Kathleen E. Woodiwiss - A Lang Es a Liliom

KATHLEEN E. WOODIWISS A LÁNG ÉS A LILIOM

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Kathleen E. Woodiwiss: The Flame and the Flower. Avon Books, 1988 Copyright © 1972 by Kathleen Wodiwiss Hungarian translation © Szűr - Szabó Katalin, 1994 A kötetet tervezte Császár András Magyar Könyvklub

Hiába minden, a láng kigyúl S felperzsel, feléget, kietlen pusztasággá változtat mindent. Ám az első lágy tavaszi fuvallatra A fekete földből előbújik a szerény, gyönyörűséges virág, S bár megadja magát a perzselő lángnak, Állhatatos szépségével mégis legyőzi, lecsendesíti pusztító tüzét.

1

I. fejezet 1799. június 23. A Föld egy más pontján bizonyára sebesen száguldott az idő, de Anglia e zugában ólomlábakon vánszorgott, akár a nyomorult vándor, aki kisebesedett lábbal rója a láp közt vezető végtelenbe nyúló utat. Mozdulatlan, rekkenő forróság ülte meg a tájat; az út felett még most is ott lebegett az órákkal korábban arra haladó hintő kavarta porfelleg. Az ingovány mérges kigőzölgése mögött gyászosan bújt meg a kis tanya. A zsúpfedeles ház betegesen hosszúra nyúlt tiszafák között árválkodott; kitárt ajtajával-ablakával mintha döbbenten meresztené szemét s száját egy trágár tréfa hallatán. Közelében csűr állt, vagy inkább csak roskadozott a durván ácsolt tartószerkezeten, s azon túl gyér búzatábla vívta eleve vesztes csatáját a zsombékos talajjal. Heather az életlen késsel fáradtan kapirgálta a burgonyát, hiszen ezt hámozásnak aligha lehetett nevezni. Két éve - két nyomorúságos éve! - élt ebben a házban, s ez az idő szinte már mindent kitörölt az emlékezetéből. Alig tudott visszaemlékezni a boldog, kedves napokra, amikor apja, Richárd tágas londoni házában gyermekből fiatal nővé serdült. Akkoriban még divatos, szép ruhában járt, és nem éhezett. Igen, amikor még az apjával élt, boldog volt, s így visszagondolva már azokat az éjszakákat sem találta olyan félelmetesnek, amikor az apja elment hazulról, és a cselédek gondjára bízta. Ma már tudja, apja mennyit szenvedett, milyen hevesen sóvárgott rég halott, kedves, szép ír felesége után, akibe egykor első látásra beleszeretett, feleségül vette, és akit első és egyetlen gyermekük születésekor veszített el. Ma már játékszenvedélyét is megértette, jóllehet apja ennek a kegyetlen szórakozásnak esett áldozatul, Heather pedig elvesztette otthonát, a biztonságot, és kiszolgáltatottja lett egyedüli rokonai - tutyimutyi nagybátyja és zsarnoki nagynénje - kényének-kedvének. Heather megtörölte a homlokát, és a szomszéd szobában lustálkodó nagynénjére, Fannyra gondolt. Kövér teste alatt bizonyára besüpped a matrac. Fannyval nem könnyű kijönni. Mindennel elégedetlen. Barátai nincsenek. Még a szomszédai sem látogatják. Az ír asszonyt, akit a sógora elvett, mindig is magánál alacsonyabb rendűnek tekintette; lenézte a fajtáját, akik szerinte örökké a brit korona ellen lázonganak; a vérükben van az elégedetlenség, mondogatta, és komor gyűlölete terhét Heathernek kellett viselnie. Nem múlt el nap anélkül, hogy ne vetette volna Heather szemére, hogy félig idegen. De ellenszenve, előítélete mögött egy másik érzés, egy mélyebb meggyőződés is munkált; oly makacsul ette be magát a gondolkodásába, hogy a végén már maga is elhitte: Heather - anyjához hasonlóan - biztosan boszorkány. Talán a féltékenység lehetett az oka, hiszen Fanny Simmonst még a legjobb akarattal sem lehetett volna csinosnak mondani, míg az ír lány, Brenna csodálatos szépségű és bájos teremtés volt. Ahol csak megfordult, vonzotta a férfiak tekintetét. Heather örökölte anyja törékeny szépségét, s vele, sajnos, nagynénje könyörtelen bírálatát. A játékbarlangok - Richard veszteségei fejében - lefoglalták a vagyonát, s csupán egy-két személyes holmit, ruhát hagytak meg. Mielőtt még bárki tiltakozhatott volna, Fanny Londonba sietett, és a rokoni kapcsolatra hivatkozva, árvaságra jutott unokahúgával együtt a csekély örökséget is megkaparintotta. Méltatlankodott, amiért Richárd nem osztotta meg velük a vagyonát, de még csak nem is hagyott rájuk semmit; a maradékot pénzzé tette - egy rózsaszín ruha kivételével, amit viszont Heather nem viselhetett -, a pénzt pedig mohón bezsebelte. Heather kiegyenesítette fájó hátát, és szomorúan felsóhajtott. - Heather Simmons! - harsant a kiáltás a szomszéd szobából, és az ágy megreccsent nagynénje súlya alatt. - Te lusta perszóna, hagyod abba az álmodozást, és látsz végre a munkához? Vagy tán azt képzeled, hogy elvégzi helyetted más, amíg te henyélsz? Esküszöm, az ember azt hihetne, hogy abban a nevelőintézetben, ahová jártál, megtanítottak valami hasznosra is, nem csak olvasásra meg hasonló magasröptű ostobaságokra, amikkel teli a fejed! A dagadt asszonyság mezítláb csoszogott át a döngölt padlón. Heather megacélozta a lelkét, mert jól tudta, mi következik: - Sokra mentél vele... egyedüli rokonaid nyakán élősködsz. Apád bolond volt, úgy bíz'a, hogy elszórta a pénzit, csak magára gondolt, s mind a miatt a nőstény miatt, akit elvett... az ír lány miatt! Száján olyan undorral ejtette ki a szót, mintha nagyobb sértés nem is létezne. - Pedig nem megmondtuk, hogy rossz vége lesz! De nem hallgatott az senkire... muszáj vöt neki a Brennát elvennie! Heather az ajtónyíláson beáramló napsugárról fáradtan emelte tekintetét a termetes asszonyra. Szinte kívülről tudta, annyiszor hallotta már; nagynénje szava lepergett róla anélkül, hogy apjáról őrzött kedves emlékeit megzavarta volna. - Jó apa volt - felelte egyszerűen.

2

- Szemlélet kérdése, kisasszonyka - vigyorgott gúnyosan Fanny. -Lám csak, mekkora bajban hagyott! Egy fillér hozományod sincs, oszt csak egy hónap, és betöltőd a tizennyócat. Nincs az a férfi, aki feleségül venne, pedig akarnának majd... no persze csak az ágyukba. Én, szegény fejem, meg csak töröm magam, hogy tisztességes lányt faragjak belőled. Nem hagyom, hogy semmirekellők járjanak a házamba. A környékbelieknek más se kéne, hogy a szájukra vegyenek. Tuggyák ám jól, miféle vót az anyád. Heather megrezzent, de a nagynénje csak mondta tovább a magáét. Gonoszul összehúzott szemmel meredt rá, s fenyegetőn rázta az ujját: - Az ördög keze műve, hogy kiköpött anyád vagy! Boszorkány vót, én mondom. Természet ellen való, hogy pont olyan vagy, mint ő. És ahogy tönkretette az apádat, úgy teszel majd tönkre te is minden férfit, aki csak szemet vet rád. Az Úr akarata, hogy hozzám kerültél. Tutta, hogy csak én menthetlek meg a pokol kénköves tüzétől, amire való vagy, és én teljesítettem is a kötelességem, amikó' túladtam a sok cifra göncön, amid vót! Amúgy is túl hiú meg rátarti vótál, a' meg nem tett jót neked. A régi ruháimba' jobban festesz. Heather csaknem felkacagott, és ha nem lett volna a dolog olyan szomorú, talán meg is tette volna. Nagynénje ruhái úgy lógtak rajta, akár egy zsák, hiszen az asszony sokkal kövérebb volt nála, E divatból és eleganciából gúnyt űző ócska rongyokon kívül nem is viselhetett mást; a nagynénje nem engedte. Még azt is megtiltotta, hogy oldalt kissé beszűkítse a varrásokat, csak a hosszát kurtíthatta meg, nehogy elbotoljon bennük. Fanny észrevette, hogy Heather az uraságtól levetett ócska göncökön mereng, és hangja gúnyosan csattant fel: - Hálátlan kis koldus! Ugyan hova lettél vóna, ha a bácsikáddal ide nem veszünk? Ha az apádba csak egy szemernyi józan ész szőrűt vóna, férjhő adott vóna tisztességes hozománnyal. De nem, tartogatott, mer' azt hitte, túl fiatal vagy még a házassághó'. No, most meg mán késő! Vénlányként fogsz meghalni, na meg szűzen is, gondom lesz rá, ne félj. Azzal Fanny sarkon fordult, és visszatért a másik szobába, de előbb még megfenyegette Heathert, hogy ha nem iparkodik a munkájával, eltáncoltatja rajta a pálca boldogabbik végét, A fenyegetés telibe talált: Heather villámgyorsan dologhoz látott. Egy-egy vesszőzés után sokáig vörös hurkák éktelenkedtek finom bőrén. Fannynak különös örömöt okozott, ha ott hagyta nyomát Heather bőrén. Egy fáradt sóhajt sem engedett meg magának, mert félt, hogy ismét magára vonja nagynénje figyelmét, holott egészen kimerült már. Hajnal óta robotolt; Fanny ugyanis az öccsét várta, a lakoma is az ő tiszteletére készült. Heather attól tartott, nem birja már soká. Fanny öccse néhány napja írt, hogy ma este érkezik, és az asszony már a levél kézhezvételekor megparancsolta Heathernek, hogy lásson hozzá az előkészületekhez. A lány tisztában volt azzal, hogy Fanny az öccsén kivül senkit sem szeret; gyakran zengte a dicséretét, és Heather sejtette, hogy Fanny rideg szívét csak az öccse iránti érzelem dobogtatja meg. Sejtését John bácsi megjegyzése is megerősíteni látszott, aki kijelentette, hogy Fanny bármire képes lenne a testvéréért. Egymáson kívül nincs senkijük, s mivel Fanny tíz évvel idősebb az öccsénél, kicsi kora óta ő nevelte, és csak az bántotta, hogy a férfi mostanában mind ritkábban látogatta meg. A nap már leáldozóban volt, amikor Heather elkészült. Fanny jóváhagyólag bólintott, majd utasította, hogy tegyen ki még néhány gyertyát. - Öt nyár eltelt azóta, hogy utoljára itt járt az öcsém, és azt akarom, hogy elégedett legyen. Az én Willym a legjobbhoz szokott Londonban, és nem tűröm, hogy a házamba bármi kifogásolnivalót találjon. Nem olyan ember ám, mint az apád vagy a nagybátyád. Sok pénze van, mer' helyin az esze, és tuggya is használni - bökött terebélyes homlokára, mintegy érvei alátámasztásául. - Nem jár játékbarlangokba meg ilyen helyekre, ahol elszórná a pénzit, de nem is lógatja a lábát, mint a bácsikád. Férfi, aki üstökön ragadja a szerencséjét. Úgy ám! Nincs az Övénél szebb ruhabolt Londonban! Még segédje is van! Végre elhangzott a várva várt parancs, hogy Heather kicsinosíthatja magát. - Jut eszembe, Heather, azt a ruhát vedd fel, amit apádtól kaptál. Az jó lesz. Nem akarom, hogy egy ilyen örömteli ünnepet, mint az öcsém látogatása, az ócska rongyaiddal tegyél tönkre. Heather csodálkozástól tágra nyílt szemmel perdült meg. Két éve fekszik a ruhája a ládafiában; azóta hozzá sem nyúlt, egyszer sem vehette fel, Most végre itt az alkalom! Örömét még az sem csorbította, hogy nagynénje öccse kedvéért kell viselnie. Mintha egy örökkévalóság óta nem lett volna rajta szép ruha, és a várakozásteljes boldogság mosolyt csalt az ajkára. - Látom, kedvedre van a dolog! Neked aztán folyton a szép ruhákon meg a cicomán járna az eszed - zsörtölődött Fanny közelebb nyomulva, majd az ujját fenyegetően rázva hozzátette: - A Sátán kísért már megint! Én mondom, csak az Úr tuggya, micsoda istencsapása vagy nekem - sóhajtotta, mint aki

3

máris belefáradt. - Jobb vóna, ha férjhő' mennél, és túladhatnék rajtad. Sajnálom azt a szerencsétlent, aki majd elvesz, ha ugyan, hozományod nem lévén, akad ilyen. Erős férfi legyen, aki kordában tart, oszt évente teherbe ejt. A gonosz lelkedbül más ugyan ki nem űzi a boszorkányságot. Heather vállat vont, és csak mosolygott rendületlenül. Ha bátrabb lenne, gondolta, kihasználná nagynénje babonásságát, és alaposan ráijesztene! De pogány cselekedet volna, és bár egy nálánál elvetemültebb teremtést biztosan megkísértett volna az ötlet, Haether ennél gyámoltalanabb volt. Enyhe büntetéssel biztosan nem úszna meg. - És még valami, kisasszonyka: aztán kontyba fond ám a hajad! Az is megteszi - tette hozzá alattomos vigyorral, mert tudta, hogy az unokahúga mennyire utálja, hogy előírják, hogyan viselje a haját. Heather arcáról le is hervadt a mosoly, de igenlő választ rebegett. A nagynénje csak arra várt, hogy a lázadás legcsekélyebb jelére rögvest kiossza a büntetést. Heather átment a szoba túlsó végében függönnyel elkerített hálófülkéjébe. Hallotta, hogy a nagynénje kilép a házból, és csak ekkor merte nemtetszését egy megvető ajkbiggyesztéssel kifejezésre juttatni. Dühös volt, de inkább magára, mint a nagynénjére. Gyáva, és ha így folytatja, az is marad. A barátságtalan kis sarokban csak a legszükségesebbnek volt hely; Heather mégis itt talált menedéket nagynénje kegyetlen bánásmódja elől. Felsóhajtott, aztán meggyújtotta a gyertyacsonkot a keskeny, sodronyos ágy mellett álló roskatag asztalon. Bárcsak erősebb és bátrabb lennék! - fohászkodott magában. -Akkor móresre taníthatnám! Ha csak egyszer visszavághatnék a pisz kálódására! - Kényszeredett mosollyal ugráltatta meg az izmot finom karján: - De Sámsonnak kellene lennem ahhoz, hogy szembe merjek szállni vele! Már korábban odakészített egy kancsó meleg vizet a mosdótál mellé, és a fürdés gondolatára most kéjesen nyújtózkodott. Miközben a gyűlölt ruhát lehámozta magáról, undorral fintorodon el. Meztelenül végre megnyugodott, és végigsimított karcsú testén. Felszisszent, ahol a keze zúzódáshoz ért. Egy napja sincs, hogy Fanny dührohamot kapott, mert Heather véletlenül feldöntött egy csésze teát, és mielőtt még elmenekülhetett volna, a nagynéni ráhúzott a seprűvel. Heather óvatosan vette elő a rózsaszín ruhát, kibontotta, és úgy akasztotta fel, hogy mosdás közben gyönyörködhessen benne. A víz felfrissítette, és addig súrolta a bőrét, míg gyengéd pír lepte be. A mosdóruhát azzal a kis darab illatos szappannal dörgölte be, amit valahogy sikerült megmentenie, és miközben beszívta a kellemes illatot, alaposan beszappanozta magát. Amikor megszárítkozott, kopott alsóruhája fölé húzta a ruhát, amelynek ingvállát fejletlenebb lányra méretezték. Feszült a mellén, és Heathert egy pillanatra megrémítette a mély kivágás merész vonala, de aztán egy vállrándítással túltette magát rajta. Nincs más, amit felvegyen, és ahhoz már késő, hogy ezt átalakítsa. Átadta magát a fésülködés ritka élvezetének; addig kefélte a haját, amíg gyönyörűen nem csillogott a gyertyafényben. Apja is büszke volt Heather hajára, gyönyörködött benne, és gyakran simogatta elgondol-kozva, ahogy talán az édesanyjáét is annak idején, gondolta Heather. Amikor apja ránézett, tekintete messze járt, és mélységes vágyakozással mormolta elhunyt felesége nevét, aztán megborzongva ismét magához tért, és könnyes szemmel elfordult. Heather engedelmesen kontyba fonta a haját, de azért egy-két rakoncátlan tincset a halántékára és a nyakára fésült. Egy törött tükördarabban nézte meg magát, majd a látvánnyal elégedetten bólintott. A vártnál jobb eredményt hozott össze a rendelkezésére álló szegényes kellékekből. Hallotta, hogy valaki belép a szobába, majd mély, mellszaggató köhögéssel jár fel s alá. Rögvest kilépett a függöny mögül, mert tudta, hogy ez csak a nagybátyja lehet. A férfi a kandallónál állt, és éppen pipára gyújtott egy égő faszilánkkal, majd amikor a dohány parázslani kezdett, a férfi testét újra rázni kezdte a köhögés. A felszálló pipafüst kékesen lebegett a levegőben. John Simmonst megtörte az élet. Fukarul őrzött kevéske pénzén, Fanny néni nem sok Örömet nyújtott társaságán kívül alig érdekelte más, a külsejével pedig már rég nem törődött. Ingét zsírfoltok tarkították, körme alatt piszok feketéllett. Hajdani jóképűsége a múlté, és Heather előtt most egy hajlott hátú, ráncos arcú férfi állt, aki ötven événél jóval idősebbnek látszott. Füstbe ment reményeitől, meghiúsult álmaitól és felesége örökös zsörtölődésétől, csalódottságban tengetett életétől még a tekintete is megtört. A mocsaras földön végzett keserves munkában tönkrement a keze, ujjai meggörbültek a csekélyke megélhetésért végzett fárasztó robottól, szabad levegőn cserzett bőrén mély barázdákat hagyott a múló idő. Feltekintett, és amikor pillantása belépő unokahúga finom szépségére esett, új fájdalom torzította el vonásait. Hátradőlt a székében, és elmosolyodott: - Bájos vagy ma este, gyermekem. Gondolom, William látogatásának tiszteletére.

4

- Fanny néni engedélyezte, bácsikám - felelte Heather. A nagybátyja egy ideig szótlanul szívta a pipáját, szája megkeményedett: - Azt meghiszem - sóhajtott fel végül. - Töri magát, hogy kedvében járjon annak a kőszívű embernek. Egyszer még Londonba is felutazott, hogy lássa, de William nem állt szóba vele. Most aztán nem mer többé odamenni, nehogy magára haragítsa, és ez WiHiamnek épp megfelel. Gazdag barátai vannak, a rokonairól meg tudni sem akar. William Court mintha csak nővére elnagyolt hasonmása lett volna; még magasságuk is egyezett, vagyis egy fejjel magasabb volt Heathernél. Még nem hízott el úgy, mint Fanny, de Heather úgy vélte, néhány év csupán, és ez a különbség is megszűnik. Arca puffadt volt, és pirospozsgás, orcái súlyosan ereszkedtek alá, előrebiggyedő alsó ajka folyvást nedvesen csillogott. Egy csipkés zsebkendővel törölgette s közben szipogott, mintha az orrát törölné. Amikor üdvözléskor megfogta Heather kezét, az övé visszataszitóan puha volt, és amikor meghajolt, hogy kezet csókoljon, Heathert mélységes undor fogta el. Öltözéke kifinomult ízlésről tanúskodott, negédes modora mégsem növelte férfias vonzerejét. Ezüstpaszománnyal dúsan kivarrt, halványszürke ruhája s a hozzáillő fehér ing és harisnya csak kiemelte keze és arcbőre beteges pirosasságát. Meglehet, William Court gazdag ember volt, Heather mégsem találta vonzónak. Nadrágja oly feszes, már-már kényelmetlenül szoros volt, mintha csak szándékosan készítették volna ilyenre, hogy még a futó tekintet előtt se maradjon kétség amúgy igencsak vitatható férfiassága felől. Bérelt hintaját kifogástalanul öltözött kocsis hajtotta, akit a csűrbe küldtek a két almásderessel. Heather sejtette, hogy a nyomorúságos szállás aligha van a kocsis ínyére, hiszen maga is elegánsabb volt a ház urainál, a csűr pedig még a lovaknak se igen megfelelő. De ha ellenére volt is, egy szóval sem adta tudtukra; zokszó nélkül tette a dolgát a lovak és a hintó körül. Fanny néni - széles arcából simán kifésült ősz hajával, ropogósra keményített ruhájában és kötényében - úgy festett, mint egy irdatlan, vészjósló hústorony. Jóllehet nemegyszer rendezett kirohanásokat a szép ruha ellen, amely - úgymond - a sátán műve, most szemmel lát ható örömmel nyugtázta, hogy az öccse milyen elegáns, és úgy sürgö-lődött körülötte, akár egy izgatott kotlóstyúk. Heather soha nem látta még, hogy bárkivel ilyen kedves lett volna, és igyekezetét William Court is szívesen fogadta, akin meglátszott, hogy nem bánja, ha lesik minden kívánságát. Heather oda sem figyelt nagynénje kerepelésére, hízelkedésére, és vacsora közben is csak akkor hallgatott oda, amikor a legfrissebb londoni pletykákra terelődött a szó; remélte, hátha régi barátairól is hall majd. - Napóleon megszökött, és az egyiptomi veresége után állítólag visszatért Franciaországba. Nelson megtanította kesztyűbe dudálni. Istenemre, kétszer is meggondolja, hogy összeakaszkodjon-e még egyszer a tengeri medvéinkkel! - fogadkozott William Court. Heathernek feltűnt, hogy Court beszéde mennyivel kulturáltabb a nővéréénél, és kíváncsi lett volna, vajon járt-e iskolába. Fanny néni keze fejével megtörölte a száját: - Fitt bolond vót, amikó', aszonta, hagyjuk békin a franciákat -acsarogta. - Most ászt nyakig ül a bajban miattuk, meg a rohadt írek miatt! Amondó vagyok, mindet ki kell irtani! Heather az ajkába harapott. Az átkozott írek! Hát ha tudni akarjátok, állatnál nem jobbak! - folytatta Fanny néni. - Azt se tuggyák, micsoda jó dóguk van! - Pitt szövetségre készül velük - szólt közbe John bácsi. - Talán jövőre lesz is belőle valami. - Hamarabb vágják el a torkunkat azok a nyomorultak! - morogta Fanny néni. Heather tétova pillantást vetett a nagybátyjára; nénikéje előítéletei mindig kínos érzéssel töltötték el. De John bácsi csak lesütötte a szemét, és egy hajtásra kiitta a sörét. Aztán nagyot sóhajtott, vágyakozva nézte a kancsót, amit Fanny féltékenyen őrzött, végül félretette a csuprát, és csendesen pipára gyújtott. - A jenkik se jobbak! Vérszomjas banda az is. Meglátjátok, még nekünk esnek megint! - Drága nővérem, ez esetben jobb, ha Londonnak még a tájékát is elkerülöd. - William tokája csak úgy rázkódott a nevetéstől. - Úgy hajóznak be a kikötőbe, mintha bizony az övék volna. Egy-kettőt erőszakkal bezsuppolnak, de a többi vigyáz magára, és nemigen keresi mások társaságát. A városba is csak csapatostul merészkednek be. Nem rajonganak a brit hajókért, a világért sem tennék brit fedélzetre a lábukat. Azám, körültekintőek, némelyik meg vakmerőségében adáig merészkedik, hogy úriembernek képzeli magát. Ott az a Washington, hogy mást ne is említsek. Most meg megválasztották azt a másik bolondot, az Adamst, mintha bizony a királyuk volna! Egyszerűen felháborító! De nem adok nekik sok időt, és sírva, nyüszítve könyörgik majd vissza magukat!

5

Heather még sosem találkozott jenkikkel, és csak annak örült, hogy nagynénje és Mr. Court az írek helyet inkább őket szidalmazza. Figyelme elkalandozott, mert csak a londoni társasági hírek vagy felmenő ági rokonainak említése keltette volna fel az érdeklődését. Mivel azonban tudta, hogy nagynénje rögvest gonoszul belefojtaná a szót, ha a társasági hírek felől érdeklődne, vagy felmenői iránti szeretetét hangoztatná, így csak ült csendben, és szinte egy örökkévalóságig messze jártak a gondolatai. Fanny néni rántotta vissza a valóságba; elvetemülten csípett a karjába. Heather összerezzent. Karját dörgölte, ahol a csípés nyomán máris piros hurka támadt a bőrén, és a fájdalom könnyeket csalt a szemébe. - Azt kérdezem, akarsz-e Lady Cabot nevelőintézetében tanítani. Az öcsém úgy véli, talán szerezhetne ott neked állást - förmedt rá Fanny néni. - Hogyan? - kérdezte Heather, aki alig mert hinni a fülének. - Kitűnő összeköttetéseim vannak annál az intézetnél - magyarázta William Court nevetve. - Úgy tudom, egy előkelő fiatal hölgyet keresnek, neked pedig finom a modorod, kulturált a beszéded. Tökéletesen megfelelnél erre az állásra, és az is melletted szól, hogy - mint hallom - Londonban jártál iskolába. - Megtörölte duzzadt ajkát, mielőtt folytatta: - Később talán még illően be is házasítanálak egy jómódú londoni családba. Kár lenne valami falusi bugrisra pazarolni ennyi előkelő kellemet. No persze, ha én hozom össze a házasságot, én adnám a jelentős hozományt is, amit természetesen visszafizetsz, ha már biztos kötelék fűz az illető férfihoz. Apró, de keresztülvihető és mindkettőnk számára előnyös cselfogás. Neked hozomány kell, amit tőlem megkaphatsz, számomra pedig kedvező, hogy később kamatostul kapom vissza a kölcsönt. A megállapodásunkról senkinek sem kell tudnia, és bízom benne, hogy elég eszed van ahhoz, hogy a házasságkötés után megszerezd a pénzt. Nos, megfelelne az állás Lady Cabotnál? Heathernek ugyan voltak kételyei William Court házassági mesterkedéseit illetően, de a többi hogy messze kerülhet a tanyától, Fanny nénitől, ettől a sivár tengődéstől, és hogy ismét a londoni társaság közelébe kerülhet - csodálatosan hangzott! Ha nem fáj így a karja, akár azt is hihette volna, hogy álmodik. - Szólj már, gyermekem. Hogy döntöttél? - sürgette William. Heather, aki alig tudta fékezni örömét, egy percet sem tétovázott: - Az ajánlata igazán nagylelkű, uram, és örömmel el is fogadom -felelte. - Remek! - dörgölte a kezét William, és ismét felnevetett. - Nem bánod meg, hogy így döntöttél. Nos, holnap indulunk is vissza Londonba. Túl sok időt töltöttem távol üzleti ügyeimtől, és a segédemet is fel kell váltanom. Mit gondolsz, el tudsz készülni, gyermekem? -kérdezte, és a csipkés kendőt orra előtt meglengetve megtörölte vastag ajkát. - Ó, hogyne, uram. Amikor óhajtja, kész leszek - válaszolta Heather boldogan. - Pompás. Akkor meg is egyeztünk. Heather soha nem ismert örömmel szedte le az asztalt, hiszen tudta, hogy utoljára teszi. Boldogságában még nagynénjével sem váltott szót, akinek árgus tekintete előtt tevékenykedett, és amikor végre a függöny mögött magára maradt, képzeletben máris átengedte magát a nagynénikéjétől való szabadulás gyönyörűségének. Bármilyen munka várja is Londonban, csak jobb lehet, mint e szörnyű asszony zsarnoksága alatt élni s durvaságát tűrni. Többé nem kell hallgatnia kíméletlen szavait, kegyetlen dühkitöréseit, és egyszer talán majd akad valaki, aki szereti. A másnapi utazásra alig kellett készülődnie, hiszen amije volt, azt aznap este magán viselte, és azt veszi fel holnap is. Meztelenül siklott be a takaró alá, amely sértette finom bőrét, télen pedig, a csontig hatoló jeges szélben nem védte meg a hidegtől. Halkan kuncogott, amikor arra gondolt, többé ezt sem kell elszenvednie. Alig tizenkét hónap van már csak hátra az új évszázadig, és mielőtt Heather álomba merült, azon tűnődött, vajon az elkövetkező évek hoznak-e új esélyt a boldog, nyugalmas életre. Másnap délután William Court hintóján tette meg az utat Londonig. Az utazás minden percét élvezte, gyönyörködött a júniusi buja, zöld vidék látványában; két éve, amikor ideérkezett észre se vette a lápvidék szépségét, de most délre, London felé tartva rájött, hogy ez a szépség semmihez nem fogható! Mr. Court kedves, figyelmes házigazdának bizonyult. Végre elbeszélgethetett vele a legújabb londoni társasági eseményekről, és az uralkodóházról szóló történetei őszintén megkacagtatták. Egyszer, amikor véletlenül felpillantott, észrevette, hogy a férfi áthatóan figyeli, hogy miért, azt nem is sejtette, s bár, a férfi azonnal elkapta a tekintetét, Heatherben némi szorongás ébredt, hogy egyedül megy vele Londonba, amikor csupán távoli unokatestvére és nem törvényes gyámja.

6

Nyugtalansága azonban hamar elpárolgott; azzal csititotta aggályait, hogy a férfi bizonyosan az ő házassági lehetőségeinek esélyeit latolgatta, miközben méregette. Mire London külvárosába értek, már besötétedett. Heather a kátyus úton zötyögö kocsiban összevissza rázkódott, és az üzlet előtt megkönnyebbülten kászálódott ki a hintóból. Odabent az asztalokon és polcokon mindenütt rengeteg, a szivárvány színeiben pompázó selyem, muszlin, batiszt, bársony és szatén sorakozott: minden, amit csak egy nő az elegáns ruhájához kívánhatott. A gazdag választék láttán Heather egészen megfeledkezett magáról; izgatottan simogatta meg az egyik anyagot, majd egy másik kötötte le a figyelmét, és észre sem vette a bolt végében, az asztalnál üldögélő férfit. William Court nevetett a ruhaanyagok bűvöletében forgolódó lányon: - Később lesz még időd mindent tüzetesen megvizsgálni, kedvesem, de most ismerkedj meg a segédemmel, Mr. Thomas Hinttel. Heather megperdült, és egy különös figurával találta szemközt magát. Életében még ilyen visszataszító embert nem látott: a férfi kerek arcából hatalmas, dülledt és vizenyős szempár meredt rá, orra rövid volt és lapos, orrlyukai tágak. Nyelve - akár a tanyán látott gyíkoké - meg-megvillant vaskos, sebhelyes ajkán. Hátborzongatóan furcsa, púpos alakján drága, skarlátvörös selyemruhát viselt, bár a ruhát is, az inget is ételfoltok tarkították. Mosolya ferde, mintha arca egyik felét görcs rántaná negédes, borzalmas vigyorba. Heather arra gondolt, hogy talán jobb volna, ha nem mosolyogna. Nem értette, hogyan tűrhet meg William egy ilyen embert az üzletében. Kétségkívül több vevőt riaszt el, mint ahányat idevonz, és ha bárki is vonzónak találja, az bizonyosan őrült. Mintegy kérdő gondolataira válaszul William így szólt: - Thomason már nem rökönyödik meg senki, megszokták. Az üzlet pedig virágzik, mert közismerten kiválóan értjük a mesterségünket. Ugye, Thomas? A férfi semmitmondóan dörmögött valamit. - Most pedig, kedvesem, megmutatom neked az emeleti lakosztályomat - folytatta William. - Úgy hiszem, tetszeni fog. A bolt végében, egy függöny mögött ajtó nyílt egy apró helyiségbe, amelyet mindössze egy parányi ablakon beeső fény világított meg. Egyik oldalon lépcső vezetett fel az emeletre, ott homályos előtérbe érkeztek, amelyből egyetlen, az előtér sivárságával éles ellentétben álló díszes, vastag faajtó nyílt. William mosolyogva kitárta előtte az ajtót. Heathernek szeme-szája elállt a csodálkozástól. A lakást fényűző - Chippendale és Heplewhite - bútorokkal rendezték be; a káprázatos perzsaszőnyegen egy vörös bársonnyal bevont pamlag mellett két hasonló stílusú szék állt, a halványra festett falakon olajfestmények és dúsan hímzett faliszőnyegek lógtak. A kristálycsillár fénye szivárványszínű fénypászníákat vetett az aranyrojtos, vörös bársonyfüggönyökre. Az asztalokon törékeny porcelánfigurák és karos gyertyatartók álltak, a szoba végében ebédlőasztal. Költséget nem kímélve, kifinomult ízléssel válogatták össze a berendezés minden darabját. William újabb ajtót tárt fel Heather ámuló szeme előtt, és félreállt, hogy a lány beléphessen. Odabent királykék bársonyfüggönyös, meny-nyezetes ágy terpeszkedett a szoba közepén, mellette kis komód, rajta ezüst gyertyatartó és egy tálban friss gyümölcs, a hozzá való ezüst hámozókéssel. - Ó, uram, ez igazán nagyon elegáns - suttogta Heather. William szippantott egyet a burnótból, és miközben a lány az ágy melletti tükörhöz lépett, le sem vette róla a tekintetét. - Nem sajnálok magamtól egy kis fényűzést, kedvesem - mondta. Ha abban a pillanatban megfordul, Heather rajtakaphatta volna, hogy William most már leplezetlen sóvárgással méregeti tetőtől talpig. A férfi el is fordult, nehogy Heather észrevegye szemében a buja vágyat. - Bizonyára megéheztél, Heather - tette hozzá. Egy szekrényhez lépett, és kinyitotta. Élénk színű, szebbnél szebb női ruhák lógtak a vállfákon, és William Court némi keresgélés után egy apró csillogó gyöngyökkel kivarrt, testhez simuló, bézs színű, ugyanolyan színű selyemmel bélelt csipkeruhát vett elő. Drága és szép öltözék volt. - Vedd csak fel ezt a vacsorához, kedvesem - biztatta Heathert. - Egy hasonló alakú fiatal lánynak készült, de nem jött el érte. Gyakran tűnődtem is, vajon miért hagyta itt, hiszen ennél szebbet keveset terveztem, de talán rájött, hogy nem tudja kifizetni. - Félig lehunyt szemhéja alól a lányra tekintett: Ami neki veszteség, neked nyereség. Legyen a tiéd. Nagy örömömre szolgálna, ha ma este ezt viselnéd. Az ajtóhoz lépett, majd még egyszer megfordult: - Thomasszal megüzentem a szakácsnőnek, hogy vacsorázni szeretnénk. Hamarosan asztalon az étel, így, kérlek, ne várass soká kedves társaságodra. Ha más ruhaneműre is szükséged van, szolgáld ki magad a szekrényből.

7

Heather tétován elmosolyodott, és úgy szorította magához a drága ruhát, mint aki képtelen elhinni, hogy az övé. Amint becsukódott az ajtó Williarn Court mögött, a lány lassan a tükör felé fordult, hogy a ruhát még mindig magához szorítva megnézze magát. A nagynénjénél töltött két év alatt sosem látta a képmását, hacsak a törött tükördarabban vagy a víz tükrében nem. Már-már el is felejtette, hogy fest. Most éppen olyannak látta magát, mint édesanyját a róla festett arcképen. Csak azt nem bírta felfogni, hogy gondolhatták Brennát olyan gyönyörűnek az emberek. A női szépség megtestesülését számára a magas, sápadt, szőke hölgyek jelentették, akik az angol udvar díszére váltak, és akikről kislánykorában annyit olvasott, nem pedig az apró termetű, törékeny, sötét hajú nők, amilyen ő. Heather megmosakodott, és a szekrényből elővett egy tiszta alsóin-get. Amikor belebújt, arcába szökött a vér: az ing többet fedett fel, mint amennyit eltakart a testéből, lévén anyaga a legfinomabb, szinte áttetsző batiszt, amely úgyszólván láttatni engedte minden hajlatát. Heather kissé erkölcstelennek érezte, hogy olyasmit visel, ami még a keblét is alig fedi el. Annyira hozzászokott gyermekkori öltözékeihez, hogy most kényelmetlenül feszengett ebben a nőies holmiban, ám elképzelhetetlennek tartotta, hogy kirojtosodott, régi ingét vegye fel egy ilyen csodálatos ruha alá. De azután megnyugodva elmosolyodott; ugyan ki látná ezt a meggondolatlan teremtést - rajta kívül? Önnön képtelen gondolatain jót nevetve, vidáman látott hozzá, hogy megigazítsa a haját. Kifésülte az arcából, és feltornyozta a feje búbjára, majd addig fonta, csavarta, kunkorította és tűzte csodás fekete fürtjeit, amíg divatos hajviseletet sikerült alkotnia. A szokásos egyszerű körbetekert hajfonat helyett lágy, göndör fürtök omlottak a hátára. Némi tűnődés után fogta a hámozókést, és a füle mellett rövidre vágta a fürtöket, hogy kétoldalt fényes loknik hulljanak alá. Elégedett mosollyal szemlélte a művét, és átvillant a fején, milyen dühös lenne és miféle szörnyű nevekkel illetné a nagynénje, ha így látná. Míg gondolatai kellemetlen rokona körül forogtak, szórakozottan megérintette a kés élét, és ujjából abban a pillanatban egy vércsepp buggyant elő. Felszisszent, ujját a szájához kapta, majd sietve lecsapta a kést, megfogadva, hogy legközelebb, ha hámozáshoz vagy szeleteléshez előveszi, óvatosabb lesz. A bézs színű ruha legalább akkora meglepetést okozott, mint az ing. Felnőtt nőnek s nem fiatal lánynak látszott benne. De hiszen a jövő hónapban betölti a tizennyolcat, és akkor már valóban felnőtt lesz! De volt a ruha szabásában valami, amitől másképp érezte magát: az inghez hasonlóan alig takarta el a keblét, a bélés pedig oly vékony volt, mintha még a kivágott inget sem viselné alatta. Csábító, buja, a szerelem dolgaiban járatos nőnek látszott, és nem ártatlan hajadonnak, aki valójában volt. William már várt rá, amikor a hálószobából kilépett. Közben ő is átöltözött, és útiruháját díszesebb, elegánsabb öltözékre cserélte, sőt még a haját is begöndörítette, amitől a szokottnál is holdvilágképűbbnek látszott. - Drága kis Heather, bájos szépséged láttán csak azt kívánom, bárcsak fiatalabb volnék! Hallottam már hírét ilyen ritka szépségnek, de saját szememmel csak most látom először. Heather udvariasan köszönetet rebegett, majd tekintete a terített asztalra siklott. Mélyen beszívta az étvágygerjesztő illatokat. Krístállyal, ezüsttel és porcelánnal terítettek meg, a tálalón pedig valóságos lakoma kínálta magát: vadmadárpecsenye, vadrizs, vajas garnélarák, édes tészták és cukrozott gyümölcsök. Az asztalfőhöz jól kézreesően könnyű bort készítettek oda kristálykancsóban. William közben Heatheren legeltette a szemét, s már nem is leplezte vágyát: tekintete tetőtől talpig végigjárta az előtte álló kívánatos testet; mohó pillantása végül a mély kivágásból kidomborodó kebleken pihent meg. Míg a lágy halmot bámulta, nyelve lassan végigfutott vastag ajkán, s gondolataiban már türelmetlenül várta, hogy övé legyen, hogy megérinthesse ezt a fiatal, édes testet. Az asztalfö közelében mosolyogva kihúzta Heathernek a széket. - Ülj ide, kedves hölgy, és engedd, hogy szolgálatodra lehessek. Heather helyet foglalt, és nézte, amint William telerakja a tányérjaikat. - A szakácsnőm igen félénk teremtés - jegyezte meg William, miközben jókora adag rizst tett a tányérjára. - A parancsaimat azonnal teljesiti, de azután egy szempillantás alatt nyoma vész, mintha ott sem lett volna. Ha végeztem az étkezéssel, ugyanilyen néma, észrevétlen gyorsasággal szedi le az asztalt, szinte észre sem veszem, hogy itt járt. De, mint rögtön tapasztalni fogod, kitűnő szakácsnő. Vacsorához láttak, és Heather elképedve nézte, William mennyit bír magába tömni. Ennyi étel elfogyasztása után csak azt nem értette, hogy tud egyáltalán megmozdulni. Állkapcsa rendületlenül őrölt, ahogy megállás nélkül rágta az ételt, a finom sült fogolyhúst és az édes süteményeket, majd lenyalta zsíros ujjait, és szinte szünet nélkül cuppogott. Heather legnagyobb megdöbbenésére időnként hangosan böfögött is.

8

- Amint munkába állsz Lady Cabotnál, módod lesz majd megismerkedni a gazdagabb társadalmi osztályokból származó férfiakkal, és ilyen szépséggel, mint a tied, rövid idő alatt a legkeresettebb hölgy lehetsz, aki abba az intézménybe valaha betette a lábát. A férfi nevetett, s üveges tekintetét a pohár széle felett Heatherre meresztette. - Ön igen nagylelkű, uram - felelte Heather udvariasan, bár úgy vélte, e bolondos és értelmetlen megjegyzés csak a bornak tulajdonítható. Hiszen tudta, hogy férfiak nem szokták a leánynevelö intézeteket látogatni, és akik mégis, azok valamennyien túl vannak a házasulandó koron, és csupán hivatalos ügyeik szólítják oda őket. - Úgy ám - vigyorgott William részegen -, én pedig elvárom, hogy igyekezetemért busásan megfizessenek. Ezúttal jelentőségteljes pillantást vetett Heatherre, de a lány most sem vette észre, mert a férfi remegő kezében tartott poharat nézte. A pohárból egy kis bor loccsant a férfi mellényére, és amikor nagyot kortyolt, az állán is végigcsurgott. - Lady Cabot intézménye egészen más, mint amihez eddig hozzászoktál - motyogta ittasan. - A madame az üzlettársam, és azon vagyunk, hogy csak a legvonzóbb hölgyeket alkalmazzuk. Válogatnunk kell, hiszen oda csak a nagyon gazdagok, az igen kényes ízlésűek járnak. De veled, úgy hiszem, egy egész vagyont kereshetünk. Heather csak egyre gondolhatott: szegény annyira becsípett, hogy azt sem tudja, mit beszél. A bor hatását maga is érezte; elnyomott egy ásítást, és legszívesebben azonnal ágyba bújt volna. William ezt látva nagyot nevetett: - Félek, kifárasztottalak a fecsegésemmel, kedvesem. Reméltem, hogy a hosszú úttól nem fáradsz ki annyira, hogy ne lenne időnk egy kimerítő, baráti beszélgetésre, de most már látom, hogy inkább holnap folytatjuk. Ne is tiltakozz! - hárította el Heather udvarias ellenkezését. - Le kell feküdnöd. Ami azt illeti, nekem sem árt ledőlnöm. Nagy örömömre szolgálna, ha pihenni látnálak a puha, hívogató párnákon. Heather könnyű léptekkel suhant be a hálószobába; a bor ellazította tagjait, hogy úgy érezte, szinte lebeg a föld felett. Hallotta, hogy a csukott ajtó mögött William is kuncog, és amikor az ajtónak dőlt, maga is felnevetett az örömtől, hogy mostantól mennyire más lesz az élete! A tükörhöz táncolt, és mélyen meghajolt. - Nos, árulja el, Lady Cabot, ugye, tetszik a ruhám? Csak látná azokat, amelyeket a nagynénémtöl kaptam! Nevetve perdült meg, és kitárta a szekrény ajtaját, hogy megcsodálja a többit is, mert úgy gondolta, William úgysem bánná, ha csak a szemét legelteti rajtuk. Mindig is szerette a szép ruhákat, és gyűlölte nagynénje kopott rongyait. Néhányat ki is emelt, hogy közelebbről megbámulhassa, a tükör előtt maga elé tartotta, és képzeletben a mesés ruhák boldog tulajdonosának látta magát. Nem hallotta, hogy nyílik mögötte az ajtó, csak amikor szélesre tárult, akkor fordult meg ijedten. William állt a küszöbön, háziköntösben, és a hirtelen beléhasító kétely Heather minden önbizalmát elsöpörte. Rádöbbent, hogy miért jött be a férfi, s ez azért is meglepte, mert ismerte Fanny néni e tekintetben oly merev erkölcsi nézeteit. Földbe gyökerezett lábbal, kábultan állt, és világosan ráeszmélt, micsoda csapdába esett. Gyanútlanul sétált bele, nem is sejtette, mi vár rá. William szeme fénylett, vastag ajkát undorító mosolyra vonta. Megfordult, bezárta az ajtót, majd kedélyesen meglengette Heather előtt a kulcsot, mielőtt kabátja zsebébe ejtette. Tekintete sóváran mérte végig a lány alakját, láthatóan élvezte, hogy az fél tőle. - Mit akar? - suttogta Heather elhalóan. - Behajtani a jutalmamat - meredt rá kihívóan a férfi -, hogy megszabadítottalak a nyomorúságos vidéki élettől. Képtelen voltam ellenállni egy ilyen csábos némbernek! Ráadásul, amilyen hiszékeny vagy, könnyen elragadhattalak szegény nővéremtől. Ha megunlak, majd átengedlek Lady Cabotnak, és beállhatsz báj ős hölgyei közé. Ott aztán nem fogsz unatkozni! És idővel talán még azt is megengedem, hogy hozzámenj valami gazdag alakhoz, akinek megtetszel - mondta, s egy lépést tett felé. - Ne aggódj, gyermekem. A férjed ugyan kissé csalódott lesz a nászéjszakán, de azért nem fog túl hangosan panaszkodni. Lassan közelebb lépett, Heather rémülten hátrált az ágy mellett álló asztalig. - Az enyém leszel, kedvesem - folytatta William önelégülten. -Semmi értelme, hogy ellenkezz. Nagyon erős vagyok. Az erőszak sincs ellenemre, de jobban kedvelem, ha valaki készséges. Heather kétségbeesetten megrázta a fejét: - Nem! - nyögte ki rémülten. - Nem! Soha nem leszek a magáé! Soha! William ijesztően felkacagott, és Heather felkészült a menekülésre. A férfi arca most már vöröslőit a sok bortól, és az ereiben tüzelő vágytól. Tekintetével valósággal levetkőztette a lányt, aki keblére

9

szorította a kezét, hogy takarja meztelenségét a férfi átható pillantása elől. Megpróbált elsurranni mellette, de kövérsége ellenére a férfi fürgébb volt nála, és elkapta a derekát. Szorosan átölelte, és az asztalra döntötte. Bortól nedves, ragadós ajkát Heather nyakára tapasztotta, és a lány gyomra felkavarodott az undortól. Küzdött, de ereje kevésnek bizonyult a férfiéhoz képest. Míg a férfi ajka lejjebb haladt, a lány megpróbálta elrúgni magától, de a ránehezedő férfi súlya az asztalhoz préselte a lábát. A férfi vasmarka úgy szorította, hogy levegőt is alig kapott, és már-már attól félt, hogy bordái összeroppannak a kegyetlen ölelésben. Páni félelmében eszébe jutott a gyertyatartó, hátranyúlt, hogy azzal védje magát. Már majdnem megkaparintotta, de a kapkodásban kicsúszott a kezéből, és a földre esett. Amint tovább tapogatózott, kezébe akadt a kés, amit kétségbeesetten megragadott. Williamet annyira lefoglalta, hogy nedves csókjával borítsa Heather nyakát és keblét, hogy észre se vette, mit művel a lány, amíg valami éles tárgy oldalba nem bökte. Lenézett, és a kés láttán rémült káromkodással kapott Heather karjához. A lány arca fájdalmasan eltorzult, amikor a vasmarok a csuklójára kulcsolódott, de a kést továbbra is elszántan markolta. A férfit elfogta a düh, hogy egy ilyen semmi kis teremtés az életére tör. Heather teljes erejéből harcolt, de a kövér test súlya alatt a dereka csaknem kettéroppant. Keze már elgémberedett, és tudta, hamarosan elejti a kést. Miközben William ránehezedett, kiszabadította egyik kezét és kicsavarta a kést Heather markából. Heather, aki már a legrosszabbtól tartott, feladta a hiábavaló küzdelmet, és a férfi lábához rogyott, a testes, cseppet sem fürge WiUiam pedig, akit immáron senki sem támasztott meg, előrebukott, és teljes hosszában elvágódott a fényes padlón. A zuhanástól hangosan felnyögött. Heather feltápászkodott, és már menekült volna, amikor William lassan hátára fordult, és Heather meglátta a vállából kiálló kis kés nyelét, s a köntösén apránként terjedő vérfoltot. - Húzd... ki... - nyögte. Heather lehajolt, óvatosan megfogta a kést, de aztán borzongva hátrahőkölt, kezét rémülten a szájához kapta. - Kérlek - könyörgött a férfi rekedten. - Segíts... Heather iszonyatos félelmében a kezét harapta, majd eszelősen körülnézett a szobában. A férfi most hangosabban nyögött, s Heather zavar, félelem és gyűlölet között vergődött; mi lesz, ha meghal... - Heather, segíts... William hangja elhalt, álla megremegett, mintha még a lélegzetvétel is nehezére esne. Heather ereje és lelki nyugalma valami rejtett belső forrásból visszatért. Lehajolt, mélyen, szaggatottan lélegzett, és erősebben megragadta a kés nyelét. Másik kezével a férfi mellkasára támaszkodott, és megrántotta a kést, amely először nem mozdult, majd lassan, keservesen kicsúszott. Vér buggyant ki a sebből, William felnyögött, majd ájultán esett vissza. Heather felkapott egy törülközőt az asztalról, és a sebre nyomta, a köntös alá. Ahogy keze véletlenül a férfi mellére tévedt, nem észlelt mozgást. Ijedten életjelt keresett: a férfi orra alá tartotta a kezét, de nem érezte a lélegzését. Ismét erőt vett rajta a páni félelem, többé nem bírta legyűrni. - Uramisten, mit tettem? - mormolta. Segítséget kell kerítenem, futott át az agyán. De ki hinne nekem, aki idegen vagyok ebben a városban? A Newgate teli van asszonyokkal, akik azt állítják, hogy férfiak támadásának estek áldozatul, és sokuk végzi a vesztőhelyen. Senki sem hinné el, hogy csak baleset volt, véletlen! Gondolatban látta magát a szigorú bíró előtt, aki magas pulpitusáról, hosszú, fehér parókájában, kemény tekintettel mered le rá, majd az arc a paróka alatt Fanny néniére változott, és kimondta a megsemmisítő ítéletet. - ...holnap hajnalban vitessék a Newgate térre, és ott... A gondolat oly rettenetes volt, hogy nem is jutott tovább, bár a sztentori hang olyannyira felkorbácsolta szörnyű rettegését, hogy lelke mélyéig felkavarva remegni kezdett, és ha nem térdel, bizonyosan elesik. Fejét lehorgasztva sokáig ült, még gondolkodni sem bírt. Aztán felpillantott, és beléhasított a gondolat: - Ki kell jutnom innen. A megoldás egyszerű: menekülnie kell. Nem találhatják itt, William teste mellett. Azonnal futnia kell. A rémülettől félholtan kutatni kezdett William zsebében a kulcs után. Remegett, de meg kellett tennie. Félelméből merített erőt. Egy kendőbe csavarta a saját ruháját, majd magához szorítva az ajtóhoz sietett. Mielőtt kinyitotta, egy pillanatra tétován megtorpant, s arra gondolt, mi vár rá az ajtó túloldalán. Újból elfogta a rettegés. Kinyitotta az ajtót, futásnak eredt, amilyen gyorsan csak bírt, át a szalonon, a kis előtéren, le a lépcsőn, az üzletbe vezető ajtót takaró függönyig. Amikor felemelte a kezét, hogy elhúzza a függönyt, ismét eluralkodott rajta a rémület. Valaki állt a függöny mögött. Az iszonyú félelem megkettőzte a

10

gyorsaságát. Valaki a nyomában van! Nem mert hátrafordulni, kirohant az utcára, szíve a torkában dobogott. Sebesen végigfutott az utcán, ijedtében vissza se pillantott, hogy követik-e. Nem is sejtette, merre jár. Talán, ha eltéved, aki követi is elveszti a nyomát. De miért nem hall futó lépteket? Talán a szíve dobo-gásától nem hallja, hogy jönnek utána? Egyik utcából a másikba futott, üzletek, a sötétben félelmetesen tornyosuló hatalmas házak, majd kisebb épületek mellett haladt el, de ügyet se vetett rájuk, sem a menekülő lány láttán megtorpanó és bámuló emberekre. De ereje nem tartott soká. Félelme űzte volna tovább, de kimerültén egy durva kőfalnak dőlt. Tüdeje fájón égett, amint levegő után kapkodott. Hirtelen sós ízt érzett a szájában, sós levegő csapta meg az orrát, és a kikötő bűzös illata. Felkapta a fejét, és körülnézett. A macskaköves utca sűrű ködbe és sötétségbe burkolózott, csak a távolban égett egy fáklya. A sötétség ránehezedett, akár egy súlyos kő, így megindult a fény felé, és ott megállt, mert képtelen lett volna ismét belevetni magát a sötétbe. Még ha lett volna is hozzá bátorsága, akkor sem tudta, merre meneküljön tovább. Hallotta a kikötő mólóját nyaldosó víz csobbanását, az árbocok halk nyikorgását, ahogy a hajók a vizén ringatóztak, s néha egy-egy távoli hangot, de fény sehol sem törte át a ködös feketeséget. - Istenemre, ott van! Ez lesz az! Ő az! Gyerünk már, siess, George. Csípjük el. Heather megperdült, és két tengerészt látott közeledni. Megtudták, és most azért jönnek, hogy elfogják. Ezek követték idáig. Miért is hitte, hogy Mr. Hint van a nyomában? Lába nem engedelmeskedett az akaratának, képtelen volt futásnak eredni. Várta, hogy elfogják. - Jó estét, kisasszony - szólalt rneg az öregebbik, és a társára mosolygott. - Ez oszt tecceni fog a kap'tánynak, mi, Dickie? A másik megnyalta a száját, tekintete Heather keblére siklott: - Azám. Pompásan megfelel majd. Heather remegett a vizsgálódó tekintetek kereszttüzében, de tudta, hogy mostantól nincsenek jogai. A bátorságán kívül nincs semmije. - Hová visznek? - nyögte ki végül. Dickie felnevetett, és oldalba bökte a másikat. - Készséges, mi? Tecceni fog neki, semmi kétség. Bárcsak a helyibe vónék, és lenne pénzem rá! - Nem messze, kisasszony. Egy kereskedelmi hajó fedélzetére, a Fleetwoodra megyünk. No, jöjjön! - sürgette az idősebb tengerész. Heather megindult a nyomában, a fiatalabb meg mögötte lépkedett, és elzárta a menekülés útját. Nem értette, miért viszik fel egy hajóra. Talán valamiféle kikötői főtiszthez vezetik. De mit számít? Az élete most már semmit sem ér. Engedelmesen felment a pallóhídon, és a tengerész kinyújtott kezébe kapaszkodva fellépett a hajóra. Az idős ember végigvezette a fedélzeten, majd egy ajtónál megállt, kinyitotta, átkísérte Heathert egy rövid folyosón, és a végéből nyíló ajtón halkan bekopogtatott és benyitott. A kapitányi kabinban egy férfi állt fel az asztaltól, és ha Heather nem olyan zavarodott, észrevehette volna magas, izmos termetét és átható zöld szemét. Keskeny csípőjére őzbarna nadrág simult, derékig nyitott, fodros, fehér inge alól kilátszott széles, izmos, fekete szőrrel borított mellkasa. Volt a megjelenésében valami kalózra, sőt Sátánra emlékeztető; haja is fekete volt, és göndör, hosszú oldalszakáll keretezte szikár, jóképű arcát. Vékony, egyenes orra csak a nyereg alatt volt kissé horgas. Hollófekete haja alatt a bőre napsütötte barna volt, és sötét arcából hófehér fogak villantak elő, amikor elmosolyodott, majd közelebb lépve merész pillantással felmérte az előtte álló lányt: - Jó munkát végeztetek, George. Nem lehetett könnyű ráakadni erre a virágszálra, - Nem a', kap'tány uram - felelte az idős ember. - A vízparton sétált, ott leltünk rá. Készségesen velünk tartott, kap'tány uram. A férfi helyeslőén bólintott, majd lassan, kiszámítottan körbejárta Heathert, aki földbe gyökerezett lábbal állt. Nem ért hozzá, csak smaragdzöld szemét legeltette a lány bájain; pillantása merész és tapintat-lan volt. Heather félni kezdett, és erősebben szorította magához a ruháit. A vékony ruhában meztelennek érezte magát, és azt kívánta, bárcsak fekete zsákba burkolózhatna tetőtől talpig. A férfi egy pillanatra megállt előtte, rámosolygott, de Heather lesütött szemmel állt, és nem látta; alázatosan várta, hogy kimérjék rá a büntetést. Mögötte a két férfi csak vigyorgott, látnivalóan szörnyen elégedettek voltak magukkal. A magas férfi most félrevonta a másik kettőt, és a George nevű súgott neki valamit. Heather végre körülnézhetett a kabinban, de tekintete üresen, vakon járt csak körbe. Bár látszatra nyugodt volt, belül az iszonyatos lelki feszültség aláásta erejét, tartását. Kimerült volt, fáradt, zavarodott. Még most sem értette, hogy kerül a rendőrbíró egy hajóra, de mivel az igazságszolgáltatás útjáról-rnódjáról keveset

11

tudott, úgy okoskodott, hogy talán a gyarmatokra küldik büntetésből, hiszen magában már eldöntötte, hogy gyilkosság vétkében bűnös. Ó, istenem - fohászkodott magában -, hogy egy disznóólból egy könnyebb, boldogabb élet reményében, bűnömért most börtönbe jussak! Megöltem valakit, elkaptak, és most bele kell nyugodnom, bármilyen sorsot szánjanak is nekem. A reménytelen gondolatok minden figyelmét lekötötték, képtelen volt kiutat találni a csapdából. Bűnös. Elfogták. Az igazságszolgáltatás lecsapott rá, a sorsát nem irányítja többé. Meg se hallotta a két tengerész mögött becsukódó ajtó zaját, kínzó merengéséből csak az előtte álló férfi szavai riasztották fel, aki halkan felnevetett, és mélyen meghajolt előtte: - Örömömre szolgál, hogy most már rám figyel, hölgyem, így ismét megkérdem: hogy hívják? - Heather - suttogta a lány. - Heather Simmons, uram. - Á - sóhajtott fel a férfi. - Egy kicsi, csábító virágszál a lápvidékről. Ennél szebb és illőbb neve nem is lehetne. A nevem Brandon Birmingham, szolgálatára. De a barátaim csak Brannek szólítanak. Vacsorázott már? Heather bólintott. - Akkor talán inna egy kis bort... ebből a rendkívül finom madeirából? - kérdezte a férfi, s az egyik kis asztalon álló csiszolt üvegek közül felemelt egyet. De Heather lassan megrázta a fejét, és tekintetét a földre szegezte. A férfi halkan nevetve lépett oda hozzá. Elvette a csomagját, egy székre hajította, de eközben sem vette le róla a pillantását, úgy elkápráztatta szépséges fiatalsága és a testét szikrázó fátyolként takaró ruha. A gyertyafényben a lány elefántcsontfehér bőre lágyan ragyogott, és az arányló fényben Brandon egy apró termetű, karcsú és bájos teremtést látott maga előtt, akinek a ruha kivágásában látható gömbölyű, telt keble ingerlőn pihegett minden lélegzetvételnél. A férfi egészen közel lépett, és egyetlen gyors mozdulattal átölelte a karcsú derekát, felkapta a lányt a földről, majd ajkát Heatherére tapasztotta; lehelete elkábította a lányt, s valamiképp apja kedvenc konyakjának illatára emlékeztette. Heather meglepetésében még tiltakozni is elfelejtett, és erőtlenül elhagyta magát a férfi ölelésében. Mintha kívülről látta volna magát, és csendes derű lett rajta úrrá, amikor a férfi nyelve szétválasztotta ajkait, és beljebb nyomult. Tudata mélyén különös, ismeretlen gyönyört érzett, és más körülmények között még élvezte volna is a férfi hozzásimuló erős, izmos testének érintését. Brandon hátralépett, s ugyanazzal a mosollyal, de a szemében égő új tűzzel nézett le rá. Amikor elvette róla a kezét s a lány ruhája a földre hullott, Heather felkiáltott. Egy másodpercig a férfira bámult, majd lehajolt, hogy felkapja a ruháját, de az megragadta a vállát, kényszerítette, hogy fölegyenesedjen, és ismét átölelte. A lány most már küzdött, mert hirtelen világossá vált előtte a férfi szándéka. De kimerültségében semmi esélye nem volt vele szemben. Ha William Court szorítása olyan volt, akár a vas, akkor e férfié a legfinomabb edzett acéléval vetekedett. Heather ellenállása egyre gyengült, kapáló-zása közben felnyílt a férfi inge, így most a férfi csupasz, szőrös mellkasához simult, s kettejük közt nem maradt más, mint Heather leheletvékony inge. A lány nem tudott szabadulni, hiába is próbálta eltaszítani a férfit. Szenvedélyes csókjaitól elállt a lélegzete, s egyre lázasabb csókok borították arcát s keblét. Heather érezte, hogy a férfi keze a hátára csúszik, majd a következő pillanatban - egy könnyed rántásnak engedve - kinyílt az ing, és a férfi lekapta róla. Heather fedetlen keble a férfi melléhez szorult. A végső kétségbeesés megket-tőzte Heather erejét, aki ellökte magától a férfit. Brandon jóízűen felnevetett, miközben gyorsan kibújt a csizmájából, majd széles mosollyal levette a nadrágját. - Remek játék, hölgyem, de egy percig sem kétséges, melyikünk lesz a győztes. Tekintetében a szenvedély tüze lángolt, míg szemügyre vette Heather immár kendőzetlen bájait, melyek képzeletét, sőt reményeit is meghaladóan gyönyörűségesek voltak, a lány pedig elborzadva bámult vissza rá; életében először látott meztelen férfit. Döbbenten állt, és amikor a férfi feléje indult, rémült kis sikollyal menekülni próbált. Karjára ekkor gyengéd, mégis erős marok kulcsolódott, Heather lebukott a férfi karja alatt, s a csuklójába harapott. A férfi feljajdult, Heather kitépte magát a szorításból, de sietségében megbotlott, és az ágyra zuhant. A következő pillanatban a férfi már fölébe is került, lefogta a szabadulni igyekvő lányt, akinek minden mozdulata csak a férfi vágyát látszott éleszteni. Heather haja kibomlott, a lány csaknem megfulladt tőle. - Ne! - lihegte elfúlva. - Hagyjon békén! Engedjen el! A férfi elégedett kuncogással nyugtázta a kérlelő szavakat, majd a nyakába suttogta: - Ó, dehogy, vérszomjas kis nőszemély! Késő. Fölemelkedett, és Heather egy percre fellélegezhetett, hogy megszabadult a férfi súlyától, de a következő pillanatban már érezte, hogy kemény férfiassága a combjait próbálja szétfeszíteni, és amikor sikerrel jár, egy kissé be is hatol közé. Menekülési vágyától hajtva Heather fölemelkedett, de a

12

lágyékát elöntő égő fájdalom elhaló sikolyt csalt az ajkára. Brandon csodálkozva nézett le rá, s kicsit hátrahőkölt. Heather elgyengülve hevert, kínjában ide-oda ingatta fejét a párnán. A férfi gyengéden megsimogatta az arcát, a fülébe suttogott, de Heather nem értette, lehunyt szemmel feküdt, és nem nézett fel rá. A férfi lassan, finoman mozogni kezdett, s közben a lány haját, arcát csókolgatta, testét simogatta. Heather mozdulatlanul feküdt a karjában, nem gerjesztette a vágyat, a férfi sokáig kielégítetlen szenvedélye mégsem csillapult, sőt egyre erősebb lett, s most már nem bírta tovább türtőztetni magát: mélyen behatolt a lányba, aki minden mozdulatánál úgy érezte, hogy rögtön szétszakad. A fájdalom könnyeket csalt a szemébe. A szenvedély vihara lassan elült, s Brandon immár lecsillapodva hevert Heather oldalán. Amikor visszahúzódott, Heather elfordult, és halkan a fejére húzott takaróba zokogott, kiszolgáltatva gyenge testét a férfi tekintetének. Brandon Birmingham elképedve ült fel, s nézte a lepedőt pettyező vércseppeket. Pillantását végigjáratta Heather testén, és csodálata semmit sem csökkent a formás csípő és a kecses combok láttán. A tőle elforduló test egy perce még az övé volt. Már-már kinyúlt, hogy a szépen ívelt hátat megsimogassa, de a keze félúton megállt; zavarodott elméje sehogy sem talált magyarázatot az egymást követő eseményekre: a lány nyugodt, tartózkodó viselkedésére, arra a belenyugvásra, amivel a helyzetet belépésekor fogadta, könnyed, játékos ellenállására, majd szeretkezés közben ölelése ügyetlen, tapasztalatlan, gyér viszonzására, végül erre a szívet tépő zokogásra és a lepedőt szennyező vérfoltokra. Talán a szegénység kényszerítette erre a foglalkozásra? Ruhája, modora ellene vallott a feltevésnek, bár keze, amely kicsi volt és fehér, a kemény munka nyomát viselte magán, és nem hasonlított egy dologtalan hölgy kezéhez. Egy fejrándítással elhessegette gondolatait, majd felvette a köntösét, és jókora adag konyakot töltött magának. Nagyot kortyolt, és tűnődve bámult ki az ablakon, amelyen át a világot szemlélte. Idegen volt Angliában, ahonnan a szülei oly rég elszármaztak. Nem sokkal házasságkötésük után hagyták el otthonukat, amikor arisztokrata, de szíve mélyén kalandvágyó apja érdeklődése feltámadt Amerika iránt. Szülei tíz éve haltak meg; először anyját vitte el a malária, majd né hány hónap múlva az apja is meghalt, amikor kedves vadlovai közül az egyik ledobta, és a férfi a nyakát szegte. Két fiú és tekintélyes vagyon maradt utána: az ültetvény és a rajta álló ház Brandonnak, az időseb biknek jutott, a kisebbiknek, Jeffnek meg a pénz egy része és egy Jól menő charlestoni raktár. Charlestont megszerették és otthonuknak tekintették. Brandon Birmingham kemény, kalandos életet élt: örökölte apja sokszor makacs, sőt önfejű viselkedését és anyja csendes, komoly előkelőségét. Kezdetben nagy hangsúlyt fektetett az iskolázottságára, de később, amikor felserdült, apja ragaszkodott ahhoz, hogy hajósinasnak szegődjön egy sokat próbált, vén tengeri medve mellé. Tőle tanult meg mindent, amit a tengerről, a hajókról és a világról tudni lehet, így válhatott belőle jó hajóskapitány. Érdeklődését azon ban nemcsak a hajózás kötötte le; mielőtt még tengerre szállt, kitanulta az ültetvényesélet minden csínját-bínját - a földműveléstől az áru eladásáig -, és e kellemes foglalatosságnak később sem fordított hátat. Most, harmincöt éves korában éppen visszatérni készült az ültetvény vezetéséhez, hogy egyszer s mindenkorra letelepedjen, élvezze a mindennapok csendes örömét. Mielőtt Charlestonból kihajózott volna, fontos elhatározásra jutott: ez lesz az utolsó hajóútja. Most, hogy Franciaországban oly nagy a nyugtalanság, ráfizetés lenne folytatnia. Inkább vállalja az ültetvénnyel járó felelősséget, és végre családot alapít. Remélte, hogy ez az élet majd boldoggá teszi. Gondolataiba merülve elmosolyodott. Furcsa, hogy a ragaszkodás a földhöz még olyasmire is ráveszi az embert, amire egyébként sosem szánná el magát. A föld miatt veszi el Louisa Wellst, akit nem szeret, és akinek erkölcsei meg sem közelítik egy igazi úrihölgyét, ám hozo mányként mégis visszaszerezheti vele azt a birtokrészt, ami valamikor a Birmingham családé volt. György királytól kapta még az apja a mostani Birmingham- és Wells-birtokokat kitevő földet, amelynek egy részét annak idején kénytelen volt Wellséknek eladni, hogy gazdálkodni kezdhessen az ültetvényen. Brandon apjának kapcsolatai az óhazával még jóval a háború előtt megszakadtak, és birtokát annak köszönhetően tarthatta meg, hogy tisztként szolgált a korona elleni függetlenségi háborúban. Louisa - szülei néhány éve bekövetkezett halála óta - egyedül élt a birtokon, amelyet elhanyagolt, jómaga pedig nyakig ült az adósságban, miután a ráhagyott vagyont elherdálta, és rabszolgái többségét is lassanként eladta, hogy fedezni tudja költséges életmódját, amely mostanra már csak látszólag létezett. A charlestoni kereskedők régen nem hiteleznek neki. Szerencsésnek mondhatja magát, hogy sikerült megfognia az egyik leggazdagabb, legpartiképesebb agglegényt Charlestonban, bár ezt nem külsejének, csakis a földjének köszönhette, ezzel maga is tisztában volt. Brandon sokszor, sokat ajánlott a földért, de Louisa mindig visszautasította az ajánlatait.

13

Nőiessége egész fegyvertárát bevetette. Amikor az ágyába csalta, megjátszotta a szüzet, de Brandon sem bolond, sem tapasztalatlan nem volt, hogy ne tudta volna, kivel áll szemben; hallotta a pletykákat, amik egykori játszó társnőjéről terjengtek. De az ágyban kellemes partnernek bizonyult, s Brandon élvezetesnek találta a tapasztaltságát. Futó gond felhőzte a homlokát. Furcsa, hogy ő, aki odahaza a házastárs iránti féltékeny, mással osztozni nem akaró szerelmet tapasztalta, és aki e tulajdonságokat megtestesítő apjára úgy hasonlít, ne legyen féltékeny azokra a férfiakra, akikkel Louisa kegyeiben osztozik. Lehet, hogy érzéketlen és képtelen a szerelemre a nő iránt, akit elvenni készül? Még az a tudat sem vigasztalta, hogy így is a menyasszonya az, aki iránt valaha is a legtöbbet érzett. Csakhogy ez nem szerelem. Ha csak egyszer is a féltékenység legapróbb jelét észlelte volna, amikor Louisa másra néz, most nem így erezne; legalább reménykedhetne, hogy egyszer majd megszereti. De együtt nőttek fel, s a mintegy harminckét évnyi ismeretség után kételkedett, hogy a házasság bármin is változtatna. Jeff bolondnak nevezte, amikor az eljegyzés hírét közölte. Lehet, hogy nem jár távol az igazságtól, és ha apja féltékenységi hajlamát láthatólag nem is örökölte, makacsságát annál inkább önfejűségében semmivel sem maradt el mögötte. Szülei halála után nem ült tétlenül a babérjain, pedig az ültetvény és a vagyon lehetővé tette volna. Úgy döntött, hogy átmenetileg Jeffet kéri meg az ültetvény irányítására, és vett egy teherhajót, hogy útjai során megsokszorozza maga és öccse vagyonát. Tekintete az ágyra tévedt; lassan odament és lenézett a lányra. Heather már nem sírt, elszenderült. Álma nem volt békés, inkább kimerült. Brandon lehajolt, és gyengéden betakarta a lány szép testét, s fejéről lehúzta a takarót. Ma éjjel mindenre számított, csak egy szűz lányra nem. Élete során - tudva, mekkora baj származhat belőle - mindig is kerülte a hajadonokat, és inkább a drágább vagy kevésbé költséges, vidám, gondtalan teremtések társaságát kereste. A hosszú tengeri út után ma éjjel, az első kikötőben töltött éjszakán eleresztette az embereit, hogy kedvüket töltsék, és csak az inast, George-ot és Dickie-t tartotta maga mellett. De benne is túl erős volt a kívánság, ezért küldte el őket, hogy keresse33

nek egy vidám, eleven kis nőt, akivel megoszthatja az ágyát. Egyet kötött csak ki: tiszta legyen és szemrevaló. Nem, egy szűz lányra valóban nem számított, arra pedig végképpen nem, hogy ilyen szépség kerül az ágyába. Furcsa, hogy idejutott. Egy ilyen ártatlan fiatal lánynak többnyire a házasságon jár az esze, s bájával próbálja lépre csalni a férfit. Ha ezzel nincs tisztában, hogyan is őrizhette volna meg ennyi időn át a függetlenségét? De most, épp, amikor agglegényi élete a végéhez közeledik, és egy szerelemben jártas nőt készül elvenni, a sors összehozza ezzel az ártatlan, hamvas szépséggel, akinek a tettét most sem érti. Elfújta a gyertyát, és köntösét a székre dobva, bebújt a lány mellé. Mielőtt elaludt, még jóleső érzéssel töltötte el a mellette alvó test édes illata és melegsége. A hajnal első sugarai felébresztették Heathert. Amint magához tért, rájött, hogy hol van. Megmozdult, és fel akarta emelni a fejét, de mozdítani sem bírta, mert haja Brandon sötét feje alatt nyugvó, behajlított karja alá szorult. A férfi a másik karjával átölelte, s az álom önfeledtségében lábuk is Összefonódott. Heather megpróbált kiszabadulni a férfi alól, de csak felébresztette. Látva, hogy ébred, Heather rémülten visszahanyatlott, és szemét lehunyva úgy tett, mint aki alszik. Brandon szeméről azonnal elszállt az álom, csendesen tanulmányozta a párnán mellette fekvő arcot, és nagy örömét lelte szépségében. A hófehér, makulátlan bőrre simuló koromfekete, hosszú szempillák, az áttetsző szemhéj alatt most láthatatlan tiszta, mély zafirkék szem, az egyenes, szépen ívelt, sötét szemöldök, különleges mandulavágású szempár, a lány rózsás és kívánatosán lágy ajka, egyenes, finom csontú orra láttán a menyasszonyát - ha valaha is találkoznának, ami igencsak valószínűtlennek tetszett - minden bizonnyal elfogná a sárga irigység. Louisa nagyra van a szépségével, és nem szívesen adná át az elsőbbséget ennek a karcsú kis nimfának. Egyesek szerint Louisa a legszebb nő Charlestonban, bár a város bővelkedett tetszetős lányokban. Brandon eddig nem sokat foglalkozott a kérdéssel; nem vonta kétségbe, hogy a szóbeszédben van némi igazság, hiszen maga is szívesen elnézte Louisa aranyszőke haját, mélybarna szemét és magas, telt alakját, amelyben sok élvezetét lelte. De ez a Heather itt mellette, a maga szelíd, finom szépségével kétségkívül győztesen kerülne ki, ha valaha is vetélkedésre kerülne a sor. A lány füléhez hajolt, és gyöngéden harapdálni kezdte a fülcimpáját. Mielőtt még végiggondolhatta volna a következményeket, Heather szeme felpattant: - Jó reggelt, szerelmem - mormolta halkan a férfi, és fölé hajolt, hogy megcsókolja. Heather moccanni sem mert, nehogy felkeltse a vágyát, de Brandon nem várt biztatásra. Minden simogatás, minden mozdulat csak fokozta heves vágyát. Csókjai Heather ajkáról és szeméről lassan

14

lejjebb vándoroltak a nyakára, majd megállapodtak a vállán, ahol apró harapásai nyomán Heather hátán végigfutott valami addig nem ismert borzongás. Ijedten nézte, hogy a férfi szakállas ajka melle rózsás bimbójára tapad, majd nyelvével finoman ingerelni kezdi. - Ne! - szakadt fel belőle a tiltakozás. - Ezt ne! A férfi felemelte vágytól elhomályosult tekintetét, és mosolyogva felelte: - Hozzá kell szoknod a cirógatáshoz, kicsim. Derűs tekintete elől a lány elhúzódott, s könyörögve próbált kibújni az öleléséből: - Ne, kérem, ne. Ne tegye velem rnég egyszer. Ne bántson! Hagyjon elmenni. - Ezúttal nem fog fájni, kedvesem - lehelte Brandon a fülébe, és gyöngéden megcsókolta. A férfi súlyától Heather mozdulni sem bírt, s most már komolyan tiltakozott. Két térdét összeszorította, és ott próbálta karmolni s eltaszítani a férfit, ahol csak bírta, bár egy kéz vagy egy könyök csírájában elfojtotta minden próbálkozását. A férfi nevetett, mint aki élvezi az ellenállását. - Ma reggel elevenebbnek tűnik, hölgyem - jegyezte meg. A lány két kezét összefogta, és a feje fölött az ágyra szorította, majd másik kezével kedvére eljátszott először egyik, majd másik mellével, miközben Heather hiába is igyekezett az övénél sokkal nagyobb erővel szembeszállni. Brandon szétfeszítette a lábát, és ismét mélyen beléhatolt. De Heather most nem sírt, csak mélységes gyűlöletet és félelmet érzett. Amikor a férfi legördült róla, Heather tágra nyílt szeméből egy sebesült őz fájdalma és félelme sütött, miközben az ágy végébe menekült. Brandon értetlenül nézte, és szorosan mellé ülve kinyúlt, hogy megsimogassa az arcát, mert szükségét érezte, hogy valamiképpen megvigasztalja. De a lány úgy rándult össze az érintésétől, mintha tüzes vassal érintette volna meg, és Brandon döbbenten ébredt rá, hogy a lány tőle fél. Ettől még jobban zavarba jött, és ujjaival lassan szántani kezdte Heather selymes, összekócolódott haját: - Felkeltetted a kíváncsiságomat, Heather - mormolta gyengéden. - Valóságos vagyont kaphattál volna cserébe azért, amit néhány órája nekem adtál, és mégis közönséges utcalányként róttad a kikötőt, s mint tudomásomra jutott, készségesen követted az embereimet, még alkudozni sem próbáltál, hogy felverd az árad, de még csak célzást sem ejtettél múlt éjjel, hogy hajadon vagy, szűz. Tőlem sem akartál többet kicsikarni. Drága ruhát viselsz, ami többe kerülhetett, mint amit az ilyen lányok akár egy év alatt megkeresnek, bár téged, erről tanúskodom, említeni sem lehet velük egy napon... annyira más vagy, hogy nem is értem, hogyan kótyavetyélhetted el a szüzességed, s ráadásul még azt is kockáztattad, hogy megerőszakolnak, és akkor nem is kapsz érte semmit. Heather szótlanul, dermedten bámult rá, nem egészen értette szavai súlyát. - Pedig előkelő születésűnek látszol. Nem vagy az a fajta, aki az utcán kóborol, vagy ezt a mesterséget űzi. Ritkán látni hozzád fogható szépséget, drága holmikban jársz, mégis... - hangja itt elhalkult, megfogta s felfelé fordította Heather tenyerét: - ...a kezeden meglátszik, hogy keményen kellett dolgoznod. - Ujját finoman végighúzta a lány tenyerén, majd egy csókot nyomott rá. Tekintetét továbbra is a lány tenyerére szegezve folytatta: - Múlt éjjel, amikor beléptél, nyugodt, tartózkodó volt a viselkedésed, most mégis foggal-körömmel harcoltál ellenem, s nem hagytad, hogy gyengéd legyek veled. Míg beszélt, Heather gondolatai hirtelen meglódultak. Hát nem a törvény képviselője? Úristen, micsoda árat fizetett páni félelméért! Annál, hogy most itt van, meggyalázva, csontja velejéig megszégyenít-ve, az is jobb lett volna, ha marad és bevárja a törvény embereit, vagy ha el sem jön a tanyáról. - Ne félj, Heather. Gondoskodom rólad, és kényelmesen fogsz élni. Tegnap érkeztem Carolina államból, és még sokáig időzöm a kikötőben. Amíg itt vagyok, velem maradsz. Gondom lesz rá, hogy a saját házadban élj, mielőtt... Szavait éles, átható, hisztérikus nevetés szakította félbe, Heather ekkor fogta fel, mi is történt vele. A nevetőgörcs lassan sírásban oldódott fel; lehajtott fejjel zokogott, előrehulló haja eltakarta meztelenségét. Könnyei az ölébe hulltak, vékony teste rázkódott a zokogástól. Aztán, nagy sokára végre felvetette a fejét, és kipirosodott szemmel nézett farkasszemet a férfival: - Nem magamat árultam az utcán - nyögte ki. - Egyszerűen eltévedtem, és nem találtam vissza. A férfi a döbbenettől szótlanul meredt rá, majd zavartan ráncolta a homlokát: - De hát követted az embereimet! Heather kínjában csak a fejét rázta. A férfi nem érti. Semmit sem tud róla. Idegen országból érkezett tengerész. Nem is tudhat a mostaninál is szörnyűbb bűnéről, fogadta meg magában. - Azt hittem, értem küldték őket. Valahogy elvesztettem az unokatestvéremet, és eltévedtem. Azt hittem, azokat az embereket ő küldte utánam. Feje hátrahanyatlott, a könnyek árkokat szántottak hamvas bőrén, s lecsorogtak a sírástól rázkódó meztelen keblére. Brandon nézte kerek, fehér keblét, és elkomorult, amikor eszébe jutott, miféle

15

következményekkel járhat, amit tett. Lehet, hogy egy előkelő személy rokona ez a lány. Már nyakán érezte a hóhér bárdját. Felállt, s a lánynak háttal rekedten kérdezte: - Kik a szüleid? Aki ilyen gyönyörű és jól nevelt, bizonyosan befolyásos családból származik, vagy számos barátja van az udvarnál. Heather fáradtan ingatta a fejét: - Senkim sincs. A szüleim meghaltak, és soha nem jártam az udvarnál. Brandon odament, ahol a ruha hevert a földön. Fölemelte, s a kezében tartva megfordult: - Akkor csak gazdag lehetsz. Ez a ruha sokba kerülhetett. Heather felnézett rá, és felnevetett. A feltételezés mulattatta: - Egy fillérem sincs, uram. A ruhát az unokatestvéremtől kaptam. Dolgoznom kell a megélhetésemért. Brandon lenézett a kezében csillogó gyöngyökre: - Ez az unokatestvér nem aggódik majd miattad, s nem próbál majd a nyomodra akadni? Heather elcsendesült, miközben tekintete meztelenségére tévedt: - Nem, alig hiszem - motyogta maga elé. - Nem olyan, aki sokáig tépelődne miattam. Brandon megkönnyebbülten fellélegzett, s egy szék hátára vetette a ruhát. A mosdóállványhoz lépett, és mosakodni kezdett. Néhány perc múlva megfordult, és elnézte az ágyáról leszálló lány ingerlő alakját. Amikor Heather megérezte a pillantását, maga elé kapta a kezét, hogy meztelenségét eltakarja. A férfi halkan felnevetett, majd visszafordult a tükörhöz, és hozzákészült a borotválkozáshoz, miközben Heather a batyujából megpróbálta előkeresni a régi ingét. - Akkor semmi okát nem látom, miért ne maradhatnál velem, Heather, és lehetnél a kedvesem. Keresek egy kis házat, ahol gondtalanul élhetsz, és ahol bármikor elidőzhetek. Kapsz tőlem egy tekintélyes összeget, hogy ne légy rászorulva más férfiakra, amit egyébként sem engednék meg. A jövőben is vissza-visszatérhetek, és akkor szükségem lesz női társaságra. Remélem, hogy ezzel elintézettnek is vehetem az ügyet. Heatheren egy pillanatig csaknem úrrá lett a gyűlölet. Soha, senki iránt nem érzett hasonlót. Az a hányavetiség, ahogy ez az ember vele bánt, és ahogy az egészet kezelte, úgy feldühítette, hogy legszívesebben sikoltozni kezdett volna, és körmeivel csíkosra karmolja a jóképű arcát. De amikor meglátta, hogy a férfi háttal áll, és feltárult előtte a menekülés útja, meggondolta magát. Ajkába harapott, hogy ne remegjen, aztán odasettenkedett a székhez, óvatosan leemelte a ruháját, és a batyuját magához szorította. Lábujjhegyen tett egy lépést az ajtó felé. Majd még egyet. Szíve a torkában dobogott. - Heather! - harsant fel mögötte egy éles, ijesztő hang, és minden reménye, hogy megszökhet, dugába dőlt. Félve fordult meg, és tekintete a férfi vad, zöld szemével találkozott, aki nyugodtan fente a borotváját. A látvány Heatherben rettenetes, lelkét felkavaró borzalmat keltett. - Azt hiszed, hagyom, hogy csak úgy elszökj tőlem? Ilyen ritka kincset nem találok, és ne hidd, hogy kicsúszhatsz a markomból. Mély hangjának halálos nyugalma ijesztőbb volt, mint Fanny néni dühödt rikácsolása. Heather sápadtan, remegve állt. Brandon felkapta 38 a fenőszíjat, de Heather a szívdobogástól alig hallotta a szíjon ide-oda sikló borotva rémes hangját. A szeme elkerekedett, és félve visszahúzódott. A férfi ajkán sátáni félmosoly jelent meg, és egy ujjpattintással az ágyra mutatott: - Tessék leülni! Heather már hozzászokott, hogy a parancsnak engedelmeskedni kell; ezúttal is ezt tette, mert félt a következményektől. Ruháját és a többi holmiját szorongatva leült az ágy szélére, és úgy nézett fel Brandonra, mint aki várja, hogy megkorbácsolják. A férfi az asztalra dobta a fenőszíjat, arcát megtörölte, majd odalépett hozzá, és egy percig csak némán nézte. A törülközőt egy székre hajította, és elvette a lány batyuját. - Vedd le! - mutatott az ingére. Heather nagyot nyelt. Tekintete a férfi meztelen alsótestére siklott, és szeme még jobban elkerekedett. Ártatlansága gyorsan tűnt tova. - Kérem... - könyörgött. - Gyerünk, Heather. Nem ismerem a türelem erényét - felelte Brandon fenyegető hangon. Heather remegő kézzel kibontotta a szalagokat, és kigombolta a két melle közt az apró gombokat. Megfogta az ing szegélyét, és áthúzta a fején. Szégyenkezve nézett fel, a tekintete a férfi szenvedélyes pillantásával találkozott. - Feküdj le. Heather végignyúlt az ágyon, teste reszketett a félelemtől; rettegett a férfitól és attól, ami következik. Kezével próbálta takargatni meztelenségét, tudva, mennyire megalázó ez is, gyávasága is.

16

- Ne - mondta a férfi, miközben melléje feküdt, és remegő testét magához vonta. - Kérem - nyöszörögte Heather -, hát még az sem elég, hogy odaadtam az egyetlent, amit a magaménak mondhattam? Muszáj újra meg újra kínoznia? - Legjobb, ha belenyugszol a szerető szerepébe, édesem, és megtanulod a mesterség finomabb fortélyait. Először is megmutatom neked, hogy a szeretkezés nem szükségszerűen fájdalmas. Kétszer is ellenálltál, s másodszor csak magadnak köszönheted a szenvedésed. Most szépen elengeded magad, és tiltakozás nélkül hagyod, hogy tegyem, amit akarok, és ha nem is élvezed, be fogod látni, hogy igazat mondok. - Nem! Nem! - kiabált Heather, és szabadulni próbált, de Brandon megfogta a derekát. - Maradj veszteg. A parancsszónak Heather ismét engedelmeskedett. Gyűlölte, de félelme még ennél az érzésnél is erősebb volt, annyira, hogy bele is reszketett. - A feleségével is így bánik? - kérdezte szánalomra méltóan. A férfi elmosolyodott, és az ajka fölé hajolt: - Nem vagyok nős, kedvesem. Heather a csók után már nem tudott mit mondani, csak feküdt és várt, de a férfi - úgy tűnt - nem kíván beléhatolni, inkább csak gyengéden simogatta, kellemesen izgatta, eljátszott a kebleivel, s a testét csókolgatta. - Engedd el magad - suttogta a nyakába -, ne ellenkezz, csak feküdj így, mozdulatlanul. Később majd megtanulod, hogy mi okoz örömet egy férfinak, de most elég, ha nem moccansz. Heather ijedtében már gondolkodni sem tudott, és válasz sem jött az ajkára. Mint aki a végét járja, lelki szeme előtt úgy suhant el az élete, miközben a férfi tapogatta. Azon tűnődött, miféle bűn terheli a lelkét, hogy ez a két év ekkora szenvedéseket hozott. De még Fanny néni örökös nyaggatása is jobb, mint a férfi karjai között feküdni, és hagyni, hogy kedvére szórakozzon, így csapdába esni! Horogra akadni! Akár egy tőrbe csalt kövér madár, szép pirosra sülve a tányéron várja, hogy ez a szörnyeteg élesre fenje a kését, és hozzálásson a feldarabolásához. És ha végzett a lakomával, mi vár rá? Ugyanaz az asztal, ugyanaz a vacsora. Amíg csak él, mindig ő lesz terítéken. Ezt a sorsot egy ostoba madár is csak egyszer szenvedi el. Térdét szétfeszítették, és felkiáltott, amikor a férfi beléhatolt. - Csak nyugodtan, kicsim - súgta a férfi. Heather szorosan lehunyta a szemét, és megpróbált úrrá lenni egyre növekvő félelmén. Nincs mit tenni, engedni kell neki. Amikor a férfi kielégülten a karjába vette, halkan a fülébe súgta: - Ezúttal is fájt, hölgyem? Heather nem nyitotta ki a szemét, csak félrefordította a fejét. Még a férfi puszta gondolatától is irtózott. De Brandon nem nyugodott, a választ követelte: - Fájt most is? - Nem - nyögte ki Heather. A férfi halkan nevetett, majd kibontakozott az ölelésből, az ágy szélére ült, és betakarta. - Nem is vagy olyan hideg, kicsim - jegyezte meg, s keze végigsiklott a lány combján és derekán -, csak még szabadkozol. De nem telik sok időbe, és élvezni is fogod. Egyelőre azzal is beérem, hogy elviseled. - Soha! - kiabálta a lány, félig zokogva. - Gyűlölöm! Irtózom még a gondolatától is! Undorodom magától! Halálomig nem viselem el! A férfi felállt, és nevetett: - Meggondolod még magad, s egy szép napon majd térden állva könyörögsz érte. Heather dühösen fordult el tőle, és magára rántotta a takarót. A férfi lehajolt, és megsimogatta a fenekét: - Várd ki a végét, Heather, meglátod, melyikünknek lesz igaza. Heathert rázta a harag. Milyen biztos magában, benne és a jövőben! Szépen eltervezett mindent. Neki bezzeg nincs beleszólása. Csak kegyelemért könyöröghet, de az is süket fülekre talál. De mihelyt alkalma adódik, rögtön elmenekül. Ez a gondolat megvigasztalta, s magában elmosolyodott. Előbb-utóbb megcsillan majd a lehetőség, és élni is fog vele. Már ez is gyógyírként hatott megviselt idegeire, és a párnán kényelmesebben elhelyezkedve, Brandon jövés-menését hallgatva nehéz pillái lassan lecsukódtak, s az álom elnyomta bosszúra szomjazó gondolatait. Amikor felébredt, egy percig mozdulatlanul, csukott szemmel feküdt. A helyiségben csend volt, és azt hitte, végre-valahára magára maradt, de amikor megfordult, Brandont az asztalnál találta, amint tollal a kezében elmélyülten olvassa a nyilvántartást. Úgy tűnt, róla egészen megfeledkezett; akár egy bútordarab is lehetett, amennyi figyelmet szentelt neki. Heather csendben tanulmányozta. Tagadhatat-

17

lanul szép, sőt szemre nagyszerű férfi. Valaha talán épp ilyenről álmodott, de ártatlan, romantikus képzelődéseiben soha nem gondolta VO!L .iogy a szerelem erőszakkal tör majd rá, vagy hogy akarata ellenére, alantas szenvedélyek kiélésére tartják majd fogva. - Jobban érzed magad? - kérdezte a férfi, amikor felpillantva észrevette, hogy a lány figyeli. Elmosolyodott, és felkelt az asztal mellől: - Remélem, megéheztél. Megvártalak a reggelivel. - Szeretnék felöltözni - suttogta Heather, és az ágy sarkába húzódva eltakarta magát. Haja lágy hullámokban omlott a vállára. Óvatosan figyelte a férfit, amint az ágyhoz lépett, és könnyedén a tartógerendának dőlt: - Ha muszáj, szerelmem - válaszolta barátságosan mosolyogva, és tekintete végigsiklott a lány testén: - Szükséged van segítségre? Heather rémült menekülési vágytól hajtva a falhoz tapadt: - Hozzám ne érjen! - sikoltotta. - Hm, úgy látom, a kismacskám ismét kieresztette a karmait -mondta a férfi, és mélyen a szemébe nézett: - És mit szólnál, édesem, ha dorombolásra kényszerítenélek? - Sikítanék - nyöszörögte Heather. - Isten a tanúm, hogy megtenném. A férfi fehér fogait kivillantva megragadta a csuklójánál, és magához húzta. Tekintete fogva tartotta az övét: - Gondolod, hogy érdemes? - kérdezte, magában jót mulatva. -Hacsak nem hívom Őket, az embereim be sem lépnek a kabinomba, amíg hölgylátogató van nálam. A sikolyaidat, kedvesem, amúgy is el tudom hallgattatni a csókjaimmal. Heather elhúzódott tőle, és belerázkódott a heves ellenszenvbe, amit a férfi mohó pillantása keltett benne, de az csak nevetett. A derekánál fogva felkapta és talpra állította: - Felettébb kívánatos látványt nyújt, hölgyem, de még nem jött el a második lecke ideje. A szolgám alig várja, hogy megteríthessen. Felnyitott egy ládát az ágy mellett, s kivette az egyik háziköntösét: - Kicsit nagy lesz neked, de e pillanatban nem szolgálhatok jobbal -mondta, s mosolyogva átnyújtotta. - Ma délután elmegyünk vásárolni. Ez biztosan felvidít, ha jól ismerem a női nemet. Heather gyorsan belebújt a köntösbe, de amikor összevonta magán, szinte elveszett benne. Nem is lehetett másé, mint Brandoné, és nem egy kicsit volt nagy, hanem nagyon. A köntös ujjában elveszett a keze, az alját pedig a földön húzta, így fel kellett emelnie, hogy lépni tudjon. Brandon elmosolyodott, és csillogó szemmel nézett rá. Segített a ruhaujját felgyúrni. - Ha féltékenység ébredhet egyáltalán az emberben egy ruhadarab iránt, akkor én, hölgyem, féltékeny vagyok erre a köntösre, mert ha élne, jó szerencséje miatt bizonyosan reszketne örömében. Heather idegesen félrekapta a tekintetét: - Magamra hagyna, uram, amíg megmosdom? - A köntöst szorosan Összefogta a nyakánál, és suttogva tette hozzá: - Kérem! Brandon mélyen meghajolt, majd elvigyorodott: - Kívánsága parancs, hölgyem. Amúgy is szánnom kell néhány pillanatot a szállítmányra, tehát kis időre magára hagyom. A lány lopva egy pillantást vetett rá, míg a férfi az ajtóhoz ment. Amikor kinyitotta, visszanézett, ördögien rámosolygott, majd nevetve becsukta maga mögött az ajtót. A lány megkönnyebbülten sóhajtott fel, és a mosdóállványhoz lépett. Vizet öntött a tálba, és addig dörgölte teste minden porcikáját, amíg rózsásan fénylett a bőre. Szívesen áztatta volna a testét egy kád forró vízben, hogy a férfi érintésének legcsekélyebb emlékét, a két testet borító finom izzadság, a férfi simogatása, fojtogató csókjai emlékét eltávolítsa, hogy semmi se maradjon, ami arra vall, hogy az övé volt. Nyomorúságos lelki állapotán a hideg víz segített; felfrissülve kapta magára rózsaszín ruháját. Ujjaival, már amennyire bírta, megfésülte a haját, majd a köntöst a helyére tette. Figyelmét nem kerülték el a ládában heverő, jó ízlésre valló, drága holmik, s bosszankodva gon dolta, hogy milyen kár: az öltözködéséért nem nevetheti ki. Feszült idegállapota visszatért, amint elkészült, és valami feladatot keresett, amivel lekötheti magát. Rendezgetni kezdett a kabinban, eltette a szétdobált ruhadarabokat. A férfi ruhája egy szék hátán, az övé egy másikon volt. Az inge ott hevert, ahova a férfi dobta, miután letépte róla. Felkapta, és akkor vette észre, hogy menthetetlenül elszakadt. A keze nyoma letörölhetetlen, gondolta. Haragja ismét feltámadt, és dühös léptekkel ment oda az ágyhoz, ahol megigazította a lepedőt, ám pillantása ekkor a vérfoltra esett, s amikor ráébredt, hogy ez az övé, szüzessége bizonyítéka, hirtelen mérgében lerántotta és a földre hajította az ártatlan lepedőt. Szeme haragosan fénylett, arca kipirult, amikor a háta mögött halk nevetésre lett figyelmes. Brandon az ajtóban állt; észrevétlen lépett be, tekintete a lány mérges arcáról a lepedőre s onnan a lány

18

arcára vándorolt vissza, miközben becsukta az ajtót és nekidőlt. Gúnyosan rámosolygott, Heather pedig bosszús sóhajtással hátat fordított. De Brandon ezen is csak nevetett. Micsoda gyűlöletes ember! Kineveti. Heather úgy érezte, látni sem bírja. Brandon odament, hátulról átölelte a derekát, és magához vonta: - Gondolod, édesem, hogy ilyen arccal és alakkal sokáig érintetlen maradtál volna? - mormolta Heather hajzuhatagába. - Szerelemre termettél, és engem cseppet sem szomorít el, hogy megkaparintottalak, mielőtt még másé lettél volna. Azért sem gyötör bűntudat, hogy ekkora gyönyörűségem telt benned. Könyörgök, ne kárhoztass, amiért szépséged úgy lenyűgözött, hogy csak a magaménak akarlak tudni, Az igazság az, hölgyem, hogy én lettem a foglyod, bűbájod rabja. Heather remegett, amikor a férfi forró ajka a nyakát csókolta, s szíve vadul dobogott: - Hát nincs önben egy szemernyi lelkiismeret-furdalás? - nyögte ki keservesen. - Az sem számít, hogy én nem akarok itt lenni? Nem vagyok olyan, mint akiket az utcáról szed fel, és nem is kívánok azzá válni. - Most még nem kívánod, szerelmem, de később majd igen. Ha most elengednélek, soha többé nem látnálak viszont, csupán azért, ami közöttünk történt. Ha más körülmények között találkozunk, gyengéden udvarolhattam volna, és szép szavakkal csalhattalak volna az ágyamba. De miután a végéről kell visszafelé haladnunk, mert megrémítettelek, és akár a kelepcébe esett madár, te is menekülni próbálsz a fogvatartódtól, ahhoz, hogy megtarthassalak, be kell bizonyítanom, mennyire jó, ha a kedvesem vagy. Szíved minden kívánsága teljesülni fog. - Hallottam egyet s mást a jenkikről - felelte Heather megvetően -, de sosem hittem, hogy a sok rágalom igaz lehet, amíg önnel nem találkoztam. - így beszél egy igazi angol honleány, hölgyem - nevetett fel Brandon szívből jövően. Heather haragosan kitépte magát az ölelésből, és szembefordult vele: - Mondja, miért akar engem? - kérdezte kitárt karral. - Isten az atyám, nem értem, miért kell elszenvednem a közeledését, amikor nálam sokkal készségesebb nőszemélyeket is találhat? Nem lelné több örömét egy ilyen nőben, mint abban, aki még a látványát se bírja elviselni? - Éles a nyelved, hölgyem - kuncogott Brandon. - Vérig sértesz. 0e a magyarázatnál mi sem egyszerűbb. Nézd meg magad, és láthatod, milyen különleges vagy. Olyan vagy, mint egy zsúfolt kikötői kocsmában töltött éjszaka után egy lélegzetvételnyi friss tavaszi levegő. Leült az asztala mellé, és kényelmesen hátradőlve szemügyre vette a lányt: - Nagyon is kívánatosnak talállak, Heather, olyannak, akit érdemes birtokolni... igazi gyöngyszemre bukkantam a szemétdombon. Kihívásnak tekintem, hogy megnyerjelek magamnak. Eddig még soha nem utasították vissza a közeledésemet. - Pedig nem ártott volna - vetette oda Heather bosszúszomj asan. -Akkor talán megtanulta volna, hogy viselkedik egy úriember. - Ha fékezhetetlenül kívánlak, édesem, megfeledkezem arról, hogy úriember vagyok - vágott vissza a férfi vidáman csillogó szemmel. Heather kifogyott az érvekből, és mérgesen hátat fordított. Kár is a szót vesztegetni erre a nagyképű, pimasz gazemberre, aki a saját játékszabályai szerint játszik. Szókincse szegényes volt ahhoz, hogy a megfelelő szidalmakkal illesse, s így juttassa kifejezésre, amit iránta érez. Egy valamiben azonban biztos volt: hogy amint tudja, itt hagyja a férfit, meg a nyomorúságos kabinját, még az élete árán is. George néhány perc múlva belépett egy megrakott tálcával. Zavartan Heatherre mosolygott, mialatt a tálcát az asztalra tette, a lány dühösen meredt vissza rá, majd hátat fordított. George értetlenül nézett a kapitányra, aki válaszul csak félmosolyra húzta a száját, s intett, hogy terítsen. Amikor elkészült, Brandon kihúzott egy széket Heathernek: - Ha volnál szíves asztalhoz ülni, Heather - hívta gúnyos mosollyal. - Nehezen megy le a falat a torkomon, ha itt állsz, és vasvillaszemmel méregetsz, míg eszem. Ülj csak le, és a változatosság kedvéért légy jó kislány. George egyre növekvő értetlenséggel pislogott egyikről a másikra, majd sietve kitöltötte a kávét a csészékbe. Heather kelletlenül telepedett le az asztalhoz, és bosszúsan hajtogatta szét ölében a szalvétát. Belekortyolt a kávéba, jóllehet szívesebben ivott volna teát, s elfintorodott a kesernyés ízétől. Eltolta magától a csészét, de amikor felnézett, tekintete Brandon derűs pillantásával találkozott. Étkezés közben egyikük sem szólalt meg. Heather ingerülten látott hozzá az egyébként puha marhaszeletnek, mintha azon akarná kitölteni a dühét. Furcsállotta az elkészítés módját is; se nem főzték, se nem vékony csíkokra vágva ragunak készítették el, hanem egyben, a saját levében sütötték meg, és egy kissé véresen hagyták. Picit vágott csak belőle, óvatosan a szájába tette a falatot, ízlett neki, de nem volt étvágya, és csak piszkálta az ételt.

19

George figyelte egy darabig, egyik lábáról a másikra állt; szívesen a kedvében járt volna, de nem tudta, hogyan. Végül megindult kifelé, de ekkor pillantása a földön heverő lepedőre esett. Elcsodálkozott a vérfoltok láttán, és gyorsan kapitányára pillantott, aki őt figyelte, majd Heatherre, aki háttal ült, majd vissza Brandonra, aki bólintott a kimondatlan kérdésre. A szolga még jobban elképedt, egykettőre felkapta a lepedőt, hogy minél hamarabb becsukhassa az ajtót maga mögött. Brandon elnézte Heather rosszkedvét, majd könnyedén szelt a húsból: - Nem tűröm az asztalomnál az ilyen ellenszenves magatartást, Heather - jelentette ki nyugodtan. Az inasommal sem viselkedhetsz barátságtalanul. Megkövetelem, hogy a jelenlétében úrinőhöz méltóan viseld magad. Heatheren ismét úrrá lett a félelem; egészen elgyengült. Reszketve ült a helyén, elsápadt, és még ami kis étvágya maradt, az is elszállt. Tekintetét ölében összekulcsolt kezére szegezte, mert képtelen lett volna a férfi szemébe nézni. Brandon merően nézte, miközben a forró kávét itta, de most a ruháját s nem az arcát figyelte. Csinos öltözék, de fiatalabb lányra illik, gondolta; kislányos szabása nem keltette fel az érdeklődését, inkább úgy érezte, mintha egy gyermekkel ülne szemben. Csak a feszes ingváll tetszett, amely keblét felfelé nyomta, és ékesszólóan bizonyította, hogy aki vele szemben ül, nem kislány többé. De aligha olyan ruha, amelyben a szeretőjét szívesen látná, és a kirojtolódott alsóinget sem tűri meg rajta. Egy ilyen szépség ne hordjon rongyokat. Alighogy befejezték az étkezést, Brandon visszatért üzleti ügyeihez, Heather, aki nem tudta, mit is kezdjen magával, fel-alá járkált, vagy az ablakülésre telepedve nyugtalanul fészkelődött, s közben majd szétvetette az idegesség. Kis időre a férfi el is hagyta a kajütöt, és mivel nem tért rögtön vissza, Heather elég bátorságot gyűjtött, hogy megpróbálkozzék az ajtóval, de rosszkorra időzítette menekülési szándékát: Brandon ugyanis a kabinlejáratnál állt, és egyik tengerészének adott utasításokat. Amikor a lányt az ajtónyílásban észrevette, gúnyosan rámosolygott. Heather dühösen vágta be az ajtót. George-hoz csak az illendőség határáig volt udvarias, amikor behozta az ebédjüket. Magában átkozta. Az étkezés végén Brandon elégedetten tolta hátra a székét, s tekintetét végigjáratta Heatheren. Súlyos csend telepedett a kabinra. Heather nagyot nyelt, s félrefordította a tekintetét. Tudta, hogy a férfi vágya ismét feltámadt iránta, és egyszerűen képtelen volt úrrá lenni heves szívdobogásán. Brandon hangja, amikor végre megszólalt, fátyolos volt a szenvedélytől: - Gyere ide, Heather. A lány mozdulatlanná merevedett a helyén. Nem megy oda hozzá. Marad ott, ahol van. Öt nem félemlítheti meg. A fejét rázva kinyögött egy nemet. - Csodálom a bátorságod, kicsim, de nem gondolod, hogy az ellenkezésed ostobaságra vall? kérdezte a férfi, s lesütött szemmel, magabiztosan elmosolyodott. - Mindketten tudjuk, hogy nem tudnál megakadályozni abban, hogy megkapjam, amit akarok. Nem volna okosabb beismerni a vereséged, és engedelmeskedni? Heather megrázta a fejét, és be kellett látnia, hogy félelme erősebb a bátorságánál. Remegő lábbal állt fel, alsó ajkát idegesen harapdálva odament a férfihoz, és megállt előtte. Brandon ráérősen mosolygott rá; kezét végigcsúsztatta a karján, két térde közé húzta, és az ölébe ültette. Heather mereven tűrte, hogy a férfi belecsókoljon a nyakába: - Ne félj - suttogta -, nem bántalak. Ajka a lány remegő ajkára tapadt, míg egyik kezével szorosan magához ölelte, a másikat pedig a csípőjén nyugtatta. Heather erőtlenül hanyatlott hátra a karjában, s torkából kis zokogás tört fel. Remegését a végtelennek tűnő csókok sem csitították. Amikor Brandon keze a csípőjéről a combjára vándorolt, és lassú simogatásokkal felfelé siklott a belső oldalon, a lány felnyögött, megpróbálta eltaszítani, de keze hiába is feszült a mellkasának, az ölelésből nem tudott szabadulni. A férfi a szája sarkát, állat, fülét csókolgatta: - Ne küzdj ellenem - suttogta -, engedd el magad, és élvezd. - Nem tudom - nyöszörögte Heather. - Dehogynem. Nedves, szétnyílt ajka most a lány ruhája kivágását kereste, s beitta a lány bőrének édességét. Lassan simogatta a keblét, a keblek mély völgyétől a ruha alatt megmerevedő bimbókig. Lélegzete szaporább lett, s Heather úgy érezte, mintha sütné a bőrét. A férfi felkorbácsolt szenvedéllyel bontotta ki az ingvállat, és vadul csókolgatni kezdte a lány meztelen bőrét. Tétova kopogtatás hallatszott, és Brandon dühösen pillantott fel. Heather szégyenkezve kapkodta össze magán a ruhát, s megpróbált felállni, amikor a férfi ölelése gyengült, de Brandon szorosabban

20

fogta, és kényszerítette, hogy visszaüljön. Hangja, amikor a betolakodónak kiszólt, nem is palástolta bosszúságát: - A fene essen beléd, bújj be! George óvakodott be a nyitott ajtón, s elvörösödött, egyik lábáról a másikra állva nézett rájuk: - Bocsánat, kap'tány uram, de egy kereskedő küldönce van itt; beszélni szeretne a rakományról. Azt állítja, hogy vevő lenne a rizsre és indigóra, ha leülnének és megegyeznének az árban. - Azt akarja, hogy én menjek el hozzá?! - horkant fel Brandon hitetlenkedve. - Mi az ördögért nem jön ide a Fleetwoodra, mint a többi? - A küldönc azt állítja, hogy nyomorék, kapitány - magyarázta a szolga. - Ha hajlandó, uram, a legény átnézné az árut, hogy felbecsülje az értékét, és aztán elvezetné a kereskedőhöz. Brandon halkan káromkodott, és tekintete még jobban elsötétült: - Akkor, ha volnál szíves, George, megkérni Mr. Boniface-t, hogy vezesse körbe a hajón. Utána küldd ide azt az embert. George kisurrant, és amikor az ajtó becsukódott, Brandon kénytelen-kelletlen elengedte Heathert. A lány az ablaküléshez szaladt, bekapcsolta a ruháját, míg a férfi az asztalhoz ment és leült. Heather érezte, hogy le nem veszi róla a szemét, és arcát elöntötte a pír. Kis idő múltán beengedték a küldöncöt. Heather egészen kicsire húzta össze magát a széken. Halálosan szégyellte, hogy itt látják, Birmingham kapitány kabinjában. Hátat fordított a beszélgetőknek, arca égett a szégyentől, és legszívesebben elsüllyedt volna. Az ablakon át a mellettük horgonyzó kereskedelmi hajó oldalát csapkodó hullámokat figyelte, és azon járt a feje, hogy ha volna hozzá bátorsága, a vízbe ugrás minden bajára meghozná a gyógyírt. Micsoda megváltás volna, ha kioltaná az életét! Úgy elmerült a sötétben kavargó folyóvíz látványában, hogy észre sem vette a küldönc távozását. Brandon odalépett hozzá, de Heather csak akkor ugrott fel riadtan, amikor a férfi keze a vállához ért. Brandon halkan felnevetett, és leült mellé. - Azt hiszem, néhány órára magadra kell hagyjalak, Heather -mondta, miközben a lány keblére omló hajfürttel játszott. - Amint tudok, visszajövök. George-nak meghagytam, hogy ne veszítsen szem elől, így kérlek, ne nehezítsd meg a dolgát. Nők tekintetében igazán finom lélek, bármit gondolj is róla a múlt éjjel történtek után. Tudomására hoztam, azt akarom, hogy itt légy, amikor visszatérek, tehát ne is próbálj elszökni. Ha mégis megtennéd, elevenen nyúzom meg, és ha tűvé kell tennem érted Londont, akkor is megtalállak. - Cseppet sem érdekel, hogy megnyúzza-e az inasát - vágott vissza Heather hevesen. - De ha lehetőségem nyílik a szökésre, akkor élek is vele. - Ha így áll a dolog, Heather, akkor magammal viszlek. - Jaj, csak azt ne! - kiáltotta a lány rémülten. - Kérem! Könyörgök! Meghalnék szégyenemben. Nagyon kérem, ne tegye! Ha akarja, olvasok, amíg visszajön. Esküszöm! Brandon feltámadó érdeklődéssel fürkészte az arcát: - Tudsz olvasni? - Igen - felelte Heather halkan. Brandon rámosolygott. Nem sok nő dicsekedhet ezzel, és hirtelen tisztelet ébredt benne a lány iránt. - Rendben - mondta végül. - Itt hagylak, és útközben benézek egy ruhaboltba, veszek neked egyet s mást, hogy végre úgy nézz ki, mint egy nő. Állj csak fel, hadd lássam, milyen méretet kell vennem. Heather elfogódottan állt fel, és lassan körbeforgott Brandon előtt. A férfi elismerően nézte végig tetőtől talpig: - Csöpp kis jószág vagy. - Soványnak mondanak - jegyezte meg Heather, mert eszébe jutottak nagynénje sértő kijelentései.. Brandon felnevetett: - Képzelem, micsoda féltékeny öreg boszorkány mondhat ilyet! Biztosan csak úgy reng rajta a háj. Heather arcán mosoly suhant át, mintha csak a nagynénjéről beszélne, gondolta magában, aztán gyorsan le is hervadt, ám Brandon figyelmét így sem kerülte el. - Hohó - vigyorodott el -, tudtam én, hogy előbb-utóbb ráveszlek a mosolygásra. Heather elfordult, és magasra tartotta a fejét: - A társasága nem tesz boldoggá. - Úgy, szóval már megint itt tartunk? - kuncogott a férfi. - Igen változékony a hangulata, hölgyem. - Felállt, és mögéje lépett: - Hadd nézzem meg közelebbről, elolvadt-e ajkadon a jég. A változatosság kedvéért örülnék egy kis melegségnek. Gyerünk, csókolj meg, ahogy egy kedveshez illik. Most nincs többre időm.

21

Heatherből reszkető, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, hogy nem kell ismét alávesse magát a szeretkezés megpróbáltatásainak. Magában úgy vélte, egy kis erőfeszítést megérdemel - mintha csak kérésének engedelmeskedne -, s ezzel eloszlathatja a férfi esetleges gyanakvását. Megfordult, és elszántan fonta karját a férfi nyaka köré, majd magához húzta a fejét, és látva, hogy a férfi szemöldöke felszalad a viselkedésében beállt változás feletti csodálkozásában, gyorsan ajkára nyomta az ajkát, és csekély tapasztalatára hagyatkozva hosszan, kedvesen megcsókolta, s csók közben hozzásimult. Brandon élvezte ajka mézédes csókját, teste mámorító közelségét, és a maradék józanság is elhagyta. Átölelte, és szorosan magához vonta, úgy eszét vette a váratlan, szeretetteljes viszonzás. Testének minden porcikája többet követelt. Ez a pöttömnyi teremtés oly csábító, oly kívánatos! Átkozottul nehéz itt hagyni. Keserves eltökéltséggel bontakozott ki az öleléséből: - Ha így csókolsz, nehezen hagylak itt - mondta rekedten. Heather elpirult. A csók őt is meglepte; ezúttal nem érezte olyan kellemetlen kötelességnek. - Attól tartok, ez a szűk nadrág ugyancsak árulkodó - mosolyodott el Brandon. - Talán mégis kénytelen leszek máskorra halasztani az utam. Heather ártatlanul odapillantott, s rögtön meg is bánta. Arcát heves pír öntötte el, és kínos zavarában hátat fordított. Brandon öltözködés közben jót mulatott, s tűnődve, sóvárogva mondta: - Ha időm lenne, asszonyom, bizony... Heather a dühtől fortyogva a piszkos edényeket kezdte összeszedegetni, s közben igencsak rosszakat gondolt a mögötte álló férfiról. Utálatos alak. Brandon már a gallérját igazgatta, amikor Heather - haragján némiképp úrrá lévén - visszafordult. Gyűlölete ellenére is el kellett ismernie, hogy pompás férfi áll előtte. Öltözéke kifogástalan, a lehető legdivatosabb, és tökéletesen simul széles vállára, magas alakjára. Nadrágja remekbe szabottan feszült izmos lábszárán, és nem rejtette el duzzadó férfiasságát. Olyan jóképű, hogy bizonyára fegyverrel kell távol tartania magától a nőket - gondolta Heather keserűen. Brandon odalépett hozzá, és a birtokos bizalmas csókját nyomta az ajkára, majd kedvtelve megpaskolta a fenekét. - Sietek, édesem - mondta. Heather legszívesebben jól odamondott volna, de uralkodott magán, és szótlanul figyelte a távozását. A férfi, amilyen öntelt és magabiztos volt, észre sem vette, hogy milyen hangulatban hagyja ott, főképp, amikor kattant a zár. Heatheren a kétségbeesettség, csalódottság dühe vett erőt, és fékevesztett indulattal söpörte le a padlóra az asztalon felhalmozott edényeket.

22

II. fejezet Heather elszántan látott hozzá menekülési terve megvalósításához. Ha Birmingham kapitány visszatér, mielőtt sikerül elszöknie, esélyei jelentősen csökkennek. Próbálta kimódolni, hogyan szedhetné rá George-ot, és felmerült benne, hogy talán megvesztegethetné. De vajon mivel, amikor pénze neki sincs? Egyetlen értékes holmi van a birtokában, a bézs színű ruha, és nem tudta, vajon ezzel sokra vinné-e. Azután eszébe jutott a férfi, aki a maga gyönyörűségére használta a testét, és rögtön letett a megvesztegetés ötletéről. A szolga vagy túl hűséges ehhez a felfuvalkodott csirkefogóhoz, vagy annyira fél tőle, hogy semmivel sem lehetne rávenni, hogy elárulja. Nem, ezzel nem megy semmire. Valami jobbat kell kieszelnie. Százával rajzoltak fejében a tervek, de egyik sem tűnt hasznavehetőnek. Ha nem vesztegetheti meg, erőszakhoz kell folyamodnia. De mit tehet egy nála sokkal erősebb férfi ellen? Izmosnak látszott, és a kapitánya kedvéért minden bizonnyal fogva tarthatja. Keresgélni kezdett a kabinban, hátha talál valamit, amivel ráveheti ezt az embert, hogy adja át a kabinajtó kulcsát. Minden fiókot feltúrt, még Birmingham kapitány utazóládáját is felforgatta. De csak egy zacskó aprópénzt talált a papírok és könyvek között. Fáradtan rogyott le az asztal mögötti székre. Tekintete kétségbeesetten járta be a kabin minden zegét-zugát. - Kell, hogy tartson itt valami fegyvert - mormolta elégedetlenül, mert érezte, hogy kifut az időből. Pillantása a szekrényre esett, felugrott, odafutott, feltépte az ajtót, és eszeveszetten turkálni kezdett a ruhák között, ám nem talált semmit. Reményvesztett zokogással rángatott ki mindent, amíg pillantása a szekrény alján heverő ruhába csavart dobozra esett. Talán az ékszerei - gondolta ingerülten, amikor kézbe vette. Kihúzta a védőhuzatból, bár az ékszerek - ha azok voltak - nem érdekelték, csak kíváncsiságát keltette fel a finom bőrből készült, gyönyörűen megmunkált és aranyozott nagy B-vel díszített ládika. Biztos, hogy a férfi valami értékeset őriz benne. Úgy erőt vett rajta a kíváncsiság, hogy nem bírta türtőztetni magát, és kinyitotta a kapcsos zárat. Meglepetésében halkan felkiáltott, és magában hálaimát rebegett. A dobozban egy pár francia gyártmányú, csodálatosan elkészített pisztoly feküdt a vörös bársonyon. Nem sokat értett a fegyverekhez, de apjának is volt egy hasonló pisztolya, ha nem is ilyen pompás kivitelű. A pisztoly agya a legsímább angol tölgyből készült, a beléivódctt olajtól mély, aranyos fénye volt, és súlyos rézgyűrűk kapcsolták a kék acélcsőhöz. A ravasz és a markolat díszítőlapja finoman megmunkált rézből, a zárak kézzel kovácsolt vasból készültek, s alaposan beolajozták őket, hogy ne ártson nekik az idő pusztító ereje. Heather megvizsgálta a fegyvereket, de nem bírt rájönni a működésükre. Apja sosem tanította meg, hogyan kell fegyvert használni. Tudta, hogy a ravaszt fel kell húzni, de fogalma sem volt, hogyan kell a fegyvert megtölteni. Átkozta tudatlanságát, és ismét rácsukta a doboz fedelét a nagyszerű fegyverekre, hogy valami más védelmi eszközt keressen George ellen. Tekintete ismét körbejárt. Talán valamivel fejbe vághatná. De amint körülnézett, rájött, hogy az ő ütésétől talán csak megszédülne, s nem vesztené el az eszméletét. Úgy kell visszatartania, hogy ideje legyen elszökni. Újra kinyitotta a dobozt, kivette az egyik nehéz pisztolyt, és alaposabban megvizsgálta. Talán fel sem merülne a férfiban, hogy fogalma sincs a fegyver használatáról. Majd úgy tesz, mintha értene hozzá, és ezzel úgy ráijeszt, hogy George rögtön átadja a kabin kulcsát. Bátrabb lett, sőt el is mosolyodott. Az asztalhoz ült, tollat s papírt keresett, majd levelet írt Birmingham kapitánynak. Pénzre van szüksége, de sosem süllyed odáig, hogy önmagát bocsássa áruba. Elvesz a pénzeszacskóból egy fontot, és cserébe itt hagyja a bézs ruháját. A. csere így tisztességes. Félbehajtotta a levelet, és a ruhára tette, majd a pisztolyt egy halom térkép és papír alá rejtette, ahonnét könnyen előránthatja, ha majd George megjön a teájával. A teát még akkor rendelte, amikor az inas Összesöpörte a törött cserepeket. George megígérte, hogy iparkodik, és valóban igyekezett Heather kívánságának eleget tenni, csupán türelmet kért, amíg elküld valakit tealevelekért. Az ötlet tökéletesen bevált, hiszen így volt ideje a távollétében átkutatni a kabint. Most gyorsan elrejtette a monogramos dobozt egy íróasztalfiókban, s fürgén rendet rakott, nehogy a szétszórt holmik felkeltsék George gyanúját. Amikor ezzel is végzett, leült olvasni. Mivel ígéretet tett Birmingham kapitánynak, hogy olvasással üti el az időt, az a legkevesebb, hogy belelapoz az asztalon heverő könyvbe. Megmutatja, hogy őt nem lehet akarata ellenére fogva tartani. Nevetett, amikor eszébe jutott, milyen dühös lesz a kapitány, és haragja bizonyosan George fejére száll, aki iránt csak gyűlöletet érzett, hiszen ő hozta rá ezt a szégyent. Megérdemli a magáét, gondolta.

23

Shakespeare Hamletje nem éppen megviselt idegei megnyugtatását szolgáló olvasmány volt, és kezdett bosszankodni George késlekedése miatt. Letette a könyvet, fel-alá járkált, aztán megint leült, és kényszerítette magát, hogy egy kicsit olvasson. Amikor George végül elfordította a kulcsot a zárban és kopogott, Heather idegességében kiejtette a könyvet a kezéből, és felugrott. Alig bírt nyugalmat erőltetni magára és nyugodtan kiszólni, hogy a férfi bejöhet. George kinyitotta az ajtót, belépett, és megfordult, hogy becsukja maga mögött. A kezében egy tálcán Heather teáját hozta. - Itt a tea, kisasszony. Finom forró. Mosolyogva indult felé, ekkor Heather elérkezettnek látta a pillanatot, és felemelte a pisztolyt. Felhúzta a kakast, és a fegyvert George-ra szegezte: - Ne mozduljon, George, vagy lövök - mondta, és hangja furcsán csengett a fülében. George felpillantott a tálcáról, és a hatalamas csőbe meredt. Nem gyerekjáték egy ilyen fegyver női kézben. Egy asszony sosincs tisztában a veszéllyel. Belesápadt az ijedségbe. - Dobja a kulcsot az asztalra, George, de vigyázzon - kérlelte Heather. Minden mozdulatát követte, és az asztalnak dőlt, hogy teste remegé-sén úrrá legyen. - Most pedig lassan menjen az ablaküléshez - parancsolta, és tekintetét egy pillanatra sem vette le a férfiról. George óvatosan, lassan megindult az ablak felé. Tisztában volt vele, hogy körültekintőnek kell lennie. Amikor odaért és megfordult, Heather megkönnyebbülten felsóhajtott. - Üljön le - szólt egyre magabiztosabban. Az ebédlőasztalhoz ment, felvette a kulcsot, és tekintetét le nem véve az öregről, az ajtóig hátrált. Kezével tapogatta ki a zárat, bedugta a kulcsot, ám amikor meghallotta a zár kattanását, a bezártság, rabság érzése egyszeriben semmivé foszlott. - Kérem, George, menjen oda a szekrényhez, és lépjen be. Ne próbálkozzék semmivel, mert nagyon ideges vagyok, és ez a finom fegyver könnyen elsülhet. George rögvest letett arról, hogy rátámadjon. Látta ő is, hogy a lány ideges. A fegyver remegett a kezében, ajkát szorosan összeszorította. Ha csak egy mozdulatot tesz, hogy visszatartsa, Heather rögtön lelövi. Nehezen tudta eldönteni, mitől tartson jobban: a pisztolygolyótól, vagy kapitánya haragjától. Ismerte Birmingham kapitányt, s tudta, ha felbőszítik, dühe nem ismer határt. Régóta szolgált már nála; szerette, sőt csodálta, de néha félt is tőle. De attól nem tartott, hogy a kapitány ezért megölné, a lány remegő kezében tartott fegyverből kirepülő golyó viszont biztosan a halálát okozná, ha erővel próbálná kicsavarni a kezéből. Belépett a szekrénybe, valahogy bepréselődött a szűk helyre, és behúzta maga mögött az ajtót. Heather figyelte az inast. Ugrásra készen állt, hogy ha a férfi megindul felé, elfusson. Nagy kő esett le a szívéről, amikor biztonságban tudta az ajtó mögött; a szekrényhez settenkedett, és addig forgatta a kulcsot, amíg kattanást nem hallott. A szekrényt belülről nem lehet kinyitni, így lesz ideje elmenekülni, mert egy darabig biztosan nem erednek a nyomába. Az íróasztalhoz ment, kinyitotta a fiókot, amiben a pénzt találta, kivett egy fontot, majd az üres fegyvert az asztalra tette. Egy perc, és az ajtónál termett. Csendesen kinyitotta. A folyosón senkit sem látott, így gyorsan a másik ajtóhoz futott. Arra eddig nem is gondolt, hogyan jut majd le a hajóról, és amikor résnyire nyitotta az ajtót, a menekülés útját elzárva találta. Sokan sürgölődtek a fedélzeten, megjelenése kétségkívül feltűnést keltene. Néhány jól öltözött úriember is akadt közöttük; ezek csak a rakományt szemrevételező kereskedők lehetnek, gondolta. Becsukta az ajtót, és homlokát a hűvös fának támasztotta, amint legyűrte a reményvesztettség érzése. Mi történne, ha megpróbálná elhagyni a hajót? Csak a kapitány s egy-két embere tud az ittlétéről. Mit tudnak róla ezek itt fenn? Mi lenne, ha most az egyszer összeszedné a bátorságát, okoskodott. Egyszerűen kimegy közéjük. A szertefoszlott remény visszatért. Ezúttal határozottan kinyitotta az ajtót, bár a szíve úgy vert, mintha ki akarna ugrani a kebléből. Mosolyt erőltetett az arcára, és királynői méltósággal vonult el a feléje forduló emberek előtt. Fejét magasra tartotta, és néha oda-odabó-lintott a bámészkodóknak. A férfiak rávigyorogtak, és oldalba bökték társaikat, hogy felhívják rá a figyelmüket. Nyíltan elismerő tekintetek kereszttüzében, néma csendben vonult végig a fedélzeten. Felkeltette ugyan az érdeklődésüket, de senki nem állt útjába. Amikor egy leheletnyit felemelte a szoknyáját, mindenki formás bokáját és apró, keskeny lábát bámulta. Egy ősz, kecskeszakállas, sötét bőrű, középkorú, magas úriember a kezét nyújtotta felé. Heather bájosán rámosolygott, elfogadta, majd megindult lefelé a partra vezető hajópallón. Érezte, hogy az idős úr figyeli. Mielőtt a partra lépett, visszafordult és még egyszer mosolygott. Az úr viszonozta a mosolyt, s kalapját meglengetve kecsesen meghajolt. Heather tudta, hogy a viselkedése szégyentelenül kihívó, szíve mégis repesett a gondolatra, hogy távozását jelentik majd Birmingham kapitánynak. Sikerült túljárnia az eszén!

24

Sokan lesték a palló végén, hogy lesegíthessék. Egymást lökdösték, melyikük legyen a szerencsés, aki megfoghatja a kezét. Heather a leg-csinosabbat és a legfinomabb öltözetü férfit választotta, majd szemérmesen a kezébe tette kezét, s kedvesen arra kérte, hogy kerítsen egy kocsit. Maga is meglepődött, amikor a férfi hanyatt-homlok elrohant kocsit keresni. Perceken belül vissza is tért, és megérdeklődte, elkísérhetné-e oda, ahova készült. Heather udvariasan visszautasította, mire a férfi vonakodva besegítette a várakozó hintóba. A lány bájosán köszönetet mondott a segítségéért. A férfi megkérdezte, hol lakik, de bármennyire erősködött is, Heather nem felelt. Udvariasan, de némán hallgatta a könyörgését, s a férfi végül lemondóan engedte el a kezét és csukta be az ajtót. Amikor a kocsi elindult, Heather rámosolygott, de tagadólag megrázta a fejét, amikor a férfi bátorításként értelmezte a mosolyt, és utánafutott. Alighogy befordultak a sarkon, Heather hátradőlt, és boldogan elmosolyodott. Akkora megkönnyebbülést érzett, hogy legszívesebben hisztérikus kacagásra fakadt volna. Elengedte magát, szemét lehunyta, és csak akkor nyitotta ki, amikor London külvárosába értek, a postakocsi-állomásra, ahol azonnal lefoglalt egy helyet a nagynénjéékhez tartó postakocsira. Már korábban eldöntötte, hogy visszamegy. Nincs hova mennie. Fanny néninek és John bácsinak még sokáig nem jut tudomására, mi történt Williammel, ha ugyan valaha is hírét veszik. Nem valószínű, hogy William londoni barátai körében tudnának a sivár, távoli tanyán tengődő rokonról. Remélte, hogy nem téved, bár miután látta, micsoda pompában él William, valószínűnek látszott, hogy soha, senkinek sem említette a nővérét. Londonban nem bujkálhat, amíg Birmingham kapitány ott tartózkodik. Marad tehát nagybátyja tanyája; ez a legbiztonságosabb. Addig él velük egy fedél alatt, amíg nem talál valahol állást. Nem él annak az asszonynak a kegyelemkenyerén, akinek az öccse miatta halt meg Londonban. A visszaút sem könnyű, de Londonban maradni egyszerűen lehetetlen. Útközben az előző napi eseményeken emésztette magát. Igyekezett elűzni a gyötrő gondolatokat, de mindhiába, azok csak tovább kínozták. Megpróbálta elhitetni magával, hogy nem ő tehet a történtekről, de ettől még nem csitult a vele történtek feletti fájdalma. Már nem az az ártatlan lány, aki előző nap Londonba érkezett, teli nagyszerű álmokkal és reményekkel. Nem lány, hanem asszony, aki előtt nem ismeretlen a férfi ölelése. Szilárdan elhatározta, hogy ettől nem változik meg. A házasság számára lehetetlen, hiszen csak szégyent hozna rá. De ha már vénlányként kell leélnie az életét, legalább független legyen. Semmiképpen sem marad ilyen függőségben. Később majd másutt keres állást. Már csak egy gondja maradt: hogy miképp magyarázza meg visszatértét a rokonainak. Tekintettel jónak éppen nem nevezhető kapcsolatukra, azzal nem állíthat be, hogy az egynapi távollét ráébresztette, mennyire hiányoznak neki, s nem élhet nélkülük. Ez biztosan felkeltené nagynénje gyanakvását. Hihető hazugsággal kell előállnia. A postakocsi csak addig állt a nagybátyja tanyája melletti kereszteződésben, amíg Heather leszállt. Egy pillantást sem vetett hátra, útitársairól - gondolataiba merülve - tudomást sem vett. A faluból kelet felé kivezető utat választotta. A lemenő nap már hosszúra nyújtotta az árnyékokat. Szinte öntudatlanul egyre lassabban lépkedett, ahogy a kis tanyához közeledett. Koromsötét volt, mire odaért, és régen túl voltak a vacsoraidőn. Lassan az ajtóhoz lépett, és halkan bekopogtatott: - John bácsi, Heather vagyok. Bejöhetek? Mozgást hallott odabentről, majd kitárult az ajtó. Remélte, hogy a nagybátyja, de az ajtóban elképedt nagynénjével találta magát szemközt. - Mi az ördögöt keresel itt? - kérdezte. Újabb hazugságra kényszerül, gondolta; rettenetes, hogy egy napja egyik hazugság a másikat tetézi. - Az öccse Londonba érve tudta meg, hogy Liverpoolba kell utaznia, hogy selymet vásároljon. Úgy gondolta, hogy nem illendő Londonban maradnom kísérő nélkül. A hazugság olyan keserű szájízt hagyott maga után, hogy Heather csaknem megfulladt. - Á, látom ám, hogy csalódott vagy, mi? - vigyorgott Fanny néni önelégülten. - Úgy mentél Londonba, mintha azt várnád, lábad elé terül a világ. Megérdemelted, amit kaptál, te beképzelt kis koldus. Pedig micsoda királynőnek képzelted magad, amikor olyan fennhéjá-zóan mentél el innét. Gondolom, most azér' gyüttél vissza, hogy ismét munkához láss. - Ha úgy kívánja, néni - felelte Heather szelíden, s érezte, hogy mostantól még keservesebb lesz az élete. De amilyen sorsot Birmingham kapitány szánt neki, annál minden csak kívánatosabb. - De mennyire, hogy úgy kívánom, kisasszonyka. Majd még meg emlegeted, hogy itthon vagy, úgy bizony! - sziszegte Fanny néni.

25

Heather értette, de nem felelt. Zokszó nélkül elfogadja, ahogy az asszony bánik vele. Talán éppen ez a büntetése, amiért beképzeltségé-ben azt hitte, a londoni gazdag, gondtalan életre született. Számára egy maradt csak: megalázkodni és a megbékélést keresni. - Nos, szedd a lábad, oszt befelé az ágyba, mer' kora reggel vár a munka. Nagybátyád már lefeküdt. Heather nem mert vacsorát kérni, bár a gyomra olyan hangosan korgott, hogy minden bizonnyal a nagynénje is hallotta, csak elengedte a füle mellett, ami nem lepte meg Heathert. Aznap keveset evett Birmingham kapitány ott ült vele szemben, s ez elvette az étvágyát. Az étel emlékétől összefutott a nyál a szájában; milyen finom is lett volna, ha az a gonosz ember nem ült volna ott az asztalnál! Szó nélkül a számára elkerített kis sarokba ment, és levetkőzött a függöny mögött. A takaró éppoly durva tapintású volt, amilyennek emlékezett rá, és semmivel sem lesz melegebb, hacsak... hacsak nem talál máshol munkát. Nincs más hátra, mint bemenni a faluba, és végigböngészni a városi újság hirdetési rovatát, hogy hol keresnek fiatal lányt szobalánynak, nevelőnőnek vagy valami hasonlónak. Bizonyosra vette, hogy könnyen talál majd állást. Maró éhsége ellenére álomtalan álomba zuhant. Reggel kegyetlen szavakra és sietős, kíméletlen csapkodásra ébredt; nagynénje félrerántotta a függönyt, és az alvó lány arcába vágta egyik ócska göncét. Azután lehajolt, és könyörtelenül megrázta: - Keljt fel, te lusta csitri! Vár a két napja elvégzetten munka. Ki az ágyból! Heather rémülten tért magához. Felült, és kitörölte az álmot a szeméből. Nagynénje a szokottnál is jobban emlékeztetett egy boszorkányra, és a látványa egészen megijesztette. Remegve ugrott ki az ágyból, és Fanny néni árgus tekintete előtt villámgyorsan magára rántotta az odavetett ruhát. Csak arra maradt ideje, hogy egy kis száraz kenyeret bekapjon, mielőtt Fanny néni kiküldte tűzifáért. John bácsi gondolataiba merülve tát vágott odakint, és a munka - úgy tűnt - annyira leköti, hogy egy szót sem szólt hozzá. Amikor meglátta, elfordította a tekintetét, és csak a favágásra figyelt. Heathert elkeserítette, hogy ennyire tudomást sem vesz róla. Nem értette az okát. Hirtelen kínos érzés lett rajta úrrá; talán sejt valamit? De honnan sejthetne? Napközben egyre jobban megbizonyosodott arról, hogy a nagybátyját aggasztja valami. Bár egyetlen szót sem szólt hozzá, minden mozdulatát szemmel kísérte, mintha a gondolataiban próbálna olvasni. Heathert annyira nyugtalanította ez a pillantás, hogy kerülni igyekezett a társaságát. Elképzelni sem tudta, hogy mi nyugtalanítja, kérdezni meg nem merte. Estére egészen kimerült, és holtfáradtan zuhant be az ágyba. De a fejében sebesen kergették egymást a gondolatok. Oly tisztán látta maga előtt William Court magatehetetlen testét, mint akkor, az ajtóban, amikor visszanézett rá. Majd a sötétben Birmingham kapitány arca úszott lelki szemei elé; gúnyos mosolyra húzódott az ajka, erős, barna keze feléje nyúlt. Csúfondáros nevetése a fülébe csengett, és gyötrelmes kiáltással fordult oldalra, hogy fejét a párnába temetve, elfojtsa feltörő zokogását. A férfi keze érintésére túlontúl jól emlékezett. Hajnalhasadtával fenn volt, és mielőtt még nagynénje a másik oldalára fordult, ő már dolgozott. Álmatlanul forgolódott fél éjszaka, majd megfogadta, hogy addig dolgozik és kínozza magát, amíg egyetlen gondolat és emlék sem gyötri már, s a halálos fáradtság végre meghozza az alvás örömét. Amikor Fanny néni átjött a másik helyiségből, és irdatlan keblén begombolta a háziszőttes ruhát, Heather éppen négykézlábra ereszkedve a kandallóból söpörte ki a hamut. A néni a tűzhelyhez ment, elvett egy zablepényt, és szemöldökét összevonva Heatherre bámult: - Sápadt vagy ma reggel, kisasszony - mordult rá. - Tán nem teccik itten? Heather a maradék hamut a favödörbe szórta, felállt, és koromcsíkot hagyva a bőrén, kisimította arcába hulló haját. A nagynénje kövér testére készült ruha lógott keskeny vállán, és a mély kivágásból kivillant kerek keble. Kezét a szoknyába törölte, s az is kormos lett nyomban. - Beérem azzal, hogy itt lehetek - mormolta, és félrekapta a pillantását. Fanny néni az állához kapott, és maga felé rántotta a lány arcát, durva keze nyomot hagyott unokahúga finom bőrén. - Dagadt a szemed, és mintha sírtál volna múlt éjjel. Most látom, hogy igazam vöt. Siratod, hogy nem lehecc Londonba', mi? - Nem, elégedett vagyok itt - suttogta Heather. - Hazudsz! Utálsz itt lenni! Londonba' akarsz élni, pöffeszkedve, mer' asszed, jár neked! Heather tagadólag rázta a fejét. Nem akart visszamenni. Legalábbis egyelőre nem, amíg Birmingham kapitány ott tartózkodik, és bármi csekély esélye is van, hogy keresztülvigye a fenyegetését, miszerint tűvé teszi érte a várost. Három-négy hónapig még biztosan ott lesz, amíg túl nem ad a szállítmányán, és be nem szerzi a hazaútra a rakományt. Addig Heather nem mehet vissza. Fanny néni kegyetlenül a karjába csípett: - Ne hazudj nekem, te lány!

26

- Kérem... - szisszent fel Heather. - Hagyd békén, Fanny - szólt rá John bácsi, aki a hálószobájuk függönye mögül lépett elő. Fanny néni vicsorogva fordult felé: - Né csak, ki parancsolgat itt ma reggel! Te sem vagy jobb nála, mer' olyasmi után esz a fene, amit sosem kaphacc meg, amid megvót eccer, de elvesztetted! John bácsi kétségbeesetten horgásztatta le a fejét: - Ne, Fanny, ne kezdd újra - sóhajtott fel fáradtan. - Még hogy ne kezdjem újra! Mégis annak a nőnek az emléke gyötör mindennap. Csak azér' vettél el, mer' őt nem kaphattad meg! Rajtad kívül mást is szeretett. John arca megrándult Fanny kegyetlen szavaitól, és amikor elfordult, válla megroskadt a vereség tudata alatt. - Eredj dogodra! - fordult vissza hozzá a kövér asszonyság, és dühösen megtaszította. - Ne piszmogj itt! Heather együttérző pillantást vetett a nagybátyjára, majd felkapta a vödröt, és az ajtóhoz sietett. Nem bírta elviselni John bácsi roskadt vallanak látványát. Eltelt egy hét, aztán a következő, s egyik hosszabbnak tűnt a másiknál. Akármilyen keményen dolgozott is Heather, nyugtalanító gondolatait nem tudta elűzni. Éjjel-nappal zaklatták. Sokszor hideg verítékben fürödve riadt fel éjszaka, mert azt álmodta, hogy Birmingham kapitány vad-szenvedélyes öleléssel szorítja testét magas, karcsú testéhez. Más álmaiban Ördögnek látta, aki szívből nevet, míg ő előtte reszket, s Heather úgy ébredt, hogy kezét még mindig a fülére szorította, hogy ne hallja a kacagását. De William Courtról sem voltak kevésbé rémítőek az álmai. Újra meg újra látta magát, amint fölé hajol, kezében a gyümölcshámozó kés, ujjait vér szennyezi. Újabb két hét vánszorgott el, s ezek sem hoztak enyhülést. Az állandó gyötrődés nyomai kezdtek meglátszani Heatheren. Néha egy falatot sem bírt lenyelni, máskor hányinger vagy éppen kibírhatatlan éhség kínozta. Álltában el tudott volna aludni, ami nagynénje szemében megbocsáthatatlan bűnnek számított. Erre számtalan ütésnyom emlékeztette. Furcsa dolgokat művelt: kezéből gyakran kicsúszott egy-egy edény, ujját megégette a forró teáskannával. Bosszantó viselkedése dührohamra ingerelte a nagynénjét, kivált akkor, amikor egy nagy becsben tartott tálat tört el. - Mit képzelsz, mit művelhetsz az edényeimmel, te gonosz kis bestia? Azt hiszed, darabokra törhetsz bármit, ami a szemed elé kerül? Akarod, hogy bottal tángáljalak el? - visította Fanny néni, és Heather arcán már csattant is a pofon. Remegve térdre esett, arca égett a pofontól, úgy kezdte szedegetni a cserepeket: - Sajnálom, Fanny néni - nyögte ki. Forró könnyek gyűltek a szemében, s folytak végig az arcán. Nem tudom, mi jött rám. Úgy érzem, mintha már semmi sem menne úgy, mint rég. - Mintha értettél volna valaha is bármihez - vetette oda az asszony lekicsinylőén. - Eladom a rózsaszín ruhámat, és az árából veszek egy másikat. - És mit adsz el, hogy a többi eltört edényt is kifizesd? - érdeklődött Fanny néni gúnyosan. Tudta jól, hogy a ruha többet ér az összes eddig eltört holminál. - Nincs másom - suttogta Heather nyomorultul, s talpra állt. -Csak az ingem. - A' meg egy fityinget sem ér, és különben sem tűröm, hogy a mely-lyed kilógjon a régi ruhámból, ha bemész a faluba. Heather pirosra gyúlt arccal fogta össze magán a ruhát, aznap már talán vagy százszor. Oly nagy volt rá, hogy ami illendően állt a nagy-nénjén, rajta éppen ellenkezőképp festett. Ha lehajolt, a hatalmas kivágás sokat felfedett. Ha nem kötne a derekára madzagot, a térdéig be lehetne látni, főképp, mivel alatta sem visel semmit. Az inget - az illendőség kedvéért - csak a faluban tett látogatásokra tartogatta. Majd egy hónapig kellett várnia, míg a nagybátyját bekísérhette a faluba. Bár heteken át izgatottan leste nagynénje beleegyezését, az utazástól mégis tartott, mert nagybátyja továbbra is állandóan szemmel tartotta, és Heathert nyugtalanította a tekintete. Félt, hogy mihelyt Fanny nénit maguk mögött tudják, a nagybátyja kérdezősködni kezd majd William Court felől. Vajon megéri-e, hogy bejusson a kis faluba, ha ez azzal jár, hogy fény derül William halálára, amelyért - ha akaratán kívül is, de ő volt a felelős. Nem volt mit tenni, mennie kellett. Csak így olvashatta el a falu főterén kifüggesztett városi újságot. Minél hamarabb talál munkát, annál jobb. Nagynénje egyébként is szép ajándékot vár a becserélt ruha árából. A falu tavacskája körül fehérre meszelt, zsúpfedeles házak bújtak meg, az útkereszteződésben álló fogadó hívogatta az idegeneket, hogy élvezzék a falucska békés nyugalmát. A házakat kerítés helyett nyírott sövény vette körül, a kertekben és az ablakládákban késő nyári virágok virítottak. Londonnál

27

ezerszer szebb volt; itt nyoma sem volt annak a mocsoknak, bűnnek és szegénységnek, mint amit Heather Londonban tapasztalt. A lány és nagybátyja egyből a falu főterére, egy húsz méter átmérőjű pázsitos területre siettek, amelynek közepén hirdetőtábla állt. John bácsi első útja mindig ide vezetett. A falun és a tanyán kívül ez volt egyetlen kapcsolata a világgal. Heather a hirdetéseket is végigolvashatta észrevétlen. Konyhalányt ugyan kerestek, de ez nem volt ínyére. Szívdobogással olvasta, hogy valaki nevelőnőt keres, de amint tovább olvasott, kiderült, hogy negyvenévesnél fiatalabb nőt nem alkalmaznak. Még egyszer végigfutotta a hirdetéseket, hátha nem vett észre valamit, s magában imádkozott, hogy akadjon valami kedvére való. Szívesebben keresne megfelelőbb állást, bár ha nincs más, konyhalányként is hajlandó dolgozni. De semmi mást sem talált. Reménye odalett, és amikor nagybátyja végzett az újságolvasással, könnyes szemmel indult a nyomában. Innen a boltba mentek, Heather kiválasztotta Fanny néni törött tálja helyett az újat, amit fásultan, rosszkedvűen meg is vett. Milyen mámoros volt, amikor nagybátyja megállította a kis kordélyt a téren, mert útközben egyetlen kérdés sem hangzott el! Most azonban - bár továbbra is hálás volt, hogy az öreg nem faggatta - legszívesebben elbújt volna valahova, hogy jól kisírja magát. Megrótta magát, amiért ilyen türelmetlen. Később biztosan talál majd alkalmas hirdetést. De nagynénje oly ritkán engedi be a faluba, hogy ki tudja, mikor jut ide legközelebb, vagyis kétségkívül meghosszabbodik a nagynénjével töltött idő. - Szolgálhatok még valamivel, Heather kisasszony? - kérdezte Mr. Peeves, a boltos, amikor elvette tőle a kiválasztott tálat. - Talán egy új ruhával? Heather pipacspiros lett. A boltos nem először hozza szóba az új ruhát. Tudta, hogy a háta mögött szánakozva néznek össze az emberek, a vele egykorú lányok pedig kinevetik óriási ruhái miatt. De túl büszke volt, hogy ez zavarba hozza. Amíg utolsót nem lélegzik, emelt fővel jár, és úgy tesz, mintha mindez cseppet sem érdekelné. - Nem, csak a tálat kérem - felelte. - Igen szép tál, igazán megéri az árát. Hat shilling lesz Összesen, Heather kisasszony. Heather elővette a zsebéből az összecsomózott zsebkendőt, amibe a pénzt kötötte, gondosan a pultra számolta a pénzt, és a boltos felé tolta. Hét shillingje maradt, de előbb-utóbb ez is a nagynénjéhez vándorol. Tekintete vágyakozva fordult az egyik asztalra kitett színes szalagok felé. - A kék illene a hajába, Heather kisasszony - szólalt meg az éles tekintetű Mr. Peeves. Felemelte a szalagot, és a kezébe nyomta: - Miért nem próbálja meg? Heather tétova, kérdő pillantást vetett a nagybátyjára, de hagyta, hogy a boltos kezébe nyomja a szalagot. Lassan a tükör felé fordult - az egész faluban ez volt az egyetlen tükör -, és belenézett. Ilyen öltözékben most látta magát először. A haja szépen befonva, kétoldalt csinosan, nehéz fonatban felkötve, bőre, ruhája tiszta, de a lehetetlen méretén ez sem segített. Egy zsákban csinosabb lett volna; apró termete így még kisebbnek tűnt. Nem csoda, ha megbámulnak s kinevetnek, gondolta fásultan. Nyílt a boltajtó, és Heather vonakodva fordult el a tükörtől. Henry Whitesmith, a magas, vékony huszonegy éves fiatalember lepett be, aki már régen bolondult John Simmons unokahúgáért. Bár Heather sosem bátorította, a fiú, ha meglátta, igyekezett a közelébe férkőzni, szerelmes tekintettel bámulta, és ha tehette, megfogta a kezét. - Láttam kint a nagybátyád kordélyát. Reméltem, hogy te is vele vagy. - Örülök, hogy látlak, Henry - mosolygott fel rá Heather kedvesen. A fiú belepirult az örömbe: - Hol jártál? Hiányoztál. - Sehol, Henry - felelte Heather egy vállrándítással, és félrefordult. - Otthon voltam, Fanny nénivel. Londoni útját nem akarta említeni. Érezte, hogy a nagybátyja figyeli, de most nem törődött vele. Ismét nyílt az ajtó, és Heather fel sem nézett, úgy is tudta, ki lépett be, ki jár mindig Henry nyomában. Az illető magabiztosan indult Henry felé, de amikor észrevette Heathert, megtorpant. Lesújtó pillantása, megváltozott arckifejezése láttán Heather megborzongott. Sarah nem először nézett így Heatherre; szörnyű féltékenység gyötörte, ha Henry mást tüntetett ki a figyelmével. Sarah boldogan megtett volna többet is, ha ezzel arra készteti Henryt, hogy a lába elé boruljon. Családjaik már Sarah hozományáról egyezkedtek, amit a házasságkötéssel Henry kapna, de a fiú makacsul ellenállt, és Sarah jól tudta, hogy Heather iránti érzései tartják vissza. Hiába űzött csúfot a falubeli lányokkal Heather lehetetlen ruhájából, kimondatlanul is tudták mind, hogy Heather mellett egyiküknek sincs esélye. Sarah még apjától is gyakran hallotta a Simmons lány rendkívüli szépségé nek dicséretét. Egyetlen húsz és hetven közötti férfi sem akadt a faluban, akit ne bűvölt volna el. Henry mogorván Sarah-ra meredt, majd visszafordult Heatherhez:

28

- Beszélnem kell veled - suttogta sürgetően, s megérintette a karját. - Találkoznál velem később a tónál? - Nem is tudom, Henry - habozott Heather. - A nagybátyámtól nem válhatok el. Fanny néni nem szereti, ha kíséret nélkül járkálok. - De ha rajtad tartja a szemét, akkor azért beszélhetnénk, nem? - reménykedett Henry. - Valószínűleg, de akkor sem soká - válaszolt Heather zavartan, a homlokát ráncolva. - Vedd rá, hogy kísérjen el a tóhoz, mielőtt visszaindultok. Várni fogok rád - hadarta a fiú, azzal kisietett a boltból; Heatherhez sem szólt többet, Sarah mellett is hang nélkül ment el. Sarah hamarosan követte Henryt. Amikor John bácsi a tónál megállította a kocsit, Heather leszállt, és odament Henryhez, aki egy fának támaszkodott. A fiatalember Örömében szólni sem bírt, csak imádattal nézte; tekintete szeretettel cirógatta a lány apró, tökéletes vonásait. Végül bizonytalan, az érzésektől elfúló hangon szólalt meg: - Heather... mit gondolsz, lenne kifogása a nagynénédnek ellenem... úgy értem, hagyná-e, hogy neked udvaroljak? Heather meglepetten kapta fel a fejét: - De Henry, hisz nekem nincs hozományom! - Ugyan, Heather, engem nem érdekel, hogy van-e vagy nincs. Téged szeretlek, s nem azt, amit veled kaphatok. Heather alig hitt a fülének, íme, a kérő, akiről sosem hitte volna, hogy valaha is eljön érte, mivel nincs hozománya. De már késő. Nem szűz többé, így meggyalázva nem is gondolhat házasságra. - Henry, tudod, hogy a családod sosem egyezne bele, hogy hozomány nélkül vegyél el. Nem szokás. - Ha téged nem vehetlek el, Heather, nem nősülök meg, a családom pedig utódokat szeretne. Engedni fognak nekünk. Heather pillantása görcsösen összeszorított kezére esett: - Nem lehetek a feleséged, Henry. - De miért nem, Heather? - komorult el a fiú arca. - Félsz talán a házasélettől? Ha így van, ne félj. Amíg te nem akarod, nem nyúlok hozzád. Heather szomorkásán elmosolyodott. Szívből nyújtják felé a szerelmet és a türelmet, mégsem fogadhatja el. Birmingham kapitány egy életre gondoskodott róla, hogy ne lehessen az övé. Ég és föld e két férfi; a Fleetwood szakállas kapitányáról sosem feltételezne ennyi türelmet és megértést. Milyen kár, hogy nem mehet hozzá Henryhez, nem élhet nyugodt, egyszerű életet, nem nevelheti kettejük szeretett gyermekeit. De lehetetlen, most már nem is gondolhat rá. - Henry - suttogta kedvesen -, hidd el, jobban jársz Sarah-val. Nagyon szeret, és jó feleséged lesz. - Sarah maga sem tudja, kit szeret - válaszolta Henry dühösen. -Örökösen fut valaki után, és most ez a valaki véletlenül éppen én vagyok. - Ugyan már, Henry - korholta a lány szelíden -, te is tudod, hogy nem így van. Csak te kellesz neki. Nagyon szeretne feleségül menni hozzád. De Henry nem ismerte el Heather igazát: - Én téged akarlak feleségül, Heather, és nem egy olyan egyszerű, jelentéktelen lányt, mint Sarah. - Ne beszélj így, Henry, tudod te is, hogy nem így van - felelte a lány ugyanazon a halk, rosszalló hangon. - Sarah ezerszer különb feleséged lenne, mint én. - Kérlek, ne beszélj róla többet! - könyörgött Henry. Arcára kiült ugyanaz a gyötrelem, amit Heather az előbb még Sarah arcán látott. - Számomra csak te létezel, másra gondolni sem tudok. Engedd meg, Heather, hogy nagybátyád beleegyezését kérjem, hogy udvarolhassak neked. Alig várom már, hogy a feleségem légy. Hihetetlen, de megkérték a kezét. Ez még talán a nagynénjét is meglepné. Csakhogy késő, túl késő. Meg kell győznie ezt a szelíd embert, hogy nem mehet hozzá. És ha nem hallgat rá? Tálán meg kellene mondani, mi történt vele? Magát szégyenbe hozná, benne undort és irtózatot keltene. - Henry, nem kérem a nagynéném beleegyezését. Nem mehetek hozzád. Nem lenne tisztességes veled szemben. Sosem lennék itt boldog, hát nem látod be, Henry? Másképp neveltek. Kiszolgáltak, a legszebb ruhákat viseltem. Képtelen lennék egy foltozóvarga feleségeként leélni az életem. A fiú arckifejezése valósággal tort döfött Heather szívébe, hiába tudta, hogy nem mondhat mást. Hamarosan megvigasztalódik, s rájön, nélküle is tud élni. Kínszenvedéssel nézte, ahogy a fiú könnyeitől elvakulva - hátratántorodik. - Ó, istenem! Első látásra megszerettelek! Két éve csak rád gondolok. És most azt mondod, hogy nem vagyok méltó hozzád. Micsoda sötét lelkű nő vagy, Heather Simmons! Isten irgalmazzon neked!

29

Heather könyörögve nyújtotta felé a kezét, de a fiú már ott sem volt; futott bele a világba, botladozva, tántorogva, a könnyeitől nem is látta, hova lép. Heather szeme is könnyes lett, és a könnyek lecsorogtak az arcán, miközben a fiú után nézett. Kegyetlen vagyok - gondolta -, mélyen megbántottam, és most meggyűlölt. A kocsihoz ment. Nagybátyja némán figyelte, mint mostanában mindig. Hát már soha nem hagyja abba? - Mi baja az ifjú Henrynek? - kérdezte, amikor lenyúlt, hogy Heathert felsegítse; ujjai Heather felső karjára fonódtak, és a lány a vállába kapaszkodva ugrott fel. - Udvarolni akart nekem - mormolta, amikor helyet foglalt mellette a keskeny bakon. Nem érzett hajlandóságot, hogy Henryt megbeszélje a nagybátyjával. Felkavarodott a gyomra, és a hányinger kerülgette. - És te nemet mondtál? - kérdezte John bácsi. Heather lassan bólintott, mint aki fél, hogy egy óvatlan mozdulattól öklendezni kezd. Borzongva, hallgatagon ült, míg nagybátyja, szintén szótlanul, a távolba meredve fogta a gyeplöt. Gondolataikba merülve ültek egymás mellett, a vén gebe pedig poroszkált hazafelé. Október közepén jártak már, az idő hűvösebbre fordult. Itt-ott sárguló levelek hullottak a még friss zöld fűre. Fürge mókusok gyűjtötték a téli eleséget, s vidáman cikáztak a faágakon. Nemsokára disznóvágás, és Heather már előre reszketett a gondolatától. Éneikül is elég beteg. Reggelente kínkeservesen tápászkodik fel az ágyról, fásult és émelyeg, mintha sosem akarna rendbe jönni. Betegségét már alig bírja palástolni, különösen most, hogy a nagynénje még több terhet rótt rá. Bár megfogadta, nem szerzi meg neki az örömöt, hogy betegnek lássa - egyre nehezebben sikerült. Néha oly gyengének érezte magát, hogy azt hitte, menten elájul. Remélte, hogy gyötrö emlékei, amelyekbe belebetegedett, majd elmúlnak, de vele maradtak, gyomrát és megviselt idegeit háborgatták. - Elég a lazsálásból, kisasszony. Fejezd mán be a mosogatást! Heather megrázkódott, hogy a ráereszkedő kábulatot elkergesse, és sietve mosogatni kezdte a következő fatálat. Még egy perc, és végre elnyúlhat a meleg fürdővízben, elengedheti munkában meggyötört testét. Fáradt volt, elkínzott, dereka kegyetlenül fájt. Reggel óta mosott; erejét megtörte az ernelgetés, súrolás, porolás és nyújtózkodás. Az előbb is csaknem elájult, amikor el ölnyi tűzifát kellett behoznia. Eltette az edényeket, és előhúzta a fürdéshez használt fakádat. Fanny néni követte minden mozdulatát, s közben bekapott még egy süteményt. Heather undorodva fordult el; fel sem foghatta, hogy tud ennyit enni a nénje. Mintha az evés volna egyetlen öröme az életben. Bárcsak Fanny néni is lefeküdne, akár a nagybátyja! Szívesebben fürödne háborítatlanul. De a nagynénje nem mozdult, így Heather teletöltötte a kádat, s kezét a vízbe mártva, megnézte, elég meleg-e. Amikor kellemesen forrónak találta, kigombolta a ruháját, s a földre engedte. Meztelenül állt a tűzhely előtt, sima bőrén megcsillant a lángok fénye, s körülrajzolta karcsú teste körvonalait. Melle kissé elnehezült, s hasa finoman domborodott. E pillanatban Fanny néninek csaknem torkán akadt a falat. Fojtott kiáltással ugrott fel; a hangra Heather rémülten perdült meg. Fanny tágra nyílt szemmel, elborzadva bámult rá, arca vörösről hamuszürkére sápadt. Odaszaladt Heatherhez, de olyan lázas sietséggel, hogy a lány remegve húzódott el tőle, azt hitte, a nénje hirtelen megháborodott. Fanny néni dühösen megragadta a karját: - Kitől vársz gyereket, kisasszony? Ki az a csirkefogó, aki felcsinált? - üvöltötte az arcába. Heathert jeges iszonyat kerítette hatalmába. Szeme kitágult, arca elfehéredett. Tudatlanságában ennek a lehetőségével sem számolt. Nem is gondolt arra, miféle következményekkel járhat, amit Birmingham kapitány müveit vele. Havi vérzése elmaradásáért a zaklatottsá-gát okolta. De most már tudja az igazat. Gyermeket vár, méghozzá attól a gazembertől! Attól a csirkefogótól! Az az Őrült! Az az eszelős! Ó, istenem, miért? Miért? Fanny dühtől sápadtan rázta Heathert, úgy, hogy már-már félő volt, hogy kirázza belőle a lelket: - Ki volt az? Ki az az átkozott, nyomorult alak? - kiabálta. Úgy szorította Heather karját, hogy a lány végül fájdalmában felkiáltott. - Mondd meg, vagy istenemre, kiverem belőled! Heather bénultan állt, gondolkodni sem tudott. A megrázkódtatás józan eszétől is megfosztotta. - Kérem... kérem, eresszen el - motyogta zavartan, Fanny néni arcára hirtelen kiült a felismerés diadalérzése, és egy közeli székbe lökte Heathert: - Henry volt... ugye, hogy ő? A nagybátyádtól tudom, hogy odavan érted, és most már az okát is ismerem. Tőle van a gyerek. De ha azt képzeli, hogy a falu előtt meggyalázhatja a tisztes nevem, és

30

ezt még el is viszi szárazon, hát nagyon téved. Megmondtam, hogy ha egyszer vetkezel, megkapod a méltó büntetésed. Hozzámész Henry-nez'- ő, az a mocskos senkiházi! Ezért megfizet, de meg ám! Heather - Henry nevének hallatára - kezdett magához térni a megrázkódtatásból. Bár reszketett, s fejében összezavarodtak a gondola- tok, de azért igyekezett a dolgot józanul mérlegelni. Bármit tett is, nem hibáztathatják érte Henryt. A férfit nem okolhatja a bajáért, ezzel csak még jobban magára vonná a megvetését. Remegő kézzel kapta fel a ruháját, hogy eltakarja meztelen testét. - Nem Henry volt - szólalt meg halkan. - Nem-e? - fordult sarkon a nagynénje. - Mit beszélsz, te lány?| Heather mozdulatlanul ült a széken, és a tűzbe meredt: - Nem Henry tette - ismételte meg. - Hát ki, ha nem a varga? - heveskedett a nagynénje. - Egy tengerészkapitány a gyarmatokról - sóhajtotta Heather erőt-' lenül, s feje hátrahanyatlott a szék durva, kemény támlájára. Arcocs-káját megvilágították a lángok. - Az emberei rám találtak, odavittek, és ő erőszakkal a magáévá tett. Isten a tanúm, hogy így történt. Mit számít, ha elmondja, hogy megbecstelenítették, s hogy éppen az az ember? Hiszen néhány hónap, és mindenki tudni fog a terhességéről, hacsak a nagynénje nem tartja itt bezárva. De még ha nem is engedi be a faluba, hogy magyarázzák meg később a kisbaba jelenlétét? Nagynénje értetlenül ráncolta a homlokát: - Mit beszélsz? Mikor talált rád? És hol történt? Heathernek nem volt ereje, hogy William haláláról is beszámoljon: - Elszakadtam az öccsétől, eltévedtem, és jenki tengerészek találtak rám - mondta a tűzbe bámulva. - A kapitányukhoz kerültem, aki kedvét töltötte velem, és fogva tartott. Úgy szabadultam csak el, hogy megfenyegettem a szolgáját, hogy lelövöm. Aztán egyenesen idejöttem. - Hogy szakadtál el Williamtől? - Egy vásárba mentünk - nyögte ki Heather, és lehunyta a szemét. -És valahogy elkeveredtem. Nem említettem, mert lényegtelennek tartottam. Nem Henryé, hanem a jenkié a gyermek. De ő nem vesz el. Az az ember, aki csak a maga gyönyörűségére tesz bármit, elveszi, amit akar, és egyáltalán nem örülne, ha kénytelen lenne feleségül venni. Fanny néni arca kisimult, és vészjósló mosoly terjedt szét rajta: - No, azt majd meglátjuk. Mondd csak, nem volt-e apádnak egy barátja, aki rendőrbíró Londonban? Lord Hamptonnak hívták, ugye, jól tudom? Nem Ő felelt a csempészettel gyanúsított hajók felügyeletéért? Heather ismét zavarba jött. Képtelen volt tisztán gondolkodni, így nagynénje kérdéseinek célját sem fogta fel. Tétován felelt: - De igen, tudomásom szerint, Lord Hampton az. De miért...? - Azzal te ne törődj! - förmedt rá Fanny néni, egyre szélesebb vi-gyorral. - Szeretnék többet tudni erről a Lord Hamptonról. Ismert téged is, és valóban jó barátja vót apádnak? Felhő suhant át Heather sima homlokán: - Lord Hampton apám egyik legközelibb barátja volt. Gyakran megfordult nálunk. Kicsi korom óta ismer. - No, akkó’ elég, ha annyit tudsz, te lány, hogy ő majd kisegít a bajból, és hozzáad ahhó' az emberhe'. - Fanny néni arcán hidegen számító kifejezés jelent meg. - Most fürödj meg, oszt mars az ágyba. Holnap Londonban megyünk, és korán kelünk, hogy le ne késsük a postakocsit. Lord Hamptonhó' csak nem mehetünk a kordéllyal. No, siess mán! Heather nehézkesen felállt. Nagynénje viselkedése egészen összezavarta. Nem értette, miért akar egyszerre mindent tudni Lord Hamptonról, de afelől nem volt kétsége, hogy Fanny néni észjárása felettébb csavaros, körmönfont terveket eszel ki, és ő jobban teszi, ha nem kérdezősködik. Engedelmesen csússzam bele a meleg vízbe, és hasát hirtelen olyan súly húzta le, mintha csak most fogant volna meg, és egy perce még érintetlen lett volna. Semmi kétsége nem maradt afelől, hogy gyermeket van Egy ilyen jenki bikától mi másra számíthatott volna? Őrjítő, hogy milyen könnyedén teljesítette férfiúi kötelességét ez a nemzőképes, életerős, keménykötésű férfi! Hogy lehet, hogy éppen ő olyan balszerencsés, hogy egy ilyen hím kényszeríti az ágyába, amikor mások hosszú hónapokon át hiába próbálják hitvesüket teherbe ejteni? Gyűlöletes ember! - kiáltott magában, és reszketve tette hozzá: maga az ördög, D e egy újabb elfojtott kiáltás már kiszökött a száján, amikor ráébredt, mi lesz a sorsa, ha hozzákényszerítik. Ezzel a csirkefogóval kötött házasságban oda a lelke, az élete. Elkárhozik mindörökre. De legalább a gyermekének neve lesz, s talán ebből mégiscsak szár- mazik majd egy kevéske jó.

31

Gondolatai a születendő gyermekre terelődtek. Bizonyosan sötét naJú lesz, hiszen mindkét szülője az, és ha apjára üt, jóképű is lesz. Szegényke, talán jobban járna, ha csúnya volna, és nem olyan csinos gazember, mint az apja. És ha lány lesz? Egy ilyen férfias vadállat magabiztosságának óriási csapás lenne, ha lányt nemzene. Ha férjhez kényszerítik, imádkozni fog, hogy lánya szülessen, gondolta Heather bosszúszomjasan. Még fürdött, amikor a függöny mögül nagybátyja mozgolódása ütötte meg a fülét. Fanny néni már lefeküdt, de a fojtott sugdolódzás-bóí sejtette, hogy nem várja meg a reggelt, hogy beszámoljon Heather szorult helyzetéről. Kiszállt a kádból, és a törülközőt maga elé kapta, amikor nagybátyja - egy perc alatt éveket öregedve - belépett a helyiségbe: - Kérlek, Heather, beszélnem kell veled. A lány elpirult, és takargatni próbálta meztelenségét, de nagybátyja észre sem vette, hogy ruhátlanul áll előtte. - Heather, mondd csak, igazat beszélsz? A jenki ejtett teherbe? - Miért kérdi? - kérdezett vissza Heather, s hangjából kicsendült az óvatos félelem. John Simmons remegő kézzel simított végig a homlokán: - Heather... mondd, William soha nem nyúlt hozzád? Nem bántott valamiképp, lányom? Heather előtt végre világossá vált, miért figyelte minden lépését, amióta visszajött Londonból. Aggódott, mert tudta jól, milyen ember William. Mi más választása marad ezek után, mint megnyugtatni? - Nem, bácsikám, nem bántott. Elszakadtunk egymástól a vásárban. Tudja, vásárt tartottak, és nagyon szerettem volna látni, William pedig volt olyan kedves, és elvitt. De eltévedtem, és hiába kerestem, nyomát vesztettem. A jenki emberei akkor akadtak rám, és vittek el a kapitányuknak. A jenki a gyermek apja. John bácsi megkönnyebbülten sóhajtott fel, és kis reszketeg mosoly jelent meg a szája sarkában: - Azt hittem... no, de mindegy most már. Mondjuk úgy, hogy aggódtam miattad. Meg kell találnunk a gyermek apját. Ezúttal nem hagylak cserben. Még egyszer nem hagyhatom a sorsára a testvérem gyermekét. Heather mosolyt erőltetett az arcára. Hiába is mondaná, hogy kár Birmingham kapitány miatt Londonba fáradniuk, hiszen úgysem veszi el. Úgy döntött, inkább hallgat. Londonba érve egy fogadóban szálltak meg. John bácsi haladéktalanul üzent Lord Hamptonnak, és találkozót kért tőle, amit másnapra meg is kapott; Lord Hampton az otthonában fogadta. Heather a nagy-nénjével a fogadóban maradt, és ott várták a megbeszélés kimenetelét. Heather nem mert kérdezősködni, bár nagyon kíváncsi volt. Amikor John bácsi visszaérkezett, rögtön félrevonult a feleségével. Heathernek úgy tűnt, bármire készülnek is, jól állhatnak a dolgok, mert nagybátyja jobb hangulatban tért vissza, mint ahogy elment. Korán ágyba parancsolták, de John bácsi előbb megnyugtatta, hogy Lord Hampton segítségükre lesz a kérdés megoldásában: - Csak arról akar megbizonyosodni, hogy igazat állítunk, és akkor teljesíti a kötelességét. A jenkid nem mond majd nemet a házasságra, hacsak nem akar mindent elveszíteni és börtönbe kerülni. Heather végképp nem értett semmit. Azért még senkit sem zártak rács mögé, mert nem hajlandó elvenni egy nőt, akit teherbe ejtett. Erről ezer és egy törvénytelen gyermek léte tanúskodik. Valami mással kell hogy fenyegessék, és Heathert elborzasztotta, hogy miféle következményekkel járna rá nézve, ha sikerülne a férfit házasságra kényszeríteni. Valóságos pokollá tenné az életét, efelől nem volt kétsége. De nem volt beleszólása a dolgokba. A döntés jogát elvették tőle. Még ő sem tudta volna eldönteni, mi rosszabb: házasságot kötni az ördöggel, vagy egy törvénytelen gyermeket egyedül felnevelni. Mély álmából éjféltájt verte fel Fanny néni. Kemény markával durván megrázta, és rákiáltott: - Kelj fel, te kis gonosz! A nagybátyádnak beszéde van veled. Heather kábultan ült fel, és nagynénjére nézett, aki az ágya mellett állt, és egy gyertyát tartott a kezében. - Siess már! Nem várhatunk rád egész éccaka. Nagynénje sarkon fordult, és eltűnt, Heather pedig egy percig álmosan bámult utána. Nem szívesen bújt ki a meleg takaró alól. Fehér teste világított a sötétben, derékig érő, fekete haja csupán sötétebb foltnak látszott. Hetek óta először aludt úgy, hogy nem háborgatták réír, ok. Az ablakot verő csendes, egyhangú eső elcsitította nyugtalan gondolatait, s a puha ágyban kellemesen elfészkelve végre édes feledésbe merült. Érthető, miért is nem sietett most felöltözni. De ha nem engedelmeskedik a nagynénjének, számolnia kell a következményekkel.

32

Félálomban siklott ki a finom melegből, és belebújt nénje régi ruhájába. A gombolással nem bajlódott, hiszen nemsokára úgyis visszamehet az ágyba. Mi másért akarnának vele beszélni, mint hogy közöljék, Birmingham kapitányt nem lehet zsarolással házasságra kényszeríteni. Meg sem lepődne. Ha megkérdik tőle, miféle ember, már korábban megmondhatta volna, ezért igazán kár volt Londonba fáradniuk. A válasza is minden bizonnyal rövid lesz. Elég volt csak egyszer, félénken kopogtatni a szemközti ajtón, hogy nagynénje azonnal kinyissa, és gyűlölködő pillantással beljebb hívja. Sötét szobába lépett; a kandallóban épphogy pislogott csak a tűz, az asztalon is csak egy gyertya égett. A nagybátyja egy másik férfival fedeles őnkupából sört ivott. A félhomályos, sötét sarokba nem hatolt el a gyér világosság. Heather óvatos léptekkel közelebb merészkedett, hogy lássa, ki a látogató, és boldogan fedezte fel, hogy nem idegen, hanem a család régi barátja, Lord Hampton. Boldogan repült a férfi kitárt karjába. - Heather! Az én kis Heatherem! - kiáltott Lord Hampton elfúló hangon. Heather zokogva kapaszkodott belé. Apján kívül, amióta csak az eszét tudja, ezt az embert szerette a legjobban. Kitüntető kedvességgel bánt vele mindig, és inkább tekintette nagybátyjának, mint vérbeli rokonát. Lord Hampton és a felesége szerették volna, ha apja halála után hozzájuk költözik, de Fanny néni nem engedett, ragaszkodott ahhoz, hogy Heather a rokonaival éljen. Lord Hampton eltartotta magától, hogy jobban szemügyre vehesse, kedves kék szeme vidáman csillogott: - Régen nem láttalak, gyermekem. Emlékszem, amikor még kis totyogó jószág voltál, és édességet kérve másztál fel az ölembe. - Szélesen elmosolyodott, amikor a lány formás állat a tenyerébe fogta: -Nézzék csak, most magad vagy a megtestesült szépség! Soha ilyen gyönyörűt nem láttam. Az édesanyád is híresen szép volt, de te még őt is felülmúlod. Kár, hogy sosem születtek fiaim, hogy az egyik elvehetett volna. Szívesen fogadtalak volna családtaggá! Miután azonban lányaim sincsenek, talán megengeded, hogy annak tekintselek. Heather felágaskodott, és egy csókot nyomott az arcára: - Megtiszteltetésnek tekinteném, ha a lánya lehetnék - felelte halkan. Lord Hampton kedvesen mosolyogva egy széket húzott oda Heather-nek, de Fanny néni félresöpörte a lányt, és ő zöttyent le: - Csak hadd álljon! - förmedt rá, hájas testét a székbe préselve. A szék nagyot nyekkent alatta. Nem árt neki. Lord Hamptont készületlenül érte az asszony durvasága, és egy percig elkerekült szemmel bámult rá. Azután egy másik székre intett, amely az asztal végénél állt: - Talán itt kényelmesebb lesz, kedvesem ~ mondta végül, és odalépett, hogy hellyel kínálja Heathert. - Nem! - vakkantotta Fanny néni. - Az a szék az övé - tette hozzá, és egy sötét sarok felé intett. Heather meglepetten nézett fel. Azt hitte, rajtuk kívül nincs más a szobában. Az ismeretlen férfi alakja kivehetetlen volt a homályban, és kilétét szótlansága miatt sem lehetett sejteni. - Jöjjön csak ide közénk, Birmingham kapitány - károgta Fanny néni. - Egy jenkinek az asztal végén a helye. Heather szíve rémülten dobbant meg, és kissé elszédült. - Köszönöm, asszonyom - jött a lassú, magabiztos válasz -,, de jól megvagyok itt is. Az ismerős hang hallatán Heather térde Összecsuklott, és a lány enyhet adó ájulásba zuhant. Lord Hampton nagyot kiáltott, és odafutott, hogy estében felfogja. - Súlyos megrázkódtatás érte - mondta, és öregedő, gyenge karjába emelte az ájult lányt. Finoman leültette a székre, amit Birmingham kapitány nem óhajtott elfogadni, majd idegesen benedvesített egy kendőt, és végigsimított Heather fehér homlokán: - Jobban vagy már? - kérdezte aggodalmasan, amikor Heather szempillája megrebbent, és szeme felnyílt. - Ne kényeztesse azt a lányt, Lord Hampton - sziszegte Fanny néni. - Csak elrontja, - A magánál töltött évek után joga van egy kis nyugalomra - vágott vissza az öregúr, akit feldühített az asszony közönye. - Kérem, hagyja, már jobban vagyok - suttogta Heather. Lord Hampton remegő ujjal simította ki nedves haját a lány homlokából, és reszketősen felnevetett; ~ Jól ráijesztettél egy szegény öregemberre. - Sajnálom - rebegte Heather. - Nem akartam. De már jobban érzem magam. Bizonykodása ellenére is erősen reszketett., mert magán érezte a kapitány égő tekintetét. Tétova ujjaival szorosabbra vonta keblén a ruhát, mert eszébe jutott, a férfi átható tekintete miként tudta meztelenre vetköztetni anélkül, hogy akár hozzányúlt volna.

33

- Gyerünk, lássunk hozzá - sürgette Fanny néni. - Halljuk, mi mondanivalója van a lánynak. Lord Hampton aggódó pillantást vetett Heatherre, mert félt, hogy ismét elájul. Heather megnyugtatásképpen gyenge mosolyt erőltetett magára, mire az öregúr visszaült a helyére az asztal túlsó végén. - No, a továbbiak végett, kisasszony, Lord Hampton bizonyságot akar, hogy nem járt el igaztalanul a kapitánnyal szemben, és nem kényszeríti arra, hogy magáénak ismerje el más fattyát - vágott bele Fanny néni. Heather a nénjéről lassan az alacsony, idős úriemberre emelte a tekintetét. Kábultságában alig értette, mit beszélnek. Lord Hampton rosszallóan nézett a nagynénjére: - Ha hiszi, ha nem, asszonyom, nekem is van szám, ráadásul az ön zagyva beszédénél hatásosabban tudom szóra nyitni. Amennyiben nincs kifogása, talán inkább a magam nevében szólnék. Fanny néni zsémbesen zárta össze az ajkát, és dőlt hátra a székében. - Köszönöm - mondta Lord Hampton kurtán, mielőtt ismét Heather felé fordult. - Nos, kedvesem - kezdte ráérősen -, miután kényes vagyok a becsületemre, nem kényszeríthetem Birmingham kapitányt, hogy magáénak ismerje el a gyermeket, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy valóban ő az apja. Ha netán valaki más... - Nem volt más - jelentette ki Heather halkan, és szemét lesütve, olyan hangon folytatta, mint aki betanult szöveget ismétel: - Miután tőle megszöktem, a postakocsival egyenesen visszamentem a nagybátyámhoz. Napközben csak egy járat van, amely a falut is érinti. Alkonyatkor értem oda, és hazáig gyalogoltam. Útközben senkivel sem találkoztam, a késlekedésre időben sem lett volna módom. Nagyné-ném tanúsíthatja, hogy mikor értem a házhoz. - És azóta egyetlen percre le nem vettem róla a szemem, de nem ám! - vágta rá Fanny néni diadalmasan. Lord Hampton John bácsira nézett, és helybenhagyó bólintása után visszafordult Heatherhez: - És... előtte, Heather? - kérdezte tétován, de elszántan. Heather szégyenében elpirult, és képtelen volt válaszolni, A sarokból azonban megszólalt ugyanaz a higgadt hang: - A gyermek az enyém - jelentette ki Brandon határozottan. Fanny néni elégedetten felvihogott, majd diadalmas vigyorral fordult Lord Hamptonhoz: - No, ehhez mit szól? Megteszi végre? - Megteszem - sóhajtott fel Lord Hampton fáradtan. - Kénytelen vagyok jóvátenni azt a mérhetetlen kárt, ami Heatherrel esett a maga nyomorult gondatlansága miatt, nagysád. Amíg élek, átkozni fogom a napot, amikor hagytam, hogy Heathert magához vegye. Ezt a ritka kincset gondosabban kellett volna őriznie. - Haragos pillantása most a megszégyenült John bácsira esett: - Ón viszont, akit vérségi kötelék fűz a gyermekhez, senki a szememben. Megvetem. - Oszt vele meg mi legyen? - kiáltott fel Fanny néni. - Ó az oka az egésznek! ő feküdt le ezzel a pasassal! - Nem! -szaladt ki Heather száján az önkéntelen tiltakozás, mielőtt még ráébredt volna, hogy egyáltalán megszólalt. Fanny néni hirtelen megfordult, és durván képen teremtette a lányt, úgy, hogy a lány alsó ajkát elöntötte a vér, és a néni tenyerének vöröslő nyoma ott maradt az arcán. Heather mögött egy söröskupa csapódott dühösen az asztalra, és Heather a könnyein át is látta, hogy a sötétben Lord Hampton szökken talpra. Két kezével az asztalra támaszkodva, fenyegetően emelte fel a hangját: - Asszonyom, az Ön viselkedése gaz és alávaló! Egy barbárba több érzés szorult, és ha férfi volna, ezért a tettéért most elégtételt követelnék. Most pedig úgy vélem, jobb, ha Heather visszavonul lefeküdni. Nyilvánvalóan felizgatta ez az ügy. Heather e szavakra felkelt, és az ajtó felé indult, mert úgy gondolta, elbocsátották, de nagynénje elkapta a ruhája elejét, és vicsorogva vágott vissza: - Nem! Ez egyszer itt marad, és megkapja, ami megilleti! Egy rendes lány nem keveredik bajba férfival! Mindent elkövettem, hogy istenfélelemre neveljem, de ez a lány az ördög szolgálója. Nézzék csak, mit kapott érte cserébe! Azzal egy durva, kegyetlen rántással leszakította Heather hátáról a ruhát, és feltárta a férfiak előtt szépséges testét. A sötétben egy szék nagy zörejjel felborult, és Birmingham kapitány dühödten talpra szökkent. Óriási léptekkel, mérgesen átvágott a szobán, és Fanny kitágult szemmel, lekushadva és földbe gyökerezett lábbal állt a fekete köpenybe burkolt, haragtól és tűzfénytől vörös arcú magas férfival szemben. Ha valaha is Heathert boszorkánysággal vádolta, most magát a megtestesült Sátánt látta maga előtt. Rémületében arca elé kapta a kezét, de a jenki lekanyarította válláról esőáztatta köpenyét,

34

és a meztelenségét kétségbeesetten takargató lányra teritette. Beburkolta az apró, reszkető teremtést, akit most már tőle fogott el a félelem. A magas, izmos férfi közelségétől összekoccant a foga. Hajkoronája felett Brandon sötét pillantással mérte végig a három megriadt embert; arcán dühösen rángatódzott egy izom: - Elég legyen a felesleges szó szaporításból! - jelentette ki hidegen. - A lám az én gyermekemet hordja a szíve alatt, igy megélhetéséért is én vagyok felelős. Hazautazásomat elhalasztóm, amíg el nem intézem, hogy a saját házában lakjék, és szolgák vegyék körül. - Szavamat adom, hogy neveltetéséhez illően gondoskodom róla és gyermekéről - fordult Lord Hamptonhoz. - Rokonaival egy fedél alatt többé egy percet sem tölthet, és azt sem tűröm, hogy gyermekem ki legyen szolgáltatva e magát nagynéninek nevező asszony rosszindulatának. Többé ugyan nem szándékoztam Angliába hajózni, a körülmények mégis arra kényszerítenek, hogy ezután évente átjöjjek, és törődjek velük. Holnap reggel hozzálátok a szálláskereséshez, utána pedig idejövök, és elviszem a lányt egy szabóhoz, hogy tisztességesen felöltöztessem. Most pedig, uram, szeretnék visszatérni a hajómra. Ha óhajt még közölni valamit ezekkel az emberekkel, megvárom odakint a hintójában. Önnek pedig, asszonyom, azt ajánlom - fordult végül Fanny nénihez, és hangjából kiérződött a halálos fenyegetés -, hogy amíg ez a lány önre van bízva, egy ujjal se merjen hozzányúlni, különben keservesen megemlegeti azt a percet, amikor ilyesmire vetemedett. Azzal hátat fordított, és az ajtóhoz ment. Heather még látta haragos, előkelő arcélét, és elegáns, mélyvörös bársonyba öltözött magas, karcsú alakját, mielőtt kilépett. Igaz, megfogadta, hogy gondoskodik törvénytelen gyermekéről és annak anyjáról, de senki sem hozta szóba a házasság kérdését. Kitartott nő lesz belőle. - Majd nem hordja ennyire fenn az orrát, ha elbánunk vele! - fortyogott Fanny néni. Lord Hampton hűvös pillantást vetett rá: - Meglehetős ellenszenvvel leszek kénytelen eleget tenni az ön bosszúszomjas rigolyájának sziszegte a fogai között. - Ha nem Heatherről lenne szó, mostantól egy percet sem szentelnék ennek az ügynek. Csakis az ő kedvéért kényszerítem rá a házasságra. De figyelmeztetem, asszonyom, hogy veszélyes emberrel áll szemben, aki hamar kijön a sodrából. Nem árt, ha komolyan veszi a fenyegetését. - Nincs joga megszabni, hogy miképpen bánjak ezzel a lánnyal! - Ebben téved. Nemcsak a gyermekének az apja, de néhány órán belül a lány férje is lesz.

35

III. fejezet Heather az esőverte ablakon át simogató napsütésre ébredt. Magához szorította a párnát, és élvezkedve megfordult az ágyban - még nem tért egészen magához. Kellemes álma - hogy otthon, édesapja házában van - fogva tartotta. Simogató szél legyintette meg az arcát, amely egy nyitott ablakon hozta be a tisztára mosott, illatos, lágy levegőt. Heather félálomban nagyot szippantott, és boldogan sóhajtott. Ma reggel végre nem kavargott a gyomra, és átadhatta magát a friss, őszi levegő élvezetének. Aztán hirtelen felpattant a szeme, és felült. Birmingham kapitány köpenye az ágy mellett, a széken hevert, és ettől ijesztő gondolatok sokasága rohanta meg: A beképzelt pojáca! - mérgelődött magában. - Talán azt hiszi, bedughat egy házba, és a kedvesévé tehet? Inkább a nyomor, mint ez az eszelős ötlet! Talán éppen azon jár a feje, gondolta zsémbesen, milyen kellemes lesz, ha rögtön a hálószobába vihet, amikor a házhoz ér! Nagylelkűnek képzeli magát, és elvárja, hogy hálás legyek, s ezt ki is mutassam! Egy szajha szerepét szánja nekem! De inkább elvágom a torkomat, semmint a szeretője legyek! Mocskos kezével hozzá nem érhet a hasamhoz, hogy érezze, amint a kis fattya nő! Nem és nem! így soha nem engedek neki! De mi lesz, ha feleségül kell mennem hozzá, futott át agyán a kétségbeejtő gondolat. Akkor engedelmeskednem kell, bármit akarjon. És ha házasságra kényszerítik, nem lesz gyengéd, hanem rajtam tölti ki majd a dühét. A rettegéstől borzongva fohászkodott: - Könyörgök, csak ne kegyetlenkedjen! Kopogtattak, és Heather, aki a gyűlölt köpenyt a világért sem terítette volna magára, lerántotta a lepedőt, és abba burkolódzva, az egyik végét a vállán átvetve nyitott ajtót. Egy ősz asszony és két, dobozokat cipelő, vele közel egykorú lány állt a küszöbön. - Heather kisasszony, a nevem Mrs. Todd - mosolygott rá az idős asszony. - A lányok a szolgálóim. Lord Hampton rendelt ide bennünket, hogy felkészítsük az esküvőjére. Heather szívét mintha jeges kéz markolta volna meg; a hideg végigfutott a hátán. Félt, hogy elájul, és egy székbe kapaszkodott. Mrs. Todd azonban sem sápadt arcára, sem remegő kezére nem figyelt, mert a két lányt terelte be a szobába. Amikor mindent letettek, Heatherhez fordult: - Evett már ma, kedvesem? - Nem - suttogta a lány.

36

- Ó, cseppet se búsuljon, máris leküldöm reggeliért az egyik lányt! - sürgölődött Mrs. Todd Miközben a kézfogót tartjuk, nem fogunk elájulni az éhségtől, ugye? És még addig is rengeteg a dolgunk! Egy ilyen törékeny lánykának bizony szüksége lesz az erejére! - Mikor lesz az esküvő? - nyögte ki Heather. - Ma délután, kedvesem - felelte az asszonyság, akit szemmel láthatólag nem lepett meg a menyasszony furcsa kérdése. Heather halk kiáltással egy székre hanyatlott. - Szólniuk kellett volna, kedvesem, de annyi a tennivaló, hogy biztosan megfeledkeztek róla. Ölordságától azt hallottam, hogy a vőlegény sürgeti az esküvőt, és nem tűr késlekedést. De értem én, miért olyan türelmetlen! Hisz ilyen szépséget vesz el, mint magácska. De Heather meg se hallotta, mit beszél. Képzelete előreszaladt, és már látta magát a nászéjszakán, amint Birmingham kapitány mellett fekszik az ágyban, a férfi forró lehelete az ajkát perzseli, erős, kíméletlen keze a testén... a gondolatba is belepirult. Bánja is ő, ha fájdalmat okoz! Heather eltűnődött, vajon képes lesz-e tiltakozás nélkül tűrni az ölelését, úrrá lesz-e leküzdhetetlen remegésén? Gyorsan, idegesen felpattant, s az ablakhoz sietett. Félt, hogy elhagyja az ereje. A növekvő feszültségtől az ajkát harapdálta. Remélte, hogy ennél több ideje lesz. Nem hitte, hogy ilyen gyorsan rákényszerít-hetik a házasságra. Hogy állhatna a férfi elé nyugodtan, tűrve, hogy tegyen vele, amit akar? Legnagyobb rémületére a szabadság utolsó percei ijesztő gyorsasággal repültek; megbénult akarattal, kábultan, tiltakozás nélkül tűrte, hogy megetessék, megfürdessék, beillatosítsák és kicsinosítsák. A délelőtt egyetlen percét sem tölthette kedve szerint. Miközben húzták, vonták, noszogatták, már-már úgy érezte, a következő pillanatban kiabálni kezd, hogy hagyják már békén. A felhozatott ebédhez legszívesebben hozzá sem nyúlt volna, annyira nem érzett éhséget, de inkább mímelte az evést, csak ne nógassák; aztán amikor nem néztek oda, kidobta az ételt az ablakon egy éhes kuvasznak. De mihelyt a tálcát kivitték, kezdődött az egész elölről. Teste egy porcikájáról sem felejtkeztek meg, bármennyire restellte is magát, és amikor tiltakozni próbált, letorkolták: - De kedvesem, egy leheletnyi illat itt meg itt, a legfélénkebb, legsze-mérmesebb férfiból is erős, szenvedélyes szeretőt varázsol! Heather ijedten gondolta el, hogy akihez ő készül feleségül, annak éppen az ellenkezőjére volna szüksége! Az előkészületek végeztével megengedték, hogy megnézze magát; tükörképe ismerősen ismeretlennek tetszett. Ezt a Heathert még sosem látta: egy futó pillanatig szíven ütötte a szépsége, amilyennek mások látták, és amit oly különlegesnek találtak. Selymesen fénylő haját kifésülték az arcából, és a fején egy görög istennő hajviseletéhez hasonlóan tornyozták fel, hogy lágy csigákban omoljon a vállára. Hosszú, koromfekete szempillákkal árnyékolt, rémülten bámuló kék szemének ferde, macskás metszését csak kiemelte a szorosan hátrafésült haj, amelybe aranyékekből és gyöngyökből készült fejdíszt illesztettek. Keskeny arcából finoman kiugró, széles arccsontján megcsipkedték a bőrt, hogy ne legyen olyan sápadt, így most enyhe pír ült ki rá. Rózsás ajkát a meglepetéstől kissé nyitva felejtette. - Önnél szebb hajadont keresve sem találni, Heather kisasszony. A pillanat elszállt, és Heather most a ruháját vette szemügyre. Lady Hampton szeretete jeléül szép ajándékot adott: egykori menyasszonyi ruháját, egyszerű, karcsúsított vonalú, nehéz, jégkék szaténselyemből varrt - némiképp csuklyás szerzetesi öltözékre emlékeztető - ruha volt, szoknyája enyhén bővült, és a ruha ujja csuklóig ért. A csuklyát és a ruhaujjakat díszes aranyhímzés és számtalan apró gyöngy ékesítette, a derekára pedig értékes és ritka szépségű övet fűztek: az aranyozott bőrt gazdagon kivarrták gyöngyökkel és rubinokkal. A jó félméteres uszályt - amely aranyszállal és apró gyöngyökkel csodálatosan hímzett, súlyos szaténból készült - aranyláncokkal készültek a ruhához erősíteni. Királynőhöz méltó pompa, gondolta Heather bánatosan. Elkomorult, és az ablakhoz ment. Gyászos végzete megpecsételésé-nek órája egyre közeledett. Az idő múlása nem csökkentette resz-ketését. Csak most az egyszer - fohászkodott némán -, csak most legyek erős! Nyílt az ajtó, és Fanny néni dübörgőit be: - No lám, szépen ki vagy rittyentve! - gúnyolódott. - Biztos csuda csinosnak hiszed magad, mi? Pedig semmivel se nézel ki jobban, mint a régi ruhámban. Mrs. Todd önérzetesen húzta ki magát, mintha a sértést neki szánták volna: - De már megbocsásson, asszonyom! - Ugyan, fogja be a száját! - mordult rá Fanny néni. - Fanny néni, kérem, Mrs. Todd nem sajnálta a fáradtságot... -könyörgött halkan Heather.

37

- Azt meghiszem, hisz veled kellett bajlódnia. - A lány nem érdemel bírálatot, asszonyom - szólt közbe Mrs. Todd hidegen. - Soha ilyen szép és kedves teremtést még nem volt szerencsém felkészíteni. - A Sátán lánya, nem más - sziszegte Fanny néni. - A szépsége is az ördögtől való, ezer' se lel egy férfi sem nyugalmat, ha eccer szemet vetett rá. Az ördög hajtja a férfit egy ilyen boszorkány után, és az én szememben rút az ilyen. Aki meg elveszi, méltó párja. Mindkettőt az ördög teremtette! - Hogy mondhat ilyet! Ez a lány egy angyal! - Még hogy angyal! Talán azt is elmesélte, mér' olyan sürgős férjhez mennie? - Ugye, azért, Fanny, mer' Birmingham kapitány türelmetlensége nem ismer határt? - szólalt meg egy hang a nyitott ajtóban lassan, de határozottan. John bácsi volt, aki ez egyszer segítségére sietett. Fanny néni megperdült, és már oda is röffentette volna az ajkára toluló dühödt választ, amikor valami - talán a jenki kapitánytól való félelem - mégis belefojtotta a szót. Helyette inkább az unokahúgába akart belecsípni, de Heather ügyesen kitért az útjából; minél kevesebb fájdalmat kell most eltűrnie, érvelt magában, annál több ereje marad a még rá váró szenvedések elviselésére. - Mit mondjak, örömmel szabadulok meg tőled - morogta Fanny néni. - Csak rontottad a levegőt a ház körül. Heather arca fájdalmasan megvonaglott, könnyek szöktek a szemébe, miközben az ablak felé fordult. Egész életében nélkülözte a rokoni szeretetet; apjáét a boldogtalanság tette tönkre, és Heather hátralévő éveiben sem számíthat másra. Fia - ha ugyan fia születik majd - gyűlölni fogja, mert a kényszerűségből felelősséget vállaló apja nem az anyja iránti szeretetre fogja nevelni. Többé nem remélhet szeretetet senkitől. Egy óra elteltével mereven és mosolytalanul szállt le a bérelt kocsiból. John bácsi segítette le, és a karján ment fel a hatalmas katedrális lépcsőin, amelynek lenyűgöző mérete mellett kicsinek és jelentéktelennek érezte magát. Érzéketlenné vált a környezete iránt. Gépiesen tette,, amit kell: lépett egyet, lépett kettőt, nagybátyja karjába kapaszkodva vonszolta magát előre. Mrs. Todd, aki eljött, hogy az utolsó pillanatban is a segítségére legyen, mellette haladt, és a karjára vetett menyasszonyi köpenyt igazgatta. El is ájult volna, ha valami baja esik. Úgy sürgött-forgott Heather körül, mint egy kotlóstyúk, de a lány szinte tudomást sem vett róla. Tekintetét a katedrális egyre közelebb kerülő óriási díszkapujára szegezte, amely sötéten, komoran ásított, mintha őrjítő türelemmel lesné, mikor szívhatja magába fiatal életét. Amikor a boltív alá értek, Heather csak azért állt meg, mert nagybáty ja megtorpant. Az orgonamuzsika megreszkettette a szívét, és hangosan zúgott a fülében. Mrs. Todd elvégezte az utolsó simításokat., ál csuklyát megigazította a fején, és teljes hosszában kiterítette mögötte í az aranyláncokkal felerősített uszályt. Valaki egy kicsi, fehér bőrköté- ! sü, arany keresztes bibliát nyomott a kezébe, Heather gondolkodás nélkül megfogta, - Csipkedd meg az arcod, Heather - förmedt rá Fanny néni vala-j honnan a közelből.. - És ne vágj olyan rémült képet, különben még én talállak megcsípni! Mrs. Todd dühösen a nagynénire nézett, majd finoman maga próbált egy kis színt varázsolni Heather arcára. - Maga a nap királynője, kedvesem - suttogta, és még egyszer megigazította a csuklyát és a koronát. A zene s vele Heather szívdobogása is felerősödött. Az ijedtség magához térítette. - Itt az idő - figyelmeztette Mrs, Todd. - Már... odabent van? - súgta vissza Heather, remélve, hogy a férfi végül mégis meggondolta magát, és nem jött el. - Kicsoda, kedvesem? - értetlenkedett Mrs. Todd. - A jenkire gondút - sziszegte oda Fanny néni. - Ó, hogyne, szívem - felelte az asszony kedvesen. - Az oltárnál várja. Úgy látom, szép szál, csinos ember. Heather megszédült, és Mrs. Todd karjába kapaszkodott, aki segítőkészen átkarolta, és a kapuhoz vezette. Mielőtt még beléptek, az asszony bátorítólag tette hozzá: - Egy perc, és túl lesz rajta. A templomajtóban Lord Hampton nyújtotta a karját, s Heather gépiesen fogadta el; reszkető lábbal indult meg a padsorok között. Szíve hevesen dobogott, kezében'görcsösen szorongatta a bibliát. Az uszály súlya lehúzta a vállát, szinte visszafogta, így az orgonaszó hangjai mellett nehezen haladt előre; a zene zúgása még hangos szívdobo-gását is elfojtotta. Az oltárnál égő gyertyák halvány fénye a körben álló kis csoport mögött világított; a várakozók csak sötét árnyékoknak látszottak. A többiek közül kimagasló jövendőbelijét mégis megismerte, óriásnak látta abban a pillanatban.

38

Heather közelebb lépett, és a gyertyafény a férfi hideg, kemény arc-élére hullott. A lány megtorpant. Leküzdhetetlen menekülési vágy kerítette hatalmába. Remegő alsó ajkába harapott, hogy gyávaságán úrrá legyen. Lord Hampton félreállt, és ő egyedül maradt az oltár előtt. A zöld szempár bántóan mérte végig, a szívtelen, kíméletlen pillantás letépte róla a menyasszonyi ruhát. A jenki erős, barna kezét nyújtotta a még hevesebben reszkető lánynak, aki a gúnyos mosoly láttán mélyen elpirult. Idegességtől jéghideg, apró kezét vonakodva tette a férfi nagy, meleg kezébe. Együtt lépkedtek fel az oltárlépcsőn. Ott magasodott mellette; ruhája pompás fekete bársony, hozzá patyolatfehér inget viselt, de Heather szemében maga volt a megtestesült Sátán. Jóképű. Könyörtelen. Gonosz. A legcsekélyebb lelkiismeret-furdalás nélkül hatalmába keríti a lelkét. Ha volna benne bátorság, akkor most - az eskü szavainak kimondása előtt - szökne el a rákényszerített rettenet elől. Nap mint nap hoznak törvénytelen gyerekeket a világra, és nevelik fel őket az utcán. Miért is nem bátrabb? Ha koldulnia kell, ha nyomorog, a pokol kénköves tüzénél az is kívánatosabb. Mégis térdre ereszkedett a gyűlölt férfi mellett, és lehajtott fejjel könyörgött Isten áldásáért. Az esküvői szertartás közben úgy érezte, megállt az idő. Minden idegszálával, érzékszervével tiltakozott a mellette térdeplő idegen ellen. Szemét képtelen volt levenni a formás, ápolt kézről, orrát megütötte a férfi finom kölnijének illata, kellemesen, férfiasán tiszta volt, nem az az erős pacsuliszag, amellyel mások ápolatlanságukat kívánják palástolni. - Legalább tiszta - merengett Heather. Fülét megütötte a pap kérdésére adott határozott, magabiztos válasz: - Én, Brandon Clayton Birmingham, törvényes hitvesemül fogadlak téged, Heather Brianna Simmons... Az égnek hála, hiba nélkül sikerült elmondania az eskü szövegét, amellyel a férfihoz köti az életét, bár szavai nem hallatszottak messzire. Néhány pillanaton belül már ujján csillogott az arany karikagyűrű, majd lehajtott fővel mindketten fogadták a pap áldását. Heather remegve állt fel újdonsült férje oldalán, aki teljes magasságban egyenesedett ki, majd barátságtalan, fagyos pillantással viszonozta bizonytalan tekintetét: - Ha jól tudom, az a szokás, hogy a vőlegény megcsókolja a menyasszonyt - mondta. - Igen - rebegte Heather idegesen. Ájulás kerülgette, szíve úgy dobogott, hogy majd kiugrott a helyéről. A férfi vékony, barna ujjai keményen megragadták Heather finom állat, hogy el ne kapja a fejét, míg másik karját a hosszú, leomló uszály alá csúsztatta, és hirtelen heves, birtokolni vágyó öleléssel szorította magához a lányt. Heather rémülettől elkerekült szemmel, sápad-tan nézett fel rá. Látta, hogy a többiek döbbenten bámulnak, de ez szemmel láthatólag nem érdekelte a férfit, sőt élvezte a helyzetet. Az acélpántként ráfonódó kar ölelése szinte kinyomta a szuszt Heather törékeny testéből, s a férfi, ha lehet, még erősebben vonta magához. Lehajolt, és szétnyílt ajkát szenvedélyes csókkal tapasztotta az övére. Forró, nedves, követelődző, sértő csók volt, amely Heathert minden méltóságától megfosztotta. Szánalomra méltóan igyekezett a férfit eltaszítani, de mindhiába. Hallotta, hogy Lord Hampton kínos zavarában egyszer csak köhé-cselni kezd, majd a nagybátyja mondott valamit, amit ő nem értett. Végül a pap érintette meg Brandon karját, és zavartan figyelmeztette: - Erre később is lesz alkalma, fiam. Most várja a násznép, hogy jókívánságait kifejezhesse. A szorítás végre enyhült, és Heather levegőhöz jutott. Reszkető ajkán még ott égett a csók, a férfi ujjainak nyoma vörös foltot hagyott fehér bőrén. Ernyedten fordult meg, és tétován az odalépő Lord és Lady Hamptonra mosolygott. A kedves öregúr atyai szeretettel homlokon csókolta: - Remélem, jót tettem veled, Heather - mondta elbizonytalanodva, miközben a menyasszony mellett álló elszánt és rideg férfira pillantott: - Én csak azt akartam, hogy gondodat viseljék, és... - Kérem, ne - suttogta Heather, és reszkető ujját Lord Hampton ajkára tette. Nehogy befejezze a megkezdett mondatot; nehogy szörnyű félelmeit még szavakba is öntse valaki, mert akkor végképp nem tudna többé uralkodni magán, és haját, ruháját megszaggatva rohanna el innen. Lady Hampton félénken nézett fel a feje felett messzire tekintő jenki kapitányra, aki lábát szétvetve, kezét a háta mögött összekulcsolva állt, mintha tekintete a hajóhídról fürkészné a végtelen óceánt. Lady Hampton könnyes szemmel, remegve ölelte magához Heathert, és a két törékeny, kis termetű nő kétségbeesetten igyekezett egymásba lelket önteni. Mintha most jutna eszébe, Lord Hampton váratlan javaslattal állt elő: - Nálunk töltik az éjszakát! Hampshire Hallban kényelmesebben elférnek, mint egy hajókabinban.

39

Azt már nem tette hozzá, hogy a kastélyában könnyebben Heather segítségére siethet, ha férje keze közt sikoltani találna. Brandon jeges pillantással tekintett le a nála jóval alacsonyabb férfira: - Gondolom, ragaszkodik hozzá - morogta. Őlordsága rezzenetlenül állta a tekintetét: - Igen, ragaszkodom - felelte higgadtan. Brandon arcán idegesen megrándult egy izom, de nem felelt, még akkor sem, amikor őlordsága indítványozta, hogy ideje indulni Hampshire Hallba a rájuk váró esküvői lakomára. Keményen, elszántan ragadta meg ifjú felesége karját, és a többieket elöreengedve indult kifelé. Heather, akit a könyökét markoló kéz nyugtalanított, szivesebben távozott volna Lord Hampton karján, de Brandon erről hallani sem akart. Ezennel megkezdte Heather feletti uralmát, és a lány a mozdulatából megértette, hogy mostantól többé nem ura önmagának. Tökéletesen birtokba akarja venni, és ha a lelke most még nem is az övé, addig biztosan nem nyugszik, míg azt is hatalmába nem keríti. Döbbenten érezte, hogy uszálya valamibe beakadt, és visszarántja. Ijedten nézett hátra, de Brandon szeme már sötéten villant rá, mert azt hitte, kérlelhetetlen szorításából menekülni akar. - Kérem - suttogta Heather rémült hangon, és kezével a baj okozójára mutatott. Brandon a megadott irányba nézett, és észrevette, hogy az uszály egy behasadt padnál akadt el. Kajánul elvigyorodott, és odament, hogy kiszabadítsa az uszályt a pad fogságából, Heather a bibliába kapaszkodva, idegesen nézte. Pillantása az ujján megcsillanó aranygyűrűre esett, amely jelezte, hogy örökre a férfihoz tartozik. Nagy volt rá, könnyen körbeforgott. Heather szivébe újból félelem költözött, mert tudta, mivel jár ennek a gyűrűnek a viselése. Brandon kiszabadította a fennakadt aranyhímzést, és az uszályt könnyedén karjára vetve visszalépett a lány oldalára. Akárcsak az előbb, most is megragadta a könyökét: - Ne izgasd magad, szerelmem - nyugtatta gúnyosan. - A ruhának nem esett baja. Kötekedő mosolya Heather leikébe mart; elpirult a szégyentől. Büszkesége nem tűrte, hogy kegyetlenül kinevessék. Dacosan vetette fel a fejét, és a szemébe gyűlő könnyeken át haragosan nézett vissza rá: - Ha férfi lennék, nem vigyorogna ilyen önelégülten! - sziszegt gyűlölködve. - Ez esetben nem volnál ilyen helyzetben - vágott vissza a férfi' Finoman ívelt szemöldöke felszaladt a váratlan harciasság feletti csodálkozásban, de azután könyörtelenül kinevette ismét. Heather még jobban elpirult. A harag és a megaláztatás felpaprikázta, még arra is kísérletet tett, hogy kiszakítsa magát a vékony ujjak szorításából, de Brandon csak annál erősebben markolta: - Nem szöksz meg még egyszer, szépségem - mondta könnyedén, láthatólag élvezve Heather szorultságát. - Egyszer s mindenkorra az enyém vagy. Házasságot akartál, és meg is kapod életed hátralévő részére... hacsak véletlenül meg nem özvegyülsz. De ne félj, szerelmem, nem akarlak túl hamar magadra hagyni. Szívtelen sértései hallatán Heather arcából kifutott a vér; megszédült, az ájulás környékezte. A férfi megtámogatta, közelebb húzta, állat felemelte, hogy a szemébe nézhessen. Zöld szeme izzott: - Most már a Lord Hamptonod sem ment meg tőlem, bár úgy látom, azért megpróbálja. De mit számít egy éjszaka, ha annyi vár ránk? Heather görcsösen megvonaglott a beléhasító félelemtől, s feje a férfi karjára hanyatlott. - Milyen szép vagy, kedvesem - suttogta Brandon fátyolos hangon. - Egyhamar nem unok rád, annyi szent. A késlekedésük miatt idegeskedő Lord Hampton ekkor ért vissza a templomba, Heathert férje karjában találta, halálsápadtan, lehunyt szemmel, aléltan. - Csak nem ájult el? - kérdezte gondterhelten, s közelebb lépett. Brandon tekintetében kihunyt a tűz. Futó pillantással nyugtázta Lord Hampton kérdését: - Mindjárt jobban lesz - felelte, és ismét a feleségére nézett. - Akkor siessenek már - ripakodott rá őlordsága bosszúsan. - A kocsi odakint várakozik. Megfordult és kiment, Brandon karja pedig szorosabban ölelte Heathert. - Vegyelek fel, szerelmem? - kérdezte gúnyosan, és gonosz mosolyra vonta szép ajkát. - Nem! - pattant fel Heather szemhéja, büszkeségéből merítve erőt. A válaszul felharsanó nevetésre csak még jobban kihúzta magát. Rátartian megindult, de uszálya még a férfi karjára volt vetve, így csakhamar meg kellett állnia. Villámló tekintettel pillantott hátra, de a férfi nem mozdult. Szája megvető mosolyra görbült, miközben lassan melléje .lépett: - Nem menekülhetsz, szerelmem. Nagyon erős bennem a birtokvágy.

40

- Akkor fektessen le itt, ha így kell lennie - sziszegte Heather; gyűlölete lebírta gyávaságát, és feltüzelte támadókedvéi: - De siessen, mert a násznép vár. A férfi dühösen szorította össze az ajkát, tekintete fagyos lett: - Ó, dehogy! - válaszolta, s ismét karja alá csúsztatta a kezét. -Majd kedvemre és lassan lelem benned Örömöm. De most gyere, mert, mint mondtad, vár a násznép. Amint kiléptek, búzaeső fogadta őket; bármily kevesen voltak is az esküvön, Lady Hampton a világért sem tekintett volna el ettől a régi szokástól. A várakozó kocsihoz mentek, nyomukban Fanny nénivel, aki a jenki közelségétől szokatlanul hallgatag lett. John bácsi tétován és bizonytalanul vezette le Lady Hamptont a templom lépcsőjén, Lord Hampton pedig távolabbról figyelte Birmingham kapitányt és fiatal aráját. John bácsi felsegítette a kocsiba a feleségét, majd Lady Hamptont, aki - amikor John bácsi is beszállt - kettejük közé szorult, de egyetlen zokszava sem volt, pedig addigra épp eleget kellett már kiállnia. Heather kissé fölemelte a szoknyáját, hogy felszálljon, de legnagyobb meglepetésére férje hátulról erős kézzel megragadta és felröpítette. Szóra sem méltatta, hogy a férfi így zavarba hozta, hanem leült szemközt, és megsemmisítő pillantást küldött a férfi felé, amit az észre sem vett. Felszállt a kocsiba és leült, majd amikor Lord Hampton is melléjük telepedett, Heathert kíméletlenül kis helyre szorították Össze. Igyekezett minél jobban az ülés szélére kerülni, de a férje a szoknyáján ült, így moccanni sem tudott. Felnézett rá, de Brandon kibámult az ablakon, arcizmai megfeszültek a haragtól. Heather félénk, érthetetlen kis vinnyogással húzódott vissza. Szívébe ismét félelem költözött. Egymáshoz préselve ültek, a férfi válla az ülés háttámlájához szorította, a karja a melléhez ért, izmos lábszára combjához simult. Miközben a macskaköves úton zötyögtek, Heather beszélgetni próbált Lord és Lady Hamptonnal, bár a házaspárt ugyanúgy feszélyezte a helyzet, mint őt. Hangja alig hallható suttogás volt csupán, és az idegességtől néha el is csuklott. Hamarosan elhallgatott, mert félt, hogy még elhaló hangja is cserben hagyja, és elejét akarta venni a további megaláztatásoknak. Végtelennek tűnő ideig utaztak, rázkódtak és szorongtak a kocsiban, Heather a végén már úgy érezte, nincs egy ép csontja. Bár Lord Hampton alacsony volt, nála mégis termetesebb, így őlordsága és a kősziklaként ülő, magas, széles vállú Brandon között az apró Heather sokat szenvedett. Már az is megrázkódtatás volt, hogy Brandon karja egész úton a melléhez nyomódott. A kocsi sokára állt meg Hampshire Hall előtt. Brandon szállt ki elsőnek, és ügyesen lesegítette a feleségét, aki egyetlen mozdulattal megigazította magán a ruhát, karjára vetette az uszályt, majd dölyfös fejtartással bevonult a házba. Amikor odabent le akarta venni az uszályt, bosszankodva tapasztalta, hogy a férje siet a segítségére, ő oldozza fel a láncokat. Hosszú ujjai értő ügyességgel végezték a feladatot. Az esküvői vacsorát már feltálalták, amikor az ebédlőbe léptek. A két asztalfőn a háziasszony és a házigazda helyezkedett el, Brandon-nak és Heathernek az egyik oldalon, Fanny néninek és John bácsinak a másikon mutattak helyet. Poharukat az ifjú párra emelték: - Az előzményektől eltekintve ürítsük poharunkat arra, hogy házasságuk nagyon boldog és örömteli legyen - mondta őlordsága. -És remélem, szép fiúgyermekük születik - tette hozzá utólag. Heather elpirult, és ajkához emelte a poharat. De egy kortyot sem ivott. Nem vágyik fiúra, nehogy ezzel is férje önhittségét növelje. Azt azonban észrevette, hogy Brandon Heather viszolygó pillantása ellenére is könnyedén hajtja fel a pezsgőt. Úgy érezte, túlontúl gyorsan ér véget a vacsora, bár tizenegy is elmúlt, amikor felálltak az asztaltól. A férfiak a társalgóban itták meg a konyakot, Lady Hampton előbb Fanny nénit küldte aludni, majd Heathert vezette el a számukra előkészített hálószobába, ahol két kuncogó szobalány várta az ifjú menyasszonyt, valamint egy átlátszó halványkék hálóing, amit az ágyra terítettek. Heather arcából kifutott a vér, de Lady Hampton egy hatalmas tükör előtti padhoz vezette, és határozott mozdulattal hellyel kínálta. - Hozok egy kis bort, s közben átöltözhetsz - mondta halkan, és homlokon csókolta a lányt. - Tálán az segít... A félelmén semmi sem segít, gondolta Heather, miközben a lányok levették róla a menyasszonyi ruhát, és kibontották a haját. A reszketett csak az eszméletlenség oldaná fel. Mintha még szűz lennék, úgy rettegek - gondolta meglepetten. Fényesre fésülték a haját, végig kibontva a csípőjéig érő selymes hajzuhatagot. Ruháit elvitték, még egy köntöst sem hagytak ott. Heather az ágyon kuporgott, mezítelenségét csupán egy fátyolruha fedte el; igyekezett lelkileg felkészülni a rá váró megpróbáltatásra.

41

Léptek hallatszottak odakintről, de Heather megkönnyebbülten lélegzett fel: a márványpadlón ugyanis jellegzetesen könnyű, női léptek koppantak. Lady Hampton nyitott be, és tálcán egy borosüveget és két poharat hozott. Miután az ágy közelében letette egy asztalra, töltött Heather-nek, majd helyeslőén bólintott. A lányok jó munkát végeztek. - Még szebb vagy, kedvesem, mint a menyasszonyi ruhában, bár az a látvány szinte felülmúlhatatlan. Csodálatos voltál! Olyan büszke voltam rád! Bárcsak lett volna időnk vendégeket hívni! Fényes esküvőt tarthattunk volna, ahol a menyasszony elkápráztatja a vendégsereget. Henceghettem volna, hogy az én kicsikém vagy. Milyen kár, hogy édesanyád olyan hamar elment közülünk, és sosem láthatott. Örömét lelte volna benned. - Bennem? - értetlenkedett Heather szánnivalóan, és a hasára pillantott. - Szégyent hoztam valamennyiükre - sírta el magát. - Butaság, kedvesem - mosolygott Lady Hampton gyengéden. -A nők néha nem tehetnek arról, ami velük történik. A körülmények áldozatául esnek. - Vagy jenkik áldozatául - mormolta Heather. Őladysége halkan felnevetett: - Pontosan. De a férjed legalább fiatal, csinos és tiszta ember. Ami-j kor a férjemtől először meghallottam, hogy micsoda baj történt, és azt is megtudtam, hogy egy jenki kapitány az oka mindennek, majd belepusztultam az aggodalomba. Azt hittem, egy vén kéjenc. Még a nagynénéd is bevallotta, hogy ettől tartott. Gondolom, csalódottan tapasztalta az ellenkezőjét, amilyen elviselhetetlen perszóna. De nagyszerű férfit kaptál. Bizonyosan a gyermekeitek is mind szépek, csinosak lesznek, és feltehetően sokkal áld meg az ég. Lady Hampton hangja fokozatosan elhalkult, ahogy eszébe jutott a forró ölelés, amivel Birmingham kapitány a templomban magához szorította a feleségét, majd ahogy később az arcára kiült a keménység. - Igen - suttogta Heather alig hallhatóan. Nagyot nyelt, majd hangosan hozzátette: - Vélhetően sok gyermekünk lesz. Milyen könnyen ejtette teherbe, gondolta magában. Kétségkívül bő gyermekáldásnak nézhet elébe. Lady Hampton távozni készült, de Heather könyörgő tekintettel nézett fel rá: - Máris mennie kell? - kérdezte elcsukló hangon. - Igen, kedvesem - bólintott lassan az idős hölgy. - Nem időzhetünk tovább. De ha szükséged lenne ránk, itt leszünk a közelben. Heather elértette a burkolt célzást. Ha segítségre lenne szüksége, azonnal ott teremnének, ha nincs is joguk közbelépni. Magára maradt a rémületével. De elhatározta, hogy férje gúnyolódásától nem hátrál meg gyáván, nem reszket előtte. Majd megmondom neki, hogy készséggel engedek - gondolta ravaszul. - Akkor talán nem akar bántani. A várakozás nehéz percei hirtelen értek véget, amikor férje lépései felhangzottak a folyosón. Nyílt az ajtó, és Heather arca lángba borult a zöld szempárban felgyúló tűz láttán. A férfi pillantása mohón pásztázta végig az alakját. Heather feszengve ült az ágy közepén; szívesen eltakarta volna magát a takaróval, de nem ért el az ágy végébe visszahajtott ágyterítőig. A hálóing lenge kék fátyolként fedte a testét, és meztelnül sem lehetett volna csábítóbb és izgatóbb. Deréktájt mindkét oldalon szalagokkal fogták össze, de felfelé és lefelé falhasították az anyagot, így szép karcsú lába és kétoldalt a keble fedetlenül maradt. Soha nem volt még ilyen nehéz nyugton ülni, és eltűrni, hogy így nézzen rá. - Gyönyörű szép vagy, szerelmem - mondta végül a férfi elfúló hangon. - Még az emlékezetemben élő képnél is szebb - tette hozzá, és az ágyhoz lépve, kezénél fogva térdelő helyzetbe húzta Heathert. Tekintete, akár a láng, égette Heathert. Heather térdepelve, kissé vonakodva engedett az ölelésnek. A férfi feje lassan föléje hajolt, és míg keze könnyedén a ruha alá, a fenekére csúszott, Heather remegve várta a csókját. De mielőtt hozzáért, elhúzódott, és gúnyosan felnevetett: - Mennyivel szolgálatkészebb vagy most, mint voltál, szerelmem! Így megváltoztatna a házasság? Ilyen árért már hajlandó vagy áruba bocsátani a tested? És én még azt hittem, hogy egy tiszta szívű lánynyal állok szemben, aki csupán szerelemért adja oda magát, semmi másért! - Ó, te szörnyeteg! - tépte volna ki magát Heather felháborodottan. - Mi beleszólásom volt az egészbe? Most is megerőszakolhatsz majd, mint akkor... ha küzdők ellene, ha nem! - Hallgass - rántotta közelebb Brandon, kényszerítve, hogy nyugton maradjon. - Vagy tán azt akarod, hogy ránk törjék az ajtót? Lord Harnpton ugrásra készen áll odakint.

42

- Az téged mit érdekel? - vetette a szemére Heather gúnyosan. -Hiszen erősebb vagy nála! Mit számít, ha kihajítod, miközben velem töltőd a kedved? Brandon arcán raegrándult a veszélyt jelző izom. Zöld szeme ádáz, keménységgel pillantott le Heatherre: - Ha az utolsó asszony volnál a világon, férji jogaimmal ma éjjel| akkor sem élnék - vágta a szemébe. Heather azon nyomban felhagyott az ellenállással, és meglepetten nézett fel rá; nem hitt a fülének. A férfi félig lehunyt szemmel nézett vele farkasszemet, és ajkán ismét megjelent a szokott kötekedő mosoly, kivillantva napbarnított bőre és fekete szakálla mellett meglepően hófehér fogait. - Jól hallottad, kedvesem. Nincs szándékomban ma éjjel szeretkezni veled, s főképp nem ebben a házban - közölte, majd a Heather arcán felragyogó megkönnyebbülésről tudomást sem véve folytatta: - Ha kedvem töltöm majd veled, szerelmem, akkor az úgy lesz, ahogy én akarom, és a saját házamban vagy a hajómon, és nem ott, ahol valaki lesben áll, hogy ránk törhessen és szétválaszthasson bennünket, kiváltképp, ha az illető még a kését is a torkomon tartja. - Miféle kését? - kérdezte Heather mit sem sejtve, és a férfihoz támaszkodott. - Ne akard elhitetni velem, hogy fogalmad sincs róla! Tudnod kellett a tervükről. Lehetetlen, hogy ne szövetkeztél volna velük te is. - Nem tudom, miről beszélsz - felelte Heather óvatosan. - Az örök ártatlanság! - nevetett a férfi keserűen. Pillantása a lány keblére siklott, és ujjával megsimogatta oldalt, ahol a ruha fedetlenül hagyta. Hüvelykujja a mellbimbójához ért. - Mindig ártatlan - suttogta mintegy maga elé. - Mindig gyönyörű. Mindig jéghideg. Heather nem bánta a simogatását. Gyöngéd volt, és ha a férje, és ennyivel megelégszik, nem tagadhatja meg tőle, különben megint magára haragítja. De az előbbi megjegyzés kíváncsivá tette. Tudni akarta, miféle késről beszél. - Mivel vettek rá, hogy elvegyél? - kérdezte halkan. Brandon ajka a haját érintette, majd a nyakát kezdte csókolgatni, és Heather önkéntelenül is megborzongott forró csókjaitól. A férfi keze tovább simogatta a mellét, mintha abba se akarná hagyni. Heather nyugtalanul elhúzódott, félt, hogy a férfi nem állja a szavát. Maga elé húzta a takarót, és az ágy közepére menekült. Onnan suttogta: - Megmondod végre? - Minek ismételjem, amit már hallottál? - vágta oda a férfi. Gyöngédsége elmúlt, és ismét dühösen, könyörtelenül és gúnyosan nézett le rá. - De ha mindenáron az én számból akarod hallani, hát tessék: őlordsága megfenyegetett, hogy elítélnek csempészetért, meg azért, mert állítólag fegyvereket adtam el a franciáknak, jóllehet ártatlan vagyok, mint a ma született bárány. Ha nem veszlek el, börtönbe kerültem volna, a hajómat elkobozzák, és az ég tudja, mivé vált volna odahaza az ültetvényem. Mondhatom, agyafúrt fickó a barátod. Brandon letépte magáról a kabátot, és egy székre hajította, majd hozzálátott, hogy kioldja a gallérját: - Ha nem tudnád, hazatértemkor kell, jobban mondva kellett volna megtartanom az esküvőmet. Szerinted mit mondjak majd a menyasszonyomnak? Hogy megláttalak, és nem bírtam neked ellenállni? Egy pillanatra elhallgatott, és napbarnított válláról lehúzta a fehér ingét. Zöld szeme dühösen villant Heatherre: - Nem szeretem, ha bármire is kényszerítenek, kedvesem. Kedvem ellenére van. Ha hozzám fordultál volna, amikor rájöttél, hogy terhes vagy, segítettem volna rajtad, sőt ha azt látom, hogy erre vágysz, még talán el is vettelek volna. De nem vall bölcsességre, ha egy ilyen kislány a hatalmas barátját küldi el maga helyett, és megfenyeget. Heather úgy gubbasztott a takaró alatt, mintha attól remélne védelmet a férfi netán ellene forduló dühével szemben. Rémülettől tágra nyílt szemmel nézte, ahogy körbejár és elfújja a gyertyákat, majd derékig levetkőzik. Úgy látszott, hogy ennyivel nem éri be, de egyelőre egy székbe telepedett, és hideg tekintettel mérte végig Heathert: - Ugye tudod, hogy nagyon szép vagy? - kérdezte. - Megkaphattál volna bárkit, akit akarsz, de neked mégis én kellettem. Ha nincs ellenedre, szerelném hallani az igazat: talán az is a tudomásodra jutott, hogy gazdag vagyok? Heather furcsállotta a kérdését, nem értette, mire akar kilyukadni. - A vagyoni helyzetedről semmit sem tudok - felelte halkan. - Történetesen éppen te voltál az, aki... elvette a szüzességemet. Meggyalázva, gyermeket várva nem mehettem más férfihoz. Ilyen mélyre akkor sem süllyedtem volna, ha törvénytelen gyermeknek kell életet adnom.

43

- Tisztessége igencsak dicséretre méltó, asszonyom - évődött a férfi gúnyosan, és Heathert felpaprikázta, hogy csúfot űz belőle: - Ugyan miért hagytam volna, hogy vígan odábbállj, és ne hozd helyre a rosszat, amit elkövettél? kiáltott fel. A férfi egy szempillantás alatt mellette termett: - Kérlek, kedvesem - súgta zavartan. - Ha lehet, ne emeld fel a hangod, különben nem sokáig maradunk kettesben. Elég, ha suttogsz. Semmi kedvem börtönbe kerülni, mert a te Lord Hamptonod azt képzeli, hogy rosszul bánok veled, főképp azután nem, hogy kívánságára már el is vettelek. Heather élvezettel nézte, milyen nyugtalan, de azért halkabban folytatta: - Azt állítod, utálod az erőszakot. Nálam jobban bizonyosan nem, mégsem riadtál vissza attól, hogy kényszerrel a magadévá tégy, bárhogy tiltakoztam is. Most haragszol, mert viselned kell a következményeket, a gyermekre, akit a szívem alatt hordok, meg még csak nem is gondolsz... arra, hogy milyen élet várt volna rá, ha törvénytelenül jön a világra. - Törődtem volna vele is, veled is - felelte a férfi. - Mint egy fattyúval és egy szeretővel? - kacagott fel Heaíher barátságtalanul. - Köszönöm, abból nem kérek! Előbb vágnám el a torkomat, semhogy ebbe belemenjek. Brandon arcán ismét megrándult egy izom, és keményen Heatherre nézett, a lány, akár egy kígyótól megbüvölt madár, nem moccant, Végül félig lehunyta a szemét, így Heather nem látta már gúnyos tekintetét: - Egy kitartott nőnek sokszor jobb sorsa van, mint a feleségnek. Kedvesen bántam volna veled, és rendkívül bőkezűen. - Értsem alatta, hogy ennek ellenkezőjére számíthatok - gúnyolódott Heather. - Pontosan - felelte a férfi mézesmázosan, mint aki élvezi, hogy szívtelenül ráijeszthet. - Mint már említettem, nem örülök, ha megzsarolnak, így illő büntetést találtam ki számodra. Biztonságot szerettél volna, és nevet a gyermekünknek. Meg is kapod, kedvesem, de ennyit, nem többet. Szolgálónál alig leszel több a házamban. Viselheted a nevemet, de a legcsekélyebb kegyért is térden állva kell majd könyörögnöd. Sem pénzt nem kapsz, sem emberi életet nem élhetsz, bár arra vigyázni fogok, hogy mások előtt ne kelljen szégyenkezned. Helyzetedet tehát nem tárom a világ elé. Más szóval, az állapot, amelyet oly tisztesnek véltél, a börtönöd lesz. Még a házasság gyengéd pillanatait sem osztjuk meg egymással. A szememben csak egy szolgáló leszel. Királynőként bántam volna veled, ha a kedvesem vagy, de így csak urad leszek, semmi más. Heather meglepetten pillantott fel: - Úgy érted, nem... nem leszünk bizalmas kapcsolatban? - Vág az eszed, kedvesem. E tekintetben felesleges aggódnod, ugyanis kicsinyes bosszúvágytól hajtva nem teszem tönkre magam. Számtalan nő van rajtad kívül, és egy férfinak igazán nem gond könnyítenie alantasabb vágyain. Heather szívéről nagy kő esett le; szerencséjét kárörvendő mosollyal nyugtázta: - Uram, biztosíthatom, hogy semmivel sem szerezhetett volna nagyobb örömet. - Mondanom sem kell, magam is látom, hogy örülsz - felelte Brandon hideg megvetéssel. - De ne féljen, asszonyom, a pokoljárása csak most kezdődik! Állítólag nem könnyű együtt élni velem. Pocsék természetem van, és egy ilyen kis nőcskével fél kézzel is elbánok. Ne feledd, szépségem: nem árt, ha őrizkedsz tőlem! Talán életben hagylak, ha vigyázol. Megértetted? Heather némán bólintott, és már ujjongott a szerencséje miatt. - Most pedig, aludj. Nekem még soká nem jön álom a szememre. Heather gyorsan a takaró alá bújt, nehogy a férfi máris kivetnivalót találjon benne, és óvatosan figyelte, hogy a balkonajtóhoz megy, kinyitja és kilép a holdfénybe. Heather le nem vette róla a szemét, miközben az oldalára fordult, szinte észrevétlenül, nehogy felhívja magára a férfi figyelmét. Brandon most is úgy állt, mint egy tengerész, aki a messzi láthatárt kémleli. A holdfény beezüstözte szép arcát és széles vállát. Sima, barna bőre csillogott a lágy fényben, és Heather úgy szunnyadt el, hogy benne gyönyörködött. Felriadt, amikor Brandon melléje feküdt. Ijedten felsikoltott, karját maga elé kapta, mert az álomtól bódultán azt hitte, hogy bántani akarja. De a férfi a karjához kapott, és lerántotta a párnára: - Hallgass, te kis bolond! - mordult rá, és fölé hajolt. - Csak nem akartam a székben tölteni az éjszakát, amig te az ágyban terpeszkedsz. Míg lefogta, Heatheren erőt vett a rettegés. Közel volt hozzá a sötétben, meleg lehelete az arcát érte. Az erkélyről beáradó holdfényben kirajzolódott dühös arcéle. - Nem akartam kiabálni! - bizonygatta Heather ijedten. - Csak megrémültem. - Rossz időpontot választottál - förmedt rá Brandon. - Nem fűlik a fogam a börtönhöz.

44

- Lord Hampton sosem tenne... - ellenkezett halkan a lány. - De még mennyire hogy megtenné! A nevem már viseled, a becsületeden esett foltot letörölték, de ha úgy véli, hogy elhamarkodottan bízott rám, igenis beváltja a fenyegetését, és börtönbe csukát, hogy neked bántódásod ne essen, így aztán mindegy, mit érzel irántam, ha azt akarod, hogy apa mellett nőjön fel a gyermekünk, akkor ne hergelj. - Nem állt szándékomban - suttogta Heather. - Ki tudja - vágott vissza a férfi. - Ó, te! - sziszegte Heather megvetően, és szabadulni próbált a szorításból. - Miért is vagyok ilyen szerencsétlen, hogy éppen te éltél vissza a helyzetemmel! Elviselhetetlen vagy! - Nem egy nő az ellenkezője mellett kardoskodna, drágám - nevetett a férfi halkan, miközben lefogta. - Gazember! - lihegte Heather kifulladva. - Te alávaló, durva, erőszakos fráter, nők meggyalázója! Undorodom tőled, és megvetlek! Brandon magához rántotta; heves, csontropogtató szorítása belefojtotta a szót, izmos, karcsú teste már önmagában agyonnyomással fenyegette a kis, törékeny nőt. - Csak óvatosan, szépségem, különben egykettőre megszaporodik a dolgod! A sikításod könnyen elnémíthatom, és nem lesz ellenemre, hogy férji jogaimat gyakoroljam. Egyre erősebb szorításától Heather felnyögött, és már-már úgy érezte, a férfi agyonnyomja. Remegő lába Brandon combjához simult, és csak ekkor jött rá, hogy kettejük közül még rajta van több ruha, bár hálóinge nem sokat takart belőle: felcsúszott a derekáig, és telt keble, amely dulakodás közben fedetlenül maradt, a férfi mellkasához nyomódott. Ahogy így hozzászorult, Heathernek nem maradt kétsége afelől, hogy a férfi kívánja. - Kérlek - nyöszörgőit, amint az ölelése egyre elviselhetetlenebb lett. - Jó leszek, csak ne bánts. De a férfi szorítása nem enyhült, és mélyről jövő nevetésétől Heather egyre jobban remegett. Azután a férfi egyszer csak elengedte, és visszalökte a párnára. - Aludj. Nem háborgatlak. Heather az álláig húzta a takarót, és az ágy egyik oldalán, vacogva összekucorodott. A hold ragyogó fényénél látta, hogy a férje a hátán fekszik, feje alatt összekulcsolja a kezét, és a mennyezetre bámul. Arca dühös meg-megrándulását még a félhomályban is látni vélte. - Hol élsz? - kérdezte halkan és hosszú hallgatás után. - A carolinai Charlestonban - felelte a férfi mély sóhajjal. - Szép hely? - próbálkozott Heather újra. - Nekem igen. De lehet, hogy neked nem fog tetszeni - válaszolt Brandon nyersen. Heather nem mert kérdezősködni. Ehhez a néhány kérdéshez is össze kellett szednie minden bátorságát. A nyitott erkélyajtón át könnyű, hűvös szél fújt; alig pirkadt, amikor Heather a szélre fölriadt. Kinyitotta a szemét, de egy percig azt sem tudta, hol van. Aztán hamar rájött, kihez bújt oda, hogy ne fázzon. Bal keze a férfi göndör sötét szőrrel borított mellkasán pihent, arcát izmos vállára fektette. A férfi mélyen aludt, és álmában feléje fordította a fejét. Arcvonásai az álom jótékony hatására kisimultak. Heather meg se moccant, mert félt, hogy felébreszti a férfit, így azonban kedvére tanulmányozhatta alvás közben megenyhült, határozott, egyenes vonalú száját és sötét szempilláit. Milyen szép ember - gondolta. - Talán nem is lesz olyan nagy baj, ha a fiam rá hasonlít. A férfi megmozdult, és elfordította a fejét; Heather csak kócos haját láthatta, és széles mellkasát. Pillantása a gyűrűsujján ragyogó aranykarikára esett, és elgyönyörködött friss csillogásában. Furcsán festett a kezén, és még különösebb volt a benne hirtelen feltámadó érzés. Mintha csak most ébredt volna rá, hogy ennek a férfinak a felesége. Eszébe jutott, amit előző nap mondott: hogy örökre, élete végéig az övé. És még ezen túl is, az örökkévalóságban is - tűnődött magában. Lassan, óvatosan, vigyázva, nehogy felébressze, ráhúzta a takarót, de hamar rájött, hogy tévedett, amikor azt képzelte, hogy a férfi is fázik; Brandon egyetlen rúgással ledobta magáról a takarót, és Heather elpirult a látványtól. Vakmerőségétől ugyan égett az arca, mégis szemügyre vette a mellette fekvő meztelen férfitestet. Lassan, érdeklődéssel mustrálta, végre kielégíthette kíváncsiságát. Nem kellett más szájából hallani, amit most a maga szemével is látott, hogy milyen nagyszerű férfi, akár a ritka nagyvad: barna bőre alatt rugalmas, erős izmok, hasa lapos, csípője keskeny. Kis fehér keze idegenül hatott barna szőrös mellkasán.

45

A rátörő különös érzés felkavarta. Elhúzódott a maga térfelére. Elfordult, és igyekezett száműzni gondolataiból a férfi testén vándorló tekintetét. Egy levél lassan földet ért az erkélyen. Heather összehúzta magát a takaró alatt, és azt gondolta, bárcsak olyan forróvérű lenne, mint a mellette alvó férfi. A kandallópárkányon álló óra elütötte a kilencet, amikor a két kuncogó lány visszajött, hogy fölöltöztesse. Halkan kopogtak, és a súlyos ajtón át is hallotta vihogásukat. Dühtől elpirulva kelt fel, és a válla fölött a férjére pillantott, aki teljesen kitakaródzva még mindig az igazak álmát aludta. Lábujjhegyen kerülte meg az ágyat, és a férfi meztelenségét befedte a takaróval. A férfi oly hirtelen nyitotta ki a szemét, hogy Heather ijedtében hátraugrott. Kezét, mitha megégette volna, maga elé kapta. Arca még pirosabb lett; tudatára ébredt, hogy áttetsző a hálóinge, és hogy a hasítékok is sokat elárulnak. Brandon ajkán lassú mosoly jelent meg, mint aki jól mulat a játékon. Heather remegve sarkon fordult, és bizonytalanul az ajtóhoz ment; mindvégig magán érezte a férfi tekintetét. A két fecsegő, vigyorgó szobalány egyszerre lépett be. Egyiküknél tálca volt, rajta ennivaló. Szemük úgy járt körbe a szobában, mintha az éjszaka történtek titkait keresnék. Az ágyon feltámaszkodó Brandon, akit a takaró csak derékig fedett, újabb vihogásra sarkallta őket. Zavaruk láttán Brandon is elnevette magát, de Heather legszívesebben beléjük csípett volna. Mindketten az ágyhoz léptek, és végigmutogatták, mi mindent hoztak, Heather pedig türelmetlenül várta, hogy befejezzék férje babusgatását. Őrjítő lassúsággal terítették ölébe a szalvétát, és komótosan kitöltötték a teát. Mérgesen fordult el, amikor Brandon gúnyos pillantása felfedezte, mennyire dühíti, ami a szeme előtt zajlik. Csak sokára jöttek rá a lányok, hogy miért is jöttek. Egyszerre tüsténkedni kezdtek körülötte: rózsaolajjal illatosított fürdővizet készítettek, és kiterítették a menyasszonyi ruhát, hiszen más Öltözéke nem volt. Férje érdeklődő, egyetlen részletet el nem mulasztó tekintete előtt levették róla a kék fátyolruhát, és a kádba segítették. Kuncogva szap-panozták be a karját és a hátát, de amikor a vállához és a melléhez értek, Heather nem bírta tovább: türelmetlenül kapta ki kezükből a szivacsot és a szappant, és rájuk förmedt, hogy hagyják békén. Brandon hangos nevetése azonnal ráébresztette, hogy nem ártott volna, ha türtőzteti magát; szép fejét hátravetve a férfi remekül mulatott. Heather villámló tekintetet vetett rá, és érezte, hogy ismét elönti a gyűlölet. Az ajkára kívánkozó szavakat azonban visszatartotta, mert félt, hogy Brandon megint kíméletlenül belefojtja a szót. Amúgy sem adja meg ennek a két vézna, egyszerű teremtésnek azt az elégtételt, hogy megtudják az igazságot; higgyék csak, hogy ő meg ez a szép vadember egymásba szerelmes, friss házasok. Nedvességtől fénylő bőrrel szépségesen állt fel, és hagyta, hogy szárazra töröljék. Bőrét égette Brandon pillantása, amely ráérősen vándorolt a testén. Boldogan húzta fel az ingét, amely - ha átlátszó és illetlenül kivágott volt is - legalább takarta Brandon elől. Ugyanúgy zavarban volt, mint a haját fésülő lányok, és némán átkozta magát, amiért Brandon vizslató pillantása ennyire kihozta sodrából. De csaknem elviselhetetlennek érezte, hogy a szaténselyem párnáknak dőlve tűrje, hogy a lányok egy örökkévalóságnak tetsző ideig fésüljék a haját. Amikor hátrébb léptek, és egymásnak gratuláltak a remek eredményhez, Heather megkönnyebbülten sóhajtott. PC nem örülhetett sokáig: Brandon a padlóra lendítette a lábát, £s a takarót maga után húzva fölegyenesedett. Fürgén maga köré tekerte, mielőtt a lányok még többet is láthattak volna belőle, majd összefogta keskeny csípőjén, és egy csókot nyomott Heather kerek keblére: - Csodás élmény, szerelmem - mormolta könnyedén. - Bevallom, először volt szerencsém jelen lenni egy hölgy reggeli toalettjénél. Tekintetük egy pillanatra találkozott a tükörben: a férfié izzó volt és mohó, a nőé zavart és bizonytalan. De nem leplezett csodálata láttán Heather mélyen elpirnlt, és lesütötte a szemét. Nem feledte, milyen érzés volt a férfi ajka a mellén, sem azt a furcsa, remegő izgalmat, amit a csók keltett benne. Brandon halk nevetéssel fordult el, majd látványosan kezet csókolt a lányoknak. Pontosan úgy viselkedett, mint aki talpig fel van Öltözve. Zavarnak nyoma sem látszott rajta; tökéletes magabiztosság áradt minden mozdulatából. - Nagyszerűen végezték a dolgukat, hölgyeim - duruzsolt a fülükbe. - A feleségem nagyra értékeli, amit érte tettek. A lányok csaknem elaléltak a gyönyörűségtől; ilyesmit még senkitől sem hallottak, nemhogy egy ilyen pompás férfitól. Kuncogva dőltek egymásnak, majd futottak, hogy Brandon fürdővizét is elkészítsék. Amikor végre becsukódott mögöttük az ajtó, Heather dühösen pattant fel a padról, és az ágyhoz penderült, hogy felvegye a ruháját. - Erre meg mi szükség volt? - szólt rá Heather a férjére. - Inkább komoly feddést érdemeltek azért, amit tettek, nem bátorítást, hogy még elviselhetetlenebbek legyenek!

46

- Sajnálom, szerelmem - mosolyodon el lassan a férfi, és tekintete elégedetten simogatta végig felesége hátát. - Nem is gondoltam, hogy ilyen féltékeny vagy. Heather kék szeme mérgesen villant rá, és már a nyelve hegyén volt a sértés, amikor Brandon elegáns mozdulattal földre hajította a lepedőt: - Volnál kedves segíteni a fürdésben, édesem? - nevetett rá. - Sehogyan sem érem el a hátamat. Heather csak fújt és prüszkölt, de nem szólt. Piros lett, mint a pipacs. Forrt a vére a férfi szégyenletes viselkedése miatt, de akármennyire dühítette, hogy ott áll előtte, meztelenül, és ilyen derűs nyugalommal szól hozzá, kénytelen volt lenyelni az ajkára toluló szavakat. Nem förmedhet rá, hogy micsoda gazember, amikor mindketten tudatában vannak a férfi paradicsomi öltözékének. Brandon kényelmes pózban várta Heather válaszát: egyik lábával kissé előrelépett, két kezét csípőjére tette. Heather gyűlölte, hogy olyan higgadt, meg tudta volna ölni, amiért ilyen gúnyosan néz, de szólni képtelen volt. Összeszorított fogakkal suhant el mellette, és szivaccsal, szappannal felszerelkezve, merev tartásban várta, hogy a férfi beszálljon a kádba. Hallotta, hogy Brandon magában kacag, és ettől csak még jobban csi-korgatta a fogát. Végül a férfi elhelyezkedett a forró vízben. Egy pillanatig habozott csak, azután fagyos elszántsággal hajolt fölé, és szappanozni kezdte a hátát; úgy sikálta, mintha azon akarná kitölteni a haragját. De amikor boldogan felegyenesedett, a férfi csak mosolygott: - Még nem végeztél, kicsim. Szeretném, ha tetőtől talpig lemosnál. - Micsoda? - sikkantotta Heather, mint aki nem hisz a fülének. - Úgy bizony, kedvesem. Rettentően lusta vagyok. Heather némán átkozta magában, mert tudta, hogy csakis a bosszúvágy vezeti. A fölötte gyakorolt hatalmát akarja fitogtatni, és a lustaság jó ürügy. Tudja, hogy szenved, ha hozzá kell érnie, ezért méltó büntetést választott: a fürdetés bizalmas feladatát. A verést szívesebben tűrte volna, és ezzel a férje is tisztában van. Utálta, de mit tehetett, felvette a szivacsot, és ismét nekilátott a szappanozásnak, míg a férje hátradőlt a kádban. A férfi vizsgálódó tekintetét kerülve, piros arccal húzta végig a szappant széles vállán és szőrös mellén. Brandon rezzenéstelenül, tekintetével simogatta fehér karját, karcsú, hosszú nyakát, végül keblét, melynek szépségét munka közben még jobban módjában állt megcsodálni, amint formásán domborodott az arca közelében. - Volt valakid a nagybátyád falujában? - kérdezte váratlanul, és a homlokán egy ránc jelent meg. - Nem volt - felelte Heather, és aztán átkozta magát, hogy nem adott ravaszabb választ. A komor arckifejezés eltűnt Brandon arcáról. Vizes ujját végighúzta a keblén, és elmosolyodott: - Pedig biztosan sokan bomlottak utánad. Heather dühösen rángatta összébb az ingét, és megtörölte magát ott, ahol a víz a két keble közé folyt. Amikor elengedte, az ing visszacsúszott, csak most már vizesen tapadt a bőréhez. - Volt néhány, de felesleges aggódnod. Nem hasonlítottak rád. Úriemberek voltak. - Dehogy aggódom, kedvesem - volt a könnyed válasz. - Kellően vigyáztak rád. - Téged kivéve mindenkitől megóvtak - vágott vissza Heather csípősen. - Részemről a szerencse, kedvesem - nevetett a férfi, és izzó tekintete végigperzselte Heathert. Heather elsápadt a haragtól: - Gondolom, férfiúi hiúságodat legyezi, hogy most gyermeket várok! Biztosan szörnyű büszke vagy magadra! - Nem mondhatnám, hogy elégedetlen vagyok. Történetesen szeretem a gyerekeket - válaszolta csúfolódva. - Ő, te... te... - füstölgőit Heather. A mosoly ijesztő gyorsasággal tűnt el: - Volnál kedves inkább a férjed fürdetésével foglalkozni, kedvesem? - szólt rá maró gúnnyal. Heather visszanyelte a könnyeit, és a férfi térde felett kinyomta a szivacsot. Már csak az alsóteste volt hátra, és Heather úgy érezte, képtelen ilyen intim mosdatásra. Hosszú pilláin könnycseppek ültek, majd selymes bőrére hullottak: - Képtelen vagyok rá - suttogta. Brandon az álla alá nyúlt, és gyengéden felemelte. Mélyen a szemébe nézett: - Ugye, tudod, hogy ha akarom, meg kell tenned? - kérdezte csendesen. - Igen - suttogta Heather kétségbeesetten, és szemét lehunyva rá is bólintott. Könnyei most már megállíthatatlanul folytak. Brandon megsimogatta finom arcát: - Szedd össze, kérlek, a ruháimat. A többiek már biztosan alig várják, hogy lássák, mi történt veled. Heather boldogan sietett teljesíteni a parancsot; végtelenül hálás volt elnézéséért. Egyhamar nem sértegeti majd, haragját sem mutatja ki. Nem szabad elfelejtenie, hogy a férje utálja és semmiképp sem

47

tűri el a szemtelenséget. A hatásos fegyelmezés megértette vele, hogy engedelmes feleség módjára teljesítse az akaratát. Lehet, hogy gyáva, de nincs mersze szembeszállni vele. Csendesen haladt mellette, amikor kiléptek a hálószobából. Még félénken fel is mosolygott, amikor a férfi átfogta a derekát, és lenézett rá. A két idős pár türelmetlenül várta őket a szalonban. Bár Fanny nénit más miatt emésztette az aggodalom: remélte, hogy az következik be, amitől mindenki más tartott, és elkomorult, amikor unokahúgát a férjével egyetértésben látta belépni, őlordsága felpattant, és Heather elébe sietett: - Ragyogó vagy, gyermekem, mint mindig - mondta megkönnyebbülten, és megölelte. - Másra számított, méltóságos uram? - kérdezte Brandon hidegen. - Ne nehezteljen rám, fiam - nevetett halkan az öregúr. - Heather boldogsága számomra mindennél előbbre való. - Hogyne, ezt világosan a tudomásomra hozta. Remélem, ma már engedélyt kapok, hogy feleségemet a hajómra vigyem, vagy tán ismét ránk kényszeríti a vendégszeretetét? De őlordságának jó kedve volt, és nem hagyta magát felbosszantani: - De mennyire! Vigye csak, s vele az áldásomat. Bár előtte esetleg megtisztelnek bennünket azzal, hogy velünk költik el az ebédet. Parancsról szó sincs, inkább vegyék kérésnek. Ha Önnek nincs kedve hozzá, azt is megértjük. Arról van szó, hogy nem szívesen válunk meg Heathertől. Olyan, mintha a sajátunk lenne. - Gondolom, ebédre még maradhatunk - válaszolta Brandon hűvösen. - De azután haladéktalanul vissza kell térnem a hajómra. Már így is túl soká voltam távol. - Hogyne, megértem. De Heather hozományáról is szerettem volna szót ejteni önnel. Úgy gondoltuk, adnánk vele hozományt... természetesen bőségesen. - Nem fogadok el öntől semmit, uram. Döbbent csend támadt, de leginkább Heather ámult el. Őlordsága értetlenül meredt a jenki kapitányra: - Jól hallottam, uram? - Igen - válaszolta Brandon merev udvariassággal. - Nem kívánok fizetséget elfogadni azért, hogy Heathert feleségül vettem. hát ez a szokás! Úgy érteni, valamilyen formában minden asszony visz hozományt a házasságba. Higgye el, én boldogan... - Heather hozománya a gyermek, akit a szíve alatt hord. Mást nem fogadok el. Az enyéimről képes vagyok gondoskodni. Mindettől függetlenül köszönöm az ajánlatát. Heather becsukta a száját, ami a meglepetéstől tátva maradt, és még mindig elképedve egy székbe kapaszkodott. - Bolond jenki - mormolta Fanny néni félhangosan. Brandon összecsapta a bokáját, és udvariasan meghajolt előtte; - Az ön szájából ezt bóknak veszem, asszonyom. Fanny néni dühösen bámult rá, és már szitokra nyitotta a száját, amikor - dicséretére legyen mondva - meggondolta magát, és ajkát összeszoritva, megvetően fordított hátat. A férfi gúnyos pillantással mérte végig. - Mint ön is jól tudja, asszonyom, igazat beszélek - folytatta Brandon, Fanny néni hátához intézve a szót. - Gondoskodom az enyéim-rol... és visszafizetem az adósságaikat. Heather nem értette, mire céloz, de Fanny néni elsápadt, és láthatóan ideges lett. Semmi pénzért nem nézett volna a jenkire. Még akkor is hallgatott, amikor egy inas ebédhez szólította a társaságot.

IV. fejezet A hideg októberi vihar tisztára mosta az őszi levegőt. Időnként heves széllökések rázták meg a kocsit, mely a macskaköves londoni utcákon csattogott - néha sárt csapva fel - a kikötő irányába. Heather Lady Hampton mellett ült a hátsó ülésen. Heather hallgatott, az idősebb asszony pedig halkan

48

beszélt hozzá; a közelgő válás feletti szomorúságáról csak az árulkodott, hogy néha szeretettel kisimított egy fekete fürtöt Heather arcából, vagy könnyedén megérintette a kezét. Heather pillantása újra meg újra férje közönyös arcára tévedt, aki vele szemben, Lord Hampton mellett ült. A kocsi sarkának dőlt, hogy minél kevésbé rázza a hintó, tekintete lassan és egykedvűen járt körbe az arcokon, egy pillanatra Heatheren is megállapodott, majd higgadtan továbbsiklott. Lord Hampton többször is megpróbálta szóra bírni, de udvarias, semmitmondó válaszokon kívül nem kapott mást. Egy éles kanyar után a hintó végigzötyögött a part menti keskeny utcán, áthaladt egy sáros, nyitott udvaron, és egy épület szélmentes oldalán állt meg. Az ajtó felett kis tábla zörgött-forgott a szélben, rajta a felirat: Charleston Vállalat Raktára. Brandon könnyedén leugrott, majd visszafordult Heatherhez: - Van időd bőven, hogy elbúcsúzz a barátaidtól. Még el kell intéznem a raktárfelügyelővel, hogy átrakóhajót irányítson a hajómhoz. Hatalmas léptekkel indult az épület felé, rövidre nyírt haját, kézelőjének csipkefodrát felborzolta a szél. Heather le nem vette róla a szentét, csak akkor nézett lassan Lady Hamptonra, aki már nem bírta tovább visszatartani a könnyeit. Szorosan átölelték egymást, és köny-nyezve, szótlan szeretetben forrt Össze a szívük - az anyátlan lányé es a gyermektelen asszonyé. Lord Hampton meghatottan köszörülte a torkát. Heather csakhamar kibontakozott az ölelésből, fölegyenesedett és ekkor Lord Hampton fogta meg a kezét: - Nyugodj meg, gyermekem - vigasztalta. - Néha örökre kell búcsúznunk, ezen már nem segithetünk. Ki tudja, útjaink talán még keresztezik egymást, és akkor ismét közös pillanatokat élhetünk át. De addig is vigyázz magadra, gyermekem. Nagyon, de nagyon vigyázz. Heather ösztönösen megölelte, és arcon csókolta: - Nem látogatnának meg még egyszer, mielőtt kihajózunk? -kérlelte. - Nem lehet, Heather. Férjed türelmével máris túlzottan visszaéltünk. Jobb, ha most és itt veszünk egymástól búcsút. Talán később megbocsát majd nekünk, de most siessünk, édes gyermekem. - Nagyon fognak hiányozni - fordult Heather ismét Lady Hampton-hoz zokogva. - Ott lesz a férjed, drágám, és nemsokára a gyermeked is - ölelte magához az idős hölgy. - Kevés időd lesz, hogy ránk gondolj. De valami azt súgja nekem, hogy boldogabb leszel vele, mint itt voltál. Most menj, kedvesem. Keresd meg haragos férjed. És egyet ne felejts: a haragot és a szerelmet csupán egy hajszál választja el egymástól. Heather nehezen bontakozott ki a karjából, és a kocsi ajtajához lépett. Odakintről a férje hangját hallotta; kurta parancsokat osztogatott egy ott lebzselő matróznak. Ezek szerint már vissza is jött, és most a lovak mellett várja! Letörölte könnyeit, kinyitotta az ajtót, és szoknyáját fölemelve leszállni készült. Brandon odaugrott, hogy] lesegítse; megfogta a derekát, és tekintetük egy pillanatra találkozott.; Heather szívét hála töltötte el, hogy ezúttal nem gúnyolódik a köny-j nyein. Gyengéden emelte le, azután benyúlt a kocsiba, hogy köpenyei-' két átvegye Lord Hamptontól, Lady Hamptontól pedig egy kis csomagot, amely ajándékokat tartalmazott. Heather távolabb állt, miközben Brandon halkan néhány szót váltott a Hampton házaspárral. A Fleetwood a dokktól távolabb, a nyílt kikötő vizén horgonyzott, és várta, hogy berakodhasson. Egy éles farú csónak, az evezőknél ülő, keményen dolgozó négy matrózzal, éppen megkerülte a hajó orrát, és feléjük tartott. A csónak farában egy alacsony, idősebb, izgatott emberke állt, és minden valószínűség szerint hölgyek fülének nem való szavakkal sürgette legényeit gyorsabb haladásra. Heather körül zajlott a dokk nyüzsgő, zsivajgó élete. Hangok, illatok, látnivalók zűrzavara vonta magára a figyelmét: az előző esti mulatozástól bűzlő tengerészek őgyelegtek mindenfelé, mosdatlan, csúf szajhák kínálták magukat szemérmetlenül, reménykedve, hogy megkeresik azt a néhány shillinget, amiből kitelik majd az aznap esti szállás és vacsora, a nyitott kanálisban visító patkányok marakodtak a szeméten, majd szétrebbentek, amikor egy utcagyerek követ vágott közéjük. Piszkos kis csavargók éles nevetése harsant, végigcsattogtak a dokkon, majd a kanálison átugorva eltűntek egy koszos mellékutcában. Heather megborzongott, mert eszébe jutott, hogy gyermekét erre az életre akarta megszülni, itt akarta felnevelni. Most legalább jobb sorsa lesz. Mit számít, hogy nem szeretik, nem kívánják feleségnek? A gyermeke apa mellett nő fel, ez a fontos, és fedél lesz a feje felett, még akkor is, ha apja a távoli tengereket járja majd. Most végre látja, hol folyik az élete egy kereskedelmi hajó kapitányának: ebben a nyomorúságos, mocskos kikötőben, ilyen emberek között, és odakint a vízen, azon a kis hajón. Még nem tudja, milyen szerephez jut majd a férje életében; csak annyi bizonyos, hogy gyermeke anyja lesz. Tőle függ, hogy magával viszi-e majd tengeri útjaira, vagy ami kevesebb vesződséggel jár, otthon hagyja - ebbe kevés beleszólása lesz, ha ugyan egyáltalán kikérik a véleményét. De arcát a tenger illatát hozó szélbe tartva

49

arra gondolt, hogy a jövőbe is így kell tekintenie: emelt fővel, elégedetten, efogadva azt a kevés örömet, amit a férjétől kap. Idővel tán majd az sem fogja bántani, hogy sosem ismerte a szerelmet. Férje kezének érintésére tért magához, aki hangtalanul lépett mögé, és meg is ijesztette. Érezve, hogy karcsú teste megremeg, Brandon a vállára terítette a köpenyét: - Ideje indulnunk - mormolta. - A csónak hamarosan ideér. A csónak már a móló végéhez közeledett. Brandon karon fogta a lányt, és a halmokban álló rakomány, feltekert kötelek és hálók között a csónak felé terelte. Alighogy a csónak orra nekiütődött a mólónak, az emberke partra ugrott, és feléjük sietett. Lekapta kerek sapkáját, és Heather rémülten ismerte fel George-ot, Brandon szolgáját és hajósinasát. George esetlenül meghajolt, és a kapitányhoz fordult: - Tegnapra vártuk, kap'tány úr. Már elveszettnek gondútuk. Éppen a keresésire akartam indúni a fiúkkal, mer' azt hittem, baja esett. Szörnyen aggódtunk ám. - Egy bólintással, szinte egyazon lélegzetvétellel tette hozzá: - Jó napot, assz'nyom. - Úgy alakult, hogy Lord Hamptonéknál kellett időznünk - felelte Brandon. George biccentve vette tudomásul, majd újabb esetlen meghajlással kopaszon fénylő koponyájára csapta a sapkát, átvette a kapitánytól a csomagokat, és baktatva megindult mögötte a csónak felé. Brandon szállt be először, majd maga mellé emelte és a hajó orrába ültette ifjú feleségét. George leadta a csomagokat meg a kikötőkötelet, lecsúszott a kötélhágcsón, és elfoglalta helyét a tatban: - Csak élénken, fiúk - parancsolta, és megragadta a kormány-rudat. - Gyerünk! Lökjétek el a csónakot! Bal evezők a vízbe, húzzátok meg, fiúk... egy... kettő! Most a jobbal is. És ne kíméljétek! Assz'nyom fázni fog, úgyhogy mindent bele! Serényen az evezőkkel! A kis csónak elhaladt egy kikötött kereskedelmi hajó orra alatt, és a kijjebb horgonyzó Fleetwood felé fordult. A csónak felszaladt egy nagyobb hullámra, és a széllökés sós vízpermetet sodort Heather arcába. A hideg víztől elállt a lélegzete, és fázósan megborzongott. Szorosabbra vonta magán Brandon köpenyét, és a vastag szövet egy ideig melegítette is, de ennek a kényelemnek hamar véget vetett a hideg és a szokatlan vízi út. A csónak orrán minden hullám nagyot dobott, azután lesiklottak a következő hullámvölgybe, majd ismét fel a következő hullámtaréjra. A soha eddig nem tapasztalt mozgás felkavarta Heather gyomrát; minden hullámvölggyel csak a hányinger fokozódott. Zavart pillantást vetett a férjére, aki arcát a szélbe tartotta, és láthatólag élvezte a sós vízpermetet. Heather a torkára szorította a kezét: Soha meg nem bocsátom magamnak, ha most nem tudom visszatartani, gondolta kétségbeesetten. Keze fején kifehéredtek a bütykök a görcsös erőfeszítéstől, de arcszíne lassanként így is olyan zöld lett, akár a tengervíz. Már csaknem szerencsésen célhoz értek, amikor a hajó mellé húzódó csónakból Heather felnézett a velük átellenben magasan fent himbálódzó árbocokra, és megszédülve felnyögött. Brandon odafordult; elég volt egyetlen pillantást vetnie a lány sápadt, eltorzult vonásaira, a görcsösen kapkodó karcsú kézre, hogy felmérje a helyzetet. Karját felesége melle alá csúsztatva óvatosan a víz fölé tartotta, és hagyta, hogy a többiről a természet gondoskodjék. Heather néhány perc múlva egy utolsó borzongás után, önmagától undorodva egyenesedett fel. Szégyellte a megalázó helyzetet. Lesütött szemmel ült, felnézni sem mert. Brandon megnedvesítette a zsebkendőjét, és a homlokához szorította: - Jobban vagy? - kérdezte gyöngéden. A csónak csendesen ringatódzott egy helyben a vízen, a hajó szélcsendes oldalánál. Heathernek egy gyenge bólintásra tellett az erejéből, míg George a háromárbocos ívelt oldalához kormányozta a csónakot, Brandon a kötelet az orrnál lelógó lánchoz, míg George a tat láncához erősítette. A kapitány egyik lábával a kötélhágcsóra lépve intett Heathernek: - Gyere, kicsim, fölsegítelek a fedélzetre. Heather óvatosan odabotorkált, és feltette lábát a férje lába mellé. Brandon a karcsú, könnyű testet magához szorítva felmászott hajója fedélzetére, és letette Heathert. Amíg Brandon a csónakkal foglalkozott, Heather körülnézett. Kötelek, horgonyláncok, rudak látszólagos kusza összevisszaságában találta magát, a feje fölött hatalmas, enyhén megdőlt árbocok ringatóztak a hullámok lágy ritmusára a rohanó felhők alatt. A hajó belsejéből nyikorgás, recsegés és lassú sóhajok szinte zenévé összeálló hangja áradt, a mozgás, hang egyvelege Heatherben azt az érzést keltette, mintha egy óriási, lélegző élőlényen állna. Tiszta, sós illat csapta meg az orrát, és amikor jobban körülnézett, látta, hogy minden a helyén van: a kötelek feltekerve, hogy kézre essenek, peckek, vödrök elrakva. Látható rend uralkodott mindenütt, amerre csak ellátott. Brandon ekkor tért vissza:

50

- Át kell öltöznöd, Heather. A kabinban találsz néhány holmit, amelyeket még akkor vettem, amikor nem tudtam, hogy időközben eltűntél. Gondolom, az utat ismered - tette hozzá, gúnyosan felhúzva a szemöldökét. Heather arca lángba borult, és a hátsó fedélzet alatt, az egyik ajtóra Pillantott tétován. - A, látom, nem tévedtem - mormolta Brandon, aki le nem vette róla a szemét. - A ládában keresd. Egy perc, és jövök. Heather értett a szóból, és az ajtóhoz ment. Mielőtt azonban kinyitotta, pillantása a férjére tévedt, aki elmerülten beszélgetett George-dzsal, és úgy tűnt, róla teljesen megfeledkezett. A kabin olyan volt, ahogy emlékezett rá: kicsi, ügyesen berendezett, a lehető legkisebb helyet véve el az értékes rakodótérből. A felhős, borús idő miatt félhomály volt odabent, csak a tat felőli ablakokon jött be némi szűrt fény. Heather gyertyát gyújtott az asztalnál, és férje köpenyét egy szegre akasztotta az ajtó közelében. Letérdelt a láda elé, elhúzta a reteszt, és felnyitotta a fedelét. Felsikoltott, amikor első pillantása a szépen összehajtogatott bézs színű ruhára esett. Megrohanták az emlékek, William Courté és az ebben a kabinban töltött éjszakáé. Tekintetét vonzotta az ágy, amelyen elvesztette szüzességét, eszébe jutott az ott zajlott ádáz küzdelem, a bőrét égető, izzó, szenvedélytől fűtött csókok, és végül az, ahogy tiltakozása ellenére is csatát veszített. Arca égett az emlékektől, keze önkéntelenül is a hasára tévedt. Megrezzent, amikor mögötte nyílt az ajtó, és Brandon lépett be. Gyorsan félretolta a bézs ruhát, és kihúzta az alatta fekvő sötétvörös, mélyen kivágott, szűk, hosszú ujjú, csuklónál fehér csipkefodorral díszített ruhát. Kislányos szenvelgést nem ismerő, felnőtt nőre illő ruha volt, egy olyan nőé, aki egy ilyen keresetlenül szép öltözékben akár kihívó is mer lenni. Brandon levette a kabátját, és az ágyra dobta, Heather pedig felállt, és remegő ujjakkal próbálta kigombolni a ruháját. Amikor kibújt belőle, szépen összehajtotta és betette a ládába. - Van egy fogadó a közelben - hallotta a háta mögött Brandon hangját. - Kényelmesebb lesz számodra ott, mint ezen a hajón. Heather kicsit elkomorulva fordult meg, és nézett a férfira. A férfi kigombolta az ingét, és az íróasztalhoz ült, az üzleti könyveibe mélyed-ve. Amilyen könnyen megszabadul tőle, és elküldi a hajójáról, olyan könnyedén feledkezik meg róla. Talán itt is hagyja, ha kihajózik. Semmi biztosítéka az ellenkezőjéről. Ö pedig itt maradna, elhagyatva. - Nem ismeretlen számomra a kényelmetlenség - felelte halkan. -Beérem ezzel is. Semmi szükség rá, hogy átvigyél a fogadóba. - Figyelmes vagy, kedvesem - nézett fel a férfi. - De itt én döntői - tette hozzá röpke, megvető kacajjal. - És szerintem a fogadó jobbí megfelel az igényeidnek. Sosem hitte volna, hogy ilyen kegyetlenül szabadul meg tőle! Vajon ezt a sorsot szánja nekem? - tűnődött elszomorodva. - Hogy idegen, csak züllöttséget és mocskot tapasztaló bábaasszonyok kezei közt szüljem meg a gyermekem, aztán boldoguljak, ahogy tudok? A kikötőben? Hogy neve legyen a gyermekemnek, de ne ismerjen más életet, mint a csatorna menti utcagyerekét? Megfordult, szörnyű balsejtelem lett úrrá rajta. Hát nincs ebben az emberben semmi könyörület? Ha meg akarja alázni, szívesen könyörög térden állva a fia életéért. De úgy tűnt, ezt sem akarja. Hidegen, érzelmektől mentesen döntött a sorsáról. A fogadóba kell hát mennie. Igyekezett félelmeit egy időre elűzni, és a vörös ruhát felhúzva odament a férfihoz. Sikerült magára irányítania a figyelmét, és látta, hogy a férfi arcán valami különös kifejezés suhan át. A ruha mélyvörös színe mellett Heather szeme sötétkéknek látszott, makulátlan bőre pedig ragyogóan fehérnek. A kivágás csodálatosan kiemelte vagy inkább felfedte keble szépségét, alig takarva a rózsás bimbókat. Heather félelemtől remegve, bizonytalanul fordult meg, és lázas izgalommal, növekvő ijedtséggel suttogta, mert fogalma sem volt, milyen hatást vált ki férjéből, ha erre az apró szívességre kéri: - Nem tudom bekapcsolni... volnál szíves? Érezte, hogy a férfi keze a ruháján matat, és fejét lehajtva várta, hogy befejezze, még lélegzetet is alig mert venni. Amikor a férfi végzett, rögtön ellepett tőle, és a válla felett tétova pillantást vetett hátra. A férfi addigra ismét a könyveibe mélyedt, de most komor volt az arca. Heather csendben tett-vett; eltette a menyasszonyi uszályát, összeszedte, amire majd szüksége lesz a fogadóban, a férfi széktámlára hajított kabátját felakasztotta a szekrény belsejében egy szegre és közben lopva nézte a férjét, félve, hátha olyasvalamit tesz, akár csak egy apróságot, amivel felbosszantja, de Brandon az üzleti könyvein kívül nem látott mást, és róla is teljesen elfeledkezett. Lassan, némán múltak a percek. Csak akkor enyhült valamelyest a feszültség, amikor George megjelent a teával és a kávéval. Dörmögött valamit az orra alatt, miközben elsőnek a kapitányát

51

szolgálta ki, majd neki is odavitte a teáját a taterkélyre, ahol - a férje háta mögött - ült. Amikor kiment, Heather már csak a szíve tompa dobbanásait és a hajó csendes nyöszörgését hallgathatta. Már majdnem tizet mutatott az óra, amikor Brandon hátratolta a székét, és megint ránézett. Tekintete a keblére esett, és ismét elkomorult: - A fogadóba menet vedd fel a köpenyem - mordult rá barátságtalanul. - Semmi kedvem, hogy útközben ránk támadjon egy kurvapecér, aki azt hiszi, szépen megszedheti magát rajtad. Heather érezte, hogy arcába szökik a vér. Nem látta a férje tekintetét. Szófogadóan mormolva csusszant le a párnás ülésről, és férje mellett a köpenyért sietett. Percekkel később már a csónakban vártak George-ra. Az inas ledobta Heather batyuját és egy vászonzsákot, majd lemászott melléjük, és kiadta a parancsot a matrózoknak. A parton mögöttük ment, s tekintete ide-oda kémlelt, hogy időben lefülelje az esetleges tolvajokat vagy más veszélyes alakokat. Szerencsésen megérkeztek a fogadóba, épp egy szomorkás matrózdal hangjaira léptek be. Az énekes alacsony, vézna ember volt, de a hangja lágy bariton - egészen elbűvölte a körülötte sört iddogáló tengerészeket. A kandallóban vidám tűz pattogott, és Heather gyomra megkordult a malacpecsenye illatától. Lehunyta a szemét, és igyekezett megfeledkezni a gyomrát maró éhségről. Brandon odasúgott valamit George-nak, és az inas elsietett, hogy > a fogadóssal szót váltson, Brandon pedig egy sarokasztalhoz vezette Heathert. A lány leült a székre, amit a férje kihúzott, és a következő pillanatban asztalon is volt az étel, ital, amit Heather szívesen fogadott, hiszen a szeme kopogott az éhségtől. Észre sem vette, hogy a férfiak hogy megbámulják, sem azt, hogy evés közben lecsúszott válláról a köpeny, azt a két ágrólszakadt alakot, akik egymás között sutyorogtak a terem másik végében, meg végképpen nem. Figyelmét az étel és a matróz dala kötötte le. Hátrahőkölt, amikor a férje feléje hajolt, és vállára húzta a köpenyt. Amikor a tekintetük találkozott, Heather elpirult: - A ruhát a magam gyönyörűségére vásároltam, szerelmem - súgt oda a férje. - Nem azért, hogy másoknak szerezz örömet szép keble látványával. Azonfelül nem is bölcs dolog. Túlzott érdeklődést ébresz tesz ezekben a férfiakban. Heather összevonta magán a köpenyt, és óvatosan körülnézett Brandon igazat beszélt; mindenki őt nézte. Még a tengerész is elhallga tott egy percre, amikor ránézett. De utána új dalba kezdett: Mert bizton eljön a láng, Égett, fekete, kopár lesz a hegy De a tavasz lehelete Kicsalja a félénk, bájos liliomot S az felszegi fejét a rom között, A hőségnek beadja derekát, De, állhatatos gyönyörűség, Messze felülmúlja, lebírja a lángot. Heather a férjére pillantott, és észrevette, mennyire bosszantja a matróz dala. Félig lesütött szemmel evett, de arcán idegesen rángatódzott egy izom. Haragja láttán Heather félős hallgatásba burkolózott. Vacsora után a fogadós a szobájukba vezette őket; erről George már jó előre gondoskodott. Utánuk vitte a csomagjaikat, de a fogadóssal együtt azonnal távozott. Heather percekig azt hitte, hogy Brandon is elmegy, és soha többé nem látja viszont, de a férfi láthatóan nem sietett: egy székben ült, kényelmesen elterpeszkedve. Heather végül odament, és megkérte, hogy kapcsolja ki a ruháját; mintha csak azt várná, hogy marad, vetkőzni kezdett. Lebontotta és ujjaival megfésülte a haját, mert se fésűje, se keféje nem volt. Férje pillantását még akkor is magán érezte, amikor a ruhájából kibújt, majd lehúzta az ingét is, és felvette a hálóinget, amit Lady Hamptontól kapott. Vékony, fehér batisztból varrt hálóruha volt, amelynek mély, kerek kivágását csipkebetét díszítette. A keble alatt keskeny szalagot bújtattak át a csipkén, és ezzel lehetett megkötni. Bő, hosszú ujját a csuklónál csipkefodor ékesítette, amely a keze fejét is eltakarta. Bár a nászéj-szakán viselt öltözéknél kevésbé volt átlátszó, éppoly vágyat ébresztő volt, mint a másik, és amikor Heather elment a gyertya előtt, Brandon haragos káromkodással ugrott fel, és öles léptekkel az ajót felé indult. - Egy-két óra múlva visszajövök - vetette oda a válla fölött, majd becsapta maga után az ajtót. Heather rémülten rogyott össze, és zokogásban tört ki: Még arra se méltat, hogy az igazat megmondja - gondolta. - Soha nem jön vissza.

52

Kínos lassúsággal telt az idő. Heather fel-alá járkált, és törte a fejét, mihez kezdjen, hova és kihez forduljon. A nagynénjéhez nem, mert nem hagyhatja, hogy a gyermeke Fanny néni gyűlöletes fedele alatt nőjön fel, de Lord Hamptonhoz sem fordulhat segítségért. Büszkesége nem engedi, hogy gondjaival megint őket háborgassa. Talán, ha kegyes hozzá a sors, itt is kaphat munkát a fogadóban: felszolgálhat. Holnap meg is kérdezi, de ha sikerül, most megpróbál aludni. Bármilyen későre járt is, Heather szemére nem jött álom, akárhogy igyekezett kétségeit, félelmeit száműzni gondolataiból. Örökkévalóságnak tetszett, amíg a távoli harang elkonditotta az egy órát. Heather felkiáltott, az ablakhoz futott, és becsapta. Zokogástól rázkódó vállá-val az ablakfélfának dőlt. Az ajtó előtt férfihang hallatszott, majd egy másik felelt rá. Rémülete nőttön-nött, míg nyílt az ajtó, de a kintről beszűrődő fényben felismerte George-ot, és férje széles vállát, magas alakját. - Hát visszajöttél? A férfi feléje fordult, mielőtt az ajtót becsukta volna, majd ismélj sötétség borult a szobára. - Miért nem feküdtél le? - kérdezte, és az ágyhoz ment. Kovakő kapart acélt, és a tüzet fogó taplóval Brandon gyertyát gyújtott. A fényben Heatherre nézett: - Beteg vagy? Heather lassan odament hozzá, és ahogy közelebb ért, szempilláin megcsillantak a könnycseppek: - Azt hittem, elhagytál - suttogta. - Azt hittem, soha többé nem látlak viszont. A férfi egy percig meglepetten bámulta, majd gyengéden elmosolyodott, és magához húzta: - És ettől megijedtél? Heather szánalmasan bólintott, és megpróbálta magába fojtani feltörő könnyeit, de a hangja rekedten csuklott el. Brandon gyengéden kisimította arcából a haját, és homlokon csókolta, hogy reszketését csillapítsa: - Egy percig sem voltál egyedül, kicsim. George az ajtó előtt őrködött. Most ment csak el lepihenni. Olyan gazembernek tartasz, aki elhagy, és még csak nem is törődik a biztonságoddal? - Nem tudtam, mit gondoljak - suttogta Heather. - Féltem, hogy soha nem térsz vissza. - Istenem! Ez bizony se rám, se rád nézve nem túl hízelgő. Ilyen helyen soha nem hagynék egy hölgyet, hogy a védelméről maga gondoskodjék, még kevésbé a feleségemet, aki ráadásul gyermeket vár. De ha ez megnyugtat, nem hagylak itt, amíg ebben a fogadóban lakunk. Heather felnézett, és barátságos melegséget látott a férfi szemében: - Nem muszáj - felelte halkan. - Nem ijedek meg többé. Brandon megfogta az állat: - Akkor feküdjünk le, hosszú nap van mögöttünk, elfáradtam. Heather letörölte a könnyeit, és készségesen ágyba bújt az ajtóhoz közelebb eső oldalon; onnan figyelte csendben, hogy férje kinyitja a vászonzsákot, és elkerekült a szeme, amikor a kezében megpillantotta a két kovás pisztolyt, amelyekkel egyszer sakkban tartotta a szolgát. Brandon odavitte a pisztolyokat az ágyhoz, majd leült Heather mellé, és tölteni kezdte mindkettőt. Heather felült: - Bajra számítasz? - kérdezte halkan. Brandon rámosolygott: - Csupán elővigyázatosság. Nem árt, ha nyugtalanítóak a körülmények. Felesleges aggódnod, szerelmem. Heather kíváncsian figyelte, hogy tölti meg az egyiket. A művelet eszébe juttatta önnön kínlódását, hiábavaló erőlködését. Érdeklődése láttán Brandon csendesen felnevetett: - Szeretnéd végre megtanulni a kezelésüket? - kérdezte. - Ami azt illeti, üresen is jól elboldogultál velük. George rettenetesen zavarba jött, amikor fény derült a kis csalásodra; hogy ő, a férfi, remegett a félelemtől egy töltetlen pisztoly és egy fiatal, törékeny lány előtt! Sértette a büszkeségét. Sokáig nem lehetett bírni vele. De velem sem -dörmögte, amikor a szolga fejéhez vágott dühödt szitkok özönére gondolt; magánkívül volt, amikor a Fleetwoodra. visszatérve megtudta, hogy a lány elszökött. Rosszkedvét csak fokozta, hogy később sem sikerült a nyomára bukkanni. Karjánál fogva az ágy szélére vonta, maga mellé: ~ De ez már a múlté. Ha akarod, megtanítalak, hogyan kell megtölteni. - A szemébe nézve folytatta: - Figyelmeztetlek, soha eszedbe ne jusson ellenem fordítani, mert akkor használnod is kell! Én nem vagyok George; ha szökni támad kedved, előtte velem kell végezned. ~ Halkan nevetett: - De ami azt illeti, nem hiszem, hogy képes lennél bárkit is megölni, így azt hiszem, ezeket akár el is tehetem. Heather nagyot nyelt. Némán, hatalmasra tágult szemmel nézett a férfira. Nem kételkedett a szavában. Nem az a férfi, aki üres fenyegetésekkel dobálódzik. Közel ültek egymáshoz, testük összeért, combjuk egymáshoz simult, Heather karja a férfi oldalához szorult. Brandon átnyúlt a háta mögött, kezét megtámasztotta a csípője mögött. Heather

53

idegei pattanásig feszültek. Ijedten lesütötte a szemét, hálóingét, ami felcsúszott, ahogy a férfi maga mellé húzta, illedelmesen combjára és térdére igazította. Félve érintette meg a még töltetlen pisztolyt: - Megpróbálhatnám...? - Ha akarod - s azzal a kezébe nyomta. A fegyver nehéz volt, férfikézbe való. Rosszul állt Heather kezében. A térdére fektette, fogta a lőporszarut, aztán felemelte a pisztolyt, hogy beleöntse a puskaport. - Tartsd el az arcodtól - utasította Brandon. Heather engedelmeskedett, és egy kis szürke port töltött a csőbe. Utána egy darab papírt dugott bele - ahogy a férjétől látta -, majd a vesszővel beletömte, végül egy olajos rongyba csavart ólomgolyót nyomott bele, s már készen is volt. - Tanulékony vagy - jegyezte meg Brandon, amikor elvette tőle a pisztolyt, és a párja mellé fektette az asztalra. - Egy új Molly Pitcher válhat belőled. Heather értetlenül nézett fel rá: - Ki az, Brandon? - kérdezte, és észre sem vette, hogy most szólítja először a keresztnevén. A férfi elmosolyodott, és megérintette egyik fényes fürtjét: - A csatában vizet hordó asszonyokat hívták így, kiváltképp azt az egyet, aki a britek ellen segített tartani az arcvonalat Monmouthnál. Heather kíváncsian kérdezte: - De ugye, te is angol vagy, Brandon? - Szó sincs róla, asszonyom! - nevetett a férfi. - Bár a családom valamikor idevalósi volt, már jóval a haláluk előtt hazájukhoz hű amerikaiaknak tekintették magukat. Én is az vagyok. Apám harcolt a britek ellen, és fiatal fiúként én is. Majd megszokod, hogy szeretett Angliádat odaát nem kedvelik különösebben. - De hát kereskedsz velünk! - kiáltott fel Heather csodálkozva. -Idehajózol, és azokkal kötsz üzletet, akik ellen egykor harcoltál! - Üzletember vagyok - vont vállat a férfi. - Haszonért árulom a gyapotot meg a többi árut. És még nagyobb haszonért adom el az enyéirnnek azt, amit az angoloktól veszek. Nem vagyok haragtartó, ha üzletről van szó. Egyébként még szolgálatot is teszek a hazámnak, hogy olyasmivel térek vissza, amire ott szükség van, és egyelőre besze-rezhetetlen. - Ezek szerint évente áthajózol Angliába? - Az utóbbi tíz évben igen, de ez a mostani az utolsó utam. Van egy ültetvényem, azt kell igazgatnom. Tovább már nem hanyagolhatom el. És most egyéb felelősség is a nyakamba szakadt. Ha hazatérünk, eladom a Fleetwoodot. Heather szíve megdobbant. Úgy értse, hogy többé nem száll tengerre, hanem letelepszik, és a gyermekével törődik? Heather talán még valami névleges tekintélyt is szerezhet magának a férfi családjában. Boldog melegség töltötte el erre a gondolatra, és egy pillanatra csaknem elengedte magát. De a rideg valóság, a feltámadó kétség hamar magához térítették: - Én is az ültetvényen élek majd? - kérdezte, pedig félt a választól. - Hát persze - felelte a férfi kissé csodálkozva. - Mégis mi másra gondoltál? - Nem is tudom... nem mondtad - vont vállat Heather idegesen. - Hát most mondom - nevetett a férfi. - Légy jó kislány, és bújj az ágyba. A fecsegésed kifárasztott. Heather gyorsan engedelmeskedett, a férfi pedig felállt és vetkőzni kezdett. Amikor elkészült, az ágy túloldalára mutatott: - Jobb, ha én alszom az ajtóhoz közelebb. Heather átcsúszott a másik oldalra, de egy szóval sem tudakolta, miért kell ezt tennie. Látta, hogy a férfi kellemetlenségre számít. Brandon elfújta a gyertyát, és lefeküdt mellé. Odalent, az udvaron egy hajólámpa lengett az erős szélben, és halvány fénye táncolt a falon. Heather rádöbbent, hogy a haja Brandon párnáján fekszik, és a férfi ya is feküdt. Várta, hogy a férfi majd kiszabadítja, de amikor hosszú idő elteltével sem történt semmi, rájött, hogy már nem is fog, ugyanis a férfi arcát Heather puha haján pihentetve - elszunnyadt. Beletörődő sóhajjal bújt hozzá, a mellette érzett biztonság feledtette, hogy az Oszakát fogságban kell töltenie, és lassan ő is álomba merült. A rémület űzte el szeméről az álmot, pedig mélyen aludt: egy tenyér tapadt a szájára, hogy a páni félelem sikolyát elfojtsa. Szeme tágra nyílt, és mielőtt még föléje hajló férjét megismerte, kétségbeesetten a kezébe csimpaszkodott. De amint rájött, hogy ő az, az éberséggel félelme is elmúlt, és visszahanyatlott a párnára, bár zavartan nézett fel rá, a férfi arcát fürkészte a sötétben. - Ne mozdulj - suttogta Brandon. - Feküdj nyugodtan, mintha aludnál. Egy hangot se!

54

Heather bólintott, hogy értésére adja: engedelmeskedik. Brandon elhúzta a kezét, és mellé feküdt. Lélegzetvétele lassú, egyenletes lett, akár egy alvóé. Az ajtó mögül fojtott hangok, majd a zárban matatás, kaparászás zaja hallatszott. A retesz lassan fölemelkedett, és Heather-nek erőfeszítésébe került, hogy nyugodtan lélegezzék, miközben - szíve majd kiugrott a helyéből. Vékony fénycsík hullott a sötétbe, majd szélesebbre tágult, ahogy az ajtó nyílt. Szemét résnyire nyitva Heather látta, hogy egy fej bukkan fel az ajtónyílásban, majd suttogás ütötte meg a fülét: - Alszanak. Gyere. Két sötét alak lopakodott be, és az ajtó becsukódott Heather összeszorította a fogát, és majdnem felült, amikor egy óvatlan lépéstől megreccsent a padló. Dühös suttogás volt a válasz: - Föl ne ébreszd a fickót, te bolond! Nem ám anyámasszony katonája. Ha fölébred, el nem vesszük tőle a lányt. - A túloldalon van - súgta hangosabban a másik. - Pszt! - szisszent rá az első. - Nem kő mondanod, a magam szemivei is látom. Már az ágy lábánál jártak, amikor Brandon észrevétlen előhúzta a két pisztolyt, és felült: - Hátrébb az agarakkal, fiúk! - dörrent rájuk. - Vége a játéknak. És ne mozduljatok, mert ebben a két jószágban ólomgolyó van, és az bizony nagy lyukat üthet az oldalatokba! A két rabló megtorpant, bár egyikük megfordult, mintha menekülésre készülne, a másik meg a karját fogta. - Gyújts gyertyát, Heather, hogy lássuk is, kikkel van dolgunk -nógatta Brandon. Heather gyorsan átkúszott mögötte, és meggyújtotta a komódon álló gyertyát A lágy fényben ráismert arra a két alakra, akik vacsora közben egymással sutyorogtak. - Nem akartunk mi itten bajt - szabadkozott az egyik. - Nem bántanánk a lyányt. A másik emberrabló már merészebb volt: - Csinos összeget kaphat érte, kap'tány. Ismerünk ám egy herceget, aki aranyban a súlyánál többet megadna érte! Az se számít, hogy mán nem szűz. - Tekintete Heatherre siklott, és fekete fogait kivillantva rávigyorgott: - Csuda értékes a kicsike, kap'tány. Háromfelé osztjuk, amit kapunk, ígérem. ' Heather remegve húzódott a férje mellé, és álláig húzta a takarót. Kínosan érezte magát a szemtelenül bámész pillantások kereszttüzében. Tudta, hogy ha sikerrel járnak, sokszor töltötték volna kedvüket vele, mielőtt átadták volna annak a bizonyos hercegnek. William Courthoz hasonló fickók voltak, akiket elsősorban saját vágyuk kielégítése hajtott. Brandon vészjóslóan nevetett, felállt, és szembefordult a két mákvirággal. Meztelenségével láthatóan nem törődött, és a fesztelenség, ahogy a pisztolyokat markolta, csak fokozta a rablók idegességét. Más kettesben látni ruha nélkül, gondolta Heather, és megint más idegenek társaságában. Lángolt az arca a szégyentől. A két férfi mellett Brandon meztelensége annál csupaszabbnak tetszett. - Csalódást kell okoznom, uraim - mondta Brandon könnyedén. -A hölgy gyermeket vár tőlem, és én önző természetű vagyok. - A terhessége nem akadály, kap'tány - sietett biztosítani a félénkebbik. - A herceg akár a kilencedik hónapban is lefekteti, és egy ilyen csinoskával biztosan nem is esne nehezére. Oszt, ha világra hozta a kölyköt, a tetejibe is mászik rögvest, így is megad érte ugyanannyit, mink meg a felét magának aggyuk, mer' látnivaló, hogy kő magának valaki, aki az ágyát melegíti... Brandon szeme hidegen villant, a pisztolyok agyát szorító öklén kifehéredtek a bütykök. Arcán rángani kezdett egy izom. - Dögletes itt a levegő, szinte megfojt - mormolta dühösen, és száját kényszeredett mosolyra vonta: - Talán fáradjatok az ablakhoz, fiúk, es nyissátok ki, kérlek. De óvatosan szedjétek a lábatokat, mert kezd fáradni a kezem. Egymást taposva siettek engedelmeskedni, és közben mosolyogva fordultak a jenki felé. - Most pedig, mielőtt távoznátok - kezdte Brandon kimérten, szinte barátságosan, majd hangja váratlanul a külön-külön hangsúlyozott szavakból sütő dühtől fenyegetővé és ijesztővé vált -, a hölgy a feleségem, és a gyermekemmel viselős. Hozzám tartozik, és ami az enyém, azt megtartom magamnak! Az utolsó szavak romba döntötték a gazemberek nyerészkedési reményeit. Homlokukon kiütött a veríték, szemük elkerekedett, álluk leesett a csodálkozástól. Hirtelen sürgősnek érezték, hogy hosszúra nyúlt látogatásuknak véget vessenek. Egymás 'Szavába vágva igyekeztek Brandont megnyugtatni: - De, kap'tány... ő... mi... Végül a bátrabbnak sikerült érthetően beszélnie. - Tuggya, kap'tány, nem is gondútuk vóna. Egy eccerű feleség nei szokott ilyen ágybavaló lenni. Úgy értem, uram, hogy...

55

- Mars ki! - ordított közben Brandon. - Mielőtt mindkettőtöke megfojtanám, kifelé! Az ajtó felé indultak, de Brandon gonosz nevetésére megtorpantak. - Nem arra, fiúk. Az ablak is megteszi. Tátott szájjal bámultak rá: - De, kap'tány úr - hadarták -, azt akarja, hogy kitörjük a nyakunkat? - Kifelé! A fenyegetően meredő pisztofycsövek előtt a gazfickók egymást lök-dösve igyekeztek eleget tenni a parancsnak. Némi dulakodás után ~ bátrabbik kiugrott az ablakon - hogy segítséggel vagy anélkül, o*i| nem lehetett látni. Tompa puffanás, majd fojtott káromkodás és nyögések hallatszottak lentről: - Asszem, eltört mindkét szegény lábom, te aljas tengeri patkány! - kiabálta fel. Az ijedősebb hátrapislogott a válla fölött, majd Brandon intésére vonakodva bár, de kiugrott ő is. Amikor földet ért, haragos kiáltások, átkozódás és nyögés, valamint Brandon családfáját illető, nem éppen dicsérő jelzők hallatszottak. De az emeleti ablakból derűs kacagás volt a válasz; Brandon becsukta mögöttük az ablaktáblát. Feltette az ajtóra a keresztrudat, de úgy, hogy kívülről ne lehessen kinyitni. A bicegő tolvajok hangja egyre halkult. Brandon még mindig mulatott magában, amikor bebújt az ágyba Heather mellé, aki csodálkozó tekintettel az ágy közepén ült, és őt nézte. Brandon rávigyorgott: - Kíváncsi lennék, mi történt a másodikkal. Nem gondolod, szívem, hogy az nagyobbat ordított? Heather a szemébe nézett, aztán bólintott, és csilingelő hangon halkan felkacagott: - De mennyire! És azt hiszem, megtiszteltetésnek kellene vennem, hogy hazudtak a vételár tekintetében. Épeszű férfi nem adna ennyit egy nőért. Brandont rabul ejtette a kacagás, a kedves hang, a ragyogó, boldog mosoly, a hálóing kivágásából kívánatosán domborodó sima kebel, a lágyan leomló, átlátszó ruha alól elősejlő karcsú test. Homlokát kiverte a veríték a jól ismert feszültségtől. Arcán megrándult az izom, és hirtelen leküzdhetetlen vágy fogta el, hogy fájdalmat okozzon. - A súlyod nem sok, így aligha kaptam volna érted sokat - vágta oda kíméletlenül, és elfújta a gyertyát. - Nagyobb összeg talán kísértésbe hozott volna - tette hozzá fagyos hangon a sötétben. Heather, akit megrémített a váratlan hangulatváltozás, párnájához kúszott, és lefeküdt. Nem értette, hogy mit tett vagy mondott, amivel ilyen kegyetlen bánásmódra sarkallta. Milyen kiszámíthatatlan! Hogy is érthetné meg valaha is? Egyik pillanatban gyengéd és kedves, mint nem is oly rég, a következő percben pedig már rázúdítja hirtelen fellobbanó haragját. Reggel Brandonnak hűlt helyét találta. Gyorsan pattant ki az ágyból, megmosdott, magára kapta a ruháját, de hátul nyitva hagyta, hiszen nem érte el a kapcsokat. Vakmerőén kutatta át Brandon háti zsákját, amíg meg nem találta a kefét. Ha használni meri, vajon milyen büntetés vár rá? Ez a kilátás csaknem kedvét szegte. De ha visszateszi, mivel fésülködjön? Miután semmije sincs, a haja meg kócos, kénytelen a férje keféjét használni. Ha ügyes és gyors, lehet, hogy észre sem veszi, így aztán vadul a hajának esett, hogy mielőbb végezzen, és a leleplezést elkerülje. De még az utolsó simításoknál tartott, amikor megrökönyödve látta, hogy Brandon visszatér. Megperdült, buntudatosan ránézett, kezében a kefét szorongatva. Rögtön megérezte, hogy a férje rosszkedvű, és nem a legalkalmasabb pillanatot választotta bátorsága fitogtatására. - Sajnálom - rebegte -, de nincs saját kefém. Ami kevés holmi volt, a nagynénémnél maradt. - Ha már az engedélyem nélkül volt merszed hozzányúlni - felelte a férfi halk, vészjósló hangon -, tessék, használd kedvedre. Heather sietősen tette le a kefét, s kihasználva, hogy Brandon az ablak felé indul, óvatosan lopódzott el mellette. Míg a haját fonta, titkon rá-rápillantott, hogy ott van-e még az ablaknál. Amikor észrevette, hogy a férfi nézi, gyorsan elkapta a pillantását. De nyugtalan lett, keze remegett, így alig tudta rendesen befonni a haját. Többször is nekikezdett, míg végül sikerült, és elégedett lehetett az eredménnyel. Mindvégig magán érezte a zöld szempár pillantását. Némi nehézség árán karikába hajlította a két nehéz fonatot, és a végén a füle fölé tűzte; a fonatok most már szabadon lógtak le Heather vállára. Brandon elfordult, és kinézett az ablakon: - Délután varrónőhöz viszlek - jelentette ki ellentmondást nem tű-rően. - Szerényebb, illedelmesebb ruhákra lesz szükséged annál, amit most viselsz. Heather fogta a ruháját, hogy le ne csússzon, s közben óvatosan figyelte. A férfi könnyed eleganciával öltözött fel, pedig a kabátját még föl se vette; őzbarna, feszes nadrágjához ugyanolyan színű mellényt viselt, s hozzá fehér harisnyát és fehér, bő ujjú, csuklónál húzott inget, amelynek csipkeszegélye erős, barna kézfejére hullott. Mint mindig, most is makulátlan, kitűnő ízlésre valló volt

56

az öltözéke. Heathernek az is feltűnt, hogy nem egy szenvelgő divatmajom; öltözködése csak kivételes igényességét tükrözi, de azon túl nem fordít túlzott gondot a ruházatára. Figyelme az ablakon túlra irányult, de Heather az arcélén is látta, hogy komor. Kintről többnyire a koldusok, utcagyerekek zsivaja hallatszott be, és néha egy-egy szekér vagy hintő kerekének zörgése. Heather rendbe tette az ágyat, és igyekezett minél zajtalanabbal tenni-venni. Amikor elkészült, leült az ágy szélére, és várta, hogy a férje megmozduljon vagy utasítsa valamire. Egy örökkévalóságnak tűnő ideig várt. A háta is belefájdult, s fejét az ágy oszlopának támasztotta. Szemét lehunyta, de az idegességtől pillája meg-megrebbent. Gyomra fájt az éhségtől. Amikor Brandon végre megmozdult, fölegyenesedett, és a lecsúszó ruhát visszahúzta a vállára. Férje tekintete zönyösen siklott végig rajta: - Estig így akarsz ülni, vagy hajlandó vagy végre idejönni, hogy bekapcsoljam a ruhád? Ha enni is szeretnél, nem ártana sietned. Heather sebesen szállt le az ágyról; hogy is ne engedelmeskedett volna azonnal! Alsó ajkát beharapta, és izgatottan dobogó szívvel, félve emelte Brandonra a pillantását: - Nem akartalak bosszantani a kefével - mentegetődzött zavartan. -De már tegnap este sem tudtam kibontani a hajamat, és egészen össze-kuszálódott. Nem találtam más megoldást. Brandon kifejezéstelenül nézett le rá, majd hirtelen ismét elsötétült a tekintete: - Nem fontos - felelte kurtán. - Fordulj meg, hogy bekapcsolhassam a ruhád. Heather sápadtan engedelmeskedett, szeme merő értetlenség: vajon a kefe engedély nélküli használata miatti elégedetlenségén túl még most is a múlt éjszaka dühíti? De mit követett el? Amikor lementek reggelizni, George gyors biccentéssel és egy elmormolt „jó napot, assz'nyom"mal üdvözölte, néhány sietős szót váltott a kapitánnyal, és eltűnt. Heather hosszan nézett utána; szemöldökét ráncolva azon tűnődött, hogy mennyit mondhatott el az inas Brandon legényeinek a hajón tett korábbi „látogatásáról", és az azt követő eseményekről. Úgy tűnt, Brandon bizalmas embere. De a múló arckifejezés nem kerülte el Brandon figyelmét: - Ne aggódj George miatt, szerelmem - nyugtatta meg. - Nagyon titoktartó. Elég, ha tudod, hogy tisztában van vele: nem utcalány voltál, és bánja, ami veled történt. Bár ezzel talán nem értesz egyet, George nem ostoba. Látta a lepedőn szüzességed bizonyítékát. Bizton gondolhatta, hogy én fosztottalak meg tőle. Heather azt hitte, ott nyomban meghal a szégyentől. E tudattal soha többé nem nézhet az inas szemébe. Nincs mit tenni. Piros arcát kis nyögéssel temette a kezébe. - Ne emészd magad, kedvesem - mondta a férfi, és könnyed mosolyra vonta szép ajkát. - Nincs miért szégyenkezned. Hány nő kívánja, bárcsak hasonló bizonyítékát adhatná tisztaságának, amikor férje először tölti vele az éjszakát! Egyetlen férfi sincs, aki ne örülne, hogy 0 volt az első. - Te is örültél - csattang fel Heather, s ránézett. A férfi már megint nevetett rajta, ezért elfutotta a pulykaméreg. Brandon félig leeresztett szemhéja alól nézett vissza, és még szélesebben vigyorgott: - Én sem vagyok más, kicsim. Örültem, persze. De nekem nem kellett látható bizonyíték. Te is tudod, mikor jöttem rá, hogy szűz vagy. Mit mondjak, halálosan megdöbbentett! Visszakoztam, és a bocsánatodért esedeztem volna, ha nem hiszem, hogy saját jószántadból adtad a fejed erre a mesterségre. - Majd, mintegy bocsánatkérő, halk nevetéssel tette hozzá: - Félek, abban a helyzetben megakadályoztad, hogy logikusan gondolkozzam! - Ugyan mi értelme lett volna? - kérdezte Heather keserűen. - Hiszen addigra már jóvátehetetlen kárt okoztál. Brandon - akár előző nap - majd elnyelte a pillantásával: - Nem egészen, szerelmem - kuncogta. - Akkor még nem adtam neked azt, amit most magadban hordozol. Ha akkor visszakozom, most nem lennél terhes. De így történt, és most új élet nő a szíved alatt, amiért én vagyok a felelős. Nagynénéd és nagybátyád gondoskodtak róla, hogy biztos legyek afelől: enyém a gyermek. - Hazudhattam is az állapotomat illetően - kapta fel a fejét Heather hirtelen támadt virtussal, mert ha csak egy pillanatra is, de szívesen letörte volna a férfi magabiztosságát. Szemtelen kis orrát feltartva nem nézett Brandon szemébe. De Brandon percnyi habozás nélkül tiporta el gyenge próbálkozását: - Kizárt dolog - felelte határozottan. - Nincs bizonyítékod... - kezdte Heather. - Úgy véled? - kérdezte Brandon, és gúnyosan felhúzta a szemöldökét. Heather ebben a percben biztosan tudta, hogy saját vesztébe rohant, mint már annyiszor. - Csak azt felejtetted el, szépségem - mondta a férfi könnyedén -, hogy láttalak már korábban is Éva-kosztümben, és bár első látásra nem szembeszökő, azért már helyes kis pocakod van. Még egy hónap, és le sem tagadhatod.

57

Heather nem szólt, mert közben odajött a szolgáló. Meg aztán, mit is mondhatott volna? Az igazságot hogy is vonhatná kétségbe? Amikor végeztek, George visszajött: - Hívjak most már bérkocsit, uram? - kérdezte. Brandon Heatherre pillantott: - Amennyiben kész vagy, kicsim... Heather a pillantását kerülve halkan felelt: - Csak egy perc türelmet, rögtön jövök. Tudnia kellene, hogy a természet kényszere nála gyakrabban lép fel. Az esküvő óta kényszerű összezártságban élnek, és bizonyos, hogy sűrű kikéredzkedése nem kerülte el a férfi figyelmét. - Mindjárt jövünk - szólt oda Brandon George-nak. Amikor kettesben maradtak, Brandon feláll, és őt is felsegítette a székéből: - Bocsáss meg, szerelmem - suttogta mosolyogva. - Máson járt az eszem, nem gondoltam áldott állapotodra. Nézd el, kérlek, a figyelmetlenségem. Úgy, tehát valóban észrevette, hogy mostanában gyakrabban kell kimennie, és ezt terhességének tudta be. Vajon van-e, ami elkerüli a figyelmét? Van-e, amit nem tud a nőkről? Felnézett, s látta mosolyát, így tekintete feljebb merészkedett, és egy futó percre tekintetük összekapcsolódott. A férfi szeméből áradó melegségtől elpirult és felhevült. Brandon halkan fölnevetett, amikor Heather zavartan félrefordult, és karját a lány háta mögé csúsztatta. Gyengéden magához ölelte, s aztán elengedte. Heather az ajtó felé tartott, ahol Brandon várta, amikor valaki a nevén szólította. A következő pillanatban Henry Whitesmith szaladt felé, kezében egy teli korsó sör. A kereskedelmi hajókon szolgáló tengerészek ruháját viselte. Valószínűleg azalatt érkezett a társaival, amíg a lány kint volt. A fiatalember lecsapta a korsót, és megfogta a kezét. Heather meglepetésében egy szót se bírt kinyögni, - Heather, édes szerelmem - hadarta a fiú boldogan -, mán azt hittem, nem látlak, mielőtt útra kelek. De mit keresel itt, és hol a nagynénéd? Azért jöttél, hogy kikísérj? - Kikísérjelek? - bámult rá Heather ostobán, mert nem értette, mire céloz. - Mit csinálsz itt, Henry? - kérdezte a homlokát összeráncolva. - Hol van Sarah? És miért viselsz ilyen ruhát? - Hát nem is tudod, Heather? Elszegődtem a Brit Teatársaság hajóba, a Kferryweatherre. Két héten belül indulunk Keletre. Két évig teszek oda. - De miért, Henry? - ámult el Heather. - Mi történt Sarah-val? - Nem vehettem el. Téged szeretlek, és rajtad kívül nem tudnék mást szeretni. Azért is jöttem Londonba, hogy szerencsét próbáljak, és gazdagon térjek vissza, mert te mondtad, hogy csak gazdag férfihoz mégy hozzá. Most lehetőségem nyílt rá! Ha Keletről visszatérek, teljes három és fél részt kapok a rakományból. Érted már, Heather? Gazdag emberként jövök vissza! Az se lehetetlen, hogy ötszáz font üti a markomat! - Jaj, Henry - sóhajtott fel Heather keservesen, és kihúzta a kezét a fiatalemberéből. Henry rajongva bámulta. Mosolya széles, tekintete örömtől csillogd volt, és semmit sem vett észre Heather zavarából: - Remekül nézel ki, Heather. Soha ilyen szépnek nem láttalak. -| Remegő kézzel érintette meg a lány arcát: - Ugye, vársz rám, Heather?. Megígéred, ugye, hogy az enyém leszel? Vagy talán mán most hozzám jönnél, hogy boldog emberként küldj el erre a hosszú útra? - Pillantása a lány keblére esett, és elfúló hangon, görcsösen nyögte ki: - Kívánlak, Heather. Szeretlek, és nagyon kívánlak. - Kérlek... - hebegte Heather, és a válla fölött észrevette a komor arccal közeledő Brandont. Idegesen Henryre nézett, de Brandon már oda is ért: - Ha kész vagy, szerelmem, indulnunk kell - mondta, és a köpenyét Heather vállára terítette, hogy elfedje keblét Henry mohó tekintete;! elől. - A kocsi odakint vár. Henry hitetlenkedve bámult Brandonra, és tátott szájjal nézte,; amint átfogja Heather vállát. Heves düh fogta el az ellen, aki szerelmét j érinteni meri: - Ki ez az ember, Heather... ez a jenki? - kiabálta. - Mit keresel l itt az oldalán? Hol a nagynénéd? És hogy engedheted meg, hogy át-' öleljen? - Henry, hallgass meg végre - könyörgött Heather. A világért sem akarta volna, hogy így kelljen megtudnia, ezen aj nyilvános helyen, ahol az idő sem teszi lehetővé, hogy kíméletesen! közölje vele. Belsejét görcsbe szorította a rettegés: - Nem én akartam, hogy így legyen, Henry. Higgy nekem! Már akkor hinned kellett volna, amikor azt mondtam, nem mehetek hozzád. Hiszen lehetetlen volt! Megértésért könyörgő tekintetét a férjére emelte. Nem engedheti, hogy Brandon ezen a szegény fiún köszörülje éles nyelvét, és ezzel még további szenvedést okozzon neki:

58

- Henry, ez a férjem, Birmingham kapitány, az amerikai Fleetwood hajóról. - A férjed? Henry elborzadva nézett Brandonra: - Ó, istenem, ezt nem mondhatod komolyan, Heather! Mondd, hogy csak tréfáltál! Nem mehettél egy jenkihez! Megdöbbenve mérte végig a másik férfit, gazdag öltözékét; csak a harisnyája többe került, mint minden, ami őrajta van. - Ne mondd, hogy éppen egy jenki...! - Soha nem követnék el olyan kegyetlenséget, Henry, hogy ilyesmivel tréfáljak! - felelte Heather csendesen. - Birmingham kapitány a férjem. - Mikor... mentél hozzá? - nyögte ki Henry, és könnyes lett a szeme. - Két napja - válaszolt Heather, és lesütötte a szemét; a könnyek látványát már végképp nem tudta elviselni. Ha még sokáig kénytelen itt állni és Henryvel beszélgetni, törékeny önuralmát elveszti, és zokogva rohan el! Az erőfeszítéstől görcsösen állt, és lelkiállapotán az sem javított, hogy Brandon átölelte; a férfi közelsége eszébe idézte, hogy mindezért csakis ő hibáztatható. De ta-pintatos hallgatásáért hálás volt. - Megmondanád, hogy miért hozzá... egy jenkihez, és nem hozzám? - esdekelt Henry kétségbeesetten. - Mi értelme lenne most már, Henry? - kérdezte Heather a szemébe nézve. - Azon már mit sem változtat, hogy férjnél vagyok. Mondjunk hát egymásnak istenhozzádot, és váljunk el. Hamar elfelejtesz. - Hát nem mondod meg? Heather könnyektől elhomályosult szemmel rázta meg a fejét: - Nem tehetem. De most már mennem kell. - Nem felejtelek el, Heather, ezt te is tudod. Téged szeretlek, rajtad kívül nem kell más. Brandon szeme láttára Heather lábujjhegyre állt, és arcon csókolta Henryt: - Isten veled - suttogta, majd sarkon fordult, és hagyta, hogy Brandon kivezesse. A kocsiban leverten bámult ki az ablakon, és ezúttal az sem érdekelte, hogy Brandon dühösen figyeli: - Ez a legény ugyan mikor kérte meg a kezed? - szólalt meg váratlanul, alighogy elindultak. - A találkozásunk után - felelte Heather, s mélyet sóhajtva fordult felé. Brandon indulatosan vonta össze a szemöldökét, és némán fortyogott magában. Amikor ismét megszólalt, éles szavai tanúskodtak bosszúságáról: - Ha akkor még szűz vagy, hozzámentél volna? Heather ránézett, és az óvatosság arra intette, hogy kimondja a leplezetlen igazságot: - Nem volt hozományom. A szülei emiatt ellenezték volna a házas-jj ságot. Nem mentem volna hozzá. - A szerelmet nem említetted - jegyezte meg lassan a férfi. - Annak nincs helye a házasságban - felelte Heather keserűen. A felek csupán a hasznot vagy a megszerezhető előnyöket tartják szei előtt. Aki szerelmes, szénakazalban vagy kaszálón keresi a boldogság gót; egymásért még az elővigyázatosságról is megfeledkeznek. Hogj miért, azt fel nem érem ésszel. Brandon elgondolkodva nézte: - Most már tudom, hogy sosem voltál szerelmes, sőt még a szele sem érintett, amint azt is tudom, hogy a szerelem örömeiben sei volt még részed. Bizonyos értelemben szűzies vagy. Heather a szemébe nézett: - Nem tudom, mire célzói - felelte kurtán. - Szűz már nem vagyokj Talányokban beszélsz. Brandon halkan felnevetett: - Nehéz ellenállnom a kísértésnek, hogy megmutassam, mire gon-dőlök. De ebből csak gyönyörűséged származna, és még nem lakoltál) meg azért, hogy részed volt a megzsarolásomban. - Rejtélyesen fogalmazol most is - felelte Heather ellenségesen. Ráadásul igazat sem mondasz. Ártatlan vagyok a megzsarolásodbanj Hányszor kell még elismételnem? - Ha lehet, kímélj meg tőle - felelte a férfi nehéz sóhajjal. - Fáras2 a hazudozás. - Még hogy hazudozás! - kiáltotta Heather. - Hogy mersz kétszínű-] seggel vádolni, éppen te... te... Brandon magához rántotta: _ Vigyázz, Heather - intette -, az indulatos ir véred kiütközik!

59

A lány a tekintetébe fúródó jeges zöld pillantástól meghunyászkodott, és nagyot nyelt. Egyetlen perc elég volt, hogy józan ítélőképességét feledve nekirontson. Meg kell tanulnia, hogy jobban uralkodjon az érzelmein. - Sajnálom - felelte elgyengülten. Utált bocsánatot kérni, gyűlölte magát a gyávaságáért. Más nő sértéseket vágna a fejéhez, vagy önmagáról megfeledkezve még egy pofont is lekeverne a szép arcára. De tőle sosem telne ki ilyesmi, és elborzadt, amikor arra gondolt, mit kapna, ha erre vetemedne. Már attól, ahogy a karját szorította, és ujjai a húsába mélyedtek, reszketés fogta el, annyira félt. Bátorsága utolsó morzsáitól is megfosztotta a férfi vad, átható tekintete. Nyámnyila, gyáva nő, aki Brandon egyetlen pillantásától ájuldozni kezd. Brandon megvető nevetéssel eleresztette. - Jó lesz, ha a jövőben hamarabb féket teszel a nyelvedre, kedvesem. Különben még ráunsz a sok bocsánatkérésre. - Nehezen állom meg, hogy csöndben maradjak, amikor így sértegetsz és ingerelsz - felelte Heather lesütött szemmel, s zavartan nézte ölében összekulcsolt kezét. - Megfosztasz minden büszkeségemtől. - Előre figyelmeztettelek, hogy így lesz - mordult rá a férfi, majd kibámult az ablakon. - Azt hitted, csak hitegetlek? Heather némán ingatta a fejét. Egy könnycsepp hullott a kezére, majd még egy. Kézfejével törölte meg a szemét. Brandon oda sem fordult, csak káromkodott egyet, és türelmetlen mozdulattal rántotta ki kabátja alól a zsebkendőt: - Tessék - nyomta a kezébe. - Szükséged van rá. Ha már örökösen pityeregsz, mérhetetlenül nagyra értékelném, ha szíveskednél zsebkendőt is magaddal hordani. Idegesít, hogy ha szükségem van rá, sosem találom a magamét, - Igen, Brandon - suttogta Heather, mert nem is merte előhozni, hogy egyáltalán nincs zsebkendője. Amíg oda nem értek, Brandon szótlanul, érzéketlenül bámult ki a kocsiból. A közéjük telepedő súlyos hallgatás rettegéssel töltötte el Heather szívét. Madame Fontaineau bájos mosollyal fogadta őket az üzlete ajtajában - Birmingham kapitány állandó vevői közé tartozott, valahányszor partra szállt Angliában. Kedvelte ezt a magas jenkit. A jóképű gazfickó értett a nők nyelvén, és a madame még elég fiatal volt ahhoz, hogy ezt értékelni tudja. Amikor a köpenyét levette a fiatal lány válláról, a madame tekintete a vörös ruhára siklott. Örömében elmosolyodott: senki máson nem állna ilyen jól, mint ezen a mademoíselle-en! Amikor a férfi ezt meg a többit megvette egy törékeny termetű lánynak, felkeltette a madame érdeklődését. Feltételezte, hogy új kedvese van. Az elmúlt években magasabb, teltebb idomú hölgyre méretezett ruhákat vásárolt. Ezen a csitrin, aki még alig asszony, és üde, mint egy virág, lötyögött volna mindegyik. Van benne valami naiv, szinte fásult ártatlanság; üdítő ritkaságszámba megy az ilyesmi! Madame érdeklődése rögtön felébredt. A nevesebb kurtizánok gyakran megfordultak nála, és fecsegés közben Birmingham kapitányt kivétel nélkül dicsérőleg emlegették. Többet tudott a magánéletéről, mint azt Brandon sejtette. De ez az apró termetű, karcsú mademoiselle itt egészen más... ilyet az ember - uram bocsa'! - inkább feleségnek választ! Francia lévén, aki még nem túl öreg, és éles szemmel, jó érzékkel méri fel az igazi férfit, Madame Fontaineau tekintete nem éppen üzleti megfontolásból állapodott meg a kapitányon, de józanul ennyiben is hagyta a dolgot. Volt annyira bölcs, hogy tisztában legyen vele: a férfi azonnal és örökre eltűnne a közeléből, ha valaha is célzást tenne arra, hogy a barátságnál több is lehet közöttük. Az idősödő, sebezhető asszony iránti elnézéssel, meg mert nem érdeklik a korosabb nők, elhárítaná, és többé nem mutatkozna. Amikor gondolataiban eddig jutott, tekintete megállapodott a lány ujján csillogó aranygyűrűn. - Kérem, Madame Fontaineau, ismerkedjen meg a feleségemmel. Az asszony ellátottá száját a csodálkozástól, s hogy leplezze, rögtön beszélni is kezdett: - Boldog vagyok, hogy megismerhetem, Madame Birmingham. A kedves férje régóta legkedvesebb vevőim egyike. A nők terén igazán műértő. Ön rendkívüli szépség. Brandon arcán enyhe bosszúság futott át: - A feleségemnek, ha nem haragszik, teljes ruhatárra lenne szüksége. - Oui, monsieur, minden tőlem telhetőt el fogok követni - felelte az asszony sietve. Rájött, hogy hibát követett el. Egyetlen férfi sem rajong azért, ha szerelmi kalandjait széltébenhosszában emlegetik, főképp nem a felesége előtt. De úrrá lett rajta a megdöbbenés; amint a gyűrűt észrevette, megfeledkezett magáról.

60

Madame Fontaineau tetőtől talpig végigmérte a lányt, mialatt az az anyagokkal megrakott asztalok között arrébb lépett. Az ifjú madame alakja nádszálkarcsú, mégis lágy és csábító. Nincs az a férfi, aki ne vágyna megérinteni. Érti már, miért vette el a jenki kapitány. Gyönyörű szép párt alkotnak. Irigylésre méltóak. Csendes beletörődéssel pillantott fel Brandonra: - Maga a tökély, ugye, monsieur? Brandon lassan felnézett, és háttal álló feleségére pillantott: - Igen, madame. Pompás. Heather egy szót sem értett, de nem is próbálta megfejteni, miről beszélgetnek. Az azonban nem kerülte el a figyelmét, hogy Brandon milyen könnyedén cseveg franciául. Folyton meglepetéssel szolgál! Amíg azok ketten franciául csevegtek, Heather céltalanul járkált az asztalok között, s néha lopva egy-egy pillantást vetett rájuk. Úgy tűnt, régi ismerősök. Jót nevettek valamin, és a varrónő bizalmasan érintette meg Brandon karját; ezt ő, a felesége, sosem merte volna. Elkomo-rult, amikor eszébe jutottak az asszony szavai: csupán egyike azoknak a nőknek, akiknek a férje itt ruhát rendelt. Gyorsan elfordult, mert felkavarta, hogy Brandon éppen ide hozta. Megkímélhette volna ettől a kínos helyzettől. Az egyik állványról levett egy vázlatot, és a mögötte beszélgető férfi és nő helyett inkább arra próbált figyelni. De ez sem kötötte le sokáig. Divatos, masnikkal, szalagokkal díszített, magasított derekú ruhát ábrázolt, amilyet egy könnyűvérű nő hordana. Heathernek egy csöppet se tetszett. Amikor pillantását fölemelte, egy fiatalember sóvár tekintetébe ütközött, aki bizonyára az imént lépett ki az üzlet végében lógó függöny mögül. Úgy bámulta, mintha átlátna a ruháján. Megnyalta az ajkát, és elindult felé. Heather zavarában mozdulatlanul állt, és az ifjú, akit ez felbátorított, széles mosollyal szaporázta meg lépteit. Ám Brandon ePpen ekkor nézett fel, és észrevette, hogy mohó érdeklődéssel tart a felesége felé. Jelentéktelen ügy volt csupán, Brandonnak mégis az utolsó csepp a pohárban; először az emberrablók, aztán a régi udvarló, végül ez a tejfölösszájú suhanc. A lány az övé, nem közszemlére kitett tárgy, akit bárki fogdoshat vagy bámulhat! Türelme elfogyott. Ö ugyan nem tűri, hogy még egy férfi Heatheren legeltesse a szemét! Szinte fékezhetetlen dühvei vágott át a helyiségen. Egy szempillantás alatt Heather mellett termett, aki rémült sikollyal tért ki az útjából. Brandon a kabátjánál ragadta meg a fiút, és felkapta a földről, hogy lába a levegőben kalimpált. Úgy megrázta, hogy a fogai is összekoccantak: - Te kis gazember! No, majd gondom lesz rá, hogy távol tartsd magad a feleségemtől! Ha kell, feltörtöm veled a padlót! Szegény fiú szeme kigúvadt, és tehetetlenül nyöszörgőn. Heather megkövültén állt, de Madame Fontaineau odafutott, és megfogta Brandon karját: - Jaj, monsieur, monsieur! Monsieur Birmingham, kérem, hisz gyerek ez még! Nem akart rosszat, monsieur. Engedje el, könyörgök! Brandon lassan elengedte, de haragjában még most is görcsösen összeszorította az állkapcsát. Kezét elvette a fiúról, Madame Fontaineau pedig megragadta és kituszkolta a szerencsétlent, s közben franciául korholta. Mielőtt a függönyt félrehúzta, még lekevert egyet szegénynek. Amikor egy perc múlva visszajött, Brandon és Heather még ugyanott állt. - Bocsánatát kérem, Monsieur Birmingham - esedezett az asszony alázatosan, majd Heatherhez lépett és megfogta remegő kezét: - Tudja, Madame Birmingham, ez a fiú az unokaöcsém, aki néha igen nehézfejű. De - s itt könnyedén felvonta a vállát - tagadhatatlanul francia, ugye? Heather bizonytalan, a rémülettől még tágra nyílt szemmel nézett a nevető asszony mellett a férjére. Brandon szemöldökét gúnyosan1 felhúzva nézett vissza rá, s Heather érezte, hogy mérge még korántsem csillapodott le. A varrónő karon fogta Heathert: - Ha volna szíves ide fáradni, Madame Birmingham. Először talán az alsóingekhez választanánk ki az anyagokat. Vékony muszlinokkal, vásznakkal és batisztokkal megrakott polcokhoz vezette. - Javasolhatnám hétköznapokra a muszlint, különleges alkalmakra pedig a finom batisztot? Selymes érzés lesz az ön csodás bőrének. Heather ismét férje pillantását kereste. A közelükben állt, egy asztalnak támaszkodott; karját keresztbe fonta a mellén. Rezzenéstelen arccal állta Heather pillantását, aki attól tartott, hogy még mindig haragszik rá. Idegesen fordult vissza Madame Fontaineau-hoz: - Mindegy - felelte csendesen. - Ahogy gondolja.

61

Madame Fontaineau Brandonra nézett, s várta jóváhagyó bólintá-sát majd elmosolyodott, amikor eszébe jutott, milyen gonddal választotta ki a férfi a lány alsóruháit; csak a legfinomabb, puha és áttetsző anyag felelt meg neki. Amikor majd az újakat készíti, erről nem szabad megfeledkeznie. Nagyon félti a feleségét - gondolta a hirtelen dühkitörésre emlékezve. - Sok férfival lesz kénytelen még megküzdeni, hogy távol tartsa őket ettől az édesen ártatlan kinézetű, mégis ellenállhatatlan lánytól! Ez még rajtam is túltesz. - Ha volna kedves a próbaterembe vezetni a madame-ot, Birmingham kapitány, akkor kiválaszthatnánk a ruhákat. Van néhány remek modellem, épp a legújabb divat szerint. Azzal sarkon fordult, hogy mutassa az utat az üzlet végébe. A függöny mögött előtér következett, s végül egy anyagokkal, félig kész ruhákkal telizsúfolt csöpp helyiség. A madame kihúzott egy széket Bran-donnák, és intett, hogy foglaljon helyet, majd Heatherhez fordult: - Madame, ha megengedi, kikapcsolnám a ruháját, és amint ez a pompás ruha lekerül önről, mértéket is vennék. Heather hátat fordított Madame Fontaineau-nak, és békésen tűrte, hogy kikapcsolja a ruháját. A szoba egy ágynál alig volt nagyobb, és a sok szerteszét heverő anyagtól, hármójuknak alig maradt hely. Heather szoknyája Brandon térdét érte, amikor megmozdult, és forgolódni is csak előtte lehetett. Csak a kezét kellene kinyújtania, hogy elérje. A varrónő Ügyesen és pontosan vett mértéket. Heather - akár egy bábu - utasításainak engedelmeskedve emelte a karját, húzta ki magát vagy emelte meg az ingét. Az asszony Heather csípőjére tette a mérőszalagot: - Ha madame volna szíves behúzni a hasát - kérte. Heather felnézett, és látta, hogy Brandon válla hangtalan nevetéstől razkódik. Mérgében azzal sem törődött, hogy Brandon haragszik-e: vülárnló tekintetet vetett rá. - Lehetetlen - felelte rosszkedvűen. Madame Fontaineau a sarkára zöttyent Heather lába előtt, ahol térdelt, és azon törte a fejét, vajon a kis hölgy hogy is nem képes erre. Egyszer csak felnézett, s ajkán sokatmondó mosoly jelent meg: - Á, a madame kisbabát vár, ugye? - Igen - felelte Heather pirosra gyűlt arccal, kelletlenül. - Ó, hiszen ez csodálatos - mormolta Madame Fontaineau, sanda pillantást vetve Brandonra. - A monsieur büszke apa, ugyebár? - De még mennyire, Madame Fontaineau. A varrónő halkan felnevetett. Ezek szerint nem kétséges, hogy az övé. Egyből rávágta, késlekedés nélkül. Úgy látszik, a lány oly ártatlan, amilyennek látszik. De hangosan csak ennyit mondott: - Á, monsieur, örül a szívem, ha ilyet hallok! Amikor az apaságról beszél, nem pirul el, nem hebeg zavarában! Nincs azon semmi szégyell-nivaló, ha elismeri, amit tett. - Gyors, vizsla pillantást vetett Heather-re, majd folytatta: - És milyen bájos kismama lesz a felesége, ugye, monsieur? Brandon lassú pillantása végigsiklott Heatheren, és a szemében különös fény csillogott: - Rendkívül bájos - felelte szívből jövően. No lám! - sóhajtott fel magában az asszony. Alig várja, hogy visszavigye az ágyba! A kis hölgy egyik kisbabát a másik után várja majd! A kapitány sok örömét fogja lelni benne. Ó, ha a helyébe lehetnék! - Madame gyönyörű ebben az ingben, amit neki varrtam, ugye, monsieur? - kérdezte, s figyelmét nem kerülte el a férfi vágyakozó pillantása. ~ Olyan a teste, akár egy istennőé; telt keblek, maroknyi, karcsú derék, a csípője, a lába... o-lala! Heather mélységesen szégyenkezve hunyta le a szemét. Mintha egy rabszolgát dicsérnének fel, gondolta, akit el akarnak adni egy férfinak - ennek itt, az orra előtt -, hogy gyönyörűséget leljen benne. Még képesek és fogdosni, csipkedni kezdik! Pedig Madame Fontaineau az ő testéről beszél ilyen szabadosán, nem egy rabszolganőéről! Nincs joga őt, a személyét így lealacsonyítani! Egy asszony teste szent, és a legteljesebb mértékben magánügy. Tiszteletet érdemel, és nem szeny-nyezheti be senki. Nem arra való, hogy nyíltan adjákvegyék, csereberéljék! Dühösen csikorgatta a fogát, de amikor kinyitotta a szemét, tekintete a tükörben Brandonéval találkozott. A férfi pillantása fogva tartotta nem eresztette. Mintha megállt volna az idő. Heather még akkor sem tudott másfelé nézni, amikor Brandon tekintete elengedte az övét, és a testén kalandozott. Nagyon is tudatában volt, milyen átlátszó az inge. Amikor Brandon ismét ránézett, Heatheren különös remegés futott át; szédült, elgyöngült, egészen furcsán érezte magát.

62

Madame Fontaineau - miután a jenki nem bátorította, hogy tovább dicsérje a feleségét - felállt, s immár ismét üzletasszonyként szólalt meg: - Egy perc, és hozom a rajzokat. Ha madame óhajtja, most már felveheti a ruháját, s ha visszajövök, szívesen bekapcsolom. Azzal már ott sem volt. Heather erőszakkal vonta el tekintetét a tükörtől, és a ruhájáért nyúlt. Kábultan bújt bele. Bebújt az ujjába, majd magához fogta, és várta Madame Fontaineau visszatértét. Döbbenten kapta fel a fejét, amikor Brandon a szoknyájánál fogva szétterpesztett lába közé vonta. Ámultán nézett rá, szeme elkerekült, szája kissé szétnyílt, a szíve vadul kalapált a rátörő érzelmektől. Mindez Brandon éles tekintetét sem kerülte el, s remegő keble láttán halkan felnevetett: - Mitől ijedtél meg, nyulacskám? - mosolygott rá. - Csak a ruhádat akarom bekapcsolni. Heather ideges mozdulattal a melléhez kapott, hogy elfedje a férfi tekintete elől, de Brandon elhúzta, és gúnyosan megjegyezte: - Minek takarod el magad, kedvesem? Nincs itt más, aki látna, csak én. - Kérem - suttogta Heather elfulladva -, Madame Fontaineau bármelyik percben visszajöhet. - Ha méltóztatnál megfordulni, akkor nem látna mást, mint a felesége ruháját kapcsolgató férjet. Ha nem... Heather sebesen megfordult, a férfi pedig vidáman felnevetett, miközben kezét a ruhájához emelte. Még nem ért a végére, amikor Madame Fontaineau visszatért. ~ - vannak az összes modelljeim, mint látni fogják, igen nagy a választék. Egy alacsony asztalról lesöpört mindent, a nagy halom rajzot ledobta, és eléjük húzta az asztalt, így Heather képtelen volt Brandon lába °zül kiszabadulni. Amikor a férfi végre bekapcsolta a ruháját, lecsusszant a padlóra, és a rajzokat kezdte nézegetni. Ezeket már inkább kedvére valónak találta, bár nem hitte, hogy a férje annyit költené rá, amennyibe ezek a ruhák kerülnek. Fájó szívvel sóhajtott fel: - Nem tudna egyszerűbbeket mutatni, vagyis kevésbé drágákat? -kérdezte az asszony. Madame Fontaineau csak hebegett a meglepetéstől, de Brandon sietve előrehajolt, s kezét felesége meztelen vállára tette: - Szerelmem, én ezeket könnyedén megengedhetem magamnak -bizonygatta, s a rajzokra nézett. Madame Fontaineau-nak nagy kő esett le a szívéről; a férfi kitűnő és - valljuk be - költséges ízlését már ismerte. Nem az az ember, aki ebben a helyzetben eltűri, hogy a felesége garasoskodjon. És mivel a drágább holmit is meg tudja fizetni, vajon mi tartja vissza a lányt? A helyében ő bizonyosan a legdrágábbat választaná. - Mivel úgy látom, félsz költségekbe bocsátkozni, ha nincs ellene kifogásod - ajánlotta Brandon halkan -, majd én segítek választani. Heather gyorsan rábólintott, mert a férfi kezétől alig bírt az izgalmán uralkodni. Meztelen bőrét szinte égették hosszú ujjai, melyek mintegy magától értetődően pihentek a vállán, a kulcscsontnál kissé lejjebb, a keble domborulatát érintve, mintha nem is sejtené, mit tesz, mintha nem is erezné kapkodó lélegzetvételét. Pedig tudnia kell, mit érzek, és csak kínoz! - gondolta Heather kétségbeesetten. - Tudja jól, mennyire félek. Brandon csaknem körbefogta: combja kemény kősziklaként nyomta a lapockáját, keze ólomsúlyként tartotta a lábánál, feje, válla Heatheré fölé hajolt. Úgy ült ott, mint egy csapdába esett vad, mozdulni sem bírt, jóllehet a szemlélő egy férje lábánál ülő szerető asz-szonyt látott, akit boldoggá tesz e szoros közelség. Brandon az egyik rajzra mutatott: - Ez remekül festene olyan kék selyemből, mint a feleségem szeme színe. Van ilyen árnyalat? Madame Fontaineau hosszan tanulmányozta Heather szemét, majd elégedetten mosolyodott el: - Igen, monsieur. Zafírkék. A kívánsága szerint készítjük el. - Kitűnő - mondta Brandon, majd egy másik rajzra mutatott. Ezt elteheti. Ennyi fodor közt elveszne. - Igen, monsieur. Madame Fontaineau csak helyeselni tudott: mint mindig, a férfi most is a legjobban választott. Tisztában van vele, hogy egy nő miben a legszebb. Újabb modellt vetettek el, mondván, hogy túl rikító. Majd öt másikat Brandon jónak talált, és újabb kettőt megint nem. Heather lenyűgözve figyelte, az álmélkodás szavát vette. Mind tetszett, amit a férfi kiválasztott, és amiket elutasított, azokért magában fohászkodott, nehogy rájuk essen a választás! Színérzéke elképesztő volt. Istenadta tehetség! Be kellett látnia, hogy nála ezerszer jobban ért a ruhákhoz.

63

Brandon sietve kiválasztott még jó néhány modellt, s a rajzokhoz hozzátűzte az anyagmintákat is. Figyelme mindenre kiterjedt. Selymet, posztót, bársonyt, brokátot, muszlint, tüllt válogatott. Heather követni sem tudta. Dísznek, szegélynek szalagokra, prémre, gyöngyökre, zsettre adta áldását. Gondos válogatás után csipkéket rendelt. Heathert egészen megrendítette, mennyi mindent vesz - annál bizonyosan többet, amennyire az asszony számított. Ha rábízzák, soha nem választott volna ennyit, és még most sem értette, Brandon miért ilyen bőkezű. De akárhogy is, a ruhatárat megrendelte. - Van valami, amivel nem értesz egyet, kedvesem? - kérdezte a férfi könnyedén. Heather tudta, hogy ha volna, a férfi azt se bánná. A ruhákat a maga örömére vette, hogy olyannak lássa, amilyennek látni szeretné. De amit kiválasztott, az mind tetszett Heathernek is. Miért is ne tetszett volna, amikor oly kiváló ízléssel áldotta meg az ég? - Rendkívül nagylelkű vagy - mondta Heather. Brandon lenézett rá. A ruha kivágása lehetővé tette, hogy a lány fölé hajoló Brandon akadálytalanul lássa Heather gyönyörű keblét. Alig bírta leküzdeni vágyát, hogy megsimogassa Heather bársonyos bőrét, Nagy kínnal emelte el róla a tekintetét: - A feleségemnek szüksége van még egy ruhára, mostanra - jelentette ki. - Tudna ajánlani valami egyszerűbbet annál, amit most visel? Madame Fontaineau bólintott: Igen, monsieur. A minap fejeztem be egy kis ruhát. Máris hozom, ^t hiszem, pontosan ilyesmire gondolt. íerült-fordult, s egy kék bársonyruhával tért vissza. Ujja szűk volt, s a csuklónál fehér szaténmandzsetta díszítette. A magasan záródó yakrészt illedelmes kis fehér szaténgallér keretezte. Madame Fontaineau feltartotta a ruhát: - Ilyesmire gondolt? - Igen - felelte Brandon. - Csomagolja be, magunkkal visszük. Most még a kiegészítőket is meg kell vennünk. Remélem, tíz nap alatt elkészül mindennel. Madame Fontaineau elképedve bámult rá: - De monsieur, az lehetetlen! Kérem, legalább egy hónapot adjon! - Sajnálom, asszonyom. Két hét múlva vitorlát bontok. Öt napon belül visszajövök a feleségemmel próbálni, és szeretném, ha tíz nap múlva mindent elküldene a hajómra. Ha elkészül, méghozzá hibátlanul, tisztességes nyereség üti a markát. Ha nem, az az ön vesztesége. Szóval meglesz? Madame Fontaineau ekkora rendelést nem hagyhatott kárba veszni. Még ha osztoznia kell a nyereségen más varrodákkal, akkor is nagyon jól jár. Mostantól minden barátját és családtagját munkára fogja, de el fog készülni. A jenki hozzászokott, hogy a parancsainak engedelmeskednek. Végül is csodálatra méltó, hogy csak a legjobbal éri be. - Úgy lesz, ahogy kívánja, monsieur - felelte. - Akkor megegyeztünk - mondta Brandon. Kicsit megszorította Heather vállát: - Mennünk kell, szerelmem, hogy a ruhatáradhoz szükséges apróságokat is beszerezzük. Fölsegítette, és vállára borította a köpenyét. Néhány perc múlva már ott sem voltak. Madame Fontaineau az üzletajtóból nézett utánuk. A kis hölgy okosabb nálam - gondolta. - Kevesebbet akart, ezért többet kapott. A férje pedig boldog, hogy a legjobbat vehette meg neki. Minden nőnek ilyen ravasznak kellene lennie. Aztán sarkon fordult, és összecsapta a kezét: - Claudette, Michéle, Raoul, Marie! Gyertek gyorsan! Munkához kell látnunk!

64

V. fejezet A londoni üzletekben elegáns hölgyek és finom urak tolongtak, lökdösődtek. Heather is jobb kedvre derült, mert eszébe jutott, hogy gyermekként mennyire élvezte az apjával az ezekben az üzletekben bonyolított vásárlásokat. Vígan csevegett az eladókkal, bolondos fejkötőket próbált fel, jót nevetett magán, amikor képmását meglátta a tükörben, táncos léptekkel járt-kelt, közel s távol elbűvölt mindenkit. Brandon távolabbról figyelte, s egy szót sem szólt. Ha valami megtetszett rajta, csak intett a tulajdonosnak, és kifizette az árát. Még akkor sem tiltakozott vagy tett szemrehányást, amikor Heather egy Önfeledt pillanatban megfogta a kezét, és magával húzta egy üzletbe. De soha nem kért semmit, sőt nem is várta el, hogy a férfi vegyen neki valamit. Boldoggá tette, hogy nézegetheti a kirakatokat. Hiszen oly régóta nem volt benne része. Figyelte az előkelő dámákat, akik emelt fővel vonultak el előtte, és kicsi, kövér, léptüket szaporázó férjük láttán nagyokat nevetett. Tekintete ragyogott a boldogságtól, és egy semmiség is mosolyt csalt az ajkára. Gondtalanul, vidáman forgolódott, fejét felvetette, hajfonatai röpködtek, s nem egy férfi fordult meg utána. Már esteledett, amikor az egyik üzletben megpillantott egy fából faragott bölcsőt; egyszerre csendes lett és elgondolkodó. Tétován érintette meg, tenyerével végigsimította a simára csiszolt fát. Beharapta alsó ajkát, és tekintetét a férjére emelte. Ismét elfogta a bizonytalanság. Brandon melléje lépett, és úgy vette szemügyre a bölcsőt, mint aki a megvételét fontolgatja. Kipróbálta, elég szilárd-e. Odahaza van egy sokkal jobb - mondta, miközben nézegette. – Valaha az enyém volt, de még erős és elbír egy kisgyermeket. Hatti régóta varja már, hogy szükség legyen rá. - Hatti? - értetlenkedett Heather. - Az a néger asszony, aki az otthonomra felügyel. Még a születésem előtt került a házhoz - felelte Brandon. Megfordult, és lassan kisétált a boltból, Heather csak akkor éne utol, amikor már intett egy arra haladó kocsinak. Brandon hangja nyers lett, amikor ismét megszólalt: - Hatti már vagy tizenöt éve alig várja, hogy megnősüljek, és gyermekeket nemzzek - mondta, és a szeme sarkából Heatherre nézett: - Biztosan magánkívül lesz az örömtől, amint meglát, mert a hazaérkezésünkre már szép gömbölyű leszel. Heather zavartan húzta össze a köpenyét: - Ügy volt, hogy hamarosan megnősülsz. Mi lesz most? Hatti bizonyosan neheztelni fog rám, hogy elfoglaltam a menyasszonyod helyét.; - Dehogy - felelte Brandon ridegen, anélkül hogy ránézett volna. Fejét már a közeledő kocsi felé fordította. Heather - a barátságtalan hangtól megfélemlítve - nem mert több kérdést feltenni. Csupán azon törte a fejét, vajon miért hiszi oly határozottan, hogy a néger asszonynak nem lesz ellenvetése, s elfogadja őt. Ezt a talányt sehogy sem értette. A bérkocsi megállt előttük, és Brandon a fogadó nevét adta meg a kocsisnak, majd feldobta a csomagokat, és felsegítette a feleségét. Heather kimerültén dőlt hátra; fáradt volt és elcsigázott. A bevásárlás kiszívta minden erejét, és most nem vágyott másra, mint a puha, meleg ágyra és nyugodt alvásra. Brandon szeme elidőzött a vállán pihenő kis, sötét hajkoronás fejen, majd karját felesége köré vonta, fejét a mellére húzta. Heather elégedetten sóhajtott fel álmában, s keze a férje ölébe csúszott, Brandonnak elakadt a lélegzete. Arcából kifutott a vér, és remegés fogta el. Átkozta magát, hogy egy

65

egyszerű lány ilyesmit művelhet vele. Úgy feldúlta lelkileg, mint senki más. Mintha csak ártatlan lenne megint, akinek még nem volt dolga nővel. Az egyik pillanatban elönti a forróság, izzad, a másikban remeg és kirázza a hideg; ismeretlen érzések rohanják meg, és éppen őt, aki soha nem csinált a szerelemből nagy ügyet, élvezte az asszonyokat, és a szeretkezésben is a maga gyönyörűségét kereste. De hogy éppen attól ne tudja magát megtartóztatni, akit móresre akar tanítani? Hova lett a józan esze, önuralma? Akkor veszett vajon nyoma, amikor megesküdött, hogy soha nem bánik vele feleség módjára, s mert tudta, hogy többé nem érintheti, hirtelen az egyetlen lett, akit akar, kíván? Bármi áron is? De hiszen első perctől fogva kívánja, azóta, hogy meglátta, s akkor is kívánta, amikor azt hitte, sosem látja viszont. Az istenért, mi történt vele? Hiszen ez még csak egy gyermeklány, aki ahhoz is túl fiatal, hogy gyermeket hordjon a szíve alatt! Még egy any a védőszárnyai alatt kellene élnie ahelyett, hogy itt ül mellette, és nemsokára anya lesz maga is. De a tényeket kár tagadni. Kívánja, ahogy asszonyt még soha. Legszívesebben most és itt a magáévá tenné. Egyetlen percig sem bírja tovább. Hogy is viselhetné el az állandó jelenlétét, hogy a szeme láttára vetkőzik-öltözik, anélkül hogy hanyatt döntené, és vágyát csillapítaná vele? De bárhogy akarja is, nem szeretkezhet vele. Valóra kell váltania a fenyegetését. Megesküdött, hogy a lánynak lakolnia kell, amiért kelepcébe csalta, és átkozott legyen, ha nem így lesz! Senki nem zsarolhatja meg, hogy azután boldogan és elégedetten élvezze, amit vele művelt. A benne bujkáló kisördög nem engedte, hogy jobbik énje kerekedjen felül; a kisördögöt pedig úgy hívták: büszkeség. Heather is csak egy nő a sok közül, és a nők mind egyformák. Ha nehezen is, de kiveri a fejéből. Eddig még mindenkivel sikerült. De Heather mégis más. Nem tisztességes az ellenkezőjét állítani. Azok, akik előtte voltak, mind készségesen és szívvel-lélekkel vettek részt a szerelmi játékban, s mind tudták, mit akarnak. Heather ártatlan volt, szüzességét Brandon erőszakkal vette el, és a lány semmit sem tud a szerelemről vagy a férfiakról. Most pedig a felesége, és leendő gyermeke anyja. Csupán ez megkülönbözteti másoktól. Hogy felejthetné el a saját feleségét? Már akkor képtelen volt gondolataiból száműzni, amikor megszökött. Ha csúnya lenne, talán még sikerülne. De hogy tehetné, amikor ilyen gyönyörű, ilyen nagyon kívánatos, és ennyire elérhető? Mielőtt még e kérdésekre válaszolhatott volna, a kocsi megállt a rogadó előtt. Odabentről - este lévén - már vidám nevetés és énekszó hallatszott, de Brandon karjában Heather csak tovább aludt. - Heather - súgta a hajába -, akarod, hogy ölbe vigyelek fel a szobádba? A sötét fej megmozdult a mellén; - Jessék? - motyogta félálomban. - Ölben vigyelek végig a fogadón? Heather szempillája megrebbent, de még nem tért magához: - Nem - mormolta, de kísérletet sem tett, hogy felálljon. Brandon halkan fölnevetett, és kezét Heather kezére tette: - Ha gondolod, szerelmem, tehetünk még egy kört a kocsival. Heather fojtott kiáltással ébredt fel végre, kezét kitépte Brandon kezéből, és felült. Mélyen elpirult a férfi gúnyos mosolyától, szégyenében azt kívánta, bár meghalna. A nagy igyekezettől csaknem fejje! előre kibukott a kocsiból, amikor Brandon lábában elbotolva feltépte az ajtót. Csak férje erős karja óvta meg a balesettől, aki utánakapott, amikor látta, hogy megtántorodik. Felkiáltott, s estében karjával fogta fel, majd az ölébe húzta, és ráförmedt: - Mi az örögöt akartál? Megölni magad? - Jaj, hagyj békén! - kiáltotta Heather, és kezét az arca elé kapta. -Hagyj! Gyűlöllek! Gyűlöllek! Brandon arca kemény és zord lett: - Ezen nem is csodálkozom, kedvesem - sziszegte. - Végül is, ha a rossz sors nem hoz össze bennünket, még ma is azzal a kövér nagyné-néddel élnél, tűrnéd a verést és a szidalmakat, meztelenségedet a méretednél tízszer nagyobb, ócska ruhával takargatnád, és napkeltétől napnyugtáig súrolnál és mosnál, amíg össze nem roskadsz, hogy aztái bekapd azt a pár falatot, amit este odavet eléd, és elégedetten búj. a vackodra, miközben lassan megöregszel, szűzen és érintetlen, anél) kül hogy az anyaság örömeit valaha is megismernéd! De mennyii hogy kegyetlenség volt tőlem, hogy kiragadtalak ebből a pompás kör] nyezetbol! Boldog voltál ott, tudom, és ezerszer átkozott legyek, hog; kényszerrel hoztalak ide! - Egy lélegzetvételnyi szünet után még durvábban folytatta: - Ha tudnád, milyen keservesen megbántam, hog; vonzó tested varázsának engedtem, mielőtt még rájöttem volna, hog: egy gyermekkel van dolgom. Most a világ végéig koloncként lógsz maj< a nyakamon, és ez a gondolat nem tesz boldoggá. Ó, sokszor azt kívánom, bár kiheréltek volna, hogy békében, nyugodtan élhetnék!

66

Heather válla megroskadt, és olyan szívet tépően sírt fel, minthí minden felgyülemlett bánatát, keserűségét ki akarná sírni magából Testét rázta a zokogás, és olyan hangosan és féktelenül jajveszékell a férfi karjában, mint egy elkeseredett gyermek. Hiszen nem ak; 6 kolonc lenni senki nyakában! Nem akar a terhére lenni, hogy gyűlöljék és az ördögbe kívánják. Sosem vágyott rá! Brandonnak elment a kedve, hogy tovább kínozza, amikor érezte a heves zokogástól rázkódó karcsú testet a karjában. Vigasztalan képpel ült a helyén, szája sarka lebiggyedt. Levertség lett rajta úrrá, míg a zsebkendőjét keresgélte, de nem találta. - Hová tetted a zsebkendőmet? - kérdezte komoran. - Nem találom. Heather megrázta a fejét a férfi karjában, majd szipogva ült fel: - Nem tudom - motyogta kétségbeesetten; képtelen volt tisztán gondolkodni. Szoknyája aljával törölte le a könnyeit, miközben Brandon zsebet keresett a ruháján. Közben a kocsis óvatosan az ajtóhoz lépett, és bekukucskált: - Tehetnék a hölgyért valamit? - kérdezte zavartan. - Hallottam, hogy sír, és a szívem szakad meg a női könnyektől, úgy ám. Brandon sötét pillantást vetett rá, de a keresgélést nem hagyta abba: - Köszönöm, uram, de nincs szükségünk segítségre - felelte udvariasan. - A feleségemet felizgatta, hogy nem engedtem az anyját hozzánk költözni. Ha megérti, hogy könnyeivel sem változtathat az elhatározásomon, megnyugszik majd. A kocsis vigyorgott:

- Akkor, uram, magukra hagyom önöket. Tudom, milyen az, egy födél alatt élni az ember anyósával. Nekem is ilyen eltökéltnek kellett volna lennem, amikor megnősültem. Akkor most nem élnék együtt egy vén boszorkánnyal. Visszament a lovaihoz, Brandon pedig végre meglelte a Heather keblébe rejtett zsebkendőt. Kihalászta, letörölte a könnyeit, és az orrához tartotta, hogy fújja ki. Heather hatalmas sóhajjal bólintott. Brandon visszatette a zsebkendőt az előbbi helyére, és megpaskolta Heather fenekét. - Engedd hát, hogy fölálljak, és lesegítselek. A fogadóbeli zsivajból kihallatszott a részeg matrózok durva, sikamlós tréfáin nevető, feslett nők éles kacagása. Brandon elöl ment, íogta Heather kezét, de vigyázott, hogy a kíváncsi tekintetek elől elrejtse felesége könnyáztatta arcát. George a tűznél üldögélt, de amikor észrevette őket, felpattant, és utánuk ment a szobájukig. Brandon aj-°t nyitott, előreengedte Heathert, majd parancsokat osztott a figyelésen hallgató George-nak, aki rögtön el is tűnt, hogy teljesítse azokat. Brandon belépett a szobába, és feleségére pillantott, aki a mosdótálnál vizet lötykölt az arcára: - George ennivalóért ment. Nem vacsorázom veled. És örülnék, ha a távollétemben nem hagynád el a szobád. Nem biztonságos itt a kíséretem nélkül. Ha szükséged van valamire, szólj George-nak, aki az ajtónál fog őrködni. Neki mondd meg, mit akarsz. Heather bizonytalan pillantást vetett rá a válla felett: - Köszönöm - mormolta. Brandon egyetlen szó nélkül távozott, és Heather csüggedten meredt a csukott ajtóra. Az alig észlelhető apró mozgás - akár egy benne verdeső pillangó -először éppen gyengesége miatt tűnt a képzelet játékának. Mozdulatlanul feküdt a takaró alatt, félt, ha megmoccan, nem fogja újból érezni. A sötétben halványan elmosolyodott. Ekkor ismét érezte, ezúttal erősebben. Keze - mintegy a hívásnak engedelmeskedve - hasára csúszott, és gondolatai is kitisztultak. Attól, hogy igaza van, semmivel sem könnyebb elviselni. Tudom, hogy bárhogy tervezgettem, reménykedtem, elkaptak volna, ha szökni próbálok a kunyhóból. Éjjel-nappal szemmel tartottak. Ott élhettem volna le az életem, ha nem vesz magához, és nem esem tőle teherbe. Keze alatt megmozdult a baba! Most anya leszek, a gyermekemet pedig átkozza és gyűlöli miattam. De hát így kell-e lennie? Olyan nehéz volna-e hálát és kedvességet mutatnom iránta, miközben tudom, hogy látni se bír, és még a férfiasságát is szívesebben veszitené el, semhogy hozzám láncolva éljen. Kedves volt hozzám, pedig gyűlöl. Meg kell mutatnom, hogy nem vagyok már gyerek, és hálás vagyok neki. De nem lesz könnyű. Rettegek tőle, és szörnyű gyáva vagyok! A sűrű sötétben meghallotta Brandon lépteit. Csak a kintről beszűrődő halvány fényben látta a férjét, aki csendben levetkőzött, majd arccal az ajtó felé fordulva bebújt mellé. A közéjük telepedő csendet csak a lélegzetvétele törte meg. Másnap reggel eső zajára ébredt; a felhőszakadás elűzte a parasztokat az utcáról, elnémította a madarakat, de tisztára, frissre mosott mindent. Már jól benne jártak az esős évszakban, és ahogy elhallgatta, Heathernek az az érzése támadt, hogy sosem fog elállni.

67

A férfi megmozdult mellette, és amikor Heather kinyitotta a szemét, látta hogy félretolja a takarót és felkel. Heather is sietve kászálódott ki az ágyból, de ezzel csak magára vonta a figyelmét, és szemmel láthatóan a haragját is: - Nincs értelme, hogy te is felkelj - morogta bosszúsan. - Néhány dolgot még el kell intéznem a rakománnyal kapcsolatban, és oda nem vihetlek magammal. - Máris indulsz...? - kérdezte Heather bizonytalanul, amikor zord tekintetét meglátta. - Nem. Kicsit később. Előbb megfürdöm, és megreggelizem. - Akkor - ha nincs ellenedre - én is felkelnék - próbálkozott Heather halkan. - Tégy, ahogy tetszik - morogta a férje. - Nekem édes mindegy, mit csinálsz. Behozták a forró fürdővizet, és amikor ismét kettesben maradtak, Brandon lassan beleereszkedett a rézkádba. Nyomasztó rossz kedvét a forró víz sem oldotta; amikor Heather óvatosan a kádhoz lépett, hogy félve felajánlja szolgálatait, és kivegye a kezéből a szivacsot, idegességében szólni sem bírt Brandonhoz. Alig ért hozzá, Brandon meglepetten nézett fel: - Mit akarsz? - vetette oda türelmetlenül. - Leharaptad a nyelved? Heather mély lélegzetet vett, és bólintott: - Segíteni... szeretnék a fürdésnél - nyögte ki. - Szükségtelen - morogta Brandon még mérgesebben. - Öltözz fel, és ha akarsz, lejöhetsz velem reggelizni. Heather idegesen hátrált a kádtól. Elfordult, és arra gondolt, hogy ma reggel - ezt a vak is látja nincs rá szüksége a férfinak. Legjobb, ha a közelébe se megy, nem zavarja a jelenlétével, nehogy még tovább ingerelje. Csendesen járt-kelt a szobában, összeszedte a fürdő után előző este kimosott alsóneműket, és bár kissé még nyirkosak voltak, össze is hajtogatta mindet. A férje háta mögé húzódott egy sarokba, kibújt a hálóingéből, és felvette az új kék ruhát, amit tőle kapott. De a vörös ruhához hasonlóan ezt is hátul kellett bekapcsolni, és akárhogy igyekezett, néhány kapocsnál magasabbra nem jutott: Marad, ahogy van - gondolta konokul. - Nem kérem meg rá. Nem leszek a terhére. Éppen az ujjával próbálta kócos haját kifésülni, amikor a férfi végzett a fürdéssel, és kiszállt a kádból. Feléje sem nézett, erősen ledörgölte magát, majd öltözködni kezdett. Csak akkor nézett oda, amikor elvett az asztalról egy tiszta inget, és Heather óvatosan elhúzódott, nehogy felkeltse a figyelmét. Hiába volt körültekintő, a mozdulat nemcsak a figyelmét, de a haragját is felébresztette: - Muszáj ilyen rémülten menekülnöd? - förmedt rá. - Nem eszlek meg. - Saj... sajnálom - dadogta Heather, és remegve állta a férfi dühös pillantását. - Nem akartam az utadba kerülni. A férfi halkan szentségeit, és felkapta az ingét: - Sokkal jobban bosszant, ha szökdösöl előlem, mint ha az utamba kerülsz. Megnyugtatlak, nem kell tartanod a hirtelen elcsattanó pofontól, amit a nagynénéd oly előszeretettel osztogatott. Még soha nem ütöttem meg nőt. Heather félve, bizonytalanul nézett fel rá, mert nem tudta eldönteni, menjen-e vagy maradjon. A férfi éppen a nyakravalóját igyekezett megkötni, de pocsék hangulatában, mérgében csak rángatta, és nem boldogult vele. Heather hirtelen elhatározástól vezérelve odament, és eltolta a kezét, majd rá sem nézve, tudomást sem véve gyanakvó pillantásáról, hozzálátott, hogy - mint apjának annyiszor megkösse. Ideges, remegő kézzel tekerte a nyaka köré, majd szépen megkötötte. Amikor rendesen állt, felvette a férje mellényét, és eléje tartotta, hogy belebújjon. Brandon morcos képpel csúsztatta bele a karját. Heather bátorságra kapva be is gombolta, bár érezte, hogy a férfi nyugtalan, és szívesebben csinálná maga. A kábáinál már el is fogyott a türelme: - Hagyd csak - hessentette el. - Egyedül is fel tudom venni. Fogd a kefét, és hozd rendbe a hajad. Heather sietve engedelmeskedett, és éppen a haját kefélte, amikor Brandon mögéje lépett, és bekapcsolta a ruháját. Heather szépen megköszönte, és félénken felmosolygott a férje szemébe. Könnyebb szívvel kezdett a napnak. Az ezt követő napokat többnyire a szobájában töltötte, bár mindig tudatában volt, hogy George a közelben őrködik. A férjével reggelente találkozott, amikor Brandon felkelt, megfürdött és felöltözött, majd együtt mentek el reggelizni; azután már csak késő éjjel látta, mert Brandon reggeli után mindig elment, és jóval azután jött haza, hogy Heather lefeküdt. Csendben lépett be, a sötétben levetkőzött, és bárhogy vigyázott, hogy ne keltse fel, Heather egy pillanatra mindig felocsúdott, mert biztonságérzetet merített a tudatból, hogy Brandon visszajött. Már az Ötödik reggelre ébredtek a fogadóban; a nap többi része a megszokott rendben telt. Brandon reggeli rosszkedvét elűzte a forró fürdő, sőt sokszor hosszú percekig üldögélt, amíg Heather a hátát sikálta; ez kegyes engedmény volt Heather felé, aki szerette - békéjéért és nyugalmáért - ezeket a reggeli együttléteket. E kettesben töltött pillanatokat, az egymásnak tett apró szolgálatokat, a szótlan

68

összhangot, amelyet csak egy-két elejtett, rövid mondat tört meg, nagy becsben tartotta; ezek tették elviselhetővé a nap hátralévő részét, és köny-nyűvé a kezdetét. Még Brandon is kezelhetőbbnek bizonyult, és a lent elköltött reggeli után a homlokára lehelt csókkal vett tőle búcsút, s indult a dolgára. Ez a késő októberi reggel is ugyanúgy kezdődött, Heather - kezét Brandon karjába fűzve - lement a közös helyiségbe, ahol szokott sarokasztalukhoz ültek. Brandon először hellyel kínálta a feleségét, majd maga is letelepedett. A tunya fogadósné elsőnek egy kis feketekávét hozott ki, s ásítozva letette elébük. Brandon tej nélkül szerette, míg Heather bőven tett bele tejszínt és cukrot is, hogy elviselhetővé tegye az ócska löttyöt. Utána következett a bőséges reggeli: egy nagy tál hideg sertéshurka, két jókora tányér sonkás, tojásos burgonya. Hozzá puha, még meleg kenyeret, frissen köpült vajat és aranysárga, pompás mézet kaptak. Heather egy pillantást vetett csak a hurkára, és megborzongott. Helyette inkább egy kis kenyérhéjat kent meg, és azt eszegette lassan. Bár a kávét nem tudta megszokni, megnyugtatta háborgó gyomrát, így bele-beleszürcsölt. Brandon tört a kenyérből: - Ma délután lesz a próba - közölte. - Érted jövök, és kettőre odaviszlek. Mondd meg George-nak, hogy rendeljen kocsit. Heather engedelmesen válaszolt, amikor Brandon ránézett, s futó pillantása elől gyorsan a kávéja fölé hajolt. Valahányszor a férje pillantásra méltatta, Heather zavarba jött, közönyös tekintetétől lángpirosra gyűlt az arca. A férfi közelében szinte megkukult, és alig bírt értelmes választ kinyögni. Csendben várta, hogy Brandon befejezze az evést, és közben lopva tanulmányozta. A férfi sötétkék ruhát viselt, magas, merev gallérját aranyszállal hímezték ki, inge, nyakkendője vakítóan hófehér hiszen aznap frissen vette fel -, s egészen enyhe kölni illatát árasztotta. Mint mindig, most is kifogástalanul ápolt volt, és olyan szívfacsaróan jóképű, hogy egy nő a puszta látványától elgyengült. Heather meglepve tapasztalta, hogy őt sem hagyja hidegen. Brandon eltolta maga elől a tányért, és megtörölte a száját: - Tegnap elszakítottam az ingem kézelőjét - jegyezte meg. - Nem bánnám, ha megjavítanád. George nem éppen őstehetség a varrás terén. - Szemöldökét kérdően vonta fel, s felé fordult: Felteszem, értesz hozzá. Heather elpirult, majd elmosolyodott örömében, hogy a férfinak szüksége van a szolgálatára: - A kézimunka az első, amire minden angol lányt megtanítanak. - Tisztes és rendjén való - mormolta Brandon a szakáilába. - Tessék? - kérdezte Heather tétován. Félt, hogy a férfi ismét valami burkoltan becsmérlő megjegyzést tesz rá, és nem értette, vajon a nyugalmas napok után most mi hozta ki a béketűrésből. De Brandon csak nevetett, és játszani kezdett a Heather vállára omló fürttel. Heather előző nap mosott hajat, és most szalaggal felkötötte; a göndör fürtök lazán hullottak a hátára. Egy ilyen fényes hun-cutka nagy kísértésnek bizonyult, a férfi nem is tudott ellenállni. - Semmi, édesem. Csak eszembe jutott, milyen járatos vagy a női praktikákban. Heather érezte, hogy tréfát űz belőle, de biztos mégsem volt benne, kideríteni pedig nem tudta. A fogadó ajtaján kék kabátos, paszománnyal díszített háromszögletű kalapot viselő magas fiatalember lépett be. Brandont kereste a tekintetével, és amikor meglátta, megindult felé, s közben lekapta a fejfedőjét. Közeledtére Brandon felnézett, és amint látta, hogy ki az, felállt: - Jó reggelt, 'ram - köszönt a fiatalember vontatott hanghordozással. - 'reggelt, assz'nyom biccentett oda Heathernek. Brandon bemutatta: James Boniface volt, a Fleetwood élelmezési tisztje. Miközben Brandon bemutatta, észrevette, hogy Mr. Bonifacíj arcán nyoma sincs a meglepetésnek, kétségkívül hallott már a váratlan házasságkötésről. Hogy az előzményekről mennyit tud, azt Heather nem is sejtette, csak reménykedhetett, hogy nem sokat, főképp az időpontot illetően, bár ez már a csodával lett volna határos. Mihelyt meglátszik majd a terhessége, megkezdődik a számolgatás, és a legénység eltűnődik, vajon a kapitány és a felesége viszonyt folytatott-e már az esküvő előtt. Mr. Boniface szélesen elmosolyodott: - Örülök, hogy megismerhetem, assz'nyom. Heather szíves szóval fogadta a köszönését, és Brandon hellyel kínálta a tisztjét: - Vérmes remény lenne azt hinnem, hogy ilyen korai órán máris jó hírt hoz a dokkokról, netán valami más ügy vezérelte ide, amelyet okvetlen a tudomásomra kell hoznia? Mr. Boniface mosolyogva rázta meg a fejét, leült velük szemben, és amikor kávéval kínálták, elfogadta. Brandon visszatelepedett, karja könnyedén Heather székének támláján pihent. - Nyugodjon meg, 'ram - bátorította a fiatalember. - Minden rendben megy. Holnapután beállhatunk rakodni a charlestoni hajóállásba. Az intéző szerint sok a munka, mer' már észak felől

69

nyakunkon a tél, oszt így legalább hat teljes napba telik, amíg fölhúzhatjuk a horgonyt, és vitorlát bonthatunk. A dokkokon, tapasztalt matrózok hiányában, ez a legtöbb, amit remélhetünk. Brandon megkönnyebbülten sóhajtott: - Már majdnem feladtam a reményt, hogy valaha is kihajózunk. Terelje össze a matrózokat, és lássa el a hajót. Túl soká voltunk itt. Gondolom, ők is alig várják, hogy elinduljunk. - A'biz a', 'ram - helyeselt boldogan a tiszt. Heather nem osztotta a lelkesedését. Félt, gyötörte a bizonytalanság. Már azzal se törődött, vajon mit gondolhat róla ez a tiszt. Hiszen neki ez az otthona! Nem könnyű útra kelni, mindent itt hagyni, és idegen földre hajózni. De a férje hangjában soha nem hallott melegséget és vidámságot érzett, és tudta, Brandon alig várja, hogy hazainduljon. A két férfi együtt távozott, és Heather visszatért a szobájukba, hogy töltse el férje visszatértéig az időt. Kérésére George tűt, cérnát és egy ollót szerzett. Heather nekilátott a varrásnak, és a munka eglepő módon megnyugtatta. A hasában rugdalódzó baba, ölében az ing szokatlan elégedettséggel töltötte el, és percekig valódi feleségnek érezte magát. Elgondolkodva tette le az inget, és ezzel lelki békéje is odalett. Hamarosan csomagolnia kell, hogy maga mögött hagyva szülőföldjét, veszélyes utazásra induljon egy idegen országba. Előtte a nagy ismeretlen, egy olyan férfi oldalán, aki megesküdött, hogy bosszút áll rajta. Idegenek között szüli meg a gyermekét, akik talán a puszta létét is zokon veszik. Olyan, mint egy földjéből gyökerestől kitépett és máshová átültetett fiatal fa. Ki tudja, mi vár rá; vajon virágzásnak indul, vagy elpusztul ott, az idegenek között? Könnyek égették a szemét, de letörölte a kicsorduló cseppeket, és az ablak felé fordult. Odament, kinézett a városra, amelyben addig élt, s amit jól ismert. Eszébe jutott a szégyen és a szomorúság, amit maga mögött hagy, és fejét büszkébben szegte fel. Ez idáig minden áldott nap önbizalmát megtépázó kihívásokkal szolgált, amelyekkel szinte lehetetlen volt megbirkózni. Legalább ezt az érzést eddig nem ismerte, és talán sikerül valami jobbat kihoznia belőle, ha Isten segít és bátorságot csepegtet belé, amire oly nagy szüksége van. Minden napot úgy kell elfogadnia, ahogy jön, és bíznia kell a szebb jövőben. Bár elégedettsége odalett, újult lelkierővel tért vissza a munkájához. Ereje nőtt, ahogy a gyermek is a szíve alatt. Befejezte az ingjavítást, és szépen összehajtogatva a szekreterre tette. George korábban könnyű ebédet hozott fel, és Heather most rendbe szedte magát a próbára. Nem maradt más dolga, mint várni a férjére. George egyszer bekukkantott, hogy jelentse: megjött a kocsi, és az udvarban vár. A városban valahol egy harang kettőt konditott, s a visszhang még el sem halt, amikor lentről Brandon hangját hallotta. Percekkel később léptei már a lépcsőn kopogtak, és nyílt az ajtó. Heather kedves mosollyal fogadta. - Látom, kész is vagy - volt a nyers válasz, és a férfi szeme sarkából rávetett pillantása is haragos volt, Brandon a karján szürke bársonyköpennyel lépett oda hozzá, majd feltartotta. - Nem sok dolgom akadt, ami hátráltatna - mormolta Heather. - Tessék - nyújtotta felé a férfi a köpenyt. - Hűvös van odakint, szükséged lesz egy köpenyre. Gondoltam, ez inkább megfelel, mint az enyém. Heather elvette a köpenyt. Először azt hitte, Brandoné. Tévedésére azonnal rájött, amikor a vállára terítette: női köpeny volt, és láthatóan nagyon drága. Soha ilyen finom holmija nem volt, még akkor sem, amikor édesapjával élt. Áhítattal simogatta meg, majd szoknyájára igazította: - Ó, Brandon - sóhajtott fel végül. - Hisz ez gyönyörű! A férfi még most is komor ábrázattal gombolta be a selyem vitézkötést a nyakánál, de Heather örömében képtelen volt nyugton maradni. Forgolódott, hogy innen is, onnan is lássa, mígnem Brandon derűsen elnevette magát: - Maradj már veszteg, te kis mókus, hadd fejezzem be - vigyorgott rá. - Egy vadlovat is könnyebb felkantározni, mint téged begombolni. Heather boldogan kuncogott, és fejét előreszegve, a keze fölött kukucskálva igyekezett minél többet látni a köpenyből. Fejével súrolta Brandon mellkasát, hajából édes illat csapta meg a férfi orrát. - Most már nem is látom, mit csinálok - ingerkedett vele a férfi csendesen. Heather kacagva felvetette a fejét. Brandon végre szemtől szembe láthatta, milyen vidám, és ez mosolyt csalt az ő ajkára is. A váratlan ajándék feletti boldogsága a férfi vonásait is ellágyította. Tekintete elsötétült. Heather fél kezével meggondolatlanul a mellkasának támaszkodott, és mintha áramütés érte volna mindkettőjüket. Tekintetük találkozott, egymásba kapcsolódott, mosolyuk lehervadt. Brandon keze mintegy álomban fejezte be a gombolást, majd valami felsőbb parancsnak engedve Heather vállán át a hátára csúszott, hogy magához ölelje. Heather egészen elgyöngült. Lába remegni kezdett, lélegzete elakadt. De a zöld szem fogva tartotta az övét, és egy pilla natra - úgy tűnt -

70

megállt az idő. Az udvarról felhangzó szűkülés, majd harsány kiáltás törte meg a varázst. Brandon elhúzta a kezét, és megpróbálta összeszedni magát. Heather kezét mosolyogva fűzte a karjába: - Gyere, édes. Sietnünk kell - sürgette gyengéden. Kivezette az ajtón, le a lépcsőn, a várakozó kocsiig. Egyetlen ló húzta a kis bérkocsit, és amikor George meglátta közeledő gazdáját, mentegetődzni kezdett, hogy nem talált nagyobbat és kényelmesebbet. Ügy láccik, kap'tány úr, a tágasabbakat mind lefoglalták előttem - vonogatta a vállát. Grandon elhárította a szabadkozását, és felsegítette a feleségét: - Nem baj, George. Ez is megteszi - nyugtatta meg az inast. - Feltehetően több órán át odaleszünk, így a szobánkban téríttess vacsorára. És még valami. A feleségemnek egy utazóládára lenne szüksége. Keress egy megfelelőt, és vitesd fel a szobába. - A zsebéből kivett egy kis zacskó pénzt, és az inas kezébe dobta: - De szépet, George! - figyelmeztette. A szolga vigyorogva biccentett: - Igenis, kap'tány uram. Brandon is felszállt, és leült Heather mellé, aki gondosan összefogta magán az új köpenyt. A kocsi egy rántással elindult, és a macskaköveken zötyögve-dülöngélve utat vágott az utcán nyüzsgŐ emberek között. Heather nekidőlt Brandonnak; inkább így utazik, gondolta, mint ide-oda dülöngél a férje és a kocsi oldala között! Amikor észrevette, hogy mindig kifogástalanul öltözött férjének kabáthajtokája felkunkorodik, gondosan lesimította. Brandonnak arcizma se rándult e figyelmes gesztus láttán, és az út hátralevő részében elgondolkodva, némán ült mellette. De mindvégig kínzóan tudatában volt felesége jelenlétének, ahogy teste lágy domborulatai hozzásimultak. A testéből, hajából áradó tiszta szappan- és rózsaillat elkábította, és érzékei úrrá lettek a gondolatain is. Madame Fontaineau az ajtóban várta őket, és vidám csacsogással vezette be a házaspárt a próbaterembe. - Minden rendben halad, Birmingham kapitány - újságolta. - A vártnál is jobban. Gond nélkül, időre megleszünk a munkával. Brandon leült a felkínált székre: - Helyes, madame - felelte. - Mához egy hétre indulunk. - Ne aggódjon, monsieur! - nevetett az asszony. - Nem szándékozom elengedni önöket a madame ruhái nélkül! Miközben Madame Fontaineau az összefércelt ruhákat válogatta, Heather Brandonhoz lépett, és haját felfogva megfordult, hogy a férfi kikapcsolhassa a ruháját. Brandon arcán különös kifejezés suhant át, míg a kezét a kapcsokhoz emelte, és ujjai sehogyan sem akartak engedelmeskedni. Heather kilépett a szoknyájából, és a madame feladta rá az első ruhát. - Milyen szerencse - csicseregte a varrónő -, hogy most ez a magasított derék a divat! Hagyunk is a bőségében, hogy az utolsó hónapokban kiengedhessék. Addig is nyugodtan viselheti mindet! Brandon haragosan vonta össze a szemöldökét. Ma néhány órára feledkezett a felesége állapotáról, de most elég volt egy pillantást etnie a hasára, hogy eszébe jussanak házasságkötésének körülmé nyei. _ Ó, monsieur, remélem, ez a ruha megnyeri majd a tetszését! Nos? - fordult hozzá a madame a következő ruhánál. - A színe csodás, ugye? Brandon tetőtől talpig végigmustrálta felesége karcsú alakját, és szinte meg se látta a rajta levő rózsapiros ruhát. Helyeslőén mormogott valamit és elfordult. Percek múlva ez a ruha is lekerült Heatherről, és míg a két nő halkan beszélgetett, Brandon lopva a feleségét nézte. Heather válláról lecsúszott az ingpántja, de mintha észre sem vette volna. Szemöldöke alól Brandon a lány keblének ingerlő domborulatát figyelte, válla selymes bőrét, és megrezzent, amikor érezte, hogy a látvány nem maradt rá hatástalan. - Ó, monsieur, ez a fekete ruha a kedvencem! - áradozott a madame néhány perc múlva, amikor Heather egy újabb férceit remekműben álldogált előtte. - Kinek is jutott volna eszébe, hogy a fekete ilyen elegáns lehet, mint éppen önnek, monsieur? A madame ragyogó benne, ugyebár? Brandon mormolt valamit, s közben izgett-mozgott a székén. Homlokát kiverte a veríték. Nem is oly rég, a fogadóban, veszélyesen közel járt ahhoz, hogy ígéretét megszegje, és még csak meg se bánja. Ha csak egy kis bátorítást kap, megfeledkezik büszkeségéről, becsületéről, és adott szavát a sárba tapossa. Felkapta és ágyba vitte volna Heathert, senki és semmi meg nem akadályozta volna, hogy a magáévá tegye. Most, a végsőkig felcsigázva nézheti, amint előtte vetkőzik és öltözik; Brandon úgy érezte, hogy ezt már nem bírja elviselni. Nem sokon múlik, hogy elveszítse önuralmát. Büszkesége és szenvedélyes vágya rettenetes küzdelmet vívtak, és a harc kimenetele igencsak kétséges volt. Zordan pöckölt le a ruhájáról egy fércszálat, és körülnézett a szobában. Nem nézte, hogy Heatherről lesegítik a ruhát.

71

Ha ennek nem lesz egyhamar vége, még kivetkőzik önmagából, és állatként viselkedik. A kocsi viszonylagos magánya kihozná belőle a legrosszabbat, és megmutatná Heathernek, milyen egy vágy hajszolta férfi. Amilyen állapotban most van, hiába is tiltakozna. Úgy érzi, mintha bensejét marcangolná valami. Heather csak még jobban meggyűlölné érte. A mostani életvitelükkel oly elégedettnek látszik, hogy valószínűleg foggal-körömmel harcolna ellene, ha csak megneszelné, hogy szeretkezni akar vele. És az első benyomások alapján ki ne értené meg? Pedig nem akar megint úgy viselkedni! Szeretne gyengéden bánni vele, megmutatni, hogy a szeretkezés neki is okozhat gyönyört. Újabb ruhákat próbáltak fel, és Brandon kínja nőttön-nőtt. Már átkozta magát, hogy ennyi mindent rendelt. Vészterhes arckifejezése, kurta válaszai Madame Fontaineau-ból és Heatherből is gyanakvást váltottak ki. Lopva rá-rápillantottak. - Monsieur talán nem elégedett a ruhákkal? - tette fel a varrónő az óvatos kérdést. - A munkája tökéletes, madame - felelte Brandon kimérten. - Csak ez a véget nem érő piszmogás idegesít. Madame Fontaineau-ból felszakadt egy kis megkönnyebbült sóhaj. Csak az unalmas próba hozta ki a sodrából; ebben nem különbözik a többi férfitól, gondolta. Brandon megint elfordult, és kicsit arrébb csúszott a széken. A ruha, amit Heather most próbált, végre takarta a keblét, és egy kis időre biztonságban érezhette magát, ha netán rá akart nézni. Milyen édes ártatlansággal állt ott, s közben biztosan azon töri a fejét, hogy a férje min izgathatta fel magát. Hát nem érti, mit tesz egy férfival? Nem is sejti? Csupán azért, mert szavát adta, hogy soha többé nem nyúl hozzá, nem vonhatja ki magát a hatása alól egy olyan ingnek, amely átlátszó mivolta miatt nem bíz semmit a képzeletre, és rendkívüli élményt nyújt, valahányszor Heather előrehajol. A madame felsegített Heatherre egy újabb ruhát, és rögtön sebes francia szóözönbe kezdett. A szűk felsőrész úgy felnyomta Heather mellét, hogy csaknam kibuggyant a mély kivágásból. Brandon kínosan feszengett a széken, és némán átkozódott. Hideg veríték fénylett a homlokán, és állkapcsán rángatódzni kezdett egy izom. - Jaj, jaj, ez a Marié! - siránkozott a madame mérgesen. - Soha nem tanul meg varrni! Vagy tán azt képzeli, hogy minden nő olyan lapos mellű, mint ő? Talán azt hiszi, hogy a kis hölgy gyermek még, és nem felnőtt nő. Meg kell mutatnom neki. Látnia kell a hibáját. Kipenderült a kis szobából. Heather alig bírt lélegzethez jutni a tűkkel telitűzdelt ruhában. Amikor a karját mozdította, felszisszent a fájdalomtól: - Jaj, Brandon, nézd csak! - könyörgött kétségbeesetten, és odalépett hozzá. - Mintha tűpárna volnék. Ez a lány az összes tűt benne hagyta a ruhában. Ha csak megmozdulok, levegőt veszek, belém fúródik egy. Karját széttárva gyanútlanul állt Brandon két térde közé. A férfi elsápadt. Felesége fehér bőrén csúnya karcolás vöröslőit, és mellénél hegyes tű állt ki a ruhából, de a tű feje a ruhán belül volt, kívülről lehetetlen volt hozzáférkőzni. Brandon nehezen vette rá magát, hogy két ujját bedugja puha, bársonyos meleg keblei közé, míg Heather szófogadóan, mozdulatlanul állt, és bizakodó tekintettel figyelte. Brandon egy másodpercre felnézett a szemébe, és most az egyszer ő pirult el. Mi az ördög! - fohászkodott fel magában. - Úgy elpirulok előtte, mint egy szeplőtlen szűz! Elrántotta a kezét, mintha tüzes vasat érintett volna: - Meg kell várnod, míg Madame Fontaineau visszajön - morogta. -Nem férek hozzá. Heathert megriasztotta nyers modora. Amilyen esetlenül ült a széken és kerülte a pillantását, világossá vált, hogy bántja valami. Heather kelletlenül arrébb ment, és mérhetetlenül megkönnyebbült, amikor Madame Fontaineau Marie, egy vékonypénzű, esetlen lány kíséretében tért vissza. A lányka nem lehetett több tizenötnél. - Nézz ide! Nézd csak, mit műveltél! - esett neki az asszony. - Kérem, madame - könyörgött a kétségbeesett Heather. - Muszáj kibújnom ebből a ruhából! A sok tű agyonszurkál. - Bon Dieu! - tátogott a varrónő. - Jaj, Madame Birmingham, rettenetesen sajnálom! Ez a Marie még gyermek! - A lányhoz fordult, és kizavarta. - Kifelé! Eredj már! Veled majd később számolok. Most a madame a fontos. Végre kikapcsolta a ruhát, Heather egészen megkönnyebbült. Ez volt ugyanis az utolsó, amit fel kellett próbálnia, és néhány perc múlva - Brandon őszinte megnyugvására! - már kint is voltak a csöpp próbaszobából és az üzletből, A kocsiban Brandon egy szó nem sok, annyit sem szólt. Rosszkedve vad dühvé fajult, arcán az izom görcsösen rángatódzott. Már csaknem besötétedett, amikor a fogadóhoz értek, és Brandon szinte durván emelte le Heathert, majd benyúlt a kocsiba a csomagokért, és kirángatta őket. Az ajtónál előreengedte Heathert. Odabent a szokásos zaj és nevetés fogadta a párt; szórakozni vágyó matrózok

72

és utcalányok mulattak az asztaloknál. Ahogy átfurakodtak az asztalok között, egy bátor, ám mámoros fickó felállt, hogy megszólítsa a köpenyét szorosan összefogó Heathert, de Brandon arckifejezésétöl elhűlt benne a vér, és gyorsan elhátrált. Több kellemetlenség nem is történt, amíg, a szobájukba értek. Brandon az ágyra hajította a csomagokat, és az, ablakhoz indult. Az ágy lábához tolva egy nagy utazóláda feküdt,! a rézveret fényesen csillogott rajta. Brandon zord képpel bámulta, ami kor elment mellette, majd bosszúsan a feleségéhez fordult, és a ládára mutatott: - A tied - mondta mogorván. - Akár most beleteheted a holmid. Az elkövetkezendő napokban úgyis csomagolnod kell. Továbbment az ablakhoz, és Heather levette a köpenyét. Egy vastag gyertyát gyújtott meg a komódon, és csak ekkor vette észre, hogy az asztalon két személyre terítettek. A délutáni felfordulásban fel sem tűnt, mennyire megéhezett. Most már az étel puszta gondolatára is megkordult a gyomra, és alig várta, hogy asztalhoz ülhessenek. Az éhség fájón belemart, míg Brandon köpenye mellé akasztotta a magáét. A csomagokat rendezgette az ágyon, amikor halk kopogtatás és Brandon nyers engedélye után George lépett be, s mögötte két legény megrakott tányérokkal és egy üveg borral. Az asztalra tettek mindent, majd kimentek, George pedig meggyújtotta a gyertyákat. Az ajtóból a szolga még egy kérdő pillantást vetett kapitánya hátára, aztán Heather arcán kereste kimondatlan kérdésére a választ, s végül megrökönyödve távozott. Amikor kettesben maradtak, Heather az asztalhoz lépett, és tálalni kezdte a puha marhasültet és a párolt zöldséget. Néhány percig közelharcot folytatott a borosüveggel, hogy kihúzza a dugót, s nem vette észre, hogy Brandon titkon figyeli. Végül kivette Heather kezéből, és egyetlen ingerült mozdulattal kitépte a dugót az üvegből. Visszaadta, Heather halkan megköszönte, és bort töltött a poharakba. Mivel Brandon csak állt és nem mozdult, hanem őt nézte, Heather tétován emelte rá a tekintetét: - Ehetnénk végre, Brandon? - kérlelte. - Félek, hogy éhen halok. Brandon mereven meghajolt, és kihúzta a széket, Heather pedig helyet foglalt. A férfi tekintete közben végigsiklott szép vonalú hátán; szinte hívogatta, hogy simogassa meg. Heather leült ugyan, de Brandon még egy percig mögötte állt, és a szék támláját szorongatta. Végül ő is asztalhoz ült, és nagyot kortyolt az italból, majd a szájába vett egy kis falat húst. Heather - akinek már kettő helyett kellett ennie _ jó étvággyal látott az evéshez. Többször is érezte, hogy Brandon nézi, de amikor felpillantott, Brandon tekintete mindig máshol járt. Elgondolkodva piszkálta az ételt, és keveset evett, viszont gyakran töltött a nehéz borból. Vacsora végeztével sem váltottak szót, csak Brandon némán tovább küszködött megoldhatatlannak tűnő problémájával. Heather, aki nem vágyott kegyetlen visszavágásra, az ágyhoz ment, és egymás után nyitogatni kezdte a csomagokat, a holmikat pedig aszerint rendezte el, ahogy majd a ládába elcsomagolja. Egy dús szőrméjű rókamuffot vett elő, és képtelen volt ellenállni a kísértésnek, hogy beledugja a kezét. Belefújt a szőrmébe, majd orrát is hozzádörgölte a puha prém-hez; nem is látta, hogy Brandon lassan közeledik, és a szemét le nem veszi róla. A férfi kinyúlt, és fölemelte Heather egyik vállára omló fürtjét. Az asszony csak ekkor nézett fel, s meglepve látta, hogy mellette áll. Brandon tekintetében a fájdalom és gyönyörűség valami furcsa keveréke tükröződött, és úgy látszott, mindjárt megszólal, de nem jött ki hang a torkán. Elengedte a fürtöt, az arca elsötétült. A fogát csikorgatta, sarkon fordult, és dühös léptekkel a szoba másik felébe ment. Úgy járkált fel s alá, akár egy ketrecbe zárt vadállat. Heather egyre rémültebben figyelte. Amikor megszólalt, Heather az ijedtségtől felugrott: - Az ördögbe is, Heather, van néhány dolog, amit tudnod kell a férfiakról. Képtelen vagyok... Száját hirtelen összeszorította, és amikor a fény felé fordult, arca alig észlelhetően rángatózott. Az ablak előtt megállt, és ismét kibá-ttult a sötétbe. Heather sokáig várt, hogy folytassa, majd összeszedte az ágyon szétdobált holmikat, és elrakosgatta a láda rekeszeibe. Egy ideig tett-vett a szobában, néha rosszalló pillantást vetett férje feléje fordított atara, végül elhelyezkedett egy nagy karosszékben, és belekezdett egy hímzésbe, amit még délután kapott Madame Fontaineau-tól. Brandon ellépett az ablaktól, és öles léptekkel az asztalhoz ment. Felkapta a poharát, de amikor az üvegből egy csepp sem jött, halkan szentségelt. Lecsapta a poharat, és a zajtól Heather úgy megijedt, hogy az ujjába szúrt. Brandon sokáig álldogált az asztalnál, majd egy széket maga után húzva odament hozzá. Leült Heather elé, aki ölébe engedte a hímzést, és várakozóan nézett fel rá. Brandon egy darabig küszködött a mondanivalójával, keze Heather térdére tévedt, s finoman lesimította a bársonyszoknyát: - Heather - fogott bele halkan. - Hosszú út áll előttünk, amíg Amerikába érünk. Csaknem az egész időt kettesben töltjük majd, egy ennél jóval kisebb helyiségben, és egymás mellett alszunk egy fele ekkora ágyban. Komisz hideg lesz, kényelmetlen, számodra pedig egyáltalán nem kellemes, kiváltképp, mivel te leszel az egyetlen nő a fedélzeten. Nem járkálhatsz kedvedre odafent, és ha

73

elhagyod a kabint, nem mozdulhatsz mellőlem. Veszélyes lenne. Meg kell értened, Heather... egy tengerész, ha régóta nem látott nőt, és egyszerre egy asszony közeiét kerül... szóval akkor nem tehet róla, hogy vágyat érez iránta. Ne is keseredhet, ha ez többször megismétlődik. Heather arcát fürkészte, hogy érti-e, mire akar kilyukadni. Látszot hogy minden szavára élénken figyel, de abban már nem volt bizto; hogy az elmondottakat kapcsolatba hozza-e vele. Keservesen sóhajtott, és folytatta: - Heather... ha egy férfi egy gyönyörű nőt lát, és sok időt tölt közelében, anélkül hogy könnyíthetne magán, akkor leküzdhetetli vágy ébred benne, hogy lefektesse. Ha nem teheti, az rettenetesen fa dalmassá válik. Muszáj hát... Sehogy sem volt képes a mondatot befejezni. Heather elpirult, idegesen kaparászta az ölében heverő hímzést. - Amennyire lehetséges, Brandon, a kabinban maradok - suttog' de nem nézett a szemébe. - Megpróbálok észrevétlen lenni. Brandon hangtalanul szitkozódott magában, és arcán megránd ult egy izom: - Istenemre, Heather - recsegte érdes hangon, és felállt. - Azt aki rom mondani... hosszú lesz az út, anélkül hogy... anélkül... az ördög vigye, meg kell hogy engedd, hogy... De büszkesége győzött, és nem fejezte be a mondatot. Vad szitkok közepette kirúgta maga alól a széket, átvágott a szobán az ajtóho: - Ne menj le, és ne hagyd el a szobát - mordult rá. - George máj vigyáz rád. Feltépte az ajtót, és átkozódva kirontott. Heather csak ült bénultan, és képtelen volt felfogni, mi történt. Oly gyorsan megharagudott rá, pedig ő mindent elkövetett, hogy megértse. Hallotta még, hogy morogva parancsokat osztogat George-nak, és egy perc múlva az inas - nem kevésbé zavartan megjelent az ajtóban. Engedélyt kért, hogy beléphessen, majd kezdte leszedni az asztalt. Heather sóhajtozva feláll, és az asztalhoz ment. A párkányon ott hevert Brandon háromszögletű kalapja. Felvette, és gyengéden, szinte szeretettel megsimogatta. Még akkor is szórakozottan becézgette, amikor George feléje fordult: - Itt felejtette a kalapját, George - mormolta csendes sövárgással. - Mondta, hogy mikor jön vissza? - kérdezte, és ujját végighúzta a paszományon. A szolga felkapta a fejét, és ránézett: - Nem, assz'nyom - felelte csaknem bocsánatkérően. - Egy szóval sem. Majd lassan - mintha nagyon nehezére esne kimondani - még hozzátette: - Assz'nyom, a kap'tány néha fura, de ha türelemmel vár, hamar egyenesbe gyün megint. Tűrje el egy kicsit, assz'nyom. Nehéz ember, de jó. George szégyenkezve - mintha bőbeszédűsége zavarba ejtette volna - tovább rakosgatta az edényeket a tálcára, és Heather - Brandon kalapját magához ölelve - kedvesen elmosolyodott: - Köszönöm, George - mondta halkan. Az inas az ajtóból még visszaszólt a válla felett: - Kéri, assz'nyom a szokásos forró fürdővizet? Heather mosolyogva, mélázva felelt: - Igen, George. Kérem a szokásos fürdővizemet. Heather lassan ébredt. Brandon jött vissza, és Heather arrébb fesz-kelődött a puha paplan alatt, s félálomban kicsit elmosolyodott. Álmosan pislogott, keze a másik párna felé tapogatódzott, majd ijedten ült fel. Már hajnalodott. Világos volt az ég, a csillagok elhalványultak. Brandon az ajtófélfának dőlve állt, és rábárnult. Szeme vörös volt és könnyben úszott, nyakravalója kilazult, kabátja félrecsúszott. Részeg vigyor ült az arcán, mintha pokoli jól mulatna magán. - szólalt meg végre. - Jól vagy? Ilyennek még sosem látta. Iszonyúan részeg volt, dülöngélt. Hirtelen megtántorodott, és Heather orrát sűrű bűz csapta meg: kincstári rum és olcsó parfüm keveréke. Undorodva fintorgott, és a tekintete óvatossá vált. - Te átkozott némber! - motyogta Brandon szemtelenül. - Még akkor is a férfiakat izgatod a rózsás fenekeddel és bögyös melleddel, ha alszol. Dühös mozdulattal a földre sepert mindent az éjjeliszekrényről, és Heather - aki félni kezdett arrébb araszolt. - Ó ti körmönfont szüzek, átkozottak legyetek egytől egyig! - vicsorogta Brandon. - Mind egyformák vagytok, az utolsó nyavalyás nősze-mély is! Az agyában herélitek ki a férfit, hogy képtelen legyen lefeküdni mással. Gondtalan karmokkal tépitek ki szívéből a büszkeségét, aztán úgy finomkodtok, kelletitek magatokat, páváskodtok előtte, mint egy tyúk a kakas előtt. Ártatlanságotokat

74

fennen hirdetve a világ előtt, finom orrotokat magasba tartva parádéztok. - Bizonytalanul előredőlt, és belekapaszkodott a mennyezetes ágy oszlopába, hogy orra ne essen. - És itt ül előttem a szüzek legszüzebbike, a maga jégtrónján, tisztasággal körülsáncolva. De velem mi lesz? Végigjátszottam a játszmát, ahogy illett, elnyertem a díjat, hazahoztam, és most hozzá sem nyúlhatok. Két kézzel ragadta meg az oszlopot, és úgy dörgölte hozzá a homlokát, mintha valamitől szabadulni szeretne: - Ó, szűz feleség, miért is nem születtél csúnyának és véznának, hogy - amint akarod megfeledkezhessek rólad? De ebből az átkozottul nagy Londonból nekem, idiótának, éppen téged kellett kiválasztanom, a legtakarosabbat, akire férfi csak szemet vethet. Te meg úgy nézel át rajtam, mintha nem is lennék férfi, hanem egy vén piperkőc, aki, ha akarna se tudna mit kezdeni egy nővel. Teszed-veszed magad az orrom előtt, és azt hiszed, ettől nem ágaskodik majd bennem a vágy! Csábítasz és kínozol, aztán megtagadod férji jogaim gyakorlását! Istenem, te nő! Valami heréltnek nézel, aki mellett biztonságban vagy? Egy shillingért több kedvességet vásárolhatok, mint amennyit tőled kapok! Feléje hajolt, és áthatóan az arcába bámult: - De majd én megtanítalak, kis pimasz boszorkány! - bökte ki, és ujjával felé bökött: - Akkor leszel az enyém, és ott, ahol csak szívem kívánja! - Szeme kéjsóváran járta be Heather testét, hangja elmélyült: - Legyek átkozott, ha nem most azonnal! Átvetette magát az ágyon, és kinyújtott karral derékon akarta kapni Heathert- A lány sikítva, négykézláb menekült, majd kiugrott az ágyból Recsegve szakadt el a hálóinge, és Brandon elterült az ágyon; bután bámult a kezében maradt anyagra. Feltámaszkodott az egyik könyökére, döbbenten nézte felesége meztelenségét, a hajnal fényénél fehérlő testét. Azután, ahogy az alkoholmámor erőt vett rajta, lassan visszadőlt. Ökle kiengedett, és a Heatherről letépett hálóing a földre hullott. Heather óvatosan figyelte, mert azt hitte, rögtön felkel, és utánaveti magát. De amikor nem mozdult, közelebb lépett, és a férfi félig eltakart arcába kémlelt. Szeme behunyva, légzése nyugodt, egyenletes. - Brandon? - kérdezte bizalmatlanul. De a férfi nem moccant. Szeme csukva maradt. Heather elővigyázatosan megérintette a kezét, készen arra, hogy elugorjék, ha utánakapna, de Brandon keze erőtlenül csüngött az ágy széléről a padlóra. Heather egészen közel merészkedett, a férfi karját feltette az ágyra, mert ahogy lenézett rá, tudta, hogy nem fenyegeti veszély. Lehajolt, felszedte a földről a hálóingét, és az ágy végi támlára fektette, majd visszafordult Brandonhoz, és megkísérelte levetkőztetni. Még a kabát-ját sem tudta lehúzni róla, mert egyedül meg sem bírta emelni; túl nehéz volt. Nem maradt más hátra, mint Georgeot segítségül hívni. Belebújt az ingébe, vállára kapta a köpenyt, és az előtéren át, a rövidebb utat választva a szolga szobájához ment. A kopogásra rémes káromkodás hallatszott, majd csetlés-botlás. A résnyire kinyíló ajtóban George arca bukkant fel. Szemét dörgölte, karikalábát csaknem eltakarta a sátorszerű, bő hálóing. Lábujjait begörbítette, mert talpát bántotta a hideg padló, fejéről hosszú kötött hálósípka lógott le. Szeme elkerekedett, amikor asszonyát pillantotta meg, és szemérmesen te ajtó mögé rejtőzött, hogy csak a feje látszott ki. Álmossága tovaröppent; borús pillantást vetett az abíak felé, a hajnalodó égre, majd visszanézett Heatherre: - Assz'nyom! Mit keres itt ilyenkor? - Lenne szíves velem jönni, George? - kérdezte Heather kedvesen. - A kapitánynak megártott az ital, és a segítsége nélkül meg sem bírom mozdítani. George zavartan ráncolta a homlokát, de azért készségesen felelte: - Egén, assz'nyom. Egy perc, és jövök. Heather visszament a szobájába, és nemsokára George is megérkezett, immár illendően, nadrágban. A meglepetéstől tágra nyílt a szeme, amikor az ágyon hasmánt fekvő Brandont meglátta: - Hohó! A kap'tány ezúttal alaposan kiütötte magát! - hápogta. - Biztosíthatom, assz'nyom, ilyesmi nem szokott vele előfordulni -mondta, s ferde pillantást vetett Heatherre, Heather nem felelt, hanem Brandonról próbálta lehúzni az egyik cipőjét. George vizslató szeme felfedezte az ágy támlájára vetett szakadt hálóinget, és sietve, további kérdések nélkül segített Heathernek. Együttes erővel lehúzták a kabátját, nyakravalóját és a mellényét, miután George előbb egyenesbe hozta Brandon testét, hogy könnyebben boldoguljanak vele. A nadrág felett bizonytalanul néztek egymásra, majd szó nélkül rajta hagyták. Betakarták, és mielőtt George távozott, kapitánya fejéhez állította a vödröt. Az ajtónál még megállt egy pillanatra: - Dél előtt biztosan nem ébred fel, assz'nyom - mondta. - Akkó' hozok majd valamit, amitő' rendbe gyün a feje. - Gyors pillantást vetett az ablak felé, az egyre erősödő fényre, és a bajsza alatt mormolta: - Jó napot, assz'nyom.

75

Heather becsukta mögötte az ajtót, és köpenyét a szegre akasztotta. Az ágyról lehúzott egy paplant, bekucorodott a karosszékbe, betaka-ródzott, és a hímzésen kezdett dolgozni. Brandon szokatlan visszatértének megrázkódtatásából lassanként magához tért, és ugyanakkor egyre mérgesebb lett. A lassú, nyugodt öltésekből dühödt döfködés lett, mintha az anyagon akarna bosszút állni a rajta esett sé relmen: - Az utcán kujtorog, és nem talál ízlésének megfelelően víg szeretöt - sziszegte maga elé halkan. Aztán bebotorkál ide, és megint csak én kellek neki, mert nincs más nőstény a láthatáron! Haragosan Brandonra meredt, aki mint egy jóllakott csecsemő, mélyen, édesdeden aludt a párnán, és jókorát döfött a hímzésbe: - Ó, te kanos őrült! - morogta, és a túloldalon kirántotta a tűt. - Csak akkor jössz hozzám, ha már végigszórakoztad a várost! De akkor aztán engem vádolsz, én vagyok a gonosz, aki elcsábítottalak! Válasz nélkül maradt vádaskodása csak olaj volt a tűzre; egyre bátrabb lett. Ritka alkalom, hogy gúnyt és haragot így kiadhasson magából, s ne kelljen tartania a megtorlástól. Egy újabb tűrántással folytatta hát: - Most átkozod a szüzeket, pedi§ nem is olyan rég éppen arra támadt kedved, hogy megerőszakolj! Felugrott, a hímzést a földre hajította, és izgatottan fel-alá kezdett szaladgálni: - Hát mégis mit képzel rólam? Hogy térden csúszva várom, és egyetlen intésére úgy ugróm az ágyba, mint egy jól nevelt szuka? A szék támlájára tett kabátra esett a pillantása; a széles vállra, keskeny derékra. - Azt képzeli tán, hogy bolondulok érte, és nincs más vágyam, mint egy életen át a szeszélyeit lesni? Megpördült a sarkán, és az ágyhoz sietett. Lenézett a férjére, aki álmában semmit sem hallott, így vissza sem beszélhetett: - Ó, te eszelős bolond, hát nem látod, hogy nő vagyok? A legértékesebb kincsemet a magam választotta férfinak tartogattam, és te még ettől is megfosztottál! Élő, lélegző emberi lény vagyok, és ha hiszed, ha nem, van önérzetem! Mérges mordulással fordult meg, a székbe vetette magát, s egy heves mozdulattal dereka köré tekerte a paplant. Ahogy elhelyezkedett, tekintete a férje szép arcára esett, és a látvány hamiskás mosolyt csalt az ajkára. Akárhogy is, tagadhatatlanul nagyszerű férfi! Elszundított a székben, és jóval tíz után tért magához. Brandon még akkor is aludt, és mielőtt öltözködni kezdett, Heather meg-vetöen mérte végig. George egy csésze teát és teasüteményt hozott, és amikor Heather megreggelizett, rendet rakott, majd a székbe telepedett, és a hímzéssel ütötte agyon az időt. Várta, hogy a férje felébredjen, de már dél is elmúlt, amikor az ágy felől meghallotta az első nyögést. Nyugodtan öltögetett tovább, és a szeme sarkából nézte, hogyan kászálódik ki Brandon az ágy szélére. Mozdulatai óvatosak voltak, kócos fejét úgy temette a kezébe, mintha a nyaka nem bírná el a súlyát, és felnyögött. Fájdalmasan kiegyenesedett, s ekkor észrevette Heathert: - Hozd ide a köntösömet - morogta. Heather letette a hímzést, és a szekrényhez lépett. Brandon ellenségesen bámulta, ahogy a köntössel közeledett, és szó nélkül vette el tőle. A segítséget visszautasítva belebújt, és lassan felállt. A kíntól eltorzult arccal ment az ajtóhoz, és onnan nézett csak vissza: - Mire visszaérek, készen legyen a fürdővizem - szűrte a foga között a szót. - És forró legyen, különben az a helyes kis feneked bánja! A csukott ajtó mögött Heather megengedett magának egy kaján kis mosolyt a férje keserves másnapossága láttán, majd sietősen nekifogott a fürdő elkészítésének. Tudta jól, hogy most engedelmeskednie kell. Brandon sápadtabban, de biztosabb léptekkel jött vissza, mintha már nem félne, hogy leesik a feje. Levette a nadrágját, és anélkül hogy egy pillantást vetne rá, Heathernek nyújtotta, majd óvatosan belépett a gőzölgő vízbe. Apránként ereszkedett bele a vízbe, lélegzetét visszafojtotta, és nagyot sóhajtott, amikor végre már benne ült, és kényelmesen hátradőlt. Sokáig ült így, mozdulatlanul, behunyt szemmel, fejét a kád peremének támasztva. Szemét csak akkor nyitotta ki, amikor kopogtatás hallatszott: - A fenébe is, ne kalapálj! - kiáltotta, majd halkabban folytatta: -Bújj be, ha már ideevett a fene! George jelent meg, kezében egy tálcán kis pohár, csurig töltve konyakkal. Óvatosan, lábujjhegyen közelítette meg a kapitányát, a nyakát is behúzta. Szeme Heatherre siklott, hogy lássa, miként boldogul, és úgy vélte, egész jól viseli a viszontagságokat. Brandon kezébe nyomta az italt, és már ott se volt. Brandon egy hajtásra kiitta a pohár tartalmának a felét, és miközben a konyak jótékony melege átjárta a testét, ismét hátrahajtotta a fejét. Heather odakészítette a törülközőt és a tiszta ruhát, aztán a kádhoz ment, hogy segítsen a fürdésben. Brandonról dőlt a veríték, ahogy a forró vízben feküdt, és

76

testéből lassan távozott az előző éjszakai mulatozás, ivás mérge. Behunyt szemmel, karját a rézkádra fektetve maga volt a megtestesült elégedettség. Sőt túlzottan is elégedettnek látszott. Heatheren úrrá lett a vágy, hogy kizökkentse kellemes álmodozásából, s egy jól irányzott mozdulattal bedobta a vízbe a szappant és a szivacsot. Az arcába fröccsenő víztől Brandon kissé megijedt, és fél szemét résnyire nyitva, Heatherre meredt. A víz lefolyt az arcán, a szakáilába, de nem mozdult, hogy letörölje. Úgy fúródott a szemébe a férfi tekintete, mintha közben a lassú élveboncolását fontolgatná, és Heathernek akkor szállt igazán inába a bátorsága, amikor Brandon a másik szemét is kinyitotta. Biztos távolságba menekült, és férje indulatos tekintetétől kísérve apró teendőkkel foglalta el magát. Amikor Brandon végre felült, hogy leszappanozza magát, Heather óvatosan visszajött, hogy segítsen. A szappanért nyúlt, amikor a türelmét vesztett Brandon rávakkantott: - Mars ki innen, átkozott nőszemély! Tűnj el a szemem elől! Egyedül is meg tudok mosdani! Soha nem bírtam, ha egy nőstény macska karmolássza a hátamat! Heather ijedten dobta el a szappant, és sebesen arrébb araszolt. Amikor az ajtóhoz ment és kinyitotta, Brandon rosszindulatúan kérdezte: - Vajon hova mész ilyen lengén? Heather keze a vállán át a hátára csúszott; most jutott csak az eszébe, hogy nincs bekapcsolva a ruhája. De orrát előkelőén feltartva válaszolta: - Átmegyek George-hoz, megkérem, hogy kapcsolja be - válaszolta, és kivonult. Gyorsan csukta be maga mögött az ajtót, nehogy a férfi felelni tudjon, de a kihallatszó káromkodásból és átkozódásból sejtette, hogy Brandon nincs elragadtatva. Szerencséjére éppen szembejött egy szobalány, akit megkérhetett. Vasárnap lévén csend honolt a fogadóban, az ivó is szinte kongott. Heather teát rendelt, és szokott asztalukhoz ült, egy-két udvarias szót váltva a fogadósnéval. Nem kellett sokáig várnia Brandonra. A férfi szó nélkül ült le a helyére, csak egy dühös pillantásra méltatta Heathert. Megvárta, amíg a fogadósné kihozza az ételt és távozik, majd zsémbesen Heatherre mordult: - Ha nem akarja, asszonyom, hogy a térdemre fektessem, felhajtsam a szoknyáját és alaposan elfenekeljem, ajánlom, máskor kétszer is gondolja meg, mit művel. Heather kék szemét tágra nyitva fordult feléje, úgy tett, mintha em is sejtené, miért dühös: - És mi lenne az, szerelmem - kérdezte -, ami arra késztet, hogy elverd a feleségedet, aki ráadásul a gyermekeddel viselős? Brandon arcán megrándult az izom: - Heather, ne packázz velem - mondta fogcsikorgatva. - Biztosítalak, hogy nem vagyok vicces kedvemben. Heather rémülten nyelt egy nagyot, és a tányérjára nézett. Elég volt látnia azt a rángatódzó izmot, hogy pánikba essen. Most is azonnal meghunyászkodott. Brandon csak lefekvéskor vette észre a szekrényben lógó szakadt hálóinget. Megfogta, és elgondolkodva morzsolta az ujjai között, majd tekintete a ingben lefekvő Heatherre siklott. Elfújta a gyertyát, a sötétben levetkőzött, és hosszú ideig feküdt hanyatt, kezét összekulcsolta a feje alatt, és a mennyezetre meredt. Egy apró mozdulatra rögtön Heather felé fordult. A lány az oldalán feküdt, neki háttal, és oly messze, amennyire csak lehetett anélkül, hogy legurulna a túloldalon. Úgy húzta a vállára a paplant, mintha az elegendő védelmet nyújtana Brandonnal szemben. Brandon némán szentségelve fordított hátat neki, és magában azt gondolta, hogy bizonyára nem történt semmi, mivel Heather túlzottan elégedett magával, ő pedig nem érez semmiféle elégtételt. Másnap reggel már hajnal előtt kirángatta Heathert az ágyból, s még a tiltakozásra sem hagyott időt: - Gyerünk, asszony, nincs időm veled vacakolni. Ma hozzuk be a Fleetwoodot, és sietnem kell. Magára kapkodta a ruháját, s közben Heathernek is segített, aztán levonszolta, sietve bekapta a reggelit, amíg Heather teázott és az ásítá-sát próbálta elnyomni. A sötétben kikísérte az illemhelyre, és amikor elkészült, visszakísérte a szobájukba. George-nak kiadta a parancsot, és másnap kora hajnalig vissza sem jött. Mint korábban, most is csendesen vetkőzött le, és bújt mellé, nehogy felébressze. Másnap és harmadnap hasonlóképpen járt el; a reggeli közben váltott szavakon kívül Heather nem beszélt vele. Amíg a férfi távol járt, Heather a szobájában maradt, és amennyire lehetett, elfoglalta magát. Ott is étkezett, vagy ha alig volt matróz az ivóban, George felügyelete mellett lent evett. A negyedik éjszakán Brandon a szokottnál hamarabb ért haza. Heather még a kádban ült, mert nem várta ilyen korán, és megrémült, amikor nyílt az ajtó. Brandon megtorpant a küszöbön, és tekintete boldogan időzött el a szeme elé táruló bájosán családias és igen vonzó jeleneten. Heather kihúzta magát, karját szemérmesen a melle elé kapta, kék szemét tágra nyitotta, és próbált magához térni az ijedtségből. Bőre nedvesen fénylett és csillogott a

77

gyertyafényben, feltornyozott hajából néhány kiszabadult fürt ingerlőén a vállára hullt; elbűvölő - és Brandon számára mlndenképpen a leggyönyörűségesebb - látványt nyújtott. A rézkád mellett a kis sámli állt, hogy a ki- és beszállást megkönnyít-• se, s azon egy üveg fürdőolaj és egy nagy, illatos szappan. Brandon gyengéden a feleségére mosolygott, behúzta az ajtót maga mögött és nekidőlt. Lassú léptekkel a kádhoz ment, és az túlsó oldalán megtámaszkodva lehajolt, és megcsókolta a lányt. - Jó estét, édesem - mormolta halkan. Heathert zavarba hozta ez a nyájas modor, úgy érezte, csapdába esett; olyan mélyre csúszott be a vízbe, hogy az már a válláig ért. Igyekezett viszonozni Brandon mosolyát, de remegő ajka nem birkózott meg a feladattal. Próbálkozása kárörvendő nevetést váltott ki a férjéből, aki fölegyenesedett, de az arca helyén Heather csak a nagy szappant látta, ami a következő pillanatban hatalmas csobbanással a vízbe pottyant, közvetlenül az ő orra előtt. Heather prüszkölt és levegő után kapkodott. Amikor újból ki tudta nyitni a szemét, a készségesen eléje tartott törülközőt látta: - Töröld meg az arcod, kedves - pirongatta Brandon. - Csupa víz. Heather mérgesen kapta ki Brandon kezéből a törülközőt, és a szeméhez nyomta: - Ó, te... te... - fuldokolt dühösen. A férfi csendesen nevetgélve arrébb ment, és amikor Heather ismét felnézett, már egy székben ült; lába kényelmesen kinyújtva, arcán elégedett vigyor. Heather morcos képe láttán mosolya egyre szélesebb lett: - Élvezd csak a fürdőt, kedvesem - jegyezte meg, majd előrehajolt, mint aki fel akar állni: - Akarod, hogy megsikáljam a hátadat? Heather tehetetlenül csikorgatta a fogát, és már éppen kiszállt volna, amikor Brandon megint hátradőlt, és intett, hogy maradjon csak nyugodtan. - Ne zavartasd magad, Heather, élvezd csak – figyelmeztte ezúttal kony…abban. - Valószínűleg hosszú ideig ez lesz az utolsó igazán kellemes fürdőd. Heather rémülten dőlt hátra a kádban; szentül meg volt róla győződve, hogy a férje egy újabb fegyelmezést módot eszelt ki számára. - Brandon, könyörgök... oly kevés örömöm van, és azok közül isj ezt szeretem legjobban - nézett rá esdeklően. - Nagyon szépen kérlek, ne tagadd meg tőlem! Kérlek! Hiszen úgy élvezem. Remegő alsó ajkába harapott, és lesütötte a szemét. Brandon arcáról eltűnt a vigyor; felállt, és a kádhoz ment. Mindkét kezével rátámaszkodott, és így nézte Heathert, aki lesütött szemmel, kedveszegetten, mint egy szidásra váró gyermek, ült vele szemben. De amikor megszólalt, a hangja gyengéd volt: - Ha arra célzol, Heather, hogy kicsinyes bosszúvágyból ilyen örömet tagadnék meg tőled, végtelenül igazságtalan vagy velem szemben. Csupán azt akartam jelezni, hogy holnaptól már a hajó fedélzetén leszünk, mivel három nap múlva indulunk. Heather fölemelte a fejét, és a férje szemébe nézett. Keblén megcsil-j lant a szelíd gyertyafény, s arany csillogásba vonta. - Ó, Brandon, nagyon röstellem - mormolta alázatosan. - Az,| ahogy alábecsültelek, igazi hárpiára vall. Elhallgatott, mert észrevette, hogy férje tekintete már valahol lej-j jebb kalandozik. A férfi ajka elfehéredett, és arcán ismét rángatódznii kezdett az izom. Heather mélyen elpirult, és érthetetlen bocsánatkérést motyogva keble elé húzta a nagy szivacsot. Brandon elfordult, és az ablak elé állt: - Ha lenne kedves végre kiszállni a kádból, asszonyom - szólt oda, anélkül hogy ránézett volna -, civilizáltabb körülmények között vacsorázhatnánk. És nem ártana, ha sietne. George-ot már elküldtem egy kis vacsoráért. Heather sietve teljesítette a kérését. Úgy érezte magát, mintha csak néhány percet aludt volna, amikor másnap hajnalban Brandon kíméletlenül felrázta. Még nem is pirkadtj de a férfi már felöltözött. Kirángatta Heatherí az ágyból, és som a kezébe adogatta a ruháit. Heather szótlanul felöltözött, Brandoi segített eligazítani a ruháját, majd bekapcsolta, amíg Heather fésülkö] dött. Utána sietve vállára terítette a köpenyét, és az ajtónál várt, amíí Heather egy nedves ruhával az álom utolsó nyomait is kitörli a szemé-^ bői. Odalent bekapták a reggelit, és nemsokára már a hajó felé igyekeztek, amely alig néhány háztömbnyire horgonyzott. A legénység már serényen tett-vett, hogy az aznapi berakodásra felkészítse a hajót, és az emberek csak addig álltak le, amíg kapitányuk a feleségével el nem tűnt a hátsó fedélzeti ajtó mögött.

78

A kapitányi kabinban Heather rögtön ledobta a köpenyét, és az ágy ra kucorodott. A következő percben már aludt is; észre se vette, hogy Brandon betakarja egy paplannal. Délben megette azt a kis ebédet, amit a férje eléje tett, majd felment a fedélzetre, és a korlátnál állva figyelte a fedélzeti és kikötői sürgés-forgást. Az egyhangú sózott húsból, babból és kétszersültből álló kosztra ráunt tengerészeknek utcai árusok kínálták a friss gyümölcsöt, zöldséget. Jól öltözött, gazdag kereskedők pénztárcáján koldusok és tolvajok könnyítettek. Matrózok sétáltak utcalányok társaságában, és a nyílt utcán simogatták őket. Bérkocsik bakján kocsisok várták türelmesen utasaikat. Tompa és élénk színek kavalkádjából állt össze a kikötő mindennapi forgataga. Hajókról ki- és berakodtak, matrózok harsány káromkodásába házalók kiáltozása, kereskedők hangos alkudozása vegyült. Két tengerész tartotta távol az embereket a Fleetwoodtól, ahol a szekerekről rámolták le az árut. Heather soha ilyen élettől, mozgástól nyüzsgő helyen még nem járt, és elakadt a lélegzete, ahogy a korlátnak dőlve figyelte a lenti zsibvásárt. Brandon mély, tekintélyt parancsoló hangja hol itt, hol ott harsant fel; a hajó különböző részein felügyelt a rakomány elhelyezésére, és a matrózokat utasította. Máskor Mr. Boniface-szel, a fedélzetmesterrel vagy az első tiszttel látta beszélgetni, vagy éppen a dokkon állt, és a kereskedőkkel tárgyalt. Késő délutánra járt már, amikor George hajtott a hajóhoz, és Heather a lófogaton meglátta a ládáját, Brandon vászonzsákját és a fogadóbeli rézkádat. Zavartan nézte, hogy George mindent felcipel a fedélzetre. Amikor a kádat is letette, rámosolygott, és Heather rájött, hogy Brandon megvette neki. Tekintete George-ról a férje arcára siklott, aki George mögött állt Mr. Boniface-szel. Amikor az inas a fedélzetre vitte a kádat, Brandon Heatherre nézett. Tekintetük ekkora távolságból is egymásba kapcsolódott, és Heathert hirtelen nagy boldogság töltötte el. Szebb és drágább ajándékot nem is adhatott volna, s nagyobb örömet nem szerezhetett volna, mint ezzel a régi rézkáddal! gy, örömtől sugárzó, gyönyörű mosolya egészen elbűvölte Bran-ont. Mr. Boniface csak torokköszörüléssel s kérdése megismétlésével tudta válaszra bírni. Este Madame Fontaineau két lánnyal hozta el a ruháit. Miután mindent megfelelőnek találtak, Brandon elővett az utazóládájából egy vasládikót, és számolni kezdte a pénzt. Madame Fontaineau a láda fölött belekukucskált, és amikor meglátta, mennyi pénz van benne, hangosan felkiáltott. Brandon gúnyosan felvonta a szemöldökét, és ezzel visszaparancsolta, majd tovább számolt. A madame Heatherre nézett, aki az utazóládája előtt térdelt, és a ruhákat csomagolta el, majd számító tekintettel ismét Brandon felé fordult. Ennyi pénz mindig kihozta a sodrából: - A madame is visszatér jövőre önnel, monsieur? - Nem - felelte Brandon. Madame Fontaineau szélesen elmosolyodott, és megigazgatta a frizuráját: - Ha jövőre ismét partra száll, bizonyára eljön hozzám is, hogy új ruhákat rendeljen neki, ugye, monsieur? Alig várom, hogy ismét a szolgálatára legyek, és varrhassak neki - mondta, majd turbékolva tette hozzá: - Rendelkezzék velem, állok szolgálatára, Heather ártatlan füle mellett elszállt ez a kijelentés, ellentétben Brandonnal, aki pontosan értette, mire céloz. Heather fel se pillantott, de Brandon lassan Madame Fontaineau-ra emelte a tekintetét, néhány percig közönyösen bámulta, majd tekintete kihivóan végigpásztázott kissé megereszkedett keblén és széles csípőjén. Mint akit a látvány nem érdekel, a pénzre nézett: - Félreértett, asszonyom. Arra céloztam, hogy többé nem térek visz-sza Angliába. Ez a mostani volt az utolsó utam. A nő döbbenten hátrált. Brandon egy perc múltán átnyúlt az asztal felett, és egy kis zacskóban kezébe nyomta a neki járó összeget. Madame Fontaineau meg se számolta, hanem sarkon fordult, és szó nélkül távozott. Vacsora közben alig szóltak egymáshoz, mert Brandont a maga gondolatai kötötték le, Heather pedig már régen lefeküdt, amikor ő még az íróasztalánál a könyvekkel, számlákkal és bizonylatokkal bíbelődött. Éjfél is elmúlt, amikor végre elfújta a gyertyát, levetkőzött, és bebújt Heather mellé, aki még ébren volt, és arrébb húzódott, hogy helyet adjon neki, bár amilyen keskeny volt az ágy, erre nem sok mód nyílott. Egymásnak hátat fordítva próbáltak elaludni, és mindegyikőjük - más-más okból ugyan - igyekezett nem gondolni arra, mi történt, amikor legutóbb ezen az ágyon feküdtek. A következő két nap szinte elröpült. Befejezték a rakodást, az élelmiszerraktár is megtelt, az utolsó fedélzeti nyílást is bedeszkázták, elhangzott az utolsó istenhozzád. Hosszú csónakok vezették ki a Fleetwoodot a nyílt vízre, hogy vitorlát bontva befoghassa az esti part menti szelet. A fedélzeten elült a lárma, mindenki gondolataiba merült, a hajó mégis szinte türelmetlenül ringatódzott a vízen, hogy aztán a friss szél hátára felkapva hazafelé indulhasson.

79

Nyugodt este volt, a víz tükre mozdulatlanul verte vissza a fényt. A fŐsudárvitorlák és a csúcsvitorlák kibontva, de ernyedten várták, hogy a szél beléjük kapjon. A napnak már csak a fele látszott ki a londoni háztetők fölött, amikor a csendben hangosan megcsattant a csúcsvitorla. Mindenki felnézett. A nap lassan lebukott, és a hátsó fedélzeten, Brandon mellett álló Heather arcát hűs szél érintette meg. A vitorlákat ismét meglobogtatta, majd feldagasztotta a szél, ahogy egyre erősebb lett, Brandon hangja messze zengett: - Horgonyt fel! Rajta, fiúk, élénken, indulunk haza! Az elŐfedélzeten megcsörrent a horgonylánc, és Brandon most csaknem vidáman szólt oda: - Bal csapáson megereszteni, jobb csapáson megfeszíteni! A horgony csöpögve emelkedett ki a Temzéből, és a vitorlás felgyorsult. Heather figyelte a város távolodó fényeit, és a szíve elszorult. Hajnaltájt Brandon lejött a kabinba aludni, és reggelinél elmondta, mit vár az úton Heathertöl: - Tudomásul kell venned, Heather, hogy a délelőtt egy bizonyos részében a fedélzeten csak a matrózok tartózkodhatnak. Ha túl korán jössz fel, kínos helyzetbe kerülhetsz. Azt ajánlom, ne mutatkozz, csak késő délelőtt. Heather engedelmesen, piros arccal, tekintetét a tányérjára szögezve tudomásul vette. - A fedélzet alá pedig tilos lemenned - folytatta Brandon. - Arrafelé van a legénységi szállás, és egy ilyen hosszú úton túl kívánatos falat volnál az embereimnek. Nem szívesen ölnék miattad, csak mert megeledkeznek magukról. Éppen ezért ne menj oda, és ne kerülj az utukba. A kávéscsészéje felett a feleségére pillantott, aki pironkodva emelte fel a teáscsészéjét, de nem nézett rá. Finom kezében tartotta a csészét, a reggeli nap fénye megcsillant a lötyögő karikagyűrűn. Brandon tekintete elsötétült, és elkapta róla a pülantását. Késő délután - nem sokkal négy után - Heather fülét megütötte az őrszem kiáltása: - Land's End a láthatáron! Jobb csapáson elöl negyedhossznyira. Szeles, szürke nap volt, a felhők alacsonyan száguldottak. Erős északkeleti szél kapott Heather hajába, amikor felmászott a fedélzetre. Brandon a kormány mellől nézte, amint lassan maguk mögöi" hagyják Angliát, és amikor Land's Endet is elhagyták, odafordu a kormányoshoz: - Egyenesítse ki, kormányos. Nyugat felé - majd felordított az árbocőröknek: - Figyeljetek a fősudárvitorlákra, fiúk! A fővitorlát vonjátok beljebb! Hátul összekulcsolt kézzel, szétterpesztett lábbal állt egy darabi jó érzés volt lába alatt a fedélzet mozgása. Figyelte a kötélzetet, árbocokat és a vitorlákat, amíg meg nem nyugodott, hogy a haji kiegyensúlyozottan hasítja a vizet. A lemenő nap aranyosra festeti a felhők alját és vérvörösre a tengert. Land's End már elmaradt mi göttük, aranyosan és feketén csillogott a ködben, és Heather fájó szívvel nézte, ahogy Anglia utolsó szirtfoka eltűnik a szeme elől és életéből.

80

VI. fejezet A negyedik nap zord és hideg reggelre ébredtek; a keleti szél egyre erősödött. Míg az első két napon viszonylag enyhe volt az idő, és a Fleetwood összes vitorláját kifeszítve haladt a lassú hullámokon, most nyikorogtak a szélben a megfeszült kötelek, és a hajó fehér tajté-kot vető hullámokon nyargalt. A nagy rakomány miatt mélyen a vízbe merült, de a legkisebb kormánymozdulatnak is könnyedén engedelmekedett. Brandon kettőzött éberséggel figyelte a láthatáron tornyosuló alacsony felhősávot, eltette a szextánsát, összehajtogatta a térképeket. Csípős, hideg szél fújt, ami rossz időt jelzett, de ez nem vette el a jókedvét: jó időt futottak, csaknem napi negyven tengeri mérföldet megtettek. Amikor Brandon a kabinba lépett, eltette a szextánst és a térképeit, majd töltött magának egy bögre kávét a kis kályhán álló kannából. A forró italt szürcsölve elnézte a még alvó Heathert. Keze az Ő párnáján feküdt, s kézfejét félig eltakarta a csipkefodor, selymes fürtjei a karja alá szorultak. Arra gondolt, milyen érzés lenne meleg, puha testét ölelni, és átfutott az agyán, vajon mennyire tiltkozna ha most megpróbálná a magáévá tenni. Mintha csak megérezte volna, hogy valaki figyeli, Heather megmozdult álmában, és Brandon igyekezett kiverni a gondolatot a fejéből. Heather lustán nyújtózkodott a paplan alatt, majd szeme lassan felnyílt. Meglátta a férjét, és félénken rámosolygott. George ebben a pillanatban kopogtatott, és Brandon az ágyból fel-szokkenő Heathernek még egy futó pillantást vethetett a karcsú combra, mielőtt az megigazította volna felcsúszott hálóingét, és sietve gara öltötte a hálóköntösét. Brandon hívására az inas belépett a sgeuvel. Zsebéből előhalászott egy narancsot, és Heather kezébe nyomta, aki kedvesen megköszönte. Brandon figyelemmel kísérte a] jelenetet, s a szemöldökét felhúzva eltűnődött, vajon az inasát teljesenj levette-e a lábáról a felesége bájos ártatlansága. - Vendégeink lesznek ma este, George - szólalt meg Brandon len, és megfordult. Heather meglepetését is észrevette, de úgy tett, mintha nem látná. - Megkértem Mr. Boniface-t és az első tisztet, Tbry MacTavisht, hogy vacsorázzanak velünk. Kérlek, gondod legyen rá. - Egén, kap'tány - felelte a szolga, s röpke pillantást vetett Heatherre. Heather már elfordult, és látszólag csak a kályhára figyelt, ami fölött a kezét melengette. De felindultságát képtelen volt leplezni, s kapitánya faragatlansága rosszalló fejcsóválásra késztette az idősebb' embert. Igazán nem volna szabad házasemberként ilyen makacsul rá-1 gaszkodni agglegényi szokásaihoz, gondolta. Este még hidegebbre fordult az idő, és Heather - egyik új ruhájában -, háttal a kis kályhának, várta, hogy Brandon is átöltözzön. Azért választotta azt a ruhát, mert az volt a legmelegebb. Hosszú ujjú, magas, szoros nyakú vörös bársonyruha volt, ingvállát fekete kövek és apró, csillogó gyöngyök diszítették. Haját divaíosan felfésülte, és igazán bájos színfoltja volt az egyébként kizárólag férfias környezetnek. Még Brandon igényes szeme sem talált benne kivetnivalót kénytelen volt megállapítani,

81

hogy nagyon vonzó kapitány feleség. Magában jót mulatott, amikor Heather a kályhánál felemelte a szoknyáját, hogy aláfújjon a meleg. - Úgy ölelgeti azt a kályhát, asszonyom, hogy erősen kétlem, örverdeni fog-e a hamarosan ránk köszöntő hidegnek. Heather megemelt szoknyája alól kivillanó karcsú bokája látt Brandonnak eszébe jutott a jeges szél, amely majd felfújja a szoknyáját, és hidegtől reszketve űzi be a melegbe. A finom kis alsóinge aligha védik meg meztelen bőrét a ruha alá bekúszó hidegtől. Meg is jegyezte, hogy ezen segíteni kell valahogy. - Annyival hidegebb lesz, Brandon? - kérdezte Heather kétségl esetten. - De még mennyire, asszonyom - felelte a férje nevetve. – Új Foundland déli partja mentén az északi útvonalat választottuk, hogy behozzuk a késői indulás okozta időveszteséget. Várhatóan nem érünl haza újév előtt, bár még reménykedem. Az este kellemesen telt, az első tiszt és az élelmezési tiszt láthatóan remekül érezték magukat, s különösen Heather jelenléte emelte a hangulatot. Ha tisztában voltak is a körülményekkel, ennek nem adták tanújelét. Amikor a kabinba léptek, megajándékozták Heathert a Fleetwood kicsinyített másával, és udvariasan köszönetet mondtak a vacsorameghívásért. Brandont meglepte, hogy úgy vélik, csakis Heather hívhatta meg őket, de csúfondárosan arrébb húzódott, amikor a felesége elfogadta az ajándékot, és megköszönte, hozzátéve azt is, hogy féltett kincsei közt fogja őrizni. A két tiszt az angol udvar mulatságos történeteivel szórakoztatta Heathert, így alig vették észre az idő múlását. Mindent elkövettek, hogy vidám hangulatot teremtsenek, és jókedvű bolondozásuk -ahogy játékos csatát vívtak egymással Heather elejtett szalvétájáért, vagy ezért, hogy Heather hova üljön - el is érte a célját. Heather olykor Brandonra nézett, és észrevette, mint komorul el, amikor a férfiak tréfálkozásán önfeledten nevet, és megérezte érthetetlen birtoklási vágyát. Étkezés közben gyakran rápillantott, és különös hangulatváltozásai tűnődésre kényszerítették. A harag, amit a varrónőnél kiváltott belőle, a két emberrablóval szemben érzett dermesztő bosszúvágy, akik meg akarták őt kaparintani, vagy haragja, amikor az inassal akarta bekapcsoltatni a ruháját, elgondolkodtatták Heathert, aki egyébként semmi jelét nem látta, hogy a férfi szerelemmel viseltetne iránta. Mi több, mintha mérhetetlenül bosszantaná, hogy hozzá van láncolva. De akkor miért dühös másokra? Kapzsi lenne? Aligha. Bőkezűségének ezernyi jelét adja: a hatalmas ruhatár, a finom ételek, az asztalnál felszolgált legjobb borok. Kapzsi tehát nem lehet. Mi váltja hát ki belőle a furcsa dühöt, amikor Heather más férfiak társaságát élvezi, és vidáman, könnyedén társalog velük? Miféle férfihoz ment feleségül? Vajon fog-e valaha is normális mederben folyni a házasságuk, vagy marad az örökös találgatás, amelyben mindig ő lesz a vesztes? Befejezték a vacsorát, leszedték az asztalt, sűrű bocsánatkérések közepette a férfiak rágyújtottak, és a beszélgetés üzleti kérdésekre terelődött. Mr. Boniface megkérdezte, nem volna-e biztonságosabb délnek tartani. Brandon néhány percig gondolataiba mélyedve szürcsölte a borát, s csak azután válaszolt: - Egy héttel az indulásunk előtt két kereskedelmi hajó is elindult Charlestonba, mindkettő rakománnyal tele - világosította fel a fiatalabb férfit. - Mindkettő délnek tartott. Ha előttünk érnek oda, a rakományunkért csak a felét kapjuk. Ezért kellene előbb nekünk odaérnünk. Remélem, mi leszünk ügyesebbek. Ez az utolsó utam, és szeretném, ha mindenki számára tisztes haszonnal zárulna. - Egyetértek, kapitány - vigyorodott el a pénzt nagyon is kedvel Tory MacTavish. James Boníface is helyeslőleg bólintott. - Jeff-fel sokat fektettünk a szállítmányba - folytatta Brandon -, és szeretnénk, ha duplán megtérülne. Ha időben odaérünk, megvan rá az esély. Mr. MacTavish sűrű, vöröses szakáiiát csavargatta: - Egén, kapitány. Megéri a kockázatot. Én is nagyobb részre számíthatok, ha idejében befutunk. - Mint ahogy én is - tette hozzá az élelmezési tiszt. - Jeffie is megállapodik most, hogy ön feleséggel tér haza, kapitány? - kérdezte MacTavish, és kék szeme pajkosán csillogott. Mielőtt felnevetett volna, Brandon futólag Heatherre pillantott, majd megrázta a fejét: - Tudomásom szerint Jeff Hatti állandó nyaggatása ellenére is kitart az agglegénység mellett. - Ha látja, hogy maga milyen jól járt, kapitány, talán ő is meggondolja magát - felelte MacTavish, és barátságosan Heatherre mosolygott. Heather elpirult, de visszamosolygott rá. Magán érezte Brandon mérlegelő tekintetét, mintha azon törné a fejét, igaz-e, amit a tísztj állít. A keze megremegett, de végül csak felnézett a férfira, és tekinte tűk hosszan egymásba kapcsolódott. Mr. Boniface és Mr. MacTavish sokatmondóan egymásra vigyorog tak, és szedelőzködni kezdtek. De mihelyt becsukódott mögöttük az ajtó, Brandon visszatért az üzleti könyveihez, Heather pedig a

82

hímzésével a kályha mellé telepedett. A kis vaskályha nem adott elég meleget, és Heather gyakran forgolódott, hogy lehetőleg minden oldalra melegen tartsa magát. Mozdulataira végül Brandon is felfigyelt, s tollát letéve abbahagyta a munkát. Egy darabig csak haragosan bámulti Heathert; egyik karjával az asztalon könyökölt, a másikkal a térdér támaszkodott. Végül felállt, és lábát szétvetve, kezét a háta mögöt összekulcsolva megállt előtte, és addig nézte, amíg Heather már majdnem kibújt a bőréből érthetetlen érdeklődése miatt. Amikor nem bírta tovább letette a hímzést, és felnézett rá: - Valami baj van, Brandon? - kérdezte türelmetlenül. De a férje mintha meg se hallotta volna, sarkon fordult és a ládájához ment. Felnyitotta, és kidobálta belőle a ruháit, amíg végre egy kis csomagra akadt. - Ezt kezdetben kissé kényelmetlennek fogja találni, asszonyom -mondta, azzal Heather kezébe adta. - De hamarosan nyilvánvaló lesz a haszna. Heather óvatosan kibontotta a csomagot, és zavartan bámulta a napvilágra kerülő holmit. Brandon jót mulatott meghökkenésén, fogta az egyik enyhén steppelt ruhadarabot, és Heather orra elé tartotta, hogy jobban szemügyre vehesse: - Uram, talán a szemérmességemben kételkedik? - kérdezte Heather elképedve. - Azért akar ebbe öltöztetni? Brandon válla rázkódott a nevetéstől: - Pontosan olyan, mint egy férfinadrág - magyarázta -, csak a szoknyád alatt kell viselned. Melegen tart. Heather ámulva nézte. - Nem is gondolnád, mekkora nehézségembe került ezt megcsináltatni - kuncogott Brandon. Bolondnak néztek a szabók, amikor elmagyaráztam, mit szeretnék, és egy sem akarta elhinni, hogy egy nőnek szánom. Jókora summát fizettem érte. - Úgy érted, húzzam fel a szoknyám alá? - hitetlenkedett Heather. - Úgy bizony, ha nem akarod, hogy a hideg szél befújjon a szoknyád alá - bólintott Brandon, akit remekül szórakoztatott Heather ijedt arckifejezése. - Biztosíthatom, asszonyom, hogy a legjobb indulat vezérelt, amikor csináltattam. Egy percig se hidd, hogy gúnyt űzök belőled. Csak szeretném, ha nem fáznál. Heather elképedve érintette meg a ruhadarabot, és végül félénken elmosolyodott: - Köszönöm - suttogta. A következő öt napban szinte percről percre hidegebb lett, és Heather is belátta, milyen jól jön a Brandontól kapott furcsa holmi. Mély hálát érzett iránta. Amikor először húzta fel, majd meghalt a nevetéstől, mert ilyen furát még életében nem látott. A bokájáig ért, a derekánál húzózsinórral kellett megkötni. Nevetséges látványt nyújtott benne. Még akkor is rázta a nevetés, amikor Brandon lejött ebédelni, és a szoknyáját is fölemelte, hogy megmutassa. Brandon ragyogó szemmel csodálta az elé táruló látványt. Csak lefekvéskor vette le, hiszen Brandonhoz bújva nem fázott. A férfi melege úgy vonzotta, akár a mágnes, és ha éjjel néha felriadt, mindig szorosan Brandon hátához simulva találta magát. Nemegyszer előfordult, hogy Brandon a hátán aludt, és arra ébredt Heather, hogy a feje a férfi vállán, vagy egyik lábát átveti Brandonén. Ettől persze megijedt, sőt meg is döbbent, hogy álmában így megfeledkezik magáról. Brandon most is a hátán feküdt, de még ébren voltak mindketten. Korán nyugovóra tértek, mert a kis kabinban elviselhetetlen volt a hideg - a kályha sem adott elég meleget -, és az ágy tűnt az egyedüli meleg kuckónak, ahol összebújhatnak, hogy egymást melengessék. Azon az éjszakán Heather elmesélte, hogy élt, mielőtt összekerültek, bár sejtette, hogy Lord Hampton sok mindent elmondott róla. Brandon ennek ellenére érdeklődéssel hallgatta, és néha egy-egy kérdéssel egészítette ki a fejében lassan összeálló képet. Amikor Heather a végére ért, Brandon feléje fordult a párnán, és játszani kezdett egy fényes hajfürtjével: - És hogy kerültél azon az éjszakán Londonba? - kérdezte. Heather nagyot nyelt izgalmában, és kerülte férje pillantását: - A nagynéném öccsével jöttem fel - mondta halkan. - Azt ígérte, beajánl nevelőnőnek egy leánynevelő intézetbe, de eltévedtem, amikor a megérkezésünk estéjén vásárba vitt. - Miféle ember, hogy a nagybátyád elengedett vele? - szegezte neki Brandon a váratlan kérdést. - Jómódú - vont vállat Heather kissé idegesen. - Az ördögbe is, Heather, nem erre gondoltam! Teljesen elment a nagybátyád esze, hogy elengedett ezzel az emberrel, aki csupán annyit ígért, hogy állást szerez neked? Arra nem gondoltál, hogy eladhatott volna más férfiaknak, vagy akár megtarthatott volna magának? Még talán szerencse is, hogy elvesztett.

83

Heather moccanatlan feküdt mellette, és hallgatta haragos szavait. Feltámadt benne a sejtés, hogy Brandon talán megértené, ami William Courttal történt. Anglia és a börtön veszélye már mögötte volt. De vajon mit szólna ahhoz, hogy a felesége gyilkos? A félelem elűzte a vágyat, hogy kiöntse a szívét, és annak a szörnyű ^szakának az igaz története továbbra is a titka maradt. De hát mit is várhat az ember olyasvalakitől, aki gyávának született? - Aznap reggel kötöttünk ki - suttogta Brandon, és ujja köré tekert egy fürtöt. - Máskülönben, talán józanabbul viselkedtem volna. De alig bírtam magammal, és elküldtem George-ot, hogy keressen egy kis szórakozást. A választása több szempontból is meglepő volt: egy igen könnyen teherbe ejthető szüzet talált, akinek befolyásos barátai vannak. Heather tűzpiros lett, és elfordult, Brandon tekintete pedig a tarkójára tapadt, arra a pontra, aho! a fehér bőre a sötét hajjal találkozott. Ez a kívánatos pont vonzotta, vágyott rá, hogy megcsókolja. Nehezére esett józannak maradni, és elfeledni, hogy Heather az övé, és övé a finom bőre is, amit simogatni, csókolni akar. - Most majd meg kell, hogy magyarázzalak az öcsémnek - jegyezte meg halkan. Heather meglepetten fordult felé, amikor hallotta, hogy van egy sógora. - Nem is tudtam, hogy testvéred van - csodálkozott. Brandon gúnyosan húzta fel a szemöldökét, és közönyösen nézett vissza Heatherre: - Tisztában vagyok vele, asszonyom. És még sok minden másról sem tudsz. Én nem fecsegem ki az életemet úgy, ahogy te. Heathernek rosszulesett a sértés. Mérgesen tépte ki a haját Brandon kezéből, és a lehető legtávolabb húzódott tőle. Magában fortyogott, de Brandon csak nevetett, amíg a megszégyenülés könnyeket csalt Heather szemébe. Gondolatban átkozta a férjét. Brandon lassan ébredt, mint aki egy mély vizű tó aljáról emelkedik a felszín felé. Testét-lelkét betöltötte Heather hozzásimuló puha melegsége. Lágy keble szinte belefúródott a hátába. Combját a fenekéhez szorította, selymes lábával is hozzátapadt. Már az is elég volt, ha rá gondolt, hogy férfiassága ágaskodni kezdjen; szerette volna magáévá tenni, de nem erőszakkal, hanem gyengéd rábeszéléssel. Képzelete elé vetítette nedves ajkai közül kibukkanó nyelvét, sötét, szenvedélytől elhomályosult szemét. Félálomban Heather haja mintha hívogatta volna, hogy hajoljon közelebb, és csókolja meg. Karját kitárta, s ujjait simogatta, amíg Brandon tenyere rásimult érzéki keblére, és addig izgatta, amíg bimbói meg nem keményedtek. Álmában ekkor beléhatolt, s Heather teste felívelt, a szenvedély hevében vonaglott, ahogy forró vágyuk nőttön-nőtt. Férfiassága, képzelete egyaránt elárulták. A szenvedély forgószele magával sodorta büszkeségét, becsületét és bosszúvágyát, s már éppen ráhengeredett volna, hogy engedjen az ellenállhatatlan sürgetésnek, amikor csípője a kis domború hashoz ért; gyenge mozgásra lett figyelmes. Tenyere Heather hasára simult, és most megint érezte, ám ezúttal erősebben: gyermeke - tán apja szándéka elleni tiltakozásul - izgatottabban rugdalódzott. Brandon vágya lecsillapodott, s az uralmat a józan megfontolás vette át. Csaknem undorral húzódott vissza, hogy kis híján elvesztette az önuralmát. Felkelt - vigyázva, nehogy Heathert felébressze -, és bebújt a köntösbe. Ragyogó holdfény áradt be, így gyertyát sem kellett gyújtania, hogy eligazodjon a kabinban. Töltött magának egy pohár konyakot, és teljesen éberen, izgatottan rótta a kabint fel s alá. Teste oda parancsolta, ahonnan agya eltiltotta, és álmai mostanában egyre gyakoribbak lettek. Ha nem vigyáz, akkor ébred fel legközelebb, amikor már túl van rajta. Ismét az ágynál találta magát; fél karjával a feje feletti gerendának támaszkodott, és lenézett Heatherre. Az asszony mélyen aludt, ártatlanul és szelíden; hihetetlen, hogy ennyi kegyetlenség és erőszak ilyen szelídséget szüljön - olyan, mint amikor a végletes hőhatásoknak kitett vasból a legfinomabb acél lesz. Ellenállt az ő legpokolibb haragjának és Fanny néni embertelen bánásmódjának, mégis megmaradt, természetéből adódóan, jámborán naivnak. Mennyire más Louisa, mint ez a lány! Louisa, a virágzó asszony, aki várja a visszatértét. Nemcsak fizikuma különbözik ettől az ágyában fekvő karcsú virágszáltól. Louisától semmit sem tagadtak meg szerető szülei, nem ismert erőszakot, kegyetlenséget. Természete nyílt, gondtalan, a sérelem is lepereg róla. Férfiak tekintetében mar-mát merészen kihívó, és önfeledten adja át magát a testi gyönyöröknek, míg Heather szemmel láthatólag elégedett, hogy nem kell eleget tennie házastársi kötelezettségének. Most, hogy belegondolt, furcsa, hogy Louisa, akivel nemegyszer osztotta meg az ágyát, sosem esett teherbe, míg ez a tiltakozó teremtés csak egyszer lett az övé, és már ez is volt, hogy állapotos legyen.

84

Hát ide jutott! Nagy élettapasztalata, mérhetetlen Önbecsülése semmivé lett a világ dolgaiban járatlan szűz előtt, és úgy járt, mint buta parasztfiú, akit a boltba sem lehet egyedül elengedni. Kéretlen befolyása napról napra erősödik felette, és már nem sok hiányzik hhoz hogy ne bírja megtartóztatni magát a szerelmes közeledéstől. Heather megmozdult az ágyon, és fázósan megremegett, mert Brandon melege hiányzott mellőle. Karját testéhez szorítva jobban beburkolódzott a paplanba. Brandon fanyar mosollyal levette a köntösét. Vigyázott, hogy fel ne ébressze Heathert, amikor mellébújik és a karjába veszi, de úgy, mint egy kislányt, akinek gondoskodásra van szüksége. Csak megmelengeti, és egy kis időre megfeledkezik szenvedélyről, bosszúról egyaránt. Amikor Heather másnap reggel fölébredt, Brandon már nem volt a kabinban. Magában mosolygott, amint észrevette a második paplant, amit álmában Brandon ráterített. Milyen kedves tud lenni! Brandon szótlanul, elgondolkodva ment le ebédelni, és alig szóltak egymáshoz. A férfi arca kipirult a hideg széltől; magas nyakú, vastag, kötött pulóvert, sötét nadrágot és fényes csizmát viselt. Belépéskor lekapta a fejéről a kötött sapkát, és kibújt a vastag kötött kabátból. Egyszerű öltözéke hirtelen ráébresztette Heathert, hogy bármit vegyen is fel -ezt, amit most visel, vagy elegáns, drága ruhát -, mindenben jóképű. Sőt, mintha az egyszerű ruha csak hangsúlyozná férfiasságát. Késő délután Heather vastag köpenybe burkolva mászott fel a hátsó fedélzetre. Brandont sehol sem látta, így a farkorláthoz ment, és megállt a kormányos, egy keménykötésű, pelyhedző állú legény mellett. A fiatalember zavartan meredt az iránytűre, és úgy tett, mintha Heather ott sem lenne. Heather igyekezett túlkiabálni a szél bömbölését. - Azt hittem, a kapitány szolgálatban van. A kormányos kinyújtott karral felfelé mutatott. Heather a jelzett irányban észre is vette Brandont, aki a keresztárbocon ült lovagló ülésben, és a csúcsvitorlát feszítő köteleket vizsgálta. Heather elhűlve hárált, a szédítő magasság halálra rémítette. Lentről nézve a főárboc vékony pálcikának tűnt, és Heather félt, hogy nem bírja el a férje súlyát. Szíve a torkában dobogott, míg földbe gyökerezett lábbal, rettegve figyelte. Bárhogy félt, képtelen volt levenni róla a szemét. Egy hirtelen széllökés belekapott a vitorlába, s az hangosat csattant. A hajó kissé oldalra dőlt, és Brandon, akit ez készületlenül ért, támasztékot keresett. Heather összeszorított öklét a szája elé kapta, hogy elfojtsa a feltörő sikolyt, és ijedtében a kezébe harapott. Brandon dühösen nézett le a kormányosra, de amikor Heathert is észrevette, rögtön abbahagyta a munkát. Az árbocon a keresztfákig csúszott, ott megragadta a két feszítőkötelet, és rájuk csimpaszkodva, lassan a korlátig ereszkedett, majd onnan könnyedén a fedélzetre ugrott. Miközben a hátulsó fedélzet felé tartott, nyersen odaszólt a fiatal kormányosnak: - Vigyázzon ezekkel a széllökésekkel, ember. Az igazi próbatétet még előttünk van, addig se terheljük túl feleslegesen. - Igen, igen, uram - motyogta szégyenkezve a tengerész. Brandon elvette a farkorlátra dobott kabátját, és belebújt, Heather pedig igyekezett magához térni. - Jaj, Brandon, mit műveltél odafent? - kérdezte majdhogynem haragosan. A megrázkódtatás csaknem könnyeket csalt a szemébe. Brandont meglepte a szokatlan hang, és egy pillanatig elcsodálkozva nézte zaklatott arcát, a rajta tükröződő érzelmet, majd elnevette magát: - Egyet se féljen, asszonyom, nem forogtam igazi veszélyben, csak a vitorlakötélzetet ellenőriztem. - A vitorlakötélzetet? - ráncolta a homlokát Heather értetlenül. - Igen, asszonyom - felelte a férfi, és fölemelt fejjel, hunyorogva kémlelte a látóhatárt. - Három napba se telik, és nyakunkon egy szörnyű vihar, akkor pedig nem szeretném, ha egy elszabaduló kötél kellemetlen meglepetést okozna. - De hát nincs más, aki ezt elvégezhetné? - tudakolta Heather aggodalmasan. A férfi ismét rápillantott, és mosolyogva húzta össze a lány álla alatt a köpenyt: - Mivel ez a kapitány gondja, neki is kell elvégeznie. Heathert ugyan nem elégítette ki a válasz, de belátta, hogy nem könyöröghet, hogy ne másszon fel többé. Ugye. megígéred, hogy óvatos leszel? - Nem áll szándékomban leesni, asszonyom - felelte a férfi, és szeme különösen csillogott. - Túl szép lennél özvegyasszonynak. Másnap vérvörösen kelt fel a nap - baljós előjeleként a közeledő viharnak. Erős, de változó szél fújt, és a matrózok sokszor másztak fel az árbocra, hogy bevegyék vagy kiengedjék a vitorlákat, megkurtít-ák az egyiket vagy kilazítsák a másikat. Az alaposan megrakott hajó dülöngélve, nekinekirugaszkodva bukdácsolt az egymásra torlódó hullámokon. Az alacsonyan rohanó és kavargó felhőkön néha átsütött a nap és a ködbe burkolt szürke vizet áttetszőén zöldre festette. Éjszaka

85

koromsötét volt, és csupán egyetlen fénypont látszott: a kormányos feje fölé akasztott viharlámpa fénye. Heather egyszer merészkedett csak fel a főfedélzetre. Annyira sötét volt, hogy az orráig sem látott. A lába alatt recsegő deszkákon valahogy elbotorkált a főárbocig, és belekapaszkodott. Amikor visszanézett a hátulsó fedélzet felé, kísérteties látvány tárult a szeme elé: a kormányos és az első tiszt a lámpa fénykörében álltak, mintegy a sötét semmiben úszva, a Fleetwood hánykolódásának ütemében. Heather gyomra felkavarodott, nagyot nyelt, és visszaóvakodott a kabinba. Megfogadta, hogy addig nem jön elő, amíg viharos a tenger. Hajnal előtt elállt a szél, és a lassan erősödő világosság a szürke sokféle árnyalatával szorította vissza a sűrű sötétséget. A könnyű szélben csattogtak a vitorlák, a víz hatalmas, sima hullámokat vetett, mintha a felszínére olajat öntöttek volna. Ég és víz egybeolvadt, és a csúcsvitorla vége néha eltűnt egy-egy alacsonyabban szálló felhőben. A hajó haladása lelassult, és émelyítőén dülöngélt a csendes hullámokon. Hangtalanul szállt le az este, az emberek feszülten, tétlenül várták a nagy erőpróbát. Már benne jártak az éjszakában, amikor a szél erősödni kezdett. A hosszú, nyugtalan éjszaka során - valahányszor erőre kapott a szél - többször is felküldték a tengerészeket, hogy kurtítsák meg a vitorla^ kát. A közeledő viharban megpróbálták a lehető legelőnyösebben egyensúlyozni a hajót, ennek érdekében mindent elkövettek. A reggeli váltásnál mar magas hullámok látszottak; az egyre vadabb szélrohamok maguk előtt hajtották a hajót, amely keservesen mászott fel egy-egy hullámhegyre, hogy azután a túloldalon lecsússzon a hullámvölgybe. Heather úgy érezte, a hajó egyedül van a világon, magára hagyatva küzd a körülötte romboló, zubogó káosszal. Az utolsó vitorlákat is felsodorták, majd szorosan rögzítették, köteleket húztak ki kapaszkodónak azok számára, Knek feltétlen a fedélzeten kell tartózkodniuk. Csak a csúcsvitorla lengett kibontva, a fősudárvitorlákat az utolsó reffig bevonták, egyetlen vitorlarúd tartotta egyenesen a hajót, amíg túljutnak a viharzónán. Mostantól a szél elültéig ember nem mászhat fel a kötélzetre. Lassan telt a nap; sem a szél, sem a hullámok nem csillapultak, és a szél kegyetlenül tépázott mindent, amibe csak bele tudott kapni. A hajó belsejében minden fa nyögött és sóhajtozott, miközben a Fleet-wood tenger és felhő között a háborgó vízen dülöngélt. Heather már azt sem tudta megmondani, mikor ért véget a nap, és mikor kezdődött az éjszaka. Amihez csak hozzáért, nedves és hideg volt, Brandont meg csak olyankor látta, ha csontig átfagyva, reszketve néha lebotorkált a kabinba. Keveset aludt, a falat ennivalót, a korty kávét is állva, kábultan nyelte le. Ha beesett az ajtón, Heather segített lehámozni róla a nyirkos ruhát, és takarót terített rá, amit a kályha előtt próbált melegen és szárazon tartani. Szeme kivörösödött az álmatlanságtól, és ő maga egyre ingerültebb lett. Heather szótlanul igyekezett könnyíteni a megpróbáltatásain, és nem ébresztette fel, ha néha elnyomta a buzgalom. Hamarosan úgyis felrezzent, magára kapta a ruhát, és felment a fedélzetre, hogy a féktelen elemek közt biztonságosabb vizekre irányítsa a hajóját. A végtelennek tűnő napok alatt nem javult az idő, és egy haragos reggelen Heather csúszós latyakot látott a fedélzeten. A szél havat és ólmos esőt hordott fel a vízen erőlködő hajóra, a kötélzetről hosszú jégcsapfüzérek lógtak. Brandon szemöldöke fehérlett a dértől, amikor lejött. Arca merevre fagyott, és csak sokára engedett fel. A kályha mellé húzódott, kezében rumos kávéval telitöltött bögrét szorongatott, testét takaróba bugyolálta. Elgémberedett tagjait jóval később tudta csak megmozgatni. Heather éppen a kályha előtt száradó ruhákat fordította meg, amikor egy hangos puffanástól ijedten rezzent össze: az alvó Brandon kezéből kiesett a bögre, és most ide-oda gurult a padlón. Heather óvatosan még egy paplant tett a férfira, és amikor MacTavich bekopogott, hogy a kapitányával szót váltson, Heather csendre intette és kiküldte. Csak a hajó nyöszörgése hallatszott, amíg ott ült, hímzéssel az ölében, és féltékenyen őrizte férje álmát. Brandon néhány órát aludt egyvégté-ben, majd felriadt, üres tekintettel körülnézett, lassan jött csak rá, hogy hol van. Valamivel pihentebben látott ismét munkához, Heathert pedig örömmel töltötte el, hogy a férfi már nem olyan kimerült. Már besötétedett, amikor George jelentette, hogy a legrosszabbon túl vannak, csökkent a vihar. Brandon jóval éjfél után jött csak le; rettenetesen nagy szüksége volt az alvásra. Heather felébredt, és fel is kelt volna, hogy vetközésben segítsen, de Brandon nyersen visszazavarta. A következő percben már mellette feküdt, de reszketett, annyira átfázott. Heather mellébújt, hogy átmelegítse, és a férfi ezúttal hálásan fogadta az igyekezetét. Magához vonta, hogy leküzdje a hideget, és így aludt el, még ahhoz is holtfáradt volt, hogy elforduljon. Brandon hajnalban kelt, Heather még aludt, amikor felöltözött és munkához látott. Bár kint még tombolt a vihar, a délutánt már a kabinban töltötte, s nem is sietett vissza. A kályha előtt üldögélt, nyitott kabátban, lábát kényelmesen szétvetve élvezte a meleget. Heather is közelebb húzódott, és

86

kedvenc tartásában - szoknyája szélét felemelve - melengette a steppelt nadrágot. Brandon félig lehunyt szeme sarkából figyelte, és magában sajnálkozott, hogy nadrágot csináltatott neki. Amikor kopogtattak, Heather sietve leengedte a szoknyáját, és szembefordult a kályhával. Brandon kiszólt, és George tálcával a kezében besietett. A tálcán kávéskanna és több bögre is volt. George kitöl tötte gazdájának a kávét, majd Heatherhez fordult: - Egy perc, assz'nyom, és főzöm önnek is a teát. Brandon összevonta a szemöldökét; nem nyerte meg a tetszését, ahogy az inas kényezteti a feleségét. Zord arccal nézett Heatherre, aki megérezve rosszkedvét, próbált enyhíteni rajta: - Most inkább kávét kérek, George - mondta sietve. George csodálkozva töltött neki is; tudta jól, Heather mennyire nem kedveli ezt az italt. Heather zavarba jött, hogy mindketten őt nézik; gyorsan cukrot tett a kávéba, megkavarta, és bátran lenyelt egy kortyot, de a kellemetlen íztől megborzongott. Kínos mosollyal fordult az inashoz: - Kaphatnék egy kis tejszínt, George? Brandon mérgében visszaköhögött egy kis kávét a csuporba, aztán magából kikelve egyenesedett ki a székén: - Mit beszél, asszonyom? Azt hiszi tán, hogy az Atlanti-óceán köze-Pen tehéncsordát talál? Heathert mélyen megbántotta a durva hang, és lehajtotta a fejét, hogy feltörő könnyeit elrejtse. Nincs joga így beszélni vele, kiváltképp egymás előtt. Brandon egy hajtásra kihörpintette a kávéját. George csak zavartan bámult egyikről a másikra, és szívesen megvigasztalta volna az asszonyát, ha van mersze hozzá. Végül úgy döntött, ideje óvatosan visszavonulni; felkapta a tálcát, és kiment. Brandon még lecsapta a bögréjét, és a kabátját gombolgatva az inas után indult, miközben félhangosan becsmérlő megjegyzést tett a nőkre. A becsapódó ajtó zajára Heather odafordult, és mérgesen, szipogva bámult utána. Aztán felvette a hímzést, hogy azon töltse ki a haragját: - Úgy bánik velem, mint egy gyerekkel - mérgelődött, dacosan lebiggyesztett ajakkal. - Az ostoba fajankó elvárná, hogy mindent tudjak a tengerről meg a hajókról! Mások előtt ordibálni velem, mintha bizony érzéketlen lennék a gúnyolódásával szemben! Félredobta a hímzést, mert látta, hogy csak tönkreteszi, és izgalmában felugrott. A könnyeit már nem tudta visszatartani. Mégis igyekezett uralkodni magán, mert érezte, nem a legjobb, ha ilyen hangulatban találja a férje. Első a gyermek, a maga gondjait háttérbe kell szorítania. De nehezére esett a békés feleséget játszani, amikor érzelmei olyan féktelenül tomboltak, mint odakint a vihar. A csípős megjegyzés még akkor is bántotta, amikor Brandon késő délután visszatért. Heatherről tudomást sem vett, csak levette átázott ruháját, köntösbe bújt, és elnyújtózott egy széken a kályha előtt, miközben Heather dühtől fortyogva bámulta a tarkóját. Ha szembekerült vele, hűvös volt és szótlan; nem kezdeményezett beszélgetést, csak a férfi feltett kérdéseire válaszolt. Heather egy árva hang nélkül ülte végig a vacsorát. Amikor George az érintetlen tányért kivitte, komoly kétségei támadtak annak az éra- i bérnek a józansága felől, akit oly sok éve hűségesen szolgált. Amikor kettesben maradtak, Heather megint a kályhához ült, hogy helyrehozza, amit a hímzésen elrontott. Brandon a szeme sarkából figyelte. ahogy finom ujjai a szálakat szedegetik, és eltűnődött, vajon mitől ilyen pocsék a hangulata. Heather később - amikor Brandon továbbra is a kályha előtt üldögélt, és egy könyvbe mélyedt, láthatóan nem vágyva arra, hogy megint felmenjen a fedélzetre - a ládájához ment, és férjétől elfordulva levette a ruháját, majd az alsóingét. Brandon lassan fölemelte tekintetét a könyvből, és kényelmesen végignézte a vetkőzést. Heather karcsú háta derékig meztelen volt, és gömbölyű keblét is megpillanthatta, amikor H ather lehajolt, hogy fölvegye a hálóingét. Brandon szemében láng gyúlt, amely még fényesebben izzott, amikor Heather magára húzta hálóinget, a hálóköntöst, és alóla földre engedte a nadrágját. Ahogy elkészült, Brandon is visszatért a könyvéhez. Heather a kályhánál bontotta ki a haját. Előbb azonban hátrahajtotta az ágyon a takarót. Miközben fésülködött, Brandon érdeklődése egészen megszűnt a könyv iránt; becsukta és félretette. Nyíltan figyelte, ahogy a felesége leengedi a haját - ezt a pillanatot mindig is szerette - és a laza fürtök vállára és hátára hullanak. Brandon oldalról nézte, az asztalon álló gyertyák megvilágították Heather karcsú alakját; ahogy tekintete végigpásztázta, először figyelt fel arra, mennyit gömbölyödött az utóbbi időben. Mire hazaérnek, már jól látható lesz a terhessége, és sokakban felmerül majd a kínos kérdés, ha látják előrehaladott állapotát. Egy kis számolással ki is derítik, hogy alig ért Londonba, máris teherbe ejtette. Maga elé képzelte az elképedt arcokat, amikor Heathert bemutatja. A barátai és néhány jó ismerős - Brandon haragjától tartva - nem mernek majd nyíltan kérdezősködni. Érdeklődni csak a családtagok és a menyasszonya fog; nekik vajon mit mondjon, ha egyszer a kikötéstől számított huszonnégy órán belül Heather állapotos lett?

87

Amikor gondolataiban idáig ért, elnevette magát, és Heatherhez lépett, aki meg is ijedt kissé. A felesége abbahagyta a fésülködést, és rémült, tágra nyílt szemmel nézett fel rá. Brandon rávigyorgott, és tenyerét felesége hasára szorította: - Egész szépen kigömbölyödött, asszonyom - heccelte. Charleston-szerte híre megy majd, hogy egy percet sem vesztegettem, hogy az ágyamba csalogassam. Nehéz lesz elmagyarázni a menyasszonyomnak. Heathert mintha darázs csípte volna meg: dühösen felkiáltott, és ellökte a férje kezét. Brandon szavai mélyen megsértették: - Ó, te vadállat! - kiabálta harciasán. - Hogy mersz arról szónokolni, hogy a menyasszonyodnak magyarázattal szolgálsz rólam! Ha lenié benned emberség, az ő létét igazolnád - előttem! A feleséged vagyok, a gyermeked anyja, és mégis úgy bánsz velem, mint egy kapcaronggyal! Elsurrant mellette, de aztán ismét visszafordult, és villámló kék szemmel meredt rá, úgy folytatta: - Nem érdekel, hogy mit mesélsz neki rólam. Úgyis tudom, majd drámaian ecseteled, rákényszerítettelek, hogy elvegyél, mert már álla, potos voltam. Élénk színekkel fested le ártatlanságodat és azt, ahogy ezzel egy fondorlatos nőszemély visszaélt! A gyermekeddel bezzeg nem törődsz majd! Azt se felejtsd el hozzátenni, szerelmem, hogy a sárból emeltél magadhoz, és csak azért adtad nekem a neved, mert zsarolással kényszerítettek. Meggyőzően fogsz érvelni, afelől semmi kétségem. A végén még az ő szüzességét is megkapod jutalmul! Brandon fenyegetően közeledett felé, és Heather gyorsan egy szék mögé penderült, onnan kiáltotta: - Hozzám ne érj! Ha csak felém nyúlsz, esküszöm, vízbe ugróm! Brandon egyetlen mozdulattal félredobta a széket, és elindult felé. Heather a falig hátrált: - Kérlek - siránkozott, amikor Brandon megragadta a karját -Brandon, kérlek, ne bánts! Gondolj a kisbabára. - Nem akarom bántani, asszonyom - morogta a férfi -, de fullánkos nyelve nagyon feldühített. Egyet ne feledj, te asszony. Sokféle módon keseríthetem meg az életed! Heather nagyot nyelt. Tágra nyílt szemében bizonytalanság tükröződött, szája megremegett. Félelme láttán Brandon szitkozódva eresztette el, és az ágyhoz ment. - Feküdjön le végre, asszonyom. Szeretném kipihenni magam ennyi virrasztás után. Heather felvetette a fejét. Ijedtségét harag váltotta fel. Hogy is meri javasolni, hogy melléfeküdjön, azok után, amit aznap a férjéhez vágott? Belőle sem hiányzik a büszkeség! Szeme ugyan könnyben úszott, mégis magasra tartott fejjel vonult az ágyhoz, és párnáját meg egy paplant cipelt a taterkélyre, ahol aztán megágyazott magának az ablakülésen. Brandon szemöldöke a homlokára szaladt, míg ezt a manővert figyelte: - Netán ott óhajtja tölteni az éjszakát, asszonyom? - érdeklődött hitetlenkedve. - Igen - felelte Heather csendesen, és kibújt a köntöséből. Elhelyezkedett a párnákon, és magára húzta a paplant. - Nem éppen biztonságos hely az alvásra - közölte Brandon sietve. -A vihar még nem ült el. Az ablakülés nyirkos, hideg. Nem kényelmes. - Majdcsak kibírom - felelte Heather. Brandon halkan káromkodott, és mérgesen lerángatta magáról, ajd a székre hajította a köntöst. Leült az ágy szélére, és Heatherre meredt, aki forgolódva a helyét keresgélte, és egy hirtelen lökésnél maidnem a padlóra zuhant. Brandon akarata ellenére is elnevette masát mire Heather villámló tekintetet vetett rá, és még szorosabban húzta magára a paplant. Beszuszakolta magát a gerendák közé, így sikerült valamennyire megtámaszkodnia, hogy le ne essen bizonytalan kakasülőjéről. Kényelmesnek éppen nem volt mondható, de némileg biztosabbnak tűnt. Brandon sokáig figyelte, és csak azután fordult meg, hogy lefeküdjön. Tekintete a mellette levő üres helyre esett, ahol Heather az utazás kezdete óta aludt, és hirtelen beléhasított az érzés, hogy hiányozni fog. Múlt éjjel még a maga melegével bebusgatta átfázott testét! Megint Heather felé fordult, s rekedten mondta: - Asszonyom, ezen a hajón édeskevés a meleg. Azt ajánlom, a takarók alatt melengessük egymást. De Heather - vállát a sarokba feszítve - kimérten válaszolt: - Miután oly ostoba vagyok, uram, hogy azt hittem, tehenek vannak az Atlanti-óceán közepén, arra sincs eszem, hogy felkeljek innen, és az éjszakát egy ágyban töltsem önnel. - Helyes, ostoba kis madárkám - förmedt rá Brandon, és félredobta a paplant, hogy alábújjon -, akkor csak azt kívánom, hogy a jeges tengervíz kellemes társaságot szolgáltasson azon a kemény tölgy ablakpárkányon. Még egyszer nem könyörgök, hogy-csatlakozzék hozzám. Mindössze arra kérem, tudassa velem, ha beleunt kisded játékaiba, és akkor helyet szorítok önnek. Ott úgysem bírja sokáig.

88

Heather fortyogott a dühtől. Inkább halálra fagy, mint vesztesen mászik vissza, és engedi, hogy a férfi a nyelvét köszörülje rajta. Ahogy telt az idő, a Heathert burkoló paplan úgy itta fel az ablakrésen beszivárgó nedvességet. Fázni kezdett, és még jobban magára húzta a nyirkos paplant, mert attól remélt egy kis meleget. Fogát összeszorítta, hogy ne vacogjon annyira, teste minden izmát megfeszítette, hogy ne remegjen. Hogy vágyott már az ágy melegére, de büszkesége ébren tartotta Brandon kegyetlenségének emlékét, és nem engedte, hogy kényelmesebben töltse az éjszakát. Hálóinge sem védte az átnedvesedett hideg takarótól; nemsokára az is a testére tapadt. Csak hajnal felé aludt el, akkor is inkább kimerültségében. Rémülten riadt fel, amikor ajtócsapódást hallott. Ködös tekintete. körbejárt a kabinban; az ágy üres, a férje már kiment. Kínlódva ült ; fel, és abban a pillanatban a kabin veszélyesen meglódult, jobban, mint azt a viharos tenger indokolta volna. Már nem is fázott, inkább valami száraz meleget érzett, ami egészen beburkolta. Szívesen szabadult volna a vizes paplantól, de rajta feküdt, és karja remegett az erőfeszítéstől, így feladta, és ravaszul taktikát változtatott: először a lábát tette le a padlóra. Ott ült, és várta, hogy a heves dülöngélés| lágy ringatássá csillapuljon. Úgy vélte, most már megpróbálkozhat' a felkeléssel. Derekasan küzdött, minden erejével azon volt, hogy felálljon és ledobja magáról a vizes paplant, de az makacsul rátapadt, mintha csak élő akarat irányítaná. Végül Heather a padlóra csúszott, a paplan meg föléje került. Az erőfeszítéstől kimerültén lihegett, s közben igyekezett az erejét visszanyerni. Fázott a hideg padlón, a vizes paplan alatt. Vacogott, reszketett. Fejét fáradtan megemelte, és látóterébe bekúszott a kályha. A meleg reménye újult erőfeszítésre sarkallta. A közelben egy szék állt. Ha ki bírna egyenesedni, lehullana róla ez a jeges súly. A himbálódzó padlón a szék felé vonszolta magát, de az - mintha köd takarná - egyre távolodott. Kimerült, de nem adta fel; a paplan, mint egy fagyos köpeny csüngött a vállán. Végre elérte a széket, és a lábába kapaszkodva felhúzta magát, amíg feje végre az ülésen pihent. A szoba forgott vele, és úgy érezte, sötét alagútba került - csak zuhan, zuhan lefelé, a végén már csupán egy fénypont világított, aztán kihunyt az is. Brandon valamivel jobb kedvűén tért vissza a hátsó fedélzetről, Nem pártolt el tőle a szerencse, és amire számított, az valóra vált: a vihar ugyan dél felé térítette el őket, de jó pár nap előnyt szereztek. Miután bosszúját kitöltötte a hajón, elvonult, és nyomában hideg, szeles idő köszöntött be, amely kellemetlenül duzzasztotta a vitorlákat, és gyorsabb haladásra ösztökélte a hajót a tajtékos hullámokon. De a jó szerencse sem feledtette az előző éjszakát; Brandon kedve rögvest elromlott, amikor eszébe jutott. Vészjóslóan mosolygott maga elé - nem hagyja, hogy az a makacs nőszemély rajta vezesse le a haragját, és simán megússza. Tanuljon meg kesztyűbe dudálni, ha mát mindenképp egy Birminghammel akarja leélni az életét. A hajókonyha mellett elhaladva még rámordult George-ra, hogy igyekezzen az ebéddel, majd dühös léptekkel a kabinajtóhoz viharzott, elszántan, hogy térdre kényszerítse Heathert, és értésére adja, mit vár el tőle Dühtől vöröslő arccal vágta ki az ajtót, ám abban a pillanatban meg is torpant. Haragja azonmód elszállt, amikor meglátta a földön heverő Heathert, feje, karja ernyedten a szék ülésén, a vizes paplan dereka körül, másik keze a padlón tenyérrel felfelé. Amikor Brandon a nevét kiáltotta, Heather kinyitotta a szemét, és látta, hogy a férfi futva indul felé. Fölemelte a fejét, beszélni próbált, de a hidegleléstől csak összefüggéstelen szófoszlányok törtek elő a száján. Brandon lehámozta róla a nehéz paplant, és a karjába emelte. Heather feje élettelenül hátrahanyatlott, majd a férje vállára bukott. Még hallotta, hogy Brandon George-ért kiált, azután érezte, hogy az ágyra fekteti és betakargatja. A szolga azon nyomban ott termett, Brandon parancsokat osztogatott, de hogy mit, azt Heather ködös agya nem bírta követni. Brandon ismét föléje hajolt, és fölemelte a takarót. Heather azt hitte, büntetni akarja, és nyöszörögve, erőtlenül küzdött a takaróért. Egyre erősebben rázta a hideg. Örökösen csak engem büntet, gondolta félájultan. - Ne ellenkezz, Heather - hallotta Brandon rekedt hangját. - A hálóinged csurom víz. Jobb lesz nélküle. Ujjai elernyedtek, és nem tiltakozott többé. Brandon levette róla a nedves holmit, majd visszabugyolálta a takaróba. Heather arra eszmélt, hogy valaki megfogja a homlokát; a hűvös érintés jólesett. Lassan kinyitotta a szemét, felnézett Brandonra, de nem őt látta, hanem az apját, amint a homlokát simogatja. - Heather Brianna, ha nem eszed meg szépen az erőlevest, papa megharagszik - kérte a férfi kedveskedve. - De nem kérem, papa. -Ha nem eszel rendesen, hogy lesz belőled szép, fiatal hölgy, neather Brianna? Hatéves létedre nagyon csenevész vagy. - Szeme előtt a kép elmosódott, majd újból kitisztult: - Muszáj megint elmenned, apa?

89

- Nem leszel egyedül - mosolygott rá a férfi -, itt vannak a cselédek . Ma van a tizedik születésnapod. Ilyen nagylánynak nem szabad félnie. Figyelte, ahogy a férfi alakja távolodik, szemét elöntötték a könnyek, ajka megremegett: - De én félek, papa! Igazán! Gyere vissza, papa! Kérlek szépen! - Apád meghalt, gyermekem. A játékasztalnál. Hát nem emlékszel? - Ne vigyék el anyám képét! Csak ez maradt rám tőle. - El kell vinnünk az adósságok fejében. Apád arcképét is. Mindent. - Érted jöttünk, Heather. A nagynénéddel és velem fogsz élni majd ezentúl. - Szóval, te vonal az a lyány. Ilyen vézna jószág aligha veheti ki a részét a munkából. A ruháim ippeg jók lesznek rád. Az én otthonomba' ugyan nem szülsz fattyakat. Egy percre sem veszem le rólad a szemem. Boszorkány vagy, Heather Simmons. - Nem! Nem vagyok az! - Ez az öcsém, William. Érted jött, hogy Londonba vigyen. - Milyen bájos vagy, gyermekem. Hadd mutassam be a segédem Thomas Hintet. Nem az a fajta, akit a szépségéért szeretnek a nők. - Kérem, ne nyúljon hozzám! Menjen innen! - Az enyém leszel, kedvesem, kár is kapálódznod. - Belezuhant a késbe! Véletlen volt. Meg akart erőszakolni. Valaki követ. Nem tudja, hogy embert öltem. Azt hiszi, utcalány vagyok, - Csak nem képzeled, hogy hagylak elszökni? - A jenki élt vissza velem. Ö ejtett teherbe. Más nem nyúlt hozzám. Azt hiszi, a szeretőjévé tehet, aki törvénytelen gyermeket szül neki, ő meg odahaza egy másik nőt vesz el. Milyen előkelő! Ó, Istenem, csak lány legyen! Nem akartam kiabálni. De megijesztettél. Kérlelt, ne bánts. Itt hagyta a kalapját, George. Mit gondol, hamar visszajön? - Jó ember a kapitány. - Jaj, Brandon, mit csináltál odafent? Úgy bánik velem, mint cg) gyerekkel. Megpaskolja a hasam, s közben a menyasszonyáról mesél. Elviselhetetlen forróság gyötörte. Hánykolódni kezdett, szabadulni próbált tőle. Lassú, kimért mozdulatokkal valami hűvöset, nedveset tettek a testére. Erős, mégis gyengéd kéz fordította meg, és a hátát is hűs simogatás érte. - Nyeld le - hallotta valahonnan. - Nyeld le. Apját látta megint, amint csészét tart a szájához, s másik kezévé a hátát támasztja, hogy ihasson. Megitta a meleg erőlevest - hát ne teljesítette mindig is a legapróbb kívánságát? Fanny néni lépett elé, és amikor a karjában megpillantotta halott öccsét, akinek melléből kiállt a kés, felsikoltott. Igyekezett megmagya-ázni, hogy baleset történt, nem ölte meg, a férfi csak véletlenül dőlt a késbe. Thomas Hint tűnt fel a nagynénje mellett, fejét rázta, és vádlóan rámutatott. Látta a hóhér hatalmas bárdját, meztelen mellkasát és fején a fekete csukiyát. A hóhér odalépett, Heather fejét a tőkére nyomta, haját kisimította a nyakából. A hűs simogatás ismét csillapította kínjait, most apja keze simogatta haját: - Igyál. Igyál, - Jobban van, kap'tány? Heather teste remegett. Fázott. Valami meleggel vették körül, újabb paplanok nehezedtek rá. - Papa? Papa, ne hagyj magamra. Nem mehetek hozzád, Henry. Kérlek, ne kérdezd, miért. Annyi vér folyt... pedig apró volt a seb. William Court részegen felröhögött. Szemérmetlenül bámulta. Mr. Hint mellette állt, és mindketten feléje indultak. Karmukkal már majdnem megragadták, amikor Heather megperdült, és egyenesen a jenki karjába szaladt. - Ments meg, kérlek! Ne hagyd, hogy elvigyenek! A feleséged vagyok! - Te nekem senkim se vagy. A fullasztó melegben tovább hányta-vetette magát, ekkor ismét valami hűs simította végig. Látta Brandont, amint föléje hajol, és egy hűvös, nedves ruhával a testét törölgeti. - Ne hagyd meghalni a gyermekemet, Brandon! A férfi erős kezét a hasára csúsztatta, aztán ránézett: - El, szerelmem. Háta mögött Fanny néni kacagott: - Hallod, kisasszonyka? Még él a fattyad! William Court, Thomas Hint, Fanny néni és John bácsi vették örül, harsányan röhögtek, szájukat látottak a nagy hahotától: - Gyilkos! Gyilkos! Gyilkos! Heather befogta a fülét, és vadul hányta-vetette magát:

90

- Nem vagyok gyilkos! Nem és nem! -Idd meg. Muszáj. - Ne hagyj itt, papa - szipogott. Élénkzöld tavaszi fű hajladozott a szélben, csak futott, boldogan kacagott, valaki kergette. Erős karok kapták fel, s lendítették a magasba, ő meg vidáman, önfeledten ölelte a férfi nyakát, aki odahajolt hogy megcsókolja. Iszonyú sikoly szakadt fel belőle, amikor Thomas Hintre ismert. Próbálta letépni magáról a derekát szorító kezet, s amikor megfordult, egy távolodó férfialakot látott, aki már a messzi dombtetőn járt. - Ne hagyj itt! Ne hagyj itt vele! Ne hagyj itt! Sötétség rántotta magához, békét, nyugalmat ígérő sötétség. Lebegve siklott, megbillent, majd elnyelte a felfelé hömpölygő köd. Heather első pillantása az ágy feletti gerendázatra esett. Nyugalom és béke vette körül, csak a hajó nyöszörgése hallatszott. Mozdulatlanul feküdt, megpróbálta felidézni, mi történt vele. Az ágyig szeretett volna elérni, de biztosan elesett. Megmoccant, és a fájdalomtól eltorzult az arca. Gyenge volt, minden porcikája sajgóit, mintha megverték volna. Fejét fordította csak el a párnán, és meglátta Brandont, aki a két gerenda közé feszített függőágyban aludt. Függőágyban? De miért? Itt, a kabinban? És milyen elgyötört! Árnyékok sötétlenek a szeme alatt, a haja kócos és elhanyagolt. Furcsa, hiszen mindig olyan nagy gondot fordít magára! Egyre értetlenebbül ráncolta a homlokát, amikor körülnézett. Mintha vihar dúlt volna a kabinban: ruhák szétdobálva, csizmák feldőlve. Az ágy mellett vödör víz, a kályha felett kötél, rajta rongyok. Eltűnődött, vajon mi történhetett itt, és George vajon miért nem csinált rendet. Nagy erőlködéssel felkönyökölt. Brandon szeme azonnal felpattant. A következő pillanatban már le is ugrott a függőágyról, és az ágyhoz sietett, de amikor látta, hogy Heather tekintete kitisztult, lelassított. Széles mosollyal ült le az ágy szélére. Tenyerével Heather homlokát tapogatta: - Elmúlt a láz - sóhajtott fel megkönnyebbülten. - Mi történt? - suttogta Heather. - Iszonyúan fáradt vagyok, és fáj mindenem. Elestem? A férfi elsimította a haját: - Beteg voltál, édesem. Nagyon sokáig. Ma van a hatodik napja. - Hatodik napja! - lepődött meg a lány. Minden összezavarodott benne. Hat nap telt el, pedig csak néhány órának tűnt. Hirtelen rémület lett rajta úrrá, szeme kitágult, és megmarkolta hasán a takarót: - A baba! Elvesztettem a gyermekemet, ugye? - kiabált. Az ijedségtől elsírta magát, és rettenetes félelem szorította össze a szívét: - Jaj, Brandon, mondd meg az igazat! Jaj, Brandon! A férfi kedvesen rámosolygott, és megfogta a kezét: - Nem, a gyermek itt van velünk. Sokat mocorog. Heather visszanyelte a könnyeit, ezen a válaszért legszívesebben megölelte volna, ha nem kap észbe időben. Letörölte a könnyeit, és hátradőlve, megkönnyebbülten, de kimerültén mosolygott a férfira. Brandon visszamosolygott: - Sosem bocsátottam volna meg, asszonyom, ha elveszti a fiamat, azután, amit önnel végigcsináltam - ingerkedett. - Komoly terveim vannak vele. Heather a férfi arcát fürkészte, mert nem hitt a fülének: - Terveid vannak vele? Hát büszke leszel rá... a gyermekemre? - A gyermekünkre, kedvesem - felelte a férfi meleg hangon. - Miért, talán azt hitted, nem leszek büszke a fiamra? Szégyellje magát, asszonyom, hogy ilyesmit feltételezett rólam! Már említettem, hogy szeretem a gyerekeket... a magamét meg aztán kétszeresen. Heather le nem vette róla a szemét, és először mert olyasmivel előhozakodni, ami az utóbbi időben gyakran foglalkoztatta: - Brandon, én vagyok-e az első... - kezdett bele tétován. - Úgy értem, ez-e az első... vagyis, van-e gyermeked más nőtől? Brandon elképedve dőlt hátra, s felvonta a szemöldökét, amitől Heather mélyen elpirult. Sietve lesütötte a szemét, és szabadkozni kezdett: - Bocsáss meg, Brandon. Nem akartam tapintatlan lenni. Nem is tudom, miért kérdeztem. Őszintén kérlek, bocsáss meg. A férfi nevetve Heather álla alá nyúlt, úgy kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Ugye, azt senki se hinné el, ha harmincöt éves koromban azt állítanám, hogy még soha nem volt dolgom nővel? - Elvigyorodott, úgy folytatta: - De bizonyossággal mondhatom, hogy előtted soha

91

egyetlen nő sem maradt tőlem állapotos. Senkinek sem fizetek tartásdíjat. Kedvedre van a válaszom, kedvesem? Heather ragyogó mosolyt küldött felé. Számára is megmagyarázhatatlan oknál fogva nagyon örült: - Igen - felelte boldogan. Most már sokkal jobban érezte magát, feltápászkodott, és a férje gyorsan megtámasztotta a hátát, hogy felsegítse. Heather nekidőlt, amíg Brandon felrázta a párnáit. - Éhes vagy? - kérdezte a férfi halkan, s magához szorította. A paplan lehullott Heatherről, s meztelen keblét, hátát csak kócos hajsátra takarta. Brandon alig bírta elengedni: - Próbálj meg enni valamit. Nagyon lefogytál. - Te is - felelte a lány, amikor szemét a férfira emelte. Brandon nevetve visszafektette a párnára, Heather pedig nyakáig húzta fel a takarót. - Szólok George-nak, hogy kétszemélyes ebédet kérünk - mondta a férfi. - Örülni fog, ha látja, hogy jobban vagy. Nagyon szívébe zárt, és attól tartok, ezzel a betegséggel tíz évvel megrövidítetted az életét. - Szeme szikrázott: - Felesleges mondanom, hogy többé nem alszol az ablakülésen. - Életem legborzalmasabb éjszakáját töltöttem ott - kacarászott Heather. - Igen megátalkodott a természete, asszonyom - vigyorgott a férfi. - De mostantól kezdve nem lesz alkalma tanújelét adni. Komolyabbra fordította a szót: - Ettől a perctől csakis a józan eszemre hallgatok, és azt rád is kényszerítem. Heather bizonytalanul elmosolyodott, mert érezte, hogy nem tréfí Kérdezni akart valamit, de Brandon már felállt, és az ajtóhoz indull Félúton volt, amikor Heather utánaszólt: - Brandon? A férfi megfordult, várta, hogy folytassa. Heather zavartan gyűrő-' gette a paplant; nem szívesen hozta szóba a kérdést, mert félt a választól, ugyanakkor tudta, hogy nem halogathatja tovább. - Brandon... én... - suttogta elhalón, aztán bátrabban vágott bele: - közölni fogod a családoddal, hogy kényszerből vettél feleségül? A férfi zord tekintettel mérte végig, majd hang nélkül sarkon fordult és távozott. Heather zavartan fordult a fal felé. Szégyellte, hogy ilyesmit kérdezett. Hogy a férfi nem válaszolt, csak egyet jelenthet. Vajon elbírja-e viselni a rá váró megaláztatást? Mire Brandon visszajött, már eldöntötte: soha többé nem hozza szóba az iménti kérdést. Kissé már magához is tért. Brandon elővette az egyik hálóingét, és az ágyhoz lépett: - Heather, ha megengeded, ezt rád adnám. A lány engedelmesen hagyta, hogy a fején áthúzza, és amíg a mellén összehúzta, és megkötötte a szalagokat, pillantása a férfi arcán időzött. Milyen fáradt s ápolatlan! A haját eddig mindig szépen nyírta. A szeme beesett, alatta sötét karikák. Nem törődik magával, gondolta, és szívesen megsimogatta volna az arcát, hogy letörölje róla a fáradtság nyomait. - George nem gondoskodott rólad - suttogta halkan. - Meg fogom szidni. Brandon elkapta fejét a simogatásra nyújtott kéz elől, s zavartan odébb ment. Hátat is fordított, és csak akkor nézett rá ismét, amikor Heather megmozdult, hogy kényelmesebben elhelyezkedjen. - Jaj! - szisszent fel a lány. - Úgy tör az ágy. - Felnézett a férjére: - Felülhetnék, Brandon? A férfi elvette az ágyról a takarót, és kibélelt vele egy széket a kályha mellett. Azután odavitte és a lábára húzta a papucsát. Amikor karjába emelte Heathert, a lány nem tiltakozott, hanem átölelte a nyakát. Még sajnálta is, hogy olyan hamar a székhez értek. Brandon éppen betakargatta, amikor George kopogtatott. Boldog mosollyal lépett be, kezében megrakott tálca: - Hááát, assz'nyom, szörnyen kétségbe ejtett minket, úgy ám - szidta kedvesen. - Mán azt hittük, vége, és szegény kap'tány úr egy percre se mozdult a betegágyaiul, éjjel-nappal őrizte, assz'nyom. Senkit sem engedett magához nyúlni, de nem ám. Brandon dühösen bámult az inasára: - Fecsegős lettél vénségedre, George - morogta. Az öreg rávigyorgott: - Egenis, kap'tány - felelte, de a dorgálás láthatóan nem zavarta. Sietve megterített, és eléjük tette az ételt. Heather az étvágygerjesztőén párolgó leves láttán sem érzett éhsé-8 et- és csak jólneveltségből evett egy kanállal, aztán még eggyel. A gyomrába maró fájdalom gyorsabb kanalazásra késztette. Kis szünetet tartott és felnézett; legnagyobb megrökönyödésére mindketten csendben bámulták. Heather elszégyellte magát, hogy így nekiesett az ételnek. Leengedte a kanalat, és szükségét érezve valamilyen megjegyzésnek, felhúzott szemöldökkel az inashoz fordult:

92

- A jelekből ítélve, George - s a rendetlen szoba felé intett -, nem gondoskodott illően a kapitányról. Brandon felhorkant és elfordult, George viszont izgatottan állt egyik lábáról a másikra, és a kezét dörgölte: - Úgy ám, assz'nyom. Szörnyen kiborult ám, assz'nyom. Nem engedett be a kabinba - bólogatott sebesen, mint aki külön nyomatékot akar adni minden szavának. - Ő ápolta egyedül, assz'nyom, neki köszönheti, hogy él. Brandon fenyegetően felmordult, és úgy lépett az inashoz, mintha torkon akarná ragadni és letörölni arcáról a vigyort. George sietve hátrált kifelé, biccentett Heathernek, és búcsúzóul még megjegyezte: - Örülök, hogy jobban van, assz'nyom. Később majd valami tartalmasabbat is hozok ám! Heather tovább evett, de mosolygó szeme egy percre sem hagyta el zavartan fészkelődő férje arcát. Brandon este éppen vetkőzött, amikor Heather arrébb csúszott az ágyon, és várakozóan felhajtotta Brandon oldalán a takarót. A férfi a szeme sarkából nyugtázta a hívogató helyet, de aztán elkapta a pillantását: - Azt hiszem, jobb, ha többé nem alszom az ágyon - jelentette ki. Heatherre nézett, és zavart tekintete torokköszörülésre késztette: - Úgy értem, hogy melegebb is van, szükségtelen tehát egymást melengetnünk, és eddig is aggasztott... hogy álmomban, izé... szóval, véletlenül rád hengeredem, és megsértelek téged vagy a kicsit. Nélkülem kényelmesebben is elférsz. Ügyefogyott sietséggel vetette magát a függőágyba, és elhelyezkedett, hogy végre alaposan kialudja magát. Heather megbántva, le-biggyesztett alsó ajakkal rázta fel a paplant, s hátat fordítva nyakig beburkolódzott. Gyorsan teltek a napok, hetek, és miután kanyart vettek Grand Banksnél, egyre melegebb lett az idő, ahogy délebbre hajóztak a hátukba fújó északi szelek szárnyán. A napsütés színt varázsolt Heather arcára és a betegség utolsó nyomait is eltüntette. Szebb lett, mint valaaha; akár egy csodálatos virág, úgy nyílt ki, és aki ránézett, kénytelen volt elismerni, hogy az anyaság határozottan jól áll neki. Valahányszor Brandonnal a fedélzetre lépett - aki egyébként egy pillanatra sem vette le róla a szemét, a férfiak közül hol egyik, hol a másik vetett rá lopva egy pillantást: ahogy ott állt, szélfútta köpenyében, egy-egy kiszabaduló fényes hajfürtjével, gyönyörűséges látványt nyújtott. De soha, senki nem nézett rá másképp, mint az a legelőkelőbb hölgynek kijár. Állapota csak segítőkészséget váltott ki mindenkiből, amikor csak feljött a hátsó fedélzetre. A külön alvás láthatóan jót tett Brandonnak. Szeme kipihenten csillogott, arcáról eltűnt a nyúzottság, szeme alól az árkok. Bőre sötét bronzbarnára sült, és Heather egyre gyakrabban felejtette rajta a szemét. Bermuda közelében jártak, és kikötni készültek az egyik kis szigeten, amikor hatalmas felhőszakadás zúdult rájuk. Brandon éppen akkor mászott fel a hátsó fedélzetre, amikor George egy üres hordót kötözött a korláthoz, és egy tölcsérként szolgáló jókora vitorlával gyűjtötte bele az esővizet. - Elment az eszed, öreg? - ordította Brandon a hangos záporban. -Mi az ördögöt művelsz ott? A szolga vigyázzba vágta magát, és az arcába csurgó esőn át kapitányára hunyorított: - Az asszonyának lesz, kapitány uram. Gondoltam, örülne egy finom fürdőnek... és a friss esővíz felüdülés lenne a tengervíz után. Brandon elgondolkodva nézte a hordót, és George izgatottan várt, amíg kapitánya döntésre jutott; remélte, nem zavarja le a fedélzetről. Brandon tekintete lassan járt a hordó és az inas arca között ideoda, majd felvonta a szemöldökét, és kis félmosollyal enyhített szigorú vonásain: - Tudod, George, néha elképesztő vagy - mondta, és megindult a tatfedélzet felé. George boldogan felsóhajtott, és ellenőrizte a hordó köteleit. Heather élvezettel merült a vízbe. Micsoda gyönyörűség, ahogy a meleg átjárta! Brandon az íróasztalnál ült; figyelme már akkor is csak feleségére irányult, amikor Heather - felfedezve a gőzölgő vizet - sietve levetkőzött. Amikor észrevette a kádat, felsikoltott örömében megcsókolta George kopasz feje búbját, az inas pedig boldog zavarban osont ki a kabinból. Heather sóhajtva nyúlt el a kádban, fejét a peremének támasztotta karját a vízbe merítette, azután fölemelte, hogy az édesvíz a vállára folyjon. Brandon félhangosan átkozódott, amikor ugyanazt a szám-oszlopot nyolcadszor adta össze - hibásan. Heathert annyira elkábította a fürdés mámora, hogy meg se hallotta. Brandon becsapta a könyvet, és úgy döfte a tollat a tintatartóba, mintha ezzel könnyíthetne izgatottságán. Megpróbálta másfelé terelni a gondolatait; fel-alá járkált, majd az ablakból kibámult a holdsütötte tengerre, de szánalmas kudarcot vallott; tekintete ugyanis újból és újból

93

visszatért a feleségéhez, s elnézte, ahogy fürdés közben a víz a keblét paskolja. Ujjával könnyedén végigsimított Heather fülén, majd a keze fejével a tarkóján. Heather ráemelte mosolygó, csillogó szemét, és arcát a kezéhez dörgölte. Brandon felnyögött, fogait csikorgatta, és biztonságosabb helyre húzódott. Kiszámíthatatlan hangulatváltozásain Heather már nem is törte a fejét, így most sem vett róla rudomást, csak fürdött tovább, háborítatlanul. - Brandon? - fordult háttal álló férjéhez. - Ideadnád, kérlek, a kályháról a vödröt? A férfi szolgálatkészen fordult meg; végre elfoglalhatja magát, s elterelheti rossz irányban csapongó gondolatait. A kád lábánál beön-tötte a friss forró vizet, aztán vödörrel a kezében sután bámulta, ahogy Heather kéjesen átengedi magát az új fényűzésnek. Vállát is vízbe merítette, aztán kiemelkedett, s rózsás keblén - mint reggeli harmat - csillogott a fürdővíz. Brandon sarkon fordult, és friss vizet emlegetve kimenekült a kínzókamrából. A vízben heverő Heather szinte dorombolt az elégedettségtől. Térdére facsarta a szivacsot, és vizet fröcskölt az arcába. A víz selymesen simogatta, és ő egészen átadta magát a sok sós vízi fürdés utáni szokatlan élvezetnek. Később felfigyelt valami kitartó zajra; a feje felett valaki fel-alá rótta a fedélzetet. Kis idő múlva megismerte Brandon lépteit. Amikor a férfi elhaladt a lámpa előtt, és árnyéka rávetült a kis világítóablakra, Heather arra gondolt, vajon a hazatérés gondolata és a válás a hajótól teszi-e ilyen türelmetlenné. Befejezte a fürdést, kiöntötte a kádból a vizet, és hálóingben üldö-lt a kályhánál, amikor a férje visszajött. Válláról lecsúszott a takaró, éppen a haját kefélte. A férfi lépteinek neszére megfordult, és oldogan rámosolygott. Brandon a látványtól elbizonytalanodva állt meg az ajtóban. A könyvi hálóruha habos felhőként takarta Heather meztelen testét, keble dús halmait, és a fátyolszöveten átsejlő bimbók láttán a férfin megint eluralkodott a zavar. Mit tegyen, hogy ne kelljen örökösen rábámulnia? Fel-alá járt, de ezt a kis helyet egyre inkább börtönnek érezte. Heather utazóládája mellett megállt; tekintete a rávetett hálóköntösre esett. Egy percig elmélázott vérvörös színén, majd megsimogatta a puha bársonyt, mintha magát Heathert simogatná. Néhány perc múlva ocsúdott fel, rnajd átkozódva felkapta, hogy a felesége vállára terítse. Heather felmosolygott rá, megköszönte, de nem mozdult, hogy karját beledugja a köntös ujjába, vagy hogy összefogja magán. Brandon - akit felingerelt ez a késlekedés türelmét vesztve lehajolt, és maga rántotta rajta össze. - Heather, az isten szerelmére - nyögött fel -, nem vagyok kisgyerek, akit hidegen hagy hiányos öltözéked. Férfi vagyok, az ördögbe is, és ezt a magamutogatást elviselhetetlennek találom. Heather engedelmesen vette fel a köntöst, a nyakánál is bekapcsolta, de magában elégedetten elmosolyodott. Nagyon vigyázott, hogy az arca ne árulja el. Bermudához közeledve Brandon egyre nyugtalanabb lett; folyton felülvizsgálta a navigációs adatokat. MacTavishsel összehasonlították a kapott eredményt, és a körülbelüli érkezési időpont immár világossá vált, csak egyikük sem merte hangosan kimondani, nehogy elhamarkodottnak lássék. December első hetében jártak, és az emberek már azt rebesgették, hogy talán még karácsony előtt befutnak Charleston kikötőjébe. Az előttük kihajózott két vitorlást újévre várták. Ha a Fleetwood előbb ér oda, a haszon is jóval nagyobb. A legénység is tudta, hogy Bermuda tizenkét napra sincs, így, ha a szigeteket megpillantják, már reménykedhetnek, hogy az út hamarosan véget ér. Más- n£ip, azaz december nyolcadikán délfelé felharsant az őrszem kiáltása az árbockosárból: - Föld a láthatáron! A hajó orrától balra! A fedélzetről semmi sem látszott, de Brandon az órájára nézett, és bejegyezte a hajónaplóba az időpontot. Megparancsolta, hogy tart-sák a menetirányt, amíg csak a szigeteket szabad szemmel meg nem pillantják, majd kiadta a régen várt parancsot az utolsó útszakasz megtételére. A Fleetwood keményen küzdött a hullámokkal, amíg az új menetirányt fölvette, és mindenki a kötélzetre mászott, hogy az utolsó méter-nyi vitorlát is kiengedjék, és felfoghassák az enyhe déli fuvallatot. Másfél hónapi utazás után, egy héttel karácsony előtt futottak be a charlestoni öbölbe. A föld megpillantásakor felvonták a jelzőzászlókat, jelezve a Fleetwood érkeztét, és Heather köpenybe burkolózva ment fel a fedélzetre, hogy új hazáját szemügyre vehesse. Eleinte semmit sem látott, csak kék ködöt a távolban, és hunyorognia kellett, amíg eldöntötte, hogy valóban földet lát. Közelebb érve már meg tudta különböztetni a partvonalat, és ekkor vált világossá az is, hogy a Charleston-öböltől néhány mérföldnyire északra értek partot, így aztán Brandonnak igazítania kellett, hogy balra haladva befuthassanak a kikötőbe. Heathernek viszont lehetősége nyílt, hogy végigcsodálhassa e számára új világ szédítő panorámáját, amíg a fő csatornába nem értek. Az olvasott könyvből, másokkal folytatott beszélgetésekből annyit már tudni vélt, hogy egy sivár kis településre kell számítania, ami egy

94

gőzölgő parti mocsár közepén terül el. így elképzelhető, milyen elképedve bámulta a mérföldeken át elnyúló fehér homokos partot és a kristálytiszta, kék vizet, a homokos parton túli hatalmas mangrove-, ciprus, nyárfa- és tölgyerdőket. Amikor végre megkerüllek a szirtfokot, a napsütötte parton gyöngyszemként szétszórt hófehér város szépsége láttán felkiáltott a csodálkozástól. Bal felől egy kis szigeten emelkedő, fából épült erőd mellett haladtak el, azután kezdték bevonni a vitorlákat, és felkészültek, hogy a hajó a kikötőhelyre befuthasson. Az utolsó mérföld során azt is látta, hogy a parton óriási tömeg várakozik, és rádöbbent, hogy köztük lesz Brandon testvére, barátai.. -és a menyasszonya is. Szíve a torkában dobogott, amikor arra gondolt, nemsokára szemtől szembe áll majd velük. Sebesen lefutott a kabinba, hogy tisztességesen amint egy hajóskapitány feleségéhez illik - átöltözzön. Gondosan választott ki minden egyes darabot; rózsaszín gyapjúruhát s ugyanolyan árnyalatú huszáros szabású, magasított derekú kabátot vett fel. A kabáton ezüst vitézsujtás díszelgett. Heather izgalma nőttön-nőtt, amikor a frizuráját kellett eldöntenie, de végül kontyba tekerte és bedugta egy sötét nerckalap alá. Nincs más teendője, mint a homályos kabinban, a hideg kályha mellett ülni és várni. Kezét a szőrmemuffban görcsösen ökölbe szorította. Félelem borzolta az idegeit, és vonásain csak nagy erőfeszítéssel tudott uralkodni. Hallotta, érezte, ahogy a hajó oldala végigsúrolja a dokkot, majd néhány nerc múlva Brandon lépett a kabinba. Tekintete csak röviden időzött Heatheren; egyből az asztalhoz lépett, és szigorú arccal felvette és szalaggal átkötötte az árunyilvántartó könyveket, majd a fiókból előhúzott egy üveg konyakot. Brandon már lenyelt egy nagy kortyot, amikor Heather - ajkát harapdálva - melléje somfordált. A férje homlokát ráncolva nézett le rá, töltött egy újabb pohárral, majd ezt is lehajtotta. Heather úgy érezte, neki is szüksége lenne valamire, ami átsegíti a nehéz perceken, így felkapta a poharat és Brandon elé tartotta. A férfi kétkedve vonta fel a szemöldökét, de Heather rezzenetlen állta a tekintetét, így végül kitöltött neki is egy keveset. Heather ajkához emelte a poharat s - Brandont utánozva - egy hajtásra kiitta. Szeme kitágult, levegő után kapkodott, amíg fuldokolva próbált úrrá lenni a bensőjét égető érzésen. Lihegett, köhögött, amíg a tűzfolyam a gyomrába nem ért, és a jóleső meleg át nem járta a testét. Akkor végre fellélegzett, már-már azt hitte, sosem lesz a régi. Könnyben úszó szemét Brandonra emelte, aki derűsen nézte a mutatványt, majd bátran bólintott, jelezve, hogy kész szembenézni az öbölben várakozó emberekkel. Brandon hóna alá dugta a könyveket, visszatette az üveget, és Heather derekát átfogva a fedélzetre tessékelte, a hajópallóig. Átsegítette a palló előtti lépcsőfokon, majd melléje lépett. Tekintetük egy röpke pillanatra találkozott, amikor Brandon a karját nyújtotta és Heather belekarolt, hogy együtt menjenek le a partra. Heather mély lélegzetet vett, hogy idegességét legyűrje. Közeledtükre egy pár vált ki a tömegből, és indult feléjük. A férfi olyan magas volt, mint Brandon, csak karcsúbb termetű. Heather ezer közül is megismerte volna Brandon öccsét: a hasonlóság egészen megdöbbentő volt. A magas, telt idomú, csodásán szőke teremtés meg csak Brandon menyasszonya lehetett. Meleg, barna szemében boldogság sugárzott, míg Brandon felé lépkedett, majd futásnak eredt, és úgy vetette magát a férfi karjába, oly hevesen és szerelmesen csókolta, ahogy az még jegyeseknél sem szokás Brandon láthatóan nem viszonozta az érzelemkitörést; karját széttárva állt, hűvös fogadásra készen, de a szeme sarkából a jelenetet ridegen szemlélő Heathert figyelte. Louise kissé megdöbbent a férfi tartózkodó viselkedésétől, de azért a karjába csimpaszkodott, és a melléhez szorította. Végül megfordult, és hideg tekintettel végigmérte Heathert. Kölcsönös és azonnali ellenszenvvel vették egymást szemügyre, Heather egy telt, tapasztalt, a világ dolgaiban, a férfiak terén jártas nőt látott maga előtt, aki keresztülviszi, amit akar, míg Louisa egy fiatal, törékeny szépségű, bimbózóan ifjú lányt, annak az életkornak a küszöbén, amelyből ő már lassan kifelé megy. Meglátták egymásban azt, amitől a legjobban féltek, és a találkozás első pillanatától fogva ádáz ellenségekké váltak. Louisa tüzetesen megnézte magának Heathert, majd Brandonhoz fordult: - És mit hoztál magaddal, drágám? Valami ágrólszakadt kis virágszálat a londoni utcáról? Hanghordozása nem hagyott kétséget a burkolt célzás jelentése felől. Jeff azonban biztos érzékkel állapította meg a hölgy kilétét, és Brandon válasza hallatán halkan felnevetett: - Nem, Louisa - felelte Brandon kimérten. - Ez a feleségem, Heather. Louisa álla leesett, szeme kidülledt, és biztosan összeesik, ha még most is nem kapaszkodik Brandon karjába. Halálosan sápadtan, szótlan döbbenettel meredt Brandonra. A férfi - remélve, hogy sikerül átvészelnie a vihart - Jeffhez fordult: - Heather, ez az öcsém, Jeffrey. Jeff, ismerkedj meg a feleségemmel.

95

- A feleségeddel! - visította Louisa, akinek a düh visszaadta a hangját. - Úgy érted, hogy elvetted ezt a kis szukát? Jeff tudomást sem vett a kitörésről, hanem széles mosollyal megfogta Heather kezét, mélyen fölé hajolt, majd kiegyenesedett: - Nagy örömömre szolgál, hogy megismerhetem, Mrs. Birmingham-Heather visszamosolygott, mint jövendő szövetségesére, aztán bájosán suttogta: - Nagyon vártam a találkozást, Jeff. Brandon sokat mesélt rólad -Jeff kétkedő pillantást vetett a bátyjára: - Hát... ismerve Brant... _ Te átkozott csavargó! - süvöltötte Louisa. - Üres ígérgetésekkel ettél, miközben te, a nagy kan, London utcáin nőkre vadásztál! -, nagy, köves gyűrűt nyomott Brandon orra alá: - Megkértél, hogy 'riak rád, amíg most utoljára elhajózol, aztán visszajössz, és meg-iándékozol - a feleségeddel! Bemutatod ezt a közönséges lotyót, ki a helyemre furakodott, miután te visszaéltél a bizalmammal! Az ördög vigyen el, te mogorva bika! Látom, hogy örömet szereztél az öcsédnek. Ügy áll itt, és vigyorog, mintha maga tervelte volna ki az egészet! Egy lépést tett Heather felé, és nyávogni kezdett, mint egy gonosz macska: - És te, ócska némber, téged melyik bordélyban szedett fel? Melyik lelencházban? Elvetted a más jegyesét! - Heather csak némán bámult rá, amíg újabb lépést tett felé: - Nézzék csak, milyen fiatal, finom és főképp ügyes! Biztosan ujjongva vetetted magad hanyatt az ágyon, te fellengzős ringyó! Louisa felemelte a kezét, hogy arcul csapja Heathert, de Brandon elkapta a csuklóját. Maga felé perdítette, vállon ragadta, de úgy, hogy csaknem felemelte a földről: - Figyelmeztetlek, Louisa, hogy Heather a feleségem, aki a gyermekemet hordozza a szíve alatt jelentette ki lassan. - Méltatlanul bántam veled, ez igaz, így rajtam töltsd ki a bosszúd, de soha - érted? -, soha hozzányúlni ne merészelj! Louisa még sápadtabb lett, szemében leplezetlen félelem tükröződött. Brandon eleresztette, és a két nő közé állt, de Louisa már meghunyászkodva állt előtte: - A gyermekedet? - zihálta. Tekintete Heatherre siklott, a kis kerek pocakra, mintha most látná először. Elfordult, de magában megfogadta, hogy ezért még bosszút áll a vetélytársán, - Nos, hogy már mindenki minket figyel - vigyorodott el Jeff -, talán a kocsihoz mehetnénk. - A szőke nőre nézett: - Louisa, öreglány, velünk jössz Harthavenbe, vagy szóljak Jamesnek, hogy tegyen ki Oakleynál? Louisa komisz pillantást vetett rá, majd édes hangon fordult Brandonhoz: - Ki kell szállnod Oakleyban, drágám. Pompás uzsonnával akartam megünnepelni a hazaérkezésed. - Csábosán nézett fel a férfira: - Remélem, nem okozol csalódást. De komolyan, ragaszkodom hozzá. Jeff egyikről a másikra nézett, s látta, hogy Brandon felvonja a szemöldökét. Ördögi vigyorral vonta magával Heathert, aki Brandon mögött állt, és rákacsintott, miközben Louisához beszélt: - Mondd csak, Louisa, a meghívásod minden Birminghamnek szól vagy kettesben akartok maradni? Abban ugyanis biztos vagyok, hogy a sógornőm nem szívesen válik meg hosszú időre a férjétől. Louisa gyilkos tekintetet vetett rá: - Hát persze, drágám - turbékolta mézesmázosan. - Mindenkire vonatkozik. Biztos, hogy a gyermek szívesen inna egy kis finom mefeg tejet... az ő állapotában! Jeff egyre vígabban mosolygott, míg felborzolta a szőrmét Heather kalapján: - Szereti a meleg tejet, Mrs. Birmingham? - Igen - mosolygott fel rá Heather, akit a fiú kedvessége máris levett a lábáról. - De a teát annál is jobban. Jeff csillogó szemmel fordult Louisához: - Nos, én is úgy érzem, a tea jobban esne egy ilyen hosszú út u nem gondolod, kedvesem? -Louisa epésen felelt: - Hát hogyne, drágám. Mindent elkövetünk, hogy az új vendégetek jól érezze magát - tette hozzá, hogy éreztesse: a helyzetet csupán ideiglenesnek tekinti. - A gyermek bármit kívánhat, megkapja. - Hát, ami azt illeti, drága Louisa, azt hiszem, megvan már mindene, amit csak kívánhat - nevetett halkan Jeff. Louisa feldühödve fordult felé, és Brandon figyelmeztető pillantást küldött Jeffnek, aki azonban rakoncátlanul vigyorgott, majd udvariasan a karját nyújtotta Heathernek: - Jöjjön, Mrs. Birmingham - mondta hátat fordítva Brandonnak. -Az ön állapotában jobb az óvatosság. A kocsiban kényelmesbb lesz.

96

Míg átvezette a tömegen, kérdésekkel ostromolta, s ha kellett, ha nem, azt a megszólítást használta, ami Louisát úgy bosszantotta: - Jól utazott, Mrs. Birmingham? Az Északi-tenger ebben az évszakban nagyon viharos, ugye, ön is tapasztalta, Mrs. BirminghamLouisa forrt a dühtől, míg Brandon karján mögöttük ment. Szeme összeszűkült, mire kiértek a tömegből; haragja tüzére olaj volt a sok pusmogás. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy futótűzként terjed majd el Brandon házasságának és így a kettejük felbontott eljegyzésének a híre. Brandon, aki valaha - nem is oly rég - még Louisával rótta a város utcáit, most terhesnek érezte a közelségét, és sértődötten nézte, ahogy az öccse nyíltan udvarol a feleségének. Viszont azt is tudta, hogy az öccse mindig is ellenezte Louisát, és most végigjátssza ezt a kis komédiát. Szeme csillogott, ahogy felesége karcsú alakját, jókedvűen ringó szoknyáját figyelte. Jeff nagy önbizalommal segítette fel Heathert a kocsiba, és szándékosan mellé ült; bátyja segélykérő pillantását nyugodtan, hűvösen viszonozta. Brandon kénytelen volt Louisát felsegíteni, és mellé ülni, lévén az az egyetlen megmaradt hely. Louisa rögtön hozzásimult, karját pedig a combjára fektette, ezzel is hangsúlyozva kettejük intim kapcsolatát. Szegény Brandon karba font kézzel, mereven ült, és a szemben ülőkre meredt, kegyelmet remélve az öccsétől. Heather görbe szemmel nézte a férje Ölében oly bizalmasan nyugvó kezet, majd pillantását ráemelte, hogy lássa, mint fogadja. Louisa is észrevette, és édeskésen kérdezte: - Mondd csak, drágám, Brandon mesélt a kettőnk kapcsolatáról? - Igen - mormolta Heather, de mielőtt még bármit is hozzátehetett volna, Louisa gúnyosan felhúzott szemöldökkel szakította félbe: - De hát csak nem mondott el mindent. Azzal Brandonhoz fordult, és kacéran megremegtette a szem-pilláját: - Csak nem mondtál el neki mindent, drágám. Remélem, nem mentél ilyen messzire. Heathert mintha arcul csapták volna. Ez a faragatlan kijelentés el-kábitotta, és iszonyú súlyként nehezedett a szívére. Zavartan sütötte le a szemét, és ezer gondolat cikázott át az agyán. Ez igazán meg sem fordult a fejében, hogy Brandon ennek a nőnek a szeretője volt. Nem csoda, hogy Brandon nem volt elragadtatva a vele kötött házas-g öl. Bár lehet, hogy viseli a nevét, és gyermeket vár tőle, mégis az idegen, nem pedig Louisa. Mit is mondott Brandon? Nem azt, hogy csupán egy lesz a cselédek közül? Remegő ajkába harapott, lesimította reszkető kezével a muff szőrméjét, de szomorúsága feltűnt mindkét férfinak. Brandon összeszorított szájjal ült, arcán rángatódzott egy izom. Jeff dühös tekintettel de kényszeredett mosollyal hajolt előre: - Mondhatsz bármit, drága Louie-m, Brandon rajongásának bizo, nyítékát mégis Heather hordozza. Keményen farkasszemet nézett a nővel, aki egy kissé elhúzódott Brandontól. A visszavágás telibe talált. Louisa sértődötten ült, Brandon pedig elégedetten, hogy az öccsének nem esik nehezére Louisát a helyére tennie. Jeff gyengéd vigasztalásként megszorította a fiatalasszony kezét, de Heather a könnyeivel küszködve nézett ki a kocsi ablakán. Szerencsére meglátta a közeledő George-ot, akire reszkető szájjal rá is mosolygott. Az inas lekapta a sapkáját, és boldogan viszonozta a mosolyt: - Uramatyám, assz'nyom, milyen naccerűen fest ebben a szép ruhában. Még a nap is fényesebben süt, ha az ember önre néz! Heather hálásan bólintott, s bájos pillantással jutalmazta a bókért. Louisa hátradőlt, és gúnyosan figyelte kettejüket. Látta, milyen tisztelettel néz az inas úrnőjére, és keserű féltékenység mardosta. Brandon bizalmas, nagyrabecsült embere őt sosem méltatta ekkora megbecsülésre. Most pedig teljességgel keresztülnézett rajta, miközben Jeffhez fordult: - És ön, uram. Olyan jó formában van, hogy akár egy tucat vadmacskával is megverekedne! - Hát te, vén tengeri pojáca - vágott vissza szeretettel Jeff -, elvakit a kopasz fejed búbja. Jókedvűen szorította meg az öreg kezét; a mókás megjegyzések után az öreg szolga az urához intézte a szót: - Felraktuk, uram, a kocsira a ládákat, Luké meg Ethan szívesen elindulnának az öszvérekkel, mielőtt álltukban elalszanak. Engedélyével, kap'tány, neki is vághatnánk az útnak. - Mondd meg Jamesnek, mehetünk, mi is készen állunk az indulásra. Miss Wellst letesszük Oakleyban, és talán egy kis ideig maradunk Ha nem követnénk benneteket, menjetek nyugodtan haza. - Egén, kap'tány - felelte George, és Louisára csak egy közönyös pillantást vetett, majd indult, hogy teljesítse a kapott parancsot Egy idős néger szaladt oda, hogy a pányvakövet feltegye a lábtámaszra, majd felugrott a bakra, és hangos csettintéssel ébresztette fel a meleg napon szundikáló lovakat. Egy perc múlva már élénk

97

ügetéssel hagyták maguk mögött a kikötőt. A kocsiban ülőkre csend telepedett, amit csak néha tört meg egy-két érdekes látnivalóra tett megjegyzés. Heather úgy döntött, jobb, ha nem töri a fejét, és szívesebben nézte a várost. A magas falak mögött meghúzódó nagy házak elegáns építészeti megoldásai, a pompás kovácsoltvas kerítések csodálattal töltötték el. Az út hátralevő részén nem hangzott el több tapintatlan megjegyzés, és amikor a házhoz érve Jeff továbbra is igyekezett kisajátítani Heathert, azt kellett tapasztalnia, hogy egy kemény könyök erőteljesen oldalba böki, hogy csak úgy visszazöttyen a helyére. Brandon felállt, és felesége kezét megragadva lesegítette a kocsiról. Tekintetük egy pillanatra találkozott, de Heather azonnal elkapta az övét. Brandon a felesége kezét a karjába fűzte, és bevezette a házba, míg az öccse kelletlenül segítette le Louisát, és könyökét fogva bekísérte. Odabent az inas már elvette Heather kabátját és muffját, és a fiatal pár éppen a fogadószoba felé indult; a férfi keze tulajdonosi büszkeséggel ölelte át felesége karcsú derekát. Jeff vigyorogva a nyomukba szegődött, és hagyta, hogy Louisának az inas segítsen. Louisa dühösen utánanézett, majd teáért és aprósüteményért küldetett, mielőtt utánuk indult. Brandon a szófa sarkába ültette a feleségét, és karját a támlán, Heather háta mögött nyugtatta, így arra sem adott lehetőséget, hogy az öccse megzavarja együttlétüket. Jeff csak örült a dolgok ilyetén alakulásának, mivel elérte a célját: viselkedésével rávette a bátyját, hogy felesége védelmére keljen. Előttük álldogált, és az utazásról csevegtek, Louisa a bárhoz menet odaszólt Brandonnak: - A szokásosat, drágám? Pontosan tudom, hogy szereted - tette hozzá magabiztosan. Heather ölében összekulcsolt kezére nézett, és végtelenül ostobának érezte magát. Louisa az italt keverte, s közben még mélyebbre döfte a fullánkot: 7 Még oly sok minden van, amit meg kell tanulnod a férjedtől, drágám. Nagyon kényes ízlésű nézett nyomatékosan Heatherre. - szereti, ha az italát jól felkeverik, s ehhez kell némi gyakorlat. Én tudom, mi az, amit nem szeret - mondta, majd sokatmondó mo-yal szúrta a végére -, és azt is, amit igen. Jeff kéretlenül is bekapcsolódott az egyoldalú társalgásba: - Louisa drágám, bizonyára igaz, hogy sokra tudnád Heathert tanítani, de semmi olyanra, ami egy ifjú feleség okulására szolgálna. Louisa gyilkos pillantást vetett rá, majd odavitte Brandonnak italát, és megállt a szófán üldögélő pár előtt, ahonnan lenézhet Heatherre anélkül, hogy a szemébe kelljen néznie. Jeff felváltotta a bárnál; töltött magának egy jókora adag gabon, pálinkát. - Temérdek tapasztalatra lenne szükséged, hogy boldoggá tehe a férjed - dorombolta Louisa. - Én csak tudom! Nagy kár, hogy tapasztalatlan és fiatal vagy. Brandon keze megsimogatta Heather vállát, majd finoman végigsimította az állat és a fülét. Heathert zavarba hozta, hogy éppen Louisa előtt részesíti ilyen kitüntető figyelemben, és felnézett rá. Kalapja Brandon kezéhez ért, aki kissé felborzolta a szőrmét. Louisa egy szere tő pár egymás iránti gyöngédségének lehetett tanúja, ami cseppet sem használt a jókedvének. Szörnyű féltékenység tört rá, és legszívesebben közéjük rontott volna. Amikor felnézett, tekintete Jeffével találkozott, aki gúnyosan rámosolygott, és kurta biccentéssel néma köszöntésre emelte a poharát, majd kortyolt az italból. Fiatal néger lány lépett be, akit Brandon Luluként üdvözölt. Felszolgálta az üdítőket. Louisa az ifjú pár elé telepedett egy székre, hogy folytassa Heather szekálását. Felvont szemöldökkel fordult hozzá, miközben Heather a teáját keverte: - Mondd csak, drágám, mióta ismered Brandont? A csésze árulkodóan csörrent meg a csészealjon. Heather, hogy zavarát leplezze, gyorsan letette a csészét egy kis asztalra, és remegő; kezét összekulcsolta az ölében. Brandon erős keze biztatóan szorítottaj meg az övét, így Heather képes volt felnézni és válaszolni: - Az első estén ismerkedtünk meg, hogy Brandon Londonba érkfr zett, Miss Wells - mormolta halkan. Louisa kutató pillantást vetett .rá, majd lustán leengedte a szempfc Iáit, és üres mosollyal folytatta: - Olyan hamar? De így persze érthető. Különben hogy is lehető* ilyen előrehaladott állapotban? Mióta is vagytok házasok? Brandon rámosolygott volt menyasszonyára, és Heathert magából húzta: - Elég régóta, Louisa. Az asszony tekintete ide-oda járt kettejük arca között, és úgy vélte, Heather sápadtabb a kelleténél, így kérdéseivel továbbra is őt nyaggatta:

98

- És ugyan hol mutattak be neki, drágám? Ha nem csalódom, egy jó házból való lány aligha ismerkedhet meg egy jenki tengerészkapitánnyal. - Szemöldökét felhúzta, hogy külön nyomatékot adjon a „jó házból való” szavaknak, ezzel is jelezve, hogy épp az ellenkezőjét érti alatta. Brandon hidegen végigmérte Louisát, majd kis félmosollyal, nyugodtan felelt a felesége helyett: - Heatherrel Lord Hamptonnak köszönhetően találkoztam, aki a feleségem jó barátja. Ragaszkodott az összeismerkedtetésünkhöz, ha visszautasítom, mondta, az végzetes következményekkel járhat. Afféle házasságközvetítő. Rendkívül nyakas öregúr. Heather Brandonra nézett. A férfi nem hazudott, ugyanakkor amit mondott, az mind helyénvaló volt és ildomos. Megkímélte attól, hogy a kínos részletek kitudódjanak. Heather a válaszával elégedetten mosolygott fel rá, és a kicsi, mintha csak érezte volna anyja örömét, hirtelen nagyot rúgott. Heather szeme nagyra tágult a meglepetéstől, és tudta, hogy a rúgást Brandon is észrevette, mert mosolya boldog vigyorgássá szélesedett. Heather fölé hajolt, ajka súrolta a fülét, amitől Heatheren izgatott borzongás futott át. - Virgonc kis gazfickó, ugye, édesem? - súgta oda halkan. Louisát a sok kedveskedés egészen kihozta a sodrából: - Mit mondtál, Brandon? - tudakolta követelődző hangon. - Azt hiszem, Louisa, ez nem ránk tartozik - szólt közbe Jeff. -De ha kíváncsi vagy a véleményemre, a gyermek alighanem áldását adja erre a házasságra. Louisáról lepergett a megjegyzés. Zavartan nézett a szótlan összhangban mosolygó két férfira. Nem először fordult elő, hogy szellemes megjegyzéseiket nem értette meg, és kirekesztettnek érezte magát. Ez mindig is bosszantotta, különösképpen most, hogy ez a kis béka itt előtte látnivalóan értette, hogy miről van szó. De majd ő megmutatja, határozta el. - Brandon, drágám, még egy kis italt? - kérdezte. Amikor Brandon nem kért, Louisa Heatherhez fordult: - Remélem, nem haragszol, drágám, hogy a férjedet továbbra is a keresztnevén szólítom. Végül is, amióta az eszem tudom, ismerem és más megszólítás valahogy nem lenne helyénvaló. Meg azután tudod - úgy volt, hogy összeházasodunk. Heather bátorságra kapott, és mosolyogva felelt: - Nem látom be, miért is ne maradna baráti kapcsolatban a családdal, Miss Wells - felelte jólnevelten. - Szívesen látjuk, amikor csak kedve tartja. Jeff élvezettel nevetgélt a háttérben: - Ez igen, Louisa, ez a lány megtaníthatna egy s másra, ami az őszinte háziasszonyi erényeket illeti. Nagy kár, hogy nem sok hasznát látnád. Louisa villámló szemmel egyenesedett ki: - Fogd már be azt a mocskos szád, és ne juttasd folyton az eszembe, micsoda szemét vagy! rikácsolta. Brandon megsimogatta a felesége vállát, és mosolyogva szólt közbe: - Kedves öcsém, ha így folytatod, kénytelen leszel megvédeni magad. Ne feledd, micsoda indulatok lakoznak Louisában. - Én nem feledem, Brandon - felelt Jeff vigyorogva -, de te, úgy látszik, annál inkább. Ha így simogatod a feleségedet Louisa orra előtt, előbb-utóbb te ismerkedsz meg közelebbről a karmaival. Az idősebbik fivér szinte kelletlenül húzta el a karját, és kedélyes nevetés után így szólt: - Most már valóban mennünk kell, Louisa. Heathert elfárasztotta az utazást, és szeretne mielőbb lepihenni. Én is alig várom, hogy hazaérjünk. Udvariasan köszönetet mondott a frissítőkért, majd Heathernek nyújtotta a kezét, és felsegítette a szófáról, míg Jeff kiitta poharából a maradékot. Brandon a hallban felsegítette Heatherre a kabátot, és fogta a muffját, amíg Heather bekapcsolta a sujtásokat. Louisa elkeseredetten figyelte őket; most értette meg, hogy csatát vesztett. Szótlanul kísérte ki a vendégeit; nem tudta már mivel gyötörni az ifjú asszonyt. Brandon felsegítette Heathert a kocsiba, és udvariasan elbúcsúzott. Jeff is felszállt, és sógornőjével szemben ült le, meghagyva a férjnek a feleség melletti helyet. Louisa egyedül állt a verandán a késő délutáni napsütésben, és az egyre hosszabbodó árnyékok között elveszetten nézett utánuk. A két férfi egész úton könnyed, baráti hangnemben csevegett, és Heather hamar rájött, hogy szokatlan összhang és megértés van köztük A csendes délutánban, az álmosító patkócsattogás közepette egy életre szóló bajtársi szellem felújításának lehetett tanúja. Brandon megmutatta a birtokát jelző határkövet, és Heather kihajolt, hogy lássa végre a házat is. Amikor vég nélküli erdőségeken kívül nem tárult elé más látnivaló, értetlenül nézett útitársaira, s tekintete Jeff derűs pillantásával találkozott:

99

- Még hosszú az út odáig - magyarázta. - Csaknem két mérföld. Heather tágra nyílt, kék szemét a férjére emelte: - Úgy érted, ez itt mind a tiéd? - kérdezte, kimutatva az ablakon. Brandon lassan bólintott, és Jeff elvigyorodott: - Te sem tudtad, mire vállalkozol, húgocskám, amikor egy Birminghamhez mentél feleségül mondta. - Az ott Harthaven - mutatott ki hirtelen Brandon. Heather a jelzett irányba nézett, s a férfihoz dőlt, hátha úgy többet lát, de csak lustán kanyargó füstoszlopot fedezett fel a fák felett. A kerékzörgés, patkódobogás sem tudta elnyomni a boldog hangokat. Befordultak egy irdatlan tölgyekkel szegélyezett fasorba; a fákról szürke fátyolmoha hullt alá. A fasor végén feltűnt a ház, és Heathernek elakadt a lélegzete. Ilyet még életében nem látott. A tölgyek magasságában emelkedő tetőt hatalmas dór oszlopok tartották, és a földszint hosszában széles veranda húzódott; közepén jókora agancs díszelgett. A testvérek mosolyogva nézték Heather elképedését, aki csak most ébredt rá, hogy ez az a ház, ahol majd felneveli a szíve alatt hordott gyermeket, és - adja Isten! - még újabbakat. Elégedetten dőlt hátra; szívében újraéledt a jövőbe vetett remény.

VII. fejezet A kocsi egy rándulással megállt. Két kis néger kölyök játszott a ház előtt, a porban. Brandont megpillantva azonnal elfutottak, s néhány másodpercig síri csend volt, amit csak egy-két hang tört meg a távolból. A ház sarkánál hirtelen gyermekkuncogás hallatszott, majd egy másik a veranda túlsó végéről. A hangos pszt!-re kórusban hangzott fel a vihogás. Egy siheder metsző kiáltása hallatszott a ház végéből: - Mister Brandon az! Meggyütt, végre! Utána rögtön egy idősebb asszonyi hang felelt rá: - Uramatyám! Az a fiú csak hazagytitt! Futó léptek dobogása verte fel a házat, amint a bejárat felé közeledett. Minden résből s bokor mögül gyerekek bújtak elő, amíg már vagy húszan bámulták látott szájjal a kocsit. Kivágódott a bejárati ajtó, és egy tenyeres-talpas néger asszony csattogott ki rajta, útközben a kötényébe törülve a kezét. Bepislogott a kocsiba: - Uramisten, Mister Jeff! Ugyan minek hozta haza ezt a kikötő szemetjét? Brandon kitárta a kocsi ajtaját, és széles vigyorral ugrott le a földre: - Hatti, te vén csataló, egy szép napon most már tényleg ellátom a bajod! Az asszony boldogan vihorászott, és karját kitárva futott felé, Brandon pedig szeretettel ölelte rneg, s nevetve meg is ropogtatta Öreg csontjait. Amikor elengedte, Hatti sípolva engedte ki a levegőt: - Hú, Mister Bran, maga aztán nem lesz gyöngébb. Addig nem nyugszik; amíg el nem repeszti szegény bordáimat. - Kíváncsian kukucskált be a kocsiba: - Ki az ott maga mellett, Mister Jeff? Valakit rejtegetni próbál az öreg Hatti elől? Hozza csak elő, hadd nézzem meg jól, mit művelt Mister Bran, oszt mit hozott haza az útjáról. Legutóbb azt a nagy öreg bikát hozta, Bartholomew-t. De ez itt most nem bika, de még csak nem is Miss Louisa. Szónoklata közben Jeff felállt, kiszállt a kocsiból, és megfordult, hogy Heathert is lesegítse. Hatti szinte lélegzetvételnyi szünet nélkül folytatta: - Siessen már, Mister Jeff - sürgette türelmetlenül. - Tegye csak le ide, hogy alaposan szemügyre vehessem. És menjen mán az útból. A korához képest mindig is ügyefogyott vót.

100

Jeff vidáman csillogó szemmel állt félre, hogy a néger öregasszony végre megnézhesse magának Heathert. Hatti tüzetesen megvizsgálta, majd elégedetten elmosolyodott: - De hisz' e' még gyerek! Hun tanát ilyen édeset, Mister Bran? Tekintete elkomorult, amikor Heather hasára esett, és szomorúan, aggodalmasan nézett fel Brandonra; nem volt kétséges, hogy őt hibáztatja. Keresztnevét elhagyva hivatalosabban szólította meg: - Mister Birmingham, ugye, elveszi ezt a gyereket? Nagyobb szüksége van magára, mint Miss Louisának. Ha nem állítja helyre a becsületét, szegény anyja forogni fog a sírjában. Brandon rávigyorgott: - Erről már Londonban gondoskodtam, Hatti. Hadd mutassam be a feleségem, Heathert. Az öregasszony szeme felragyogott, mint egy lámpás, széles vigyor-gása közben kivillantak fehér fogai: - Ó, uramatyám, Mister Bran, végre felhagyott a bolondozással, és új Mrs. Birminghamet hozott nekünk Harthavenbe! Végre teli lesz a ház gyerekekkel, sok-sok gyerekkel! Ideje is vót mán. Azám, uram, Jó sokáig húzta az időt, és halálra rémített minket azzal a másik asz-szonnyal. Szegény szivem alig bírta. Csaknem lemondtam mán erről a házrúl. Heatherhez fordult, és boldog mosollyal vágta csípőre a kezét: - Mrs. Birmingham... illik magára ez a név. Csakis egy Birmingham lehet ilyen jóképű. Olyan szép, mint egy friss őszibarack, gyermekem, és igazi kis karcsú virágszál. A választ meg sem várva kézen fogta mosolygó úrnőjét, és magával húzta: - Jöjjön csak, édes kis virágom. Ezek a férfinépek csak hagyják itt a porban álldogálni, a maga állapotában - vetett hátra egy megbotránkozott pillantást Brandonra. - Azon a kis hajón, egy rakás férfi közt utazni, biztosan nagyon kimerült. De egyet se féljen, Miss Heather. Itt van végre az öreg Hatti védőszárnya alatt, aki rendesen gondját fogja viselni. Szépen levetjük ezt az útiruhát, és kényelembe helyezkedünk. Nagy utat tettünk meg ma Charlestontól a babával. Vacsora előtt még le is kéne pihennünk. Heather tehetetlenül nézett vissza Brandonra, míg az öregasszony maga után vonszolta, aztán vidáman felnevetett. Hatti gyors parancsokat osztogatott két fiatal lánynak: - Egy-kettő, be a házba, és hozzátok az úrnő fürdővizét, de ne piszmogjatok, hallottátok? Jeffből kipukkadt a nevetés, és a kocsinak dőlve kacagott, míg Brandon a fejét rázta, úgy nevetett: - Ez az öregasszony! - mormolta. - Semmit sem változott. - Szóljanak George-nak és Luke-nak, hogy hozzák fel az úrnő ládáit, mihelyt ideérnek rendelkezett még Hatti, mielőtt eltűnt a házban. - Azok az öszvérek csigánál is rosszabbak, Heather mögött becsapódott a bejárati ajtó, és egy hatalmas előcsarnokban találta magát. Lába alatt selymesen fénylett a padló, s méhviasz finom illata érződött a levegőben. Sehol egy porszem. Az emeletre széles lépcső kanyarodott fel, a fal mentén egy-két élénk színű, vidám rokokó stílusú bútor állt. A huzat sárga és királykék bársonyból és tarka brokátból készült, a világoskék fal tiszta s makulátlan. Heather csodálkozva nézett körül, és Hatti - látva érdeklődését -a szalonba vezető kétszárnyú ajtó felé terelte, s közben szünet nélkül fecsegett. A kandalló felett egy arcképre mutatott, amely egy Brandon-hoz és Jeffhez hasonlító, de sötét szemű és szigorú arcvonású férfit ábrázolt. - Az öreg gazda. Ö meg az úrnő építették a házat. A társalgóban mustársárga papírtapétával fedték a falakat, és ugyanolyan, de sötétebb árnyalatú bársonyból volt a függöny, puha selyemszövettel bélelve. A verandára nyíló üvegajtók fája melegszürke magnóliafa volt. A szófát élénkzöld selyemhuzattal vonták be, míg a XV. Lajos korabeli székeken világoskék és mustársárga csíkos huzat volt. A pazar krémszínű és halványarany Aubussonszőnyeg kellemes összhangot alkotott a hasas XV. Lajos korabeli komóddal, amely a díszhelyen állt, két hasonló korabeli nádfonatos hátú szék között. A komód szépségét a felette lógó aranyozott keretű Chippendale tükör tettte tökéletessé. Az ebédlőbe vezető kétszárnyas ajtó mellett magas, elegáns szekreter állt. Heather az ebédlőben is rokokó bútorokat látott. Középen hosszú ebédlőasztal, fölötte kristálycsillár verte vissza sziporkázva a napsugarakat. Heather elképedt a hihetetlen pompa láttán, és Hatti büszkén nevetgélve vezette vissza az előcsarnokba, s onnan fel az emeletre. - Hová valósi, Miss Heather? - kérdezte Hatti, de meg sem várva a választ, folytatta: - Biztos arról a London nevű helyről származik. Ott találkozott Mister Brannel is? Az a fiú aztán nagy világcsavargó. A szobájában jól begyújtottunk, hogy kicsit átmelegítsük, és mindjárt hozzák a fürdővizét is. Még egy kis türelmet, és kényelembe helyezzük.

101

A lépcső tetején a néger asszony egyenesen a nagy hálószobába vezette Heathert. A nagy szoba közepén hatalmas mennyezetes ágy állt; fejtámlájára a családi címert fo.agták, az oszlopokra moszkitó-hálót aggattak. Meleg, vidám hangulata elégedettséget varázsolt Heather leikébe. Idevalónak érezte magát, és szíve gyorsabban kalapált, ahogy megállt az ágy mellett, és az éjszakára gondolt, amikor férjével ismét egy ágyban alszanak majd. Hirtelen az is átvillant az agyán, hogy ebben az ágyban szüli majd meg a gyermekét, ha elérkezik az ideje, és itt nemzik majd a testvéreit is - ha ugyan lesznek testvérei. Elkészült a fürdő, és Hatti segített a vetkőzésben. Heather pillantása egy aranykeretes arcképre esett, amely az öltözőasztalon állt. Kíváncsian emelte fel: a zöld szem Brandont idézte, a mosoly Jeff örök vidámságát. Sem a világosbarna haj, sem a finom arc nem emlékeztetett senkire, akit eddig látott - de a szemek... ó, azok a szemek! - Az Miss Catherine - jelentette ki Hatti büszkén. - A gazda mamája. Olyan csöppnyi kis teremtés vót, mint maga, de uramisten, hogy tudott az házat vezetni! Ha akarta, az a két fiatal gyerkőc, akiket a v üágra hozott, meg az apjuk a bőrükből is kibújtak, csakhogy a kedvibe járjanak! Ha olyasmit csináltak, amit nem köllött vóna, csak halkan mondott nekik valamit, és azok bekushadtak a veranda alá. szre se vették, hogy ő irányít itt mindent. Vagy ha tutták is, nem antak, mer' sose vót egy panaszszavuk se. Szelíd vót és csupa mézédes kedvesség. És úgy szerette a gazdát meg a fiúkat, mintha rajtuk raás se vóna a világon. A gazdát már más fából faragták. Nehezen kezelhető és makacs ember vót; az ugyan egyedül is megvívta vón a háborút, és győzött vóna. Mister Bran szakasztott mása. Olyan ma-i kacs, hogy még saját magával is eílenkezne. És milyen büszke, uramatyám! Nincs is még egy, aki büszkeségben felérne vele. Már azt hittem, Miss Louisa biztosan megfogta. De abból csak éktelen nagy baj kerekedett vóna. Mister Bran egykettőre kitekerte vóna a nyakát Heather meglepetten pillantott fel: - Miért mondod ezt, Hatti? A néger asszony szemét forgatva csücsörítette az ajkát: - A gazda szerint túl sokat jár a szám - mondta, azzal elfutott egy kis fürdőolajért. Heather a rejtélyen rágódott, hiszen kíváncsiságát felpiszkálták az imént hallottak. De a néger asszony - legalábbis egy időre - kifogyott a mondanivalójából. Egy lentről felhallatszó kiáltás, majd nyihogás az ablakhoz vonzotta. Brandon egy ágaskodó, dühösen horkantó fekete ló hátán ült. Jeff kicsit távolabbról figyelte, ahogy a bátyja küzd az állattal. Hatti óda-állt Heather mellé az ablakba, hogy lássa, mi történik. A zabiától és sarkantyútól felbőszült állat felágaskodott és előreugrott, patájával nagy rögöket szórt szerteszét, de Brandon, nehéz lovaglóostora vastag nyelével, odasózott a ló füle közé, valahányszor megpróbálta levetni. A dühös állat végül kimerültén vágtatni kezdett. Brandon szorosabbra fogta a kantárt, és rákényszerítette az akaratát. Körbefuttatta a réten, amíg a gőzölgő állat meghunyászkodva, reszketve meg nem állt a kapunál. Hatti a fejét csóválta: - Haj, ez az öreg ló. Nem üli meg más, csak Bran gazda. Ez a hűvös sem tesz jót neki, sem az a sok kukorica, amit megeszik. Valahányszor hazajön, a gazda kénytelen újra meg újra betörni. Amikor Jeff kinyitotta a kaput, hogy a lovat és lovasát kiengedje, Heather közelebb lépett az ablakhoz. Egy pillanatra mindketten- Brandon és a lova - a ház felé fordultak. Brandon felnézett, és észrevette a könnyű ingben álldogáló Heathert. A ló a földet kapálta, türelmetlenül rángatta a zablát, de gazdája nem mozdult, szorosan tartotta, amíg szemét fogva tartotta az ablakban álló jelenség. Amikor Brandon nem indult el, tekintetét követve Jeff is felnézett. Heatheher - szemérmességből hátrébb húzódott, és visszaejtette a függönyt ; Brandon figyelne is a lóra terelődött. Az állat megérezve, hogy Brandon kiengedi a kantárt - nekilendült, és kivágtatott a kapun, majd erős izmait megfeszítve elszáguldott. Brandon láthatóan élvezte a lovaglás és a nagy mén ritmikus mozgásának gyönyörűségét. - Gyerünk csak, édes gyermekem - biztatta Hatti -, a fürdője kész, és kihűl, ha sokáig álldogálunk. A gazda elbír Leopolddal, ezen kár izgatnia magát. Heather a vízben ázott, amíg Hatti felzavarta George-ot és Luke-ot a ládákkal, hogy miközben Heather fürdik, kicsomagolhasson a másik szobában. A ruhákat a nagy háló szekrénybe akasztotta be. Kiválasztott egyet - egy mályvaszínű bársonyruhát -, amit gondosan a hatalmas ágyra terített. - Jó lesz ez a ruha, Miss Heather? Nagyon csinos. Bran gazdának is tetszeni fog. Ő vette magának ezt a sok szép ruhát? Az az ember valóban gondoskodik az övéiről. Heather elmosolyodott, és hagyta, hadd mondja. Már rájött, hogy Hatti biztatás nélkül is folytatja, és rendszerint rendkívüli tisztánlátással felel a saját kérdéseire.

102

A néger asszony a kád mellé állt, és kiterített egy nagy törülközőt: - Álljon csak fel, kicsikém, hadd szárítsa meg a jó öreg Hatti - utasította. - Aztán bedörzsölöm rózsaolajjal, és pihen egy kicsit vacsora előtt. Bran gazda is fürödni akar majd, amint hazaér. Néhány perc múlva a néger asszony halkan betette az ajtót, és az álomittas Heathert magára hagyta a nagy ágyban, a finom puha pe-helypaplan alatt. Amikor felébredt, már csaknem besötétedett, és Hatti, aki megérezte, hogy fent van, segített az öltözködésben. - Szép haja van, gyermekem - mondta széles mosollyal, amíg lassan kibontotta a fényes, hosszú hajzuhatagot. - A gazda biztosan szörnyen büszke rá. - Majd félhangosan hozzátette: - Hogy Miss Louisa nem tartja a gyertyát! A következő percekben Brandon léptei koppantak az előcsarnokban, és Hatti rögvest kapkodni kezdett: - Jaj, uramisten, Bran gazda már itthon van, és én még nem is végeztem! Nyílt az ajtó, és kabátját a vállára vetve Brandon lépett be. Arca Pirult a lovaglástól, kissé ki is fulladt. - gen, 'ram, 'gen, 'ram. Egy perc, és megvagyok - bizonygatta Hatti. A férfi csendesen felnevetett, amikor pillantása a tükör előtt ingben üldögélő Heatherre esett: - Meg ne szakadj, Hatti. Ha nem vigyázol, még rohamot kapsz a nagy sietségtől. - 'gen, 'ram, 'gen, 'ram. A bűnös lelkeknek nincs nyugalmuk - vigyorgott elégedetten. Brandon egy székre hajította a kabátját, és a mellényét kezdte gombolni, miközben az öreg néger asszony feltornyozta és egy szalaggal lazán felkötötte Heather haját. Brandon elismerően nézte, amíg Heatherre rásegítette a ruhát, de amikor be akarta kapcsolni, a férfi eltolta: - Hagyd, Hatti. Majd én. Eredj, készítsd el a fürdőmet. - 'gen, 'ram, 'gen, 'ram - kuncogott Hatti, és kicsoszogott. Brandon ráérősen, nyugodtan, egyenként rögzített minden kapcsot. Közelsége az izzadt bőr és a lovak kellemesen férfias illatát árasztotta. Heather ruhájának utolsó kapcsánál szokatlanul sokáig időzött, majd lehajolt, amíg arca Heather hajához nem ért, és beszívta édes illatát. Heather lehunyt szemmel állt, érezte a férfi közelségét, s nem moccant, nehogy megtörje a pillanat varázsát. Ekkor Hatti hangja harsam a lépcső felől: - Oda vigyétek fel a vizet, Bran gazda már fürödne. Heather a férje felé fordult, de az már hátrébb lépett, és az ingét kezdte gombolni. Hatti ajtót nyitott a vízhordó fiúknak, majd miután beöntötték a kádba a forró vizet, az izgatott öregasszony kizavarta őket. Hatti még megállt az ajtóban, és megkérdezte: - Van még valami parancsa, uram? - Nincs - felelte Brandon, és kezdte lehúzni a nadrágját, mire Hatti kimenekült, és becsapta az ajtót. Heather odakészítette a törülközőjét és a tiszta ruháját, majd fél szemmel figyelte, ahogy levetkőzik. Tekintete elkődösült, ahogy férje magas, erős és inas alakját, széles vállát és keskeny csípőjét csodálta. Hirtelen tulajdonosi büszkeség fogta el; rádöbbent, hogy övé a férfi, és senki másé, egyetlen asszonynak - még Louisának - sincs joga rá. Leült az ágy szélére, és felhúzta a harisnyáját, amíg Brandon beszállt a kádba. Amikor térd fölé emelte a szoknyáját, Brandon felé fordult, aki békésen szappanozta a mellkasát, miközben a lány karcsú lábát bámulta. - Hatti körbevezetett? - kérdezte, de le nem vette szemét a csipkés harisnyakötőjét igazgató Heatherről. - Nem - rázta Heather a fejét -, csak a szalont és az ebédlőt mutatta meg. De boldogan megnézném a többit is. Sosem hittem volna, hogy egy ház ilyen hatalmas és ilyen gyönyörű lehet! - Boldog nevetéssel tette hozzá: - Azt hittem, egy kunyhóban fogunk élni. Nem mondtad, hogy kastélyban! - Nem kérdezted, édesem - vigyorgott rá Brandon, amikor Heather felállt, és lesimította a szoknyáját. Heather elsétált a kád mellett, és játékosan egy kis vizet fröcskölt Brandon mellkasára: - Siess, Brandon. Éhen halok. Brandon a mellényét vette fel, amikor kuncogás ütötte meg a fülét a másik szobából: - Uramatyám! Hát ez meg mi lehet? - hallatszott Hatti hangja. - Soha az életben ilyet nem láttam! Brandon kinyitotta az ajtót, és Heather mellé lépett, hogy lássa, mit furcsáll Hatti olyan nagyon. Az öregasszony egy steppelt nadrágot tartott maga előtt, s felvont szemöldökkel nézett Brandonra. - Bran gazda, csak nem a magáé? Csinos a szélén a csipkeszegély... Heather a szája elé kapta a kezét, és megpróbálta elfojtani kitörni készülő nevetését. - Magának túl kicsi, gazdám. Kinek vette, ha szabad érdeklődnöm?

103

- Szeme hirtelen elkerekült, amikor Heather előtt forgatta körbe: -Ez talán a magáé, Miss Heather? - tudakolta hitetlenkedve. - Bevallom, Hatti, hogy ezt a nadrágot a feleségemnek csináltattam - mosolyodott el Brandon. - Az Észak-Atlanti-óceán nem az a hely, ahol télen egy nő ilyesmi nélkül közlekedhet. - 'gen, 'ram, 'gen, 'ram - kacarászott a néger öregasszony. Brandon is nevetett, aztán megcsóválta a fejét: - Hatti, szedd a lábad, és nézd meg, hol tartanak a vacsorával. Az úrnőd majd elájul az éhségtől. - 'gen, 'ram, Bran gazda - vigyorgott Hatti, és kisietett. Heather érdeklődve járt körbe a szobában, megérintette az ágyat, végighúzta az ujját az egyik szék támláján. Míg a mellényét gombolgatta Brandon, behatóan figyelte. - Nappalinak használtuk, de amikor én születtem, anyám ide is tetetett egy ágyat - magyarázta Heathernek. - Ha néha betegeskedtünk, nem akarta apámat zavarni, így inkább itt aludt olyankor. Mel. letté van a gyerekszoba. Brandon tekintete követte a körbejáró, környezetével ismerkedő kar-csú alakot. Ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy magához húzza, meg-simogassa fénylő fürtjeit. Heather az ágyhoz lépett, a kézzel varrt takarót nézegette. Brandon mögéje lépett, és már majdnem a karjába vette, amikor az utolsó pillanatban mégis meggondolta magát. Mi lesz, ha ezúttal is ellenkezik, ha szembeszáll vele? Ha erőszakoskodik, könnyen kárt tehet az asszonyban vagy a gyermekben. Szenvedélyét felkorbácsolta a felesége közelsége, illata, lágy hulla mos fürtjei. De akkor sem kényszerítheti. Nem gyűri le az akaratát nem teperi le. Heathernek önként kell odaadnia magát. Választhat - gondolta. Ez a szoba, vagy az enyém. Ez a magányo: ágy, vagy az én szerelmem. Rábízom a választást. - Ez az ágy.. - megköszörülte a torkát. - Ez a szoba... a tiéd lehet ha úgy akarod, Heather. Elakadt, zavarában a szavakat kereste. Heather megdermedt. Fájda lom vett erőt rajta, mintha szíven szúrták volna. Ó, istenem - gondolta. Milyen közel áll, s mennyire gyűlöl! Ken viselné el, ha egy ágyban aludnánk. Hazaérkezett, folytathatja az éle tét ott, ahol Louisával abbahagyta, engem pedig félreállít, és elfelejti hogy valaha is léteztem. Könnyes lett a szeme, amikor eszébe jutott a boldog, normális csalá di életről szőtt álma. Kiábrándultán hajolt le, hogy megsimogassa l térítőt: - Kellemes ágy - suttogta. - A szoba pedig közel van a gyerekszobához. Azt hiszem, jó lesz itt nekem. Brandon válla lehorgadt: - Szólok Haitinek, hogy hozza át a ruháidat - sóhajtott fel, s visszament a szobájába. Becsukta maga mögött az ajtót, és elgyengülve, kétségbeesetten neki. Haragudott magára, amiért egyáltalán szóba hozta ezt a kérdést Halkan átkozta magát: - Ó, te bolond! Te mindent összezagyváló majom! Ostoba idióta! Ki sem kellett volna nyitnod a szád, és megoszthattad volna vele az otthonod, az ágyad! Dühősen az asztalhoz lépett, és jó adag konyakot töltött magának, aztán csak bámult a pohárba. De látszanod kelleti a lovagiast, aki megadja a választás lehetőségét a feleségének! - Úgy hajtotta le a tüzes italt, hogy nem is érezte simaságát a hosszú évek érlelte finomságát. - Hát csak fázz egyedül, te együgyű!

Lecsapta a poharat, s kabáttal a kezében kiviharzott a szobából. Az előtérben Hattibe ütközött: - Mrs. Birmingham úgy döntött, hogy inkább a másik szobában alszik. Mire visszajövök, vitesd át a ruháit. A néger öregasszony döbbenten nézett urára; nem értéllé a váratlan hangulatváltozást. Beleegyező választ motyogott, Brandon pedig levágtatott a lépcsőn. Haragja fejcsóválásra késztette Hattit. Mi üthetett belé? - gondolta magában, amikor benyitott a nappaliba, és az ágyon meglátta Heathert, akinek csak úgy patakzoltak a könnyei. Amikor Haiti belépett, Heather elfordult, és megtörölte a szemét. - Csinos így, gyermekem - bizonygatta Hatti csendesen. - Jeff gazda már türelmetlenkedik odalent. Azt mondja, hogy ha a bátyja nem vigyáz, elhalássza magát az orra elől. Heather remegő mosollyal viszonozta a kedveskedést, majd kihúzta magát, és az öregasszony felé fordult. Hatti barna szeme kérdőn tapadt Heather arcára, és visszatükrözte ifjú úrnője fájdalmát, de aztán vígan csacsogott tovább, hogy eloszlassa a bánatát. - Frissítse csak fel azt a szép kis arcai, és szaladjon enni. Ha nem siet, éhen hal maga is meg a baba is.

104

Hatli jóakaratú fecsegése kicsit felvidította Heathert. Percek múlva belépett a szalonba, ahol Jeff azonnal felpattant, és ékes bókok sokasagával halmozta el. Amikor megfogta Heather kezét, bizonytalan Pillantást vetett Brandonra, de a bátyja háttal állt, és szigorában meg-kozelíthetetlennek látszott. Jeff, mintha Heather királynő lenne, mélyen meghajolt, és Heather kínnal fordította el a tekintetét férjéről, s elmosolyodott; elszánta magái, hogy vidám lesz. Nem szerzi meg Brandonnak azt az örömet, hogy lássa, mennyire elkeseríti, hogy kitette a szobájából. - Á, Lady Heather, szépsége úgy olvasztja meg e lelket, mint tavaszi fuvallat a fagyot - áradozott Jeff ékesszólóan, főleg a hosszadalmas várakozás közben elfogyasztott néhány pohár pálinkának köszönhetően. - Gyöngéd és szépséges látványt nyújt, akár az első nyári gyümölcs. Heather bókolt, és kecsesen válaszolt sógora szóvirágaira: - Nos, uram, úgy látom, az étvágya szól önből. Tán a késői teszi, s az, hogy még nem vacsorázott. Ezért látja csúfságom szemrevalónak. Jeff megjátszottá a sértődöttet: - Ó, legdrágább húgom, mélyen megbánt, ha ezt feltételezi rólam! Ebben a zord agglegény világban az ön puszta látványa is feledteti az evés gondolatát! - Ó, hős lovag - duruzsolta Heather, mintha vigasztalni akarná. - Kedves és egyszerű szavait örömmel hallgatom. - Kezével Brandonra mutatott: - Ám ott áll mind közül a legzordabb sárkány, s félek, egyetlen szempillantás alatt felfalná. Ó, ne, kedves uram - emelte fel a kezét, mintha le akarná beszélni -, félek, kiadósabb étekkel kell éhségünk csillapítanunk, vagy szembe kell szállnunk a kegyetlen vadállattal, amely bekapna mindkettőnket. Buta, gyerekes tréfájukon jót nevetett, és Jeff is vele, miközben könnyű bort töltött, és - akár egy udvari bohóc - táncos léptekkel odavitte. - Könyörgök, nemes hölgy, csatlakozzék hozzánk, hiszen józanul már lehetetlen élvezni az estét. Brandon - akinek kedve csak rosszabb lett attól, hogy gúnyolódásuk céltáblájává vált - csípősen jegyezte meg, úgy általánosságban: - Nem elég, hogy gondjaim vannak, de még itt a nyakamon az idióta öcsém, aki akár egy vándor színtársulatnál is ripacskodhatna, és egy együgyű feleség, akinek arcátlanságát csak rajtam köszörült nyelvének élessége múlja felül. Ha kedvetekre kijátszottatok magatokat, talán asztalhoz is ülhetnénk. Éhségem jobban bosszant, mint az otromba eszmecsere. Jeff kuncogva nyújtotta Heathernek a karját: - Valami azt súgja, hogy mogorva bátyám megorrolt ránk, asszonyom. Nem gondolja, hogy kedvében kellene járnunk? Heather válla felett férjére pillantott, és haragos tekintete láttái felhúzta az orrát: - Ó, valóban, kedves öcsém. Kedvében kellene járnunk. Víg agglegényi napjainak vége, mint látja, és vállát nyomja egy feleség, még várandós is. Nem egy férfit ingerel, ha így a házasság igájába kell hajtania a fejét. Brandon dühösen bámult rá, de Heather elbűvölő mosollyal fordult a sógorához, és megrázta a fürtjeit: - Most, kedves öcsém, neked is feleséget kellene találnunk, hogy éppily savanyú és magadba roskadt lehess, mint ő. Nem tenné-e próbára jókedvedet egy ilyen változás? Jeff hátravetett fejjel, önfeledten nevetett: - Édes húgom, rajtad kívül mindenki más mellett ilyen sors várna rám - mondta. - Ezért hát kivárom, amíg egy hozzád megszólalásig hasonlót találok, hogy megőrizhessem elbájoló vidámságomat. Jót nevettek, és Jeff az ebédlőbe vezette Heathert. A hosszú asztalt szertartásosan terítették meg: Brandon az asztalfőn, Heather az asztal túlsó végén, Jeff pedig kettejük között foglalt volna helyet. A víg kedé-lyü testvér leültette Heathert, majd szemöldökét ráncolva méregette a kettejük terítéke közti távolságot. Brandon a széke mögött várta, hogy öccse leüljön, de Jeff csak állt, s tétován vakargatta az állat: - Kedves bátyám, lehet, hogy te örömöd leled a magányban, de barátságos természetem nem viselné el, hogy kedves húgom magában étkezzen. Boldog mosollyal ragadta meg a terítékét, és telepedett Heather mellé. Brandon mérgesen bámulta, majd keserves sóhajjal, vidámságuknak megadva magát, melléjük ült. Oldott hangulatban ették végig a vacsorát, Heather és Jeff víg fecsegése Brandon kedélyállapotán is javított. A cselédek az utolsó tányérokat is leszedték, s egy kis szíverősítőt töltöttek az elégedett vacsorázok poharába. Heather, aki alaposan belakott, boldogan dőlt hátra, s felsóhajtott. Az étel megfeküdte a gyomrát. Almosság tört rá. Érezte, nem ártana, ha járna egyet. Brandon felállt, és felsegítette, majd átkísérte a szalonba, ahol a két

105

férfi hosszú, zöld szivarokat vett elő. Heather kényelmetlenül fészkelődött a szofán, friss levegőre vágyott. - Brandon - kérlelte a férjét -, úgy érzem, ez a finom vacsora túl volt. Fülledt idebent a levegő. Ha megengeded, szívesen sétálnék egyet a kertben. Brandon helyeslően bólintott, az asszony domborodó hasára nézett, majd az ajtóhoz lépett, hogy egy inassal odahozassa Heather kendőjét. Amikor a suhanc megjelent, Brandon jól bebugyolálta Heather vállát, és a bejárati ajtóhoz kísérte. Úgy látszott, ki is megy vele, de Heather visszafordult, és könnyedén férje mellére tette a kezét: - Maradj csak - suttogta. - Tudom, mennyi beszélnivalótok van Jeff-fel. Nem maradok sokáig, csak egy kis friss levegőt szívok. Brandon kelletlenül vált meg tőle, de végül engedett: - Ne menj messzire - mondta, Szép este volt; csípős, hideg, de az ég tiszta és csillagos, csak egy-két kis fehér felhő úszott el a telihold előtt, amelynek fényében szürke őrszemként álltak a hatalmas, mohos tölgyek. A mozdulatlan levgőben kis éjszakai erdei neszek hallatszottak el a házig. A cselédek szállásán még pislákolt egy-egy fény, s hangok is hallatszottak. Heather lement a lépcsőn, és a nedves, hűvös gyepen át a nagy tölgyek felé indult, ott sétálgatott, s nézte, ahogy ágaikon keresztülsüt a hold. - Már az első éjszakán egynek érzem magam ezzel a földdel. Mii hatalmas és végtelen! Legvadabb álmaimban sem hittem volna, hogy ilyen is létezik! A szívem szabadon szárnyal itt, és sosem gyötri maja az egyhangú munka kínja. Visszafordult a ház felé, amely mintha csendesen figyelné, és közbefl barátságosan azon elmélkedne, vajon milyen úrnő válik majd belőle Heather nem látta fenyegetőnek, hanem „otthonnak, ahol a gyerme keimet nevelhetem, révnek, vigasztaló menedéknek”. - Kérlek, nagy fehér ház, engedd, hogy boldog legyek a tetőd alatt - suttogta maga elé. - Hadd szüljem meg itt a gyermekeimet. Add, hogy férjem büszke legyen rám, és ne hozzak rád szégyent. Mintha csak egy terhet vettek volna le a válláról, úgy megkönnyebbült. Közel állónak, társnak érezte a házat, meg is fordult, hogy visszasiessen melegébe. Csendben nyitott ajtót, és csukta be maga mögött; nem akarta a férfiak beszélgetését megzavarni. A kendőt vette le éppen, amikor Jeff haragos kiabálására lett figyelmes: - Azt isten szerelmére, minek kellett ma délután átmenned hozzá; Az ördögbe is, láttad, hogyan bánt Heatherrel. Sietett tudtára adni, hogy s mint állt köztetek a dolog, mielőtt elutaztál. Heather vérére vágyott! Bosszúszomjában minél nagyobb sebet akart ejteni rajta. - Az meg sem fordul a fejedben, kedves öcsém - mordult rá Brandon -, hogy micsoda megrázkódtatás lehetett Louisának, amikor ma délután vőlegény helyett egy nős emberrel találta szemben magát? Neki se lehetett könnyű, s mi sem viselkedtünk udvariasan. A házasságom hírét finomabban is tudtára adhattuk volna. Nem válik nagy dicsőségemre, hogy ilyen csúnyán elbántam vele. Heather tétován állt az ajtó előtt: nem tudta eldönteni, visszafusson -e a kertbe, vagy lopakodjon fel a szobájába. Elszorult a szíve, amikor arra gondolt, hogy Brandon és Louisa kettesben voltak. - Az ördögbe is, Bran, gondolod, hogy a távollétedben Louisa az ártatlanság mintaképe volt? Úgy élte világát, mint aki nem éri meg holnapot! Kérdezd csak meg a barátaidat, hogy igazat mondok-e. Kijelentésére csend volt a válasz, majd Jeff hangja hallatszott ismét: - Ne vágj ilyen meglepett képet, Bran. Azt képzelted, kibírja ilyen sokáig férfi nélkül? Persze, téged tart a legremekebb hímnek közel s távol, de ha távol vagy, gondolod, hogy a nőstény nem keres magának egy kis gyönyörűséget? Nem árt, ha tudod, miután te fizeted majd ki a számláit. A jövendő Mrs. Birmingham nevében tekintélyes adósságot csinált a városban. A kereskedők hozzám jöttek, hogy igazoljam, valóban elveszed-e feleségül. Majd meglátod, hogy ötszáz fontnál többet költött a nevedben! - Ötszáz fontot! - kiáltott fel Brandon. - Mi az ördögöt csinált ennyi pénzzel? - Ékszereket vett, ruhákat, amit csak akarsz - nevetett Jeff, mint akit mulattat a dolog. - Ráadásul Oakleyt is rendbe hozatta. Meg merném kockáztatni, hogy ennél költségesebb szajhával még nem volt dolgod. Beosztással sem lehet vádolni. Ha tudna bánni a pénzzel, még most is kényelmesen élhetne abból, amit az apja ráhagyott. De pillanatok alatt a nyakára hágott, az ültetvényét elhanyagolta, és teljesen eladósodott. Most meg alig várta már, hogy a te pénzedre is ráte-hesse a kezét. Alig fejezte be, a bárhoz indult, hogy újra töltse a poharát, és közben meglátta az ajtóban álló Heathert, aki zavartan gyűrögette a kendőjét. Megtorpant, ránézett, Heather pedig mélyen elpirult. Micsoda szégyen, hogy hallgatózáson kapták! Idegesen megrántotta a vállát: - Sajnálom - nyögte ki. - Hűvös volt kint... és szerettem volna lefeküdni. Brandon az ajtóhoz lépett, az öccse mellé, amitől Heather még pirosabb lett, s zavartan, a kendőt magához szorítva felmenekült a lépcsőn. Brandon kiment az előcsarnokba, és onnan figyelte sietős

106

távozását. Amikor visszafordult a szalon felé, arckifejezése mogorva volt, és e hangulatváltozás láttán Jeff csodálkozva vonta fel a szemöldökét. Brandon megitta a maradék italát, majd töltött, és azt is megitta Jeff csúfondáros képpel nézte növekvő izgalmát, s hogy mit művel a finom konyakkal. Brandon újabb pohárral töltött, és szinte bosszú szomjasán ragadta meg; viselkedése most már határozottan aggasztót, ta az öccsét. A bátyja rendszerint élvezettel, lassan kortyolja az italát és nem úgy vedeli, mint aki gonosz lelkeket elűző varázsitalhoz jutott - Így, első látásra azt is mondhatnám, hogy rosszat tesz neked a házasság, Bran - jegyezte meg lassan. - Nemegyszer tanúja voltam hogy kevésbé izgattad magad egy vonakodó nőstény miatt, és nem is értem, mi okoz gondot. Mint egy lázban égő siheder, szerelmes rajongással lesed a feleséged minden mozdulatát, de ha feléd fordul, megjátszod a megbántott, mérges férjet. Te, aki soha nem csináltál nagy ügyet a szerelemből, most - úgy tűnik - hozzáérni is félsz. Esi az ördögbe is, mi ez a külön hálószobásdi? - Bátyja megránduló arca és a gyorsan lehajtott ital önmaga helyett beszélt. Teljesen elment az eszed? Nagyszerű teremtés, sőt mi több, egyenesen gyönyörű, halk, finom, minden, amire egy férfi vágyhat, és a tiéd. De valami megfoghatatlan okból, amit még nem sikerült megértenem, úgy taszítod el magadtól, mintha himlős lenne. Miért vagy ennyire önmagád ellensége? Ne légy ilyen görcsös! Élvezd a feleségedet! A tied! - Hagyj békén, Jeff - mordult rá Brandon. - Törődj a magad dolgával. Jeff felbőszülve rázta a fejét: - Valami szerencsés sorsfordulat az utadba sodort egy lányt, érdemes megtartani. Fogalmam sincs ugyan, hogy miképp akadtál i az üde virágszálra, hisz mindig is inkább a prostituáltakat és a fesleges nőszemélyeket részesítetted előnyben, s nem az olyan édes ártatlanságokat, mint Heather. De egyet máris kijelenthetek: ha elveszted, többet veszítesz, mint hinnéd. Brandon megperdült és ráförmedt: - Édes öcsém, visszaélsz a türelmemmel. Nagyon kérlek, fogd be végre a szád. A jó szerencsémmel teljesen tisztában vagyok, és szükségem az anyai jó tanácsaidra. - Én bizony úgy látom - vont vállat Jeff -, éppenséggel arra szükséged, hogy valaki figyelmeztessen, mert most készülsz tönkretetenni az átkozott életedet. Bnrandon türelmetlenül legyintett: Ugyan, felejtsd el. Az enyém, úgy teszem tönkre, ahogy akarom. Jeff kiitta, ami a poharában volt, az üres poharat letette az asztalra, majd a bátyja szemébe nézett: Itt leszek kéznél, hogy lássam, mint oldod meg a gondjaidat. Most pedig jó éjt, s kellemes álmokat magányos nyoszolyádon. Brandon dühösen bámult rá, de Jeff már megfordult és kiment. Brandon csak állt, a poharába meredt, és a szobájában rá váró magányra gondolt, arra, hogy az ágyban hiányolnia kell Heather közelségét, és mielőtt felcsörtetett, hangos szitkozódással vágta poharát a kandallóba. Másnap reggel ragyogóan sütött a nap, amikor Hatti halkan bekopogtatott a hálószoba ajtaján, és beterelt maga előtt egy fiatal lányt, akit az unokájaként mutatott be. Maryt érte az a kitüntetés, hogy Heather szobalánya lehet. Az öregasszony sietve biztosította úrnőjét, hogy Maryt megtanították mindenre. - Tökéletesen tisztában van a teendőivel - közölte Hatti sugárzó arccal. - Kitanítottam, hogy mire lesz új Mrs. Birminghamünk, megfelelően gondoskodhasson róla. A frizurákhoz is ért, meg mindenhez. Heather rámosolygott a karcsú lányra: - Elhiszem, ha te mondod, Hatti. És nagyon köszönöm. - Szívesen, Miss Heather - felelte az öregasszony széles mosollyal. - Ó, és Bran gazda üzeni, hogy néhány napra bemegy Charlestonba. A hajója miatt. Heather a csésze tea fölött az előző este hallottak miatt emésztette magát. Kétsége sem lehet afelől, hogy Louisa tárt, szerető karral fogadta vissza Brandont, aki őt, a hites feleségét, úgy hajította el magától, mint egy megunt ruhadarabot. Kedvére jön-megy, és még arra se méltatja, hogy elköszönjön, mielőtt elutazik. Felsóhajtott, és megvajazott egy meleg süteményt. Egy vigasza mégis van: az otthonában kedvesen fogadták, és kellemes, szerető emberek veszik körül. Míg reggelizett, Mary elkészítette a fürdőjét a nagy hálószobában, és amint lenyelte az utolsó falatot és a teát, a lány már ott is termett kefével, fésűvel, és gyorsan kontyba tűzte a haját, hogy mielőbb beszállhasson a finom, meleg fürdővízbe. Amikor a toalettje elkészült, megjelent Hatti, hogy ellenőrizze, & szerencsére mindent rendben talált. Elégedetten bólintott Heather hajviselete láttán:

107

- Ügyes voltál, gyermekem - dicsérte Maryt, de azért fogta a kefét megigazgatta Heather haját, és elsimított egy fürtöt -, de Miss Heathernek kifogástalanul kell kinéznie - feddte meg. A napi teendők sorában először az étrend megbeszélése szerepeit Hatti lecipelte magával a konyhába, amely külön épületben volt, s egyetlen ura Ruth néni volt, aki a konyha rendjéért és Harthaven ellátásáért felelt. Középen hatalmas asztal állt, kétoldalt egy-egy óriási tűzhely, és négy fiatal, fehér ruhás néger lány szeletelte a húst, vágta a zöldséget és kevergette a sok tűzön fövő ételt. Heathert elképesztette a tisztaság és a tökéletes, gördülékeny munkatempó, amit Hatti és Ruth néni kényszerített a lányokra. Mindketten magas fokon űzték a maguk mesterségét. Hatti visszavitte a házba, s közben szünet nélkül mondta a magáét. Minden fánál, bokornál vagy épületrészletnél hosszú magyarázattal szolgált, mindenre volt megjegyzése. A házban felülvizsgálta a személyzet munkáját, végigjárt minden helyiséget, míg úrnője a nyomában haladt. Sokára értek a szalonba, és Heather megkönyebbült ne téssel rogyott le egy székbe: - Ó, Hatti, muszáj pihennem. Félek, a hosszú hajóút nem készít fel erre a sürgés-forgásra. Hatti intett Marynek, aki a közelükben volt mindvégig, és a lány egy perc múlva már egy nagy kancsó hűs limonádéval jött vissza. Töltött úrnőjének, aki hálásan megköszönte, de ragaszkodott hozzá, hogy Hatti is vele igyon. - És Hatti, kérlek, ülj le. Az idős asszony köszönettel leereszkedett az egyik szék szélére, s elvette Marytől a limonádéját. Heather hátrahajtotta a fejét, lehunyta a szemét, és felsóhajtott: - Hatti, amikor megismerkedtem Brandonnal, nem is álmodtam, hogy ilyen házban fogok lakni. Kinyitotta a szemét, és lágy, elgondolkodó mosoly jelent meg az ajkán. - De még mikor hozzámentem, akkor is csak annyit tudtam róla, hogy tengerészkapitány. Azt hittem, hogy életem hátralevő részét mocskos kikötői fogadókban töltöm, de soha, egyetlen percig se hittem, hogy egy ilyen házban. Hatti kuncogott: - Azám, ez Bran gazda, ráismerek! Ugratja azokat, akiket a legjobban szeret. Ebéd után Heather nem tudott nyugton ülni, hanem elhatározta, hogy felfedezőútra indul. A bálterem szépsége vonzotta legelőször, megbámulta a csillogó tölgyfa padlót, megsimogatta a fehér selyem-moarét a falon. Megcsodálta az aranyozott szegélylécet, és az egyik kristálycsillár alatt elgyönyörködött a szivárványszínű, metszett la-nokban. Amikor a kertre nyíló csiszolt üvegajtót kinyitotta, a csillár lapocskái lágy csilingeléssel ütődtek össze a betóduló hideg levegőáramtól. Hallgatta egy darabig, s közben mélyen elgondolkodott. Sóhajtva csukta be, s az édes üvegcsilingelést maga mögött hagyva kiment. Brandon hiánya a dolgozószobába űzte, a nehéz diófa asztal előtt álló súlyos karosszék 'rá emlékeztette; kemény és kényelmetlen ülés esett benne, mintha tiltakozna Heather jelenléte ellen ebben a nagyon is férfias szobában. Felállt és körülnézett. A rendetlenség ellenére is megérezte, hogy a Birminghamek itt érzik igazán otthon magukat. Tisztaság honolt itt is, a székek mégis ott álltak, ahol legutóbb hagyták őket, és ahol majd legközelebb is szívesen foglalnak helyet. A magasba nyúló könyvespolcokon látszólag rendetlen összevisszaságban álltak a könyvek, mégis úgy, hogy ugyanoda tették vissza, ahonnét utoljára levették. Egy nagy állványon fegyverek sorakoztak; csillogásuk elárulta, hogy gyakran használják őket. A kandalló feletti falról hatalmas őzbaktrófea nézett le némán Heatherre. A szobában egyetlen darab emlékeztetett a nőkre: Catherine Birmingham arcképe; a besütő nap éppen ráesett, és ragyogó fénybe vonta a karcsú alakot. Álmodozását gyermekhang törte meg: - Megjött a házaló! Itt a házaló! A ház asszonyával akar beszélni! Heather határozatlanul állt, nem tudta eldönteni, kimenjen-e vagy sem, de amikor Hatti átcsörtetett a házon, ő is követte a verandára. A házaló ismerősként köszöntötte az öregasszonyt, aki, mielőtt asszonyát megmutatta, szívélyesen válaszolt a köszöntésére. - Mister Bates, bemutatom Harthaven új úrnőjét, Bran gazda felesegét. A házaló kalapot emelt, s előzékenyen mondta: - Ó, Birmingham asszony, rendkívüli örömömre szolgál, hogy megismerhetem. Hallottam már hírét az új asszonynak, de ha nem sértem meg vele, asszonyom, ön túltesz a szóbeszéden is. Heather mosollyal jutalmazta kedves szavait. - Most pedig, Birmingham asszony, szíves engedélyével bemutatnám a portékámat. Sokféle cikket kínálok a háztartás számára, s talán egyikük vagy másikuk megnyeri a tetszését. Heather biccentésére felhajtotta a szekér oldalán a ponyvát, és egy polcra mutatott: - Kezdjük talán a konyhaedényekkel. Természetesen sokféle füszerem is van.

108

Azzal jókora csattanással leengedett egy felfüggesztett lapot, amely alól az említett termékek kerültek napvilágra. Időt sem hagyva a fejtörésre, bemutatta a lábosok tartósságát, s élénk színekkel ecsetelte a fazekak és más holmik kiválóságát. Heathert a konyhaedények kevésbé érdekelték, de Hatti figyelemmel követte a bemutatót. Ezután a keleti illatszerek és finom szappanok következtek; Hatti meg is kérdezte az úrnőjét, szeretné-e valamelyiket, de Heather kedvesen rázta a fejét, mivel nem szívesen árulta volna el, hogy egy fillérje sincs. Mr. Bates áttért a ruhaanyagokra, és míg Heather mosolyogva nézelődött, Hatti kiválasztott egy ünnepi ruhára valót. Heather érdeklődése csak akkor ébredt fel, amikor Mr. Bates elővett egy sötétzöld bársonyt; milyen jól festene ebben Brandon, gondolta vágyakozva. Egy hirtelen támadt ötlettől vezérelve elnézést kért, beszaladt a házba, majd a szobájában feltúrta a szekrényt a ruháért, amit be akart cserélni. Amikor megtalálta, hosszan elnézte a bézs ruhát, amelyhez annyi emlék fűzte, s amit azon az éjszakán viselt, amikor a férjével megismerkedett. Nem sajnálta, mert látása olyan emlékeket is felébresztett, amelyekre nem szívesen gondolt. A nyugtalanító képeket elhessentve magához szorította a ruhát, és lesietett a verandára. - Hajlandó csereüzletet kötni, Mr. Bates? - kérdezte. - Ha megéri, természetesen - felelte a házaló. Heather kiterítette előtte a bézs ruhát, és a férfi szeme felcsillant. Heather a zöld bársonyra bökött, hogy ezt szeretné cserébe, és kért hozzávaló cérnát, zsinórt és színben illő bélésselymet. Míg a házaló felmászott a szekérre a kért holmiért, Hatti úrnője mellé sündörgött, és a fülébe súgta: - Miss Heather, nem kell elkótyavetyélje azt a szép ruhát - kérlelte. - A gazda mindig hagy itthon pénzt. Szívesen megmutatom, hogy hol van. - Köszönöm, Hatti - mosolygott Heather. - De szeretném meglepni, a pénzét pedig csak akkor használom, ha megparancsolja. Az öregasszony további ellenvetés nélkül, de rosszallóan húzódott hátrébb, Heather pedig a házalóhoz fordult. - A zöld bársony drága anyag - ravaszkodott a férfi. - Úgy őriztem, mintha arany lenne, s mint ön is láthatja, elsőrendű a minősége. Heather udvariasan bólintott, majd hasonlóképpen feldicsérte a maga portékáját: - Ez a ruha, uram, jóval többet ér, mint az ön anyagai - bizonygatta. Kezével kifeszítette az ingvállat, hogy látni engedje, milyen csodás kézimunkával hímezték ki, és a délutáni nap felé tartva megcsillantotta a gyöngyöket. - Adásvétel közben nem mindennap akad ilyen darabra. Mint látja, a lehető legdivatosabb, és a nők bármit megadnának érte. A férfi a maga anyagát dicsérte, de Heather sem hagyta magát, és kis idő múlva meg is kötötték az üzletet, mindkét fél teljes megelégedésére. A házaló odaadta Heathernek, amit kért, majd elvette a ruhát, és gondosan becsomagolta. Óvatosan eltette, majd kalapot emelve, igazi kereskedő módjára gyászos képpel fordult Heatherhez: - Ostobaságom és az ön ügyesen pergő nyelve minden bizonnyal megfosztott a napi haszontól, Birmingham asszony. Heather felvonta a szemöldökét, és tettetett sérelme iránti látszólagos együttérzéssel felelt: - Jó uram, ön is tisztában van egy ilyen értékes holmi árával, és ami azt illeti, ön kopasztott meg engem, amikor egyszerű rongyaiért cserébe odaadtam ezt a kincset. Ezen aztán jót nevettek, és a házaló mélyen meghajolt Heather előtt: - Asszonyom, szépsége úgy elbűvölt, hogy hamarosan visszatérek, és hagyom, hogy cserébe egy kis semmiségért ismét leapassza kínálatomat. Hatti mélységes nehezteléssel mordult fel, és Heather bájosán figyelmeztette is a házalót: - Ebben az esetben jól teszi, uram, ha addig is élesíti az eszét, mert a többé nem hagyom, hogy ilyen érték ilyen könnyen csússzon ki a kezem közül. A házaló nevetve búcsút mondott a két nőnek, Heather pedig -miután utánaintett - boldogan ment be a házba a szerzeményeivel. Hatti csak a fejét csóválta: - Nem tudom, mi ütött magába, Miss Heather, hogy azt a szép holmit egy házalónak adta oda. Bran gazdának van pénze. Nem holmi nincstelen fehér söpredék. - Hatti, megtiltom, hogy egy szót is szólj erről! - felelte Heather halkan. - Karácsonyi ajándékot szeretnék készíteni, s meglepetésnek szánom. - "gén, assz'nyom - morogta Hatti, és kelletlenül caplatott be utána a házba. Brandon másnap éjfél körül ért haza Charlestonból. Csend fogadta, már mindenki aludt, kivéve Josephet, az inast, aki az ajtóban várta gazdáját és George-ot. A ládák és zsákok felcipelésével először Jeffet verték fel, aztán Heathert. Amikor a szomszéd szobából hangokat hallott, és rájött, hogy a férje van otthon, Heather kikászálódott az ágyból, és köntösbe, papucsba bújva átment hozzá. A testvérek

109

és a két szolga éppen a lefekvés előtti pohár italt gurítottak le. Heather álmosan Brandonra mosolygott, és kissé nekidőlt, amíg a férfi atyai csókot lehelt a homlokára: - Nem akartunk felkelteni, édesem - mondta halkan a feleségének, és átkarolta. - Mmm - mormolta Heather félálomban -, fennmaradtam volna, ha tudom, hogy most jössz. A hajóval már semmi tennivalód? - Karácsony utánig semmi, kicsim, de aztán fel kell készítenünk, hogy kifogástalan állapotban adjuk át a vevőknek. Ha kész, New Yorkba hajózom vele, és ott adom el. Heather hirtelen éber tekintettel nézett fel rá: - New Yorkba mész? - kérdezte lassan. - Hosszú időre? Brandon rámosolygott, és kisimította az arcából a haját: - Nem maradok el sokáig, édesem. Egy hónapig talán, esetleg tovább, de lehet, hogy már hamarabb visszajövök. Még semmi sem biztos. Most gyorsan vissza az ágyba! Reggel templomba megyünk, korán kell kellned. Még egyszer homlokon csókolta, és utánanézett, amíg be nem c kódott mögötte a hálószobaajtó. Homlokán apró ránc jelent mi Amikor visszafordult, a szolga is, Jeff is őt bámulta. George rögtön elkapta a pillantását, de Jeff lassan, elkeseredetten csóválta a fejét. Brandon igyekezett tudomást sem venni róla, csak töltött még egy pohár konyakot, és lassan kiitta. P másnap reggel Heather fázósan ébredt. Mary már a tüzet piszkálta a kandallóban, és Heather reszketve bújt ki a paplan alól, hogy a tűz előtt melegedjen. A süvítő decemberi szélben hajladoztak a fák dakint, és a hideg bekúszott az ablakréseken. Gondosan öltözködött: a zafírkék selyemruháját vette fel. Ezt a ruhát Brandon azért választotta, mert színe illett a szeméhez. Amikor felvette, és a tükör elé állt, a szobalány szája tátva maradt: - Jaj, Mrs. Birmin'ham, soha, de soha nem láttam még ilyen szépet! Heather rámosolygott Maryre, aztán szemügyre vette magát. Ma kiváltképp szép akart lenni, mivel Brandon barátaival találkozik. Félt, hogy nem tesz rájuk jó benyomást. Idegesen harapdálta az ajkát, és habozott, mielőtt kilépett a szobából. A ruhához színben illő kék kabátot és ezüstróka muffot választott-, Kalapja is ezüstrókából készült, és lefelé menet Heather tépelődött, ne cserélje-e ki egy fejkötőre, de már nem volt idő, hogy visszamenjen. A két testvér a szalonban várta; vasárnapra kiöltözve nagyon jóké-pűek voltak. Amikor Heather belépett, a mondat közepén akadt el a szavuk. Szemgyönyörködtető szépsége láttán szólni sem bírtak, és úgy megbámulták, hogy Heather lassanként feszengeni kezdett. Zavarát látva egyszerre siettek, hogy feladják rá kabátját, és egymásnak is ütköztek. Jeff nevetve engedte előre a bátyját. - Megfelelő az öltözékem? - kérdezte Heather aggodalmasan. Remélte, hogy megjelenése Brandon dicséretére válik, és egyben a helyeslésével is találkozik. - Nem kell aggódnod, édesem - nyugtatta meg Brandon, míg felsegítette a kabátját. - Biztosíthatlak, hogy nálad bajosabb jelenség ma nem lesz a gyülekezetben. Kezét könnyedén a felesége vállán nyugtatta, és a füléhez hajolt: - A férfiak szeme ki fog guvadni, a nők pedig csak rólad fecsegnek majd. Heather boldogan mosolygott, és most már nem félt Brandon barátai elé állni. Amikor a hintő a templomkapu előtt megállt, a kint várakozók mind odafordultak. Először Jeff szállt le, aztán Brandon, és minden szem kíváncsian szegeződött Heatherre, akit a férje segített le. Megjelenesét halk moraj fogadta. A hajadonok és anyjuk lekicsinylő, megvető megjegyzéseit a férfiak elismerő hallgatása ellensúlyozta, főkötős fejek itt is, ott is összehajoltak, s megindult a pusmogás, míg férfiak nagyrabecsülésük jeleként szélesen vigyorogtak. Jeff jót mulatott: - Úgy látom, hogy házunk szépe felhívta magára a figyelmet - vetetj te oda a bátyjának. Brandon körülnézett; sokan, akiket szájtátáson kapott, zavartan félrefordultak. Elmosolyodott, majd a karját nyújtotta Heathernek, Menet közben meg-megérintette a kalapját, vagy odabiccentett az ismerősöknek. A kapun belül egy otrombán bámészkodó testes asszonyba és g háta mögül szemét meresztgető lányába botlottak. Tekintetük - ahogy Heathert méregették - minden volt, csak nem barátságos. Az anya - akit csak hosszú haja és női ruhája emlékeztetett a gyengébb nemre - keskeny vállú, széles csípőjű asszonyság volt. A lánya magasabb és arányos alakú, de a hatást lerontotta csontos arca, előreálló foga és az acélkeretes szemüveg mögül Heatherre meredő vizenyős, kékesszürke szeme. Bőre sápadtságát csak a szeplők ellensúlyozták, fakó barna haját nevetséges kis főkötő alá gyűrte be. Amikor pillantásuk Heather domborodó pocakjára esett, a lány szemében irigység csil lant. Brandon levette a kalapját, és először az idősebbiknek, majd s fiatalabbiknak köszönt: - Jó napot, Mrs. Scott. Miss Sybil. Hűvös napunk van, ugye? Az asszony mereven mosolygott, a lány pedig elpirult, és kuncogva nyögte ki a választ:

110

- Igen... de mennyire. Brandon elhaladt mellettük, és a padsorok között az elöl lévő családi padhoz kísérte Heathert. A padokban ülők feléjük fordították a fejüket, és üdvözlésképpen rájuk mosolyogtak. Heather és Brandon félreállt, amíg Jeff elsőnek mászott be a padba, majd a két magas széles vállú férfi közrevette a törékeny fiatalasszonyt. Míg Brandon lesegítette Heather kalapját, Jeff a fülébe súgta: - Épp az imént volt szerencséd látni Mrs. Scottot, a bölényt, félénk borjával, Sybillel. A lány sokáig édes reményeket táplált a férjeddel kapcsolatban, az anya egy jómódú vőlegény előnyeit felismerve mindent elkövetett, hogy összehozza őket. Nyugtalanította ugyan, hogy soha egy pillantásra se méltatta az ő kis drágaságát. Bármibe foadom, hogy e pillanatban tekintetük a hátadba fúródik, sok más hoppon maradt ifjú hajadonéval egyetemben. Készülj fel a mise utáni megpróbáltatásokra. Nem árt éles körmökkel fogadni a boldogtalan, ám jelentős sokaságot. Heather köszönettel rámosolygott, aztán Brandonra nézett, aki hozzáhajolt, míg Heather a fülébe súgott: - Nem is mondtad, hogy több menyasszonyod is volt - mondta, inert felforrt a vére a gondolatra, hogy Louisán kívül más nők is voltak a férje életében. - Az összegyűlt hölgykoszorú melyikétől ajánlatos óvakodnom? Vajon Sybill képes lesz-e uralkodni magán? Aggódom, mert izmos lánynak látszik. Nem szívesen küzdenek meg vele vagy egy másik hódolóddal. Brandon összeszűkült szemmel pillantott Jeffre, aki vállát vonogat-va visszavigyorgott: - Biztosíthatom, asszonyom - sziszegte Heather fülébe -, hogy soha egyikkel sem feküdtem le. Nem kedvemre valók. Sybilt pedig csak nagy jóindulattal lehet lánynak nevezni, mivel legalább tíz évvel idősebb nálad. Több paddal hátrébb Mrs. Scott és Sybil átható tekintettel lesték Birminghaméket, és zokon vették, hogy a fiatalasszony felmosolygott a férjére, és amúgy makulátlan kabátjáról bizalmas mozdulattal lesöpört egy porszemet. Kölcsönös rajongásuk felől egyetlen szemlélőnek sem lehetett kétsége. Az istentisztelet után a fiatal Birmingham párt a lelkész üdvözölte a kapu előtt; Brandon megállt, bemutatta Heathert, majd folytatták az utat a lépcsőn lefelé. Jeffet néhány fiatal pár hívta, és ő elnézést kérve csatlakozott is hozzájuk; szemmel láthatóan a barátai voltak. Brandon éppen a karját nyújtotta a feleségének, amikor néhány férfi lépett hozzájuk: - Te értesz a lovakhoz, Brandon - vigyorgott rá az egyik. - Gyere már, rendezd el köztünk ezt a vitát. Kétfelől karon ragadták és elvonszolták. Brandon nevetve szólt hátra a válla felett: - Egy perc, és jövök, drágám! Félrehúzták az ifjú férjet, és amikor a lelkész már nem láthatta őket, egyikük kis barna palackot húzott ki a farzsebéből, és körbeadta. Amikor a palack Brandonhoz ért, és a többiek barátságosan hátba veregették, Heather elmosolyodott; nyilvánvalóan nem olyan nagy az a probléma, ami megoldásra várt. Tétován álldogált a sok ismeretlen között, és a templom előtt össze-verődött asszonyokat nézte. Egy idősebb, jól öltözött hölgyre lett fi. gyelmes, aki a templom széltől védett oldalán, a napon keresett magának meleg zugot. Ernyőjét inkább botnak használta, mint védelemnek a nap ellen. Inasa letett egy széket, és az idős hölgy leereszkedett rá. Meglátta Heathert, és parancsolóan magához intette. Amikor ódáén, az idős hölgy megkopogtatta maga előtt a földet: - Ide állj, gyermekem, hadd nézzelek meg - parancsolta szigorúan. Heather idegesen tett eleget az utasításnak, és eltűrte a hosszas vizslatást: - Csinos, fiatal jószág vagy - mondta a hölgy, és felkuncogott. -Szinte féltékennyé teszel. És a helyi varróköröknek sok hétre elegendő beszédtémát fogsz szolgáltatni. Ha nem tudnád, a nevem Abegail Clark. És téged hogy hívnak, kedvesem? - Heathernek, Clark asszony. Heather Birminghamnek. - Amíg a férjem élt, így szólítottak, de azóta jobban szeretem az Abegail megszólítást - szipogott hangosan a hölgy, majd anélkül, hogy hagyta volna megszólalni Heathert is, folytatta: - Azt persze biztosan tudod, hogy sok férjre vadászó hajadon reményeit döntötted romba. Brandon volt a környék legjobb partija. De örömmel látom, hogy remekül választott. Egy időben sokat aggódtam miatta. Sok hölgy sodródott melléjük, és csendben hallgatták a beszélgetésüket. Jeff Heather mellé furakodott, és megnyugtatóan karolta át a derekát, majd a székben ülő hölgyre vigyorgott, aki tudomást sem véve róla, folytatta a mondókáját: - És most valószínűleg Jeffre irányul majd e kelekótya nőszemélyek osztatlan érdeklődése. Saját szellemességén jót mulatott. Jeff elmosolyodott, és a sógornőjére nézett: - Ezzel a nagyasszonnyal nem árt, ha vigyázol, Heather. A nyel ve, akár a penge, olyan éles, és életveszélyes, ha kihozzák a sodrai ból. Egyesek szerint az óvatlanokból nagyobb darabokat is kikanyarított.

111

-Ó, te ifjú divatmajom! Ha negyven évvel fiatalabb lennék, a porcsúsznál az ajtóm előtt egy kedves szavamért! De Abegail drágám, én most is könyörgök egy kedves szaváért! - nevetett Jeff. Az öreg hölgy elhessentette a bókot: - Engem ugyan ne bolondítson egy ilyen ifjú piperkőc! - Bárki hallhatja, Abegail, hogy még a meleg napsugár sem olvasztotta meg irántam táplált jeges ellenszenvét, és esze élességét sem tompította. - Haha! - kacagott Mrs. Clark diadalmasan. - A maga mellett álló ragyogó fiatal teremtés felvidított. A bátyja ügyesen rendezte el a maga dolgát, s amellett nem tétlenkedett. Mikorra várja Brandon gyermekét, kedvesem? - kérdezte Heatherhez fordulva. Heather - aki a hölgyek figyelmének középpontjában érezte magát - halkan felelt: - Március vége körül, Mrs. Clark. A beszélgetőkhöz csatlakozó Mrs. Scott kihívóan horkant fel: - Hm! Annyi bizonyos, hogy Brandon nem vesztegette az idejét. - Heatherhez fordulva folytatta: - A férjéről mindenki tudja, hogy szívesen bújik ágyba fiatal hölgyekkel, de maga még ahhoz is túl zsenge, hogy gyermeket várjon. Mrs. Clark nagyot koppantott az ernyőjével a földön: - Ejnye, Maranda, fékezd magadat. Igazán leplezhetnéd valamelyest a rosszhiszeműségedet. Csak azért, mert nem sikerült Brandont megfognod Sybilnek, még nem kell ezt az ártatlant becsmérelned. - Csak idő kérdése volt, hogy Brandon mikor akad horogra - felelte negédesen Mrs. Scott, és önelégülten hordozta körbe a tekintetét az egybegyűlt hölgyeken. - Amilyen közkedveltségnek Örvendett, csoda, hogy hamarabb nem esett kelepcébe. Heather elpirult, de Jeff könnyed mosollyal hárította az ütést: - Ez még azelőtt volt, hogy a feleségét megismerte, Mrs. Scott. Az idősebb asszony szemében alamuszi fény villant, és harsány, messzire elhallatszó hangon fordult a fiatalasszonyhoz: - Mégis, mikor házasodtak össze, kedvesem? Clark agyonszurkálta maga előtt a földet: semmi közöd hozzá, Maranda - vágott közbe ingerülten. - És elegem van ebből a piszkálódásból. Mrs. Scott, mintha meg sem hallotta volna a közbeszólását, affektálva folytatta: - Mesélje el, hogyan csalta az ágyába, kedvesem? Bár, ami azt illeti biztosan nem kellett hozzá nagy tudomány. Brandonnak idehaza seni kellett sok biztatás. - Maranda, mondd, teljesen elment az eszed? - sivított Abegail és úgy ragadta meg az ernyőjét, akár egy bunkósbotot: - Hová lett a jó modorod? Brandon éppen akkor fordult be a templom sarkánál, és most dühös léptekkel a csoport közepében termett, és jeges pillantással mérte végig Heather kínzóját. Mrs. Scott hárpiaképe óvatosabbra szelídült, és az asszony egy lépést hátrált: - Ön a megmondhatója, hogy némelyik fiatal hölgyet még a biztatás ellenére is elkerültem jegyezte meg Brandon hűvösen. Kuncogás hallatszott a hölgyek köréből, és Mrs. Scott sértődötten húzta ki magát, de Brandon már hátat is fordított neki, és Heather kezét a karjába fűzve mosolyogva fordult Mrs. Clarkhoz: - Nos, Abegail, amint látom, ismét a kavarodás kellős közepén van. - Óriási felfordulást okozott azzal, hogy idegent hozott közénk, Brandon - nevetett Mrs. Clark. - De visszaadta a józan eszébe vetett hitemet. A másik választásával sosem értettem egyet. - Tekintete Heatherre siklott: - De ez... azt hiszem, az édesanyja is büszke lenne rá. Brandon elmosolyodott, és barátságosan felelte: - Köszönöm, Abegail. Féltem, hogy még féltékennyé teszem. - Leülne egy percre, hogy egy öregasszonnyal beszélgessen? - kérdezte Mrs. Clark, majd gonoszkodva tette hozzá: - Szeretném hallani, hogy fogta meg ezt a bájos teremtést. - Talán majd máskor, Abegail - hárította el a meghívást Brandon. - Hosszú az út hazáig, ideje indulnunk. Az asszony mosolyogva bökött Mrs. Scott felé: - Megértem, Brandon. Kicsit hideg van ma. - Régóta nem tisztelte meg Harthavent a jelenlétével, Abegail - jegyezte meg Jeff. Az asszony felnevetett: - Micsoda? Hogy aztán tönkretegyék a jó híremet? De most, hogy végre szereztek egy asszonyt, aki ráncba szedi magukat - tette hozzá kedveskedve -, szívesebben beteszem oda a lábamat. Jeff a keze fölé hajolt, és könnyedén megcsókolta: Jöjjön, látogasson meg minket mihamarabb, kedves. Mióta Brandon hazahozta a feleségét, más lett a ház. Még Hatti is helyesli a választását. Miután Birminghamek elköszöntek, Brandon átkísérte Heathert a trnnegen, s Jeff követte őket. Mrs. Scott megvetoen húzta fel az orrát, amikor elmentek mellette:

112

- Ennyi gyönyörű fiatal lány közé neki éppen Angliából kellett egy toryt hazahoznia! - jegyezte meg gúnyosan. Jeff megbillentette a kalapját, amikor elhaladt mellette: - A legcsinosabb ír tory, akit valaha láttam - vágott vissza. A kocsijukhoz menet Heather felnézett, és meglátta Sybil Scottot, aki a családi hintából szomorúan bámult utánuk. Heather akarata ellenére is megsajnálta, ahogy csüggedten ült, de még az anyját is, aki dühösen nézett utánuk, mert elvesztette az eleve reménytelen férj fogási játszmát. Mostani viselkedésével semmit sem nyert, de sokak előtt lejáratta magát. Ha azzal akart bosszút állni, hogy tudomására hozza Brandon múltját, akkor hiába fáradt, mert többet tud, mint amennyit az az asszony valaha is megtudni remélhet. Mrs. Scott mérgezett szavai hatástalanok maradtak, hiszen első perctől fogva tisztában volt vele, hogy Brandon nem szent. A két Scott még akkor is őket bámulta, amikor Brandon felsegítette Heathert a kocsiba. Heather lehuppant a hátsó ülésre, és széthajtogatott a térdén egy takarót, majd a szélét felemelte, mintegy hívogatva a férjét, aki bemászott mellé. Brandon a szemébe nézett, hogy kikémlelje, milyen hangulatban van, de Heather édesen rámosolygott, és közelebb csúszott hozzá. Brandon elgondolkodva nézte a karján nyugvó kis kesztyűs kezet, majd gondolataiba merülve kibámult az ablakon, valami távoli pontra szegezve a tekintetét. A hideg északi szél gyászosan fütyült a magas carolinai fenyők csúcsa közt, és a kocsiban utazók is fázósan húzták össze magukat, míg a városból kifelé a poros, száraz úton zötyögtek. Heather egészen odabújt Brandonhoz a takaró alatt, míg velük szemben Jeff egyedül küzdött a hideg ellen. Heather derűsen figyelte, hogy maga alá is gyűr a takaróból, aztán hosszú lábát és lábfejét is beteríti, majd bebújik a sarokba, és nagykabátjába burkolódzik, mégis minden zöttyenésnél hol itt, hol ott meg kell igazítania magán valamit. Végül egészen Brandonhoz simulva megpaskolta maga mellett az ülést: - A mondás szerint három ember már tömeg, Jeff - mosolygott rá. - Lennél szíves átülni, hogy legalább meleg legyen a tömeg? A sógorának sem kellett kétszer mondani; átült és a maga takaróját is a térdükre terítette. Heather befészkelodött közéjük, természetesen Brandon karja alatt, és Jeff mulatva figyelte: - Szégyellje magát, asszonyom - játszotta a sértettet. - Nem az én kényelmem miatt aggódott. Csak ezen az oldalán is szeretett volna felmelegedni. Heather felnézett és kacagott. Brandon is elmosolyodott: - Vigyázz, Jeffrey. Ez a kis tory a meleget is kibűvöli belőled. -Elgondolkodva fürkészte a felesége arcát: - Ha megölnek, se tudnám megmondani, kinek az oldalán harcolt volna, mivel félig ír, félig tory, és egy jenki felesége. Jeff is csatlakozott az ugratáshoz: - Attól tartok, az angol kiejtése gondolkoztatja el az embereket. Nos, ha így beszél, nemsokára az egész ország harcba száll ellenünk. Szegény apa forogna a sírjában, ha tudná, hogy egy toryt melengetünk a keblünkön. - Lenézett rá, és kényeskedve folytatta: - Kedves Tory, igyekezz elhúzni a szavakat, mint egy igazi jenki. Heather helyeslőén bólintott, és megpróbálta az általa ismert legjellegzetesebb hanghordozást utánozni: - Hááát, 'gén, 'ram, Misser Jeff. A két férfi harsány nevetésre fakadt, és Heather kissé zavartan nézett egyikről a másikra. Akkor ébredt csak rá, hogy a cselédek beszédét utánozta, amely egészen más volt, mint a templombeli asszonyok lágyan, lustán elhúzott beszédmódéra. A következő pillanatban mái Ő is jóízűen nevetett saját magán. A szolgák előző este kapták meg az ajándékaikat; a karácsonyi szellemhez híven összegyűltek, és boldogan, gazdájuk bőkezűségét élvezve ünnepeltek. Heather karácsony reggeléig várt Brandon ajándékával, hogy akkor adhassa át, amikor kettesben vannak. Korán ébredt, és már alig várta, hogy meghallja a szomszéd szobából, amint a férfi felkel, vizet locsol magára, és becsapja a szekrény ajtaját. Csak ekkor tápászkodott fel, és a szépen becsomagolt ajándékkal halkan átlopakodott a férjéhez, Brandon meg sem hallotta, mert éppen félmeztelenül, nadrágban és harisnyában kutatott a szekrényben egy ing után. Heather az ágyra tette az ajándékot, és a kandallónál álló székhez settenkedve felkucorodott, lábát maga alá húzta. Brandon megtalálta az inget, és megfordult, de amikor belebújt volna, észrevette a nyitott ajtót. Körülnézett, és meglátta a széken ülő feleségét, akinek huncut mosoly ragyogott az arcán: - Jó reggelt, Brandon - csicseregte. - Boldog karácsonyt! Olyannyira emlékeztetett egy csintalan koboldra, hogy Brandon arca önkéntelenül mosolyra derült: - Jó reggelt, édesem, és hasonlóképpen boldog ünnepeket.

113

- Itt az ajándékod - mutatott Heather az ágyra. - Nem bontod ki? Brandon sietve tűrte be az ingét, és eleget tett a felszólításnak. Meglepetten tartotta fel a köntöst, megcsodálta elölről is, hátulról is; figyelmét a bal oldalra hímzett családi címer sem kerülte el, - Tetszik, Brandon? - kérdezte sietve Heather. - Vedd fel, hadd lássam, hogy áll. Brandon belebújt; a köntös tökéletesen illett rá. Boldogan mosolyogva kötötte meg az övét, és alaposabban szemügyre vette a hímzést. - Nagyon szép holmi, Heather. Nem is tudtam, hogy ilyen ügyes vagy - mondta, és ördögien csillogó tekintettel nézett rá, - Most viszont, hogy tudom, veled csináltatom az összes ingemet. Pedig nekem nem könnyű a kedvemben járni. Anyám is keservesen megbánta, valahányszor inget varrt nekem. Tekintete ellágyult, és valami különös fény csillant meg benne, ahogy rajongva Heatherre nézett: - Örülök, hogy a feleségem olyan okos, hogy örömet tud szerezni nekem. Heather boldogan nevetett, és leugrott a székről. Körüljárta, és megcsodálta a köntöst is, a férfit is: - Egészen jól áll - simította el büszkén a köntöst férje széles vállán. - És milyen csinos vagy benne. Hátrébb lépett, és ragyogó mosollyal tette hozzá: hiszen tudtam, hogy így lesz. nevetve ment a tengerészládájához, elővett egy kis fekete és odavitte a feleségének: - Félek, hogy egyszerű ajándékom elhalványul majd szépséges fénylő arcod mellett. Heather kinyitotta a dobozt, és a reggeli napfény szikrázva csillant meg a nagy smaragdon és a körülötte szikrázó gyémántokon. Heather ámultán nézte a brosst, majd hitetlenkedve nézett fel rá: - Ez az enyém? - Mit gondol, ki másnak vennék ilyet, asszonyom? - kérdezte férfi, és nevetve kivette a brosst, a dobozt pedig az ágyra hajítottál - Biztosithatlak, hogy a tiéd. Ujját a köntös alá csúsztatva feltűzte az ékszert a vörös bársonyra Heather keble fölé, de ujja remegett a meleg, selymes bőr érintésétől, és a művelet szokatlanul soká tartott. - Be tudod kapcsolni? - kérdezte Heather, ahogy hosszú, barna ujjait figyelte. Szeméből már eltűnt a huncutság, és helyébe élénk, szelíd ragyogás költözött, amit férje kezének érintése ébresztett benne, s a régi remegés is visszatért. - Igen - felelte a férfi, s végre sikerült bekapcsolnia. Heather hozzábújt, örült a közelségének, és a brosst simogatta: - Köszönöm, Brandon - suttogta. - Ez a legcsodálatosabb ajándék, amit valaha kaptam. A férfi átölelte, felemelte az állat, s az asszony szíve hevesen dobogott. E pillanatban kopogtattak, és Brandon dühösen húzódott el. Tartotta a széket, amíg Heather leült. Hatti lépett be a megrakott tálcával, és Brandon ingerkedni kezdett vele: - Hol a napernyőd, Hatti, amit vettem neked? Azt hittem, azzal kopogsz fel ma reggel mindenkit. Mrs. Clarkot elönti majd az epe. - Úgy ám, Bran gazda - vigyorgott az öregasszony. - Sárgulni fog az irigységtől. De magán is csudaszép köntös van ám! - jegyezte meg, miközben kiszolgálta őket, és Heatherre pillantva a szemét forgatta. - Köszönöm, Hatti - mosolygott Brandon. - A feleségem varrta. Az öreg néger asszony összecsücsörített szájjal, némán szolgált fel, majd az ajtó felé döcögött, aztán mégis meggondolta magát, és a köntösre nézve megjegyezte: - 'gen, 'ram, csuda szép köntös, csak az a kár - folytatta, és hangjába harag vegyült -, hogy az úrnő a ruháját kellett hogy elkótyavetyélje érte. Brandon letette a villáját, és ránézett, de Hatti önelégült mosollyal - ki is vonult. Brandon lassan Heatherhez fordult. Az asztalra könyökölt, és maga előtt összekulcsolta a kezét. Heather valami távoli pontra meredt az ablakon kívül, és látszólag semmit sem vett észre. Brandon a tenyerébe támasztotta az állat, és szándékosan lassan kérdezte meg: - Ajándékért ruhát adsz cserébe, Heather? Mi akar ez lenni? Heather ártatlan képpel fordult felé, és vállat vont: - Nem volt pénzem, de szerettelek volna meglepni. Különben is egy régi ruha volt. - Nincs régi ruhád - ráncolta a szemöldökét Brandon. Heather élénken rámosolygott, úgy válaszolta: - Dehogynincs! Brandon értetlenül meredt rá, mert akárhogy törte a fejét, nem emlékezett egyetlenegyre sem. Az esküvői ruháján kívül szinte minden nélkül került hozzá, akkor meg mire gondolhat? Kérdőn felvonta a szemöldökét: - És melyik volt szerinted régi, szerelmem? Heather a szemébe nézett, hátradőlt és megsimogatta domború hasát:

114

- Az a ruha, amiben megismerkedtünk, emlékszel? - Ó - mordult fel Brandon. Fogta a kését, és szelt egy kis sonkát, majd bosszúsan rágni kezdte. Rosszallóan jegyezte meg: - Bár ne tetted volna, Heather. Idegenkedem a gondolattól, hogy a feleségem házalókkal üzletel. Néhány falat palacsinta után szigorúan folytatta: - Rendszerint tartok pénzt a lenti íróasztalban. Majd megmutatom, hol. Abból vegyél, ha szükséged van rá. Heather kortyolt a teájából, és megbántottan húzta fel az orrát: - Uram, az ön pénze, ha jól értettem, nem arra való, hogy én elköltsem - ingerelte a férjét. Nem is maradt a megjegyzés hatástalan: a férfi ledobta a villáját, megragadta az asztallapot és indulatosan meredt rá: - Olyasmit cserélt el, asszonyom, ami az enyém lett, egyedül az enyém! - szűrte a szót összeszorított fogai között. - Pénzt vettél el tőlem, mielőtt összeházasodtunk, és cserébe ezt a ruhát hagytad ott. Az én szememben trófea volt, egy megnyert csatáé, vagy úgy is mondhatnám, emlék egy üde nőtől, akivel össszehozott a sors. Megtartottam, mert őrá és az együtt töltött éjszakára emlékeztetett. Heather zavartan nézett rá, és könnyek szöktek a szemébe. Bántotta, hogy a férfi haragszik rá: - Sajnálom, Brandon - suttogta. - Nem tudtam, hogy ilyen nagy becsben tartod. Tekintetét a földre szegezte szomorúan, csalódottan játszott a brossal. Brandon ránézett, s közben észbe kapott: karácsony van, s máris elvette az örömét. Szíve megenyhült, fájt, hogy így viszonozta az ajándékát: - Édesem - térdelt a felesége széke mellé, és megfogta a kezét. -Nagyon tetszik a köntös, és büszkén viselem majd, hogy ilyen pompás munkát végeztél, de nem vagyok krajcároskodó, és nem akarom, hogy a feleségem úgy csereberéljen a házalókkal, mint egy szegény paraszt felesége. Van pénzem, és arra való, hogy elköltsd. No, gyere már- mondta, és felállva a karjába vette. Egy darabig szorosan átölelte, aztán így szólt: - Ne rontsuk el könnyekkel a karácsonyi vidámságot. Ne csúfítsd el a szép arcod. Esős, csendes napot töltöttek együtt. A cselédeket is alig látták, mintha csak egyedül lettek volna. Jeff Charlestonba ment, hogy végiglátogassa és megajándékozza a barátait, és estig nem is várták, amikor majd együtt költik el a karácsonyi vacsorát. Brandon tüzet rakott a szalonban, aztán leült Heather széke mellé a földre, lábát kinyújtotta, karját a térdére fektette és felolvasott a Szentivánéji álomból, amíg Heather a babakelengyén dolgozott. Elégedetten hallgatta férje hangját, felnevetett, ha egy-egy szereplő igazán élethűre sikerült. A kandalló előtt egy igazi, hatalmas nyírfa hevert; még előző este cipelte be Jeff és Ethan, és most fenyőágakkal, fagyönggyel, magyallal és piros szalagokkal vidáman feldíszítve állt, s két végén egy-egy hatalmas gyertya égett. A történet végén Brandon elővette a sakk-készletet, és tanítani kezdte Heathert a lépésekre, bár néhol igencsak összezavarta a feleségét, aki a hibáin nagyokat nevetett, és értetlenségével mosolyt csalt a férje arcára. Amint leszállt az este, Heather elnézést kért, és felment átöltözni. Sötétzöld bársonyruhában jött le, amely kiemelte a bross szépségét, merészen domborodott a mély kivágásban. Amikor bókolt, Brandon kezet csókolt, és majd elnyelte a tekintetével. - A bross meg sem közelíti szépségben azt, aki viseli, asszonyom - mormolta mosolyogva. Töltött Heathernek egy pohár madeirát, amit a felesége mosolyogva vett el: - Attól tartok, hogy a szép szavakat a sakkban elszenvedett szörnyű veszteségeimnek köszönhetem. - Nagyon gyanakvó a természeted, kedvesem - nevetett a férfi. -Hogy lehetsz ilyen bizalmatlan, amikor csak a szépségedet dicsérem? Heather mosolyogva ment az ablakhoz, és kinézett a viharos éjszakába. Odakint süvített a szél, vad dühvei tépte a fákat, és verte a háznak az esőt, de a szalonban vidám tűz lobogott, és szeretet parázslóit a szivekben. Heather úgy érezte, csodálatos napot töltöttek együtt, amit - amíg él - megőriz majd az emlékezetében. Ahogy álmodozva állt az ablaknál, Brandon is mögéje lépett, és kinézett a sötétbe. - Szeretem az esőt - mormolta Heather. - Kivált így, hogy kint vihar van, s bent barátságos meleg. Ilyen időben apám mindig velem maradt. Talán ezért szeretem annyira. Az esőtől sosem féltem. - Nagyon szerethetted. - Igen, így van - bólintott Heather elgondolkodva. - Jó apa volt, és én rajongtam érte, de mindig rettegtem, ha elment, és egyedül hagyott. - Zavartan felnevetett. - Nem vagyok valami bátor. Papa is mindig ezt mondogatta. Gyáva gyerek voltam. Brandon gyengéden megfogta a kezét, és rámosolygott: - A kislányoktól nem is várják el, hogy bátrak legyenek, édesem. Babusgatásra, védelemre szorulnak, hogy sose féljenek. Heather felnézett rá; a válasza meglepte, majd zavartan, pironkodva sütötte le a szemét:

115

- Már megint az élettörténetemmel untatlak. Sajnálom, nem volt szándékomban. - Soha nem állítottam, hogy untat - suttogta a férje. Magával vonta a szófára, és amikor Jeff beviharzott a szalonba, ott találta őket, édes kettesben. A bejárati ajtót elég volt egy pillanatra kinyitni, hogy egy szélroham valóságos záport zúdítson be. Joseph tüstént előkerült a ház végéből, hogy elvegye Jeff átázott kalapját es körgallérját, majd egy pár cipőt tett a keze ügyébe, miközben Jeff az ajtó melletti csizmahúzó segítségével levette hosszú szárú csizmáját! Belebújt a cipőbe, és mielőtt a szalonban ülő párhoz csatlakozott, letörölte vizes arcát. - Te jó ég, micsoda pocsék idő! - jegyezte meg, s közben egy jó adag szívmelegítőt töltött magának a bárpultnál. A kandallóhoz lé-pett, és a hátát melengetve, hosszúkás dobozt húzott elő a zsebéből, és átnyújtotta Heathernek: - Legkegyesebb kis torym, ajándékot is vettem, de félek, a mai napon nem sok hasznát veszed. - Jaj, Jeff, igazán nem kellett volna - tiltakozott Heather, bár arcát boldog mosoly derítette fel: Szégyellem, hogy semmit sem vettem neked. - Viseld egészséggel, Heather. Én majd később választok magamnak - vigyorgott a sógora. Heather sietve bontotta ki, és egy finom, fehér, spanyol csipkés, díszesen faragott elefántcsont nyelű legyezőt vett ki a dobozból. Szétterítette, és mogulé kacéran remegtette a szempilláját: - Nohát, Mister Jeff - húzta el a szavakat, a finom déli úrihölgyek beszédmódját utánozva. - Maga aztán tudja, mivel szerezhet örömet egy hölgynek. - Igaz, Heather, de a bátyámé mellett az enyém nagyon is szegényesnek hat. - Ugye, milyen gyönyörű? - suttogta Heather, és büszkén megsimogatta a brosst. A férje szemébe mosolygott, aki szeretettel nézett rá. Jeff sokatmondó pillantást vetett a bátyjára: - Brandon minden téren jól választ, efelől nincs kétségem. Hatti kitára az ebédlőbe nyíló kétszárnyú ajtót, és jelentette, hogy a vacsora tálalva van. - Jöjjenek enni, amíg még meleg az étel. Heather felállt a szófáról, és lesimította a szoknyáját. Keble ingerlőén domborodott a kivágásban, és ahogy felállt, Jeffnek tátva maradt a szája, a szeme meg elkerekedett Heather akaratlanul is közszemlére tett bájaitól. Brandon is felállt, öccse álía alá nyúlt, és becsukta nyitva maradt száját: - Ne izgasd fel magad, Jeff - csúfolódott. - A hölgy már foglalt. De azért ne keseredj el. Egy szép napon talán neked is jut valaki, akitől eláll szemed-szád. Megfordult, és Heather derekát átfogva bevezette az ebédlőbe, ahol s szokásnak megfelelően egymás mellé terítettek mindhármójukBrandon az asztalfőre állt, hogy Jeffet is bevárja. Az öccse szinte bocsánatkérően vonta meg a vállát: - Hát, Louisa sosem nézett ki így. Brandon felvonta a szemöldökét, Heather pedig kérdően nézett egyikről a másikra. Nem értette, miről maradt le már megint. A két testvér azonban némán foglalt helyet, s máris eléjük rakták az ünnepi vacsora első-fogását. A konyhaművészet csodái - Ruth néni különleges képességeinek ékesszóló bizonyítékai - mellett a két férfi üzleti ügyekről kezdett beszélgetni. Brandon szelt a libasültből a feleségének, de homloka felhősnek látszott. - Megtudtál valamit az üzemről vagy Barlettről? - kérdezte az öccsétől, míg a húst Heather tányérjára tette. - Nem sokat - felelte Jeff. - Annyit tudok csak, hogy rabszolgákkal dolgoztat, és magas árat szab a termékeiért. Pillanatnyilag veszteségesen termel. - Akkor jól fel lehet futtatni - mormolta Brandon félhangosan maga elé, majd az öccsére nézett: - Ha rabszolgák helyett fizetett, ügyes munkásokkal dolgoztatunk, jövedelmezővé tehetjük. Delaware-ban jól értékesíthetjük a hajóépítő fát, a charlestoni építkezésekkel pedig minden reményünk megvan arra, hogy itt helyben adhassuk el az építőanyagot. Ha újból ellenőriztünk mindent, fontolóra vesszük és megbeszéljük. Két-három héten belül felviszem a Fleetwoodot New Yorkba. Az üzemmel kapcsolatban még az elutazásom előtt döntenünk kell. - És mi legyen Louisával? - kérdezte Jeff, a tányérjára szögezett tekintettel. - Ma bent járt a városban. Sarokba szorított, és érdeklődött, hogy átnézted-e már az adósságait, és döntöttél-e. Megmondtam neki, hogy fogalmam sincs róla. Heather eddig fél füllel hallgatta csak a beszélgetésüket, de Louisa neve hallatára felkapta a fejét. Érdeklődése Brandonnak is feltűnt, de azért könnyedén válaszolt: A minap feljött a Fleetwoodra, hogy az anyagi helyzetéről tárgyaljon velem. A földjéért cserébe felajánlottam, hogy kifizetem az adósságait, meg kap egy tetemes összeget, de szokásos csökönyössége arra késztet, hogy egyelőre csak a jelentéktelenebb adósságait rendezzem, azokat is

116

csak az illendőség kedvéért, hiszen akkor még a menyasszonyom volt. A nagyobb számlákkal, amikre már a házasság reménye nem jogosíthatta fel, várok, amíg választ ad a földdel kapcsolatban. Szeretné ugyan, ha minden ellenszolgáltatás nélkül fizetném ki a számláit, de nem vagyok ilyen jótékony hangulatban. Mielőtt elutazom, közlöm vele a döntésemet, és rendezem a tartozását azok felé, akik rám való tekintettel nyújtottak neki hitelt. Minden valószínűség szerint mostantól az utazásig bőven lesz tennivalóm, kivált, ha a fűrészüzem csábító ajánlatnak tűnik. Ez esetben nem volna kedved beszállni egy kis összeggel? Jeff elégedetten vigyorgott: - Már azt hittem, sosem kérdezed meg. Számtalan apróságról beszélgettek még, és amikor felálltak az asztaltól, Jeff elsőnek ugrott fel, hogy felsegítse Heathert, s mielőtt még Brandon közbeléphetett volna, bátyja morcos ábrázatáról tudomást sem véve, a szalonba terelte Heathert, a csillár alá állította, majd felnézett és elgondolkodva mormolta: - Szegényke! Egész nap ott csücsült, és úgy látszik, nem sok hasznát vették. Heather felnézett, és észrevett egy magányos fagyöngyágat a csillár közepén. Jeff megköszörülte a torkát, és elmosolyodott: - És most, asszonyom, kérem az ajándékot, amit korábban volt szíves említeni. A karjába vette, és a lány rémült arckifejezésével mit sem törődve hosszan és nem éppen testvérien csókolta meg. Szenvedélyes ölelését Heather egyáltalán nem viszonozta, csak tehetetlenül tűrte. Jeff szabadossága kihívta Brandon nemtetszését; dühösen meredt rájuk. Jeff végül fölegyenesedett, de karja Heather derekán maradt; bátyja mérgét látva csak vigyorgott: - Ne izgasd magad, Brandon. Eddig még nem volt alkalmam megcsókolni a menyasszonyt. - Példátlan viselkedésed elégséges okot szolgáltatna, hogy ne merjelek egyedül hagyni Heatherrel, míg elutazom - vágott vissza Brandon. - Fontolóra is venném, ha nem lenne a terhessége ilyen előrehaladott. Jeff gúnyosan felvonta a szemöldökét, és nevetett: - Mi az, Brandon, csak nem a jól ismert nagy zöld szemű szörnyet látom a nyakadon? Azt hittem, számodra régóta ismeretlen fogalom a féltékenység! Gyorsan teltek a hetek, és közeledett Brandon elutazásának ideje. A férfi keveset volt otthon; lefoglalta a hajó, Louisa tartozása és a fűrészüzem dolga, amiről végül is úgy döntöttek, hogy megveszik. többször is előfordult, hogy három-négy napig a Fleetwoodon aludt. Otthon többnyire a dolgozószobájában tartózkodott, könyvek, papírok és bizonylatok között. Csak a vasárnapot tölthettek együtt; reggel templomba mentek, ahol Heathert már növekvő tisztelettel, szívélyesen üdvözölték. A kérdéses vasárnapon Brandon, elutazása előtt utoljára, kilovagolt Leopoldon. Közvetlenül ebéd után indult el, és késő délután a ló -mélységes nyugtalanságot keltve a házbeliek körében - egyedül, lovasa nélkül tért haza. Heather magánkívül volt, amíg egy szolga a rét túloldalán, az erdőből sántikálva, poros, izzadt arccal előbukkanó Bran-donra nem mutatott. A férfi lovaglópálcáját dühösen meglóbálta, amikor a rá váró kis csoportot megpillantotta. Leopold gazdájára pis logott, majd jókedvűen felhorkant, mint aki lebecsüli Brandon tudományát. Brandon szitkozódott, s pálcáját az istállóba vágta, kimerülten rogyott le egy padra. - No, megint kifogott magán az az öreg ló, Bran gazda? - vihogott Hatti vidáman. Brandon újabb szitkok kíséretében Haitihez vágta a kalapját, de az öregasszony ügyesen behúzta a fejét, és hangosan hahotázva, sebesen elhordta az irháját. Jeff jóízűen nevetett: - Egy biztos, Brandon. Ha így folytatod, hamarabb kopik el a kabátod háta, mint a nadrágod ülepe. George elfordult, és hangos köhögési rohammal próbálta palástolni nevetését, majd gazdája dühös pillantása előtt megpróbálta rendezni az arcvonásait. Csak Heather aggodalmaskodott még: - Mi történt, Brandon? Hiszen sántítasz! - Mielőtt észrevettem volna, az az átkozott vadállat elrohant velem egy alacsony faág alat. Sántítani pedig azért sántítok, mert a csizma feltörte a lábamat. Lovaglásra és nem gyaloglásra való. Azzal sáros hátát feléjük fordítva bosszúsan megindult a ház felé, ám Leopold ebben a pillanatban nyihogva vetette fel a fejét, és néhányszor felágaskodott. Brandon visszafordult, és ökölbe szorított kézzel megfenyegette: - Te rühös, fekete lelkű dög, ezért egyszer még kinyírlak! Felbőszülve rontott be a házba, és George, akinek a hangjában még nevetés bujkált, gyorsan utánairamodott: - Asszem, legjobb, ha elkészítem a fürdőjét - szólt vissza. - A jelek szerint szüksége lesz rá.

117

Aznap este feszült légkörben zajlott le a vacsora; Brandon kurtán, odavetett válaszai senkit sem bátorítottak könnyed csevegésre. Nem kellett hozzá éleslátás, hogy megállapítsák: csorbát szenvedett büszkesége, és nem az esés és gyaloglás közben szerzett sérülései fájnak. A kedve akkor sem volt jobb, amikor másnap Heather félénken bekopogott a dolgozószoba ajtaján. Brandon kérte, hogy lépjen be. Az íróasztalnál találta, amint a főkönyveket és a számadást bújja. - Volna egy perced számomra, Brandon? – kérdezte Heather bizonytalanul. Eddig még sosem zavarta, ha a férfi dolgozott, és most is sokáig habozott, hogy megtegye-e. - Ha muszáj – bólintott Brandon. Némán, szemmel követte Heathert, aki átvágott a szobán, és intett, hogy foglaljon helyet az íróasztala mellett. Várt, amíg a felesége óvatoasan leereszkedik a szék szélére, de Heather még akkor sem fogott ble a mondanivalójába, hanem a kezét tördelve, izegve-mozogva igyekezett bátorságot gyűjteni, hogy végre kibökje, amiért jött. Csaknem felugrott ijedtében, amikor Brandon rámordult: - Valami megvitatnivalója van, asszonyom? - Igen… én… szóval, mennyi ideig leszel távol? Úgy értem… visszajössz a szülés előtt? Brandon a szemöldökét ráncolta: - Igen – felelte kissé nyersen, mert bosszantotta, hogy ilyen apróság miatt szakították félbe a munkáját. - Egy hónapnál nem akarok hosszabb időt távol tölteni. Azt hittem, ezt már említettem – tette hozzá, és újból a munkájába mélyedt. Heather köhintett, majd ismét belekezdett: - Brandon… amíg távol vagy, úgy gondoltam, esetleg átalakíthatnám a gyerekszobát. - Persze. Ethannek szólj, hogy gondoskodjon emberekről, meg még ami kell – vettette oda udvariatlanul, s mert azt hitte, végzett, folytatta a munkáját. De Heather megint félbeszakította: - És a nappaliban is … lenne átalakítatnivaló. Brandon felnézett, és gúnyosan jegyezte meg: - Drága asszonyom, akár az egész házat átépíttetheti. Heather lesütötte a szemét, Brandon egy percig ingerülten meredt rá, majd ismét munkához látott. Csend lett. Heather nem mozdult. Brandon egy kis idő múlva felnézett, aztán beledöfte a tollat a tintatartóba, és hátradőlt: - Van még valami más, asszonyom? – kérdezte gorombán. Dühös zöld szeme Heather tisztán csillogó kék szemével találkozott. Az asszony gyorsan felemelte az állát, és elhadarta, ami még hátravolt: - Igen, uram. Ha már rendbe hozatjuk a nappalit, hadd aludjak az ágyában, amíg távol van. Brandon magából kikelve csapott az asztalra, majd felpattant, és fel-alá kezdett szaladgálni a szobában. Nevetséges, hogy a felesége engedélyt kér, hogy abban az ágyban aludhasson, amit meg kellene osztaniuk! - A fenébe is, asszony, ne szekálj ostoba engedélykérésekkel, hogy a távollétemben bárit is igénybe vehess ebben a házban. Elegem van ebből a buta játékból. Ami az enyém, a tied is, és se időm, se kedvem, hogy a hóbortjaiddal foglalkozzam. Nem ártana, ha megerőltetnéd az agyad, és végre úgy viselkednél, mint e ház úrnője. Az ágyamat nem sietsz megosztani, de azért én szívesen megosztom veled sok mindenemet, ami ezenkívül van. Most pedig sürgős munkám van, asszonyom, amint azt bizonyára látja is. A nap bizonyos szakaszában nyugalomra van szükségem, éppen ezért kérlek, hoy hagyd el a szobámat! – kiabálta most már felbőszülten. Heather arca elsápadt és megnyúlt e kirohanás alatt. Felugrott, és szaladt, de az ajtón túl megtorpand: Jeff és George éppen beléptek a házba, Hatti pedig a lépcsőnél állt. Tágra nyúlt szemük híven tükrözte, hogy minden szót hallottak. Heather könnyes arccal, zokogástól fuldokolva szaladt fel a szobájába, és vetette el magát az ágyon, hogy bánatát kisírja. Brandon utána indult, mert már bánta, amit tett, és szerette volna megvigasztalni, letörölni arcáról kifakadása nyomait. Ehelyett a három másik dühös, megvető pillantása fogadta az ajtóban. Hatti gúnyosan felhördült, és mintha Jeffhez intézné szavait, megjegyezte - Némelyik férfinak tisztára elment az esze. - Azzal megfordul és távozott. George a kapitánya elé lépett; életében először vitte rá a jogos felháborodás. Többször is nekiveselkedett, hogy megmondja a véleményét, kitátotta a száját, aztán becsukta, végül fejébe nyomta a sapkáját, és kiment, mint aki nem képes vele egy levegőt szívni. Jeff csak állt, s ajkán kissé csúfondáros mosollyal nézte bátyja elvörösödő arcát: - Viselkedésed, bátyám, néha szégyent hoz közös ősünkre. Játszd csak a bolondot egymagád, de másokat ne keseríts vele - mondta, és azzal ő is otthagyta.

118

Brandon egyedül maradt. Most érezhette, meggondolatlansága hogyan hull vissza a saját fejére. Nem elég, hogy két bizalmas szolgája, mit szolgája, barátja ellene fordul, és nagy fájdalmára a ház csendjében hallhatja a mélyen megbántott Heather szivet tépő zokogását, de hogy még a tulajdon öccse is így hátat fordítson neki! Gondolataiba merülve ült az íróasztalnál estig. Mintha még a ház is neheztelne rá kíméletlensége miatt, úgy vette körül; számkivetettnek érezte magát az otthonában, és sehogy sem tudott enyhíteni a fájdalmán. Zavart hallgatásba burkolódzva költötték el a vacsorát; Heather üresen maradt helye szembeötlően emlékeztette Brandont arra, hogy mit tett. Hatti szolgált fel, és élvezettel tette Brandon tányérját olyan messzire, amennyire csak merte. Jeff fejezte be elsőnek az evést; lecsapta a kést és a villát, mérgesen felállt, és egyetlen pillantás nélkül kiment az ebédlőből. Az előcsarnokban Hatti állította meg, és olyan hangosan, hogy Brandon is jól hallja, megkérdezte: - Jeff gazda, Miss Heather... szóval, fent ül a szobájában, és kinéz az ablakon. Semmit sem hajlandó enni, Jeff gazda. Most mit csináljak? Ö is, meg a baba is éhen fognak halni! - Ne aggódj, Hatti - válaszolta Jeff. - Azt hiszem, a legjobb, ha most egy darabig nem zavarjuk. Majd csak rendbe jön, és ő is elutazik holnap. Hatti maga elé morogva, fejét csóválva vonult el, Jeff pedig kiment, és a veranda lépcsőjén üldögélve azon mélázott, mekkora bolond is a bátyja. Még nem volt kedve lefeküdni, így mély sóhajjal felkászálódott, és az istálló felé indult a hideg, csendes sötétségben. Amikor nekidőlt az istálló ajtajának, hallotta odabent Leopold toporzékolását és horkantásait. Bement, megsimogatta a paripa selymes orrát, amit az elégedett horkantással nyugtázott. Motyogás ütötte meg fülét; az istálló végében levő kis kamrából jött, ahol George szállása volt. Kíváncsi lett, vajon kivel beszélget ilyen késői órán. Közelebb ment és az ajtó nyitott felső felén át belátott a kamrába. George az ágyán ült, keresztbe vetett lába előtt félig üres üveg, szavait pedig az ágy másik végében szunyókáló macskához intézte: - Jaj, Webby, rosszat tettem szegény kis assz'nyommal, hogy kiszolgáltattam neki, de milyen rosszat! Látod, hogy bánik vele, és épp akkó', amikó' gyereket vár tőle! - Lassan vállat vont. - De hát hunnét tudhattuk vóna, hogy csak egy szegény ijedt kislány, Webby? London uccáin éjjel csak lotyók flangálnak, a kap'tány azon az első éccakán meg, amikó' kikötöttünk, nem bírt magával. Mindenképpen nőt akart. De miért kellett éppen őt válasszuk ki a kap'tánynak, egy szegény lányt, aki elkeveredett a családjától, és azt se tutta, hun kóborol? Biztos rosszul bánt vele azon az éccakán is, pedig ráadásul szűz volt. Ez a legszörnyűbb benne, Webby! Hogy egy szegény ártatlan lyánnyal ez történjen. Micsoda szégyen, Webby! Jaj, micsoda szégyen... Ajkához emelte az üveget, és jól meghúzta, aztán nevetett, amikor megtörölte a száját: - No, az a Lord Hampton, az ászt helyretette a kap'tányt. Amikó' rágyüttek, hogy kicsit vár, fogta a kap'tányt, oszt nem vót mese, el köllött vegye az assz'nyomat. - Kuncogott, és üveges szemmel a macskára bámult. - A kap'tány nem látott ám a pipától. Tudod, Webby, nem olyan ember, akit csak úgy, akarata ellenére rá lehet venni valamire. Az öreg elhallgatott, hátradőlt, és hosszan az üvegre meredt: - Azér' - motyogta kis idő múlva - mégiscsak megtecchetett neki, ^er l ahogy Londont felkutatta utána, az se vót semmi, mer' az első éccaka után az assz'nyom megszökött tőle, és az életbe' nem láttam a kap'tányt olyan dühösnek, mint akkó', amikó' rágyütt, hogy az assz'nyomnak se híre, se hamva. Még tán most is ott vónánk, és őt eresnénk, ha nincs az az öregúr, aki visszahozta neki, hogy elvegye. Felegyenesedett, megint húzott egyet az üvegből, aztán hüvelykujjával a mellére bökött: - De akkó' is én vótam, aki először elkaptam neki. Érted, Webby? Én! Én követtem el ezt az átkozott dogot. Én adtam a kézire. És köll neki emiatt tűrnie. Szegény édes kis assz'nyomnak... Hangja elhalkult, feje a mellére kókadt, és hamarosan hangos hortyogás töltötte be a kis kamrát. Jeff tűnődve sétált vissza az istállóajtóhoz, és amikor nekidőlt, kis mosoly jelent meg az ajkán: - Szóval, így talált rá! - motyogta maga elé. Hirtelen felkacagott. - Szegény Bran, ezúttal alaposan horogra akadt! A fenébe is, mit beszélek? Szegény Tory! Fütyörészve ment ki az istállóból, jókedve visszatért, miközben a ház felé ballagott. A csukott dolgozószoba ajtaja előtt elhaladva gúnyosan tisztelgett és elvigyorodott. Másnap reggel változatlanul derűs hangulatban ment le reggelizni, és mivel Heather helye még most is üres volt, nem kímélte a bátyját, Megvárta, míg Brandonnak tele a szája, akkor szólalt csak meg; - Ha nem tudnád, Brandon, a fogantatástól a születésig kétszázhetven nap telik el. Kíváncsi vagyok, nálatok hány lesz. Furcsa lenne, mondjuk, ha Toryt esetleg a tengeren vetted el. Tengerészkapitány lévén komoly gondot okozhatott, nem? Önmagad összeadni! Hm! Hm!

119

Magába merülve folytatta a reggelit, s hagyta, hadd nézze Brandon; úgy tett, mintha ezt az érdekes körülményt mérlegelné. Amikor befejezte az evést, szalvétával megtörölte a száját, és hátradőlt. - Okvetlen utána kell számolnom - motyogta, mintha csak magában beszélne, és mielőtt még Brandon megszólalhatott, felállt, és otthagyta a bátyját, hadd töprengjen. A zsákokat feltették a kocsira, George - másnaposságtól véres szemével fájdalmasan hunyorogva az erős reggeli napsütésben - felült James mellé a bakra. A két testvér a kocsi mellett álldogált, amikor Heather lement a verandára. Megállt, és vállára terített kendőjét összefogva figyelte Őket. - Jó utat, Brandon - mondta halkan. - Igyekezz haza minél hamarabb. A férfi néhány lépést tett felé, aztán zord képpel megállt, és felnéz rá. Halkan szitkozódva megfordult, és felugrott a kocsiba. Jeff utánanézett a kigördülő hintónak, aztán felballagott a verandára, Heather mellé: - Légy türelemmel, Tory - biztatta. - Hidd el, nem is olyan ostoba, mint amilyennek néha látszik. Heather arcán futó mosoly suhant át, így köszönte meg sógora megértését, majd nehéz szívvel visszament a házba. Brandon elutazását követően nem hagyott magának időt a tűnődésre. Kisebb-nagyobb tennivalókkal napja minden percét kitöltötte; gondoskodott a gyerekszoba és a nappali átalakításáról, kiválasztotta a szobákhoz legjobban illő tapétát, függöny- és kárpitanyagot. Ha ült is, keze fürgén dolgozott a babakelengyén, kis takarókon. Csak éjjelente, ha Brandon ágyában feküdt, és ujjával a faragott fejtámla mintáin játszadozott, engedte magához a gondolatot, hogy milyen üres is Harthaven nélküle.

VIII. fejezet Brandon belépett a fogadóba, de észre sem vette a pult közelében sört iszogató George-ot. Kiválasztott egy asztalt, kabátját, kalapját egy székre tette, ételt és bort rendelt. Szórakozottan, gondolataiba merülve szürcsölte a madeirát, amikor nyílt az ajtó, és egy népes család tódult be; sovány és a hideg ellenére könnyen öltözött volt mind. Brandon szemével követte a lenszőke apróságokat és anyjukat, akik a kandallóhoz igyekeztek, hogy a magasított kemencepadkán kicsit fölmelegedjenek. A férj a fogadóshoz ment, és kérdezett valamit. Brandon az asszonyt maga korabelinek nézte, bár a nehéz sors idősebbnek mutatta. Arcát ráncok barázdálták, keze vörös és formátlan volt a sok munkától. Ruhája - akár a gyerekeké - tiszta, agyonmosott, de foltozott és kirój tosodott, és fonnyadt mellén egyetlen gomb fogta össze. Ölében egy nyolc hónapos csecsemőt tartott, egy félős csöppség pedig görcsösen kapaszkodott elnyűtt szoknyájába. A tíz gyerek közül a legidősebbnek látszó, úgy tizenkét év körüli fiú mereven állt az anyja mellett, és egyik húga kezét fogta, míg a többi gyerek csendben ült, és tágra nyílt kék szemüket le sem vették a púpozott tálcákkal szaladgáló szolgálóról. Az apa Brandon asztalához lépett, és kopott kalapját zavartan markolva megszólította: - Elnézését, uram, ön lenne Birmingham kap'tány? A fogadós aszongya, hogy önhöz fordujjak.

120

- Igen, én vagyok az - bólintott Brandon megfontoltan. - Miben segíthetek? Az idegen szorosabban fogta a kalapját: - A nevem Jeremiah Webster, uram. Azt beszélik, hogy ügyes ácsot keres. Szeretném megkapni az állást, uram. Üljön le, Mr, Webster - kínálta hellyel Brandon. Amikor a férfi elhelyezkedett, megkérdezte: - Pontosan miféle képzettsége van, Mr. Webster, az állás betöltésére? - Nos, uram - kezdte a férfi, idegesen forgatva a kalapját -, úgy huszonöt éve fűrészüzemekben dolgozom, amióta csak pelyhedzeni kezdett a szakállam, uram. Az elmúlt nyolc évben munkafelügyelő, az utolsó két évben munkavezető-helyettes voltam. Az egész munkafolyamat a kisujjamban van. Brandon felelni készült, amikor a felszolgálólány kihozta a vacsoráját. - Nem haragszik, ha eszem, amíg beszélgetünk, Mr. Webster? -kérdezte. - Ne menjen már pocsékba ez a jó étel. - Nem, dehogy, uram - biztosította az ember sietve. - Egyen csak nyugodtan. Brandon bólintott, és evés közben tette fel a következő kérdést: - Most miért nem áll alkalmazásban, Mr. Webster? A férfi nagyot nyelt, aztán belekezdett: - Múlt nyárig dolgoztam, uram. Csak akkor egy szálfatorlódásba kerültem, a bal vállam és a karom odalett. Tél elején kelhettem csak fel. Azóta csak hébe-hóba kapok munkát, jobbára kisegítőit. A jobb állásokat mind betöltötték, és odafent északon a nedves hidegtől fájnak a törött csontjaim. Egy munkás béréből meg nehéz ekkora családot eltartani. Brandon bólintott, aztán folytatta az evést. Végül hátradőlt, összefonta a kezét, és nyíltan a férfi szemébe nézett: - Ami azt illeti, Mr. Webster, én épp vezetőt keresek az üzem élére. - Elhallgatott, és a szemben ülő férfi láthatóan összeroppant a székén. - Hallottam már magáról. Mr. Brisban ajánlotta, aki megvette a hajóját. Állítja, hogy maga jó munkaerő, és tapasztalat tekintetében bárkivel felveszi a versenyt. Az üzemet most indítjuk be, és szükségem van valakire, aki tisztában van mindennel. Szerintem maga ilyen ember, és ha akarja, magáé az állás. Mr. Webster elképedten bámult rá, majd magához térve boldogan elvigyorodott: - Kösönöm, uram. - Ígérem, nem bánja meg, hogy rám esett a választása. Megmondhatom az asszonynak a jó hírt? - Hogyne, Mr. Webster. Menjen csak. A részleteket majd később megbeszéljük. A férfi felállt, és feleségéhez ment, Brandon pedig a gyerekeket figyelte, akiket apjuk állásánál jobban izgatott a körülöttük levő rengeteg ennivaló. Hirtelen eszébe jutott, beszélgetés közben hogy esett a férfi pillantása újra meg újra a tányérjára, és ahogy most a családját nézte, arra gondolt, hogy az utóbbi időben látnivalóan kijutott nekik a bajból. Amikor Mr. Webster visszament az asztalához, Brandon komolyan nézett fel rá: - Bocsásson meg, ha tolakodó a kérdésem, Mr. Webster, de vacsoráztak már? A férfi idegesen felkacagott, és gyors magyarázatba fogott: - Dehogy, uram, rögvest idejöttünk, de a kocsin van ennivaló, majd eszünk azután. Brandon könnyedén elmosolyodott: - Nos, Mr. Webster, miután éppen most kapott meg egy jelentős állást, úgy érzem, van okunk az ünneplésre. Kérem, tolmácsolja meghívásomat a családjának. Megtiszteltetésnek venném, ha elfogadnák. - Hát... izé... köszönöm, uram, nagyon köszönöm - dadogta a férfi hüledezve. Míg a családjához ment, Brandon odaintette a felszolgálót, és kiadta a rendelést. Hamar székek kerültek egy közeli nagy asztal köré. A Webster család csendben letelepedett, Brandon pedig udvariasan felállt, amikor Mr. Webster az asztalához vezette a feleségét: - Hadd mutassam be a feleségemet, Leah-t, Birmingham kap'tány. Brandon meghajolt: - Örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Webster - mondta tiszteletteljesen. - Remélem, ön és a gyermekei jól érzik majd magukat a mi vidékünkön. Az asszony félénken elmosolyodott, míg a baba anyja keblére rejtette az arcát. Brandon megvárta, amíg éhüket csillapítják, és csak aztán fordította ismét az üzleti kérdésekre a szót: - Még nem beszéltünk a béréről, Mr. Webster. Ajánlatom a következő: Húsz fontot kap, és az üzem mellett szállást, ha pedig sikeres a vállalkozásunk, maga is részesedik belőle. A férfi nem talált szavakat, csak biccentett.

121

- Itt egy hitellevél. A charlestoni bankomnak szól - folytatta Brandon, és átadott egy papírt, amit a zsebéből húzott elő. - Ebből kifizetheti az ellátásukat, és ha talál rendes, megbízható munkásokat, ez is elegendő, hogy magával hozza Őket. Van talán adóssága, amit meg nem rendezett? Mr. Webster furcsállkodva ingatta a fejét: - Nincs, uram. A szegény nem kap hitelt. - Rendben - bólintott Brandon, és egy zacskót vett elő a mellényzsebé-hői - Itt van száz font útiköltségnek - számolt ki tíz érmét az asztalra. - A hazaérkezésemtől számított egy héten belül várom. Van kérdése? A férfi tétovázott, majd belevágott: - Nem szívesen dolgozom rabszolgákkal vagy elítéltekkel, uram. - Maga az én emberem, Mr. Webster - mosolyodott el Brandon. - Magam is azt vallom, hogy a fizetett munkaerő a legmegbízhatóbb. Az asztalokat leszedték, a nagyobb gyermekek egymás között sutyorogtak, míg a kicsik elnehezült pillával ültek a helyükön. Brandon elnézte a csendes kis csapatot, és saját gyermekére gondolt. - Szép családja van, Mrs. Webster - jegyezte meg. - A feleségem most várja az első gyermekünket. Valamikor márciusban szül majd, és alig várom, hogy otthon legyek már. Az asszony félve elmosolyodott, de zavarában válaszra már nem futotta. A megegyezést megpecsételendő a két férfi felállt, és kezet fogott. Brandon gondolataiba mélyedve nézte, ahogy a Webster család kitódul, majd visszaült a helyére, és belekortyolt a borába. Egy csinos nő állt fel az egyik asztaltól; merész pillantással már régen méregette Brandont. Haja tűzvörös volt, ruhája mélyen kivágott, és Brandon duzzadó pénzes zacskója csak felkeltette az érdeklődését. Kihívó léptekkel közeledett a férfi asztalához, nyomatékosan egy üres széknél állt meg, és hagyta, hogy ruhaujja fedetlenül hagyja egyik vállát: - Üdvözlöm, nagyuram - dorombolta. - Nem fizetne egy pohár italt egy magányos hölgynek? Brandon hidegen pillantott fel: - Elnézést, de ma este más dolgom van, asszonyom - felelte. - Kérem, bocsásson meg. A nő sértődötten fordult sarkon, George pedig fellélegzett, hiszen korábban már felfigyelt a nő feltámadó érdeklődésére. Mióta egy hónapja megérkeztek a Fleetwooddai, tanúja volt, ahogy kapitány egyik lotyót a másik után utasítja vissza, és egyedül bújik ágyba. He nap végre hazaindulnak, és a kapitány otthon sem könnyíthet magán, tekintettel felesége előrehaladott állapotára. Mégsem nyúlt nőhöz óta, hogy eljöttek otthonról. George megkétszereződött tisztelettel csóválta a fejét: - Szegény kap'tány! Mély sebet ejtett rajta az én kis assz'nyoi Belopódzott a szivibe, oszt a kap'tány ébren is őt láttya, miközbí szíves némberek parádéznak az orra előtt. Bizony, szegény kap'tány sosem lesz mán a régi. George Brandonra emelte a kupáját, aki szolgáját észre se véve ál fel az asztalától, és ment fel a szobájába. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, lassan levetkőzött, de gondolatai csak egyvalami körül forogtak. Amikor az ingét egy szél hajította, a szoba sarkában álló hosszú tükör elé lépett, és alaposé szemügyre vette magát. Jóképű fiatal férfi nézett rá vissza, izmoz, magas, széles vállú, keskeny csípőjű, Brandon mégis mély sóhajtással kétségbeesetten fordult el tőle: Az ördögbe is - gondolta -, nem vagyok olyan visszataszító, hogy egy csinos kis nő ilyen hányavetin utasítsa vissza a közeledésem! Hogy is próbálkozhatnék nála, amikor úgy utál, hogy még azt sem bírja elviselni, ha mellette alszom? Szórakozottan járkált fel s alá: - Ezer és egy nőt ismertem itthon és idegenben. Miért, vajon miért. van az, hogy éppen ez az egy fog ki rajtam, és csinál belőlem tökkelütött bolondot? A legfennhéjázóbb is úgy tette szét a lábát, mintt kegyet gyakorolnék azzal, hogy lefekszem vele. Heather színe előtt mégis megkukulok, és nem találom a megfelelő szavakat. Az ablakhoz ment és kinézett. Tudta, hogy nem is kellene messze mennie, hogy női társaságot találjon, s ettől vágya csak nőtt, de nem a kinti ismeretlenekért, hanem egy emlék, egy édes álom után. Gyengéden gondolt a lány esti fürdőtől még harmatos, lágyan selymes bőrére, amelyen megcsillan az aranyos gyertyafény, sötét, hullámos fürtjeire, ahogy szétterülnek alvás közben a párnán, és arra vágyott, hogy drág szerető karok fonják át a nyakát, a telt, rózsás ajak az övét keresse és a meleg, fiatal test szerelemmel tapadjon hozzá, a kis fehér foga a fülét harapdálja, hogy ezzel is vágyát csigázza. Néma csalódottsággal fordult el az ablaktól, és öklével a tenyerébe nőtt: Istenem! Ez a csendes szűz eltaszít magától, és én összeroppanok! - gondolta. - Miféle átok ül rajtam, hogy így remegek? Italt töltött magának, és a pohárral egy székre rogyott, hogy megoldhatatlan problémáján rágódjon:

122

- Azóta, hogy bevonszolták a kabinomba, nem voltam mással. Ez a kis Heather, ez a lápvidéki bíbor virágszál ellopta a szívemet, és most is nála van, neki dobog, nem oszthatom meg mással. De mielőtt még megtette, a szívem már elárult. Becsukott előttem minden ajtót, eeyet kivéve, azt meg én csaptam be dühömben. Istenem, hogy is szerethetem ennyire! Azt hittem, felette állok az érzésnek, amit más férfiak oly szívesen tárnak a világ elé. Világfínak képzeltem magam, aki ki nem ejt a száján ilyen közönséges szavakat, és nem csinál nagy ügyet abból, hogy feleségül vesz egy tapasztalt nőt. Heather ártatlansága mégis úgy megsebzett, hogy nem is keresek enyhet más ágyában. Térdére könyökölt, és bánatosan lelógatta a fejét: - Még amikor a szüzességét elvettem, akkor is olyan gyönyört nyújtott, mint egyetlen más nő sem. Megfogant tőlem, és nem csalt meg mással, én pedig attól a legelső pillanattól fogva a szívembe zártam; minden gondolatom csak körülötte forog, s még álmomban is őt látom, nem vágyom másra, mint hogy szerelmében részesítsen. Felemelte a fejét, és hátradőlt: - Lassan közeleg az ideje - tűnődött, míg kortyolt egyet, és egyben új elhatározásra jutott. Kivárom a kellő pillanatot. Udvarolni fogok, s gyengéden magamhoz édesgetem. Akkor talán az enyém lesz. Lehajtotta a maradékot, és ágyba bújt; a lelkében felismert szerelem és döntése - hónapok óta először - gyorsan álomba ringatták. Harthaven felett borús volt az ég, az éjszaka sötét és az esőtől eltekintve csendes, mintha az egész világ elbújt volna a vihar elől egy barátságos kis zugba. Heather körülnézett a szobában; ellenőrizte, hogy eltüntette-e rövid ottlétének minden nyomát. Brandon elutazása óta sok éjszakát töltött itt, hozzászokott, élete részévé vált. Lenézett a nagy ágyra, amely hívo-gatoan terpeszkedett előtte, és belesajdult a szíve, hogy itt kell hagynia, és visszatérnie a kisebb ágyba, a nappaliba. Vágyakozva sóhajtott fel, és átment a szomszéd szobába. A gyerekszoba ajtaja is nyitva volt, így fogott egy gyertyát, és ott is körülnézett. Megsimogatta Brandon gyermekkori hintalovát, majd a bölcső mellé állt, és elsimította rajta a takarót: Furcsa, de mindenki meg van győződve róla, hogy fiú lesz - gondolta, s meglebbentette az ágysátor csipkéjét. - A férjem persze kijelentette, hogy az lesz, és ki tagadná meg tőle a jogot az örökösre? Elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogy bosszúból lányért imádkozott. -Szegény kislányom, ha az vagy, most örülj az életnek, míg lehet, utána úgyis belekékülsz. Egy utolsó pillantást vetett a szobára, majd a nappalin át visszament a közös hálóba, ahol vidám tűz lobogott a kandallóban. Egy nagy, puha karosszékben elterpeszkedett, és tűnődve bámulta a táncoló lángokat. Felsóhajtott, mert gondolatai már Brandon hazatérése körül forogtak. Néhány hete írt rövid levele kurta volt, és csupán hazaérése körülbelüli időpontjának közlésére szorítkozott. Hogy fog viselkedni? Gyengédebb vagy ellenkezőleg, kiszámíthatatlanabb lesz? Talált-e magának egy északi lányt, akivel vágyát csillapíthatta? De neki, a feleségnek, a másik szobát, a másik ágyat adta,.. Azelőtt sem bírt látni, gondolta szomorúan. Hát még most, elnehezedve, formátlanul, amikor totyogok inkább, mintsem megyek, és nőre már alig emlékeztetek. Ha így felpuffadva lát, meg is érteném, hogy tartózkodó volna velem szemben. Jaj, Brandon, bárcsak gyöngédebben fordultam volna feléd, amikor még lehetőségem volt rá!, sóhajtott fel, és lehunyt szemmel hátrahajtotta a fejét. Akkor talán most közös ágyban aludnánk, és nemsokára engem melengetnél itthon. Bebizonyíthatnám, hogy nem is kell más ágyába kívánkoznod. A tűzbe nézett, és hirtelen harag vett erőt rajta: Vajon miféle szenvedélyes ringyót csípett fel, amíg fent járt északon? Ki lehet az a kényes nőszemély, akivel az ágyát megosztotta? Dühe csillapultán ismét szelídebb gondolatok kerítették hatalmukba: Soha nem tettem volna a lábam erre a partra, nem láttam volna még ezt a házat, ezeket a kedves, szeretetre méltó embereket, ha a sors akaratából nem szüzességemmel kell megfizetnem érte! Nincs más hátra, ezt kell a magam javára fordítanom; ha megszültem a gyermekemet, és visszanyertem korábbi alakomat, nőiességem fegyvertárával kell magamhoz csábítanom a férjemet. Édes emlékekkel melengette a szívét, míg karját maga köré fonta, amikor a fogadóban oly gyengéd, szinte szerető volt vele, vagy hogy a hajón gondosan ápolta. És még Louisával szemben is megvédte és eljátszotta a szerető kedves szerepét. Lehet, hogy összeráncolt homloka mögött szívesen gondol rám? Ha gyengéd, odaadó hitvese volnék, talán még meg is szeretne? Ó, édes szerelmem, mert szerelemmel szeretlek, eljön-e a nap, amikor valóban a férjem leszel, aki mindenkinél jobban szeret? Karodba veszel-e, és úgy simogatsz majd, mint a kedvesedet? Ó, istenem, beleremegek a gondolatba, hogy bennem találja meg mindazt, amit csak nőtől kívánhat!

123

Leégett a tűz. Heather felállt, és a halványuló fényben még egyszer megállt a hívogató, széles ágy mellett. - És te, drága nyoszolya, esküszöm, nemsokára ismét a súlyom alatt nyögsz majd! Nem maradsz már soká magányos, mert a szívét magam felé hajlítom, s ebben az idő is engem szolgál majd. Ráveszem, hogy közösen használjunk, hogy szeressen és körüludvaroljon, mintha még hajadon volnék. Türelmem begyógyítja mindkettőnk fájó sebeit, s karomban, szerelmem által nyer majd vigaszt, amíg csak élünk. Felsóhajtott, és átment a nappaliba; már másként nem is gondolt rá, most, hogy eldöntötte, átmenetileg használja, amíg el nem foglalja az őt illető helyet. Lefeküdt, és bátrabban várta az álmot. Brandon hazaindulása előtt jó néhány nappal a kocsit a hajtóval és Leopolddal már előreküldték a városba, hogy a család egy barátjánál szálljanak meg, amíg Brandonnak szüksége nem lesz rájuk. Az egyik ritka napfényes napon Heather kihasználta, hogy végre nem esik, és átment a konyhaépületbe, hogy Ruth nénivel csevegjen, s többet is megtudjon a jenki ételekről, különösen pedig Brandon kedvenc fogásairól. Teát szürcsölve kuporgott a magas széken, amíg az idős asszony főzött és magyarázott, és meglepődött a felismerésen, hogy Ruth főzési tudománya a megérzésen és tehetségen, nem pedig a tudáson alapul. Az ételkészítési módszerek taglalása közben derült fény, hogy ösztönösen érez rá, milyen ízt ad különféle fűszerek és ételféleségek egyvelege, így akár egy egyszerű fogásból is sajátos ízmamort tut fakasztani. Távoli kiabálás vetett véget a kellemes időtöltésnek. Egy perc sem telt bele, és Hatti robbant be lihegve: - Bran gazda... Bran gazda vágtat, mint a villám a hátsó úton! Ha-ha! - kuncogott hangosan. - Úgy száguld, hogy kinyúvasztja azt a nagy fekete lovat. Heather szeme elkerekült, és rémülten csúszott le a székről. A hajához, ruhájához kapott, és elborzadva kiáltotta. - Jaj, biztosan rémesen nézek ki! Gyorsan... De a mondatot félbehagyta, és átszaladt a nagy házba. Keservesen szedte a lépcsőfokokat, s közben Maryt szólongatta. A lány futva került elő, és előtte ért fel a nappaliba. Heather meghagyta, hogy készítsen ki egy másik ruhát, amíg hideg vizes ruhával letörli az arcát, és megcsipkedi, hogy pirosabb legyen. Lerángatta magáról a ruháját, és a sárga muszlinruhába bújt, amit Mary sietve kapcsolt be: - Siess már, Mary! - sürgette. - Siess! Brandon jön! Mindjárt itt is lesz! Lesimította a haját, megigazgatta a ruháját, és lesietett a lépcsőn, ki a verandára, épp, amikor Brandon lassú léptekkel végigvezette Leopoldot az ösvényen. A kényelmes tempó csupán a látszat volt; Brandon agyonhajszolta a lovat, s az most verejtéktől habos szőrrel, zihálva poroszkált vele a házhoz. Brandon alig várta már, hogy viszontlássa ifjú feleségét. Túlzottan is ráérősen kocogott a verandához, és szállt le a lóról, majd a kantárt egy fiú kezébe nyomta, utasította, hogy a lovat alaposan csutakolják le, és a vizére is vigyázzanak, járassák is meg, és csak amikor végzett, akkor fordult a felesége felé. Arcát boldog mosoly derítette fel. Míg felment a lépcsőn, tekintete beitta az elébe táruló látványt, annak minden kis részletét. Átölelte az asszony derekát, és gyengéd csókot lehelt az ajkára. Heather édesen rámosolygott, és könnyedén hozzábújt, amíg a férfi bevezette a házba. - Jól utaztál? - kérdezte halkan, mialatt Joseph elvette Brandon kalapját. - Rémes idő volt errefelé, aggódtam is érted. - Nem kellett volna, édesem - mondta a férfi, s szorosabban ölelő magához. - Az idő már New Yorkba menet kitombolta magát, és visszafelé gond nélkül utaztam. Mi újság itthon? Elkészült a gyerek szoba? Heather ragyogó tekintettel, buzgón bólogatott: - Megnézed? - Hogyne, szívesen. Heather boldog mosollyal karolt bele, és engedte, hogy felsegítse a lépcsőn. Mászás közben Brandon a hasára nézett: - Jól voltál? - kérdezte végül. - De mennyire! - lelkendezett Heather. - Pompás egészségben vagyok Hatti szerint rólam lehetne a várandós anyákat mintázni, de remekül is érzem magam. - Keserves képpel nézett le gömbölyű pocakjára: - Csak a lábam nehezen bírja, és félek, nem vagyok valami vonzó látvány. Brandon felnevetett, karjával átölelte, és maga felé fordította az állát, hogy a szemébe nézhessen. - Amíg a fiamat várod, drágám, nem is képzeltem, hogy takaros kis hajadonnak látszol majd. De még így, elnehezülve is sok karcsú lányt sápasztana el ragyogó szépséged. Heather kedvesen rámosolygott, és a mellére simult; a válasz boldoggá tette. Brandon körbejárta a gyerekszobát, míg a felesége hátratett kézzel álldogált, és izgatottan leste, mit fog szólni. A férfi

124

eltolta a szúnyoghálót, és lehajolt, hogy bekukkantson a kiságy csipkés sátra alá. Itt egy bölcsőt ringatott meg csizmás lábával, miközben mosoly játszott az ajkán, ott a halványkék falat vagy a habfehér függönyt csodálta meg. Vigyázott, hogy csak a fényes padlón járjon, és ne lép jen a tarka szőnyegekre, majd kíváncsiságból kihúzott egy fiókot, amiben csinosan összehajtogatott babaruhák sorakoztak; némelyiket a felesége még akkor varrta, amikor ő elutazott. Heather a fából faragott hintalóhoz lépett, és a festett, piros nyereg felett finoman megbökte, hintáztatta: - A padláson akadtunk rá - mesélte Brandonnak. - Hatti azt állítja, hogy a tiéd volt, ezért is hozattam le Ethannal. Amikor a fiunk elég nagy lesz már, hogy ráülhessen, elmondom neki, hogy ezen valamikor az apja lovagolt. Brandon mosolyogva odalépett hozzá: - Remélem, ez nem fut el vele egy alacsony ág alatt. Heather nagyot kacagott, aztán egy drága hintaszékre mutatott: - Jefftől kaptam. Hát nem tüneményes? Brandon helyeslőén bólintott, aztán csúfondárosan jegyezte meg: - Ez rávall. Mindig is szerette, ha álomba ringatják. Heather éppen valami másra akarta felhívni a figyelmét, amikor elszörnyedve kapott észbe: - Ó, istenem, Brandon, hiszen te még nem is ettél! Biztosan éhen halsz, én meg csak fecsegek összevissza. Gyorsan utasította Maryt, hogy küldessen fel egy tálca ennivalót, és készíttessen fürdővizet. Brandon átment a hálószobába, levette a kabátját és a nyakravalóját. A csizmájánál tartott, amikor Heather utánament. Brandon hamiskásan nézett rá: - Nem vagyok már hajóskapitány, szívem - jegyezte meg. - Takaros összegért adtam túl a Fleetwoodon. Mostantól minden napot itthon töltök. Heather boldogan mosolygott; szívből örült, hogy a helyzet így alakult. A szolga ennivalót hozott, Heather pedig leült Brandonnal szemben és figyelte, ahogy eszik. A bizalmas együttlét, s az, hogy ráébredt Brandon iránti szerelmére, örömmel töltötte el. Míg a tálcát kivitték, elkészítették Brandon fürdővizét. Heather ellenőrizte, hogy elég meleg-e, mielőtt intett a cselédeknek, hogy távozhatnak, majd sietett kikészíteni a friss fehérneműt. Brandon lassan ereszkedett bele a forró vízbe, néhány percig csak feküdt benne, és élvezte. Végül felült, hogy beszappanozza magát, Heather pedig a szivacsért nyúlt, belemártotta a vízbe, és várakozóan a férjére nézett, hogy helyesli-e. Brandon hosszan nézett rá, mint aki fontolóra veszi, hogy engedélyezze-e, majd odatartotta a hátát: - Jól dörzsöld le, szívem. Úgy érzem, mintha vastag piszokréteg volna a hátamon. Heather boldogan látott neki a feladatnak. Alaposan beszappanozta Brandon izmos hátát, vállát, majd huncutul egy nagy B-betűt rajzolt a szappanhabba, elé pedig kacagva egy H-t. Brandon szemöldökét felvonva, ferde mosollyal nézett hátra: - Mit művel ott, kisasszony? Heather nevetett, és a feje felett kicsavarta a szivacsot: - Megbélyegzem, uram. Brandon hevesen megrázta vizes haját, amiből Heatherre is jutott. Az asszony boldogan kacagott, és biztonságos távolságra vonult visz-sza, onnan vágta Brandonhoz a szivacsot. Meglepetten kiáltott fel, amikor Brandon felállt, és kilépett a kádból, majd azon vizesen, szappanosán utánavetette magát: - Jaj, Brandon, mi jut eszedbe? - sikította vidáman. - Szállj csak vissza a kádba! Megfordult, hogy elmeneküljön, de Brandon két karjával átölelte, kád fölé emelte. Heather benne volt a játékban, és vígan együtt nevetett Brandonnal, amíg az kicsit bele nem mártotta a vízbe. Akkor felsikoltott, és szorosan átölelte a férje nyakát. - Ne, Brandon! Ne merészeld! Sosem bocsátanám meg! A férfi felmosolygott a szemébe: - Ejnye, édesem, az előbb akkora érdeklődést mutattál a fürdőm iránt, hogy már azt hittem, te is be akarsz szállni! - Tegyél le - könyörgött az asszony, és szája édes mosolyra görbült: - Kérlek! Brandon óvatosan talpra állította, és vigyorgott, amikor Heather karját fölemelve körbe fordult, hogy megmutassa vizes ruháját: - Jaj, Brandon, lehetetlen alak vagy! Nézd, mit tettél velem! A férfi nevetve húzta magához, hogy vizes karjával megint átölelje, épp gömbölyű pocakja felett, s karja az asszony lágy kebléhez nyomódott, kezét pedig a hasára szorította. Heather vele nevetett. - Minden tettemet vállalom, szívem. De annyira felbőszítettelek, hogy még nyolc hónap elteltével is haragszol? - ingerkedett.

125

- A ruhámról beszéltem! - javította ki Heather felháborodva. - Most aztán csupa víz vagyok, öltözhetek át megint. Légy oly jó, és kapcsold ki a ruhámat! Nem szeretném Mary segítségét kérni megint. - Megint? - kérdezett vissza a férfi. - Nem számít - hárította el Heather sietve. - Csak kapcsold ki, kérlek. A férfi engedelmeskedett, majd visszaszállt a kádba. Heather maga elé fogta a ruhát, és lehajolt hozzá: - Köszönöm - suttogta mosolyogva, és csókot nyomott az arcára, mielőtt kisietett a szobából. Ajka helye égett Brandon arcán, és bár visszafeküdt a vízbe, nyugalma elhagyta, képtelen volt a víz kellemes melegét élvezni. Egy mozdulatra lett figyelmes: magas állótükrében észrevette, amint Heather a másik szobában kilép a ruhájából. Leküzdhetetlen vágy ébredt benne, hogy akkor és ott megkérje, ossza meg vele ezt a nagy hálót, ma éjjel feküdjön mellé az ágyba, és hagyja, hogy átölelje, nem szenvedéllyel, hanem gyengéden, szerelemmel, ahogy egy férj szokta, amikor felesége ideje már közel. De az óvatosság megfontoltságra intette. Máskor is előfordult, hogy édes, készséges volt, mégsem sietett megosztani az ágyát. A mostani életmóddal oly elégedettnek látszik. Nem, döntötte el magában, most még nem, majd később. Ha már nem lesz mire hivatkoznia, nem hozakodhat elő az anyaság tartózkodásával. Akkor majd körüludvarolja, hogy a nagy ágy mindkettőjük súlyát érezze. Behunyta a szemét, és hazaérkezésére gondolt. Sosem hagyná el szívesen a feleségét, de hazajönni hozzá csodálatos érzés. Elnyújtózott, a forró víz lassan elzsongította teste fájdalmas megviseltségét, amikor gyors léptek verték fel, és a kitárt ajtóban Jeff vigyorgó képe jelent meg: - Illendőséged nem tiltja, hogy bejöjjek, bátyám? - kérdezte késői megbánással a hangjában. - Az enyém igen, de a tiéd nem - mordult rá Brandon akit felbosszantott, hogy kellemes gondolatait megzavarják. - Most pedig csukd be az ajtót, lehetőleg magad mögött. Jeff füle mellett elszállt a javaslat, és könnyedén, sarkával rúgta be az ajtót, miután besétált: - Ó, drága Brandon - bohóckodott -, csak kecses figyelmed kívántam elvonni, hogy... - hangját felemelte, hogy a másik szobában is hallják - ...sógornőmet megmentsem szokatlanul durva bánásmódodtól. Válaszképpen halk nevetés csendült fel az ajtó mögül. Jeff kuncogva tett le egy teli pohár konyakot és egy bontatlan doboz szivart a kád mellé. - Azért megtartlak - engedett Brandon meglágyulva. - Némi reményre mégis feljogosítasz. Heather lépett be, s boldog mosollyal üdvözölte Jeffet. Jó feleséghez illően férje ruhájával foglalatoskodott, azok beszélgettek, s jószerivel oda sem figyelt, amíg Brandon szóba nem hozta Websteréket. Akkor odament, hogy minden szót halljon. Brandon szórakozottan elvette Heather kezét a kád felhajló széléről, és füléhez dörgölte, míg Jeffnek mesélt. Az öccsének fel is tűnt, de csak később gondolkodott el a bátyja és sógornője kapcsolatában beállt fordulaton. Heather csak akkor eszmélt rá, milyen keveset is tud a férje természetéről, amikor Brandon a történet végére ért. Meghatotta a család balsorsa, de büszke volt Brandonra, amiért megesett a szive rajtuk. Szerelemmel, örömtől könnyes szemmel nézett fel, s tekintete Jeffével találkozott. Sógora elmosolyodott, majd visszafordult Brandonhoz, aki éppen mondott valamit: - Nos, egyébként a jövő heti postahajóval érkeznek. Jeff kivett egy szivart, és rágyújtott: - Akkor házat kell találnunk nekik - jegyezte meg. -Az üzem körül több is van - válaszolt Brandon. - Talán az a ház lenne a legmegfelelőbb, amiben Mr. Bartlett irodája volt. Jeff lekicsinylőén horkantott: - Azt hittem, maradásra akarod bírni őket. Ha azt a házat meglátják rögtön visszaszállnak a hajóra, és irány észak. Bartlett - tisztesség ne essék szólván - mocskos patkány volt, és az a ház rosszabb, mint egy disznóól. A szerencsétlen, tetves rabszolgalányokkal hetyegett az ágyakban. Még egy disznó sem lakna el ott, s te a Webster családot szeretnéd beköltöztetni? Esküszöm, felfordulna a gyomrod, ha meglátnád, hogy néz ki. - Láttam is - felelte Brandon álmatag mosollyal. - Ezért, gondoltam, holnap átnézünk, és kitakarítjuk. - Jobban jártam volna, ha befogom a szám - morgolódott Jeff barátságosan. - Véleményem szerint, ha ez a pillanat valaha is elkövetkezik, rögtön feladhatjuk az utolsó kenetet nevetett Brandon. Heather tudomást se vett az élcelődésről, hanem határozottan közölte: - Én is megyek. Nem bíznám rátok egy ház tisztességes rendbetételét. - Tétova arckifejezésük láttán sietve hozzátette: - Azért majd vigyázok, hogy senkinek se legyek útjában. Nem leszek terhetekre, megígérem.

126

A két férfi pillantása jókora pocakjára esett, és tekintetük beleegyező bólintásuk ellenére is elárulta alapos kételyeiket. A gazzal felvert, elhanyagolt ház előtt másnap népes társaság gyűlt össze. Elszörnyedve nézte a látványt. - Háát! - Hatti hangja csupa megvetés volt. - Nem csoda, hogy az az ember kénytelen volt mindent eladni, így tönkretenni egy házat! Mintha csak vadakat engedtek volna szabadon. - Úgy látszik, lesz mit csinálni - vigyorgott Jeff, és a kocsira dobta a kabátját. - Nem gondolod, Hatti? - Ne szaporítsuk a szót, hanem lássunk munkához - rendelkezett Brandon, és öccse kabátja mellé dobta a magáét. Két fiúval az udvart takaríttatta ki, amíg odabent felmérte a helyzetet. Hatti és Heather a nyomában jártak, és női szemmel vettek mident szemügyre. Heather fintorgott a padlót és a bútorokat ellepő rothadó étel, a vastag szemétréteg és piszok láttán, a mindent átható bűzről nem is beszélve. - Igazad van, Hatti. Itt csakis disznók tanyázhattak. A szolgák hamarosan minden mozdíthatót kihordtak az udvarra, hogy ott letakarítsák. Jeff a többi házban keresgélt használható bútorokat. Hatti az asszonyokat irányította, akik hozzá is láttak, hogy a padlástól a pincéig lesikáljanak mindent. Hatti férje és unokája, Ethan és Luké a kerttel és a ház újrafestésével voltak elfoglalva, míg George azt vizsgálta, hasznavehetőek-e a kinti tartozékok, és amikor elhanyagoltságukat látta, nekiállt megjavítani. Senki sem tétlenkedett. A nagy felfordulásban mindenki elfeledkezett Heatherről. Így aztán keresett magának tennivalót. Felhajtotta a ruhaujját, kendőt kötött a fejére, és egy hosszú nyelű kefével elkezdte kikotorni a társalgó kandallóját. A padkán üldögélve dolgozott, amikor legnagyobb rémületére hang harsant a háta mögött: - Miss Heather! Uramatyám, gyermekem! Kikészíti magát meg a babát! - Hatti sebesen úrnőjéhez csoszogott, és talpra segítette. - Miss Heather, arról szó sem vót, hogy maga is dogozik. Csak tanácsot aggyon. Ha Bran gazda észreveszi, hogy mit művel, bizonyisten frászt kap. Haggya csak a lányokat dógozni, akiknek nincs gyerek a hasában. Szépen üljön le, és ne erőltesse meg magát! Heather körülnézett az üres szobában, és elnevette magát: - Aztán mégis hova üljek, Hatti? Minden széket kihordtak! - Akkó' keresünk magának egyet, és szépen lecsücsül. Egy kopott hintaszékbe ültette Heathert, aztán elcsoszogott. Amikor az asszony könyvvel az ölében magára maradt a koszos ablak előtt, alig látott, ezért felállt, és végighúzta ujját egy ablaktáblán. Félrehajtotta a poros, mocskos függönyt, és megnedvesített ujjával csíkot húzott az üvegen. Félretette a könyvet, elszántan leszaggatta a kosztól szétfoszló függönyöket, majd vödörrel és ronggyal felszerelkezve látott hozzá az ablaktisztításhoz. Brandon egy kemény támlájú szék tetején találta, amikor bejött; éppen a felső táblákat mosta. Szidásra nem is fecsérelte az időt, csak odament és lekapta. Heather ijedtében felsikoltott. - Ha szabad kérdeznem, mit műveltél ott fent? - förmedt rá a férje. - Jaj, Brandon, halálra rémítettél! A férje letette a földre, és megrótta: -Ha még egyszer meglátlak azon a széken, kisasszony, akkor rémülsz majd halálra. Nem dolgozni hoztunk magunkkal. Csak társaságnak. - De Brandon, én... - Ne vitatkozz, Heather. Ülj le, és vigyázz a fiamra. Az asszony megadóan sóhajtott, s karját, mint aki mindenbe beletörődött, lelógatta a szék karfáján: - Társaságnak, na hiszen! Mind dolgoztok, én meg csak ülök itt, egymagam. Brandon kisimított egy homlokába hulló fürtöt, és könnyeden megcsókolta: - Ez az egész átkozott ház nem ér annyit, mint ha tudom, hogy nyugodtan ülsz - mondta. - Máris úgy bánsz velem, mint egy öregasszonnyal - biggyesztette le az ajkát Heather, és hintázni kezdett. - Szó sincs róla, szerelmem - nevetett csendesen a férfi. - Majd csak ha én is nagyon, de nagyon öreg leszek. Otthagyta, hadd olvasson, de Heather nem soká maradt egy helyben. Felállt, és körbejárta a házat. Az emeleten átment egy szobán, ahol fiatal lányok súrolták a padlót, és egy másikon, ahol két gyerkőc tapétázott éppen, végül le a földszintre, a konyhába. Megborzongott a látványtól, itt ugyanis még nem járt senki, és minden úgy volt, ahogy hagyták. Szalmasöprűt kerített, és söpörni kezdte a szemetet, eldobált csontokat. A felkavart portól tüsszögött és köhögött, nemegyszer félve az ajtóra pillantott, nem jön-e valaki. De hiába, az öregasszony észrevétlen lepte meg: - Miss Heather! - kiabált rá.

127

Heather felugrott, eldobta a söprűt, s kezét hátrakulcsolva, szégyenkezve állt. Hatti csípőre tett kézzel állta el az ajtót. Szája haragosan legörbült: - Nem tesz ám jót magának, ha belélegzi ezt a sok port! - szidta. - És ha nem ül le rögtön, még itt szüli meg azt a szegény gyereket, ebben a mocsokban! Megyek, oszt hívom Brandon gazdát. Majd ő ráncba szedi. Azzal megfordult és elvonult. Heather maga elé mormogott, hogy ugyan mennyivel jobb, ha valakire alaposan ráijesztenek, és sértődön képpel topogott, amíg azok ketten vissza nem jöttek. Megálltak, és zordan rámeredtek: - Ön, asszonyom, bárkin túltesz makacsságban - sóhajtott fel Brandon. - Nincs mit tenni, valami könnyű feladattal kell megbízni. Nem nagyon tudta, mi legyen az, amíg Jeff be nem kiabált az udvarról. Néhány fiú hatalmas hordókat tett le, amikor kiértek. Amikor Jeff leemelte a tetejüket, különféle edények, kannák és más háztartási eszközök kerültek elő. - Azt hiszem, Mrs. Bartlett ezt a rabszolgáknak szánhatta - morfondírozott Jeff. - De az üzemben akadtam rá, így feltehetően Mr. Bartlett meg se mutatta a szerencsétleneknek. - Mr. Bartlett nős volna? - csodálkozott Heather, hiszen nem felejtette el, miket mesélt róla Jeff előtte való nap. - És méghozzá milyen kedves felesége van - bólintott Brandon. Bár nyilván vak, ha együtt tud élni a férjével. Egész Charleston tudja, miféle ember az ura. - Fehér söpredék az, nem más! - morgóit Hatti, és maga elé motyogva ment vissza a házba: - Régen fel kellett vóna már lógatni... Brandon belekukkantott a hordókba, aztán Heatherre hunyorított abban a boldog tudatban, hogy megtalálta a számára megfelelő munkát: - Nos, kis szorgos hangyám, azt hiszem, ezzel nem keveredsz kalamajkába. Válogasd ki, és tedd félre Websteréknek a legjobbakat. Nem is szülne jó vért, ha visszaadnánk az egészet Mrs. Bartlettnek, mert rögtön gyanakodni kezdene a férjére. Heather kis kacér mosolyt küldött felé, míg a férfi lesegítette a roskatag lépcsőn, Brandon majd elolvadt tőle, s mint a jó bortól, egy kicsit meg is mámorosodott. Jeffre is alig figyelt oda, mert akkor is azt leste, hogy kutat Heather a hordókban. Végül kénytelen volt hátat fordítani a feleségének, hogy Jeff mondanivalójára összpontosíthasson. Egy perc sem telt bele, és Jeff szava mondat közben elakadt; Brandon mögé bámult és vigyorgott, amíg Brandon is meg nem fordult, és észre nem vette, hogy Heather fejjel lefelé lóg a hordóban, év teáskannát próbál kihalászni. - Az ördögbe is! - ordított fel. A kanna visszapuffant, Heather pedig félrecsúszott fejkendővel, állán nagy zsírfolttal került elő. Arcából kisimította a haját, úgy nézett a férjére. Jeff hahotában tört ki, Brandon pedig elkeseredetten csóválta a fejét: - Jeff, csomagoltasd ki a fiúkkal ezt a holmit! Tegyék ki az egészet a verandára - mondta, aztán kiemelt a hordóból egy porcelántálat, hogy Heather lássa magát benne. - Te pedig, szurtosképű kisasszony, ennél nehezebbet nem emelhetsz fel. Megértetted? Heather buzgón bólogatott, és megpróbálta letörölni a zsírfoltot. - Hagyd, csak rosszabb lesz - forgatta a szemét Brandon. - Majd én. - Heather kötényének sarkával finoman letisztogatta felesége állat. - Most pedig légy jó kislány, különben hazaküldelek - könyörgött behízelgően. - Igen, uram - válaszolt Heather szelíden, és Brandon gyengéden megsimogatta a tekintetével. Heather végre talált elfoglaltságot, így nem okozott több fejtörést. George a délelőtt végére kitisztította és működésbe hozta a kutat. Jeff a kunyhók átkutatása után egész komoly bútorkészletet halmozott fel; munkája gyümölcsét az előkertbe zsúfolta. Hatti ebéd előtt tisztának minősítette az emeletet, a ház eleje pedig már ragyogott a friss meszeléstől. Mindenki felhagyott a munkával, és a kocsiról hatalmas teli kosarakat cipeltek a kertbe, hogy meglökhessék a hasukat. Ebéd után ki-ki kedve szerint - a napon vagy az árnyékban heveredett le. Heathernek egy dunyhát tettek le egy magas fenyő alá, és Brandon is ledőlt mellé, míg Jeff egy közeli, ősrégi ládának támasztotta a hátát, és mosolyogva figyelte őket: - Már kezdtem azt hinni, hogy ellene vagytok a közös hálóhelynek - jegyezte meg. - Azt ugyan nem egészen értettem, hogyan kerülhetett Heather éneikül ilyen helyzetbe, bár... ha meggondolom, egy éjszaka is elég hozzá, vagy nem? És azzal már be is kapta a legyet. Feszült csend lett. Heather összenézett a férjével. Kérdő tekintetére randon könnyedén vállat vont, majd felvont szemöldökkel az öccsére ezett, mintegy azt fontolgatva, megbízhat-e benne. De Jeff csak mosolygott, és lehunyt szemmel hátradőlt.

128

Délután - ha lehet - még többet dolgoztak. A földszint már csillogott, bármennyire lehetetlen vállalkozásnak tűnt is az elején, A szobák fenyőszappantól illatoztak, minden fénylett a tisztaságtól. Heather megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a napi teendőknek lassanként vége. Halálosan kimerült, piszkos volt, és izzadt. Nem úgy festett, mint egy nagy birtok úrnője. A kendő alól hosszú hajfürtök szabadultak ki, keblei közt izzadságcseppek gyöngyöztek. Ruháját elöl kinyitotta, hogy a hűvös szellő a bőrét is érje. Brandonon kívül nem maradt férfi a házban; miután a bútorokat behordták, a megmaradt tennivalókat női munkának nyilvánították. Az új dunyhákra tiszta huzat került, az edényeket elmosták, és betették a szekrénybe. Hatti és Heather a kitisztított tűzhely előtt álldogált; és arról beszélgettek, mi maradt még, amivel az érkező családnak házat lakályosabbá tehetnék. Hatti tudta, mi az, amit Harthavenben már félretettek, de itt fel lehetne használni, így egyikük sem vette észre, hogy már nincsenek egyedül. Heather az előtérnek háttal állt, Hatti pedig félig elfordult, s elmerülten csevegtek. Piszkos ruhájába, melle alatt megkötött kötényben Heather szolgálónak is beillett, hátulról látta, akár egy apró, karcsú néger lánynak is vélhette. Mr. Bartlett is ebbe a tévedésbe esett, amikor Hatti mellett megpillantotta. Hangtalanul ért mögéjük, és Heather csak akkor eszmélt fel, amikor egy durva mancs a lába közé nyúlt, és egy hang bömb a füle mellett: - Hohó! Micsoda finom kis falatot találtam magamnak! Öreg anyám, menj, és szólj a gazdádnak, hogy Mr. Bartlett látni kívánja. Aztán ne siess ám! Én addig játszom ezzel a kívánatos kis jószággal. Heather feldühödve fordult meg, míg Hatti meghökkenve penderült a betolakodó felé. Bartlettet kissé meglepte a fiatalabb nő fehér bőre, szeme színe, de arra gondolt, biztosan rabszolganő ő is; álmában sem jutott volna eszébe, hogy épp egy Birminghamet inzultál. Tekintete Heather ruhakivágásán időzött, megnyalta az ajkát, vigyora merésszé vált: - No, te édes kis nyuszi - mondta, és megragadta Heather karját - amint látom, valaki más már rád mászott. Tán a gazdád volt? Jó ízlése van, azt meg kell hagyni. - Kifelé hessegette Hattit: - Szedd a lábad, öregasszony. Ez fehér emberek dolga. A gazdátok, ha tetszik ha nem, kénytelen lesz osztozni. Összeszűkült szemmel, fenyegetően meredt az öregasszonyra: - Aztán nehogy eljárjon a nyelved, ha nem akarod, hogy tövestől tépjem ki. Hatti és Heather egyszerre tértek magukhoz. Heather felháborodottan sikított fel, és próbált a férfi keze közül szabadulni: - Hogy meri! Mit nem mer! - kiabálta. Hatti felkapta a keze ügyébe eső felmosórongyot, és vészjóslóan lengette meg az orra előtt: - Engedi el rögtön! Mars ki innen, fehér söpredék! Bran gazda fasírozottat csinál magából! Mr. Bartlett odalépett, és felemelte a kezét, hogy lekenjen egyet a néger öregasszonynak, amikor egy kemény pofon formájában hirtelen támadás érte Heather felől. - Hagyja békén! - kiáltotta Heather. Mr. Bartlett arcához kapta a kezét, és elképedve pillantott Heatherre: - Hé, te kis vadmacska! - Mars ki innen! - sziszegte Heather zihálva, és az ajtóra mutatott. - És ne merészelje még egyszer idetolni a képét! A férfi magához rántotta: - Nagy a szád, cseléd létedre! Heather dühösen verte a férfi mellkasát és arcát, szabadulni próbált, de az csak röhögött, és izzadt karjával lefogta Heathert: - Nagyon szíveden viseled ennek a néger asszonynak a sorsát, kislány - vigyorgott Heatherre. - De rosszul fogtál a dologhoz. Ha kedves leszel hozzám, nem bántom. No, mondd, mennyivel vagyok rosszabb a gazdádnál? Hatti ugyanakkor vágta hozzá a nedves ruhát, amikor Heather teljes erejével a rüsztjére taposott. Bartlett fájdalmas üvöltését elfojtotta a nedves felmosórongy. Sérülten, egyensúlyából kibillenve tántorgott ki az előtérbe, ahol egy vérszomjas, rongyot lóbáló hatalmas néger öregasszonnyal és a szappant tőrként döfésre emelő apró méregzsákkal találta magát szemközt. Szégyen a futás, de hasznos, így menekülni próbált, de alig ért a verandalépcső legfelső fokára, amikor hátulról upan vágták a szappannal. A szappan elszállt az udvar felé, s utána Mr. Bartlett is, aki egy szép bukfenc után nagy porfelhőt kavarva a hátán kötött ki . Magából kikelve tápászkodott fel, hogy két közönséges cseléd, ráadásul nő, bánjon így el vele! A kisebbik vadul csillogó szemmel bámult le a verandáról: - Most pedig hordja el innét a mocskos irháját, de sebesen, mert nem mondom kétszer! - förmedt rá, majd megvetően tette hozzá: Vagy a gazdám gondoskodik róla, hogy keservesen megbánja!

129

- Micsoda, te kis ringyó! - fuldoklóit Mr. Bartlett. - Majd megtanítlak én, hogy tiszteld a feljebbvalóidat! Fenyegetően közeledett, de a nagy felmosórongy elszállt a feje mellett, és a mocskos lé az arcára csöpögött. Hatti maga mögé rántot Heathert: - Most pedig, Mr. Bartlett - jelentette ki dühtől elmélyült hangon; lassan és kínosan érthetően -, ha valaha az életben még egyszer kezet emer emelni egy Birminghamre, úgy a fejére tekerem a felmosórongyot, hogy abban is fog aludni! Bartlett már nem vághatott vissza, mert abban a pillanatban gyors lépteket hallott, és amint megfordult, Harthaven urát látta haragtö eltorzult, vörös képpel feléje közeledni. Most megtudhatta, milye érzés farkasszemet nézni a halállal. Egy Birmingham feleségét sértett meg, ráadásul Brandon Birminghamét, a vad természetéről hirhedt férfiúét. Napbarnított bőre láthatóan elsápadt, de mozdulni sem bírt a rettegéstől. Brandonnak épp elég volt ennyi ahhoz, hogy vörös köd szálljon az agyára, és Barüetten kívül ne halljon, ne lásson mást. Még oda sem ért, öklét máris bosszúszomjas ütésre emelte, és úgy vágta képen Bartlettet, hogy annak felszakadt a bőre a jobb szeme felett, és megperdült a tengelye körül. Brandon újból ütésre emelte a kezét, de Bartlett - korához és súlyához képest - fürgén iramodott a kocsija felé. Brandon már éppen nyúlt utána, hogy befejezze, amit elkezdett, amikor Jeff közbelépett, és teljes erejéből földre rántotta a fivérét. Igyekezett lefogni, de Brandon elvakult dühében megkettőzött erővel rázta le magáról, és mire Jeff felnézett, a bátyja már szétvetett lábbal állt a porban, hangosan átkozta a gyors iramban elszáguldó kocsi utasát. Bartlett még egyszer felemelkedett az ülésről, és öklét rázta Brandon felé, aztán visszazöttyent, és gyorsabb vágtára ösztökélte a lovát. Brandon lassan lehiggadt. Még egy ideig nézte az immár üres utat, majd felsegítette Jeffet. Megrázta magát, ujjaival a hajába túrt, és a ház felé indult. Haragját aggodalom váltotta fel. Mire az első lépcső fokra ért, homloka elfelhősödött, de Heather szinte hisztérikus nevetéssel zuhant a karjába, arcát, nyakát csókolgatta; szemében könnyek ültek, s köténye sarkával tisztogatta le Brandon arcáról a port. Brandon értetlenül állt e szertelen viselkedés előtt, amit felesége izgalmának tudott be, és gyengéden egy székhez vezette, hogy megnyugtassa. Brandon - miután a feleségét leültette - Hattit vette elő, és amikor részletekre fény derült, Jeffnek csaknem megint erőszakkal kellett Brandont visszatartania. Arcán hevesen rángatódzott az izom, miközben megesküdött, hogy megöli Bartlettet. Heather megriadt: - Kérlek - suttogta, és megragadta Brandon kezét. Lehúzta magához, s tenyerét a hasára szorította, hogy érezze, gyermeke élénken ficánkol, elevenen mozog. Heather a szemébe mosolygott, megsimogatta az arcát: - Elég volt mára az izgalomból. Fejezzük be, amiért jöttünk, és menjünk haza. Amikor Jeremiah Webster megállt a ház előtt, azt hitte, Birminghaméké, s megjegyezte, milyen szép. A három Birmingham meglepetten bámult rá, s Brandon sietve felvilágosította tévedéséről. A férfi álla leesett az elképedéstől, és néhány percbe beletelt, amíg magához tért: - Hallod ezt, Leah? - fordult a feleségéhez. - Hallod? Ez a mi házunk lesz! Amióta Brandon ismerte, Leah most szólalt meg először. Szeme könnybe lábadt, és meghatottsága úrrá lett félénkségén: - Ez túl szép, hogy igaz legyen - suttogta, majd Heatherhez fordult bizonyosságért: - Itt fogunk lakni? Egy igazi házban? Heather bólintott, és boldog mosollyal köszönte meg a férjének, amiért ilyen jó volt ezekhez az emberekhez, majd karon fogta Mrs. Webstert: - Jöjjön csak, nézzünk körül bent is - unszolta. A két asszony, Mr. Websterrel a nyomában, bement a házba, Jeff pedig oldalba bökte a felesége után bámuló Brandont: - Még néhány jótett, és Grál-lovagnak hisz - kötekedett vele. Március vége felé meleg, napos idő köszöntött Harthavenre. Brandont keveset látták otthon; az üzembe állítás rengeteg idejét elrabolta. Websterrel gyakran látogattak el a folyó felső folyásánál fekvő fakitermelő telepekre. Az üzem mögötti holtágra egyre-másra érkezett a folyón leúsztatott rönkfa, de a fába mohón belemaró fűrészek sivítása még nem hangzott fel. Az üzem udvarán felhalmozott faanyaggal a düledező kunyhókat javították meg, és a rabszolgák helyett New York- ból - Mr. Webster hívására - két család és egy fél tucat egyedülálló férfi érkezett. Heather napjai egyhangúan teltek; forró, poros nappalok váltakoztak a hűvös, nyirkos éjszakákkal, hiányzott neki Brandon és Jeff társasága is. Bárhogy küzdött ellene, a napok monoton ritmusa kifárasztotta, és csak az apróbb teendők nyújtottak rövid fellélegzést. Az egy hónapon át tartó aszálynak tavaszi zápor vetett véget, utána pedig egész éjjel zuhogott az eső. Néhány nap alatt - a lehullott áldott víz hatására - a kert valósággal megújult. Szinte egyetlen éjszaka alatt a kiégett, száraz

130

téli ágak szövevénye helyén buja, zöld levélerdő termett. Szellő hozta a magnóliafák virágának nehéz illatát, és a fákra felkapaszkodott lilaakác dús fürtökkel omlott alá. A fák alatt azálea, oleander és ezerféle színes liliom pompázott, a szűk völgyekben kihajtott a csípős sombokor. A tavaszi kék égen vadlibák és vadkacsák raja húzott el, az erdők megelevenedtek a sok állattól. Heather e nagyszerűség közepette is érezte, hogy közel az ideje. Terhe lejjebb ereszkedett, és járás közben kínnal vonszolta a hasát. Hiába volt a természet szépsége, mégis ritkán merészkedett ki. Lassú volt, és nehézkes, bár valahányszor helyváltoztatásra szánta el magát, mindig akadt egy segítőkész kéz. Ha Brandon nem volt mellette -az üzemben vagy a fakitermelésen járt -, Jeff, Haiti, Mary vagy valamelyik cseléd állandóan a közelében volt. Egyik pénteken Harthaven vendégeket fogadott. Brandon hazatérését ünnepelték, és lerótták tiszteletüket a ház úrnője előtt. A délutánra várt vendégsereg számára már reggeltől fogva sütöttekfőztek, söröshordókat gurítottak a kis öböl hűs vizébe, és fiatal fiúk az előkészített gödrök fölött már forgatták a nyársra húzott fél marhákat és disznókat. Fairchild tiszteletes, a felesége és hét gyermekük érkezett elsőnek, majd nem sokkal később Abegail Clark nagy fekete hintója kanyarodott fel elegánsan az ösvényen a nagy ház elé. Ahogy teltmúlt az idő, úgy lett a hangulat is egyre jobb, és Fairchild tiszteletesnek komoly gondot okozott, hogy visszatartsa a férfiakat a túlzott alkoholfogyasztástól, a bokrok mögött megbúvó fiatal párokat pedig az enyelgéstól. Brandon parancsára csapra verték a söröshordókat, Jeff pedig előhozta a saját régi évjáratú gabonapálinkáját. Birminghamek kínálatával versengve mások is csapra ütötték a maguk hordóját. A gyerekek vidám zsivajjá futkostak a gyepen, és rengeteg limonádét ittak. Az asszonyok csoportokba verődve üldögéltek, hímeztek és pletykálkodtak, míg a férfiak a lovakat és a nőket csodálták, és képtelenek voltak eldönteni, kié a legfinomabb nedű. Sybil Scottra azonban mindenki felfigyelt. Drága, merészen kivágott ruhájában éles kacajjal menekült egy testes, köpcös, idősödő kereskedő elől, akinek szándékai - rajta kívül - mindenki előtt félreérthetetlenek voltak. Sybilt felajzotta a szokatlan érdeklődés és szigorú anyja távolléte; negédesen húzódott el a kereskedő mohó keze elől. Heathert meglepte, hogy ez a korábban tartózkodó lány most kacarászva, tiltakozást mimelve flörtöl az udvarlójával. Mrs. Clark hangos szipákolással és ernyőkopogtatással adott hangot felháborodásának: - Maranda Scott megbánja még a napot, amikor így szabadjára eresztette a lányát. Ez a szegény teremtés összetört szívvel marad majd a porondon. Tanácsra lenne szüksége szegénynek. Az a férfi drága ruhákkal, ajándékokkal lepi meg, de nem ígér semmi határozottat. Túl soká élt ez a nyomorult védetten, hogy most elbírjon egy férfival, főként egy ilyennel. - Olyan félénk fiatal lány volt korábban... - tűnődött el Heather zavartan a változás láttán. - Sybil, kedvesem, aligha fiatal - igazította ki Mrs. Fairchild. -A félénksége pedig már határozottan a múlté. - Nyilvánvaló, hogy Maranda lemondott róla - rázta a fejét Mrs. Clark szomorúan. - Elvette a kedvét, hogy nem sikerült egy Birminghamet fognia. Heatherre pillantott, aki a várandós kismamák rejtélyes módján, gömbölyűségében is káprázatosán szép volt. Halványkék organdiruhát viselt, amit a nyakánál és csuklójánál fodrok díszítettek. Hullá mos, sötét haját kék szalaggal kötötte fel, és még így, terhesen is sokan nézték irigykedve. A nagyasszony most egyenesen Heatherhez intézte a szót: - Mostanra már bizonyosan tud róla, hogy Sybil is kiszemelte magának a férjét, bár hogy erre a reménykedésre mi jogosította fel, azt elképzelni sem tudom. Brandon a körünkben levő legcsinosabb lányokat sem bátorította, ráadásul meg ott volt Louisa is, aki - mi tagadás – gyönyörű nő. Azt hiszem, akkor adta fel a reményt, amikor magát meglátta a templomban. Szégyen, gyalázat, hogy Maranda nem ébresztette rá, hogy hiábavalóan álmodozik Brandon felől, aki szinte azt sem tudta, hogy szegényke a világon van. - Sybil felé biccentve kereken kimondta: - Ami itt folyik, az egyedül Maranda bűne, de ő csak ül otthon, Brandont átkozza, és nem törődik a lányával, Mrs. Clark felindultan fejezte be kirohanását, és mintegy nyomatékul koppantott az ernyőjével. A fák alatt üldögélők felé Brandon és Jeff közeledett. Sybil, hogy lerázhatatlan lovagja fogdosását elkerülje, egy fa mögé futott, és csaknem Összeütközött Brandonnal, aki egy futó pillantás és udvarias biccentés után folytatta az útját. Szegény lány elkerekült szemmel ismert rá, és hosszan, elárvultán bámult utána. Vidámságát mintha elfújták volna; sápadt arccal nézte, hogy ül le Brandon a felesége mellé. Sybil kilátását egy nyitott hintó takarta el, amely az üldögélő csoport előtt állt meg. A drága ruhákban pompázó Louisa szállt le sietve, hátrahagyva kissé elképedt, új lovagját. Heather ölébe engedte a hímzést, úgy várta be. Louisa ragyogó mosollyal, vidáman üdvözölte a társaságot. Lovagja

131

is leszállt a hintóból, de Louisa észre se vette; minden figyelme volt vőlegényére összpontosult. Haragosan vonta össze a szemöldökét, amikor Brandon felállt, és Heather széke mögé lépett. Érdeklődése rögtön Heather felé fordult: - Jaj, gyermekem, ettől aztán egy életre tönkremegy az alakod! -affektálta, Heather nagy pocakjára nézve. - Mit tudsz te erről, Louisa? - csipkelődött Jeff. Louisa azonban tudomást se vett róla, hanem telt alakjára simuló, drága ruhájában körbefordult: - Hogy tetszik az új ruhám? Egy nagyszerű, tehetséges új szabót találtam! Egy kis anyagból valóságos ruhakölteményeket állít elő! -Undorodva ráncolta az orrát: - De olyan furcsa emberke! Látnotok kellene! Az embert nevetésre ingerli. - Élesen Heatherre pillantott: -Hazád fia, drágám. Arrébb vonult, hogy néhány fiatal párral váltson szót, lovagja pedij Brandont üdvözölte: - Hallom, megnősültél, Brand - húzta el a szót Matthew Bishí Brandon keze Heather vállára csúszott, miközben bemutattai újonnan érkezettnek: - Matt Jeffel együtt járt iskolába - magyarázta a feleségének. - Örvendek, Mr. Bishop - mondta Heather halkan, és rámosolygott. A férfi először Heather hasára nézett, és elvigyorodott, aztán az arcára, és ettől egészen elképedt: - Ez a feleséged? - kiáltott fel hitetlenkedve. - De hiszen Louisa azt mondta... Még idejében észbe kapott, mielőtt kimondta volna, miket hordott össze a barátnője arról a jelentéktelen kis koldusról, aki boszorkánysággal csalta Brandont az ágyába, hogy elhalássza az orra elől. Akkor is nehezen tudta volna Brandonról elképzelni, hogy - ha egy nő nincs ínyére – ilyen könnyen hagyja magát megfogni vagy ágyba csalni, hát mág házasságra kényszeríteni. Tudhatta volna, hogy a legcsinosabbat fogja meg. - Azt hiszem, megtréfáltak - mosolyodott el. - Brand, a feleséged egyszerűen bűbájos. Louisa éppen időben ért vissza, hogy hallja ezt a megjegyzést. Dühösen nézett az udvarlójára, belekarolt, majd mosolyogva fordult Brandonhoz: - Drágám, az estélyeid valóban páratlanok! - duruzsolta. - Még amikor kettesben voltunk, sem unatkozunk soha. Brandon meg se hallotta, mert éppen ifjú feleségétől kérdezte, hogy kényelmesen ül-e, de Abigail helyette is visszavágott: - Bámulatos, mennyire odavagy az estélyekért, Louisa! Ami meg a férfiakat illeti... e tekintetben sosem korlátoztad az érzelmeidet csupán egyre. Jeff szívből felkacagott, és Abegailre kacsintott. Louisa gyilkos pillantást vetett mindkettőjükre, majd még időben nézett Heatherre ahhoz, hogy lássa, mint dörgölődzik szerelemmel férje kezéhez, és súg valamit a fülébe. Tekintete az ölében heverő, félig már kész hímzésre esett; Heather egy zsebkendőbe hímezte bele Brandon monogramját: - Min dolgozol, drágám? - kérdezte ravaszkásan összeszűkült szemmel. - Ostoba varrásra fecsérled az időd? Azt hittem, Brandon mellett fontosabb dolgokkal kell foglalkoznod - mondta, Brandonra pillantva. - De belátom, hogy a te állapotodban kevés olyan igazi gyönyörűség van, amiben örömöd lelheted. Ami engem illet, én... - A varrás finom művészet, Louisa - vágott közbe Mrs. Fairchild, akit, úgy tűnt, teljesen leköt a hímzése. - Neked sem ártana, ha megtanulnád. Elfoglalja a kezet, a gondolatot pedig visszatartja a kevésbé kívánatos törekvésektől. Louisa észrevette, hogy nem tudja tönkretenni Heather mulatságát anélkül, hogy valaki meg ne védené a kis szürke egérkét, ezért átmérte-tileg elállt a bosszantásától, és arrébb ment. Lesz még alkalma, hogy önbizalmát megtépázza, addig is türelemmel vár. Felmosolygott a lovagjára, és kihívóan a karjához dörgölte a mellét. Nem olyan csinos, mint Brandon, nem is olyan gazdag, de megteszi, amíg azt a beképzelt, szerelemben jártas csödört vissza nem csalogatja. Maltnek, a belevaló agglegénynek se kellett sok biztatás. Magával húzta Louisát egy nagy bokor mögé, és szenvedélyesen ölelte át. Most ő izgatta fel Louisát, mohón csókolta, míg keze az ingváll alá csúszott, a meleg, telt idomokra. - Ne itt - húzódott el Louisa. - Tudok egy jó helyet az istállóban. Hatti jött ki egy tálca limonádéval, és Mrs. Clark szívélyesen üdvözölte: - Mikor hagyja itt ezt a bűn tanyáját, Hatti, és költözik hozzám? - kérdezte. - Tudja, hogy nekünk, öregeknek, össze kell tartanunk. - Nem mék én sehova, assz'nyom - kuncogott Hatti. - Nems kára egy új kis Birminghamet gondozhatok, és csak akkó' mék innét, ha a gazda kidob. Miss Heathertől a gazda összes öszvére se' cibálna el. A jelenlévők jót nevettek, és Hatti máris Heather kényelmén kezdett aggodalmaskodni:

132

- Jól ül, édeském? Nehogy kifárassza magát a sok üldögéléssel. Nem kell azt a babát siettetni, jön az magától is. Bran gazda, ne hagyja, hogy kifárassza magát, hallja? - Hallom, Hatti, hallom - nevetett Brandon. Sötétedés után lett kész a hús, és fáklyák fénye mellett láttak hozzá az evéshez. A meghívott családok nem jöttek üres kézzel: ízletes tálaktól roskadozott a hosszú asztal, és a vendégek lelkesen láttak a falato-záshoz. Szeltek a nyárson forgatott húsból, és a szeleteket a sorban állók tányérjára rakták. Heather és Brandon is körbejárták az asztalt, és válogattak a legfinomabb falalokból. Brandon elmagyarázta, mi micsoda, ha olyasmi került eléjük, amit Heather nem ismert, de amiről úgy vélte, hogy ízlene neki. Amikor az asztaltól a nyárshoz sétáltak, Heather meglepetten nézte a tányérját: - Olyan kövér vagyok, hogy járás közben nem látom a lábam, mégis így megrakom a tányérom méltatlankodott, és Brandon szájába tett egy falat kukoricalepényt: - Kénytelen leszel segíteni, Brandon. Nem tehetsz mást - mondta boldog kuncogással. Brandon is vele nevetett, majd forrón megcsókolta: - Bármit megteszek, ami neked örömet szerez, édesem - mondta felesége ragyogó szemébe nézve. Bármit, amit csak kívánsz. Amikor visszaültek a helyükre, Brandon könnyen szelt a véresre sütött marhahúsból; tányérját a térdén egyensúlyozta, míg Heather csak nézte, hova is tehetné le az övét. Összehasonlította férje hosszú lábát a magáéval. Brandon felnézett, és rajtakapta, amint kétkedve nézi a hasát. Nagyot nevetett, felállt, és odavitt kettejüknek egy kis asztalt: - Így már menni fog, asszonyom - mondta vigyorogva, amikor letette elé. Alig láttak az evéshez, Brandon észrevette George-ot, aki zsémbesen kucorgott a veranda sarkában, és egy faágat farigcsált dühödten. Brandont meglepte, mivel ritkán látta ilyen hangulatban, odaintette magukhoz: - Mi bánt? - kérdezte, amikor a szolga ódáén melléjük. George tétován Heatherre pislogott, majd nagy sokára így felelt: - Férgek vannak az istállóba', kap'tány. - Férgek? - kérdezte Brandon felvont szemöldökkel. - Azok, kap 'tány. Férgek - felelte George, és egyik lábáról a másikra állva Heatherre pislantott. Brandon átgondolta, majd megértőén bólintott: -Nem baj, George. Fogj egy tányért, és bántó gondolataid űzd el egy kis marhasülttel. Felejtsd el, amit láttál vagy hallottál. - Egén, kap'tány - felelte George. Amikor elment, Heather ártatlanul nézett fel Brandonra: - Talán patkányt talált George az istállóban? - Úgy is mondhatnánk - nevetett hangosan Brandon. Késő éjszakáig tartott a mulatság, Brandon sétálni indult Heatherrel a vendégek között, majd leültek a hölgyek közé. Barátai vonták magukkal és későre járt már, amikor el tudott tőlük szabadulni, hogy megnézze, hogy s mint van a felesége. Heather csendben hallgatta az idősebb hölgyek betegségről és női problémákról folytatott csevegését. Mrs. Clark már lefeküldt az egyik emeleti hálóban. Mrs. Fairchild férjével és gyermekeivel hazament. Brandon megfogta Heather kezét és talpra állította: - Hölgyeim, elnézésüket kérem, de elrabolnám a feleségemet. Hosszú és fárasztó nap áll mögötte, pihenésre van szüksége. Remélem, nem haragszanak. Sietve megnyugtatták, hogy ilyesmiről szó sincs, s maguk között megmosolyogták, ahogy gondoskodva felvezeti az asszonyt a házba. Odabent Heather fáradtan sóhajtott fel: - Köszönöm, hogy kimentettél - suttogta. - Félek, unalmasnak hittek. Semmi sem jutott eszembe, amivel kivívhattam volna a nagyrabecsülésüket, a szék egyébként is nagyon nyomott. - Sajnálom, édesem. Ha tudom, előbb érted jöttem volna. Heather férje karjára hajtotta a fejét: - Attól tartok, fel kell húznod az emeletre - mosolygott rá. -fáradtság egészen ledöntött a lábamról. Heves tiltakozása ellenére Brandon a karjába kapta, hogy felvigye. - Tegyél le, Brandon - könyörgött Heather. - Nehéz vagyok, bajod esik. - Ugyan már, asszonyom - kacagott a férje. - Még most is könnyű vagy. - Á, mit látnak szemeim? - hallatszott mögöttük egy hang. Semmi kétség, Louisa volt az, aki édeskés mosollyal közeledett feléjük. - Így viszed fel minden este, Brandon? - kérdezte bántó éllel. Még megerőlteted a hátad, drágám. Jobban kellene vigyáznod magadra. Mi lesz veled, ha eltörik a gerinced? Akkor nem sok hasznod veszi! - Nehezebb nőket is emelgettem már, Louisa... téged is beleértve - felelte a férfi közönyös arccal. Szerintem a feleségemnek még híznia kellene, hogy elérje a te súlyodat,

133

A gúnyos mosoly helyét dühös grimasz foglalta el, de mielőtt még elindult volna a lépcsőn, Brandon megjegyezte: - Apropó, Louisa, nem ártana kifésülni a hajad. Szalmát láttam benne. Heather diadalmas kis mosolyt vetett a másik nőre, és erősebben ölelte át a férje nyakát. Mivel Louisa még utánuk bámult, Brandon a nagy hálón át be Heathert a nappaliba. Egy székben üldögélt, amíg Mary egy spanyolfal mögött levetkőztette Heathert, aki nem szívesen mutatkozol így a férje előtt. Vár, amíg majd ismét karcsú lesz a dereka; ha lefogyott, akkor ismét levetkőzik előtte, megengedi, hogy nézze... és tegyen vele, amit akar. Másnap reggel lágy szellő motoszkált az ágya függönyei között, amikor Heather felébredt. Még most is fájt a háta, és szokatlanul fáradt volt, pedig legalább nyolc órát aludt. Amikor felkelt, érezte, hogy a teste lehúzza a hasát. Nehezen telt a nap. Az előző esti vendégek közül az utolsók késő délután távoztak, csak Mrs. Clark maradt, aki még néhány napig náluk vendégeskedett. Este Ruth néni pompás vacsoráját szolgálták fel, majd amikor leszedték az asztalt, a társaság átment a szalonba. Heather korán visszavonult, mert már az ebédlőszéken sem bírt ülni, hát még a szalonban. Brandon felkísérte, és a nappaliban hagyta, de Heather Maryt is elküldte, és egyedül vetkőzött le. Ki tudja, meddig pihent a sötétben. Hallotta, hogy Brandon is feljön, tesz-vesz a szobájában, majd minden elcsendesedett, amikor lefeküdt. Elaludt, de egy kis idő múlva felriadt. Lassan ébredt, mert valóságossá vált hasában a húzó fájdalom, nem hihette többé, hogy csak álmodik. Keze a hasára tévedt, és éber, tágra nyílt szemmel várta, hogy a fájás elmúljon. Tudta, hogy megkezdődött a szülés. A fájdalom ismét rátört, amíg úgy nem érezte, hogy teste minden izma megfeszül. Végül kiszállt az ágyból, hogy Maryt Haitiért küldje. Meggyújtott egy gyertyát az ágy mellett, s annak a fényénél vette csak észre, hogy foltos a hálóinge. Úgy döntött, hogy másikat vesz fel, és lassan a komódhoz ment. Félúton járhatott, amikor megtorpant, szája elnyílt a meglepetésből. A magzatvíz elfolyt a két lába között. Tehetetlen zavarában csak állt, amikor nyílt Brandon ajtaja, és a férfi meztelenül, köntösét magára rángatva jelent meg: - Heather, jól vagy? - kérdezte aggodalmasan. - Azt hittem, hogy... Elállt a szava, amikor meglátta tapadós, foltos hálóingét: - Jézusom, a baba! - Brandon - Heather még nem tért magához a meglepetéstől -, átnedvesedett a hálóingem. Olyan hirtelen történt. Nem is éreztem előre. Felbámult a férjére, mintha ez volna most a legfontosabb, majd kezdte kikötni a hálóing szalagjait. - Hozz, kérlek, egy másikat. Nem mehetek vissza az ágyba ebben a nedves hálóingben. Brandon a komódhoz rohant, turkálni kezdett, amíg már minden fiók kihúzva tátongott. Végül megtalálta a hálóingeket - természetesen legalul, és az elsővel visszafutott Heatherhez. - De Brandon, ez rózsaszín! - tiltakozott a felesége. - Fiunk lesz, és egy fiú nem viselhet rózsaszínt. Hozz egy kéket, kérlek. Brandon egy percig tátott szájjal meredt rá, aztán sikerült visszanyernie a lélekjelenlétét: - Isten a tanúm, asszonyom, nem érdekel, hogy fiú lesz-e vagy lány - kiáltotta. - Csak azt kérem, vedd fel, és hagyd, hogy visszasegítselek az ágyba. - Nem - makacskodott Heather. - Fiút szülök, és ezt nem veszem fel. - De asszonyom, az a fiú semmit sem visel majd, ha ideér, így tehát alig számít, te mit viselsz vitatkozott Brandon. - Felveszed végre? De Heather elszántan nézett vele farkasszemet, ajkát csücsörítette, és lassan a fejét rázta. Brandon elkeseredetten emelte magasba a karját, és amikor visszí rohant egy kékért, a hálóing a padlóra pottyant. Örjöngő keresgélés után rá is akadt egyre. Amikor elvette, Heather várakozóan nézs rá, de Brandon nem értette, mit akar, úgy összezavarodott: - Megfordulnál? - kérte Heather, amikor értetlenségét észrevett - Micsoda? - kérdezte Brandon bután. - Hátat fordítanál, kérlek? - ismételte meg Heather. - De asszonyom, láttam már kevesebb ruhában is... Elhallgatott, mert rájött, hogy most nem érdemes vitatozni; Heat nem nyugszik, amíg úgy nem lesz, ahogy ő akarja, és csak elodá; a dolgot, ha tiltakozik. Heather - mivel más nem akadt a közelben - Brandon hátára tét a kék hálóinget, majd levette, és a földre ejtette a másikat. - Asszonyom, siessen, mert különben itt helyben szüli meg gyermekünket! - sürgette Brandon. - Az első baba lesz, aki a fejéi pottyan. - Kétleném, drágám - kuncogott Heather, miközben felnyúlt tisztáért.

134

- Az isten szerelmére, Heather, abbahagynád végre a fecsegést, felvennéd azt a hálóinget! - De hisz nem fecsegek, csak neked válaszoltam - mondta az asszony, azzal áthúzta a fején a hálóinget, és a szalagot kezdte kötözni. - Meg is fordulhaszt. Brandon megfordult és felkapta. - De Brandon! - tiltakozott Heather. - Fel kell mosnom a padlót! - Az ördögbe a padlóval! - kiabálta a férfi, és fölemelte. Egy percig tétovázott csak, aztán gyorsan döntött. Heather szobájából a magáé ba sietett. - Hova viszel? - harciaskodott Heather. - Hatti sosem talál meg. Az egész házat be kell barangolnia, amíg meglel. Brandon óvatosan letette a nagy ágyra: - Ide. Elég válasz lesz, te kis szélkelep? Azt szeretném, ha itt szülnéd meg a fiamat... vagy a lányomat. - Nem lányom lesz. Én egy... De ekkor újabb görcs rántotta össze, hogy fájdalmában az ajkába harapott. - Felébresztem Hattit - mormolta Brandon, és gyorsan kimenekült. De az öregasszony már korábban észrevette Heather szobájában a fényt, és bölcsen arra következtetett, hogy megkezdődött a szülés. Mire Brandon leért az előcsarnokba, már ő is ott volt. - Siess! - kiabálta Brandon. - Mindjárt megszüli a babát! Együtt siettek fel, de Hatti közben a fejét csóválta: - Az még odébb van, Bran gazda. Az első gyermeknél sokáig szokott tartani. Jó pár órába beletelik még. - De fájdalmai vannak, Hatti! Csinálj valamit! - Sajnálom, Bran gazda, de a fájdalom ellen édeskeveset tehetek -mondta homlokát ráncolva az öregasszony, és a kínszenvedéstől vonagló Heather fölé hajolt: - Ne küzdjön ellene, gyermekem mondta, és kisimította az arcába hulló haját. - Amíg fáj, lihegve vegyen levegőt, aztán engedje el magát, így marad csak ereje a következőre. Hatti tanácsára Heather lihegni kezdett. A fájdalom enyhült, sőt még Brandonra is fel tudott mosolyogni, amikor az ágy mellé lépett, és leült a szélére. Brandon megfogta a felesége kezét, akinek azonnal feltűnt, milyen komor és nyúzott az arca. - Ezen minden anyának át kell esnie - vigasztalta a férjét. - A női sors része. Hatti felverte a háznépet, tüzet élesztett, és vizet forraltatott. Tiszta lepedőket hozatott, amiből néhányat - Brandon segítségével - Heather alá csúsztattak. A kék hálóinget felhúzták, és Heather meztelenségét egy tiszta lepedővel takarták el. Az idő múlását egyesek lassúnak, mások nagyon is sebesnek érezték. Hatti egy székben ringatódzott az ágy mellett, ha éppen nem az úrnőjével foglalkozott., míg Brandon szemmel láthatóan minden görccsel megviseltebb lett. - Hatti, szerinted még mennyi ideig tart? - nyögte ki aggodalmasan, a homlokát törölgetve. - Azt senki se tuggya, Bran gazda - felelte az öregasszony. - De ahogy látom, Miss Heather jobban bírja, mint maga. Miért nem mén le, és iszik abbó', amit úgy szeret? Ártani nem árt, de sokat segíthet. Brandon is szívesen lehajtott volna egy kis szíverősítőt, de maradt, hogy lehetőségeihez képest segítsen a feleségének. Heather a kezébe kapaszkodott, mint aki ott akarja tartani, és Brandon úgy érezte, nem hagyhatja magára, amikor így szenved, hogy a gyermekét megszülje. A kín ismét erőt vett Heatheren, aztán megint egy kis szünet következett. Brandon hideg vizes ruhával törölgette Heather arcát. Haját kisimította a nyakából, és egyre sápadtabb lett. Hatti az ágyhoz lépett, és megfogta Brandon karját: - Bran gazda, hagyja mán, hogy Jeff gazda keverjen egy italt -sürgette. - Rosszul néz ki - mondta, majd az ajtóhoz vonszolta, és finoman kituszkolta. - Menjen, oszt rúgjon be, Bran gazda. Rúgjon csak be nyugodtan, és vissza ne gyüjjön addig, amíg nem hívom. Nem kő nekem, hogy itt elájuljon, amikó' az assz'nyommal kell törőggyek. Brandon ostobán bámult a csukott ajtóra. Körülnézett, majd elveszetten leballagott a földszintre. A dolgozószobába nyitott be, ahol Jeff és George már várták. Jeffnek elég volt egy pillantás, hogy egy nagy pohár italt nyomjon a kezébe: - Tessék. Ahogy elnézem, nagy szükséged van rá. Brandon kábultan, a másik kettő pillantását észre sem véve, tisztán lehajtotta az italt, míg Jeff intett a szolgának, hogy töltse újra a gazdája poharát, de ezúttal vizet is keverjen a konyakhoz. Brandon felalá járkált, és amikor ivott, észre sem vette a különbséget. Jeff és George vigyáztak, hogy Brandon italába mindig több víz kerüljön, mint konyak. Jeff látta, hogy Brandon egyik drága szivarról a másikra gyújt, aztán egy-két szippantás után elnyomja. Kábultan ténfergett a dolgozószobájában, semmire és senkire nem figyelt, arra sem, hogy ő maga mit csinál. Többször is kiment az előcsarnokba, felnézett az emeletre, aztán visszafordult egy újabb pohár italért. A lépcsőn fel-alá szaladgáló lány többször is felriasztotta; az ajtóhoz de látta, hogy még hiába. Amikor

135

egy pohár gabonapálinkát gának konyak helyett, és lehajtotta jó egyharmadát anélkül, észrevette volna a különbséget, Jeff tudta, hogy most nincs e világon: - Vagy túl öreg vagy ehhez a megpróbáltatáshoz, Brandon, vagy az a kicsi lány odafent fontosabb számodra, mint bevallanád. Láttalak már félelem nélkül sebesült vaddisznót kergetni, most mégis olyan zavarodott vagy, hogy - bár ki nem állhatod - a gabonapálinkámat iszod. Brandon hozzávágta a poharát: - A pokolba is, miért nem mondtad? Miért töltőd belém, amikor tudod, hogy utálom? Jeff magában mulatva fordult George felé, aki csak mosolygott, és válaszképp megvonta a vállát. A fiatalabb fivér egy székhez ment, és fejét csóválva elvetette magát. Egy percbe sem telt, és márki is egyenesedett megint. Tollat ragadott, és buzgón számolni kezdett. Végül széles vigyorral nézett fel Brandonra; a végeredmény minden várakozását felülmúlta: - A számításaim szerint, Brandon, az első kikötőben töltött napodon kellett, hogy elvedd Toryt. George félrenyelt, köhögött és fuldokolt, Brandon viszont néma dühvei, nyakát behúzva nézett az öccsére. A nagy hálószobában Heather szótlan kínban vonaglott. Próbálta magából kipréselni a gyermeket. Mélyeket lélegzett, amikor a fájdalom alábbhagyott, de rövid könnyebbség után újra kezdődött az egész. Szorongatta Hatti kezét, és a fogát csikorgatta. - Már lassan láccik a feje, Miss Heather - biztatta az öregasszony. - Nyomja csak. Így ni. Sikítson, ha úgy könnyebb. Túl soká vót csendes, gyermekem. Heather nyöszörögni kezdett, amikor új fájdalomhullám rántotta össze. Igyekezett a feltörő sikolyt visszatartani, de amikor a kicsi feje megjelent, felszakadt belőle. A dolgozószobában Brandon elgyengülve rogyott egy székre, és a kezéből kihulló poharat George kapta el. Üveges szemmel bámult maga elé, és még Jeff meg a szolga is eltorzult meredtek egymásra; Heather sikolya őket is megrendítette. Hatti nyitott be; arcán széles mosollyal az alaposan bepólyált Birminghamet hozta megmutatni. Brandonhoz lépett, és félrehú a takarót, hogy lássa a gyermekét: - Fiú, gazdám. Szép, erős és egészséges kisfiú. Alig kerűt napvilá, rá, már felsírt. - Ó, istenem - nyögte ki Brandon lassan magához térve a kábulatból. Az apró, vörös, ráncos arcocskát nézte, majd lehajtotta az italát és úgy hordozta körbe a tekintetét, mint akinek sürgős szüksége le még egy pohár italra. George és Jeff közelebb somfordáitak, és boldog vigyorral csodálták a kis jövevényt, mintha nekik is közük lenne hozzá. Brando meg is feledkeztek. Jeff finoman megbökdöste a kicsi öklét: - Nem nagyon hasonlít Brandonra - jegyezte meg. George szeme ide-oda járt apa és fia arca között, de Hatti mars ellenvetéssel élt: - Brandon gazda pont így festett, amikó' a világra gyütt. És ilyi hosszú is vót. Ez a baba olyan magas lesz, mint a papája. Jó fejhosszal indút. Brandon felállt, és George válla felett a fiára sandított, majd a babát csodálok karéját otthagyva kisietett a szobából, fel az emeleten Heather álmosan mosolygott, amikor az ágyhoz lépett: - Láttad már? - kérdezte, amikor Brandon melléült. - Ugye, milyen gyönyörű? Brandon az első kérdésre csak bólintott, a második felől pedig egyfi lőre nem nyilatkozott. - Hogy érzed magad? - kérdezte gyengéden. - Álmosan, de csodálatosan - felelte Heather. Brandon homlokon csókolta: - Köszönöm a fiamat - mormolta. Heather elmosolyodott, behunyta a szemét, de férje kezét a keblén szorította. - Legközelebb majd kislány lesz - suttogta Brandon, de Heather már nem hallotta. Elaludt. Brandon óvatosan elhúzta a kezét, és lábujjhegyen kiment. Marj az asszonya mellett maradt. Odakint már hajnalodon. Brandon ablakhoz állt, és kimosolygott a világba. A virrasztás ellenére erősnek; elevennek érezte magát. Széket húzott az ablakhoz, és mielőtt elnyúlt kinyitotta az ablakszárnyakat. Lábát feltette az ablakdeszkára, és kényelmesen elfészkelődött. Amikor Hatti bejött, mellére csukló fejjel édesdeden aludt. Szegény gazdám - vigyorgott Hatti -, megviselték az éjszaka fáradalmai. Már magasan járt a nap Harthaven felett, amikor Brandont harsány rikoltozás ébresztette fel; amint magához tért, rájött, hogy a fia követelődzik. Felállt, kimosta az éjszakai italozás után szájában maradt kellemetlen ízt, és átment a gyerekszobába, ahol Hatti már a kicsi fölé hajolt. Gügyögött, halkan csitítgatta, de a kisfiú csak tombolt: - Egy perc, és kapsz enni, kis Birmingham - vigasztalta Hatti. -E' még nem a világ vége!

136

Brandonban apai büszkeség és érdeklődés támadt a fia iránt. Hatti mellé állt, és hátrakulcsolt kézzel nézte, ahogy az asszony leveszi a kicsiről a nedves pelenkát. A baba felhúzta a térdét, és dühtől lila arccal ordított. - Ez a fiú oszt jó mérges! - morogta Hatti. - Az ennivalót követeli, de úgy, hogy mindenki hallja! Amint szárazba tették, a kis Birminghan némileg lecsillapult. Ajkával cuppogott, valahányszor arca mellett járó kis ökle a szájához ért, tátogott, és panaszos kis gurgulázó hangokat hallatott; elégedetlenségének már csak időnként adott hangot egy-egy hangos kiáltással. Hatti felnevetett a gazdájára: - Nézze csak, megpróbál rávenni, hogy aggyak neki enni! Brandon is elmosolyodott a baba könyörgő gőgicsélése hallatán. Hatti felkapta a kicsit, és nagy kebléhez szorította: - Türelmetlen a fiatalúr - duruzsolta. - A mamád is fenn van ám, oszt máris megyünk enni. Brandon ujjaival kócos hajába túrt, és követte Hattit. Első pillantása az ágyán ülő Heatherre esett, aki szépen megfésülve, hajában szalaggal, friss, fodros hálóingben ellenállhatatlanul szép volt. Amikor meglátta a férjét, elhessentette a kézitükörrel segítségére siető Maryt, ragyogó mosolyt vetett Brandonra, és tárt karral fogadta a fiát. - Brandon Heather mellé ült, amíg az asszony ölbe vette a kicsit. Látta, hogy Heather elpirul, amikor kibontja a szalagokat, és feltárja; halkan beszélt az izgatottan tátogó csecsemőhöz, és bált segíteni, de látszott, hogy a szokatlan anyai feladat még zavarba hozza. Amikor a mellbimbó a kicsi arcához ért, hirtelen odafordult, és úgy szívta magába, mint egy éhes kis pióca. Amikor a kis száj a mellére tapadt, Heather felszisszent a fájdalomtól. Brandon elmosolyodott, és Hatti is elégedett nevetéssel szemlélte a lassan szopni kezdő babát: - Uramatyám, ez a kis gazda oszt ki van éhezve! Amíg a mamádnak meg nem gyün a teje, cukros cumit csinálunk, hogy fel ne verd a házat. Heather szeretettel nézte a fiát, a mellét szívó kis szájtól kellemes borzongás futott végig rajta. Ahogy elnézte a gyermekét, egyre erősebben hitte, hogy az apjára hasonlít. A csöpp fejet puha, fekete haj borította, szemöldöke is apja szemöldökének ívét követte, és nem az övét. A legszebb baba, gondolta anyai büszkeséggel. - Ugye, milyen gyönyörű, Brandon? - nézett fel szerelemmel a férje szemébe. Hatti gyorsan kiterelte Maryt a szobából, és magukra hagyta őket. - Bizony az, asszonyom - felelte Brandon. Ujját finoman a kicsi ökléhez érintette, az belekapaszkodott, és erősen szorította, miközben az anyja mellére simult. Brandon elmosolyodott örömében. Tekintete felesége arcára tévedt, és elveszett szerelmes, szelíd kék pillantásában, amely igézően vonzotta magához. Szinte azt sem tudta, mit csinál, ahogy egyre közelebb hajolt, szabad keze felesége hajáról a tarkójára csúszott, majd lehunyt szemmel ajka felesége ajkát kereste. Érezte, hogy Heather ajka ellágyul a csókjától, megremeg, majd szétnyílik, és édesen, szerelemmel tapad az övéhez. Keblén pihenő ujja alatt érezte Heather gyorsuló szívverését. Heather levegő után kapkodott, férje izzó csókja annyira felkavarta. Érezte ajkát az ajkán, kezét a keblén, és elgyengülve bontakozott ki a karjából: - Elfeledteted velem a kicsit - nevetett remegő hangon. Felsóhajtott, amikor férje forró ajka a nyakát csókolgatta, és megpróbálta szédülését leküzdeni. - Milyen nevet adjunk neki? Brandon fölegyenesedett, majd egy perc hallgatás után így szólt: - Ha nincs kifogásod ellene, egy halott barátomról nevezném el. Néhány éve, a templom oltása közben a lángok között lelte halálát. Végtelenül csodáltam, de hozzá kell tennem, hogy francia volt, francia hugenotta. Megértem, ha angol származásod tiltakozik ellene. - Elfelejti, uram - mosolygott Heather -, hogy ön minden bizonyal angolabb nálam. Hogy hívták a barátodat? - Beauregardnak... Beauregard Grantnek - felelte a férje készségesen. Heather a nevet próbálgatta, aztán helyeslőén bólintott: - Szép név. Tetszik. Beauregard Grant Birmingham lesz tehát a neve. Brandon kiszabadította az ujját fia ökléből, és az ágy melletti komódból kivett egy hosszúkás dobozt. - Hálám jeléül, asszonyom, amiért fiúval ajándékozott meg -mondta, amikor Heathemek átnyújtotta. Segített a feleségének kinyitni a dobozt, amelyben egy pompás kettős gyöngysor hevert; a gondosan összeválogatott gyöngyöket finom arany ötvösmunkába foglalt, rubinokkal ékes csat fogta össze. - Jaj, Brandon, hisz ez csodálatos! - suttogta Heather. Brandon tekintete Heather nyakára, keblére siklott, és hangja elfulladt, amikor megszólalt:

137

- Úgy éreztem, a gyöngy jobban kiemelné bőröd szépségét, mint a gyémántok. Heather magán érezte a férfi simogató pillantását. Melegség öntötte el, nyakán élénken lüktetett egy ér. Brandon végül elfordult: - Felöltözöm - mondta fátyolos hangon, amikor felállt a felesége mellől. - Gondolom, Abegail már alig várja, hogy láthassa a babát. Kiválasztotta a szekrényből a ruháját, majd hosszan Heatherre nézett, és átment a nappaliba. Abegail később Jeff-fel jött fel, hogy az anyja ágya mellett alvó kicsit megnézzék. Abegail lornyettjén át alaposan szemügyre vette az újszülöttet, majd Brandonra mosolygott: - Látom már, hogy újabb Birmingham készül levenni a lábukról a lányokat. Őszintén remélem, hogy a sok hebrencs nöszemély boldoggá tételéről nemcsak ez az egy fog gondoskodni. Nem örülnek majd, ha csak egymaga állja a sarat. Jeff elvigyorodott: - Legalább egy tucat gyerekre számítanak, de remélhetőleg nem lesz mind fiú. Az idős hölgy őszinte vidámsággal nézett Brandon szemébe: - Hohó, az lesz ám az igazságtétel napja, amikor egyikük egy lány tisztességét védi! - A gondolat víg kacajra késztette: - Milyen bősz lesz, amikor majd egy boldog agglegényt arra kényszerít, hogy elvegye a lányát! - mondta diadalmasan. Heather lopva a férjére pillantott, és meglepetten látta, hogy Brandon - talán életében először mélyen elpirul. Jeff is elvigyorodot amikor látta, milyen kínban van a bátyja, de Mrs. Clark már ismi a babát nézte, és nem vette észre, mi történt, sem azt, hogy mennyire telibe talált. - Gyönyörű gyermeket hozott a világra, kedvesem - jegyezte meg Heathernek. - Büszke lehet rá. - Az is vagyok, Mrs. Clark - mosolygott vissza Heather, és szerető tekintetét a férjére emelte. Köszönöm a kedvességét. Fia születése után Brandon ismét teljes erővel vetette magát a munkába. Az üzem felkészítésével foglalkozott egész nap. Heather a szülés után sem hagyta el a nagy hálószobát; úgy döntött, nem mozdul onnét, csak ha erővel kényszerítik. Ottléte napról napra érezhetőbb lett. Brandon először az öltözőasztalon hagyott kefére és fésűre lett figyelmes, aztán megjelent mellettük a kölnije és a púdere is. Ruhái között egyre több női holmi lógott, míg a komód fiókjaiban a fehérneműjét találta. Puha, csipkés ingek közül kellett elővadásznia a harisnyáit vagy a nyakravalóját, máskor pedig Heather egyik csipkével szegett zsebkendőjét vette elő, amikor azt hitte, a magáét kaparintotta meg. Brandon átmenetileg - ő legalábbis így gondolta - elfoglalta a nappaliban levő ágyat, bár vágyakozó pillantása gyakran cirógatta a nagy ágyat, hiszen a nappali ágyát nem az ő magas termetéhez méretezték. Hol a fejét verte be, hol a lábfeje lógott le róla, és szívből átkozta nem is egyszer. De tekintettel volt Heather állapotára, később pedig sosem találta meg a kellő pillanatot, amikor tapintatosan érvényesíthetné férji jogait, és elfoglalhatná a helyét. Felesége lassú mozgását nézve eszébe jutott, hogy szerelmes közeledésével alighanem sokáig kell várnia, jóllehet visszanyert karcsúságáról le sem tudta venni a szemét. De Heather sem hívta maga mellé, mint ahogy arra sem mutatott hajlandóságot, hogy az ágyból kiköltözzön, így Brandon – élve a szerény lehetőségekkel felhúzott térddel kuporgott a kisebb ágyban és keservesen sóhajtozott. Bár ideje nagy részét az üzem foglalta le, szabad perceit mindig feleségével és fiával töltötte. Reggelente korán kelt, Heather mégis mindig megelőzte, és vagy éppen fürdette, vagy szoptatta a csecsemőt. Mielőtt napi munkájához látott, a reggel e gyönyörűséges pillanatait velük töltötte, oly nagy öröme telt mindkét látványban. Fiuk társaságában férj és feleség között - kimondatlanul is erősebb kötelék szövődött e csendes együttlétek alatt.

IX. fejezet Májusban igazi nyári forróság köszöntött rájuk. Amint elmaradt az eső, a meleg minden nappal elviselhetetlenebbnek tűnt. A tavaszi munkák véget értek, a gyapotot is elvetették, az üzem csaknem teljes kihasználtsággal működött, és a fatelepen gyűlt már az áru. Az első szállítást néhány hét múlva tervezték, amikor a friss faáru már eléggé kiszáradt a napon. Jó néhány havi termelésüket előre

138

lekötötték. Mr. Webster tehetséges, jó munkaerőnek bizonyult; a fűrészek alól ne fogyott ki a fa, és a művezető gondoskodott róla, hogy a holt vize mindig ringatózzon utánpótlás. Minden arra mutatott, hogy már els évben jelentős haszonra tesznek szert. Brandon elégedett volt a dolgo menetével. A forró nyár beköszöntével a báli idény is megkezdődött. Követkéz hétvégére, az első estélyre Harthavenbe várták a közeli ültetvénye víg társaságát. Heather idejét kitöltötte a készülődés; szétküldte meghívókat, pezsgőt rendelt, megtervezte a menüt, új egyenruhát tér vezeti Hattival a házban dolgozó cselédség számára, a kertészek pedi éjt nappallá téve azon fáradoztak, hogy a kert megnyerje a tetszését. Míg Heather az estélyre készült és Beau-val foglalkozott, Brandonra egyre kevesebb szükség lett az üzemben. Több ideje maradt a fiára és a feleségére, és végre kitervelhette, hogy miképpen nyerje el ágyában az őt megillető helyet. Nem minden hátsó szándék nélkül választotta ki a napot és az ajándékot, amivel majd finoman leveszi Heathert a lábáról. Egy kis karcsú pej kancát vett még a hét elején; csüdje világító fehér volt, orrán is fehér folt ékeskedett. Elénk kis pej volt, de nyugodt; Brandon úgy vélte, a felesége könnyen hozzászokik majd. Míg a női nyerget feltette a hátára, magában mosolygott, mert a nyereg simogatása közben is arra gondolt, amit ezzel az ajándékkal nyerni kívánt. Mialatt lovagolni tanítja, gyengéd lesz vele, s talán még egy-két édes csókot is kiérdemel. Álmodozása mosolyt csalt az ajkára; így vezette a pejt és Leopoldot a ház elé, majd amikor kikötötte mindkettőt, felment a lépcsőn. Heathert a szalonban találta, éppen inget varrt a férjének. Brandon az ajtófélfának dőlt, és hosszan elnézte munkájába mélyedő feleségét, aki meg sem hallotta közeledő lépteit. Fiuk, akit Heather nem sokkal azelőtt etetett meg, a közelben, egy fonott kiságyban aludt; még ez is Brandon malmára hajtotta a vizet. Elmosolyodott, amikor Heather összevonta a szemöldökét egy nehezebb öltés felett: - Ne vágj ilyen sötét arcot, Heather - incselkedett. - Még a végén arra az aszaltszilva- képű Mrs. Scottra fogsz hasonlítani! Heather már az első szónál felugrott: - Jaj, Brandon, de megijesztettél! - Komolyan? - vigyorgott a férje hamiskásan. - Rémesen sajnálom, édesem. Igazán nem akartam. Heather nevetve tette félre a varrást, miközben közeledő férjét nézte. Mennyivel jóképűbb minden más férfinál! Bőrének napsütötte barnasága, sötét arcában világító zöld szeme, könnyed lovaglóruhája elbűvölte Heathert, aki érezte, hogy szíve hevesebben dobog férje közelében. Brandon megállt az asszony előtt, kezénél fogva talpra segítette, és orrát megcsapta Heather enyhe, édes parfümillata. Kivezette az előcsarnokba, szólt Josephnek, hogy kerítse elő Maryt a baba mellé, majd ismét feleségéhez fordult, aki zavartan nézett fel rá: - Hová készülünk? - kérdezte. - Csak ide ki - felelte Brandon semmitmondóan, miközben derekát átölelve siettette. Heather kilépett a verandára. A kikötőoszlopnál két felnyergeit ló várta lovasát, a kisebbiken női nyereg volt. Kérdő tekintettel fordult férje felé, aki rávillantotta a mosolyát: - Remélem, tetszik. Sosem kérdeztem, hogy szereted-e a lovakat, gy tudsz-e lovagolni, de ha egészsége engedi, asszonyom, könnyen megtaníthatom. Heather már futott is le a lépcsőn a ló felé, és vidáman kacagott: - Az egészségemmel semmi gond! Brandon széles vigyorral követte. Heathert elbűvölte a formás, csinos kis pej; megsimogatta selymes orrát, vöröses sörényét, és alig bírta visszatartani izgalmát: - Jaj, Brandon, hisz ez gyönyörű! Hogy hívják? - Szép Hölgynek. - Ó, ez ráillik. Valóban szépséges! - Brandon elé penderült: - Föl emelnél, kérlek? Brandon felvonta a szemöldökét, és félreérthetetlen pillantással mé regette Heather mélyen kivágott, könnyű nyári ruháját: - Mit gondolsz, nem volna tanácsosabb előtte átöltöznöd? Ez a ruha nem éppen a leg... - Nem - szakította félbe Heather, és tettetett duzzogással folytatta: - Most akarok felülni rá, az átöltözés meg túl sok időbe telne. Kacér mosolyra húzta az ajkát, és ujját végigfuttatta Brandon mellényének gombjain: - Kérlek, Brandon, légy szíves! Brandon felnevetett a csábító könyörgés hallatán, és mit volt mit tenni, megadta magát. Lehajolt, tenyerébe fogta Heather egyik finom lábacskáját, és fölemelte a nyeregbe. Az asszony elhelyezkedett, egyi] térdét átvetette a nyeregfőn, a másikat pedig becsúsztatta a kengyelvaí ba. Amikor ehhez mélyen lehajolt, a kivágás már semmit sem takart kerek, formás kebléből. Brandon - kezében a kantárt

139

szorongatva földbe gyökerezett lábbal állt, le sem tudta venni a szemét Heathe önkéntelenül mutogatott bájairól. Keservesen nyelt egyet, nyögésre emlékeztető hang tört fel a torkán. Heather szerelmes pillantásával találkozott a tekintete, amelyből megértés sugárzott. Brandon szívt majd kiugrott, s keze öntudatlanul is a csábos idomok felé nyúlt de még idejében észbe kapott; csak nem simogatja meg az ember a feleségét a saját háza küszöbén! Sajnálkozva adta Heather kezébe a gyeplőt. Az asszony gyakorlottan fogta meg, ami Brandont igencsak meglepte, majd visszafordította a lovat, és sarkával ügyesen gyors futásra ösztönözte az állatot. Brandon rémülten pattant Leopold nyergébe, és utánavágtatott. A versenyben Heather vezetett; felszabadultan hajszolta le a lovat az ösvényről a fák közé, ahol az ágak alatt, a kanyargós úton - Brandon legnagyobb megdöbbenésére - a nagyobb testű Leó-pold kénytelen volt lemaradni. A pej elöl haladt, amíg egy mezőrt nem értek, ott aztán Leopold végre igazi vágtába foghatott, és hamarosan be is érte Szép Hölgyet. Heather csak ekkor fogta vissza lassú ügetésre a lovát. Felnevetett, amikor meglátta Brandon aggodalmas arckifejezését: - Maga engem szépen orromnál fogva vezetett, asszonyom – szidta, de aztán elnevette magát, mert rájött, hogy játék volt az egész. - Józanságát azonban messze felülmúlja lovaglókészsége. - Mit nem mondasz! - húzta fel Heather az orrát szemtelenül. -Vettem már részt hajtóvadászaton, és ha az a liget kicsit sűrűbb, még most is csak a sarkamban lihegnél! Nagyot nevetett, és könnyed ügetesre ösztökélte a lovát. Leopoldot felvillanyozta a futás és a kanca közelsége; felágaskodott, lábával a levegőben rúgkapált, a gyeplőt rángatta, majd megugrott és egyre közelebb került a pejhez. Egy füves, szélfútta halmon álltak meg; Heather hagyta, hogy Szép Hölgy kifújja magát, és lehűljön. Brandon gyilkos pillantást vetett a lovára, egy bokorhoz kötötte, majd odament Heatherhez, hogy lesegítse. Heather vidám nevetéssel széles vállára támaszkodott, míg a férfi felnyúlt, és a keble alatt átfogta a derekát. Heatheren látszott, hogy nagyon örül az ajándéknak, és élvezte a lovaglást. Brandon a ló mellett állt, és amikor Heather lecsúszott a földre, combja súrolta Brandon ágyékát. Az érintés mindkettőjüket váratlanul érte; Heather úgy húzódott el, mintha tüzes vashoz ért volna. Háta mögött Brandon a kancának támaszkodott, és lehunyta a szemét, oly hevesen tört rá a felesége iránti vágy. Reszketés fogta el; hirtelen mindennél erősebben ébredt a tudatára, hogy hosszú hónapok óta él szerzetesi önmegtartóztatásban. Milyen rég volt, hogy utoljára simogatta ezt az édes fiatal testet! Képtelen volt vágyán úrrá lenni, megkeményedő ágyéka akarata ellenére is árulójává lett. Nem sok híja volt, hogy fel nem kapta, és le nem fektette egy lágy fűhalomra. Agyán végigfutott, hogy mint vetkőztetné le, sőt tépné le róla a ruhát, ha sietségében nem boldogulna a kapcsokkal, és eszébe jutott, micsoda rosszallást váltana ez ki az asszonyból. Átkozta, hogy soha nincsenek egyedül; hányszor zavarták meg, amikor azt hitte, már-már célhoz ér. De nem csupán egyetlen, kapkodó szerelmeskedésre vágyott, hanem az előttük álló évek során át boldog, gyönyörrel teli, számlálatlan együttlétre. Pillanatnyi kívánságát ezért félre kell tegye, hogy e célt szem előtt tartva gyöngéden udvarolhasson. Keservesen sikerült visszanyernie a nyugalmát. Beletelt néhány percbe, amíg képes volt Heather mögé állni, és elgyönyörködni a ködöt erdőkkel borított hegyhátakban. Átkarolta a feleségét, aki hozzádölt; ajka lágy fürtjeihez ért, és beszívta édes illatát. Az összetartozás, egy, más közelsége delejesen hatott mindkettőjükre; Heather szelíd, kék szemét Brandonra emelte, ajka hívogatóan, nedvesen szétnyílt. Brandonnak sem kellett több biztatás: lehajolt, és ajka izzó vággyal tapadt Heatherére, aki - maga sem tudta, hogyan - megfordult a karjában, és átölelte Brandont. A férfi karja megfeszült a derekán, másik kezével magához ölelte, és Heather hozzátapadt; magában azt kívánta, bár-csak örökké tartana ez a pillanat. Brandon csókjától vágy ébredt benne, s ettől egészen elgyengült. Hozzásimuló combján, testén érezte, hogy Brandon is kívánja. Férje egyre szenvedélyesebben csókolta; Heather ajka szétnyílt, lábujjhegyre emelkedett, hogy jobban hozzásimulhasson. Egy hirtelen széllökés erejétől meghajolt lábuk körül a fű, s fejükön koppantak a nyári zápor első kövér cseppjei. Szétváltak, és amikor felnéztek, látták, hogy nyakukon a vihar. Brandonon olyan határtalan csalódottság vett erőt, hogy csaknem ököllel fenyegette meg az elfeke-tült eget, de Heather már a lovak felé futott. Brandon utánaszaladt, fölsegítette Szép Hölgyre, aztán gyorsan Leopoldra pattant. Iszonyú szél kerekedett, és mielőtt még Harthaven fedele alá értek, alaposai bőrig áztak. Ruhájuk, hajuk lucskosan tapadt a bőrükhöz. A fenyőerdő szélétől a házig Leopold bizonyult fürgébbnek. Brandon leemelti Heathert a nyeregből, felvitte a verandára, aztán visszafordult, hogy kikösse a lovakat. Heather végignézett magán: a ruhája szinte átlf szóan tapadt a testére, a hideg, vizes anyagtól megkeményedett mellbimbói ágaskodtak. Próbálta elhúzni az ingvállat, hogy ne legyen olyan

140

feltűnő, mert ilyen állapotban nem szívesen került volna Joseph vagy Jeff szeme elé. Brandon éppen ekkor ért fel a verandára, lát milyen gondban van; gyorsan levette a mellényét, és Heather válla terítette, aztán a fülébe súgta: - Ma valahogy senkivel sincs kedvem megverekedni miattad. Heather felkacagott, és együtt botorkáltak be a házba, gondtalar nevetgélve. Az előcsarnokban, Hatti összevont szemöldöke láttán, ú| torpantak meg, mint két megszeppent gyerek. Az öregasszony csípőit tett kézzel, felháborodva húzta fel az orrát: - Bran gazda, néha komolyan asszem, nincs egy szemernyi esze sem! Oszt, kérdem én, minek viszi ki az esőbe' ezt a gyermeket lovagúni, amikó’ csak nemrég szült, he? Uramatyám, biztos, hogy ettől váltólázat kap! - Mérgesen horkantott: - Gyerünk, Miss Heather, egy-kettő fel az emeletre, és le azokkal a vizes göncökkel! Megragadta Heathert a köpenyénél, és feltuszkolta a lépcsőn, Brandon pedig odalent nevetgélt. A lépcsőfordulóban az izgatott öregasszony még visszafordult, és fenyegetően megrázta az ujját: - Csak álljon ott, oszt nevessen, és egy szép nap Beau gazdának volt mamája, nincs mamája! Megfordult és dühösen a hálószoba felé vonult, maga mán vonszolva a magában remekül mulató Heathert, aki mielőtt még eltűnt volna Brandon szeme elől, egy csókot dobott felé. Brandon egy pillanatig még utánanézett; mindent összevetve elégedett lehet magával, gondolta. Lehúzta a csizmáját, harisnyában felszaladt a nappaliba, ahol száraz holmit és egy törülközőt talált. Levetkőzött, majd ledörgölte magát. A szomszéd szobából vízcsobbanás hallatszott, aztán Hatti távolodó léptei a lépcső felől. Brandon halkan a szobákat elválasztó ajtóhoz lopakodott, és óvatosan kinyitotta; Heather háttal az ajtónak, a kádban ült. Egyszer csak hátradőlt, fölemelte a vizes szivacsot, és a feje fölött kinyomta, hogy a víz gömbölyű karjára, telt, duzzadt keblére folyjon. Dúdolgatni kezdett; a dallam furcsán ismerősnek tetszett, és a következő pillanatban Heather dalra fakadt: Szeretek egy délceg daliát, Amilyent nem látott még a világ, A csillagszemét, az izmos kezét, Imádom a földet, ahova lép. Brandon csak állt, és figyelte, hogy szappanozza be selymes bőrét, hogy emeli fel először egyik, majd másik krcsú lábát, s közben hallgatta Heather boldog énekét. Amikor a látvány már túlságosan próbára tette, ugyanolyan halkan, ahogy kinyitotta, becsukta az ajtót, és nekidőlt. Tervei nem remélt sikere mélységes elégedettséggel töltötte el.

Még ajkán érezte a tüzes csókot, szeme előtt volt a kacér mosoly, a kihívóan leplezetlen idomok, és azt sem felejtette el, milyen merészen simult hozzá Heather a vihar kitörése előtti percekben. Őszinte hajlandóságot láttam a szemében, és éreztem, amikor ma magamhoz öleltem gondolta. - Ma éjjel egy kis kedvességgel bizonyosan ráveszem, hogy engedjen nekem. Halkan fölnevetett: - Úgy nyikorog majd alattunk az az öreg á mint még soha! Ó, ma éjjel... ma éjjel végre az enyém lesz újra, vége a szerzetesi életnek! Lába közt meglelem a gyönyört, és megízlelem az újjászületés mámorát! Vidáman, jókedvűen kapta magára a ruháját, s közben akaratlanul is az előbb hallott dalt dúdolta. Könnyű szívvel hagyta ott a szobát és vacsoráig apróbb teendőkkel foglalta el magát.

Heather felfrissülve ébredt fel a szundikálásból. A gyorsan leszállö, alkonyaiban egy percig csak a ház zajaira figyelt, nem mozdult. Aztán eszébe jutott a délután - érezte Brandon karját, szenvedélyes csókjait, összesimuló testük forróságát. Gyorsabb szívdobogása ráébresztette, hogy nemsokára együtt feküsznek ebben a nagy ágyban. Kéjesen kinyújtózott, ám ekkor felkiáltott a fájdalomtól; mintha pokoli kín szaggatná minden izmát. Ki gondolta volna, hogy a szokatlan testgyakorlásnak ez lesz a vége! Mozdulni is alig bírt. Lassan az ágy szélére éviekéit és felállt. Kétségbeesetten dörgölte fájó fenekét. Mozgolódása előcsalta Maryt is Beau-val. Amikor a kicsi már jóik-kottán aludt az ágyában, a fiatal lány fájdalomcsillapító kenőcsöt kent asszonya fájó izmaira és feltört hátsójára. Segédkezett az öltözködésben is; Mary friss fehér ruhát választott, és a gyöngysort adta oda, amit úrnője mostanában egyre gyakrabban viselt. Dús, lágy csigákba göndörödö hajzuhatagát keskeny, piros szalagokkal fogta fel, és bái Heather rémesen érezte magát, ellenállhatatlanul kívánatos volt, kivált a ruha kivágásából domborodó keblei közé

141

csúszó gyöngysorra! Óvatos léptekkel vonult le a földszintre. Jeff szava elállt, amikor meglátta, milyen kényszeredetten, fájdalmas arccal közeledik. Braa dón mosolyogva fordult meg, de vidámsága tovatűnt, amikor Heather határozatlanul megállt előtte, és bocsánatkérően mormolta: - Attól tartok, Brandon, hogy ma délután egy kicsit túlzásba vittem a lovaglást. Brandon együttérzően nevetett, mert még nem fogta fel a közlés súlyát. Csalódottsága azonban minden múló perccel nagyobb lett. Figyelte, ahogy kínlódva jön-megy, látta megránduló arcát. Az asztalnál is csak nyöszörögve tudott leülni, és amíg Hatti nem hozott egy puha párnát egyvégtében csak feszengett. Vacsora után alig bírt fölkelni, úgy megmerevedtek az izmai. Brandon segítette fel a karjánál fogva, és rosszkedvét csak növelte a dús keblek közé csúszó gyöngysor látványa. Még fiatal volt az este, amikor Heather - némi kínszenvedés után - feltápászkodni készült a szófáról. A két testvér feléje fordult. Heather csaknem elsírta magát, amikor Jefftől elnézést kért: - Kérlek, bocsáss meg, de ma este sajnos nem voltam kellemes társaság. Ne haragudj, hogy ilyen hamar felmegyek. Jeff meghajolt, és összecsapta a bokáját: - A szépsége, asszonyom, mindig üdítően hat, és bár sajnálom, hogy elmegy, megértem az okát. A holnapi viszontlátásra, kedves húgom. Heather bólintott, és kérő tekintetét Brandonra emelte, aki felsegítette, és karját szorosan magához ölelve a lépcső aljáig kísérte. Az első néhány lépcsőfokon olyan kínnal vánszorgott fel, hogy Brandon a karjába kapta, és elindult vele felfelé. Heather feje megkönnyebbülten hanyatlott a vállára, karjával átfonta férje nyakát. A lépcső alján Mary is utánuk indult, de Hatti bölcsen visszafogta: - Hagyd őket, gyermekem. Az úrnőnek ma éjjel nincs szüksége segítségre. Brandon belökte az ajtót, és bevitte a feleségét. Vigyázva leültette az ágy szélére, és eléje térdelve lehúzta a harisnyáját és a papucsát; keze csak egy pillanatig tétovázott a fodros harisnyakötőnél. Nagyot nyelt, majd remegő ujjakkal csúsztatta le Heather meleg combján. Habozott, hogy hova tegye, de közben Heather is feltápászkodott, és a hátát mutatta: - Kérlek, kapcsold ki a ruhámat. Úgy látszik, ma este nélkülöznöm kell Maryt. Brandon kikapcsolta, Heather pedig a földre engedte a ruhát, miközben keserves arccal simogatta fájó fenekét. - Attól tartok, az ülőkém teljesen tönkrement. Okosabb is lehettem olna! Nem kellett volna elsőre ennyit lovagolnom. Már bánom az sztelenségemet. Brandon magában készségesen helyeselt, de ennek - bölcsen - nem adott hangot, inkább hálóingért ment; egyenesen a komódhoz lépett, ahol legutóbb is megtalálta. Amikor megfordult, hogy odavigye, hirtelen megáltt: Heather meztelenül állt a gyertyafényben, inge a lábánál; karcsú, fiatal teste szoborként ragyogott a lágy fényben. Brandon tekintete végigsimogatta minden porcikáját. Selymes bőrét, szép fomáit nem tette tönkre a gyermekszülés. Ha lehet, még szebb lett, éretten asszonyos, amit Brandon e pillanatban igencsak zavarba ejtőnek talált. Szája kiszáradt, keze remegett, és érzékeit rabul ejtette az asszony szépsége. Tehetetlenül legeltette rajta a szemét, amíg Heather felvette a hálóingét. Amikor kissé előrehajolt, hogy belebújjon, Braodon észrevette az egyébként makulátlan bőrt csíkozó vörös hurkákat, a kék és fekete foltokat. Felsóhajtott, és lélekben beletörődött, hogy még jó pár éjszakát kell eltöltenie szomorú magányban. Heather is meghallotta a sóhajt, míg a szalagjait kötözte, és fejj fordulva átölelte a nyakát: - Bocsáss meg, kérlek - suttogta -, de azt hiszem, a józan ész nem tartozik az erősségeim közé. Röpke csókot nyomott férje ajkára, majd némi vesződéssel bemászott az ágyba. Brandon fogcsikorgatva próbálta meggyőzni magát, hogy ilyen állapotban úriemberhez méltatlan egy nővel szeretkezni, hát még az ember saját feleségével. A keserű belső harcból szerelme került ki győztesei - rosszabbik énje legnagyobb csalódására. Elfújta a gyertyát, átment a nappaliba, levette a kabátját, mellényét, és átkozódva pillantott a kicsi ágyra. El sem tudta képzelni, hogy bír ki benne még egy éjszakát, Szitkozódva kapta fel a törülközőjét, és az ajtót becsapva menekül: le a lépcsőn. Jeff kinézett a dolgozószobából, és értetlenül bámult a bátyja kezében lóbált törülközőre: - Hová az ördögbe mész? - Fürödni az öbölbe - vetette oda Brandon kurtán. - De hát jéghideg a víz! - figyelmeztette Jeff. - Tudom! - mordult fel Brandon, és kirontott a házból. Útközben a fülébe csengett öccse kacagása. Másnap a báli előkészületek mindenkit lefoglaltak. Késő délutál befutottak azok a vendégek, akik ott is éjszakáznak, köztük Abegaü Clark. Bár Hatti kenőcse csodákat művelt, Heather a természetétói

142

idegen kimértséggel fogadta vendégeit. Lefekvés előtt még egy bedörzsölésen esett át, és reggel olyan vidám és eleven volt, mint azelőtt; Lázas munkával töltötte a napot; megnyugtatta a tudat, hogy sem" 11 sem maradt elvégezetlen. Brandon korán Charlestonba utazott. Az első szállítmányt már ki is fizették, és rendeznie kellett pénzügyeit, most, hogy a vállalkozás beindult- Délelőtt rengeteg intéznivalója akadt, berohangálta a várost, hogy mindennel időben végezzen. Csak délben pihent meg, és ebéd után éppen ügyeihez látott, amikor egy kis szabóság előtt a csomagokkal küszködő Miss Scottba botlott. Sybil - szokásához híven - most is zavarba jött, amikor meglátta, és ezen próbált úrrá lenni, amíg Brandon a csomagjait szedte össze. Drága ruhát viselt, és ellenállhatatlannak hitte magát. Mióta félénksége elmúlt, és kegyeit kereső, utána lihegő urak túlzott önbizalmat csepegtettek bele, el se hitte volna, hogy mind csak egyet akar; hízelgő bókjaikat készpénznek vette. - Hihetetlen, hogy éppen akkor botlom önbe, amikor leginkább szükségem van egy csinos, erős úriemberre, Mister Birmingham - jegyezte meg kacéran, szénnel kihúzott szemhéját remegtetve. Jelentéktelen külseje a bőven, ám ügyetlen kézzel felkent festék ellenére is szembeszökő volt. Szemüvegét is visszatolta a helyére, és Brandon gúnyosan felvont szemöldökét észre sem véve folytatta, miközben a férfi udvariasan megbökte a kalapját, és felszedte a csomagjait: - Szegény fejem, nem bírok ennyi csomagot! Kérem, kövessen, mutatom az utat a homokfutómhoz. Brandon udvariasan követte, és hallgatta a vég nélküli locsogást: - Halálosan izgatott vagyok a mai bál miatt! Csodás lesz a ruhám, bár pirulásra késztet, valahányszor felöltöm. Soha ilyen merész öltözéket még nem viseltem! A szabóm azt állítja, hogy ennek ellenére remekül áll. Tudja, ő aztán valóban mindent tud a női ruhákról. Angol, és amint mesélte, a világ legszebb asszonyai viselték a ruháit. A külsejéből ítélve el sem hinné az ember! Rettenetesen csúnya! Tudja, ma reggel is rá kellett ütnöm a kezére, és amikor olyan döbbent arcot vágott, muszáj volt nevetnem! Képzelje csak, hogy egy ilyen ember azt képzeli magáról, hogy szívesen fogadom a közeledését! Megállt, amíg egy kocsi elhaladt, majd félénken pislogott fel Brandonra: - Egyáltalán nem az a férfi, aki tetszene nekem. Brandon zavartan köhögött, majd körülnézett, merre állhat a homokfutó: - Tudja, Mr. Birmingham... vagyis Brandon - folytatta idegesen viháncolva Sybil -, annyi férfi teszi nekem a szépet, hogy szinte már számon sem tudom tartani őket. - Felnézett a férfira: - Bár egyiket sem szeretem igazán... csak egy van, akit a szerelmemnek neveznék, de ő sosem jár hozzám. - Itt áll a kocsija? - kérdezte Brandon feszengve. - Vonzónak talál engem, Brandon? - szegezte neki váratlanul Sybil a kérdést. - Hát... hogyne, Miss Sybil - hazudta a férfi kedvesen. A lány kuncogott, majd visszafojtott lélegzettel kérdezte: - Annyira, mint a feleségét? Brandon tekintetével a kocsit kereste, és lelki szeme előtt megjelent formás, bájos felesége; hogy juthat Sybil eszébe, hogy ilyesmit egyálta Ián megkérdezzen? - Hát ez nem volt tisztességes tőlem... ugye, Brandon? - locsogoí tovább a lány. - Csirkefogónak tartaná mindenki, ha nem azt mondaná, hogy a felesége csinosabb! Brandon próbált uralkodni a bosszúságán: - A feleségem gyönyörű nő, Miss Sybil. - Ó, persze, hogyne - felelte a lány készségesen, majd felkacagot - Én is azt hallom örökké a lovagjaimtól! Épp a minap Mr. Bartlett mondta... Brandon döbbenten bámult rá: - Mr. Bartlett is jár önhöz? - kérdezte, bár a férfi nevének említé^ tői is kirázta a hideg. - Ó, igen! Miért, ismeri? - Igen - mormolta Brandon -, nagyon is jól. Felsóhajtott, és sajnálkozva nézett a lányra: - Mondja csak, Miss Sybil, az édesanyja mit szól a sok barátjához? Sybil zavartan ráncolta a homlokát: - Nem beszél róluk. Nem is értem, miért. Mindig arra vágyott, ho| sokan udvaroljanak nekem, körülrajongjanak, de most be sem teszi a lábát a szalonba, ha valaki meglátogat. - Talán nem tartja a barátait önhöz méltó társaságnak - mondl Brandon. A lány boldogan kacarászott: - Nohát, Brandon, hiszen maga féltékeny! - mondta ritkas szempílláit rezegtetve. Brandon kétségbeesetten sóhajtott fel, és végtelenül megkönnyebbült, amikor a kocsihoz értek. Feltette a csomagokat, majd búcsúzóul megemelte a kalapját. Sybil mosolyogva vett le egy képzeletbeli szálat a kabátjáról - ahogy annak idején Heathertől a templomban látta:

143

- Alig várom, hogy ma este megtáncoltasson, Brandon - suttogta negédesen. - Remélem, nem okoz csalódást. - Aligha lesz módom rá, Miss Sybil, hogy közel férkőzzem önhöz, úgy körülveszik majd a férfiak mondta, és sietve elköszönt. Amikor megfordult, egy csomó hölgy bámész tekintetével találkozott a pillantása. Megbökte a kalapját, és folytatta az útját. Brandon a szekrényben kotorászott, és a ruháit válogatta össze; tekintete gyakran visszatért a tükör előtt könnyű ingben üldögélő Heatherre, akinek divatos hajviseletét éppen Mary fésülte. A lány türkiz színű szalagokat font a selymes fürtök közé. Brandon a komód legalsó fiókjából előhúzott egy dobozt, és letette a felesége elé: - Anyám imádta az ékszereket - mondta elfúló hangon, amikor tekintete Heather alig takart keblére esett. - A felét rám, a másikat Jeffre hagyta, hogy majd a feleségeinknek ajándékozzuk. Ez az én részem. Talán találsz köztük olyasmit, amit szívesen viselnél ma este. Fölemelte a fedelét, és Heather alig hitt a szemének: a rengeteg drágaköves ékszer csak úgy csillogott a gyertyafényben. - Jaj, Brandon, soha, de soha nem hittem volna, hogy akár egyetlen ékszerem is lesz az életben! És most egyszerre ennyivel ajándékozol meg! Mit is mondhatnék? Elkényeztetsz. A férfi fölnevetett, és könnyű csókot lehelt Heather fedetlen vállára. Szakálla megcsiklandozta az asszony bőrét. Szemük találkozott a tükörben: -Már nem hívsz gazembernek, édesem? - súgta oda. Heather a fejét rázta, és édesen megborzongva, vágytól eltelt pillantást vetett rá: - Soha, szerelmem - felelte. Brandon megnyugodva ment arrébb, és hagyta, hadd készülődjön. Megfürdött, és öltözni kezdett, de eközben is azon járt az esze, hogy Heather szeme mint sötétült el a vágytól, amikor megcsókolta. Megigazgatta csipkeszegélyű nyakravalóját, és a fehér mellény fölé smaragdzöld kabátot húzott. Ragyogó fehérbe öltözött - kivéve a kabátját és aranycsatos, fekete cipőjét -, ami még jobban kiemelte napbarnitott bőrét. Amikor elkészült, a tükörben is megnézte magát; eltűnődött vajon elnyeri-e majd a felesége tetszését. Amikor az asszony lejött a lépcsőn, élénk türkizkék ruhájának berq, kásái minden lépésnél suhogtak, és valami különös módon ütemesen nyíltak-csukódtak, mintha a karcsú testére simuló selyem hullámzana, A kis ingváll felfelé nyomta keblét, amely dúsan domborodott a mélj kivágásban, már-már azzal fenyegetve, hogy egy óvatlan pillanatban kiszabadul a ruhából. Aki csak férfi először megpillantotta, elakadt lélegzettel várta, hogy ez bekövetkezzék. Brandon volt az első, akia a hatást lemérhette. Amikor a férje fütyörészve, vidáman lejött a földszintre, Heather a verandára néző ablaknál állt. Amint a lépteit meghallotta, megfordult és megcsodálta, milyen férfias, nagyszerű jelenség. Brandon szélesen rámosolygott, és odament hozzá. Megpöckölte az egyik gyémánt fülbevalót; a fülbevalón kívül Heather nem viselt más ékszert. - Ideges vagy, édesem? - Egy kicsit. Heather feléje fordult, és észrevette, hogy amint Brandon tekintete a keblére esik, lélegzete elakad. Heather szándékosan vette fel ezt a ruhát, mert tudta, hogy Louisát is várják, és azt akarta, hogy Brandon rajta kívül ne vegyen észre mást. Végül a férfi megköszörülte a torkát: - Felvehetett volna valami kevésbé feltűnőt is, asszonyom - nyögte ki. Jeff e percben szinte a semmiből került elő. A bátyja mellé lépejj és nagyot nevetett. Heather zavarba jött a rámeredő tekintetek keres tüzében. - Ne tiltsd meg neki, Brandon! - kérlelte az öccse. - Sajnálsa férfitársaidtól egy kis élvezetet? Persze, értem én, hogy mit érzel, az enyém lenne, én is elzárva tartanám. - Jól hallhatóan súgta bá fülébe: - Tudod, ezerszer csinosabb Louisánál. Heather megjátszott haraggal toppantott apró lábával, és csíp tette a kezét. A hirtelen mozdulatra Brandon elfehéredett; attól f Heather keble rögtön kibukik a ruhából. - Meg ne halljam annak a nőnek a nevét, Jeff! - jelentette ki Különben elrontod az estémet. Jeff kuncogott, és átölelte a bátyja vállát: - Gvere, Bran. Ne légy ünneprontó! Hadd viselje ezt a ruhát... hiszen gyönyörű benne! Ha rajta hagyod, cserébe megígérem, hogy nem bámulom egész este!

144

Rrandon dühösen meredt az öccsére, és már majdnem mondott valamit, amikor meggondolta magát. Inkább Heatherhez fordult: Viselje, ami jólesik, asszonyom - morogta nem kifejezett öröm mel. Jeff a kezét dörgölve nevetett: - Hohó, azt hiszem, pompásan fogunk mulatni! - Megragadta Heather kezét, és a karjába fonta. Gyere, drága húgocskám, megmutatlak a vendégeinknek. Heather a válla felett Brandonra mosolygott, és hagyta, hogy a sógora elvezesse. Brandon azonban zord arcot vágott, és úgy nézett körül, mint aki nem tudja, mit is kezdjen magával. Amikor Heather belépett a szalonba, még hátranézett, és látta, hogy Brandon bemegy a dolgozószobába, majd egy nagy pohár konyakkal jön ki ismét. Brandon állt elsőnek az ajtóba, hogy üdvözölje az érkezőket, és mielőbb Jeffhez irányítsa az agglegényeket, nehogy túl soká bámulják a feleségét. Louisa ragyogva vonult be új lovagja karján. Pillantása épp csak hogy elsiklott Heather ruhakivágása fölött, de a mosoly azonnal lehervadt az arcáról. Bár sárga selyemruhája ugyanolyan mélyen kivágott, ráadásul kissé átlátszó is volt, az a tény, hogy Heather keble nem lapos, megrendítette önbizalmát. - Ó, kedves Heatherem, milyen bájos vagy ma este! - mondta, amikor magához tért. - Az anyaság határozottan jót tesz neked. - Nagyon kedves vagy, Louisa - felelte könnyedén az asszony. -De melletted rosszul Öltözöttnek látszom. Csodaszép a ruhád. Louisa lassan elmosolyodott, és kezével finoman végigsimította a keblét, mintha fel akarná hívni a figyelmet az anyag áttetszőségére. Szemhéját leengedte: - Ó, igen. Thomas külön nekem tervezte. Ugye, milyen ügyesen bánik a tűvel? Heathernek csak egy mosolyra futotta, mert Louisa már folytatta is: - Itt csináltattad a ruhádat, drágám? Még egyszer sem láttalak a charlestoni üzletekben. Csak nem lett Brandon, mióta házasember, «lanul garasoskodó? Azelőtt mindig olyan bőkezű volt... - Nem. Londonban csináltatta ezt a ruhát - felelte Heather kissé ridegen. - Ó, persze - mosolyodott el Louisa -, nyilván abban az üzletben, ahonnan régebben nekem is hozott ruhákat. Heather úgy döntött, nem vesz tudomást Louisa durva célzásairól. Brandon azonban egyre bosszúsabb lett, hogy régi kedvese nem hajlandó beletörődni a házasságába, és legalább látszólagos tisztelettel bánni a feleségével. - A fülbevaló is Londonból való? - kérdezte Louisa. - Mintha már láttam volna... - Brandon édesanyjáé volt - felelte Heather. - Ó, vagy úgy. Most már megismerem - mondta Louisa sértődötten. Jeff Heather fülébe súgta: - Elevenére tapintottál, Tory - kuncogott. - Igényt tartott Brandon minden tulajdonára. Matthew Bishop néhány perc múlva érkezett, ezúttal magányosan hogy nyugodtan foglalkozhasson bárkivel, aki felkelti az érdeklődését. Elegáns rózsaszínbe játszó, szürke selyemruhája színét világos szilva kék kabáttal emelte ki, nyakravalóját olyan magasra kötötte, hog az álla csaknem eltűnt benne, míg mellét és csuklóját bő csipkefodor díszítette. Tollas kalapját levette, és vendéglátójáról megfeledkezve megfogta Heather kezét. Brandon néhány udvarias szót mormolt, sürgette volna, de a férfi nem mozdult: - Mindig is csodáltam, milyen jó érzékkel választasz lovakat, Bi dón, de sosem hittem volna, hogy e képességed a női szépség terí is ilyen sikeres - kezdte, majd magabiztosan Heatherre mosolygotté - Asszonyom, ön gyönyörű. Tekintete Heather keblére siklott, azután folytatta: - A szépségétől eláll a szívverésem, bája megbéklyózza a nyelvemet. Brandonnak túlságosan hosszúnak tetsző ideig hajolt Heather keze fölé. Brandon arca elvörösödött, keze ökölbe szorult. Amikor Matt kiegyenesedett, Jeff gyorsan beterelte a bálterembe, nehogy kitörjön a vihar. Gyors ritmusú zene csendült fel, és Brandon bevezette a feleségér a bálterembe. Felálltak a nyitótánchoz: a hölgyek az egyik, az urak a másik oldalon. Heather a boldog hölgykoszorúhoz csatlakozott. Amikor a menüett zenéje megszólalt, Brandon meghajolt előtte Heather pedig mosolyogva bókolt. A zene dallamára lassú, kecses léptekkel táncoltak, csak Brandon leste aggódva felesége ruhakivágását. A tánc végén félrehúzta: - Ez a ruha tönkreteszi az estémet, asszonyom. Kérem, legyen rám egy kis tekintettel. Heather ártatlan kék szemmel nézett fel rá: - De Brandon, hiszen Louisa ruhája sokkal szemérmetlenebb, és mások is vannak... - Fütyülök rá, hogy ki mit visel - füstölgőit a férfi. - Engem csak a te ruhád érdekel. Attól félek, bármelyik pillanatban kibukik belőle a kebled, és... ez idegesít! - Pedig biztonságos, hidd el - bizonygatta az asszony édesen. - Nincs miért aggódnod...

145

- Brandon, édes öregem - hallatszott mögöttük egy férfihang, és Matt lépett oda: - Megengednéd, hogy elraboljam bájos feleségedet? Csak egy táncra, természetesen, Brandonnak egyetlen kifogás sem jutott eszébe, és kelletlenül engedte át Heathert. Boldogtalan arccal nézte, ahogy a másik férfi kivezeti a táncparkettra. Tánc közben Heather végig magán érezte a férfi tekintetét. Matt kihasznált minden mozdulatot: amikor Heather menüett közben meghajolt, tekintetét le nem vette a kebléről, keze erősen fogta Heatherét, amikor kereszteztek, és utolsó percig merészen bámulta. Matt kérésének eleget téve, a zenekar keringőbe fogott. A férfi nagy lendülettel vonta magával a vonakodó asszonyt, hogy megtanítsa az új táncra. - Nagyon egyszerű, édes Heather. Engedje el magát, és kövessen. Nem könnyű a tanácsot megfogadni, ha az embert ilyen bizalmasan öleli át egy idegen, és ha tánc közben a próbálkozásait kell kivédeni, gondolta Heather. Ezzel biztosan feldühiti Brandont, és Heather már azon volt, hogy elnézést kér, és otthagyja, amikor véletlenül megpilantotta a Louisa keze közé került Brandont; a szőke nő nevetett, és Brandonhoz dőlt, hogy a férfi belásson a kivágásába. Ahogy az a ruha eláll, gondolta Heather, biztos, hogy tetőtől talpig látni lehet. Brandon sem húzódozott, és Heathert érthetetlen féltékenység kínozta. Elvétette a lépést és Matt lábára taposott. Vérpirosra gyúlt az arca: - Jaj, nagyon sajnálom, Mr. Bishop. Ehhez a tánchoz, azt híszem, ügyetlen vagyok. - Épp ellenkezőleg, drága Heather - nevetett Matt. - Nagyon kecsesen táncol. De jobban el kellene engednie magát - szorította meg derekát. - Jöjjön, ne legyen olyan ideges. Nem eszem meg. Heather próbálta követni, de a tekintete folyton a férjét kereste, aminek ismét csak Matt lába látta a kárát. - Igyunk talán egy kis bort - javasolta a férfi nevetve, és lenézett Heather bocsánatkérő arcába. - Ha úgy gondolja - mormolta Heather, és hagyta, hogy a férfí a frissítőket kínáló asztalokhoz vezesse. A következő keringőnél a féltékenység táplálta elszántság és némi a vidámság késztette nevetésre; a bornak volt hozzá a legkevesebb köze. Gyorsan beletanult az új figurákba, és egy-két forgás után már élvezte is. Bár Matt nem volt épp a legjobb táncos, nem szívesen engedte át az asszonyt Jeffnek, amikor néhány keringő után lekérte. - Úgy látom, egy újabb férfiszívet ejtettél rabul, Tory - nevetett Jeff, amikor már a táncparketten voltak. De Heather alig figyelt oda, és a megjegyzésre csupán vállat vont. Tekintete a termet kutatta. Brandon néhány férfival beszélgetett, és Louisa sem volt a közelében. De hol volt akkor, amikor nem is oly rég körülnézett? Akkor egyikőjüket sem látta, és eltűnésük nyugtalanította. Mi lesz, ha Brandon ellenállhatatlannak találja Louisa dús keblét, és magával vonszolja egy rövid, lázas ölelkezésre? Az ajkába harapott, amikor elképzelte Brandont a másikkal, és szívébe belesajdult a fájdalom? - Mi aggaszt, Tory? - kérdezte Jeff halkan. - Mintha nem érezrod jól magad. Heather kipréselt magából egy mosolyt a sógora kedvéért: - Attól félek, a barátod, az a zöld szemű szörny belém mart. Képtelen vagyok Louisán úgy keresztülnézni, ahogy szeretnék. Jeff szeme vidáman csillogott, amikor fölnevetett: - Ezek szerint szereted Brant? - Hát persze! Kételkedtél benne? - Egy kicsit - mosolygott Jeff. - Arra gondoltam, hogy talán valamikor még gyűlölted is. Heather meglepetten kapta fel a fejét: - Miből gondoltad? - Ó, semmi - hárította el derűsen a sógora. - Csak úgy eszembe jutott. Amikor az utolsó dallam is elhalt, Jeff visszavezette Heathert Brandonhoz, aki sötét arccal fogadta a feleségét. Jeff új partner keresésére indult, de Brandon csak állt, arcán rángatódzott egy izom, és a száját összeszorította. - Jól mulatott keringőtanulás közben, asszonyom? - kérdezte egy idő múlva gúnyosan. - Amint látom, hozzáértő tanára volt. Nekem feleennyire sem sikerült volna. - Nem is tudtam, hogy tudsz keringőzni, Brandon - vágott vissza az asszony csípősen, bár szíve mélyén másképp érzett. - Valóban? És ha tudtad volna, hagyod tán, hogy megtanítsalak? - nevetett fel a férje élesen. - Bár szerintem egy férj ölelése kevésbé izgató, mint egy idegené. Heather makacs hallgatásba burkolódzott, bár szívesen visszafordította volna a vádat, és előhozakodott volna Louisával.

146

- Talán be is mutathatod, hogy mit tanultál - intett Brandon a zenészeknek, akik rázendítettek egy keringőre. - Gyere csak, lássuk, mire tanított meg! Gyengédnek éppen nem nevezhetően a táncparkettre tuszkolta. A keringő dallamára eleinte lassan, szinte akadozva, majd egyre oldottabban táncoltak, ahogy a zenére engedett bennük a feszültség és a harag. A bűbájos muzsika elandalította őket, amíg nem maradt a lelkűkben más, csak egymás közelsége. Eggyé váltak a zenével, amely szárnyára vette és tovarepítette őket a parketten. Heather csupán azt erezte, hogy Brandon karja fogja át, és napbarnított szép arca hajol fölé, Brandon pedig csak a karjában tartott könnyű, lágyan hajló testet erezte, és Heather kék szemét látta. A zene elvarázsolta őket, s úgy táncoltak, mintha nem is saját akaratukból mozognának, hanem dróton rángatott bábok lennének. Lassanként ráébredtek, hogy a zenétől eltekintve csend üli meg a termet, és senki sem táncol. Felocsúdva álltak meg, és abban a pillanatban taps harsant fel: a terem szélére húzódott vendégek néma áhítattal nézték a két egymásba feledkezett, boldog embert, és most tettüknek adtak hangot. Brandon nevetve hajolt meg, Heather pedig mélyen bókolt, majd a férfi intett, és egy újabb keringöre karjába vette a feleségét, míg a többi pár is csatlakozott hozzájuk. Louisa a tömeg széléről, egy pezsgőspohár fölött gyilkos pillantást vetett Heatherrre. A bál hangulata helyreállt. A keringő végén Brandon és Heather frissítőért indult; az asszony elfogadott egy pohár pezsgőt, de észrevette, hogy a férje erősebb italért nyúl. Könnyed, víg csevegéssel jártak körbe a vendégek között, de amikor felzendült egy rigaudon, egy idősebb úr rabolta el Heathert, majd kézről kézre adták, sorra került Matthew is, a vidám agglegény. Brandon azonban kevés hölgyet részesített abban a megtiszteltetésben, hogy táncra kérje, míg Heathert a parketten táncoltatták, ő szótlanul ivott. Heather végül elköszönt a táncosaitól, hogy megpihenjen, de ekkor észrevette, hogy Louisa lecsapott Brandonra, aki dühösen meredt a poharában levő borostyánszínű italra, miközben a rácsimpaszkodó Louisa a fülébe sugdosta, hogy lám, szegény Brandont mennyire elhanyagolják, de majd ő megvigasztalja, mert lám, a felesége szívesebben tölti az időt más férfiak társaságában. Heather szótlanul fortyogott magában, amikor látta, hogy Louisa diadalittasan felhúzza a szemöldökét, és kihívóan rámosolyog. Brandon lassan felnézett a feleségére; szenvedését sikerült a düh álarca mögé rejteni. Matt azonban éppen ezt a szerencsétlen pillanatot választotta, hogy részegen Heather háta mögé kerüljön, és egy csókot nyomjon a vállára. Brandon elnézést kért mindkettőjük nevében, és dühtől fuldokolva kivezette a bálteremből, át az előcsarnokon, a dolgozószobába. Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, Brandon visszafojtott haraggal támadt neki: - Úgy látom, nagyon jól mulat, asszonyom! Szemmel láthatóan tetszik, ahogy ölelgetik, nyaljákfalják! Heather szeme villámokat szórt: - Hogy mersz ilyet mondani! - húzta ki magát. - Hogy van képed! Brandon lecsapta a poharát, és elindult felé, de Heather nem háti meg, hanem ugyanolyan dühösen bámult vissza a férjére: - Borgőzös állapota megtéveszti önt, uram! Csupán a szíves háziasszony szerepét játszottam, és szórakoztattam az ön vendégeit, ön rezzenetlen tűrte, hogy az a szőke tehén maga előtt illegesse a farát, és a fülébe pusmogjon! Brandon dühében égnek emelte a karját: - A pokolba is, engem vádolsz, amikor egész este tűrnöm kellett, hogy az a piperkőc majom rángasson, fogdosson és hozzád dörgölőzzön, az, aki férfiasságát azzal bizonygatja, hogy lefekszik minden együgyü némberrel, akivel a sors összehozza! - Együgyű..- nahát! - Heather felháborodásában nem találta a megfelelő szavakat, és haragosan elfordult a férjétől. Brandon pálinkától tüzelt érvelése úrrá lett józan eszén, és most elégedetten vágta oda: - Á, szóval, elismered, hogy igazam van. Nem mersz a szemembe nézni! Közel lépett Heatherhez; az asszony édes illata felkorbácsolta érzékeit, az ital pedig mély önsajnálatra sarkallta: - Miért teszed ezt velem? Miért fordulsz el tőlem, és keresel vigaszt más ölelésében? Csendes visszavonultságban élek, kívánlak, de meg sem érinthetlek, és te mégis hagyod, hogy az a ficsúr, akit alig ismersz, közelségével magához édesgessen! Italos vágya áttörte a józanság korlátait; durván hátulról megmarkolta Heather mellét, másik karjával elölről átölelte, és kezét a lába közé csúsztatta, míg mohón csókolta sima fehér vállát. Heather a haragtól és a meglepetéstől először tiltakozni sem tudott, a szenvedélyes támadás oly készületlenül érte, de azután megpördült, és teljes erejéből ellökte, ő maga az íróasztalnak esett. Brandon durvaságától haragosan égett az arca, és szégyellte magát. Brandon meglepetten tárta szét a karját, és csaknem könyörögve szólalt meg:

147

- Mi kifogásod ellenem? Isten a tanúm, hogy nem értem, miért kell szerzetes módjára élnem, és közben azt néznem, hogy mások vágyát csigázod! - Te bolond! - robbant ki Heatherből a visszafojtott indulat. - Te ostoba, eszelős őrült! Remegő ujjával az ajtóra mutatott: -Hát azt képzeled, én akarok... Ó! Elkeseredettségében képtelen volt folytatni. Az ajtóhoz szaladt, de még mély megvetéssel odavágta: - Menj csak! Keresd meg a bávatag ágyasodat, és vele oszd meg részeg elmésségeidet.

Egymáshoz illetek! Kirohant, Brandon meg fájdalmas zavarodottsággal állt a szoba közepén. Heather a bálterem felé sietett, de aztán ráébredt, milyen feldúlt állapotban van, és megállt, hogy kissé visszanyerje az önural mát. Jeff a közelében beszélgetett két ifjú hölggyel, és amikor felnézett, látta, milyen tétova és magából kikelt a sógornője - rögtön tudta, hogy baj van. Azonnal kimentette magát, és a segítségére sietett: - Mi a gond, Tory? Ahogy elnézlek, az ördöggel kerültél szembe. - Egy szőke ringyó képében - felelte a sógornője gúnyosan. - Hogy lehet egy férfi ilyen vak? Jeff a válla felett a dolgozószoba ajtajára nézett, és halkan elnevette magát: - Gondolom, a bátyám ismét a szokásos bájosán ostoba önmagát nyújtotta. Gyere, hercegnő, ne hagyd, hogy elrontsa a kedved. Kérsz egy kis frissítőt? - kérdezte, és kézen fogta. Heather bólintott, és nemsokára egy pohár pezsgővel csillapította az előbbi percek izgalmát. A keze még mindig remegett: - Csoda, hogy a közelemben vagy, valahányszor vigasztalásra van szükségem - mormolta, ahogy a fejébe szálló italtól megnyugodtak az idegei. - Azám - nevetett Jeff -, errefelé Szent Jeffreynek is hívnak. Heather is elmosolyodott a tréfán, és kicsit könnyebben érezte magát. Jeff kézen fogta, és egy csendes sarokba vezette: - Van néhány apróság, amit tudnod kellene Brandonról. Talán akkor jobban meg is érted. Tudod, apánk sosem bírta elviselni, ha anyához bárki is, akármilyen ártatlanul is, de hozzáért. Brandon most jött rá, hogy veled ő is hasonló cipőben jár. Mielőtt téged megismert, azt hitte, tud uralkodni magán és az érzésein. Magabiztos volt. Mivel korábban nem ismerte az igaz szerelmet, most képtelen megbirkózni az érzéssel, amit felébresztettél benne. Ha hiszed, ha nem, Heather, Brandont sok tekintetben szilárd meggyőződés vezeti, és most először tapasztalja, ahogy ezek sorra semmivé lesznek. Lecsupaszítod előtte a saját lelkét. Kénytelen magát egész más színben látni, mint ahogy eddig. Az ő korában ijesztő, ha egy nap ráébred, hogy egy asszony ilyesmit művelhet vele. - Ez igaz, Jeff? - kérdezte Heather halkan. - De mennyire, szívem - vigyorgott Jeff. - Ha Louisa mással táncolt, soha nem rendezett patáliát. Mielőtt azonban tovább beszélgethettek volna, Matthew bukkant Hangulatát csak fokozta a sok elfogyasztott ital, és most túláradó vidámsággal csapott le rájuk: - Hát ti ketten mit csináltok itt? Egy víg mulatsághoz képest túl komoly képet vágtok! - feddte meg őket. - Heather, kedvesem, a vak is látja, hogy fel kell vidítanom. Két ujjával monoklit utánozva tetőtől talpig végigmérte Heathert, elvemcipőjétől a feje búbjáig, és egy rövid, ám kellemes pillanatig elidőzött a keblén is. - Bishop doktor bácsi több mozgást ír elő. Gyerünk hát a táncparkettre! - Karját merev udvariassággal Heathernek nyújtotta, és elbűvölően rámosolygott: - Kérem, jöjjön velem, kedves Birmingham asszony. Heather elfogadta a karját, mert a szeme sarkából észrevette a feléjük közeledő Louisát, és most nem volt kiváncsi a féltékeny szurkálódására. Jeff is meglátta Louisát, és megértette, miért választja Heather inkább a táncot. Elnézte a tovatűnő pár után bámuló asszonyt, összeszűkülő szemét, keskeny vonallá görbülő száját; látszott, hogy rossz néven veszi, amiért már nem ő áll a figyelem középpontjában, sőt észre sem veszik, míg elbűvölt férfiak serege verseng a szépséges Heatherért. Jeff a sógornője után nézett. Matt simogatni próbálta, de Heather kivédte, mielőtt még hozzáérhetett. Azon tűnődött, vajon közbeavatkozzon-e, amikor tekintete a bátyjára esett; Brandon az ajtóban állt, és a Matt karján tovalejtő Heathert nézte. Arca közönyös volt, de Jeff tudta, mekkora erőfeszítésébe kerül ez a látszólagos nyugalom. Ismerte annyira Brandont, hogy tudja, egy perc, és az erőszaktól sem riad vissza. Habozás nélkül Heatherhez sietett, aki megkönnyebbülten nézett fel, míg Matt már nem fogadta akkora hálával a lekérést:

148

- De kedves öregem, hogyhogy már megint? Kezd unalmas lenni, hogy egyetlen táncnak se érhetek a végére a kedves sógornőddel. Valaki mindig félbeszakít. Az elkeseredett agglegény csípőre tett kézzel állt félre, míg Jeff to-vabbtáncolt a partner nőj ével. Amikor már a kertre néző nyitott ajtóknál jártak, Heather kérőn nézett fel a sógorára: - Kérlek, Jeff, egy kis friss levegőre vágyom. Remélem, nem haragszol, ha sétálok egyet a kertben? Kimerültem a szünet nélküli tánctól. Kérése parancs, szép hercegnő - nevetett Jeff. menekültek a rózsakertbe, és megindultak az ösvényen, amely a háztól egy magas sövény mellett egy illatos bokrokkal szegélyezi kis tisztásra vezetett, A tisztás fölé nagy tölgy nyújtotta vastag ágait. A ház innen már nem is látszott, csak a keringő édes dallamát hozta a szél. Heather leült egy kovácsoltvas padra, és félrehúzta a szoknya-ját, hogy Jeff is mellé ülhessen: - Könnyen lehet, hogy itt maradok. Határozottan békésebb, mint odabent - mondta. - Inkább egy pohár italra van szükséged, Tory - kuncogott Jeff. -Azt hiszem, én sem bánnék egyet. Itt hagyhatlak, amíg kihozok egy kis pezsgőt? - Hát persze - nevetett Heather. - Egy olyan nagy lány, mint én, nem fél már a sötéttől! - Illene tudnod, Tory - vigyorgott a sógora -, hogy nagylányoknak több okuk van a félelemre, mint a kicsiknek. - Jaj, Jeff, és én még azt hittem, megbízhatok benned - ingerkedeít Heather. - Ha nem így lenne, nehezebb dolgod lenne, mint Matt-tél volt -vágott vissza Jeff csillogó szemmel. Még hallotta, hogy a férfi sötétbe öltözött, magas alakja eltűnik, hogy hangosan nevet. Heather vidám mosollyal dőlt hátra, és a csuklójára akasztott legyezővel lustán legyezte magát. Akkor hagyta csak abba, amikor levélsusogásra lett figyelmes; azt hitte, Jeff jött vissza, de a sövény mögül előlépő alak alacsonyabb volt, a ruhája is világosabb. Ahogy közelebb ért, felismerte Mattét. Gyorsan felpattant, és a pad mögé került: - Jeff most ment be, Mr. Bishop, ha beszélni akar vele - suttogta idegesen. A férfi halkan felnevetett, és megkerülte a padot: - Ugyan mit akarhatnék Jefftől, drága Heather, amikor itt van maga, és ez a látvány a maradék józan eszem is elveszi? Végre senki sem szakíthatja félbe a táncunkat... volna hát kedve egy keringőre? Esküszöm, hogy nem kívánok öntől mást. - Kedves öntől, Mr. Bishop, de inkább nem. Kissé elfáradtam. Sajnálom. A fáig hátrált, a férfi meg egyre közeledett, és amikor odaért, mindkét kezével Heather mellett a fának támaszkodott: - Akkor talán végigüli ezt a táncot - lehelte a fülébe. Ajka Heather nyakára csúszott, testével pedig a fához szorította, - Heather a lehetőségekhez képest megpróbált kibújni alóla: - De Mr. Bishop, kérem! - tiltakozott felháborodottan. – Brandon meg fogja… - De hiszen nem kell megtudnia - suttogta a férfi, és megcsókolta Heather vállát. - Maga sem meséli el neki, nem igaz? Tudja, milyen komisz természete van. Heather küzdött ellene, igyekezett ellökni magától, de a férfi kedvét ez sem lohasztotta le: - Ne ficánkolj, Heather - suttogta. - Meg kell, hogy kapjalak. Nem tehetek róla. Megőrjítesz. - Hagyjon békén! - követelte Heather. - Hagyjon, vagy sikítok, és a férjem megöli. - Pszt! - szólt rá a férfi. - Ne ellenkezz. Mohón szájon csókolta, kezét a derekán felfelé csúsztatta, hogy ujjai összezárulhassanak rugalmas, fiatal keblén, és Heather akárhogy ficánkolt és taszigálta, a férfi súlya csak annál jobban ránehezedett. Matt a következő pillanatban csak azt érezte, hogy két erős marok ragadja fel; rémülten sikoltott, de Brandon már dühtől eltorzult arccal a bokorba hajította. Matt ijedten tápászkodott, de Brandon egy rúgással a bokrokon túl, a földre terítette. Matt keservesen felállt, és hanyatt-homlok menekült; a fának támaszkodó Heather némi elégtétellel nézte, ahogy sebesen szedi a lábát, kabátja csak úgy röpül utána. Reszketve, hálásan a férjére mosolygott, de arcáról azonnal le is hervadt az öröm, amikor Brandon is a fához nyomta: - Ez a félnótás még a nadrágjából sem tud kibújni, de mint ön is jól emlékszik, asszonyom, nekem ez nem okoz gondot. Keményen szájon csókolta az asszonyt, nyelvével kíméletlenül szétfeszítette az ajkát; oly féktelenül, magáról megfeledkezve csókolta, hogy az asszony ajkát is megsebezte. Heather, aki azt hitte, nem kell mar tartania az erőszaktól, most attól félt, képtelen lesz megakadályozni, hogy ismét erre a sorsra jusson. De akkor sem tiltakozott. Aratereje elhagyta; nem tilthatja meg Brandonnak, hogy azt tegye vele, amit akar, és amihez joga van. Matt nemkívánatos közeledése hidegen hagyta, de Brandon szenvedélyes csókjaitól édes

149

szédülés fogta el, és egészen elgyengült a karjában. Brandon tenyere a kerek keblére simult, egy gyönyörűséges pillanatig elidőzött úgy, hogy ujjai a keblek közti völgyben találkoztak, majd a ruha alá siklott, Heather felnyögött az élvezettől, és reszketni kezdett; olyan érzés volt, mintha vad szél tépkedné a szoknyáját és cibálná a haját. Soha nem hitte volna, hogy a szerelmi szenvedély és egy szerető férfi simogatása ilyen gyönyört ébreszthet, így felizgathatja, egyre jobban, egészen a számára még ismeretlen csúcsig. Brandon érthetetlen szavakat mormolt, mig ajka Heather szájának sarkát csókolta, és izgalmát csak fokozta Heather illatos lehelete. Lázasan csókolta a száját, nyakát, majd kibontotta keblét a ruhából; az érzéki halmok sejtelmesen, szívfájdítóan világítottak az éjszakában. Brandon örjöngve, mohón csókolta, lélegzete forró és nehéz volt Heather bőrén. Az asszony hátrahajtott fejjel, Önmagáról megfeledkezve hagyta, és elmerült ebben a soha nem tapasztalt mámorban. Brandon keze végigcsúszott Heather combján, a ruhája alá, meztelen fenekére siklott, s miközben lábával szétfeszítette Heather combjait, erősen magához rántotta. A sötétben az asszony fölé hajolt, és rekedten szétnyílt ajka közé suttogta, míg meleg leheletük egymással keveredett: - Az enyém vagy, Heather, csak az enyém. Senki nem kaphat meg, csak én. Tested gyönyörűségét csak én élvezhetem. És ha füttyentek, ugrasz. Karja elegendte, és Heather elképedve látta, hogy megfordul és otthagyja. Remegve, erőtlenül támaszkodott a fának, leste sikoltott férje csókjai, érintése után. Csalódottan rázta meg magát, és már majdnem utána kiáltott, hogy jöjjön vissza, amikor Jeff aggodalmas szólongatása ütötte meg a fülét. Gyorsan, kapkodva hozta rendbe a ruháját, takarta el a keblét. A bokrok mögül Jeff jelent meg. Kezében félig telt pezsgőspoharakat hozott, a többi pezsgő már a kezére lötykölődött, néha hátranézett: - Mi folyik itt? Először Mattét láttam elvágtatni, aztán most Brandon lökött volna fel, ha nem vigyázok. - Körülnézett, és végre feltűnt neki Heather zilált külseje. Elkerekedett a szeme: - Jól vagy, Tory? Istenem, ha Matt... ha bármelyikük is... Heathet csak a fejét rázta, aztán elvett egy pohár pezsgőt, és két kézzel fogva a poharat, nehogy kiessen remegő kezéből, egyszerre lehajtotta az italt. - Igazad volt, Jeff. A nagylányoknak több a félnivalójuk a sötétben - mormolta bizonytalan hangon. Csak nem azért jött ki Matt, hogy molesztáljon? Isten az atyám, kitekerem annak a disznónak a nyakát...! -Itt volt - felelte halkan az asszony -, de Brandon elzavarta. Jeff felnevetett: - Nem mindennapi jelenet lehetett. Míg táncoltatok, Brandon úgy nézett, mint egy felbőszült bika. Milyen kár, hogy Louisa közben rám akaszkodott! Ki tudnám tekerni a nyakát! Nem hiszem, hogy nagyot tévednék, ha azt mondom, tudta jól, hogy itt mi folyik, csak nem akarta, hogy közbelépjek. Hátha akkor Bran majd téged okol. Kijózanodva pislogott Heatherre: - De, ugye, nem így volt? - Fogalmam sincs, mit gondolt - vonta meg a vállát Heather, és hisztérikusan felkacagott. - Heather, biztos, hogy nem történt bajod? - fürkészte az arcát a sógora. - Furcsán viselkedsz. - Jaj, Jeff - nyögte az asszony -, nem vagyok én már biztos semmiben. Ugye, nem ártana, ha összeszedném magam? Hogy állhatnék így az emberek elé? Egy kis időre, azt hiszem, visszavonulok a szobámba. Jeff a karjába fűzte Heather kezét: - Gyere csak, szívem. Visszaviszlek. - De ne a báltermen keresztül - könyörgött Heather. - Nem szeretnék feltűnést kelteni. - Rendben - nevetett Jeff. - Majd a bejárat felé kerülünk. Heather elköszönt tőle, amint beléptek az ajtón. Remélte, hogy senkivel sem találkozik ilyen állapotban. Amikor a dolgozószoba nyitott ajtaja előtt elsietett, odabentről nevetgélő férfiak beszélgetését hallotta; vendéglátójuk finom italát élvezték. Heather kihallotta férje mély - aznap minden bizonnyal első - nevetését, majd barátságos visszavágását, amit egy tréfa váltott ki. Szíve hevesebben kalapált. Brandon rögtön észrevette, amikor Heather átszökött az előcsarnokon. Mosolyogva kimentette magát, és kiment. Kényelmesen pöfékelve, a kéklő szivarfüstön át figyelte, ahogy Heather felfut a lépcsőn. Megcsodálta csípője ringását, alakjára simuló ruhája hullámzását, lépcső tetején Heather visszanézett, mert érezte, hogy valaki figyeli. Férje arcán megfejthetetlen kifejezéssel - nézett fel rá. Az este történtek emlékére Heather elpirult, és már éppen beszaladt volna a szobájába, amikor Mary jött ki a gyermekszobából, Beauval a karjában. Heather kitárta a karját, és keblére ölelte a gyermekét, majd egy pillantást vetett a még mindig őt figyelő Brandonra, és bement a szobába. Brandon kivette az óráját, és megnézte, mennyit mutat.

150

Harminc perc múlva Brandon látta, hogy - miután Beau-t megint lefektette - Mary jön le a lépcsőn. Kiment a dolgozószobából, aho] könnyed csevegéssel múlatta az időt. Megállította a lányt, és közölte, hogy asszonyának aznap este már nem lesz szüksége rá. Mary kissé értetlenül ráncolta a homlokát, de aztán a hátsó ajtó felé távozott, Brandon lassan, elszántan kapaszkodott fel a lépcsőn. Hátrapillantva még megbizonyosodott, hogy a vendégek a bálteremben és a dolgozószobában mulatnak, majd kopogtatás nélkül benyitott a nagy hálószobába, becsukta maga mögött az ajtót, és nekidőlt a falnak. Heather az öltözőasztal előtt a haját hozta rendbe, és most bizalmatlanul pillantott fel. Csak egy könnyű ing volt rajta, amiben Brandon már korábban is látta. Telt keble csupaszon sem lehetett volna kívánatosabb, mint a sárgás gyertyafényben. Haja fényesen csillogott. Brandon tekintete bejárta a fehér vállat, az ingnek feszülő rózsás mellbimbókat, végül visszatért Heather arcára. Könnyed volt, magabiztos és nyugodt, mint régen. Öntelt mosollyal az öltözőasztalhoz lépett, és a hamutálban elnyomta a szivarját. - Döntésre jutottam, Heather, mégpedig ma este, és van néhány dolog, amit közölni szeretnék veled. Az ágyhoz ment, nekidőlt a vastag oszlopnak, és tekintete Heatherét kereste a tükörben: - Szeretnék elöljáróban leszögezni valamit. Mostanra talán máí| eléggé jól ismersz ahhoz, hogy tudd, mi történt volna, ha valóbí nem akarlak elvenni. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy bárki emberfia akaratom ellenére rákényszeríthetett volna a házasságra. Ha bárki mási van szó, és nem rólad, inkább rothadtam volna egy börtönben, mint, hogy elvegyem. Heather szemében enyhe csodálkozás tükröződött. Csendesen, de éber figyelemmel követte férje szavait. - Valamikor régen harag beszélt belőlem - folytatta Brandon -, és megtagadtam magamtól azt, amit a legjobban kívántam. Átkozott büszkeségem - mert az volt, ami téged meggyötört, és számomra is rejtélyes okból, bosszút esküdött ellened. Mégis én szenvedtem, én vertem a mellemet csalódottságomban, míg te vígan tapostál a szivemen, és köntörfalazás nélkül tudtomra adtad, mennyire gyűlölsz. Nem én álltam bosszút, édesem, hanem te. De most vége a játéknak, amiben én csak vesztes szerepét kapom. Elegem van abból, hogy idegen vagyok a saját otthonomban, ágyamban. Eljutottam arra a pontra, ahol határoznom kell. Vagy lefektetlek, vagy más nőknél keresek vigasztalást. De nekem nem kell más, Heather. Nem kívánok mást. Én téged akarlak. Szája sarka lassú mosolyra húzódott, miközben kezdte kioldani a nyakravalóját: - A játéknak vége. Döntöttem: férfi vagyok, és követelem, ami nekem jár. Csaknem egy éve nem voltam nővel, aki kínomon könnyített volna. Azóta nem érintettem asszonyt, hogy sok-sok éjszakája enyém lett szüzességed. Bevallom, nem volt könnyű megtartóztatnom magam tőled. De többé nem játszom a szerzetest. Nem állt szándékomban, hogy erővel a magamévá tegyelek, de ha kényszerítesz, megteszem, mert nem élhetek veled tovább egy fedél alatt úgy, hogy nem leszel az enyém. Döntöttem. A magamévá teszlek, és nemcsak ma éjjel. Jobb, ha beletörődsz, hogy mostantól egy ágyban alszunk, és a kapcsolatunk nagyon... bensőséges lesz. Levette a kabátját, és a karjára vetette: - Néhány percig magadra hagylak. Mire visszajövök - akár kelletlenül, akár szívesen, de ebben az ágyban légy. És ne feledd, kedvesem, hogy ez nem Lord Hampton háza, hanem az enyém, mint ahogy te is az enyém vagy. Senki sem mer belépni ezen az ajtón, hogy kimentsen a karomból. Heather a megdöbbenéstől megnémulva ült, amíg be nem csukódott mögötte az ajtó. Akkor viszont lángoló haragra gyűlt. Karjával földre söpörte a hamutartót: - Mit képzel, hogy csak úgy beront ide, miközben a házban hemzsegnek a vendégei, köztük a szőke lotyója, és utasít, hogy vessem szét a lábamat? Azt hiszi, nekem nincs szükségem szerelmes szavakra, szelíd simogatásra? Valóban csak a tulajdonának tekint, nem a feleségének, egy ringyónak, akire kedve támadt? Ó, egyszer sikerült rákényszerítenie magát egy rémült lányra. De most se rémült, se lány nem vagyok már. Asszony vagyok, és bosszúmat csak most ismeri majd meg igazán! Harapok, karmolok, és összeszorítom a térdemet, amíg csak erővel bírom! Akkor adom csak meg magam. Nics joga, hogy... Mozdulatlanul, gondolatokba mélyedve ült egy percig. Dehogy nincs - érvelt jobbik énje. - A férjem, gyermekenpapja. Az övé vagyok. Egyedül én nem tagadhatom meg magam tőle ezen a világon. Lassan felnézett, és tüzetesen megvizsgálta a tükörképét. Teste megremegett az emlékektől, a keblét beborító forró csókjaitól, keze érintésétől. Miért késlekedem hát? - tette fel magának a kérdést. - Hát nem ezt akartam, nem erre vágytam? Minden tervem, erőfeszítésem erre irányult. Kell-e hogy ostoba büszkeségem álljon közénk?

151

A szívből jövő nem tettekre sarkallta: a komódhoz futott, és feltúrta, míg meg nem találta, amit keresett - a nászéjszakai kék hálóinget. Szeretettel simította ki az ágyon, majd lázas sietséggel készülődni kezdett férje visszatértére. Brandon becsukta az ajtót, és egy percig csak állt, fejében az elmúlt percek emléke és a jövendő órák várakozásteli gondolatai kergettél; egymást. Meghallotta, amikor a hamutartó a földön koppant; elgyötörten dőlt a falnak, minden ereje elhagyta. - Akkor hát így döntött. Most igazán ellenem fordult. Elkeseredve ment a gyűlölt ágyhoz, ráhajította a kabátját, és bolni kezdte a mellényét: - A pokolba is, hogy erőszakhoz kell folyamodnom! Tucatszor ii megkaphattam volna, ha nem jár el a szám, vagy ha szépen körüludvarolom. Akár ma este a kertben... de az ördögbe is, ezen már hiába rágódom. A szavamat nem másítom meg. Akármi lesz is ma éjjel, legalább ennek az átkozott várakozásnak vége. Tiltakozni fog, az biztos, és akár finoman, akár erővel kapom meg, vissza kell magamat tartanom, amíg csak bírom, és gyengéden bánnom vele, bár a selymes bőre meg fog őrjíteni. - Nagyot sóhajtott. - Reméltem, hogy gyengéd, édes szavakat mondunk majd egymásnak, de nem maradt más választásom, mint vagy töviságyba, vagy semmilyenbe feküdni, és az, hogy nem lesz az enyém, jobban megrémít, mint a rám váró küzdelem. De talán e perc mégis meghozza egy boldogabb jövő lehetőségét, és egy nap igaz szerelemmel, gyengéd szenvedéllyel fordulunk majd egymás felé. Meztelenül állt meg a tükör előtt: - Nos, hamarosan eldől, hogy elég volt-e az idő a felkészülésre, vagy hogy belőlem van-e elege. Az ajtóra pillantott, majd meggondolta magát, és visszanyúlt a köntöséért Jobb, ha nem riasztja meg meztelenségével. Az ördögbe - gondolta -, eleget vacakoltam. Ha már határoztam, essünk túl rajta. Az ajtóhoz ment, de megtorpant. Higgadt volt, mégis gyorsabban szedte a levegőt, szíve a torkában dobogott. Nagyot nyelt, kihúzta magát, aztán egy mély lélegzetet vett és benyitott. Az ágy függönyeit félig behúzták. Heathernek nyoma sem volt. Ó istenem - gondolta rémülten -, ezúttal túl messzire mentem. Megszökött. Elmenekült előlem. Két hatalmas lépéssel az ágynál termett, a szeme sarkából mozgást észlelt. Megkönnyebbülten felsóhajtott; visszament az ajtóhoz és becsukta. Köntösét egy székre tette, aztán halk léptekkel megkerülte az ágyat és benézett a függöny mögé. Elakadt a lélegzete, amikor Heathert meglátta; a látványtól felforrt a vére. Egyetlen szenvedélyes simogatás volt a tekintete, amely végigci-rógatta az asszony testét. Heather a maga oldalán feküdt, fél könyékre támaszkodva. A takaró az ágy végében, összehajtogatva. Heather kibontotta a haját, hálóinge átlátszó lepelként csábította Brandont: ahogy deréktól szétnyílt, formás csípőjét és lábát szabadon hagyta, és egyik fele kacéran a lába közé szorult. Keble az áttetsző anyagnak feszült, mintha csak kikívánkoznék; láttára Brandon lélegzete elállt. Heather tekintete kimondatlan ígérettől csillogott; szelíden felmosolygott a férjére, majd karját nyújtotta felé. Brandon azt hitte, álmodik. Óvatosan az ágy fölé hajolt, mire Heather átölelte a nyakát, és lehúzta magához. Bőre meleg volt, és selymesen sima, mámorító illata - akár a karja - átölelte, körülvette. Brandon ujjai a szalaggal babráltak, s eközben Heather a fülébe súgta: - Elég soká tartott, drágám. Brandonnal meglódult a világ; magához húzta, édes szavakat suttogott, ajka Heather gömbölyű nyakát kereste: - Heather... ó, Heather, milyen régóta kívánlak - suttogta rekedten. - Kiéheztem rád. Egy perccel sem tudtam volna tovább várni. Szenvedélyesen szájon csókolta, testük egymásnak feszült - Brandoné szerelemre sóváran, Heatheré kíváncsiságtól hajtva. Brandon tapasztalt simogatása, lázas csókjai vágyat ébresztettek az asszonyban; felnyögött, és hozzásimult, hogy teljesen átadja magát férje szenvedélyének, amely úgy elragadta, hogy önfeledtségével magát és Brandonti is meglepte. Érezte, hogy Brandon kemény férfiassága óvatosan, hogyj meg ne sértse, utat keres, és lenyúlt, hogy bevezesse. Amikor megérintette, meglepve tapasztalta, Brandon milyen hevesen, szenvedélyesen reagál, de halk bátorítására mégsem húzódott el, hanem befejezte, amit elkezdett, és boldogsággal töltötte el, ahogy a teste befogadja ezt a forró keménységet. Szeme kitágult az ismeretlen érzéstől, és izgalmának tükörképét viszontlátta férje föléje hajló, gerjedelemtől feszült, éles vonásain. Abban a pillanatban valami csodálatos istenségnek látta. Brandon tobzódott a bensőséges, gyöngéd pillanat gyönyörében. Heather szerelmes szavakat suttogott, s férje nyakát átkarolva lágy keblét férje szőrös, erős mellkasához nyomta. Csókjában nei volt már tartózkodás; forró ajka Brandon vágyát fokozta, kis nyelve a férfi ajka közé tolakodott. A férfi megremegett, magához ölelte és eleinte lassan, vigyázva, majd ahogy erőt vett rajtuk a

152

szenvedély, egyre hevesebben mozgott. A tetőpont felé már egészen megfeledkeztek magukról. Heather ajkáról ijedt kis kiáltás szakadt fel, amikor eljutott végre a soha nem tapasztalt gyönyörig: - Brandon! A férfit büszkeség töltötte el győzelme felett; lángolva olvadtak össze. Ernyedten hulltak vissza, ahogy a mámor csillapult, de szívül ben tovább parázslott a szerelem. A nyitott ablakon beáradó enyhe szellő meglebegtette a függönyt, majd a gyertya lángját, és amikor fénye az ágyban fekvőkre esett, kísérteties árnyékot vetett a mennyezeten. Heather elnyúlt a párnán, lába összefonódott Brandonéval, a férfi karja átölelte. Ügy érezte, test nélkül, súlytalanul lebeg, a világtól távol. Szemét lehunyta, ajkán elégedett kis mosoly játszott. Brandon finoman végighúzta arcán az ujját, követte szája, szeme, szemöldöke vonalát. - Eddig azt hittem, hogy a gyönyörhöz tapasztalat kell, de rá kellett jönnöm, hogy ebben is tévedtem. Soha ilyen örömben nem volt részem, mint most. Heather rányitotta szerelemtől izzó tekintetét: - Nem vagy egyedül, drágám! Ha tudom, hogy ekkora boldogsá g vár rám, hamarabb követeltem volna jogos jussomat. - Elnevette magát, és átöltelte férje nyakát: - Milyen kár, hogy ennyi időt elvesztegettünk. Brandon kis csókokkal borította a száját: -Hiszen gyűlöltél, vagy már nem emlékszel? - Hmm, az elején talán igen - mormolta az asszony, és viszonozta a csókokat. - Vagy talán nem, már nem is tudom. Arra emlékszem, hogy halálosan megijesztettél. Brandon felnevetett, és Heathert magához fogva a hátára gördült, majd fogát nyakába mélyesztette, élvezve meztelen simaságát. - Magamat is megrémítettem. Féltem, hogy egészen elveszítlek. Az asszony feltámaszkodott férje mellkasára, és duzzogva mondta: - Alávalóan viselkedtél, Brandon Birmingham, és ezt te is tudod. Brandon kis félmosollyal húzta végig az ujját Heather vállától keblén át a rózsás bimbóig, amely szemérmetlenül, hetykén ágaskodott, - Nem bírtam elviselni, hogy házasságra kényszerítenek - mormolta. - Az se javított a helyzeten és a kedvemen, hogy a nagynénéd faragatlan bugrisként kezelt. A tetejében még Lord Hampton nem éppen vendégszerető fedele alatt kellett töltenem a nászéjszakámat. Amikor aztán még közölted, hogy gyűlölsz, betelt a pohár. Mivel senki máson nem tölthettem ki a haragom, csak rajtad, így te estél áldozatul. Eggyel nem voltam csak tisztában: a bosszú nem kétélű kard, hanem csupán egyélű. És én egy napon ott találtam magam az élén, ami - valahányszor megmozgattad - a húsomba vágott. - Ugyan mivel sértettelek meg? - kerekedett el Heather szeme ártatlanul. - Kérdezd inkább, hogy mivel nem! - sóhajtott fel Brandon kis nevetéssel, és hátrahanyatlott a párnára. Szemét lehunyta, kezét a homlokára szorította. - Annak a felsorolásával, gyorsabban végeznék. Az utolsó porcikádig nő voltál, csábító, izgató, míg én, a tehetetlen férfi, kénytelen voltam félreállni és hagyni, hogy meggyötörd a szívem. Lemeztelenítetted előttem a kebled, és oly ingerlő, oly szemtelenül kacér voltál, hogy képzeletben vagy ezerszer tettelek erővel a magamévá. Heather elégedetten kuncogott, és fejét a férje vállára fektette, majd hirtelen elkomolyodott, és ujját végighúzta Brandon mellén: - Tudod, sokszor sajnálom szegény Fanny nénit. Sosem ismerte ezt az érzést, még barátja sem volt soha. - Ne emészd magad rajta, kicsim - nyitotta ki Brandon a szemét és elmosolyodott. - Valószínűleg elégedetten éldegél a pénzből, amit tőlem kapott. Heather döbbenten ült fel, tekintete a férje arcát fürkészte: - Pénzt adtál Fanny néninek? Brandon bólintott: - Méghozzá nem is keveset. Kifizettem az adósságodat, azt mondta, tartozom neki, amiért két éven át eltartott. - És te odaadtad, amit kért! - kiáltott fel Heather felháborodott - Jaj, Brandon, hiszen épp elég pénzhez jutott már az elején, amikor mindenemet eladta! És két éven át dolgoztatott, a szállásért és ellátásért cserében. Nem volt joga ilyen követeléssel előállni. Úgy restellem magam. Azt hihetted, mind pénzéhesek vagyunk. Brandon jót mulatott, és magához vonta: - Más okom is volt rá, szerelmem. Megpróbálhatott volna rád és a gyermekünkre igényt tartani, ha rájön, hogy fejedelmien tudok rólatok gondoskodni, én pedig nem akartam, hogy állandóan körülöttünk legyen. Bőven elég volt egy vonakodó feleség, hogy ezt még egy ellenséges rokonnal is tetézzem. Amúgy is megöltem volna, ha még egyszer kezet mer emelni rád. Így aztán inkább vita

153

nélkül fizettem, semhogy eltegyem láb alól azt a tunya némbert. Ami azt illeti, olyan gyorsan fizettem, hogy a szája is tátva maradt. - Jaj, Brandon, kiállhatatlan vagy, de csodálatos! - nevetett Heather vidáman. Brandon is vele nevetett, miközben végigsimította felesége testét: - Fő, hogy megszabadultunk tőle, ugye, édesem? Heather mosolya elhalványult, mert eszébe jutott William Cort élettelenül heverő teste. Átölelte a férjét, és szorosan hozzásimult: - Remélem, Brandon. Adja Isten, hogy így legyen. Brandon kisimította arcából a haját, és gyengéden, halkan és rábeszélően kérdezte: - Elmondod, szerelmem, hogy mitől félsz? Engeded, hogy segítsek? Heather arrébb gurult az ágyban, és lehunyta a szemét. Rettegett, hogy mi lesz, ha Brandon megtudja: embert ölt. Megrázta a fejét, és kényszeredetten felnevetett: - Semmitől, drágám. Komolyan mondom. Kinyitotta a szemét, és tekintete Brandon föléje hajló arcára esett: a férfi szeme az övét fürkészte, próbált a gondolataiba látni. Aztán az ajkára hajolt, és visszanyomta Heathert a párnára: - Szeretlek, Heather. Az életemnél is jobban. Erős a szerelmem. Bízz bennem, drágám. Hosszan megcsókolta az asszonyt, aki egészen elgyengült a karjában Sokkal később súgta csak a fülébe: - Én is szeretlek, Brandon, drága férjem. Brandon Hatti hangjára ébredt; az előcsarnokból hallatszott fel, és a közeledő léptek neszére rémülten ült fel - rájött, hol is van. A mozdulatra Heather is felriadt, és anélkül, hogy szemét kinyitotta volna, közelebb húzódott, és ajka álmos mosolyra görbült. Kezével megsimogatta férje erős, inas oldalát, mire Brandon visszafeküdt, és magukra húzta a takarót, még mielőtt Hatti kinyitotta az ajtót. Az öregasszony elképedten állt meg a küszöbön, amikor tekintete a hatalmas ágyra és a benne fekvő két alakra esett. A következő pillanatban széles mosolyra derült, szeme körül ezer apró ránc bukkant elő, és úgy csörtetett be, mintha az, amit lát, mindennapos dolog volna. Brandon homlokráncolásáról tudomást sem véve az ablakhoz ment, félrehúzta a nehéz függönyt, és a beáradó napfényben, csípőre tett kézzel kuncogott maga elé: - 'gen, 'ram, csudaszép nap van. Asszem, vagy húsz éve nem sütött így, mint ma! Azóta nem, hogy a mamája e födél alatt élt, Bran gazda. Heather felrázta a párnákat, majd hátradőlt és betakaródzott. Egyik kezét könnyedén Brandon combján nyugtatta, aki melléje ült, és haragos képpel figyelte a néger öregasszonyt. Heather vidámságtól csillogó szemmel nézte a jelenetet: férje haragját és az ezzel mit sem törődő öregasszonyt, amint rendet rak, és összeszedi az eldobált ruhákat. - Gondolom, nemsokára reggelizni akarnak - mondta tovább a magáét. - Azám, Bran gazda, azelőtt sosem vót későn kelő. Gondolom, Jeff gazda mán agyonizgújja magát, hogy mi történhetett. Hi-hi-hi. Jót nevetett, mert képtelen volt boldogságát tovább leplezni. Amikor Heather kék hálóingét felvette az ágy mellől, elkomolyodott. Feltette szépen egy székre, aztán a szekrényből elővett egy köntöst, és

kikészítette a hálóing mellé. - Asszem, hamarosan felgyün. Nemrég reggelizett, oszt aszonta, látni szeretné a gazdát. - Amikor rájuk nézett, megint elvigyorodott: - Meg oszt Beau gazda is enni szeretne. Hogy ma ő is milyen soká alszik, kész csuda! Szépen rászoktatta, Miss Heather. - Egyszerűen csak jobb a modora, mint egyeseknek - morogta Brandon, mire Hatti csak kacarászott, aztán az ajtóhoz csoszogott majd mielőtt kiment, még egyszer, hamiskásan visszanézett a gaz. dájára: - Azám, csuda szép napunk van ma. Éppen menni készült, amikor Jeff hangja harsant fel a másik szobából: - Hol az a lusta kutya? Korán otthagyta a mulatságot, megfeledkezik a vendégeiről, és délig henyél az ágyban. Bedugta a fejét, mire Heather lejjebb csúszott, a takarót meg magára rántotta. Egy perc csend támadt, amíg Jeff tisztába jött a helyzettel. - Hát nem vagytok éppen szalonképesek, de azért bejövök - vigyo-rodott el. Besurrant Hatti mellett, és megállt az ágy lábánál, onnan nézte őket, kivált a bátyját, aki vidám, de elgondolkodó tekintete előtt kényelmetlenül izgett-mozgott. Az ablakhoz sétált, s így vette észre Heather kék hálóingét, ami az egyik közeli széken feküdt. Az ablakdeszkára támaszkodott, és kinézett a napsütötte kertbe.

154

- Igen, uram - mormolta elgondolkodva. - Bizony gyönyörű szép napunk lesz ma. Azzal fejét hátravetve, hangosan felkacagott, mint aki remekül szórakozik valamin, amiről csak ő tud. Brandon a szemét forgatta és a fogát csikorgatta dühében: - Nem úgy! Szomorú nap az, amikor az ember hálószobájában nagyobb a tömeg, mint vasárnap a piactéren. Szólok is Ethannek, hogy szereltessen fel zárakat. Jeff derűs mosollyal hajolt meg: - Elnézését kell kérnem, uram. Ha tudtam volna hálóhelye megváltoztatásáról, illedelmesebb lettem volna, így azonban csak arra emtí keztetném, kedves bátyám, hogy vendégeink vannak, akiket kezd ág gasztani a távolmaradása. Vagy talán mondjam azt, hogy beteg? Brandon dühös felmordulására csak nevetett, majd folytatta: - Nos, rendben, akkor majd azt mondom, hogy lustálkodik, nemsokára lejön. Megfordult, mintha már menni akarna, aztán rájuk nézett: okvetlen gratulálnom kell George-nak. Milyen boldog lesz, ha megtudja, mint házasságszerző mégsem vallott kudarcot. Derűs csendben figyelte, ahogy feldereng előttük szavai jelentősége, majd döbbent meglepődéssel bámulnak rá: -Ne izguljatok. George-ra se haragudjatok, hiszen egy ideje már nagyjából sejtettem a részleteket. George meg kissé a pohár fenekére nézett amikor kifecsegte, és különben is azt hitte, egyedül van. Nevetve vonult az ajtóhoz, de a Heather hálóingére vetett pillantás után még odafordult a bátyjához: - Meg kell mondanom, hogy nagyobb az akaraterőd, édes bátyám, mint nekem lett volna hasonló helyzetben. Heatherre kacsintott, majd vidáman kiment, és becsukta az ajtót. Brandon valamit motyogott arról, hogy az embernek már sem titka, sem nyugalma nem lehet másoktól, aztán hosszú lábát a padlóra tette és felült. Heather vígan kacagott, és feltérdelve hátulról vadul átölelte: - Ugye, milyen gyönyörű nap van, Brandon? A férfi elmosolyodott, majd szemét lehunyva, nagy élvezettel dör-gölte hátát Heather meztelen kebléhez: - Bizony, gyönyörű - mondta halkan. Hirtelen felpattant, és nevetve lekapta Heathert az ágyról, majd kéjsóváran megpaskolta a fenekét: - Ha nem gondoskodsz a fiamról, asszonyom, sokáig kell várnia a reggelijére. Heather kuncogva átölelte. Lábujjhegyre állva átfonta a nyakát és megcsókolta: - Ne menj el. Ha lehet, szeretnélek ma egész nap a közelemben tudni. Brandon erősen szájon csókolta, szorosan magához ölelte, aztán a fülébe sóhajtotta: - Nehezen is szabadulna meg tőlem, asszonyom. Beau is megérezte szülei jókedvét, mert miután teletömte a pocakját, játékra késznek mutatkozott. Boldogan rúgkapált a fürdővízben, lefröcskölte a mamáját, és vidáman gőgicsélt, amikor az apja megszidta helytelenkedéséért. Amikor Heather levitte a szalonba, elégedetten könyvelte el a vendégek dicséretét. Mrs. Clark egy pillantást vetett az apa csillogó szemére, majd kezét összefonta az ernyője nyelén, és nyugodtan kijelentette: - Nos, Brandon, ma már sokkal jobb hangulatban van, mint tegnap este. Az éjszakai pihenés csodát tett. Jeff elfojtott egy nevetést, amiben Brandon figyelmeztető pillantása is közrejátszott. - Köszönöm, Abegail - mondta Brandon jókedvűen. - Ma reggel valóban igaza van. Határozottan jobban érzem magam. Fiuk feje felett összenéztek Heatherrel; Brandon szeméből forró szerelem sugárzott. Már alkonyodott, amikor az utolsó vendégek kocsija is elhajtott. Előbb még egy könnyű uzsonnát szolgáltak fel, a férfiak útravalóul felhajtottak egy pohárral Jeff pálinkájából, az asszonyok - az út várható fáradalmai ellen egy kis hideg vizet vagy behűtött bort ittak, majd elköszöntek, és kocsiba szálltak. Amikor végre magukra maradtak, a szalonban ültek le, hogy békés nyugalomban töltsék az estét. A kandalló előtti szőnyegre egy paplant terítettek, Beau és az édesanyja azon ültek. A kisfiú elevenen rúgka-pált, gőgicsélt és az utolsó beeső napsugárnyalábban táncoló porszemeket bámulta. A férfiak vígan nézték. Brandon a felesége közelében, a szófán ült, Jeff szemben, egy kényelmes székben nyúlt el, és mindketten kedvenc italukat szürcsölték. Nyugalmukat kerékzörgés zavarta meg. Louisa kocsija állt meg a lépcső előtt. Ünnepélyes arckifejezése ellentmondott türelmetlen, könnyű lépteinek, ahogy lepattant a kocsiról, besietett a házba, elvonult Joseph mellett, és rátört a kis családra. Nem is köszönt, csak kikapta Brandon kezéből

155

az italt, lehajtotta, majd elfintorodott. Brandon az asztalra tette a visszakapott poharat, Jeff pedig elmosolyodott a burkolt sértésen, amit Louisa észre sem vett. - Nos, Brandon - bökte ki végre -, megint sikerült beszédtéma 1 szolgáltatnod a charlestoni pletykafészkeknek! Brandon kérdő pillantást vetett rá, mire Louisa lélekszakadva mesélni kezdte: - Ma reggel Sybil holttestére bukkantak. Meggyilkolták - Heather meglepett arcát látva elmosolyodott: - És látták veled tegnap a Meeting Streeten. Úgy látszik, nagy valószínűséggel te voltál, akivel utoljára beszélt. Hather hátán félelmetes hideg kúszott fel. Keze férje combjára rebbent, aki - hogy megnyugtassa erősen megszorította. Síri csend lett. Mindenki lélegzet-visszafojtva ült. Louisa kissé rosszkedvűen nézte, hogy fogják egymás kezét, aztán rendületlenül folytatta: A városon kívüli erdőben találtak rá, nyakát szegte. Csupa zúzódás volt szegény. Ugye, senkinek nem tűnt fel, hogy nem is jött el tegnap a bálba? A ruháját letépték róla, és az orvos szerint meg is erőszakolták. - Jelentőségteljesen Heatherre nézett, majd Brandonra mosolygott: - Tudom, persze, hogy sosem tennél ilyet egy nővel, drágám de a seriffnek kétségei vannak. Ami azt illeti, éppen ide tart. Az elkövetőt illetően ugyanis Mrs. Scottnak igen határozott elképzelései vannak. Jeff hidegen felkacagott: - Maranda Scott nyelve fürgeségben lehagyja az agyát. Louisa csúfondárosan mosolygott vissza: - Sok más felettébb különös körülményre is fény derült, amiről a seriff bizonyosan kérdezősködni fog, bár természetesen... - és itt negédesen Heatherre mosolygott: - ...Brandon biztosan mindre tud magyarázattal szolgálni. Jut eszembe, drágám, hova tűntél tegnap éjjel? - fordult Brandonhoz. Heather nem bírta magát tovább türtőztetni, és férje védelmére kelt: - Velem volt egész éjjel, és ma is, Louisa, efelől kezeskedhetem. - Ó! - kerekedett el Louisa szeme, majd összeszűkült, amikor Beaura nézett: - És gondolom, majd egy újabb poronty lesz a bizonyíték. Na persze... - mondta Brandonnak - ...nyugodtak csak akkor lehetünk, ha folyton teherbe ejtjük, nem igaz, drágám? Az aljas sértés elképesztette Heathert, a két férfit pedig talpra ugrasztotta. Brandon szeme elsötétült, arcán idegesen rángatódzott egy izom. Felemelt kézzel közeledett Louisa felé, mintha rögtön belé akarná fojtani a szót, és Louisa rémülten nézett rá. De amikor Brandon habozni látszott, Louisa is kelletlen mosolyra húzta a száját: - Cc! Cc! Jobban kellene uralkodnod azon a heves természeteden, drágám! Mit szól majd a seriff? Nagy szoknyasuhogással kifelé indult: - Amúgy is mennem kell. Nem örülne, ha megtudná, hogy előre figyelmeztettelek. - Még egyszer bájosán visszanevetett: - Majd a kerülő választom, nehogy összefussunk. Pá, drágám! Egy perc múlva kikanyarodott a kocsija, és elzörgött a hátsó út felé. Heather felvette sírdogáló kisfiát, és a három felnőtt meglepetten és aggodalmasan nézett össze. Jeff lecsapta a poharát: - Őrültség azt képzelni, hogy bármi közöd lehet Sybil halálához Bran! - tört ki dühösen. Szitkozódva állt fel, s fel-alá kezdett járkálni: - Az az ostoba lány... a város összes mihaszna férfija hozzá járt. Akárki lehetett közülük. Neked mi okod lett volna rá? Hiszen alig vetted észre! És abban is biztos vagyok, hogy ha netán mégis felfigyel tél volna rá, biztos, hogy megerőszakol. Heather aggodalmasan nézett fel a férjére, és próbálta Beau-t csitítgatni, aki a ruhán át is a mellét kereste, és amikor nem járt sikerrel, haragosan visított. Csak Brandon nem jött ki a sodrából: - Mrs. Scott érthetően felizgatta magát, Townsend seriffnek pedig az a dolga, hogy minden eshetőségnek, még egy hisztérikus asszony vádaskodásának is utánanézzen. Tegnap segítettem Sybilnek a csomagjait a kocsiig cipelni, és biztos, hogy sokan láttak minket. De ez még nem bizonyítja, hogy megöltem. Townsend eszes ember. Hallgat az észérvekre. Heather felállni készük, Brandon pedig lehajolt, hogy felsegítse, Tekintetük közben találkozott, és ha Heathernek volt is addig valami halvány gyanúja, az is szertefoszlott, amikor férje szemében meglátta a gyengéd szerelmet; aki így néz, nem lehet bűnös, gondolta. Gyengéden viszonozta a pillantását, és ajkuk lágy, nyugodt csókban találkozott. - Rögtön jövök - suttogta Heather, amikor szétváltak, majd kisietett a szobából, és fiával felszaladt az emeletre. Miután megetette és lefektette Beau-t, Heather lefelé tartott, amikor idegen férfihangra lett figyelmes. Férje dühös kifakadására meg is torpant:

156

- Az ördögbe is, Townsend, ostoba kérdés. Nem, soha nem feküdtem le vele. Nem találtam sem vonzónak, sem kívánatosnak. Képtelen lettem volna akár csak hozzá is érni. - Mrs. Scott mást mondott, Bran. Azt állítja, hogy évek óta titkon viszont folytatott Sybillel... és amikor a házassága után másokkal is találkozni kezdett, féltékeny lett, és egy dühroham során megerőszakolta, majd megölte. - Szemenszedett hazugság! - kiáltotta Brandon. - Maranda nyilván úgy véli, szívesen áldozok arra, hogy a pletykát elhallgattassam. Éveken át igyekezett a lányát rám erőszakolni, de anyám sírjára esküszöm, Townsend, hogy egy ujjal sem nyúltam hozzá. Ismét a seriff vontatott hangja szólalt meg: Hallom, bált rendezett múlt éjjel. És a vendégek némelyike azt vallotta, hogy kegyetlenül rossz kedve volt. - Gondolom, a mi segítőkész Louie-ink lehetett - mormolta Jeff megvetően. - Biztosíthatom, Townsend - vágott vissza Brandon éles hangon -, hogy a tegnap esti viselkedésemnek semmi köze Sybilhez. Még csak fel sem tűnt, hogy nem jött el. Louisa ébresztett rá néhány perce. - Akkor mi volt az oka? Jeff felnevetett: - A feleségét bámuló férfiakat próbálta távol tartani. - Ezek szerint féltékenységi rohamai vannak? - kérdezte a seriff. - A feleségem iránt igen - ismerte el Brandon.

- Miért csak iránta? Ha féltékeny, ugyanígy érezhetett Sybil iránt is. Ezt már Brandon sem bírta nevetés nélkül: - Townsend, maga kétségkívül nem találkozott még a feleségemmel! Sybil elbújhatott mellette. A seriff azonban mintha nem adta volna föl olyan könnyen. Megköszörülte a torkát: - A barátai azt beszélik, Bran, hogy nem alszik a feleségével. Igaz ez? Heather dühtől fortyogva vonult be a szalonba. A három férfi állva beszélgetett. Heather szembefordult az idegennel, aki döbbenten bámult rá, majd elpirult és lehajtotta a fejét. Townsend olyan magas volt, mint a két Birmingham fivér, de jóval testesebbnek látszott. Bár Heather eltörpült mellette, a nagydarab férfi mégis zavartan toporgott előtte. Heather férjéhez ment, és derekát átölelve kimérten jelentette ki: - Rosszul tájékoztatták, uram. Ebből csak annyi igaz, hogy amíg várandós voltam, külön aludtunk, de ebben én semmi különöset nem látok, ha valakinek olyan figyelmes férje van, mint nekem. Félt ugyanis, hogy alvás közben véletlenül kárt tesz bennem vagy a bán. - Kérdően felhúzta a szemöldökét: - Ön is ilyen tapintatos férj uram? A férfi kínban volt; tagadó választ motyogott, aztán köhögött, és helyesbített, miközben - ha lehet még jobban elvörösödött: - Nem vagyok nős, assz'nyom. Jeff nevetett. - Ó, akkor várandós anyákról is keveset tud! - emelte fel a fejét Heather. - Ami viszont a kérdését illeti, hogy együtt alszunk-e, a válaszom: igen. - Dühösen villant a szeme: - És hozzá kell tennem, uram, hogy amilyen követelődző feleség vagyok, kötve hiszem, hogy a férjem másra nézne, nemhogy rátámadna! Nyilvánvaló harciasságát Jeff könnyed nevetéssel ütötte el, és hátba veregette Townsendet: - Figyelmeztetem, seriff, hogy Mrs. Birmingham félig ír, és ha felingerlik, bizony kimereszti a körmeit. A seriff kínban nézett körül, és a kalapját forgatta: - Látom én, Brandon, hogy igaz, amit mond, de remélem, maga is megérti, hogy egy ilyen csúnya ügyben minden részletnek utána kell járnom. Habozva elindult, újra elnézést kért, majd kiment. Hallották, amint a lovával elvágtat a ház elől; úgy rohant, mint akinek démonok nyargalnak a sarkában. A három Birmingham fellélegzett. - Townsend még sosem szégyellte magát ennyire! - kacagott Jeff. -Az ő szemében, Bran, ártatlan vagy, mint a ma született bárány. Brandon szája megremegett a bujkáló nevetéstől: - Hála követelődző feleségemnek. Heather harciasán bontakozott ki a karjából: - Kedvem ellen valók az ilyen bizalmas kérdések - jelentette ki. -Észre kellett téríteni. - Ez neked már abban a pillanatban sikerült, szívem, amikor beléptél a szobába - vigyorgott a sógora. Kis idő múlva Brandon becsukta a hálószoba ajtaját, és a felesége mögé lépett, aki az öltözőasztalnál ült. Míg a ruháját kapcsolta ki, Heather felmosolygott rá, és arcát a vállát simogató kézhez dörzsölte: - Jaj, Brandon, annyira szeretlek! Belehalnék, ha valaha rám unnál vagy másért elhagynál .

157

A férfi letérdelt, átölelte, és magahoz szorította. Ajkát az asszony illatos hajához nyomta. Sosem voltam híve a félmegoldásnak, Heather, és ez alól a szerelmem sem kivétel. Ha valakit a barátomnak nevezek, egész szívemmel kiállok mellette, így ha azt mondom, szeretlek, tied vagyok testestül- lelkestül. Heather szelíden elmosolyodott, aztán felsóhajtott: - Kár is tagadnom, hogy tartok Louisától, és Sybil is nyugtalanított. Szegény lány úgy imádott, hogy egy pillantásoddal boldoggá tetted. Én látod, önzőbb vagyok. Azt akarom, hogy minden pillanatban az enyém légy, anélkül hogy bárkivel is osztoznom kellene. - Gondolod, hogy én másképp érzek irántad, kedvesem? Istenem, ha egy férfi megpróbálna elvenni tőlem, megölném. És egyetlen nő sem csábíthat el mellőled. Ami meg Sybilt illeti: az a szegény, egyszerű, zavaros fejű lány csodára számított, és ez okozta a vesztét. - Mit gondolsz, ki ölhette meg? A férfi felsóhajtott, odébb lépett, és vetkőzni kezdett: - Nem tudom, édesem. Sokan udvaroltak neki... házasemberek is... - Hogyan?! - kiáltott fel Heather meglepetten. - De Brandon, hát az anyja biztosan nem... - kezdte, míg kibújt a ruhájából. - Ugyan, az a hígagyú asszony! - mordult fel a férfi. - Mrs. Scottot csak egy érdekelte, hogy Sybil gazdag férjet fogjon. Egyébként nem törődött vele. Sam Bartlett is Sybil udvarlója volt. - Sam Bartlett! Heather még élénken emlékezett ismeretségük körülményeire. - Személyesen - morogta Brandon. Heathert elfutotta a pulykaméreg: - És Townsend seriffnek ezek után van képe idejönni és téged faggatni, az az ember még szabadon mászkál, senki sem háborgatja? Ez lehetetlen! Brandon felnevetett, és odament hozzá: - Ne izgasd fel magad, szívem. Lehet, hogy Bartlett - öregember létére is – szereti a pipihúst, de ebből még nem következik, hogy gyilkos is. - De hát egy olyan férfi, aki a rabszolganőit arra kényszeríti, hogy... - Pszt! - súgta Brandon, és megcsókolta a vállát. Keze az ing alatt Heather keblére csúszott. - Ne is beszéljünk róla. Izgalmasabb témákat is tudok... például azt, hogy milyen gyönyörű vagy ruha nélkül... Egy pillanatba sem telt, és reccsenve szakította szét Heather ingét. - Így már sokkal jobb - vigyorodott el, majd a karjába kapta. Ha meg szeretné menteni az ingeit, asszonyom, meg kell tanulnia gyorsabban vetkőzni. Mielőtt megcsókolta, egy halk megjegyzés még eljutott a fülébe: - Ugyan kit érdekel egy ilyen régi vacak...

158

X. fejezet A lassan múló nyári napokból hetek lettek, és július vége felé megünnepelték Heather tizenkilencedik születésnapját. Sybil meggyilkolása egyre ritkábban került szóba, és gyilkosát is eredménytelenül keresték. Lovagjai mind megfelelő alibivel rendelkeztek, és az egész ügyre már csak az emlékeztetett, hogy esténként a nők elkerülték a sötét sikátorokat, ásító kapualjakat és sűrű ligeteket. Heather kivirult, ahogy az idő múlásával megváltozott az élete, és Brandon feleségeként a legbensőségesebb pillanatokat is megoszthatta férjével. Szerette a közös hálószobát, s azt, hogy éjjel a férfi mellett aludt. Érintését gyönyörűségesnek érezte. Brandon - úgy tűnt - nála is jobban ismeri a testét, és ezt a tudást az élvezet fokozására használta fel. Művészetnek tekintette a szeretkezést, és mestere is volt. Kiszámíthatatlan, kifinomult szeretőnek bizonyult. Egyszer körüludvarolta az aszszonyt, kacérkodott vele, csábította, levette a lábáról, mintha még nem lenne a felesége, szép szavaival, simogatásaival addig csigázta, amíg már minden idegszála beleremegett a gyönyörűségbe. Máskor - ha Heather ártatlanul olyasmit tett, amivel felizgatta - kéjsóvár nevetéssel tépte le róla a ruhát, az ágyra dobta, és őrjítő hévvel tette magáévá, hogy a vegén kimerültén, de a végsőkig kielégülten lihegtek egymás karjában. Játszott vele, elkényeztette, incselkedett és kínozta, de Heather minden pillanatot élvezett. Ahogy egyszer ígérte, megtanította dörömbölni. Arra ösztönözte, hogy ne csak felesége, de a kedvese is legyen, hogy fenntartások nélkül, gátlástalanul adja oda magát, és vágyát fel is tüzelje, ne csak kielégítse, bár ez igencsak egyszerű feladatnak bizonyult. - Minden férfi ilyen romantikus? - kérdezte egyik éjjel Heather a férjétől. - És minden asszony ilyen szerencsés, hogy a férje ennyire szereti? randon elmosolyodott, és elsimította a haját: - Minden férj mellett csábos szirén él? - kérdezett vissza. - Má nő is ilyen gyönyörű és mégis kész, hogy férjének örömet szerezzen? Augusztusban forróság telepedett a tájra, és a legtöbb család a tengernél keresett egy kis enyhülést. Birminghamek - Mrs. Clark vendégeként - jó néhány napot töltöttek a tengerpart közelében fekvő házban. Az idős hölgy ezután élvezettel híresztelte, hogy Brandon és fiatal felesége valóban közös ágyban alszanak, és nagyon szeretik egymást. Brandon nem sokkal ezután az üzembe ment, hogy a könyvelési lemaradását behozza, és Websterék Heathert is meghívták, hogy ebédeljen náluk a kisfiúval. Amikor Heather először megpillantotta Leah-t, elcsodálkozott a változáson: Leah Webster egészen kivirult. Felszedett néhány kilót, bőre bronzbarnára sült, a haját kiszívta a nap. Kék szeme elvesztette üres kifejezését, és éveket fiatalodott Amikor a nyitott hintóból Brandon kisegítette, Heather meg is jegyezte: - Milyen remekül néz ki! Mintha kicserélték volna. Brandon egyetértőén bólintott. Jeremiah sietett elő az üdvözlésükre. Mögötte Leah segített a legkisebbnek a lépcsőn, majd követte a totyogó apróságot, aki apja után indult. Az asszony barátságosan köszöntötte Brandont, akivel az üzem környékén gyakran találkozott, de félénkebben fordult Heather felé, akit még nem ismert olyan jól. Heather sietett megdicsérni előnyös külsejét: - Semmi kétség, Carolina jót tett önnek. Gyönyörű lett! Az asszony belepirult az örömbe, Jeremiah pedig átölelte a vállát, és gyöngéden megszorította: - Én ís ezt mondom az asszonynak, de nekem nem hiszi el. - Soha nem éreztem magam még ilyen csodálatosan - vallotta Leah szerényen. - Pedig megint várandós vagyok; csak most szinte észre sem veszem. Heather és Brandon elmosolyodtak a hír hallatán, és rögtön sok szerencsét kívántak. - A feleségemnek jó pár évébe beletelik, amíg utoléri önt - nevetett Brandon. - De jó okom van remélni, hogy sikerülni fog. Alig értem hozzá, már viselős lett ezzel a kis legénnyel.

159

Apja karjának biztos fedezékéből Beau óvatosan szemügyre vette az idegeneket, de nem izgatta, hogy róla beszélnek. Heather a megjegyzése hallatán szemrehányó pillantást vetett a férjére, és enyhén elpirult, Brandon viszont jót nevetett. - Le sem tagadhatja, annyira hasonlít magára, Mr. Birmingham - mosolygott Leah. - Kiköpött az apja, és a zöld szeme aztán végképp eloszlat minden kétséget. Brandon büszkén mosolygott, és halkan súgott valamit a fiának, ami mosolyt csalt Beau arcára. Ahogy közel hajolt hozzá, valóban feltűnő volt a hasonlóság; Beau apja smaragdzöld, sötét szempillákkal árnyékolt szemét örökölte. Heather arra gondolt, hogy ha a Fleetwoodról történt szökése után soha többé nem találkozott volna Brandonnal, a kisfiú mindig rá emlékeztette volna. - Ha hívnám, idejönne hozzám? - kérdezte Leah, és feléje tárta a karját, de Beau - határozottan elutasító kis mordulás után - apja mellére rejtette az arcát. - Ne haragudjon, Leah - mentegetődzött Heather. - De az apját kevés ember kedvéért hagyja ott. Nagyon ragaszkodik hozzá. - Elfordult, mintha a fejét törné valamin, aztán csillogó szemmel jelentette ki: - Talán a szakáll teszi. Általános nevetés volt a válasz; a Webster gyerekek közben egyenként előszállingóztak, hogy közelebbről is megnézzék a Birminghan gyereket. Némi kérlelésre a legidősebb lánynak sikerült rávennie Beau-t, hogy otthagyja az apját, a kicsit aztán büszkén sétáltatta a kertben. Jeremiah hamarosan elköszönt, mert dolga volt az üzemben, és Brandon is vele tartott. Az asszonyok magukra maradtak az árnyékos verandán; hintaszékekben pihentek és beszélgettek, Mrs. Webster csak időnként ellenőrizte, hogy rendben készül-e az ebéd. - Izgatottabb vagyok most, mint bármelyik korábbi terhességemnél - vallotta be Heathernek félénken. - Azelőtt a szegénység miatt mindig csak féltünk és kételkedtünk. Szerencsénk csak ritkán akadt, többnyíre nehezen éltünk. Most meg mintha a paradicsomba csöppentünk volna! Naponta imáinkba foglaljuk a férje nevét, hogy a nincstelenségből kiragadott, és mindent megadott nekünk. Heather letette a teáját, és a szeme könnyes lett: - Furcsa dolog ez, Leah, de velem is pontosan ezt tette. Rémálom volt az életem, amíg meg nem ismertem, de ő örömmé változtatta. Addig semmi sem voltam. Leah elgondolkodva nézte: - Ugye, nagyon szereti? - kérdezte halkan. - Igen - ismerte be Heather tétovázás nélkül, aztán felsóhajtott: Annyira szeretem, hogy néha már félek, hogy ezt a tökéletes életet elrontja valami... Ha elveszteném, akár őt, akár a szerelmét, belepusztulnék.. - Amikor megismertem a férjét, Mrs. Birmingham - mosolygott Leah -, fent északon egy fogadóban ült egyedül. Sok kifestett némber legeltette rajta a szemét, de ő egyiket sem méltatta figyelemre. Elgondolkodva nézte a poharát, és kétségkívül szomorúnak látszott. Később említette, hogy maga idehaza várja, és nemsokára szül, és amikor ezt mondta, megváltozott a tekintete. Akkor arra gondoltam, biztosan nagyon szereti magát. Azóta jobban megismertem, és amit láttam, csak megerősítette azt az első benyomást. Soha nem láttam még, hogy egy férfi úgy szeresse a feleségét, mint ő magát. Heather letörölt egy kibuggyanó könnycseppet, és mentegetőzésképpen felnevetett: - Úgy látszik, ma ilyen hangulatban vagyok. Semmiségeken is sírva fakadok. Ne haragudjon rám, Leah. Egyébként nem szokásom. Leah gyengéden rámosolygott: - Ugyan, Mrs. Birmingham, ettől éppen, hogy nőtt a szememben. Akit a férje szerelme könnyekre indít, az nagyon finom lélek. Leah később limonádét készített a vendégeknek, gyermekeinek és a munkásoknak, és megkérdezte Heathert, nincs-e kedve kivinni a férfiakét. Heather tálcára tette a poharakat, óvatosan levitte az üzemhez, amit most látott először működés közben. Az épületek hatalmas fenyők árnyékában álltak, az udvar közepén álló üstben fortyogó szurok illata betöltött mindent. A víztároló színét alig lehetett látni a szálfáktól, mögöttük egy óriás vízikerék forgott. Fűrészek sivítottalt és zümmögtek, öszvérek húzták a fát. A hat láb széles üst mellett állvány magasodott, rajta férfiak álltak és merték le a rostpépet. Mr. Webster az üzem mellett beszélgetett a munkásokkal. Amikor Heathert meglátta, barátságosan rámosolygott, és felajánlotta, hogy segít körbehordani a limonádét, de Heather udvariasan elhárította, és kiszolgálta az embereket, míg Mr. Webster mint Mr. Birmingham feleségét mutatta be. A férfiak tisztelettel köszöntötték, szépsége általános csodálatot váltott ki, és a munkafelügyelő kurta parancsa ellenére is sokáig bámultak a kisebb épületek irányában eltűnő Heather után.

160

Az asszony megállt az ütött-kopott kis iroda ajtajában. A legszükségesebb bútorokon kívül nem volt más a helyiségben; a faház falát le sem festették belülről. Brandon nem vette észre, amikor megjelent az ajtóban, mert elmerülten dolgozott az íróasztalnál. Meleg nap lévén derékig levetkőzött, hogy az ablakon befújó szellő jobban hűsítse a testét. Heather élvezettel figyelte széles hátán az erős izmok játékát, és elmosolyodott, amikor arra gondolt, milyen érzés lenne megsimogatni. Megmozdult, és lába alatt megreccsent a padló. Brandon hátranézett, és megkönnyebülten állt fel, amikor a feleségét látta maga előtt; örült, hogy az unalmas könyvelést kis időre abbahagyhatja. Felállt, mosolyogva beljebb vonta, becsukta az ajtót, a Heathertől elvett tálcát egy durván ácsolt asztalra tette, egy hajtásra kiitta a limonádét. - Á, ez jólesett! - sóhajtott fel. - Pont egy szomjamat oltó pohár italra volt szükségem, különben belepusztultam volna az unalomba... - majd Heathert magához ölelve hozzátette: - ...és egy csinos kis nőre, akit a számok helyett nézhetek. Heather felkacagott, és orrát férje melléhez dörgölte: - Nem is oly rég majdnem lenyeltél, mert munka közben zavarni mertelek. Talán a munka vesztett vonzerejéből, vagy én lettem kívánatosabb? - incselkedett. Brandon megcsókolta a feje búbját, és elkomolyodott: - Bocsásd meg az akkori viselkedésemet, szerelmem. Aznap fékevesztett voltam. Amiért nem engedtél az ágyadba, bebizonyítottam, micsoda ökör tudok lenni. - Ugyan, még hogy én nem engedtelek! Soha nem tagadtam meg tőled, amihez jogod van! A betegségem után te nem akartál a hajón mellém feküdni, és az első, Harthavenben töltött éjszakán is te utasítottál vissza. Mindannyiszor szívesen tettem volna eleget, ha kérsz rá, de te inkább a magányos ágyat választottad. Látom, házasságunk a félreértések története - mormolta Brandon. -azt hitted, hogy a házassággal csökkent irántad a vágyam, én pedig biztosra vettem, hogy irtózol az érintésemtől, és foggalkörömmel küzdenél ellenem, ha megpróbálnálak az ágyamba kényszeríteni. Furcsa, hogy becsaptuk magunkat. Az ösztöneinkre kellett volna hallgatnunk. Lehajolt, és megcsókolta Heather fehér nyakát: - Mennyivel hamarabb rátaláltunk volna a szerelemre! - sóhajtotta. Heather beleborzongott az élvezetbe. Amíg él, Brandon érintése fel fogja izgatni. Ha megsimogatja, képtelen ellenállni. A lelke is az övé, teste meg inkább Brandon, mint önnön akaratának engedelmeskedik. Férje olyan hatalommal bír, amelytől az élet - ha úgy akarja - boldog álommá válik, vagy mint a múltban, földi pokollá. De akármit tesz, az övé, testestül-lelkestül. Brandon ajka lejjebb vándorolt, amíg csak egy kis fehér fodor meg nem akadályozta, hogy továbbjusson. Míg Heather fülébe súgott, ujjai lassan a kis gombokkal játszottak, majd sietség nélkül sorban kinyitotta mindet, végül egy gyors mozdulattal, amitől Heathernek elállt a lélegzete, kiszabadította a kebleit. Izzó csókokkal borította selymes bőrét, és Heather tehetetlenül reszketett a karjában: - Bejöhetnek, Brandon - súgta fátyolos hangon. - Megölöm, aki be meri tenni a lábát - felelte a férje, de nem hagyta abba a simogatást. - De mi lesz, ha valaki mégis beront? - vetette ellen, bár nem vol t ereje tiltakozni. Brandon a ruha alatt Heather hátára csúsztatta a kezét, és magához húzta, amíg mellbimbója a mellkasához nem ért: - Hogy miért is nincs zár azon az ajtón... - sóhajtotta rekedten és megcsókolta a felesége homlokát. - ...És egy ágy is jól jönne most.., hiába, ezek a székek nem kényelmesek. - Kelletlenül engedte el: -Rendben, asszonyom, hallgatok a szavára. Heather kábultan húzta össze az ingét, majd megpróbálta megkötni, de ujjai nem engedelmeskedtek az akaratának. Lassabban próbálkozott, hogy ügyetlenségét leplezze, és Brandon aki ismét az asztlhoz telepedett - átható, de szerelmes, szelíd tekintettel figyelte. Végül fölnevetett, és eltolta a kezét: - Egy szentet is kísértésbe hoznál, szerelmem. Mielőtt itt és most magamévá tennélek, gyorsan felöltöztetlek. Még akkor is piros volt az arca, amikor kilépett az irodából. Azt sem tudta, merre tart, így nem csoda, hogy csaknem orra bukott Alice-ben, Websterék egyik kislányában, aki négykézlábra ereszkedve egy mérges kalaposgombát vizsgált: - Jaj, Mrs. Birmingham, nézze csak, mit találtam! Heather lehajolt: - Gondolod, hogy valami erdei tündéré? - kérdezte mosolyogva.

161

A kislány izgatottan, felajzva pillantott fel: - Komolyan tetszik gondolni? Talán ő hagyta itt! - Nagyon valószínű - felelte Heather, élvezve a kislány izgalmát. -Ne menjünk be az erdőbe megkeresni? Miért ne mennénk? Talán szerencsénk lesz, és egy egész sereg tündért találunk. - Ó, igen - kiáltotta Alice, és kezénél fogva vonszolni kezdte Heathert. Az asszony nevetve követte a fák közé. A sűrű zöld lombsátor alig engedte át a napfényt, és félhomályban botorkáltak, amíg egy kis tisztásra nem értek. Valahol egy madár hívogatta a párját, és az egyik faágról mókus figyelte a betolakodókat. Hatalmas tölgy terjesztette fölébük az ágait, és imittamott színes vadvirágok bontogatták szirmaikat. A virágillat a fenyők balzsamos illatával keveredett. - Ha tündér lennék, biztosan itt laknék - mondta Alice, és kis karját széttárva pörögni kezdett. Heather elmosolyodott: - Jártál már itt, Alice? - Igen, assz'nyom. Sokszor. - Elvarázsolt hely. Nagyon tetszik. - Jaj, Mrs. Birmingham, tudtam, hogy ezt gondolja majd! - kiáltott fel a kislány boldogan. Heather nevetett, és kisimította a lányka arcába hulló szöszke haját, majd körülnézett: - Akárhogy nézem, nem látok tündéreket... hát te? - kérdezte. Alice elkomorult: - Én sem - de aztán felderült a tekintete: - De azt hiszem, figyel minket. Érzem. Heather belement a játékba: - Az még izgalmasabb, mint szembetalálkozni eggyel. Keveseknek van olyan szerencséjük, hogy egy tündér bámulja őket. Talán tegyünk úgy, mintha észre se vennénk. A kislány izgatottan csillogó szemmel, mosolyogva kiáltotta: - Ó, igen, tegyünk úgy! Heather nézte, ahogy arrébb megy, és látta, mennyire igyekszik közömbös maradni, mintha a virágok jobban érdekelnék a bámészkodó, képzelete odavarázsolta tündérnél. Heather - akit a látható jobban izgatott a láthatatlannál - virágot kezdett szedni Mrs. Webster asztalára. Alice - mim minden gyerek - hamarosan megfeledkezett tündérről, virágról, és elfutott egy pillangó után, majd visszaszaladt az üzemhez, míg Heather magányosan egy nagy virágcsokrot szedett. Úgy belefeledkezett a százszorszépekbe és liliomokba, hogy sokára érezte csak, mintha valóban figyelné valaki. Hátán végigfutott a hideg, a rátörő rémülettől mintha még a haja is felállt volna. Lassan fordult meg, mert most már biztos volt benne, hogy Alice helyesen érezte, hogy figyeli valaki; már-már azt hitte, a képzelet szülte tündért pillantja meg. A zöld levelek sűrűjét fürkészte, amikor meglátta. Nem tündér, hanem egy lovas, Heathertől úgy hetvenöt méterre. Sötét, fenyegető alak volt; a meleg ellenére fekete köpenyt viselt, a magas, egyenesen álló gallér és a fejébe nyomott háromszögletű kalap szinte az egész arcát eltakarta, csak a szeme látszott ki. Lassan, fenyegetően közeledett, és Heather rémületében mozdulni sem tudott, csak állt földbe gyökerezett lábbal. Végül óvatosan hátrálni kezdett, mire a férfi gyorsabb ügetésre ösztökélte a lovát, és Heather ijedt kiáltással futásnak eredt. Az üzemhez vezető ösvényt választotta, de a lovas hamarosan beérte; a lódobogás olyan volt a menekülő Heather fülében, mintha vassal vasat vernének. Felsikoltott, virágait eldobta, és bevetette magát a fák közé, de akárhogy futott, ha hátratekintett, mindig az elválaszthatatlannak tűnő fekete lovat és borzalmas lovasát látta maga mögött. A fekete köpenyből egy kéz nyúlt felé. E percben valahonnan meghallotta a férje hangját: a nevét kiáltotta. A lovas visszafogta a lovát, és hallgatódzott. Sietős léptek alatt reccsentek a lehullott faágak, és Heather zokogva, Brandon nevét kiáltozva arra menekült. Amikor félve visszapillantott, látta, hogy a ló felágaskodik, ahogy a férfi visszarántja a gyeplőt, és az erdő felé fordítja a ló fejét. Még egyszer megpillantotta a hátát, mielőtt beleolvadt a sötét árnyékokba. Az alak különös módon ismerősnek tetszett, bár hogy miért, azt nem tudta volna megmondani. Brandon rontott elő a fák közül, és Heather zokogva zuhant a karjába: - Jaj, Brandon, borzalmas volt! Iszonyatos! - Istenem! De mi történt? Azért jöttem, hogy asztalhoz hívjalak, amikor a sikoltásodat meghallottam. - Szorosabban ölelte: - De hiszen te reszketsz! -Egy férfi… lóháton... - nyögte ki Heather zokogástól fuldokolva. - Engem kergetett... és majdnem el is ért... Brandon eltartotta magától, és az arcát fürkészte: - Ki volt? Ismered? De Heather csak a fejét rázta:

162

- Nem tudom. Sosem láttam. Köpenyt viselt, és háromszögletű kalapot, az arcát pedig nem tudtam kivenni. Virágot szedtem éppen, amikor észrevettem, hogy valaki figyel. Amikor megláttam, elindult felém, és ahogy futásnak eredtem, üldözőbe vett. - Megborzongott: -Olyan gonosznak tűnt, Brandon. A férfi ismét magához szorította, és próbálta félelmét csillapítani: - Most már nincs mitől félned, édesem - suttogta. - Itt, a karomban, biztonságban vagy. Nem engedem, hogy bajod essék. - De ki lehetett az, Brandon? Mit keresett itt? - Fogalmam sincs, szerelmem, de Sybil gyilkosát még nem fogták el. Jobban teszed, ha nem csatangolsz egyedül. És Websteréket is figyelmeztetem, nehogy egy nő vagy gyermek az útjába kerüljön, ha netán visszatér ide. Majd őröket is állítunk, hogy elriasszuk. - Elejtettem miatta a virágaimat - szipogott Heather könnyes szemmel, mintha csak most vette volna észre. - Leah-nak szedtem, hogy az asztalát díszítsem, és menekülés közben elvesztettem. - Jól van, szívem - nevetett fel Brandon. - Visszamegyünk értük. - Fölemelte Heather szoknyájának a szegélyét, és megtörölte az arcát: - Most pedig elég a sírásból, különben piros lesz az orrod. -Megcsókolta az asszonyt: - Ugye, már nem félsz? Heather nekidőlt: - Nem, ha te mellettem vagy. Heatherre ismét rátört a félelem, amikor Harthaven ajtajában Joseph bejelentette, hogy távollétükben Miss Louissa Wells érkezett látogatóba, és a szalonban várja őket. Futó pillantást vetett a férje arcára, és látta, hogy ő sincs elragadtatva a látogatótól; arcán sötét kifejezés ült, és egy izma idegesen rángatódzott. Alvó fiával a karjában követte Brandont a szalonba, ahol Brandon kedvenc székében Louisa terpeszkedett. Gyönyörű új ruhájában éppen Jeff pálinkájából és egy kis mentából kevert italát szopogatta, amiko beléptek. Pohara széle felett lustán Brandonra mosolygott, majd fejé érzékinek szánt mozdulattal hajtotta hátra: - Remekül nézel ki - mondta lassan -, de ez nem újdonság – tette hozzá, és közben majd felfalta a szemével. - Szegénykém - fordul Heatherhez -, Carolina alighanem túl forró a jó öreg Anglia után. A kis virágszál hervadtnak látszik! Heather zavartan huppant le egy székre, és kapkodva megigazította a haját. Brandon rezzenetlen arccal a bárhoz ment, és töltött magának: - Minek köszönhetjük ezt a váratlan... hm... élvezetet, Louisa? kérdezte maró gúnnyal, és Heather széke mögé állt: - Utoljára akkor jártál itt, amikor Sybil halálhírét hoztad. Vajon ezúttal mi szél hozott Remélem, nem egy újabb gyilkosság? - Persze hogy nem, drágám - csicseregte Louisa könnyedén. - Wilmingtonban jártam a nagynénémnél, és gondoltam, beköszönő minden ismerőshöz, hogy tudassam velük, visszajöttem. Csalódott vagyok, hogy nem is hiányoztam. - Felsóhajtott, aztán felállt: - De bizonyára nem sok időd maradt a magad számára. - Félig lehunyt szemmel gyors pillantást vetett Heatherre, majd átnyújtott egy élénk csomagolású dobozt: - Egy kis apróságot hoztam Beau-nak, kedves. Wilmingtonban vettem. Korábban... hogy is mondjam... nem áldoztam az ügy oltárán - mosolygott elbizakodottan. Heather lesütött szemmel köszönetet motyogott, de megrendült önbizalma nyilvánvaló volt; a délutáni ijedtség, Louisa jelenléte tönkretették az idegeit - bizonytalan és feszült volt. A csomagolópapír egy kis ezüstpohár került elő, rajta a bevésett név és évszám: Beau-1800. - Nagyon bájos - mondta Heather csendesen. - Köszönöm, Louis Louisa azonnal megérezte, hogy fölénybe került, és ezt ki is akarta használni: - Bántott volna, ha nem ajándékozok semmit Brandon fiának - jelentette ki, és lenézett a Heather ölében szemét nyitogató kisfiúra: - Végül is, amilyen közel állunk... akarom mondani álltunk egymáshoz... igazán tapintatlanság lett volna tudomást sem venni a létezéséről. Remélem, örülsz, Heather, hogy ennyire hasonlít az apjára? Úgy értem, igazán kár lett volna, ha, mondjuk, rád üt, bár én erre számítottam. Meg mertem volna esküdni, hogy a kis drága tiszta anyja lesz. Talán mert a mama is gyerek még. Heather nem talált szavakat. Nehezére esett nyugton ülni, miközben nő minden lehetséges módon megsérti. De Brandon nem volt ilyen elnéző: - Mi az ördögöt akarsz, Louisa? A nő oda sem figyelt, hanem mélyen lehajolt, hogy dús keblét megvillogtassa Brandon és Heather előtt, és megcsiklandozza Beau-t. A kisfiú, aki utálta, ha ébredés után idegenek piszkálják, elpityeredett, majd hangosan bömbölni kezdett, és Heather ruhájába kapaszkodva szabadulni igyekezett.

163

Louisa hűvösebbé vált, és az arcán egy pillanatig akkora gyűlölet tükröződött, hogy Brandon elégedetten el is mosolyodott. Beau-t azonban nem lehetett lecsillapítani, bármit tett is Heather, így kénytelen volt - egy Louisára vetett zavart pillantás után - kigombolni a ruháját és megszoptatni a gyermekét. A kicsi rögtön megnyugodott, de a szemét - óvatosságból - le nem vette Louisáról. Brandon jót nevetett, megpaskolta Beau fenekét, majd leült a felesége mellé. Heather épp akkor nézett fel, amikor Louisa arcán átfutott a bizonytalanság. Vagy talán csak képzelte? Meglehet, Louisa rájött, hogy mit tesz Brandon gyermeke anyjának lenni? Ezt a köteléket nem tudja egykönnyen szétszakítani. Brandon imádja a fiát. A vak is látja. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy másik nőért eltaszítaná magától gyermeke anyját. Louisa érezte, hogy veszít az előnyéből, és próbálta visszanyerni. Ez azonban - mivel ügyetlenül fogott hozzá - visszafelé sült el: - Rendkívül bájos látvány, ahogy magad táplálod a fiad, Heather, ahelyett, hogy - mint más nő szoptatós dajkát fogadnál mellé. Igazan házias típus vagy, aki szeret mindent maga csinálni. Az ilyesmi nagy terhet ró egy nőre. Félek, engem soha nem kötne le. - Ezért nem jöttünk volna ki egymással, Louisa - jegyezte meg Brandon. Louisa egy lépést hátrált, mintha a férfi megütötte volna, de aztán Jaltám próbált a helyzeten: - Úgy értem, én sosem tudtam volna a gyermekem kedvéért elhanyagoljam a férjemet. Brandon élesen felkacagott: - Te úgy látod, elhanyagolnak, Louisa? Ha igen, hadd nyugtassala meg, hogy tévedsz. Heathernek istenáldotta tehetsége van ahhoz, hogy egyformán szeresse a férjét és a fiát. Louisa dühösen perdült meg, visszament a székéhez, de még nem ült le. A válla fölött Brandonhoz fordult: - Üzleti ügyben kereslek. Talán érdekel, hogy döntöttem: eladom a földem. Gondoltam, elsőként hozzád jövök, hogy milyen árat ajánlasz érte. - Értem. - Nos, őszintén szólva nem volna helyénvaló, ha - tudva, mennyit szeretnéd - másnak kínálom fel. Oly régóta áhítozol már rá! De Brandon még erre sem harapott rá: - Hm - mondta. - Ó, hát ez több a soknál! - dühöngött Louisa. - Ha ennyire nem érdekel, eladom másnak! - Kinek? - kérdezte Brandon gúnyosan felhúzott szemöldökkel. - Ó... sokan jelezték, hogy szívesen megvennék. Könnyen túladhatok rajta. Szavai ellenére sem látszott magabiztosnak. - Nézd, Louisa - sóhajtott fel Brandon -, hagyjuk a köntörfalazást. Mindketten tudjuk, hogy nincs rajtam kívül más, aki megvenné. Egy szegény földműves esetleg, de ő meg soha nem tudná megfizetni, amit kérsz érte. - Nem igaz! Akárkinek eladhatom! - Csillapodj, Louisa. Tisztában vagyok a szándékaiddal, így nem dőlök be neked. Hadd soroljak fel néhány okot, ami azt támasztja alá, hogy csak engem érdekel. Az a néhány jelentéktelen hold nem kell olyannak, aki meg is tudná fizetni. Kettőnk ültetvénye távol esik mindentől, és senki sem fog ide kijárni, kivált, hogy Oakleyt el sem akarod adni. Egyedül én engedhetem meg magamnak, hogy kicsit bőkezűbb legyek. De ne hidd, hogy beállíthatsz valami ügyesen kitervelt cselszövéssel, és én ettől megijedek és ráígérek. Nem vagyok bolond. Ha akarod, tárgyalhatunk, de előbb kifújom magam, és nyugodtan befejezem az italomat. - Jaj, Brandon, te mindig ugratsz! - nevetett Louisa. - Miért ijesztettél rám? Amikor az eladást említettem, csak megjátszottad, hogy nem kell! - Üzleti ügyekben sosem játszom meg magam, Louisa. Alkuszom - jegyezte meg Brandon szárazon. Amikor Louisa erős parfümillatot árasztva belejtett a dolgozószobába, Brandon Heather fölé hajolt, és beszívta lágy, édes illatát: - Igyekszem gyorsan végezni, szerelmem. Ha szívesen lefeküdnél, miután Beau-t ágyba dugtad, kimentem magam Louisánál, és a szerződés megkötése után rögtön hazaküldöm. - Örülnék neki - kérte Heather halkan. - Nem tettem túl magam a délutáni ijedségen. Inkább nem találkoznék vele még egyszer. Jaj, Brandon - harapott az ajkába -, eltökélt szándéka, hogy szétválaszt minket! Gyűlölöm! - Lenézett a mellét öklöző kis Beau-ra, és idegesen felkacagott: - Azt hiszem, egy finom fürdő kiáztatja belőlem a gondokat, nem gondolod? - Szólok a legényeknek, hogy melegítsenek fürdővizet - felelte Brandon. - Még valamit, szívem? - Igen - felelte az asszony halkan -, egy csókot kérek, hogy tudjam, annak a nőnek nincs esélye velem szemben.

164

Brandon mosolyogva tett eleget a kérésének, és Heather nem kételkedett többé. Brandon a föld tulajdonosaként, mégis nehéz szívvel ment fel a lépcsőn: örült, hogy Heathert megkímélte az üzletkötést megelőző olcsó alkudozástól. Keserveset sóhajtott. Meg kell hagyni, Louisa példátlanul merész és arcátlan. Rögtön az elején azzal az égbekiáltó javaslattal állt elő, hogy újítsák fel a viszonyukat; méltatlan és alpári magakelletése csak undort váltott ki a férfiból. Amikor ezzel nem boldogult, hajmeresztő árat kért a földért, és csak fárasztó alkudozás után jutottak el egy tisztességes összegig. Louisa mindent megpróbált: méltóságérzet és büszkeség nélkül könyörgött, megfenyegette, hogy mégsem adja el, és prostituáltakat megszégyenítő ajánlatokkal kecsegtette. Brandonnak keserű szájíze maradt a találkozás után. Vajon mennyire képes Louisa lealacsonyodni a pénz kedvéért? Köztudomású, hogy rossz anyagi helyzetben van, szüksége van minden fillérre, de Heather még a sokkal kilátástalanabb életet sem cserélte fel az utcára, vagy hogy nyíltan könyörögjön azért, hogy Brandon kitartsa. Heather, a szerelme. Elég volt rágondolnia, hogy feledje a kellemetlen emlékeket, Eszébe jutott, ahogy az üzemnél félmeztelenül hozzásimúlt, és gyorsabban kezdett verni a szíve. Magában mulatva meg is jegyezte, hogy zárat kell szereltetnie az irodára, különben legközelebb is le kell mondania róla. Heather mellett képtelen uralkodni magán; máson sem jár az esze, mint a testéhez simuló lágy, selymes domború-latokon, a köré fonódó édes karokon és lábakon. A puszta gondolat, felkorbácsolta az érzékeit, hát még amikor felidézte a néhány nappal ezelőtti esetet! Együtt lovagoltak ki, és Brandon rávette, hogy ússzanak egyet az öbölben. Heather eleinte húzódozott, nem akarta fényes nappal levetni a ruháit, de amikor megnyugtatta, hogy senki sem jár erre, és mennyi fa meg bokor takarja el a kilátást, belátta ő is, hogy remek szórakozás lesz. Míg a vétkezését nézte - természetesen már anyaszült meztelen -, vágya látható jele láttán Heather is tudta, hogyan végződik majd a mulatság. Játékosan elszökött előle, és beszaladt a vízbe. A hidegtől elakadt a lélegzete, de azért lemerült, és megpróbálta lehagyni. De Brandon csak nevetett a hiábavaló erőlködésen könnyedén utolérte, mellé úszott, majd víz alá bukva elkapta a bokájái és magához húzta. Az emlék megmosolyogtatta. Gyönyörűséges délután volt. Kinyitotta a hálószobaajtót, élvezte az eléje táruló látványt. Heath úgy ült a kádban, mint valamikor Londonban; édesen, kívánatosa ellenállhatatlanul, ahogy az aranyos gyertyafény megcsillant bársonyos bőrén, fényes haja feltornyozva a fején, csak néhány kósza fű hullott a vállára. Rámosolygott a férjére, aki a kádra támaszkod lehajolt hozzá: - Jó estét, szerelmem - súgta. Heather végighúzta nedves ujját a férje ajkán: - Jó estét, uram - suttogta, és keze a tarkójára csúszott, míg Brandon magához húzta. Szeptemberben megkezdődött az aratás, és a termést Charlestonb; értékesítették. A várost nyüzsgő tömeg özönlötte el: eladók és sárlók, és a napközben gazdát cserélő hatalmas összegeket leapas csőcselék; gazdagok és szegények, koldusok és tolvajok, hajóskapi nyok és rabszolgák. Volt, aki csak nézelődni jött; beült a kocsijába, egy kávéházba vagy fogadóba, és onnan nézte az előtte elvonuló ez arcú tömeget. Nappal folyt az adásvétel, éjjel pedig a legkülönfélé kívánságokat is kielégítő mulatozás. Amikor Brandon színházjeggyel lepte meg Heathert, az asszony csaknem megfojtotta örömében, A Dock Street-i színházban új darabot mutattak be, és miután Heather összevissza csókolta, az ölébe ült, úgy nézte és bevallotta, hogy még sosem járt ilyen helyen. Birmininghartték nyilvános megjelenése mindig közfeltűnést keltett. Valahányszor Brandon magas, karcsú alakja mellett megjelent a kicsi és törékeny szépség, minden szem feléjük fordult. Aznap este a Dock Street-i színház előcsarnokában sem volt másképp. Brandon fehér nadrágot és mellényt viselt, hozzá a hajtókán és merev állógalléron aranyszállal finoman hímzett, skarlátvörös kabátot, míg Heather elbűvölő látványt nyújtott fekete francia csipkeruhájában, amit csillogó, apró, fekete gyöngyökkel varrtak ki. Hajába strucctollat tűzött, és feltette Catherine Birmingham gyémánt fülbevalóját. A szokásos irigy pillantásokkal mit sem törődve melegen üdvözölték barátaikat. Brandon egy pillanatra sem vette le a szemét a feleségéről; minden kézcsókot számon tartott. Sok fiatalember szabad prédának - egy ifjú Birmingham rokonnak - nézte az elbűvölő hölgyet, és amikor közelebb merészkedtek, megállapították, hogy így még szebb, mint messziről. Leesett az álluk, és csalódottan somfordáltak el, amikor Brandon - nem minden derűs együttérzés nélkül - a feleségeként mutatta be Heathert. Kellő távolságból Matthew Bishophoz is szerencséjük volt. Az illető úriember nem is merészkedett közelebb. Láthatóan kerülte Heather keblének látványát, és kitüntető figyelmében részesítette a társaságában levő pompás hölgyet.

165

Mrs. Clark kritikus tekintete elismerőre lágyult Heather láttán: - Heather, édes gyermekem, elbájolóan erkölcstelen a ruhája ma este! Ezek a szűzies fehérbe és rózsaszínbe öltözött lánykák elbújhatnak maga mellett. - Vidám pillantását Brandonra fordította, és ernyőjére támaszkodva kissé felé hajolt: - És ön, uram, éppoly gondosan őrzi, mint mindig. - Apámat ismerve, Abigail, gondolja, hogy az alma messze esett a fájától? Mrs. Clark helybenhagyólag kuncogott, és legyezőjével a kezére koppintott: - Hosszú idő és egy ilyen fiatal lány kellett hozzá, hogy végre rájöjjön, uram. Agglegény korában túl nemtörődöm volt! Emlékszem, amikor még nem okozott álmatlan éjszakákat, ha egy hölgy szívét elrabolták öntől - mondta jót mulatva. - De akkortájt sok hölgyön megakadt a szeme, és gondolom, néhányba bele is kóstolt. De lám! Most úgy odavan ezért a kis nyusziért, hogy szerelemtől elvakultan ül a szoknyáján. - Lassan Heatherre mosolygott: - Örülök, hogy a véletlen az útjába sodorta, kedvesem. A Birminghamek mindig is a kedvenceim voltak, és boldoggá tesz, hogy a legjobb jut nekik. Heather könnyedén megcsókolta az idős hölgyet: - Köszönöm, Abegail. öntől ez bóknak számít. - Szamárság! - mordult fel Abegail. - A tényeken nincs mit tagadni. Ezekkel az ír hízelgésekkel amúgy is kár tömnie a fejemet. Engem nem lehet úgy elbolondítani, mint ezt itt - majd nyers szavai élét egy mosollyal és kézsimogatással vette el; - Ne pazarolja rám a szép szava kat, gyermekem. A férje fogékonyabb alany, higgye el. Brandon a darab közben inkább Heathert nézte, mint a színpadot. Nyilvánvaló lelkesedését tündérinek találta. Heather csendben figyelte páholyukból a színészeket, hogy egyetlen szót el ne mulasszon. Olyan tüneményes volt, hogy Brandon képtelen volt levenni róla a szemét. Amikor a szünetben egy kis bort iszogatva álltak az előcsarnokban, Heather vidáman csacsogott az előadásról, Brandon pedig élvezettel hallgatta: - Jaj, Brandon, soha nem felejtem el! Papa egyszer sem vitt el, pedig olyan, mintha egy tündérmese kelne életre! Brandon fölé hajolt, és a fülébe súgta: - Lehet, hogy rossz hatással vagyok rád, drágám. Heather forró szerelemmel nézett a szemébe: - Ha ez így van, akkor késő bánat, Brandon! Én ugyanis nem akarok más életet. Elvesztem, mert szeretni akarok, és azt, hogy szeressenek, és nem érem be a puszta léttel. Birtokolni akarok, meg hogj birtokoljanak. A tiéd akarok lenni, drágám, ahogy te az enyém vagy. Túl jól sikerült az oktatásom, látod? Mindent elértél, vagy még többet, mint amennyit az elején magad elé tűztél. Nem tudok nélküled élni: elválaszthatatlanul a tiéd vagyok, és ha nem kötne hozzád a házasság: esküm, ha még ma is tengerészkapitány lennél, akkor követnélek: amerre hajózol, a kedvesed lennék, és ez felérne a szent esküvéssel Ha ez a vallomás erkölcstelenül hangzik, akkor az vagyok, mégped boldogan erkölcstelen. Brandon a szemébe nézve emelte ajkához a kezét: - Ha a kedvesem lennél, elzárva tartanálak, hogy senki se rabolhasson tőlem. - Te sem maradsz el mögöttem a tanításban. Egy víg agglegény most boldogan viseli a házasság jármát; ez az az állapot, amelynek minden pillanatát élvezi, kiváltképp azt, amikor elmondhatja, hogy csakis és kizárólag az övé vagy. Heather lágyan rámosolygott, és a szeme túlcsorduló szerelemmel volt tele. Brandon visszanézett rá: - Nem kellene így nézned - mormolta. - Hogyan? - kérdezte Heather anélkül, hogy elfordult volna. - Mint szeretkezés után, amikor lerí az arcodról, hogy az sem érdekelne, ha körülöttünk megszűnne a világ. - Nem is érdekel - felelte Heather halkan. Brandon elvigyorodott: - Ha nem hagy fel ezzel, asszonyom, aligha tudom végigülni a darabot. Még egy öreg házasember szemében is vágyakat gyújtó látvány; igencsak próbára teszi férfiúi önuralmamat. Heather vidám önfeledtséggel nevetett, de hangja elhalt, amikor meglátta Brandon megváltozott arckifejezését. Megfordult, és rögtön észrevette, hogy min lepődött meg: Louisa közeledett feléjük, és Heather szeme is elkerekült, amikor pillantása a bézs ruhára esett. A házalónak adott ruha pontos mása volt, az, amit megismerkedésükkor viselt. Louisa, aki mindenben kitűnni vágyott, a párizsi divat szerint kissé átalakíttatta. Egy nála szemérmesebb hölgy felháborítónak tartotta volna, hogy ilyen átlátszó, de Louisa, akit ilyen apróság sosem zavart, határozottan kipirosította a mellbimbóit. - A, Brandon, látom, felfigyeltél a ruhámra - dorombolta lágyan, amikor eléjük ért, és észrevette, hogy mindketten elhűlve nézik. -Ugye, szép? Thomas kifejezetten nekem készítette, miután az üzletében megláttam az eredetijét, és a kedvemért el is dugta, nehogy más is megrendelje.

166

Brandon megköszörülte a torkát: -Hibás volt talán az eredeti, hogy újat kellett készítenie? Louisát boldoggá tette Brandon érdeklődése: - Ó, dehogy, drágám, csak rettenetesen kicsi volt... senkire sem volt jó! Még Heather se tudta volna felvenni ezzel a sovány, kislányos alakjával. Brandon és Heather egymásra néztek, majd Brandon szólalt meg: - Bizonyára, túl kicsi lett volna neki. - Nos, amint megpillantottam, elhatároztam, hogy ilyet akarok! - csacsogott tovább Louisa vidáman. - És úgy örülök, hogy rávettem Thomast, hogy elkészítse! Imádok a kedvedben járni, drágám, és látom, hogy most sikerült is. - Tettetett zavarral folytatta: - Ó, ahogy majd felfalsz a tekinteteddel, arra kell gondolnom, talán nem is a ruhám teszi... ráadásul a feleséged szeme láttára! , Brandon közönyösen nézett rá: - Heather ruhájára emlékeztet, Louisa, amit a megismerkedésünk estéjén viselt - felelte szárazon. A vele kapcsolatos emlékekért nagy; becsben tartottam. Louisa arca kővé dermedt. Fenyegető pillantást vetett Heatherre, majd csípősen kérdezte meg: - Ugyan honnan volt pénzed egy ilyen ruhára? Kemény munkával szerezhetted. De ha a férjed szívesen tesz közszemlére, drágám, akkor okvetlen meg kell ismerkedned a szabómmal, ö is itt van ma este. Csodákat tehet egy ilyen vézna alakkal! Nagy örömödre szolgálna, abban biztos vagyok. Heather érezte, hogy Brandonnak nincs ínyére az ötlet: - Aligha - felelte Louisának kimérten. - Inkább varrónővel varratom Heather ruháit. - Ó, Brandon, rajongásod milyen erényessé tett! - nevetett fel Louisa élesen. Brandon a felesége csupasz vállára tette a kezét: - Ami Heathert illeti, mindig is az voltam. Louisa figyelte, ahogy Heather vállát simogatja, és eszébe jutó milyen érzés volt, amikor az a kéz még az ő bőrét érintette; szívé 1 belemart a féltékenység. Brandon kivételével senki érintése nem kelt benne olyan vágyakat. Gonoszul Heatherre villant a tekintete: - Mindegy, akkor is találkoznod kell Thomasszal, drágám. Néhány ügyes ötletet adhat, amitől formásabbnak látszanál. Bámulatosán alakítja az ilyen csenevész kislányokat! Ne menj sehova, drágám, r« tön megkeresem és idehozom. Heather bizonytalanul nézett fel Brandonra, mert a Louisa szemében tükröződő vágyakozást jól ismerte, de Brandon arcán derűs soly játszott: - Ha tudná a ruha történetét, kitekerné annak a szegény embernek a nyakát! Semmi kétség, hogy hozzá került a ruhád. - Louisán remekül áll, nem? - mormolta Heather. - Meg se közelíti a rólad őrzött első benyomásomat - szorította Brandon Heather derekát -, vagy ahogy nap mint nap, reggeltől estig látlak. Heather leikéből eltűnt a kétség, és megnyugodva nézett a tömegben eltűnő Louista után. Meg is feledkezett róla, amikor a férje kellemesebb témákra terelte a figyelmét, de egy idő múlva kényelmetlen érzése támadt, ugyanaz, ami nem is oly rég, az üzemnél fogta el: valaki a szokottnál áthatóbban meredt rá. Lassan fordult meg, és azonnal észrevette. Az arcából kifutott a vér. A férfi Louisa mellett állt, de őt nézte; az arcán még meglepetés sem látszott. Vigyorogva, ismerősként biccentett felé. Semmi kétség, hogy ő az, gondolta Heather. A borzalmas féloldalas vigyorról ráismert Thomas Hintre. Megszédült, Brandonba kapaszkodott keze leküzdhetetlenül reszketett. Férje kabátját rángatta, hogy hajoljon le hozzá, mert attól félt, gyenge suttogását nem hallja meg. - Mi baj? - nézett le Brandon. - Nem érzem jól magam, Brandon. A tömegtől lehet. Kérlek, vigyél vissza a páholyunkba. Ebben a pillanatban meghallotta Louisa hangját: - Itt is van, Heather. Bemutatom a szabómat, Mr. Thomas Hintet. Késő! Páni félelmében legszívesebben kifutott volna a színházból, csakhogy mozdulni sem bírt. Dermedten, rettegéstől bénultan állt. De Brandon nem vesztegette az időt felesleges udvariaskodással: - Elnézést, Louisa. Attól tartok, Heatherre hirtelen rájött a rosszullét. Örülök, hogy megismerhettem, Mr. Hint. Viszontlátásra. Amikor néhány perc múlva a páholyukban ültek, Brandon két kezébe fogta Heather reszkető kezét: - Menjünk haza? - kérdezte aggodalmasan. - Remegsz, és a tekinteted... mintha kísérletet láttál volna. Heather csaknem hisztérikus nevetésre fakadt. Milyen közel jár az igazsághoz! Kísérletet, a múlt ijesztő szellemét látta, és most retteg, hogy megint meglássa, vagy szót váltson Brandonnal. Borzalmas ember... vagy talán szörnyeleg? Szorosan a férjéhez simult, aki melléje ült és átölelte.

167

Amikor ismét felgördült a függöny, egyikük sem figyelt az előadásra. Néhány perc múlva Brandon a fülébe súgta: - Gyerünk. Nehogy itt ájulj el. Kivezette Heathert az előcsarnokba, és onnan a színház elé, majd intett Jamesnek, hogy álljon elő a nyitott hintóval. Felültette az asszonyt, és hazáig magához ölelte a kis, remegő testet. Heaíhert olyan rémület kerítette hatalmába, amilyen még soha. Nem volt már nincstelen kitaszított - férje, gyermeke van, akiket szeret, és akiktől nem akar megválni. Ha gyilkossággal vádolnák, az életét börtönben kellene töltenie, és elvesztené mindkettőjüket. Aligha vennék fontolóra, hogy megtámadták. Hiába állítaná az ellenkezőjét, biztosan Mr. Hintnek hinnének, ha erősködne, hogy készségesen William Courttal tartott. Ó, édes istenem, légy kegyes hozzám, fohászkodott magában. Alighogy hazaértek, Brandon felvitte a hálószobába, és az ágy fektette. Hasára gördítette, kikapcsolta a ruháját, levetkőztette, é amikor bebújt a takaró alá, töltött egy pohár konyakot és belediktálta: - Idd csak meg, édesem. Egy kis színt varázsol az arcodra. Heather készségesen engedelmeskedett, és egy hajtásra kiitta, amitől heves köhögési roham jött rá. Az ital égette a torkát, és fuldokolva kapkodott levegő után. - Figyelmeztettelek volna, de azt hittem, emlékszel még - nevetett Brandon, és letette a poharat a komódra. Kivette az asszony hajából a tűket, hogy a fényes fürtök a vállára hulljanak, majd megsimogatta: - Amikor még Londonban, a Fleetwood fedélzetén voltunk, elnéztem, ahogy a hajad fésülöd. Mágnesként vonzotta a kezemet; alig bírtam megállni, hogy hozzá ne érjek. Emlékszel még a betegségedre, Heather? Az asszony figyelmesen nézett rá, amíg Brandon egy fürtjével játszott: - Nagyon beteg voltál, drágám, de én gondoskodtam rólad. Csak én érhettem hozzád, senki más, és amíg lázas önkívületben voltál, csak én voltam melletted. Egyetlen percre sem hagytam el a kabint. Az enyém voltál, szükséged volt rám. Nem hagyhattam, hogy bajod essék. Heather összevont szemöldökkel hallgatta, és átsuhant a fején* hogy miért is beszél ilyen lassan, megfontoltan. - Talán úgy véled, hogy most, amikor tudom, hogy te vagy az életem, hagynám, hogy bármi is történjék veled? A világgal szembeszállnék érted Heather. Bízz bennem, kérlek, és engedd, hogy segítsek, ahogy szeretnék. Tüdőm, hogy valami megrémített, szerelmem, de ha megbízol bennem, hiszem, hogy segíthetek rajtad. - Fölé hajolt: - Nagyon erős vagyok, kicsim. Heather szeme kitágult: tud valamit! Valahogy rájött. De hogyan... és mennyit? Mit tud, és vajon kitől? A félelemtől ismét reszketni kezdett a keze; összekulcsolta, nehogy a remegés a testére is átterjedjen. A konyaktól nem kapott hamis bátorságra. Mélyebbre fészkelődött az ágyban, és gondolatai sebesen kergették egymást. Vajon mit mondhatna? Mennyit mesélhet el? Ha megbántaná, azt sosem bocsátana meg magának. Meghalna, ha tettével eltaszítaná magától. Brandon gyöngéden rámosolygott és betakargatta: - Ha készen állsz, hogy elmondd, édesem, itt leszek. Levetkőzött, mellébújt, és magához vonta: - Aludj, szerelmem - suttogta, és megcsókolta szomorúságtól felhős homlokát. Karja menedékében Heather lassan megvigasztalódott, és álomba merült, de ott ismét rátört a nyugtalanság. Mr. Hint torz alakja bukkant fel előtte, karmai közt Beau-t tartotta. Futásnak eredt Mr. Hint és Beau után. Meg kell menteni a gyermekét! Sikoltozva, kapálódzva ébredt. Brandon rázta. - Beau nála van! Elvitte! Bántani fogja! - zokogta. - Heather, ébredj fel! Rossz álom volt csak. Beau biztonságban van. Vad tekintete lassanként megszelídült, ahogy a fölé hajló sötét, szép arcot felismerte; kőszikla a sivatagban, amelynek homokja elnyeléssel fenyegeti. Megkönnyebbülten kapaszkodott a nyakába: - Jaj, Brandon, borzalmas volt! Elvitte Beau-t, és nem értem el! Csak futottam, futottam... Szörnyű volt! Szorosan ráfonódó karjában is megremegett. Brandon a haját, könnyektől nedves arcát, sós szempilláját csókolgatta. Heather lassan gnyugodott az ölelésében, és biztonságérzete is visszatért. Brandon ajka később a nyakáról mellére vándorolt, és Heathert egészen más érzés kerítette hatalmába. Simogató keze alatt felnyögött az élvezettől; ön érintése leheletkönnyű volt, ahogy bejárta a testét, lába közé siklott, lassan, sietség nélkül simogatta, elfeledtetve vele mindent, aztán vonaglani kezdett, és könyörgött, hogy azonnal tegye magáévá. Brandon azonban kiszámított lassúsággal simogatta, amíg szenvedé-lye úgy el nem ragadta, hogy egészen megvadult; harapta, karmolta, remegett a testén eluralkodó vágytól. De Brandon még akkor is csak nevetett, gyengéd hangja ott keringett a fejük

168

felett, és elvegyült Heather sóhajaival, ahogy apró harapásokkal a nyakát, a keble alatti selymes bőrt, sima, lapos hasát és formás combját izgatta. Heather beleborzongott az érzésbe, és keze férje kemény férfiasságára kulcsolódott. Brandon megremegett, és oly vadul tette magáévá, olyan forró, lélegzetelállitó magaslatokra ragadta magával, mint még soha, amíg fel nem robbant velük a világ, és romjain ott nem hevertek szívet melengető elégedettségben. Másnap délután Heather a szalonban segített Hattinak a bútorfényezésben, míg George a padlón Beau-t szórakoztatta, aki az ölébe mászott, és jókat kacagott az öreg erőfeszítésein. Jeff Brandonnal Charlestonba ment. Heather a munkához kendőt kötött, és a ruhájára kötényt, így akár szolgálónak is nézhette bárki. Egész nap csak Thomas Hinten járt a feje, és azon, hogy mi lesz, ha bűneit napvilágra hozza. Amikor a felhajtón csattogó patkók zaját meghallotta, bizonyos volt benne, hogy kínzója érkezett, és félelme megsokszorozódott. Amikor Joseph jelentette, hogy egy férfi óhajt a ház úrnőjével beszélni, idegesen felelte: - Vezesd be, Joseph - és feltápászkodott a padlóról, csak a kendőt és a kötényt nem vette le, Thomas Hint meglepődött, amikor így látta. - George... Hatti, kimehettek - szólalt meg Heather. Mindketten néma ellenszenvvel nézték a látogatót, és láthatóan nem szívesen hagyták magára egy ilyen szörnyű külsejű alakkal, de tették, amit parancsolt. - Mit akar? - kérdezte az asszony, amikor megbizonyosodott, hogy hallótávolságon kívül vannak. - Szépen megszedte magát, mióta utoljára találkoztunk, mi? Bár a kötény kissé megzavart; azt hittem, a finom hölgyek nem piszkolják be házimunkával a kis fehér kacsójukat. Heather kiegyenesedett: - Én gyakran takarítok itt, uram. A férjem otthona, és örülök, ha számára tökéletessé tehetem. - Á látom mán, hogy beleszeretett a pasasba! Az az ő kölyke, vagy néhai munkaadómé? Heather felkapta Beau-t, és magahoz szorította: - A férjemé! - vágta oda. - William sosem nyúlt hozzám! - Azt, látja, elhiszem, el én. Megölte Willyt, mielőtt még kárt tehetett vóna magában. De a kölyök meg nagyobb mán, semhogy sok idő telhetett vóna el a két dolog között. Beau-ra nézett, úgy folytatta: - Látom mán, hogy az apjára üt... ugyanaz a nemes arcél és éppoly jóképű, mint a férje. Gondolom, nem sokkal azután tanákozhatott vele, hogy Willyt kinyírta. - Nem azért jött, Mr. Hint, hogy a férjemről vagy a gyermekemről beszélgessünk. Legyen kedves, mondja el, mit akar. A férjem nem rajong azért, ha a távollétében idegen férfiakat fogadok. A férfi rétnítő mosolyfélére húzta az ajkát: - Gondolja, hogy a férje féltékeny lenne... rám, Birmingham asszony? Azt ugyan nem hiszem, de talán gyanút fogna, hogy miért fogad egy ilyen undok varangyot, mint én. Féloldalas pillantást vetett rá: - Tudtam én, hogy maga nyírta ki szegény Willyt, de senkinek sem szóltam. Ugye, megér ez magának egypár shillinget, Birmingham asszony? A hideg, mérlegelő pillantásra Heather megremegett: - Mit akar? - Csak néhány fontot, hogy szépen, elégedetten éldegélhessek. Van egy kis boltom Charlestonban, de pénzsóvár vagyok, oszt szeretek ügy élni, mint a gazdagok. Egy-két ékszer vagy tán egy csinos kis összeg is megtenné. Úgy hallom, gazdag a férje. Megengedheti magának. - A férjem nem tud róla - vetette oda Heather kurtán. – Williamet pedig nem öltem meg. Belezuhant a késbe. Mr. Hint bánatos képpel rázta a fejét, mintha együtt erezne vele: - Sajnálom, Birmingham asszony, de látta tán valaki, hogy így történt? - Nem, senki sem volt ott, csak én. Nincs bizonyítékom. Közelebb óvakodott az asszonyhoz, akit megcsapott erős pacsuliszaga; furcsán ismerősnek tetszett, mintha már érezte volna valaho de hogy hol és mikor, azt nem tudta volna megmondani, bár az emlék összekapcsolódott valami mindent elsörpő iszonyattal, ami most elfogta. Hátrább lépett, és erősebben szorította magához Beau-t. A kisfiú méltatlankodva felsírt. Thomas Hint karomra emlékeztet kezével megtörölte a száját, és felnevetett. Heather elborzadva látta hogy a keze olyan, mint amilyennek álmában látta. - Nincs pénzem! - suttogta rekedten. - Soha nem volt szüksége rá. A férjem minden kívánságomat teljesítette.

169

- Gondoskodik magáról, mi? Tán azér' is fizetne, hogy ne akasszák föl? - vicsorogta. Heather megrándult. Akármit tett, nem engedheti, hogy Brandon tudomására jusson. - Van néhány ékszerem, azt odaadhatom. Mr. Hint élvezettel sóhajtott fel: - Ez igen, így már jobb! Mije van? Múlt éjjel szépeket láttam magán. Hozza ide, meg ami még van, és majd eldöntőm, megteszi-e vagy sem. - Most? - kérdezte az asszony bizonytalanul. - Igen. Nélkülük nem mék el. Heather óvatosan kisurrant, fel a lépcsőn, a gyerekszobában Mary felügyelete alatt hagyta a csalódottan síró Beau-t, majd a nagy hálószobába sietett. A kapkodva kinyitott ékszeresdobozból kivette a sma-ragdos tűt, a gyöngy nyakéket és a gyémántos fülbevalót, ami valami kor Harthaven úrnőjéé volt. A többi ékszerhez nem nyúlt; már attól bűntudata volt, hogy a fülbevalót elvette. Nem vitte rá a lélek, hogy Brandon édesanyjának ékszereit odaadja, amikor tudta, férje mennyire szerette az anyját. Saját ajándékaitól megválni is fájdalmas volt-Jói emlékezett, amikor Brandon egyiket vagy a másikat nekiadta. Akkor sem fogja elfelejteni,'ha már nem lesznek a tulajdonában. Brandon is észre fogja venni az eltűnésüket, különösen a gyöngysorét, hiszen az a kedvence. Heather letörölte kibuggyanó könnyét, kötényzsebébe rejtette az ékszereket, és mély sóhajjal kilépett az ajtón. Mr. Hint türelmesen várta. A zsarolási terv sikerülte feletti elégedettségében mohón nyúlt az ékszerekért, amikor Heather odanyújtotta: - Egén, ez jó is lesz... egyelőre. Biztos, hogy nincs több? Heather a fejét rázta. - Nem gondoltam, hogy maguknak, gazdagoknak csak ennyi van. - Ez mindenem - felelte Heather, és könny szökött a szemébe. - Ne, asszonyom, ne izgassa fel magát. És ne izgújjon, nem fecsegem ki a tetteit. Több csecsebecsére is szükségem lesz. - De hát nincs másom! Hát szerezzen, mielőtt újra jelentkeznék - fenyegetodzott a férfi. - Most menjen gyorsan - sürgette Heather sírásra görbülő szájjal. - Hamarosan megjön a férjem, és előle semmit sem tudok titkolni. Ha meglátja magát, meg kell mondanom, hogy miért jött. - Azám, az én képem nem egy hölgy szalonjába való - mosolygott a férfi keserűen. Torzán meghajolt, majd egy utolsó hátravetett pillantással elment. Heather egy székbe rogyott, és megkönnyebbülten, ugyanakkor nyomorúsága feletti bánatában sírva fakadt. Mindentől megfoszthatja, csak attól nem, akik a legtöbbet jelentik: Beau-tól és Brandontól. De mi lesz, ha már képtelen eleget tenni a követelésének? Vajon akkor elmondhatja-e Brandonnak a történetét? Az ismét rátörő félelembe beleborzongott. Ez nem következhet be. Hagyja magát zsarolni, hogy élhessen... és szerethessen. Mr. Hint leszállt a lováról, és az üzlete előtti oszlophoz kötötte. Jó hangulatban volt; megveregette ékszerrel teli zsebét. Semmi munka, mégis jó bevétel, ez igen, gondolta. A kabátujjába törölte nyáladzó száját, kinyitotta az ajtót, és éppen becsukta volna, amikor odakint meglátta a levett kalappal álló Brandon Birminghamet. Dermedten bámult rá. - Tklán emlékszik, Mr. Hint, hogy tegnap este futólag találkoztunk a Dock Street-i színházban. - Egen - nyögte ki a nyomorék, és idegesen markolta a kabátzsebét. - Bejöhetek? - kérdezte Brandon. - Egy fontos dologról szeretnék beszélni önnel. - Fontos dologról, uram? - hebegte az. Brandon öles léptekkel az üzletben termett. Jó fejjel tornyosult Thomas Hint fölé, aki nagyot nyelt, és becsukta az ajtót. - Tudomásomra jutott, hogy öné a Miss Wellsen este látott ruha eredetije. Szeretném megnézni, uram. Mr. Hint megkönnyebbülve lélegzett fel. - Igen, uram. Egy pillanat - azzal elsántikált a raktárba. Hamarosan vissza is jött, és Brandon kezébe adta a ruhát. - Egy házalótól vettem néhány hónapja - magyarázta óvatosan. - Tudom - felelte Brandon. - Mennyi? - Mi mennyi, uram? - bámult rá Mr. Hint. - Mennyit kér a ruháért? Meg akarom venni. - De nagyuram... - Mondja meg az árát - parancsolta Brandon. Mr. Hint nem tétovázott, így az első összeget kimondta, ami esze jutott:

170

- Három font... és hat penny, uram. Brandon kérdően vonta fel a szemöldökét, míg a zsebéből előhalás ta a pénzt: - Nehezen hiszem, hogy a házalótól ilyen olcsón jutott hozzá. A nyomorék rájött, hogy hibát követett el, és kinyögte a választ: - A hölgye, nagyuram, az az oka. Az ő szépsége mellett érvényesülhet csak a ruha, uram. Olyan ajándékféle, egyik honfitársnőmnek, Brandon fürkésző tekintetet vetett rá: - Körülbelül ugyanakkor érkezhetett, mint a feleségem, ugye, Hint? Talán egy vagy két hónappal később. Ő... - Négy hónappal, uram - válaszolta ajkába harapva a nyomorék Brandon a ruha gyöngyhímzését vizsgálta: - Akkor hát tudja, mikor érkezett a feleségem. - Louisa, vagyis hogy Miss Wells említette tegnap este, uram - töröl te meg izzadó homlokát Mr. Hint. - Akkortájt hagyhatta el Londont, amikor a feleségemmel mégis merkedtem - tűnődött Brandon. - Meglehet, uram - nyögte ki Mr. Hint. - Miért jött el onnan, Mr. Hint? A férfi elsápadt: - Meghalt a gazdám, uram, és nem volt kenyerem, így fogtam pár megtakarított shillingemet, és átjöttem ide. - Mint hallom, érti a mesterségét, Mr. Hint. Miss Louisától tudom. - Nagyon igyekszem, uram. Ebben nem kételkedem - felelte Brandon, és átnyújtotta a ruhát: -Becsomagolná, kérem? - Boldogan, nagyuram - mosolygott Mr. Hint. Brandon belépett Harthaven szalonjába, és Heathert a földön térdelve találta: éppen egy asztallábat fényesített. Mellette Beau játszott tarka labdával, s csak számára érthető nyelven gügyögött. Brandon megköszörülte a torkát, mire Heather felnézett, és egy örömkiáltással talpra ugrott. A következő pillanatban már a nyakában is volt. Brandon boldogan nevetett, hogy Heather vadul magához ölelte, majd levegőbe emelte az asszonyt, és vidáman körbeforgatta. Amikor letette Heather ragyogó szemmel, nevetve nézett fel rá, és a kendőjét, kötényét igazgatta. - Istenem - sóhajtott fel Brandon, és csípőre tette a kezét -, ahhoz sem látszol elég idősnek, hogy megosszam veled az ágyamat. Nem látszol többnek tizennégy évesnél. Lehet, hogy ez ugyanaz a nőszemély, aki múlt éjjel, szeretkezés közben csaknem felverte a háznépet? Vagy inkább egy boszorkány mászott be az ágyamba, az karmolt meg harapott? Heather elpirult, és bizonytalanul nézett fel rá: - Gondolod, hogy Jeff is hallotta? Ha így van, sosem mernék a szeme elé kerülni. - Ha hallotta is, kétlem, hogy a hangok ismeretlenek lennének számára, úriember lévén pedig bizonyosan nem fogja szóba hozni. De nincs mitől tartanod, édesem. A csókjaim beléd fojtották a javát, így csak elégedett dorombolást hallhatott. Heather megkönnyebbülten nevetett, és megint átölelte: - A karodban megfeledkezem magamról, Brandon. Egy ilyen éjszaka után nehéz visszatérnem a földre. - Panaszkodunk? - kérdezte Brandon tréfásan, és megcsókolta a homlokát. - Nem én, soha - sóhajtotta Heather, és gyengéden megsimogatta a szakállát. - Élmény veled minden szeretkezés. Brandon nevetve ment ki az előcsarnokba, majd egy csomaggal jött vissza: - Ez a tiéd, és ha valaha meg a karnál szabadulni tőle, égesd el, vagy szabdald csíkokra, de ne vesztegesd el, hogy aztán olyasvalaki, mint Louisa, aki átkozottul az idegeimre tud menni, megszerezhes és lemásoltathassa. Túlságosan jól emlékszem, hogy festettél benne, és nem akarom, hogy ezt az édes, tündöklő emléket egy szuka tönkretegye. Heather arcából kiszaladt a vér: - Megvetted a ruhámat Mr. Hinttől? - Igen. Nem bírtam elviselni a gondolatát, hogy egy másik ni lássam. Heather fellélegzett. Beszélt Mr. Hinttel, de az tartotta magát adott szavához. Lábujjhegyre állt, és megcsókolta a férjét: - Köszönöm, drágám. Kincsként őrzöm, mint a menyasszonyi hámat, és különleges alkalmakkor felveszem... a kedvedért. Úgy egy hét húlva egy este váratlanul Louisa állított be. Jeff a barátaihoz ment látogatóba, és még nem ért haza, a többi Birmingham a szalonban üldögélt: Heather Brandon lábánál, és a jóllakott Beau

171

apja ölében élvezte szülei figyelmét. Heather bensőséges mozdulattal támasztotta meg karját Brandon lába között, míg a fiával játszott, és zárt ajtók mögött, biztonságban, még azzal sem fáradt, hogy szoptatás után összehúzza a ruháját. Louisa elvonult Joseph mellett, és rájuk rontott. Heather rémülten nézett fel, és Brandon is felkapta a fejét; amikor meglátta, hogy Louisa az, elsötétült az arca, és arra gondolt, milyen gyönyörűség lenne kitekerni a nyakát. Még az elemi udvariasságról is megfeledkezik, és azért sem áll fel, ha rájuk ront. - Imádsz másokra rátörni, Louisa - mormolta. Louisa rosszindulatú mosollyal szemlélte az elébe táruló családias képet, majd célzásnak is beillő tekintetet vetett Heather karjára és kivágott ruhájából elovillanó keblére, Brandon elnézte Louisát, ahogyj a feleségét méregeti, és eszébe jutott az egyik utolsó alkalom, amikű Louisát ruha nélkül látta: elnehezülő alakja, szélesedő csípője, meí ereszkedő keble elárulta életkorát. Ha egy csöpp esze volna, gondolt most nem merné gúnyosan méregetni Heathert, hanem zavarában elpirulna. A fölényes mosoly sem késztette Heathert arra, hogy változtasson a tartásán vagy a ruháján; bárhogy dühítette is Louisa kárörvendő arckifejezése, a pompás sárga muszlinruha - nyilvánvalóan Mr. Hint valamelyik új kreációja -, makacsul ült tovább. Milyen furcsa, hogy egy ilyen rút torzszülött ilyen szemnek tetsző holmikat képes készíteni, gondolta. Még az is átfutott az agyán, hogy talán azok is az ö keze alól terültek ki, amelyekkel William Court dicsekedett. Louisa szétvetett lábbal, csípőre vágott kézzel állt meg előttük. - Milyen bájos családi kör - mondta mosolyogva. - Minél többször látlak, Brandon, annál erősebb a meggyőződésem, hogy jót tesz neked a házasság. Tökéletes férjnek és apának látszol. Brandon válaszul mindössze a szemöldökét vonta fel, de Louisa már el is fordult. Poros kalapját, kesztyűjét egy fényezett asztalra hajította, és leült velük szemben: - Adj innom, gyermekem - fordult nemtörődöm keménységgel a hangjában Heatherhez. - Egy kis maderiát kérek, ha hideg. Heather mérgében elpirult, majd felállt, hogy kitöltse az italt, s közben a ruháját is megigazította. - Úgy megszomjaztam a Charlestonból idevezető poros úton - folytatta Louisa Brandonhoz intézve a szót, - És a jó boraidat egyszerűen imádom, drágám. Nehéz manapság a városban ilyesmihez hozzájutni, és a tőled kapott készletem is erősen megfogyatkozott. Brandon Beau-val játszott, aki Louisa érkezése óta csendesebb lett, és óvatos pillantásokat vetett rá, míg apja azon törte a fejét, mi szél hozta ide ezt a nőt. Heather odaadta Louisának az italt, aki ugyanazzal a közönyös barátságtalansággal köszönte meg. - És kérlek, hagyj magunkra - tette hozzá. - Üzleti ügyben szeretnék beszélni a férjeddel. Az utolsó szót olyan erőltetetten ejtette ki, hogy Heather az ajkába harapott, és rögtön Brandonhoz sietett, hogy kikapja az öléből Beau-t. Brandon elkapta a karját, és dühösen Louisára meredt, de amikor szóra nyitotta a száját, hogy visszavágjon, Heather könnyei kibuggyantak, hevesen megrázta a fejét, és arcát Beau-hoz szorítva ímenekült a szalonból. A sírdogáló kisfiút csitítgatta a dolgozószobában, és próbált úrrá lenni a könnyein. Brandon jeges tekintettel nézett Louisára. Tudta, hogy ez a durvaság milyen mélyen megsértette Heathert. - Mi dolgod velem, Louisa? - kérdezte kényszeredetten. - Ma délután egy régi barátoddal találkoztam Charlestonban, Bradon - mondta az asszony lassú, magabiztos mosollyal. Brandon különösebb érdeklődés nélkül vonta fel a szemöldökét. - Kivel? - Nos, ami azt illeti, nem is barát, inkább egy régi matrózod - nevetett Louisa vidáman. - Amikor a kocsim elment mellette, rögtön ismertem. Szegény feje, az ital már egészen elvette az eszét, de ő megismert, hiszen gyakran látott veled. Nagy segítségemre volt. - Amennyiben? Louisa hátravetett fejjel kacagott: - Jaj, Brandon, álmodni sem mertem volna, hogy éppen te akadsz így horogra! Ráadásul egy ilyen ravasz kis lotyó teszi ezt veled! Esküszöm, ha tudom, hogy így beválik, már régen megpróbálkoztam volna vele! - Mi az ördögről beszélsz, Louisa? - kiabált rá Brandon. - Ó, hát tudod, a te kis ártatlan, édes Heatheredről, a kis prostituáltról. Dickie mindent elmesélt... hogy George-dzsal hogy találtak rá a kikötőben, amint éppen magát árulta, hogy kényszerítettek, hogy elvedd, egyszóval, mindent. Brandon felállt, és italt töltött magának, de vizet nem kevert hozzá:

172

- Valamit mégsem említett - jegyezte meg. De Louisa meg sem hallotta, csak folytatta boldogan: - Tudom, hogy nem szeretted, drágám! Én is hallottam a külön hálószobákról. De nem is kellett más szájából hallanom, hogy mit érzel iránta. Csak azt nem értettem, miért vetted el. De ma délután... végre ezt is megértettem. Most, hogy Dickie elmondta az igazságot, tudom, hogy a házasságod csak álca volt. Végre elküldheted Heathert visszazavarhatod Angliába. Ezt a kis kilengést megbocsátom neked. Visszafogadlak, és nagyon boldogok leszünk, ebben biztos vagyok Gondoskodom a fiadról, mert afelől - szerencsére - nincs kétségem: hogy a tied. Szeretni fogom, és jó leszek hozzá. Az emberek is megértik majd, ha elmondjuk, hogy kényszerházasság volt. Brandon elképedve hallgatta, majd lassan, minden szót külön megnyomva mondta: - Louisa, figyelj rám, és kérlek, hidd el, amit mondok, mert nem hiszed, bolond vagy. Ha még most is úgy véled, hogy engem bárki is házasságra kényszeríthet, ha én nem akarom, akkor egyáltalán nem ismersz. - Kis szünetet tartott, majd folytatta: - Úgy hidd el, mintha az életed múlna rajta, mert így is van: a feleségem nem volt prostituált, sem utcanő. Szüzességét én vettem el, a gyermek az enyém. Ezt George is megerősítheti. A beleegyezésemmel lett a feleségem, és soha többé nem tűröm el, hogy ebben a házban durván bánj vele. E pillanattól Harthaven úrnőjének kijáró tisztelettel beszélsz vele, megértetted? Semmiféle jogos követelésed sincs velem, e házzal vagy a tulajdonommal szemben. Louisa felállt, töltött még egy pohár bort, és Brandon elé állt: - Szóval, a gyermeket választod, s nem engem - sziszegte, és a pohár fölött Brandonra nézett. - A választás már réges-rég rraegtörtént, most csak megerősítem -mosolygott türelmesen Brandon. Louisa szeme összeszűkült, egy pillanatra elfordult, és kinézett az ablakon. Egy perc múlva azonban feldühödve fordult vissza: - Nagyon furcsállom, Brandon, hogy képes vagy egy napon említeni a tiszteletet és a tulajdont! Belekortyolt a borába, majd lassan a szófa mögé sétált, és Brandonra köszöntötte a poharát: Valójában éppen ezért vagyok itt. Gondolkodtam rajta, és úgy döntöttem, hogy a birtokom kétszeresét éri annak, amit fizettél érte. Várta a hatást, de Brandon csak kissé komorult el, egyébként közönyösen vont vállat: - Az üzletet már megkötöttük, Louisa. Oakleyn és a körülötte elterülő néhány holdon kívül nincs más birtokod. Lezárt ügy. - Még hogy lezárt! - vetette oda dühösen Louisa. - Akkor talán nézzük, miként áll a helyzet a tisztelettel. Vajon mire tarthatsz igényt a gyermeklány feleségeddel, ha széltében-hosszában hírét viszem, hogy egy utcanő kényszerített házasságra? Brandon ordításától megremegett a ház: -Fogd be a szád, te ringyó! Nem rágalmazhatod a feleségemet a saját fedele alatt! - Majd haragosan, de halkabban tette hozzá: - Fütyülök rá, mit mondasz e házon kívül. Beszélhetsz, amit akarsz, mert sem férfi, sem nő nem mer elém állni, és azt az ocsmányságot elismételni amit elmondtál, Louisa. Testileg-lelkileg utolsó cafat vagy. – Cafat?! Louisa, és Brandon arcába löttyintette az italt, poharát meg a földhöz csapta. - Még hogy cafat! Szűz voltam, amíg te el nem vetted a legdrágább kincsem - ígéreteiddel, a kezemért esdekelve, aztán elhajóztál, és felszedted az első lotyót, aki az utadba került, hogy feleségként cipeld vissza! Eljegyeztél, elvetted a szüzességemet, és ráadásul két fillérért a földemet is. Nos, csak természetes hogy most többet akarok! - Kacéran, hízelgőre váltva folytatta: - Többre van szükségem, lásd be, Brandon! Amit eddig kaptam, kifizettem a számláimat, és nem maradt más, csak a házam, azt nem adhatom el. Ha nem keresnék egypár garast, éhen halnék! Amióta szakítottunk, senki sem hitelez. Brandon féktelen dühében alig bírta megállni, hogy meg ne üsse. Megtörölte az arcát: - Szűz! Ó, istenem, csak annyira voltál szűz, mint az az öreg tehén odakint a legelőn! Egészen bolondnak tartasz? Azt hiszed, vak vagyok és süket, aki az orráig se lát, és hisz annak az ügyetlen színjátéknak, amiben azon az éjszakán részesítettél? Hetekbe telne, amíg végére érnék a felsorolásnak, ha meg akarnám nevezni, az állítólagos szent eljegyzésünk előtt és óta hány férfival feküdtél le! Felháborodva rivallt rá: - Miféle esztelenség vitt rá, hogy elhidd, tűröm majd, hogy a szerelmem megrágalmazd?! - Valamikor engem is szerettél! - sikította Louisa. - És nem hálsz vele! Mindenki tudja! Miért ő, és miért nem én? Én lefeküdnék veled és elfeledtetném, hogy valaha is létezett! Próbáld ki! A tied vagyok! Hiszen egyszer szerettél! - Hogy szerettelek! - üvöltötte Brandon, és harsányan felkacagott.

173

- Nem! Csak eltűrtelek, és ostobaságomban azt hittem, tudom, akarok, amíg olyan szépséggel nem találkoztam, amivel addig nem, és akkor ébredtem rá az igazságra, akkor jöttem rá, mit is akarok valójában! Szépséget? Igen. Szenvedélyt? Azt is. - Közel hajolt Louis hoz, és tagoltán mondta: - És szerető, gyöngéd odaadást, feltétié hűséget, a nevemnek kijáró egyszerű, becsületes tiszteletet, ami haladja a képességeidet. - Emelt hangon folytatta: - Minden porcikámmal őt szeretem. Megvédem az erényét kétségbe vonó és bemocskoló közönséges utcanőkkel szemben! Isten segítségével még sok és lányt nemzünk, így ne is reménykedj abban a hazugságban, és soha többé meg ne említsd, hogy miképpen húznád le magaddal a sárba! Az asztalhoz lépett, és Louisa arcába vágta a kalapját, kesztyűjét: - Most pedig látni nem akarom tovább itt a képedet, nem akarót csalódottságod förtelmes bűzét beszívni, úgyhogy takarodj, és ne halljam, hogy egyetlen hazugság is elhagyja a szád, különben végtelen élvezettel tekerem ki azt a rusnya nyakadat, amit olyan nagyratartasz! Tűnés innen, te ringyó! Visszaéltél a vendégjoggal, és e házban többé nem látunk szívesen! Louisa megremegett Brandon villámló tekintete előtt. Egy szót sem tudott kinyögni. Fogta a kalapját és a kesztyűjét, elfehérült ajakkal, lesütött szemmel vonult el Jeff mellett, aki néhány perce már hallgatta ezt a szokatlan kirohanást; Brandon meg nem beszélt így nővel, gondolta. Louisa kiment a verandára, le a lépcsőn, és meg sem várta, hogy felsegítsék; szoknyáját felhúzva felszállt a kocsijába. Észre sem vette George-ot, aki egy oszlopnak támaszkodva mögötte állt, és amikor meglátta, kiköpött a porba. Amint Louisa hintója elrobogott, Heather is kijött a dolgozószobából. Némán nézte a szalon ajtajában álló dühös férjét, aki hívogatóan tárta felé a karját, amint megpillantotta; ökölbe szorított keze kiengedett, vonásai ellágyultak Heather láttán. Az asszony Beau-t magához szorítva odasietett hozzá, és szerető ölelésében keresett vigaszt. Heather a konyhaépületben töltött egy élvezetes órát; Gorának segített kenyeret dagasztani. A kezét törölgetve éppen a ház felé tartott, amikor egy ló bukkant fel a kapuban. Heather felmosolygott az agyonhajszolt állatról lepattanó Jeffre, de arckifejezése láttán jeges balsejtelem fogta el. - Hol van Brandon? - kérdezte Jeff udvariatlanul. - Hogyhogy hol? Azt hittem, veled van a földeken. A sógora szó nélkül az istálló felé mutatott, ahol egy fiú éppen Leopoldot csutakolta. A paripa sem volt jobb állapotban, mint Jeff sárgásszürke lova. Mindkettőt alaposan meghajszolták. - Nem hallottam, hogy hazajött volna - magyarázkodott Heather idegesen, de Jeff meg se várta, csak futott a ház felé, Heather felkapta a szoknyáját, és utána iramodott: - Jeff, mi baj? Mi történt? Jeff megfordult, arca eltorzult az ellentmondásos érzésektől, és ez a szavaknál is jobban megrémítette az asszonyt. Megragadta a sógora karját: - Jeff, mondd meg végre, mi baj! - kiabálta. Ijedtében a sógora karjába vájta a körmét, de az észre sem vette; nem érzett az se fájdalmat, se azt, hogy az asszony majd kirázza a lelkét. - Jeff, mondd meg végre! - sikoltotta. A férfi eleinte csak hebegett, aztán nagy keservesen kinyögte: - Louisa halott, Heather. Valaki meggyilkolta. Heather egy lépést hátrált, kézfejét a szájára szorította, és hitetlen, kedve rázta a fejét. - Pedig igaz. Megfojtották, eltörték a nyakát. - Miért akarod tudni, hogy hol van Brandon? - erősködött az asszony. Jeff nem sietett a válasszal. - Jeff! - Láttam Brandont, amikor kijött Oakleyból. Nem vett észre, és amikor ellovagolt, bementem és megtaláltam Louisa holttestét. - Nem! - Heather csaknem megfulladt a tiltakozástól. - Ő nem tehette! - Hátrált, de szemrehányó tekintetét nem vette le a sógoráról: - Nem ö tette, Jeff, az biztos! Hogy juthat ilyesmi az eszedbe? - Gondolod, hogy nekem magamtól megfordulna az eszemben? De láttam, Heather, és tegnap mindketten hallottuk, amikor megfenyegette, - De mit keresett ott? Jeff lesütötte a szemét. - Válaszolj, Jeff - kérlelte Heather. - Jogom van tudni. A férfi kelletlenül sóhajtott fel: - Kint dolgoztunk, amikor megjött Louisa levele. Az állt benne, hogy megtudott rólad valamit, amit Brandon tudomására akar hozni. Próbáltam visszatartani, de félrelökött, és megesküdött, hogy örökre befogja azt a mocskos száját. Lulu hozta a levelet, és szörnyen megrémült, amikor látta, milyen

174

állapotba került Brandon. Már akkor remegett, amikor azt az átkozott levelet átadta, de utána úgy rohant el, mint akit kergetnek. Mire Louisához értem, már megtörtént. Brandor úgy rohant ki a házból, mint egy örült, és Jacob, Louisa lovászfiúja is látta. Azonnal elfutott a seriffért. Heather teljesen összezavarodott. Egy levél? Vele kapcsolatban? De mit mondhatott volna még Louisa? Ebben a pillanatban hangosan felnyögött. Eszébe jutott Mr. Hint és Louisához fűződő kapcsolata. Ha beszélt William Courtról, akkor talán Louisa ezt akarta közölni Brandonnal. A férje meg vad dühében Esetleg az életére is törhetett. Hiszen megfenyegette előző este… Nem! Ilyen bűnt sosem feltételezne róla! - Nem! Nem ő tette! Tudom, és kész! - kiabálta makacsul, és eszeveszetten rázta a fejét. - A férjem! Azt hiszed, nem tudom, hogy képes-e ilyen szörnyűségekre, vagy sem? - Istenem, Heather - nyögött fel Jeff, akit meggyötört a tudat, hogy a tulajdon bátyját vádolja. Magához rántotta Heathert: - Hát nem érted, hogy szeretném, bárcsak ne lenne igazam? A saját vérem... édestestvérem! Heather megátalkodottsága csak rontott Jeff lelkiállapotán. Eltaszította magától, és a ház felé szaladt, Heather pedig a nyomában. Jeff mindvégig magát győzködte, hogy tévedett, Heather pedig tudta, hogy nem lehet igaza. Feltépték a hálószobaajtót, de Jeff nem bírt'belépni, csak Heather futott oda az ablaknál álló Brandonhoz. A férje kibámult az udvarra, ahonnan néhány perce feljöttek. Heather felkiáltott, amikor a férje felé fordult, és magához szorította: - Mondd meg neki, Brandon! - könyörgött, és kétségbeesetten kapaszkodott a férjébe. - Mondd, hogy nem te tetted! - Édesem - suttogta a férfi halkan. Jeff közelebb jött; félt a végzetes kérdést feltenni és a választ meghallani. Brandon ránézett, és szomorúan elmosolyodott: - Hát azt hiszed, én öltem meg, Jeff? - Ó, istenem, Brandon - csuklóit el Jeff hangja mély megindultságában -, nem akarok ilyesmit hinni, de mit tegyek, amikor láttalak kijönni tőle, és amikor bementem, már nem élt. Mit higgyek, mondd? Brandon Heather haját simogatta: - Elhinnéd-e, ha azt mondanám, hogy semmi közöm a meggyilkolásához... hogy halott volt már, amikor odaértem? - Jaj, Bran, én hiszek neked, bármit mondasz is. De ha nem te, akkor ki ölhette meg? - Miért akarná bárki is megerőszakolni Louisát, Jeff? - sóhajtott fel a bátyja. Heather elfojtott sikolyt hallatott. - Megerőszakolták? - ámult el Jeff. - Fel sem tűnt? - mosolyodott el Brandon. - Megerőszakolták! - Jeffnek nem fért a fejébe. - De hát ki erőszakolta volna meg? Hiszen boldogboldogtalannal készségesen lefeküdt! - Hát éppen ez az. - Istenem, ez meg sem fordult a fejemben - ismerte el Jeff. Egy székbe rogyott, és a semmibe bámult; megpróbálta ismét f elf idézni, ami akkor a szeme elé tárult. Egy hosszú pillanat után felállt és az ablakhoz ment, hogy kinézzen az erős szélben hajladozó fákra; - Úgy lehet, ahogy mondod - motyogta elgondolkodva. - Amikor megpillantottam... a szoba romokban, a ruhája letépve. Azt hittem, verekedtél vele. Az erőszak eszembe se jutott. Te soha... hangja elakadt, Heatherre pillantott, és elpirult, amikor tekintete az asszony nyugodt pillantásával találkozott. - Soha ilyet nem tettél volna vele... - fejezte be, és elfordult. - Ha belegondolok, neked kell igazat adnom, hogy kényszerítették. Ahogy feküdt, úgy tűnt, mintha a férfi akkor kelt volna fel róla. Kétségkívül szeretkezés közben halt meg. De ki ellen küzdhetett ennyire? Brandon tekintete elkalandozott: - Jeff, beszélnem kell Luluval. Idehoznád? Az öccse bólintott: - Sejtesz valamit? - Lehet - vont vállat Brandon. - Még nem biztos. Mielőtt többet mondanék, beszélnem kell Luluval. Jeff elmosolyodott. Nem kételkedett már a bátyja ártatlanságában: - Megyek, megkeresem. Townsend érkezése előtt tényekre lesz szükséged. Amikor elment, Brandon felemelte Heather állat, és a szemébe nézett:

175

- Köszönöm, hogy hittél bennem. - Csapnivaló feleség lennék, ha nem így lenne - felelte az asszony halkan, és megsimogatta az arcát. A férfi elfordult, úgy mondta: - Ha történetesen én érek oda elsőnek, talán megöltem volna. Olyan pokolian feldühitett, hogy Jeffet is leütöttem, amikor megpróbált visszafogni. Amikor a levelét elolvastam, meg is akartam ölni. De ahogy ott feküdt a padlón, a testéről, amit olyan nagyra tartott, leszaggatva a ruha, rájöttem, milyen közel álltam ahhoz, hogy végezzek vele. Az a gondolat, hogy hajszál híján mit követtem el magunk ellen, halálosan megijesztett. - Visszafordult Heatherhez: - Az a legszörnyűbb, hogy egyáltalán nem érdekelt, hogy meghalt. Nem sajnáltam. Egyszerűen fellélegeztem, hogy megszabadultam tőle, és a tettért még fel sem akasztanak. De, Heather, meg is ölhettem volna... - Ó, drágám - kulcsolta át Heather a férje nyakát -, talán dühös voltál, de a világon senki el nem hiteti velem, hogy képes lennél gyilkosságra! Te soha nem tennél ilyet! Brandon magához ölelte, karcsú derekát szorosan átfogta, és vigaszt merített Heather rendíthetetlen hitéből. - Jaj, Heather, Heather - suttogta. - Annyira szeretlek. Szükségem van rád. Akarlak, nem élhetek nélküled. Heather szemét boldog könnyek öntötték el, és szorosan a férjéhez tapadt. Örült, hogy ennyire szereti. Brandon beszívta Heather hajának édes, friss illatát, és tekintete a Heather háta mögött ökölbe szoruló kezére esett. Lassan kinyitotta az öklét, s benne ott csillogott Catherine Birmingham egyik gyémánt fülbevalója. Townsend seriff még aznap éjjel letartóztatta Brandont. Nem hallgatott meg senkit, annyira biztos volt abban, hogy a valódi gyilkost fogta el. Nem vesztegette az időt; amint belépett a házba, közölte Brandonnal, hogy letartóztatja, és tizenöt perc múlva két seriffhelyettes kíséretében már úton is voltak Charlestonba. Heather rettenetesen gyötrődött. Brandon nem tudott beszélni Luluval, sőt ami azt illeti, senki sem látta a lányt attól fogva, hogy a levelet átadta. Eltűnt. Sehol sem találták. Az Oakleyban tengődő né hány rabszolga behúzódott a kunyhójába, és tudni sem akart arról, hogy mi folyik a házban, ahol Louisa testét készítették fel, hogy másnap reggel bevigyék Charlestonba, így arra sem tudtak felelni, hogy Lulu visszajött-e egyáltalán. Jeff néhány emberrel átfésültette a vidéket, George-dzsal bementek és körülnéztek a városban, de egyik próbálkozás sem hozott eredményt. Heatherre este már ólomsúllyal nehezedett Brandon hiánya. Fel-alá járkált a hálószobában, amit végtelenül üresnek érzett. Vajon mi lehet vele a fogdában? Townsend seriff önfejűségét Brandon érvelése sem volt képes megtörni - lehet, hogy úgy bánik vele, mintha már el is ítélték volna. Megborzongott a gondolatra, az ablakhoz ment, és omlókat az üveghez nyomta. Odakint koromsötét volt, csak a szél süvített, susugott a lombok között. Heather nyomorult lelkiállapota még az eleredő eső sem enyhített. Az ágyhoz vonszolta magát, lefeküdt, de csak bámult a feje fölött feszülő baldachin világos foltjára Az üres ágy nem hagyta aludni. Másnap reggel bömbölő szélre ébredt. A vad széllökések súlyos fekete felhőket kergettek, a tájon sárgás fény ömlött el. Csendesen szemerkélt az eső, csak a cseppeket verte az ablakhoz az őrült szél. Pokolil vihar készülődött. Nehezen telt a nap, az esőcseppek kopogása felőrölte Heather idegeit. Jeff egyszer-kétszer bőrig ázva előkerült, de Heather kérdő tekintetére csak a fejét rázta. Bár senki sem mondta, mind arra gondoltak, hogy Luluval is történt valami. Késő délutánra járt, amikor Heather elunta a tétlen várakozást és azt, hogy nem tud a férjén segíteni, és lovaglóruhában, kapucnis köpenyben leóvakodott a lépcsőn; félt, hogy ha Hatti meglátja, megállítja. A makacs öregasszonnyal nem bánna el, bár Jamest sem lesz egyszerű rávenni, hogy ilyen viharban felkantározza Szép Hölgyet. Sikerült kijutnia a házból, és Jamest is megtalálta: éppen friss szénái terített le az istálló padlójára. Meglepetten nézett fel, amikor Heathei kinyitotta az ajtót, majd nagy erőlködéssel becsukta volna, de ner boldogult. Eldobta a vasvillát, és a segítségére sietett. - Mit csinál ebben az időben, Mrs. Birmingham? A házba' kénf lennie, nem kint, ebben a szélben. - Szeretném elvinni Szép Hölgyet, James. Kérem, nyergelje fel. aggódjon, lovagoltam én már esőben is. - De Mrs. Birmingham, most kutya egy vihar lesz! Ilyen időbe cserepek repülnek, faágak törnek le. Nem biztonságos, higgye mt Birmingham gazda elevenen megnyúz, ha meghallja, hogy felnyergej tem magának a lovat.

176

- Tőlem biztos nem tudja meg, James. Ha mégis rájön, majd mondom, hogy én vettem rá. Siessen, nyergelje fel gyorsan Szép Hö| gyet! Meg kell találnom Lulut, hogy elmondhassa Townsend seriffneli nem Birmingham gazda ölte meg Miss Louisát. A szolga sötét, rémült tekintettel bámult rá, de nem szólt semmij jóllehet látszott, hogy szívesen élne ellenvetéssel, de Heather szigor tekintete belefojtotta a szót. - Ha nem nyergeli fel, James, megteszem én. A szolga fejét csóválva elsomfordált, és Heather hosszú óráknak érezte, amíg Szép Hölgyet felnyergelte. James már jószerivel ötödször ellenőrizte a hevedert: - Ilyen időbe' ijedős lehet, Mrs. Birmingham! - szólalt meg a szemöldökét ráncolva, ami nyugtalanságról árulkodott. - Assz'nyom, Mrs. Birmingham, ezt nem teheti! - Hallgass, James. Mennem kell! A szolga kelletlenül segítette fel a nyeregbe, és amikor Heather fent ült, és lenézett rá, még akkor is fogta a kantárt. Félelemtől tágra nyílt szemmel, remegő szájjal nézett fel úrnőjére, és Heather egy percig azt hitte, ott tartja. Végül azért csak elengedte; kezébe adta a kantárt, és Heather kiugrathatott az istállóból, amikor James kinyitotta az ajtót. Odakint mintha más világ fogadta volna: a szél, a zuhogó eső és a szüntelen villámlás fékezhetetlenül tombolt. A kanca megtorpant, és nagyokat fújt, de Heather továbbkergette. A szél bele-belekapott a köpenyébe, és egy szempillantás alatt bőrig ázott. Vakító villámok és fülsiketítő mennydörgés közepette nézett vissza, és látta, hogy James az ajtóban áll, és a széllel küszködve próbálja szemmel követni. Egy pillanatig még tétovázott, ne forduljon-e vissza, ne nyugtassa-e meg; saját félelme is visszatartotta, ezt kár is lett volna tagadni. De hamar leküzdötte; ha nem érzi, hogy okvetlenül el kell mennie, itthon maradt volna. Brandon élete függ attól, hogy megtalálja Lulut, és vajon hova máshova menekülne valaki a vihar elől, mint úrnője elhagyatott házába? Bevágtatott a vihartépte fák alá. Ágak csapódtak az arcába, akadtak a ruhájába. Nyögött, jajongott körülötte minden, és mintha Összeesküdtek volna ellene, hogy lerántják a lováról. A sáros úton megmegcsúszott a ló, és Heather kétségbeesetten kapaszkodott a nyeregbe, hogy le ne essen. Amikor a ló a lábát felsértő éles pálmalevelektől és a bőrét horzsoló sűrű bozóttól egyre nyugtalanabb lett, Heather a csuklójára tekerte a kantárt, és arcát a ló sörényébe rejtette. Mind fáradtabb lett a ló és lovasa, ahogy az esővel, széllel, fákkal és a sárral küzdöttek. Egyszerre mintha csillapult volna a szél, és az eső sem verte a vállát. Heather rádöbbent, hogy a ló a fáradtságtól remegve megállt. Amikor felnézett, észrevette, hogy Oakley nyújtott menedéket a vihar elől; a viharos félhomályban kirajzolódott felette az udvarház homlokzata. Lecsúszott a ló hátáról, és reszkető lábbal az állat gőzölgő oldalához dőlt, amíg lassan vissza nem nyerte az erejét. Reményei és félelme azonban továbbűzték; az oszlopos előcsarnokon át besietett a baljóslatú épületbe. A nagy ház, mint hajó a viharos tengeren, állta a széllökéseket, bár a szél az ablaktáblák résein betört, meglengette a függönyöket, zörgette az ablaküveget, mintha mozogna az egész. A padló recsegett, pattogott a kint dühöngő vihartól, a falak nyögtek, és még a tetőn is kopogtak a zsindelyek. Árnyékok táncoltak az elhagyott szobákban, s néha, valahonnan messziről, ajtócsapói vagy reccsenés hallatszott. A ház mintha tiltakozott volna az illetéktelen behatoló ellen, elégedetlenségében jajveszékelt, ám Heatherben a céltudatosság erősebbnek bizonyult a félelemnél. Meg kell bizonyosodnia róla, hogy Lulu nem bujkál valahol. Hívogatta, de nem jött válasz. Elszánt alapossággal kutatta át ház minden szobáját. A földszinti helyiségek sötéten ásítottak. A húzott függönyökön alig hatolt át a fény. Itt-ott talált nyitva hagyott ablakokat, de csak ment, keresgélt, mindenhova benézett, ahova csak egy ember beférhetett, elhúzott minden függönyt, minden ajtót kinyitott. Az erőfeszítéstől kimelegedett, és végre nem érezte már, hogy mennyire átfagyott útközben. Hölgyhöz nem méltó módon futott fel az emeletre: szoknyáját felhúzta a térde fölé. Az emeleti szobákban közelibbnek érezte a vihart. Hűvös szél fújt, az esőkopogás is erősebben hallatszott. Ágak csapódtak a csukott zsalugátereknek. Heather minden ajtót kinyitott, és benézett az ágyak alá. Louisa ágyánál csak egy percre időzött; tehát itt engedett Brandon a nő csábításának. Hirtelen támadt féltékeny dühében lekapta az ágyról a szaténselyem takarót, összetaposta, majd elhagyta a szobát. A ház, bárhogy igyekezett is, üresnek látszott. A padlásra csak egy kis ajtón át lehetett feljutni, azt pedig segítség vagy létra nélkül nem lehetett elérni. Kénytelen volt visszamenni a földszintre, és akkor vette csak észre, hogy nem ment be a szalonba. Az ajtóban azonban dermedten torpant meg. Az ablakról letépték a függönyöket, egy szék roncsai látszottak ki a redők közül. Egy kis asztal féloldalra dőlt a kandalló előtt; negyedik lába hiányzott. AZ íróasztal teteje üres volt; papírok, tintatartó és tollak hevertek szétszóródva a szőnyegen. Könyvek a

177

padlón, ahova kiszórták őket a polcokról, és a megmaradtak is összevissza borultak. Heather - női ösztönére hallgatva – érezte, hogy itt valami fontos tárgyat kerestek, és bár nem volt rá oka, hogy feltételezze, nem találták meg, mégis kutatni kezdett, ahogy csak egy asszony tud: tekintete alaposan bejárt minden felületet, keze átrendezte a dísztárgyakat, megigazította a falon függő tárgyakat, benyúlt a résekbe. Nem tudta, mit keres, de azt igen, hogy itt lehet valahol. A kandalló előtti ellenző félig kinyílt; rendszeretete nem engedte, hogy így hagyja. Amikor megmozdította, valami megcsillant a földön; a kandalló két téglája közé beszorulva Cathe-rine Birmingham egyik gyémánt fülbevalója csillogott. Lehajolt és felvette. Értetlenül meredt a kezében tartott fülbevalóra, amelyet - párjával együtt - Mr. Hintnek adott. Louisa azt írta a levelében, hogy érdekes hírt kíván közölni Brandonnal. Mi más titok nyomára bukkanhatott, mint a William Courtra vonatkozóra? Más titka nincs. Ha így van, miért mondta el Thomas Hint Louisának is? Tudnia kellett, hogy ha Brandon rájön, nem hagyja, hogy tovább zsarolja Heathert, ha pedig Louisa megtudja, mi történt William Courttal, mindent el fog követni, hogy ezt Brandon tudomására hozza; bosszúvágyból, bár lehet, hogy egyéb megfontolásból is. Tehát miért mondta el Louisának? Miért adta neki a fülbevalókat? Miért kockáztatott egy vagyont egy ilyen ostobasággal? Beleszeretett volna Louisába, és azt hitte, néhány ékszerrel könnyebben leveszi a lábáról? Az az ocsmány férfi? Louisa a szemébe nevetett volna. Vagy talán éppen ezért ölte meg - mert kinevette? Vagy hogy biztos legyen afelől, hogy hallgat? Vajon volt-e ereje, hogy puszta kézzel eltörje a nyakát? Brandonnak van ennyi ereje, de vajon egy feleakkora férfinak is? - Kit látnak szemeim... csak nem az én kedves jó barátnőmet, Mrs. Birminghamet? Heather rémülten fordult meg. Ezt a magas, vinnyogó hangot nem lehetett máséval összetéveszteni. Az ijedségtől elszállt az ereje, bénultan állt. Mr. Hint összekarmolt, kék-zöld foltos képpel mosolygott rá: - Á, látom már, hogy megtalálta a fülbevalót. Heather lassan, óvatosan bólintott. Ráadásul a kandallóban - nevetett a nyomorék. - Erre nem is gondútam! Isten áldja, hogy megkereste helyettem, és megkímélt a fáradságtól. Már azt hittem, sosem kerül elő. - Oda... - Heather nagyot nyelt, majd újra belefogott: - Odaadta Louisának! - Háát... nem egészen. Tuggya, úgy vót, hogy megmutattam, és gondtalan jómódot ígértem neki, ha az enyém lesz. - Ijesztően eltorzult a szája. - De megismerte, és rájött, hogy a magáé. Nem nyugodott, amíg ki nem szedte belőlem, hogy miér' van nálam. Akkó ’ furán fényleni kezdett a szeme, amikó’ szegény Willyről kezdtem mesélni, és a fülbevalót a markába szorítva megesküdött, hogy most bosszút áll. Elment az esze. Alig értettem, mit locsog. Tisztára me őrült, meg a'! Mint az eszelősök... egyik percben nevetett, a másikban sírt, és közben azt visította, hogy most bosszút áll magán. Megesküdött, hogy felakasztatja. Pofon köllött csapnom, hogy magához térjen. Hideg lett a tekintete, amikó' elmondta, hogy mire készül. Próbáltam én megértetni vele, hogy bolond, hogy elég, ha bosszút áll a magából kisajtolt pénzzel. Tuttam, ha egyszer a férje rágyün, nem lesz ám több ékszer, hanem biztos, hogy kitekeri a nyakam, hogy elhallgattasson. De Louisa nem hallgatott az észérvekre. Csak a bitófán akarta látni magát, de előbb el akarta mondani a férjinek, hogy lássa, hogy könyörög a maga életiér'. Elküldte hozzá Lulut azzal a levéllel, a lány meg látta, hogy milyen dühös vagyok, és míg mi vitatkozunk, elfutott a levéllel. Igyekeztem Louisára hatni, hogy gazdagok lehetünk, de egyre csak azt hajtogatta, hogy felakasztatja magát. Mindí képpen el akarta mondani a férjének, és meg akarta mutatni a fűlbevalót, mint bizonyítékot, engem meg rusnya varangynak nevezett kikacagott... és azt is mondta, hogy a tőlem remélt előnyökért az orromnál fogva vezetett. Annyi ruhát varrtam neki, ahányat csak akart, és soha, semmit sem kértem érte, mégis disznónak, a férfinem undorító karikatúrájának hívott! - Könnyek csorogtak az arcán, aztán felkacagott: - Meg is ütött, amikó' megmondtam, hogy a maga ruháját másoltam le, és ocsmányabb szavakkal illetett, mint akár egy férfi. Darabokra szaggatott a mocskolódása. Lehetetlen volt megállnom… a kezem magától nyúlt ki a nyaka után. Megrémült, és a függöny mögé ugrott előlem, de azzal együtt lerántottam. Ki gondúta, hogy ilyen erős? Rugdosott, oszt akkora pofonokat kent le, mint egy férfi. Le is rúgott magáról. Sose hittem vóna, hogy egy nő ilyen erős tud lenni. Maga is láthattya, micsoda verekedés folyt itt... minden összetört. De azér' csak örömöm leltem benne, és ő is élvezte... nyögött oszt vonaglott alattam. Azt hittem, még boldogok is lehetünk, de amikó’ túl vót rajta, összeszűkűt a szeme, az arcomba köpött és szörnyszülöttnek nevezett, meg azt mondta, maj’ meglátom, milyen egy igazi férfi, amikó' a maga férje meggyün. Erre megfogtam a nyakát, és kiszorítottam belőle a szuszt. Nem tehetek róla... a kezem magátó' csináta. Akkó' halt meg, amikó' a férje leugrott a lováról. Hű, de dühös vót! Nem is kopogott, csak berontott. Alig maradt időm, hogy leszájjak róla, és elrejtőzzek.

178

- Vagyis... itt volt még, amikor a férjem ideért? - nyögte ki Heather. - Egen. Úgy vágtatott be, mint egy megvadult bika. Bizony. Halálra ijedtem tőle, amekkora ember, oszt én meg az ajtó mögött rejtőztem. Tán az mentett meg, hogy megdöbbent attó', hogy elvégeztem helyette a piszkos munkát. Utána nem sokkal gyütt egy másik, aki nagyon hasonlított rá, de az se látott meg. - Miért mondja ezt el nekem, Mr. Hint? - kérdezte Heather, de már rettegett attól, amit hallani fog. - Mán miér' ne mondanám? Tutta, hogy én vótam, amint felvette a fülbevalót. Magamhó’ is veszem, nehogy még egyszer elkeveredjen. Kikapta Heather kezéből, és hosszú ideig elmélázott felette: - Louisa... amikó a ruháit varrtam.., azt mondta, hogy a szemében nem vagyok nyomorék. A szerelmének hívott, és engedte, hogy megérintsem a fehér keblét, meg is csókolhattam. Szerettem, de mennyire, és ő varangynak nevezett! Fertelmes arcán könnyek csorogtak végig. Amikor Heatherre nézett, a szeme gyilkosán összeszűkült: - Nem ő vót az első, akit megöltem, mer' kinevetett! A ruha, amit akkó' viselt, amikó' Willy boltjából kiszaladt, egy másiké vót, aki kikacagott. Az a bolond Willy azt hitte, azér' nem gyütt, mer' nem vót rá pénze. - Vadul felröhögött: - Pedig, tuggya, azér' nem gyütt, mer' meghót. Eltörtem a nyakát, akár Louisáét. Miss Scott-tal is végeztem, mer' kinevetett. Fenyegetően közeledett Heather felé, akit ismét megcsapott az erős pacsuliszag. Ahogy fejében összeállt a kép, úgy eszmélt rá, hogy hol érezte utoljára. Elkerekedett a szeme: - Maga állt a függöny mögött William Court üzletében! Látott elszaladni abban a ruhában! A férfi borzalmas vigyorral válaszolt: - Egen. Egyszer se nézett vissza. Hálásnak kéne lennem magának. Megkönnyítette a dógomat. - A dolgát?! - Azám. Csak nem hitte komolyan, hogy megölte Willyt azzal a kis semmi sebbel? Á! Csak elájult, oszt azt is inkább a bortól, mim a sebétől. - Úgy érti, még ma is él? Thomas Hint kuncogva rázta a fejét: - Ugyan mán, asszonyom. Elvágtam azt az átkozott torkát. El én! Könnyen ment. Éveken át én csináltam a ruháit, ő meg mindenkinek azzal hencegett, hogy az övéi. Még hogy az övéi!... aki egy tűt is alig tudott befűzni. Könnyű vót eltenni láb alól. Csak egy baj vót... a szakácsnő meglátott. Visszajött elmosni az edényeket, és látta, amikó' kicsinátam. Miatta kellett elhagynom Angliát. Nem tuttam elkapni, ahogy Lulut sem. Halálra rémülten elszöktek, és nem találtam egyikőjüket sem. Heather a kandallóhoz szorult, de nem a félelemtől, inkább döbbenetében. Ennyi hónapon át azt hitte, hogy gyilkos! - Magát mán nem lesz olyan könnyű megölni, asszonyom. Soha nem tett nekem rosszat. Nem nevetett rajtam, mint azok a nők. Fura de még kedves is vót hozzám. És olyan gyönyörű. Mondtam egyszer Sybilnek, hogy a legszebb nők viselték a ruháimat, de akkó' is csak magára gondútam. Csak magán mutatott a ruhám igazán. De tudom, megmondja nekik, hogy én tettem, hogy mentse a férjit. Feléje tartott, és elzárta a menekülés útját. Heather a kandallónál támaszkodott, így Mr. Hint hamar odaért, és már nyúlt is a nyaka felé. Az álombéli karomszerű ujjak láttán Heatherben feltámadt a vágy, hogy ne adja meg magát harc nélkül. Kihasználta az adódó pillanatot, és bátorságra kapva eliramodott mellette. Mr. Hint után kapott, de csak a ruháját érte el, el is szakadt, ahogy Heather elugrott előle. Nyomorék létére fürge volt: elcsípte Heather szoknyáját, fltö az asszony az ajtó felé menekült. A ruha nagyot reccsent, de nem engedte, visszafogta Heathert. A férfi a szoknyánál fogva magához penderítette, tekintete a ruhából kivillanó fehér vállára tapadt, és megnyalta a szája szélét: - Olyan a bőre, akár a selyem. Szeretem az édes női bőrt. Talán néhány percig még elhalaszthatnám a... távozását. A karmok felnyúltak, és letépték kebléről a ruhát. Heather egy szál nedves ingben állt előtte. Mr. Hint szeme felizzott a vágytól, és úgy lihegett fölötte, mint egy izgatott kutya. Letépte róla az inget is. Heather felsikoltott, megpróbálta eltaszítani magától, de a férfi csak nevetett szánalmas erőlködésén. Kis termete ellenére rendkívül erős volt: - Maga sokkal gyengébb Louisánál - mondta. Magához rántotta, Heather viszont hátrahőkölt az undortól. A férfi fertelmes csókokkal borította a nyakát és a keblét, aztán, mint egy veszett kutya, beleharapott a vállába. Heather felsikoltott a kíntól, és feje ernyedten hanyatlott hátra. Felzokogott, amikor érezte, hogy a férfi ajka a keble felé halad, mert tudta, hogy most ott fogja megharapni. Testét annyira hátrafeszítette, hogy úgy érezte, Mr. Hint

179

csak nekitámaszkodik. Egyszer már járt így, jutott az eszébe, amikor akarata ellenére William bánt így vele. Nem volt idő a töprengésre, hogy másodszor is beválik-e. Hirtelen felrántotta a lábát, és rögtön érezte, ahogy zuhannak. Mr. Hint elengedte, hogy megkapaszkodjon. Heather zuhant elsőnek a padlóra, és rögtön arrébb gurult. Egy pillanat alatt talpra ugrott, és futott. A férfi hosszú karja utánanyúlt, de a keze lesiklott a combjáról. Heather hátra sem nézett, csak futott, menekült a lépcső felé. Tudta, hogy Mr. Hint is felkelt, és utánavetette magát, de remélte, hogy a lépcső lelassítja. Kapkodva szedte a levegőt, és minden erejét összeszedte, hogy fel tudjon rohanni. A lépcső tetején egy percre megállt, és visszanézett. A férfi akkor ért a legalsó lépcsőfokra, és látszott, hogy hamar beéri. Mindkét kezében pisztolyt szorongatott. Heather felkiáltott ijedtében, és befutott az első szobába. Aztán egyik szobából a másikba menekült, nesztelenül tette be maga után az ajtókat, amíg el nem ért az utolsóba. Innen csak az előtérbe juthatott, de lassú, tétova lépések neszét hallotta; a férfi bizonyára törte a fejét, hol lehet. Heather lehunyta a szemét, és várta, hogy heves szívdobogása csillapodjon. A dobolás olyan volt a fülében, azt sem hallotta tőle, Mr. Hint merre kezdi keresni. Hallását a kint tomboló vihar is tompította. Remegve a falnak támaszkodott, kezét a vállán ejtett harapás nyomára tapasztotta. Ha elkapja, nem nyugszik, amíg a fogával darabokra nem szaggatja; vajon Sybil és Louisa is elszenvedték-e mindezt, gondolta. Mindkettőt megerőszakolta, és most ő van soron. Egy emlékkép jelent meg előtte: sötét, félelmetes alak lóháton, amint feléje tart, és kinyújtja karmait, ám most már az arcra is emlékezett - Mr. Hinté volt. Heather az arca elé kapta a karját, hogy elűzze a szörnyű látomást. Adja isten, hogy mielőtt még hozzáérhetne, meghaljon! Fázva, remegve kucorgóit a falnál. Meztelenül cudarabbnak érej a szélrázta ablaktáblák résein bekúszó hideget. Végignézett magán,] és az ajkába harapott. Szívesen keresett volna valami ruhaneműt, d nem mert mozdulni, nehogy a legcsekélyebb zajjal is magára vonjs a férfi figyelmét. Hallotta, hogy szekrényajtókat csapkod, bútorokat tologat. Megvárja, amíg a mellette lévő szobába ér, és csak akkor menekül ki előtérbe. Ha sikerül észrevétlen kijutnia, van esélye, hogy elérje a lépcsőt és a bejáratot. Odalent hagyta a köpenyét. Ha magára kaphatni mielőtt a szörnyeteg ráébred, hogy megszökött... De hiszen az élet fontosabb a szeméremnél. Ó, bárcsak szökni tudna! Arra eszmélt, hogy már a szomszéd szobából hallja a lépteit. Csendben elfordította az előtérbe nyíló ajtó gombját, de szemét egy percre sem vette le a két szobát elválasztó ajtóról. Ki sem nézett, csak kisurrant, és behúzta az ajtót. Egy-két lépést tett, aztán megfordult, hogy elfusson a másik ajtó előtt; csaknem szörnyethalt, amikor erős férfikar ölelte át. Felsikoltott. - Heather! - hallotta Brandon rémült kiáltását. Látta, hogy férje nem talál magyarázatot arra, hogy miért meztelen. Visszafojtott zokogással borult a keblére. Meg sem kérdezte, hó miféle csoda révén került ide a börtönből. Bár ő is bőrig ázott a viharban, nedves ruhája boldogító, biztos menedéket jelentett. A követke pillanatban futó lépések zajára riadt fel; Mr. Hint ismét utána eredt! Szíve a torkában dobogott; rettegve cibálta Brandon kabátuját: - Jaj! Brandon! Siess! Pisztoly van nála! - Bántott? - kérdezte a férje, elsápadva. De válaszolni már nem volt idő. Értette, mire gondol, mégsem vesz tegethette az időt magyarázkodással. Az előtér túloldalán egy szobába tuszkolta Brandont, és épp becsukta az ajtót, amikor Mr. Hint feltépte a magáét és kinézett. Rögtön meglátta Heathert, és célba vette a pisztollyal. Heather kővé dermedve állt. Hatalmas dörrenést hallott, és a golyó a feje mellett fúródott a kemény ajtófélfába. Heather ijedten a csapta be az ajtót. Brandon nem kérdezett többet. Az előbb majdnem eltalálták a feleségét, nem fecsérelhet több időt. Berántotta maga mögé az asszonyt, és az ajtó mögött a falnak szorította. Elfordult a gomb, az ajtó kivágódott Mr. Hint pedig becsörtetett. Brandon fölemelte a kezét, és a nyomorék csuklójára csapott. A fegyver kiesett a kezéből. Mr. Hint riadtan fordult oda; meglepett vonásai elárulták, hogy mielőtt a szobába lépett, fogalma sem volt Brandon jelenlétéről. Megdöbbent, amikor rájött, hogy már nemcsak egy védtelen nőt üldöz, hanem annak férjét is, aki minden, csak nem tehetetlen. Látta is az állat megcélzó öklöt, elugrott, de nem időben. Az ütés kibillentette egyensúlyából; a falnak esett. De még kábultan is felemelte a másik pisztolyt, és megcélozta Brandon hasát. Az asszony felsikoltott. - A töltetlent verte ki a kezemből, Mr. Birmingham. Ugye, milyen nagy kár? Brandon gyilkos pillantással indult meg, de Heather ismét felsikoltott, és teljes erejével a karjába csimpaszkodott, hogy visszahúzza, de nem sikerült. - Nem bántott, Brandon! - sikította. - Időben elmenekültem! Brandon megállt, és kicsit nyugodtabban nézett le rá.

180

- Megölte Louisát - mondta Heather. - Meg bizony - vigyorgott Mr. Hint. - És magával is hamar végzek. Valami azt súgja, hogy amit eddig tettem, azt tudja maga is. Így van? - Meglehet - felelte Brandon. Néhány lépést hátrált, és Heathert is magával húzta. - Egészen biztos. A fülembe jutott, hogy érdeklődött felőlem. Már aznap, hogy az üzletembe' járt. Kérdezősködött, hogy mikó’ gyüttem Angliából, meg miféle ember vagyok. Hadd halljam, mér'? Brandon nyugodtan levette az ingét, és elmosolyodott: A feleségem többször is említette a nevét. Heather riadtan nézett fel rá. A tekintete férje arcát fürkészte, megnyugtatóan mosolygott le rá. Heatherre adta az ingét, de tekintetét, akikor megpillantotta a harapásnyomot. Összeszorította a száját, amikor megérintette, és egy izom vadul vonaglott az arcán. - Á, látom, észrevette! Megbélyegeztem a feleségét. Helyes kis nő, mi? Ruhátlanul meg igazán kívánatos - röhögött Mr. Hint. – Fura, hogy ezt éppen egy szabó mondja, de ez az igazság. Ilyen szépet més soha nem láttam. És találékonyabb is, mint a többi. Meglógott, mielőtt megkóstolhattam volna. Síkos, mint egy hal. - Már nem élne, ha hozzányúlt volna - morogta Brandon. Mr. Hint felvillantotta borzalmas vigyorát: - Á, szóval beszélt rólam? - kérdezte. - Erre nem gondútam. Amikó' azon az éjszakán kirohant Willy üzletéből, azt hittem, ki sem ejti többé a nevem, úgy meg vót ijedve, hogy megölte. Eszembe se jutott, hogy eljárhat a szája. De mér' rémült meg úgy, amikó' megfenyegettem, hogy szólok magának, ha nem fizet a hallgatásomért? - Tartok tőle, hogy a feleségem mit sem tudott arról, amit nekem mondott. - Hogyan? - ráncolta a homlokát Mr. Hint. - Mit beszél? Ennek semmi értelme. - Nem fontos, Mr. Hint. Ha lenne olyan szíves közölni, mit kapott a feleségemtől, nagyon hálás volnék. - Tudja maga, mit adott oda, vagy egy részét biztosan. Láttam, hogy felvett egy fülbevalót, amikó' Louisa felett állt, Mr. Hint elvigyorodott, amikor Heather szája tátva maradt, aztán benyúlt a zsebébe, és kivette az ékszereket. - Csak hogy kielégítsem a kíváncsiságát, nagyuram - bökte oda. - Szép portéka, mi? Akár a felesége. Milyen csinos kis jószág azzal a selymes bőrével, fekete hajával. A csöcsét meg nincs az a férfi, aki ne akarná megfogni. Formás és bársonyos és... - Sybil Scottot is megerőszakolta, aztán meggyilkolta? - szakította félbe Brandon. Mr. Hint felpislogott rá: - Egen. Akárcsak Louisa, ő is kinevetett. Követtem még aznap Charlestonból, és az erdőben eljátszottam vele. De azér' meg se közelítette a feleségét... - Az üzem körül is maga ólálkodott? - Egen. Aznap alig bírtam uralkodni magamon. Egy hétig fájt az ágyékom, úgy megkívántam. Amikó' a házalótól megvettem a ruhát, tuttam rögtön, hogy ő is itt van. Próbáltam kiszedni belőle, hol vette, de nem árulta el. Ott az erdőbe' oszt rögtön felismertem, hogy ez az a kislány, akit a Willy le akart fektetni. De becsapta őt is, és kést vágott bele. - Nem! - kiáltotta Heather. - Dulakodás közben esett bele! Akárhogy is, halottnak vélte, pedig élt még... amíg el nem nyisszantottam a torkát. - Mondja csak, Mr. Hint, ennyi embert meggyilkolt, és mégsem gyanakodtak magára? - kérdezte Brandon. - Többet is megöltem. Amikó' betelt a pohár, elgyüttem Angliábó', de nem kaptak el, és itt sem fogott gyanút senki. - Bizonyára nagyon okosnak hiszi magát. - Ahhoz épp elég, hogy még néhánnyal gyarapítsam a számukat. - Fenyegetően meglerígette a pisztolyt: - De előbb kedvem lelem a feleségében, méghozzá a maga szeme láttára, csak aztán ölöm meg. Így még sosem csináltam. - Meghal, ha csak egy ujjal is hozzáér - vetette oda Brandon. Mr. Hint fölnevetett. A szeme különös fényben égett: - Egen. Gyönyörűséges lesz. Már látom is magam előtt: ahogy összekötve, tehetetlenül nézi, hogy dobom az ágyra a feleségét! Megőrül majd, amikó' bevágom neki. Mikó' meg beleharapok, magáért fog sikitani! Heather belecsimpaszkodott Brandonba, és a melléhez szorította az arcát,

181

- Előbb ölöm meg, semhogy engedjem, hogy hozzáérjen, Mr. Hint - kiáltotta Brandon. - De a közelébe se férkőzhet, esküszöm! Körültekintően célozzon, mert ha nem végez velem azonnal, a lövés után már nem él soká! Megindult a nyomorék felé, és Heathert maga mögé lökte. Mr. Hint a falnak támaszkodott: - Mi sem könnyebb, mint magát elintézni - fenyegetődzött, és célba vette Brandon szívét. Heather egy kiáltással Brandon elé vetette magát, aki igyekezett visszanyomni, de az asszony - a féltéstől megsokszorozott erővel - belekapaszkodott, és nem eresztette. - Az istenért, Heather, menj az utamból! - kiabálta a férfi. Nem! - makacskodott Heather. - Csak egy golyója maradt. Tehát csak egyikünket ölheti meg. - Könyörgőre fogta: - Hadd legyek én az, Brandon! Inkább meghalok, mint hogy még egyszer hozzám érjen, Azt nem viselném el. - Igaza van az asszonynak, nagyuram. Aligha ölhetem meg mind, kettőjüket egy pisztollyal. Érdekes... vajon melyiküket találom el? Hiszen úgy versengenek, hogy melyik haljon meg a másikért! Maga oszt lovagias ember - fordult gúnyosan Brandonhoz. - Azt állítja, megöli a feleségit, mielőtt még hozzáérhetnék. Az ember azt hihetne, nem talál méltónak arra, hogy lefektessem. - Arra se méltó, hogy a lábát magába törölje! - vicsorogta Brandon. - Tényleg azt hiszi, engedem, hogy hozzányúljon? Aki az enyém, ahhoz senki sem érhet, hát még egy ilyen csúszómászó! Egy ilyen aljas, perverz állattól az egész világgal szemben megvédem! - Nincs választása, nagyuram - vigyorgott Mr. Hint fölényesen. Heather hátára pillantott, s míg egyik kezével célba vette Brandon fejét, a másikkal elkapta és leszakította Heather ingét. Azonnal kellő távolságba vonult vissza, és mohó tekintetével falta Heather combját és fenekét: - így ezerszer jobban tetszik - mondta vigyorogva. Állati hörgéshez hasonló hang tört fel Brandon torkából, feléje lódult, de Mr. Hint máris odakapta a fejét: - Vissza, vagy szétloccsantom a felesége fejét! Egy faág csapódott az ablaknak. Üvegszilánkok hullottak csörömpölve a szobába. Mr. Hint meglepetten nézett oda, és Brandon azonnal kihasználta a kínálkozó alkalmat. Rávetette magát, de a nyomorékot nem érte a támadás egészen váratlanul; lőtt, és Brandon hátraperdült, ám szerencsére nem esett el. Heather felsikoltott. Brandon a vállához kapott, ahonnan vér buggyant ki; az arcára gonosz vigyor ült ki. Mr. Hint ráeszmélt, mekkora hibát követett el. Ellenfele nem halt meg, és okkal hiheti, hogy most beváltja az ígéretét, és megöli. Vadászból űzött vaddá vált. Egy szempillantás alatt felmérte a helyzetet; az ajtónál termett és kimenekült. Brandon sem sokat tétovázott. Csak Heather nem mozdult; kábult volt, a rosszullét kerülgette. A lövéstől hátratántorodó Brandon látványa túlságosan megviselte. Remegve utánaindult, és még látta, hogy megindult a lépcsőn Mr. Hint nyomában. A nyomorék botladozva, meg-megcsúszva menekült előle, s időnként rettegve fordult vissza. A szájából habos nyál csordult ki, szeme rémülten villogott. Amikor kapkodva körülnézett, hogy merre fusson. Lenézett a pisztolyra, amit még szorongatott, aztán Brandonhoz vágta, aki kitért előle, így a fegyver nem tett benne kárt. Mr. Hint az ajtó felé iramodott, de Brandon elrugaszkodott, és rávetette magát. A padlóra zuhantak, de Brandon már fel is pattant, és ruhájánál fogva felrántotta a másikat. Kegyetlen mosollyal, élvezettel öklözött bele az arcába. Mr. Hint meg-tántorodott, vér fröccsent az arcából. Brandon ismét megragadta, és akkora erővel vágta a falhoz, hogy csaknem eltörte a hátát. A púpos felsikoltott. Brandon ettől csak még jobban megvadult, és most gyomorszájon vágta. Amikor hétrét görnyedt, Brandon ökle állón találta. A gyilkos sikoltozott, zokogott és könyörgött, hogy eressze el, de Brandont nem lehetett megállítani: - Te nyálas gazember, többé nem mélyeszted a fogad a feleségembe! Heather megijedt. Még sosem látta Brandont ilyen vadnak. A sebéről tudomást sem vett, mintha elfeledkezett volna róla. Már mind a ketten véresek voltak, de hogy ki vérzik jobban, azt lehetetlen volt megállapítani. Heather reszkető lábbal botladozott le; egyik karjával a keblét, másikkal a szemérmét takarta el. Mr. Hint már felismerhetetlen volt; véres masszává püfölve tántorgott, és azt sem tudta, mi történt vele. Brandon ütéseire már csak nyöszörgőit. Heather nem bírta tovább. Brandonhoz futott, és megragadta a karját: - Hagyd abba, Brandon! Megölöd, az isten szerelmére! Brandon kábultan eresztette el a nyomorultat, aki a padlóra csúszott, és gyomrára szorított kézzel, összekuporodva nyögött. Úgy fordultak el tőle, hogy még egy szánakozó pillantásra sem méltatták. Heather rögtön Brandon sebét vizsgálta; amikor finoman hozzáért, Brandon arca megrándult a fájdalomtól.

182

- Haza kell mennünk, Brandon. Ki kell venni a golyót. Brandon kipréselt magából egy kínos mosolyt: Erről egy ideig szó sem lehet. Itt kell maradnunk éjszakára. A vihar csak vadabb lett, amióta ideértem, és kétszeresen vad, amióta eljöttél hazulról. Veszélyes lenne, hidd el. - De a válladat el kell látni. És mi lesz Beau-val? Ki szoptatja meg? Brandon magához vonta, s azzal sem törődött, hogy összevérezi - Majd te ellátod a sebem, drágám, ami pedig Beau-t illeti, büntetésből Jamest küldtem szoptatós dadáért. Ostobaság volt ilyen időben eljönni, hát még Lulut megkeresni...! - De Brandon! Csak nem ülhettem otthon ölbe tett kézzel? Segítenem kellett! Észre sem vették a mögöttük feltápászkodó alakot. Csak akkor eszméltek fel, amikor egy heves szétroham beverte az esőt. Mr. Hint kúszott ki, majd talpra kecmeregve feszült neki a mostanra már tomboló szélorkánnak. A szél olyan erővel őrjöngött, hogy Brandonnak még az ajtóig is nehezen sikerült eljutnia. Mire kívül került, Mr. Hint már a ház oldalában kikötött lovak felé igyekezett. Mire Brandon odaért, a púpos már felmászott Leopold hátára. Torka szakadtából utána ordított, hogy figyelmeztesse, de a hangját elnyelte az orkán. Mr. Hint megfordította a fekete paripát, és közben igyekezett megmaradni a hátán. Bizonytalansága ellenére is diadalmasan nevetett, hogy sikerült túljárnia nála erősebb üldözője eszén. Gyermekkorában annyit verte az apja, hogy halandó ember ütései nem fogtak rajta. Bár minden porcikája fájt, de hamarabb összeszedi magát, mint más. Irtózatos röhögéssel a ló oldalába vágta a sarkát, és Leopold megugrott vele. Heather már a verandán volt, amikor Mr. Hint elvágtatott mellette, és a felázott ösvényen beért a széltől korbácsolt fák alá. Az asszony az üvöltő viharban is hallotta, hogy megreccsen egy faág. A szélnek nekiveselkedve igyekezett le a lépcsőn, testét verte az eső. Brandon futott el mellette: a haja vizesen simult a fejére, nadrágja rátapadt, és a sebéből mellére folyt az esővel kevert vér. Megfordult, ránézett, mondott valamit, de Heather csak a szájmozgást látta, hangot a tom-bolásban nem hallott. Brandon intett, hogy menjen vissza a házba. A közelben becsapott a villám, és utána iszonyatos dörgés csattant. Leopold felágaskodott, de ekkor újabb villám hasított a sötétségbe, a vizes nyeregből kizuhanó Mr. Hint elterült a földön, majd abban a pillanatban egy faág, amit az iszonyatos szél már félig letört, rászakadt, és maga alá temette. A közelben újabb villám csapott be, és a felrobajló mennydörgés elnyomta Heather sikolyát. Heather Brandon felé indult, de a férfi megelőzte. Egy intéssel visszaküldte. Heather meg is állt, és nézte, ahogy a férfi a szél ellenében görnyedten Mr. Hinthez siet. Amikor odaért a nyomorékhoz, megpróbálta leemelni róla az ágat, de az nem mozdult. Erre mellé térdelt. Kis idő múlva felnézett, látta Hather rászegeződő tekintetét, és lassan intett. Heather ebből az egyszerű mozdulatból is megértette, hogy nincs értelme leemelni az ágat: Mr. Hint meghalt. Azt kapta, amit megérdemelt. Brandon otthagyta az ág alá szorult torzszülöttet, és futva ment vissza a feleségéhez. Nem messze újabb villám cikázott, Brandon megragadta Heather kezét, és magával húzta az előcsarnokba: - Menj be - kiabálta a fülébe. - Nekem rnég be kell kötnöm Szép Hölgyet és Mr. Hint lovát az istállóba. - Hadd segítsek! Ilyen állapotban nem csinálhatod egyedül! - Nem. Szó sem lehet róla. Menj be, és maradj ott. Nem maradok sokáig. Addig szedd össze, ami a sebkötözéshez kell, és amint visszajövök, elláthatsz. Betuszkolta, és rácsukta az ajtót. Heather körülnézett, és hamarosan begyűjtötte a szükséges kellékeket; konyakot, gyógykenőcsöt és tiszta gyolcsot. Az emeleten megágyazott, az ágy mellé készítette, amit összeszedett, majd nagy gyertyatartókat hozott. A leszálló éjszakát kint csak megvilágították a villámok, de bent sűrű volt a sötétség. Louisa ruhájához nem akart nyúlni, így inkább Brandon ingét húzta fel. Amikor a férfi belépett, Heather a bejáratnál várta, gyertyatartóval a kezében. Aggódva fürkészte az arcát, és megállapította, hogy iszonyatosan sápadt. Amikor megborzongott, és az ajtónak dőlt, Heather takaróba burkolta be. A golyó mély sebet ütött, és látszott, hogy Brandon igen szenved. Heather feltámogatta az emeletre, és elindult vele az előkészített hálószobába. Amikor elhaladtak Louisa szobája mellett, egy pillantást vetettek a baldachinos ágyra, amit megvilágítottak a gyertyák; Heather otthagyott néhányat, amikor ollót keresett. Brandon pillantása a földön heverő szaténtakaróra esett, és fájdalma ellenére is elmosolyodott. Heather bűntudatosan sütötte le a szemét, és amikor végre az ágyhoz értek, elővette az ollót, hogy levágja a Brandonra tapadó nadrágot. - Mit gondolsz, holnap miben megyek haza, édesem? – kérdezte Brandon derűsen. Biztosíthatlak, egy nadrágot sem hagytam itt, amikor Louisának udvaroltam. Segíts csak lehúzni. A

183

nedves és amúgy is feszes nadrágot nem volt könnyű lehámozni, és Heather elégedetten sóhajtott fel, amikor túl volt rajta. Intett Brandonnak, hogy feküdjön le, és miután kitisztította, gyöngéden megvizsgálta a sebet, töltött egy nagy pohár konyakot. - Nincs szükségem más fájdalomcsillapítóra, mint a látványra, amit ebben az ingben nyújtasz, szerelmem - ingerkedett vele Brandon.,. Ilyen kívánatos sebész keze alatt még nem feküdtem. Ha túl sok konyakot találnék inni, s közben téged nézlek, még megfeledkezem ma-gamról, és alváson kívül másra is használom az ágyat. Heather felkacagott, és nézte, ahogy a férfi felhajtja az italt. Szerelmes tekintete Brandon arcát cirógatta, aztán kisimította nedves haját a homlokából, s finoman megsimogatta az arcát. Brandon elkapta a kezét, és forrón az ajkához szorította. - Nincs erőm, hogy tartsalak, Brandon - nyugtalankodott az asz-szony. - Nyugton kell maradnod, amíg kiveszem a golyót! Talán Jeff kellene ide... - Túl kell esnünk rajta, Heather - felelte Brandon. - A kedvedén nem mozdulok. Be is tartotta az ígéretét: a homlokán kiütköző verítéken, szorosan összezárt száján kívül nem volt más jele a fájdalomnak. Heathert jobban megviselte, hogy a sebben kell ollóval keresgélnie. Komor arccal, beharapott ajakkal kutatott, és látszott, hogy ha Brandon csak felnyög, rögtön elsírja magát. Végül csak ráakadt, és sikerült is az olló két szára közé csíptetnie. Már a tenyere is izzadt, amikor kihúzta. A kibuggyanó vér átitatta a sebre szorított pólyát. Csodálta Brandont, hogy így tud uralkodni magán; csak a homloka fürdött a verítékben; Heather le is törölte, amint bekötözte: - Nincs kedved aludni egy kicsit? - kérdezte halkan. - Ha téged látlak, megszűnik a fájdalom, és tovatűnik az álom, szerelmem - simogatta meg Brandon Heather combját. - Még tán férji jogaimmal is élek majd. Hiányoztál múlt éjjel. - Te még jobban - suttogta az asszony, és forrón szájon csókolta. Amikor felült, Brandon vágytól eltelt tekintete szinte meztelenre vetkeztette: - Nem fájna a vállam, ha most idebújnál mellém. Gyere az egészséges oldalam felől. Heather elfújta - egy kivételével - az összes gyertyát, levette az inget, és mellébújt a takaró alá. Az ágy a kint dühöngő viharhoz képest nyugalmas révnek tűnt. Heather egy darabig tusakodott magában, a kíváncsisága győzött: - Brandon? - Igen, szívem? - kérdezte a férfi, és megcsókolta a homlokát. - Hogy gyanakodhattál Mr. Hintre, rögtön az előadás után? Azt mondta, már akkor kérdezősködtél felőle. Igaz ez? - Igen. - És miért? Amikor Angliából hazafelé megbetegedtél, lázas önkívületedben félrebeszéltél. Gyakran emlegetted Mr. Hint nevét. Annyit kivettem a szavaidból, hogy félsz tőle, de hogy mennyire, azt csak a színházban értettem meg. Kíváncsi voltam, miféle ember. - És mit beszéltem még? - kérdezte Heather elgondolkodva. - Édesapádat is sokat említetted. Nemegyszer összekevertél vele vagy egy William Court nevű emberrel. Összefüggéstelen szavaidból arra is rájöttem, úgy gondolod, megölted, amikor megpróbált megerőszakolni. A neve mindig Mr. Hint nevével volt kapcsolatban. Attól féltél, hogy Hint gyilkossággal vádol majd. - Erről mind tudtál, és mégsem szóltál? - Azt akartam, hogy annyira megbízz bennem, hogy te fordulj hozzám, ha valami emészt. Heather visszanyelte a könnyeit. - Rettegtem, hogy fájdalmat okozok, vagy elveszítlek, és csak boldoggá akartalak tenni, nem akartam, hogy szégyenkezz miattam. - Gondolod, hogy nem voltam boldog, vagy hogy régen nem tudtam a titkod? - mosolygóit a férfi gyengéden. - Nincs titkod előttem. - Semmi? - kérdezte Heather óvatosan. - Semmi - felelte Brandon határozottan. - Még azt is tudom, hogy lányt vártál, csak hogy nekem bosszúságot okozz. - Jaj, de borzalmas, Brandon! - kiáltott fel az asszony, és elpirult. - Soha nem gyanítottam, hogy tudod, amilyen hallgatag vagy. És azt is tudtad, hogy Mr. Hint Sybil és Louisa gyilkosa? - A megismerkedésünk után tudomásomra jutott, hogy Sybil is nála dolgoztatott, de arra nem volt bizonyítékom, hogy ő is ölte meg. Louisa halála véget vetett a kétségeimnek, de bizonyítékra volt

184

szükségem. Bíztam abban, hogy Lulutól megtudhatom, Mr. Hint Louisánál járt, de Townsend letartóztatott, mielőtt még beszélhettem volna vele. Townsend rájött, hogy Louisa a tőlem kapott pénzzel rendezte a számláit, és arra gondolt, talán olyasmiért zsarolt, aminek Sybil halálához volt köze. Ott volt még a tanú is, aki látott kiszaladni Louisa házából. több bizonyosság nem is kellett... - Említetted a gyanúdat? - Igen, és amikor Lulu magától felkereste, és beszámolt Mr. Hint látogatásáról, hinni is kezdett nekem. - Lulu elment Townsendhez? - Igen. Mr. Hint távozása után besettenkedett a házba, és megtalálta Louisát. Amíg biztonságban el nem jutott a seriffhez, rejtőzködött. - Hát ezért mondtad, hogy meggondolatlanság volt tőlem Lulu keresésére indulni! Addigra már valószínűleg vallomást tett a seriffnek... Most biztosan ostoba gyereknek tartasz. - Nos, gyereknek semmiképpen nem... - csipkelődött Brandon, de aztán szemrehányóan folytatta: Azért haragszom csak, hogy annak a gazembernek adtad a tőlem kapott ékszereidet. - Féltem, hogy elmondja neked, mit tettem - sütötte le a szemét Heather. - Édesanyád ékszereit mégsem adhattam oda; nem lett volna helyes, amikor tudtam, mennyire szeretted. A magamétól is fájó szívvel váltam meg, de mással nem vehettem meg a hallgatását. - És azt hiszed, ha valóban megölted volna Mr. Courtot, hibáztattalak volna? Hiszen megérdemelte! - Restellem a hiszékenységemet... bíztam az ígéretében, hogy állást szerez Lady Cabot iskolájában, és annyira vágytam rá, hogy elkerüljek... - Lady Cabotot mondtál?! - szakította félbe Brandon meglepetten. Heather bizonytalanul bólintott: - Igen. Tanítottam volna... - Mit, asszonyom? Talán csak nem a szeretkezés művészetét? - nevetett Brandon fékevesztetten. Édes feleségem, Lady Cabot műintézete London egyik legelőkelőbb bordélya. Bevallom, néhányszor én is megfordultam ott. Ha másképp alakulnak a dolgok, tán nála találkoztam volna veled... és biztos, hogy akkor is téged választottalak volna- De Brandon Birmingham! - háborodott fel Heather. - Csak nem akarod azt mondani, hogy az jobban tetszett volna? Sértődötten ült fel, és fenyegetődzött, hogy kiszáll az ágyból, de Brandon fél kézzel visszahúzta: - Nem, édesem - mosolyodott el -, csak ugrattalak. Hisz ismerhetsz! - Nem tudtam, hogy ilyen hely - duzzogott Heather. - Ebben, látod, biztos vagyok, és felettébb örülök, hogy az a csirkefogó, aki oda akart juttatni, elnyerte méltó büntetését. Másképp erős volna a kísértés, hogy visszamenjek és kitekerjem a nyakát. Erőszakoskodásával kiérdemelte a halált. - Te viszont meg is erőszakoltál - szúrta közbe Heather ravaszul. -Te miféle büntetést kaptál? De Brandon csak nyugodtan mosolygott: - Csak amire rászolgáltam: elvehettem egy ilyen szemtelen kis nőt. - Heather hasára ejtette a bőrzacskót: - Erre pedig nagyon vigyázzon, asszonyom, nehogy elveszítse, mert legközelebb nem leszek ilyen megbocsátó! Heather kinyitotta, és amikor megfordította, az ékszerei hullottak ki belőle. - Hogy vehetted ki Mr. Hint zsebéből, amikor rajta hevert a faág? -kérdezte meglepődve. - Kiesett a zsebéből, amikor lezuhant Leopold hátáról. Az istállóban lemostam róla a sarat. Nem is értem, miért Leopoldot választotta, amikor ott az ő lova is. Talán el akarta hagyni Charlestont, mielőtt Lulu leleplezi. De akkor is furcsa, hogy éppen Leopoldot... - Talán azt hitte, az a leggyorsabb... - Nos, ha William Courton beteljesedett az igazságszolgáltatás, akkor Mr. Hinten megannyira. Felejtsük el őket. Sokkal nagyobb kedvem lenne egy bizonyos hölgynek megfizetni az arcátlanságáért... Heather, aki megszabadult minden kétségétől és félelmétől, jétéko-san nevetett, és összegömbölyödött Brandon oldalán. - Á, szóval bolondozol! Kihasználod a sebesülésem miatti ügyetlenségemet! No, csak ne légy olyan biztos, hogy nem tudok elbánni veled! Szépen a hasadra fordítalak, és úgy elfenekellek, hogy megemlegeted. Heather bizonytalanul nézett rá: nem tudta eldönteni, hogy ugratja-e, vagy komolyan beszél. De Brandon visszavigyorgott rá:

185

- Asszonyom, elképesztő a hiszékenysége! Hát nyúltam én valaha is magához? Mégis úgy tesz, mintha elképzelhetőnek tartaná! Csak nem hiszed, hogy kárt teszek a játékszeremben! Gyere csak ide, cicuskám, hadd vegyem igénybe... - De a vállad... - aggodalmaskodott Heather. - Akkor ma éjjel mégis kénytelen lesz lovagolni, asszonyom - vigyorgott a férfi magabiztosan, és magához vonta. Másnap délelőtt alábbhagyott a vihar, amikor Szép Hölgy hátán hazafelé indultak. Bár felhős volt még az ég, nem esett, és a szél tombolása is csillapult. Délfelé már olyan meleg volt, hogy Heather köpenye fullasztóan nyirkos volt, hiszen előző este óta nem száradhatott meg. Szívesen levetette volna, de Brandon inge sem takarta jobban. - Jeff éppenséggel nem bánja, ha éneikül lát, Hatti pedig enélkül is látott már... - tréfált Brandon. Heather úgy tett, mintha levenné a köpenyt, s közben pajkos mosolyt vetett rá: - Ha Jeff tényleg nem bánná... Brandon elkapta a kezét, és elvigyorodott: - Ő nem, de én igen, édesem. Láttad, mit kapott Mr. Hint, amiért a tulajdonomat háborgatta. Igazán nem szívesen fordulnék a tulajdon öcsém ellen. A köpeny maradt, és néhány perc múlva Heather már gőzölgött, amikor a ló megállt Harthaven kapujában. Mindenki kirohant. Jeff kialvatlannak látszott, Hatti pedig a kötényébe sírt: - Ó, uramatyám, Bran gazda, azt hittük, valami baja történt, amikó' Leopold maga nélkül vágtatott haza! Azt hittük, megvadult, és amikó' ledobta, kitörte a nyakát! - Heatherhez fordult: - És maga, Miss Heather, a frászt hozta rám! Majdnem megöltem Jamest, hogy elengedte! Agyonizgultam magam, gyermekem. Egy széllökés fellebbentette Heather köpenyét, de mielőtt Brandon összefogta volna, Jeff és Hatti megpillantották formás lábát. - Miss Heather! - csapta össze a kezét Hatti. - Hova lett a ruhája? - Miss Louisa gyilkosa Heathert is megpróbálta megölni - felelte Brandon, és leugrott a lóról. Az arca megvonaglott a fájdalomtól, és elsápadva kapott a kötéshez. Heather izgatottan csúszott le a ló hátáról, és gyorsan megvizsgálta a kötést: - Jaj, Brandon, megint vérzik! Gyerünk csak fel, hadd nézzem megÍ! - Hattihoz fordult: - Friss pólyát kérek, meg vizet, Marynek p mondd meg, hogy kérem, hozza be azonnal Beau-t. Úgy feszül a mi kiéhezetten fog szopni! James, alaposan csutakolja le Szép Hölgyet, Luke, menjen be Charlestonba, és szóljon Townsend seriffnek, hogy azonnal menjen ki Oakleyba, de néhány markos embert is vigyen magával Jeff, gyere fel velünk. Brandon mindent el akarmondani, ami az éjjel történt. Mind futottak, hogy teljesítsék a parancsait, csak Hatti nem állta meg szó nélkül: - Napról napra jobban hasonlít Miss Catherine-hez - kuncogott. Heather az előcsarnokban Georgebe ütközött, aki lehajtott fejjel álldogált. Az aszonynak feltűnt a zavara, és kérdően vonta fel a szemöldökét: - George? - Igen, assz'nyom - felelte, és amikor felemelte a fejét, látszott, hogy az egyik szemét beverték. - Mi történt a szemével, George? Véraláfutásos. - Igen, assz'nyom. - Nos? - faggatta Heather. George a kapitányra nézett, aztán megköszörülte a torkát: - El kellett intézni egy kis ügyet Charlestonban, assz'nyom. - Miféle ügyet? A szolga kínban hordta körül a pillantását, és Jeff felnevetett. - Dickie-vel kapcsolatba', assz'nyom. Emlékszik rá? - Hogyne, George - bólintott Heather. - Nagyon jól emlékszem. És neki hány szeme véraláfutásos? - Kettő, assz'nyom, és szörnyen sajnálta, hogy bajt okozott önnek, assz'nyom. Megígérte, hogy akár részegen, akár józanul, de egy hangot sem szól többet - hadarta George. Heather bólintott, és belekarolt a férjébe, majd a válla felett hálásan rámosolygott George-ra: - Kettőt mondott? Köszönöm, George. - Szívesen, assz'nyom - vigyorgott a szolga. Miután átkötözte Brandon sebét, felvett egy könnyű muszlinruhát, és a férfiaktól kissé távolabb ült le, hogy háttal nekik megszoptassa a fiát. Míg Brandon az elmúlt éjszakai kalandjaikat mesélte

186

Jeffnek, Heather körülnézett. Élvezte hálószobájuk meghittségét. Pillantása megakadt Catherine Birmingham arcképén: az élethűen megfestett szempárban mintha huncut elégedettség csillant volna meg. Heather egy percre eltűnődött a halott asszony erején, aki még a túlvilágról is gondot visel szeretteire. Hiszen ha nincs a fülbevalója, sosem derül ki Mr. Hintről az igazság. - Egyetértesz, kicsim? Heather felrezzent: - Miben, szerelmem? Nem figyeltem, ne haragudj. - Hogy Jeff megvegye Oakleyt. Ragaszkodom hozzá, hogy a földet születésnapi ajándékba kapja. Mit szólsz hozzá? Heather imádattal mosolygott a férjére: - De mennyire, szerelmem - mondta, és visszanézett az arcképre. A zöld szempár már ismét méltóságteljes nyugalmat tükrözött, de Heather úgy vélte, nem képzelődött, amikor csillogni látta Catherine szemét. Közös titkuk volt; jóllehet a világ előtt törékeny, védelemre szoruló teremtéseknek látszottak, szerelmük ezerszer erősebbé és bátrabbá tette őket. Még a síron túl is beleavatkoztak és jobbra fordították szeretteik sorsát. Heather ajka mindentudó mosolyra görbült, és cinkosán odabiccentett Catherine arcképének.

187