Kathleen E. Woodiwiss- Egy szenvedélyes csók után

Kathleen E. Woodiwiss Egy szenvedélyes csók után Csodálatos élet reményével kecsegteti Raelynn Barrettet az amerikai hajómágnással, Jeff Birminghammel kötött villámgyors házassága. Úgy tűnik, férje szerető ölelése enyhítheti fájdalmát és haragját, amit családja méltatlan kegyvesztettsége miatt érez. De hiába próbálja elkerülni, meg kell hallania a hitveséről keringő kegyetlen pletykákat, amelyek darázshadként zsongnak körülötte. Ráadásul kénytelen hinni a saját szemének: a látszat szerint a drágalátos Jeff elvetemült bűnöző, és Raelyn-nek menekülnie kell a férfi vágya és szerelme elől. Jeff tudja, hogy ártatlan, de fogalma sincs az összeesküvésről, a házasságát fenyegető titkokról és hazugságokról. Szembeszáll a hitszegőkkel, hogy megmentse veszélybe sodort boldogságát, és visszanyerje az imádott nő bizalmát... örök helyet szerezve szeretett Raelynnje szívében.

magyar könyvklub

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Kathleen E. Woodiwiss: A Season Beyond A Kiss Avon Books, 2000 © 2000 by Kathleen E. Woodiwiss Hungarian translation © Nagyné Királyi Katalin, 2001 Legidősebb nővéremnek, Evelynnek, akit gyermekkoromban szinte második édesanyámnak tekintettem. Kimondhatatlanul szeretem őt. K. E. W

1. Dél-Carolina, Charleston környéke 1803- július 29. Raelynn Birmingham nyűgösen ébredt könnyű álmából. Fél szemmel a nyitott franciaablak felé sandított, amelyen át távoli, ütemes kopácsolás zaja szűrődött be. A napkorong épp csak emelkedőben volt, de az éjszakai futó zápor miatt az első emeleti hálószobát máris nyirkos meleg ülte meg. Raelynn azt latolgatta, vajon szundíthatna-e még egy kicsit, ha rászánná magát, hogy felkeljen a díszes baldachinos ágyból és becsukja az ajtót. Az éjszaka nagy részét álmatlanul töltötte, elkeseredetten forgolódott magányos ágyában. Érzéki vágy gyötörte, amit jóképű férje ébresztett fel benne, és ami két hete tartó házasságuk alatt is kielégítetlen maradt. Nászéjszakájukon egy mindeme elszánt, aljas haramia rontott rájuk a bérenceivel, másnap pedig egy Nell nevű fiatal cselédlány Raelynn füle hallatára azzal vádolta meg a férjét, Jeffet, hogy születendő gyermekének ő az apja. Ha ezek a dolgok nem történnek meg, akkor most nemcsak az ágyát osztaná meg élete párjával, hanem a házasság minden örömét is. Az ágyban maradás ötlete már nem is tűnt annyira vonzónak, amint ráeszmélt, hogy batiszt hálóinge az izzadságtól teljesen átnedvesedett. Őrjítő volt, ahogy a testéhez tapadt. Raelynn ásított egyet, kikászálódott az ágyból, és álomittasan a mosdóállványhoz támolygott. Vizet töltött a porcelán mosdótálba, belemerítette a kezét, és tenyerével megnedvesítette az arcát. Abban reménykedett, hogy nyomott hangulata hamar elszáll. A víz frissítő hatása gyorsan elmúlt, de kábasága egy cseppet sem enyhült, ezért figyelmét inkább a fogmosásra összpontosította. Tudta, hogy egész nap kótyagos lesz a kialvatlanságtól, ha nem szundít még egy keveset. Azt fontolgatta, megkísérli kirekeszteni a zajt, hogy nyugodtabban pihenhessen. Tántorogva megindult az ablak felé, de amint odaért, rádöbbent, hogy ha becsukja, a szobában fojtogató lesz a hőség. Választania kellett, hogy a tikkasztóan meleg, levegőtlen szobában fuldokoljon, vagy tűrje a hangos kalapálást. Habozás nélkül úgy döntött, könnyebben elviseli a zajt, mint a pokoli hőséget. Szülőhazájában, Angliában már ideérkezése előtt figyelmeztették, hogy Dél-Carolinában nyáron magasra szökhet a hőmérő higanyszála, kiváltképp az évszak második felében. Vállával az ajtófélfának támaszkodott, és gondterhelt sóhaj hagyta el az ajkát, amint végigjártatta tekintetét a tájon. Az éjjeli esőzés után sűrű pára ereszkedett a vidékre, a ház teljesen elszigeteltnek látszott a külvilágtól. Az épületet terebélyes óriástölgyek sora választotta el a cselédek szálláshelyétől, a magas fák árnyékában meghúzódó kunyhók csoportjától. Raelynnek nem kellett a ködfüggönyt kémlelnie ahhoz, hogy megtalálja a fülhasogató zaj forrását. Tudta, hogy az egyik fa mögött épp egy új kunyhót ácsolnak a fekete bőrű házvezetőnő és kis családja számára. Még két hete sincs, hogy Cora otthona leégett. Mindössze néhány megfeketedett, üszkös szálfa maradt meg belőle, ingóságai pedig hamuvá váltak. Meg sem kísérelte elfojtani a rátörő újabb ásítást. Nyakához nyúlt és kiszabadította hosszú, gesztenyebarna fürtjeit, mert a párás, tikkasztó időben haja meleg gyapjúként nehezedett a vállára. Apját, Balfour grófját III. György angol király hűséges alattvalójaként és titkos küldötteként ismerték. James Barrett neve vendégek seregét vonzotta a család londoni birtokára. A fényűző bálokra Raelynn szobalánya művészi hajkölteményt készített úrnője számára, amelynek szépsége

lenyűgözte a vendégeket. Nemcsak frizuráját, hanem hajának ragyogó színét és dússágát is elragadtatva dicsérték. Ez már a múlté, most magának kell bajlódnia engedetlen sörényével. Már az is nagy vesződséggel jár, hogy tisztán tartsa és a tarkóján kontyba tűzze a haját. Hajmosás után a gubancok kifésülése is akkora kínszenvedést okozott számára, hogy legutóbb már azon morfondírozott, milyen előnyökkel járna, ha félhosszal megkurtítaná a haját. Ettől csak az tartotta vissza, hogy nem volt biztos benne, miként fogadná férje a változást. Raelynn óriási falat emelt kettejük közé azzal, hogy nem volt hajlandó átadni magát a meghitt házastársi együtdétnek, és nem merte még jobban próbára tenni Jeffrey béketűrését. Ha apja élne, rettentő dühbe gurulna, ha lánya ilyen vakmerő tettre ragadtatná magát, és Raelynn nem volt biztos abban, hogy férje jobban tűrné az efféle cselekedetet. Bár az elmúlt hetekben csak egyszer, a Nellel támadt nézeteltéréskor látta a férfit hajthatatlanul makacsnak, mégis úgy érezte, hogy Jeffrey Birmingham türelmének is van határa. Raelynn nem merte kipróbálni, meddig mehet el azok után, hogy külön hálószobát kért magának. Igyekezett száműzni gondolataiból ezt a kényes témát. Felsőtestét jobbra-balra forgatta, hogy kinyújtóztassa izmait, majd előrehajolt, és tenyerével megérintette a talajt. Felegyenesedett, ívben hátradőlt, majd elölről kezdte a gyakorlatokat. Az Angliából kifutó hajó fedélköze csaknem zsúfolásig megtelt utasokkal, a sötét, nyirkos lyukban alig lehetett megmoccanni. Raelynnek és édesanyjának mindössze egy talpalatnyi terület jutott, ha a határát átlépték, megzavartak vele másokat. A három hónapig tartó hajóút alatt a tétlenségtől és a mozgáshiánytól Raelynn izmai megmerevedtek, s ez még most is észrevehető volt, amikor az ágyból felkelt és megtette az első lépéseket. Mégis szerencsésnek tartotta magát, mert neki sikerült túlélnie a nyomorúságos körülményeket és az éhezést, nem úgy, mint az édesanyjának. - Korán keltél, kedvesem. Raelynn hirtelen kiegyenesedett, és a meglepetéstől a lélegzete is elállt. A mély zengésű férfihang irányába fordította a fejét, és férjét pillantotta meg, aki komótosan feléje ballagott. Jeff nem viselt sem inget, sem cipőt, csak egy testhez simuló, szürkésbarna nadrágot, ami kihangsúlyozta izmos csípőjét és derekát. Rövid, hollófekete haja nedves volt és tüskeszerű-en meredt az ég felé, s a napbarnított nyakába vetett vászontörülközővel együtt arról tanúskodott, hogy nemrég mosott hajat. A férfival úgy ismerkedtek meg, hogy megmentette Raelynn életét, elrántotta őt egy sebesen robogó négylovas kocsi elől. Az asszony úgy vélte, Jeff rendkívül férfiasnak látszik ezen a kora reggeli órán. Testalkata tökéletes volt, válla feltűnően széles, karja bámulatosan izmos, mellkasát sötét szőrzet borította. Raelynn tudta, hogy a feszes nadrág alatt rejtőző keskeny csípőjét még egy nő is megirigyelhetné. Jeff gyakran lovagolt, és szórakozásból rendszeresen bokszolt a barátaival, így izmai vibrálóan keménnyé edződtek. Haja koromfekete volt, a szőrzet a mellkasán és a lágyékán nőtt a legdúsabban, alkarján és nyurga, ruganyos lábán gyérebben, a hátát és a vállát pedig egyetlen pihe sem fedte. Nemes arcvonásai lenyűgözőek voltak: melegbarna bőre alatt finom ívű állkapocs feszült, keskeny orra enyhén hajlott volt, szeme sötétzöld. Valahányszor elmosolyodott, vagy gondolataiba mélyedve az ajkát biggyesztette, feszesen telt arcának két oldalán egy-egy gödröcske tűnt elő, ami mindig felkeltette a fiatal hölgyek figyelmét. Féloldalas mosolyával minden nőt levett a lábáról. Raelynn érezte, hogy ez alól ő sem kivétel. Ha igazából is a felesége lett volna, enged az ellenállhatatlan vágynak, hogy végigsimítson göndör szőrrel fedett erőteljes, izmos mellkasán úgy, ahogy a nászéjszakájukon tette. Amikor

először látta férjét ruhátlanul, férfias szépsége ámulatba ejtette. Jeffrey Lawrence Birmingham azóta még jobban elvarázsolta, és talán még elfogultabbá vált iránta. - Megijesztettél, Jeffrey - vetette a férfi szemére ideges kis kacajjal. Ez a találkozás a legkevésbé sem tett jót lelkiállapotának. Lehet, hogy a kifinomult férfi elbűvölő álarca mögött egy tisztességtelen kéjenc rejtőzik, aki a beléhabarodott leányzókat lelkifurdalás nélkül kihasználja. Miután szemtanúja volt Jeff és Nell szóváltásának, tudta, hogy minden oka megvan az aggodalomra. Ő is ugyanilyen kiszolgáltatottá válhat, hiszen az utóbbi időben szinte semmi másra nem tud gondolni, csak arra a pár röpke percre, amit a férfi karjaiban töltött. Jeff hófehér fogai egy pillanatra elővillantak, amint széles mosolyra húzta a száját. - Valóban megijesztettelek? Pillantása végigpásztázott rajta, és Raelynn úgy érezte, mintha tetőtől talpig anyaszült meztelenre vetkőztették volna. Arca lángba borult, hangja elbizonytalanodott. Erősen sóvárgott Jeff férji figyelmessége iránt, és azt kívánta, bárcsak örökre száműzhetné Nell emlékét. - Ugye reggelente ilyenkor már nem szoktál itthon lenni, Jeffrey? - Valóban, de a könyvelő megkért, hogy nézzem át a hajózási társaságom számláit. Épp az imént végeztem velük. Ez a munka mindig elfáraszt, ezért úgy határoztam, hogy néhány percet pihenésre szánok, mielőtt elindulok Charlestonba -mondta, és elgondolkodva félrebillentette fejét. - És te, kincsem, ilyen korán kelő vagy? Raelynn elpirult. Tisztában volt azzal, hogy férje mellett álomszuszéknak tűnik. Hálószobájának ablakait általában egész éjszakára tárva-nyitva hagyta, hogy a szobába beáramoljon a hűvösebb levegő. Álmából gyakran riadt fel arra, hogy Jeff szokása szerint már pirkadatkor a verandán járkál fel-alá. Raelynn feltételezte, hogy a férfi nagyon is jól tudja, hogy ő sokáig szokott aludni. - A kopácsolás ébresztett fel - felelte. Keze kissé remegett az izgalomtól, amit férje jelenléte váltott ki belőle. Nyugtalanította, hogy az élvhajhász férfi ravasz csábításától kezdi elveszíteni erejét, mint valami buta liba. Ha lenne magához való esze, nem várná meg, míg Jeff ösz-szetöri a szívét, hanem sarkon fordulna, és elmenekülne. Ostobaság kitennie magát a kísértésnek, minden egyes nappal egyre nehezebben tud neki ellenállni. Mindeddig csak az tartotta vissza attól, hogy mohón élvezze a házasélet gyönyöreit, hogy gyanította: Jeffrey Birmingham nem olyan tisztességes, nemes lelkű és finom modorú úriember, mint amilyennek látszik. Néha majd elepedt a vágytól, hogy minden tekintetben Jeff hitvesének tekinthesse magát. Máskor viszont gyanakvás és félelem kerítette hatalmába, és szüzességét megőrizve legszívesebben elszökött volna tőle, mielőtt még áldozatul esne csalárdságának. Ha ezen tűnődött, gyászos üresség telepedett a szívére. Kifosztottnak érezte magát, és könnyeivel küszködött. Mindez csalhatatlan jele volt annak, hogy érzelmileg a férfi hatása alatt áll, és nem szívesen hagyná el őt. A lelkében dúló zűrzavar megtépázta az idegeit. Szerette volna kinyilvánítani az érzelmeit, ugyanakkor attól rettegett, hogy úgy viselkedik, mint egy idősebb férfiért rajongó, zavarodott fruska. Jeffrey a maga harminchárom évével valóban idősebb volt, mégpedig tizennégy évvel, ami Raelynnt még elővigyázatosabbá tette a férfi vonzerejével szemben. Hogyan is védekezhetne egy tizenéves szűz lány egy tapasztalt férfi csáberejével szemben? Jeff társaságában mindig izgalomba jött, noha Angliában is versengett a kegyeiért néhány jóképű, fiatal arisztokrata. Csakhogy az idő távlatából visszatekintve azok az epekedő gavallérok most éreden, beképzelt piperkőcöknek tűntek. Valójában kevés férfi vehette fel a versenyt Jeff vonzerejével és jóképűségével.

Raelynnek nehezére esett szembenézni a valósággal, de tudta, hogy a házasságkötésük óta eltelt rövid idő alatt a férfi még jobban megigézte. Vonzalmát fokozta Jeff férfias, lenyűgöző egyénisége és feltűnően jó megjelenése. Olykor eltöprengett, hogy az általa teremtett helyzet vajon növelte-e Jeff varázsát. A tilalom, amit férje számára írt elő, rá is vonatkozott. Ő is csak a szemét legeltethette a férfin, de nem érinthette meg. Mintha egy kisgyermek előtt alig karnyújtásnyira incselkedően lóbálnák a finom cukorkát: minél elérhetetlenebb marad, annál kívánatosabbá válik. Raelynn arcát forró pír lepte el, amint a kábulatba ejtő, szenvedélyesen izzó smaragdzöld szempár lassan végigsiklott lengén öltözött alakján. Hányszor, de hányszor felidézte gondolatban azt a pillanatot, amikor Jeffrey Birmingham maga alá vonta, hogy beteljesítse nászukat. Meghiúsult nászéjszaká-ja előtt soha nem látott meztelen férfit, mégis, ha ecsetelnie kellett volna vőlegénye vérpezsdítő látványát, egy szenvedélytől tüzes, erejének teljében lévő ifjú istenségről festett volna képet. Azon az éjszakán hosszasan elgyönyörködött Jeff férfias szépségében, s most is csak be kellett hunynia a szemét, hogy maga elé idézze a férfi arcát és alakját. Jeff pajkosan félrehúzta a száját, és arcán megjelent a vonzó kis gödröcske. Ha veszélyt érző őzsutát cserkészett volna be, akkor sem lehetett volna óvatosabb vagy lassabb. - Korbácsütést érdemelnék, amiért megijesztettem, asszonyom. - Ugyan, Jeffrey, dehogyis! Micsoda képtelenség! Raelynn a csillogó szempárba nézett, és szótlanul bámulta, míg rá nem eszmélt, hogy öntudatlanul is visszamosolyog Jeffre. Immár tökéletesen ébernek érezte magát, és felfigyelt a férfiból áradó különös varázserőre. - Melletted olyan érzés kerít hatalmába... Olyan szó vagy kifejezés után kutatott, ami híven tükrözi felkavart lelkiállapotát, de nem kelti Jeffben azt a képzetet, mintha Raelynn egy fülig szerelmes kis csitri lenne. Nem állt szándékában felfedni, mennyire felzaklatta, hogy házasságuk zsákutcába jutott. Akaratereje segítségével mindeddig ellenállt a férfi szerelmes udvarlásának, noha ez korántsem volt könnyű. Egyszer már eljutott az érzéki vágyak beteljesülésének küszöbéig, és képtelen volt a feledés homályába száműzni a kéjes emlékképeket. Ábrándozásai közben teljes izgalmi állapotban látta Jeffet maga előtt, és viaskodni kezdett önmagával, hogy megőrizze józan eszét. Nehezen tudott úrrá lenni egyre fokozódó kíváncsiságán és vágyán, ennek ellenére a köztük tátongó szakadék tovább mélyült. Jeff kezdte távol tartani magát tőle. Valahányszor Raelynn egyedül érezte magát, gondolatai a férfi karjaiban átélt bizsergető élmények körül kalandoztak. Most azonban nem kellett elővarázsolnia a múlt emlékképeit. Jeff ott állt előtte, alig pár lépésnyire tőle, elég közel ahhoz, hogy a belőle sugárzó férfias vonzerőt olyan élénken érzékelje, mintha az tapintható anyag volna. - Milyen érzés kerít hatalmába? - tudakolta Jeff, és szája szegletét ismét mosolyra húzta. Raelynn sem tudta visszafojtani a mosolygást, és félszegen felpillantott. Nem tagadhatta, hogy férje társaságában a meny-nyekben érzi magát. - Csodálatos - bökte ki végül. - Csodálatos? Jeff smaragdzöld tekintete fürkészőn mélyedt az asszony szemébe. Megpróbálta kipuhatolni, miként értelmezze felesége kacér kijelentését. Elővigyázatos volt, hiszen egyszer már egészen belefeledkezett a sötét pillákkal keretezett kékeszöld szempár heves izzásába. Amikor azonban nászuk kezdetét vette volna, egy rablóbanda rontott rájuk, és Raelynnt elhurcolták Gustav Fridrich tanyájára. Miközben a banditákat üldözte, Jeff fejbőrét felsértette egy golyó. A gonosztevők azt hitték, sikerült kioltaniuk az életét. Jeff azonban riasztotta a testvérét, és egy kis

csapatot toborzott. Köztük volt Rhys Townsend seriff is két helyettesével. Megrohamozták az épületet, ahol a német a bérenceivel fogva tartotta Raelynnt. Habár legyőzték a túlerőben lévő haramiákat, Rhys közölte: Fridrichet nem lehet letartóztatni, mert Raelynn nagybátyja, Cooper Frye megtévesztette, és elhitette vele, hogy megvásárolta a lányt. Miután Jeff szerencsésen hazamenekítette feleségét Oakley-ba, néhány óra múlva máris újabb támadás érte. A cselédlány vádaskodásai nem arról győzték meg ifjú nejét, hogy ő a becsületesség mintaképe, mi több, az asszony visszarettent attól, hogy intim viszonyba kerüljön vele. Az álmai asszonyával kötött szenvedélyes szerelmi házasság névleges kapcsolattá vált. A következő két hétben viszonyukat a kölcsönös udvariasság és modorosság jellemezte. Együtt étkeztek, társalogtak, de külön szobában háltak. Jeff fogcsikorgatva tűrte a helyzetet. Voltak pillanatok, amikor úgy érezte, hogy alaposan próbára teszik türelmét. Hitvesét túl szépnek és vonzónak találta ahhoz, hogy szenvtelenül viselje el közelségét. Igyekezett távolságot tartani kettejük között. Hosszú órákat töltött távol otthonától, beletemetkezve a hajótársasággal, a fűrészteleppel és a lótenyésztéssel kapcsolatos üzleti ügyeibe. Ez segített csillapítani érzéki vágyait, de a hazatérés mindig felért egy, a legérzékenyebb pontjára mért pörölycsapással. - És milyen szempontból csodálatos, édesem? Raelynn megvonta keskeny vállát. Nem volt hajlandó elárulni Jeffnek, milyen érzéseket ébresztett benne. - Egész egyszerűen csak csodálatos - hangzott a válasza. -Asszonyom, ami azt illeti, elragadóan fest ezen a korai órán - suttogta a férfi, és tekintetével a finom kelmét tanulmányozta, amely ingerlően lengett Raelynn nőies alakján. Jeff közelségétől, a kristálytiszta, smaragdzöld szempárból sugárzó tüzes tekintettől az asszonyt ideges remegés fogta el. Raelynn biztosra vette, hogy Jeff a leghalványabb mosolyt is biztatásként értelmezné, ez pedig arra bátorítaná, hogy próbára tegye az ellenállását. Maga sem tudta, mit felelne ebben az esetben. Vajon engedjen-e az éjszaka kínzó erővel rátörő vágynak, vagy a nehezebb utat választva továbbra is a sértett feleség szerepét játssza? Egy belső hang azt súgta, viselkedjék tartózkodóan és szüntesse meg a házasságát férjével. Józan esze azonban azt sugallta, csak addig tartsa féken Jeffreyt, amíg meg nem győződik róla, hogy talpig úriember. Zsenge teste áhította azt a borzongató izgalmat, amit csak rövid időre tapasztalhatott meg. A lelkében dúló harc miatt képtelen volt a döntésre. Magában hangtalanul gyötrődött, mitévő legyen. Kínzó remegése ellenére Raelynn igyekezett úrihölgyhöz méltó fegyelmezettséget tanúsítani. Közönyös megjegyzéseket tett, mert azt remélte, így elkerülheti, hogy kísértésbe essen. - Az embereid szépen haladnak Cora új kunyhójának építésével. Ha ebben az ütemben folytatják a munkát, a jövő hét végére be is fejezik. Cora és családja már alig várják, hogy beköltözhessenek. Hirtelen elhallgatott. Döbbenten eszmélt rá, hogy megnyilatkozása távolról sem tükröz méltóságteljes nyugalmat. Csacska lánynak tűnt, akinek fogalma sincs arról, mit beszél. Hogy a csudába gondolkodhatna logikusan, hideg fejjel, amikor Jeff majd felfalja őt a tekintetével? Valahányszor a férfi szeme a keblét leplező nyirkos kelmére villant, Raelynnek az a pár szenvedélyes pillanat jutott az eszébe, amikor Jeff nyelve lassan végigpásztázott puha mellbimbóin. Rádöbbent: ez az élmény elevenen él az emlékezetében, és még most is mohó vágyat ébreszt női valójának legmélyén.

Jeff közelebb lépett, tekintete az áttetsző hálóing alól ingerlően elősejlő, halvány bimbókra meredt. Valahányszor megengedte magának azt az élvezetet, hogy elgyönyörködjön felesége szépségében és elbűvölő alakjában, már előre érezte a lesújtó fájdalmat. Hogy megkímélje magát az effajta kínoktól, egyre kevesebb időt töltött együtt Raelynnel. Ha kénytelen volt feleségével együtt megjelenni a társasági eseményeken, hűvösen távolságtartó maradt, és csak egy-egy futó pillantást vetett hitvesére. Szívét megacélozta, és megőrizte úriemberhez méltó hidegvérét, pedig Raelynn minden társasági összejövetelen elragadóan festett. Leheletvékony, átlátszó öltözéket viselt, amely semmit sem bízott a férfi képzeletére. A lágyan domborodó keblek és a hálóruha alatt felsejlő, izgató árnyfolt annyira lebilincselte Jeffet, hogy nem tudta levenni róla a tekintetét. A látvány túlságosan csábító volt. A férfi hosszú ideje szenvedett a kényszerű önmegtartóztatástól, miközben fűtötte a szenvedély. Azt remélte, a bájak mutogatását ezúttal csábításnak veheti, és Raelynn voltaképpen arra biztatja, hogy ne csak nézze őt, hanem többet is tegyen annál. - Igen - szólalt meg végül Jeff -, az embereim hamarosan elkészülnek a kunyhóval. Raelynnben is nőttön-nőtt az izgalom. Szűzi ártatlanságában még soha nem tapasztalt ehhez foghatót. Az elmúlt éjszakát álmatlanul hánykolódva töltötte, és úgy érezte, semmi remény nincs arra, hogy ésszerű megoldást találjon. Beleunt abba, hogy megjátssza a sértett feleséget, aki csak azért utasítja vissza férjét, hogy bebizonyítsa: az egy jellemtelen alak. Elviselhetetlen vágy gyötörte. Elvégre Jeffrey a hitvese -érvelt magában a belsejét marcangoló önvád ellen. A férfi nagyon is jól tudja, mit takar a hálóing. Nászéjszakájukon hosszan legeltette rajta a szemét, és ő is megmutatta magából mindazt, amivel egy újdonsült férj megismertetheti ifjú feleségét. A tény, hogy Raelynn ott álldogált, és elviselte párja fürkésző tekintetét, önmagáért beszélt. Szinte könyörgött azért, hogy férje a karjába kapja. Gyakorlatias énje azonban azzal érvelt, hogy alig ismeri Jeffet. Két hete találkoztak először, amikor a lány megszökött a nagybátyjától, Cooper Frye-tól. Jeffrey már megismerkedésük órájában felajánlotta, hogy védőszárnyai alá veszi, és megóvja Frye fondorlatos terveitől. Raelynn elfogadta a férfi ajánlatát. Utólag már megbánta, hogy olyan elhamarkodottan mondta ki Jeffnek a boldogító igent. Bármennyire igyekezett feledni Nell vádjait, azok továbbra is vaskarommal hasítottak emlékezetébe, és elvették a kedvét attól, hogy ne csak névleg, de testével is a férfihoz tartozzon. Akaratereje egyre gyengült. Úgy érezte, mintha egy mély szakadék szélén tétovázna: elszánja-e magát az ugrásra, vagy visszakozzon. Tudta, hogy végre megfontolt döntést kell hoznia, hiszen a lángra lobbant szenvedély kezd felülkerekedni minden észérven. Az üres csevegésre azért volt szüksége, hogy csillapítsa zak-latottságát, és megtörje a csendet. Mégis restelkedve pirult el, mert tudta, a komédiázás csak arra szolgál, hogy leplezze valódi érzéseit. - Cora új viskója kétszer akkora lesz, mint a régi. Örülni fog majd a tágas otthonnak - folytatta Raelynn a fecsegést. Jeff kíváncsian félrebillentette a fejét. Megpróbált magyarázatot találni arra, miért futotta el pír a felesége arcát. A nő vékony hálóingében meg sem kísérelt elillanni előle, okkal gondolhatta hát, hogy ha nem is ebben a pillanatban, de hamarosan az ágyába édesgetheti. Raelynn mégis idegesnek látszott. Még akkor sem volt eny-nyire feszült, amikor közölte Jeffel a döntését, hogy nem akar agyba bújni vele. Jeff közelebb hajolt, hogy belélegezze felesége varázslatos illatát, ami frissen szedett tavaszi virágcsokorra emlékeztette. Amint Raelynn közelebb érezte magához Jeffreyt, ismét rátört a remegés. Nyelve megeredt, és idegesen hadarni kezdett, hogy zavarát palástolja.

- Csodálatra méltó cselekedet volt, Jeffrey, ahogy kimentetted Corát a tűzből. Mégis azért imádkozom, hogy soha többé ne legyek szemtanúja hasonló hőstettnek. Amikor megláttam, hogy egy hasadt fahordót tartasz pajzsként magad elé a lángnyelvek ellen, és berohansz a kunyhóba, biztosra vettem, hogy a házzal és a gyerekkel együtt te is szénné égsz. Raelynn bátortalanul felmosolygott a férfira. Jeffrey nem nézett a szemébe, úgy tűnt, inkább a hálóing nyakát lazán összehúzó zsinór kelti fel az érdeklődését. - Hálás vagyok a nyugalomért, amit itt, a birtokodon élvezhetek. Tudom, hogy idővel Gustav megpróbál majd bosszút állni, amiért szétroncsoltad a vállát, holott valójában Olney Hyde volt a hibás. - Bárcsak agyonlőttem volna a gazembert! - mormogta Jeff, és végigfuttatta ujjait a fejbőrén, a sebhelyen, amit Olney golyója okozott. Amikor Olney célba vette, ő is habozás nélkül előkapta pisztolyát, és golyót eresztett Gustav Fridrich vállába. - Fridrich még most is folytathatja az üzelmeit, és Olney is szabadon jár-kel valahol, bár Rhys seriff elfogatóparancsot adott ki ellene. - Biztos lehetsz benne, hogy Kingston, az inasod egyetlen részletet sem felejtett el a történtekből - jegyezte meg halkan kuncogva Raelynn. Gondolatban megrótta magát, amiért nem tud méltóságteljesebben és higgadtabban viselkedni. Vele ellentétben férje kiegyensúlyozott volt, ura önmagának. Raelynn ettől kínosan érezte magát. Ennek ellenére a nyelve tovább pergett, mert nem akarta, hogy a férfi zavarának okát firtassa. - Kingston azt hitte, hogy Olney végzett veled. Miután nagy nehezen túltette magát ezen a megrázkódtatáson, majdnem hanyatt vágódott a meglepetéstől, amikor feléledtél. Kingston szájából most már egész mulatságosnak tűnik a történet. Bennem azonban még mindig elevenen él a kétségbeesés emléke, ami akkor rám tört. Jeff a feleszmélését követő pillanatokból csupán inasa döbbenetére emlékezett. - Halványan úgy rémlik, hogy Kingston valami angyalt emlegetett. Azt hitte, csoda történt. - De még mekkora csoda! Ha egy hajszálnyival lejjebb talál el a golyó, hatalmas lyukat ütött volna a koponyádon, én pedig itt állnék özvegyen, Jeffrey Birmingham! Jeff szája mosolyra húzódott, miközben a Raelynn hálóingének nyakáról lecsüngő szalaggal játszadozott. - Kíváncsi lennék, hogy az elmúlt száz évben hány szűznek kellett gyászolnia idő előtt elhalálozott ifjú férjét. Nem hiszem, hogy soknak. Raelynn halk, remegő sóhajt hallatott. Jeff előrehajolt, és ajkával gyengéden megérintette az arcát, majd apránként lejjebb araszolva, lágy csókokkal halmozta el bársonyos nyakát. Az asszony óvatosan a férfi acélos mellkasának feszítette reszkető kezét, és behunyta a szemét. Férje ajkának lassú simo-gatása levette a lábáról. Tenyere alatt érezte a szívverését, ugyanolyan gyorsan zakatolt, mint az övé. Ez arról tanúskodott, hogy Jeff kezd felhevülni a csábítás mulatságától. - Nem hiszem, Jeffrey, hogy a mi helyzetünk ennyire szokatlan lenne. -Mások biztosan osztanák ezt a véleményt, édesem -dünnyögte a férfi válaszképpen. Az elmúlt két hétben sokszor tűnődött azon, vajon létezik-e a világon rajta kívül olyan férj, akinek még szűz a felesége. Jeff csodálkozott, hogy párja szívesen fogadja szenvedélyt szító udvarlását, de még nem jött meg a bátorsága, mert tartott a kikosarazástól. Felemelte fejét, és a nő bájos arcát fürkészve igyekezett kipuhatolni az érzelmeit. Felesége páratlan szépsége megigézte. Hamvas, hófehér bőre lágy volt és sima, mint a selyem. Az arcát rózsás pír árasztotta el, zöldeskék szeme megcsillant, s izzó fényességgel ragyogott a sűrű, fekete szempillák mögött. ívelt, puha ajkai csókra termettek. A kápráztatóan szépséges arcon a félelem legcsekélyebb jelét sem fedezte fel. Raelynn

szemérmesen lesütötte szempilláit, hogy kerülje a férfi tekintetét, de nem bontakozott ki az öleléséből. Ezzel arra bátorította férjét, hogy ne csak az asszony ellenállását tegye próbára, hanem a selyemszalagét is. Raelynn aprót sóhajtott. Érezte, hogy a hálóing a nyakán meglazul, és a ruha széttárul a mellén. -Jeffrey, kérlek... Suttogása alig volt hangosabb a leheletnél. Úgy érezte, cserbenhagyta a józan esze, erőfeszítése, hogy megőrizze a nyugodtság látszatát, kudarcot vallott. A meggondolatlanul kinyögött szavak, bár látszólag egészen mást fejeztek ki, mint amire vágyott, elárulták bizonytalanságát a váratlan helyzetben. - Nem tudom, felkészültem-e rá. Jeff mosolyt erőltetett az arcára, és felegyenesedett. Számított Raelynn elutasítására. Noha nem volt ínyére, hogy kosarat kapott, nem az a fajta volt, aki dührohamot kap, ha nem az ő akarata érvényesül. Óvatosabbnak kell lennie, hogy áttörhesse a falat, amit Raelynn emelt kettejük közé. Próbára kell tennie felesége ellenállását, és gondosan eloszlatni az asszony kétségeit. Tovább kell ostromolnia hitvese érzékeit, de kifinomultabb módszerekkel. Igyekezett Raelynn figyelmét egy másik témára terelni, ami már napok óta foglalkoztatta. -Asszonyom, van kedve velem jönni ma Charlestonba, hogy egy új ruhát rendeljen? Raelynnt meglepte a meghívás. Akkora szemekkel bámult Jeffre, mintha éppen azt közölte volna, hogy a hold lepottyant az égről. Férje tartózkodása általában csak akkor enyhült, és akkor kísérte el őt a városba, ha egy társas összejövetelen közösen kellett részt venniük. Jeff ilyenkor igazán gálánsán viselkedett, de Raelynn mégsem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy férje szeretne mihamarabb túl lenni ezeken a rendezvényeken. Ha belegondolt, milyen követelményeket támasztott Jeffreyvel szemben, nem is hibáztathatta ezért. Már megszokta férje zárkózottságát és hosszas távolléteit, így egyáltalán nem számított rá, hogy Jeff nagylelkűen meg akarja ajándékozni őt. - Egy újabb ruha, Jeffrey? Hiszen már annyi mindent kaptam tőled! Jeff hanyagul megvonta a vállát. - Illene bált rendeznünk a házasságkötésünk alkalmából, hogy bemutathassalak a szomszédainknak és charlestoni ismerőseimnek. Hosszú időbe telt, mire sikerült megfelelő társat találnom. Nagyszabású estélyt kell tartanunk, hogy tanúsítsa örömömet, amiért ilyen gyönyörű feleségre leltem. Ezen a jeles ünnepen úgy illik, hogy káprázatos öltözéket viselj, ilyet pedig csak Farrell íves barátom tud tervezni a kivételes alkalomra. Az általa készített ruháért a környék minden hölgye irigyel majd téged... Raelynn kékeszöld szeme felcsillant a gondolattól, hogy végre feleségként mutatják be a férfi barátainak és ismerőseinek. Kivált azoknak a csinosan öltözött hölgyikéknek kívánta megmutatni, hogy Jeffrey az övé, akikről tudta, hogy sóváran figyelik a férjét, vagy csábosan mosolyognak rá. Azokon a rendezvényeken, amelyekre Jeffrey elkísérte, Raelynn mindig méltóságteljes önuralmat tanúsított. Férje udvarias magatartásán át is megérezte a hűvös mesterkéltséget, ami elbátortalanította. Most azonban, a házasságkötésük alkalmából tartott ünnepségen Jeff nem teheti meg, hogy távolságtartóan viselkedjék vele. - Nem kell ahhoz drága, pazar ruhát viselnem, hogy irigységet váltsak ki azokból a leányzókból, akik egykor megpróbáltak téged a házasság igájába fogni. Már az esküvőnk napján az irigyeimmé váltak. - Túlzol, Raelynn - kuncogott kétkedőn Jeff.

-Talán nem te voltál a környéken a legkapósabb agglegény? - puhatolódzott Raelynn, és igyekezett évődő hangot megütni. Nehezére esett, hogy könnyű szívvel gondoljon a férjébe szerelmes nőkre, mert tüstént eszébe jutott Nell vádaskodása. Oldalát furdalta a kíváncsiság: vajon még hány nőnek lehetett a szeretője Jeffrey? -Vagy talán igazságtalanul teszek szemrehányást amiatt, hogy a bájos, ifjú hajadonok bánatos szemeket meresztenek rád? Egyszerűen csalódottak, vagy a féltékenységhez hasonlatos, erősebb szenvedély dúl bennük? - Kedvesem, ha Nell miatt jutottál erre a következtetésre, akkor hadd nyugtassalak meg... - Igyekszem, hogy csak akkor gondoljak arra a némberre, ha muszáj. Hálás lennék, Jeffrey Birmingham, ha nem juttatnád az eszembe - vágott vissza Raelynn. - Hallottam, amint Kingston kifecsegte Corának, hogy Nell szemérmetlenül, a saját ágyadban háborgatott téged. Furcsa, ha az inasod észreveszi, hogy hallótávolságon belül vagyok, mindig arra a kis csitrire tereli a szót. Nyilván úgy véli, nem vagy vétkes abban, amivel Nell vádol, és senki sem háríthatja rád a felelősséget azért, hogy a lány teherbe esett. Raelynn magában azt kívánta, bárcsak biztos lehetne ebben. Szája szegletében mégis elbűvölő mosoly bujkált, amint tekintetét a jóképű férfira szegezte. - Drága uram, ha hajlamos lennék a gyanakvásra, azt gondolnám, hogy a hátam mögött kitanítja Kingstont, mit mondjon előttem. - Látom, figyelmeztetnem kell az öreget, hogy a jövőben viselkedjék diszkrétebben - jegyezte meg tréfálkozva Jeff. Vetkőztető pillantása ismét végigpásztázott hitvese alakján. Tenyerébe fogta Raelynn állát, és hüvelykujjával a finom állcsont alatti bőrt cirógatta. Figyelte, hogyan válik a nő tekintete egyre nyugodtabbá. Arcán a vonakodás vagy az idegenkedés legcsekélyebb nyomát sem vette észre. Hogy erről tökéletesen meggyőződjék, hosszas csókot nyomott Raelynn homlokára. A felesége ajkáról felröppenő reszketeg sóhaj felbátorította. Tenyerével végigsimított kecses nyakán, majd a széttáruló hálóinget lassan továbbcsúsztatta a válla felé. Amint a bársonyos vállcsúcshoz ért, felpillantott, és látta, hogy hitvese puha ajkai szétnyílnak a gyönyörtől. A hálóruha Jeff ujjai-nak gyengéd mozdulatától lehullott a nő válláról. Raelynn lélegzete elakadt, kezét gyorsan a melléhez kapta. Sikerült idejében megfognia a lecsusszanó hálóinget, így megfosztotta férjét attól az élvezettől, hogy felfedje alatta rejtőző bájait. Jeff csalódottsága enyhült, amint megpillantotta az előbukkanó kebleket. Az egyik kerekded, bársonyos halmot eltakarta a vékony kelme, míg a másik teljesen csupaszon tárult elő, és Jeff megpillanthatta a halvány rózsaszínű bimbót. A férfinak eszébe jutott az első alkalom, amikor megízlelte e halovány, hegyes csúcsok mámorító nektárját, és most ugyanolyan heves vágyat érzett. Jeff merész elhatározással lehajolt, Raelynnek pedig a torkán akadt a lélegzete, mert tudta, mit szándékozik tenni férje. Megborzongott. Mámoros érzés töltötte el, amikor a férfi szája lecsapott a mellbimbójára. Úgy érezte, mintha izzó fáklya lángja égetné a mellét, kéjes érzések hullámait keltve öle legmélyén. Egész lényét átjárta az egyre fokozódó izgalom. A férfi nyelve lassan barangolt a finoman árnyalt mellbimbó körül. Halványan felsejlett előtte a saját világos bőre és a férfi napbarnított arca közötti árnyalatkülönbség, a férje arcán megjelenő, majd tovatűnő elbűvölő gödröcske, a szépen ívelt szemöldök, amelyet szeretett volna ujjával végigsimítani. A testén egyre erősebben hullámzott végig a borzongató gyönyör, azután szinte elolvadt Jeff karjaiban.

A férfi hosszú, vékony ujjaival lassan felfelé araszolt a keblek közötti völgyben, sejtetve, hogy ki akarja tépni a hálóinget Raelynn kezének erős szorításából. Másik kezét hitvese háta mögé csúsztatta, hogy megmarkolja a fenekét. Raelynn tudta, hogy férje legszívesebben máris a karjába kapná, és rohanna vele az ágyba, csakhogy ő nem ezt akarta. Úgy képzelte, ha odaadja magát a férjének, annak Jeffrey ágyában kell megtörténnie, abban az ágyban, ahol később világra hozza gyermekeiket. Raelynn nyugtalansága megszűnt. Jeff átbillentette őt a holtponton, végre eldöntötte, mit tegyen. Nem hátrált meg, mint egy szégyenlős bakfis. Minden gátlását levetkőzte és félrehajította, mint egy szakadt ruhát. Tudta, mit akar, és azt is, hogy nem nyugszik, amíg Jeffel egymáséi nem lesznek. Raelynn mosolyra húzta ajkait, és vékony ujjaival beletúrt férje sűrű hajába. Lehajtotta a fejét, és szájával megérintette a férfi homlokát, majd apró fehér fogaival megharapdálta a füle hegyét. Jeff összerezzent, és kezével a füléhez kapott. Szemöldökét felvonta, és kérdőn meredt ifjú hitvesére. Ha ez valami újabb módszer, amit az ő heccelésére és gyötrésére eszelt ki, akkor ennek nem akar a szenvedő alanya lenni. Felőle Raelynn akár ítéletnapig szűz maradhat az átkozott szobájában! Szemöldöke még magasabbra szökött, amikor látta, hogy a nő még csak kísérletet sem tesz, hogy megigazítsa zilált öltözékét, hanem kihívóan felmosolyog rá. Raelynn hirtelen sarkon fordult, és a csípőjét lassan, szemérmetlenül riszálva odébbállt. Viselkedése gondolkodóba ejtette Jeffet. Lehet, hogy olyan nőt vett feleségül, aki csak a bolondját járatja vele? Raelynn a válla fölött kacér pillantást vetett rá, és Jeff lelohadt férfiassága ismét duzzadni kezdett. Az asszony felvonta a vállát, amitől a hálóing a karjára csúszott, és a férfi egy pillanatra megpillanthatta az egyik halovány halmot. Raelynn elfordította a fejét, hátsó felén összefogta a hálóingét, és a szorosan ráfeszülő kelme alatt férje megcsodálhatta alakjának minden részletét. Jeff tétlenül álldogált, de hirtelen felcsillant a szeme. Minden férfi életében eljön az az idő, amikor kénytelen félretenni minden ravaszságot, és ösztönösen kell cselekednie, bár lehet, hogy a vesztébe rohan. Ebben a pillanatban Jeff számára az tűnt a legtermészetesebb dolognak a világon, hogy szerelmeskedjen a feleségével. Raelynn megjátszva a rátarti asszonyságot, kényeskedve (eltartotta fitos orrát. - Mindjárt elcsöppen a nyálad, te pernahajder - nyafogta fölényeskedve, és gőgösen tekintett rá. Most pedig távozz a szobámból, és hagyj békén! Vizet óhajtok hozatni a reggeli fürdőmhöz, és szeretnék kényelmesen tisztálkodni. Majd ha felöltöztem, és illően felcicomáztam magam, fontolóra veszem a meghívást a szabóhoz. - Te kis pimasz, kacér nőszemély! - sziszegte fojtott hangon Jeff, s mély morgást hallatva utána vetette magát. Raelynn felsikoltott, mint egy fogócskázó gyermek, és egy karosszék mögé iszkolt. Egy pillanatig farkasszemet nézett a férfival a karosszék támlája fölött, de rájött, hogy a fotel nem nyújt biztonságos fedezéket üldözője elől. Jeff a szék mögé ugrott, felesége az asztalhoz futott. Szemközt megpillantotta a férfi szobájának bejáratát. Odaszáguldott, de alig volt ideje belökni az ajtót. Egy újabb szék, majd egy asztal mögé menekült, futtában elengedte összefogott hálóingét, Jeffrey pedig megragadta a ruha libegő szélét. Raelynnek még a lélegzete is elállt a döbbenettől, amikor Jeffrey egy hirtelen rántással végighasította elöl a hálóinget, sebtében lefejtette a nő karjáról a foszlányokat, és a földre hajította. - Ó, te kéjsóvár, huncut csirkefogó! - kiáltott fel kacagva Raelynn, és egy másik üló'alkalmatosság mögé szaladt. A válla fölött hátravetett egy pillantást, de hosszú haja az arcába lódult, s eltakarta előle férjét. - Képes vagy letépni a ruhát egy nőről, fittyet hányva az illem...

Hangja váratlanul elakadt, amikor beleütközött magas, erős, izmos férjébe. Szája tátva maradt a meglepetéstől. Egy szívdobbanásnyi idő sem telt el, érezte, hogy karok fonódnak meztelen teste köré. Egy vaskos kéz végigsiklott a hátán, egészen le a fenekéig. Kerek tomporánál megemelve Jeff szorosan magához vonta, hogy felesége félreérthetetlenül meggyőződjön szenvedélyes vágyáról. -Ah!... Ah! Raelynn tudatában sem volt halk pihegésének. A nadrágon keresztül valami keménység feszült puha testének. Az asszony tágra nyílt szemmel a férjére bámult. Úgy érezte, mintha kavargó lángörvény ragadná magával, hirtelen egész testét melegség és izgalom árasztotta el. A férfi szőrös mellkasához simuló puha mellbimbói az izgalom lázában égtek, ölük egymáshoz préselődött, ahogy Jeff a fenekénél fogva magához szorította. Raelynn lélegzete szaporábbá vált, karját férje nyaka köré fonta, és szoros ölelésébe zárta. Hogyan is tagadhatná meg magát attól a férfitól, aki egész lényét tűzbe hozza? - Az üvegajtó nyitva van - suttogta Raelynn remegő hangon, egy pillantást vetve a bejárat felé. Elsősorban azért aggódott, nehogy ismét megzavarják őket szerelmeskedés közben. Már nem törődött holmi elhatározásokkal. Elvégre Jeffrey a férje, s Raelynn éppen annyira vágyott ura figyelmére, mint amennyire az szerette volna elhalmozni vele. - Bárki megláthat bennünket, aki elhalad a verandán. - Senki sem fogja háborgatni az együttlétünket, asszonyom - súgta Jeff rekedtes hangon. Fejét lehajtotta, szájuk majdnem összeért. - Egyik szolgánk sem meri megkockáztatni, hogy az ajtónk előtt settenkedjen, ha idebent tartózkodunk. Ez régóta bevett szokás nálunk, ne nyugtalankodjon. Egyedül vagyunk, asszonyom, higgye el nekem. Mohón csapott le Raelynn szájára, nyelvével mézédes mélységeit kutatta. Kezét a nő tarkójára csúsztatta, s fejét félrehajtva itta magába felesége szenvedélyes csókjának bódító nektárját. Raelynnek rogyadozott a térde a gyengeségtől. Férje izmos mellkasához támaszkodott, míg sikerült visszanyernie erejét. A férfi ölelő karjai között hátradőlve látta, hogy az izzó tekintetével majd felfalja a kebleit. Engedett régi vágyának, végigsimított Jeff széles, izmos vállán, és vékony ujjaival lassan körbecirógatta a sötét mellszőrzetből kikandikáló mellbimbókat. Ujjával követte a férfi derekának acélosan kemény izmait, majd egészen a pantalló derekáig merészkedett. - Nem igazságos, Jeffrey, hogy csak én állok itt meztelenül - suttogta meleg, fátyolos hangon, és gombolgatni kezdte férje nadrágját. - Egy percig se méltatlankodjon, asszonyom - mormogta Jeff rekedten. Széles mosollyal kissé hátrébb lépett, hogy Raelynn kényelmesebben folytathassa a vetkőztetést. Közben mindkét kezével simogatni kezdte az asszony hófehér testét, ami fokozta Raelynn izgalmát, s alig várta férje csábító közeledését. Amikor a nadrág szétnyílt és meglazult a férfi izmos derekán, Raelynn tétován pillantott fel. Szégyenlősen és idegesen harapdálta alsó ajkát. - Segíts! - sürgette Jeff. Raelynn egyre jobban belemelegedett a kellemesen izgató játékba, és segített lehúzni a nadrágot. Amikor megpillantotta Jeff férfiasságát, elvörösödött, és félelemmel vegyes bámulattal hátrább lépett. A férfiból áradó vibráló forróság egész lényét melegséggel töltötte el. Jeff levetette és félrehajította a nadrágját, közben pedig szeme sarkából ifjú nejét leste. A tekintetén látta, hogy elbizonytalanodik, ami arra intette, hogy legyen elővigyázatosabb, mert felesége félelme nőttön-nő. - Nem kell rettegned, Raelynn - nyugtatgatta, hangját sut-togóra fogva.

Kezét kinyújtotta, és hosszú ujjait a nő ujjai közé fűzte. -Már láttál engem meztelenül - mondta, és szorosan magához vonta, hogy a nő érezhesse a testéhez simuló férfiasságát. -Ne félj! Minket egymásnak teremtettek. Raelynnt reszketés fogta el, amikor a férfi fegyvere hozzáért, mert tudta, hogy pengeként fog szűz testébe hasítani. Csakhogy Jeff nem hagyott időt arra, hogy aggodalma rémületté fajuljon. Szétnyíló ajkait szenvedélyes hévvel a szájára tapasztotta, és csókot követelt, hogy feledtesse kedvesével a félelmet keltő gondolatokat. Raelynn hagyta, hogy megperzselje ajkait és nyelvét a férfi forró csókja. A lángra kapott tűz elszabadult, és megállíthatatlanul tombolni kezdett. Az volt az érzése, hogy férje égő vágya menten elemészti. Amikor Jeff végül felegyenesedett, magában már eltökélte, hogy többé nem hagy időt a megszakításokra. Szüksége volt Raelynnre, mint az éltető levegőre. A karjába kapva az ágyához vitte, és az összegyűrt lepedőre fektette. Ahogy nyelve lassan végigsimított az egyik ruganyos mellbimbón, Raelynn testében folyékony tűz lobbant lángra, és tekergőzött lefelé az ágyékába, ahol kielégülésre váró, mohó vágyakozást keltve égett tovább. Az ágyon hempergőzve csókolgatták, simogatták egymást, felfedezték egymás testét. Jeff a combjával felesége bársonyosan sima combjai közé furakodott, az asszony egyik lábát oldalt a csípőjéhez emelte, s férfiasságával lassan addig cirógatta a nő titkos rejtekét elfedő sötét pihefátylat, míg Raelynn meg nem borzongott. Nem a félelemtől reszketett, hanem a hirtelen rátörő kéjes izgalomtól, ami vágyakozást ébresztett benne a számára eddig ismeretlen dolog után. Jeff végigjártatta izzó tekintetét felesége alakján, és egyre nagyobb odaadással folytatta gyönyörkeltő ostromát. Végigcirógatta hitvese minden porcikáját, a kebleit, a karcsú derekát, keze végigsuhant lábának külső felén, majd visz-szasiklott selymes combjának belső oldalán. Raelynn kissé összerezzent, amikor férje keze a combjai között kalandozott, aztán a lélegzete is elállt a kéjes érzéstől, amit Jeff szított benne öle mélyét próbálgató ujjaival. Bensőjében tűz lobbant, elárasztotta és lángba borította egész testét. Meg-vonaglott és zihálni kezdett. Ez zavarba hozta, szégyellősen megpróbált elfordulni, de Jeff ránehezedett. Esze ágában sem volt abbahagyni a szerelmeskedést addig, amíg felesége igazából az övé nem lesz. Hirtelen behatolása csaknem őrületbe kergette kedvesét, ujjaival egyre szenvedélyesebben kutatta öle mélységeit. Raelynn a melleit simogatva ívbe hajlította a hátát, és vakmerően odakínálta kebleit. Jeff oly mohón habzsolta őket, hogy Raelynn úgy érezte, ezt a felfokozott izgalmat már nem bírja tovább elviselni. - Kérlek, Jeffrey! - könyörgött. Érezte, hogy férje forró férfiassága táplálja az ölében lángoló tüzet. Egyik kezét a férfi tarkójára csúsztatta, magához vonta az arcát, és forró szenvedéllyel csókolta. Vad ölelésben összeforrva, combjukat összefonva hemperegtek az ágyon, nyelvükkel egymás perzselően forró szájában játszadoztak, kezükkel merészen simogatták egymás intim testrészeit. Raelynn reszkető keze a szenvedély hevében férje izmos mellkasára siklott, onnan tovább a dereka alá, majd a feszes hasától lefelé húzódó vékony szőrcsíkot követte. Amint a nő keze felfedezőútra indult, Jeff lélegzet-visszafojtva várta a pillanatot, amikor a férfiasságát megérinti. Amikor Raelynn odaért, félénken tapogatta végig, mintha attól félne, hogy fájdalmat okoz neki. Jeff megmarkolta a kezét, és irányítani kezdte. Egy pillanat sem telt el, megérezte, hogy önuralma kezdi cserbenhagyni. - Ó, drágám, szerelmem... - lehelte -, most már nincs visz-szaút! Tekintetük egybeolvadt, Jeff az asszony fölé emelkedett, és arcán a félelem vagy a vonakodás árulkodó jeleit kutatta. Raelynnt magával ragadta az emésztő vágy, és csípőjét megemelve félreérthetetlenül felkínálta magát.

Jeff megkönnyebbüléssel és áhítattal sóhajtott fel, mielőtt fejét lehajtotta, száját a nőére tapasztotta, és gyöngéden csókolgatni kezdte. Hirtelen égő fájdalom hasított Raelynn ölébe, szája hangtalan kiáltásra nyílt, amint az acélosan kemény hímvessző egészen belehatolt. Szemét összeszorítva igyekezett úrrá lenni az átszakított szűzhártya kellemetlen sajgásán, arcát férje nyakához szorította, és ujjait belevájta a vállába. Jeff ajkai ismét rátaláltak a szájára, és nyelvével addig incselkedett, amíg Raelynn nem viszonozta a csókját. A fájdalom tovatűnt, és a feledés homályába merült. A férfi lassú, könnyed, ritmikus lökései, hosszas cirógatásai minden fájdalmat elsimítottak. A vágy újult erővel tört rájuk, kápráztató gyönyör árasztotta el összeforrott testüket. A kemény férfiasság mind gyorsabban járt benne, és Raelynn zihálva felemelkedett, hogy férje ritmikus lökéseit fogadja. Lüktető mámor hullámai csaptak át rajtuk, és végigsöpörtek összefonódott testükön. A szenvedély növekvő árja tarajos hullámhegyek csúcsára lendítette, és minden porcikájukat megremegtető, véget nem érő eksztázisig juttatta őket. Egymás mellett hevertek a feldúlt ágyban, szenvedélyes vágyuk beteljesülésének mámorától kábultan. Raelynn fejét a férje vállán pihentette, karját átvetette a mellkasán, bársonyosan sima lábát a combján nyugtatta, miközben Jeff napbarnított karja az asszony csípőjét fogta át. Mindketten hallgattak, tudták, hogy a varázs bármelyik pillanatban megtörhet. Raelynn az iménti élménytől elragadtatva, bódultan mosolygott. Ujjbegyével a szőrt cirógatta férje mellkasán, és körberajzolta az egyik mellbimbóját. - Úgy érzem, egy hétig egyfolytában tudnék aludni - sóhajtotta. - Persze csak akkor, ha megígérnéd, hogy mellettem maradsz. - Vissza kell hoznunk a ruháidat - suttogta Jeff, és megcsókolta felesége szemöldökét. Megfürödhetnénk együtt. Raelynn felemelte a fejét, Jeff mellkasára támaszkodott, és férje csillogó szemébe mosolygott. -Azt hittem, már fürödtél ma reggel. Jeffrey lassan széles mosolyra húzta ajkait, arcán kétoldalt előtűntek a gödröcskék, miközben kezével végigsimított asz-szonya csupasz hátán. - Fürödtem, de felcsigázott a gondolat, milyen lenne eljátszadozni önnel a fürdőkádban, asszonyom. Hajlandó a kedvemben járni? Raelynn csábos mosollyal fogadta az ötletet. - Ezer örömmel, uram, ha cserébe hajlandó néhány kiváltságot nyújtani. -Amennyit csak kívánsz, kedvesem, feltéve, hogy a karjaimban maradsz. 2. Charleston tele volt elegáns kis üzletekkel, a boltok a keleti part egyik legfontosabb kikötőjének gazdagságát hirdették, fakói szépen rendben tartották ezt a kellemes várost, amely híres volt elbűvölő hangulatáról. Jeff hajózási társaságának épülete a rakodópart mellett állt, ahol pezsgett az élet. Hajókat pakoltak, hatlovas fogatok jöttek-mentek, színültig megrakott szekerek vitték a rakományt a kikötő más pontjain horgonyzó hajókhoz. Birminghamek hintója először a hajózási társaság telephelyén állt meg, hogy Jeff beadja a reggel átnézett nyilvántartást a könyvelőjének. - Csak egy perc, és máris jövök, édesem - szólt oda feleségének, gyengéden megszorította a kezét, kilépett a hintóból, és nagy léptekkel elindult a téglaépület felé. Raelynn a hintó ablakából figyelte magas, jól öltözött férjét, amint elhaladt a munkások között. Jeffrey Birminghamet kedvelték az alkalmazottai. A férfi az útját kísérő tréfás vagy évődő

megjegyzésekre barátságos, gyors és sziporkázó feleletekkel válaszolt. Egy pillanatra megállt, hogy néhány szót váltson egy középkorú férfival. Kézfogással, nevetgélve búcsúztak egymástól, a nagydarab izmos fickó búcsúzóul lelkesen hátba veregette. Raelynn elégedetten elmosolyodott, és hátradőlt a hintó párnázott ülésén. Nem bánta, hogy várakoznia kell, mert ezalatt reggeli közös élményük emlékén tűnődhetett. Úgy érezte, helyesen döntött, amikor hagyta, hogy férje beavassa őt a házasélet rejtelmeibe, s ez megelégedéssel, mi több, boldogsággal töltötte el. Ami a szerelmi együttlét után következett, szintén megerősítette abban a meggyőződésében, hogy bölcs megoldást választott. Még a fürdés és az öltözködés is sokkal kellemesebbnek bizonyult a jóképű férfi társaságában, aki egy kis bohókás játékra is kapható volt. Raelynn csupasz fenekén vászontörülköző csattant, és viszonzásul ő is odasuhintott Jeffnek. Férje gyengéd, játékos ütésével szemben az övé vörös csíkot hagyott a férfi hátsó felén, és Jeff fájdalmasan feljajdult. A fiatalasszony aggódva kért bocsánatot, és gyöngéden megsimogatta. Rövidesen újra csókban forrt össze ajkuk, és becézgetni kezdték egymást. Raelynn immár olyan boldognak és elégedettnek érezte magát, mint minden ifjú asszony, akit szerelmetes férje az elragadtatás tetőfokára juttatott. Raelynn már eddig is érezte, hogy Jeffrey Birmingham férfias varázsa napról napra erősebben vonzza magához, és az elmúlt néhány órában ez a folyamat még jobban felgyorsult. Arra a következtetésre jutott, hogy a férfi vonzó külleme és lenyűgöző modora rá még nagyobb hatást gyakorol, mint a többi leányzóra, akik valaha férjül szemelték ki maguknak Jeffrey Birminghamet. Nem ringatta magát abba a hitbe, hogy Charleston környékén ő lenne az egyetlen nő, aki fülig szerelmes ebbe a férfiba. Jeff túlságosan is jóképű. Raelynn csak abban különbözik a többi lánytól, hogy Jeff őt választotta. Efölötti örömében madarat lehetett volna fogatni vele. Raelynn hirtelen egy tovasuhanó árnyékra lett figyelmes. Körbepillantott és látta, hogy egy elhanyagolt öltözetű férfi ballag el a hintó hátsó ablaka mellett. Csak egy futó tekintetet vetett a kalapos fejre, az idegen nem keltette fel a kíváncsiságát. A következő pillanatban már megbánta, hogy nem tanúsított iránta nagyobb érdeklődést, mert akkor lett volna ideje, hogy kimeneküljön a hintóból. Olney Hyde lépett az ablakhoz, és fejét féloldalt billentve bekémlelt a kocsiba. - Nohát, csak nem Mrs. Birmingham ül itt kicicomázva, mint valami uraság születésnapi ajándéka! - adta a férfi a meglepettet, lassan elnyújtva a szavakat, miközben fejéről levette a kalapját. Pimaszul végigmérte Raelynnt, csinos főkötőjétől egészen a halvány rózsaszínű ruhával fedett kebléig, ahol tekintete hosszasan elidőzött. Raelynn rendkívül sértőnek találta ennek a kapcabetyárnak az arcátlan fürkészését. Komisz banditának tartotta Olneyt, akivel nem szívesen szállt volna szembe, arról nem is beszélve, hogy pillanatnyilag az idős kocsison kívül nem számíthatott más védelmezőre. Mégis összeszedte a bátorságát, és harciasságot színlelve visszavágott a gazembernek. - Meglepetten látom, Olney, hogy Charleston utcáin sétálgat. Azt hittem, egy sötét, nyirkos sikátorban lapul valahol. Biztosan felkelti majd Townsend seriff érdeklődését, ha meghallja, hogy maga még mindig a városban van. Talán tudja, hogy a seriff égen-földön magát keresi. Amint módomban áll, jelentem neki, hogy láttam magát. -Tegye csak azt, Mrs. Birmingham. Én meg elmesélem Mr. Fridrichnek, milyen elbűvölően néz ki kegyed mostanság, sokkal szemrevalóbb, mint amikor Fridrich utoljára látta. Tudja, azóta is őszintén sajnálja, hogy nem tettem özveggyé magát, amikor véletlenül rálőttem a férjurára. Azok a leányzók, akiket Fridrich eddig elcsábított, nem vótak ilyen rátarti-ak, és ami azt illeti,

feleannyira sem vótak Üyen vonzóak. Mr. Fridrich harapós kedvében van, mióta elveszítette kegyedet, meg kis híján a fél karját. -Hah! Még hogy véletlenül! - csattant fel gúnyosan Raelynn. - Úgy értesültem Kingstontól, hogy maga szándékosan vette célba a férjemet. El akarta tenni láb alól, hogy a gazdája kedvében járjon. Olney közömbösen megvonta izmos vállát. - Ha az ember valakinek csak a fejbőrét akarja megpörkölni a golyóval, nagyon gondosan kell céloznia. Jó lövő vagyok, de van, amihez idő és figyelem szükségeltetik. A nyakamat teszem rá, hogy a maga Mr. Birminghamének akkor sem sikerült vóna jobban a lövés, ha célzott vóna. Lehet, hogy el sem találta vóna Mr. Fridrichet, ha tényleg le akarta vóna lőni. -A férjemnek soha meg nem fordulna a fejében, hogy ilyesmit tegyen, kivéve, ha az otthonát vagy a családját kell megvédenie! Nem szokott másokra lövöldözni csupán azért, mert úri kedve úgy tartja. Maga viszont, Olney, úgy látom, a legcsekélyebb kihívásra is képes ezt megtenni. Emlékszem, hogy pisztolyt szorított a fejemhez, és azzal fenyegetett, végez velem, ha nem teljesítem Gustav parancsait. -Az csak azér' vót, hogy megtanulja, ki az úr a háznál. Mr. Fridrich a kínok kínját állta ki a sebesült karja miatt, Clarence dokinak meg szüksége lett vóna a kegyed segítségére. De maga, kőszívű szuka, nem segített, csak megvetően nézte Mr. Fridrichet! - mondta, és tűnődve megcsóválta a fejét. - Esküszöm, fogalmam sincs, mit eszik magán Mr. Fridrich. Bár meg kell hagyni, hogy takaros és formás nőszemély, de ami engem illet, én azokat a nőket kedvelem, akik jószívűek, és akkora nagy, érett dinnyéik vannak, mint... Olney szürke szeme kéjsóváran felcsillant, amint ismét Raelynn puha kebleire vetette a tekintetét. - Ne legyen közönséges, Olney! - vágott a szavába Raelynn, magából kikelve. - Látszik, hogy nem volt gyerekszobája. A fiatalember gúnyos vigyorra húzta a száját. - Ó, gondolom, a magafajta előkelő hölgyikét jobban érdekli a férfiak modora, mint az, hogy mi van a gatyájukban. Raelynn szeme haragos szikrákat vetett. A gazfickó szemérmetlen fecsegése több volt annál, mint amit el tudott viselni. -Jobban tenné, Olney, ha elhordaná az irháját, mielőtt a férjem visszatér. Ha itt találja magát, megbánja. -Én ugyan egy cseppet sem aggódom amiatt, hogy itt ér a kegyed gazdag ura. Bármikor könnyedén elbánok egy ilyen vén piperkőccel. Tudom a módját, hogyan védjem meg magam a fajtájától úgy, hogy a hajam szála se görbüljön. Maga gőgös úrinőnek született. Én viszont még alig látszottam ki a fődből, már itt éltem ezen a tájon, és olyan könnyedén tudok sétálgatni a carolinai lápvidéken, ahogy mások a főutcán korzóznak. Charlestonban bármikor végigmasírozok a deszkajárdán, és fittyet hányok a maga cifra nadrágos bájgúnárjára vagy a barátjára, arra a lassú észjárású seriffre. Raelynn a szeme sarkából megpillantotta az irodából előbukkanó ismerős alakot, és magabiztosan rámosolygott ellenfelére. - Máris itt az alkalom, Olney, hogy ezt megtegye. Az a vén piperkőc, ahogy maga nevezi, tüstént ideér. Olney hősködő kijelentéseit meghazudtolva sebesen odébbállt, csakhogy a hintó mellől elsiető alak megragadta a lépcsőn lefelé igyekvő Jeff figyelmét. Azonnal felismerte a szőke himpellért,

és üldözőbe vette. Raelynnek a rémülettől elállt a lélegzete, és keze-lába remegett, ahogy kikecmergett a hintóból. -Jeffrey gyere vissza! - kiáltott párja után aggodalmasan. Férje azonban nem hallgatott rá, tovább száguldott, és egyre jobban megközelítette a nálánál zömökebb, kurtább lábú férfit. Raelynn hevesen dobogó szívére szorította a kezét. -Jeffrey, lehet, hogy pisztoly van nála! Könyörgök, gyere vissza! - kiáltotta. Egy gyorsan közeledő, súlyos teherrel megrakott társzekér megállásra késztette Jeffet az utca közepén. Mire hátulról megkerülte a szekeret, a másik irányból egy arra haladó bérkocsival találta magát szembe. Ezalatt Olney úgy eltűnt a szeme elől, mintha a föld nyelte volna el. Jeff eltökélten a fickó keresésére indult. Végigrohant a főutcán, futtában be-bepillantott a sikátorokba és a kapualjakba, de nyomát sem lelte a fiatal csibésznek. Végül feladta a keresést, és visszasétált a kocsihoz. A telep bejáratánál egy pillanatra megállt, és fölvette a porból a kalapját. Leporolgatta, s miközben a hintó felé lépdelt, feltette a fejére, és magabiztosan feleségére vigyorgott. - Olyan, mint újkorában! -Jeffrey Birmingham! Lehet, hogy a kalapodon nem hagyott nyomot ez a kellemetlenség, de én éveket öregedtem ez alatt a néhány perc alatt - élcelődött bosszúsan Raelynn. -Kérlek, ne kergess többé kétségbeesésbe! Olney egyszer már bebizonyította, hogy képes rád lőni, ha az érdeke úgy kívánja. Ha üldözőbe veszed ezt a gazembert, újból megkísérelhet az életedre törni. Képzeld csak el, Gustav mily boldog lenne, ha Olney eltenne téged láb alól! Jeff tudta, hogy a német meg akarja szerezni magának Raelynnt, és valahányszor erre gondolt, mindig elfutotta a méreg. - Az a semmirekellő diadalmámorban úszna, ha Olney végezne velem. Én azonban nem hagyom, hogy Olney megöljön, amíg szemtől szemben állok vele. Ha hátulról támad rám, az egészen más - mormogott, miközben kezét Raelynn karja alá csúsztatta, és felsegítette feleségét a hintóba. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ez az undorító alak szabadon kószál. Hajszál híján a pokolra küldött, és téged is életveszélyesen megfenyegetett, amikor a markában voltál. Elhallgatott, és a kocsis felé pillantott. - Thaddeus, vigyen bennünket Ives divatszalonjához - utasította a bakon ülő libériás, fekete bőrű férfit. - Parancsára, Mr. Jeffrey! Máris indulok, uram. A hintó enyhén ringatózott, ahogy Jeff bekászálódott és helyet foglalt ifjú hitvese mellett. Raelynn azonnal közelebb fészkelte magát hozzá. Férje rámosolygott, vékony ujjait asz-szonya ujjai közé fűzte. - Hadd halljam, édesem, mit mondott neked az a senkiházi! Raelynn eleget tett a kérésnek. Miközben Olney durvaságát ecsetelte, nem fukarkodott a részletekkel sem. Mire beszámolója végére ért, arca vörösen égett. - Milyen nagyképűen hencegett ez a pokolfajzat! De amikor megpillantott téged, tüstént inába szállt a bátorsága. Úgy iszkolt el, mintha puskából lőtték volna ki. Legközelebb valószínűleg kétszer is meggondolja, mielőtt vén piperkőcnek nevez. Kétségtelen, hogy te könnyűszerrel legyőzöd őt. - Rhys mindent tűvé tesz, hogy nyakon csípje Olneyt. Gondolom, Gustav ennek a mákvirágnak a segítségét veszi igénybe kisded terveinek végrehajtásához, amíg teljesen fel nem gyógyul a vállsérüléséből. Szeretnék felkészülni a következő találkozásunkra. Most is elővigyázatosabbnak kellett volna lennem, nem lett volna szabad egyedül hagynom téged a kocsiban, ígérem, asszonyom, máskor nem leszek ilyen óvatlan.

Raelynn megsimogatta a melléhez simuló izmos férfikart. - Nem voltam egyedül, Jeffrey. Itt volt velem Thaddeus. - Kedvesem, Thaddeus kétszer annyi idős, mint én - élcelődött Jeffrey. - Olney nyugodtan elhurcolhatott volna, az öreg úgysem érte volna utol. -Sokkal nagyobb biztonságban érezném magam, ha Townsend seriff tíz évre rács mögé zárná Gustavot és Olneyt - sóhajtott fel Raelynn elmélázva. Ujjaival végigcirógatta a férfi kezén kirajzolódó inakat és ereket. Felidézte magában a megsemmisítő erejű fájdalmat, ami akkor kerítette hatalmába, amikor azt hitte, Olney kioltotta Jeff életét. Felpillantott, hogy megcsodálja férje szép arcélét. -Hét hónapon belül mindkét szülőmet elveszítettem -suttogta alig hallhatóan -, és néhány hete azt hittem, te sem maradtál meg nekem. Meghasadna a szívem, ha megölnének. Könyörögve kérlek, kímélj meg a fájdalomtól! Olney elfogását hagyd a seriff barátodra! Jeff halkan, engesztelőn elnevette magát, és karja külső felét incselkedve Raelynn kebléhez dörzsölte, majd elengedte a kezét, és megfogta a combját. - Rendben van, asszonyom, ne aggódjon. Igyekszem türtőztetni magam, nehogy halálra rémítsem. Ezentúl tudomást sem veszek arról a két gonosztevőről, amikor ön a társaságomban van. - És ha nem vagyok melletted? - kérdezett közbe Raelynn, majd kissé csipkelődve hozzáfűzte: Ismeretségünk rövid ideje alatt arra a következtetésre jutottam, hogy igen makacs vagy, ha kihoznak a sodrodból. Ha a kalózok elfognák valamelyik hajódat, és váltságdíjat követelnének érte, ahogy ezt mostanság az amerikai hajókkal teszik, nagy bajba kerülnének. Biztosra veszem, hogy tengerre szállnál, és tüzes ágyúkkal, kivont karddal harcolnál ellenük. Jeff derűsen felkacagott a túl messzire menő következtetésen, és a fejét csóválta. - Ez úgy hangzik, kedvesem, mintha nem is rólam, hanem a fivéremről beszélnél. - Úgy vettem észre, Jeffrey, sokkal nagyobb köztetek a hasonlóság, mint gondolnátok. - Miként állíthatja ezt, asszonyom, amikor alig két hete ismer bennünket? - szállt vitába Jeff, és széles mosolyt villantott rá. -Amikor azon az éjjelen dr. Clarence kivonszolt Gustav raktárából, rájöttem, mit akarsz tenni Brandon segítségével. Látszott, hogy kettőtök között óriási az összhang. Égtetek a vágytól, hogy a túlerő dacára támadásba lendüljetek azok ellen a patkányok ellen. Gustavnak nem volt esélye veletek szemben. - Gustav rászolgált arra, amit tőlünk kapott - jelentette ki meggyőződéssel Jeff. - Szerintem még ennél többet is érdemelt volna. - Ebben egyetértek, uram, de nem túl szívderítő, amikor egy feleség ráeszmél, hogy a férje annyira élvezi a csatát, mint egy harcedzett lovag. - En mindig békés embernek tartottam magam - ellenkezett a férfi. Jeff feléje fordította a fejét, és Raelynn megcsodálhatta férje arcát, csillogó zöld szemét. Felemelte a kezét, és ujjait gyöngéd szeretettel végigfuttatta a mosolygáskor megjelenő bájos gödröcskén. - Igen, Jeffrey Birmingham, valóban annak látszol... addig, amíg fel nem dühítenek. - Nem tagadom, édesem, hogy az elrablásod mérhetetlen haragra gerjesztett. Leghőbb vágyam megakadályozni, hogy ez még egyszer megtörténjék. Nem hibáztathatsz azért, hogy erre kísérletet tettem. - Félreértesz, Jeffrey Eszem ágában sincs, hogy szemrehányást tegyek neked azért, mert megrohamoztad Gustav raktárát. Csak azt akarom mondani, hogy egy feleség számára kissé ijesztő, ha felfedezi, hogy elbűvölően kedves, vonzó férje testében harcos szív dobog.

Jeff nem tudott ellenállni hitvese izgatóan puha ajkainak, és odahajolt hozzá. Raelynn szorosan a kebléhez vonta a férfi karját. Jeffrey önfeledten ízlelgette felesége mézédes száját, nyelvével mélységeit próbálgatta, először csak gyengéden, majd mind hevesebben. Raelynn felnyögött, amikor a férfi elvonta tőle a száját. -Nem lenne szabad ilyen szenvedélyesen csókolnod, ha nem vagyunk kettesben, és nincs a közelben egy ágy. Bizonyára tudod, hogy milyen hatással vannak rám a csókjaid. - Tudok egy kellemes kis fogadót, ahol elidőzhetnénk pár órácskát - kacsintott rá férje sokatmondóan. - Csak ugratsz engem - dohogott Raelynn. Jeff megvonta széles vállát. - Még ha ugratnálak is, ez az ötlet elég vonzó ahhoz, hogy fontolóra vegyük. Egyetért velem, asszonyom? Raelynn a szemét forgatva arra gondolt, hogy egy ilyen kis közjáték után furcsa pletykák keringenének róluk. - Képzeld csak el, mekkora szemeket meresztenének ránk, ha a bejelentkezésünk után néhány órával kijelentkeznénk. Az egész város felbolydulna a hír hallatán, és mindenki rólunk pusmogna. - El tudom képzelni, de gondold meg, milyen hálásak lennének a pletykafészkek, ha egy-két napra friss beszédtémát szolgáltatnánk a számukra. - Ezt nem kétlem, de nem szívesen vonnám magamra az emberek figyelmét. -Ahogy óhajtja, asszonyom - sóhajtott fel Jeff csalódottan. Raelynn az állát férje vállára támasztotta, és csodálattal bámulta a férfi arisztokratikus arcélét. - Ellenedre lenne, ha most megérintenélek? Jeff elgondolkodva összevonta szemöldökét, és a nő arcát lürkészte. - Mi módon szeretnél megérinteni? Raelynn tekintete férje ölébe mélyedt, jelezve, hogy melyik tájékot szeretné felfedezni. - Asszonyi módon, uram. Jeffnek elakadt a lélegzete, a nő kérése hallatán hirtelen kellemes bizsergést érzett. A hosszú ideig tartó önmegtartóztatás alatt már attól tartott, hogy hitvese mégsem fogja annyira méltányolni a nászágy örömeit, mint ahogy azt kezdetben remélte. A ma reggeli szerelmeskedésük óta madarat lehetett volna fogatni vele, asszonya mostani kívánsága pedig még nagyobb reményeket csillantott meg előtte. Lekapta fejéről a kalapját, védelmezőn az öle fölé tartotta, majd megragadta Raelynn kezét, és a nadrágban domborodó férfiasságára tapasztotta. - Ez tanújelét adja égő vágyamnak, asszonyom? - A nadrágod túl sokat hagy a képzeletemre - turbékolta Raelynn ámultan, miközben a testhez feszülő pantallót vizsgálgatta. - Te ugyanúgy kigombolhatod, kedvesem, mint én - nézett Jeff a szeme sarkából asszonyára. Megengedem. Raelynn felemelte a tekintetét és merőn a férjére bámult, de semmit sem tudott leolvasni az arcáról. - Zavarna, ha ilyen vakmerő tettre szánnám el magam, miközben hintónk a város közepén halad át? - kérdezte, fejét féloldalt hajtva. - Csalódást okoznál, ha nem így tennél. Raelynn szélesen rámosolygott, mint egy gyermek, aki új játékot kapott. Férje örömmel fogadta kezdeményezését, így hát megnyugodott, hogy nem vétett a házastársi együttélés szabályai ellen. Minden, amit egymással tesznek, helyénvaló, ha mindketten akarják.

- Megnézem, mit tehetek az ön kiszabadítása érdekében, uram - fogott hozzá a nadrág kigombolásához, de nem állta meg, hogy incselkedjék. - Tudod, Jeffrey, egyáltalán nem könnyíted meg a helyzetemet. Jeff oldalt billentette a kalapját, és szemügyre vette az elegáns nadrágon átdudorodó árulkodó jelet. -Feleségnek lenni, drágám, ezzel a kockázattal jár. Nem várhatod el tőlem, hogy olyan érzéketlenül üljek itt, mint egy fabábu, mialatt megpróbálsz az alsóneműmbe férkőzni. Mint látod, mohón várom, hogy elhalmozz a figyelmeddel. Raelynnek sikerült szétnyitnia a hasítékot, és apró kezét tüstént becsúsztatta rajta, hogy markába fogja a meleg hímtagot. Jeff lélegzete egy pillanatra elakadt. Raelynnt elégedettséggel töltötte el, hogy képes előidézni férje férfiasságának duzzadását. Mivel ilyen hatást tudott gyakorolni egy érett és tapasztalt férfira, már nem érezte magát zavarban naivitása és fiatalsága miatt. Ujjongott örömében, amikor látta, hogy férje önfeledten átadja magát a simogatás-nak, és lenyűgözve élvezi a kéjes bizsergést, mintha évek óta nem lett volna hasonló gyönyörben része. A meglepetés erejével hatott rá annak felismerése, hogy miközben örömet szerez férjének, minden porcikájában ugyanolyan borzongást érez, mint amikor Jeff ingerli őt szenvedélyesen. A reggeli együttlétük alatt buzgón itta magába Jeff tanításait, és most lelkesen igyekezett kipróbálni az újonnan elsajátított ismereteket. Felesége gyönyört keltő, érzéki cirógatásai olyannyira magukkal ragadták Jeffet, hogy megdöbbent, amikor rájött: pillanatokon belül megérkeznek úti céljukhoz. Megköszörülte torkát, előrehajolt, és kinyitotta a kocsis ülése mögötti kis ablakot. - Thaddeus, ne álljunk még meg a ruhaszalonnál, inkább sétakocsikázzunk egy kicsit a városban. Majd szólok, mikor forduljunk vissza Mr. Farrell üzletéhez. 20. Jeff fél óra múlva szerzetesi mosollyal szállt ki a hintóból, és csillogó tekintetét az ajtó felé kászálódó feleségére emelte. Titkon összemosolyogtak, Jeff beszédesen megszorította Raelynn ujjait. Lesegítette a kocsiról, karon fogta, és az épület bejáratához kísérte. Közben elmesélte, hogy Farrell Ives öt éve vásárolta a házat. A felső két emeletet magánlakosztálynak, a földszintet pedig női divatszalonnak rendezte be. Farrell általában nyolc dolgozót foglalkoztat, legfontosabb munkatársa egy fiatal özvegyasszony, Elizabeth Dalton. Ő felelős az új modellek szabásmintáinak elkészítéséért és a varrónők munkájának irányításáért, továbbá segít főnökének az üzlet vezetésében. A dolgozók csekély száma ellenére ez a divatszabóság látta el az évszakoknak megfelelő tetszetős öltözékkel és divatos, pazar ruhákkal az előkelő charlestoni és környékbeli hölgyeket. Jeff egy székekkel kényelmesen berendezett sarokhoz vezette Raelynnt, amelynek közelében mindkét irányba tágas folyosó nyílt. A falak mentén sorakozó hosszú asztalok roskadoztak a szebbnél szebb szövésű, színű és mintázatú anyagoktól. A kisebbik folyosó elejéről a tulajdonosnak és a segédjének az irodája nyílt, távolabb pedig a próbafülkék. A hosszabbik folyosó végében egy osztott üvegű, nagy ablak nézett a szépen gondozott kertre, mellette a varrónők szobájába lehetett bejutni. Raelynn a hozzá legközelebb eső varrószoba ajtónyílásán át próbababákat pillantott meg, amelyek a divatszabó tehetségét ékesen bizonyító, lélegzetelállítóan szép, divatos ruhákba voltak felöltöztetve. Az utolsó próbafülke bejáratánál egy magas, fekete hajú, huszonöt év körüli nő állt,

és a fülkében lévő, Raelynn számára láthatatlan kuncsafttal beszélgetett. Amint észrevette az újonnan érkezetteket, gyorsan elnézést kért, és széles mosollyal előresietett, hogy üdvözölje őket. - Mr. Birmingham, de örülök, hogy újra látom! - kiáltott fel ó'szinte, barátságos hangon. Sötét szeme éppen olyan tisztán ragyogott, mint szívélyes mosolya. - Elizabeth, elbűvölően fest, mint mindig - hízelgett Jeff. Összecsapta a bokáját, és udvariasan meghajolt. Széles mosolya büszkeségről tanúskodott, kezét felesége hátára csúsztatta, és összeismertette a két nőt. -Hadd mutassam be önnek ifjú hitvesemet, Raelynnt - mondta, majd feleségéhez fordult. Kedvesem, ő Mrs. Elizabeth Dalton, Farrell jobbkeze, aki játszi könnyedséggel irányítja az üzletet. Elizabeth halkan felkacagott. Egy kecses kézlegyintéssel elhárította a dicséretet, majd Raelynnhez fordult. - Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy végre megismerhetem, Mrs. Birmingham. Az üzletünk előtt történt kellemetlenség óta Mr. Ives valósággal dicshimnuszokat zeng önről. Raelynn keserű mosolya nyilvánvalóvá tette csalódását. - Ó, drágám, abban bizakodtam, hogy senki sem emlékszik már arra az esetre, de azt hiszem, reményeim kissé túlzottnak bizonyultak. Nem is csoda, aznap nagy tömeg gyűlt körénk. Elizabeth derűsen kacagva felszegte a fejét. - Kedvesem, ha a Birmingham família valamelyik tagjáról van szó, mérget vehet rá, hogy a charlestoniak figyelme tüstént ráirányul. Ám ha egy hölgy ilyen szépséggel van megáldva, mint ön, Mrs. Birmingham, nem kell előkelő család nevét viselnie ahhoz, hogy minden szem őrá szegeződjék. Az biztos, hogy ahol csak megfordul, mindenütt megbámulják önt az emberek. - Köszönöm, Mrs. Dalton - nyugtázta a bókot bájos mosollyal Raelynn. - Igazán nagyon kedves. Örülök, hogy végre felkereshettem Mr.Ives szalonját. Ez a hely valóságos paradicsom egy nő számára! Raelynn kékeszöld szeme lelkesen csillogott. Elragadtatva tekintett végig az elegáns berendezésen, és megcsodálta az asztalokon végekben álló drága kelméket. A varrónő trillázó kacajra fakadt. -Kétségkívül az, de kérem, Mrs. Birmingham, szólítson Elizabethnek. Nagy megtiszteltetésnek venném. - Örömmel, Elizabeth, részemről a szerencse - csicseregte Raelynn. - Lekötelezne, ha ön is a keresztnevemen szólítana. A fekete hajú nő alig észrevehető kis grimaszt vágott. - Ha nincs ellenére, itt az üzletben magáznom kell önt, a többi alkalmazott miatt. Mr. Ives megköveteli a varrónőktől, hogy kellő tiszteletet tanúsítsanak a vevői iránt. Könnyebb betartaniuk ezt a szabályt, ha jó példával járok elöl, legalábbis itt a szalonban - mondta Elizabeth, és kuncogva hozzáfűzte: - Képzeljék, még engem is Mrs. Daltonnak kell szólítaniuk. Mr. Ives szerint ez a formaság elengedheteden ahhoz, hogy a vezető képes legyen fegyelmet tartani a beosztottak között. Ha nem ismerném őt mindenkinél jobban, hajlamos lennék azt hinni, hogy valaha hajóskapitány volt. Itt az üzletben keményen kézben tartja a kormánykereket. Jeffet megnevettette ez a túlzó hasonlat. - Attól tartok, az ön főnöke semmire sem menne egy iránytűvel. Ó nagyon is szárazföldi flótás. Egy pillanatra mindhárman vidám kacagásban törtek ki, majd az idősebbik nő csillogó szemmel végigmérte Raelynn öltözékét. Örömére szolgált, hogy az íves-divatszalon egyik legcsinosabb nappali ruháját egy ilyen elbűvölő teremtésen látja viszont.

-Mr. Ives üzletének minden bizonnyal busás haszna származik majd abból, ha a város polgárai megpillantják önt az ő modelljeiben. Olyan messzire ment el az ön dicséretében, hogy kijelentette: éppen olyan gyönyörű, mint a sógornője. Egészen a mai napig biztos voltam benne, hogy Mr. Ives túloz. Raelynn sugárzó arca elárulta, hogy repes az asszony bókjától. - Heather káprázatosan szép, nagy kitüntetés, ha hozzá hasonlítanak. - Valóban, Mrs. Birmingham - vágta rá sietve Elizabeth. -Nem hiszem, hogy lenne a környéken még egy olyan vonzó hölgy, mint önök ketten. Raelynn félrebiccentette a fejét, és a fekete hajú nőre bámult. Az asszonynak nyilván voltak fenntartásai a saját szépségét illetően, Raelynn azonban szerette volna eloszlatni a kételyeit. - Elizabeth, nézett mostanában tükörbe? Mrs. Dalton rémülten kapta az arcához a kezét. -Jaj, kedvesem, csak nem maszatos az arcom? - Dehogy! - nyugtatta meg Raelynn jót derülve. El volt ragadtatva attól, hogy az asszonyban egy cseppnyi hiúság sem lakozik. Elizabeth Dalton sudár termetű, fekete szemű, csinos teremtés volt, aki a női báj tekintetében bárkivel szemben megállta volna a helyét. - Kérdésemet csupán célzásnak szántam, hogy elismerjem az ön kivételes szépségét. Elizabeth arcát vérvörös pír futotta el, amint rádöbbent, hogy félreértette a kérdést. Máris a fejét rázva szabadkozott: őt még véletlenül sem lehet egy napon emlegetni két olyan elbűvölő teremtéssel, mint a Birmingham hölgyek. - Hálásan köszönöm a kedvességét, Mrs. Birmingham, de önnek fogalma sincs róla, hogy milyen csodaszép. Én a nyomába sem érhetek. Raelynn gyengéden az asszony karjára tette a kezét. - Az ön helyében, Elizabeth, nem fogadnék nagy téttel arra, hogy ez a feltevés helyes. Biztosan veszítene. - Raelynn nemcsak kedves, Elizabeth, de szavahihető is -igyekezett megerősíteni Jeff felesége megállapítását. Elizabeth karcsú kezével legyezgette magát, hogy lehűtse lángvörösen égő arcát. - Kérem, könyörüljenek rajtam! - esedezett kacagva. - Any-nyira zavarba hoztak, hogy pirulnom kell. Raelynn az asszony érdekében sürgősen más témára terelte a szót. - Az önök varrónőinek keze alól kikerült darabok gazdag választéka található meg a ruhatáramban. Nem győzöm csodálni azt a sok szép holmit, amelyeket a férjem önöknél vásárolt a számomra. Egy éve még én is szívesen terveztem magamnak ruhákat. Amikor édesapám még élt, megengedhettük magunknak, hogy sokkal szebb öltözékben járjunk, mint az a szegényes ruha, amit aznap viseltem, amikor Jeff a nagybátyámtól megmentett. A londoni szabóm skicceim alapján gyönyörű modelleket készített. Amikor nehéz idők köszöntöttek a családomra, fizetett a terveimért, de a vevői előtt arcátlanul a sajátjainak tulajdonította őket. Valójában nem bántam, mindig emelte a fizetségemet, hogy megvásárolja a hallgatásomat. Azt hiszem, bajban lennék, ha olyan fényűző ruhákat kellene terveznem, mint amilyeneket mostanában hordok. Úgy értesültem, amikor Jeff átküldte ide Mrs. Brewstert, a kalaposnőt, hogy vásároljon be számomra, Mr. Ives maga választotta ki a ruháimat. Elizabeth szája szegletében derűs mosoly bujkált. - Ami azt illeti, Mrs. Birmingham, Mr. Ives a világért sem hagyta volna másra ezt a feladatot. Nagyon jó barátságban van az ön férjével. Őszintén be kell vallanom, hogy akkor éppen nem volt túl széles készruhaválasztékunk, így meglehetősen könnyű volt a választás. Elizabeth megvonta a vállát, és tovább fűzte a szót: -Általában rendelésre varrunk ruhát, de akkoriban szokatlan helyzet állt elő. Nem említek neveket, nehogy kínos helyzetbe hozzam az

érintetteket. Az a fiatal hölgy, akinek a ruhák eredetileg készültek, egy váratlan esemény miatt nem tudta kifizetni az öltözékek árát. A bátyja az akkoriban örökölt vagyonukat feltette egy lóra. Egy csődört állított volna ki a versenyre, amelyet csikókora óta maga nevelt. A ló gyors volt, mint a villám. A lány bátyja azt remélte, hogy megduplázhatja a közös vagyonukat, hiszen olyasvalakit hívott ki versenyre, aki nem értett a nemes paripákhoz. Sajnos a csődört a verseny napjának reggelén holtan találták a bokszban, így aztán a másik ló gazdájának, Mr. Fridrichnek a markát ütötte a hatalmas pénzösszeg, anélkül hogy a lovának rajthoz kellett volna állnia. Mr. Ives nem akarta a ruhák árának követelésével tetézni a nehéz helyzetbe került lány gondjait. Mr. Ivesszel úgy véljük, Mr. Fridrich keze lehetett a dologban, ő mérgeztette meg bérenceivel a lovat. Azt az embert alaposan meg kellene korbácsolni. - Gustav Fridrichről van szó? - tudakolta Jeff. Amikor az asszony bólintott, Jeffrey keserű ellenszenvvel adott hangot véleményének. - Ami a verést illeti, egyetértek önnel, Elizabeth. Szerintem ezt a fickót már akkor börtönbe kellett volna zárni, amikor a Németországból érkező hajóról a partra tette a lábát. Rengeteg helybélinek keserítette meg az életét, és az az érzésem, hogy még sokan esnek áldozatul az ármánykodásának. - Mr. ívestől tudom, hogy az ön feleségét is Fridrich rabolta el - említette meg a fekete hajú nő. Meggyőződésem, hogy ez az alak egy közönséges gazember. - Soha életemben nem találkoztam még ilyen elvetemült, ravasz gazfickóval - csatlakozott Raelynn, és részvétteljesen felsóhajtott. - Együtt érzek a fiatal hölggyel, és némi lelkiismeretfurdalás gyötör, amiért a bajából hasznot húztam. A ruhák azonban annyira tetszenek, hogy nem bánkódom túlságosan a dolog miatt. A világon sehol nem láttam ennél szebb kézi munkát. Jeff fél kézzel átfogta felesége vállát, és rámosolygott. -Farrell tagadhatatlanul zseniális ruhatervező, de Elizabeth az, aki felelős minden egyes öltésért. Mielőtt a férjét elveszítette, elismert varrónő volt, most pedig az itt dolgozó nőknek adja át tudását és szakértelmét. Elizabeth puha, rózsás ajkai közül nevetés buggyant ki. - Ó, istenem, ettől a sok bóktól még a fejembe száll a dicsőség, és ez Mr. ívesnek nem fog tetszeni! Jobb lesz, ha felmegyek, és szólok neki, hogy itt vannak. Kérem, helyezzék addig kényelembe magukat - mutatott a pamlagra és a karosszékekre. - Hamarosan visszajövök. - Elizabeth, ha nincs ellenére, addig közelebbről is szívesen megcsodálnám ezt a sok álomszép kelmét. Nem tudom levenni róluk a szemem, mióta beléptem ide. Megengedi? -rukkolt elő sietve a kéréssel Raelynn. - Hogyne engedném meg! Tessék, csak nézelődjék - bátorította buzgón az asszony. - Lehet, hogy talál magának valamit, ami nélkül nem tud meglenni. Huncut pillantást vetett Jeff felé. - Ne feledje, itt az ideje, hogy gondolatban összeállítsa az őszi ruhatárát. Nagyon szép sötét tónusú bársonyaink vannak, jól mennének az ön vörösesbarna hajához. Türkizkék színűt is tudunk ajánlani, ragyogóan állna önnek. Es bár a legtöbb nő őrizkedik attól, hogy feketében járjon, míg meg nem özvegyül, az ön gyönyörű bőréhez és hajához ez a szín remekül illene. Jeff az ég felé fordította a tekintetét, fájdalmas képet vágott, és panaszosan felsóhajtott. - Már látom előre, hogy hamarosan olyan szegény leszek, mint a templom egere. Elizabeth szeme hamiskásan táncolt ide-oda. - Ellenben gondolja csak el, Mr. Birmingham, milyen hálás lenne önnek Mr. Ives, ha gazdaggá tenné őt. - Mintha most nem lenne mit a tejbe aprítania - élcelődött Jeff.

Amint az asszony távozott, Raelynn a hall túlsó végéhez sétált, hogy szemügyre vegye a selyembrokátokat. Az óriási kelmeválaszték láttán nem győzött ámulni. Olyan finom szö-vésűek, szépek és kiváló minőségűek voltak, hogy csak találgatni tudta, mennyibe kerülhet ezekből egy ruhára való. A díszes szekrény tetején a megrendelhető divatos ruhák kicsinyített másaiba öltöztetett apró próbababákat állították ki, a szekrény ólomüveg ajtaja mögött pedig megszámlálhatatlan bőrbe kötött divatterv, rajz és szabásminta sorakozott. Ha a kuncsaft ezekben nem talált magának kedvére valót, ami megfelelt volna hóbortos elképzeléseinek, a lángelméjű női szabó kapható volt arra, hogy különleges öltözéket kreáljon, különlegesen magas áron. Amint férje mellé lépett, Raelynn felmosolygott rá, és körbemutatott a bársonyokkal, selymekkel, gyapjúszövetekkel és nehéz atlaszselymekkel telerakott temérdek asztalon. - Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy itt, Charleston-ban ily gazdag a választék. A barátod egy vagyont fektethetett ezekbe a textíliákba. - Farrell azzal büszkélkedik, hogy ruhái a legutolsó divatot követik, és a legkiválóbb anyagból készülnek. Ő maga is úgy fest, mintha skatulyából húzták volna ki. Raelynn nem felejtette el, hogy Farrell Ives volt az, aki nagylelkűen férje rendelkezésére bocsátotta a pénzt ahhoz, hogy megváltsa nagybátyjától, aki megpróbálta eladni őt Gustav Iridrichnek. Jeffrey magas összeget ajánlott fel Raelynnért, amit Cooper Frye túl csábítónak talált, es nem tudott visszautasítani. Farrell segítségének köszönhetően az ügy gyorsan elrendeződött. Raelynn csak halványan emlékezett néhány arcra a tömegből, amely azon a bizonyos napon széles kört alkotott körülöttük, de a női szabó alakját könnyedén maga elé tudta idézni. A férfi egy jó fejjel kimagasodott a bámészkodók közül. Ápolt, rövid, hegyes szakálla kiemelte finom metszésű arcvonásait. Raelynn úgy vélte, hogy a férfi rövidre nyírt, napszítta barna hajával és élénkkék szemével éppoly bámulatosan jóképű, mint a férje. - Ugye, azt mondtad, hogy Mr. Ivesszel kebelbarátok vagytok? - Igen, szerelmem. Ifjúkorunk óta ismerjük egymást. A ruhatervezés és a megfelelő kelme kiválasztása iránti hajlama abból a vágyából fakadt, hogy mindig szeretett volna elegánsan öltözködni. Szülei sokkal szegényebbek voltak gazdag unokatestvéreinek szüleinél, és a rokonai gyakran kicsúfolták, amiért Farrell az ő levetett gönceikben járt. Farrell megtanulta használni az öklét, és még a huszadik évét sem töltötte be, máris hírnévre tett szert ökölvívóként. Pár év múlva a bokszmérkőzéseken nyert, félretett pénzéből összegyűlt annyi, hogy felfogadhatott egy varrónőt a modelljeinek kivitelezésére. Ez hét-nyolc évvel ezelőtt történt. Már kezdetben is kitűnt, hogy Farrell nem átlagos szabómester. Túl tehetséges volt ahhoz, hogy beérje a megszokott fazonokkal. Végül már azok is urazták, és Mr. Farrell ívesnek szólították, akik egykor kigúnyolták. Jól jártunk, hogy velünk tartott, amikor megrohantuk Gustav raktárát. Az ő segítségével nyertük meg a csatát. - Miket lódítasz csinos feleségednek, Jeffrey barátom? - vonta kérdőre egy hirtelen felcsattanó, mély, nevetős férfihang. Raelynn összerezzent. Hátrafordult a szűk folyosó felé, ahol Elizabeth Dalton pár perce eltűnt, és az ajtónyílás alacsony szemöldökfája alatt, a fejét lehajtva felbukkant Farrell Ives. - Azt, hogy jól tudsz bánni az öklöddel meg egy pár pisztollyal - felelte kuncogva Jeff. Baráti jobbját nyújtva pár lépést tett előre. - Még mindig nem tanultad meg, te selyemfiú, hogy nem bújhatsz el ennyi női alkalmazott elől? Előbb-utóbb úgyis rád találnak. A két férfi erőteljes kézfogással üdvözölte egymást, majd Farrell szélesen elmosolyodott.

- Nem a varrónők zaklatnak, Jeffrey barátom, hanem egy özvegyasszony, akinek az a szíve vágya, hogy új férjet fogjon magának. Ha kettesben lettek volna, Jeff faggatózni kezd, de most alig várta, hogy bemutathassa őket egymásnak. -Kedvesem - vonta előre kinyújtott karjával hitvesét -, ideje, hogy megismerkedj barátommal, Farrell Ivesszel. Farrell, ő a feleségem, Raelynn. - El vagyok bűvölve, Mrs. Birmingham - mormolta a férfi, és olyan széles mosolyra húzta a száját, hogy kivillantak hófehér fogai. Gondosan nyírt bajuszának két vége finoman felkunkorodott, és kihangsúlyozta barkóját. A férfi fürgén meghajolt, és könnyű csókot lehelt Raelynn kezére. - Ritkán van szerencsém az általam tervezett ruhákat ilyen gyönyörű hölgyön látni. -Örülök, hogy végre megismerhettem, Mr. Ives... - ajándékozta meg Raelynn egy bájos mosollyal. A divatszabó a kezét feltartva szakította félbe a nőt. - Kérem, szólítson Farrellnek. Hagyjuk a formaságokat. - Rendben van, Farrell - fogadta el az ajánlatot halkan nevetve -, de csak ha beleegyezését adja, hogy Raelynnek szólít. - Nos, kedves Raelynn, hadd jegyezzem meg, hogy a férjével rendkívül jó üzletet kötöttünk, amikor megvásároltuk önt a nagybátyjától. Raelynn gyors fejbiccentéssel nyugtázta a dicséretet. - Köszönettel tartozom a segítségéért, Farrell, de inkább nem nevezném Cooper Frye-t a nagybátyámnak. Még tisztázásra szorul, hogy valóban rokonom-e vagy sem. Remélem, jobb családból származom. A szabómesternek fülig szaladt a szája. -Nehezemre esett elképzelni, hogy azt a semmirekellőt szoros rokoni szálak fűzik egy angyalhoz. Megnyugtató, hogy esetleg kiderülhet, mégsem a hozzátartozója. - Boldog lennék, Mr. Ives, ha nem untatná tovább a feleségemet a sok fecsegéssel, és nekem is szentelne egy kis figyelmet - csipkelődött kedélyesen Jeff. - Igénybe szeretnénk venni a szolgálatait. Báli ruhát kell terveznie Raelynnek, ugyanis október közepén bált rendezek egybekelésünk tiszteletére. -Minden tudásomat latba vetem az ügy érdekében, de csak akkor, barátom, ha engem is meghívsz. Jeff nagyot sóhajtva a mennyezetre emelte a tekintetét. - Mi mindent kell kiállnom annak érdekében, hogy ez a fickó teljesítse a kívánságomat! Farrell a szeme sarkából Raelynnre hunyorított. - A feleséged kedvéért akár ingyen is megtenném, téged .izonban mindig felvetett a pénz. Valakinek végre ki kell ábrándítania abból a hitedből, hogy ujjaid egyetlen csettintésére minden kívánságod teljesül. Borsos árat kell fizetned, Jeffrey. A női szabó halk edénycsörömpölésre kapta fel a fejét, és ahogy sietve körbetekintett, megpillantotta a folyosó felől csészékkel, tányérokkal, kávés- és teáskészlettel megrakott tálcával felbukkanó Elizabethet. A nő kétségbeesett arckifejezése arra figyelmeztette Farrellt, hogy elkelne a segítsége, mégpedig íziben. -Jóságos ég, Elizabeth! Hadd vegyem át öntől, mielőtt leejti - ajánlkozott Farrell, és hosszú léptekkel átvágott a szobán. - Látom, alig bírja el. Az asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor főnöke ügyesen átvette tőle a tálcát.

- Sajnálom, Mr. Ives, csak akkor döbbentem rá, milyen súlyos, amikor már félúton jártam, de akkor már nem tudtam hová letenni. Arra gondoltam, Mrs. Birmingham talán szívesebben inna teát. Magukról, férfiakról tudom, mennyire odavannak a kávéért, ezért ezt is, azt is hoztam. - Elizabeth, ön igen figyelmes és gondoskodó - villantott egy mosolyt Farrell, rózsás pírt csalva ezzel az asszony orcájára. A tálcát könnyedén és gyorsan a pamlag és a karosszékek között álló asztalra helyezte, majd felegyenesedett. - Már vágytam egy kis kávéra. És te, Jeffrey? A hölgyek teázni fognak? - Ha tovább nincs rám itt szüksége, Mr. íves, be kell fejeznem az új lány betanítását - felelte Elizabeth, néhány lépést hátrálva. - Ugyan, Elizabeth! Kérjen meg valaki mást, hogy magyarázza el a lánynak, mi a feladata. Szeretném, ha itt maradna és velünk teázna. Közben megbeszélhetjük a Mrs. Birmingham új báli ruhájával kapcsolatos ötleteket. - Természetesen itt maradok, Mr. Ives, ha ez az óhaja. - Kétségtelenül ez. Elizabeth szemlátomást zavarba jött attól, hogy főnöke széles mosolyt vetett felé. -Akkor engedelmével elmegyek, és megkérem Mrs. Murphyt, hogy vállalja át tőlem a feladatot. Úgyis kell még egy csészét hoznom. - Ne maradjon sokáig! - Csak egy percig leszek távol, uram. Elizabeth sietős léptekkel távozott a szalonból. Jeff futó pillantást vetett barátjára, és azon kapta őt, hogy fél szemmel beosztottja finoman ringó csípőjét figyeli. A divatosan szűk ruha vonzotta a figyelmes tekinteteket, viselőjének nemcsak karcsúságát emelte ki, de formás hátsójának körvonalait is élesen kirajzolta. Úgy tűnt, a szalontulajdonos méltányolja a látványt. Farrell olyan szemeket meresztett a nőre, mint azok az agglegények, akik elszántan keresik párjukat, ha nem is hosszú távra, de legalább egy éjszakára. Jeff úgy tudta, Farrellnek soha nem volt viszonya egyetlen alkalmazottjával sem. Mióta divatszabóként tevékenykedett, mindig meghúzta a határt az üzlet és a magánélet között, a környéken azonban szinte minden csinos ifjú hölgynek csapta a szelet, anélkül hogy bármelyikük mellett elkötelezte volna magát. Elizabeth Daltonnal munkakapcsolatban állt, ennélfogva a nő nem tartozott ugyanabba a kategóriába, mint Farrell szeretői. Nem mintha nem vonzódtak volna hozzá a férfiak, épp ellenkezőleg. A férje, Emory Dalton halála óta állítólag ugyanannyi házassági ajánlatot utasított vissza, ahány alkalmazottja volt Farrellnek, de ezeket a mendemondákat semmi sem támasztotta alá. Elizabeth erről a témáról ugyanolyan mélyen hallgatott, mint egykor hajdani férjéről. Emory Dalton már a házasságuk elején rákapott a hazárdjátékokra. Mire eljött a második házassági évfordulójuk, azt a keveset is eljátszotta, amit addig gazdálkodással és lótenyésztéssel keresett, továbbá mindazt a bevételt, amire felesége varrással tett szert, sőt később a nő tekintélyes örökségét is. Amikor ráébredt, hogy elherdálta a vagyonukat, rászokott az italra. Minél jobban felöntött a garatra, annál durvábbá vált. Feleségét gyakran kékre-zöldre verte, ha megdühödött az asz-szonyra, vagy ha bosszankodott, mert veszített a kártyán. Farrell akkoriban gyakran hangoztatta egy-két pohár konyak mellett barátjának, Jeffnek, hogy sejtése szerint Emory komiszul bánik a hitvesével, később pedig a saját két szemével látta beigazolódni gyanúját. Farrell ívest a helybéli kocsmába hívatták, ahol Emory randalírozott. Sokat veszített kártyán, elborult az agya, és mindent összetört, ami csak a keze ügyébe került. A kocsmáros rimánkodására Farrell hazavitte a barátját. Amint beléptek az ajtón,

Emory visszakézből olyan erővel ütötte meg állapotos feleségét, hogy az a szoba közepére zuhant. Farrell feldühödött a férfi brutális viselkedésén, és öklével akkora ütést mért rá, hogy Emory ájultan rogyott össze. Ezt követően Elizabethet fölvitte a hálószobába. Szelíden addig csitítgatta a zokogó asszonyt, míg gyöngéd gondoskodásával sikerült megnyugtatnia. Amikor visszatért a szalonba, Emory épp a fejét rázogatva próbált magához térni kábultságából. Amint megpillantotta barátját, útszéli hangnemben azzal vádolta meg, hogy szemet vetett a feleségére. Emory nehezen forgó nyelvvel sértések áradatát zúdította Farrellre. A férfi éktelen haragjában azzal fenyegette meg dühtől szikrázó szemű barátját, hogy ha még egyszer egy ujjal is bántani meri Elizabethet, akkor számíthat rá, hogy több napot nem ér meg ezen a világon. Alig egy héttel később egy éles szemű hazardőr hamiskártyázással gyanúsította meg Emoryt, aki felöltőjéből tüstént előrántotta kisméretű pisztolyát. Csakhogy a fickó gyorsabb volt nála, és a fejbe lőtt Emory holtan terült el. Jeff most tekintetével Raelynnt követte. A nő továbbsétált, hogy felderítse a többi asztalon heverő kelmét. Jeff azon tűnődött, vajon arckifejezése elárulja-e, mekkora örömet szerez számára, hogy a feleségén legeltetheti a szemét. -Azt mondtad, hogy nem a varrónők zaklatnak, hanem egy férjvadász özvegyasszony emlékeztette Farrellt, nehogy barátja rajtakapja, hogy szerelmes pillantásokat vet hitvese felé. Talán Elizabeth üldöz? -Jóságos ég, dehogy! - nevette el magát Farrell ezen a képtelenségen. - Ő az egyetlen, aki a józan gondolkodást képviseli az életemben. Én arról az özvegy kalaposnőről beszélek, akinek az üzlete itt található szemközt, az utca túloldalán. Egyszer átküldted őt ruhát vásárolni Raelynnek, és azóta mindig beugrik, aprósüteményt készít nekem, de üres kézzel is képes betoppanni. Az elmúlt két hétben számos alkalommal kellett elrejtőznöm előle a lakosztályomban. Jeff elfüttyentette magát széles jókedvében. - Ejha, ez a Thelma Brewster nagyon kedvel téged! Farrell hirtelen felvonta a szemöldökét. -Persze, neked az sem számít, hogy húsz évvel idősebb nálam, és úgy remeg az izgalomtól, mint az ostoba szűz lány, aki egy vén kujonnal megy sétakocsikázni. Úgy viselkedik, hogy bárki azt gondolhatná, az alsószoknyája alá próbálok nyúlkálni. Pedig eszem ágában sincs! jelentette ki bosszúsan Farrell. - Szerintem egy kicsit biztatni akar. - Ez nem enyhe biztatás, Jeffrey Ha egy bájos ifjú leányzó libeg be hozzám új ruhát csináltatni, ez az asszonyság máris becsörtet az üzletembe. Megkértem Elizabethet, hogy azonnal figyelmeztessen, ha közeledni látja Mrs. Brewstert, de a varrónők annyira lefoglalják, hogy nem tud mindig őrködni. Mások diszkréciójában pedig nem bízom. Még egy órája sincs, hogy Mrs. Brewster itt járt, és ezeket a süteményeket hozta. Külön nekem sütötte - mutatott hanyagul a kávéskészlet mellett ezüsttálcán felhalmozott édességekre. - Észrevettem, hogy jön, és felszöktem az emeletre. Szavamra mondom, drága Jeffrey barátom, ha mindazt befaltam volna, amit a látogatásai kezdete óta idehordott nekem, gurulnék a kövérségtől. Jeff megpróbált uralkodni jókedvén, de hangján érezni lehetett a derültséget. - Szívesen felajánlanám a szolgálataimat, te selyemfiú, de fogalmam sincs, miként segíthetnék. Annyi azonban bizonyos, hogy nem szeretném magamra vonni a figyelmét. - Mivel immár nős ember vagy, Mrs. Brewsternél nem jöhetsz számításba. Engem viszont olyan kitartóan üldöz, hogy már arra is vigyázok, nehogy a főbejáraton át távozzam az üzletemből. Tudod, hogy eddig nemigen foglalkoztatott a gondolat, hogy asszonyt hozzak a házhoz, de az utóbbi időben egyre többet tűnődöm azon, hogy házasságra adom a fejem csak azért, hogy ez a masamód leszálljon a nyakamról. Igaz, ez elég gyenge érv a házasság mellett. Egyre

elkeseredettebbnek érzem magam, de ezért ügyelek arra, nehogy csöbörből vödörbe kerüljek. Sok nőnek udvaroltam már életemben, de még nem találtam meg azt a bájos ifjú hölgyet, aki nem untat halálra. - Elizabeth halálra untat? Farrell zavartan vonogatta széles vállát. - Természetesen nem, de ő nálam dolgozik. - Ó, persze, ez mindjárt más - piszkálódott finoman Jeff. Farrell gyanakvóan sandított a barátjára. - Mire céloztál ezzel a megjegyzéssel, kedves Jeffrey barátom? - Csak arra, hogy látszólag úgy teszel, mintha nem vennéd észre Elizabethet. Még soha nem tűnt fel neked, milyen szép teremtés? -Feltűnt, de annyiban is hagytam a dolgot. Aznap este, amikor Emoryt a földhöz teremtettem, Elizabeth véletlenül fültanúja volt annak, hogy megfenyegettem a férjét. Amikor néhány nappal később hazavittem a férfi holttestét, Elizabeth olyan szemeket meresztett rám, mintha hirtelen kétfejű szörnnyé változtam volna. Gondolom, azt hitte, hogy én öltem meg Emoryt. Miközben a férje sírját ástam, ő a verandán üldögélt egy karosszékben, és csak bámult engem. Roppant komoly és zárkózott volt. Egyetlen könnycseppet sem ejtett, jelenetet sem rendezett. Azután bement a házba, és amikor kisvártatva utána mentem, azt láttam, hogy a földön térdepelve a padlót törölgeti. Csak néhány perc múlva döbbentem rá, hogy elfolyt a magzatvize, és elkezdődött a vajúdás. Nem engedte, hogy felvigyem az emeletre, azt sem hagyta, hogy a közelébe menjek. A városba hajtottam bábaasszonyért, és amíg Jake világra nem jött, olyan izgatottan járkáltam fel-alá Elizabeth verandáján, mint bármelyik leendő apa. A szülésznő még ki is hozta nekem a babát megmutatni, mintha az a képtelen gondolata támadt volna, hogy én vagyok a csecsemő édesapja. Mindenesetre, miután lefizettem a bábaasszonyt, hogy az éjszakát Elizabeth mellett töltse, szépen hazamentem. Elizabeth kétségbeejtő helyzetbe került, amikor híre ment, hogy Emory meghalt. Az emberek sorra jelentkeztek, hogy behajtsák rajta férje tartozásait, és azzal fenyegetőztek, hogy az adósság fejében mindent elvisznek, ami csak a farmon található, noha az asszonynak még rendes kosztra sem volt elég pénze. Munkát ajánlottam neki itt az üzletben, de ő azzal hárította el, hogy az emberek még többet pusmognának rólunk. Charlie kocsmájában aztán megtanulta, mennyit lehet keresni főzéssel meg padlósúrolással: a legjobb esetben is csak pár garast. Rájött, hogy ebből az éhbér-ból nem tudja felnevelni Jake-et, és beállt hozzám dolgozni. Pesztrát fogadtam a fia mellé, itt az üzletben vigyázott a gyerekre, amíg Elizabeth a ruhákat varrta. Amikor eladta a farmot, ideköltözött az üzlet közelébe. Őszintén szólva, Jeffrey a mo-delljeim soha nem néztek ki ilyen pompásan, míg Elizabeth el nem kezdett nekem dolgozni. Azóta kizárólag munkakapcsolatban állunk. Immár ő felügyeli a többi varrónő munkáját, és ő készíti el a terveim szabásmintáit. Képzeld, éppen a minap vett fel egy anyai örömök elébe néző fiatal hajadont, aki Elizabeth szerint rendkívül ügyesen bánik a tűvel... Jeff hirtelen megmerevedett. - Csak nem Nellnek hívják? - tudakolta rosszat sejtve. - De, azt hiszem, igen. Miért, ismered? - Épp eléggé ismerem ahhoz, hogy tudjam, nem szabad a feleségem ruháján dolgoznia. Farrell szája mosolyra rándult hegyes szakálla mögött. - Beléd van esve a kicsike, ugye? - Ez csak az egyik fele a történetnek. Képzeld, Raelynn jelenlétében azzal vádolt meg, hogy én vagyok az apja születendő gyermekének. Farrell alaposan végigmérte barátját, majd hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét.

- Az igazat megvallva, Jeffrey, azt hittem, jobb ízlésed van annál, hogy olyan lánnyal kezdj ki, mint Nell. Ő egyáltalán nem a te eseted. - Nem hát. - Tehát, mit kívánsz, mit tegyek vele? - Semmi mást, mint amit eddig is tettél. Nem hagytam, hogy zsarolással pénzt csikarjon ki tőlem, viszont szüksége lesz az itteni keresetére ahhoz, hogy eltartsa magát és a gyermekét. Nem hiszem, hogy sok ideje lenne hátra a szülésig. Csak tőled remélhet pénzt. Farrell feszengve kihúzta magát, amint észrevette, hogy Raelynn egy textíliákkal megrakott asztalhoz közeledik, amely amellett a szoba mellett állt, ahová Elizabeth Nellt beültette. Aggodalmas pillantást váltott barátjával. Jeff hirtelen nem tudta, mitévő legyen a kínos helyzetben. Felpattant, de valószínűnek tűnt, hogy ha visszahívja Raelynnt, Nell felismeri a hangját és megjelenik. - Elizabeth! - szólította az asszonyt Farrell, miközben kezével a karosszéket ütögetve jelezte barátjának, hogy üljön visz-sza. - Kérem, kísérje vissza társaságunkba bájos vendégünket, hogy elfogyaszthassuk frissítőinket. Most már igazán szeretnék megkávézni. Elizabeth előtoppant, és mosolyogva visszakísérte Raelynnt aggódó férjurához. A fekete hajú nő készségesen vállalta a háziasszony szerepét, és miután mindenkinek töltött, teáscsészéjével egy székre telepedett. Körbeadták a süteményes tálat, s miközben jóízűen ettek-ittak, Elizabeth előadta, milyen ruhát képzel el Raelynnek. -Mrs. Birmingham olyan hófehér, hogy sima, halvány színű anyagot kell választanunk, amely méltóképpen kiemeli makulátlan, bársonyos bőrét. Farrell elgondolkodva bólogatott, és kávéscsészéje fölött Raelynnt tanulmányozta. - Igen, finom árnyalatú rózsaszínűt, mint az orcáján a pír. - Sima selyemrétegekből állítjuk össze, a felsőrészt apró, csillogó gyöngyszemekkel díszítjük mormolta Elizabeth, Raelynnre szegezve tekintetét. A divatszabó ismét egyetértően bólintott. - Szinte már magam előtt látom, Elizabeth... a hölgy karcsú vonalait követő, rövid ujjú ruha, gyöngyös uszállyal. Szatén báli cipőt kell csináltatni hozzá, és csillogó gyöngyökkel kivarrt csipkelegyezőre is szükség lesz. Raelynnek káprázatosnak kell lennie. Az ifjú asszonyt egészen lenyűgözte a szabó és segédje elképzelése, hol az egyikre, hol a másikra pillantott ámuldozva. Végül nevetve fordult mosolygó férjéhez. -Még életemben nem láttam, hogy egy báli ruhát ilyen könnyedén tervezzenek meg gondolatban. Nekem annak idején órákba telt, amíg papírra vetettem egy-egy skiccet, de azok közül is többet hajítottam ki, mint ahányat megtartottam. - Maga foglalkozott ruhatervezéssel? - kérdezte Farrell felcsigázott érdeklődéssel. Raelynn tétován bólintott, mert nem akart olyan benyomást kelteni, mintha szakértő lenne. - Rövid ideig, először csak kedvtelésből, később pedig azért, hogy meglegyen a betevő falatunk. Korábban, amikor még jobb ruhákra is telt, csak az édesanyámnak és magamnak terveztem. Farrell mosolyogva rákacsintott, majd a szeme sarkából huncut pillantást vetett Jeffrey felé. - Már késő lenne elrabolni önt a férjétől? Raelynn tisztában volt azzal, hogy Farrell elsősorban a férjét akarja ugratni, ezért visszafojtotta kitörni készülő jókedvét, és közömbösséget színlelve felvonta keskeny vállát. -Attól tartok, igen. Tudja, már egészen a szívemhez nőtt Oakley és nem szívesen hagynám el... - Oakley! Oakley! - hajtogatta Jeff, mintha bosszantaná, hogy felesége jobban ragaszkodik a birtokhoz, mint hozzá.

Raelynn arcán bájos gödröcskék támadtak a nevetéstől, amint csillogó szemét kedvesére függesztette. - Természetesen te is hiányoznál, Jeffrey. - Hm! - hümmögött Jeffrey kétkedve, és karját összefonta a mellkasán, jelezve, hogy sértve érzi magát. Az általános derültség közepette azonban ő sem tudta megállni mosolygás nélkül. - Azt hiszem, maradandó benyomást kell tennem ifjú hitvesemre, mielőtt még az enyémnél hatalmasabb ültetvényt találna magának. Raelynn átnyúlt az asztal felett, és vigasztalóan megsimogatta Jeff kezét. - Nem hiszem, hogy ez megtörténhet, kedvesem. Oakley bármelyik hölgy várakozásait jócskán fölülmúlja. - Hála az égnek ezért a kis jóindulatért! - morogta Jeff, kacajra fakasztva a többieket. Raelynn hátradőlt a székében, szájához emelte a csészét, belekortyolt a teájába, és tekintetével végigpásztázta a szalont. Keze remegni kezdett, amikor egy állapotos fiatal nő lépett ki a folyosóra. Nem látszott többnek tizenhat évesnél. Az aranyszőke, apró termetű, törékeny alkatú, csinos lány világoskék szeme fenyegetően összeszűkült, amint pillantása végigsiklott Raelynnen. A fiatalasszonynak sikerült méltóságteljesen visszahelyeznie teáscsészéjét a tányérkára anélkül, hogy tartalmát magára öntötte volna. A lány tekintete odább rebbent, és ellágyult, amint megállapodott Jeffen. - Nell! - üdvözölte higgadtan a férfi, és fejével odabiccentett. A lány sértődötten felszegte remegő állát, mintha a férfi hűvös hangja eleven húsába vágott volna. Egy hosszú percig a lelkében kavargó indulatokkal küszködött, kék szeme megtelt könnyel. A szemét elhomályosító könnyfátyolon át villámokat szóró pillantással fordult a kővé dermedt Raelynn felé. Megsimogatta gömbölyű pocakját, mintegy emlékeztetve a másik nó't az állapotára, és önelégült mosolyt erőltetett az arcára. Raelynn tekintetét követve Elizabeth kíváncsian fordult a lányhoz. - Valami baj van, Nell? A bakfis olyan szemekkel nézett az asszonyra, mintha most ébredne mély álmából. - Nem, Mrs. Dalion - felelte az érzelmektől fojtott, rekedt hangon. - Ismerős hangokat véltem hallani, de azt hiszem, tévedtem. Még egy utolsó, ellenséges pillantást vetett Raelynnre, aztán visszalépett a szobájába, és finoman becsukta maga mögött az ajtót. Jeff csak most ébredt rá, hogy visszafojtotta a lélegzetét, mióta Nell kijött a szobájából. Megkönnyebbülten engedte ki a levegőt, és hálát adott az istennek, hogy nem került sor újabb szóváltásra vagy csetepatéra. Abban azonban korántsem volt biztos, hogy az ügy ezzel befejeződött. Nell kiszámíthatatlan nőszemély; Jeffrey ezt már azon az éjszakán megtapasztalta, amikor a lány besurrant az ágyába. - Nem szívesen hagyom itt ezt a becses társaságot, de a feleségemmel még más dolgokat is kell vásárolnunk - közölte. Félretette a kávéscsészéjét, és megszorította Raelynn kezét. A fiatalasszony szokatlanul sápadt volt. Nem nehéz elképzelni, mekkora fájdalmat érzett, amint azon tűnődött, vajon valóban Jeff lehet-e Nell gyermekének apja. A reggeli csodálatos élmények után most, amikor megpillantotta a lányt, ismét búskomorság telepedett a szívére. - Talán máris indulnunk kellene - indítványozta Jeff. - Ha tudna még egy percet szakítani ránk az idejéből, Mr. Birmingham - fordult hozzá Elizabeth, miközben kezéből az ezüsttálcára tette csészéjét -, szeretnék méretet venni a feleségéről, mielőtt távoznak.

Jeff megértően az asszony rendelkezésére bocsátotta a szükséges időt. - Természetesen, Elizabeth. Raelynn báli ruhája elsőbbséget élvez, fontosabb minden mai teendőnknél. Csak arra gondoltam, a feleségem örülne, ha elvinném néhány elegánsabb charlestoni üzletbe. Farrell ápolt bajusza alatt elmosolyodott. - Megtiszteltetésnek vegyem, hogy először az én üzletemet kerested fel? Vagy annyira kedvelsz, drága Jeffrey barátom, hogy nem tudsz elmenni a szalonom előtt anélkül, hogy be ne ugranál? -Micsoda?! - csattant föl Jeffrey megdöbbenést színlelve. - Még hogy kedvelnék egy felfuvalkodott, piperkőc, újgazdag majmot? Elment az eszed, öregem? Raelynn feszültsége kezdett feloldódni. Ezt jelezte a mosolya, ahogy először az egyik, majd a másik férfira pillantott. Elizabeth a szája elé kapta karcsú kezét, hogy visszafojtsa kibuggyanó kacagását Farrell képe láttán. A férfi a bánattól lesújtva hanyatlott hátra székében, ám egy pillanatig sem maradt adósa barátjának a visszavágással. - Ejnye, Jeffrey, annyira irigyled vonzó külsőmet és férfias testalkatomat, hogy muszáj sértegetned engem szelíd hitvesed füle hallatára? Mit gondolhat rólad a feleséged? Azt, hogy egy ripők vagy! - mondta. Túljátszott eleganciával felemelkedett ültéből, Raelynn szemébe nézett, és látványosan meghajolt. - Asszonyom, ha kész eltaszítani magától ezt a félkegyelmű flótást, akkor egyetlen édes mosolyáért örömmel megadom a kétszeresét is annak az összegnek, amennyit ez az alak fizetett az ön nagybátyjának. -Máris az öné a legszebb mosolyom, uram - csivitelte Raelynn. Kezdett lassan kikecmeregni a szívét marcangoló kétely sötét ingoványából, és őt is magával ragadta a divatszabó humora. - Ha az életem forogna veszélyben, akkor sem tanúsíthatnék nagyobb igyekezetet, hogy szélesebben mosolyogjak. Amint nevetésük csillapodott, a két nő felállt, hogy távozzon, de Farrell elnézést kért Birminghaméktől, és egy pillanatra félrevonta Elizabethet. Valamit pusmogott, mire az asszony bólintott, és visszasuttogott. Ezután Elizabeth mosolyogva Raelynnhez fordult, és a szomszédos folyosóról nyíló külön próbaterembe kísérte. Farrell visszalépett Jeffhez, aki csodálattal telve követte tekintetével ifjú feleségét. Amint az ajtó becsukódott Raelynn mögött, Jeff immár minden figyelmét barátjának szentelte. - Amiatt nem kell aggódnod, hogy itt az üzletben Nell kárt tesz Raelynn ruhájában - nyugtatta meg Farrell. - Elizabeth majd a lelkére beszél. Nagyon odafigyel az itt dolgozó fiatal nőkre, és nem sajnálja a fáradságot, hogy vitatkozzon velük, ha nincs igazuk. Általában hajlanak az okos szóra, és végül maguk is belátják, ha esetleg hibáztak. Megkértem Elizabethet, hogy beszéljen Nellel, és segítsen neki végre megbékélni azzal a ténnyel, hogy te már házasember vagy. Úgy vélem, a lánynak szerencséje van, hogy Elizabeth keze alatt dolgozhat. Bármennyire a szívén viseli is a gondjaikat és törődik velük, azt azért elvárja tőlük, hogy alkalmazkodjanak a házirendhez. Az első és legfontosabb szabály, amit meg kell tartaniuk, hogy a vendéget tilos zaklatni. Mindannyian tudják: ha túllépik a határt, elveszítik a jól fizető állásukat. Ez a fenyegetés ellenséges indulataik csillapítására szolgál. Ha elmagyarázzák neki a szabályokat, Nell minden bizonnyal figyelembe fogja ezt venni, és messze elkerül téged meg Raelynnt, legalábbis itt az üzletben. Azért viszont nem tudok kezességet vállalni, hogy e ház falain kívül is ehhez tartja majd magát. - Szerencsés fickó vagy, barátom, hogy Elizabeth nálad dolgozik - biztosította Jeff lassan mosolyra húzva a száját. -Nem ártana elgondolkodnod azon, mekkora csapás érne, ha Elizabeth egyszer úgy döntene, hogy elfogadja valamelyik úriember házassági ajánlatát. Farrell belegondolt, és döbbenten pislogott.

- Ne is emlegess ilyesmit, Jeffrey! Romjaimban hevernék. -Akkor azt tanácsolom, fontold meg, mi mindent lennél hajlandó megtenni azért, hogy megtartsd kiváló segédedet. Ki tudja, mikor veszi le a lábáról egy jóképű lovag, aki elrabolja tőled? Farrell szemöldöke magasra szökött. -Jó lesz vigyáznod a szádra, drága Jeffrey barátom, mert máskülönben én foglak elhallgattatni! Jeff a fejét hátravetve, szívből felkacagott. Úgy tűnt, sikerült megértetnie barátjával, hová akar kilyukadni. 32. Nagylelkű ember lévén, Jeff hajlott arra, hogy ifjú arájának a kedvében járjon. Szerette volna valami pompás ajándékkal meglepni feleségét abból az alkalomból, hogy nászuk beteljesült. Elvitte egy kis ékszerbolthoz, de amikor a bejárathoz értek, Raelynn nevetve ellenkezett, és a karjánál fogva igyekezett elrángatni onnan férjét. -Jaj, Jeffrey! Már annyi mindent kaptam tőled. Nincs szükségem méregdrága csecsebecsékre, hiszen már az is boldoggá tesz, hogy a férjemnek tudhatlak. Inkább csak sétálgassunk, és nézegessük a kirakatokat. Utoljára akkor tehettem ezt meg, mielőtt édesapámat letartóztatták. Jeff előzékenyen az előttük elnyúló deszkajárda felé lendítette a karját. - Az ön kívánsága számomra parancs, asszonyom! Az utcán séta közben meg-megálltak, hogy fogadják Jeff régi barátainak köszönését és jókívánságait. Raelynn megkönnyebbült, amikor a sok idegen arc között végre egy ismerőst pillantott meg. Thelma Brewster élénken, vidáman mosolyogva sietett ki hozzájuk a kalapszalonjából. - Ó, szavamra mondom, önök ketten olyan pompás látványt nyújtanak, mint egy cukormázas torta! - csacsogta. -Amikor észrevettem, hogy belépnek Mr. Ives üzletébe, magam is majdnem átmentem, hogy megtudjam, mi történt önökkel, mióta utoljára találkoztunk, de fájdalom, éppen vevők voltak nálam! Az a hír járja, hogy összeházasodtak. Bevallom, kis híján elájultam a meglepetéstől, de figyelembe véve, hogy milyen pletykák keringtek önökről a városban, ez volt a legokosabb dolog, amit tehettek. Arról nem is beszélve, milyen gyönyörű párt alkotnak. - Tekintettel az ön bölcs tanácsára, Mrs. Brewster, jobbnak láttam, ha feleségül veszem Raelynnt - világosította fel tréfálkozva Jeff. - Természetesen önnek volt igaza. Oakley már nem oly magányos hely, mint egykor volt. Soha nem voltam még boldogabb, mint mostanában. Az özvegy kacarászva kapta egyik kezét telt orcájához. -Amikor arra buzdítottam, hogy keressen magának egy úrinőt Oakleyba, álmomban sem hittem volna, hogy maga ezt még aznap meg is teszi. Egészen el voltam ragadtatva, amikor meghallottam a hírt. - Hálásak vagyunk önnek, hogy a Cooper Frye-jal történt összetűzésünk után befogadott bennünket a lakásába - vallotta meg Jeffrey. - Talán érdekli, Mrs. Brewster, hogy házassági ajánlatomat Raelynnek ott, az ön asztalánál teázva tettem meg. - Ó, milyen romantikus! - sóhajtott fel álmodozón Thelma Brewster. - Az én konyhámban történt! Raelynn megfogta az asszony ujjait, és gyengéden, barátságosan megszorította. - Soha nem felejtem el a kedvességét, Mrs. Brewster. Köszönöm, hogy jóindulattal volt hozzám. - Ó, szóra sem érdemes! - rázta a fejét a kalaposnő, pirulva az örömtől. - Nem tettem egyebet, csak teával kínáltam önöket és a rendelkezésükre bocsátottam a konyhámat. A többi Mr. Jeffrey

érdeme volt. Ő mentette meg magát attól, hogy a robogó kocsi alá kerüljön, néhány perc múlva pedig attól, hogy áldozatul essék annak a csalárd tervnek, amit a bácsikája szőtt. Biztosra veszem, hogy már megtapasztalta, hogy itt, Charlestonban a férfiak rendkívül előzékenyek a nőkkel szemben. - Mindemellett, Mrs. Brewster, ön akkor ajánlotta fel szívélyes vendégszeretetét, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá - biztosította Raelynn. - Mindig a lekötelezettjei leszünk. A kalaposnő arcára üdvözült mosoly telepedett, örvendezett a hálálkodó szavak hallatán. Jeff az asszony méltatását ráadásképpen még azzal is megtoldotta, hogy javasolta nejének, vegyenek pár kalapot az új ruháihoz. Raelynn tüstént elfogadta a bőkezű ajánlatot, mert már akkor a szemébe ötlött néhány páratlanul szép kalap, amikor elhaladtak az üzlet előtt. Kiválasztott és felpróbált vagy fél tucatot, mindegyikben bájosan illegette magát a férje előtt. A férfi tekintete melegen csillogott. Raelynn úgy vélte, Jeff élvezi az újdonsült férj szerepét. Amikor megkérdezte tőle, melyik kalap tetszik neki, a férfi habozás nélkül kiválasztotta a két legszebbet a sok közül, úgyhogy a nőnek már nem maradt más feladata, mint hogy mosolyogjon és bólogasson. Miután kiléptek a kalapszalonból, Jeff betette a megvásárolt holmikat a kocsiba, majd Raelynnel karöltve folytatták sétájukat a deszkajárdán. Thaddeus csigatempóban követte őket a hintóval. Néha félreállt, hogy a többi kocsi továbbhaladhasson, de mindig a közelükben maradt, hogy bármikor beszállhassanak, ha megunják a gyaloglást, vagy ha a város valamely más részébe kívánnak hajtatni. Raelynn és Jeff egy könnyű ebédre betért egy kellemes, régi vendéglőbe. Az ott tartózkodó párok az asztaluk köré sereglettek, hogy szívből gratuláljanak, és sok boldogságot kívánjanak a házasságukhoz. Amikor az ifjú házaspár kilépett az utcára, Thaddeus nevetve intett búcsút egy másik kocsisnak, és visszakecmergett a bakra. Ahogy tovább sétáltak, útjuk során Jeff újabb és újabb embereknek mutatta be hitvesét. Raelynn már szédült a sok névtől meg arctól, amit meg kellett jegyeznie, hogy alkalomadtán majd előkotorhassa az emlékezetéből. Meggyőződött arról, hogy férje meglepően sok embert ismer, és elcsodálkozott, hogy lehet valakinek ennyi barátja. Az idős hölgyek szemlátomást rajongtak Jeffért, és nem alaptalanul, ahogy azt Raelynn mosolyogva megállapította magában. A férfi nagylelkűen kitüntette őket a figyelmével, mintha számára ők jelentenék a legnagyobb örömet az életben. A becenevükön szólította őket, szeretettel, gyengéden szorongatta ujjaikat, csókot lehelt ráncos orcájukra vagy kék eres kezükre. A matrónák kacarásztak, magukban mosolyogtak, vagy méltóságteljes arckifejezés mögé rejtették titkolt örömüket. Raelynnt bámulatba ejtette férjének fesztelen, bajtársias magatartása férfitársaival szemben. Akár vadásztársaival, akár iskolatársaival vagy üzlettársaival beszélgetett, ismerősei láthatóan élvezték férjura szellemességét, és felszabadultan, könnyeden tréfálkoztak, élcelődtek vele. Jeff mély tiszteletet tanúsított az idősek iránt, akik a tanárai voltak annak idején. Számos szórakoztató történetet meséltek a kölyökről, aki mindig próbálta megfékezni bátyja indulatait, amikor az összetűzésbe került valakivel. Ha viszont az ellenfél túlerőben volt, a kis Jeff hősiesen fivére mellé állt, és mind a ketten az utolsó csepp vérükig küzdöttek. A fiatalabb férfiak megragadták az alkalmat, és gratuláltak neki házasságkötése alkalmából. Vidáman meglapogatták a hátát, és azzal ugratták, hogy bizonyára azért sietett a házassággal, mert félt, hogy egy másik lovag lecsapja a kezéről elbűvölő aráját. A férfiakon látszott, hogy őszintén örülnek a találkozásnak, és boldogan beszélgetnek Jeffel.

Az illedelmes, jólnevelt lánykák tartózkodóan üdvözölték Jeffet. Egyesek lopva, epedezve figyelték, mások nem törődve azzal, hogy nemrégiben nősült, csábos mosolyt vetettek felé, és jól begyakorolt szemérmességgel rebegtették hosszú szempillájukat, miközben a szemük sarkából figyelték. Miután kigyönyörködték magukat a férfiban, és a maguk ravasz módján már eleget flörtöltek vele, kíváncsi tekintetüket Raelynnre irányították. Jeff bemutatta nekik ifjú hitvesét. Egyesek őszintén meglepődtek, némelyeket pedig valósággal lesújtott a hír, hogy a bálványozott férfiú megnősült. Viselkedésük még inkább megerősítette Raelynn gyanúját: Nell csupán egyike annak a sok bájos fiatal hajadonnak, akik Jeffrey figyelmének elnyerésére törekedtek. Jeffrey semmilyen sürgős ügy elintézését nem forgatta a fejében, meghatározott úti célt sem tűzött ki, egyszerűen csak élvezni szerette volna ezt a kellemes napot a felesége társaságában. Hitvesével az oldalán meg-megállt az útjukba eső üzletek előtt, hogy megtekintsék a kirakatban lévő árukat, és mindany-nyiszor megkérdezte tőle, hogy nem keltette-e fel az érdeklődését valami, amit közelebbről is szeretne szemügyre venni. Raelynn az egyik bolt ablaka mögött szépen elrendezett csecsebecséket nézegette. Valójában semmi sem keltette fel a figyelmét, és már épp el akart fordulni a kirakattól, amikor a szemébe ötlött egy rézzel szegélyezett faládikó. Képtelen volt elhinni, hogy ekkora szerencséje legyen. Feszült érdeklődéssel hajolt előre, hogy alaposabban is szemügyre vegye a ládát, és közben észre sem vette, hogy virágokkal és szalagokkal díszített kalapja a kirakatüveghez lapul. Raelynn tekintete a feltűnő tárgyra szegeződött, és felismerte, hogy ez ugyanaz a doboz, amelyben édesapja egykor aranypénzeit rejtegette. -Jeffrey, látod azt a dobozkát? - mutatott a portékára. A férfi odahajolt, és bekukucskált a bolt ablakán. - Igen, szerelmem. Valóban szép darab. Szeretnéd, ha a tiéd lenne? - Az a pénzesládika valaha az édesapámé volt. A letartóztatása előtt meghagyta anyámnak, hogy gondosan vigyázzon rá, amíg szüksége nem lesz a tartalmára. Meghalt, mielőtt akár egyetlen tallérnak is hasznát vehette volna. A hajóúton édesanyám aggódott, hogy a dobozt valamelyik útitársunk ellophatja, ezért megkérte Cooper Frye-t, hogy őrizze helyettünk. Feltételezte, hogy megbízhat a saját testvérében. A ládát akkor láttuk utoljára. Amikor anyám visszakérte, Frye közölte, hogy valaki elorozta tőle. Ennek ellenére a hajón adta a nagyurat, mi pedig nélkülöztünk. Azt reméltük, hogy abból a pénzből itt egy évig megélhetünk, de az a kapzsi szélhámos nyilván elette-elitta a vagyonunkat. Ez az üzlet közel fekszik a kikötőhöz, ezért most ismét gyanakodni kezdtem Cooper Frye-ra. Szerintem a ládika mindvégig nála volt, és amint kiszállt a hajóból, az útjába eső első üzletben túladott rajta. - Nem látom akadályát, hogy ismét a te tulajdonodba kerüljön, édesem - bizonygatta Jeff. - Ez lenne az egyetlen emléked az édesapádtól. Raelynn szeretettel megszorította férje karját. - Az igazat megvallva, nagyon boldog lennék, ha visszakerülne hozzám. - Akkor a tiéd lesz, szerelmem. Beléptek a hűs, barátságos kis boltba. Egy ősz, dús hajú, kövérkés úriember sietett elébük. -Szép jó napot kívánok mindkettőjüknek! - üdvözölte őket tartózkodó mosollyal. - Miben lehetek a szolgálatukra? Vagy talán jobban szeretnének előbb egy kicsit körülnézni? -Az a faládika érdekel bennünket, amelyik ott áll azon az asztalon - mutatott oda Jeff. -Szép darab, ugye? Nem olyan csicsás, mint némelyik. Angliából való. Valószínűleg a múlt században készítették okiratok és más fontos dolgok tárolására. - Amikor ön megvette, talált benne valamit? - érdeklődött halkan Raelynn.

- Nem. Üres volt - felelte a férfi, és kérdőn nézett a fiatalasszonyra. - Talán ismerős önnek ez a doboz, asszonyom? Raelynn lassan kinyújtotta a kezét, és végigsimította a láda fedelét. - Nagyon is ismerős. Valaha az édesapámé volt. - Egyedi darab, el sem tudom képzelni, hogy itt Charles-tonban találnánk hasonlót - jegyezte meg Jeff töprengve. Raelynn nagyot nyelt, és az egyik réz sarokvason látható kis bemélyedésre mutatott. -Látod ezt? Ötéves voltam, amikor ez a horpadás keletkezett. Édesapám ölében ültem, amikor anyám szólított. Le akartam szállni az öléből, de megcsúsztam, és majdnem beütöttem a fejem a kandallóba. Apámnak sikerült időben elkapnia, de közben a könyökével véletlenül lelökte az asztalról a ládikót. Raelynn pislogva próbálta visszafojtani könnyeit. Igyekezett összeszedni magát, hogy megőrizze lelki nyugalmát, de a torka összeszorult, ezért inkább elhallgatott. Az üzlettulajdonos tapintatosan a kis porcelánfigurákat kezdte rendezgetni a tálalóasztalon. Jeff átölelte felesége vállát. Raelynn a fájdalomtól elhomályosult tekintettel felpillantott az együttérzéstől ellágyult smaragdzöld szempárba. Nagyot nyelt, hogy leküzdje a torkát fojtogató sírást, majd elvette férje kezéből a felkínált tiszta zsebkendőt, és sietve felitatta a szeméből kibuggyanó könnycseppeket. Némiképp összeszedte magát, és halvány mosolyt erőltetett az arcára. - Már nincs semmi bajom. Jól vagyok - nyugtatta meg halkan Jeffet. - Nagyon sokat köszönhetek neked. Ahogy a férfi szemébe mosolygott, nem hagyott kétséget afelől, mennyire bízik abban, hogy férje méltónak bizonyul a jóindulatára. Jeff az ajkához emelte hitvese kezét, és néma hódolattal gyengéd csókot lehelt az ujjaira. A karjába fonta asszonya kezét, és a kereskedőre nézett. Az szívélyesen Raelynnre mosolygott, mielőtt tekintetét a férfira emelte volna. - Uram, szeretném megvásárolni ezt a ládikót a feleségem számára - jelentette be szándékát Jeff -, de az is érdekelne, ön miképpen jutott hozzá. Emlékszik arra az emberre, aki megvételre kínálta önnek? A férfi megpróbált visszaemlékezni, elgondolkodva végighúzta egyik ujját az állán. - Egy férfi hozta be, aki éppen akkor érkezett Angliából. Ol' Coopnak nevezte magát. Azt állította, hogy a ládikó megboldogult nővéréé volt. Kérte, hogy annyit adjak érte, ameny-nyit csak tudok, tekintettel arra, hogy az unokahúgáról immár neki kell gondoskodnia. Talán az unokahúgát tisztelhetem önben, ifjú hölgyem? Raelynn nem óhajtotta rokonának nevezni azt az embert, aki hagyta éhen halni édesanyját. - A nagybátyámnak mondta magát, uram, de nekem vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban. Ez az ember nem volt más, mint egy hitvány csaló, aki a nyakunkon élősködött. -Asszonyom, ha tudtam volna, hogy a doboz jogtalanul került hozzá, soha nem vettem volna meg. Nem szoktam tolvajokkal üzletet kötni. Amikor megemlítette, hogy az unokahúgáról kell gondoskodnia, jóindulatú embernek hittem. Kénytelen vagyok beismerni, hogy tévedtem. Alázatosan esedezem a bocsánatukért. - Meggyőződésem, uram, hogy Cooper Frye rengeteg embert csapott be élete során - vallotta be Raelynn. - Nem ön az első, s azt hiszem, nem is az utolsó, akit rászedett. Az édesanyámat azzal vezette félre, hogy a rokonának vallotta magát, s lám, anyámnak ez lett a veszte. - Borzasztóan sajnálom - mormogta a boltos mély együttérzéssel.

- A bánatom napról napra enyhül, uram. Igen sokat jelent a számomra, hogy visszakaphatom édesapám pénzesládáját. Hálás vagyok érte, hogy megvásárolta, és így megláthattam itt az üzletben. Azért még hálásabb vagyok, hogy a férjem hajlandó megvenni nekem. Ez a doboz kincsként őrzött családi ereklye lesz. Ha ön nem vásárolta volna meg, még mindig azon tűnődnék, vajon mi lett a sorsa. - Ön nemcsak gyönyörű, asszonyom, hanem kedves is -állapította meg az üzlettulajdonos jóindulatú mosollyal. - Most jönnek ki - szólalt meg Olney Hyde, és egész közel hajolt a bérkocsi ablakához. Halkan vihogott, és a szemközti üzletből kilépő pár felé mutatott. - Ezt nézze meg! Mr. Birmingham kitett magáért, és megint vett valamit a maga hölgyének. - Tökfilkó! Azonnal húzótty vissza az ablaktól, mielőtt valaki meglát - rivallt rá ingerülten Gustav Fridrich. - Vaty már elfelejtetted, hogy a seriff még mindig köröz? A kese hajú fickó fölényesen elvigyorodott, amint az idősebb férfira nézett, akinek tömzsi teste egészen betöltötte a kopottas kocsi szemközti ülését. A német negyven körül járt, fél karja béna volt, és úgy tűnt, örökre felkötve kell tartania. Húsos arcának vonásai elnagyoltak voltak, kopasz feje fénylett, szemöldöke drótszerűen kiállt. Vizenyős kék szemének máskor jéghideg tekintete most dühtől izzott, pillantása szinte átdöfte társát. A nyers figyelmeztetésre Olney hanyagul megrándította széles vállát, és kényelmesen hátradőlt az ülésen. - Mr. Fridrich, fölöslegesen izgatja magát amiatt a balfácán seriff miatt. Nem fog az nyakon csípni engem, mert úgy ismerem ezt a várost meg a környékét, mint a tenyeremet. Kedvemre járhatok-kelhetek anélkül, hogy Townsend seriff megtudná. - Az én tenyeremet is megismerheted, ha még etyszer bajt hozol a fejemre! - kaffantotta Gustav. - Nattyon jól emlékszem, te voltál az, aki rálőtt Herr Birminghamre, ami arra késztette, hoty elsüsse a pisztolyát, és vállon találjon engem. És azt sem hiszem, hoty a seriff olyan tökkelütött, mint amilyennek te beállítod. Lehet, hoty éppen neked hiányzik ety kereked. Ha nem jön az a társzekér, és én nem lépek közbe időben, akkor Herr Birmingham utolért volna, és nem kétlem, hoty naty élvezettel vert volna laposra, mielőtt a seriff irodájába kísér. - Lehet, hogy elkapott vóna, de az is lehet, hogy nem -kötekedett Olney. - Azért, mert egy fejjel magasabb nálam, még nem biztos, hogy meg tud verni. Gyomorszájon vágtam vóna, mielőtt akár egyet is behúzott vóna nekem. De elfelejtettem köszönetet mondani magának, hogy megállította a kocsist, hogy felvegyen engem az utcán. - Olney válla rázkódott a nevetéstől, amint felidézte magában, milyen kétségbeesetten kutatott utána üldözője, amikor a bérkocsi az útjából tovahaladt. - Szavamra mondom, uram, jól lóvá tettük azt a ficsúrt. De tuggya, Mr. Fridrich, nem kéne mán azon rágódnia, ami történt. Nem tesz jót a májának. - Olyan dologról locsogsz, amiről dunsztod sincs, ráadásul még fel is bosszantasz - jegyezte meg a német megvető gúnynyal. -Jobban, mint Mr. Birmingham? Gustav elhúzta a száját. Kinézett az ablakon, és tekintetét a magas, jól öltözött férfira szegezte, aki elbűvölő ifjú hitvesével az utca túloldalán sétált. Gustav ingerülten felmordult, amikor jóképű riválisa kezében észrevette a faládikót. - Mi az ördögöt vett már megint az asszonynak az a bolond? Amilyen fafejű, eszébe sem jut, hogy elkapatja a lányt, ha mindent megvesz neki, amit csak kér. Ha újra az enyém lesz, én majd móresre tanítom a kicsikét. Olney kérdőn félrebillentette a fejét.

- Mégis hogy akarja visszaszerezni Mrs. Birminghamet most, amikor Frye terve, hogy Nellt Mr. Birminghamre uszítsa, dugába dőlt? Mrs. Birminghamnek gyűlölnie kéne a férjét, mert Nell azzal vádolta az uraságot, hogy miatta nőtt meg a hasa. Ahogy a fickó karján csüng, meg ahogy mosolyog rá, nem úgy néz ki, mint aki nagyon neheztel az urára. - Kerítsd elő nekem Cooper Frye-t, és mondd meg neki, hoty jobb ötlettel rukkoljon elő, ha meg akarja érni a nyár végét - vicsorgatta a fogát Gustav. - Azt is tudasd vele, hoty megéri neki a fáradságot, ha ezúttal sikerül megutáltatnia Frau Birminghammel a férjét. Olney képtelen volt megérteni ezt az elgondolást, és a fejét ingatta, mint egy gyerek, aki vonakodik teljesíteni szülője parancsát. -Minek magának Frye segítsége, amikor itt vagyok én? Sokkal jobban meg tudom ódani a dogot, mint az a büdös szeszkazán. A nyakamat teszem rá, hogy az az olcsó whisky, amit literszámra vedel, nem tesz jót a májának. Ez a részeg disznó annyit dönt magába, hogy még az év vége előtt fel fogja dobni a talpát. Mr. Fridrich, mért van magának szüksége erre a korhely alakra? nyaggatta Olney. - Kíváncsi vatyok, milyen új ötletekkel szolgál nekem. Ha megtuttya, hoty az élete forog kockán, amennyiben újra csalódást okoz, szerintem nagy leleményességről tesz tanúbizonyságot. - Egy szép kis summa bárkire megteszi a hatását - csillant meg Olney szeme számítón, amint tekintete a vizenyős szemű németével találkozott. - Mégis mennyivel lenne hajlandó megtódani a fizetséget, hogy elérje a célját? Gustav egy kis ideig töprengett a kérdésen. - Ezer jenki dollárral - bökte ki némi fontolgatás után. Olney napszítta szemöldöke hirtelen magasba szökkent a nagy meglepetéstől. - Ennyire vágyik arra a nőszemélyre? Még azután is, hogy gúnyt űzött magából, amikor maga a legnagyobb kínok közepette vergődött? A kellemetlen eset emlegetése még jobban felbőszítette Fridrichet. Munkaadója idegessége láttán Olney értetlenül csóválta fejét. - Maga ilyen megbocsátó, Mr. Fridrich, vagy valami mást is forgat a fejében azonkívül, hogy le akarja dönteni a kis vöröst? - Nem tűröm, hoty bárki is elvetve tőlem, ami az enyém! Ha hatyom, hoty Herr Birmingham vagy Cooper Frye vígan élje tovább az életét, miután keresztülhúzták a számításaimat, mások is azt fogják hinni, hoty fittyet hányhatnak rám. Ha híre menne, hoty elnéző vatyok, annak az üzleti ütyeim látnák a kárát. - Ugye, Cooper Frye-nak csak annyit fizet, mint máskor? Miatta került kutyaszorítóba. Vagy elfelejtette mán, hogy a fickó azután adta el magának a lányt, miután hétszázötven dollárt bezsebelt érte Birminghamtől? Frye szándékosan átverte magát. - Ha visszahozza nekem a lányt, akkor megér nekem eny-nyit a dolog - biggyesztette ajkát Gustav. - Ha nem, akkor a halak lakmároznak majd Frye teteméből. Kivárom az időt, amikor már nem lesz rá szükségem... amikor nálam lesz a lány, akkor majd elszámolok vele, amiért becsapott. Ha megöli Birminghamet, hoty kiengeszteljen, annál jobb... - vonta meg párnás vállát közönyösen Gustav. - A tettéért ő fog akasztófán lógni, nem én. Olney még mindig nem tudott magához térni az ámulatból, hogy a fickó ekkora összeget képes kiadni ezért az egyetlen nőszemélyért. Máskor nem nyugodott, ha nem állt a rendelkezésére fél tucat szajha, hogy kielégítsék buja vágyait.

- Mán megbocsásson a kérdésemért, Mr. Fridrich, de biztos benne, hogy egy megbízhatatlan alakkal akar üzletet kötni? Megeshet, hogy Ol' Coop megint felülteti magát, ha haggya őt elkanászodni. - Ez lesz az utolsó lehetősége, hoty jóvátetyen mindent. Ha nem sikerül, halál vár rá. Ha megteszi, megadom neki az ezer dollárt, de leszámítom belőle azt az összeget, amit kicsalt tőlem - mondta a német, és parancsolóan intett az ép kezével. - Eretty és szólj Frye-nak, hoty ma délután a szállásomon várom. Meg akarom beszélni vele ezt az ütyet. Olney két ujjával megérintette a szemöldökét. - Az ön minden kívánsága parancs számomra, nagyuram! Birminghamek bevásárló körútja késő délután ért véget. Jeff a fáradtság jeleit vette észre feleségén. Odaintette a hintót, és meghagyta Thaddeusnak, hogy vigye körbe őket a városban. A pár élénk érdeklődéssel szemlélte a várost, Raelynn a kíváncsiságtól hajtva, Jeff pedig szakavatott idegenvezetőként. Jeff később javasolta, hogy menjenek el vacsorázni. - Ha nem érzed magad túl fáradtnak, kincsem, talán jól esne egy kis vacsora a kedvenc fogadómban. Itt van egy saroknyira, ha kedved tartja, akár gyalog is megtehetjük az utat. Raelynn egészen felfrissült a pihentető kocsikázástól. Bár kételkedett benne, hogy a fogadóban kínált koszt túlszárnyalhatja az Oakleyban felszolgált étkeket, csinos férjével bárhová, akár a világ végére is hajlandó volt elmenni. Igaz, karonfogva sétálgatni nem volt vele annyira élvezetes, mint az ágyban lenni, de azért ez is kellemes élményt nyújtott. Nem volt kifogása az ajánlat ellen. - Csodálatos ez az este, Jeffrey - vonta melléhez a férfi karját, amint lassan a fogadó felé tartottak. - Beérném egy kis sétával is, ha nem kopogna a szemem az éhségtől. - Mire van kiéhezve, asszonyom? - tudakolta Jeff. Sokatmondóan Raelynnre kacsintott, majd karját az asszony kebléhez dörzsölte. A rájuk vetülő gyér fényben Raelynn szemérmesen férjére mosolygott, érezte, hogy a simogatás felébresztette érzékeit, és bizsergető izgalom söpör végig a testén. - Mindenre! - vágta rá hirtelen. Jeff színlelt csalódottsággal felnyögött. - Ezt jól megcsinálta, asszonyom! Most már csak arra áhítozom, hogy itt a városban kivegyek egy szobát, és még ebben az órában csillapítsam az ön iránt érzett mohó vágyamat. Raelynn megsimogatta a férfi felöltőjének hajtókáját. Eszébe jutott, hogy mióta kimondták a boldogító igent, ez lesz az első alkalom, hogy egy ágyban töltik az egész éjjelt. Arra gondolt, hogy az előttük álló éjszakát szerelmeskedéssel fogják tölteni, és fejükben egy pillanatra sem fordul majd meg az alvás gondolata. - Én inkább hazamennék, és visszavonulnék a szobádba. Magunkra zárhatnánk az ajtókat, és mindaddig ágyban maradhatnánk, amíg más elfoglaltságra nem szottyan kedvünk - jelentette ki, és kacéran pillantott férjére. - Még nem is láttad azt a hálóingemet, amit az első közös éjszakánkra tartogattam. A parázsló zöld szempár az asszony szemébe mélyedt. - Kísértésbe hoz, asszonyom. Képtelen vagyok ellenállni. - Hát mi meg mit keresünk itt? - szólalt meg egy motyogó hang a közelben. A pár meglepetten körbenézett. Cooper Frye tántorgott feléjük részegen, vigyorgó ábrázattal. - Ha gyenge, öreg szemeim nem csalnak, akkor ezek az én nyavalyás rokonaim, a Birminghamek. - Látom, Frye, nem bírsz magaddal, és nem tudod megállni, hogy ne szegd meg az ígéreted vágott vissza mogorván Jeff. - Megállapodtunk, hogy békén hagysz bennünket.

A pofaszakállas, hanyagul öltözött férfi most irányt váltott, hogy oldalról megközelíthesse unokahúgát. Jeff gyorsan a másik oldalára perdítette hitvesét, hogy a fickó egy ujjal se tudjon hozzáérni, majd ridegen a korhely alak meghökkenéstől tágra nyílt szemébe nézett. Cooper megállt mellettük, és vörös szemeivel hunyorogva töprengett a válaszon. - Mi bajod velem? Olyan nagyra tartod magad, hogy szégyellsz szóba állni a magamfajtával? -Holtrészeg vagy, Frye. Eredj, keress magadnak egy disznóólat, és aludd ki a részegségedet gúnyolódott Jeff. Cooper a szemhéját leeresztve szorosan behunyta a szemét. Amikor ismét kinyitotta, bánatosan csóválgatta a fejét, és reszketeg sóhajt hallatott. -Akkor megint megtalálnának, hogy kifizettessek velem a tartozásomat - mondta. Lehajtotta a fejét, és eltűnődött tragikus helyzeten, majd hangosat böffentett, piszkos kabátujjával megtörölte az orrát, és felsandított Jeffre. - Ugye nem zárkózol el az elől, kedves unokaöcsém, hogy pár száz jenki dollárt kölcsönözz nekem? - Nem vagyok az unokaöcséd - szögezte le kurtán Jeff. - És igenis, elzárkózom attól, hogy pénzt kölcsönözzek neked. Már így is jóval többet adtam, mint amennyi megilletett volna, de akkor nem láttam más lehetőséget, hogy Raelynnt kiszabadítsam a karmaid közül. Amilyen kapzsin túladtál rajta, nem volt kétséges, hogy önmagadon kívül senki mással nem törődsz. - Lásd be, milyen jót tettem veled, hogy neked adtam az unokahúgomat - vetette ellene Frye, és Jeffre kacsintott. - Nem adtad, hanem eladtad nekem Raelynnt - igazította ki velősen Jeff. Frye az unokahúga felé fordult, és megpróbálta zavaros tekintetét rászegezni. - Mondd csak, kislyány, nem tett jót veled a jó öreg Coop? Nézd meg, milyen szépen föl vagy cicomázva. És talán hálás vagy ezért? Segítesz rajtam? - horkant fel. - Egy cseppet sem! - Lódulj innen, Frye! - sürgette Jeff. - A feleségem nem akarja, hogy bármi köze legyen hozzád. - Ezt meg hogy értsem? A saját testvérem gyereke annyira fenn hordja az orrát, hogy az öreg Coophoz mán le se ereszkedik? - kérdezte Frye. Dühös pillantása visszasiklott Jeffre, de szemlátomást gondot okozott neki, hogy rajta tartsa vörös szemét. - És te sem vagy különb! Feleségül adom hozzád, hogy kedved leld benne, de te nem mondtál köszönetet érte. Ha úgy adódna, tán még kezet is emelnél rám! Egyáltalán nem szép dolog, hogy lenézel engem. Úgy bánsz velem, mint valami disznóval! Én meg itt állok szerencsétlenül, egyetlen garas nélkül. - Lehet, Frye, hogy a jelenlegi kótyagos állapotodban megfeledkeztél a szerződésünk feltételeiről. Megpróbálom felfrissíteni az emlékezetedet. Legalább harmincan tudják tanúsítani, hogy aláírtál egy megállapodást, amelyben az is szerepelt, hogy ha még egyszer háborgatni mersz bennünket, büntetésként vissza kell fizetned azt a hétszázötven dollárt, amit a feleségemért adtam neked. Ha nem tudod visszatéríteni a pénzt, napszámosként fogsz dolgozni az ültetvényemen, és egy korty whiskyt sem látsz, amíg az utolsó dollárig vissza nem fizetted a pénzemet. Nos, Frye, nem gondolod, hogy jobb lenne békén hagyni minket, mielőtt még dolgoznod kellene a megélhetésedért? A kocsmatöltelék többször is szólásra nyitotta a száját, de csak szeszbűz áradt ki rajta. Úgy tűnt, pillanatnyilag képtelen beszélni. - Nem tudom megfogni ezt az átkozott pénzt. Elfolyik a kezem közül, mint a víz. Kegyetlen átok ül rajtam, máról holnapra tengődök - dünnyögte végül maga elé. Búsan a homlokára szorította remegő kezét, mintha nem ő maga tehetne sanyarú sorsáról. - Mán a puszta létemért is aggódnom kell. Az életem gyorsan elfolyik, mint a víz, ha nem táncolok úgy ahogy mongyák.

Jeff képtelen volt megérteni a férfi motyogását. Felesége karját a sajátjába fűzte, és elvezette onnan az asszonyt, nagy ívben kikerülve a részeget. Raelynn elmesélte, hogy a férfi öt hónappal ezelőtt jelent meg annak a szerény kunyhónak a tornácán, ahová édesanyjával menekült az emberek megvetése elől, miután édesapját Londonban árulással vádolták meg. Evalina Barrett legnagyobb meglepetésére Frye váltig azt bizonygatta, hogy ő az asszony testvére, akiről azt hitték, a tengerbe veszett. Azt állította, kalózok mentették ki a vízből, és arra kényszerítették, hogy hosszú éveken át szolgálja őket. Három évvel ezelőtt azonban eladták egy spanyolnak, aki később fogadást kötött egy angollal, s nemcsak a pénzét vesztette el, hanem a szolgáját is. Ez az angol férfi végül visszahajózott vele Londonba. Raelynn már kezdettől fogva kételkedett Frye történetének hitelességében. A házaspár befordult a következő sarkon, és a fogadó felé tartottak, amelyet szépen gondozott kert és örökzöld tölgyek vettek körbe. A konyha felől szálló ínycsiklandó illatok számos járókelőt csábítottak arra, hogy megkóstolják a finom étkeket. Jeff gyakran ebédelt vagy vacsorázott a fogadó kertjében a pompás illatot árasztó rózsák és jázminok között. Úgy vélte, hogy Raelynn is élvezni fogja a hely meghittségét éppen úgy, mint a kellemes lakomát. A tulajdonos, egy barátságos, kerek képű férfi derűs mosollyal sietett elébük, és lelkesen üdvözölte őket, amikor beléptek. - Fáradjanak beljebb, jöjjenek csak, Mr. Birmingham! Már mesélték, hogy ma behozta csinos feleségét a mi kis városunkba. Számítottam rá, hogy ide is ellátogatnak, ezért bátorkodtam fenntartani a törzsasztalát a verandán. Jeff nem lepődött meg, hogy bevásárló körútjuk híre ilyen gyorsan eljutott a városnak ebbe a részébe is. - Nem is történhet semmi Charlestonban, amiről ön ne értesülne még abban az órában, Bertrand. Magát mindig tájékoztatják a vendégei. - Ebben van némi igazság - ismerte el kedélyesen vendéglátójuk. Keresztülvezette őket az elegánsan berendezett vendéglőn, és a repkénnyel és lilaakáccal befuttatott verandára kísérte őket. - Ez gyönyörű! - suttogta Raelynn, és kényelembe helyezte magát a széken, amit Bertrand elhúzott az asztaltól. Örült ugyan, hogy a nap folyamán megismerkedhetett Jeff barátaival és ismerőseivel, de itt végre azt remélhette, hogy az est hátralevő részét kettesben töltheti férjével, távol a kíváncsi tekintetektől. - Mivel szeretné kezdeni, Mr. Birmingham? - kérdezte a fogadós. - Egy pohárkával a kedvenc borából? És hozhatok esetleg egy kis ráklevest? A főszakács remeke. - Ebben az esetben megkóstoljuk - felelte kuncogva Jeff. Amint a férfi távozott, Raelynnhez fordult. - Szavamra, kedvesem, még nem ettél ilyen ízletes ráklevest, mint amit most majd eléd tálalnak. - Már alig várom - mosolygott Raelynn. Észre se vette, mennyire megéhezett. Az ételnek már a gondolatától is összefutott a nyál a szájában. Tengerillatot hozó, hűsítő szellő frissítette fel a levegőt, és szelíden fodrozta a fehér vászonabrosz széleit. Az asztalon egy díszes petróleumlámpa állt, lágy fénykörbe vonta a párt. A kúszónövényekkel befuttatott verandán több magányos fénysziget ragyogott a varázslatos estében, egy hárfa húrjairól megnyugtató dallamok szálltak fel és ringatóztak végig a kerten. Raelynn elégedetten felsóhajtott, és körbepillantott.

- Milyen csodás ez a hely, Jeffrey! Pompás befejezése az első közös charlestoni bevásárlásunknak. Köszönöm, hogy elhoztál ide. Jeff elmosolyodott. Örült, hogy találkozásuk Cooper Frye-jal nem zaklatta fel hitvesét. Raelynnek volt oka gyűlölni ezt az embert azért, amit az édesanyjával tett, mégis úgy látszott, sikerült kirekesztenie Frye-t a gondolataiból. Jeff tekintete a csillogó, zöldeskék szempárba mélyedt. Eszébe jutott az a pillanat, amikor szeretkezésük után visz-szalebegtek a valóságba. Raelynn szemmel láthatóan álmában sem gondolta, hogy egyszerű földi halandóknak ilyen mámorban lehet része. Úgy vizsgálgatta férje arcát, mintha egy istenséget látna. Jeff is meglepődött a kielégülés csúcspontjának boldogságától, ahová szerelmi rítusuk röpítette. Úgy vélte, a gyönyörűséget csakis a jó szerencséjének köszönheti, sikerült végre megtalálnia azt a nőt, akiről mindig is álmodozott. Jeff régebben nem gondolt arra, hogy egyedül maradhat. Ott volt neki a bátyja, a sógornője meg a barátai, akiket nagy becsben tartott, és az alkalmi ismerősei, akik vadászatokra és különféle összejövetelekre hívták meg. Visszagondolva azonban felsejlett benne, hogy szíve már évek óta vágyott egy szelíd, szerető társra, aki lényének a másik fele, akit a sors arra szánt, hogy kiegészítve egymást, ketten egy embert alkossanak. Mai vásárlásuk alatt kimondhatatlanul élvezte, hogy együtt lehet Raelynnel, és boldogsággal töltötte el, amikor a nő egy-egy rajongó mosolyt vetett rá. Az asszony magatartását össze sem lehetett hasonlítani korábbi viselkedésével. Raelynn dallamosan csengő hangja és gyöngéd pillantásai meggyőzték Jeffet, hogy minden a legnagyobb rendben van az életében. Raelynn figyelte az érzelmek finom változását férje smaragdzöld szemében, de hiába próbálta, nem sikerült olvasnia a férfi gondolataiban. Végül feladta a kísérletezést, féloldalra hajtotta a fejét, és mosolyogva megkérdezte: - Hol járnak a gondolataid, Jeffrey? - Az óriási szerencsémen mélázom, kedvesem - felelte halkan a férfi, és átnyúlt az asztal felett, hogy megfogja hitvese kezét. - Nem hittem, hogy megtalálom valaha álmaim asszonyát, amíg te be nem léptél az életembe. Hüvelykujjával megsimogatta Raelynn tenyerének lágy, belső hajlatát, és tekintetét az asszony szemébe mélyesztette. -Néha úgy érzem, hogy minket egymásnak teremtettek. Én balga, nemrégiben végigvettem magamban, milyen követelményeknek kellene megfelelni egy feleségnek ahhoz, hogy kedvemre való legyen, és lemondtam arról, hogy valaha is elégedett leszek, ha megházasodom. Csak akkor észleltem magamon változást, amikor beléptél az életembe. Most pedig szüntelenül arra gondolok, hogy te minden szempontból megfelelsz egykori vágyálmaimnak, sőt még felül is múlod azokat. Raelynnt mélyen meghatották férje szavai és gyengéd simo-gatása. Nem tudta megállni, hogy fel ne tárja saját gondolatait. - Néha visszagondolok, milyen irányt vett az életem. Olykor eltűnődöm, jobbra fordult volna-e a helyzetünk, ha édesanyámmal Angliában maradunk, vagy ha édesapámat halála után felmentették volna a korábbi vádak alól. Szüleim elvesztése miatt mérheteden fájdalmat éreztem. Egy ideig azt hittem, édesanyám a hajóút miatt halt meg, de lehet, hogy szenvedéstől megtört szíve akkor is a halálát okozta volna, ha Angliában maradunk. Ha ott ragadunk, nem találkoztam volna veled, és soha nem tudom meg, mi hiányzik az életemből. Furcsa, de úgy érzem, megtaláltam a helyem... melletted. Delejes mosoly tűnt fel Jeff szép ívű ajkán.

- Végtelenül boldog vagyok, asszonyom, hogy belépett az életembe, még akkor is, ha közben majdnem kilapított. Raelynnt megkacagtatta a férfi incselkedése. - Fogalma sincs róla, uram, milyen közel állt ahhoz, hogy arcul csapjam, amikor a karjaiba kapott. Mélyen sértett a pimaszsága, hogy hozzám mert érni. Amikor azonban a számban éreztem az elrobogó kocsi mögött felszálló port, rájöttem, megmentett attól, hogy a lovak eltiporjanak. - Örülök, hogy a szolgálatára lehettem, Mrs. Birmingham -hajtotta meg fejét Jeff. - Mrs. Birmingham... - ismételte Raelynn sugárzó arccal. -Kellemesen hangzik a szádból... mintha birtokolni vágynál. Szeme sokatmondóan csillogott, miközben ölében megigazította a fehér vászonszalvétát. - Lehet, hogy mégiscsak meg kellene fontolnunk, hogy itt, Charlestonban kivegyünk egy szobát. A zöld szempár derűsen megcsillant. - Semmi esetre sem, asszonyom! - rázta a fejét Jeff. -A hálóinge felkeltette a kíváncsiságomat. Inkább megbirkózom egy egész ellenséges hadsereggel, mint hogy megtagadjam magamtól az alkalmat, hogy hálóruhában lássam. Nyíltan megmondom, nem akarom megfosztani magam az élvezettől, hogy puha, édes kebleiről lefejthetem az ingét, végigcsúsztathatom hófehér, bársonyos combjain... - Pszt! - pillantott körbe zavartan Raelynn. - Még a végén meghallja valaki, és a legrosszabbakat gondolja rólunk. Férje csillogó tekintete az asszonyéba olvadt. - Ifjú házasok vagyunk, édesem. Csak az álszentek tarthatnak bennünket romlottnak. Észrevette, hogy felesége kissé leszegi a fejét, és felfigyelt a feléjük közeledő pincérre, aki talpas poharakba kitöltött bort hozott egy tálcán. Jeff elbűvölően mosolygott, Raelynnre kacsintott, majd hátradőlt a székén, de a kezét továbbra sem húzta el. Főételként vadrizzsel töltött kacsamellet ettek vörösboros mártással és különféle zöldségekkel. Raelynn mindegyik fogást ízletesnek találta, legjobban a rumos öntettel készített puding nyerte el a tetszését. Ezt követően kis csészékben kávét szolgáltak fel számukra, de Jeffnek eszébe jutott, hogy teát rendel feleségének. - Megkóstolom a kávét - ajánlkozott Raelynn, még mielőtt férje a pincér után szólhatott volna. - Biztos vagy benne? - vonta fel kétkedőn sötét szemöldökét a férfi. - Előfordulhat, hogy a kávétól egész éjjel nem jön álom a szemedre. - Azt tervezted, hogy hagysz nyugodtan aludni? - mosolyodott el kihívóan Raelynn. - Igya meg a kávéját, asszonyom - sürgette a férje. Az arcán előtűnő gödröcskék ellenállhatatlanul vonzóvá tették mosolyát. - Hosszú éjszaka áll előttünk. 5. Esőtől friss levegő áradt be a nyitott ablakokon át a ház urának hálószobájába, enyhe szellő dagasztotta a sötétzöld bársonyfüggönyöket. A díszes drapéria csipkedíszein át napfény szűrődött be. A szeszélyes napsugár végigsiklott a gyűrött ágynemű között heverő alakon. A fénykévék élesen megvilágították a puha párnán kócosan szétterülő, vörösesbarna göndör fürtöket, pajkosan végigfutottak a szendergő nő sötét szempilláin és csukott szemhéján, és végigtáncoltak a hófehér takaróval fedett, domborodó halmokon.

Vékony, barna ujjak hajtották félre óvatosan a takarót, és a fehér, csillogó testet feltárták a napsugarak előtt. Jeff meztelenül állt az ágy szélénél, és lassan végigjáratta tekintetét az összegömbölyödött alakon. Mintha egy pompás ételekkel megrakott asztalt szemlélt volna; azt sem tudta, hol kezdje. Egyik lábával a matrac szélére térdelt, és fél könyökére támaszkodva végignyúlt az ágyon alvó felesége mellett. Egy hosszú percig csak gyönyörködött az asszony finom arcvonásaiban és lágyan szétnyílt ajkaiban, anélkül hogy megérintette volna. Ám a kísértés, hogy ne csak nézze, hanem annál többet is tegyen, erősebbnek bizonyult. Finoman, mint a pillangó szárnyának rebbenése, röpke csókokkal cirógatta-nyitogatta hitvese ajkait, és az viszonozta csókját. Bársonyos nyaka után hamarosan már az egyik halvány rózsaszínű, édes bimbót ízlelgette. Raelynn álomittasan elmosolyodott, és vékony ujjait férje nyakszirtjére kulcsolta, a rövid, hollófekete tincsek közé. Hátát meghajlította, mellkasát kidomborította, és mindkét keblét odakínálta. Jeff mohón, hevesen folytatta ajkával az izgató simogatást. Raelynn szinte vonaglott a kéjtől. - Elég, Jeffrey, kérlek - könyörgött urának. Villámgyorsan közeledett a mámor tetőfokához, ahová Jeffrey az éjszaka folyamán nemegyszer eljuttatta. - Egészen elgyengültem. Jeff visszanyomta az asszonyt az ágyra, fölébe hajolt, és a vágytól csillogó szempárba mosolygott. - Miért kell abbahagynom, asszonyom? Raelynn gyönyörködve simította végig mutatóujjával a férfi arcát, és mélyen beszívta a kölnivíz átható illatát. A reggeli fényben fürdő finom metszésű, napbarnított arcot, az izmos váll és kar körvonalait szemlélve ismét megdöbbent párja férfias szépségétől. Az asszony ujjai folytatták a vizsgálódást, végigtapogatták a finoman faragott arc elbűvölő barázdáit, amelyeknek tüstént nyomuk veszett, amikor Jeff elkomolyodott, de ha nevetett, ugyanolyan gyorsan vissza is tértek, s minél szélesebben mosolygott, annál mélyebbé váltak. Rövid ideje tartó házasságuk alatt Raelynn rájött, hogy alig tud hinni szerencséjében. Egy ilyen csodálatos férfi mellett büszkébb, méltóságteljesebb hölgynek kellene betöltenie a feleség szerepét, és nem egy bakfislánynak, aki éppen csak túljutott a serdülőkor nehéz évein. Kíváncsi volt, vajon mikor csöppen vissza a valóságba, arra eszmélve, hogy mindez csupán varázslatos álom volt. - Azért, mert szeretnélek bevárni. - Valóban? - Jeff mosolyogva felkapta a fejét, és abbahagyta a cirógatást. - És nem leled kedved a simogatásomban? Az izzó tekintettől Raelynn arcát elfutotta a pír. - Olyannyira kedvemet lelem benne, hogy minden másról megfeledkezem, és magával ragad a mennyei boldogság, amit te váltasz ki belőlem. De sokkal jobban élvezem, amikor ezt az örömöt együtt tapasztaljuk meg. Jeffet ámulatba ejtette, hogy hitvese ilyen odaadóan vágyik az együttlétre. Pár napja még egészen mást képzelt arról a lányról, akit nőül vett. -Nem érzed magad erőtlennek a szerelmes éjszakánk után? - kérdezte a nő arcát fürkészve. Raelynn lesütötte a szemét, de szája szegletében bájos mosoly bujkált. - Egészen megfeledkeztem a fáradtságról. - Már nem fél a fegyveremtől, asszonyom? - ugratta Jeff, száját mosolyra húzva. Raelynn arca elpirult, és tagadólag megrázta a fejét. - Vágyom minden porcikádra - emelte fel egy pillanatra a tekintetét.

Jeff fölébe gördült, hogy eleget tegyen gyönyörű felesége kívánságának. Raelynn meglepődött, amikor rájött, hogy férje valami mást forgat a fejében. Ahogy az asszonyra nézett, szeme pajkosan megcsillant, mint egy csintalan kisfiúé, aki kis barátnője copfját húzogatja. Csakhogy ez nem gyerekjáték volt, hanem férj és feleség szerelmi előjátéka. Azon voltak, hogy minden pillanatban újabb és újabb, eddig soha nem tapasztalt élvezetet leljenek egymásban. Raelynn megadóan nézte, ahogy Jeff férfiasságával a legérzékenyebb pontját ingerli. Heves izgalom fogta el, lélegzete szaggatottá vált, mint előző nap a hintóban, amikor férjével enyelegtek, noha akkor Jeff szenvedélye nem nyerhetett kielégülést, míg ágyukban kényelemre nem leltek. Raelynn felemelte a fejét a párnáról, és a látványtól elragadtatva csókokkal halmozta el a férfi szemöldökét, arcát, orrát, állát. Amikor a szájához ért, férje heves szenvedéllyel válaszolt. Ajkuk összeforrt, nyelvük mohó felfedezőútra indult. Jeff közben tovább ingerelte férfiasságával a nő harmatos, lágy ölét, majd megérezte, hogy asszonyát egyre erősödő remegés fogja el. Raelynn képtelen volt elfojtani egy halk nyöszörgést, és megemelte csípőjét, hogy magába fogadja a tüzes kardot. Látva felesége türelmetlenségét, Jeff elégedetten mosolyodott el, és a sürgetésnek engedelmeskedve belehatolt. Raelynn lélegzete elakadt az egész testét hirtelen elárasztó gyönyör hullámaitól. Férjét simogatva turbékoló hangon a fülébe suttogta, hogy valóban úgy érzi, mintha Jeff számára teremtették volna. A következő pillanatban már gyönyörre és kielégülésre vágyva fogadta a férfi egyre szaporább lökéseit. Raelynn feljebb húzta mellén a lepedőt, és bár a szorosan köré tekert lepelben alig tudott mozogni, átsasszézott a szobán az ablakhoz, amelyen át kitekinthetett a külvilágra. Jeff az imént tájékoztatta, hogy várniuk kell, amíg a fürdővíz kihűl annyira, hogy megmosakodhatnak. Raelynn úgy döntött, addig a ház asszonyaként megismerkedik új birtokával, és megtekinti az összes látnivalót, amire ebből a lakosztályból kilátás nyílik. Hallotta, hogy Jeffrey a borotváját feni a fürdőszobában, és közben halkan dúdolgat magában. Rendkívül vidám hangulatban volt az érzéki örömöket nyújtó éjszaka és az iménti szerelmeskedés után. Raelynn arra a következtetésre jutott, hogy férjének szép bariton énekhangja lehet, és nem dúdol hamisan. Egy ifjú feleségnek rendes körülmények között is sok mindent meg kell tudnia az uráról, hogy kiismerhesse, Raelynnek pedig még a szokásosnál is jóval többet kell kiderítenie, tekintve hogy az esküvőjük előtt néhány órával még nem is ismerték egymást. Raelynn elhúzta a függönyt, és az ablakon keresztül elébe táruló tájat fürkészte. Elmosolyodott, amikor észrevette az istálló mögötti réten ugrabugráló kiscsikókat. Kergetőzésük láttán arra gondolt, hogy megkéri a férjét, vigye el egyik nap lovagolni, és mutassa meg neki az ültetvényhez tartozó földeket. Voltak kétségei, hogy vajon be tudná-e járni egyetlen délután a férfi birtokában lévő több ezer hektárnyi területet, de egyszer el kell valahol kezdenie. Nemcsak ez jelentett gondot, hanem az is, hogy már majdnem egy éve nem ült lóháton. Bár már alig várta, hogy próbára tehesse ügyességét, korántsem volt biztos benne, hogy állni tudná a sarat. Amikor elfordult az ablaktól, szemébe ötlött az íróasztal. A bőrrel borított asztallapon tintatartó állt, két oldalán rézfoglalatban egy-egy tintával teli kis üvegtégellyel, középen lovat ábrázoló bronzszobrocskával és egy tollszárba illeszthető réz tollheggyel. Mellette ívelt pengéjű papírvágó kés hevert, kosfej formájúra faragott nyéllel. Pengéje kissé hosz-szúnak tűnt, óvatosan kellett bánni vele, nehogy megvágja használójának kezét, mert pengéje veszedelmesnek látszott. Pillantása most egy bőrkötéses könyvre esett, ami kinyitva feküdt az asztalon. Kíváncsian vette kézbe, és előrelapozott, hogy megnézze a címét. Sir Walter Scott A skót határvidék balladaköltészete című versgyűjteményét tartotta a kezében, Angliában adták ki az elmúlt

esztendőben, és az olvasók kö: rében nagy tetszést aratott. Olyan gyorsan elkapkodták, hogy Sir Walter rajongói közül sokaknak egyetlen példány sem jutott belőle. Meglepődött, hogy épp itt, Amerikában látja ezt a kötetet, és elképesztette házastársa talpraesettsége, amelynek segítségével sikerült e könyvre szert tennie. Raelynn átlapozta a kötetet, és észrevette, hogy a lapokat egészen az utolsó oldalig szépen, gondosan felvágták, min-den bizonnyal az imént szemügyre vett késsel. Jeff nyilván olvasásra készítette elő a könyvet, és a középtájon elhelyezett könyvjelző azt sejtette, hogy a férfi már javában hódol a szórakozásnak. Raelynn elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogy férje, akiből csak úgy árad a férfiasság, efféle könyveket olvas. Nehezen tudta róla elképzelni, hogy kedveli a költészetet. Az olvasás szereteténél jellemzőbb volt rá, hogy imádta a lovakat, ügyesen bánt a lőfegyverekkel, minden energiáját a munkájának, az ültetvényének, a hajózási társaságának és a bátyjával közös fűrészüzemnek szentelte. Természetesen azokról a roppant férfias tulajdonságairól sem lehetett megfeledkezni, amelyeket felidézve Raelynnt olyan kellemes érzések árasztották el, hogy egészen belepirult. - A fürdővizünk már tűrhető, asszonyom - közölte Jeff, és keskeny csípője köré tekert vászontörülközőben kilépett a fürdőszobából. - Jön? - Engedelmes szolgája vagyok, uram - válaszolta Raelynn, és játékosan pukedlizett. Jeff karcsú derekára tette öklét, és mint valami rettegett nagyúr, fenyegetően, dölyfösen nézett le rá, miközben egyik szemöldökét magasra felvonta. - Szolgát mondtál? - Igen, uram - felelte a nő színlelt alázattal. - Számomra minden kívánsága parancs. -Jól hallom? Raelynn gyanakodva bámult rá, de úgy döntött, nem engedi, hogy a férfi szemének ördögi csillogása megtévessze. Válaszképpen kedvesen, csúfondárosan elmosolyodott, mint egy huncut manó. - Értem - mondta Jeff. Gondolkodva feltartotta állát, amint a nő válaszán elmélkedett. - Mit szólnál ahhoz, ha megsikálnád a hátam? Raelynn beleegyezően bólintott. - Azt hiszem, uram, elég jól el tudnám végezni ezt a feladatot, de csak akkor, ha előtte ön is megsikálja az enyémet. - Áll az alku! Jeff hátraarcot csinált, és nagy léptekkel visszamasírozott a fürdőszobába. Raelynn csak üggyelbajjal tudta követni, mert a lepedő mindenáron le akart csúszni, és ő majdnem megbotlott benne. Végül megállt egy pillanatra, hogy megigazítsa hevenyészett öltözékét, fölmarkolta a lepedő alját, és fürgén csatlakozott a férfihoz. A hosszú rézkád szinte az egész helyiséget betöltötte, és -ahogy azt Raelynn már előző nap felfedezte - elég tágas volt ahhoz, hogy mindketten kényelmesen elférjenek benne. Jeff megállt a kád mellett, leoldotta magáról a törülközőt, félrehajította, és felesége elé tárta erősödő vágyának tanúbizonyságát, amit Raelynn alig egy perce idézett maga elé pirulva. A nő arcát forróság öntötte el, de nem a szégyenkezéstől, hanem a csodálattól. - Úgy látom, elmerengett, asszonyom - sandított rá a férfi kihívóan, sóvárgó mosollyal. - Akárcsak ön, uram - vágott vissza Raelynn kétértelműen. - Bevallom, mindig elfog a gyengeség, amikor ön a közelemben van. - Gyengeségnek nyomát sem látom, uram - rántotta meg határozottan Raelynn a ráfeszülő lepedő lecsüngő végét.

Amint a lepel a földre hullt, az asszony elnyerte férje osztatlan figyelmét. Mosolyogva az ajkába harapott, kacéran a férfi elé lépett, és megragadta érdeklődése tárgyát. Jeffnek tüstént elállt a lélegzete. -Remélem, uram, más nők előtt nem mutogatja magát ilyen nemtörődöm könnyedséggel, mint az én jelenlétemben - jegyezte meg Raelynn, hangjában nem csekély őszinteséggel. - Attól sem riadok vissza, hogy foggal-körömmel harcoljak magáért most, hogy már igazából férj és feleség lettünk. - Amit a kapzsi kis markában tart, asszonyom, az kizárólag az öné - biztosította Jeff, óvatosan kerülve régi kalandjainak említését. - Kérlek, hidd el nekem, hogy Nellel kapcsolatban, nincs okod aggodalomra. Férje a hátára csúsztatta kezét, és Raelynn felmosolygott rá. - Feltéve, hogy megérted, mivel okozhatsz nekem bánatot. -Teljes mértékben megértem, asszonyom. Engem is rettentően bántana, ha ön más férfit tüntetne ki a figyelmével félelte Jeffrey és kinyújtotta karját, hogy besegítse feleségét a kádba. - Kihűl a víz, ha továbbra is itt álldogálunk. Raelynn némi fenntartással szemlélte a kádat, majd a férfi nyurga lábát. - Nem gondolod, Jeffrey, hogy ezúttal neked kellene először beszállnod a kádba? Tegnap egymással szemben ültünk, de úgy nem olyan kényelmes, mintha együtt ülnénk az egyik végében. A férfi szélesen mosolyogva bólintott, készségesen elismerte, hogy feleségének igaza van. - Nem akartam pimasz fráternek tűnni amiatt, hogy elsőként foglalom el a kádat, vagy hogy én mondom meg, miként helyezkedjünk el. Önnek van igaza, asszonyom, így sokkal kellemesebb lesz. Néhány pillanat múlva Raelynn elégedetten döntötte hátát férje mellkasának, miközben a férfi a keblei közötti völgyet, a domborulatokat és az elérhető csábító tájakat szappanozta. - Szeretném megmutatni önt a szomszédainknak, Mrs. Birmingham. - Megmutatni? - kérdezte Raelynn szinte dorombolva a jóleső simogatástól, de azért furdalta az oldalát a kíváncsiság. -Hogy érted ezt, Jeffrey? - Meg akarlak mutatni, hogy megnézhessenek maguknak. - Csak nem így akarsz megmutatni nekik, Jeffrey? - pillantott hátra csillogó válla fölött kacéran a nő. - Azt hiszem, előbb fel kellene öltöznöm... Persze csak akkor, ha ellenedre van, hogy a barátaid anyaszült meztelenül lássanak. - De mennyire, hogy ellenemre van, asszonyom! - suttogta Jeff, orrát asszonya füléhez dörgölve. Fejét lehajtotta, és virgoncan megharapdálta a nő fülcimpá-ját, miközben a kezét az egyik mellére csúsztatta, és megfogta a kerek halmot. Szemügyre vette az ujjai közül előbukkanó rózsás bimbót, és elcsodálkozott, milyen fehér és fénylő felesége bőre az övéhez képest. - Néhány napja beszéltem Charlestonban Parsons tiszteletes úrral. A szavamat kellett adnom, hogy ezen a hétvégén elmegyünk a vasárnapi istentiszteletre. Ez jó alkalom lesz arra, hogy még a bál előtt megismerd néhány szomszédunkat. - És Nell is ott lesz véletlenül? - Te kis némber! - mordult föl játékosan a férfi, és Raelynn orra eló'tt paskolni kezdte a vizet. Az asszony tiltakozva felsikoltott, és ő is fröcskölni kezdett. Hamarosan vízi csata alakult ki közöttük, azért küzdöttek, hogy minél jobban eláztassák a másikat. Kis idő múlva ott álltak egy szál törülközőben, és meredten nézték a padlót, ahol nagy tócsában összegyűlt a kádból kicsordult víz. Mint a gyerekek, versenyezni kezdtek, ki tud több vizet feltakarítani. Raelynn a

játék hevében nagy igyekezetében néha férje csontos lábára taposott, csak azért, hogy előbb érjen a tócsához, vagy a fenekébe csípett, hogy a férfi arrébb mozduljon az útjából. A huncut asszonyka akkor is remekül szórakozott, amikor a padlót törölgető Jeff háta mögé rohant, és jó mélyen a törülközője alá nyúlt, amitől férje akkorát ugrott, mint egy feszes rugó. Raelynn számára az már korántsem volt ennyire mulatságos, amikor fordult a kocka. Mérgében sipítozott, toporzékolt, és rettenetes megtorlást helyezett kilátásba, hogy a férfi felháborítóan pimaszul a közelébe mert férkőzni. Ez persze férjét arra sarkallta, hogy még jobban heccelje. Raelynn lenge fésülködőköpenyben lépett ki a férfi lakosztályából, egykori hálószobájába ment, és csengetett Gorának. Kiválasztott egy könnyű, fehér muszlinruhát, amit széles, kék selyemöv és apró virágmintás, hosszanti csíkok díszítettek. Felhúzta harisnyáját, és magára öltötte fehérneműjét. Épp a fejét bújtatta a ruhába, amikor betoppant a házvezetőnő egy fiatal fekete nővel, akit az unokatestvéreként mutatott be. - Mr. Jeffrey mondta, hogy asszonyomnak szüksége lenne egy szobalányra. Tizzy eddig Virginiában szógált, de apja a múlt héten érte ment Mr. Jeffrey levelével meg a tőle kapott pénzzel, hogy megvegye a lányát. - Úgy érted, Tizzy rabszolga? - kérdezte Raelynn, aki felfigyelt a lány arcán éktelenkedő csúnya sebre. - Addig kell itt szógálnia az úrnál, amíg le nem dolgozza á kölcsönt. Jó sora lesz itt, mert az úr kifogástalan úriember. Raelynn felemelte a lány állát, hogy szemügyre vegye a sebet. - Mi történt az arcoddal, Tizzy? -Az úgy vót, hogy a régi gazdám olyan kótyagosan jött haza, mint egy vén rigó, amelyik rothadt bogyókat szemezgetett. Ostorral csépelt mindenkit, aki a szeme elé került, még az asszonyát is. Miss Clare segítségére siettem, mert ő mindig olyan jó vót hozzám, mint egy angyal. Az úr ekkor fölkapott egy kést, és dühödten felém suhintott. Mielőtt elfuthattam vóna, végighasított a késsel az arcomon. Ha Miss Clare nem vágta vóna kupán egy vázával úgy, hogy kiterült a földön, biztosan ott haltam vóna meg. Azután Miss Clare megüzente a szüleimnek, hogy próbáljanak meg valahogy hazavinni engem. Apám azonnal eljött Oakleyba, és Jeffrey úr segítségét kérte. És lám, itt vagyok - tárta szét a karját Tizzy széles mosollyal. Raelynn elnevette magát, látva a fiatal nő túláradó boldogságát. -A férjem valóban roppant nagyvonalú, Tizzy. Engem is ő mentett meg a cselszövő nagybátyámtól, aki el akart adni egy rémes alaknak. Mr. Jeffrey a védelmemre kelt. - Úgy érti, Miss Raelynn, hogy magát is eladták, mint engem? - hüledezett a szolgálólány. - Igen, Tizzy - bólintott Raelynn -, éppen úgy, mint téged. Úgy tudom, ezen a vidéken ugyanannyi fehér embert vittek a vásárra, mint ahány feketét. Mi ketten szerencsések vagyunk, hogy biztonságos menedékre leltünk Mr. Jeffrey házában. Tizzy hitetlenkedve csóválta a fejét. -Álmomban sem gondótam vóna, hogy egyszer majd olyasvalakinek leszek a szolgálója, aki maga is majdnem rabszolga lett. Halk nevetés buggyant ki Raelynnból. - A férjemnek köszönhetem, hogy nem lettem az. Nemcsak megmentett nagybátyám mesterkedéseitől, de téged is idevett mellém, segítségnek. Már azt sem tudtam, mihez kezdjek a hajammal. - Emiatt most már ne fájjon a feje, Miss Raelynn! Hála Mr. Jeffreynek, mostantól én gondoskodom róla. Szavamra, igen jóravaló, nemes lelkű úriember. Nem is tudom, mi lett vóna velem, ha Mr. Jeffrey nem vesz meg.

- Mérhetetlenül boldog vagyok, Tizzy, hogy Mr. Jeffrey úgy látta jónak, hogy mindkettőnket megvegyen. - Hát még én hogy örülök, asszonyom! - vihogott teljes egyetértéssel Tizzy. Tizzy pillanatok alatt csodálatos loknikba fésülte a dús, vörösesbarna sörényt. Hogy az elbűvölő hatást fokozza, vékony kék selyemszalagokat kötött új úrnője hajába, és összefogta a feje búbján. Csinos frizurájával és tetszetős öltözékében Raelynn az állótükör előtt forgolódott. - Hogy tetszem, Tizzy? - Egyenesen gyönyörű, Miss Raelynn! Az ebédlő falát festmények díszítették, azt az illúziót keltve, mintha a mahagóni ebédlőasztal túlsó oldalán csobogó szökőkutat kert övezné. Az asztal körül székek sorakoztak. A fehér libériát, fekete térdnadrágot, harisnyát és csatos cipőt viselő inas nekilátott a terítésnek, a tálalószekrényen már ott állt egy gyümölcsökkel teli nagy, ezüst kompótostál. -Jó reggelt, Kingston! - üdvözölte jókedvűen Raelynn, aki vidáman mosolyogva besuhant az ebédlőbe. A fekete bőrű férfi szája széles mosolyra húzódott, hófehér fogsora kivillant, bogárfekete szeme megállapodott az ifjú asszonyon. Corától már hallotta a hírt, hogy a ház úrnője befészkelte magát az úr lakosztályába, amiből Kingston arra következtetett, hogy Oakleyban csaknem minden a legnagyobb rendben van. Tökéletes majd akkor lesz, ha az utódok is megérkeznek. - Önnek is szép jó reggelt, Miss Raelynn. Biztosra veszem, hogy gyönyörű napnak nézünk elébe. - Kellemesen friss az idő - állapította meg Raelynn, és leereszkedett egy székre az asztalfő közelében. - Egy kicsit hűvösebb lett, nem gondolja? -De igen, asszonyom, minden bizonnyal - mondta Kingston. Felemelt egy ezüst teáskannát, és töltött a nő csészéjébe. - Mr. Jeffreytől hallottam, hogy az ön szülőhazájában sokkal hűvösebb az időjárás, mint az itteni legenyhébb idő. Mr. Jeffrey még kis úrfi vót, amikor először járt odaát, a tengerentúlon. Azt mesélte, hogy amikor hazajöttek, megint hozzá kellett szokniuk ehhez az időhöz. Az inas elnevette magát, és megcsóválta őszülő fejét. - Gondolom, szörnyen érzi magát az itteni hőségtől. Talán már az is megfordul a fejében, mi a csudának hajózott át az óceánon. - Néha valóban elviselhetetlennek tartottam a forróságot - kuncogott Raelynn. - Angliában még egy rendkívül meleg nap is sokkal enyhébb annál, mint amiben ma van részünk. Kingston az. ajkát biggyesztve tűnődött úrnője válaszán. -Hogy nevezik az angolok azt, amitől az előző napokban szenvedtünk? - Hadész poklának - felelte Raelynn bugyborékoló nevetéssel, zengő kacajra fakasztva a fekete férfit. - Azt hallottam, hogy a gyarmatosoknak azért is sikerült kivívniuk függetlenségüket Angliától, mert a brit katonák gyapjú térdnadrágban és fullasztóan meleg, állig begombolt vörös zubbonyban indultak csatázni, míg a jenkik az időjárásnak megfelelően öltöztek. Elvett egy frissen sült zsemlét az elé tett kenyeres kosárból, és panaszosan a szemét forgatta. - Miután magam is megszenvedtem a júliusi dél-carolinai forróságot, megkockáztatom azt a kijelentést, hogy ugyanany-nyi angol katona roskadt össze holtan a hőségtől, mint ahányan tűzharcban estek el. Volt néhány nap, amikor biztosra vettem, hogy én sem élem túl. Az inas hátravetette fejét, és szívből jövő hahotára fakadt. - Eztán jön csak a java, Miss Raelynn! - riogatta kedélyesen, miután nevetése csillapodott. Majd meglátja! Mán mindjárt itt az augusztus, jobb, ha felkészül rá. Én is hallottam azokról a katonákról. Azt is beszélik, azért nyertük meg a háborút, mert a vörös zubbonyosok fej fej mellett vonultak csatázni, miközben a mi katonáink bokrok és fák mögé rejtőzve úgy szedegették le sorjában őket a puskájukkal, mint ahogy a torkos borz falatozza ki a szemeket a

borsóhüvelyból. A jenkik megtanulták az indiánoktól, hogyan kell agyafúrtan harcolni, mert azok is így öldöstek le minket. Tán mán húsz éve is van annak, hogy magam is találkoztam vörös zubbonyo-sokkal, de mindig elpucótam, mielőtt bármelyik is a fejébe vette vóna, hogy rajtam gyakorolja a célba lövést. Jeff az imént megállt egy pillanatra az ebédlő nyitott ajtajában, hogy megcsodálja feleségét a kerti hangulatot árasztó helyiségben. Jeff ki nem állhatta az ebédlő berendezését és dekorációját, amely javarészt az előző tulajdonos ízlését tükrözte. Az ő visszafogottabb ízléséhez mérten kissé hivalkodónak találta a falfestményeket, annak ellenére, hogy Charlestonban sokan hasonlóképpen szépítették a halijukat. Hitvesének derűs szépsége azonban beleillett e békés, kerti képbe. Határtalanul boldognak érezte magát, amikor asszonya csillogó tekintete és fényesen sugárzó mosolya rávetődött. Raelynnt büszkeség töltötte el, amint tekintete végigsiklott a férfin. Magas termete, férfias testalkata és szép arcvonásai kiérdemelték a megkülönböztetett figyelmet, amivel a nők kitüntették. Charleston elegáns utcáin sétálgatva Raelynn szemtanúja volt, ahogy az illemtudó fiatal hölgyek lopva pillantásokat vetettek rá. Amikor a dokkoknál Jeff kiszállt a hintóból, hogy pár szót váltson néhány fuvarossal, a magukat kellető szajhák félbehagyták a kuncsaftvadászatot, és minden szégyenérzet nélkül alaposan megnézték maguknak a férfit. A város előkelő negyedében tett rövid sétájuk során is észrevette, amint egy bájos kisasszony megpróbálta leplezni hirtelen támadt zavarát, mert rajtakapták, hogy a csodálattól tátva maradt a szája. Néhány pillanat múlva pedig egy napernyő ereszkedett le sebesen, hogy eltakarja tulajdonosa, egy harminc év körüli méltóságteljes asszony piruló orcáját. Jeff ugyanolyan izmos és arányos testalkatú volt, mint a bátyja, de vékonyabb. Raelynn hosszasan el-elnézegette a férfi szüleinek portréját. Megállapította, hogy Jeff és fivére arcra és haja színében apjára hasonlít, de férje nádszálvékony anyjától örökölte finom csontozatát. Jeff most fehér, hosszú ujjú inget, világosbarna lovaglónadrágot és fekete csizmát viselt, lezser öltözékét izmos, sudár alakja tette tökéletessé. Amint feléje lépdelt, az arcán lassan felderengő igéző mosoly olyan melegséggel töltötte el Raelynnt, mint simogatása. Jeff megállt hitvese széke mellett, ujjait a törékeny ujjak közé fűzte, lehajolt és gyengéd csókot lehelt a nő homlokára. Amikor az imént az ajtóban állva megpillantotta feleségét, elfogta a vágy, hogy hosszú, szerelmes csókkal üdvözölje feleségét, de az efféle megnyilvánulás megbotránkoztatta volna inasukat. - Ragyogóan szép vagy ma reggel, édesem - ismerte el Jeff. - Gondolom, már találkoztál az új szobalányoddal, és elégedett vagy vele. - Módfelett. A melegen csillogó zöld szempár elismerően mérte végig Raelynnt, elbűvölő vörösesbarna hajkoronájától kecses, világoskék topánkájáig. - Ahogy elnézem önt, teljes bizonyossággal állíthatom, hogy Tizzy mennyei szépséget alkotott. Asszonyom, ön úgy fest, mint egy angyal! Raelynn nevetve, főhajtással fogadta a bókot. - Kedves uram, nemcsak a dicséretet köszönöm, hanem azt is, hogy felfogadta Tizzyt a szolgálatomra. Biztosra veszem, hogy nem kell aggódnom a hajviseletem, az öltözékem vagy bármi egyéb miatt, amíg szobalányom gondoskodását élvezem. - Corának házvezetőnőként rengeteg teendője akad, ezért kénytelen voltam más megoldást keresni arra, hogy önnek szobalánya legyen. Ezenkívül a büszkeségemre is gondolnom kellett mondta a férfi, és ajka félelmetes mosolyra húzódott, amint a fennhéjázó nagyurat játszva gőgös

pózt öltött. - Táplálja a hiúságomat, hogy egy tökéletes frizurájú szépséges hölggyel sétálhatok végig az utcán, és elégedetten figyelhetem, hogy mindenki megfordul és csodálattal bámul utána. - Önnek, uram, nincs szüksége rá, hogy az én külsőm segítségével táplálja büszkeségét - kacagott derűsen Raelynn. - Majd pillantson körbe, amikor legközelebb Charlestonban járunk. Ha ön nem is vette észre, Mr. Birmingham, én bizony felfigyeltem rá, hány csinos fiatal lány súgott össze izgatottan, amikor ön végigballagott az utcán. - Miért nem beszél a férfiakról is, akiknek majd kiesik a szemük, úgy néznek ön után, Mrs. Birmingham? Raelynn látszólag vidáman élcelődött azon a témán, ami nemegyszer kegyetlen szenvedést okozott számára. Ha egy férfiért ennyire rajongnak a hölgyek, a feleségnek egész életében számítania kell arra, hogy ura csábító ajánlatokat kap. -Az előbbiekből sokkal többet láttam, mint az utóbbiakból. Csakugyan kíváncsi vagyok, hány lányt babonázott meg. - Nyugtassa meg magát, asszonyom - mormolta Jeff, miközben elbájoló mosollyal és ragyogó tekintettel ismét odahajolt hozzá. - Engem csak ön érdekel. A témát a nő ajkára lehelt lágy csókkal zárta le. Amikor felegyenesedett, észrevették, hogy kettesben maradtak. Tüstént megragadták a kínálkozó alkalmat egy forrón bizsergető, hosszabb csókra. Amikor a férfi elvonta a száját, Raelynn erőtlenül nevetett. Meglepetten vette észre, hogy a csók hevében ujjaival a férfi rövid, göndör hajába túrt. Hátradőlt a székén, és a vágytól elsötétülő, csillogó szemekkel pillantott fel férjére. - Elalélok a csókodtól - suttogta. - Olyan, mint az erős bor, megfoszt az akaratomtól, kiszívja az erőt a végtagjaimból. Jeff az ajkához emelte felesége kecses ujjait. - Az ön mosolya ugyanezt teszi velem, asszonyom. Jeff mágikus szemvillantással és igéző mosollyal lépett el tőle, és letelepedett székére az asztalfőn. Házasságkötésük napja óta megkívánta, hogy felesége étkezés közben közvetlenül mellette, karnyújtásnyira üljön, hogy bármikor megérinthesse. - Sikerült aludnod valamicskét a múlt éjjel, kedvesem? -kérdezte, miközben az ölébe terített egy vászonszalvétát. A szerelmes órák gondolatától Raelynn arcát elfutotta a pír, miközben teáscsészéjét mosolygós ajkaihoz emelte. - Eleget, hála neked. És te tudtál szundítani? Jeff csillogó tekintetével végigsimogatta Raelynnt. - Nem emlékszem rá, hogy aludtam... vagy hagytalak volna aludni. Ennek ellenére bizonyára elszunyókáltam, mert csodálatosan kipihentnek érzem magam, új erőre kaptam. Lehet, hogy ezt nem kellene beismernem. Jeff észrevette, hogy asszonyának lángra gyúlt az arca. Úgy sejtette, azért, mert rajtakapta, amint az együtt átélt, meghitt pillanatok körül jártak a gondolatai. Férje kérdőn felvont szemöldöke és figyelmes tekintete láttán Raelynn beismerően mosolygott, és megvonta a vállát. Jeff ismét megfogta a kezét, és az ajkához emelte, miközben tekintetük egymásba kapcsolódott. Az ujjait gyengéden simogató csókoktól Raelynn érezte, hogy gerince mentén bizsergető melegség árad végig. -Jóságos ég! - nyögte ki zihálva, elámulva attól, hogy Jeffrey milyen könnyen le tudja venni a lábáról. - Ön, uram, rendkívül veszélyes, megbolygatja a női lélek nyugalmát. Néhány perce még azt hittem, teázni és reggelizni fogok, most pedig szívdobogva arra gondolok, vajon megbotránkoznának-e az inasok, ha kézen fogva visszavezetném a hálószobánkba.

Jeff sóváran legeltette feleségén smaragdzöld szemét. Kétséget sem hagyott afelől, hogy nem a reggelizésen jár az esze. -Azt hiszem, először ennünk kellene. Szükséged lesz az erőre, hogy állni tudd a heves ostromomat - kuncogott halkan. - Majdnem éhen veszek - vallotta be Raelynn. - Tulajdonképpen nem is emlékszem, mikor voltam ilyen farkaséhes... nem számítva persze a hajóutat idefelé. Úgy látom, Mr. Birmingham, furcsa dolgokat művel velem. - Jó kiadósan reggelizzen meg, asszonyom - biztatta Jeffrey. - Ma még sok tennivaló vár ránk. Arra gondoltam, talán szívesen kilovagolna délelőtt és megszemlélné az ültetvényt. Megfontolja az ajánlatomat? - Ó, hogyne, Jeffrey! Az igazat megvallva, már meg akartam kérdezni tőled, megtennéd-e nekem ezt a szívességet. Minden bizonnyal olvastál a gondolataimban. Kedvüket lelték a reggelizésben, ezért az a szokásosnál hosszabb ideig tartott. Kingston körülöttük tüsténkedett, és arra buzdította őket, hogy annyit egyenek az ínycsiklandó ételekből, amennyi csak beléjük fér. Ennek ellenére úgy érezték, mintha kettesben lennének a hatalmas házban. Tekintetük olyan szerelmes intimitásokról beszélt, amelyeket nem lett volna illő hangosan kimondani a szolgálók serege előtt. Kezük titkon össze-összeért, ami pirulásra késztette volna a szemlélőt, ha pontosan érti, mit közölnek a lopott simogatások. A kézmozdulatok a szerelem titkos nyelvén szóltak, azon a különös, rejtelmes, kötetlen nyelven, amitől ellágyulnak a tekintetek, megnedvesednek az ajkak, és örömtől repesnek a szívek. *** Lovaglóruha nem volt az öltözékek között, amelyeket Mrs. Brewster az esküvő előtt hozott Raelynnek az íves-divatszalonból, az asszony ezért még mindig ugyanazt a kékfehér ruhát viselte, amit reggel öltött magára. Hogy arcát védje a naptól, széles karimájú szalmakalapot tett a fejére, és a kék szalagot szépen masnira kötötte finom vonalú álla alatt. - Kerítünk neked egy barátságos, szelíd hátaslovat - ugratta asszonyát Jeff. - Feltétlenül szólj, ha megelégelted a lovaglást, és vissza akarsz fordulni. A világért sem akarlak túlságosan kifárasztani, mert feltett szándékom, hogy ma este még más tevékenységbe is bevonlak. Raelynn megsimogatta a férfi karját, és aggodalmasan felsóhajtott. - Már olyan régen ültem lóháton, Jeffrey, hogy attól tartok, hamar erőt vesz rajtam a fáradtság. Még az is előfordulhat, hogy oda kell rendelned a hintót, ami hazavisz. - Ne féljen asszonyom, kocsi nélkül is gondoskodom önről. Raelynn kérdőn felvonta a szemöldökét, és felpillantott férjére, de úgy látszott, Jeff nem hajlandó elárulni, mire gondol. Minden magyarázat nélkül tovább terelte az istálló felé vezető ösvényen. A fehér, deszkaburkolatú építmény közepén széles folyosó futott végig, mindkét végén ajtó nyílt a szabadba. A pajta mögött fehér deszkakerítéssel körbevett, száz hektárnál is nagyobb, enyhén lankás rét terült el, ahol a lovakat legeltették. A csődöröknek külön elkerített kifutójuk volt. Ezekről a nemes paripákról már távolról lerítt, hogy energikus, villámgyors állatok. Raelynn megtudta, hogy férje a legkiválóbb ír és angol tenyészfarmokról szerezte be őket az elmúlt három évben. - Amikor hozzáfogtam Oakley felújításához, nagy figyelmet fordítottam arra, hogy a gabonatermesztés szempontjából a legmegfelelőbb módon alakítsam ki a területet - mondta elgondolkodva Jeff, amint elhaladtak a kifutók mellett, és egy ostornyéllel csapkodta csizmája

szárát. - Már akkor is arról ábrándoztam, hogy az ültetvény ne csak termékeny földjeiről legyen híres, de a lótenyészetéról is. -Az álmod valóra fog válni - jelentette ki Raelynn teljes meggyőződéssel. Biztosra vette, hogy férje képes elérni célját, mert amit a fejébe vesz, azt szívvel-lélekkel meg is valósítja. Raelynn édesapja ugyanilyen határozott, céltudatos ember volt. Még a bebörtönzése után is erősen bízott abban, hogy az igazság győzni fog. Talán egy szép napon majd valóban győz az igazság, gondolta Raelynn. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy apját ártatlanul vádolták felségárulással, ám mit sem segítene rajta, ha felmentenék a vádak alól, most, hogy már a sírjában porlad. Talán majd a leánya örvendezhet a visszanyert megbecsülésnek, ami valaha őt övezte, amikor a király hűséges szolgájaként ismerték. Raelynn körbepillantott, és ráébredt, hogy a kecses testtar-tású, ívelt nyakú, anyjuk mellett ficánkoló csikókban már Jeff álmának megvalósulását láthatja. Az is nyilvánvaló volt, hogy férjének becsvágya ragadós: a lovászok úgy végezték feladatukat, mintha nekik is érdekeltségük lenne a tenyészfarmban. Szemlátomást büszkék voltak munkájuk eredményére. Amint Raelynn az istállóba lépett, lenyűgözte a rend és a tisztaság. Az épp használatban lévő szerszámokon kívül minden a helyén volt, megolajozva, kitisztítva, kikefélve. A hatalmas külső ajtókat már reggel kitárták, hogy a szél teljes hosszában átjárja az istállót. A döngölt földpadlót mindenütt vastagon borította a Birminghamek fűrészüzeméből származó faforgács. A lovászok már javában dolgoztak, a két-három éves csikókat készítették fel a reggeli futtatáshoz, az állásokat takarították és a lovakat fürdették. Egyesek udvariasan megbiccentették a kalapjukat Raelynn előtt, mások széles vigyorral vagy szégyenlős mosollyal üdvözölték. Raelynnek ismét szédült a feje a rázúduló rengeteg névtől. Még emlékezett arra a lovászra, aki izgatottan fogadta férjét, amikor az Brutus nevű fekete lovával visszatért az istállóba nyaktörő vágtájából. Jeff akkor csalódottságát akarta csillapítani, amit Raelynn okozott. Ez csaknem két hete történt, röviddel azután, hogy Raelynn bejelentette, időre van szüksége, hogy átgondolja Nell vádaskodásait, mielőtt beleegyezne, hogy Jeff élve férji jogaival, násszal pecsételje meg házasságukat. - Ó Sparky az egyik idomárom - mutatta be Jeff a férfit, akinek a hangját Raelynn azon a bizonyos estén hallotta. A fiatalember mély hódolattal lekapta fejéről viharvert kalapját, majd a fejfedőt kérges lapátkezei között gyűrögetve bátortalan pillantásokat vetett Raelynn felé. -Sparky tartja kordában a lovakai, köztük Brutust is, aki tagadhatatlanul a legcsökönyöscbb állat. Megesküdnék, hogy Sparkyt az édesanyja egy táltos hátán hozta a világra. Olyan természetességgel bánik a lovakkal, hogy amikor az ember őt nézi, sokkal könnyebbnek tűnik ez a mesterség, mint amilyen valójában. A lovász rőt fejét ingatta, szeplős arca lángvörösre gyúlt, de széles mosolya arról tanúskodott, hogy dagad a szíve a dicsérettől. - Már megint ide lyukadtunk ki, Mr. Jeffrey; mindenkiben illúziókat kelt velem szemben. Az áradozásával hamarosan egy csomó bajt fog a fejemre zúdítani. Az emberek majd csodákat várnak tőlem. - Nem kell félnie, Sparky - vigasztalta Raelynn. - Én csak annyit várok el öntől, amennyit tenni tud. Ez elég méltányos? - Igen, asszonyom, teljes mértékben - bólintott a fiú lelkes egyetértéssel. - Örülök, hogy megismerhettem, Sparky - biztatta az asz-szony barátságosan. - Árulja el, ha egy hölgy arra kérné, keressen számára egy nagyszerű lovat a férjem paripái közül, maga melyiket választaná?

Mielőtt Sparky válaszra nyithatta volna a száját, egy alacsony termetű, izmos, sovány, görbe lábú férfi viharzott be vigyorogva. Főhajtással üdvözölte először Raelynnt, majd Jeffet, és dallamos, ír hanglejtéssel megszólalt: - Látom, elhozta a csinos feleségét, uram, hogy megtekintse az ön pompás lovait, mi? Szavamra, olyan büszkének látszik, mint az egér, amelyik likat rágott a gabonaszembe -vihogott jókedvűen, megkacagtatva a többieket is. Fél szemmel Jeff felé sandított, és megkérdezte: - Nincs kedve, uram, hogy ezen a szép napon kivigye a feleségét lovagolni egyet Keltonon? Azt a kancát biztos, hogy kényelmesen, gond nélkül megülné az asszonya. - Gerald O'Malley a tenyésztéssel foglalkozik - magyarázta Jeff. - Írországból érkezett, a csődörökkel meg a tenyész-kancákkal, amelyeket ott vásároltam. Az ő gondoskodásának köszönhető, hogy a lovak kibírták a hajóutat. Azóta is nélkülözhetetlen számomra. Nélküle nem boldogulnék. Az idősebb férfi arca ezernyi ráncba szaladt, ahogy Raelynnre mosolygott. - Az emberek egyszerűen O'Malleynak hívnak. Ha nincs ellenére, asszonyom, megtiszteltetésnek venném, ha ön is így szólítana. - Természetesen, O'Malley - bólintott beleegyezően mosolyogva Raelynn, és végigpillantott a bokszok hosszú során. - Mondja, O'Malley, hol az a kanca, amit az imént említett, Kelton? Bent van az istállóban? Jeff az asszony mögé mutatott. - Kelton szelíd hátasló, higgadt és megbízható. Ha olyan lovat akarsz, amelyik vigyáz rád, ő biztosan megfelel. - Úgy bizony, Kelton ilyen - erősítette meg Jeff állítását az ír férfi kacarászva. - Ha lassan is, de végül biztosan célba ér, anélkül hogy útközben felesleges hűhót csapna. Raelynnt nem töltötték el túl nagy lelkesedéssel a megnyugtató szavak. A túlzottan fegyelmezett ló általában unalmas, gondolta. Futó pillantást vetett a bokszban álló állatra, amely lustán dörzsölgette nyakát egy oszlophoz. Szinte látta maga előtt, ahogy kettesben cammognak, messze lemaradva Jeff és lova mögött. Férjére nézett. Vigyorgó képe láttán az a sejtése támadt, hogy az rajta mulat. Raelynn óvatosan elmosolyodott. - Örülnék egy kis izgalomnak, Jeffrey. Ültem már lovon, nincs szükségem babusgatásra. Jeff elfojtotta a vigyorgást, és a fiatal lovász szemébe nézett. - A hölgy a te véleményedet kérdezte, Sparky. Nos, melyik paripát választanád a számára? Jeff derűje már eddig is ragadós volt, Sparky alig várta, hogy ezt fokozza a saját humorával. - Ariadnét. Az asszonya megtapasztalná, mi az igazi bátorság, egy ilyen csökö... - Hol van Ariadné? - vágott közbe Raelynn, meg sem várva, hogy a fiatalember befejezze a mondatát. Sparky nyelt egyet, és aggódva pillantott Jeff felé, akinek hirtelen megváltozott arckifejezése nyugtalanságról árulkodott. A lovász a folyosó végén lévő harmadik állás felé mutatott óvatosan. Raelynn odasietett, mielőtt még Jeff tiltakozhatott volna. Amint az asszony a bokszhoz lépett, a szép, három év körüli, máj- és gesztenyeszínű kanca felhorkant és bizalmatlanul hátrahőkölt. -Ő az? - Ő nem más, mint Ariadné - ismerte be kelletlenül Jeff. Raelynn a fejét félrebillentve nézett vissza férjére. - Mint a görög mitológiában? - Igen. - Ez a kanca valóban kincs?

-A vérvonala alapján kiváló tenyészkanca válik belőle, de tüzes paripa, nem lehet egykönnyen megülni, főleg nem tapasztalatlanoknak - vallotta be Jeff. - Gyönyörű ez a ló! - nyújtotta be kezét a rácson áhítattal Raelynn. A kanca prüszkölt és nyomban hátratáncolt, de Raelynn csendes, türelmes, behízelgő hangja felbátorította, és a fejét felvetve óvatosan előrelépett; nyilvánvalóan a kíváncsiság hajtotta. Raelynn suttogva beszélt hozzá, és megcirógatta a ló bársonyos orrát. Ariadné moccanás nélkül állt, és pislogott nagy szemeivel. Élvezte a simogatást meg a megnyugtató hangot. - Bárcsak lenne nálam egy alma, amit neked adhatnék, Ariadné! Ha engeded, hogy ma meglovagoljalak, ígérem, hozok neked egyet, ha visszaérünk. Szeretnéd? A kanca belefújtatott a nő kinyújtott tenyerébe, felemelte szépen ívelt nyakát, és halkan felnyihogott, megkacagtatva Raelynnt. Örömében, hogy a ló kezd megbarátkozni vele, tovább simogatta, noha hallotta férje közeledő lépteit. - Nem hiszem, hogy ki kellene próbálnod Ariadnét - óvta kimért hangon Jeff. - Ingerlékeny és kiszámíthatatlan. Nem szeretném, ha baja esnék, asszonyom. - Mielőtt családom sorsa tragikus fordulatot vett, a lovaglás nyújtotta az egyik legnagyobb örömet számomra. Később elveszítettük a házunkat és minden vagyonunkat, ráadásul tehetetlenül kellett végignéznünk, amint lovainkat a király lovászai elhajtották. Közölték, hogy ha a vádak bizonyítást nyernek, azok kapják meg az állatainkat, akik apámat hazaárulással gyanúsították és ellene tanúskodtak. Sajnos édesapám még a tárgyalás előtt meghalt, és az ellene felhozott vádakat azóta sem ejtették. Jeff jól tudta, hogy egy olyan remek állat, mint Ariadné, enyhíthetné felesége lelkének kínjait, és gyógyír lenne a régi sérelmekre. Vigasztalóan átölelte felesége vállát, és magához vonta. -Talán jobb lesz, ha néhány hónap idomítás után ülsz fel rá. Móresre kell tanítani ahhoz, hogy meg lehessen bízni benne. Raelynn esdeklőn tekintett fel férjére. - Nem tanítgathatnám én, lovaglás közben? - Asszonyom, Ariadné megkapja majd a kiképzést, csakhogy a trénerektől, amíg nem kezd el rendesen viselkedni. Azután majd eldönthetjük, hogy ez a kanca alkalmas-e az ön számára. -Már most is tökéletesen megfelel nekem - igyekezett Raelynn engedékenységre bírni férjét. Idejött hozzám, és egészen barátságosnak tűnik. - Ennek ellenére, asszonyom, ki kell tartanom az elhatározásom mellett. Nem akarom megkockáztatni, hogy Ariadné levesse a hátáról, és komoly sérülést szenvedjen. Ön nagyon értékes számomra. Raelynn biztosra vette, bárhogy könyörög, nem tudja rávenni férjét, hogy megmásítsa döntését. Jeff sokkal jobban ismerte a kancát, mint ő, ezért, ha csalódott volt is, méltányolnia kellett, hogy ura az adott körülmények között legjobb belátása szerint cselekszik. Elvégre nem egy pipogya alakhoz ment férjhez. Jeffrey sokkal figyelmesebb és kedvesebb volt bármelyik férfinál, akivel valaha találkozott, ennek ellenére nem habozott megtagadni a kérését, amikor úgy látta helyénvalónak. Csak most kapott észbe, hogy még meg sem kérdezte Jeff véleményét. Kacér mosolyra húzta a száját, és a kalap karimája alól felpillantott rá. - Te melyik lovat ajánlanád nekem, Jeffrey? A férfi megkönnyebbült mosollyal nyugtázta, hogy Raelynn nem sértődött meg, amiért nem engedett a rimánkodásának. - Egy nyugodt természetű heréltre gondolok, vele biztosan élvezet lesz életedben először bejárnod a vidéket.

Jeffrey felemelte a fejét, és a kezével intett O'Malleynak. -Tegye fel Csillaglesőre azt a női nyerget, amit Miss Heather szokott használni, ha kijön lovagolni. - Máris, uram - felelte az ír férfi, és szaladt teljesíteni gazdája parancsát. Néhány perc múlva a legutolsó bokszból O'Malley elővezetett egy magas, pompás pejt. Raelynn szája tátva maradt a kellemes meglepetéstől. Nem emlékezett rá, hogy látott volna valaha ilyen feltűnően szép heréltet. A nyaka csodálatosan ívelt, apró fülei hegyesen álltak, fején és hatalmas szemén nem volt szépséghiba. Járás közben lábát peckesen magasra emelgetve szinte végigtáncolt a folyosón. - Ó, Jeffrey ez bámulatos! -Gondoltam, hogy tetszeni fog. Csillagleső járása igen élénk, figyelmes és felettébb barátságos Heatherrel. - Önnek Brutust nyergeljem föl, uram? - tudakolta az idősebb férfi. -Ma nem akarom azt a bestiát szidni és átkozni, hanem élvezni szeretném a lovaglást a feleségemmel, O'Malley. Majesticet nyergelje föl, kérem. A cingár, de izmos férfi elvigyorodott, és tisztelgésképpen a szemöldökéhez kapta a kezét. - Máris, uram! Jeff felültette Csillaglesőre Raelynnt, aztán föllendítette magát a felszerszámozott csődör hátára, és elindultak. Már maguk mögött hagyták az istállót, amikor észrevették Corát, aki a ház mellett várakozott, kezében kosárral és karján egy régi ágytakaróval. A házvezetőnő mellé érve megállították a lovaikat. A fekete bőrű nő felmosolygott gazdájára. -Arra gondótam, Mr. Jeffrey, szívesen megállnának valahol piknikezni, ezért megpakótam ezt az elemózsiástáskát citromtortával, sült csirkével, kukoricával, meg belerejtettem a szerencsét hozó talizmánt. Egy bedugaszót korsóba jéghideg limonádét is tettem, ha megszomjaznának. Lehet, hogy ma a változatosság kedvéért hűvös marad az idő. Cora körbepillantott, és mélyet lélegezve a levegőbe szimatolt. - Szép napot választott a kikapcsolódásra, Mr. Jeffrey. Az utóbbi időben nem sokat pihent, szerintem nagyon rászógált arra, hogy elmenjen egy kicsit piknikezni. - Cora, maga egy álom! - kuncogott elégedetten Jeff. Leszállt a lováról, átvette a csomagokat, Raelynn nyerge mögé kötötte, majd visszaült a csődörre. Majestic a táncos lábú herélt mellett poroszkált. Jeff elvitte Raelynnt a ház közelében lévő földeken túlra, hogy megmutassa a gyapotot. A toktermés még zöld volt, de Jeff leszállt, felhasított egyet, és odatartotta feleségének, hogy megnézhesse, mit rejt a gubó. A gyapot heteken belül beérik, a tokja szétnyílik, és a rabszolgákat kiküldik leszüretelni a fehér pamutbolyhokat. Nem könnyű feladat a tűző napon dolgozni a rekkenő hőségben, ráadásul a széthasadt tok véresre szurkálja az ember ujját. A házaspár a rizsföldek felé haladt tovább. Raelynn szeme elé tárult a többhektárnyi vízborította terület, ami a bőséges rizstermés nélkülözhetetlen feltétele volt. Útjukat egy kanyargós ösvényen folytatták, közben a vidéket szemlélték. A mezőn egy kis marhacsorda legelt, a közelben hatalmas táblában nőtt a kukorica, szára embermagasságúnál is nagyobb volt. Jeffék kényelmes tempóban még néhány órán át nézelődtek, végül egy napsütötte patak mellett, egy tölgyfánál megálltak. A tölgy terebélyes koronája kellemes árnyékot nyújtott. Jeff lepattant a nyeregből, hátulról megkerülte a heréltet, és leemelte Raelynnt a nyeregből. Magához ölelte feleségét, ajkuk összeért. Egy hosszú percen át szenvedélyesen csókolta, de amikor asszonyát le akarta tenni a földre, Raelynn nem volt hajlandó megállni a saját lábán.

Ábrándosan felsóhajtott, és erőtlenül, mint egy rongybaba, férjének dőlt. Jeff az egyetlen ésszerű megoldást választotta: vállára vetette asszonyát, aki csilingelően kacagott, miközben a férfi a ruhán keresztül simogatta kívánatos fenekét. Eloldozta a rögzítőzsinegeket, és a szabad karjába nyalábolta a takarót és a kosarat. A sátorként föléjük boruló, mohával benőtt ágak alá tette a csomagokat. Először az elemózsiáskosarat helyezte a földre, majd a kirázott takarót terítette le, amennyire fél kézzel tudta, Raelynnt még mindig a vállán tartotta. Csizmája orrával kisimította a takaró felkunkorodó széleit, majd előrehajolt és lerakta rá kacarászó feleségét. Dévajul csillogó szemekkel rámosolygott, és odahajolt hozzá. - Ez a hely tökéletesen megfelel arra, hogy hancúrozzunk egyet a takarón. Egyetértesz velem, édesem? - Valóban úgy tűnik - mosolygott a nő szemérmesen. Jeff lehajtotta a fejét, de amikor szétnyíló ajka csaknem megérintette Raelynnét, az asszony hirtelen megszólalt: -Az ételnek csodás illata van. Nem eszünk? Majd éhen halok. - Maga egy ördögfióka, asszonyom! - mordult fel Jeff haragot mímelve. Raelynn feltérdelt, és forró csókot nyomott a férfi ajkára, ami alaposan megmozgatta Jeff fantáziáját, és arra bátorította, hogy ismét magához vonja kedvesét. Raelynn pajkos mosollyal félrehajolt előle. Alsó ajkába harapott, és boldogságtól csillogó szemekkel bámult rá. Levette a szalmakalapját és félrehajította, hátat fordított, és nekilátott kicsomagolni az elemózsiástáskát. - Te kis huncut nőszemély! - csípett a fenekébe Jeff szemrehányásképpen. -Jaj! - szisszent fel Raelynn, és fájdalmas fintort vágva hátrakapta a fejét. - Ennek meglátszik a nyoma! - Hadd lássam! - igyekezett buzgón felemelni Jeff a szoknyát. Raelynn a kezére csapott, de ez nem vette el férje kedvét, hanem mély hangon kuncogni kezdett. Visszahúzta feleségét az ölébe, és megragadta az egyik mellét. - Most megvagy, te komisz asszony, de ezúttal nem menekülsz! Raelynn a szemét lehunyva, fejét félrehajtva élvezte, ahogy férje gyengéden a nyakát harapdálta és ujjaival a mellbimbóját simogatta, míg az feszessé nem vált a ruha alatt. Jeffrey gyakorlott kézzel gombolta ki hátul Raelynn ruháját, majd átbújtatta rajta a fejét. - És mi lesz az étellel? - kérdezte remegő sóhajjal, miközben Jeff keze a derekáról feljebb siklott, hogy megfogja a telt halmokat. - Majd később eszünk - suttogta Jeff a fülébe, és hozzáfogott, hogy kigombolja felesége alsóneműjét. Miután a fehérneműt is lefejtette róla, keze immár szabadon kalandozhatott. A víz színéről visszaverődő, ragyogóan szikrázó, fel-felvillanó fényben az asszony keblei hihetetlenül halványnak tűntek férje barna ujjai alatt, de a simogatástól azonnal felhevültek. Jeff keze egyre vakmerőbben araszolt lejjebb és lejjebb. Raelynn a gyönyörtől elragadtatva kapkodott levegő után, és kéjes áhítattal adta át magát férje pillanatnyi szeszélyének. A mámor után végül mást is megízleltek: az ételt, amit Cora csomagolt, majd anyaszült meztelenül lementek a közeli patakhoz. Jeffet kevésbé zavarta a meztelensége, nem úgy Raelynnt, aki a hálószobából sem merészkedett ki soha pucéron, és most is szégyenlősen lépett ki a fa alól a csermelyt övező nyílt terepre. Jeff beúszott a patakba. Raelynn is begázolt utána a mélyebb vízbe. - Gyere, szerelmem! - kiáltott oda férje a folyócska közepéről. - Idebent csodás a víz! - Nem tudok úszni - vallotta be Raelynn.

Soha el nem tudta volna képzelni magát ruhátlanul a szabad ég alatt, még kevésbé egy patak mély vizében. Jeff ajkán sátáni vigyor tűnt fel. - Akkor azt hiszem, nincs más hátra, mint hogy bedobjalak a mélybe, és megnézzem, milyen gyorsan tudod taposni a vizet. - Nem lenne hozzá bátorságod! - hápogott Raelynn. Látta, hogy férje szeme hamiskásan megcsillan, és tüstént visszafordult a part felé. Meghallotta maga mögött a vízcsobogást, riadtan felsikoltott, és hátrafordult, hogy meggyőződjék róla, valóban van-e oka az aggodalomra. Férje sokkal gyorsabban úszott, mint ahogy ő a vízben gyalog vánszorgott. Minden erejét összeszedte, hogy kijusson a partra, de az olyan távolinak tűnt, mintha egy óceán választotta volna el tőle. Jeff hirtelen átölelte a derekát, odahúzta magához, az ölébe ültette, és szabad kezével végigsimított az asszony csábos idomain. - Most elkaptalak, te kis némber! - Kérlek, Jeffrey, ne dobj be a mélybe - tiltakozott a nő kétségbeesetten. - Biztosan lemerülnék a víz alá, és mit gondolnának a szolgálók, ha meglátnának fürtökben csüngő, vizes hajjal? Biztos, hogy gyanakodva néznének rám. - Sose félj, szerelmem! - lehelte Jeff, és beleharapott a fülébe. - Csak egy kicsit a karomban akarlak tartani. Ritkán adatik meg, hogy a nap ragyogó fényénél gyönyörködhessek a meztelenségedben. Raelynn megkönnyebbülten felkacagott, és a könyökével oldalba bökte urát. - Te kegyetlen gazfickó! Csak látni akartad, hogy pánikba esem. - Igen. Imádom nézni, ahogy a kebled hullámzik, amikor a vízben szaladsz - incselkedett Jeff kuncogva. - Viszont tényleg szeretnélek megtanítani úszni... Raelynn rosszat sejtve hirtelen megmerevedett. - Jeffrey Birmingham, ha bedobsz, azt soha nem bocsátom meg neked. - Eszem ágában sincs, asszonyom. Csak feküdjön a hátára, és engedje el magát biztonságot nyújtó karjaimban - unszolta hízelegve. - Addig nem engedem el, amíg meg nem tapasztalja, hogyan kell lebegni a víz színén. Majd csak azután kezdem el tanítani. - Csuromvizes lesz a hajam - siránkozott Raelynn. - Majd akkor osonunk be a házba, amikor senki sem figyel minket. Raelynn megengesztelődve hátradőlt, és férje vállának támasztotta fejét. - Módfelett agyafúrt tud lenni, uram, ha el akarja érni a célját. - Amikor téged akarlak, szerelmem, nyugodtan lehetek rafinált - suttogta a férfi, a fülét harapdálva. Raelynn óvatosan elnyújtózott a víz tükrén, miközben férje tartotta. Jeff kéjsóvár mosollyal gyönyörködött az érett keblek és a hullámzó vízből napsütötte szigetként kiemelkedő vörös szőrpamacs élvezetes látványában. Ehhez foghatót eddig csak álmaiban látott, és nem a valóságban, az orra előtt. Raelynn hamarosan már önállóan evickélt a vízben. Jeff a biztonság kedvéért mindig a közelében maradt, míg észrevette, hogy felesége világos bőre vörösödni kezd. Izgatottan odasietett hozzá: - A legjobb lesz, ha felöltözik, asszonyom, különben ordítani fog a fájdalomtól. Remélem, még nem késő. - Hívj egy hintót - nyögte Raelynn. A vízből kifelé lépkedve úgy érezte, mintha súlyos vasbilincsek húznák lefelé. - Azt hiszem, egy hónapig nem tudok nyeregbe szállni. Úgy érzem, mintha a hátsó felem kővé vált volna. Jeff a karjába nyalábolta.

- Nincs szükség kocsira, asszonyom. Majd magam elé terítem a takarót, hogy párnázott ülése legyen, és Csillagleső hátán hazaviszem. Raelynn elégedetten elmosolyodott, és homlokát férje arcához nyomta. - Hagyom, hogy ápoljon, uram, amikor csak akar. - Megígéred? -Meg. Mire hazaértek, Raelynn arca vonaglott a fájdalomtól, nem is annyira a leégés, mint inkább a női nyeregben töltött órák miatt. Nem volt hajlandó segítségül hívni Tizzyt a fürdéshez, lelki szemeivel látta, mekkora szégyen lenne, ha a lány észrevenné, mi baja. Fehér bőre minden testrészén vörös árnyalatot kapott. Jeffet kérte meg, hogy segédkezzék. Férje ezt gyöngéd szeretettel meg is tette. Először langyos vízben megfürdette, fájdalomcsillapító gyógyírrel bedörzsölte a bőrét, majd megmasszírozta sajgó izmait és a nyeregben feltört fenekét. - Úgy látom, ez azt jelenti, hogy nélküled megyek a vasárnapi istentiszteletre - tűnődött hangosan tréfálkozva, miközben a hűsítő balzsammal szorgalmasan kenegette asszonya fenekét, s alig tudta visszafojtani a nevetését. - Alighanem bele kell törődnöd, hogy a bőröd már nem lesz többé hibátlan. Jeff nem tudta tovább türtőztetni magát, s önkéntelenül kitört belőle a kacagás. Raelynn a válla fölött metsző pillantást vetett hátra. -Jeffrey Birmingham, te mindezt könnyen veszed, míg én a kínok kínját élem át. Nem tudok se ülni, se állni, se feküdni, te meg pukkadozol a nevetéstől, mintha még soha nem láttál volna ennél mulatságosabb dolgot. Higgye el, uram, ha teljesen ura lennék magamnak, találnék módot arra, hogy kijussak innen és elvonuljak a saját szobámba. - Tollászkodj csak, drága, szép kis galambom - hízelgett Jeff, és arcához dörgölte az orrát. Nekem mindegy, hogy milyen színed van, ha szeplős leszel, akkor is szeretni foglak. Raelynn megragadott egy párnát, és teljes erőből férje vigyorgó képébe vágta. Jeff harsányan nevetve hátratántorodott. Az asszony iparkodott elfojtani a nevetését, mégis kibuggyant belőle a kacagás, és végül ugyanolyan hangosan hahotázott, mint a férje. A ház még soha nem visszhangzott ilyen jókedvtől. Jeff remélte, hogy a következő hónapokban és években még sokszor lesz részük efféle szívet-lelket melengető vidámságban. 6. Jeffrey Birmingham büszkén kísérte be a templom ajtaján elbűvölően csinos feleségét, és ahhoz a padhoz vezette, ahol Heather, Brandon és hároméves fiuk, Beau ült. A kisfiú elmosolyodott, amint észrevette bácsikáját, majd anyját és Raelynnt megkerülve odaszaladt hozzá és felmászott az ölébe. -Jeff bácsi, akarod látni a békámat? - súgta titkolózva, és kék szemével fürkészőn felnézett rá, miközben pici kezét vászonkabátkájának zsebébe süllyesztette. - Eldugtam, hogy a mama meg ne lássa. Jeff a fiúcska hátára tette a kezét, előrehajolt és sógornőjére mosolygott. Az asszony arckifejezése egyre aggodalmasabbá vált, ahogy megpróbálta kitalálni, vajon mi készül itt. Sógora szemében azt a különös csillogást pillantotta meg, amit már jól ismert, számtalanszor volt alkalma látni. Biztos volt benne, hogy valami csínytevés készül. A következő pillanatban a nő zafírkék szeme rémülten elkerekedett. Fia egy békát tartott nagybátyja orra elé. Az állat még brekegett is, az egész gyülekezet figyelmét magára vonta. A szemlélőkből kitört a nevetés, nyakukat nyújtogatva kíváncsian lestek, mi következik. Heather

úgy látta, itt az ideje, hogy közbeavatkozzon. Gyorsan megigazította csipkekendőjét, hogy elrejtse áldott állapotát, és felemelkedett ültéből. Brandon addigra felmérte a helyzetet, és kezét az asszony karjára téve, szelíden jelezte, hogy üljön vissza a helyére. - Ne aggódj, kedvesem - nyugtatgatta halkan kuncogva. -Majd én vigyázok a békára meg a fiunkra. A padsorokat megkerülve odament, ahol öccse a fiúval ült. Odahajolt Jeffhez, és a fülébe suttogta: - Rád kellene bíznom ennek az ügynek az elintézését, mert a nem túl távoli jövőben valószínűleg szükséged lesz egy kis gyakorlatra. - Nem kellene először példát mutatnod nekem? - kérdezte Jeff fojtott hangon, és elmosolyodott, amint fivére felemelte az öléből Beau-t. - Elismerem, sok tanulnivalóm van még, de te mostanra már biztos számos tapasztalattal rendelkezel. Brandon rávigyorgott. - Ha a következő gyerek lány lesz, kezdhetem elölről a tapasztalatszerzést. Hattie esküszik rá, hogy a fiúk és a lányok között akkora a különbség, mint ég és föld közt. Jeff az ajkát biggyesztve töprengett, majd bólintott. - Ezt jó tudni. Gondold csak el, mekkora bonyodalom támadna, ha nem tudnák megkülönböztetni a fiúkat a lányoktól. Unalmas lenne az élet. - Kedves öcsém, én nem az anatómiai eltérésekre utaltam - javította ki Brandon bánatos mosollyal -, a természetbeli különbségekről beszéltem. - A mi eltérő egyéniségünkről? - mutatott Jeff először magára, aztán a testvérére. Brandon mélyet sóhajtott. - Mondták már neked, milyen bosszantó tudsz lenni? - Az igazat megvallva, igen. Te szoktad mondogatni. - A sirámaim nyilván még nem jutottak el az agyadig - csipkelődött az idősebb testvér. -Az én agyamról beszélsz? - mosolygott pajkosan Jeff. - Ki máséról, te kis vakarcs? A gyermek markában szorongatott béka végigkuruttyolta az utat a padsorok között. A történet minden szemtanúja tapsolt és hangosan kacagott. Raelynn egy zsebkendő mögött gurgulázott, és oldalvást Heatherre pislantott, aki nem tehetett mást, mint hogy mosolygott és a fejét csóválta. Miután a rend helyreállt, az istentisztelet megkezdődött. Parsons tiszteletes igyekezett komoly arckifejezést ölteni. Megköszörülte a torkát és körültekintett. A moraj elült, és teljes csend lett. - Most egy hálaadó dalt fogunk elénekelni - közölte higgadtan -, de mielőtt ezt megtennénk, azt szeretném javasolni, hogy az az illető, aki az imént dalra akart fakadni, szíveskedjen hallgatni, hogy mi, többiek, örömünket lelhessük az énekben. Attól tartok, olyan hangja volt, mint egy öreg kecskebékának. Harsány nevetés töltötte be a templomot, Brandon kedélyesen egy áment mormolt. Miután az igehirdetés befejeződött, és a tiszteletes Isten áldásával útjára bocsátotta nyáját, az emberek odakint csoportokba verődve gyülekeztek. Az élemedett korú Mrs. AbegaÜ Clark sétapálcaként használt hosszú napernyőjével keresztültipegett a templomudvaron. -Jeffrey Birmingham! - szólította meg a férfit, aki a neve hallatán odakapta a fejét. - Borzasztóan haragszom magára, amiért nem hozta el hozzám bemutatni bájos, ifjú hitvesét. Pedig azt hittem, kedvel engem. - Ó, hogyne kedvelném! De még mennyire hogy kedvelem! -Jeff lekapta kalapját, és a szívéhez szorította. - Maga az én szemem fénye, szívem melegének táplálója...

- Lárifári, ifjú titán! - vágott közbe az idős nő nevetgélve, és ernyője hegyes végével Raelynn felé bökött. - Gyorsan mutasson be bennünket egymásnak, mielőtt még jobban megneheztelnék magára. Jeff udvariasan meghajolt, és eleget tett becsületbeli kötelességének. - Milady, engedje meg, hogy bemutassam szeretetre méltó hitvesemet, Raelynnt önnek és mindazoknak, akik hallótávolságban vannak - mondta. Mosolyogva nézett szépséges felesége szemébe, és megfogta kecses kezét. - Drágám, ez a harcias matróna Abegail Clark, a család régi barátja. Majdnem örökbe fogadta édesanyámat, Catherine-t. Raelynn illedelmesen pukedlizett az idős hölgy előtt. - Asszonyom, örülök, hogy megismerhetem. - Hát még én mennyire örvendek, leányom! Jó néhány évig vártam, hogy meglássam, kit vesz feleségül ez az ifjú gavallér. Hallottam a pletykákat, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie ideérkezése óta. Látom, remekül kiállta a megpróbáltatásokat, és minden nagyobb gond nélkül átvészelte őket. Szeretettel üdvözlöm Dél-Carolinában, kedvesem, és kívánom, hogy a jóisten őrködjék maga felett, tartsa meg épségben és boldogságban egy hosszú életen át. Raelynn magához ragadva a kezdeményezést előrelépett, és arcát gyengéden az aszott orcához nyomta. - Köszönöm, Mrs. Clark. Bízom benne, hogy beváltom a hozzám fűzött reményeit. Mrs. Clark pislogni kezdett, hogy visszafojtsa a szemében felgyülemlett könnyeket, majd megköszörülte a torkát. Körbetekintett és látta, hogy Birminghamek egytől egyig ott állnak körülötte. Buzgón Heather felé nyújtotta a kezét. - De örülök, hogy látlak, gyermekem! Már jó néhány hete annak, hogy a templomban jártál. Aggódtam, hogy esetleg valami gond van a szíved alatt hordott gyermekkel. Jól érzed magad? -Ó, igen, Mrs. Clark - biztosította Heather sugárzó mosollyal. - A múlt héten Beau-nak volt egy kis láza, az előző héten történt felfordulásról pedig biztosan hallott már. - Mr. Fridrichre gondolsz? Az egy kegyetlen alak - kotkodácsolta az asszony ellenszenvtől fűtött hangon. -Aznap éjjel egyikünk sem hunyta le a szemét addig, amíg mindenki épségben és egészségben haza nem ért. Mire véget ért a megpróbáltatás, a kimerültségtől alig tudtuk nyitva tartani a szemünket - mondta Heather, és huncut pillantást vetett jóképű férje felé. - Ha Brandon horkolni kezd az istentisztelet közben, Parsons tiszteletes biztosan azt hitte volna, hogy kecskebékák lepték el a templomot. A férfi döbbenetet mímelt. Ábrázata láttán a családja és a barátai szívből jövő kacagásban törtek ki. -Asszonyom, kikérem magamnak! Igazságtalanul vádol. Én nem szoktam horkolni. Heather hitetlenkedést színlelve forgatta a szemét. Férje egy nagy lépéssel mellette termett, és Heather félénken behúzta a nyakát, de tüstént kacarászni kezdett, amint Brandon átölelte a vállát, és a nézőközönség nagy derültségére úgy tett, mintha meg akarná harapni hitvese vékony tarkóját. -Jeff bácsi - döntötte hátra fejét Beau, és felhunyorgott a magas férfira. - Segítesz nekem új békát fogni? A másikat szabadon kellett engednem, hogy visszamehessek a templomba. Jeff Raelynn kezébe nyomta a kalapját, lehajolt, és a karjába kapta a gyereket. - A papád elhoz majd hozzánk, és lehet, hogy megengedi, hogy keress egyet a házam melletti tavacskában. Ott rengeteg békát foghatsz, de meg kell ígérned, hogy máskor nem hozod be a templomba. A brekik a tavakban és a szabadban szeretnek élni, az a legjobb hely a számukra. - De ott elmenekülnek tőlem.

- Bármikor találhatsz újabbat... ez nem lesz nehéz. Szóval, megígéred? A fiúcska bácsikájára emelte fekete szempillával keretezett, bánatos, kék szemét. - Azt hiszem, igen, Jeff bácsi. Jeff hirtelen megrökönyödve nézett a fivérére. - Beau-nak kék szeme van! Pedig én azt hittem, hogy... -Zöld? - vette ki a szájából a szót Heather. Elnevette magát, és kalapja karimája alól hetykén Jeffre nézett. - Több mint három éve kék. Ennyi idő alatt észrevehetted volna. - Pedig zöld volt, nem? - erősködött a sógora. Brandon elvigyorodott, és fejével elbűvölő felesége felé bökött. - A fejemet teszem rá, hogy beszélt a tündérekkel, és hízelgéssel rávette őket, változtassák meg Beau szemszínét. Jó lesz vigyáznod, nehogy veled is tréfát űzzön. Legközelebb a tiédet varázsolja kékké. Heather elégedetten mosolyogva nézett Jeff szemébe. - Az igazság az, hogy a kisbabák szeme az első évben változáson megy keresztül. Ami korábban zöld volt, az idők folyamán kékké változhat. Birminghamek Abegail Clarkkal együtt kacagva mulattak Heather egyszerű logikáján. Az asszony körbetekintett a vidám arcokon, és kislányosan megvonta a vállát. Felesége mosolya láttán Brandon teljesen megfeledkezett arról, hogy az egész gyülekezet látja őket. Magához vonta hitvesét, és megcsókolta szétnyíló ajkait. Heather sietve elhúzódott, és zavartan körülpillantott. Látta, hogy a vénkisasszonyok a szájukat tátva, elképedve meresztik rájuk mélyen ülő, apró szemüket. - Brandon, mindenki minket figyel. Viselkedj rendesen! A férfi egy mosolyt vetett a vénlányok triója felé, átölelte felesége vállát, és ismét magához vonta. Heather boldogan simult férjéhez. A három aggszűz felvonta a szemöldökét és összenézett. Raelynn üdítőnek találta sógorának és sógornőjének egymás iránti gyengéd megnyilvánulásait. Felnézett Jeffre, és kezét a tenyerébe csúsztatta. Boldog volt, hogy ő is a Birmingham család tagja. *** Raelynn báli ruhájának utolsó próbáját szeptember végére tűzték ki. Jeff tudta, hogy Nell ott dolgozik Farrell varrodájában, és az azóta megszületett fia is mellette van, ezért minden óvintézkedést megtett annak érdekében, nehogy felesége összetalálkozzék a fiatal varrólánnyal. Időt szakított rá, és ahelyett hogy Thaddeusszal vitette volna oda feleségét, inkább maga kísérte el a szalonba. Megérkezéskor nagy kő esett le a szívéről: megtudta, hogy Nell szabadnapot kért. Jeff azt remélte, hogy a lány úgy dönt, örökre eltűnik a környékről. Soha többé nem akarta látni. Férfiakat nem engedtek be a próbafülkébe. Jeff türelmetlenül várta, hogy Raelynn végre előbukkanjon. Mivel egy egész szekrényre való őszi ruhát és más alkalmi öltözékeket is rendeltek, azon bosszankodott, vajon mennyi időbe telik majd, mire felesége az összesét felpróbálja. Ő volt az egyetlen férfi az üzletben. Valósággal megkönnyebbült, amikor Raelynn csillogó báli ruhájában kilépett a próbafülkéből. Ámulva nézte feleségét, aki átlibegett a szalonon a tükör felé. - Csukd be a szád! - mosolygott rá Raelynn, amikor egy pillanatra megállt mellette. - Az isten szerelmére, jóember, tartsd is csukva!

- Gyönyörű! - suttogta Jeff ámulva, ahogy tekintete végigsiklott rajta. - Persze hogy gyönyörű! - szólalt meg a szabómester, és körmét büszkén fényesítgette a zsakettja hajtókáján. - Hiszen én terveztem. Jeff felvonta egyik szemöldökét, és barátjára bámult. - A feleségemre gondoltam, te selyemfiú. Farrell hanyagul megvonta a vállát, egy pillanatra sem veszítve el önbizalmát. - Nos, ez természetesen a hölgyre is igaz. Valóban nehéz megmondani, melyik csinosabb. Hitvesed szépségét azonban határozottan fokozza a kreációm. Az alakja kiegészíti és tökéletessé teszi a ruhát, amelyet visel. Magas, karcsú, a mozgása, mint egy álom... - Elég a fecsegésből! - intette le Jeff, és dühös pillantást vetett rá, de közben pajkosan hunyorgott. - A hölgy már foglalt. - Tudom, néhány hete szüntelenül erre próbálom emlékeztetni magam. Úgy döntöttem, mégis meg kellene fogadnom a tanácsodat... - Mondd, kérlek, miféle tanácsot? - Elviszem magammal Elizabethet az estélyedre - mondta farrell. Szeme sarkából Jeffre nézett, és elkapta azt a pillanatot, amikor barátja arcán végigfutott a mosoly. - Nincs kifogásod ellene? - Átkozott legyek, ha ezt elhiszem! - Ez esetben talán mégsem kellene megtennem - visszakozott Farrell, és megigazította magán elegáns szabású zsakettját. -A világért sem szeretném, Jeffrey hogy miattam a pokolra juss. - Ez már régóta esedékes volt, barátom. Megnyugtató, hogy végre azt hallom, használod az öreg kobakodat. Sejtettem, jó valamire a fejed, csak eddig nem tudtam pontosan, mire. A női szabó vallomásra készülődve megköszörülte a torkát. - Egyszer-kétszer elvittem Elizabethet vacsorázni, mióta utoljára itt jártál. Természetesen üzleti ügyben. A legutóbbi alkalommal felmerült gondok jó ürügyet szolgáltattak, hogy rávegyem, fogadja el a meghívásomat. Csak arra nem számítottam, hogy egyes arcátlan férfiak nyíltan megbámulják a társaságomban lévő hölgyet - húzta fel a szemöldökét. - Megfigyeltem az ábrázatukat, és szavamra mondom, Jeffrey, láttam, hogy nem csak a szokásos felszínes gondolat futott végig az agyukon. Legszívesebben ököllel vertem volna be a képüket. - Úgy érted, észrevetted annak veszélyét, hogy ügyes segédedet elrabolja és oltár elé vezeti egy szerelmes lovag? - csipkelődött Jeff, és szeme derűsen fénylett. Farrell végighúzta ujját a nyakszirtjén a gallérja alatt, mintha túl szűknek találná az ingét. - A kutyafáját, Jeffrey! - fortyant fel. - Úgy beszélsz, mintha csak azért udvarolnék Elizabethnek, azért akarnám feleségül venni, hogy megmentsem az üzletet az összeomlástól. - Tehát nem ezért teszed? Farrell ingerülten felhorkant. - Számító gazembernek tüntetsz fel engem, Jeffrey, pedig nem vagyok az. Elizabeth átkozottul csinos asszony, akit már évek óta csodálok. A fiatal fruskák között, akiknek valaha is udvaroltam, egy sem akad, aki a nyomába érhetne. Hosszú időn át hagytam, hogy az elmúlt évek fájó emlékei vezéreljék a cselekedeteimet. Még most sem vagyok biztos benne, hogy Elizabeth szívesen veszi, ha a köztünk lévő főnök-beosztott viszonyt megpróbálom kevésbé hivatalos kapcsolattá alakítani. Azt hiszem, sokkal megnyugtatóbb és kellemesebb, ha inkább a saját kertemben élő galambbal foglalkozom, ahelyett hogy a szomszédok csirkéinek tollát tépkedném. - Higgadj le, barátom! Örömmel hallom, hogy megváltoztak az érzelmeid. Két hónapja még átnéztél Elizabethen, vagy legalábbis úgy tűnt. Megnyugtat, hogy rövidlátóvá váltál. - A csudát lettem rövidlátó! Eddig észre sem vettem, hogy ott van mellettem, karnyújtásnyira. - És ezt nem méltányolod - vonta le a következtetést zengő hangon Jeffrey.

- Ördög és pokol! Jeffrey, te olyan őrjítő tudsz lenni, mint egy háromméteres aligátor. Ezt egy szóval sem mondtam. - Akkor miről beszélsz, selyemfiú? - értetlenkedett Jeff. A divatszabó elkeseredetten felsóhajtott. Korántsem volt biztos benne, hogy érthetően el tudja magyarázni. - Elizabeth mindig a közelemben volt, de én mindeddig nem jöttem rá. - Azt akarod mondani, hogy ügyet se vetettél rá? - puhato-lódzott tovább Jeff. -Jaj, dehogyis! - nyűgösködött Farrell. - Több eszed is lehetne, hiszen hosszú ideig te is agglegényként éltél. Jól tudom, hogy nem voltál különb nálam. Láttam, hogy méricskélted a nőket, amikor azok nem vették észre. Az agglegények már csak ilyenek, nem tudják türtőztetni magukat. Ha szemrevaló nő tűnik fel a láthatáron, gondolatban önkéntelenül is levetkőztetjük, ízekre szedjük, és egy pillanat alatt ágyba döntjük. Elizabethnél csinosabb nőt nem kellett keresnem. Mindig mellettem volt, hozzá hasonlítottam az összes többi nőszemélyt, de annyira megszoktam a közelségét, hogy fel sem tűnt, őt sokkal többször vetkőztetem le, szedem ízekre és viszem ágyba gondolatban, mint a többi hölgyeményt együttvéve. És mindezt csupán gondolatban... Emory nevén is nevezte ezt - mondta Farrell, és döbbenten megrázta a fejét, mintha megrémült volna önmagától. - Azt mondta, szemet vetettem Elizabethre. Valóban, már jóval azelőtt szemet vetettem rá, hogy megözvegyült. És én még meg akartam ütni azt az embert, mert a szemembe mondta az igazságot! - Most mit fogsz tenni? Farrell reményvesztetten sóhajtott. - Sülök a saját zsíromban, drága Jeffrey barátom. Átkozottul kétségbeejtő helyzet, de nem tudom, tehetek-e valamit az ügy érdekében. Jeff csodálkozva felvonta a szemöldökét, amint a női szabót szemlélte. Barátja csupán óvatos, és senki nem tudja előre megmondani, mit hoz a jövő. A hintó késő délután állt meg Oakleyban a ház előtt. Jeff lesegítette Raelynnt a kocsiról, amely rögtön tovagördült. Fülüket ingerült hang ütötte meg, amely a ház mögül jött. - Mán én pedig aszondom, hogy magának semmi keresnivalója nincs itt, kisasszony! Maga csak még több bajt akar okozni Mr. Jeffreynek. Ebben biztos vagyok, mint ahogy abban is, mit művelt egy évvel ezelőtt. Most pedig szedje a sátorfáját, mielőtt még a gazda hazajön, és meglátja, hogy maga itt ólálkodik. Raeiynn felismerte az inas hangját. Csodálkozva nézett fel férjére, mert a nyers hang alaposan megdöbbentette. Kingston mindig udvarias volt, türelme rendíthetetlen, most azonban rekedtes hangja telve volt dühvel. -Jeffrey, ki az ördöggel beszélhet Kingston ilyen hangon? Férje vékony arca elsötétült, szeme hidegen csillogott. Raelynn ereiben megfagyott a vér. Jeff megfogta felesége karját, és a szemébe nézett. - Itt várj meg, Raelynn - kötötte a lelkére erélyesen. - Majd én elintézem a dolgot. A fiatalasszony kelletlenül bólintott. Nem szívesen maradt hátra, amikor férjének kellemetlen helyzettel kellett szembenéznie. Nyilvánvalóan egy nő... pontosabban egy lány, Nell volt a bajkeverő. Raelynn aggodalmasan az ajkába harapott, miközben szemével követte Jeffet a ház sarkáig. Kíváncsi volt, vajon hogyan intézi el férje a dolgot. Raelynn azon töprengett, ha valóban Jeffrey rontotta meg Nellt, ahogy azt a lány állította, elárulja-e magát, vagy pedig dühödt kirohanással próbálja ügyesen leplezni, hogy köze volt a fruskához. Összerezzent, amikor meghallotta férje ingerülten felcsattanó hangját.

- Mi az ördögnek jöttél ide? - Ó, Jeffrey, már majdnem egy órája várlak! - szólalt meg panaszosan egy dallamos női hang. Már kezdtem azt hinni, hogy valóban távoznom kell, olyan gorombán beszélt velem Kingston. Tudtam, hogy szeretnéd látni a fiunkat, és meg akartam mutatni neked. Danielnek neveztem el, az apám után. Remélem, nincs ellene kifogásod. Raelynn a torkára szorította remegő kezét. Mennyire megkönnyebbült, amikor a szalonban Farrell közölte, hogy Nell aznapra szabadnapot kért! A fiatalasszony most már tudta, miféle dolgok elintézésére kellett Nellnek ez a nap. A lány nyilván már jó előre kitervelte a támadást, és olyan helyet szemelt ki erre, ahol tettéért nem kell az állásával fizetnie. - Igenis van ellene kifogásom, Nell - felelte Jeff epésen. - Azt nem vonom kétségbe, hogy a gyermek a te fiad, de az holtbiztos, hogy nem az enyém! Hagyj föl ezzel a ravaszkodással, különben visszaküldelek Charlestonba, de most szégyenszemre a szekér hátulján kell utaznod, és mérget vehetsz rá, senkit nem kérek meg arra, hogy keressen neked szállást! Kíváncsi vagyok, miféle kéjencet hívtál meg a bérelt szobádba, amit én fizettem neked. Nem vesztegetted az időt, miután innen távoztál, rögtön teherbe ejtetted magad valakivel. - Nézd meg a gyermeket, Jeffrey - kérlelte Nell szelíd, hízelgő hangon. - Milyen szép legényke! Ő a legbájosabb gyermek, akit valaha láttam. A csodálatos fekete hajával meg a magasan ívelt, apró szemöldökével a tökéletes másod lesz. Nem lennék meglepve, ha a szeme is zöld lenne. Néha azon tűnődöm, vajon hasonlít-e majd rám egyáltalán, mert máris tiszta apja. Nézz a fiunkra, Jeffrey! Nem látod a hasonlóságot? -Hagyd abba ezt a makacs próbálkozást, Nell, úgyis reménytelen! - mordult fel Jeff. - Fogalmam sincs, ki a gyerek apja, de azzal tisztában vagyok, hogy nem én! - Pedig a fiunknak fekete a haja és... - Rengeteg fekete hajú gyerek él a világon, de ez nem jelenti azt, hogy mindet én nemzettem! ordította a férfi. Raelynn igyekezett csillapítani a lelkében kavargó fájdalmat. A mostani jelenet alig különbözött attól, amikor Nell először látogatott ki a birtokra. A lány ugyanúgy fújta a magáét, és Jeff sem volt kevésbé indulatos. Sőt ha lehet, most még mérgesebb volt, hogy a szemtelen lány másodszor is háborgatni meri az otthonában. Raelynn tudta, hogy férjét megviseli ez a helyzet, a haragja mégis megrémítette. Jeff általában higgadtnak tűnt, ezért ez az indulatkitörés elgondolkodtatta Raelynnt. Kíváncsi volt, vajon mit takar valójában a kiegyensúlyozottság gondosan fenntartott látszata. Raelynn körbenézett. Azt remélte, talál valamit, ami elvonja figyelmét a ház mögött zajló szóváltásról. Szemével a környezetét kutatta, de tudta, képtelenség azt várni, hogy a gondolatai akár egy pillanatra is másra terelődjenek. Nell észrevehetően türelmetlenné vált. - Nem kell kiabálnod, Jeffrey. Itt állok veled szemben. -Az igazat megvallva, ifjú hölgyem - vágott vissza becsmérlően Jeff -, mérhetetlenül nagy örömömre szolgálna, ha megtenné nekem azt a szívességet, hogy a fiával együtt visszatakarodik Charlestonba, vagy elkotródik a föld színéről, legalábbis jó messzire innen, hogy ne is lássam. -Attól félsz, mit gondol majd a feleséged, ha meglátja a fiunkat, mi? - provokálta sértődötten Nell. Jeff azt a csekély önuralmát is elveszítette, amit eddig sikerült megőriznie. - Kifelé innen! Nem vagyok hajlandó több szót vesztegetni erre a témára. Soha, de soha többé be ne tedd ide a lábad! Ha mégis megteszed, az életeddel játszol. A legszívesebben megfojtanálak! Azt ajánlom, tűnj innen a pokolba!

Felemelt hangját halkabbra fogva inasához fordult: - Mondja, Kingston, kocsival jött a lány? - Igen, Mr. Jeffrey, kocsival. Ott vár rá a ház előtt. - Akkor legyen szíves szépen, vagy ha kell, erővel odakísérni Miss Nellt, és mondja meg a kocsisnak, hogy addig meg se álljon, amíg át nem lépte a birtokom határát! - Igenis, Mr. Jeffrey, úgy lesz! Raelynn a várakozás közben igyekezett higgadtságot erőltetni magára, mégsem tűnt nyugodtnak, amikor Nell dühös léptekkel megjelent a ház sarkánál. Kingston megpróbálta utolérni a lányt, de hiába. A zöldeskék szempár hirtelen találkozott a kékkel, a lány vasvilla tekintete Raelynn velejéig hatolt. Nell gúnyos mosolyra húzta a száját, miközben méltóságteljesen lépdelt vetélytársa felé. -Azt hiszed, sikerült megkaparintanod Jeffreyt az összes pénzével együtt, mi? Nos, vedd tudomásul, te kis elkényeztetett szuka, hogy még nem végeztem a férjeddel. Akkora szégyent hozok a fejetekre, hogy nem mertek majd mutatkozni az emberek szeme előtt. Akkor talán a nagyságos és nemes Lord Birmingham is megenyhül végre, és megadja, amit kérek tőle. Nem mintha nem lenne mit a tejbe aprítania - fortyant föl megvetően. Nell dölyfösen felvetette fejét, és megindult a kocsifelhajtón várakozó bérelt fogathoz. Kingston a nő nyomában iparkodott. Amikor Nell megállt a kocsi mellett, hogy megigazítsa karján a pólyába bugyolált gyermeket, máris ott termett, hogy felsegítse. A lány még egy utolsó metsző pillantást vetett a felesége mellett álldogáló Jeffre, az inas segítségével beszállt a kocsiba, és többé vissza se nézett. A kocsi zörögve elindult az úton. Raelynn reszketeg sóhajjal végre kiengedte visszafojtott lélegzetét. Lába még mindig citerázott, amint férjére nézett. Jeff mindkét kezét elegáns nadrágja zsebébe süllyesztette. Aggodalmas arckifejezése elárulta, hogy bírálatra számít. Sötét szemöldökét zavartan ösz-szevonta, és feleségét figyelte. Raelynn tudta, hogy most valami mély értelmű, komoly kijelentést kellene tennie, de semmi fontos dolog nem jutott eszébe. Elgondolkodva körbetekintett, és halkan megjegyezte: -Az ember nem is gondolná, hogy errefelé olyan ritkán esik az eső... 65. Keringődallamok töltötték be a ház termeit Oakleyban. A ház ura ifjú asszonyával egyre nagyobb körökben keringőzött végig a virágokkal díszített gyertyafényes báltermen. Raelynn vékony ujjai tánc közben szórakozottan cirógatták férje kabátját. Jeff elegáns, fekete estélyi öltözéke a fehér, divatosan megkötött nyakravalóval és a keményített inggel jól mutatott az asszony gyöngyökkel kivarrt, halvány rózsaszínű báli ruhája mellett. Hollófekete haja és napbarnított arca kihangsúlyozta felesége elefántcsontszínű bőrének fehérségét és vörösesbarna fürtjeinek csillogó fényét. Jeff és Raelynn csak egymást nézték. Úsztak a boldogságban, egészen megfeledkeztek a táncparkett szélére húzódó vendégeikről, akik csodálattal szemlélték őket. Mindenkit megigézett a pár könnyed kecsessége. A szomszédok és a barátok már vagy egy évtizede kísérték figyelemmel azt a rajongást, amivel a környék epekedő leányzói a Birmingham fivéreket övezték. Most, hogy Brandon komolyan elkötelezte magát egy gyönyörű nő mellett, és már útban volt a második gyermekük, az imádat java része a fiatalabb fivérre szállt. A megigézett hajadonok többsége megjelent ezen az estélyen, hiszen azoknak a családoknak voltak a tagjai, amelyek régi ismeretségben álltak

Birminghamékkel. A kapzsi szülők elkényeztetett kedvencei azt remélték, házasság révén megkaparinthatják a Birminghamek vagyonát. Az anyák és lányaik gúnyosan mosolyogtak, és fennhéjázó, ferde pillantásokat vetettek irigységük tárgyára, Raelynnre, aki csalódást okozott nekik. Az utóbbi időben az a szóbeszéd járta, hogy a legújabb Mrs. Birminghamre szemet vetett egy Gustav Fridrich nevű kegyetlen német, aki mindenáron meg akarta szerezni magának a lányt. Betört Oakleyba, és rabul ejtette. A hoppon maradt fiatal lányok és szüleik most az esettel kapcsolatban számos pletykát felfrissítettek, sejtetve, hogy a hölgyet elrablója meggyalázta, s az ifjú asszony jóképű férje csak becsületből nem dobta el magától hitvesét. A terem másik oldalán hízelgőbb mondatokat lehetett hallani. Az emberek nemcsak a szemrevaló párt magasztalták, de a hölgy ruháját is bámulattal dicsérték. Sejtették, hogy az öltözék sokba kerülhetett a férjnek. Sokan csak megvonták a vállukat, mondván, ha valaki olyan gazdag, mint Jeffrey Birmingham, érthető, hogy szívesen halmozza el feleségét pazar ajándékokkal, hiszen az asszony páratlanul szép. A hölgy ruháját méltató megjegyzések hallatán Farrell Ives és Elizabeth Dalton mosolygó pillantást váltottak egymással. A hű segéd a szabómester tehetsége iránti néma hódolattal megszorította a férfi karját. Farrell meglepetten figyelt fel a gyengéd érintésre. A nő korábban soha nem mutatott hajlandóságot arra, hogy akár véletlenül, akár szándékosan hozzáérjen. Farrell kérdőn nézett a sötét hajú szépségre. Elizabeth felpillantott rá, tekintetük találkozott. Az égszínkék szempár meleg fénnyel felizzott, amint az asszony sötét szemébe mélyedt. Ez volt az első alkalom, hogy rabul ejtette a nő tekintetét. Ez adott némi reményt Farrellnek. Elizabeth talán hajlandó lesz megvizsgálni a szíve mélyén rejtegetett, titkolt érzéseit. Keskeny ujjaival végigsimított a nő törékeny kacsóján, hogy kifejezze évek óta elfojtott érzelmeit. Elizabeth lélegzete elállt. Egy röpke pillanatig úgy tűnt, mintha nem tudná eldönteni, mosolyogjon, vagy átadja magát az eddig ismeretien érzelemnek. Reszketeg sóhaj szállt fel remegő, puha ajkairól. Az asszonyt heves sóvárgás kerítette hatalmába. Vágyott arra, hogy Farrell fürkésző szemébe tekintsen, de nagyon is jól tudta, mekkora veszélyt rejt magában, ha hagyja, hogy a férfi elbűvölő mosolya levegye a lábáról. Gyakran volt szemtanúja, milyen hatást gyakorol Farrell a gyanútlan ifjú hölgyekre, akik egyszer csak azon kapták magukat, hogy szívüket meghódította. A kék szempárból sugárzó delejes tekintet nemcsak a zsenge szüzeket fosztotta meg erejüktől, józan eszüktől és akaratuktól, de az idősebb asszonyokat is, ahogy ezt Mrs. Brewster példája is bizonyította. Elizabeth tudta, hogy könnyelműség lenne, ha elveszítené önuralmát. Mégis mindig fájdalmas bizonytalanság markolt a szívébe, valahányszor az üzletben végig kellett néznie, ahogy a férfi ellenállhatatlanul bájolog egy-egy kedves, fiatal teremtéssel. Ilyenkor lehangoltság vett erőt rajta. Ez világossá tette számára: mindenki másnál jobban áhítozik arra, hogy a férfi legalább egy csöppnyi figyelmet tanúsítson iránta. Elizabethnek nagy nehezen sikerült közönyös arckifejezést erőltetnie magára. Elhúzta a kezét, abban reménykedve, hogy főnöke nem veszi észre a remegését, majd elfordította tekintetét, és megpróbálta visszanyerni lelki nyugalmát. Figyelmét a büféasztalok ragadták meg, ez jó ürügyként szolgált arra, hogy eltávolodjon a férfitól. - Ha nincs ellenére, Mr. Ives, megnézem, milyen harapnivalót találok a büféasztalon. Siettem, hogy időben elkészüljek, még enni sem volt időm. Azonkívül - mutatott körbe -a fiatal vevői önt nézik, nyilván azt remélik, hogy felkéri őket egy táncra. Bizonyára szeretne a rendelkezésükre állni.

Farrell megfogta az asszony könyökét. Elizabethnek nem sikerült rábírnia, hogy más szoknyák után nézzen. - Igazán szívesen önnel tartok, Elizabeth. A szalonon kívül nem kell tartania magát a formaságokhoz. Tudja, hogy hívnak, kérem, szólítson a keresztnevemen. Elizabeth szólásra nyitotta a száját, de hangja elcsuklott. Megköszörülte a torkát, és újabb kísérletet tett. - Gondolja, hogy közvetlennek kellene lennem önnel ennyi ember füle hallatára? Mindeddig megúsztuk, hogy a pletykafészkek rajtunk köszörüljék a nyelvüket, mert a nyilvánosság előtt nem érintkeztünk egymással. Ha meghallják, hogy a keresztnevén szólítom, lehet, hogy többre is gondolnak. Farrell vonakodva elfogadta Elizabeth kifogását. Nem mintha egyetértett volna vele, de tudta, milyen nehéz lenne rábeszélni segédjét véleménye megváltoztatására. Az asszony néha hajthatatlan tudott lenni, kivált a személyes dolgok és -farrell sejtése szerint - a szívügyek tekintetében. A terem másik sarkában egy magas, csinos, középkorú nő a lornyonján keresztül kémlelte a táncoló Birmingham házaspárt. Magasra felvont szemöldökkel hajolt oda a mellette álló alacsonyabb hölgyhöz. - Bizonyára félreértettem önt, Mrs. Brewster. Valóban azt mondta, hogy Mr. Birmingham egy kocsi alatt talált rá ifjú arájára? Ez úgy hangzik, mintha a szomszédja kertjében egy káposztalevél alatt lelt volna rá. Errefelé a partiképes agglegények nem szoktak ilyen furcsa módon menyasszonyt keresni maguknak, nem így van? A telt asszony megbotránkozott társalgópartnere kijelentésén, és csipkelegyezőjével olyan izgatottan legyezgette magát, hogy fejdíszén a pávatollak ide-oda lengedeztek. - Kedves Mrs. Winthrop, én nem mondtam ilyesmit! Szó sem volt arról, hogy Miss Raelynn egy kocsi alatt feküdt, bár könnyen alákerülhetett volna, ha Mr. Jeffrey nem ugrik ki utána az útra. A mellettük álló hórihorgas úriember a kövérkés kalaposnőhöz fordult. - Kérem, Mrs. Brewster, mesélje el, hogy történt. Annyira felcsigázta az érdeklődésemet, hogy feltétlenül ki kell elégítenie a kíváncsiságomat. -A legnagyobb örömmel, uram - válaszolta a kalaposnő izgatottan. Gyér szempilláját szemérmesen megrebegtette, és hozzáfogott, hogy részletesen elmesélje a fiatal pár találkozásának történetét. Az ifjú pár mit sem tudott arról, hogy jóformán mindegyik társaságban róluk folyik a szó. Jeff tovább keringőzött Raelynnel a bálteremben. Élvezte a felesége sötét szempillával keretezett, zöldeskék szeméből sugárzó rajongó tekintetet, mint aki egy fagyos táj kellős közepén sütteti magát a nap melengető sugaraival. - Mondtam már neked ma este, kincsem, hogy elbűvölő vagy? Leginkább akkor, amikor semmit sem viselsz magadon. Jól érzed magad? - Remekül szórakozom! - biztosította Raelynn, s puha ajkait csábos mosolyra húzta. Tánc közben úgy érezte, mintha újra bakfis lenne, és álmai mesebeli királyfijának karjában suhanna körbe. Ujjait végigcsúsztatta a férfi széles vállán, és mintha csak a szaténfényű hajtókát simítaná végig, a kabát alatt megsimogatta férje kemény mellkasát. - Úgy érzem magam veled, Jeffrey, mint egy hercegnő. - Szépséged feljogosít rá, hogy annak érezd magad, kedvesem. Megrészegít a látványod. Az új ruhád egyenesen ragyogó, de föl sem ér a te tündökléseddel. Ha nem néztem volna végig, amint öltözködsz, hajlamos lennék azt hinni, nem vetted fel a ruhád alá azt a sok fodros alsóneműt,

amit a nők szokás szerint magukra öltenek. Istenien áll ez a báli ruha rajtad, ahogy a testedhez simul! Raelynn elmosolyodott, és visszaemlékezett a bál kezdetét megelőző néhány órára. Férje a kanapén elnyújtózva figyelte az öltözködését. Úgy festett, mint egy sötét képű szultán, aki kedvenc ágyasában gyönyörködik. Tizzyt annyira zavarta a férfi rájuk összpontosuló figyelme, hogy számtalanszor kiejtette kezéből a fésűt. Jeffreynek megesett a szíve a lányon, és távozott a szobából. - A szatén alsóingem olyan leheletkönnyű, hogy mennyeien érzem magam benne - szólalt meg Raelynn. Jeff a derekánál fogva észrevétlenül közelebb húzta magához asszonyát. - Mennyeien néz ki, asszonyom. Szüntelenül vágyom önre, mióta magamra hagyott a kádban. Raelynn kacéran pillantott rá selymes szempillái mögül. - Én nem a külsőmről beszéltem, Jeffrey - Szívesen vetnék még egy pillantást az alsóingedre - tréfálkozott vigyorogva Jeff, és egy pillanatig az asszony keblére meredt. - Vendégeink vannak, Jeffrey. - Ez nem akadályoz meg abban, hogy felelevenítsem magamban, milyen szépséges a tested e fenséges ruhaköltemény alatt, és milyen vonzó vagy, mikor a vágytól felforrósodva heversz a karjaimban. Raelynn arcát elöntötte a pír, amint gondolatban felidézte, miként ragadta magával a szenvedély férje ölelésében. Noha a szerelem művészetében csupán Jeffreytől szerzett tapasztalatokat, úgy ítélte meg, hogy férje merész és tökéletes szerető. Eddig még soha nem merte megkérdezni tőle, hogyan tett szert ezekre az ismeretekre. Amikor ezen tűnődött, kétségek kezdték gyötörni Nellel meg a többi nővel kapcsolatban, akikkel férjének valaha viszonya lehetett. De valahányszor a vágytól izzó smaragdzöld szempár rászegeződött, Raelynn egyszeriben mindenről megfeledkezett, csupán heves szerelmes együttlétükre koncentrált. Jeffrey Birmingham akár ruhában volt, akár anyaszült meztelenül, mindig magára tudta vonni asszonya teljes figyelmét. - Az én lelki szemeim előtt is éppolyan izgató képek jelennek meg, uram. Jeff pajkos mosolyra húzta a száját. - Úgy látszik, asszonyom, egyre gondolunk. A nap minden órájában azon jár az eszem, amit hálószobánk zárt ajtaja mögött szoktunk művelni. Örömmel hallom, hogy ez önre is hasonló hatással van. - Már régóta szeretnék kérdezni valamit, uram - hajtotta féloldalt a fejét a fiatalasszony. - Mit, asszonyom? - Az ágyunkban akár egy egész család is kényelmesen elférne. Volt valamilyen különleges oka arra, hogy ekkorára terveztette? - Gondolom, ha valaki látná, nem hinné, hogy hitvesi ágynak készült, abból a célból, hogy a pár jókat hancúrozzék benne. - Azt akarod mondani, hogy nem ezért rendelted? - provokálta bájosan Raelynn. -Tudja, asszonyom, évekig ábrándoztam egy meztelen, hófehér bőrű istennőről, akinek lágy, kerek keblein halvány rózsák ülnek, hasa bársonyosan fehér, combjai kívánatosak. Ez a vágy mélyen befészkelte magát a szívembe, és abban reménykedtem, hogy egy napon majd magaménak tudhatom álmaim asszonyát, s egy csókkal életre kelthetem. -A csókjai, uram, még a legvadabbul ellenkező szűz lány szívét is megdobogtatnák. - Te is vonakodtál. - Csak azért, mert még nem tudtam, milyen örömök várnak rám a karjaidban.

Jeff hátravetette a fejét, és szívből jövő kacagásban tört ki. Raelynn idegesen körbenézett. Nem tudta, miként fogadják vendégeik férje féktelen jókedvét. A teremben minden szempár rájuk tapadt, de ez még nem zavarta volna. Sokkal jobban felzaklatta, hogy a bánatos nők barátságtalan, sötét tekintete is rájuk szegeződött, akiknek meghiúsította reményteli kilátásait. -Jeffrey Birmingham, mit szólnak majd a vendégeink? - suttogta. Mindent elkövetett, hogy komolynak tűnjön, bár nehezére esett, mert jóleső érzéssel töltötte el, hogy egy ilyen férfi felesége lehet. - Nézz körbe, Jeffrey! Rajtunk kívül senki sem táncol. Mindenki a legrosszabbat fogja feltételezni rólunk. - Sebaj, az ilyen találgatások legalább megmozgatják a képzeletüket - nyugtatta meg Jeff a feleségét. Tovább forgatta a táncparketten, és száját huncut mosolyra húzta. - Ha olvasni tudnának a gondolataimban, kétszeresen is meg lennének botránkozva. Apró gödröcske tűnt fel az asszony szája szegletében, miközben ujjaival ismét végigsimított a kabát hajtókáján. -Az biztos, hogy az ön fantáziájának nincs szüksége ösztönzésre, uram. - Nem is lesz, amíg a feleségem vagy, kedvesem. Csak rád kell néznem, és a vágyaimmal együtt más is megnő, és magasra emelkedik. Raelynn szemérmesen a szemébe nézett. - Önnek a vágyain kívül egyebe is van, uram? Jeff huncutul felhúzta sötét szemöldökét, s csillogó zöld szemét feleségére villantotta. - Ön ugrat engem, asszonyom, és kíváncsi vagyok, mi a célja ezzel. Ha személyesen óhajt meggyőződni róla, biztosan találunk egy helyet, ahol bemutathatom önnek szenvedélyem bizonyítékát. Raelynn ujjai a keményített ingmell magas gallérjához araszoltak. - Ha elnézem, más férfiakon milyen slamposan áll a ruha, könnyű megállapítani, hogy önt vagy rendkívül tehetséges szabómesterrel, vagy remek testalkattal áldotta meg a sors, uram. Jeffrey hirtelen felajzott kíváncsisággal nézett a nőre. - Valamely meghatározott testrészt szeretné megtekinteni, asszonyom? -Tudod, Jeffrey, igazán felemelhetnéd a tekintetedet az ágyékodról - incselkedett Raelynn. Akkor felfedezhetnéd, hogy az embernek más testrészei is vannak, amelyek éppolyan csodálatra méltóak. - Még nem feleltél a kérdésemre - makacskodott Jeff, mert nem szívesen hagyta abba ezt az izgalmas témát. - Három, lassan négy hónapja vagy a feleségem, és más férfiakat nézegetsz, hogy összehasonlítgasd velem őket? Vagy csak kíváncsiságból bámulod meg őket? Raelynn lélegzete elállt a meglepetéstől. - Nem szoktam más férfiakat megbámulni, Jeffrey. - Engem nézegess! Raelynn gőgösen feltartotta fitos orrát. - Az más. - Kedvemet lelem benne, amikor epekedve nézel - súgta felesége fülébe Jeff. - Az élvezet kölcsönös, uram - mosolygott Raelynn elbájo-lóan, és oldalvást férjére nézett. -Ah! Ezt jól megcsináltad! - Mi a baj? - pillantott fel Raelynn értetlenül. -Jobb lesz, ha témát váltunk, mielőtt kínos helyzetbe kerülök - ajánlotta a férfi nyomatékosan. Ez a nadrág olykor rettentően szűk, és sok mindenről árulkodik. A zöldeskék tekintet hirtelen lesiklott a nadrágra, és Jeff kuncogott. - Most beugrattalak!

Raelynn durcásan felvetette a fejét, mint aki alaposan megsértődött a javíthatatlan tréfacsináló bolondos trükkjén, de a szája önkéntelenül mosolyra húzódott. - Nem lepődtem volna meg, hiszen már tudom, micsoda kéjenc a férjem. -Azon a napon váltam kéjenccé, amikor belépett az életembe, asszonyom. Raelynn elégedetten mosolygott, és folytatta a játszadozást a férfi nyakravalójával. - Én pedig aznap váltam buja nőszeméllyé, amikor az ágyába vitt, uram. Azóta sem tudok másra gondolni. Az italokkal megrakott tálcákkal járkáló szolgálók, a fülbemászó dallamokat játszó zenészek, a sustorogva csevegő felcicomázott hölgyek és kiöltözött urak egészen távolinak tűntek a táncoló pár külön világától. Amikor Jeff átengedte egy táncra Raelynnt egy idősebb úrnak, ráeszmélt, milyen lassan vánszorog az idő, ha nincsenek együtt. Miközben a vadászcimboráival beszélgetett, még akkor is oda-odapil-lantott az idős férfival táncoló és kötelességtudóan mosolygó hitvesére. Egyszer csak bátyja vidám tekintetével találta magát szemközt, s érezte, hogy arca a bosszúságtól elvörösödik. - Ugye, azért örömödet leled benne egy kicsit? - lépett oda hozzá Brandon csipkelődve. - Persze - bólintott Jeff. - És nem csak egy kicsit - ismerte el készségesen. Még egy utolsó pillantást vetett Raelynnre, aztán megfordult, és követte fivérét. Heather egy nagy karosszékben ült, báli cipőbe bújtatott kecses lábát alacsony zsámolyon pihentette. Vállára egy csipkekendőt terített gondosan, hogy eltakarja hatalmas pocakját. Jeff még a bál kezdete előtt utasította a szolgálókat, hogy helyezzenek el egy széket ott, ahonnan a várandós anya az egész termet beláthatja anélkül, hogy egy tapodtat is mozdulnia kellene. Heathert a vendégek egy kis csoportja vette körül, akik megálltak, hogy üdvözöljék. Farrell Ives karon fogta Elizabeth Daltont, és a bájos Mrs. Brandon Birminghammel beszélgető társasághoz vezette. Thelma Brewster is sietve átvágott a termen, amint észrevette a szabómestert. Thelma magával cipelte a társaságában lévő angol lordot és Lydia Winthropot is. Mrs. Winthrop Charleston környékén nőtt fel, de egy gazdag angol úrhoz ment feleségül, és az elmúlt húsz évben Londonban élt. Most azért kelt át az óceánon, hogy meglátogassa barátait. - Kedveseim, találkoztak már Lord Marsdennel? - kérdezte Lydia Winthrop, és kecses kézmozdulattal előretessékelte a magas, szikár lordot. - Londonból jövet, a hajón ismerkedtünk össze. Lord Marsden azért érkezett ide, hogy megfelelő földbirtokot keressen a lányának nászajándékul. Mrs. Brewster meggyőzött bennünket arról, hogy házigazdánknak nem lesz ellenére, ha őlordsága is velünk tart. A Birmingham fivérek talán még tanácsot is tudnak adni neki, melyek a legjobb földek a környéken. Lord Marsden megköszörülte a torkát. - Nem akartam alkalmatlankodni, de ezek a kedves hölgyek addig erősködtek, míg végül rábeszéltek. Heather felmosolygott rá. A hórihorgas, barna hajú lord kedves embernek látszott. Elegáns szabású, sötétkék kabátja és nadrágja azonban ugyanolyan komor volt, mint a férfi méltóságteljes arckifejezése. -Nyugodjon meg, milord. A sógorom biztosan megtiszteltetésnek veszi az ön látogatását mondta Heather szívélyesen. - Ami pedig a vásárlási szándékát illeti, Jeffrey és Brandon valóban tud önnek segíteni, hogy megfelelő földbirtokot találjon. Ám ma este szórakozzék kellemesen, és fogyasszon az asztalon található finomságokból. Jeffreynek kiváló szakácsa van, az ételek ínycsiklandóak.

- Köszönöm a vendégszeretetét, asszonyom - felelte nyájasan Lord Marsden. - Ön igazán nagyon kedves. - Örülök, ha segíthetek, milord. Érezze jól magát, és nyugodtan nézzen körül. Sokan azzal a kéréssel álltak elő, hogy szeretnék megszemlélni az Oakleyban történt változásokat. Jeffrey magánlakosztálya és a családtagok számára fenntartott szobák kivételével a legtöbb helyiség nyitva áll. Ez a ház igazi gyöngyszem a környékbeli birtokok között, mióta a sógorom rendbe hozatta. -Az ön családja roppant előzékeny, asszonyom - hajolt meg Lord Marsden. Elfordult, és követte a tovasétáló két asszonyt. Lydia Winthrop megállt, és a bálterem arannyal futtatott stukkókkal díszített mennyezetére mutatott. A lord kötelességtudóan követte a nő felemelt tekintetét. - Emlékszem erre a helyre, amikor még Louisa szülei laktak itt - töprengett fennhangon Lydia. A ház akkor is szép volt, de közel sem olyan gyönyörű, mint most. - Bizonyára ön is osztja a véleményemet, asszonyom, hogy a hatalmas londoni paloták mellett eltörpülne ez a ház - szólalt meg a lord. - Az itteni szegényes lakóépületekkel ellentétben azonban felérne egy szerény, bár nem túl lenyűgöző angol lakóházzal. Mrs. Brewster arcáról tüstént lehervadt a derűs mosoly. Saját kis lakása a kalapüzlettel együtt is bőven elfért volna a bálteremben. Ha Lord Marsden meglátogatná, bizonyára lenézően mérné végig. Okosabbnak látta, ha más témára tereli a szót. -Miss Heather csodálatos hölgy, talán a legelbűvölőbb a környéken... természetesen Miss Raelynnt leszámítva. Ólordsága elővett egy tubákosszelencét, és egy kevés burnótot szórt a kézfejére. Felszippantott egy keveset az orrlyukaiba, majd feltartotta fejét és méltóságteljesen felvonta a szemöldökét, miközben zsebkendőjét az orrához nyomta. - Olyan a hajszíne, mint azoknak a galád íreknek. Nem így van? - I-igen, azt hiszem - nyögte ki végül Thelma Brewster. -Mintha úgy hallottam volna, hogy az édesanyja Írországból lelepült át Angliába, amikor férjhez ment Heather édesapjához. - Nagy kár! - szegte fel szögletes állát Lord Marsden, s közben a lábujjhegyén billegett. A kalaposnőnek libabőrös lett a háta. Ha ez az ember Heather Birminghamet rangján alulinak tartja, akkor vajon milyen mélyre sorolná őt a ranglétrán, a charlestoniakkal egyetemben, töprengett el. Lydia Winthrop gúnyosan a férfira mosolygott. - Tapasztalni fogja, milord, hogy errefelé a polgárokat kevéssé érdeklik a címek és a nemesi rangok. Ne feledje, noha ez a terület egykor Anglia uralma alatt állt, már nem tartozik a fennhatósága alá. Az itteniek meg akartak szabadulni a zsarnoki uralomtól, és képesek voltak megvívni függetlenségükért. -Lázadók... jenkik... egyre megy! - vágta rá Marsden ellentmondást nem tűrő, gőgös hangon. A masamód pufók arca behorpadt, a döbbenettől tátva maradt a szája. Ólordsága iránt érzett áhítata egy csapásra haraggá változott. Úgy érezte, ha tovább kell hallgatnia a hosszú orrú angol pökhendi megjegyzéseit, nem áll jót magáért, és a fejére borít egy puncsostálat. Még egy kísérletet tett, hogy más mederbe terelje a beszélgetést, ezért az ételektől-italok-tól roskadozó asztalokra mutatott. - Egész Dél-Carolinában nem talál ilyen ízletes ételeket, mint itt, milord. Nem akarja megkóstolni? Lord Marsden finnyásan az orrához emelte csipkével szegélyezett zsebkendőjét.

- Meg sem merem kérdezni, miből készültek ezek az étkek. A zsíros ételek a sírba visznek. - Nos, uram, kétlem, hogy talál errefelé vesepástétomot -vágott vissza Mrs. Brewster, és sötét pillantást vetett rá. Akár angol lord, akár nem, nem árt illemre tanítani, vélte Thelma. - Én már alig várom, hogy hozzáfoghassak. Lydia átnyújtott egy tányért a kalaposnőnek, és mosolyogva kérdezte: - Nos, hozzálátunk? Heather észrevette, hogy Jeff utat tör magának a vendégek között, és feléje tart. Az asszony üdvözlésképpen a kezét nyújtotta sógorának, és felkacagott, mint egy lelkes diáklány. - Éppen azon tűnődtem, mit tegyek, hogy magamra vonjam a figyelmedet. Annyira belemerültetek Raelynnel a táncba, hogy azt hittem, le kell kérnem téged, ha váltani akarok veled pár szót. Nagyszerű a bál! Köszönöm, hogy meghívtál bennünket. Jeff szeretettel rákacsintott, megcsókolta karcsú kezét, hátralépett, és huncut pillantással végigmérte. -Asszonyom, ha szabad megjegyeznem, ön úgy fest, mint a tyúk a fészkében, amint reménykedve várja, hogy kipottyanjon a tojása és kikölthesse. Heather apró kezét a hasára tette, és elégedetten dobolt rajta az ujjaival. - Most már bármikor megszülethet. -Jól érzi magát, hercegnő? -Kiválóan - biztosította sógornője mosolyogva. Szerelmes pillantást vetett férje felé, és kis sóhajt hallatott, amikor Brandon a székének támaszkodott. - Vagyis akkor érezném jól magam, ha a bátyád megnyugodna egy kicsit. Olyan állhatatosan őriz engem, mint a kutya a szaftos csontot. Vidám hangjával, amelyen a szemrehányásnak nyomát sem lehetett felfedezni, széles mosolyt csalt férje arcára. - Nézd el nekem, kedvesem - simogatta meg Brandon felesége vállát. - A szülés küszöbén állsz, azt hiszem, aggódhatok egy kicsit. Heather pajkosan grimaszolt. - Ó, te gézengúz, nagyon jól tudod, hogy még vagy két hét hátravan a lányunk születéséig. Biztosan elfelejtetted már, hogy néztem ki pár héttel azelőtt, hogy Beau-t a világra hoztam. Úgy festhettem, mint egy fregatt, ami nehéz orrával a vizet szántja. A körülötte állók mind kacajra fakadtak, köztük Brandon is, de Jeff észrevette rajta, hogy ugyanolyan feszült, mint három évvel ezelőtt, amikor Beau születését várta. Tudta, mennyire odavan fivére Heatherért, és a gondolat, hogy az asszonynak fájdalmas szülése lesz, vagy ami még rosszabb, esetleg belehal a vajúdásba, megfosztotta lelki nyugalmától. Brandon nem tud lecsillapodni, amíg a megpróbáltatás véget nem ér. - Hidd el, édesem - felelte férje fátyolos hangon, és szeretettel megszorította hitvese kezét -, nem felejtettem el a kínszenvedéseimet. Ez az oka annak, hogy most is nyugtalankodom. Heather harmatos szemekkel gyöngéden párjára nézett. Jeff elfordult, és szemközt találta magát Farrellel, aki szintén szemtanúja volt a hitvestársak egymásra vetett szerelmes pillantásának. Az agglegény ritkán látott házastársak között ilyen bensőséges, meghitt kapcsolatot, és nőtlen férfiként igen irigyelte őket. - Drága Jeffrey barátom, a változatosság kedvéért úgy festesz, mintha skatulyából húztak volna ki - jegyezte meg a szabómester gonoszkodva, és amint a házigazda rávigyorgott, gőgös pózba vágta magát. - Ejha, selyemfiú, csinosság tekintetében felvehetnéd a versenyt a feleségemmel! - incselkedett Jeff, és tekintete végigpásztázott a magas, széles vállú férfi alakján.

A hosszú szárú, testhez álló, szürke-fekete hajszálcsíkos nadrágon, az ezüsttel átszőtt mellényen, a fehér ingen és nyakravalón, a fecskefarkú fekete frakkon minden precíz öltés a helyén volt. Jeffrey nem tudta megállni, hogy megcsodálja a divatos öltözéket. Farrell öntelten végigfuttatta hüvelykujját az elegáns kabát hajtókája alatt. - Úgy véled? - Bizony, úgy. - Ha lesz egy kis szabadidőd, ugorj be hozzám a szalonba, drága Jeffrey barátom, hogy csiszolgassam egy kicsit az ízlésedet. Bizonyára hasznát vennéd a tanácsaimnak. - Majd fontolóra veszem az ajánlatod, ha álarcosbálba készülök, és divatmajomnak akarok öltözni - jegyezte meg csípősen Jeffrey. Farrell szakállas képe bánatosan megnyúlt. Mindazok, akik lanúi voltak, ahogy arcáról eltűnt a kevélység, nevetésben törtek ki. - Esküszöm, Jeffrey, egészen sértően viselkedsz, ha elfog az irigység. - Ugyan már, ne húzd fel az orrod! Nem akartalak megbántani. Az igazat megvallva olyan csinos vagy, mint egy aranyos kis fruska. Elizabeth vetett egy oldalpillantást jóképű kísérőjére, és látva, hogy az fogsorát villogtatva vigyorog, hirtelen bánatos képet vágott. -Jobb lesz, uram, ha nem táplálja tovább ennek az embernek a hiúságát, mert még jobban a fejébe száll a dicsőség -mondta. - Ne feledje, nekem kell együtt dolgoznom vele. - Ugye el van telve önmagától? -Az én számból soha nem fog ilyen megjegyzést hallani, uram... - forgatta a szemét Elizabeth -, még akkor sem, ha esetleg ez a véleményem. Farrell megfogta az asszony kezét, és kedélyesen kuncogott. -Azt hiszem, ideje megmutatnunk a házigazdának, hogy nem ő az egyetlen, aki keringőzni tud. Azt is szeretném, kedvesem, ha mindenki látná az új ruháját. - Ezt is te tervezted, selyemfiú? - tudakolta Jeff mosolyogva. - Valójában ő tervezte és varrta magának ezt a ruhát. A sötét bíborvörös öltözék kiemelte a fehér bőrű, fekete hajú nő szépségét. Jeff feltűnő karmozdulatot téve a földig hajolt az asszony előtt. - Gyönyörű ma este, Miss Elizabeth. Az igazat megvallva elragadó. Túlszárnyalja munkaadóját. Elizabeth halkan kuncogott, és bájosan pukedlizett. - Köszönöm, Mr. Birmingham. -Jeff - igazította ki a házigazda. - Vagy ha jobban tetszik: Jeffrey. Ragaszkodom hozzá, Elizabeth, hogy a munkahelyén kívül ezt a megszólítást használja - mondta, majd szemét a női szabóra villantotta, és hozzátette: - És megmondhatja neki, hogy ez az én kívánságom. Elizabeth felnevetett, és beleegyezően bólintott. - Ahogy óhajtja, Jeffrey. - Érezzék magukat jól, barátaim - terelte őket látványos kézmozdulattal a táncparkett felé Jeff. Én is csatlakozom, ha megtalálom a feleségemet. Tekintete szinte önkéntelenül rálelt Raelynnre. Jeff egy pillanatig csak állt, és gyönyörködött fejedelmien szép hitvesében, aki épp egy másik jó baráttal, Rhys Townsend seriffel forgott a táncteremben. A tagbaszakadt férfi bámulatosan könnyedén lejtett, s Raelynnek nem esett nehezére követni a seriff tánclépéseit. A fiatalasszony nyúlánknak tetszett a földig érő, finoman testhez álló ruhában. Jeff kissé csalókának találta az öltözéket, hiszen nagyon is jól ismerte és nagyra értékelte a csillogó ruha alatt rejtőző érett idomokat. A meghitten együtt töltött hetek alatt a ragyogóan szép asszony külsején kívül belső értékeit is észrevette. Meglepetten észlelte, hogy a

szenvedélyes együttlé-teikből fakadó boldogság mellett valami mélyebb, eddig még soha nem tapasztalt érzés kezd gyökeret verni a szívében, amit nem tudott volna a nevén nevezni. Mindamellett jó érzéssel töltötte el, hogy Raelynnt a magáénak tudhatja. Amint elmerülten, távolról csodálta párját, elképzelte vise-lősen, Heatheréhez hasonló, kidomborodó hassal. A gondolat, hogy áldott állapotban lássa hitvesét, olyan mély vágyat ébresztett benne, hogy a lélegzete is elállt. A táncoló párok labirintusán át felesége felé indult. Rhys meglepődött, amikor kezét a vállára tette. - Mit keresel itt egymagádban, Jeffrey? - kérdezte a seriff, mintha fel sem merült volna benne, hogy az a saját feleségével szeretne táncolni. - Keresned kell magadnak egy lánykát, ha táncolni akarsz. - Tudom, barátom. Ezért jöttem ide. Eredj, és keresd meg a saját nejedet, mielőtt rád uszítja a fivéreit, és elrángatnak a táncparkettről. - Nem ez lenne az első eset - kuncogott Rhys, és szemét az apró szőkeségre villantotta, aki a táncolókat övező tömegből őt figyelte. - Azt hiszem, kénytelen leszek megtanítani a kicsikémet táncolni, különben elevenen megnyúz, és az irhámat a pajtaajtóra szögeli. Mary időnként kissé megorrol rám, amikor a táncos lábam nem tud ellenállni a muzsikának, és partnert keresek magamnak. Raelynn a vonzó fiatalasszony felé pillantott. Mary zavartan egy hímzett stólát szorított a hasára, ami azt sejtette, hogy terhességét próbálja leplezni. - Az az érzésem, Rhys, hogy a felesége most is neheztel -kockáztatta meg Raelynn. - Jobb lesz, ha igyekszik jóvátenni a dolgot, különben Mary ráncigálja le magát a táncparkettről, a fülénél fogva. A férfi nevetett, két ujjal tisztelgett, majd karjával hadonászva, látványosan a feleségéhez sietett. Raelynn és Jeff jól mulatott a seriff komédiázásán. Még nagyobbat kacagtak, amikor Rhys magyarázkodni kezdett feleségének, aki fitos orrát feltartva úgy tett, mintha vérig lenne sértve. Jeff udvarias meghajlással felkérte hitvesét egy keringőre, s Raelynn tárt karokkal fogadta a felhívást. Néhány pillanatig csendben élvezték a zenét és egymás társaságát, a táncparketten egyre nagyobb köröket írtak le, majd Raelynn felpillantott férjére, és csodálkozva elmosolyodott. - Igencsak vakmerő tett volt idefurakodni, Jeffrey hogy tánc közben lekérj engem. Valami különleges okod volt rá? Jeff felvont szemöldökkel szélesen rámosolygott. -Táncolni akarok veled, amikor úgy tartja kedvem. Ezt nem nevezném vakmerő cselekedetnek, csak... - elgondolkodva feltartotta a fejét, miközben az odaillő szót kereste, aztán határozottan bólintott, és kibökte - .. .józannak. Hosszú, selymes szempillái mögül Raelynn kétkedő, mégis derűs pillantást vetett rá. E tekintet láttán Jeff elégedetten mosolygott magában. Nem volt ellenére, hogy feleségét bizonytalanságban tartsa abban a tekintetben, mennyire józanul kívánja érvényesíteni férji előjogait. Mégis elbizonytalanodott, amikor észrevette, hogy Raelynn apró, fehér fogával az alsó ajkába harap, mert azt kívánta, hogy asszonyaként mindig biztonságban érezze magát mellette. -Raelynn, szerelmem, nem vagyok túlságosan féltékeny, különösen nem a barátaimra, akik... Az asszony elragadó mosolya hirtelen elhallgattatta. - Legszívesebben veled táncolok, Jeffrey - suttogta Raelynn, és ujjai felfelé araszoltak férje tarkóján. A tánc után kézen fogva végigkígyóztak a vendégek között a büféasztalokhoz. A kalaposnő bemutatta őket Lord Marsdennek és Lydia Winthropnak.

- Milyen remek ez az estély! - áradozott kedvesen Lydia. -Úgy ahogy mondja! - osztotta a nő véleményét Lord Marsden, immár barátságosabb hangnemben, amivel sikerült elnyernie Mrs. Brewster helyeslő mosolyát. Lydia gyorsan előadta Jeffnek, hogy mi járatban van errefelé a lord. -Arra gondoltunk, hogy ön vagy Mr. Brandon útbaigazítást nyújthat őlordságának ebben az ügyben. - Örömünkre szolgál, ha a segítségére lehetünk - felelte Jeff, és a férfi szemébe nézett. - Szívesen látom az otthonomban bármikor, és azt is örömmel veszem, ha beugrik hozzám az irodámba Jeff lopva hátranyúlt, vékony ujjait Raelynn ujjai közé fűzte, és gyengéd szorításával némán jelezte, hogy ő az egyedüli, akinek valóban figyelmet szentel. - Boldogan segítek önnek bármiben, milord. - Köszönöm az ajánlatát, uram. Hálás lennék, ha segítene elintézni az ügyemet, hogy még az esküvő kihirdetése előtt visszatérhessek Angliába. Az igazat megvallva, ha át kell vészelnem még egy olyan viharos hajóutat, mint amilyet Mrs. Winthroppal idefelé elszenvedtünk, akkor amíg élek, nem lesz többé bátorságom hajóra szállni. Megjegyzése mindannyiukat megkacagtatta, és ismét csodálatot keltett iránta Mrs. Brewsterben. Elvégre Marsden a királyság lordja volt, és még arra is alkalmasnak látszott, hogy felkérje őt egy fordulóra. *** Jeff számára új élményt jelentett felesége társaságában szórakozni egy előkelő bálon, és valahányszor kedvező alkalom kínálkozott, hajlamos volt szabadon élni férji jogaival. Raelynn biztatta férjét a közeledésre. Az est folyamán többször is sikerült kihasználniuk a helyzetet, hogy titkon, észrevétlen megérintsék egymást. Ha a barátokkal folytatott eszmecsere közben a fiatalasszony megfogta férje hátsóját, vagy Jeff a karjával véletlenül hozzáért felesége melléhez, beszédesen egymásra mosolyogtak. Miután Mrs. Brewster véletlenül ráfröccsentette a puncsot Jeffrey hófehér ingére, a férfi visszament a hálószobájukba, és ott találta a feleségét csípőig felhúzott szoknyában a kárpitozott kereveten. Az asszony éppen elszakadt harisnyáját húzta le a lábáról, amikor férje betoppant. A férfi megcsodálta hitvese hosszú, bársonyosan sima lábát, és elragadtatva, gerjede-lemtől fűtve közelebb hajolt. A fülcimpáját harapdálta, buja ajánlatokat sugdosott a fülébe, Raelynn pedig kacarászott. Jeff letérdelt elé, lágy csókokkal halmozta el az asszony nyakát és keblét, s keze merészen a ruha alá vándorolt. Raelynn lélegzete elakadt, majd egy pillanat múlva boldog, remegő sóhajtással ernyedten férjéhez simult. Jeff ajka egyre feljebb araszolt, és heves csókot követelve rabul ejtette a száját. Raelynn készségesen fogadta a férfi kutató nyelvét, és nyelvével lassan cirógatni kezdte. Jeff felemelte a fejét, és felesége arcát fürkészte, hogy kiderítse, hajlandó-e elkötelezni magát a pillanatnak. A fiatalasszony lágy, csillogó tekintete összekapcsolódott Jeffével, és borzongás rázta meg karcsú testét, amint megpillantotta a zöld szempárban lángoló szenvedélyt. A férfi hosszú, izmos karja hátulról átfogta a csípőjét, és maga felé vonta a kanapé szélére. Széttárta combjait, közben kiszabadította magát a nadrágból, és lassú mozdulattal asszonya meleg öle mélyére hatolt. A kéjtől elragadtatva egészen egymásba feledkeztek, amíg meg nem hallották a hallból felfelé igyekvő, majd a szomszédos hálószobába bevonuló, csivitelő hölgyeket, akik buzgón dicsérték a házban történt változásokat. A pár az eksztázis küszöbén kővé dermedve feszülten hallgatózott.

A bál kezdete előtt lakosztályuk bejáratán összehúzták a függönyöket, de az ajtó üvegszárnyait tárva hagyták, hogy a szoba szellőzzék. Nem lehetett tudni, hogy valamelyik kíváncsi lélek nem merészkedik-e ki a verandára, és veszi magának a bátorságot, hogy belépjen a lakosztályba. Raelynnt zavarta vendégeik közelsége. Reszkető kezét férje mellkasának feszítette, és esdeklőn felpillantott rá. - Majd később - suttogta, és tenyerével végigsimította a férfi szőrös mellét -, amikor senki sem zavarhat bennünket. Jeff felesége füléhez szorította az ajkát. - Menjünk le, és keringőzzünk, amíg a vérem lecsillapodik. -Mintha attól lehűlne! - kacagta el magát Raelynn, majd sietve férje vállába temette arcát, hogy visszafojtsa a hangos nevetést. Amikor a kandallópárkányon álló óra megkondult, hátrapillantott. - Tíz óra. Nemsokára véget ér a bál. Akkor majd kettesben lehetünk. -Jobb lesz, ha előremész - mormolta Jeff, és elhúzódott tőle. - Ha én most lemegyek, biztosan megbotránkoztatom a vendégeinket. Raelynn felemelkedett a kanapéról, még egy gyönyörködő pillantást vetett lefelé, majd mosolyogva ellépett mellőle. 8 A ház asszonyaként Raelynn udvariasan eleget tett kötelességének: mosolyogva fogadott el minden felkérést, a tánc közötti szünetekben pedig a hölgyvendégekkel beszélgetett. Felfedezte, hogy Heather élénken ragyogó tűzként ellenállhatatlanul vonzza őt, csakúgy, mint a többieket. Valahányszor elbizonytalanodott, sógornője erőt adó társaságát kereste. Raelynn tisztában volt azzal, hogy felkeltette az emberek érdeklődését, mivel a környék egyik legszemrevalóbb agglegényéhez ment feleségül. Igyekezett a lehető legkedvesebben válaszolni a kérdéseikre, mégis úgy érezte, hogy a hölgyek egy kis csoportja neheztel rá. Bár gyűlölködésüket merev mosolyok és burkolt megjegyzések mögé rejtették, sikerült elérniük, hogy Raelynn kívülállónak érezze magát. Végtére is ő csak egy idegen volt, aki egy Jeffrey Lawrence Birmingham nevű, hőn áhított kincset bitorolt. Igyekezett elengedni a füle mellett a rosszindulatú célzásokat. Erezte, hogy növekvő elragadtatás keríti hatalmába. Miután már a reményét is elvesztette, hogy túléli az atlanti-óceáni hajóutat, nemcsak a rabszolgasortól menekült meg, amit Gustav szánt neki, hanem egyik napról a másikra egy rendkívüli úriember felesége lett. Jeff, ez a roppant vonzó férfi, akivel öröm volt együtt lenni, az övé volt, nem pedig azoké a nőké. Raelynn nem is hitte volna, hogy ezen a vad vidéken ilyen előkelő úriemberre talál. Ráadásul tökéletesen illett hozzá, kiegészítették egymást. Csak az adott okot aggodalomra, hogy minden túlságosan tökéletesnek látszott. Még egy tündérmesében sem élhetett volna boldogabban. A tündöklő bálteremben előkelő emberek sokasága kavargott, varázslatos helynek tűnt a csillogó kristály gyertyatartók és a drága csillárok árasztotta fényben. A tetőn kopogó eső friss, édes illata felvidította, és kissé meg is szédítette. Úgy érezte, mintha könnyű szárnyakon lebegne a magasban, akár egy láthatatlan világ piciny tündére. Mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Pedig igaz, ez maga a valóság, bizonygatta magának, nem káprázat, nem illúzió! Figyelmét újra megpróbálta az idős úrnak szentelni, akivel éppen táncolt. Fogalma sem volt róla, mit motyogott a férfi, ezért csak mosolygott rá, és remélte, hogy az nem vár tőle választ. Gondolatai a várva várt pillanat körül jártak, amikor Jeffreyvel kettesben végre visszavonulhatnak hálószobájukba, és magukra zárhatják az ajtót. Fülig pirult, mert szinte látta maga előtt, ahogy szenvedélyes férje izmos teste lassan, ritmikusan mozog fölötte.

A kellemes ábrándozás közben elvétett egy lépést, és táncpartnere lábára lépett. A férfi ráncos arca megvonaglott a fájdalomtól, majd visszanyerte önuralmát. - Ne izgassa magát, leányom, semmi baj nem történt - hárította el az ifjú asszony bocsánatkérését, és nyugtatólag megpaskolta a kezét. Raelynn nem győzte korholni magát, amiért annyira elábrándozott, hogy úgy viselkedett, mint egy ostoba csitri. Remélte, hogy az éltes úriember nem fedezte fel az összefüggést szórakozottsága és piruló arca, visszafojtott lélegzete között, vagy ha mégis, akkor ennek okát nem tulajdonítja buja gondolatoknak. - Kedves leányom, ne zaklassa fel magát - nyugtatgatta a férfi féltő gonddal, amikor észrevette az asszony szorongását. Aggodalma fokozódott, amint Raelynn kipirult arcát tanulmányozta. Ha tovább táncol, hamarosan ájultan esik össze a kimerültségtől. Raelynn kihasználta az alkalmat, udvariasan elfogadta az öregúr odanyújtott karját, és hagyta, hogy levezesse a táncparkettről. Mérhetetlen megkönnyebbülést érzett, amikor Jeff egy pohár borral sietett elébe. - Tessék, szerelmem. Úgy látom, neked nagyobb szükséged van erre, mint nekem. Nem hiszem, hogy akár egy kortyot is le tudnék nyelni, amíg megkönnyebbülést nem lelek. - Megkönnyebbülést? Jeff rámosolygott, és odahajolt hozzá. - Az ön naivitása, asszonyom, roppant vonzó - suttogta -, de most sürgős elintéznivalóm akadt, szólít az illemhely. - Odakint esik - figyelmeztette Raelynn, elbűvölő mosolyt villantva rá. -Az eső néhány perce elállt, kedvesem. Mindenképpen mennem kell. Most már szorongat a szükség. - Ne maradj sokáig! - mondta Raelynn. Erezte, hogy a férfi igéző kacsintásától a szíve nagyot dobban. Miután Jeff elsietett, Raelynn meg akart fordulni, de hirtelen éles fájdalom hasított a sarkába. Biztosan felhólyago-sodott a sok tánctól. Egy pillantást vetett az órára, és megállapította, hogy amíg Jeff visszaér, épp elegendő ideje van arra, hogy felmenjen és egy kényelmesebb cipőbe bújjon. -Enyém lehet ez a tánc, asszonyom? - szólalt meg egy mély hang a háta mögött. Amikor hátrafordult, Farrell Ives mosolygott le rá. - Elizabeth elhagyott, hogy az ön sógorával lejtsen - magyarázta a szabó, és visszakísérte Raelynnt a táncparkettre. -Megpróbálja eloszlatni Brandon aggályait a Heatherre váró megpróbáltatással kapcsolatban. Engem életemben csak egyszer ért hasonló megrázkódtatás, de az maradandó benyomást tett rám. Nyilván azért tudom beleélni magam Brandon helyzetébe, mert még mindig élénken él bennem annak az élménynek az emléke. Raelynn kíváncsian félrebillentette a fejét. - Nem is tudtam, hogy nős, Farrell. - Nem vagyok az, soha nem is voltam. - Ó, akkor bizonyára van húga vagy nővére... - Egy sincs. A hét fivér közül én láttam meg utolsóként a napvilágot. - Szent ég! Az ön édesapja igen büszke lehetett rá, hogy ennyi fia született. Farrell szakállas álla derűsen megrándult. - De még milyen büszke volt! Jó fiúk voltunk valamennyien, de néha mégis nehéz időket éltünk át. Raelynn elnevette magát.

- Tudja, Farrell, ha elhinném, hogy valóban annyira öntelt, mint amilyennek mutatja magát, óva inteném öntől a nőket, mert egyikük sem érhetne az ön nyomába. A férfi szeme pajkosan felcsillant. -Azzal tisztában vagyok, hogy a külsőm lenyűgöző, ám arról eddig fogalmam sem volt, hogy még a nők is elbújhatnak mellettem. - Ön reménytelen eset! - csicseregte kacagva Raelynn. - Mindenki ezt mondja! - sóhajtott föl panaszosan a férfi. -Vigyázzon - figyelmeztette a fiatalasszony, s kísérletet sem tett arra, hogy visszafojtsa a nevetést -, mert valaki még komolyan veszi, és azt hiszi, valóban el van telve önmagával! - Csak egy bolond lehet ilyen esztelen! - kuncogott Farrell. Nagy ívben körbesuhantak a termen. Raelynn zavartan öszszevonta a szemöldökét, és felpillantott táncpartnerére. - Kíváncsivá tett, Farrell. - Mire kíváncsi? - Ha soha nem volt nős, és egyetlen lánytestvére sincs, legyen szíves, magyarázza meg, hogyan tapasztalhatta azt a feszültséget, amely Brandont gyötri? Azt akarja mondani, hogy jelen volt egy szülésnél? Vagy valami egészen másról beszél? - Ott voltam, amikor Elizabeth életet adott Jake-nek. A férje hajdan a legjobb barátom volt, de meggyilkolták, én vittem haza a holttestét. Elizabeth még aznap este vajúdni kezdett. Izgalmamban úgy vergődtem, mint a horogra akadt hal, csak akkor nyugodtam meg, amikor a bába kijött a verandára, és megmutatta a csecsemőt. Elizabeth egyszer sem sikoltott fel, de az apró zajokból kivettem, hogy fájdalmai vannak. Mire a szülés véget ért, rogyadozott a térdem a gyengeségtől. -Akkor már régen ismeri Elizabethet - állapította meg Raelynn, - Még ifjú bokszoló koromban ismerkedtem össze Elizabeth néhai férjével, Emoryvel. Egy ideig Georgiában dolgozott, és amikor visszatért, bemutatta menyasszonyát, aki a szüleivel eljött látogatóba. Még életemben nem láttam szebb nőt Elizabethnél, de ő akkor már foglalt volt. Tanúskodtam az esküvőjükön, én nyújtottam át a gyűrűt. Emory az összes pénzüket elverte szerencsejátékon, és amikor megölték, koldusszegényen hagyta itt Elizabethet. Férje halála után nálam kezdett dolgozni, és nagy segítségemre volt az üzlet fellendí-tésében. Elizabeth még most is szerényen él, mert fizetéséből a fiának kuporgatja a pénzt. Azt akarja, hogy a fiú jobb kilátásokkal vágjon neki az életnek, mint egykor az apja. - Elizabeth biztosan hálás volt, hogy mellette állt, amikor segítségre volt szüksége. Feltételezem, ön azóta másképpen is bizonyította barátságát. Farrell hallgatott. Mit is mondhatott volna, hiszen korántsem volt biztos benne, hányadán áll a fekete hajú szépséggel. A vendégek tovább maradtak, mint Raelynn gondolta. Már éjfél is elmúlt, amikor végre búcsúzkodni kezdtek. A ház bejáratánál férje mellett állva mindenkinek udvariasan megköszönte a látogatást, miközben izmos férje támaszt nyújtó karjába kapaszkodott. Hosszú, fárasztó nap állt mögötte, s bár az este folyamán gyakran ábrándozott az előttük álló éjszakáról, kételkedett abban, hogy akár addig is ébren tud maradni, amíg levetkőzik. Az éjszakai égbolton egy vékonyka holdsugár küzdött az előtte tornyosuló felhőkkel, majd egészen eltűnt a vadul gomolygó felhőtömeg mögött. Az esőillatot hozó szél megerősödött, ringatta a faágakat és csapkodta az üvegajtókat. A szolgák szaladtak, hogy becsukják az ajtókat, a vendégek pedig gyorsan búcsút intettek, és hintóikhoz siettek.

Brandon és Heather az utolsók között távoztak. Az időseb-bik Birmingham az ajtóhoz kísérte feleségét, és Raelynn mosolyogva szemlélte sógora gyöngéd, féltő gondoskodását. Mióta Jeffrey felesége volt, annyi minden történt, hogy kevés ideje maradt azon gondolkodni, milyen szerencsés, hogy bekerült a Birmingham családba. Erre először a templomban, az istentiszteleten döbbent rá, amikor Brandon bűbájos családját a szívébe zárta. Raelynn hálás volt azért, hogy Brandon szívélyesen fogadta őt. Heathert, ezt a csodálatos hölgyet pedig máris olyan közel érezte magához, mintha a nővére lett volna. - Elbűvölő voltál, kedvesem - súgta oda Heather, amikor szeretettel megölelték egymást. -Köszönöm, hogy mellettem voltál, amikor szükségem volt rád - suttogta Raelynn szelíd mosollyal. - Úgy látszik, néhány leányzó még mindig nem tudja megemészteni, hogy Jeffrey felesége vagyok. - Minden bizonnyal! - Heather felemelte kecses kezét, és a sötétben elenyésző kocsisor után intett. - A csalódottság munkál bennük, amikor megpróbálnak beletörődni abba, hogy a sógorom immár mindörökre elérhetetlen számukra. Jeff ölelő karjával közelebb vonta magához Raelynnt. - Hirtelen egybekelésünk miatt még karácsonykor is lesz min kérődzniük a charlestoni polgároknak. - Nekem elhiheted, öcsém, hogy nem fogják olyan hamar megemészteni - kuncogott a markába Brandon. - Tudom - sóhajtott mélyet Jeff-, addig csámcsognak rajta, amíg ősz öregemberek nem leszünk. - Most aztán fején találtad a szöget! - veregette vállon testvérét Brandon. - El kell árulnom, Jeffrey, hogy a pletykafészkek addig köszörülik rajtunk a nyelvüket, míg meg nem halunk, és el nem temetnek bennünket, de lehet, hogy még azután sem irgalmaznak nekünk. - Köszönöm, Bran, a reményt keltő, biztató szavakat - felelte tréfás-mélabúsan öccse. - Boldogan meglettem volna e hír nélkül. - Nagyon szívesen - fogadta vidám vigyorral a köszönetet az idősebb testvér. - Ne légy oly büszke magadra! - rótta meg férjét kacagva Heather, és belekarolt. - Rólunk is ugyanígy pletykálnak. - Tudom jól! - vallotta meg Brandon, és kezét az asszony gömbölyödő hasára tette. - Bár erről a gyermekről nem jártatják annyit a szájukat, mint egykor Beau-ról. - Mert mostanában Jeff és Raelynn foglalkoztatja őket - kacagott Heather. Brandon elvette a szolgálótól felesége köpenyét, és az asz-szony vállára terítette. Heather bájos fintort vágott, ahogy felpillantott férje csillogó szemébe. Arckifejezése láttán Brandon elnevette magát, és finoman megveregette felesége állát. - Bocsáss meg nekem, édesem, de szükségét érzem, hogy gondoskodjam rólad. Heather a hasára pillantott, és kétségbeesetten felsóhajtott. - Mire ez a baba megszületik, még azt is megtiltod, hogy a saját lábamon járjak! Alig hagyták el ajkát ezek a szavak, férje máris a karjába kapta. Heather riadtan felsikoltott, de Brandon mintha meg sem hallotta volna, megkérdezte: - Miért kellene addig várni, asszonyom? Még ebben az állapotában is alig nehezebb egy gyermeknél. Ráadásul sokkal könnyebben tudok felügyelni önre, ha a karjaimban tartom. Heather válasza hiábavaló lett volna. Brandon nevetve is-tenhozzádot mondott a háziaknak, és lesietett vele a lépcsőn a várakozó hintóhoz. Raelynn még egy utolsó pillantást vetett sógornőjére. Heather kihajolt a kocsi ablakán, és nagy kacará-szás közepette búcsút intett. Egy szolga becsukta a bejárati ajtót, Jeff pedig bátyja példáját követve felkapta Raelynnt, és villámgyorsan a hálószobájukba vitte. Cora és Kingston csak vigyorogtak és a fejüket csóválták.

- Hótbiztos, hogy valaki már megint tett valami szeszt a puncsba - jegyezte meg Kingston, és a válla rázkódott a nevetéstől. *** Jeff lakosztálya kellemes pihenőhelyül szolgált a pár számára a báli tumultus után, s ezen az éjszakán még nagyobb felüdülést nyújtott, mert az eső illata még mindig a szobákban lengedezett. A hálószobába hívás nélkül egyetlen szolgáló sem merte betenni a lábát, amikor a ház ura és úrnője odabent tartózkodott. Most, hogy az utolsó vendég is távozott, nem kellett már attól tartaniuk, hogy bárki megzavarja őket. Raelynn kimerültnek érezte magát, pedig másképp képzelte ennek az estének a befejezését. Férje az ágyra fektette. A nő elégedetten felsóhajtott, lerúgta lábáról a báli cipellőt, és felmosolygott Jeffre. Raelynn élvezettel nyújtózott el az illatos lepedőn, és boldog volt, hogy pihenhet. - Neked kell levetkőztetned - hízelgett kedvesen, ahogy két ujjával felfelé lépegetett férje kabátujján. - Máskülönben kénytelen leszek behívatni Tizzyt. - Semmi szükség rá, asszonyom, alig várom, hogy a szolgálatára legyek - mondta a férfi. Kéjsóvár vigyora még Gustavét is fölülmúlta, ahogy minden teketória nélkül hasra fordította asszonyát. Raelynn nagyot nyögött, de Jeff máris hozzáfogott a ruhája kigombolásához. Raelynn kiszabadította magát az ingvállból és a selyemingből, mindkettőt lecsúsztatta a válláról és letolta a derekáig. Szorosan magához ölelt egy párnát, és elégedetten rátámasz-lotta az állát. - Uram, ha elégedett leszek önnel, lehet, hogy megtartom szobalánynak. Válaszul Jeff a felesége fenekére csapott. - Te vadállat! - kiáltott föl Raelynn felháborodást mímelve. - Vadállatnak neveztél? - kérdezett vissza fenyegetően Jeff. Egy hirtelen mozdulattal lerántotta róla a csillogó ruhát, és úgy meglepődött, hogy még a szája is tátva maradt. -Jobban meggondolva a dolgot, inkább megtartom Tizzyt - kacagott Raelynn. Elizabeth az egyik próbán megjegyezte, hogy a fiatalasz-szony csipkés nadrágja csúnya ráncokat vet a báli ruhán. Raelynn úgy döntött, a harisnyán és a csipkével szegett selyemingen kívül semmi mást nem fog viselni az öltözéke alatt. Jeff nemcsak a szemével csodálta meg asszonya hátsó felét a rátapadó fehérnemű alatt, de a lágy szaténon keresztül meg is simogatta formás popsiját. Minden figyelmét a vetkőztetés-nek szentelve jobb kezét felesége egyik keble alá csúsztatta, bal kezével végigsimította a hátát, a fenekét és a combját, s közben lehúzta róla az inget. Hitvesét a hátára fordította, majd hozzáfogott lehúzni a harisnyáját. A ruhadarabokat félretette, két kezére támaszkodva felesége fölé hajolt, és az arcát fürkészte. Az asszony lágy, csillogó tekintetét a szemébe mélyesztette, felemelte a kezét, és megsimogatta férje arcát, Jeff pedig hosszú csókkal illette kedvese tenyerét. Noha észrevette feleségén a fizikai fáradtság jeleit, mégsem t udta megállni, hogy végig ne simítson meztelen testén. Elcsi-gázottsága ellenére Raelynn élvezte a gyönyört, amit férje kellett benne, s amikor Jeff keze az intimebb testtájakat kezdte simogatni, vágytól elsötétülő szemmel, készségesen nyílt meg előtte. Figyelte, ahogy párja levetkőzik, és ruhátlanul, férfiasan felajzva megáll az ágy mellett. Raelynn kitárt karokkal fogadta. Jóval később fejét férje vállára hajtotta, s behajlított lábát a férfi izmos combján nyugtatva mély álomba szenderült. Előtte valamit suttogott, amit Jeff nem értett egészen. Félrehajtotta a fejét, hogy jobban hallja, de már csak egy halk sóhaj szállt fel Raelynn ajkáról.

Jeff tekintetét mosolyogva a mennyezetre szegezte. Sejtette, mit motyogott Raelynn, de nem lehetett biztos abban, hogy nem képzelődött.

81. Morpheusz kellemes öleléséből magához térve Raelynn néhány pillanatig moccanás nélkül feküdt, és megpróbált rájönni, mi ébresztette fel. Amikor nyugovóra tért, az üvegajtón a függöny össze volt húzva, de azóta valaki szétnyitotta. A felső üvegtáblán túl, az éjszakai égbolton fenn ragyogott az októberi hold, fényes arcát néha eltakarták az esőfelhők. A magas fák lombjai susogtak a szélben. Raelynn hallotta, ahogy a ház végénél álló tölgyfa ágai időnként végigkaristolták a homlokzatot, de ezt a neszt leszámítva a szobában halálos csend honolt. Tapogatózva nyújtotta ki kezét az ágy túloldala felé, hogy megkeresse a férfit, akinek a jelenléte mindig megnyugvással töltötte el, de hűlt helyét találta. A szemét meresztve a szoba sötétbe burkolódzó zugait kémlelte, de hiába, a férfinak nyomát sem lelte a lakosztályban. -Jeffrey? - szólította fojtott hangon, s döbbenten vonta össze a szemöldökét, mert nem jött felelet. Megköszörülte a torkát, és még egy próbát tett, immár hangosabban: -Jeffrey! Hol vagy? Ismét néma csend volt a válasz. Ledobta magáról a takarót, lábát az ágy szélére lendítette, majd sietve magára kapta a hálóinget és a köntöst a komód melletti székről. Az éjjeliszekrényen kitapogatta és meggyújtotta az olajmécsest. A gyér fénynél a kandallópárkányon álló órára pillantott. Fél kettő! Legfeljebb negyven percet aludt. De hová ment Jeffrey? Miért kelt fel az ágyból? Megdörzsölte a karját, mert fázott az éjszakai szellő szárnyán beáramló hidegben, és átbotorkált a szobán. A nyitott üveg-ajtón betóduló levegő frissítő volt, de Raelynnek eszébe sem jutott lenge öltözéke, amikor kilépett a verandára. Jeffrey biztosan idekint van, biztatta magát, de miután szétnézett, még jobban elbizonytalanodott. Rádöbbent, hogy egyes-egyedül van. Tudomása szerint Jeffrey még egyszer sem kóborolt el a hálószobából az éjszaka kellős közepén. Eltűnése kétségbe ejtette, el sem tudta képzelni, mi indíthatta arra a férfit, hogy felkeljen és távozzék. Talán valami nyugtalanító zaj ütötte meg a fülét? Hirtelen az eszébe jutott Gustav. Borzongás futott végig a hátán, mert felötlött benne a gondolat, hogy az a faragatlan fajankó esetleg visszatért ide az embereivel, hogy még több bajt okozzon, vagy bosszút álljon Jeffen. -Jeffrey, hol vagy? - szólongatta férjét elkeseredetten. Hirtelen szívfájdító érzés kerítette hatalmába, férje oltalma nélkül elveszettnek és csüggedtnek érezte magát. Úgy tűnt, mintha egész élete egy szempillantás alatt sivárrá és magányossá változott volna. Döbbenten szorította remegő kezét a torkához, és a sötétbe bámult. - Ó, Jeffrey - suttogta. - Mit műveltél a szívemmel? Nem jött válasz, nem is volt szükség rá. Jeffrey iránti érzelmei felülmúltak minden addigit, és lényét örömmel, derűvel, jóindulattal, áhítattal árasztották el... Raelynn félrebillentette a fejét. Magában azon tűnődött, ez már nem csupán lelkesedés, hanem igaz szerelem. Szeme sarkából pislákoló fényt pillantott meg a távolban. Reménykedve körbejártatta a tekintetét, de mindenütt sötétség fogadta, csak a hold fénye szűrődött át halványan a magas tölgyek lombkoronái között. Azt hitte, csak a képzelete játszott vele, ezért abba az irányba

hunyorított, ahol az imént felfedezni vélte az apró fényességet. Reménykedett, hogy megtalálja a fény forrását, de semmit sem látott, csak a szél susogását és a földre hulló esőcseppek tompa koppaná-sát hallotta. De amint tágra nyílt szemével lassan körbepásztázott, egy hirtelen széllökéstől az örökzöld tölgy alsó ágai meghajoltak, és észrevette a halovány fényt, amely az istállóból szűrődött ki. A lovászok ilyenkor már aludni szoktak, de ha gond van valamelyik lóval, bizonyára ébren vannak és ott sürgölődnek körülötte. Jeff a házból valószínűleg észrevette a fényt, vagy meghallott valamit, és kiment, hogy felderítse, mi történt. Raelynn visszaszaladt a hálószobába, sietve belebújt a cipellőjébe, majd lerohant a lépcsőn a verandáról, és dideregve átvágott a gyepen. Az istállóhoz érve hamar felfedezte, hogy a gyér fény Ariadné bokszából, egy oszlopra akasztott lámpásból árad. Az ajtó nyitva állt, de a kancának nyomát sem látta, ezért nyugtalanság fogta el. Aggodalmában Raelynn megszaporázta lépteit, de egy pillanat múlva megtorpant, mert visítás hasított a fülébe. Egy csecsemő? Itt az istállóban? - hitetlenkedett, mert józan ésszel nehezen tudta ezt elképzelni. Raelynn lélekszakadva rohant a bokszhoz. Amikor az aj-tóhoz ért, elkapta a sarokgerendát, és csaknem orra bukott, amikor megállt. Ariadnét sehol sem látta. Helyette szörnyű látvány fogadta. Mindent vér borított: a döngölt padlón szétszórt friss faforgácsot, a sárga ruha derekát és a szoknyát, az élettelenül elernyedt vékony ujjakat, a kis pólyát, amiben egy kisded sírt panaszosan. Raelynn a szája elé kapta reszkető kezét, hogy elfojtsa a torkából feltörő sikolyt. Szeme végigsiklott a földön groteszk pózban elnyúló alacsony, formás alakon. A szoknyán végig sötét foltok éktelenkedtek, de úgy tűnt, a vérzés a rekeszizom tájékán tátongó sebből ered. A hatalmas vértócsa egészen átáztatta a sárga ruhát a karcsú derék fölött. Raelynn tekintete felkúszott a fiatal arcot keretező aranyszőke hajra. -Nell! A torkából felszakadó kiáltás alig volt hangosabb a fojtott suttogásnál, de a hangra egy magas férfialak bukkant elő a boksz sarkának sötét homályából. Raelynn szája tátva maradt a rémülettől, reszketés fogta el, és ijedten hátratántorodott, mert azt hitte, a gyilkos, aki megölte a lányt, őt is meg fogja támadni. Amikor a lámpás fénye a férfi arcára vetült, Raelynn döbbenettől tágra nyílt szemmel meredt a finom metszésű vonásokra és a véres ingre. -Jeffrey? Te mit keres... Tekintete lesiklott a férje kezében tartott csillogó pengéjű késre, amely kosfej formájú faragott nyélben végződött. - Raelynn.... - Jeff hangja tompán csengett, mintha egy távoli völgyből jött volna. Felesége felé lépett, és szabad kezét kinyújtotta. Arca feszültnek látszott, szája zord vonallá keskenyült. Raelynn még soha nem látott ilyen erős indulatot párja szemében. Az ifjú asszony mereven bámult férjére, mintha egy idegent látna. Néhány órája pedig még ott szerelmeskedtek a hitvesi ágyban, s csak pár perc telt el azóta, hogy Raelynn a szívébe nézett, és döbbenetes felismerésre jutott... Pillantása ismét a késre esett, amit Jeff még mindig a kezében szorongatott, majd a halott lányra siklott. Úgy érezte, ez a hatalmas vérfolt egy pillanat alatt tönkretette azt a boldogságot, amiben Jeffrey Birmingham feleségeként részesült. A lelkéből feltörő, a torkát szorongató zokogó kiáltást ezúttal nem tudta elfojtani. - Neeee!

Nem tudott tovább uralkodni a rémületén, nem tudta leplezni a rettenetes gyanút, amely most fogant meg benne, ezért hátrálni kezdett. Jeff csak állt, mint aki sóbálvánnyá vált, majd halk káromkodással az alomra hajította a véres kést, és Raelynn felé lépett. - Hallgass meg, Rae.... A fiatalasszony egy legyintéssel elvetette ezt a lehetőséget. Könnyektől homályos szemekkel hátraperdült, és a férfit faképnél hagyva kétségbeesetten a ház felé iramodott. Tudhatta volna! Minden túl tökéletes volt! Jeffrey, a házasságuk, erősödő vonzalma a férfi iránt... De mindez ámítás volt, álnok hazugság! Szíve vadul kalapált, a sírás fojtogatta. Könnyes pillantást vetett hátra a válla fölött, és meglátta férjét, aki hosszú lépteivel sebesen közeledett. Raelynn felrohant a verandalépcsőn, és zokogva kapkodott levegő után. Karját végighúzta az arcán, hogy letörölje patakokban ömlő könnyeit, és a hálószobájukba iszkolt. Kétségbeesetten kutatott búvóhely után. Tisztában volt azzal, hogy Jeffrey jól ismeri saját lakosztályát, egyik sötét zugban sem érezhetné magát biztonságban. A legjobb megoldás, gondolta, ha megpróbál egérutat nyerni, és közben feltartóztatja férjét. A rettegéstől, a fájdalomtól és a meneküléstől zihálva becsapta maga mögött a verandára nyíló üvegajtót, és könnyeit törölgetve átvágott a szobán. Kisurrant a folyosóra, és halkan becsukta maga mögött a bejárati ajtót. Becsusszant régi hálószobájába, és éppen elfordította a kulcsot a zárban, amikor meghallotta a hall felől érkező lépteket. Jeffrey pillanatok alatt rájött a turpisságra. Először megnézte, valóban zárva van-e az ajtó, aztán kopogtatott. Jól tudta, hogy feleségét a történtek halálra rémítették, ezért halk, szelíd hangon szólalt meg. - Raelynn, szerelmem, kérlek, ne félj tőlem. Nem én öltem meg Nellt. Kérlek, higgy nekem! Raelynn a félelemtől és a szívét facsaró érzelmektől reszketve kuporgott az ágyon, hevesen remegő ujjait az ajkára szorította, hogy visszafojtsa hangos sírását. A szoba sötétjében, a szemét elhomályosító könnyfüggönyön át tekintetét mereven az ajtóra szegezte, amelynek túloldalán ott állt az a férfi, aki a férje és szerelme volt. Halk káromkodást és távolodó lépteket hallott, majd az ajtó nyikorgását, ami azt jelezte, hogy a férfi visszavonult a szobájába. Fellélegzett. Reszketve fülelt az eluralkodó csendben. A verandáról hirtelen léptek dobogását hallotta, és észrevette a közeledő fényt. Felpattant az ágyról, mert eszébe jutott, hogy valamiről megfeledkezett. Az egyik üvegajtó mindig nyitva állt, a szolgák számára. Raelynnek sikerült bereteszelnie férje orra előtt a kétszárnyú ajtót. Az olajmécses fényében szemben álltak, alig néhány centiméterre egymástól. Nemcsak az üvegajtó választotta el őket, hanem a közéjük ékelődött félelmetes gyanú is. Csizmás lába könnyen elbánt volna az akadállyal, de Jeff tudta, ha betöri az ajtót, azzal megerősíti az asszony gyanakvását. Valószínűleg csak azt érné el, hogy hitvese eszelősen menekülne előle. El kell oszlatnia valahogy a nő félelmeit. Az asszony könnyes szemébe nézett, és igyekezett nyugodt hangon megszólalni. - Raelynn, szerelmem, tudom, hogy szörnyű megrázkódtatás ért, de nincs okod tartani tőlem. Hát nem érted? Amikor az istállóba értem, Nell már halott volt. Éppen elszenderedtem, amikor meghallottam a sikoltását, és kimentem megnézni, mi történt. Raelynn, szerelmem, kérve kérlek, nyisd ki az ajtót, hadd beszéljek veled. Nem akarlak bántani. Soha nem tennék ilyet. Raelynnen újra meg újra végigfutottak a rettenet hullámai, valahányszor maga elé idézte a vérbe fagyva heverő Nell hátborzongató látványát. Fogalma sem volt róla, miért jött a lány Oakleyba, hiszen Jeff óva intette attól, hogy ezt megtegye. A vendégek érkezése és távozása közepette senkinek sem szúrt szemet Nell jelenléte.

Nell talán azért kereste fel újra a birtokot, hogy támogatást kérjen gyermekének, akinek - a lány állítása szerint - Jeff az apja. A lány nyilván azzal érvelt volna, hogy ha Jeff felesége tiszteletére ilyen fényűző bált tud rendezni, akkor minden bizonnyal arra is tellene a pénzéből, hogy hozzájáruljon a csecsemő nevelésének költségeihez. Nell vádjai arról tanúskodtak, hogy képtelen volt megérteni: Jeffrey mérhetetlen gazdagsága ellenére nem hajlandó a vagyonának legcsekélyebb részét sem megosztani vele és a gyermekkel. Nem tudott beletörődni, hogy a férfi nem hagyja magát megzsarolni. Jeffrey könnyű szívvel áldozott tekintélyes összeget, ha arról volt szó, hogy megmentsen egy fekete lányt gazdája kegyetlenkedésétől, de ha fenyegetéssel akarták rákényszeríteni valamire, csökönyösen ellenállt. Raelynn attól tartott, hogy Nell teljesen kihozta Jeffet a béketűrésből. A lány legutóbbi látogatásakor férje azt mondta neki, hogy legszívesebben megfojtaná. Ha Nell valóban feldühítette, megtörténhetett, hogy Jeffrey elveszítette a fejét és egyszer s mindenkorra véget vetett a zaklatásnak. Noha Raelynn nemigen tudta elképzelni gáláns, jóképű férjéről, hogy bármelyik nőnek képes lenne ártani, mégsem tudott szabadulni annak emlékétől, amit a saját szemével látott. Jeffrey egy véres kést tartott a kezében, nyilván ez volt a gyilkos fegyver, amivel Nellt leszúrták. Ez a kés Jeffrey tulajdona volt, és rendszerint a hálószobában álló íróasztalon hevert. Hogyan is feledkezhetne meg erről a tényről Raelynn? Arca eltorzult, szeméből zuhatagként ömlöttek a könnyek. Jeff megmentette őt a keserves sorstól, ami Gustav rabszolgájaként várt volna rá, magával ragadta egy fényűző világba, és megismertette a házasélet gyönyöreivel. Ebben a pillanatban mégis úgy érezte, valójában nem is ismeri a férfit. Az elmúlt egy év alatt megtapasztalta, hogy az ember könnyen lépre megy, és olyanokban is megbízhat, akik méltatlanok rá. Hiszen édesapját is nemesemberek vádolták meg árulással, édesanyja halálát pedig az okozta, hogy Cooper Frye-t elveszettnek hitt fivéreként fogadta. A bizalom kockázatos dolognak tűnt. -Kérlek, Jeff, menj el - könyörgött sírástól fuldokolva. Nem mert férje szemébe nézni, mert érezte, hogy a férfi meghallgatásért és bizalomért esdeklő tekintete a lelkéig hatolna. - Időre van szükségem, hogy tisztázzam magamban ezt az ügyet, és hogy visszanyerjem a lelki nyugalmamat. Talán tisz-tábban tudok gondolkodni, ha egy ideig magamban lehetek. Jeff felemelte a kezét, hogy ismét könyörgőre fogja a dolgot. Észrevette, hogy felesége merev tekintete feltartott kezere szegeződik, ő is odapillantott, és látta, hogy ujjai vértől ragacsosak. Lassan leengedte a karját, és keserűen felsóhajtott. Úgy tűnt, hiábavaló lenne minden szó; az asszony fél tőle. Lassan visszavonult a saját hálószobájába. Hagyta, hogy Raelynn megfontolja, ártatlannak vagy bűnösnek tekintse-e. Raelynn a kimerültségtől és a heves reszketéstől alig tudott megállni a lábán. Megfordult, és remegve fekhelyéhez botor-kált. Rávetette magát az ágyra, és arcát a párnákba temetve szabadjára engedte zokogását. A gyomrát görcsbe szorító bal-jós érzés nem engedett teret a józan észnek és a bizalomnak, Jeffet máris elítéltként látta, akire akasztófa vár. Elméjére áthatolhatatlan homály telepedett, és a szellemi kimerültségtől kábulatba zuhant. Jótékony sötétség borította el tudatát, és lehúzta őt egy fekete, mély völgybe. - Úristen, Mr. Jeffrey! Csak nem sebesült meg? Kingston, miután feltápászkodott az ágyból és magára húzott egy házikabátot, a lépcsőn lefelé jövet még mindig pislogott, hogy kiűzze szeméből az álmosságot, amikor megpillantotta közeledő gazdáját. A sok vér láttán a rémülettől elkerekedett a szeme, és leesett az álla. Kingstont az ajtók csapódása ébresztette fel. Mielőtt kisietett a szobájából, furkósbotot ragadott, amit Gustav Fridrich látogatása óta mindig az ágya alatt tartott, arra az esetre, ha a német a

gyülevész bandájával együtt visszamerészkedne. Amikor gazdáját meglátta, elgondolkodott, vajon a bot helyett nem kötszereket kellett-e volna hoznia. Jeff el tudta képzelni, milyen hátborzongató látványt nyújt vérfoltos öltözékben és vértől ragacsos kézzel. Noha éppen inasához tartott, hogy felébressze és utasításokkal lássa el, tudta, most helyesebb, ha előbb megnyugtatja az öregembert. - Ez nem az én vérem, Kingston, hanem Nellé. A lányt leszúrták az istállóban. A gyermeke is odakint van, és torkaszakadtából ordít, de azt hiszem, neki nem esett bántódása. Kérlek, menj el a fiúcskáért, és keress neki egy szoptatós dajkát. Készülj fel rá, hogy rémes látványban lesz részed. Bárki gyilkolta meg Nellt, a tettét igencsak kegyetlenül vitte véghez. Jeff elhallgatott, megpróbálta gondolataiból száműzni a képet, majd gondterhelt sóhajtással folytatta: - Küldd el az egyik lovászt Charlestonba a seriffért. Amíg az érkezését várjuk, szólj Sparkynak és Thaddeusnak, hogy vizsgálják át tüzetesen a bokszot, és keressenek a gyilkos kilétére utaló nyomokat. Kingston végre becsukta a száját, és nagyot nyelt. - Igenis, Mr. Jeffrey! Máris intézkedem. Addig is nincs szüksége valamire? Szavamra, feldúltnak látszik. Jeffnek egyszerre több nyugtalanító dolog is eszébe jutott: vajon miért kellett Nellnek meghalnia, és ki lehetett a gyilkosa. -Igen, valóban zaklatott vagyok, Kingston, de ezen nem tudsz segíteni. Valószínűleg időbe telik, mire sikerül kihevernem a brutális gaztett hatását. Tekintettel a legutóbbi összetűzésemre Nellel, feltételezem, hogy az emberek azt gondolják majd, közöm van a lány halálához. -Jaj, dehogy! - rázta a fejét Kingston. - Ez meg sem fordul a fejében azoknak, akik régóta ismerik és a szolgálatában állnak. Ha olyan kegyetlen természetű ember lenne, aki ilyesmit művel, akkor már valamelyik szógálóját is rég agyoncsapta vóna, vagy agyonverte vóna azt a csökönyös öszvért, Brutust, de ön még csak nem is haragudott ránk soha. - Nellre viszont kétségkívül haragudtam. - Alapos oka vót rá azok után, hogy az a nőszemély besurrant az ágyába, míg maga aludt, aztán megpróbálta elhitetni, hogy maga csinálta neki a gyereket. Megvallom, engem is kihozott a sodromból, legszívesebben kitekertem vóna a nyakát. - Az istállóban éhesen sírdogál egy gyermek - emlékeztette Jeff az inast. - Ezt a témát nem most kellene megvitatnunk, a fiúnak gondoskodásra van szüksége. - Parancsára, uram! Már itt sem vagyok. Jeff visszament a lakosztályába, és ledobta magáról a véres holmikat. A mosdótálban a víz langyos volt, de ezt észre sem vette. Beszappanozta a kezét, az arcát és a mellkasát, majd vízzel alaposan leöblítette, s közben arra gondolt, bárcsak az emlékezetéből is ki tudná mosni a véres látványt. Tiszta ruhát öltött, kezébe vett egy lámpást, és visszament a verandán át az üvegajtóhoz, amely mögött felesége menedéket keresett. A szoba sötétségbe burkolózott, de a lámpás gyenge fényénél Jeff ki tudta venni az ágyon hitvese összegömbölyödött alakját. A fiatalasszony mozdulatlanul feküdt, a lény sem riasztotta fel. Jeff arra következtetett, hogy felesége mély álomba zuhant a szörnyű megrázkódtatástól. Jobb is, ha alszik, gondolta lehangoltan. A látottak után elméjének szüksége van a jótékony álom csillapító hatására. Ha bízott volna benne, hogy ezzel a módszerrel ő is kirekesztheti elméjéből az iszonytató látványt, akkor tüstént aludni tért volna. Neki azonban még a fülében csengett Nell hangja, amint szánalmasan könyörgött egy kis szeretetért. Jeffrey most mély lelkiismeret-

furdalást érzett, mert nem keresett a lány megsegítésére olyan lehetőséget, ami nem keltette volna annak látszatát, hogy engedett a zsarolásnak. Szomorú sóhaj szállt fel ajkáról. Erezte, hogy idegei pattanásig feszültek. Tisztában volt vele, mit érezhetett Raelynn Ariadné bokszában a szeme elé táruló kép láttán. Jeff a kezében tartotta a gyilkos fegyvert, azt a kést, amely a bál alatt tűnt el íróasztaláról. Az estély résztvevői közül bárki bemehetett a lakosztályába és elvihette. A gyilkos ellopta a kést, hogy kioltsa vele egy fiatal lány életét. Kíváncsi volt, a gondjaiba vette-e már valaki a gyermeket, ezért lement, hogy érdeklődjön felőle. Kingston éppen akkor tért vissza az üvöltő kisdeddel. - Borzalmas látvány, Mr. Jeffrey! - szörnyülködött az inas, elnyújtva a szavakat. - Miss Nell rengeteg vért veszített. Biztosra vettem, hogy ennek a legénykének is baja esett, mert csupa vér és pokoli lármát csap, de úgy tűnik, csak a világra haragszik. Jeff lepillantott a csecsemőre, aki minden erejével azon volt, hogy bánatát környezete tudtára adja. Pici, síró arca ráncokba gyűrődött, akár egy összenyomott rongylabda, nem lehetett kivenni a vonásait. Nell hiába bizonygatta, hogy egymás szakasztott másai, fekete hajukon kívül semmi más hasonlóság nem volt közöttük, véletlen egybeesések pedig mindig előfordulhatnak. - Találtál már szoptatós dajkát? - Igen, uram, a munkafelügyelő felesége elvállalta, hogy a sajátja mellett Daniel úrfit is fölneveli. Fergus asszony a lelkemre kötötte, mondjam meg önnek, minden a legnagyobb rendben lesz. Kingston oldalra pillantott, mert fürge léptek kopogása ütötte meg a fülét, és a feléjük igyekvő házvezetőnő felé fordította a fejét. - Már itt is van Cora, hogy elvigye a gyermeket Fergus asz-szonyhoz. Cora karjába nyalábolta a bömbölő csecsemőt, és gyorsan megvizsgálta, hogy megnyugtassa magát, a takarón éktelenkedő vér nem a gyermektől származik. -Majd mi gondját viseljük a szegény kis árvának, Mr. Jeffrey. Ne aggódjon miatta. Jeff visszament az istállóba, és némi megkönnyebbülést érzett, amikor észrevette, hogy Nell holttestét letakarták egy lepedővel. Sparky és Thaddeus feladatul kapták, hogy vizsgálják át a forgácsot. Amikor Jeff megjelent az ajtóban, a fiatalabbik férfi odalépett hozzá. - Még semmit nem találtunk, Mr. Jeffrey - közölte, és ideges pillantást vetett a letakart tetem felé. - Mindenütt átfésültük a forgácsot, a Miss Nell alatti rész kivételével. - Ott majd a seriff megnézi, ha ideér - szánta meg a két embert Jeff. Sparky szemlátomást megkönnyebbülten bólogatott. Thaddeus a fejét csóválva kicsoszogott a bokszból. - Mr. Jeffrey - mondta -, minden lovászt megkérdeztem, de senki nem látta vagy hallotta, mi történt itt az éjjel. Jeff végigtekintett a folyosón a bokszok felé, majd összeráncolt homlokkal ismét Sparkyhoz fordult. - De hol van Ariadné? - Tegnap este kivittük az istálló mellé, a kifutóba, de azóta nem láttuk. - Mi az ördögnek vittétek ki, Sparky? Hiszen tudod, hogy ha kedve tartja, bármelyik kerítést átugorja. - Hát, az úgy vót, uram, hogy a szomszédos boksz deszkáit rugdosta, és akkora zajt csapott, hogy attól féltünk, szétszedi a pajtát. Szavamra, Mr. Jeffrey, teljesen megbolondult. Ahogy kinyitottam az ajtót, kirontott, mintha lángot fogott vóna a farka. Úgy menekült, hogy majdnem eltaposott. - Nem láttad, volt-e valaki a szomszédos bokszban?

- Mr. Jeffrey, a ló úgy robogott ki a helyéről, mint egy repülő démon. Örültem, hogy sikerült elkapnom, és nem törőd-tem azzal, hogy lámpást kerítsek és szétnézzek a bokszban. Akkor úgy tűnt, erre semmi szükség. Inkább amiatt aggód-tam, hogyan csillapítom majd le Ariadnét. - Emlékszel arra, Sparky, mikor történt ez? - faggatta Jeff. A lovász elgondolkodva vakargatta az állát. - Talán tizenegy körül, vagy egy kicsit később. Nem emlékszem biztosan, uram. - Nézd meg a másik bokszot is, Sparky, hátha találsz valamit. Ha egy idegen rejtőzött ott, az magyarázattal szolgálna arra, miért csapott Ariadné akkora hűhót. - Az az eszeveszett kanca lerúgta vóna a fickó fejit, ha megpróbált vóna bemenni Ariadné bokszába. - Lehet, hogy a gyilkos mégis megkockáztatta, hogy oda bújjon el előletek. Elképzelhető, hogy Ariadné ettől bokrosodott meg. - A fickónak valószínűleg elment az esze, ha megvan még egyáltalán a feje. Thaddeus gyászos pillantást vetett a lepellel fedett holttestre, és szomorúan ingatta a fejét. - Miféle ember az, aki képes vót ilyet tenni, Mr. Jeffrey? Megölni egy fiatal lányt, egy csecsszopó gyermek anyját! Olyan ez, mintha az ördög műve lenne. Jeff gondolatban egyetértett vele. A környékbelieket biztosan felháborítja a gaztett. Ráadásul, ami még rosszabb, Nellt az ő istállójában ölték meg. El tudta képzelni, hogy Raelynn csak az első azok közül, akik majd azt gyanítják, hogy benne volt a keze a lány meggyilkolásában. Lelki szemei előtt megjelent a felesége rémülettel teli, könnyes tekintete, és újra fájdalom hasított a lelkébe. Valahogy meg kell győznie őt az ártatlanságáról. - Több ló nem hiányzik? - nézett ismét Sparkyra. - Tudomásom szerint nem, uram. Jeff mind elszántabbá vált. - Kerestesd meg valakivel Farkas Fiát, Elijah-t. Meg akarom tudni, mi a véleménye erről az egészről. - Igenis, Mr. Jeffrey! Jeff visszament a házba, és bevette magát a dolgozószobájába az íróasztala mögé. Miközben Townsend seriff érkezését várta, megpróbálta figyelmét a számlakönyvekre összpontosítani. Egy jó óra elteltével kopogtattak. Kingston dugta be fejét az ajtón. - Megérkezett Elijah, Mr. Jeffrey. -Vezesd be! Negyvenöt év körüli, magas, sovány férfi lépett a szobába. Kalapját a kezében tartotta, szarvasbőr nadrágot és mokaszint viselt. Vékony sasorra volt, arcvonásai élesen kirajzolódtak, egyenes szálú fekete haja éppen eltakarta a fülét. Félvér voltáról vöröses árnyalatú kakaóbarna bőre árulkodott. Az a szóbeszéd járta, hogy Elijah édesanyját, az egykor oly szép mulatt rabszolgalányt tizenöt éves korában foglyul ejtette egy indián harcos, és asszonyává tette. Pár évvel később egy ellenséges törzs lerohanta a harcos táborát, és mivel férjét megölték, a mulatt nő a fiával együtt megszökött. Charleston környékén egy kunyhóban éltek kettesben, és önmaguk gondoskodtak magukról, míg Elijah életének huszadik telén anyja meg nem halt tüdőgyulladásban. - Hívatni, uram? - kérdezte Elijah mély, zengő hangon. - Igen, Elijah, és köszönöm, hogy azonnal jöttél -Jeff kérdőn nézett a férfira. - Hallottad, mi történt? - Sparky idefelé jövet részletesen elmesélni, uram - felelte a nyomkereső. - A lányt az istállóban, az egyik bokszban ölték meg. A holtteste még most is ott van. Kérlek, vizsgáld át az istállót és a környékét. Ha ismeretlen nyomokra bukkansz, nézd meg, hová vezetnek. Ha hirtelen eltűnnek egy hintó vagy szekér kerékvágása mellett, akkor biztosak

lehetünk afelől, hogy az illető ezt a módját választotta a távozásnak. Ha két ember lábnyomára bukkannál, amelyek közül az egyik a lányé, akkor biztosra vehetjük, hogy Nell a gyilkosa társaságában jött ide. Az álmosság egykettőre tovatűnt Elijah szeméből, tekintete élénken csillogott. - Sparky azt mondani, hogy esni eső éjjel. Ha a víz nem mosni el a nyomokat, akkor kérését teljesíteni tudni, uram. Jeff elmosolyodott. Elijah nyomolvasó tehetségéről legendákat meséltek. Néhány évvel ezelőtt egy kisgyerek felku-latásával bízták meg, aki eltévedt a sziklaszirtekkel tarkított kietlen terepen. Elijah egyszer sem veszítette szem elől a nyomot, és végül épségben hazavitte a gyermeket. Ez a történet meggyőzte Jeffet, hogy a férfi azt is észreveszi, ami mások figyelmét elkerüli. - Tégy meg minden tőled telhetőt, Elijah - kérte Jeff. -Townsend seriff most már hamarosan itt lesz. Ha valami nyomra bukkansz, légy a segítségére a bűntény felderítésében. Miután Elijah távozott, Jeff járkálni kezdett a dolgozószobában. Raelynn rémült arca láttán sajgó érzés hasított lelkébe, maradandóan bevésődött emlékezetébe, és most is kísértette, Erős, mármár leküzdhetetlen vágy fogta el, hogy helyrehozza a dolgokat kettejük között. Erőnek erejével kellett visszatartania magát, nehogy felrohanjon a lépcsőn, és vitába szálljon féleségével, amiért az kész a legrosszabbat feltételezni róla. Jeffet bántotta, hogy hitvese nem hajlandó végighallgatni. Egyszer már kiutasította az ágyából, mert komolyan vette Nell vádaskodásait. Jeff azonban belátta, hogy minden nőt megrémített volna, aminek Raelynn nemrég a szemtanúja volt. Arra is rájött, hogy ostobaság lenne lerohanni Raelynnt, mert azzal fejvesztett menekülésre késztetné. Jeff belátta, hogy sokkal jobban teszi, ha ad neki egy kis időt arra, hogy kellő megvilágí-tásba helyezze a dolgokat. Később talán képes lesz jóindulatot tanúsítani iránta, és tűzön-vízen át kiáll mellette. Belekortyolt a forró kávéba, amit Kingston hozott be az imént, és tekintetét az ablak felé fordította. Nem hitte volna, hogy az előző esti fényűző bál után ilyen pokoli napra virrad. Keserűen felsóhajtott. 88. A nap korongja éppen a látóhatár fölé emelkedett, amikor Rhys Townsend lóháton megérkezett. A testes férfi lepattant a nyeregből, és öles léptekkel átvágott a ház előtti kocsifelhajtón. Jeff a verandán át elésietett. - Kedves tőled, Rhys, hogy ilyen hamar eljöttél. A seriff barátja mögött belépett a hallba. - Az embered elmondta, hogy megöltek egy nőt a birtokodon. Hogy a csudában történt? Jeff a dolgozószoba felé mutatott: - Ha nincs kifogásod ellene, ezt inkább odabent beszéljük meg. Rhys beleegyezően bólintott, és a szobába lépve azonnal lehuppant kedvenc bőr karosszékébe. Egy pillanat múlva megjelent Kingston egy ezüst kávéskészlettel, és a díszes kannából töltött egy csészével a seriffnek. Rhys egy biccentéssel megköszönte a kávét, és kezével jelezte az inasnak, hogy hagyja ott a kannát. - Ha talpon akarok maradni, Kingston, nem lesz elég egy csészével. Egyesek képesek kiugrasztani az embert az ágyból, alig egy órával azután, hogy hazaért. Kingston a házra telepedett gyászos hangulat ellenére halvány mosolyt erőltetett az arcára. -Jól mondja, Mr. Rhys.

Amint az inas távozott, Rhys egy hajtásra kiitta az erős feketekávét. Jeff az íróasztala elé állt, nekidőlt az asztallap peremének. Rhys félretette a csészéjét, és vendéglátójára emelte tekintetét. Jeff csendesen előadta a történteket. - Már majdnem elnyomott az álom, amikor női sikolyt hallottam. Ez hajnali egy körül történt. A hang az istálló felől jött. Meggyújtottam a lámpást, és kimentem körülnézni. Az egyik bokszban rábukkantam Nellre és a csecsemőjére. A lány még eszméletén volt, de már alig volt benne élet. Könyörgött, hogy húzzam ki belőle a kést. Megtettem, mert azt reméltem, el tudom állítani a vérzést, de a lánynak rohamosan fogyatkozott az ereje. Arra kért, öleljem magamhoz egy pillanatra, mintha igazán szeretném. Teljesítettem a kívánságát, és a karjaim között halt meg idézte fel Jeff a borzalmas emléket, majd hirtelen megcsóválta a fejét. - El sem tudom képzelni, miféle szörnyeteg lehet az, aki képes ilyesmire. A lány legfeljebb tizenhat éves volt. - Mondott még valamit Nell? Nem tett utalást a gyilkos személyére? - kérdezte Rhys Townsend komoly hangon. - Nem, csak a gyermeke sorsa miatt aggódott. Arra kért, keressek egy asszonyt, aki gondját viseli a fiúnak. - Tudta, hogy meg fog halni? - Azt hiszem, igen. Sok vért veszített. - Még csak kísérletet sem tett arra, hogy megnevezze az illetőt, aki leszúrta őt? - Nem. Csak hálás volt, hogy ott vagyok mellette - elevenítette fel Jeff gyászos képpel a lány szánalomra méltó utolsó erőfeszítéseit. - Végighúzta a kezét az ingem ujján, és megpróbált mosolyogni. - Mit tettél ezután? Jeff habozott. Nem szívesen árulta el, hogy gyanúba keveredett Raelynn előtt, de nem térhetett ki a válasz elől. - Egy ideig csak ültem a sötétbe húzódva, és Nell holttestét bámultam. Néhány perc múlva megjelent a feleségem. Ő is felébredt, azt hiszem, azért jött ki, hogy engem megkeressen, borzasztóan felzaklatta a látvány. - Most hol van? - Odafent alszik. Legalábbis néhány perce még aludt. Rhys, ha van rá mód, szeretném, ha most nem háborgatnánk. -Később is beszélhetek vele - mondta a seriff. Kezébe vette az ezüst kávéskannát, és töltött magának még egy csészével. - Gondolod, hogy Nell azért jött ide tegnap este, hogy meglessen téged és a vendégeidet? Jeff tekintete csészéjébe mélyedt, és választási lehetőségeit fontolgatta. Tudta, hogy gyanúba keveredhet, mégis szükségét érezte, hogy bővebb magyarázattal szolgáljon. -Nell július közepén kijött a birtokra, röviddel azután, hogy Brandonnal rád bíztuk, kutass lopott áruk után Gustav raktárában. A ház verandáján Nell fennhangon azzal vádolt meg, hogy születendő gyermekének én vagyok az apja. Amikor a feleségem kijött a házból, Nell szemtelenül odavetette, hogy érvényteleníttessük házasságunkat Raelynnel. Legközelebb július végén láttam őt futólag Farrell üzletében, ahová elszegődött dolgozni. Úgy egy hete ismét ellátogatott ide, hogy megmutassa a gyermeket. Azt bizonygatta, hogy hozzám hasonlít. Rhys szemöldöke magasra szökött, de Jeff egy legyintéssel elhárította a férfi kimondatlan kérdését. A seriff mestere volt annak, miként lehet az embereket szóra bírni, beszéltetni. A csendes kivárás taktikájával bizalmas értesülések birtokába jutott. Jeff nem látta értelmét, hogy elhallgassa Nell vádjait. Jeff biztosra vette, ha Rhys eddig nem hallott volna róluk, akkor is

hamar kiderítené az igazságot. Nem kell mást tennie, csak ki kell faggatnia a ház személyzetét. Rhys nem volt tökfilkó, ahogy azt egyesek mesterkélt beszédmodora alapján gondolták. - Ha a fiú emlékeztet rám, akkor annak az lehet az oka, hogy a férfi, aki nemzette, hasonlít hozzám. Nem én vagyok az apja - sóhajtott fel Jeff, és úgy döntött, az elejétől kezdve elmeséli a történetet. - Nellt több mint egy évvel ezelőtt fogadtam fel, a vászonneműk hímzésére. Úgy hallottam, ügyesen varr, és elégedett is voltam a munkájával. Szép bért kapott tőlem. Egy éjszaka, míg én aludtam, bebújt az ágyamba és simogatni kezdett. Felébredtem, és amint ráeszméltem, mit művel, azonnal ajtót mutattam neki. - Ha jól értem, semmiféle bizalmas dolog nem történt köztetek. - Határozottan állítom, hogy nem! Ha Nell szűzen bújt be az ágyamba, akkor szűzen távozott onnan. Nem mertem megkockáztatni, hogy továbbra is a háznál maradjon. Semmi esetre sem akartam viszonyt kezdeni vele. Amint összecsomagolta a holmiját, Thaddeus bevitte Charlestonba, és kibérelt számára egy szobát. Nyilván hamar talált magának egy férfit, aki nem rúgta ki az ágyából, hiszen az elbocsátása után majdnem kilenc hónappal született meg a fia. - Gondolod, szándékosan igyekezett teherbe ejtetni magát, hogy rád terelje a gyanút? - Fogalmam sincs, mit forgatott a fejében. Nem is próbál-tam megérteni, milyen indokból teszi mindezt. Gyereklány-nak tartottam. Hidd el, amikor ráébredtem, kivel fekszem az ágyban, úgy éreztem magam, mintha egy jeges vizű tóba merültem volna alá. - Kétségtelenül úgy érezte, szerelmes beléd. - Csak múló fellángolás lehetett. Idővel kinőtte volna... ha megérhette volna. - A feleségeddel egyszerre ébredtetek fel ma hajnalban? - Nem. Ő még aludt, amikor kimentem a szobából. - Azonnal követett téged? - Sajnos nem. Csak később jött, és attól tartok, hogy az első benyomása igencsak téves volt. - Azt a következtetést vonta le, hogy te ölted meg Nellt? - Pontosan. - Megmagyaráztad neki, mi történt? - Próbáltam, de elszaladt és bezárkózott egy másik szobába. - És most ott alszik? - Igen. - És a szolgák? Mindannyian ágyban voltak? - faggatta tovább Townsend. - Mindannyian, annak a tizenkét embernek a kivételével, akiket azzal bíztam meg, figyeljék az utakat, és figyelmeztessenek, ha Gustav támadni készül. Ők azonban túl messze voltak az istállótól ahhoz, hogy bármit lássanak vagy halljanak. - Gondolod, hogy Gustavnak köze lehet a gyilkossághoz? - Meggyőződésem szerint igen. Nem hiszem, hogy felbérelt volna valakit Nell megölésére csupán azért, hogy rám kenje a gyilkosságot, és azt sem hiszem, hogy ő maga követne el ilyesmit, kivált most, hogy az egyik karja sérült. De nem tudni, hogy bérencei mire képesek. Bár nehezemre esik elképzelni, hogy kioltják egy lány életét csak azért, hogy engem bajba keverjenek, mégis úgy vélem, bármi lehetséges. - Olney Hyde nem fenyegetőzött, hogy megöli Raelynnt? - De igen. - Ha emlékezetem nem csal, Gustav rendkívüli módon ragaszkodott a feleségedhez, és most úgy tűnik, Nell halála éket vert kettőtök közé. Előfordulhat, hogy Gustavnak az a célja, hogy ágytólasztaltól elválasszon benneteket, akár úgy is, hogy téged akasztófára juttat. - Biztosra veszem, hogy Gustavnak ez nagy örömére szolgálna.

- Olney Hyde úgy elrejtőzött előlünk, akár egy ravaszdi róka -töprengett Rhys bánatos képpel. Fülembe jutott, hogy még mindig a környéken lebzsel, de eddig nem tudtam nyakon csípni. - Július végén meséltem neked, hogy a feleségem beszélt vele a hajózási társaság épülete előtt. Olney elmondta Raelynnek: Gustav fájlalja, hogy életben vagyok. Azzal is elhencegett, hogy az ingoványos vidéken is el tud rejtőzni. Valahányszor Jeff kiejtette felesége nevét, megrohanták az emlékek, és szinte látta, ahogy az asszony hanyatt-homlok menekült az istállóból. - Olney jobban ismeri a környéket, mint bárki más. Nem lep meg, hogy nem sikerül elkapni. Csakis Elijah tudja megtalálni, már meg is bíztam azzal, hogy nézzen körül az istállóban és a környékén. Rhys letette csészéjét a tálcára, megmarkolta a karfát, és felállt a bőr karosszékből. - Ideje, hogy ezt én is megtegyem. - Veled megyek. Amikor a pajtához értek, Elijah csatlakozott hozzájuk. - Az eső elmosni néhány nyomot, de a puha talajon két lábnyomot látni. Ez a két ember jönni később - tájékoztatta őket a nyomkereső. - Egyik lenni kézzel készített, finom, előkelő csizma. Másik nem olyan előkelő. Mindkét ember menni hátra istálló mögé a rétre, lovat elvinni. Lehet, hogy előkelő csizma üldözni másikat. - Az előkelő csizma nem úgy hangzik, mintha Olney Hyde-é lenne - mormogta Rhys, oldalvást pillantva Jeffre. - Szerintem sem, inkább olyan csizma lehet, mint az enyém - ismerte el Jeff. - Csakhogy én már jó pár napja nem jártam a legelőn. - Nézzük meg, mit találtál, Elijah - javasolta a seriff. - Aztán szeretném hallani a véleményedet. Pontosan azt látták, amit a nyomolvasó az imént elmondott. Az egyik lábnyom nemcsak hogy hasonlított, de a méretét tekintve megegyezett Jeff csizmájának nyomával. A másik nyom egy jóval nagyobb lábú férfitól származott, akinek alaposan ki volt taposva a lábbelije. Rhys Jeffre tekintett. -Jól szemügyre vetted Olney lábát, amikor rajtaütöttünk Gustav raktárán? - Egyáltalán nem az ő lába érdekelt - felelte Jeff keserű gúnnyal, és kérdőn Elijah szemébe nézett. - Mire következtetsz ezekből a nyomokból? - Előkelő csizma később jönni, mint kopott, hitvány lábbeli. Előkelő csizma menni vissza istállóba. Másik nyom ott érni véget, ahol paták mélyen sárba süppedni, mintha ló hátán egy lovas ülni. A seriff a távolba tekintett. - Találtál más nyomot is a ház körül? - A sok láb- és patanyom nem hagyni jelét lány érkezésének. Ház körüli sűrű, rövid fű jól rejteni nyomot. Elijah semmit nem találni. - Szerinted melyik lábnyom a gyilkosé? - szegezte neki a kérdést Jeff. Elijah diplomatikusan megvonta keskeny vállát. - Lehet, hogy miután férfi végezni Miss Nellel, ellopni lovat meneküléshez. Valaki meglátni őt pajtában, és üldözőbe venni. Lehet igaz, lehet nem igaz. - Kövesd a kancát! - utasította Jeff. - Figyeld, merre vezetnek a patanyomok. Addig megmutatom a seriffnek a bokszot, ahol Nellt meggyilkolták. Rhys intett a nyomkeresőnek, hogy távozzon, majd Jeffre pillantott. - Essünk túl ezen a kellemetlen feladaton!

Jeff bekísérte Rhyst az istállóba, és a folyosón várakozott, amíg barátja megvizsgálta a holttestet és a sérüléseket. Néhány perc múlva Rhys visszatért, körbejáratta tekintetét, és Jeffre nézett. - Úgy tűnik, a lányt háromszor szúrták meg, egészen közelről . Az egyik seb vérzése elállt, a másik kettő közül legalább az egyik, de lehet, hogy mindkettő halálos döfésnek bizonyult. Nem mozdították el vagy nem nyúltak hozzá, mióta elmentél? - Nem. Sparky lelkére kötöttem, hogy hagyják ott, ahol van - mondta Jeff, és az almon heverő véres fegyverre mutatott. -Ott a kés. Odahajítottam, mivel Raelynn halálra rémült. Rhys óvatosan felemelte a fegyvert. A csillogó pengén éktelenkedő vérnyomok arról tanúskodtak, hogy kegyetlen tettet követtek el vele. - Nem láttam én ezt már valahol? - Vadászatokra szoktam magammal vinni - világosította fel Jeff óvatosan. - Valószínűleg az egyik közös portyánkon láttad. Otthon a hálószobámban, az íróasztalon tartom, ezzel szoktam felvágni az új könyvek lapjait. Ezt a kést utoljára a bál előtt használtam, egy lógó cérnaszálat vágtam el vele. Feltételezem, hogy az estély alatt vitték el az asztalomról. Rhys a hüvelykujjával megtapogatta a vágószerszám élét. -Jó éles, ugye, Jeff? - Mint mondtam, vadászatokra szoktam magammal vinni. Nem véletlen, hogy ilyen éles. Soha nem tudom előre, mikor megyek nemes vadra, viszont az éles késsel simábban, egyenletesebben lehet vágni a könyvek lapjait. - Szép kés. Honnan van? -Édesapámtól kaptam a tizenkettedik születésnapomra. Emléktárgy. Jó hasznát vettem, amikor gyerekkorunkban Brandonnal halászni vagy vadászni mentünk. Sokszor táboroztunk a szabad ég alatt, és mivel az én késem volt a legélesebb, mindig nekem kellett zöld ágakból nyársat farigcsálnom, hogy megsüthessük ennivalónkat a tűz fölött. Rhys hátrapillantott az élettelen lányra, és szomorúan ingatta a fejét. - Milyen átkozott, kegyetlen vég! - mondta. Sokáig visz-szatartotta lélegzetét, majd akkora sóhajtással engedte ki a levegőt, mintha ez az eset különösen fájdalmas érzéseket keltene benne. - Néha láttam bemenni Nellt az irodám melletti templomba. Ha kölcsönadsz egy szekeret, és szólsz az embereidnek, hogy göngyöljék takaróba a holttestet, beviszem Charlestonba, és megkérem a lelkészt, hogy temesse el. Biztosra veszem, hogy nagy kő esne le a szívedről. - Mérhetetlen megkönnyebbülést okozna, Rhys. - Miért nem megyünk vissza a házba, és nézünk körül a hálószobádban, amíg Thaddeus és Sparky gondoskodik a tetemről? Amikor felértek a lépcsőn az első emeleti verandára, Cora egy pár sáros csizmával a kezében éppen kilépett Jeff hálószobájának üvegajtaján. - Mindjárt kipucolom magának ezt a csizmát, Mr. Jeffrey -közölte, és már sietett volna tova. -Várjon csak! - fogta meg az asszony karját Jeff, hogy feltartóztassa. - Hol találta ezt? -A fürdőszobájában, Mr. Jeffrey, az ajtó mögött. Akkor vettem észre, amikor takarítottam. Csodálkoztam is, hogy ilyen sáros, mert maga mindig kényesen ügyel a ruházatára. Nem akarja, hogy kitisztítsam? Jeff nyugtalan pillantást vetett Rhys felé. - Én ugyan nem sároztam össze. - Nyugodj meg, barátom - veregette meg a vállát a seriff. -ügy pár piszkos lábbeli még nem bizonyítja, hogy te lennél a tettes. Áruld el, tiéd ez a csizma? - Persze hogy az enyém, de már egy hete nem hordtam. Azt pedig mindketten látjuk, hogy friss sár borítja.

- Tehát az elmúlt héten valaki kilopta a szobádból anélkül, hogy te erről tudtál volna - töprengett fennhangon Rhys. - Az is lehet, hogy tegnap este vitték el, a késsel együtt. A hálószobád ajtaja mindvégig nyitva volt? - Igen. Általában mindig félig nyitva áll, amíg az időjárás nem fordul hidegebbre. Tegnap este egészen kellemes volt az idő, nem láttam szükségét, hogy becsukjam az ajtót. Rhys most a házvezetőnőhöz fordult. - Nem talált valami szokatlan dolgot ma reggel takarítás közben Mr. Jeffrey lakosztályában? - De igen! - bólogatott hevesen Cora. - Nagyon furcsálltam, amikor egy tubákosszelencét találtam a padlón, Mr. Jeffrey íróasztala mellett. Úgy tudom, ő soha nem szokott tubákolni. Rhys átvette a házvezetőnőtől a kis szelencét, és alaposan szemügyre vette. Amikor Jeffre pillantott, nem állta meg egy kis tréfálkozás nélkül. - Nocsak, kedves barátom, suttyomban tubákolgatunk? - Te jó ég! Dehogyis! - húzta nevetésre a száját Jeff, de kísérlete kudarcot vallott. - És a feleséged? Jeff felháborodottan forgatta a szemét. - Ugyan már! - Olney Hyde-ról is lerí, hogy nem az a fajta, aki a tubáko-lás szenvedélyének hódol elmélkedett hangosan a seriff. - Találtam még más furcsaságot is - vetette közbe a házvezetőnő. - Mi az? - nézett rá a kíváncsiságtól tágra nyílt szemmel Jeff. -Emlékszik arra a faládikóra, amit visszavásárolt Miss Raelynnek? -A feleségem édesapjának a ládájára gondol? -Igen, Mr. Jeffrey, arra a kis ládikóra, ami ekkora vót -mutatta a méretet, két kezét a megfelelő távolságra tartva egymástól. - Miss Raelynn komódjának tetején állt. Ennek a ládának onnan lába kelt, Mr. Jeffrey. - Mi történt vele? - mosolyodott el végre Jeffrey, első alkalommal ezen a napon. - A maga íróasztalán találtam rá, és úgy láttam, mintha valaki késsel megpróbálta vóna szétfeszíteni az alját. - Pedig nem is volt bezárva! - Tudom, Mr. Jeffrey, mégis lyukakat véstek a láda aljának faburkolatába. Jeff az asztalra pillantott, de a dobozt sehol sem látta. - Hová lett a ládikó? - Levittem Kingstonnak, hátha ki tudja egyengetni a karis-tolások nyomait. - Szeretném megnézni. Felhozná nekem, Cora? - Igenis, Mr. Rhys! Máris hozom. Rhys Jeffre nézett. - Azt mondod, ez a doboz Raelynn édesapjáé volt? - Igen. Egy kereskedőnél bukkantunk rá. Amint kikötött a hajó, Cooper Frye sietett pénzzé tenni. - Ugye Cooper Frye Raelynn nagybátyja? - Raelynn nem hajlandó elismerni, de a férfi váltig állítja. Cora visszatért a ládával, és átnyújtotta a seriffnek. A doboz aljának belső faburkolatát valóban csúnyán összelyuggatták. Rhys egy kis ideig vizsgálgatta, majd a füléhez emelte és megrázogatta. -Fogalmam sincs, miért rongálták meg a belsejét. Úgy tűnik, nem tartalmaz titkos rekeszt, vagy ha mégis, akkor üres lehet, mert semmi sem zörög benne. Jeff futólag szemügyre vette a ládát, és ugyanerre a következtetésre jutott.

- Most már valóban szeretnék beszélni Raelynnel, Jeffrey. Talán ő sejti, miért tették tönkre a dobozt. Raelynn elengedte a selyemfüggönyt, és ellépett az üvegajtó-tól. Hallotta a seriff érkezését, és az üvegen át látta, ahogy férjét az istállóhoz kíséri. Amikor visszatértek, remélte, hogy a törvény őre azonnal távozik. Szerette volna, ha van ideje visszanyerni önuralmát, mielőtt Jeffel találkozik, de úgy tűnt, nem kaphat haladékot. Már hallotta is a szobája felé siető lepleket. Egy pillanattal később Cora zörgetett be az ajtón. - Miss Raelynn, Mr. Jeffrey üzeni, hogy a seriff beszélni akar magával. Kérik, hogy azonnal menjen le a dolgozószobába. - Szólj Tizzynek, hogy segítsen felöltözni - utasította Raelynn a házvezetőnőt az ajtón keresztül. - Még hálóingben vagyok. - Igenis, asszonyom. Megmondom a seriffnek, hogy várnia kell magára egy kicsit. Fél óra múlva Raelynn megállt a lépcső aljánál, és hallgatózott. A dolgozószobából mély férfihangok szűrődtek ki. Nehezére esett, hogy most odaálljon Jeff elé, még nem felejtette el, hogy nézett ki férje a bokszban. Raelynn tele volt félelemmel és balsejtelemmel. Tudta, hogy megértőbben kellene viselkednie, és elhinni, hogy férje nem képes gyilkosságra. De a látvány, ahogy Jeff, kezében véres késsel Nell holtteste fölött állt, szilárdan rögzült az emlékezetében. Amikor Raelynn belépett, Jeff tüstént felpattant a helyéről, megkerülte az asztalt, és kihúzott egy széket hitvese számára. Rhys is felemelkedett az asztal széléről, ahová eddig támaszkodott. Raelynn helyet foglalt a felkínált széken. - Mrs. Birmingham - szólalt meg a seriff hivatalos hangon, és visszaereszkedett az asztal peremére. - Hálás vagyok, amiért idejött. Megértem, min megy most keresztül. - Köszönöm a megértését és a figyelmességét, Townsend seriff - suttogta Raelynn. Kerülte Jeff tekintetét, így a szakadék tovább mélyült kettejük között. Az asszony összekulcsolta kezét az ölében, hogy ne vegyék észre heves remegését, és futólag a törvény őrére pillantott. - Rátérhetnénk a tárgyra? -Természetesen, asszonyom - mondta Rhys. Megköszörülte a torkát, és egy pillantást vetett barátja felé. - Úgy értesültem, ön azután érkezett az istállóba, hogy Jeff felfedezte Nellt a bokszban. Lenne szíves megmondani, miért ment oda, és mit látott? -Felkeltem, mert észrevettem, hogy Jeff eltűnt a szobánkból. Megláttam, hogy az istállóból fény szűrődik ki. Arra gondoltam, valami baj lehet az egyik lóval, és a férjem kiment utánanézni, mi történt. A pajtába lépve gyereksírásra lettem figyelmes. Odarohantam a bokszhoz, ahol a lámpás égett, és megpillantottam Nellt. Raelynn ökölbe szorította a kezét, és szorosan behunyta a szemét, megpróbálta száműzni emlékezetéből a hátborzongató képet. Amikor újra megszólalt, hangja jóformán alig hallatszott, de már nem sírt. - Minden csupa vér volt. -Jeff azt állítja, Nell arra kérte őt, hogy húzza ki a kést -közölte Rhys óvatosan. A seriff tudta, hogy a pár röviddel első találkozásuk után házasodott össze, és nem sok idejük volt, hogy megismerjék egymást. Ha segíthetne Raelynnek, hogy bízzon Jeffben, az asszony nem bánná meg. Rhys régóta ismerte Jeffet, és nem feltételezte barátjáról, hogy képes lenne végrehajtani ilyen gyalázatos, véres tettet. -A férje teljesítette a kérését, mert remélte, hogy segíteni tud Nellen, de a lánynak már csak pár perce volt hátra - folytatta a seriff. - Meg tudja erősíteni ezt az állítást? Raelynn nagyot nyelt, és megpró-bált úrrá lenni a hátán végigfutó borzongáson. - Nell már halott volt, amikor odaértem - mondta.

Futó pillantást vetett Jeff felé, aki mellette ült egy széken. Férje furcsán nyugodtnak tűnt, és feszült figyelemmel hallgatta válaszait. Raelynn, ha nehezen is, de folytatta: - A férjem a homályos sarokban térdelt, nem vettem észre azonnal. Aztán felállt, és Nell felé lépett. Először azt hittem, egy idegen. Amikor megpillantottam a kezében a kést, pánikba estem, és visszaszaladtam a házba. Azóta odafent voltam. Rhys hátranyúlt, felvette Jeff íróasztaláról a rézzel szegélyezett ládikót, és a combjára helyezte. Látta, hogy a fiatalasz-szony minden figyelme őrá összpontosul. Kinyitotta a ládikót, és elé tartotta, hogy szemügyre vehesse a rongálást. - Cora szerint a bál alatt tehette ezt valaki. Ön tudott ezekről a nyomokról? Raelynn megdöbbent. Hiába kutatott az emlékezetében, nem tudta maga elé idézni, hogy látta volna a ládikót azután, hogy férje a karjába kapta és a szobájukba vitte őt. Az igazat megvallva azonban annyira el voltak foglalva egymással, hogy az égvilágon semmi másra nem figyelt. - Nem volt róla tudomásom. De mi oka lett volna bárkinek e vandál tettre? - Azt reméltük, ön talán meg tudja magyarázni - válaszolta Rhys. A ládikót visszahelyezte maga mögé az asztalra. Beletúrt a kabátja zsebébe, előhalászta a burnótosszelencét, és a Raelynn széke melletti asztalra helyezte. - Ezt látta már valahol? - Tudomásom szerint nem. - Cora az íróasztal mellett, a padlón találta az önök hálószobájában. Valaki az édesapja ládáját is az íróasztalon hagyta, ott, ahol Jeff a vadászkését szokta tartani. Immár tudjuk, hogy azzal a késsel oltották ki Nell életét. Jeff azt a kést húzta ki Nellből, hogy elállítsa a vérzést. Mivel az íróasztalról vitték el, feltételezem, hogy ezzel tehették tönkre a láda belsejét is. Raelynn merőn a seriffre nézett. -Azt akarja mondani, hogy valaki bejött a hálószobánkba, és Jeff késével összelyuggatta az édesapám ládáját, miközben véletlenül elejtette a burnótosszelencét. Ezután elvitte a kést, hogy megölje vele Nellt. Ennek nincs semmi értelme. - Én is pontosan ezt gondolom, mióta csak hozzáfogtam a rejtély megoldásához - osztotta véleményét Rhys. Elgondolkodva az ajkát biggyesztette, és tekintetét a mennyezetre szegezte, mintha először fontolgatná komolyan ezt a kérdést. - Lehet, hogy Nell beosont a férje hálószobájába, azt remélve, hogy ott rálel Jeffre, de helyette azt az embert találta ott, aki éppen a ládát babrálta. Ha így történt, akkor a férfi azért szúrta le Nellt, hogy elhallgattassa. De amíg nem tisztázódik, miért érdeklődött valaki az üres láda iránt, talány marad, mi történt valójában. Természetesen fennáll annak a lehetősége, hogy a gyilkos háborodott elméjű ember, aki csak azt akarta megtudni, mennyire éles a kés, ezért először a fán, majd valami puhább anyagon próbálta ki. Raelynnt a hányinger környékezte, és megborzongott. Jeff észrevette, ruganyosan felpattant székéről, s megelégelve a hallottakat, kérdőre vonta barátját. - Szükség van erre, Rhys? A seriff a kezét feltartva csendre intette, miközben előrehajolt és fürkészem Raelynn szemébe nézett. - Kérem, mondjon el mindent arról a ládáról. - Fogalmam sincs, miért akart bárki kárt tenni édesapám dobozában - suttogta. Hangja feszült volt és alig hallható, ennek ellenére részletesen elmesélte a ládika történetét. Végül bizton állította: Frye volt az, aki eladta a ládikót a kereskedőnek. -Azt mondta, édesapja azzal bízta a ládát édesanyjára, hogy őrizze meg, amíg neki szüksége lesz a tartalmára. Apja a dobozban lévő aranypénzről vagy pedig valami másról beszélt?

- Tudomásom szerint az aranyon kívül soha semmi mást nem tartottak benne. - Volt benne titkos rekesz? Raelynn meglepődve dőlt hátra székében. - Lehet, de nekem erről fogalmam sem volt, és azt hiszem, édesanyám sem tudott róla. Apám még csak célzást sem tett rá, amikor anyám lelkére kötötte, hogy jól őrizze meg a ládát. Feltételeztük, hogy az aranypénzről beszél, amire majd akkor lesz szüksége, ha bíróság elé állítják. - Nem gondolja, hogy az apja önnek és édesanyjának szánta az aranyat, hogy abból fedezzék a szükségleteiket amíg ő börtönben van? Talán úgy értette, hogy neki majd a dobozra lesz szüksége, ha eljön az alkalmas idő? Raelynnt meghökkentette a férfi feltételezése, de azért megfontolásra érdemesnek tartotta. De vajon miért érdekelne bárkit itt, Dél-Carolinában, hogy mit tartalmaz a doboz? - Ha nincs benne titkos rekesz - elmélkedett tovább Rhys -, miért akarták felfeszíteni az üres láda alját? - Nem tudom! Fogalmam sincs! El sem tudom képzelni, hogy bárkinek is oka lenne rá, hogy édesapám ládájában rejtett rekesz után kutasson. Raelynn a homlokára szorította reszkető kezét, és igyekezett önuralmat erőltetni magára, mert kis híján sírva fakadt. Tisztában volt azzal, hogy férje barátjaként Rhys Townsend mindent elkövet azért, hogy elterelje a gyanút Jeffről. Ez lehet az oka annak, hogy folyvást a dobozt emlegeti. Ami a kést illeti, elképzelhető, hogy egy idegen vitte el, de Jeff is megtehette, ha elborult az agya Nell követelésétől, hogy ismerje el sajátjaként a törvénytelen gyermeket. Raelynn csak találgathatott. Mindössze azt tudta biztosan, hogy férjét Nell véres teteme mellett látta a bokszban, kezében tartotta a gyilkos fegyvert, és a ruháján meg a kezén vörös vérfoltok csillogtak. A seriff hajlamosnak látszott megfeledkezni erről a tényről, és arra törekedett, hogy a felelősséget egy képzeletbeli tettes nyakába varrja. Raelynn összeszorította a szemét, hogy leküzdje a fejébe nyilalló fájdalomtól támadt hányingerét. - Vissza kell mennem a szobámba - suttogta. - Émelyeg a gyomrom. - Már eleget zaklattam - ismerte el Rhys együtt érzően, és felállt. - Máris távozom, Mrs. Birmingham. Ha esetleg eszébe jut valami az üggyel kapcsolatban, kérem, mielőbb tudassa velem. Raelynn fásultan bólintott, és ülve maradt, miközben a két férfi elhagyta a szobát. Azután összeszedte az erejét, talpra állt, és az ajtóhoz indult. A térde majdnem összecsuklott, és kezével megfogta a falat, hogy megtartsa egyensúlyát. A háta mögött a bejárati ajtó nyitva állt, és az előtérbe behallatszott a seriff mély zengésű hangja: - Köszönöm a szekeret, Jeff. Ha nélkülözni tudsz egy kocsist, akkor az vissza is hozhatná. Máskülönben néhány napba is beletelik, mire vissza tudom szolgáltatni. - Állj meg az istállónál, és vegyél fel egy lovászfiút. Akkor megtakaríthatod magadnak a visszautat. -Annyi vendég fordult meg itt tegnap este, hogy nehéz lesz mindannyiukat kihallgatnom, hallottak-e vagy láttak-e valamit. Arra mérget vehetsz, Jeff, hogy egész Charlestonban mindenki erről az esetről fog beszélni. Nellt a te birtokodon ölték meg, az emberek azt találgatják majd, mi közöd lehetett a meggyilkolásához. Jobb, ha egy ideig itthon tartod a feleségedet, hogy ne hallja a pletykákat. Te is tudod, milyen rossz-indulatúak egyesek. Valószínűleg azt fogják hinni, azért nem tartóztattalak le, mert a barátom vagy. - Köszönöm, hogy eljöttél, Rhys - mormolta Jeff. - Hálás vagyok mindazért, amit tettél.

- Ugyan, mi másra valók a barátok? Raelynn felnyögött, és majdnem a falnak roskadt. Jeff barátja! A barátságuk kedvéért hagyná, hogy egy gyilkos büntetlenül megússza a tettét? Magányra vágyott. Reszkető lábakkal végigment a halion, és felbotladozott a lépcsőn a régi hálószobájába. Kulcsra zárta az ajtót, leült az ágy szélére, és fásultan meredt a szoba falára. A seriff megjegyzéseiből arra következtetett, hogy Rhys hisz barátja ártatlanságában. Csakhogy a seriff nem látta Jeffet, amikor a lány élettelen teste fölött állt, és azt a rengeteg vért az ingén... a kezében tartott késen... az ujjain! Raelynn még a lelki szemei előtt is csak ezt látta. 97. Jeff számára mindig tökéletes kikapcsolódást jelentett, ha lóháton szélsebesen nyargalhatott a határban. Jelenlegi lelkiállapotában égető szüksége volt a száguldásra, hogy elterelje figyelmét a lelkét betöltő hideg, sötét űrről. Évekkel ezelőtt fedezte fel, hogy a legjobban akkor tudja rendezni a gondolatait, ha lóhátra pattan, és vagy egy óra hosszat rója a vidéket. Brutus heves vérmérséklete mindig kihívást jelentett számára, és most örült, hogy ez elvonja a figyelmét a gondokról. Ha nem ezt választja, akkor magába roskadva azon emésztette volna magát, hogy felesége hajlandó róla a legrosszabbat feltételezni. Jeff most éppen a mellett a hely mellett haladt el, ahol egyszer Raelynnel szerelmeskedtek. A csodás délután emléke hirtelen elszomorította, mert eszébe juttatta, hogy milyen gyökeresen megváltozott az élete egyetlen éjszaka alatt. Felesége gyilkosnak hiszi, és Jeff számára nem volt kétséges, hogy házasságuk szánalmas paródiává válik. Raelynn nem volt hajlandó szóba állni vele, és Jeff arra következtetett, hogy hitvese nem nyugszik, amíg egy kontinensnyi távolság nem választja el őket. Halkan átkozódva igyekezett erőnek erejével elhessenteni magától a nyugtalanító gondolatokat. Sarkát a csődör horpaszába mélyesztette. Vágta közben Jeff észrevett egy terebélyes fát, amit gyökerestül tépett ki az orkán. A törzse elég vastag volt ahhoz, hogy Jeff próbára tegye a bátorságát. A lovat az akadály felé fordította, megveregette selymes fényű nyakát, és megnyugtató hangon biztatta. Brutus élénken figyelt, apró, hegyes füleit előreszegezte, látszott, hogy érti a feladatot. Fokozódó izgalommal ficánkolt egy helyben, miközben a jelre várt. Jeff épp csak megérintette csizmája sarkával az oldalát, a ló máris vágtázni kezdett a kidőlt fa felé. Az akadályhoz érve Brutus a levegőbe emelkedett, mellső lábát maga alá húzta, és kecsesen átívelt fölötte. Jeffet örömmel töltötte el a siker, szíve a torkában dobogott. Úgy döntött, tovább gyakorolja az ugratást. Megfordította a lovat, és a távolban meglátott egy még nagyobb kihívást jelentő akadályt, egy parlagon hagyott földet körülvevő háromsoros léckerítést. - Most mutasd meg, barátocskám, mire vagy képes! - biztatta a csődört, és csizmája sarkával indulásra ösztökélte. A kerítés előtt Brutus elrugaszkodott a földtől, s átlendült az akadályon. Olyan kecsesen ért földet, akár a vízre szálló hattyú, majd könnyedén továbbporoszkált. Jeff gyöngéden megrántotta a kantárszárat. Elégedetten felnevetett, gyengéden megpaskolta a mén nyakát, és dicsérettel halmozta el. Brutus szokatlanul türelmesen fogadta az elismerést, suhintott egyet a farkával, és halkan felnyerített. Hosszú kilométereken át lépésben haladtak, hogy az állat kifújhassa magát, majd Jeff újra könnyű vágtára ösztökélte. Brutus engedelmessége meglepte. A ló néha annyira megmakacsolta magát, hogy csak másodszori, sőt harmadszori nógatásra volt hajlandó teljesíteni gazdája kívánságát. Jeffet elgondolkodtatta, vajon nem csupán a képzelete ragadta-e el. Bármilyen

furcsának tűnt, úgy érezte, Brutus szánalmat tanúsít iránta, mintha megérezte volna búskomor hangulatát. Izgalmakat keresve, közös akarattal sorra vették az újabb akadályokat. A csődör kétszer majdnem megbotlott, és ha Jeff nem tartja meg magát ügyesen a nyeregben, lerepült volna a csődör hátáról. Jeff végül megállította a lovat, mert érezte, hogy amit tesz, az már-már vakmerőség, és veszélyes lehet. Megsimogatta az állat ívelt nyakát, és derék paripának nevezve becézgette. Javarészt sikerült megszabadulnia a feszültségtől és a bánattól, sokkal jobban érezte magát, a gondolatai szinte maguktól leülepedtek. Bármivel is gyanúsítja őt Raelynn, ebben a kétségekkel teli időszakban mindent meg kell adnia hitvesének, ami csak telik tőle. Felesége gyötrő félelmei miatt őrültség lenne, ha erővel próbálná rávenni arra, higgyen ártatlanságában, mert magában továbbra is az ellenkezőjét gondolná róla. Hasonló ostobaság lenne, ha férji hatalmával élve meghunyászkodásra kényszerítené őt. Az ilyesfajta erőszak ellenkezett az elveivel. Előre látta, hogy újabb hosszas önmegtartóztatást kell kiállnia, ha időt ad Raelynnek, hogy visszanyerje bizalmát. Kételkedett benne, hogy ezúttal elegendő lesz két hét nézeteltérésük tisztázására. Jól érezte magát a házasságukban, hozzászokott a meghitt együttlétekhez, és nem szívesen látta volna, hogy mindennek vége szakad. És mi lesz a tekintélyével? A szomszédok és az ismerősök valószínűleg arra fognak gyanakodni, hogy köze volt Nell meggyilkolásához. Mégsem kezdheti el bizonygatni ártatlanságát fűnekfának. Ha nem vádolják meg nyíltan, okosabb lesz, ha tartja a száját és nem vesz tudomást a rosszindulatú pletykákról és a gyanakvó tekintetekről. Mire az istállóhoz ért, a külön hálószoba gondolata ismét rosszkedvre hangolta. Arra is rájött, hogy még számos gondnak néz elébe, nemcsak házasságával, hanem valószínűleg jó hírnevével kapcsolatban is. Meg kell birkóznia mindkét nehézséggel, és remélhetőleg győzni fog az igazság. Sparky már minden ízében remegett az idegességtől, amikor végre megpillantotta az istálló felé közeledő lovat és utasát. Hosszú ideig maradtak távol, és a lovász már azt hitte, valami baj történt, a ló üres nyereggel tér vissza. Hatalmas kő esett le a szívéről, amikor látta, hogy feleslegesen aggódott. -Az isten szerelmére, Mr. Jeffrey - lihegte gazdája elé rohanva -, már mindannyian azt hittük, a nyakát szegte valahol! Hál' istennek, épségben van! Jeff lepattant a nyeregből. - Sparky, Brutus ma tökéletes úriemberként viselkedett, lakasd jól ma este. Rászolgált. - Igenis, uram, úgy lesz. Talán ha több zabot adok neki, ka-piskálni fogja, hogy megéri jól viselkedni. - Azért ne etesd túl, mert még jobban megtáltosodik. - Úgy érti, még tüzesebb lesz - kuncogott Sparky. Jeff szája szeglete halvány mosolyra rándult. - Valahogy úgy. Kingston éppen akkor lépett ki a ház bejáratán, amikor Jeff a verandához ért. - Hála istennek, Mr. Jeffrey! Sparky mondta, hogy kilovagolt Brutusszal, mi meg halálra aggódtuk magunkat, mert már azt hittük, nem jön haza élve. - Van valami hír Elijah-tól? - kérdezte Jeff. Meg sem állt, öles léptekkel továbbsietett a verandán. Csak akkor pillantott hátra a nyomában loholó inasra, amikor belépett a hallba. - Nincs, uram, viszont itt járt Mr. Brandon, hallotta, mi történt, és magát kereste. Mondtuk neki, hogy kiment a határba Brutusszal. Arra kért, ha megjön, küldjek át valakit hozzájuk, aki tudatja velük, hogy épségben hazaért. Azt mondta, Miss Heather betegre fogja aggódni magát, amíg nem tud biztosat ön felől, de szerintem Mr. Brandon sokkal jobban nyugtalankodott.

A dolgozószobában Jeff meglazította a nyakkendőjét, a vitrinhez ment, és töltött magának egy kevés konyakot. - Majd átküldök valakit Harthavenbe egy levéllel, tudatom a bátyámmal, hogy visszaérkeztem és korán nyugovóra térek. Kettőzd meg az őrséget a ház körül. Nem szeretném, ha megint idegenek lepnének meg bennünket. - Parancsára, uram, intézkedni fogok, de még mondanom kell... Jeff egy hajtásra megitta a konyakot, és a zavartnak látszó inasra nézett. - Miről van szó, Kingston? - Cora... azt mondja, a nap folyamán négy vagy öt alkalommal is kopogtatott Miss Raelynn ajtaján, hogy megkérdezze, nem akar-e enni valamit, de Miss Raelynn egyszer sem válaszolt. -A feleségem valószínűleg alszik. Most ez a legjobb számára. -Ez igaz, uram - mondta az inas habozva. Vonakodott attól, hogy szóba hozza a másik dolgot, ami foglalkoztatta, de végül csak kibökte. - Miss Nell babájára is kíváncsiak vótunk. Cora szerint nagyon jól érzi magát Fergus asszonynál, de arra gondótunk, hogy ön esetleg szeretné látni a legénykét, mielőtt nyugovóra tér. Jeff éppen egy újabb korty italt töltött magának, de keze hirtelen megállt a levegőben. Habár kedvelte kis unokaöcs-csét, Beau-t, de ettől eltekintve nem érdekelték a gyerekek. Biztosan megváltozik majd a szemlélete, ha maga is apa lesz... ha valaha is eljön az a nap. Letette a poharát, és egyenesen az inas szemébe nézett. - Kingston, szeretném, ha világosan megértené, amit mondok. Nell gyermeke árvaságra jutott. Megengedem, hogy itt maradjon az otthonomban mindaddig, amíg Nell rokonai nem jelentkeznek érte, vagy egy idegen házaspár örökbe nem fogadja. Elvárom, hogy szeretettel és könyörülettel gondoskodjanak róla. De vedd tudomásul, Kingston, hogy Daniel nem az én fiam, és nem szabad hagyni, hogy bárki is azt higy-gye, hogy az én gyermekem. - Megértettem, Mr. Jeffrey - bólogatott élénken Kingston. -Jómagam egy pillanatig sem gondótam, hogy ön az apja. - Hálás vagyok a bizalmadért, Kingston, de valószínűleg kételyeid támadtak, amikor Nell azt állította, hogy a csecsemő hasonlít rám. Ha ez így van, az csak a véletlen műve. Valószínűleg ugyanúgy hasonlít megboldogult atyánkra, Mr. Brandonra, némelyik angliai rokonunkra, meg egy sereg idegenre. Reménykedjünk, hogy a gyermek apja úgy dönt, igényt tart természetes fiára. Nehéz lesz a fiúnak anya nélkül felnőni, lattyúként megbélyegezve eleve vesztesként indul az életben. - Bizony, uram. Daniel úrfinak nem lesz könnyű anya nélkül, név és apa nélkül pedig nehéz időket fog átélni, amíg fölnő. - Addig is Danielnek itt az otthona, és ha meghallom, hogy valaki rosszul bánik vele, amiért az édesanyja házasságon kívül adott neki életet, az megkeserüli. Már most szeretném leszögezni, hogy nem tűröm el sem az itt dolgozóktól, sem a látogatóktól, hogy rosszindulatúan megbélyegezzék a gyermeket. Kingston szája szegletében mosoly bujkált. - Ön igen kemény és makacs, Mr. Jeffrey, de meg kell hagyni, hogy a szíve hatalmas. Ehhez nem fér kétség. -Azt mondod, hatalmas a szívem? - nézett Jeff az inasra felvont szemöldökkel. - Most inkább az étvágyam hatalmas, és igen hálás lennék, ha beadnál a dolgozószobámba valami étket, mert rögtön éhen halok. - Parancsára, uram! Sietek, uram, ahogy csak tudok - szólt vissza Kingston eltúlzott alázatossággal.

Jeff halványan elmosolyodott, majd kiitta a második pohár konyakot. Kísértésbe esett, hogy még egy kortyot töltsön, de inkább az ablakhoz ment, és kibámult a házat övező parkra. Gondolatban visszapörgette a nap eseményeit, és eszébe jutott Raelynn fájdalma és rettegése. Szerette volna megvigasztalni, de saját szívének is megnyugvásra lett volna szüksége, amit csak az adhatna meg, ha felesége hajlandó lenne végighallgatni őt. Komoly kétségei voltak azonban afelől, hogy hitvese bármilyen vigasztalást vagy magyarázatot elfogadna tőle mindaddig, amíg ártatlansága be nem bizonyosodik. Megvacsorázott, félretolta a tálcát, és igyekezett belemélyedni az üzleti könyvelésbe. Egyszerre azon kapta magát, hogy már harmadszor követi el ugyanazt a számítási hibát. Bosszúsan felhorkant, félrelökte az üzleti könyveket, és úgy döntött, majd akkor folytatja, ha minden figyelmét a munkára tudja összpontosítani. A tarkóját dörzsölgetve ráeszmélt a nyakában lüktető fájdalomra, amit bizonyára a lovaglás és a lelki feszültség idézett elő. Tekintete a rézveretes ládára esett, amelyet Rhys az íróasztalon hagyott. Kíváncsian a kezébe vette, és a lámpáshoz tartotta, hogy jobban szemügyre vegye. Végigkémlelte a belsejét, de semmi figyelemre méltót nem talált benne. Felfordította, de semmi nem utalt arra, hogy titkos rekeszt rejtene. Éppen vissza akarta helyezni az asztalra, amikor észrevette, hogy jobb oldalon, a láda alsó felén az egyik ereszték egy hajszálnyival szélesebb a túloldalinál. A kezébe vett egy vékony papírkést, és a hegyét a hézagba illesztette. Az ereszték végénél a kés hegye becsúszott egy kis mélyedésbe, de mindaddig semmi sem történt, amíg Jeff meg nem nyomta egy kicsit. Ekkor egy kattanást hallott, és nagy meglepetésére a láda alsó szélén kipattant egy falemez, amely nem volt vastagabb a mutatóujjának A ládát a lámpa felé döntötte, és bekukucskált a keskeny nyílásba. Remélte, hogy rábukkan valamire, ami megmagyarázza, miért ölték meg a fiatal anyát. A rekesz csaknem olyan széles és hosszú volt, mint maga a ládikó, de üres. Jeff csalódottan elkáromkodta magát. Bármennyire szerette volna, nem tudta bizonyítani, hogy a rekesz valaha titkos iratokat tartalmazott, és olyasmire sem bukkant, ami alapján Raelynn elhitte volna, hogy Rhysnek igaza volt. Felállt az íróasztaltól, és a kandallópárkányon álló órára pillantott. Nem is gondolta, hogy már éjfél felé jár az idő. Odakint az éjszakai égbolton millió csillag sziporkázott. A hold már felkelt, és olyan fényesen ragyogott, hogy Jeff még a ház előtti gyep fölött szétterülő hatalmas tölgyek alatti árnyakat is ki tudta venni. Furcsa vágyakozás fogta el, ahogy kibámult az éjszakába. A boldogság után sóvárgott, amiben Nell halála előtt volt része. Nem hibáztathatta Raelynnt a zavarodottságáért és a félelméért. Néhány éve, amikor bátyja elhagyta Oakleyt, s ő vérbe fagyva, holtan találta Louisát, a birtok akkori tulajdonosát, ugyanarra a következtetésre jutott, mint most Raelynn. Pedig Brandon ártatlan volt, de a bizonyítékok arra vallottak, hogy ő a bűnös. Akkor ő is kételkedett fivérében, de most mégsem hagyhatta, hogy Raelynn gyanakodjon rá. Raelynn a hitvese volt; Jeffnek szüksége volt asszonya hűségére és bizalmára, arra, hogy felesége mellette legyen, mert nem tudta elviselni a távollétével járó kínszenvedést. Jeff már megszokta a dédelgető, gondoskodó férj szerepét, most azonban neki volt szüksége féltő szeretetre. Fáradtan megdörzsölte az arcát, és igyekezett megoldást találni gondjaira. Tudta, csak úgy tudja megakadályozni, hogy Raelynn végleg elhidegüljön tőle, ha mindent megtesz a gyilkos leleplezése érdekében, és gondoskodik róla, hogy a bizonyítékok alapján a tettest bűnösnek nyilvánítsák. Most túlságosan kimerült volt, ezért úgy látta jónak, ha inkább másnap kíséreli meg

felkeresni Raelynnt. Addig mindkettőjüknek lesz idejük, hogy kipihenjék magukat és átgondolják a dolgokat. Jeff éppen távozni akart a dolgozószobából, amikor Cora érkezett sietve az előtér felől. Kingston a nyomában loholt, és igyekezett megállítani, ám az asszony jóval fiatalabb volt, és ügyesen kicselezte a korosodó szolgát. Mielőtt az inas az ajtóhoz ért volna, Cora már be is surrant a szobába. - Lassan a testtel! - kiáltott fel Kingston kissé dühösen, amint a házvezetőnő mögött befurakodott. - Semmi oka rá, hogy ilyenkor háborgassa Mr. Jeffreyt. Van neki épp elég gondja anélkül is, hogy maga zaklatná. - Semmi baj, Kingston - szólt közbe Jeff. Kezét feltartva jelezte az inasnak, hogy hagyja abba a dorgálást. Őszintén remélte, hogy az újabb összeszólalkozásnak semmi köze Nell gyermekéhez. - Mi izgatta fel ennyire, Cora? - nézett a házvezetőnő arcába, teljes figyelmét neki szentelve. - Miss Raelynnről van szó, uram - közölte Cora a kezét tördelve. - Órák óta kopogtatok az ajtaján, Mr. Jeffrey, de hiába, nem válaszol. Ez nincs rendjén, uram. Akármilyen feldúlt, ennie kell a baba miatt. - Mi köze van Nell csecsemőjének ahhoz, hogy a feleségem eszik-e vagy sem? - kérdezte Jeff zavarodottan. - Én nem Nell gyermekéről beszélek, Mr. Jeffrey, hanem az önéről és Miss Raelynnéről. Az úrnő állapotos. Attól tartok, fogta magát, és megszökött a háztól. Jeff, mintha puskából lőtték volna ki, eliramodott a szolgák mellett. Hármasával szedte a lépcsőfokokat, és pillanatok alatt Raelynn szobája előtt termett. Az ajtó kulcsra volt zárva, odabentről nem hallatszott mozgolódás zaja. Jeff megrázta a kilincset. Rémület hasított belé a gondolattól, hogy felesége valóban elment. - Raelynn, azonnal nyisd ki az ajtót! - kiáltott be parancsolóm - Ha hallasz engem, kérlek, tedd meg, mert különben betöröm az ajtót. Nem jött válasz. Fülét a bejáratra tapasztotta. Izgatottan remélte, hogy valami zaj elárulja, hogy asszonya odabent tartózkodik. -Akarja, uram, hogy átmenjek a veranda felőli ajtóhoz? -ajánlkozott Kingston. Jeff nem volt abban az állapotban, hogy fontolóra vegye a kézenfekvő megoldást. Azt sem bánta, ha az egész házat le kell rombolnia, hogy meglelje Raelynnt. A keresést ebben a szobában kezdi. -Álljanak félre! - utasította a két szolgálót mogorván. Kingston és Cora szájtátva, döbbenten bámulta. A ház ura felemelte izmos lábát, és belerúgott az ajtóba. A deszka megremegett, de sértetlen maradt. - U-uram - hebegte Kingston megrökönyödve, mert gazdáját mindig az önuralom mintaképének tartotta. - Csak egy percbe telik, hogy megnézzem... Az újabb erőteljes rúgástól a fa meghasadt a zár mentén, a harmadik nekirugaszkodástól pedig az egész ajtó bezuhant a szobába. Odabent egy lámpás világított az éjjeliszekrényen, az üvegajtó pedig tárva-nyitva állt. Raelynnek nyoma sem volt a szobában. Cora a férfi karja mellett bekukucskált. Riadtan kapta remegő kezét a szája elé, balsejtelmeit beigazolódni látta. -Jóságos ég! Ez a gyermek elment! Vajon mi üthetett belé, Mr. Jeffrey? Jeff gyászos képet vágott. Az ereiben megfagyott a vér, ha arra gondolt, hogy várandós felesége védtelenül bolyong Oakley biztonságot nyújtó falain kívül, miközben a gyilkos szabadon sétál odakint. Kingstonra kapta a tekintetét. - Azonnal menj az istállóba, és mondd meg Sparkynak, nyergelje fel Majesticet. Hosszú útra szerszámozza föl, és tegyen rá puskatartót is.

Corát nem kellett utasítani, magától is tudta, mit kell tennie. - Szüksége lesz élelemre, vízre, takaróra, két személy részére. Ki tudja, mennyi ideig lesz távol, mire megtalálja Miss Raelynnt? Mire felszedelőzködik, Mr. Jeffrey, mindent összecsomagolok. Jeff nem vesztegette az időt válaszadással, öles léptekkel a lakosztályába vonult. Magára öltött egy vastag kabátot, felkapott egy kalapot, és zsebre vágott egy vadászkést. Visszament a dolgozószobájába, kinyitotta a fegyvertároló szekrényt, és elővett egy hosszú puskát meg két pisztolyt. A pisztolyokat az övébe csúsztatta, vállára vetette a tölténytartó bőrszíját, és kezében a puskával nagy léptekkel távozott a szobából. Sparky éppen akkor vezette ki Majesticet az istállóból, amikor Jeff odaért. A puskát a nyereg mögötti tartóba csúsztatta, a lőszertokot pedig a nyeregfőre akasztotta. - Nem hiányzik valamelyik ló? - tudakolta, és a lámpással megvilágított folyosó felé vetette tekintetét. - Nem, uram. Minden bokszot ellenőriztem. Még egy pokróc sem hiányzik. - A fenébe! - káromkodta el magát Jeff. Arra gondolt, mekkora veszély fenyegeti hitvesét, ha összefut a gyilkossal. Lóháton legalább esélye lenne a menekülésre. Jeff a többnapos erdei úthoz nélkülözhetetlen kellékekkel szerelte föl a lovat, amikor Cora a sietségtől lihegve megjelent a holmikkal. - Hozza haza azt az édes teremtést! Hallja, amit mondok? - Igen, Cora, hallom - mormogta komoran Jeff. Ellenőrizte a nyeregtáska mögé kötött, vízhatlan vászonba göngyölt takarókat és az esőköpenyt. A nyereg nagyobb volt a finom, angol sportnyeregnél, a kápája is más volt, aminek különféle nehéz helyzetekben Jeff jó hasznát tudta venni. Még egy összetekert kötél is elfért rajta, amit Sparky előrelátóan odakészített. - Szüksége van még valamire, uram? - kérdezte a lovász aggodalmas hangon. - Úgy látom, mindenről gondoskodtál, Sparky - válaszolta Jeff, és fellódult a sima bőrnyeregbe. A csődör mintha megérezte volna, hogy gazdájának sietős a dolga, nyomban megindult, amikor a férfi a sarkával megérintette a horpaszát. Hamarosan már a dűlőúton vágtattak, s alakjukat elnyelte az éjszakai sötétség. *** Jeff megállította a lovat a patak melletti dombon, ahol egyszer Raelynnel szeretkeztek. A sűrű erdő mögé leereszkedő holdat figyelte. Egyszeriben az a kevéske fény is eltűnt, ami eddig vezérelte útján, miközben felesége nyomait kereste. Nem mehetett tovább. Leszállt a lóról, és tüzet rakott. Leszerszámozta a csődört, és a patakhoz vezette, hogy megitassa. Amint a ló a víztükörhöz hajtotta fejét, Jeff az egyik bokron megpillantott egy fennakadt csipkés ruhafoszlányt. Levette az ágról, és a tűz fényénél gondosan szemügyre vette. Torka összeszorult, amint rádöbbent, hogy ez a foszlány Raelynn ruhájából származik, amit az asz-szony akkor viselt, amikor Rhys kérdéseire válaszolt. Noha közel sem volt olyan ügyes nyomolvasó, mint Elijah, azért elsajátított tőle néhány fortélyt. Amikor elindult Oakleyból, először nagy kört írt le a ház körül. Azt kutatta, merre indulhatott Raelynn. Sietős léptek nyomára bukkant, amelyek a bozótos felé vezettek. Remélte, hogy tévedett, és felesége mégsem a mocsár felé vette az irányt. Ennek ellenére követte a halvány nyomokat, míg a patakhoz nem ért. A ruhafoszlány igazolta félelmeit. Jeff a sötétséget fürkészte. A kilátástalan helyzet ellenére sem veszítette el reményét, hogy valahol megpillantja vacogva összekuporodott feleségét. Nehezére esett elfogadni a tényt, hogy

Raelynn valószínűleg senkitől és semmitől nem fél any-nyira, mint tőle. Jeff azért imádkozott, hogy Raelynn inkább egyedül legyen, mint Nell gyilkosának társaságában. Aki ellopta Ariadnét, ugyanebbe az irányba hordta el az irháját, bizonyára azért, hogy elvegye üldözője kedvét a követéstől. Ha a lótolvaj valami okból úgy döntött, hogy visszafordul, és ért valamicskét a nyomolvasáshoz, ráakad Raelynn nyomára. Az asszony ki lesz szolgáltatva a férfi kényekedvének, és Jeff azért fohászkodott, nehogy a lótolvaj gyilkos is legyen. Jeff megpróbált elszundítani, de a nyugtalanító gondolatoktól nem jött álom a szemére. Hátborzongató képek sorjázlak elő a képzeletéből a súlyos veszélyben lévő Raelynnről, és csak bámulta a lobogó tüzet. Arra vágyott, hogy hitvesét épségben, minden baj nélkül a karjaiban tartsa. Ébren gyötrődve virrasztotta át a sötétség óráit. 103. A hold fénye ragyogva tükröződött vissza a csillogó vízről, amelyre réveteg tekintetét szegezte. Újra és újra csak Jeffet látta maga előtt, amint kezében véres késsel Nell holtteste fölött áll. Két nappal ezelőtt, késő délután minden cél nélkül távozott hálószobájából. A páni félelem hajtotta és a sürgető vágy, hogy még férje hazatérte előtt elszökjék. Lázas sietséggel menekült, még köpenyt sem vitt magával, hogy védje magát az éjjeli hidegtől. Az első éjszakát a háztól távol, egy tölgyfa alatt töltötte, a másodikat pedig egy magas fűvel borított mezőn. Az evéssel nemigen gondolt, bár egy falatot sem evett aznap, amikor elhagyta Oakleyt. Talált néhány bogyót és két édesburgonyát, ami nyilván a betakarításkor esett le egy szekérről. Tisztára törölgette, s kés híján kénytelen volt héjastul, nyersen elrágcsálni. Ez a szegényes táplálék aligha ért fel az Oakleyban feltálalt pompás ételekkel, de most ez a két szem batáta is megtette. Lassan körbejáratta a tekintetét. A sötétséget kémlelte, melynek leple alatt minden ismeretlennek tűnt. Úgy érezte, mintha már időtlen idők óta bolyongana. A véres látvány okozta megrázkódtatás után csoda, hogy nem üldögél még mindig kábultan a hálószobájában, tehetetlenül magába roskadva. Elcsigázottan félresöpörte arcából az engedetlen tincseket. A hátára és vállára nehezedő hajtömeg időnként beleakadt egy-egy ágba vagy tüskés bokorba. Már sajnálta, hogy nem vágta le a haját, amikor felmerült benne ez az ötlet, mert ujjai kisebesedtek attól, hogy számtalanszor ki kellett szabadítania a fürtjeit. Ha előkészítette volna a szökését, biztosan copfba fonja és felköti a haját. Magányra vágyott, elküldte Tizzyt, és maga fésülte ki göndör fürtjeit, mert akkor még az volt a szándéka, hogy korán nyugovóra tér. Gondolatai azonban egyre a nap eseményein jártak, s végül szellemileg teljesen kimerült. Gyötörni kezdte a félelem, hogy amikor Jeff hazatér a lovaglásból, megpróbálja majd kifaggatni a látottakról. Rettegés fogta el, ha arra gondolt, miként végződhet a találkozás. Pánikba esett. Nem törődött azzal, hogyan éli túl a szökést élelem nélkül, egy szál vékony ruhában és bőrtopánkában. Felpillantott az éjszakai égboltra, és megpróbált tájékozódni. Eddigi élete nagy részét egy londoni palotában töltötte, nem volt alkalma megfigyelni a hold és a csillagok járását. A hold a csillagfényes égen lejjebb ereszkedett azóta, hogy Kaelynn utoljára szemügyre vette. Sejtette, hogy nagyon későre jár, és már messzire jutott Oakleytól. A gondolattól furcsa húskomorság telepedett a szívére, s küzdenie kellett, hogy elfojtsa kitörni készülő zokogását. Alaposan eltévedt, és ami még ennél is rosszabb, nem tudhatta, milyen vadállat szemeli ki zsákmányul, vagy miféle gyilkos kóborol a vidéken, újabb áldozatra lesve. Ha Jeff valóban ártat-

lan, akkor a gyilkos szabadon kószál, s meglehet, hogy éppen ebben az erdőben bujkál. Van-e jobb rejtekhely egy gonosztevő számára az erdőnél? Olney azzal dicsekedett, ha beveszi magát a vadonba, a törvény embere nem kapja el. Lehet, hogy mások is ugyanilyen ravaszak, és a kietlen vidéket választják búvóhelyül. Ha viszont Jeff ölte meg Nellt, hirtelen felindulásból, akkor he kell látnia, hogy félreismerte ezt az embert. A gáláns lovag, akinek valaha férjét hitte, már nem tűnt valóságosnak, inkább csak egy naiv lány képzeletében létezett. Fantáziája túlságosan tökéletesnek, nemes lelkűnek és csodálatra méltónak láttatta a férfit ahhoz, hogy igaz legyen. Kételyei ellenére Raelynn szíve mégis azt súgta, téved, Jeff valóban olyan, amilyennek elképzelte, és bolond, hogy kételkedik férjében. Lelki szemei előtt ismét felvillant az istállóban látott véres kép, és undorodva összeborzadt. Hirtelen hányinger tört rá, letérdepelt és öklendezni kezdett. Amikor a roham elmúlt, Kaelynn gyengének érezte magát. Remegő kezét izzadságtól gyöngyöző homlokára tapasztotta. Már bánta, hogy nem volt előrelátóbb, és nem gondoskodott magáról. A földből nyirkos hideg áradt, áthatolt a vékony szoknyán és egész testét átjárta. Raelynn minden ízében remegett. I la továbbra is a földön kuporog, valószínűleg itt leli halálát. Minden akaraterejét összeszedve tápászkodott fel a földről, és egy fához támaszkodott. Azt sem tudta, merre járhat. Ha életben akar maradni, ki kell jutnia a sűrű rengetegből, és vissza kell térnie az emberek közé. Annyira kimerült, hogy nehezére esett eldönteni, melyik irányba induljon el. A sötétben alig észlelte a kis emelkedőt a patak mellett. Amikor felért a dombocska tetejére, lassan megfordult, de bármelyik irányba nézett, mind egyformának tűnt. Ösvénynek még csak nyomát sem látta. Jobbra szegezte a tekintetét és elindult, de még egy kőhajításnyira sem jutott, elfogta a balsejtelem. Semmi értelme céltalanul tévelyegni az erdőben. Két választása maradt. Megpróbálhat eljutni Charlestonba, vagy megkísérelhet utat törni magának Harthaven felé. A két helység egymással ellenkező irányban feküdt, közöttük helyezkedett el Oakley. Ha Harthavenbe megy, akkor sógora és sógornője jóindulatára és megértésére kell bíznia magát. Abban nem kételkedett, hogy Brandon és Heather nagyon is szívélyesen fogadnák, de kínos helyzetbe hozná őket azzal, hogy Brandon öccse elől náluk keres menedéket. Ha Charlestonban köt ki, teljesen magára marad, hiszen senkire sem számíthat. A saját lábára kellene állnia, munkát és szállást találni, és eltartani magát. Ez várt rá akkor is, amikor Angliából ideérkezett. Nem élhetne a környék egyik leggazdagabb emberének feleségét, Mrs. Jeffrey Birminghamet megillető kiváltságokkal. Lehet, hogy vakmerősége miatt még azok is elítélnék és megbélyegeznék, akik vétkesnek tartják Jeffet Nell meggyilkolásában. Megvetnék, amiért elhagyta férje házát. A hűtlen és engedetlen feleség megvetés tárgya mindenki szemében. Raelynn mégis úgy vélte, könnyebben elviseli az emberek rosszallását, mint azt, ha viszályt kelt a Birmingham családban, ahová egykor oly boldogan és büszkén tartozott. Eltökélte, hogy Charleston felé fordítja tekintetét, és az úti céljához vezető helyes irányt fürkészve újra szemügyre vette a vidéket. Az emlékezetében kutatva igyekezett minden részletet felidézni, amit charlestoni és harthaveni útjai során észrevett. Eszébe villant egy izgató, holdfényes este, amikor hintójukon hazafelé tartottak Harthavenből. Jeffet útközben elfogta a szerelmi hév, és nem akart várni a szerelmes be-cézgetéssel, amíg hazaérnek. A részletek örökre bevésődtek Raelynn emlékezetébe, kivált a hintó jobb oldali ablakán beszűrődő holdfény. Tisztán emlékezett rá, hogy amikor férje a bársonypárnákhoz nyomta a hátát, és kigombolta ruháját, kebleit beragyogta a hold ezüstös fénye, amíg férje feje a sugarakat eltakarva árnyékot nem vetett rá.

Örömében felsikkantott, s kelet felé fordult, legalábbis ezt fel-tételezte. Ha a számításai helyesek, akkor most Charleston felé néz. De lehet, hogy mégsem. Mindenesetre, ha ki akart jutni az erdőből, nem volt más választása, mint hogy abba az irányba indul el, és meggyőződik róla, helyes volt feltevése vagy sem. Végtelen hosszú ideig bandukolt. A mozgás segített abban, hogy ne érezze az éjszakai hideget, de minduntalan emlékeztette, hogy a cipő, amiben órák óta gyalogol, nem alkalmas erősebb igénybevételre. Néhány napja vette fel először, és útja során egyre fájdalmasabban érezte lábán a bálban szerzett hólyagokat. Talpa eleinte csak sajgott, később lüktetett, végül pedig égett, a vízhólyagok megnyíltak, és helyük kisebesedett. Raelynn megpróbált ügyet sem vetni az éles fájdalomra, és igyekezett tovább haladni útján. Nem csupán sajgó lába okozott kényelmetlenséget. A sűrű erdőbe érve a tüskék nemcsak a fejét szurkálták össze, a ruha-ujjába is beleakadtak, felhasították az anyagot, és véresre horzsolták a karját és az ujjait. A dús aljnövényzetben gyakran megbotlott, időnként el is esett. Minden erejét össze kellett szednie ahhoz, hogy felálljon és folytassa az útját. Erőtlen és kimerült volt, de hajtotta a vágy, hogy emberlakta vidéket találjon. Akár éhen is halhatna az erdő mélyén, hetekbe, talán hónapokba telne, mire valaki rábukkanna oszlásnak indult tetemére. Kétségbeesetten kiáltott fel, amikor rádöbbent, hogy észrevétlenül, lassacskán eltért az útiránytól. A sűrű aljnövényzetben haladva túl gyakran választotta a könnyebbik utat, és nem kísérte kellő figyelemmel a hold állását. Már legalább fél órája haladhatott rossz irányba, mert a holdat immár a bal oldalán látta. Szeme ismét megtelt könnyel, és elszoruló szívvel azon tűnődött, vajon mennyit kell visszamennie ugyanazon az úton, amit idáig megtett. Miközben kiutat keresett szorult helyzetéből, feltűnt neki, hogy az erdő halk neszei szüntelen, hangos zsongássá változtak. Nemcsak az útirányt tévesztette el; miközben az erdőben csetlett-botlott, elővigyázatlanul az ingoványos területre tévedt. Itt melegebb volt, de ez nem sok jóval kecsegtetett. Tudta, hogy most van csak igazán veszélyben. Nemcsak a szúnyogok nyugtalanították, hanem a csúszómászók is, amelyek a melegben köztudottan sokkal fürgébbek. Tudta, hogy hajlamos pánikba esni, ezért nem szívesen bizonyosodott meg arról, hogy a cipőjén átsikló, furcsa érzést keltő dolog valóban az, amitől tart. Végül mégis sikerült rávennie magát, hogy óvatosan lepillantson. Felsikoltott, amikor meglátta a lábán végigcsúszó jókora kígyót, és lerúgta magáról a hüllőt. Görcsös remegés fogta el, és hisztérikus sírásban tört ki. Túlságosan fáradt és elkeseredett volt ahhoz, hogy megkísérelje visszafojtani a kínzó zokogást. Amikor végre lecsillapodott, érezte, hogy a végkimerülés szélén áll. Holtfáradt és zavarodott volt, ráadásul rettegett a mocsárlakó állatoktól. Végzetes könnyelműség lett volna továbbmenni. A közeli bozótban tekergőző mozgásra lett figyelmes, és minden tétovázás nélkül felkúszott a legközelebbi fatörzsre. Kislánykora óta nem mászott fára, pedig régen örömét lelte benne, hogy olyan magasra kúszhat, amennyire csak tud. Öltözéke ellenére sikerült feljutnia egy elég magasan lévő ágra, ahol valamelyest biztonságban érezhette magát. Erről a magas pontról szemrevételezte a terepet. A hold letűnt a láthatáron, magával vitte a világosságot. Raelynn megesküdött volna rá, hogy onnan, ahol az imént állt, a nyirkos, zsombékos talajról még mindig furcsa mozgások zaja hallatszik. Eltökélte, hogy pirkadat előtt nem mászik le a fáról. Hátát az érdes kérgű ágnak támasztotta, és lehunyta a szemét. Nem volt bolond, hogy alvásra gondoljon, hiszen tudta, hogy leesne ülőhelyéről, csak egy kis pihenésre vágyott.

Alig helyezkedett el, egy fekete, ijesztő valami repült el az orra előtt. Remegve összehúzódott, és óvatosan figyelte a denevérek közeledését. Kétségbeesetten igyekezett visszafojtani a sírást, csendben imádkozott, és várta, hogy megvirradjon. *** Jeff továbbindult, követte felesége útvonalának halvány nyomait, és a láp felé tartott. Attól félt, hogy Raelynn az ingovány felé vette az útját. Továbbment, míg el nem érkezett egy helyhez, ahol úgy látszott, mintha a fiatalasszony visszafordult volna. Az irányváltoztatással azonban még mélyebbre hatolt a mocsárban. A nap felkelt, tovatűnt az éjszakai hűvösség, a hőmérséklet emelkedett, hemzsegtek a moszkitók és a szúnyogok. Kitartó rohamaiktól Majestic vissza-visszahőkölt, de Jeff nógatására azért tovább lépdelt. Gyerekkorában Jeff gyakran lejárt Brandonnal a mocsárvidékre. Az idők során alaposan megismerte és megtanulta tisztelni a lápot. A testvérek együtt derítették fel, hol vannak vadászatra és halászatra alkalmas helyek, és idővel megismerkedtek a mocsárlakó emberekkel is. Red Pete, az öreg remete már akkor aggastyánnak látszott, amikor Jeff még kölyök volt. Jeff most megállította a lovát az öregember fából tákolt viskója előtt. A kalyiba lakatlannak tűnt, de ez várható volt. Red Pete nem bízott az idegenekben, addig bujkált, amíg meg nem győződött arról, hogy nem esik bántódása, ha előjön. Jeff egy fűszálat rágcsálva várakozott. A kunyhó mögötti fák között egyszer csak mozgolódás támadt, ami azt bizonyította, hogy a házigazda otthon tartózkodik. Töpörödött öregember bukkant elő, és hunyorgó szemével alaposan végigmérte látogatóját. A rongyos ruhák fölött finom hímzésű mellényt viselő vénember gyöngyház fogantyús botjára támaszkodva bicegett Jeff felé. - Gondótam, Jeffrey hogy előbb-utóbb elgyössz. Hogy megy a sorod? Kora ellenére Red Pete még mindig jó erőnek örvend, állapította meg magában Jeff. Lángvörös haján - amiről a nevét kapta - nyoma sem látszott a deresedésnek. - Tűrhetően - húzta a szavakat Jeff. - És a bátyád jól van? -Jobban, mint valaha. Brandon egy-két hónapon belül ismét apa lesz. -Jó neki! - kuncogott Red Pete, és szőrös kezével az ingén keresztül megvakarta a mellkasát. Hallottam, hogy egész csinos lyánykát talált magának odaát Angliában. Mintha te is megházasodtál vóna, nem? Jeff válaszképpen felvonta a szemöldökét. Az a mintha azt sejtette Jeffel, hogy bizonyos hírek még a lápvidékre is eljutottak mostani helyzetéről. Ez nem lepte meg. Red Pete és a magafajta emberek visszavonultságuk ellenére is felettébb jól értesültek voltak a Charlestonban és a környező ültetvényeken történtekről. - Gondolom, már tudod, hogy a feleségemet keresem - felelte Jeff. - Nem láttad errefelé? Red Pete egy fatönk tövébe köpte szájából a dohánylét, és megrázta a fejét. - Nem láttam, viszont múlt éjjel találkoztam Elijah-val. Azt mondta, megbíztad a nyomozással. Jeff lassan bólintott. - Megkértem, hogy kutasson egy lótolvaj után. Szerencsével járt? -Azt hiszem. Azt mesélte, hogy egy Hyde nevű fickó haladt előtte lóháton. Feltűnő nyomokat hagyott maga után, mintha valami rémületbe ejtette vóna. Aztán innen úgy két-három

kilométernyire a ló levetette a tolvajt a hátáról és elvágtatott, Hyde pedig gyalogszerrel ment tovább. Lassan vánszorgott, mintha megsebesült vóna. Elijah a nyomában maradt. - Derék ember ez az Elijah. Lehet, hogy útközben ráakadok majd a kancára. Ha véletlenül találkoznál a feleségemmel, hálás lennék, ha rávennéd, hogy maradjon nálad, amíg visszafelé be nem térek érte. - Minden tőlem telhetőt megteszek, Jeffrey - bólintott Red Pete. - Szereti a puliszkát? - Él-hal érte. - Akkor sütök egy halommal. Biztos farkaséhes lesz, mire erre vetődik. Jeff őszintén remélte, hogy asszonyának az otthonától távol töltött három éjszaka után az éhség az egyetlen baja, de most nem akart részletekbe bonyolódni. Gyorsan köszönetet mondott Red Pete-nek a segítségért, és távozott. A lápvilág újra összezárult körülötte, és lelassította a haladását. A rovarok zsongása erősödött, és egyre melegebb lett. Jeff eltökélten folytatta az útját, csak annyi időre állt meg, míg Majestic ivott, aztán folytatta a keresést. A nap delelőn állt, és már kezdett a horizont felé ereszkedni, mire Jeff végre látott némi reményt arra, hogy kutatása eredménnyel jár. Mihelyt megvirradt, Raelynn lemászott a fáról. Elgémberedett tagjai sajogtak. Szomjúság gyötörte, de csak poshadt vizet talált, és nem akarta, hogy újból felkavarodjon a gyomra. Eszébe jutott, hogy a nagyobb levelekről leszürcsölhetné a harmatot, de a nedvesség már elpárolgott. Csak egy-két kortynyit sikerült összegyűjtenie, ami közel sem volt elegendő, hogy a szomját oltsa. Élelemre gondolni sem tudott. Rengeteg növény vette körül, de nem ismerte őket, nem tudta megkülönböztetni az ehetőt a mérgezőtől. Nem akarta kihívni a sorsot maga ellen, Biztosra vette, hogy egyhamar nem fog éhen halni, de könnyen a vesztét okozhatná, ha megpróbálná csillapítani az éhségét. Ahogy telt-múlt a nap, fáradtsága nőttön-nőtt, szomjúsága és éhsége egyre elviselhetetlenebbé vált. A sátorként föléje boruló sűrű falombok és az égbe törő, tekergőző kúszónö-vények megvédték a tűző napsütéstől, de a fojtogató hőség olyan érzést keltett benne, mintha sűrű, ragadós melaszten-geren kellene átvergődnie. Nem tudta, milyen messzire jutott ebben az útvesztőben, lába folyton beleakadt a földön kúszó indákba. Már unta az örökös botladozást és az eséseket. A vízhólyagok miatt pokoli kínokat állt ki. Csak úgy tudta kissé csillapítani a gyötrő fájdalmat, hogy az alacsonyabb faágakról fátyolmohát gyűjtött, és kitömködte vele a harisnyáját. Hogy megelőzze a láb-vagy bokatörést, hosszú csíkokat szakított le alsószoknyájából, és lábfejére és bokájára tekerte. A fásli sokat segített, Raelynn mégis olyan nyomorultul érezte magát, mint még soha. A kimerültség, a lábfájás, a szomjúság és a mardosó éhség majdnem felőrölte elszántságát, és kísértést érzett, hogy leüljön sírdogálni. Mégis továbbvonszolta magát az ingoványban, mert tudta, hogy ha megáll, végleg feladja a reményt. Lágy frissítő szellő kezdett fújdogálni, némi felüdülést hozott, és távol tartotta a moszkitókat. A halk nyerítést Raelynn a fantáziája szüleményének vélte, de azért megállt és körbetekintett. Közben kétségbeesetten azért imádkozott, bárcsak valaki a segítségére sietne. Egy távoli füves buckán Ariadné legelészett lustán. Raelynnek fogalma sem volt, milyen csoda folytán kerülhetett a kanca a mocsárvidékre, de nagyon megörült az állatnak. A kanca a fejét rázta, hogy elhessegesse a rovarokat. Egy pillanatra Raelynnre nézett, majd zavartalanul, a fiatalasszony jelenlétével mit sem törődve folytatta a legelészést. Raelynn kinyújtotta remegő kezét, és hízelgő szavakat mormolva, óvatosan közelített a lóhoz. Meglepő módon a kanca nem riadt meg, amikor végigsimította a marját.

- Ó, Ariadné, nem hiszek a szememnek! - suttogta Raelynn elcsukló hangon. - Mit keresel itt, távol az otthonodtól? Feltételezte, hogy ha a ló beszélni tudna, valószínűleg ő is ugyanezt kérdezné tőle. -Tudom, Ariadné. Mindketten elszöktünk, és most nem találjuk a kiutat ebből a förtelmes mocsárból. Már kezdem azt hinni, hogy jobban jártam volna, ha otthon maradok. Te nem így gondolod? Ariadné tovább rágcsálta a füvet. Nemigen törődött az emberi megbánással. Raelynn finoman végigtapogatta a lovat, sebek után kutatott, de komolyabb sérülésnek nyomát sem lelte. Látszott, hogy a moszkitók és a szúnyogok jót lakomáztak belőle, mert szőre alatt szinte egybefüggő kemény, apró duzzanatokat tapintott ki. Ariadné elégedetten harapdálta a füvet, Raelynn pedig odahúzott egy farönköt, hogy felszállhasson a lóra. Szelíden megpaskolta a kanca nyakát, megnyugtató hangon beszélt hozzá, s közben azért fohászkodott, hogy a ló nyugton maradjon, amíg ő fellendíti magát a hátára. Ariadné jó cimboraként viselkedett, habár Raelynn nem felejtette el, hogy Jeff nem akarta megengedni, hogy ezen a csökönyös paripán lovagoljon. Óvatosan elhelyezkedett a ló hátán, és felettébb kényelmetlennek érezte azt nyereg nélkül. Fészkelődni kezdett. Megpróbálta maga alá gyömöszölni az alsóingét, hogy védje érzékeny pontjait. A mocorgása zavarta meg a lovat, vagy Ariadné izgága természete tette, de Raelynn hamarosan megtapasztalta, hogy Jeff aggodalmai nem voltak alaptalanok. A kanca megugrott, és utasát levetette egy pocsolyába. A poshadt állóvíz megóvta Raelynnt a sérüléstől, de a bűztől émelygés fogta el. Szerencsére üres volt a gyomra, nem volt mit felöklendeznie, csak ült elkeseredetten, csípőtől lefelé belemerülve a bűzös mocsokba. A szeméből könny, a hajából iszap patakzott végig az arcán, a ruhája átnedvesedett az orrfacsaróan bűzlő nyálkás víztől. - Miért is hagytam el Angliát? - nyögött fel bánatosan, és panaszos zokogásban tört ki. Ariadné, mintha meg akarta volna vigasztalni, odament hozzá, és orrát a nő hajához dörgölte. Raelynn azonban nem volt hajlandó megbocsátani anélkül, hogy ne zúdította volna rá a mérgét. - Hagyj békén, te makacs bestia! - fakadt ki sírástól elfúló hangon. - Ha addig élek is, gondoskodom róla, hogy igába lógjanak! Raelynn azt fontolgatta, hogy a legjobb lenne ott maradni ülve, ahol van, mert ha megmozdulna, még jobban fájna minden porcikája. A mardosó éhség és a szomjúság azonban felállásra ösztökélte. A fájdalomtól meg-megvonaglott az arca, ahogy a bűzös pocsolyában ide-oda csúszkálva nagy üggyelbajjal feltápászkodott. Vészjósló tekintetet vetett a kancára, megragadta a fülét, és az állat nagy, szép szeme előtt fenyegetőn megrázta az ujját. -Jól figyelj, Ariadné! - kiáltotta fogcsikorgatva. - Holtfáradt vagyok, eltévedtem, és borzasztóan dühös vagyok rád. Ha menteni akarod az irhád, akkor megengeded, hogy felüljek rád, aztán kiviszel ebből a büdös mocsárból. Megértetted? A kanca megpróbálta felemelni a fejét, de Raelynn erősen fogta a fülét. - Ha nem viselkedsz rendesen, esküszöm, igásló lesz belőled, és megnyugtatlak, kedvesem, hogy ez egy cseppet sem lesz ínyedre. Raelynn biztosra vette, hogy kezdi cserbenhagyni a józan esze, hiszen már a lovat fenyegeti, de ez most nem érdekelte. Az járt a fejében, hogy legszívesebben nyomban forró fürdőt venne, hogy ne érezze a saját szagát. A sörényénél fogva visszavonszolta a lovat a rönkdarabhoz, és újból felhúzódzkodott a hátára. Megkapaszkodott a sörényében, és várta, hogy Ariadné ismét előadja az előbbi jelenetet. A kanca azonban engedelmesnek mutatkozott. Raelynn megnyugodott, és a helyesnek vélt irányba

fordította a lovat. Hosszú utat tettek meg, mire az asszony végre engedélyezett magának egy kis pihenőt. Még mindig erősen kapaszkodott az állat sörényébe, mert nem bízott meg benne túlságosan. Már hosszú órák óta baktattak a nehéz terepen, és Raelynn figyelmét nem kerülte a lovaglás nyújtotta kényelem. Igen hálás volt azért, hogy kiszámíthatatlan természete ellenére Ariadné egyenletes léptekkel halad előre. Az is örömére szolgált, hogy nem kell gyalogolnia. A szél megerősödött, és hűvösebb levegőt hozott magával. Raelynn jobb kedvre derült. Felcsillant előtte a remény, hogy sikerül túlélnie ostoba tettét. A lápvidék hamarosan sötétségbe borult. Raelynn a magas fák koronáján át felkémlelt az égboltra, és szíve elszorult. A szél hatalmas viharfelhőket tolt maga előtt. Egy villám cikázott át az égen, majd egy pillanat múlva szakadni kezdett az eső. Raelynn kétségbeesetten felnyögött, és sarkát az állat hor-paszába vágta. Ariadné gyorsította az iramot, de a nehéz iszap a patáira ragadt, és hátráltatta a haladásban, akárcsak a patakokban ömlő eső. Alig láttak, és szinte egy jottányit sem haladtak előre. Raelynn ruhája annyira átázott, hogy szorosan a testére tapadt. A bajban csak az vigasztalta, hogy most annyit ihatott, amennyi belefért. Menedék után kutatva körbepillantott, és meglátott a közelben egy facsoportot. Megpróbálta arrafelé irányítani a kancát, de az rá se hederített. A vízözön elől menekülve tovább akart lódulni, de belesüppedt a puha, vizes tőzegbe. A ló hiába küszködött, nem tudta kiszabadítani magát. Raelynn képtelen volt elhinni, hogy ekkora balszerencse érheti. A sírás fojtogatta, de tüstént megfeledkezett róla, mert hirtelen vakító villám hasított át az erdőn, és belecsapott a hatalmas ciprusba, amely alatt Raelynn az imént menedéket akart keresni. A tüzes mennykő olyan könnyedén hasította ketté a fát, mint egy száraz gallyacskát. Raelynn egész testében remegett, a szerteszét röpködő, vakító szikrák elől védelmezőn az arca elé kapta mindkét karját, és félelemtől vacogva kukucskált át fölötte. A ciprus zuhanása közben letördelte a szomszédos fák ágait, és hatalmas robajjal a földhöz csapódott. Mielőtt földet ért, fülsiketítő dörgés rázta meg a környéket. Ariadné a rémülettől reszketve igyekezett kihúzni patáit az ingoványból, de hiába. - Nyugodj meg - súgta oda neki Raelynn rettegve. Elborzasztotta, milyen közel járt ahhoz, hogy a villám szénné égesse. Ha Ariadné nem kerül kelepcébe, mindketten odavesztek volna. - Minden rendben, Ariadné. Nyugalom! Életben vagyunk... egyelőre. A kanca egy kis ideig nyugton maradt, de még mindig reszketett. Raelynn sietve lecsusszant a hátáról, hogy segítsen rajta. Riadtan kapkodott levegő után, amikor megérezte, hogy az ő lába is süllyedni kezd. Kétségbeesetten kinyújtotta a karját, sikerült elkapnia egy alacsony ágat, és abba kapaszkodva szilárdabb talajt keresett. Óvatosan kitapogatta talpával a megfelelő helyet, és remegve hátrafordult. Az ijedtségtől összeszorult a torka. A kanca egy iszapteknőben rekedt, amit a zivatar feláztatott. Minél jobban kapálózott Ariadné a szabadulást keresve, annál mélyebbre süllyedt. Raelynnt rémület fogta el. Ariadné életéért ugyanúgy aggódott, mint a sajátjáért. Kételkedett benne, hogy a kanca nélkül sikerül kijutnia a sűrű posványból. A kiadós esőtől mindenütt kis patakok keletkeztek. Életveszélybe kerülnek. Raelynn tisztában volt azzal, hogy ha megpróbál segíteni Ari-adnénak, a kancával együtt őt is elnyeli a mocsár. Kétségbeesetten tekintett körbe. Kiutat keresett mindkettejük számára. Abban nem reménykedhetett, hogy egymaga kihúzza a lovat, hiszen sem ereje, sem megfelelő eszköze nem volt a mentéshez. Tehetetlen volt.

Eszébe jutottak a kúszónövények, amiken gyalogszerrel keresztül kellett küzdenie magát. Biztosan talál közöttük olyan vastag indát, amivel kihúzhatja a kancát az ingoványból. Ruhája csuromvizes szegélyében meg-megbotolva, a záporozó esőben kutatni kezdett egy megfelelően erős növény után, és lábukkant egy közeli fára tekergőzött vadszőlőre. Megpróbálta lerángatni, de ehhez minden erejét össze kellett szednie. A hosszú koplalás és a zuhogó eső nem vált hasznára. Lecibálta a kúszónövényt az ágakról, és elcsigázottan rogyott térdre a kis patakok szabdalta földön. Akaraterejét összeszedve talpra állt. Azon törte a fejét, miként kösse rá az indát a kancára. A növény gyökerei még mindig erősen kapaszkodtak a földbe, ezért az indát horgonyként lehetett használni. Csakhogy az erőhatást fokozni kellett, ezért a rögtönzött kötelet két erős, fiatal fa köré tekerte, és a megfeszített indába kapaszkodva közelített Ariadné felé, miközben óvatosan kerülgette a feneketlen mocsár híg iszappal telítődő gödreit. A ló szemlátomást kezdett kimerülni. Raelynn észrevette, hogy az állat erőfeszítései egyre lankadnak, és a félelemtől összeszorult a torka. Tudta, hogy ha fél órán belül nem tudja kimenteni Ariadnét, a kanca elveszti minden erejét, és az iszapsír hamarosan magába zárja. Az arcába hulló, esőáztatta hajfürtök alól kipislogva a ló nyakába vetette a vadszőlőindából formált hurkot, és a szoknyájából lehasított anyagdarabokkal erősen megkötötte. Visszament a facsemetékhez, minden erejét megfeszítve húzni kezdte a kötelet, és hízelegve csalogatta maga felé a kancát. Ariadné engedelmesen előrelendült. Raelynn még feszesebbre rántotta a hevenyészett kötelet, de a csökönyös állat a fejét hevesen rázva igyekezett kibújni a nyakára szoruló hurokból. A kanca hirtelen mozdulatától Raelynn markának szorításából kicsúszott az érdes pányva, és véresre horzsolta a tenyerét. Az asszony újra megragadta a kötelet, és erős rántásokkal biztatta a lovat. Ariadné újból nekifeszült, hogy kimozdítsa magát az ingoványból, s Raelynn ismét feszesebbre húzhatta az indát. A kitartóan ömlő eső ellenére jól haladtak. Raelynn egészen felvidult, amikor látta, hogy a kanca már majdnem kijutott az iszapgödörből. - Sikerülni fog, Ariadné! - kiáltotta ujjongva, és a vizet köpködte a szájából. - Rajta, Ariadné! Csak néhány rántás, és kiszabadulsz. A ló mintha megértette volna a biztatást, ismét nekilendült. A fatörzsek köré tekert vadszőlőinda még szorosabbra húzódott. Raelynn öröme nem tartott sokáig. A ló súlyától a kötél elszakadt, az asszony hátratántorodott, elnyúlt egy pocsolyában, Ariadné pedig visszacsúszott iszaptömlöcébe. Raelynn feltápászkodott, és a kudarctól elkeseredve zokogni kezdett. Okiét a halántékára szorította, és rettegve figyelte, ahogy a kanca hősiesen igyekezett kiküzdeni magát az ingoványból, de rohamosan egyre mélyebbre süllyedt. Amint megérezte a gyászos végzetet, Ariadné sikolyhoz hasonlatos nyerítést hallatott, és rúgkapálni kezdett, de mindhiába. Majestic a fülét hegyezve hirtelen megállt. Jeff feljebb tolta homlokából csuromvizes kalapja karimáját. Tudta, hogy a paripa azért torpant meg, mert hallott, érzett vagy látott valamit. Jeff a sűrű esőfüggönyön át a fák mögötti területet fürkészte, de a késő délutáni komor szürkeségben alig tudott kivenni bármit. A nyeregben forgolódva minden irányba széttekintett, de semmit nem észlelt. Megsimogatta a csődör vizes nyakát. - Mi történt? Mitől riadtál meg? Majestic felnyihogott, és kitartóan bámult a távoli kusza növényzet felé. Jeff féloldalt hajtotta a fejét, és feszülten fülelt. Az özönvízként alázúduló esőtől alig hallott valamit, csak a patakok csobogását, a záporozó cseppeket, és a bőrszerszámok nyikorgását, ahogy a ló meg-megmoccant. Volt még egy hang, de olyan messziről jött, hogy nem tudta tisztán kivenni, falán egy pánikba esett ló nyerítése?

Jeff a sarkával megérintette a csődör horpaszát. Remélte, hogy a halk, távoli nesz forrása felé indult el. Minél közelebb ért, annál inkább meggyőződött arról, hogy egy bajba jutott ló, talán Ariadné vérfagyasztó nyihogását hallja. Majesticet a rémült hang irányába terelte a fák között, óvatosan elkerülve a csalókább nyílt terepet. Amint áttört a sűrű bozótoson, ahhoz a kis tisztáshoz ért, ahonnan a velőtrázó nyerítés hallatszott. Nyomban észrevette a hasa aljáig iszapba merült kancát. Az állat eszeveszetten próbálta felküzdeni magát a mocsárból egy hevenyészett pányva végén. Jeff tekintete végigsiklott az inda mentén a ló nyakától a fáig. A lélegzete is elállt, amint megpillantotta azt, aki végrehajtotta a merész, ám hiábavaló mentési kísérletet. Hitvese bőrig ázva állt a fánál, és a szakadó esőben kétségbeesetten igyekezett feszesebbre húzni a kötelet a fatörzs körül. - Raelynn! A kiáltás halk suttogásnak tűnt a patakokban ömlő esőben, Raelynn mégis felkapta a fejét és körülnézett. Kezét a szeme fölé tartotta, de pislognia kellett, mert a hajából csöpögő víz zavarta a látásban. Félelemmel, szégyenkezéssel és megköny-nyebbüléssel vegyes különös érzés kerítette a hatalmába, amikor megpillantotta Jeffet a magas paripa hátán. Raelynn szólásra nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki a torkán. Elhagyta Oakleyt, mert attól félt, hogy a férje gyilkos. Ha valóban az, akkor itt a mocsárban könnyedén végezhet vele anélkül, hogy bárki megtudná. Jeff ismét feltolta homlokából a kalapját, esőköpenyét szorosan összehúzta a nyakán, és lepattant a nyeregből. Nem fecsérelte az időt dorgálásra. Gyorsan leoldozta a kötelet a nyergéről, és az egyik végére hurkot kötött. A kanca nyakába vetette, és szorosra húzta, majd egy másik, nagyobb hurkot a farára dobott. A pányva szabad végét áthúzta az elülső hurkon, és a nyeregkápára tekerte. Visszaszállt a nyeregbe, és Majestickel megindult a szilárd talajon. A csődör érezte, hogy a kötél feszesen megrándul. Patáit az esőáztatta tőzegbe vájta, és erőteljes, hosszú léptekkel haladt tovább. Ariadné ellenkezve rúgkapált, amikor a hurok a farára szorult. Egy pillanatig minden erőfeszítés hasztalannak látszott, aztán a kanca kezdett kiemelkedni az ingoványból. Mihelyt mellső patái szilárd talajt értek, Ariadné diadalmasan felnyerített, és meglengette sáros farkát. Egy újabb erős rántással Majestic végleg kiszabadította a kancát. - Ó, hála az égnek! - kiáltott fel Raelynn mélységes megkönnyebbüléssel, majd rekedtes zokogásban tört ki, és térdre rogyott a vizes földön. Könnyei feltartóztathatatlanul peregtek a szeméből. Arcát a kezébe temette, és keserű könnyeket ontott nemcsak önmaga, de a kanca miatt is. Amilyen kétségbeesett volt az imént, valószínűleg a halálát lelte volna az állat kimentésére tett kísérletek közben. Erős kéz fogta meg a vállát. A lélegzete is elállt a rémülettől. Felpillantott, és látta, hogy Jeff hajol fölé. Fenyegető szürke árnynak tetszett az esőfátyolos homályban, és Raelynn vad csillogást vélt felfedezni a szemében. Nem tudta, mire számítson, ezért félénken elhúzódott. Nyelni is alig bírt, miközben várta, mi lesz a sorsa. - Mi a fészkes fenét keres idekint, asszonyom? - mordult rá Jeffrey - Tisztában van vele, mi történhetett volna magával? Raelynn nem volt hajlandó válaszolni, elfordította a fejét, és a nyakát zavartan a válla közé húzta. Úgy festett, mint egy kisgyerek, aki a büntetését várja. Jeff szitkokat mormolva felnyalábolta feleségét, és a cső-dörhöz vitte. A lábára állította, és szorosan bebugyolálta egy takaróba. Feltette a paripa hátára, levette a kötelet Ariadné (aráról, és szabad végét a hátsó nyeregkápa mögötti fémgyűrűhöz kötötte. Fellendült Raelynn mögé, egyik

kezével védelmezőn átfogta hitvesét, és a sűrű fák között elindultak a csődörrel, meg a pányva végén engedelmesen mögöttük baktató kancával.

112. A vihar kitombolta magát, az eső szitálássá szelídült. A kitartó szemerkélés ellen a pár a ló hátán egymáshoz kuporodott, és szótlanul kelt át a mocsáron. Jeff továbbra is figyelmesen fürkészte a csalóka terepet, Raelynn azonban testileg és szellemileg egyaránt kimerült volt. Noha igyekezett ébren maradni, szemhéja le-lecsukódott az ólmos fáradtságtól, és feje nemegyszer előrebiccent, amint elbóbiskolt. Végül egy nagy kéz a fejét gyengéden egy izmos vállra szorította. Raelynn homlokát az ismerős, meleg vállmélyedésbe fúrta, és sóhajtva feladta az ébren maradásért folytatott küzdelmet. Ha Jeff meg akarta volna ölni, már biztosan megtette volna, futott át az agyán félálomban. Leszállt az est, az erdő egyre sűrűbbé vált, a táj teljes sötétségbe borult. Raelynn arra ébredt, hogy a szemerkélés elállt. A szitálás nyomában hideg szélvihar támadt, ami a hold elé kergette a gomolygó felhőket. Raelynnt rázta a hideg a csuromvizes ruhában. Jeff szétnyitotta az esőköpenyét, és magához vonta hitvesét. Az asszonynak nem volt ereje ellenállni, magatehetetlenül hanyatlott a férfi izmos mellkasára. Mielőtt ismét álomba merült, azon merengett, találnak-e valaha meleg menedékhelyet. Amikor Raelynn a hosszú alvás után nagy nehezen magához tért, észrevette, hogy Jeff megállította a lovat. Az asszony a válla fölött hátrapillantott. Fogalma sem volt, mekkora utat tettek meg, és hol vannak. A kis tisztás, ahol megálltak, holdfényben fürdött, szélén, a magas fenyőfák alatt egy fakunyhó rejtőzött. Kéményéből füst kígyózott fel hívogatón, az ablakokon egy lámpás halvány fénye szűrődött ki. A közelből patak csobogása hallatszott. - Ki lakik itt? - dünnyögte Raelynn álomittasan. - Egy barátom, Red Pete - felelte Jeff. Átlendítette lábát a csődör fara fölött, és lelépett a földre. Majestic gyeplőjét egy oszlophoz kötözte, vállára vetette a nyeregtáskát, és felpillantott hitvesére. Halvány mosolyt erőltetett az ajkára. - Red Pete valaha felszentelt lelkész volt. Viselkedjen rendesen, asszonyom, mert képes móresre tanítani bennünket. - Egyedül él itt? - A feleségével és a fiával lakott, de néhány éve mindkettőjüket elvitte egy járvány. A haláluk után Pete magányossá vált. Jeff fellendítette a karját, hogy leemelje feleségét a csődör hátáról, de Raelynn bizalmatlanul visszahúzódott. Tétován férjére nézett, és látta, hogy annak szép szemöldöke felugrik. - Ha egész éjjel ott akar üldögélni, asszonyom, jó lesz, ha számításba veszi, hogy egyedül marad. Ha törik, ha szakad, én akkor is száraz ruhát veszek, eszem valamit, és végre lefekszem aludni. Az étel gondolatától Raelynn viselkedése megváltozott. Epekedve tekintett a kunyhó felé. Úgy érezte, mintha már egy hónapja nem evett volna. A nyál összefutott a szájában, és rádöbbent, hogy majd éhen hal. - Gyerünk, Raelynn! - parancsolt rá Jeff, és karcsú derekánál fogva lekapta asszonyát a lóról. Raelynn beesett arca éhezésről tanúskodott. Jeff nem engedte, hogy felesége ostobaságot kövessen el, és hagyja, hogy a döntését a büszkeség és a félelem irányítsa. - Enned kell, a gyermekünk miatt.

Raelynn meglepetten kapta fel a fejét, és szájtátva nézett fel férjére. - Honnan tudod? - Cora mondta. - És ő honnan tudta? - csodálkozott el a fiatalasszony. -Egy szóval sem említettem senkinek. -Annyira titkolóztál, hogy még nekem sem mondtad el - jegyezte meg fanyarul Jeff. - Cora valószínűleg magától jött rá. Bocsánatot kell kérnem, asszonyom. Lekötötte a figyelmemet a szeretkezés, és fel sem tűnt, hogy elmaradt a havivérzése. Fejét féloldalra hajtva alaposan végigmérte asszonyát. - Hányadik hónapban vagy? Raelynn összefonta karját maga előtt, és elfordult férje fürkésző tekintete elől. - Egy kicsivel túl a másodikon. - Nyilván nem nyugtalankodtál az állapotod miatt, amikor eliszkoltál, mint egy gyáva nyúl gúnyolódott kíméletlenül Jeff. - Nem ez volt az első alkalom, hogy a gazember szerepét osztottad rám. Lehetőséget sem adtál, hogy bebizonyítsam az ártatlanságomat. A csípős hangtól Raelynn arca lángba borult. Noha a gyengeségtől alig állt a lábán, és ájuldozott az éhségtől, harciassá-ga nem hagyta el. - Mit kellett volna hinnem, amikor ott találtalak egy halott nő fölött, a kezedben véres kést tartottál, és a ruhád csupa vér volt? Emlékezz csak, azzal fenyegetted meg Nellt, hogy ha még egyszer be meri tenni a lábát Oakleyba, megfojtod! Jeff mérgében és elkeseredettségében a fogát csikorgatta. - Ha valóban azt hiszi, asszonyom, hogy képes vagyok ily szörnyű tettre, akkor semmi tisztelet nincs önben irántam. Meghallgatás nélkül ítélkezik felettem. Egyetlen bíró sem venné magának a bátorságot, hogy tisztességes tárgyalás nélkül ítéljen el egy gonosztevőt. De ha ön ülne a bírói székben, már rég felakasztatott volna. Jeff észrevette, hogy felesége szép arca megvonaglik, miközben válaszon töri fejét, de már eleget hallotta az asszony érveit. - Bizonyára a világért sem szeretnél együtt hálni egy gyilkossal, kedvesem, ezért megengedem, hogy külön nyoszolyát keress magadnak. Jeff sarkon fordult, és a kancát is kikötötte egy oszlophoz. Megállt Majestic mellett, és hosszasan bíbelődött, mire kivette a hosszú puskát a nyereg mögé erősített tokból. Aztán öles léptekkel a kalyibához indult, és öklével bezörgetett a göcsörtös deszkaajtón. Mivel nem jött válasz, résnyire benyitotta az ajtót, és bedugta a fejét. - Red? Itt vagy? Senki nem felelt, ezért belépett a kunyhóba és körbepillantott. Az öregembernek nyomát sem lelte. Hátrament a kis hálószobába, de ott sem talált senkit. Rajta kívül egy lélek sem tartózkodott a viskóban. Visszalépett a hálószobából, és körbejáratta tekintetét. A látottak alapján úgy ítélte meg, hogy az aggastyán legfeljebb egy órája távozott. Jeff tudta, hogy a biztonság kedvéért el szokott iszkolni a kunyhóból, amikor észreveszi, hogy látogatók közelednek. Ez alkalommal távollétében is kellemes fogadtatásban részesítette vendégeit. A kőből épített, egyszerű tűzhelyen vidáman pattogott a tűz egy gőzölgő vízzel teli, nagy vaskatlan alatt. A tűzhely elöl t faasztal állt két, ágakból tákolt székkel. A kopott asztallap sarkára csorba agyagtálat készítettek, egy nagy merőkanállal. A vágódeszkán egy kés és egy darab füstölt szarvashús feküdt, mellette egy ákombákomokkal sietve odavetett üzenet: „Lehet, hogy napokig oda leszek, Jeffrey. Érezd magad otthon!"

Jeff ledobta a nyeregtáskát egy székre, levetette az esőköpenyét, és belepislantott a tálba. Csak ekkor vette észre, hogy felesége egészen a küszöbig merészkedett. - Ugye szereted a puliszkát, Raelynn? - kérdezte, de nem vette a fáradságot, hogy ránézzen. Raelynn ismét azon kapta magát, hogy az ételnek már az említésétől is csorogni kezd a nyála. - Igen - felelte halkan. Levette magáról a vizes takarót, férje mögé állt, és az asztalra kirakott élelemre pillantott. -Hamarosan hazajön a barátod, Jeffrey? - Nem - vetette oda nyersen a férfi, mert még mindig nem tudott úrrá lenni haragján. Nem kételkedett benne, hogy felesége kellemesebben érezné magát, ha a házigazda is otthon tartózkodna. Nyilván még mindig nem akar kettesben lenni vele. Ha nem lenne túlságosan kimerült, és nem szédelegne az éhségtől, lehet, hogy ismét megszökne. Jeff hüvelykujjával az üzenetre bökött, minden további magyarázat nélkül. Raelynn ugyanúgy el tudja olvasni, mint ő, nem kell, hogy egy gyilkossággal gyanúsított férj babusgassa, gondolta. Raelynn végigfutotta az írást, csüggedten felsóhajtott, és óvatosan körbetekintett. Azt remélte, a házigazda itthon lesz, és ütközőként szolgál kettejük között. A házasságuk alatt most először lesz Jeffreyvel kettesben, egy fedél alatt. Régen ezt örömmel vette volna, de most még mindig hatással voltak rá a hátborzongató emlékek. Tekintetét lassan körbejártatta a szobán, és igyekezett elhárítani magától nyugtalanító gondolatait. A kunyhó minden zuga arról árulkodott, hogy a házigazda magányosan éli mindennapjait. - Miért vonul el egy lelkész a világtól ilyen eldugott helyre? - Soha nem kérdeztem - mondta Jeff. Csak egy röpke pillantást szándékozott vetni feleségére, de nem tudta elfordítani a tekintetét. Szeméből eltűnt a keménység, amint pillantása végigsiklott az asszony sáros, rongyos ruháján. Férfiúi büszkesége azonban nem engedte, hogy megenyhüljön felesége iránt, aki még mindig elvetemült gyilkosnak tartja. Az, hogy felesége nem bízik benne, olyan fájdalmas volt számára, mintha tőrt mártottak volna a szívébe. Az asztal túlsó végén nyitott Biblia feküdt, ami jó ürügyül szolgált arra, hogy ellépjen felesége mellől. Felemelte az asztalról, és a tűz fénye felé tartotta. -Példabeszédek... - kezdte olvasni a nyitott oldalon, és hirtelen felnevetett. - Tudhattam volna, hogy Red hajlamos a vendéglátás mellett tanítást is nyújtani. - Miféle tanítást? A csendet és nyugalmat árasztó kunyhóban Raelynn feszült figyelemmel hallgatta Jeffet, amint zengzetes hangon olvasni kezdte a verset. „Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyökét. Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy. Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban." Raelynn érezte, hogy arca lángol a feddő szavak hallatán. Soha életében nem találkozott a nomád életet élő lelkésszel, mégis úgy tűnt, mintha egyenesen neki szánta volna ezt a verset. - Red Pete honnan tudhatta? Jeff összecsukta a Bibliát, félretette, és feleségére nézett. - Úgy érted, hogy rólunk? Nem kell rémüldöznöd, kedvesem - nyugtatta meg gúnyos hangon. Amikor a keresésedre indultam, útközben betértem Red Pete-hez, de addigra már eljutott hozzá annak a híre, ami Oakleyban történt. -Azt is tudta, hogy elmentem? Miután Jeff bólintott, Raelynn csodálkozva megkérdezte:

- De egy remeteként élő egyszerű lelkész honnan tudja, mi folyik Oakleyban? Ha itt megálltunk éjszakázni, a birtok még jókora távolságra lehet innen. - Igen, jó messze van, de errefelé a hírek a szelek szárnyán terjednek. Nem hiszem, hogy sok dolog létezik, amiről Red Pete-nek nincs tudomása. Tudta, mikor kell elillannia. Valószínűleg látta, hogy jövünk, és gyorsan eltűnt. - Miért ment el otthonából a barátod és adta át a kunyhóját nekünk? - Talán azért, mert rendes ember - nézett feleségére szúrós szemekkel Jeff. - Vagy nem akar zavarni, amikor férjnek és feleségnek tisztáznia kell a dolgokat. Raelynn maga köré fonta karját, mert a nedves öltözékében hirtelen kilelte a hideg. A dolgok tisztázásának gondolatától még maradék harciassága is elszállt. -Nem - suttogta, és sebzett mártírként felvetette finom metszésű állát -, csak azért hagyta nyitva a Bibliát éppen annál a résznél, hogy nyilvánvalóvá tegye, mit gondol ő az asszonyokról. Mintha az nem is számítana, amit a férj cselekszik. Jeff nem állhatta meg, hogy ne tegyen egy fullánkos megjegyzést: - Lehet, hogy Red Pete nem ítélkezik olyan elhamarkodottan, mint te, kivált nem a jó ismerősökről - mondta. Odalépett a tűzhelyhez, leguggolt, és kotorgatni kezdte a tüzet, majd néhány fahasábot dobott rá. - Semmi szükség rá, hogy azt találgasd, mit gondol Red. Az a példabeszéd valószínűleg nekem szólt. Felállt, leporolgatta a kezét, és hanyagul az asztalon álló agyagtál felé lendítette a kezét. - Azt az üzenetet viszont alighanem neked szánta. Raelynn abba az irányba nézett, ahová Jeff mutatott, de fogalma sem volt róla, hogy férje miről beszél. Igaz, hogy a fáradtságtól, az éhségtől és a kialvatlanságtól nehezen forgott az agya, de ha teljesen éber, akkor sem látott volna olyasmit, ami alapján megfejthette volna a talányt. Jeff látta felesége értetlen pillantását, ezért odament az asz-talhoz, belemerítette a kanalat a tálba, felemelte, és visszacsorgatta belőle az aranysárga, híg tésztát. - Red Pete megkérdezte, szereted-e a puliszkát. Úgy látom, idekészítette neked a hozzávalókat meg a szarvashúst, csak meg kell sütnöd. Ha nincs ínyedre az ő kosztja, még mindig ott van a hideg élelem, amit Cora csomagolt a számunkra. - Ó! - nyögte ki Raelynn, mert hosszabb válaszra nem futotta az erejéből. Jeff elfordult. Igyekezett leküzdeni az asszony kimerültsége láttán feltámadó lovagiasságát. Piszmogva levetette a kabátját és az ingét, majd az egyik ruhadarabot gondosan az egyik szék, a másikat a másik szék támlájára terítette. Mire úgy vélte, hogy bátran a feleségére nézhet anélkül, hogy megesne a szíve rajta, Raelynn már félájultan dülöngélt. Jeff alig hallhatóan elkáromkodta magát; tudta, hogy elvesztette a csatát. Gyengéden megfogta az asszony mindkét karját. Megdöbbent, hogy milyen soványnak és törékenynek tűnik a kezében. Mivel Raelynn úgy ment el Oakleyból, hogy előtte le sem merészkedett a konyhába, Jeff feltételezte, hogy igen keveset ehetett azóta, hogy útra kelt. Feltevését a fiatalasszony sápadt, beesett arca is igazolta. Olyan szánalmas látványt nyújtott, hogy Jeff már nem tudott haragudni rá. - Ülj le, Raelynn - nyomta le az asszonyt az egyik székre, és elébe guggolt. Állát a tenyerébe fogta, és elkínzott arcvonásait tanulmányozta. - Csak néhány perc, amíg bekötöm a lovakat a fészerbe, és teszek elébük egy kis szénát meg abrakot, aztán visszajövök, és magunkról is gondoskodom. Addig maradj itt, és ne mozdulj. Megértetted? Raelynn sima homloka ráncba szaladt, mintha férje valami nehéz feladatra kérte volna. -Igen. ígéretéhez híven Jeff hamar visszatért, és egy dézsát is hozott magával, amit az eresz alatt talált. Raelynn még mindig ott ült, ahol hagyta. Feje az álmosságtól le-lehanyatlott a mellkasára. Jeff

félretolta az asztalt, és a fadézsát a tűz elé, a kőpadlóra helyezte. A fiatal nő felriadt, és pislogva hunyorgott férjére. - Mit akarsz azzal? - kérdezte nehezen forgó nyelvvel, és bágyadtan a dézsára mutatott. - Ebben fogsz fürödni, kedvesem - felelte Jeff. Rongyot tekert a nagy vaskatlan fogantyújára, a dézsába öntötte a gőzölgő vizet, és a kútról két vödör hideg vizet merített hozzá. Újra megtöltötte az üstöt, és visszaakasztotta a tűz fölötti kampóra. A nyeregtáskájából egy darab szappant és egy törülközőt vett elő. - Mindig jó felkészülni efféle dolgokra - kukorékolta önelégülten, és odamutatta a szappant meg a törülközőt. Raelynn kifejezéstelen arccal, tompán nézett rá. Nem értékelte férje bölcs előrelátását. - Kérlek, Jeffrey, hadd feküdjek le aludni - könyörgött erőtlenül. - Majd lefekhet, asszonyom, ha megfürdött és megvacsorázott, de egy perccel sem korábban. Jeff talpra rántotta a nőt. Raelynn fáradtan felnyögött, de azért nyugodtan álldogált, amíg férje kigombolta hátán a szakadt, átázott, mocskos ruhát, lecsúsztatta róla, majd lehúzta az alsóingét, a csipkés nadrágját pedig leengedte a bokájáig. Túlságosan kábult volt, a vágyon kívül, hogy álomra hajthassa a fejét, semmi mást nem érzett, ezért meg sem próbált ellenkezni, amikor férje maga felé fordította. Jeff lehajolt, hogy lehúzza a harisnyáját, és Raelynn kénytelen volt megkapaszkodni férje csupasz vállában. Hideg ujjai alatt a férfi napbarnított bőréből életteli melegség áradt. Hallotta, hogy Jeffreynek eláll a lélegzete. Lepillantott, és látta, hogy férje megrökönyödve mered a lábán éktelenkedő csúnya, kifakadt hólyagokra. Bosszankodva behúzta a lábujjait, hogy elrejtse a lábára ragadt, vértől megkeményedett mohát. - Csoda, hogy tudsz még járni- mormolta Jeffrey szemrehányóan. - A moha sokat segített - suttogta Raelynn, és felsóhajtott. Amikor férje felállt, az asszony meg sem kísérelte, hogy eltakarja magát. Olyan elesett volt, hogy el sem pirult zavarában, amikor szemügyre vette a feszes kebleit és a terhességtől sötét rózsaszínűre változott mellbimbóit. Még akkor is tompán figyelte Jeffet, amikor a férfi tekintete végigsepert a hasán. Felesége testén a változásnak csak apró jelei mutatkoztak; de azért észrevehetőek, ha valaki jobban megnézi, állapította meg magában Jeff. - Kész a fürdőd, Raelynn - mormolta halkan, és odanyújtotta a kezét. Raelynnek eszébe sem jutott visszautasítani a felkínált segítséget, mert a térde már majdnem összecsuklott. Engedelmesen a férfi tenyerébe csúsztatta ujjait. Felemelte egyik lábát, hogy ellenőrizze a víz hőfokát. Éppen elég forró volt ahhoz, hogy elűzze dermedt testéből a hideget. Raelynn arca megvonaglott a fájdalomtól, amikor a lábán lévő hólyagokat csípni kezdte a víz. Holtfáradt volt, de érzékelte a fürdő jótékony hatását. Remélte, hogy nem alszik el fürdés közben a kimerültségtől. Belépett a dézsába, és boldog sóhajtással a vízbe ereszkedett. Egy pillanatig behunyt szemmel ült, és élvezte a víz csillapító melegét. Hirtelen csobbanás riasztotta fel. A felcsapódó vízcseppektől pislogva látta, amint a szappan lemerül a víz alá, nekiütődik a hasának, aztán ideoda csúszkálva lesüly-lyed a tölgyfadézsa aljára. Felemelte a tekintetét, és megpillantotta férjét, aki felvont szemöldökkel álldogált felette. - Nehogy elaludjon, asszonyom! Én is szeretnék megvacsorázni, aztán megfürödni, mielőtt nyugovóra térünk. - Megkérhetlek, hogy hozz nekem egy korsó meleg vizet? -hunyorított fel Raelynn a férjére, miközben apró vízcseppek gördültek le a szempilláiról. - Muszáj megmosnom a hajam.

Jeff elnézte öklével szemét dörzsölgető hitvesét, és az jutott eszébe, hogy olyan mint egy gyermek, aki az álmosságtól alig tudja nyitva tartani a szemét. - Ne segítsek megmosni a hajad? - Szívesen venném, mert nehezemre esik nyitva tartanom a szemem - válaszolta halkan a nő, és lilás szemhéja lecsukódott az álmosságtól. - Meg is fürdesselek? Raelynn feje lecsuklott, vizes, gubancos haja az arcába hullt, és erőtlen sóhaj hagyta el az ajkát. - Olyan fáradt vagyok, hogy nem bánom, mit teszel. Jeff egy hosszú percig csak nézte a teknőben ernyedten ülő ifjú feleségét. Úgy festett, akár egy rongybaba. Hirtelen megsajnálta. Letérdelt a dézsa mellé, és egyik karjával átfogta a vállát. Raelynn szinte tudatában sem volt annak, hogy férje megmossa az arcát, majd a testét, de amikor a mosdókesztyű végigsiklott a combja közötti hasítékon, a szeme hirtelen tágra nyílt. Rémülten nézett a férfi derűsen csillogó szemébe. - De nagyon alapos vagy! - vetette a szemére felháborodva. - Édesanyám arra tanított, hogy minden testrészünket meg kell mosni, egyiket sem szabad kihagyni. Különben is, már számtalanszor megérintettelek azon a helyen, és te egyszer sem róttál meg a vakmerőségemért. Mi több, úgy tűnt, élvezed. - Köszönöm, de azt a részt én mosom meg - közölte Raelynn ellentmondást nem tűrő hangon. Te foglalkozz a hajammal! -Milyen szemérmes lett, asszonyom! Néhány napja még hagyta, hogy tetőtől talpig megfürdessem, még ott is... -Amint mondtad, az néhány napja volt, most pedig most van. - Szóval mindent a szemnek, semmit a kéznek? - Valahogy úgy... legalábbis addig, amíg nem sikerül mindent tisztáznom. Jeff idegeit alaposan megtépázta felesége eltűnése, majd a napokig tartó keresés az erdőben. Most, hogy már biztonságban tudta hitvesét, megkönnyebbülését harag váltotta fel. Neheztelt rá azért, amit tett. Az, hogy Raelynn hajlandó volt a legrosszabbat feltételezni róla, felért egy arculcsapással. Haragjában figyelmeztetés nélkül az asszony fejére zúdította az egész korsó meleg vizet. Raelynn a meglepetéstől csak hápogni tudott, majd amikor férje felkapta a második korsót, fellendítette a kezét, hogy elhárítsa a következő adagot. Raelynn csuromvizes, csöpögő haja mögül felpislogott rá. - Azt akarod, hogy megfulladjak, mert nem hagyom tapogatni magam? - kiabálta, miközben a szájából a vizet köpködte. - Csak meg akarom mosni a hajad - felelte Jeffrey tömören. Beszappanozta az asszony feje búbját, majd vékony, izmos ujjaival eloszlatta fején a szappanhabot. - Ne ilyen durván! - tiltakozott Raelynn. - Sajnálom, asszonyom, nem tudtam, hogy túl erősen csinálom - mentegetőzött a legcsekélyebb részvét nélkül Jeff. - Nem marad bőr a fejemen, ha továbbra is ilyen erősen dörzsölöd! - Legalább tiszta lesz a hajad. Mit csináltál? Beleestél egy nyálkás pocsolyába? - kérdezte Jeff. Sejtette, hogy ez történt, mert a nő fürtjein moszatok csüngtek. - Annyi növénydarab meg apró élőlény van a hajadban, hogy egy madár egy évig is elélne belőle. - Élőlények! - sikoltott fel Raelynn, és rémületében feltérdelt. - Szedd ki őket! - Türelem, asszonyom! Éppen azt teszem. - Miféle élőlények nyüzsögnek rajtam?

Jeff hiába próbálta, nem tudta visszafojtani nevetését. -Mocsárban élő nyálkás lények. Sőt néhány bogár is. Raelynn felnyögött. Férje tréfái néha az őrületbe kergették. -Jeffrey Birmingham, ha ezt csak azért mondod, hogy ijesztgess, soha többé nem állok szóba veled. Jeff hirtelen az orra elé tartott egy furcsa bogarat. Raelynn visítva ugrott talpra. Úgy kaparta a fejét, mint egy eszelős, s közben remegett az undortól. Jeff a nevetéstől pukkadozva hátravetette a fejét, de abban a pillanatban egy csuromvizes mosdókesztyű röpült az arcába. Jókedvét még ez sem tudta letörni. - Hadd fejezzem be a hajmosást, asszonyom - szólalt meg hahotázva. - Ha marad néhány élőlény a hajában, majd kifésülöm. - Azt akarom, hogy most azonnal szedd ki őket! -Ejnye, ejnye! Légy türelemmel, kedvesem! Mindent a maga idejében. Noha még csak néhány hónapja voltak házasok, Raelynn figyelmét nem kerülte el, hogy Jeffrey Birmingham rendíthetetlen, ha mások követelései nem nyerik el a tetszését. Nellnek is számolnia kellett volna Jeff konokságával, amikor megpróbált hízelgéssel pénzt kicsikarni a gyermeke számára. Erőlködésével semmire nem jutott. Raelynn sem hitte, hogy követelőzéssel rákényszeríthetné a férfit, hogy teljesítse kívánságait. -Ha módot találnál rá... - fogta kérlelőre a hangját, és ismét borzongás fogta el, amint arra gondolt, miféle csúf férgek mászhatnak a hajában. - Rendben van, kedvesem - enyhült meg Jeff. - Ülj vissza, és tartsd ki a fejed a kádból. Raelynn alávetette magát ura gondoskodásának. Útmutatásait követve meghajlította hátát, és kitartotta fejét a vízből. Jeff hozzáfogott, hogy kifésülje a hosszú tincseket. Odaadással végezte a feladatot, de nem állta meg, hogy ne legeltesse szemét a csillogó kebleken. Szívesen megízlelte volna édességüket, de tudta, hogy Raelynn nem engedné, hiszen még mindig nem tudta eldönteni, hogy ártatlannak vagy bűnösnek tartja-e férjét. A fésülés végeztével megmosta, leöblítette, és törülközővel erősen megdörzsölgette a hosszú fürtöket. Raelynn kiszállt a dézsából, és az odanyújtott törülközővel felitatta testéről a vízcseppeket. Jeff leguggolt, és figyelte őt. A látvány kísértésbe ejtette, ezért inkább elfordult, és leterítette a földre a takarót. Megvizsgálta a széktámlára terített ruhadarabjait, és látta, hogy az inge már meg is száradt. - Egyelőre vedd fel ezt - dobta oda az inget hitvesének. -Kimosom a ruhádat, az alsóneműddel együtt, és a tűz elé teszem száradni. Aztán összeütök valami vacsorát. - Köszönöm - suttogta halkan Raelynn, és félszeg mosoly-lyal felpillantott rá. - Felettébb figyelmes vagy, pedig a főzés és a mosás a feleség dolga. - Amilyen fáradt, asszonyom, biztosan elaludna főzés közben, nekem pedig semmi kedvem égett ételt enni. Egyébként is azt hiszem, többször főztem már életemben, mint ön. Valahányszor Brandonnal kijöttünk vadászni, nekünk kellett gondoskodnunk magunkról. Akár hiszi, asszonyom, akár nem, van némi gyakorlatom. -Örülök, hogy legalább az egyikünk képes valamire -dünnyögte elcsigázottan Raelynn. - Még soha életemben nem éreztem magam ilyen fáradtnak. -Akkor most okulhat a szökéséből, asszonyom - felelte Jeff. Tekintete ismét végigsiklott a nő meztelen testén, amikor a fiatalasszony belebújt az ingbe. Raelynn szinte elveszett a nagy ruhadarabban. Bár az ujját feltűrte, az ing válla csaknem a könyökéig ért. Mégis örült, hogy nem a vizes ruháját kell viselnie.

Jeff nagy önuralommal elfordította a tekintetét, és nekilátott kimosni felesége ruháit. Jól teszi, ha észben tartja, hogy hitvese majdnem gyilkosnak nevezte, figyelmeztette magát. Raelynn sokkal jobban örült az ingnek, mint ahogy azt mutatta. A ruhából áradó férfias illat és a kebléhez simuló lágy vászon keltette pompás érzés eszébe juttatta szenvedélyes együttléteiket. Lehetséges, hogy egy nemes lelkű, figyelmes ember hirtelen megváltozik, és kegyetlenül kioltja egy fiatal anya életét? Jeff hozzálátott a vacsorakészítéshez. Föltett egy vékonyan kizsírozott serpenyőt a tűz fölötti állványra, megforrósította, és levágott néhány szeletet a húsból, majd a híg tésztából egy merőkanálnyit a serpenyőbe öntött. - Red Pete ritkán mozdul ki itthonról - szólalt meg Jeff anélkül, hogy Raelynn felé fordult volna. - Megtiszteltetésnek vehetjük, hogy átengedte nekünk a kalyibáját. Ezt a szívességet nem teszi meg akárkinek. Amikor gyerekkorunkban Brandonnal kijöttünk vadászni, mindig megosztottuk a zsákmányunkat az öreggel. Lehet, hogy a maga módján most így próbálja viszonozni. Az ellenállhatatlan illat a tűzhelyhez vonzotta Raelynnt. Feszült figyelemmel nézte, ahogy a tészta a serpenyő szélén, majd a közepén kezd felhólyagosodni. Az ínycsiklandó illattól majdnem elcsöppent a nyála. - Mindjárt éhen halok, Jeffrey. -Azt elhiszem - mormogta Jeff, és megfordította a tésztát. - Semmi élelmet nem vittél magaddal. - Nem készítettem elő a távozásomat - ismerte el kényszeredetten. - Ki akartam szökni a házból, mielőtt hazajöttél volna. - Nyilván emberevő óriásnak tart, asszonyom. -Álmaim fényes páncélt viselő hercegének hittem önt, uram, de elbizonytalanodtam. Jeffrey kiemelte a tésztát a serpenyőből, és a tányérra helyezte. - Tessék - adta Raelynn kezébe -, ezzel elleszel addig, amíg a többi kisül. Hagyd egy kicsit hűlni. A figyelmeztetés későn jött, Raelynn megégette az ujjait, amikor megpróbálta felkapni a tésztát a tányérról. Sietve ráfújt égett ujjaira, és megfújta az ételt is, azután vakmerően beleharapott. A puliszka íze megérte azt a kis fájdalmat, amit a forró ennivaló rágása közben érzett. Üdvözülten lehunyta a szemét, és halk, elégedett hangokat hallatott, majd mohón ismét harapott egy falatot, és azt is hasonló elragadtatással ízlelgette. Jeff ifjú hitvesére mosolygott. - Red Pete tudta, mit tesz, amikor ekkora adagot készített ide. - A következő a tiéd - ajánlotta nagylelkűen Raelynn. Szeme mégis feszülten követte a férfi mozdulatát, amikor az letört egy darabot, és a szájához emelte. Raelynn megnyalta az ajkát. Meglepődött, amikor férje nevetve kinyújtotta a kezét, és váradanul az ő szájába dugta a falatot. Raelynn kuncogott, és majszolás közben az ujjaival letörölte ajkáról a zsírt. - Még a végén felhizlalsz - vetette férje szemére mosolyogva, amikor végre lenyelte a falatot. - Már azelőtt is ez a sors várt önre, asszonyom, hogy a kezébe adtam a puliszkát - ugratta a férfi, és hátralépett a tűzhelytől. Amikor Raelynn szembefordult, Jeff végigsimította az inget az asszony hasán. - Meglátod, néhány hónap múlva gurulni fogsz. Raelynn mosolygó férjére nézett, majd egy pillantással végigmérte. A férfi szinte óriásnak tűnt, árnyéka a szoba túlsó végéig nyúlt, s a falon a boltíves mennyezet felé vetült. A nyár derekán házasodtak össze, ezért eddig még nem volt alkalma a tűz meleg fényénél szemügyre venni férjét. A fényes lángok megvilágították Jeff izmos vállát, feszes mellkasának és bordáinak éles körvonalát, napbarnított bőre élénken ragyogott. Férfiasságának teljes szépségében magasodott fölébe.

Raelynn odább lépett. Gyanakvása ellenére is felkavarta az érzés, amit Jeff látványa ébresztett benne. Miközben a férfi a tálalással foglalatoskodott, Raelynn figyelmesen vizsgálgatta, s megpróbált a lelkébe látni. Egy gyilkosnak is lehet ilyen tökéletes külseje, de milyen lehet Jeff valódi jelleme? Egy jó természetű, nemes lelkű ember megváltozhat-e olyan gyorsan, mint a kaméleon, és képes lehet-e gonoszságra és becstelenségre hirtelen haragjában? - A vacsora elkészült, asszonyom - szólt oda a férfi Raely-nek. A puliszkát a vadhússal együtt egy nagy fatálra tette, és az asztalra helyezte. Raelynn közelebb lépett hozzá. - Meséld el, mi történt azon az éjszakán, mielőtt rád találtam az istállóban - kérte suttogva. - Úgy döntött, asszonyom, hogy mégis meghallgat? - vonta fel szemrehányón a szemöldökét Jeff. - Csillapítaná a félelmeit most, hogy kettesben vagyunk, ha ártatlanságomat bizonygató szavaim között találna valamit, aminek hitelt adhatna? - Soha semmi nem rémített meg annyira, mint az, amit az istállóban láttam, és te ott álltál annak a véres jelenetnek a kellős közepén - mondta kétségbeesetten Raelynn, és remegő kézzel megfogta a homlokát. - A vacsora még meleg, asszonyom, de ki fog hűlni, ha ragaszkodik hozzá, hogy most hallgassa meg a tényeket - közölte a férfi, és elhúzott egy széket az asztaltól Raelynn számára. - Kopog a szemem az éhségtől. Ha te nem is vagy éhes, a gyermekünk már biztosan az. Raelynn leereszkedett a székre, és szemével követte az asztal túloldalára telepedő férjét. - Elmeséled, Jeffrey? - Talán majd később. Most nem akarom elrontani az étvágyamat a véres látvány felidézésével. Biztosan nem gondolkodtál még azon, hogy mit éreztem, amikor rátaláltam Nellre. Akár hiszi, asszonyom, akár nem, engem is érzékenyen érintett. Nem tudok émelygés nélkül gondolni rá. Raelynn megértette, és igyekezett más témára terelni a szót. - Hol fogunk aludni? - Kénytelenek leszünk megosztozni az én nyoszolyámon, hacsak nem akarsz bebújni Red Pete ágyába. - Inkább nem - felelte Raelynn. Elborzadt a gondolattól, hogy egy idegen ember fekhelyén aludjon. - Csak nem gondolod, hogy... - Semmi esetre. Red Pete esküszik rá, hogy a Biblia sehol sem említi, hogy az embernek kötelessége az otthonában tisztaságot tartani. A dézsa, amiben fürödtél, már legalább egy hete odakint porosodott. Eszem ágában sincs befeküdni egy másik ember koszos ágyába. Sajnálom, asszonyom, de úgy tűnik, kénytelen velem aludni, vagy azt is választhatja, hogy beburkolódzik a vizes takaróba. - Nem vagy túl lovagias - vetette a szemére Raelynn. Jeff méltatlankodva felhördült: - Hagytam, hogy kidobj az ágyadból, miután az életem kockáztatásával megmentettelek Gustavtól. De tudd meg, nem engedem, hogy ez még egyszer megtörténjen. Úgy döntöttem, asszonyom, egy ágyban fogunk aludni. - Erőszakkal kényszerítenél..? -A kutyafáját, Raelynn, dehogyis! - mordult föl Jeff. - De nem fogom hagyni, hogy kilökj az ágyunkból, vagy hogy másik hálószobába menekülj tőlem. Végignéztem a bátyám hónapokig tartó gyötrődését, amikor távol tartotta magát Heathertól. Én nem leszek olyan ostoba. Amíg az én fedelem alatt él, asz-szonyom, megosztja velem az ágyamat. - Megfeledkezel arról, hogy azt ígérted, adsz időt nekem... -Az még azelőtt történt, hogy odaadtad magad nekem -

mondta Jeff, és felesége szemébe nézett. - Áruljon el nekem valamit, asszonyom! Mi vagyok én önnek? Egy báb, amit zsinegen rángathat és a kedve szerint táncoltathat? Ha rám un vagy megharagszik rám, félredob egy sötét zugba, ahol addig kell várnom türelmesen, amíg újabb szeszélytől indíttatva ismét felemel? Tudd meg, nem leszek egyetlen nő játékszere sem! Még a tiéd sem, kedvesem! Vagy alkalmazkodsz, vagy a házasságunknak befellegzett! Raelynn dacosan felvetette az állát. - Még nem mondtam, hogy éppen Charlestonba igyekeztem, amikor rám találtál. - Ön éppen az ingovány mélyére igyekezett, asszonyom, és nemcsak a kanca vesztét okozhatta volna, hanem a sajátját is - nézett Jeff fagyosan az asszony szemébe. - Akkor is elmegyek - jelentette ki akaratosan Raelynn. - Már késő azt fontolgatnod, hogy felbontod a házasságunkat - vágott vissza a férje. - Az én gyermekemet hordod a szíved alatt, és ha te nem is akarod azt a fiút... vagy lányt..., én bizony ragaszkodom hozzá! Raelynn szeme a döbbenettől elkerekedett, és a szája tátva maradt. - A gyermekem velem marad, bárhová megyek. - Erről szó sem lehet, asszonyom. Elfelejti, hogy az a baba nemcsak az öné, hanem a mi közös gyermekünk. Még van hét hónapunk, hogy megállapodjunk, hol fog élni, ha valóban el akarja hagyni a házamat. Addig is arra kérem, legyen tekintettel a gyermek érdekeire. Ön magát sem képes eltartani, nemhogy egy csecsemőt. - Dolgozhatnék Farrell Ivesnél, ahogy Nell - vetette ellene Raelynn. - Értek valamit a ruhatervezéshez és a varráshoz. A jegesen csillogó smaragdzöld tekintettől visszahőkölt. Rémülten gondolt arra, hogy Jeff talán Nellre is ugyanilyen szemekkel nézett, mielőtt leszúrta. - Ha ez az óhaja, asszonyom, nem fogom akarata ellenére arra kényszeríteni, hogy házasságban éljen velem. Raelynn rádöbbent, hogy a vita hevében ostobán felhergelte a férjét. Most okkal gondolhatta, hogy ezt a szelídnek és udvariasnak hitt férfit nem olyan fából faragták, akivel szembe lehet szállni. Megvan a saját elképzelése, és nincs olyan ember a világon, akinek az akarata előtt meghajolna. A férfi szép arca szenvtelen maradt, miközben hűvös pillantást villantott feleségére. -Addig is, asszonyom, meg kellene próbálnia enni valamit. Raelynn igyekezett visszanyelni a torkát fojtogató sírást. Zavarodott volt és rémült, mint amikor Oakleyból távozott, de most azért nyugtalankodott, mert Jeff fejében megfordult a gondolat, hogy felbontsák a házasságukat. Lehet, hogy Jeff sokkal jobban érezné magát nélküle, kesergett magában Raelynn. Amióta feleségül vette őt, csak bajban és bánatban volt része miatta; megtámadták, meglőtték, apasággal vádolták, most pedig gyilkossággal gyanúsítják - elsősorban ő. Hirtelen fülében hallotta csengeni a bibliai verset: „Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban." - .. .jóval és nem gonosszal... Raelynn riadtan döbbent rá, hogy hangosan beszél. Zavartan felpillantott, és látta, hogy Jeff őt fürkészi, mintha a gondolataiba próbálna belelátni. Remegő kézzel felemelte a villát, és kettévágta a tésztát. Enni kezdett, de a közéjük furakodó csend hatalmas teherként nehezedett a szívére. Alig érezte az étel ízét. Jeff arcán megfeszültek az izmok. Látszott, hogy az ő gondolatai sem az evésen járnak.

Ólomlábon vánszorgott az idő. Miután befejezték a vacsorát, mindketten mély hallgatásba burkolództak. Jeff leszedte az asztalt, Raelynn pedig egy dézsában elmosogatta a bádogtányérokat és az evőeszközöket. A serpenyő maradt utoljára, de amikor fel akarta emelni, feljajdult. Jeff tüstént ott termett, elkapta a kezét és egy hideg vízzel teli vödörbe dugta, majd kihúzta, és sót paskolt az ujjaira. Az inge aljából letépett egy hosszú darabot, megnedvesítette, az asszony ujjai köré tekerte, és a két végét összekötötte a tenyerén. Raelynn arca megvonaglott a fájdalomtól. - Nem tudtam, hogy a serpenyő még mindig forró. - Látom - felelte Jeff, és a válla fölött hüvelykujjával a leterített takaróra bökött, miközben nagy léptekkel az ajtóhoz ment. - Ott nagyobb biztonságban leszel. Azt ajánlom, maradj ott, és vigyázz magadra. - És te hová mész? - Kimegyek a kútra vízért, aztán megfürdöm. Van valami kifogása, asszonyom? - nézett rá szúrós szemekkel. Raelynn lesütötte a szemét, és az ing kirojtosodott szélét vizsgálgatta. - Kétlem, hogy túlságosan megbotránkoztatna a látvány. - Ha nagyon mereszted a szemed, meglehet, hogy meglepetés ér - csipkelődött a férfi, de hangján a tréfának nyomát sem lehetett érezni. - Még mindig friss házasnak tekintem magam. - Ha kínosan érzed magad, inkább nem nézlek. - Még hogy kínosan? - mordult fel Jeff. - Ez aligha a megfelelő szó erre, kedvesem. Inkább felajzottan. - Még akkor is, ha haragszol rám? - Nem hiszem, hogy valaha is haragudnék annyira, hogy ügyet se vessek a jelenlétére, asszonyom. Csak intenie kell, és én máris a helyzet magaslatára emelkedem. - Megszárítom a hajam, és várlak a fekhelyünkön - válaszolta csendesen Raelynn. - Már nem félsz tőlem? Raelynn a kezét tördelte. Nem mert férje szemébe nézni. - Csak óvatos vagyok. -Ó! Férje csalódott hangja kényszeredett mosolyt csalt Raelynn arcára, de Jeff már elfordult. Leült a takaróra, és nekilátott, hogy kifésülje hajából a gubancokat. Bekötözött keze ügyetlenné tette, de egészen jól haladt a fésülködéssel, amíg véletlenül fel nem pillantott a férjére. Abban a pillanatban teljesen megfeledkezett a hajáról. A férfi a tűzzel szemben állt, félig háttal Raelynnek. Fél lábon egyensúlyozva igyekezett lerántani másik lábáról a lovaglónadrág szárát. Raelynn lopva Jeffet leste, és érezte, hogy arca lángba borul. Jeff a tűz mellett álló székre dobta nadrágját, és anyaszült meztelenül szembefordult hitvesével. Raelynn zavarában azt sem tudta, merre fordítsa a tekintetét. Jeff nem zavartatta magát. Beletúrt a nyeregtáskába, s egy borotvát és egy kis tükröt vett elő. - Hoztál magaddal tükröt? - kérdezte izgatottan Raelynn. Magában elhatározta, hogy egy nap szemügyre veszi, mit rejt férje nyeregtáskája; valószínűleg meglepődik majd, menynyi mindent talál benne. - Vannak, akik jobban felkészülnek, mint te, mielőtt veszik maguknak a bátorságot, és bemerészkednek az erdőbe - vetette felesége szemére gúnyosan. - Odaadom a tükröt, de csak akkor, ha már befejeztem a borotválkozást. Annyira aggódtam miattad, hogy megfeledkeztem róla. - Köszönöm, várok - felelte Raelynn.

Felbátorodva azon, hogy férje nem törődik a meztelenségével, jelentőségteljes pillantást vetett a férfi ágyékára, ami Jeffet azonnal felajzotta. - Megkérdezhetem, miben alszol ma éjjel? - érdeklődött férje duzzadó férfiasságát látva Raelynn. Amikor felnézett, pillantása a férfi izzó tekintetével találkozott. - Szokásomhoz híven, most is ádámkosztümben. - Ma éjszakára felvehetnéd a nadrágodat. - Attól félsz, hogy teszek veled valamit? - Attól félek, hogy teszel velem valamit. - Akkor jó szorosan kösse össze az inge csücskét a lába között, asszonyom! - horkant fel Jeff. Ennél jobb erényövet errefelé úgysem talál. Eszem ágában sincs nadrágban aludni az ön kedvéért! -Jeffrey! - kiáltott rá Raelynn. - A szentségit, Raelynn, nem teszek rajtad erőszakot, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni férj és feleség között! Most pedig fejezd be a fésülködést, és menj aludni. ígérem, nem foglak zaklatni, ha nem csábítasz el. Bosszúsan hozzálátott a borotválkozáshoz és a fürdéshez. A vászontörülközők, amiket Raelynn használt, hamar megszáradtak a tűznél, így Jeff is megtörülközhetett bennük, amikor kilépett a fakádból. Felsőtestét dörzsölgetve odament Raelynnhez. - Biztos vagy benne, hogy Red Pete nem jön haza? - pillantott aggodalmasan az ajtó felé Raelynn. - Red szavahihető ember - biztosította Jeff. Átvetette vállán a törülközőt, és a hátát kezdte szárazra dörzsölni. - Egyedül vagyunk. Raelynn rápillantott, és máris elkapta róla a tekintetét, de azért látta és emlékezetébe véste, hogyan festett férje a tűz fényénél: mintha egész testét csillogó gyémántok borították volna. - Hol töltötted a múlt éjszakát? - tudakolta Jeff, és eloltotta az olaj lámpást. - Egy fán - vallotta be Raelynn kissé szégyenkezve. - Mielőtt még megpirongatnál, biztosíthatlak, hogy többé nem áll szándékomban ilyesmit tenni. Soha nem volt még ilyen szörnyű éjszakám. - Mi kergetett föl a fára? Egy kígyó? - faggatta Jeff. - Miből gondoltad? - Tudom, hogy errefelé rengeteg van belőlük. Még nincs annyira hideg, hogy elvonuljanak téli álmot aludni. Raelynn aggodalmasan pillantott az ajtó felé. - Kérlek, Jeffrey, ne mondd ezt! Utálom a kígyókat. - A legtöbb nő irtózik tőlük, de nem minden kígyó veszélyes. Idebent nem kell nyugtalankodnod miattuk. - Miért vagy ebben ennyire biztos? - Nos, először is a kígyók jobban félnek tőlünk, mint mi tőlük. Azonkívül - vigyorgott asszonyára - a kígyók nem tudják kinyitni az ajtót. - Csakhogy ezek az agyafúrt csúszómászók jóformán minden résen észrevétlenül be tudnak siklani. Halk kuncogás rázta Jeff vállát. - Méghozzá milyen ügyesen! De ha annyira félsz, egész éjszaka maradj szorosan mellettem. ígérem, vigyázok rád, hogy ne essék bántódásod. Most már aludjunk, asszonyom, mert fáradt vagyok, akárcsak ön. Nagy szükségünk van az alvásra. A szél megrázta az ajtót. Raelynn hátán végigfutott a hideg.

- Mit gondolsz, megint vihar lesz? - Meglehet. - Ha úgy fog esni, mint ma délután, akkor nem tudunk eljutni Oakleyba. - Ne izgassa magát halálra, asszonyom. Itt biztonságban elleszünk, amíg az ég ki nem tisztul. - Mi van akkor, ha Red Pete hazajön az éjszaka? - Nem jön. - Biztos vagy benne? - Biztos, Raelynn, de most már próbálj pihenni - mondta Jeff. A hátán fekve átölelte a feleségét, és a vállára vonta a fejét. Raelynnt megnyugvás és biztonság töltötte el, amikor férje betakargatta. Ahogy férjével összebújtak a száraz, meleg takaró alatt, hideglelése is alábbhagyott. Jeff kisimította nedves fürtjeit az arcából, és gyengéd csókot lehelt a homlokára. Raelynnen csakhamar erőt vett a háromnapos fáradtság, és egyszeriben megszűnt létezni körülötte a világ. Attól fogva többre már nem emlékezett, csak arra az álomra, ami hajnalban lepte meg. Álmában három-négy éves kislányként látta magát, s a londoni házuk kertjében játszadozott. Minden óriásinak tűnt körülötte, talán azért, mert olyan aprócska volt. A kertet téglafal vette körül, csak egy magas kovácsoltvas kapun lehetett átjárni. Hangokat hallott a fal túloldaláról, aztán egyszer csak kitárult a kapu, és ott állt egy fiatalember. Szelíden megszólította, és mélyen meghajolva átnyújtott egy szál virágot a kacagó kislánynak. Hirtelen szemerkélni kezdett. A fiatalember iparkodott megóvni őt az esőtől, de az mégis elmosta az álmot. Raelynn kétségbeesetten igyekezett belekapaszkodni az álomképbe, de éppúgy kisiklott az ujjai közül, mint az ezüstös esőcseppek.

124. Jeff éberen feküdt, és felesége halk, zavaros motyogását figyelte. Szorosan magához húzta az asszonyt, igyekezett gyengéden csitítgatni, de nem sikerült Raelynn tudatához férkőznie, Érzékelte alvó hitvese minden mozdulatát, hallotta a nyöszörgését és az elsuttogott szavakat. Raelynn álmában egyszer még viaskodott is vele, majd halk zokogással a mellkasára omlott. Jeff a karjában tartotta az asszonyt, majd hagyta, hogy elhúzódjon tőle. Érezte, hogy Raelynn teste ismét megmerevedik, majd dobálni kezdte magát. Jeffrey megpróbálta megnyugtatni és lecsendesíteni, de Raelynn jajveszékelt, kezét férje mellkasának feszítette, és úgy lökte el magától, mintha a férfi maga lenne az ördög. Jeff azonnal elengedte, és felkönyökölt, hogy szemügyre vegye az asszonyt a parázsló tűz fényénél. Raelynn szemlátomást még mindig aludt. Amikor újra motyogni kezdett, Jeffrey rájött, hogy feleségét még mindig ugyanaz a lidércnyomás gyötri, ami az istállóból pánikszerű menekülésre késztette. -Nell! Jaj, neeee! Jeffrey, kérlek, ne! Kérlek, ne hagyd... Kérlek... Segíts... Mennyi vér! Mit tegyek...? Jeffet félelem fogta el. Úgy tűnt, hogy ifjú felesége őt tartja bűnösnek. Fogalma sem volt, miként oszlassa el asszonya félelmeit, és hogyan győzze meg az ártatlanságáról. Tudta, hogy mindaddig tehetetlen, amíg a gyilkost nem kerítik kézre. Az eső hajnalra elállt, és a fákat dühödten tépázó szél is alábbhagyott végre. Raelynn szeme felpattant, és halkan, érthetetlenül mormogott valamit. Lidérces álma még mindig nyugtalanította. Jeff felé nyújtotta a kezét, és Raelynn közelebb húzódott, ösztönösen férjénél keresve védelmet. Jeff oltalmazó karjaival átölelte asszonyát, és örült, hogy az hagyja magát

vigasztalni. Ezután Raelynn már nyugodtabban aludt. Jeff is szundított egy keveset, amíg meg nem ütötte a fülét a lovak nyerítése. - Siess, Raelynn! - rázta fel álmából Jeff. - Öltözködj! Valaki van odakint! Raelynn mély álmából felriadva igyekezett előkecmeregni a takaró alól. Jeff a székhez ugrott felesége ruháiért. Odadobta neki, és gyorsan magára kapta lovaglónadrágját. Épp a pisztolyáért nyúlt, amikor valaki berúgta az ajtót, és Raelynn rémülten felsikoltott. A deszkaajtó a falhoz csapódott, és Olney Hyde besántikált a kunyhóba. Bal karja fel volt kötve, bőrnadrágja szára felhasadt, és rongyosan lifegett bal lába körül, jobb kezében pedig egy nagy pisztolyt tartott fenyegetően. - Dobd el a fegyvereidet, vagy kilyukasztom ennek a szukának a fejit! - parancsolt rá Jeffre a fiatal gazfickó, és a mordály csövét Raelynnre irányította. Az asszony kővé dermedve ült a nyoszolyán a magára húzott takaró alatt, amelynek csücskét az álla alatt a markában szorongatta. Éppen csak sikerült levetnie férje ingét, és magára kapnia a fehérneműjét, mielőtt az ajtó kitárult. - Máris leteszem - közölte Jeff, és óvatosan az előtte álló asztalra helyezte a fegyvereket. - Most pedig fordítsd el a pisztolyodat a feleségemről. - Csak akkor, ha jó fiú leszel, és a puskádat is odateszed -felelte Olney fájdalomtól feszült hangon. Megvárta, amíg Jeff eleget tesz az utasításainak, majd a fejével a szögre akasztott lámpás felé bökött. - Most pedig jól figyelj, ne kelljen még egyszer megismételnem! Gyújtsd meg a lámpást, hogy jól lássalak, aztán kotródj el az asztaltól. Vigyázz, mit csinálsz, nehogy kihozz a sodromból! Jeff teljesítette a parancsot, és a nő mögé lépett. Olney elfordította róla a tekintetét, az asztalhoz sántikált, a két pisztolyt az övébe dugta, sajátját pedig sérült karja hajlatába szorította. Lassan a tűzhöz hátrált, kezébe vette a puskát, és a falból kiálló kampóra akasztotta. - Itt egyelőre jó helyen lesz. Ha bármivel megpróbálkozol, ripityára lőlek mindkettőtöket. Olney arca a fájdalomtól eltorzult, és a fogát csikorgatta. Ismét kezébe vette a pisztolyát, és markolatát a sebesült vállához nyomta, majd könnyes szemmel Jeffre nézett, és kíntól reszelős hangon megszólalt: -Az átkozott kancád vágta közben nekivitt egy fának. Elvesztettem az eszméletemet. Amikor magamhoz tértem, annak a csökönyös dögnek mán hűlt helye vót. Szerencséje, mert ha a kezem közé kerül, cafatokra vagdaltam vóna. A fa a lábamról térdtől fölfelé lenyúzta a bőrt, a karom hasznavehe-tetlenül csüngött, akárcsak Mr. Fridriché. Csakhogy az enyémet most szépen helyre fogja tenni, Mr. Birmingham. - Én? - nevetett fel gúnyosan Jeffrey. - Nem vagyok benne jártas, hogyan kell egy kificamított kart helyre tenni. Ha ezt akarod, kénytelen leszel felkeresni dr. Clarence-t. - A karom nem maradhat így, amíg eljutok hozzá. Nem bírnám ki a hosszú utat meg a fájdalmat. Ha nem igazítod helyre, akkor esküszöm, egy ólomgolyóval fogom megfésülni a feleséged haját. Ez a kijelentés meggyőzte Jeffreyt. - Mindent elkövetek, ami tőlem telik, de figyelmeztetlek, Olney, hogy nincs gyakorlatom a dologban. -Akkor jó lesz, ha iparkodsz, mert az asszonyod élete forog kockán. Megértetted? - De megmondtam, hogy... - Figyelmeztetem, Mr. Birmingham - kelt ki magából hevesen Olney. - Vagy helyre teszi a karomat elsőre, vagy temethe-ti a feleségét! - Rendben van - adta be a derekát Jeff. - De ehhez időre van szükségem.

Olney nagy lélegzetet vett, mintha megkönnyebbült volna, hogy túljutott ezen az akadályon, de ismét megvonaglott, amikor egy óvatlan mozdulattól újra belenyilallt a fájdalom. - Fájdalomcsillapítóra van szükségem - nyögte grimaszolva. - Nincs itt valami erős ital? - Még nem néztem meg. - Akkor nézd meg! - rivallt rá Olney. Raelynn összerezzent az üvöltéstől, és rémülten pillantott férje felé, majd idegesen a másik férfira irányította a figyelmét. - Majd én megnézem, Olney, ha megengedi, hogy felvegyem a ruhámat. A fiatalember kínlódva elvigyorodott, és beleegyezően bólintott, majd savanyú ábrázattal leste a lány mozdulatait. Raelynn a fejére húzta a takarót, és körben eligazgatta a széleit, hogy a férfi egy pillantást se vethessen a takaróból formált sátor alá. - Nem kell takargatnia előttem a bájait, méltóságos asszony. Mán ezerszer láttam olyat, mint amit rejtegetni igyekszik. Raelynn ügyet sem vetve Olney hencegésére gyorsan magára rángatta a ruháját. Kibújt a takaró alól, a ruhát hátul gondosan összemarkolta, és felállt. - Egyedül nem tudom begombolni, igénybe kell vennem a férjem segítségét - közölte. Megengedi? - Kénytelen leszek, mert az én karom hasznavehetetlen -mondta Olney. Buja pillantással mérte végig Raelynnt, bár a kínoktól meg sem fordult a fejében, hogy kedvét töltse egy nővel, különösen nem azzal, akit Fridrich magának szemelt ki. Esze ágában sem volt, hogy engedjen testi vágyainak, ha azzal bajba sodorhatja magát. Amikor Jeff végzett a ruha begombolásával, Raelynn whisky után kezdett kutatni a házban, és talált is egy üveggel a hálószobában álló kis szekrényben. Visszasietett, és színültig töltött egy agyagbögrét. Olney egy hajtásra kiitta, és odatartotta Raelynnek, hogy töltse újra. Amikor Jeff felé lépett, a haramia fenyegetően meglóbálta a mordályát. -Várj, amíg a szesz hatni kezd, és a fájdalom alábbhagy -parancsolt rá, és a második pohár whiskyt is felhörpintette. -Nem akarok úgy ordítani a feleséged előtt a fájdalomtól, mint ahogy Mr. Fridrich üvöltött. Lehet, hogy nehezen fogod helyre tenni a karomat, és ha az asszonyodnak megint eszébe jut valami rosszindulatú megjegyzés, nem állok jót magamért, és özvegyemberré teszlek. - A szavamat adom, Olney, hogy igyekszem a lehető legkíméletesebben csinálni. Cserébe szeretném, ha megígérnéd, hogy nem lövöd le a feleségemet, ha megdühödsz rám. -Mr. Fridrich annyira él-hal ezért a nőszemélyért, hogy nagy összeget ajánlott fel annak, aki megszerzi neki. Én most nem vagyok olyan állapotban, hogy magammal vigyem, de mérget vehet rá, hogy hamarosan érte megyek, és elviszem Mr. Fridrichnek. - Ezért ölted meg Nellt? - próbálta meg Jeff vallomásra késztetni Olneyt, és hallotta, hogy a meglepetéstől Raelynnek eláll a lélegzete. - Ugye te hoztad a birtokomra? Azt remélted, hogy a meggyilkolásával éket verhetsz a házasságomba, és a feleségemet elválaszthatod tőlem. Csak azt nem értem, miért távoztál olyan sietősen a kancával, hogy fel sem nyergelted. - Te fattyú! Rám akarod kenni a gyilkosságot? - vicsorgott Olney. - Beismerem, én vittem oda a kis ringyót, hogy kínos helyzetbe hozzalak, és hogy én kapjam meg azt az ezer dollárt, amit Gustav Cooper Frye-nak ígért. De azt álmomban sem gondótam, hogy képes vagy megölni. Az istállóban vártam a gyerekkel. A lány fölment a hálószobádba, hogy beszéljen veled, jobban mondva figyelmeztessen: ha nem ismered el, hogy te vagy a fiú apja, akkor minden vendégednek megmutatja, mennyire hasonlít hozzád a csecsemő. Az az eszeveszett kanca majdnem agyontiport, amikor megpróbáltam besurranni a bokszba. Akkora lármát csapott, úgy dühöngött,

hogy a gyerekkel a hónom alatt át kellett menekülnöm a szomszédos állásba. Csak akkor nyugodtam meg, amikor az embereid kivezették a pajtából. Úgy gondótam, a kanca bokszában nagyobb biztonságban leszek, amíg Nellre várok. Aztán egyszer csak látom, hogy a kezedet a szájára tapasztva vonszolod a lányt, és a karját a háta mögé csavarod, majdnem a válláig. Még jó, hogy sikerült átmásznom a falon, mert egyenesen oda vitted őt, ahol a gyereket hagytam. - És persze azt is láttad, hogy kioltottam Nell életét - vetette oda gúnyosan kacagva Jeff. - Bizony, azt is láttam - vigyorgott csúfondárosan Olney. - A lécek közötti réseken át lestem, mi történik. Azt hittem, meg akarod erőszakolni, de aztán megláttam a kést a kezedben, és hallottam Nell sikolyát, amikor hasba szúrtad. Raelynnt hirtelen émelygés fogta el, és remegő kezét a szája elé kapta. Olney odapillantott, és gúnyosan elmosolyodott, mielőtt visszafordította tekintetét Jeffre. - Nem emlékszem, mit csináltam. Lehet, hogy valami hangot adtam ki, vagy zajt csaptam, mert kirontottál a bokszból, és utánam eredtél. Nem is gondótam, hogy ilyen gyorsan tudsz futni. Biztosra vettem, hogy engem is fel akarsz nyársalni, mint szegény Nellt. Hirtelen megláttam a kancádat a legelő szélén, a kifutóban. Úgy tűnt, az az egyetlen esélyem az életben maradásra, ha elnyargalok vele. Sikerült felhúzódzkodnom a hátára, de te máris ott termettél, és megpróbáltál lecibálni róla. A ló véknyába vágtam a sarkam, és az állat megindult velem. Úgy ugrotta át a kerítést, hogy meg sem botlott. Azt hittem, ezzel a lóval megfogtam az isten lábát, úgy vágtatott. Minden reményem megvót arra, hogy idejében Charlestonba érjek, és tudassam Mr. Fridrichhel, hogy gyilkosságot követtél el. Igencsak megörvendeztettem vóna. De az a bolond állat levetett a hátáról, és most itt vagyok. - Ugyan, Olney! - mosolygott megvetően Jeff. - Ezt azért tervelted ki, hogy tőrbe csalj, és megkaphasd a piszkos pénzedet. De nem fog sikerülni! A gyilkos nyomába küldtem Elijah-t, ő pedig elmondta Red Pete-nek, hogy téged üldözött. - Tudom - mordult fel Olney. - Elijah egészen tegnap estig követett. Akárhogy igyekeztem, nem tudtam lerázni. Mán elegem lett abból, hogy sebesülten kell iszkolnom, ezért bevártam őt egy bokorban, lábon lőttem, és a gebéje hátán hazaküldtem. - Úgy látom, bárkit képes vagy könnyedén félreállítani az utadból - vágott vissza epésen Jeff. - Ha egyszer Townsend seriff markába kerülsz... - Ha el tud kapni, akkor majd elmesélem neki, hogy ölted meg Nellt - acsargott Olney. - Téged nem lehet összetéveszteni senkivel. Ki vótál öltözve a díszes bálodra. Amikor Nellel megérkeztünk, bekukucskáltam az ablakodon, és téged láttalak egyedül feketében. -Álljon meg a menet! - kiáltott föl Jeff zavartan. - Tisztázzuk csak! Amikor az istállóban láttál, feketébe voltam öltözve? - Igen. - Én egy óra körül mentem ki az istállóba és fedeztem fel Nellt Ariadné bokszában. Akkor fehér inget és rozsdabarna nadrágot viseltem. - Nem, fél tizenkettő körül járhatott, amikor leszúrtad őt. - Ez lehetetlen! Nell sok sebből vérzett, nem élhetett volna még másfél órán át. - Miről beszélsz? Láttam, hogy csak egyszer döfted bele a kést. - Háromszor szúrták meg. - Honnan tudjam, mit csináltál? Lehet, hogy később visszamentél, hogy bevégezd a piszkos munkád. Csak azt tudom, hogy tizenegy körül láttam, amit tettél. -Tisztán láttad az arcomat? - kérdezte Jeff, és amikor Olney határozottan rábólintott, Jeff sandán nézett rá. - Égett lámpás az istállóban? Amikor lementem, nem volt ott világosság. A hátsó verandán kaptam fel egy lámpást, amikor meghallottam Nell sikoltását.

- Nem kellett ahhoz fény, hogy tudjam, te vagy az. Jeff kétkedőn felvonta a szemöldökét. - Tehát sötét volt, és nem láttad az arcomat. Akkor áruld el, miről ismertél fel mégis? - Arról, hogy jó magas fickó vagy. Nem lehet mással összetéveszteni. - Ugye emlékszel Townsend seriffre? És Farrell Ivesre meg a bátyámra? Láttad már őket? -Tudod jól, hogy igen. Találkoztam velük, amikor lerohantátok Mr. Fridrich raktárát. Ott álltak melletted. De egyikük sem lehetett az, mer' ők legalább harminc kilóval többet nyomnak nálad. Akit én láttam az udvaron Nellel, az magas és sovány vót. A haja meg fekete. Ennyit láttam a holdfénynél. - Biztos, hogy nem barna vagy vörösesbarna haja volt, ami a sötét éjszakában feketének látszódhat? -Hajlandó vagyok megesküdni, hogy olyan fekete vót, mint a tied. - Olney, én éppen a feleségemmel táncoltam, amikor állításod szerint a gyilkosság történt. Tanúim vannak rá. Raelynn remegő ajkába harapott. Nem akarta kijavítani férjét a haramia előtt. Azon az estén Jeff tizenegy óra körül kiment az illemhelyre. Raelynn azért emlékezett erre olyan pontosan, mert férje távozása után az órára pillantott, és azt latolgatta, van-e annyi ideje a visszatértéig, hogy felmenjen cipőt váltani. Ha Farrell nem kéri fel táncolni, fel is megy, és lehet, hogy a szobájukban ott találta volna Jeffet Nellel. Jeff óvatosan közeledett a férfihoz. - Fogjunk hozzá, Olney! A whisky ennyi idő alatt már bizonyára hatott. A gazfickó beleegyezően bólintott. Jeff óvatosan kinyújtotta maga felé a sérült kart. A férfi a vállához kapta a kezét, lilsápadt a fájdalomtól, de összeszorította a fogát, nehogy kínjában felüvöltsön. Mivel eddig nem történt baj, Jeff fellélegzett, és elkezdte mozgatni a kart. Olney még összerezzent, de szorítása nem lazult a pisztolyon, csövét Jeffre irányozta. - Most pedig gyengén megrántom a karodat - figyelmeztette Jeff. - Remélem, helyre fog ugrani. - És ha nem? - kérdezte Olney. - Addig próbálkozunk, amíg nem sikerül. Raelynn odalépett, megtörölte a férfi verejtékes homlokát, és még egy korty itallal kínálta, de Olney a fejét rázta. - Essünk túl rajta! - sürgette Jeffet. Jeff egyik kezével Olney vállát fogta, a másikkal a csuklóját, és lassan húzni kezdte, miközben megpróbálta visszailleszteni a csontot a forgóba. A gazfickó a fogát csikorgatva káromkodott, de a következő pillanatban megérezte, hogy karcsontja belecsúszik az üregbe. A fájdalom szinte azonnal megszűnt, és a bandita megkönnyebbülten fellélegzett. - Sikerült - közölte Jeff. Erezte, hogy izgatottsága jelentősen enyhült. Olney úgy zihált, mintha versenyt futott volna. - Igen, mán nem fáj. - Mégis azt hiszem, fel kellene kötnöm a karodat a mellkasodhoz, hogy pihentethesd, amíg az ízület meggyógyul - javasolta Jeff. -Tedd azt! Nem akarok többet így szenvedni - mondta Olney, majd a közelben ácsorgó Raelynnre pillantott. - Valami ennivalóra van szükségem. Amióta kereket oldottam a kancával, egy falatot sem ettem. -Vacsoráról maradt szarvashús meg puliszka - felelte Raelynn. - Bármi megteszi. - Hogy akar enni, ha közben a férjemre fogja a pisztolyt? -kockáztatta meg a kérdést Raelynn.

-Leültetem a szoba túlsó végében, amíg megtömöm a hasamat. Van még valami buta kérdése, kislány? - kérdezte Olney gúnyosan. Önelégülten rávigyorgott, majd hirtelen elordította magát: Most pedig azonnal hozzon valamit enni! Raelynnt felbőszítette a durva hang. Méltóságteljesen ellépdelt a férfi mellett, majd a puliszkát meg a húst belecsapta egy bádogtányérba. Legszívesebben megszórta volna egy halom sóval vagy erős paprikával, hadd szenvedjen a briganti, de nem merte megtenni. Tudta, hogy Olney könnyen pergőtüzet zúdíthat rájuk a nála lévő három pisztollyal. Jeff bepólyálta Olney karját, és szorosan a mellkasához rögzítette, majd a bandita parancsára a szoba távolabbi zugában guggolva várta, hogy a gonosztevő befejezze a falatozást. A fiatal haramia látszólag minden figyelmét az evésnek szentelte, és farkasétvággyal falt, de pisztolya a keze ügyében hevert, hogy jobbjával bármikor felkaphassa. Jeff nem próbálta meg lerohanni. Biztosra vette, hogy ha megkísérelné, Olney azonnal végezne vele, Raelynn pedig magára maradna, kiszolgáltatva a gazfickónak. Olney hangosat böffentve felállt, megpaskolta a hasát, és szúrós tekintetét Jeffre szegezte. - Kénytelen leszek kölcsönvenni a csődörödet, de neked kell felnyergelned. Figyelmeztetlek, viselkedj rendesen, mert a pisztolyomat a feleségedre szegezem. Megértetted? - Tökéletesen - bólintott Jeff. -Akkor munkára, öregem! Nincs időm - nevetett diadalmasan a saját tréfáján, és a pisztollyal durván megbökdöste Raelynnt. - Ne siessen annyira az ura után, kislány! Nem akarom lelőni magát azért, mert túl közel merészkedik a férjéhez. Ne feledje, itt állok maga mögött, és egy lövéssel átlyukaszthatom a testit. Tudomásul vette? - Tudomásul vettem - nézett rá mogorván Raelynn. -Maga most is csökönyös, mint Mr. Fridrichnél vót, de nekem ez nem számít, kislány. A némettel ellentétben én nem vagyok oda azért, hogy magával játszadozzam. Én a teltebb nőket kedvelem. - Ez érthető - jegyezte meg csípősen Raelynn. A gazfickó szeme összeszűkült. - Ezzel meg mit akar mondani? - Azt, hogy olyan az ízlése, mint egy vadkannak. Jeff intett a feleségének, hogy hallgasson, de Olney dühbe gurult. Iszonyatos üvöltést hallatva fellendítette a kezét, hogy fegyverével lesújtson Raelynnre. Jeff odaugrott, hogy elhárítsa az ütést, de a gonosztevő csőre töltött pisztolyával fenyege-tően felé fordult. - Neeee! - sikoltott fel Raelynn, és megragadta Olney könyökét. - Könyörgök, ne lője le! ígérem, hogy kedves leszek! Olney egy rántással kiszabadította karját a nő szorításából, és gyanakvóan Jeffre nézett. Mogorva arckifejezése láttán Raelynn minden ízében reszketett, mert nem volt kétsége, hogy a briganti csupán az ölés kedvéért is képes keresztüllőni férjét. Olney megenyhült, amikor futó pillantása találkozott Raelynn esdeklő tekintetével, és elfordította mordálya csövét ellenfeléről. -Jól van, kislány. Ezúttal megmentette az urát, de figyelmeztetem, ha még egyszer felesel, kezdheti ásni a férje sírját. Megértette? - Megértettem - bólintott bűnbánóan Raelynn. A bandita kajánul Jeffre vigyorgott. -Az biztos, hogy téged egy kicsivel jobban szeret, mint Mr. Fridrichet, viszont el kell ismernem, hogy Mr. Fridrich nem a legszebb látvány. Most pedig kotródj kifelé - intett a pisztolyával -, és ha jól viselkedsz, lehet, hogy mindkettőtöket életben hagylak. Jeff kezébe vette a lámpást, és kivezette a kis menetet a fészerbe, ahová este bekötötte a lovakat. Tudta, hogy Olney Raelynnre szegezi a pisztolyát, ezért ügyelt, hogy egyetlen félreérthető mozdulatot se tegyen Majestic felnyergelése közben. Még fel is segítette Olneyt a ló hátára.

Amikor a gazfickó ellovagolt, Jeff feleségéhez lépett. Megkönnyebbülve a vállára tette a kezét, de az asszony félreugrott, és visszarohant a kunyhóba. Jeff egy hosszú pillanatig mereven bámult utána, majd a szemöldökét felvonva Ariadnéra nézett. -Nem tudom, melyikőtök a kiszámíthatatlanabb - mormogta, s a kanca figyelmesen hegyezte a fülét. - Bármilyen szeszélyes vagy, mégis úgy vélem, a hölgy túltesz rajtad. Amikor Jeff belépett a kunyhóba, felesége az asztal mögött ült, és bizalmatlanul méregette őt. Jeffnek nem kellett megkérdeznie, mi baja van, anélkül is tudta. - Szóval elhitted Olneynak, hogy én öltem meg Nellt. - Van néhány kérdésem, amire választ várok - közölte kertelés nélkül Raelynn. - Például? -Például hol jártál, amikor azt mondtad, hogy az illemhelyre kell menned. Valóban oda mentél? Mert ha igen, akkor elég hosszú ideig tartott. Jeff mélyet sóhajtott. Már régen elfelejtette az esetet. - Sajnálom, kiment a fejemből. - Nem akarsz emlékezni rá? Ha nem te ölted meg Nellt, miért maradtál távol olyan sokáig? - Azért, asszonyom, mert pisilés után leálltam beszélgetni az illemhely előtt sorukra váró barátaimmal. A mindenségit, asszony! Talán az első bokor mögött kellett volna elvégeznem a dolgomat, hogy rohanhassak vissza hozzád? Akkor most becsületesebb embernek tartanál? fortyant fel Jeff, majd epésen megkérdezte: - Mit akarsz tenni? Végig akarod kérdezni a barátaimat, hogy látták-e, amint könnyítettem magamon, csak azért, hogy a kétségeidet eloszlasd? - Ne légy közönséges! - csattant fel Raelynn. - Asszonyom, önnek fogalma sincs róla, milyen goromba szeretnék lenni ebben a pillanatban. Megfordult valaha a fejében, hogy Olney esetleg hazudik, hogy mentse a bőrét? Vagy ami még valószínűbb, veszekedést akar szítani közöttünk, hogy ő vághassa zsebre a jutalmat, amit Gustav Cooper Frye-nak ígért. Annyira lebecsül engem, hogy szívesebben ad hitelt egy gazember szavának, mint az enyémnek? -A két szememmel láttam, amint ott álltál Nell fölött a késsel... Jeff hirtelen feltartotta a kezét. - Kímélj meg az állandó ismételgetéseidtől! - vágott a szavába élesen. - Nagyon jól tudom, hogy mit láttál. Ott voltam én is, nem emlékszel? Azért mentem oda, mert meghallottam Nell sikolyát. Nem akarod egybevetni Olney meséjét a valódi tényekkel? Nellt háromszor szúrták meg, de Olney szerint csak egyszer. Raelynn megvonta a vállát. - Lehet, hogy a deszkák közötti réseken át nem látta jól. - Ha ez igaz, akkor hogy az ördögbe sikerült felismernie engem? Az istállóban sötét volt. Jártál már ott, amikor egyetlen lámpás sem világított? - Nem. -Egyszer kimehetnél oda a sötétben, és körülnézhetnél éjjel tizenegy tájt. Akkor rájönnél, hogy a holdvilágnál csak elmosódott körvonalakat lehet kivenni odabent, de ha nagyon mereszted a szemed, akkor talán a világos színeket is meg tudod különböztetni a sötétektől. De ha az emlékezetem nem csal, azon az éjjelen felhős volt az ég. Felettébb kétséges, hogy Olney holdfénynél szemlélte volna a történteket. - Olney azt állította, tizenegy óra körül látott téged -mondta Raelynn, a szemébe szökő könnyekkel küzdve. - Te valóban távoztál akkortájt a házból.

- Nellt akkor még nem ölhették meg - jelentette ki határozottan Jeff. - Fél órán belül elvérzett volna, és nem hallhattam volna a sikoltását hajnali egy óra körül. Én ugyanis akkor mentem ki az istállóba, és találtam rá a haldokló lányra. Már alig volt benne élet, amikor odaértem. Könyörgött, hogy húzzam ki belőle a kést, és öleljem magamhoz, mintha igazán szeretném. Mindkét kérését teljesítettem, eközben itatta át vére az ingem. Ez alapján ön, akinek a legjobban kellene bíznia bennem, gonosztevőnek nyilvánított. - Mi már idegenek vagyunk egymás számára - közölte konokul Raelynn, és a kezét tördelte. -Lehet, hogy az ön szemében igen, asszonyom, de az enyémben nem - jegyezte meg gunyorosan Jeff. - A házasságunk első pillanatától kezdve a hitvesemnek, a lelki társamnak tekintettem önt, de nyilvánvaló, hogy ön nem így érez irántam. Még az álmaiban is gyilkosként lát. Azt hiszem, valóban az lesz a legjobb, ha Charlestonba költözik... Raelynn felkapta a fejét. - El akarsz válni? - bámult férjére döbbenten. -Az idő jó tanácsadó, asszonyom. Majd kiderül, mit tegyünk, de a különélést helyénvalónak találom. Úgy gondolom, jót tenne önnek, ha először hazavinném, hogy egy-két napot pihenhessen. Ezalatt intézkedem, hogy legyen szállása és munkája a városban. Biztosra veszem, hogy Farrell Ives örömmel alkalmazza a szalonjában mint tehetséges divattervezőt. Ha megengedi, azt javaslom, Elizabeth házában vegyen ki szobát, vagy ha jobban tetszik, Mrs. Brewsternél. Mindkét asszonynak jól jönne egy kis pénz. Természetesen mindaddig fizetem a szállását, amíg úgy nem dönt, hogy végleg elválik tőlem. Szeretnék részt venni gyermekünk nevelésében, de ha ön ellenzi, akkor harc nélkül, önként lemondok apai jogaimról, hogy ne zavarja önt a jelenlétem gyermekünk életében. - Ilyen könnyen... elengedsz? - kérdezte Raelynn. Minden igyekezete ellenére sem tudta visszanyelni a torkát fojtogató keserűséget. Elfordította a fejét, kipislogta szeméből a látását elhomályosító könnyeket, és összeszedte magát. Talán jobb is, ha külön élnek Jeffreyvel. Ha együtt vannak, mindig csak baj éri őket. Jeff töprengve felsóhajtott. - Nem tudom elviselni, hogy a saját házamban gyilkosnak tekintsenek, és éppen az az ember, akinek a legjobban kellene bíznia bennem. Ne félj, gondoskodom a kényelmedről. Magaddal viheted Tizzyt, és megtarthatod mindazt, amit az esküvőnk óta kaptál tőlem. Ha szerzek szállást a számodra, és megbeszélem Farrellel az alkalmazásodat, Thaddeus bevisz a városba. Többé nem terhellek a jelenlétemmel. 131. Farrell Ives hátradőlt székében, és elgondolkozva szemlélte szivarja parázsló végét. Minden reggel engedélyezett magának egy szivart, mielőtt belevetette magát a munkába. Felpillantott, és a gomolygó füstfelhőn át látogatójára szegezte hunyorgó tekintetét. -Az emberek igencsak furcsállni fogják, Jeffrey hogy te Oakleyban maradsz, miközben a feleséged Charlestonban Elizabethnél lakik, és napközben nálam dolgozik. Jeff közömbösen megvonta széles vállát. -Nem izgat, mit gondolnak az emberek. Inkább az érdekel, mi jár Raelynn fejében. Időt kell adnom neki, hogy szabadon dönthessen. Az tűnik a legjobb megoldásnak, ha hagyom elmenni. Tudod, hogy alig ismertük egymást, amikor összeházasodtunk. Szilárd meggyőződésem, hogy egymásnak vagyunk teremtve, de nem kényszeríthetem rá ezt a feltevésemet. Egyedül kell elhatározásra jutnia velem kapcsolatban.

A női szabó döbbenten csóválta a fejét. -Az ördögbe is, Jeffrey, mi történt köztetek? Valahányszor csak a társaságotokban voltam, Raelynn mindig kétségbevon-hatatlan jelét adta, hogy fülig szerelmes beléd. Jeff barátja szemébe nézett. -Raelynn bejött az istállóba, és meglátta, hogy ott állok Nell holtteste fölött, kezemben a gyilkos fegyverrel. Nagy megrázkódtatás érte, a kiheveréséhez időre van szüksége. Még az álmaiban is az a látvány kísérti. Azt remélem, ha felmentem a házastársi kötelezettségek alól, emberként és barátként is megismer, és végül rádöbben, hogy nem lennék képes efféle kegyetlenségre. -Miből gondolod, hogy ez bekövetkezik, ha Raelynn Charlestonban él, kilométerekre tőled? jegyezte meg Ives gunyorosan. Nem akart gonoszkodni, csak gyakorlatias észjárású volt. - És mi lesz, ha Fridrich úgy dönt, hogy ismét elrabolja? Ki védi meg Raelynnt? - Erre magam is gondoltam. Beszéltem néhány megbízható emberrel, akik hajlandóak távolról, észrevétlenül őrködni felette. Az ő biztonsága mindennél fontosabb számomra. Elijah lábsérülése ellenére elvállalta, hogy őrt áll az Elizabeth házával szemközti vendégfogadó emeleti ablakában. Már beszéltem Mrs. Murphyvel, hogy kibérelném az egyik utcára néző szobát, ahonnan Elijah megfigyelés alatt tarthatja a házat. Ha bármi baj lenne, értem küldet - kuncogott Jeff, és hozzáfűzte: - Az idős asszony szeme csillogott a bosszúvágytól, és azt mondta, örömmel áll a szolgálatomra. Nem kedveli Fridrichet, mert az emberei összetörték az egyik vendégszoba berendezését. Ezzel akarták rávenni Mrs. Murphyt, hogy pénzt adjon a németnek. Az asszony megmutatta nekem a fegyvert, amivel odapörkölt a gazfickóknak, és megfutamította őket. Meg tudom érteni, hogy nem mentek vissza soha többé. Szavamra, az a fegyver ágyúra emlékeztetett. - Kétségtelen, hogy az ír bátorság az öregasszony vérében van - nevetett mély, zengő hangján Farrell, majd elkomolyodott. - Jeffrey, gondolkodtál már azon, mennyi időbe telik kilovagolni érted Oakleyba? A feleségedet foglyul ejthetik, levetkőztethetik és megerőszakolhatják, mire valaki odaér hozzád. Soha nem bocsátanád meg magadnak, ha Raelynnt megbecstelenítenék, mert te nem értél oda időben. - Valójában nem leszek olyan távol. Ha nincs szükség rám Oakleyban, itt tartózkodom majd a városban. Kibérelek egy lakást a raktáram közelében. Raelynn elől igyekszem ezt eltitkolni, nehogy azt higgye, kémkedem utána. Farrell előrehajolt a székében, és a szivar végéről leverte a hamut az asztalon álló üveg hamutartóba. - Mindent megteszel, hogy megóvd őt, miután engedélyezted, hogy élvezze szabadságát. Tudod, dönthet úgy is, hogy örökre elhagy téged. - Megadom neki a lehetőséget, hogy ezt tegye - ismerte be komoran Jeff. - Neki kell eldöntenie, hogy valójában mit akar: a függetlenséget vagy a házasságot választja-e. Nem lepne meg, ha úgy döntene, hogy visszahajózik Angliába, bár ezt az eshetőséget nem szívesen latolgatom. - Az emberek a legrosszabbra gondolnak majd. Ezzel te is tisztában vagy. - Igen, azt fogják hinni, hogy a feleségem azért hagyott el, mert azt hiszi, én szúrtam le Nellt. Barátja szókimondása meghökkentette Farrellt, de nem igyekezett megcáfolni. Ellenkezőleg, még messzebbre menő következtetést vont le, és ennek nyíltan hangot is adott. - Drága Jeffrey barátom, belegondoltál már, mi történne, ha bíróság elé állítanának Nell meggyilkolásáért? Az esküdtszék döntését jelentősen befolyásolná az a tény, hogy a saját feleséged bűnösnek vél. -Azt hiszem, eddig a következtetésig még nem jutottam el - húzta el a száját keserűen Jeff. Nem vonta kétségbe Ives feltételezését, de azt sem hagyta, hogy hatással legyen rá. -Olney Hyde váltig állítja, hogy nem ő követte el a gaztettet, és látta, hogy én szúrtam le Nellt. Mégsem állhat

vádjaival a nyilvánosság elé, mert akkor Rhys letartóztathatná. Mindketten tudjuk, hogy Olney képes lenne gyilkolni, de azt bizonyítani kellene, hogy ő vette el Nell életét. Ariadné ellopása alátámasztja, hogy a lány meggyilkolásakor ott járt a helyszínen, és amikor felült a ló hátára, a lábnyomai eltűntek. Elijah azonban felhívta Rhys figyelmét arra, hogy Olneyé mögött valaki más nyomait is felfedezte, mégpedig az én csizmám talpnyomait. Cora a Nell halálát követő reggelen a fürdőszobámban talált rá a csizmára. Már vagy egy hete nem hordtam, mégis friss sár borította. Ebből arra következtetek, hogy Nell gyilkosa viselte. Akár az egyik vendégünk is lehetett az illető. Farrell elnyomta a szivart a hamutartóban. - Gondolod, hogy Cooper Frye nálad járt azon az estén? - Lehetséges. Neki is haszna származik abból, ha rákényszeríti Raelynnt, hogy odaadja magát Fridrichnek. Olneytól tudom, hogy Fridrich ezer dollárt ajánlott Frye-nak azért, hogy örökre elválassza tőlem Raelynnt. Van-e jobb megoldás annál, hogy akasztófára juttatnak egy olyan gyilkosságért, amit nem is én követtem el? Ennek ellenére sem Frye, sem Olney nem viselhette a csizmámat: mindkettőjük lába nagyobb az enyémnél. Farrell hátradőlt székében, és barátja mérték után készült csizmáját szemlélte. - Egyikünk sem vehette fel a lábbelidet, Jeffrey, és emiatt még nagyobb gyanúba keveredhetsz, ha nem kerül kézre a tettes. A te lábad keskeny, nemhogy a lábunkat, de még a lábujjunkat se tudnánk beleerőltetni a csizmádba. - De ha sikerül elfogni a tettest, ennek alapján rábizonyítható a gyilkosság. Farrell lemondó sóhajtással felállt a székéből, és járkálni kezdett a társalgóban. Hirtelen megállt és vendégére nézett. - Miért nem kérdezed meg Brandont, hozzájuk költözhetne-e Raelynn, amíg az ártatlanságodat be nem bizonyítod? Náluk sokkal nagyobb biztonságban lenne, mint Charlestonban, még akkor is, ha te csak néhány háztömbnyire laknál tőle. - Raelynn nem akarja beavatni Brandont és Heathert ebbe az ügybe. Farrell meglepetten pislogott. - Hagyod, hogy ilyen veszélyes helyzetben a feleséged óhaja szabja meg a lépéseidet? -Nem feltétlenül, de ha el akarom nyerni Raelynn bizalmát és tiszteletét, hősszerelmesként kell udvarolnom neki. Ha a családomnál helyezem el, korlátozom a szabadságában. Nehezére esne, hogy kidobjon a bátyám házából. Ami pedig Fridrichet illeti, ha meggyőződik arról, hogy Raelynn szakított velem, azt gondolja majd, ha szabad a pálya, ellenállás nélkül megszerezheti Raelynnt - kacagott fel gúnyosan Jeff. -Fridrich valószínűleg azt hiszi, hogy a feleségem örvendezve fogadja majd az udvarlását. Ha Raelynn Harthavenbe menne, Fridrich alighanem újra megpróbálná elrabolni. - Fridrich az üzletből is megpróbálhatja erőszakkal elhurcolni Raelynnt - vetette fel Farrell, aki úgy vélte, barátja tudomására kell hoznia, mekkora veszély leselkedik hitvesére, ha nincs mellette a férje, hogy megvédje. - Ha nincs ellenedre, hoznék ide pár embert a fűrésztelepről, hogy őrizzék Raelynnt. A feleségem még soha nem találkozott velük, nem ismerné fel őket, mint ahogy Fridrich sem. Mindketten azt gondolnák, hogy felvettél néhány új alkalmazottat. - Elég jól megy az üzlet, elkelne a segítség - tréfálkozott Farrell, majd egy gyors pillantást vetett vendége felé. - Gondolom, nem olyan embert küldesz, aki be tudja fűzni a cérnát a tűbe. -Ha ekkora szükséged van kisegítőkre, küldhetek ügyes matrózokat, akik úgy tudnak vitorlavásznat varrni, mint senki más - kuncogott Jeff.

- Csodás - mormogta lehangoltan Ives. - Ha a charlestoni előkelőségek körében egyik napról a másikra divatba jön a vitorlavászon öltözék, nem kell aggódnom a jövőm miatt. - Örömmel alkalmazom önt, Mrs. Birmingham - biztosította Farrell Ives Raelynnt, amikor a szépséges nő megjelent nyitás előtt az üzletben. Az asszony szobalánya csendben üldögélt a társalgóban, ahonnan rálátott a férfi íróasztalánál egymással szemben helyet foglaló Raelynnre és Farrellre. Tizzy a gardedám szerepét töltötte be, hogy elejét vegyék a szóbeszédnek. Az agglegényről megbotránkoztató pletykák jártak, ezért a szobalány jelenlétére nagy szükség volt. A Farrellről terjesztett szóbeszéd alapján a városban az utóbbi években világra jött csecsemők felét ő nemzette, bár ilyen teljesítmény mellett még gondolni sem lett volna ideje a munkájára. Amikor Jeff elvitte hozzá Raelynn skicceit, Farrell kiterítette őket a bőrrel fedett íróasztalra, hogy jobban szemügyre vehesse. Minél alaposabban tanulmányozta őket, annál inkább vonzották. -Az ön tervei csodálatosak, Mrs. Birmingham - mutatott az asztalra. - Semmi kétség, ön ügyes divattervező. - A férfi tudta, hogy ha munkatársak lesznek, már nem szólíthatják egymást a keresztnevükön. Ami még ennél is fontosabb, a hosszú asz-szonynév emlékeztetni fogja rá, hogy ez a roppant elbűvölő hölgy a legjobb barátjának a felesége. Ha a nő szabad lett volna, örömmel udvarol neki, de nem akarta veszélybe sodorni szoros barátságát Jeffel. - Már most munkába tud állni? - Máris? - döbbent meg Raelynn. - Úgy érti, ma? - Igen. Úgy tudom, mától fogva Elizabethnél bérel egy szobát. Ha másképp nem tervezte, berendezkedhetne a munkahelyén is. Elfogadja a javaslatomat? Raelynn hátradőlt a székében. Zavarban volt. Jeff pár napja kérte el a ruhaterveit, hogy megmutassa Farrellnek, aki eldönti, valóban van-e tehetsége a divattervezéshez. Jeff jelezte, ha Farrell úgy találja, hogy a rajzok nem felelnek meg a követelményeinek, akkor más munkát keres Raelynnek az üzletben. Szóba került, hogy segíthetne Elizabethnek a könyveléssel járó papírmunkában, s bár Raelynnek ehhez nem fűlt a foga, felkészült a legrosszabbra. - Nem látom akadályát annak, hogy azonnal munkába álljak. Az igazat megvallva mindegy, mikor kezdek. Nincs más dolgom - felelte, de hangja elakadt. Gyorsan elfordította a fejét, nehogy könnyekre fakadjon a férfi előtt. Jeff reggel felsegítette a hintóra, és higgadt, elgondolkozó arckifejezéssel nézett a távolodó kocsi után, és Raelynn ugyanazt érezte, mint szülei halála után: mintha súlyos vasláncok béklyóznák meg a szívét. - Valami baj van? - érdeklődött Farrell. Azt hitte, az asszonyt boldoggá teszi majd, hogy tetszettek a tervei. Most mégis az az érzése támadt, hogy Raelynnt a sírás kerülgeti. - Látom, hogy bántja valami. Nincs kedve nálam dolgozni? - Egyáltalán nem erről van szó, Mr. Ives. Örülök, hogy a skicceim megnyerték a tetszését felelte Raelynn a kezét tördelve. Azon töprengett, elmondja-e őszintén, miért van itt az üzletben. - Valószínűleg furcsának találja, ha azt mondom, nem volt ellenemre, hogy Jeffrey felesége, illetve Oakley úrnője legyek. Zavarodottságomnak nem az az oka, hogy nem dolgoznék önnél szívesen. Most döbbentem rá, hogy az elkövetkező napokban el kell szakadnom mindentől, ami számomra kedves volt. Nem akartam eltávolodni a férjemtől, de újra és újra magam előtt látom, amint Nell holtteste fölött áll, kezében a véres késsel. Nehezen tudom tisztázni magamban a dolgokat. Nem akarom elhinni, hogy Jeff gyilkos, mégsem hagy nyugodni a gondolat. Farrell megnyugodva hallgatta, hogy az asszony ilyen nyíltan beszél kettejük kapcsolatáról. Ez reményt adott arra, hogy a házaspár közötti gond megnyugtató módon megoldódik majd.

- Nem kell emiatt aggódnia, Mrs. Birmingham. A férje mindent elkövet annak érdekében, hogy ön jól érezze magát, és lehetővé teszi, hogy megbékéljen a félelmeivel. Régóta ismerem Jeffet. Tudom, hogy amit ön az istállóban látott, megrendítette a bizalmát, de biztosra veszem, hogy idővel fény derül rá, ki volt az igazi tettes, és maga megnyugodhat. Ne gondolja, hogy Rhys és én elfogultak vagyunk a férjével szemben, mert a barátunk. Hadd meséljek el egy történetet. Egyszer megfenyegettem Emory Daltont, hogy agyonütöm, ha még egyszer durván bánik Elizabethtel. Emory néhány nap múlva meghalt. Nem én öltem meg, de nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor eltemettem. Jeff barátsága sokat jelent a számomra, de ha azt gondolnám, hogy ő ölte meg azt a fiatal lányt, én lennék az első, aki megvádolná, még akkor is, ha ezzel akasztófára juttatnám. - Rossz feleség vagyok, amiért kételkedem az ártatlanságában? - kérdezte Raelynn alig hallhatóan. Rettegett a választól. Elfordította az arcát, hogy ne is lássa a férfi esetleges rosszallását, és kezét remegő ajkához szorította. - Szereti Jeffreyt? Raelynn felkapta a fejét, és úgy meresztette szemét munkaadójára, mintha a férfinak elment volna az esze. Lesütötte a szemét, az asztalon heverő rajzokra szegezte a tekintetét, majd egy hirtelen mozdulattal előrehajtotta fejét. - Igen, szeretem - szólalt meg. Szeme megtelt könnyel. Hiába pislogott, nem tudta visszafojtani a kicsorduló könnycseppeket. - Azt hiszem, azóta szeretem, hogy megmentette az életemet, amikor elrántott a robogó bérkocsi elől. Olyan lovagias volt, olyan nemes lelkű... olyan csodálatos... Miközben beszélt, fejét egyre feljebb emelte, s arca felragyogott a szívét elöntő túláradó boldogságtól. - Igen, kimondhatatlanul szeretem őt - suttogta halkan, de érzelmektől fűtött hangon. Farrell meglepetten vette észre magán, hogy elérzékenyült az asszony vallomásától. Zavartan megköszörülte a torkát, felállt, és sürgősen más, kevésbé érzelmes témára terelte a szót. - Mrs. Birmingham, ha nincs kifogása ellene, akkor a főfolyosón keresünk önnek helyet, ahol a tervein dolgozhat. Elizabeth és a varrónők ott könnyen elérhetik, ha valamit meg akarnak beszélni a terveivel kapcsolatban, és a vevők is megtekinthetik a rajzait. Már készítettem néhány tervet a tavaszi idényre, de korántsem annyit, hogy kielégíthetném mindazok igényét, akik különleges, egyedi modellekre vágynak. Remélem, az ön segítségével minden vevőnknek a kedvében tudok járni. - Örömest segítek, uram. -Vigyázzon, mert a szaván fogom - figyelmeztette széles mosollyal Farrell. - A kuncsaftjaim közül sokan igénylik, hogy személyesen foglalkozzam velük, és minél többen vannak, annál kevesebb időm jut új ruhák tervezésére. Majd ön pé)tol-ja a hiányt. Farrell előzékenyen a szomszédos folyosóra vezette az asz-szonyt, és kinézte a helyet Raelynn asztala számára a folyosó végén, ahonnan a szépen ápolt kertre nyílt kilátás. A válla fölött újdonsült alkalmazottjára pillantott, és szélesen rámosolygott. - Nem zavarja, Mrs. Birmingham, ha a kirakatban lesz? Raelynn tétován elmosolyodott, mert nem tudta, miben sántikál a férfi. - Nincs ellene kifogásom, ha nem kell válaszolnom az emberek tapintatlan kérdéseire; miért vagyok itt, valóban elhidegültem-e a férjemtől, és igaz-e, hogy Jeffrey az apja Nell gyermekének. A férfi halkan kuncogott.

- Mindent elkövetek, hogy bókjaimmal elhallgattassam a minden lében kanál asszonyságokat. Elképesztő, hogy némelyik nőt mekkora büszkeséggel tölti el, ha a férfiak figyelemre méltatják. Raelynn el tudta képzelni, milyen változáson megy keresztül egy hölgy természete, ha Farrell Ives teszi neki a szépet. Ha a szíve nem Jeffrey Birminghamhez húzta volna, valószínűleg rá is hasonló hatást tett volna a divattervező. - Gyanítom, hogy ön érti a módját a hízelgésnek, Mr. Ives. A férfi szépen nyírt bajusza alatt széles mosolyra húzta a száját. - Drága édesanyámtól tanultam, aki ízig-vérig ír volt, Isten nyugosztalja. - Méghozzá milyen jól megtanulta! - kuncogott Raelynn. Farrell elmerülten simogatta a szakállát, miközben azon töprengett, milyen szögben helyezzék el Raelynn asztalát a kiválasztott területen. - Ide fogom ültetni önt, Mrs. Birmingham - szólalt meg végül, és a kiszemelt helyre lépett. Csinosan öltözött, gyönyörű asszony ebben az elbűvölő környezetben. Minden vevőnk észreveszi majd önt, és tüstént idesietnek, de közben el kell haladniuk a legdrágább anyagokkal megrakott asztalok mellett. - Milyen csavaros az észjárása, Mr. Ives! - ismerte el Raelynn derűsen. - Ügyelnem kell majd az erszényemre, nehogy én is beleessek abba a csapdába, amit a kuncsaftjainak állított. Farrell ravaszul a fiatalasszonyra vigyorgott. -És ez még nem minden, kedves Mrs. Birmingham! -mondta, és odahajolt Raelynnhez, mintha valami féltve őrzött titkot akarna megosztani vele. - Tudja, ön lesz a csalétek a kelepcémben, mert Mrs. Daltonhoz hasonlóan ön is a legpompásabb modelljeimet fogja viselni. Raelynn nem szívesen ábrándította ki a férfit, de nem hagyhatta, hogy költségekbe verje magát, hiszen egy hónap múlva már valószínűleg szembetűnő lesz áldott állapota. - Kismamáknak is szokott ruhákat tervezni, uram? - kérdezte huncutul csillogó szemekkel. Farrellnek leesett az álla. Tekintete végigsuhant az asszony lapos hasán, majd észbe kapott, és kissé csalódottan megköszörülte a torkát. - Sajnálom, Mrs. Birmingham, nem tudtam róla. Jeffrey nem mondta, hogy ön várandós mondta. Kérdőn felvonta a szemöldökét, és mélyen az asszony szemébe nézett. - Feltételezem, hogy elárulta neki. - Tud róla - fogalmazott óvatosan Raelynn. Úgy vélte, az a legtisztességesebb, ha lehetőséget ad Farrellnek arra, hogy elálljon az ajánlatától. - Tekintettel a körülményekre, még mindig szeretne foglalkoztatni engem? Megérteném, ha úgy vélné, a vevői megbotránkoznának, ha egy másállapotban lévő nő dolgozna az üzletében. Farrell elvigyorodott. - Mrs. Birmingham, a terhes nőknek is szükségük van szép ruhákra, amelyek elfedik állapotukat. Ideje, hogy legyen egy hely, ahol ilyen divatos öltözékeket szerezhetnek be. - Mr. Ives, ön valóban elvetemült - fakadt gyöngyöző kacajra Raelynn, és nyomban elpirult. Farrell ismét felvonta szemöldökét, és hamiskásan vigyorgott. - Kétségtelenül, Mrs. Birmingham, kétségtelenül.

136. Elizabeth Dalton jóval a többi alkalmazott érkezése előtt lépett be az üzletbe, és ragyogó mosollyal sietett Raelynnhez.

- A szobája már készen áll, Mrs. Birmingham. A kocsisa ragaszkodott hozzá, hogy felvigye a poggyászát. Ha gondolja, már most átküldheti a szobalányát, és a bejárónőm, Flora megmutatja neki mindkét hálószobát. Tizzy máris hozzáfoghat a kicsomagoláshoz, hogy mire innen hazamegyünk, minden rendben legyen. Flora elkészíti az ételt és megterít, mire hazaérünk, de attól tartok, ami a reggelit és a hétvégi étkezést illeti, be kell érnie az én főztömmel. Jake-kel szeretnénk, ha velünk tartana, amikor csak kedve van hozzá, Mrs. Birmingham. Nagy örömömre szolgálna, ha még jobban megismertethetném önnel a várost. Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy megszereti majd, mint én. - Elizabeth, sokkal jobban érezném magam, ha nem viselkedne ilyen hivatalosan - mosolygott kedvesen a nőre Raelynn. - A Mrs. Birmingham megszólítás felkelti a vevők kíváncsiságát, és olyan szemeket meresztenek majd rám, mintha valami csodabogár lennék. Elizabeth elnevette magát, és megfogta a fiatalasszony kezét. -Rendben van, Raelynn, maga nyert. Figyelmeztetem, ha Mr. íves meghallja, hogy közvetlenebb megszólítást használunk, magasra szökik majd a szemöldöke, viszont kellemes látványt nyújt. A munkaadónk félelmetesen jóképű, amikor mérges. Kitörő kacagásukkal magukra vonták a folyosó végén álldogáló divatszabó kíváncsi tekintetét. Amikor a nők meglátták, hogy a férfi szemöldöke a magasba Ivel, még jobban gurguláztak a nevetéstől. A férfi gyanút fogott, és nagy léptekkel megindult feléjük. Az asszonyok szétrebbentek, Raelynn az íróasztalához menekült, Elizabeth pedig beiszkolt az első fülkébe, és nyomban hozzálátott, hogy ellenőrizze az ott dolgozó varrónő előző napi munkáját. Farrell egészen a nyitott ajtóig követte bájos segédjét. A fejét félrebillentve, kitartóan nézte a nő hátát, mígnem Elizabeth nagy kegyesen hátrapillantott. - Óhajt valamit, Mr. Ives? Farrell méltányolta az elbűvölő látványt, amit az asszony nyújtott a munkaadója tervezte rózsaszínű ruhában. A halvány szín nagyszerűen illett a nő hófehér bőréhez és rózsás orcájához, s remekül kiemelte csillogó fekete haját, amelyet most nehéz kontyba tűzve viselt a tarkóján. Farrellt az asz-szony szépsége annyira lenyűgözte, hogy még azt is elfelejtette, miért indult utána. - Igen... nos... csak kíváncsi voltam, mi az, amin olyan jól szórakoztak Mrs. Birminghammel. - Ó, tulajdonképpen semmi - rázta a fejét Elizabeth. - Legalábbis semmi olyasmi, amit ön mulatságosnak tartana. Csak afféle bizalmas jellegű észrevételek, amelyeket a nők egymással titokban meg szoktak osztani. - Titokban? A férfi felugró szemöldöke láttán Elizabethből csaknem kitört a nevetés. Sürgősen elnézést kért, elsuhant munkaadója mellett, és kisietett a szobából. Farrell úgy döntött, feladja a kérdezősködést, legalábbis ennél a csinos hölgynél. Sarkon fordult, égszínkék szemét eltökélten újdonsült alkalmazottjára szegezte, és kérdőn felvonta szemöldökét, amikor a fiatalasszony hirtelen serényen rendezgetni kezdte a rajzait. Raelynn egy pillantást vetett a férfira, majd kuncogva a hátsó ajtó felé kapta a tekintetét, amelyen át Elizabeth az imént kereket oldott. Farrell morfondírozva féloldalt hajtotta a fejét. Kétségtelen, hogy valami susmus folyt a két nő között. Szűz lányokról el tudta képzelni, hogy vihogásban törnek ki, amint meglátnak egy férfit, de ezek a hölgyek aligha voltak szüzek. Mégis mi az ördög váltotta ki az izgatottságukat? Odament a legközelebbi tükörhöz, hogy szemügyre vegye magát benne. Látta, hogy nyakkendője nem áll csálén, és a nadrágja sem túlzottan szűk. Bár a testhez álló nadrág volt a divat, Farrell irtózott attól, hogy intim testrészeit kihangsúlyozó, túlságosan feszes öltözéket hordjon.

Szemében a legnagyobb faragatlanságnak tűnt, ha valaki férfiassága jegyeit fitogtatta. Ő a jó ízlés mérvadójának a visszafogottságot tekintette. A szemét meresztgetve ismét megvizsgálta magát a tükörben, de a megjelenéséből semmilyen következtetést nem tudott levonni. A két asszony talán nem is őrajta derült. Lehet, hogy a férfiakról beszélgettek, és humoros megjegyzéseket tettek rájuk, ő pedig ok nélkül nyugtalankodott. Ha két nő pusmogni kezd, melyik férfi ne érezné úgy, hogy ízekre szedik? Felemelte kecskeszakállas állát, és azon tanakodott, mihez kezdjen a két hölggyel, akik szemlátomást nagyon egyetértettek valamiben, de csak a jó ég tudja, hogy miben. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha tudomást se venne róluk, gondolta, de ezt aligha teheti meg, hiszen teljes mértékben számít mindkettejük segítségére. Esetleg megszidhatná őket úrihölgyhöz nem illő viselkedésükért, de ezzel csak azt érné el, hogy az orrukat felhúzva átnéznének rajta, és akkor még nagyobb pácban lenne, mint most. Vagy talán őket is el kellene halmoznia dicséretekkel, mint azokat a bugyuta fruskákat, akik azt hiszik magukról, hogy ők az évszázad legvonzóbb teremtései? Raelynnt nem ismerte annyira, de Elizabethről tudta, hogy azt gondolná róla, elment az esze. Farrell végül úgy határozott, az lesz a legjobb megoldás, ha úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Akkor legalább ép bőrrel megúszhatja a dolgot. - Elmondta Mr. Ives, hogy miért vagyok itt? - kérdezte Raelynn tétován Elizabethtől, miután a kertből visszajöttek. - Igen, tájékoztatott az ön helyzetéről, de úgy véli, nem lenne helyes a többiek előtt beszélni erről. Én is osztom a véleményét. Biztosíthatom Mr. Ives diszkréciójáról, és természetesen az enyémről is. - Nagyon kedves, Elizabeth. Az asszony szelíden mosolyogott, és a fejét rázta. - Én is sok nehézségen mentem keresztül. Valamelyik este talán elmesélem, de most inkább teázzunk egyet, azután bemutatom a többi alkalmazottnak. Úgy sejtem, kíváncsiak lesznek, hiszen már látták itt magát Mr. Birminghammel. Az öt varrónőnek már sikerült elsajátítania a tapintatos viselkedést, mivel már jó pár éve Farrell ívesnél dolgoztak. Csak csekély jelét mutatták a meglepetésnek, amikor meglátták Jeffrey Birmingham feleségét az alkalmazottak között. Elizabeth elhatározta, hogy jókedvre hangolja a nőket, és tréfásan adja elő, miért dolgozik Raelynn az üzletben. - Mr. Ives megtudta, hogy Mrs. Birminghamnek kiváló tehetsége van a ruhatervezéshez, és megkérdezte a férjétől, hogy elrabolhatná-e a feleségét. - A nők felkacagtak. Elizabeth velük együtt nevetett ezen a képtelenségen, majd folytatta: - Az üzlet forgalma jelentősen fellendült, és Mr. Ives nehéz helyzetbe került, mert nem tud minden kuncsaftja kedvére tenni. Mint önök is tudják, egyesek elvárják, hogy személyesen foglalkozzon velük, így kevesebb ideje jut a tervezésre. Legjobb barátjának felesége, Mrs. Birmingham volt olyan kedves és beleegyezett, hogy segítségére lesz egy ideig. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen tehetséges alkalmazottal dolgozhatunk együtt. Önök nem így gondolják? A nevetés és a helyeslés arról győzte meg Raelynnt, hogy a varrónők többsége elfogadta az indokokat. Csak egyikük, egy magas, szürke szemű, barátságos tekintetű idősebb nő hozta szóba burkoltan a valódi okot. Nehezen szólalt meg, de végül mégis megeredt a nyelve. - Rettenetes gyalázat, ami szegény Nellel történt! Ismertem az özvegy édesanyját, amikor Nell még csöppség volt. Amikor az anyja meghalt, a lány egy nagynénjéhez került, de az asz-szonyt annyira lefoglalta saját nyolc gyerekének a nevelése, hogy szegény Nellre nem jutott sok ideje. Bármekkora hibái voltak is Nellnek, azt senki nem mondhatja, hogy nem volt jó anyja a

gyermekének, annak az aranyos, szép kisfiúnak. Remélem, hamarosan befogadja egy rendes család. Szégyen lenne, ha az a kis poronty szerető szülők nélkül nőne fel. A nő alig mondta ki e szavakat, megriadt saját vakmerőségétől, és remegő kezét a szájára tapasztotta. A többi varrónő is nyugtalannak látszott, hiszen ők is tudták: az a szóbeszéd járja, hogy Jeffrey Birmingham a gyerek apja. Raelynn elmosolyodott, s hogy megnyugtassa őket, készségesen beszélni kezdett a fiúcskáról. - Mrs. Fergus, férjem munkafelügyelőjének a felesége viseli gondját Danielnek. Az asszony imádja a kisbabákat, és a gondozása alatt szépen fejlődik a gyermek. Amíg az apjál nem sikerül megtalálni, vagy egy rendes család magához nem veszi, a csecsemő Mrs. Fergusnál marad. Raelynn mindvégig a hallgatóságán tartotta a szemét, majd előre megfontoltan hozzáfűzte: - A férjem igen együtt érzően viselkedik a gyermekkel, annak ellenére, hogy a mi fülünkbe is eljutott a szóbeszéd. De Jeffrey nem dob ki a házából apátlan-anyátlan gyermeket a rosszindulatú pletykák miatt. E méltóságteljes nyilatkozat után Raelynn megkönnyebbülten érezte, hogy feszültsége enyhül. Noha az öt nő látszólag elhitte a vallomását, csak találgatni lehetett, hogy valójában mit gondolnak. Aggályai ellenére Raelynnek sikerült kifejezésre juttatnia meggyőződését, hogy férje talpig becsületes ember, és ostobaságnak minősítette azokat a híreszteléseket, amelyek szerint férje ejtette teherbe és hagyta szégyenben a törvénytelen gyermeknek életet adó lányt. Reménykedett, hogy valóban ez az igazság. Raelynn biztosra vette, hogy még napnyugta előtt híre megy Charlestonban az iménti kijelentésének, és valószínűleg máris újabb találgatásokra ad okot. Tudta, hogy neve óhatatlanul is besározódik, miközben a városlakók arra próbálnak választ találni, hogy - ha csakugyan biztos benne, hogy férjének semmi köze Nell gyerekéhez és mindahhoz, amiről nyíltan senki nem mert beszélni - miért hagyta el Oakleyt, és vállalt munkát a feltűnően jóképű agglegénynél. A hölgyek szűnni nem akaró áradata miatt Farrell felfogadott egy új varrónőt, egy gondnokot és egy ajtónállót. A két tagbaszakadt, fiatal legény alig várta, hogy munkához lásson. Az élénken csillogó szemű, ír kiejtéssel beszélő csinosabbik fiatalember kiváló beszédtehetséggel volt megáldva, és udvariasan tudott hajbókolni, ezért Farrell őrá osztotta az aj-tónálló szerepét. Biztosra vette, hogy a hölgyek rajonganak majd érte. Kiválasztottak egy szép anyagot, és az egyik var-rónő máris hozzáfogott a munkához, hogy csinos uniformist varrjon számára. A gondnoknak ugyanolyan zöld anyagból készítettek öltözéket, csak egyszerűbbet. A szűkszavú fiatalemberről csakhamar kiderült, hogy kedvét leli a takarításban, és munkájában a tökéletességre törekszik. Azonnal számos feladatot kapott: mossa meg az épület utcára és udvarra nyíló üvegablakait, tisztítsa meg a bejárat két oldalán függő rézlámpákat, fényesítse ki az üzletet díszítő réztárgyakat és az üzlet cégérét. Farrell el volt ragadtatva a férfi képességeitől, és elhatározta, ha mindkét legény ügyesen végzi a rábízott feladatokat, akkor véglegesíti őket. Mrs. Brewster ennek a zűrzavarnak a kellős közepébe toppant be, amikor Farrellnek a vásárlók igényeinek kielégítésével és az új alkalmazottak felvételével kellett foglalkoznia. A férfi az imént mutatott be néhány új modellt Isabeau Wesleynek. A nemrégiben megözvegyült, szemrevaló fiatalasszony divatosabb öltözékekre akarta cserélni gyászruháit. -Nahát, Mr. Ives! - kiáltott fel a kövérkés, pirospozsgás arcú kalaposnő, kedvesen korholó hangon. - Nem számítottam rá, hogy a férje halála után ilyen hamar új ruhákkal kell ellátnia Mrs. Wesleyt. Persze tekintetbe véve a megboldogult élemedett korát meg a vagyont, amit az asszony örökölt, úgy vélem, ön és a modelljei túlságosan nagy kísértésbe ejtették az ifjú özvegyet.

Farrell erejéből csak egy halvány mosolyra futotta. Alig távozott a bájos özvegy, máris szembe találta magát egy másikkal, ám ez utóbbi nem volt se fiatal, se csinos. Az igazat megvallva púp volt a hátán. -Jó napot, Mrs. Brewster... - Kérem, szólítson Thelmának - csicseregte a kalaposnő behízelgő mosollyal, a férfi szavába vágva. Kacéran megrezegtette a szempilláit, és elfordította a tekintetét. Az asszony többször is erősködött, hogy szólítsa a keresztnevén, de a férfi egyetlenegyszer sem fordult hozzá hasonló kéréssel. Annyira elfoglalt volt, hogy talán fel sem tűnt neki a saját figyelmetlensége. Thelma nem merte felhívni a figyelmét rá, nehogy tolakodónak higgye. Thelma Brewster éppen vissza akarta fordítani tekintetét a jóképű férfira, amikor pillantása átsuhant a folyosó végén ülő ismerős alakon. Amikor ismét odakapta a tekintetét, az álla leesett, s a döbbenettől tátva maradt a szája. A Nell korai haláláról szóló hírek már eljutottak a városba, s a nyomukban lábra kapott a szóbeszéd: valószínűleg Jeffrey Birmingham a lány gyermekének apja, és ő ölhette meg, hogy örökre elhallgattassa. Különféle pletykák kaptak szárnyra, s terjedtek tova szélsebesen. Voltak, akik azt rebesgették, hogy Jeffreyt letartóztatták, és beismerő vallomást tett, míg mások arról regéltek hátborzongató történeteket, milyen szörnyű sorsa volt Raelynnek Oakleyban. Mrs. Brewsternek nagy kő esett le a szívéről, amikor látta, hogy a hölgy munkába temetkezve, békésen ül az üzletben, de ez a látvány rengeteg újabb kérdést vetett fel. Az özvegyasszony kidüllesztette dús keblét, és odamasírozott Raelynnhez, hogy megnyugtassa, minden jóra fordul majd, és a bűnösök hamarosan elnyerik méltó büntetésüket. Mrs. Brewster mindig kész volt segíteni bárkin, aki bajban volt, és ennek a szegény, szerencsétlen gyermeknek nyilván nagy szüksége volt vigaszra. -Jóságos ég, gyermekem! Mit csinál itt kora reggel? - kérdezte izgatottan a kalaposnő, de meg sem várta, hogy Raelynn válaszoljon. - Jól van, kedvesem? Gondolja, hogy önnek itt a helye? Ne haragudjon meg azért, amit mondok, de kissé sápadtnak látszik. Természetesen nagyon is megértem, minden oka megvan rá, ha belegondolok, milyen gyanús dolgok történtek nemrég Oakleyban. Mindenki úgy véli, hogy Mr. Jeffrey a tett... Farrell megérezte, mit akar mondani a tapintatlan asszonyság, ezért villámgyorsan a szavába vágott. - Ejnye, ejnye, Mrs. Brewster! Nem szabad mindent elhinni, amit az emberek fecsegnek. Mrs. Birmingham volt szíves és beleegyezett, hogy tervez nekem néhány új ruhát, és pillanatnyilag serényen dolgozik a feladatán. Talán azért látszik kissé sápadtnak, mert... Raelynnre pillantott, akin látszott, hogy elszomorította és megdöbbentette a masamód száján félig kicsúszott megjegyzés. Farrell őszintén remélte, hogy a fiatalasszony megbocsátja neki, ha kifecsegi a titkát, de másképpen nem tudta eltéríteni a kalaposnőt attól, hogy nyíltan megvádolja az ő legjobb barátját. - ...mostanában nem igazán érzi jól magát, tekintettel az állapotára... Thelma Brewster kebléhez kapta a kezét, és tátott szájjal bámult a férfira. - Azt akarja mondani, hogy... - Igen, Mrs. Brewster - bólintott kajánul Farrell az asszony elképedt ábrázata láttán, bár szégyenkezés fogta el, amikor eszébe jutott, hogy a hírharang szájából gyorsan híre megy Raelynn várandósságának. - Képzelje, Mr. és Mrs. Birmingham szülői örömök elébe néznek! Az asszonyság izgatottan felemelte párnás kezét, és legyez-getni kezdte az arcát, mintha ájulás környékezné.

-Jaj, istenkém, ez már túl sok nekem! Mr. Jeffrey felesége itt dolgozik az ön üzletében, miközben... Ez botrány! Mit szólnak majd az emberek? - nézett a nő esdeklőn Farrell szemébe. Kérem, kedves Mr. Ives, mondja, hogy csak álmodom. Nem tudom elhinni, hogy Mr. Jeffrey megengedné... - Pedig volt oly kegyes és megengedte. Mrs. Birmingham rendkívül tehetséges divattervező, s a férje, aki hűséges barátom, hozzájárult, hogy egy ideig kisegítsen engem. Az asszony a homlokára tapasztotta a kezét, mintha a csodálkozástól hanyatt akarna vágódni. - Talán még nem ébredtem fel, és ez az egész csak a képzeletem szüleménye. Azt állította, hogy Mrs. Birmingham önnél fog dolgozni, és kisbabát vár, és Mr. Jeffrey tud erről, és engedélyezte? - Nem álmodik, Mrs. Brewster - biztosította a hölgyet Ives szárazon. - Nem álmodom - ismételte a szavakat vontatottan a masa-mód, mintha félálomban lenne. Talán haza kellene mennem lepihenni, amíg nem tisztázom magamban ezt a helyzetet. Farrell nem akarta kimutatni, mennyire örül az asszony távozásának, nehogy udvariatlannak tűnjön. Jólnevelten az ajtóig kísérte, és bólogatott, miközben kötelességtudóan hallgatta a nő összefüggéstelen locsogását. Amikor az ajtó végre becsukódott a hölgy mögött, Farrell hátrafordult, és egy csésze kávéval találta magát szembe, amit hűséges segédje kínált feléje. - Már csak ez hiányzott önnek - jegyezte meg együtt érző mosollyal Elizabeth. - Uram, ments meg ettől a némbertől! - mormogta Farrell, mielőtt felhajtotta a kávéját. - Hallotta, mit akart mondani ez a rémes nőszemély a legjobb barátom feleségének? - hajolt oda Elizabethhez, egészen halkra fogva a hangját. - Ha Jeffrey élete ennek a szószátyár nőnek a féktelen nyelvén múlna, a barátom csakhamar az első fán találná magát felakasztva. -A bosszúsága ellenére bámulatosan jól oldotta meg a problémát, Mr. Ives - mosolygott fel rá a segédje. - Köszönöm, Elizabeth. Bátorító szavaitól máris jobban érzem magam - fogta meg Farrell az asszony könyökét. - Jöjjön, vidítsuk föl Raelynnt is! - Raelynnt? - hökkent meg Elizabeth, és csodálkozó szemeket meresztett rá. - Nem Mrs. Birminghamet akart mondani? A férfi izmos keze gyengéden végigsimított a nő vállán, és Elizabeth azt hitte, csak képzelődik. - Mi hárman, kedvesem, magunk között mostantól fogva a keresztnevünkön szólítjuk egymást. A barátságunk megengedi ezt a kiváltságot számunkra. Egyetért velem? - Igen, Mr. Ives - mosolyodott el az asszony. - Farrell - javította ki szívélyesen a divatszabó. - Annyi mindent éltünk át együtt, Elizabeth, hogy nem kell törődnünk a formaságokkal. Emlékezzék csak, úgy járkáltam föl-alá a verandáján, mint egy izgatott apa, amikor Jake a világra jött. - Soha nem felejtettem el, Farrell - vallotta meg Elizabeth, és rajongva nézett a férfira. - Nem is köszöntem meg mindazt, amit akkor este tett. Szeretném, ha tudná, nagyon hálás voltam önnek azért, hogy ott volt mellettem. Emory ezt nem tette volna meg. - Emory bolond volt, kedvesem. Gyűlöltem, hogy olyan kegyetlenül bánik önnel - felelte Farrell, de máris szemrehányást tett magának az őszinteségéért. - Sajnálom, Elizabeth. Nem lett volna szabad ezt mondanom. - Nem kell mentegetőznie, Farrell - nyugtatta meg halkan az asszony, de nem tudott a férfi szemébe nézni. - Maga mindig sokkal kedvesebb volt hozzám, mint Emory. A férjem kétségbeesetten próbált meggazdagodni, gondolom, elsősorban azért, hogy bebizonyítsa, ő is van olyan ember, mint maga. De a kudarcaitól szánalmassá, megkeseredetté vált. A divattervező elmélázva felsóhajtott, és úgy döntött, ideje felfedni a titkot, amit gondosan őrizgetett, mióta Elizabethet megismerte.

- Ha Emory irigy volt rám, akkor ez fordítva is igaz. Az asszony egy pillanatig zavartan, csodálkozva meredt rá. - Miért? Hiszen Emory még a gazdálkodásban sem volt sikeres, önnek pedig mindene megvolt. Ugyan miért irigyelte volna? - Mert volt valami a birtokában, ami után mohón sóvárogtam. - És mi volt az? - vonta össze fekete szemöldökét Elizabeth. -Ön. - Én? - fürkészte a férfi arcát ámultan. -Jóformán az első találkozásunk óta szerelmes vagyok magába - vallotta meg Farrell, és keserűen gondolt arra, hányszor kísérelte meg elfeledni a nőt. - Emory a barátom volt, ezért nem szóltam önnek a házasságkötésük előtt. Azután pedig már túl késő volt erről beszélni. Gyakran eltűnődtem, vajon nem lett volna-e jobb mindhármunk számára, ha azonnal megmondtam volna. Emorynek maga nem volt elég, neki az egész világ kellett. Nem tudom, mikor jött rá, de tisztában volt azzal, mennyire vágyom önre. - Soha nem szólt egy szót sem... még Emory halála után sem. - Képtelen voltam vallomást tenni, mert azt hittem, gyűlöl engem. - Soha nem gyűlöltem, Farrell. Csak féltem önmagamtól és attól, hová vezetne, ha hagynám, hogy az éberségem lankadjon. - Elizabeth nagyot nyelt, és megpróbálta összeszedni minden bátorságát, hogy megvallja szerelmét Farrellnek. -Tudja, már azelőtt, hogy feleségül mentem Emoryhez, beleszerettem önbe. Most Farrellen volt a sor, hogy meglepődjék. - Meg kell hagyni, hogy nagyon jól titkolta. - Csakúgy, mint ön. A divatszabó szeretettel megszorította az asszony vállát. - Nem gondolja, hogy Jake-nek apa kellene? Soha, egy pillanatra sem lankadt az ön iránt táplált szerelmem. - Ezt vegyem úgy, hogy megkéri a kezem, Mr. Ives? - mosolygott szelíden Elizabeth. - Igen, Mrs. Dalton. Feleségül veszem, amint hajlandó hozzám jönni. Akár ebben az órában, vagy ezen a héten, vagy ebben a hónapban, csak könyörgök, ne kelljen a jövő évig várnom. - Biztos benne? Farrell egyenesen az asszony szemébe nézett, és a tenyerébe fogta a nő mindkét kezét. - Már réges-régen feleségül kértem volna, ha sejtem, hogy hajlandó megfontolni a házassági ajánlatomat. Eddig azonban abban a hitben éltem, hogy úgyis kikosarazna. Elizabeth simogató pillantást vetett a jóképű férfira. Ha kettesben vannak, a kezével is szeretettel megcirógatja. - Ó, balga ember! A munkaidő letelt, az utolsó alkalmazott is távozott. Farrell kifüggesztette a Zárva táblát az üzlet ajtajára, és megkönnyebbült sóhajtással elfordította a kulcsot a zárban. A mai nap szokatlanul forgalmas volt, Farrellnek elege lett az elkényeztetett kisasszonyok babusgatásából és a fennhéjázó özvegyasszonyok kényeztetéséből. Raelynn egész nap az íróasztalánál dolgozott a folyosó végén, félrevonultan a vevők tömegétől. Bár egyetlen kuncsafttal sem elegyedett szóba, azért jó néhányat felismert azok közül, akikkel Oakleyban a bálon vagy más társasági összejöveteleken találkozott. Ezek a nők most annyira zavarban voltak, hogy nem mertek odamenni hozzá. Halkra fogott társalgásukból Raelynn elkapott néhány szót, és arra következtetett, hogy már szárnyra kelt a városban a hír, hogy ő itt dolgozik. Sokan nyilván csak azért tértek be a divatszalonba, hogy meggyőződjenek róla, igazak-

e e megbotránkoztató híresztelések. Amikor megpillantották őt, izgatottan távoztak, hogy mielőbb továbbadhassák a hírt. Hálás volt Farrellnek, amiért megengedte, hogy egész nap távol tartsa magát a nyüzsgéstől, de Raelynn tudta, hogy ez nem tarthat örökké. Megfordult a fejében, milyen hatással lesz a divatszabó üzleti forgalmára a jelenléte, kivált, ha az alakja gömbölyödni kezd. Amikor a munkaidő végén főnöke újra átlapozta Raelynn rajzait, a fiatalasszony szóba hozta aggályait. -Ne aggódjon a vevők miatt, Raelynn - nyugtatta meg Farrell készségesen. - Elbánunk velük. Ami pedig a skicceit illeti - mutatott végig széles mozdulattal a rajzokon -, meg kell mondanom, hogy még soha nem láttam ezekhez foghatót. A kezébe vette és feltartotta az egyiket, amely különösen megnyerte a tetszését. -Ez a ruha például nemcsak a jó alakú hölgyeken állna remekül, hanem a természet által kevésbé formás idomokkal megáldott nőkön is. - Rajzolás közben ez a szempont eszembe sem jutott - ismerte be Raelynn. Örömmel töltötte el munkaadójának lelkesedése. - Csupán arra gondoltam, így szebb lenne a ruha esése. -Az ön illusztrációi szinte megelevenednek a papíron. Farrell most egy másik tervre mutatott, amely egy báli ruhába öltözött figurát ábrázolt, keringőzés közben. Raelynn azt a pillanatot ragadta meg, amikor a forgó szoknya hullámzó szegélye alól elővillan a táncoló női alak bokája. - Ez a kép azt az érzést kelti a szemlélőben, hogy az öltözék viselése örömet nyújt. Raelynn tisztában volt vele, hogy a rajzai eltérnek a többi divattervtől. Valójában törekedett rá, hogy egyediek legyenek. Más tervezők csak a ruhát vázolták föl elöl- és hátulnézetben, s nem vették maguknak a fáradságot, hogy megrajzolják hozzá a női alakot. Raelynn azonban igyekezett a papíron gyönyörű hölgyeket megeleveníteni, s megpróbált életet vinni a rajzaiba. -Arra gondoltam, érdekesebb úgy ábrázolni a ruhákat, ahogy viselés közben mutatnak. Farrell letette a lapot a kezéből, és Raelynn szemébe nézett. - Tetszik az ötlete, hogy a megszokott, sematikus ábrázolásmód helyett a figurát is megrajzolja különféle beállításban. Kérem, rajzoljon ilyen modelleket. Mostantól minden tervrajzunknál alkalmazhatnánk ezt a módszert. A rajzokat tanulmányozó Elizabeth felé fordult, és rámosolygott. - Önnek tetszik az ötlet, kedvesem? A közvetlen, kedveskedő hangnemtől Elizabeth elpirult, és mosolyra húzta a száját. Nem tudta megállni, hogy ne élvezze ki ezt az örömteli pillanatot. Most a férfi meleg tekintete őrá szegeződött, és nem más ifjú hölgyekre, akiket olyan hosszú időn át irigyelt, amiért Farrell kitüntető figyelmében részesültek. - Szívesen megjósolom, hogy az elkövetkező években a divattervezésben ezek a rajzok válnak mértékadóvá. Megmozgatják az ember fantáziáját, hogy vajon miféle csodás dolgok történhetnek a rajzokon látható hölgyekkel. - Önnek hihetetlenül jó megérzései vannak, de nem csak ezért csodálom régóta. -Azt hiszem, rengeteg dolgot eltitkolt előttem, Mr. Ives. - Igen - ismerte el Farrell ferde mosollyal -, de mindeddig hagyta, hogy a sötétben tapogatózzam, és nem tudtam, hányadán állunk. Raelynn tekintete hol a férfira, hol a nőre siklott. A divatszabó és segédje közötti mély vonzalom láttán elárasztotta a Jeff keltette lélegzetelállító érzések emléke, de máris fájdalom hasított a szívébe, és végtelen szomorúság fogta el. Csak állt az arcára fagyott halvány mosollyal, és a rajzaira gondolt. Az izzást, ami egykor vidámsággal töltötte el egész lényét, elhomályosította a komor felismerés: elveszítette, amit eddig birtokolt.

Elizabeth szerény, halványsárga háza fehér kovácsoltvas kerítés és szépen gondozott virágoskert mögött állt, egy magas tölgyfa árnyékában. A szegélyek, a spaletták és az utca felőli veranda csavart korlátja is fehérre volt festve, és üde külsőt kölcsönzött a háznak, amely belül is éppoly takaros volt. - Ez elbűvölő, Elizabeth! - dicsérte lelkesen az asszony otthonát Raelynn. A látvány, ami a szeme elé tárult, arról győzte meg, hogy Elizabeth tehetsége kimeríthetetlen és sokoldalú. A fekete hajú nő körbepillantott, mintha egy kívülálló szemével próbálná felmérni az otthonát. - Nem volt valami jó állapotban, amikor megvettem, de immár négy éve mindig javítgatok rajta ezt-azt. Azt hiszem, már majdnem úgy néz ki, mint amilyennek elképzeltem. - Minden munkát maga végzett? - kérdezte ámultan Raelynn. Elizabeth felkacagott ezen a feltételezésen. - Attól tartok, ha én fogtam volna hozzá, nem sokra jutok. A nehezebb munkálatokat Farrell végezte, cserébe főztem rá, rendszeresen takarítottam nála, és varrtam az ingeit. A tapétázást és a kisebb javításokat magam végeztem el. Négy év körüli kisfiú futott át a konyhán a hátsó ajtó felé, de Elizabeth elkapta a karját, és játékosan megölelgette a gyermeket. - Ő a fiam, Jake - tette a kezét a fiúcska vállára. - Négyéves, és már húszig tud számolni. - Akarod hallani? - kémlelte a legényke szende mosollyal Raelynnt. - Igen - felelte Raelynn, és letérdelt hozzá. Jake büszkén sorolni kezdte a számokat, és amikor a fiatalasszony megdicsérte, szégyenlősen elvigyorodott. Nagy kék szemével felnézett az édesanyjára, aki szeretetteljes mosollyal jutalmazta meg. - Most már jól tudod ezeket a számokat, Jake, ideje, hogy újabbakat tanítsak neked - közölte Elizabeth, és gyengéden végigfuttatta ujjait fia vörösesszőke haján. - Amilyen gyorsan tanulsz, nemsokára már százig is el tudsz számolni. A gyerkőc arca sugárzott az örömtől, a szoknyán keresztül megölelte anyja lábát, majd játszani szaladt. Raelynn a kerítés felé rohanó fiú után nézett, és arra gondolt, milyen jó lenne, ha ilyen nagyszerű fia lenne, mint Jake, és apja is lenne a gyermeknek. -Nehéz egyedül nevelni Jake-et? - kérdezte mélabúval küzdve, ami mindig rátört, ha eszébe jutott, mennyire eltávolodott a férjétől. - Olykor igen - vallotta meg Elizabeth. - De szerencsére Farrell itt lakik a közelben. Meg sem tudom számolni, hányszor töltötte az idejét a fiammal. Igazi jó barát. Hétvégeken, míg én a főzéssel és egyéb házimunkákkal bajlódom, elviszi Jake-et horgászni, lovagolni, meg egyéb kalandos utakra. A fiúnak nem könnyű. Gyakran morfondírozik azon, miért nincs neki édesapja, amikor minden barátjának van. Egyszer még azt is megkérdezte tőlem, igaz-e, hogy Farrell az apja. Raelynn meglepetten nézett Elizabethre. Ráeszmélt, hogy a fiúcska szemének és hajának színe ugyanolyan, mint Farrell ívesé. Nem szólt egy szót sem, mert nem kívánta beleütni az orrát efféle dolgokba. -Jake-nek azért támadt ez a gondolata, mert egyszer, amikor Farrellel kettesben jártak valamerre, egy idősebb házaspár megállította őket. Útbaigazítást kértek Farrelltől, s mielőtt továbbmentek, még megjegyezték, milyen szép kisfia van. Fogalmam sincs, miért, de Farrell nem ellenkezett. Ez a rövid párbeszéd mély nyomot hagyott Jake-ben. Majd kiugrott a bőréből, olyan vidáman tért haza. Aznap este megkérdezte, igaz-e, amit a néni meg a bácsi mondott, de sajnos ki kellett ábrándítanom.

Elizabeth felsóhajtott. -Jake az apja fia. Megboldogult nagyanyjára, Margaret Daltonra hasonlít, arra a drága, aranyos asszonyra. A halála rettenetesen megviselt engem. Nagyon szerettem őt. - Elizabeth szomorúan lesütötte a szemét. - Ami a fiát illeti, róla nem sok kellemes emlékem maradt. Emory nagy kártyás volt, és ha veszített, ami gyakran előfordult, feldühödött, és a haragját rajtam töltötte ki. Egyszer Farrell szemtanúja volt egy ilyen esetnek, és megfenyegette Emoryt, hogy megöli, ha még egyszer kezet emel rám. Emory persze semmibe vette a fenyegetést, én pedig nem mertem szólni Farrellnek, nehogy beváltsa az ígéretét. Rettenetesen megharagudott a férjemre, amikor látta, hogyan bánik velem. - Elizabeth hirtelen elfordította a fejét, hogy leplezze szégyenkező pirulását. - Azt kívántam magamban, bárcsak meghalna Emory. Voltak pillanatok, amikor gyűlöltem a férjemet a fájdalom miatt, amit okozott. Néhány nap múlva teljesült a kívánságom. Annyira gyötört a bűntudat, hogy képtelen voltam elfogadni Farrell segítségét, amikor vajúdni kezdtem, és elfolyt a magzatvizem. Biztosra vettem, hogy belehalok a szülésbe, mert az életemmel kell fizetnem azért, hogy Emory halálát kívántam. Az asszony Raelynnre nézett, s amikor pillantása a fiatal nő együtt érző tekintetével találkozott, erőtlenül elmosolyodott. - Gondolhatja, hogy nem vagyok túlzottan büszke életemnek arra a szakaszára. -Nem beszélek róla senkinek - nyugtatta meg halkan Raelynn, és az asszony karjára tette a kezét. - Köszönöm - paskolgatta meg Elisabeth Raelynn kezét, és felsóhajtott. - Most már tudja a sötét, nyomasztó titkomat. Maga az egyetlen, akinek tudomása van róla. Azért mondtam el, mert látszott, hogy nagyon szomorkodik a saját gondja miatt, és arra gondoltam, talán segít önnek, ha megtudja, mit rejtegetek magamban évek óta. - Nem ön az egyetlen nő, aki valakinek a halálát kívánta. Amikor azt hittem, hogy Olney kioltotta Jeff életét, nem tudtam megbocsátó lenni, azt kívántam, hogy Gustavval együtt ugyanolyan halált haljon. Láthatja, Elizabeth, az én fejemben is megfordulnak bosszúálló gondolatok. - Nem túl kellemes, ha egy nő rádöbben, hogy akkora gyűlöletet érez a másik iránt, hogy képes a halálát kívánni. -Elisabeth tétován elmosolyodott. - Ön legalább nem gyűlöli a férjét. Raelynn megpróbált nevetni, de kacagása erőltetettnek hangzott. -Valóban nem. Épp ellenkezőleg! Belepusztulnék, ha Jeffrey úgy döntene, hogy örökre eltaszít magától. -Jeffrey el van bűvölve öntől, Raelynn. El sem tudom hinni, hogy valaha is eltávolodjon öntől. Raelynn sehogy sem tudta rávenni magát, hogy elmondja: márpedig Jeff megtette ezt a házasságuk első két hetében. - Majd kiderül - mormolta kedvetlenül. - A házasságom rövid ideje alatt megtanultam, hogy Jeffrey minden habozás nélkül kész a legváratlanabb dolgot cselekedni, ha a helyzet ezt megköveteli. Ha nem tudunk egymással dűlőre jutni, el fog válni tőlem. Elisabeth Raelynn érdekében derűs arckifejezést öltött. -Menjünk fel az emeletre, jó? Szeretném megmutatni a hálószobáját. * * * Raelynn álmatlanul hánykolódott a koromsötét szobában. Az éjszaka kellős közepén feladta a csatát, és hagyta, hogy gondolatai visszatérjenek Jeffreyhez. Férje mindig lovagias volt hozzá, soha nem mulasztotta el kimutatni az iránta érzett tiszteletét. Valószínűleg megmentette az életét,

amikor kihúzta a mocsárból, Red Pete kunyhójában pedig aggódón ápolta, annak ellenére, hogy tudatában volt: felesége nem bízik benne. Raelynnek most eszébe jutott egy eset, ami házasságuk első hetében történt. Jeff egyik régi ismerősének az esküvőjén vettek részt. A barátok félrevonták férjét, hogy egy kicsit ugrassák, amiért az engedélyük nélkül mert házasságot kötni. Jeff szellemes válaszai hangos hahotát váltottak ki, s a feleségek kíváncsiságtól hajtva közelebb húzódtak a férfiak csoportjához. Raelynn akkor már érezte Jeffrey távolságtartását, ezért nem mert csatlakozni a férjét övező, egyre növekvő csoportosuláshoz. Ahogy egymagában álldogált, és zavartan szürcsölgette a puncsát, sorra lecsaptak rá az epekedő hölgyek, akár a keselyűk, közrefogták, és gonoszkodva kíváncsiskodtak. Még attól sem riadtak vissza, hogy nyíltan nekiszegezzék a kérdést: hogy a csudába sikerült Jeffrey Birminghamet a házasság kelepcéjébe csalnia? Lehet, hogy arckifejezése elárulta fokozódó kétségbeesését, mert Jeff hamarosan otthagyta a barátait, és a segítségére sietett. Udvariasan mosolyogva átölelte felesége derekát, odahajolt hozzá, és a fülébe súgta, úgy, hogy a többi nő is hallja: - Szeretnéd, kedvesem, ha megmentenélek ezektől a gonosz boszorkáktól? Raelynn tüstént rábólintott. Jeffrey lovagiasan megcsókolta hitvese kezét, a karjába fűzte, majd a nők felé fordult, kimentette magukat, és elhúzta Raelynnt a társaságtól. A fiatalasszony szemében abban a pillanatban Jeff egy csodálatos lovagnak tűnt. Amikor alig egy óra múlva a hintóhoz mentek, Raelynn érezte, hogy ismét rátapad a nők tolakodóan kíváncsi tekintete. Jeff felsegítette a hintóba, helyet foglalt mellette, és leengedte a függönyt az ablakokon, mit sem törődve az ablakkeret és a függöny között szabadon maradó réssel. Miközben a nők a nyakukat nyújtogatva leskelődtek be az ablakon, Jeffrey forrón magához ölelte ámuló kedvesét, és hevesen megcsókolta. Raelynn hálás volt a férjének, mégis bánkódott. Amikor este nyugovóra tért magányos ágyába, nehezére esett elfojtani a tüzet, amit Jeff lobbantott lángra benne. Most még nehezebb volt csillapítani a rátörő kínzó, heves vágyat, hiszen már megízlelte a valódi gyönyört. Tudta, hogy férje szenvedélyes simogatására vágyik. Egy ember, aki mérhetetlen gyöngédséget és figyelmet tanúsított iránta, vajon megváltozhat-e egyik pillanatról a másikra annyira, hogy képes legyen meggyilkolni egy fiatal anyát a csecsemője mellett? - villant át agyán a kérdés. Ha a gáláns lovag álarca mögött valóban egy sötét démon rejtőzne, vajon Jeff nem árulta volna el magát véletlenül, egy óvatlan pillanatban? Vagy olyan jó színész, hogy hitvány természetét leplezve, ügyesen meg tudja játszani a kifinomult úriembert? Igaz, hogy ráförmedt Nellre, és azt vágta oda, hogy legszívesebben megfojtaná, de melyik ember ne tette volna ugyanezt hirtelen haragjában, anélkül hogy komolyan gondolta volna? Raelynn rájött: nehezen tudja elképzelni egy olyan becsületes emberről, mint Jeff, hogy képes lenne ilyen alávaló tettet végrehajtani. Belátta, nagy bolond volt, hogy kételkedett a férfiban.

146. A következő napokban Farrell Elizabethtel együtt egyre többször vonta be Raelynnt azokba a beszélgetésekbe, amelyek során megvitatták, milyen anyag, szegélydísz, zsinórozás és egyéb díszítés illene a fiatalasszony tervezte ruhákhoz. Munkája valamelyest feledtette Raelynnel az éjszaka rátörő magányt. Senki sem tudta, mennyire vágyik rá, hogy láthassa Jeffet. Kezdte azt

hinni, hogy férje nem is szeretne találkozni vele többé, hiszen ha akarja, már rég felkereste volna. Minden jel arra mutatott, hogy házasságuk hamarosan véget ér. Egy délután Raelynn felpillantott a munkájából, és látta, hogy Gustav Fridrich lép be az üzletbe. Pökhendiségével először az ajtónállót tüntette ki, aki utána lépett, hogy kérdőre vonja. Fridrich közismert volt, s most egyedül jött, ez volt az oka annak, hogy a portás barátságosan kérdezte tőle, nem tévesztette-e el a házszámot véletlenül. Már túl késő volt ahhoz, hogy elbújjon, ezért Raelynn úgy tett, mintha minden figyelmét a rajzolásnak szentelné. Elizabeth azonnal felhívta Farrell figyelmét a német érkezésére. A divatszabó elnézést kért kuncsaftjától, Isabeau Wesleytől. Intett a portásnak, hogy elmehet, de Fridrich addigra már megpillantotta Raelynnt a folyosó végén. Fejéről lekapta a kalapját, és elindult felé. - Elnézést, Mr. Fridrich! - dörrent rá Farrell jeges hangon. - Ez az üzlet városunk tisztességes hölgyeinek igényeit elégíti ki. Meg kell kérdeznem, mi járatban van itt ön. Remélem, nem azért jött, hogy megint bajt okozzon Mrs. Birminghamnek. Nem szeretném a vevőimet felizgatni azzal, hogy erőszakot alkalmazok előttük. - Mereven elmosolyodott. - De ha muszáj, akkor megteszem. Gustav kopasz fejét hátradöntve, sértődötten nézett fel a nála jóval magasabb férfira. Szeméből jéghideg tekintet áradt, száját szorosan összeszorította, s orrát felhúzta, mintha valami bűzt szimatolna. - Nem értem, miért zavarja önt a látogatásom. Én Frau Birminghammel óhajtok beszélni. Most pedig kérem, álljon félre az utamból. A német dölyfös viselkedése alaposan felbosszantotta Farrellt. Gustav Fridrich nem tartozott azok közé, akiknek a kívánságát hajlandó volt teljesíteni. -Attól tartok, Mrs. Birmingham most nem tud az ön rendelkezésére állni. Egy vevőm számára készít terveket, és nem szívesen venném, ha megzavarná őt, amíg nem végez a munkájával. - Amit mondani akarok neki, csak egy percet vesz igénybe, ha odaenged hozzá. Nem azért jöttem, hoty Frau Birminghamet vagy önt bántsam, de ha nem engedélyezi, hoty beszéljek vele, akkor jelenetet rendezek. Farrellt elöntötte a méreg. Legszívesebben megragadta volna a köpcös fickót, és felemelte volna a tarkójánál meg a nadrágja ülepénél fogva, de megálljt parancsolt magának. Rájött, hogy az erőszakkal csak azt érné el, hogy a német zárás után keresné fel Raelynnt. Igaz, tudta, hogy Jeff figyelteti Elizabeth házát, mégis aggódott, hogy hosszú időbe telne, amíg a segítség megérkezne. Eltöprengve végigpillantott a folyosón, ahol új alkalmazottját elhelyezte. A tagbaszakadt gondnok Raelynn mellé lépett, és a könyvespolcokat kezdte porolgatni, noha ma reggel ezt egyszer már megtette. Tekintettel arra, hogy kéznél volt egy ügyes védelmező, Farrell végül is úgy vélte, Raelynnek nem eshet bántódása. - Egy percet adok önnek arra, hogy elmondja a mondókáját Mrs. Birminghamnek - közölte nyersen. - Azt követően pedig ragaszkodom hozzá, hogy mielőbb távozzék. Kurta főhajtással félreállt az útból. Raelynn úgy döntött, nagyobb biztonságban lesz, ha az asztala mögött marad. Amikor a férfi megállt a nagy íróasztal előtt, a fiatalasszony szándékosan lassan emelte fel rá a tekintetét, majd szemrebbenés nélkül folytatta a munkáját. -Van valami különleges célja a jövetelének, Mr. Fridrich? - Csak látni akartam, hoty mety a sora, Frau Birmingham. - Miért? A nyers kérdés zavarba hozta a németet, és erőltetnie kellett az agyát, hogy megfelelő választ találjon.

- Csak szeretném kifejezni etyüttérzésemet azért, ami azzal a lánnyal történt a férje ültetvényén. Szörnyű tragédia, hoty ilyen fiatalon és ilyen ketyetlen módon végeztek vele. Aggódtam, hoty esetleg önnek is baja esik, de hallottam, hoty Charlestonba költözött. Csak helyeselni tudom a döntését, hoty elhatyta a férjét. - A férjem meg van győződve róla, hogy önnek van valami köze Nell halálához. - Raelynn felnézett a férfira, hogy lássa, miként reagál a nekiszegezett kérdésre: - Felelős ön a lány haláláért, Mr. Fridrich? Gustav kék szeme felizzott, és a férfi méltatlankodva ágált: - A férje megpróbálja rám kenni a gaztettet, amit ő követett el, de ártatlan vatyok. Raelynn hátradőlt a székén, és farkasszemet nézett a férfival. - Őszintén szólva, Mr. Fridrich, úgy vélem, ön sokkal inkább képes arra, hogy meggyilkoljon egy fiatal lányt, mint a férjem. Tudja, nem felejtettem el, hogy hallgatólagos beleegyezését adta Olneynak ahhoz, hogy lelőjön engem, miután dr. Clarence-t felbőszítette a férjem halálhíre, és nem volt hajlandó ellátni az ön vállsérülését. - Ó, az csak ety trükk volt, hoty a kedves doktor meggondolja magát. Eszemben sem volt hatyni, hogy Olney megölje magát, Liebchen. Raelynn gúnyosan felvetette a fejét. - Ha valóban azt hiszi, Mr. Fridrich, hogy elhitetheti velem ezt a sületlenséget, akkor csak önmagát teszi lóvá. Semmi kétségem nincs afelől, hogy le akart lövetni engem. Gustav esedezve a szívére szorította a kalapját. - Szavamra mondom, Frau Birmingham, hoty csak trükk volt. Miként bizonyítsam be, hoty ez az igazság? Raelynn letette a tollat a kezéből, és közömbösen felvonta keskeny vállát. - Kezdhetné azzal, hogy elfelejti, hogy a világon vagyok. - Ho-ho-hó! Önt nem lehet olyan könnyen elfelejteni, Liebchen! Ez számomra lehetetlen. -Akkor semmi értelme folytatni ezt a beszélgetést. Végeznem kell a munkámat - közölte Raelynn kurtán. Kezébe vette a tollat, a papír fölé hajolt, és megpróbálta minden figyelmét a rajzolásra összpontosítani. - Mr. Ives azért fizet engem, hogy dolgozzak, és nem azért, hogy csevegjek. - Megengedi, Frau Birmingham, hoty meglátogassam önt az új lakóhelyén? - Nem hinném, hogy bölcs dolog lenne, Mr. Fridrich - válaszolta a nő, de egy pillantásra sem méltatta. - Miért nem? Hiszen magányos, és én is az vatyok - igyekezett meggyőzni a fiatalasszonyt. Nem az a helyes, hoty vigaszt nyújtsunk etymásnak az etyedüllétben? Raelynn még egyszer kegyeskedett felnézni rá. Az íróasztalra könyökölt, és összekulcsolt kezére támasztotta az állát. - Mr. Fridrich, engedje meg, hogy emlékeztessem, férjes asszony vagyok. Nem lenne ildomos férfiakat fogadnom, amíg ezt a gyűrűt viselem. Vékony ujjait mozgatva a bal kezén csillogó gyémántgyűrűre vonta a férfi figyelmét. Úgy gondolta, amíg Jeffrey nem kéri vissza, továbbra is hordja, annak reményében, hogy talán a nem túl távoli jövőben minden jóra fordul kettejük között. - Most pedig, ha megbocsát, Mr. Fridrich, folytatnom kell a munkámat, ezért búcsút veszek öntől. Gustav mérgesen elmasírozott az asszony asztalától, és már a kijárat felé közeledett, amikor az ajtónálló újra kitárta az ajtót, de ezúttal Jeff előtt. A férfi egy hosszú, fürge lépéssel az üzletben termett.

Ritkaságszámba ment, hogy Jeffrey a nyilvánosság előtt hányaveti öltözékben jelenjen meg, kivált, ha Charlestonba jött. Ebben a pillanatban úgy festett, mintha munkáját félbehagyva sietett volna ide; még kabátot vagy kalapot sem kapott magára, a mellénye kigombolva lógott rajta, és az ingujja majdnem a könyökéig fel volt tűrve. Napbarnított, csinos arca éppen olyan döbbenetes hatást tett Raelynnre, mint az első találkozásukkor. Nem tudta mire vélni, hogy férje szinte észrevétlenül odabiccentett a portásnak, a deltás legény hasonlóképpen bólintott, majd finoman becsukta az ajtót a legújabb látogató mögött. Raelynn érezte, hogy a hirtelen izgalomtól a szíve egyre szaporábban ver, s az arcát meleg pír önti el. Arra számított, hogy Jeffrey egyenesen odajön hozzá, de a látszat szerint ő inkább Gustav figyelmét akarta magára vonni. Csípőre tett kézzel a férfi elé állt, és sötét szemöldökét kérdőn felvonta. Gustav gyűlölködve, gúnyosan elmosolyodott. - Örömömre szolgál, hoty újra láthattam a feleségét, Herr Birmingham, de utyanezt önről nem mondhatom el. - Ez az érzés kölcsönös, Herr Fridrich - szűrte Jeff a szavakat merev ajkai közül. - Ön is a feleségéhez jött látogatóba? Jeff gúnyosan végigmérte a férfit, mielőtt válaszolt. - Ha épp távozóban volt, Herr Fridrich, a világért sem szeretném feltartani, még akkor sem, ha látnám valami okát annak, hogy magyarázatot adjak önnek, mi járatban vagyok itt... Ezennel végeztünk. Jó napot! Jeff ripsz-ropsz hátat fordított Gustavnak, s közben igyekezett tudomást se venni feleségéről. Érezte, hogy ennél nehezebb feladattal még soha nem kellett megküzdenie. Erős vágyat érzett, hogy odamenjen hozzá. Csak akaratereje segítségével sikerült úrrá lennie a késztetésen, s Farrellre nézni, aki éppen odalépett hozzá, hogy üdvözölje. Raelynn arcáról letűnt a reménykedő mosoly, amint meglátta, hogy férje kezet fog a divatszabóval. Zavarában megszégyenülten lehajtotta a fejét, és könnyes szemekkel bámult az előtte fekvő rajzra. Remegő kezét a homlokához emelte, hogy az üzletben tartózkodók ne lássák az arcát, de a papírra hulló könnyeit nem tudta leplezni. Felpattant a székről, és lehajtott fejjel elsuhant a hátsó ajtó felé. Mivel egy pillantást sem vetett hátra, nem láthatta, hogy a zöld szempár feléje fordul. Jeff egészen addig követte tekintetével, amíg Raelynn el nem tűnt a szeme elől az illemhelyet takaró, magas kerti sövény mögött. A fiatalasszony csak a fülkében merte szabadjára engedni a torkát fojtogató sírást. Keserves, hangos zokogásban tört ki. Úgy érezte, pokollá vált az élete. Fogalma sem volt arról, miért jött férje az üzletbe, de az nagyon is nyilvánvaló volt számára, hogy látogatásának célja nem áll kapcsolatban vele. Még üdvözölni sem volt hajlandó. Farrell szemtanúja volt annak, hogy Raelynn kisietett a kertbe, és most aggodalmasan Jeffre nézett. -Nem gondolod, hogy kegyetlen voltál hozzá, Jeffrey? Raelynn könnyezve távozott. Jeff gondterhelten felsóhajtott. Raelynn könnyei a szívébe markoltak, kis híján az asszony után rohant. Csak úgy sikerült megacéloznia szívét, hogy emlékeztette magát eredeti céljára. Mégis a velejéig hatolt a fájdalom, amikor szenvedő feleségét elrohanni látta. - Hagynom kell, hogy Raelynn megértse, milyen lesz, ha útjaink elválnak - válaszolta Jeff higgadt önuralommal. - Rá kell döbbentenem erre, bármilyen fájdalmas is mindkettőnk számára. Azt hiszem, néhány nap távollét nem elegendő ahhoz, hogy erre rájöjjön, jó két hét vagy négy hét is szükséges. Ha Fridrich nem tette volna tiszteletét, eszemben sem lett volna idejönni.

- Meg kell hagyni, jóval hamarabb ideértél, mint gondoltam - ismerte el Farrell, akinek jókora kő esett le szívéről az imént, amikor meglátta a barátját az üzletben. - Honnan az ördögből tudtad meg ilyen hamar, hogy ez a varangy idetolta a képét? Jeff elmosolyodott. - Az üzletedtől a hajózási társaságomig egy sereg ember be van avatva a dologba. Amikor Gustav ideért, az ajtónálló intett az utcai árusnak, az füttyentett a néhány házzal odább dolgozó ácsnak, így adták tovább egymásnak a hírt, végül a hintó, amit erre a hónapra béreltem magamnak, előállt értem. - Mindent elkövetsz, hogy Raelynnel elhitesd, félvállról veszed ezt az egész átkozott ügyet, pedig ez nem igaz. Lehet, hogy azt éred el, hogy végül úgy gondolja, semmi remény kettőtök számára, és visszatér Angliába. - Ezzel az eshetőséggel én is számoltam, de bármennyire is tartok tőle, ezt a kockázatot vállalnom kell. -Esküszöm, Jeffrey, nálad csökönyösebb emberrel még soha életemben nem találkoztam. Természetesen magamat nem számítva. - Megmondhatod Raelynnek, hogy nem vettem észre, hogy itt volt. - El akarsz menni anélkül, hogy beszélnél vele? - hitetlenkedett Farrell. - Igen.

Jeff alig tette ki a lábát az üzletből, az ajtónálló egy újabb férfi előtt tárta ki az ajtót. Farrell azonnal felismerte az angol lordot, aki Mrs. Brewster társaságában tette tiszteletét az Oakleyban rendezett bálon. Farrell felsóhajtott. Úgy tűnt, már soha nem tud visszatérni kuncsaftjához, akit már jó ideje magára hagyott. -Jó napot, milord! - üdvözölte bosszúsága ellenére nyájasan a férfit. - Segíthetek valamiben? Lord Marsden kurtán bólintott. -Az igazat megvallva, reméltem, hogy felajánlja a segítségét. Farrell kissé zavarodottan nézett rá. - Ha tudok segíteni, milord. Miben állhatok a szolgálatára? - Hálás lennék, ha lenne szíves megadni a szabója nevét. Az ön elegáns öltözéke, amit Birminghamek bálján viselt, egészen lenyűgözött. - Őlordsága a lábujjhegyén állva föl-le rugózott, miközben elmélázva előreszegte állát. - Akkor eszméltem rá, milyen szegényes a ruhatáram. Meg kell vallanom, uram, nem áll távol tőlem a gondolat, hogy úgy térjek vissza Angliába, mintha kicseréltek volna... természetesen a ruházatomat illetően. Lenne szíves segítséget nyújtani ebben? -Hogyne! - kuncogott halkan Farrell, és magában arra gondolt, lehet, hogy a ruhák felvidíthatják a fickó lelkét, de az unalmas, szürke ábrázatát aligha. Félig elfordult, és odaszólt Elizabethnek. - Felírná, kedvesem, őlordsága számára a szabóm nevét és címét? - Felettébb kedves öntől, uram. Soha nem felejtem el a szívességét - mosolygott őlordsága. - Örömömre szolgál, hogy segíthettem, milord. Farrell alig tudta leplezni türelmetlenségét. Számára a segítségnyújtásnál sokkal fontosabb volt, hogy a vevőjét biztosítsa afelől, hogy nem feledkezett meg róla. Azon tűnődött, vajon melyik pillanatban sértődik meg örökre Isabeau Wesley és csörtet ki nagy léptekkel az üzletből. Lord Marsden megköszörülte a torkát, mielőtt egy újabb szívességet kért volna.

- Megkérdezhetem, uram, hogy ugyanazzal a szabóval varratja az ingeit is? Föltűnt, milyen jó szabású az inge, amikor levetette a kabátját és a mellényét, mielőtt kiállt a seriffel szkanderezni Birminghamek bálján. Az erőpróba során nyújtott teljesítménye is lenyűgözött. - Köszönöm, milord. Ön roppant kedves, de sajnos ki kell ábrándítanom. Mrs. Dalton készíti az ingeimet, és attól tartok, annyira leterhelem őt itt az üzletben, hogy nincs ideje másoknak is varrni. - Mrs. Daltont mondott? - vonta össze a szemöldökét Lord Marsden, elgondolkodva. - A városban az a hír járja, hogy Mrs. Birmingham Mrs. Daltontól bérel szobát. -Mrs. Dalton a segédem - felelte Farrell anélkül, hogy kielégítette volna a férfi kíváncsiságát, s fél kézzel átölelte Elizabeth vállát. - És a menyasszonyom. Lord Marsden elvette a cédulát a fekete hajú nőtől. - Nem tartom föl tovább, Mr. Ives. Tudom, hogy elfoglalt. - Igen, egy vevő várakozik rám - ismerte el Farrell, és a válla fölött aggodalmas pillantást vetett Mrs. Wesleyre. Elizabeth a várakozás ideje alatt a legújabb divattervekkel igyekezett az ifjú özvegyasszony figyelmét lekötni, Farrell ennek ellenére égető szükségét érezte, hogy visszatérjen kuncsaftjához. Lord Marsden ismét felvetette a fejét, és szokásához híven, lábujjhegyen hintázni kezdett, miközben körbepillantott. - Több forrásból is hallottam, hogy Mrs. Birmingham önnél dolgozik. Lehet, hogy a hölgy udvariatlannak tartana, ha nem tenném tiszteletem nála. - Sajnos Mrs. Birmingham gyengélkedik, nincs abban az állapotban, hogy bárkivel is beszéljen. Az igazat megvallva ebben a pillanatban nem is tartózkodik az üzletben. -Akkor kérem, adja át neki üdvözletemet - mondta illedelmesen Lord Marsden, majd elköszönt és távozott. Raelynn szinte észre sem vette, milyen gyorsan eltelt két hét. Farrell egyre több ruhát terveztetett vele, hogy ne maradjon ideje a nyomasztó helyzetén elmélkedni. Már számos tervet készített, amelyek főnökéből elismerést, a vevők körében pedig nagy érdeklődést váltottak ki. Ezen a délelőttön, miután megvitatták, milyen anyagok illenének a legújabb modelljeihez, Raelynn visszaült az asztalához, és elmélyülten dolgozott egy újabb terven, amikor az üzlet előtere felől ismerős, vidám női hang ütötte meg a fülét. A váratlan öröm megdobogtatta a szívét, s megkönnyebbült, hogy Jeffrey családja mégsem közösítette ki, pedig már kezdte azt hinni. Lelkesen felpillantott. Apró termetű sógornőjét jóformán teljesen eltakarta a magas divatszabó deltás alakja. Raelynn csak a pelerinjét és az álla alatt szalaggal megkötött divatos kalapját látta. A kalapot díszítő tollak ide-oda lengedeztek, miközben Heather udvariasan elhárította a férfi érdeklődését. - Köszönöm, de a jelenlegi állapotomban semmilyen ruhára nincs szükségem, Mr. Ives. Heather ragaszkodott a hivatalos megszólításhoz, annak ellenére, hogy Farrell férjének is, sógorának is jó barátja volt. Azt tartotta, jobb, ha a nyilvánosság előtt tartózkodóan viselkedik, hogy elejét vegye a pletykáknak. - Tehát úgy véljem, nem azért látogatott el hozzánk, hogy igénybe vegye a tehetségemet, hanem azért, mert bájos sógornője társaságára vágyik? - kérdezte derűsen Farrell. - Helyesen feltételezi, uram - bólintott az apró termetű asz-szony -, ha megengedi, szeretnék beszélgetni Raelynnel. Ugye itt van? - Igen, ott várja az ön elbűvölő társaságát, asszonyom -mutatott készségesen Farrell új segédje felé.

Raelynn meglepődött a saját izgatottságán, amint a vendége elé sietett, hogy üdvözölje. Heather elegánsan és vidáman viselte áldott állapotát. Arca úgy sugárzott az örömtől, hogy számos hölgyből irigységet váltott ki, sőt még néhány férfit is ámulatba ejtett. Heather vidáman nevetve, szeretettel megölelte Raelynnt, majd hátralépett, és sebtében végigpillantott rajta. - Hála istennek, nyomát sem látni rajtad annak, hogy végigvonszoltak a mocsáron! - sóhajtott fel megkönnyebbülten. Raelynnt váratlanul érte, hogy sógornője tud a szökéséről. - Ez nem pontosan így történt, annál kissé finomabb bánásmódban részesültem. - El tudom képzelni. Jeffrey mindig is kulturáltabban viselkedett, mint Brandon. Beleborzongok, ha arra gondolok, miként reagált volna a férjem hasonló helyzetben. Egyszer, még a házasságkötésünk előtt faképnél hagytam és elrohantam, de soha többé nem volt merszem még egyszer megtenni. Ha valaha is lett volna bátorságom elkóborolni a vadonba, olyan szidást kaptam volna, ami fájdalmasabb lett volna, mintha kilencágú korbáccsal vertek volna végig rajtam. De inkább azt szeretném megtudni, mi késztetett arra, hogy megszökj. Ha lenne kedved, beülhetnénk egy kellemes, csöndes kávéházba, és néhány szendvics meg egy kis tea mellett elbeszélgethetnénk. Raelynn látta, hogy sógornője tudatáig még nem jutott el, hogy ő itt fizetett alkalmazott. - Szívesen veled tartanék, Heather, de nem mozdulhatok innen, mert be kell fejeznem egy-két új rajzot... - Ostobaság - vetette közbe a közelükben tevékenykedő Farrell. - Meg ne halljam, hogy elutasítja legkedvesebb vevőm kérését. Már dél van, önnek pedig, mint várandós anyának, ebédelnie kell. A sógornője még azt hiszi rólam, hogy rabszolgahajcsár vagyok, s ez ártana az üzleti hírnevemnek. -Végre érzem, hogy megbecsülésben van részem - mosolygott Heather. - Asszonyom - hajolt meg a hölgy előtt Farrell, és huncut-kásan vigyorgott -, hadd biztosítsam róla, hogy ön itt mindig nagy megbecsülésnek örvend. Az ön szépsége és bája tökéletessé teszi a modelljeimet, maga nélkül nem tartanék ott, ahol most. Büszkeséggel tölt el, hogy jelenleg az üzletemben tudhatom Carolina három legszebb hölgyét, akiknek ízléses, divatos öltözködése vevők seregét vonzza az üzletembe. - A dicsérő szavait sokkal nagyobb megtiszteltetésnek venném, uram, ha nem tudnám, hogy elbűvölő bókjaival még a tündéreket is le tudná venni a lábukról - incselkedett tartózkodón Heather. - De nem érzem sértve magam, mivel magam is ír vagyok. Farrell lovagiasan a szívére tette kezét. - Ezt megnyugvással hallom, asszonyom - mondta, meghajtásnak is beillő mély főhajtással. - De biztosíthatom, hogy csak akkor bátorkodom ilyen kijelentéseket tenni, ha azok megfelelnek az igazságnak. Karon fogta a két nőt, és a kijárathoz kísérte őket. Raelynnek alig volt ideje felkapni a kalapját és a pelerinjét, a férfi máris kituszkolta őket a szélesre tárt ajtón. - Érezzék jól magukat! -Jóságos ég! - hápogta Raelynn, amint becsukódott mögöttük a vaskos ajtó. - Ha nem lelkesedne a terveimért, hajlamos lennék azt gondolni, hogy ki akart dobni az üzletből. Csoda, hogy oda nem csukta a szoknyámat - vizsgálgatta döbbenten a ruhája hátulját. Heather vidáman felkacagott, és Raelynnbe karolt, amint lépteiket a kávéház felé irányították.

- Remélem, nem veszed rossz néven, kedvesem, ha rád támaszkodom. Ez a baba előbb a világra kívánkozik, mint vártam, de nem merem megmondani Brandonnak, mert nem engedne felkelni az ágyból. - Nem gondolod, hogy veszélyes volt Harthavenből idejönnöd? Közeleg a szülés ideje, és kissé gyengének érzed magad - pillantott rá aggodalmasan Raelynn. - Mindenképpen beszélnem kell veled Jeffreyről, mert a baba születése után már nehéz lesz elszakadnom otthonról. -Jeffrey biztatott arra, hogy ide gyere és beszélj velem? -kérdezte Raelynn reménykedve. -Természetesen nem, kedvesem - felelte Heather elképedve. - Ha jobban ismernéd a férjed, tudnád, hogy maga intézi az ügyeit, anélkül hogy bárki közbenjárását kérné. Boldogul ő a saját dolgaival mások segítsége nélkül is, bármenynyire szeretnénk felajánlani neki a szolgálatainkat vonta föl egy pillanatra a szemöldökét. - Akkor kitől hallottál az erdei kalandomról? - Cora mesélte, kedvesem. Tőle hallottam azt is, hogy állapotos vagy. Raelynn elvörösödve felnyögött: - Meglásd, a következő, akinek elmondja, a falubeli kikiáltó lesz. Heather kacagása Raelynnre is átragadt, és a járókelők kíváncsian megbámulták őket. A gőgös matrónákat megbotránkoztatta, hogy egy szülés előtt álló nő a nyilvánosság előtt mutatkozik. Mások cinikusan figyelték őket, mert hallották a feltételezéseket, hogy az előkelő Birmingham családban egy gyilkos járkál szabadlábon, annak ellenére, hogy megcáfolhatatlan bizonyítékok szólnak ellene. Némelyeket egyenesen zavarba ejtett a karonfogva sétáló nők látványa, hiszen mindenki úgy tudta, hogy Jeff és Raelynn fel akarja bontani a házasságát. Heather mit sem törődött a rájuk szegeződő tekintetekkel, Raelynnek azonban nehezére esett ügyet sem vetni rájuk, amikor a házassága szétesőben volt, s a férjét elítélték az emberek. - Amilyen nagy város Charleston, olyan szűk látókörűek a lakosai. - Ne hidd, hogy csak téged szemeltek ki. Ugyanennyire érdekli őket a nemrég megözvegyült Mrs. Wesley Farrell meg Elizabeth, és még sokan mások, Brandont és engem is beleértve. A legtöbb hírharangnak olyan unalmas az élete, hogy mások baját kénytelen kíméletlen pletykákkal meg hamis feltételezésekkel színesíteni. Pletykafészkek a világ minden városában élnek, ez alól Charleston sem kivétel. A kávézó tulajdonosnője barátságosan üdvözölte Heathert, a legkedvesebb törzsvendégét, és a helyiség végébe, egy félreeső asztalhoz vezette őket. Gondosan ismertette a választékot, és miután felvette a rendelést, eltűnt. Kisvártatva egy kanna teával és egy ízletes szendvicsekkel megrakott tállal tért vissza. Heather lehúzta a kesztyűjét, félretette, majd teát töltött Raelynnek és magának is. Elvett egy pulykás-zsázsás szendvicset, sógornőjére szegezte a tekintetét, kitartóan nézte, s végül megtörte a csendet. - Ha nem tévedek, kedvesem, kissé zaklatottnak látszol. Van valami, amit szívesen megbeszélnél olyasvalakivel, aki a szavát adja, hogy egy léleknek sem említi? Raelynn egy hosszú percig fontolgatta Heather kérdését, miközben a tányérjára tett egy szendvicset. - Szeretném, ha tudnád, Heather, hogy nagyon szeretem Jeffreyt. - Ez nem lep meg. Jeffreyt mindig is kedvelték a hölgyek. Idősek és fiatalok egyaránt imádják. Mrs. Brewster izgatottan áradozik róla, és egyszerűen el van ájulva tőle. Nell meggyilkolása előtt meggyőződése volt, hogy Jeffrey a légynek se tudna ártani. Nem is tudom, miként menekült meg

a sógorom attól, hogy ő legyen a világ legelkényeztetettebb embere - mosolygott Heather lágyan Raelynnre. - Áruld el, mit akarsz tenni kettőtök dolgában? Raelynn pislogni kezdett, mert váratlanul könnyek szöktek a szemébe. - Attól tartok, ha ez így folytatódik, Jeffrey arra kér, hogy váljunk el. Éjszakánként nem tudok aludni, mert ezen emésztem magam. - Cora azt mondta, nem sokkal azután, hogy Nellt megölték, te elszöktél Oakleyból. Bár a házvezetőnő nem tudta pontosan, miért költöztél Charlestonba, azt feltételezte, hogy ez a te ötleted volt. Most pedig állítólag attól félsz, hogy Jeffrey esetleg el akar válni tőled. Gondolod, hogy a jelenlegi körülmények között szemrehányást tehetsz neki? - Ő küldött el - vallotta meg halkan Raelynn. Heathernek megesett a szíve a fiatalasszonyon. Átnyúlt az asztalon, és vigasztalón megfogta Raelynn kezét. - Sajnálom, kedvesem, nem tudtam, hogy Jeffrey ezt tette. Azt hittem, önszántadból hagytad el, amit Cora mondott, abból erre következtettem. -Az erdőbe valóban magamtól szöktem el, de csak azért, mert szüntelen kísértett egy rémálom, Jeffreyt láttam magam előtt, amint leszúrja Nellt. Jeffrey rám lelt a mocsárban, és az eső elől Red Pete kunyhójában találtunk menedéket. Olney Hyde ránk rontott, és fegyverrel tartott sakkban bennünket. Azt állította, hogy látta, amikor Nellt megölték, és a gyilkos nem más, mint Jeffrey. Mit gondolhattam ezek után? Nem volt számomra kétséges, hogy Olneytól kitelik efféle gaztett, mégis úgy tűnt, meg van győződve róla, hogy Jeffrey végzett Nellel. Heather sejtette, milyen kételyek gyötrik Raelynnt, ezért arra gondolt, meg kellene osztania vele a saját tapasztalatait. -Néhány évvel ezelőtt Brandont azzal gyanúsították, hogy megölte Louisa Wellst, Oakley korábbi úrnőjét. Rhys letartóztatta Brandont. Akkor már több mint egy éve éltem vele, szerető férjnek és gondoskodó apának ismertem meg. Biztos voltam benne, hogy nem hajthatott végre ilyen kegyeden tettet. Nektek Jeffreyvel nem sok időtök volt, hogy megismerjétek egymást. Meggyőződésem, hogy Jeffrey nem képes ölni. Biztos, hogy nem ő oltotta ki Nell életét. Jeffrey túlságosan nemes lelkű... - Igen - helyeselt Raelynn szomorúan -, és átkozottul elbűvölő, jóképű, megértő és... Heather együtt érzőn megpaskolgatta Raelynn kezét. -A sógorom a legállhatatosabb jellemű ember, akit ismerek. Nem hencegő, nem bizonytalan, nem pökhendi, nem önző, és nem értékeli alul önmagát. Valójában maga a megtestesült nyugalom. Azonban - emelte fel vékony mutatóujját - nem mondhatom, hogy nem képes váratlan, hajmeresztő döntéseket hozni. Nem szent ember, de nem is egy gerinctelen báb, aki a legrosszabbat is eltűri tőled, bűnbánóan megbocsátásért esdekel, és agyonkényeztet, amíg meg nem engesztelődsz. Van önérzete, s ha nem tudsz bízni benne, vállalnod kell a következményeket. Elvégre Jeff férfi, olyan kemény tud lenni, mint a rosszul cserzett bőr, de annál inkább szeretem és csodálom őt. Raelynn gyászosan felsóhajtott. -Amióta házasok vagyunk, mindig csak bajt hoztam rá. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mindez miattam történt, mert nem akartam Mr. Fridrich szajhája lenni. - Ez ostobaság, kedvesem. A baj akkor kezdődött, amikor Nell bebújt Jeffrey ágyába, de ez még jóval azelőtt történt, hogy te felbukkantál a sógorom életében. - Beszélt Jeffrey valaha is arról, hogyan történt az az eset? - Egy szót sem szólt. - Akkor honnan...?

- Cora gyakran a bizalmába avat - mosolygott Heather. -Harthavenben nőtt fel. Jeffreynek szüksége volt egy megbízható házvezetőnőre, nekünk meg ott maradt a hűséges és jóravaló Hattie. Azon a bizonyos éjszakán, amikor Nell ki akart kezdeni Jeffreyvel, szinte minden szolga felébredt. A sógorom kivonszolta szobájából a lányt, aki a ráterített takaró alatt teljesen meztelen volt. Jeffrey azonnal elküldte Kingstont Coráért, akit megbízott, hogy kerítsen a lánynak ruhát, és csomagolja össze a poggyászát. Jeffrey egy sor utasítást adott ki, majd visszatért a szobájába, és Nellt a szolgái gondjaira bízta. Kingston föltette a lányt a kocsira, Thaddeus pedig bevitte Charlestonba, ahol a Jefftől kapott pénzen egy fogadóban szobát bérelt a számára. - Nell kisbabája hasonlít Jeffreyre - mormolta halkan Raelynn. - Ó, drágám, ez biztosan csak a véletlen műve - érvelt Heather. - Csupán a szolgái kedvéért Jeffrey nem rendezett volna ilyen jelenetet. Cora még soha nem látta ilyen felhábo-rodottnak. Állítása szerint, amikor beért a házba, Jeffrey olyasmit motyogott, hogy ennek a gyereklánynak még babákkal és nem férfiakkal kellene játszania. Az történt, hogy Nell mély álmából ébresztette fel Jeffet. Nem tudni, mivel bőszítette fel a sógoromat, miután besurrant az ágyába, de gyanítom, hogy nem csupán csókolgatta. Raelynn el sem tudta képzelni, hogy Cora hazudna Heathernek. Valószínűleg tüstént beszámolt neki az esetről. És Kingston is a lányt okolta, és nem Jeffreyt, amikor kemény hangon megrótta Nellt azért, amit majdnem egy éve tett. Raelynn már bánta, hogy Nell miatt eltávolodott a férjétől. - Pironkodva bevallom, hogy bizalmatlan feleség voltam. Hagytam, hogy a lány vádaskodásai közénk álljanak, és készségesen elhittem Jeffreyről, hogy gyilkos gazember. Volt pár hetem töprengeni az istállóban történteken, és rájöttem, hogy mielőtt eljöttem Jeffreytől, egyszer sem adtam lehetőséget neki arra, hogy magyarázattal szolgáljon. Jogosan érzi sértve magát, amiért nem bíztam benne. Heather megnyugtatásképpen szelíden megfogta Raelynn kezét. -Volt idő, amikor gyűlöletet éreztem a férjem iránt. Egy ideig határozottan féltem tőle. Raelynn döbbenten emelte fel a tekintetét. Mindeddig azt feltételezte, hogy Heatherék házassága kezdettől fogva idilli-kus volt. - Erről nem tudtam. -Az egybekelésünk után zsarnoknak láttam Brandont -vallotta meg Heather, és puha ajkain halvány mosoly derengett fel. - De mire Angliából áthajóztunk Charlestonba, már hajlamos voltam azt hinni, hogy nála csodálatosabb férfit még nem hordott a hátán a föld. Annak ellenére, hogy fülig szerelmes voltam belé, a büszkeségünk továbbra is távol tartott bennünket egymástól. Tulajdonképpen csak egy évvel azután enyhültünk meg egymás iránt, hogy Beau megfogant. Most pedig ti küszködtök hasonló gondokkal. Őszintén remélem, hogy ez nem válik családi hagyománnyá. Mert ha mégis, előre sajnálom a nyomdokainkba lépő nemzedéket - paskolgatta meg finoman az ujjaival gömbölyű pocakját. Raelynn beleborzongott a gondolatba, hogy az utódaiknak hasonló megpróbáltatásokban lehet részük. - Bízzunk benne, hogy a gyermekeinket nem fogják gyilkossággal gyanúsítani, mint Jeffreyt és Brandont. Heather egyetértően mormogott, majd gyorsan vidámabb témára váltott: - Szeretném, Raelynn, ha fontolóra vennéd az ajánlatomat, és kiköltöznél hozzánk Harthavenbe, amíg nem rendeződik a kapcsolatotok. Örömmel vennénk, ha nálunk maradnál, amíg nem sikerül tisztáznotok a nézeteltérést. Raelynnt meghatotta sógornője meghívása, mégis a fejét rázta.

- Köszönöm, Heather, de nem tehetem. Nem hiszem, hogy Jeffrey jól érezné magát nálatok, ha ott lennék, amikor ellátogat hozzátok. Azonkívül egyikőtöket sem szeretném belekeverni ebbe az ügybe. - De mi egy család vagyunk, kedvesem. - Nem lenne helyes, ha Jeffrey és a családja közé állnék -vitatkozott Raelynn. Heather a földre szegezte tekintetét. - Brandon előre megmondta, hogy elutasítod az ajánlatunkat - mormolta csüggedten -, de úgy éreztem, meg kell próbálnom, hátha sikerül rábeszélnem.

156. - Miss Raelynn! Miss Raelynn! - rontott be lélekszakadva a divatszalonba Tizzy a Heather látogatását követő harmadik nap délutánján. - Mr. Brandon kocsisa most érkezett a hírrel, hogy Miss Heather vajúdik, és arra kéri Miss Raelynnt, legyen szíves kimenni hozzájuk, és segíteni a szülésnél. Raelynn talpra ugrott, és tekintetével Farrellt kereste, hogy az engedélyét kérje a távozáshoz, amikor észrevette a felé siető férfit. -Azonnal menjen! - sürgette Farrell, és az ajtó felé tuszkolta. - Hagyjon mindent az asztalán, majd Elizabeth elpakolja a holmiját. Maradhat, ameddig csak szükség van önre. Ha valami halaszthatatlan feladat jönne közbe, tudjuk, hol találjuk meg. Most pedig menjen, és készüljön fel a hosszú útra. - Már becsomagoltam magának, Miss Raelynn, arra az esetre, ha Miss Heather babája lassan akarna a világra jönni -közölte Tizzy. - A poggyásza már a kocsiban van. Ha úgy gondolja, máris útnak indulhat. - Köszönöm, Tizzy - hálálkodott Raelynn, s már szedte is a lábát. Lekapta a fogasról a köpenyét, és futtában magára öltötte. Az ajtónálló kitárta előtte az ajtót, s Raelynn kirohant az utcára, ahol Mr. Brandon kocsisa már várta. -Jó napot, Miss Raelynn! - üdvözölte, és megbiccentette a kalapját. - Remélem, nem bánja, ha sietni fogunk. Mr. Brandon aggódik a kis angyalkája miatt. Mielőtt elindultam, meghagyta, hogy csapjak a lovak közé, és vágtassak magával Harthavenbe, amilyen gyorsan csak tudok. Raelynn a férfi kesztyűs tenyerébe helyezte a kezét, és hagyta, hogy felsegítse a hintóra. Hátradőlt az ülésen, s amint a szolga is felszállt a bakra, a kocsi elindult. Amikor elhagyták a város határát, James jó néhányszor megsuhogtatta ostorát a hintó elé fogott négy ló feje fölött, s a vágtató paripák patája nyomában csak úgy porzott a kanyargós út. Már alkonyati homályba burkolódzott a táj, mire James ráfordult a Harthavenbe vezető, tölgyekkel szegélyezett, hosszú kocsiútra, amelynek végén a hatalmas ház fényei hívogatóan ragyogtak. A hintó hamarosan a lépcső elé ért. Raelynn már a kocsiból megpillantotta elébe siető sógorát. Brandon kitárta a hintó ajtaját, és lesegítette sógornőjét. - Örülök, hogy el tudott jönni - mormolta a férfi szemlátomást megkönnyebbülten, majd belekarolt Raelynnbe, és végigsuhant vele a verandán. - Heather a fejébe vette, hogy maga mellett szeretné tudni önt, a kérését pedig úgyis hiábavaló lett volna elutasítani. - Brandon halkan kuncogott, de hangján érezhető volt a feszültség. - Meghagytam Jamesnek, hogy ha kell, akár erőszakkal is ültesse be önt a hintóba, de ő csak nevetett, és arról biztosított, hogy anélkül is elhozza, hogy ehhez a megoldáshoz folyamodna.

- Ugye nincs veszélyben Heather? - tudakolta aggodalmasan Raelynn, amint a férfi kitárta előtte az ajtót. - Hattie szerint minden a maga rendje szerint megy - válaszolta Brandon, majd egy pillanatra elhallgatott, és tétován felsóhajtott. - Ez rengeteg dolgot jelenthet, így Hattie állítása aligha nevezhető megnyugtatónak. Amikor beléptek a hálószobába, Heathert görcsös fájás tartotta szorításában, de az asszony még a kínok közepette is sógornőjére mosolygott. Amikor a fájdalom megszűnt, Heather ernyedten hátrahanyatlott a párnára és pihegett. A haja nyirkos volt, arcán veríték csillogott, de ő mintha tudomást se vett volna erről és az iménti fájdalomról. Vékony kezét előrenyújtotta, és magához intette Raelynnt. - Sajnálom, hogy nem köszönthettelek illendően, de ez a baba minden figyelmemet magának követeli. Órák óta vajúdom, nem hiszem, hogy sok idő van hátra a szülésig. Raelynn a kezébe fogta sógornője törékeny kezét, és bizonytalanul elmosolyodott. -James gondoskodott róla, hogy amilyen hamar csak tudok, ideérjek. Azt hiszem, ennél sebesebben még soha nem száguldottam hintón. Heather bosszúságot színlelve felsóhajtott. - Pedig igazán nem akartam, kedvesem, hogy James halálra rémítsen. Ha szükséges lett volna, vártam volna még fél órát. - Lehet, hogy a gyermekünk nem várt volna annyit - vetette közbe a férje, és az ágy túlsó oldalához lépett. Feltérdelt a matracra, letelepedett a felesége mellé, és kezébe fogta asz-szonya szabad kezét. - Erős fájásaid voltak, amikor Jamest Charlestonba küldtem Raelynnért, s a fájások egyre gyakrabban jelentkeznek. Őszintén megvallom, asszonyom, nem tudom, meddig leszek képes kitartani. Heather Raelynnel együtt elmosolyodott a férfi száraz humorán, majd szeretettel végigfuttatta ujjait férje karján. - Ki fogod bírni. -Tudom, megígértem, hogy mindvégig melletted maradok, de ez mit sem segít rajtam. A térdem remeg, ha arra gondolok, mire tettem ígéretet. - A te ötleted volt, nem az enyém - vetette a szemére kedvesen Heather -, de nélküled is boldogulok. - Ki a felelős ezért a gyermekért? - helyezte gyengéden a felesége gömbölyű pocakjára a kezét Brandon. - Mindketten - ismerte el Heather mosolyogva. - Akkor mind a ketten jelen leszünk a születésénél - nézett az asszony szemébe Brandon, és csókot lehelt a kezére. -Hogy érzed magad, kedvesem? -Jól vagyok. És te? - fürkészte Brandon arcát aggódó szemekkel Heather. Brandon elébe tartotta szabad kezét. - Látod? Nem remeg. - Lárifári! - kuncogott Heather. Halkan kopogtattak az ajtón. Brandon odament és kinyitotta. Egy fekete szolgálólány állt az ajtóban, és szelíd hangon közölte: - Mr. Jeffrey odalent várja, uram. Most érkezett. - Köszönöm, Melody. Mondd meg neki, hogy rögtön megyek. Brandon becsukta az ajtót, és amikor hátrafordult, tekintete találkozott Raelynnével. Úgy látta, sógornője elbizonytalanodott, és fogalma sem volt, miként nyugtassa meg. - Farrell bizonyára üzent neki - vonta meg tétován a vállát.

- Oakleyba? - hüledezett Raelynn. - Valószínűleg Jeff charlestoni bérlaká... - Brandonnak hirtelen torkán akadt a szó. Raelynn zavara láttán igyekezett olyan magyarázatot adni, ami nem állt távol az igazságtól. -Jeffnek az utóbbi időben rengeteg tennivalója akadt a hajózási társaságnál. Nem akarta minden áldott nap megtenni az utat, ezért bérelt a városban egy lakást az egyik barátjától. Raelynn szólásra nyitotta a száját, de rögtön be is csukta, mert sírhatnékja támadt. Charleston hintóval körülbelül egyórányira volt Oakleytól. Raelynn mindeddig azzal vigasztalta magát, hogy férjének az üzleti ügyei mellett nem jut ideje arra, hogy bemenjen a városba meglátogatni őt. Ha viszont egész idő alatt Charlestonban volt, Raelynn nem hihetett mást, mint hogy férje szándékosan kerüli őt. Mivel attól félt, hogy elsírja magát, gyorsan megköszörülte a torkát, és bátran sógorának szegezte a kérdést: -Jeffrey régóta lakik a városban? - Nem tudom pontosan. Azt hiszem, csak egy-két hete. - Brandon! - szólította Heather az ágyból. - Igen, szerelmem? - lépett felesége ágya mellé. Hálás volt neki, amiért félbeszakította a beszélgetését Raelynnel, de azt is érezte, hogy olyasmi jár hitvese fejében, ami nem vele kapcsolatos. Az asszony a keblére szorította ura kezét, és szelíden felmosolygott rá. - Menj le az öcsédhez. Szeretnék egy kicsit kettesben társalogni Raelynnel. Brandon megérezte, hogy felesége őszintén fel akarja tárni az igazságot a sógornője előtt, és azt gondolta, jobb lesz, ha most távozik. Inkább elmegy, mint hogy könnyezni lássa a fiatalasszonyt. - Nehogy megszülj, amíg távol vagyok - intette asszonyát erőtlen humorral. - Megmondtam, hogy végig melletted leszek, és tudod, hogy mindig állom a szavam. - Még akkor is, ha közben elájulsz - ugratta Heather, és felemelte fejét a párnáról, hogy férje gyengéd csókját fogadja. - Még hogy én? - egyenesedett ki Brandon, és hitetlenkedve mutatott magára. Felesége széles mosolya és bólintása láttán sértettséget mímelt. - Nos, asszonyom, szégyellje magát! A világért sem ájulnék el. Amint az ajtó becsukódott a férfi mögött, Heather az ágy bal oldalához intette Raelynnt, aki készségesen teljesítette a kívánságát. Amikor látta, hogy a vajúdó nő arca hirtelen eltorzul a fájdalomtól, megfogta finom csontozatú kezét. - Tehetek valamit érted, amivel a fájdalmaidat enyhíthetem? - kérdezte aggódva. Heather egy hosszú percig képtelen volt válaszolni, teste megfeszült. Amikor a fájás csillapodott, hosszan kifújta a levegőt, és lassan ismét belélegzett. Visszanyerte önuralmát, és Raelynnre mosolygott. - Most már nincs sok idő hátra. - Beszélni akartál velem? - kérdezte óvatosan Raelynn. -Igen, kedvesem. Jeffrey miattad tartózkodik Charlestonban. - Miattam? - nevette el magát Raelynn ezen a képtelenségen. - Nem is láttam azóta, hogy eljöttem Oakleyból! Egyszer bejött Farrell üzletébe, de még egy pillantást sem vetett rám. - Ez nem jelenti azt, hogy nem érdekled Jeffreyt. Az emberei egész idő alatt vigyáztak rád, hogy biztonságban légy Gustavtól. Őrt állnak a munkahelyed és a lakásod közelében. Jeffrey azért van Charlestonban, hogy ha baj történik, a segítségedre siethessen. - Úgy látszik, most is olyan lovagias, mint mindig - jegyezte meg Raelynn. - Vagy csak csaléteknek használ, hogy elkapja Gustavot? - Kedvesem, őszinte meggyőződésem, hogy Jeffrey szeret téged. Máskülönben...

- Ha ez így van, miért nem látogatott meg? - kérdezett közbe Raelynn elhalkuló hangon. Szerintem csak hiúságból teszi. Ha Gustav úgy dönt, hogy ismét megjelenik a bandájával, Jeffreyt nem vádolhatják azzal, hogy a sorsomra hagyott, hiszen őriztet az embereivel. A hirtelen fájdalomtól Heather megfeszült, és kezét a hasára szorította. -Jobb lesz, ha hívod Hattie-t. Azt hiszem, a baba feje mindjárt kint lesz. Raelynn kirohant a szobából, leiramodott a lépcsőn, és a fekete házvezetőnőért kiáltozott. Brandon szinte eszét vesztve rontott ki a dolgozószobából, és a lépcsőhöz nyargalt. Raelynn megtorpant a lépcső aljában, amikor tekintete megakadt a magas, csinosan öltözött alakon. Amint tekintetük találkozott, Jeff üdvözlésképpen feléje biccentett, a feljárathoz ballagott, és fellépett az első lépcsőfokra. Raelynn észre sem vette, hogy az előtérben nyüzsgés támad, a szolgák felgöngyölt vásznakkal és vízzel teli vödrökkel ide-oda futkosnak az emelet és a földszint között. Ő csak a férjét látta. Arra ocsúdott, hogy Hattie suhan el mellette. - Heather csodálkozni fog, hogy hol vagyok - zihálta. Megperdült, felkapta a szoknyáját, és felszaladt a lépcsőn. Csak akkor eszmélt rá, hogy minden ízében remeg, amikor becsukta maga mögött a hálószoba ajtaját, és nekitámasztotta a hátát. Érezte, hogy a lába annyira elgyengült, hogy alig bírja el a testsúlyát. Bizonytalan léptekkel indult az ágy felé, gondolatban korholva magát, amiért hagyta, hogy férje megbabonázza. A szíve úgy vert, mintha versenyt futott volna. Heather minden erejét megfeszítve igyekezett kinyomni a gyermeket. Brandon a felesége mellett ült, fogta a kezét, és rendíthetetlennek látszott. Bátorító szavakat mormolt hitvesének, miközben az asszony izzadságcseppektől csillogó homlokát törölgette. Raelynn azonban észrevette, hogy a férfi keze remeg. Majdnem annyira, mint az övé. - Ügyesen csinálja, aranyom - biztatta az asszonyt Hattie, miközben előkészítette a pólyát a kis jövevénynek. A görcsös fájdalom elmúltával Heather visszahanyatlott a párnára, egy ideig kimerülten zihált, majd erőt vett magán és körbepillantott. Csak ekkor figyelt fel az ágy lábánál álldogáló sógornőjére. Karját kinyújtotta, és odahívta magához Raelynnt, aki könnyekkel küszködve fogta meg a kezét. - Minden rendben - nyugtatta meg Heather, és bátorító mosolyt küldött felé. - Most már hamar vége lesz ennek a tortúrának. Ne aggódj, kedvesem. Jól vagyok. A következő pillanatban Heather arca eltorzult a fájdalomtól, és újra erőlködni kezdett. A csecsemő feje végre előbukkant, s a baba fojtott hangon, mérgesen sivalkodni kezdett. Mindenki felkacagott. - Nincs akkora hangja, mint Beau úrfinak volt - nevetett Hattie, elővillantva hófehér fogsorát. - A hangjából ítélve amondó vagyok, hogy ez egy kislyány. Azt hiszem, Miss Heather, most mán hamarosan megláthatja a kisbabáját. Heather újból felemelte fejét a párnáról, és tovább erőlködött. A fekete asszony ujjongva felvihogott. -Hát nem megmondtam? Egy aranyos, fekete hajú kislyány! És milyen gyönyörű! - Bizony, az - erősítette meg kacagva Raelynn, s a szíve repesett az örömtől. Hattie az anyja hasára fektette a síró kisdedet. Brandon újszülött kislánya összeszorított markába dugta az egyik ujját. A baba abban a pillanatban elhallgatott, és cuppogó hangot hallatott. - Tudjuk ám, mire vágyik a mi kis galambunk - nevetett diadalmasan az apa. Hattie a szoba egyik sarkába vitte az újszülöttet, lemosta, bepólyázta, majd az édesanyja karjába fektette.

- Elbűvölő kis teremtés! - állapította meg Raelynn. Heather lepillantott a kicsi, ráncos arcra, és elkacagta magát. - Csak egy szerető nagynéni lehet ilyen kedves. Brandon felemelkedett az ágy széléről, az ajtóhoz indult, és a válla fölött hátramosolygott a feleségére. - Lemegyek Beau-ért és Jeffért. Biztosan ők is szeretnék látni Suzanne-t. Heather egészen belefeledkezett kislánya nézegetésébe, és megnyugodott, hogy a gyermek ép és egészséges. Hattie és Melody rendbe hozta a szobát, és az ágy mellett elhelyezték a bölcsőt. A felfordulás közepette senkinek sem tűnt fel, hogy Raelynn kiillant a szobából, és lesietett a lépcsőn. Csendben kisurrant a ház hátsó ajtaján, és az illemhelyre sietett. Nem akarta, hogy Jeff izgatottnak lássa. Már a gondolattól is, hogy ismét összetalálkozik a férjével, remegés fogta el, a terhessége miatt rájött a szükség, és feltétlenül mennie kellett. Nem számított rá, hogy amikor dolgavégeztével kinyitja az ajtót, Jeff ott várakozik rá az árnyékszék előtt. Zavarában elpirult, mintha férje még soha nem látta volna a hálószobájukban az éjjeliedényhez szaladni. Idegesen lesimította a szoknyáját. - Elnézést, nem tudtam, hogy az illemhelyre vársz. -Önre várok, asszonyom. Hallottam, hogy James hozta ki Harthavenbe, és meg akartam kérdezni, szívesen jönne-e vissza az én hintómmal Charlestonba. James megspórolná a visszautat. Raelynn nem tudta, hogyan utasíthatná vissza az ajánlatot. - Tizzy becsomagolt arra az esetre, ha itt kellene éjszakáznom. A poggyászomat el kell hoznom. -James pár perce odaadta nekem, asszonyom. Már a kocsimban van. Csak tiszteletemet teszem az újszülöttnél és az édesanyjánál, és máris indulhatunk. Megfelel így önnek? Raelynn nem tudta eldönteni, hogy sértve érezze magát, amiért a férfi biztosnak vette a válaszát, vagy hálás legyen, hogy Jeff begyűjtötte a holmiját. - Igen, tökéletesen megfelel. Jeffrey nem mert hozzáérni Raelynnhez, mert félt a következményektől. - Csak ön után, asszonyom - lendítette karját a házhoz vezető ösvény felé. Raelynn végigsietett a kitaposott úton, s közben érezte, hogy férje tekintete rátapad. Jeff könnyedén lépést tartott vele, s amikor a házhoz értek, máris ott termett, hogy szélesre tárja az ajtót felesége előtt. - Köszönöm - pillantott fel Raelynn idegesen. Olyan elmerülten fürkészte a férjét, hogy azt sem nézte, hová lép, és beütötte a fejét az ajtófélfa élébe. Kábultan hátratántorodott, s azt kívánta, bárcsak menten elsüllyedne szégyenében. -Jól vagy? - kérdezte Jeff féltő aggodalommal, és kézfejével felemelte felesége állát, hogy szemügyre vegye a sérülést. Raelynn arca vörösen lángolt a dühtől, a homlokát fogta, s azt gondolta, teljesen elment az esze. A férje megpróbálta elhúzni a kezét, hogy megnézze a homlokán a sérülést, de Raelynn nem engedte. - Nincs semmi bajom! Hagyj békén, Jeffrey! - Látom, hogy nem vagy jól - ellenkezett a férfi. - Az ujjaid között csurog a vér. Raelynn rémülten kapta el a homlokától a kezét, és döbbenten meredt az ujjaira. Keze csakugyan véres volt, s a sebből a vér a keblére csepegett. -Jaj, tönkremegy a ruhám! - Csoda, hogy nem tört be a fejed - jegyezte meg csípősen Jeff.

Zsebkendőjével finoman megtörölgette Raelynn homlokát. Itt is, ott is felitatta a vért, majd továbbhaladt a ruha felsőrésze felé. Raelynn tüstént megfeledkezett a fejében lüktető fájdalomról, amikor férje a kebléről igyekezett gondosan eltávolítani a foltokat. Érezte, hogy mellbimbói megkeményednek. A nyugalomnak a legcsekélyebb látszatát sem sikerült fenntartania, és a melléhez kapta a kezét. - Kérlek, Jeffrey, hagyj békén! - El kell látni a sebedet - érvelt a férfi. - A házban most mindenki elfoglalt, hálás lennék, ha megengednéd, hogy a gondodat viseljem. - No jó, rendben van! - mondta Raelynn, és mint egy nyűgös gyermek, ledobta magát egy támlátlan székre. Hátrahajtotta a fejét, de kezét még mindig a keblén tartotta. -Láss el! Jeff húzott egy vödör vizet a kútból, töltött egy keveset a kampóra akasztott bádogpohárba, és odavitte Raelynnek. - Ne add a sértődöttet, Raelynn - rótta meg finoman, miközben megnedvesítette a zsebkendőt. Nem csak hozzáértem a kebledhez, annál többet is tettem. Raelynn rádöbbent, hogy nevetségesnek tűnik, ahogy ott ül, mellére szorított kézzel. Kényelmetlenül fészkelődni kezdett, és leengedte a kezét az ölébe. Elkapta férje pillantását, és végignézett magán. Kíváncsi volt, mi keltette fel a férfi érdek-lődését A mellbimbója még mindig keményen állt. Raelynn megszégyenülten felnyögött, és maga elé kapta mindkét karját. Jeff halkan kuncogott. - Mintha még nem láttál volna ilyet - zsémbelt Raelynn. - Fel kell frissítenem az emlékezetem - mentegetőzött vigyorogva. - Már régen volt részem efféle látványban. Valamilyen csípős és szellemes válasszal akart visszavágni, de semmi nem jutott az eszébe, ezért csöndben tűrte, hogy a férje gondosan megtisztítsa a sebét. Hagyta, hogy bekötözze, majd megkérte, terítse rá a köpenyét, és Jeffrey nyomában felment a lépcsőn a hálószobába. Amikor beléptek, Beau az ágyon ült édesanyja mellett, és a kis teremtést nézegette, akit apja a karjában tartott. A fiúcska számtalan kérdést tett fel azzal kapcsolatban, hogyan lett neki kishúga. Brandon az egyik kezébe fogta pici lányát, a másik kezét pedig felesége hasára tette. - Te is és Suzanne is innen bújtatok elő. Beau egy pillanatig töprengett ezen, majd kérdőn feltekintett. - De hogyan jutottunk be oda? Jeff az ajkára szorította az ujját, hogy visszafojtsa a nevetést. - A szeretet által, kisfiam - bökte ki a választ az idősebbik Birmingham. - Szeretet által? - kérdezte Beau hitetlenkedve. - Úgy, ahogy Hattie szereti a sült csirkét? Jeff hahotára fakadt, és a fejét hátravetve pukkadozott a nevetéstől. Derültsége átragadt a többiekre, és csakhamar az egész szoba zengett a hangos jókedvtől. Már besötétedett, mire Jeff és Raelynn búcsút vett a családtól. Beszálltak a hintóba, hogy elinduljanak Charleston felé. Raelynn azt remélte, lerövidítik az utat, és megállnak éjszakázni Oakleyban, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy férjének eszébe sem jut ezt ajánlani. Eleinte feszülten és idegesen üldögélt Jeffrey mellett, de a nap eseményei annyira kimerítették, hogy hamarosan elbóbiskolt. Nem tette fel a kalapját, mert attól félt, hogy a fejéből csöpögő vértől foltos lesz. A homlokán lévő seb érzékeny volt, s ahogy hozzáért a hintó oldalához, Raelynn összerándult és felébredt. Szégyenkezve kiegyenesítette a hátát a kárpitozott ülésen. Tisztában volt azzal, hogy dühítően higgadt férje kitartóan figyeli őt a sötétben a hold fényénél.

Csak néhány mérföldet tettek meg, amikor Raelynn szeme ismét lecsukódott. Fogalma sem volt róla, hogy Jeff mikor emelte át az ölébe, mint ahogy arról sem tudott, hogy férje megcsókolta a feje búbját. Raelynnek halványan derengett, hogy végigcipelték egy sötét helyiségen. Ajtócsukódást hallott, majd fojtott hangokat, amelyek mintha egy kút mélyéről szálltak volna fel. Valahol mögötte egy világító lámpás mozgott, megnyúlt árnyakat és fénynyalábokat vetett a mennyezetre és a folyosókra. Megnyikordult egy ajtó. Érezte, hogy egy ágyra fektetik, felismerte az ismerős nyikorgást. Megpróbált magához térni, hallotta Tizzy álomittas hangját, de egy mély hang visszaküldte a lányt a saját szobájába. Gyöngéd kezek gombolták ki a ruháját, és Raelynn elégedett sóhajtással fordult meg a párnán, amikor érezte, hogy gyermeke megmozdul a méhében. A mozgások homályosnak és távolinak tűntek, mintha csak álmodta volna, akárcsak azt a nagy, meleg kezet, amely hűvös hasán nyugodott. Érezte, hogy átbújtatnak a fején egy hálóinget, és gondosan betakargatják. Majd egy hosszú alagút végén eloltották a lámpást, és Raelynnt körülfogta a sötétség. Egyre mélyebbre merült alá az álom örvényébe, és semmi kedve nem volt onnan visszatérni.

162. Két héttel később záróra előtt egy elegáns férfi nyitott be az íves-divatszalon bejáratán, és elindult a folyosó végén álló asztal felé. Raelynn éppen elrakta a rajzeszközeit a fiókba, amikor a férfi árnyéka rávetült. A fiatalasszony felpillantott. Azt hitte, a munkaadója jött oda, hogy valamelyik rajzról érdeklődjék. Amikor Raelynn megpillantotta a férjét, hirtelen ugyanazok az érzések árasztották el, amelyek hatására alig egy órával az első találkozásuk után elfogadta Jeff házassági ajánlatát. Vonzó, férfias megjelenése ugyanolyan izgató volt, mosolygáskor az arcán kétoldalt előtűnő gödröcske ugyanolyan elbűvölő, s zöld szeme ugyanúgy csillogott. Raelynn csak önmagán fedezett fel változást. Szíve még akkor sem vert ilyen szabálytalanul, amikor Jeff a karjába kapva elrántotta a sebesen közeledő kocsi elől. - Nem volt alkalmunk beszélgetni, amikor visszahoztalak Harthavenből - mormolta Jeff. Kíváncsi voltam, hogy érzed magad. A fejed már jobban van? Úgy látom, nyoma sincs a sérülésnek. Jeff pillantása végigsöpört a fiatalasszonyon. Raelynn csinos gyapjúszövet ruhát viselt, hogy leplezze állapotát, mégis látszott, hogy viselős. -Mint láthatod, már begyógyult - lehelte Raelynn, és igyekezett visszafojtani túláradó jókedvét. Kitűnően érzem magam. Több mint egy hónapja jött el Jeffrey otthonából, de néha úgy tűnt, mintha már egy éve távol élne tőle. Amikor még férje bűnösségét firtatta, fel sem fogta, mennyire fog hiányozni neki Jeff, de egyszer csak elfogta a félelem, hogy talán soha többé nem látja. Kegyetlen lecke volt ez számára, megtanulta, milyen érzés reménytelenül epekedni valaki után. -Nem szenvedsz a terhességtől? - érdeklődött aggódva Jeff. - Nem különösebben. Néha a legváratlanabb pillanatokban álmosság vesz erőt rajtam, de munkaidőben nem lehet aludni. - Megértem. - Hogy van Heather és a kisbaba?

- Mindketten jó egészségnek örvendnek - felelte Jeff. -Suzanne-nak már többször is sikerült végigaludnia az éjszakát, szülei nagy örömére. - Az üzletben elejtett megjegyzésekből arra következtetek, hogy most mi állunk az érdeklődés középpontjában - terelte a szót Raelynn óvatosan arra a témára, ami az utóbbi időben aggasztotta. - Azt beszélik, kezdeményezted a házasságunk érvénytelenítését. Jeff gúnyosan felhorkant. - Ne higgy minden szóbeszédnek, kedvesem. Csak akkor szánnám el magam erre a lépésre, ha ez lenne az óhajod. Talán ezt akarod? - Természetesen nem - vágta rá zavart kis kacajjal Raelynn. - Csak féltem, hogy igaz a pletyka, hiszen nagyon dühös voltál rám, amikor eljöttem Oakleyból. - Féltél? - csodálkozott el Jeff. Raelynn remegő sóhajtással bólintott. - Igen. - Talán már kételkedsz benne, hogy vétkes vagyok Nell halálában? A nyersen őszinte kérdés könnyeket csalt Raelynn szemébe. Bátortalanul nézett férje fürkésző szemébe. - Nem jutottam határozott következtetésre. Néha szörnyű butaságnak tűnik azt feltételezni rólad, hogy közöd lehet ahhoz a kegyetlen tetthez, de amikor felocsúdom a visszatérő lidérces álmomból, amelyben a szemem láttára változol át gonosz szellemé, reszketek a félelemtől. Jeff nem felejtette el azt az éjszakát, amikor Red Pete kunyhójában Raelynn mellett feküdt, és alvó felesége zavaros mo-tyogását hallgatta. Nem akarta feltépni a régi sebeket, ezért okosabbnak látta, ha más témára tereli a szót. -Azért jöttem, asszonyom, hogy megkérjem, vacsorázzék velem. - Oakleyban? - csillant fel Raelynn szeme reménykedőn. - Nem, itt a városban, egy fogadóban - válaszolta Jeff. Vajon csak képzelte, hogy kissé elhomályosult felesége fénylő tekintete? -Megvacsorázhatnánk valahol, utána pedig hazakísérnélek Elizabethhez. Raelynn bánta, hogy nem volt előrelátó, s aznap reggel nem öltözött elegánsabb ruhába. - Először rendbe kellene hoznom magam. - Ugyan már, kedvesem! Ugyanolyan elbűvölő vagy, mint mindig. -Aligha hiszem, Jeffrey - kacagott kétkedőn, noha férje bókja jókedvre hangolta. - Van köpenyed? - pillantott körbe Jeff. - Nyirkos az idő. -A köpeny Elizabethé - mutatott Raelynn az állófogasra -, a pelerin az enyém. Elővette kalapját, a tükör elé állt, és hetykén a fejére tette, majd hátrapillantott, hogy meggyőződjék róla, a férje még mindig ott van. Elmosolyodott, és oda sem figyelve beleszúrta a hosszú kalaptűt a sötétkék bársonyba. Rémülten kiáltott fel, mert a tű a mutatóujjába szaladt. Férje rögtön ott termett, de Raelynn addigra már kirántotta a tűt, a földre ejtette, és ujját a tenyerébe szorította, nehogy a ruháját összevérezze. - De ügyetlen vagyok! - bosszankodott fájdalomtól eltorzult arccal. - Hadd lássam, mi kárt tettél már megint magadban - unszolta Jeff. Raelynn elpirult. Mi az ördögért viselkedik mindig olyan ostobán férje jelenlétében? Jeff a tenyerébe fogta hitvese kezét, és odahúzta a mosdóállványhoz. Vizet töltött a mosdótálba, beszappanozta és megmosta Raelynn kezét, majd a kabátja zsebéből elővett egy tiszta zsebkendőt, és megtörölgette az asszony ujjait. - Nem ártana, ha óvatosabb lennél, Raelynn - jegyezte meg.

Raelynn a homlokához emelte remegő kezét, hogy eltakarja piruló orcáját. Jóformán megfeledkezett vérző ujjáról, amint tudatára ébredt Jeff férfias megjelenésének. Meglepetten tapasztalta, hogy mellbimbói égnek a vágytól, hogy a férfi keze, ajka megérintse őket, s a szerelmi rítus közben szőrös mellkasa lassan, ütemesen simogassa. „Ne veszítsd el a fejed! - figyelmeztette magát Raelynn. -Ha Jeff kívánna, már rég eljött volna hozzád." Jeff arcvonásai megfeszültek a vágytól. Legszívesebben magához ölelte volna hitvesét, és a hetek óta elfojtott szenvedélyét szabadjára engedve csókolta volna, de meghallotta Elizabeth közeledő lépteit, s nyomában Farrellét. Nem maradt más választása, mint hogy elfojtsa magában a lángra lobbant tüzet. - Mi történt? - tudakolta aggodalmasan a fekete hajú asz-szony amikor odaért hozzájuk. - Jól van, Raelynn? Mintha a kiáltását véltem volna hallani. - Csak megszúrtam a kalaptűvel az ujjamat - vallotta meg szégyenkezve Raelynn. - Jeffrey már kezelésbe vett. - Úgy látom, nincs szüksége a segítségünkre - csicseregte derűsen Elizabeth, amint észrevette, hogy barátnője arcát elönti a pír. - Akkor mi vissza is megyünk az emeletre - közölte, és a háta mögött intett Farrellnek. - Ma este elviszem vacsorázni a feleségemet - fordult Jeff az asszony felé. - Lehet, hogy csak későn érünk haza. -Mi sem természetesebb - felelte Elizabeth boldogan. -Miattam ne aggódjanak. Érezzék jól magukat! - Majd igyekszünk - vigyorgott Jeff. Amikor a pár távozott, Raelynn lábujjhegyre állt, és férje fülébe súgta: - Elizabeth meghívta Farrellt ma este vacsorára. Olyan ábrándos szemeket meresztgetnek egymásra mostanában, hogy örülök, ha nem kell otthon lennem. -Az sem baj, hogy én leszek a kísérőd? - Senki mással nem mennék el, Jeffrey - húzta mosolyra puha ajkát Raelynn, és csillogó szemekkel nézett férjére. Charlestonra hamar leszállt az este. A dokkok felől vékony ködfoszlányok szálltak fel, és a város keskeny mellékutcáiban gomolyogtak, amerre Birminghamek az útjukat vették. A köd körbefonta az impozáns épületeket, a távolban az utcai lámpák csupán halványan világító pontoknak tűntek. Jeff egy elegáns francia vendéglőbe vitte vacsorázni Raelynnt. Döbbent tekintetek szegeződtek rájuk, amint a főpincér keresztülvezette őket a helyiségen az ablak melletti asztalhoz. Raelynn a férjébe karolva vonult végig a termen, s üdvözlésképpen szívélyesen odabiccentett a szemüket meresztő vendégeknek. - Ez az asztal megfelel, Mr. Birmingham? - tudakolta buzgón a főpincér. - Tökéletesen, Gaston. Köszönöm. Jeff leültette Raelynnt, odahúzott egy széket, és felesége jobbján foglalt helyet. Egy üveg bort és előételt rendelt. Épp megfogta hitvese kezét, és szólásra nyitotta száját, hogy egy szívhez szóló témába fogjon, amikor egy magas, sötét hajú férfi lépett az asztalukhoz. - Elnézést, Mr. Birmingham. Nem tudom, emlékszik-e rám a bálról. Lord Marsden vagyok. Megengedi, hogy egy pillanatra leüljek az asztalukhoz? Jeff udvarolni szeretett volna feleségének, de nem utasíthatta vissza a lord kérését. Bosszúságát leplezve hellyel kínálta a férfit.

Amikor a pincér megérkezett a borral, Jeff hozatott vele egy harmadik poharat. Lord Marsden megkóstolta a finom bort, majd Raelynn tányérjából a parajos garnélarákot, és dicsérni kezdte vendéglátója kitűnő ízlését. - Bizonyára ritka errefelé az ilyen kiváló minőségű bor. - Ez attól függ, milord, melyik vendéglőt keresi fel, és kit ismer - felelte Jeff. - A városban kapható borok nagy részét az én hajóim szállítják ide. - Akkor nem csoda, ha olyan jól tudja, hol lehet a legjobb borokat kapni - kuncogott őlordsága. Nemcsak a pompás francia borokat imádom, hanem a francia konyhát is. Néhány éve királyi futárként szolgáltam Franciaországban, még mielőtt kitört az a szörnyű forradalom. A parasztok mindent elpusztítottak, ami kedvemre való volt abban az országban. Most pedig Franciaország első konzulja, Napóleon addig nem nyugszik, amíg császárrá nem koronázza magát. Tavaly békét kötöttünk vele, most újra hadban állunk. Rettenetesen magabiztos, és nem is csoda, hiszen az a hír járja, hogy kémek vannak a táborunkban, akik még a királyi udvarba is beférkőztek. Itt a gyarmatokon is hallani erről, uram? - Dél-Carolinára gondol? - kérdezett vissza Jeff futó mosollyal. - Ez a terület már nem áll angol uralom alatt. - Csak nyelvbotlás volt a részemről. - Ami a kérdést illeti, az angol udvar eseményeitől és intri-káitól távol állunk. - De ha jól tudom, a felesége angol. Nem hallott a király közvetlen környezetében történt cselszövésről? - A feleségem nagyon megszenvedte azt a dolgot, milord -közölte Jeff, és megfogta Raelynn kezét. Nem volt meglepve, hogy hitvese keze remeg. - Azt hiszem, ez még mindig fájdalmas téma számára. Az édesapját igazságtalanul felségárulással vádolták, s miközben a tárgyalásra várt, meghalt a börtönben. - Nagyon sajnálom - szánakozott Lord Marsden, és összehúzta sötét szemöldökét. - Remélem, asszonyom, nem bántottam meg. - Nem tudhatott a bánatomról, milord - mormolta Raelynn udvariasan, s halvány mosolyt erőltetett arcára. - Megboldogult atyámat James Barrettnek hívták, és Balfour grófja volt. Lord Marsden hátrahanyatlott a székén, és a meglepetéstől leesett az álla. - Noha csak távolról ismertem az édesapját, nagy tisztelője voltam - biztosította sietve a fiatalasszonyt, amint magához tért a meglepetésből. - A főnemesek tisztelték és becsülték... - Mégis közülük kerültek ki azok, akiknek az ármánykodása a halálát okozta - szólt közbe Raelynn remegő hangon. -Atyám azt remélte, hogy ha a tárgyalásra sor kerül, a birtokában lévő bizonyíték alapján fény derül a bűnösök kilétére, de meghalt a börtönben, mielőtt még felfedhette volna titkait. Raelynn szeme elhomályosult, amint felidézte magában édesapja utolsó napjait. James Barrett aggódott családja biztonságáért, ezért nem akarta, hogy meglátogassák őt a börtönben. Raelynn édesanyja végül mégis felkereste, bár ritkán fordult elő, hogy engededenséget tanúsított hőn szeretett férjével szemben. James Barrett sápadtnak és kimerültnek látszott, de ennek ellenére jó egészségnek örvendett. Alig egy nappal később mégis meghalt. Az özvegyével közölték, hogy férje feltehetően megfázott cellája nyirkos falai között, és tüdőgyulladásban hunyt el. - Ön édesapja halála után is alátámaszthatta volna ártatlansá-gát a birtokában lévő bizonyítékokkal - mondta Lord Marsden. - Idővel majd kiderül, milord, hogy édesapám becsületes ember volt, és György király hűséges alattvalója - felelte Raelynn meggyőződéssel. - Eljön majd a leszámolás napja.

- Nos, bizonyára elrontottam ennek az alkalomnak az ünnepélyes hangulatát - jegyezte meg szárazon Lord Marsden. - Még egyszer kérem, bocsássák meg, hogy említettem ezt a témát. Nem lett volna szabad elfelejtenem, hogy Dél-Carolinában vagyok, ahol az angol szokások nem mérvadók. - Ez így igaz, mi itt a magunk módján intézzük a dolgokat -erősítette meg Jeff. - Most pedig, milord, ha nem veszi zokon, hadd kérdezzem meg, milyen ügyben óhajt beszélni velem? - Ó, persze, miközben a hazám és Franciaország közötti viszályról merengtem, majdnem megfeledkeztem a saját ügyemről. Talán emlékszik, hogy birtokot keresek a lányomnak nászajándékul. Lányom vőlegénye nemesember, de semmi reménye, hogy jogot formáljon apja címére. Ezért elhatározta, hogy Dél-Carolinába jön, mivel az öccse is itt telepedett le. Tudna nekem segíteni? -Jöjjön be holnap az irodámba - javasolta Jeff. - A cégemnél összeismertetem néhány emberrel, akik jobban ismerik a környék eladó ingatlanjait. -Természetesen bemegyek, Mr. Birmingham. Ami pedig a ma estét illeti, elfogadnák feleségével a vacsorameghívásomat? Megtisztelnének a társaságukkal. - Köszönöm, milord, roppant kedves öntől, de az igazat megvallva alig vártam, hogy kettesben vacsorázhassam a feleségemmel. - Ó, hogyne! Milyen ostoba vagyok! - Az angol lord sértődötten felpattant a székéről. - Akkor majd megpróbálom egyedül elkölteni a vacsorámat. Raelynn alig észrevehető grimaszt vágva nézett a méltóságteljesen elvonuló férfi után. - Úgy látom, feldühítetted, Jeffrey. - Nem akartam, hogy tönkretegye az esténket - pillantott Jeff a távolodó alak felé. - Az a mód, ahogy ránk akaszkodott, nem nyerte el a tetszésemet. - Valószínűleg a színét sem fogod látni többé. - Annyi baj legyen, asszonyom - vonta meg a vállát közömbösen Jeff. - A nemesi címe itt nem sokat nyom a latban. Nem kötelességem alázatosan teljesíteni minden óhaját csak azért, mert lord. Jeffrey kiszabadította a hitvese gallérja alá csúszott göndör hajfürtöt, és mosolyogva csodálta selymességét. - Alig vártam, hogy kettesben lehessek veled, kedvesem. Férje mély, fátyolos hangjától Raelynnt melegség öntötte el, úgy érezte, menten elolvad. Kihúzta tincsét a férfi ujjai közül, és lesimította a haját. - Szép kis látványt nyújthatok borzas hajjal. - De még milyen szép látványt, asszonyom! - suttogta Jeff. Izzó tekintetével úgy itta magába hitvese szépségét, mintha egy örökkévalóság óta nem látta volna. Nem azért tartotta magát távol tőle olyan hosszú ideig, mert nem kereste volna fel szívesen. Épp ellenkezőleg. Bérelt lakásában gyakran fel-alá járkálva igyekezett emlékeztetni magát kitűzött céljára, és szívét megacélozva próbált ellenállni a rátörő vágynak, hogy meglátogassa feleségét. Azt tervezte, hogy sokáig megtartja a három lépés távolságot annak érdekében, hogy az asszony tudatára ébredhessen, mit érez iránta valójában. Jeff tudta, hogy veszélyes játékot űz, mert fennáll a lehetőség, hogy örökre elveszíti Raelynnt. Most, hogy a hosszas várakozás után végre találkozott feleségével, nem engedte, hogy bárki megzavarja együtdétüket. A vacsora pompás volt, Raelynn számára azonban az öröm tetőfokát az jelentette, amikor a pincér elébe tett egy tányér tejszínhabos pudingot. A szemét lehunyva élvezte minden egyes falatját. Jeff kuncogva nézte.

-A gyermekünk a kövérségtől nem tud majd a világra jönni, asszonyom, ha ön továbbra is olyan mohón habzsolja az ételt, mint ma este - figyelmeztette Jeff. - Nem kellene kísértésbe vinned, Jeffrey - grimaszolt Raelynn. - Te vagy a hibás. Olyan helyre hozol, ahol minden falat élvezet, aztán megfeddsz, amiért torkoskodom? - Lehet, hogy távol kellene tartanom magam tőled, ha ilyen rossz hatással vagyok rád. - Már túlságosan sokáig tartottad távol magad, Jeffrey - komorodott el Raelynn. - Azt hittem, nem is látlak többé. Remegő hangjából Jeff arra következtetett, hogy még van remény a házasságuk megmentésére. - Sajnálom, asszonyom, de nem értem rá - mentegetőzött széttárt karral. - Nyilván elfoglalt voltál, és nem vetted magadnak a fáradságot, hogy meglátogasd a feleségedet. Raelynn felsóhajtott, és félretolta a maradék desszertet. Elment az étvágya. - Ha gondolod, máris távozhatunk - pillantott férjére, sírással küszködve. Jeff csettintett az ujjával a pincérnek, kérte a számlát, és a kijárathoz kísérte feleségét. Amint kiléptek az ajtón, megállt és körbepillantott a sűrű ködben. - Ez a köd Londont juttatja eszembe - szólalt meg Raelynn borzongva. - Még jó, hogy ismerem a környéket. Olyan sűrű a köd, mint a tejszínhab, amit az imént elfogyasztottál. Forgalmas vendéglők és kávéházak mellett haladtak el, időnként léptek zaja visszhangzott mögöttük. Miután maguk mögött hagyták ezt a negyedet, Jeff egy pillanatra megállt, hallgatózott, majd megszaporázta lépteit. -Jeffrey, miért sietünk ennyire? - kérdezte Raelynn, mert alig tudott lépést tartani vele. - Nem bírom szusszal. - Mindjárt a sarokhoz érünk - biztatta férje, de nem fogta vissza hosszú lépteit. - Biztos vagy benne? - meresztette szemét Raelynn a ködfüggönyre. - Igen, asszonyom. Bízzon bennem. Alighogy kimondta, már a sarokra értek. Raelynn majdnem lelépett a járdáról, de Jeff visszarántotta. Az asszony kérdőn nézett fel férjére, de az a szájára tette az ujját, jelezve, hogy maradjon csöndben. - Egy kocsi jön mögöttünk. Más neszt nem hallasz? - súgta felesége fülébe. Raelynn a fejét féloldalt billentve fülelt. Hallotta a lószerszámok zörgését és a paták lassú csattogását az utcaköveken. Mintha sietős léptek zaja is megütötte volna a fülét. Vagy csak a sűrű köd okozta ezt az érzékcsalódást? Érezte Jeff nyugtalanságát, és rémülten közelebb húzódott hozzá. A kocsis ügyet sem vetett rájuk, amikor a lovát az ostorával gyorsabb tempóra ösztökélve a sarokhoz ért. Amint a kocsi tovahaladt, Jeff fél kézzel derékon kapta Raelynnt, felemelte, majd átrohant vele az utca túlsó oldalára. Amikor átértek, Raelynn hátát a falhoz nyomta, ő pedig az asszony elé állt, mert gyors, futó léptek zaját hallotta közeledni. A ködfátyolból egy baljós, magas, csuklyás alak bontakozott ki, szinte repült feléjük a körülötte szétterülő köpeny szárnyán. A sötét lepelbe burkolózó gonosz szellem csillogó pengéjű tőrt emelt a magasba, és rátámadt Jeffre. Raelynn sikolyát elnyelte a sűrű, nyirkos levegő, de Jeff ugyanolyan fürge volt, mint támadója. Eléje lépett, elkapta a csuklóját, és a fickó háta mögé csavarta. A gazember fájdalmában felnyüszített, a kezéből kicsúszó tőr a földhöz csattant. A szörnyeteg kiszabadította a karját, és könyökével gyomorszájon vágta Jeffet, aki nekitántorodott a téglaépület falának. Jeff egy pillanatra megszédült. A köpönyeges alak a tőrért nyúlt, hogy felvegye a földről, de Raelynn kirántotta kalapjából a hosszú, díszes tűt, és a férfi felé rohant.

Lendületből támadott, s a tű tövig hatolt a férfi húsos tomporába. A haramia felordított, és dühödten hátraperdült, kezében a késsel. A csuklyába vágott lyukakon át a lélegzete Raelynn arcába csapott. - Ütött az utolsó órád, te szajha! - sziszegte. - Nem kell többé aggódnunk, mire bukkanhatsz. Jeff ezalatt magához tért, és rögtön felismerte, hogy feleségét veszély fenyegeti. Guggolásból felugorva izmos vállát a gazfickó bordái közé nyomta, amitől az a kövezetre zuhant. A két férfi dulakodni kezdett a késért, miközben Raelynn körülöttük keringett, és az alkalmat leste, hogy ismét beledöfje kalaptűjét támadójukba. A harc közepette egyikük sem figyelt fel a rohanó léptekre. - Mi az ördög folyik itt? - mennydörögte egy hang a ködben. Jeff rögtön felismerte barátja hangját. - Rhys! Segíts! Jeff elkapta a köpönyeges alakot, de a férfinak mégis sikerült megkaparintania a tőrt. Egy erőteljes ütéssel állon csapta Jeffet, aki fejjel nekivágódott a lámpaoszlopnak, és eszméletlenül rogyott össze a tövében. A gonosztevő megpillantotta Raelynnt, kesztyűs kezében megsuhogtatta a kést, és a fegyvert a magasba tartva feléje lépett, hogy szíven szúrja. Raelynn rémülten sikoltott fel. Abban a pillanatban lövés dördült, és a tőr kirepült a csuklyás alak kezéből. A gazfickó torkából kiáltás tört fel. Vérző kezéhez kapott, és Raelynnre nézett, mintha újabb merényletet forralna ellene, majd a seriffre kapta a tekintetét, aki épp akkor vette ismét célba. A köpönyeges férfi gondolkodás nélkül futásnak eredt. Rhys utána vetette magát, hátrahagyva Raelynnt ájult férjével. Az asz-szony kétségbeesetten felnyögött, ölébe vonta ura vérző fejét, és szoknyájával letörölgette a homlokán csörgedező vért. Rhys Townsend csak percek múlva tért vissza. Térdre rogyott Jeff mellett, és levegő után kapkodott. - Ez a betyár gyorsabb volt nálam. Egy szempillantás alatt eltűnt a szemem elől - zihálta. Felpillantott Raelynnre, s amikor meglátta a szeméből kicsorduló könnyeket, sietve vigasztalni kezdte: - Ne pityeregjen. Jeff feje kemény, mint a gránit. Két ujját barátja nyakára tette, és kitapintotta lassú, egyenletes érverését. Megfordult, ujjait a szájába vette, és éleset füttyentett. Raelynn riadtan összerezzent. A ködből hamarosan előbukkant az a szekér, amely nemrég haladt el Raelynn és Jeff mellett. A nagydarab kocsis megállította a lovat mellettük, és lenézett rájuk. - Egy sebesült ember, seriff? - Igen, Charlie. Kérlek, segíts föltenni Mr. Birminghamet a szekérre. -Azt kívánja, hogy Oakleyba vigyem? - tudakolta aggodalmasan Charlie. - Nem - válaszolta Raelynn a seriff helyett. - Kérem, vigye Mrs. Dalton házához. Hálás lennék, ha utána elmenne dr. Clarence-ért, és elhozná a férjemhez.

168. -Jó ég, Raelynn! - kiáltott fel Farrell, amikor kitárta Elizabeth házának ajtaját, és megpillantotta a nőt a különös menet élén. Rhys és helyettese Jeffet cipelték, az eszméletlen férfi feje kókadtan csüngött. Farrell hirtelen nem tudta eldönteni, barátja élő-e vagy halott. - Mi a csuda történt?

Raelynn maga elé engedte a két férfit, és tájékoztatta Farrellt. -Támadás ért bennünket. Dulakodás közben a támadó egy lámpaoszlophoz vágta Jeffreyt. A férjem beütötte a fejét, és azóta is eszméletlen. Raelynn visszafojtotta kitörni készülő zokogását, és Rhys után sietett, aki helyettese mögött már megindult a lépcsőn felfelé. Amikor felértek az emeletre, Raelynn belökte a hálószobája ajtaját, lerántotta az ágyról a takarót, és félreállt az útból, hogy a két férfi az ágyra helyezhesse Jeffet. - Csak óvatosan - tüsténkedett Raelynn. - Menj, és hívd ki Clarence dokit, de siess ám! - utasította zihálva a helyettesét Rhys. Amint a férfi kicsörtetett a szobából, az ajtóban máris megjelent Elizabeth Farrellel. - Miben segíthetek? - érdeklődött aggodalmasan. Raelynn Elizabethre nézett. - Dr. Clarence-nek valószínűleg szüksége lesz kötszerre, miután összeölti Jeffrey fején a sebet. Ha van valami hasznavehetetlen, tiszta vászna, Tizzy felszabdalhatná kötszerré. - Nem kell ezért felébreszteni Tizzyt - felelte Elizabeth. -Én is elintézhetem. A fekete hajú nő sietve távozott. Farrell odalépett az ágyhoz, és intett a seriffnek. -Jeffrey ruha nélkül kényelmesebben érezné magát. Segíts levetkőztetni. Megszabadították Jeffet a ruháitól, és lepedó't meg takarót terítettek rá. -Raelynn, ön tudja, ki tette ezt Jeffreyvel? - tudakolta Farrell. - Fogalmam sincs - válaszolta Raelynn. - A támadónk köpönyegbe burkolózott, a fejét pedig fekete csuklya fedte. Furcsa, mély, sziszegő hangon beszélt. Ugyanolyan magasnak látszott, mint Jeffrey, vagy talán még nála is sudárabb volt. - Pillanatok alatt meglépett előlem - vetette közbe Rhys a karosszékből, ahová az imént letelepedett. - Amikor már biztos távolságban volt tőlem, hátrafordult és gúnyosan azt kérdezte: „Mi van, fiatalember, nincs kedve futni?" - Ez nem úgy hangzik, mintha Fridrich vagy Hyde mondta volna - állapította meg Farrell. - Nem, ez a férfi jóval magasabb volt náluk, és ha engem fiatalembernek nevezett, akkor feltételezem, hogy Hyde a korát tekintve csecsemő hozzá képest. - De miért támadta meg Jeffet és Raelynnt? - firtatta a divatszabó. - Lehet, hogy tévedek - szólalt meg Raelynn -, de az az érzésem, hogy engem akart megölni. - Önt? Miért? - kérdezte Farrell. A fiatalasszony bizonytalanul megvonta a vállát. - Halvány fogalmam sincs, de világosan emlékszem, hogy azt mondta: „Nem kell többé aggódnunk, mire bukkanhatsz." Azt remélte, eltesz láb alól. - Ezt akarta tenni, amikor kilőttem a kezéből a tőrt - erősítette meg Rhys. - Amikor ránk támadt, úgy tűnt, hogy Jeffrey életét akarja kioltani, de lehet, hogy csak el akarta hárítani az akadályt, hogy hozzám férkőzhessen. Ezentúl sokkal óvatosabbnak kell lennünk a kihalt utcákon, amíg a támadónk kézre nem kerül. - Bocsásson meg a kérdésemért - szólalt meg Rhys kissé habozva. - Tudom, hogy Cooper Frye állítólag az ön nagybátyja, de nem ő volt esetleg a tettes? - Nem. Ebben biztos vagyok - felelte Raelynn. - Cooper Frye testesebb és sokkal lassabb. És ha ez megnyugtatja önt, nem tekintem őt nagybátyámnak. Elizabeth visszatért a kötszerekkel, és a nyomában megérkezett dr. Clarence. Megvizsgálta Jeff sérülését, majd maga elé dörmögve megkérdezte: - Ez ismét Fridrich műve? - Nem, uram - felelte Raelynn aggodalmasan. - Ez a támadó veszélyesebb volt Gustavnál. Feltett szándéka volt, hogy végezzen velünk, és lehet, hogy sikerült volna neki, ha Rhys nem siet a segítségünkre.

Dr. Clarence a szemüvege fölött a seriffre szegezte tekintetét, és elismerően bólintott. - Megnyugtató azt hallani, hogy a törvény őrei vigyáznak városunk lakosaira. A seriff elszánta magát és elmesélte, hogyan sikerült időben közbeavatkozniuk. -A helyettesem éppen járőrözött a városban, amikor észrevette, hogy egy köpenyes alak követi Birminghaméket. Azonnal visszajött értem, de a ködben eltévesztette az irányt, és nem tudta azonnal megtalálni őket. Leszálltam a kocsiról, és gyalogszerrel indultam a keresésükre, Charlie pedig a szekérrel jött. - Charlie valószínűleg megmentette Jeffrey életét - vetette közbe az orvos. - Ha nem olyan figyelmes, Jeff már halott lenne. - És Raelynn is - tette hozzá Rhys. - A támadó őt is meg akarta gyilkolni. Kilőttem a tőrt a kezéből. Nem tudom, hogy a lövéstől megsérült-e, de arra kérem, legyen résen és figyelje, nem bukkan-e fel önnél vagy egy másik orvosnál valaki kézsérüléssel. - Majd elterjesztem a hírt, de megeshet, hogy a gazember maga is el tudja látni a sebét. Dr. Clarence bekötözte betege fejét. - Ennél többet egyelőre nem tehetek - közölte higgadtan. - Jeffreynek erős ütés érte a fejét, valószínűleg agyrázkódása van. Ha magához tér, hajlamos lesz azt hinni, hogy le akar szakadni a feje, de ha pihen, a fejfájás enyhülni fog... remélem. Raelynn szemébe nézett, és görbe ujját felemelve utasításokkal látta el a fiatalasszonyt. - Tartsa ágyban Jeffreyt! Ne vigye vissza Oakleyba, mert ha valami történik, nem tudok időben eljutni hozzá. Itasson vele sok vizet. Ha elviselhetetlenné válna a fájdalom, adjon be neki egy keveset az ópiumoldatból, odatettem az asztalra. - Értem, dr. Clarence - mondta halkan Raelynn. - Igazán hálás vagyok, hogy eljött. Ha vár egy pillanatot, máris fizetek. - Nem, gyermekem - hárította el az orvos. - Majd Jeffrey elintézi, ha talpra áll. Addig soha nem fogadok el fizetséget, amíg meg nem győződöm róla, hogy valóban segítettem a betegen jelentette ki, és búcsút intett. - Ne fáradjanak, magam is kitalálok. - Charlie-val visszavisszük önt, doki - emelte fel nagydarab testét a karosszékből a seriff. Az orvos megállt az ajtóban. - Köszönöm, Rhys. Sötétben már nem látok olyan jól, mint régen, különösen ebben az átkozott ködben. Rhys kiment a szobából dr. Clarence után, Farrell azonban még megállt az ajtóban Raelynnel beszélgetni. -Jeffreynek most gondoskodásra van szüksége, ne fáradjon azzal, hogy reggel bejön dolgozni. - Köszönöm, Farrell - felelte Raelynn, és elfordult, hogy munkaadója ne lássa a szeméből kibuggyanó könnycseppeket. - Ha bemennék dolgozni - folytatta pityeregve -, az aggodalomtól képtelen lennék a munkámra összpontosítani. Azért imádkozom, nehogy valami nagyobb baja legyen Jeffreynek. - Ne sírjon, Raelynn, Jeffrey meg fog gyógyulni - mormolta vigasztalóan Farrell, és kezét az asszony vállára tette. Őszintén remélte, hogy jóslata valóra válik. - Könnyen lehet, hogy holnapra már viruló egészségnek fog örvendeni. Raelynn szipogva egy zsebkendővel gyorsan letörölte arcáról a könnycseppeket. -Remélem, hogy így lesz - motyogta rekedtes hangon. -Nem élném túl, ha belehalna a sérülésébe. - Emiatt nem kell nyugtalankodnia. Jeffrey nem hal meg. Most ön a legjobb gyógyír a számára. Maradjon mellette, és ápolja őt. Reszketeg sóhaj szállt fel Raelynn ajkáról, amint a férfi felé fordult.

- Bárcsak inkább egy kést döftem volna a támadó hátsó felébe a kalaptű helyett! Farrell zavartan pislogott. - Bocsásson meg, Raelynn, talán nem jól hallottam. Megismételné, amit mondott? - Ne törődjék vele, Farrell, nem fontos - pirult el Raelynn a férfi kíváncsi pillantásától. - Olyasmit mondott, hogy egy kalaptűt szúrt a támadójuk farába - erősködött a divatszabó. - Kérem, ne árulja el senkinek! - könyörgött Raelynn szégyenkezve. - Ó, pedig ez olyan vicces, hogy nem lehet titokban tartani - nevette el magát Farrell. - Minden elismerésem az öné a bátorságáért. Ha megbocsát, most le kell mennem, hogy utolérjem dr. Clarence-t, mielőtt távozna. Hadd derüljön ő is ezen az eseten. A nyakamat teszem rá, hogy hazafelé egész úton ezen fog kacarászni. Raelynn legszívesebben becsapta volna a férfi mögött az ajtót, de nem merte, nehogy megzavarja Jeffrey nyugalmát. Hozzálátott, hogy levetkőzzön. A legszebb hálóingét öltötte magára, amelyet azóta nem viselt, hogy eljött Oakleyból. Gondterhelt sóhajtással lecsavarta a lámpa kanócát, s amikor a szobára teljes sötétség borult, bekúszott a takaró alá. Egy ideig a hátán fekve bámulta a sötétben a mennyezetet, és igyekezett leküzdeni vágyát, hogy szorosan férjéhez bújjon. A kísértés azonban ellenállhatatlannak bizonyult. Raelynn az oldalára fordult, férje testéhez simult, és bársonyos lábát a férfi kemény combjára helyezte. Ujjával végigsimított izmos karján, vállán, megcirógatta a sötét, göndör szőrzetből elő-sejlő mellbimbóját. Jeff egyenletesen lélegzett. Raelynn még jobban felbátorodott. Keze végigsiklott a férfi feszes, lapos hasán, és birtokba vette ernyedt férfiasságát. Hamarosan belátta, hogy ostobaság így próbálkozni azzal, hogy férjét eszméletre térítse. Jeff régen még a legmélyebb álmából is vággyal telve ébredt fel a simogatására, de most Raelynn nem tudott hozzáférkőzni a tudatához. Hirtelen rémlátomások rohanták meg: lehet, hogy meg fog halni; lehet, hogy soha többé nem tér magához; lehet, hogy dühöngő őrültté válik... - Elég legyen ebből! - sziszegte Raelynn az áthatolhatatlan sötétbe. - A férjem életben marad! Élnie kell! Álma visszarepítette gyerekkorába. Apja dolgozószobájának hatalmas üvegajtaja tárva-nyitva állt mögötte, s a gondosan ápolt kert csendjében hallotta, hogy szülei odabent fojtott hangon beszélgetnek. Ő a márványlépcsőn ült, és a babáival játszott. A madarak a bokorról felröppentek a fára, amikor észrevették a kislány macskáját, Huncutkát, aki feszülten leste őket. Raelynn felnyalábolta a babáit, és a teraszon át kibotladozott a kertbe. Huncutka mellette lépdelve kísérte őt, útközben játékosan ide-oda csapkodott a mancsával, és hol egy levélre, hol egy bogárra vetette rá magát. Az ösvény a fa alatt álló kőpadhoz vezetett. A kislány felmászott rá, és leült játszani. Hívta a cicát, de Huncutka a világért sem ment oda hozzá. Raelynn lecsusszant a padról, és elindult az ösvényen abba az irányba, amerre utoljára látta a selymes szőrű állatot. Egyszer csak előtte magasodott a díszes kovácsoltvas kapu. A kapu nem volt kulcsra zárva. Nyikorogva kinyílt, ahogy Raelynn az arcát a rácsokhoz nyomta. A kislány ujjongó nevetéssel kirohant a kapun, és egy másik kertben találta magát. Egy pillangó szállt el mellette. A kislány feltartott kézzel szaladt utána. A színes szárnyú lepke a magasba röppent, majd hirtelen a földre szállt, de Raelynn nem tudta elkapni. - így sosem sikerül megfogni, kisasszony - szólalt meg egy mély, nevetős hang a közelben. Raelynn hátrafordult. Megilletődött a rászegeződő smaragdzöld szempártól. Megigézve lépdelt a fekete hajú fiatalember felé, s fejét hátradöntve nézett fel a fölébe magasodó ifjú mosolygós szemébe. - Most szépen hazaviszlek, mielőtt a szüleid a keresésedre indulnának - mondta a fiatalember.

A karjába kapta, és felültette a vállára. Raelynnt a magasban elfogta a félelem, rémülten visítva kapaszkodott a fiú hajába, noha az erős kézzel fogta, amint a ház felé bandukolt vele. Ismét megnyíltak az ég csatornái. Szemerkélő eső áztatta Raelynn fürtjeit és az ujjai közé fonódó fekete tincseket. Raelynn, ahogy álmából lassacskán kezdett magához térni, halványan érzékelte, hogy egy hatalmas kéz felfelé araszol a hálóinge alatt. Azt hitte, még mindig álmodik, de érezte, hogy a kéz gyöngéden a combja közé furakodik, és mélyebbre hatolva folytatja a felfedezést. Szíve megkönnyebbült, és repesett az örömtől, ahogy a gyötrelmes lassúsággal mozgó ujjak egész testében szenvedélyes vágyat gerjesztettek. A párnán oldalra fordította a fejét. Teljes sötétség fogadta. -Jeffrey? - Itt vagyok, asszonyom - szólalt meg az ismerős férfihang. - Hogy érzed magad? - Felajzva. - Én a fejedről beszélek - kuncogott Raelynn. - Én pedig másról. Jeff az asszony keze után tapogatózott, majd duzzadó férfiasságához vonta. -Most már értem, mire gondolsz - turbékolta Raelynn, és orrát férje nyakához dörgölte. Csodálatosan forrónak érezlek. - Én is téged - lehelte Jeff, és hosszú ujjaival tovább ingerelte felesége érzékeny pontját. - Csak az a baj, hogy túl sok ruha van rajtad. Raelynn azonnal felült az ágyban, és kihúzta maga alól a hálóing végét. Átbújtatta a fején, majd egy karlendítéssel az ágyon túlra, a sötétbe hajította. - így már jobb - ölelte újra magához hitvesét Jeff. Raelynn ujjaival férje hajába túrt, s lélegzete elakadt a gyönyörtől, amikor Jeff ajka rálelt mellbimbóira. Minden porcikája remegett, amint férje mohón ízlelgetni kezdte a puha csúcsok édes nektárját. - Nyikorog az ágy - sopánkodott Raelynn, amikor Jeff fél könyökre feltámaszkodott fölötte. Elizabeth hálószobája a folyosó végén van. Mit fog szólni, ha meghall bennünket? - Elizabeth özvegyasszony, kedvesem - lehelte Jeff, és a sötétségben szája hitvese ajkát kereste. Megérti, ha egy férj vágyik a feleségére. Raelynn lassan, érzékien végigjáratta nyelvét Jeff nyelve körül, ízlelgette a korábban elfogyasztott bor zamatát. Az oldalára gördült, és az ágy tiltakozva megreccsent. - Hogy nézzek holnap Elizabeth szemébe? - kérdezte. - Valószínűleg tudni fogja, mit műveltünk ma este. Jeff csalódottan felsóhajtott, és hátrahanyatlott a párnára. Az ablakokon a vastag függöny teljesen össze volt húzva, még egy vékony holdsugár sem hatolhatott be a koromsötét szobába. Minthogy nem láthatta hitvese arcát, Jeff nem tudta megállapítani, hogy valóban az aggodalom beszél belőle, vagy csak kifogást keresve igyekszik elhárítani közeledését. -Azt akarod, hogy abbahagyjam, Raelynn? - Nem! Soha! - súgta határozottan az asszony, és lábát férje csípője fölé lendítette. Sarka a férfi ülepe közötti hasítékba mélyedt, amint puha ágyékát a hosszú férfiassághoz szorította. Kívánlak! A hitvesed, a szeretőd, a párod szeretnék lenni. Magamban akarlak érezni, eggyé akarok válni veled, gyermekeket akarok szülni neked, birtokolni kívánlak, ahogy te engem, meg akarlak érinteni, amikor csak kedvem tartja. Kimondhatatlanul nagy szükségem van rád, Jeffrey.

Ajkuk mohó csókban forrt össze, testük egymásnak feszült. Jeff keze hitvese ölébe siklott, és érezte, hogy az asszony már alig várja, hogy magába fogadhassa őt. Raelynn meghajlította a hátát, és felkínálta kebleit. Jeff az érzékeny mellbimbót ingerelte, és lassan simogatta felesége lágy, selymes ölét. Raelynn megvonaglott a kéjtől. - Annyira hiányoztál! - zihálta halkan. Nem bírta tovább elviselni az izgalmat anélkül, hogy ne érezze magában férje keménységét. A férfi fölé emelkedett, nedves ölébe vonta férfiasságát és ráült. Lélegzete fennakadt a bensőjében szétáradó szédítő gyönyörtől. Felemelte fejét, és a mámortól átszellemült arccal, moccanatlanul élvezte az eggyé válást. A férfi keze delejes lassúsággal cirógatta meztelen testét, de az öle mélyén nyugvó férfiasságból áradó izgató melegség Raelynn számára mindennél nagyobb gyönyörűséget nyújtott. - Csodálatosabb érzést keltesz bennem, mint valaha - turbékolta, és mindkét kezével végigsimított férje mellkasán. - Bármikor az ölembe ülhetsz, amikor csak kedved tartja, édesem - felelte rekedtes hangon Jeff. Raelynn a melleire vonta férje kezét. A kéjes érzéstől szinte megborzongott, amikor a férfi hüvelykujja a mellbimbóihoz ért. Jeff felemelte fejét a párnáról, arcát asszonya keblei közé fúrta, és a lágy halmokat kétoldalt az arcához szorította. Hol az egyik, hol a másik bimbót vette meleg szájába. Raelynn vékony ujjai férje vállát dagasztották, csípője lassan le-föl mozgott. Jeff megfogta a fenekét és magára szorította. Raelynn halkan felnyögött. Lüktető forróság kezdett szétáradni egész testében, és megremegett, amikor a gyönyör hullámai végigcsaptak rajta. Egészen távolról hallotta az ágy nyikorgását, de már nem volt megállás. A sötétben miriádnyi apró fénypont villant, mintha csillagok robbantak volna fel sziporkázva, hogy a gyönyör csúcspontján elragadtatott magasságokba emeljék, s a galaxison túlra röpítsék őket, egy teljesen más világba. Miután a közösen megtapasztalt élmény mámorító hatása kezdett elhalványulni, lassan visszalebegtek a valóságba. Egymás mellett feküdtek, ujjaik összefonódtak, Jeff behajlított térde felesége combja alatt, Raelynn feje férje izmos vállán nyugodott. - Szeretlek - suttogta Raelynn. Jeffrey kővé dermedten feküdt. Alig tudott hinni a fülének. - És nagyon-nagyon hiányoztál - fűzte hozzá a fiatalasszony. - Visszajössz hozzám Oakleyba? - Igen, amint az állapotod megengedi. - Már most is jó erőnek és egészségnek örvendek, asszonyom. Raelynn férje felé gördült, átölelte, és orrát izmos nyakához dörgölte. - Dr. Clarence a lelkemre kötötte, nehogy visszavigyelek Oakleyba. - Vissza tudok én menni magamtól is. - Meglehet, de most itt maradunk egészen addig, amíg meg nem bizonyosodom arról, hogy semmilyen utóhatása nem maradt a támadásnak. - Engem az az átkozott lámpaoszlop támadott meg! - érvelt Jeff. -A foglyom vagy, kedves férjuram - kuncogott Raelynn -, és eszem ágában sincs elengedni. Engem fogsz szolgálni ebben az ágyban egészen addig, amíg már a kisujjadat sem tudod mozdítani, nem is szólva más testrészedről. Jeff készségesen beadta a derekát, s alig várta, hogy alávethesse magát mindannak, amivel hitvese fenyegette. - Maradhatunk egy-két napig, amíg teljesen le nem strapál-juk ezt a szerencsétlen ágyat.

- Pedig azt hittem, még fontolóra veszed a dolgot - fészkelte be magát elégedetten férje karjai közé Raelynn. A hosszú, néma csendben Raelynn szemhéja elnehezült és lecsukódott. - Raelynn? - Igen, Jeffrey? - moccant meg álmosan férje karjában. - Én is szeretlek. Jeff hosszasan fülelt a sötétben, válaszra várva. Könnyes szi-pogás ütötte meg a fülét. Hitvese fölé hajolt, szelíden az arcához nyomta a kezét, és érezte a legördülő könnycseppeket. - Ön sír, asszonyom? - kérdezte meglepetten. - Igen - válaszolta sírástól elcsukló hangon Raelynn. - Miért? - Örömömben. Jeff visszahanyatlott a párnára. A döbbenettől szólni sem tudott. Kételkedett benne, hogy valaha is kiismerheti ezt a gyönyörű teremtést, akit feleségül vett. - Ó, Elizabeth, annyira boldog vagyok, hogy végre egymásra találtak Farrellel! - örvendezett Raelynn másnap reggel a konyhában. Megtiszteltetésnek érezte, hogy a fekete hajú szépség vele közölte elsőként a hírt, hogy Farrellel összeházasodnak. - Kitűzték már az esküvő időpontját? - Még nem. Először beszélnem kell Jake-kel. Imádja Farrellt, de nem tudni, miként fogadja a hírt, hogy az édesanyja újra férjhez megy. Mindenesetre remélem, hogy hamarosan egybekelhetünk. Hosszú időn át mindketten azt hittük, nem érdekeljük a másikat. Ideje végre pótolnunk az elveszett éveket. Elizabeth még inkább meggyőződött arról, hogy döntése ésszerű, miután többször is felébredt a vendégágy távoli, ütemes nyikorgására. Az izgató zajok hallatán szenvedve ébredt tudatára saját vágyainak és azonnali kielégülés után sóvárgott, de nem tudta, hogyan közelítse meg Farrellt. Bár a férfi közölte Elizabethtel, hogy rajta múlik, mikor házasodnak össze, Farrell azóta nem hozta szóba ezt a kérdést. Elizabeth arra gondolt, hogy nem is kellene előkészíteni az esküvőjüket, hanem ripsz-ropsz egybe kellene kelniük. Csakhogy eddig nem volt bátorsága Farrell elé állni azzal a javaslattal, hogy mihamarabb esküdjenek meg. - Szűk körben akarjuk megtartani az esküvőnket, csak a közeli barátokat hívjuk meg. Farrell igen nagyra becsüli Jeffreyt, őt szeretné felkérni esküvői tanúnak, én pedig téged koszorúslánynak. - Nagy örömömre szolgál - válaszolta boldogan Raelynn. - De Elizabeth, minek annyit várni az esküvővel, amikor már akár ma este is élvezhetnéd a házasság örömeit Farrellel? - Hogy a csudába mondjam meg neki, hogy azonnal a felesége szeretnék lenni? - nyögött fel Elizabeth, és lehuppant egy székre. - Nem gondolod, hogy már ő is alig várja? Majd felfal a szemével. Ha gondolod, megkérhetem Jeffreyt, amikor felébred, hogy beszéljen Farrellel. - Csillapodott Jeffrey fejfájása? - Az ópiumtól elaludt. Úgy tervezzük, hogy holnap hazamegyünk, de még meglátjuk, Jeffrey állapota megengedi-e, hogy útra keljünk. - Hiányozni fogtok. - Majd nem fogsz hiányolni bennünket, ha Farrell az ágyadban lesz - mosolygott huncutul Raelynn. Elizabeth vékony ujjait az ajkára szorította, hogy elnyomja kacagását, majd a konyharuha végével finoman Raelynn felé csapott. - Szégyelld magad, hogy ilyet feltételezel rólam. Raelynn kuncogott. Hihetetlenül boldognak érezte magát

most, hogy Jeffel újra egymásra találtak. - Bár férjem van, vak azért nem vagyok. Farrell ugyanolyan arányos termetű és jóképű, mint az én Jeffreym. A fekete hajú asszony teljes mértékben egyetértett vele. Hirtelen eszébe jutott egy eset, amely még most is pirulásra késztette, és úgy érezte, Raelynnel megbeszélheti anélkül, hogy barátnője elítélné őt. - Sokszor azon kaptam magam, hogy arra gondolok, milyen fess ember, mégis féltem a társaságában lenni. Nem akartam úgy viselkedni, mint azok a bugyuta fruskák, akik csak azért jönnek be az üzletbe, hogy szájtátva megbámulják őt. Egyszer felmentem takarítani Farrell lakosztályába. Abban a hitben voltam, hogy Farrellnek találkozója van egy textilkereskedővel. A fürdőszoba ajtaja tárva-nyitva állt, és én nyugodtan bementem, mert nem tudtam, hogy Farrell otthon van. Amikor betoppantam, éppen kilépett a kádból és a törülközőért nyúlt. A döbbenettől földbe gyökerezett a lábam, és tátott szájjal bámultam rá. Megboldogult férjemnek nemigen volt mivel büszkélkednie az ágyban, de én ártatlan teremtés voltam, és nem tudtam... hogy... vannak férfiak, akik nagyobb fegyvert hordanak a nadrágjukban - vallotta meg lángba borult arccal. Végül összeszedtem magam és kirohantam. Később elnézést kértem tőle, hogy váratlanul megleptem a fürdőszobában. Farrell azzal hárította el a bocsánatkérésemet, hogy az ő hibája volt, nem szólt előre, hogy otthon lesz, pedig tudta, hogy aznap jövök takarítani. Úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, de én mind a mai napig nem tudtam elfelejteni azt a délelőttöt. - Egy okkal több arra, hogy ne halogasd a házasságkötést - mosolygott rá Raelynn. - Ha tovább halasztod a dolgot, előbb-utóbb úgyis az ágyban fogtok kikötni, és egyfolytában az jár majd a fejetekben, hogy néznek rátok az emberek, ha kitudódik. - Mama! Mama! - kiáltozott Jake, és lélekszakadva rohant be a konyhába. - Egy gyanús külsejű ember áll a kapu előtt. Elizabeth és Raelynn riadtan néztek össze. Elizabeth talpra ugrott, miközben Raelynn az utcára néző ablakhoz rohant. - Gustav! - Raelynn lélegzete elállt, amikor kikukucskált. A német a kapu előtt állt, és az ép kezében egy virágcsokrot tartott. Elizabeth felnyögött. - Azt hiszem, Mr. Fridrich udvarolni jött - állapította meg aggodalmas hangon, és tüstént magához intette Jake-et. -Menj fel az emeletre, és mondd meg Tizzynek, hogy rohanjon át Farrellért az üzletbe. - Megyek, mama! - vágta rá a fiúcska, és máris eliramodott, hogy teljesítse anyja kérését. Raelynn a nyakához kapta remegő kezét, amikor látta, hogy Gustav belöki a kaput, belép rajta és becsukja maga mögött. - Mit tegyünk? Már jön is befelé. Elizabeth reszketve megragadta Raelynn karját. - Emory pisztolyát odafent tartom az emeleten. Feltartóztathatnám, amíg Farrell ide nem ér suttogta fojtott hangon. - Le tudnál lőni egy embert? - pillantott rá Raelynn nyugtalankodva. Elizabeth gyenge kísérletet tett, hogy elhitesse barátnőjével, képes lenne rá, de úgy érezte, be kell vallania az igazat. - Még soha nem vitt rá a szükség, hogy embert öljek. - Hozd gyorsan azt a fegyvert! - sürgette Raelynn, és igyekezett úrrá lenni vacogásán. - Tudom, mire képes ez az ember, ha nem állják útját, és úgy érzem, én bizony le tudnám lőni.

Gustav már a ház előtti verandához ért, amikor Elizabeth visszatért a mordállyal. Raelynn kezébe adta, aki kissé zavartan nézett végig a fegyveren. - Miből lehet tudni, hogy meg van-e töltve? - Én legalább ennyit értek hozzá - mondta szemrehányóan Elizabeth, és kivette a pisztolyt barátnője kezéből. - Én töltöttem meg, mielőtt lehoztam. Most pedig állj az ajtó mögé, nehogy meglásson. Lehet, hogy elmegy, és békén hagy bennünket, ha elveszem a kedvét a látogatástól. A bejárati ajtóhoz lépve Gustav bekopogott. Elizabeth óvatosan a szoknyája mögé rejtette a pisztolyt, mielőtt kitárta az ajtót. Mosolyt erőltetett az arcára, de amint a férfi jéghideg, kék szemébe nézett, borzongás futott végig a hátán. - Mr. Fridrich, azt hiszem... - szólalt meg szokatlanul magas hangon. - Minek köszönhetjük a látogatást? - Azért jöttem, hoty tiszteletemet tetyem Frau Birminghamnél - közölte Fridrich fontoskodva. - Várja magát? - tudakolta Elizabeth pimasz hangon. - Beszélni szeretnék vele. Kérem, szóljon neki - vetette fel az állát Gustav, és hidegen megcsillant a szeme. - Nem vagyok biztos benne, hogy Mrs. Birmingham látni szeretné magát - jegyezte meg merészen Elizabeth. - Végül is ön elrabolta őt az otthonából. Honnan tudjuk, hogy nem próbálkozik-e ismét ezzel? Elizabeth észrevette, hogy a vizenyőskék tekintet megkeményedik, de arra nem számított, hogy a férfi elüvölti magát. - Ostoba nőszemély, azonnal hívja ide nekem Frau Birminghamet, mielőtt elveszítem a türelmemet! Elizabeth összerezzent a dühös hangtól, sietve hátrálni kezdett, és beleütközött Raelynnbe, aki időközben előjött a rejtekhelyéről. Kiegyenesítette a hátát, és elszántan szólásra nyitotta a száját. -Mr. Fridrich, nem hagyom, hogy a saját otthonomban bárki is üvöltözzék velem. Kérem, higgadjon le, különben kidobatom a házamból. - Utyan kivel dobatna ki, Frau Dalton? A ház urával? - Meglehet - mennydörögte egy férfihang a nők háta mögül. Farrell öles léptekkel megindult, ellépett Elizabeth mellett, és jóformán az egész ajtónyílást betöltötte, ahogy csípőre tett kézzel megállt a német előtt. Bár Farrell már több mint hat éve nem bokszolt versenyszerűen, megőrizte kitűnő erőnlétét, és biztosra vette, hogy könnyedén elbánna a tolakodó alakkal, ha rosszabbra fordulna a helyzet. - Ezúttal mit akar, Fridrich? Amikor Jake meghallotta, hogy az idegen ordít az édesanyjával, remegve egy szék mögé kuporodott, de Farrell megjelenésével visszatért a bátorsága. Elsurrant védelmezőjük mellett, és sípcsonton rúgta a köpcös férfit. - Ki innen! - kiáltotta. - Utálunk téged! - Te kis vakarcs! - kelt ki magából Gustav - Fölaprítalak, és fölzabáltatlak a cápákkal. Úty bekapnak, mint ety apró morzsát. Farrell a legényke vállára tette a kezét, hogy megnyugtassa, és magához vonta. A gyermek elkerekedett szemmel, remegve pillantott fel rá. A szabómester megborzolta a fiúcska vörösesszőke haját, és lemosolygott rá. - Ne hagyd, fiam, hogy ez az utálatos vénember rád ijesz-szen. A fiú elfordult, és szorosan átölelte Farrell combját. Jeff felébredt a dühös hangokra. Magára kapta a nadrágját, majd félmeztelenül és mezítláb lesietett a lépcsőn. Észrevette, hogy Tizzy izgatottan ide-oda szaladgál az előtérben.

- Mi folyik odakint? - kérdezte a lánytól. - Mr. Fridrich van itt, Mr. Jeffrey - súgta Tizzy, és némán a bejárati ajtó felé mutatott. - Odakint van a verandán. Azt hiszem, azért jött, hogy Miss Raelynnek csapja a szelet. - Szóval ezért jött? A tompa fejfájás dacára Jeffrey kész volt elbánni ellenfelével. Hiányos öltözéke mit sem számított, fűtötte a harci szellem. Raelynn elkapta férje karját, amint el akart lépni mellette. - Kérlek, Jeffrey, hagyd Farrellre ezt az ügyet - könyörgött. - Nem vagy olyan állapotban, hogy ölre menj Gustavval. Jeff elmosolyodott, megfogta hitvese kezét, a szájához emelte, és szerelmes csókot lehelt rá. - Nem kell aggódnia, asszonyom. Vigyázni fogok. Elizabeth hátralépett, hogy utat engedjen Jeffnek. Farrell megpillantotta barátját, és kilépett a verandára, hogy Jeff követhesse. Gustav keskeny szemöldökét felvonva, megvetően mérte végig ellenlábasát. - Úty látom, hoty az a jó seriff még nem tartóztatta le, Herr Birmingham. Csak magának volt oka, hogy megölje Nellt. Mindenki tudja, hoty a maga istállójában tyilkolták meg, mégis szabad, mint a madár. A naty barátság Townsend seriffel előnyökkel jár, nemde? - Én meg úgy látom, még mindig arra áhítozik, hogy megszerezze magának a feleségemet, Herr Fridrich. Gustav gúnyosan mosolygott, miközben tekintete végigsiklott ellensége magas, félmeztelen alakján. Birmingham nemcsak fiatalabb, sudárabb és izmosabb, hanem fessebb is volt nála. -A felesége hamarosan megözvetyül, Herr Birmingham, mert magát felakasztják Nell megtyilkolásáért. - Csak nehogy lélegzet-visszafojtva várjon, míg ez bekövetkezik, Fridrich, mert még idő előtt a pokolra száll. - Ön jut pokolra, Herr Birmingham, nem én! Én nem öltem meg senkit. -Persze hogy nem, mert a világért sem mocskolná be a hideg, nedves, hófehér kezét. A piszkos munkát a bérenceire bízza. Úgy hallottam, ezer dollárt ajánlott fel Hyde-nak és Frye-nak, ha félreállítanak engem, hogy szabad legyen az út a feleségemhez. Kíváncsi lennék, melyikük végzett Nellel. Talán a múltkori támadásért is maga volt felelős. - Jeff gúnyosan felhorkant. - Ne lepődjék meg túlzottan, ha Townsend seriff felkeresi, hogy néhány kérdést tegyen fel önnek az esettel kapcsolatban. Magam is kíváncsian hallanám, mit hoz fel a mentségére. - Én nem tettem semmit! - üvöltötte magából kikelve Fridrich, aki dühbe jött a gondolattól, hogy a seriff ismét szaglászni kezd a raktárában. - Sok minden szárad a maga lelkén - vágott vissza csípősen Jeff. - Távozzon! - Csak azért jöttem ide, hoty udvaroljak Raelynnek. - Ő férjes asszony! - vakkantotta Jeff. - Méghozzá az én feleségem! Most pedig hordja el innen az irháját, mielőtt a nagy fenekével feltörlöm a verandát. - Ha kell, türelmes is tudok lenni, Herr Birmingham -húzta gúnyos mosolyra a száját a német. Kivárom az ön halálát, és akkor a felesége az enyém lesz. Gőgös mosollyal Jeff lába elé vágta a csokrot, felkapta a kalapját, kopasz fejére biggyesztette, majd hátraarcot csinált, és kimért léptekkel elvonult a gyalogúton. Ép kezét fellendítette, és intett az utca végén várakozó bérkocsinak. Amikor a hintó előállt, Gustav búcsúzóul megrázta az öklét Jeff felé, és beült. A kocsi elrobogott a ház elől, Gustav vissza se nézett. - Elmúlt a veszély! - sóhajtott fel Elizabeth, és kezét, amelyben a pisztolyt tartotta, a háta mögül leengedte maga mellé.

A két férfi belépett a házba. Farrell észrevette a mordályt menyasszonya kezében, és óvatosan elvette tőle. - Mostantól fogva nem kell tartania attól, asszonyom, hogy magának kell megvédenie a családját és az otthonát. Ha nincs kifogása, akkor most elmegyek, és kerítek egy papot, hogy a házasságunk kérdését egyszer s mindenkorra rendezzük. Elizabeth örömében felkiáltott, és a férfi nyakába ugrott. -Jó ég, asszonyom, nem kapok levegőt! - kuncogott fojtott hangon Farrell. -Jaj, bocsánat! - suttogta az asszony szégyenében pirulva. Hátralépett, de csak egy pillanatra, mert nem tudott ellenállni a férfi közelségének. Lábujjhegyre állt, és csókot lopott Farrell ajkáról, majd zavarba jött saját vakmerőségétől. Éppen el akart fordulni, amikor Farrell magához szorította, és lehajolt, hogy megcsókolja. - Akkor feleségül jön hozzám? - kérdezte halkan a divattervező, amikor elhúzódtak egymástól. - Igen, Farrell! Igen! Igen! Igen! - kiáltozta Elizabeth túláradó boldogsággal. - Akkor jobb lesz, ha máris felkerekedem - vigyorodott el a férfi, és kézfejével felemelte Elizabeth állát. - Amíg én intézkedem, öltse magára a legszebb ruháját, és csomagoljon össze néhány holmit éjszakára. Raelynn és Tizzy biztosan szívesen vigyáz Jake-re holnapig. - Hová megyünk ma este? - Hová? Hozzám, asszonyom. Távozóban még egy pillanatra megállt Jeff mellett. -Jó lenne, ha magadra vennél valamit, ha a tanúm akarsz lenni, kedves Jeffrey barátom. Minthogy még nem voltam házasember, nem ismerem az esküvői formaságokat, de úgy sejtem, nem kellene egy szál nadrágban megjelenned. -Még kissé furcsán érzem magam. Azt hiszem, segítség nélkül nem tudok felmenni a szobánkba felöltözni - húzta mosolyra száját Jeff, és orcáján előtűntek a gödröcskék. Raelynn férje vállára hajtotta a fejét, és csillogó szemekkel nézett rá. - Azt hiszem, a segítségedre lehetnék. Nem okoz gondot, hiszen én is készülődöm az ünnepi alkalomra. - Szüksége lesz rám, Miss Raelynn? - szólt oda az előtérből Tizzy. - Csak a fésülködésnél, Tizzy. Addig a menyasszony szolgálatára lehetnél. Miss Elizabeth biztosan örülne, ha az esküvőre csodálatos frizurát készítenél neki. Jeff átölelte felesége vállát, és felmentek a lépcsőn. Amikor becsukta maguk mögött a hálószoba ajtaját, nekivetette a hátát, magához ölelte hitvesét, és hosszasan csókolta. Mire elengedte, már Raelynn is szédelgett kissé. - El sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál - suttogta Jeff. - Mindennap rohanni akartam hozzád, hogy könyörögve kérjelek, gyere vissza, de attól féltem, elhúzódsz tőlem, mint akkor este, Red Pete kunyhójában. - Ó, Jeffrey, minden este álomba sírtam magam, mert aggódtam, mi lesz kettőnkkel. Hinnem kellett volna az ártatlanságodban, de annyira össze voltam zavarodva. - Türelmesebbnek kellett volna lennem veled - suttogta Jeff, és szétnyíló ajkakkal lehajolt hozzá -, hiszen borzalmas megrázkódtatás ért. - Már elmúlt - suttogta Raelynn, mielőtt ajkuk összeért. Lábujjhegyen állva Jeff nyakába csimpaszkodott, és ahogy testével hozzásimult, érezte a nekifeszülő kemény férfiasságot és öle mélyén a sóvárgó lüktetést. Mellbimbói előremeredtek, az izgalom lázában égtek, és Raelynn még közelebb húzódott férje acélosan izmos mellkasához.

-Jobb lenne, ha öltözködnénk, szerelmem - mormogta Jeff. - Ahogy Farrellt ismerem, pillanatokon belül visszatér. Ha így folytatjuk, úgy fog nyikorogni az az öreg ágy, mint még soha. Raelynn csalódottan felnyögött, és elhúzódott férjétől. Gombolgatni kezdte ruháját, de Jeff ismét magához ölelte, és alsóinge alá csúsztatta a kezét. Tenyerébe fogta az egyik kerek halmot, hüvelykujjával megcirógatta a puha csúcsot, amitől az újra feszessé vált. Raelynn kérdőn felmosolygott urára, de Jeff felsóhajtott, és megrázta a fejét. - Hagyjuk abba, asszonyom - suttogta. - Ha nem sietünk, Farrell kopogtat az ajtón. Habár úgy érezte, égető szüksége lenne egy jó meleg fürdőre, rá kellett jönnie, hogy már csak mosakodásra van idő. Izmai még fájtak a csuklyás férfival folytatott dulakodástól, de annál jobban élvezte volna a közös fürdőzést hitvesével. A különélés hetei alatt sokszor felidézte emlékezetében azokat a pillanatokat, amikor a felesége hátát a mellkasának döntve elnyújtózott a kádban. Megnyugtató volt számára a tudat, hogy a jövőben még sok közös fürdőzésben lesz részük. Amikor Jeff hozzálátott a mosakodáshoz, Raelynn letelepedett a karosszékbe, hogy felhúzza a harisnyáját. Amikor véletlenül felpillantott, meglátta a borotválkozóállvány előtt álló férfit anyaszült meztelenül. A látvány felkeltette a kíváncsiságát, és hamarosan magára vonta Jeff figyelmét. - Ha tovább bámul, asszonyom, képtelen leszek elrejteni a fegyveremet a nadrágomban. -Jeffrey, te hogyan viszonyítanád magad a többi férfihoz? Férje felvont szemöldökkel, fürkészőn nézett rá. - Miért kérded? - Kíváncsiságból - mosolygott rá Raelynn, és a lábikrájára simította a harisnyát. Minthogy szeretkezés után sokszor nyíltan beszélgettek egymással, a legkevésbé sem érezte magát zavarban. - Nos, elárulod? - Még soha nem jutottam odáig, hogy gondolatban másokhoz méricskéljem magam - kuncogott Jeff felesége tolakodó. kíváncsiságán. - Ez engem soha nem érdekelt. Odahajolt a borotválkozóállványon függő kis kerek tükörhöz, és a kést végighúzta az arcán. Miután végzett, Raelynn felé vetett egy pillantást. Huncutul csillogó szeméből kiolvasta, hogy hitvese nem tágít, amíg ki nem elégíti a kíváncsiságát. - Rendben van, kedvesem. Elmondok mindent, amit tudok. Raelynn izgatottan kuporgott a széken, mint egy mesét váró gyermek. Jeff nem állta meg nevetés nélkül, és élvezettel gyönyörködött feleségében. Raelynn csupán egy alsóinget viselt, telt keble majd kibuggyant a mélyen kivágott ingvállból, és puha, halvány mellbimbói átlátszottak a leheletvékony anyagon. - Bárcsak láthatna most Gustav, szerelmem! Az első keze ügyébe eső karddal nekem rontana, és keresztüldöfne, hogy megszerezzen magának téged. - Ne is emlegesd azt a gazfickót. Ki nem állhatom. - Felemelte a kezét, és intett Jeffnek, hogy térjen vissza az eredeti témára. - Gyerünk, Jeffrey, várom a választ. Jeff sóhajtva engedett felesége unszolásának. - Ifjúkoromban sok heccelődést kellett kiállnom, valahányszor meztelenül fürödtünk a barátaimmal. A patak partján álló fa egyik ágára hosszú kötelet kötöttünk, és azon hintáztunk a víz fölött. Néhányunknak az átlagosnál nagyobb volt a fütykösünk, és a többiek azzal ugrattak bennünket, hogy ha a kötél elszakadna, nekünk kellene felmásznunk a fára, hogy a kötelet helyettesítsük. - Nem zavart, hogy heccelődtek veled?

- Nem tartottam magam szerencsétlennek. Legalább soha senki nem nézett lánynak. - Nekem így tetszel, ahogy vagy. - Ugye, nem az jár a fejedben, hogy a férjeddel elszórakozz egy kicsit, vagy mégis? Kimenteném magunkat a késésért. Raelynn szinte látta a kíváncsi tekinteteket, amelyek rájuk szegeződnének, ha szeretkezés után lemennének a földszintre. - Túlzottan recseg ez az ágy, Jeffrey. Minden bizonnyal tudnák, mit műveltünk idefenn. Jeff felhorkant. - Otthon az ágy nem nyikorog, asszonyom, ezért hazaviszem, és egészen addig ott tartom, amíg nem könyörög, hogy engedjem el. -Megígéred? - derült fel Raelynn arca, és a nevetéstől bájos gödröcskék támadtak az arcán. -A szavamat adom rá, asszonyom - kacsintott hitvesére Jeff.

180. Gustav Fridrich öles léptekkel vonult végig az utcán. Észre sem vette azokat, akik az útjába kerültek. Bár izzadságtól fénylő, kerek ábrázatán vérvörös foltok jelentek meg a megerőltető iramtól, és melle sípolt, ahogy zihálva kapkodta a levegőt, meg sem fordult a fejében, hogy visszafogja sietős lépteit. Megvetette a gyengeséget éppen úgy, mint a körülötte lévő világot. Charlestont az erkölcsi fertő, az élvhajhászás és a gondtalan mulatozás városának tartotta, ami az ő szemében megvetésre méltó volt. Annak ellenére, hogy a városban és környékén folytatott zugkereskedelemből gazdagodott meg, gyűlölte a charlestoniakat. Kiváltképp a seriffet utálta. Ha nincs Rhys Townsend, Raelynn még mindig a foglya lenne. Még soha nem volt dolga hozzá fogható nővel, és már unta a közönséges ringyókat, akik egy-két fityingért bármelyik férfival lefeküdtek. Akikkel a vállsérülése óta megpróbált közösülni, rémülten reszketve menekültek előle, amikor a sikertelenségtől megszégyenülten szidta őket és üvöltözött velük. Raelynnel más lenne, vigasztalta magát. Már a gondolattól is, hogy ágyba vigye a nőt, gerjedni kezdett ernyedten szuny-nyadó férfiassága, amelyet a szajháknak minden tudományuk és tapasztalatuk ellenére sem sikerült felébreszteniük. Az asszony iránt táplált mohó vágya irgalmatlan bánatot okozó nyomorult helyzetbe hozta. Már a tükörképére sem tudott ránézni, mert látta, hogy hónapról hónapra hájaso-dik. Hasznavehetetlenül lógó karja és petyhüdt férfiassága nyomasztotta, és mindig arra emlékeztette, mennyire gyűlöli Jeffrey Birminghamet. Szúrta a szemét, hogy a seriff még mindig nem tartóztatta le a férfit Nell meggyilkolásáért. Gustav most hirtelen befordult egy szűk utcába, hogy lerövidítse az utat a rá várakozó hintóig. Sötét gondolataiba mélyedve észre sem vette a két matrózt, akik a nyomába szegődtek. Váratlanul elkapták ép karját, és arccal a falnak lökték úgy, hogy az orra majdnem eltörött. Megpróbált hátranézni, de a tarkójára nehezedő vaskos kar előreszorította a fejét. - Mit akarnak tőlem? - ordított Gustav. Ahogy levegő után kapkodott, bűzös leheletet lélegzett be, és egy kajánul nevető, érdes hang harsant a fülébe. - Ide a pénzed, öregem, vagy elvágom a torkodat! Hogy nyomatékot adjon elszántságának, a matróz egy hatalmas pengét nyomott áldozata köpcös nyakához úgy, hogy annak a vére is kiserkent.

A másik matróz nem fecsérelte az időt fenyegetésre, hanem letérdelt a német mellé, és átkutatta a zsebeit. Mivel nem talált elég pénzt, tovább folytatta a keresést. A férfi dereka táján kidudorodó tárgyat tapintott ki, és előrántotta a kését. Gyors mozdulattal elvágta a férfi nadrágtartóját, lecibálta róla a nadrágot. A pantalló lecsúszott Fridrich bokájáig, és kiszabadult hájas tompora, amit immár csupán a kabát és a hosszú alsónadrág fedett. A matróz elvágta a pénztartó zsinegjét, és del-tás vállára vetette. - Ebből jó pár telet kihúzunk, cimborám! - vihogta, és vállon veregette társát. - És mit csinálunk a fickóval? - kérdezte az utóbbi, és cinkosára nézett, a javaslatát várva. - Elnyisszantjuk a nyakát. Gustav megbénult a rémülettől, amint arra gondolt, hogy a két senkiházi kioltja az életét. Szíve vadul kalapált, és lihegve kapkodott levegő után. Bármennyire szerette a pénzt, e pillanatban eszébe sem jutott rágondolni. Végigpergett előtte eddigi élete. A lelki szemeivel látta mindazokat, akiket ő tett tönkre, akiknek a halálát okozta; a nőket, akiket becstelenül kihasznált; az öregeket, akiket átvert és koldusbotra juttatott; a gyerekeket, akiket félrerúgott az útjából; a koldusokat, akiket felpofozott. Most, hogy közel érezte a halált, áldozatai visz-szajöttek kísérteni. Maga előtt látta az arcukat, legelöl Nellét. Ezer dollárt ígért azért, hogy elmozdítsák az útjából Jeffrey Birminghamet, és lám, mi lett a vége - egy fiatal anya halála! „Ez nem az én lelkemen szárad! Nem tudtam róla!" - sikoltotta gondolatban a fölébe tornyosuló, fekete taláros, csontváz ábrázatú bírának, aki kalapácsával lesújtott, és kihirdette az ítéletet: „Minden tekintetben bűnösnek találtatott. Az ítélet: halál!" Gustav hatéves kora óta nem imádkozott. Lázasan kutatott az emlékezetében, hogy is kezdődik az ima, amikor a matróz, aki a pengét a nyakához szorította, hirtelen felnyögött. Társa nyomban szúrásra lendítette a kését, de a szeme döbbenten kimeredt, és elakadt a lélegzete. Hosszú, véres tőr csúszott ki a gyomrából, s a fickó elfojtott nyöszörgéssel lassan kétrét görnyedt. - Most mán fölhúzhatja a nadrágját, Mr. Fridrich - szólalt meg egy ismerős hang. - Ezek a matrózok többé nem fognak ártani magának. - Olney te vagy az? - rángatta fel a pantallóját Gustav. - Hát persze hogy én vagyok. A német a nadrágját gombolgatva a fiatalember felé fordult, és fenyegetően rámeredt, teljesen megfeledkezve arról, hogy Olney az imént megmentette az életét. - Hol a fenében jártál? Már hetek óta várlak. - Igyekeztem menteni a bőrömet. A karom megsérült, és ki kellett várnom, amíg meggyógyul, csak azután mertem előjönni a rejtekhelyemről. Birmingham bérencei meg a seriff emberei majdnem halálra üldöztek, szöknöm kellett előlük. Úgy döntöttem, elég volt a menekülésből a mocsáron meg az erdőn át. Azt gondótam, meghúzhatnám magam abban a kuplerájban, ahol legutóbb Ol' Cooppal találkoztam, és elszórakozhatnék az örömlányokkal. Épp oda tartottam, amikor megláttam magát meg ezeket a fickókat, ahogy befordulnak a sarkon. - Olney kíváncsian félrebillentette a fejét. - Mi van Birminghammel? Letartóztatták már? - Nein! Az a tökkelütött seriff semmit sem hajlandó tenni a tyilkosság ütyében! Feleslegesen ölted meg a lányt! - Én? Dehogy öltem meg! - nevetett fel gúnyosan Olney. -Birmingham volt az! A saját két szememmel láttam! -Hazudsz, Olney! Te vitted ki oda Nellt, hoty kínos helyzetbe hozd Birminghamet. Aztán meg azt hallom, hoty megtyilkolták a lányt. Miért tette volna Birmingham, akinek ilyen työnyörű felesége van?

A fiatalember megvonta izmos, széles vállát. - Lehet, hogy dühbe gurult, amikor a díszes estély alatt Nell betoppant a házba, és megfenyegette, hogy leleplezi a barátai előtt. A lány azt mondta nekem, hogy ott, mindenki füle hallatára kijelenti, hogy Birmingham vért az, aki teherbe ejtette. Birmingham bizonyára nem akart szégyenkezni a barátai előtt, amiért fölcsinálta a lányt, aztán meg kiadta az útját. Egyesek a hírnevükre vigyáznak, ahelyett hogy arra ügyelnének, ne kerüljenek szembe a törvénnyel. Gustav kiérezte a gazember hangjából a gúnyt, de elengedte a füle mellett a célzást. -Bármennyire szeretném, nem tudom elképzelni Birminghamről, hoty ilyen ostoba letyen mormogta. - Talán tévedtél, Olney. Lehet, hoty láttad a tettest, de azt hitted, Birmingham az. -Akár bíró előtt is kész lennék megesküdni, hogy maga Birmingham vén az, de erre aligha kerül sor, mert ha fölbukkanok, az a drágalátos seriff nyomban letartóztat. Az a vacak ezer dollár nem éri meg, hogy bajba kerüljek, úgyhogy ha azt várja tőlem, hogy odaálljak az esküdtszék elé, megtarthatja magának a pénzét. Gustav jéghideg szeme számítón összeszűkült, miközben azt latolgatta, mekkora összeggel kísérthetné meg Olneyt. - Mit szólnál háromezer dollárhoz? - Csak akkor teljesítem a kívánságát, ha az emberei szétkürtölik a városban, hogy visszajöttem, és szemtanúja vótam annak, hogy Birmingham végzett Nellel. Föl kell lázítani az embereket Townsend seriff ellen, azzal kell vádolni, hogy elfogult a barátja iránt. Azután el kell kísérniük engem Townsend irodájába a felheccelt tömeggel együtt, és froclizniuk kell a seriffet, amikor föladom magam. - Ezt nem lesz nehéz elintézni. - Előbb egy jó fürdőre van szükségem, aztán egy szajhára, akivel néhány órát eljátszadozom, meg tízezer dollárra, előre fizetve. - Tízezerre! Neked elment az eszed! Ennyit eszem ágában sincs fizetni! - Csináljon, amit akar - rándította meg vállát közömbösen Olney -, ennél kevesebbért meg nem teszem. Lehet, hogy jó pár évet le kell húznom a börtönben, és mielőtt leültetnének, szeretnék befektetni egy csinos összeget, hogy amikor majd kiszabadulok, olyan urasan élhessek, mint Birmingham. - Ez rablás! - Maga bért fizet nekem, Mr. Fridrich, nem emlékszik? Én tisztességes, kemény munkával keresem a kenyeremet, és tudok alkudni, ha kedvező alkalom adódik. A börtönben eltöltendő három év túl hosszú idő ahhoz, hogy pár garassal szúrja ki a szemem. Egy szó mint száz, kevesebbet nem vagyok hajlandó elfogadni. - Ha beleetyezem, akkor garantálod, hoty Birminghamet letartóztatják? - nézett rá fürkészőn Gustav. - Garantálom! - Akkor tízezer üti a markodat a letartóztatásáért. Ha nem teljesíted, amit ígértél, elvágott nyakkal a folyóban találod magad! -Jó napot, seriff! Rhys Townsend a pisztolyához kapott és hátrafordult. Nem tudta elfelejteni ezt a hangot. Éjjelnappal a fülében csengett, miközben szüntelenül azon törte a fejét, merre keresse ezt a ravasz rókát, Olneyt. Almában sem gondolta, hogy a csirkefogó peckesen beállít az irodájába. Olney azonban valóban ott állt előtte, teljes életnagyságban, fölényesen az ajtófélfának támaszkodva. Rikító, kockás szalonkabátot és vörös inget viselt, rozsdabarna nadrágjának szára be volt gyűrve szarvasbőr csizmájába, amelyről lerítt, hogy jobb napokat is látott.

- Mi az ördögben sántikálsz, Olney? - rivallt rá Rhys, amint tekintete az ablakon át az irodája előtt gyülekező tömegre villant. Érezte, hogy valami készül, és megborsódzott a háta. Olney meg sem próbálta visszafojtani vigyorgását, magabiztos, lassú léptekkel megindult a seriff felé. - Csak arra gondótam, seriff, ideje, hogy tiszteletemet tegyem magánál. Van valami kifogása ellene? Amint a fiatalember elballagott mellette, Rhys undorodva elfintorította az orrát, mintha görénybűz csapta volna meg, és elfordította a fejét. - Olyan szagod van, öregem, mint egy illatszerboltnak. Olney hátravetette fejét, és hangos hahotában tört ki, amitől a seriff helyettese, aki a közeli cellában szunyókált, tüstént felébredt, és álmos szemekkel tekintett ki a rács mögül. - Mi folyik itt? - motyogta álomittas hangon. - Feküdj vissza aludni, Charlie - szólt oda Rhys, és helyettese engedelmesen visszatámolygott a priccshez. Rhys felvont szemöldökkel nézett Olneyra. - Nem tetszik az új szerelésem, seriff? - vigyorgott rá gúnyosan Hyde. -Az én ízlésem szerint kissé csiricsáré, de a te dolgod, Olney, hogy miben jársz. Hogyan szereztél pénzt Fridrichtől, hogy ezeket a holmikat megvehesd? - Mán megint kezdi, seriff. Mindig azt feltételezi, hogy az én becsületem megvehető. - Miféle becsületről beszélsz? - kérdezte gúnyosan Rhys. Olney nagyot sóhajtott, és a fejét csóválta, mintha már bánná a látogatást. -Azért vagyok itt, hogy segítsek megoldani azt a gyilkossági ügyet, amit magának nem sikerül felgöngyölíteni, de maga még csak hajlandóságot sem mutat arra, hogy kedves legyen hozzám. Az odakint tolongó, egyre sűrűsödő sokaság felé lendítette karját. - Ha maga nem is, de az emberek odakint biztosan kíváncsiak a mondanivalómra Nell meggyilkolásával kapcsolatban. Rhys elgondolkodva a rácsos ablakhoz lépett, és kitekintett. A tömegben felismerte azokat az embereket, akiket Fridrich raktárában látott azon az éjszakán, amikor a barátaiból álló sereggel rájuk rontott. -Valami azt súgja, hogy a barátaid már tudják, mire készülsz. Azt hiszem, már alig várod, hogy elárulhasd nekem annak az embernek a nevét, akit te gyilkosnak vélsz. Szeretnéd, ha kitalálnám, kire gondolsz? - Egyet találhat. - Mivel ennyi embert hoztál magaddal - bökött a fejével az utca felé Rhys -, hogy rám kényszerítsd az akaratod, hajlamos vagyok arra gondolni, hogy akit gyilkosként akarsz megnevezni, nem más, mint Jeffrey Birmingham. Olney halkan kuncogott, és mutatóujjával megdörgölte az orrát. - Tudja, seriff, néha meglep engem. Nem is olyan ostoba, mint hittem. - Köszönöm, Olney - felelte szárazon a seriff. - Szívesen bóknak venném, de figyelembe kell vennem, hogy ki mondja. - Márpedig én láttam Birminghamet, amikor megölte Nellt! Nem hazudok! - erősködött ingerülten a briganti. - Az új öltözéked alapján - suhant végig a gazfickó ízléstelen ruházatán Rhys tekintete feltételezem, hogy Fridrich fizetett neked, hogy feladd magad nálam, és közöld velem ezt az értesülést.

- Fején találta a szöget, seriff. Mivel tudom, mennyire várja, hogy lecsukhasson, meg sem fordult vóna a fejemben, hogy errefelé kószáljak, ha nem kaptam vóna annyi pénzt, hogy megérje nekem a kóterban elfecsérelt idő. A dolgok jelenlegi állása szerint szép jövőnek nézek elébe, ha kiszabadulok a dutyiból. Az lesz majd a nagy nap, meghiszem azt! Tízezer dollárt zsebeltem be azért, hogy ma átlépjem a maga küszöbét. Eljöttem, seriff, és kész vagyok megvallani az összes bűnömet meg a maga barátjáét is. -Tudod, Olney, általában megérzem, ha valaki hazudik nekem. Ha azt hiszed, hogy a bolondját járathatod velem, jobb lesz, ha elhallgatsz, a saját érdekedben. Úgyis elkapom a gyilkost, akár a segítségeddel, akár anélkül. - Nem hazudok - jelentette ki határozottan a semmirekellő, és a seriffre szegezte tekintetét. - Ez az igazság, akár hiszi, akár nem. Szóval meghallgatja a mondanivalómat, vagy megmondjam az embereknek, hogy maga nem akar rosszat hallani a drágalátos barátjáról? - Persze hogy meghallgatlak. De vedd tudomásul, Olney, hogy mindaddig nem változtatom meg a véleményemet Birminghamről, amíg nincs a birtokomban a te szavadnál erő-sebb bizonyíték. Árulj el nekem valamit, mielőtt elmesélnéd, hogy szerinted mi történt. Tudod azonosítani azt az embert, aki menekülésre késztetett Birmingham istállójából, miután szemtanúja voltál Nell meggyilkolásának? - Honnan az ördögből tud maga erről? - meredt a seriffre meglepetten Olney. -Megvannak a hírforrásaim - felelte gúnyos mosollyal Rhys. - Elloptad Birmingham kancáját, hogy eliszkolj a gyilkos elől. Nem így volt? Olney álla leesett az ámulattól, de hirtelen gyanút fogott, és a törvény emberére hunyorított. - Birmingham mondott magának valamit? Rhys tekintete lesiklott a földre, és fanyar mosollyal szemlélte a briganti kopott lábbelijét. -Jól látható nyomokat hagytál magad után az istálló melletti kifutóban. A csizmád alaposan ki van taposva. A lábnyomodat nem lehet összetéveszteni senkiével sem. - Honnan tudja, hogy menekülnöm kellett az istállóból? -nézett kitartóan a seriff szemébe Olney, továbbra is gyanakvó arckifejezéssel. - Egy kisebb, elegánsabb csizma nyomai voltak a te lábnyomod mögött. A tiéd csak odáig vezetett, ahol felpattantál a kanca hátára. A lóval átugrattál a kerítésen és eltűntél. A másik nyom visszavezetett az istállóba. Tehát láttad, hogy a gyilkos leszúrta Nellt, majd elmenekültél a lóval. Olney azt hitte, fölényben lesz a seriffel szemben, csakhogy a fickó megfordította a helyzetet. Rhys elképesztette azzal, hogy úgy tárta elé a tényeket, mintha az istálló egyik sarkában megbúvó kisegérként maga is szemtanúja lett volna az eseményeknek. Olneyt átkozottul zavarta, hogy ő az, aki leesett állal hallgatja a seriffet, és nem fordítva. - Igen, én kötöttem el a kancát - mormogta Olney. -Majdnem a vesztemet okozta. Kificamítottam a vállamat, amikor nekivitt egy fának, és leestem a hátáról. Később véletlenül rátaláltam Birminghamre Red Pete kunyhójában. Ott vót kettesben a nejével, amíg rájuk nem törtem. Erőszakkal kényszerítettem, hogy helyre tegye a vállamat. Megpróbálta elhitetni velem, hogy nem ő végzett Nellel. Még azt is mondta, hogy a lányba háromszor bökték bele a kést, én viszont úgy láttam, hogy csak egyszer. - Birmingham nem lódított, Olney. Nellt tényleg háromszor szúrták meg. -Akkor biztosan visszament, hogy végezzen vele. Én azt láttam, hogy csak egyszer vágta bele a kést. - Szóval ha a gyilkos valóban visszament, hogy még kétszer belemártsa Nellbe a kést, akkor ez azután történt, hogy te a kancával kereket oldottál. - Igen, ezt állítom.

- Sikerült akár egyszer is megpillantanod a gyilkos arcát? - Egy férfit láttam, ki vót öltözve elegáns estélyi ruhába, és több mint fél fejjel magasabb vót nálam. - Egyszer sem láttad az arcát, de megesküszöl rá, hogy azonosítani tudod őt? - faggatta Rhys. - Bárhol felismerném, seriff. Birmingham vót az - felelte Olney határozottan. - Majd a frászt hozta rám, úgy rohant utánam. Az igazat megvallva, majdnem el is kapott. Ha az a bolondos kanca nincs ott, most én is halott vónék, mint szegény Nell. Még soha senkit nem láttam ilyen gyorsan futni, pedig vagy tíz évvel fiatalabb vagyok nála. - Azt mondod, hogy a fickó nagyon magas volt? - nézett rá Rhys meglepetten, mintha sejtene valamit. - Igen, olyan magas, mint Birmingham - válaszolta fanyarul Olney. Már kezdte bosszantani a seriff makacs faggatózása. - Meg mint maga és az a másik barátja, a női szabó. - Megvetően elhúzta a száját. - Szerintem annyira odavan a fodros ruhákért, hogy odafenn az úri lakosztályában elrejtőzve illegeti magát a szoknyákban. Rhys hitetlenkedve meresztette a szemét Olneyra. - Még mielőtt további ostoba megjegyzéseket tennél Farrell ívesre, hadd tájékoztassalak, öregem, hogy nemcsak veretlenként visszavonult bokszoló, de már tíz éve a környék legkiválóbb mesterlövésze. Hatvan lépésről úgy kilövi a szemed, hogy a pillád sem rezdül. - De nagyon védi a barátait, seriff! - vigyorgott csúfondárosan Olney. - Most mán meghallgatja végre, mi mondanivalóm van Birminghamről, vagy nem? - Majd én ajtót nyitok, Tizzy - szólt hátra Raelynn a szobalánynak, aki éppen Jake-et fürdette. - Igenis, Miss Raelynn! Raelynn az ablakhoz lépett, és kikémlelt, hogy meggyőződjék, barátságos látogató érkezett-e. Amint megpillantotta a se-riffet, sietett ajtót nyitni. - Rhys, mit keres maga itt? - kérdezte meglepetten. Szeme elkerekedett, amikor meglátta a ház előtt összecsődült embereket, élükön a bilincsbe vert Olneyval. Hirtelen rádöbbent, minek köszönheti a seriff látogatását. Olney előbújt a rejtekéből, hogy megvádolja a férjét. - Nem Jeffrey a tettes, Rhys - jelentette ki teljes meggyőződéssel. - Tudom, hogy nem ő volt. - Szeretnék beszélni vele - közölte komoran Rhys. - Itt van? - Igen - felelte Raelynn tétován, és sarkig tárta az ajtót. -Pár órája ismét rátört a fejfájás, ezért egy kis ópiumot tettem az ételébe, hogy elaludjon. Mostanra már biztos elmúlt a hatása. - Hálás lennék, ha szólna neki, hogy itt vagyok. - Fáradjon beljebb, és foglaljon helyet a szalonban. - Van még itthon valaki? - pillantott körül Rhys. - Csak a szobalányom és Jake. Elizabeth és Farrell ma délután összeházasodtak, és az éjszakát Farrellnél töltik. -Örömmel hallom - húzta széles mosolyra a száját Townsend. - Már réges-rég egybe kellett volna kelniük. - Megyek és felébresztem Jeffreyt - felelte a nő. Mire Raelynn felért a hálószobájukba, Jeff már fenn volt. Amint felesége belépett, Jeffrey a hüvelykujjával az ablak felé bökött. - Mi folyik odakint? - tudakolta. - Mit csinál az a sok ember a ház előtt? - Olney Hyde is köztük van. Rhys Townsend odalent vár a szalonban, mert beszélni szeretne veled. Attól tartok, azért jött, hogy letartóztasson téged.

- Akkor jó lesz felöltöznöm - sóhajtotta fáradtan Jeff. Néhány perc múlva megjelent a szalonban. Röviden üdvözölték egymást Rhysszel. Jeff feleségére kapta a tekintetét, aki éppen felbukkant egy tálcával, amelyen két kávéscsészét egyensúlyozott. Jeff elvette az egyik csészét a tálcáról. A kávé még tűzforró volt, ezért lassan kortyolgatta, miközben Raelynn a seriff felé lépett. - Megkínálhatom egy kis kávéval? - kérdezte szívélyesen, és a férfi elé tartotta a tálcát. - Én is erősen szeretem, mint Jeffrey - emelte le a másik csészét a seriff, és hátradőlt a székében. Jeff letelepedett a pamlagra, hitvese pedig leült mellé. Rhys belekortyolt a főzetbe, majd elismerően bólogatott. - Finom ez a kávé. Éppen ilyenre vágytam. - Köszönöm - mondta erőltetett mosollyal Raelynn. Nehezére esett nyugodtnak látszani, amikor tudta, hogy Jeffreyt néhány percen belül letartóztatják. - Elizabethtől sajátítottam el a kávéfőzés fortélyát. -Önöktől bármikor szívesen elfogadok egy csésze kávét -pillantott fel széles mosollyal Rhys. Szívesen meghívnám önt Elizabethtel együtt az otthonomba, hogy az én Marymet is megtanítsák rendes kávét főzni. Az övé túl gyenge. Mindig spórolni akar. A kicsikém skót származású, a vérében van a takarékosság. Birminghamek feszült hallgatása nyilvánvalóvá tette: arra várnak, hogy Rhys végre közölje jövetele célját. Rhys megköszörülte a torkát, és hozzálátott, hogy teljesítse gyűlöletes kötelességét. - Gondolom, láttad odakint a tömeget, Jeff - bökött fejével az utca felé. - Olney, mielőtt eljött volna hozzám, gondoskodott segédcsapatról. Esküszik rá, hogy te voltál az, aki megölte Nellt... - Tudom, hogy mit gondol, de téved - vetette közbe Jeff. -Nem én gyilkoltam meg Nellt. Már elmondtam neked az igazat. -Jeffrey nem ölhette meg a lányt, Rhys - szögezte le ismét Raelynn, és amint meglepett férje feléje nyújtotta a tenyerét, készségesen belecsúsztatta a kezét. - Maga sokkal régebben ismeri, mint én, tudnia kellene, hogy képtelen lenne ilyesmire. Rhys kezét feltartva jelezte, hogy szólni kíván. -Hadd fejezzem be a mondókámat. Biztosíthatlak, Jeff, hogy én mást gyanúsítok ezzel a bűncselekménnyel, de magammal kell vinnélek, hogy megóvjalak az odakint várakozó csőcseléktől. Ha nem tartóztatlak le, képesek meglincselni téged. Fridrich emberei annyira feltüzelték őket, hogy immár meggyőződéssel hiszik, csak azért nem teljesítem a kötelességem, mert a barátom vagy. Most pedig szeretném, ha mondanál még valamit arról az emberről, aki megtámadott benneteket. Magas, gyors és minden bizonnyal erős is, ha egy olyan izmos embert, mint te, a lámpaoszlophoz tudott vágni. Másra nem emlékszel vele kapcsolatban? Nem figyelted meg véletlenül a lábméretét? Jeff olyan szemeket meresztett a barátjára, mintha annak elment volna az esze. - Az életemért küzdöttem, és igyekeztem megvédeni a feleségemet attól, hogy az a hóhér megölje - mondta, és kérdőn nézett a seriffre. - Csak kíváncsi voltam, nem tűnt-e fel neked, hogy nyugodtan viselhetné a csizmádat - vonta meg széles vállát Rhys. Jeff döbbenten hanyatlott hátra a pamlagon, és csodálkozva nézett barátjára. -Arra a sáros csizmára gondolsz, amit Cora a fürdőszobámban talált? - Pontosan. - Miért akart volna megölni engem Nell gyilkosa? - kérdezte Jeff értetlenül. - Valószínűleg azért tették el láb alól Nellt, hogy engem gyanúba keverjenek. Sajnálom, Rhys, nehezemre esik

mindezt összerakni. Kezdem azt hinni, hogy a fejemet ért ütéstől még mindig nem tértem magamhoz. Rhys a párt szemlélve töltött magának még egy csésze kávét. - Folytassuk a beszélgetést a támadónkról - unszolta Jeff. - Kíváncsi vagyok, megtudtál-e róla valamit, és miből gondolod, hogy ő ölte meg Nellt? - Olney mesélte, hogy a férfi, aki elől az istállóból elmenekült, felettébb gyors volt. Nekem pedig eszembe jutott, mennyire csodálkoztam azon, hogy a támadótok pillanatokon belül maga mögött hagyott, amikor üldözőbe vettem. Persze nem állíthatom biztosan, hogy a két eset között van valami összefüggés, de igen különös, hogy Olneyt és engem is ámulatba ejtett az a fürgeség, amely a gyilkost, illetve a ti támadótokat jellemezte. Hiszem... és remélem... hogy Nell gyilkosa és a ti merénylőtök ugyanaz a személy. Ha így állna a helyzet, ez megkönnyítené a munkámat, hiszen kettő helyett csak egy embert kellene felkutatnom. - Senki nem tudja, hogy néz ki ez az ember - mutatott rá Jeff. - Olney állítólag egy magas, sötét hajú, estélyi öltözéket viselő férfit látott, és ez a leírás a gyilkosság időpontjában il-lett rám. De hogyan találod meg ezt a férfit Charlestonban ennyi ember között, amikor még azt sem tudom megmondani, hogy az estélyem résztvevői közül melyik vendégemre illik ez a személyleírás? Kopogtattak. Raelynn felemelkedett a pamlagról, de Rhys a kezével jelezte, hogy nyugodtan üljön vissza. - Biztosan Charlie jött, hogy közölje: odakint a tömeg már zúgolódva várja, hogy teljesítsem a kötelességemet. Rhys felállt a karosszékből, kiment az előtérbe és ajtót nyitott. - Mi újság, Charlie? - Seriff, Olney lázítja az embereket. Mit tegyek vele? Elhallgattassam? Rhys halkan elkáromkodta magát, és türelmetlen hangon utasította helyettesét: - Mondd meg nekik, Charlie, hogy férjenek a bőrükbe. Hamarosan jövök Mr. Birminghammel. Rhys visszament a szalonba, megállt a karosszék mellett, és Jeff szemébe nézett. -Jobb lesz, ha máris indulunk, különben Olney a feldühített tömeggel megrohamozza a házat. - Mi az ördögnek hoztad magaddal ezt a csirkefogót? - háborgott Jeff. - Tudhattad volna, hogy csak bajt kever. - Nos, Charlie szokása szerint most sem igyekezett a javítási munkákkal. Az új cellaajtókat már jó pár nappal ezelőtt fel kellett volna tennie. Most, mihelyt visszaérünk, kénytelen lesz rögtön hozzáfogni, nehogy Olney ismét eltűnjön. Nem szeretném, ha újra kicsúszna a kezem közül. Jeff felállt, a seriff elé lépett, és tétován odatartotta mindkét csuklóját. - Az odakint tolongó tömeg alighanem bilincsbe verve szeretne látni, ezért jobb, ha teszed a kötelességedet. - Azt ugyan leshetik, amíg itt én vagyok a seriff! - horkant fel Rhys. - Hozom a köpenyem - szólalt meg elcsukló hangon Raelynn. Igyekezett megőrizni az önuralmát, nehogy elsírja magát. Döbbenten látta, hogy férje a fejét a csóválja. - Nem akarom, hogy kijöjj velem, Raelynn. Ki tudja, mire ragadtatja magát az a sok ember, amikor meglátnak engem. Nem akarom, hogy bajod essék. Kérlek, a kedvemért maradj a házban. - De, Jeffrey, én szeretnék veled... - nézett rá könnybe lábadt szemekkel Raelynn. - Nem, szerelmem, nem engedhetem meg - közölte Jeff. -Itt maradsz a biztonságot nyújtó házban és kész. Rhys zavartan megköszörülte a torkát, amikor a fiatalasszony könnyektől elhomályosult szemmel elbotorkált. Jeff halkan átkozódott. Bosszantotta a helyzet, kivált az, hogy egyedül kell

hagynia hitvesét a házban, ahol csupán Tizzy és Jake védelmére számíthat. Követte feleségét a szomszédos helyiségbe, maga felé fordította és magához szorította asszonyát. Raelynn könnycsep-pektól sós ajka mohón szétnyílt, amikor férje szája lecsapott rá. Heves csókban forrtak össze, és Raelynn egészen férjének feszült, mintha testileg-lelkileg eggyé akarna válni vele. Amikor Jeff végül elhúzódott tőle, Raelynn érezte, hogy alig tud megállni remegő lábán. Szemét összeszorította, és a pillái közül kibuggyanó könnycseppek vékony patakokban csorogtak végig lágy orcáján. Jeff hosszú csókot nyomott hitvese homlokára, gyengéd mosollyal hátralépett, és tiszta zsebkendő után kutatott nadrágja zsebében. Mint egy gondos apa, megtörölgette Raelynn szemét, és odatartotta a zsebkendőt, hogy kifújja az orrát. Raelynn engedelmeskedett, és a szemét újra elfutó könnyeken át felpillantott rá. - Hozom a kabátodat - motyogta. - Csípősre fordult az idő. Rhys Townsend seriff végigkísérte barátját a kapuhoz vezető ösvényen, majd kiléptek az utcára és elindultak a várakozó kocsihoz. A tömegben alig fedeztek fel ismerős arcokat. Ruházatukból ítélve az emberek többsége a város szegényebb negyedéből jött. Gunyoros megjegyzéseket kiabáltak a seriff-nek, a szemére vetették, hogy kivételezik gazdag barátjával. Attól sem riadtak vissza, hogy Jeffet liliomtiprónak és rohadt gyilkosnak nevezzék, és amikor a sértésektől vörösen lángoló arccal elhaladt mellettük, még le is köpdöstek. Raelynn az ablaknál állt. Kísérletet sem tett, hogy visszafojtsa patakzó könnyeit. Egy hónapja még azon bosszankodott, hogy a seriff a kisujját sem mozdítja azért, hogy férjét őrizetbe vegye. Most pedig egyre jobban neheztelt a törvény emberére. Rhyst rákényszerítették, hogy Jeffet letartóztassa, annak ellenére, hogy meggyőződése szerint barátja ártatlan. Olney már a szekér hátuljában ült a seriff helyettesének őrizete alatt, amikor Jeff a kocsihoz ért. Fel akart szállni Olney mellé, de Rhys előrehívta a bakra. A tömeg felzúdult, s újabb csúfondáros megjegyzésekkel és fütyüléssel nyilvánította ki nemtetszését. - Szabadon akarod engedni, mihelyt kiérsz vele a városbúi, mi? - heccelte a bakra felülő seriffet egy mély, dörmögő hang a tömegből. Rhys lassan körbejáratta tekintetét a kocsi körül szoros gyűrűt alkotó emberek arcán. - Azt hiszitek, most sikerült rákényszerítenetek, hogy őrizetbe vegyek egy gyilkost - szólalt meg a seriff, s a tömeg nyomban elcsitult. - Pedig tévedtek. Csak azért viszem magammal Jeffrey Birminghamet, nehogy a hozzátok hasonlók árthassanak neki. Nem hiszem, hogy bűnös Nell meggyilkolásában... A hirtelen felcsattanó gúnyos hangokat kézfeltartással hallgattatta el, majd a pusmogok is elcsendesedtek, amikor a törvény őre folytatta a mondandóját. - Idővel majd megtudjátok, hogy igazat beszéltem, de addig is jól jegyezzétek meg, amit mondok. Nem tűröm el, hogy az önbíráskodó csőcselék tartsa markában a várost. Már kértem erősítést a szomszédos városokból, hogy fenntarthassam Charlestonban a törvényt és a rendet. Azt hiszitek, igazatok van, de én tudom, hogy tévedtek, és mindent elkövetek, hogy ezt be is bizonyítsam. Addig is ajánlom, vegyétek komolyan a figyelmeztetésemet. A barátom, Jeffrey Birmingham soha senkit nem ölt meg... - Rhys egypercnyi hatásos szünetet tartott, majd elmosolyodva befejezte a mondatot: - .. .de én igen. Rhys leült a bakra Jeff mellé, és kezébe vette a gyeplőt. Charlie zokszó nélkül Olney mellé telepedett. Már megtanulta, hogy jobb, ha az ember nem akasztja össze a bajszát Rhys Townsenddel. A seriff mindent a maga módján intézett, és valami különös oknál fogva a döntései mindig helyesnek bizonyultak.

189. Cooper Frye vállával belökte Gustav Fridrich raktárának ajtaját. A német az iroda túlsó végében ült hatalmas íróasztalánál, mostanában itt töltötte ideje java részét. Nyomorék karja miatt nehezen viselte el a bordélyházak zsivaját, pedig régebben hajlamos volt órákat tölteni a nyilvánosházakban, és egyszerre hat nővel is bujálkodott. Pénzéből bőven telt szajhákra, de az utóbbi időben ez sem segített borongós hangulatán. Frye azzal az eltökélt szándékkal érkezett, hogy megszabadítsa Fridrichet vagyona egy részétől. Fridrich lassan felpillantott a főkönyvből, és az angolra szegezte jéghideg tekintetét. Rövid ismeretségük alatt Gustav Fridrich néha szórakoztatónak találta Cooper Frye ravasz terveit, hiszen a férfi rendkívül okos volt, ha az agyát nem ködösítette el a szesz. Kétségkívül nagy szélhámos is volt. Gustav nem felejtette el, hogy Frye ravasz trükkel pénzt csalt ki tőle Raelynnért, és közvetve ő az oka karja elvesztésének. Egy nap még tesz arról, hogy az angol megbánja, hogy félrevezette őt. Gustav mosolyt erőltetett az arcára, és hátradőlt nagy karosszékében. - Nos, Cooper Frye, minek köszönhetem ezt a látogatást? Ritkán látlak józanul, ezért úty vélem, bizonyára fontos ütyben jöttél. Mit forgatsz a fejedben? Megint pénzt akarsz? Mivel majdnem mindig ez a helyzet, kíváncsi vatyok, hoty ezúttal mire lennél kapható ety kis pénzért? Cooper letelepedett egy székre, a némettel szemközt. - Hallottam, hogy Jeffrey Birminghamet letartóztatták Nell meggyilkolásáért. Most, hogy a fickó rács mögé került, gondoltam, maga örömmel megadja azt az összeget, amit a legutóbb ígért. - Miért adnám? - kérdezte elkerekedett szemekkel Gustav. - Tettél valami említésre méltót? Nem látod, hoty dolgozom? Tudhatnád, hoty utálom, ha munka közben háborgatnak. Cooper lebiggyesztette az ajkát. Nem érdekelte túlzottan, hogy Fridrich mit utál vagy mit nem. - Ha nem öltem volna meg Nellt, Jeffrey Birmingham most nem lenne lakat alatt. Ha jól emlékszem, maga ezer dollárt ígért nekem, ha elválasztom az unokahúgomat a férjétől. - Hazudsz! - ugrott talpra dühösen Fridrich, és tenyerével az asztalra csapott. - Beszéltem Olneyval. Azt mondta, látta, hoty Birmingham végzett a lánnyal. Akkor meg mit akarsz? Pénzt követelsz olyasmiért, amit nem is te hajtottál végre? Frye riválisa nevének említésére gúnyosan elmosolyodott. Az a fiatal csirkefogó mindig megpróbálta meghiúsítani a terveit, hogy egy kis pénzhez jusson. -Olney téved, mint mindig. Nem Birmingham vót Nell gyilkosa. - Miért nem meséled el végre, hoty mi történt? - nézett Fridrich Cooperra. - Olney előadott ety történetet, te meg most előállsz ety másikkal. Tudni akarom, hoty melyikőtök hazudik, és próbál meg átverni engem. - Azt hiszem, kielégíthetem a kíváncsiságát - közölte Frye. Soha nem kedvelte ezt a zsarnokot, s ha Gustav nem lett volna vagyonos, már rég megszabadult volna tőle. - Tudja, a fülembe jutott a hír, hogy Olney ki akarja vinni Nellt Oakleyba, hogy botrányt okozzon Birmingham bálján. Úgy döntöttem, én is odamegyek körülnézni, csakhogy átkozott sok időbe telt, mire sikerült lovat találnom. Mire kiértem, a mulatságnak már vége vót! Figyelmesen körülnéztem, és belebotlottam Nellbe, aki az istállóban feküdt megkéselve. Csak ketten vótak ott, ő és a gyereke. Fájdalmai vótak, de úgy láttam, túlélné a sebesülést, ha egy orvos kezelésbe venné. Először arra gondoltam, Olney tette, de Nell azt mondta, egy idegen támadta meg. Elmesélte, hogy még utoljára figyelmeztetni akarta Birminghamet: nagy szégyen éri, ha nem teljesíti a követeléseit. Besurrant a hálószobájába, de nem Birminghamet találta ott, hanem egy idegent, aki egy ládikót

feszegetett. Nell megpróbált elillanni, de a fickó elkapta, kést szorított a torkához, és megfenyegette, hogy ha sikítani merészel, megöli. Az eső után nagy sár vót odakint, és a fickó nem akarta összepiszkolni az elegáns cipőjét, ezért a lányt az ágyra dobta, és ráült, amíg felvette Birmingham csizmáját. - Miért nem ölte meg Herr Birmingham hálószobájában? Ety rakás gondtól megkímélte volna magát. - Mivel ő is vendég vót, gondolom, nem akarta, hogy rátaláljanak a lány holttestére, amíg ő is a házban tartózkodik. Gustav elgondolkodva felemelte állát, majd intett Frye-nak. - Folytasd! - A fickó kivitte Nellt az istállóba, és belevágta a kést. Még egyszer bele akarta döfni, de Nell elmondása szerint valami zaj hallatszott, és Olney kirontott a szomszédos bokszból. A fickó üldözőbe vette, de Nell arra következtetett, hogy Olneynak sikerült kereket oldania, mert kisvártatva távolodó lópaták zaját hallotta. Az idegen visszament, hogy végezzen a lánnyal, de Nell halottnak tettette magát. A fickó bedőlt a trükknek. Ekkor kezdtem el gondolkodni. Maga ezer dollárt ígért nekem azért, ha elválasztom egymástól az újdonsült házasokat, és nekem kapóra jött ez az idegen, akire mindent rá lehet kenni. Ekkor döntöttem el, hogy magam végzek a lánynyal. - Felröhögött. - Amikor meglátta, mit akarok tenni, felsikított, de hiába, ez már nem segített rajta. Én viszont még nem léphettem le. Észrevettem, hogy valaki egy lámpással kijön a házból, ezért gyorsan eloltottam az enyémet. Alig rejtőztem el egy másik bokszban, mán jött is Birmingham, de csak addig a helyig jutott, ahol szegény Nell feküdt. A lány még élt, amikor Birmingham odaért. Nell az utolsó szavaival még szerelmet vallott neki, és bocsánatot kért, amiért azt hazudta, hogy a gyerek tőle van. Nem sokkal ezután az unokahúgom jött az urát keresni, és a látványból azt szűrhette le, hogy Birmingham ölte meg a lányt. Raelynn úgy rohant vissza a házba, mintha tüzet fogott vóna az alsószoknyája. - Idefityelj, Frye! Te itt azzal hencegsz nekem, hoty te vertél éket Birmingham és az unokahúgod közé, csakhoty amikor látogatóba mentem Raelynnhez Frau Dalton házába, mégis etyütt voltak. - Nem az a fontos, hogy együtt vótak - legyintett Frye -, hanem az, hogy ha nem végeztem volna vele, Nell még mindig élne, és Jeffrey Birmingham nem ülne fogdában. Nell mindenkinek elmondta vóna, hogy nem ő késelte meg, és nem tőle van a gyerek. A lány fülig szerelmes vót belé, és egy napig sem hagyta vóna szenvedni a dutyiban. Kifecsegte vóna az igazságot, talán még azt is, én vettem rá, hazudja azt, hogy Birmingham a gyereke apja. - Ha jól értem, fizetséget akarsz azért, amit tettél - mondta megvetően Gustav. -Ezer dollárt, Mr. Fridrich, úgy, ahogy megígérte. Különben a seriff tudtára adom, hogy nem Birmingham a tettes, hanem az a jól öltözött idegen, aki ott vót az estélyen. Gustav az ajkát biggyesztve latolgatta, hogy az angol valóban beváltaná-e a fenyegetését. Olneynak tízezer dollárt adott, mert Birminghamet letartóztatta a seriff. Minden reménye megvolt rá, hogy Jeffrey Birmingham hamarosan lógni fog Nell meggyilkolásáért, és Raelynn megözvegyül. Ha ez bekövetkezik, mindent megtehet a nővel, amire eddig vágyott. Gustav azonban attól tartott, hogy Frye mindent összezavarhat, mielőtt Birminghamet felakasztanák. -Megadom neked az ezer dollárt, hoty tartsd a szád -egyezett bele, s az angol fölényesen elvigyorodott. A német elővett egy pénzeskazettát, kinyitotta, és kiszámolta az összeget. - Ha nem fizetek, képes vagy beváltani a fenyegetésedet, és Birminghamet szabadon engedik. - A felesége végül is az unokahúgom, és ahogy mondani szokás, a vér nem válik vízzé.

Frye besöpörte az érméket egy bő pénzeszacskóba, és vidám léptekkel az ajtóhoz vonult. Hanyagul tisztelgett Gustav felé, és távozott. -Az ördögbe! - üvöltötte Gustav, és öklével az íróasztalra csapott. Hátraarcot csinált, és nagy léptekkel végigvonult a raktárépület sötét folyosóin. - Morgan, Cheney Muffat, hol vatytok? Mivel nem jött válasz, továbbment, és meghallotta a fegyverekkel teli faládákat rakosgató férfiak hangját. - Morgan, merre vaty? - Itt vagyok, uram! A fegyvereket rakodjuk, hogy elszállíthassák a folyón. - Most ne ezzel foglalkozzatok! - szólt rá Gustav parancsoló hangon. - Sokkal fontosabb megbízásom van számotokra. Cooper Frye néhány perce ment el. Veszélybe sodorhatja az üzleti vállalkozásainkat, ezért szeretném, ha... hoty is mondjam... ha már nem lenne több gondja életében. Nála van egy zacskó pénz. Ha elteszitek láb alól, az a pénz lesz a jutalmatok. Nem érdekel, melyikőtök végez vele, a lényeg az, hoty Cooper Frye örökre elhallgasson. Megértettétek? Zsebében az ezer dollárral Cooper Frye önelégülten, peckes léptekkel távozott a raktárépületből. Meg volt győződve arról, hogy most nem hibázhat. Már eltervezte, hogyan növeli meg vagyonát még néhány ezer dollárral. Ehhez meg kellett szerveznie egy találkozót egy régi ismerősével, akit eddig messze elkerült. Ez a fickó még a németnél is veszélyesebb volt, de Cooper tudta, hogy ő kerül ki győztesen, ha észnél lesz. Végül is szerencsés napja volt. Csakugyan kivételes alkalom volt, amikor Cooper Frye belépett a város legjobb vendégfogadójának ajtaján. Nem mintha nem kedvelte volna az ilyen előkelő helyeket. Azért vonakodott átlépni a fogadó küszöbét, mert rendszerint nem engedhette meg magának, hogy bármit is rendeljen a kínálatból, s ha betévedt, a fogadós úgy nézett rá, mint egy leprásra. Némi borravalót adott a szobalánynak, így biztosra vehette, hogy levelét megkapja ismerőse, aki a fogadóban bérelt lakosztályt. Ahogy kilépett az utcára, arcát megcsapta a késő délutáni csípős levegő. Biztosra vette, hogy ismerőse eljön a találkozóra, hiszen érdekében állt. Cooper Frye körültekintően olyan helyen adott neki találkát, ahol az emberek szeme előtt lesznek. így sokkal biztonságosabb volt. -Az ördögbe, Rhys, ki kell engedned! - követelte dühödten Jeff, és a törvény embere felé fordult, aki az íróasztalra feltett lábakkal ült, a székén hátradőlve. - Már az egész városban híre ment a letartóztatásomnak, és ez biztos veszélyt jelent a feleségem számára. Akár Gustav, akár az a csirkefogó, aki megtámadott minket, szabad prédát láthat benne, miközben én be vagyok zárva. - Nem vagy bezárva, Jeffrey - hívta fel rá a figyelmét a seriff, és a cellák felé mutatott, amelyek közül csak az egyiknek volt lakója. - Olney van lakat alatt. Te szabad vagy - mutatott körbe a helyiségen, ahol vendége hosszú léptekkel ingerülten járkált fel s alá. - De ha nem hagyod abba a járkálást, lyukasra koptatod az irodám padlóját. - Én abba a kemény fejedbe szeretnék lyukat ütni, hátha akkor megérted, miről beszélek - vágott vissza Jeff, és sarkon fordult. - Nem tudod felfogni? A feleségem jóformán egyedül van Elizabeth házában, ha valami történne, csak a szolgálólánya és egy négyéves kisfiú siethetne a segítségére. Gustav már ott járt, hogy megszerezze magának Raelynnt, és ki tudja, hogy az a csuklyás gazember, aki az utcán ránk támadt, mire ragadtatja magát a távollétemben. Komolyan mondom, Rhys, ki kell engedned innen! - Nyugi, Jeffrey, én mindeme figyelek! - biztosította barátját a seriff. - Már beszéltem Elijah-val, továbbra is szemmel tartja a feleségedet. Ha bármi történik, értesít engem. - Ez nem elégít ki, amíg itt vagyok! - érvelt Jeff.

- Ide figyelj, Jeffrey! - sóhajtott fel Rhys kissé csalódottan. - Miért nem fekszel le a celládban, és szunyókálsz egy kicsit? Akkor talán lecsillapodnál, és megértenél engem is. Ha kiengednélek, valószínűleg felkötnének, és akkor hogyan segítenél a feleségednek? Jeff megállt, elgondolkodva féloldalt hajtotta a fejét, és mérlegelte a helyzetet. Rhys okkal hihette, hogy barátja ésszerűbben fog viselkedni. Feltevése azonban pillanatokon belül romba dőlt. - Akár ki is sétálhatnék innen. Nem tartóztattál le, és magad is jól tudod, hogy ártatlan vagyok. Szabad ember vagyok -mondta, s hogy elméletének igazát bizonyítsa, nagy léptekkel elindult az ajtó felé. - Viszontlátásra, Rhys, majd találkozunk! - Charlie! - kiáltott fel Rhys, és ahogy sebtében felpattant, felborult a széke. - Itt vagyok, seriff - csoszogott elő a hátsó helyiségből a seriff helyettese. Rhys barátja dühös, smaragdzöld szemébe nézett. Egy pillanat alatt rádöbbent, miért veszélyes felbosszantani a Birmingham fivéreket. - Charlie, bilincseld oda Mr. Birminghamet a priccséhez. - Micsoda?! - kelt ki magából Jeff. - A mindenit, Rhys, nem teheted ezt velem! Lehet, hogy a feleségemet veszély fenyegeti! - Menj be a celládba! - lökte el izmos vállánál fogva barátját az ajtótól a seriff. - Eszemben sincs! - csattant fel Jeff, és ökölbe szorított kézzel megkerülte a seriffet. Rhys éppen csak megérintette öklével barátja fejét, de a nemrég elszenvedett agyrázkódás után ez elég volt ahhoz, hogy Jeff eszméletét vesztve elterüljön a padlón. Rhys odaintette magához Charlie-t, és az önkívületben lévő férfit bevitték a cellába és lefektették a priccsre. - Mr. Birmingham most egy időre megnyugszik, ugye, seriff? - kérdezte szomorkás vigyorral a seriff helyettese. - Még mindig azt kívánja, hogy megbilincseljem? - Nem. Ha felébred, őrjöngeni fog, ezért bezárjuk a cella ajtaját. - Rhys bánatosan megcsóválta a fejét. - Ha ezt ép bőr-rel megússzuk, Charlie, az nem azért lesz, mert Mr. Birmingham nem akar majd megnyúzni bennünket. - Hé, seriff! Rhys a másik cella lakója felé fordult. Olney Hyde a prics-csén hevert, szemlátomást egészen jól érezte itt magát. Élvezte, hogy heccelheti a seriffet, és a világért sem hagyta volna abba a bosszantását. - Mit akarsz, Olney? A semmirekellő megvakarta az állát, és fejét a törvény embere felé fordította. - Tart Birminghamtől? - vigyorgott. - Még ha nem is vallja be, látom magán. - Maradj csöndben! - intett mély sóhajjal Rhys. Cooper Frye a régi vámháznál várakozott, amely a háború alatt börtönként szolgált. Ismerőse nem jelent meg a találkozóhelyen. Cooper még félórát várt, aztán úgy döntött, semmi értelme tovább ácsorogni. A férfi nyilván nem akar eljönni. Észak felé vette az útját, és a Market Streeten vett magának egy almát. Vállával egy fatörzsnek támaszkodva rágcsálta a gyümölcsöt, amikor árnyék vetült rá, és érezte, hogy kést szegeznek a bordái közé. -Jó napot, Coop! - reccsent a fülébe egy borízű hang. -Morgan? - Cooper Frye megpróbált megfordulni, de a kés hegyének erősebb nyomása figyelmeztette, hogy maradjon nyugton. - Mi az ördögöt csinálsz? -Most aztán jól felbosszantottad Mr. Fridrichet! Utánad küldött bennünket, és mivel én találtam rád először, remélem, hogy nem kell osztoznom a többiekkel a jutalmon, hanem az egészet megtarthatom magamnak.

- Miféle jutalomról beszélsz? - Frye igyekezett hátranézni, hogy megpillanthassa a férfit. - Arról, ami ott van az erszényedben. Ha nem bánod, elveszem. - Az ingemben van, de ha most odaadom, az emberek azt fogják hinni, hogy ki akarsz rabolni, és hívják a seriffet. Morgan ezen egy pillanatra elgondolkodott. - Menjünk le az öbölhöz, ahol nincsenek ennyien, és nem bámulnak minket. - Mivel Frye habozott, Morgan nógatásul megbökte a késsel. - Gyerünk, mielőtt elveszítem a türelmemet! Cooper Frye kelletlenül engedelmeskedett. Amikor már látótávolságon kívülre kerültek, nekiállt levetni a kabátját. A fél karja még a kabát ujjában volt, amikor hátraperdült, és teljes erővel Morgan arcába csapott. A férfi megtántorodott, és a kés kirepült a kezéből. Cooper nyomban felkapta a földről a fegyvert, és a hajszál híján gyilkosává vált férfi puha hasába döfte. Amikor kihúzta, Morgan hörögve térdre rogyott. Frye önelégülten elvigyorodott, amikor ellenfele a lábánál összegörnyedve elterült. Körbepillantott, de egy teremtett lelket sem látott. Csakugyan szerencsés ez a nap, gondolta, sikerült megmenekülnie. Cooper Frye éppen elszundított, amikor hirtelen egy hátborzongató, földöntúli, nyávogó hang riasztotta fel álmából. Szeme kipattant, és megakadt a fölébe tornyosuló, sötétbe burkolózó, arc nélküli árnyon, amelynek szeme helyén fekete üreg tátongott. Először azt hitte, csak álmodik, de a következő gondolata sokkal rémisztőbb volt. - Kísértet! - tört fel rémülettől elszorult torkából a sikoly. Morganre gondolt, hiszen alig kéthárom óra telt el azóta, hogy megölte. Vagy valaki más, akinek egykor kioltotta az életét jött vissza kísérteni a félelmetes szellem alakjában? Kétségbeesetten igyekezett felülni az ágyban. - Halálhírt hozó kísértet vagy? Mintha hallani véltem volna a sikolyodat. - Térj magadhoz, ember! Csak egy kandúr nyávogását hallottad odakintről - kacagott föl egy rideg, gúnyos hang, amitől Frye-t még erősebb rettegés fogta el. - Persze egyesek azt hiszik, a sátán hírnöke vagyok, és az igazat megvallva nem alaptalanul gondolják. Frye-t páni félelem fogta el, és jéggé dermedt, amikor a hold fénye megcsillant egy hosszú pengén. Fojtott hang tört fel a torkán, amikor megérezte, hogy a penge halálos éle a torkának szegeződik. - Ajánlom, hogy ne nagyon reszkess - figyelmeztette a kísértet. - Nem szokott remegni a kezem, de előfordulhat, hogy véletlenül megcsúszik a kés. A Frye torkából felszakadó rekedt hang jelezte, hogy megértette a helyzetét. -Áruld el - kuncogott a szellem -, van fogalmad arról, hogy ki vagyok? Frye vadul bólogatott. Legnagyobb bánatára pontosan tudta, kivel áll szemben: azzal az emberrel, aki először szúrta meg Nellt. - És tudod, hogy miért jöttem? - A-azért, cimbora, mert levelet küldtem neked, és találkozóra hívtalak. - Én nem a koszos cimboráid közül való vagyok, ezért nehogy még egyszer annak szólíts! rivallt rá az érdes hang, miközben a kés pengéjét még erősebben szorította áldozata torkához. - A-akkor ho-hogy szólíthatom, milord? - A milord már jobban hangzik. - Kissé enyhült a kés nyomása. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok a gyarmatokon, és hogy hol kell keresned? - Elmondom, ha egy kis lélegzethez jutok. -Jól gondold meg, mit mondasz, Frye, mert nem tűröm a hazudozást! - sziszegte gúnyosan az alak a fekete maszk mögül, és engedett a kés szorításán.

- Tudom, milord. Nos, Nell még élt, amikor rátaláltam az istállóban. Kisegítettem önt azzal, hogy bevégeztem, amit ön elkezdett, de mielőtt ezt megtettem vóna, Nell még elmesélte, hogy Birmingham hálószobájában összefutott egy idegennel, aki az unokahúgom ládikóját feszegette. Rájöttem, hogy az az ember az egyike lehet annak a három fickónak, akiket érdekelhet az a láda. Aztán az is eszembe jutott, hogy a barátai azért küldték önt, hogy gondoskodjon az ügy elintézéséről, mivel önt tartották a leg... a legügyesebbnek. Mivel ön finom ízlésű úriember, arra gondoltam, hogy a város legjobb fogadójában szállt meg. - Barrett lánya nem az unokahúgod, te bárdolatlan fattyú, ne játszd meg magad előttem! Te sosem leszel nemesember. Egy közönséges matróz vagy, akinek jó az emlékezőtehetsége, ha józan, és cimborája volt az igazi Cooper Frye-nak, mielőtt az beleveszett a tengerbe. -A fiatal Coop mindig is szeretett a családjáról beszélni -vihogott a tengerész. - És ezzel igencsak a hasznomra volt. Annyira jól ismertem az otthonáról és a rokonairól mesélt történeteket, hogy még a saját húgát is sikerült megtévesztenem. - Igen, és legnagyobb sajnálatunkra te beszélted rá arra, hogy áthajózzon ide, a gyarmatokra. - Mindig arra vágytam, hogy a világnak ezen a részén telepedjek le. Lady Barrettet nem vót nehéz meggyőzni az itteni élet előnyeiről, miután csúfot űztek belőle és a lányából Lord Barrett halála után. Ez vót a legjobb mód, amit ki tudtam találni arra, hogy ide eljussak. Addig siránkoztam a nőnek, amíg hajlandó vót pénzt kölcsönözni nekem az útra. - Éppen ezért voltunk kíváncsiak a társaimmal együtt, hogy bízhatunk-e benned. Én azonnal láttam, hogy nem, ezért utánad jöttem. Végül is én voltam felelős azért, hogy az a levél Barretthez került. A szolgálóm összetévesztette Barrettet azzal, akivel találkoznia kellett volna, emiatt a futár franciaországi útját elhalasztották. Barrett immár halott, neked köszönhetően, nekem meg főhet a fejem, hol lehet az a papír, amit Barrett lefoglalt, azzal a szándékkal, hogy a bírósági tárgyalásán bemutassa. Barrett tudta, hány kézen megy keresztül az irat, mire a királyhoz eljut, és felettébb vigyázott, nehogy rossz kezekbe kerüljön. Még azokkal szemben is óvatos volt, akik megpróbáltak segíteni rajta. Ha te nem bukkansz fel, Barrett benyújtotta volna a bizonyítékot, és engem a társaimmal együtt letartóztatnak. Ezért hálás vagyok neked, de kíváncsi vagyok, mit forgatsz most a fejedben. Ha megtaláltad azt az üzenetet, és fel akarod használni ellenünk, tudom a módját, miként bánjak el veled. Nyíltan megkérdezem, mit akarsz tőlem? -Jól gondolja, uram, valóban megtaláltam az üzenetet, és megnéztem, mi áll benne. Mán megértem, mért félt attól, hogy rossz kezekbe kerül a levél. Anglia ellenségeinek jó szolgálatot tett vóna az iromány, mivel a király haderejének gyenge pontjairól számolt be. Nagyon kellemetlen, hogy az iraton ott szerepelt az ön és két társa kézjegye. -Könnyen a vesztedet okozhatja, hogy tudomásod van erről - figyelmeztette Frye-t a rezes hang. - Tudom én azt jól. Ezért nem beszéltem erről senkinek, milord. - Nem sietted el a dolgot, hogy ezt közöld velem. Nell már több mint egy hónapja halott. - Össze kellett szednem a bátorságomat, uram, hiszen úgy jöttem el Londonból, hogy egy szót sem szóltam önnek. Attól féltem, hogy miszlikbe aprít a késével, de végül úgy döntöttem, lesz, ami lesz, őszintén elmondok mindent. - Egyszerűen nem tudok hinni neked, Frye - nevetett fel megvetően Lord Marsden. -Gondolja, hogy megkerestem vóna, ha nem akartam vóna odaadni azt a papírt? Bár őlordsága sejtette, hogy Frye-nak volt valamilyen hátsó gondolata, mégis kíváncsi volt. - Hol találtad meg a levelet? Barrett pénzesládájában? - Igen, uram, de ahhoz, hogy ráleljek, nem csak a fedelét kellett felcsapnom. Majdnem két és fél hónapba telt, mire rájöttem, miként férhetek hozzá ahhoz az átkozott titkos rekeszhez. A doboz aljában találtam rá, amit ön is feszegetett, mielőtt leszúrta szegény Nellt.

A köpenyes alak elfordította a fejét, és kipillantott az ablakon a holdfényes éjszakába. - Gondoltam, hogy ott lesz - mormolta -, de miután Barrettet felségárulással vádolták, messze elkerültem még a háza táját is, mert attól tartottam, hogy a barátai figyelnek engem. Te voltál az utolsó reményem. Amikor sikerült bejutnod Barrett cellájába, a sógorának adva ki magad, nagy reményeket fűztem ahhoz, hogy képes leszel megtalálni, amit keresünk. - A baljós alak a borzas hajú fickóra nézett, hangjából megvető gúny áradt. - Arra azonban nem számítottam, hogy elfuserálod a látogatást, és végzel Barrett-tel, mielőtt megkaparintottad volna a levelet. - Honnan tudhattam vóna, hogy a méreg olyan gyorsan hat? - vetette ellene Frye. - Azt hittem, még rengeteg időm lesz, hogy kifaggassam. Egy kis borba csempésztem bele a mérget, ahogy ön mondta, aztán az ön utasítását követve közöltem vele, hogy mérget adtam be neki, és megígértem, hogy megkapja az ellenmérget is, ha a kezembe adja a levelet, vagy legalább elárulja, hol találom meg. De alig ért le a méreg a torkán, Barrett máris meghalt. Mégpedig pillanatok alatt, az ördög vigye el! - Inkább téged fog elvinni az ördög, amilyen átkozott csirkefogó vagy. Kihallgattad a beszélgetésünket, és megoldást ajánlottál. Zsebre vágtad a pénzünket, aztán arra biztattad Lady Barrettet, hogy hagyja el Angliát. Már épp eleget hallgattam a gyenge kifogásaidat... - Lady Barrett amúgy is elhagyta vóna az országot - vágta rá sietve Frye. - Nem tudta elviselni, hogy még a közönséges népek is gúnyolódnak rajta. Én mindent megtettem. Talán nem győztem meg Evalina Barrettet arról, hogy én vagyok a fivére? Gondolja, hogy könnyen ment? Olyan régóta élek Cooper Frye néven, hogy néha mán a saját nevemre sem emlékszem! -Apropó! Mi a valódi neved? Ez még soha nem került szóba. - Fenton... Oliver Fenton. Lord Marsden tovább faggatta a fickót. - Nos, Fenton, most hol van a levél? Oliver Fentonnak volt még egy aduja, amit nem játszott ki. - Mivel láttam, hogy meg akarják kaparintani, arra gondoltam, új megállapodást köthetnénk arról, mennyit hajlandóak fizetni azért, hogy visszakapják. -Jól vigyázz, Fenton! - mennydörögte a látogató. - Nem hagyom magam megint megzsarolni. - Megzsaroltam én önt valaha...? -Már megkaptad a fizetséged tőlem és a barátaimtól, Prescott-tól és Havelocktól. Bíztunk benne, hogy megtalálod a levelet, ami Barrett kezébe került. Szép summát kaptál tőlünk, és még többet is ígértünk. - Hangja megkeményedett. -Kíváncsi vagyok, még milyen kívánsággal állsz elő. - Csak annyit kérek, amennyit ígért nekem, milord, meg egy kicsivel többet, hogy vehessek magamnak egy rendes kocsmát... - Micsoda? Hogy elidd az összes hasznot? - élcetődött a fekete köpönyeges férfi. - Hol van a levél? - Biztos helyen, milord. A kés ismét a torkához nyomódott, de ezúttal olyan erővel, hogy a vére is kiserkent. - Áruld el, hol van, a fene essen beléd! - Ha megöl, soha nem fogja megtudni. Valaki őrzi, és ha a halálhíremet veszi, eljuttatja a levelet a Barrett lánynak. -Az ördögnek mondd ezt, ne nekem! - rivallt rá Marsden. - Ugyan miért küldenéd el neki? - Tartozom ennyivel a lánynak, amiért megmérgeztem az apját, és hagytam éhen halni az anyját. Ha meghalok, mán nem fog érdekelni engem a pénz. Ez lesz az egyetlen jótett, amit életemben cselekszem. - A matróz diadalmasan felnevetett: - Azonkívül nem valószínű, hogy a lány és a férje lesznek azok, akik megölnek. Ők finom, becsületes emberek.

Lord Marsden felfedezte a logikát a férfi érvelésében, és érezte, hogy Fenton megingathatatlan. Most ő volt fölényben. Ha a lány megkapja a levelet, gondoskodik arról, hogy mielőbb eljuttassa Angliába. Ott majd tisztára mossák az apja nevét, és bíróság elé állítják azokat, akik nemcsak hamisan vádolták felségárulással Barrettet, de éppenséggel maguk követték el ezt a tettet. -Nos, Fenton! - rántotta el hirtelen a kést Marsden. -Mennyit akarsz még? - Legalább ötezer dollárt kérek. - Folytasd! - szólalt meg hosszú hallgatás után a lord. - Küldje el az inasát az ötezer jenki dollárral egy kupleráj címére. Ott további utasításokat kap majd, hová menjen. Ha a kezemben lesz a pénz, a szolgálója egy lepecsételt fadobozban átveheti a levelet. - Ez egyáltalán nem garantálja, hogy megkapom a levelet, ha már a kezedben van a pénz. Másképp kellene elintézni ezt a dolgot. - Tudom, hogy tud bánni a késsel, és hogy szeret futni -Fenton felröhögött. - Arra mérget vehet, hogy nem sokáig fogok itt időzni, ha mán a kezemben lesz a pénz. A változatosság kedvéért megtartom a szavamat. Akkor talán nem akar utánam jönni azzal a hatalmas késével. - Lehet, Fenton, hogy túléled ezt az éjszakát - felelte végül a reszelős hang. - Gondod legyen rá, hogy az ígéreted szerint cselekedj, különben addig nem nyugszom, amíg a holttestedet el nem nyeli egy sáros sírgödör. Az ajtó becsukódott a fekete köpönyeges látogató mögött. Oliver Fenton megkönnyebbülten fölsóhajtott. Kipattant az ágyból, erős barna sört töltött magának egy pohárba, és egy hajtásra kiitta. Meggyújtott egy lámpást, és egy pillanatra reszkető kezére meredt. A folyosóról behallatszó csetlő-botló léptek zajától hirtelen megdermedt, és rossz előérzet fogta el. Csak arra tudott következtetni, hogy őlordsága meggondolta magát, és mégis végez vele, de a hangokból ítélve csak egy részeg alak haladt el a szobája előtt. Fenton azzal nyugtatta magát, hogy a kapatos fickó csak üres ágyat keres magának a fogadóban. Az ajtóhoz lépett, kinyitotta és kikémlelt. Majd visszacsukta, és épp be akarta zárni, amikor egy izmos váll belökte. Fenton hátratántorodott, és a meglepetéstől elállt a lélegzete. Elkerekedett szemmel bámult a két férfira, akik késsel a kezükben közelítettek felé. Vérfagyasztó sikolyt hallatott, amikor elkapták, de hangja máris elhalt, amint elvágták a torkát. Tágra nyílt szemmel döbbent rá, hogy mégsem volt számára szerencsés ez a nap. Hörögve előrebukott, és elterült a padlón. Az udvaron a köpönyeges alak összerezzent a félelmetes ordítás hallatán. A szemével végigpásztázta az épületet, és azt a szobát fürkészte, ahol az imént járt látogatóban. Fokozódó rémülettel figyelte az ablakot, amelyen át két férfi mászott ki. Az egyik megállt, ledobott egy késhez hasonló tárgyat, majd ugyanolyan hirtelen tűntek el, mint ahogy érkeztek. Női sikoly hasított az éjszaka csendjébe: - Hívják a seriffet! Megölték Cooper Frye-t! A sötét árny megfordult, és sietve elbicegett a fák között. Tüstént tudta, hová kell mennie.

196. Jeff nagybátyjának házában síri csend honolt. A vasárnapi ünnepi ebéd után rokonai visszavonultak, Jeff pedig kiment a kertbe körülnézni. A birtokot csak egy kovácsoltvas kapu választotta el a szomszédos telektől. A kapun túl Jeff időnként megpillantott egy vörösesbarna hajú

kislányt, aki a babáival és a cicájával játszott. Az állat szeretett átsurranni a díszes kapun, hogy megvizsgálja a szomszéd kertjének porhanyós talaját. Ezen a napon a cica odament Jeffhez, és körülszaglászta lovaglócsizmáját. Hozzádörgölőzött a puha bőrhöz, és úgy dorombolt, mintha arra kérte volna Jeffreyt, hogy vegye fel. A fiú a karjába nyalábolta az állatot, és megvakargatta a füle tövét. Amikor meghallotta a nyikorgást, felnézett, és megpillantotta a kislányt, aki a nyitott kapunál állt, és kíváncsian szemlélődött. Egy pillangó szállt el a feje fölött. Ujjongva felsikoltott, és kezét előrenyújtva kergette a lepkét. - így sohasem sikerül megfogni, kisasszony - kuncogott Jeff a kislány hiábavaló próbálkozása láttán. A kislányt meglepte a fiatalember hangja. Körültekintett, és homlokát ráncolva, kíváncsian felpillantott rá. Észrevette a cicáját a fiú karjában. Jeffre emelte tekintetét, és zöldeskék szeme felcsillant, mintha máris a barátságába fogadta volna a fiút. -Most szépen hazaviszlek, mielőtt a szüleid a keresésedre indulnának - figyelmeztette szelíden Jeff, és felültette a vállára. A kislány felsikoltott, mintha félelem fogta volna el a magasban, és belemarkolt a fiatalember hajába, hogy megtartsa egyensúlyát. Tétován elmosolyodott, majd csilingelve felkacagott. Megnyíltak az ég csatornái, szemerkélő eső áztatta a kislány fürtjeit és Jeff mosolygó arcát. Jeff felpattant, és a fejébe nyilalló fájdalomtól az álom tüstént kiment a szeméből. -A fenébe! - motyogta kínlódva. Tenyerét kétoldalt a halántékára tapasztotta, és elüvöltötte magát: - Rhys! Mi az ördögöt tettél velem? Halk kuncogás hallatszott a közelből. Jeff hunyorogva fürkészte a félhomályt, és észrevette a fiatal csirkefogót. -Jó estét, Birmingham! - üdvözölte Olney öntelt mosollyal. - Hogy s mint érzed magad ma este? Jó ideig eszméletlen vótál. A seriff azt hitte, úgy fogsz aludni reggelig, mint a bunda. Gondolom, rájött, hogy biztonságosabb, ha békén hagy. - Hallgass el, Olney! - szólt rá ingerülten Jeff. Lüktető fejfájása ellenére tekintetét gondosan végigjáratta a fogdán, és megállapította, hogy rajta és Olneyn kívül egy lélek sem tartózkodik ott. Odatámolygott a cellaajtóhoz, és ki akarta lökni. Csodálkozva látta, hogy az meg sem mozdul. Dühösen megrázta az ajtót, majd a fejét a rácsokhoz nyomta, és végignézett a szűk folyosón. -A pokolba veled, Rhys! Nyisd ki az ajtót! - ordította torkaszakadtából. Olney vihogva elnyújtózott a priccsén, összefont karját a feje alá támasztotta, és keresztbe tette harisnyás lábát. -A seriff nemrég elment a helyettesével együtt, mert egy fickónak elvágták a torkát valamelyik fogadóban. Úgyhogy csak ketten vagyunk itt, Birmingham. Azt gyanítom, hogy Rhys seriff csak azért akart téged egy kis időre bezárni, hogy megmutassa, ki a főnök. - Majd én megmutatom neki, ki a főnök! - vicsorgatta a fogát Jeff. Tekintetét a kulcscsomóra szegezte, amely a szűk folyosó szemközti falába bevert kampón lógott. Visszavánszorgott a priccséhez, felemelte és a földhöz vágta. Az ágy egyik lába letörött, és Jeff megpróbálta vele lefeszíteni az ágykeretet. -Mindig tudtam, Birmingham, hogy nehéz természeted van - vihogott Olney, és felült az ágya szélén. -A java még hátravan, Olney! - biztosította Jeff. Végre sikerült lefeszítenie a priccs egyik oldalát. Felemelte, és a cellaajtóhoz lépett. Kicsúsztatta a lécet a rácson, beakasztotta a kulcskarikába, megemelte, és lehalászta a szögről a kulcscsomót. Elégedetten vigyorgott, amikor a fémkarika végigcsúszott a falécen, egyenesen a markába.

Olney kiguvadt szemekkel, feszülten figyelte. Megcsillant előtte a szabadulás reménye. Zárkája rácsához lépett. Jeffrey kinyitotta a saját cellája ajtaját, és kilépett rajta. A gazfickó megnyalta a szája szélét. Erezte, hamarosan megnyílik az út a szabadság felé, ha sikerül rávennie a másikat arra, hogy kiengedje. -Hé, Birmingham! Mi lenne, ha engem is kiszabadítanál? Semmi olyat nem tettem, amiért évekig lakat alatt kéne ülnöm. - Már megfeledkeztél a gyilkossági kísérletről? - kérdezte Jeff velősen. - Az inasom tanúsíthatja, hogy megpróbáltál végezni velem, amikor Gustav bérenceivel erőszakkal behatoltál a házamba. - Ó, az csak véletlen vót, Birmingham - nyújtotta előre a kezét esdeklőn Olney, abban reménykedve, hogy hízelgéssel le tudja venni a lábáról a férfit. - Nem akartalak meglőni. A pisztolyom magától sült el. Jeff megmarkolta a kulcscsomót, megcélozta a kampót, és feldobta rá, hadd lógjon csak ott, a helyén. Csípőre tett kézzel bánatosan megcsóválta a fejét, mintha szörnyen fájlalná, hogy célba talált. - Esküszöm, Olney, nem akartam. Sajnálom, csak véletlenül akadt fenn a kampón. - Persze! - horkant föl Olney. - Elvetemült, hazug kutya vagy, Birmingham! Jeff hirtelen ráeszmélt, hogy alábbhagyott a fejfájása. Elégedett volt magával, és már annyira jól érezte magát, hogy amikor elhaladt a fiatal csibész cellája előtt, még rá is vigyorgott. - Olyan, mint te, Olney? A virágok között bandukolt, és a cicája mellette ugrándozott. A szomszéd kertben rengeteg vendég gyűlt össze, zenészek játszottak, s a csábító dallamok a kertkapuhoz csalogatták a kislányt. A zenére billegetve magát, elbűvölten nézte az előkelő palota márványteraszán táncoló párokat, akik mintha egy tündérmeséből léptek volna elő. A cica a szoknyájához simulva dorombolt, kíváncsian átlesett a szomszédos kertbe, és egy kecses ugrással odaát termett. Megszaglászta a kapu melletti virágágyást, majd komótosan továbbaraszolt. Egyszer csak hangos csaholás zavarta meg a nyugalmat. Hatalmas kutya rohant át a gyepen a macska felé. A cica félelmeben fújni kezdett, és bemenekült a sűrű bokrok közé. A kutya föl-alá szaladgált, és lázasan kereste a nyílást, amelyen keresztül hozzáférkőzhetne esküdt ellenségéhez. Az éles füttyszóra hirtelen felkapta a fejét. Egy rövid fekete hajú, magas fiatalember tűnt fel, és visszaparancsolta a kutyát a házhoz, ahol az egyik inas megkötötte. A fiatalember leguggolt a bokor elé, és előcsalogatta a cicát a rejtekhelyéről. A karjába vette, és szelíden megsimogatta az elégedetten doromboló macskát. Egy pillantást vetett a kapu felé, és letört egy szál virágot. Széles mosollyal odalépett, kinyitotta a vaskaput, és belépett a szomszédos kertbe. Letette az állatot a földre, majd lovagias meghajlással odanyújtotta a kislánynak a virágot. A gyermek félénken elmosolyodott, átvette az ifjú lovag ajándékát, és megszagolta a virágot. A szirmok megcsiklandozták az orrát, és ő kacagva grimaszolt. Fejét hátradöntve felnézett a fölébe magasodó fiatalemberre. A szemébe tűző napsugarak elvakították, ezért hunyorogni kezdett, és megdörzsölte a szemét. Ásítva lehajtotta a fejét, és ujjával megérintette a szirmokat, ahogy a virágot vizsgálgatta. - Úgy látom, elérkezett a délutáni alvás ideje, kisasszony -kuncogott a jóképű lovag. - Jobb lesz, ha visszaviszlek a szüleidhez, mielőtt még elalszol a kertben. Lehajolt, a karjába vette a gyereket, és a kanyargós kerti ösvényen elindult vele a ház felé. A kislány ismét ásított, majd belefogott egy dalba, amit az édesanyjától tanult. Magas lovagja csatlakozott hozzá. Barátságos, megnyugtató hangja volt.

Az édesanya éppen virágot szedett a kertben, amikor odaértek. A fiatalember letette a kislányt és sarkon fordult, de a gyermek mosolyogva elkapta a kezét, és addig el nem engedte, amíg le nem guggolt hozzá. Átölelte a fiú nyakát, megpuszilta az arcát, majd nevetve odaszaladt édesanyjához. Az asszony mosolyogva meghívta a fiút egy teára, de ő elhárította a kínálást, és elsietett az ösvényen. A kislány ide-oda billegette a fejét, miközben egy dalocskát kántált. A nap lemosolygott rá, s egy pillangó elröppent mellette. Raelynn rémülten riadt fel álmából. Nem tudta, mitől ébredt fel ilyen hirtelen. Mozdulatlanul feküdt, és megpróbálta kideríteni, mi a baj. Feszülten fülelt a zajokra. A távolból huppa-nás hallatszott. Az újabb tompa koppanásra és székcsikordulásra kipattant az ágyából, és reszketve tapogatózott végig az ágya mellett. Sebtében magára öltötte pongyoláját, majd belecsusszant a papucsába, miközben gondolatban tisztázta, mit kell tennie. Az bizonyos, hogy nem a férje csapott zajt. Raelynn nem remélhette, hogy Jeff tért vissza, mert mielőtt Rhys Townsend magával vitte Jeffreyt, közölte, hogy barátját saját biztonsága érdekében lakat alatt fogja tartani. Azt sem gondolhatta, hogy Elizabeth vagy Farrell jött vissza. Az ifjú házasok bejelentették, hogy legkorábban vasárnap este térnek haza, és az még jó messze volt. Raelynn a sötétben óvatosan az ajtóhoz araszolt. Lassan elfordította a kilincset, és kinyitotta az ajtót. Örült, amikor a folyosó végén megpillantotta az ablakon át beáradó holdfényt, mert így jól láthatta maga előtt az utat. Végiglopózott a folyosón, besurrant Tizzy szobájába. Megállt az ajtónál, hogy a szeme megszokja a sötétséget, és kisvártatva már ki tudta venni az ágyában mélyen alvó szobalány alakját. Raelynn odaóvakodott, a lány fölé hajolt, és kezét a szájára tapasztotta. Tizzy levegő után kapkodva felült az ágyában, és tágra nyílt szemét vadul forgatta. Amint megpillantotta úrnőjét, fekete szemében a rémület egyszeriben kihunyt. - Egy szót se szólj! - suttogta Raelynn a lány fülébe. - Valaki járkál odalent. Jól figyelj rám, és nagyon kérlek, ne lármázz és ne csapj zajt. Ébreszd fel Jake-et, és várjatok meg itt fenn, a lépcsőnél. Bemegyek Miss Elizabeth szobájába a pisztolyáért, és megpróbálom kicsalogatni a betolakodót a konyhából. Mielőtt lemennétek a földszintre, győződj meg róla, hogy tiszta-e a levegő. Jól tartsd nyitva a szemed. A hátsó ajtón távozzatok, és menjetek egyenesen Mr. Farrell házához. Mondd meg neki, hogy egymagam vagyok a házban, egy csavargóval. Megértetted? - Igen, Miss Raelynn - suttogta aggódva a lány -, de ha Mr. Fridrich van odalent, akkor magára nagy veszély leselkedik. Hadd csalogassam el én a hátsó ajtótól, és maga elszökhetne Jake-kel Mr. Farrellhez. így biztonságban lehetne. - Ne vitatkozz, Tizzy! Tedd, amit mondok! Mr. Fridrich túlságosan kedvel engem ahhoz, hogy meg akarna ölni, de lehet, hogy veled végezne. Most öltözködj, és szedd a lábad! Ha sikerül a tervem, akkor én is kisurranok a házból, de előbb gondoskodnom kell a biztonságotokról. Tizzy felsóhajtott. Nem szívesen hagyta magára asszonyát, de nem volt más választása, engedelmeskednie kellett. Néhány perc múlva már a lépcső tetején állt, és kezét Jake szájára szorította. Raelynn óvatosan elindult lefelé. Összerezzent, amikor súlya alatt váratlanul megreccsent a lépcső. Az ebédlő felől tompa koppanást hallott. Raelynn lesietett, berohant a szalonba és felkiáltott: - Ki van ott? Válaszul csak egy újabb huppanást hallott. - Tudom, hogy van valaki a házban! - kiabálta remegő hangon. - Szólaljon meg!

Súrlódás hallatszott, mintha valaki a lábát húzta volna a padlón. Raelynn összerezzent, és remegő kezét a torkához kapta. Gyanúja beigazolódott. Valóban járkál a házban valaki. - Gustav, maga az? - kérdezte reszkető hangon, és igyekezett összeszedni a bátorságát. Figyelmeztetem, hogy csőre töltött pisztoly van nálam, és használni is fogom, ha rákényszerít. A szeme sarkából látta, hogy Tizzy Jake-kel a folyosó felé oson. Tovább beszélt, nehogy az illető felfigyeljen a mozgásukra. - Nem kellett volna idejönnie, Gustav. Townsend seriff letartóztatja, amiért behatolt a házba. Ezúttal nem vallhatja magát ártatlannak. Ismét megcsikordult egy szék lába a padlón, és Raelynnen elhatalmasodott a reszketés. Egy hatalmas, fekete árny bukkant fel az ebédlő felől. Raelynn lélegzete elakadt. Rádöbbent, hogy nem Gustav az; hanem a köpönyeges, csuklyás támadójuk. Felsikított, és a kezében szorongatott pisztolyról megfeledkezve kiiramodott a folyosóra. Arra számított, hogy a férfi tüstént elkapja, hiszen gyorsaságával még a seriffet is bámulatba ejtette. Meghökkenve látta, hogy a gazfickó nehézkesen vánszorog utána, és az egyik lábát húzza. Raelynn csak most döbbent rá az életét fenyegető veszélyre. Berontott a sötét konyhába, és a hátsó ajtót megcélozva megkerülte a nagy tűzhelyet. Rémülten kiáltott fel, amikor átesett a felfordított széken, amelyet az idegen szándékosan helyezett az útjába. Raelynn estében igyekezett óvni a gyermekét, ezért oldalt fordult, de megfeledkezett a tűzhely túlsó végén álló nagy cserépedényről. A fejét erős ütés érte, és megszédült. Kábultan menedékhely után kutatott. Épphogy csak sikerült bemásznia az asztal alá, amikor a fekete ruhás árnyalak besántikált a konyhába. A férfi hirtelen megállt. Nyilván zavarban volt, el sem tudta képzelni, hová tűnhetett el a nő. Lassan a hátsó kijárathoz óvakodott, és felrántotta az ajtót. Raelynn a rémülettől összerezzent, és a szája elé kapta remegő kezét, nehogy elárulja magát. Támadója közelsége miatt alig mert lélegzetet venni. Szorongása nőttön-nőtt, szíve vadul vert, ahogy a sötétben összehúzódva várakozott. A férfi sípolva lélegzett, mintha valami különös betegségben szenvedne. Nehézkes csoszogása nem vágott egybe Rhys feltételezésével, hogy a fickó élvezi a futást. Raelynn arra gondolt, talán mégis téved, és ez nem ugyanaz az ember, mint aki a ködben rájuk támadt. Csakhogy az is ugyanilyen csuklyát és köpönyeget viselt. Vagy mégsem? A rejtekhelyén lapulva azt fontolgatta, el tud-e jutni az ebédlő ajtajáig, mielőtt a férfi felfedezi a búvóhelyét, és útját állja. Minthogy a köpönyeges alak nehezen szedte a lábát, Raelynn úgy vélte, van esélye rá, hogy elérje a célját. A csendes várakozás alatt egyszer csak meghallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó. Éberen figyelni kezdett. Szeme elkerekedett, amikor meglátta, hogy a sántító alak a köpönyege alól kést ránt elő. A férfi megfordult, s bicegve, de fürgén elindult az ebédlő felé. Raelynn agya pörögni kezdett. Tizzy csak nemrég ment el, ezért elképzelhetetlen, hogy Farrell érkezett volna meg. Ez nem lehet más, csak Jeffrey gondolta végül. Kimászott az asztal alól, és a férfi háta mögött kirontott az ajtón a folyosóra. Rohanás közben kétségbeesetten igyekezett felhúzni a pisztoly kakasát. Ez a feladat sokkal nehezebbnek bizonyult, mint gondolta. Átkozta a fegyvert, miközben teljes erőből igyekezett lehagyni a csuklyás férfit, aki éppen akkor lépett ki az ebédlőből, amikor Raelynn a szalon ajtajához ért. Mivel hallotta a folyosó felől közeledő, száguldó lépteket, Rhys Townsend az asszony felé nézett. Mit sem sejtett a szalonba belépő alakról és a rá leselkedő veszélyről. -Vigyázzon, Rhys! - sikoltotta Raelynn.

A seriff oldalra ugrott, de már későn. A lélegzete fennakadt, ahogy a kés a mellébe hasított. Megtántorodott, és térde lassan összecsuklott. A gonosztevő egy hatalmas ugrással rávetette magát a se-riffre. Raelynn eltökélten összeszorította a fogát, és a tenyere élével végre kibiztosította a fegyvert, épp abban a pillanatban, amikor a férfi kirántotta a kést Rhys mellkasából. A seriff a fájdalomtól felordított. A támadó hátralendítette karját, hogy újra lecsapjon áldozatára. A pisztoly elsült. Az ólomgolyó átütötte a gazember kezét, aki fájdalmában felüvöltött, és a markából kiejtette a kést. Sebesült kezéhez kapott, a kíntól szinte megvonaglott, a csuklya mögött erősen zihált. Raelynn felé fordult. - Te szajha! Akkor is megöllek! - fenyegette reszelős torokhangon. Az asszony felé tántorgott, a köpönyege zsebéből előhúzott zsebkendővel bekötözte vérző kezét, majd sántítva megiramodott. Még így is túl gyorsnak tűnt ahhoz, hogy áldozata elmenekülhessen. Raelynn keze még mindig sajgott az elsült pisztolytól. Ha van elég ideje újratölteni a fegyvert, akkor sem tudta volna megtenni, mert hevesen rázta a remegés. Összeszorította a fogát, hogy csillapítsa a reszketést, hátralendítette a kezében tartott, hasznavehetetlen mordályt, és ellenfeléhez vágta. A gonosztevő elkáromkodta magát, ép kezével fékeütötte az arcát súroló pisztolyt, majd a lábát húzva fenyegetőn megindult Raelynn felé. A fiatalasszony immár nagyon is jól tudta, merre meneküljön: ki a házból! Tudatára ébredt, hogy a férfi megöli, ha elkapja. Versenyt futott az életéért, vissza azon az úton, amit az imént megtett. Zihálva, kétségbeesetten próbált menekülni, a félelem szinte szárnyakat adott neki. A konyhában átlendült a széken, amelyben előzőleg orra bukott. Feltépte a hátsó ajtót, és átrohant a teraszon. Nyomában hallotta a gyors, sántító lépteket. Kiszaladt az udvarra, és amikor rettegve hátrapillantott, látta, hogy a férfi átvág a verandán, és tovább üldözi őt. Raelynn váratlanul nekiütközött valaminek, és felsikoltott, mert egy hosszú kar fonódott köré. Rémületében csak arra tudott gondolni, hogy már nem csupán egy, hanem két őrült üldözi őt. - Raelynn! Az ismerős hangra egyáltalán nem számított, bár kétségtelen, hogy ennél vidítóbb hangot nem hallhatott volna. Ám most nem ujjonghatott, hiszen az elvetemült alak a hátuk mögött kitartóan jött feléjük a késsel, hogy mindkettőjükkel végezzen. -Jeffrey vigyázz! Rhyst már megkéselte! Jeff maga mögé tolta Raelynnt, és nekigyürkőzött, hogy puszta ököllel vegye fel a harcot ellenségével. A gazfickó a magasba lendítette a pengét, hogy az eléje álló férfi mellébe vágja. Jeff azonban megragadta a fekete köpeny elejét, és kemény térdével lendületesen ágyékon rúgta a férfit. A gazember előrecsuklott, és fojtott hangon nyöszörgött. Jeff még egyszer belerúgott. A köpenyes haramia összeroskadt, és ellenfele lába előtt vonaglott a kíntól. Jeff lerántotta róla a csuklyát. Égett a vágytól, hogy megadja a fickónak a megérdemelt jussát. Ismét megragadta a köpenyét, felrántotta a földről, és öklével először állon vágta, majd arcon csapta. Addig ütötte, amíg támadója aléltan el nem ernyedt a markában. Végül elengedte, és hagyta lerogyni a földre. Csak ezután fordította az eszméletlen férfi arcát a gyér holdfény felé. - Ez nem más, mint Lord Marsden - állapította meg megvetően. - Marsden! - Raelynnek a döbbenettől tátva maradt a szája, és férje mellé lépett. - Miért akart meggyilkolni bennünket? Mit vétettünk neki? - A magyarázat ott keresendő, szerelmem, hogy ő mit vétett édesapád ellen. Marsden angol lord, ugye? Tegyük fel, hogy nem azért kelt át az óceánon, hogy földbirtokot vásároljon a lányának,

hanem azzal a küldetéssel jött, hogy ráleljen valami rendkívül fontos dologra. Talán arra a levélre, amely édesapád ártatlanságát bizonyítja, és egyben lehet, hogy Marsden bűnösségét tanúsítja. Marsden nyilván azt hitte, hogy édesapád a bizonyítékot a pénzesládájában rejtette el. Ez magyarázatul szolgálna arra, miért próbálta meg kinyitni a titkos rekeszt. Amikor felfedeztem a rekeszt, üres volt, de ez még nem jelenti azt, hogy Frye nem lopta ki belőle a levelet. - Rábukkantál a titkos rekeszre? - ámult el Raelynn. - Igen, azon az éjjelen, amikor elszöktél Oakleyból. Raelynn elgondolkodott. - Lehet, hogy igazad van, és Cooper Frye a hajóúton felfedezte a rekeszt, és kivette belőle a tartalmát. - Kérdőre kell vonnunk Frye-t. Ami Lord Marsdent illeti, részt vett a bálunkon. Előfordulhat, hogy éppen a hálószobámban tartózkodott, amikor Nell bejött a házba, hogy megfenyegessen. Lehet, hogy Marsden ölte meg, hogy elhallgattassa. Charlie nagyokat fújtatva éppen ebben a pillanatban bukkant fel egy mordállyal a ház sarkánál. Amint észrevette a két árnyat a kertben, terpeszbe állt, két kézzel megmarkolta pisztolyát, és célba vette a párt. - Ne mozduljanak! - Tedd le azt az átkozott pisztolyt, Charlie, mielőtt szétlocs-csantod valakinek a fejét! - mordult rá erélyesen Jeff. - M-Mr. B-Birming-h-ham? - hebegte zavartan a seriff helyettese, és leengedte a karját. - Ú-úgy em-mlékszem, b-bezártuk a fogdába. - Kiszabadítottam magam - felelte kurtán Jeff, és a földön heverő eszméletlen férfira mutatott. Kösd batyuba, Charlie! Bemegyek a házba, és megnézem, mi van Rhysszel. A feleségem azt mondja, ez a pokolfajzat megkéselte. - M-megk-késelte T-Townsend s-seriffet? - kérdezte Charlie elhaló hangon. - Ha ez a szemét megmoccanna - mutatott Jeff a földön fekvő, ájult emberre -, szegezd a pisztolyt a fejéhez. Elfordult, átölelte felesége vállát, és magához húzta az asz-szonyt. -Jól vagy, szerelmem? Olyan jó érzés volt újra férje biztonságot nyújtó karjai között lenni! Raelynn nem tudta visszafojtani zokogását, és Jeff mellére borult. -Jaj, Jeff, ha nem jössz, ez a szörnyű alak... megölt volna. Amikor Rhys bejött a házba, megpróbáltam figyelmeztetni. A kezemben tartottam egy pisztolyt, de mire sikerült kibiztosítanom, már késő volt. Lord Marsden a késével rárontott Rhysre, és mellbe szúrta. Lehet, hogy a seriff már meg is halt. - Menjünk, és nézzük meg, kedvesem - sürgette Jeff. Megpróbálta elfojtani a lelkéből feltörő keserűséget. Tudta, hogy Rhys halála akkora veszteséget jelentene számára, hogy nehezen viselné el. Becsukta Raelynn mögött a konyhaajtót, előrelépett, felemelte a földről a felborult széket, és az ebédlő ajtaja felé terelte Raelynnt. - Az ördögbe, jöjjön már valaki! - üvöltött fel egy ismerős hang a szalonban. Jeff és Raelynn meglepetten néztek egymásra a félhomályban. Berontottak a szalonba, és meglátták Rhyst, aki a hátát egy szék karfájának támasztva ült a földön. - Hiszen él! - kiáltott föl Raelynn. -Persze hogy élek! - dörmögte Rhys, és kezét a válla alatti vérző sebre tapasztotta. Gyanakodva Jeffre hunyorított. - Megkérdezhetem, hogy az ördögbe szabadultál ki? Mielőtt eljöttem, jól bezártalak.

- Mégsem olyan jól - kuncogott Jeff -, láthatod, hogy itt vagyok. - Az az átkozott Olney is kereket oldott? - tudakolta dühösen Rhys. - Nem. Ő még mindig a cellájában ül. - Ez a szerencséd, máskülönben leharaptam volna... - a seriff hirtelen elhallgatott és Raelynnre nézett, majd megköszörülte a torkát, és folytatta a mondatot: - ...leharaptam volna a fejedet. - Mennyire súlyos a sérülésed? - érdeklődött aggodalmasan Jeff, és letérdelt barátja mellé. - Nem tudok felállni - morogta Rhys, és az arca megvonag-lott a fájdalomtól, amikor Jeff le akarta venni róla a kabátot. -Nem olyan sürgős megnézni azt a sebet! Akkor is ott lesz, ha lassabban férkőzöl hozzá. - Elnézést - mormolta Jeff. Raelynn tiszta vászondarabokat és törülközőket hozott, hogy bekötözhessék Rhys sebét, majd gyorsan meggyújtott néhány lámpást. Jeff lehúzta a seriffről a kabátot, és szétnyitotta véres ingét, hogy szemügyre vegye a sérülést. A kés a férfi válla alatt ütött sebet, távol a szívtől és a tüdőtől, de any-nyira mélyen, hogy orvosra volt szükség. - Ezt Clarence dokinak kell ellátnia - fintorította el az arcát Jeff. - Charlie-n kívül hoztál még valakit magaddal? - Igen, valahol odakint kell még lennie néhány beosztottnak. Odakint hagytam őket, amikor bejöttem, hogy körülnézzek a házban. A többi emberem Fridrich raktáránál van. Én is épp ott voltam, amikor Elijah rám talált. Észrevette, hogy egy fekete köpenyes férfi belép a házba, és azonnal lóra pattant, hogy megkeressen. Ha nem vágták volna el egy ember torkát az egyik fogadóban, sokkal hamarabb ideérhettem volna. Mivel emlékezett rá, hogy a halott férfit és a fiatalasszonyt rokoni szálak fűzik egymáshoz, sajnálkozva emelte tekintetét Raelynnre. -Sajnálattal kell közölnöm, Raelynn, de az a férfi, akit meggyilkoltak a fogadóban, az ön nagybátyja. Jeff és Raelynn döbbenten néztek egymásra. - Úgy érti, hogy Cooper Frye? - szólalt meg végül az asz-szony. - Igen, Cooper Frye. Azt hiszem, Fridrichnek köze volt a meggyilkolásához. Délután Fridrich egyik emberét holtan találták. Arra a következtetésre jutottam, hogy nézeteltérés alakulhatott ki, és Fridrich megbízta az embereit, hogy végezzenek Frye-jal. E feltevésemre alapozva lecsaptunk a raktárra. Most rajtakaptuk a kopasz gazembert, több láda lopott fegyvert foglaltunk le nála. Most már minden bizonyíték a kezünkben van ahhoz, hogy őrizetbe vegyük. Azzal gyanúsítjuk, hogy ő szervezte meg Frye meggyilkolását, de ki tudja, hány ember halála szárad még a lelkén. A csempészett lőfegyverekkel már jó néhány éve kereskedik. Ezt Gustav nyilvántartásából derítettem ki - kuncogott Rhys. - Történetesen épp a papírjai fölött ült az asztalánál, amikor rárontottunk, már nem volt ideje elrejteni őket. Fridrichet rövid időn belül akasztófára küldhetjük. -Jobb lenne, ha előbb elküldenénk valakit Clarence dokiért - makacskodott Jeff, és egy törülközőt nyomott barátja sebére. Magához vett egy lámpást, és kilépett a verandára. Farrell rohant mezítláb és félmeztelenül a ház felé. Most sokkal kevésbé volt fontos számára a megjelenése, mint Raelynn biztonsága. -Jeff! - kiáltott föl, és megrökönyödve megállt a lépcső alján. - Tizzy azt mondta, letartóztattak, és Raelynn egyedül van a házban egy gazfickóval. Raelynn jól van? - Igen, de Rhys megsebesült. - Mi a csuda történt? - A köpönyeges támadónk újra felbukkant és meg akarta ölni Raelynnt, de helyette Rhyst késelte meg.

- Súlyos a sebe? - tudakolta Farrell. - Csuklyás ellenségünknek, Lord Marsdennek feltett szándéka volt, hogy végezzen vele, de Rhys túlélte a támadást. - Lord Marsden - csodálkozott döbbenten Farrell. - Miért tette...? - Ez hosszú történet. Ha majd több időm lesz, elmesélem. - Marsdennek sikerült egérutat nyernie? - Ezúttal nem. Charlie őrzi a hátsó udvaron. Valakit oda kell küldenem, hogy felváltsa, egy lovast pedig útnak kell indítanom Clarence dokiért. Rhys emberei itt vannak valahol. - Majd én megkeresem őket. Te menj vissza a házba, rád ott van szükség - intett az épület felé Farrell. - Köszönöm, barátom. Pár óra múlva Charlie dr. Clarence-szel, Lord Marsdennel és a bekötözött Rhysszel a fogházhoz hajtott. Rhys addig nem volt hajlandó hazamenni, amíg meg nem győződött arról, hogy az irodájában minden rendben van. Mire megérkeztek, Rhys emberei már bezárták Fridrichet és a bandáját - köztük azt a kettőt is, akik eltették láb alól Frye-t - abba a cellába, ahonnan Jeff megszökött. Olney szeme elkerekedett a csodálkozástól, amikor Rhys és Charlie megjelentek legújabb foglyukkal. Előhoztak még egy priccset a hátsó helyiségből, és betették Olney cellájába. Erre fektették rá a még mindig kábult Lord Marsdent, majd dr. Clarence hozzáfogott, hogy ellássa a férfi arcán éktelenkedő zúzódásokat és sebeket. - Charlie, keress valami más helyet azoknak a kulcsoknak - utasította helyettesét Rhys. - Nem akarom, hogy Fridrich eljátssza ugyanazt a trükköt, amit Mr. Birmingham. - Vigyorogva Gustavra nézett, és a szavakat húzva folytatta: - Bár el sem tudom képzelni, hogy ezeknek a brigantiknak együttvéve annyi eszük legyen, mint a barátomnak. - Maga a tökfej, Townsend seriff, ha azt hiszi, hogy bent tarthat engem - horkant föl Gustav háborogva. - Felfogadom a legjobb ügyvédeket... - Tekintve, hogy hány embert meglopott, Mr. Fridrich, az ön pénzének jelentós része az áldozatok kártérítésére fog elmenni. Ne gondolja, hogy megtarthatja a vagyonát. - Ezt nem teheti velem! - vicsorogta dühödten Fridrich. - Én a világért sem tennék ilyet. Majd a bíró megteszi, ha átadom neki a birtokomban lévő bizonyítékokat. Az igazat megvallva, csodálkoznék, ha megérné az év végét. A német pirospozsgás arca elsápadt. Fridrich bizonytalan léptekkel a cella sarkába vonult, és nehézkesen letelepedett a földre. Ez volt az egyetlen hely, ahová le lehetett ülni... és ahol gondolkodni lehetett. Rhys elfordult, és fájdalmas grimaszt vágva kezét sérült vállára szorította. Az asztalához lépett, töltött magának egy korty whiskyt. Kihúzta az íróasztal fiókját, és turkálni kezdett benne, mígnem megtalálta, amit keresett. A markába fogta az apró tárgyat, amelyet hetekkel ezelőtt rejtett el oda. Odament Olney cellájához, és egyenesen őlordsága prics-cséhez tartott. - Hogy van a betege, doki? - Nem tudom, Rhys - egyenesedett fel dr. Clarence. - Hogy érti azt, hogy nem tudja? Az arcán néhány zúzódás és horzsolás nyoma látható. Mi okoz ekkora gondot? - Lord Marsdennek magas láza van. - Azt akarja mondani, hogy beteg? - Úgy tűnik.

- Nagy kár - jegyezte meg gúnyosan Rhys. A gunyoros hang hallatán Lord Marsden fölvonta felhasadt és megduzzadt szemöldökét, de hirtelen megvonaglott az arca. - Maguk gyarmatosok mind egyformák - vágta oda megvetően. - Eszement fattyúk mindannyian! Dr. Clarence és Townsend seriff sokatmondó pillantást váltottak egymással. -Azt hiszem, jobb eszement fattyúnak lenni, mint öntelt tökfilkónak. Rhys elgondolkodva a padlóra nézett, és egy pontra szegezte a tekintetét. Bár nehezére esett, mégis lehajolt, és úgy tett, mintha felvenne valamit a földről. - Ez az öné, doki? - tartotta a tárgyat az orvos elé. - Ez az enyém - kapta ki a seriff kezéből a tubákosszelen-cét Lord Marsden. - Bizonyára elejtettem... Rájött, hogy hibázott, és hebegve visszaadta a szelencét a törvény emberének. - Sajnálom, tévedtem. Nem az enyém. - Pedig ez az öné, lordom - vetette ellene fanyar mosollyal Rhys. - Ön ejtette el Birmingham hálószobájában azon az éjszakán, amikor Nellt leszúrta az istállóban. Dr. Clarence szája tátva maradt a meglepetéstől. Olney élénken figyelni kezdett, és felült a priccsén. - Nem ő volt az - szólt oda Olney. - Még járni sem tud rendesen, olyan lassú, mint a csiga. - Lehet, hogy most lassú - ismerte el a seriff -, de néhány héttel ezelőtt még olyan gyors volt, hogy majdnem utolért téged. - Hanyagul a férfi kezén látható régebbi hegre mutatott. - Látod? Ezt tőlem kapta egy héttel ezelőtt, amikor meg akarta késelni Mrs. Birminghamet. Tehát ez ugyanaz a gazember, akit megpróbáltam elkapni. Akkor bizony olyan gyors volt, hogy messze maga mögött hagyott, de azóta korlátozza a mozgásban az a sérülés, amit Mrs. Birmingham okozott neki. Dr. Clarence arckifejezése elárulta, hogy valami dereng az emlékezetében. Eszébe jutott, hogy Farrell a fejét hátravetve hahotázott azon, hogy Raelynn egy hosszú kalaptűt bökött támadójuk farába. - Ha gondot okoz önnek az a sebesülés, milord, jobb, ha azonnal elmondja - nézett összevont szemöldökkel őlordsá-gára az orvos. - Az elfertőződött, gyulladt seb okozhatja a magas lázát. Kezelés híján akár bele is halhat. Lord Marsden rémülten hőkölt hátra, és alig hallható hangon bevallotta: - A csípőm fel van dagadva. - És tudja, hogy mitől? - faggatta dr. Clarence. - Beleültem egy tűbe - válaszolta ingerülten a lord. - Kérem, megmutatná a hátsó felét? - kérdezte udvariasan az orvos. Marsden kelletlenül meglazította a nadrágját, és óvatosan, fájdalommal küszködve hasra fordult a priccsen. Maga sem tudta, hogy az arca vagy a feneke fáj-e jobban. Birminghamek mindkét felét rendesen elintézték. Dr. Clarence lehúzta a férfi nadrágját. Uralkodnia kellett magán, nehogy felkiáltson a meglepetéstől, amikor meglátta a gennyes sebből szivárgó vért. Megállapította, hogy a férfi jobb fara és combja észrevehetően nagyobb a balnál. Mindebből az orvos arra következtetett, hogy a férfi súlyos fertőzést kapott. -Először borogatást teszünk rá, és kihúzzuk a gennyet - elmélkedett fennhangon az orvos. - De figyelmeztetem, lehet, hogy már elkéstünk vele. - Tennie kell valamit! Nem hagyhatja, hogy tovább geny-nyezzen, hiszen belehalhatok! - Megteszem, ami tőlem telik, milord, de semmit sem ígérhetek.

Rhys a gyengeségtől már alig tudott állni a lábán, ezért megkérte Charlie-t, hogy vigye haza. Már éppen indulófélben volt, amikor dr. Clarence megkérte a seriffet, hogy őt is vigyék el. Amikor megálltak Rhys házánál, bement a seriffel, hogy biztosítsa Maryt: a férje egy héten belül meggyógyul.

* * * Dél felé járt az idő, mire Trudy Vincent megtalálta Elizabeth házát. Az utcalány egy kis csomagot hozott Raelynn Birminghamnek. - A bácsikája, Coop kért meg, hogy ha történne vele valami, hozzam el ezt a csomagot magának - magyarázta a meglepett Raelynnek Trudy. - Az édesapja pénzesládikájában találta. Azt mondta, maga tisztára moshatja vele az apja nevét, és elítéltetheti a gazfickókat, akik bemocskolták a becsületét. - Nagyon köszönöm a szívességét, Miss Vincent - szorította keblére a becses borítékot Raelynn. Kért egy aranypénzt a férjétől, és a nőnek adta a fáradozásáért. Az utcalány soha életében nem kapott még aranyat. Eleinte még nem akart mindent elárulni, most azonban annyira hálás volt, hogy elmondta az üzenet többi részét is, aminek átadására a férfi, akit ő Olivér Fenton néven ismert, megkérte. -Azt is mondta, hogy Lord Marsden vót az, aki megölte Nellt, és hogy az ön igazi bácsikája a tengerbe veszett. Oliver együtt hajózott vele akkoriban, ezért tudott annyi mindent róla. Amikor Jeff meghallotta a történetet, ő is adott a nőnek egy aranypénzt ráadásképpen. - A feleségemmel együtt nagyon köszönjük, Miss... - Szólítson Trudynak, uram - vigyorgott a szajha. - Mindenki így hív. De nekem kéne inkább hálálkodnom ezekért az aranyakért. Oliver Fenton és én jól megvótunk egymással. Mielőtt megölték, azt terveztük, hogy északra megyünk, és nyitunk egy kocsmát. Azt mondta, itt nincs biztonságban az ember Mr. Fridrich meg a többiek miatt. - Felsóhajtott. - És milyen igazat beszélt! Lám, annak a vén himpellérnek az emberei elvágták a torkát. Trudy felsóhajtott, majd újra Jeffre nézett. -Jól ismertem Nellt. Mondhatni, barátnők vótunk. Egyszer megpróbáltam a fejivei beszélni, hogy ne járjon mán annyit maga után, meg ne epekedjen. Ha nem lett vóna fülig szerelmes magába, Mr. Birmingham, lehet, hogy nem hagyta vóna, hogy az az ír tengerészkapitány az ágyába vigye. Nell azt mesélte, hogy nagyon hasonlított magához. Pár nap múlva a férfi elhajózott. A nyakamat teszem rá, hogy az a fickó nem is sejti, hogy teherbe ejtette Nellt. Lehet, hogy majd egyszer megint erre hajózik, és akkor majd megmondhatom neki, milyen helyes legénykét hoztak össze Nellel. - Köszönöm, hogy eljött, Trudy - nyújtotta oda a kezét a csodálkozó szajhának Raelynn. - Eddig még senkitől sem kaptunk ilyen részletes felvilágosítást, mint magától, Trudy. El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok ezért. Köszönök mindent. - Nagyon szívesen, Mrs. Birmingham. - Ha a feleségemmel elkísérnénk a seriffhez, hajlandó lenne neki is elmondani mindezt? tudakolta Jeff az utcalánytól. - Ez megkönnyítené a nyomozást. Trudy egy pillanatnyi gondolkodás után bólintott. - Szívesen megteszem, Mr. Birmingham - mondta, majd megvonta a vállát. - Szeretném rács mögött látni az összes gyilkos gazembert.

* * * Oakley semmit sem változott azóta, hogy Raelynn elment, az asszony azonban úgy tért haza, mintha kicserélték volna. Ha az ügyvédek átadják Marsden dokumentumát a III. Györggyel szoros kapcsolatban álló, megbízható nemeseknek, akkor apja nevét hamarosan tisztára mossák, Marsdent és bűntársait, Lord Prescottot és Lord Havelockot pedig letartóztatják és hazaárulás vádjával bíróság elé állítják. Hála Trudynak, Charlestonban elterjedt a hír, hogy Lord Marsden Nell gyilkosa, és nem Jeffrey Birmingham, mint ahogy azt sokan feltételezték. Trudy arról is beszámolt, hogy Nell fiának egy ír tengerészkapitány az apja. Hazatérésük után néhány nappal hírül vették, hogy Rhys Townsend újra munkába állt, és sajgó vállát leszámítva viruló egészségnek örvend. Lord Marsden a magas láztól önkívületbe esett, mert a fertőzés továbbterjedt. Gustav Fridrich és az emberei még mindig egy cellában voltak összezárva a seriff hivatalában, Olney pedig a folyosó túloldalán, a betegeskedő Lord Marsdennel. Olney immár tízezer dollárral volt gazdagabb, miután feladta magát Townsend seriffnél. Bár a történet, amit előadott, tévedésen alapult, Olney úgy érezte, kiérdemelte a pénzt, mert akár el is tűnhetett volna a világban, és megőrizhette volna a szabadságát. Arra számított, hogy néhány év börtönt kap, amiért megsebesítette Jeffrey Birminghamet, míg Fridrich valószínűleg lógni fog a gyilkosságokért, amelyeket az embereivel végrehajtatott. Olney e bűncselekmények egyikében sem vett részt. A matrózokról, akiket Fridrich védelmében megkéselt, mélyen hallgatott, és remélte, hogy a német, aki nemigen törődött azzal, ha szívességet tettek neki, már elfelejtette azt az esetet. Az újdonsült házasok, Farrell és Elizabeth eljöttek látogatóba Jeffreyhez és Raelynnhez, és kecsegtető ajánlattal álltak elő. Raelynn továbbra is elláthatná őket divattervekkel, ráadásul ezt a munkát Oakleyban is végezhetné. Cserébe a gyermek születése után örömmel biztosítanák számára a teljes ruhatárát egész éven át, egészen addig, amíg kedve van újabb és újabb ruhákat tervezni a divatszalon részére. Raelynn örömmel elfogadta az ajánlatukat, hiszen élvezte ezt a munkát. November elején, egy csendes estén, röviddel a vacsora befejezése után Kingston lépett az ebédlőbe, és jelentette, hogy a ház előtt megállt néhány szekér. - Idegen népek, Mr. Jeffrey, cigányoknak mondták magukat. Azt szeretnék tudni, megengedi-e, hogy ma éjszakára letáborozzanak az ön birtokán. Felajánlották, hogy ha megengedi, hogy itt maradjanak, akkor muzsikálnak önöknek. -Ó, ez nagyszerű! - csicseregte Raelynn, és mosolyogva megfogta férje kezét. - Megengeded, Jeffrey, hogy letáborozzanak? - Semmi rosszat nem látok abban, asszonyom, ha megengedem, hogy itt maradjanak egy éjszakára - engedett hitvese kérésének Jeff. - Akkor gyere, Jeffrey! - hívta mosolyogva Raelynn, és férjébe karolt. - Menjünk ki a verandára, és hallgassuk a zenét. Kisétáltak az előtérbe, ahol Kingston egy vállkendővel várta úrnőjét. Jeff a kendőt felesége keskeny vállára terítette, és lovagiasan a karját nyújtotta. Kiléptek az oszlopos tornácra. Nagy meglepetésükre csaknem egy tucat muzsikust láttak odakint, akik kezükben a hangszereikkel gyülekeztek a ház előtti gyepen. A hegedűkből, a gitárokból és a furulyákból előcsalt dallamok selymesen, lágyan simogatták Jeff és Raelynn fülét, s vidámsággal töltötték el szívüket.

A portát körülölelő hatalmas örökzöld tölgyek levelei között hunyorogtak a csillagok, s az ősz mámorító illata ott lebegett a levegőben. Jeff és Raelynn boldogok voltak, és csodálatosan élénknek érezték magukat. -Jó ég, uram! Ön valóban el tud bűvölni egy hölgyet - pihegte ámultan Raelynn. - Hároméves korom óta nem igézett meg férfi ennyire. - Mi történt hároméves korodban, szerelmem? - A kertben játszottam a cicámmal és a babáimmal, és eleredt az eső. - Felnevetett, és megcsóválta a fejét. - Néha azon tűnődöm, hogy talán csak álmodtam az egészet. Jeff feleségére nézett, és szemében megcsillant a lámpások izzó fénye. - A nagybátyámnak volt egy birtoka Londonban, és amikor fiatalabb voltam, sokszor meglátogattuk őt. Emlékszem, mennyire elcsodálkoztam az ottani időjáráson. Szinte mindennap esett. - Ez igaz - kacagott fel halkan Raelynn, majd hirtelen elhallgatott, mert megrohanta egy emlék. Az utóbbi időben gyakran álmodom erről. Ismét kislánynak látta magát, egy kertben volt, valaki a magasba emelte... - Különös, hogy ezt mondod, kedvesem - mormolta Jeff. - Miért különös, Jeffrey? Az ember mindenfélét szokott álmodni. -Valóban, de amit említettél, valahogy olyan... ismerős -felelte. - Mostanában én is Londonról álmodom. - Olyan erős benyomást tett rád? - ugratta Raelynn. - Igen, nagyon kedveltem. Édesanyám is mindig rajongva beszélt a nagybátyám palotájához tartozó kertről, amelyet téglafal vett körül. -A mi kertünket is fal övezte. Az volt a kedvenc helyem. Csodálatos kalandokban volt ott részem - kacagott az aszszony. - A mesebeli királyfival is találkoztam. Jeff derűs pillantást vetett rá, és felnevetett: -Féltékeny legyek, vagy ez a királyfi csak egy lovagias mókus volt? - Van okod a féltékenységre - ugratta Raelynn -, mert belészerettem. Jeff szemöldöke magasra szökkent. - Akkor mesélj nekem erről a kóbor lovagról, aki a szívedbe lopta magát! Volt olyan jóképű, mint én? - A modora és a csinos arca lenyűgöző volt. - És mi tetszett neked a legjobban ebben a piperkőc fráterben? Raelynn férje töprengve az arcához nyomta egyik ujját. - Fekete haja volt. A kertünkből egy kovácsoltvas kapun lehetett átmenni az ő kertjükbe. Egy nap átsétáltam, mert a cicámat kerestem. A mesebeli királyfi meglátott engem és hazavitt. Emlékszem, kicsit féltem, amikor a széles vállára emelt. Jeff különös arckifejezéssel bámult rá. - És ez a királyfi adott neked virágot valaha? Raelynn meglepetten bámult a férfira. - Honnan tudsz te erről, Jeffrey? - Onnan, hogy sok évvel ezelőtt Londonban, egy esős tavaszi napon találkoztam egy elbájoló tündérrel, aki átjött a nagybátyám kertjébe. Aranyos kis teremtés volt, egyáltalán nem bántam a látogatásait, de azért igyekeztem meggyőzni arról, hogy maradjon az otthona közelében. Megígérte, de csak azzal a feltétellel, hogy...

-Táncolsz vele - fejezte be a mondatot álmélkodva Raelynn. - A karodba vettél. Énekelni kezdtem, és te velem énekeltél, majd táncoltunk. Káprázatos volt az a nap. Hosszú éveken át dédelgettem magamban ezt az emléket. De azután elmentél, és soha többé nem láttalak. - A nagybátyám meghalt, és már nem volt miért Londonba utaznunk - felelte halkan Jeff, és lelki szemei előtt ismét megelevenedett az a kislány, akivel akkor régen találkozott. Raelynn a férjére bámult. Azóta is az a mesebeli királyfi volt az ő ideálja, aki után annyi hosszú éven át vágyakozott. - Valóban úgy gondolod, hogy minket egymásnak teremtettek? - A szívem soha nem talált megnyugvást más nőnél - mosolyodott el Jeff. - Amikor felbukkantál az életemben, úgy éreztem, mintha az álmaimból léptél volna elő. Kimondhatatlanul boldog voltam, hogy végre megtaláltam a páromat. Raelynn izzó tekintete Jeffébe mélyedt, miközben édesen mosolygó ajkai közül áhítattal suttogta: -Jeffrey, te vagy az egyetlen férfi a világon, akit valaha is szerettem. Már gyermekkoromban is te voltál az álmaim lovagja. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy a feleséged lehetek. - Elnézést - szólalt meg egy mély férfihang a ház előtti keskeny ösvény felől. Jeffrey és Raelynn riadtan szétrebbentek, és körbetekintettek. Egy magas, széles vállú, jóképű férfit pillantottak meg. Az idegen levette kalapját, és a verandára vezető lépcsőhöz lépett. - Ön Mr. Birmingham? - kérdezte íres kiejtéssel. - Igen, Jeffrey Birmingham vagyok. - Beszélni szeretnék önnel, uram. - És önt hogy hívják? - Shannon O'Keefe kapitány vagyok. Trudy küldött önhöz. Döbbenet suhant át Jeff arcán. - Ön Daniel apja? - Azt hiszem, igen, uram. Nell még ártatlan volt, amikor az ágyamba vittem, és nincs okom arra gyanakodni, hogy olyan rövid időn belül más férfival is hált volna. - Látogatóba jött a fiához? -Azért jöttem, hogy fiammá fogadjam, nevet adjak neki, és elvigyem a gyermektelen nővéremhez, hogy a sajátjaként nevelje fel. Már jó néhány éve vágyik egy kisbabára. Minthogy nőtlen vagyok, Brydenre bízom, hogy gondoskodjon róla, legalábbis addig, amíg annyi idős nem lesz, hogy velem jöjjön a tengerre. Jeff átvágott a verandán a lépcsőhöz, és baráti kézfogásra nyújtotta a kezét. - Örülök a találkozásnak, uram. Aggódtunk, milyen jövő vár a fiúra apa nélkül. Megnyugtató azt hallani, hogy gondoskodás és szeretet fogja övezni. Raelynn közelebb bújt a férjéhez, amíg fejük egymáshoz nem ért a párnán. - Gondolkodtál már azon, hogy fiút vagy lányt szeretnél? - Ha választhatok, akkor egy fiút meg egy lányt - simogatta meg Jeff felesége hasát. - Remélem, nem egyszerre - vetette ellene Raelynn kacagva. - Én fiút szeretnék, aki rád hasonlít. Érzed, hogy mozog? - Mozgékony kis mókus - kuncogott Jeff. - Engem nem zavar - sóhajtott fel elégedetten Raelynn. -Biztonságérzettel tölt el, hogy minden rendben van. Jeff gyengéden megcsókolta hitvese homlokát. - Igen, asszonyom, valóban minden rendben van. Itt vagy a karjaimban, ahová mindig is vágyódtál. - Hát nem csodálatos ez a világ, Jeffrey amikor együtt vagyunk? - De igen, asszonyom, csakugyan csodálatos.