Rögtön visszajövök. Gage megragadta a kezét. -Nem tenne boldoggá, asszonyom, ha az újonnan érkezett matrózok és utasok az éppen ezen a helyen megforduló utcalányok egyikének néznék.

Shemaine belátta, hogy férjének igaza van, és nem tiltakozott tovább. Hagyta, hogy Gage magával vonja a deszkajárdán, Shemaine mélyen beszívta a kellemes késő délutáni levegőt, és azonnal megkönnyebbült, sőt séta közben kifejezetten jobban lett. Míg Gage a falu vége felé sétált, Shemaine a kirakatokat nézte, s időnként felhívta Gage figyelmét egy-egy árucikkre. Élvezte a sétát, és büszke volt, hogy délceg férje karján látják. Az újonnan érkezett hajóról már szállingóztak az utasok. Némelyikük sietős léptekkel indult el a falu felé, de mindenkit megelőzött egy magas, sötét hajú, jól öltözött fiatalember, aki elsősorban hosszú lábainak köszönhette előnyét. Ezüstfejű botja nem annyira a járásban segítette, mint lovaglópálcaként szolgált. Biztos, hosszú léptekkel közeledett, fejét kevélyen felvetette, és úgy jártatta körbe a tekintetét, mint aki keres valakit. Már messziről észrevette Thorntonékat. Fejét elgondolkodva félrehajtotta, és merőn bámulta Shemaine-t. Kicsit elbizonytalanodva indult el újra, léptei is lelassultak. Gage a deszkajárda végénél karjába fűzte Shemaine kezét - Jobban vagy, édesem? - Igen. - Akarsz még levegőzni? - Ha nincs ellenedre. -A kedvedért bármit, édesem - mosolygott rá Gage. Gage futó lábak dobogására lett figyelmes, és amikor válla fölött hátranézett, az előkelőén öltözött fiatalembert pillántotta meg, aki lóhalálában közeledett feléjük. Tévedés kizárva, gondolta Gage; a fiatalember le sem vette a szemét Shermaine-ről. Gage dühösen felmordult a férfi arcátlansága láttán. - Micsoda? Máris elbűvöltél valakit? Férje félhangos kérdése arra késztette Shemaine-t, hogy hátranézzen, és arcéle eloszlatta a lovag kételyeit. - Shemaine! Shemaine! Istenemre, hát te vagy az! - Maurice...? - Shemaine felismerte a hangot, és zavartan megfordult, de volt jegyese máris ott termett, félrehajította botját, és karjába kapta Shemaine-t. Eszeveszetten forgatta körbe-körbe a levegőben. - Azt hittük, sosem találunk rád, Shemaine! - kiabálta, de közben egyre forgatta Shemaine-t. - Merő véletlen, hogy anyád meglátta a

170

csizmádat viselő nőt, és megvesztegette, hogy mondja meg, honnan szerezte a lábbelid! - Ha volna olyan kedves...? - förmedt rá Gage. Felismerte a nevet, és a férfi csinos, arisztokratikus vonásai láttán beié-hasított a félelem, hogy felesége szíve ismét volt jegyese felé fordul. - Maurice, tegyél le! Az isten szerelmére, tegyél már le! - nyögte ki Shemaine, és ajkához emelte a zsebkendőt, mialatt tébolyultan forgott vele a világ. A márki engedelmeskedett a parancsnak, majd döbbenten bámulta, hogy Shemaine a járda széléhez botorkál, levegő után kapkod, hogy a hullámokban rátörő hányingert leküzdje, de szeme előtt még mindig furcsa szögben dől meg minden, amitől gyomra ismét háborogni kezd. Shemaine gyönge kézmozdulatára Gage azonnal mellette termett. Maurice tehetetlenül, bosszús zavarban figyelte, hogy az idegen átöleli a karcsú derekat, amit ő egykor tulajdonosi büszkeséggel karolt át, és kezét a sima homlokra teszi, amit ő szerelemmel csókolt. A jegyesét ért érintés bensőségessége alaposan felbőszítette, és csaknem odalépett, hogy tiltakozzék, amikor rájött, milyen szörnyű helyzetben van a menyasszonya: zsebkendője mögött a hányással küszködik. Maurice-t tettekre sarkallta a felismerés. Visszaszaladt a lóitatóhoz, megnedvesítette zsebkendőjét, és visszatérve felajánlotta azt Shemainenek, aki szelíden s hálásan bólintott, tnegtörölte arcát, majd Gage-nek dőlt. Férje kisimított az asszony felhevült arcából egy hajfürtöt, és karjával magához Ölelte, míg Shemaine Gage széles mellkasának támasztotta a fejét.

A bizalmas kapcsolatra utaló mozdulat ismét felpaprikázta Shemaine volt lovagját, ám ekkor - mintegy megelőzve Maurice kérdését - egy másik hang harsant fel: - Mi az ördög folyik itt? - Papa? - Shemaine felemelte a fejét, és körülnézett, hol a szeretett arc. A hangot rögtön felismerte, és amikor meglátta az alacsony, izmos, de sovány testalkatú, jól öltözött urat, aki karba font kézzel és szétvetett lábbal állt az út közepén, már nem is volt kétsége, hogy drága apját látja. - Jaj, papa! Shemaine izgatottan ugrált a deszkajárda szélén, és intett apjának, hogy jöjjön oda. Shemus O'Hearn négy hatalmas lépéssel ott termett, és karjába kapta lányát. Gage szemöldöke felszökött a homlokára, de tiszteletteljesen hátrált pár lépést, hogy ebben a fontos pillanatban kettesben hagyja őket.

- De ki az ördög maga egyáltalán? - támadt neki Maurice du Mercer, és Gage elé lépett, ám nem hagyott időt a telepesnek a válaszra, hanem határozottan közölte: - Amikor a csizma megtalálása után a Newgate-ben kérdezősködtünk, azt Mondták, hogy Shemaine-t elvitték a London büszkesége fedélzetén. Miközben utánaeredtünk, még sikerült megpillantanunk a hajó vitorláit. Kapitányunk azt az utasítást kapta, jjpgy tartóztassa fel a hajót. Felmentünk a fedélzetére, és Fitch kapitánytól megtudtuk, hogy Shemaine-t eladták egy Gage Thornton nevű telepesnek itt, Newportes Newesban. Maga ez az ember? - Igen, én vagyok. Maurice arca feldúltan megvonaglott. -A London büszkeségének fedélzetmestere azt is elárulta, hogy a faluban azt beszélik, hogy a férfi, aki megvette Shermaine-t, megölte a feleségét. - Beszélik - ismerte el éles hangon Gage. - De sosem bizonyították be, mert nem igaz! Maurice gúnyos megvetéssel vetette fel a fejét. - Vajon miért nem hiszek magának? - Mert nem akar! - vágott vissza Gage. - Igaza van! Nem akarok. Inkább le akarom ütni! Gage tekintete láthatóan jegesebb lett, ahogy a márki dühös pillantását viszonozta. - Próbálja csak meg. - Shemaine! - Női hang szakította félbe a szópárbajt, és amikor odanéztek, egy halványszőke hajú, kis termetű, karcsú nőt pillantottak meg, aki az úton át Shemaine felé futott. Mindkét oldalán egy-egy szolgáló próbált lépést tartani vele: egyikük idősebb volt és ősz hajú, a másik úgy harminc körül lehetett. - Mama! - Shemaine felkiáltott, és apja máris lekapta a járdáról az útra. Félreálltak, hogy elkerüljenek egy arra robogó lovas szekeret, és amikor elhaladt, a két nő boldog kiáltással omlott egymás karjaiba. Szorosan ölelték egymást az út kellős közepén; azzal sem törődtek, hogy lovasok és kocsik haladnak el előttük és mögöttük. Heves ölelésük kissé engedett, és végre megérintették, megnézhették egymást, mintha megpróbálnák felfogni, hogy ismét együtt lehetnek. Az idősebb szolgáló sírva fakadva várta, hogy rákerüljön a sor, és amikor hangosan kifújta az orrát, Shemaine végre ráeszmélt, hogy öreg szakácsnőjüket látja, akit kitörő örömmel ölelt meg.

171

- Jaj, Bess! Milyen jó, hogy látom! És hogy örülök mindenkinek! Boldogan felkacagott, és megölelte a fiatalabb szolgálót, aki odalépett hozzá. - Nola! Hát te mit keresel itt, az istenért? Shemaine édesanyja adta meg a választ: - Távollétedben igénybe vettem Nola szolgálatait, Shemaine, mert az én öreg Sophym betegeskedni kezdett. De amint visszatérünk Angliába, Nola visszakerül hozzád. Shemaine körülnézett, és kezét Gage felé nyújtotta: hívta/ hogy menjen oda hozzá. Apja és Maurice szorosan a feni nyomában maradtak, mert azon nyomban heves ellenszenvet éreztek a telepes iránt. Képtelenek voltak megemészteni, hogy olyan bizalmasan érinti meg azt a lányt, aki lányukként és menyasszonyukként oly drága volt a szívüknek. - Mama... papa... Maurice... - Shemaine sorban rájuk pillantott, majd Gage-be karolt és hozzásimult. - Ő a férjem, Gage Thornton. -A férjed! - hördült fel Maurice. - De hiszen az én jegyesem voltál! Shemus vállon ragadta Gage-t, és maga felé penderítette. Azzal sem törődött, hogy a telepes jó fejjel magasabb nála. Megragadta a fiatalabb férfi kabáthaj toka ját, és a felháborodott apa dühével bámult fel rá. Még ezüstös szálakkal átszőtt, világosabb vörös, göndör haja is szinte égnek állt haragjában. - Hogy érti azt, hogy a beleegyezésem nélkül vette el a lányom? Shemaine torkához kapta remegő' kezét. - Ne, papa! - Nem volt szükségem a beleegyezésére - felelte tömören Gage, és a görcsösen belekapaszkodó kezet lefejtette kabátjá-ról. - Shemaine már az enyém volt. Maurice közelebb lépett a villámló szemmel egymást méregető férfiakhoz, és világosan Shemus értésére adta: - Ő az a telepes, aki megvette Shemaine papírjait... akiről Fitch kapitány beszélt. A fedélzetmester szerint feleséggyilkos. Valószínűleg kényszerítette Shemaine-t! -Nem! - Shemaine a tenyerébe temette az arcát, mert a percekkel ezelőtt még paradicsomi boldogság most a semmibe enyészett, és ismét sarokba szorítva érezte magát. Segítségért esdve anyja felé fordult. - Nem feleséggyilkos, mama! Megkérte a kezem, és igent mondtam! Mert így akartam! Camille éppoly kábán állt, mint a férje, de azért odament a lányához, és gyöngéden Shemus karjára tette a kezét.

- Az út közepén lehetetlenség ilyen kérdéseket megvitatni, kedvesem. Keressünk valami szobát, mondjuk a fogadóban, ahol magunkban lehetünk. - Bocsásson meg, asszonyom, de az utóbbi időben sok hajó kötött itt ki - jegyezte meg mereven Gage. – Miután csak egy fogadó van a faluban, kétlem, hogy lenne szabad szobájuk. - De hát akkor hova mehetünk? - Most az anya fordult segítségért a lányához. - Annyian vagyunk! És olyan messziről utaztunk! Mit tegyünk? Shermaine a férjéhez lépett, és hangját lehalkítva kérdezte: - Mit gondolsz, Mrs. McGee nem tudná elszállásolni őket? Ha nem tekinti a feleségét, Gage-től akár az utcán is alhattak volna. - Holnaptól talán igen, de mi legyen ma éjjel, Későn érünk haza. Nem rángathatjuk ki vendégünket az ágyából, és terhelhetjük meg azzal, hogy jöjjön vissza a faluba, és nyissa meg számára idegen emberek előtt az otthonát. Túl sokat kérnénk egy idős asszonytól. - Nem tudjuk valahogy nálunk elhelyezni őket ma éjszakára? kedveskedett neki Shemaine. - Ha mi a földön aludnánk... - Hallani sem akarunk arról, hogy átadjátok az ágyatokat - vágott közbe Camille, bár nem helyeselte, hogy az ő kicsi lánya ennek az idegennek a felesége. Hiszen olyan fiatal, a férfi meg olyan... olyan... Camille nem talált megfelelő kifejezést a férfi iránt táplált érzéseire, csak abban volt biztos, hogy gazfickó, aki kihasználta a helyzetet. - Kipenderítem ezt a csirkefogót a lányom ágyából! – füstölgött Shemus. - Semmisíttessük meg a házasságot - ajánlotta vakmerően Maurice. - Ez a vadállat kétségkívül erőszakkal lépett fel ellene. Akár beismeri Shemaine, akár nem, nem szabad elhatározásából cselekedett, amikor igent mondott neki. Shemus kevésbé civilizáltan fogalmazott: - Kiherélem! Shemaine szájához kapta reszkető' kezét, és felnyögött. -Azt hiszem, mindjárt elhányom magam! - Jézusom, gyermekem! - kiáltott fel megrendültén Camille. - Csak nem... - Csak nem micsoda?! - kérdezte megrettenve Shemus. Felesége feldúltsága elég indok volt arra, hogy az asszony puszta gondolata is dührohamba lovallja.

172

Camille elgyengülten legyintett, mert bár nem hitt benne, mégis reménykedett, hogy nem igaz. - Gyermeket vár... Shemaine lehunyta a szemét, és rémülten megborzongott' amikor apja mint sebzett vad felordított. - Hol egy kés?! Most rögtön kiherélem! Shemaine pánikszerűen megpördült, és előrehajolva ta az ebédjét. Gage átölelte a vállát, nehogy összeessen, megmerített egy zsebkendőt a vizesvályúban, Bess repülősót tartott Shemaine orra alá. - Tessék csak, drágaságom, vegyen mély lélegzetet! – biztatta az öreg szakácsnő. Gage ismerős hangot hallott, amint óvatosan üdvözli a körülötte állókat, majd megkönnyebbülten vette észre a nyugtalan arccal közeledő Ramseyt. - Calley kért meg, hogy gyüjjek ki, oszt nézzem meg, mielőtt hazaindulunk, hogy mi van veled meg Shemaine-nel -mondta Gage-nek. De amint kiléptem a kocsmából, megütötte a fülem, hogy valamiféle perpatvarba keveredtél ezekkel az emberekkel. Segíthetek? - Nem, hacsak éjszakai szállással nem szolgálhatsz ezeknek a jóembereknek - mormolta nem túl lelkesen Gage. Ramsey most már semmit sem értett. - Úgy értsem, hogy kedves akarsz lenni ezekhez a népekhez? De hisz épp be akarták verni a fejed! - Úgy bizony, és még nem is tettem le róla! - fenyegetőzött öklét rázva Shemus. - Úgyhogy csak ne akarjon szívességet tenni a családomnak! De Gage-t nem lehetett megfélemlíteni: karjába emelte Shemaine-t, akinek annyi ereje sem maradt, hogy felemelje a fejét Gage válláról, amikor a férje az apjához fordult. - Ha hazajön velem, uram, vagy a földön alszik, vagy a szalonban a díványon, mert leánya nincs abban az állapotban, hogy átadja az ágyát. - Lánya? - Ramsey lassan kezdte felfogni a helyzetet, ahogy pillantása munkaadójáról az idősebb úrra siklott. Gage nem vett tudomást arról, hogy félbeszakították, hanem próbált valami megoldást keresni az O'Hearn család részére. - Shemaine édesanyja a kerekes ágy másik felén alhat, ha Mrs. McGee nem bánja, hogy vele is meg kell osztania fiam hálószobáját. A fiam vagy velünk alszik, vagy a földön. - Jeges pillantása megállapodott a márkin. Ha az itt álló Mr. Tate hajlandó önnek szállást adni, akkor viszonylagos kényeleemben töltheti az éjszakát. Egyébként épülő hajómon van egy

durván kifaragott faagy és egy erősen használt ciha; a nálam dolgozó öreg hajóács ebéd után oda szokott ledőlni.

Ha a munkájában nem zavarja, ott aludhat. - És hol ez a hajó? - kérdezte határozottan a márki. – A folyón, úgy százlépésnyire a kunyhómtól, ahol mi többiek töltjük az éjszakát. - És van víz a folyón kívül másutt is, ahol fürödhetnek? - A kunyhóm előtti patakkal szolgálhatok - mondta Gap és várta a márki heves tiltakozását; nyilván fényűzésbe szokott férfi, aki nem sok luxust talál majd a vadonban, gondolta. - És ebben a patakban vannak kígyók meg effélék, maga már fürdött benne? Gage lassan bólintott, és megforgatta vetélytársa szívében a kést. - Shemaine-nel fürödtünk már benne. Maurice fekete szeme hidegen és nyugodtan fogva tartotta Gage pillantását. -Egy nap majd én élvezem a fürdőt Shemaine-nel... rnj. után magát feleséggyilkosságért felakasztották. Ramsey felhördült, és Gage-hez fordult útmutatásért. - Látom, hogy elfoglalt a két kezed, mer' éppen a feleséged tartod. Beverjem a képit helyetted? Bár Maurice pillantása nem eresztette Gage-ét, szeme izgatott várakozástól csillogott, mintha örömmel tekintene egy ilyen verekedés elébe. -A barátja talán azt javasolja, hogy ön párbajjal kíván elégtételt venni a sértésért? - Nincs párbaj! - szólalt meg gyönge hangon Shemaine, és felemelte fejét Gage válláról. Nagyon is jól tudta, hogy párbajpisztollyal Maurice kiválóan lő célba. Maurice nemcsak ebben, de még sok másban is ügyes volt, nem utolsósorban abban, hogy ravaszul sértegesse azt, aki szembeszállt vele. A bíróságon kitűnően szállt vitába a nagyképű lordok nevetséges érveivel. Burkolt célzásaival ostorozta ellenfelét, és az csak akkor vette észre, hogy halálos csapást mértek rá, amikor a teremben felhangzott a harsány hahota. - Bármennyire szeretnék is szolgálatára állni, uram - gúnyolódott könnyedén Gage -, úgy vélem, szükségtelen Shemaine miatt összeütközésbe kerülnöm önnel. Shemaine a feleségem, és nem óhajtom megöletni magam, hogy aztán ön lépjen a helyembe. Maurice megvetően sziszegte oda: - Ön gyáva és nyafogó bugris.

173

Gage, aki már rájött, hogy a férfi valami ostobaságra akarja felbiztatni, lekezelően biggyesztette le a száját. - Gondoljon, amit akar, de feleségem van, fiam és gyermekem is útban van... Maurice dühödten előrelépett, hogy jegyeséért megverekedjen a telepessel, de Shemaine kifogta vitorlájából a szelet, amikor közeledtétól egyáltalán nem zavartatva felemelte felemelte fejét férje válláról, és egy ujjával maga felé fordította Gage fejét. Maurice úgy érezte, hogy ez a fiatal nő, akinek eltűnését mélységes elégedetlenséggel siratta és gyászolta, elfeledte és megcsalta. Shemaine Gage keskeny, szép arcát kutatta, és a férfi mosolya megnyugtatta, hogy amit még egy ideig el akart előle titkolni, azt a férfi már jó ideje sejtette. Nem édesanyja elszólása ébresztett rá Shemaine állapotára. A fiatalasszony csak szájával formálta a kérdést: Honnan tudtad? Gage Shemaine füléhez hajolt, és suttogva válaszolt: - Onnét, hogy amióta összeházasodtunk, éjszakai gyönyöreinket semmi sem szakította meg. Egy özvegyember tud a havivérzésról meg ilyesmikről. Valószínűleg esküvó'nk után nem sokkal teherbe estél. Amikor észrevettem a melledben végbemenő változást, már biztosan tudtam, de ki akartam várni, amikor magadtól mondod el. Shemaine mély, elégedett sóhajjal bújt oda férjéhez, míg az folytatta, amit Shemaine megszakított. -Szolgálói a ház bármely sarkában eltölthetik az éjszakát - mondta Camille-nak. - Shemaine új tollal töltött matracokat készít, de némelyik máris használható. - Szorosan lesznek, mint a heringek - jegyezte meg Ramsey szárazon. És tuggyák, mit? Ha egyikük tüsszent, a másik tartja a zsebkendőt. Gage nem szorult rá, hogy Ramsey - aki ügyesen rátapintott a lényegre, mi bánthatja munkaadóját - bó'vebben elmagyarázza, amit maga is jól tudott: vendégeik jelenlétében képtelen lesz Shemaine-nel szerelmeskedni. Shemus félrecsapta szalonkabátja szárnyait, és csípó're tette a kezét. - Ha a házában olyan kevés a hálószoba, hol az ördögben aludt a lányom, míg nem volt a maga felesége? - Papa, kérlek! - esdekelt fejét felemelve Shemaine, majd könyörgő pillantást vetett apjára. - Nem várhatnánk, amíg hazaérünk, hogy ezt mind megbeszéljük, ahelyett hogy a város közepén tárgyalunk róla? - Szeme a deszkajárdán közlekedő emberekre villant, akik tátott szájjal bámultak rájuk. -

Nagyobb szenzációt jelentünk, mint az esküvői lakomaját tartó menyasszony és vőlegény. -Mondja csak meg! - hepciáskodott Shemus, és le nem vette a szemét Gage-ről. - Leánya a padláson aludt, míg össze nem házasodtál, Mr. O'Hearn - felelte Gage. - De most súlyos sebesüléséből lábadozó apám fekszik ott. Van még egy vendégünk, akivei, felesége alszik majd fiam hálószobájában. - Miért nem alhat a feleségem a lányommal? - kérdezte támadólag Shemus. Gage mereven ránézett, és úgy válaszolt, mintha egy együgyűvel beszélne: - Mert a lányával én alszom, és mert nem akarok a feleségével aludni! Ramseyből kitört a harsány kacagás, és hátba veregetve biztosította barátját támogatásáról, de Shemus olyan vadul nézett rá zöld szemével, hogy Ramsey a bajuszát simogatva igyekezett letörölni képéről a makacs vigyort. Markába köhögött, és mire Gagehez fordult, már többé-kevésbé visszanyerte önuralmát. - Átküldesz valakit a feleséged rokonai közül hozzám most, hogy jóformán mindenkit elhelyeztél magadnál? Gage kérdő pillantással fordult Shemus felé. - A barátomnál van néhány üres hálószoba, mert fiai Williamsburgban dolgoznak. Ha kényelmesebb, nyugalmasabb éjszakai pihenésre vágynak, mint amivel én szolgálhatok, akkor őszintén ajánlom, fontolják meg a javaslatát. Bizonyára nem szűkölködnek anyagiakban, így kárpótlásban részesíthetik azért a kényelmetlenségért, hogy elhelyezi önöket az otthonában. Mr. Tate napkelte után jön át dolgozni, ha esetleg holnap reggel kedvük lenne átjönni, és megtárgyani lányuk velem kötött házasságát. -Talán így lenne a legalkalmasabb, Shemus - javasolja Camille, és férjébe karolt. - Izgatottak vagyunk, és ha meg össze is zsúfolódunk, aludni sem tudunk, és úgy pörlekedünk majd egymással, mint egy rakás eszement. Shemus vonakodva egyetértett felesége érvelésével. - Ahogy kívánod, kedvesem, de mielőbb tisztázni szere nem ezt az ügyet. - Tudom, drágám - mondta kedvesen az asszony, és simogatta férje kezét. - Holnap beszélhetünk róla.

174

Camille bájosan Ramseyre mosolygott. Ha nincs kifogása az ellen, hogy vendégül lásson bennünket az otthonában, uram, igen hálásak lennénk kedvesséért és a vendégszeretetéért. Ramsey megcsillogtatta legjobb modorát, amikor feltűnő karmozdulattal földig hajolt az asszony előtt. Elképedésében Gage fanyarul felvonta a szemöldökét. - Végtelen örömömre szolgál, milady, ha feleségemmel endégül láthatjuk önt otthonunkban. Shemus gyanakvó pillantást vetett rá, amikor észrevette, hogy a férfi meghívása rá nem terjedt ki. - Ugyanilyen örömmel lát vendégül bennünket is? Ramsey mindig is a nyílt beszéd híve volt, ha valamilyen kérdésben egyszer határozott véleményt alakított ki. -Amíg fedelem alatt vagy a jelenlétemben nem sározzák be Mr. Thornton tisztes nevét, addig valamennyiüket szívesen látom. Máskülönben kénytelenek lesznek saját maguk szállást keresni. Camille férje válaszát várta, és kedves kék szemének könyörgő pillantása azt próbálta a férfi tudomására hozni, hogy legalább ma éjszakára fegyverszünetet szeretne. Kívánsága iránt tanúsított figyelmességből Shemus kelletlenül bólintott, és beleegyezett Ramsey keresetlen szavakkal előadott feltételeibe. -Az ördög vigye magát, elvetemült nőszemély! Gage és Shemaine éppen beléptek az ajtón, mikor ez a kiáltás felharsant, és a házaspár döbbenten bámult egymásra. Lázasan járó agyuk azt találgatta, miféle iszonyatos sorsot tartogat William Mrs. McGee számára. Gage a hátsó folyosó felé száguldott, remélve, hogy még le tudja apját csillapítani, mieló'tt valami végzeteset mond. Shermaine utánasietett, mert úgy vélte, az ír asszonyságnak gyengéd vigaszra lesz szüksége a rettenetes gyalázkodás után. – Szándékosan feláldozta a bubiját, hogy kicsalogassa a királyomat - vádaskodott kuncogva William. - Most meg nincs mivel leütnom a királynőjét. Elviszi az utolsó ütést, és magáé a talon. Mary Margaret derűs nevetése megállította a házaspárt a lépcső aljában. Felszabadultan estek egymás karjába, s hallaz odafentről leszűrődő beszélgetést. - Még egy játszma, milord? - kérdezte kedvesen Mary Margaret. - Micsoda? Hogy még egyszer elpáholjon? - Őlordsága könnyed, gunyoros nevetése tagadta e lehetőséget. – Egy szemernyi férfias büszkeségem sem maradna ilyen verés után!

- Fogalmam sincs, miért gondolja ezt, milord – trillázott bájosan az ír asszony. - Hiszen van mire büszkének lennie! Önnél szemrevalóbb angolt még sosem láttam, uram... leszámítva persze a fiát, de állítom, hogy ő kiköpött mása önnek. És persze a kis Andrewt, aki mindkettőjüktől a legjobbat örökölte. - Csinos kis kölyök, mi? - William hallhatóan őszintén egyetértett vele. - Gage-re emlékeztet, amikor olyan idős volt, mint Andrew. Kis csend után a furfangos házasságközvetítő barátságosan feltette a kérdést: - És hol van most a felesége, milord? - Ó, Elizabeth akkor halt meg, amikor Gage tizenkettő volt. Megfázott, lázas lett. Lesújtott hirtelen halála. Dühös voltam. Képtelennek éreztem magam, hogy fiamat olyan gyöngéden neveljem, ahogy ő tette. Attól tartok, morcos, követelőző apa voltam. - És nem is nősült újra? - kérdezte némi meglepetéssel a hangjában Mary Margaret. - Nem akartam. Többnyire lefoglalt a munkám, mert egyre nagyobb és jobb hajókat akartam építeni. Aztán a nőkkel sem találtam meg a hangot... ahogy a fiammal sem. Azt hiszem, hogy mindenki, akivel csak kapcsolatba kerültem, kőszívű vénembernek nézett. - Hát ezt alig hiszem, milord - mondta meleg hangon az asszony. Ön igazán végtelenül kellemes társaság. Sőt van önben valami, ami néhai drága férjemet juttatja eszembe. - Hogyhogy, Mrs, McGee? - kérdezte kíváncsian William. - Mary Margaret a nevem, milord, és megtiszteltetésnek venném, ha így s nem annyira hivatalosan szólítana. - Köszönöm, Mary Margaret. És ha nincs ellenére, szólítson, kérem, Williamnek. - Ó, az elszánt védelmező - sóhajtott fel elgondolkodva Mary Margaret. - Hogyan? - Őlordsága hangja értetlenségéről tanúskodott. William annyit tesz; elszánt védelmező - magyarázta Mary Margaret. - Illik önre ez a név. Hát nem fia elszánt védelmezője volt? - Nos, azt hiszem, igen. Képtelen lettem volna elviselni, akkor veszítsem el, amikor hosszas keresés után ráakadtam. - Ön kétségkívül nagyon szereti a fiát. - Igen, de képtelen voltam ezt valaha is megmondani neki. - Nos, emiatt többé nem kell aggódnia, William. Tetteivel ékesebben bizonyította szeretetét.

175

Gage ajkához emelte az ujját, és mosolyogva lenézett Shermaine-re. Kézen fogva végiglopakodtak a folyosón és a szalonon, majd amikor beléptek hálószobájukba, Gage csöndesen becsukta maguk mögött az ajtót. Ugyanilyen nesztelen léptekkel átment a mellettük levő hálószobába, hogy megnézze Andrew-t. Az angyali arc ellenállhatatlan volt álmában; Gage lehajolt és megcsókolta, majd amikor felegyenesedett, Shemaine ereszkedett le az ágy mellé, halkan eldúdolt egy altatódalt, mely lágy volt, mint az esti szellő. A kisfiú rózsás ajkán mosoly suhant át, majd a gyerek egy sóhajjal átfordult a másik oldalára, és magához ölelte rongynyusziját. Gage felsegítette Shemaine-t, és együtt mentek vissza hálószobájukba, ahol rátolták a reteszt az ajtóra. - Fiút kellene szülnöm, hogy Andrew-nak legyen játszótársa mosolyodott el Shemaine. Gage odalépett hozzá, átölelte és magához vonta. Shemaine a férfi mellére fektette arcát, az pedig főkötó's hajára tette az állat, és megsimogatta az asszony lapos hasát. -Nem számít, hogy fiú lesz vagy lány, szerelmem. Csak azért imádkozom, hogy te rendben légy. Belehalnék, ha elvesztenélek. Shemaine nevetve közelebb simult hozzá. - Ne félj, szerelmem. Apai nagyanyám könnyedén hozott nat gyermeket a világra, és ő még nálam is kisebb, de igencsak tüzes nőszemély volt. -Apád tőle örökölhette a természetét - jegyezte meg utó mosollyal Gage. - Figyeld meg, micsoda csetepaté lesz itt, ha William Thornton és Shemus O'Hearn összeakaszkodnak! Lepipálják a környék legházsártosabb nőszemélyét is! - Igen, de attól is tartottunk, hogy apád és Mrs. McGee egymás torkának esnek, és látod, mi történt - emlékeztette férjét Shemaine. Gage gondolatai is visszaszálltak az előbb hallottakhoz, és felnevetett, amikor apja megváltozott viselkedése eszébe jutott. - Mary Margaret óvatos puhatolódzásából arra a követ, keztetésre jutottam, hogy újból házasságközvetítésen jár az esze. Shemaine elmosolyodott, és végigsimította a férje mellényét. - De ne légy meglepve, szerelmem, ha ez egyszer Mrs, McGee fejét is bekötik. Gage mosolyogva vette le felesége fejéről a kis csipkekalapot, és kezdte kibontani selymes fürtjeit. - Csodásán jól kijönnek egymással, nem? Ki tudja? Talán az Isten is egymásnak teremtette őket. Shemaine fájdalmasan felsóhajtott. - Bárcsak a szüleim is ilyen megértőén viszonyulnának hozzánk.

- Idővel talán már nem tekintenek emberevő óriásnak - töprengett fennhangon Gage. - Apám szörnyen indulatos ember, Gage. Kérlek, ne ingereld feleslegesen, ha holnap átjönnek hozzánk! - könyörgött az asszony. Gage megnyugtató csókot lehelt a homlokára. - Megpróbálom elképzelni, mit éreznék, ha valami csirkefogó visszaélne egyik lányom kiszolgáltatott helyzetével. Biztos ugyanilyen dühös lennék, kivált, ha azt hallanám, hogy az illetőt feleséggyilkosnak titulálják. - És Maurice-szal is légy óvatos! - figyelmeztette Shemaine. - Nehogy felszítsa a dühöd, és belerángasson valami ostobaságba. - Sejtettem, hogy a márki bármi áron vissza akar szerezni. - Gage ezt meg is tudta érteni; ő is hasonló elszántsággá küzdene, hogy visszakapja Shemaine-t, ha fordítva állna a helyzet. - De vigyázni fogok, édesem. - Maurice elkényeztetett ficsúrnak látszik, de éppoly jól bánik a karddal, mint a párbaj pisztollyal. Eddigi párbajai akalmával csak megsebesítette ellenfeleit, de hozzád másként viszonyulhat. - Semmi kétség - értett egyet Gage, és kibújt szalonkabátjából. Ha velem végez, szabad a hozzád vezető út, és... -Vagy legalábbis ő így gondolja - szakította félbe Shermaine. - De ha téged megöl, életem végéig gyűlölni fogom. Gage levette mellényét, egy széktámlára tette a kabáttal ütt, majd letekerte nyakravalóját, kibújt harisnyájából, mielőtt felesége ruháját megoldotta volna. - Mary Margaret még egy ideig biztos fent beszélget apámmal. Minél később fekszik le, annál több időnk marad egy kis enyelgésre... hátha lesz belőle valami... - Ön még kételkedik ebben, Mr. Thornton? - incselkedett vele Shemaine. Hangja tompán szűrődött át ruháján, amiből Gage a fején keresztül éppen kibújtatta. A férfi visszafordult, hogy megcsodálja asszonyát, aki csupán egy csipkés ingben állt előtte. Shemaine ujjaival kifésülte a haját, majd felemelte göndör fürtjeit, és mintha nem akarna közeledni a férfihoz, óvatosan körözött körülötte, hogy magára vonja figyelmét dévaj mosolyával és ragyogó zöld szemével. - Ha varázslónő lennék, Mr. Thornton, fogságban tartanám a barlangomban, ahol éjjel-nappal más dolga sem lenne, mint nekem élvezetet szerezni. Telhetetlen vágyamtól elerőtlenedne, s idővel már arra sem lenne ereje, hogy felkeljen az ágyáról. Akkor aztán különös varázslattal elérném, hogy újabb vágytól hajtva epekedjen utánam.

176

Férje ajkán féloldalas mosoly jelent meg, ahogy kihívóan érzéki pillantással méregette. - Máris azt teszem, asszonyom. - Derékon kapta az asszonyt, széttárt lábai közé vonta, ahogy lehuppant az ágy szélére. Kezdte kioldozni az inget tartó szalagokat, majd letolta az inget az asszony válláról, és szemérmetlenül feltárta duzzadó kebleit. A ragyogó gömbölydedség izgatottan domborodott, és ahogy a gyertyafény megcsillant rajta, csodálatai elegy bűbájt bocsátott a férfira, és szinte hívogatta csókjait, akinek nem is kellett több: mohón csókolni kezdte. Shemaine hangja halk sóhaj volt csupán, amikor ajka a férfi fekete hajához ért: - Ez a varázslőnő csak akkor mond le összes varázslatáról, amikor álmai szép hercege valódivá válik karjaiban. Ekkor megadóan követi a herceget, amerre az vezeti, semmi sem választhatja el tőle. Gage felemelte a fejét, és az asszony mosolygó szemét fürkészte: - Semmi, szerelmem? - Semmi, drágám. - Ajka szétnyílt, ahogy a férfi ajkak, közelített, és ha még volt kétely, azt hosszú, buja csókjával biztosan eloszlatta.

177

XXI. fejezet Nem sokkal azután, hogy O'Hearnék bérkocsi a másnap reggel megállt a kunyhó előtt, Gage végigsietett a verandán. Vendégei hamarabb érkeztek, mint számított rá, mert Ramseytől úgy tudta, hogy a márki és O'Hearnék még csak ébredeztek, amikor Ramsey munkába indult. Gage néhány perc türelmüket kérte, amíg Shemaine-nel egy- két dolgot befejeznek, amit éppen elkezdtek. Gage az apjának segített a fürdésben, és amíg WilHam lent fürdött, addig Shemaine fent kitakarította a szobáját, ágyneműt cserélt, hogy később ne kelljen zavarnia az öregurat. Bár úgy látszott, a fogadtatás bosszantja vendégeiket, Gage udvariasan biztosította őket, hogy percek kérdése csupán, és feleségével csatlakoznak hozzájuk. Addig is - ha nincs ellenükre - Ramsey majd gondoskodik róluk. Munkaadója távollétében Ramsey körülvezette őket az asztalosműhelyben, ahol Sly Tucker és a két inas dolgozott; Ramsey végtelen büszkeséggel és elégedettséggel mutatta végig a különleges bútorok elkészítésének aprólékos munkát igénylő, precíz folyamatát. Elsőnek is eléjük tárta Gage rajzait, terveit, melyek bárkit meggyőzhettek Gage hihetetlen rajzkészségéről. Utána elmagyarázta, mi a különbség a különféle faerezetek között. Lett légyen ciprus, cseresznye, juhar, tölgy vagy más fafajta, egyéni jellegzetességeik különlegessé tettek egy-egy bútordarabot. Végül visszavezette őket oda, ahol Sly Tucker egy nemrégiben elkészült pohárszéket fényezett, és telkesen biztatta O'Hearnéket, szolgálóikat és a márkit, hogy ák csak végig kezüket a bútor tetején, hogy érezzék: milyen sima a kézzel csiszolt felület. Camille-t elbűvölte a tálaló szépsége, mert házassága alatt bútorozta be otthonukat; Shemus készséggel ráhagyta ezt a feladatot, ugyanis rögtön az elején rájött, hogy feleségének természet adta tehetsége van ahhoz, hogy a legegyszerűbb lakhelyet is kényelmes, ízlésesen berendezett paradicsommá varázsolja, és jómaga sosem gördített akadályt a tökély elérése útjába. Camille szeme az évek során szerzett tapasztalattal felismerte, ha értékes darabot látott, és bár a tálaló egyszerű vonalvezetésű volt, a tigrisszemes erezet és bogos fa, amiből készült, egyéni jellegzetességgel és szépséggel ruházta fel. Camille kijelentette, hogy ennél szebbet nem sokat látott még, és rávette férjét, hogy nézze meg közelebbről; azt akarta, hogy felfogja, milyen kézügyesség és odaadó szakértelem kellett ilyen kiváló bútor elkészítéséhez. Ramsey úgy tett, mint aki oda sem figyel a házaspár félhangos párbeszédére, de füle itta minden szavukat. Míg Slynak segített, alkalma nyílt szeme sarkából titkon Maurice-t is szemügyre venni. Őlordsága hűvös

közönnyel reagált Camille lelkesedésére, és felületesen nézett körül a műhelyben. Méltóságteljes tartózkodása rendíthetetlennek hint, és amikor már mindent megnéztek a műhelyben, Ramsey elérkezettnek látta az időt, hogy kissé megingassa a hidegvérű márkit, és egyúttal legfájóbb pontján sebezze meg. - Semmi kétség, Mr. Thornton a legtehetségesebb műbútorasztalos a környéken. Nemcsak fejből készít ilyen terveket - a nyomaték kedvéért ujjával saját halántékára mutatott -, de elég jómódú ahhoz, hogy errefelé több család megélhetését is biztosítsa. Tisztességes bért fizet, és egyikünk sem élne ilyen jól, ha más asztalosnál dolgoznánk. Intett, hogy jöjjenek az ablakhoz, majd gyorsan letörölte róla a fűrészport, hogy feltárulhasson előttük a kétárbocos vitorlás, amely a folyóparton, az állványon állt. - Látják? - Körülhordozta tekintetét, hogy megbizonyosodjék: valamennyien osztatlan figyelmükben részesítik, és észrevette őlordsága sztoikus távolságtartását is. - Mr. Thornton a hajót is képzeletben alkotta meg. Ha nem rajongana úgy a hajótervezésért és -építésért, mostanra már ő lehetne itt a leggazdagabb ember, mer' annyit kereshetne a bútorkészítéssel. De várják csak ki a végit! Kéthárom év, és ő lesz a leghíresebb hajóépítő, és akkor mindenki csak róla fog beszélni! Maurice mélázva felsóhajtott, miközben elfordult az ablaktól. Elege volt abból, hogy dicséretekkel halmoznak el egy elvtelen gazembert. Ha rajta múlna, gondolta, most rögtön párbajra hívná Gage Thorntont, és megszabadítaná a világot egy értéktelen csirkefogótól. Ramsey lopva a magas, jól öltözött férfira nézett. A nemes arcvonásokra kiülő ellenségesség arról árulkodott, hogy sikerült felpiszkálnia őlordságát. Úgy vélte, jobban felborzolhatja az idegeit, ha most felviszi a társaságot a hajóra, hogy a márki is belássa: nem mindennapi embert gyalázott előző este. Kérte a vendégeket, hogy kövessék, és végigvezette őket az ösvényen a folyóparti építményhez, ahol bemutatott mindenkit Flannery Morgannak. Végül az őszülő hajóácsnak engedte át azt a kitüntetést, hogy elmagyarázza Gage tervének erényeit, mert rajta kívül ezt más úgysem tudta volna nagyobb lelkesedéssel megtenni. - Amikor elkészül, úgynevezett kétárbocos vitorlás lesz magyarázta az idős ember. - Karcsú testű, alacsony fekvésű törzzsel. Ha jól ismerik a hajókat, akkor láthatják, hölgyeim és uraim, hogy a

178

fedélzettartó gerenda közel van a hajóorrhoz. Ettől pompásan fekszik majd a vízen, de szerintem legjobb tulajdonsága kétségtelen a gyorsasága lesz. Úgy hasítja majd a vizet, mint egy vágytól űzött sellő, aki társat keres, hogy szerelmeskedhessen. Camille a hasonlat hallatán kissé elpirult, de a vén tengeri medve fel sem figyelt a hölgy zavarára, hanem a kabinlépcsőhöz invitálta a társaságot. Itt-ott felhívta figyelmüket a kidolgozás érdekességeire, végigvezette őket az alsóbb szinteken, és közben egyre munkaadója kivételes koncepcióját és tehetségét magasztalta. Utoljára visszavitt mindenkit a főfedélzetre. Shemus O'Hearn otthagyta a többieket, a hajó végébe ment, visszanézett rá, és elgondolkodott mindazon, amit megmutattak nekik. Egyetlen megjegyzés sem kerülte el a figyelmét, mert megpróbálta kiismerni Gage Thorntont. Leginkább az alkalmazottain lepődött meg. Élete során Shemus sok embert foglalkoztatott, de ilyen fokú elhivatottságot, mint amit Ramseynél, Sly Tuckernál, Flannerynél vagy a többieknél tapasztalt, vagy azt az élvezetet, amit számukra a munka és eredményeik nyújtottak, nemigen figyelt meg saját munkásainál. Hűségük és lelkesedésük fényénél el kellett gondolkodnia azon, képes-e egy gazember ilyen érzéseket kiváltani. Shemus Patrick O'Hearn a maga erejéből jutott el oda, ahol most volt; kemény munkával, szinte a semmiből teremtett jelentős vagyont. Nem meglepő, hogy kelletlen tisztelet ébredt benne a telepes iránt, mert látta, milyen teljesítményre képes, milyen szorgos becsvágy fűti azt az embert, aki elvette lányát. Ha visszagondolt saját indulására vagy Camille szüleinek gyanakvására, amivel a felkapaszkodó írt fogadták, aki elég jónak képzelte magát ahhoz, hogy leányuknak udvaroljon, felmerült benne a kétely, nem túl elfogult és kiméletlen-e a bútorasztalossal szemben. Házasságuk évei alán belopta magát Camille szüleinek szívébe, akik ma már az elsők közt hirdették, hogy családjuk tagja. Vajon eljön-e a nap, amikor ugyanígy becsülheti ő is a vejét? Leginkább mégis az aggasztotta, mi köze Gage-nek elsőfelesége halálához. Efölött nem lehetett elsiklani, s mindig is éket ver kettejük közé. Szíve mélyén Shemus tudta, hoey csupán akkor teszi majd boldoggá Shemaine férjhezmenetele, amikor - függetlenül a telepes szorgalmától minden kétséget kizáróan megbizonyosodik Gage ártatlanságáról. Shemus azonban úgy vélte, ennek csekély a valószínűsége, hiszen már egy éve történt, és a haláleset még mindig szóbeszéd tárgya a faluban. Határozottan eldöntötte, hogy ha erőszakkal kell is felcipelnie Shemaine-t egy Angliába

tartó hajóra, akkor sem hagyja egy feltételezett gyilkos markában a gyermekét. Maurice du Mercer flegmán hallgatott, míg bejárta a hajót. A jegyesét elrabló férfival szemben továbbra is mély ellenszenvet táplált, és inkább lenyelte volna a nyelvét, semhogy egy szemernyi érdekló'dést vagy csodálatot áruljon el vetélytársa sikerei iránt. Noha rosszakarat fűtötte, mindaz, amit látott, mégis lenyűgözte. Nem volt kétsége afelől, hogy a férfinak jó szeme van a minőséghez és a szépséghez. Ennek legékesebb bizonyítéka Shemaine. Maurice úgy vélte, ha a maga hasznára alakíthatta volna a körülményeket, bizonyára azt kívánta volna, hogy a telepes vakuljon meg, mieló'tt egy ilyen káprázatos szépséget megpillant, akinek ő még Gage előtt felajánlotta a szívét. A Maurice életének egén komoran tornyosuló felhólcet mintha elfújták volna, amikor Shemaine is feljött a hajóra. Bájos halványkék ruhát viselt, fehér csipkével szegett kalapot, és karcsú derekára fehér kötényt kötött. Pontosan úgy fest, mint egy telepes feleség, gondolta Maurice. Ennivalóan tüneményes és csodaszép, tette hozzá gondolatban, míg Shemaine megölelte a szüleit. Vágyait úgy felkavarta a lány megjelenése, hogy bizton hitte, egész vagyonát odaadna azért, hogy ő lehessen az a férfi, aki a magáénak mondhatja Shemaine-t. - Sajnálom, hogy Gage-dzsel nem fogadhattunk illendően, amint megérkeztetek - szabadkozott Shemaine. - Őlordsága még nem nyerte vissza az erejét, és mindennél jobba vágyott már arra, hogy kádban fürödhessen, s ne kelljen csü pán a mosdótállal beérnie. Ehhez pedig Gage segítségére volt szüksége. Így viszont alkalmam nyílt rá, hogy kitakarítsam a szobáját. Remélem, nem bánjátok. - Őlordsága? - Maurice fülét megütötte a cím, s rögtön fel is keltette kíváncsiságát. Ha a márkinak netán kételyei lettek volna a rangkülönbséget illetőén jómaga és Shemaine férje között, e kételyeket az asszony azonnal szertefoszlatta, amikor felnézett rá - olyan magasra kellett emelnie a fejét, mint amikor férje sárgásbarna szemébe nézett - és kijelentette: - Gage édesapja, Lord William Thornton, Thornhedge grófja. Maurice arcán csodálkozás futott át. Lord Thorntont úgy ismerte, mint számos, a parlament elé kerülő és az angol törvények szerint az egyén jogainak lefektetését célzó törvényjavaslat szószólóját; a főrend

179

többek között annak betiltásáért is harcolt, hogy a rabokat távoli kikötőkbe szállítsák, más szóval a gyarmatokat elárasszák az angol börtönök csőcselékével. - Lordságod ismeri tán? - kérdezte Shemaine. Maurice félrehajtotta a fejét, és kíváncsian nézett rá, majd kissé elpirult. Pillantása ragyogó és meleg volt, szép ajkán szívbe markoló mosoly játszott. - Hogy szólítottál, Shemaine? Azt hittem, rangon és címen már túlléptünk. Shemaine a tényt, hogy Maurice oly könnyen ki tudja hozni a sodrából, háborgó lelkiismeretének tulajdonította. Boldogan fogadta el Gage házassági ajánlatát, és nem törődött azzal, hogy döntésével esetleg mély sebet ejt Maurice lelkén. Biztosra vette, hogy a férfi, akinek a nemesség leányai körében számtalan csinos csodálója akadt, jegyese eltűnését követően majd másutt keres vigasztalást. -Már nem vagyunk jegyesek, milord - emlékeztette halkan az asszony, akit a fekete szempár szenvedélyes pillantása hozott. - Nem tartom illendőnek, hogy keresztnevén - Én mégis erre kérlek, Shemaine - mormolta a férfi, és közelebb lépett hozzá. - Mindig megőrizlek a szívemben, még ha nem is szerezhetlek vissza. Shemaine régen kellemesen, most azonban kínosan érezte magát Maurice társaságában. Nem kételkedett abban, hogy férje nemsokára csatlakozik hozzájuk, és akkor volt jegyese feltétlen ellenségeskedést vált ki, s mindez erősen elgondolkodtatta. Vajon szándékos taktika-e Maurice részéről, hogy felbosszantsa Gage-t, vagy abban reménykedik, hogy felébreszti Shemaine érzéseit, sőt a megbánást, hogy helyette más férfit választott? Bármi legyen is az oka, Shemaine helyesebbnek vélte, hogy biztonságosabb távolságot tartson. Gage most már bármelyik pillanatban feljöhet a hajópallón, és Shemaine a múlt esti Newportes Newes-i jelenet után megfigyelte, hogy Gage szinte mániákusan ragaszkodik hozzá, mintha attól félne, hogy volt jegyese visszahódítja a feleségét. Feszélyezett csend támadt, amit Camille tört meg, előrelépett, szeretetteljes csókot nyomott lánya homlokára, és kijelentette: - Remekül nézel ki, drágám. - Shemaine korábbi kijelentéséből kiindulva szerette volna most kíváncsiságát kielégíteni, - De mondd csak, kedvesem, hát nincs szolgálód, aki takarítson helyetted? Shemaine dévajul felkacagott, mert hálás volt anyja közbeszólásáért. - Nincs, mama, én magam főzök és takarítok.

- Főz?! - Bess tátott szájjal bámult volt tanítványára. - Úgy érti, mindent? Shemaine jót mulatott a szakácsnő döbbenetén. - Meg lenne lepve, Bess, mi mindenre emlékszem az utasításaiból! Gage szerint én vagyok a környék legjobb szakácsnője Bess csak hüledezett. - Istenemre, drágaságom, én meg azt hittem, az alapokat sem sikerült megtanítanom! Annak idején Camille ragaszkodott hozzá, hogy Shemaine tisztában legyen a feleség kötelességeivel, de bizonyos vonatkozásban ő sem különbözött más anyáktól, akik szívesen kényeztetik gyermekeiket, legalábbis addig, míg a közelükben tudják őket. Camille azért hozott szolgálókat magával, hogy könnyebben hozzászokjanak a civilizálatlan vadonbeli élethez, de most látta, hogy más szempontból még nagyobb szükség van rájuk. - Nem akarnád, hoey Bess és Nola elvégezzék ezeket a munkákat, míg itt vagyunk, Shemaine, hogy együtt jarnaa sunk látogatóba? Nem bánnád? Shemaine anyja nyakába ugrott, és erősen magához ölelte. - Nem, persze hogy nem bánnám, mama. Az utóbbi időben igen hiányzott Bess főztje, és ha csak rágondolok, összefut a nyál a számban. - És Gage? Nem tekinti önteltségnek, hogy átvesszük háztartása irányítását? - kérdezte tétován Camille. Sheniaine észrevette, hogy férje közeledik a hajópallón, és elébe sietett. Látta, hogy Gage jeges pillantást vet a márkira, ezért gyorsan belekarolt, és karját megszorítva odasúgta: - Szeretlek. A férfi keskeny keze megsimogatta a karján nyugvó kis kezet. Még haragomban is szárnyal a szívem, ha meglátlak, édesem. Szerelmem vagy... szívem minden vágya. Meleg mosolya láttán Shemaine szívét is megdobogtatta a szerelem öröme. Anyjához vezette a férjét, és előadta a kérdést, amit szüleivel éppen vitattak: - Mama arra kíváncsi, Gage, hogy nem bánod-e, ha ittlétük idejére Bess és Nola főznének és takarítanának. Gage Camille O'Hearnre nézett, és megállapította, hogy Shemaine az anyjától örökölte királynői szépségét, finom vonásait, szemének és hajának színét viszont az apjától.

180

- Ha Bess tanította a feleségemet főzni, Mrs. O'Hearn, akkor nem kétlem, hogy kiváló szakácsnő. Shemaine bizonyára Örülne, ha lenne egy kis szabad ideje, amit önökkel tölthet. Shemaine megszorította anyja kezét. - Látod, mama? Nem emberevő óriás! Camille elvörösödött, és nem mert a rámosolygó sárgásbarna szempárba nézni. - Attól tartok, a lányom túloz, uram. Sosem tekintettem emberevőnek. - Vigasztaló tudat, asszonyom - felelte a férfi könnyedén, bár úgy vélte, az asszony továbbra is gyilkosnak tartja. Gage kissé elfordult, és vetélytársára nézett; hűvös tekintete néma kihívásnak tetszett. A márki csinossága megmagyarázta, miért gyötri a féltékenység, valahányszor az felesége gőzeiében ólálkodik. Bár a nemesúr levette háromszögletű kalapját, amikor kiszállt a bérkocsiból, öltözéke kifogástalan volt: királykék szalonkabátot viselt, szűk nadrágot, mellényt, valamint krémszínű harisnyát és drága cipőt. Világosabb krémszínű inge és nyakravalója szemkápráztató volt. Fekete haját szépen hátrafésülte, és tarkóján összefogta, arcbőre a hosszú tengeri út alatt brpnzbarnára sült. Gage most értette, miért gondolta, hogy Maurice könnyen vigasztalódik majd. Egy ilyen szép férfit felhőben lepnek el a lányok. - Kipihentnek látszik lordságod - jegyezte meg Gage hűvösen. - Vajon következtethetek-e arra, hogy kielégítő volt a szállása? Maurice kelletlenül elmosolyodott, és jeges pillantását Gap re vetette: - Tate-ék nem is fogadhattak volna szívesebben, de beláthatja, hogy egészen máson járt az eszem. - Gondolom, Shemaine-en - vetette fel Gage. - Igen, Shemaine-en - felelte halkan a férfi, mintha a név kiejtése enyhítene fájdalmán. - Olyan, mint fagyos tél után az illatos, enyhe tavasz. - Igaz - értett egyet Gage. - De ő az enyém! - Legalábbis egyelőre - vont vállat könnyedén Maurice. Flannery közeledett a hajópallón. - Válthatnék önnel egy-két szót, kap'tány úr? - Hát persze, Flannery. - Gage-t bosszantotta, hogy megzavarták, de elnézést kért vendégeitói, és a korlátnál álló hajóácshoz ment. Flannery boldog mosollyal nézett fel rá. -Tudom, hogy vendégei vannak, kap'tány, de asszem, örülni fog annak, amit mondani fogok… van itt néhány ember, akik szeretnék megnézni a hajóját. És megfordult a fejükben az is, hogy esetleg meg is veszik, uram.

Néhány percig halkan beszélgettek, majd Gage visszament Shemaine-hez, félrevonta, és elfojtva a boldog vigyort, ami az idős hajóácsról ráragadt, így szólt: - Flannery nagyszerű hírt hozott, szerelmem, és szeretném megosztani veled, hogy kikérjem a tanácsod. Egy tengerészkapitány érkezett a környékre, akinek a családja is hajózással foglalkozik. Tegnap jött meg Richmondból, és az este megkereste Flanneryt Newportes Newesban. Családtagjaival még ma New Yorkba indul, de mielőtt elmegy, szeretne idejönni és megnézni a hajót. Flannery korábban szolgált mai nála, és biztosított róla, hogy van pénze a hajómra, ha megfelel a kívánalmainak. -Ó, Gage, hiszen ez csodálatos! - kiáltott fel Shemaine, és rögtön arra gondolt, hogy szülei bizonyára nem kezdenek el civakodni a férjével, amíg idegenek is jelen vannak. Szívből vágyott rá, hogy elkerüljék az összetűzést, és remeny támadt a szívében, hogy sikerül elkerülnie ezt a kellemetlenséget. Gage kétkedve nézett le rá. - Nem orrolnak meg rám a szüleid, hogy ittlétük alatt elhanyagolom őket, és mással foglalkozom? Nem remélhetem, hogy elfogadnak, amíg gyilkosnak tekintenek, de ha az a meggyőződés alakul ki bennük, hogy szándékosan kerülöm a kérdés megvitatását, esetleg megpróbálnak magukkal ragadni anélkül, hogy engem meghallgatnának. - Az én haragommal kellene megküzdeniük, ha ezzel próbálkoznának - felelte erős hittel Shemaine, de aztán elmosolyodott – Jaj, Gage, biztos vagyok benne, hogy apám megérti, mennyire fontos egy üzleti ügyet a kellő pillanatban lebonyolítani. És a világ minden kincséért sem engedném, hogy elmulassz ilyen alkalmat! Kezdettől fogva arról álmodtál, hogy eladod a hajót. Mellesleg a szüleimnek is ídőt hagyunk, hogy hozzászokjanak a gondolathoz, hogy házasok vagyunk. Képzeld csak, milyen megrázkódtatás lehetett, hogy ideutaznak kimenteni rabságából hajadon leányukat, és kiderül, hogy nemcsak férjhez mentem, amióta elkerültem Angliából, de még gyermeket is várok. - Igen. Valószínűleg még most is a kislányuknak tekintenek. Shemaine halkan felkacagott, és Gage fülébe súgta: - Ha tudnák, milyen érzéki nőszemély vált belőlem, szerelmem! Soha el nem hinnék, hogy nem babonáztál meg! Gage elvigyorodott.

181

-Milyen megvesztegetést ajánlasz fel, szerelmem, hogy megtartsam a titkod? Shemaine perzselő tekintettel nézett fel rá, s közben úgy tett, mintha elgondolkodna a válaszon, közben pedig megjátszottá a kényszer hatására döntő szegény leányt: -Bármit, amit kíván, kedves uram. Hátrányos helyzetbe hozott, mert ha nem elégítem ki vágyait, bemocskolja tisztes nevem. - Bármit? - kérdezte csillogó szemmel Gage. - Kényének-kedvének ki vagyok téve, uram. Amit kíván, az történik felelte Shemaine, és tekintetét engedelmesen lesütve próbálta fenyegető mosolyát elfojtani. - Csak azért rimánkodom, hogy ne bánjon túl keményen velem. - Ó, azt sosem tenném, édesem - ígérte Gage. – Máskülönben tönkretenném a kincset, ami után epedek. - És mi lenne az a kincs, uram? - kíváncsiskodott Shemaine. -A szerelmed... és az, ahogy egyetlen érintésemmel is tüzes vágyat ébresztek benned. - Hát ennyire feltűnő? Gage az asszony mosolygó zöld szemébe nézett. - Igen, és nem is akarnám másként, szerelmem. -Én sem - lehelte az asszony végtelen szerelemmel Pontosan láttad, hogy kezed érintésétől beleremegek a vágyba. Rabszolgáddá tettél. - Nem, azzá nem - tiltakozott Gage -, de készséges, szerető feleségemmé. Csüggök minden pillanaton, amit kettesben tölthetünk, amikor egy test, egy lélek vagyunk. Shemaine éppen át akarta férjét ölelni, amikor észrevette, hogy Maurice le sem veszi róluk a szemét, és úgy vélte, kevésbé izgató témát kellene keresnie. - Mondd csak, Gage, hánykor érkezik ez a tengerészkapitány? Gage körülnézett, mert kíváncsi lett, mi okozta a hirtelen témaváltást. Amikor kutató tekintete a márki hideg, átható pillantásával találkozott, mindent megértett. A két tekintet egy percig úgy feszült egymásnak, mint két éles kard. Gage végül szinte sértőn hátat fordított a másik férfinak, és ifjú asszonyára nézett. - Flannery szerint még dél előtt ideérkezhetnek, édesem. - Akkor szólok Bessnek, hogy készítsen lakomát vendégeink számára jelentette ki lelkesen Shemaine. - Ilyen gyorsan? - ámult el a férje. - Úgy bizony, drágám. Bess egy óra alatt is csodákra képes.

Gage nem volt biztos abban, hogy elvárható-e egy szakácsnőtől, hogy többfogásos ebédet tálaljon fel, amikor idegen konyhában kell főznie és kevés ideje marad az előkészületekre. - Talán előbb Besszei kellene megbeszélned, Shemaine. Hadd döntse el ő, hogy képes-e ekkora lakomát asztalra adni vagy sem. -Bess imádja bebizonyítani, mire képes - állította Shemaine. - Ne aggódj, hogy kívánságom esetleg méltatlankodásra készteti. De ha úgy kívánod, megbeszélem vele, és átengedem neki a döntés jogát. -Ez jobban kedvemre lenne, édesem. Shemaine gyöngéden rámosolygott. - Bárki mondta is, hogy harapós természetű Gage Thornton, az bizony egyáltalán nem ismerte. Aki amiatt aggódik, hogy a kelleténél több terhet ró egy szolgálóra, az szerinte nagyon is jószívű, gondos ember. Részben ezért is szereti olyan nagyon. A sárgásbarna szempár forró pillantása szinte perzselte az - Az ilyen kijelentésektől szárnyal a szívem, édesem. - Valóban szükséges lenne egy kijelentés hozzá? - kérdez-iriosolyogva Shemaine. Bárki figyeli is Őket, egy szerető, sőt szerelmes asszony gyöngédségével és örömével adja át magát férje minden szavának, mozdulatának, gondolta. Furcsa, de sosem érzi magát annyira nőnek, mint a Gage-dzsel töltött percekben. - Nem a legtöbbet adtam, amire csak képes vagyok? Szívem, testem, nemem leglényege csupán hozzád alkalmazkodik. Vagy volt jegyesem jelenléte megfoszt magabiztosságodtól? - A márki csinos férfi, asszonyom - ismerte el Gage anélkül, hogy egyenes választ adott volna. - Mint ahogy te is, drágám... és te vagy, akit szeretek. Gage fejet hajtott Shemaine meggyőző érvei előtt, és szeme felcsillant, ajkán pedig dévaj mosoly játszott. - Annyi bizonyosságra van szükségem, asszonyom, amennyit csak nyújtani tud. És ha ma este végre magunkra zárhatjuk hálószobánk ajtaját, még többet követelek, hogy szívem nyugtalanságát lecsillapítsam. És persze alaposabban körül kell járnunk azt a kérdést, amiről az előbb beszéltünk. A bármi igen sok lehetőséget rejt, asszonyom. Shemaine ajkába harapott, hogy fel ne kacagjon. - Felhívásnak tekintem, amit mondott, uram. Gage szeme úgy szikrázott, mint a gyémánt. - Akkor hát tudja, mire számíthat, asszonyom. Shemaine izgatott örömmel fogadta férje figyelmeztetését.

182

- Már alig várom! - Akárcsak én. Shemaine Gage mögé pillantott, és Maurice komor pillantásával találkozott a tekintete, mintha a férfit dühítené, hogy Shemaine a férjével kacérkodik. Az asszony arra gondolt, komolyabban kell viselkednie, hogy megvédje azt, aki legdrágább a szívének. Tisztában volt azzal, hogy Maurice mire képes és nem akarta túlfeszíteni a húrt. - Ha a kapitánynak tetszik a hajód, Gage, vajon fontolóra eszi-e, hogy megvásárolja, mielőtt elkészülne? - Ha az, amit lát és hall, megnyeri a tetszését, akkor bizony meglehet. Ha garanciát adok, hogy terv szerint befejezem, megnyugodhat, hogy távollétében senki sem fogja megvenni. -És ha valamin változtatni akar? Ha egyszer már m egyeztetek a vételárban, megengedhető-e az ilyesmi? - Teljességgel elfogadható, ha a változtatás nem ront a terven. Mielőtt azonban megegyeznénk az árban, ki kell számolnom, mennyibe kerül a hajó befejezése, és akkor talán meg is tudunk alkudni. A költség egy részét biztosítékként itt majd hagynia, de amint elkészülök a hajóval, és az minden szempontból megfelel a garanciám kívánalmainak, akkor vevő visszajöhet, kifizetheti, amivel még tartozik, és azonnal birtokba veheti. Shemaine aggodalmas pillantást vetett rá. - Nem fordulhat elő, hogy becsap, ahogy Horace Turnbull tette? Gage nevetése eloszlatta felesége aggályait. - Flannery szerint a kapitány szava aranyat ér. Ha azt nyújtom, amire számít, ő is állja a szavát. Olyan gyors vitorlást keres, mint amilyenek a francia hajók. Nem kenyerem a hencegés, de szerintem az én hajóm még le is hagyja őket. Shemaine elégedetten sóhajtott fel. - Ha csak néhány percig is, de jó lenne felszállni rá, mielőtt örökre eltűnik a szemünk elől. - Ennek biztos nem lesz akadálya, kedvesem. A vevő szeretné kipróbálni, mielőtt átveszi, és akkor megkérhetem, hogy más utast is magunkkal vihessünk egy rövid útra a part mentén. - Ó, de jó lenne! Camille lépett oda hozzájuk, és kezét Shemaine karjára tette, majd a kunyhó előtti ösvényre mutatott, ahol Erich Wernher és Töm Whittaker két nagy útiláda súlya alatt görnyedeztek, - Kedvesem, elhoztuk néhány holmidat Angliából. Hova tegyük őket? - Jaj, a ruháim! - kiáltott fel ujjongó örömmel Shemaine. Zöld szeme izgatottan csillogott, arca kipirult. Férjéhez fordult, és elbűvölő mosolyt vetett rá. - Ó, Gage, muszáj megnéznem!

- Akkor hát fuss, drágám - nevetett a férfi. - És ne felejts el szólni Bessnek, hogy többen leszünk. Öten jönnek, három nő és két férfi. És ha nincs kifogása az ellen, hogy ennyi emberre főzzön, Erich és Tom felállíthatnak az elülső verandán néhány bakot, és rögtönzött asztalnak pallókat fektethetnek rájuk. így valamennyien kint ehetnénk. Shemaine bólintott, majd egy kézmozdulattal anyját is hogy egyiitt menjenek vissza a kunyhóba. Mielőtt azonban eltávozott volna, még eszébe jutott valami. Édesapád is velünk ebédel? Gage lassan elmosolyodott. - Mary Margaret kedvéért biztosan erőt vesz magán. -Akkor neki is terítünk - mondta Shemaine. - Okvetlen tudasd velem, amint vendégeink megérkeznek. Közben felpróbálom a ruháimat, hogy lássam, melyik jó még rám. Férje kétkedve mérte végig. - Ugye, nem mondod komolyan, hogy egy szemernyit is teltebb lettél? Shemaine titkon végigsimított a kérdéses helyen. - Egyes pontokon talán igen. Távozását Gage nevetése kísérte, de amikor a férfi megfordult és szemközt találta magát Maurice-szal, a márki komor pillantása torkára forrasztotta a kacagást. - Ön még itt, milord? - kérdezte kihívóan, mert nyugtalanította, hogy a márki úgy bámul rá, mint egy vadászsólyom. - Azt hittem, mostanra már belátta, hogy Shemaine boldog mellettem, és önként eltávozott. Vagy még mindig az alkalmat lesi, hogy ölebecskeként keresse a kegyét? Maurice aligha volt bocsánatkérő hangulatában. Hosszan elnézte a házaspárt, ahogy beszélgetnek, és egymás iránti, szemmel látható odaadásuk felkeltette a féltékenységét. Ha a sors nem szól kegyetlenül közbe, akkor Shemaine most neki ragyogna. Maurice összefonta karját keskeny csípője mögött, és kimért léptekkel közeledett Gage felé. Örült, hogy végre kettesben maradhattak. Volt néhány dolog, ami a szívét nyomta, és amit a gazfickóval közölni akart, ám ehhez nem volt szüksége tanúkra. Keresetlenebb őszinteséggel már nem is tárhatta volna fel legbensőbb gondolatait. - Addig nem utazom el a gyarmatokról, Mr. Thornton, amíg agammal nem vihetem a szívemnek kedves nőt. Gage pillantása fagyos lett.

183

- Ehhez, milord, előbb végeznie kell velem pimasz vállvonogatás kísérte a márki válaszát. - Pontosan erre számítottam. - Talán megfordult már a fejében, hogy Shemaine önnel szemben engem választott. Maurice végigmérte vetélytársát: a bronzbarna arcot, szél vállat, bő ujjú fehér ingét, feszes, keskeny csípőjét, rozsdábarna térdnadrágját, szögletes orrú fekete cipőjét, majd fekete szemét ismét felemelte, és pillantása Gage derűs tekintetével találkozott. - Megengedem, hogy Shemaine-t levette a lábáról egy ilyen jóképű és jó kiállású férfi, mint ön, uram, de biztosíthatom, hogy idővel elfelejti majd önt. Gage visszavágása a márki elevenébe talált. - Ahogy önt is elfelejtette? A fekete szem pillantása felizzott az elfojtott haragtól. - Nincs kétségem afelől, hogy Shemaine-t a körülmények kényszerítették arra, hogy elfogadja az ön házassági ajánlatát, Mr. Thornton. Ha tudta volna, hogy megmentésére indultunk, kétségtelen visszautasította volna önt. - Meglehet - ismerte be Gage -, de csak mert úgy érezte volna, hogy jegyessége önhöz köti. - Elgondolkodva nézett a márkira. - De hadd kérdezzek valamit, hátha tudja rá a választ. Ha megölne, mi lenne a gyermekkel, akit a feleségem vár? Maurice nem lelkesedett azért, hogy erre a kényes kérdésre emlékeztetik. - Mivel a baba Shemaine-é is, megadok neki minden előnyt, amit saját gyermekemnek adnék. - Mindent? - gúnyolódott Gage. - Nos, a címem nem örökölné, de gondoskodnék róla, hogy akár fiú, akár lány, semmiben se szenvedjen hiányt. - Kivéve vér szerinti apját. - Ezen sajnos nem lehet segíteni - jelentette ki nyájasan a márki. - Lássa be, hogy nem hagyhatom önöket magukra, miközben tudom, hogy eljöhet a nap, amikor ugyanúgy végez vele, ahogy az első feleségével végzett. Soha nem bocsatanám meg magamnak, ha valami olyan történne Shemaine-nel amit módomban állt volna elhárítani. - Szóval magában már eldöntötte, hogy bűnös vagyok, hogy elaltassa aggályait, amennyiben megpróbálna megölni... - Megpróbálnám? - kacagott maró gúnnyal a márki szóhasználatán. Nézze, jóember, ha én egyszer úgy döntök, hogy megölöm, akkor, nyugodjon meg, meg is teszem, csak próbálkozom!

- Hát ennyire biztos abban, hogy meg tud ölni? - kérdezte hitetlenkedve Gage. - Szemernyi kétségem sincs felőle. Gage-t gondolkodóba ejtette a márki magabiztossága, akinek kijelentését nemcsak megvető arrogancia, de tökéletes önbizalom is jellemezte. - Shemaine előre figyelmeztetett, hogy ön igen jól bánik a párbaj pisztollyal és a karddal, de azt is mondta, hogy mind ez idáig csak megsebesítette ellenfeleit. - Most mindent elkövetek majd, uram, hogy végrehajtsam önön a halálos ítéletet. Gage elgondolkodva hajtotta félre a fejét. - Ha annyira híres, verhetetlen párbajhős, uram, akkor nem gyilkosság-e olyasvalaki ellen kiállni, aki még életében nem párbajozott? Maurice ajka gúnyosan megrándult. - Remélhetőleg csak igazságot szolgáltatok, Shemaine-t pedig megóvom a korai haláltól. - És ettől, amit elhatározott, semmi sem térítheti el? Maurice fontolóra vette Gage kérdését, majd kurtán biccentett. - Ha teljes mértékben tisztáznák felesége meggyilkolásának vádja alól, akkor, elismerem, alkalmas férj lenne Shemaine számára. Ilyen biztosíték birtokában nyugodtan az ön gondjaira bíznám. Gage rezzenetlenül állta a márki tekintetét. Tökéletesen értette a férfit. Ő maga sem cselekedett volna másként. -Akkor családom érdekében csak abban reménykedhetem, milord, hogy valami csoda időben lefogja a kezét. Maurice tűnődve mérte fel ellenfelét. -Látom, nem gyávával van dolgom, Mr. Thornton. Gage alig látható bólintással nyugtázta a bókot, amit nem hagyott viszonzatlanul. - Ahogy lordságod sem az. William Thornton hősiesen megkísérelt talpra állni, amikor és Shemus O'Hearn belépett a nagyszobába, de Shemaine gyöngéden visszanyomta a székébe. -Ne erőltesse túl magát lordságod könyörgött lágyan. - Anyám megérti, hogy súlyos sérülésből lábadozik, és most nem részesíthet bennünket a jó modor iskolapéldájában.

184

- Én is ezt mondtam őlordságának, de nem hallgatott a tanácsomra csicseregte Mary Margaret a díványról, ahol félretette az addig kezében tartott kártyacsomagot. Andrew leugrott a díványról, és Shemaine-hez futott. Amikor Bess és Nola beléptek a konyhába, mint régi ismerősnél, Mrs. McGeenél keresett menedéket, de most, hogy Shernaine visszatért, újból megnyugodott. Shemaine bemutatta egymásnak az idősebbeket, majd a kisfiúra került a sor. - Ő fiam, Andrew - jelentette ki büszkén, és szeretettel megölelte a kisfiút. - Kétéves, tízig tud számolni, és már a keresztnevét is tudja betűzni. - Ó, de szép kisfiú vagy! - dicsérte kedvesen Camille. - És milyen okos! - Shemán mama tanított meg rá - mondta a gyerek félénk, de elbájoló mosollyal. - Andrew, ez az anyám és az apám... A kisfiú csodálkozva nézett fel Shemaine-re. - Mamád és papád? Shemaine boldog mosollyal bólintott, - A papádról csak tegnap óta tudnak, de ma eljöttek, hogy találkozzanak vele. - Ő a napapám! - bökött büszkén Williamre Andrew. Thornhedge grófja rávigyorgott az O'Hearn házaspárra. - Szerintem épp négyen vagyunk a whisthez. Volna kedvük egy partihoz? - Apám kíméletlen játékos - figyelmeztette Shemaine pajkos mosollyal. Shemus magában mulatva felhorkant. - Anyád ugyan angyalnak látszik, lyányom, de többször verte el rajtam a port, mint ahány alkalomra szívesen visszaemlékeznék. Camille szeretettel veregette meg férje karját. - Csak azért, mert nyerni hagytál, drágám. - Ugyan! - Shemusból harsány kacajt váltott ki az ötlet abszurditása, majd Williamhez fordult, és a feleségére mutatott. - Az igazság az, milord, hogy ő hagy engem nyerni. William nagyot derült, majd a nevetés fájdalmas fintorba fordult, amikor gyógyuló sebe megrándult. Kijózanodva kérdezte. - Akkor tehát megvan a négy játékos? - Előbb meglátogatom a lányom a hálószobában, aztán szívesen csatlakozom egy játszmára önhöz és bájos társnőjéhez - felelte jóindulatúan Camille.

Bess jött be a konyhából a szalonba. Kezében kis tál teasüteményt hozott, amit apró falatokra vágott fel, és most megkínálta vele asszonyát. - Kóstolja csak meg, asszonyom. Camille pillantása végigfutott a tányéron, és értetlenül nézett a szolgálóra: -Ugyan miért, Bess? Már próbáltam a teasüteményét. Ez talán más? - Igen, asszonyom. A mi édes kis madárkánk sütötte. - Ó! - Camille habozott, alávesse-e magát ilyen kétes feladatnak. Jól ismerte lánya főzés terén elért kudarcait. Nem vágyott most újabb próbatételre, aminek kelletlen íze egész nap a szájában marad, és amikor este nyugovóra tér, megbánja, hogy valaha is evett egy falatot belőle. - Minden rendben, asszonyom. Kóstolja csak meg - bátorította Bess. Camille óvatosan kivett egy apró morzsát, és a szájába tette. Arckifejezése körültekintő tartózkodásról örömteli ragyogásra változott. Ujjongó mosollyal adta mindannyiuk tudtára elismerését. -D e hiszen ez csodálatosan finom! Bess lelkesen bólogatott. - Sikerült, asszonyom! Megtanítottuk főzni a mi kis drágánkat! William ismét nevetésre fakadt, de sebe ezúttal sem hagyta, hogy átadja magát a kacagás élvezetének, ám minél inkább küszködött, hogy visszafojtsa a nevetést, annál jobban kuncogott. Párnát szorított a mellére, hogy enyhítse a fájdalmát, majd Shemaine-re kukkantott. -Úgy látszik, drágám, egy ideje komoly kételyeket tápláltak főzéstudományával szemben. - Higgye el, milord, a bizalmatlanság nem volt teljesen alaptalan felelte nevetve Shemaine. - Többé már nincs rá ok, erre akár meg is esküszöm! kapcsolódott bele a beszélgetésbe Mary Margaret. - Ólordságával már azon tűnődtünk, vajon Bessük tud-e olyan jól főzni, mint a mi csinos kis Shemaine Thorntonunk. - Talán nem - vonta meg telt vállát jóindulatúan a szakácsnő. - De az a fontos, hogy magamon is túltettem azzal, hogy őt megtanítottam. - Egyedül öné a dicsőség, Bess - kedélyeskedett William. – élvezetesebbé tette valamennyiünk életét. - Köszönöm, milord. - Bess pukedlizett, majd elégedett mosollyal elvonult a konyhába.

185

Shemaine is utánament, hogy kettesben néhány szót váltsanak. Elmondta, hogy nemsokára még öt vendégük érkezik Bess kijelentette, hogy gond nélkül pompás ebédet ad az asz tálra. Lehet, hogy nem lesz fényűzően mutatós, de bőven jm-majd mindenkinek. Shemaine pontosan ilyen megnyugtatást várt tőle, és szeretettel megölelte. - Biztos voltam benne, hogy meg tudja csinálni, Bess, de a férjem nem akarta több munkával terhelni, mint amennyivel meg tud birkózni. Bess vígan rávigyorgott. -Mondja meg az urának, hogy nagyra becsülöm irántam mutatott kedves aggodalmát, drágaságom. - Aztán odahajolt Shemaine-hez, és azt súgta: Ha tudni akarja, szerintem tisztességes, remek úriember. - Valóban az - felelte ugyanolyan halkan Shemaine, majd kisietett, megmutatta Erichnek és Tómnak, hol állítsák fel az asztalt, aztán visszament a nagyszobába, ahol anyja már izgatottan várta, és a hálószobára mutatott, ahol az ágy lábánál ott állt a két O'Hearn- láda. - Mit szólnál hozzá, ha bemennénk és megnéznénk, mit csomagolt be Nola? - Már alig várom! - Shemaine kézen fogta az édesanyját, és magával húzta. Amint magukra csukták a háló ajtaját, Shemaine kirázott egy halvány zöldeskék alapon virágmintás selyembrokát ruhát, aminek szögletes nyakkivágása és háromnegyedes ujja volt. Nola gondosan kivasalta, Shemaine pedig gyorsan belebújt. A ruha úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Camille a lánya mögé lépett, meghúzta az ingváll zsinórjait, keskeny szalagon ékköves függőt kötött Shemaine nyakába, maja Nola tehetségét vette igénybe, hogy megfelelő frizurát fésüljön úrnőjének. A szobalány szeme megtelt könnyel, hogy végre ismét Shemaine haját fésülheti. Még nem is oly rég elsiratta halottnak hitt ifjú kisasszonyát, és hálát adott az égnek, hogy O'Hearnék kutatóútja nem vezetett szívfájdító felfedezéshez. Ünnep volt számára, hogy bájos frizurát fésülhet úrnője selymes fürtjeiből, majd hagyta, hogy három tincs szabadon lógjon a finom fülecske mögött. Nola feltartotta az egyik ládából előkerült kézitükröt, afl^S ifjú úrnője megcsodálta az eredményt. Camille elégedetten nézte lányát, majd elmosolyodott, amikor átsuhant a fején, micsoda szerencséjük volt, hogy rátaláltak. - Ó, Nola, úgy érzem, mintha semmi nem változott volna! kiáltott fel Shemaine. - Köszönöm! - Szebb, mint valaha, úrnőm - felelte Nola, és kitörő örömmel ölelte meg kisasszonyát, majd mosolyogva kiment a szobából.

- Olyan gyönyörű vagy, mint régen, drágám - mondta Camille, és hunyorgott, hogy visszafojtsa a könnyeit. – Majd meglátod, milyen hatással leszel Maurice-ra, ha meglát! Shemaine kissé kihúzta magát, majd anyja felé fordult, és a könyörgő tekintetű, könnyes kék szempárba nézett: -Nem Maurice a férjem, anyám, hanem Gage. Kérlek, ezt ne feledd. Camille lehangoltan összevonta a szemöldökét. -Vajon képes lesz-e valaha is elhalmozni mindazzal, amivel Maurice tudna? Shemaine hallotta, hogy anyja hangja elcsuklik, és látta, milyen fájdalmas, megsebzett kifejezés ül az arcán. Bármenynyire szereti is, gondolta, nem engedheti, hogy gyönyörű ruhákkal és kimeríthetetlen vagyonnal elszakítsák attól, akit szeret. - Mama, én szeretem a férjem, és nem akarok helyette mást... - De sokan állítják, hogy megölte az első feleségét... - Igen, és találkoztam is azokkal, akik ilyesmit mernek állítani. Ha beszélnél velük, mama, egykettőre átlátnál kisded játékaikon s azon a vágyon, hogy saját céljaik elérése érdekében tápot adjanak a szóbeszédnek. Roxanne Corbin egy vénkisasszony, aki azóta magának akarja Gage-t, amióta csak a férjem kilenc évvel ezelőtt Virginiába érkezett, de Gage Victoriát vette el, és Roxanne ezt nem tűrte. Ki tudja? Talán éppen Koxanne volt az, aki megölte Victoriát. Mindenesetre Ő volt az, aki felfedezte a holttestét. Miután összeházasodtunk, a mézesheteink alatt Roxanne kijött ide, és megesküdött, mindenkinek elmondja, hogy Gage ölte meg Victoriát. Rosszindulatú nőszemély, mama, aki eltökélten keresztül akarja vinni az akaratát, ha pedig ez nem sikerül, akkor legalább Gage Pusztulását kívánja. Egy ilyen nőre hallgatnál? Vajon kétely ébredne-e a szívedben, ha valami irigy alak megpróbálná befeketíteni előtted a papát, és tolvajnak nevezné? - Nem, persze hogy nem, Shemaine, de... - Semmi de, mama! - Shemaine felemelte a kezét, hogy b ei fojtsa anyjába a további érveket. - Nem hallgatom tovább a férjem rágalmazását! Ha azzal a céllal hoztad el a ruháimat, hogy valahogy rávegyél: hagyjam el Gage-t, akkor inkább vidd vissza őket. Megvagyok nélkülük. De tudd meg, mama, hogy Gage-en kívül nem lesz más férjem, míg egyikünket sírba nem teszik!

186

Camille remegő kezét a homlokához emelve próbált küzdeni a szívét marcangoló kín ellen. - Hogyan hagyhatnálak itt vele, amikor tudom, hogy eset-lég veszély leselkedik rád... hogy téged is megölhet? - Mama, kérlek, ne aggódj Gage miatt... - hízelgett Shemaine. - Nem tehetek róla, Shemaine - nyögött fel gyászosan az asszony. Egyetlen lányunk vagy... drága szemünk fénye, Nem élnénk túl, ha végezne veled! És még olyan fiatal vagy! Semmi tapasztalatod a férfiak terén. Gage sokkal idősebb nálad... - Csak két évvel idősebb Maurice-nál - érvelt elkeseredetten Shemaine. Szerinted két év olyan nagy különbséget jelent? Camille szemöldöke felszaladt, mintha előítéletét próbálná kellően alátámasztani. - Gage annyival idősebbnek látszik... - Talán rnert nem ezüsttálcán kapott mindent, mama. Keményen meg kellett küzdenie mindenért, amit elért. Pontosan úgy, ahogy egykor papának is. - Apád fiatalabb volt, amikor összeházasodtunk. -Fejezzük be ezt a beszélgetést - kérte Shemaine. Édesanyja még mondani akart valamit, de Shemaine szenvedélyesen megrázta a fejét. Kimegyek, hogy megmutassam Gage-nek a ruhám. Mire visszatérek, remélem, belenyugszol, hogy Gage felesége vagyok, és nem tűröm, hogy ezt bárki is kétségbe vonja. Gage gyermekét várom, mama, és szeretném, ha ennek te is úgy örülnél, ahoey én. Kérlek, ne vesztegesd az időt arra, hogy azt hajtogatod, mennyire irtózol a férjemtől és mennyire nem bízol benne, mert ezzel csak elűzöl magadtól. Camille szomorúan megcsóválta a fejét, és finom zsebkendőjébe fújta az orrát. - Nem irtózom Gage-től, drágám. Őszintén mondom, hogy ha megbizonyosodhatnék afelől, hogy az ellene felhozott v ádak nem igazak, akkor elégedett lennék, sőt örülnék, hogy ennyire szereted. - Akkorimádkozom, hogy közbejöjjön valami, ami eloszlatja félelmeid felelte lágyan Shemaine. - Mert nem bírom elviselni, ha sírni látlak. Shemaine gyöngéden megcsókolta az anyját, majd kiment, és becsukta maga mögött az ajtót. Új ruhájára és elegáns frizurájára először William figyelt fel, és udvaronci bókokkal halmozta el. - A szobát elöntő fény láttán megesküdtem volna, hogy ma másodszor kelt fel a nap, de már látom, hogy csak az ön csodálatos ragyogásától káprázik a szemem.

- Ön végtelenül lovagias, milord. - Shemaine kedvesen rámosolygott és pukedlizett. Amikor Shemaine a bejárathoz lépett, visszanézett a nagyapja ölébe felkéredzkedett kisfiúra. - Édesapádhoz indulok, Andy. Nincs kedved velem tartani? -Meglátogatom a papát! - rikkantott boldogan a gyerek, és gyorsan lekecmergett a földre. Shemaine megfogta a csöpp kezet, nyugodtan viszonozta apja aggodalmas pillantását, és futó mosolyt vetett rá, mielőtt kiment volna. Gage és Maurice földbe gyökerezett lábbal álltak, és bámulattal adóztak szépségének, amikor visszatért a hajóra, de míg férje átkarolta és megcsókolta, addig Maurice-t a sárga irigység mardosta. Érezte, hogy azonnal hátat kell fordítania a házaspárnak. Aznapra elege lett házastársi enyelgésükből. Ökölbe szorította a kezét, mereven kihúzta magát, hosszú léptekkel átment a fedélzeten, és vissza sem fordult, amikor megindult lefelé a hajópallón. Lánya távollétében Shemus a hálószobába sietett, ahol felesége csendesen sírdogált. -Tudtál beszélni vele? - suttogta nyugtalanul.- Igen, de nem értem el semmit, Shemus. Shemaine-nek tokéit szándéka, hogy Gage-dzsel marad. Azt mondja, hogy kereti a férjét, és nem akar más férfit. -Az ördög vigye azt az ír csökönyosségét! - De Shemus! Szégyelld magad! Hiszen Shemaine a lányunk! - Igen, de a saját önfejűségem látom benne viszont. - Talán igaza van, Shemus - vetette fel szomorúan asszony. - Mi jogon ítélünk el egy férfit, amikor szinte sem tudunk az igazságról? Shemaine esküszik rá, pletykát irigység szülte. Egy vénkisasszony, aki azt hogy Gage vegye el... - Majd meglátjuk, mire megy Maurice - morfondírozott Shemus, és oda sem figyelt a feleségére. - Lehet, hogy rá tuja venni, hogy jöjjön vissza velünk. Shemaine egykor azt állította, hogy szerelmes belé, és tudom, hogy Maurice szereti a lányunkat. -Azt hiszem, Shemaine nem jön haza velünk, Shen\us A férje nélkül semmiképp sem. És ha kényszerítjük, örÖkr e meggyűlölhet minket. - Hát elvesztettük volna?

187

-Sajnos, ettől tartok, Shemus. Elvesztettük a mi kis drágánkat. Nővé serdült, és önállóan gondolkodik.

188

XXII. fejezet Ott jönnek - mondta Flannery nem sokkal azután, hogy Gillian elvitte Andrew-t az erdőbe, hogy kis állatokat cserkésszenek. Gage és Shemaine a korlátnál álló hajóács mellé léptek; Flannery bütykös ujjával a rakodómólóhoz közeledő nagy, kétevezős csónakra mutatott. Háromszögletű kalapot viselő magas férfi ugrott ki, és egy oszlophoz erősítette a kikötőkötelet, míg a másik férfi behúzta az evezőket. Az első úriember elkísérte a két ifjú hölgyet, míg az evezőknél ülő másik a harmadik hölgynek segített. A két férfi udvariasan meglengette kalapját, amint észrevették Shemaine-t. Olyan magasak voltak, mint Gage, de az idősebbiknek sűrű gesztenyebarna haja volt, amit szalonkabátja magas, felálló gallérja mögött varkocsban fogott össze. Arca szögletes volt, a szeme barna. Szája körüli apró ráncai vidám, humoros emberre vallottak. Amikor elmosolyodott, kivillantak hófehér fogai. Flannery bemutatta egykori kapitányát. - Thornton kapitány - fordult Gage felé. - Beauchamp kapitány... -Nathanial Beauchamp - jelentette ki az idegen, és kezet nyújtott Gagenek. - Vagy ha jobban tetszik, csak Nathan... Gage a tőle megszokott természetességgel válaszolt: - Engem mindenki csak Gage-nek szólít. Miután bemutatták Shemainet, Nathanial is bemutatta a társaságában levő hölgyeket. -Ikerhúgaim, Gábriellé és Garland - mutatott a két fiatalabbra, majd a barna hajú asszony karjára tette a kezét. - Ő pedig a feleségem, Charlotte. Az ikrek haja fekete volt, akár a fiatalabb férfié, és Garland in-Mbb rá hasonlított, mint ikertestvérére. Szemük olyan aranyfénnyel csillogott, mint a csiszolt borostyán. - Öcsém, Ruark - folytatta Nathanial, és széles tenyerét öccse vállára tette. - Alázatos szolgája, Madame Thornton. - Ruark szélesen elmosolyodott, kivillantotta káprázatosán fehér fogait, és mélyen meghajolt Shemaine előtt. - Szépsége azokra az ír leányok emlékeztet, akikkel szerencsém volt a zöld szigeten találkozni. Shemaine zöld szeme pajkosan megcsillant. - És ön, uram, meg van áldva az ír ékesszólás nem mindennapi képességével. Ruark hátravetette a fejét, és jóízűen felkacagott, -Kétségtelen előszeretettel viseltetem az írek iránt. - Akkor állíthatom, uram, hogy kitűnő az ízlése - vágón vissza Shemaine, ami derűs nevetésre késztette a férfiakat.

- Jobbnak látom, ha előre figyelmeztetem, Mrs. Thornton - csillant meg dévajul Gábrielle szeme. - Bátyám, bár benne jár a korban, nem óhajtja igába hajtani a fejét, és minden csinos lánnyal, aki a közelében megfordul, úgy bánik, mintha ő lenne az egyetlen, aki meghódíthatná a szívét. Valójában ő az, aki az ön szívét is ellopná, ha tehetné. - Szégyen-gyalázat, te kis libuska! - szidta nevetve a húgát Ruark. - Elég gátlástalanul ítélsz meg, de ha nem haragszol, mostanra már te is elérted a húszat, mégsem találtál magadnak alkalmas párt. - Felesleges óva intenie, Beauchamp kisasszony - felelte Shemaine, és átkarolta férje keskeny derekát, az pedig odaszorította magához. - Az én szívem már foglalt. - Akkor hát biztonságban van! Nagyon helyes! - Gabrielle huncut pillantást vetett csinos bátyjára, aki tréfásan megfenyegette az ujjával, mintha szörnyű büntetést helyezne kilátásba. A lány kacér fejmozdulattal hányt fittyet a figyelmeztetésnek, majd nagyot sikított, amikor bátyja közelebb lépett hozzá. - Megmondlak a mamának, ha megint bántasz! Garland a fejét csóválta, ahogy ugrabugráló testvérét nézte, - Mostanra már biztos észrevette, asszonyom, hogy én vagyok a család egyetlen józan tagja - jegyezte meg, mire bátyjai vigyorogva és harsányan kinyilvánították véleményeltérésüket. A lány leintette őket, finom metszésű, egyenes orrát büszkén magasba tartotta, de szeme vidáman csillogott. -Kérem, szólítson Garlandnak, asszonyom, és húgomat is szólíthatja keresztnevén... - kötekedő pillantást vetett a testvérére, mintha szégyenbe akarná hozni - ha már benne nem vol annyi jó modor, hogy ezt magától megtegye. - Megtiszteltetésnek venném, ha Shemaine-nek neveznének. Gabrielle a bűnbánat legcsekélyebb jele nélkül vonta meg keskeny vállát. Garland azt képzeli, hogy a család bármely tagjánál méltóságteljesebb és szellemileg emelkedettebb. Igaz, hogy jobbban odafigyelt a tanárainkra, mint én. Én azonban egész más jelzőket aggatnék rá... Unalmas, Önhitt, Beképzelt... A meggyőzött halkan felnyögött, és bátyjához hasonlóan fenyegetően közeledett Gabrielle felé, mintha most rögtön hosszút akarna állni, de a lány csak kuncogott. Úgy csóválta a fejét, mint egy kisgyerek, akinek nagy örömöt okoz, ha játszótársait ugrathatja. A pajkos húg könnyedén arrébb táncolt, nehogy testvére utolérje.

189

- Lányok, viselkedjetek rendesen! - könyörgött Charlotte, és hitetlenkedve emelte égnek a karját. - Mit gondolnak majd rólunk ezek a jóemberek? Lefogadom, hogy semmi jót. Gage felnevetett. A család egészen elbűvölte. - Ellenkezőleg, asszonyom. Most döbbentem csak rá, mit veszítettem azzal, hogy egyetlen gyermek voltam. - Fegyelmezetlen társaság vagyunk - ismerte be Nathanial tréfásan. Van még egy öcsénk, aki még nem töltötte be a húszat. Egy barátja érkezett hozzá látogatóba, így aztán inkább otthon maradtak, hogy olyasmivel múlassák az időt, amivel a korukbeli fiúk szokták. Amikor eljöttünk, épp a szomszéd lányokkal flörtöltek. - Nathanial szeme lelkesen felcsillant, amikor körülnézett a fedélzeten. - Boldogan megnézném ezt a szépséget, uram, amit épített. Shemaine kapva kapott az alkalmon, és a három hölgyhöz fordult: -Követnének a kunyhóhoz, hölgyeim? Férjemmel vendégül látunk másokat is, akik boldogan megismerkednének önökkel. Ajánlatát szívesen fogadták. Maurice du Mercer már korábban visszatért a házba, de amikor Shemaine belépett, s vele a három hölgy, Maurice tüstént felállt a székéből, ahonnét a whistjátékot figyelte. Hálás volt, hogy kellemesebb látvány tereli el a figyelmét az unalmas kártyajátékról, ráadásul nem is egy, hanem egyszerre négy bájos hölgy. Először Charlotte-nak, majd Gabrielle-nek mutatták be, aki egy szuszra számtalan kérdéssel ostromolta, így aztán képtelen volt egyszerre válaszolni és Gabrielle testvérét bámulni. Garland megcsodálta a berendezést. Amikor aine odavezette a márkihoz, hogy bemutassa őket egymásnak, a férfi sötét szempillával keretezett sárgás szempárba tekintett. - Garland, hadd mutassam be családunk barátját, du Merer márkit mondta Shemaine. - Garland Beauchamp kisasszony, milord... - Szólítson csak Maurice -nak - jegyezte meg a férfi, és udvariasan meghajolt. Az ifjú hölgy pukedlizett, majd így szólt: - Ha nem haragszik, milord, Garland a nevem. - Halvány mosoly suhant át az arcán. - A kisasszony olyan... hihetetlenül vénkisasszonyosan hangzik. - Nagyon ifjú és gyönyörű vénkisasszony - mormolta melegen a férfi. Gábriellé legszívesebben lemondóan felsóhajtott volna: hiába is próbálná kisajátítani magának a márkit szellemes riposztjaival. A vak is látja, hogy ólordságát máris elbűvölte a húga. Már régóta megfigyelte,

hogy ha összeillő emberek egymásra találnak, fejszével sem lehet szétválasztani őket. Úgy tűnt, most is ez a helyzet, bár Garland zárkózottsággal határos közönyt színlelt. Gabrielle azonnal elhatározta, hogy e tekintetben leckéket vesz majd Garlandtól, mivel szüntelen fecsegésével eddig még nem sikerült kérőt vonzania. De Gabrielle tudott veszíteni, és most már testvére kedvéért tette fel a következő kérdést: - És van egy márkiné is, milord? - Nagyanyámat leszámítva se feleségem, se rokonom -felelte Maurice, és jelentőségteljes pillantást vetett Shemaine-re, akinek heves pirulása némi elégtételt szerzett volt jegyesének. Gabrielle ajkára illesztette az ujját, és eltűnődött a válaszon. -Kíváncsi lennék, milyen volna az életem, ha egyetlen gyermek volnék. A Beauchamp családban öten vagyunk testvérek, és mivel Garlanddal ikrek vagyunk, eddig mindenen osztoztunk... különben... Maurice körültekintően hallgatott, mert nem tudta, Gabrielle mire céloz: vajon arra-e, hogy rajta is osztozniuk kell? - Néhány székre van még szükségünk, kedvesem - szakította félbe a csevegést Camille. - Segítenél? - Hogyne, mama - felelte Shemaine, és épp szólni akart Nolának, hogy hozzon le néhányat a padlásról, amikor észrevette, hogy Bess a szemével jelez. Gyorsan kimentette magát, és a konyhába sietett, hogy segítsen megoldani a szarvashúshoz készülő mártással kapcsolatos problémát. -Majd én gondoskodom székről - ajánlotta fel lovagiasan márki, aki többet is látott a bejárat eló'tti verandán. A kártyát már előbb félretették, a hölgyek pedig letették kalapjaikat, amikor behozták a székeket. Maurice egy széket tolt Garland alá, de nem vette észre, hogy a szék meglehetősen ingatag, mert pillantását ellenállhatatlanul vonzotta a lány tarkója, bonyolult kontyba tekert fekete haja, mely alatt bársonyos és hófehér volt a bőre. Alighogy Garland leült, a széktámla elvált az üléstől, az egész szék széthullott, a lány pedig hátrazuhant. A körülállók szája tárva maradt, volt, aki felsikoltott, de Maurice, aki villámgyorsan reagált a hirtelen változásokra, még időiben elkapta a hátrazuhanó hajadont, s abban a pillanatban orgona- és édes szappanillat izgató szele csapta meg, mely könnyű borként szállt a fejébe. Amikor a lány feje a mellkasának ütó'dött, a férfi tekintetét semmi sem gátolta, hogy mályvaszínű selyembe burkolt, lágyan gömbölyded keblek körvonalát

190

és testhezálló ingvállat pillantson meg, melynek gallérjáról ekrii csipkezsabó hullott alá. A következő másodpercben átkarolta a karcsú derekat. - Szent ég! - kiáltott fel Garland, és arra gondolt, milyen csodás biztonságban érzi magát a férfi karjában. Maurice talpra segítette, majd válla fölött eló'renézett, és aggályos féltéssel kérdezte: - Jól érzi magát? Garland odapillantott, és a fekete szempár láttán heves izgalom lett úrrá rajta. Bátyját mindig is a legszebb férfinak tartotta, de most úgy vélte, vetélytársa akadt. - Ó, igen, milord - nyugtatta meg zavartan a márkit. -Csak megijedtem, ennyi az egész. - Maurice - emlékeztette suttogva a férfi. A pár végre ráeszmélt, hogy síri csend lett a szobában, és minden szempár rájuk szegezó'dik. Garland elpirult, de Maurice már hozzászokott, hogy a figyelem középpontjában van, nyugodtan felemelte a széthullott széket. - Mondhatom, Shemaine, ahhoz képest, hogy a férjed asztalos, munkája igazán hagy maga után némi kívánnivalót. - Kíméletlen szúrásával azt akarta egykori menyasszonya tudtára adni, hogy a férfi, akivel összekötötte az életét, nem hibátlan. Shemaine azonnal férje védelmére kelt. - Az én hibám, milord, nem az övé - vágott vissza kimérten. - Jobban oda kellett volna figyelnem arra, hogy a szék, amit a verandáról behozott, javításra került hozzánk. Ez a szék nem Gage keze munkája. - Széles mozdulattal a berendezésére mutatott. - Gage ilyen bútort készít - jelentette ki büszkén. Hirtelen rémült jajgatás hallatszott kintről. Shemaine megijedt, mert azonnal felismerte Andrew hangját. Elfutott Garland és Maurice mellett, és kirohant a verandára. Andrew lélekszakadva szaladt a ház felé, s jóval lehagyta a mögötte loholó Gilliant. Shemaine lesietett a lépcsőn, átfutott az udvaron, és felkapta a kicsit, aki úgy vetette magát a karjába, mintha farkasok üldöznék. Keserves sírással bújt Shemaine-hez és nem volt hajlandó senkire sem nézni. Gillian is beérte őket és lihegve megállt. - Mi történt? - kérdezte Shemaine. - Mi ijesztette meg így? - Cain - kapkodott levegő után Gillian. - A púpos egy odvas fában rejtőzött, és olyan jól elbújt, hogy még én sem vettem észre, csak Andy.

Shemaine előtt felrémlett a szánalomra méltó szerencsétlen, akivel összebarátkozott. Caint ártalmatlannak tekintette, de most ráébredt, hogy talán rosszul ítélte meg. - Talán ártott neki? - tudakolta rémülten. - Nem, csak az ijedség hajtotta haza Andyt - felelte Gillian. Shemaine megkönnyebbülten szorította magához a reszkető kisfiút. Amikor meglátta a futva közeledő Gage-t, nevetve kiáltott oda: -Minden rendben! Csak egy kis ijedség. Amikor Gage odaért hozzájuk, ragaszkodott hozzá, hogy Gillian elismételjen mindent ugyanúgy, ahogy Shemaine-nek elmondta, de ezenkívül még mást is tudni akart: - Megkérdezted Caint, hogy mit művel az erdőben? Gillian bólintott. - Ezért maradtam le Andy mögött. Tuggya, kap'tány, nehéz megérteni a beszédit, de amennyire ki tudtam venni, a maga feleségire vigyáz. - Shemaine-re? - Gage megrökönyödve ráncolta a homlokát, aztán értetlen pillantást váltott Shemaine-nel, mielőtt újból a fiatalemberre nézett volna. - És Cain elárulta, mi okból? - Igen. Beszélt valamit Pottsról és másokról... akik bántani akarják. - Mások? Kikérdezted róluk... hogy kik lehetnek? -Próbáltam, kap'tány, de nem volt hajlandó válaszolni-kászálódott a búvóhelyéről, elővonszolta az öszvérét onnét, ahol elrejtette, és útnak eredt. - Gillian ámultán csóválta a fejét. - Látnia kellett vóna, kap'tány, mit épített! Fogalmam sincs, mikó’ csinálta, de vastag botokból karámot készített az öszvérének, oszt faágakkal meg ilyesmivel lefedte, hogy ne lehessen látni az állatot. Annyira beolvadt az erdőbe, hogy bár csak pár lépésre álltam tőle, fel sem tűnt. Az vót a benyomásom, hogy szándékában állt egy kis időt ott tölteni, és nem akarta, hogy bárki is meglássa, aki az erdőben császkál... minket is beleértve. - Kíváncsi lennék, vajon ő lenne az, akit mostanáig kerestünk... mormolta maga elé Gage. - Nem 'tom, kap'tány - csóválta a fejét Gillian. - De annyi bizonyos, hogy egy ideje mán ott lehetett, mert annyi mindent nem lehet két perc alatt összeütni. Gage értetlenül ráncolta a szemöldökét.

191

- De ha Potts felbukkant volna, hogy akadályozta volna meg bármiben is? Giílian készségesen megadta a választ: -Amikó' Andy sikítani kezdett, úgy ötvenlépésnyire vótam, és visszafutottam, hogy megnézzem, mitől rémült meg annyira. Akkó' vettem észre, hogy Cain ott gubbaszt abban a kivájt faodúban. A nyílás elé húzott egy zöldellő ágat, és meg se nyikkant, amíg észre nem vette, hogy megláttam. Amikó' aztán eltolta az ágat, egy rozsdás kovás puskára lettem figyelmes, amit az ölében tartott. Rendesen megijedtem, mer' nem tudtam, nem akarja-e ránk fogni. Olyan ósdi darabnak látszott, kap'tány, hogy ha megpróbálta vóna elsütni, úgy éljek, hogy felrobbant vóna a képibe. Gondolom, azzal akarta Pott-sot megállítani. Gage elvette szipogó kisfiát Shemaine-tól, aki megtörölget-te a kicsi szemét, orrát, de a gyerek még akkor is reszketett. Andrew átölelte apja nyakát, és szorosan hozzásimult, míg Shemaine meg nem simogatta a hátát; csak ekkor emelte fel a fejét, és tétován rámosolygott. -Te kis lókötő! - borzolta meg a haját Shemaine, hogy fejtesse vele az átélt megrázkódtatást. - Majd meghaltam az ijedségtól! - Visszaviszem magammal a hajóra - mondta halkan Gage. – Gil’an! nézett körül Andrew. - Itt vagyok, Andy - lépett mellé a fiatalember. - Papa hajójához medünk. Jössz te is? - De mennyire! - kuncogott Gillian; - Apám mán biztos aggóik, hova tűntem. Shemaine nézte, míg fel nem értek a hajópalló tetejére és csak akkor fordult vissza, s látta meg, hogy a kunyhóban tartózkodók mind kisereglettek, és a verandáról figyelték az eseményeket. William nagyon aggódott, és amint az asszony közelebb ért, megkérdezte: - Mi történt, Shemaine? - Semmi komoly, milord. Andrew megijedt, ennyi az egész A házunk és Newportes Newes között él egy nyomorék, és Andy megpillantotta az erdőben. Tudja, mennyire fél az id§. génektől. Nos, Caintól - ha lehet - még jobban tart... - Cain? - ismételte meg Shemaine anyja. - Milyen szokatlan név. -Igazad van, mama, de ha látnád szegényt, megértenéd, hogy egyáltalán nem illik rá. -Terhedre volt? - kérdezte Maurice. - Ó, dehogy, egyáltalán nem - mondta Shemaine, de figyelmét nem kerülte el, hogy volt jegyese Garland oldalán áll. Szép pár, gondolta, s remélte, hogy megismerkedésüknek folytatása is lesz, és Edith du Mercer megfelelő feleségnek tekinti majd a lányt unokája számára. - Ha Gillian jól

értette, a púpos tulajdonképpen rám vigyázott. Camille rögtön megrémült, és a torkához kapott. - Miért tenne ilyesmit? Arra gyanakszik, hogy valaki bántani akar? Shemaine tudta, anyja szemében ki a lehetséges bűnös, és igyekezett közönyt színlelni. -A London büszkeségén volt egy matróz, aki megfenyegetett, hogy megöl... - Itt van még? - vágott közbe izgatottan Shemus, aki osztozott felesége aggodalmában. - Igen, papa. Jacob Potts hajthatatlan, ha egyszer eltökél valamit. - De Cain miért lép fel védelmeződként? - Camille azon törte a fejét, mi történhetett, ami a szerencsétlent e lovagi tettre sarkallta. Mi az, amit a lányuk elhallgat előlük? Shemaine-nek nem akaródzott elmagyaráznia, mert tudta, anyját mennyire feldúlja majd, ha tudomására jut az, egész történet. - Egyszer segítettem Cainnak... - Miképpen? - erősködött az apja. Shemaine tétován felvonta a vállát. - Potts nekiesett szegénynek, én pedig közbeavatkoztam... - Hogyan? - Shemus most már a fülét hegyezte. Ismerte annyira a lányát, hogy megsejtse: valamit titkol előlük. - Valójában mi történt? - Megütöttem Pottsot - bökte ki nyűgösen Shemaine. - Mit csináltál?! - dörrent rá Shemus. Camille csaknem elájult a megdöbbenéstől. - Nem akarok többet hallani! De a férje nem tágított. -Mondj el mindent! Shemaine felsóhajtott, mert számított szülei heves reagálására. Ugyanakkor tisztában volt vele, hogy apja nem éri be kevesebbel, mint a teljes zavaros történettel. -Végeredményben nem történt semmi különösebb. Potts eltángálta Caint, én meg felkaptam egy botot, és néhányszor fejbe csaptam vele a matrózt. Ennyi az egész. Camille mélységes kétségbeeséssel nyögött fel. -Ó, azt nem tehette! Shemus, nyugtass meg, hogy rosszul hallottam! -De még mennyire, hogy megtette! - szólt közbe vígan Mary Margaret, akit nagyon mulattatott a szülői kihallgatás. -Saját szememmel láttam!

192

Maurice-ra köhögőroham jött, amikor nevetését vissza akarta fojtani, de kísérlete sikertelenül végződött, és az ikrek örömére, Camille csüggedésére hangos hahotában tört ki. Amikor némileg lecsillapodott, Shemaine-re kacsintott, és biztatólag mondta: - Ez aztán a karakán lány! - Milyen merész is ön! - kiáltott fel látható lelkesedéssel Gabrielle. - De jó lenne, ha én is ilyen bátor lennék! - Egy egér láttán is sikítani kezdesz - vádolta jókedvűen az ikertestvére, s kijelentésével belefojtotta Gabrielle-be az álmatag sóhajt. Gábriellé felvetette szép fejét, és legyintett testvére szidalmára. - Még mindig jobb, mintha minden állatot etetnék. - Feltételezem, hogy ez a Potts egy átlagosnál kisebb termetű ember - vonta le óvatosan Shemus a következtetést. Shemaine kényszeredett mosollyal válaszolt. - Szent ég! - kiáltott fel az apja, aki a legrosszabbtól tartott. - Ez a lány tisztára megbolondult! - Mégis mekkora ez a Potts? - kérdezte Camille elhaló hangon. Shemaine az ajkát harapdálta, és nyugtalan pillantást vetett rá a szeme sarkából. Képtelen volt anyja szemébe nézni, mialatt megpróbált kibújni az őszinte válasz alól. - Háát... nagy, azt hiszem. Shemus azonban nem érte be az óvatos válasszal. - Mégis milyen nagy, édes lányom? - Találkoztatok már Sly Tuckerral? - kérdezte feszülten Shemaine, és magában azért fohászkodott, hogy nemleges választ kapjon. - Ó, neeem! - jajdult fel Camille, és szájához kapta a kezét. Shemus úgy ordított fel, mint egy dühös oroszlán. - Fel sem merült benned, lányom, hogy az az ember ott helyben megölhetett volna? Mary Margaret, aki még életében nem szórakozott ilyen jól, átvette Shemaine-tól a szót. - Ó, az az irdatlan fajankó meg is próbálta, de a szép Mr. Thornton megmentette Shemaine-t. Egy rúgással a sárba taszította azt a trágyafalót! Úgy bizony! - Bemegyek - jelentette ki elhaló hangon Camille. - Mára ennyi is elég. Adja ég, hogy többé ne kelljen hasonlót elviselnem. Shemaine felsóhajtott. Hálás volt, hogy szülei vallatásának javán túlesett. - Ez az átkozott vadon a hibás mindenben! – füstölgö Shemus mogorván, és elindult a felesége után. - Haza kellene jönnie velünk! Az Angliába tartó első hajóval!

A szolgálók és az idősebbek is bementek utánuk a házba, csak az ikrek és Maurice maradtak a verandán, a lépcső aljában pedig Shemaine. Maurice, akit elbűvölt a lány virtuskodása, lenézett volt menyasszonyára: - Mindig is sejtettem, hogy egy férfival is szembe mernél szállni, Shemaine. Örülök, hogy mindvégig nekem volt igazam. - Szerintem nagyszerű teremtés! - csipogott közbe Gabrielle, akit felettébb izgatott, milyen kapcsolat lehet a és a telepes felesége között, mert hajlamos volt azt hogy puszta barátságnál több. Gondolta, itt az ideje, hogy kielégítse a kíváncsiságát. - Régóta jó barátok? Maurice bámulattal nézte volt menyasszonyát. Egyáltalán nem jött zavarba, hogy ki kell mondania: Shemaine volt a választottja.

- Shemaine a jegyesem volt, mielőtt Mr. Thornton elrabolta tőlem. - Ó! - felelte alig hallhatóan Gabrielle, de kíváncsisága mégis erősebbnek bizonyult, és erőre kapva tette fel a következő kérdést: - Úgy tudtam, hogy a jegyesség már csaknem felér a házassággal, nem? Shemaine elpirult; semmi kedve nem volt részletekbe bocsátkozni. - Maurice-szal elszakadtunk egymástól, és nem remélhettem, hogy valaha is újra találkozunk még. - Milyen szomorú! - sóhajtott fel együttérzően Garland. -Hát... tulajdonképpen nem - felelte óvatosan Shemaine. - Tudják, nagyon szeretem a férjem. - Igen, de bizonyára őlordságát is szerette - vágott közbe Gabrielle. - Szerettem, de talán nem annyira, ahogy egykor gondoltam vallotta be akadozó hangon Shemaine, és pillantása találkozott a férfi gyönyörű fekete szemével. Maurice valósággal csüggött minden szaván. - Maurice-szal elsodort bennünket az együttlét izgalma. Tudják, olyan jóképű... - Elhallgatott, mert őszinte akart lenni, ugyanakkor nem kívánta maga ellen fordítani a férfi esetleges haragját, ha táplál még ilyesmit iránta. - Érdeklődését hízelgőnek találtam... és levett a lábamról. Gabrielle egyikükről a másikukra nézett, és tökéletesen megértette Shemaine érzéseit. Szép pár lehettek volna, gondolta. De Mr. Thornton sem akármilyen férfi. Ami azt illeti, nehéz lenne eldönteni, melyikük a csinosabb. Mivel a testvére sosem merné feltenni a

193

kérdést a márki jelenlegi állapotával kapcsolatban, kénytelen lesz ő megkérdezni: - Van valaki Angliában, akinek lordságod udvarol? Garland elképedten meredt rá. Testvére szókimondásától zavarba jött, és sietve biztosította a férfit: - Ne is válaszoljon, milord. Testvérem nyilvánvalóan megfeledkezett a jó modorról, amit édesanyánk megpróbált beleverni. De Maurice nem bántódott meg. Shemaine iránti vágyát sokáig kordában tartotta, és most, hogy elvesztette a lányt, tudta, csak azzal csillapíthatja fájdalmát, ha ugyanilyen csodálatra méltó teremtést keres. Őszintén szólva, azonnal visszafogadná Shemaine-t, és gondoskodna róla, hogy ne sajnáljon semmit, ami elválásuk óta történt. Garland elbűvölő ifjú hölgy, csendes, jókedvű természete kedvére való volt. Ki tudná megjósolni, hogy alakul a kapcsolatuk? Mindenesetre szívesen udvarolna neki, míg arra vár, mi történik Gage és Shemaine között. -Tudja, Gabrielle, miután Shemaine Thornton felesége, azt hiszem, nemsokára kénytelen leszek valaki mást keresni. Még életében nem látott olyan számító mosolyt, mint ami a fiatal lány arcán átsuhant, és ez óvatosságra intette Maurice-t. - Remélem, meglátogat minket a folyó felső folyásánál amikor visszajövünk New Yorkból - vetette fel a lány. - Már régóta próbálok megfelelő' párt találni a testvéremnek, hogy közös hálószobánk csak az enyém legyen... - De Gabrielle! - Garland felháborodottan tátogott. - Hogy mered azt állítani, hogy a márki úr érdeklődne irántam! Hiszen csak most ismerkedtünk meg. Ikertestvére azonban úgy folytatta, mintha Garland félbe sem szakította volna. - Az a helyzet, hogy közös szobában alszunk, és Garland olyan szőrszálhasogató! Örökösen nyaggat azzal, hogy szerinte rendetlen vagyok. Pedig az igazság az, hogy kényelmesebben szeretek élni, mint ő. Maurice azonnal belátta, hogy ha komoly udvarlásra szánja el magát, Gabrielle-ben biztos szövetségesre talál. -Ha megmondja, mikor óhajtanak visszatérni, boldogan felkeresném bájos otthonukat. - Szent isten! - kapkodott levegő után Garland, aki a döbbenettől nem tudott hova lenni. Ideges zavarában lesimította csipkés zsabóját, és azt kívánta, bárcsak lenne egy legyezője, mellyel kipirult arcát hűsíthetné. A márki ugyan mintha megtestesítené az álmaiban elképzelt ideális férjet, de

udvarlására egyáltalán nem számított. Testvére merészsége megrendítette, de titkon hálás volt érte. Bess lépett ki a verandára, és terítőt tett a rögtönzött asztalokra, amiket az inasok állítottak fel. - Drágaságom, van elég tányérunk mindenkinek? - Igen! Máris jövök, Bess, és megmutatom, hol találja - felelte Shemaine. Felment a lépcsőn, és amikor volt jegyese mellé ért, kezét kedvesen a férfi karjára tette. - Örömmel látom, hogy valami jó is származott abból, hogy ilyen messzid eljöttél Angliából, Maurice. Remélem, egy napon megbocsátod nekem, hogy ígéretem megszegve Gage felesége lettem. - Még sajog a szívem, Shemaine - mondta őszintén a márki, és lehalkította a hangját. - Akár szerettél, akár sem, én szere ttelek, és feleségül akartalak venni. Van azonban valami, amit el kell intéznem, mielőtt férjed gondjaira bíználak. Életed, boldogulásod mindennél fontosabb számomra, s no persze a boldogságod is. - Hidd el, boldog vagyok, Maurice - esdekelt a lány. - Egyelőre igen, de engem a jövőd érdekel, Shemaine, és nem nyugszom addig, amíg efelől teljes bizonyosságot nem szerzek. Ha nem Gage a megfelelő férj számodra, akkor én akarok az lenni.

194

XXIII. fejezet Edith du Mercer csupán néhány nappal később hagyta el Angliát, miután hírét vette, hogy unokája O'Hearnékkel együtt elindult a gyarmatok felé, hogy megkeresse Shemaine O'Hearnt. Bár Edith jelentős összeget fizetett egy magánkabinért az Együgyű fedélzetén, és szolgáló vagy társalkodónő nélkül kelt útra, már csak a hajón tudta meg, hogy egy másik tehetős hölggyel kell egy kabinban aludnia. Rendkívül gyöt-relmes utazás volt. Álmát hangos, fülsértő és idegtépő horkolás zavarta meg, amire igazán nem számított az utazás ideje alatt. Mindez egy szelíd természetű hölgyet is kihozott volna a sodrából. Edith du Mercer élete során mást sem ismert, csak gazdagságot és hatalmat. Követelődző nagyapja még inkább kifejlesztette ellentmondást nem tűrő beállítottságát, amikor beleplántálta az arisztokrata neveltetés fontosságát, valamint azt, hogy családja messze kimagaslik más alacsonyabb rangú nemesi családok közül. Ha gyanúkeltés nélkül, kedve szerint alakíthatta volna a körülményeket, megvesztegetett volna valakit, hogy dobja a hölgyet a fedélzetről a tengerbe. De ebben az esetben nem saját kényelme lebegett a szeme előtt, hanem hőn óhajtott célja, hogy unokája egy előkelő származású, kiváló hölgyet vegyen feleségül, aki társadalmi állásánál fogva a trón közelébe segítheti Maurice-t. Unokája vitathatatlanul jellemes, elbűvölő, méltóságteljes és becsületes férfiú volt, noha egyvalamiben mégis hiányt szenvedett, mégpedig a becsvágyban, hogy őfelsége, II. György király bizalmas embere s talán olyan gyermekek apja legyen, akik valamikor majd Anglia trónján ülnek. Maurice annyira vágyott rá, hogy megszerezze magának azt a kis ír csitrit, hogy meg sem fordult a fejében: jövendő' felesége miatt e remények egyike sem teljesülhet majd. Ha beéri azzal, hogy Shemaine-t a kedvesévé teszi, elvehetett volna egy arisztokrata hölgyet, és nem kellett volna örökre lemondania az esélyről, hogy a király közelébe juthat. De Maurice-t jobban érdekelte Shemaine, és elégedetté tette a boldogsága, ezért a magas tisztséggel sem törődött, amit márkiként kivívhatott volna magának. Kétségtelen örömmel nemzett volna egy rakás ír vérrel szennyezett kölyköt, akik bemocskolták volna a Du Mercer nevet, és legjobb esetben is csak névleges pozíciót és hírnevet vívtak volna ki maguknak. Maurice számtalan érvvel próbálta nagyanyját Shemaine erényeiről meggyőzni, s ezzel csupán azt érte el, hogy Edith meggyőződött róla: unokáját semmi sem tántoríthatja el attól, hogy választottját elvegye. Ha e nőszeméllyel

kötendő frigyét bárki is megakadályozhatja, az egyedül Edith du Mercer lehet, gondolta, és ha mással nem, hát fondorlatos eszközökkel kell célt érnie. Igyekezete nem volt hiábavaló, és még Maurice gyanúját sem keltette fel. Unokája tisztességes ember volt, és fel sem merült benne, meddig képes nagyanyja elmenni ahhoz, hogy a Du Mercer örökösök hírnevet és nagyságot szerezzenek. Most itt van ebben a Newportes Newesnak nevezett sárfészekben, ahol eló'szor is szállást kell keresnie. Igencsak felbosszantotta a fogadós, amikor közölte, hogy egyetlen szabad szobája sincs. Amikor a szokott pénz kétszeresét kínálta, a férfi arra panaszkodott, hogy már így is három jelentkező akad minden ágyra, és mind igyekeztek megvesztegetni, hogy elszállásolja őket. Már matracokat tett le a szobák és az eló'terek minden talpalatnyi helyére, hogy kiengesztelje haragos vendégeit, és ha elutasít bárkit is, akinek eddig ígéretet tett, az illető minden bizonnyal rátámad és ízekre szedi. -Próbálkozzon meg a kocsmában - javasolta végül. - Ők is adnak ki szobát, ha éppen nem Freida lányai és a vendégeik foglalják el őket. A kocsma szakácsai jobbak az enyémeknél. Más lehetőség nemigen akad, hacsak nem tanai egy családot, akik szobát adnak ki, de szerintem még mindig a kocsma láccik a legesélyesebbnek, oszt higgye el, érdemes ott érdeklődnie. -Köszönöm, meg is teszem - jelentette ki Edith gőgösen. Keskeny, csontos kezét ezüstgombos sétapálcájára tette, és kisétált a kopott intézményből. Kifejezetten boldoggá tette, hogy más lehetőség is kínálkozik, mert mérhetetlenül gyűlölte a koszt és a port, és a fogadóban mindkettőből bőven akadt. Edith megállt, hogy csipkekendőjével felitassa homlokáról az izzadságot. Fekete selyemruhája szinte magába szívta a nap forróságát, drága főkötője ugyan eltakarta az arcát, de fekete színe csaknem elviselhetetlenné tette a fejére tűző hőséget. Ha ebben a percben unokája elébe kerül, bizonyára alaposan lehordta volna, hogy ennyi kellemetlenségnek teszi kiegy szemrevaló kis nőszemély miatt, akitől ekkora erőfeszítéssel próbált megszabadulni. Bár komoly jutalmat ígért annak, aki bizonyítékkal szolgái a mihaszna csitri haláláról, csalódnia kellett. Számtalan be szélgetése az ügyvéddel, a Newgate börtönben éjnek idején tett titkos látogatásai vagy jól leplezett találkozói a börtön előtt azzal a bűzös porkolábbal nem hozták meg a kívánt eredményt. Miután hírét vette, hogy a rabszállító hajó elvitte azt a nőt, továbbra is abban reménykedett,

195

hogy a börtönőr -miután nem sikerült megfojtania az ír szukát - mégis igazat mondott, és az az ember, akit felbérelt, hogy végezzen a lánnyal, végül is célt ér. Ekkor tudta meg, hogy Maurice elindult Virginiába, és Edith belátta, hogy ő sem késlekedhet tovább. Nem kockáztathatta meg, hogy unokája életben találja szerelmét, és visszahozza Angliába. Hiszen akkor minden erőfeszítése hiábavaló lett volna! A szerencse mellé szegődott, mert az Együgyű vitorláit mindvégig erős szél dagasztotta, és Maurice hajója mindössze egy nappal előzte meg őket. Újult reménnyel nézett a jövő elébe, hogy sikerül mindent eredményesen és agyafúrtan elintéznie, mielőtt unokája egyáltalán rájön, hogy ideérkezett. A rakparton megkérdezett egy helybelit, és megtudta, hogy Shemaine O'Hearn nemcsak életben van, de minden jel szerint jó egészségnek örvend, és valami isten háta mögötti telepessel él, akinek sikerült annyi pénzt összeszednie, hogy kifizesse érte a kért összeget. A némber, aki e felvilágosítással szolgált, furcsa mód a lelkes szószátyárkodás és ideges szűkszavúság között ingadozott, mintha attól félne, hogy figyelik, és emiatt nem szívesen mondana bármit is. Mrs. Pettycomb kétségkívül a legkülönösebb teremtés volt, akivel Edith du Mercert a sors összehozta. Locsogása jobbára teljesen hasznavehetetlen volt. Edith emlékeztette magát, hogy ezen a földön bűnözők élnek; minden ország ide önti ki a társadalom szemetjét, ha talál egy hajót, amelyik hajlandó ideszállítani őket, s ennélfogva igazán nem várhat sokat az itt lakóktól Soha nem értett egyet Maurice-szal, aki kitartóan harcolt a rabok ideszállítása ellen, hiszen a vadon tűnt a legalkalmasabb helynek a társadalom mocska számára. Ó, istenem, nyögött fel Edith, miért is nem tudott az a kis szajha elpusztulni útközben, miért nem könnyített Maurice nemesúri jövőjét és kilátásait illető aggodalmain? Valódi úrihölgy bizonyára nem viselte volna el a bebörtönzés vagy a tengeri út iszonyatos megpróbáltatásait! Romlott ír vére tehette oly ellenállóvá, gondolta. Hdith gúnyosan elmosolyodott. Maurice-nak fogalma sincs, ilyen szenvedést okozott egyetlen rokonának, amikor ősi kastélyukba hozta azt a nőt, és határozottan kijelentette, hogy összeházasodnak. Unokája már abból a szörnyű vörös hajból rájöhetett volna, hogy nem arisztokrata hölggyel van dolga! De nern! Liberális pártatlanság dolgában Maurice mindig is nemes lelkűnek mutatkozott. Elnézéséből nem sült ki semmi jó, mert ezzel arra kényszerítette nagyanyját, hogy úgyszólván vérrel szennyezze be a kezét. - Még erre is sor kerülhet - fogadkozott félhangosan Edith.

- Csak fel kell kutatnom azt az utcalányt, és ocsmány testét a kutyáknak kell vetnem. Megállt a deszkajárdán, és fintorogva szemügyre vette a kocsma bejáratát. Undorral megborzongott, amikor bentról durva röhögés hallatszott ki. Meghűlt benne a vér, amikor egy rekedt hangú nő trágár megjegyzést tett. Miféle helyzetbe taszította az unokája? gondolta páni félelemmel. Először kénytelen volt megvesztegetni a bűnpártoló ügyvédet, hogy tartóztassa le Shemaine-t, és ítéltesse el, majd egy sor olyan bűnre kényszerült, amivel nyúlszívű arisztokrata hölgyek bizonyára nem piszkolták volna be a kezüket. És most, íme, a legfrissebb sérelem, ami büszkeségét éri! Iszákosokkal és szajhákkal kell egy fedél alatt laknia, mint egy közembernek! Talán nem a megfelelő személy életére tört, gondolta zsémbesen. Maurice halálával minden nyomorúsága és baja azonnal véget ért volna. Mélységes undorral felsóhajtott, és betaszította a kocsma ajtaját, majd jellegzetes fennhéjázó modorában besétált. A harsány zaj csaknem visszariasztotta - lélekben össze is borzadt -, de a zsivaj lassan alábbhagyott, ahogy egyenként felé fordult minden fej. Morrisa Hatcher egy közeli asztalon könyökölt, és tenyerébe fektetett állal bámult a jelenésre. Még soha nem látott ilyen csodálatos fényű anyagot - a szín olyan fekete volt, mint a haja -, kétségtelenül a legdrágább, legfinomabb ruha volt, amit csak élete során megcsodálhatott. - És egy ilyen vén csoroszlya viseli - mormolta irigyen. Talpra kecmergett, és lekaesintott a mellette ülő ringyóra. - Tán a fiúk kiszolgálására érkezett a hölgy? A másik utcalány markába nevetett, és biztatni kezdte: - Mér nem mész oda, oszt kérdezed meg tőle, hogy melyik ágyon akar dógozni. Morrisa elkapta a madám pillantását, és hüvelykujjával az ajtóban állóra bökött. - Honnan szerezted az új lányt, Freida? - A Buckingham-palotából - vigyorodott el az erősen kirúzsozott madám. - Egy egész hajórakománnyal jött. Morrisa őgyelgő léptekkel odasétált a bejárathoz, és tetőtől talpig végigmérte a feketébe öltözött hölgyet. A legapróbb öltésig minden méregdrága volt rajta. - Eltévedt, milady?

196

-Attól félek, nem - vágta oda gőgösen Edith, majd orrához emelte a zsebkendőjét, mert a szajhából olyan gyomorkavaró bűz áradt, mintha büdös parfümben fürdött volna. -Feltételezem, ez az a kocsma, melyhez irányítottak, hogy megkérdezzem, van-e magánszobájuk. - Hohó! - kukorékolt fel Morrisa az öregasszony elegáns beszédmodora hallatán. - Ne vágjon mán fel! Edith gúnyos pillantással mérte végig a hollófekete hajú szajhát. - Még soha nem hallott hölgyet beszélni? - Dehogynem - felelte készségesen Morrisa. - Hallottam biz' én. De azok nemigen térnek be ide, hacsak nem férfiak kíséretében. Máskülönben munkára fogják őket. -Úgy érti, hogy hanyatt fekve - igazította ki szárazon Edith. Ha ez a ringyó azt képzeli, hogy ő féleszű, hát nagyon téved. Nem azért élt meg hetvennégy évet, hogy ne tanuljon meg egyet s mást. - Biztos vagyok benne, hogy koromnál fogva már nem érdeklem a barátait, így e szempontból biztonságban érzem itt magam. Csupán egy szobára lenne szükségem, ahol az éjszakát tölthetem, egy forró fürdőre és tűrhető ételre. Vagy túl sokat kívánok? Morrisát lenyűgözte az öregasszony mersze. - Asszem, nem, ha meg tuggya fizetni. -Emiatt ne aggódjon - felelte nyájasan az öregasszony. - Ami azt illeti, ha hajlandó megtenni a szükséges lépéseket, és elküld valakit az Együgytíre a ládáimért, akkor fizetek a fáradozásáért. Vagy inkább a férfiakat szórakoztatná? Az elevenébe vágó kérdés halvány gúnymosolyt váltott ki Morrisából. - Elvégzem én, amit parancsol, de a madámnak is eleget kell tennem. - Eleget kap, ne féljen - nyugtatta meg Edith. - De nem tűröm a késlekedést. Amióta elutaztam Angliából, egyetlen nyugodt éjszakám sem volt, és mindent azonnal meg akarok kapni. - Megértette? Morrisa úgy vélte, nem rangján aluli, ha egyszer az életben szobalányi teendőket lát el. Amellett a kíváncsiság is gyötörte. Szokatlan dolog, hogy egy gazdag idős hölgy egyedül utazzék, és szívesen kiszedte volna belőle jövetele okát. Miféle szörnyű körülmények késztetnek egy öregasszonyt arra, hogy szolgáló vagy férfi kísérő nélkül kitegye magát a megerőltető tengeri utazás fáradalmainak? Morrisa fejbólintással beleegyezett az öregasszony feltételeibe, de cserébe szokott keresményének kétszeresét kérte. Úgy döntött, Freidának nem kell tudnia a különkeresetról Kapott egy finom bőrerszényt, és elsietett, hogy beszéljen a kocsmárossal. Egy pillanat múlva már vissza is jött.

-Az emeleten jobbra az utolsó szobát kapja, naccsága. A szobalányok felhozzák a kádat, én meg addig elkűdök egy fickót a holmijáér' a hajóra. Bár a kap'tány biztos tuggya, kiről van szó, azér' csak adja meg a nevit, hogy biztosan tuggya, maga kűdte a fickót a íádákér'. - Lady Edith du Mercer. Morrisa elgondolkodva hajtotta félre a fejét. -Tudtam én, hogy címe meg neveltetése is van. -Megtiszteltetés, hogy észrevette - jelentette ki fennhéjázón Edith. Morrisa már nyitotta a száját, hogy visszafeleseljen, de azonnal meggondolta magát. Ez az öreg tyúk nem venné jó néven, ha lehordanák, gondolta Morrisa, ha meg magára haragítja, még lefaraghat az összegből, vagy akár meg is tagadhatja tőle azt a nyereséget, amit egyébként zsebre vághat, ha száját. -És magát hogy hívják? - kérdezte Edith. - Morrisa. Morrisa Hatcher. - Hatcher a valódi neve, vagy az évek során ragadt magára? Morrisa kínosan feszengett. Akárki is ez az öreg némber, nem bolond, az biztos. - Anyám nem vót férjnél, amikó' világra hozott, ha ezt akarja tudni. Aszonta, egy komornyik csináta föl, de aztán ismerte el. A kastélybó', ahol dógozott, kirúgták, amikó' kiderült, de a komornyik maradt, mintha soha semmit nem csinát vóna. Amikó' aztán megszült aszonta, a férfi igazi agyafúrt alak vót, ő meg bedőlt neki, oszt kiköltötte a kiscsibéjét, így ragadt rajtam a név.2 - Nos, Morrisa Hatcher, mi lesz az étellel? - Magam hozom fel, amint megfürdött - mondta Morrisa. Segítsek a kicsomagolásban vagy a vétkezésben? Edith du Mercer olyan ravasz volt, mint amilyen Morrisa szeretett volna világéletében lenni, és belelátott a figyelmes fekete szemek mögött rejtőző gondolatokba. - Bármi szolgálatot tesz nekem, Morrisa Hatcher, azt megjutalmazom, de csak akkor, ha ugyanannyi holmi lesz elutazásomkor a birtokomban, mint ahánnyal érkeztem. Morrisa farkasszemet nézett Edithtel, és felismerte, mekkora kihívást jelent, ha az öregasszony szolgálatába szegődik. - Semmit sem lopok magától, ha erre céloz. 2

Hatcher = kotlóstyúk (A ford.)

197

- Maga nagyon éles eszű, kedvesem. Igen jól megértjük majd egymást. - Nem vagyok tolvaj - berzenkedett Morrisa. -Nem? - Édith halványan elmosolyodott. Hangján érződött a hitetlenkedés, amikor megkérdezte: - Valóban annyit keres, amennyit az előbb mondott? Vagy hazudott? Morrisa nehezen viselte az öregasszony piszkálódását. - Egy lánynak így vagy úgy, de meg kell keresnie a betevőjét - Hát hogyne, Morrisa - helyeselt az öregasszony. - Addig, amíg nálam dolgozik és becsületes marad, jóval többet is megkereshet annál, mint amit akkor kap, ha egy férfival hál. De ne feledje, hogy csak annyit adok, amennyit a kedvem tartja, és mindig én döntöm el, hogy ez mennyi legyen. Megértette? - Hallom, nem vagyok süket - morogta a szajha. - Akkor hát mindenben a segítségemre lesz. Morrisa a kíváncsiságtól hajtva maga készítette el az öregasszony fürdőjét, az ágyra fektetett egy inget és egy köntöst, méghozzá olyan szépet és díszeset, hogy nehezére esett elképzelnie, mibe kerülhettek. Áhítatosan megsimogatta mindkettőt, eltűnődött, hogyan festene bennük, de gyorsan lemondott arról, hogy az öregasszony háta mögött átkutassa a holmiját. Biztosra vette, hogy az öreg csörgőkígyó halálos marásra is képes, ha felbosszantják. - Még sosem láttam ilyen finom holmit - ismerte el a szajha, amikor körülnézett. Edith a szeme sarkából figyelte, és elégedetten állapította meg, hogy a fiatalabb nőnek helyén van az esze, és nem próbált meg semmit sem elemelni. - Ha tisztességgel szolgál, Morrisa, esetleg itt hagyok magának egyet s mást, amikor visszahajózom Angliába. Otthon van épp elég ruhám. - Nagyon kedves vóna öntől, milady - vágta rá lelkesen Morrisa. -Jöjjön, segítsen a vétkezésben - kérte Edith -, és aztán beszélgethetünk, míg a vízben ázom. Morrisa haladéktalanul végrehajtotta a parancsot, és az alacsony gerendákra két lepedőt akasztott, hogy az öregasszony békés magányban élvezhesse a fürdést. Míg Morrisa a túloldalon várakozott, Edith kérdezősködni kezdett: -Ismer egy Shemaine O'Hearn nevű fiatal nőt, aki a közelben lakik?

Morrisa lekicsinylően felhorkant. Úgy látszik, az utóbbi időben mindenki, aki hajóval érkezik ide, arról a kis mocsárlakóról szeretne többet tudni. - Hogyne ismerném. Együtt kerültünk ide a London büszkeségén. - Összebarátkozott vele? - Inkább az ellenségemnek nevezném - jegyezte meg gúnyosan a szajha. - Miért gyűlölte meg? Morrisa elővigyázatosan, de őszintén felelt. Azért, ha utál valakit, nem akaszthatják fel. - Shemaine mindig olyasmibe ütötte az orrát, amibe nem kellett vóna. Minden nő úgy ugrált, ahogy én fütyültem, amíg ő közbe nem lépett. Ha nincs Shemaine, a parancsaim leste vóna mind. - Szóval neheztel rá? - Úgy is mondhatnánk. - Időnként talán annyira, hogy a halálát kívánta. - Edith óvatosan vonta le a következtetést, és várta a választ. - Nemcsak kívántam, de okom is vót rá, hogy bekövetkezzen... no persze, én az ujjam sem mozdítottam vóna - szúrta közbe elővigyázatosan Morrisa. - Tuggya, volt más is, aki a halálát kívánta, és még fizetett is vóna érte. A Newgate-ben egy porkoláb aszonta, hogy Londonban van valaki, aki szíve-n megjutalmazná azt, aki kinyiffantja Shemaine-t. Azzal is hitegetett, hogy mindenféle jóra számíthatok, ha kioltom az életét, és erről bizonyítékot küldök neki. De mivel ő ott vót -Angliában, én meg itt az isten háta megett, nem tartottam valószínűnek, hogy megkapom a nekem járót, ha a kis mocsárlakónak elvágom a torkát. Mostanában már az is megfordít a fejemben, hogy azt remélhette, hogy én majd elvégzem a piszkos munkát, ő pedig besöpri a jutalmat, oszt az egészet az én nyakamba varrja. Edith rádöbbent, hogy a Shemaine halálát illető terve elhibázott volt, de erről sajnos nem tehetett. Ügyvédje tisztán látta, mennyire fontos az arisztokrácia számára az örökség és név megóvása, s bár rávette a poroszlót, hogy tartóztassa le a lányt, a rendó'rbírót meg arra, hogy furfangosán ítélje el, nem volt hajlandó személyesen belebonyolódni egy gazdag család egyetlen gyermekének meggyilkolásába. Komoly következményekkel járna, érvelt, és legalábbis ebben az egy dologban semmilyen pénzjutalommal nem lehetett jobb belátásra téríteni. Az ügyvéd azt is elmagyarázta, hogy

198

ódzkodik az akasztástól, de megígérte, hogy keres valakit, aki hajlandó a tettet végrehajtani, és arról is gondoskodott, hogy rangrejtve találkozhasson azzal az emberrel. Néhány nap múlva sikerről számolt be: talált egy porkolábot a börtönben, aki már máskor is vállalt bérgyilkos ságot. De mint Edith később kiderítette, ez az ember is cserbenhagyta. Ezért kell most más lehetőségeket felkutatnia. Edith befejezte a fürdőt, felöltötte sovány testére az inget és a köntöst, majd a lepedő mögül kijőve leült egy padra, hogy ősz szálakkal kevert fekete haját Morrisa kifésülhesse. - Kíváncsi lennék, Morrisa - vette fel ismét a beszélgetés fonalát -, hogy nem akadt-e valaki, aki megpróbálta megölni Shemaine-t. - Dehogynem, de az az ember eddig nem ért el számottevő eredményt. - Ismeri talán? - Igen. Matróz volt a London büszkeségén. Utálta Shemaine és aszongya, tartozik neki, amiér' olyan felvágós. De Mr. Thornton többször begyütt a városba, oszt figyelmeztetett, hogy elkap engem meg Pottsot is, ha Shemainenek még egyszer baja esik vagy megölik. Hát, nem valami rendes dolog' hogy éppen engem okol, de mivel nem hagyott nyugtot, figyelmeztettem Pottsot is, hogy egy idó're húzza meg magát, különben mindkettőnket kalamajkába sodor. - Ha el tudna menni oda, ahova csak kedve tartja, ahol ez a Mr. Thornton nem találná meg, szabad kezet adna Pottsnak, hogy kitöltse bosszúját Shemaine-en? - Engem oszt nem zavarna, ha elkaparnák azt a kis mocsárlakót, de sose szennyezném be a kezem a vérivel, így ha abban mesterkedik, hogy fellógattat miatta, hát rossz lóra tett. - Ne nyugtalankodjék, Morrisa - bátorította Edith. - Én legalább annyira áhítom Shemaine vesztét, de ezt eddig nem sikerült előidéznem. Morrisa a világ minden kincséért sem tudta volna elképzelni, hogy egy tisztes úrihölgy valakinek a vesztére törjön. Az is igaz, hogy nem forgolódott annyit arisztokraták körül, hogy tudná, mi jár a fejükben. De ez megint csak felpiszkálta a kíváncsiságát. - Oszt mér' akarná egy olyan előkelő hölgy, mint ön, Shemaine-t hóttan látni? Mit követett el maga ellen? - Gyűlölöm, mert elcsavarta az unokám fejét. Morrisa hangosan, hölgyhöz méltatlanul horkant fel. - Elcsavarta az másnak a fejit is! Mr, Thornton odáig ment, hogy megszerezte magának. - Hallottam, hogy valami telepes megvásárolta... - Nemcsak megvette, de vele is hált! - Úgy? Szóval megerőszakolta? - Edithet eleinte ujjongó öröm fogta el, de amikor eszébe jutott az unokája, aki oly eltökélten eredt Shemaine nyomába,

kételyei támadtak, hogy Maurice a lányt okolja-e majd azért, hogy gazdája eröszakot tett rajta. Keserves sóhaj hagyta el az ajkát, amikor elképzelte, hogy Maurice - annak ellenére, hogy a lány esetleg más gyermekét hordja a szíve alatt - nagylelkűen házassági ajánlatot tesz. - Szüzessége elvesztése, attól tartok, nem változtat a helyzeten. Unokám teljesen elvesztette a fejét. Az a kis ringyó fogva tartja Maurice szívét, és nem ereszti. - Hát, szerintem akkó' Shemaine-nek választania kell kettejük között, mer' Mr. Thornton harc nélkül nem hagyja, hogy a felesége csak úgy elszökjön egy másik férfival. Úgy hallottam, hogy az első feleségit megölte. Oszt ha rajtakapja Shemaine-t, hogy a maga unokájával szűri össze a levet, könnyen elvághatja annak is a torkát. - Shemaine tehát férjnél van? - kérdezte Edith, mire kurta biccentés volt a válasz. - Talán ez a tény eltántorítja Maurice-t, hogy beleártsa magát a dologba. - Hát ha a maga unokája az, aki tegnap este vitába keveredett a kocsma előtt Mr. Thorntonnal és Shemaine-nel, akkó’ szerintem ne számítson arra, hogy egykönnyen feladja azt a kis szukát, még ha feleségül ment is a telepeshez. - Ó, hogy szerettem volna holtan látni! - sóhajtott fel megviselten Edith. - Ha megfelelő emberre találnék, aki hajlandó végezni vele, egy vagyonnal jutalmaznám meg! Morrisa elgondolkodva rágta az ujját; azon töprengett mennyire bízhat az öregasszonyban. Ha csapdába akarja csalni, akkor bolond lenne előállni a javaslattal, hogy el tudja intézni Shemaine kinyiffantását. Az is igaz, hogy ideutazna-e Angliából Edith du Mercer csak azért, hogy egy szajhát tőrbe csaljon? Ez annyira hajmeresztő, hogy már-már nevetséges. Attól a pillanattól, hogy a kocsma ajtajában beszélgetésbe elegyedtek, Morrisa tudta, hogy az öregasszony szívós teremtés, és határozott céllal érkezett a gyarmatokra. Minél többet beszélgettek, annál biztosabb volt abban, hogy nem egy ártatlan angyallal van dolga. - Annyit máris mondhatok, hogy ennek a Pottsnak viszket a tenyere, hogy kitekerje Shemaine nyakát. - Ha sikerül rávennie, hogy végezzen Shemaine-nel, komoly jutalomban részesítem. A London büszkeségén érkezett ide, tehát feltételezem, hogy a papírjai... - Freidánál, a madámnál vannak. - Abból a pénzből, ámít tőlem kap, Morrisa, visszavásárolhatja a szabadságát, és saját bordélyt nyithat, ahol csak akat De ha elkapják, egy szóval sem említheti, hogy én béreltem fel. Kétlem, hogy bárki is hinne magának, de ha mégis gyanúba keverne, tőlem se várjon kíméletet: maga

199

után küldök valakit, és megöletem. Ha viszont hallgat, nagyobb jutalomra számíthat, és mivel nem keveredne közvetlenül bele, elintézhetném, hogy szabad legyen. - Miattam ne aggódjon, milady. Tudom, mikó' tartsam a szám. - Amint megpillantottam, tudtam, hogy megértjük egymást. - Ha beszélek Pottsszal, nem lesz nehéz rávenni, hogy megölje Shemaine-t. Csak kérnem kell, és már meg is teszi. Utána aztán Mr. Thorntonnal is végeznie kell, hogy mentsük a bőrünket. És Pottsnak egy kis pénzre is szüksége lesz, hogy bujkálása idején legyen miből élnie. Nem maradt egy garasa sem. - Hajlandó vagyok egy kevés előleget adni, hogy felbiztassam, és ha elkövette a tettet, jelentősebb jutalmat kap. - Ha mégsem tudnám rávenni, van valaki más is, akinek fzetni se kéne, hogy eltegye láb alól azt a kis mocsárlakót. Élvezetből is megtenné. Nem tudja, hogy mit láttam és mire jöttem rá magamtól, ami vele meg egy kis mitugrásszal van kapcsolatban, aki miatta hótt meg. Túl nagyra van magával, hogy leereszkedjen hozzám, de ha hajlandó, milady, magával tán szóba állna. Szerintem alig várja mán, hogy elhordja innen az irháját, és jól jönne neki a szabaduláshoz egy tömött erszény. - Gondolja, hogy egyszerre Pottsra meg erre a nőre is szükségünk lesz, hogy megöljék Shemaine-t? - Edith felidézte, milyen kicsi és törékeny volt a lány, amikor maga elé hívatta. Valóságos vagyont ajánlott fel cserébe azért, hogy elhagyja Angliát, de a lány visszautasította. Nem tartotta valószínűnek, hogy két támadó kell Shemaine elintézéséhez. De Morrisa másként vélekedett. - Potts a kelleténél többször tolta már el, oszt erőlködésének nem vót más haszna, mint egy lyuk, amit az oldalába kapott. Mr. Thornton biztos lepuffantja, ha Potts nem gyorsabb nála. Tőle jobban félek, mer' a világ végire is utánam gyünne, és bosszút állna rajtam, amiér' megöltem a kedvesét. Még ha Roxanne Corbint meglátják is, ő legalább elég közel férkőzhet Shemaine-hez, hogy komoly kárt tegyen benne, oszt mellette még boldogan zsebre vágna egy tömött erszényt is. -Azt akarja, hogy ezzel a Roxanne Corbinnal beszéljek? -Igen. Biztos megteszi, mer' Shemaine elszerette tőle a férfit, akihez hozzá akart menni. Az a kis mitugrász, miután összekapott Roxanne-nal, elmesélte nekem, hogy Roxanne úgy tíz éve nagyon odavót Mr. Thorntonért. Egyesek szerint a kedvese is vót, de az öreg Sam megesküdött rá, hogy ebből egy szó sem igaz, mer' Roxanne csúf, és Mr. Thornton mindig is a szépeket kedvelte. Miután Mr. Thornton először megnősült, Roxanne szinte eszét vesztette a csalódástól. Amikó' az asszonyt megölték, Roxanne azonnal fogta magát és

elment házvezetőnőnek a Thornton családhoz, oszt máris tervezgette, hogy majd hozzámegy Mr. Thorntonhoz. - Csak aztán megjelent Shemaine, és ez a Thornton elvette a mocsárlakót. Roxanne meg csak főtt a leviben, és majd szétvetette az irigység. Most épp azt próbálja mindenkinek be, hogy Thornton megölte az első feleségit. De én tudom ám, hogy csak vissza akarja a férfit szerezni. Látom szemiben, amikó' az a szép szál ember határozott léptekkel végigvonul a falun. Azt persze nem tuggya, hogy figyelem! Roxanne annyira szeretné mán a lába közé kaparintani, hogy Thorntonnak elég vóna csettinteni, és Roxanne máris felkap, na a szoknyáját, hogy a férfi ott nyomban a magáévá tegye. Pedig ha tudná, hogy Thornton annyira odavan Shemaine-ért hogy rá se néz másra, se arra a lófejűre, se senkire. Még énis megpróbáltam felédesgetni a szobámba, de hallani sem akart arról, amit nyújtani tudtam vóna neki. Roxanne-nak tudnia kéne, hogy egy szemernyi esélye sincs, míg Shemaine él... ezért aztán biztos boldogan elteszi láb alól azt a kis mocsárta-kót. Oszt ha mégse akarná megcsinálni, egy teli erszény nyomós érv lenne, mer' akkó' végre otthagyhatná azt a rémes apját. - Úgy látom, jól ismeri a falubelieket, Morrisa. A szajha vállat vont. - Némelyik vendégem olykor elég beszédes. Oszt látok egyet s mást, amikó' kuncsaftot próbálok szerezni. - Említette, hogy látott valamit, amit ez a Roxanne azzal a mitugrásszal művelt, ahogy maga nevezi... -A, igen! Samnél voltam aznap éjjel, amikó' megölték. Roxanne vót, semmi kétség. Nem a saját kezével csinálta, tuggya, de azér' mégis az ő lelkén szárad. - Ha pénzért nem hajlandó Shemaine-t megölni, akkor talán nyomást gyakorolhatok rá, hogy engedelmeskedjék, ha nem akar gyilkosságért börtönbe kerülni. - Aszontam, milady, hogy Roxanne nem maga vitte végbe a tettet hangsúlyozta Morrisa. - Nos, ha csapdát állított annak az embernek, akkor éppen olyan bűnös, nem? Morrisa fontolóra vette, milyen veszéllyel járhat, ha megfenyegeti a kovács lányát. - Rám szabadítja a vérebét, ha a nevem megemlíti, milady. Ha elkapnak, nem úszom meg élve. - Ezért nem akar maga beszélni vele? Mert fél tőle? - Engem nem lehet könnyen megijeszteni, milady, de amit azon az éjszakán láttam, attól még ma is kilel a hideg.

200

- Rendben van, Morrisa. Fenyegetés nélkül próbálom rávenni Roxanne-t, hogy végezzen Shemaine-nel. Adok egy levelet, amit még ma délután küldessen el neki. Ha egy mód van rá, szeretném, ha ezt a ügyletet holnap alkonyatig véghezvinnék. Nem óhajtom, hogy unokám tudjon az érkezésemről vagy a távozásomról. Minél hamarabb vége Shemaine-nek, annál gyorsabban el tudok innen menekülni. -Nem fél attól, hogy híre megy az ittlétének, milady? Sok itt a szájjártató. - Vállalom a kockázatot. Mellesleg, ha addigra mar elutaztam, mire a falusiak locsogni kezdenek, még mindig mondhatom, hogy Maurice-t kerestem, de azt hallottam, hogy északra utazott, vagy valami hasonló. Morrisa gúnyosan elvigyorodott. -Úgy láccik, nemcsak én hazudok itt... Edith öntelten felvonta a szemöldökét.

201

XXIV. fejezet Gage Thornton és Nathanial Beauchamp megkötötték a kétárbocos eladásáról szóló szerződést; az utóbbi a hajó elkészülte után jövőbeni tulajdonosként szerepelt az iratban. Mindkettőjük szempontjából tisztességes és méltányos egyezség volt, de most, hogy Gage szembesült a döntéssel, hogy bezárja-e az asztalosműhelyt, és csakis a hajóépítésnek szentelje minden idejét, rádöbbent, hogy igencsak jövedelmező vállalkozásnak vetne véget Azután ott van Ramsey Tate, Sly Tucker és a két inas, akiknek megélhetése egyedül a bútorkészítéstől függ. Ha nem látja el tervekkel őket, ha nem támaszkodhatnak az erezet és illesztés ős szeválo gátasában szerzett szakértelmére, akkor nem biztos, hogy talpon tudnak maradni. Keményen dolgoznak, ügyesek is, de nincs bennük annyi alkotókészség, ami pótolná Gage irányítását és tehetségét. Gage sosem titkolta előttük, hogy becsvágya milyen irányba hajtja, így Beauchamp-ék távozását követően átment az asztalosműhelybe, és érthető ujjongással bejelentette, hogy eladta a hajót. Az asztalosok kényszeredett mosolya hamar tudtára adta, hogy rettegnek attól, ami készülőben van. Lagymatag jókívánságaik hallatán még az is felmerült benne, hogy talán nem is mernek önnön érdekükben felszólalni. Talán arra gondolnak, hiába is próbálnák rávenni, hogy adja fel hajóépítő ambícióit. Örömmel töltötte el, mennyire felvidulnak, amikor bejelentette: alaposan végiggondolta a dolgot, és úgy döntött, ostobaság lenne felhagyni a jól menő bútorkészítéssel. A hajóépítést ezután is úgy végzi, ahogy egy évtizeden át: lassan, de biztosan, egyszerre egy hajót készít el. A hír Shemaine-nek is örömet szerzett, mert el sem tudta volna képzelni, hogy férje felhagyjon azzal a mesterséggel amihez oly kivételes tehetsége és kézügyessége van. Míg az idősebbek a szalonban kártyáztak és Andrew a szobájában aludt, egy kis időre félrevonultak a szobájukba. Maurice kimentette magát, és elkísérte Beauchamp-ékat Newportes Newesba, de gyászos képpel biztosította Gage-t, hogy másnap visszatér, mert addig nem hagyja ott Shemaine-t, amíg kettejük között az ügy így vagy úgy el nem dől. Bess és Nola a vacsorát főzték a konyhában, és szülei aznap reggeli megérkezése óta először Shemaine és Gage a magány boldog pillanatait élvezhették. -Most különben sem hagyhatsz fel a bútorkészítéssel - mondta az asszony. - Gyarapodó családunknak ágyat meg más berendezési tárgyakat kell készítened. Beauchamp-ék látogatása ébresztett rá, mit mulasztottunk

azzal, hogy nem voltak testvéreink. Komolyan fontolóra kellene vennünk, hogy sok gyerekünk legyen! Jaj, Gage, gondold csak el, milyen boldogság lenne egy szép nagy család, aztán amikor majd megöregszünk, az unokák meglátogatnak minket, és ölünkbe másznak egy pusziért, vagy hogy meséljünk nekik. Valódi Örömforrás lenne, az örök ifjúság elixírje. Nézd csak meg apádat! Egészen megváltozott, amióta Andrew-val van. Meggyőző érvei megmosolyogtatták Gage-t. -Nevelésük, jó modorra oktatásuk fáradságos munkát jelentene, de képzeld csak el, mekkora élvezet lenne a nemzé-sük. - Lesimította Shemaine hasán a ruhát, és hátrahajolva alaposan szemügyre vette. Felesége oldalt fordult, hogy jobban láthassa, de Gage csak a fejét rázta: amióta utoljára nézte, nem történt látható változás. - Amilyen lassan nő ez a kicsi, jovő év elejénél nem jön hamarabb a világra. - Ugyan, te ugratsz engem - vádolta halk nevetéssel She-maine, és elégedetten közelebb törleszkedett hozzá. - Pontosan tudod, mikorra várom a babát. -Igen, de felmerült bennem, nem felejtetted-e el, hogy egy kisbaba kifejlődéséhez kilenc hónap kell. Ha ennyi gyermeket tervez, asszonyom, akkor, ha nem csalódom, egy mindig útban lesz, a másikat meg épp szoptatni fogja. Shemaine elképzelte, micsoda felfordulás lenne, ha orgonasípként következnének egymás után a gyerekek. - Nos, talán valóban nem kellene annyira siettetni... végtére is hagynunk kellene, hadd élvezzék a csecsemőkor előnyeit, mielőtt kiakolbólítanánk őket a bölcsőből. Gage helyeslőleg kuncogott. - És több időnk lenne kiélvezni a gyermekeinkkel töltött szép pillanatokat. Sokkal fontosabb babusgatni egy kicsit, gyöngéd szeretettel formálni a jellemét, hogy érezze, szerető, biztonságot nyújtó családi körben nő fel, ahol mindenkinek pontosan megvan a maga helye. Meggondolatlanság lenne tőlünk, asszonyom, ha szilaj lókötök bandáját szabadítanánk a világra, akiket mindenki csak gyűlöl. Shemaine elmosolyodott, és ujját végighúzta Gage halántékától az álla vonaláig. - Andrew-nál már bebizonyítottad bölcsességed, szerelmem, és teljes erőmből igyekszem majd gyermekünk megszületése után tanácsaid követni, bár tudom, nagy lesz a kísértés, hogy mértéktelenül elkényeztessem a kis drágánkat. - Ami jó lesz mindkettőtöknek, de azért ne a kicsi körül forogjon majd minden. Férjed ugyanúgy szeret a kebleden pihenni, drágám.

202

- Ó, arról a gyönyörről sosem mondanék le! - bizonygatta Shemaine. Elég egy emlékeztetés, és keblem máris érintésedre vágyik. - Csillogó szeme elbűvölte a férjét, miközben a férfi tenyerét dús keblére szorította. Érzed, mit teszel velem? A férfi hüvelykujja megsimogatta a megkeményedett mellbimbókat, és Shemaine felnyögött az élvezettől. - Mondtam már, milyen szép vagy a ruháidban? - suttogta Gage, és ajkával megsimogatta az asszony homlokát. - Victoria ruháiban is szemrevaló voltál, kivált azt szerettem, ahogy az ingváll a melledre feszült, de saját ruháidban egyszerűen lélegzetelállítóan gyönyörű vagy. - Most legalább levegőt kapok - felelte Shemaine, és tüdejét teleszíva keblét nekifeszítette a férfi tenyerének. -Ha kívánatos vagy is a ruháidban, még kívánatosabb vagy ruha nélkül suttogta Gage. Shemaine tüzes és kétértelmű mosollyal nézett fel férje szenvedélyes tűztől lobogó tekintetébe. - Ez önre is áll, Mr. Thornton. - Keze férje formás fenekére simult, és élvezte, ahogy megfeszülnek a kemény izmok. - Neked van a legremekebb feneked, amit volt szerencsém látni... - Minden valószínűség szerint az egyetlen, amit láthattál... - jegyezte meg mulatva a férfi. - Igaz - vallotta be Shemaine -, de méltányolni tudom, ha valami szép formájút látok. - Maurice is elég jóvágású. Összehasonlításkor hogy állom a sarat? Shemaine kissé elhúzódott tőle, és zavart színlelt. - Hát, nem is tudom, Mr. Thornton. Maurice igazán csinos férfi... -Hm! Gage megvető horkantása megnevettette a feleségét. - De uram! Ha nem csalódom, ön féltékeny! - Jobban éreztem magam, amíg nem tudtam, milyen jóképp a volt vőlegényed - jegyezte meg szárazon a férfi. Karját összefonta a mellén, és felnézett a mennyezetre. Sztoicizmu- sát addig sikerült megőriznie, míg felesége nevetése rá nem kényszerítette, hogy nemes vágású orra fölött lenézzen rá. -Csupán ez tetszik önnek rajtam, asszonyom? A fenekem? Shemaine odafészkelt hozzá, és bársonyosan duruzsolta a fülébe: - Természetesen nem, uram. Van más is, amit igen izgatónak találok, de léha nőszemélynek tartana, ha bevallanám, hogy erősen kötődöm valamihez.

Gage némileg megvigasztalódva ölelte át újra, és egyáltalán nem lepte meg, hogy az asszony kétértelmű megjegyzésére azonnal reagál is. Elmosolyodott, amikor érezte, milyen gyorsan hat rá az asszony. -Hát nem bátorítottam mindig is a merészségre, asszonyom? Talán megvizsgálhatnánk közelebbről is azt a fétist. Shemaine beszívta az ajkát, mint aki finom lakomára készül. -Ne hozzon kísértésbe, uram. Éjjel alkalmasabb lenne. A ház teli vendégekkel, és a falak nem olyan vastagok, hogy ne engednék át gyönyörteli sikolyaimat. -Micsoda? Attól félsz, hogy anyádban rossz benyomást keltesz az ő ártatlan kis báránykájával kapcsolatban? - ugratta Gage, mert eszébe jutott Shemaine korábbi megjegyzése. - Igen! - mosolygott csábítóan Shemaine, ahogy keze lejjebb csúszott kettejük között, míg Gage-nek el nem akadt a lélegzete. Nem akarom a tudomására hozni: kielégíthetetlen buja nő lettem, aki örökösen csak azokra a gyönyörökre vágyik, melyeket ön korbácsol fel benne. Anyám elájulna, ha rögeszmémről értesülne. Férje lemosolygott rá. - Valóban azt hiszed, hogy anyád sosem érintette meg úgy apádat, ahogy te most engem? Shemaine elgondolkodva hajtotta félre a fejét. - Nehéz elképzelnem anyámról, hogy ilyen... merész lenne. - Szüleid szeretik egymást, Shemaine. Olyan nehéz elképzelni, hogy anyád szívesen tesz apád kedvére, ahogy te teszed velem? Vagy valóban azt hiszed, hogy rajtunk kívül nincs házaspár, aki ruhátlanul szeretkezik, úgy, hogy csak egy lepedő fedi őket? Ha ezt képzeled, ártatlanabb vagy, szerelmem, mint hittem. -Valahogy nem tudom elképzelni anyámat és olyan helyzetekben, mint amikben mi szoktunk lenni -lotta be Shemaine. Gage elmosolyodott, és megsimogatta az asszony mellét. - Talán nem olyan ötletgazdagok, mint mi, édesem, de egy kis fantáziát tőlük sem tagadhatsz meg. Shemaine zavarodottan felsóhajtott, majd hirtelen félénken elhúzódott, és már nem simogatta a férjét. - Képtelen leszek ezentúl úgy rájuk nézni, hogy ne képzelném el őket együtt az ágyban. Ifjú asszonya őszintesége nevetésre ingerelte a férfit. - Sajnálom, hogy ilyen aggodalmat ébresztettem benned, szerelmem. Shemaine édesen csücsörítette az ajkát.

203

-Sajnálhatod is, de megértem, hogy féltékeny lehettél Maurice-ra, és úgy érezted, bosszút kell álmod. - Már megint ő! - nyögött fel Gage, és igyekezett nevetéssel elűzni az asszony megjegyzését. - Bárcsak sose pillantottam volna meg azt a csinos képét! -Ne aggódj, szerelmem - bújt hozzá Shemaine. - A szememben te mindig szebb leszel minden más férfinál. Igaz, látásom elhomályosítja a szerelem. - Amíg így áll a dolog, asszonyom, addig őrülten boldog leszek. És bármennyire szeretnék is itt maradni és veled játszadozni, le kell mennem a hajóhoz, mielőtt Morganék elmennek, mert egy-két dolgot meg kell még Flanneryvel beszélnem. - Én meg felkeltem Andrew-t, különben ma éjjel egy szem-hunyásnyit sem alszik majd - mondta Shemaine. - Kérek egy csókot, ami kitart, amíg újra nem találkozunk - kérlelte a férfi, és magához húzta. Az asszony készségesen átölelte a nyakát, hozzásimult, és megcsókolta, ahogy kérte, míg Gage leikéből el nem űzött minden Maurice-szal kapcsolatos kételyt. A kétárbocos eladása merőben új megvilágításba helyezte Gage szemében a hajót. Korábban csak a befejezetlen részekre összepontosított, az összevissza dobált építőanyagok eltakarták előle az egészet, de most tisztábban, átfogóbban látta a hajót. Munkásai már hazamentek, O'Hearnék, Nola és Margaret is velük - az utóbbit elkísérték otthonába -, míg a többi vendég Ramseyhez ment. Csak Bess és Gage szűkebb családja maradt a kunyhóban. Édesapja felment a padlásszobába, Bess a másnapi ennivalót készítette és kenyeret dagasztott a konyhában, Shemaine Andrew-t fürösztötte. Mielőtt a nap leszállt volna, Gage még utoljára végig akart sétálni a fedélzeten, hogy a kora este rózsás fényében megcsodálhassa a hajót. Ha a jövőre gondolt, furcsa diadalérzettel párosuló nyugtalanság és komorság fogta el. A következő hónapokban tanúja lehet annak, ahogy útjára indul első hajója; olyan érzés volt, mint egy régi barátot elveszíteni, akit nyolc-kilenc éven át kényeztetett, gondozott. Kihívás lesz mindent újrakezdeni, de egy saját tervezésű és építésű hajó, amint a tenger hullámait szeli, olyan lesz, mintha szárnyára kapná a szél. A siker frissítő szele mind újabb kihívások felé röpíti majd. A nehézségek nem tűnnek olyan leküzdhetetlennek, nem lesz olyan nehéz a pénzt előteremteni. Nem gúnyolódnak elképzelésein,

nem tekintik futóbolondnak. Még talán az apja is kikéri a tanácsát, sőt meglehet, hogy társul vele. Apja épp nemrégiben említette, hogy fontolgatja: elad mindent Angliában, és visszatér a gyarmatokra. Letelepszik valahol a közelükben. Végtére is Andrew-nak nagyapára van szüksége, mondta nevetve, aki gyakran meglátogatja, és most, hogy második unokája is útban van már, angliai birtokai nem olyan fontosak a szívének, mint a családja. És itt van új barátnője, Mary Margaret is, aki ugyanúgy szeret kártyázni, mint ő. William megjósolta, hogy O'Hearnék előbb-utóbb megbékélnek, ha Gage-dzsel kapcsolatos aggályaik eloszlanak. Gage nem osztotta apja derűlátását. Végül is több mint egy év telt el Victoria halála óta, és semmi olyan nem került nyilvánosságra, ami tisztázná az emberek szemében a szörnyű vád alól. Lehet, hogy felesége halála valóban baleset volt, és nincs gyilkos, akit elő lehetne keríteni. Vajon az évek során mentesül-e valaha is a falubeliek gyanújától? Nem valószínű, gondolta komoran Gage. Az olyan látogatók, mint Maurice du Mercer, még hosszú éveken át baljós történeteket hallanak „rettenetes” indulatosságáról, és elítélik anélkül, hogy meghallgatnák. Meglehet, hogy Maurice holnap visszatér és kihívja párbajra, hogy elégtételt vegyen, a Mrs. Pettycomb vagy valamelyik más pletykás vénasszony kiagyalta „bizonyíték” tettekre sarkallja. A márki azt mondta, nem nyugszik, míg Gage ártatlansága vagy bűnössége be nem bizonyosodik. Gage tisztában volt azzal, hogy párbaj pisztollyal nem lő olyan jól, mint Maurice. Kiválóan lő puskával vagy kisebb lőfegyverrel, de nincs tapasztalata a hirtelen fordulást követő célzásban. Nagyon is elképzelhető, hogy Maurice megöli, és minden dédelgetett becsvágya meg nem valósult álom marad csupán. Gage összekulcsolta két kezét a háta mögött, és lassan a hajóorr felé sétált. Soha senki nem ismerte el, mennyire szerette Victoriát. Éjt nappallá téve dolgozott, hogy mindent megadjon neki, amire egy asszony az otthonában vágyhat, és az asszony mindig olyan izgatott volt, olyan hálás, és úgy örült az ajándékainak, hogy Gage még keményebben dolgozott, hogy legcsekélyebb vágyát is kielégítse. Mrs. Pettycomb és a többi falubeli rosszul ítélte meg, amikor szorgos igyekezetét saját ambíciói önző' kielégítésének vélte. Nagyot tévedtek.

204

Victoria halála kegyetlenül üldözte az első hónapokban. Éjjelente gyakran felriadt lidérces álmaiból: látta önmagát, ahogy kétségbeesetten odanyúl, hogy estében elkapja az asszonyt, ahogy a hajóorrból lezuhan, de valahogy sosem érte el időben. Napközben azután szüntelen azért ostorozta magát, hogy egyedül hagyta Victoriát. A gyász és sötét gondolatai egészen kimerítették. Megmagyarázni ugyan nem tudta, de úgy érezte, hogy valamiképp cserbenhagyta az asszonyt, pedig az a nap is csak olyan volt, mint a többi, amikor kettesben felmentek a félig kész hajófedélzetre, és arról álmodoztak, milyen lesz, amikor egyszer majd eladják a vitorlást. Egyikük sem sejtette, hogy amikor eljön ez a nap, Victoria már nem lesz vele. Túlságosan lekötötte őket, hogy élvezzék az életet és egymás iránti szerelmüket. Gage-nek be kellett ismernie, hogy Shemaine-t sokkal jobban szereti, mint első feleségét. Bár kizártnak érezte, mégis tudta, hogy ez az igazság. Míg Victoria volt a felesége, úgy vélte, nincs nő, aki az asszony helyét elfoglalhatná a szívében. Tisztán, mélyen, őszintén szerette Victoriát. Most mégis halálosan szerelmes ifjú asszonyába. Néha olyan boldogság fogta el, hogy szeretheti Shemaine-t, hogy szinte beleszédült. Szeretkezéseik rítusa olyan izgatottá, lelkessé tette, mint egy kamaszt, aki élete első érzéki szenvedélyét éli át. Éjjelente, amikor egymás karjában feküdtek, bámulattal töltötte el az a mindent lebíró gyöngédség és odaadás, amit az asszony iránt érzett. Mi történt vele az óta a végzetes nap óta, hogy Victoria meghalt? pusztán az idő múlása ködösítette el vagy csökkentette első felesége iránt emlékeiben élő szerelmét? Vagy más szemmel látja önmagát, ahogy a nemsokára elkészülő hajót is? Vajon van-e Shemaine-nek sejtelme arról, mennyire szereti, és hogy szíve csak érte ég? Ha Maurice mégis megölné, vajon a halálát követő' hetekben, hónapokban vagy akar években el lehetne-e Shemaine-nel hitetni, hogy férje egy váratlan dührohamában végzett volna vele, ahogy ezt Roxanne megjósolta? - Istenem, csak ezt ne! - nyögött fel. - Add, hogy higgyen bennem! Ha meg ís kell halnom, szerelme ne szálljon velem a sírba! A hajópalló teteje felöl alig hallható reccsenés ütötte meg a fülét, és várakozásteljesen hátrafordult. Shemaine azt ígérte, hogy amint megfürdette Andrew-t és felvitte a gyereket William-hez, hogy nagyapja mesélhessen neki, ő is feljön a fedélzetre. De a hajópallónál tornyosuló böhöm alak nem az ő bájos Shemaine-je volt. Jacob Potts gúnyosan kacsintott rá, és melle közepére szegezte pisztolyát.

-Most elkaptam! - hencegett a matróz. - Morrisa meghagyta, hogy előb magával végezzek, nehogy a nyomunkba eredjen, ha kinyírtam Shemaine-t. Kár, hogy ez nem jutott hamarabb eszembe, mielőtt lyukat lőtt az oldalamba. Gage rájött, hogy teljesen védtelen. Nincs fegyvere. Nem áll olyan közel Pottshoz, hogy rávesse magát és a földre rántsa. Egyben reménykedhet: hogy sikerül addig húznia az időt, míg számára kedvezően változnak a körülmények. - Ne feledje, hogy embereimmel átkutattam maga után az erdőt, ezért ha megöl engem vagy a... feleségem... a munkásaim tudják, hol keressék a tettest. - Nem 'tom, miről beszél - acsargott Potts. - Azóta nem jártam itt, hogy kilyukasztotta az oldalam. - Gúnyosan hor-kantott, - Miután maga meglátogatta és megfenyegette, hogy elkap minket, ha Shemaine-nek bántódása esik, Morrisa aszonta, ne gyüjjek a közelükbe. Én nem féltem magátul, de ő nagyon is. Biztos azér', mer' Freidától úgy tuggya, hogy megölte az első feleségit. Gage megvetően mérte végig a tohonya matrózt. - Látom, szépen felgyógyult. - Egén, de beletartott egy kis időbe, hogy a fene enné meg magát! Kár, hogy a kis mocsárlakó olyan szívós, különben aznap kinyiffantottam vóna. A sebem okozta fájdalomra ír lett vóna a halála. - Shemaine sosem bántotta magát - próbált érvelni Gage - Miért fenekedik így ellene? - Eló'ször is tartozom vele annak a kis senkinek. Tuggya, megfogadtam, hogy megölöm, még aznap, amikó' elhagyta a London büszkeségét. Megesküdtem, hogy bosszút állok rajta, és én állni szoktam a szavam, ha az ellenségeimről van szó. -Potts vállat vont. Oszt most már tekintélyes summa is üti a markom, ha kicsinálom. Úgy is mondhatnám, megérte a várakozást. - Ki ajánlott fel jutalmat? - Gage tudta, hogy Roxanne-nak nincs annyi pénze, amivel tettekre sarkallhatná Pottsot vagy Morrisát. Még ha leszámítja is azt, amit a szajha Freidának fizet, Morrisa többet keres egy héten, mint Roxanne egy év alatt azzal, hogy mos meg főz az apjára. - Nem 'tom, csak Morrisa tuggya, ő meg tartja a száját.

205

- Talán Morrisa hazudik, és azt reméli, hogy magát halálos lövés éri. Megígértem, hogy ha még egyszer itt találom, megölöm. Morrisa nyilván fütyül a maga életére. És maga miért hinne neki? Potts benyúlt az erszényébe, és elővett egy elegáns, finom és puha bőrzacskót: szebb volt annál, mint amit egy ilyen matróz venne vagy készítene. Feltartotta, és megrázta, hogy a benne levő érmék megcsörrenjenek. - Előlegnek kaptam Morrisától ezt a pénzzel teli zacskót, Ha nem bízna benne, hogy visszatérek, nem adta volna oda. Annyit mondott vóna csak, hogy majd kapok egy pénzes erszényt. Gage fontolóra vette a férfi okoskodását, de csak azért, hátha felfedez valami menekülési lehetőséget. Valami csellel talán elterelheti a tökfilkó figyelmét. Tekintetét egy pontra szegezte, majd fejével alig észrevehetően intett, mintha szövetségesének jelezne, hogy bújjon el. De Morrisa figyelmeztette a matrózt, hogy ne hagyja magát becsapni - a telepes szörnyen agyafúrt, mondta -, és Potts rögvest megtévesztésre gyanakodott. Potts óvatosan arrébb araszolt, hogy gyors pillantást vethessen a feljáróra, de közben mindvégig Gage-re célzott a fegyverével. Úgy volt, ahogyan számított is, senki sem állt mögötte. - Megpróbál átejteni - meresztette rá vádlón apró malacszemét Potts. - Sajnálom. Valamit tennem kellett, hogy mentsem az életem - vallotta be őszintén Gage, és úgy vont vállat, mint aki számított arra, hogy cselfogása nem válik be. Elővigyázatosan megindult a matróz felé, aki morogva hátrált, s közben megbotlott. - Ne moccanjon, a fenébe is, különben itt helyben lepuf-fantom! Gage ártatlanul széttárta a karját. -Fegyvertelen vagyok, Potts. Mi aggasztja úgy? -Mer' csalafinta, az ám! Mint aznap, amikó' maga után vetettem magam, oszt félreállt és fenékbe rúgott! Gage boldogan elmosolyodott, és elégedetten látta a matróz arcán felsejló' zavart. - Nézze, Potts, fordított helyzetben maga is ezt tette volna.-, már persze ha eszébe jut. - Burkolt gyanúsítása, ami a matróz ostobaságára vonatkozott, árnyalt volt, de Gage úgy vélte, még egy fajankó is elértette volna a sértést. Potts azonban nem fogta fel, hogy mit mondott, ezért Gage kénytelen volt magyarázatot is hozzáfűzni: - Kár, hogy képtelen ennyire előre gondolkodni. - Ezúttal nem dőlök be a trükkjeinek - vágta oda gorombán Potts.

Gage úgy döntött, még egyszer próbára teszi a matróz felfogóképességét. Jobbra-balra nézett, mint aki elvesztett valamit, s azt keresgéli. Valójában a tőle nem messze álló, homokkal teli vödörnek támasztott súlyos vaskalapácsot igyekezett megszerezni. Ha teljes erőből lesújthatna vele a matróz koponyájára, ha nem ölné is meg, elkábíthatná. Elege volt már abból, hogy örökös félelemben éljen, honnan kerül elő Potts, és nem fenyegeti-e valamelyik családtagja vagy akár az ő életét. Ellenfele végre felhagyott a rejtőzködéssel és eléállt. - Mi az ördögöt művel? - förmedt rá dühösen Potts. - Meg akarja öletni magát, mielőtt végeznék a mondókámmal? - Unom az üres fenyegetőzését, Potts, ezért kérem, kíméljen meg kárörvendő megjegyzéseitől. Kétbalkezes trágyafaló maga, nem több... Potts sebzett üvöltéssel kinyújtotta jobb karját, kínzója fejének szegezte a pisztolyt, de Gage lebukott és a kalapácsért nyúlt. Ez az egy esélye van, hogy megakadályozza, hogy a matróz megölje Shemaine-t! Számolt azzal, hogy közben életét vesztheti, mert nem remélte, hogy mialatt elhajítja a kalapácsot, az eldörrenő fegyverből kirepülő golyó nem találja el. Hallotta a karcos hangot, ahogy Potts felhúzza a ravaszt, de már széles ívben lendítette is a kalapácsot. A következő pillanatban Gage elhajította a kalapácsot, a csendet pedig irtózatos dörrenés törte meg. Gage lélegzet-visszafojtva várta, hogy mellébe fúródjék a golyó, de ehelyett döbbenten látta, hogy Potts hatalmas teste megrázkódik és előredől. A kalapács csak kicsivel vétette el a matróz íejét, aki merev lábbal botorkált előre. Potts torkából furcsa, gurgulázó hang tört fel, majd vérpatak csordult ki szája sarkánál. Mérhetetlen döbbenettel bámult Gage-re. Gage nem kevésbé értetlenül nézte Pottsot, aki keserves lassúsággal emelte fel a karját, és nézte, ahogy fehér ingén gyorsan terjed egy hatalmas vérfolt. Az ingen támadt hasadékon át látta a mellén támadt ragacsos, vérvörös sebet, és érezte, hogy a golyó égető utat vág a tüdejéhez. Tátott szájjal bámult a palló tetején álló karcsú asszonyra, aki pontosan ott bukkant fel, ahova Gage egy másodperccel előbb nézett. Shemaine leengedte a még füstölgő' fegyvert. A pisztoly nagy koppanással a földre hullott erőtlen kezéből. A szemét elöntő könnyeken át Pottsra nézett:

206

-N... nem k... kellett vo... volna me... megpróbálnia me.., megölni a fé... férjemet! Shemaine összeszorította a fogait, hogy ne vacogjanak, és hősiesen igyekezett úrrá lenni heves remegésén, de látszott rajta, hogy nem bírja sokáig. Pillanatok múlva már szenvedélyesen zokogott. Mélyen megrázta az, amit kénytelen volt elkövetni. Másodszor Ölt, hogy mentse férje életét, és ez másodszor sem volt könnyebb, mint először. Potts furcsán rászegezte a pisztolyt, de Gage rávetette magát, és felütötte a matróz karját. A fülsiketítő dörrenés visszhangja végigszállt a folyó felett, és a vízimadarak rémülten röppentek fel a part mentén. Gage ököllel a matróz arcába vágott, aki végigszánkázott a fedélzeten, és széles vércsíkot hagyott maga után. Potts még megpróbált felállni, de ez csak sietette a véget: melléből erősebben ömlött a vér. Lassan visszaejtette a deszkára a fejét, felnézett a rózsás alkonyi égre, ahol látóterébe éppen beúszott egy madárraj, majd lehunyta a szemét, és egy tűnődő sóhajjal kiadta a lelkét. A kunyhó felől kiáltás harsant. Gage a korláthoz futott, és látta, hogy William, Bess és Andrew áll a verandán. Gage szeles karmozdulattal jelezte, hogy nincs semmi baj, mire mindhárman visszatértek a házba. Gage feldúlt asszonyához sietett, karjába szorította, és csókot nyomott a feje búbjára, míg remegését próbálta csillapítani. - Hogy jutott eszedbe pisztollyal idejönni, szerelmem? - A kunyhó ajtajából észrevettem Pottsot - motyogta szerencsétlenül Shemaine. Már éppen el akart menni, amikor az ismerős tohonya alakot megpillantotta, amint átóvakodik a tisztáson. - De te hogy láttál meg? Azt hittem, ennél óvatosabban már nem osonhatnék fel a hajópallón! Gage zavartan válaszolt: - Nem is láttalak. - De összevontad a szemöldököd, és egyenesen oda néztél, ahol a hajópallón kuporogtam. Biztosra vettem, hogy Potts megfordul, és rögtön meglát. Gage-nek eszébe jutott a trükk, amivel a matróz figyelmét el akarta terelni, hogy amíg nem figyel, rátámadhasson, és mérhetetlenül hálás volt, hogy a gyanakvó Potts nem nézett rögtön körül. Meg is ölhette volna Shemaine-t! - Nem láttalak, sőt nem is hallottalak. Csak Potts figyelmét akartam elterelni, hogy lerohanhassam. Meg sem fordult a fejemben, hogy a korlát mögött rejtőzhetsz. Beleremegek, ha arra gondolok, mit idézhettem volna elő azzal, hogy megpróbáltam Potts figyelmét elvonni.

Shemaine szipogott, és megtörölte a szemét. - Készen álltam. Lelőttem volna. - Még gondolni sem merek más lehetőségre - nyögött fel Gage. Meghűlt az ereiben a vér, ha arra gondolt, mi lett volna, ha Shemaine meghal. Az asszonyon leküzdhetetlen remegés lett úrrá, amikor a halottra nézett. - Kétlem, hogy Po... Pottsnak valaha is meg... megfordult a fe... fejében, hogy irántunk táplált gyűlölete az é... életébe kerül. Gage a felesége karját dörzsölte, hogy felmelegítse. Shemaine sokkos állapotban volt, és Gage tudta, hogy mihamarabb el kell távolítani a holttestet. - Leviszem Potts testét az asztalosműhelybe, és összeácsolok neki egy koporsót. -Én meg azalatt le... lemosom a ve... vért a fedélzetről -dadogta Shemaine, mert képtelen volt reszketését leküzdeni. - Nemsokára be... besötétedik, és bosszantana, ha reggelig be... beivódna a ve... vér a fába. Gage megfogta a matróz karját, és fellendítette a testet a hátára, majd elindult a hajópalló felé. - Amint Pottsra szögeztem a fedelet, visszajövök és segítek Shemaine erős elhatározással kihúzta a derekát, majd lassan összeszedte magát. Amint nyugodtabbnak érezte magát a kunyhóhoz sietett, félrevonta Williamet, és elmagyarázta, mi történt. William megnyugtatta, hogy lefekteti Andrew-t és eltitkolja a gyerek elöl a történteket. Shemaine némán megszorította apósa karját, hogy éreztesse vele, milyen hálás szeretettel veszi a felajánlott segítséget, és meglepődött, amikor az idó's férfi szótlanul kezet csókolt neki. Nem volt szükség szavakra. Shemaine tudta, hogy apósa napról napra jobban szereti. Végtére is Shemaine már másodszor ölt, hogy megmentse a fia életét. Az asszony egy vödör szappanos vízzel, rongyokkal és súrolókefével visszament a fedélzetre. Mieló'tt elindult volna, átöltözött és kötényt kötött. Megborzongott a borzalmas munka gondolatára, de azért haladéktalanul térdre ereszkedett, és hozzálátott a súroláshoz. Mennyire remélte, hogy egy kicsit kettesben lehet a férjével, osztozhat örömében, hogy sikerült a hajót eladnia, de most azzal is beérte volna, ha itt van a közelében, ha magas és izmos termete látványából vigaszt meríthet. Nyugtalanította a sűrűsödő félhomály, és szeretett volna mielőbb visszamenni a kunyhóba, hogy családja védelmét élvezze. Feszélyezte az

207

egyedüllét. Olyan érzése támadt, mintha valaki figyelné, és csak arra mert gondolni, hogy Potts megölésének megrázkódtatása dúlta fel lelki békéjét. De végül olyan erőssé vált az érzés, hogy figyelik, hogy nem lehetett nem tudomást venni róla. Shemaine leguggolt, és a kabinlépcső felé nézett, mert abból az irányból érezte a hátát perzselő pillantást. A szíve majd kiugrott a helyéből, amikor farkasszemet nézett Roxanne Corbinnal és a kezében tartott felhúzott pisztollyal. Roxanne arcán elégedett mosoly ült. - Hosszú időbe telt, míg észrevetted, hogy itt vagyok - gúnyolódott Roxanne. Shemaine gondolatain átfutott, hogy csakis azalatt surranhatott a fedélzetre, míg ó' a kunyhóban volt, és az elmúlt néhány percben élvezettel figyelte, hogy vetélytársnője milyen keményen dolgozik. - Látom, ma este járt már itt egy látogató - jegyezte meg a nő. - Ugye, Pottsnak hívták? Szegény nyomorult, nem volt nagy mestere a gyilkolásnak, ugye, Shemaine? Úgy hallottam, egyszer már próbálkozott... de elfuserált kísérletéért lyukat kapott az oldalába. Ha engem kérdez, elmondhattam volna, hogy Gage kitűnő céllövő, de Pottsnak persze nem volt oka arra, hogy kikérje a tanácsom. Mindenesetre biztosíthatlak, hogy én nem leszek ilyen óvatlan. Shemaine óvatosan felállt. - Mi a célja? - Hát ennyire naiv vagy, kicsikém? Mégis mire számítasz, amikor valaki töltött puskát fog rád? Egy kis baráti csevejre? -Rosszindulatúén felkacagott Különben sem szerettem soha más nőkkel fecserészni. Victoriát is azért látogattam és hitettem el vele, hogy szükségem van a barátságára, mert Gage közelében akartam lenni. Tudod, igazából szívből gyűlöltem. Kezdettől fogva a halálát akartam. Utáltam, hogy olyan kedves, és annyi apró szívességet tesz nekem. Egy pillanatig sem voltam hálás neki. Ellopta tőlem Gage-t, és ezt sosem bocsátottam meg neki. Aznap éjjel, amikor Andrew-val vajúdott, reménykedtem, hogy meghal, mieló'tt világra hozná a gyereket. Akkor nem kellene mindig rá emlékeznem, valahányszor arra a kis kölyökre nézek. Kizárólag magamnak akartam Gage-t, és nem bírtam volna elviselni, ha bárkivel, még akár Andrew-val is osztoznom kell rajta. De az a kis poronty később jó ürügy volt, hogy kijárhassak ide, és ki is használtam minden percet, amit Gage-dzsel tölthettem. Reméltem, hogy végül meggondolja magát, és elvesz feleségül. - Roxanne szája undorral görbült le. - De aztán megjelentél te, és beláttam, hogy mindennek vége. Téged választ, ahogy korábban Victoriát választotta. A szőke felvetette a fejét, mintha el akarná hessenteni a gondolatot. - De nem várom meg, hogy Gage visszajöjjön, hanem most végzek veled. Lehet, hogy megpróbál közbelépni. Victoriát is hogy védte, a bolondja! Itt hagylak holtan, hogy őt vádolják gyilkossággal. Csakhogy ezúttal nem sietek

majd a megmentésére. Hagyom, hadd lógassák fel a legmagasabb akasztófára. Annyiszor utasított már vissza! A haláloddal a falubeliek is készségesebben elhiszik majd, hogy ő tette el láb alól Victoriát. Gyorsan elítélik mindkettőtök meggyilkolásáért. Shemaine próbált valami rést találni a nő ügyes tervén. - Mások is vannak a kunyhóban, Roxanne. Ezúttal nem sikerülhet a trükkje. - Gage a kunyhónál járt, amikor Victoria lezuhant a hajóorrból nevetett fel a nő gúnyosan. - Kifigyeltem, hogy kettesben járnak fel a hajóra, amikor a munkások nincsenek ott. Apám hajóját behúztam a csalitba, és onnan lestem ki, hogy Gage Andrew-val visszamegy a kunyhóba. Gage figyelmes volt, rendszerint ő gondoskodott a kölyökról, hogy, úgymond egy kis pihenéshez juttassa az asszonyt. Amikor a sikolyát meghallotta, rohant vissza, de már késő volt. Mire kijött a kunyhóból, Victoria már halott volt, de az a legkülönösebb az egészben, hogy Victoria már azeló'tt meghalt, hogy teste a sziklákhoz csapódott volna. Eltört a nyaka, ahogy Samuel Myersé is, mielőtt a kútba hajították volna. Shemaine kíváncsian vizsgálta ellenfele arcát, s azon tűnődött, hogy tudott Roxanne ilyen szörnyűséget végrehajtani, amikor nem is látszik erősnek. - Hogy sikerült elroppantania a nyakukat? Roxanne jót mulatott a kérdésen. - Tulajdonképpen nem is én öltem meg okéi. Csak bebeszéltem a barátomnak, hogy Victoria, az az édes kis angyal megpróbál megölni. Azzal csaltam ide a barátomat, hogy kértem, vigyázzon rám, míg én Victoriával beszélgetek, és megpróbálom kiszedni belőle, miért akar az életemre törni. Amikor elkaptam Victoriát, ügyesen úgy tettem, mintha az életemért küzdenek. A barátom persze nem bírta elviselni, hogy bántanak, előjött a rejtekhelyéről, és hátulról elkapta Victoriát. De az a nő olyan törékeny volt, hogy elég volt elkapni a nyakát, már el is roppantotta a csigolyáját, ezért aztán rábeszéltem a barátom, hogy dobja le, hogy öngyilkosságnak vagy balesetnek gondolják. A kedvemért Sámuel Myerst is megölte, miután az a kis patkány megvert. Ott könnyebb dolgom volt, mert ütésnyomokkal bizonyíthattam, milyen sérelem ért. - Roxanne felsóhajtott, mint akit valami bánt. - Általában nem nehéz rávenni a barátomat, hogy a kedvemre tegyen. Csak úgy kell tennem, mintha valami szörnyűség történt volna velem, és ő máris a megmentésemre siet. Csak téged

208

túlságosan megkedvelt, Shemaine, és nem hajlandó bántani. Sőt azt képzeli, hogy a barátja vagy. - A barátja? - vonta össze szemöldökét Shemaine. -Jaj, Shemaine, igazán nincs időm mindent részletesen elmagyarázni. Órákig is eltartana, míg elmondanám, milyen aprólékosan kiterveltem mindent. Micsoda hiszékeny, együgyű nő vagy! El sem tudod képzeli, ki lehet az, mi? Majd megszakadtam, hogy rávegyem a barátunkat, hogy megöljön. De aztán ma délután valaki előállt egy javaslattal, s mivel sietős volt a dolog, úgy döntöttem, magam jövök ide, és elvégzem a piszkos munkát. - Roxanne a pisztollyal a hajóorra mutatott. - Szeretnék túlesni rajta, mielőtt Gage visszajön. Aztán szépen elpályázom, felveszem a jutalmam, és örökre itt hagyom Newportes Newest. - Miféle jutalmat? - Ej, te mamiasz, hát pénzt kapok azért, hogy végezzek veled. Miután a barátom nem hajlandó bántani, előbb-utóbb úgyis rákényszerültem volna, hogy én öljelek meg. Azért teszem meg most, mert egy teli erszényt kínáltak érte. A pénzből megvalósíthatom régi álmaimat. Még az is lehet, hogy elutazom Angliába vagy máshova. Ha sikerrel járok, annyit kapok, hogy oda mehetek, ahova csak akarok. - Roxanne intett a pisztollyal. - És most siess, tedd, amit mondok. Shemaine azonban konokul rázta a fejét. - Ha azt hiszi, felmászom a hajóorrba, és hagyom, hogy lelökjön onnét, hogy aztán a férjemet vádolhassa, akkor maga a mamiasz, Roxanne! - Menj már oda, de sebtiben! - förmedt rá Roxanne, és erősebben markolta a pisztolyt. - Tudok bánni a fegyverrel, nehogy azt hidd, hogy nem! - Ó, efelól nincs kétségem, Roxanne - felelte Shemaine. -Nagyon hidegvérű tud lenni, ha ki akarja csikarni az élettől, amire szüksége van. - Igen, ilyen apa mellett rákényszerültem - gúnyolódott Roxanne. Amióta anyám elhagyta, mást sem hallok, csak azt, hogy micsoda fertelmes szuka volt, hogy itt hagyott minket. Hát meg is érdemli, hogy egyedül maradjon, és pontosan ez lesz a sorsa, miután végeztem veled... - Büszke arra, amit tett, ugye? - szakította félbe Shemaine. - Valósággal henceg Victoria meggyilkolásával meg a gyilkosság kitervelésével. Pedig nem olyan okos, mint hiszi, Roxanne. Az igazságra előbb-utóbb fény derül. A szőke elvigyorodott. - Gage kivételével senki nem gyanakodott rám. Kíváncsi is voltam, nem terelődik-e rám a gyanú, de nem. Még féltem is aznap, amikor úgy hittem, hogy a barátom tett kárt benned. Biztosra vettem, hogy most mindenki

engem fog gyanúsítani. Végtére is köztudott volt, hogy nem barátkozom veled. Elég, ha egy akad, aki kicsit okosabb a többinél, és rájön az igazságra. De nem volt mitől tartanom. Csupán az az ostoba trágyafaló akart mindenki szeme láttára kinyiffantam. Roxanne fenyegetöleg felemelte a pisztolyt, mert kezdett elfogyni a türelme. - Gyere csak ide, Shemaíne, vagy azonnal végzek veled! A hajópaíló végéről nem emberi nyöszörgés hallatszott. Roxanne megrezzent és odafordult. Shemaine majdnem felnyögött kétségbeesésében, amikor rádöbbent, ki is Roxanne barátja. Cain, a púpos. Furcsa, rángatózó léptekkel kacsázott Roxanne felé, majd amikor odaért elé, vadul lengetni kezdte a karjait. - Nem Shemán! Nem Shemán! Nem Shemán! - könyör-gött páni rémületben, és ki akarta tépni a pisztolyt Roxanne kezéből. - Igenis Shemaine! - vágta a képébe Roxanne, és elkapta előle a pisztolyt. - Megpróbált megölni, Cain. Hát nem látod? De ez téged nem érdekel, ugye? Csak a te drága kis Shemaine-edért aggódsz! - Nem Shemán! - zokogott elkeseredetten a púpos. - Nem Shemán! - Fogd be, undorító csúszómászó! - vicsorgott rá Roxanne. - Még nyakunkra hozod Mr. Thorntont! A szőke Shemaine-hez fordult, és a hajóorra mutatott. - Mars oda, te szuka! Vagy keresztüllőlek ott, ahol állsz! - Le kell hogy ló'jön, Roxanne. És ha lelő, akkor nem tudja Gagere kenni a gyilkosságot - jelentette ki keményen Shemaine. - Tanúk szaladnak elő a kunyhóból, és látják, amint Gage kilép az asztalosműhelyből és ide indul. Az apja is feljön majd, hogy megnézze, mi történt. Nem olyan gyors, mint Gage, egy kis időbe biztos beletelik, míg felér a hajóra, de jön, efelól nincs kétségem. Igen, minél többet gondolkodom rajta, annál inkább tudom, hogy jobb, ha a pisztolyt használja, Roxanne, mert akkor legalább tudom, hogy képtelen lesz bolonddá tenni a falubelieket. Nem hídja elhitetni velük, hogy Gage tette, - Emeld fel a hajóorrba, Cain - parancsolta Roxanne, és a púposra pillantott. - Ha nem engedelmeskedsz, most ipgtön főbe lövöm a kis drágádat! - Nem Shemán! - károgta a púpos, és arca iszonyatosan eltorzult a benne dúló érzelmi vihartól. - Kérem nem Shemán!

209

- Kérem! Kérem! Kérem! - utánozta gúnyosan Roxanne. -Hát nem könyörögtem, hogy segíts? És mit tettél? Esdeklésem süket fülekre talált! Nos, megölöm Shemaine-t, és akármit mondasz vagy teszel, az sem állít meg. Főbe lövöm vagy lelököm, de így vagy úgy, meghal. Roxanne kinyújtott karral Shemaine szemei közé célzott. Shemaine érezte, hogy a gyomra összeszorul a rémülettől, de egy lépést sem tett a hajóorr felé. Egyetlen módon mentheti meg férjét az akasztófától: ha hagyja magát lelőni. Cain dühödt üvöltéssel Roxanne-hoz csoszogott, és félrelökte a pisztolyt. A fegyver dörrenése messze szállt a tisztáson. Gage éppen rászögezte Pottsra a koporsófedelet, amikor a lövés hangjára kiegyenesedett. A következő' pillanatban már rohant is kifelé. William épp kilépett alvó unokája szobájából, amikor a lövés eldördült. Rémült pillantást váltott Besszei, majd amennyire tudott, az ajtó melletti magas szekrényhez sietett, elővett két pisztolyt, és ellenőrizte, meg vannake töltve. Rá sem hederített a mozgását hátráltató fájdalomra, csak lassúságát átkozva a verandára lépett. Mindketten a hajó felé siettek, bár egyikük kicsit nehézkesebben. Míg William még csak az ösvényen futott, Gage már a hajópallón rohant fel, s közben eszelősen szólongatta Shemaine-t. Éppen felért a hajópalló végére, amikor Cain elkapta Roxanne derekát, és a hajóorr felé rántotta. - Mit művelsz, te ostoba? - sikított dühösen Roxanne. - Tegyél le! Tegyél le, ha mondom! A púpos egy pillantást vetett a háta mögé, és látta, hogy Gage felé szalad, de erősebb volt, mint azt bárki hitte róla. Felvonszolta magát és terhét is a hajóorrba, bár Roxanne kéz-zel-lábbal tiltakozott, és visított, mint akit nyúznak. Roxanne-t átölelve Cain visszanézett Gage-re, és a mélység szélére lépett, mire Gage azonnal megtorpant. A férfi megértette, hogy ha egy lépést is közelít, Cain leugrik, és magával rántja Roxanne-t is. - Tedd le Roxanne-t, Cain - könyörgött Gage. - Nem! Nem! - rázta torz fejét a púpos, és szabad karjával intett, hogy Gage menjen hátrébb. A férfinak nem volt más választása, mint engedelmeskedni. Cain fura szögben oldalt hajtotta a fejét, és lenézett She-maine-re. Csúf arcán a félhomályban alig kivehetően könnyek patakzottak. - Shemán barát. - A szívére mutatott. - Kán szereti Shemán. - Én is szeretlek, Cain - bizonygatta szorongva az asszony. - Jó barátom vagy, hogy vigyáztál rám. - Letörölte bőven hulló könnyeit, és kérlelni

kezdte a púpost. - Kérlek, Cain, ne bántsd Roxanne-t! Gyere le ide, ahol mindketten biztonságban lesztek. - Kán meg kell halni! Kán megölte Victoria! Kán meg kell halni! Gage Shemaíne-t nézte, de odakapta a fejét, amikor rájött, mit is mondott a púpos. - Nem, Caín, nem kell meghalnod - érvelt kétségbeesetten Shemaine. - Roxanne hitette el veled, hogy Victoria meg akarja ölni. Amikor megragadtad, nem akartad kitörni a nyakát. Baleset volt. Aztán Roxanne parancsolta, hogy dobd le a hajóról, hogy azt a látszatot keltse, hogy Victoria lezuhant, pedig ó' mindvégig ezt akarta. - Shemaine Gage-re pillantott, aki valósággal csüggött minden szaván. Shemaine tudta, hogy férjének szüksége van rá, hogy tisztába jöjjön felesége halálának körülményeivel, de nem vesztegethette az időt magyarázkodással. Most Caint kell megakadályoznia abban, hogy leugorjék. - Azt hitted, hogy Roxanne-t véded Victoriától, de Roxanne hazudott neked, Caín. Victoria sosem bántotta volna Roxanne-t. Azt hitte, Roxanne a legjobb barátnője. - Kán meg kell halni! Roxanne meg kell halni! E kijelentésre Roxanne újult erővel próbált kiszabadulni, és tíz körmével esett a csúf arcnak. - Eressz el, te pojáca! - sikította hisztérikusan. - Engedj el, hallod? Nem akarok meghalni. Élni akarok! - Isten vele, Shemán. Az elmormolt búcsúszó után Cain foglyával a mélységbe vetette magát. Roxanne sikolya talán csak egy másodpercig hallatszott, aztán örökre elnémult. Shemaine és Gage a hajóorrba futottak, addigra Wííliam a hajópallóhoz aljához ért. William a csipkés szélű sziklákon heverő, összetört testekhez ment. Bár fájdalmas volt lehajolnia, mégis gondosan megvizsgálta mindkettőt. Roxanne estében kitörte a nyakát, Cain-ban azonban volt még egy kis élet. Hanyatt feküdt a köveken, de egy nagyobb és élesebb szikla épp a hátába fúródott. Hangosan zihált, és mosolyogni próbált, amikor William megsimogatta a karját, de mosoly helyett köhögni kezdett, és száján kibuggyant a tüdejét elárasztó vér. Iszonyatos fájdalmat érzett a mellkasában, mintha éles kést döftek volna belé. Aztán Cain meglátta Shemaine-t, aki kihajolt a hajóorrnál, és arcán könnyek patakzottak. - Szeret Shemán... barát - suttogta a púpos, azzal lehunyta a szemét, hörgött egyet, és nem mozdult többé. - Szerencsétlen ember - mormolta szomorúan William.

210

Gage leemelte Shemaine-t a hajóorrból, és együtt futottak le Williamhez. - Későre jár, és ma éjjel már nem tudjuk átvinni a holttesteket Newportes Newesba - mondta Gage. - Reggelig az asztalosműhelyben hagyom őket. Ramsey meg a többiek majd segítenek feltenni a koporsókat a szekérre, hogy bevihessem őket a faluba. - Majd én segítek koporsót ácsolni - ajánlotta William. - Menj be inkább Andyhez, apám - kérte Gage. - Meglehet, hogy hallotta a lövéseket vagy a sikoltásokat, és most nem tudja, mi történt. Ha felébred, és csak Besst találja maga mellett, biztosan megijed. William egyetértett fia aggodalmával. - Bemegyek, és mellette maradok. - Köszönöm, apám. - Gage tudta, milyen kínnal járhatott, hogy apjának ilyen messzire kellett gyalogolnia a kunyhótól. Közelebb lépett, hogy segítsen az idős embernek. - Támaszkodj nyugodtan a karomra, visszasegítlek a házhoz. De William a karjára tette a kezét és megállította. - Maradj inkább Shemaine-nel, fiam. Vigyázz rá. Az unokámat várja, és az átélt szörnyűségek után talán inkább ágyban kellene pihennie, nehogy elvetéljen. Ha hajlandó lenne visszajönni velem a kunyhóba, szívesen vigyáznék rá is, míg te végzel a koporsókkal. Shemaine reszkető mosolyt vetett az idős férfira. - Jól vagyok, milord. - Miért nem nevezel Williamnek vagy apának, Shemaine? - kérdezte a férfi. - Papa persze kedvesebben hangzana, de attól tartok, hogy rnivel apád is itt van, a megszólítás némi zavart okozna. Shemaine odament hozzá, lábujjhegyre állt, és csókot nyomott apósa ráncos arcára. - Köszönöm, William papa. Ólordsága elmosolyodott és bólintott. -Jól hangzik, édes lányom. Amikor a felesége visszament hozzá, Gage vigasztalóan fogta át a vállát. - Papának igaza van, Shemaine - mormolta, és a megváltozott megszólítás hallatán az apa szemébe örömkönny szökött. - Miért nem mész be és pihensz le? Nekem nincs szükségem segítségre. És mostanra már biztos azt sem tudod, hol áll a fejed, annyian kerültek elő az erdőből, hogy végezzenek velünk. - Már majdnem végeztem a fedélzet felmosásával - mondta Shemaine reszketeg hangon. - De azért most mégsem mennék vissza egyedül... legalábbis egyelőre.

- Nem is engednélek - felelte Gage, és ott várakozó apjára mutatott. - Miért nem engeded, hogy papa visszakísérjen a kunyhóba? Amint végeztem, én is sietek utánatok. - Kimerültem - sóhajtott fel Shemaine -, de segíteni akarok. A munka leköti a gondolataim, és nem kell újra meg újra átélnem a történteket. Caint is le kell mosdatni, mielőtt koporsóba tesszük. Amíg te a koporsón dolgozol, én le is mosnám, aztán együtt visszajöhetnénk a hajóhoz, és lemoshatnánk a fedélzetről a maradék vért. - Rendben, édesem, ha így akarod. - Akkor magatokra hagylak benneteket - mondta kelletlenül William. - De ne maradjatok sokáig. Amíg a négy fal biztonságában nem tudlak benneteket, nyugtalankodni fogok. Shemaine füle hallatára Gage nem merte elárulni apjának, hogy jó okkal aggódik: a környékről még nem tűnt el az, aki hajlandó Shemaine haláláért fizetni. Ifjú felesége sok hányattatáson ment keresztül, és ha nem hallotta, amit Potts neki mondott, akkor egyelőre jobb ezt a kérdést nem bolygatni. Shemaine azonban maga hozta fel a témát, mert szeretett volna tisztán látni. - Gage, Roxanne azt állította, hogy valaki pénzt adott neki, hogy megöljön... William megállt, és visszanézett rájuk. Nyugtalanság gyötörte fia ifjú felesége miatt, és e megjegyzés is azt bizonyította, hogy nem oktalanul. - Potts ugyanezt mondta - ismerte be megkínzott sóhajjal Gage. Úgy látszik, valaki rendületlenül az életedre tör, kedvesem. - De Morrisán kívül ki lehetne az? - kérdezte értetlenül Shemaine. - Morrisa nem adna pénzt Pottsnak, hogy öljön meg. Potts ingyen is boldogan megtette volna neki. - Fogalmam sincs, ki lehet az, szerelmem - felelte Gage. -De igyekszem rájönni. Potts azt állította, hogy Morrisa tudja, ki az. Holnap, ha a koporsókkal bemegyek Newportes Newesba, újból felkeresem. Shemaine aggódva felsóhajtott, miközben azon törte a fejét, kinek lehet az útjában, de képtelen volt rájönni ismeretlen ellensége kilétére. Itt, a gyarmatokon biztos nem szerzett piagának ellenséget. - Azt hiszem, egy szemhunyásnyit sem tudok majd aludni, mert azon rágódom, kinek lehet annyi pénze, hogy gyilkosságért fizessen.

211

-Akkor hát lássunk munkához, asszonyom, hogy minél előbb végezhessünk és lefekhessünk - sürgette Gage. A sziklákon át Roxanne-hoz lépett, és felemelte. Elcsodálkozott, hogy Roxanne mennyivel súlyosabb, mint a felesége. Pedig ez volt az igazság. Annak ellenére, hogy aznap este három életet oltottak ki a hajóján, még logikusan tudott gondolkodni. Ezek után reménykedni fog, hogy több tragédia már nem történik, ami igazolná, hogy okkal aggodalmaskodott. William a kunyhóig kísérte őket, majd bement, ők pedig továbbmentek az asztalosműhelybe. Gage visszatért Cain testéért, és Roxanne közelében egy másik asztalra fektette. Shemaine ragaszkodott hozzá, hogy Gage hozzon egy kancsó vizet meg egy mosdótálat, és a férfi növekvő nyugtalansággal figyelte, ahogy az asszony mosni kezdi Cain arcáról a vért. Shemaine-nek először a keze reszketett, aztán egész testében remegni kezdett. Gage kérdésekkel próbálta elterelni a figyelmét, majd elvette tőle a rongyot, és maga látott neki a szörnyű munkának. - Mit is mondtál, hogy Cain ölte meg Victoriát? Azt mondtad, hogy Roxanne hazudott neki... Shemaine képtelen volt levenni Cainról a szemét, és a púpos torz arcára meredve mindent elmesélt a férjének, amit Roxanne-tól megtudott. - Úgy tűnik, Roxanne lóvá tette szegény Caint - jegyezte meg Gage a történet végén. - Azt hiszem, valój ában nem akarta Victoriát bántani - mormolta Shemaine. - Nem tudta, milyen erős, de amit véletlenül tett, nagyon is Roxanne céljait szolgálta. És a végén Cain rájött, hogy Roxanne gonosz. Valószínűleg ezért mondta, hogy Roxarme-nak meg kell halnia. - És nyilván úgy gondolta, hogy ő is megérdemli a halált, amiért megölte Victoriát - tűnődött fennhangon Gage. - ítélkezett önmaga felett, és úgy vélte, azért, amit tett, méltó büntetés a halál. - Roxanne szerint Cain szándékosan tekerte ki Myers nyakát, mielőtt a kútba dobta. - Nos, így legalább jobban értem Myers, mint Victoria halálát - sóhajtott fel Gage. - Victoria olyan kedves volt mindenkihez, hogy egyszerűen elképzelhetetlennek tartottam, hogy bárki is meg akarja ölni, mint ahogy azt is, hogy levetette magát a hajóról. Az egyetlen, akire gyanakodtam, Roxanne volt, azt viszont nem értettem, hogyan emelhette át Victoriát a hajóorron, és hogyan hajíthatta le. Victoria karcsú volt ugyan, de nagyon erős. Roxanne nyilván már hamarabb rájött, hogy egyedül nem bír vele, tettestársra lesz szüksége, és elhitette Cainnal a hazugságait.

Roxanne indítékainak és Potts bosszúszomjas hajlamának miértjeit és okait Gage és Shemaine számtalanszor átbeszélték, míg vissza nem értek a kunyhóba. Nászéjszakájuk óta most először nem szerelmeskedtek. Shemaine zaklatott volt, és hosszú időbe telt, amíg megnyugodott férje ölelő'karjában, és végre elnyomta az álom. Gage viszont annyira féltette a feleségét, hogy sem feszültsége, sem nyugtalan gondolatai miatt nem jött álom a szemére. Amikor elcsendesült a ház, Gage végigjárt minden helyiséget, kinézett a sűrű sötétségbe, ellenőrizte, hogy minden ajtót bezártak-e, és fegyvereit a bejárati ajtó mellé készítette. De miután rájött, hogy a konyha padlójára terített dunyhán alvó Besst zavarja a járkálásával, visszament a hálószobába, és becsukta maga mögött az ajtót. Még egyszer ellenó'rizte, megtöltötte-e a pisztolyait, majd egyet az ágy melletti asztalra tett, visszafeküdt felesége mellé, és újból a karjába vette, majd a mennyezetet nézve a lehetséges bűnösökön törte a fejét. Kevés név jutott eszébe, és bár Morrisa állt a névsor élén, csak egyvalakire gondolhatott, akinek vagyona lehetővé térte, hogy másokat fogadjon fel Shemaine meggyilkolására. Mivel Maurice du Mercer itt tartózkodik a gyarmatokon, ez az elképzelés nem is olyan légből kapott, gondolta. Gage a halvány esélyt sem hagyta számításon kívül, és megfogadta, hogy másnap kimegy a kikötőbe, és végigkérdezi a hajóskapitányokat, nem érkezett-e a napokban Angliából egy magas rangú idős hölgy valamelyik hajó fedélzetén Newportes Newesba. Végre kivilágosodott, és miután Gage elköltötte Bess bó'sé-ges reggelijét, lement az asztalosműhelybe. Addigra Ramsey és társai már ott voltak, és döbbenten bámulták a vadonatúj koporsókat. Már azon töprengtek, munkaadójuk nem ezzel bővíti-e a kínálatot. - Mondd csak meg nyugodtan, ha fel akarsz hagyni a bútorkészítéssel - tréfálkozott Ramsey. - Egyikünk sem orrol meg rád, ha így van. Szívesebben megyünk ki innen a saját lábunkon, mint hogy egy ilyenben vigyenek. Gage kénytelen-kelletlen elnevette magát főasztalosa rettenthetetlen humorán. - Kicsik lennének neked meg Slynak. Hanem ezt már Ramsey is zokon vette. - Azt akarod tán mondani, hogy széltiben-hosszában egy kicsit terebélyesek lettünk? - kérdezte végigsimítva az utóbbi időben egyre jobban domborodó pocakján.

212

- Egy kicsit? - vágott vissza hasonló hangnemben Gage. Barátja víg kedélye gyógyír volt megkínzott lelkére. - Hisz amilyen mértékben gömbölyödsz, már azon tűnődtem, nem kellene-e megnagyobbítani az ajtókat. Sly jólelkűen kuncogott, amikor odalépett hozzájuk. - Úgy ám, mán én is azon gondúkodtam, ne adjam-e kölcsön az egyik nadrágom, nehogy kilógjon a feneke. Valahányszor lehajol, többet látok, mint amit én el tudok viselni. Gage jóízű nevetésben tört ki, Ramsey pedig színlelt dühvei meresztette szemét asztalostársára. De Gage máris köny-nyebben érezte magát. Percekkel később Gillian csörtetett be, és Gage-t kereste. A három koporsó láttán olyan hirtelen torpant meg, hogy lépésre emelt lába a levegőben maradt. - Szent szűzanyám... - lehelte, és lassan leeresztette a lábát. A fiatal ír eló'ször a fenyőkoporsókat nézte, aztán láthatóan nagyot nyelt, és Gage-re emelte a pillantását. - Ki fekszik bennük, kap'tány? - Roxanne, Cain és Potts - felelte egyszerűen a munkaadója. A három férfi tátott szájjal bámult rá. Sly Tucker szomorúan csóválta meg a fejét. - Reméltem, hogy üresek. A két inas hátulról odasietett, hogy első kézből hallják a történetet. Valamennyien Gage köré gyűltek. -Gondolom, rendesen kihoztak a sodrodból - vonta le Ramsey a kézenfekvő következtetést. - Mindhármat lelőtted? - kérdezte, mert szeretett volna többet is tudni. - Egyikőjüket sem - felelte Gage szomorkás mosollyal. -Pottsot, aki megpróbált megölni, a feleségem ló'tte le. Cain végzett magával és Roxanne-nal, amikor leugrott a hajóorrból. - Megfordút mán a fejedben, hogy az a hajó el van átkozva? - tudakolta Ramsey. De Gillían nem hagyta, hogy ez a gondolat gyökeret verjen a többiek fejében. - Miért ölte meg Cain Roxanne-t, kap'tány? - Roxanne egyike volt azoknak, akik megpróbáltak She-maine-nel végezni, és ez nem volt Cain ínyére. Meglehetősen szövevényes történet. Segítsetek feltenni a koporsókat a szekérre, közben meg elmesélek annyit, amennyit tudok. - Kérdően Gillianre nézett, aki láthatóan megfeledkezett arról, miért is jött a műhelybe. - Velem akartál beszélni? - Igen - eszmélt fel Gillian, mert eszébe jutott jövetele célja. - Őlordsága magát keresi, kap'tány. - Apámra célzol?

- Nem, a fiatalabbra, a fekete hajúra. Gage tudhatta volna, hogy a márki állja a szavát. - Megmondhatod neki, hol talál. - Igenis, kap'tány. Maurice du Mercer pár perc múlva belépett a műhelybe, és Gillian meglepetéséhez fogható ámulattal nézett a koporsókra. Az arcára kiülő elképedés hasonló volt, csak egy kicsit hamarabb tette le a lábát és másként szitkozódott. - Egek! Mi történt itt? Kinek készültek ezek a koporsók? Shemaine jól van? Gage gyászosan mosolyodott el a pergő'kérdések hallatán. - Nem kell aggódnia, milord. Egyik koporsó sem a feleségemnek készült. Shemaine a kunyhóban van. Nincs valami fényes állapotban, miután tegnap este megölt valakit - Kicsoda? Az én Shemaine-em? Gage-t elöntötte a pulykaméreg, és azonnal helyreigazította a férfit. - Nem, milord, az én Shemaine-em... mintha lenne másik is. - Mi történt? - kérdezte Maurice. - Ki volt az a férfi, és miért ölte meg Shemaine? - Hogy megmentse az életem. Valaki lefizette Pottsot, hogy jöjjön ki ide, és ölje meg Shemaine-t, de a matróz úgy döntött, előbb engem juttat át a másvilágra. Shemaine megtanult ügyesen bánni a puskával. Még néhány lecke, és akár vetélytársra lelhet benne. Maurice ügyetlenül a koporsókra mutatott. - Akkor hát még ki... - Nem ismeri őket - felelte Gage. - Egy falubeli púpos/ aki véletlenül megölte az első feleségem, és egy asszony, aki becsapta a szerencsétlent, és rávette, hogy ezt a szörnyűséget elkövesse. Valaki felbérelte, hogy Shemaine-í is ölje meg. - Azt mondja, hogy megölte az első feleségét - ismételte meg kétkedve Maurice. - Ez egész jól jön magának, nem? Gage viszonozta a márki kemény pillantását. -Ha nem tévedek, jobban jön nekem, mint önnek, márki úr. Most nem lesz ürügye, hogy párbajra hívjon ki, és annak orvén, hogy gyilkos hajlamomtól menti meg a feleségem, végezzen velem, hogy aztán ön vehesse el Shemaine-t. Ha kételkedik az őszinteségemben, kérdezze ki Shemaine-t. Roxanne és Cain ezt mondták neki, már amennyire a szerencsétlen nyomorék el tudta magyarázni.

213

Maurice benyúlt elegáns szürkésbarna kabátja zsebébe, és kivette belőle azt a sima bőrerszényt, amit Potts kötekedve lengetett meg Gage előtt. - Megtudhatom, hogyan jutott ehhez? Hajója fedélzetén találtam, amikor felmentem, hogy Morganéktól megkérdezzem, hol keressem. Gage megvizsgálta a bőrerszényt, majd visszaadta a márkinak. - Potts mutatta meg, amikor azzal hencegett, hogy felbérelték Shemaine meggyilkolására. Az erszény Pottsé lehetett, bár egy ilyen matróz nemigen tart magánál efféle elegáns holmit. Talán azé volt, aki felbujtotía a gyilkosságra. - Gage elgondolkodva nézett a nemesúrra, akinek arca egyszerre krétafehérré vált. - Ha nem Pottsé volt, van elképzelése arról, kié lehet? - Meglehet - motyogta a márki. Hirtelen megfordult, és az ajtóhoz ment. Feltépte, de aztán megállt, és Gage felé fordult. Szép ajka elkeseredett mosolyra húzódott. - Ha igaz, amit mondott, Mr. Thornton, akkor valóban megszerezte magának a jegyesem. Mindkettőjüknek a legjobbakat kívánom, - Hát végleg eltávozik? - lepődött meg Gage. Elképesztette, hogy a márki ilyen könnyen feladja. - Igen. Nem jövök vissza, csak ha Shemaine a szándékomtól eltérő okból kifolyólag váratlanul megözvegyülne. - Erre sokáig kell várnia, mert szép öregkort akarok megélni - válaszolta Gage. - Úgy legyen. - Shemaine és O'Hearnék kérdezni fogják, hova lett - erős-ködott Gage. - Mit mondjak nekik? Maurice eltűnődött a válaszon, majd búsan elmosolyodott. - Mondja azt, hogy anyapatkányt mentem fogni. Maurice kilépett az ajtón, és halkan becsukta maga mögött. - Anyapatkányt? - vakarta a fejét Ramsey. - Ezt meg hogy értette ólordsága? Gage az ablakból nézte, ahogy vetélytársa a folyó felé siet. - Azt hiszem, ólordsága azzal szándékozik beszélni, aki lefizette Pottsot, hogy ölje meg Shemaine-t. - És honnan tudja, hogy ki az? - kérdezte a barátja. -Az erszényből - felelte szórakozottan Gage. - Azt hiszem, felismerte... vagy legalábbis hasonlít arra, amit egy rokona használ. - Nem is tudtam, hogy rokonai vannak errefelé. - Csak mostanában lettek. Amióta a márki ideérkezett.

214

XXV. fejezet Amint Maurice du Mercer belépett a kocsmába, síri csend támadt. Azok a szajhák, akik a kora reggel ellenére feltápász-kodtak már az ágyukból, tátott szájjal bámultak rá. A környéken megforduló férfiakkal összehasonlítva a márki pompás példány volt, igéző, akár egy álom. Lökdösődve, kiabálva rohanták meg, mert mindegyik magának akarta megkaparintani. Természetesen Morrisa volt az, aki mindenkit félrelökve eló'refurakodott. - Szolgálatára lehetek lordságodnak? - duruzsolta, és szokása szerint úgy húzta el a vállát, hogy karja fedetlen maradjon, majd egy másik rándítással hatalmas kebléből is kivillantott. - Azt hiszem - felelte nyomatékos közönnyel Maurice. - Ha a fogadós helyesen tájékoztatott, nagyanyám itt szállt meg. Felvezetne a szobájába? - Nos, nem is 'tom, milord. - Morrisa pár lépést hátrált, mert rájött, mekkora baklövést követett el. Lady du Mercer unokája állt előtte, gondolta, aki az öreg hölgy szerint szerelmes Shemaine-be, és mivel sem Potts, sem Roxanne nem jöttek vissza a jutalomért, Morrisának sejtelme sem volt, mi történhetett Thorntonéknál, vagy ez a férfi mit akar. Bármi hozta ide, az borzalmas dolog lehet, tette hozzá gondolatban, mert fekete szeme valósággal felnyársalja. Az is igaz, hogy Őladysége nem akarja megszellőztetni az ittlétét, kivált nem az unokája előtt. -Ha nem vezet oda, majd odatalálok magam - jelentette ki Maurice nyersen. - Lehet, hogy néhány társnőjét eközben megzavarom, mert benyitok ide-oda, de kétlem, hogy zavarba ejtene, amit odabent látok. Az viszont előfordulhat, hogy vendégeik rossz néven veszik majd a tolakodásom. Morrisa azonnal jobb belátásra tért. Elképzelte, milyen dühbe jönne Freida, ha valamelyik vendég felpanaszolná, hogy megzavarták. Nem tudta, őladysége hogyan fogadná unokája látogatását, de biztos volt abban, hogy az idős hölgy elegánsabban intézné a dolgot, mint bármelyikük, akinek Freida ó'rjöngésével vagy bosszúálló módszereivel kell szembenéznie. -Fent az utolsó szoba jobbra. Most vittem fel egy csésze teát óladységének, tehát fent van már és reggelizik. Maurice hármasával vette a lépcsőfokokat, az utcalányok meg csak bámultak utána. A mellvédes folyosón is hasonló eltökéltséggel haladt végig, majd határozottan bekopogott, és azonnal be is nyitott. Az idó's hölgy egy asztalkánál ült, és éppen reggelijét költötte el. Amikor az ajtó feltárult, félig felemelkedett a székből, mert valami mocskos brigantira számított, aki fegyverrel akarja rákényszeríteni, hogy adja oda a pénzét.

Ám amikor az ismerős arcot megpillantotta, lassan visszaereszkedett a székbe, és csontos kezét hevesen dobogó szívére szorította. - Ejnye, Maurice, de rám ijesztettél! - feddte meg az unokáját. - Épp ez volt a célom - vágta oda a férfi. Az asszony szája sarka idegesen megrándult. Magyarázat nélkül is tudta, hogy nagy baj van. - Ujabban tréfát űzöl nagyanyádból? - Ha ez tréfa, úgy sokkal kevésbé tragikus, mint az, amit te űztél velem. Edith finom ujjai remegtek, ahogy felverte csipke zsebkendőjét és megtörölte a szája sarkát. - Nem értem, mire célzói, Maurice. De a márkit nem lehetett becsapni ezzel az ártatlanságot színlelő komédiázással. - Jobban tudod, mit követtél el, nagyanya, mint én. Szerelmes voltam Shemaine-be, és most elvesztettem... - Meghalt? - Edith izgatottan várta már ezt a hírt, de soha nem hitte volna, hogy épp unokájától értesül róla. Maurice fekete szeme rosszul palástolt haragtól villámlott. - Shemaine él, egy telepes felesége, és gyermeket vár... és egész vagyonom odaadnám azért, hogy úgy szeressen, ahogy a férjét. Edithet elkeserítette, hogy Shemaine még mindig él, de volt olyan jó színésznő', mint Morrisa. - A vagyonod? - Unokája túlzott állítása hallatán kényszeredett kacajra fakadt, és elegánsan legyintett. - Ugyan, Maurice, egyetlen épelméjű férfi sem adná oda a vagyonát egy olyan kis csitriért, mint... - Shemaine-nek hívják, nagyanya - mondta kínos pontossággal Maurice. - Shemaine Thorntonnak. És ha te nem lépsz közbe, Lady Shemaine du Mercernek hívhatták volna. - Ugyan már, Maurice. Feszült idegállapotban vagy, és azt sem tudod, mit beszélsz. -Nagyon is jól tudom, nagyanya. - Maurice a zsebébe nyúlt, és eló'vette a selymes bó'rerszényt, majd laza csuklómozdulattal az asztalra dobta. A pénz hangosan megcsörrent benne. - Felismered, nagyanya? - kérdezte maró gúnnyal. -Mindig is büszke voltál keresetlen, ám kifogástalan ízlésedre. Bele sem kell néznem, és látnom sem kell a kezdőbetűidet, hogy tudjam, a tied. Kíváncsi lennék, hány ilyen finom bó'rerszényt csináltattál már magadnak az évek során? Amióta élek, ilyeneket láttam nálad. Nem is egyet kaptam tőled. A pénz értékére próbáltál tanítani, emlékszel?

215

Edith arca merev, rezzenetlen maszk maradt, ami elrejtette a benne dúló indulatokat. Unokája hangja többet elárult, mint szavai. Lelke mélyén tudta, hogy ezt a gyilkos játszmát saját ostoba hibája folytán elvesztette. Morrisának azt az utasítást adta, hogy adjon néhány aranyat Pottsnak, s ígérjen neki még többet, ha sikerrel jár. Honnan sejthette volna, hogy egy kis erszény okozza a vesztét? - Honnan került hozzád ez az erszény? - kérdezte elővigyázatosan. - Azt hittem, elhagytam valahol. Maurice kurtán meghazudtolta. - Nem vesztetted el. Pottsnak adtad, amikor Shemaine után küldted, hogy ölje meg. De Potts kudarcot vallott, nagyanya, és ezért az életével fizetett. Az a kis csitri, akit ki nem állhatsz, agyonlőtte, amikor Potts megpróbálta lelőni a férjét. Valószínűleg Roxanne Corbinnak is komoly jutalmat ígértél, de ő sem jön vissza... hacsak nem abban a koporsóban, amit Gage Thornton készített neki. Csupán azt az egyet szeretném tudni, nagyanya, hogyan lehettél ilyen kegyetlen hozzám... és a jegyesemhez. Edith du Mercer méltóságteljes hallgatásba burkolózva ült, és semmit sem látó tekintettel maga elé meredt. Nem volt hajlandó válaszolni. Csontos keze botja ezüstfogantyúját markolta. - Felelj hát! - ordított rá Maurice, és az asztalra vágott. Nagyanyja ijedten szisszent fel. - Az ördög vigye azt a kőszívedet! - acsargott a férfi. Most már tudom, hogy te kented meg azokat az enyves kezű rendőrbírakat, és ügyesen elintézted, hogy Shemaine-t letartóztassák Londonban, és kitiltsák Angliából, s eközben azt képzelted, hogy főúri jövó'm és hírnevem érdekében jó szolgálatot teszel nekem. Elszomorít, ha arra gondolok, mit szenvedett miattad She-maine. Miután O'Hearnék felfedezték, mi történt vele, elutasítottam magamtól a gondolatot, hogy közöd lehet hozzá. De Shemaine nagyon is hamar, alig egy hónappal az eljegyzésünk után tűnt el. És te olyan nyugodtan bizonygattad, hogy majd előkerül. Kétségbeesettebb volt a szemed, amikor bejelentettem, hogy feleségül akarom venni. -Gúnyosan egyetlen rokonára mosolygott, de megvetésen kívül semmit sem érzett iránta. - Biztos azt vártad, hogy előbb-utóbb értesítenek majd Shemaine haláláról, és ezt majd ügyesen a tudomásomra hozod. - Pénzzel bizonyára kiszabadulnál bármelyik angol börtönből, ha lecsukatnálak - húzódott keserű mosolyra a márki szép szája. - Ezért aztán jobb büntetést eszeltem ki számodra, nagyanya. Ma láttál utoljára. Ha valaha is visszatérek Angliába, csakis azért megyek, hogy elhozzam onnét, ami az enyém. De sietve visszajövök ide, és életem hátralevő részét közönséges gyarmati úriemberként élem le, és téged soha nem engedlek be abba a házba, amit majd magamnak és a családomnak építek, már ha az a

szerencse ér, hogy megnő-sülök. És ha gyermekeim születnek, nagyanya, te soha nem láthatod őket, nem hallasz majd felőlük és nem büszkélkedhetsz sem gyermekeimmel, sem azok gyermekeivel... már ha oly hosszú ideig élsz. És nem irányíthatod úgy az életüket, ahogy az enyémmel tetted, így hát örökre búcsúzom, nagyanya. Hosszú és nyomorúságos életet kívánok neked. Maurice határozottan sarkon fordult, az ajtóhoz ment, és olyan hangosan vágta be maga mögött, hogy Edith arca megrándult. A beálló csendben Edith mozdulatlanul ült, és a semmibe meredt. Érzései eltompultak. Talán máris halott, gondolta. Ez az ajtócsapódás véget vetett mindennek, amiért küzdött, amire vágyott, amiért foggalkörömmel harcolt. Sem reményt, sem érdeklődést nem érzett, amikor percekkel később páni rémülettel kopogott valaki az ajtón. Csak Morrisa volt, hogy megtudja, mi történt. - Potts és Roxanne meghalt - közölte tompa hangon Edith. Menjen innen, amilyen gyorsan tud. Az ágy melletti táskában talál egy pénzes erszényt. Vegye el. Abból a pénzből eljuthat New Yorkig vagy még messzebb. - De mi lesz Freidával? - kérdezte félve Morrisa. - Ha nem vásárolom vissza a papírjaimat, utánam küld valakit... és esetleg meg is ölet. Edith felvette az erszényt, amit Maurice visszahozott, és odaadta Morrisának. -Talán ebben talál annyit, amiből visszavásárolhatja a papírjait. De mindenképp menjen innen. Szerintem ma délelőtt Mr. Thornton is felbukkan majd; vagy azért, hogy idehozza a holttesteket vagy azért, hogy magát megkeresse. Én magam is felülök a következő északnak tartó postakocsira, és visszahajózom Angliába. Morrisa gondolataiba mélyedve méricskélte kezében a kis erszényt. Tudta jól, hogy több van benne, mint amiből megveheti a szabadságát, de a másik erszényben nem tudta, mennyi lehet. Csak remélhette, hogy egy ideig elél belőle, de mihez kezd, ha elfogy a pénz? Megint az utcára kerül? Sokat kockáztat, ha úgy megy el, hogy nem fizeti ki Freidát, de ezt kell tennie, ha ebből a pénzből néhány garast magára akar költeni, miután eljutott valahova. Gage Thornton hamarosan itt lesz, hogy megkeresse. Nem ácsingózhat itt. Azonnal indulnia kell! Amikor meglátta, hogy Gage megállítja a szekeret a háza előtti ösvénynél, Hugh Corbin kibicegett a verandára. Tudta, hogy előző

216

este Roxanne nem tért vissza, és mieló'tt meglátta a koporsókat, már aggódni kezdett, hogy valami rettenetes történt vele. Gage levette a kalapját, amikor elindult az öregember felé. Hugh hunyorogva felnézett rá, mintha azon törné a fejét, mi járatban van. Gage megállt előtte, és életében eló'ször Hugh nem sértéssel üdvözölte. - Nagyon sajnálom, Mr. Corbin, hogy nekem kell közölnöm önnel a hírt, de Roxanne meghalt. - Kissé hátrafordult, és kalapjával a szekéren fekvő koporsókra mutatott. - Az egyik fenyőkoporsóban van a teste. Ráfaragtam a nevét is, hogy tudjuk... - Maga aljas gazember, hát mér' kellett megölnie? - vicsorgott a férfi. Nem vót elég, hogy maga után kujtorgott, és bolondot csinált magából, amióta csak maga felbukkant ezen a vidéken! De ezzel sem érte be, mi? Ki kellett szorítania belőle a szuszt, ahogy Victoriával tette. - Nem én öltem meg, Mr. Corbin - bizonygatta csendesen Gage. Hanem Cain. - Cain? - Hugh Corbin úgy bámult Gage-re, mintha annak elment volna az esze. - Cain sosem ölte volna meg! - Sajnálom, Mr. Corbin. A feleségemmel mindketten tanúi voltunk. -Mér'? - őrjöngött Corbin. - Mi az ördögér' tett volna Cain ilyet? Gage tehetetlenül vonta meg a vállát. - Mert Roxanne azt akarta, hogy ölje meg a feleségem, és Cain nem akart engedelmeskedni neki. Roxanne kedvéért ölte meg Victoriát is, mert a lánya agyafúrtan rávette a gyilkosságra. Amikor már Shemáine-t fenyegette, Cain a karjába kapta Roxanne-t, és vele együtt levetette magát a hajóm orrából. Roxanne nem élte túl a zuhanást. Eltört a nyaka, amikor a sziklákra esett. Hugh Corbin ostobán meredt Gage-re; alig fogta fel, mit mond neki a fiatalabb férfi. A Gage szavait követő kínos csendet végül a kovács törte meg. - Soká fog tartani, míg kiásom a két sírgödröt... - motyogta maga elé, és nadrágjába törölte remegő kezét. Gage ránézett, de nem egészen értette, miért mondta ezt. - Úgy gondoltam, megkeresem annak az öregasszonynak az erdei kunyhóját, ahol Cain élt, és ott temetem el. Segítene, ha tudná, hol van, és megmondaná... - Caint Roxanne mellé temetem. - Biztos, hogy ezt akarja tenni, Mr. Corbin? - kérdezte csöndes együttérzéssel Gage. - Végtére is Cain ölte meg...

- Cain itt született, és itt is nyugszik majd. Gage-ben felmerült, hátha a Roxanne halála miatti megrázkódtatás elvette a kovács eszét. -Ha jól emlékszem, az az öregasszony sosem mondta, honnan került hozzá Cain. Azt állítja, hogy az a szerencsétlen Newportes Newesban... vagy a környékén született... - A fiam volt - mondta gyászosan Hugh. - Az elsőszülöttem. Pár héttel hamarabb gyütt a világra, oszt amikó' megláttam, milyen torz, meghagytam Leonának, hogy tegyen párnát a ruhája alá, és hitesse el mindenkivel, hogy rnég várandós. A babát kivittem az erdőbe, oszt az Öregasszony küszöbén hagytam. Valahogy nem tartottam helyesnek, hogy megöljem a saját fiam. Miután az öreg boszorka megtalálta a gyereket és a dolognak híre ment, szóltam néhány szomszédnak, hogy Leonának megkezdődtek a fájásai, de nem engedtem senkit a házunk közelébe. Később ácsoltam egy kis koporsót, beletettem egy zsák gabonát, és aszontam a falubelieknek, hogy holtan gyütt világra a fiunk. Nem akartam magaménak vallani azt a csúf kis szörnyeteget, akit kivittem az erdőbe, de Cain akkó' is az egyetlen fiam vót. - Roxanne tudta, hogy Cain a bátyja? - Egy léleknek sem árultam el soha... csak most magának... mer' most mán úgysem számít. Gage magára hagyta a férfit, hadd birkózzon meg, ahogy tud, a bánatával. A kovács élte a maga életét, és a rövid idő alatt, amit Gage vele töltött, megsejtette, hogy Hugh nem kér más szánalmából. Utolsó leheletéig konok és kellemetlenül elszánt marad. Gage segített a kovácsnak levenni a két koporsót, a harmadikat meg elvitte az angol hatóságoknak az írással együtt, melyben a matróz halálának körülményeit írta le. Innen a kocsmába ment, ahol Freida dúlt-fúlt. - Morrisával szeretnék beszélni - közölte a madámmal. -Tudja, merre találom? - Bárcsak tudnám! - förmedt rá a madám. - Egyikünknek sem szólt, hogy elmegy, és úgy hallom, az első erre tévedt hegyvidéki emberrel, aki mostanában látogatta, északra utazott. Úgy látom, nemigen akaródzik egyhamar visszatérnie. - Ha jól veszem ki a szavaiból, Morrisa nem vette a fáradságot, hogy visszavásárolja a szabadságát. Freida mérgesen felhorkant, amivel azt igazolta, milyen helytálló volt Gage következtetése.

217

- Bármibe lefogadhatja uraságod, hogy ha eccer elkapom, azt kívánja majd, bárcsak megtette vóna! - Morrisa feltehetően jobban tartott attól, amit tőlem kapna, mint amit magától - vélekedett Gage. Freida ravaszul felpislantott rá. - Potts mán megint ott járt maguknál? Gage bólintott. - Ezúttal megpróbált megölni, és azt állította, hogy Morrisa bujtotta fel. A feleségemmel csak azután akart végezni, hogy engem eltett láb alól. A madám tetőtől talpig végignézte, de nem látott sebet rajta. - Maga itt van, Potts meg nincs. - A koporsója kint van a szekéren. Freida összecsücsörítette kipirosított száját, majd hátradőlt a székében, és felnézett a férfira. - Szóval most Morrisát keresi, és lehet, hogy azt forgatja a fejében, hogy elbánik vele, ahogy ígérte, de ki kell várnia, míg magára kerül a sor, mer' előbb én kutatom fel, oszt úgy elbánok vele, hogy azt kívánja, bárcsak már rég a sírban feküdne. -Ahogy óhajtja. Amíg nincs a környéken, nem jelent veszélyt Shemaine-re nézve. - Ó, visszahozom én, vagy a nagy igyekezetben megölöm. Vannak barátaim, akik értesítenek mindenről. Oszt amíg meg nem találom, töröm a fejem, mi lenne a legalkalmasabb büntetés, amiér' a tudtom nélkül lépett meg. Korbácsnyomokkal nem sok hasznát venném. Egy-két hiányzó ujj viszont nem zavarja az urakat, ha amúgy van mit nézni meg fogni egy szajhán. És tudok még egy-két trükköt, amire biztos odafigyelne. Ha Morrisának helyin van az esze, attól fogva rendesen viseli magát. Máskülönben megbánja, hogy erre a világra gyütt. Ezt neki is megfogadtam, és én tartani szoktam az ígéreteimet. Gage nem tudta eldönteni, mi lehet Morrisára nézve rosszabb: egy hegyvidéki ember rendelkezésére állni, vagy egy olyan befolyásos ellenségtől rettegni, mint Freida. Bármi legyen a sorsa, Gage biztosra vette, hogy nem fogja élvezni. Gage fülébe jutott Edith du Mercer sietős távozásának híre is, mieló'tt elhagyta volna a kocsmát, és abban a tudatban tért vissza a családjához, hogy Maurice du Mercer úgy rendezte el a családi vitát, ahogy célszerűnek látta. Camille és Shemus is jártak a faluban, majd később meglátogatták Gage-t és Shemaine-t, és elmesélték, hogy Maurice náluk járt, és elmondta azt is, mik a tervei. Eró'sen foglalkoztatja a gondolat, hogy végül Richmond közelében telepszik le, és udvarolni kezd Garland Beauchampnak; majd meglátja, mi lesz a dologból, mondta. Egyelőre még szerelmes

Shemaine-be, és úgy határozott, nem árt, ha távol van tőle, hogy visszanyerje lelke nyugalmát. A Beauchamp családnál tett látogatás után valószínűleg hazatér Angliába, és egy-két év múlva visszajön a gyarmatokra, majd a folyón elutazik Ríchmondba. Ha ez alatt az idő alatt Shemaine özvegységre jutna vagy magára maradna, hagyjon számára üzenetet a Newportes Newes-i fogadóban. Mivel Shemaine láthatóan halálosan szerelmes a férjébe, Maurice most nem háborgatja, de ha meggondolná magát, és vissza akarna térni hozzá, mieló'tt mást vesz el, egy szerelmes lovag lelkesedésével rohanna hozzá. Gage-t bosszantotta a bejelentés, de megértette Maurice-t. Ha Shemaine valaha is megözvegyülne, ő sem tudna számára Maurice-nál megfelelőbb férjet elképzelni. Gage mindazonáltal remélte, hogy ha rajta múlik, a márki vágyai nem teljesülnek, és szép öregkort él meg Shemaine oldalán, mivel olyan asszonyt talált, akit egy férfi hajókon, hírnéven és vagyonon túl is mindennél fontosabbnak tart. Shemust megfélemlítette a felesége nyaggatása, és veje láttán nagy torokköszörülésbe fogott. Zavarát csak fokozta, hogy William is ott ült. - Most, hogy tisztázta magát első felesége meggyilkolásának vádja alól, azt hiszem, illene bocsánatot kérnem mindazért, amit első találkozásunkkor mondtam. - Csak ha őszíntén gondolja - jelentette ki barátságosan Gage. - A bocsánatkérés csak akkor ér valamit, ha szívből jön, Shemaine átölelte férje derekát, és hozzásimulva biztató mosolyt vetett apjára, hogy simítsa el végleg a nézeteltérésüket. - Ugye, most már nem akarod kiherélni, papa? Végtére is akkor nem számíthatsz több unokára, mint arra, akit most hordok a szívem alatt. Apja arca kivörösödött a fájó csalódás emlékétől. - Anyáddal nagy családot akartunk, de nem adatott meg nekünk. Vágyakozásunkat talán sok unokával csillapíthatnánk. - Akkor mondd hát ki, papa! - unszolta lelkesen Shemaine. Shemus megköszörülte a torkát, és akadozva belefogott a bocsánatkérésbe: -Sajnálom, amit mondtam... hogy ki akarom herélni, Gage... de akkor... azt képzeltem, visszaélt lányom helyzetével. Megbocsát nekem?

218

- Megértem, hogy aggódott Shemaine miatt. Én is valami hasonlót mondtam volna, ha az én lányomról van szó. - Gage igaz barátsággal nyújtott kezet az írnek, és elmosolyodott, amikor az boldogan megragadta a felé nyújtott békejobbot. -Közös a célunk, uram, mégpedig Shemaine boldogsága. Szavamat adom, hogy férjeként mindent elkövetek, hogy maradéktalanul boldoggá tegyem. Shemus másik kezét nevetve tette kettejük kezére, és szívből helyeselte a fiatalabb férfi kijelentését. - Hálás vagyok a sorsnak, uram, hogy ön vette meg She-maine-t. Kalandja máskülönben szomorú véget ért volna. - Letartóztatásom eló'tt, papa, nem volt annyi eszem, hogy semmi kis vágyaimon túl lássak - tette hozzá Shemaine. - Akaratom ellenére más irányt vett az életem, mint amit elterveztem, visszatekintve mégis úgy érzem, megpróbáltatásaim közepette a bölcs gondviselés irányította lépteim, mert férjem, fiam, születendő gyermekem... és családjaink iránt végtelen szeretetet érzek, és kimondhatatlan örömmel töltenek el. - Úgy van! Úgy van! - kiáltott fel Gage, és hasonló felkiáltással csatlakozott hozzá Shemus és William is. A Kék sólyom fehér tarajú hullámokat vetett, amint könnyedén hasította a vizet az árapályterületről a nyílt víz felé tartva. Vitorláit erős szél dagasztotta, és a tiszta kék ég alatt a vitorlák fehérsége mindenkit elkápráztatott, aki csak átélte az első út csodáját. A fedélzeten állók osztoztak a kapitánnyal ebben a páratlan örömben. - Valóságos szépség! - kiáltott fel Nathanial Beauchamp, és futó pillantást vetett a mellette álló férfira. - Ön, uram, csodát alkotott! Gage ahhoz az érzéshez hasonlította heves szívdobogását, amikor lánykérésére Shemaine igent mondott. Szólni sem bírt, úgy feszítette szívét a boldogság. William Thornton fia vállára tette a kezét, és némán megszorította. Az öröm, ami elfogta, könnyeket csalt a szemébe, és nem mert dicsérő szavakkal előállni, mert félt, hogy elcsukló hangja elárulná, micsoda érzelmek dúlnak benne. - Papa, nézd a nagy halakat! - kiáltotta Andrew, és a hajó jobb oldalán feltűnő' barna delfincsapatra mutatott. - Aztán megragadta Gillian kezét, és könyörögni kezdett: - Emelj fel, Gillian, hogy jobban lássam őket! Shemaine elmosolyodott, amikor férje odalépett mellé. A férfi jobb karjával átölelte az asszony vállát, magához vonta, baljával pedig a vállkendő alatt domborodó pocakját simogatta meg.

- Úgy látom, Nathanialnek tetszik a Kék sólyom, édesem -mormolta Gage. Shemaine szerelemmel nézett fel, és helyreigazította férje kijelentését. - Én meg azt hiszem, hogy Beauchamp kapitányt lenyűgözi a Kék sólyom, Mr. Thornton. Amióta csak elindultunk, boldogan vigyorog. - Úgy bizony. Én is észrevettem. - Mint ahogy te is, szerelmem, meg Flannery. - Shemaine az idős hajóács felé intett, aki a fedélzet közepén állt, és láthatóan felpezsdítette, hogy ezen a jó felépítésű hajón utazhat. Ráncos arcán ujjongó öröm látszott, és mosolya szinte körbeérte a fejét, kivillantva hiányos fogazatát. Gage úgy vélte, az öreg látványa pontosan megtestesíti azt, amit valamennyien éreznek. - Nathanial jó nevet választott, kedvesem. A Kék sólyom tökéletesen illik hozzá. Úgy fogja hasítani a vizet, ahogy egy vadászsólyom reménybeli zsákmánya után röpül. Shemaine kíváncsi mosollyal hajtotta félre a fejét, és felnézett a férjére. -Istennek hála, hogy nem vagy hajóskapitány, uram. Félek, második helyre szorulnék egy faragott orrszobor mögött. - Soha, szerelmem - mormolta Gage, és az asszony fejére fektette az állat. - Te vagy az egyetlen nő az életemben, az én legdrágább szerelmem. Ahogy a szívem nem tudom otthagyni, úgy tőled sem tudnék elszakadni. - Én is így vagyok vele - sóhajtott fel Shemaine. - Soha nem tudnálak elhagyni. Amikor szerelemben először egyesültünk, nemcsak testünk vált eggyé, de szívünk is. Valóban egy test, egy lélek lettünk. - Igen, szerelmem. Gyermekünk szerelmünk jelképe, mert amikor fogant, tökéletes volt az örömünk. Shemaine férjéhez simult. - Milyen igaz, Mr. Thornton, milyen igaz!

219

Epilógus Az Angliából érkezett hajó hídját leeresztették, és miután az első utasok szállingózni kezdtek, Gage megigazította a karján ülő egyéves fiát, és a korlátnál helyért versengő, elegánsan öltözött házaspárra mutatott. Shemaine a jelzett irányba nézett, és amint felfedezte szüleit, ugrálni kezdett a rakparton, hogy magára vonja a figyelmüket. - Mama! Papa! Ide nézzetek! Itt vagyunk! Camille felismerte lánya hangját, és tekintetével a rakpartot kezdte vizslatni. Amikor észrevette Shemaine-t, integetni kezdett. -Jövünk már, drágám! Rögtön lent leszünk. Camille és Shemus, valamint egy egész szolgasereg nemsokára már a hajóhídon sietett lefelé. A házaspár kitárt karral szaladt lánya felé. Shemaine hosszan és boldogan ölelte meg két szüló'jét, míg Gage, William és a gyerekek a sorukra vártak. Andrew nagyapja ujját fogta, és egyáltalán nem repesett azért, hogy a körülötte sürgő -forgó idegenek csókolgassák, ölelgessék. Aztán Shemaine odavonta a szüleit, hogy végre láthassák új unokájukat. - Mama, papa, ő Christopher Thornton. Az egyéves kisfiú eltolta Camille simogató kezét, elfordította róla zöld szemét, és sötét kobakját apja mellére rejtette. Gage nevetett, és magához szorította. - Ő sem viszonyul jobban az idegenekhez, mint a bátyja -mondta O'Hearnéknek. - De ha egyszer megszokja önöket, a lábukra taposva kéredzkedik majd fel az ölükbe. Leginkább azt szereti, ha mesét olvasnak neki. - Ilyen kicsi korában? - álmélkodott el Camille. - Milyen eszes gyerek! -Az apjára hasonlít - mormogta csalódottan Shemus. Remélte, hogy lányát látja viszont az unokájában. - Igen, de nem kétséges, hogy zöld szemét kitol örökölte, kedvesem veregette meg a karját a felesége. Shemaine nem tudta tovább türtőztetni magát. -Tényleg igaz, papa, hogy felszámoltál mindent, és Williamsburgba költöztök? Apja mellényébe akasztotta hüvelykujját és elvigyorodott. - Maurice azt mondja, hogy nagy lehetőségek kínálkoznak ott egy vállalkozó szellemű ember számára. Ő most ott él feleségével, Garlanddal,

és úgy gondolja, érdemes fontolóra vennem, hogy ott vágjak bele valami vállalkozásba. - Jaj de jó, papa! Akkor olyan közel laknánk, hogy gyakran átlátogathatnánk egymáshoz. Shemus Gage-re nézett. - Még mindig hajókat építesz? - Igen, apámmal együtt, aki társult velem. Felvettünk még néhány embert, így gyorsabban megy a munka. - Ó, de azért remélem, nem hagyott fel a bútorkészítéssel! - szólt közbe Camille, akit kétségbeejtett ez a lehetŐség. - Mielőtt elindultunk Angliából, minden bútorunkat eladtuk, és amint új házat találunk, bútorra is szükségünk lesz. -Az asztalosműhelyt is megnagyobbítottuk - nyugtatta meg boldogan Shemaine. - És Gage új inasokat vett fel, hogy a bútorért sorban állókat ki tudják elégíteni. A házhoz is hozzátoldtunk, és felvettünk egy szolgálót, aki segít a fó'zésben, takarításban. Papával nálunk lakhattok, és amikor csak látogatóba jöttök, saját vendégszobátok lesz. William a padlásszobában lakik, amikor nálunk vendégeskedik. - És Mary Margaret? - kérdezte halkan a lányát Camille. -Azt hittem, komoly a dolog közte és William között. -Hosszú ideje jó barátok, az igaz - ismerte be Shemaine. -De azt hiszem, nem gondolnak komolyan a házasságra, egyelőre legalábbis nem. Mary Margaret, aki született házasság-közvetítő, egyáltalán nem biztos abban, hogy le akar mondani özvegyi élete kényelméről. Gyakran kártyáznak, de másokkal is találkozgatnak. Williamet minden iősebb hölgy megbámulja, és úgy üldözik, mint annak idején a fiatalok Gage-t - Nem ok nélkül - mosolyodott el Camille. - Ha a férjed ilyen jóképű lesz öregkorában is, mint az apja most, akkor felhőkben fogják ellepni a nők, úgy kell majd elhajtanod őket. Shemaine könnyedén felkacagott. - Gage gyakran biztosít afelől, mama, hogy én vagyok élete egyetlen szerelme. Andrew apja nadrágját ráncigálta. - Napapi fel akar vinni engem meg Christophert a hajóra, papa. Vele mehetünk? - Tartsd szemmel az öcsédet - figyelmeztette Gage, és letette a földre a kisfiát, aki azonnal megfogta bátyja kezét, majd nagyapja

220

ujjába kapaszkodva, széles vigyorral nézett vissza az apjára, ami nagyon is emlékeztetett Andrew mosolyára. - Vi-lát, pa. Gage nevetve hallgatta fia első próbálkozásait. - Viszlát, Chris. Shemusnak felettébb tetszett unokája megnyerő bája, és hármójuk mögött ő is felment a hajóhídon. Nem tellett sok időbe, hogy magához édesgesse a kicsit, és elnyerje bizalmát: a le-lecsapó sirályokat mutogatta neki. Mieló'tt ismét lejöttek volna a hajóról, már ő cipelte a karján Christophert, és sikerült meg is nevettetnie. Camille csatlakozott hozzájuk, és együtt mulattak unokájuk aranyos bohóckodásán. Gage karjába fűzte felesége kezét, és büszkén nézte családját. -Hitted volna, Shemaine, hogy szüleinket egyszer ilyen boldognak látod majd? Mintha áldás lenne azon, hogy világra hoztad Christophert, s ezzel új életet teremtettél számukra. - Azt hiszem, ehhez önnek is van némi köze, uram - emlékeztette kacér mosollyal a felesége. Gage elégedetten vigyorgott, amint egyetértő bólintással nyugtázta Shemaine szavait. - Igen. Apait-anyait beleadtunk a fiunkba, ugye, szívem? - Bizony, szerelmem. Ami csak tellett tőlünk. Gage érzéki mosolyt vetett a feleségére. - És van még abból, amit Christopherbe beleadtam, asszonyom. Shemaine szerelemtől csillogó szemmel húzta kebléhez férje karját, és érezte, hogy az acélos izmok megfeszülnek, ahogy puha melléhez érnek. - Efelől semmi kétségem, Mr. Thornton.

221