Kínai légzéstechnikák Kürti Gábor 2007. október 9. kedd, 06:16 • Betűméret • Nyomtatás • E-mail Értékelje az írást • • • • •
1 2 3 4 5
(0 szavazat) Cikksorozatunkban a légzés és az egészség bonyolult kapcsolatát járjuk körül. A légzés élettani, fiziológiai hátterének, a légzésszünetek és a két orrnyílás fontosságának felvázolása után a jógalégzésekkel foglalkoztunk, most pedig a kínai légzéstechnikákat ismertetjük. Széles körben ismert Magyarországon is a csikung (qigong), amely a 4000 éves kínai kultúrának és egészségmegőrzésnek éppolyan szerves része, mint a taoizmus, a Jin-Jang elmélet, az akupunktúra és az akupresszúra vagy a gyógynövények és a természet nyújtotta más kincsek alkalmazása. Maga a csikung kifejezés szó szerinti fordításban az energia edzését jelenti. A csikung légzőgyakorlatai segítik a szívet, a keringést, jótékonyan hatnak az agykéregre, a vegetatív idegrendszerre, a hasi szervek működésére. Statikus és dinamikus csikung A csikung két változata ismert, a statikus és a dinamikus. Az előbbit nyugodt testhelyzetben gyakorolják, az utóbbinál a légzőgyakorlathoz és a szellemi koncentrációhoz különleges mozgás társul. A dinamikus csikungot tajcsinak (taijiquan) nevezik. A kínai légzéstechnikák öt fő irányzata: az orvosi, a konfuciánus, a buddhista, a taoista, valamint a wushu vagy harcművészeti légzés. Az orvosi légzéstechnikák célja az általános közérzet és az egészség erősítése, elsősorban a betegségmegelőzés. A konfuciánus légzésiskola az önfejlesztéssel és a kedéllyel, a viselkedéssel foglalkozik. A taoista légzés az erkölcs, a jellem fejlesztését tartja a legfontosabbnak. A buddhista légzőgyakorlatok kétféle fajtája ismert, az egyik a gondolkodásra, a másik a szellemre irányul. Az egyik buddhista iskola híveinek célja a szamádinak nevezett állapot elérése, és abból indul ki, hogy a világon minden csupán illúzió. A másik iskola a meditációs irányzat, amely az elme, a gondolkodás művelésével foglalkozik, és fontosnak tartja a világ minden teremtménye életének megőrzését. A wushu vagy harcművészeti légzőgyakorlatok elsősorban a fizikai erőt fejlesztik, és céljuk a jó egészség megőrzése. Az említett irányzatokban közös vonás, hogy valamennyi a gondolkodás edzésére és a csi, vagyis az életerő irányítására törekszik. A kínai öngyógyító tudományok, illetve módszerek közül a legfontosabb a légzés. Az első és a legfontosabb az a felismerés, hogy igyekeznünk kell légzésünket újra tanulni, minél természetesebbé tenni – hasonlóan egy kisgyermek légzéséhez.
Vissza a gyermeki képességekhez Ahogy idősödünk és jobban hat ránk a stressz – amit a modern betegségek 70%-ának okaként jelölhetünk meg –, a légzésünk mindinkább mellkasi légzéssé válik, így tüdőnk nagy részét többé nem használjuk. A hasi légzés hiányát a szervezet úgy próbálja ellensúlyozni, hogy az ember gyorsabban veszi a levegőt, légzése gyorsabbá válik. A kínaiak a nyugati felfogás egyik legnagyobb hibájának tartják, hogy az embereket arra tanítja, húzzák be a hasukat és düllesszék ki a mellkasukat, ami állítólag ahhoz kell, hogy jól nézzünk ki. Valójában azonban ily módon nem használjuk egyes izmainkat és korlátozzuk a tüdőkapacitásunkat. A kínaiak ezzel szemben abból indulnak ki, hogy először is el kell lazítani a mellkast és a vállakat annyira, hogy a levegő mélyebbre jusson a tüdőbe, és teljesen meg tudja tölteni azt. A csikungban erre különböző testhelyzetek szolgálnak. Ha álló helyzetben úgy érzi valaki, hogy nehéz ellazítani a mellkasát, akkor érdemes lefeküdni és tenyerét a gyomor tájékára helyezni. Ahogy belélegzünk, érezzük, hogy a hasunk kifelé domborodik, miközben igyekszünk teljesen ellazítani a mellkasunkat. A légzőgyakorlat közben érezzük, ahogy minden egyes belégzésnél felemelkedik, kilégzéskor pedig lesüllyed a tenyerünk. Ezt a mozgást ne erőltessük, csak egyszerűen hagyjuk a légzést természetesen történni – úgy, hogy közben ellazulunk. Ha megfigyeljük, miképp lélegzik egy kisgyermek, akkor megpróbálhatjuk lemásolni a módszerét. Természetes légzés A testi-lelki jó közérzet elérése céljából igyekezzünk elsajátítani a természetes hasi légzést, amit a kínaiak nem tudatos, lágy, felszínes légzésként jellemeznek. A belégzés idején a hasfal előre domborodik, miközben a rekesz leszáll. Kilégzés alatt ennek a fordítottja megy végbe, vagyis a hasfal belapul, miközben a rekesz felemelkedik. A végrehajtásban segítségünkre lesz az imaginációs technika. Kilégzéskor képzeljük el, amint valamilyen tárgy, például egy üveggolyó gurul le bennünk – a fejtetőről, a koronacsakrától indulva, végighalad a testünk elülső felületén, egészen a köldök alatti pszichikai központba, az úgynevezett Dan-Tian pontba. Ezt csak akkor képzeljük el, amikor a kilégzést végezzük. Fordított (reverz) légzés Ez a légzésfajta az emésztés elősegítésére, javítására szolgál, és a csi keringetésének segítségével végezzük. Az előbb leírt természetes légzéshez képest a has itt éppen fordítva mozog. Belégzéskor húzzuk be a hasunkat, miközben a rekesz felemelkedik, kilégzéskor pedig düllesszük ki, miközben a rekesz lesüllyed. A has mozgása ilyenkor nagyobb mértékű, mint a hasi légzésnél. A vizualizációt a következőképpen valósítsuk meg: belégzés közben elképzeljük az üveggolyót, amint a gerincoszlop aljáról, illetve a végbélnyílás melletti területről elindulva, felfelé gurul a gerinc mentén, egészen a fejtetőig. Aztán pedig lefelé gördül addig a pontig, ahol a nyelvünk a felső fogsor mögött hozzáér a szájpadhoz. Amikor viszont kilélegzünk, akkor az üveggolyót a nyelvünk hegyéből elindítva, legurítjuk gondolatban a test elülső felületén, egészen a köldök alatti Dan-Tian pontig, majd tovább. A következő belégzéskor a Dan-Tian pontból lefelé visszük a képzeletbeli üveggolyót, vissza a kiindulási helyre, a gerincoszlop aljára, majd ismét felemeljük a gerinc mentén, a már ismertetett módon. Így keringetjük az energiát, összekötve a test hátoldalán haladó Kormányzó meridiánt, illetve a test elülső oldalán található Befogadó energiapályát, tehát a Jangot a Jinnel. Harmonizáló légzés Úgy tartják, hogy ez a légzésfajta képes egyensúlyba hozni a Jin és a Jang energiákat a testben. Itt a már ismertetett fordított légzést használják a csi keringetésére, az úgynevezett makrokozmikus pályán. A belégzés és a hozzá tartozó kép (imagináció) megjelenítése ugyanúgy történik, mint a fordított
légzésnél, de ezúttal kilégzéskor a képzeletbeli üveggolyót tovább engedjük lefelé, mindkét combunkon, egészen a talpunk közepén található Vese-1 pontba (ez a talp párnás része alatt középen található, a Vese-meridián kezdőpontja). Ahogy belélegzünk, a csit felemeljük, felhúzzuk a Vese-1 pontból a lábunkon, egészen a gerincoszlop aljáig, aztán folytatjuk ismét a reverz légzéshez tartozó imaginációval. Magzati légzés Megfigyelték, hogy a magzat „bennlakó” korában a reverz légzést, vagyis a rekeszizom alatti területet használja a légzéshez. Ezt magzati vagy prenatális légzésnek hívják. (Mindaz, ami a rekeszizom fölött található, már posztnatális, vagyis a születés utáni légzéshez tartozik.) Ennél a légzőgyakorlatnál hol úgy lélegzünk, mint egy még meg nem született csecsemő, tehát magzati légzéssel, hol pedig úgy, mint egy kisbaba. Vagyis mind a reverz, mind a természetes légzést használjuk. Ahogy belélegzünk, behúzzuk a has alsó részét a rekeszizom alá. Eközben hasunknak a rekeszizom feletti része kidülled. Amikor kilélegzünk, az alhasunkat kinyomjuk, miközben a has felső részét behúzzuk. Ez egyfajta hullámhatáshoz vezet. Amikor a tüdő a teljes légzés állapotában van, akkor a prenatális és a posztnatális energia keveredik egymással a rekeszizom határán, így a légzés révén felépítjük a csi raktárunkat. Ez azért történik így, mert a hasunk prenatális és posztnatális részében ellenkező irányban áramlik a csi. Ha a megszokott módon lélegzünk, kizárólag a természetes légzést vagy pedig csak a reverz légzést használva, akkor a csinek ez a két fajtája nem fog találkozni. Teknősbéka légzés A teknősbéka légzés pontosan olyan, mint a prenatális légzés, de ebben az esetben a kilégzés előtt vissza kell tartanunk a levegőt, tízig számolva. Ez lehetővé teszi, hogy még több csi keveredjen egymással. Megjegyzendő: ez már olyan légzőgyakorlat, amelyhez kb. négy éves előzetes gyakorlás szükséges. Vagyis: az eddig említett légzéseket hónapokig kell gyakorolni, amíg az ember eljut odáig, hogy megpróbálkozhat a teknősbéka légzéssel. Tisztító légzés Egyike azoknak a légzésfajtáknak, amikor a szájunkat is használjuk a légzőgyakorlat során. Végezzünk belégzést az orrunkon keresztül, és kilégzést a szánkon át. Úgy tartják, hogy ez a gyakorlat megtisztítja a testet a tisztátalanságoktól, segít csökkenteni a belső feszültséget és az esetleges lázat. A sóhajtás tulajdonképpen ennek a légzésfajtának a spontán megnyilvánulása. Tonizáló (erősítő) légzés A korábban ismertetett kínai légzéstechnikának éppen az ellenkezője. Ezúttal a belégzés a szájunkon át, a kilégzés pedig az orrunkon át történik. Ezt a légzőgyakorlatot tonizáló, erősítő, keringésjavító hatásúnak tartják, amely segít felépíteni a testalkotókat. *** Cikksorozatunk következő részében a különböző kínai légzésfajtákról, a csikung és a tajcsi légzőgyakorlatairól lesz szó. Végül a legutóbbi évtizedekben elsősorban nyugaton elterjedt, modern légzésterápiákat – köztük a transzlégzést, más néven holotrop vagy csakralégzést, a rebirthing és a vivation légzést – ismertetjük, valamint érintjük a Butejko- és az Osho-féle légzésterápiát is. Kürti Gábor (Folytatjuk) Jelentkezés a szerző budapesti vagy váci természetgyógyászati rendelésére, valamint hét végi öngyógyító és gyógyító tanfolyamaira:
[email protected] , (30)-996-2787. A tanfolyamokról részletesen tájékozódhat itt.
