J.R.R-Tolkien-A gyűrű keresése.pdf

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: J. R. R. Tolkien: Unfinished Tales Unwin Paperbacks, L o n d o n , 1990 Copyright © George Allen & Unwin Ltd. 1980, 1982 T h i s edition published by arrangement with Harper Collins Publisher Ltd. All rights reserved

Az előszót és a k o m m e n t á r o k a t írta, a térképeket készítette:

Christopher Tolkien Fordította: SZÁNTÓ JUDIT 5-196. o. KOLTAI GÁBOR 197-333. o.

Borító JANTNER JÁNOS

A Gyűrűk Ura részleteit G ö n c z Á r p á d és Réz Ádám, A szümarilok részleteit Gálvölgyi Judit fordította.

I S B N 963 9393 87 8

Hungárián translation © by Szántó Judit, Koltai Gábor, 1995 Hungárián edition © by Szukits Könyvkiadó, 1995, 1997, 2002 T ö r d e l ő s z e r k e s z t é s : I T B o o k s , Illés T i b o r Színre bontás: A-SzínVonal 2000 Kft. Felelős szerkesztő: T ó t h Róbert Felelős kiadó: Szukits László Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt. Feleló's vezető': György Géza vezérigazgató

A szerkesztő megjegyzése A könyvben különbséget kell tennünk s z e r z ő és szerkesztő között, ugyanis a magyarázatok módja igen változatos. A s z e r z ő eredeti szövege tehát nagyobb be­ tűkkel szedett, ellentétben az a p r ó b b tördelésű szerkesztői megjegyzésekkel. A függelékekben, illetve az Aldarion és Erendis végén s z e r z ő és szerkesztő is ap­ ró betűvel szerepel, a p á m eredeti szövegét pedig beljebb kezdtük. A függelékekhez fűzött megjegyzések lábjegyzet formájában olvashatók, a szerző eredeti kommentárjait pedig az adott helyen szögletes zárójelben jelez­ tük: [A s z e r z ő jegyzete]. C. T.

A fordítók megjegyzése A könyvben sok részlet fordul elő Tolkien hazánkban m á r megjelent művei­ ből - egyrészt a szerkesztő utalásaként, másrészt azért, m e r t T o l k i e n b i z o n y o s részeket később beágyazott A Gyűrűk Urába. Az előbbi esetben a s z e r k e s z t ő megemlíti a forrást, az utóbbiban nem. A csekély különbségeket n y o m o n követ­ ve ezeket is átvettük az eredeti fordításokból, de (az angol kiadáshoz hasonló­ an) nem jelöltük külön. (A harmadik-negyedik részben például gyakran i d é z ü n k A Gyűrűk Urából és A szilmarilokbó\ is egész bekezdéseket, m é g s e m hivatko­ zunk fordításokra.) A magyar olvasók számára m á r ismert szövegrészek így be­ leolvadnak az új elbeszélésekbe. Néhány név fordítása ebben a kötetben eltér a m e g s z o k o t t ó l . E n n e k o k a n e m gondatlanság, hanem az, hogy T o l k i e n helyenként utalásokat tesz e szavak tün­ de eredetére. Ha megtartottuk volna G ö n c z Á r p á d és R é z Á d á m néhány zseniá­ lis szóösszetételét, az etimológiai jegyzetek értelmüket vesztették volna. A magyarul megjelent Tolkien-kötetekre való utalások esetében - a m i k o r az oldalszámot is megadtuk - az első kiadásokra hagyatkoztunk.

5

Előszó Ha halott s z e r z ő írásaiért hárul az e m b e r r e felelősség, nehezen megoldható p r o b l é m á k k a l kerül s z e m b e . Egyesek ebben a helyzetben úgy is dönthetnek, hogy s e m m i l y e n anyagot n e m bocsátanak kiadásra, eltekintve talán az olyan esetektől, a m i k o r a mű a s z e r z ő halála idején lényegében már befejezett állapot­ ban volt. Első látásra talán ez a m e g o l d á s kínálkoznék J. R. R. Tolkien kiadat­ lan írásai esetében is, hiszen ő maga, aki munkássága tekintetében kivételesen igényes és kritikus szemléletű volt, m é g álmában sem járult volna hozzá, hogy e könyvének akár leginkább kidolgozott elbeszélései is további hosszas csiszolás nélkül napvilágot lássanak. Másfelől viszont úgy é r z e m : írói képzeletének jellege és méretei m é g félbeha­ gyott történeteit is sajátos megvilágításba helyezik. A z , hogy A szilmarilok isme­ retlen maradjon, elképzelhetetlen volt s z á m o m r a , annak ellenére, hogy állapota meglehetősen rendezetlen volt, s apámnak az átalakítást illető közismert szán­ dékai m á r n e m valósulhattak meg. E b b e n az esetben, hosszas habozás után, ar­ ra az elhatározásra jutottam, hogy a művet n e m történelmi tanulmány, kom­ m e n t á r o k k a l összefűzött, egymástól elütő szövegek formájában teszem k ö z z é , h a n e m befejezett, összefüggő egységként. Ennek a könyvnek az elbeszéléseivel azonban m e r ő b e n m á s a helyzet: összességükben n e m alkotnak egészet, s a könyv n e m több, m i n t olyan, N ú m e n o r r a l és Középföldével foglalkozó írások gyűjteménye, amelyek formájukban, szándékukban, befejezettségük fokában és a megírás időpontjában (valamint abban, ahogy én m a g a m kezeltem őket) eltér­ nek egymástól. Mindamellett közzétételük indoka, ha erőtlenebb is, jellegében n e m k ü l ö n b ö z i k attól, amelyet A szilmarilok esetében jogosultnak véltem. Bizo­ nyára vannak, akik n e m szívesen m o n d t a k volna le A szilmarilok képeiről: Melk o r r ó l , amint Ungolianttal együtt lenéz a Hyarmentir csúcsáról „Yavanna mezői­ re és legelőire, amint az istenek hosszú szárú búzája alatt aránylanak"; Fingolfin hadának árnyékáról, a m i k o r először megy fel nyugaton a H o l d ; Berenről, amint farkas képében lapul M o r g o t h trónja alatt; vagy a szilmarilok fényéről, amint hirtelen felragyog a neldorethi e r d ő sötétjében; nos, az ilyenek hitem szerint úgy érzik majd, hogy e történetek formai tökéletlenségeit j ó c s k á n ellensúlyozza Gandalf - m o s t utoljára hallható - hangja, amint a 2 8 5 1 . évben a Fehér Tanács ülé­ sén ingerli a g ő g ö s Szarumánt, avagy a Gyűrűháború végén Minas Tirithben el­ meséli, mi vitte rá, hogy elküldje a törpöket a híres-nevezetes lakomára; kárpó­ tolja őket, ahogy U l m o , a Vizek Ura Vinyamarnál k i e m e l k e d i k a tengerből; ahogy a doriathi Mablung rejtőzködik a nargothrondi híd romjai alatt; vagy ahogy Isildur, az A n d u i n iszapjából kivergődve, életét veszti. E gyűjtemény s z á m o s darabja hosszabban fejt ki olyan témákat, amelyek má­ sutt r ö v i d e b b formában hangzottak el, vagy csak utalás történt rájuk; és eleve ki kell m o n d a n i , hogy a könyv s z á m o s részlete kielégületlenül hagyja majd A Gyű­ rűk L/rának olvasóit, akik szerint K ö z é p f ö l d e történelmi szerkezete n e m cél, ha­ n e m eszköz, az elbeszélésnek n e m végső értelme, csupán a módja, és ezért nem­ igen áhítoznak további, öncélú felfedező utakra, n e m érdekli őket, hogyan vol­ tak megszervezve Rohan Lovasai, és a Drúadán E r d ő vadembereitől is bízvást elválnának ott, ahol m e g i s m e r k e d t e k velük. A p á m bizonyára nekik adott volna igazat. Egy 1955 márciusából való levelében, A Gyűrűk Ura harmadik köteté­ nek megjelenése előtt, íg, írt: 6

Most már azt szeretném, bárcsak ne ígértem volna semmiféle Függeléket! Meg­ győződésem, hogy csonkított és tömörített formában való megjelentetésük senkit sem fog kielégíteni, engem semmiképpen, és a hozzám érkező, elképesztő mennyi­ ségű levélből ítélve azt a bámulatosan nagyszámú embert sem, aki kedveli az ilyes­ mit; míg azok, akik a könyvet csak „hősi románcként" élvezik, és a „ki nem fejtett távlatokat" az irodalmi hatás részének érzik, úgysem vesznek majd tudomást a függelékekről, és bölcsen is teszik. Most már egyáltalán nem vagyok biztos benne, valóban helyénvaló-e az egészet valamiféle nagyszabású játékként kezelni - magam legalábbis, aki az ilyesmit túl­ ságosan, már-már végzetesen vonzónak érzem, egyáltalán nem tudok ezzel egyet­ érteni. Feltételezem, hogy ha ennyien követelnek színtiszta „információkat" vagy „ismereteket", ez egyfajta sajátos elismerésként jelzi, milyen különös hatást válthat ki az olyan elbeszélés, amely rendkívül részletes és kimunkált földrajzi, időrendi és nyelvi alapokon nyugszik.

A rá k ö v e t k e z ő évben egy m á s i k levélben pedig ezt írta: ...míg sokan, akárcsak ön, térképeket kérnek, másokat helyszínek helyett geo­ lógiai útbaigazítások érdeklik; sokan a tünde nyelvtanra, fonológiára és ennek mintáira kíváncsiak; néhányan verstani és prozódiai kérdéseket tesznek fel... A muzsikusok dallamokra és a zenei lejegyzés módjaira kíváncsiak; a régészek ke­ rámiai és fémmegmunkálási adatokra vágynak; a botanikusok pontosabb leírást szeretnének kapni a maííornról, az eianorról, a niphredilről, a maiíosról meg a symbeímyné-ről; a történészek több részletet szeretnének megtudni Gondor tár­ sadalmi és politikai felépítéséről; a minden iránt érdeklődők pedig tájékoztatást szeretnének kapni az ekhósokról, a haradiakról, a törpök eredetéről, a Holt Em­ berekről, a Beornfiakról, és arról a két mágusról, aki hiányzik az öt közül.

De bárhogy ítéljék is m e g ezt a kérdést, vannak néhányan - köztük én m a g a m is -, akik a különös részletek puszta m e g i s m e r é s é n túl is értékelik, ha megtud­ ják, hogy Véantur, a númenori, a m á s o d k o r hatszázadik évének tavaszi szelein röpítette Entulessé, azaz „Visszatérés" nevű hajóját Szürke-révbe; hogy Szálas Elendil sírját fia, Isildur a Halifirien nevű j e l z ő t ű z - d o m b tetején jelölte ki; hogy a Fekete Lovas, akit a hobbitok a bakvári rév túloldalának k ö d ö s sötétjében megpillantottak, n e m volt más, mint Khaműl, Dol Guldur Gyűrűlidérceinek ve­ zére - vagy akár hogy Tarannonnak, G o n d o r tizenkettedik királyának gyermektelensége (amely tényt A Gyűrűk U r á n a k egyik függeléke rögzíti) Berúthiel ki­ rálynő m i n d e d d i g m e r ő b e n titokzatos macskáival függ össze. A könyv megszerkesztése nehéz volt, s az e r e d m é n y meglehetősen bonyolult. Az elbeszélések m i n d „befejezetlenek", de n e m egyforma mértékben, és a kife­ jezés más-más értelmében; ezért kezelésük sem lehetett a z o n o s . K é s ő b b mind­ egyikükről külön m o n d a n i v a l ó m lesz, ezúttal csak néhány általános vonásra hí­ v o m fel a figyelmet. A legfontosabb a „logikus összefüggés" kérdése, amelyre leginkább a „Galadriel és Celeborn története" című fejezet segítségével világíthatok rá. Ez a törté­ net tágabb értelemben „befejezetlen": n e m szakad m e g hirtelen, m i n t a „Tuor Gondolinba jöveteléről" című fejezet; nem t ö r e d é k e k sorozata, mint a „Cirion és Eorl", inkább olyan kezdeti szálnak nevezhetjük K ö z é p f ö l d e történetén belül, amely nem nyert kialakult meghatározást,

m é g kevésbé végérvényes írott for7

mát. így hát a tárgyra v o n a t k o z ó kiadatlan elbeszélések és elbeszélésvázlatok közzététele eleve megköveteli, hogy a történetet ne úgy fogadjuk el, mint rögzí­ tett és önállóan létező valóságot, amelyről a s z e r z ő (közvetítői és szerkesztői „szerepében") „tudósít", h a n e m egy, a tudatában létező, fejlődő és m ó d o s u l ó el­ képzelést kell látnunk benne. Minthogy a s z e r z ő m á r n e m maga tette k ö z z é munkáit, a z o k után, hogy saját, részletekbe m e n ő bírálatának és összehasonlí­ tó e l e m z é s é n e k vetette volna alá őket, a K ö z é p f ö l d é r ő l s z ó l ó kiadatlan írásaiban található további ismeretek gyakran kerülnek majd ellentmondásba azzal, ami m á r „tudott"; és az ilyen esetekben a létező építménybe illesztett új elemek nem annyira magának a kitalált világnak, mint inkább kitalálásának történetét gaz­ dagítják majd. M a g a m ebben a könyvben eleve abból indultam ki, hogy ennek így kell lennie, és inkább mindvégig a konfliktusokra és variációkra tereltem a figyelmet, semhogy a m á r megjelentetett művekkel való logikai megegyezés ked­ véért változtatásokat eszközöljek - ilyenekhez legfeljebb kisebb részletek eseté­ ben folyamodtam, például az elnevezések terén, ahol a kéziratos forma bizonyos e l e m e i n e k megtartása vagy zavart szült volna, vagy aránytalanul sok magyaráza­ tot tett volna szükségessé. E tekintetben tehát a A Gyűrű keresése lényegileg el­ tér A szllmariloktól, ahol a szerkesztés elsődlegesen, ha nem is kizárólagosan a belső és külső k o h é z i ó megteremtésére irányult, és valóban e l m o n d h a t ó : néhány különleges esettől eltekintve A szilmarilok kiadott formáját ugyanolyan rögzített hivatkozási pontként kezeltem, m i n t azokat a műveket, amelyeket apám maga adott ki, anélkül, hogy figyelembe vettem volna a munkafolyamat során hozott számtalan „ n e m hitelesített" döntést a variánsok és egymással versengő változa­ tok között. Tartalmát illetően a könyv teljes egészében elbeszélő (vagy l e í r ó ) jellegű; ki­ hagytam m i n d e n olyan, K ö z é p f ö l d é r ő l és A m a n r ó l szóló írást, amely elsőrendű­ en filozófiai vagy spekulatív természetű, és ahol időnként ilyen m o z z a n a t o k fel­ bukkannak, n e m m é l y e d t e m el bennük. Egyszerű és alkalmatos szerkezetet használtam, vagyis a szövegeket a világ első h á r o m korának megfelelő részekre osztottam, miáltal elkerülhetetlenné váltak bizonyos átfedések, így például A m roth legendájának a „Galadriel és Celeborn történeté"-ben való kifejtése eseté­ ben. A negyedik rész afféle kiegészítés, és minthogy „történetet" alig vagy egyál­ talán n e m tartalmazó általános, diskurzív esszékből áll össze, talán némi ma­ gyarázatra szorul egy olyan könyv esetében, amelynek alcíme: „Befejezetlen re­ gék". A d r ú a d á n o k r ó l s z ó l ó fejezet valójában annak a történetnek, „ A z élethű kő"-nek kedvéért került be, amely egy kis részt foglal el benne; és ez a fejezet bírt rá a két másik, az istarokról és a palantírokról szóló beillesztésére, mivel m i n d k e t t ő (kivált az első) olyan témákat d o l g o z fel, amelyek felől sokan érdek­ lődtek, és ez a könyv megfelelő helynek látszott annak kifejtésére, ami e tárgy­ ban e l m o n d h a t ó . Egyesek úgy vélhetik, hogy a jegyzetek bizonyos helyeken nagyon is elburjánzanak, de bizonyítható, hogy éppen ott, ahol a legnagyobb sűrűségben fordulnak elő (mint például „A n ő s z i r o m f ö l d i mészárlás"-ban), elsősorban a szerzőtől származnak, n e m p e d i g a szerkesztőtől, lévén hogy a s z e r z ő későbbi munkái­ ban hajlott erre a fajta szerkesztésmódra, és egymásba f o n ó d ó jegyzetek segít­ ségével szőtt több témát egymás mellett. Mindvégig megkíséreltem, hogy egyér­ telművé tegyem, mi tartozik a szerkesztés munkájához és mi n e m . Mindvégig arra a feltételezésre építettem, hogy az olvasó meglehetősen j ó l is­ m e r i a p á m megjelent munkáit (különösen A Gyűrűk Urát); ha nem így járnék 8

el, akkor a sokak s z e m é b e n m á r amúgy is bőven elégségesnek tűnő szerkesztői megnyilvánulások m é g inkább felduzzadnának. Most pedig következzenek az egyes részekhez fűzött, elsőrendűen bibliográfi­ ai természetű jegyzetek.

ELSŐ RÉSZ I Tuor

Gondolinba jöveteléről

A p á m nemegyszer mondta, hogy az első k o r történetei közül a „ G o n d o l i n bu­ kása"-t írta m e g először, és semmilyen bizonyíték n e m cáfolja visszaemlékezése pontosságát. Egy 1964-ben kelt levelében kijelentette, hogy „fejből írtam, ami­ kor 1917-ben betegszabadságot k a p t a m a hadseregtől", m á s a l k a l m a k k o r p e d i g 1916-ot vagy 1916-17-et jelölte m e g időpontként. Egy 1944-ben h o z z á m írt le­ velében azt mondja: „ ( A szilmarilokat) először zsúfolt, gramofonzenétől hangos katonai barakkokban k e z d t e m írni..." És valóban, néhány verssort, amelyben G o n d o l i n Hét Neve is szerepel, egy olyan papír hátoldalára firkált, amely „egy zászlóalj felelősségi láncolatát" tünteti fel. M é g megvan a legkorábbi kézirat, amely két kis iskolai füzetet tölt meg; először gyorsan, ceruzával vetette papír­ ra, majd jó részét átírta tintával, és nagyszámú javítást e s z k ö z ö l t rajta. E szö­ veg alapján anyám, m i n d e n valószínűség szerint 1917-ben, kézírásos tisztázatot készített, ám ezen apám, k ö z e l e b b r ő l m e g n e m határozható i d ő b e n - való­ színűleg 1919-20-ban, a m i k o r Oxfordban, az akkor m é g befejezetlen Oxfordi Nagyszótár szerkesztőségében dolgozott - újabb alapos javításokat végzett. 1920 tavaszán felkérték, tartson előadást kollégiuma ( E x e t e r ) esszéklubjában, s ő a „ G o n d o l i n bukásá"-t olvasta fel. Ma is megvannak a jegyzetek, amelyeket „esszéjének" bevezetéséhez készített. E z e k b e n elnézést kér, amiért n e m tudott valamilyen kritikai előadással előállni, és így folytatja: „ E z é r t hát olyasmit kel­ lett választanom, a m i m á r elkészült, és kétségbeesésemben ehhez a m e s é h e z fo­ lyamodtam, amely természetesen eddig m é g n e m látott napvilágot. ( . . . ) B i z o n y o s idő óta már növekszik (vagy inkább épül) fejemben valamiféle teljes ciklus azok­ ról az eseményekről, amelyek a képzeletemben fogant T ü n d e h o n b a n zajlanak. Néhány e p i z ó d o t m á r lefirkantottam... Ez a történet n e m a legjobb közülük, de az egyetlen, amelyet eddig átnéztem és felülvizsgáltam, és b á r m i l y hiányos volt is az ellenőrzés, mégis ez az, amelyet fel m e r e k olvasni." A „Tuorról és a gondolini száműzöttekről" s z ó l ó történet (ez volt a k o r a i kéz­ iratokban a „ G o n d o l i n bukásá"-nak c í m e ) hosszú évekig érintetlen maradt, no­ ha valamikor, valószínűleg 1926 és 1930 között, a p á m rövid, tömörített válto­ zatot készített belőle A szilmarilok számára (amely mű c í m e mellesleg e l ő s z ö r a The Obseruemek küldött, 1938. február 20-i keltezésű levelében b u k k a n fel e l ő s z ö r ) ; a későbbiekben ezt módosította tovább, hogy összhangba kerüljön a könyv m á s részeinek megváltoztatott elgondolásaival. S o k k a l k é s ő b b kezdett dolgozni egy teljesen átalakított változaton, amelynek a c í m e „Tuorról és G o n d o 9

lin bukásáról" volt. Fölöttébb valószínű, hogy erre 1951-ben került sor, a m i k o r A Gyűrűk Ura m á r elkészült, ám megjelenése igen kétségesnek látszott. A „Tuo r r ó l és G o n d o l i n bukásáról" stílusát és gondolati felépítését illetően mélyreha­ tó változásokon ment át, mindamellett ő r z i az ifjúkori változat számos lényeges elemét, és finoman kidolgozott részletekben tárta volna fel az egész legendát, amelyet A szilmarilok kiadott változatának rövid huszonharmadik fejezete ma­ gába foglal, ha n e m szakad m e g sajnálatos m ó d o n ott, ahol Tüor és Voronwé el­ jut az utolsó kapuhoz, és Tuor a tumladeni síkságon túl megpillantja Gondolint. S e m m i l y e n n y o m n e m utal rá, hogy a p á m miért hagyhatta félbe a szöveget. Ez az a szöveg, amely a jelen könyvben szerepel. A zavar elkerülésére új címet adtam neki - „Tuor G o n d o l i n b a jöveteléről", minthogy a város bukásáról nincs benne szó. Mint a p á m m i n d e n írása esetében, itt is többféle szövegváltozat léte­ zik, egy r ö v i d szakasz pedig (az, amelyben Tüor és Voronwé eléri a Sirion folyót, majd átkel rajta) több, egymással versengő formában is megíródott, ezért szük­ ség volt némi, n e m túl jelentős szerkesztői munkára. így hát szembeötlik egy sajátos tény: az egyetlen teljes változat, amelyben a p á m valaha is elbeszélte Tüor gondolini tartózkodását, Idril Celebrindallal kö­ tött frigyét, Eárendil születését, Maeglin árulását, a város feldúlását és a szöke­ vények megmenekülését - ezt az egész történetet, amely az általa elképzelt első korban k ö z p o n t i helyet foglal el - ifjúkorában keletkezett. Mindazonáltal fel sem merülhet, hogy ez a (fölöttébb figyelemreméltó) elbeszélés bekerüljön ebbe a könyvbe. A b b a n a szélsőségesen archaizáló stílusban íródott, amelyet apám ez i d ő tájt használt, és óhatatlanul olyan elképzeléseket testesít meg, amelyek ide­ genek A Gyűrűk Ura és A szilmarilok kiadott formájának világától. A mitológia legkorábbi szakaszához, a Letűnt Regék Könyué-hez tartozik, amely maga is lé­ nyeges és terjedelmes munka, a K ö z é p f ö l d e eredete iránt é r d e k l ő d ő k számára alapvető érdekességű, de csak hosszú és bonyolult tanulmány keretében kerül­ het - ha valaha is kerül - nyilvánosság elé.

II Húrin

gyermekeinek

története

T ú r i n T ü r a m b a r legendájának alakulása bizonyos tekintetben a legbonyolul­ tabb és legösszetettebb az első kor történetének valamennyi elbeszélő eleme kö­ zül. A k á r c s a k T u o r n a k és G o n d o l i n bukásának története, a legkorábbi kezdete­ kig nyúl vissza, és csak korai p r ó z a i elbeszélésként (mint a „Letűnt Regék" egyik darabja), illetve alliterációs formában írt hosszú, befejezetlen versként létezik. M í g azonban a Tuor későbbi, „hosszú változata" soha n e m jutott túl messzire, a Túrin későbbi, „hosszú változata" sokkal közelebb került a befejezéshez. Ez a változat a Narn i Hin Húrin, és ez kapott helyet ebben a könyvben. A terjedelmes Narnon belül azonban nagy különbségek mutatkoznak a formai tökély vagy befejezettség fokozatait illetően. A z á r ó szakaszon (a „Túrin visszaté­ rése Dor-lóminba" című résztől a „Túrin halálá"-ig) csak egészen elhanyagolha­ tó szerkesztői változtatást végeztem, az első rész azonban (a „Túrin Doriathban" végéig) erős átdolgozást és változtatásokat igényelt, néhány helyen pedig, az ere10

deti szövegek széteső és összefüggéstelen volta miatt, n é m i t ö m ö r í t é s r e is sor került. Am sokkal súlyosabb szerkesztői problémát jelentett az elbeszélés k ö z é p s ő ré­ sze (Túrin a törvényen kívüliek között, Mim, a pici-törp, Dor-Cúartholföldje, Be­ teg Túrin általi megöletése és Túrin élete Nargothrondban). A Narn írásmódja itt a legvázlatosabb, és helyenként a történet lehetséges fordulatainak puszta kör­ vonalává vékonyul. A m i k o r apám abbahagyta a munkát ezen a részen, az m é g csak alakult a fejében, és A szilmarilok rövidebb változata a Narn végső kialaku­ lásának volt a függvénye. A m i k o r A szilmarilok szövegét kiadásra előkészítettem, kénytelen voltam éppen ezekből a változatosság és összefüggésrendszer dolgában rendkívül összetett anyagokból meríteni igen sokat Túrin történetéhez. E középső szakasz első részének meséjét - onnan kezdve, ahol Túrin megszáll M i m A m o n Rűdh-i hajlékában - a meglévő anyagokból szerkesztettem, úgy, hogy arányaiban megfeleljen a Narn többi részének; de innen egészen odáig, amíg T ú r i n Nargothrond bukása után Ivrinbe érkezik, már nem láttam értelmét az ilyen kísér­ leteknek. A Narn hézagai itt már túl nagyok, és csak A szilmarilok kiadott szöve­ ge alapján lennének kitölthetők; a Függelékben azonban idéztem néhány különál­ ló töredéket a tervezett, nagyobb terjedelmű elbeszélés ide vonatkozó részéből. A Narn harmadik részében („Túrin visszatérése Dor-lóminba" kezdetétől) A szilmarilokkal való összehasonlítás számos szoros megegyezést, sőt fogalmazásbeli azonosságot mutathat ki; az első részt illetően azonban két terjedelmes részletet kihagytam a mostani szövegből, mivel ezek másutt megjelenő részletek nagyon ha­ sonló változatai, és szerepelnek A szilmarilok kiadott változatában. Ezek a két mű közötti átfedések és kölcsönös összefüggések többféleképpen és több szemszögből is magyarázhatók. A p á m nagy örömét lelte benne, ha ugyanazt különböző arányok­ ban adhatta elő, mindamellett bizonyos részek nem igényeltek egy terjedelmesebb változaton belül sem bővebb kifejtést, és az öncélú újrafogalmazás fölöslegesnek tetszett. Másfelől az is előfordult, hogy amikor az egész m é g kezdetleges állapotban volt, és az egyes, egymástól elhatárolt elbeszélések végső elrendezése m é g távolinak tűnt, ugyanaz a részlet mintegy kísérletképpen mindkét változatban helyet kapott, ám a magyarázatot egészen más szinten is kereshetjük. A Túrin Turambaréhoz ha­ sonló legendák - adott esetben Dírhavel költő Narn i Hin Húrinja - már régebben elnyerték sajátos költői formájukat, és azok, akik később tömörebb alakban fog­ lalták össze az Óidők történetét (ilyen tömörített változatnak készült A szilmarilok is), szívesen őriztek meg érintetlenül egyes mondatokat vagy akár egész részleteket is (kivált a nagy retorikai intenzitású pillanatokban, amilyen például Túrin halála előtti beszéde a kardjához).

MÁSODIK RÉSZ I Númenor

szigetének

leírása

Bár a p á m n a k N ú m e n o r r ó l s z ó l ó b e s z á m o l ó j a i n k á b b l e í r ó , m i n t e l b e s z é l ő jellegű, egyes részeit m é g i s ide v á l o g a t t a m , k ü l ö n ö s e n azért, m e r t A l d a r i o n és E r e n d i s történetének t e r m é s z e t e s k e r e t e k é n t n e m csupán é r t h e t ő b b é te­ szik az elbeszélést, de a sziget anyagi felépítését is érintik. A n n y i b i z o n y o s , 11

h o g y ez a leírás 1965-ben m á r m e g v o l t , és v a l ó s z í n ű l e g n e m s o k k a l azelőtt keletkezett. A térképet egy gyors kézzel papírra vetett kis vázlat alapján rajzoltam újra; úgy tetszik, ez a vázlat az egyetlen, amelyet a p á m N ú m e n o r r ó l valaha is készí­ tett. Az új változatban csak olyan nevek vagy meghatározások szerepelnek, ame­ lyeket m á r az eredeti is feltüntet. Az eredeti emellett m é g egy kikötőt j e l e z az Andúniéi-öbölben, Andúniétől valamivel nyugatabbra; a név nehezen betűzhető ki, de m a j d n e m b i z o n y o s , hogy Almaida. Ez a név, amennyire t u d o m , sehol másutt n e m fordul elő.

II Aldarion

és

Erendis

A gyűjtemény valamennyi része közül ez maradt ránk a legkevésbé kidolgozott formában, és helyenként olyan mértékű szerkesztői átalakításra szorult, hogy már-már kételkedni k e z d t e m , helyénvaló-e beilleszteni a könyvbe. Másfelől azonban a történet kivételes érdekességű, hiszen (a feljegyzésektől és évköny­ vektől eltekintve) az egyetlen, amely N ú m e n o r hosszú korszakaiból a sziget bu­ kásának elbeszélése (az Akallabéth) előtt fennmaradt, és tartalmát tekintve is egyedülálló a p á m munkásságában; ezért hát arra a következtetésre jutottam, hogy s e m m i k é p p s e m hagyható ki a „BefejezeÜen regék" e gyűjteményéből. H o g y m e g é r t e s s e m az ilyen szerkesztői magatartás szükségességét, e helyütt el kell m a g y a r á z n o m , hogy a p á m az elbeszélések felépítése során sűrűn használt „cselekményvázlatokat", a p r ó l é k o s figyelmet fordítva az események keltezésére; e k k é p p a s z ó b a n forgó vázlatok b i z o n y o s értelemben egy k r ó n i k a évkönyvszerű feljegyzéseire emlékeztetnek. Jelen esetben n e m kevesebb, m i n t öt ilyen séma áll rendelkezésre, amelyek viszonylagos teljessége a k ü l ö n b ö z ő p o n t o k o n állan­ dóan változik, és n e m ritkán egészükben is, részleteikben is ellentmondanak egymásnak. Ugyanakkor ezek a s é m á k m i n d i g könnyen fordultak át színtiszta narrációba, különösen azokban a részletekben, ahol közvetlen beszédre került sor, és a m i A l d a r i o n és E r e n d i s történetét illeti, a legkésőbbi, ö t ö d i k vázlatban az elbeszélő e l e m m á r olyan hangsúlyos, hogy a szöveg hatvanegynéhány kézirat­ oldalt tölt meg. A jelen idejű, szaggatott évkönyv-stílusból a kiteljesedett narrációba való át­ menet azonban csak fokozatosan, a vázlat előrehaladtával párhuzamosan törté­ nik; az elbeszélés elején az anyag jelentős részét írtam át, hogy az egészet bizo­ nyos mértékig egységes hatással próbáljam felruházni. Az átírás m e r ő b e n fogal­ mazási m u n k a volt, az értelmet soha n e m változtattam meg, és nem autentikus elemeket s e m iktattam be. A legkésőbbi „séma" címe Az Árnyék árnyéka: a tengerész feleségének tör­ ténete és A pásztorkirálynő története. A kézirat váratlanul szakad félbe, és nincs rá s e m m i l y e n biztos magyarázatom, hogy a p á m miért hagyta abba. A gé­ pelt kéziratot ezen a p o n t o n 1965 januárjában fejezte be. Van továbbá két olyan, géppel írt oldal is, amely megítélésem szerint az ide tartozó anyagok közül a leg­ későbbi; nyilvánvalóan az egész történet tervbe vett, végleges változatának az ele12

I

jéróT van szó. Ez a szöveg szerepel a jelen könyv oldalain (ott, ahol a cselek­ ményvázlat a legszűkszavúbb). A c í m e Indis i Kiryamo, „A tengerész felesége": az ősi Númenóréról szóló történet, amelyben először kél híre az Árnyéknak. A szóban forgó elbeszélés végén találhatók a z o k a töredékes információk, amelyeket a történet további menetéről adhattam.

III Elros

nemzetsége:

Númenor

királyai

Bár ez a rész formáját tekintve csupán dinasztikus tárgyú feljegyzés, m é g i s bevettem a könyvbe, mivel fontos d o k u m e n t u m a a m á s o d k o r történetének, és az e korral kapcsolatos elkészült anyag jelentős része helyet kapott a könyv szö­ vegeiben és kommentárjaiban. A j ó l kidolgozott kéziratban a p á m nagyszámú és néha homályos javítást e s z k ö z ö l t N ú m e n o r királyainak és királynőinek évszá­ main és uralkodásuk időtartamán; én arra törekedtem, hogy m i n d i g a legutol­ só változatot szerepeltessem. A szövegben több, kisebb jelentőségű k r o n o l ó g i a i rejtély bukkan fel, de egyszersmind lehetőséget nyújt néhány, A Gyűrűk Ura függelékeiben található látszólagos tévedés tisztázására is. Az E l r o s nemzetség korábbi n e m z e d é k e i n e k genealógiai táblázata néhány ro­ konjellegű táblázaton alapul, amelyek ugyanabban az időben keletkeztek, m i n t a númenori ö r ö k ö s ö d é s i törvényekről s z ó l ó fejtegetés. Továbbá kevésbé j e l e n t ő s nevek kis eltérésekkel szerepelnek: így például Vardilmé Vardilyéként is előfor­ dul, Yáuien pedig Yáinéként. N é z e t e m szerint a táblázatomban szereplő f o r m á k a későbbiek.

IV Galadriel

és

Celeborn

története

A könyvnek ez a része annyiban különbözik - a negyedik résztől eltekintve az összes többitől, hogy itt n e m egyes szövegekről, h a n e m egy idézeteket magá­ ba foglaló esszéről van szó. Ez a feldolgozási m ó d az anyagok természetéből kö­ vetkezett. A m i n t az az esszé folyamán világosan kiderül, Galadriel története nem lehet más, mint a p á m változó elképzeléseinek története, és ebben az eset­ ben a történet „befejezetlensége" n e m azonos egy adott írás befejezetlenségével. Ezúttal csak a témával kapcsolatos kiadaüan írásainak puszta közzétételére szorítkoztam, és m e l l ő z t e m a történések mélyén rejlő nagyobb k é r d é s e k kifej­ tését; ellenkező esetben ugyanis f o g l a l k o z n o m kellett volna a valák és a tündék egész kapcsolatával - kezdve A szilmariiokban leírt eredeti elhatározástól, amely az eldákat Valinorba rendelte -, valamint m é g s z á m o s olyan további kér­ déssel, amelyek kapcsán a p á m ugyan jó néhány anyagot foglalt írásba, ám e z e k kívül esnek e könyv hatókörén. 13

Galadriel és C e l e b o r n története annyi m á s legendával és történettel fonódik össze - L o t h l ó r i e n és az erdőtündék, A m r o t h és N i m r ó d é i történetével, Celeb r i m b o r n a k és a H a t a l o m gyűrűi elkészültének, a Szauron elleni háborúnak és a n ú m e n o r i beavatkozásnak a történetével -, hogy különállóan n e m lehet kezel­ ni, és így a könyvnek ez a része a maga öt függelékével lényegében összefűzi m i n d a z o k a t a kiadatlan anyagokat, amelyek K ö z é p f ö l d e m á s o d k o r á n a k történe­ tével kapcsolatosak (és megtárgyalásuk helyenként óhatatlanul átnyúlik a har­ m a d k o r b a i s ) . A Gyűrűk Ura B. Függelékében szereplő „ E s z t e n d ő k számlálásá"ból megtudhatjuk: „ E z e k b e n az években sok keserűség érte a középföldei em­ bernépet, de N ú m e n o r dicsősége fennen ragyogott. A középföldei eseményekről csak szórványos és r ö v i d feljegyzések maradtak, a bennük levő dátumok pedig s o k s z o r bizonytalanok." De m é g az a kevés is, a m i a „keserű évekből" fennma­ radt, a p á m felfogásának fejlődésével és változásával párhuzamosan ugyancsak módosult, én p e d i g n e m kíséreltem m e g elsimítani a logikátlanságokat, sőt in­ kább felmutattam őket, és felhívtam rájuk a figyelmet. M e g g y ő z ő d é s e m ugyanis, hogy az eltérő változatokat n e m m i n d i g pusztán a megírás elsőbbségének szem­ szögéből kell megítélni; és apámat mint „szerzőt" vagy az anyag „kitalálóját" e kérdésekben n e m lehet m i n d i g megkülönböztetni a k ü l ö n b ö z ő népek által kü­ l ö n b ö z ő f o r m á k b a n és hosszú i d ő s z a k o k o n át továbbörökített ősi hagyományok „feljegyzőjétől" (attól fogva, hogy Galadriel Beleriand romjait elhagyván keletre m e n t a Kékhegységen át, több mint hatvan évszázad telt el Frodóval való talál­ kozásáig) S kétféle dolgot is m o n d t a k róla, de hogy melyik az igaz, azt csak a Bölcsek m o n d h a t n á k meg, ők azonban m á r távoztak K ö z é p f ö l d é r ő l . " Élete utolsó éveiben a p á m sokat írt K ö z é p f ö l d e neveinek etimológiájáról. E z e k b e az elsőrendűen diskurzív jellegű esszékbe s z á m o s történeti elemet és le­ gendát is belefoglalt, ám ezeket, mivel az elsőrendű filológiai célhoz képest mel­ lékesek, és csak mintegy „menet közben" említi őket, n e m vehettem figyelembe. E z é r t áll a könyvnek ez a része többnyire rövid idézetekből; a további, hasonló jellegű anyagok pedig a Függelékbe kerültek.

HARMADIK RÉSZ I A

nősziromföldi

mészárlás

E z egy „ k é s e i " e l b e s z é l é s , a m i n , p o n t o s keltezésre utaló a d a t o k hiányában, csak annyit értek, h o g y a K ö z é p f ö l d é v e l k a p c s o l a t o s í r á s o k végső korszaká­ h o z tartozik, a k á r c s a k a „ C i r i o n és É o r l " , a „Csaták a Vasfolyó torkolatánál", „A d r ú a d á n o k " , v a l a m i n t a „ G a l a d r i e l és C e l e b o r n történeté"-ben kivonatolt filológiai esszék, s n e m A Gyűrűk Ura kiadása idején vagy az azt k ö v e t ő évek­ b e n keletkezett. K é t v á l t o z a t m a r a d t fenn b e l ő l e : az e g é s z n e k egy nyers, gé­ pelt k é z i r a t a ( a m e l y nyilvánvalóan a m e g í r á s első s z a k a s z á n a k felel m e g ) , és egy, s z á m o s változtatást t a r t a l m a z ó , j ó m i n ő s é g ű gépelt kézirat, a m e l y ott s z a k a d meg, ahol E l e n d u r m e n e k ü l é s r e biztatja Isildurt. A s z e r k e s z t ő n e k itt k e v é s d o l g a akadt. 14

II Círion

és

Éorl

-

Rohan

és

Gondor

barátsága

Nézetem szerint a töredékek ugyanabba a korszakba tartoznak, m i n t „A nő­ sziromföldi mészárlás"; apámat ekkoriban nagyon érdekelte G o n d o r és R o h a n történetének korábbi szakasza. A töredékeket m i n d e n bizonnyal egy terjedel­ mesebb történet részeinek szánta, amely részletesen kibontotta volna A Gyűrűk Ura A. Függelékében szereplő kivonatos vázlatokat. Az anyag a megírás első fá­ zisát tükrözi: igen rendezetlen, tele van variánsokkal, s gyors, részben olvasha­ tatlan feljegyzésekre töredezik.

III Az

erebori

kutatás

Egy 1964-es keltezésű levélben a p á m így írt: A babó és A Gyűrűk Ura között természetesen számos, világosan ki nem dom­ borított összefüggés van. Nagy részüket megírtam vagy körvonalaiban felvázol­ tam, de aztán kihagytam, hogy könnyítsék a rakományon; ilyenek Gandalf felfe­ dező útjai, Aragornhoz és Göndörhöz fűződő kapcsolatai, Gollam vándorlása, amíg Móriában menedékre nem talált, és így tovább. Az az igazság, hogy teljes egészében beszámoltam mindarról, ami Gandalf Bilbónál tett látogatása előtt történt valójában, és megírtam az ezt követő .Váratlan társaság"-ot is, úgy, ahogy azt maga Gandalf megélte. Mindennek eredetileg egy Minas Tirithben lezajló, visszapillantó beszélgetésen belül lett volna a helye, de meg kel­ lett válnom tőle, és most csak rövid említés történik róla az A. Függelék 358. ol­ dalán, bár Gandalfnak Thorinnal való viszontagságai még innen is kimaradtak.

Ez a Gandalfról s z ó l ó elbeszélés szerepel itt. A bonyolult s z ö v e g p r o b l é m á t az elbeszélést követő Függelék fejti ki, amelybe egy k o r á b b i változatból is terjedel­ mes részleteket vettem át.

IV A

Gyűrű

keresése

S z á m o s írás foglalkozik a h a r m a d k o r 3018. esztendejének eseményeivel, amelyek egyébiránt az „ E s z t e n d ő k számlálása"-ból is csak Gandalfnak és má­ soknak E l r o n d Tanácsa előtt tett jelentéseiből ismeretesek; nyilvánvalóan ezek azok az írások, amelyeket apám, ahogy imént idézett levelében említi, „ k ö r v o ­ nalaikban felvázolt". Én adtam nekik „A Gyűrű keresése" címet. A kéziratok 15

szokatlannak n e m m o n d h a t ó zavaros állapotáról elegendő szó esik, de e helyütt felvethetjük keltezésük kérdését. ( M e g g y ő z ő d é s e m ugyanis, hogy valamennyi történet, továbbá a „Gandalfról, S z a r u m á n r ó l és a Megyéről" s z ó l ó k is, amelyek e rész h a r m a d i k elemeként szerepelnek, ugyanabban az időben íródtak.) Vitat­ hatatlan, hogy m i n d A Gyűrűk l/rának megjelenése után keletkeztek, mivel többször is hivatkoznak a nyomtatott szöveg oldalszámaira; de a m i bizonyos e s e m é n y e k időpontjának megjelölését illeti, eltérnek a B. Függelékben, az „Esz­ tendők számlálásá"-ban megadottaktól. A magyarázat elég egyértelmű: az írások az első kötet megjelenése után, ám m é g a harmadik, a Függelékeket is magába foglaló kötet megjelenése előtt keletkeztek.

V

Csaták

a

Vasfolyó

gázlójánál

Ez a rész, a r o h í r o k katonai szervezetének leírásával és Vasudvard történeté­ vel egyetemben, amelyek a szöveget követő Függelékben találhatók, egyike a szi­ gorú történelmi elemzést nyújtó későbbi írásoknak; viszonylag kevés szöveg­ p r o b l é m á t vetett fel, és csak a s z ó legfelszínibb értelmében m o n d h a t ó „befejezet­ lennek".

NEGYEDIK RÉSZ I A

drúadánok

Élete vége felé a p á m m é g s z á m o s további részletet tárt fel a Drúadán E r d ő v a d e m b e r e i r ő l A n ó r i e n b e n és a Púkel-nép szobrairól a Dúnhargba vezető úton. Az itt olvasható elbeszélés, amely az első korban Beleriandban élt drúadánokról szól, és magában foglalja „ A z élethű k ő " történetét, egy hosszú, diskurzív jellegű és befejezetlen esszéből származik, amely elsősorban Középfölde nyelveinek összefüggéseiről szól. Mint majd kitűnik, a drúadánok története a m e g e l ő z ő ko­ r o k b a nyúlik vissza, ám ennek A szilmarüok kiadott változatában természete­ sen nincs nyoma.

II Az

istarok

N e m sokkal azután, hogy A Gyűrűk Urát elfogadták kiadásra, felvetődött, hogy a h a r m a d i k kötet végén mutatóra lenne szükség, és a j e l e k szerint apám 1954 nyarán kezdett el d o l g o z n i rajta, azután, hogy az első két kötet nyomdába 16

került. Egy 1956-os levelében így írt erről: „Egy névmutatót kell készítenem, amely az etimológiai értelmezés által egészen terjedelmes tünde-szótárt is ad majd... Hónapokig d o l g o z t a m rajta, és az első két kötetet m á r ki is mutatóztam (a harmadik kötet főleg emiatt késett), m í g n e m kiderült, hogy m i n d a terjede­ lem, mind a költség életveszélyes." Végül úgy alakult, hogy A Gyűrűk U r á n a k csak 1966-os, m á s o d i k kiadását látták el mutatóval, de apám eredeti, nyers vázlata fennmaradt. Innen merítet­ tem A szilmariiokhoz készített mutatóm tervét, s azt az „istarokról s z ó l ó eszszét" is, amellyel a könyv e részlete k e z d ő d i k ; az anyag, terjedelmét tekintve, egyáltalán n e m j e l l e m z ő az eredeti mutatóra, mindamellett elég j ó l j e l l e m z i apám egyik meglehetősen sűrűn alkalmazott m u n k a m ó d s z e r é t . A m i a fejezet egyéb idézeteit illeti, a keltezéssel kapcsolatban rendelkezésre álló adatokat magában a szövegben adtam meg.

III A

palantírok

A Gyűrűk Ura 1966-os, m á s o d i k kiadása előtt a p á m terjedelmes javításokat eszközölt A két torony egyik részletén (III. 11. A palantír), illetve néhány továb­ bi javítást ugyanebben az összefüggésben A király visszatér „Denethor máglyá­ ja" című fejezetében, ámbár ezek csak az átdolgozott változat m á s o d i k kiadásá­ ba (1967) kerültek be. Könyvünknek ez a része a palantírokról s z ó l ó írások szó­ ban forgó átdolgozásain alapul; m u n k á m csak annyiból állt, hogy folyamatos esszébe rendeztem őket.

Középfölde

térképe

Eredetileg úgy terveztem, hogy ehhez a könyvhöz A Gyűrűk Urát kísérő tér­ képet csatolom, további nevekkel kiegészítve, de alaposabb m e g g o n d o l á s után úgy éreztem, j o b b lesz, ha az eredeti térképemet m á s o l o m át, és az alkalmat megragadva k i k ü s z ö b ö l ö m néhány kisebb hibáját (a nagyobbak kijavítása ugyanis meghaladja e r ő m e t ) . Ezért feleakkora méretarányban, meglehetősen pontosan újra megrajzoltam (azaz az új térkép feleakkora, mint a régi kiadás­ ban s z e r e p l ő ) . A bemutatott terület kisebb, de csak az umbari k i k ö t ő és a Forochel-fok maradt ki belőle.* E k k é p p e n új, nagyobb méretű betűket lehetett használni, és az egész lényegesen áttekinthetőbbé vált. * Most már alig van kétségem afelől, hogy az eredeti térképemen „A forocheli Jeges-öbölnek" jelzett víz valójában csak kis része az Öbölnek (amelyet A Gyűrűk Ura A. I. 3. Függeléke „hatalmasnak" nevez). Az öböl északkeleti irányban sokkal messzebbre nyúlt; északi és nyugati partját a nagy Forochel-fok alkotta, amelynek meg nem nevezett csúcsa ott szerepel eredeti térképemen. Apám egyik térképvázlatán látható, hogy Középfölde északi partja kelet-észak-kelet irányú, hosszú ívben nyúlik túl a Fokon, s legészakibb pontja mintegy hétszáz mérfölddel van északra Carn Dűmtól.

17

S z e r e p e l a térképen valamennyi, a könyvben előforduló, ám A Gyűrűk Urá­ ban n e m említett fontosabb név, mint például a Lond Daer, a Drúwaith Iaur, az Edhellond, a Sekélyes, az Árnyas és m é g néhány további, amelyet az eredeti tér­ képen is fel lehetett vagy fel kellett volna tüntetni, mint például a Harnen és Carnen folyók, Annúminas, Kelethalom és Nyugathalom s Angmar hegyei. Csak a tévesen bekerült Rhudaurt helyesbítettem a Cardolan és az Arthedain szerepel­ tetésével, és feltüntettem az északnyugati partvidék szélén túli kis Himling szi­ getet is, amely a p á m egyik térképvázlatán és az én első nyers vázlatomon is meg­ jelenik. A Himling a Himringnek volt korábbi alakja (a H i m r i n g volt A szilmarííokban az a magas hegy, amelynek tetején Maedhrosnak, Féanor fiának erőd­ je állt), és bár e tény sehol sincs említve, nyilvánvaló, hogy a H i m r i n g teteje azon a partszakaszon s z ö k i k a magasba, ahol a tenger elnyelte Beleriandot. Innen va­ lamivel nyugatabbra volt egy nagyobb, Tol Fűin nevű sziget, amely minden bi­ zonnyal a Taur-nu-Fuin legmagasabb része. Általában, ha nem is minden eset­ ben, a sinda elnevezést választottam (amennyiben az ismert v o l t ) , de rendszerint m e g a d t a m a lefordított változatot is, amennyiben az sűrűn előfordul. Megjegy­ z e n d ő hogy az eredeti t é r k é p e m tetején olvasható Északpuszta név szinte bizo­ nyosan a Forodwaith megfelelője.** Célszerűnek tartottam, hogy az A r n o r t és G ö n d ö r t ö s s z e k ö t ő Nagy Utat teljes hosszában jelöljem, noha E d o r a s és a Vasfolyó torkolata közötti szakasza csak feltételezés tárgya (akárcsak L o n d Daer és E d h e l l o n d pontos helye). Végezetül hangsúlyozni szeretném: noha pontosan m e g ő r i z t e m az általam hu­ szonöt évvel ezelőtt sebtében készített térkép stílusát és - az elnevezésektől és a feliratozástól eltekintve - a részleteit is, ez korántsem azt jelenti, mintha szilár­ dan m e g v o l n é k g y ő z ő d v e elgondolásának és kivitelének kiválóságáról. Régóta fájlalom, hogy a p á m soha n e m pótolta saját készítésű munkával. A dolgok azon­ ban úgy alakultak, hogy m i n d e n hibája és furcsasága ellenére ez lett „a" térkép, és a p á m a későbbiekben (noha fogyatékosságaira gyakran rámutatott) maga is m i n d i g ezt vette alapul. Az általa készített különféle térképvázlatok, amelyek nyomán az enyém megszületett, m á r a h o z z á tartoznak A Gyűrűk Ura keletke­ zéstörténetéhez. E z é r t a m a g a m illetékességi körén belül azt tartottam a leghe­ lyesebbnek, ha m e g t a r t o m eredeti rajzomat, hiszen annyi legalább elmondható róla, hogy viszonylagos hűséggel képviseli a p á m elképzeléseinek szerkezetét.

** A Forodwaith csak egy ízben fordul elő A Gyűrűk Urában (A. Függelék I. 2.), és ott Északföld őslakólra utal, akikből a forocheli hóemberek maradtak fenn, ám a sinda „(g)waith" kifejezést egy­ aránt alkalmazták az egyes vidékekre és az ott élő népekre is (vö. Enedwaith). Apám egyik térkép­ vázlatán a Forodwaith a jelek szerint egyértelműen „Északpusztát" jelöli, egy másik térképvázla­ ton pedig lefordítva, Északföldként szerepel.

18

ELSŐ RÉSZ AZ ELSŐ KOR i TUOR GONDOLINBA JÖVETELÉRŐL Rían, Huor felesége H a d o r házának népe között élt, de a m i k o r megjött Dorlóminba a hír a Nirnaeth A r n o e d i a d r ó l , a Megszámlálhatatlan K ö n n y e k Csatá­ járól, és ő m é g s e m tudott m e g s e m m i t az ura sorsáról, kétségbeesésében elbuj­ dokolt a vadonba. Ott is lelte volna halálát, ha a szürketündék n e m j ö n n e k se­ gítségére. E népnek ugyanis volt egy települése a M i t h r i m tótól nyugatra elterü­ lő hegységben; oda vitték magukkal Ríant is, aki ott szülte m e g fiát m é g a Sira­ tás Évének letelte előtt. És így szólt Rían a tündékhez: - Legyen a neve Tuor, m e r t ezt a nevet válasz­ totta számára az apja, mielőtt m é g a háború k ö z é n k állt volna. Kérlek, vegyétek őt gyámságotokba és tartsátok elrejtve, m e r t í m e m e g j ö v e n d ö l ö m , hogy tündék­ re is, e m b e r e k r e is nagy j ó t hoz majdan. N e k e m azonban el kell m e n n e m az én uram, Huor megkeresésére. A tündék e k k o r igen megszánták, de egyikük, b i z o n y o s Annael, aki e nép min­ den hadra kelt fia közül egyedül tért vissza a Nirnaethből, így szólt hozzá: - Bármily fájdalmas, úrnőm, de i m m á r köztudott, hogy H u o r elesett fivére, Húrin oldalán, és hitem szerint ott nyugszik abban a nagy halomban, amelyet az o r k o k a csatatéren emeltek az elesettek teteméből. így aztán Rían útra kelt, elhagyta a tündék lakhelyét, áthaladt M i t h r i m vidé­ kén, és eljutott az Anfauglith-sivatagban e m e l k e d ő Haudh-en-Ndenginhez, az Elesettek Dombjához, ahol aztán lehanyatlott a földre és meghalt. A tündék azonban gondját viselték Huor csecsemő fiának, és Tuor közöttük nőtt fel. S z é p arcával, aranyszőke hajával apja családjára ütött, magasra nőtt, erős lett és bá­ tor, és mert a tündék nevelték, tudásban és ügyességben s e m m i v e l s e m m a r a d t el az északra tört nagy r o m l á s előtti adán hercegektől. Ám ahogy teltek-múltak az évek, úgy lett egyre nehezebb és v e s z e d e l m e s e b b a Hithlum-vidék hajdani lakosságából m e g m a r a d t tündék és e m b e r e k élete. M e r t ahogy az másutt le van írva, M o r g o t h megszegte a szolgálatába szegődött kelet­ lakóknak tett ígéretét, és megtagadta tőlük az annyira vágyott, dús beleriandi földeket; elűzte ezt a gonosz népséget Hithlumba, és azt jelölte ki s z á m u k r a la­ kóhelyül. A keletlakók i m m á r elfordultak szívükben Morgothtól, de félelmük­ ben továbbra is szolgálták. A tündenépet szívből gyűlölték, és csak megvetést éreztek H a d o r Házának m e g m a r a d t tagjai (javarészt öregek, nők és g y e r m e k e k ) iránt: elnyomták őket, erőszakkal vették nőül leányaikat, földjüket, javaikat el19

ragadták, g y e r m e k e i k e t p e d i g rabszolgaságba vetették. Az o r k o k kedvük szerint jöttek-mentek az egész vidéken; a m é g ott rekedt tündéket a hegyi e r ő d ö k b e szo­ rították vissza, sokukat pedig fogolyként hurcolták az angbandi bányákba, hogy ott M o r g o t h rabszolgáiként dolgozzanak. Ezért hát Annael az androthi barlangokba vezette a maga csekély számú né­ pét; ott tengették életüket s z o r o n g á s o k közepette, m í g n e m Tuor betöltötte tizen­ hatodik évét, m e g i z m o s o d o t t , elsajátította a fegyverforgatást, és ügyesen bánt a szürketündék bárdjával és íjával. A népét ért s é r e l m e k hallatán felizzott szívében a harag, és máris indult vol­ na, hogy bosszút álljon értük az o r k o k o n és a keletlakókon. Annael azonban megtiltotta ezt. - A te végzeted másutt, innen távol vár rád, Huor fia Tüor - mondta. - Ez a föld csak a k k o r szabadul m e g M o r g o t h árnyékától, ha majd maga a Thangorodr i m is l e o m l i k . E z é r t végre mi is elszántuk magunkat, hogy továbbköltözzünk; elindulunk délnek, és velünk j ö s s z te is. - De hogyan bújunk ki ellenségeink hálójából? - kérdezte Tüor. - Hiszen enynyien n e m vonulhatunk észrevétlen! - N e m fogunk m i n d e n k i s z e m e láttára vonulni - jelentette ki Annael -, és ha a szerencse mellénk szegődik, eljutunk a titkos úthoz, amelyet mi Annon-in-Gelydhnek, a N o l d á k Kapujának nevezünk, m e r t az ő ügyes kezű népük építette va­ l a m i k o r régen, Turgon idejében. Ettől a névtől T ü o r izgalomba jött, bár maga sem tudta, miért, és kifaggatta Annaelt Turgonról. - Fingolfin fia ő - magyarázta Annael -, és Fingon eleste után a noldák nagy­ királyává emelték. M o s t is él még, s ő M o r g o t h legrettegettebb ellensége. Azért menekült m e g a Nirnaeth romlásából, m e r t a dor-lómini Húrin és Huor, a te apád tartották mögötte a S i r i o n átkelőhelyeit. - A k k o r megyek és m e g k e r e s e m Turgont - jelentette ki Tuor. - Hiszen apám kedvéért bizonyára segít majd nekem... - Ez lehetetlen - m o n d t a Annael -, m e r t a vára rejtve van m i n d a tündék, m i n d az e m b e r e k elől, és m é g azt sem tudjuk, hol áll. Meglehet, néhányan a noldák közül i s m e r i k az o d a vezető utat, de senkinek s e m fogják elárulni. Ám ha szólni kívánnál velük, tedd, amit m o n d o k , és csatlakozz hozzánk; a távoli dé­ li k i k ö t ő k b e n talán összeakadsz a Rejtett Királyságból jött v á n d o r o k k a l . így történt, hogy a tündék elhagyták az androthi barlangokat, és velük tartott Tuor is. Ellenségeik azonban szüntelen figyelték lakóhelyüket, s így nemsokára észrevették távozásukat. Alighogy a tündék leértek a hegyekből, és elindultak a síkságon, m á r i s megrohanta őket egy erős csapat o r k és keletlakó, és szétker­ gették a menetet; a m e n e k ü l ő k szanaszét s z ó r ó d t a k a k ö z e l g ő sötétségben. Tuor szívében azonban izzott a harci láz; ő n e m menekült el, hanem ifjú létére is úgy vagdalkozott bárdjával, mint előtte az apja. Hosszú időn át állta a sarat, és sok támadóját levágta, de végül mégis győzött a túlerő: foglyul ejtették, és Lorgan, a keletlakó elé vezették. M á r m o s t ezt a Lorgant a keletlakók vezérének tartották, s ő M o r g o t h hűbéreseként egész Dor-lómin urának m o n d t a magát; Tuort pedig rabszolgájává tette. T u o r r a nehéz, keserű élet várt, mivel Lorgannak különös él­ vezetet szerzett, hogy mint a korábbi urak rokonával, csak annál kegyetlenebbül bánjon vele; elhatározta, hogy ha csak lehet, megtöri H a d o r Házának büszkesé­ gét. Tuor azonban tudta, mi a bölcsesség; éber türelemmel viselt el minden fáj­ dalmat és megaláztatást. Ezért aztán sorsa idővel könnyebb lett, és legalább 20

nem éheztették, mint Lorgan s z á m o s más boldogtalan rabszolgáját. Tuor ugyan­ is erős volt és ügyes kezű, Lorgan pedig j ó l táplálta igavonó barmait, legalábbis amíg fiatalok és m u n k a k é p e s e k voltak. H á r o m é v i szolgaság után Tuor végre úgy látta, van m ó d a szökésre. I m m á r csaknem teljes férfi-magasságát elérte, nagyobbra nőtt és gyorsabb is volt bár­ melyik keletlakónál; és a m i k o r egy ízben m á s rabszolgákkal együtt erdei mun­ kára küldték, hirtelen az ő r ö k r e támadt, b á r d d a l levágta őket, és a hegyekbe menekült. A keletlakók kutyákkal vadásztak rá, de hasztalan, m e r t T u o r Lorgan házának csaknem valamennyi kutyájával jó barátságban volt; ha vala­ melyik állat utolérte, farkcsóválva hozzá törleszkedett, majd vezényszavára nyomban hazarohant. így jutott végül vissza Tuor az androthi barlangokhoz, és ettől fogva egyedül élte z o r d remeteéletét. Négy éven át volt számkivetett ősei or­ szágában, és nevét rettegés övezte, m e r t sokat kalandozott, és ha keletlakókkal találkozott, számosat megölt közülük. A keletlakók e k k o r busás vérdíjat tűztek ki a fejére, de rejtekhelyéig m é g nagyobb csapattal s e m m e r é s z k e d t e k , m e r t fél­ tek a tündenéptől, és nagy ívben elkerülték a valaha lakóhelyükül szolgáló bar­ langokat. Mindamellett Tuort e kalandozásokban n e m a bosszúvágy vezérelte; ő egyre csak a N o l d á k Kapuját kereste, amelyről Annael beszélt neki. De m e r t nem tudta, m e r r e keresse, nem is talált rá, és a hegyek között rekedt néhány tünde m é g csak hírét sem hallotta a Kapunak. Tuor nagyon is tisztában volt vele, hogy hiába tart ki m é g mellette a szeren­ cse, a törvényen kívül helyezett e m b e r napjai m e g vannak számlálva: előbbutóbb elfogynak, és semmilyen reménnyel n e m kecsegtetnek. A h h o z s e m volt kedve, hogy ö r ö k i d ő k r e v a d e m b e r k é n t tengődjön, fedél nélkül, a hegyek között, és szíve is nagy tettek véghezvitelére ösztökélte. Úgy mondják, ebben U l m o ha­ talma nyilvánult meg. Ő ugyanis értesült mindenről, ami Beleriandban történt; minden folyó, amely K ö z é p f ö l d é r ő l a Nagy Tenger felé tartott, híreket hozott ne­ ki és híreket is vitt tőle; emellett továbbra is jó barátságban m a r a d t Círdannal és a Sirion torkolatának hajóácsaival. 1 Ez idő tájt éppen U l m ó n a k volt legin­ kább szívügye H a d o r Házának sorsa, mert szíve legmélyén nagy szerepet szánt nekik a Száműzöttek megsegítését célzó terveiben; ismeretes volt előtte Tuor sa­ nyarú sorsa is, mivel Annaelnek és népe s z á m o s tagjának valóban sikerült el­ menekülnie Dor-lóminból, és nagy sokára eljutottak a távoli délen élő Círdanhoz, a Hajóácshoz is. így esett aztán, hogy egy év eleji napon ( h u s z o n h á r o m évvel a Nirnaeth után) Tuor ott ült egy forrásnál, amely a lakhelyéül szolgáló barlang bejáratának kö­ zelében csordogált, és nyugat felé nézett, ahol a felhők között éppen a k k o r ha­ nyatlott le a nap. És e k k o r szívében egyszer csak megfogant a gondolat, hogy nem vár tovább, hanem azon nyomban útnak indul. - Elhagyom i m m á r kipusztult nemzetségem vidékét - kiáltotta -, és elindu­ lok végzetem nyomában! De m e r r e forduljak? Hiszen oly régóta k e r e s e m a Ka­ put, és nem leltem sehol. Felemelte hárfáját, amelyet oly tetszetősen pengetett, hogy soha n e m vált m e g tőle, és n e m törődve azzal, hogy a pusztában felcsendülő magányos hang ve­ szélyt hozhat rá, egy északi tündedalt énekelt, amely a lélek bátorítására szol­ gált. S ahogyan énekelt, a lába előtt csordogáló forrás egyszer csak hatalmasra és tajtékosra duzzadt, kiöntött m e d r é b ő l , s egy kis patak éppen az ifjú előtt el­ terülő sziklás hegyoldalon indult m e g zubogva lefelé. Tuor ezt j e l k é n t értelmez21

te, és tüstént felpattant, hogy kövesse a patak útját. így jutott le M i t h r i m magas hegyeiről az észak felé nyúló dor-lómini síkságra, és elindult nyugat felé az egy­ re szélesedő víz mentén. H á r o m nap múlva aztán megpillanthatta nyugaton az E r e d L ó m i n , a Visszhanghegység hosszú, szürke vonulatát, amely ezen a vidé­ ken észak-déli irányban húzódva zárta el a távoli nyugati partvidéket. Akár­ mennyit v á n d o r o l t is Tuor, e d d i g a hegyláncig m é g egyszer sem jutott el. A h o g y közeledett a hegyekhez, a talaj ismét sziklás és egyenetlen lett, majd n e m s o k á r a e m e l k e d n i kezdett, a folyó pedig repedezett m e d e r b e n folytatta út­ ját. Ekkor, vándorlása h a r m a d i k napján, az alkonyi félhomályban Tuor egyszer csak egy sziklafalhoz ért, amelyben nagy, boltívszerű nyílás tátongott; a folyó pe­ dig betört ezen a nyíláson, és eltűnt s z e m elől. - így hát rászedett a remény! - fakadt ki csüggedten Tuor. - A jel, amelyet a hegyekben kaptam, csak arra volt j ó , hogy sötét zsákutcába csaljon ellenségeim földjének kellős k ö z e p é n . R e m é n y é t vesztve ült le a folyó m e r e d e k partját szegélyező sziklák közé, hogy ő r k ö d v e virrassza át a keservesen hideg éjszakát, m e r t m é g csak Sulimé hava volt, itt, a m e s s z e északon híre s e m volt a tavasznak, és kelet felől csípős szél fújt. Am a m i k o r M i t h r i m távoli k ö d é n haloványan átderengett a felkelő nap, Tuor hangokat hallott, és a m i k o r lenézett, legnagyobb meglepetésére két tündét látott, amint átgázolnak a sekély vízen, majd felkapaszkodnak a partba vájt lépcsőfo­ k o k o n . Tuor e k k o r felállt, és odakiáltott nekik. A tündék nyomban kirántották fénylő kardjukat, és felé rontottak. Tuor csak m o s t látta, hogy szürke köpenyük alatt páncélt viselnek, és egyre inkább elámult, m e r t s z ő k é b b e k voltak, és vilá­ gos s z e m ü k miatt sokkal elevenebbnek látszottak, mint m i n d a z o k a tündék, akiket eddig megismert. Tuor teljes hosszában kiegyenesedett, úgy várta őket, de mihelyt a tündék látták, hogy nincs nála fegyver, egyedül van, és tünde nyel­ ven k ö s z ö n t i őket, visszadugták hüvelyébe kardjukat, és udvariasan viszonozták köszöntését. - G e l m i n és A r m i n a s a nevünk - m o n d t a egyikük -, s Finarfin népéhez tarto­ zunk. És te n e m a m a a d á n o k egyike vagy, akik egykor, a Nirnaeth előtt e földe­ ken éltek? Sőt, én azt m o n d a n á m , H a d o r és Húrin fajtájához tartozol; aranyszín hajad az ő r o k o n u k n a k mutat. T u o r pedig így felelt: - Igen, Tuor vagyok, fia Huornak, aki G a l d o r fia, az pedig H a d o r fia volt; de m o s t végre el a k a r o m hagyni ezt a földet, ahol r o k o n o k nélkül, számkivetettként élek. - N o s , ha valóban menekülni akarsz, és a déli k i k ö t ő k felé törekszel - m o n d ­ ta G e l m i r -, úgy lábad m á r i s a jó útra vezérelt. - M a g a m is így sejtettem - szólt Tuor -, m e r t a hegyek között hirtelen feltört forrás útját követtem, m í g csak az ebbe a csalárd folyóba n e m torkollt. Az út a sötétbe veszett, én pedig n e m t u d o m , m o s t m e r r e forduljak. - A sötétség néha a fény felé vezet - m o n d t a Gelmir. - Mégis az ember, amíg teheti, inkább jár napsütötte úton - vélekedett Tuor. - De ha valóban Finarfin népéhez tartoztok, mondjátok meg, ha tudjátok, hol le­ l e m m e g a N o l d á k Kapuját. Régóta keresem; amióta csak nevelőapám, a szür­ ketündék közül való Annael beszélt róla. E k k o r a tündék elnevették magukat, és így szóltak: 22

- N e m kell tovább keresned, mert mi magunk is épp m o s t jöttünk át azon a Kapun. íme itt áll előtted! - És rámutattak a boltívszerű nyílásra, amely elnyel­ te a folyót. - Jöjj hát! A sötétségen átjutsz majd ki a fényre. Mi útnak indítunk, de messzire nem kísérhetünk, mert sürgős megbízással küldtek vissza bennün­ ket arra a vidékre, ahonnan elmenekültünk. - De ne aggódj - folytatta G e l m i r -, h o m l o k o d r a súlyos végzet van írva, amely messzire vezérel majd e tájékról, s valami azt súgja, m é g K ö z é p f ö l d é r ő l is. Tuor lement hát a noldák nyomában a lépcsőn, és belegázolt a hideg vízbe, mígnem m i n d h á r m u k a t elnyelte a kőboltozat alatti sötétség. E k k o r G e l m i r elő­ vett egy lámpást, azt a fajtát, amelyről a noldák híresek voltak. E z e k a lámpá­ sok reges rég Valinorban készültek, és sem szél, s e m víz el n e m olthatta őket, ha pedig fedelüket levették, egy fehér kristályba zárt lángból tiszta, k é k fényt sugároztak. 2 A m i k o r G e l m i r magasba emelte a lámpást, Tuor meglátta fényénél, hogy a folyó hirtelen, egy sima lejtőn lezúdulva valami nagy alagútba ö m l i k , de sziklás m e d r e mentén hosszú l é p c s ő s o r o k vezetnek lefelé a vaksötétbe, ahová már n e m hatol el a lámpás fénysugara. A zuhatag aljához érve nagy sziklakupola alatt találták magukat. A folyó in­ nen ismét m e r e d e k vízesésként száguldott tova, robaját visszaverték a boltíves falak, aztán újabb boltív alatt újabb alagútba sietett. A vízesésnél a két nolda megállt, és elbúcsúzott Tuortól. - Innen vissza kell fordulnunk, hogy a magunk dolgára siessünk - szólt Gel­ mir -, mert Beleriandban nagy v e s z e d e l e m készül. - Tehát ütött az óra, melyben Türgon végre cselekedni fog? - kérdezte Tuor. A tündék csodálkozva néztek rá. - Ez a d o l o g n e m az e m b e r e k fiaira tartozik, h a n e m a n o l d á k r a - jelentette ki A r m i n a s . - Mit tudsz te Túrgonról? - Keveset - m o n d t a Tuor -, legfeljebb csak azt, hogy a p á m segítségével mene­ kült m e g a Nirnaethből, és hogy a noldák reménysége az ő titkos erődjében la­ kozik. Mégis, hogy miért, m a g a m sem t u d o m , de neve felkavarja szívem, és minduntalan az ajkamra tolul. És azt is tudom, hogy szívem szerint őt keres­ ném m e g ahelyett, hogy itt tapogatózzam a rettegés sötét útján. Hacsak n e m ép­ pen ez a titkos út vezet el lakhelyéhez... - Ki mondhatja azt m e g ? - felelte a tünde. - Hiszen amint Turgon lakhelyét ti­ tok fedi, éppoly titkosak az oda vezető utak is. Mit s e m tudok róluk, holott ma­ gam is hosszú időn át kutattam utánuk. De ha i s m e r n é m őket, a k k o r s e m tár­ nám fel titkukat sem előtted, s e m m á s emberfia előtt. Gelmir azonban így szólt: - Én úgy hallottam, hogy nemzetséged kegyben áll a Vizek Uránál, és ha ő azt akarja, hogy eljuss Turgonhoz, akkor odatalálsz, b á r m e r r e is fordulj. A d d i g is kövesd az utat, amelyhez a víz nyomában jutottál el a hegyek közül, és ne félj semmitől! N e m sokáig kell sötétben v á n d o r o l n o d . Búcsúzzunk hát. És ne hidd, hogy találkozásunk a véletlen műve volt, mert a Mélyben L a k o z ó n a k m é g min­ dig nagy hatalma van e vidék fölött. Anar kaluua tielyanna!3 E szavakkal a noldák megfordultak, és felhágtak a hosszú lépcsőn; T u o r azonban nem mozdult, amíg csak el n e m enyészett a lámpás fénye, és ő ott állt egymagában az éjnél is mélyebb sötétségben, a vízesés robaját hallgatva. E k k o r összeszedte bátorságát, és bal kezével a sziklafalat fogva tapogatózott előre, kez­ detben csak lassan, aztán, hogy megszokta a sötétséget, és n e m ütközött sem­ milyen akadályba, m á r egyre gyorsabban. Neki úgy rémlett, m á r hosszú i d ő telt 23

el így; fáradt volt, ám m é g s e m akaródzott megpihennie a k o r o m s ö t é t alagútban. E k k o r a távolban valami fényt pillantott meg, s lépteit szaporázva egy magas és keskeny hasadékba jutott. T o v á b b követte a m e g d ő l t falak között a lármás folyó útját, és egyszer csak kiért az aranyló estébe. Egy mély szurdokban volt ugyan­ is, s i m a falak között, s az út egyenesen vitt nyugat felé; a derült égről lehanyat­ ló nap éppen besütött a szurdokba, sárga tűzbe vonva falait, a folyó vize pedig aranylón csillogott, ahogy tajtékosan meg-megtört a s o k fénylő k ö v ö n . Tuor, ahogy folytatta útját a mélyben, eltelt reménnyel és boldogsággal. A déli fal alatt hosszú, keskeny parti sáv húzódott; m o s t m á r ezen lépkedhetett. Ami­ k o r aztán leszállt az éj, és a mellette láthatatlanul elzúgó folyón csak a magas­ ban lebegő csillagok t ü k ö r k é p e villódzott sötét keretben, végre megpihent és el­ aludt; m e r t biztonságban érezte magát e víz mellett, amelyben U l m o hatalma áramlik. A m i k o r megvirradt, sietség nélkül folytatta útját. Háta mögött felkelt a nap, és s z e m e előtt bukott le; és ott, ahol a folyó sziklatömbök között kanyarogva tajté­ k o s habot vert, vagy m e r e d e k e n zúdult alá, reggel és este szivárvány kígyózott át a vízen. E z é r t adta Tuor a s z u r d o k n a k a Cirith Ninniach, vagyis Szivárványszur­ d o k nevet. így v á n d o r o l t Tuor sietség nélkül h á r o m napon át. Ivott a hideg vízből, de táp­ lálékot n e m kívánt, noha a v í z b e n aranyosan-ezüstösen csillogott a s o k hal, vagy olyan színekben p o m p á z o t t , mint a szétfröccsenő permetet átfonó szivárvány. A negyedik napon a s z u r d o k kiszélesedett, falai pedig alacsonyabbak és egyenet­ lenebbek lettek, a folyó azonban kimélyült, és sodrása is erősödött, mert kétfe­ lől magas hegyek sorakoztak, és a lejtőkön lezúduló vízesések egymás után on­ tották a vizet a Cirith Ninniachba. Tuor leült, és hosszan elnézte az örvénylő fo­ lyót, hallgatta végtelen morajlását, míg csak ismét le n e m szállt az éj. A csillagok hidegen és fehéren fénylettek fölötte a sötét égi pályán. E k k o r pengetni kezdte hárfája húrjait, és hangját is kieresztette; az énekszó és a hárfa édes rezgése el­ vált a folyó zúgásától, m e g s o k s z o r o z ó d v a verődött vissza a kövekről, és tovább csengett az éjbe borult hegyek között, m í g n e m az egész kihalt táj megtelt zené­ vel a csillagok alatt. M e r t Tuor, noha n e m tudott róla, i m m á r a Drengist-öböl kö­ zelében, a l a m m o t h i Visszhanghegységben járt. Valaha ebben az öbölben kötött ki Féanor, és mielőtt felkelt a hold, seregének hangjai hatalmas üvöltéssé duz­ zadva visszhangoztak végig az északi partokon. 4 Tuor szíve megtelt ámulattal. Elhallgatott, és a zene lassan kihunyt a hegyek között - csend lett. E k k o r a némaságba valahonnan a levegőből különös kiáltás hasított; Tuor n e m tudta, miféle állattól eredhet. H o l azt mondta: - Tündérhang ez -, hol azt: - N e m , m é g s e m , valami a p r ó állat jajong a pusztán -, majd amikor ismét felhangzott a kiáltás, így szólt: - Az sem; valamilyen ismeretlen éjjeli ma­ dár rikolt. - A hang panaszosnak tűnt, Tuor mégis szívesen hallgatta, és a nyo­ m á b a akart szegődni, m e r t a hang őt hívta, csak azt n e m tudhatta, hová. M á s n a p reggel ismét megszólalt a feje fölött a hang, és a m i k o r felnézett, há­ r o m nagy, fehér m a d a r a t látott, amint a nyugati szél ellenében szállnak végig a s z u r d o k o n ; erős szárnyuk ragyogott a felfelé kúszó nap fényében, és a m i k o r el­ repültek Tuor feje fölött, felsivítottak. így pillantotta m e g Tuor első ízben a nagy testű sirályokat, amelyek oly kedvesek a telereknek. Tuor felállt, hogy kövesse őket, és hogy j o b b a n megfigyelhesse röptük irányát, felhágott a bal oldali szirt­ re. A m i k o r megállt a tetején, a nyugati szél különös erővel csapott arcába, haja vadul lobogott, Nagyot kortyolt a friss levegőből, és azt mondta: - L á m , ettől 24

megtelik erővel a szívem, mintha hűs bort innék! - A z t azonban n e m tudta, hogy a szél egyenesen a Nagy Tenger felől j ö n . Tuor így hát ismét útra kelt, fürkészve a sirályok útját a magasban. A h o g y ha­ ladt tovább, a s z u r d o k ismét összeszűkült. Az egyre keskenyebb úton lépdelve egyszer csak harsogó robajt hallott, és ahogy lenézett, úgy érezte, valóságos cso­ dát lát: a szűk szorosból vad áramlat tört fel, mintha össze akarná m é r n i ere­ jét a konokul e l ő r e t ö r ő folyóval. Egy hatalmas falra e m l é k e z t e t ő hullám jófor­ mán a szirttetőig csapott fel, tajtékzó habkoronája csak úgy repült a szélben. A folyó meghátrált, és a t o m b o l ó áramlat b ö m b ö l v e söpört végig a szűk s z o r o s o n , egykettőre maga alá temetve az utat az elsodort s z i k l a t ö m b ö k m e n n y d ö r g ő ro­ baja közepette. Tüor életét tehát a tengeri m a d a r a k rikoltása mentette m e g a feltámadó da­ gálytól, amely ebben az évszakban, és a tenger felől fújó e r ő s szél miatt különö­ sen erős volt. Tüort megdöbbentette az ismeretlen eredetű víz tombolása, így hát irányt változtatott, és dél felé folytatta útját. Ezért n e m jutott ki a Drengistöböl hosszú partszakaszára, hanem m é g néhány napon át v á n d o r o l t a kopár, sziklás vidéken, amelyen újra m e g újra végigsöpört a tenger felől t á m a d ó nyu­ gati szél, és fű, bozót, m i n d e n , ami csak kihajtott ezen a tájon, keletnek dőlt ere­ jétől, így lépte át Tuor Nevrastnak, Turgon egykori lakhelyének határát, és egy­ szer csak - számára m e r ő b e n váratlanul, mivelhogy a látóhatárt lezáró sziklák magasabbak voltak a mögöttük h ú z ó d ó lejtőknél -, kijutott K ö z é p f ö l d e sötét szegélyéhez, és megpillantotta a Nagy Tengert, a Parttalan Belegaert. A nap ép­ pen hatalmas tűzrakásként szállt le a világ p e r e m é n túl, és Tuor karját kitárva, szívében erős vágyakozással állt magányosan e szirten. Úgy mondják, az embe­ rek közül ő ért ki elsőnek a Nagy Tengerhez, és az eldákon kívül senki nála mé­ lyebben n e m élte át a sóvárgást, amelyet ez a látvány ébreszt. Tüor hosszú napokig időzött Nevrastban; j ó l érezte itt magát, m e r t ez a tengermenti vidék, amelyet északról és keletről is hegyek zárnak el, szelídebb és barátságosabb volt a hithlumi síkságnál. Tüor m á r megszokta, hogy magá­ nyosan éljen, mint vadász a pusztában, és élelemben s e m szenvedett hiányt, mert Nevrastban m á r szorgosan tette dolgát a tavasz, a levegő pedig madárzsi­ vajjal volt teli; egyaránt hallatták hangjukat azok a madarak, amelyek nagy so­ kaságban éltek a partokon, és azok, amelyek a lapály közepén, a linaeweni m o ­ csarakban nyüzsögtek. Ám e m b e r i vagy tündehang ez időben n e m hallatszott a magányos tájban. Tüor elérte a Linaewen, a Madártó szélét, de a vízhez n e m férhetett, m e r t kö­ rös-körül széles ingovány és úttalan nádrengeteg választotta el tőle, így hát ha­ marosan fogta magát és visszament a tengerpartra; vonzotta a tenger, és n e m akart sokáig időzni olyan helyen, ahová a hullámok moraja n e m hatol el. És itt, a partvidéken talált rá Tüor először a hajdanvolt noldák nyomaira. A Drengisttől délre magasodó, tenger-szabdalta szirtek között sok keskeny, védett kis ö b ö l húzódott meg, a feketén fénylő sziklák között h o m o k o s part fehérlett, és Tuor felfedezte, hogy ezekhez a helyekhez s z á m o s kőbe vájt, kanyargós lépcső vezet le. A víz szélénél pedig nagy s z i k l a t ö m b ö k b ő l épített, elpusztult hajóállásokat lá­ tott: itt horgonyoztak valaha a tündék hajói. Az ilyen helyeken Tüor hosszan el­ időzött, nézte az ö r ö k k ö n változó tengert. így kaptatott a lassú év tavaszból a nyárba, Beleriandban mélyült a sötétség, és közeledett N a r g o t h r o n d végzetének ősze. 25

A madarak, úgy lehet, m á r m e s s z i r ő l meglátták az eljövendő könyörtelen 5 telet, m e r t az évről évre délre k ö l t ö z ő k m á r korán induláshoz gyülekeztek, má­ s o k pedig, amelyek egyéb években m e g m a r a d t a k északon, m o s t fészküket el­ hagyva Nevrastba repültek. Egy napon Tüor, a tengerparton üldögélve, erős, ja­ j o n g ó szárnysuhogást hallott, és a m i k o r felnézett, hét fehér hattyút látott, amint gyors ékben szállnak dél felé. Ám a m i k o r Tüor fölé értek, hirtelen megfordultak és leereszkedtek, nagy csobbanással verve fel a vizet m a g u k körül. Tüor látott m á r hattyúkat M i t h r i m szürke tavain, és szerette őket, már csak azért is, m e r t Annaelnek s a népnek, amely őt felnevelte, a hattyú volt a totemállata. Fel is állt a m a d a r a k köszöntésére, feléjük kiáltott, és elámult, m e r t na­ gyobbak és méltóságteljesebbek voltak mindazoknál, amelyeket addig ismert. A hattyúk azonban szárnyukkal verdesve nyersen sivítottak, mintha neheztelné­ nek rá, és el akarnák űzni a partról, majd lármásan ismét a magasba emelked­ tek, és elszálltak a feje fölött úgy, hogy szárnyuk suhogása süvöltő szélként csa­ pott Tuor arcába. Végül széles körben megfordultak, felemelkedtek a magasba, és továbbszálltak dél felé. Tüor e k k o r fennhangon azt kiáltotta: - í m e az újabb jel, hogy n e m késlekedhetem itt tovább! - A z o n nyomban fel­ k a p a s z k o d o t t a szirttetőre, és onnan m é g egyszer megpillantotta a magasban ke­ ringő hattyúkat, ám a m i k o r délnek fordult ő is, hogy kövesse őket, a z o k sebe­ sen tovaszálltak, és eltűntek s z e m e elől. Tüor hét teljes napon át v á n d o r o l t dél felé a part mentén. Virradatkor nap mint nap a feje fölött suhogó szárnyak ébresztették, de mihelyt elindult a hatytyúk után, a z o k tovaszálltak. A h o g y folytatta útját, a hatalmas sziklák lassan m i n d alacsonyabbak lettek, tetejüket dús fű és virágok borították, kelet felől pe­ dig e r d ő k látszottak, amelyek lombja az év fogyatkozásával m á r sárgába hajlott. Tüor előtt azonban egyre k ö z e l e d ő magas hegylánc zárta el az utat. A vonulat nyugaton hatalmas hegyben végződött; a tengerbe nyúló széles z ö l d hegyfok fö­ lött mintha égbe s z ö k ő , sötét felhők koszorúzta torony nyugodott volna erős vállakon. E fakó hegyek valójában az E r e d Wethrinnek, az Árnyékhegységnek, Beleriand északi határsövényének nyugati nyúlványai voltak, az utolsó, hatalmas hegy pe­ dig, a Táras, egész Beleriand legnyugatibb magaslata; csúcsát m á r mérföldekről is elsőnek pillantotta m e g a halandó partok felé k ö z e l e d ő tengerész. A régmúlt n a p o k b a n e hegy hosszú lejtői alatt lakott Türgon, a s o k t e r m ű Vinyamarban, a legrégibb kőépítményben, amelyet a noldák száműzetésük földjén emeltek. Ott állt m é g m o s t is, elhagyatva, de dacolva az idővel, k i e m e l k e d v e a tengerre néző széles k o p á r k á n y o k r ó l . Az évek n e m rendítették meg, és Morgoth szolgái is el­ mentek mellette, csak a szél, az eső és a fagy roncsolta, falainak fedőkövein és a tetőzet j ó k o r a zsindelyein pedig kihajtott a zöldesszürke növényzet, amely, a sós levegőnek hála, m é g a m e d d ő kő repedéseiben is buján virult. Tuor rátalált egy rég elveszett út maradványaira, és így haladt tovább z ö l d d o m b o k és m e g d ő l t k ö v e k között, m í g n e m napnyugta felé elérte az ősi csarno­ kot és magas, szélfútta udvarait. S e m m i l y e n vész árnyéka n e m borult e helyre, őt m é g i s áhítatos b o r z o n g á s fogta el, ahogy felidézte azokat, akik valaha itt él­ tek, és aztán elköltöztek, ki tudja, hová; a tengeren túlról, m e s s z i r ő l jött büszke népet, amely n e m ismerte a halált, mégis balvégzetre volt kárhoztatva. Tüor 26

megfordult és kinézett, m i n t előtte ők is annyiszor, a tengerre, amely nyugtala­ nul villódzott, a m e d d i g csak a s z e m ellátott. Aztán visszafordult, és meglátta a hattyúkat, amelyek a legmagasabb k ő p á r k á n y o n telepedtek meg, a csarnok nyu­ gati kapuja előtt; úgy verdestek szárnyukkal, mintha arra buzdítanák: lépjen be. Tuor felhágott a széles lépcsőfokokon, amelyeket félig elfedett a burjánzó istác és kakukkszegfű, áthaladt a hatalmas s z e m ö l d ö k f a alatt, és belépett Turgon házának homályába, m í g végül egy magas o s z l o p o k tartotta csarnokba ért. Ha már kívülről is nagynak tűnt, mily csodásnak és hatalmasnak látta m o s t Tüor belülről! Olyan áhítat fogta el, hogy m é g visszhangot s e m akart verni az üres falak közt. Mert n e m volt itt s e m m i , csak egy emelvényen álló magas szék a terem keleti végében, és Tüor, amilyen nesztelenül csak tudott, megindult fe­ lé, de léptei mégis úgy koppantak a kövezett padlón, mintha a végzet közeled­ ne, és a visszhang ott nyargalt előtte az o s z l o p o k közében. Ahogy ott állt a homályban az egyetlen t ö m b b ő l kifaragott, különös j e l e k k e l telerótt, hatalmas szék előtt, a lebukó nap éppen egy szintbe ért a nyugati o r o m ­ zat alatti magas ablakkal; a Tüor előtt h ú z ó d ó falba hirtelen fénykéve csapott, és úgy szikrázott, mintha csiszolt fémet ért volna. Tüor ámulva látta, hogy a trón mögött a falra pajzs, páncéling, sisak és hosszú, hüvelyébe dugott k a r d van füg­ gesztve. A páncéling úgy ragyogott, mintha színtiszta ezüstből kovácsolták vol­ na, s a napsugár arany szikrákkal szőtte át. A pajzs formája azonban szokatlan volt Tüor szemének: hosszú volt és hegyes, k é k mezejének k ö z e p é b e p e d i g jel­ vényként fehér hattyúszárnyat vertek. Tüor e k k o r megszólalt, és hangja kihívás­ ként verődött vissza a mennyezetről: - Ezennel m a g a m h o z v e s z e m e fegyvere­ ket, s velük - b á r m i légyen is - a végzetet, amelyet h o r d o z n a k . 6 - L e e m e l t e a fal­ ról a pajzsot, s az könnyebbnek és kezelhetőbbnek bizonyult, m i n t sejthette vol­ na; úgy tetszett, fából faragták, de a mesteri tudású tünde k o v á c s o k erős, még­ is hártya vékonyságú f é m l e m e z e k k e l borították; ezért is menekült m e g a szútól és az időjárás viszontagságaitól. Ezután Tüor magára öltötte a páncélinget, fejére illesztette a sisakot, és dere­ kára övezte a kardot; a hüvely és a szíj fekete volt, ezüst k a p c s o k díszítették. E k k é p p felvértezve kilépett Türgon csarnokából, és ott állt a Táras magas fenn­ síkján a nap v ö r ö s fényében. Senki s e m láthatta őt, ahogy ezüstben-aranyban tündökölve nyugat felé nézett, és ő maga sem tudhatta, hogy ezen az órán ha­ sonlatossá vált a Nyugat Hatalmasaihoz, s méltóvá, hogy a Tengeren túl élő E m ­ berek Királyai között királyok apja legyen, amint azt végzete valóban rendelte; 7 mégis, e fegyverek birtokában Huor fia, Tuor nagy változáson m e n t át, és szíve hatalmasan m e g i z m o s o d o t t . És ahogy m o s t a t e r e m b ő l kijövet lefelé lépdelt, a hattyúk bókoltak neki, és m i n d kitéptek szárnyukból egy-egy nagy tollat, hogy felé kínálják, kinyújtóztatva hosszú nyakukat a k ö v ö n Tüor lába előtt. T ü o r el­ fogadta a hét tollat, és sisakja csúcsára tűzte; a hattyúk pedig felkerekedtek, és a nap kihunyó fényében észak felé szálltak; Tüor többé n e m látta őket viszont. Tüort m o s t ismét a tenger felé húzta a lába; lement hát egy hosszú lépcsőn a Taras-ness északi oldalán elterülő széles partszakaszra. Ú t k ö z b e n látta, ahogy a nap belevész egy, a sötétülő tenger p e r e m é b ő l kiterebélyesedő nagy, fekete fel­ hőbe, és olyan zúgás-morajlás hallatszott, mintha vihar közelegne. Tüor ott állt a parton; a nap füstölgő tűzként izzott a fenyegető ég fala mögött, és Tüor felfe­ dezte, hogy a távolban hatalmas hullám k e r e k e d i k és gördül a part felé. Őt azonban úgy rabul ejtette az ámulat, hogy n e m mozdult, az árnyékos ködpárá­ ba burkolózott hullám pedig csak jött-jött felé. A m i k o r m á r m a j d n e m partot ért, 27

egyszer csak összekunkorodott, megtört, és hosszú, tajtékos csápokban zúdult előre - de ott, ahol megtört, a készülő viharban sötéten magasodott fel egy ele­ ven és fenséges alak. Tüor hódolattal hajolt m e g előtte, m e r t azt gyanította, nagy hatalmú királlyal áll s z e m b e n . A jelenés magas, ezüstös koronát viselt, amely alól úgy hullott alá hosszú haja, mint az alkonyban meg-megcsillanó tajték, és ahogy hátravetette a testén k ö d k é n t lebegő szürke köpenyt, i m h o l ! - alatta tündöklő ruhát viselt, amely oly szorosan simult rá, mint halra a pikkely, és m é l y z ö l d ujjast, amely úgy villódzott-szikrázott, mint a tenger vize, ahogy viselője lassan, nagy lépésekkel közeledett a parthoz. E k k é p p e n mutatkozott m e g Vinyamar alatt Huor fia, Tuor előtt a Mélységben L a k o z ó , akit a noldák U l m ó n a k , a Vizek Urának neveznek. N e m jött ki egészen a partig, hanem térdig m é g a sötétlő vízben állva szólott Tüorhoz, és látva tekintete fényességét, hallva a zengő hangot, amely mintha a világ legmélyéről fakadt volna fel, Tuor megrettent, és levetette magát a homokra. - Állj fel, Tuor, Huor fia! - szólt U l m o . - Á m b á r hosszú ideje hasztalan szó­ longatlak már, és a m i k o r végre útra keltél, a k k o r is elfecsérelted az időt, mégse félj haragomtól. Bizony tavasszal kellett volna megjelenned e helyen, m o s t pedig m á r k ö z e l e g az alattomos tél az Ellenség földjei felől. Meg kell tanulnod, hogy gyorsabb légy, és a kellemes útról, melyet s z á m o d r a készítettem, i m m á r le kell m o n d a n o d . M e r t tanácsom n e m fogadták meg; 8 Sirion völgye felé nagy veszély l o p a k o d i k , és m á r i s ellenséges had nyomult k ö z é d s úticélod közé. - Mi hát az én úticélom? - kérdezte Tuor. - A z , amely felé szíved m i n d i g is tört: hogy megtaláld furgont, és megláthasd a Rejtett Várost - válaszolta U l m o . - Hiszen azért kaptad ezt az öltözéket, hogy h í r n ö k ö m légy, és fegyvereidet is m á r rég neked szántam. Most azonban titkon, v e s z e d e l m e k között kell eljutnod a célig. B u r k o l ó z z hát e köpenybe, és le ne d o b d magadról, amíg utad végére n e m értél. T u o r n a k úgy rémlett, mintha U l m o széthúzná magán a szürke köpenyt, s az egyik libegő szárnyát felé hajítaná; és amint a k e l m e ráhullott, bő köpennyé vált, amelybe tetőtől talpig beburkolózhatott. - így haladsz mostantól az én á r n y é k o m b a burkolva - szólt U l m o . - De ne késlekedj tovább, m e r t Anar földjén és M e l k o r tüzében m á r n e m fog megvéde­ ni. Vállalod-e a küldetést, melyet r á d b í z o k ? - V á l l a l o m , u r a m - felelte Tuor. - Úgy szádba a d o m , amit majd Turgonnak m o n d a n o d kell - szólt U l m o . - De először hallgasd meg, amit tudnod kell, és aminek java részét m é g n e m hallot­ ta m á s ember, sőt m é g az a d á n o k leghatalmasabbja sem. - És U l m o beszélt Tu­ ornak Valinorról és Valinor homályba borultárói, beszélt a noldák száműzetésé­ ről, M a n d o s ítéletéről és az Áldott B i r o d a l o m elrejtéséről. - De ne feledd m o n d t a -, a S o r s n a k (ahogy a F ö l d G y e r m e k e i n e v e z i k ) m i n d i g találni rést a páncélján, a Végzet falain is van repedés, egészen a kiteljesedésig, amit ti Vég­ nek neveztek. E k k é p p e n mindaddig, amíg én kitartok melletted, m i n d i g lesz egy titkos hang, amely n e m e t m o n d , és kigyúl a fény ott, ahol a sötétség e napjaiban d a c o l o k fivéreimnek, a Nyugat Urainak akaratával; mégis ez körükben az én ki­ jelölt s z e r e p e m , amelyre m é g a Világ teremtése előtt rendeltettem. Am a Végzet erős, és az ellenség árnyéka hosszabbodik, én pedig addig zsugorodtam, hogy K ö z é p f ö l d é n i m m á r n e m vagyok több titkos suttogásnál. A nyugatra tartó vizek elapadnak, forrásukba m é r e g szivárgott, és hatalmam kiszorul e földekről, mert M e l k o r akaratából tündék és e m b e r e k már n e m látnak engem, és süketek sza28

vámra. Most M a n d o s Átka száguld a beteljesülés felé, odavész majd m i n d a z , amit a noldák alkottak, és ö s s z e o m l i k a remény, amelyet dédelgetnek. M á r csak az utolsó reménység maradt m e g számukra, az, melyet n e m kerestek és n e m maguk teremtettek; ez a reménység pedig benned van, m e r t én így akartam. - A k k o r hát hiába r e m é n y k e d n e k m é g az eldák: Turgon m é g s e m kel fel M o r goth ellen? - kérdezte Tuor. - És ha én m o s t rátalálok Turgonra, mi a szándé­ kod velem, uram? Mert bármennyire óhajtom is követni a p á m példáját, bármi­ lyen készségesen állnék e király mellé ínsége idején, m i r e m e g y velem, egy szál halandóval annyi nemes és hős lelkű nyugati tündenép k ö z ö t t ? - Ha én kiválasztottalak, Huor fia, Tuor, a k k o r ne hidd, hogy n e m állhatsz helyt egyetlen puszta karddal is. Mert a tündék az i d ő k hosszabbodásával s e m feledik soha az adánok bátorságát, és ámulva g o n d o l n a k majd rá, mily könnyű kézzel dobták oda az életet, amelyből e földön oly kevés jutott nekik. Ám n e m csupán bátorságod miatt esett rád a választásom, azt a k a r o m , hogy olyan re­ ményt vigyél a világnak, amelyet magad fel sem ismerhetsz, olyan világosságot, amely átfúrja a sötétet. M i k ö z b e n U l m o így beszélt, a vihar moraja üvöltéssé dagadt, e r ő s szél tá­ madt, elfeketült az ég, és a Vizek Urának köpenye repülő felhőként terült szét. - Indulj hát - szólt U l m o -, m e r t ha késlekedsz, felfal a tenger! M e r t Ossé Mandos akaratának engedelmeskedik, és a Végzetnek lévén szolgája, nagy ha­ ragra gerjedt. - Legyen parancsod szerint - m o n d t a Tuor. - De ha k i c s ú s z o m a Végzet mar­ kából, mit kell majd m o n d a n o m f u r g o n n a k ? - Ha majd ott állsz színe előtt, a szavak maguktól f o r m á l ó d n a k ki szellemed­ ben, és úgy szólsz majd, ahogyan én szólanék. Beszélj csak, és ne félj s e m m i t ! Mostantól csak szíved és bátorságod tanácsára hallgass. F o g ó d z k o d j szorosan a köpenyembe, a k k o r n e m érhet baj. E l k ü l d ö m majd h o z z á d Ossé haragjának egyik áldozatát, hogy vezéreljen: az utolsó tengerészt az utolsó hajóról, amely a Csillag feljöveteléig a messzi Nyugat felé tart. Es m o s t indulj vissza a szárazföld felé! E k k o r megdördült az ég, a tenger fölött villám cikázott át, és U l m o úgy állt a hullámok között, mint lángnyelveket lövellő ezüst torony. Tuor p e d i g belehar­ sogta a szélbe: - Megyek, uram - habár a szívem m o s t már inkább a tengerhez húzna! U l m o e k k o r hatalmas kürtöt emelt a magasba, és egyetlen, harsogó hangot fújt rajta; e hanghoz mérve a vihar b ö m b ö l é s e tavat b o r z o l ó szél sóhajának tet­ szett. Tuort, amint meghallotta, úgy ölelte körül, úgy töltötte csordultig ez a hang, hogy úgy érezte, K ö z é p f ö l d e partjai a s e m m i b e enyésznek, és a világ vala­ mennyi vize egyetlen nagy látomásban tárul s z e m e elé, a földeken kanyargó erecskéktől a folyók torkolatáig, az árapály járta partoktól a nyílt tenger legmé­ lyéig. Átlátott a nyugtalanul háborgó Nagy Tenger fénytelen rétegein, ahol a mély­ ben különös lények nyüzsögtek, és az ö r ö k k ö n tartó sötétségben halandó fülnek félelmetes zajok visszhangzottak. A valák gyors pillantásával szántott végig a víz végtelen és mérhetetlen pusztaságán, amint mozdulatlanul terül el Anar tekin­ tete előtt, csillog-villog a tülök formájú H o l d világánál, vagy d ü h ö s h a l m o k b a tornyosul, amelyek megtörnek az Árnyas Szigeteken, 9 m í g n e m a távolban, a lá­ tóhatár legszélén, a m é g számba vehető m é r f ö l d e k e n is túl megpillantott egy he­ gyet, amely az értelmével felfoghatónál is magasabbra nyúlt, elveszve egy csil­ lámló felhőben, s lábát tündöklő hullámok verték. S amint Tuor a fülét hegyez29

te, hogy hallja e messzi hullámok moraját, és kimeresztette szemét, hogy tisz­ tábban lássa a távoli ragyogást, egyszer csak elhalt a hosszan szóló hang, ő pe­ dig ott állt a m e n n y d ö r g ő viharban, és feje fölött sokágú v i l l á m o k szaggatták az eget. U l m o m á r n e m volt sehol, s a háborgó tengeren Ossé vad hullámai törtek Nevrast partjai ellen. Túor m o s t m á r elmenekült a tenger dühe elől, és nagy nehezen ismét felküz­ dötte magát a T á r a s kőpárkányaiig. A szél minduntalan nekisodorta a sziklák­ nak, és térdre nyomta, a m i k o r végre felért. így hát a sötét, üres csarnokban ke­ resett védelmet, és egész éjszaka ott kuporgott Türgon kőszékében. A heves vi­ har m é g az o s z l o p o k a t is megrázta, és Tüornak úgy tetszett, mintha a szélben vad kiáltozás és jajongás visszhangzana. De olyan fáradt volt, hogy időnként mégis el-elszunnyadt, és ilyenkor kusza, zavaros álmokat látott, melyek közül é b r e d é s k o r csak egy m a r a d t m e g emlékezetében: egy szigetet látott álmában, kö­ zepén m e r e d e k heggyel, a nap lebukott a hegy mögé, és az égre árnyékok kúsz­ tak - ám a hegy fölött kápráztató fénnyel ragyogott egyetlen magányos csillag. Miután e b b ő l a látomásból felriadt, Tuor végre mély, nyugodt álomba merült, m e r t a vihar m é g virradat előtt elcsitult, visszahajtva a fellegeket a világ keleti részére. A m i k o r végre felébredt, már szürkésen derengett a hajnal. Tuor felállt a m a g a s székből, és ahogy végiglépdelt a félhomályos csarnokon, látta, hogy a vihar seregnyi tengeri m a d a r a t kergetett be ide. A m i k o r kilépett a szabadba, nyugaton éppen kihunytak az utolsó csillagok is: megjött az új nap. Az éjszaka folyamán a hatalmas hullámok a szárazföldet is elöntötték, tarajuk a szirtek te­ tejéig is felnyúlt; a k ő p á r k á n y o k o n egészen az ajtókig összegyűlt a gizgaz m e g a törött zsindely. Túor lenézett a legalacsonyabb párkányról, és a kövek m e g a partra vetett hínár között egy tündét pillantott meg, amint csuromvizes szürke köpenyében a párkány falának támaszkodva némán üldögél, s a feldúlt parto­ kon túl a h u l l á m o k hosszú vonulataira mereszti szemét. S e m m i sem mozdult, s a mélyből felhatoló hullámverés zaján kívül n e m hallatszott hang. A h o g y Tuor lenézett a mozdulatlan, szürke alakra, hirtelen eszébe jutottak Ul­ mo szavai, és ajkára egy név tolult, amelyet m é g senki sem ejtett ki előtte. - Légy üdvözölve, V o r o n w é ! Vártalak már. 1 0 A tünde megfordult és felpillantott; Tuor tekintete találkozott a tengerszürke s z e m p á r átható tekintetével, és mindjárt tudta: a tünde a noldák n e m e s népéből való. Ám a tünde s z e m e n ö v e k v ő félelemmel és ámulattal telt m e g a magasban fölé tornyosuló alak láttán, akinek árnyékként ráboruló szürke köpenye alól ki­ ragyogott a mellét fedő tünde-páncél. így maradtak néhány pillanatig, ki-ki a m á s i k arcát fürkészte, aztán a tünde felállt, és mélyen meghajolt Tuor lába előtt. - Ki vagy te, u r a m ? - kérdezte. - Hosszú időn át a rideg tengeren vesződtem. M o n d d hát: estek-e nagyszabású dolgok, amióta utoljára szárazföldet jártam? Megdöntötték-e az Á r n y é k o t ? Előjött-e búvóhelyéről a Rejtett N é p ? - A v á l a s z o m : n e m - m o n d t a Tuor. - Az Á r n y é k egyre hosszabb, s a Rejtett N é p tovább rejtőzködik. V o r o n w é hosszan, hallgatagon nézett rá. - De ki vagy te? - kérdezte ismét. - S o k éve már, hogy n é p e m elhagyta ezt a vidéket, és azóta egyikük s e m járt itt. És bár ö l t ö z é k e d r ő l először azt hittem, kö­ zülük való vagy, m o s t látom, hogy tévedtem: az e m b e r e k fajtájához tartozol. - Úgy van - m o n d t a Tuor. - N e m te vagy-e az utolsó tengerész ama utolsó ha­ j ó r ó l , amely C í r d a n kikötőjéből a messzi Nyugatra indult? 30

- Az vagyok - felelte a tünde. - Voronwé vagyok én, A r a n w é fia. De m e g n e m érthetem, honnan ismered nevem és s o r s o m . - Ha ismerem, azért van, mert tegnap este a Vizek Ura szólt v e l e m - válaszol­ ta Tuor -, és azt mondta: m e g m e n t téged Ossé haragjától, és elküld h o z z á m , hogy vezetőm légy. Voronwé e k k o r félelmében és ámulatában így kiáltott: - Te beszéltél Ulmóval, a Hatalmassal? Úgy valóban becses lehet m i n d sze­ mélyed, m i n d végzeted! De hát hová vezesselek, u r a m ? Hiszen bizonyára király vagy te az e m b e r e k között, és sokan lehetnek, akik lesik szavad. - Tévedsz, Voronwé: szökött rabszolga vagyok én - m o n d t a Tuor -, és törvé­ nyen kívül, magányosan v á n d o r l o k egy üres országban. De megbízással küldtek Türgonhoz, a Rejtett Királyhoz. Tudod-e, miféle úton juthatok el h o z z á ? - Sokan vannak e gonosz időkben számkivetettek, akik n e m születtek annak - felelte Voronwé. - É r z e m , hogy j o g szerint nagy úr vagy te az e m b e r e k között. De ha néped legnagyobbja volnál is, akkor sem lenne j o g o d , hogy Turgon után kutass, és fáradozásod hiábavaló lenne. Mert m é g ha elvezetnélek is kapujáig, azon a kapun be n e m léphetnél. - N e m is k é r e m tőled, hogy a kapunál tovább vezess - m o n d t a Tuor. - Ott majd a Végzet összeméri erejét U l m o parancsával. Ha pedig Türgon n e m fogad­ na, úgy küldetésem véget ért, győzött a Végzet. De ami azt illeti, van-e j o g o m Turgon után kutatni, í m e halld: Tuor vagyok én, fia H u o r n a k és r o k o n a Húrin­ nak, e két nevet pedig Turgon el n e m felejtheti; mi több: U l m o parancsára ke­ resem őt. Feledheti-e Turgon, mit m o n d o t t neki egykor a Vizek U r a ? JVefeledd, hogy a noldák végső reménysége a tenger felől jön! M e g m é g ezt is: Ha majd közeleg a veszély, jő valaki Nevrastból, hogyfigyelmeztessen!u Én v a g y o k az, akinek el kell jönnie, és az öltözék, melyet viselek, s z á m o m r a készült. Tuor maga is csodálkozott saját beszédén, mert m i n d e d d i g n e m tudta, mit mondott U l m o Turgonnak, a m i k o r az elhagyta Nevrastot, és a Rejtett N é p e n kí­ vül senki m á s nem ismerte e szavakat. M é g nála is inkább á l m é l k o d o t t hát Vo­ ronwé. Felsóhajtott, elfordult, és kinézett a tengerre. - Ó jaj! - szólt. - Bárcsak soha ne kellett volna visszatérnem. Gyakran fogad­ tam m e g magamnak kinn, a tengeren, hogy ha valaha ismét a szárazföldre ten­ ném a lábam, nyugalomban élnék, távol Észak Árnyékától, Círdan kikötői kö­ rül vagy talán a Nan-tathren szép mezein, ahol édesebb a tavasz a szív sóvárgásánál. De ha vándorlásaim k ö z b e n tovább nőtt a G o n o s z , és n é p e m felé k ö z e l e g a végveszély, akkor köztük a helyem. - Visszafordult Tuor felé. - Elvezetlek a rejtett kapuig - szólt -, mert aki bölcs, az n e m engedheti el füle mellett U l m o ta­ nácsát. - A k k o r hát tanácsa szerint együtt megyünk - m o n d t a Tuor. - De ne csüggedj, Voronwé! Mert a szívem azt jósolja, hogy hosszú utad végén m e s s z i r e kerülsz az Árnyéktól, és reménységed visszatalál a Tengerhez. 1 2 - S szintúgy a tiéd - m o n d t a Voronwé. - Most azonban m e g kell válnunk tő­ le, méghozzá m i e l ő b b . - Igaz - bólintott Tuor. - De hová vezetsz majd, milyen messzire? N e m kelle­ ne-e előbb megfontolnunk, hogyan boldoguljunk a vadonban, s ha az út hosszú, miképp vészeljük át fedél nélkül a telet? Az utat illetően azonban Voronwé nem kívánt pontos felvilágosítással szolgálni. - Te tudod, mire képes az ember - mondta. - A m i engem illet, én nolda va­ gyok, és ugyancsak hosszú legyen az éhínség és fagyos a tél, ha le akarja bírni 31

azt a fajtát, amely átkelt a Zajló Jégen. Mit gondolsz, m i k é p p e n vesződhettünk megszámlálhatatlan napon át a tenger sós pusztáin? Vagy tán m é g nem hallot­ tad hírét a tündék útikenyerének? M é g itt ő r z ö m , amihez minden tengerész a végsőkig ragaszkodik. - Széttárta köpenyét, és megmutatta az övére csatolt, le­ pecsételt tarsolyt. - A m í g rajta a pecsét, n e m árthat neki se víz, se rossz idő. De végszükségre kell tartogatnunk. A m í g a z o r d i d ő be n e m áll, az ilyen számkive­ tett vadász bizonyára talál m á s eleséget is. - Meglehet - m o n d t a Tuor. - De bármily bőséges is a vad, a vadászat n e m mindenütt biztonságos. És a legjobb vadász is késlekedhet útközben. Tuor és Voronwé felkészült az indulásra. Tüor nemcsak a csarnokban talált fegyvert vette magához, h a n e m régi íját és nyílvesszőit is, ám a lándzsát, amely­ re az északi tündék rúnáival vésték fel a nevét, kitűzte a falra annakjeiéül, hogy itt járt. V ö r o n w é n a k egy r ö v i d kard volt egyetlen fegyvere. M é g reggel volt, a m i k o r elhagyták T ü r g o n hajdani lakhelyét. V o r o n w é mutat­ ta az utat. A T á r a s m e r e d e k lejtőjén l e e r e s z k e d v e a széles hegyfokon át tartot­ tak nyugat felé. Valaha itt haladt át a N e v r a s t b ó l B r i t h o m b a r b a v e z e t ő út, a m e l y b ő l m o s t a n r a csak z ö l d e l l ő csapás lett régi, fűvel benőtt töltések között, így jutottak el B e l e r i a n d b a és a Falas északi részére, majd keletnek fordulva m e g k e r e s t é k az E r e d Wethrin sötét barlangjait, és ott m e g h ú z ó d t a k , hogy al­ konyatig kipihenjék magukat. M e r t bár a falathák, a Falas-tündék ősi telepü­ lései, B r i t h o m b a r és Eglarest m é g m e s s z e voltak, ott m o s t o r k o k éltek, és az egész v i d é k h e m z s e g e t t M o r g ó t h k é m e i t ő l ; M o r g o t h attól félt, hogy C í r d a n ha­ j ó i rajtaüthetnek a p a r t v i d é k e n , és egyesülhetnek a N a r g o t h r o n d b ó l küldött p o r t y á z ó csapatokkal. A h o g y köpenyükbe b u r k o l ó z v a mint két árnyék ültek a hegyek lábánál, Tüor és V o r o n w é sokat beszélgettek. Tüor Turgonról faggatta a tündét, de az szófukar­ nak bizonyult, és inkább mesélt a Balar-szigeti településekről m e g a Lisgardhról, a S i r i o n torkolatánál elterülő nagy nádasról. - Arrafelé m o s t igencsak sokasodnak az eldák - m o n d t a -, m e r t minden nép annyira fél Morgothtól, s úgy torkig lett a háborúval, hogy egyre többen mene­ külnek oda. De én n e m a m a g a m jószántából hagytam el a n é p e m . A Bragollach, a Hirtelen Láng Csatája után és a m i k o r A n g b a n d ostroma is megszakadt, Tür­ gon szívét először fogta el a kétség, hogy M o r g o t h talán mégis túl erősnek bizo­ nyulhat. A b b a n az évben bocsátotta ki kapuján népe első raját, épp csak néhá­ nyukat, titkos megbízatással. L e m e n t e k a Sirion torkolatáig, és ott, a tengerpar­ ton hajókat építettek. De n e m sokra mentek velük; éppen csak eljuthattak a nagy Balar-szigetre, és ott felépítettek néhány magányos települést, amelyhez M o r g o t h n e m férkőzhet közel. M e r t a noldák n e m tudják, hogyan kell olyan ha­ j ó t építeni, amelyik hosszú időn át dacolhat a Nagy Belegaer hullámaival. 1 3 K é s ő b b azonban Türgon hírét vette a Falas feldúlásának, és megtudta, m i k é p p fosztották ki a Hajóácsok ősi kikötőit, amelyek itt terülnek el előttünk a távol­ ban; és az is kitudódott, hogy Círdan megmentette emberei egy részét, és elha­ j ó z o t t dél felé, a Balar-öbölbe. E k k o r Türgon újabb hírnököket indított útnak. M i n d e z csak n e m r é g i b e n történt, mégis úgy él emlékezetemben, mint életem leg­ hosszabb szakasza. Mert éveimre nézve ifjú lévén az eldák között, m a g a m is egyike v o l t a m e követeknek. Itt születtem Középföldén, Nevrast vidékén. Anyám a falasi szürketündék közül való volt, r o k o n a magának Círdannak - Türgon uralkodása elején sűrűn keveredtek Nevrastban a népek -, és n e k e m is, mint anyám egész rokonságának, tengerész-szívem van. Ezért is kerültem a kiválasz32

tottak közé, hiszen Círdant kellett felkeresnünk, hogy segítséget kérjünk tőle a hajóépítéshez; csak így juthat el segélykérő üzenetünk a Nyugat U r a i h o z , mie­ lőtt m é g minden elveszne. De útközben túl sokat késlekedtem, mivelhogy addig oly keveset láttam m é g K ö z é p f ö l d é b ő l , és éppen tavasz volt, a m i k o r a Nantathren völgyébe értünk. Olyan szépséges v i d é k az, hogy elvarázsolja a szívet; meglátod majd te is, Tüor, ha valaha dél felé visz az utad a Sirion mentén. Ott még a tenger megszállottai is kigyógyulhatnak szenvedélyükből, hacsak n e m tartja őket fogva a végzet. Arrafelé U l m o is szolgája csupán Yavannának, és a föld annyi gyönyörűséget szült napvilágra, hogy észak z o r d hegyei között ilyen gazdagságról m é g csak á l m o d n i sem tud a lélek. Ott találkozik a N a r o g a Sirionnal, attól fogva m á r egyiküknek sem sietős az útja; szélesen, békésen h ö m ­ pölyög a folyam a viruló réteken át, csillogó hullámain egész kis e r d ő k b e n p o m ­ pázik a vízililiom, a fű között pedig rengeteg a virág, mint megannyi é k k ő , meg­ annyi kis harang, megannyi pirosló-aranyló lángocska vagy ezerszínű csillagok tömkelege a z ö l d r e festett égbolton. De a legszebbek mégis a Nan-tathren-i fü­ zek, amint halványzölden vagy ezüstösen ringatóznak a szélben, és miriádnyi le­ velük susogása zenénél bűvöletesebb. Számlálatlan suhantak tova n a p p a l o k és éjszakák, ahogy csak álltam mozdulaüanul, térdig a fűben, és n é z t e m és fülel­ tem. Meg voltam babonázva, és szívemből kiszállt a tenger. Bolyongtam csak, vándoroltam, nevet találtam a sosem látott virágoknak, vagy á l m o d o z v a heve­ résztem, hallgatva a m a d a r a k dalát, a m é h e k és a legyek z ü m m ö g é s é t , és ha a végzetem másként nem rendeli, talán ott i d ő z n é k m o s t is ö r ö k bűvöletben, le­ mondva minden nemzetségemről, megfeledkezve m i n d a telerek hajóiról, m i n d a noldák kardjáról. Vagy tán n e m is a végzetem szólt k ö z b e , h a n e m maga a Vi­ zek Ura, m e r t nagy volt az ő hatalma azon a vidéken. így támadt szívemben a gondolat, hogy fűzfaágakból tutajt építek, hogy ott rin­ gatózzam a Sirion fényes kebelén. így is tettem - és így ragadott el a s o r s o m . Mert egy napon, amint a folyón himbált a tutaj, hirtelen szél kerekedett, és messze sodort a Fűzfaföldtől, le egészen a tengerig. így jutottam el C í r d á n h o z , utolsónak a követek közül, és a hét hajóból, amelyet Türgon kérésére épített, hat már el is készült. Egymás után bontottak vitorlát nyugat felé, de m é g egy sem tért vissza közülük, és hír s e m érkezett róluk. De mellemben a k k o r is anyám nemzetségének szíve vert, és a sós tengeri le­ vegő megbizsergette. Boldoggá tett a hullámok látványa, kitanultam a hajósmes­ terséget, olyan könnyen, mintha már eleve ott szunnyadt volna a fejemben. így aztán, mire elkészült a hetedik hajó is, m i n d közül a legnagyobb, alig vártam, hogy én is útra keljek, és azt m o n d t a m m a g a m b a n : „Ha a noldák igazat beszél­ nek, nyugaton olyan rétek vannak, amelyekkel a Fűzfaföld n e m is versenghet. Ott nincs hervadás, és ö r ö k k é tart a tavasz. És talán m é g én, V ö r o n w é is elju­ tok odáig. Még ha rosszul üt is ki a dolog, a tengeri vándorlás m é g m i n d i g sok­ kal többet ér, mint az Északi Árnyék." N e m élt b e n n e m félelem, m e r t a telerek hajóit s e m m i el n e m süllyesztheti. De hidd meg, Huor fia, Tüor: iszonyatos a Nagy Tenger, és gyűlöli a noldákat, mert a valák végzetét teljesíti be. G o n o s z a b b veszélyeket tartogat, mint a vízbefúlás: gyűlölséget, magányt és tébolyt; rettegést a széltől, a háborgástól és a csendtől; és sötétséget, amelyben elvész m i n d e n remény, és elsorvad az élet. Sok gonosz, kiismerhetetlen partot m o s a vize, és szigeteket növeszt, amelyeken félelem és v e s z e d e l e m lakozik. N e m akarlak elcsüggeszteni, K ö z é p f ö l d e fia, ezért nem beszélem el, m i k é p p v e s z ő d t e m keservek között hét esztendőn át a 33

Nagy Tengeren északtól le délig. De nyugat felé soha n e m térhettünk ki, m e r t a nyugat zárva van előttünk. Végül aztán az egész világtól elment a kedvünk, és szívünkön sötét kétség­ beesés lett úrrá; megfordultunk, s futottunk a végzet elől, amely ily sokáig meg­ k í m é l t bennünket, csak hogy végül annál könyörtelenebbül sújtson le. A távol­ ban hegycsúcsot pillantottunk meg, s én alig kiálthattam fel: „ N é z z é t e k ! Az ott a Táras, a föld, ahol születtem!", a m i k o r feltámadt a szél, és nyugat felől menny­ dörgéssel viselős hatalmas felhők úsztak fölénk. A h u l l á m o k úgy kergettek, mintha gyilkos szándékkal eltelt élőlények volnának, a villám csapkodott körü­ löttünk, és a m i k o r hajónk m á r csak tehetetlen roncsként hánykolódott, jött egy újabb hullám, nagyobb, mégis csendesebb az előzőknél; hirtelen megfogott és le­ emelt a hajóról, majd továbbgördült a part felé, s vitt magával a taraján. Végül k i d o b o t t egy m o h o s tetejű sziklára, vízesésként ismét lezúdult róla, és visszasi­ mult a tengerbe. A l i g egy órácskán át üldögéltem ott, m i k o r te megjelentél fölöt­ tem a magasban; de én m é g m i n d i g kábult voltam a tenger hatalmától. Rettegek tőle m é g m o s t is, és keservesen siratom jó barátaimat, akikkel együtt bolyong­ tam annyi éven át a m e s s z i távolban, túl a halandók lakta földeken. V o r o n w é nagyot sóhajtott, aztán halkan, mintegy önmagának folytatta elbeszé­ lését. - Ám ha o l y k o r szétnyíltak nyugaton a felhők, m i c s o d a fénnyel ragyogtak a csillagok ott, a világ p e r e m é n ! De hogy mit is láttunk - csak m é g távolabbi fel­ hőket-e, vagy, amint egyesek vélték, a Pelóri hegyeket, hajdani hazánk elveszett partjain túl -, m e g n e m m o n d h a t o m . A k á r m i t láttunk, végtelen messzeségben úszott, és a halandók földjéről soha senki n e m jut el m é g egyszer odáig. V o r o n w é e k k o r elhallgatott, m e r t k ö z b e n leszállt az éj, a magasban hidegen és fehéren ragyogtak a csillagok. Tuor és V o r o n w é kisvártatva felkelt; hátat fordítva a tengernek folytatták hoszszú útjukat a sötétségben. Az útnak e szakaszáról kár lenne sokat beszélni, mert Tuort beborította U l m o árnyéka, és akár e r d ő b e n jártak, akár sziklák között, ré­ teken vagy lápon, napnyugta és napkelte között senki s e m látta m e g őket. Mind­ azonáltal óvatosan haladtak, vigyázva, hogy elkerüljék M o r g o t h n a k a sötétben is látó vadászait, és kerülték a valaha tündék és e m b e r e k járta, kitaposott utakat is. V o r o n w é m e n t elöl, a m e r r e j ó n a k látta, s Tuor a nyomában lépkedett. N e m k é r d e z ő s k ö d ö t t feleslegesen, de megfigyelte, hogy mindvégig keletnek tartanak a mellettük h ú z ó d ó hegyvonulat mentén. C s o d á l k o z o t t is, amiért egyszer sem for­ dultak dél felé, m e r t a legtöbb tündéhez és emberhez hasonlóan ő is úgy gondol­ ta, hogy Turgon a lehető l e g m e s s z e b b költözött az északi csatáktól. S z ü r k ü l e t k o r vagy éjjelente, s b i z o n y csak lassan nyomultak előre az úttalan vadonban, és M o r g o t h b i r o d a l m á b ó l hamarosan elérte őket a z o r d tél. Ha nyúj­ tottak is v é d e l m e t a hegyek, a szél mégis heves volt és csípős, és nemsokára megjött a hó is; meggyűlt a magaslatokon, örvénylőn kavargott a szorosokban, és belepte a núath-i e r d ő s é g fáit, m é g mielőtt m i n d e n fonnyadt levelüket elhul­ lajtották volna. 1 4 így hát hiába indultak el m é g Narquelié havának dereka előtt, m i r e k ö z e l e d t e k a N a r o g forrásvidékéhez, már rájuk is tört m a r ó fagyával a Hísimé. Ott, a forrásnál tartottak pihenőt hajnalban, egy fáradalmakkal teli éjszaka után. V o r o n w é n látszott a csüggedés: gyászos képpel, szorongva nézett körül. A h o l valaha az Ivrin-tó csillogott a vízesések vájta széles, sziklás medrében, s 34

körülötte zöldelltek a völgyben a fák, ott m o s t m i n d e n a pusztulás sivárságáról árulkodott. A fák kidőlve, megszenesedve, a tó kőszegélye összetöredezve; a partját vesztett víz pedig kicsapott m e d r é b ő l , és a meggyalázott táj itt is, ott is elmocsarasodott. Mostanra j é g k é r e g borította ingovány szortyogott a derűs tó helyén, és a rothadás bűze sárga k ö d k é n t lebegett a talaj fölött. - Ó jaj, hát idáig is elhatolt a g o n o s z ? - kiáltott fel keserűen V o r o n w é . - Va­ laha mily messze volt e hely Angband fenyegető hatalmától, de hiába: M o r g ó t h m o c s k o s ujjai egyre m e s s z e b b r e nyúltak. - Úgy igaz minden, ahogy U l m o m o n d o t t a - jegyezte m e g Túor. - A források­ ba méreg szivárgott, és hatalmam kiszorul e föld vizeiből! - De n é z d - szólt k ö z b e V o r o n w é -, a g o n o s z e r ő , a m e l y itt munkált, hatal­ masabb az o r k o k é n á l . A rettegés árnyéka m é g itt ó l á l k o d i k . - F ü r k é s z v e jár­ kált az ingovány körül, m í g n e m hirtelen m e g m e r e v e d e t t , és újból felkiáltott. Úgy van! Hatalmas itt a G o n o s z ereje! - Intésére o d a l é p e t t T ú o r is, és megpil­ lantott egy dél felé tartó széles, b a r á z d a s z e r ű hasadékot, m i n d k é t o l d a l á n nagy, k a r m o s lábak hol e l m o s ó d ó , hol a j é g k é r e g alatt é p e n m e g ő r z ö t t nyomá­ val. - N é z d és lásd! - szólt V o r o n w é elfehéredve a b o r z a d á l y t ó l és az u n d o r t ó l . - N e m r é g járt erre az angbandi Nagy Féreg, az Ellenség m i n d e n t e r e m t m é n y e közül a legkegyetlenebb! M i r e T u r g o n h o z érünk az üzenettel, k é s ő lesz már. Nagyon kell sietnünk. Alighogy kimondta e szavakat, az e r d ő b ő l kiáltás hallatszott, s mindketten kővé d e r m e d v e füleltek. A hang azonban nyájas volt, ha s z o m o r ú is, és úgy tet­ szett, egy nevet ismételget, mintha elveszett társát szólongatná. S ahogy Túor és Voronwé ott várakozott, egyszer csak szép szál, fekete ruhás e m b e r lépett ki a fák közül, kezében hosszú, kivont karddal, ők pedig ámulva nézték, m e r t a kard pengéje is fekete volt, éle azonban hideg fénnyel ragyogott. A férfi arcára mélységes bánat volt vésve, és látva Ivrin pusztulását, keserűségében fennhan­ gon így kiáltott: - Ivrin, ó, Faelivrin! G w i n d o r és Beleg! E g y k o r itt leltem gyógyu­ lást. De m o s t már soha n e m olthatom s z o m j a m a béke vizével! Azzal futva indult m e g észak felé, mintha kergetne valakit, vagy módfelett sür­ gős ügyben járna, és hallották, amint tovább kiáltja: „Faelivrin! Finduilas!", m í g csak a hangja el n e m halt az erdőben. 1 5 A z t azonban n e m tudták, hogy Nargothrond elesett, és ez a férfi n e m más, mint Húrin fia, Túrin, a Feketekard. És ek­ képp a két rokon, T ú r i n és Túor útja csak egyetlen pillanatra találkozott, és utá­ na már soha többé. A m i k o r a Feketekard eltűnt, Tüor és Voronwé felkerekedett, és noha k ö z b e n már nappal lett, egy darabig folytatták útjukat; a férfi fájdalmának e m l é k e oly súlyosan nehezedett lelkükre, hogy egyikük sem akart tovább időzni a meggya­ lázott Ivrin körül. N e m s o k á r a azonban újabb búvóhelyet kerestek, m e r t i m m á r az egész vidék fölött a gonosz előérzete sűrűsödött. Lepihentek, de álmuk kur­ ta volt és zaklatott. Ahogy telt a nap, egyre sötétebb lett, erős havazás kereke­ dett, az éjszaka pedig metsző fagyot hozott. Ettől fogva a hó és a j é g m á r n e m tágított mellőlük, és a Hosszú T é l - amelyre m é g sok-sok évig emlékezett min­ denki - teljes öt hónapon át tartotta markában az egész északot. Tuor és Voron­ wé egyre többet szenvedett a hidegtől, és attól féltek, hogy a hóban k i r a j z o l ó d ó lábnyomaik elárulják őket az erre portyázó ellenségnek, vagy pedig rejtett, alat­ tomosan álcázott v e s z e d e l m e k csalják őket tőrbe. Kilenc napon át kitartottak, noha az út egyre gyötrelmesebb lett, és egyre lassabban jutottak előre. V o r o n w é 35

északabbra tért, a m í g át n e m keltek a Teiglin hármas forrásán; Innen aztán is­ m é t keletnek kanyarodott, egyre távolabb a hegyektől, s így óvakodtak tovább, m í g n e m a Glithui-folyón túl elérték a sötét jégpáncél borította Malduint. 1 6 Tuor e k k o r így szólt V o r o n w é h o z : - Gyilkos ez a hideg, s ha téged n e m is, de engem m á r megsuhintott a halál. Helyzetük valóban reménytelennek tetszett: a vadonban m á r régóta n e m lel­ tek táplálékra, az útikenyér fogytán volt, s egyként szenvedtek a hidegtől és a ki­ merültségtől. - Bizony nagy baj, ha valaki a Valák Végzete és az Ellenség gonosz ármánya k ö z é szorul - bólogatott V o r o n w é . - Hát csak azért menekültem m e g a tenger torkából, hogy m o s t a hó alá t e m e t k e z z e m ? T ü o r így szólt: - Mennyi van m é g hátra az útból, V o r o n w é ? Mert végre fel kell hagynod a tit­ kolózással. Egyenes úton vezetsz-e engem, és m e r r e , m o n d d ? Mert ha már ma­ r a d é k e r ő m e t is el kell t é k o z o l n o m , legalább tudni szeretném, van-e valami haszna. - Az út annyira volt egyenes, amennyire m é g a biztonságunk engedte - vála­ szolta V o r o n w é . - T u d d m e g hát, hogy Turgon, bár ezt kevesen hinnék, m é g min­ dig az e l d á k földjének északi részén lakozik. M á r közeledünk felé, de m é g sok m é r f ö l d van köztünk, annyi, amennyit a m a d á r egyszerre megtehet a levegőben; csakhogy nekünk m é g a S i r i o n o n is át kell kelnünk, és meglehet, hogy addig is ádáz veszély les ránk. M e r t n e m s o k á r a kiérünk a régi útra, amely valamikor F i n r o d király őrtornyától, a Minas Tirithtől Nargothrondba vitt, 1 7 és azon az úton m o s t az Ellenség figyel és ő r k ö d i k . - A z t hittem, nincs az e m b e r e k k ö z t nálam v a k m e r ő b b - szólt Tüor -, és sok nehéz telet vészeltem át a hegyek között; de a k k o r volt tüzem s barlangom, ahol oltalmat találtam. M o s t pedig úgy é r z e m , n e m futja m á r sokra az e r ő m b ő l ; el­ emészt az éhség m e g ez a könyörtelen hideg. De ne adjuk m é g m e g magunkat, menjünk tovább, amíg ki n e m huny bennünk a remény. - Mást úgysem tehetnénk - m o n d t a Voronwé -, hacsak e helyt le n e m fek­ szünk a hóba, hogy kivárjuk a halálos álmot. így hát vonszolták tovább magukat a keserves fagyban, azt se bánva, hogy nap­ pal van: az ellenségtől m é g m i n d i g kevésbé tartottak, mint a téltől. Ám ahogy mentek tovább, egyre fogyatkozott a hó, hiszen m o s t m á r ismét délnek, a Sirion völgye felé tartottak, messze maguk m ö g ö t t hagyva Dor-Iómin hegyeit. É p p e n sö­ tétedett, a m i k o r egy széles, e r d ő s d o m b r ó l kiértek az országútra. Hirtelen han­ g o k ütötték m e g fülüket, s ahogy óvatosan kilestek a fák közül, alant v ö r ö s fényt pillantottak meg. Az út kellős k ö z e p é n egy csapat o r k táborozott, nagy tűzrakás k ö r é húzódva. - Gurth an Glamhoth! - m o r m o l t a Tüor. 1 8 - M o s t előbújik a kard a köpeny alól! Az életem is kockáztatnám ezért a tüzért, és m é g az o r k o k ételét sem vet­ n é m meg. - A z t m á r n e m ! - szólt V o r o n w é . - E b b e n a kalandban csak a köpenynek sza­ bad hasznát vennünk. Vagy a tűzről mondj le, vagy arról, hogy valaha is Turgon színe elé jutsz. Ez a csapat nincs egyedül a vadonban; vagy halandó szemeddel n e m látod-e északon és délen egyaránt a többi őrhely tüzét a távolban? Ha ezek­ kel itt összecsapsz, egész hadat szabadítasz ránk. Figyelj szavamra, Tüor! A Rej­ tett Királyság törvénye tiltja, hogy aki kapuihoz közeledik, ellenséget csaljon ma­ ga után. Én pedig n e m s z e g e m m e g ezt a törvényt akkor sem, ha maga U l m o szó36

lítana fel rá, de m é g a tulajdon életem kedvéért sem. Riaszd csak fel az orkokat, és elválnak útjaink. - A k k o r hát maradjanak békében - m o n d t a Tuor. - De r e m é l e m , m e g é r e m még a napot, a m i k o r n e m kell m e g h u n y á s z k o d ó kutyaként e l k u l l o g n o m marok­ nyi ork elől. - Menjünk! - mondta Voronwé. - Elég volt a vitából, m e r t m é g szagot fognak. Kövess! T o v á b b l o p ó d z o t t a fák között dél felé, a szél irányába, amíg csak félúton n e m voltak az o r k o k tűzrakása és a k ö v e t k e z ő országúti őrhely között. E k k o r meg­ állt, és hosszú ideig hallgatózott. - N e m hallok s e m m i mozgást az útról - m o n d t a végül -, de n e m tudhatjuk, mi lapulhat az árnyékban. - Összehúzott s z e m m e l fürkészte a félhomályt, és megborzongott. - Fertőzött a levegő - motyogta. - Ó jaj, amott terül el a r e m é n y és az élet földje, ahová törekszünk, de köztünk és közte a halál ó l á l k o d i k . - A halál, b á r m e r r e megyünk, körülöttünk j á r - szólt Tuor -, de az én e r ő m ­ ből már csak a legrövidebb útra futja. Vagy itt vágunk át, vagy elpusztulok. Ulmo köpenyébe helyezem b i z o d a l m a m ; ne félj, téged is beborít. M o s t én f o g o m mutatni az utat! Ezt m o n d v á n az út széléig lopakodott, majd magához ölelve Voronwét, mind­ kettőjüket betakarta a Vizek Ura szürke köpenyének redőivel, és elindult. Csend volt mindenütt. A hideg szél jajongva s ö p ö r t végig az ősi úton, aztán még ez a zaj is elült. Hirtelen mozdulatlan lett a levegő, s T u o r valami különös változást érzékelt: mintha a Morgoth földjéről idáig csapó lehelet elakadt volna, nyugatról pedig, bágyadtan, mint a tenger e m l é k e , fuvallat támadt, s ők, szürke ködként lebegve a fuvallatban, átkeltek a köves úton, majd a keleti oldalát ha­ tároló bozótba vetették magukat. E k k o r hirtelen egészen k ö z e l r ő l vad üvöltés harsant, és az út két o l d a l á r ó l sok m á s kiáltás v i s z o n o z t a . N y e r s e n felsüvített egy kürt, és r o h a n ó léptek za­ ja hallatszott. T u o r a z o n b a n csak nyomult tovább. Fogsága idején é p p eleget sajátított el az o r k o k nyelvéből, hogy m e g é r t s e a kiáltozást: az ő r ö k észlelték mozgásukat, szagukat is m e g é r e z t é k , de látni n e m látták őket. A hajtóvadászat azonban megindult. Tüor, oldalán V o r o n w é v a l , e l k e s e r e d v e kúszott s b o ­ torkált tovább, fel egy hosszú, rekettye- és á f o n y a b o k r o k b o r í t o t t a lejtőn, ber­ kenyék és alacsony nyírfák k ö z ö t t . A hegyhát tetején megálltak, s hallgatták a n y o m u k b a n h a r s o g ó o r d í t o z á s t és az o r k o k csörtetését az alant elterülő bo­ zótban. Mellettük szikla emelkedett ki a haraszt és a cserjék közül, aljában olyan odúval, amelyben üldözött vad kereshet menedéket, remélve, hogy így meg­ mentheti, vagy legalábbis fedezékből küzdve, drágán adhatja életét. E b b e a sö­ tét üregbe húzta Voronwét Tüor. Ott hevertek egymás mellett a szürke köpeny alatt, és lihegtek, mint az agyonhajszolt róka. Szólni egyikük s e m szólt: megfe­ szített figyelemmel füleltek. Az ü l d ö z ő k kiáltásai elhalkultak; az o r k o k ugyanis soha n e m hatoltak be mé­ lyebben az utat szegélyező vadonba, inkább csak magán az úton r o b o g t a k végig oda-vissza. Kóbor, magányos m e n e k ü l ő k k e l keveset törődtek, annál inkább tar­ tottak a kémektől m e g a fegyveres felderítőktől. M o r g o t h s e m azért őriztette az országutat, hogy Tüort és Voronwét (akikről eleddig tudomást s e m szerzett) tőr­ be csalja, vagy elfogjon bárki mást, aki nyugat felől j ö n n e ; a Feketekardra lesett 37

ő, attól tartván, hogy az megszökik, és űzőbe veszi a nargothrondi foglyokat, vagy netán m é g segítséget is hoz Doriathból. E l m ú l t az éjszaka, s az üres v i d é k r e ismét a korábbi, nyomasztó csend nehe­ zedett. Tüor a kimerültségtől elgyengülve aludt U l m o köpenye alatt, Vöronwé azonban kimászott az o d ú b ó l és némán, s z o b o r r á d e r m e d v e fürkészte a ho­ mályt tündeszemével. N a p k e l t e k o r felébresztette Tüort is, és az, a m i k o r előbújt, megállapíthatta, hogy az időjárás, legalábbis egyelőre, valóban enyhült, s a feke­ te felhők elvonultak. A felkelő nap v ö r ö s fényénél messzire ellátott, s a keleten i z z ó rőt ragyogásban ismeretlen hegyeket fedezett fel. V o r o n w é halkan megszólalt. - Alae! Ered en Echoriath, ered e-mbar nín!19 - Ő ugyanis tudta, hogy a Ha­ tárhegyeket látják, Turgon b i r o d a l m á n a k falait. Kelet felé a mélyben ott höm­ pölygött árnyékos völgyében a szépséges, az annyiszor megénekelt, híres-neve­ zetes Sirion, s azon is túl k ö d b e burkolózott, szürke, hepehupás d o m b v i d é k emelkedett a hegyek lábáig. - A folyón túl az m á r D i m b a r - m o n d t a Voronwé. - Ó, bárcsak ott lehetnénk! Odáig ritkán m e r é s z k e d n e k az ellenségeink; így volt ez legalábbis, amíg U l m o hatalma erős volt a Sirion körül. De lehet, hogy azóta m i n d e n megváltozott 2 0 csak a folyó m a r a d t ugyanolyan veszélyes. Errefelé m á r mély a m e d r e , és gyors a sodrása; m é g az eldáknak s e m biztonságos az átkelés. De jó vezetőd voltam, m e r t amott dél felé csillog m á r a Brithiach-gázló, ahol a keleti út, amely valaha a Tárastól egyenesen vitt nyugat felé, átível a folyón. Mostanság m á r csak végve­ szélyben m e r i k használni tündék és e m b e r e k csakúgy, mint az o r k o k , mert az az út Nan Dungorthebbe vezet, amely a Gorgoroth, a Rettenet Hegye és Melian Öve között terül el. E z é r t is hagyták elvadulni; m á r a már csak keskeny csapás­ ként kanyarog a gizgaz és a tövises b o z ó t között. 2 1 Tüor arra nézett, a m e r r e Voronwé mutatott, és a messzeségben megpillantotta a csekély hajnali fényben megcsillanó nagy víztükröt, de azon túl, ott, ahol a nagy Brethil-erdő déli irányban kúszott a távoli felföld felé, már sötétség honolt. Útra keltek, és óvatosan kémlelve ereszkedtek le a völgybe, m í g n e m kijutottak az ősi útra, amely a Brethil-erdő szélénél keresztezte a Nargothrondból induló ország­ utat, s onnan vezetett idáig. Tüor m o s t már látta, hogy valóban elérték a Siriont. A víz itt kicsapott o m l a d o z ó partjai közül, de útját valóságos kősivatag kénysze­ rítette keskeny erekbe, 2 2 és mindenfelé sekély tócsák terültek szét; az ekképp kordában tartott víz mintha sértődötten morajlott volna. Valamivel távolabb az­ tán a folyó ismét összegyűjtötte szertekúszó ágait, és új m e d r e t vájva magának, folytatta útját az e r d ő felé, míg végül elveszett a messzi, sűrű ködben, amelyen Tuor s z e m e már n e m hatolhatott át. Ott terült el - noha neki erről nem volt tu­ d o m á s a - a Doriath északi mocsara, amelyre m á r Melian Övének árnyéka borult. Tüor máris sietett volna a gázlóhoz, V o r o n w é azonban visszatartotta. - A m e d d i g m é g ü l d ö z ő k lehetnek a sarkunkban - m o n d t a -, addig n e m kel­ hetünk át n a p k ö z b e n a Brithiachon. - Tehát itt pusztuljunk el? - kérdezte Tüor. - Hiszen amíg Morgoth birodal­ m á t el n e m hagytuk, soha n e m tudhatjuk biztosan, n e m követnek-e. Gyere már! N e m állhatunk meg; U l m o köpenye majd vigyáz ránk. Voronwé azonban továbbra is habozott, és vissza-visszanézett nyugat felé, de a csapás elhagyatott volt, körülöttük sem hallatszott más, mint a víz csobogása. V o r o n w é felnézett az üres, szürke égre: m é g egy madár sem háborította nyugal­ mát. E k k o r a tünde arca hirtelen felragyogott az ö r ö m t ő l , és így kiáltott: 38

- Ó, ez nagyszerű! A Brithiachot m é g m i n d i g az ellenség ellenségei ő r z i k . Ide már n e m követnek az o r k o k ; m o s t m á r bízvást útnak indulhatunk a k ö p e n y ár­ nyékában. - Mi újat fedeztél fel? - kérdezte Tuor. - Mily szűkre szabott a halandók látása! - m o n d t a V o r o n w é . - A Crissaegrimcsúcsok sasait látom én, és éppen erre tartanak. Nyisd csak ki j ó l a s z e m e d ! Tuor kimeresztette szemét, és kisvártatva fenn a magasban meglátott h á r o m madarat, amint erős szárnycsapásokkal e r e s z k e d n e k le az i m m á r ismét felhő­ be b u r k o l ó z ó , távoli hegycsúcsokról. Lassan, nagy k ö r ö k b e n szálltak egyre lej­ jebb, majd hirtelen lecsaptak a két v á n d o r fölé, de aztán, m é g mielőtt V o r o n w é feléjük kiálthatott volna, széles körben megfordultak, és szárnyukat suhogtatva elrepültek észak felé, a folyó vonalát követve. - Induljunk hát - szólt Voronwé. - Ha akad is o r k a közelben, már arcra bo­ rult félelmében, és m e g sem mer mozdulni, ameddig a sasok messze n e m értek. Lesiettek hát egy hosszú lejtőn, és átkeltek a Brithiachon, hol száraz lábbal lépdelve a nádason át, hol legföljebb térdig gázolva a sekély vízben. A víz tiszta volt és nagyon hideg; ahol m e g r e k e d t a kövek között, a sekély tócsákat j é g k é r e g borította, de a Sirion főágát m é g ezen a N a r g o t h r o n d elestét követő gyilkos té­ len sem fagyaszthatta be észak halálos lehelete. 2 3 A g á z l ó túlsó partján egy régi ág k i s z á r a d t m e d r e h ú z ó d o t t ; valaha az E c h o riath-hegyekről l e z ú d u l ó víz vájhatta m a g á n a k , b e l e s o d o r v a a B r i t h i a c h kö­ veit. - Végre-valahára! - kiáltotta Voronwé. - Már n e m is r e m é l t e m , hogy rátalá­ lunk! N é z d csak m e g j ó l ! Ez itt a Száraz folyó torkolata; ezen az úton kell továbbmennünk. 2 4 - így hát a v í z m o s á s b a n indultak tovább, amely északnak fordulva egyre m e r e d e k e b b lejtők között kanyargott, és partja is kétfelől m i n d magasabbra emelkedett. A gyérülő világosságnál Tuor egyre nehezebben botor­ kált a hepehupás m e d e r nagy kövei között. - Ha ezt útnak nevezed - jelentette ki -, annyi bizonyos, hogy n e m fáradt ván­ doroknak való. - És mégis ez az út, amely Türgonhoz vezet - vágott vissza Voronwé. - A k k o r m é g úgy s e m értem, hogyan hagyhatták ilyen őrizetlen a bejáratát mondta Tüor. - A z t hittem, hatalmas kaput látok majd, amelyet e r ő s őrség vé­ delmez. - A z t is megláthatod m é g - felelte Voronwé. - Ez itt m é g csak az odáig veze­ tő szakasz. Útnak neveztem valóban, de tudd meg, hogy h á r o m s z á z év óta, az­ óta, hogy a Rejtett N é p a maga b i r o d a l m á b a zárkózott, legföljebb ha m a r o k n y i titkos követ ment végig rajta; a noldák m i n d e n művészetüket latba vetették, hogy senki ne találhasson rá. A z t m o n d o d , nyitva áll, őrizetlenül? Hát te talán ráismertél volna, ha n e m a Rejtett B i r o d a l o m egyik lakója a v e z e t ő d ? B i z o n y úgy vélted volna, hogy csak az időjárás m e g a vadvizek műve. Vajon n e m láttad-e tu­ lajdon szemeddel a sasmadarakat? T h o r o n d o r népe ők; egykor m é g a T h a n g o r o d r i m o n lakoztak, mielőtt m é g M o r g o t h hatalma ily félelmetesen megnőtt; Fingolfin eleste óta pedig Turgon hegyein leltek otthonra. 2 5 A n o l d á k o n kívül csak ők ismerik a Rejtett Birodalmat, s ő r z i k a fölé b o r u l ó eget, á m b á t o r e d d i g m é g az Ellenség egyetlen szolgája sem merészelt felszállni a magasba; s ha b á r m i m o z d u l a környező vidéken, ők tüstént megjelentik a királynak. Ne félj, v o l n á n k csak orkok, már rég felkaptak volna, hogy nagy magasságból a kegyelmet n e m ismerő sziklákra vessenek. 39

- N e m k é t e l k e d e m szavadban - m o n d t a Tüor -, de m o s t már az is megfordul fejemben, vajon n e m előz-e m e g a hírünk, mielőtt Türgonhoz érnénk? És hogy ez javunkra vagy kárunkra szolgál-e, annak csak te vagy a megmondhatója. - Se javunkra, se kárunkra n e m szolgál - jelentette ki Voronwé. - Mert akár várják m á r jöttünket, akár n e m , a Védett Kapun úgysem juthatnánk át észrevét­ len, és ha majd ott leszünk, az ő r ö k m i n d e n korábbi jelentés híján is tudják majd, hogy n e m vagyunk o r k o k . De ez egymagában m é g n e m ad rá jogot, hogy be is léphessünk a kapun. N e m is gyanítod, Tüor, miféle veszéllyel kell majd ak­ k o r szembenéznünk. Ne vádolj, amiért n e m készítelek fel arra, ami várhat rád; bárcsak valóban m e g m u t a t k o z n é k a Vizek Urának hatalma! Ha ebben n e m re­ m é n y k e d n é k , soha n e m vállaltam volna, hogy vezetőd legyek, és ha ez a remény megcsal, biztosabb halál vár ránk, mint amilyet a vadon és a tél tartogathatott. - Elég a j ö v e n d ö l é s b ő l - vágott k ö z b e Tuor. - A vadonban bizonyosan megha­ lunk, de hogy a Kapunál is halál vár-e ránk, az, akármit m o n d a s z is, még két­ séges előttem. így hát mutasd csak tovább az utat! H o s s z ú m é r f ö l d e k e n át v e r g ő d t e k m é g a S z á r a z Folyó k ö v e i között, m í g n e m leszállt az est, sötétségbe b o r í t v a a m é l y hasadékot, és megállást parancsolva a két v á n d o r n a k . K i m á s z t a k hát a keleti partra, a hegyek lábánál egymásnak b o r u l ó d o m b o k k ö z é . Tuor felnézett, s megállapította, hogy ilyen hegyoldala­ kat m é g soha n e m látott: sima, falszerű l a p o k b ó l álltak, s m i n d e g y i k lap vala­ m i v e l beljebb h ú z ó d o t t az alatta lévőnél; úgy festettek, m i n t megannyi, rétege­ sen rakott, ferde falú torony. A N a p m á r lement, körös-körül szürke párába b u r k o l ó z o t t a táj, s a S i r i o n völgye árnyékba süppedt. V o r o n w é az egyik d o m b oldalába vájt sekély b a r l a n g h o z vezette Túort; m é g kiláthattak a Dimbar-vidék m a g á n y o s lejtőire, majd b e h ú z ó d t a k búvóhelyükre, és elköltötték ennivalójuk utolsó m o r z s á i t . D i d e r e g t e k és fáradtak voltak, de á l o m n e m jött a s z e m ü k r e , így esteledett rájuk H í s i m é havának tizennyolcadik és vándorútjuk harminc­ hetedik napja az E c h o r i a t h tornyai és T ü r g o n b i r o d a l m á n a k k ü s z ö b e előtt, és ők, hála U l m o hatalmának, v a l ó b a n kisiklottak m i n d a Végzet, m i n d a G o n o s z markából. A m i k o r a Dimbar-vidék k ö d é n szürkén átszivárgott a hajnal első sugara, viszszalopakodtak a Száraz Folyóba, amely n e m s o k á r a keletnek fordult, s a hegyek lábáig kanyargott. Hirtelen tüskés bozóttal benőtt lejtőhöz értek, amely magas, m e r e d e k hegyoldalban folytatódott. A köves m e d e r a b o z ó t közé vezetett, ahol m é g éji sötét honolt, ők pedig megálltak, m e r t a tövises cserjék a vízmosás ol­ dalát is ellepték, az egymásba f o n ó d ó ágak pedig valóságos mennyezetet vontak fölé olyan alacsonyan, hogy Túornak és Voronwénak időnként kúsznia kellett, mint az odújukba v i s s z a l o p a k o d ó állatoknak. A m i k o r végre nagy vesződség árán elérték a szirt tövét, egy nyílásra leltek, mintha a hegység szívéből felfakadó vizek vájtak volna alagutat maguknak a ke­ m é n y kőzetbe. Behatoltak a vaksötétbe, Voronwé azonban így is tévedhetetlenül nyomult előre, Tüor pedig a vállába f o g ó d z k o d v a követte, kissé meggörnyedve, m e r t a tető alacsony volt. így vándoroltak vakon egy darabig, lépésről lépésre, m í g n e m egyszer csak érezték, hogy lábuk alól eltűnnek a kövek, s a talaj egyen­ letessé válik. E k k o r megálltak, és mélyeket lélegezve füleltek. A levegő üde volt és egészséges, s ők érezték, hogy tágas tér öleli körül őket. Mélységes csend volt; m é g a víz csöpögése s e m hallatszott. Tüornak úgy tetszett, mintha Voronwét szo­ rongás és kétség gyötörné. 40

- Hol van hát a Védett Kapu? - kérdezte suttogva. - Vagy tán m o s t haladtunk át rajta? - Ne képzelődj - m o n d t a Voronwé. - M a g a m s e m értem, mi történt, m e r t kü­ lönös, hogy bármilyen jövevény háborítatlan juthat el idáig. Attól tartok, valami vész les ránk a sötétben. Suttogásuk azonban felébresztette a szunnyadó visszhangot, és szavaik meg­ sokszorozódva, felduzzasztva cikáztak végig a tetőzeten és a láthatatlan falakon, mintha megannyi óvatos hang sziszegne és morajlana. S amint a visszhang vé­ gül elhalt a kövön, Tüor a sötétség m é l y é b ő l hangot hallott, mely többféle tün­ denyelven szólt; először a n e m e s nolda nyelven, amelyet n e m ismert, majd Beleriand nyelvén, ám Tüor fülének n é m i k é p p idegenszerűen; olyan népek beszél­ hetnek így, amelyek rég elszakadtak rokonaiktól. 2 6 - Megálljatok és ne mozduljatok - szólt a hang -, különben végetek, akár ba­ rátként, akár ellenségként jöttetek. - Barátok vagyunk - m o n d t a V o r o n w é . - A k k o r cselekedjetek parancsunk szerint - felelte a hang. A visszhang ismét elcsitult; Voronwé és Tuor továbbra s e m moccant. T ü o r n a k úgy tetszett, hosszú és lassú p e r c e k telnek el így, és szívét olyan félelem szoron­ gatta, amilyet vándorlásuk során semmilyen veszély m é g n e m keltett benne. A z ­ tán lépések koppantak, majd dübörögve közeledtek, mintha trollok menetelné­ nek végig az alagúton, majd egyszer csak lekerült a b u r o k egy tünde-lámpásról, és a fénylő sugár Voronwéra csapott. Tüor n e m látott egyebet, mint egy szem­ kápráztató csillagot a sötétben, de tudta, hogy amíg e sugár fénykörében áll, n e m mozdulhat - s e m előre n e m ronthat, s e m visszafelé n e m menekülhet. így tartotta őket fogva néhány m á s o d p e r c e n át a fény szeme, majd ismét meg­ szólalt a hang. - Mutassátok az arcotokat! Voronwé hátravetette csuklyáját, arca, mintha k ő b e vésték volna, oly tisztán, élesen ragyogott a fénynyalábban. Tuor elámult szépségén. Aztán a tünde, fejét büszkén felvetve, megszólalt. - Hát csak nézel, de n e m látsz, Fingolfin házából való A r a n w é n a k hazámban elfeledjenek? Én m e s s z e dolat sem ér el, mégis e m l é k e z e m

hogy n e m ismersz m e g ? V o r o n w é vagyok, a fia. Vagy tán elég volt néhány esztendő, hogy jártam, ott, ahová K ö z é p f ö l d é r ő l m é g a gon­ hangodra, E l e m m a k i l .

- A k k o r V o r o n w é n a k e föld t ö r v é n y e i r e is e m l é k e z n i e kell - m o n d t a a hang. - Parancsra m e n t el, tehát m e g i l l e t i a v i s s z a t é r é s j o g a . De h o g y i d e g e n t is h o z z o n magával, ez a j o g n e m illeti meg. E tettével m i n d e n j o g á t eljátszot­ ta, és fogolyként kell a király í t é l ő s z é k e elé v e z e t n i . Az i d e g e n t p e d i g halál vagy fogság várja, az ő r s é g ítélete szerint. V e z e s d k ö z e l e b b , h o g y m e g h o z h a s ­ sam ítéletem. Voronwé e k k o r a fény forrása felé vezette Tuort, s e k ö z b e n nagyszámú, pán­ célba öltözött, felfegyverzett nolda lépett elő a sötétből, hogy kivont k a r d d a l ke­ rítse be őket. E l e m m a k i l , az őrség kapitánya pedig, aki a ragyogó fényű lámpást tartotta, hosszan és vizslatón vette őket szemügyre. - N e h e z e m r e esik, Voronwé, hogy megértselek - m o n d t a végül. - Régi barát­ ság fűz össze bennünket. Vajon miért szorítasz be ily durván a törvény és a ba­ rátság k ö z é ? Ha kéretlenül h o z o d magaddal valamely m á s nolda ház tagját, vét­ ségnek m á r az is elég lenne. De te halandó embert avattál be az Út titkába; a szeme árulkodik fajtájáról! Most, hogy a titok tudója lett, többé n e m ereszthet41

j ü k szabadon. Mivel idegen fajta fiaként hatolt be, az volna kötelességem, hogy e helyütt levágjam, m é g ha barátod is, aki kedves szívednek. - A határon túli tágas v i d é k e k e n sok különös d o l o g érhet bennünket, Elemmakil, és kéretlen feladatok hárulhatnak vállunkra - felelte Voronwé. - A haza­ térő v á n d o r m á r n e m ugyanaz, mint aki egykor útra kelt. A m i t tettem, parancs­ ra tettem, s aki megparancsolta, hatalmasabb az Őrség törvényénél. Fölöttem s társam fölött n e m ítélhet más, csak a király maga. E k k o r Tüor szólalt meg, i m m á r m i n d e n félelem nélkül: - A z é r t j ö t t e m ide A r a n w é fia Voronwéval, m e r t a Vizek U r a őt jelölte ki veze­ tőmül. Ez o k b ó l menekült m e g a tenger haragjától és a valák végzetétől. Mert U l m o általam üzent Fingolfin fiának, és az üzenetet csak neki a d o m át. Ezt hallván E l e m m a k i l nagy csodálkozással nézett Tuorra. - Ki vagy hát? - kérdezte. - H o n n a n j ö s s z ? - H u o r fia Tuor vagyok H a d o r Házából és Húrin nemzetségéből, és mint mon­ dották n e k e m , e nevek a Rejtett B i r o d a l o m b a n s e m csengenek ismeretlenül. Nevrastból j ö t t e m , hogy nagy v e s z e d e l m e k árán idetaláljak. - Nevrastból? - kérdezte E l e m m a k i l . - A z t mondják, népünk elköltözése óta lakatlan az a föld. - Ha ezt mondják, igazat szólnak - felelte Tüor. - Hidegen, üresen tátonganak Vinyamar udvarai. Én m é g i s onnan j ö t t e m . Most pedig vezess el ahhoz, aki va­ laha ama csarnokokat emelte. - Ily főbenjáró ügyben én n e m ítélhetek - jelentette ki E l e m m a k i l . - így hát el­ vezetlek ahhoz a fényhez, amely m á r egyebet is feltárhat, és átadlak a Nagy Ka­ pu őrének. Kiadta a parancsot, Tuort és Voronwét pedig megtermett ő r ö k fogták körül, kettő előttük ment, h á r o m mögöttük, és kapitányuk kivezette a menetet a Kül­ ső Ő r s é g barlangjából. Az út hosszú, egyenes, sima talajú folyosón át vezetett to­ vább, m í g n e m halovány fényt láttak pislákolni maguk előtt. Végül egy sziklába vájt, magas és széles o s z l o p o s kapunyíláshoz értek; a két o s z l o p közötti nyílást keresztbe fektetett, csodásan faragott és vasszögekkel kivert gerendákból ácsolt csapórács zárta el. E l e m m a k i l megérintette a rácsot, s az zajtalanul felemelkedett. A m i n t belép­ tek a kapun, Tüor látta, hogy egy s z u r d o k végében vannak. De bármennyit kó­ b o r o l t is észak vad hegyei között, ilyen s z u r d o k o t m é g n e m látott, és elképzelni s e m tudott volna hasonlót: az Orfalch E c h o r h o z mérve a Cirith Ninniach legföl­ j e b b sziklába vájt barázdának volt m o n d h a t ó . A világ kezdetén dúló ősi háborúk során itt m a g u k a valák feszítették szét a hatalmas hegyeket; a mélyedés oldal­ falait mintha baltával hasították volna tükörsimára, és hogy m e d d i g nyúlnak, s z e m n e m sejthette. Valahol a magasságban keskeny sáv látszott az égből, s m é l y k é k hátterén éles, fekete csúcsok és csipkézett körvonalú magaslatok raj­ z o l ó d t a k ki, messzeségük ellenére is tisztán s keményen, mint megannyi, irgal­ m a t n e m i s m e r ő lándzsahegy. A téli nap fel sem kúszhatott e hatalmas falak fö­ lé, és noha m á r délelőtt volt, az o r m o k fölött bágyadt csillagok hunyorogtak; odalenn azonban sötét volt, csak a magasba t ö r ő utat szegélyező lámpások vilá­ gítottak haloványan. Innen ugyanis a s z u r d o k m e r e d e k e n emelkedett kelet felé, s baloldalt, a f o l y ó m e d r e n túl Tüor széles, kövekkel kirakott utat látott, mely fel­ felé kanyargott, majd elveszett a homályban. - Ez volt az első, a fakapu - m o n d t a E l e m m a k i l . - És íme az út. Sietnünk kell. 42

Tuor n e m is sejthette, milyen hosszú lehet ez a mélységben kanyargó út, és ahogy rámeredt, véghetetlen fáradtság telepedett rá súlyos felhőként. A k ö v e k között fagyos szél sziszegett, s Tuor s z o r o s a b b a n csavarta maga k ö r é a köpenyt. - Hideg szél fúj a Rejtett B i r o d a l o m b ó l - jegyezte meg. - Ez bizony így van - felelte Voronwé -; az idegen méltán hiheti, hogy Turgon szolgáinak szívét könyörtelenné dermesztette a büszkeség. S az éhes, megviselt vándorra súlyosan nehezedhetnek a m é r f ö l d e k a hét kapu között. - Ha törvényünk n e m volna ily z o r d , az ármány és a gyűlölet m á r rég beha­ tolt volna, hogy elpusztítson valamennyiünket - vágott vissza E l e m m a k i l . - E z t te is éppoly j ó l tudod, mint én. De a szívünkből n e m veszett ki az i r g a l o m . En­ nivaló itt nincs, és ha egyszer az idegen belépett egy kapun, vissza m á r n e m me­ het rajta. Tűrjetek m é g egy keveset; a m á s o d i k kapunál majd könnyebbségre ta­ láltok. - Úgy legyen - m o n d t a Tuor, s ment tovább a parancs szerint. K i s i d ő múltán megfordult, és látta, hogy Voronwé mellett m á r csak E l e m m a k i l követi. - Nincs már szükség több őrre - m o n d t a E l e m m a k i l , mintha olvasna g o n d o ­ lataiban. - Az Orfalchból sem tünde, sem e m b e r számára nincs m e n e k ü l é s és nincs visszaút. így kapaszkodtak fölfelé a sziklák félelmetes árnyékában a kanyargós emel­ kedőn, amelyet néha hosszú lépcsők szakítottak meg. M á r vagy fél m é r f ö l d r e le­ hettek a fakaputól, a m i k o r egy, a s z u r d o k o t keresztben elrekesztő hatalmas fal magasodott fel előttük, két végén z ö m ö k , erős k ő t o r n y o k k a l . Az út fölött nagy, ívelt átjárót vágtak a falba, ám az építők egyetlen, óriási sziklával el is zárták a nyílást. Ahogy k ö z e l e b b értek, a k ő t ö m b sötét, simára csiszolt felszíne megcsil­ lant a fölötte lebegő, a kapu ívének k ö z e p é h e z erősített l á m p á s fehér fényében. - íme a második, a kőkapu - mondta E l e m m a k i l , majd odalépett, s könnye­ dén lökött egyet a k ő t ö m b ö n , amely megfordult láthatatlan tengelyén, m í g n e m csak az élét mutatta feléjük, ők pedig átléphettek egy udvarba, ahol szürkébe öl­ tözött, felfegyverzett ő r ö k sorakoztak. Egyetlen szó s e m hangzott el, E l e m m a k i l pedig az északi torony aljában lévő kamrába vezette a gondjaira bízott két ván­ dort. Ott ennivalót és bort tettek eléjük, és rövid pihenőt is engedélyeztek. - Sovány táplálék, t u d o m - fordult T u o r h o z E l e m m a k i l -, de ha igazad bebi­ zonyosodik, dús kárpótlásban lesz részed. - N e k e m ennyi is elég - szólt Tuor. - Gyenge a szív, amely e r ő s e b b írra szo­ rul. - A noldák étele-itala valóban úgy felüdítette, hogy n e m s o k á r a m á r ő sür­ gette az indulást. Kis idő múltán az előbbinél is magasabb és e r ő s e b b fal állta útjukat: ebbe vés­ ték a harmadik, a bronzkaput. A kapu két hatalmas szárnyát b r o n z b ó l készült pajzsok és vértek borították, amelyeket különös ábrák és j e l e k díszítettek. A szemöldökfa fölött h á r o m szögletes torony szökött fel a falból. A tornyokat vö­ rösréz lemezek borították, s r é z b ő l volt a tetejük is, a fém pedig oly művészien volt kovácsolva, hogy éjjel-nappal tüzesen villogott a falon megannyi fáklyaként s o r a k o z ó v ö r ö s l á m p á s o k sugaraiban. E kapu alatt is szótlanul haladtak át, s a túloldali udvaron m é g népesebb őrséggel találkoztak; páncéljuk t o m p á n fény­ lett, mint a kihunyó tűz, és bárdjuk feje v ö r ö s volt. Legtöbben k ö z ü l ü k a nevrasti sindák fajtájához tartoztak. Most jutottak el az út legnehezebb szakaszához: itt, az Orfalch k ö z e p é n volt az e m e l k e d ő a l e g m e r e d e k e b b , s ahogy fölfelé kapaszkodtak, Tuor egyszer csak 43

látta: m i n d közül a leghatalmasabb fal sötétlik előttük. így érték el végre a ne­ gyedik, a s o d o r t vaskaput. Magas és fekete volt a fal, s n e m világított rajta lám­ pás. Négy vastorony magaslott a tetején, s a két belső torony között hatalmas, vasból öntött sasmadár formázta magát T h o r o n d o r királyt, mintha a magasból csapna le egy hegycsúcsra. T ü o r n a k azonban, ahogy ott állt a kapu előtt, legna­ g y o b b ámulatára úgy tetszett, mintha ö r ö k életű fák törzse és ágai között sápadt holdfényben fürdő tisztásra pillantana. A kapu áttört vasrácsozata ugyanis egymásba fonódó, tekervényes gyökérzetű, dús lombú, v i r á g z ó fákból állt, s köztük szivárgott át a fény. Tuor, ahogy át­ haladt a nyíláson, felfedezte a titok nyitját: a roppant vastagságú falat n e m egy, h a n e m h á r o m egymás után s o r a k o z ó rács törte meg, de aki az út k ö z e p é r ő l kö­ zeledett, egynek látta őket. A fény pedig, amely átderengett rajtuk, n e m a hold, h a n e m a nappal világossága volt. M e r t bár a lenti síkágról indultak, i m m á r magasan jártak, és a vaskapun túl m á r n e m e m e l k e d e t t tovább az út. Túljutottak az Echoriath büszke csúcsán, és innen az égbe nyúló hegyek m á r m e r e d e k e n lejtettek a belső d o m b v i d é k felé, a s z u r d o k kitágult, oldalai megdőltek, s tetejüket hó borította. Az ég ragyogása pe­ dig visszaverődött a hóról, s holdas-fehéren hatolt át a levegőt betöltő szikrázó ködön. Elhaladtak a Vaskapu őreinek sorfala között. E z e k fekete köpenyt viseltek, s fekete volt a páncéljuk és hosszúkás pajzsuk is, arcukat pedig sascsőrű sisakrostély takarta. E l e m m a k i l m o s t előre ment, ők pedig követték a sápadt világos­ ságba. Az út menti pázsiton csillagként virult a sok fehér uilos, a gondoljrámvirág, amely n e m ismer évszakokat, és soha n e m hervad el. 2 7 Tuor nem győzött ámulni, s szíve egyre derűsebb lett. így jutott az ezüstkapu elé. Az ö t ö d i k kapu fala alacsony volt és széles; fehér márványból épült, ezüstrá­ csos mellvédjét öt nagy m á r v á n y g ö m b törte meg, s a mellvéd tetején fehér köpe­ nyes íjászok sorakoztak. A kapu alakja egy kör háromnegyed részét formázta; ezüstből verték, és hold alakú nevrasti gyöngyszemek díszítették. Fölötte, a kö­ z é p s ő g ö m b tetején a Fehér Fa, a Telperion képmása állt, törzse ezüstből, leve­ lei malachitból, s a Balar-öbölből felszínre hozott, nagy gyöngyszemek voltak rajta a virágok. 2 8 A kapun túl, a tágas, z ö l d és fehér márványkockákkal kirakott udvaron ezüst páncélos, fehér sisakforgós íjászok álltak, j o b b r ó l is, balról is száz-száz. E l e m m a k i l átvezette Tuort és Voronwét néma sorfaluk között, és így tértek rá a hosszú, fehér útra, amely egyenesen vezetett a hatodik kapuig. Itt az utat szegélyező pázsit egyre szélesebb lett, s az uilos fehér csillagai között sok­ s o k a p r ó , arany s z e m ű virág nyílt. E k k é p p érték el az aranykaput, az utolsót Túrgon ősi kapui közül, amelyek m é g a Nirnaeth előtt épültek. Az aranykapu igencsak hasonlított az ezüstre, csakhogy a falát sárga márványból rakták, a mellvéd és a g ö m b ö k pedig v ö r ö s aranyból készültek. Öt g ö m b helyett itt hat volt, k ö z é p e n pedig arany piramison a N a p Fájának, a Laurelinnek k é p m á s a állt; vert arany láncai között nagy köte­ gekben topáz virágok csüggtek. A kaput magát a nap képét formázó, sok suga­ rú arany k o r o n g o k díszítették, gránátból, topázból és sárga gyémántokból öszszeállított mintákba foglalva. A kapun túl, az udvaron h á r o m s z á z íjász sorako­ zott fel hosszú íjával; aranyozott páncélt viseltek, és sisakjukból hosszú, ara­ nyos tollak szöktek fel, nagy, kerek pajzsuk pedig v ö r ö s volt, mint a láng. Az út k ö v e t k e z ő szakaszát napfény ragyogta be, m e r t kétfelől m á r csak ala­ csony, z ö l d e l l ő b o k r o k sorjáztak; csak a tetejüket koronázta hó. E l e m m a k i l 44

megszaporázta a lépést, m e r t ide m á r k ö z e l volt a hetedik, az acélkapu, melyet Nagy Kapunak neveztek el; Maeglin építtette, azután hogy megtért a Nirnaethből, hogy áthidalja az Orfalch Echor széles bejáratát. Fal n e m állt itt, csak kétfelől egy-egy magas, k e r e k torony, m e l y e k falába igen sok ablakot vágtak; a tornyok hét emelet magasan, egyre v é k o n y o d v a törtek fel­ felé, s ragyogó acél tornyocskában végződtek; közöttük p e d i g soha n e m rozsdá­ sodó, hideg-fehéren s z i k r á z ó acélsövény húzódott, amelyből hét nagy a c é l o s z l o p magasodott fel, a k k o r á k s oly szélesek, mint az e r ő s fiatal fák, de m i n d e g y i k tű­ hegyes, fenyegető csúcsban végződött. Az o s z l o p o k a t hét acél keresztpánt kötöt­ te össze, s m i n d e n közt hét-hét függőleges acélrúd hálózott be; a végük a d á r d a széles fejére emlékeztetett. A k ö z é p s ő , legnagyobb o s z l o p fölött Türgon királyi sisakjának, a Rejtett B i r o d a l o m koronájának gyémántokkal kirakott mása vil­ logott. Tüor sem ajtót, s e m kaput n e m látott e lenyűgöző, acélfonatú sövényben, de ahogy elébe ért, a rudak közül szemkápráztató fény áradt felé. Tüor beárnyékol­ ta szemét, és csak állt ott, kábultan az ámulattól és a rettegéstől. E l e m m a k i l azonban csak ment tovább, s ha ezúttal érintésére n e m nyílt is ki s e m m i l y e n ka­ pu, a m i k o r az egyik rúdra ráütött, a sövényből s o k húrú hárfa zenéje szólalt meg, s a tiszta, egybecsengő hangok ide-oda szálltak a tornyok között. Mintegy jeladásra lovasok rajzottak elő a tornyokból. Az északi toronyból pe­ dig először egyetlen magányos alak léptetett ki fehér lován, majd leszállva nyer­ géből, feléjük indult. S habár nemes és előkelő volt E l e m m a k i l Is, m é g magasz­ tosabb, még fenségesebb volt Ecthelion, a Szökőkutak Ura, ez időben a Nagy Ka­ pu őre. 2 9 Öltözéke színezüstből készült, fényes sisakjának éles acélhegyét gyé­ mánt ékítette, és a pajzs, melyet lovásza m o s t átvett tőle, úgy tündökölt, mintha harmatcseppekkel volna telehintve; valójában ezernyi a p r ó kristállyal rakták ki. E l e m m a k i l köszöntötte, s így szólt: - Itt h o z o m Voronwé Aranwiont, aki a Balar v i d é k é r ő l tért meg, e m e z p e d i g az idegen, akit magával hozott, s aki a király elé akar jutni. Ecthelion e k k o r T ü o r h o z fordult, Tüor azonban összevonta magán a köpenyt, s hallgatott. Voronwénak úgy tetszett, mintha társa k ö d b e b u r k o l ó z n é k , s e k ö d nagyobbra növesztené; csuklyájának hegyes csúcsa - akár a part felé száguldó szürke hullám taréja - már magasabbra ért a tünde-nagyúr sisakjánál. Ectheli­ on egy ideig némán függesztette Tüorra ragyogó tekintetét, majd k o m o l y hangon ekképpen szólt: 3 0 - Eljutottál az utolsó kapuhoz. T u d d m e g hát, hogy az idegen, aki belép raj­ ta, soha többé n e m léphet ki innen, hacsak n e m a halál kapuján. - Hagyd e k o m o r j ö v e n d ö l é s t ! Mert ha a Vizek Urának követe kilépne a m a kapun, a k k o r az idebenn élők m i n d követni fogják. S z ö k ő k u t a k Ura, ne állíts hát akadályt a Vizek Urának követe elé! Voronwé s m i n d a közelben állók ámulva nézték Tuort; hangja és szavai egy­ ként döbbenetesek voltak számukra. Voronwénak úgy tetszett, mintha erős, de távoli hang harsogását hallaná, Tüor azonban úgy érezte: ő beszél, de m á s szól általa. Ecthelion egy darabig némán nézte Tüort, és arcán lassan mélységes hódolat ömlött el, mintha Tüor köpenyének szürke árnyékán át távoli látomások tárul­ nának elé. Aztán meghajolt, a sövényhez lépett, rátette m i n d k é t kezét, s e k k o r a Koronát h o r d o z ó oszlop mindkét oldalán kapuk tolódtak befelé. Tüor belépett az egyiken, s egy füves magaslatra ért - amely az alant elterülő völgy felé nyúlt -, s 45

innen látomásként tárult ki előtte a s z i k r á z ó fehér hóban G o n d o l i n . Tuort úgy megigézte a látvány, hogy hosszú ideig le s e m tudta venni róla a szemét, hiszen végre-valahára megjelent előtte a kép, amely sóvár álmaiban fogant. így hát csak állt ott, és egyetlen s z ó s e m hagyta el ajkát. Kétoldalt n é m á n so­ r a k o z t a k fel G o n d o l i n hadának csapatai, k ö z t ü k a Hét Kapu hétfajta őrségének képviselőivel, kapitányaik és v e z é r e i k p e d i g fehér és szürke lovakon ültek. S mi­ k ö z b e n m i n d ámulattal s z e m l é l t é k Tüort, annak válláról lehullott a köpeny, s ott állt előttük p o m p á s nevrasti fegyverzetében. A j e l e n l é v ő k k ö z ö t t s o k a n voltak, a k i k saját s z e m ü k k e l látták, amint T u r g o n maga függeszti fel e fegyverzet darab­ j a i t a v i n y a m a r i M a g a s S z é k m ö g ö t t i falra. E c t h e l i o n e k k o r végre m e g s z ó l a l t : -

T o v á b b i b i z o n y í t é k r a i m m á r nincs szükség. S m é g az is, hogy H u o r fiának

m o n d j a magát, kevesebbet n y o m a latban, m i n t e napnál is világosabb igazság: ezt a z e m b e r t m a g a U l m o küldte h o z z á n k . 3 1

JEGYZETEK 1

A szilmarilok 232. oldalán olvasható, hogy a m i k o r a Nirnaeth Arnoediadot követő évben

Brithombar és Eglarest kikötői elpusztultak, a megmenekült falasi tündék követték Círdant Balar szigetére, aki „menedéket teremtett m i n d a z o k számára, akik eljutottak oda; mert meg­ vetették a lábukat a Sirion torkolatánál is, és sok könnyű és gyors hajó rejtőzött ott a vize­ ken, ahol a növényzet erős volt, mint egy vár". 2

A nolda tündék kék fényű lámpásáról másutt is esik szó, noha A szilmarilok kiadott szö­

vege n e m említi. T ú r i n történetének korábbi változataiban Gwindornak, az Angbandból megmenekült nargothrondi tündének, akire Beleg talált az Éjszakai E r d ő b e n , a Taur-nu-Fuinban, volt egy ilyen lámpása. A m i k o r G w i n d o r lámpása felborult, s a burok leesett róla, lángja fényénél látta m e g T ú r i n az általa megölt Beleg arcát. Az egyik, G w i n d o r történetéhez fűzött jegyzet „Féanor lámpásainak" nevezi e lámpásokat, melyek titkát m é g maguk a noldák sem ismerték; az ottani leírás szerint „finom láncszemes hálóban függő kristályok"-ról van szó, amelyek „belülről sugárzó, örök, kék színű fénnyel ragyognak". 3

Vagyis: „ N a p süt majd utadra." - A szümarüofcban található sokkal rövidebb változat nem

számol be róla, hogyan találta m e g Tuor a noldák kapuját, s a G e l m i r és A r m i n a s nevű tün­ dékről sem ejt szót. Szerepel viszont a két tünde Túrin történetében: ők viszik m e g Nargothrondba U l m o figyelmeztetését, ott pedig Finarfin fia A n g r o d népéhez tartozónak mondják őket, akik a Dagor Bragollach után délen, Círdan, a Hajóács környezetében éltek. Nargothrondba való érkezésük történetének egy hosszabb változatában A r m i n a s Túrinra nézve ked­ vezőtlen p á r h u z a m o t von amaz és r o k o n a között, s megjegyzi, hogy Tuorral „a dor-Iómini pusztán" találkozott. 4

A szilmarilok 94. oldalán olvasható, hogy m i d ő n Morgoth és Ungoliant, a nagy P ó k e vidé­

ken küzdött a szilmarilok birtoklásáért, „Morgoth iszonyút kiáltott, hogy visszhangzottak tő­ le a hegyek. Ezért nevezték el azt a vidéket Lammothnak, mert Morgoth hangjának visszhang46

ja attól kezdve mindig ott volt, s fölébresztette mindenki, aki ott kiáltott, s a hegyek m e g a tenger közötti pusztaságot a rémület kiáltásai töltötték be." Itt viszont inkább úgy fest, mint­ ha bármilyen, e helyütt kimondott szó önmagában nagyítódnék fel, s ez az elgondolás nyilvá­ nul meg egyértelműen A szilmarílok 13. fejezetének elején is, ahol (egy, az ittenihez igen ha­ sonló részletben) „mihelyt a noldák a partra léptek, kiáltásuk felszállt a hegyekbe, és meg­ sokszorozódott úgy, hogy számtalan erőteljes hang harsogása töltötte be észak partjait". Úgy tetszik, mintha az egyik „hagyomány" szerint a L a m m o t h és az E r e d L ó m i n (Visszhangzó He­ gyek) azért kapták volna nevüket, mert megőrizték az Ungoliant hálójában v e r g ő d ő Morgoth iszonyatos kiáltását, m í g a másik szerint ezek az elnevezések egyszerűen csak leíró jelleggel foglalják össze a környéken hallható hangokat. 5

Vö. A szilmarílok 254. o.: „Túrin pedig sebesen haladt észak felé a N a r o g és a Teiglln köz­

ti, i m m á r elhagyott utakon, s ráborult a Hosszú T é l ; mert abban az évben hó hullott m é g ősz vége előtt, a tavasz pedig későn jött, és hideg volt." 6

A szilmarílok 146. oldalán U l m o , miután Vinyamarban megjelenik Turgonnak, és megpa­

rancsolja, hogy induljon el Gondolinba, így szól: „így hát megeshet, hogy a noldákat sújtó átok téged is elér, és árulás üti föl a fejét a falaid között. A k k o r pedig a tűz fenyegeti majd őket. Ara ha ez a vész valóban elközelg, akkor Nevrastból érkezik majd valaki a figyelmez­ tetésedre, s belőle támad majd új remény - a pusztuláson és a tűzön túl - a tündék m e g az emberek számára. Ezért hagyj el ebben a házban egy kardot és fegyvereket, hogy az évek múltán rájuk találhasson majd, azokról megismerheted, s n e m csalódsz." 7

Tuor lett apja Eárendilnek, akitől Elros Tar-Minyatur, N ú m e n o r első királya született.

8

Az utalás bizonyosan arra a figyelmeztetésre vonatkozik, amelyet G e l m i r és A r m i n a s vitt

Ulmótól Nargotrhondba. B

Az Árnyas Szigetek valószínűleg azonosak A szilmarílok 11. fejezetének végén leírt Elvará­

zsolt Szigetekkel, amelyek Valinor idején „behálózták az Árnyas Tengereket, északtól délig". 10

V ö . A szilmarílok 232. o.: ,,[A Nirnaeth Arnoediad után] Türgon parancsára Círdan hét

gyors hajót épített, s azok útnak indultak nyugat felé; ám hír sem jött többé róluk Balarba, csupán egyetlenről, az utolsóról. Annak a hajónak a matrózai sokáig hányódtak a tengeren, s végül hatalmas viharba kerültek, mikor már újra meglátták Középfölde partját; ám egyiküket megmentette U l m o Ossé haragjától, s a hullámok a hátukra vették, s partra vetették Nevrastban. Voronwé volt a neve; s azon követek egyike volt, akiket Türgon küldött Gondolinból." V ö . még A szilmarílok 282. 11

o.

Ulmónak Turgonhoz intézett szavai A szilmarílok 15. fejezetében így jelennek meg: „ E m ­

lékezz, hogy a noldák igazi reménysége nyugaton van, s a tengerből jön", továbbá: , Á m ha ez a vész valóban elközelg, Nevrastból érkezik majd valaki a figyelmeztetésedre." 12

A szilmarilokból nem derül ki, mi lett Voronwe további sorsa azután, hogy Tuorral együtt

visszatért Gondolinba: de az eredeti történetben („Tuorról és a gondolini S z á m ű z ö t t e k r ő l " ) azok között volt, akik - mint erre Tüor itteni szavai is utalnak - el tudtak menekülni a szét­ dúlt városból.

47

13

V ö . A szilmarilok, 127. c: „ Á m [Turgon] azt is hitte, hogy az ostromzár vége a noldák ha­

nyatlásának jele, hacsak n e m j ö n segítség, és gondolini csapatokat küldött titkon a Sirion torkolatához m e g Balar szigetére. Ott ezek hajókat építettek, s útnak indultak Turgon paran­ csára a legnyugatabbra eső Nyugat felé, Valinort keresve, hogy a valák bocsánatát és segítsé­ gét kérjék, s a tenger madarait kérték meg, hogy vezessék őket. A tenger pedig vad volt és végtelen, árny és varázslat ült rajta, s Valinor rejtve volt. így Turgon követei sohasem jutot­ tak el Nyugatra, s közülük sokan elvesztek, és kevesen tértek vissza; ám Gondolin végzete egyre közeledett." A szilmarilok egyik „alapszövegében" az olvasható, hogy bár a noldák „ n e m értettek a ha­ jóépítés művészetéhez, s m i n d e n általuk épített hajó elveszett, vagy visszasodorták a szelek", mégis a Dagor Bragollach után „Turgonnak mindvégig volt egy titkos menedéke a Balarszigeten", és m i d ő n a Nirnaeth A r n o e d i a d után Círdan megmaradt embereivel Brithombarból és Eglarestből a Balar-szigetre menekült, „ott elvegyült Turgon távoli városának lakóival". Ám a szerző végül elvetette a mesének ezt az elemét, s így A szilmarilok kiadott szövegében már n e m esik szó arról, hogy a G o n d o l i n b ó l jött tündék a Balar-szigeten településeket hoz­ tak volna létre. 14

A szilmarilok n e m említi a núath-i erdőséget, amely a m ű h ö z csatolt térképen sem jele­

nik meg. Az erdőség a N a r o g felső folyásától nyugatra terült el, s a Nenlng forrásvidékéig hú­ zódott. 15

V ö . A szilmarilok, 248. o.: , Á m Finduilas, Orodreth király lánya fölismerte és üdvözölte,

mivel szerette G w i n d o r t a Nirnaeth előtt, G w i n d o r pedig annyira szerette a lány szépségét, hogy Faelivrinnek nevezte, azaz az Ivrin taván csillogó napfénynek." 16

A Glithui folyó s e m A szíímarííokban, sem a térképen nincs megnevezve, noha az utób­

bin látható: a Teiglin egyik melléfolyójáról van szó, amely a Malduin csatlakozásától valami­ vel északabbra ö m l i k a folyóba. 17

Az útról ez olvasható A szilmarilok 243. oldalán: „Az ősi út... végig a Sirion hosszú völgy­

szakadékán, a sziget mellett, ahol egykor Finrod Minas Tirithje állt, s tovább a Malduin és a Sirion közti vidéken, a Brethil határán egészen a Teiglin gázlójáig." 18

„Halál a glamhothokral" Az elnevezés, noha s e m A sziímarfío/cban, sem A Gyűrűk Urá­

ban n e m fordul elő, a sinda nyelvben az orkokat jelölte. Jelentése „lármás sereg", „tömke­ leg-had"; v ö . Gandalf kardjával, a G í a m d r í n g g a l , és a Tol-in-Gaurhoth-tal, a váltott farkasok (hadának) szigetével. 19

Echoriath: a gondolini síkságot ö v e z ő Határhegyek; e r e d e-mbar nín: hazám hegyei.

20

A szilmarilok 237. oldalán a doriath-i Beleg (néhány évvel a jelen elbeszélés ideje előtt)

azt mondja Túrinnak, hogy az o r k o k utat építettek az Anach-szoroson át, s „Dimbar, amely élvezte a békét, a Fekete Kéz uralma alá került". 21

Ezen az úton menekült Gondolinba Maeglin és Aredhel az őket üldöző Eol elől (A szilmarilok,

16. fejezet); később pedig ezt használta Geleborn és Curufln, miután Nargothrondból elűzték őket (uo.). Csak a jelen szöveg tesz említést az út nyugati folytatásáról, amely a Táras hegy alá, VInyamarhoz, Türgon hajdani otthonához vezet, és a térkép sem jelzi, hogy továbbvezetne annál a pontnál, ahol a Brethil északnyugati peremén a Nargothrondba vezető régi déli úttal találkozik.

48

22

A Brithiach név - akárcsak a Brithon folyóé és Brtthombar kikötőé - magába foglalja a

brith, azaz „kavics" elemet. 23

E szöveg egy párhuzamos változatában, amelyet a szerző szinte bizonyosan a jelen kiadás

szövege javára vetett el, a v á n d o r o k nem a brithiach-i gázlón keltek át, h a n e m attól néhány mérfölddel északabbra érték el a Siriont. „Fárasztó úton vergődtek el a folyóig, s ott Voronwé felkiáltott: - Láss csudát! Jót is, rosszat is j ö v e n d ö l számunkra. A Sirion befagyott, jóllehet amióta csak az eldák keletről ideértek, n e m tud hasonlóról a rege. így hát átkelhe­ tünk rajta, megkímélve magunkat a gyötrelmes mérföldektől, amelyek meghaladnák erőn­ ket. Csakhogy ez azt jelenti, hogy m á s o k is átkelhettek avagy átkelhetnek m é g ugyanilyen módon." Ezután a két vándor akadálytalanul kelt át a folyón, s „ e k k é p p U l m o tanácsa hasz­ nukra fordította az ellenség ármányát, mert az út lerövidült, s reményük és erejük fogytával Tuor és Voronwé végre elérte a Száraz Folyót ott, ahol az kilép a hegység külső övezetéből. 24

V ö . A szilmarilok, 146. o.: „ Á m akadt egy mélyút, amelyet a hegyek alatt vájtak a világ sö­

tétjében a vizek, amelyek a Sirion forrásaihoz siettek; ezt az utat találta m e g Turgon, így ju­ tott el a hegyek övezte nagy síkra, s látta meg a kemény, sima kőből lévő szigethegyet, mert a völgy egykoron az ősidőkben nagy tó volt." 25

A szilmarilokban nincs szó arról, hogy a nagy sasok valaha is a T h a n g o r o d r i m o n tanyáz­

tak volna. A 13. fejezet szerint (129. o . ) Manwe „északra küldte lakni a sasok faját, hogy szemmel tartsák Morgothot", m í g a 18. fejezetben ( 1 8 1 . o . ) „ T h o r o n d o r sietve lecsapott a Críasaegrim csúcsán épült fészkéből", hogy kimentse Fingolfin holttestét Angband kapui elől. V ö . A Király visszatér V I . 4. fejezetével is: „ A z egykori T h o r o n d o r , aki sziklafészkét K ö ­ zépfölde ifjú korában a Határhegyek megközelíthetetlen csúcsain építette." A s z e r z ő k é s ő b b valószínűleg letett arról az elképzelésről, amely az egyik korai Szümarítofc-szövegben is fel­ lelhető, hogy tudniillik T h o r o n d o r kezdetben a T h a n g o r o d r i m o n lakozott volna. 26

A szilmarilokban s e m m i k ö z e l e b b i n e m derül ki a g o n d o l i n i tündék nyelvéről; ez a rész

azonban arra utal, hogy néhányan közülük rendszeresen használták a n e m e s ( q u e n y a ) nyelvet. Egy kései nyelvészeti tanulmányból kitűnik, hogy T u r g o n házában általános volt a quenya beszéd, s ezt használta g y e r m e k k o r á b a n Eárendil is, ám „a legtöbb g o n d o l i n i számára a könyvek nyelvévé vált, s akár a többi nolda, ők is csak a slnda nyelvet hasz­ nálták a h é t k ö z n a p o k o n . " V ö . A szilmarilok 152. o.; T h i n g o l r e n d e l k e z é s é t k ö v e t ő e n „a Száműzöttek mindennapjaikon használni k e z d t é k a sinda nyelvet, s a nyugati b e s z é d e t már csupán a nolda urak beszélték egymás között. S az a nyelv azután is tovább élt, m i n t a tudományok és hagyományok nyelve, bárhol léteztek is noldák." 27

Ez a virág nyílt nagy számban E d o r a s alatt, Rohan királyainak sírdombjain; Gandalf ro-

hír nyelven (óangolra fordítva) s i m b e í m y n é n e k , vagyis „gondoljrámvlrágnak" nevezte el, „mert egész évben virít, és mindig ott, ahol halottak nyugosznak" (A két torony, I I I . 6.) A tün­ de nyelvű változat, az uiíos csak ebben a részben szerepel, de a szó megjelenik az Amon (iiíosban, azaz a quenya Oiolossé („Örökhófehér"; Manwé Hegye) sinda megfelelőjében is. A Cirion és Éoríban a virág újabb tünde néven, aí/írinként jelenik meg. 28

A szilmarilok 109. oldalán az olvasható, hogy Thingol nagyszámú gyönggyel jutalmazta

meg a belegosti törpöket: „Ő Círdantól kapta a gyöngyöt, amelyből bőven akadt Balar szige­ tének sekély vizeiben."

49

29

Ecthelion, a Szökőkutak Ura A szilmarilokban is szerepel, mint Turgon egyik kapitánya,

aki a gondolini had szárnyait védte, a m i k o r a Sirion mentén visszavonultak a Nirnaeth Arnoediadból; kiderül továbbá, hogy a város o s t r o m a k o r ő és Gothmog, a Balrogok Ura egy­ m á s kezétől estek el. 30

Ezen a ponton ér véget a gondos, bár erősen javított kézirat; az elbeszélés hátralevő ré­

szét a s z e r z ő sietősen firkantotta le egy darab papírra. 31

Az elbeszélés itt véget ér, és csak néhány odavetett jegyzet utal a történet további menetére: Tuor megtudakolta a város nevét, és megtudta, hogy hét neve van. (Említésre méltó, hogy

a G o n d o l i n név - m i n d e n bizonnyal szándékosan - csak az elbeszélés legvégén fordul elő; addig következetesen Rejtett B i r o d a l o m k é n t vagy Rejtett Városként említődik. Ecthelion megparancsolta, hogy fújják m e g a harsonákat, s a Nagy Kapu tornyaiból felharsogó jeladás visszhangot vert a hegyek között. Csend támadt, majd a távolból hallatszott, ahogy válasz­ k é p p e n a város falain is megfújják a harsonákat. Lovakat vezettek elő (Tuor számára egy szürkét), s így lovagoltak be Gondolinba. Ezután G o n d o l i n leírása következett volna, a magas fennsíkra vezető lépcsőkkel, a nagy kapuval, a d o m b o k k a l (ez a szó bizonytalan), amelyeket mallornok, nyírfák és ö r ö k z ö l d fák borítanak, a Szökőkutas térrel, az o s z l o p o s árkádsoron nyugvó királyi toronnyal, a király házával s Fingolfin zászlajával. Ezután jelent volna m e g maga Turgon, „Thingolt kivéve a leg­ nagyobb a világ fiai közül", ruel-csont (elefántcsont) hüvelybe dugott fehér-arany kardjával, Tuor üdvözlésére. Maeglin ott állt volna a trón j o b b oldalán, Idril, a király lánya pedig a trón bal oldalán, s e k k o r adta volna át Tuor U l m o üzenetét, vagy „mindenki füle hallatára" vagy „a tanácsteremben". További, össze n e m függő jegyzetek arra utalnak, hogy szerepelt volna egy leírás Gondolinról, úgy, ahogy Tüor előtt a távolban feltűnik; U l m o köpenye a s e m m i b e foszlott volna, mi­ helyt Tuor átadta Turgonnak az üzenetet; kiderülne, miért nincs Gondolinnak királynéja is; továbbá kitűnt volna - vagy akkor, a m i k o r Tüor először pillantja m e g Idrilt, vagy már koráb­ ban -, hogy kevés nőt ismert életében, sőt n e m is igen látott asszonyt. A m i k o r Annael népe a Mithrim-vidéken tanyázott, valamennyi gyermeket és a legtöbb nőt is elküldték délre; szol­ gaélete során pedig Tuor csak a keleüakók gőgös, barbár asszonyait láthatta, akik úgy bán­ tak vele, mint egy állattal, a gyermekkoruktól munkára kényszerített szerencsétlen szolgá­ lók iránt pedig csak szánalmat érzett. Megjegyzendő még, hogy a m á l l ó m r ó l később, Númenor, Lindon és Lothlórien leírásakor is szó esik, ám ezekből az utalásokból n e m következik, hogy e fák m á r Ó i d ő k Gondolinjában is virultak - igaz, az ellenkezője sem; továbbá figyelemre méltó, hogy Elenwé, Turgon hitve­ se m á r jóval korábban odaveszett, akkor, a m i k o r Fingolfin serege átkelt a Helcaraxén (A szümarilok,

50

106. o . ) .

II NARN I HÍN HÚRIN Húrin gyermekeinek története Túrin

gyermekkora

Aranyhajú H a d o r nagyúr volt az adánok között, s igen kedvelt az eldák köré­ ben. Napjai fogytáig Fingolfinnak volt hűbérese, aki tágas földeket a d o m á n y o ­ zott neki Hithlumnak azon a részén, amelyet Dor-lóminnak neveznek. Leánya, Glóredhel Halmir fia Haldirhoz, a brethili e m b e r e k urához ment nőül, és ugyan­ ezen esküvői ünnepségen nyújtotta kezét H a l m i r leánya, Hareth is H a d o r fiá­ nak, Szálas Galdornak. Galdornak és Harethnek két fia született: Húrin és Huor. Húrin h á r o m évvel volt idősebb Huornál, de alacsonyabb volt, mint nemzetségének m á s férfi tag­ jai. Ebben anyja népére hasonlított, de m á s tekintetben nagyapjára, H a d o r r a ütött: b ő r e világos volt, haja aranyszínű, a teste erős, a lelke tüzes, ám e belső tűz egyenletesen égett; természete eltökélt volt és kitartó. Az északi e m b e r e k kö­ zül ő ismerte legjobban a noldák tanításait. Öccse, H u o r magas növésű volt, az adánok közül csak saját fia, Tuor nőtt nála magasabbra. G y o r s futó volt, de ha a verseny nehéz volt és sokáig tartott, mégis Húrin ért elsőnek haza, m e r t ő egyenletesen futott, a verseny végén épp oly lendületesen, mint a kezdetén. A két fivér nagy szeretettel volt egymás iránt, és ifjúkorukban csak ritkán váltak m e g egymástól. Húrinnak M o r w e n lett a hitvese, a Béor házából való Bregolas fiának, Baragundnak a leánya; e k k é p p M o r w e n közeli rokonságban állt Félkezű Berennel. A leány magas volt és sötét hajú, és szépséges arca, ragyogó s z e m e miatt az em­ berek Eledhwennek, azaz tünde-szépnek nevezték el; de természete büszke volt és komorságra hajló. A Béor házát ért csapások nyomasztották lelkét, hiszen a Bragollach pusztítása után száműzöttként jött D o r t h o n i o n b ó l Dor-lóminba. Húrin és M o r w e n elsőszülött gyermeke fiú volt, és T ú r i n n a k hívták; abban az évben született, amelyben Béren Doriathba érkezett, és rátalált T h i n g o l leányá­ ra, Lúthien Tinúvielre. M o r w e n leányt is szült Húrinnak; őt U r w e n n e k nevezték, de akik csak ismerték rövid életében, Laláithnak, azaz Nevetősnek szólították. Huor Morwen unokahúgát, Ríant vette nőül, aki Bregolas fia Belegundnak volt a leánya. A kegyetlen sors rendeléséből született ily nehéz időkben, mivelhogy szíve csupa gyengédség volt, s irtózott m i n d a vadászattól, m i n d a háborúskodás­ tól. A vadon nőtt fákat, virágokat szerette, szívesen énekelt, s maga is szerzett da­ lokat. Alig két hónapja volt m é g csak Huor hitvese, m i d ő n az bátyjával együtt el­ indult a Nirnaeth Arnoediadba, és Rían soha többé n e m látta viszont. 1 A Dagor Bragollachot és Fingolfin elestét követő években M o r g o t h rettegett ár­ nyéka egyre hosszabbra nyúlt. Ám négyszázhatvankilenc esztendővel azután, hogy a noldák visszatértek Középföldére, tündék és e m b e r e k között egyszer csak felébredt a remény, mert híre járt körükben Béren és Lúthien tetteinek; megtudták, m i k é p p e n szégyenült m e g M o r g o t h Angbandban, magas trónján ül­ ve, egyesek m e g éppenséggel azt állították, hogy Béren és Lúthien életben van51

nak még, avagy visszajöttek a holtak közül. M a e d h r o s nagytanácsa is éppen ez évben vált m a j d n e m teljessé, az adánok és eldák erejük feltámadtával megállí­ tották M o r g o t h előrenyomulását, Beleriandból pedig kiűzték az orkokat. Néhá­ nyan m á r az eljövendő g y ő z e l m e k r ő l s a Bragollach kudarcának jóvátételéről be­ széltek, azt rebesgetve, hogy M a e d h r o s vezeti majd az egyesített hadakat, a föld alá szorítja Morgothot, és ö r ö k r e lezárja Angband Kapuit. A bölcsebbek azonban m é g nyugtalankodtak; attól féltek, hogy M a e d h r o s túl k o r á n mutatja ki g y a r a p o d ó erejét, M o r g o t h n a k pedig jut rá ideje, hogy terveket kovácsoljon ellene. A n g b a n d b a n m i n d e n k o r forralnak valamilyen új ármányt, amelyet s e m tünde, s e m e m b e r előre n e m is gyanít - mondogatták. Szavaikat mintegy megerősítve, az év őszén az ó l o m s z í n ű ég alatt baljós szél támadt észak felől. Mérgezett bűze miatt G o n o s z Leheletnek nevezték, és m é g az ősz folyamán sokan betegedtek m e g és pusztultak el az Anfauglith-síksággal határos északi vi­ dékeken, javarészt az e m b e r i nemzetségekből való g y e r m e k e k és serdülő ifjak. E b b e n az évben Húrin fia T ú r i n m é g csak ötesztendős volt, húga, Urwen pe­ dig tavasz elején töltötte a hármat. Ahogy a m e z ő k ö n futkározott, haja színe ha­ sonlatos volt a fűben viruló sárga l i l i o m o k é h o z , nevetése pedig úgy muzsikált, mint a v i d á m a n c s o b o g ó víz, amely a d o m b o k felől eredt, s éppen apja házának falai mentén csörgedezett tova. E folyó neve Nen Lalaith volt, s róla nevezték el a házban élők L a l á i m n a k a gyermeket; és ha köztük volt, felderült a szívük. T ú r i n t m á r n e m szerették annyira, mint a húgát. A fiú haja sötét volt, mint az anyjáé, és úgy tetszett, annak kedélyét is örökölte, m e r t soha n e m volt vidám, és bár hamar megtanult beszélni, s m i n d i g is idősebbnek látszott koránál, alig lehe­ tett szavát venni. Ha méltánytalanság érte vagy kigúnyolták, sokáig őrizte a sérel­ met; de m e r t apja tüzes lelkét is örökölte, nemegyszer váratlanul tört ki belőle a heves indulat. Ilyenkor azonban gyorsan felülkerekedett benne a szánalom; az élőlények fájdalma vagy szomorúsága nemegyszer könnyekre indította. Amúgy ebben is apjára hajazott, m e r t M o r w e n mindenki mással is éppoly szigorú volt, mint önmagával. T ú r i n szerette az édesanyját, m e r t az mindig egyszerű és egye­ nes szavakkal szólt hozzá; apját ritkán látta, m e r t Húrin ott volt Fingon seregé­ ben, amely Hithlum keleti határát őrizte, s csak alkalmanként látogatott haza. A m i k o r pedig éppen otthon volt, hadaró, ismeretlen szavakkal, tréfákkal fűsze­ rezett, sokszor h o m á l y o s értelmű beszéde meghökkentette és zavarba ejtette Tú­ rint. Ekkoriban az apa szíve minden melegével Lalaithon, a húgán csüngött, ha­ bár vele is ritkán játszott, inkább csak titkon nézte vigyázó s z e m m e l a leányát, amint a fűben vagy a fák alatt k ó b o r o l , és dúdolgat. Dalait az adánok gyermekei költötték a régi időkben, a m i k o r a tünde nyelv m é g elevenen élt ajkukon. - Oly bájos a mi Lalaithunk, mint egy tündegyermek - m o n d t a Húrin Morw e n n e k -, de jaj, az ideje kurtább. S ezért csak annál szebb, annál édesebb szá­ munkra. T ú r i n e szavakat hallva elrágódott rajtuk, de értelmüket n e m foghatta fel, hi­ szen tündegyermeket m é g soha n e m látott. Az idő tájt n e m éltek eldák apja föld­ jein, s látni is csak egyszer látott közéjük valókat, a m i k o r Fingon király s z á m o s nagyúr kíséretében átlovagolt Dor-lóminon, és átkelt a fehéren-ezüstösen csillo­ gó N e n Lalaith hídján. Am m é g véget s e m ért az év, és megmutatkozott az apja szavaiban rejlő igaz­ ság, m e r t a G o n o s z Lehelet Dor-lóminba is behatolt, T ú r i n pedig ágynak esett, és sokáig gyötörték a láz sötét álmai. És m i r e felépült, hála sorsának és a ben­ ne lüktető életerőnek, mindjárt Lalaithot kereste, ám dajkája így válaszolt: 52

- Ne beszélj többé L a l á i m r ó l , Húrin fia, a m i pedig U r w e n húgod illeti, édes­ anyádhoz kell fordulnod kérdéseddel. A m i k o r M o r w e n bejött hozzá, T ú r i n így szólt: - I m m á r meggyógyultam, és szeretném látni Urwent. De m o n d d , miért n e m nevezhetem többé Lalaithnak? - Azért, mert U r w e n halott, s ebben a házban elnémult a nevetés - felelte az anyja. - De te élsz, M o r w e n fia; és él az Ellenség is, aki ezt művelte velünk. M o r w e n a fiát éppoly kevéssé akarta vigasztalni, mint önmagát, aki némán, fagyos szívvel viselte fájdalmát. Húrin azonban n e m leplezte a maga gyászát. Fel­ emelte hárfáját, hogy siratódalt szerezzen, de n e m volt rá képes, így hát össze­ törte a hangszert, kifele menet pedig észak felé tárta karját, és azt kiáltotta: - Ó, K ö z é p f ö l d e elpusztítója, bárcsak szemtől s z e m b e küzdhetnek m e g ve­ led, és olyan sebet ejthetnék rajtad, mint azt az én uram, Fingolfin tette! A m i k o r T ú r i n éjszaka egyedül maradt, keservesen zokogott; M o r w e n előtt azonban soha többé n e m ejtette ki húga nevét. E b b e n az i d ő b e n csak egyetlen bizalmasa volt; ő h o z z á fordult, hogy m e g o s s z a vele bánatát, és elpanaszolja, mi­ lyen üres lett a ház. Ez a jó barát, S a d o r Húrin háza népéhez tartozott; n y o m o ­ rék volt, és személye igencsak jelentéktelen. Valaha favágó volt, de a balszeren­ cse vagy saját ügyetlensége miatt fejszéjével levágta j o b b lábfejét. A c s o n k a láb­ szár zsugorodni kezdett, s T ú r i n elnevezte őt Labadalnak, azaz Ugrilábúnak, de mert a fiút a részvét s n e m a csúfondáros k e d v vezette, S a d o r n e m vette z o k o n a nevet. A külső épületekben dolgozgatott, a p r ó , de szükséges e s z k ö z ö k e t készí­ tett vagy javított a háztartás részére, mivelhogy értett a fa m e g m u n k á l á s á h o z . Túrin pedig, barátját k í m é l e n d ő , elhozta neki, a m i r e szüksége volt, néha m e g titkon elcsent valami s z e r s z á m o t vagy faanyagot, ha úgy vélte, S a d o r hasznát ve­ heti. Sador ilyenkor mosolygott, de megparancsolta, hogy vigye vissza az ado­ mányt oda, ahol találta. - A d a k o z z bőkezűen, de m i n d i g csak a m a g a d é b ó l - mondogatta. Erejéhez mérten meghálálta a fiú kedvességét, és kis ember- m e g állatalakokat faragott számára; Túrinnak azonban S a d o r elbeszélései szerezték a legnagyobb ö r ö m e t . Sador a Bragollach idején volt fiatal, és szívesen Idézte fel a m e g n y o m o r o d á s a előtti korszakot, viruló férfikorának rövid napjait. - Úgy mondják, nagy csata volt az, Húrin fia. Országunk ínsége e n g e m is el­ szólított az erdei munkától, de a Bragollachból n e m vettem ki a r é s z e m ; p e d i g hát úgy lehet, d i c s ő b b m ó d o n j u t o t t a m volna s e b e m h e z . M e r t h o g y b i z o n y el­ késtünk, s m á r csak annyit tehettünk, hogy h a z a h o z z u k az ö r e g nagyúr, H a d o r holttetemét; Fingolfin király egyik testőreként lelte halálát. Ezután katonának álltam, és Eithel Sirionban, a tünde k i r á l y o k nagy erősségében szolgáltam hosszú éveken át, legalábbis ma hosszúnak tetszik ez az i d ő , m e r t az azután lepergett szürke, unalmas évek e g y b e m o s ó d n a k . Ott v o l t a m Eithel Sirionban, a m i k o r a Fekete Király m e g r o h a m o z t a , és Galdor, apádnak apja v o l t ott a ka­ pitány a tünde király szolgálatában. Őt levágták az o s t r o m b a n , és a p á d a sze­ m e m láttára öltötte magára apja nagyúri címét és kapitányi tisztét, p e d i g hát éppen hogy férfivá serdült. Olyan tűz izzott benne, hogy a k a r d is lángot vetett a kezében, m o n d o g a t t á k az e m b e r e k . Az ő n y o m á b a n vágtatva a h o m o k b a szo­ rítottuk az orkokat; azóta a falak k ö z e l é b e s e m m e r é s z k e d n e k . De n e m tagad­ hatom, hogy az én harci k e d v e m e k k o r r a m á r lelohadt, m e r t túl s o k sebet és kiontott vért láttam. így hát megengedték, hogy s z í v e m szavát követve vissza­ térjek az e r d ő k b e . Ott s z e r e z t e m aztán a s e b e m ; m e r t ha a férfiember megfut 53

félelme elől, könnyen fordulhat úgy, hogy a menekülés útján éppenséggel a kar­ j á b a siet. Ilyesféleképpen beszélt T ú r i n h o z Sador, de közben T ú r i n nőtt, S a d o r örege­ dett, s a fiú egyre nehezebbeket kérdezett; S a d o r legalábbis úgy gondolta, hogy i m m á r inkább a családjára tartoznék a fiú oktatása. Aztán egy szép napon Túrin megkérdezte: - Valóban olyan volt-e Lalaith, mint egy tündegyermek, ahogy a p á m mondta? És mit jelent az, hogy neki kurtább az ideje? - B i z o n y olyan volt - felelte S a d o r -, merthogy zsenge korban az e m b e r e k és a tündék g y e r m e k e i nagyon hasonlatosak egymáshoz. De az ember gyermekei gyorsabban nőnek, és ifjúságuk h a m a r elszáll; ez a mi sorsunk. - Mi az, hogy sors? - k é r d e z t e e k k o r T ú r i n . - A m i az e m b e r e k sorsát illeti - felelt S a d o r -, fordulj olyanokhoz, akik böl­ csebbek Labadalnál. De annyit m i n d e n k i láthat magától is, hogy mi, e m b e r e k h a m a r elfáradunk és meghalunk, sőt sokakra ennél is korábban tör rá a halál. A tündék azonban n e m fáradnak el, és m e g sem halnak, csak ha súlyos sebesü­ lés éri őket. De az olyan sebekből és kínokból, amelyek az e m b e r r e l bizton vé­ geznének, ők felépülhetnek; és úgy mondják, ha testük megcsonkul, később m é g a k k o r is visszatérnek. Velünk, e m b e r e k k e l m i n d e z másként áll. - A k k o r Lalaith s e m tér vissza? - kérdezte T ú r i n . - Hát hová lett? - N e m , n e m j ö n vissza - felelte Sador. - Hogy hová lett, azt n e m tudja ember; én legalább biztosan n e m . - Ez m i n d i g is így volt? Vagy talán a kegyetlen király átkozott meg, mint ahogy ránk küldte a G o n o s z Leheletet is? - A z t n e m t u d o m . Mögöttünk mély a sötétség; csak néhány rege tört át rajta. Lehet, hogy apáink apái mondhattak volna egyet-mást; de ők hallgattak. Még a nevüket is feledés borítja. Senki sem tudja, mi elől menekültek, s miféle életből j ö ­ hettek, köztünk és köztük ott állnak a hegyek. - Talán féltek? - kérdezte Túrin. - Lehetséges - felelte Sador. - Meglehet, hogy a sötétség elől menekültünk, csak azért, hogy aztán szembetaláljuk magunkat vele. De most már nincs hová mene­ külni, legföljebb a tengerbe. - Mi már n e m félünk - jelentette ki Túrin -, azaz nem mindnyájan. Az apám n e m fél, és én sem fogok félni; vagy ha mégis, úgy teszek majd, mint az anyám, és n e m mutatom ki. Sadornak e k k o r úgy tetszett, hogy Túrin szeme n e m olyan, mint a többi gyer­ meké, és azt gondolta: - A kemény szívet csak edzi a bánat. - Fennhangon azon­ ban így szólott: - H o g y miféle érzések l a k o z n a k majd benned, Húrin és M o r w e n fia, azt Labadal n e m tudhatja; de kevesen lesznek, akik előtt valaha is feltárod őket. T ú r i n erre azt m o n d t a : - Talán bölcsebb hallgatni vágyainkról, ha úgysem teljesülhetnek. Én azon­ ban, Labadal, azt szeretném, ha m a g a m is elda lehetnék. A k k o r Lalaith is viszszatérhetne, és akármilyen hosszúra nyúlt is távolléte, engem m é g m i n d i g itt ta­ lálna. Mihelyt tehetem, beállok katonának valamelyik tünde királyhoz, Labadal, úgy, mint valaha m a g a d is. - Való igaz, sokat tanulhatsz tőlük - m o n d t a Labadal és felsóhajtott. - Kül­ l e m r e tetszetős, csodálatos n é p a tünde, és nagy az ő hatalmuk az e m b e r e k szí­ vén. És mégis: néha arra g o n d o l o k , hogy j o b b lett volna, ha sohasem találko54

zunk velük, és továbbra is m e g m a r a d u n k a magunk alacsonyabb köreiben. Mert ősi az ő bölcsességük, büszkék és állhatatosak, mi pedig elhomályoso­ dunk fényükben, vagy lángra kapunk, és i d ő n e k előtte elégünk, és végzetünk sú­ lya m é g nyomasztóbban nehezedik ránk. - De a p á m szereti őket - ellenkezett T ú r in -, és bánat emészti, ha n e m lehet köztük. A z t mondja, jószerével mindenre, amit tudunk, ők tanítottak, és álta­ luk vált az e m b e r is nemesebbé; és azt is mondja, hogy a z o k az e m b e r e k , akik csak nemrégiben keltek át a hegyeken, alig j o b b a k az o r k o k n á l . - Ez így igaz - jelentette ki S a d o r -, legalábbis jó néhányukra. De a felfelé ve­ zető út csupa gyötrelem, és a magasból könnyű lezuhanni. Ekkoriban T ú r i n m á r közel volt nyolcadik évéhez. G w a e r o n havát írták az adánok időszámítása szerint, abban az esztendőben, amelyet senki s e m felejt­ hetett el többé. A nála idősebbek m á r toborzásról és fegyverkezésről suttogtak, Túrinig azonban n e m hatoltak el ezek a hírek. Ám Húrin, aki j ó l ismerte M o r wen lelkierejét és t a r t ó z k o d ó beszédét, hitvesével nemegyszer beszélgetett a tün­ de királyok terveiről, s meghányták-vetették azt is, mi várható e tervek sikeré­ től vagy esetleges kudarcától. Húrin szívében magasra szárnyalt a remény, és nem sokat aggódott a csata kimenetelén; úgy vélte, nincs olyan e r ő K ö z é p f ö l d é n , amely az eldák ragyogását kiolthatná, és megdönthetné hatalmukat. - Ők látták a nyugati fényt - m o n d t a -, és a sötétségnek végül m e g kell futa­ modnia láttukon. M o r w e n n e m szállt vele vitába; Húrin közelében m i n d i g a jó reménység kere­ kedett felül az emberi szívekben. De a tünde hagyomány az úrnő családja köré­ ben sem volt ismeretlen, és titkon azt gondolta: „De lám, n e m hagyták-e el még­ is a fényt, és nincsenek-e most ők is kizárva belőle? Meglehet, a Nyugat Urai már kivetették őket gondolataikból, és ha így volna, a k k o r m é g az Elsőszülöt­ tek sem győzhetik le az E r ő k egyikét." Húrin Thalion azonban, úgy tetszett, n e m v í v ó d i k efféle kétségekkel; és még­ is, amaz év tavaszán egy éjjel nyugtalanul aludt, és másnap felhő homályosítot­ ta el szokott derűjét. Este pedig egyszer csak így szólt: - Ha harcba szólítanak, M o r w e n Eledhwen, gondjaidra b í z o m H a d o r házá­ nak örökösét, mert rövid az emberi élet, és m é g béke idején is sok balszeren­ cse környékezi. - Ez így volt m i n d e n időkben - felelte az asszony. - De mi rejlik mostani sza­ vaid mögött? - N e m a kétség, pusztán az elővigyázat - m o n d t a Húrin, ám arca elárulta ke­ délye zaklatottságát. - A k i előre néz, annak tudnia kell: ahogy m o s t állnak a dol­ gok, úgy n e m maradhatnak. Nagy fordulat várható; s az egyik oldalnak minden­ képp mélyebbre kell süllyednie. Ha a tünde királyok buknak el, bizony g o n o s z sors vár az adánokra is; és az Ellenséghez legközelebb éppen mi lakunk. De ha a dolgok rosszra fordulnának, én n e m m o n d o m azt tenéked, hogy ne féljl M e r t tudom, hogy te csak attól félsz, ami valóban félnivaló, és m é g félelmedben s e m veszíted el a fejed. Én csak annyit m o n d o k : ne várjl Ha tehetem, rögvest vissza­ térek hozzátok, de te ne várj! Induljatok délre, amilyen hamar csak lehet, én pe­ dig majd követlek, s megtalállak a k k o r is, ha egész Beleriandot kellene tűvé ten­ nem értetek. - Beleriand nagy, és száműzötteknek ott nincs fedél - szólt M o r w e n . - A k á r sokan leszünk, akár kevesen: hová meneküljünk? 55

Húrin egy ideig szótlanul töprengett. - A Brethil-vidéken ott van anyám rokonsága - m o n d t a végül. - A sas har­ m i n c mérföldet tesz m e g odáig a levegőben. - Ha valóban g o n o s z i d ő k virradnának ránk, mit remélhetnénk az emberek­ től? - kérdezte M o r w e n . - B é o r háza elbukott. Ha a nagy H a d o r háza is megdől, Haleth kis népe ugyan miféle o d ú k b a n húzhatja m e g magát? - Valóban kevesen vannak, és tudásuk is fogyatékos, de bátorságukban nem k é t e l k e d e m - m o n d t a Húrin. - Ha bennük nem, ugyan ki másban bízhatnánk? - G o n d o l i n t n e m említetted - m o n d t a M o r w e n . - N e m , ez a név soha n e m hagyta el ajkamat - felelte Húrin. - De a hír, amely füledig hatolt, igaz: valóban j á r t a m ott. Ám halld most, amit senki n e m hallott t ő l e m eddig, és ezután s e m hall soha: én n e m tudom, hol van G o n d o l i n . - De sejteni sejted, s aligha tévedsz nagyot - vetette ellen M o r w e n . - Meglehet - bólintott Húrin. - De amíg maga Turgon fel n e m old esküm alól, sejtésem m é g veled s e m oszthatom meg, így hát hasztalan is kutatnál a Rejtett B i r o d a l o m után. Ám ha gyalázatomra megszólalnék is - ha odatalálnál, zárt ka­ puba ütköznél csupán. Mert hacsak Turgon maga elő n e m j ö n , hogy részt vegyen a háborúban - ilyesmit pedig senki s e m hallott és n e m is remél -, a k k o r be sem léphet senki azon a kapun. - Ha tehát r o k o n a i d b a n n e m bízhatom, és barátaid megtagadnak, nincs más hátra: m a g a m n a k kell g o n d o s k o d n o m m a g a m r ó l - m o n d t a M o r w e n . - És egyet­ len név ötlik fel b e n n e m : Doriath. Ha minden erősségünk elesik is, Mellan Öve lesz az utolsó; és D ó r i a m b a n Béor házát tisztességgel fogadják majd. N e m va­ gyok-e i m m á r r o k o n a a királynak? Hiszen Barahir fia Béren éppúgy unokája Bregornak, mint az apám. - Az én szívem n e m hajlik T h i n g o l felé - jelentette ki Húrin. - Ő n e m fogja megsegíteni Fingon királyt. Ha Doriathnak csak a nevét hallom, máris valami is­ meretlen árnyék borul l e l k e m r e . - Az én szívemet pedig Brethil neve hallatán lepi el csüggedés - vágott vissza Morwen. Húrin e k k o r váratlanul elnevette magát, és így szólt: - C s a k ülünk itt, és v i t a t k o z u n k olyan k é r d é s e k r ő l , a m e l y e k fölött nincs ha­ talmunk, és á r n y é k o k r ó l , a m e l y e k e t csak álmaink vetnek. N e m fordulhat a helyzet ily k e d v e z ő t l e n r e ; de ha m é g i s , a k k o r b á t o r s á g o d és j ó z a n eszed majd megmutatja az utat. T é g y majd, ahogy szíved sugallja; csak sietve tedd. Ha si­ k e r r e l j á r u n k , a tünde k i r á l y o k feltett szándéka, hogy B é o r házának m i n d e n javát visszaszolgáltatják az ö r ö k ö s ö k n e k , s fiunk dús vagyon v á r o m á n y o s a lesz. A k k o r éjjel T ú r i n n a k félálmában úgy tetszett, minta apja és anyja ott állnának ágyánál, kezükben gyertyával, és a gyertya fényében lenéznének rá; de az arcu­ kat n e m láthatta. T ú r i n születésnapjának reggelén Húrin ajándékot nyújtott át neki: tünde mű­ helyben készült kést, melynek markolata és tokja fekete ezüst volt. - H a d o r házának ö r ö k ö s e - m o n d t a -, íme a m a i napra szóló ajándék. De j ó l vigyázz, m e r t ádáz a pengéje, s az acél csak annak szolgál, aki bánni tud vele. A kés n e m válogat: a k e z e d éppúgy elvágja, mint b á r m i mást. - S e k k o r felültette T ú r i n t egy asztalra, megcsókolta, s így szólt: - L á m , máris a fejemre nőttél, Mor­ wen fia; de n e m s o k á r a földön állva is éppily magas leszel. A z t kívánom, hogy ha eljön ez az idő, sokan rettegjenek késedtől. 56

Túrin e k k o r kirohant a szobából, és ahogy egymagában bolyongott, szívét olyan melegség járta át, mint a m i k o r a nap felmelegíti a földet, és megindítja benne az élet rezdülését. - H a d o r házának ö r ö k ö s e - ismételgette magában apja szavait; de m á s sza­ vak is feltolultak emlékezetében: „ A d a k o z z bőkezűen, de m i n d i g csak a maga­ déból." Megkereste hát Sadort, s azt kiáltotta felé. - Labadal, ma van a szüle­ tésnapom! H a d o r házának ö r ö k ö s e üli a születésnapját! És ajándékot h o z t a m neked, hogy m e g e m l é k e z z erről a napról. Itt ez a kés, szakasztott a m i kell ne­ ked; mindent elvág, amit csak akarsz, akár hajszálvékonyra is. Sadort zavar fogta el, hiszen tudta j ó l , hogy T ú r i n is e napon kapta ajándék­ ba a kést; de az e m b e r e k között sértésszámba ment, ha valaki visszautasítja a jó szívvel adott ajándékot. - Bőkezű nemzetségből eredsz, Húrin fia T ú r i n - mondta. - Én s e m m i v e l sem szolgáltam rá ajándékodra, s hátralévő napjaimra s e m r e m é l h e t e m , hogy adakozóbb lehetek; de a m i rajtam áll, m e g t e s z e m majd. - És amint kihúzta tok­ jából a kést, így szólt: - Ez aztán az ajándék! Valódi tünde acél! De rég vágyó­ d o m m á r a tapintására! Húrinnak hamar feltűnt, hogy T ú r i n n e m hordja a kést, és m e g k é r d e z t e , ta­ lán úgy szívére vette-e intését a fiú, hogy megijedt az ajándéktól. - N e m , apám - felelte T ú r i n -, de elajándékoztam Sadornak, a fafaragónak. - Hát ennyire becsülöd apád ajándékát? - kérdezte M o r w e n , T ú r i n p e d i g így válaszolt: - N e m , anyám, de S a d o r t szeretem, és szívemből s z á n o m . Húrin pedig azt m o n d t a rá: - Szeretet, szánalom és harmadiknak a kés: tiéd m i n d h á r o m , fiam, és tetszé­ sed szerint adhatod bárkinek. - De S a d o r éppen n e m szolgált rájuk - jegyezte m e g M o r w e n . - Ha n y o m o ­ rék, csak önnön ügyetlenségét hibáztathatja, munkájában p e d i g lassú, m e r t ké­ retlen fecsérli idejét haszontalanságokra. - A k k o r is szánnod kell - m o n d t a Húrin. - A becsületes kéz és az igaz szív könnyen véti el a csapást, és az ilyen sebet néha nehezebb elviselni, mint ha el­ lenség vágta volna. - Most aztán várhatsz egy ideig, amíg újabb kést kapsz - m o n d t a M o r w e n . De legalább a magad kárán tanulod m e g igazán becsülni az ajándékot. T ú r i n azonban észrevette, hogy ettől fogva S a d o r nyájasabb b á n á s m ó d b a n ré­ szesült, és megbízták: faragjon nagy széket az úr számára, hogy azon üljön há­ za nagytermében. Lothron havának egyik napfényes reggelén T ú r i n t hirtelen t r o m b i t a s z ó éb­ resztette, s a ház ajtajához rohanva azt látta, hogy az udvaron nagy a sürgés-for­ gás: háborúra fegyverkezett gyalogosok és lovasok nyüzsögnek mindenütt. Hú­ rin is ott állt az e m b e r e k gyűrűjében, beszélt hozzájuk, parancsokat osztogatott, és így T ú r i n is megtudta, hogy m é g aznap elindulnak a Barad Eithel, a Forrás Tornyának nevezett e r ő d felé. Az udvaron Húrin testőrei és a háza n é p é b ő l va­ ló férfiak tolongtak, de már összehívtak birtokairól is m i n d e n fegyverforgató férfit. Egyesek már útra is keltek Huorral, apja öccsével, sokan m á s o k p e d i g menet közben csatlakoznak Dor-lómin urához, hogy zászlaja m ö g ö t t vonulva álljanak a király nagy hadába. M o r w e n könnyek nélkül vett búcsút Húr in tói, és így szólt: 57

- M e g ő r z ö m , amit gondjaimra bíztál, azt, ami van, és azt is, ami lesz. Húr in p e d i g így felelt neki: - Segítsen a szerencse, Dor-lómin úrnője; mi olyan jó reménnyel kelünk út­ ra, amilyen m é g soha n e m lakozott bennünk. Higgyük hát, hogy m é g e tél dere­ kán m i n d e n korábbinál vígabb lakomát ülünk, és a rákövetkező tavasszal már senki s e m tudja, mi a félelem! - A z z a l vállára emelte Túrint, s így kiáltott embe­ rei felé: - H a d d lássa H a d o r házának ö r ö k ö s e , hogyan fénylik a kardotok! Ötven kard ugrott e l ő hüvelyéből, a nap megcsillant rajtuk, és az udvar vissz­ hangzott az északi adánok csatakiáltásától. - Lacho calad! Drego morn! Lobbanj fel, láng! Éjszaka, menekülj! Utolsónak Húrin is nyergébe pattant, aranyszínű zászlaja kibomlott, és a reg­ gel csendjét újból felverték a trombiták. így vágtatott el Húrin Thalion a Nirnaeth A r n o e d i a d b a . M o r w e n és T ú r i n pedig n é m á n állt a kapuban, amíg csak a távolból egyetlen kürt bugását n e m sodorta feléjük a szél: Húrin átkelt a hegygerincen, amelynek túlsó oldaláról többé m á r n e m láthatta otthonát.

Húrin

és

Morgoth

vitája

S z á m o s dalt énekelnek, s z á m o s regét mesélnek a tündék a Nirnaeth Arnoediadról, a Megszámlálhatatlan K ö n n y e k Csatájáról, amelyben halálát lelte Fingon, és elpusztult az eldák színe-virága. Ha valaki m i n d e n dalt, m i n d e n regét meg akarna hallgatni, az élete is r ö v i d lenne hozzá 2 ; m o s t hát hangozzék el csak az, ami G a l d o r fia Húrinnal, Dor-lómin urával történt, a m i k o r a Rivil folyó mellett M o r g o t h parancsára élve elfogták, s Angbandba hurcolták. Húrint M o r g o t h elé vezették, m e r t a ravasz M o r g o t h rájött, hogy a fogoly Gondolin királyának barátságát élvezi, s e hitében k é m e i is megerősítették. Először tekintetével akarta megfélemlíteni, de Húrin m é g n e m ismerte a félelmet, és da­ colt Morgothtal. M o r g o t h e k k o r láncra verette, és lassú kínvallatásnak vetette alá, majd kis i d ő múltán megjelent, és felajánlotta: ha Húrin elárulja Turgon vá­ rának helyét és mindazt, amit a király terveiről tud, úgy szabadon választhat: mehet, a m e r r e tetszik, vagy hatalmát és rangját tekintve első lehet Morgoth ka­ pitányai között. Húrin, a Rendíthetetlen azonban csak gúnyt űzött belőle. - B i z o n y vak vagy te, Morgoth, akit Bauglirnak neveznek, és vak is maradsz, hiszen n e m látsz mást, csak a sötétet. N e m tudod te, mi k o r m á n y o z z a az embe­ r e k szívét, és ha tudnád, te a k k o r s e m forgathatnád azt a kereket. B o l o n d az, aki igent m o n d M o r g o t h ajánlatára. Bezsebelnéd a díjat, és utána megszegnéd ígéreted. Ha m e g m o n d a n á m , amit tudni akarsz, a k k o r is csak a halál lenne osz­ tályrészem. M o r g o t h e k k o r elnevette magát, és így szólt: - A végén k ö n y ö r ö g s z te m é g a halálért, mint becses jutalomért. - És elvezet­ tette Húrint a Haudh-en-Nirnaeth-hez, a Könnyek Dombjához, amelyet frissen emeltek, és m é g bűzlött a halál kigőzölgésétől, majd megparancsolta Húrinnak, hogy üljön fel a d o m b tetejére, nézzen nyugatra, Hithlum felé, s gondoljon fele­ ségére, fiára m e g a többi rokonára. 58

- Mert ők m o s t m á r m i n d az én b i r o d a l m a m b a n élnek, és én i r g a l m a m sze­ rint bánok velük - mondta. - Irgalmat te n e m ismersz - m o n d t a Húrin. - De T u r g o n h o z általuk s e m jut­ hatsz el, mivelhogy Türgon titkai előttük is mélyen rejtve vannak. Morgoth e k k o r haragra gerjedt, és így szólt: - A k k o r is hatalmamba keríthetlek egész átkozott házaddal együtt; s ha m i n d acélból volnátok, az én akaratom a k k o r is megtör. - A z z a l felragadott egy ott he­ verő hosszú kardot, s Húrin s z e m e láttára kettétörte, egy acélszilánkkal ö n n ö n arcán is sebet ejtve; Húrinnak azonban a s z e m e s e m rebbent. M o r g o t h e k k o r Dor-lómin felé nyújtotta hosszú karját, s m e g á t k o z v a Húrint, M o r w e n t és fiukat így szólt: - N é z d és lásd! Mostantól bárhová mennek, g o n d o l a t o m árnyéka rájuk bo­ rul, és gyűlöletem a világ végéig is a sarkukban lesz. Húrin azonban azt m o n d t a erre: - Hiába vesztegeted a szót. A távolból n e m láthatod ő k e t és n e m uralkod­ hatsz rajtuk - nem, a m e d d i g m e g ő r z ö d ezt az alakot, és földi királyként látha­ tó akarsz maradni alattvalóid előtt. Morgoth e k k o r bőszen fordult Húrin felé, és így szólt: - Ó, te ostoba, aki csekély vagy az e m b e r e k között, ők p e d i g a legcsekélyeb­ bek m i n d a z o k közül, akiknek megadatott a b e s z é d a d o m á n y a ! Láttad-e m á r a valákat? Felmérted-e Manwé és Varda hatalmát? Ismered-e gondolatuk határa­ it? Vagy tán azt képzeled, hogy épp veled törődnek, és a távolból pajzsot tarthat­ nak eléd? - Ezt n e m t u d o m - felelte Húrin -, de ha nekik úgy tetszik, bizonyára megte­ hetik. Mert amíg A r d a áll, az Első Király n e m veszítheti el trónját. - Te m o n d t a d - szólt M o r g o t h . - M e r t az E l s ő K i r á l y én v a g y o k : M e l k o r , el­ ső és leghatalmasabb m i n d e n valák k ö z ö t t , aki i d ő s e b b a világnál, m e l y e t ő teremtett. Az én a k a r a t o m árnyéka b o r u l rá A r d á r a ; és m i n d e n , a m i rajta él, lassan, de tévedhetetlenül hajlik s z á n d é k o m h o z . M i n d a z o k r a , a k i k k e d v e s e k neked, a Végzet felhőjeként s ú l y o s o d i k m a j d g o n d o l a t o m , és sötétségbe, két­ ségbeesésbe húzza le őket. B á r h o v á menjenek, a g o n o s z várja ő k e t . Ha meg­ szólalnak, rossz utat sugall m i n d e n szavuk. T e g y e n e k b á r m i t , m i n d e n elle­ nükre fordul, s r e m é n y ü k e t vesztve halnak m a j d meg, életet is, halált is elát­ kozva. Húrin azonban így felelt: - Elfelejtetted tán, kihez beszélsz? Ilyesmivel fenyegetted valaha atyáinkat is: de mi kibújtunk árnyékod alól. Most m á r m i n d e n t tudunk rólad, m e r t belenéz­ tünk azokba a szemekbe, amelyek látták a fényt, és hallottuk a z o k hangját, akik szóltak Manwéval. Való igaz, hogy éltél már, mielőtt A r d a létezett, de éltek má­ sok is, és n e m igaz, hogy te alkottad. A legfőbb hatalom s e m a tiéd, m e r t e r ő d önmagádra fecsérelted, és az elszáradt ö n n ö n ürességedben. N e m vagy te m á r egyéb a valák szökött rabszolgájánál, és a bilincsed visszavár. - Betéve fújod gazdáid tanítását - m o n d t a M o r g o t h . - De azóta m i n d megfu­ tottak, és dajkameséikkel s e m m i r e s e m mégy. - A k k o r hadd m o n d j a k neked m é g valamit, M o r g o t h , te rabszolga - szólt Hú­ rin. - S amit m o n d o k , n e m elda rege, h a n e m most, ebben az órában született m e g lelkemben. Ha egész A r d á t s Menelt m e g k a p a r i n t o d is, a k k o r s e m vagy az e m b e r e k ura, és n e m is leszel az soha. Azokat, akik megtagadják hatalmad, nem üldözheted a Világ K ö r e i n túl. 59

- Nincs is s z á n d é k o m b a n , hogy a Világ K ö r e i n túl ü l d ö z z e m őket - csattant fel M o r g o t h -, m e r t a Világ K ö r e i n túl a S e m m i van. De amíg a S e m m i b e át n e m lépnek, a K ö r ö k ö n belül egyikük s e m menekülhet előlem. - H a z u d s z - szólt Húr in. - Majd m e g l á t o d és m e g is vallod, hogy igazat m o n d o k - m o n d t a Morgoth, és visszavitette Húrint Angbandba, ott pedig beültette egy k ő b ő l faragott székbe a T h a n g o r o d r i m egy magas csúcsán. A csúcsról Húr in messze elláthatott nyugat felé, H i t h l u m földjére, és dél felé, Beleriandra, és M o r g o t h hatalma a székhez bi­ lincselte. M o r g o t h p e d i g ott állt az oldalán, és újabb átkot m o n d o t t rá. És így Húrin n e m mozdulhatott erről a helyről és m e g s e m halhatott, amíg csak M o r g o t h az átkot fel n e m oldja. - Ülj hát itt - m o n d t a Morgoth -, és nézd a földeket, ahol vész és csüggedés le­ pi majd el mindazokat, akiket k e z e m r e adtál. Mert gúnyolódni merészeltél velem, és kételkedtél Melkornak, A r d a Urának hatalmában. Ezért mostantól az én sze­ m e m m e l látsz, az én fülemmel hallasz majd, és s e m m i n e m m a r a d rejtve előled.

Túrín

elindul

Brethilbe csak h á r o m e m b e r talált vissza nagy sokára a Taur-nu-Fuin nehéz útjain át, és a m i k o r G l ó r e d h e l , H a d o r leánya hírét vette férje, Hadir elestének, belehalt fájdalmába. Dor-lóminba azonban s e m m i l y e n hír n e m ért el. Rían, H u o r hitvese vad két­ ségbeesésében a vadonba menekült, de a Mithrim-hegyen élő szürketündék a se­ gítségére siettek, és a m i k o r fia, Tuor megszületett, gondjaikba vették a gyerme­ ket. Rían maga tovább v á n d o r o l t a Haudh-en-Nirnaethig, ott lefeküdt a földre, és meghalt. M o r w e n E l e d h w e n Hithlumban maradt, n é m a gyászban. Fia, T ú r i n m é g csak kilencedik életévében volt, M o r w e n pedig ismét gyermeket várt. Sötét napok vir­ radtak rá. A keletlakók csapatostól szállták m e g a vidéket, s kegyetlenül bántak H a d o r népével: kifosztották őket mindenükből, s rabszolgasors várt rájuk. Min­ denkit, aki Húrin birtokain m u n k á r a fogható volt, vagy m á s k é p p e n vehették hasznát, elhurcoltak, m é g a fiatal lányokat és fiúkat is, az öregeket pedig meg­ ölték, vagy a pusztába kergették, hogy éhen haljanak. Ám Dor-lómin úrnőjére egyelőre m é g n e m m e r t e k kezet emelni, s házából s e m űzték ki, mert az a hír járta köztük, hogy v e s z e d e l m e s boszorkány, aki a sápadt r é m e k k e l kereskedik; így nevezték ugyanis a tündéket, akiket gyűlöltek, de m é g inkább rettegtek. 3 Emiatt kerülték aggodalmasan a hegyeket is, ahová s z á m o s elda menekült, ki­ vált a v i d é k déli tájain; és miután m i n d e n t kiraboltak, és kellőképp meggyötör­ ték a népet, a keletlakók vissza is húzódtak északra. Húrin háza ugyanis Dorl ó m i n délkeleti részén épült, a hegyek közelében; a Nen Lalaith is az A m o n Darthir aljában fakadt. A hegy gerincét m e r e d e k hágó vágta át; a v a k m e r ő e k rajta juthattak át az E r e d Wethrinen, hogy aztán, a Glithui forrását követve, leeresz­ kedjenek Beleriandba. Ám a keletlakók ezt n e m tudták, s egyelőre m é g Morgoth s e m ismerte az utat, m e r t amíg Fingolfin háza élt, m i n d az egész vidék bizton­ ságban volt előle, s egyeden szolgája s e m jutott el idáig. Morgoth tudatában az E r e d Wethrin bevehetetlen falként élt, s b i z o n y o s volt benne: észak felől arra senki s e m menekülhet, délről p e d i g azon át n e m j ö h e t támadás. M á s hágó pe60

dig n e m volt; a Serech m o c s a r a és a Dór-lómint Nevrasttól elválasztó m e s s z i nyugati határ között a hegységen csak a m a d á r kelhetett át. így esett, hogy M o r w e n t ez első betörések után háborítatlan hagyták, noha a környező e r d ő k b e n e m b e r e k ólálkodtak, és veszélyes volt m e s s z e b b r e baran­ golni. Sador, a fafaragó néhány ö r e g e m b e r és asszony társaságában m é g ott élt M o r w e n oltalmában, és ott volt persze T ú r i n is, akit anyja ki s e m engedett a sö­ vénnyel körülzárt kertből. Húr in birtoka azonban h a m a r o s a n pusztulásnak in­ dult; bármilyen keményen dolgozott is M o r w e n , szegény volt, és éhezett volna, ha Aerin, Húrin n ő r o k o n a titkon n e m segíti; ezt azért tehette, m e r t B r o d d a , a keletlakók egyike erőszakkal házasságra kényszerítette. Keserű volt M o r w e n nek az alamizsna kenyere, de T ú r i n és m e g n e m született g y e r m e k e kedvéért el­ fogadta a segítséget, amelyet, mint mondta, amúgy is a m a g á é b ó l kap. Húrin embereit, javait és marháit ugyanis éppen ez a B r o d d a ragadta m a g á h o z , és hurcolta el otthonába. Merész férfi volt, noha mielőtt Hithlumba jöttek, n e m nagy tekintélynek örvendett népe körében; ezért aztán m i n d e n á r o n m e g akart gazdagodni, s olyan javakra is rátette kezét, amelyekre a vele egyívásúak n e m is áhítoztak. M o r w e n t csak egy ízben látta, a m i k o r valamelyik portyáján a házáig vitte a lova, de az asszony láttán iszonyú félelem kerítette hatalmába. Úgy érez­ te, mintha egyenesen egy sápadt r é m könyörtelen s z e m é b e nézne, és rettegni kezdett, hogy valamilyen halálos v e s z e d e l e m tör rá; ezért aztán n e m dúlta fel M o r w e n házát, s így Túrint s e m fedezte fel; ha n e m így történik, b i z o n y r ö v i d élet jutott volna osztályrészül az igazi úr ö r ö k ö s é n e k . B r o d d a rabszolgává igázta a Szalmafejűeket - így nevezte el H a d o r népét -, és megparancsolta, hogy építsenek számára nagy faházat a Húrin házától északra elterülő földön; a rabszolgákat pedig, mint állatokat az istállóba, c ö l ö p k e r í t é s mögé zsúfolták. Az őrizet azonban hanyag volt, s néhányan a szerencsétlenek közül m é g emelt fővel viselték a megaláztatást; ők életük kockáztatásával is ké­ szek voltak segíteni Dor-lómin úrnőjét. Ők szolgáltak neki titkos hírekkel az or­ szág állapotáról, noha ezek n e m s o k reményt tartogattak M o r w e n számára. Aerin azonban n e m rabnője lett Broddának, h a n e m a hitvese, m e r t B r o d d a kí­ séretében kevés volt a nő, és aki volt, az sem kelhetett versenyre az a d á n o k le­ ányaival. B r o d d a pedig ezen a vidéken kívánt nagyúrrá e m e l k e d n i , és ö r ö k ö s t akart, aki tovább k o r m á n y o z z a majd birtokait. Arról, ami megesett, és amit m é g az eljövendő n a p o k hozhatnak, M o r w e n ke­ veset szólt Túrinnak, az pedig n e m m e r t e kérdéseivel megtörni a hallgatást. A m i k o r a keletlakók először törtek be Dór-lóminba, így szólt anyjához: - M i k o r j ö n m á r vissza apám, hogy elkergesse ezeket a förtelmes tolvajokat? Hol késlekedik ennyi ideig? M o r w e n pedig így felelt: - N e m tudom. Talán életét vesztette a csatában, talán fogságba esett, s az is lehet, hogy messzire űzték, de m é g n e m j ö h e t haza, hiszen körülöttünk m i n d e ­ nütt ellenség áll. - Én pedig azt m o n d o m , hogy meghalt - jelentette ki T ú r i n , visszanyelve könnyeit anyja előtt -, m e r t ha élne, senki őt vissza n e m tarthatná, hogy segít­ ségünkre jöjjön. - A z t hiszem, fiam, ebben is, abban is csalatkozol - m o n d t a M o r w e n . A h o g y telt-múlt az i d ő , M o r w e n szívére egyre m é l y e b b á r n y é k o t vetett a fiá­ ért, Dor-lómin é s L a d r o s ö r ö k ö s é é r t érzett a g g o d a l o m . N e m látott s z á m á r a r ó 61

z s á s a b b j ö v ő t , m i n t hogy h a m a r o s a n , m é g zsenge ifjúként a keletlakók rab­ szolgájává alacsonyodjék. így jutott eszébe Húrinnal folytatott utolsó beszélge­ tése, és g o n d o l a t a i újra m e g újra D o r i a t h felé szálltak. Végül aztán elszánta magát, h o g y ha m ó d j á b a n áll, titkon o d a k ü l d i T ú r i n t , és k i e s z k ö z l i , hogy Thing o l király m e n e d é k e t nyújtson s z á m á r a . A h o g y ült és hosszan tűnődött, mi­ k é p p e n is hajthatná végre tervét, g o n d o l a t b a n tisztán hallotta Húrin szavait: Énrám ne várj! Gyorsan cselekedj! De k ö z e l e d e t t szülésének ideje, a T ú r i n r a v á r ó út p e d i g n e h é z n e k és v e s z é l y e s n e k ígérkezett; m i n é l tovább jutna rajta, annál i n k á b b fogyna a remény, hogy m e g m e n e k ü l h e t . És M o r w e n szívét, ha be­ vallatlanul is, m é g m i n d i g kecsegtette a csalóka r e m é n y : v a l a m i b e l s ő hang azt súgta, hogy H ú r i n n e m halt meg, és a m i k o r éjjelente álmatlanul virrasztott, leste a lépteit; ha p e d i g elaludt, arra ébredt, hogy az u d v a r r ó l A r r o c h n a k , Hú­ rin l o v á n a k nyerítését hallja. De egyéb is m o t o z o t t b e n n e : ha m á r beletörődött, hogy fia - ahogy ez a k k o r i b a n egyébként s z o k á s o s volt - m á s házában nevel­ kedjék, o d á i g m é g n e m alázhatta magát a b ü s z k e asszony, hogy a fiú akár egy király házába is afféle vendég-koldusként állítson be. E z é r t n e m hallgatott Hú­ rin szavára vagy e s z ó e m l é k é r e , s e k k é p p s z ö v ő d ö t t T ú r i n sorsának legelső szála. M á r k ü s z ö b ö n volt a Siratás Évének ősze, a m i k o r M o r w e n végre elhatározás­ ra jutott, a k k o r azonban annál inkább sietett; úgy érezte, kifogy az időből, s ha kivárná a telet, T ú r i n t a d d i g elragadhatnák mellőle, hiszen a zárt kert körül egy­ re ott ólálkodtak a keletlakók, és lestek, mi történik a házban. így hát egyszer csak így szólt T ú r inhoz: - A p á d m á r n e m j ö n , tehát n e k e d kell elmenned, m é g h o z z á mihamarabb. Ő maga is ezt kívánná. - Menjünk el - kiáltott fel T ú r i n . - De hová? A hegyeken túlra? - Igen, a hegyeken túlra - m o n d t a M o r w e n . - Délre... ott m é g talán bujkál né­ mi remény. De n e m m a g u n k r ó l beszéltem, fiam, hanem csak rólad. Én n e m me­ hetek. - Egyedül n e m indulhatok el - jelentette ki T ú r i n . - N e m hagyhatlak magad­ ra. M i é r t ne m e h e t n é n k együtt? - N e k e m itt kell m a r a d n o m - m o n d t a M o r w e n , - De n e m kell egyedül utaz­ n o d . M e l l é d a d o m Gethront és talán Grithnirt is. - És Labadalt n e m ? - kérdezte T ú r i n . - N e m , m e r t S a d o r n y o m o r é k - m o n d t a M o r w e n -, ez az út pedig nehéz lesz. És mert súlyos időket élünk, te p e d i g az én fiam vagy, n e m cifrázom a szót: le­ het, hogy o d a is veszel útközben; az év már a végéhez közeledik. De ha itt ma­ radsz, m é g g o n o s z a b b vég vár rád: rabszolga leszel. Ha felserdülvén igazi férfi akarsz lenni, e n g e d e l m e s k e d s z szavamnak, és bátor leszel. - De hát hagyjalak itt Sador, a vak Ragnir m e g néhány öregasszony között? kérdezte T ú r i n . - N e m H a d o r ö r ö k ö s é n e k mondott-e a p á m ? Az ö r ö k ö s n e k pe­ dig H a d o r házában kell maradnia, hogy m e g v é d e l m e z z e . Ó, bárcsak megtartot­ tam volna azt a kést! - Az ö r ö k ö s n e k valóban itt kellene m a r a d n i a - m o n d t a M o r w e n -, de hiába: n e m teheti. Egy napon azonban majd visszatérhet. Légy m o s t erős, fiam! Ha m é g rosszabbra fordul a helyzet, és ha m ó d o m b a n áll, utánad megyek. - De hogy találsz m e g ott, az úttalan vadonban? - kérdezte Túrin, és szíve oly keserű lett, hogy elsírta magát. 62

- Ha jajveszékelsz, a hangod elárul, és m á s o k találnak rád előbb - m o n d t a Morwen. - De én tudom, hová tartasz, s ha eléred és ott is maradsz, megtalál­ lak, ha odaérek. Mert Doriathba küldelek, T h i n g o l királyhoz. Király vendégének lenni mégiscsak j o b b , mint rabszolgának, n e m igaz? - Azt n e m t u d o m - felelte T ú r i n . - N e m t u d o m , milyen rabszolgának lenni. - Azért küldelek el, hogy soha ne is kelljen m e g t u d n o d - m o n d t a erre M o r ­ wen, majd maga elé húzta Túrint, és a s z e m é b e nézett, mintha valamilyen ta­ lány megoldását akarná onnan kiolvasni. - N e h é z sors ez, T ú r i n fiam - m o n d ­ ta végül -, és nemcsak te érzed a terhét. E z e k b e n a gonosz napokban az én szí­ vemet is súlyos kétség üli meg: vajon hogyan lenne a legjobb? De úgy teszel, ahogy helyesnek g o n d o l o m ; m á s k é p p hogyan is válnék m e g a legkedvesebbtől, ami megmaradt s z á m o m r a ? Beszélgetésüknek itt vége szakadt, de T ú r i n tanácstalan volt, és bánat emész­ tette. Másnap reggel elment S a d o r h o z , aki éppen a tűzifának valót aprította; egyre inkább szűkölködtek fában, m e r t az e r d ő b e nemigen m e r é s z k e d t e k . Sador mankójára támaszkodva nézte Húrin nagy székét, amely bevégzetlen há­ nyódott valamelyik sarokban. - Fel kell áldoznunk - mondta. - E z e k b e n az időkben az e m b e r csak a pusz­ ta szükséggel törődhet. - Ne törd m é g össze - kérlelte T ú r i n . - Talán hazajön még, s a k k o r örül majd, ha látja, mit készítettél számára, amíg távol volt. - A hiú remény veszélyesebb a félelemnél - szólt S a d o r -, télen p e d i g n e m melegít bennünket. - Végighúzta ujját a szék faragásán, és felsóhajtott. - J ó l e s ő munka volt - m o n d t a -, mégis csak az időt vesztegettem rá. Habár a tárgyak úgysem élnek soká; azt hiszem, az az igazi céljuk, hogy a mestert m u n k a köz­ ben boldoggá tegyék. M o s t pedig itt az ideje, hogy visszaadjam a tőled kapott ajándékot. Túrin kinyújtotta, majd gyorsan vissza is húzta kezét. - Ajándékot n e m szokás visszavenni - jelentette ki. - De hiszen m o s t m á r az enyém. Miért ne ajándékozhatnám el k e d v e m sze­ rint? - kérdezte Sador. - Bárkinek elajándékozhatod, csak n e k e m n e m . Különben is, miért akarsz megválni tőle? - Mert n e m remélhetem, hogy valaha is m é l t ó k é p p használhatnám - felelte Sador. - Labadalra az eljövendő időkben csak rabszolgamunka vár. - Mi a rabszolga voltaképpen? - é r d e k l ő d ö t t T ú r i n . - Olyasvalaki, aki valaha ember volt, de i m m á r úgy bánnak vele, mint az ál­ lattal - felelte Sador. - Csak annyit kap enni, hogy m e g ne haljon, csak azért hagyják életben, hogy robotoljon, és csak azért robotol, m e r t fél a kínzástól vagy a haláltól. De ezek a rablók gyakran s z ó r a k o z á s b ó l is m e g k í n o z z á k vagy meg­ ölik. A z t beszélik, néha kiválasztanak egy-egy gyors lábú fickót, és kutyákkal ve­ szik űzőbe. Szorgalmasabban tanultak ezek az o r k o k t ó l , m i n t mi a S z é p e k N é ­ pétől. - Most már tisztábban látok - m o n d t a T ú r i n . - Gyalázat, hogy ily ifjan kell m e g i s m e r k e d n e d m i n d e m e d o l g o k k a l - m o n d ­ ta Sador, majd feltűnt neki T ú r i n különös arckifejezése, és m e g k é r d e z t e : - Vol­ taképpen mi az, amit tisztábban látsz? - A n y á m szándékát. É r t e m már, miért küld el a háztól - m o n d t a T ú r i n , és szemét könny futotta el. 63

- Vagy úgy! - m o n d t a Sador, magában pedig azt motyogta: De miért várt vele ilyen sokáig? Aztán T ú r i n h o z fordulva így szólt: - Szerintem ez n e m ok a sírás­ ra. Ám anyád tervéről m é g Labadalnak s e m kellene szólnod; nehogy másnak is beszélj róla! Manapság a falnak m e g a sövénynek is füle van, s ez a sok fül mind gonosz fejhez tapad. - De hát kell hogy beszéljek valakivel! - kiáltotta T ú r i n . - N e k e d mindig min­ dent elmondhattam. N e m akarlak elhagyni, Labadal. És anyámtól m e g a há­ zunktól s e m a k a r o k megválni. - Ha v o n a k o d s z , a k k o r H a d o r háza m i n d ö r ö k r e kipusztul - m o n d t a Sador. Hiszen ezt m o s t m á r m a g a d is tudod. Labadal n e m akarja, hogy elmenj; de Sa­ dor, Húrin cselédje sokkal b o l d o g a b b lesz, ha Húrin fiához többé egyetlen kelet­ lakó s e m férhet hozzá. Hiába, itt nincs mit tenni: el kell búcsúznunk egymástól. Elfogadod-e m o s t már e kést búcsúajándék gyanánt? - N e m ! - felelte T ú r i n - A n y á m úgy mondta, a tündék k ö z é megyek, Doriath királyához. Ott könnyen k a p o k majd hasonlót. De neked aligha küldhetek m á s ajándékot, Labadal. Egy szál magamban, messze földön leszek. - T ú r i n i m m á r n e m tudta visszatartani a könnyeit, Sador azonban rászólt: - Ejnye már! Hát hová lett Húrin fia? Vagy n e m tőle hallottam nemrég a foga­ dalmat: mihelyt elég erős leszek, beállok valamelyik tünde királyhoz? T ú r i n e k k o r visszanyelte könnyeit, és azt mondta: - Hát j ó . Ha Húrin fia így beszélt, akkor m e g is kell hogy tartsa szavát, és mennie kell. Csakhogy úgy van az, hogy hiába fogadok m e g ezt vagy azt, amikor itt az i d ő , m i n d e n egészen másként fest. Most már n e m érzek magamban haj­ landóságot. L e g k ö z e l e b b v i g y á z n o m kell, mielőtt fogadkoznék. - Ez b i z o n y b ö l c s elhatározás - vélekedett Sador. - A legtöbb ember szívesen tanít másokat, de kevesen vannak, akik hajlandók tanulni is. De most legyen elég a m a i napból. Jöjjön a többi, amelyről n e m tudhatjuk, mit hoz. Végre m i n d e n t előkészítettek az induláshoz, T ú r i n elbúcsúzott anyjától, és két társával titokban útra kelt. De m i d ő n társai rászóltak, hogy forduljon meg, és tekintsen vissza apja házára, a fiúba kardként hasított az elválás kétségbeesett fájdalma, és felkiáltott: - M o r w e n , M o r w e n , m i k o r látlak viszont téged? - M o r w e n pedig a ház küszö­ béről meghallotta, hogyan visszhangzik e kiáltás az e r d ő k borította d o m b o k kö­ zött, és olyan görcsösen m a r k o l t a m e g az ajtófélfát, hogy ujjain felszakadt a bőr. Ez volt a Túrint ért csapások közül az első a sorban. A T ú r i n távozását követő év legelején M o r w e n megszülte gyermekét, egy kis­ lányt, akit Nienornak, azaz Gyásznak nevezett el; szülése idején azonban Túrin m á r messze járt. Hosszú és irgalmatlanul nehéz volt az útja, mert Morgoth ha­ talma messzire elért; de Gethron és Grithmir személyében jó vezetőket kapott. A két útitárs H a d o r idejében élte ifjúságát, de idős napjaikra sem veszett ki be­ lőlük a vállalkozó kedv, a vidéket pedig alaposan ismerték, minthogy korábban nemegyszer járták be egész Beleriandot. A sors végzéséből és saját bátorságuk­ ra t á m a s z k o d v a át is keltek az Árnyék-hegységen, majd elérve a Sirion völgyét, behatoltak a Brethil erdejébe, m í g n e m végül, a kimerültségtől elgyötörve, Dori­ ath határához jutottak. Itt azonban elvesztették a tájékozódás fonalát: eltéved­ tek a királyné útvesztőjében, és zavarodottan bolyongtak az úttalan fák között, m í g n e m m i n d e n élelmük elfogyott. M á r érezték a halál leheletét, mert észak fe64

lől jegesen csapott le rájuk a tél; ám T ú r innak ennél könyörtelenebb sorsot tar­ togatott a végzete. Ahogy kétségbeesésükben a földre roskadtak, egyszer csak kürtszó harsant. Erősíjú Beleg, aki Doriath lápvidékén lakott, és akinél j o b b a n akkoriban senki n e m ismerte az erdőt, éppen arrafelé vadászott, és a h á r o m vándor kiáltásai hallatán hozzájuk sietett; ételt-italt adott nekik, s meghallván nevüket és történetüket, szíve eltelt ámulattal és részvéttel. Kedvtelve nézett vé­ gig Túrinon, m e r t a fiú erős volt és keménykötésű, szépsége az anyjáé, s z e m é t pedig apjától örökölte. - Miféle kegyet kérnél T h i n g o l királytól? - kérdezte a fiút. - A lovagjai közé szeretnék lépni, hogy M o r g o t h ellen vonuljak, és bosszút áll­ jak apámért - felelte az. - Ezt tán elérheted, ha majd az évek megnövesztenek - jelentette ki Beleg. Mert ha most m é g kicsi vagy is, látszik, hogy k e m é n y fából faragtak, és ha va­ laki rászolgálhat, hogy Húrin, a Rendíthetetlen fia legyen, úgy te vagy az. - Húrin nevét ugyanis tisztelet övezte mindenütt, ahol csak tündék éltek. Ezért aztán Be­ leg örömest csapott fel a v á n d o r o k vezetőjének, és elvitte ő k e t a tanyára, ahol akkoriban más vadászok társaságában élt. A v á n d o r o k szállást kaptak a ház­ ban, mialatt egy hírnök útra kelt Menegroth, az E z e r Barlang, T h i n g o l rejtett pa­ lotája felé. A m i k o r a hírnök visszatért és jelentette, hogy T h i n g o l és Melian kész fogadni Húrin fiát és annak kísérőit, Beleg titkos utakon elvezette ő k e t a Rejtett Birodalomba. így kelt át T ú r i n az Esgalduin fölötti nagy hídon, s belépett a T h i n g o l termei­ be vezető kapun. G y e r m e k s z e m m e l á m u l d o z o t t M e n e g r o t h csodáin, amelyeket Béren kivételével előtte m é g n e m látott halandó ember. T h i n g o l és Melian színe elé érve Gethron átadta M o r w e n üzenetét, és T h i n g o l nyájas fogadtatásban ré­ szesítette mindhármukat, T ú r i n t pedig a térdére ültette, így adózván Húrin, az emberek leghatalmasabbika és az ő rokona, Béren emlékezetének. A j e l e n l é v ő k pedig ámultak, m e r t ez annak jele volt, hogy T h i n g o l gyámfiának fogadta Túrint, ilyen kegy pedig akkoriban n e m jutott ki e m b e r n e k királyok vagy tünde nagy­ urak részéről, és k é s ő b b s e m igen akadt rá példa. Ezután pedig T h i n g o l így szólt: - Mostantól, Húrin fia, ez lesz a te otthonod, és ha e m b e r vagy is, amíg csak élsz, fiamnak tekintsen mindenki. G o n d o s k o d u n k róla, hogy nagyobb tudásra tégy szert a halandókénál, és kezedbe adjuk a tündék fegyvereit. Talán eljön még a nap, m i d ő n visszaszerzed apád hithlumi földjeit, de addig itt l a k o z o l kö­ zöttünk, igaz szeretetben. így kezdődött T ú r i n doriathi élete. Gondviselői, Gethron és Grithnir egy ide­ ig mellette maradtak, noha szívük vágya az volt, hogy visszatérhessenek úrnő­ j ü k h ö z Dor-lóminba. Aztán az öregség és a kór leterítette Grithnirt, és haláláig ott maradt Túrinnal, Gethron azonban útra kelt. T h i n g o l kíséretet adott mellé oltalmul, és üzenetet küldött általuk M o r w e n n e k . A m i k o r nagy sokára eljutot­ tak Húrin házáig, és M o r w e n megtudta, hogy T ú r i n t m i c s o d a tisztességgel fo­ gadták Thingol palotájában, enyhült szívében a bánat. A tündék dús ajándékot is hoztak Meliantól s üzenetet, hogy M o r w e n is induljon el T h i n g o l küldötteivel vissza Doriathba. Melian ugyanis bölcs volt és előrelátó: azt remélte, e k k é p p el­ háríthatja a M o r g o t h gondolatában m á r megfogant veszedelmet. M o r w e n azon­ ban s e m m i k é p p e n sem akarta elhagyni házát; szíve a régi maradt, s büszkesé­ ge sem csorbult; Nienor pedig m é g csak karon ülő kisbaba volt. E z é r t köszöne65

tet m o n d o t t a doriathi tündéknek, megajándékozva őket utolsó, m é g megmaradt kis aranytárgyaival, hogy l e p l e z z e szegénységét, Thingolnak pedig elküldte velük H a d o r sisakját, s e k k é p p elbocsátotta a követeket. T ú r i n e k ö z b e n lázasan várta vissza a küldöttséget, s m i k o r látta, hogy csak egymagukban jönnek, elbújt az erdőben, és zokogott, m e r t tudott Melian meghívásáról, és azt remélte, hogy viszonüátja anyját. Ez volt a m á s o d i k csapás, amely T ú r i n t érte. A m i k o r a követek átadták M o r w e n válaszüzenetét, Melian megértette az aszszony esze járását, és mélységes szánalom fogta el. Be kellett látnia, hogy a sor­ sot, amelyet előre látott, ilyen egyszerűen n e m lehet kivédeni. A követek átadták T h i n g o l n a k H a d o r sisakját, amely arannyal kivert acélból készült, s a g y ő z e l e m rúnáit vésték belé. A sisaknak bűvös hatalma volt: meg­ védte viselőjét sebesüléstől és haláltól; a kard, amely lecsapott rá, kettétört, a nyílvessző p e d i g lepattant róla. Telchar alkotta, a n o g r o d i törp kovács, akinek m u n k á i m e s s z e földön híresek voltak. Rostélya hasonlatos volt azokhoz, me­ lyekkel a t ö r p ö k védték szemüket a kovácsműhelyeikben; viselőjének arcát n e m érhette s e m tűz, s e m nyílvessző, és maga az arc is rettegést keltett mindenkiben, aki csak látta. A sisak taréján kihívón díszlett Glaurungnak, a sárkánynak ara­ nyozott képmása, mivelhogy a sisak n e m sokkal azután készült, hogy Glaurung első ízben rontott ki M o r g ó t h kapuján. H a d o r s utána G a l d o r is gyakran viselte a csatában, és a hithlumi had harcosaiba bátorság költözött, a m i k o r a sisak csúcsa felmagasodott a csatamezőn. Ilyenkor azt kiáltozták: - T ö b b e t ér Dor-lómin Sárkánya, mint A n g b a n d arany-férge! A sisak azonban valójában n e m emberi főre készült; Azaghálnak, Belegost urá­ nak kovácsolták, akit Glaurung a Siratás Évében megölt." Azaghál adta Maedhrosnak jutalmul, amiért megmentette életét és kincseit akkor, amikor az o r k o k a kelet-beleriandi törp úton rajta ütöttek. 5 M a e d h r o s később elküldte ajándékul Fingonnak, akivel, barátságuk megannyi zálogaként, s z á m o s alkalommal váltot­ tak ajándékot; így akart m e g e m l é k e z n i róla, hogyan kergette vissza Fingon Glaurungot Angbandba. De egész Hithlumban nem akadt más, akinek feje és válla el­ bírta volna a törp sisak súlyát, mint H a d o r és az ő fia, Galdor. Fingon ezért Hadornak adományozta a sisakot akkor, a m i k o r úrrá tette Dor-lómin fölött. A bal­ szerencse úgy hozta, hogy az Eithel Sirion-erőd védelménél Galdor n e m viselhet­ te a sisakot, m e r t a támadás váratlanul jött, s ő fedetlen fővel rohant a falakra, ahol aztán egy o r k nyílvessző a szemébe fúródott. Húrinnak pedig már nehéz volt a Sárkánysisak, és máskülönben sem kívánta viselni, mondván: - J o b b a n szeretem, ha az ellenség az igazi arcomat látja. Mindazonáltal a sisakot úgy becsülte, mint háza egyik legbecsesebb örökségét. T h i n g o l hatalmas menegrothi raktárai r o s k a d o z t a k a különféle fegyverektől. Voltak ott halpikkely-formán kovácsolt vértek, amelyek tiszta vízként csillogtak a holdfényben; voltak k a r d o k és szekercék, pajzsok és sisakok, amelyeket vagy maga Telchar, vagy mestere, a vén G a m i l Zirak, vagy m é g náluk is ügyesebb ke­ zű tünde k o v á c s o k készítettek. Néhány, ajándékba kapott fegyver egyenesen Valinorból származott, s Féanor kezének nyomát viselte magán, márpedig Féanornál nagyszerűbb mester m é g n e m termett, amióta világ a világ. De H a d o r sisak­ ját T h i n g o l mégis úgy fogta meg, mintha m i n d e n m á s java szegényes volna, és hódolattal telve így szólt: - Büszkén hordhatja fejét b á r k i e sisak alatt, amelyet Húrin ősei viseltek. E k k o r egy gondolat ébredt fejében, és maga elé hívatta Túrint, hogy tudtára adja: M o r w e n hatalmas erejű ajándékot küldött neki, amely apáiról szállt reá. 66

- Vedd át most észak sárkányfej-sisakját - szólt -, és viseld majd m é l t ó k é p p , ha eljön az ideje. Túrin azonban m é g ifjú volt ahhoz, hogy akár csak megemelje a sisakot, és szíve mélységes szomorúságában n e m is törődött vele.

Túrin

Doriathban

Doriath királyságában töltött gyermekévei során T ú r i n r a Melian felügyelt, ha a fiú szemtől szemben n e m is látta gyakran a királynét. Élt azonban az e r d ő b e n egy Nellas nevű hajadon leányzó, aki Melian parancsára követte Túrint, ha az messzebbre kóborolt a fák között; és néha úgy rendezte, hogy mintegy véletlen­ szerűen összetalálkozzanak. Nellastól T ú r i n sok m i n d e n t tudott m e g a doriathi szokásokról és az e r d ő vadjairól, s megtanította a lány az ősi b i r o d a l o m b a n be­ szélt, nemesebb és szép szavakban gazdagabb sinda nyelvre is. 6 E k k é p p egy időre T ú r i n b o r o n g ó s kedélye megenyhült, m í g aztán ismét árnyék borult lelké­ re, és a friss barátság elszállt, mint a tavaszi reggel. Nellas ugyanis n e m járt be Menegrothba, m é g csak el sem akart sétálni egy k ő b ő l épült tető alatt, s ezért, ahogy T ú r i n gyermekévei tovatűntek, s gondolatait egyre inkább a férfiak csele­ kedetei foglalkoztatták, úgy találkozott Nellasszal egyre ritkábban, m í g végül már nem is kereste többé. A lány azonban továbbra is vigyázta lépteit, de im­ már csak lopva, rejtekhelyről. 7 Kilenc éven át élt T ú r i n Menegroth csarnokaiban, de szíve és gondolatai egy­ re csak családja felé szálltak, s hébe-hóba hír is jött felőlük, hogy legyen m i b ő l vigaszt merítenie. T h i n g o l ugyanis, amilyen sűrűn csak tehette, követeket kül­ dött Morwenhez, aki általuk üzent fiának. így tudta m e g Túrin, hogy húga, Nienor egyre szebbé serdül, igazi virággá a szürke északon, M o r w e n sanyarú hely­ zete pedig j o b b r a fordult. T ú r i n e k ö z b e n egyre nőtt, m í g végül a férfiak között is magasnak számított, erejéről és v a k m e r ő s é g é r ő l pedig ismert volt T h i n g o l egész birodalmában. Ezekben az években sokat elsajátított a tündék tanaiból és hagyományaiból, m o h ó n szívta magába a régi idők történetét; keveset beszélt, annál többet gondolkodott. Erősíjú Beleg gyakran látogatott el h o z z á Meneg­ rothba, és magával vitte messze vidékekre, hogy megismertesse a vadászmes­ terséggel, az íjászattal és a kardforgatással (Túrin ez utóbbit kedvelte legjob­ ban). A kézműves mesterségekben a fiú m á r gyengébb tanítványnak bizonyult, mert nehezen ismerte fel saját képességeit, és amit végre megcsinált, gyakran egyetlen rossz mozdulattal mindenestől tönkretette. Egyebekben is úgy tetszett, hogy a szerencse n e m éppen kegyes hozzá: tervei s o k s z o r ütöttek ki felemás módon, s amire vágyott, nem tudta elérni. Barátokat s e m szerzett könnyen, mert n e m volt jó kedélyű, csak ritkán nevetett, s egész ifjúságára mintha árnyék vetült volna. Ám azok, akik j ó l ismerték, mégis szeretettel és megbecsüléssel vették körül, és a király gyámfiaként különös tisztelet övezte. Volt azonban valaki, aki neheztelt rá e tisztességért, m é g p e d i g annál heveseb­ ben, minél közelebb jutott T ú r i n a férfikorhoz. Ithilbor fia, Saeros volt ez a fér­ fiú, egy ama nandák közül, akik Doriathban kerestek menedéket, miután uruk, Denethor az első beleriandi ütközetben elesett az A m o n Ereden, azaz a Magá­ nyos Hegyen. E z e k a tündék nagyobbrészt Doriath keleti részén, az A r o s és a 67

Célon folyók közében, A r t h ó r i e n vidékén éltek, néha át-átcsapva a Celonon túli vadonba; s amióta Ossiriandon áthaladva letelepedtek Estolad vidékén, rossz s z e m m e l nézték az adánokat. Saeros azonban többnyire Menegrothban élt, és kivívta magának a király megbecsülését. G ő g ö s természetű volt, s fennhéjázón bánt azokkal, akiket rangra és é r d e m r e magánál csekélyebbnek ítélt. Mivel ma­ 8 ga is szépen énekelt, jó barátja lett Daeronnak, az é n e k m o n d ó n a k ; az embere­ ket azonban cseppet s e m szívlelhette, különösen n e m azokat, akik Béren Erchamionnal álltak rokonságban. - N e m különös-e - mondogatta -, hogy e föld ama boldogtalan faj egy újabb tagja előtt is megnyílt? A m á s i k tán n e m hozott már elég bajt Doriathra? - így hát ferde s z e m m e l nézett T ú r i n r a s mindarra, amit a fiú művelt, s ami rosszat csak mondhatott felőle, elmondta; de ravaszul beszélt, leplezve gonosz indula­ tát. Ha T ú r i n egymagában volt, a m i k o r találkoztak, gőgösen szólt hozzá, s nyíl­ tan kimutatta megvetését, és T ú r i n apránként megelégelte kötekedését, noha hosszú időn át n é m á n tűrte a sértő szavakat, mivelhogy Saeros a király tanács­ noka volt, és szerte Doriathban nagy tekintélynek örvendett. Ám Saerost a fiú hallgatása éppannyira ingerelte, mint a beszéde. Abban az időben, amikor Túrin betöltötte tizenhetedik évét, szívének minden sebe kiújult, mert családja felől nem kapott többé hírt. Morgoth hatalma évről év­ re gyarapodott, és árnyéka i m m á r betakarta egész Hithlumot. Minden bizonnyal nagyon is j ó l tudta, mi zajlik Húrin házának tájékán, de egy ideig nem háborgatta a ház népét, éppen azért, hogy terveit majd annál sikeresebben valósíthassa meg. Most azonban, elérkezettnek látván az időt, szigorúan őriztette az Árnyékhegység minden hágóját és szorosát, hogy senki, akinek kedves az élete, be ne juthasson Hithlumba, s ki se juthasson onnan; a Narog és a Teiglin forrásvidékén meg a Sirion felső folyása körül pedig csak úgy nyüzsögtek az orkok. így aztán eljött az idő, amikor Thingol követei egy alkalommal nem tértek vissza útjukról, s a király nem akart újabbakat meneszteni. A m ú g y sem tűrte, hogy bárki is a szigorúan őrzött határokon túl kalandozzék, és a Húrin és nemzetsége iránti jóindulatának semmi­ vel sem adhatta volna ékesebb bizonyságát, mint azzal, hogy eddig mégis el-elbocsátotta híveit Morwenhez, az annyi veszéllyel terhes dor-lómini útra. T ú r i n szíve pedig egyre nehezebb lett, hiszen n e m tudhatta, miféle új ármány fortyog Hithlumban, s rettegett, hogy M o r w e n r e és N i e n o r r a n e m sújtott-e le máris a balvégzet. Hosszú n a p o k o n át csak gubbasztott szótlanul, H a d o r házá­ nak és észak e m b e r e i n e k bukásán tépelődve. Végül felemelkedett, s elindult T h i n g o l h o z , aki éppen Menegroth hatalmas bükkfája, a Hírilorn alatt üldögélt Melian társaságában. T h i n g o l c s o d á l k o z ó s z e m m e l nézett Túrinra, mert gyámfia helyett egyszer csak egy vérbeli ember, s hozzá idegen állt előtte, magas, sötét hajú; és a sápadt arcból mélyen ülő s z e m p á r szegeződött rá. T ú r i n pedig vértet, pajzsot és kardot kért Thingoltól, és m o s t jelentette be igényét a dor-lómini Sárkánysisakra is. A király teljesítette kérését, majd így szólt: - A te fegyvered bizonnyal a kard lesz, tehát karddal vívó lovagjaim között je­ l ö l ö m ki helyed. A m o c s a r a k között körükben te is belekóstolhatsz a háborús­ kodásba, ha valóban ez az óhajod. T ú r i n azonban így felelt erre: - S z í v e m m e s s z e b b r e hajt engem Doriath mocsarainál; n e m a határvidék őr­ zésére vágyom, h a n e m ki akarok törni, hogy lecsapjak az Ellenségre. 68

- Ha így van, egyedül kell menned, Húrin fia T ú r i n - m o n d o t t a T h i n g o l . Mert hogy n é p e m m i k é p p e n vegyen részt az A n g b a n d elleni háborúban, azt ma­ gam d ö n t ö m el, belátásom szerint, és sem most, s e m az ésszel felfogható j ö v ő ­ ben nem óhajtok fegyveres hadat kibocsátani Doriathból. - N e k e d azonban, M o r w e n fia, szabadságodban áll, hogy elmenj - vette át a szót Melian. - Melian Öve n e m zárja el a kijáratot a z o k előtt, akik engedélyünk­ kel léptek országunkba. - Feltéve, hogy süket m a r a d s z a jó tanácsra - tette hozzá T h i n g o l . - Hogy szól hát tanácsod, én u r a m ? - kérdezte T ú r i n . - T e r m e t e d r e már férfit f o r m á z o l - felelte T h i n g o l -, ám férfikorod teljét m é g nem érted el. Ha majd ennek is eljön az ideje, talán m e g e m l é k e z h e t s z nemzet­ ségedről; ám egyelőre - s ki tudja, m e d d i g m é g - egyetlen e m b e r aligha érhet el többet a Fekete Úr ellenében, mint hogy a tünde nagyurak mellé áll, és segíti vé­ dekezésüket. - R o k o n o m , Béren többet tett ennél - vetette ellen T ú r i n . - Béren és Lúthien. Úgy van - bólintott Melian. - De igencsak v a k m e r ő vagy, ha éppen Lúthien apja előtt szólsz erről. S o r s o d ugyan jóban-rosszban összefo­ nódott a tündenépével, mégis úgy vélem, M o r w e n fia, Túrin, hogy a te s o r s o d nem szárnyal ily magasságokba. Magadtól óvakodj mindenekelőtt, különben nagy vész fenyegethet. - Melian elhallgatott, majd kis i d ő múltán így folytatta: Menj most, fiam, de vésd eszedbe a király tanácsát. Mindazonáltal úgy h i s z e m : ha majd valóban férfivá értél, már n e m sokáig i d ő z ö l köztünk itt. D ó r i a m b a n . Javadra válik, ha majd az eljövendő időkben emlékezel Melian szavára: szíved heve és fagyossága egyaránt bajt hozhat rád. Túrin ekkor meghajolt előttük, és eltávozott. N e m sokkal később pedig felfegy­ verkezett, fejére tette a Sárkánysisakot, és útra kelt az északi mocsarak felé, hogy csatlakozzék a tünde harcosokhoz, akik azon a vidéken szüntelen csatároztak az orkokkal és Morgoth m á s szolgáival és teremtményeivel. Ekképpen, bár m é g j ó ­ formán suttyó legény volt, mégis próbára tehette erejét, edzhette bátorságát; és mert mindig ott éltek emlékében a nemzetségét ért csapások, vakmerően, magát nem kímélve küzdött; ejtettek is rajta számos sebet az o r k o k dárdái, nyilai vagy görbe szablyái. Végzete azonban elhárította fejéről a halált, és az e r d ő k ö n át D o riath határain túl is híre ment, hogy Dor-lómin sárkánydíszes sisakja ismét fel­ bukkant. Sokan pedig elámultak ennek hallatán, és azt kérdezgették: - Lehetséges-e, hogy H a d o r vagy Szálas G a l d o r szelleme visszatért a halál­ ból? Avagy a hithlumi Húrinnak mégis sikerült megmenekülnie A n g b a n d ver­ meiből? Thingol mocsarának őrei közül ez idő tájt csak egyvalaki volt Túrinnál is já­ ratosabb a fegyver forgatásban: Beleg Cúthalion. Beleg és T ú r i n jó társként osz­ toztak minden veszélyben, és együtt k ó b o r o l t á k be a vad e r d ő k úttalan útjait. így telt el h á r o m év, s T ú r i n ezalatt ritkán mutatkozott T h i n g o l csarnokaiban. Külseje, ruházata n e m érdekelte többé, haja fésületlenül csüngött vállára, a vértje fölött viselt szürke köpenyen minden évszak ott hagyta jelét. A h a r m a d i k nyáron azonban, a m i k o r betöltötte huszadik évét, úgy fordult, hogy fegyverzetét javítás végett kovácshoz kellett vinnie, s maga is vágyott n é m i pihenésre, ezért hát elindult Menegrothba, ahová váratlanul, estefelé érkezett meg. T h i n g o l t n e m találta a palotában, minthogy a király, ahogyan forró nyáridőn szokása volt, M e liannal együtt a zöldellve p o m p á z ó e r d ő b e n keresett felüdülést. 69

T ú r i n , aki elfáradt az úttól, és lefoglalták saját gondolatai, oda sem figyelve ke­ resett magának helyet, s a balszerencse úgy hozta, hogy éppen a b i r o d a l o m véri­ j e i n e k asztalához ült, m é g h o z z á arra a helyre, amely a szokásjog szerint Saerost illette. A késve é r k e z ő Saeros, azt hívén, hogy T ú r i n fennhéjázásában és sértő szándékkal cselekedett így, haragra gerjedt, s haragját csak felszította, amit ez­ után kellett tapasztalnia: az asztalnál ülők, ahelyett, hogy T ú r i n t rendre utasí­ tották volna, szívesen látták maguk között a fiút. Emiatt kis ideig S a e r o s is egykedvűséget színlelt; leült egy másik székbe, ép­ pen s z e m k ö z t Túrinnal. - Bizony ritkán üsztel m e g bennünket látogatásával a mocsarak őre - jegyezte m e g -, és én ö r ö m e s t m o n d o k le megszokott helyemről, cserébe az alkalomért, hogy szólhatok vele. - Mondott m é g Túrinnak egyebet is, kifaggatta a határvidék helyzetének legújabb változásairól m e g a vadonban szerzett tapasztalatairól, de hi­ ába voltak szavai látszatra nyájasak és méltányosak, hangjából kiérződött a gúny. Túrin pedig kifogyott a béketűrésből, és ahogy körülnézett, szívébe hasított a száműzetés minden keserűsége. Bármilyen fényesek voltak is a tündepalota ter­ mei, bárhogy visszhangzott is falaik közt a nevetés, gondolatai először Beleg és kettejük erdei barangolásai felé szálltak s onnan tovább, Dor-lóminba és apja há­ zába, Morwenhez. A k o m o r gondolatok kiültek arcára, és nem is válaszolt Saerosnak, aki azonban azt hitte, a T ú r i n arcán látható sötét fintor neki szól, és többé n e m fékezte dühét. Arany fésűt húzott elő, s Túrin elé lökte az asztalra, mondván: - Bizonyára sietős volt a dolgod, hithlumi ember, és ezért megbocsátható, hogy rongyos köpenyben ültél le ehhez az asztalhoz, de hajad ápolaüanságán m é g segíthetünk; n e m kell, hogy tüskés b o z ó t o t viselj fejeden. No m e g e k k é p p füled is szabaddá tehetned, s talán j o b b a n hallanád, ha szólnak hozzád. T ú r i n n e m felelt, csak ránézett Saerosra, és sötét s z e m é b e n szikra villant. S a e r o s azonban fittyet hányt a veszélyre: dölyfösen viszonozta a pillantást, és fennhangon, hogy m i n d e n k i hallja, így szólt: - Ha Hithlumban ily vadak és faragatlanok a férfiak, mifélék lehetnek arrafe­ lé a n ő k ? T á n úgy járnak, mint az erdei állatok, csak a hajukba öltözve? T ú r i n e k k o r felragadott egy ivókupát, és Saeros arcába vágta. Az hátrazuhant fájdalmában, T ú r i n pedig k a r d o t rántott, és neki akart rontani, de Mablung, a vadász, aki mellette ült, lefogta. S a e r o s feltápászkodván vért köpött az asztalra, és megszólalt, felhasadt száján át szűrve a szót: - M e d d i g pátyolgatjuk m é g itt ezt a fanyűvőt? 9 Ki parancsol itt ma este? A ki­ rály törvénye súlyosan hullik azokra, akik hűbéreseire e termekben kezet mer­ nek emelni, és aki fegyvert ránt, annak a száműzetés a legenyhébb büntetése. E t e r m e k e n kívül b e z z e g megfelelnék neked, fanyűvő, te! T ú r i n n a k azonban az asztalra fröccsenő vér láttán lehűlt az indulata; kitépte magát Mablung szorításából, s egyetlen s z ó nélkül elhagyta a csarnokot. T á v o z t a után Mablung így szólt Saeroshoz: - Mi ütött beléd ma este? Mert én k i m o n d o m : magad felelsz e súlyos esetért, és meglehet, hogy a király törvénye úgy ítél majd: felhasadt ajkad méltó fizetség csúfolódásodért. - Ha a p i m a s z tacskó úgy érzi, sérelem érte, vigye csak a király ítélőszéke elé - felelte S a e r o s . - De efféle ok s e m menti tettét, hogy e falak között kardot rán­ tott. Ha a termen kívül támad r á m karddal az a fanyűvő, m e g ö l ö m . - Én n e m vagyok ennyire b i z o n y o s felőle - jelentette ki Mablung. - Ám bármelyiktek vérezne is el, sötét gaztett lenne az, m é l t ó b b Angbandhoz, mint Doriath70

hoz, és m é g sötétebb baj fakadna belőle. Bizony azt m o n d o m én: é s z a k r ó l nyúlt felénk ma este valami árnyék, hogy megérintsen. J ó l vigyázz, Ithilbor fia, Saeros, nehogy dölyfödben M o r g o t h e s z k ö z é v é válj, és i d é z d eszedbe, hogy az eldák közé tartozol. - Fölösleges, hogy emlékeztess rá - m o n d t a Saeros, de haragja n e m csitult, és a rajta esett sérelmet dédelgetve az e l k ö v e t k e z ő éjszakán m é g inkább elhatal­ masodott rajta a g o n o s z indulat. Másnap reggel T ú r i n elhagyta Menegrothot, és visszaindult az északi lápvi­ dékre, Saeros azonban lesből rajtaütött: hátulról rohanta m e g kivont karddal, pajzzsal a karján. Ám T ú r i n t a vadon megtanította, hogy m i n d i g résen legyen: szeme sarkából látta a támadót, félreugrott az útból, szélsebesen k a r d o t rán­ tott, és szembefordult ellenségével. - M o r w e n ! - kiáltotta. - B e c s m é r l ő d m o s t megfizet gúnyos szavaiért! Először Saeros pajzsát hasította ketté, s aztán m á r villogtak is a gyorsan for­ gó kardpengék. T ú r i n azonban k e m é n y iskolát járt ki az elmúlt években, ügyes­ ségben bármelyik tündével felvehette a versenyt, s m é g e r ő s e b b is volt náluk. N e m s o k á r a ő kerekedett felül, és sebet ejtett S a e r o s j o b b karján. Ellenfele m á r nem tudta forgatni kardját, és T ú r i n kénye-kedve szerint bánhatott vele. E k k o r rálépett a Saeros kezéből kihullott kardra, és így szólt: - Hosszú futás áll előtted, Saeros, és ruházatod csak akadályozna; é r d be hát a hajaddal! - Azzal váratlanul a földre terítette ellenfelét, és lehúzta r ó l a a ru­ hát, Saeros pedig megrettent, m e r t érezte T ú r i n nagy erejét. T ú r i n a z o n b a n hagyta, hogy felkeljen a földről, és aztán elkiáltotta magát: - Most fuss, rohanj! Ha n e m futsz oly gyorsan, mint az erdei vad, úgy hátul­ ról döflek le. Saeros pedig bevetette magát a fák közé, s k ö z b e n kétségbeesve kiáltozott se­ gítségért; T ú r i n azonban vadászkutyaként mindvégig a sarkában volt, és akár­ hogy szedte a lábát Saeros, és irányt is hiába váltott, a kard m i n d i g ott volt a hátában, hogy m é g vadabb erőfeszítésre sarkallja. Saeros kiáltásai sokakat odacsaltak, és m i n d nyomába eredtek a futóknak, de csak a leggyorsabb lábúak állták velük a versenyt. K ö z t ü k is Mablung haladt az élen, háborgó lélekkel, m e r t bárhogy hibáztatta is Saerost kihívó viselkedé­ séért, tudta: „a reggel é b r e d ő g o n o s z estére M o r g o t h n a k szolgál gyönyörűségül"; m e g aztán akármelyik tünde önkényes, a törvény háta m ö g ö t t v a l ó megszégye­ nítése súlyos vétségszámba ment, és e k k o r m é g senki s e m tudta, hogy S a e r o s volt a támadó, aki orvul, gyilkos szándékkal tört rá T ú r i n r a . - Állj meg, Túrin, állj meg! - kiáltotta Mablung. - O r k o k m u n k á l n a k itt az er­ dőben! Túrin azonban így kiáltott vissza: - O r k o k bosszulják m e g az erdőben, amit o r k o k a csarnokban vétettek! - A z ­ tán nagy ugrással ismét Saeros mögött termett, az pedig, k ö z e l i halálát érezve, és segítséget i m m á r n e m remélve, fejvesztetten rohant tovább, m í g n e m egyszer csak egy szakadék p e r e m é r e ért. Magas sziklafalak k ö z ö t t az Esgalduin egyik mellékfolyója hömpölygött a mélységben, s a s z a k a d é k oly széles volt, hogy a vad sem szökellhetett volna át rajta. Saeros nagy rettegésében mindazonáltal megpróbálkozott az ugrással, de elvétette, n e m tudta megvetni lábát a túlolda­ lon. Kétségbeesett üvöltéssel zuhant a mélybe, s egy, a folyóból k i m e r e d ő nagy sziklán összezúzta a testét. így végezte be doriathi életét, és M a n d o s csarnoká­ ból egyhamar aligha térhetett vissza. 71

T ú r i n lenézett a vízben heverő tetemre, és azt gondolta: - Ó, a szerencsétlen b o l o n d ! Innen m á r visszaengedtem volna Menegrothba. Most pedig, lám, bűnös­ sé bélyegzett, bár n e m é r d e m e l t e m . - Aztán megfordult, és sötéten meredt Mablungra, aki társaival együtt végre utolérte, és m o s t ott álltak m i n d körülötte a szakadék p e r e m é n . A hosszú csendet Mablung törte meg. - Jaj nekünk, hogy így történt! De m o s t vissza kell j ö n n ö d velünk, Túrin, hadd ítéljen a király m i n d e z e k r ő l . T ú r i n azonban így felelt: - A király, ha igazságos lenne, bűntelennek ítélne. De tán nem volt Saeros a tanácsnoka? Igazságos király s o s e m választ barátjának elvetemült, ármányos lelkeket. így hát m e g t a g a d o m e királynak m i n d törvényét, m i n d ítéletét. - Oktalanul szólasz - m o n d t a Mablung, noha szíve mélyén szánta Túrint. N e m szökhetsz m e g a törvény elől. Felszólítalak mint jó barát, hogy kövess. Van­ nak egyéb tanúk is. Ha a király előtt fény derül az igazságra, reménykedhetsz bocsánatában. T ú r i n n a k azonban elege volt m á r a tündepalotákból, és attól félt, hogy fogság lesz a sorsa, így hát azt felelte Mablungnak: - Hiába szólítsz fel, n e m e n g e d e l m e s k e d e m . S e m m i t n e m vétettem, így hát nincs rá o k o m , hogy T h i n g o l király bocsánatáért esengjek. Elmegyek oda, ahol ítélete n e m érhet utol, s te csak kettőt tehetsz: elengedsz, vagy ha törvényetek­ nek így tetszik, e helyütt levágsz. Mert ahhoz, hogy élve fogjatok el, nem vagytok elegen. A többiek pedig látták a szemén, hogy igazat szól, és elbocsátották. Mablung is csak annyit m o n d o t t : - Elég volt egyetlen halott. - N e m én akartam halálát, de m e g n e m siratom - jelentette ki T ú r i n . - Mand o s m o n d j o n fölötte igazságos ítéletet; és ha v a l a m i k o r visszatérne az élők hó­ nába, kívánom, hogy bölcsebben járja tovább útját. Ég veletek, éljetek jó egész­ ségben. - Te pedig szabadságban, hiszen ez szíved leghőbb vágya - m o n d t a Mablung. - De bárcsak te s e m maradnál az eddigi úton, mert é r z e m , n e m sok j ó t tartogat s z á m o d r a . A szíveden árnyék van. Bárcsak, m i r e újra látjuk egymást, ne válnék m é g sötétebbé. T ú r i n erre m á r n e m válaszolt. Elvált tőlük, és gyors léptekkel útnak indult; hogy hova-merre, egyikük s e m tudta. Úgy mondják, hogy m i d ő n T ú r i n nem tért vissza Doriath északi mocsarai kö­ zé, és hír s e m hallatszott felőle, Erősíjú Beleg maga indult Menegrothba, hogy megkeresse, és elnehezült a szíve, m i d ő n apránként mindent megtudott Túrin viselt dolgairól és a szökéséről. T h i n g o l és Melian i d ő k ö z b e n a nyár fogytával visszatértek palotájukba, és a király a nagy csarnokban, trónszékén ülve, nagy­ uraitól és valamennyi tanácsnokától övezve hallgatta m e g az esetről szóló beszá­ molót. Mindent e l m o n d t a k neki, m é g T ú r i n búcsúszavait is, és mindent mérlegre tet­ tek, m í g végül T h i n g o l felsóhajtott, és így szólt: - Ó jaj, m i k é n t lopakodhatott b i r o d a l m a m b a ez az árnyék? Saerost bölcs és igaz hívemnek ítéltem, ám ha élne még, érezhetné haragom súlyát, mert ingerkedése gonosz szándékból eredt, és mindazért, ami itt, a palotában történt, őt hibáztatom, T ú r i n n a k pedig ugyanezekért megbocsátok. De a bosszú nem állt 72

arányban a sérelemmel: Saerost megszégyeníteni és halálába kergetni bűn volt, amely fölött n e m hunyhatok szemet, m e r t gőgös és kegyetlen szívre vall, amit T ú r in művelt. Thingol elhallgatott, majd kis i d ő múltán m é l y szomorúsággal folytatta: - T ú r i n mint gyámfiam hálátlannak, mint ember, helyzetéhez mérten túl büszkének bizonyult. Hogyan is adhatnék menedéket annak, aki s z e m é l y e m és törvényeim s e m m i b e veszi? Hogyan részesíthetném megbocsátásban azt, aki maga nem érez bűnbánatot? Ezért hát Húrin fia Túrint ezennel s z á m ű z ö m D o riath királyságából. Ha visszatérne, h o z z á k színem elé, hogy ítélhessek fölötte; és ameddig n e m esd térden állva bocsánatért, n e m tekintem többé fiamnak. S ha bárki úgy érzi, jogtalanul cselekszem, szólaljon meg. A teremben nagy volt a csend, T h i n g o l pedig m á r felemelte kezét, hogy kihir­ desse az ítéletet. Ám ebben a pillanatban rontott be a terembe Beleg, és azt ki­ áltotta: - Szabad-e m é g s z ó l n o m , én uram? - Késve jössz - m o n d t a Thingol. - N e m ért-e el hívó szavam, úgy, mint a töb­ bieket? - Elért, királyom - felelte Beleg -, de n e m v o l t a m ura i d ő m n e k . M e g kellett keresnem valakit. Most végre olyan tanút állíthatok, akit m e g kell hallgatnod, mielőtt ítéleted elhangoznék. - A k i n e k mondanivalója lehetett, m i n d iderendeltem - szólt a király. - K i n e k a szava nyomhatna többet a latban, mint azoké, akiket meghallgattam? - E r r ő l magad ítélsz majd, ha őt is meghallgattad - m o n d t a Beleg. - Ha vala­ ha rászolgáltam kegyedre, ne tagadd m e g tőlem ezt a kérést. - Neked n e m m o n d o k nemet - szólt Thingol, Beleg pedig kisietett, majd ke­ zénél fogva bevezette Nellast, az erdőben élő leányt, aki soha n e m tette be lábát Menegrothba. Látszott, mennyire m e g van illetődve: egyszerre riadt m e g a nagy, oszlopos teremtől, a kőboltozattól m e g a sok r á s z e g e z ő d ő szempártól. A m i k o r Thingol intett, hogy beszéljen, azt mondta: - Egy fán ültem, királyom... - de a király jelenlététől úgy megilletődött, hogy itt el is akadt a szava. Ezt látván, a király elmosolyodott, és így szólt: - Ez már másokkal is megesett, m é g s e m érezték szükségét, hogy jelentsék nekem. Nellast felbátorította a király mosolya. - Valóban, királyom. M é g Lúthien is. Én pedig ma reggel őrá g o n d o l t a m , m e g az emberre, akit Berennek neveztek. Erre Thingol s e m m i t sem mondott, s a m o s o l y is lehervadt ajkáról. N é m á n várta, hogy Nellas tovább beszéljen. - Mert T ú r i n r ó l m i n d i g is Béren jutott eszembe - folytatta nagy sokára a lány. - Úgy m o n d t á k nekem, r o k o n o k ők, és aki akarja és kinyitja szemét, láthatja is, hogy valóban így van. Thingol e k k o r kifogyott a türelemből. - Lehet, hogy így van - mondta. -, de Húrin fia T ú r i n s e m m i b e vett engem, neked pedig n e m lesz többé m ó d o d rá, hogy kutasd az arcát, kire hasonlít. Mert immár k i m o n d o m , amit ítéltem róla. - U r a m királyom! - sikoltott fel Nellas. - Légy m é g türelemmel, és hallgass előbb végig. Egy fán ültem, s onnan néztem Túrint, a m i k o r útnak indult, és lát­ tam Saerost, ahogy pajzzsal karján, kivont karddal jött elő az e r d ő b ő l , és hátul­ ról támadt rá T ú r inra. 73

A terem felmorajlott, a király pedig kezét felemelve így szólt: - Szavaid súlyosabbak, mint hittem volna, de fontold m e g őket j ó l , mert íté­ lőszék előtt állsz. - Beleg már tudtomra adta ezt - felelte a leány -, és én éppen ezért és csakis ezért m e r é s z k e d t e m ide, mert n e m a k a r o m , hogy T ú r i n tetteiről hamisan ítélje­ nek. Igazi hős ő, de szívétől n e m idegen az irgalom. Keményen csatáztak ők ket­ ten, királyom, amíg csak T ú r i n m e g n e m fosztotta Saerost kardtól is, pajzstól is, de m é g s e m ölte meg. így hát n e m hihetem, hogy végül mégis halálra szánta volna. Ha Saeros megszégyenült, maga kereste magának. - Itt csak én ítélhetek - m o n d t a Thlngol -, de ítéletem ahhoz szabom, amit el­ mondtál. - Ezután m é g alaposabban kikérdezte Nellast, s végül Mablunghoz for­ dult, m o n d v á n : - Különösnek tartom, hogy m i n d e r r ő l T ú r i n néked egy szót sem szólt. - Pedig így történt - m o n d t a Mablung. - Ha szól, én is m á s szavakkal váltam volna el tőle. - És m á s lesz i m m á r ítéletem is - m o n d t a Thingol. - ím halljátok! A m i hibát T ú r i n vétett, ezennel m e g b o c s á t o m , mivelhogy sérelem érte, és erővel kénysze­ rítették harcra. S mivel, ahogy ő maga is mondotta, éppen egyik tanácsnokom volt az, aki ily rútul bánt vele, n e m kell folyamodnia bocsánatomért; magam ü z e n e m m e g neki, bárhol i d ő z z é k is, és tisztességben visszahívom palotámba. Ám a m i k o r az ítélet elhangzott, Nellas egyszer csak sírva fakadt. - De vajon hol i d ő z i k ? - kérdezte. - Országunkat elhagyta, és Doriathon túl tágas a világ. - Megkeressük - szólt Thingol, majd felemelkedett trónjáról, Beleg pedig ki­ vezette Nellast Menegrothból, m o n d v á n neki: - Ne sírj, m e r t ha T ú r i n él, és senki n e m leli nyomát, én rátalálok, bárhol is járjon. Másnap Beleg T h i n g o l és Melian elé járult, s így szólt hozzá a király: - Adj n é k e m tanácsot, Beleg, m e r t bánat emészt. Húrin fiát fiammá fogadtam, és az is m a r a d , hacsak maga az apja fel n e m j ö n az árnyak közül, hogy vissza­ követelje. N e m a k a r o m , hogy bárki is azt mondhassa: igaztalanul taszítottam ki őt a vadonba, és b o l d o g a n fogadnám vissza, mert szerfölött kedves volt ő szí­ vemnek. Beleg pedig így felelt: - A d d i g k e r e s e m majd Túrint, míg rá n e m találok, és ha tehetem, visszaho­ z o m Menegrothba, m e r t az én szívemnek is kedves ő. - Ezt m o n d v á n útnak in­ dult, és szerte Beleriandban, s z á m o s veszély közepette, hasztalan kutatta T ú r i n nyomát. így telt el a tél, s a rá k ö v e t k e z ő tavasz is.

Túrin

a

törvényen

kívüliek

között

A történet m o s t visszatér T ú r i n h o z . Törvényen kívül tudva magát és attól tart­ va, hogy a király népe üldözi, n e m tért vissza Beleghez az észak-doriathi lápvi­ dékre, h a n e m nyugatnak indult, és titkon elhagyva az Őrzött Birodalmat, a Teiglintől délre elterülő erdőségbe ért. A Nirnaeth óta sok e m b e r telepedett le ott el­ szórt, különálló tanyákon, többnyire a Haleth-népből valók, de uruk nem volt; 74

vadászatból és földművelésből éltek, disznót makkoltattak, és irtásokat művel­ tek, melyeket elkerítettek az e r d ő b ő l . E k k o r á r a azonban legtöbbjük m á r vagy kipusztult, vagy továbbmenekült Brethilbe, és az egész v i d é k r e rátelepedett az orkoktól és a törvényen kívüliektől való félelem. E vészterhes i d ő b e n ugyanis a vesztett csaták túlélői s a parlaggá tett földek egykori gazdái k ö z ü l sokakat vitt rossz útra a kétségbeesés és a hontalanság, m á s o k m e g m á r elkövetett gaztette­ ik miatt kerestek m e n e d é k e t a vadonban. Vadászatból, gyűjtögetésből éltek, de telente, a m i k o r az éhség hajtotta őket, rettegettebbek voltak a farkasoknál, s azok, akiknek m é g volt védeni való otthonuk, Gaurwaitnek, azaz farkas-ember­ nek nevezték őket. K ö z ü l ü k vagy ötvenen bandába v e r ő d v e k ó b o r o l t a k az erdő­ ben a nyugat-doriathi m o c s a r a k o n túl, és a többiek már-már úgy gyűlölték őket, mint az orkokat, m e r t k ő k e m é n y szívű útonállók is akadtak köztük, akik saját népüknek is ellenségei voltak. A legádázabbikat közülük A n d r ó g n a k hívták, s egy asszony megölése miatt űzték el Dor-lóminból, de jöttek onnan m á s o k is: a vén Algund, a jeles társaság legöregebb tagja, aki a Nirnaethből menekült meg, és a vezér, aki magát Forwegnek mondta: s z ő k e hajú férfi, zavarosan csillogó szemmel, j ó l megtermett és v a k m e r ő , aki azonban züllöttségében m á r messzi­ re került H a d o r népének nemes adánjaitól. A banda tagjait éberré és gyanakvó­ vá tette helyzetük, s őrséggel m e g felderítőkkel vették körül magukat, akár pi­ hentek, akár úton voltak, s így, a m i k o r T ú r i n a tanyájuk k ö z e l é b e tévedt, egy­ kettőre felfigyeltek rá. N y o m o n követték, majd bekerítették, s m i k o r T ú r i n ki­ ért a fák közül egy vízparti tisztásra, egyszer csak kivont k a r d o k és kifeszített íjak gyűrűjében találta magát. Hátrahőkölt, de n e m mutatott félelmet. - Kik vagytok? - kérdezte. - E d d i g úgy tudtam, csak o r k o k ütnek rajta az em­ bereken, de látom már, hogy tévedtem. - Még megfizethetsz tévedésedért - vágott vissza Forweg -, m e r t ez itt a mi va­ dászterületünk, és m á s e m b e r ide be n e m hatolhat. A k i n e m tudja megváltani életét, az életével váltja m e g óvatlanságát. Túrin erre nagyot nevetett. - T ő l e m bizony ne várjatok váltságdíjat - m o n d t a -, hiszen m a g a m is törvé­ nyen kívül, számkivetve élek. A holttestemet majd átkutathatjátok, de addig még drága árat fizettek. Halála azonban közelinek tetszett, m e r t s z á m o s , íj rovátkájába illesztett nyíl­ vessző várta a kapitány parancsszavát, s a t á m a d ó k közül egy s e m állt oly kö­ zel, hogy T ú r i n kivont karddal rávethette volna magát. T ú r i n a z o n b a n látta, hogy a folyó szélén k ö v e k hevernek lába előtt, s hirtelen lehajolt, é p p e n abban a pillanatban, a m i k o r az egyik bandita, szavaitól felingerelve, ellőtte nyilát. A nyíl azonban elszállt T ú r i n fölött, ő pedig felpattanva nagy erővel és csalhatat­ lan érzékkel elhajított egy követ az íjász felé, s az beszakadt koponyával zuhant a földre. - Elve több hasznomat vehetnétek, ha e szerencsétlen helyébe állnék - m o n d ­ ta Túrin, majd Forweghez fordult. - Ha te vagy itt a vezér, rosszul teszed, hogy parancsszó nélkül hagyod l ö v ö l d ö z n i embereidet. - N e m is s z o k á s o m - felelte Forweg -, de ha m o s t egyikőjük m é g i s megtette, ugyancsak hamar utolérte a büntetés. Ha te kész vagy j o b b a n hallgatni szavam­ ra, a helyére léphetsz. Két törvényen kívüli e k k o r hevesen tiltakozott; egyikük, akit U l r a d n a k hívtak, barátja volt az elesettnek. 75

- Furcsán váltja m e g a belépést az, aki a csapat egyik legjobb emberének vé­ rét ontja. - N e m a m a g a m jószántából tettem - felelte Túrin. - De jertek csak! Mindket­ tőtökkel felveszem a harcot, fegyveresen vagy puszta kézzel, ahogy tetszik, s ak­ kor majd meglátjátok, méltó vagyok-e rá, hogy legjobb emberetek helyébe lépjek. A z z a l m á r m e g is indult feléjük, de Ulrad meghátrált a viadal elől, a másik pe­ dig eldobva íját alaposan szemügyre vette T ú r i n t - n e m m á s volt ő, mint A n d r ó g Dor-lóminból. - N e m m é r k ő z h e t e m veled erőben - rázta meg végül a fejét. - És úgy nézem, más sem lehetne itt méltó ellenfeled. A m i engem illet, nem bánom: közénk lép­ hetsz. De furcsa fény bujkál szemedben; te veszedelmes ember vagy. Mi a neved? - Én vagyok Neithan, a Sértett; m a g a m adtam magamnak e nevet - felelte Tú­ rin, s eztán Neithannak is szólították a törvényen kívüliek. Annyit elárult nekik, hogy súlyos igazságtalanság érte (és aki közülük hasonlóval kérkedett, azt feltűnő készséggel hallgatta végig), ám ennél többet sem életéről, sem származásáról nem volt hajlandó mondani. Új társai azonban ennek híján is megállapították, hogy magas polcról zuhanhatott alá, és ha fegyverein kívül m á s java nem is volt, azok tünde kovácsok munkájáról tanúskodtak. S mert merész volt és erős, és az erdei életben is sokkal j o b b a n eligazodott náluk, Túrin hamarosan kivívta mindük elis­ merését. Bizalommal voltak iránta, mert n e m volt m o h ó , és önmagára alig volt gondja; ám féltek is tőle indulatának hirtelen kitörései miatt, amelyek eredetét csak ritkán láthatták át. Doriathba Túrin nem térhetett vissza, s ha tehette volna, büszkesége akkor sem engedi; Nargothrondba pedig, amióta Felagund elesett, sen­ kit n e m bocsátottak be. Hogy Brethilbe, Haleth gyarlóbb népéhez menjen, azt ma­ gához méltatlannak ítélte, a megszállt s szigorúan őrzött Dor-lóminba pedig nem merészkedhetett, amellett úgy vélte: egyedül mostanság senki sem juthat át az Ár­ nyékhegység szorosain. Így hát beletörődött, hogy itt marad a törvényen kívüliek­ kel, mert hiszen emberek között, bármilyenek legyenek is, könnyebb elviselni az erdei élet ridegségét. És mert Túrin élni akart, s nem civakodhatott velük örökö­ sen, csak nagy ritkán igyekezett mérsékelni gaztetteiket. Időnként azonban feltá­ madt benne a részvét és a szégyen; ilyenkor társainak volt okuk rettegni dühét. így élte m e g az esztendő végét, átvergődve a tél ínségén és nélkülözésein, mígnem a természet újraéledt, és szépséges tavasz köszöntött rájuk. Mármost, ahogyan arról már szó esett, a Teiglintől délre, az erdőkben még min­ dig maradt néhány elszórt tanya, ahol bátor és óvatos emberek húztak meg magu­ kat. Ezek, bár szeretni csöppet sem szerették a Gaurwaithot, és részvétet sem igen tápláltak tagjai iránt, a keserves téli hónapokban mégis kitettek számukra némi nélkülözhető ennivalót oda, ahol bizton rátalálnak: azt remélték, ily m ó d o n meg­ menekülhetnek az éhezők együttes támadásaitól. Ám a törvényen kívüliek hálátla­ nabbnak mutatkoztak az erdei vadaknál és madaraknál, és a tanyák lakói jobban bízhattak kutyáikban és sövényeikben. Az erdei emberek ugyanis magas kerítéssel vették körül irtásaikat, a házakat árok és cölöpkarám övezte; a tanyákat pedig ös­ vények kötötték össze, és az ott lakók kürtszóval kérhettek segítséget egymástól. A m i k o r kitavaszodott, a Gaurwaith számára egyre kockázatosabbá vált, hogy az erdei lakók házai körül ólálkodjanak, mivel azok, ha összeverődnek, kézre keríthették volna őket. T ú r i n n e m is értette, miért n e m vezeti Forweg m á s tájak­ ra a bandát: délebbre, ahol m á r n e m m a r a d t ember, kevesebb volt a veszély, és több a vad m e g az élelem. Egy napon aztán n e m látta sem Forweget, sem Andrógot, aki a barátja lett, de a m i k o r tudakozódott felőlük, társai nagyot nevettek. 76

- G o n d o l o m , elmentek a maguk dolgára - jelentette ki U l r a d . - De nemsoká­ ra visszatérnek, és a k k o r továbbállunk, úgy lehet sebbel-lobbal, m e r t szeren­ csésnek mondhatjuk magunkat, ha n e m uszítják magukra az egész méhkast. Ragyogóan sütött a nap, zöldelltek a fiatal hajtások, T ú r i n t p e d i g ingerelte a törvényen kívüliek n y o m o r ú s á g o s táborhelyének m o c s k a , így hát elindult, s messzire k ó b o r o l t az e r d ő b e n . Önkéntelenül is eszébe jutott a Rejtett Biroda­ l o m , és fülében úgy csengtek a doriathi v i r á g o k nevei, m i n t egy már-már elfe­ ledett ősi nyelv visszhangja. E k k o r hirtelen kiáltozást hallott, s a m o g y o r ó b o k ­ r o k sűrűjéből fiatal nő rontott elő tüskék szaggatta ruhában, arcára v o l t írva a félelem, s ahogy b o t l a d o z o t t s zihálva k a p k o d t a a levegőt, egyszer csak elha­ nyatlott. T ú r i n kivont karddal ugrott a b o z ó t felé, egyetlen vágással leterítette az ágak közül felbukkanó üldözőt, és m á r lesújtott, a m i k o r a férfiban Forwegre ismert. A m i n t ott állt és ámultán nézett le a füvön szétterjedő vértócsára, előbújt a bo­ korból A n d r ó g is, aztán ő is kővé d e r m e d t döbbenetében. - Ez gonosz m u n k a volt, Neithan! - kiáltotta, és k a r d o t rántott, T ú r i n indu­ lata azonban hirtelen lehiggadt, és azt kérdezte: - Hol vannak hát az o r k o k ? Ti voltatok a gyorsabbak, hogy megmentsétek ezt a lányt? - O r k o k ? - kérdezte Andróg. - Te b o l o n d , te! És m é g te m o n d o d m a g a d tör­ vényen kívülinek? A k i törvényen kívül él, annak csak a maga szüksége szab tör­ vényt. T ö r ő d j a magad dolgával, és ne ártsd magad a m i é n k b e . - Ezentúl így teszek - m o n d t a T ú r i n . - De a m a i napon útjaink keresztezték egymást. Hagyd m e g n e k e m ezt a lányt, vagy ha nem, úgy követed Forweget. A n d r ó g nagyot nevetett. - Csak töltsd a kedved, ha úgy a k a r o d - mondta. - Egyedül n e m szállhatok harcba veled, de a c i m b o r á k bizony z o k o n veszik majd ezt a mészárlást. A lány ekkor felállt, és kezét T ú r i n karjára téve ránézett a kifolyt vérre, majd Túrinra emelte szemét, amelyben lelkes ö r ö m csillogott. - Öld m e g őt is, u r a m - m o n d t a -, öld csak meg, és aztán kövess. Ha magad­ dal h o z o d a fejüket, apám, Larnach szívesen lát majd. Az ilyen farkas-fejekért másoknak is szép díjat fizetett már. T ú r i n azonban A n d r ó g h o z fordult. - Messzire lakik ez a lány?- kérdezte. - Jó mérföldnyire, amarra, egy körülkerített tanyán - felelte az. - Csak elcsa­ tangolt a háztól. - A k k o r hát menj, de szaporán - fordult vissza T ú r i n a lányhoz -, és m o n d d meg apádnak, hogy j o b b a n vigyázzon rád. De s e m az ő kegyét, s e m senki má­ sét n e m fogom társaim fejével megvásárolni. Ezt m o n d v á n hüvelyébe dugta kardját, és így szólt A n d r ó g h o z : - Gyere, visszamegyünk a többiekhez. Ám ha előbb el a k a r o d földelni vezé­ red, tedd csak, de nélkülem. És gyorsan, mielőtt m é g riadót fújnának. A fegyve­ reit pedig h o z d magaddal. T ö b b szót T ú r i n n e m vesztegetett, h a n e m útnak indult, A n d r ó g pedig h o m ­ lokráncolva nézett utána, mintha valami talányon törné a fejét. A m i k o r T ú r i n visszaért a törvényen kívüliek táborába, látta, hogy a többiek nyugtalanul feszengenék, m e r t már túl sokáig időztek egy helyen, j ó l őrzött ta­ nyák közelében, és zúgolódtak is Forweg ellen. 77

- A mi b ő r ü n k r e kockáztat - mondogatták -, míg aztán m á s o k fizetnek meg az ő mulatságáért. - Válasszatok a k k o r új vezért magatoknak! - állt elébük T ú r i n . - Forweg már úgysem vezethet tovább, mivelhogy meghalt. - H o n n a n tudod te azt? - kérdezte U l r o d . - Talán te is abban a kaptárban ku­ tattál m é z után? Csak n e m csípték m e g a m é h e k ? - N e m - felelte T ú r i n . - Megtette egyetlen fullánk is. Az én k a r d o m végzett ve­ le. De A n d r ó g o t m e g k í m é l t e m ; ő n e m s o k á r a itt lesz. - Aztán beszámolt nekik a történtekről, súlyosan kárhoztatva az efféle merényleteket. Szavai közben tért vissza A n d r ó g , magával hozva Forweg fegyvereit. - No lásd, Neithan! - kiáltotta m á r messziről. - N e m támadt semmiféle zene­ bona! Úgy lehet, a leányzó azt reméli, hogy m é g viszontláthat! - Ha tréfálkozni m e r s z v e l e m - m o n d t a erre T ú r i n -, m é g m e g b á n o m , hogy a te fejedtől megfosztottam őt. M o s t a d d elő a m o n d ó k á d , de röviden. A n d r ó g erre híven b e s z á m o l t a történtekről. - H o g y mit keresett arra Neithan, m a g a m sem értem - mondta. - Annyi bizo­ nyos: n e m azt, amit m i . Mert m i r e én odaértem, ő m á r levágta Forweget. A lány­ nak ez nagyon is kedvére volt, és felajánlotta, hogy hozzászegődik; csak a ket­ tőnk fejét kérte jegyajándékul. Neithannak azonban n e m kellett a lány, és elker­ gette; így hát valóban fel n e m foghatom, miért neheztelt m e g a vezérre. Az én fe­ j e m meghagyta a nyakamon, ezért hálával t a r t o z o m neki, de a lelkébe n e m tu­ d o k belelátni. - A k k o r pedig nincs rá j o g o d , hogy H a d o r népéből valónak m o n d d magad jelentette ki T ú r i n . - Inkább van k ö z ö d Elátkozott U l d o r h o z , a keletlakóhoz, és j ó l tennéd, ha A n g b a n d szolgálatába szegődnél. Aztán a többiekhez fordult, e k k é p p kiáltva: - Halljátok m o s t szavam! Választást kínálok: vagy elfogadtok vezérül Forweg helyett, vagy utamra engedtek. Mostantól vagy én vezetem e csapatot, vagy kivá­ lók belőle. Ha egyik s e m tetszik, és a v é r e m szomjazzátok, csak rajta! Mindőtökkel felveszem a harcot, amíg csak élet van bennem... vagy bennetek. S o k a n e k k o r fegyverükhöz kaptak, ám A n d r ó g harsányan felkiáltott: - N e ! N e m üres ám e fej, amelyet Neithan megkímélt. Ha vívni kezdünk, elő­ s z ö r többen is haszontalanul elesünk, m í g végül megöljük azt, aki köztünk a leg­ értékesebb. - Hirtelen elnevette magát. - L á m , ugyanodajutottunk, mint annak idején, a m i k o r k ö z é n k állt. Ez az e m b e r úgy öl, hogy helyet teremtsen magának. S ha első ízben j ó l ütött ki a dolog, így fordulhat m o s t is; hátha többre visszük vezérletével, mint hogy m á s o k s z e m é t d o m b j a i körül ólálkodunk. A vén Algund pedig így szólt: - O ér a legtöbbet közülünk. Valaha mi is követtük volna példáját, ha merjük, de sokat felejtettünk azóta. Hátha végül m é g hazavezérel bennünket. E z t hallva T ú r i n b a n feltámadt a gondolat: hátha e kis csapat vállán magasba törhet, és egyszer szabadon, j ó m ó d b a n élhet m é g a maga uraként. Ám aztán rá­ nézett Algundra és A n d r ó g r a , és így szólt: - Haza, azt m o n d o d ? K ö z t ü n k és otthonunk között magasan és fagyosan me­ red fel az Árnyékhegység, mögötte pedig ott les U l d o r népe, és körülöttük A n g b a n d hadai. Ha ez s e m rettent vissza benneteket, akik hétszer heten vagy­ tok, a k k o r talán elindulhattok majd n y o m o m b a n hazafelé. De vajon m e d d i g ju­ tunk, mielőtt egy szálig odaveszünk? Hallgattak m i n d . Aztán ismét T ú r i n szólalt meg: 78

- Elfogadtok hát vezéretekül? A k k o r először is messzire vezetlek a vadonba, minél távolabbra az e m b e r e k házaitól. Ott talán j o b b szerencse vár ránk, ha pe­ dig nem, legalább kevesebb gyűlöletet szítunk fel a magunk fajtájában. E k k o r köré sereglettek m i n d a H a d o r n é p é b ő l valók, és v e z é r ü k k é kiáltották ki, a többiek pedig, ha kelletlenebbül is, de rábólintottak. Ezután azon nyom­ 10 ban kivezette őket arról a v i d é k r ő l . Thingol s z á m o s követet küldött T ú r i n után Doriathba és a határmenti vidé­ kekre, de szökése évében hasztalan kutatott utána, hiszen senki s e m tudhatta vagy gyaníthatta, hogy a törvényen kívüliek, az e m b e r e k ellenségei k ö z é szegő­ dött. A tél beálltával a küldöttek sorra visszatértek a királyhoz, egyedül csak Beleg nem. Ha a többi m i n d felhagyott is a kereséssel, ő kitartott egymagában. Dimbarban és az észak-doriathi m o c s a r a k mentén azonban rosszra fordultak a dolgok. A Sárkánysisak többé m á r n e m bukkant fel harc közben, és nagy hi­ ányát érezték az Erősíjúnak is; M o r g o t h szolgáinak pedig felderült a szíve, s számban is, v a k m e r ő s é g b e n is egyre gyarapodtak. Megjött és elmúlt a tél, és a tavasz jöttével támadásaik m e g s o k s z o r o z ó d t a k : D i m b a r t lerohanták, és a Brethil emberei rettegni kezdtek, m e r t valamennyi határuk körül, a délit kivéve, ott portyázott a G o n o s z . Túrin szökése óta i m m á r csaknem egy év telt el, és Beleg, ha egyre fogyatko­ zó reménnyel is, m é g egyre kutatta a nyomát. Vándorlásai során eljutott észak­ ra is, a Teiglin gázlóihoz, majd hírét véve, hogy az o r k o k ismét kicsaptak a Taurnu-Fuin erdőségéből, visszafordult, s a véletlen rendeléséből rátalált az erdei emberek házaira n e m sokkal azután, hogy T ú r i n elhagyta a vidéket. Ott aztán meghallotta, miféle furcsa történet jár köztük szájról szájra. S z é p szál, nagyúri tartású ember - egyesek szerint inkább tünde harcos - jelent m e g az e r d ő b e n , megölt egy farkas-embert, és megmentette Larnach leányát, akit két ilyen hara­ mia űzőbe vett. - Igen büszke férfiú volt - mesélte Belegnek Larnach leánya -, a s z e m e ragyo­ gott, de alig méltatott csak egy pillantásra is. Ám a farkas-embereket mégis tár­ sainak mondta, és megkímélte életét a másiknak, aki ismerte a nevét, Neithannak szólítva azt, aki engem megmentett. - Meg tudod-e fejteni ezt a talányt? - kérdezte Larnach a tündétől. - A balsors akaratából b i z o n y igen - felelte Beleg. -Éppen őt keresem, akiről beszéltek. Ennél többet n e m árult el T ú r i n r ó l az erdei e m b e r e k n e k , inkább figyelmez­ tette őket az észak felől gyülekező sötét felhőkre. - Nemsokára ezt a vidéket is feldúlják az o r k o k olyan nagy számban, hogy n e m állhattok ellen nekik - mondta. - Eljött i m m á r az év, m i d ő n vagy a szabadságról, vagy az életről le kell mondanotok. Fussatok a Brethilbe, amíg m é g n e m késő! Ezután Beleg sietősen folytatta útját, kereste-kutatta a törvényen kívüliek bú­ vóhelyeit vagy legalább valami jelet, amelyből útirányukat kiolvashatná. N e m s o ­ kára nyomukra is bukkant, T ú r i n azonban i m m á r többnapi járásra megelőzte, és gyorsan haladt, m e r t attól tartott, hogy az erdei e m b e r e k ü l d ö z ő b e veszik őket; ami cselfogást csak ismert, m i n d e t latba vetette, hogy megtévessze és hát­ rálásra késztesse azokat, akik a nyomukba próbálnának szegődni. Ritkán ma­ radtak két éjszakára ugyanazon a táborhelyen, és útközben vagy ha megpihen­ tek, alig hagytak maguk után árulkodó jelet. így történt aztán, hogy m é g Beleg is hasztalan kutatott utánuk. Bizonyos n y o m o k b ó l tudott olvasni; m á s k o r olyan 79

vadon élő teremtményektől, akiknek értette szavát, kósza híreket hallott holmi átvonuló e m b e r e k r ő l , de valahányszor eljutott a törvényen kívüliek valamelyik táborhelyéhez, már üresen lelte, m e r t a z o k éjjel-nappal őrséggel vették körül magukat, és ha felfigyeltek bármilyen k ö z e l e d ő neszre, máris odébbálltak. - Ó jaj! - kiáltott Beleg. - T ú l alaposan oktattam ki ezt az e m b e r k ö l y k ö t az erdei-mezei élet fortélyaira! Már-már úgy fest, mintha tünde csapatot kergetnék! E k ö z b e n a banda tagjai nagyon is érzékelték, hogy valamilyen fáradhatatlan ü l d ö z ő j á r a nyomukban, aki láthatatlan marad, m é g s e m szabadulhatnak tőle, és emiatt egyre nyugtalanabbak lettek." N e m sokkal ezután igazolódott Beleg aggodalma: az o r k o k átkeltek a Brithiachon, aztán, minthogy a brethili Handir m i n d e n tőle telhető erővel ellenállt ne­ kik, dél felé fordultak, s a Teiglin gázlóin átkelve szaglásztak zsákmány után. I d ő k ö z b e n az erdei e m b e r e k közül számosan, Beleg tanácsát megfogadva, elin­ dították asszonyaikat és gyermekeiket Brethilbe, hogy ott kérjenek menedéket; ezek m é g idejében keltek át a gázlókon, és kísérőikkel együtt megmenekültek, de a nyomukban haladó fegyveres férfiakon rajtaütöttek az orkok, és ők marad­ tak alul. Csak kevesen verekedtek át magukat Brethilig; legtöbbjüket lekasza­ bolták vagy fogságba ejtették. Ezután az o r k o k ellepték az otthagyott tanyákat, kifosztották, majd felperzselték őket, s utána máris ismét nyugatnak fordultak, hogy megtalálják az Utat, mert i m m á r minél hamarabb haza akartak jutni északra a zsákmánnyal m e g a foglyokkal. A törvényen kívüliek felderítői azonban hamarosan megneszelték az o r k o k közelségét, és ha hidegen hagyta is őket a fogságba esettek sorsa, annál inkább felkeltette kapzsiságukat az erdei e m b e r e k tanyáinak kirablása. T ú r i n veszélyes­ nek tartotta, hogy az o r k o k tudomást szerezzenek ottlétükről; először m e g akart b i z o n y o s o d n i róla, hányan lehetnek. A törvényen kívüliek azonban n e m hallgat­ tak szavára, mert sok m i n d e n n e k érezték hiányát a vadonban; egyesek máris azt hangoztatták, hogy kár volt T ú r int vezérül választani. így hát T ú r i n maga mellé vett egyetlen embert, b i z o n y o s Orleg nevezetűt, és elindult, hogy kikémlel­ je az orkokat. A banda vezetését addig A n d r ó g r a ruházta, lelkére kötve, hogy kettejük távollétében biztos helyen húzzák m e g magukat. M á r m o s t az o r k had ugyan sokszorta népesebb volt a törvényen kívüliek ban­ dájánál, ám az o r k o k olyan területen mozogtak, ahová eddig csak ritkán me­ részkedtek, továbbá azt is tudták, hogy az Úton túl terül el a Talath Dirnen, az Őrzött Síkság, amelyet állandóan s z e m m e l tartottak a nargothrondi k é m e k és felderítők; ezért hát aggódtak a lehetséges veszélyek miatt, és felderítőik a me­ netoszlop m i n d k é t oldalán folyamatosan fésülték át az erdőt. Ők fedezték fel Tú­ rint és Orleget is: h á r o m felderítő történetesen éppen a rejtekhelyükbe botlott. Két o r k o t ugyan levágtak, a h a r m a d i k n a k azonban sikerült kereket oldania, s futtában is egyre azt kiáltozta: - Golug! Golug! (Az o r k o k maguk között így nevezték a noldákat.) Az e r d ő tüstént megtelt o r k o k k a l , akik nagy csendben szétszóródtak, és hajtóvadászatot indítottak a r e j t ő z k ö d ő k után. Túrin, látván, hogy menekülésre ke­ vés a remény, legalább m e g akarta téveszteni az üldözőket, hogy messzire csal­ ja őket társai rejtekhelyétől. A Go/ug-kiáltások megérttették vele, hogy az o r k o k a nargothrondi k é m e k t ő l tartanak, ezért hát Orleggel együtt nyugat felé mene­ kült. Az ü l d ö z ő k azonban szorosan a sarkukban voltak, és bár T ú r i n és Orleg mindenféle kanyarral és kitérővel próbálkozott, végül mégiscsak sikerült őket 80

kiszorítani az e r d ő b ő l . Az ellenség m o s t m á r követhette mozdulataikat, s éppen amikor át akartak kelni az Úton, Orleget több nyílvessző is eltalálta. T ú r i n t azonban megvédte a tünde vért, és menekülvén bevetette magát az út túloldalán elterülő vadonba. Fürgeségének és ravaszságának hála, ki tudott siklani az ül­ d ö z ő k kezéből, és egyre mélyebbre hatolt az ismeretlen vidéken. Az o r k o k pe­ dig féltek, hogy a lárma felveri a nargothrondi tündéket, így hát, miután leöldös­ ték foglyaikat, nagy sietve visszahúzódtak északra. H á r o m nap telt el, és s e m Túrin, sem Orleg n e m tért vissza. Néhány törvé­ nyen kívüli már azt javasolta: bújjanak elő a rejtekhelyükül szolgáló barlangból, és induljanak tovább, A n d r ó g azonban ellenezte ezt. A h o g y javában vitatkoztak, egyszer csak szürke alak magasodott fel előttük: Beleg végre-valahára rájuk bukkant. Fegyvertelenül, kifordított tenyérrel közeledett a banditák felé, a z o k azonban felpattantak rémületükben, A n d r ó g pedig hátulról hurkot vetett Belegre, s m e g c s o m ó z t a úgy, hogy az ne tudja m o z d í t a n i karját. - Ha nem látjátok szívesen a vendéget, m á s k o r éberebben őrködjetek mondta Beleg. - De miért e rideg fogadtatás? Jó barátként j ö t t e m , és csupán egy jó barátot szeretnék viszontlátni; mint hallom, Neithannak hívjátok őt. - Nincs itt - mondta U l r a d . - De úgy látszik, régóta leskelődsz m á r utánunk, ha ismered ezt a nevet! - Persze hogy régóta leskelődik! - kiáltotta Andróg. - Ő az az árnyék, amely oly csökönyösen zaklat bennünket. Most majd legalább kiderül, mi az igazi célja. Azzal megparancsolta, hogy k ö t ö z z é k Beleget egy fához a barlang mellé, és amikor már kezét-lábát szorosan a fatörzshöz hurkolták, hozzáláttak a vallatás­ hoz. Beleg azonban minden kérdésre ugyanazt felelte: - Barátja vagyok ennek a Neithannak azóta, hogy m é g mint gyereket először megláttam az erdőben. Csak a szeretet vezérelt idáig, és jó hírt h o z o k számára. - Öljük meg, legalább n e m k é m k e d i k utánunk többé - m o n d t a dühödten Andróg, és sóvár s z e m m e l sandított Beleg hatalmas íjára, hiszen ő is íjász volt. De néhány j o b b indulatú társa elvetette javaslatát, Algund pedig így szólt hozzá: - A vezér m é g megjöhet, s ha megtudja, hogy egyszerre fosztottad m e g egy jó baráttól m e g valamilyen örvendetes üzenettől, b i z o n y megkeserülheted hirtelen­ séged. - Én nem hiszek az ilyen tünde locsogásnak - jelentette ki A n d r ó g . - Doriath királyának kémje ő, nem egyéb. Ha pedig mégis hozott valamilyen üzenetet, ad­ ja át nekünk; utána majd mi eldöntjük, hogy érdemes-e meghagyni az életét. - Megvárom, amíg a vezéretek visszajön - m o n d t a erre Beleg. - Én pedig azt m o n d o m : addig állsz így, amíg m e g n e m szólalsz - vágott viszsza Andróg. A n d r ó g végül addig tüzelte a többieket, amíg ott n e m hagyták Beleget étel-ital nélkül a fához kötözve, ők pedig vígan l a k m á r o z t a k a közelben; Beleg azonban egyetlen szót sem szólt többé. így telt el két nap és két éjszaka, az útonállókon pedig egyre inkább elhatalmasodott a düh m e g a félelem; szerettek volna eltűn­ ni innen, és most már a többség is osztotta A n d r ó g véleményét: a tündével vé­ gezni kell. A m i k o r leszállt az est, odagyűltek k ö r é , Ulrad pedig o d a h o z o t t egy marék parazsat a barlang bejáratánál égő kis tűzrakásból. É p p e n ebben a perc­ ben tért vissza T ú r i n . Szokásához híven nesztelen léptekkel közeledett, s a ban­ diták gyűrűjétől kissé távolabb állt m e g a homályba húzódva. így pillantotta m e g a parázs fényénél Beleg elgyötört arcát. 81

A látvány n y o m á n mintha villám sújtott volna belé, s a szívét borító jégpáncél hirtelen megolvadt. S z e m é t elfutotta a könny, ahogy előugrott a sötétből, és a fá­ hoz rohant. - Beleg! Beleg! - kiáltozta. - Hogy kerültél ide? Miért vagy megkötözve? A z o n n y o m b a n elvágta barátja kötelékét, Beleg pedig a karja közé zuhant. A m i k o r T ú r i n kifaggatta embereit arról, a m i történt, harag és elkeseredés lett úrrá rajta, de először csak Beleggel akart törődni. Aztán, mialatt minden tőle tel­ hető m ó d o n ápolta és g o n d o s k o d o t t róla, magában e l g o n d o l k o d o t t egész erdei életén, és haragja ö n m a g a ellen fordult. Milyen gyakran megesett, hogy a törvé­ nyen kívüliek rajtaütöttek az útjukba tévedő vagy tanyájuk körül kószáló idege­ neken, és m e g ö l t é k őket; ő pedig s e m m i t s e m tett, hogy lefogja kezüket. És hányszor gyalázta előttük T h i n g o l királyt m e g a szürketündéket! így hát ha a többiekkel úgy bánnak majd el, mint b ű n ö z ő k k e l szokás, neki is osztoznia kell sorsukban. Szívében mélységes keserűséggel fordult e k k o r társaihoz, és így szólt: - Kegyetlenkedtetek, m é g h o z z á ok nélkül. Soha eddig m é g foglyot m e g nem kínoztunk, de lám, az élet, amelyet folytatunk, az ö r k ö k h ö z tett bennünket ha­ sonlatossá. Törvénytelen és haszontalan volt m i n d e n tettünk, csak a magunk ja­ vát néztük, és k ö z b e n szívünkben nagyra nőtt a gyűlölet. - K i n e k a javát nézzük, ha n e m a magunkét? - kérdezte erre Andróg. - Kit szeressünk, a m i k o r bennünket m i n d e n k i gyűlöl? - Egyet tudok: én többé n e m emelek kezet sem tündére, sem emberre m o n d t a T ú r i n . - A n g b a n d n a k így is épp elegen szolgálnak. S ha senki más nem vállalja v e l e m ezt a fogadalmat, ezentúl m a g a m b a n j á r o k . Beleg e k k o r végre kinyitotta a szemét, és fejét rázva így szólt: - N e m egymagádban jársz majd! M o s t végre e l m o n d h a t o m , miféle hírrel jöt­ tem. N e m állsz törvényen kívül, s a Neithan név n e m illik rád. A m i hibát elkö­ vettél, felmentett terhétől a király. Egy esztendeje kutatunk m á r utánad, hogy tisztességben visszahívjunk a király szolgálatára. E r ő s hiányát érezzük bizony a Sárkánysisaknak. T ú r i n a z o n b a n n e m mutatott ö r ö m e t a hír hallatán. Beleg szavai nyomán is­ m é t árnyék borult szívére, és hosszú ideig csak üldögélt hallgatagon. - Múljon el ez az éjszaka - szólalt m e g végre. - H o l n a p majd eldöntöm, mit tegyek. De a k á r m i n t lesz is, ezt a tanyát el kell hagynunk, m e r t n e m csupán jó barátok követik nyomunkat. - Egy sincs köztük, aki jó barát volna - m o n d t a Andróg, és gonosz pillantást vetett Belegre. M á s n a p reggel Beleg, aki amúgy ősi tünde m ó d r a hamar felépült minden fáj­ dalmából, félrevonta Túrint, hogy n é g y s z e m k ö z t szólhasson vele. - A z t r e m é l t e m , nagyobb ö r ö m m e l fogadod híreimet - mondta. - De most már visszajössz Doriathba, igaz? Aztán m i n d e n tőle telhető érvvel, ékesszóló kérleléssel igyekezett g y ő z k ö d n i barátját, de minél j o b b a n szorongatta, T ú r i n annál t a r t ó z k o d ó b b á vált. Mind­ azonáltal alaposan kifaggatta Beleget, hogy s mint hozta és másította m e g ítéle­ tét T h i n g o l . Beleg e l m o n d o t t mindent, a m i r ő l csak tudomása volt, m í g végül Tú­ rin azt kérdezte: - így hát Mablung, akit valaha jó barátnak hittem, valóban barátomként visel­ kedett? 82

- Inkább az igazság barátjaként - mondta Beleg -, de a sors akaratából éppen így volt a legjobb. De hát te, Túrin, te miért nem szóltál neki Saeros orvtámadásá­ ról? A k k o r talán minden másképpen fordul. - Aztán a barlang nyílásában heverő emberekre nézett, s így folytatta: - A k k o r továbbra is büszkén magasodnék fejeden a sisak, és nem süllyedtél volna ily mélyre. - Ha ezt süllyedésnek mondod, úgy tán igazad van - felelte Túrin. - Lehetett vol­ na másként, de így lett. A szó torkomra forrt, mert Mablung semmit sem kérdezett, mégis csupa vád volt a tekintete olyasmiért, amit nem követtem el. Jól mondta a tün­ de király: büszke emberszívem van. És ez a szív most is a régi, Beleg Cúthalion. Még nem engedi, hogy visszatérjek Menegrothba, és elviseljem, hogy úgy nézzenek rám, szánakozva és megbocsátón, mint egy elbitangolt kölyökre, aki végre javulást foga­ dott. Ha valakit, itt csakis engem illet a megbocsátás joga. Kölyök sem vagyok már, hanem férfi, fajtám mércéje szerint; és kemény férfi, mert ilyenné edzett a sorsom. Beleget elcsüggesztették ezek a szavak, és azt kérdezte: - A k k o r m o s t m i t é v ő leszel? - Élek tovább szabadságban - m o n d t a T ú r i n . - É p p ezt kívánta n e k e m Mab­ lung, amikor elváltunk. Úgy vélem, T h i n g o l kegyelme n e m terjed odáig, hogy be­ fogadja azokat, akik társaim voltak a süllyedésben; ám ha ők n e m akarnak el­ hagyni engem, én sem hagyom el m o s t őket. A m a g a m módján szeretem ezeket a fickókat; valamennyire m é g a leggaládabbat is. Az én fajtám ők, s m i n d b e n van valami j ó , ami talán m é g szárba szökkenhet. Hiszem, hogy kitartanak mellettem. - Más s z e m m e l tekintsz rájuk, mint én - m o n d t a Beleg. - Vigyázz, m e r t ha le akarnád szoktatni őket a gonoszról, cserbenhagynak. Én n e m b í z o m bennük, s egyikükben a legkevésbé. - Hogyan ítélhet tünde az e m b e r e k r ő l ? - kérdezte T ú r i n . - Ahogyan m i n d e n cselekedetről, bárki követte is el - felelte Beleg, de ennél többet n e m mondott. Hallgatott A n d r ó g g y ű l ö l k ö d ő gonoszságáról is, holott nagyrészt ennek volt köszönhető a kegyetlen b á n á s m ó d , amelyben része volt. Látta ugyanis, miféle é r z e l m e k hullámzanak T ú r i n lelkében, és félt, hogy ha be­ szélne, régi barátságuk szenvedne csorbát, m e g aztán T ú r i n úgysem hinne sza­ vának, és végül m é g ő kergetné vissza a bűnbe. - Szabadságban akarsz hát élni, Túrin, b a r á t o m - mondta. - Vajon m i t jelent számodra e szó? - A saját e m b e r e i m élén m e n n é k harcba, s a m a g a m törvényei szerint hábo­ rúznék - felelte T ú r i n . - De azért van, a m i felől m o s t m á r m á s k é p p g o n d o l k o ­ d o m : megbántam k a r d o m m i n d e n suhintását, amely n e m az e m b e r e k és tün­ dék ellenségeit vette célba. És ami a legfőbb: szeretném, ha m a g a m mellett tud­ hatnálak. Maradj velem, kérlek! - Ha így tennék, csak a szeretet vezérelne, n e m a bölcsesség - m o n d t a Beleg. - A szívem arra int, hogy mindkettőnknek vissza kellene térnünk Doriathba. - Én a k k o r sem megyek - m o n d t a erre T ú r i n . Beleg m é g egyszer megpróbálta rábeszélni, hogy térjen vissza T h i n g o l király szolgálatába; elmagyarázta, m e k k o r a szükség lenne erejére és hősiességére D o riath északi lápvidékén, s beszélt az újabb támadásra indult o r k o k r ó l , akik a Taur-nu-Fuin felől az Anach-szoroson át törtek be Dimbarba. De m i n d e n igye­ kezete kárba veszett, míg végül így fakadt ki: - Kemény férfinak m o n d t a d magad, Túrin, és az vagy valóban: keményszívű és csökönyös. M o s t rajtam a sor. Ha valóban o l d a l a d o n k í v á n o d látni az Erősíjút, keress m e g Dimbarban; m e r t én visszamegyek. 83

T ú r i n némán viaskodott büszkeségével, amely oly makacsul szegült ellen Doriathba való visszatérésének. H o s s z a n elrágódott a maga mögött hagyott éveken, majd töprengéséből felriadva hirtelen így szólt Beleghez: - Igaz is: az a tünde lány, akiről beszéltél, s aki oly j ó k o r tanúskodott ügyem­ ben... Nagy hálával t a r t o z o m neki, de m á r n e m e m l é k s z e m rá. Vajon miért figyel­ te lépteimet? Beleg különös pillantást vetett rá. - No vajon miért? - ismételte m e g a kérdést. - Ó Túrin, hát úgy éltél köztünk, hogy a szíved és az eszed felét máshol hagytad? Talán nem Nellasszal jártad Doriath erdeit kislegény k o r o d b a n ? - R é g volt m á r az - m o n d t a T ú r i n . - N e k e m legalábbis úgy tűnik, mintha egész g y e r m e k k o r o m a múltba veszett volna, és k ö d borítaná. Egyedül csak a p á m dor-lómini házára e m l é k s z e m még. Ugyan miért sétálgattam volna én egy tündelánnyal? - Talán azért, hogy megtanítson mindarra, amit tud - felelte Beleg. - Ó jaj, e m b e r e k fia, te! Van m á s s z o m o r ú s á g is Középföldén, mint a te szomorúságod, és m á s seb is, mint amit karddal ejtenek. Már-már valóban úgy é r z e m én, hogy kár tündének s e m b e r n e k egymással találkoznia. T ú r i n n e m szólt semmit, csak hosszan fürkészte Beleg arcát, mintha leolvas­ hatná róla az iménti szavak megfejtését. De a doriathi Nellas soha többé n e m lát­ ta őt viszont, és T ú r i n árnyéka lesiklott róla. 1 2

Mim, a törp Azután, hogy Beleg eltávozott k ö r ü k b ő l (történt pedig ez a T ú r i n szökését kö­ vető m á s o d i k n y á r o n ) , 1 3 rosszra fordult a törvényen kívüliek sora. Az évszakhoz n e m illő nagy esőzések következtek, az o r k o k pedig m i n d e n eddiginél népesebb csapatokban özönlöttek le északról, s a régi Déli Úton haladva átkeltek a Teiglinen, feldúlva a Doriath nyugati határát szegélyező erdőket. A banda számára n e m volt többé s e m nyugalom, sem biztonság, s vadászból űzött vaddá lettek. Egy éjjel, ahogy a földön fekve füleltek a sötétben ( m e r t tüzet sem mertek im­ már gyújtani), T ú r i n ismét végiggondolta életét, s úgy érezte: legfőbb ideje, hogy változtasson rajta. - Valami biztos menedéket kell találnom - gondolta -, és felvérteznem magam a tél m e g az éhség ellen. Másnap p e d i g elindult e m b e r e i élén, és messzebbre vezette őket, mint amek­ kora távolságra a Teiglintől és a doriathi mocsaraktól addig jutottak. Háromna­ pi vándorlás után megálltak a Sirion-völgy erdejének nyugati peremén, ahol a ta­ laj lassan e m e l k e d n i kezdett a lápvidék felé. Ott, ahol álltak, azonban m é g szá­ raz és kopár volt a táj. A z n a p ismét esett, s a m i k o r meglepte őket a borongós-szürke alkony, mene­ déket keresve egy magyarbozótba húzódtak. A b o z ó t o n túl kopár k ő m e z ő terült el; j ó k o r a sziklák hajoltak össze vagy borultak egymásra. Nagy volt a csend; csak a levelekről lepergő esőcseppek koppanása hallatszott. E k k o r az ő r s z e m hirtelen elkiáltotta magát, s a m i k o r a r e j t ő z k ö d ő k felugrottak, észrevették, hogy h á r o m kámzsás, szürkébe öltözött alak l o p a k o d i k a kövek között. Noha mind­ h á r o m nagy zsákot cipelt, mégis meglehetős gyorsasággal haladtak. 84

Túrin megálljt kiáltott, emberei pedig mint a v a d á s z k o p ó k vetették magukat az idegenek után, de azok csak iparkodtak tovább a m a g u k útján, és bár A n d r ó g utánuk eresztett néhány nyílvesszőt, ketten közülük eltűntek a sötét­ ben. A h a r m a d i k azonban, talán m e r t lassúbb volt, vagy a terhe súlyosabb, le­ maradt, a törvényen kívüliek pedig egykettőre elfogták s leteperték. Hiába rúg­ kapált s harapott állat módjára a fogoly, a s o k k e m é n y kéz a földhöz szögezte. E k k o r azonban odalépett Túrin, s megfeddte embereit: - Mit fogtatok hát, s mi szükség ily durván bánnotok vele? Hiszen aprócska és öreg is; mit árthat nektek? - Harap! - m o n d t a Andróg, felmutatva v é r z ő kezét. - O r k ez vagy o r k o k ro­ kona. Öljük meg! - N e m is é r d e m e l egyebet, hiszen rútul megcsalta reményeinket - m o n d t a egy másik, aki m á r megkaparintotta a fogoly zsákját. - Nincs ebben s e m m i , csak gyökér m e g kavics. - N e m o r k ez; lám, szakálla van - m o n d t a T ú r i n . - Úgy n é z e m , törp csak, nem egyéb. Hagyjátok felállni, hadd beszéljen. Hát ekképp talált helyet magának M i m a Húrin g y e r m e k e i r ő l s z ó l ó történet­ ben, éppen akkor, a m i k o r T ú r i n lábához borulva r i m á n k o d o t t az életéért. - Öreg vagyok és szegény - mondta. - Csak törp, n e m egyéb, ahogy m a g a d mondtad, és s e m m i k é p p e n sem ork. A n e v e m M i m . Az o r k o k megölnének; ne hagyd, uram, hogy társaid is ugyanezt műveljék v e l e m . Túrin szíve pedig megesett rajta, de azért így szólt: - Valóban szegénynek látszol, M i m , b á r m i l y szokatlan is ez egy törpnél; mi azonban, m a r o k n y i ember, fedél és barátok nélkül, nálad is szegényebbek va­ gyunk. Ha azt m o n d a n á m néked, hogy ínségünkben m e r ő részvétből senkit s e m kímélhetünk meg, mit kínálhatnál váltságdíjul? - N e m tudhatom, uram, mit kívánnál - felelte M i m óvatosan - Most éppen elég keveset. - T ú r i n n a k a s z e m é b e csorgott az eső, és keserűn nézett körül. - Biztonságos hálóhelyet, távol a nyirkos erdőtől. O t t h o n o d bizo­ nyára van. - Van, van - bólogatott M i m -, de azt n e m ajánlhatom fel váltságdíjul. T ú l öreg vagyok már, hogysem a szabad ég alatt tengődjem. - Ne búsulj, öregebb m á r n e m leszel - lépett oda Andróg, ép kezében kést vil­ logtatva. - Ettől megkímélhetlek. - Jaj, uram! - kiáltott fel remegve M i m . - Ha engem elveszejtetek, a fedelet is elvesztitek fejetek fölül; m e r t M i m nélkül n e m találtok oda. Rátok n e m ruház­ hatom a házam, de ö r ö m e s t m e g o s z t o m veletek. - Aztán elsírta magát. - M o s ­ tanában egyre tágasabb, hiszen annyian költöztek ki belőle ö r ö k r e . - Meghagyjuk az életed, M i m - jelentette ki T ú r i n . - Legalábbis addig, amíg ott n e m vagyunk az odúdnál - tette h o z z á A n d r ó g . Túrin azonban szembefordult vele, és így szólt: - Ha M i m minden csalárdság nélkül elvezet a házához, és a szállás megfele­ lő, akkor megváltotta életét, és senki, aki engem követ, n e m emelhet rá kezet. Erre most, e helyütt m e g e s k ü s z ö m . M i m e k k o r átfonta T ú r i n térdét, s így kiáltott: - M i m a barátod lesz, uram. H a n g o d r ó l és b e s z é d e d f ő i e l ő s z ö r tündének gondoltalak, de ha valóban ember vagy, úgy m é g j o b b . A tündéket M i m n e m kedveli. 85

- No hát hol az a híres házad? - kérdezte Andróg. - Ugyan p o m p á s legyen, ha A n d r ó g n a k egy törppel kell rajta osztoznia, mivelhogy A n d r ó g m e g a törpöket n e m szívleli. A népe, keletről megtérve, n e m sok j ó t mesélt erről a fajzatról. - ítéld m e g házam, ha majd megláttad - m o n d t a M i m . - De ti, e m b e r e k csak bukdácsolnátok az úton. E l m e g y e k világosságért, de hamarosan itt leszek ismét, hogy előttetek menjek. - A z t m á r n e m ! - csattant fel A n d r ó g . - Ezt m á r csak n e m engeded, vezér? T ö b b é színét s e m látnánk a vén csirkefogónak. - Válóban sötétedik - m o n d t a T ú r i n . - Hagyjon itt valamiféle zálogot. N o s , M i m , amíg vissza n e m jössz, m e g ő r i z z ü k a zsákodat. Ám ezt hallva, a törp feldúlt k é p p e l ismét térdre hullott. - Ha M i m n e m akarna visszatérni, úgy egy zsák hitvány fagyökérért sem tér­ ne vissza - mondta. - Engedj el! Itt leszek hamarosan. - N e m engedlek - jelentette ki T ú r i n . - Ha zsákodtól n e m kívánsz megválni, úgy hát mellette m a r a d s z . Talán ha a l o m b o k alatt töltesz egy éjszakát, te is meg­ szánsz bennünket, ahogy mi megszántunk téged. Ám sem T ú r i n n a k , sem a többieknek n e m kerülte el a figyelmét, hogy M i m j o b b a n r a g a s z k o d i k zsákjához, m i n t azt annak puszta látványa megmagyaráz­ hatná. így hát elvezették a vén törpöt silány táborhelyükre. M i m útközben folyvást mo­ tyogott valami ismereüen, érdes nyelven, amely mintha ősi gyűlölettől sistergett volna, de a m i k o r a lábára kötelet csomóztak, hirtelen elnémult. S azok, akik azon az éjszakán őrt álltak, látták, hogy mindvégig némán és sziklamereven ült; csak szeme, amelyre n e m jött á l o m , cikázott ide-oda, villogva a sötétben. Az eső m é g virradat előtt elállt, a fák ágai között szél susogott. A hajnali fény élénkebb volt, mint a m e g e l ő z ő n a p o k o n , és délről jött, könnyű fuvallatok meg­ tisztították az eget, amely haloványan és tisztán keretezte a felkelő napot. M i m továbbra is mozdulatlanul ült, mintha kiszállt volna belőle az élet, m e r t mostan­ ra m á r súlyos szemhéja is lezárult, és a reggeli világosságban látszott, milyen fonnyadttá aszalta a vénség. T ú r i n megállt előtte, s lenézett rá. - M o s t m á r elég világos van - m o n d t a kurtán. M i m e k k o r kinyitotta szemét, és rámutatott köteleire. A m i k o r aztán feloldoz­ ták, a dühtől sziszegve így szólt: - Tanuljátok meg, ti b o l o n d o k , hogy törpöt többé m e g ne kötözzétek, mert so­ ha n e m bocsát m e g érte. N e m a k a r o k meghalni, de a szívem izzik azért, amit műveltetek v e l e m . B á n o m már, hogy valamit is ígértem nektek. - De én n e m - vágott vissza T ú r i n . - M o s t elvezetsz a házadba; addig ne es­ sék s z ó köztünk halálról. í m e ez az én akaratom. - S M i m s z e m é b e nézett, oly állhatatosan, hogy az n e m tudta elviselni tekintetét, mint ahogyan kevesen akad­ tak, akik állták T ú r i n pillantását, ha haragra gerjedt, vagy valamire eltökélte magát. M i m h a m a r o s a n elfordította fejét, és így szólt: - Úgy hát kövess, u r a m ! - Jól van - m o n d t a T ú r i n . - De indulás előtt m é g valamit m o n d o k . Megértem büszkeséged. H o g y életben maradsz-e, m é g n e m tudom, de kötél többé nem ke­ rül rád. M i m e k k o r visszavezette ő k e t a k ő m e z ő h ö z , ahol fogságba esett, és nyugat fe­ lé mutatott. - A r r a van az én o t t h o n o m - m o n d t a . - Bizonyára láttátok is m á r sokszor, hi­ szen igen tágas. Sharbhundnak neveztük, mielőtt a tündék minden nevet m e g 86

nem másítottak. - S a banda tagjai látták, hogy az A m o n Rűdh, a K o p a s z D o m b felé int, melynek kopár csúcsa sok mérföldnyi erdőség fölött állt őrt. - Láttuk hát, de közelről m é g egyszer sem - m o n d t a A n d r ó g . - M i n e k is? Nemigen van ott sem biztos tanya, s e m víz, s e m egyéb, amire nekünk szüksé­ günk lenne. Gyanítottam én, hogy valami fondorlaton töri a fejét. Megbújhat ta­ lán ember egy d o m b tetején? - Messzire ellátni talán biztonságosabb, m i n t lapulva leskelődni - vélekedett Túrin. - Az A m o n Rűdh csúcsa magasan van, tágas vidékre nyílik. N e m b á n o m , M i m , követlek; majd kiderül, mivel tudsz szolgálni. Mennyi i d ő b e telik, amíg mi, bukdácsoló e m b e r e k odaérünk? - A mai napba - felelte M i m . - Alkonyatra ott leszünk. így hát a társaság elindult nyugat felé. T ú r i n haladt az élen, M i m m e l az olda­ lán. Attól kezdve, hogy az e r d ő b ő l kiértek, elővigyázatosan haladtak, de üres és néma volt az egész vidék. Átvágták magukat az egymásra borult sziklákon; azu­ tán emelkedni kezdett az út, mivel az A m o n Rűdh a Sirion-völgy és a N a r o g kö­ zötti mocsaras fennsík keleti szélén állt, s a lábánál elterülő sziklás pusztától a csúcsig jó háromszáz méter magas volt. Keleti oldalán az egyenetlen, hepehupás talaj lassan emelkedett a gerincig; az út berkenye- és nyírfacsoportok és sziklá­ ban gyökerező, ősöreg tüskebokrok között vezetett. Az alacsonyabb lejtőkön sű­ rűn burjánzott az aeglos, a hótövis, de a m e r e d e k , szürke o r o m k o p á r volt, csak a sziklákat lepték el a „ k ő vérének" nevezett seregon v ö r ö s virágai. 1 4 Az alkony közeledtével a törvényen kívüliek lassan elérték a d o m b tövét. M i m úgy vezette őket, hogy észak felől közelítsék m e g az A m o n Rűdhot; a lehanyat­ ló nap fénye bearanyozta az A m o n Rűdh csúcsát, a seregon virágai p e d i g v ö r ö ­ sen izzottak. - Odanézz! Véres a hegytető! - kiáltott Andróg. - Még nem - felelte T ú r i n . A nap lebukott, a mélyedésekben sötét volt már. A d o m b ott magasodott előt­ tük, és egyikük s e m értette, mi szükség vezetőre, m i k o r a cél ily tisztán látható. De ahogy M i m nyomában felkapaszkodtak az utolsó m e r e d e k e m e l k e d ő r e , ész­ revették, hogy a törp valamilyen sajátos, titkos j e l e k k e l kitűzött avagy ősi hagyo­ mányból ismert ösvényen halad, jobbra-balra kanyarogva, s ha oldalra néztek, kétfelől sötét kis völgyek és s z u r d o k o k nyíltak m e g előttük; másutt p e d i g a lej­ tők cserjével és tüskebokrokkal álcázott mélyedéseken és üregeken át széles, sziklás pusztaságba ereszkedtek alá. Errefelé bizony vezető nélkül n a p o k i g kín­ lódhattak, kúszhattak-mászhattak volna, m í g utat törnek maguknak. Végül meredekebb, de egyszersmind simább talajt éreztek a lábuk alatt. Egy ideig ősi berkenyefák árnyékában haladtak, majd hosszúra nőtt a e g f o s - b o k r o k sorfala szegélyezte kétfelől útjukat; a félhomályt édes illat lengte be. 1 5 Aztán egy­ szerre a sötétben lapos, sima sziklafal szökött fel előttük a magasba. - Ez volna a házad kapuja? - kérdezte T ú r i n . - Úgy mondják, a t ö r p ö k sze­ retik a követ. - K ö z e l e b b húzódott M i m h e z , hátha most, az út végén v a l a m i rút fondorlatot tartogat számukra. - N e m a ház kapuja, hanem a kerté - mondta M i m , majd j o b b felé fordult, s húsz lépést tett a sziklafal mentén, hirtelen megállt, s Túrin felfedezte, hogy a sziklába ügyes kezek vagy az időjárás viszontagságai hasadékot vájtak; a fal két szárnya egymásra csúszott, s köztük bal felé egy nyílás húzódott. A bejáratot a 87

magasabban lévő repedésekben gyökerező, hosszan lecsüngő növények álcázták, de középütt meredek, köves út vezetett fölfelé a sötétben. A szűk kis út nyirkos volt a földjén lefelé csordogáló víztől. Sorban, egyenként megindultak rajta. Az út a legmagasabb pontján jobbra, déli irányba kanyarodott, és tüskés b o z ó t szegé­ lyezte, így jutottak ki egy zöld lapályra, ahonnan az út továbbvezetett a sötétbe. Most már valóban ott voltak M i m otthonánál; ez volt a Bar-en-Nibin-noeg, azaz a 16 Pici-törpök Háza, amelyet m é g n e m látott ember, és csak az ősi dor-lómini meg nargothrondi regék őrizték emlékét. De már leszállt az éj, keleten kigyúltak a csil­ lagok, és így a törvényen kívüliek m é g nem láthatták e különös hely igazi képét. Az A m o n Rűdh csúcsa tömör, m e r e d e k kősüvegre emlékeztetett, amelynek ko­ pár és lapos a teteje. Északi oldalából sima, majdnem négyszögletes sziklapad ugrott ki, amelyet lentről n e m lehetett észrevenni, mert mögötte falként meredt fel a d o m b t e t ő , nyugaton és keleten pedig m e r e d e k szirtek ereszkedtek lefelé a p e r e m é r ő l . Csak északról közelíthették m e g könnyűszerrel azok, akik ismerték az utat, vagy akiknek olyan avatott vezetőjük volt, mint nekik. 1 7 A hasadékból ös­ vény vezetett tovább egy kis ligetbe, ahol törpe nyírfák vettek körül egy tavacskát, amelynek vize tisztán csillogott sziklába vájt medencéjében. A tavat egy, a mögöt­ te álló fal tövében fakadó forrás táplálta, s vize egy vékony erecskén át fehér fo­ nálként cikázott a sziklapad nyugati széléig, s onnan tovább a mélybe. A forrás közelében, két hatalmas kőpillér között a fák lombja takarta egy barlang bejára­ tát. Az alacsony, o m l a d o z ó , ívelt bejárat mögött első látásra csak sekély kis üreg húzódott, de aki beljebb hatolt, hamarosan láthatta, m i k é p p e n mélyítették ki s hosszabbították m e g a d o m b legbelsejéig az üreget a pici-törpök itteni életük hosszú-hosszú éveiben, az e r d ő b e n élő szürketündéktől nem háborítva. M i m m e l az élen elhaladtak a sötétben a tavacska mellett, amelynek vizében a nyírfaágak árnyékai k ö z ö t t bágyadtan tükröződtek a csillagok. A barlang bejára­ tánál a t ö r p visszafordult, és meghajolt T ú r i n előtt. - Lépj be - szólt. - Megérkeztünk Bar-en-Danwedhbe, a Váltságdíj Házába mostantól legyen ez a neve. - A z t majd m é g meglátjuk - m o n d t a T ú r i n . - Várjatok, először körülnézek. B e m e n t hát M i m m e l együtt, a többiek pedig, látván, hogy a vezér félelem nél­ kül halad tovább, utánaszivárogtak, m é g A n d r ó g is, aki a legkevésbé bízott a törpben. N e m s o k á r a vaksötétben tapogatóztak. M i m azonban összeverte tenye­ rét, s e k k o r az egyik sarkon túlról kis fénysugár közeledett feléjük. A külső bar­ langból vezető folyosón újabb törp jelent meg, kezében kis fáklyával. - No lám, nemhiába féltem... épp erre számítottam! - m o n d t a Andróg. M i m azonban néhány szót váltott a másikkal a maguk különös, nyers hangzá­ sú nyelvén, aztán, mintha a hallottak meghökkentették vagy felbőszítették vol­ na, előreszökellt, és eltűnt a folyosón. Most A n d r ó g javasolta, hogy hatoljanak beljebb. - Mi támadjunk elsőnek! - mondta. - Meglehet, hogy egész kasra való van be­ lőlük, de a p r ó k . - Én úgy v é l e m , h á r m a n vannak csupán - felelt T ú r i n , s elsőnek indult el a folyosón; a többlek a durva falak mentén tapogatózva követték. A folyosó szüntelen ide-oda kanyargott éles szögekben, de végre távolabb ha­ lovány fény csillant m e g előttük, s n e m s o k á r a kicsi, de magas terembe értek, amelyet a tetőzetről finom láncokon függő l á m p á s o k világítottak m e g halvány derengéssel. M i m n e m volt ott, de hallatszott a hangja, s T ú r i n a hang nyomán 88

eljutott egy kis ajtóhoz a terem túloldalán. A h o g y benézett az ajtón, megpillan­ totta M i m e t : a kis kamra padlóján térdelt, mellette n é m á n állt az imént látott fáklyavivő, ám a s z e m k ö z t i fal mentén, egy kőágyon egy h a r m a d i k törp is he­ vert. - Khim, K h i m , K h í m ! - jajveszékelt az ö r e g törp, szakállát tépdesve. - L á m , n e m m i n d e n nyílvessződ tévesztett célt - szólt oda A n d r ó g n a k T ú r i n . - De ezt a találatot m é g megkeserülhetjük. Meggondolatlanul l ő d ö z ö l , A n d r ó g ; s úgy lehet, m á r n e m jut rá időd, hogy bölcsességet tanulj. - Ezután nesztelen léptekkel bement, s odaállt M i m m ö g é . - M o n d d M i m , mi baj történt? - kérdezte. - Konyítok valamit a sebgyógyítás­ hoz. Talán segíthetek. M i m hátranézett, és szemében v ö r ö s fény izzott. - Csak azzal segíthetsz, ha visszaforgatod az időt, és utána lemetéled embe­ reid gonosz kezét - felelte. - Ez itt a fiam; nyílvessző fúrta át. M á r n e m szólal meg többé. Napnyugtakor halt meg. Én meggyógyíthattam volna, ha ti m e g n e m kötöztök. Túrin rég megkeményedett szívéből ismét feltört a részvét, mint forrás a szik­ lából. - Ó jaj - mondta -, bizony visszafordítanám azt a nyilat, ha tehetném. H á z a d immár valóban rászolgál a Bar-en-Danwedh névre; m e r t akár megtelepszünk itt, akár nem, én a d ó s o d m a r a d o k , és ha valaha j ó m ó d b a jutok, nehéz aranyak­ ban r o v o m le neked a váltságdíjat fiadért g y á s z o m jeléül, bár t u d o m , hogy téged ezzel már j ó k e d v r e n e m deríthetlek. M i m e k k o r felemelkedett, és hosszan nézett Túrinra. - H a l l o m és értem szavad - mondta. - Úgy szólsz, m i n t ő s i d ő k b e n a törp nagyurak, és ez ámulattal tölt el. S z í v e m b e n nincs vígság, de a tüze m á r kihűlt. Ezért hát a m a g a m váltságdíját l e r o v o m : ha úgy tetszik, itt maradhattok. De egy feltétellel m e g t o l d o m az egyezséget: az, aki e nyilat ellőtte, törje össze íját és ma­ radék nyílvesszeit, és tegye m i n d e t fiam lábához, és soha többé ne vegyen íjat a kezébe; ha pedig megtenné, íj által is vesszen el. í m e átkom, melytől többé n e m szabadulhat. A n d r ó g megrettent az átok hallatán, és ha forrt is benne a düh, m é g i s össze­ törte íját-nyilait, s m i n d e t a halott törp lábához helyezte. A kis k a m r á b ó l kilép­ vén azonban gonosz pillantást vetett M i m r e , s azt m o r m o l t a . - Azt mondják, a törp átok többé m e g n e m másítható; de az e m b e r átka is megfoganhat. A z t kívánom, torkába fúródott nyílvessző h o z z o n rá halált! 1 8 Éjszakára az első teremben heveredtek le, de álmuk nyugtalan volt: mindun­ talan felriadtak M i m és m á s i k fia, Ibun jajongására. Egyikük s e m tudta volna megmondani, m i k o r csitult el a panaszszó, de m i r e felébredtek, a t ö r p ö k eltűn­ tek, s a kis k a m r a bejáratát k ő t ö m b zárta el. Derűs napra virradtak, és a reg­ geli napsütésben a törvényen kívüliek m e g m o s a k o d t a k a tónál, majd összeszed­ ték a m é g náluk lévő kevéske ennivalót. A m i n t falatoztak, M i m hirtelen ott ter­ mett előttük, és meghajolt T ú r i n előtt. - Elvégeztük, amit kellett - mondta. - F i a m i m m á r ott fekszik atyái között, mi pedig élünk tovább, ahogy lehet, habár úgy lehet, m á r n e m sok nap állhat előttünk. Megnyerte-e tetszésetek M i m otthona? Megkaptátok-e a váltságdíjat, és elfogadjátok-e? - Igen a válasz - m o n d t a T ú r i n . 89

- A k k o r tiétek itt m i n d e n . Lakjatok, éljetek tetszéstek szerint. Egy feltételt szabok: azt a lezárt k a m r á t én nyithatom csak ki, senki m á s . - Megértettük és megtartjuk - m o n d t a T ú r i n . - És m o s t a többiről. Életünk, úgy tetszik, biztonságban van, de ez m é g n e m minden; ennivaló kell s m á s egyéb is. Hogy jutunk ki innen, s ami m é g fontosabb: hogyan jutunk vissza? M i m mély, torokhangú nevetése nyugtalanságot ébresztett szívükben. - Talán attól féltek, hogy a p ó k hálója közepébe csalt? - kérdezte. - M i m nem eszik embert! S p ó k s e m akad, amely egyszerre bánhatna el harminc darázzsal. Hiszen ti m i n d fegyvert hordotok... én m e g itt állok üres kézzel egymagamban. Nincs m á s m ó d : osztoznunk kell. Házon, élelmen, tűzön s tán m é g egyéb zsák­ mányon is. Úgy vélem, a házat ti őrzitek majd, és titkát önnön érdeketekben ak­ kor sem áruljátok el senkinek, ha m á r ismeritek a ki- s bevezető utakat; idővel majd eligazodtok közöttük. A d d i g azonban M i m marad vezetőtök vagy Ibun, a fia. T ú r i n m i n d e z z e l egyet is értett, köszönetet m o n d o t t M i m n e k , és emberei nagy része is elégedett volt, m e r t a reggeli nap fényénél a hely igencsak alkalmatos­ nak és k e l l e m e s n e k látszott, legalábbis addig, a m í g tart a nyár. Egyedül A n d r ó g zúgolódott: - Minél h a m a r a b b tudjuk a járást magunktól is, annál j o b b - mondta. Ugyan m i k o r vittünk el m i n d e n utunkra egy foglyot, aki tetejében m é g sérelmet is dédelget a szívében? A z o n a napon pihentek, megtisztogatták fegyvereiket, javítgatták szerszámai­ kat, m e r t egy-két napra m é g kitartott az élelemkészletük, s M i m is hozzátett va­ lamit a magáéból. H á r o m j ó k o r a főzőüstöt is kölcsönzött nekik, és tüzelőt is adott, végül p e d i g egy zsákot hozott ki a barlangból. - Értéktelen h o l m i , ellopni se é r d e m e s - jegyezte meg. - Csupa vadon nőtt gyökér. De megfőzve a vad g y ö k é r ízletesnek bizonyult, s valamelyest a kenyérre em­ lékeztetett, a törvényen kívüliek nagy ö r ö m é r e , akik csak nagy ritkán jutottak kenyérhez, a k k o r is lopás árán. - A v a d o n t ü n d é k n e m i s m e r i k e gyökeret - m o n d t a M i m -, a szürketündék n e m találtak rá; a Tengeren túlról j ö t t e k pedig túl büszkék ahhoz, hogy lehajol­ janak, s a földet túrják érte. - Mi a neve? - kérdezte T ú r i n . M i m sanda oldalpillantást vetett rá. - A nevét csak a törp nyelv ismeri, arra pedig mi senkit m e g n e m tanítunk m o n d t a . - A g y ö k é r lelőhelyeit s e m mutatjuk m e g az embereknek, m e r t az em­ ber kapzsi és t é k o z l ó , és addig irtaná a növényt, amíg mindenestől ki n e m vész. Most legalább v a k o n b o t o r k á l n a k el mellette a vadonban. Ennél többet nem szedsz ki b e l ő l e m ; de amit én gyűjtök, abból elegendő jut majd nektek is mind­ addig, a m í g tisztességgel szóltok v e l e m , n e m k é m k e d t e k utánam, és n e m loptok meg. - Ismét hallatta azt a mély, torokhangú nevetést. - Igen becses növény ez m o n d t a -, aranynál is többet ér a téli éhínség idején, m e r t el lehet raktározni úgy, ahogy a m ó k u s gyűjti a diót. M á r m e g is alapoztuk készleteinket az első be­ érett termésből. De ha azt hiszitek, hogy az életemért cserébe sajnálnék tőletek egy csekély hányadot, hát a k k o r valóban b o l o n d o k vagytok. - Halljuk szavadat és értjük is - szólt k ö z b e Ulrad; ő volt az, aki azután, hogy M i m e t elfogták, belenézett a zsákba. - Csakhogy a m i n a p m é g s e m akartál meg­ válni ettől a kincstől, és mostani szavaid csak homályosabbá teszik a rejtélyt. 90

M i m megfordult, és sötét pillantást vetett Ulradra. - Te is csak olyan bolond vagy, akiért, ha télen odaveszne, n e m hullatna könnyet a tavasz - mondta. - A m i t a k k o r m o n d t a m , m e g m o n d t a m ; zsákkal vagy anél­ kül, akarva vagy akaratlan, m i n d e n k é p p vissza kellett térnem ide, b á r m i t gon­ doljon is a d o l o g r ó l az ilyen törvényt és hitet n e m i s m e r ő ember. De azt m á r m é g s e m szeretem, ha gonosz erőszakkal fosztanak m e g valamitől, a m i az enyém, legyen bár csak egy hitvány saruszíj is. Vagy azt hiszed, m á r elfelejtet­ tem, hogy te is egyike voltál azoknak, akik megkötöztetek, és akik bűnéből fi­ ammal n e m szólhattam többé? Valahányszor osztok nektek a raktáramban lé­ vő földi kenyérből, te kimaradsz a sorból; s ha mégis hozzájutnál, azt csak tár­ said bőkezűségének köszönheted, n e k e m soha. Ezt m o n d v á n M i m otthagyta őket, de Ulrad, aki az imént m é g gyáván kushadt haragja előtt, most, a háta mögött kinyitotta a száját. - Micsoda fellengzős szavak! - mondta. - Pedig hát volt a vén gazfickó zsák­ jában egyéb is, formára hasonló, de súlyosabb és keményebb. Bizonyára van a vadonban a földi kenyéren kívül m á s csuda is, amire a tündék n e m bukkantak rá, ember pedig n e m tudhat róla! 1 9 - Meglehet - szólt T ú r i n . - Valami igazat azonban mégiscsak szólt a t ö r p : azt, hogy ostoba vagy. Miért kell m i n d e n á r o n k i m o n d a n o d , amit g o n d o l s z ? Ha a hiú szót magadba fojtanád, bizony többre m e n n é n k vele valamennyien. A nap további része békességben telt; a törvényen kívüliek k ö z ü l egynek s e m akaródzott elkalandoznia. T ú r i n hosszú ideig járkált fel-alá a z ö l d fűvel benőtt sziklapadon, kitekintett hol kelet, hol nyugat, hol észak felé, és igyekezett fel­ mérni, milyen messze lehet az, a m e d d i g a tiszta levegőben ellát. É s z a k felé te­ kintve megpillantotta Brethil erdejét, amint zöldellve kúszik felfelé az A m o n Obel derekától, s maga s e m tudta, miért, de a látvány újra m e g újra m a g á h o z vonzotta tekintetét, holott szíve sokkal inkább húzta volna északnyugat felé, ahol sok-sok mérföldre innen mintha kirajzolódott volna az ég hátterére az Ár­ nyékhegység, szülőföldjének magas fala. Estefelé aztán nyugat felé nézett, ahol vörösen hanyatlott le a nap a távoli partok fölött lebegő k ö d b e , és lenn, az ár­ nyékos homályban a N a r o g m é l y völgye húzódott. így töltötte első napját Húrin fia T ú r i n M i m n é l , Bar-en-Danwedhben, a Vált­ ságdíj Házában.

Túrin történetének folytatása Bar-en-Danwedhbe Nargothrond elestélg - A szilmarilok 240-255. oldalán, Húrin Függelékében található.

Túrin

visszatérése

való illetve a

megérkezésétől Narn i Hín

Dor-lómlnba

Végül a sietségtől és a hosszú úttól elcsigázva (hiszen negyven mérföldnél is többet tett m e g pihenő nélkül), T ú r i n az első téli faggyal egy i d ő b e n érte el az Ivrin-tavat, ahol valaha gyógyulást talált. M o s t azonban a tóból j é g k é r e g borította ingovány lett, és ő n e m ihatott vizéből. 91

20

T o v á b b m e n v e elérte a Dor-lóminba vezető hágókat, de észak felől erős hava­ zás támadt, s a fagyott út csupa veszélyt rejtett. H u s z o n h á r o m év telt el azóta, hogy erre járt, de a k k o r M o r w e n t ő l elszakadva m i n d e n egyes lépés oly fájdalmas volt, hogy az egész út, szakaszról szakaszra a szívébe vésődött; így hát végül mégis visszatalált g y e r m e k k o r a földjére. Kihalt és kopár volt m o s t ez a föld, és gyér számú, faragatlan népség lakta, amely a keletlakók durva nyelvét beszélte; a régi nyelv a szolgák vagy az ellenség nyelve lett. T ú r i n ezért hát óvatosan, n é m á n és nesztelenül lépdelt, m í g n e m végül elért a házhoz, melyet keresett. A ház sötét volt és üres, m é g a közelében sem lakott senki, m e r t M o r w e n elment, B r o d d a , a B e t o l a k o d ó pedig (aki erőszakkal tette hitvesévé Aerint Húrin háza n é p é b ő l ) rég kifosztotta a házat, s elragadta m i n d a m é g m e g m a r a d t javakat, m i n d a hátrahagyott cselédséget. Az ő háza állt m é g a legközelebb Húrin hajdani otthonához, T ú r i n tehát a vándorúttói m e g a bánat­ tól elgyötörve, o d a ment, hogy fedelet kérjen. Kérését n e m is tagadták meg, mi­ vel A e r i n n a k m é g sikerült a ház falai között m e g ő r i z n i e valamit a hajdani nyá­ jas és emberséges életből. Helyet szorítottak neki a tűznél a szolgák között; ült m á r ott néhány, hozzá hasonlóan k o m o r és elcsigázott k ó b o r vándor is. T ú r i n pedig k é r d e z ő s k ö d n i kezdett a v i d é k életéről. K é r d é s é r e az egész társaság elnémult, egyesek pedig távolabb húzódva, ferde pillantásokat vetettek az idegenre. Ara egy mankójára t á m a s z k o d ó öreg csavar­ gó megjegyezte: - Ha m á r m i n d e n á r o n a régi nyelven kell szólnod, j ó e m b e r ; legalább halkan beszélj, és ne k é r d e z ő s k ö d j . S z e r e t n é d talán, ha megvernének mint zsiványt, vagy é p p e n felakasztanának m i n t k é m e t ? Mert a külsődről ítélve bármelyik le­ hetsz. - Aztán k ö z e l e b b húzódva m á r csak T ú r i n fülébe súgta a többit. - A m i m á s k é p p e n szólva annyit tesz, hogy egy lehetsz ama régi, derék népből, amely valaha, az arany i d ő k b e n H a d o r r a l érkezett e vidékre... akkor, a m i k o r a fejeken m é g n e m farkasszőr nőtt. Élnek itt m é g néhányan ebből a fajtából, de mára kol­ dus vagy rabszolga lett belőlük, és ha m é g jut nekik néha hely a tűznél és leves a táljukba, azt egyedül A e r i n úrnőnek köszönhetik. H o n n a n j ö s s z hát, és mi az, amit tudni szeretnél? - Élt itt v a l a m i k o r egy M o r w e n nevű asszony - felelte T ú r i n -, én pedig régesrégen az ő házában laktam. A z ó t a m e s s z e földeket bejártam, és m o s t ott keres­ tem volna szíves fogadtatást, de a ház kihűlt, s ember n e m él benne. - így van ez m á r hosszú évek óta - m o n d t a az öregember. - De már annak előtte is csak pislákolt ott a tűz, és fogyatkozott a ház népe... amióta csak meg­ volt az a gyilkos háború. Hiszen, mint bizonyára magad is tudod, az a hölgy m é g a régiek közül való volt: özvegye a mi urunknak, G a l d o r fia Húrinnak. Igaz, bán­ tani n e m is merték, m e r t féltek tőle; mielőtt a bánat elsorvasztotta, szépséges volt ő és büszke, akár egy királynő. E z e k m e g b o s z o r k á n y n é m b e r n e k hívták, és a k ö z e l é b e s e m m e r é s z k e d t e k . A b o s z o r k á n y pedig az új nyelven annyit tesz, mint a régi nyelven az, hogy „tünde-barát". De azért annyi m e r s z ü k m é g volt, hogy kirabolják. Ha nincs ez az A e r i n úrnő, bizony sokat éhezett volna ő is, a le­ ánya is. Az úrnő, úgy mondják, titkon segítette őket; m e g is verte érte nemegy­ szer az a r i p ő k B r o d d a , aki erőszakkal tette asszonyává. - A z t m o n d o d , m á r régóta üresen áll a ház? - kérdezte T ú r i n . - Meghaltak tán vagy rabszolgává lettek? Vagy az o r k o k emeltek kezet az asszonyra? - E r r ő l senki s e m tud biztosat - felelte az öreg. - De annyi ismeretes, hogy el­ ment a lányával együtt; ez a B r o d d a m e g kifosztotta, és elvitt mindent, amijük 92

m é g maradt. Egy árva kutya s e m maradt a háznál, s az a kevés cseléd, aki ott ragadt, B r o d d a rabszolgája lett... kivéve azokat, akik koldusnak álltak, akár­ csak j ó m a g a m . S o k éven át szolgáltam én az úrnőt, azelőtt m e g a mi jó urun­ kat. Én vagyok Sador, a Féllábú; ha nincs az az átkozott erdei balta v a l a m i k o r férfikorom kezdetén, most én is ott feküdnék a Nagy S í r h a l m o n . J ó l e m l é k s z e m még a napra, a m i k o r Húrin fiát elküldték a háztól; milyen keservesen z o k o g o t t az a gyermek! Hát m é g az édesanyja, a m i k o r a fia m á r n e m láthatta! Úgy m o n d ­ ták, a Rejtett B i r o d a l o m felé vette útját. Ahogy ezt kibökte az öregember, ajkába harapott, és bizonytalanul méregette Túrint. - Csak locsog-fecseg az ilyen vénember - m o n d t a -, o d a se figyelj r á m ! Nagy ö r ö m a régi nyelven szólni valakivel, akinek ajkán oly szépen csendül, m i n t va­ laha a régi időkben; de gonosz korban élünk, és az e m b e r n e m lehet eléggé elő­ vigyázatos. Mert bármily szépen szól a száj, a szív rút is lehet. - Igazat m o n d a s z - felelte T ú r i n -, mert az én s z í v e m csupa sötétség. Ám ha attól tartasz, hogy északról vagy keletről jött k é m volnék, a k k o r aligha lettél böl­ csebb azóta, hogy elváltunk egymástól, S a d o r Labadal! Az öreg úgy bámult rá, hogy a szája is elnyílt, aztán m i n d e n ízében remegve szólalt meg: - Jöjj ki a házból! Odakinn nagyobb a hideg, de kisebb a veszély. Keletlakó ember háza ez itt, és te túl hangos vagy, én m e g túl bőbeszédű. A m i k o r kiértek az udvarra, az öreg görcsösen m e g m a r k o l t a T ú r i n köpenyét. - Azt m o n d t a d : sok ideje már, hogy elhagytad azt a házat. M o n d d hát nagy­ uram, Húrin fia Túrin, miért kellett visszajönnöd! A s z e m e m végre kinyílt, s a hallásom is megélesedett: apád hangjával szólsz. De Labadalnak csak az ifjú Túrin nevezett engem, senki m á s . N e m hántásnak szánta; jó c i m b o r á k voltunk mi akkoriban. De most mi dolga itt? Kevesen maradtunk, s mi is megvénül­ tünk, és nincs a kezünkben fegyver. Boldogabbak, akik ott nyugosznak a Nagy Sírhalmon. - N e m harcolni jöttem, Labadal - felelte T ú r i n -, ámbár szavaid m o s t igen­ csak feltüzelték b e n n e m a harci kedvet. De ennek m é g nincs itt az ideje. A z é r t jöttem, hogy megtaláljam M o r w e n úrnőt és Nienort. M o n d d el, amit tudsz, de sietve! - Keveset tudok, u r a m - m o n d t a Sador. - T i t o k b a n keltek útra. Itt közöttünk az a szóbeszéd járta, hogy magának T ú r i n úrnak a hívására indultak el, hiszen egyikünk sem kételkedett benne, hogy az eltelt évek igazi urasággá növelték, ha nem éppen királlyá, valamelyik déli országban. De bizony úgy tetszik most, hogy nem így lett. - N e m , n e m így lett - m o n d t a Túrin. - Á m b á r valóban voltam uraság is, s va­ lóban lenn, délen. Most azonban k ó b o r l ó vándor vagyok csak. Az sem igaz, hogy én hívtam volna őket. - A k k o r n e m tudok mit m o n d a n i - sóhajtott Sador. - De A e r i n úrnő bizonyo­ san útba igazíthat. Ő be volt avatva anyád m i n d e n tervébe. - Hogyan juthatok elé? - Bizony ebben n e m segíthetek. M é g ha be is üzenhetnénk érte, nagy bajba jutna szegény, ha rajtakapnák, amint az ajtóban súg-búg a letiport nép valamely kóbor, koldus fiával. S ha a magadfajta szegény v á n d o r m e g p r ó b á l n a elindulni az urak asztala felé, aligha jutna messzire; a keletlakók menten elfognák, és még j ó l járna, ha csak keményen eltángálnák.

93

- A z t m o n d o d , n e m juthatok be B r o d d a házába? - kiáltotta T ú r i n felgerjedő haraggal. - A z t m o n d o d , ellátnák a bajomat? No a k k o r csak gyere, és lásd a ma­ gad s z e m é v e l ! M á r indult is be a nagy terembe. Hátravetette kámzsáját, és félretaszítva mindazokat, akik az útjába álltak, egyenes léptekkel haladt az asztal felé, ahol a ház ura ült hitvese és néhány m á s keletlakó uraság társaságában. Néhányan utánarohantak, hogy elfogják, de T ú r i n a földre terítette őket, és így kiáltott: - O r k o k tanyája ez, vagy nincs a házban gazda? Ki k o r m á n y o z itt? B r o d d a dühösen pattant fel a helyéről. - A ház ura én vagyok - jelentette ki. De mielőtt m é g folytathatta volna, T ú r i n a szavába vágott: - Ha az vagy is, a korábbi gazdák tisztességét, úgy látom, n e m tanultad el. Mostanában tán az a szokás járja, hogy a férfiak hitvány cselédeket uszítanak asszonyuk r o k o n a i r a ? M e r t én r o k o n a vagyok A e r i n úrnőnek, s b e s z é d e m van vele. Jöjjek-e szépszerével, vagy jöjjek erővel? - G y e r e csak - m o r o g t a d ü h ö d t e n B r o d d a ; A e r i n p e d i g fehér lett, mint a viasz. T ú r i n e k k o r odalépett a díszes asztalhoz, megállt és fejet hajtott. - Bocsánatodat k é r e m , A e r i n úrnő - szólt -, amiért én, T ú r i n így házadba rontok, de m e s s z i r ő l j ö v ö k , és sürgős ügyben j á r o k . M o r w e n t keresem, Dorl ó m í n úrnőjét és Nienort, a leányát. Házuk azonban üres, és úgy tűnik, minde­ nükből kirabolták őket. Mit m o n d h a t s z n e k e m erről? - S e m m i t - felelte Aerin, s reszketett félelmében, m e r t B r o d d a éles s z e m m e l figyelte. - Csak azt t u d o m , hogy elmentek, s e m m i egyebet. - N e m hiszem, hogy valót szólsz - m o n d t a T ú r i n . B r o d d a e k k o r ismét felugrott, és a dühtől m e g az ittasságtól kivörösödve üvöl­ tötte: - Elég legyen! Tűrjem-e, hogy hitvesemet fülem hallatára merje hazugnak ne­ vezni egy koldus, aki a rabszolgák nyelvén szól? M é g hogy Dor-lómin úrnője? Én csak egy M o r w e n nevű rabnőt i s m e r t e m , aki rabszolga m ó d r a megszökött. K ö ­ vesd példáját, de m i h a m a r a b b , különben az első fára akasztatlak fel! T ú r i n e k k o r kirántotta fekete kardját, B r o d d á r a rontott, és hajánál fogva hát­ rarántotta fejét. - Senki ne merjen m o z d u l n i - kiáltotta -, vagy elválasztom a nyakától ezt a fejet. A e r i n úrnő, tőled ö r ö m e s t kérnék m é g egyszer bocsánatot, ha n e m tud­ nám, hogy ez a ripők, amióta ismer, csak gyötrelmet és megaláztatást hozott rád. Szólj most, és kérlek, ne tagadj! N e m vagyok-e Túrin, Dor-lómin ura? Nincs-e j o g o m , hogy parancsoljak neked? - V á r o m a p a r a n c s o d - m o n d t a az asszony. - Ki az, aki M o r w e n házát kifosztotta? - B r o d d a - hangzott a válasz. - M i k o r menekült el M o r w e n , és hová m e n t ? - Egy éve és h á r o m hónapja annak - felelte Aerin. - B r o d d a uraság m e g más keletről j ö t t b e t o l a k o d ó k durván sanyargatták. Régóta üzentek már érte a Rej­ tett Királyságból, és végre útnak indult. A k k o r i b a n egy ideig a G o n o s z nem há­ borgatta a vidéket Dor-lómin és a Rejtett B i r o d a l o m között; úgy mondják, a dé­ len k ü z d ő Feketekard hősiessége tette szabaddá a vidéket; de már ennek vége azóta. M o r w e n azt remélte, ott várja a fia, és viszontlátják egymást. De jaj, ha te vagy az, a k k o r attól félek, balul ütött ki a terv. 94

- Hogy balul-e? - kacagott fel keserűen T ú r i n . - Balul üt itt ki m i n d e n , amed­ dig csak Morgoth görbe ujjai elérnek! - És e k k o r egyszerre egész teste rázkód­ ni kezdett a fekete gyűlölettől, m e r t a s z e m e felnyílt, és Glaurung varázslatának utolsó láncszemei is elpattantak: tudta már, miféle hazugságokkal szedték rá. Becsaptak hát? A z é r t csaltak idáig, hogy becstelen halállal vesszek el, én, aki Nargothrond kapui előtt legalább vitézhez méltón eshettem volna el? - Úgy tet­ szett neki, mintha a házat körülvevő éji sötétből Finduilas sikoltozását hallaná. - De n e m én leszek az első, aki itt meghal! - kiáltotta, majd megragadván Broddát, szorongásának és sötét dühének m i n d e n erejével a magasba emelte, s megrázta, mint egy kutyát. - M o r w e n , a hitvány rabszolganő... ezt m o n d t a d ? Gyáva férgek fia, te, tolvaj, rabszolgák rabszolgája! - És hatalmas lendülettel előre lökte B r o d d a fejét az asztalon át úgy, hogy az nekikoccant egy támadásra e m e l k e d ő keletlakó arcának. A zuhanástól B r o d d a a nyakát szegte, T ú r i n pedig m é g egyazon lendülettel előrelódult, és lekaszabolt m é g h á r o m keletlakót, akik fegyvertelen lévén csak rémülten meglapultak előtte. A teremben teljes volt a zűrzavar és a felfordulás. A megmaradt keletlakók T ú r i n r a akartak rontani, de e k k o r r a m á r sokan oda­ gyűltek Dor-lómin öregebb lakóiból; s ők, akik oly régóta tűrték békességgel a rabigát, most üvöltve keltek fel zsarnokaik ellen. A teremben egykettőre elsza­ badult a harc, és bár a szolganép csak húsvágó késekkel és egyéb s z e r s z á m o k ­ kal tudott nagy hirtelen felfegyverkezni, a keletlakóknak pedig tőrjük és kard­ juk volt, m i n d k é t táborból elhullottak jó néhányan, mielőtt T ú r i n közéjük vet­ hette volna magát, hogy a m é g m e g m a r a d t keletlakókat is sorra leöldösse. Ezután egy oszlopnak dőlve megpihent; a l o b o g ó düh elhamvadt szívében. S ekkor az öreg Sador, aki halálos sebet kapott a harcban, odavonszolta magát, és átkulcsolta a térdét. - H á r o m s z o r hét év és m é g több is telt el... b i z o n y sokáig kellett v á r n o m er­ re az órára - suttogta. - De most, uram, menj, fuss el innen! Menj és ne jöjj viszsza, amíg hadat n e m gyűjtesz magad k ö r é . S o k n a k közülük sikerült elmenekül­ nie a házból; az egész vidéket rád szabadítják. Fuss, uram, különben itt ér a vég. Kísérjen jó szerencse! - A z z a l lecsúszott a földre, és kilehelte lelkét. - A halál igazsága szólott belőle - m o n d t a A e r i n . - A m i t tudni akartál, meg­ tudtad. Most m á r menj, siess! De először M o r w e n t keresd meg, neki vigyél vi­ gasztalást, m e r t ha nem, bizony aligha bocsátok m e g a pusztításért, amelyet itt véghezvittél. Mert bármily gyászos volt az életem, hevességeddel r á m is halált hoztál. A B e t o l a k o d ó k mindenkin, aki itt volt a házban, bosszút állnak majd ezért az éjszakáért. Hebehurgyán cselekszel, Húrin fia, mintha m é g m i n d i g az a gyermek volnál, akinek ismertelek. - A te szíved pedig, I n d o r leánya, Aerin, é p p o l y erőtlen, mint volt akkor, ami­ kor még nénémnek neveztelek, és a g o r o m b a kutyától is megijedtél - vágott viszsza T ú r i n . - Bizony nyájasabb világba kellett volna születned. Jöjj hát velem, hadd viszlek el M o r w e n h e z . - A hó, amely a vidéket takarja, m é g sűrűbben lepi az én fejemet - felelte az asszony. - Ha követnélek a vadonba, h a m a r a b b meghalnék, mint ahogy a b ő s z keletlakók lesújtanak rám. A m i t megtettél, j ó v á m á r n e m teheted. Eredj utadra! Ha késlekedsz, az csak növeli a bajt, és fölöslegesen borítaná gyászba M o r ­ wen szívét. Könyörögve kérlek, menj innen! Túrin ekkor mélyen meghajolt előtte, majd sarkon fordult, s elhagyta B r o d d a házát, ám az iménti lázadók közül azok, akikben m é g maradt erő, a nyomába sze95

gődtek. így menekültek a hegyek irányába; a helybéliek közül néhányan j ó l ismer­ ték az erdei utakat, és áldották a mögöttük támadt hóesést, amely elrejtette lába­ ik nyomát. N e m s o k á r a megindult a hajtóvadászat; sokan voltak az üldözők, hal­ latszott a kutyák ugatása, a lovak nyerítése, ám a havazásnak hála, a menekülők egérutat nyertek, s bevették magukat a déli d o m b o k közé. A m i k o r hátranéztek, va­ lahol messze, azon a földön, melyet elhagytak, vöröslő fényt pillantottak meg. - Felgyújtották a házat - m o n d t a T ú r i n . - Ez vajon m i r e volt j ó ? - N e m ők tették, uram. A l i g h a n e m az úrnő műve ez - m o n d t a Asgon, egyike új társainak. - S o k állig felfegyverzett férfi n e m érti ám, mi rejlik a béketűrés és a csendesség mögött. A e r i n úrnő sok j ó t tett velünk, és drágán fizetett érte. Volt b i z o n y e r ő az ő szívében, és előbb-utóbb m i n d e n k i kifogy a türelemből. Néhányan, a legvakmerőbbek, akik n e m féltek a z o r d téltől, Túrinnal marad­ tak, és titkos ösvényeken át biztos révbe vezették: egy hegyi barlangba, amelyet csak a törvényen kívüliek és a szökevények ismertek, és ahol g o n d o s kezek né­ mi élelmet is elrejtettek. Ott várakoztak, amíg el n e m állt a havazás, aztán ellát­ ták Túrint ennivalóval, és továbbvezették egy ritkán járt szorosig, amelyen át el lehetett jutni délre, a Sirion völgyébe; arrafelé m é g n e m hullott hó. A völgybe ve­ zető lejtőnél búcsúztak el egymástól. - Kasérjen utadon a jó szerencse, Dor-lómin ura - m o n d t a Asgon. - De i m m á r ne feledkezz m e g rólunk. Ü l d ö z ö t t nép leszünk ezután; most, hogy itt jártál, a farkas-banda m é g könyörtelenebb lesz. Menj hát, és vissza ne térj, amíg n e m j ö ­ hetsz haddal, hogy felszabadíts bennünket. Áldás legyen lépteiden!

Túrin

Brethübe

ér

T ú r i n ment hát tovább a Sirion felé, de lelkét kétségek gyötörték. Ha eddig úgy érezte: két, egyaránt keserves út között választhat, i m m á r h á r o m is kínálkozott: elnyomott népe szólította, azok, akikre m é g az eddiginél is nagyobb szerencsét­ lenséget hozott. Csupán egyetlen gondolat vigasztalta: a nargothrondi Fekete­ kard i m m á r o n megtisztította az utat M o r w e n és N i e n o r előtt, s mindketten már rég eljutottak Doriathba. G o n d o l a t b a n e k k é p p g y ő z k ö d t e magát: - M é g ha korábban érek is ide, m a g a m sem vihettem volna őket biztonságo­ sabb lakhelyre. Ha Melian Övét áttörték, akkor úgyis vége mindennek. N e m , nem... így a j ó , ahogy van, hiszen látom már: indulatom és elhamarkodott cse­ lekvéseim, bárhová menjek, árnyékot vetnek k ö r é m . H a d d őrködjék hát fölöt­ tük Melian! M a g a m pedig egy ideig m é g n e m z a v a r o m m e g békességüket vészt hozó árnyékommal. Ám hasztalan bolyongta be T ú r i n elszántan és éberen, mint a vad az E r e d Wethrin barlangjai alatt h ú z ó d ó erdőséget, hasztalan csapott le m i n d e n útra, amely észak felé, a Sirion gázlójához vezetett, elkésett már. Finduilast többé fel n e m lelhette; m i n d e n n y o m o t eltörölt az eső és a hó. Ám mégis úgy történt, hogy a Teiglin folyása mentén haladva összetalálkozott egy kis csapattal Haleth népé­ ből. E z t a népet igencsak megritkította a háború, s a m e g m a r a d t a k közül a leg­ többen az A m o n Obelen, egy cölöpkerítéssel övezett erdős búvóhelyen tengőd­ tek. Ephel Brandirnak nevezték el ezt a helyet, merthogy apja eleste óta Handir fia, Brandir volt az ő uruk, Brandir pedig, aki egy g y e r m e k k o r i balesetben a lá96

bát törte, s azóta bicegve járt, n e m volt hadra fogható, m e g aztán szelíd, béke­ szerető hajlamai inkább a fához vonzották, s e m m i n t a fémhez, és m i n d e n egyéb tudománynál j o b b a n kedvelte a föld adományainak tanulmányozását. Ám néhányan az e r d ő b e n lakó brethiliek közül a határok mentén továbbra is vadásztak az orkokra, és így esett, hogy Túrin, a m i k o r e v i d é k r e ért, csetepaté zajára figyelt fel. O d a sietett hát, ahonnan a lárma hallatszott, és amint óvato­ san nyomult előre a fák között, kis csapat embert pillantott meg, akiket o r k o k zártak körül. Az emberek, hátukat egy kis ligetben álló facsoportnak vetve, el­ keseredetten védekeztek, de az o r k o k nagy fölénye miatt segítség híján n e m re­ mélhettek menekvést. T ú r i n ezért, meghúzódva, hogy senki fel ne fedezhesse, lábdobogással, csörtetéssel, ágak tördelésével nagy zajt csapott a bozótban, majd, mintha egész sereg j ö n n e a nyomában, harsányan felkiáltott: - Hah, végre megvannak! Rajta, utánam mind! Most egy szálig levághatjuk őket! Az o r k o k megzavarodva fordultak hátra, T ú r i n pedig kiugrott a b o z ó t b ó l , in­ tett, mintha embereit buzdítaná, hogy kövessék, és Gurthang, a Halál Vasa úgy szikrázott kezében, mintha tüzet lövellne. Az o r k o k túlontúl is j ó l ismerték ezt a kardot, és sokan be sem várták, amíg T ú r i n közéjük ront, h a n e m szertefutva menekültek; az erdőben lakók pedig rohanvást szegődtek T ú r i n nyomába, és a folyó vizébe szorították az ellenséget - bizony, csak kevésnek sikerült átevickél­ nie a túlsó partra. A m i k o r valahára megpihentek a parton, Dorlas, az e r d ő b e n lakók vezére így szólt: - Gyors vagy a hajtásban, uram; de e m b e r e i d igencsak lassan követnek. - T é v e d s z - m o n d t a erre T ú r i n . - Egy emberként rohantunk előre m i n d , és el sem szakadunk egymástól. Ezt hallván, a brethiliek nagyot nevettek, és azt m o n d t á k : - S z ó mi szó, egyetlen ily vitéz sokakkal felér; mi pedig igaz hálával tartozunk neked. De m o n d d hát: ki vagy, és mi d o l g o d e vidéken? - Csak a mesterségem ű z ö m , vagyis o r k o k a t ö l ö k - felelte T ú r i n . - L a k á s o m pedig ott van, ahová mesterségem szólít. Az e r d ő k n e k vagyok v a d e m b e r e , n e m több és nem más. - A k k o r jöjj és élj köztünk - m o n d t á k a m a z o k -, m e r t nékünk is az e r d ő az otthonunk, és nagy hiányt szenvedünk olyanokban, akik a te mesterséged űzik. Mindnyájan örvendeznénk j ö t t ö d ö n . T ú r i n e k k o r különös pillantást vetett rájuk, s így szólt: - Hát vannak még, akik elviselnék, hogy á r n y é k o m ajtajukra vetüljön? Csak­ hogy m é g vár r á m egy fájdalmas feladat, barátaim: m e g kell hogy találjam Finduilast, nargothrondl O r o d r e t h leányát, vagy legalább hírt kell s z e r e z n e m felő­ le. O jaj! Sok hete annak, hogy N a r g o t h r o n d b ó l elragadták őt, de én m é g s e m hagyhatok fel keresésével. E k k o r m i n d szánakozva néztek rá, Dorlas pedig így szólt: - Ne keresd őt tovább, m e r t N a r g o t h r o n d felől o r k had csapott ki egészen a Teiglin gázlójáig, mi pedig már j ó k o r hírét vettük a vésznek; igen lassan nyomul­ tak előre, mivelhogy annyi foglyot hurcoltak magukkal. Elhatároztuk hát, hogy mi is megtesszük azt a keveset, ami ebben a háborúban tőlünk telik, és annyi íjásszal, amennyit csak összegyűjthettünk, lesből rátörtünk az o r k o k r a , hátha legalább néhány foglyot megmenthetünk. Ám valamennyiünk balvégzetére a gá­ lád orkok, mihelyt nekik támadtunk, elsőnek női foglyaikat öldösték le, O r o d ­ reth leányát pedig dárdával egy fához szegezték. 97

T ú r i n úgy állt ott, mint akit halálos csapás sújtott. - H o n n a n tudjátok ezt ily biztosan? - kérdezte. - M e r t mielőtt kilehelte lelkét, m é g szólt hozzánk - felelte Dorlas. - Úgy né­ zett ránk, mintha keresne valakit sorainkban, valakit, akire várt, aztán azt sut­ togta: - M o r m e g i l . . . M o n d j á t o k m e g Mormegilnek, a Feketekardnak, hogy Finduilas itt van. - Egyebet n e m m o n d o t t . De éppen ezek a végső szavai indítottak bennünket arra, hogy halála színhelyén terítsük ki testét. Ott nyugszik egy d o m b alatt, a Teiglin partján. Egy h ó n a p telt m á r el azóta. - Vezessetek o d a - m o n d t a T ú r i n , és oda is vitték egy kis földhányáshoz a Teiglin gázlóinál. T ú r i n ott a földre vetette magát, oly sötét mozdulatlanságban, hogy társai azt hitték, kiszállt belőle az élet. Aztán Dorlas, ahogy lenézett rá, em­ bereihez fordult, és így szólt: - K é s ő már. Bizony gyászos fordulat ez. De íme lássátok: maga M o r m e g i l fek­ szik itt, a hős nargothrondi vezér. Rá kellett volna ismernünk a kardjáról, amint ráismertek az o r k o k is. Mert a délen k ü z d ő Feketekard híre messze földekre el­ hatolt, m é g az e r d ő legmélyéig is. E z é r t hát hódolattal felemelték, és elvitték Ephel Brandir sáncai közé, Brandir p e d i g eléjük j ő v é n , elámult a különös ravatal láttán. Ám amint félrehúzta a leplet, és belenézett Húrin fia T ú r i n arcába, szívére sötét árnyék borult. - Ó, Haleth g o n o s z népe! - kiáltotta. - Miért n e m hagytátok meghalni ezt az e m b e r t ? Ennyit vesződtetek csak azért, hogy rászabadítsátok népünkre a végső romlást! Az e r d ő l a k ó k azonban így szóltak: - T é v e d s z , hiszen ez maga a nargothrondi Mormegil, 2 1 a nagy hatalmú orkö l ő , és ha életben marad, nagy támaszunkra szolgál majd. De m é g ha n e m így lenne is: talán hagytunk volna döglött állatként ott heverni egy gyász sújtotta em­ bert az út m e n t é n ? - Való igaz; ilyet n e m tehettetek - m o n d t a Brandir. - A végzet másként ren­ delte. - A z z a l házába vitette Túrint, és nagy gonddal ápolta. M i r e T ú r i n nagy sokára kibontakozott a rátört sötétségből, ismét tavasz lett; s z e m é t kinyitva látta a z ö l d rügyeken megcsillanó napfényt. E k k o r benne is fel­ támadt H a d o r házának ereje, felkelt fekhelyéről, és azt m o n d t a magának: - Egész múltam, m i n d a z , amit tettem, sötét volt és telve gonoszsággal. De m o s t új nap köszöntött r á m . Mostantól elvetem magamtól nevem és rokonsá­ g o m , és itt élek majd békességben; e k k é p p m a g a m m ö g ö t t hagyom majd árnyé­ komat, vagy legalábbis n e m b o r í t o m rá azokra, akik kedvesek szívemnek. E z é r t hát új nevet választott magának, s ettől fogva Turambarnak szólíttatta magát, a m i a nemestünde nyelven annyit tesz: a Végzet Ura. Ott élt a többi er­ d ő l a k ó között, akik nagy szeretettel vették körül, ő pedig arra kérte őket: felejt­ sék el hajdani nevét, és tekintsenek rá úgy, mintha Brethilben született volna. Am ha nevét megváltoztatta is, természetét, indulatait m é g s e m cserélhette ki tel­ jesen, és n e m törölhette ki e m l é k e z e t é b ő l a régi sérelmeket, melyeket Morgoth szolgáitól elszenvedett. Néhány hasonlóan g o n d o l k o d ó társával továbbra is el-eljárt o r k o k r a vadászni, noha Brandir igencsak neheztelt ezért; ő ugyanis abban bízott, hogy rejtőzködéssel, hallgatással inkább megmentheti a népét. - Ha a M o r m e g i l nincs is többé - mondogatta -, résen légy, nehogy Türambar hőstetteiért ezúttal Brethil lakoljon! T ü r a m b a r ezért eldugta fekete kardját, és soha többé n e m vitte magával a harcba; inkább az íjat és a dárdát választotta helyette. A z t azonban nem tűrte, 98

hogy az o r k o k egyszer is átkeljenek a Teiglin gázlóin, vagy akárcsak m e g k ö z e ­ lítsék a kis d o m b o t , amely alatt Flnduilas nyugodott. Haudh-en-Ellethnek, a Tündelány Dombjának nevezték e helyet, az o r k o k pedig hamarosan rettegéssel emlegették, és j o b b n a k tartották, ha nagy ívben elkerülik. D o r l a s pedig így szólt Türambarhoz: - A neved megtagadtad, de akkor is megmaradtál a Feketekardnak. Vajon nem igaz-e a szóbeszéd, hogy ő n e m volt más, mint dor-lómini Húrinnak, H a d o r háza urának tulajdon fia? Türambar pedig így válaszolt. - M a g a m is hallottam ilyesmit. De ha valóban b a r á t o m vagy, kérve kérlek, ne add tovább a hírt.

Morwen

és

Nienor

utazása

Nargothrondba

A Hosszú T é l elvonultával N a r g o t h r o n d felől is friss hírek érkeztek Doriathba. Néhányan, akiknek sikerült megmenekülniük a feldúlt varosból, és a v a d o n b a n bujkálva a telet is átvészelték, végre eljutottak Doriathba, hogy Thingolnál ke­ ressenek menedéket, és a m o c s á r v i d é k őrei a király színe elé vezették őket. Egyesek azt állították, hogy az ellenség visszahúzódott északra, m á s o k szerint viszont Glaurung m é g m i n d i g Felagund palotájában lapult; voltak, akik szerint a Mormegil elesett a csatában, m í g m á s o k azt erősítgették, hogy a sárkány meg­ babonázta, és m é g ott van a városban, ám k ő s z o b o r r á bűvölve. A b b a n azonban mind egyetértettek, hogy már Nargothrond bukása előtt kitudódott: a Fekete­ kard nem más, mint Túrin, a dor-lóminl Húrin fia. így hát M o r w e n t és Nienort gyász és rettegés kerítette hatalmába, M o r w e n pe­ dig így szólt: - Mindez a homály is Morgoth műve. Hát n e m ismerhetjük m e g az igazságot? N e m szerezhetünk-e legalább teljes bizonyosságot a legrosszabbról, amit el kell szenvednünk? Thingol maga is szeretett volna minél többet megtudni N a r g o t h r o n d sorsáról, és már azt forgatta fejében: nagy titokban követeket meneszt a városba, hogy óvatosan tájékozódjanak. A z t azonban meggyőződéssel hitte, hogy T ú r i n való­ ban elesett, vagy legalábbis nincs m ó d megmentésére, és m á r jó előre félt a perctől, a m i k o r ezt M o r w e n n e k is el kell fogadnia. Ezért így szólt hozzá. - Veszedelmes d o l o g ez, Dor-lómin úrnője; alaposan m e g kell hányni-vetni. Könnyen meglehet, hogy a homályt valóban M o r g o t h szőtte, m e r t így akar ráven­ ni bennünket valamilyen könnyelmű cselekedetre. M o r w e n azonban nagy keserűségében így kiáltott: - Miféle könnyelműségről beszélsz, uram? Ha a fiam éhesen ó l á l k o d i k a va­ donban, ha láncokban sínylődik, vagy ha a teste temetetlen hever, úgy bizonyá­ ra könnyelmű lennék; hiszen egyetlen órát sem lenne szabad arra fecsérelnem, hogy felkutassam őt! - Dor-lómin úrnője - szólt erre Thingol -, Húrin fia bizonyára n e m kívánna ilyet. Szentül hinné, hogy itt, Melian féltő őrizetében j o b b helyen vagy, mint bármilyen más, még megmaradt tartományban. Húrin nevében csakúgy, mint Túrinéban, nem engedhetem, hogy e sötét és vészterhes időkben ismereÜen földeken kóborolj. 99

- T ú r i n t n e m tartottad vissza a veszedelemtől; engem pedig visszatartanál őtőle! - kiáltotta M o r w e n . - A z t m o n d o d , Melian féltő őrizetében vagyok? N e m igaz: Melian Ö v é n e k vagyok a rabja! N e m hiába haboztam oly sokáig, mielőtt idejöttem, és m o s t m á r szánom-bánom, hogy végül m é g i s rászántam magam. - Ha így szólsz, Dor-lómin úrnője - m o n d t a T h i n g o l -, akkor tudd meg: Me­ lian Öve nyitva áll előtted. A magad akaratából, szabadon jöttél ide, és továbbra is szabadon dönthetsz, hogy elmégy-e vagy itt maradsz. M o s t megszólalt Melian is, aki eddig hallgatott: - Ne hagyj el bennünket, M o r w e n . Nagy igazságot szóltál: ezt a homályt Morgoth bocsátotta ránk. Ha útnak indulsz, az ő szándékának engedsz. - A Morgothtól való félelem s e m tarthat vissza, a saját v é r e m szólít - válaszol­ ta M o r w e n . - De ha aggódsz értem, uram, adj kölcsön néhány embert népedből kíséretül. - N e k e d n e m parancsolhatok - felelte T h i n g o l -, de a n é p e m r ő l m a g a m dön­ tök. A k k o r indítok útnak csak egyet is közülük, ha j ó n a k látom. M o r w e n válasz helyett sírva fakadt, és eltávozott a királyi pár társaságából. T h i n g o l n a k pedig elnehezült a szíve, m e r t úgy érezte, M o r w e n t beteges és végze­ tes szeszély kerítette hatalmába. M e g is kérdezte Meliant: n e m tudná-e varázs­ hatalmával visszatartani az asszonyt. - A k ö z e l g ő gonosz elhárítására van e r ő m - felelte a királyné. - De ha valaki távozni akar, nincs m ó d o m visszatartani. Ez a szerep a tiéd, uram. Ha itt aka­ r o d tartani, megteheted: élj az e r ő d d e l . Csak attól félek, ezzel megháboríthatod a lelkét. M o r w e n ezután megkereste Nienort, és így szólt hozzá: - B é k e legyen veled, Húrin leánya. Én elindulok, hogy m e g k e r e s s e m a fiam, vagy legalább biztos hírt halljak sorsáról, m e r t itt senki s e m kész a cselekvésre, vagy addig tétovázik, amíg m á r késő lesz. Várj itt rám, amíg a jó szerencse viszszavezérel. N i e n o r rémülten, kétségbeesve igyekezett visszatartani anyját, de az m é g csak n e m is válaszolt, ehelyett visszavonult szobájába, és m i r e a másnap felvirradt, m á r lóra is szállt és eltűnt. T h i n g o l úgy rendelkezett, hogy senki se tartóztassa, és ha elindul, se álljanak az útjába. Ám mihelyt az asszony ellovagolt, összegyűjtötte l e g v a k m e r ő b b és a harcban legjáratosabb m o c s á r i őreit, s Mablungot állította a kis csapat élére. - M o s t aztán gyorsan szegődjetek a nyomába - m o n d t a -, de úgy, hogy ő ne láthasson m e g benneteket. Csak a k k o r mutatkozzatok, ha a vadonba érve ve­ szély fenyegetné; s ha m é g a k k o r s e m hajlandó visszatérni, vigyázzatok rá leg­ j o b b képességetek szerint. Szívesen v e n n é m továbbá, ha néhányan közületek a lehető legtovább nyomulnának, és kifürkésznének mindent, amit csak lehet. így történt, hogy T h i n g o l végül népesebb csapatot bocsátott útnak, mint az eredetileg szándékában volt. T í z lovas is tartozott a csapathoz, akik szabad lo­ vakat is vittek magukkal. A csapat n y o m o n követte Morwent, aki a sűrű regioni e r d ő n át haladt dél felé, m í g n e m a F é l h o m á l y o s T ó v i d é k e n túl ki n e m ért a Sirion partjára. Ott megállapodott, mivel a Sirion széles volt és sebes folyású, ő pedig n e m ismerte az utat. így hát ő r z ő i n e k m o s t már óhatatlanul le kellett lep­ lezniük magukat, M o r w e n p e d i g így szólt hozzájuk: - Hát T h i n g o l m é g i s fel akar tartóztatni? Vagy ha megkésve is, mégis utánam küldte a segítőtársakat, akiket k o r á b b a n megtagadott tőlem? 100

- A választ n e k e d kell m e g a d n o d - felelte Mablung. - Hajlandó vagy-e vissza­ térni? - Soha! - kiáltotta az asszony. - A k k o r nincs egyéb választásunk, m i n t hogy segítségedre legyünk - szólt Mablung -, bár akaratom ellenére teszem. A Sirionnak itt széles és m é l y a m e d ­ re, embernek is, állatnak is veszélyes átúszni rajta. - A k k o r juttass át tünde m ó d r a , m e r t ha n e m , saját e r ő m b ő l p r ó b á l o k m e g átkelni - jelentette ki M o r w e n . így hát Mablung elvezette a F é l h o m á l y o s T ó v i d é k r e , ahol a keleti part náddal borított öblöcskéin kis komphajókat tartottak g o n d o s a n őrizve, hogy a hírvivők ily m ó d o n ide-oda közlekedhessenek T h i n g o l és nargothrondi r o k o n a i között. 2 2 Kivárták, amíg leszáll a csillagfényes éj, s így keltek át m é g virradat előtt a fe­ hér párával belengett folyón. M i r e a nap v ö r ö s e n emelkedett a Kékhegység fölé, s az erős reggeli szél szétoszlatta a ködpárát, a kísérő ő r ö k felhágtak a nyugati partra, maguk m ö g ö t t hagyva Melian Övét. Igazi szálas termetű doriathi tündék voltak, szürkébe öltözve, vértjük fölött köpennyel. M o r w e n a k o m p h a j ó r ó l fi­ gyelte néma menetüket, aztán egyszer csak felsikoltott, és rámutatott a csapat utolsó tagjára. - Ő honnan került elő? - kérdezte. - H á r o m s z o r tízen voltatok, a m i k o r fel­ bukkantatok előttem... és m o s t a h á r o m s z o r tíz mellett m é g egy szállt partra! A többiek e k k o r megfordultak, és látták, amint a nap fénye aranyszőke fejen csillan meg: mert a harmincegyedik N i e n o r volt, akinek fejéről hátrafújta a kámzsát a szél. E k k é p p derült ki, hogy a lány n y o m o n követte a csapatot, és mi­ előtt átkeltek volna a folyón, a sötétség leple alatt csatlakozott hozzájuk. Az ő r ö k fájdalmas döbbenettel néztek rá, de M o r w e n kétségbeesése m i n d ü k é t fe­ lülmúlta. - Fordulj vissza, de m o s t rögtön! - kiáltotta. - P a r a n c s o l o m ! - Ha Húrin asszonya m i n d e n k i tanácsával dacolva követheti övéi hívó szavát, akkor Húrln leánya Is megteheti ugyanezt - válaszolta Nienor. - A Gyász nevet ruháztad rám, de arra n e m vagyok kapható, hogy egymagam gyászoljam apá­ mat, bátyámat, anyámat. Ám hármójuk közül eddig egyedül csak téged ismer­ telek, és nincs a földön, akit nálad j o b b a n szeretnék. S amitől te n e m félsz, az engem sem rettent. Való igaz: sem arca, sem viselkedése nem árult el félelmet. Magas termetű volt, s erősnek látszott, mint H a d o r házának valamennyi tagja, és mivel éppen csak a legmagasabbik őrnél volt alacsonyabb, így, tünde viseletbe öltözve igen­ csak közéjük illett. - Mi a szándékod? - kérdezte M o r w e n . - A z , hogy kövesselek, ahová csak mégy - felelte Nienor. - Válassz te magad, anyám. Vagy visszaviszel Melianhoz, ahol biztonságban tudhatsz; m e r t n e m bölcs d o l o g elvetni az ő tanácsát. Vagy pedig beletörődsz, hogy ha bármilyen ve­ szélybe keveredsz, én-is o s z t o z o m veled a bajban. Nienort ugyanis, az igazat megvallva, leginkább az a reménység vezérelte útjá­ ban, hogy anyját az iránta érzett szeretet és aggódás mégiscsak visszafordulásra készteti - mint ahogy M o r w e n szívét valóban ellentétes é r z e l m e k szaggatták. - Egy d o l o g elvetni a jó tanácsot - m o n d t a -, és más, ha egy lány n e m hallgat anyja parancsára. A z o n n a l fordulj vissza! - A z t már n e m - m o n d t a Nienor. - R é g n e m vagyok m á r g y e r m e k . Megvan a saját akaratom, megvan a m a g a m h o z való e s z e m , m é g ha eddig soha n e m is ke­

lül

resztezték a te szándékaidat. Veled tartok. Szívesebben m e n n é k vissza veled együtt Doriathba, m á r csak az u r a l k o d ó iránti tiszteletből is, de ha nem, akkor rajta... indulás nyugat felé! Sőt többet m o n d o k : ha csak egyikünk menne, a fel­ adat inkább megilletne engem, aki e r ő m teljében vagyok. M o r w e n e k k o r megpillantotta N i e n o r szürke szemében Húrin állhatatosságának visszfényét, és megingott, de büszkeségén m é g s e m tudott felülkerekedni: bármilyen szelíden fogalmazta is m e g véleményét Nienor, n e m akarta, hogy min­ d e n k i s z e m e láttára a saját lánya vezesse vissza, mint valami magát már n e m bí­ r ó öregasszonyt. - M e g y e k úgy, amint m a g a m elé tűztem - jelentette ki. - Velem tarthatsz te is, de csak a k a r a t o m ellenére. - A k k o r hát legyen így - felelte Nienor. Mablung p e d i g így szólt e m b e r e i h e z : - B i z o n y láthatjátok, hogy Húrin népe n e m a bátorság, hanem csakis a böl­ csesség híján h o z romlást m á s o k r a ! így volt ez Túrinnal is, bár őseiről már sen­ ki s e m állíthatná ugyanezt. M á r a azonban mintha m i n d m e g h á b o r o d t a k volna, s önként rontanának a végzetükbe; ez pedig n e k e m csöppet sincs ínyemre. A n g b a n d farkasára n e m vadásznék oly vonakodva, mint amennyire m o s t a ki­ rály megbízásától ó d z k o d o m . Mitévők legyünk hát? M o r w e n azonban, aki i d ő k ö z b e n partra szállt és csatlakozott hozzájuk, meg­ hallotta az utolsó szavakat. - A z t tegyétek, amit a király parancsolt - mondta. - Szerezzetek híreket N a r g o t h r o n d sorsáról és T ú r i n é r ó l is, hiszen e kettős feladat rendelt bennünket együvé. - Még hosszú és veszélyes előttünk az út - mondta Mablung. - Ha valóban el akartok indulni, üljetek lóra, s egy tapodtat se távolodjatok el a többi lovas mellől. így hát m i r e kivilágosodott, m i n d útra keltek. Lassan, óvatosan bújtak elő a nádasok és alacsony füzek közül, és hamarosan bejutottak a Nargothrond előt­ ti déli síkságot b o r í t ó szürke erdőségbe. Egész napon át haladtak tovább nyuga­ ti irányba, de mindenütt a sivár elhagyatottság látványa fogadta őket. A néma vi­ d é k e n egyetlen hang s e m hallatszott, s Mablungnak úgy tetszett, mintha valami­ lyen mindenütt j e l e n l é v ő félelem nehezednék rájuk. Ugyanezt az utat taposta évekkel ezelőtt Béren is, s a k k o r erdőszerte mindenfelé ott villogtak a rejtőzkö­ dő v a d á s z o k szemei; m á r a azonban a N a r o g vidékén élők m i n d eltűntek, az o r k o k pedig a j e l e k szerint m é g n e m kalandoztak e messzi déli tájakig. Minden­ esetre éjszakára úgy táboroztak le a szürke erdőségben, hogy n e m gyújtottak s e m tüzet, s e m m á s m i l y e n világosságot. A rá k ö v e t k e z ő két napon át folytatták útjukat, s a Siriontól való elindulásuk h a r m a d i k estéjén m á r m a g u k m ö g ö t t is hagyták a síkságot, egyre közelebb érve a N a r o g keleti partjához. E k k o r azonban Mablungon oly erős nyugtalanság lett úrrá, hogy arra kérte M o r w e n t : ne menjenek tovább. Az asszony azonban csak nevetett aggodalmán, s így szólt: - Ne félj, n e m s o k á r a b o l d o g lehetsz, m e r t megszabadulsz tőlünk. De egy ide­ ig m é g el kell viselned társaságunkat. Most m á r túl közel a cél, semhogy a féle­ lem visszafordítson. Mablung e k k o r harsogva így kiáltott: - Á t o k ül m i n d k e t t ő t ö k ö n , hogy ily v a k o n rohantok végzetetekbe. Ahelyett, hogy segítenétek, csak gátoltok a hírszerzésben. És m o s t figyelj szavamra! Pa102

rancsom úgy szólt, hogy ne tartóztassalak fel erővel, hanem tehetségemhez mér­ ten vigyázzak rád. Most már odáig jutottunk, hogy a kettő közül csak az egyik­ nek tehetek eleget; tehát az életed fogom megóvni. H o l n a p elviszlek benneteket az A m o n Ethirre, a K é m e k Hegyére; itt van a közelben. Ti ketten ott m a r a d t o k szoros őrizet alatt, és egy lépést sem tesztek tovább, itt pedig ezentúl én paran­ csolok. A m o n Ethir d o m b magasságú földerődítmény volt, amelyet Felagund emelte­ tett nagy fáradság árán egy mérfölddel keletre a Narogtól, a kapui előtt elterülő pusztaságon. A földhányást fákkal ültette tele, csak a teteje volt kopár, hogy minden irányban lehessen látni róla a nargothrondi nagy hídhoz vezető utakat meg az egész k ö r n y e z ő vidéket. K é s ő délelőtt értek el a magaslatig, és kelet fe­ lől kapaszkodtak fel az oldalán. Mablung pedig kitekintett a Taur-en-Faroth, a folyón túl elterülő kopár, barna fennsík felé, 2 3 és éles tünde szemével megpillan­ totta a m e r e d e k nyugati parton N a r g o t h r o n d teraszait és a d o m b o l d a l b a vájt kis fekete lyukként Felagund tárva-nyitva tátongó kapuját. Hangot azonban n e m hallott, és az ellenségnek éppúgy n e m látta nyomát, mint ahogy a Sárkány jelen­ létére sem utalt semmi, hacsak n e m a kapu maga, amely a Sárkány gerjesztet­ te tűzvészben feketedett m e g az o s t r o m napján. Egyébként m i n d e n n é m á n és mozdulatlanul terült el körülötte a nap halovány fényében. Mablung ennélfogva, amint azt jó előre m e g m o n d t a , megparancsolta tíz lova­ sának, hogy tartsák szigorú őrizetben M o r w e n t és Nienort a d o m b t e t ő n , és el ne mozduljanak onnan, a m í g ő vissza n e m tér. Ezután Mablung maga köré gyűjtötte a csapat másik felét, óvatosan lelopakod­ tak a dombról, majd elindultak a nyugati irányba nyúló földeken, ahol csak ke­ vés fa nőtt; itt szétoszlottak, és ki-ki a maga választotta csapáson tört előre meré­ szen, mégis óvatosan a Narog partja felé. Mablung maga középen haladt a híd irá­ nyába, s eljutva az innenső végéig, a szerkezetet szétrombolva találta; a mély ha­ sadékban hömpölygő víz pedig, amelyet megduzzasztottak a messzi északi esőzé­ sek, bömbölve és tajtékozva zúdult tova a híd beléroskadt kőtömbjei között. Glaurung azonban éppen ott hevert a leomlott kaputól befelé v e z e t ő széles út árnyékában, s bár egész K ö z é p f ö l d é n kevesen figyeltek volna fel a k ö z e l g ő ké­ mekre, ő m á r rég észrevette őket; könyörtelen s z e m e élesebb volt a sasokénál, és a messzire ellátó tündékénél is tovább hatolt. M é g azt is tudta, hogy a j ö v e ­ vények egy része lemaradt, és m o s t az A m o n Ethir k o p á r csúcsán v á r a k o z i k . így esett, hogy m i k ö z b e n Mablung a sziklák között kúszva töprengett, vajon az összeroskadt híd kövein lépkedve át tudna-e kelni a megvadult folyón, Glau­ rung egyszer csak heves tüzet okádva előbújt, és lemászott a vízbe. Kisvártatva erős, sziszegő moraj hallatszott, Mablungot és néhány, ugyancsak a k ö z e l b e n ó l á l k o d ó emberét pedig valósággal magába nyelte a vakító g ő z és az u n d o r í t ó bűz. Legtöbben, amilyen gyorsan csak vitte őket a lábuk, menekültek is vissza a K é m e k Hegye felé. Mablung azonban, mialatt Glaurung átkelt a N a r o g o n , fél­ rehúzódott egy szikla alá, és ott m a r a d t megbújva, m e r t úgy érezte, m é g n e m teljesítette küldetését. A z t m o s t m á r tudta, hogy Glaurung itt van Nargothrondban, de T h l n g o l m é g valamivel megbízta: Húrin fiáról is ki kellett m é g derítenie az igazságot. Az állhatatos lelkű tünde ezért elhatározta, hogy mihelyt Glaurung eltűnt, ő maga átkel a folyón, és átkutatja Felagund termeit. Úgy vélte, M o r w e n és Nienor biztonságáról igazán kellő m ó d o n g o n d o s k o d o t t : a hátramaradottak bizonyára felfigyeltek Glaurung közeledtére, és tán m á r nyargalnak is vissza ló­ halálában Doriath felé. 103

így hát Glaurung - hatalmas, idomtalan alak a ködben - elhaladt Mablung mel­ lett. Igencsak gyorsan mozgott, mert amilyen nagyra nőtt féreg volt, éppoly rugal­ m a s is. Mablung pedig, i m m á r a háta mögött, élete kockáztatásával átúszta a Narogot. E k ö z b e n az A m o n Ethiren ő r k ö d ö k észrevették a Sárkány közeledtét, és ha­ lálra váltak. Ellentmondást nem tűrve megparancsolták Morwennek és Nienornak, hogy üljenek lóra, és felkészültek, hogy a kapott utasításhoz híven kelet felé meneküljenek. De amint leereszkedtek a d o m b oldalán, valami gonosz száj olyan erős és bűzös párát fújt feléjük, hogy a lovak n e m állhatták a szagát, s a ködtől el­ vakítva, a Sárkány kigőzölgésétől megrettenve, irányíthatatlanul kezdtek szágul­ dozni ide-oda, az ő r ö k pedig szétszóródtak, s egymást hasztalan szólongatva sod­ ródtak a fáknak, fájdalmas sérüléseket szenvedve. Glaurung pedig meghallotta a lovak nyerítését és a lovasok kiáltozását, s mindez szívbéli ö r ö m é r e szolgált. Az egyik, lovával v i a s k o d ó tünde őr m é g látta a k ö d ö n át a mellette elnyarga­ ló M o r w e n úrnőt szürke kísértetként m e g b o k r o s o d o t t ménjén, de aztán a jele­ nés, N i e n o r nevét kiáltva, beleveszett a k ö d b e , és többé egyikük sem látta. N i e n o r megvadult lova azonban, m i k ö z b e n a lovasokat a vakrémület kerítette hatalmába, megbotlott, és levetette magáról a leányt. Mivel puha fűre esett, nem szenvedett sérülést, de ahogy feltápászkodott, azt kellett látnia, hogy egyedül maradt; ott állt elveszve a ködben, ló és társak nélkül. Bátorsága azonban n e m hagyta cserben, és volt ereje átgondolni helyzetét. Mindenünnen kiáltások hal­ latszottak ugyan, de egyre gyengülve. Úgy vélte hát, s e m m i értelme, hogy bárme­ lyik irányba elinduljon. B ö l c s e b b n e k tűnt, ha ismét felkapaszkodik a dombra; Mablung, mielőtt hazaindulna, m i n d e n bizonnyal körülnéz majd ott, már csak azért is, hogy kiderítse, n e m maradt-e hátra a csapat valamelyik tagja. Vakon tapogatózva a ködben, előbb-utóbb m e g is találta a d o m b o t , melytől szerencsére n e m tévedt messzire, s mihelyt megérezte, hogy a talaj emelkedik lába alatt, lassan megindult felfelé a keleti oldalon. A h o g y egyre feljebb hágott, úgy oszlott el körülötte a k ö d , s m i r e a k o p á r d o m b t e t ő r e ért, m á r napfény ölel­ te körül. N i e n o r e l ő b b r e lépett, kitekintett nyugat felé, s egyenesen Glaurung ha­ talmas fejét látta maga előtt; a Sárkány ugyanis az ellenkező oldalról kúszott fel a d o m b r a . N i e n o r m é g észbe sem kaphatott, m á r i s a Sárkány ijesztő szemébe nézett, amelyben ott t ü k r ö z ő d ö t t gazdája, M o r g o t h m i n d e n sötét kegyetlensége. Nienor, akit senki s e m félemlíthetett m e g egykönnyen, neki akart támadni, de a Sárkány hatalmával a földhöz szögezte, és azt kérdezte: - Mi d o l g o d itt? N i e n o r n e m hallgathatott, azt m o n d t a hát: - Csak keresek valakit, név szerint b i z o n y o s Túrint, aki korábban itt időzött, de meglehet, hogy m á r n e m is él. - E z t m a g a m s e m t u d o m - m o n d t a Glaurung. - Hátrahagyták a nők m e g a gyengék v é d e l m é r e , de a m i k o r engem meglátott, faképnél hagyta őket, s elmene­ kült. Igen nagyhangú fickó, de annál nyúlszívűbb. Mit akarsz az ilyentől? - H a z u d s z ! - vágott vissza Nienor. - Egyvalamit legalább biztosan tudok: Húrin g y e r m e k e i nincsenek híján a bátorságnak. T ő l e d s e m ijedünk meg. Glaurung e k k o r felkacagott, hiszen Húrin leánya e k k é p p maga leplezte le ma­ gát g o n o s z ellenfele előtt. - A k k o r p e d i g ostoba vagy te is, akár a bátyád - mondta. - Mindjárt megtu­ d o d , mily hiába kérkedtél... m e r t én m e g Glaurung vagyok! A z z a l s z e m e m a g á h o z bűvölte N i e n o r szemét, és a lány akaratereje elernyedt; úgy érezte, mintha kihunyna fölötte a nap, és m i n d e n homályba veszne. Lassan, 104

fokonként sötétség fonódott köré, és a sötétség maga volt az űr; N i e n o r többé nem hallott és n e m tudott semmit, és s e m m i r e s e m emlékezett. Mablung, amennyire csak a sötétség és a bűz engedte, alaposan átvizsgálta Nargothrond termeit, de n e m talált semmiféle élőlényre; a csontrakások k ö z ö t t senki sem moccant, s kiáltásaira n e m jött válasz. Végül annyira nyomasztotta már a hely iszonyata, s a Glaurung visszatértétől való szorongás, hogy visszain­ dult a kapuhoz. A nap m á r hanyatlóban volt, és háta m ö g ö t t sötéten borult a te­ raszokra m e g az alant szilajon h ö m p ö l y g ő folyóra a Faroth árnyéka; ám a távol­ ban, az A m o n Ethir alatt egyszer csak felfedezte a Sárkány alakjának félelme­ tes körvonalait. Most, siettében és rettegésében m é g nehezebb és veszedelme­ sebb volt átkelnie a Narogon, mint idejövet, és alighogy a keleti parton kikászá­ lódott a vízből és meghúzódott a part mögött, Glaurung m á r közeledett is a fo­ lyóhoz. Mostanra azonban a Sárkány m o z g á s a is lelassult, s lopva, óvatosan ha­ ladt, mert a láng, amely korábban magasra csapott benne, azóta lelohadt, nagy hatalma kiszállt belőle, és m á s vágya s e m volt, m i n t hogy a sötétben megpihen­ j e n és kialudja magát. így aztán afféle hamuszürke óriáskígyóként tekergett át a folyón, és siklott fel a kapuig, hasával sikamlósán nedves n y o m o t szántva a földbe. Mielőtt azonban bekúszott volna a r o m o k közé, m é g megfordult, visszanézett kelet felé, s fojtottan, de hátborzongatón tört fel belőle M o r g o t h nevetése távoli, sötét mélységekből feltörő gonosz visszhang gyanánt. - Ott kushadsz hát m e z e i p o c o k k é n t a part mögött, nagy erejű Mablung! Bi­ zony ugyancsak gyatrán teljesíted T h i n g o l megbízását. Siess csak vissza a dombra, és lásd, m i v é lett a védenced! Azután bebújt odújába, a nap pedig lenyugodott, és a vidéket megülte az al­ kony szürke hidege. Mablung pedig igyekezett vissza az A m o n Ethir re, s m i r e a keleti égbolton kigyúltak a csillagok, elérte a csúcsot. A csillagok fényénél sötét, mozdulatlan k ő s z o b o r k é n t álló alakot pillantott meg: N i e n o r volt az, de Mab­ lung hiába szólt hozzá, n e m válaszolt, és n e m is hallott s e m m i t . De a m i k o r a tünde végül megfogta a kezét, a lány megremegett, s hagyta, hogy a m á s i k elve­ zesse onnan. A m e d d i g fogta a kezét, követte, de mihelyt Mablung elengedte, is­ mét mozdulatlanná d e r m e d t . Mablungon mélységes zavar és döbbenet lett úrrá, de hiába, n e m volt m á s vá­ lasztása, mint hogy így, kezénél fogva húzza maga után Nienort a kelet felé v i v ő hosszú úton társak és m i n d e n n e m ű segítség nélkül. így haladtak előre, m i n t az alvajárók, az éji homályba burkolt síkságon. S m i d ő n megvirradt, N i e n o r egy­ szer csak megbotlott, lehanyatlott, s n e m m o z d u l t többé; Mablung p e d i g csak ült mellette csüggedten, tanácstalanul. - Nemhiába irtóztam én ettől a küldetéstől - m o n d t a . - M e r t úgy tetszik im­ már, ez lesz életemben az utolsó. Itt pusztulok el a vadonban, együtt e boldog­ talan embergyermekkel, nevemet pedig, ha ugyan sorsunkról valaha is hírt sze­ reznek, Doriath-szerte csak gúnyos megvetéssel emlegetik majd. A többieket minden bizonnyal leöldösték, és egyedül ezt a lányt kímélték meg, de n e m irga­ lomból. így találtak rájuk hárman a z o k közül, akik Glaurung láttán megfutamodtak a Narogtól. A h á r o m tünde sokáig bolyongott, majd a k ö d elültével visszamerész­ kedett a dombra; a m i k o r pedig ott senkit s e m találtak, elindultak hazafelé. Mablung lelkébe e k k o r visszaköltözött a remény, hiszen m o s t m á r együtt halad105

tak tovább, m é g p e d i g északkeleti irányban, mivelhogy délen n e m volt út, amely Doriathba vitt volna, és N a r g o t h r o n d eleste óta a k o m p o k hajósai csak a Doriath felől é r k e z ő k e t szállíthatták át a folyón. Olyan lassan haladtak, mintha kimerült gyermeket vinnének magukkal. Ám ahogy Nargothrondtól távolodtak, s egyre közelebb kerültek Doriath-hoz, úgy költözött vissza apránként N i e n o r b a is az erő; ha kézen fogva vezették, órákon át is engedelmesen rótta az utat. T á g r a nyílt szemével azonban továbbra sem lá­ tott semmit, fülébe n e m hatolt be s e m m i l y e n szó, s ajka is n é m a maradt. Aztán végre, sok-sok nap után a Teiglintől valamivel délebbre elérték Doriath nyugati határát; az volt a szándékuk, hogy a Sirionon túl lépjék át Thingol kis b i r o d a l m á n a k határát. E k k é p p e n jutottak el a j ó l őrzött hídhoz, amelynek kö­ zelében az Esgalduin a Sirionba torkollt. Itt r ö v i d pihenőt tartottak. Nienort pu­ ha fűből készített ágyra fektették, a leány pedig m o s t először hunyta le szemét, s úgy tetszett, mintha aludna. A tündék is elfáradtak, s így megfeledkeztek a kö­ teles óvatosságról: váratlanul tört rájuk egy falkányi o r k vadász, amilyenek m o s t m á r szép s z á m m a l portyáztak a vidéken, olyan közel Doriath határához, amenynyire csak m e r é s z k e d t e k . Javában dúlt a tusa, a m i k o r Nienor, mint akit valami r i a d a l o m ver fel éjszakai álmából, hirtelen felpattant fekhelyéről, és nagyot si­ koltva az e r d ő b e vetette magát. Az o r k o k tüstént sarkon fordultak és űzőbe vet­ ték, a tündék p e d i g utánuk rontottak. Ám N i e n o r o n különös változás ment vég­ be: m o s t ő futott gyorsabban mindnyájuknál, m e n e k ü l ő őzként száguldva a fák között; haja lobogott utána a szélben. Mablung és társai egykettőre felülkereked­ tek az o r k o k o n , és sorra levágták őket, majd rohantak tovább Nienor nyomá­ ban. De addigra a leány m á r eltűnt, mint k ö d b e foszlott látomás, és hiába haj­ szolták a tündék m é g n a p o k o n át, m é g csak a nyomát s e m lelték. E k k o r aztán Mablung, bánattól és szégyentől roskadozva, végre hazatért D o ­ riathba. - Válassz új vezért vadászaid élére, u r a m királyom - m o n d t a Thingolnak -, m e r t én i m m á r elvesztettem a becsületem. Melian azonban így szólt: - T é v e d s z , Mablung. Te m i n d e n t megtettél, amit tehettél, és a király szolgái közül egy s e m jutott volna ennyire. A balszerencse akaratából azonban olyan ha­ t a l o m m a l kerültetek szembe, amellyel m e g n e m birkózhattatok, mi több, egész K ö z é p f ö l d é n nincs teremtett lélek, amelyik megbirkózhatna vele. - A z é r t küldtelek, hogy híreket szerezz, s e megbízást teljesítetted - tette hoz­ zá a király. - N e m a te hibád, hogy jelentésed éppen azok n e m hallhatták, aki­ ket a l e g k ö z e l e b b r ő l érintene. Bizony gyászos véget ért Húr in egész nemzetsége, de ez legkevésbé s e m róható fel a te bűnödül. M e r t hiszen n e m csupán N i e n o r veszett el háborodott lélekkel a vadonban, de eltűnt M o r w e n is, és sorsáról sem akkor, s e m azután n e m érkezett hiteles hír s e m Doriathba, s e m Dor-lóminba. Mablung azonban n e m tudott belenyugodni a kudarcba. Kis csapatot gyűjtött maga köré, s útnak indult a vadonba. így bo­ lyongott h á r o m teljes éven át az E r e d Wethrintől egészen a Sirion torkolatáig, hogy fellelje a két eltűnt nőt, vagy legalább hírt szerezzen róluk.

106

Nienor

Brethilben

A m i Nienort illeti, ő, hallván maga m ö g ö t t ü l d ö z ő i hujjogatását, csak futott egyre beljebb az erdőbe, menekülés k ö z b e n letépve m a g á r ó l és szanaszét dobál­ va ruházatát, m í g n e m végül mezítelen maradt. így rohant tovább egész napon át, mint a vad, amelyet addig kergetnek, m í g a szíve majd meghasad, m é g s e m mer megállni, hogy lélegzet után kapjon. Estére azonban hirtelen kiszállt belő­ le a téboly. Néhány pillanatig csak állt mozdulaüan, mint aki maga s e m érti, mi történhetett vele, aztán a kimerültségtől félőrülten úgy zuhant egy sűrű páfrányosba, mint akibe villám sújtott, és azután csak hevert az ősi, dús tavaszi nö­ vényzetben, és s e m m i v e l sem törődve, mély á l o m b a merült. A m i k o r másnap reggel felébredt, úgy örvendett a világosságnak, mint aki vá­ ratlanul tér vissza az életbe. A m i t csak maga körül látott, m i n d e n újszerűnek, különösnek tetszett számára, és s e m m i n e k s e m tudta a nevét, m e r t m ö g ö t t e csak sötét üresség tátongott, amelyen n e m hatolt át s e m m i l y e n k o r á b b i é l m é n y emléke, semmilyen addig hallott szó visszhangja. Csak a rátört félelem bizony­ talan árnyékára emlékezett, ezért továbbra is óvatos maradt, és egyre csak rej­ tekhelyeket keresett magának. Mihelyt valami hang vagy árnyék megrémítette, hol egy fára kúszott fel, hol a b o z ó t sűrűjébe siklott, oly sebesen, m i n t a m ó k u s vagy a róka, és mielőtt újra előmerészkedett volna, hosszan lesett ki rejtekhe­ lyéről a levelek közül. Most már nem rohanvást, hanem sokkal lassabban folytatta útját, m í g végül ki­ ért a Teiglinhez, s csitíthatta szomját. Élelmet azonban nem talált, és n e m is tud­ ta, hol keressen; egyre j o b b a n megéhezett, és a hideg is gyötörte. Mivel úgy rém­ lett neki, hogy a túlparti fák sűrűbbek és sötétebbek (amiben n e m is csalatkozott, hiszen a folyón túl már a brethill e r d ő kezdődött), végre átkelt a folyón, s egy zöl­ dellő d o m b h o z érve leheveredett az oldalába, mert érezte, hogy fogytán az ereje, és a nap elsötétültével mintha ismét magába nyelné a mögötte tátongó sötétség. Valójában azonban fekete vihar kerekedett dél felől, e r ő s villámlással és sza­ kadó esővel, ő pedig csak feküdt ott összekuporodva, a mennydörgéstől retteg­ ve, s a sötét eső csapkodta mezítelen testét. Történetesen éppen e k k o r vonult el arra a brethili e r d ő néhány lakója, vissza­ térőben ork-űző portyájukról, s átlábalva a Teiglin gázlóján, sietve i p a r k o d t a k egy közeli m e n e d é k felé. Az égbolton éppen hatalmas villám hasított át, s a Haudh-en-Ellet, a Tündelány Dombja úgy megvilágosodott, mintha fehér tűzben fürödnek. Türambar pedig, aki a csapat élén haladt, hátrahőkölt, és r e m e g v e ta­ karta el szemét, mert úgy tetszett neki, mintha Finduilas sírján egy meggyilkolt leány szellemalakja heverne. Egyik e m b e r e azonban odafutott a földhányáshoz, majd így kiáltott T ü r a m b a r felé: - Ide, ide, uram! Egy ifjú nő fekszik itt, de m é g van benne élet! Türambar pedig odasietett, s felemelte a leányt, akinek átázott hajából csöpö­ gött a víz, de szemét lehunyta, s bár testén remegés futott át, úgy tetszett, m á r feladta a küzdelmet. Türambar, elámulva meztelenségén, ráborította köpenyét, és karjában vitte a vadászok erdei kunyhójáig. Ott aztán tüzet gyújtottak, taka­ rókba bugyolálták a leányt, ő pedig szemét kinyitva rájuk nézett, s m i d ő n pil­ lantása Turambarra tévedt, arcára hirtelen fény derült. Felé nyújtotta kezét, mert úgy érezte, mintha végre rátalált volna arra, amit a sötétségben keresett, és szíve eltelt hálával. Türambar mosolyogva fogta m e g a kezét, és azt m o n d t a : 107

- N o s hát, hölgyem, n e m árulnád el neved és családod, és n e m m o n d a n á d el, miféle balsors ért? A leány e k k o r megrázta fejét, s válasz helyett sírni kezdett, a többiek pedig n e m háborgatták tovább, amíg csak m o h ó étvággyal el n e m költötte mindazt, amivel megvendégelhették. Utána aztán nagyot sóhajtva ismét Turambar kezébe tette kezét, az p e d i g így szólt: - K ö z t ü n k biztonságban vagy. Ma éjszaka kipihenheted magad, holnap pedig magunkkal viszünk az e r d ő mélyébe, ahol a táborunk van. Mégis arra kérlek, áruld el, ki vagy, és nevezd m e g családod, hátha megtalálhatjuk őket, és hírt vi­ hetünk rólad. N e m akarsz válaszolni? A leány azonban továbbra is n é m a maradt, és ismét sírva fakadt. - Sose búsulj - m o n d t a Turambar. - Talán túl s z o m o r ú a történeted, ezért n e m a k a r o d m é g megosztani velünk. Majd adok én nevet számodra: Nínielnek foglak hívni, a K ö n n y e k Lányának. E név hallatán a leány felnézett, megrázta fejét, de azért elismételte: - Níniel. Ez volt az első szó, amely elhagyta ajkát azóta, hogy rátört a sötétség, s az er­ d ő l a k ó k mindvégig e néven is szólították. Reggel elindultak Níniellel az E p h e l B r a n d i r h o z . Az út m e r e d e k e n emelkedett az A m o n Obel felé, m í g n e m elérte a sebesen h ö m p ö l y g ő Celebrost. A folyó fö­ lött fahíd ívelt át, a híd alatt p e d i g a víz kopott k ő p á r k á n y r ó l alábukva, tajtékot hányó l é p c s ő f o k o k o n át zúdult egy mélységesen m é l y s z i k l a m e d e n c é b e , a leve­ g ő b e n p e d i g esőként fröccsent szét a p e r m e t . Fenn, a vízesés kezdeténél tágas, z ö l d rét terült el, amelyet nyírfák öleltek körül, a h í d o n túl p e d i g p o m p á s kilá­ tás nyílt nyugat felé, a Teiglinnek vagy két m é r f ö l d d e l a r r é b b elterülő szurdo­ kaira. A levegő k e l l e m e s e n hűvös volt; nyaranta itt pihentek a v á n d o r o k , és szomjukat a hideg v í z z e l csillapították. A vízesést D i m r o s t n a k , azaz Esős Lép­ c s ő n e k hívták, de ettől a naptól fogva új nevet kapott: N e n Girith lett, azaz R e s z k e t ő Víz, m e r t bár T u r a m b a r és e m b e r e i s o k s z o r megálltak fölötte, de mi­ helyt Níniel ideért, a teste kihűlt, s m i n d e n tagját r e m e g é s rázta, társai pedig n e m tudták se felmelegíteni, se megnyugtatni. 2 4 E z é r t hát sietve továbbindultak, de m i e l ő t t elértek v o l n a az E p h e l Brandirra, Nínielt m á r láz borzongatta, úgy b o t o r k á l t köztük. Utána sokáig feküdt betegen, és Brandir minden tudását latba vetette, hogy meggyógyítsa, az e r d ő l a k ó k asszonyai pedig éjjel-nappal ő r k ö d t e k fekhelyénél. Níniel azonban csak a k k o r feküdt nyugodtan, s csak a k k o r n e m jajdult fel ál­ mában, ha T u r a m b a r is megjelent az oldalán. A k i k gondját viselték, m é g vala­ m i r e felfigyeltek: lázálmainak zavarodottságában sem hagyta el ajkát soha sem­ milyen s z ó s e m a tündék, sem az e m b e r e k nyelvén. S m i d ő n lassan visszanyer­ te egészségét, m á r járkált, s az ételben is kedvét lelte, a k k o r a brethili asszo­ n y o k n a k kellett megtanítaniuk beszélni, szavanként, mint a kisgyermekeket. Agya azonban gyorsan fogott, s a tanulás nagy ö r ö m é r e is szolgált; úgy viselke­ dett, m i n t aki rég elveszettnek hitt kincseire talál újra rá. S a m i k o r végre már könnyedén m e g tudta értetni magát új barátaival, gyakran kérdezgette őket: - H o g y is hívják ezt vagy azt a dolgot? Elvesztettem a nevét a sötétségben. A m i k o r m á r segítség nélkül tudott járkálni, megkereste Brandir házát, mert alig várta, hogy valamennyi élőlény nevét megismerje, Brandir pedig igencsak tá­ j é k o z o t t volt ezekben a dolgokban, s így sétálgattak gyakorta a kertekben és a li­ getekben. 108

Brandir szívének pedig egyre kedvesebb lett a leány. A m i k o r e r ő r e kapott, ő nyújtotta karját, hogy támogassa a n y o m o r é k o t , és fivérének nevezte. Szíve azonban továbbra is T u r a m b a r é maradt, s csak az ő láttán m o s o l y o d o t t el, csak az ő tréfás szavai indították nevetésre. Egy aranyló őszi estén éppen együtt üldögéltek. A d o m b o l d a l és az E p h e l Brandir házai izzottak a lágy fényben, és m i n d e n r e mélységes csend telepedett. Níniel pedig így szólt T ü r a m b a r h o z : - Most már minden d o l o g nevét megtudakoltam, csak a tiédet n e m . H o g y hív­ nak hát? - Türambarnak - felelte a férfi. A leány e k k o r elhallgatott, mintha valami visszhangra várna, majd így szólt: - E z t a neved csak rád találták ki, vagy jelent is valamit? - Azt jelenti: a Sötét Á r n y é k Ura - hangzott a válasz. - M e r t é n n e k e m is meg­ volt, Níniel, a m a g a m sötétsége, amelyben megannyi dolog, mi s z í v e m n e k ked­ ves volt, veszendőbe ment; de mostanra, úgy hiszem, m á r túljutottam rajta. - Te is futottál előle és menekültél, m í g e kies e r d ő t el n e m érted? - kérdez­ te a lány. - És m o n d d , Türambar, m i k o r sikerült m e g s z a b a d u l n o d ? - Igen, futottam - felelte Türambar -, méghozzá sok-sok éven át. Éppen akkor sikerült megmenekülnöm, amikor neked. Mert amikor te megjelentél, Níniel, m é g sötét volt, de azóta világosság támadt. Úgy érzem, hogy amit oly soká hiába hajszol­ tam, az végre megjelent és rám talált.- S ahogy az alkonyatban háza felé ballagott, azt mondta magában: - Haudh-en-Elleth! Ez a lány a zöld d o m b r ó l jött. Vajon jel­ adás-e ez, és ha igen, miként kell értenem? Lassan elszállt ez az aranyfényű esztendő is, enyhe télbe átolvadva, s újabb napsü­ tötte év következett. Brethilben béke volt, az erdőlakók pedig nyugton maradtak, nem csaptak ki többé otthonaikból, s a környező vidékekről sem hatolt el hozzájuk újabb hír. A z o k az orkok ugyanis, akik ekkoriban dél felé Glaurung sötét birodalmá­ ig dúlták a vidéket, vagy Doriath határai körül teljesítettek kémszolgálatot, a Teiglin gázlóit messze elkerülték, és útjuk jóval a folyón túl vezetett nyugatra. Níniel immár egészséges volt, erőre kapott, és szépsége is kivirult, Türambar pedig nem türtőztet­ te magát tovább: feleségül kérte, a leány legnagyobb örömére. A m i k o r azonban Bran­ dir tudomást szerzett erről, elnehezült mellében a szíve, és így szólt a leányhoz: - Ne hamarkodd el a dolgot, és ne tarts ridegnek, ha azt javaslom: várj m é g a házassággal. - Te soha n e m bánhatsz velem ridegen - felelte a leány.- De mégis, b ö l c s fivé­ rem, mire alapozod tanácsodat? - Bölcs fivérednek nevezel? - kérdezte Brandir. - Inkább n y o m o r é k fivér va­ gyok, rút és n e m méltó senki szeretetére. T a n á c s o m n a k p e d i g nehezen t u d n á m okát adni. Csak annyit tudok, hogy erre a férfira valamilyen árnyék vetül, és szí­ v e m tele van szorongással. - Valóban árnyék vetült rá - m o n d t a Níniel -, s e r r ő l ő maga vallott n e k e m . De akárcsak én, megszabadult m á r tőle. Talán n e m m é l t ó a szeretetre? Akár­ milyen békességben éljen is most, n e m volt-e valaha a legjelesebb vezér, akinek puszta látása is megfutamította az ellenséget? - Kitől hallottad ezt? - kérdezte Brandir. - Dorlastól - válaszolta a leány. - Talán n e m m o n d o t t igazat? - A színtiszta igazat m o n d t a - bólintott Brandir, de a d o l o g csöppet s e m volt tetszésére, mivelhogy Dorlas volt a feje a m a pártnak, amely folytatni akarta az 109

o r k o k k a l való háborúskodást. Mindazonáltal továbbra is kereste az érveket, amelyekkel buzdíthatná Nínielt, és ezért így szólt. - Igen, a színtiszta igazat, de n e m a teljes igazat, m e r t T u r a m b a r Nargothrondban vezérkedett, annak előtte pedig é s z a k r ó l jött, és a s z ó b e s z é d szerint dor-lómini Húrinnak volt a fia, sarja H a d o r harcias nemzetségének. A leány arcán e szavakra árnyék suhant át, Brandir pedig, félreértvén a jelzést, tovább ütötte a vasat. - Vajon n e m g o n d o l o d - e m a g a d is, Níniel, hogy az ilyen férfi előbb-utóbb is­ mét fegyvert fog, és visszamegy a háborúba, ki tudja, milyen messzire e vidék­ től? A k k o r pedig m i k é p p e n viselnéd el sorsodat? Óvatos légy, mert valami azt súgja: ha T u r a m b a r ismét csatába szállna, m á r n e m saját lénye, hanem az ár­ nyék k e r e k e d n é k felül. - Ilyen sorsot b i z o n y rosszul viselnék - m o n d t a a leány -, de hitveseként sem szenvednék j o b b a n , m i n t így, hajadonként. És meglehet, hogy ha asszonya len­ ne, az inkább fékezhetné természetét, és távol tarthatná az árnyékot. Brandir szavai mindazonáltal felzaklatták, és arra kérte Türambart, legyen m é g türelemmel. T ü r a m b a r t elcsüggesztette a válasz, és n e m értette az okát; a m i k o r pedig Níniel elárulta neki, hogy a várakozást Brandir ajánlotta, harag lo­ p ó d z o t t a szívébe. A m i k o r aztán újra rájuk köszöntött a tavasz, így szólt Nínielhez: - M ú l i k az i d ő . E d d i g várakoztunk, de m o s t m á r n e m várok tovább. Tégy, ahogy szíved sugallja, én drága N í n i e l e m , de érts m e g engem is. Válaszút előtt állok. Vagy visszatérek a vadonba, hogy folytassam a háborút, vagy nőül veszlek, és soha többé n e m ragadok fegyvert... hacsak n e m azért, hogy megoltalmazza­ lak, ha otthonunkat valami vész fenyegetné. Níniel e k k o r eltelt boldogsággal, elkötelezte magát, és a nyár derekán egybe is keltek, az e r d ő l a k ó k pedig nagy ünnepséget csaptak, s jegyajándékul szép házat építettek s z á m u k r a az A m o n Obelen. Ott lakoztak együtt nagy boldogságban, csak Brandir lelke háborgott, és egyre nyomasztóbb előérzet gyötörte.

Glau.ru.ng

eljövetele

I d ő k ö z b e n Glaurung hatalma és ártó szándéka r o h a m o s a n növekedett, s m a g a is egyre hatalmasabbra dagadt. S z á m o s o r k o t maga k ö r é gyűjtve sár­ kánykirályként trónolt, és korlátlan ura volt az egész egykori nargothrondi bi­ r o d a l o m n a k . M é g n e m ért véget az év - a h a r m a d i k , amelyet T u r a m b a r az er­ d ő l a k ó k k ö z ö t t töltött -, a m i k o r rátámadt földjükre, amely a d d i g a béke jóté­ teményeit élvezte. Glaurung és gazdája ugyanis nagyon j ó l tudta, hogy Brethilben m é g szabadságban él egy kis csapat ember, s a H á r o m Ház utolsó, m é g m e g m a r a d t sarjaiként d a c o l n a k É s z a k hatalmával. E z t p e d i g n e m tűrhet­ ték tovább, hiszen M o r g o t h n a k az volt a szándéka, hogy egész Beleriandot igá­ ja alá hajtsa, és behatoljon m i n d e n zugába, nehogy egyetlen odúban vagy rej­ tekhelyen is m e g h ú z h a s s a magát bárki, aki n e m az ő rabszolgája. Hogy vajon Glaurung m a g á t ó l szimatolta-e meg, hol rejtőzik T ú r i n , avagy (mint egyesek vé­ l i k ) T ú r i n e néhány éven át v a l ó b a n eltűnt az őt ü l d ö z ő G o n o s z s z e m e elől, ke­ veset n y o m a latban. M e r t az igazság az, hogy B r a n d i r tanácsai előbb-utóbb 110

szükségképp m e d d ő n e k bizonyultak, és T ü r a m b a r csak két lehetőség k ö z ü l választhatott: vagy tétlenül megül a házában, s kivárja, a m í g rátalálnak, s m i n t a patkányt, úgy v e r i k ki rejtekhelyéről, vagy p e d i g h a m a r o s a n h a d b a száll, s e k k é p p maga leplezi le magát. Ám a m i k o r az Ephel Brandirra először jutott el az o r k o k k ö z e l e d t é n e k híre, Türambar, Níniel könyörgésének engedve, m é g n e m vetette magát a harcba. Hit­ vese ugyanis így szólt hozzá: - A z t ígérted, csak a k k o r ragadsz fegyvert, ha otthonunkat veszély fenyeget­ né, ez pedig m é g n e m következett be, sőt azt mondják, az o r k o k kevesen van­ nak; Dorlas szerint p e d i g korábban, a m i k o r te m é g n e m éltél köztük, n e m men­ tek ritkaságszámba az efféle portyák, és az e r d ő l a k ó k m i n d i g elhárították őket. E z e k a mostani o r k o k azonban különösen kegyetlenek, elszántak és ravaszok voltak, és ezúttal n e m pusztán csak az e r d ő szélét súrolták, m á s célok felé tör­ ve, s n e m is csak kis csapatokban portyázgattak; m o s t éppenséggel azt kapták parancsba, hogy lerohanják és birtokba vegyék a brethili erdőt. Ezért az erdő­ lakók húzták a rövidebbet: Dorlas és e m b e r e i nagy veszteségek árán visszavo­ nulásra kényszerültek, az o r k o k pedig átkeltek a Teiglinen, és mélyen behatol­ tak az erdőségbe. Dorlas e k k o r felkereste házában Turambart, és megmutatván neki sebeit, így szólt: - Látod-e, uram, hogy a csalóka béke hónapjai után i m m á r ránk tört a szük­ ség ideje, amint azt megjövendöltem. N e m az volt-e kívánságod, hogy ne idegen­ nek, hanem népünkből valónak tekintsünk? A k k o r hát a mi szorongattatásunk nem a tiéd is egyúttal? Mert ha az o r k o k m é g beljebb hatolnak, egyikünk hajlé­ ka sem maradhat rejtve. Türambar ezért hát felkerekedett, megragadta kardját, Gurthangot, és hadba szállt, az erdőlakók szíve pedig megkönnyebbült e hír hallatán, és köré sereglet­ tek, mígnem sok száz főnyi sereg állt parancsnoksága alatt. Ezután végigcsörtet­ tek az erdőn, és sorra leöldösték az ott settenkedő orkokat, majd tetemüket a Teiglin gázlói mentén s o r a k o z ó fákra aggatták. A m i k o r pedig újabb had közele­ dett feléjük, tőrbe csalták; s az orkokat annyira meglepte az erdőlakók nagy szá­ ma és a Feketekard újbóli felbukkanásán érzett rettegés, hogy szétszóródtak, és közülük igen sokan elestek a harcban. Az erdőlakók ekkor hatalmas máglyákat emeltek, és halmokban égették el Morgoth harcosainak tetemét. Bosszújuk tüzé­ nek fekete füstjétől elsötétült az ég, a szél pedig nyugat felé söpörte a füstöt, s csak kevesen maradtak, akik megvihették Nargothrondba a vereség hírét. Glaurung a hír hallatán igen nagy haragra gerjedt, egy ideig azonban nyugton hevert, és rágódott a hallottakon. így hát a tél békességben telt el, az e m b e r e k pedig azt mondogatták: - Hatalmas az ereje Brethil Fekete Kardjának, hiszen íme, valamennyi ellen­ ségünket legyőzte. Megvigasztalódott Níniel is, és sütkérezett T ü r a m b a r dicsőségében, maga Tü­ rambar azonban csak gondterhelten üldögélt, és azt m o n d t a magában: - A kérdés eldöntetett. Ezután j ö n csak a nagy próbatétel, amely vagy igazol­ ja büszkeségem, vagy mindenestől szétzúzza. T ö b b é azonban n e m m e n e k ü l ö k . Valóban az leszek, aki vagyok: Türambar, és saját akaratomból, saját vitézsé­ g e m m e l g y ő z ö m le végzetem... vagy ha nem, hát e l b u k o m . De akár felülkereke­ dem, akár elbukom, Glaurunggal m i n d e n k é p p e n végezni fogok. Mindazonáltal emésztette a nyugtalanság, és bátor férfiakat küldött ki felde­ rítőnek messzi vidékekre. Mert bár rangját n e m foglalták szavakba, i m m á r tet111

szése szerint osztott parancsot, mintha maga volna Brethil ura; Brandirra pedig n e m hederített senki. Reményteljesen köszöntött rájuk a tavasz; az e m b e r e k daloltak munka köz­ ben. Am ezen a tavaszon Níniel g y e r m e k e t fogant; sápadt lett és fonnyadozott, boldogságára pedig felhő borult. N e m s o k á r a aztán különös hírekkel tértek m e g azok, akik felderítőkként a Teiglinen túl jártak: messze, a N a r g o t h r o n d előtti sík vidék erdeiben valami hatalmas tűz ég, jelentették, és m i n d e n k i azon törte a fe­ jét, vajon m i r e véljék ezt. H a m a r o s a n újabb jelentések érkeztek: a tüzek észak felé terjeszkednek, és maga Glaurung gerjeszti őket, mivelhogy elhagyta Nargothrondot, és m á s tája­ kon jár, titkos céllal. Az együgyűbbek vagy b i z a k o d ó b b a k azt m o n d t á k erre: - L á m , végre megjött az esze: a serege megsemmisült, és ő visszamegy oda, ahonnan jött. T ü r a m b a r azonban n e m reménykedett effélében; tudta, hogy Glaurung őt akarja megkaparintani. Níniel miatt ugyan leplezte gondolatait, de magában éj­ jel-nappal azt fontolgatta, hogy m o s t m i t é v ő legyen. E k ö z b e n pedig a tavasz nyárba fordult. S eljött a nap, m i d ő n két e m b e r nagy rémülten tért m e g az Ephel Brandirra, merthogy útközben magával a Nagy Féreggel találták s z e m b e magukat. - Az az igazság, u r a m - jelentették T ü r a m b a r n a k -, hogy kitérő nélkül, egyre k ö z e l e b b h ú z ó d i k a Teiglinhez. Ott hevert egy nagy tűz kellős közepén, és körü­ lötte füstölögtek a fák. Olyan bűzt áraszt, hogy ember alig viselheti el, és amenynyire láthattuk, a háta mögött, végig a Nargothrondig vezető sokmérföldes úton, ott h ú z ó d i k bűzhödt, félelmetes n y o m a m e g n e m ingó vonalban, amely egyene­ sen felénk vezet. Mit tehetünk, u r a m ? - N e m sokat - felelte T u r a m b a r -, de amit tehetünk, m á r megforgattam ma­ gamban. Híreitek inkább reménységgel, s e m m i n t félelemmel töltenek el, mert ha, mint mondjátok, valóban egyenes vonalban tör felénk, a k k o r van valamilyen tervem v a k m e r ő férfiak számára. T ö b b e t ez a l k a l o m m a l n e m szólt, és társai csak törték a fejüket, de higgadt, magabiztos vélekedése így is lelket öntött beléjük. 2 5 M á r m o s t a Teiglin útja a k ö v e t k e z ő volt: az E r e d Wethrinről ömlött lefelé, épp­ oly sebesen, mint a Narog, de kezdetben alacsony partok között, m í g n e m a Gáz­ lók után, több mellékfolyóval is gyarapodva, mélyebb m e d r e t vájt magának azon felföld alatt, amelyen a brethili e r d ő állt. Innentől magas sziklafalak övezte szur­ d o k o k o n át haladt, s a mélységben ö s s z e t o r l ó d ó víz lármásan, nagy erővel höm­ pölygött tova. N o s , éppen egy hasonló szurdokvölgy állt m o s t Glaurung útjában is, n e m a legmélyebb, de a legkeskenyebb, alig valamivel északra a Celebros és a Teiglin összefolyásától. T u r a m b a r ezért h á r o m bátor férfit jelölt ki, hogy a s z u r d o k p e r e m é r ő l s z e m m e l tartsák a Sárkány mozgását, ő maga pedig fellova­ golt a N e n Girith vízeséshez, ahonnan maga is messzire elláthatott, és a hírho­ z ó k is könnyen megtalálhatták. Mindenekelőtt azonban maga k ö r é gyűjtötte az Ephel Brandir erdőlakóit, s e k k é p p e n szólt hozzájuk: - Brethil népe, halálos veszély k ö z e l e g felénk, amelyet csupán halálmegvető bátorsággal háríthatunk el. Ám ebben a harcban számbeli fölénnyel n e m sokra megyünk; fortéllyal kell élnünk, és bíznunk a jó szerencsében. Ha teljes létszám­ ban vonulnánk fel a Sárkány ellen, mintha csak egy o r k had közelednék, önként 112

indulnánk a halálba, családunkat, asszonyainkat pedig védtelen hagynánk ma­ gukra. Ezért azt m o n d o m , maradjatok itt, és készüljetek menekülésre, m e r t ha Glaurung megjelenik, el kell hagynotok e helyet, és minél m e s s z e b b r e s z ó r ó d ­ tok szét, annál j o b b ; e k k é p p néhányan m e g m e n e k ü l h e t n e k és életben marad­ hatnak. Mert annyi bizonyos, hogy ő, ha szerét ejtheti, é p p e n itt tűnik m a j d fel, megerősített telepünkön, ahol otthonainkat tudja, és amit csak lát, m i n d e n t el­ pusztít majd. Utána azonban hamar eltakarodik, hiszen m i n d e n kincsét Nargothrondban tartja, és a sötét csarnokokban n e m fenyegeti veszély: biztonság­ ban heverhet és gyarapodhat. Az e m b e r e k lesújtva, elkeseredve hallgatták e szavakat, m e r t bíztak T u r a m barban, s több r e m é n n y e l kecsegtető szózatot vártak tőle. Ő a z o n b a n így foly­ tatta: - í m e a legrosszabbat m á r hallottátok. De m i n d e r r e n e m fog sor kerülni, ha javaslatom bölcs, és a jó szerencse sem pártol el tőlem. Én ugyanis n e m h i s z e m el, hogy a Sárkány legyőzhetetlen lenne, noha az évek múlásával ereje és go­ noszsága egyre gyarapodik. T ü d ő k róla egyet-mást. Bármilyen e r ő s legyen is a teste, hatalmát m é g s e m abból, hanem mindenekelőtt a benne l a k o z ó g o n o s z szellemből meríti. Hallgassátok m e g a történetet, amelyet m a g a m a Nirnaeth né­ hány egykori résztvevőjétől hallottam akkor, a m i k o r én is, akárcsak a m o s t je­ lenlevők többsége m é g g y e r m e k e k voltunk. A h a r c m e z ő n a t ö r p ö k m e g tudtak állni a Sárkány ellenében, és a belegosti Azaghál olyan m é l y döfést ejtett rajta, hogy vissza kellett menekülnie Angbandba. Ez a tüske pedig itt élesebb és hoszszabb Azaghál késénél. Azzal Türambar kirántotta hüvelyéből a Gurthangot, és feje fölé e m e l v e a le­ vegőbe döfött vele; a jelenlevők pedig úgy látták, mintha k e z é b ő l láng szökken­ ne fel a magasba. S e k k o r harsány kiáltás fakadt fel m i n d ü k ajkán: - Brethil Fekete T ö v i s e ! - Igen, az - bólintott Türambar -, és a Sárkány n e m hiába retteg tőle. M e r t tudjátok meg: Glaurungnak - és úgy hírlik, egész nemzetségének - végzete, hogy hiába borítja testét a vasnál is k e m é n y e b b szarupáncél, hasa, amelyen csúszik, olyan csak, mint a kígyóé. Én tehát, brethiliek, Glaurung hasát a k a r o m megcé­ lozni, és m e g k e r e s e m a módját, m i k é p p férhetnék hozzá. Ki tart v e l e m ? Csak néhány e m b e r r e van szükségem, de azoknak e r ő s legyen a fegyvere és m é g erősebb a szíve. Dorlas e k k o r kilépett a többiek közül, és így szólt: - Én veled tartok, uram, m e r t inkább n y o m u l o k előre, s e m h o g y helyben to­ porogva várjam be az ellenséget. Mások azonban n e m követték ily gyorsan T ü r a m b a r felhívását, mivel lelküket nyomasztóan ülte m e g a Glaurungtól való rettegés; az útjába került felderítők elbeszélése is szájról szájra járt, egyre b ő v e b b és fenyegetőbb változatban. Dor­ las e k k o r így kiáltott: - Halljátok szavam, brethiliek! Most m i n d láthatjátok, hogy vészterhes ko­ runkban Brandir tanácsainak nem vehetjük hasznát. A bujkálás n e m menti meg életünket. Hát egyiktek sem kész Handir fiának helyébe lépni, hogy meg­ mentse Haleth házát a gyalázattól? E k k é p p e n szégyenült m e g Brandir, aki ugyan ott ült magas székében a gyűlés vezéreként, de senki n e m törődött vele, és szíve megtelt keserűséggel, látva, hogy Türambar n e m utasítja vissza Dorlas megvető szavait. Ám e k k o r Brandir egyik rokona, Hunthor nevezetű emelkedett szólásra, és így fakadt ki: 113

- G o n o s z u l cselekszel, D o r l a s , hogy e k k é p p megszégyeníted a te urad, aki­ nek teste a b a l s z e r e n c s e v é g z é s é b ő l n e m követheti szíve parancsát. J ó l vi­ gyázz, nehogy e l k ö v e t k e z z é k a perc, a m i k o r terád az e l l e n k e z ő végzet sújt le! Ki állíthatná, hogy B r a n d i r tanácsa m i t s e m ért, a m i k o r soha m e g s e m fogad­ ták? É p p e n te, a hűbérese voltál az, aki m i n d i g is s e m m i b e vetted szavát. A z t m o n d o m én n e k e d , hogy Glaurung, akár k o r á b b a n N a r g o t h r o n d b a , azért kö­ z e l e g m o s t a brethili e r d ő felé, m e r t saját tetteink árultak el bennünket úgy, ahogy attól B r a n d i r n e m hiába tartott. De ha m á r k ü s z ö b ü n k ö n a vész, és te, H a n d i r fia is így l á t o d j ó n a k , Haleth háza r é s z é r ő l m a g a m c s a t l a k o z o m a vál­ lalkozáshoz. T u r a m b a r erre azt m o n d t a : - H á r m a n elegen is leszünk; ti ketten kísértek el majd utamon. De hidd meg, uram, én n e m veszlek s e m m i b e téged. Küldetésünk n e m tűr késedelmet, és ép, e r ő s férfiak kellenek hozzá. A z t m o n d o m én: itt a te helyed, néped körében, m e r t b ö l c s vagy, és értesz a gyógyítás művészetéhez; és úgy lehet, hamarosan nagy szükségét látjuk majd m i n d k é t adománynak. Am b á r m i l y becsületes szándék szólt is e szavakból, Brandirt csak m é g kese­ rűbbre hangolták, és így szólt H u n t h o r h o z : - Elmehetsz, de csak óhajom ellenére, m e r t erre az e m b e r r e árnyék vetül, és csak a szerencsétlenségbe vezet majd benneteket. T u r a m b a r azonban sürgette az indulást, és b e m e n t Nínielhez, hogy búcsút ve­ gyen tőle. Az asszony kétségbeesetten z o k o g v a tapadt hozzá. - Ne menj el, Turambar, esengve kérlek! - kiáltotta. - Ne hívd ki magad ellen az árnyékot, m e l y elől egyszer sikerült elmenekülnöd! Inkább fuss tovább, me­ nekülj, és vigyél m a g a d d a l e n g e m is, minél m e s s z e b b r e ! - Níniel, legdrágább k i n c s e m - felelte T u r a m b a r -, n e m menekülhetünk to­ vább, s e m te, s e m én. Be vagyunk zárva erre a földre. Ha elmennék is, sorsára hagyva a népet, amely barátian befogadott, hová vihetnélek? Csak egyre beljebb a kietlen vadonba, ahol halál várna rád is, a g y e r m e k ü n k r e is. Száz mérföld vá­ laszt el bennünket m i n d e n olyan földtől, amelyhez az Á r n y é k m é g n e m férhet hozzá. De vigasztalódj, Níniel, m e r t azt m o n d o m én neked: s e m ez a Sárkány, s e m bármilyen, északról j ö t t ellenség n e m lehet egyikünknek sem ártalmára. Níniel könnyei e k k o r elapadtak, és hallgatott immár, de a m i k o r elváltak, csókja hideg volt. T u r a m b a r p e d i g Dorlasszal és Hunthorral nagy sietve vágtatott fel a Nen Girithhez, és napnyugtával, m i d ő n az árnyékok hosszúra nyúltak, oda is értek. M á r várt rájuk a két utolsó felderítő. - N e m jöttél korán, urunk - m o n d t á k -, m e r t a Sárkány folytatta vonulását, és a m i k o r mi útnak indultunk, m á r a Teiglinhez érve a túlsó partot méregette. És mivel m i n d i g éjszaka m o z o g , holnap, m é g pirkadat előtt felkészülhetünk va­ lamilyen támadásra. T u r a m b a r túl tekintett a C e l e b r o s vízesésén, s látta, ahogy lebukik a nap, s a folyó mentén fekete füsttornyok s z ö k n e k a magasba. - Nincs vesztegetni való i d ő - jelentette ki -, ám a hírek mégis örvendetesek s z á m o m r a . Én attól tartottam, hogy kerülőutat választ, és ha északon kel át, s úgy jut el a Gázlókig, majd onnan a régi, sík vidéki útig, a k k o r valóban felhagy­ hatnánk m i n d e n reménnyel. A z o n b a n úgy tetszik: őrjöngő gőgjében és haragjá­ ban nyílegyenesen közeleg. Am m é g be s e m fejezte szavait, a m i k o r magában már így töprengett: 114

- Avagy lehetséges-e, hogy m é g az ilyen g o n o s z és könyörtelen t e r e m t m é n y is tartana a G á z l ó k vidékétől éppúgy, mint az o r k o k ? A Haudh-en-Elleth volna az ok? Hát Finduilas m é g m i n d i g ott állna k ö z t e m és v é g z e t e m k ö z ö t t ? Ezután társaihoz fordulva így szólt: - E l m o n d o m , miféle feladat vár ránk. Egy ideig v á r a k o z n u n k kell még, m e r t ebben a dologban a k a p k o d á s éppoly veszélyes lehet, m i n t a késlekedés. Ha majd besötétedik, lopva, észrevétlen le kell kúsznunk a Teiglinhez. De résen le­ gyetek, m e r t Glaurung hallása éppoly éles, mint a látása... és m i n d k e t t ő halálos veszélyt hozhat ránk. Ha sikerül titkon a folyóig l o p a k o d n u n k , a k k o r le kell másznunk a szurdokba, hogy aztán a vízen átkelve egyenesen az útjába kerül­ jünk. - De hát hogy is haladhat előre az ilyen hatalmas Sárkány, b á r m i l y hajlékony legyen is? - kérdezte D o r l a s . - Hogyan kúszhatna szirtre föl, szirtről le, a m i k o r mellső részével az egyik szirtre felkapaszkodva a hátsó vége m é g le s e m ért a másikról? De m é g ha ez valóban kitelik tőle... m i t érünk vele, ha ott leszünk lenn, a háborgó árban? - Meglehet, hogy ez kitelik tőle - válaszolta T ü r a m b a r -, és ha így volna, bi­ zony bajba kerülnénk. Én azonban, m i n d a b b ó l , amit m á r tudunk felőle, és mostani helyzetéből is ítélve, másban b i z a k o d o m : n e m ez az ő célja. Elérte a Cabed-en-Arast, amelyen át egykor egy őz - magatok meséltétek - egyetlen szökel­ léssel megmenekült Haleth vadászai elől. Oly nagynak hiszi i m m á r magát, hogy úgy vélem: ő is így próbál majd áüódulni. Ez a mi egyetlen reménységünk, te­ hát ebbe kell helyeznünk bizalmunkat. Dorlas elcsüggedt e szavak hallatán, m e r t ő m i n d e n k i n é l j o b b a n ismerte Brethil tájait, és nagyon is tudta, milyen z o r d v i d é k a Cabed-en-Aras. K e l e ü oldalán mintegy negyven láb magas kopár, m e r e d e k sziklafal emelkedett, amelynek csak a legtetején hajtott ki néhány fa; a m á s i k oldal ugyan n e m volt ily m a g a s és meredek, s fák m e g b o k r o k lecsüngő ágai takarták, de a két fal k ö z ö t t szik­ lás m e d e r b e n örvénylett a vadul zúgó víz, és ha egy v a k m e r ő , b i z t o s léptű em­ ber napközben át is lábalhat rajta, éjszaka b i z o n y nyaktörő vállalkozás volna ez. Mégis, ha T ü r a m b a r így határozott, hiábavaló lenne vitába szállni vele. Sötétedéskor útnak indultak hát, de n e m haladtak egyenes irányban a Sár­ kány felé, hanem a G á z l ó k h o z vezető ösvényre tértek, majd mielőtt m é g a folyót elérték volna, egy keskeny csapáson délnek fordultak, s bevették magukat a Teiglin fölött burjánzó e r d ő k homályába. 2 6 így k ö z e l e d t e k lépésről lépésre a Ca­ bed-en-Aras felé, sűrűn meg-megállva, hogy hallgatózzanak. E k k o r hirtelen e r ő s égésszag és fojtogató bűz hatolt el hozzájuk, ám k ö z b e n halálos csend volt, m é g a levegő sem rezdült. Mögöttük, a keleti égbolton hunyorogva kigyúltak az első csillagok, nyugaton pedig a nappal utolsó fénypászmái k ö z é halovány, m e r e d e k füstoszlopok szöktek. A m i Nínielt illeti, T ü r a m b a r távoztával csak állt n é m á n és k ő v é d e r m e d v e . Brandir pedig felkereste, s így szólt hozzá: - Níniel, ne tarts a legrosszabbtól, amíg nincs rá o k o d . De vajon n e m azt ja­ vasoltam-e neked, hogy várj m é g ezzel a házassággal? - Valóban így volt - felelt ő. - De mi h a s z n o m volna m o s t belőle? Szeretni és szenvedni leányfejjel is lehet. - Ennyit m a g a m is tudok - m o n d t a rá Brandir -, ám a házasság mégiscsak erős kapocs. 115

- H a r m a d i k hónapja vagyok viselős a gyermekével - m o n d t a Níniel -, még­ s e m é r z e m úgy, hogy ettől n y o m a s z t ó b b a n nehezednék r á m a rettegés. N e m ér­ tem hát, mit jelentsenek szavaid. - M a g a m s e m t u d o m - ismerte be Brandir -, mégis emészt a félelem. - S z é p kis vigasztaló vagy! - fakadt ki Níniel. - De hallgass rám, Brandir, ked­ ves jó b a r á t o m : m i n d e g y az, hogy asszony vagyok-e vagy leány, anya vagy haja­ d o n , ezt az elviselhetetlen rettegést s e m m i sem csillapítja. A Végzet Ura messzi­ re ment, hogy kihívja maga ellen végzetét. Hogyan éljek én itt tovább, várva a las­ san szivárgó jó vagy gyászos h í r e k r e ? Úgy lehet, épp ezen az éjszakán száll majd s z e m b e a Sárkánnyal, én p e d i g n e m tudom, ülve, állva vagy mi más m ó d o n vir­ r a s s z a m át e szörnyűséges órákat... - Ezt m e g n e m m o n d h a t o m - felelte Brandir -, de valahogy át kell vészelned őket, neked éppúgy, m i n t kísérői asszonyainak. - Ők tegyék csak, amit szívük sugall! - kiáltotta Níniel. - Én csak azt tudom, hogy nincs tovább m a r a d á s o m . N e m választhatnak el mérföldek a veszélytől, amely az én uramat fenyegeti. Ha a hírek lassan járnak, majd elébük megyek! B r a n d i r a g g o d a l m a e szavak hallatán iszonyattá sötétült, és hangosan kiál­ totta: - N e m , azt soha... ha m ó d o m b a n áll megakadályozni! Hiszen így halomba döntesz m i n d e n j ó z a n tervet! É p p e n a köztetek lévő távolság teszi lehetővé, hogy elmenekülj, ha a d o l g o k rosszra fordulnak. - Ha a d o l g o k r o s s z r a fordulnak, én n e m kívánok menekülni - jelentette ki Níniel. - M i n d e n bölcsességed hiábavaló immár, és n e m állhatsz az utamba. A z z a l odaállt az E p h e l nyílt térségén m é g ott i d ő z ő e m b e r e k elé, és így kiáltott: - Brethil népe, én n e m v á r o k itt tovább. Ha az én u r a m elbukik, m i n d e n re­ m é n y s é g csak önáltatás. Földjeiteket, e r d ő i t e k e t felperzselik, házaitok m i n d hamuvá válnak, és senki, de senki m e g n e m menekülhet. így hát mi értelme itt múlatni az időt? M a g a m m e g y e k a hírek elébe, és b á r m i t h o z s z á m o m r a a vég­ zet, s z e m b e n é z e k vele. S akik h o z z á m hasonlóan g o n d o l k o d n a k m i n d e r r ő l , tartsanak v e l e m ! S z á m o s a n jelentkeztek, hogy elkísérjék: Dorlas és Hunthor hitvesei azért, m e r t az, akit szerettek, elment Türambarral, m á s o k azért, m e r t megszánták Nínielt, és gyámolítani akarták, sokakat p e d i g éppen a Sárkány nagy híre vonzott, m e r t v a k m e r ő s é g ü k b e n vagy dőreségükben, és m e r t m é g keveset tudtak a G o ­ noszról, azt gondolták, hogy különös és dicső tetteknek lehetnek majd tanúi. Az ő képzeletükben oly nagyra nőtt a Feketekard alakja, hogy bizonyosra vették: őt m é g Glaurung s e m győzheti le. így hát nagy sietve felkerekedtek; szép számú csapat, amely önként rohant a s z á m á r a fel sem fogható v e s z e d e l e m felé. Útköz­ ben j ó f o r m á n m e g s e m pihentek, így jutottak el éppen napnyugtakor a Nen Girithhez, alig valamivel azután, hogy T ü r a m b a r eltávozott onnan. A hűvös éjsza­ ka azonban higgadt tanácsadó, és sokan m á r maguk s e m értették, hogyan dönt­ hettek ily könnyelműen; a m i k o r p e d i g az ott m a r a d t felderítők nekik is elmond­ ták, milyen k ö z e l ért m á r Glaurung, és m i c s o d a kétségbeesett vállalkozásra ké­ szül Türambar, bátorságuk lehűlt, és n e m merték folytatni az utat. Egyesek szo­ rongva pillantgattak a Cabed-en-Aras irányába, de senkit s e m láthattak, s fülük­ be s e m hatolt más, mint a vízesés fagyos robaja. Níniel pedig félrehúzódva ült, és m i n d e n tagját e r ő s r e m e g é s rázta.

116

Azután, hogy Níniel és k ö v e t ő i eltávoztak, B r a n d i r így szólt az ott m a r a d o t ­ takhoz: - í m e lássátok, mennyire s e m m i b e veszik s z e m é l y e m és tanácsomat! Legyen hát Türambar neve szerint is az uratok, ha egyszer tekintélyem m á r elragadta. Ezennel m e g t a g a d o m m i n d címemet, m i n d a népemet, és soha többé senki ne keressen nálam tanácsot vagy gyógyulást! - E szavakkal kettétörte pálcáját, ma­ gában pedig azt gondolta: - I m m á r s e m m i s e m m a r a d t m e g s z á m o m r a , egyedül csak Níniel iránti s z e r e l m e m ; ezért bárhová menjen is, s tegye bár bölcsen vagy balgán, az én helyem is ott van. E sötét órán s e m m i t s e m láthatunk előre, de könnyen fordulhat úgy, hogy ha ott vagyok a közelében, elháríthatok a feje fölül valamifajta vészt. Ezért hát kurta kardot -, megragadta mankóját, az Ephel kapuján, hogy a csarai felé vezető hosszú

övezve derekára - amit egész életében csak ritkán tett s amilyen gyorsan csak n y o m o r é k lába vitte, kilépett többiek n y o m á b a n végigbicegjen a Brethil nyugati m o ­ úton.

Glaurung

kimúlása

A m i k o r i m m á r összezárult a vidék fölött az éj sötétje, T ü r a m b a r és társai vég­ re elérték a Cabed-en-Arast, és ö r ö m m e l hallgatták a víz m e n n y d ö r g ő robaját, mert bár jelezte a mélyben rájuk v á r ó veszélyt, legalább m i n d e n egyéb zajt elfe­ dett. Dorlas arrébb terelte őket dél felé, és onnan egy hasadékon lemásztak a szirt lábához; ott azonban az ő szíve is megremegett a m e d e r b e n heverő sziklák és nagy k ő d a r a b o k m e g a körülöttük vadul, sziszegve kavargó víz láttán. - Ez az út a biztos halálba vezet - jelentette ki. - M á r p e d i g akár a halálba vezet, akár az életbe, ez az egyetlen utunk - vála­ szolt Türambar -, és ha tétovázunk, attól s e m látszik majd reményteljesebbnek. Ezért azt m o n d o m : kövessetek! Ő indult neki elsőnek, s akár ügyessége és v a k m e r ő s é g e tette, akár a s o r s akarta így, át is jutott, hogy aztán megforduljon, és a vaksötétben kémlelje: ki j ö n utána. - Dorlas? - szólította m e g a mellette felmagasió sötét alakot. - N e m , én vagyok az - m o n d t a Hunthor. - D o r l a s n e m boldogult az átkelés­ sel. Van az úgy, hogy a férfiember szereti a háborút, egynémely d o l g o k t ó l mégis visszaretten. Alighanem ott k u p o r o g fogvacogva a parton; csak szégyellje is ma­ gát r o k o n o m elleni nyers kirohanásáért. Türambar és Hunthor e k k o r r ö v i d időre megpihent, de n e m s o k á r a dideregni kezdtek az éjszakában, annál is inkább, mivel mindketten c s u r o m v i z e s e k vol­ tak, így hát kerestek valamilyen utat a folyó mentén észak felé, ahol Glaurung tanyázott. A s z u r d o k összeszorult, és m é g sötétebb lett, s ahogy tapogatózva igyekeztek tovább, egyszer csak valami villódzást pillantottak m e g a fejük fölött, mintha parázsló tűz visszfénye volna, és meghallották, hogyan hortyog a Nagy Féreg éber álmában. Most már olyan utat kerestek, amely fölfelé, a sziklapár­ kány fölé vezet, m e r t m i n d e n reményüket abba vetették, hogy váratlanul üsse­ nek rajta ellenfelükön. Ám az egyre fullasztóbb kigőzölgéstől úgy forgott velük a világ, hogy mászás közben megcsúsztak, s a fák törzsébe k a p a s z k o d v a öklen117

dezni kezdtek. Nagy nyomorúságukban m é g félni is elfelejtettek, legföljebb attól tartottak, hogy visszazuhannak a Teiglin kitátott, vicsorgó szájába. T u r a m b a r e k k o r így szólt H u n t h o r h o z : - Csak fölöslegesen pazaroljuk fogyatkozó erőnket. A m í g m e g nem tudjuk, m e r r e vonul majd a Sárkány, s e m m i haszna tovább mászni. - Csakhogy m i r e ezt megtudjuk, m á r n e m lesz időnk kijutni a szakadékból vetette ellen Hunthor. - Való igaz - m o n d t a Turambar. - De a m i k o r m i n d e n a véletlenen múlik, ak­ k o r a véletlenbe kell helyeznünk bizodalmunkat. így hát megálltak ott, ahol voltak, s úgy várakoztak, k ö z b e n pedig nézték a s z u r d o k m é l y é b ő l a fehér csillagot, amely messze a magasban siklott keresztül az ég halovány sávján. T ü r a m b a r t lassan meglepte az á l o m ; álmában fekete ára­ dat nyaldosta és ráncigálta lábát, s m i n d e n akaratereje kimerült a kétségbeesett kapaszkodásban. Hirtelen e r ő s zaj támadt, amelytől visszhangzón m e g r e m e g t e k a s z u r d o k falai. T u r a m b a r feltápászkodott, s így szólt Hunthorhoz: - M e g m o z d u l t . Ütött az óra. Nagyot sújts, m e r t h á r o m helyett i m m á r kettőnk­ nek kell sújtanunk! így lendült támadásba Glaurung Brethil ellen, és nagyjából úgy esett minden, ahogy T u r a m b a r remélte. A Sárkány lassan, de súlyosan a szirt p e r e m é i g kecmergett, majd anélkül, hogy oldalra nézett volna, felkészült, hogy hatalmas mell­ ső lábaival átugorja a szakadékot, maga után húzva teste többi részét. Mozgása n y o m á n rettegés fakadt, mivelhogy n e m közvetlenül a lesben állók fölött, hanem valamivel o d é b b , északabbra bukkant fel, s ők láthatták, amint fejének hatal­ m a s árnyéka a csillagokra vetül; a szája tátva volt, s látszott benne a hét tüzes nyelv. A z t á n a k k o r a lángot lövellt ki magából, hogy az egész s z u r d o k o t v ö r ö s fény öntötte el; fekete á r n y é k o k száguldoztak a sziklák között, az előtte álló fák elhamvadtak, és füstoszlopként szálltak a magasba, a folyóba nagy kődarabok zuhantak alá. A k ö v e t k e z ő pillanatban a Sárkány előrevetette magát, hatalmas k a r m a i t a túloldali sziklába vájta, s nekilátott, hogy egész testét átemelje a sza­ kadékon. T ü r a m b a r t és Hunthort, éppen mivel n e m álltak közvetlenül Glaurung útjá­ ban, elkerülte ugyan a p e r z s e l ő láng, m o s t azonban eljött a pillanat, a m i k o r min­ den bátorságukra és fürgeségükre szükség volt, hiszen m á r i s rajta kellett ütni­ ük, m é g mielőtt mindenestől átérne, különben o d a m i n d e n reményük. Turam­ bar a veszélynek fittyet hányva kúszott végig a sziklafal alján, hogy a Sárkánnyal egy vonalba érjen, de annak k ö z e l é b e n a forróság és a bűz olyan iszonyatos volt, hogy megingott, és le is zuhan, ha az állhatatosan mögötte kúszó Hunthor m e g n e m ragadja karját, és n e m fogja, a m í g ismét magához tért. - E r ő s lélek vagy - m o n d t a T u r a m b a r -, és szerencsés volt a perc, melyben téged választottalak társamul. De m é g be s e m fejezte a mondatot, a m i k o r egy, a magasból lezúduló kődarab a fején találta Hunthort, aki a vízbe zuhant; így lelte halálát Haleth házának egyik é r d e m b e n n e m s z ű k ö l k ö d ő fia. Ennek láttán felnyögött Turambar: - Ó jaj, így j á r m i n d e n k i , aki az én á r n y é k o m b a n l é p k e d ! Miért is kerestem segítőtársakat? í m e m a g a d r a maradtál, Végzet Ura, amint azt eleve is tudhattad volna. G y ő z z hát m o s t egymagádban! Összegyűjtötte m i n d e n akaraterejét s m i n d a m a gyűlöletet, amely a Sárkány és gazdája iránt lelkében élt, s úgy érezte, teste-lelke hirtelen eddig ismeretlen erő118

vei telik meg. K ő r ő l kőre, gyökérből gyökérbe k a p a s z k o d v a mászta m e g a szik­ lafalat, m í g n e m végül megragadott egy karcsú fát, amely m á r alig valamivel a szakadék p e r e m e alatt hajtott ki, s bár l o m b k o r o n á j a leégett, gyökerei m é g ki­ tartottak. Ahogy egy villás ágba k a p a s z k o d v a kiegyenesedett, é p p e n a k k o r ért fölé a Sárkány testének k ö z é p s ő része, amelyet - m é g mielőtt Glaurung vissza­ szippanthatta volna - úgy lehúzott saját súlya, hogy c s a k n e m súrolta T ü r a m b a r fejét. Sápatag és ráncos volt a szörny hasa alja; sikamlós, szürke iszap borítot­ ta, amelybe mindenféle lehulló m o c s o k akaszkodott, és a halál b ű z e áradt be­ lőle. Türambar e k k o r kirántotta Beleg Fekete Kardját, és m i n d e n erejét megfe­ szítve döfött felfelé, m i n d e n gyűlöletét beleadva a lendületbe, a halált h o z ó pen­ ge pedig m o h ó n , teljes hosszában, a markolatig fúródott a hasba. Glaurung halálos kínjában akkorát üvöltött, hogy m i n d a k ö r n y e z ő e r d ő k be­ leremegtek, a N e n Girithen virrasztók p e d i g ö s s z e r á z k ó d t a k félelmükben. Tü­ rambar megtántorodott, mintha erős ütés érte volna, lejjebb csúszott, a k a r d pedig valósággal kiszakadt szorításából, és ott ragadt a Sárkány hasában. Glau­ rung pedig g ö r c s ö s rángások közepette összetekeredett, átlódította hatalmas testét a szakadékon, és a túloldalon vívta haláltusáját gyűrűkbe csavarodva, vonagolva, b ö m b ö l v e és csapkodva maga körül. E k ö z b e n tágas teret csupaszí­ tott le maga körül, és ott hevert végül mozdulatíanul, s maradványait füst leng­ te be. Türambar ezalatt kábultan és félig önkívületben k a p a s z k o d o t t a fa gyökérze­ tébe, míg végül erőt vett magán és m e g m o z d u l t : félig csúszva, félig mászva leért a folyóhoz, és ismét vállalta az átkelés veszélyét. Ezúttal négykézláb m á s z o t t át a medren, elvakítva a szétfröccsenő permettői, m í g n e m végül elérte a túlsó par­ tot, s a fáradtságtól elcsigázva kapaszkodott fel a hasadékon, amelyen n e m r é g leereszkedtek. így jutott el végre a Sárkány haldoklásának helyszínére. Szána­ kozás nélkül, örömteli szívvel nézte megsemmisített ellenségét. Ott hevert Glaurung, száját nagyra tátva, de m i n d e n tüze elfogyott immár, és szeme csukva volt. Teljes hosszában, oldalára h e m p e r e d v e nyúlt el, s hasából kiállt a Gurthang markolata. Még lélegzett, de T ü r a m b a r g y ő z e l m i m á m o r á b a n elhatározta, hogy visszaszerzi kardját, amelyet e d d i g is s o k r a becsült, m o s t azonban N a r g o t h r o n d m i n d e n kincsénél többre tartotta. N e m hiába hangzott el, még a m i k o r kovácsolták, a jóslat: legyen bár kicsiny az ellenfél avagy óriás, e vas harapását egy s e m éli túl. Türambar hát odalépett ellenségéhez, fél lábát a hasára tette, s megragadva a Gurthang markolatát, m i n d e n erejével húzni kezdte. K ö z b e n pedig, csúfondáro­ san kiforgatva Glaurung Nargothrondban m o n d o t t szavait, így kiáltott: - Ü d v néked, M o r g o t h Férge! Ö r v e n d e k az újbóli találkozásnak! Halj m e g most, és nyeljen el a sötétség! így állt bosszút Húrin fia T ú r i n ! E k k o r kirántotta Glaurungból a kardot, amelynek n y o m á n fekete vérsugár lö­ vellt a kezére, s mérge oly p e r z s e l ő volt, hogy T ü r a m b a r felüvöltött fájdalmában. A kiáltás hallatán Glaurung megrezzent, kinyitotta g o n o s z pillantású szemét, amelyből olyan fenyegető gyűlölet sütött, hogy T ü r a m b a r úgy érezte, mintha nyílvessző találta volna el. Emiatt is, m e g a kezébe nyilalló fájdalomtól is elvesz­ tette eszméletét, és a Sárkány mellé zuhant; ott hevert mozdulatlan halottként, kardjával az oldalán. Glaurung üvöltését meghallották a N e n Girithen v á r a k o z ó k is, és elteltek ré­ mülettel, a m i k o r pedig a távolban megpillantották a tüzet, amelyet a h a l d o k l ó 119

Sárkány gerjesztett, és látták dúlása nyomait, azt hitték: Glaurung most tiporja el támadóit. I m m á r valóban azt kívánták, bárcsak nagyobb volna köztük a távolság, de hi­ ába, m é g s e m m e r t é k elhagyni magaslati állásukat, m e r t j ó l emlékeztek Türambar szavaira: ha Glaurung győz, úgy első útja az Ephel Brandirra vezet majd. E z é r t aztán reszketve lestek, mozdul-e s m e r r e , ám annyi bátorság egyikükbe s e m szorult, hogy leereszkedvén a helyszínen tájékozódjanak a harc kimenete­ léről. Níniel p e d i g továbbra is csak ült mozdulatlanul, bár egész testét most is rázta a csillapíthatatlan remegés, m e r t a m i k o r meghallotta Glaurung hangját, a szíve elhalt keblében, és érezte, hogy lassan ismét ráborul a sötétség. így talált rá Brandir, aki végre elérte a C e l e b r o s o n átívelő hidat. Lassan haladt, m é g i s kimerítette a hosszú, legalább ötmérföldnyi út, amelyen mankójára tá­ m a s z k o d v a , magányosan sántikált végig. Csak a Nínielért érzett aggodalom tar­ totta benne a lelket, és amit m o s t hallania kellett, m i n d e n baljós előérzetét iga­ zolta. - A Sárkány átkelt a folyón - jelentették az e m b e r e k -, és a Feketekard min­ den bizonnyal odaveszett, kísérőivel együtt. Brandir e k k o r o d a m e n t Nínielhez; sejtette, m i c s o d a kétségbeesés marcangol­ ja, és szánta is szíve mélyéből, m é g i s azt gondolta magában: - Feketekard halott, de Níniel él! E k k o r az ő tagjait is megborzongatta a N e n Girith hidege. Megremegett, és sa­ ját köpenyét terítette Nínielre, ám szavakat n e m talált, és Níniel is néma maradt. Telt-múlt az i d ő , és Brandir továbbra is csak állt mozdulatlanul a leány mel­ lett, fülét hegyezve és egyre kémlelve a sötétséget, de s e m m i t sem látott, és zaj s e m hallatszott a vízesés moraján kívül. - Glaurung tehát m á r elindult - gondolta -, s talán el is ért m á r Brethilbe. Ám n é p é n e k sorsa hidegen hagyta, hiszen tanácsaira n e m hederítettek, s őt ma­ gát s e m m i b e vették. - H a d d jusson csak fel a Sárkány az A m o n Obelre, akkor legalább lesz i d ő m elmenekülni s m a g a m m a l vinni Nínielt is. H o g y hová, azt nemigen tudta, hiszen amióta a világra jött, n e m lépte túl Brethir határait. Végre aztán lehajolt, megérintette Níniel karját, s így szólt: - Múlik az idő, N í n i e l ! Jöjj hát... el kell mennünk innen. Ha engeded, én majd vezetlek. E k k o r a lány hirtelen felállt, megfogta Brandir kezét, s így keltek át a hídon, majd elindultak lefelé a Teiglin gázlóihoz vezető úton. De akik látták is e két, sö­ tétben m o z g ó árnyékot, n e m tudták, kik lehetnek, s n e m törődtek velük. S ami­ k o r m á r m é l y e n benn jártak a hallgatag fák között, az A m o n Obelen túl feljött a h o l d , szürkés fényben fürösztve az erdei tisztásokat. Níniel e k k o r felállt, s azt k é r d e z t e Brandirtól: -

E z az az út?

Brandir kérdésre kérdéssel válaszolt: - Miféle útról beszélsz? Brethilben már kihunyt s z á m u n k r a a remény. Egyet­ len utunk van: az, amelyen elmenekülhetünk a Sárkány elől, a m e d d i g m é g nem késő. Níniel á m u l ó s z e m m e l nézett rá, és így szólt: - Hát n e m azt ígérted-e, hogy elviszel ő h o z z á ? Vagy csak ámítottál? A Feke­ t e k a r d az én u r a m és s z e r e l m e s e m volt, és én csak azért k e l t e m útra, hogy h o z z á találjak. Ugyan mi m á s t hittél? M o s t tégy, ahogy tetszik; n e k e m sietős a dolgom.

120

Brandirt egy pillanatra a földhöz szögezte az ámulat, Níniel p e d i g m á r el is szökellt mellőle, ő m e g csak kiáltozott utána: - Níniel, várj! Ne menj egyedül! N e m tudhatod, miféle látvány fogad. Veled tartok! Níniel azonban ügyet sem vetett rá, s m o s t m á r úgy sietett tovább, mintha ki­ hűlt vére lángot vetett volna ereiben, s az hajtaná. Hiába i p a r k o d o t t tőle telhe­ tően Brandir: hamarosan elvesztette s z e m elől. E k k o r elátkozta sorsát és gyen­ geségét, ám vissza m é g s e m fordult. A hold magasan járt a fejük fölött, fehér karéja c s a k n e m kitelt. Níniel a fel­ földről már leért a folyó közelébe; a vidék i s m e r ő s n e k tetszett, és szívét félelem szorongatta, m e r t hiszen a Teiglin gázlóinál járt, s előtte ott állt a Haudh-en-Elleth; sápadt holdfény öntötte el, ferde, fekete árnyék metszette át, s mintha on­ totta volna magából a rettenetet. Níniel e k k o r sikoltva sarkon fordult, s déli irányban menekült tovább a folyó­ parton. Futtában úgy dobta le magáról a köpenyt, mintha a rá tapadó sötétség­ től akarna szabadulni. A köpeny alatt csupa fehérbe volt öltözve, s ahogy repült a fák között, alakja ragyogott a holdfényben. így látta m e g Brandir, m é g fentről, a d o m b o l d a l r ó l , s megfordult, hogy ha szerét ejtheti, az útjába kerüljön. Szeren­ csésen rálelt a keskeny ösvényre, amelyen k o r á b b a n T ü r a m b a r haladt, s m e r t az ösvény elkanyarodott a kitaposott úttól, s m e r e d e k e n vezetett le d é l n e k a fo­ lyóhoz, Brandirnak sikerült végre ismét Níniel k ö z e l é b e kerülnie. De hasztalan szólongatta, Níniel vagy n e m hallotta, vagy n e m törődött vele, és n e m s o k á r a is­ m é t j ó c s k á n megelőzte. így jutottak m i n d k ö z e l e b b a Cabed-en-Aras melletti er­ dőhöz, s ahhoz a helyhez, ahol Glaurung haláltusáját vívta. A déli égbolton függeszkedő holdat n e m fátyolozta felhő, hideg, tiszta fénnyel sütött. Níniel odaért Glaurung pusztító dúlásának színhelyéhez, s meglátta az ott heverő hatalmas testet; a has szürkén csillant m e g a holdvilágnál. Ám Glau­ rung mellett hevert egy e m b e r is, Níniel pedig, m i n d e n félelméről megfeledkez­ ve, átszáguldott a füstölgő r o m h a l m a z o n , s így ért el T ü r a m b a r hoz. T ü r a m b a r az oldalán feküdt, a kardja ott volt mellette, de arca a h o l d fehér fényénél olyan sápadt volt, mint a halottaké. Níniel e k k o r z o k o g v a r o s k a d t mellé, csókolgatni kezdte, s úgy érezte, mintha hallaná gyenge lélegzetét, de azt gondolta, csak a hiú remény játszik vele, m e r t a férfi teste hideg volt, csak feküdt mozdulatlan, és hiába szólongatta Níniel, n e m válaszolt. A h o g y az asszony becézve cirógatta, észrevette, hogy a keze megfeketedett, mintha tűzben p ö r k ö l ő d ö t t volna. Könynyeivel mosta meg, és lehasítva ruhájából egy csíkot, be is kötözte. A férfi azon­ ban erre az érintésre sem mozdult, Níniel pedig ismét csókolni kezdte, és fenn­ hangon kiáltotta: - Türambar, Türambar, térj vissza h o z z á m ! Halld m e g szavam! É b r e d j ! Én vagyok az, Níniel! A Sárkánynak vége, halott, és csak én vagyok itt melletted egyedül. Türambar azonban m o s t sem válaszolt. Brandir, aki ugyancsak elérte a r o m h a l m a z szélét, meghallotta a sikoltozást, de ahogy közelebb indult volna, hirtelen visszahőkölt, m e r t Níniel kiáltozását hallva Glaurung m é g egy utolsót mozdult, s egész testén vonaglás futott végig; aztán résnyire nyitva baljós szemét, amelyben visszatükröződött a holdfény, megszólalt: - Légy üdvözölve, Húr in leánya N i e n o r ! Hát m é g a vég b e k ö v e t k e z t e előtt vi­ szontlátjuk egymást! Ö r v e n d e z z hát j ó v o l t o m b ó l , hiszen lám, végre megtaláltad 121

a bátyádat. M o s t m á r ráismerhetsz végre: ő az, Húrin fia Túrin, az orvul, sötét­ ben gyilkoló, aki elárulja ellenségeit, megcsalja barátait, és átkot hoz egész nem­ zetségére. De m i n d közül a leggonoszabb tettét ott érezheted önnön testedben! N i e n o r úgy ült a földön, mint akit letaglóztak, Glaurung pedig kilehelte végre páráját; halálával azonban N i e n o r r ó l is lefoszlott a Sárkány ráterítette gonosz fá­ tyol, és emlékezete hirtelen kitisztult. N a p r ó l napra rajzolódott ki előtte a múlt, de ott élt benne az is, a m i azóta történt vele, amióta ott hevert elalélva a Haudhen-Ellethen. Egész teste r á z k ó d o t t a borzadálytól és rettegéstől, Brandir pedig, aki ugyancsak hallott mindent, p o r i g sújtva támaszkodott neki egy fának. N i e n o r e k k o r hirtelen talpra ugrott, sápadt kísértetként állt a holdfényben, s lenézve Túrinra, így kiáltott: - B ú c s ú z o m tőled, aki kétszeresen voltál drága n e k e m ! A Túrin Turambar tú­ rám' ambartanen: ó, Végzet Ura, kit legyőzött a végzet! M i c s o d a boldogság im­ m á r a halál! - Ezután a gyásztól és a rátört irtózattól szinte megháborodva, vad futással menekült e helyről, Brandir pedig a nyomában botorkálva kiáltozta: - Várj, Níniel! Várj! A leány egyetlen pillanatra megállt, s k i m e r e d t s z e m m e l nézett vissza rá. - Várjak? - kiáltotta. - M o s t is csak várjak? M i n d i g is ezt tanácsoltad! Bár­ csak hallgattam volna r á d ! De m o s t m á r késő. T ö b b é n e m várhatok; nincs mit k e r e s n e m egész K ö z é p f ö l d é n . - És m á r i s rohant tovább Brandir elől. 2 7 Egykettőre ott termett a Cabed-en-Aras p e r e m é n , ott megállt, és lenézett a ro­ baj ló vízre. - Víz, ó, v í z ! - kiáltotta. - Fogadd m o s t magadba Níniel-Nienort, Húrin leá­ nyát... a Kétszeres Gyászt, amelyet M o r w e n hozott a világra! Fogadj be, és vigyél tovább a tengerig! E szavakkal levetette magát a szakadék pereméről: a sötét mélység magába nyel­ te a villanásnyi fehérséget, s az utolsó sikoly is elveszett a folyó bömbölésében. A Teiglin vize tovább hömpölygött, de a Cabed-en-Aras n e m létezett többé; Cab e d Naeramarthnak, a Balvégzet Ugrásának nevezték az emberek, mert soha többé v a d n e m szökellt át rajta, eleven lény a k ö r n y é k é r e s e m merészkedett, és teremtett e m b e r n e m tette lábát a partjára. Az utolsó, aki sötét üregébe leme­ redt, H e n d i r fia, Brandir volt, ő p e d i g nagy fájdalmában iszonyodva fordult el; de b á r m e n n y i r e gyűlölte is i m m á r az életét, b á r m e n n y i r e áhította a halált, még­ s e m tudta követni N i e n o r t . 2 8 G o n d o l a t a i T ú r i n T u r a m b a r felé szálltak, s így kiáltott: - Vajon gyűlöllek-e vagy szánlak? A k á r így, akár úgy, halott vagy, és én nem t a r t o z o m n e k e d köszönettel, hiszen mindent, a m i az enyém volt vagy amire vágytam, elvettél t ő l e m . De n é p e m e t nagy hálára kötelezted, és illő, hogy ezt én adjam tudtukra. így aztán visszasántikált a Nen Girithre, de útközben b o r z o n g v a kerülte el a helyet, ahol a Sárkány feküdt. A m i n t ismét felfelé hágott a m e r e d e k úton, meg­ látott egy férfit, aki a fák k ö z ö t t leskelődött, s őt meglátva gyorsan visszahúzó­ dott. A lehanyatló h o l d megcsillanó fényében azonban Brandir így is ráismert. - H e j , D o r l a s ! - kiáltotta. - Mi hírt tudsz m o n d a n i ? Hogy sikerült életben ma­ r a d n o d ? Mi lett a r o k o n o m m a l ? - N e m t u d o m - felelte D o r l a s m o g o r v á n . - Ez igazán különös - jegyezte m e g Brandir. - Ha m i n d e n á r o n tudni a k a r o d - m o n d t a erre D o r l a s -, a Feketekard azt kö­ vetelte, hogy sötétben gázoljunk át a Teiglin örvényein. Olyan különös, hogy er122

re nem vállalkoztam? A szekercét sokaknál ügyesebben forgatom, de a lábam nem kecskepata. - Tehát nélküled mentek tovább a Sárkány elé? - kérdezte Brandir. - De mi történt azután, hogy átkeltek? G o n d o l o m , legalább ott maradtál, hogy lásd, mi lesz a folytatás. Dorlas azonban n e m válaszolt, csak g y ű l ö l k ö d ő tekintettel m e r e d t Brandirra, aki hirtelen mindent megértett: kitalálta, hogy a m á s i k cserbenhagyta társait, és utána a szégyentől megtörten elbújt az e r d ő b e n . - Gyalázat szálljon rád, D o r l a s ! - kiáltotta. - Te vagy kútfeje m i n d e n bajunk­ nak: te bujtogattad a Feketekardot, te szabadítottad ránk a Sárkányt, te szégye­ nítettél m e g a nép előtt, miattad indult a halálba Hunthor, és végül m e g s z ö k s z és az erdőben lapulsz! - Beszéd k ö z b e n p e d i g újabb gondolata támadt, és nagy haragjában így fakadt ki: - Miért n e m hoztál hírt legalább? E z z e l m é g jóvátehettél volna valamit! Ha így teszel, n e m kellett volna, hogy Níniel úrnő induljon ke­ resésükre. Soha m e g s e m kellett volna pillantania a Sárkányt, és talán életben marad. Ó Dorlas, mennyire gyűlöllek! - Fortyogjon csak benned a gyűlölet! - vágott vissza D o r l a s . - É p p o l y erőtlen, mint a jó tanácsaid. Ha én n e m vagyok, az o r k o k m á r rég rajtunk ütnek, és sa­ ját kertedben lógattak volna fel, mint h o l m i madárijesztőt. Ha valaki gyáván la­ pult, az te voltál! És mert szégyene csak annál ingerlékenyebbé tette, hatalmas öklével célba vette Brandirt. így végezte be életét, m é g mielőtt s z e m é b ő l kiszállhatott volna az értetlenség, mert Brandir kardot rántott, lesújtott, és halálos csapást m é r t rá. Aztán néhány pillanatig csak állt ott remegve s émelyegve a vér látványától, majd kardját eldobva megfordult, és mankójára görnyedve folytatta útját. Mire Brandir elérte a Nen Girithet, a sápadt hold m á r lement; az éjszaka el­ múlt, keleten m á r hajnalodott. A z o k , akik m é g m i n d i g ott lapultak a hídnál, meglátták, ahogy a szürke derengésből lassan kiválik Brandir árnyéka, és né­ hányan ámuldozva kiáltották felé: - H o l voltál hát? Níniel úrnő eltűnt! N e m láttad valahol? - Igen, Níniel úrnő eltűnt - m o n d t a Brandir -, eltűnt, s n e m is tér vissza so­ ha többé! De én hírhozóként j ö t t e m közétek. Hallgassátok m e g szavam, brethiliek, és aztán feleljetek: volt-e m á r valaha hasonló történet, mint az, amelyet most e l m o n d o k nektek! A Sárkány halott, de T ü r a m b a r is holtan fekszik az ol­ dalán. Higgyétek el: jó hír m i n d k e t t ő . Az e m b e r e k e szavak hallatán értetlenül morajlottak, néhányan p e d i g egyene­ sen kijelentették, hogy Brandir megháborodott, ő azonban így kiáltott: - Hagyjátok, hogy végigmondjam! Halott Níniel is, a szépséges Níniel, akit mindnyájan szerettetek, és mindnyájatok közül én a legforróbban. Az Őzugrató p e r e m é r ő l vetette le magát, 2 9 és a Teiglin torka magába nyelte. E l m e n t ö n n ö n akaratából, mivel a nappal fénye gyűlöletes lett számára. M e r t mielőtt eltávozott volna, megtudta, hogy fivér és nővér voltak ők, Húrin g y e r m e k e i m i n d a ketten. Mormegilnek, a Feketekardnak nevezte a nép, T ü r a m b a r n a k nevezte ő magama­ gát, hogy elpalástolja múltját, mert Húrin fia T ú r i n volt ő. Mi p e d i g Nínielnek neveztük azt, aki N i e n o r volt, Húrinnak leánya, m e r t n e m ismertük múltját. Mindketten magukkal hozták Brethilbe végzetük sötét árnyékát, az árnyék ránk vetült, és többé ez a föld a keservtől szabad m á r n e m lehet. Ne nevezzétek ez­ után Brethilnek, ne is Haleth népe földjének, h a n e m m o n d j á t o k Sarch nia Hin Húrinnak, vagyis Húrin G y e r m e k e i Sírjának! 123

Az e m b e r e k ugyan m é g m o s t s e m értették, m i k é n t szabadult el m i n d e z a sze­ rencsétlenség, ám ott, álltó helyükben sírva fakadtak, néhányan pedig azt mondták: - Drága Nínielünknek m á r ott van a sírja a Teiglinben, de kijár a sír Turambarnak, a h ő s ö k hősének is. A mi megszabadítónk n e m heverhet magában a szabad ég alatt. Menjünk, keressük m e g őt!

Túrin

halála

T ú r i n éppen a k k o r m o z d u l t m e g először, a m i k o r Níniel futásnak eredt mellő­ le, s úgy rémlett neki, mintha a rátelepedő mély sötétségből messziről m é g hal­ laná az őt szólongató kiáltását. Azután mihelyt Glaurung kimúlt, ő is magához tért ájulásából, ismét mélyeket lélegzett, m é g fel is sóhajtott, majd nagy fáradt­ ságában elszenderült. Hajnal előtt azonban keserves hidegre váltott az idő, Tú­ rin p e d i g megfordult álmában, s a Gurthang m a r k o l a t a az oldalába mélyedt, et­ től aztán hirtelen felriadt. Az éjszaka m á r foszladozott, a levegőben a hajnal le­ helete érződött, ő pedig, ahogy egyszerre ötlött eszébe diadala és a kezébe ivó­ dott méreg, talpra szökkent. Felemelve kezét, szemügyre vette, és álmélkodva látta, hogy valamilyen m é g nedves, fehér vászoncsík van k ö r é csavarva. A sajgás is elmúlt, ő p e d i g azt kérdezte magától: - Ki az, aki e k k é p p g o n d o m a t viselte, s utána mégis m a g a m r a hagyott, hogy itt heverjek a hidegben, a Sárkány bűzében, a r o m o k közepette? Ugyan miféle k ü l ö n ö s d o l g o k eshettek m e g v e l e m ? Kiáltozni kezdett, de válasz n e m jött. Sötétség és pusztulás vette körül, s a le­ vegőben a halál bűze terjengett. T ú r i n lehajolt a kardjáért; épségben találta, élé­ nek ragyogása mit s e m tompult. - Hiába volt fertőzött Glaurung mérge - m o n d t a -, te, Gurthang, erősebb vagy nálam! M i n d e n vért el tudsz nyelni... igen, te vagy az igazi győztes. De most jöjj, m e r t segítségért kell m e n n e m . Fáradt a testem, s csontjaimba mar a hideg. Ezután hátat fordított Glaurungnak, és átengedte a rothadásnak; de ahogy tá­ v o l o d o t t tőle, úgy esett egyre inkább nehezére m i n d e n lépés, és azt gondolta: - A N e n Girithen talán m é g vár r á m valamelyik felderítő. Bárcsak hamarosan m á r otthon, a h á z a m b a n lehetnék, és érezhetném Níniel gyengéd simogatását, Brandir gyógyító művészetét! Kimerülten, a Gurthangra támaszkodva, így ért fel végül a reggel szürke vilá­ gosságában a N e n Girithre, és egyszer csak ott termett az e m b e r e k előtt, akik é p p e n holtteste felkutatására indultak. Az emberek rémülten hőköltek vissza, mert azt hitték, nyughataüan szellem­ alakjával találkoztak, a nők pedig jajongva takarták el szemüket. Ő pedig így szólt: - Elég volt! Ne sírjatok, inkább örvendezzetek! Hiszen nézzetek csak rám: élek! Vajon n e m végeztem-e a rettegett Sárkánnyal is? A m a z o k e k k o r m i n d Brandir ellen fordultak, és azt kiáltozták: - Ó te ostoba, a hazug m e s é i d d e l ! Hogyan is állíthattad, hogy halott? Mond­ tuk mi m i n d , hogy elment az e s z e d ! Brandir p e d i g csak bámult Túrinra, szemében döbbenet és félelem ült, és n e m tudott megszólalni. 124

T ú r i n pedig így szólt hozzá: - Eszerint te jártál ott, s kötözted be a k e z e m ? K ö s z ö n e t érte. De úgy látom, fogyatkozik tehetséged, ha már n e m tudsz különbséget tenni ájulás és halál kö­ zött. - Aztán az e m b e r e k h e z fordulva így folytatta: - Ti voltatok a b o l o n d o k , s többé ne merjetek így szólni hozzá. Melyiktek lett volna bölcsebb nála? N e k i leg­ alább volt bátorsága, hogy felkeresse a csata helyét, m í g ti csak itt ültetek és si­ ránkoztatok! - Ezután ismét Brandirt szólította meg: - Kérlek, jöjj v e l e m , Handir fia! S o k egyebet is tudni szeretnék még. Miért vagy itt, és mit k e r e s n e k er­ refelé a többiek, akiket m i n d az Ephelen hagytam? Ha én a kedvetekért a halál­ lal is kész vagyok dacolni, n e m várhatom-e el, hogy a m í g távol vagyok, engedel­ meskedjetek szavamnak? És hol van Níniel? Annyit talán csak remélhetek, hogy őt nem hoztátok magatokkal? Ugye ő ott maradt, r e n d e l é s e m szerint, a házunk­ ban, és hűséges, igaz e m b e r e k vigyáznak rá? Senki nem m e r t megszólalni, ő pedig így kiáltott: - Rajta, beszéljetek már, hogy van Níniel. Elsőnek őt a k a r o m látni, és e l ő s z ö r neki m o n d o m majd el, hogyan estek ma éjjel a dolgok. Az e m b e r e k a z o n b a n elfordították arcukat, m a j d nagy s o k á r a B r a n d i r szó­ lalt meg: - Níniel nincs itt. - Hiszen a k k o r s e m m i baj! - kiáltotta T ú r i n . - A k k o r m á r i s i n d u l o k haza. Tudtok-e lovat adni alám? Á m b á r h o r d s z é k n e k j o b b a n örülnék, m e r t m i n d e n tagomban é r z e m a harc súlyát. - N e m , nem, maradj csak! - kiáltotta szorongva Brandir. - H á z a d üresen áll, Níniel nincs ott. Meghalt szegény. Ám e k k o r az egyik asszony - Dorlas felesége, aki n e m állhatta B r e n d i r t - azt sivította: - Ne is figyelj szavára, urunk, hiszen elment az esze! A m i k o r ideért, egyre azt rikkantotta, hogy meghaltál, s ezt ö r ö m h í r n e k nevezte! Te pedig, l á m élsz. Mi­ ért volna igazabb, amit Nínielről locsog? A z , hogy meghalt, sőt, m é g r o s s z a b b is érte! Túrin e k k o r megindult Brandir felé, és azt kiáltotta: - Tehát s z á m o d r a ö r ö m h í r lenne az én halálom? Ó, tudtam én e d d i g is, hogy Nínielt irigyelted t ő l e m ! M o s t pedig azt állítod, hogy halott, sőt m é g r o s s z a b b is érte? Miféle hazugságot kotyvasztottál gyűlölködésedben, te tuskólábú? Ha m á r egyéb fegyvert n e m forgathatsz, gonosz szavakkal akarnál megölni bennünket? E k k o r a harag kiszorította Brandir szívéből a részvétet, és így kiáltott: - Én volnék tébolyult? N e m , te háborodtál meg, Fekete Kardja a fekete vég­ zetnek, és veled ezek az agyalágyult fecsegők m i n d . Én n e m h a z u d o k ! Níniel meghalt, igen, igen, meghalt! Keresd csak a Teiglinben! T ú r i n e k k o r kővé d e r m e d v e megállt. - Honnan tudod ezt? - kérdezte csendesen. - Talán magad o k o z t a d a halálát? - Onnan tudom, hogy láttam, a m i k o r a mélybe vetette magát - felelte B r a n d i r -, és a halálát te okoztad, n e m én. E l ő l e d menekült, Húrin fia T ú r i n , és azért ugrott a Cabed-en-Arasba, hogy soha többé ne lásson viszont téged. Níniel, igen, Níniel! Vagy m é g s e m ? N e m Níniel... hanem Nienor, Húrin leánya! T ú r i n e k k o r megragadta és rázni kezdte, m e r t szavaiból kihallotta e l k ö z e l g ő végzetét, és érezte, ahogy az ismét utoléri, de iszonyatában és dühében m é g n e m akarta tudomásul venni a baljós sugallatot, mint ahogy a halálra sebzett vad is, mielőtt kiszenvedne, megmarja a körülötte levőket. 125

- Igen, én Húrin fia T ú r i n vagyok! - kiáltotta. - T u d o m , hogy ezt már régóta kitaláltad. De m i t tudsz te N i e n o r r ó l , a h ú g o m r ó l ? S e m m i t ! Őt befogadta a Rej­ tett B i r o d a l o m , s ott biztonságban éli napjait. M a g a d koholtad e hitvány hazug­ ságot, hogy e l ő s z ö r a s s z o n y o m kergesd az őrületbe, m o s t pedig engem. Te go­ nosz sánta kutya... hát m i n d k e t t ő n k e t halálba hajszolnál? B r a n d i r azonban lerázta magáról. - Ne nyúlj h o z z á m - m o n d t a -, és fékezd őrjöngésed. Ő, akit asszonyodnak m o n d a s z , ő keresett m e g téged és ápolta sebed, de te n e m feleltél szólongatására. Valaki azonban felelt helyetted: Glaurung, a Sárkány, aki, úgy sejtem, mind­ kettőtöket megigézett átkával. így szólt, mielőtt bevégezte volna: „Nienor, Húrin leánya, i m h o l a te bátyád, aki elárulta ellenségeit, megcsalta barátait, és átkot hozott egész családjára... Húrin fia T ú r i n ! " - S e k k o r Brandirt hirtelen eszelős nevetés rázta meg. - A z t mondják, halálos ágyán senki e m b e r n e m hazudik! kacarászta. - N o s úgy látszik, ez a sárkányokra is igaz; úgy ám, Húrin fia Túrin, aki rontást h o z o l m i n d rokonaidra, m i n d azokra, akik maguk k ö z é fogadnak! T ú r i n e k k o r m e g m a r k o l t a a Gurthangot, és kegyetlen fény gyúlt szemében. - És r ó l a d mit mondhatunk, Tuskólábú? - kérdezte lassan.- Ki súgta m e g Nínielnek titkon, a hátam m ö g ö t t az igazi n e v e m ? Ki vezette o d a a Sárkányhoz, hogy gonoszságának prédául vesse? Ki nézte végig karba tett kézzel a halálát? Ki sietett ide, hogy m i h a m a r a b b k ö z h í r r é tegye m i n d e szörnyűséget? Ki legeltetné m o s t s z e m é t k á r ö r v e n d v e b a l s o r s o m o n ? Halála előtt valóban igazat szól az em­ b e r ? N o a k k o r m o s t beszélj, d e gyorsan! Brandir, kiolvasva T ú r i n arcából tulajdon halálát, mozdulatlanul állt, és n e m árult el félelmet, noha mankóján kívül egyéb fegyvere n e m volt. Végül annyit mondott: - Mindazt, a m i itt történt, hosszú lenne elmondani, és nincs k e d v e m magya­ r á z k o d n i előtted, m e r t i m m á r torkig laktam veled. Csakhogy rágalmakat szórsz rám, Húrin fia. Glaurung tán rágalmazott téged? Ha megölsz, m i n d e n k i látja majd, milyen igazat szólt. Én pedig n e m félek a haláltól, m e r t a k k o r majd meg­ k e r e s h e t e m Nínielt, akit egész s z í v e m m e l szerettem. Talán a Tengeren túl vi­ s z o n t l á t o m őt. - K e r e s d hát Nínielt - kiáltotta T ú r i n . - Csakhogy Glaurung lesz, akit megta­ lálsz, m e r t a vér n e m válik v í z z é . Összebújhatsz majd ö r ö k á l m o d b a n a Féreg­ gel, lelki jó c i m b o r á d d a l , és együtt r o t h a d t o k majd egyazon sötétség leple alatt! A z z a l magasba emelte a Gurthangot, és halálra sújtotta vele Brandirt. Az em­ b e r e k azonban m á r jó előre eltakarták szemüket, hogy ne kelljen látniuk a tet­ tet, és a m i k o r T ú r i n s a r k o n fordulva elhagyta a N e n Girithet, rémülten futottak szét az útjából. T ú r i n eztán j ó f o r m á n öntudatát vesztve v á n d o r o l t a vadonban, hol elátkozva egész K ö z é p f ö l d é t és az e m b e r i életet, hol p e d i g Nínielt szólongatva. A m i k o r vé­ gül elszállt belőle a fájdalom tébolya, egy időre megpihent, mérlegre tette egész addigi múltját, és hallotta magát, amint azt kiáltja: - Ott él a Rejtett Királyságban, és napjai biztonságban telnek! Úgy vélte, bár egész élete r o m o k b a n hever, m o s t mégis oda kell mennie, mert hiszen hosszú évek óta m i n d i g eltérítették útjáról Glaurung hazugságai. így hát felállván elindult a Teiglin G á z l ó i felé, s a m i k o r elhaladt a Haudh-en-Elleth mel­ lett, így kiáltott: - Keservesen m e g l a k o l t a m érte, ó, Finduilas, hogy valaha is hallgattam a Sár­ kány szavára. Te üzenj most, m i t é v ő legyek! 126

A m i n t így kiáltott, tizenkét, alaposan felfegyverkezett vadászt pillantott meg, akik éppen átkeltek a Teiglinen; tündék voltak, s ahogy k ö z e l e b b kerültek hoz­ zá, rá is ismert egyikükre: Mablung volt az, T h i n g o l fő vadásza. Mablung p e d i g harsányan köszöntötte: - T ú r i n ! Hát megvagy végre! Régóta kereslek, és örülök, hogy életben talál­ lak, bár úgy látom, súlyos évek hagyták rajtad nyomukat. - Súlyosak-e? - kiáltotta T ú r i n . - Súlyosabbak voltak M o r g o t h lábánál. De ha valóban ö r ö m m e l tölt el, hogy élek, úgy te vagy K ö z é p f ö l d é n az egyetlen. Ugyan mi o k o d volna rá? - Az, hogy mindnyájan nagy becsben tartottunk - válaszolta Mablung -, és bár sok veszélytől megszabadultál, végül m á r igencsak féltettelek. Figyeltem, ahogy Glaurung közeledik, és azt hittem, sikerült elérnie gálád célját, és m á r in­ dul vissza Gazdájához. Ő azonban Brethilnek fordult, s ugyanebben az i d ő b e n v á n d o r o k k a l is találkoztam, akik azt mesélték: a nargothrondi Feketekard is­ mét felbukkant azon a vidéken, az o r k o k p e d i g úgy torpannak m e g a határon, mintha azon túl a halál lesne rájuk. E k k o r aztán csupa rettegés lett a szívem, és azt gondoltam: „Ó jaj, Glaurung o d a megy, ahová az o r k o k n e m m e r é s z k e d ­ nek, hogy megkaparintsa Túrint." Siettem hát, amennyire csak lehetett, hogy fi­ gyelmeztesselek, és segítségedre legyek. - Valóban gyors voltál, de m é g s e m eléggé - szólt T ú r i n -, m e r t Glaurung im­ már kimúlt. A tündék nagy ámulattal néztek rá, és így kiáltottak: - Hát végeztél a Nagy Féreggel?! Ö r ö k áldás kíséri majd neved m i n d a tün­ dék, m i n d az e m b e r e k között! - Ez már engem n e m érdekel - m o n d t a T ú r i n -, m e r t n e m c s a k a Sárkány halt meg, hanem az én szívem is. De m e r t Doriathból jöttök, beszéljetek: mi van a családommal? Mert Dor-lóminban azt m o n d t á k n e k e m , hogy a Rejtett Biroda­ lomba menekültek. A tündék először hallgattak, majd végül Mablung szólalt meg: - Valóban így történt, éppen a Sárkány eljövetele előtti évben. De valamennyi­ ünk bánatára i m m á r nincsenek ott! Túrinnak e k k o r elállt a szívverése, és ismét hallotta a könyörtelenül nyomá­ ban csörtető végzet lábdobogását. - Folytasd - kiáltotta -, de ne cifrázd a szót! - Elindultak a vadonban, hogy téged felkutassanak - m o n d t a Mablung. Mindnyájan megkíséreltük lebeszélni őket, de hasztalan. A m i k o r kitudódott, hogy te vagy a Feketekard, m i n d e n á r o n el akartak jutni Nargothrondba, de ak­ kor előjött Glaurung, s a kísérő ő r ö k szétszóródtak. M o r w e n t az óta a nap óta senki sem látta, Nienort pedig némává bűvölte a g o n o s z varázslat; űzött vadként vette be magát az erdőbe, és n y o m a veszett. E k k o r a tündék nagy ámulatára T ú r i n harsogva, élesen felkacagott. - Hát nem fenséges tréfa ez? - kiáltotta. - Ó, a szépséges Nienor! Doriathból te­ hát egyenesen a Sárkány karjába futott, a Sárkány elől pedig az én karomba. Mi­ csoda elbűvölő játéka a sorsnak! Barna volt, mint az erdei bogyó, a haja sötét, és kicsiny volt és karcsú, mint egy tündegyermek... ki ne ismert volna rá azonnal?! Mablung álmélkodva hallgatta ezt a beszédet, és így szólt: - Itt valami tévedés van. A te húgod egészen m á s m i l y e n volt: magas, a haja aranylón szőke... valóságos női hasonmása apjának, Húrinnak. Lehetetlen, hogy őt láttad volna! 127

- Ó Mablung, valóban? - kiáltotta T ú r i n . - De miért is ne? Hiszen, ha még n e m tudnád, én vak vagyok! E r r ő l m é g n e m hallottál? M á r k ö l y ö k k o r o m b a n el­ vesztettem a látásom, s azóta t a p o g a t ó z o m M o r g o t h sötét k ö d é b e n ! Ezért hát menj innen, menj, és hagyj m a g a m r a ! Menj vissza Doriathba... bár a tél aszalná össze a földjét! Á t o k üljön az E z e r Barlangon! És kísérje átok e te küldetésed is! M á r csak erre vártam... m o s t aztán j ö h e t az éjszaka! A z z a l szélnél sebesebben elszökött előlük, a tündéket pedig lenyűgözte az ámulat és a szorongás. Mablung e k k o r így szólt: - Valami különös, szörnyűséges d o l o g történt itt, amelyről nincs tudomá­ sunk. K ö v e s s ü k őt, és ha m ó d u n k b a n áll, legyünk segítségére, mert félrebeszél, mint akit megbabonáztak. T ú r i n azonban j ó c s k á n lehagyta őket, elérte a Cabed-en-Arast, és ott megállt; hallotta, hogyan zúg alant a víz, és látta, hogy közel s távol m i n d elszáradtak a fák, s oly gyászosan hullatják fonnyadt leveleiket, mintha a nyár első napjaival a tél is megjött volna. - Cabed-en-Ares, C a b e d N a e r a m a r t h ! - kiáltotta. - N e m a k a r o m beszennyez­ ni v i z e d , amely Nínielt mosdatta, m e r t métely bujkált valamennyi tettemben, és az utolsó volt a legkárhozottabb. A z z a l kihúzta kardját, és így szólt: - L é g y ü d v ö z ö l v e Gurthang, Halál Vasa, m e r t i m m á r egyedül te maradtál m e g s z á m o m r a ! De te ismersz-e m á s szolgálatot vagy hűséget, m i n t hogy en­ g e d e l m e s k e d j a k é z n e k , a m e l y m e g r a g a d ? S e n k i vérétől n e m riadsz te vissza! K é s z e n vagy-e kiontani T ú r i n T u r a m b a r é t is? K é s z e n vagy-e rá, hogy gyorsan végezz velem? A pengéből j é g h i d e g hang válaszolt: - Igen, kész vagyok meginni véred, hogy végre elfelejthessem az én gazdám, Beleg és a méltatlanul legyilkolt Brandir vérének ízét. ígérem, gyors halálod lesz. T ú r i n e k k o r a földbe döfte a markolatot, majd a Gurthang hegyébe dőlt, a fe­ kete penge pedig kioltotta életét. M a b l u n g p e d i g o d a é r v e c s a k nézte a holt G l a u r u n g r é m s é g e s alakját, majd l e n é z e t t T ú r i n r a , és szívét eltöltötte a bánat, m e r t H ú r i n r a g o n d o l t , ahogy utoljára látta a N i r n a e t h A r n o e d i a d b a n , és m a g a elé idézte n e m z e t s é g é n e k s z ö r n y ű végzetét. S m i k ö z b e n a tündék csak álltak ott a két holttetem körül, e m b e r e k e r e s z k e d t e k alá a N e n G i r i t h r ő l , hogy m e g n é z z é k m a g u k n a k a Sár­ kányt, és látva, m i c s o d a véget ért T ú r i n T u r a m b a r élete, sírva fakadtak; a t ü n d é k p e d i g v é g r e m e g é r t e t t é k a z u t o l s ó szavakat, a m e l y e k e t T ú r i n hozzá­ j u k intézett, é s s z ó h o z s e m j u t o t t a k d ö b b e n e t ü k b e n . Végül M a b l u n g jegyezte meg keserűn: - M a g a m is b e l e k e v e r e d t e m Húrin gyermekeinek sötét végzetébe, és egyikü­ ket, aki kiváltképp kedves volt n e k e m , saját szavaimmal öltem meg. Ezután felemelték Túrint, s e k k o r látták, hogy kardja összetört. így veszett o d a az is, a m i m é g utolsónak m e g m a r a d t számára. A s o k m u n k á s kéz fát gyűjtött, s hatalmas máglyát emelt, hogy elégessék raj­ ta a Sárkány tetemét, m í g végül csak fekete h a m u és néhány csont m a r a d t belő­ le, de a j e l e n l e v ő k m é g a csontokat is p o r r á taposták. Ám a hely, ahol a máglya állt, ettől k e z d v e k o p á r és t e r m é k e d e n maradt. T ú r i n t azonban ott, ahol elesett, magas földhányás alá temették, mellé helyezve a Gurthang darabjait. Miután m i n d e z t elvégezték, és a tündék m e g az e m b e r e k dalnokai is végére értek sira­ tóéneküknek, amelyben elzengték T u r a m b a r vitézségét és Níniel szépségét, j ó k o 128

ra szürke követ hengerítettek a földhányásra, a tündék p e d i g d o r i a t h i rúnaírás­ sal felvésték a k ő r e : TÚRIN

TURAMBAR

DAGNIR

GLAURUNGA

alá pedig ezt rótták: NIENOR

NÍNIEL

Húrin leánya a z o n b a n n e m feküdt ott, és senki n e m tudta, h o v á s o d o r t á k a Teiglin fagyos hullámai. így ér véget a történet Húrin g y e r m e k e i r ő l , a l e g h o s s z a b b v a l a m e n n y i beleriandi rege k ö z ü l .

JEGYZETEK Egy több változatban is elkészült bevezető jegyzet szerint a Narn i Hln Húrin, bár tünde nyel­ ven íródott, és a tünde tanok, különösen a Doriathból valók s z á m o s elemét felhasználja, egy, az emberek közül való költő, Dírhavel műve. aki a Sirion kikötőinek vidékén élt Eárendil idejében, s összegyűjtött minden hozzáférhető értesülést H a d o r házáról, bárhonnan is ered­ tek: tündéktől vagy emberektől, Dor-lómin, Nargothrond, G o n d o l i n avagy Doriath életben maradt és elmenekült lakosaitól. A szóban forgó jegyzet egyik változata szerint Dírhavel ma­ ga is H a d o r házának leszármazottja. Ez a rege - m i n d e n beleriandi rege közül a leghosszabb - volt élete egyetlen alkotása, ám az eldák nagyra tartották, mivel Dírhavel a szürketündék nyelvén írt, méghozzá rendkívüli szakértelemmel. O is a Minlamed thent I estent elnevezé­ sű tünde versformát alkalmazta; ősidőktől fogva ez a forma illett a narnhoz, azaz az olyan verses elbeszéléshez, amelyet nem éneklésre, hanem elmondásra szántak. Dírhavel abban a támadásban vesztette életét, amelyet Féanor fiai indítottak a Sirion kikötői ellen. 1

A Narn szövegében itt leírás következik Húrin és H u o r gondollni tartózkodásáról. A leírás

olyan pontosan megfelel A szilmarilok egyik „alapszövegében" olvasható elbeszélésnek, hogy pusztán csak variánsnak tekinthető, s ezért eltekintettem az újraközlésétől. A történet elol­ vasható A szilmarilok, 2

186-187.

oldalán.

A Narn ezután következő szakasza a Nirnaeth A r n o e d i a d r ó l s z á m o l be, és ugyanolyan ok­

ból mellőztem, mint amelyet az 1. jegyzetben megjelöltem; ld. A szilmarilok 224-225. o. 3

Egy másik szövegváltozatból világosan kitűnik, hogy M o r w e n valóban kapcsolatot tartott

azokkal az eldákkal, akik házától nem messze, titokban éltek a hegyek között. „ Ő k azonban nem

szolgálhattak

neki

hírekkel,

mivel

egyikük

sem

volt

tanúja

Húrin

elestének.

-

Fingonnal nem volt - mondották -, Turgon hadával szorították dél felé, azok közül pedig bárki is legföljebb a gondolini sereg hátában menekülhetett meg. De ki tudhatja ezt? Hiszen az orkok minden holttestet egymásra hánytak, és m é g ha valaki el is m e r é s z k e d n é k a Haudh-en-Nirnaethhez, az is hasztalan kutatna." 129

4

H a d o r Sisakjának leírását v ö . azokkal a „förtelmes maszkokkal", amelyeket a belegosti

t ö r p ö k viseltek a Nirnaeth Arnoediadban, s amelyek „ j ó szolgálatot tettek a sárkányok ellen" [A szilmarilok 228. o . ) . K é s ő b b ilyen álarcot viselt T ú r i n is, a m i k o r Nargothrondban hadba szállt, „s ellenségei futottak előle" (uo. 210. o . ) . Lásd még a JVarrt Függelékében. 5

Erre a kelet-beleriandi ork rajtaütésre, amelyben Maedhros megmentette Azaghál életét,

sehol másutt nincs utalás. 8

Más helyütt a p á m megjegyezte, hogy Doriathban a király csakúgy, mint a többiek, még

T ú r i n idejében is sokkal régiesebb nyelvet használt, mint másutt; állítása szerint (bár a M i m r e v o n a t k o z ó fennmaradt szövegekben erről nem esik s z ó ) M i m is megfigyelte, hogy bár­ mennyire neheztel is T ú r i n Doriathra, ettől a gyermekkorában ráragadt nyelvhasználattól soha n e m tudott megszabadulni. 7

Az egyik szöveg ide v o n a t k o z ó széljegyzete szerint „Túrin később is minden női arcon

Lalaith vonásait kereste". 8

E rész egy másik változata szerint Saeros rokona volt Daeronnak, egy további változat sze­

rint a fivére; valószínűleg az itt szereplő változat a legkésőbbi. 3

10

Fanyűvő: „erdei vadember", ld. A drúadánok 14. jegyzetét. A történet e részének egy másik változatában T ú r i n ekkor árulta el a törvényen kívüliek­

nek az Igazi nevét, és kijelentette: mivel j o g szerint ő H a d o r Népének ura és bírája, jogosan ölte m e g Forweget, aki maga is dor-lómini volt. Erre Algund, az idős törvényen kívüli, aki a Sirion mentén menekült el a Nirnaeth Arnoediadból, megjegyezte: T ú r i n szeme már régóta emlékeztette valakire, akit n e m tudott megnevezni, m o s t azonban már bizonyos benne, hogy Húrin fiával van dolga. „- O azonban kisebb növésű volt, családja többi tagjához hasonlítva elég alacsony, bár a lelke csupa tűz, a haja pedig aranyvörös, míg te magas vagy és sötét hajú. Most, hogy alapo­ sabban megnézlek, anyádat látom benned viszont, ő pedig Béor népéhez tartozott. Vajon mi­ féle sors jutott osztályrészéül? - Azt n e m tudom - felelte T ú r i n -, északról semmilyen hír n e m jut el hozzánk." Ebben a változatban a Dor-lóminból jött törvényen kívüliek éppen azért fogadták el Neithant a banda vezérének, mert megtudták, hogy az valójában Húrin fia, Túrin. " A történet e részének legkésőbbi változatai mind megegyeznek abban, hogy Túrin, miután a törvényen kívüliek vezére lett, elvonult velük az Erdőlakók házainak környékéről, s a Teigllntől délre elterülő erdőbe vezette őket, Beleg pedig távozásuk után nem sokkal jelent meg; ám a hely­ szín földrajzi leírása homályos, és a törvényen kívüliek útjáról szóló beszámolók ellentmonda­ nak egymásnak. Figyelembe véve az elbeszélés további menetét, azt kell feltételeznünk, hogy a Sirion völgyében maradtak, sőt az orkoknak az erdőlakók elleni támadása idején nem jártak messze korábbi tanyáiktól. Az egyik vázlatos változat szerint dél felé indultak, és eljutottak „a Félhomályos Tóvidék, az Aelin-uial és a Sirion Lápja fölötti" vidékre, ám e „fedél nélküli vidé­ ken" az emberek zúgolódni kezdtek, és rávették Túrint, hogy vezesse vissza őket a Teigllntől dél­ re elterülő erdőkbe, ahol először találkoztak. Ez a változat megfelelne az elbeszélés feltételeinek. 12

A sziímariío/cban (238-239. o . ) a történet azzal folytatódik, hogy Beleg elbúcsúzik Túrintól,

Túrint különös előérzet fogja el, miszerint sorsa az A m o n Rűdhra vezérli majd, ezután Beleg

130

megérkezik Menegrothba (ahol megkapja Thingoltól kardját, az Anglachelt, Meliantól pedig a lembas nevű tünde útravalót), majd visszatér Dimbarba, hogy harcoljon az o r k o k ellen. Mivel mindezt semmilyen más szöveg nem támasztja alá, a szóban forgó részt itt elhagytam. 13

Túrin nyáron szökött m e g Doriathból, az őszt és a telet a törvényen kívüliek között töl­

tötte, és a következő év tavaszán történt, hogy megölte Forweget, és a banda vezére lett. Az itt leírt események a rá következő nyáron zajlottak. 14

Az aeglos {azaz hótövis) rekettyeszerű, de annál nagyobb, fehér virágot hajtó növény volt.

így nevezték Gil-galad dárdáját is. A seregon (a kő v é r e ) a varjúhájhoz hasonló, sötétvörös virágokat hajtó növény volt. 15

„A vén b o k r o k megnyúltak, nyurgák, szikárak voltak alul, de fönt annál sűrűbbek, sárga

viráguk kibomlott" - ilyesféle volt az ithiliai rekettyebokor is, amelyen F r o d ó , S a m u és Gollum haladt át. Lenn egyenes háttal járkálhattak a b o k r o k között „a mély, szúrós avarral bo­ rított száraz folyosókon"; viráguk pedig „derengett a sötétben, s halvány, édes illatot árasz­ tott". (A két torony, IV. 7.) 16

Másutt (így A szümarllok 2 4 1 . oldalán) a pici-törpök sinda elnevezéseként a Noegyth Nibin

szerepel. A Nargothrondtól északkeletre elterülő „mocsaras fennsík" „a Sirion-völgy és a Narog között" több ízben is a Nibin-noeg (vagy e név más változatai) mocsaraként fordul elő. 17

A magas sziklafal, amelynek hasadékán át M i m - a hasadékot „kertje kapujának" nevez­

ve - bevezette látogatóit, a jelek szerint a sziklapárkány északi szélén állt; a keleti és nyuga­ ti oldalon a sziklák sokkal meredekebbek voltak. 18

Andróg átka ilyen változataiban is szerepel: „Végóráján ne legyen keze ügyében az íj!" M i m

végül Húrin kardjától esett el Nargothrond kapuja előtt. (A sziímarítofc, 273. o . ) 19

Arra, hogy mi egyebet rejtegetett még M i m a zsákjában, nem derül fény. A kérdésre ezen­

kívül csak egy hevenyészett feljegyzés utal, amelyből az tűnik ki, hogy gyökérnek álcázott aranyrudakról volt szó, M i m pedig, az utalás szerint, „egy törplak régi kincsei után kutatott a 'lapos kövek' szomszédságában". Minden bizonnyal azokról az összehajló vagy egymásra boruló „jókora sziklákról" van szó, amelyek között, a szöveg szerint, Mimet elfogták. De sem­ mi nem utal rá, miféle szerepet játszott volna ez a kincs a Bar-en-Danwedh történetében. 20

A leírtak szerint az A n i o n Darthir nyúlványán átvezető hágó volt az egyetlen út „a Serech

mocsara és a Dor-lómint Nevrasttól elválasztó messzi nyugati határ között". A szilmarilokban (257. o . ) előadott változat szerint Brandirt akkor fogta el a baljós elő­ érzet, amikor meghallgatta Dorlas jelentését, tehát a m i k o r megtudta, hogy a hordágyon fek­ vő férfi valójában a nargothrondi Feketekard, aki a szóbeszéd szerint n e m más, mint dorlómini Húrin fia. 22

Az egyik utalása szerint Orodreth és Thingol „titkos követeken át" vált üzeneteket.

23

A szümarllok (143. o . ) szerint a Taur-en-Faroth vagy a Nagy Faroth „nagy, erdős felföld".

Az itt előforduló „barna" és „ k o p á r " j e l z ő k talán arra utalnak, hogy a tavasz elején a fákat még nem borítja l o m b .

131

24

Feltételezhetnénk, hogy Nienor görcsös remegését csak akkor idézték fel az emberek, s je­

lentését csak a k k o r fejtették meg, a m i k o r már mindennek vége lett, Túrin és Nienor pedig már n e m volt az élők sorában, és a D i m r o s t is csak ekkor kapta a Nen Girith nevet; ám a legendában végig a Nen Girith elnevezés szerepel. 25

Ha Glaurungnak valóban az volt a szándéka, hogy visszatérjen Angbandba, akkor vélhe­

tően a Teiglin Gázlóihoz vezető régi utat használta volna, amely csak kevéssé tért el a Cabeden-Arashoz vezetőtől. Talán azt feltételezték, hogy ugyanazon az úton tér vissza Angbandba, mint amelyen dél felé Nargothrondba jött, vagyis a Narogon halad felfelé az Ivrin-tóig. V ö . m é g Mablung szavaival: „Figyeltem, ahogy Glaurung közeledik, és azt hittem... indul vissza gazdájához. Ő azonban Brethilnek fordult..." A m i k o r Turambar arról a reményről beszél, mely szerint Glaurung egyenesen, kitérők nélkül tör előre, ezt úgy érti: ha a Sárkány felmenne a Teiglinen egészen a Gázlókig, akkor benyomulhatna Brethilbe anélkül, hogy át kellene kelnie a szurdokon, vagyis azon az egyet­ len helyen, ahol sebezhetővé válik; ld. a Nen Girithen lévőkhöz intézett szavait. 26

N e m találtam olyan térképet, amely részletekbe menően ábrázolná apámnak a helyszínről

alkotott elképzelését; az alábbi vázlat azonban legalábbis megfelel az elbeszélés utalásainak: 7T Amon Obel felé

27

A „vad futással menekült e helyről" és a „ m á r rohant is tovább Brandir elől" megfogalma­

zások b i z o n y o s távolságot sejtetnek a szurdok pereme és a hely között, ahol Túrin Glaurung teteme mellett hevert. Lehetséges, hogy a Sárkány halálos ugrása valamivel túlrepítette a szurdok másik oldalán. 28

Az elbeszélés egy későbbi pontján halála előtt maga Túrin nevezte a helyet Cabed Naera-

marthnak; feltételezhető, hogy az utóbbi név éppen utolsó szavainak hagyományán alapult. Mind itt, mind A szilmarilokban elhangzik, hogy utolsónak Brandir nézett le a Cabed-en-Arasba, holott nem sokkal ezután Túrin is megjelenik itt, mi több, a tündék is és mindazok, akik földhányást emelnek holtteste fölé. A szembeötlő ellentmondást talán megmagyarázhatjuk, ha a Narn Brandirral kapcsolatos szavalt a legszűkebb értelmükben vesszük; vagyis ő volt az utolsó, aki valóban „lemeredt a sötét üregbe". Az igazság az, hogy apám változtatni kívánt az elbeszélé­ sen, mégpedig úgy, hogy Túrin ne a Cabed-en-Arasnál ölje meg magát, hanem Finduilas sírdombjánál, a Teiglin Gázlói mellett, de ezt az elgondolást soha nem öntötte írott formába. 29

Eszerint a helyet eredetileg „Őzugratónak" hívták, s ez felel meg a Cabed-en-Aras jelentésének.

132

FÜGGELÉK Az elbeszélésnek attól a pontjától, ahol T ú r i n és e m b e r e i m e g t e l e p e d n e k az A m o n Rűdhon, a pici-törpök ősi lakhelyén, egészen odáig, a m i k o r a Narn Nargothrond eleste után i s m é t felveszi a fonalat, bemutatva T ú r i n é s z a k felé v e z e t ő útját, n e m m a r a d t r á n k hasonlóan teljes és részletes szöveg. A z o n b a n s z á m o s vázlatos vagy kísérleti jellegű feljegyzés alapján valamivel t ö b b e t is megtudha­ tunk A szilmarilok t ö m ö r összefoglalójánál,

sőt r e n d e l k e z é s ü n k r e áll néhány,

a

JVarn léptékével m e g e g y e z ő , r ö v i d , de összefüggő elbeszélésrészlet is. Egy különálló t ö r e d é k b e s z á m o l arról, hogyan éltek a törvényen kívüliek az A m o n R ű d h o n azután, hogy ott m e g t e l e p e d t e k , és b ő v í t i a Bar-en-Danwedhről s z ó l ó leírást is. A törvényen kívüliek élete jó darabig kedvük szerint alakult. Élelemben nem szenvedtek hiányt, volt megfelelő, száraz és meleg lakhelyük is, ahol valamennyi­ en kényelmesen elfértek, sőt azt tapasztalták, hogy a barlang szükség esetén száz­ nál is több embert befogadna. Beljebb még egy, valamivel kisebb termet is találtak. Egyik oldala mentén tűzhely állt, amelynek füstaknája a sziklán keresztül vezetett egy, a domboldalba vágott s ravaszul álcázott szellőzőnyílásig. A két nagyobb te­ remből, valamint az őket összekötő folyosóból még számos további kisebb kamra nyílt; némelyikük lakóhelyül vagy raktárul szolgált, másokban különféle munká­ kat lehetett végezni. A raktározáshoz Mim jobban értett, mint ők, nagyszámú, kő­ ből vagy fából készült és igen réginek látszó edénye és ládája volt. A kamrák leg­ többje azonban ez idő szerint üresen állt: a fegyverraktárak falán rozsdás, porlep­ te bárdok és egyéb fegyverek lógtak, polc vagy faliszekrény csak kevés akadt, és a kovácsműhelyekben csend honolt. Csak egy, a belső teremből nyíló kis kamrában volt élet; ennek tűzhelye ugyanabba a szellőzőaknába torkollt, mint a teremben lé­ vő. Mim hébe-hóba dolgozgatott valamit ebben a helyiségben, ám olyankor senkit sem engedett be magához. Az év hátralévő részében nem indultak több portyára, és ha el is hagyták rejte­ küket vadászni vagy élelmet gyűjtögetni, többnyire csak kis csoportokban mentek. Jó ideig azonban nehezen találtak vissza, és Túrinon kívül később is legföljebb ha féltucat embere igazodott el a vidéken. Amikor aztán bebizonyosodott, hogy meg­ felelő ügyességgel Mim segítsége nélkül is bárki eltalálhat a barlanghoz, nappalra is, éjszakára is őrséget állítottak az északi falban lévő hasadék közelébe. Dél felől nem számítottak ellenségre, s attól sem tartottak, hogy abból az irányból bárki is megmászna az Amon Rűdhot, de azért nappal többnyire a hegytetőre is állítottak őrt, hadd lásson ki messzire minden irányban. A csúcsra vezető út meredek volt ugyan, de azért fel lehetett hágni rá, mert a barlang szájától keletre durva lépcső­ fokokat vágtak a lejtőbe, s így segítség nélkül is feljuthattak. így telt-múlt az év minden baj vagy riadalom nélkül. Ám ahogy rövidültek a na­ pok, a tó vize lehűlt és megszürkült, a nyírfák elhullatták lombjukat, és megkezdőd­ tek a nagy esőzések, egyre több időt kellett a barlangban tölteniük. Nemsokára meg is csömörlöttek a hegy gyomrának sötétjétől meg a csarnokok tompa félhomályától, és legtöbben úgy vélték, Mim nélkül sokkal elviselhetőbb lenne az élet. Túl gyakran bukkant fel a törp valamelyik sötét sarokban vagy küszöbön olyankor, amikor egyi­ kük sem várta, és Mim közelében még beszélgetni sem tudtak fesztelenül. Aprán­ ként megszokták, hogy mindig csak suttogva váltsanak szót egymással. 133

Túrin azonban - mindnyájuk csodálkozására - másképpen érzett. Egyre jobban összebarátkozott a vén törppel, egyre gyakrabban fogadta meg tanácsát. Amikor beköszöntött a tél. hosszú órákig elüldögélt Mimmel, hallgatta tanítását meg az éle­ téről szóló történeteket, és ha fitymálón beszélt az eldákról, Túrin egyszer sem uta­ sította rendre. Úgy látszott, Mimnek igencsak tetszik ez a helyzet, és hálából szá­ mos kedvezményben részesítette Túrint; csak őt engedte be néhanapján a kovács­ műhelyébe, ahol aztán összedugták a fejüket, és halkan pusmogtak. Az emberek­ nek mindez már sokkal kevésbé volt ínyére, és Andróg féltékeny szemmel követte a dolgok alakulását.

A szilmarilokban fellelhető folytatás n e m árulja el, m i k é p p e n talált el Beleg a Bar-en-Danwedhbe: „egy téli nap h o m á l y o s alkonyán" egyszer csak felbukkant köztük. Egyéb r ö v i d vázlatokból az derül ki, hogy a törvényen kívüliek n e m vol­ tak eléggé előrelátóak, s ezért a tél folyamán a Bar-en-Danwedhben egyre fogyat­ kozott az élelem, M i m pedig sajnálta tőlük a raktárban felhalmozott ehető gyö­ keret; ezért a k ö v e t k e z ő év elején kitörtek a biztos v é d e l m e t nyújtó barlangból, és vadászni indultak. Beleg, aki m á r közeledett az A m o n Rűdh felé, megtalálta a nyomukat, és vagy követte őket az alkalmi táborhoz, amelybe egy hirtelen tá­ m a d t hóvihar elől kényszerültek, vagy pedig utánuk lopózott a Bar-en-Danwedhig, és beosont mögöttük. E k k o r i b a n történt, hogy A n d r ó g M i m titkos élelemraktára után kutatva, elté­ vedt a barlangrendszerben, és rábukkant egy rejtett lépcsőre, amely az A m o n Rűdh lapos tetejére vezetett (e lépcsőn sikerült elmenekülnie néhány törvényen kívülinek, a m i k o r az o r k o k rajtaütöttek a Bar-en-Danwedhen; ld. A szilmarilok 244. o . ) . Vagy a fentebb említett vadászaton, vagy egy későbbi alkalommal And­ róg, dacolva M i m átkával, ismét m a g á h o z vette íját és nyílvesszeit, de egy mér­ gezett nyílvessző őt találta el. Az eseményre több utalás is történik, ám csak az egyikben hangzik el, hogy ezt a nyílvesszőt az o r k o k lőtték volna ki. A n d r ó g o t Beleg gyógyítja ki sebesüléséből, de a j e l e k szerint a tünde iránti el­ lenszenve és bizalmatlansága ettől mit s e m enyhül. M i m pedig már csak azért is szenvedélyesen gyűlöli Beleget, amiért az ily m ó d o n „feloldotta" az A n d r ó g r a ne­ hezülő átkot. „De majd lesújt m é g az" - jelentette ki. Egyszersmind az is felöt­ lött benne, hogy ha ő is enne Melian fembasából, visszanyerné ifjúságát és haj­ dani erejét, és mivel n e m sikerült alattomban hozzájutnia, betegséget színlelt, s úgy könyörgött ellenségének, hogy adjon neki belőle. A m i k o r ezt Beleg megta­ gadta, M i m gyűlöletének pohara végképp betelt, kivált mert látta, mennyire sze­ reti T ú r i n is a tündét. E helyütt m é g megemlíthetjük, hogy a m i k o r Beleg elővette csomagjából a lembast (ld. A szilmarilok, 239. és 2 4 2 . o . ) , T ú r i n n e m kért belőle. Az ezüst levelek vörösen csillogtak a tűz fényében, és Túrin szeme elsötétült a pe­ csét láttán. - Mi ez itt nálad? - kérdezte. - A legnagyobb ajándék, amit még kaphatsz attól, aki szeret - válaszolta Beleg. - íme a lembas, az eldák útikenyere, amelyet ember még nem ízlelt. - Őseim sisakját elfogadom - szólt Túrin -, hálásan, amiért megőrizted; de Dó­ riamból való ajándék nem kell nekem. - Akkor küldd vissza kardodat és fegyvereidet - mondotta Beleg -, és küldd viszsza mindama tanítást és gyámolítást is, amelyben ifjú éveid során részed volt. Ha

134

úgy tartja szeszélyed, hagyd csak, hogy embereid elvesszenek a pusztaságban. Mindazonáltal ezt az útravalót nem te kaptad ajándékba, hanem én, és tetszésem szerint bánhatok vele. Ne egyél belőle, ha félsz, hogy a torkodon akad; de vannak itt mások is, akik talán éhesebbek nálad és nem ennyire büszkék. T ú r l n e k k é p p e n megszégyenült, s ez egyszer legyőzte m a g á b a n a b ü s z k e s é g e t . Néhány további, s z ű k ö s utalást is találhatunk a Dor-Cúarthollal, az íj és a Si­ sak Földjével kapcsolatban. Ez az a hely a Teiglintől délre, ahol az A m o n Rűdh-i erősségben tanyázó Beleget és T ú r i n t egy e r ő s had vezéreivé választották (A sziímarüok 243. o . ) . Túrin örömmel fogadta mindazokat, akik felkeresték, de Beleg tanácsára az újonnan jötteket nem engedte be az Amon Rüdhon lévő rejtekhelyére (amelyet im­ már Echad i Sedrinnek, a Hívek Táborának neveztek); az oda vezető utat csak a Régi Csapat tagjai ismerték, akik közé újakat már nem vettek fel. Körös-körül azonban további, jól őrzött táborokat és erődöket hoztak létre, így az erdő keleti részén, a felföldön és a délen elterülő mocsárvidéken, a Methed-en-gladtól (az „Er­ dő Végétől") az Amon Rűdhnál néhány mérfölddel délebbre fekvő Bar-erbig; mind­ ezen helyekről az emberek láthatták az Amon Rűdh tetejét, és jelek útján kaptak onnan hírt vagy parancsot. Még tartott a nyár, amikor Túrin serege ily módon már népesre duzzadt, Angband hatalma pedig visszaszorult. Mindennek híre még Nargothrondba is eljutott, és a városban nőtt a nyugtalanság; sokan azt mondogatták, hogy ha egy törvényen kívüli ekkora kárt okozhat az ellenségnek, mire nem vihetne a Narog Ura. Orodreth azonban mégsem állt el eddig követett magatartásától, mert mindenben Thingolra hallgatott, akivel titkos követek útján tartotta a kapcsolatot; és ha azt tekint­ jük a bölcsesség mércéjének, hogy egy uralkodó mindenekelőtt a népe javát nézi, s annak életét s vagyonát kívánja minél tovább megóvni Észak gonoszságától, ak­ kor Orodreth valóban bölcs uralkodó volt. Ezért egyetlen emberét sem engedte el Túrinhoz, s követekkel megüzente neki: akármit műveljen, akármire is vállalkoz­ zék ebben a maga külön háborújában, Nargothrondba be ne tegye a lábát, és az orkokat se kergesse arrafelé. Fegyvert nem is adott a Két Vezérnek, ám egyéb se­ gítséget, ha éppen rászorultak, nem tagadott meg tőlük (a közvélekedés szerint er­ re Thingol és Melian buzdították).

A szöveg t ö b b s z ö r is k i e m e l i , hogy Beleg, b á r m e n n y i r e támogatta is T ú r i n t , mindvégig ellenszegült barátja m e r é s z tervének; látta, T ú r i n r a m á s k é n t hatott a Sárkánysisak, m i n t ahogy ő r e m é l t e , és balsejtelmektől g y ö t ö r v e m e g é r e z t e , m i t hoz majd a j ö v ő . R e n d e l k e z é s ü n k r e áll néhány t ö r e d é k a T ú r i n n a l e kérdések­ ről folytatott vitából. Az egyik ilyen t ö r e d é k b e n T ú r i n így s z ó l Beleghez, akivel éppen az E c h a d i S e d r i n b e n beszélget: - Miért vagy oly rosszkedvű és gondterhelt? Hiszen mióta csak visszatértél hoz­ zám, minden a lehető legjobban alakul. Nem bizonyosodott-e be, hogy helyes volt a tervem? - Most valóban kedvező a helyzet - válaszolta Beleg. - Ellenségeink még nem tértek magukhoz a meglepetésből és az ijedelemből. Még további szép napok is áll­ nak előttünk, amíg el nem fogynak. 135

- Akkor mi lesz? - Tél. Azután pedig újabb esztendő... azok számára, akik megélik. - Aztán? - Aztán következik Angband nagy haragja. Megpörköltük a Fekete Kéz ujja he­ gyét... éppen csak azt. Emiatt még nem fog visszahúzódni. - De hát nem az-e épp célunk és örömünk, hogy Angbandot haragra gerjesszük? - kérdezte Túrin. - Mi mást akarnál tőlem? - Nagyon jól tudod te azt - mondta Beleg -, de megtiltottad, hogy szóljak erről az útról. Ám hallgass most végig. Annak, aki mögött nagy had áll, sok mindenre van szüksége. Biztos menedékre, vagyonra és sok olyan emberre, aki munkájával nem a háború céljait szolgálja. Minél több a katona, annál több élelem kell, jóval több, mint amennyit az erdő adhat; és rejtőzködni sem lehet sokáig. Az Amon Rűdhnak szeme és füle van; keresve sem lehetne biztosabb helyet találni... de csu­ pán egy maroknyi ember számára. Magányosan áll, és messziről is látni; nem kell hozzá nagy had, hogy bekerítse. - Én akkor is vezetem tovább a seregem - jelentette ki Túrin -, és ha elbukik, vele bukom én is. Itt éppen az útjában állok Morgothnak. és amíg itt állok, dél fe­ lől nem támadhat. Ezért igazán hálásak lehetnének nekem Nargothrondban. sőt el­ láthatnának azzal, amiben hiányt szenvedek.

A beszélgetés egy másik, r ö v i d szakaszában Beleg figyelmezteti hatalma töré­ kenységére, T ú r i n p e d i g így válaszol: - Én uralkodni akarok, de nem e vidék fölött. Itt csupán erőt gyűjtök. A szívem Dor-lómin, apám földje felé húz, és oda is megyek majd, mihelyt tehetem.

A r r ó l is s z ó esik, hogy M o r g o t h egy i d ő r e türtőztette magát, és csak egy-egy színlelt támadásba bocsátkozott, „hogy a l á z a d ó k önbizalmát felduzzassza a könnyű g y ő z e l e m , mint ahogyan ez be is következett". Az A m o n Rűdh elleni támadás vázlatos leírásában A n d r ó g o t is viszontlátjuk. Csak e k k o r avatja be T ú r i n t a rejtett lépcső titkába, és ő is ott van a z o k között, akik ezen a lépcsőn érnek ki a d o m b tetejére. Ott aztán m i n d e n k i másnál hősi­ esebben harcol, de végül egy nyílvessző mégis halálos sebet ejt rajta, és ekkép­ pen teljesedik be M i m átka. A szilmariiokból kiderül, miként kutatta s találta m e g végül Beleg Túrint, ho­ gyan találkozott G w i n d o r r a l a Tau-nu-Fuinban, hogyan menekült m e g Túrin, s ölte m e g végül Beleget; m i n d e h h e z m á r nincs jelentősebb hozzátennivalónk. A m i a G w i n d o r birtokában lévő kék fényű „féanori lámpást" és annak az elbeszélés egyik változatában játszott szerepét illeti, ld. a 2. jegyzetet. Egy különálló szövegtöredék szerint T ú r i n Nargothrondban n e m volt hajlan­ dó viselni a Sisakot, „nehogy az elárulja", de a Tumhaladi Csatában mégis feltet­ te {A szilmarilok 2 5 1 . o.; itt az olvasható, hogy a nargothrondi fegyvertárban ta­ lált törp-álarcot viselte). A szóban forgó feljegyzés így folytatódik: Az ellenség, a Sisaktól megrémülve, nem merészkedett a közelébe, és így esett, hogy sértetlenül került ki ebből a gyilkos csatából. Nargothrondba visszatérve még mindig rajta volt a Sárkánysisak, Glaurung pedig, aki maga is rettegett tőle, és meg akarta fosztani oltalmától Túrint, ingerkedni kezdett vele, mondván; Túrin bizo-

136

nyara a hűbérese vagy a Jobbágya szeretne lenni, azért viseli sisakforgóján gazdá­ ja képmását. Túrin azonban így felelt: - Hazudsz, amint azt magad is jól tudod, mert ez a képmás éppenséggel azért készült, hogy gúnyt űzzön belőled; és amíg egyetlen viselője is marad, van okod rettegni, mert végzetednek lehet kútfeje. - Akkor más viselőt kell keresnie magának - vágott vissza Glaurung -. mert Húrin fia Túrintól én nem rettegek. Hiszen még csak nem is mer nyíltan a szemem­ be nézni! Való igaz: a Sárkány híre oly félelmetes volt, hogy Túrin nem mert egyenesen szembenézni vele; lehúzott sisakrostélyával védte az arcát, és beszélgetés közben szemét csak Glaurung lábáig emelte, most azonban a csúfondáros kihívásra enge­ dett büszke és hirtelen természetének, felrántotta a sisak rostélyát, és belenézett Glaurung szemébe. Egy további feljegyzés szerint M o r w e n h e z D o r i a t h b a n m á r eljutott a hír, m i ­ szerint a M o r m e g i l valójában n e m m á s , m i n t az ő fia, T ú r i n , de csak a k k o r hit­ te el, a m i k o r meghallotta, hogy a T u m h a l a d i Csatában i s m é t felbukkant a Sár­ kánysisak. Végül egy utalás szerint a p á m úgy tervezte, hogy T ú r i n a k k o r is viseli m a j d a sisakot,

a m i k o r végez a Sárkánnyal,

és

h a l d o k l ó ellenségének

kigúnyolására

megismétli annak N a r g o t h r o n d b a n elhangzott szavait, hogy tudniillik a S i s a k keressen m a g á n a k „ m á s viselőt"; arra v o n a t k o z ó a n a z o n b a n , hogy a p á m m i k é p ­ pen akarta megvalósítani ezt a tervet, nincs s e m m i f é l e n y o m . A szilmarilok 2 5 0 . oldala é p p e n csak r ö v i d e n utal rá, hogy G w i n d o r Nargoth­ r o n d b a n ellenezte T ú r i n elképzeléseit; egy f e n n m a r a d t s z ö v e g b ő v e b b e n is tag­ lalja G w i n d o r álláspontját. A szöveget a p á m csak r é s z b e n öntötte e l b e s z é l ő for­ mába; ízelítőül álljon itt ennyi: Gwindor a királyi tanácsban mindenkor Túrin ellen szólt, mondván, hogy ő járt már Angbandban, így tehát valamennyire ismeri Morgoth hatalmát és terveit. - Az apró-cseprő győzelmek végső soron haszontalannak bizonyulnak majd mondotta -, mert Morgoth éppen ezekből tudja majd meg. kik ellenségei közül a legvakmerőbbek, és kellő erőt gyűjt, hogy elpusztítsa őket. Hiába egyesítették ha­ daikat tündék és adánok, erejükből így is éppen csak annyira telt, hogy Morgothot féken tartsák, és az ostrom révén némi nyugalomhoz jussanak. Meg is maradt ez a béke elég sokáig, de éppen csak addig, amíg Morgothnak tetszett. Amikor elér­ kezettnek látta az időt, áttörte az ostromzárat, és most már soha többé nem egye­ síthetjük erőinket. Minden reményünk immár csak a rejtőzködésben van, és ezt is kell tennünk, amíg a valák el nem jönnek. - Még hogy a valák! - vágott vissza Túrin. - A valák elhagytak benneteket, az em­ bereket pedig megvetik. Mi értelme a messze nyugatot fürkészni a végtelen Tengeren át? Nekünk csak egyetlen valával van dolgunk, őt pedig Morgothnak hívják, és ha vé­ gül legyőzni nem is tudjuk, legalább fékezhetjük és ingerelhetjük. Mert a legkisebb győzelem is győzelem, és becsét nemcsak az adja, ami következik belőle. Amellett igenis megvan a maga haszna, mert ha meg sem kísértitek feltartóztatni, úgy még néhány év, és egész Beleriandra ráborul az árnyéka, utána pedig valamennyiőtöket egyenként füstöli ki a maga földjéről. Akkor aztán vajon mi történik? A megmara137

dottak szánalmas kis nyája délre és nyugatra menekül, hogy Morgoth és Osse közé szorulva lapuljon meg a tengerparton. Ennél már többet ér a rövid életű dicsőség is, amelyet magunk vívunk ki; a vég sötétebb attól sem lesz. Azt mondod, egyetlen re­ ményünk a rejtőzködésben van; de hát örökké lesben állhatnátok-e, hogy Morgoth legutolsó kémjén vagy felderítőjén is rajtaüssetek? Márpedig ha közülük csak egyet­ lenegy is visszatér Angbandba, Morgoth az ő jelentéséből is megtudná, hogy éltek, és könnyen kitalálná, merre rejtőztök. Még valamit mondok: bármily kurtára szabott is az emberek élete a tündékéhez képest, azt a keveset inkább töltik hadakozással, semmint meneküléssel és behódolással. Húrin Thalion daca dicső tett volt, és hiába végzett Morgoth a tett elkövetőjével, a tett nyomát el nem törölheti. Azt még a Nyugat Urai is tisztelettel emlegetik majd; és tán nincs-e beleírva Arda történetébe, amelyet vissza nem vonhat többé sem Morgoth, sem Manwé? - Fennkölt dolgokat mondasz - válaszolta Gwindor -, meglátszik, hogy az eldák között éltél. De sötétség vetül rád, ha Morgothot és Manwét együtt említed, avagy a valákat tündék és emberek ellenségeinek mondod, mert a valák senkit meg nem vetnek, s a legkevésbé Ilúvatar Gyermekeit. Meg aztán magad sem tudod, mi min­ denben reménykednek még az eldák. Szájról szájra Jár köztünk a jóslat, mely sze­ rint egy napon majd hírnök jő Középföldéről az árnyak világán át Valinorba, Manwé pedig meghallgatja szavát, és Mandos megenyhül. Nem az-e a mi dolgunk, hogy ad­ dig a napig minden erőnkkel megóvjuk mind a noldák, mind az adánok magvát? Círdan pedig most délen időzik, és hajókat építtet; de mit tudsz te a hajókról vagy éppen a Tengerről? Csak magadra meg a dicsőségedre gondolsz, és bennünket is ugyanerre buzdítanál; nekünk azonban önmagunkon kívül másokra is gondolnunk kell, mert nem mindenki képes rá, hogy fegyvert fogjon és elessen a harcban, ne­ künk pedig őket kell megmentenünk a háborútól és a romlástól, ameddig még te­ hetjük. - Akkor küldd el őket azokra a hajókra, amíg még van idő - mondta Túrin. - Ők nem hajlandók tőlünk elszakadni - felelte Gwindor -, még ha Círdan be is fogadná valamennyiüket. Együtt kell maradnunk, amíg csak lehet, és nem szabad, hogy incselkedve magunk hívjuk ki a halált. - Minderre egyszer már megfeleltem - jelentette ki Túrin. - Hősiesen védeni a határokat és keményen lecsapni, még mielőtt az ellenség összetoborozná erejét: ez a legbölcsebb, amit tehetünk, és csak így van értelme együtt maradni. Te a védtele­ nekről beszélsz; de hát vajon kedvesebb-e előttük az, aki az erdőkben ólálkodva mindig csak magányos farkasként vadászik, annál, aki feltéve sisakját, díszes paj­ zsát maga elé tartva elűzi az ellenséget, még ha az sokkal erősebb is egész hadá­ nál? Annyit mondhatok: az adánok asszonyai nem így gondolkodnak erről. Ők nem tartották vissza embereiket a Nirnaeth Arnoediadból! - De szenvedtek is sokkal többet, mintha az a csata elmaradt volna - mondta er­ re Gwindor.

A p á m b ő v e b b e n kívánt foglalkozni Finduilasnak T ú r i n iránt érzett szerelmé­ vel is: Finduilas, Orodreth leánya aranyhajú volt, mint Finarfin egész háza népe, Túrin pedig egyre nagyobb örömet talált látásában és a vele való együttlétben, mert saját nőrokonaira és az apja házában élő dor-lómini asszonyokra emlékeztette. Eleinte csak Gwindor Jelenlétében találkoztak, de kis idő múltán a leány maga is kereste az ő társaságát, és néha - bár úgy tetszett, csak véletlenül - négyszemközt is talál-

138

koztak. Ilyenkor a leány az adánokról faggatta Túrint, mert csak keveset ismert közülük, s azokat is ritkán látta, és kérdezősködött Túrin országáról és családjá­ ról is. Túrin szabadon szólt előtte ezekről a dolgokról, csak szülőföldje és rokonai ne­ vét hallgatta el. Egy ízben így szólt hozzá: - Volt egy húgom, akit Laláimnak neveztek, vagyis inkább én neveztem el így, őrá emlékeztetsz engem. De Lalaith gyermek volt még, sárga virág a tavasz zöld gyepén; ha életben marad, mostanra talán elhomályosította volna ragyogását a bá­ nat. De te fenséges vagy, igazi királynő, és sudár, mint a fa, amelyet aranyból ön­ töttek; bárcsak ilyen szépséges húgom lehetne! - De hiszen te is királyian fenséges vagy - mondta Finduilas -, és semmiben sem maradsz el Fingolfin népének nagyuraitól; bárcsak ily vitéz bátyám lehetne! Nem hiszem el, hogy Agarwaen, Vérszennyes volna az igazi neved; nem is illik hoz­ zád, Adanedhel, Tünde-ember. Én Thurinnak, a Titokzatosnak foglak hívni. Túrin ezt hallván összerezzent, de aztán azt mondta: - Nem ez a nevem, és király sem vagyok, mert a mi királyaink az eldák közül valók, én pedig nem vagyok elda. Túrin nemsokára észrevette, hogy Gwindor baráti hajlandósága egyre hűvösö­ dik, és másvalamin is töprenkedett: mi lehet az oka, hogy míg kezdetben Angband iszonyata és gyötrelmei egyre kevésbé nyomták barátja szívét, most mintha ismét visszasüppedne a gyászba és a szorongásba. Úgy gondolta: „Tán az ingerli Gwindort, hogy szembeszálltam érveivel, és felülkerekedtem rajta; bárcsak ne így esett volna!" Hiszen Gwindort, aki megmentője és orvosa volt, szívből szerette, és őszin­ tén szánta. Csakhogy ez idő tájt Finduilas sugárzása tompult, léptei lelassultak, ar­ ca komorra váltott, Túrin pedig, ezt látva, arra gondolt, hogy a leányt Gwindor sza­ vainak hatására elfogta a lehetséges jövőtől való félelem. Valójában Finduilas nagy tusát vívott magában, mert Gwindort ő is szánta és tisztelte, és egyetlen könnycseppel sem kívánta tetézni szenvedéseit, ám Túrin iránt érzett szerelme, bárhogy küzdött is ellene, napról napra erősödött. Berenre és Lúthienre gondolt - de Túrin nem Béren! Túrin nem nézi le őt, és boldog, ha együtt vannak; ám Finduilas azt is tudta, hogy Túrintól idegen az a fajta szerelem, amelyre ő áhítozik, a szívét másutt hagyta, s gondolatai rég elmúlt tavaszok vizei­ nél időznek. Egyszer aztán Túrin így szólt Finduilashoz: - Ne hagyd, hogy Gwindor szavai megfélemlítsenek. Sokat szenvedett Angband sötétségében, és az ilyen hősi léleknek igencsak nehezére esik nyomorékul, kény­ szerű tétlenségben tengődni. Vigasz kell neki és idő, hogy meggyógyuljon. - Ezt magam is tudom - felelte a leány. - De mi majd kiküzdjük számára a szükséges időt! - mondta Túrin. - Nargothrond nem fog elesni! Morgoth, a Gyáva soha többé nem mer kimozdulni Angbandból, és kénytelen lesz mindenben a szolgáira hagyatkozni; ezt maga doriathl Melian mondotta. A szolgák az ő ujjai, mi pedig rácsapunk ezekre az ujjakra, és levág­ juk őket, amíg csak Morgoth vissza nem rántja a mancsát! Nargothrond nem esik el soha! - Meglehet - mondta Finduilas. - Nargothrond állni fog, ha meg tudod védeni. De vigyázz, Adenedhel, mert valahányszor csatába indulsz, elnehezül a szívem: nem éri-e veszteség Nargothrondot.

139

Ezután Túrin megkereste Gwlndort, és így szólt hozzá: - Gwlndor, drága barátom, ismét visszasüppedsz a szomorúságba; kérlek, ne tedd ezt! Hidd el, családod körében és Finduilas napfényében hamarosan meg­ gyógyulsz. Gwlndor nem szólt semmit, csak rámeredt Túrinra, és az arca elfelhősödött. - Miért nézel így rám? - kérdezte Túrin. - Újabban gyakran érzem magamon ezt a különös pillantásodat. Mivel bántottalak meg? Tudom, szembeszálltam a taná­ csaiddal, de a férfinak ki kell mondania, amit gondol, és semmiféle személyes ok nem viheti rá, hogy elhallgassa, amit igaznak vél. Ó, bárcsak egy fejjel gondolkod­ nánk, hiszen nagy hálával tartozom neked, és soha nem is feledkezem meg tarto­ zásomról. - Ó, valóban? - kérdezte gúnyosan Gwindor. - Pedig hát tetteid és szavaid nyo­ mán minden megváltozott körülöttem; árnyékod ráborult otthonomra és rokona­ imra. Miért vigadjak, amikor mindenemtől megfosztottál? Túrin azonban nem fogta fel e szavak Jelentését, és azt gyanította, hogy Gwindor bizonyára a király szívében és tanácsában elfoglalt helyét irigyli.

A k ö v e t k e z ő részben G w l n d o r feltárja Finduilas előtt T ú r i n kilétét, és óvja a T ú r i n iránti szerelemtől; ez a szakasz szorosan követi A sziímarifokban találha­ t ó szöveget ( 2 4 9 . o . ) . G w i n d o r szavaira azonban Finduilas terjedelmesebb választ ad, mint az em­ lített változatban: - Hályog van a szemeden, Gwlndor - mondotta. - Nem látod és nem is érted, ami itt végbement. Kétszeres szégyent kell-e hoznom magamra, hogy feltárjam előt­ ted az igazságot? Mert hidd el, Gwindor, én szeretlek téged, és szégyellem, hogy nem tudlak Jobban szeretni, de ennél is nagyobb szerelem ébredt bennem, amely elől nem menekülhetek. Nem én kerestem, és hosszú ideig el is fojtottam magam­ ban. De ha én szánlak sérelmeidért, szánd meg te is az én bánatom. Túrin nem sze­ ret engem, és soha nem is fog szeretni. - Ezt csak azért mondod, hogy mentegesd a kedvesed - jelentette ki Gwlndor. Akkor miért keresi mindegyre a társaságod, miért üldögél melletted oly hosszasan, és miért látszik még boldogabbnak, amikor tőled érkezik? - Mert ő is vigasztalásra szorul, és családjától messzire szakadt - felelte Findui­ las. - Mindkettőtöknek hiányzik valami. De Finduilasszal mi legyen? Hát nem elég, hogy vallanom kellett viszonzatlan érzelmeimről... most még azt is szemembe vá­ god, hogy csak meg akarlak téveszteni? - Valóban, a nők ritkán tévednek az effélében - mondta Gwindor. - És a legtöbben még akkor sem ismerik el, hogy szerelmük viszonzatlan, ha valóban ez az igazság. - Ha hármunk közül bárki hűséget szeg, én vagyok az; de hidd el, nem én akar­ tam így. De beszéljünk inkább a te végzetedről, és az Angband felől érkező hírek­ ről. Beszéljünk a halálról és a pusztulásról. Az Adanedhel hősi szerephez Jutott a Világ történetében, és valamikor még Morgothig is elérhet a karja. - Gőgös lélek - mondta Gwindor. - De ismeri az Irgalmat is - érvelt Finduilas. - Még nem ébredt fel egészen, de a szánalom már most is otthonos a szívében, és ezt az érzést soha nem fogja megta­ gadni. Talán éppen a szánalom az egyetlen, amely be tud férkőzni szívébe. Engem azonban nem sajnál, inkább tisztel, úgy, mintha anyja és királynéja volnék egy sze­ mélyben!

140

Meglehet, hogy Finduilas, aki az eldák éles szemével nézte a világot, igazat be­ szélt. S ahogy egyre szomorúbbnak látszott, úgy bánt vele egyre gyengédebben Túrln, aki nem is sejtette, mi történt a leány és Gwindor között. Egyszer aztán így szólt hozzá Finduilas: - Thurin Adanedhel, miért hallgattad el a neved előttem? Ha tudom, ki vagy, nem becsültelek volna kevesebbre, de jobban megértettem volna bánatod okát. - Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte Túrln. - Hát ki vagyok én szerinted? - Túrin, Húrin Thalionnak, észak vezérének a fia. Ezután, ahogyan A szilmariiokban ( 2 5 0 . o . ) olvasható, T ú r i n m e g f e d d i G w i n dort, amiért leleplezte kilétét. Az elbeszélésnek ebben a r é s z é b e n van egy szakasz, a m e l y r é s z l e t e s e b b , m i n t A szilmarilokban található megfelelője. (A T u m h a l a d i Csatáról és N a r g o t h r o n d feldúlásáról n e m m a r a d t fenn m á s leírás, T ú r i n és a S á r k á n y szavait p e d i g A szilmarilok oly részletesen adja vissza, h o g y t e r j e d e l m e s e b b változat aligha lé­ tezik.) Ez a szakasz s o k k a l b ő v e b b e n m e s é l i el a G e l m i r és A r m i n a s nevű tün­ d é k N a r g o t h r o n d b a érkezését a v á r o s elestének évében (A szilmarilok 2 5 1 . o . ) . A szöveg utal T u o r r a l való k o r á b b i , d o r - l ó m i n i t a l á l k o z á s u k r a is; e r r ő l l d . a j e ­ len kötetet. Tavasszal két tünde érkezett, Finarfin népéből valók, akik magukat Gelmirként és Arminasként nevezték meg, s azt mondták, Nargothrond urának hoztak üzene­ tet. Először Túrinhoz vezették őket, de Gelmir így szólt: - Mi Finarfin fia Orodrethtel kívánunk szólni: Amikor Orodreth megjelent, Gelmir így szólt hozzá: - Uram, mi Angrod népéhez tartozunk, és messze bolyongtunk a Dagor Bragollach óta; újabban azonban Círdan hívei között időztünk a Sirion torkolatánál. Ő hívatott egy napon maga elé, és megbízott, hogy keressünk fel téged, mert maga Ulmo, a Vizek Ura Jelent meg előtte, hogy figyelmeztesse: nagy veszedelem közeleg Nargothrond felé. Orodreth azonban résen volt, és gyanakodva kérdezte: - Ha így van, akkor miért észak felől jöttetek? Volt talán egyéb megbízatástok is? Most Arminas válaszolt: - Uram, én egészen a Nirnaeth óta kerestem Türgon rejtett királyságát, de hasz­ talan, és attól félek, emiatt teljesítjük oly késedelmesen nargothrond! küldetésün­ ket. Mert Círdan, hogy gyorsan és észrevétlen haladjunk, hajót adott nekünk, és úgy rendelte, hogy a part mentén hajózva Drengistben kössünk ki. De a hajósok közül egynéhányan az elmúlt években jöttek délre Türgon követeiként, és óvatos beszédükből azt olvastam ki, hogy Türgon tán még most is északon rejtőzködik, nem pedig délen, ahogy a legtöbben vélik. De hiába kutattunk, se hírét, se nyomát nem leltük. - Miért keresitek Turgont? - érdeklődött Orodreth. - Azért, mert azt rebesgetik, hogy az ő birodalma áll majd meg a legtovább Morgoth ellenében - felelte Arminas, Orodreth pedig baljós Jövendölést érzett ki e sza­ vakból, és arca elborult. - Akkor kár is itt vesztegelnetek Nargothrondban - mondta -, mert itt ugyan nem hallhattok hírt Türgon felől. Ahhoz pedig semmiféle hírnökre nincs szüksé­ gem, hogy tudjam: Nargothrondot mekkora veszély fenyegeti. 141

- Ne neheztelj meg ránk, uram, amiért kérdéseidre őszintén válaszolunk mondta Gelmir. - Ha letértünk is az ide vezető egyenes útról, annak is megvolt a maga haszna, mert legbuzgóbb felderítőidnél is messzebbre jutottunk: áthaladtunk Dor-lóminon csakúgy, mint az Ered Wethrin körüli vidékeken, és behatoltunk a Sirion szorosába ls; mindenütt kikémleltük az ellenség viselkedését. Bizony, arra­ felé egész seregnyi ork és más gonosz teremtmény gyülekezik, és Szauron Szigete körül is hadat toboroznak. - Híreitek poshadtak - csattant fel Túrin -, mindezt nélkületek is tudom már. Ha azt akartátok, hogy hasznát vegyük Círdan üzenetének, előbb kellett volna ideérnetek. - Legalább most hallgasd meg az üzenetet, uram - fordult Orodreth Gelmir fe­ lé. - íme a Vizek Urának szavai, melyeket Círdanhoz, a Hajóácshoz intézett: „Az északi rontás beszennyezte a Sirion forrásait, és hatalmam elhagyja a folyóvizek ki­ nyújtott ujjait. De még rosszabb is van hátra. Izend meg hát Nargothrond urának, zárja be erőssége kapuit, s ne merészkedjék túl azokon. Vesse a zúgó vizekbe büsz­ kesége szikláit, nehogy a settenkedő gonosz rátaláljon a kapura." Orodreth fülének homályosak voltak e szavak, és mint mindig, most is Túrinhoz fordult tanácsért. Túrin azonban nem bízott a követekben, és gúnyosan így szólt: - Mit tud Círdan rólunk, akik itt élünk az Ellenség közelében, és mit tudhat a mi háborúinkról? A hajós törődjön csak a hajóival! Ha pedig a Vizek Ura valóban üzenni akar nekünk, öntse világosabb szavakba a mondandóját, mert különben jobban tesszük, ha mi is összegyűjtjük erőinket, és vakmerőn magunk megyünk el­ lenségeink elé, még mielőtt túl közel érnének. Gelmir ekkor, mélyen meghajolva Orodreth előtt, így szólt: - Elmondtam, uram. amit rám bíztak. - Azzal elfordult; ám Arminas ekkor meg­ szólította Túrint: - Valóban igaz, amit hallottam? Hador házának vagy a sarja? - Errefelé Agarwaennek, Nargothrond Fekete Kardjának neveznek - felelte Tú­ rin. - De úgy látom, Arminas barátom, túl könnyen jár el a nyelved; még szerencse, hogy Türgon titka rejtve maradt előtted, különben nemsokára egész Angbandban híre menne. A férfi neve önnön birtoka, és ha Húrin fia valaha megtudná, hogy el­ árultad a titkát, akkor azt kívánom, fogjon el Morgoth, és égesse ki a nyelved! Arminast igencsak elbúsította Túrin sötét haragja, Gelmir azonban így szólt: - Mi soha nem fogjuk felfedni Húrin fiának titkát, Agarwaen. Hiszen zárt ajtók mögött tanácskozunk most; ilyenkor szabadabban szólhat a száj. Úgy hiszem, Ar­ minas csak azért fordult hozzád e kérdéssel, mert a Tengernél élők mind jól tud­ ják, mennyire kedveli Ulmo Hador házát, egyesek pedig azt beszélik, hogy Húrin és az ő öccse, Huor egykor bejutottak a Rejtett Birodalomba. - Ha így lett volna, sem mondta volna el senkinek... se nagyoknak, se csekélyeb­ beknek, és legkevésbé még kisded korban lévő fiának - vágott vissza Túrin. - Ezért sem hiszem el, hogy Arminas csak azért faggatott volna, mert Turgonról remélt va­ lami hírt. Nem bízom én az ilyen bajkeverő hírnökökben. - Akkor csak dédelgesd a gyanakvásod! - fakadt ki dühösen Arminas. - Gelmir fél­ reértette szándékomat. Azért kérdeztelek, mert úgy láttam, hamis az itteni közvéleke­ dés; mert hívjanak bárhogyan, bizony kevéssé hasonlítasz Hador leszármazottaira. - Mit tudhatsz te felőlük? - csattant fel Túrin. - Húrint saját szememmel láttam - felelte Arminas -, és előtte az apáit is. Dorlómin pusztaságában pedig összetalálkoztam Húrin öccsének, Huornak fiával, Tuorral; ő pedig éppúgy hajaz őseire, amilyen távol te állasz tőlük.

142

- Mindez meglehet - mondta Túrin -, ámbár Tuorról mind mostanáig semmi­ lyen hír nem ért el hozzám. De ha fejemet nem aranyszőke, hanem sötét haj borít­ ja, azon nincs mit szégyellnem, mert nem én vagyok az első fiú, aki az anyjára ütött, én pedig Morwen Eledhwen révén Béor Házából és Béren Camlost nemzet­ ségéből származom. - Én nem a fekete és az arany különbségére céloztam - jelentette ki Arminas. Arról beszéltem, hogy Hador Házának más tagjai, és köztük Tuor is, másként vi­ selkednek. Ők udvariasan szólnak a másikkal, hallgatnak a jó tanácsra, és tiszte­ lik a Nyugat Urait, te pedig, úgy látom, beéred a magad vagy a kardod bölcsessé­ gével, és dölyfösen szólsz. Én pedig azt mondom néked, Agarwaen Mormegil, hogy ha továbbra is így cselekszel, bizony más végzet vár rád, mint amilyen akár Hador, akár Beor házának sarjához illik. * - Az én végzetem mindig is más volt - felelte Túrin. - De ha valóban el kell is vi­ selnem Morgoth gyűlöletét, amellyel apám vitézsége miatt üldöz, tűrjek-e sértést és fenyegetőzést az ilyen jöttment tekergőtől is, bárha királyok rokonának mondja magát? Azt tanácsolom, térj vissza mielőbb a Tenger partjára, ahol biztonságban vagy. Ezek után Gelmir és Arminas ismét dél felé vette útját, noha Túrin csúfondáros sértései ellenére is szíves-örömest várták volna ki a csata idejét rokonaik körében; csak azért vonultak el, mivel Círdan Ulmo nevében rájuk parancsolt, hogy térje­ nek vissza és jelentsék: mi hír Nargothrondban, és miként tettek eleget küldeté­ süknek. Orodrethet pedig igencsak nyugtalanította a hírnökök jelentése, Túrin azonban csak annál mogorvább és elszántabb lett; semmi áron nem akarta meg­ fogadni a két tünde közvetítette tanácsot, azt pedig, hogy a nagy hidat lerombolják, végképp nem tűrte volna. Ő ugyanis értett hozzá, hogy megfejtse Ulmo szavait. Arra,

hogy

Círdan

miért

a

hosszú

Drengisti ö b ö l i g G e l m i r t é s A r m i n a s t ,

partvonal

mentén

indította

útnak

a

akiket s ü r g ő s m e g b í z a t á s s a l Nargoth-

r o n d b a küldött, sehol sincs magyarázat. A r m i n a s a gyorsaságra és a titkosság­ ra hivatkozik, de ha d é l r ő l a N a r o g o n hajóznak fel, titkos k ü l d e t é s ü k r e s o k k a l kevésbé derülhetett v o l n a fény. Feltételezhető, hogy C í r d a n U l m o p a r a n c s á t tel­ jesítette (hiszen ő akarta, hogy a két tünde D o r - l ó m i n b a n ö s s z e t a l á l k o z z é k Tuorral, és m e g m u t a s s a n e k i a N o l d á k Kapuját), de e r r e v a l ó utalással sehol s e m találkozunk.

143

MÁSODIK RÉSZ A MÁSODKOR i NÚMENOR SZIGETE N ú m e n o r Szigetének alábbi leírása a z o k o n a b e s z á m o l ó k o n és egyszerű tér­ képeken alapul, amelyeket régi i d ő k óta őriztek G o n d o r királyi levéltáraiban. Mindezek a valaha leírottaknak csak töredékét teszik ki, hiszen N ú m e n o r tudós emberei s z á m o s történeti, természetrajzi és földrajzi művet írtak, e z e k n e k azonban, N ú m e n o r fénykorának j ó f o r m á n valamennyi művészeti és tudomá­ nyos alkotásával egyetemben, a V é g r o m l á s után n y o m u k veszett. Minthogy senki sem t ö r ő d ö t t velük, igencsak hiányosak voltak a z o k a feljegy­ zések is, a m e l y e k G o n d o r b a n m a r a d t a k , vagy a m e l y e k e t E l r o n d ő r z ö t t Imladrisban az északon u r a l k o d ó n ú m e n o r i királyok m e g m a r a d t kincseivel együtt. A K ö z é p f ö l d é n rekedt túlélők m é g sokáig vágytak vissza az Akallabéthre, ahogy ők nevezték: a Bukott F ö l d r e ; népük számkivetettnek hitte magát, s csak hosszú k o r o k k a l később világosodott m e g számukra, hogy az Ajándékföldet visszavették, s N ú m e n o r eltűnt m i n d ö r ö k r e ; történetéről pedig m i n d ö s s z e né­ hány b e s z á m o l ó állt rendelkezésükre, s a z o k s e m váltottak ki mást, csak meg­ késett, i m m á r hiábavaló bűnbánatot. Egyedül Al-Phazarőnnak és istenek ellen való hajóhadának története m a r a d t a későbbi k o r o k r a .

N ú m e n o r földje alakját tekintve ötágú csillaghoz vagy ö t s z ö g h ö z hasonlított, amelynek m i n d e n irányban mintegy kétszázötven m é r f ö l d kiterjedésű k ö z é p s ő részéből öt nagy, félszigetszerű nyúlvány m e r e d t ki. E nyúlványokat önálló vi­ déknek tartották, s nevük Forostar ( É s z a k f ö l d e ) , Andustar (Nyugatfölde), Hyarnustar (Délnyugatfölde) Hyarrostar (Délkeletfölde) és Orrostar (Keletfölde) volt. A k ö z é p s ő részt Mittalmarnak (Belföld) nevezték, és ennek egyetlen tenger­ parti szakasza R ó m e n n a körül és a r ó m e n n a i ö b ö l szélén terült el. A Mittalmar egy kis része azonban elkülönült a többitől; ezt A r a n d o r n a k , vagyis K i r á l y o k földjének nevezték. Itt, A r a n d o r b a n állt a r ó m e n n a i k i k ö t ő , a Meneltarma, és a Királyok Városa, A r m e n e l o s ; és m i n d e n i d ő k b e n ez volt N ú m e n o r legsűrűbben lakott vidéke. A Mittalmar a nyúlványok fölé magasodott (ha eltekintünk az ott lévő hegyek­ től és d o m b o k t ó l ) ; sík, füves terület volt, ahol csak kevés fa nőtt. A Mittalmar közepe táján m e r e d t az égnek a Meneltarmának, azaz az Ég O s z l o p á n a k neve­ zett magas hegy, amelyet Eru Ilúvatar imádatának szenteltek. A hegy alacso145

nyabban fekvő füves lejtői csak szelíden emelkedtek, ám feljebb a hegyoldal m i n d m e r e d e k e b b lett, és a csúcsát m á r m e g s e m lehetett mászni; később ka­ nyargós utat vágtak rajta, amely csigavonalban haladt a hegy déli lábától, és az északi oldalon, a csúcs p e r e m e alatt ért véget. A Meneltarma csúcsa ugyanis né­ m i l e g ellapult és lesüllyedt, és nagy tömeg is elfért volna rajta, ám N ú m e n o r egész történelme folyamán n e m érintette e m b e r i kéz. Soha semmilyen épületet, oltárt vagy akár nyers k ö v e k b ő l rakott o s z l o p o t s e m emeltek itt, és a dicsőség napjaiban, egészen Szauron eljöveteléig, m á s templomféleség s e m épült Númenorban. A hegycsúcsra soha n e m vittek s e m szerszámot, s e m fegyvert, és a ki­ rályon kívül senki m á s ott n e m nyithatta szóra a száját. A király is csak h á r o m ízben szólalt m e g évente a hegycsúcsról: először a tavasz első napjaiban, az Eruk y e r m é n e k nevezett tavaszi ünnepen i m á d k o z o t t az eljövendő esztendőért, az­ tán a nyár derekán rendezett Erulaitalén zengte Eru Ilúvatar dicsőségét, s végül az ősz végi Eruhantalén adott hálát Erunak. Ilyenkor a király gyalog hágott fel a hegyre, n y o m á b a n népes kísérettel, melynek tagjai fehér ruhát öltöttek, és ko­ szorúkkal díszítették fel magukat, de mindvégig n é m á k maradtak. Más alkal­ m a k k o r az e m b e r e k egyedül vagy többedmagukkal is felmászhattak a hegyre, de úgy mondják, olyan mélységes volt a csend, hogy m é g az ide vetődött s N ú m e n o r r ó l és történelméről mit s e m tudó idegen s e m m e r t volna hangosan megszólalni. Errefelé csak a sas szállt, a többi m a d á r elkerülte a vidéket. Mi­ helyt valaki közeledett a csúcshoz, menten felbukkant h á r o m sas, és leereszke­ dett a nyugati p e r e m h á r o m sziklájára; csupán a H á r o m Imádság idején nem szálltak le, h a n e m csak fenn, a magasban k ö r ö z t e k az e m b e r e k fölött. A saso­ kat M a n w é Tanúinak nevezték, és a közhit szerint maga Manwé küldte el őket A m a n b ó l , hogy ő r k ö d j e n e k a Szent Hegy és az egész ország fölött. A M e n e l t a r m a töve lankásan olvadt bele a k ö r n y e z ő síkságba, de mintegy gyö­ kérként öt hosszú, alacsony hegygerinc ágazott ki belőle a sziget öt nyúlványá­ nak irányába; ezeket Tarmasundarnak, vagyis az O s z l o p Gyökereinek nevezték. A délnyugati irányú gerinc tetejéről lassan e m e l k e d ő út vezetett a hegyre; a dél­ nyugati és délkeleti gerinc között p e d i g sekély völgy nyílt, amelyet Noirinannak, a S í r o k Völgyének neveztek, m e r t a felső végénél kamrákat vágtak a hegy lábá­ nak szikláiba, s ezekben nyugodtak N ú m e n o r királyai és királynéi. A Mittalmar nagy részén azonban legelők terültek el; a tágas délnyugati réte­ ken, az E m e r i é n e k nevezett vidéken gyűlt össze egész N ú m e n o r b a n a legtöbb pásztor. A sziget legkevésbé t e r m é k e n y része az északi nyúlvány, a Forostar volt; nagy k ő m e z ő , ahol alig néhány fa vert gyökeret. Csupán a magasan fekvő, hangás mo­ csárvidék nyugati lejtőit borították fenyőerdők. Az északi fokhoz közeledve a síkságot sziklás magaslatok váltották fel, a Sorontil hatalmas szirtjei már mint­ ha a tengerből e m e l k e d t e k volna ki. A hegyen nagyszámú sas fészkelt, s ezen a v i d é k e n emelt Tar-Meneldur E l e n t i r m o magas tornyot, ahonnan az eget kémlel­ hette. Az Andustar északi része sziklás volt, s a tengerpart mentén nagy fenyőerdők sorakoztak. A felföldbe három, nyugatra néző kis öböl nyúlt, de a szirtek sok he­ lyütt n e m terjeszkedtek a partig; errefelé lépcsőzetesen emelkedett a talaj. A leg­ északibb öblöt a partján elterülő nagy kikötőről Andúnié-, azaz Naplemente-öböl­ nek hívták. A város maga közvetlenül a part mentén épült, de a hátában felfelé kú­ szó m e r e d e k lejtőkön is számos házat emeltek. Az Andustar déli része viszont többnyire jó termőföld volt, és nagy erdőségekkel is büszkélkedhetett: a magasban 146

nyírfa és bükk, a völgyekben tölgy és szilfa nőtt. Az Andustar és a Hyarnustar nyúlványai közötti nagy öböl Eresséa, a Magányos Sziget felé nézett, s ezért Eldannának hívták; az öböl körüli meleg éghajlatú, nyugat felé néző, északról pe­ dig védett vidéken hullott a legtöbb eső egész Númenorban. Az Eldanna-öböl kö­ zepén épült N ú m e n o r legszebb kikötője, a Z ö l d Eldalondé; a régi időkben legin­ kább itt vetettek horgonyt az Eresséán élő eldák gyors, fehér hajói. Az egész vidéken, a tengerre néző lejtőkig és a szárazföld belsejéig terjeszked­ ve, illatozó, ö r ö k z ö l d fák nőttek, amelyeket a szigeUakók nyugatról hoztak be. A fák olyan dúsan virultak itt, hogy az eldák azt mondogatták: a k ö r n y é k szép­ sége m é g az eresséai kikötőkével is vetélkedhet. A n ú m e n o r i a k ö r ö m m e l legel­ tették szemüket ezeken a fákon, az oiolairén, a lairelossén, a nessameldán, a vardariannán, a taniquelassén vagy a yavannamírén, amely g ö m b ö l y ű , bíbor­ v ö r ö s gyümölcsöt termett, és s z á m o s ének őrizte emléküket m é g j ó v a l azután is, hogy a fák maguk végleg kipusztultak ( N ú m e n o r t ó l , az Ajándékföldtől kelet­ re ugyanis már n e m éltek m e g ) . A fák kérgéből, leveleiből és virágaiból egyaránt különféle édes illatok áradtak, és eggyé vegyülve illatfelhőként lebegtek az egész országrész fölött; ezért is kapták a Nísimaldar, az Illatos Fák nevet. N ú m e n o r más tájain is ültettek ezekből a fákból, és a legtöbbje m e g is élt, bár k o r á n t s e m ekkora számban; ám volt egyetlen hatalmas, aranyszínű fafajta, a malinorné, amely csakis itt, az öböl környékén termett meg, sőt ötszáz év elmúltával csak­ nem akkorára nőtt, mint magán Eresséán. Ennek a fának ezüstös és sima volt a kérge, ágai valamelyest felfelé nyúltak, mint a bükké, a levelei is a b ü k k l o m b ­ jára hasonlítottak, bár nagyobbak voltak, felül halványzöldek, alul ezüstösek, és varázslatosan csillogtak a napfényben. A fa ősszel n e m hullatta el lombját; ilyen­ kor a levelek aranysárgára színeződtek. Tavasszal nagy fürtökben csüngtek raj­ ta a cseresznyevirághoz hasonló, aranyszínű b i m b ó k , amelyek egész nyáron át virultak, és mihelyt a b i m b ó k kinyíltak, lehulltak a levelek - így aztán a malinorné-liget ezüstszürke törzseit egész tavaszon és nyáron át aranytető fedte, és alattuk aranyszőnyeg terült el.' A fa termése ezüsthéjú dióféleség volt; ilyennel ajándékozta m e g Tar-Aldarion, N ú m e n o r hatodik királya Gil-galadot, L i n d o n királyát. Az ő országában n e m hajtott gyökeret ez a fa, de Gil-galad adott a ter­ mésből nőrokonának, Galadrielnek, s az ő varázshatalmának hála, a Lothlórien védett földjén, az Anduin folyó mentén megélt és kivirágzott a fa, egészen ad­ dig, amíg a nemestündék végül el n e m hagyták Középföldét; ám a malinorné ad­ dig sem nőtt olyan magasra és terebélyesre, mint a n ú m e n o r i nagy ligetekben. A Nunduiné folyó Eldalondénál ömlött a tengerbe, útja közben kialakítva a kis Nísinen-tavat, amely a partján nyíló illatos b o k r o k r ó l és virágokról kapta nevét. A Hyarnustar nyugati része hegyvidék volt, nyugati és déli tengerpartján ha­ talmas sziklákkal, de keleten, ahol m e l e g volt az éghajlat és t e r m é k e n y a föld, nagy szőlőskertek sorakoztak. A Hyarnustar és a Hyarrostar nyúlványai széle­ sen ágaztak szét, és hosszú partvonaluk mentén tenger és szárazföld oly szelí­ den olvadt egymásba, mint sehol másutt N ú m e n o r b a n . Itt torkollt a tengerbe a Siril, az ország fő folyója (a többi ugyanis a nyugaton h ö m p ö l y g ő Nunduiné ki­ vételével rövid volt, és zuhatagként rohant a tenger felé). A Siril a M e n e l t a r m a tövében, Noirinan völgyében eredt, majd déli irányban szelte át a Mittalmart. Al­ só szakaszánál pedig lassú, kanyargó folyóvá duzzadt, m í g végül tágas mocsár­ vidéken és náddal benőtt lapályokon keresztül elérte a tengert; a sok kis a p r ó torkolat a h o m o k b a n vájt magának újabb és újabb m e d r e k e t . S o k m é r f ö l d ö n át mindkét oldalról széles, hófehér partok övezték, néhol szürke kaviccsal borít147

va; ezen a vidéken, a m o c s a r a k és tócsák közötti szilárd talajú részeken épült a legtöbb halászfalu, amelyek közül N i n d a m o s volt a legjelentősebb. A Hyarrostar különösen gazdag volt sokfajta fában, amelyek közül a lakosság leginkább a laurinquét kedvelte szépséges virágaiért; egyéb haszna e fának n e m volt. Nevét is hosszan lecsüngő, sárga virágfürtjeiről kapta, s azok, akik hallot­ ták, m i t m e s é l n e k az eldák a Laurelinről, Valinor Arany Fájáról, úgy vélték, a laurinqué ennek a nagy fának a rokona, és az eldák hozták ide magvait; ez azon­ ban tévhit volt. Tar-Aldarion uralkodásától kezdve a Hyarrostaron nagy ültetvé­ nyek létesültek, hogy j u s s o n elegendő fa a hajók építéséhez. Az O r r o s t a r o n hűvösebb volt az éghajlat, de a nyúlvány végén m a g a s o d ó fel­ föld mégis megvédte a fagyos északkeleti szelektől, belsejében pedig, kivált az A r a n d o r határvidékén, sok gabonát termesztettek. Maga N ú m e n o r úgy festett, mintha a tengerből ugrott volna ki, dél és kelet fe­ lé kissé megdöntve, és a déli partvidék kivételével az egész sziget m e r e d e k szik­ lafalakkal hanyatlott a tenger felé. A partok közelében mindenütt megszámlál­ hatatlan tömegű v í z i m a d á r élt, olyanok, amelyek szívesen buknak le a vízbe és úszkálnak is benne. A hajósok azt mondogatták, m é g vakon is tudnák, m i k o r k ö z e l e d i k hajójuk N ú m e n o r h o z , a k k o r a lármát csaptak a parton a madarak, és ha hajó tűnt fel a láthatáron, a sok tengeri m a d á r nagy rajokban szállt fölé, hogy túláradó ö r ö m m e l üdvözölje, m e r t soha senki n e m pusztította vagy zaklatta őket szándékosan. Voltak madarak, amelyek el is kísérték a hajókat, akár m é g K ö ­ zépföldéig is. A sziget belsejében is rengeteg volt a madár, az ö k ö r s z e m n é l n e m nagyobb, m e r ő bíborszín /cfrfnkttől, amelyek csipogását m é g éppen hogy érzé­ kelte az e m b e r i fül, a M a n w é szent állatainak tartott hatalmas sasokig, amelyek­ nek soha n e m esett bántódásuk, amíg csak el n e m következett a G o n o s z ideje, és el n e m terjedt a valák iránti gyűlölet. Kétezer éven át, E l r o s Tar-Minyatur ide­ jétől egészen Tar-Atanamir fia, Tar-Ancalimon uralkodásáig az armenelosi kirá­ lyi palota tornyában is volt egy sasfészek, a benne élő m a d á r p á r r ó l a mindenko­ ri király g o n d o s k o d o t t . A n ú m e n o r i a k lóháton k ö z l e k e d t e k mindenhová, mert férfiak is, nők is szen­ vedélyes lovasok voltak, s a lovakat az egész szigeten szerették és j ó l tartották. Úgy nevelték őket, hogy nagy távolságból is meghallják a hívást, és feleljenek rá; az ősi regék szerint ha lovat és e m b e r t igazi szeretet fűzött egymáshoz, akkor az állat gazdája gondolatát is megérezte, és szükség esetén máris ott termett. Ezért a legtöbb n ú m e n o r i utat n e m k ö v e z t é k ki, csupán a lovak használatára tisztítot­ ták m e g s tartották karban őket, hiszen a korábbi századokban kocsit, szekeret alig használtak, és a nehéz r a k o m á n y o k a t vízen szállították. A legősibb és legjelentősebb út, amely kocsik számára épült, Rómennától, a legnagyobb kikötőtől haladt kelet felé Armenelosig, a királyi székvárosig, majd onnan tovább a S í r o k Völgyéig és a Meneltarmáig; ezt az utat aztán hamarosan meghosszabbították a forostari Ondostóig, majd onnan a nyugaton épült Andúnié városig. E z e n az úton vitték a szekerek északról a követ, amely építőanyag­ ként a legnagyobb becsben állt, m e g a fát, amelyben viszont a sziget nyugati vi­ déke bővelkedett. Az adánok magukkal vitték Númenorba számos mesterségben való járatosságukat, és olyan mesteremberek is jöttek velük, akik nemcsak a maguk tudását és ha­ gyományait őrizték, hanem az eldáktól is sokat tanultak. Ám a puszta szerszámo­ kon kívül nyersanyagot nemigen hozhattak magukkal, és Númenorban hosszú időn át fém helyett mindenhez nemesfémet használtak. Az adánok arannyal, 148

ezüsttel, drágakövekkel m e g r a k o d v a érkeztek, N ú m e n o r b a n azonban n e m akadt ilyen holmi. K e z d e t b e n az adánok e kincsekben csak a szépséget becsül­ ték, de később ez a kedvtelés kapzsiságba csapott át; a k k o r i b a n történt ez, ami­ kor rájuk vetült az Árnyék, őket pedig elfogta a gőg, és K ö z é p f ö l d e csekélyebb rangú lakóival egyre méltatlanabbul bántak. A m í g tartott barátságuk az Eresséán élő tündékkel, azoktól időnként kaptak ajándékba arany- és ezüsttárgyakat, de a korábbi s z á z a d o k során az ilyen h o l m i ritkaságszámba m e n t és nagy becs­ ben állt; így is m a r a d t ez mindaddig, a m í g a királyok hatalma n e m terjeszkedett tovább, a keleti partvidékig. K é s ő b b N ú m e n o r b a n is többfajta fémre bukkantak, s amint egyre járatosab­ bak lettek a bányászatban, a kovácsmesterségben, úgy vált m i n d g y a k o r i b b á a vas- és réztárgyak használata. Az a d á n o k m e s t e r e m b e r e i k ö z ö t t fegyverkovács­ ok is akadtak, akik a noldák tanítványaiként nagy ügyességre tettek szert kar­ dok, szekercék, d á r d á k és kések kovácsolásában. A Fegyverkovácsok C é h é n e k tagjai továbbra is készítettek kardokat, m á r csak azért is, hogy a mesterségbe­ li tudás ki ne vesszen, de leginkább a b é k e szolgálatába szegődtek, és szerszá­ m o k a t kovácsoltak. A király és a vezérek többsége őseitől ö r ö k ö l t e a kardját, 2 és néhanapján maguk is karddal ajándékozták m e g fiaikat. A trón ö r ö k ö s e szá­ mára m i n d i g új kardot kovácsoltak, hogy a z o n a napon, a m i k o r a királyi c í m rászáll, átvehesse, ám k a r d o t egyetlen férfi s e m viselt N ú m e n o r b a n , és hosszú­ hosszú éveken át n e m is igen készült az országban semmiféle harci fegyver. Szekercéik, dárdáik, íjaik azonban voltak, sőt az íjászat, akár a földön állva, akár lóhátról űzték, egyike volt a n ú m e n o r i a k legkedveltebb időtöltésének. K é s ő b b , amikor K ö z é p f ö l d é n háborúk dúltak, a n ú m e n o r i a k íja volt a leginkább rette­ gett fegyver. A s z ó b e s z é d szerint „a Tengeri E m b e r e k olyan esőfelhőt bocsátanak maguk elé, amely mintha megannyi kígyóból tevődnék össze, és fekete menny­ köveiknek acélból van a hegye". E k k o r i b a n a királyi íjászok sűrű h a d o s z l o p a i belül üreges acélból készült íjat használtak, fekete tollú nyílvesszeik pedig, he­ gyüktől a rovátkáig, jó rőfnyi hosszúak voltak. Hosszú ideig azonban a nagy n ú m e n o r i hajók legénysége fegyvertelenül kötött ki Középföldén, és bár hoztak magukkal fejszét is, íjat is, hogy fát vágjanak és élelmet keresve vadászgassanak a lakatlan p a r t o k mentén, ám ha a helybéliek társaságát keresték, e fegyvereket soha n e m vitték magukkal. Igencsak elbúsul­ tak, a m i k o r észrevették, hogy az Á r n y é k fokozatos térhódításával egykori bará­ taik ijedten vagy é p p ellenségesen tekintenek rájuk, a z o k ellen fordítva a vasat, akik annak használatára megtanították őket. N ú m e n o r b a n azonban az erős férfiak a Tengerben lelték legfőbb gyönyörűsé­ güket; szerettek úszni vagy a víz alá bukni, és kis hajókat is építettek, hogy eve­ zésben vagy vitorlázásban mérjék össze ügyességüket és gyorsaságukat. A leg­ merészebbek a halászok voltak. A p a r t o k k ö z e l é b e n a tenger bővelkedett hal­ ban, amely minden i d ő k b e n a n ú m e n o r i a k egyik legfőbb tápláléka volt, és a leg­ nagyobb v á r o s o k is m i n d a tengerparton épültek. A halászok közül került ki a legtöbb hajós, akik az évek múlásával egyre nagyobb tiszteletnek és jelentőség­ nek örvendtek. Úgy beszélik, hogy a m i k o r az a d á n o k először bontottak vitorlát a Nagy Tengeren, s a Csillag N ú m e n o r felé vezérelte őket, tünde hajókon utaz­ tak, amelyeken a kapitány is, a k o r m á n y o s is egy-egy, C í r d a n által kijelölt elda volt. De miután a tünde k o r m á n y o s o k eltávoztak, és hajóik nagy részét is ma­ gukkal vitték, maguk a n ú m e n o r i a k m é g sokáig n e m m e r é s z k e d t e k ki a nyílt tengerre. A m i k o r már hatszáz év eltelt a M á s o d k o r b ó l , Véantur, Tar-Elendil 149

u r a l k o d á s a alatt a királyi hajók kapitánya jutott el e l s ő n e k K ö z é p f ö l d é i g . A nyu­ gatról l e n g e d e z ő tavaszi szelek röpítették hajóját, az Entulessét - a m i Visszaté­ rést j e l e n t - M i t h l o n d kikötőjéig, és a rá k ö v e t k e z ő ősz végén tért vissza N ú m e norba. Ettől fogva a hajózás lett a legbátrabb és l e g m e r é s z e b b n ú m e n o r i férfiak legfőbb foglalatossága, M e n e l d u r fia, A l d a r i o n pedig, akit Véantur leánya szült a királynak, v a l a m e n n y i k i p r ó b á l t n ú m e n o r i hajóst egyesítette a K a l a n d o z ó k Ligá­ jában, m i n t ahogy ez a s o r o n k ö v e t k e z ő elbeszélésből is kitűnik majd.

JEGYZETEK 1

A m á l l ó m n a k ez a leírása nagyjából megegyezik azzal, amit Legolas mondott róla társai­

nak, a m i k o r k ö z e l e d n e k Lothlórienhez [A Gyűrű szövetsége, I. 6 . ) . 2

A királyi kard, az Aranrúth (a Király Haragja) valójában Elu Thingolnak, a beleriandi Do-

riath királyának volt a kardja, amelyet aztán Elros anyja, Elwing hagyományozott fiára. Más tárgyak is ö r ö k s é g k é p p e n kerültek ide, így Barahir Gyűrűje, Tuornak, Eárendil apjának nagy szekercéje, valamint a Béor házából való Bregor íja. A Bukást csak Barahirnak, Félke­ zű Béren apjának Gyűrűje élte túl, m e r t azt Tar-Elendil a leányának, Sllmariennek ajándé­ kozta, s így az andúniéi U r a k háza tovább őrizte. E ház utolsó sarja volt Hűséges Elendil, aki N ú m e n o r romjai közül K ö z é p f ö l d é r e menekült. [A s z e r z ő jegyzete] - Barahir Gyűrűjének tör­ ténetét A szilmartlok 19. fejezete mondja el, későbbi sorsa pedig megtudható A Gyűrűk Ura A. Függelékéből ( I . 3. és 5 . ) . Tuor „nagy pörölyét" A szilmartlok n e m említik, de neve és le­ írása megtalálható „ G o n d o l i n bukásának" eredeti változatában (1916-17. ); itt azt olvashat­ juk, hogy Tuor G o n d o l i n b a n inkább szekercével, semmint karddal járt, és a G o n d o l i n népé­ hez

intézett beszédében

Dramborlegnek

nevezte.

Az

elbeszéléshez

csatolt

névjegyzék

a

Dramborleget Élesen Zuhanónak fordítja: „Tuor pörölye súlyosan zuhant alá, mint a bunkó, és élesen hasított, m i n t a kard."

II ALDARION ÉS ERENDIS A

Tengerész

asszonya

M e n e l d u r Tar-Elendilnek, N ú m e n o r negyedik királyának volt a fia. Apja har­ m a d i k g y e r m e k e k é n t született, m i v e l h o g y v o l t két n ő v é r e is: S i l m a r i e n é s Isiimé. Az i d ő s e b b i k leány andúniéi E l a t a n h o z m e n t nőül, s az ő fiuk volt Valandil, Andúnie U r a , a k i n e k l e s z á r m a z o t t a i m é g hosszú i d ő n á t u r a l k o d t a k K ö z é p f ö l d é n , Gondorban és Arnorban. 150

Meneldur szelíd természetétől idegen volt a büszkeség, s inkább a szellemét művelte, s e m m i n t testét edzette volna. Teljes szívével szerette N ú m e n o r t és e föld minden darabkáját, ám a szigetet körülölelő Tengerrel n e m sokat törődött, mert gondolatai m e s s z e b b r e szálltak Középföldénél; az égbolt és a csillagok sze­ relmese volt. Tanulmányozta és elsajátította mindazt, amit csak az eldák és adánok tanai nyomán Eáról és az Axda b i r o d a l m a t körülvevő m é l y s é g e k r ő l megtudhatott, és a csillagok vizsgálatában lelte legfőbb gyönyörűségét. A sziget legészakibb vidékén, a Forostaron, ahol a legtisztább volt a levegő, tornyot emel­ 1 tetett, és onnan szemlélte éjjelente az égboltot és a fények útját a magasban. A m i k o r Meneldur átvette a Jogart, kötelességéhez híven elköltözött a Forostarból, hogy elfoglalja helyét A r m e n e l o s tágas királyi házában. J ó s á g o s és b ö l c s királynak bizonyult, noha szüntelenül arra vágyott: bárcsak e l k ö v e t k e z n é n e k azok a napok, a m i k o r tovább gazdagíthatja az égről szerzett ismereteit. Hitve­ se, Almarian különlegesen szép asszony volt. Véantur nemzette, aki Tar-Elendil uralkodása alatt a királyi hajók kapitánya volt, és bár ő maga s e m m i v e l s e m ra­ jongott j o b b a n a hajókért m e g a tengerért, mint a legtöbb n ú m e n o r i asszony, fia inkább nagyapjára, Véanturra, s e m m i n t Meneldur királyra ütött. Meneldur és Almarian fiát Anardilnek hívták, s később Tar-Aldarionként vált nevezetessé a númenori királyok sorában. Két húga is született még: Ailinel és Al­ miéi. Az idősebb Orchaldorhoz ment nőül, Meneldur meghitt barátjához, aki Hatholdir fiaként Hador házának volt leszármazottja; Orchaldor és Ailinel fiát pedig, aki majd később jut szerephez ebben az elbeszélésben, Sorontónak hívták. 2 Aldarion - m e r t e néven emlegetik m i n d e n elbeszélésben - gyorsan serdült délceg, magas termetű, testben-lélekben erőteljes férfivá; aranyszőke haja volt, mint az édesanyjának, kedélye víg, természete p e d i g nemes, de s o k k a l büsz­ kébb, mint az apjáé, és egyre inkább hajlott az önfejűségre. M á r g y e r e k k o r á t ó l szerette a tengert, és m i n d j o b b a n vonzotta a hajóépítés mestersége. A sziget északi vidékén n e m érezte j ó l magát, s amennyire csak apja engedte, a tenger­ parton töltötte m i n d e n idejét. Kivált N ú m e n o r legnagyobb kikötőjét, R ó m e n n á t kedvelte; itt voltak a legnagyobb hajóépítő műhelyek, s itt d o l g o z t a k a legügye­ sebb kezű hajóácsok. Apja hosszú éveken át n e m gátolta kedvtelésében; örült, hogy A l d a r i o n n a k módja van edzenie bátorságát, és okosságban is, ügyességben is egyaránt gyarapodik. Véantur, anyai nagyapja módfelett kedvelte Aldariont, s a fiú sok időt töltött Véantur házában, amely a Rómennai-öböl déli partján állt. A házhoz saját kikö­ tő tartozott, amelyben m i n d i g sok kis hajó horgonyzott, m e r t Véantur soha n e m utazott szárazföldön, ha vízre is szállhatott, és a g y e r m e k A l d a r i o n itt tanult meg először evezni, később pedig vitorlázni is. M é g férfivá s e m érett, m á r i s el tudott irányítani egy népes legénységgel m e g r a k o t t hajót egyik k i k ö t ő b ő l a má­ sikba. Egy alkalommal Véantur így szólt unokájához: - Anardilya, közeleg a tavasz s vele nagykorúságod napja. ( A l d a r i o n ugyanis áprilisban született, ezelőtt huszonöt esztendővel.) M á r kiterveltem, hogyan ül­ hetnénk m e g m é l t ó k é p p e n ezt a napot. Az én é v e i m n e k sokkal nagyobb a szá­ ma, és e r ő m b ő l aligha futja majd, hogy m é g s o k s z o r elhagyjam s z é p házamat és N ú m e n o r áldott partjait, de legalább m é g ez egyszer ö r ö m e s t kiszállnék a Nagy Tengerre, és szembefordulnék az északi és keleti szelekkel. N o s hát ebben az évben te is velem tartasz; elhajózunk Mithlondba, m e g n é z z ü k m a g u n k n a k K ö ­ zépfölde hatalmas, k é k l ő hegyeit és a hegyek tövében az eldák z ö l d m e z ő i t . Meg151

látod, milyen szívesen fogad majd Círdan, a Hajóács és Gil-galad király is. Menj, b e s z é l d m e g apáddal a tervünket. 3 A m i k o r A l d a r i o n b e s z á m o l t a tervezett vállalkozásról, és engedélyt kért, hogy mihelyt a tavaszi szelek k e d v e z ő r e fordulnak, útra kelhessenek, Meneldur arca elsötétült, és egész testét fagyos b o r z o n g á s járta át. Mintha megsejtette volna, hogy ez az utazás súlyosabb k ö v e t k e z m é n y e k k e l j á r majd, mint azt a j ó z a n ér­ telem feltételezhetné. Ám fia sóvár, izgatott arca láttán n e m árulta el nyugtalan­ ságát, h a n e m azt m o n d t a : - T e d d , amit szíved sugall, onya. Ugyancsak hiányzol majd nekem, de ha Véantur a kapitány, és a valák kiterjesztik fölétek kezüket, jó reménységgel v á r o m majd hazatérted. Csak aztán ne feledd, hogy egy napon majd te leszel e Sziget Királya és Atyja, és vigyázz, nehogy a Nagy F ö l d e k elrabolják a szíved! így történt, hogy egy napsütötte, szélfútta reggelen, a m á s o d k o r hétszázhu­ s z o n ö t ö d i k esztendejének ragyogó tavaszán a n ú m e n o r i trón ö r ö k ö s é n e k fia 4 vi­ torlát bontott, és m é g n e m szállt le a nap, a m i k o r m á r látta, m i k é n t tűnik el szü­ lőföldje lágy csillogással a messzeségben. Utolsónak a Meneltarma csúcsa ve­ szett a tengerbe, m i n t a leszálló nap korongja elé emelt sötét ujj. A z t mondják, Aldarion saját kezű feljegyzéseket írt valamennyi, Középföldére tett útjáról, s ezeket hosszú időn át őrizték Rómennában, mígnem aztán mind odaveszett. Első utazásáról kevés b e s z á m o l ó maradt fenn, csak annyit tudni, hogy elnyerte m i n d Círdan, m i n d Gil-galad barátságát, eljutott egészen Lindonig és Nyugat-Eriadorig, és mindaz, amit látott, nagy csodálattal töltötte el. Két évnél is tovább időzött Középföldén, Meneldur pedig egyre nyugtalanabb lett. Úgy mond­ ják, Aldarion azért késlekedett, mert amennyire csak lehetett, mindent el akart ta­ nulni Círdantól; a hajók építése, karbantartása és kormányzása éppen úgy érde­ kelte, mint a m o h ó tenger elé emelt védőgátak megtervezése és felállítása. Nagy volt az ö r ö m R ó m e n n á b a n és A r m e n e l o s b a n , a m i k o r végre feltűnt a lát­ határon a nagy hajó, a Númerrámar (a név azt jelenti: a Nyugat Szárnyai), és a naplemente v ö r ö s r e festette aranyló vitorláit. A nyár lassan m á r őszbe hajlott, és közeledett Eruhantalé ünnepe. 5 M e n e l d u r pedig, m i d ő n Véantur házában üdvö­ zölte hazatért fiát, úgy látta, hogy az sokat nőtt, és ragyogóbb a szeme; de ez a fényes s z e m p á r a m e s s z e s é g b e n kalandozott. - N o s , onya, mi az, a m i e m e s s z e utazásból leginkább megragadt emlékeze­ tedben? A l d a r i o n azonban a sötétedő kelet felé nézett és hallgatott. A m i k o r végre meg­ szólalt, hangja oly halk volt, mintha csak önmagának beszélne. - A tündék szépséges n é p e ? A z ö l d e l l ő partok? A felhő koszorúzta hegyek? A k ö d és az árnyék felmérhetetlen messzeségbe v e s z ő tájai? M a g a m s e m tudom. Elhallgatott, és Meneldur tudta, hogy sok m i n d e n t rejteget m é g magában. M e r t A l d a r i o n s z e r e l m e s lett a Nagy Tengerbe, és arra vágyott, hogy továbbra is, partot s e m látva, magányos hajóján szántsa a hullámokat, a szelek tajtékot kor­ bácsoljanak a fedélzetig, s így röpítsék ismeretlen k i k ö t ő k felé. És ez a vágy, ez a s z e r e l e m mindhalálig elkísérte. Véantur ezután többé m á r n e m hagyta el N ú m e n o r t , a N ú m e r r á m a r t azonban A l d a r i o n n a k ajándékozta, az pedig, m é g h á r o m év s e m telt bele, ismét apjához fordult, hogy bocsássa el. így bontott vitorlát és indult el ismét L i n d o n felé. Ez­ úttal h á r o m évig m a r a d t el, n e m sokkal k é s ő b b pedig újabb, i m m á r négy évig tartó utazásra vállalkozott, m e r t úgy beszélik, ezúttal m á r n e m érte be vele, hogy Mithlondnál kössön ki, h a n e m a déli partokat is fel akarta kutatni. Maga m ö 152

gött hagyta a Baranduin, a Gwathló és az A n g r e n torkolatát, megkerülte a sötét Ras Morthil-fokot, és meglátta a hatalmas Belfalasi-öblöt és A m r o t h földjének 6 hegyeit: azt az országot, ahol m é g m i n d i g m e g m a r a d t a k a nandatündék. Harminckilencedik életévében A l d a r i o n visszatért N ú m e n o r b a , m e g r a k o d v a ajándékokkal, amelyeket Gil-galad küldött apjának, m e r t a rá k ö v e t k e z ő évben Tar-Elendil, amint azt m á r régen hírül adta, fiára ruházta a jogart, és Tar-Meneldur lett a király. A l d a r i o n ekkor, vágyait megzabolázva, apja kedvéért egy ide­ ig otthon maradt, és m o s t végre hasznosította a Círdantól tanultakat: hajókat építtetett, s z á m o s részletet a maga elgondolásához igazítva, és e m b e r e k e t tobor­ zott a k i k ö t ő k és r a k o d ó p a r t o k tökéletesítésére, m e r t régi álma volt, hogy egy­ re nagyobb hajókat ácsoltasson. H a m a r o s a n azonban ismét rátört a tenger utá­ ni vágyakozás, és ismét elhagyta N ú m e n o r t ; ám ezúttal m á r olyan vállalkozáso­ kat forgatott fejében, amelyekhez egyetlen hajó legénysége n e m elegendő. E z é r t alapította m e g a K a l a n d o z ó k Ligáját, amely k é s ő b b oly nagy hírnévre tett szert. Ebben a szövetségben gyűltek össze a l e g v a k m e r ő b b , v á l l a l k o z ó szellemtől leg­ inkább áthatott hajósok, akik A l d a r i o n t nevezték ki legfőbb kapitányuknak, és a sziget belsejében élő fiatalemberek közül is sokan kérték, hogy vegyék be ő k e t a testületbe. A l d a r i o n n a k s e m m i kedve s e m volt hozzá, hogy a szárazföldön, Armenelosban éljen, s éppen ekkortájt építtetett magának egy lakhelyül szolgáló hajót. E á m b a r n a k , azaz Tengeri H á z n a k nevezte el, s i d ő n k é n t bejárta vele Númenor kikötőit; ám a hajó legtöbbször ott horgonyzott a R ó m e n n a i - ö b ö l b e n , egy kis sziget mellett. A szigetet T o l Uinennek hívták, m e r t maga Uinen, a Tenger Asszonya teremtette. 7 Az E á m b a r o n volt a K a l a n d o z ó k nagyterme is, és itt őriz­ ték a hosszú utazásaikról készült feljegyzéseket, 8 mivelhogy Tar-Meneldur ked­ vetlen rosszallással követte fia kalandjait, és m é g meghallgatni s e m kívánta uta­ zásainak történetét. M e g g y ő z ő d é s e volt, hogy A l d a r i o n csak a nyugtalanság mag­ vait hinti el, és felébreszti N ú m e n o r lakóiban a m á s o r s z á g o k iránti vágyat. Ebben az i d ő b e n A l d a r i o n elidegenedett apjától, és m á r n e m is szólt előtte nyíltan terveiről és vágyairól; A l m a r i a n királyné azonban m i n d e n b e n fia oldalán állt, Meneldur tehát kénytelen-kelletlen annyiban hagyta a dolgokat. E k ö z b e n a K a l a n d o z ó k száma és tekintélye egyre gyarapodott, s az e m b e r e k elnevezték őket l/fnendííinek, azaz Uinen szerelmeseinek; kapitányukat p e d i g egyre kevés­ bé lehetett megfeddeni vagy féken tartani. A n ú m e n o r i hajók p e d i g ahhoz a kor­ hoz képest m i n d terjedelmesebbek és nagyobb merülésűek lettek, m í g n e m nagyszámú legénységgel és nagy r a k o m á n y o k k a l is eljuthattak m e s s z e földekre, Aldarion pedig sokszor és m i n d hosszabb i d ő r e volt távol N ú m e n o r t ó l . TarMeneldur makacsul ellenszegült fia szenvedélyének, ezért erősen korlátozta a hajóépítés céljából kivágható fák számát. így jutott A l d a r i o n a gondolatra, hogy majd K ö z é p f ö l d é n szerez faanyagot, s ott keres kikötőt, ahol hajóit javíttathat­ ja. A partok mentén hajózva ámulattal nézte a hatalmas erdőségeket, és annak a folyónak a torkolatánál, amelyet a n ú m e n o r i a k Gwathirnak, azaz Árnyék-folyónak neveztek, megalapította Vinyalondét, a Nagy K i k ö t ő t . 9 Mire azonban majd' nyolcszáz év telt m á r el a m á s o d k o r b ó l , Tar-Meneldur megparancsolta fiának, hogy maradjon i m m á r N ú m e n o r b a n , és hagyjon fel ke­ leti kóborlásaival, m e r t az a k k o r i szokásnak és hagyománynak megfelelően a trón ö r ö k ö s é v é akarta nyilváníttatni. E b b ő l az a l k a l o m b ó l apa és fiú m e g b é k é l t egymással. Aldariont élete századik évében nagy örömujjongások közepette ün­ nepélyesen t r ó n ö r ö k ö s n e k nyilvánították, apjától pedig m e g k a p t a a N ú m e n o r i Hajók és K i k ö t ő k Urának címét és hatáskörét. Az A r m e n e l o s b a n rendezett ün153

népségekre eljött a sziget nyugati részén lévő otthonából b i z o n y o s Beregar nevű férfiú is, magával hozva leányát, Erendist. A l m a r i a n királyné felfigyelt a leány rit­ ka, N ú m e n o r b a n szokatlan szépségére; Beregar ősei ugyanis Béor házából szár­ maztak, habár n e m E l r o s királyi nemzetségéből, s Erendis tőlük ö r ö k ö l t e sötét 10 haját, csillogó, szürke s z e m é t és karcsú, kecses termetét. E r e n d i s n e k pedig a mellette ellovagló A l d a r i o n o n akadt m e g a szeme, és szép­ sége, délceg tartása úgy megigézte, hogy m á s egyébre j ó f o r m á n oda sem figyelt. Ezután bekerült a királyné udvartartásába, és elnyerte a király kegyét is, Aldariont azonban alig látta, m e r t ő akkoriban főként az e r d ő k e t járta, s igyekezett g o n d o s k o d n i róla, hogy N ú m e n o r az eljövendő időkben ne legyen szűkében a fa­ anyagnak. A K a l a n d o z ó k Ligájába tartozó hajósok hamarosan forrongani kezd­ tek; nagy bosszúságukra volt, hogy csak ritkábban szállhatnak tengerre, útjaik rövidülnek, és kapitányaik s e m valami fényes személyiségek. T r ó n ö r ö k ö s s é nyilvánításának hatodik évében aztán A l d a r i o n eltökélte, hogy ismét vitorlát bont, és elhajózik K ö z é p f ö l d é r e . Apja egyre azt szorgalmazta, hogy maradjon N ú m e n o r b a n , s keressen asszonyt magának, ezért hát csak v o n a k o d v a járult h o z z á az utazáshoz. A l d a r i o n tavasszal kelt útra, de a m i k o r anyja elé járult bú­ csúzni, annak hölgyei között megpillantotta Erendist, és látván szépségét, azt is megérezte, m i c s o d a e r ő lakozik a tetszetős külső mögött. A l m a r i a n e k k o r így szólt hozzá: - Hát valóban ismét el kell m e n n e d , fiam, A l d a r i o n ? S e m m i sincs, a m i itt ma­ rasztalhatna e szigeten, amely a legszebb a halandók földjei között? - Most m é g nincs - felelte A l d a r i o n -, de annyi b i z o n y o s : A r m e n e l o s b a n olyan gyönyörűséget is találhat az ember, amilyenre m é g az eldák földjein sem buk­ kan. A hajósban azonban két lélek lakozik és vív egymással tusát, engem pedig m é g n e m ereszt a tenger csábítása. E r e n d i s úgy érezte, neki is szólnak e szavak, s ettől k e z d v e egész szívével csüngött A l d a r i o n o n , ha reményt n e m táplált is. E k k o r i b a n m é g sem törvény, s e m szokásjog n e m rendelkezett úgy, hogy a királyi család tagjai, különösen pe­ dig a trón ö r ö k ö s e csak E l r o s Tan-Minyatur leszármazottaival köthetnek házas­ ságot; E r e n d i s m é g i s úgy érezte, hogy A l d a r i o n túl magasan áll fölötte. Mindazo­ náltal ettől k e z d v e egyetlen férfira s e m nézett nyájasan, és m i n d e n kérőjének aj­ tót mutatott. Hét év telt el, a m í g A l d a r i o n , arany- és ezüstérccel megrakodva, ha­ zatért, s b e s z á m o l t apjának az úton történtekről. Meneldur azonban így szólt: - B á r m i l y e n hírt vagy a d o m á n y t h o z z á l is a Sötét F ö l d e k r ő l , én j o b b a n örül­ tem volna, ha m i n d v é g i g mellettem m a r a d s z . K a l m á r o k és kincskeresők útját já­ r o d te, n e m azt, amelyik a trón ö r ö k ö s é h e z illik. Mi szükségünk nekünk m é g több aranyra és ezüstre? Legföljebb parádézunk vele, holott m á s tárgyak éppúgy megtennék. A király házának olyan férfi kell, aki ismeri és szereti a földet és a népet, amelyen egykor uralkodni fog. - Én talán n e m tanulmányozom-e nap mint nap az embereket? - kérdezte Al­ darion. - K e d v e m szerint t u d o m vezetni és irányítani őket. - Legföljebb azokat, akiknek észjárása a tiédhez hasonlatos - vetette ellen a király. - N ú m e n o r b a n nők is élnek, alig kisebb számban, mint a férfiak, és ha n e m tekintjük anyádat, akit valóban kedved szerint irányítgatsz, róluk ugyan m i t tudsz? Pedig hát egy napon m e g kell hogy házasodj. - Egy napon, de n e m e l ő b b ! - vágott vissza A l d a r i o n . - És minél inkább akar­ nának házasságra kényszeríteni, annál később j ö n el az a nap. A d d i g pedig van­ nak sürgősebb t e e n d ő i m is, amelyek igazán fontosak s z á m o m r a . „ H i d e g az ágya 154

a hajós asszonyának", az a hajós pedig, aki csak egyeden kötelezettséget ismer, és s e m m i sem szögezi a parthoz, m e s s z e b b r e jut, és a tengeren biztosabban uralkodik. - Messzebbre jut, de n e m viszi többre - felelte Meneldur. - Te pedig, fiam, Aldarion, n e m uralkodsz a tengeren. Vagy tán elfeledted, hogy az a d á n o k a Nyu­ gat Urainak kegyelméből élnek itt, Uinen p e d i g j ó s á g o s a n tekint ránk, és Ossé fékezni kénytelen indulatait? Hajóink v é d e l m e t élveznek, de n e m a mi e r ő n k vé­ delmezi őket. Szokj le hát a gőgről, nehogy m e g f o g y a t k o z z é k a kegy, a m e l y fö­ lénk borul; és azt se képzeld, hogy ez a kegy olyanokra is kiterjed, akik fölösle­ gesen teszik kockára életük idegen partok szikláin vagy a sötétség e m b e r e i n e k földjén. - Mi haszna hát a hajóinkat ó v ó kegynek, ha s e m m i l y e n új part felé n e m tör­ hetnek, és n e m deríthetik fel az ismeretlent? - kérdezte A l d a r i o n . T ö b b é n e m is beszélt apjával e z e k r ő l a d o l g o k r ó l , inkább hajóján, az Eámbaron élte napjait a K a l a n d o z ó k társaságában, és k ö z b e n új, m i n d e n eddiginél na­ gyobb hajót építtetett, amelyet P a í a r r a n n a k , a M e s s z e t ö r ő n e k nevezett el. M o s ­ tanában azonban m á r sűrűbben találkozott Erendisszel (amit a királyné rende­ zett így), a király pedig, értesülvén e találkozásokról, egyszerre érzett ö r ö m e t és aggodalmat. - J o b b lenne - jegyezte m e g -, ha A l d a r i o n először kigyógyulna nyugtalansá­ gából, mielőtt elnyerné egy nő szívét. - De mi m á s gyógyítaná ki, ha n e m a s z e r e l e m ? - kérdezte a királyné. - Erendis m é g túlságosan fiatal - vetette ellen a király, A l m a r i o n azonban azt mondta erre: - Erendis családjának n e m adatott olyan hosszú élet, m i n t E l r o s ivadékainak; és A l d a r i o n m á r elnyerte szívét. 1 1 A m i k o r aztán megépült a nagy hajó, a Palarran, A l d a r i o n ismét útra akart kel­ ni. Meneldur azonban haragra gerjedt, á m b á r a királyné rábeszélésére m é g s e m kívánta, királyi hatalmával élve, otthon marasztalni fiát. Itt kell m e g e m l é k e z n i az ősi szokásról, m e l y szerint valahányszor egy hajó N ú m e n o r r ó l K ö z é p f ö l d é r e indult, egy asszony, többnyire a kapitány valamelyik rokona, a hajó o r r á r a tűz­ te a Visszatérés Z ö l d Ágát. Az ágat arról az oiolairé fáról vágták, m e l y n e k neve „ ö r ö k ö s nyarat" jelent, s az eldák, akik a fát N ú m e n o r r a hozták, 1 2 azt m o n d t á k : ők is ilyen ágat tűznek hajóikra az Ossével és Uinennel való jó barátság jeléül. A fa, amelynek fényes és illatos, ö r ö k z ö l d levelei voltak, a tengeri levegőn is to­ vább virult. Meneldur azonban megtiltotta, hogy akár a királyné, akár A l d a r i o n húgai ilyen ágat vigyenek R ó m e n n á b a , ahol a Palarran horgonyzott; azt m o n d ­ ta, hogy ő bizony megtagadja az áldást fiától, aki vele dacolva indul újabb ka­ landra, A l d a r i o n pedig ezt meghallván, kijelentette: - Ha másként n e m lehet, útra kelek áldás és faág nélkül is. A királyné igencsak e l s z o m o r o d o t t erre, ám E r e n d i s így szólt hozzá: - Tarinya, ha te levágod az ágat a tünde fáról, én, e n g e d e l m e d d e l , e l v i s z e m a kikötőbe, mert n e k e m n e m tiltotta m e g a király. A hajósok baljós j e l n e k vélték, hogy kapitányuk áldás nélkül induljon útnak, de a m i k o r mindennel elkészültek, s éppen fel akarták szedni a horgonyt, meg­ jelent Erendis, aki ez egyszer legyőzte irtózását a nagy k i k ö t ő l á r m á s zsibongásától és a sirályok vijjogásától. - Meghoztam, uram, a Visszatérés Ágát - szólt -, a királyné küldi. 155

- A királyné? - kérdezte A l d a r i o n egészen megváltozott hangon. - Úgy van, u r a m - felelte a leány -, de én kértem, hogy járuljon hozzá. N e m csupán családod tagjai ö r v e n d e n e k majd visszatértednek, amely bárcsak miha­ marabb bekövetkeznék. E k k o r tekintett A l d a r i o n e l ő s z ö r s z e r e l e m m e l Erendisre, s ahogy a Palarran kifutott a tengerre, ő m é g hosszan nézett vissza a hajó tatjáról. Azt is mondják, hogy ezúttal ő siettette a visszatérést, és a tervezettnél r ö v i d e b b ideig maradt tá­ vol; hazatérvén p e d i g ajándékokat hozott a királynénak és udvarhölgyeinek, ám a legdúsabb ajándék, egy gyémánt, Erendisnek jutott. A p a és fiú között hűvös volt a viszontlátás, Meneldur p e d i g feddőn jelentette ki, hogy a trón várományo­ sához n e m illendő az ilyen ajándék, hacsak n e m jegyajándékul szánta. Arra kér­ te hát Aldariont, hogy valljon színt végre. - A hála jegyéül h o z t a m - jelentette ki az -, amiért a sok fagyos szív között egy m e l e g is akadt. - A k i n e k magának is fagyos a szíve, n e m várhatja, hogy jöttében-mentében m á s o k szeretete melengesse - jelentette ki Meneldur, és ismét sürgette Aldari­ ont, hogy szánja el magát a házasságra, ámbár E r e n d i s nevét n e m említette. Al­ darion azonban hallani s e m akart erről, m e r t m á s o k unszolása m i n d e n k o r csak annál inkább felszította ellenállását. Erendisszel is hűvösebben bánt most, és el­ tökélte, hogy újból elhagyja N ú m e n o r t , hiszen további tervei vannak Vinyalondé fejlesztésére. N e h e z e n viselte a szárazföldi életet, m e r t a hajóján korlátlan úr volt, a K a l a n d o z ó k pedig, akik elkísérték útjain, feltétlen szeretettel és csodálat­ tal övezték nagy kapitányukat. Ezúttal azonban Meneldur megtiltotta, hogy ha­ j ó r a szálljon, ám A l d a r i o n dacolt a tilalommal, és m é g mielőtt a télnek vége lett volna, hét hajóból álló flotta élén, a K a l a n d o z ó k z ö m é n e k kíséretében fel is ke­ rekedett. A királyné n e m merte magára vonni Meneldur haragját, de éjnek ide­ j é n megjelent a k i k ö t ő b e n egy köpenybe burkolt nő, és faágat nyomott Aldarion kezébe e szavakkal: - Nyugatfölde Úrnője küldi (ezzel a névvel illették Erendist) -, azzal már el is tűnt a sötétben. A l d a r i o n e nyílt lázadásának hírére a király megvonta tőle a N ú m e n o r i Hajók és K i k ö t ő k Urának címét, és bezáratta az E à m b a r o n a K a l a n d o z ó k Nagytermét csakúgy, mint a r ó m e n n a i hajóépítő műhelyt; valamint azt is parancsba adta, hogy hajóépítésre ezután tilos több fát kivágni. Öt év telt el, és A l d a r i o n vissza­ tért, de i m m á r kilenc hajóval, m e r t Vinyalondéban m é g kettőt építtetett, és m i n d a kilenc m e g volt rakva a K ö z é p f ö l d e partmenti erdőségeiből s z á r m a z ó r e m e k faanyaggal. A m i k o r A l d a r i o n megtudta, m i k e t végzett bosszúból a király, nagy haragra gerjedt, és így szólt hozzá: - Ha N ú m e n o r b a n n e m fogadnak szívesen, ha itt n e m akad s z á m o m r a mun­ ka, s hajóimat egyetlen n ú m e n o r i k i k ö t ő b e n s e m javíttathatom, akkor ismét út­ ra kelek, m é g h o z z á hamarosan, m e r t a kemény szelek ugyancsak megtépázták hajóimat. 1 3 Vagy tán nincs m á s dolga a király fiának, mint hogy női arcokat vizs­ gálgasson, melyiküket válassza feleségnek? Újabb időkben az erdészetnek szen­ teltem m a g a m , és jó sáfára v o l t a m az erdőknek; m i r e életem véget ér, több lesz N ú m e n o r b a n a faanyag, m i n t volt valaha is a te uralmad idején. A l d a r i o n állta a szavát: m é g az évben ismét útnak indult h á r o m hajóval, a Kal a n d k e r e s ő k közül a legmerészebbekkel. Ezúttal sem áldást, s sem faágat nem vitt magával, m e r t Meneldur szigorú tilalommal sújtotta m i n d saját háza népét, m i n d a K a l a n d o z ó k asszonyait és leányait, R ó m e n n á t pedig őrséggel vette körül. 156

Ezúttal A l d a r i o n oly sokáig m a r a d t távol, hogy a nép m á r rettegett életéért, és hiába védte a n ú m e n o r i hajókat m i n d e n i d ő k b e n a valák kegye, m a g a M e n e l d u r 14 is nyugtalankodni kezdett. A m i k o r m á r tizedik éve volt távol, E r e n d i s e n elha­ talmasodott a kétségbeesés. A z t gondolta, Aldariant vagy halálos szerencsétlen­ ség érte, vagy pedig elszánta magát, hogy v é g k é p p K ö z é p f ö l d é n telepedjék meg; emellett az alkalmatlan k é r ő k zaklatásaiával is torkig volt már, így hát arra kér­ te a királynét, bocsássa el, hogy visszatérhessen a nyugati o r s z á g r é s z b e n élő családjához. De újabb négy év elmúltával A l d a r i o n végre mégiscsak visszatért, bár hajóit megtépázta és összetörte a tenger. Mint kitűnt, e l ő s z ö r a vinyalondéi kikötőbe hajózott, majd onnan hosszú útra kelt a déli partok mentén. N ú m e n o ­ ri hajó m é g n e m jutott oly messzire, m i n t ahol ő járt. Ám észak felé visszatérő­ ben kedvezőtlen széljárásba ütközött, és nagy v i h a r o k t o m b o l t a k körülötte, s miután a Harad vidékén hajszál híján kerülte el a hajótörést, azt kellett tapasz­ talnia, hogy Vinyalondét lerombolta a háborgó tenger, és feldúlták az ellenséges embernépek. Ezután h á r o m ízben s o d o r t á k vissza flottáját a d ü h ö n g ő nyugati szelek, saját hajójának árbocaiba villám csapott, és csak súlyos viszontagságok és vesződségek árán, hosszú tengeri hányódás után sikerült végül kikötnie Númenorban. Meneldur szíve mélységesen megkönnyebbült fia visszatértén, még­ is keményen megfeddte, amiért fellázadt atyja s királya ellen, e k k é p p megfoszt­ va magát a valák oltalmától, és kitéve Ossé haragjának n e m csupán saját sze­ mélyét, de hűséges és o d a a d ó embereit is. A l d a r i o n e k k o r valóban bűnbánatot tanúsított, s Meneldur megbocsátott neki: ismét ráruházta a Hajók és K i k ö t ő k Urának tisztét, sőt megtoldotta azt az E r d ő k Gazdájának címével. A m i k o r A l d a r i o n megtudta, hogy E r e n d i s elhagyta A r m e n e l o s t , igencsak elbú­ sult, de büszkesége n e m engedte, hogy utánamenjen és visszahozza; tetejébe ezt csak úgy tehette volna, ha egyszersmind feleségül is kéri, ő p e d i g m é g m i n d i g ó d z k o d o t t a házasság kötelékétől. Inkább nekilátott, hogy jóvátegye, amit hoszszú, majd húszéves távolléte miatt elmulasztott, hiszen é p p e n ebben az i d ő b e n nagy kikötői munkálatok zajlottak, m é g p e d i g elsősorban R ó m e n n á b a n . A z t ta­ pasztalta, hogy igen s o k fát vágtak ki építkezésekhez és egyéb célokra, de mind­ ez előrelátás nélkül történt, és a kivágott fák helyett nagyon kevés újat ültettek. Ezért egész N ú m e n o r t beutazta, hogy mindenütt szemlét tartson az e r d ő k fölött. Egy napon épp a nyugati vidék egyik erdejében poroszkált, a m i k o r felfigyelt egy lovon ülő nőre, akinek sötét haja repült a szélben, z ö l d köpenyét p e d i g fény­ lő, drágaköves csat fogta össze a nyakán. A l d a r i o n eldának vélte, az eldák ugyanis időnként feltűntek a szigetnek ezen a részén, ám a m i k o r a nő közele­ dett felé, ráismert: E r e n d i s volt az, és a tőle kapott drágakövet viselte. S ekkor, mintha villámcsapás érte volna, rádöbbent, mennyire szereti, és milyen üresen telnek-múlnak élete napjai. Erendis A l d a r i o n láttán elsápadt, és el akart ügetni, de Aldarion megelőzte, és így szólt: - Nagyon is rászolgáltam, hogy menekülj előlem, hiszen m a g a m m á r s o k s z o r és messzire futottam előled! M o s t mégis arra kérlek: bocsáss m e g és m a r a d j ! így hát egymás mellett lovagoltak tovább E r e n d i s apjának, Beregarnak a há­ záig, és ott A l d a r i o n világossá tette, hogy jegyesének akarja Erendist. M o s t azon­ ban Erendis vonakodott, noha a helyi s z o k á s o k és az é l e t m ó d íratlan szabályai szerint i m m á r legfőbb ideje lett volna, hogy férjhez menjen. Igaz, A l d a r i o n irán­ ti szerelme mit s e m csökkent, és n e m is női fortély sugallta húzódozását; azért tiltakozott, m e r t szíve mélyén attól félt, hogy ha közte és a Tenger k ö z ö t t hábo­ rúra kerül sor, hogy melyikük tartsa m e g Aldariont, ő soha n e m győzhet; ha pe157

dig megalkuszik és kevesebbel beéri, könnyen lehet, hogy mindent elveszít. Félt a Tengertől, és haragudott a hajókra, a kedvükért kivágott sok szép és számára oly kedves fa miatt, ezért hát úgy gondolta: ha ő n e m győzi le teljesen és feltétel nélkül a Tengert m e g a hajókat, a k k o r a z o k m é r n e k őrá ö r ö k ö s és jóvátehetet­ len vereséget. A l d a r i o n azonban n e m tágított; m i n d e n h o v á követte és ostromolta a leányt. N e m t ö r ő d ö t t m á r a k i k ö t ő k k e l és a hajóépítő műhelyekkel, elhanyagolta a Ka­ l a n d o z ó k Ligájának ügyeit, s fákat s e m vágatott ki többé, csak újakat ültetett. B o l d o g a b b volt ezekben a napokban, mint b á r m i k o r életében, noha erre maga is csak a k k o r d ö b b e n t rá, a m i k o r hosszú i d ő múltán, öregségében tekintett viszsza erre az i d ő r e . Végül igyekezett rávenni Erendist, tartson vele, s az E á m b a r o n hajózzák körül a szigetet, mivelhogy éppen száz éve alapította a K a l a n d o z ó k Li­ gáját, és úgy tervezték, hogy ennek tiszteletére N ú m e n o r valamennyi kikötőjében ünnepségeket rendeznek. Erendis, vonakodását és félelmét leplezve, nagy nehe­ zen ráállt az útra. R ó m e n n á b a n szálltak hajóra, és a nyugati parton lévő Andúniében kötöttek ki, ahol Valandil, Andúnié ura, Aldarionnak közeli rokona 1 5 ün­ nepséget rendezett. A l a k o m á n Valandil Erendisre emelte poharát, és Utnénielnek, vagyis Uinen Leányának, a Tenger Új Asszonyának nevezte, Erendis azon­ ban, aki Valandil hitvese mellett ült, fennhangon így kiáltott: - Ne nevezz e n g e m így! Uinen é n n e k e m n e m anyám, h a n e m ellenségem! Erendis szívét újból kétség mardosta, mivel Aldariont már ismét a Rómenná­ ban zajló munkálatok foglalkoztatták; magas védőgátakat emeltetett, a Tol Uinenszigeten pedig tornyot rakatott, amelyet Calmindonnak, azaz a Fény Tornyának neveztek. De a m i k o r m i n d e z z e l elkészült, visszatért Erendishez, és ismét sürget­ te eljegyzésüket. A leány azonban ezúttal is halogatta a választ. - L á m , én m á r hajóra szálltam veled, u r a m - mondta. - Mielőtt válaszolnék, tarts m o s t te énvelem; szárazföldi útra hívlak, hogy felkeressük azokat a helye­ ket, amelyek az én s z í v e m n e k kedvesek. Hiszen egy n a p o n majd királya leszel e földnek, amelyet alig ismersz. így hát ismét útra keltek, s m e g é r k e z t e k az E m e r i é dús, zöldellő legelőire, ahol egész N ú m e n o r b a n a legtöbb j u h o t tartották. Elébük tárultak a gazdák és a j u h á s z o k fehér házai, és fülüket eltöltötte a nyájak bégetése. E r e n d i s p e d i g így szólt A l d a r i o n h o z : - L á t o d , itt b o l d o g a n tudnék élni! - A t r ó n ö r ö k ö s hitvese szabadon választja m e g lakhelyét - jelentette ki Alda­ rion. - Ha p e d i g majd királyné leszel, annyi p o m p á s ház épül számodra, amenynyit csak kívánsz. - M i r e te átveszed a jogart, én m á r öreg leszek - m o n d t a Erendis. - De addig hol kíván élni a trón v á r o m á n y o s a ? - A felesége mellett - jelentette ki A l d a r i o n . - Ha n e m szólítja el olyan köte­ lesség, amelyben asszonya n e m osztozhat vele. - Én n e m o s z t o z o m a férjemen Uinen Úrnővel - jelentette ki Erendis. - Ez csak üres játék a szavakkal - válaszolta A l d a r i o n . - Éppígy én is mond­ hatnám, hogy n e m o s z t o z o m a feleségemen Oroméval, az E r d ő k Urával, csak m e r t ő m e g a v a d o n t e r m ő fákat kedveli. - E z t bízvást el is m o n d h a t o d - vágott vissza Erendis -, hiszen Uinen kedvé­ ért készséggel kivágnál akár egy egész erdőt is. - Mutass rá b á r m e l y i k fára, amelyik kedves szívednek, és állni fog, amíg csak el n e m szárad - jelentette ki A l d a r i o n . 158

- N e k e m e sziget valamennyi fája kedves - hangzott Erendis válasza. Ezután némán lovagoltak tovább egymás mellett, m á s n a p p e d i g elváltak, és Erendis visszatért apja házába. Apja előtt a leány hallgatott a történtekről, de anyjának, Núnethnek elmesélte, mi történt közte s A l d a r i o n között. - Mindent vagy semmit... erről rád ismerek! - kiáltott fel Núneth. - Ilyen vol­ tál már g y e r m e k k o r o d b a n is. De hát Erendis, te szereted ezt a férfit... s Aldari­ on nagy ember, hogy a rangját már ne is e m l í t s e m ! H i d d el, n e m lesz könnyű ki­ vetni szívedből ezt a szerelmet, és ha sikerülne is, b e l e r o k k a n s z . Az asszonynak már csak ez a sorsa: osztoznia kell férje szívén a munkájával m e g tüzes szelle­ me minden szenvedélyével... m e r t ha nem, a k k o r erőtlen puhánnyá zsugorítja, akit már n e m is é r d e m e s szeretni. De azt hiszem, a te füledig úgysem ér el az ilyen jó tanács. Pedig i m m á r legfőbb ideje, hogy asszony légy, és szívemet bánat szorongatja; m a g a m is szép gyermeket szültem, azt r e m é l t e m hát, hogy szép unokáknak örvendhetek még. No m e g persze azt s e m bánnám, ha bölcsőjük a király házában ringana. Erendist valóban n e m ingatta m e g az anyai tanács, ám mégis tapasztalnia kel­ lett, hogy szívén többé n e m uralkodik, és napjai m é g sivárabban telnek, m i n t azokban az években, a m i k o r A l d a r i o n messze járt, m e r t hiszen A l d a r i o n m o s t itt volt Númenorban, és mégis csak telt-múlt egyik nap a m á s i k után, s a férfi többé n e m látogatott el Nyugatra. Almarian királyné azonban jó barátságban volt Núneth-tel, s a m i k o r értesült tőle a történtekről, megijedt: A l d a r i o n m á r jó ideje r o s t o k o l a szárazföldön, hát­ ha most majd újabb tengeri utazásban keres vigaszt. E z é r t üzenetet küldött Erendisnek, s arra kérte, térjen viasza A r m e n e l o s b a , E r e n d i s p e d i g - anyja nó­ gatására, de saját szíve sugallatára is - engedelmeskedett. A r m e n e l o s b a n aztán Aldarion m e g ő kibékültek egymással, s az év tavaszán, a m i k o r elkövetkezett az Erukyermé ünnepe, a király nyomában ők is felhágtak a Meneltarmára, a númenoriak szent hegyére. 1 6 A m i k o r pedig a többiek már m i n d visszamentek, ők ketten ott maradtak, s körültekintve látták, amint alattuk z ö l d tavaszi p o m p á ­ jában terül el Nyugathon Szigete; Nyugaton, a messzeségben megcsillantak Avallónénak, az eldák kikötőjének fényei, 1 7 keleten árnyékok táncoltak a Nagy Ten­ geren, és fejük fölött kéklett a Menel égboltja. N é m á k maradtak, m e r t a Meneltarma tetején egyedül csak a király szólalhatott meg, de ahogy leereszkedtek a hegyoldalon, Erendis egy pillanatra megállt, hogy kitekintsen az Emerié-vidékre s azon is túlra, szülőföldjének erdőségei felé. - Te n e m szereted Númenort, az Ajándékföldet? - kérdezte. - Egész szívemből szeretem, m é g ha te kételkedsz is benne - felelte A l d a r i o n . - Mert n e k e m e föld későbbi sorsa is fontos, és a nép eljövendő reménységével és fényes hírnevével is g o n d o l o k . Az ajándék n e m arra való, hogy haszontalan hagyják heverni. Erendis azonban erről is másként g o n d o l k o d o t t . - A valák ajándékát, amelyet rajtuk keresztül az Egy küldött nekünk, igenis önmagáért kell szeretni a jelenben csakúgy, m i n t az eljövendő j e l e n e k b e n mondta. - N e m azért kaptuk, hogy mást, többet vagy j o b b a t cseréljünk rajta. Bármilyen nagyok is az adánok, Aldarion, ők is csak halandók; m é g gondolat­ ban sem költözhetünk át a j ö v ő b e , hacsak n e m akarjuk feláldozni a jelenünket holmi magunk szőtte ábrándkép kedvéért. - A z z a l egyszer csak levette nyaká­ ról a gyémántkövet, és megkérdezte: - Örülnél, ha elcserélném e követ valami­ re, amit éppen m e g k í v á n o k ? 159

- N e m , n e m örülnék! - vágott vissza A l d a r i o n . - De lám, te n e m is hagytad heverni haszontalan a kincseskamrában. Bár azt hiszem, túlbecsülöd értékét, m e r t a s z e m e d sokkal fényesebben ragyog nála. E k k o r megcsókolta E r e n d i s szemét, a leány pedig a következő m á s o d p e r c b e n megfeledkezett m i n d e n félelméről, és elfogadta a férfit olyannak, amilyen. így pe­ csételődött m e g kötésük a Meneltarma m e r e d e k lejtőjén. A m i k o r visszaértek A r m e n e l o s b a , A l d a r i o n úgy mutatta be Erendist TarMeneldurnak, m i n t a trón ö r ö k ö s é n e k jegyesét, a király pedig megörült a hír­ nek, és m i n d a városban, m i n d az egész szigeten nagy volt a vígasság. Jegyaján­ dékul Meneldur E r e n d i s n e k a d o m á n y o z t a az E m e r i é földjeinek tekintélyes ré­ szét, és hófehér házat emeltetett rajta fia leendő asszonyának. A l d a r i o n pedig így szólt h o z z á : - Van k i n c s e s k a m r á m b a n sok m á s é k k ő is; távoli országok királyai adták, a m i k o r a n ú m e n o r i hajók megsegítették őket. Van köztük z ö l d is... olyan zöld, mint kedves fáidon a l o m b , ha a nap fénye megcsillan rajta. - N e m - felelte E r e n d i s -, én m á r m e g k a p t a m tőled a jegyajándékot, jóval ko­ rábban, m i n t megilletett volna. Ez az én egyetlen ékességem, és több nem is kell soha; és ezt az egyet m é g magasabbra a k a r o m tenni. A l d a r i o n csak e k k o r látta, hogy a leány csillag formában vékony ezüstpántba foglaltatta a fehér gyémántot, és Erendis kérésére h o m l o k á r a illesztette a pántot, így viselte Erendis sok-sok éven át, amíg le nem sújtott a fájdalom, és ezért em­ legették messze földön is Tar-Elestirnéként, azaz Csillaghomlokú Úrnőként. 1 8 így hát egy ideig béke és boldogság honolt A r m e n e l o s királyi házában és az egész szi­ geten; az ősi könyvek pedig feljegyzik, hogy abban az évben bőségesen termett gyümölcsöt az aranyló nyár, a nyolcszázötvennyolcadik a m á s o d k o r történetében. A sok b o l d o g e m b e r között csak a K a l a n d o z ó k Ligájának hajósai háborogtak. A l d a r i o n tizenöt éven át N ú m e n o r b a n maradt, és n e m indult újabb tengeri ka­ landra; és ha n e m volt is hiány maga nevelte vitéz kapitányokban, annál inkább hiányzott a király fiának vagyona és tekintélye. Nélküle a hajósok ritkábban szállhattak tengerre, s csak r ö v i d utakra vállalkozhattak; n e m is igen jutottak m e s s z e b b Gil-galad b i r o d a l m á n á l . Mivel A l d a r i o n m á r az e r d ő k k e l s e m törő­ dött, megfogyatkozott a fa is a hajóácsok műhelyeiben, s a K a l a n d o z ó k ostro­ m o l n i kezdték: legalább az e r d ő k e t ne hanyagolja el. A l d a r i o n engedett könyörgésüknek, s kezdetben E r e n d i s is elkísérte erdei útjaira, de sajgott a szíve, ami­ k o r látta, hogyan vágják ki az életerejük teljében p o m p á z ó fákat, s hasogatják szét, fűrészelik d a r a b o k r a őket. így aztán A l d a r i o n n e m s o k á r a már csak egye­ dül kelt útra, s kevesebb időt töltöttek egymás társaságában. Aztán eljött az év, amelytől a sziget népe a trón várományosának menyegzőjét várta, m e r t ősi szokás szerint a jegyesség ritkán tartott tovább h á r o m esztendő­ nél. Egy tavaszi reggelen A l d a r i o n felkerekedett, hogy Andúnié kikötőjéből ello­ vagoljon Beregar házába, ahová vendégként hivatalos volt; Erendis, aki száraz­ földön utazott A r m e n e l o s b ó l , m á r megelőzte. A m i k o r A l d a r i o n felért a m e r e d e k szirtre, amely észak felől a kikötőt védelmezte, megfordult, és visszanézett a ten­ gerre. Mint tavasz idején oly sokszor, m o s t is nyugati szél fújt, amelyet oly igen kedveltek a K ö z é p f ö l d é r e induló hajósok, és fehér tarajos hullámok gördültek sorban egymás után a part felé. E k k o r Aldariont úgy kerítette hatalmába a Ten­ ger utáni vágy, mintha hirtelen valami hatalmas kéz tapadt volna a torkára; a szíve kalapált, lélegzete elszorult. H o s s z ú időbe telt, a m í g úrrá lett magán; ak160

kor aztán megfordult, és továbbügetett. Kerülő utat választott: betért az e r d ő b e , hogy viszontlássa a helyet, ahol, i m m á r tizenöt évvel ezelőtt, eldának vélte a lo­ ván ülő Erendist. Már-már arra számított, hogy ismét ez a látvány fogadja, de Erendis n e m volt ott, őt pedig hajtotta a vágy, hogy újból láthassa arcát. Sietett is, hogy m é g az est leszállta előtt odaérjen Beregar házába. Erendis kitörő ö r ö m m e l fogadta, és örvendett A l d a r i o n is, de menyegzőjükről nem szólt egy szót sem, holott m i n d e n k i azt hitte, főképpen ez ügyben látoga­ tott el Nyugatföldére. S ahogy múltak a napok, E r e n d i s észrevette: mialatt a töb­ biek vigadnak, jegyese gyakran hallgatásba merül, ha pedig hirtelen felé pillan­ tott, rajtakapta, hogy a férfi hosszan, m e r e v e n nézi őt. Erendisnek összeszorult a szíve, mert A l d a r i o n kék szemét m o s t fagyosnak és szürkének látta, ugyanak­ kor úgy tetszett, mintha pillantásában valami m o h ó s á g lappangana. E r e n d i s tú­ lontúl is ismerte m á r ezt a sóvár tekintetet, és tudta, hogy n e m sok j ó t ígér, ám egyelőre megtartóztatta magát, és s e m m i t s e m szólt. Núneth, aki m i n d e n t meg­ figyelt, örült ennek, mert gyakorta mondogatta, hogy „a s z ó csak feltépi a sebe­ ket". Hamarosan aztán A l d a r i o n és E r e n d i s lóháton vissza is tért A r m e n e l o s b a , s ahogy egyre távolodtak a Tengertől, úgy tért vissza a férfiba a jókedv. Ám gond­ ját továbbra sem osztotta m e g Erendisszel, mert szívében m é g egyre dúlt a harc, és s e m m i r e sem tudta elhatározni magát. így múlt el egyik hónap a m á s i k után, és A l d a r i o n n e m b e s z é l t s e m a ten­ gerről, s e m a m e n y e g z ő r ő l , ám sűrűn látogatott el R ó m e n n á b a , és s o k a t idő­ zött a K a l a n d o z ó k k ö z ö t t . Végül, a m i k o r m á r rájuk k ö s z ö n t ö t t az újabb esz­ tendő, a király b e l s ő szobájába hívatta fiát, akivel m o s t a n á b a n m á r teljes bé­ kességben éltek, és egymás iránti szeretetüket t ö b b é s e m m i l y e n viszály n e m árnyékolta be. - Fiam - szólalt m e g Tar-Meneldur -, m i k o r a d o d hát m e g n e k e m végre a le­ ányt, akit oly régóta kívánok m a g a m n a k ? I m m á r h á r o m évnél is több telt el, és én megelégeltem a várakozást. C s o d á l k o z o m rajtad, m i k é p p e n türtőztetheted magad ily hosszú ideig. Aldarion sokáig n e m felelt, majd végül így szólt: - Ismét rám tört a vágy, Atarinya. Tizennyolc böjti esztendő sok ám az em­ bernek. Alig b í r o m már megülni a lovat, éjszakánként n y o m az ágy, és a köves talaj felsebzi lábam. Meneldur elbúsult e szavak hallatán, és igencsak szánta fiát, de m e r t ő maga soha n e m szerette a hajózást, n e m tudta megérteni A l d a r i o n kínlódását. - Fáj ezt hallanom - m o n d t a -, de n e k e d jegyesed van; m á r p e d i g N ú m e n o r törvényei és az eldák m e g az adánok szokásjoga szerint egyetlen férfi s e m tart­ hat két asszonyt. Te pedig n e m ülhetsz nászt a Tengerrel, mert m á r E r e n d i s n e k kötelezted el magad. Ezek a szavak felidézték Aldarionban a vitát, amelyet egykor Erendisszel foly­ tatott az Emerié-vidéken, és szíve megkeményedett. Jogtalanul bár, de gyanú ébredt benne, hogy jegyese m i n d e z t megtanácskozta apjával, m á r p e d i g Aldarionnak olyan volt a természete, hogy valahányszor úgy látta: m á s o k egyesült erő­ vel rá akarják terelni a maguk választotta útra, ő tüstént m á s útra tért. - Ha a kovács, a lovász, a bányász jegyest választ magának - m o n d t a -, to­ vább kovácsol az első, lovagol a második, csákányozza a földet a h a r m a d i k . A hajós ugyan miért ne hajózhatna tovább? - Ha a kovács öt álló éven át el n e m m o z d u l n a az üllője mellől, b i z o n y kevés lenne a kovácsfeleség - jelentette ki a király. - Mint ahogy a hajósok között is 161

kevés a házasember, és asszonyaik is csak azért tűrnek, m e r t nem tehetnek másként, és m e r t a kenyerük a tengeren terem. Csakhogy a trón várományosát n e m a szükség hajtja a tengerre, és n e m a hajózás a mestersége. - A férfit nemcsak az ösztökéli, hogy kenyeret keressen - csattant fel Aldarion. - Az i d ő s e m sürget; s o k év áll m é g előttünk. - T é v e d s z , fiam - felelte Meneldur -, és n e m becsülöd eléggé a kegyet, amely osztályrészedül jutott. E r e n d i s évei gyorsabban fogyatkoznak, az ő reményeinek szűkebb tér jutott. Ő n e m E l r o s nemzetségéből ered, és sok-sok éve már, hogy szerelmével megajándékozott. - A m i k o r é n b e n n e m buzgott a vágy, b e z z e g majd tizenkét évig megtartóztatta magát - háborgott A l d a r i o n . - Én harmadannyi időt sem kérnék. - A k k o r m é g n e m volt a jegyesed - felelte Meneldur. - Most azonban már egyiktek s e m szabad. Ha m e g is tartóztatta a k k o r magát... nos, bizonyosan csak azért tette, m e r t attól félt, a m i m o s t valóban bekövetkezhet, ha n e m tudsz úrrá lenni m a g a d o n . A k k o r v a l a m i k é p p e n sikerült elcsitítanod a félelmét, és ha m o s t palástolod is m é g előtte szándékaidat, ne feledd: az adósa vagy. A l d a r i o n e k k o r haragra gerjedt, és így szólt: - Talán mégiscsak bölcsebb lenne, ha m a g a m szólnék a j e g y e s e m m e l ahe­ lyett, hogy közvetítőn át tárgyalnánk! A z z a l kirontott apja szobájából, n e m sokkal később pedig bejelentette Erendisnek, hogy ismét a Tengerre kívánkozik, m e r t oda a lelke nyugalma, és már az á l o m is elkerüli. A leány elsápadt, de csak ült és néma maradt, végül pedig csak annyit m o n d o t t : - A z t hittem, azért jöttél, hogy a m e n y e g z ő n k r ő l beszélj. - Az is meglesz majd, mihelyt visszatérek - felelte A l d a r i o n -, ha kész vagy várni addig. Ám a jegyese s z e m é t elfátyolozó mélységes s z o m o r ú s á g megrendítette, és hir­ telen újabb gondolata támadt. - M o s t fogjuk megülni - jelentette ki -, m é g ebben az évben. Utána pedig olyan hajót építtetek, amilyet m é g soha n e m láttak a K a l a n d o z ó k : királynéhoz m é l t ó vízi palota lesz! Te pedig v e l e m tartasz, Erendis, és utunkra elkísér a valák, Yavanna és a te szeretett O r o m é d kegye. Olyan e r d ő k e t mutatok majd ne­ k e d a m e s s z e földeken, amilyeneket m é g soha n e m láttál; ott m é g m o s t is dalol­ nak az eldák! Hatalmasabbak a z o k az erdők, mint bárhol Númenorban, m e r t vadon és s z a b a d o n zöldellnek az i d ő k kezdete óta, és ha arra jársz, m é g hallha­ tod O r o m é Úr nagy kürtjének harsogását. E r e n d i s könnyei azonban n e m száradtak fel. - N e m , A l d a r i o n - mondta. - Ö r ö m m e l hallom, hogy a világ m é g ilyen csodá­ kat is tartogat, de én n e m a k a r o m látni őket. Én a númenori e r d ő k n e k ajándé­ k o z t a m szívemet, és m á s e r d ő k után n e m e p e k e d e m . Ha b a l s o r s o m r a hajóra is szállnék, m e r t rávinne a szerelem, amely h o z z á d fűz... soha n e m térnék vissza. Meghaladná e r ő m e t a vállalkozás; belehalnék, ha a szárazföld eltűnne s z e m e m elől. E n g e m gyűlöl a tenger, és lám, m o s t bosszút áll rajtam, amiért távol tartot­ talak tőle, és k ö z b e n előled is menekültem. Menj hát, én uram, csak légy irgal­ m a s : ne maradj el annyi évig, amennyit m á r elvesztegettem. A l d a r i o n t mélységesen megszégyenítette ez a beszéd; emlékezett rá, milyen he­ behurgya indulattal fakadt ki apja előtt, Erendisnek pedig m i n d e n szava csupa gyengédség és s z e r e l e m volt. A b b a n az évben n e m is bontott vitorlát, de szívébe n e m költözött béke, és n e m lelte ö r ö m é t az életben. 162

- Ha Erendis nem látja a szárazföldet, belehal - m o n d t a -, én m e g abba ha­ lok bele, ha m é g sokáig kell látnom. Ha tehát bármennyi időre is össze akarjuk kötni életünket, egyedül kell útra kelnem, s hozzá m i e l ő b b . így hát mindent előkészített, hogy tavasszal végre elindulhasson, és ha a be­ avatott Szigetlakók közül n e m is örült senki más, a K a l a n d o z ó k annál b o l d o ­ gabbak voltak. H á r o m hajót szereltek fel, és Víressé havában útra keltek. Maga Erendis tűzte rá az oiolairè z ö l d ágát a Palarran orrára, és leplezte könnyeit, amíg csak a hajó ki nem siklott az újonnan emelt nagy védőfalak közül. Hat évnél is több telt el, amíg Aldarion visszatért N ú m e n o r b a . Ezúttal m é g Almarian királyné is hűvösebben fogadta, a K a l a n d o z ó k pedig elvesztették az em­ berek megbecsülését, m e r t m i n d e n k i z o k o n vette E r e n d i s m o s t o h a sorsát. Va­ lójában Aldarion tovább maradt el, mint tervezte, mert Vinyalondé kikötőjéből immár csak r o m o k a t talált, és hasztalan igyekezett újjáépíteni: a háborgó ten­ geri viharok m i n d e n fáradozását meghiúsították. A part mentén élők egyre in­ kább féltek a númenoriáktól, vagy épp nyílt ellenséges érzületnek adták tanúje­ lét, Aldarion fülébe pedig eljutott a hír, hogy él K ö z é p f ö l d é n egy nagyúr, aki gyű­ löli a hajósnépet. A m i k o r aztán már indult volna hazafelé, délről hatalmas szél kerekedett, és a messzi északra sodorta hajóit. E k k o r egy ideig tétlenül várako­ zott Mithlondban, de a m i k o r ismét megkísérelt tengerre szállni, hajói ismét csak észak felé sodródtak, veszedelmes jégtáblák közé, ahol valamennyien szenvedtek a d e r m e s z t ő hidegtől. Nagy sokára aztán tenger is, szél is megeny­ hült, de amint A l d a r i o n sóváran tekintett ki a Palarran orráról, és a távolban végre megpillantotta a Meneltarmát, a s z e m e a z ö l d ágra tévedt, s látta, hogy az elfonnyadt. Aldariont ekkor mélységes csüggedés fogta el, m e r t amíg az oiolairè ágát a felfröccsenő tengervíz locsolta, ilyen m é g soha n e m történt. - Megcsípte a fagy, kapitány - jegyezte m e g a mellette álló tengerész. - T ú l nagy volt a hideg. Ej, be örülök, hogy végre ismét látom az O s z l o p o t ! A m i k o r Aldarion felkereste Erendist, az csak nézett rá, de n e m jött elébe, ő pedig egy ideig némán állt, és szokásával ellentétben hiába kereste a szavakat. - Ülj le, uram - szólalt m e g a leány -, és először is beszélj, m o n d d el, m e r r e jártál. Bizonyára sok mindent láttál és cselekedtél e hosszú évek alatt! Aldarion akadozva kezdett h o z z á a b e s z á m o l ó h o z , Erendis pedig n é m á n hall­ gatta végig megpróbáltatásainak s akaratlan késlekedésének történetét. A m i k o r Aldarion végére ért mondókájának, a leány így szólt: - Köszönet a valáknak, akiknek kegye végre visszahozott. De köszönetet m o n d o k nekik azért is, hogy n e m tartottam veled, mert én m i n d e n z ö l d ágnál hamarabb elhervadtam volna. - A te z ö l d ágad s e m a maga jószántából s o d r ó d o t t a gyilkos hidegbe - felel­ te Aldarion. - Te pedig, ha úgy kívánod, taszíts el magadtól; senki tőled ezt zo­ kon n e m veheti. De m o n d d , vajon n e m remélhetem-e, hogy s z e r e l m e d mégis erősebbnek s kitartóbbnak bizonyul a szépséges oíoíaírénál? - Bizony n e m tévedsz, A l d a r i o n - felelte Erendis. - M é g m i n d i g n e m fagyott halálra. Ó jaj, hogyan is taszíthatnálak el most, hogy újra itt vagy előttem, fénye­ sebben a hosszú tél utáni első napsugárnál? - A k k o r hát jöjjön m o s t a tavasz és a nyár! - kiáltotta A l d a r i o n . - És a tél soha többé ne térjen vissza - fűzte hozzá Erendis. E k k o r aztán, Meneldur és A l m a r i a n nagy ö r ö m é r e , a k ö v e t k e z ő tavaszra ki­ tűzték a trón várományosának menyegzőjét, és így is lett: A l d a r i o n és E r e n d i s 163

a m á s o d k o r nyolcszázhetvenedik évében A r m e n e l o s b a n megülte nászát. Minden házban zene szólt, férfiak és n ő k énekeltek az utcákon. Ezután a trón kijelölt utódja ifjú hitvesével kényelmes, ráérős iramban belovagolta az egész szigetet, m í g n e m a nyár derekán Andúniébe érkeztek; itt rendezte tiszteletükre az utolsó ünnepséget Valandil, e v á r o s ura. Egész Nyugatföldéről ide sereglett a nép, mert szívükbe zárták Erendist, no m e g büszkék is voltak rá, hogy egy majdani n ú m e n o r i királyné az ő soraikból kerül ki. Az ünnepség reggelén A l d a r i o n kitekintett hálótermük ablakán, amely éppen nyugatra, a tenger felé nézett. - Ide nézz, Erendis! - kiáltotta. - Hajó igyekszik a kikötő felé, de nem ám númenori... Olyan hajó ez, amelyikre se te, se én n e m szállhatnánk fel soha, ha m é g úgy áhítoznánk is utána! E k k o r E r e n d i s is odalépett mellé, és nagy fehér hajót pillantott meg, amely kö­ rül fehér m a d a r a k keringtek a napfényben; orrára felcsapott a tajték, s vitorlái ezüstösen ragyogtak, ahogy egyre közeledett a k i k ö t ő h ö z . E k k é p p e n tisztelték m e g E r e n d i s nászát az eldák, akik különös barátsággal és szeretettel viseltettek Nyugatfölde népe iránt. 1 9 A hajó m e g volt rakva virággal, hogy az ünnepség m é g díszesebb legyen; és a m i k o r eljött az este, az asztalok körül ülők m i n d koszo­ rút viseltek fejükön e l a n o r b ó l 2 0 és a lissuin édes virágjából, amelynek illata bé­ két hoz a szívnek. Az eldák é n e k m o n d ó k a t is hoztak magukkal, akik m é g emlé­ keztek a régvolt nargothrondi és gondolini i d ő k tündéinek és embereinek dala­ ira. Az asztalok körül a legnemesebb eldák ültek elvegyülve az e m b e r e k között, ám az Andunié-béliek, elnézve az e l ő k e l ő és v i d á m társaságot, kijelentették, hogy E r e n d i s n e k n e m akad párja köztük; úgy tündöklik az ő szeme, mint vala­ m i k o r a M o r w e n Eledhwené, 2 1 s m é g Avallóné fényeinél is szikrázóbb. Az eldák s z á m o s ajándékot is hoztak magukkal. Aldarionnak hófehér kérgű facsemetét nyújtottak át, amelynek törzse egyenes, e r ő s és hajlékony volt, mint­ ha acélból öntötték volna, de levelet m é g n e m hajtott. - K ö s z ö n e t nektek - m o n d t a A l d a r i o n az eldáknak. - Bizonyára becses fa­ anyagot remélhetek tőle. - Az meglehet - felelték az eldák -, bár tudni magunk s e m tudjuk, mert ilyen fát m é g soha n e m vágtak ki. Nyaranta hűvös l o m b o t hajt, télen pedig virágba bo­ rul. A mi s z e m ü n k b e n ez az értéke. E r e n d i s két szürke, arany csőrű és arany lábú madarat kapott, amelyek pá­ rosan fakadtak dalra; s b á r m i l y hosszan tartott is az édesen zengő, változatos ének, soha kétszer n e m fordult elő benne ugyanaz a dallam. Ha azonban elvá­ lasztották őket egymástól, elhallgattak, és addig n e m volt nyugtuk, amíg újra egymáshoz n e m találtak. - M i k é p p e n tartsam őket? - kérdezte Erendis. - M i n d i g csak szabadon - válaszolták az eldák -, h a d d röpködjenek. Mert m á r beszéltünk nekik rólad, és m e g m o n d t u k nevedet; ne aggódj, m i n d i g mellet­ ted m a r a d n a k majd. Egy pár ők, és kötésük egész életükre szól; az életük pedig hosszú. Bizonyára m e g s z a p o r o d n a k majd, és akkor g y e r m e k e i d kertjében sok ilyen m a d á r fog dalolni. A z n a p éjjel E r e n d i s felriadt álmából. Az éjszaka világos volt, mert a nyugati égbolton telihold fénylett, s az ablaktáblákon át édes illat hatolt a szobába. Eren­ dis felkelt A l d a r i o n mellől, és kinézett az ablakon. Ezüstös lepel alatt szunnyadt a táj, de a két madár, szorosan egymás mellett, ott ült az ablakpárkányon. 164

A m i k o r az ünnepségnek vége lett, A l d a r i o n és E r e n d i s hazalátogatott a fiatal­ asszony otthonába, a két m a d á r pedig Beregar házában is megtalálta E r e n d i s párkányát. K é s ő b b az ifjú pár elbúcsúzott Beregartól és Núnethtől, és visszatért Armenelosba, mert a király azt kívánta, hogy ö r ö k ö s e itt telepedjék meg. Házu­ kat, amelyet nagy kert vett körül, már előkészítették. A kertben elültették a tün­ de-fát, és a fa ágai között tünde-madarak daloltak. Két év múlva Erendis gyermeket fogant, és a rá k ö v e t k e z ő év tavaszán leányt szült Aldarionnak. A gyermek szép volt már megszületésekor is, és az idő múlá­ sával egyre szépségesebb lett; az ősi regék szerint Elros nemzetségének ága so­ ha nem hajtott m é g ily gyönyörű virágot, s szépségét csak Ar-Zimraphel, az ág utolsó virága múlta felül. A m i k o r első ízben kellett számára nevet választani, Ancalimének nevezték el. Erendis szíve ö r ö m r e derült, és titkon azt gondolta: - Aldarion ezután bizonyára fiút is akar, hogy legyen ö r ö k ö s e ; így hát m é g jó ideig mellettem m a r a d majd. Magában ugyanis továbbra is attól félt, hogy a Tenger ismét rabul ejti A l d a r i o n szívét, és bár nagy igyekezettel palástolta szorongását, sőt m é g el is beszélgetett férjével régi kalandokról m e g újabb tervekről, mégis féltékenyen leste A l d a r i o n lépteit, ha az fel-felkereste a maga úszó házát, vagy túl sokat időzött a Kalando­ zók között. A l d a r i o n egy ízben arra kérte, tartson vele ő is az Eámbarra, de ami­ kor hitvese s z e m é b e n riadt ellenállást látott, elhallgatott, és többé n e m unszol­ ta. Erendis n e m ok nélkül rettegett. A m i k o r A l d a r i o n m á r öt évet töltött a szá­ razföldön, ismét eszébe jutott, hogy az E r d ő k Gazdájának címét viseli, és hoszszú napokig m a r a d t távol otthonától. N ú m e n o r - főképp A l d a r i o n bölcs és elő­ relátó intézkedései révén - i m m á r valóban bővelkedett faanyagban, de m e r t a népesség száma is szaporodott, egyre több fa kellett az építkezéshez és külön­ féle használati tárgyak előállításához. M e r t bár s o k volt a kő és a fémek meg­ munkálásában járatos, ügyes kezű m e s t e r e m b e r (hiszen a hajdani a d á n o k s o k mindent elsajátítottak a n o l d á k t ó l ) , a n ú m e n o r i a k ezekben a régi i d ő k b e n még­ is a fából készült holmit részesítették előnyben, lett légyen szó akár hétköznapi használati e s z k ö z ö k r ő l , akár szemet g y ö n y ö r k ö d t e t ő e n faragott dísztárgyakról. Ekkoriban A l d a r i o n m á r ismét a j ö v ő r e szegezte tekintetét, a kivágott fák helyé­ be újakat ültetett, és ahol szabad területre és k e d v e z ő talajra akadt, új e r d ő k e t is telepített. E k k o r i b a n kezdték szerte a szigeten A l d a r i o n k é n t emlegetni, és e néven is vonult be azok sorába, akik valaha kezükben tartották N ú m e n o r joga­ rát. Mindamellett sokan osztották E r e n d i s véleményét, mely szerint a trón vá­ rományosa nem önmagukért kedveli a fákat, csupán e s z k ö z t lát b e n n ü k tervei megvalósításához. Hasonlóképpen állt a d o l o g a Tengerrel is. N e m h i á b a m o n d o t t a Núneth m á r rég Erendisnek: - Meglehet, leányom, hogy valóban kedveli a hajókat, hiszen e m b e r i szellem és emberi kéz alkotásai, de én a m o n d ó vagyok, hogy n e m a szelekért vagy a nagy vizekért lángol úgy az ő szíve, és n e m is az idegen földek látványa lelkesí­ ti... nem, valami belső hevület, valamilyen á l o m űzi-hajtja őt. Lehet, hogy Núneth valóban rátapintott az igazságra, m e r t A l d a r i o n m i n d i g a messzi j ö v ő b e nézett, maga előtt látta a kort, m i d ő n a népnek tágasabb tér és nagyobb j ó m ó d kell majd; és tudatosan vagy öntudatlanul, de m i n d e g y r e N ú m e ­ nor majdani dicsőségéről, királyai egyre g y a r a p o d ó hatalmáról á l m o d o z o t t . Ezért keresett olyan terepet, amelyen a númenori u r a l k o d ó k megvethetik lábu165

kat, s ahonnan hozzáláthatnak hatalmuk kiterjesztéséhez. így aztán hamarosan ismét elvesztette érdeklődését az e r d ő k iránt, hogy régi szenvedélyének, a hajó­ építésnek szentelje idejét. Á l m a i b a n hatalmas, kastélynyi hajót látott maga előtt, toronymagas árbocokkal, felhőként szálló, óriási vitorlákkal, amelyen egy város ellátására elegendő készlet tárolható, s a legénység s e m kevésbé népes egy egész városra valónál. Aztán egyszer csak egész R ó m e n n a visszhangzott a fűrész és a kalapács lármájától, és a sok kisebb hajó közül lassan kiemelkedett egy hatal­ mas, b o r d á z o t t hajótest. Az e m b e r e k ámultak-bámultak, s elnevezték az óriási alkotmányt Turuphantónak, azaz Fából faragott Bálnának, jóllehet nem ez volt igazi neve. Erendis, noha A l d a r i o n m i n d e r r ő l hallgatott előtte, mégis megneszelte, mi tör­ ténik, és elfogta a nyugtalanság. Egy napon m e g is kérdezte férjét: - Mi ez a nagy sürgés-forgás a hajóépítőknél, ó, K i k ö t ő k Ura? Talán nincs m é g elegendő hajónk? Hány szép fát vágtak ki életük teljében csak most, ebben az évben is? - Hangja azonban játékosan csengett, és szavait m o s o l y kísérte. - A férfinak m u n k a kell a szárazföldön is, várja bár otthon a legszebb asszony - felelte Aldarion. - M i n d e n fa először megnő, aztán kidől. Én pedig többet ülte­ tek, mint ahányat kivágnak. - Ő is könnyedén, játékosan beszélt, de közben nem nézett Erendis szemébe, és ezután n e m is esett köztük több szó erről a dologról. A m i k o r azonban A n c a l i m é m á r a negyedik évében járt, A l d a r i o n végre nyíltan E r e n d i s tudtára adta, hogy ismét el akar hajózni N ú m e n o r b ó l . Az asszony szót­ lanul ült, hiszen férje szavai csöppet sem lepték meg, és tudta, hogy minden érv hasztalan lenne. A l d a r i o n m é g kivárta A n c a l i m é születésnapját, és azon a napon különös szeretettel vette körül a gyermeket. A kislány is j ó k e d v ű volt, és sokat kacagott, habár kevesen osztoztak vidámságában, és mielőtt lefeküdt volna, így szólt apjához: - H o v á viszel ezen a nyáron, tatanya? Annyira szeretném látni azt a fehér há­ zat a j u h o k földjén, amelyről a mamii mesél! A l d a r i o n n e m válaszolt, m á s n a p pedig elhagyta a házat, és néhány napig távol maradt. A m i k o r aztán m i n d e n előkészület megtörtént, visszajött ő is, de csak azért, hogy elbúcsúzzon Erendistől. Az asszony s z e m é b e akarata ellenére könynyek gyűltek, A l d a r i o n n a k pedig rosszulesett ez a látvány, de egyszersmind bosszús is lett tőle, hiszen m á r eltökélte magát, és megkeményítette szívét. - Ugyan már, E r e n d i s ! - szólt rá hitvesére. - Nyolc éven át rostokoltam a szá­ razföldön. M é g a legédesebb kötelékkel s e m nyűgözheted le ö r ö k r e a király fiát, akiben Tüor és Eárendil vére csörgedez. M e g aztán n e m a halálba indulok... ha­ m a r o s a n visszatérek! - H a m a r o s a n ? - visszhangozta Erendis. - Csakhogy az évek n e m irgalmaz­ nak, és őket n e m h o z h a t o d vissza magaddal. Ifjúságom elszáll, és hol vannak a g y e r m e k e i m , hol az u t ó d o d ? Mostanában egyre többször és egyre tovább maradt hidegen az ágyam. 2 2 - M e r t mostanában egyre többször éreztem, hogy te a k a r o d így - vágott viszsza A l d a r i o n . - De ha n e m vagyunk is egy véleményen, mégse búcsúzzunk ha­ raggal. N é z z a tükrödbe, Erendis. S z é p vagy, s a m ú l ó éveknek m é g halovány ár­ nyéka s e m vetődik rád. Van m é g i d ő d , amiből áldozhatsz a lelkem legmélyén pa­ rázsló vágynak. Két évet kérek! Két évet csupán, n e m többet! - Ne m o n d d , hogy két évet kérsz - válaszolta Erendis. - M o n d d inkább: „Két évre m e g y e k el, akár tetszik neked, akár n e m . " Menj hát, de két év legyen, s ne t ö b b ! A király fiának, akiben Eárendil vére csörgedez, a szavát is illik állnia. 166

Másnap reggel A l d a r i o n nagy sietve hagyta el a házat. Utoljára m é g a magas­ ba emelte Ancalimét és megcsókolta, de hiába k a p a s z k o d o t t nyakába a leány­ ka, ő gyorsan letette, és ellovagolt. N e m s o k á r a pedig m á r útra is kelt R ó m e n n á ból a hatalmas hajó, amelyet A l d a r i o n H í r ü o n d é n a k , azaz Kikötő-keresőnek ne­ vezett el, ám Tar-Meneldur áldása n e m kísérte el a tengerre, s E r e n d i s s e m j ö t t el a kikötőbe, hogy kitűzze rá a visszatérés z ö l d ágát; ezúttal követet s e m kül­ dött maga helyett. A l d a r i o n k o m o r a n , háborgó lélekkel állt a H i r i l o n d é orránál, amelyre kapitányának felesége tűzött rá egy j ó k o r a oioíairé-ágat, és csak a k k o r nézett vissza, a m i k o r m á r a Meneltarma is beleveszett az alkonyatba. Erendis egész napon át magányosan üldögélt belső kamrájában. Búslakodott, de szíve mélyén valami addig ismeretlen, jeges harag bujkált, mintha A l d a r i o n iránti szerelme halálos sebet kapott volna. A Tengert m á r régóta gyűlölte, m o s t azonban m é g a számára oly kedves fákat s e m akarta látni többé, m e r t a nagy hajók árbocait juttatták eszébe. Ezért hamarosan el is hagyta A r m e n e l o s t , és a sziget k ö z é p s ő részére, az Emerié-vidékre költözött, ahol mindenütt, k ö z e l s tá­ vol, a j u h o k bégetésétől visszhangzott a levegő. - Édesebben hangzik ez fülemnek a sirályok vijjogásánál - jelentette ahogy ott állt a királytól kapott fehér háza ajtajában.

ki,

A ház egy nyugat felé n é z ő enyhe lankán épült, s a k ö r n y e z ő kert pázsitja min­ den fal vagy sövény nélkül olvadt át a legelők zöldjébe. Magával hozta A n c a l i m é t is, s egymáson kívül n e m volt m á s társaságuk, m e r t csupán néhány asszonycse­ léd kísérte el őket. Erendis a maga képére akarta formálni leányát, és elhatá­ rozta, hogy beoltja m i n d a m a keserűséggel, amely őbenne élt a férfiak iránt. Ancalimé alig-alig találkozott férfiakkal, m e r t E r e n d i s l e m o n d o t t a saját udvartar­ tásról, paraszti szolgáinak és juhászainak pedig megvolt a m a g u k tanyája a fe­ hér háztól kellő távolságban. Férfivendég s e m kopogtatott ajtajukon, legföljebb a király küldött hébe-hóba egy-egy követet, ám azok, mihelyt tehették, elnyar­ galtak, m e r t a házból áradó fagyosság megdermesztette őket, s a m í g kénytelen­ kelletlen ott időztek, akaratlanul is suttogóra fogták hangjukat. N e m sokkal azután, hogy Erendis elhagyta Armenelost, egy reggel madárfütty­ re ébredt, s íme ablakpárkányán ott ült a két tünde madár, amelyek m á r régóta éltek armenelosi kertjében, de a m i k o r E r e n d i s útra kelt, nagy siettében megfe­ ledkezett róluk. - Repüljetek tovább, ti kedves b o h ó k ! - szólt m o s t rájuk. - V i d á m kedvetek­ nek n e m jut hely ebben a házban. A m a d a r a k erre elnémultak, s felszálltak a fák fölé. H á r o m k ö r t írtak le a te­ tő körül, aztán elrepültek nyugat felé, s m é g azon az estén m e g t e l e p e d t e k Beregar házának egyik ablakán, éppen a h á l ó k a m r a előtt, ahol E r e n d i s és Alda­ rion éjszakázott, a m i k o r az anduniéi ünnepségről j ö v e t megálltak az új aszszony apjánál. M á s n a p reggel Núneth és Beregar ott találta az a b l a k p á r k á n y o n a madárpárt, de a m i k o r Núneth feléjük nyújtotta kezét, hirtelen m e r e d e k e n a magasba e m e l k e d t e k és elmenekültek. Núneth csak nézett utánuk, m í g végül már csak két kis pont úszott a napfényben a tenger felé, vissza a szigetre, ahonnan jöttek. - így hát elment megint, s a lányunkat magára hagyta - jegyezte m e g Núneth. - A k k o r miért n e m üzent nekünk? - kérdezte Beregar. - Vagy m i é r t n e m j ö t t haza? - É p p elég ékesen szól az üzenete - m o n d t a erre Núneth. - Hiszen l á m elbo­ csátotta a tünde madárpárt, s ezt bizony rosszul tette. Baljós előjel ez. Mi szük167

ség volt erre, lányom, csak ezt m o n d a n á d m e g n e k e m ! Hiszen magad is j ó l tud­ tad, mi vár r á d ! De m o s t m á r késő, Beregar; akárhol van is, hagyjuk magára, m e r t ez a ház m á r n e m az otthona, és gyógyulást is hiába keresne itt. Aldarion majd visszatér, és a k k o r csak azt kívánom: adjanak a valák bölcsességet a lá­ nyunknak - vagy ha nem, hát legalább n é m i furfangot! Az A l d a r i o n távozását követő m á s o d i k év elején Erendis engedett a király óha­ jának: r e n d b e hozatta armenelosi házukat, hogy készen álljon a gazda fogadá­ sára, ám ő maga n e m igyekezett vissza. Válaszképpen azt izente a királynak: - Ha úgy rendelkezel, atar aranya, visszatérek. De vajon sietnem kell-e? N e m lesz-e majd a k k o r is elegendő i d ő m , ha Keletről felbukkan a vitorlája? Magában pedig azt gondolta: - T á n azt szeretné a király, ha ott ácsorognék a par­ ton, mint akármelyik tengerész babája? Hiszen bárcsak annak é r e z n é m magam; de m á r ez elmúlt. Ezt a szerepet m á r végigjátszottam. Az év a z o n b a n eltelt, és semmiféle vitorla n e m bukkant fel a láthatáron. Az­ tán megjött az újabb e s z t e n d ő is, és lassan őszbe fordult. E r e n d i s m é g inkább m e g k e m é n y e d e t t , s szavát se igen lehetett venni. Megparancsolta, hogy zárják be az a r m e n e l o s i házat, saját fehér házát pedig legföljebb ha néhány órára hagyta el. S z í v é n e k m i n d e n é r z e l m é v e l a lányán csüngött; egyetlen percre sem engedte el maga mellől, m é g azt s e m tűrte, hogy a kislány meglátogassa Núnethet és a Nyugatföldén é l ő r o k o n s á g o t . Ő lett A n c a l i m é egyetlen tanítója, s a le­ ányka valóban s z é p e n írt és olvasott már, és tünde nyelven is tudott társalogni anyjával a n ú m e n o r i e l ő k e l ő s é g e k módjára. Nyugatföldén ugyanis az olyan há­ zaknál, m i n t Beregaré, a m i n d e n n a p i b e s z é d b e n is a tünde nyelv volt haszná­ latos, és E r e n d i s maga is csak ritkán szólt a n ú m e n o r i a k nyelvén, amelyet Al­ d a r i o n annál inkább kedvelt. S o k m i n d e n t megtanult A n c a l i m é N ú m e n o r r ó l és a régi k o r o k r ó l is, m e r t voltak a házban olyan könyvek és tekercsek, amelye­ ket g y e r m e k é s s z e l is megértett. A szolgálóktól p e d i g másfajta regéket is hallott a szigetről és n é p é r ő l , á m b á r E r e n d i s ezt n e m is gyanította, a nők pedig annyi­ ra tartottak úrnőjüktől, hogy a g y e r m e k jelenlétében féket raktak a nyelvükre. B i z o n y a kelleténél s o k k a l kevesebb nevetést hallott A n c a l i m é abban az emerié-vidéki fehér házban, ahol soha n e m csendült zeneszó, és olyan csendes volt, mintha friss halottat siratnának benne. N ú m e n o r b a n ugyanis ez i d ő tájt csak a férfiak játszottak hangszeren, a g y e r m e k A n c a l i m é így csak egyfajta muzsikát ismert: a n ő k énekét, de az is csak a h á z o n kívül, m u n k a k ö z b e n hangzott el, nehogy az emerié-beli Fehér Ú r n ő meghallja. A n c a l i m é azonban már betöltötte hetedik évét, és amilyen gyakran csak tehette, kiszaladt a házból, hogy szaba­ d o n b o l y o n g j o n és futkározzon a tágas réteken; néhanapján pedig odaszegődött v a l a m e l y i k juhász feleségéhez, segített az állatok gondozásában, és a szabad ég alatt falatozott. A b b a n az évben, egy nyári napon egy nála valamivel idősebb fiú jött a házhoz; valamelyik távoli tanyáról szalajtották oda. É p p e n tejet ivott a ház mögötti ma­ jorsági udvaron, és kenyeret rágcsált hozzá, a m i k o r A n c a l i m é beleütközött. A fi­ úcska ránézett, de s e m m i jelét n e m adta a tiszteletnek; ivott tovább, majd végül lerakta a földre a csuprot. - Bámulj csak, ha nincs j o b b d o l g o d , te k e r e k s z e m ű ! - mondta. - Helyre lány­ ka vagy, csak túl sovány. N e m ennél valamit? - A z z a l kivett tarisznyájából egy ci­ pót, és felé nyújtotta. 168

- Tűnj el innen, íbal! - kiáltotta egy öregasszony, aki éppen e k k o r lépett ki a tehenészetből. - S z e d d azt a nyurga lábad, m e r t m é g elfelejted útközben, amit anyádnak izentem veled! - Bizony, ahol te laksz, Z a m i n anyó, ott n e m kell h á z ő r z ő kutyát tartani! rikkantotta a fiú, majd ugatást színlelve átvetette magát a kapun, és szélsebe­ sen levágtatott a d o m b o l d a l o n . Z a m i n öreg, szabadszájú parasztasszony volt, aki m é g a Fehér Úrnőtől s e m ijedt m e g egykönnyen. - Ez m e g miféle lármás j ó s z á g volt? - é r d e k l ő d ö t t A n c a l i m e . - Egy fiú - jelentette ki Z a m i n -, ha ugyan tudod, miféle szerzet az. No de honnan is tudnád? M á s dolguk sincs, mint hogy egyenek és összetörjenek min­ dent. Ez is mindegyre csak t ö m i magát... de legalább n e m vész kárba! J ó k é p ű legénykét talál majd a háznál az apja, ha megjön; de sietnie kell, ha m é g rá akar ismerni. És bizony m á s o k r ó l is hasonlót mondhatnék. - A k k o r hát ennek a fiúnak apja is van? - kérdezte A n c a l i m e . - De m é g mennyire hogy van neki! - nevetett Z a m i n . - Ulbarnak hívják; a dé­ len élő nagy uraság egyik juhásza ő. A J u h o k U r á n a k hívjuk a gazdáját; m é g a királlyal is rokonságban áll! - Miért ment el hazulról a fiú apja? - kérdezte a kisleány. - Hogy miért, hérinké? Hát csak mert hallott a z o k r ó l a K a l a n d o z ó k r ó l , és kö­ zibük állt, aztán ő is útra kelt apáddal, A l d a r i o n nagyúrral, de hogy hová és mi­ ért, annak csak a valák a m e g m o n d h a t ó i . A z n a p este A n c a l i m e egyszer csak így szólt az anyjához: - Az én apámat A l d a r i o n nagyúrnak is hívják? - Igen, annak hívták - felelte Erendis. - De miért k é r d e z e d ezt? - Hangja nyu­ godt és hűvös maradt, de lelkét felbolygatták a leányka szavai, hiszen soha n e m esett köztük egyetlen s z ó sem A l d a r i o n r ó l . Ancalime válasz helyett tovább k é r d e z ő s k ö d ö t t : - M i k o r j ö n majd haza? - E n g e m ne kérdezz, mert n e m tudok felelni - m o n d t a E r e n d i s . - Úgy lehet, soha. De ne aggódj emiatt, hiszen van anyád, és ő, a m e d d i g csak szereted, so­ ha nem fog elhagyni téged. Ancalime többé n e m említette az apját. Teltek-múltak a napok, új év köszöntött be, aztán m é g egy; azon a tavaszon töltötte be A n c a l i m e a kilencedik évét. Kisbárányok születtek és nőttek nagyra; közelgett, majd elmúlt a birkanyírás ideje; a füvet nyári forróság aszalta száraz­ ra, aztán megjöttek az őszi esők. E k k o r a felhőkön lovagló szél kelet felől haza­ sodorta a szürke tengeren a Hirilondét, s rajta A l d a r i o n is R ó m e n n á b a ért. A hírrel futár indult az Emerié-vidékre, de E r e n d i s hallgatott az újságról. Aldari­ on köszöntésére senki sem jelent m e g a r a k o d ó p a r t o n . S z a k a d ó esőben lovagolt Armenelosba, de házát zárva találta. Bármennyire m e g d ö b b e n t is, n e m akart másoktól érdeklődni. Elhatározta, hogy először a királyt keresi fel, m e r t úgy érezte, tele van súlyos mondanivalóval. N e m várt meleg fogadtatást, és ebben n e m is csalatkozott. Meneldur úgy be­ szélt hozzá, mint király a hajóskapitányhoz, ha valamilyen mulasztásért felelős­ ségre vonja. - Soká maradtál el - m o n d t a ridegen. - A m a g a d kitűzte i d ő óta is eltelt újabb h á r o m év. - Ha így történt, ellenemre történt - felelte A l d a r i o n . - Ennyi idő alatt m é g én is beteltem a tengerrel, és a szívem m á r régóta húzott vissza nyugatra. Akara169

t o m ellenére, kényszerűségből kellett távol m a r a d n o m ; sok a tennivaló, és ha n e m vagyok ott, m i n d e n a visszájára fordul. - Efelől s e m m i kétségem - felelte Meneldur. - Mi több, attól tartok, ugyanezt tapasztalod majd itt, az igazi hazádban is. - Azt, a m i itt vár, r e m é n y e i m szerint m é g jóvátehetem - jelentette ki Aldarion. - De o d a k i n n ismét változóban a világ. Majd ezer év telt el azóta, hogy a Nyugat Urai lesújtottak Angbandra, de a K ö z é p f ö l d é n élő e m b e r e k m á r elfelejtették, vagy a regék homályába költöztették ama napokat. Ismét zűrzavarban tapoga­ tóznak, és kísérti őket a rettegés. L e g h ő b b vágyam, hogy mindezt megtanácskoz­ z a m veled; szeretnék b e s z á m o l n i arról, amit tettem, és megosztani gondolatai­ m a t arról, amit ezután kell elvégeznünk. - Majd az is meglesz - m o n d t a Meneldur -, mi több, el is v á r o m , hogy így le­ gyen. Ám vannak m á s ügyek is, amelyeket sürgetőbbnek ítélek. A m o n d á s azt tartja: „A király e l ő s z ö r a maga portáján legyen úr, mielőtt másokat megítélne." És ez így igaz m i n d e n e m b e r r e . Halld hát tanácsom, Meneldur fia. N e k e d is meg­ van a m a g a d élete. Ö n n ö n feled az, akivel eddig mit sem törődtél. Ezért azt mon­ d o m n e k e d : menj haza! A l d a r i o n egyszer csak mozdulatlanná dermedt, és az arca elborult. - Hát hol az o t t h o n o m ? - kérdezte. - M o n d d meg, ha tudod! - Ott, ahol az asszonyod - felelte Meneldur. - A k á r a szükség vitt rá, akár n e m : megszegted, amit ígértél neki. Most az Emerié-vidéken él saját házában, m e s s z e a tengertől. O d a kell m e n n e d , de késedelem nélkül. - Ha bárki megüzente volna, hová menjek, m á r a k i k ö t ő b ő l egyenesen oda in­ d u l o k - m o n d t a A l d a r i o n . - De így legalább n e m idegenektől kell tudakozód­ n o m . - M á r megfordult és kifelé lépkedett, a m i k o r hirtelen megállt. - Aldarion kapitány megfeledkezett valamiről, amit pedig h ó b o r t o s önfejűségében fontos­ nak ítél, noha lényének ahhoz a feléhez tartozik, amelyet, szerinted, túlbecsült. Levelet hozott, amely N ú m e n o r királyának szól. - A z z a l átnyújtotta a levelet Meneldurnak, majd meghajolt és eltávozott, s egy óra sem telt bele, m á r lóra is ka­ pott, holott közeledett az éjszaka. Csak két e m b e r kísérte, akik a hajón is vele voltak: a Nyugatföldére való H e n d e r c h és Ulrad, aki az Emerié-vidékről jött. Oly kitartón vágtattak, hogy másnap estére m á r elérték az Emeriét, de addig­ ra lovasok is, lovak is lihegtek a fáradtságtól. A felhők m ö g é leereszkedő nap utolsó sugaránál fagyos-fehérnek tetszett a d o m b o n épült ház. Aldarion, mihelyt meglátta, m á r m e s s z i r ő l megfújta kürtjét. A m i n t az udvaron leugrott lováról, meglátta Erendist, aki fehér ruhában állt az o s z l o p o s ajtóhoz vezető lépcsőn, egyenes tartással, fejét felszegve, ám Aldari­ on, amint k ö z e l e b b lépett, látta, hogy az arca sápadt, és a s z e m e szokatlanul csillog. - K é s ő n jössz, u r a m - szólalt meg. - M á r régóta n e m vártalak. Attól tartok, a fogadtatás s e m olyan, mint amilyet a megbeszélt időben szántam neked. - A hajós kevéssel is beéri - felelte A l d a r i o n . - E n n e k ö r ü l ö k - m o n d t a az asszony, és máris visszahúzódott a házba, ahon­ nan h á r o m nő lépett elő, köztük egy vén banya, aki lement a lépcsőn. Aldarion, m i k ö z b e n a m á s i k két nő bevezette a házba, m é g hallotta, ahogy az öregasszony r á r i p a k o d i k két társára. - Itt nincs hely s z á m o t o k r a . Menjetek a d o m b tövében lévő tanyára! - N e m , Z a m i n - szólt Ulbar -, én n e m m a r a d o k itt. A l d a r i o n nagyúr elenge­ dett; m á r sietek is haza. Jól vannak az otthoniak? 170

- Jól hát - felelte az öregasszony. - Csak a fiad nőtte ki a képet, amit ő r z ö l róla. Eredj csak, hamarosan m i n d e n k é r d é s e d r e választ kapsz, és m e l e g e b b fé­ szek is vár rád, mint a kapitányodra. Erendis n e m jelent m e g a kései vacsoránál; A l d a r i o n n a k szolgálók tálalták fel az ételt egy kis szobában. Az utolsó falatoknál tartott, a m i k o r belépett Erendis, és a szolgálók jelenlétében így szólt: - Bizonyára kifáradtál, uram, a nagy sietségben. Ha úgy tetszik, vár a vendég­ szoba. A szolgálóim ellátnak majd. Ha fáznál, csak szólj, és h o z n a k tüzet is. Aldarion n e m válaszolt. H a m a r o s a n vissza is vonult a vendégszobába, és m e r t valóban elfáradt, végigvetette magát az ágyon. Egykettőre el is aludt, és álmában m i n d Középfölde, m i n d N ú m e n o r árnyékairól megfeledkezett. De a m i k o r a ka­ kasszóra felébredt, azonnal elfogta a nyugtalanság és a harag. Kiugrott az ágy­ ból, és eltökélte, hogy m i n d e n feltűnés nélkül távozik innen; m e g k e r e s i Henderchet m e g a lovakat, és m á r indul is Hyarastorniba, r o k o n á h o z , Hallatanhoz, a Juhok Urához. K é s ő b b majd felszólítja Erendist, hogy h o z z a el a leányát A r m e nelosba; itt, az asszony birtokán többé n e m kíván találkozni vele. De ahogy az ajtóhoz indult, megjelent Erendis, aki átvirrasztotta az éjszakát, és m o s t ott állt férje előtt a küszöbön. - Gyorsabban távozol, mint ahogy jöttél, u r a m - mondta. - R e m é l e m , vérbe­ li hajósként n e m elégelted m e g máris e csupa n ő k lakta hajlékot, és n e m emi­ att sietsz el dolgodvégezetlen. Hiszen bizonyára volt rá o k o d , hogy felkeresd há­ z a m . Elárulnád, amíg m é g itt vagy, mi hozott ide? - A r m e n e l o s b a n tudtomra adták, hogy a feleségem ide költözött, s a leányo­ mat is ide hozta - felelte A l d a r i o n . - A m i a feleségem illeti, úgy r é m l i k , rossz he­ lyen j á r o k ; de nincs-e egy leányom is? - Volt, a m i k o r elmentél - m o n d t a Erendis. - M o s t azonban m é g alszik. - A k k o r keljen fel, amíg én h o z o m a l o v a m - rendelkezett A l d a r i o n . Erendis legszívesebben útját állta volna a találkozásnak, de attól félt, ha túl messzire megy, elveszíti a király kegyét; a Tanács 2 3 m á r amúgy is régóta kimu­ tatta neheztelését, amiért gyermekét A r m e n e l o s t ó l távol, v i d é k e n neveli fel. így hát mire A l d a r i o n Henderchhel az oldalán visszalovagolt, m á r A n c a l i m é is ott állt a küszöbön anyja mellett, éppoly merev-egyenesen, mint az, és a k k o r s e m bókolt, a m i k o r apja leszállt a nyeregből, és fellépdelt hozzá. - Ki vagy te? - kérdezte. - Miért ugrasztottál ki ily k o r á n az ágyból, a m i k o r még az egész ház alszik? Aldarion fürkészőn nézett a leánykára, és bár arca k o m o r maradt, titkon m o ­ solygott magában, m e r t látta, hogy E r e n d i s m i n d e n iparkodása ellenére ez a gyermek az ő vére. - Egykor ismertél engem, A n c a l i m é úrnő - m o n d t a -, de hagyjuk ezt most. Ma csupán hírnök vagyok, aki A r m e n e l o s b ó l j ö t t e m , hogy emlékeztesselek rá: a trón várományosának vagy a leánya, sőt ahogy a d o l g o k m o s t állnak, te lépsz majd a nyomdokába, ha eljön az ideje. Ne hidd, hogy ö r ö k k é ez lesz az ottho­ nod. Most azonban, ú r n ő m , bújj vissza az ágyba, amíg a szolgálód is fel n e m éb­ red. Engem vár a király; sietős az utam. Élj tovább jó egészségben! Azzal megcsókolta A n c a l i m é ujjait, lesietett a lépcsőn, majd lóra pattant, m é g egyszer búcsút intett, és m á r el is tűnt s z e m elől. Erendis magában állt az ablaknál, és nézte, ahogy férje lenyargal a d o m b o l ­ dalon. A z t is észrevette, hogy n e m A r m e n e l o s , h a n e m Hyarastorni felé fordítja 171

lovát. E k k o r bánatában, de m é g inkább haragjában elsírta magát. A bűnbánat valamilyen j e l é r e számított; azt remélte, hogy kezdeti szemrehányó ridegsége után módjában lesz megbocsátani. A l d a r i o n azonban úgy bánt vele, mintha ő maga volna a bűnös, és leánya jelenlétében szándékosan tudomást sem vett ró­ la. T ú l későn jutott eszébe Núneth v a l a m i k o r i intése; és m o s t olyannak látta Aldariont, mint h o l m i hatalmas, fékezhetetlen vadat, amelyet n e m szelídíthet meg senki, és hűvös józanságában, ha lehet, m é g veszedelmesebb. Hirtelen elfordult az ablaktól, és m i n d e m sérelme feltámadt benne. - M é g hogy v e s z e d e l m e s ? - gondolta. - Csakhogy én az acélnál is keményebb vagyok. Meglátja majd, hogy a k k o r sem törhet meg, ha N ú m e n o r jogara az ő ke­ zében lesz. A l d a r i o n továbbnyargalt H y a r a t o m i b a unokafivére, Hallatán házához; úgy ter­ vezte, ott majd egy időre megpihen, és átgondolja a dolgokat. Közeledvén céljá­ hoz, zeneszót hallott: a j u h á s z o k köszöntötték nagy vígasság közepette Ulbart, aki oly csodás történetekkel és megannyi ajándékkal tért haza; Ulbar maga pe­ dig éppen táncot járt felvirágozott asszonyával a harsány dudaszóra. Aldariont először senki s e m vette észre, s ő m o s o l y o g v a nézte lováról a j ó k e d v ű társasá­ got, ám e k k o r Ulbar hirtelen felkiáltott: - A Nagy Kapitány! íbal, a fia pedig m á r rohant is, és megragadta A l d a r i o n kengyelét. - Ó uram, kapitány... - hebegte izgatottan. - Mit akarsz? Sietős az utam - m o n d t a A l d a r i o n . Hirtelen megváltozott a gulata: m o s t m á r csak haragot és keserűséget érzett. - Csak azt szerettem volna kérdezni, nagyuram - m o n d t a a fiú -, hány k o r á b a n szállhat hajóra az e m b e r úgy, ahogy az é d e s a p á m ? - Olyan ö r e g legyen, mint a hegyek, és ne legyen s e m m i egyéb reménye az ben - m o n d t a A l d a r i o n . - Vagy ha ez n e m tetszik: mehet, a m i k o r úgy tartja ve. De m o n d d csak, Ulbar fia: az édesanyád n e m akar üdvözölni?

han­ éves élet­ ked­

A m i k o r Ulbar felesége előrelépett, A l d a r i o n megfogta a kezét. - Elfogadnál t ő l e m valamit? - kérdezte. - Csekély viszonzás egy derék férfi­ ért, akit hat évre átengedtél n e k e m . A z z a l zekéje alól tárcát vett elő, abból pedig egy arany pántot, amelynek köze­ pén t ű z v ö r ö s d r á g a k ő villogott. - A tündék királyától kaptam - m o n d t a -, de ha meghallja, kihez került, örül­ ni fog, m e r t jó helyen tudja. Ezután elbúcsúzott az ünneplőktől, és ismét megfordította lovát; hirtelen attól is elment a kedve, hogy felkeresse rokonát. A m i k o r Hallatanhoz eljutott a külö­ nös történet közeledéséről és hirtelen távozásáról, ugyan csodálkozott, amíg csak a környéken el n e m terjedt az Aldarion hazatérését követő események híre. Maga A l d a r i o n é p p e n csak elhagyta Hyarastornit, a m i k o r megállította lovát, és így szólt útitársához, H e n d e r c h h e z . - Várjon rád bármilyen fogadtatás Nyugatföldén, barátom, én n e m tartóztat­ lak tovább. Fogadd k ö s z ö n e t e m , és folytasd csak utadat. Én szívesebben mara­ dok magamra. - De kapitány uram, egyedül n e m illendő utaznod! - vetette ellen Henderch. - Valóban - felelte Aldarion. - De m o s t már csak így lesz. Minden jót, barátom! A z z a l egymagában lovagolt vissza A r m e n e l o s felé, és soha többé be n e m tette a lábát az Emerié-vidékre. 172

Meneldur, miután A l d a r i o n eltávozott, tűnődve m e r e d t a tőle kapott levélre, mert látta, hogy Gil-galadtól, L i n d o n királyától jött. R á i s m e r t a pecsétre és Gil24 galad jelvényére: a k é k k ö r b e zárt fehér csillagokra. A tekercs külső hajtásán ez állt: Átadatott Mithlondban, tulajdon k e z é b e A l d a r i o n nagyúrnak, a númenori trón ö r ö k ö s é n e k , hogy eljuttassa A r m e n e l o s b a , a felséges király személyéhez. Meneldur e k k o r feltörte a pecsétet, és olvasni kezdte a levelet. Fingon fia, Ereinion Gil-galad, királyok sarja, üdvözletét küldi az Eárendil nemzetségéből való Tar-Meneldurnak. Óvjanak a valák, és soha ne boruljon árnyék a Királyok Szigetére. Régóta t a r t o z o m hálával neked, amiért oly s o k s z o r elküldted h o z z á m fiad, Anardil Aldariont, akinél, úgy vélem, nincs ma na­ gyobb barátja a tündéknek az e m b e r e k között. K ö s z ö n e t e m ezúttal bocsánatkéréssel is m e g t o l d o m , amiért túl sokáig marasztaltam őt szolgálatomban, de igencsak rászorultam az e m b e r e k tudására és az e m b e r i nyelvek ismeretére, m á r p e d i g m i n d e n n e k fiad a legfőbb letéteményese. S z á m o s veszéllyel nézett szembe, hogy tanácsával segítségemre lehessen; ínséges helyzetemről ő majd b e s z á m o l ne­ ked. Mindamellett, mivel m é g ifjú, és a szíve telve reménységgel, ő maga sem sejti, m e k k o r a valójában az én szorultságom. E z é r t amit m o s t írok, ne olvassa más, csupán egyedül N ú m e n o r királya. Kelet felől új árnyék van e m e l k e d ő b e n . N e m g o n o s z e m b e r e k z s a r n o k o s k o d n a k , m i n t fiad véli, nem... M o r g o t h egyik szolgája m o z d u l t meg, és a G o n o s z ismét felébredt á l m á b ó l . Ereje évről év­ re gyarapodik, m i v e l h o g y az e m b e r e k legtöbbje megérett rá, hogy hajoljon szándékára. Úgy v é l e m , nincs m á r m e s s z e a nap, a m i k o r a vész oly nagyra n ő , hogy egymagukban az eldák n e m szállhatnak szembe vele. E z é r t é r z e m k ö n n y e b b n e k szívem, valahányszor meg­ látom az e m b e r e k királyainak egy-egy nagy hajóját. M o s t p e d i g v a k m e r ő leszek: igen, segítségért f o r d u l o k h o z z á d . Ha van fölös s z á m ú fegyverforgató e m b e r e d , esengve kérlek: a d d k ö l c s ö n ő k e t egy i d ő r e . Fiad, ha meghallgatod, b e s z á m o l majd helyzetünkről és indítéka­ inkról. Ő azt javasolja (és tőle e d d i g csak b ö l c s tanácsot kaptunk), hogy ha b e k ö v e t k e z i k a támadás - ez p e d i g előbb-utóbb elkerülhe­ tetlen -, m i n d e n k é p p e n Nyugatvidéket igyekezzünk megtartani; ott ma is eldák lakoznak, vegyesen a te fajtádbéli e m b e r e k k e l , akiknek szívére m é g n e m borult sötétség. Elsősorban pedig feltétlenül m e g kell védenünk legalábbis Eriadort, a m e l y az általunk Hithaeglirnek nevezett hegységtől nyugatra, a nagy folyók körül terül el, m e r t ez a hegység a mi legfőbb védővonalunk. Csakhogy e fal déli részén, Calenardhonnál nagy hézag tátong, és é p p e n innen várható a keletről j ö v ő k rohama. Az ellenség már l o p a k o d i k is a tengerpart m e n t é n e nyílás felé, amelyet megvédhetnénk, és útját állhatnánk a betörés­ nek, hacsak lenne valamiféle e r ő d ü n k a közeli p a r t o k o n . 173

Mindezt Aldarion nagyúr már rég előre látta. Ezért fáradt oly sokat, hogy Vinyalondénál, a Gwathló torkolatánál kikötőt építsen, amely a tenger és a szárazföld felől egyaránt védett legyen, de óriáshoz méltó erőfeszítései kárba vesztek. Gazdag ismeretei vannak mindezekben a munkákban, mivelhogy Círdan volt a mestere, és akárki másnál job­ ban érti a hajózás minden fortélyát, balszerencséjére és a miénkre azonban mindig hiányt szenvedett hozzáértő emberekben, Círdan pe­ dig egyetlen ácsot vagy kovácsot sem nélkülözhet. A király nélkülem is tudja majd, hogy saját országát illetően mi a teendője, de ha kegyesen meghallgatja A l d a r i o n nagyurat, és tőle tel­ hetően segítségére lesz, b i z o n y m e g n ö v e k s z i k a világban a remény­ ség. Az E l s ő K o r e m l é k e elhalványult, s K ö z é p f ö l d é n m i n d e n kihűlőben van. Ne hagyjuk, hogy m é g az eldák és a dúnadánok ősi ba­ rátsága is elsorvadjon! G o n d o l d m e g j ó l ! Az eljövendő sötétség csordultig telt az irántunk való gyűlölettel, de benneteket s e m gyűlöl kevésbé. Ha tűrjük, hogy a k k o r á r a nőjön, a m e k k o r á r a nőhet, kiterjesztett szárnya alatt m é g a Nagy Tenger is elfér. Tartson m e g M a n w é , az Egyetlen a maga mérlegén, és duzzassza j ó széllel vitorláidat. Meneldur ölébe ejtette a pergamentekercset. A keleti szél hátán úszó nagy fel­ h ő k k o r a i alkonyt hoztak, és a két oldalán álló magas gyertyák mintha összezsu­ g o r o d t a k volna a szoba homályában. - Bárcsak Eru elszólítana, mielőtt m i n d e z bekövetkeznék! - fakadt ki hango­ san. - Ó jaj, m i é r t is emelt falat lelkünk k ö z é az ő büszkesége és az én ridegség e m ! M o s t azonban a bölcsesség azt parancsolja, hogy hamarabb adjam át neki a jogart, m i n t terveztem... m e r t ezek a d o l g o k meghaladják erőmet. A m i k o r a valák kezünkbe adták az Ajándékföldet, n e m tettek m e g egyszer­ s m i n d a m a g u k helytartóivá; N ú m e n o r n a k lettünk gazdái, n e m a világnak, s to­ vábbra is ők az igazi urak. A z é r t telepítettek le itt bennünket, hogy megfeledkez­ zünk a gyűlölségről m e g a háborúról, hiszen a háborúnak vége lett, és Morgoth visszahúzódott A r d á t ó l . E r r e a hitre neveltek engem, és ezen a hiten voltam mindmostanáig. Ám ha a világ ismét elsötétedik, erről a valáknak, a mi uraink­ nak is tudniuk kellene; ők pedig semmiféle jeladást n e m küldtek. Á m b á r meg­ lehet: é p p e n ez a levél a jeladásuk. Mi tehát a teendő? Apáinkat megjutalmaz­ ták, amiért hozzájárultak a Nagy Á r n y é k legyőzéséhez. Ha m o s t a G o n o s z új ala­ kot ölt, vajon távol tartsák-e magukat fiaik a harctól? T ú l s o k kétség emészt, semhogy biztosan tarthatnám a jogart. Készüljünk-e fel, avagy várakozzunk, és b í z z u k a j ö v ő r e a döntést? Fegyverkezzünk, holott a háború m é g n e m több puszta balsejtelemnél? Neveljük-e virágzó békeidőben a kézművest és a parasztot vérontásra, hadakozásra? Adjunk gyilkos vasat a m o ­ hó kapitányok kezébe, tudván tudva, hogy őket csak a hódítás érdekli, és dicső­ ségüket a lemészároltak számával mérik, Erunak pedig legfeljebb azt mondják majd: az a fő, hogy ellenségeid is köztük voltaki Vagy nézzük ölbe tett kézzel, amint barátaink méltatlan halállal pusztulnak? Hagyjuk az embereket, élvezzék csak v a k o n a békét, amíg a rontás rájuk n e m dönti a kaput? S akkor vajon mi­ tévők lesznek? Puszta kézzel állnak-e ki a vas ellenében, és meghalnak értelmet­ len halállal, avagy elmenekülnek, m i k ö z b e n mögöttük asszonyi sikolytól vissz174

hangzik a v i d é k ? Utána vajon azt mondják-e Erunak: én legalább nem ontot­ tam vérű Mit ér a választás, ha m i n d k é t út egyaránt szerencsétlenségbe vihet? U r a l k o d ­ janak csak tovább a valák E r u nevében! A m i e n g e m illet, én á t a d o m a j o g a r t Aldarionnak. Csakhogy ha így teszek, m á r azzal is választottam, hiszen nagyon is j ó l tudom, ő melyik útra lép majd. Hacsak Erendis... Meneldur gondolatai m o s t az Emerié-vidéken élő E r e n d i s felé kanyarodtak; de ezek a gondolatok sem hoztak számára megnyugvást. - N e m , tőle s e m remélhetek sokat, vagy é p p a s e m m i n é l is kevesebbet. Ilyen súlyos ügyben a fiamat n e m lehet meghajlítani. M é g ha E r e n d i s ezúttal igazán odafigyelne is, hogy végül megértse, mi forog kockán, a k k o r is csak egyfélekép­ pen döntene, mert az ő szíve csak N ú m e n o r határaiig szárnyal, és el s e m tudja képzelni, miféle veszélyek leshetnek ránk. Ha választása majdan az életébe ke­ rülne, bátran halna meg. De mit tehetne az életért, m i k é n t nézne s z e m b e az egyéb következményekkel? N e m tudhatom; m é g maguk a valák s e m tudhatják. Csak a j ö v ő hozhatja m e g a választ. Négy nappal azután, hogy a Hirilondé kikötött, A l d a r i o n m á r ismét ott volt Rómennában. Fáradt volt, bőrét-ruháját belepte az út pora, s egyenesen az Eámbarra ment, mert elhatározta, hogy ezentúl ott lakik majd. Nagy keserűsé­ gére azt kellett tapasztalnia, hogy a városban m á r szaporán terjed a s z ó b e s z é d . Másnap embereket gyűjtött maga köré, s élükön elindult A r m e n e l o s b a . Ott né­ hányuknak megparancsolta, hogy egy kivételével vágjanak ki kertjében m i n d e n fát, és szállítsák a hajóépítő műhelyekbe; m á s o k a t pedig arra utasított, hogy te­ gyék a földdel egyenlővé házát. Csak a fehér tündefát kímélte meg, és a m i k o r a favágók elvonultak, ő pedig ott állt magányosan a pusztítás közepette, hosszan elnézte a fát. Most látta először, hogy önmagában is milyen szép. Lassan, tünde m ó d r a nőtt, és m é g csak tizenkét láb magas volt, de ifjontian karcsú és egyenes, és az ég felé nyúló ágakon éppen m o s t nyíltak téli b i m b ó i . A látvány leányát jut­ tatta eszébe, és így szólt: - T é g e d is Ancalimének foglak nevezni. Álljatok mindketten hosszú-hosszú éveken át ilyen egyenesen, m e g ne hajlítson se szél, se ártó szándék, és senki meg ne tépázza virágzásotok! Az E m e r i é b ő l való visszatérését követő h a r m a d i k napon A l d a r i o n felkereste a királyt. Tar-Meneldur mozdulatlanul ült székében, és várt. Valósággal megré­ mült fia láttán, mert Aldariont rövid i d ő alatt mintha kicserélték volna: arca szürke volt, fagyos és ellenséges, mint a tenger, a m i k o r a nap váraüanul vihar­ felhőkbe burkolózik. Ott állt apja előtt, s a m i k o r megszólalt, lassan ejtette a szavakat, inkább megvetőn, s e m m i n t haraggal. - Hogy mi volt szereped ebben a játékban, te tudod legjobban - m o n d t a . Ám az igazi királynak azt is m e g kellene gondolnia, mennyit bír el egy ember, még ha csak alattvaló is vagy éppen a fia. Ha ide akartál láncolni a szigethez, hitvány bilincset választottál. I m m á r nincs feleségem, és ezt a földet s e m szeret­ hetem többé. Elhagyom e rossz varázslattal megvert, hiú á b r á n d o k b a n tetszel­ gő szigetet, ahol a nők a maguk arcátlanságában elvárnák, hogy a férfi a p o r b a n csússzon előttük. Majd találok célt az életemnek másutt, ahol tisztességgel kö­ szöntenek és n e m sújtanak megvetéssel. Keress m a g a d n a k olyan utódot, aki há­ ziszolgának is beillik. Ö r ö k r é s z e m b ő l n e m k é r e k mást, csupán a Hirilondét, és annyi embert, amennyi elfér rajta. Ö r ö m e s t v i n n é m m a g a m m a l leányomat is, 175

lenne csak idősebb; így anyám gondjaira b í z o m . Ehhez neked is hozzá kell já­ rulnod, ha ugyan n e m lettél rabja a birkáknak; végtére is te sem tűrheted, hogy a g y e r m e k értelme eltompuljon egy házra való néma nő között, ahol n e m tanul­ hat egyebet, mint rideg arcátlanságot és megvetést a családja iránt. E l r o s nem­ zetségéből való ő, és több sarjat fiadtól m á r n e m remélhetsz. í m e elvégeztem, amiért j ö t t e m ; m o s t megyek tovább, m e r t van hasznosabb d o l g o m is ennél. M e n e l d u r m i n d e d d i g türelemmel, lesütött s z e m m e l , rezzenéstelen arccal hall­ gatta, m o s t azonban felnézett, és nagyot sóhajtott. - Fiam, A l d a r i o n - m o n d t a fájdalmasan -, a király m i n d e r r e azt mondaná, hogy magad is rideg arcátlanságról és családod iránti megvetésről teszel tanúbi­ zonyságot, és anélkül ítélsz, hogy a másikat meghallgatnád; de apád, aki szeret és egész szívéből szán, megbocsátja ezt. Ha eddig n e m értettem m e g céljaidat és törekvéseidet, az n e m c s a k az én hibám. De abban, amit el kellett szenvedned és a m i r ő l sajna túl sokan is tudnak m á r -, nos, abban ártatlan vagyok. Erendist őszintén szerettem, és m e r t a s z í v e m az övével egyfelé hajlik, m i n d i g is úgy vél­ tem: b i z o n y nehéz sorsot kell tűrnie. M o s t m á r világosan látom szándékaidat, á m b á r ha mást is kész volnál elfogadni, mint dicsérő szavakat, azt m o n d a n á m : b i z o n y kezdetben a m a g a d ö n z ő kedvtelése is vezérelt. És ha már rég nyíltan és őszintén szóltál volna, úgy lehet, ma másként állnának a dolgok. - A királyt, n e m tagadom, érhette sérelem - kiáltotta A l d a r i o n i m m á r szenve­ délyesen -, de n e m azt a m á s i k személyt, akiről szólsz! Mert őt gyakran és hoszszasan igyekeztem beavatni szándékaimba, de fagyos értetlenségéről lepattant m i n d e n szavam. Mintha csak egy csavargó kedvű fiú lelkendezne a fára mászás ö r ö m e i r ő l a dajkájának, akinek csak azon j á r az esze, hogy elszakítja a ruháját, és n e m ül kellő i d ő b e n az asztalhoz! Én szeretem azt az asszonyt; ha n e m sze­ retném, n e m fájna ennyire, amit tett. A múltat m e g ő r z ö m szívemben, de a j ö v ő halott. Ő n e m szeret se engem, se mást. Önmagát szereti. N ú m e n o r csak a fog­ lalata ennek az érzésnek, n e k e m pedig az idomított eb szerepét szánná: szunyó­ káljak csak a tűzhelynél, m í g neki kedve n e m szottyan megsétáltatni a maga rét­ jein. De úgy látszik, a kutyák túlságosan elvadultak, így hát Inkább madárkát tart kalitkában: Ancalimét, a leányomat! De elég ebből. Megengedi-e a király, hogy távozzam, avagy van m é g s z á m o m r a valami utasítása? - H o s s z ú n a k tetszik az i d ő , amióta itt jártál A r m e n e l o s b a n - felelte Tar-Meneldur -, és a király sokat g o n d o l k o d o t t ezalatt. Elolvasta Gil-galad levelét, s megértette a súlyos figyelmeztetést, amely kihallik belőle. De ó jaj, arra, amit kér s arra, amit te óhajtasz, N ú m e n o r királya csak n e m m e l válaszolhat. N e m tehet másként, m e r t fel kellett m é r n i e : akár háborúra készül, akár nem, mindkét irányban halálos veszély leselkedik. A l d a r i o n megvonta a vállát, s egy lépést tett az ajtó felé. Meneldur azonban fi­ gyelmet parancsolón emelte fel kezét, és így folytatta: - Mindazonáltal a király, noha i m m á r száznegyvenkét esztendeje uralkodik N ú m e n o r fölött, kételkedik benne, vajon képes-e kellő bölcsességgel mérlegelni e súlyos és veszélyekkel terhes helyzetet, következésképpen megbízhat-e tulaj­ d o n döntésében. - E k k o r hirtelen elhallgatott, majd kezébe vett egy pergamen­ tekercset, és felolvasta, amit saját kezével rótt rá: Ennélfogva, m i n d e n e k e l ő t t a fia iránti szeretettől és nagyrabecsü­ léstől vezérelve, továbbá m e r t úgy látja, hogy azon ügyekben, ame­ lyek az ország l e e n d ő sorsát megszabják, fia nálánál j o b b a n eligazo176

dik, a király elhatározta, hogy ezennel l e m o n d a j o g a r r ó l s azt át­ nyújtja fiának, aki mostantól kezdve Tar-Aldarionként N ú m e n o r ki­ rályának tekintendő. - Ha ez az írás k ö z h í r r é tétetik - folytatta Meneldur -, m i n d e n k i megérti majd, m i k é p p e n g o n d o l k o d o m mostani válságos helyzetünkről. Attól fogva fö­ lötte állsz majd minden gúnynak és megvetésnek, s ha e r ő d és tehetséged előtt szabad út nyílik, bizonyára könnyebb lesz elviselned az egyéb veszteségeket. Gil-galad levelét pedig majd te válaszolod m e g királyhoz illőn, s oly m ó d o n , aho­ gyan azt a jogar birtokosaként helyesnek ítéled. Aldarion néhány m á s o d p e r c i g s z ó h o z s e m jutott az ámulattól. Idejövet meg­ keményítette szívét; arra készült, hogy s z e m b e n é z a király haragjával, amelyet szándékosan gerjesztett maga ellen, és m o s t ott állt, zavarában szinte megsem­ misülve. Aztán mintha váratíanul s váratlan irányból kerekedett szél terítené le, térdre hullott apja előtt, hogy aztán a k ö v e t k e z ő pillanatban felemelje fejét, és tiszta szívből elnevesse magát, ahogy m i n d i g is tette, ha valami igazán nagy, ne­ mes lelkű tettről hallott, mert ilyenkor felderült a szíve. - A p á m - m o n d t a -, k é r d m e g a királyt, hogy bocsásson m e g arcátlan visel­ kedésemért, mert nagy király ő, és alázata magasan emeli d ö l y f ö m fölé. Legyőz­ tél, uram; parancsolj velem kedved szerint, m e r t leheteüen az, hogy ilyen nagy király, ereje s bölcsessége teljében, letegye kezéből a jogart. - M á r p e d i g ez m á r elhatároztatott - m o n d o t t a Meneldur. - A Tanács pedig ül­ j ö n össze m i h a m a r a b b . A m i k o r pedig hét nap elmúltával összegyűlt a Tanács, Tar-Meneldur megis­ mertette őket elhatározásával, és eléjük tette a tekercset. A tanácsbéli urak döb­ benten néztek egymásra; m é g n e m is gyanították, miféle súlyos ügyekre utal az írás, ezért hát felmorajlottak, és arra kérték a királyt: halassza k é s ő b b r e szán­ dékát. Csupán a Hyarastorniba való Hallatán n e m csatlakozott társaihoz; bár életmódja és kedvtelései m e r ő b e n m á s o k voltak, mégis m i n d i g nagyra becsülte rokonát, Aldariont, s úgy vélte: ha m á r a dolognak egyszer úgyis m e g kell len­ nie, a király döntése nagylelkűségről és bölcs előrelátásról tanúskodik. A z o k n a k azonban, akik sürgetve kérték, másítsa m e g elhatározását, Menel­ dur így felelt: - Mielőtt elszántam volna magam, m i n d e n t alaposan megfontoltam, és mér­ legre tettem azon érveket is, amelyeket m o s t oly bölcsen felsorakoztattatok. Ám vannak egyéb indítékok is, amelyek e helyütt n e m hangzottak ugyan el, mégis úgy vélem, könnyen nyomukra jöhettek. Ezért hát m o s t van itt a pillanat, m o s t és nem később kell elhatározásomat közhírré tétetni. Történjék m e g ez hala­ déktalanul; ám ha úgy kívánjátok, várjuk m e g a végrehajtással Erukyermé ta­ vaszünnepét, s addig a napig maradjon az én k e z e m b e n a jogar. A m i k o r a határozat közzétételének híre az E m e r i é - v i d é k r e is eljutott, Erendis igencsak elkeseredett, m e r t m i n d e d d i g M e n e l d u r kegyébe helyezte bizal­ mát, s a határozatból kihallotta a király neheztelését. Ennyiben n e m is téve­ dett, ám hogy a s o r o k m ö g ö t t sokkal nagyobb horderejű d o l g o k is rejlenek, az még csak eszébe s e m jutott. N e m s o k k a l ezután üzenet j ö t t Tar-Meneldurtól, amely az udvarias fogalmazás ellenére parancsnak is beillett. A király felszólí­ totta Erendist, jelenjen m e g haladéktalanul A r m e n e l o s b a n , h o z z a magával An177

c a l i m é úrnőt is, és i d ő z z ö n a városban legalább az Erukyermé ünnepéig és az új király kikiáltásáig. - G y o r s a n vág vissza - gondolta -, de ezt magamtól is sejthettem volna. Most majd kiforgat m i n d e n e m b ő l . De s z e m é l y e m m e l n e m rendelkezhet m é g akkor sem, ha apja száján át szól. E z é r t válaszképpen ezt írta Tar-Meneldurnak: „Atyám és királyom, ha úgy pa­ rancsolod, leányomnak, A n c a l i m é n e k valóban ott a helye Armenelosban; csak arra kérlek, légy tekintettel zsenge korára, és nyugodt, csendes helyen keress s z á m á r a szállást. A m i azonban engem illet, kérlek, ments fel e kötelesség alól. Mint hallom, a r m e n e l o s i h á z a m p o r i g rombolták, és másnál n e m szívesen ven­ dégeskednék, kivált n e m egy lakásnak nevezett hajón, tengerészek között. Ke­ gyeskedj hát hozzájárulni, hogy megmaradhassak itteni magányomban, hacsak a király n e m óhajtja e házat is visszavenni tőlem." Tar-Meneldurt elszomorította ugyan a levél, de n e m ütötte szíven úgy, mint E r e n d i s remélte. Megmutatta A l d a r i o n n a k is, hiszen tudta: elsősorban neki szól. Mialatt A l d a r i o n a levelet olvasta, a király figyelte fia arcát, majd így szólt: - Bizonyára lesújt a hír, de mi egyebet reméltél? - Ennél m i n d e n k é p p p e n többet - felelte A l d a r i o n . - S o k k a l mélyebbre sülylyedt, m i n t g o n d o l t a m volna, és ha ez az én m ű v e m , úgy valóban súlyos szégyen terhel. De vajon törpévé zsugorodnak-e az igazán nagy lelkek a sorscsapások alatt? A k á r m e k k o r a gyűlölet vagy bosszúvágy fűti is, rossz utat választott. Nagy házat és királynéhoz illő udvartartást kellett volna kérnie, hogy aztán teljes feje­ d e l m i díszében és szépségében, csillaggal a h o m l o k á n térjen vissza Armenelosba; a k k o r a sziget egész népét megbabonázhatta és a maga pártjára állíthatta volna, én pedig kerge b o l o n d k é n t vagy faragatlan ripőkként állnék N ú m e n o r előtt. A valák legyenek tanúim: j o b b a n örültem volna, ha így történik. Inkább da­ colna velem, inkább szégyenítene m e g egy szépséges királyasszony, semhogy s z a b a d o n uralkodjam, mialatt Elestirné úrnő mindenkitől elfeledve süllyed a maga szőtte homályba. A z t á n kurtán felnevetett, és visszaadta a levelet a királynak. - N o s hát ha m á r így van, legyen így - mondta. - De ha az egyik utálkozik at­ tól, hogy egy hajón, tengerészek között éljen, úgy a másikat s e m kárhoztathatja senki, ha n e m óhajt a birkalegelő közepén, csupa asszonycseléd körében ten­ gődni. A l e á n y o m azonban n e m nőhet fel ilyen helyen. Döntsön szabadon, de ne a tudatlanság rabjaként. - A z z a l felállt, és engedélyt kért apjától a távozásra.

Az

elbeszélés folytatása

Attól kezdve, hogy Aldarion elolvasta Erendis levelét és megtudta: hitvese nem óhajt visszatér­ ni Armenelosba, a történet csak töredékesen, jegyzetek és odavetett vázlatok segítségével követhe­ tő nyomon, mivel pedig ez utóbbiak különböző időpontokban keletkeztek, és gyakran egymásnak is ellentmondanak, még ezekből a töredékekből sem állítható össze egységes cselekmény. Az utalásokból arra következtethetünk, hogy mihelyt Aldarion a 883. évben Númenor királya lett, tüstént elhatározta, hogy felkeresi Középföldét, és még az évben vagy a következőben el is ha-

178

józott Mithlondba. Mint kiderül, ezúttal nem oioíairé-ágat tűzött a Hirilonde orrára, hanem Círdan ajándékával, egy arany csőrű, drágakő-szemű sas képmásával díszítette a hajót. Alkotója oly művészien mintázta meg. hogy úgy tetszett: éppen fel akar szállni, hogy tévedhetetlenül szárnyaljon valamilyen, a messze távolban felfedezett cél felé. - Ez a képmás majd révbe vezet - mondta Aldarion. - Visszatérésünkről pedig gondoskodjanak a valák... ha tetteink nem voltak ellenükre. Megtudjuk azt is, hogy „Aldarion későbbi útjairól nem maradt semmilyen feljegyzés", azonban „ismeretes, hogy mind vízen, mind a szárazföldön sokat utazott, s felhatolt a Gwathló folyón egé­ szen Tharbadig, ahol Galadriellel volt találkozása". Erről a találkozásról másutt nincs szó, de ez idő tájt Galadriel és Celeborn Eregionban lakott, nem messze Tharbadtól. Azonban Aldarion minden fáradozása hiábavalónak bizonyult. Hiába látott hozzá Vinyalondé újjáépítéséhez, a munka félbemaradt, s ami elkészült, azt is szétzilálta a tenger.25 Mindazonáltal ő alapozta meg azt, amit hosszú évek múltán, a Szauronnal vívott első háborúban Tar-Minastir bevégzett, és ha ő nincs, a númenori hajó­ hadak - mint azt ő maga előre látta - soha nem csaphattak volna le a kellő időben a megfelelő helyen. Az ellenségeskedés már kitört, és a hegyekből sötét emberek nyomultak a Gwathló és a Vasfolyó közötti Enedwalth felé. Aldarion idejében azon­ ban a númenoriak még nem vágytak nagyobb területre, és Kalandozói megmarad­ tak egy kis csoport tagjainak. Csodálták őket, de példájukat kevesen követték. A Gil-galaddal kötött szövetség további alakulására nem találunk utalást, és az sem derül ki, megkapta-e a segítséget, amelyet levelében Tar-Meneldurtól kért; ezzel szemben inkább az derül ki, hogy Aldarion vagy túl későn, vagy túl korán érkezett. Túl későn, mert az erő, amely oly sötét gyűlöletet táplált Númenor iránt, már felébredt; és túl korán, mert még nem jött el az ideje, hogy Númenor kimutassa erejét, vagy ismét csatlakozzék a vi­ lágért vívott küzdelemhez. Amikor Tar-Aldarion eltökélte, hogy 883-ban vagy 884-ben ismét Középföldére utazik, Númenorban nyugtalanság támadt, mert númenori király még nem hagyta el a szigetet, és a Tanács semmiféle előzményre nem hivatkozhatott. Úgy tetszik. Meneldurnak felajánlották, hogy fia távol­ létében ő uralkodjon, az öreg király azonban nemet mondott erre, s így, vagy a Tanácsnak, vagy magának Tar-Aldarionnak megbízásából, a Hyarastorniba való Hallatán lett a kormányzó. Arról, hogy miképpen serdült fel Ancalimé az Emerie-vidéken, nem tudunk bizonyosat. Vala­ mivel több adat utal meglehetősen ellentmondásos jellemére és a hatásra, amelyet anyja gyako­ rolt rá. Nem volt olyan szerény és szemérmes, mint Erendis, természeténél fogva szerette a cicomát, az ékszert, a zenét, és elvárta, hogy csodálják, és meghajoljanak akarata előtt, de nem volt rabja kedvteléseinek, hanem kordában tartotta őket. Arra hivatkozott, hogy anyja mellett, az Emerlébeli fehér ház magányában szüksége van némi változatosságra. Furcsa módon egyszerre volt megértő mind anyja, mind apja iránt: helyeselte, hogy Erendis eltaszította magától a késve hazatérő Aldariont. de éppígy elfogadta Aldarion haragját is; megértette, hogy apja nem tanúsított semmilyen bűnbánatot, és később könyörtelenül száműzte feleségét szívéből és gondolataiból. Szenvedélyesen tiltakozott az ellen, hogy a házasságot kötelességnek tekintsék, és amikor férjhez ment, nem tűrte, hogy bármit is akarata ellenére rákényszerítsenek. Anyja szüntelen ostorozta előtte a férfiakat; idevonatkozó oktatásából fenn is maradt egy figyelmet érdemlő részlet:

179

A númenori férfiak (mondta Erendis) féltündék, kivált a nemesebbje; azaz való­ jában se férfiak, se tündék. Megtéveszti őket. hogy hosszú élet jut osztályrészükül, és lelkükben örök gyermekként csak csaponganak a világban, amíg az öregkor meg nem lepi őket, és még olyankor is tovább űzik Játékaikat, csak immár nem nyíltan, hanem házuk falai között. Játszadozásukat nagy üggyé dagasztják, a nagy ügyeket pedig játékká silányítják. Mind egyszerre akarna kézműves, tudós és hős lenni egy személyben, a nőket pedig olybá veszik, mint a kandalló tüzét: másokra bízzák, hogy ébren tartsák, amíg csak végképp rá nem unnak az esti játszadozásra. Min­ dent a maguk céljaira fordítanak: a domb arra való, hogy bányának használják, a folyók csak szolgáltassanak vizet, vagy forgassák a malom kerekeit, a fákból desz­ ka legyen, a nők elégítsék ki testük vágyait, vagy ha szépek, hát ékesítsék asztalu­ kat és házukat, a gyerekek csak arra jók nekik, hogy szórakozzanak velük, ha ép­ pen nincs más dolguk; de éppígy megtenné a kutyájuk kölyke is. Mindenkihez nyá­ jasak és udvariasak, reggelente (ha süt a nap) repesnek, mint a pacsirta, és legszí­ vesebben soha nem lobbannának haragra. Úgy tartják, a férfi legyen vidám, és akár gazdag, akár nem, mindig bőkezű: ossza szét, amire nincs szüksége. Csak olyan­ kor gurulnak dühbe, ha egyszer rájönnek, hogy van más akarat is a világon, mint az övék. Ilyenkor, ha bárki-bármi az útjukba merészel állni, kegyetlenebbek lesz­ nek a tengeri viharnál. így van ez, Ancalimé, s mi nem változtathatunk rajta. Mert Númenort a férfiak te­ remtették: azok a hajdani nagy hősök, akikről annyi ének szól. Az asszonyaikról bezzeg ritkábban hallunk, s akkor is csak annyit, hogy keservesen siratták elesett embereiket. Númenort arra szánták, hogy lakosai megpihenhessenek a hosszú há­ ború után; de ha majd ráunnak a nyugalomra és a békében űzött játékaikra, ha­ marosan visszatérnek majd az ő igazi nagyjátékukhoz: a gyilkoláshoz meg a hábo­ rúhoz, így van ez; bennünket pedig ide vetettek közéjük. De mégis: nem kell. hogy mindezt tétlenül elviseljük. Mi is szeretjük Númenort; élvezzük hát szépségét, mi­ előtt ők szétrombolnák. Mi is a nagyok leszármazottai vagyunk, és megvan a ma­ gunk akarata, a magunk bátorsága. Ezért hát ne hagyd, Ancalime, hogy megtörje­ nek. Ha csak egyszer is meghajolsz egy parányit, ők tovább hajlítgatnak. amíg csak el nem hervadsz, mint a virág. A sziklába ereszd gyökereidet, és nézz szembe a széllel, még ha le is szaggatja minden leveled. Volt Erendisnek még egy, az előzőnél is hatásosabb fegyvere: hozzászoktatta Ancalimet a női tár­ sasághoz, az emeriebeli hűvös, csendes, nyugalmas élethez, amelyet semmilyen viharos esemény nem szakított meg. A fiúk, amilyen fbal is volt, kurjongattak; a férfiak szokatlan időpontokban nyargaltak haza, harsány kürtszó közepette, és lármásan költötték el az eléjük tálalt ételt; gyerme­ keket nemzettek, s ha rájuk untak, az asszonyok gondjára hagyták őket. S bár a szülés akkoriban kevesebb veszéllyel és bajjal Járt, Númenor mégsem volt afféle földi paradicsom, és a vajúdás meg a szülés itt sem csigázta el kevésbé a nőket. Ancalime, akár az apja, rendületlenül járta a maga útját, és csökönyösségében is méltó pár­ ja volt Aldarionnak; ha bármire rá akarták beszélni, ő csak azért is az ellenkezőjét tette. Volt benne valami anyja hűvösségéből és örökös sértettségéből is, és szíve legmélyén, már-már elho­ mályosulva, mégis elevenen élt az emlék: milyen határozottan fejtette le ölelő karját Aldarlon, hogy letegye a földre, amikor sürgős mehetnékje volt. Otthonának tágas, hullámzó rétjeihez őszintén ragaszkodott, és maga mondta, hogy nyugtalan az álma, ha nem hallja a Juhok bégeté­ sét. Mégsem utasította vissza a trón várományosának címét, és szilárdan eltökélte, hogy ha el­ j ö n az ideje, hatalmas, erőskezű királynő lesz, lakhelyét és életmódját pedig majd tetszése sze­ rint választja meg.

180

Úgy tűnik, hogy Aldarlon, uralkodásának első korszakában, mintegy tizennyolc éven át, sok­ szor volt távol Númenortól, Ancalime pedig ezalatt hol az Emerie-vidéken, hol Armenelosban la­ kott, mert Almarian királyné módfelett megkedvelte, és úgy kényeztette, akár ifjúkorában Aldariont. Armenelosban mindenki tiszteletteljesen bánt vele, így maga Aldarlon is, és bár Ancalime kezdetben idegenül mozgott a városban, és fájón nélkülözte otthoni tágas, levegős környezetét, idővel felbátorodott, sőt azt is érzékelte, mennyire bámulják a férfiak immár kivirágzó szépségét. Ahogy felnőtt, úgy lett egyre önfejűbb, és most már ingerelte a királynéi méltóságról önként le­ mondott, özvegy módjára élő Erendis társasága. Mindamellett továbbra is vissza-visszatért az Emeriére, mert kedvére volt a változatosság, no meg így Aldarlon orra alá is borsot törhetett. Eszes, de kaján teremtés volt, és örömét lelte benne, hogy ő legyen a díj, amelyért apja és anyja vetélkedik. 892-ben, amikor Ancalime betöltötte tizenkilencedik évét, a trón várományosává nyilvánították (vagyis az addig szokásosnál sokkal fiatalabb korban), és ekkor Tar-Aldarion meg is változtatta a númenori trónöröklés rendjét. A szöveg határozottan kimondja, hogy Tar-Aldarion ezt „inkább magánjellegű indítékból, semmint az államérdeket Illető megfontolásból" tette, attól a „rég fogant elhatározásától" ösztökélve, hogy „Erendisen felülkerekedjék". A törvénynek erre a megváltozta­ tására A Gyűrűk Ura is utal, az A. Függelék I. 1. részében: A hatodik királynak (Tar-Aldarion] csak egy gyermeke volt, egy leány. Ő lett az első királynő; ekkor fogadták el ugyanis a királyi háznak azt a törvényét, hogy a ki­ rály legidősebb gyermeke kapja meg a jogart, akár férfi, akár nő. Más helyütt ez az új törvény más megfogalmazásban szerepel. A legrészletesebb és legvilágosabb változat mindenekelőtt leszögezi, hogy a „régi törvény", ahogy ettől kezdve nevezték, valójában nem volt igazi númenori „törvény", hanem csak öröklött szokás, amelynek felülvizsgálatát a körülmé­ nyek addig még nem tették szükségessé. E szokás értelmében szállt a Jogar mindig az uralkodó legidősebb fiára, ugyanakkor pedig természetesnek tartották, hogy ilyen örökös híján azt a legkö­ zelebbi férfirokont illesse a trón, aki Elros Tar-Minyaturnak Jérfiági leszármazottja. így amennyi­ ben Tar-Meneldurnak nem lett volna fia, nem unokaöccsét, Valandilt (nővérének, Silmariennek a fiát) tették volna meg a trón várományosává, hanem unokafivérét, Malanturt (aki Tar-Elendil Eárendur nevű öccsének volt a fia). Az „új törvény" értelmében azonban a jogar, ha az uralkodó­ nak nem volt fia, a (legidősebb) leánygyermekre szállt (ami természetesen ellentmond A Gyűrűk Urában olvasható állításnak). A tanács javaslatára a törvényt kiegészítették azzal, hogy a leány­ nak jogában áll visszautasítani ezt a rangot 26 . Ilyen esetben az „új törvény" a legközelebbi férfiro­ kont jelölte meg az uralkodó örökösének, függetlenül attól, hogy fi-, vagy leányági leszármazott-e. Eszerint ha Ancalime visszautasítja a jogart, Aldarlon örökösévé Ailinel húgának fia, Soronto lé­ pett volna elő, amennyiben pedig Ancalime uralkodása közben mond le a jogarról, avagy gyermek­ telen hal meg, ugyancsak Soronto lett volna az utóda. A Tanács óhajára arról is rendelkeztek, hogy a női várományosnak, amennyiben meghatározott időn belül nem köt házasságot, le kell mondania jogcíméről. E cikkelyeket Tar-Aldarion egy to­ vábbival is megtoldotta: eszerint a trón várományosa csak Elros nemzetségéből választhat házas­ társat, és az, aki nem így cselekszik, nem is jelölhető erre a címre. Ezt a megszorítást állítólag az Erendisszel kötött szerencsétlen házasság emléke és a belőle levont tanulság sugallta Aldarionnak. Erendis ugyanis nem Elros nemzetségéből származott, és rövidebb élettartamnak nézett elé­ be. Aldarlon pedig úgy vélte, minden bajuk gyökere ebben a körülményben keresendő. Az „új törvény" e rendelkezéseit a szerző minden bizonnyal azért ismertette ily részletesen, mert a későbbi númenori uralkodók történetében jelentős szerep várt rájuk; minderről azonban jelenleg sajnos édeskeveset mondhatunk.

181

Valamikor a későbbiekben Tar-Aldarion visszavonta azt a rendelkezést, miszerint a királynő­ nek vagy házasságot kell kötnie, vagy le kell mondania (elhatározásában minden bizonnyal az ve­ zérelte, hogy Ancalimé egyikre sem mutatkozott hajlandónak); de az a megszorítás, miszerint a trón várományosa csakis Elros nemzetségének egy másik tagjával köthet házasságot, mindvégig fennállt.

27

Annyi bizonyos, hogy az Emerié-vidéken hamarosan egymás után jelentkeztek Ancaliménél a kérők, mégpedig nem csupán azért, mert a leány helyzete akkorát fordult; szépségének és meg­ közelíthetetlen büszkeségének, valamint különös neveltetésének híre az egész országot bejárta. Ebben az időben kezdték az emberek Emerwen Aranelként, vagyis Pásztorlány Hercegnőként em­ legetni. Ancalimé, hogy ostromlóitól megszabaduljon, az öreg Zamin segítségével Hallatán hyarastorni-i birtokának szélén, egy tanyán rejtőzött el, s ott egy ideig valóban pásztorlányként élt. A le­ írások (azaz inkább sebtében odavetett jegyzetek) eltérően számolnak be róla, hogyan fogadták szülei ezt a helyzetet. Az egyik változat szerint Erendis tudta, hol tartózkodik Ancalimé, és egyet­ értett szökése indokával; Aldarion pedig nem engedte, hogy a Tanács felkutassa leányát, mert tet­ szett neki, hogy az a maga feje után megy. Egy másik változat szerint viszont Erendist aggasztot­ ta leánya szökése, a király pedig tombolt haragjában; Erendis ekkor kísérletet tett valamiféle meg­ békélésre, legalábbis Ancalimé dolgai tekintetében. Aldarion azonban rendíthetetlen maradt; ki­ jelentette, hogy a királynak nincs felesége, csak leánya és örököse, és hozzátette: nem hiszi el. hogy Erendis ne ismerné a leány búvóhelyét. Annyi bizonyos, hogy Ancalimének megtetszett egy juhász, aki azon a vidéken legeltette nyáját; e férfi előtte Mámandilként nevezte meg magát. Ancalimé, aki nem szokott férfitársasághoz, nagy örömét lelte a juhász tetszetős énekében; a dalok réges-régi időkről szóltak, amikor az adánok még nem is ismerték az eldákat, és Eriadorban legeltették nyájaikat. A két fiatal egyre sűrűbben találkozott a legelőkön, Mámandil pedig úgy változtatta meg a régi szerelmes énekeket, hogy azok­ ban Emerwen és Mámandil neve szerepeljen; Ancalimé azonban úgy tett, mintha nem értené a szöveg célzásait. Végül aztán az ifjú nyíltan szerelmet vallott neki, ő azonban tartózkodó lett, és visszautasította, kimondván, hogy ő a trón várományosa, és így sorsa elválasztja őket egymástól. Mámandil azonban nem hátrált meg, hanem csak nevetett, és elárulta, hogy igazi neve Hallacar, s a Hyarastorniba való Hallatán fiaként Elros Tar-Minyatur nemzetségének sarja. - De hát van-e kérő, aki más módon férkőzhetett volna a közeledbe? - kérdezte. Ancalimé rádöbbent, hogy az ifjú eleve tisztában volt kilétével, és a csalás felbőszítette, ám Hal­ lacar így felelt erre: - Mindez csak fele az igazságnak. Valóban az Úrnőt környékeztem meg, mert oly sokat hallot­ tam különös lényéről, hogy felébredt bennem a kíváncsiság, és látni is akartam. De aztán már Emerwen volt az, akit megszerettem, és hogy kicsoda, engem többé nem érdekel. Ne gondold, hogy magas állásod miatt üldözlek, mert sokkal inkább örülnék, ha valóban csak Emerwen vol­ nál. Csupán az vigasztal, hogy magam is Elros nemzetségéből származom, mert ha nem így vol­ na, valóban soha nem ülhetnénk nászt. - Igenis ülhetnénk - jelentette ki Ancalimé -, ha éppen úgy tartaná kedvem. Lemondhatnék ki­ rályi jogcímemről, és akkor visszanyerném szabadságomat. Csakhogy ha szabad lennék, a házas­ társam is magam választhatnám meg, őt pedig Únernek (azaz „Senkinek") hívják; ő az, aki mind közül a legkedvesebb számomra. Végül azonban Ancalimé mégiscsak Hallacarhoz ment nőül. Az egyik változatból úgy tűnik, hogy Hallacar az elutasító válasz ellenére is tovább ostromolta Ancalimet, a Tanács pedig egyre sürgette a trón várományosát, hogy a birodalom nyugalma érdekében szánja el magát a házasság­ ra, így végül Ancalimé engedett a kettős nyomásnak, és alig néhány évvel azután, hogy először ta­ lálkoztak az Emerié legelőin, feleségül ment Hallacarhoz. Egy másik változat szerint azonban Ancalimé oly sokáig halogatta a házasságot, hogy unokafivére. Soronto, az új törvény kikötésére

183

hivatkozva, végül is felszólította: mondjon le Javára a trónigényről; e változatban Ancalime végül csakis azért nyújtja kezét Hallacarnak, hogy meghiúsítsa Soronto reményeit. Egy további rövid jegyzetből kitűnően Ancalime csak azután ment nőül Hallacarhoz, hogy Aldarion visszavonta a szóban forgó cikkelyt; így Soronto már akkor sem számíthatott a trónra, ha Ancalime netán gyer­ mektelenül halna meg. Bármelyik változatot fogadjuk is el, annyi bizonyos, hogy Ancalime nem vá­ gyott sem szerelemre, sem fiúgyermekre; mint mondta: - Azt kívánják-e tőlem, hogy oly vak rajongással csüggjek fiamon, mint tette azt Almarian ki­ rályné? Házassága boldogtalan volt. Különösen fiuk, Anárion születése után dúlt köztük a viszály, mi­ vel Ancalime távol akarta tartani Hallacart a gyermektől. Mindenáron férje fölé akart kerekedni; azt állította, hogy annak birtokai is őt illetik, s megtiltotta, hogy Hallacar Hyarostornin éljen, kije­ lentvén, hogy nem óhajt férjéül egy tanyai sáfárt. Ebben az időben játszódik e szerencsétlen ese­ ménysor utolsó ránk maradt története. Ancalime ugyanis nem engedte, hogy szolgálói házasságot kössenek, márpedig ezek a fiatal nők mind a környékről jöttek, és a legtöbbjének volt már válasz­ tottja. Ancalimétól való félelmükben ugyan magukba fojtották érzelmeiket, ám Hallacar titkon úgy rendezte, hogy megülhessék a nászt jegyesükkel. Kijelentette: mielőtt elhagyná a házát, rendez még egy utolsó ünnepséget, és erre Ancalimét is meghívta, mondván, hogy a ház családja ősi fész­ ke, és illendő, hogy tisztességben váljon meg tőle. Ancalime meg is jelent, valamennyi nőcselédje kíséretében; férfiszolgát ugyanis nem tűrt meg maga mellett. A ház fényesen kivilágítva, feldíszítve várta, mintha valóban nagyszabású ünnepség készülne, a ház népéhez tartozó férfiak pedig virágfüzérekkel ékesítették fel magukat, s kezükben virágkoszorút tartottak, mintha a jegyesüket várnák. - Jöjjetek csak! - mondotta Hallacar. - Minden elő van készítve a nászhoz, a nászszobák is vár­ nak már. De minthogy Ancalime úrnőt, a trón várományosát mégsem kérhetjük arra, hogy egy ta­ nyasi sáfárral háljon, nincs más hátra: ma éjjel egymagában kell pihennie. - Ancalime kényszerű­ ségből mégis ott maradt, mert túl messze volt a háza, semhogy visszalovagolhasson, no meg a kí­ séretéhez is ragaszkodott volna. Sem a férfiak, sem a nők nem leplezték mosolyukat, Ancalime pe­ dig megtagadta, hogy részt vegyen a lakomán; ágyán virrasztva hallgatta a szobájába szűrődő távo­ li nevetést, és szentül hitte: rajta nevetnek. Másnap aztán felült lovára, de szívében jeges düh tom­ bolt, kivált mert Hallacar három férfit adott mellé kísérőül. Ekképpen állt bosszút rajta Hallacar, oly eredményesen, hogy Ancalime soha többé nem tért vissza az Emerié-vidékre, ahol - úgy érezte - még a Juhok is őt csúfolják. Ám ettől fogva Hallacar nem szabadulhatott ádáz gyűlölködésétől. Tar-Aldarion későbbi éveiről mindössze annyit mondhatunk, hogy minden bizonnyal továbbra is el-ellátogatott Középföldére, és ilyenkor nemegyszer leányára ruházta az uralkodást. Utolsó út­ jára a másodkor első évezredének vége felé került sor, 1075-ben pedig Ancalimét Númenor első királynőjévé kiáltották ki. Megtudjuk még, hogy Tar-Aldarionnak 1098-ban bekövetkezett halála után Tar-Ancalimé sutba dobta apja minden uralkodói elképzelését, és nem küldött több segítsé­ get Gil-galadnak, Lindon királyának. Fia, Anárion, akiből később Númenor nyolcadik uralkodója lett, először két leányt nemzett, akik nem szívelték a királynőt, és rettegtek tőle. Vissza is utasítot­ ták a trón várományosának címét, és mivel a királynő bosszúból megtiltotta, hogy házasságot kös­ senek, életük végéig hajadonok maradtak. 2 8 Harmadszorra aztán Anárionnak fia született, akit Súrionnak neveztek, s ő lett később Númenor kilencedik uralkodója. Ami Erendis további sorsát illeti, megtudjuk, hogy Ancalime nem törődött vele, s megöreged­ vén, keserves magányában ismét elfogta a vágy Aldarion után. Amikor megtudta, hogy Aldarion nincs ugyan Númenorban (mint később kiderült, ez lett utolsó tengeri útja), de éppen mostaná­ ban várják vissza, Erendis végre elhagyta az Emerié-vidéket, és anélkül, hogy útközben bárki fel­ ismerte volna, Rómennába sietett. A jelek szerint itt érte utol a végzete, de hogy mi módon, arra csak egyetlen mondat utal: „Erendis a 985. évben a vízbe veszett."

184

JEGYZETEK Időrend Anardil (Aldarion) a m á s o d k o r 700. évében született, és először 725 és 727 között járt K ö ­ zépföldén. Apja, Meneldur 740-ben lett N ú m e n o r királya. A K a l a n d o z ó k Ligája 750-ben ala­ kult meg, Aldariont pedig 800-ban nyilvánították a trón várományosává. Erendis 771-ben született. Aldarion hét évig tartó utazása 806 és 813 között zajlott le, a Palarran első útja 816-tól 820-ig tartott; a hét hajó, amely Tar-Meneldur tilalma ellenére bontott vitorlát, 824 és 829 között volt távol, s ezt közvetlenül követte, 829 és 8 4 3 között, a tizennégy évig tartó utazás. Aldarion és Erendis 858-ban lettek jegyesek; kézfogójuk után Aldarion 863 és 869 között volt távol, és a menyegzőre 870-ben került sor. A Hirilondé 877 tavaszán szedte fel a hor­ gonyt, Aldarion visszatérésére, majd az Erendisszel való szakításra pedig 882-ben került sor, s 883-at írtak, a m i k o r Aldarion átvette N ú m e n o r jogarát.

1

A „ N ú m e n o r szigeté"-ben Tar-Meneldurt Elentlrmónak, azaz Csillagnézőnek nevezik; ld.

még az „Elros nemzetségé"-nek rá v o n a t k o z ó részét. 2

Sorontónak az elbeszélésben játszott szerepével kapcsolatban csak sejtéseink lehetnek.

3

A „ N ú m e n o r szigete" szerint Véantur jutott el először Középföldére, m é g p e d i g a M á s o d k o r

600. évében (Véantur maga 451-ben született). A Gyűrűk Ura B. Függelékében, az „Eszten­ dők számlálása"-ban a 600. évre vonatkozóan ezt olvashatjuk: „A númenoriak első hajói megjelennek a partok mentén." Egy kései filológiai tanulmányban leírást kapunk a númenoriaknak és az Eriadorban élő embereknek erről az első találkozásáról: „Hatszáz év telt el azóta, hogy az életben m a r a d t adánok a tengeren átkelve kikötöttek Númenorban; s csak ekkor tűnt fel a Lhűn-öbölben az első hajó, amely Nyugatról érkezett Középföldére. Gil-galad szívesen fogadta a kapitányt és hajósait, és így született m e g a barátság, majd a szövetség N ú m e n o r és a lindoni eldák kö­ zött. A hír gyorsan terjedt, és az Eriadorban élő e m b e r e k elámultak. Bár az első korban ke­ leten éltek, azért hallottak egyet-mást a „Nyugati Hegyeken [azaz az E r e d L u i n o n ] túli" ret­ tenetes háborúról; ám hagyományaik n e m őriztek világos képet erről az eseményről, és ezért abban a hiszemben voltak, hogy a hegyeken túli e m b e r e k m i n d odavesztek a nagy tűz­ vészekben és áradásokban. Mindazonáltal n e m z e d é k r ő l n e m z e d é k r e szállt a m e g g y ő z ő d é s , miszerint ezek az emlékezet előtti időkben élt e m b e r e k a r o k o n a i k voltak. így hát üzenetet küldtek Gil-galadnak, s arra kérték: hadd találkozzanak ők is ezekkel a hajósokkal, akik a tenger mélyéből támadtak fel. E k k é p p e n sor is került a találkozóra a T o r n y o s Hegyek kö­ zött, de ezen csupán tizenketten jelentek m e g Eriadorból: megannyi bátor és elszánt férfi, mivelhogy a nép attól tartott, hogy a jövevények a holtak közül visszatért v e s z e d e l m e s szel­ lemek. A m i k o r azonban e maroknyi ember megpillantotta a n ú m e n o r ! hajósokat, m i n d e n szorongásukról megfeledkeztek, noha egy ideig m é g lenyűgözte őket az áhítat, és csak áll­ tak mozdulatlanul; mert bár népük körében a legerősebbek és legtekintélyesebbek k ö z é tar­ toztak, ezek a hajósok megjelenésükről és öltözékükről ítélve inkább látszottak tünde nagy­ uraknak, semmint halandó embereknek. Mindazonáltal az e m b e r e k n e m kételkedtek ben­ ne, hogy valóban ősi rokonaikkal állnak szemben, és hasonlóképpen a hajósok is ö r ö m t e l i meglepetéssel vették szemügyre a Középföldén élő embereket, m e r t N ú m e n o r b a n m i n d e n k i

185

úgy tudta, hogy a Középföldén maradottak azoknak a gonosz embereknek a leszármazottai, akiket M o r g o t h rendelt magához Keletről a háború utolsó napjaiban. Ezekre az arcokra azonban n e m vetült rá az Árnyék, s a hajósok olyan embereket láttak maguk előtt, akikkel éppen úgy találkozhattak volna N ú m e n o r b a n is, legföljebb öltözékük és fegyverzetük ütött el az övéktől. Aztán egyszer csak megtört a csend: númenoriak és Eriadorból jöttek egyaránt melegen üdvözölték egymást, ki-ki a maga nyelvén, úgy mintha barátok és r o k o n o k látnák egymást viszont hosszú idő után. E l ő s z ö r csalódottak voltak, amiért n e m értik egymást, de a m i k o r bizalmasan elvegyültek egymás között, kitűnt, milyen sok nyelvükben a közös, még j ó l felismerhető szó, m á s szavakat pedig némi figyelem árán hamarosan megértettek, és így, ha akadozva is, köznapi d o l g o k r ó l végül szót tudtak váltani." A tanulmány egy másik helyén a s z e r z ő kifejti, hogy ezek az e m b e r e k az Evendim-tó körül, az Északi Dombvidéken és a Szeles D o m b o k o n , valamint a köztes területeken éltek, s településeik egészen a Borbugygyanig nyúltak; innen m é g nyugatabbra is elkalandoztak ugyan, de ott már n e m telepedtek meg. Jó barátságban voltak a tündékkel, akiket ugyanakkor nagy tisztelettel öveztek, a Ten­ gertől azonban úgy féltek, hogy m é g a látványát is kerülték. Minden valószínűség szerint ere­ detileg ugyanahhoz a népcsoporthoz tartoztak, mint Béor és H a d o r népe, ők azonban az el­ ső korban n e m keltek át a Kékhegységen Beleriandba. 4

A trón ö r ö k ö s é n e k fia n e m más, mint Meneldur fia Aldarion; Tar-Elendil ugyanis csak to­

vábbi tizenöt év múltával adta át a jogart Meneldurnak. 5

Az Eruhantale, vagyis a „Hálaadás Erunak" Númenor őszi ünnepe volt; ld. „Númenor szigete".

6

( S i r ) Angrennek hívták tündenyelven a Vasfolyót. A Ras Morthil elnevezés más helyen nem

fordul elő; m i n d e n bizonnyal arról az Andrásinak (vagyis Hosszú Foknak) is nevezett nagy földnyelvről van szó, amely a Belfalasi-öböl északi oldalának végénél terült el. Az utalást A m r o t h földjére, „ahol még m i n d i g megmaradtak a nandatündék", úgy értel­ mezhetjük, hogy A l d a r i o n és Erendis történetét eszerint G o n d o r b a n jegyezték le azelőtt, hogy a h a r m a d k o r 1981. évében az utolsó hajó is elhagyta volna az erdőtündék Dol A m r o t h melletti kikötőjét. 7

Uinennal, Ossé hitvesével (tengeri m a i a k ) kapcsolatban ld. A sziímarííofc 32. oldalát, ahol

megtudjuk, hogy „a númenoriak sokáig élvezték a pártfogását, s éppúgy tisztelték, mint a valákat". 8

M á s helyen az olvasható, hogy a K a l a n d o z ó k Ligájának székhelyét „a királyok lefoglalták,

és nyugatra, Andúnié kikötőjébe telepítették át; valamennyi itt őrzött feljegyzés elpusztult (ti. a V é g r o m l á s idején), köztük fölöttébb pontos hajózási térképek is." N e m derül ki azonban, m i k o r is került sor az E á m b a r elfoglalására. 9

A folyónak később a Gwathló, azaz Szürkevíz nevet adták, a kikötő neve pedig L o n d Daer-

re változott. 10

V ö . A szilmarllok 174. o.: „ A z abból a házból [azaz Béor házából] való emberek haja sö­

tét vagy barna, a s z e m ü k szürke volt." Béor házának egy leszármazási táblázata szerint Erendis Berethtől, Baragund és Belegund nőtestvérétől származott; ez a Bereth ekképpen nagynénje volt M o r w e n n e k , T ú r i n Türambar anyjának, valamint Ríannak, Tüor anyjának. 11

A númenoriak várható élettartamának különbségeiről ld. az „Elros nemzetsége" 1. jegyzetét.

186

12

Az oiolaíré fáról ld. „ N ú m e n o r szigeté"-t.

13

Ez baljós előjelnek számított.

14

V ö . az AAraílabéth-tel (A szilmarilok 324. o . ) : eszerint Ar-Pharazón uralkodása idején

„elő-előfordult, hogy egy-egy nagy númenori hajó fölborult, és n e m tért vissza a kikötőbe, holott a Csillag kelte óta ilyen bánatot n e m ismertek". 15

Valandil unokatestvére volt Aldarionnak, mivel anyja, Silmarien Tar-Elendil leánya és

Tar-Meneldur nővére volt. Valandiltól, Andúnié első urától származott Szálas Elendil, Isildur és Anárion apja. 16

Az Erukiermé, vagyis „Imádság Eruhoz" volt a númenoriak tavaszi ünnepe; ld. „ N ú m e n o r

Szigete". 17

Az Akallabéth szerint (A szilmarilok, 307. o . ) „néha, a m i k o r tiszta volt a lég, s a N a p ke­

leten sütött, a távolba nézve ki tudtak venni nyugaton egy fehéren ragyogó várost a távoli parton, m e g egy nagy kikötőt és egy tornyot. Mert akkoriban a númenoriak m é g messzire láttak, bár csak a legélesebb szeműek láthatták akkor is ezt a képet a Meneltarmáról talán vagy holmi magas építésű hajóról, amely partjaiktól nyugatra járt a megengedett határ kö­ zelében. Mert n e m merték megszegni a Nyugat Urainak Tilalmát. Ám a legbölcsebbek tud­ ták, hogy az a távoli föld valójában nem Valinor Áldott Birodalma, csupán Avallóné, az eldák kikötője Eresséán, Halhatatlanföld legkeletibb részén." 18

A hagyomány szerint innen eredt a későbbi királyoknak és királynéknak az a szokása, hogy

korona helyett csillag formájú fehér ékkövet viseljenek homlokukon. [A szerző jegyzete. 1 19

Nyugatföldén és Andúniében a nemesek és a k ö z r e n d ű e k egyaránt a [sinda] tünde nyel­

vet használták, s Erendis is gyermekként ezt a nyelvet sajátította el; A l d a r i o n azonban a nú­ menori nyelvet használta, noha mint m i n d e n előkelő születésű númenori, ő is ismerte a beleriandi nyelvet. [A s z e r z ő jegyzete.] - Másutt egy, a númenori nyelvvel kapcsolatos jegy­ zetben azt olvashatjuk, hogy a sziget északnyugati részén azért volt oly elterjedt a sinda nyelv, mert itt nagyrészt „Beor véréből s z á r m a z ó " e m b e r e k telepedtek meg, m á r p e d i g Béor népe Beleriandban már korán leszokott saját nyelvéről, és áttért a sindára. (A szilmarilok nem említi ezt; megtudjuk viszont ( 1 7 3 . o . ) , hogy Fingolfin idején Dor-lóminban H a d o r né­ pe nem felejtette el a maga nyelvét, „és abból lett N ú m e n o r köznyelve.") N ú m e n o r m á s vidé­ kein az adun volt a lakosság anyanyelve, jóllehet a sindát is többé-kevésbé értette m a j d n e m mindenki; a királyi házban pedig csakúgy, mint a legtöbb előkelő vagy tanult e m b e r ottho­ nában általában a sinda volt az anyanyelv, egészen a Tar-Atanamir uralkodását követő idő­ szakig. A jelen elbeszélés egy későbbi helyén azt olvashatjuk, hogy A l d a r i o n inkább kedvel­ te a númenori nyelvet; meglehet, hogy ennyiben ő a kivételek k ö z é tartozott. A már Idézett jegyzet megállapítja, hogy míg másutt a halandó e m b e r e k által hosszabb Időn át használt sinda nyelv fokozatosan különféle helyi nyelvjárásokra tagolódott, Númenorban, legalábbis a nemesek és a tanult e m b e r e k körében, ezt a folyamatot megfékezte az Eresséán és Lindonban élő eldákkal ápolt rendszeres kapcsolat. A quenya nyelvet N ú m e n o r b a n n e m beszél­ ték; csak a műveltek és az előkelő származású családok tagjai Ismerték, akiket kora ifjúsá­ gukban tanítottak meg rá, és csak a maradandónak szánt hivatalos okmányokban, így a tör­ vényekben vagy a királyok tekercseiben és évkönyveiben használták

(vö.

az Akallabéth,

313. o . ) : „a Királyok Névsorába mégis nemestünde nyelven írták be a H e r n ú m e n nevet". S o k

187

esetben pedig ez volt az elvontabb tanokat összefoglaló magasröptű művek nyelve is. Elter­ j e d t továbbá a quenya nyelv használata az elnevezésekben: a helyiségek, az egyes vidékek s a földrajzi alakzatok hivatalos nevét annak quenya formájában rögzítették (noha mindezek­ nek általában megvolt a m a g u k többnyire azonos jelentésű sinda vagy adűni neve is). Ugyan­ csak a quenya forma szerint Jelölték a királyi ház és általában az E l r o s nemzetség valamenynyl tagjának személyes, különösen pedig hivatalos és közéleti nevét. A Gyűrűk Ura F. Függelékének I. részében (Az Emberek című szakaszban) e kérdéskör kapcsán némileg eltérő képet kapunk a sinda nyelv númenori szerepéről: „Valamennyi em­ bernép közül csak a dúnadánok értettek és beszéltek tünde nyelven, őseik ugyanis elsajátí­ tották a sindát, tudásuk apáról fiúra szállt, és n e m sokat kopott a m ú l ó évek folyamán." 20

Az elanor apró, aranysárga, csillag formájú virág volt, amely Lóthlórienben, az A m r o t h

torkolatánál ls előfordult (A Gyűrű Szövetsége, II. 6 . ) . F r o d ó javaslatára így nevezte el a lá­ nyát Csavardi S a m u (A király visszatér, V I . 9 . ) . 21

L d . feljebb a 10. jegyzetet, mely szerint Erendis Berethtől, M o r w e n apjának, Baragundnak

nőtestvérétől származott. 22

Úgy mondják, hogy a númenoriak, az eldákhoz hasonlóan, tartózkodtak a nemzéstől, ha

fennállt a veszély, hogy férj és feleség együttélése a fogantatás és a gyermek első évei közötti időben felborul. A l d a r i o n is a l k a l m a z k o d o t t ehhez az erkölcsi felfogáshoz, és leánya születé­ se után csak ritkán és rövid Időre tartózkodott otthonában. 23

A „Jogar-Tanácsnak" ebben az időszakban betöltött szerepéről fennmaradt egy Jegyzet.

Eszerint a Tanács n e m irányíthatta a királyt, csak javaslatokat terjeszthetett elé; ennél széle­ sebb j o g k ö r t ekkoriban m é g senki sem Igényelt számára, és n e m is érezték szükségét. A Ta­ nácsban N ú m e n o r valamennyi tartománya képviseltette magát, de kikiáltásától fogva tagja lett a trón várományosa is, hogy beletanuljon az ország kormányzásába; továbbá a királynak is joga volt rá, hogy meghívjon vagy meghívásra ajánljon a Tanácsba olyanokat, akik az éppen tárgyalt kérdésben különösen járatosak voltak. Az elbeszélés idején Aldarionon kívül a ta­ nácsnak csupán két további tagja származott Elros nemzetségéből: andúnié-i Valandil, mint az Andustar képviselője és hyarastorni-1 Hallatán a Mittalmar képviseletében, de tagságukat ők sem származásuknak vagy gazdagságuknak köszönhették, hanem annak a megbecsülés­ nek és szeretetnek, amely a maga tartományában mindkettőjüket övezte. (Az Akkalabéth sze­ rint Andúnié Ura m i n d e n k o r a király legfőbb tanácsosai közé tartozott.) 24

Feljegyezték, hogy Ereinion azért kapta a Gil-galad, azaz „Ragyogó Csillag" nevet, mert „si­

sakja, vértje, valamint ezüst berakásos, fehér csillagmintás pajzsa messziről nap- vagy hold­ fényben fürdő csillagként tündökölt, és ha magaslaton állt, a tünde szem nagy távolságból is felfedezte". 25

L d . a Galadrlel és Celeborn D. Függelékét.

26

Ha viszont a jogar törvény szerinti várományosa férfi volt, nem utasíthatta vissza a címet;

mivel azonban a királyt b á r m i k o r megillette a l e m o n d á s joga, a férfi ö r ö k ö s valójában akár azonnal is lemondhatott a saját természetes ö r ö k ö s e javára. Ilyen esetben úgy tekintették, mintha ő maga is legalább egy évig uralkodott volna, bár ez csupán egy ízben fordult elő, m é g p e d i g E l r o s fia, Vardamir esetében, aki maga n e m lépett trónra, hanem átadta a jogart A m a n d i l nevű fiának.

188

27

Másutt azt olvashatjuk, hogy ennek a „királyi házasságnak" a kötelmét soha n e m Iktatták

törvénybe, inkább családi önérzeten alapuló szokássá lett. „ E b b e n is az Á r n y é k növekedése mutatkozott meg, mert a szokás csak akkor vált áthághatatlanná, a m i k o r E l r o s nemzetsé­ ge és más családok között a különbségek - akár a várható élettartam, akár az e r ő vagy a te­ hetség tekintetében - elmosódtak, vagy éppen mindenestől eltűntek." 28

Mindez azért hangzik különösen, mivel Ancalimé életében A n á r l o n volt az ö r ö k ö s . Az

„Elros nemzetségé"-ben csak az olvasható, hogy A n á r l o n leányai „visszautasították a jogart".

III ELROS NEMZETSÉGE: NÚMENOR KIRÁLYAI Armenelos

városának

megalapításától

a

Végromlásig

A númenori b i r o d a l o m alapjait a feljegyzések szerint a m á s o d k o r harminc­ kettedik évében rakták le, a m i k o r Eárendil fia E l r o s kilencvenévesen A r m e n e ­ los városában elfoglalta a trónt. Ettől fogva a királyi tekercsekben Tar-Minyaturként említik, mivel az volt a szokás, hogy a királyok címét a l e g e l ő k e l ő b b n e k tartott nyelven, a nemestünde quenya nyelven fejezzék ki; ez a s z o k á s egészen Ar-Adünakhőr (Tar-Herunúmen) uralkodásáig fennállt. E l r o s Tar-Minyatur négyszáztíz éven át uralkodott a n ú m e n o r i á k o n . N ú m e n o r lakosainak ugyanis hosszú élet jutott adományul; életerejük h á r o m s z o r annyi ideig tartott ki, m i n t a Középföldén élő halandó e m b e r e k é . K ö z ü l ü k is Eárendil fiának jutott a leg­ hosszabb élet, amely csak e m b e r n e k adatott, s bár leszármazottai ennél m á r va­ lamivel rövidebb ideig éltek, élettartamuk továbbra is felülmúlta n e m c s a k a töb­ bi emberét, de m é g a númenoriakét is. Ez a kiváltság egészen az Á r n y é k eljöve­ teléig megmaradt; e k k o r a n ú m e n o r i a k élettartama z s u g o r o d n i kezdett. 1

I. Elros Tar-Minyatur Ötvennyolc évvel a m á s o d k o r kezdete előtt született, és ereje m i t s e m fogyat­ kozott ötszázéves koráig. Ekkor, a 4 4 2 . évben vált m e g az élettől, négyszáztíz évig tartó uralkodás után. II. Vardamir Nóllmon A m á s o d k o r 6 1 . évében született és 471 -ben halt meg. A N ó l i m o n nevet azért kapta, mert legfőbb ö r ö m é t a tündéktől és e m b e r e k t ő l elsajátított ősi tanokban lelte. Elros halálakor háromszáznyolcvanegy éves volt, de n e m foglalta el a trónt, hanem fia kezébe adta a jogart. Mindazonáltal őt tekintik a m á s o d i k n a k a királyok sorában, és úgy számítják, hogy egy évig uralkodott. 2 Ettől fogva egé­ szen Tar-Atanamir uralkodásáig szokásban maradt, hogy a király m é g halála előtt adja át a jogart utódának, a királyok p e d i g m é g szellemi erejük birtoká­ ban, szabad akaratukból haltak meg. 189

I I I . Tar-Amandil Vardamir N ó l i m o n fiaként a 192. évben született; száznegyvennyolc évi ural­ k o d á s után, 3 590-ben adta át a jogart, és 603-ban hunyt el. IV. Tar-Elendil Tar A m a n d i l fiaként a 350. évben született. Százötven évig uralkodott, majd 740-ben adta át a jogart, és 751-ben halt meg. Parmaitének, azaz Könyvmíves­ nek is nevezték, mivel saját kézzel írt könyvekbe és legendákba foglalta a nagy­ apja által összegyűjtött tanokat és regéket. K é s ő n házasodott, és első gyermeke, egy leány, akit S i l m a r i e n n e k neveztek, 521-ben született. 4 Silmarientől született aztán Valandir, akitől A n d ú n i é urai származtak; ez utóbbiak sorában az utolsó A m a n d i l volt, akinek fia, Szálas Elendil a V é g r o m l á s után Középföldére mene­ kült. A n ú m e n o r i hajók első ízben Tar-Elendil uralkodása alatt kötöttek ki K ö ­ zépföldén. V. Tar-Meneldur Tar-Elendil h a r m a d i k g y e r m e k e k é n t s egyetlen fiaként született az 543. évben. S z á z n e g y v e n h á r o m éven át uralkodott, s 883-ban adta át a jogart; 942-ben halt meg. „Valódi" neve í r i m o n volt; a Meneldur címet a csillagok tudománya iránti é r d e k l ő d é s é n e k köszönhette. Hitvesének, Almariannak apja, Véantur, Tar-Elen­ dil uralkodása alatt a Hajók Kapitánya volt. Tar-Meneldur bölcs, szelíd és türel­ m e s férfiú volt. Váratlanul és j ó v a l e lépés esedékessége előtt m o n d o t t le fia ja­ vára politikai o k o k b ó l , a m i k o r az i d ő k nyugtalanra fordultak, mert Gil-galad, L i n d o n királya szorongva figyelmeztette, hogy K ö z é p f ö l d é n az eldákkal és a dún a d á n o k k a l s z e m b e n ellenséges, g o n o s z szellem készülődik. V I . Tar-Aldarion Tar-Meneldur legidősebb g y e r m e k e k é n t és egyetlen fiaként a 700. évben szü­ letett. Százkilencvenkét évig uralkodott, s 1075-ben adta át a jogart leányának; 1098-ban halt meg. .Valódi" neve Anardil volt, de m á r igen hamar Aldarionként ismerték, m e r t sokat foglalkozott a fákkal, és nagy e r d ő k e t ültettetett, hogy a ha­ j ó é p í t ő műhelyek elegendő faanyaghoz jussanak. Nagy hajós és hajóépítő volt, és m a g a is sűrűn ellátogatott K ö z é p f ö l d é r e , ahol Gil-galad király barátja és tanács­ adója lett. H o s s z ú távollétei úgy felingerelték hitvesét, Erendist, hogy a 882. év­ b e n különváltak. Tar-Aldarionnak csupán egyetlen g y e r m e k e született, egy gyö­ nyörű leány, akit A n c a l i m é n e k hívtak. A l d a r i o n úgy változtatta m e g a leány javá­ ra az ö r ö k ö s ö d é s i törvényt, hogy amennyiben a királynak nincsenek fiúgyerme­ kei, úgy a trónt a ( l e g i d ő s e b b ) leány örökölje. Ez a változtatás cseppet s e m tet­ szett E l r o s leszármazottainak, különösen n e m Sorontónak, A l d a r i o n Ailinel ne­ vű i d ő s e b b n ő v é r e fiának, aki a régi törvény értelmében a trón várományosa lett volna. 5 V I I . Tar-Ancalimé Tar-Aldarion egyetlen g y e r m e k e és N ú m e n o r első királynője volt. A 873. évben született, és kétszázöt éven át uralkodott, hosszabb ideig, mint E l r o s bármelyik m á s utóda. 1280-ban adta át a jogart, és 1285-ben halt meg. Hosszú ideig ma­ radt hajadon, a m i k o r azonban S o r o n t o sürgette, hogy m o n d j o n le a trónról, az ő bosszantására nőül m e n t Hallacarhoz, Vardamir egyik leszármazottjához. 6 Fia, A n á r i o n születése után a házastársak között viszály tört ki. Ancalimé gőgös 190

és önfejű teremtés volt. A l d a r i o n halála után szakított apja politikájával, és a to­ vábbiakban m i n d e n segítséget megtagadott Gil-galadtól. VIII. Tar-Anárion Tar-Ancalimé fiaként született az 1003. évben. Száztizennégy évig uralkodott, 1394-ben adta át a jogart, és 1404-ben halt meg. IX. Tar-Súrion Tar-Anárion h a r m a d i k g y e r m e k e volt; nővérei visszautasították a jogart. 7 1174-ben született, százhatvankét évig uralkodott, 1556-ban adta át a jogart, és 1574-ben halt meg. X. Tar-Telperien Ő volt N ú m e n o r m á s o d i k királynője. Nagyon sokáig élt (a n ú m e n o r i a k k ö z ü l a nők éltek tovább, vagy váltak m e g nehezebben az élettől), és senkivel n e m volt hajlandó házasságra lépni. Ezért uralkodása végén a j o g a r Minastirra szállt, aki Isiimónak, Tar-Súrion másodszülött g y e r m e k é n e k volt a fia. 8 Tar-Telperien 1320-ban született, százhetvenöt éven át, 1731-ig uralkodott, s m é g az évben meghalt. 9 X I . Tar-Minastir Nevét annak köszönhette, hogy magas tornyot építtetett az O r o m e t - d o m b o n , Andúnié és a nyugati partok közelében; itt töltötte ideje nagy részét, hogy nyu­ gat felé tekinthessen; mert ebben az időben a n ú m e n o r i a k szívében egyre erősebb vágy ébredt a Nyugat iránt. Tar-Minastir szerette az eldákat, de egyszer­ smind irigységet is érzett irántuk. Ő küldött nagy hajóhadat Gil-galad megsegí­ tésére a Szauron elleni első háborúban. Az 1474. évben született, százharminc­ nyolc éven át uralkodott, 1869-ben adta át a jogart, és 1873-ban halt meg. X I I . Tar-Ciryatan 1634-ben született és százhatvan évig uralkodott; 2029-ben adta át a jogart, és 2035-ben halt meg. Erőskezű, de kapzsi király volt. Nagy királyi hajóhadat építtetett, szolgái azonban sanyargatták K ö z é p f ö l d e lakosait, és rengeteg fém­ mel és drágakővel m e g r a k o d v a tértek vissza. Tar-Ciryatan megvetette az apja lelkében élő sóvárgást, és nyugtalanságát elcsitítandó, trónra lépése előtt nagy utazásokat tett keletre, északra és délre. A z t mondják, i d ő n e k előtte kényszerí­ tette apját a trón átadására, és a közfelfogás szerint e k k é p p e n vetült rá e l ő s z ö r az Árnyék a númenoriak b o l d o g életére. XIII. Nagy Tar-Atanamir Az 1800. évben született, és százkilencvenkét éven át, 2221-lg, halála évéig uralkodott. A V é g r o m l á s után m e g m a r a d t évkönyvek sokat foglalkoznak szemé­ lyével. Apjához hasonlóan ő is büszke és kapzsi volt, és a szolgálatában álló númenoriak keményen megsarcolták a K ö z é p f ö l d e partjain élőket. Az ő idejé­ ben hullott rá N ú m e n o r r a az Árnyék; a király és azok, akik az ő tanait követ­ ték, nyíltan támadták a valák általi száműzetést. Tar-Atanamir és hívei azonban, ha szívükben el is fordultak a valáktól és az eldáktól, m é g m e g ő r i z t é k józansá­ gukat. Továbbra Is tartottak a Nyugat Uraitól, és n e m dacoltak velük. Atanamirt a Vonakodónak is nevezik, mivel a királyok közül ő volt az első, aki n e m akart 191

megválni életétől, és a j o g a r r ó l s e m m o n d o t t le; addig élt, amíg elgyengült aggas­ tyánként erővel el n e m ragadta a halál. 1 0 XIV. Tar-Ancalimon Az 1986. évben született, és százhatvanöt éven át, 2386-ban bekövetkezett ha­ láláig uralkodott. U r a l k o d á s a idején mélyült el a szakadék a Király E m b e r e i - a népesebb tábor - és a z o k között, akik ragaszkodtak az eldákkal fenntartott ősi barátsághoz. A Király E m b e r e i fokozatosan elfordultak a tünde nyelvektől, és g y e r m e k e i k e t s e m nevelték ezek ismeretére. Ám a királyi neveket és címeket to­ vábbra is quenya nyelven tüntették fel, ha n e m is é r z e l m i o k o k b ó l , mint inkább m e g s z o k á s b ó l , és m e r t attól féltek, a régi hagyomány felborítása balszerencsét hozhat rájuk. XV. Tar-Telemmaité A 2136. évben született, és száznegyven éven át, 2526-ban bekövetkezett ha­ láláig uralkodott. Az őt követő királyok apjuk halálától saját halálukig uralkod­ tak, noha a tényleges hatalmat sok esetben fiaik vagy tanácsosaik gyakorolták. De ahogy az Á r n y é k rájuk települt, úgy lett m i n d rövidebb E l r o s leszármazottainak élete. A király neve Ezüstkezűt jelentett; azért kapta, mert módfelett szeret­ te az ezüstöt, és szolgáit szüntelen arra buzdította, hogy minél több mlthrilt ku­ tassanak fel számára. X V I . Tar-Vanimeldé Ő volt a n ú m e n o r i királynők sorában a harmadik. A 2277. évben született, és száztizenegy évig uralkodott, 2637-ben bekövetkezett haláláig. Az uralkodás ke­ véssé érdekelte, annál j o b b a n szerette a zenét és a táncot; a hatalmat férje, a ná­ la fiatalabb H e r u c a l m o gyakorolta, aki ugyancsak dédunokája volt Tar-Atanam i r n a k . Felesége halála után H e r u c a l m o vette át a jogart, s ettől fogva Tar-Anducalnak nevezte magát. Egyesek azonban m é g s e m őt tekintik a tizenhetediknek a királyok sorában, h a n e m utódát, Alcarint. Tar-Anducal a 2286. évben született, és a 2657. évben halt meg. XVII. Tar-Alcarin A 2406. évben született, és nyolcvan évig uralkodott, bár j o g szerint száz éven át számított királynak. 2737-ben halt meg. XVIII. Tar-Calmacil A 2 5 1 6 . évben született, s nyolcvannyolc éven át, 2825-ben bekövetkezett ha­ láláig uralkodott. Nevét annak köszönhette, hogy ifjúságában kiváló hajópa­ rancsnok volt, és tekintélyes földterületet hódított m e g K ö z é p f ö l d e partvidékén. E z z e l felszította ugyan S z a u r o n dühét, ám az egyelőre mégis visszakozott, s in­ kább a partoktól távol, keleten építette ki hatalmát abban a biztos tudatban, hogy majd eljön az ő ideje is. Tar-Calmacil uralkodása alatt használták először a király nevének adűni megfelelőjét is, s az uralkodót a Király E m b e r e i már ArBelzagarnak nevezték. X I X . Tar-Ardamin A 2618. évben született, s hetvennégy éven át uralkodott, 2899-ben bekövet­ kezett haláláig. A d ű n i nyelven Ar-Abattáriknak n e v e z t é k . " 192

X X . Ar-Adúnakhőr (Tar-Herunúmen) A 2709. évben született, és hatvanhárom évig, 2962-ben bekövetkezett halá­ láig uralkodott. O volt az első olyan király, aki m á r adűni néven vette át a jogart, bár a fentebb jelzett félelem miatt a tekercsekben neve quenya nyelven j e l e n i k meg. Ugyanakkor a Hűségesek szemében az új c í m e k k á r o m l á s n a k minősültek, mert jelentésük „a Nyugat Ura" volt, m á r p e d i g ők ezzel a c í m m e l csak valame­ lyik nagy valát, elsősorban Manvét illették. E király idején a tünde nyelveket már n e m használták, és oktatásuk sem volt engedélyezve, csak a Hűségesek tar­ tották őket titkon életben. Ettől kezdve az eresséai hajók is csak ritkán és titok­ ban keresték fel N ú m e n o r nyugati partjait. X X I . Ar-Zimrathón (Tar-Hostamir) A 2798. évben született, s hetvenegy éven át, 3033-ban bekövetkezett halálá­ ig uralkodott. XXII. Ar-Sakalthőr (Tar-Falassion) A 2876. évben született, s hatvankilenc éven át, 3102-ben bekövetkezett halá­ láig uralkodott. XXIII. Ar-Gimüzőr (Tar-Telemnar) A 2960. évben született, s hetvenöt éven át, 3177-ben bekövetkezett haláláig uralkodott. M i n d e n addiginál ádázabb ellensége volt a Hűségeseknek, végérvé­ nyesen betiltotta az elda nyelvek használatát, n e m engedte, hogy az eldák kikös­ senek a szigeten, s megbüntette azokat, akik szívesen fogadták őket. S e m m i sem volt szent előtte, s Eru egyetlen ünnepén s e m vett részt. Hitvese, Inzilbéth Tar-Calmacil leszármazottja volt, 1 2 de e hölgy, anyja, az A n d ú n i é urainak házá­ ból s z á r m a z ó L i n d ó r i é hatására, titokban a Hűségesek táborához tartozott. Há­ zasságuk boldogtalan volt, és fiaik között is viszály dúlt. Inziladűn, az i d ő s e b b ugyanis anyja kedvence volt, és hozzá hasonlóan is g o n d o l k o d o t t ; 1 3 m í g G i m i l khád, az öccse mindenben az apjára ütött, és A r - G i m i l z ő r szívesebben látta vol­ na őt örökösének, ha a törvények ezt lehetővé tették volna. G i m i l k h á d 3044-ben született, és 3243-ban halt meg. 1 4 XXIV. Tar-Palantir (Ar-Inziladűn) A 3035. évben született, és hetvennyolc éven át, 3255-ben bekövetkezett ha­ láláig uralkodott. Tar-Palantir nehezményezte királyi elődei felfogását, és szíves örömest újította volna fel a barátságot az eldákkal és a Nyugat Uraival. Quenya neve Messzirelátót jelent, s e nevet egyszerre köszönhette éles s z e m é n e k és szé­ les látókörének; m é g legelszántabb ellenségei is szorongva figyeltek szavára, mert látnoknak tartották. Sokat időzött Andúniében, mivel anyai nagyanyja, Lindórié az ottani urak családjához tartozott; fivére, Eárendur, A n d ú n i é tizen­ ötödik ura volt apja Númendilnek, aki unokatestvére, Tar-Palantir uralkodása idején Andúnié Urának címét viselte. Tar-Palantir gyakran m e n t fel Minastir ki­ rály ősi tornyába, ahonnan ő is sóvárogva tekintett nyugat felé; úgy lehet, azt re­ mélte, hogy egyszer csak megpillant valamilyen, Eresséa felől k ö z e l e d ő hajót. Csakhogy az e l ő z ő királyok dölyfös és arcátlan viselkedése miatt, s m e r t a leg­ több númenori szíve továbbra is k e m é n y és érzéketlen volt. Nyugat felől m á r so­ ha többé n e m jött hajó. G i m i l k h á d ugyanis m i n d e n b e n követte apja példáját: ő állt a királyi párt élére, és amennyire csak merészelte, nyíltan is, többnyire pe193

dig alattomban szembeszegült Tar-Palantir akaratával. Mindazonáltal a Hűsége­ sek egy ideig háborítatlan élhettek, a király, valahányszor illett, felment a Meneltarmára, hogy megülje Eru ünnepét, a Fehér Fa pedig ismét tiszteletben és kel­ lő g o n d o z á s b a n részesült. Tar-Palantir ugyanis megjövendölte, hogy ha a fa ki­ pusztulna, az a királyok nemzetségének vesztét is jelentené. Tar-Palantir későn házasodott, és fia n e m született; leányát tünde nyelven Mírielnek nevezte el. Halála után azonban a leány Pharazőnnak, a m á r ugyancsak elhalt G i m i l k h á d fiának lett a felesége, noha ő maga tiltakozott e házasság ellen, s azt, unokatestvérekről lévén szó, N ú m e n o r törvénye is tiltotta. Menyegzőjük után P h a r a z ő n m a g á h o z ragadta a jogart, felöltvén az Ar-Pharazőn (Tar-Calion) címet, Mírielt p e d i g ezután A r - Z i m r a p h e l n e k nevezték. 1 5 XXV. Ar-Pharazőn (Tar-Calion) Ő volt N ú m e n o r legnagyobb hatalmú és egyben utolsó királya. A 3118. évben született, hatvannégy éven át uralkodott, és a V é g r o m l á s k o r halt m e g a 3319. év­ ben. Valójában bitorlóként ült a trónon Tar-Míriel (Ar-Zimraphel) helyett, aki a 3117. évben született, és a Végromlás­ kor halt meg. Ar-Pharazőn cselekedeteivel, dicsőségével és esztelenségével részletesebben foglalkozik a N ú m e n o r V é g r o m l á s á r ó l szóló történet, amely Elendil alkotása, és G o n d o r b a n m a r a d t fenn. 1 6

JEGYZETEK 1

N e m c s a k A l d a r i o n és Erendis története utal rá, hogy Elros leszármazottai hosszabb életű­

ek voltak a többi númenorinál; m á s helyütt is szó esik erről az adottságról. így az Akallabéthben (A szümaríío/c 307. o . ) azt olvashatjuk, hogy Elros nemzetségének tagjai „ m i n d igen hosszú életűek voltak, m é g númenori mértékkel mérve is", egy önálló jegyzet pedig ponto­ san m e g is határozza az élettartamon belüli különbséget. Eszerint Elros leszármazottainak életereje négyszázadik évük körül vagy valamivel az előtt apadt el (mielőtt még élettartamuk csökkenni kezdett v o l n a ) , m í g a többi númenorinál ez a szakasz kétszázadik életévük körül, vagy valamivel később következett be. Megjegyzendő, hogy Vardamirtól Tar-Ancalimonig csaknem valamennyi király megélte vagy valamivel túl is élte négyszázadik évét három kivé­ telével, s ezek is m i n d ö s s z e egy-két évvel az előtt haltak meg. Másfelől viszont a legkésőbbi idevonatkozó feljegyzés (amely nagyjából ugyanakkor szüle­ tett, mint A l d a r i o n és Erendis történetének legkésőbbi változata) sokkal kisebb élettartambeli különbséget állapít meg. Eszerint a númenoriaknak általában mintegy ötször olyan hosszú élet adatott, mint a többi embernek (ámbár ez ellentmond A Gyűrűk Ura A. Függe­ lékében [I. 1.] található állításnak, mely szerint a númenoriak „hosszú életet kaptak, kezdet­ ben h á r o m s z o r olyan hosszút, mint a csekélyebb emberek," s ezt a megállapítást a jelen szö­ veg bevezetése is m e g i s m é ü i ) ; Elros nemzetsége pedig e tekintetben nem különbözik határo­ zott, m é r h e t ő és jellegzetes m ó d o n a többi númenoritól, m i n d ö s s z e általában valamivel hoszszabb életű. A szóban forgó jegyzet megemlíti ugyan Erendis esetét, és megállapítja, hogy

194

„Béor ivadékai", akik a sziget nyugati részén laknak, valamivel rövidebb ideig élnek; ám az Aldarionról és Erendlsről szóló elbeszéléssel ellentétben itt szó sincs arról, hogy várható élettartamuk nagymértékben különbözött volna egymástól, és hogy ez a különbség mintegy eleve elrendeltnek és sorsszerűnek minősült volna. E leírás csupán Elrost ruházza fel különösen hosszú élettartammal, megállapítván, hogy Elros és fivére, E l r o n d testi adottságaik, életerejük és várható élettartamuk vonatkozásában nem különböztek egymástól, ám mivel Elros saját elhatározásából az e m b e r e k k ö z ö t t ma­ radt, benne n e m a quendek, hanem az emberek fő jellegzetességei ő r z ő d t e k meg; vagyis, ahogy az eldák mondták, ő is „másfelé törekedett", „elfáradt", s „elkívánkozott a világból". A jegyzet azt is kifejti, hogy a númenoriak azért lettek oly hosszú életűek, m e r t életmódjuk az eldákéhoz alkalmazkodott, noha azok nyíltan figyelmeztették őket, hogy így is megmarad­ nak halandó embereknek, s n e m változnak eldákká, éppen csak sokkal tartósabb testi és szellemi frissesség adatik m e g számukra. E k k é p p e n (az eldákhoz hasonlóan) felnőtté éré­ sük folyamata időtartamát és jellegét tekintve többé-kevésbé megfelelt a többi emberének, ám miután elérték „teljes érettségüket", öregedésük vagy „kifáradásuk" folyamata sokszoro­ san lassabb volt, mint amazoké; s éppen a kifáradás, az életuntság első megnyilvánulásai jelezték, hogy az életerő időszaka már a vége felé közeledik. Ha aztán ez az időszak valóban véget ért, ők azonban mégis ragaszkodtak az élethez, akkor a hanyatlás folyamata éppúgy, mint korábban a felnőtté érésé, ugyanolyan ütemben zajlott le, mint a többi embernél, és a númenoriak rövid időn, mintegy tíz éven belül jutottak a testi és szellemi frissesség állapo­ tából a leépültség, a testi és szellemi elaggás állapotába. A korábbi n e m z e d é k e k tagjai n e m „kapaszkodtak az életbe", hanem önként váltak m e g attól. Az élethez való ragaszkodás, és ami ebből következett: a kényszerű, n e m kívánt halál éppen azon változások egyike volt, amelyeket az Árnyék, illetve a númenoriak lázadása idézett elő, és együtt járt természetad­ ta élettartamuk folyamatos csökkenésével.

2

L d . az előző fejezet 26. jegyzetét.

3

Az időtartam - száznegyvenhét helyett száznegyvennyolc év - nyilvánvalóan Tar-Amandil

tényleges uralkodásának felel meg, s n e m veszi figyelembe Vardamir csak fogalmilag tétele­ zett uralmát. 4

Nem fér hozzá kétség, hogy Tar-Elendilnek Silmarien volt a legidősebb gyermeke. Születési éve­

ként több alkalommal is a másodkor 521. éve szerepel, míg öccse, Tar-Meneldur születési évét a források 543-ra teszik. Mégis az „Esztendők számlálásának" évmutatója (ld. A Gyűrűk Ura, B. függelék) az 548. évet jelöli meg Silmarien születési éveként; ez az évszám a szöveg első vázlata­ iból ered, s ha a szerző figyelme nem siklik el fölötte, minden bizonnyal helyesbítette volna. 5

Ez ellentmond a régebbi és az újabb ö r ö k ö s ö d é s i törvényekről olvasható leírásnak, amely

szerint Soronto mint nőági leszármazott csak az új törvény értelmében lehetett A n c a l i m é örököse (amennyiben az utóbbi gyermektelenül hal m e g ) . - Az „idősebb nővér" m i n d e n bi­ zonnyal „a két húg közül az idősebb"-nek értendő. 6

L d . korábban.

7

L d . az e l ő z ő fejezet 28. jegyzetet.

8

Különös, hogy a jogar Tar-Telperienre szállt, holott Tar-Súrionnak I s i l m o személyében fia

is volt. Az ö r ö k ö s ö d é s ez esetben valószínűleg az új törvénynek A Gyűrűk l/rában olvasha-

195

tó szövegezéséből következik, vagyis az öröklés rendjét a nemtől független elsőszülöttség szabta meg, és a jogar n e m csupán abban az esetben szállt a leányra, ha az e l ő z ő uralkodó­ nak n e m született fiúgyermeke. 9

Az 173l-es évszám mint Tar-Telperien halálának és Tar-Minastir trónra lépésének idő­

pontja sajátosan ellentmond a Szauron elleni első háború s z á m o s forrásban megtalálható időpontjának: Tar-Minastir nagy númenori hajóhada ugyanis az 1700. évben kötött ki Kö­ zépföldén. Az ellentmondásra semmilyen magyarázatot nem találtam. 10

Az „Esztendők s z á m l á l á s á é b a n [A Gyűrűk Ura, B. Függelék) a következő bejegyzéssel ta­

lálkozunk: „2251 - Tar-Atanamir trónra lépése. A númenoriak között elkezdődik a lázongás és pártoskodás." Ez ellentmondásban van a jelen szöveggel, amely szerint Tar-Atanamir 2221-ben halt meg. Ez a 2221-es évszám azonban a 2251-esnek a javítása, és másutt TarAtanamir halálának időpontjaként a 2 2 5 l - e s év szerepel. E k k é p p e n a különböző szövegek­ ben ugyanaz az év szerepel m i n d trónra lépésének, m i n d halálának időpontjaként, és az idő­ rend egész szerkezetéből világosan kitetszik, hogy az előbbi csak tévedés lehet. Az Akallabéthben továbbá az is olvasható, hogy N ú m e n o r népe Atanamir fia, Ancalimon uralkodása idején vált megosztottá. Ezért aligha kétséges előttem, hogy az „Esztendők Számlálásáéban található bejegyzés téves, és a helyes szöveg így hangzanék: „2251 - Tar-Atanamir halála és Tar-Ancalimon trónra lépése. A númenoriak között elkezdődik a lázongás és pártoskodás." Ha viszont ez a felfogás helytálló, továbbra sem érthető, miért változott meg az „Elros nem­ z e t s é g é i b e n Atanamir halálának időpontja az „Esztendők számlálásá"-hoz képest. "

N ú m e n o r királyainak és királynőinek abban a felsorolásában, amelyet A Gyűrűk Ura A.

Függeléke ( I . 1.) tartalmaz, Tar-Calmacilt, a tizennyolcadik uralkodót tizenkilencedikként Ar-Adűnakhör követte. Az „Esztendők számlálása" ( B . Függelék) szerint Ar-Adűnakhör a 2899. évben vette át a jogart, és ebből kiindulva Róbert Foster a Középjölde Kalauzában a 2899. évet jelöli m e g Tar-Calmacil halálának időpontjaként. Másfelől az A. Függelék, a n ú m e n o r i uralkodók bemutatásának egy későbbi helyén, Ar-Adűnakhőrt a sziget huszadik uralkodójának tünteti fel. A p á m , a m i k o r 1964-ben egy é r d e k l ő d ő felvilágosítást kért e tárgy­ ban, így válaszolt: „A leszármazási táblázat állása szerint őt a tizenhatodik királynak és a ti­ zenkilencedik uralkodónak kellene nevezni. Húsz helyett alighanem tizenkilencet kellene ír­ ni, de az is elképzelhető, hogy egy név kimaradt." Aztán elmagyarázta, hogy ő maga sem biz­ tos a dologban, minthogy a levél írásakor idevonatkozó jegyzeteihez n e m tudott hozzáférni. A m i k o r az Akallabéthtt szerkesztettem, megváltoztattam a szöveget; ahelyett, hogy „S a huszadik király átvette apja jogarát, és Adűnakhőr, a Nyugat Ura néven lépett trónra", a m o n d a t m o s t így k e z d ő d i k : „S a tizenkilencedik király..." [A szilmarilok, 313. o . ) . Hasonló­ képpen változott a „huszonnégy" is „huszonhárom"-ra. Abban az időben még nem figyeltem fel rá, hogy az „ E l r o s nemzetségé"-ben Tar-Calmacilt a trónon n e m Ar-Adűnakhőr, hanem Tar-Ardamin követi. Mára azonban már abból a puszta tényből is, hogy Tar-Ardamin halá­ lának időpontjaként a 2899. év szerepel, teljesen világos, hogy neve tévesen maradt ki A Gyűrűk Urának felsorolásából. Másfelől a hagyomány ( m i n d az A. Függelék, mind az Akallabéth, m i n d pedig az „ E l r o s nemzetsége" szerint) bizonyosságként fogadja el, hogy Ar-Adünakhőr volt az első olyan király, aki a trónra lépve adűni nyelven nevezte meg magát. Ha fel­ tételezzük, hogy Tar-Ardamin m e r ő feledékenység következtében maradt ki az A. Függelék­ ben szereplő névsorból, meglepő, miért tulajdonítja a szöveg a királyi nevek formájában be­ következett változást a Tar-Calmacil utáni első uralkodónak. Elképzelhető tehát, hogy még­ s e m puszta feledékenységről van szó, és a szóban forgó szövegrész mögött bonyolultabb öszszefüggések

196

rejlenek.

12

Az úrnő apjaként két leszármazási táblázat is Tar-Calmacil m á s o d i k fiát, a 2630-ban szü­

letett Gimilzagart jelöli meg, ez azonban nyilvánvaló lehetetlenség; Inzllbéth Tar-Calmacilnak csak valamilyen későbbi leszármazottja lehet. 13

Fennmaradt a p á m egy erőteljesen ritualizált virágrajza, amelynek c í m e Inziladün, alatta

pedig mind féanori írással, mind átírt változatban a Númellóté („Nyugat Virága") szöveg ol­ vasható. 14

Az Akallabéth (A szilmarllok, 315. o.) szerint Gimilkhád „két évvel a kétszázadlk eszten­

deje előtt meghalt, ami korai halálnak számított Elros házában m é g a hanyatíás korában is". 15

A Gyűrűk Urának A. Függeléke megjegyzi, hogy j o g szerint Míriel lett volna N ú m e n o r ne­

gyedik királynője. Tar-Palantir életrajzának évszámaiban tűnik fel az utolsó ellentmondás az „ E l r o s nemzet­ sége" és az „Esztendők számlálása" között. Az Akallabéth (315. o . ) szerint „ A m i k o r pedig Inziladün átvette a jogart, ismét ősi tünde nyelven adott magának nevet, s ez Tar-Palantir volt." Az „Esztendők számlálásáéban viszont a következő bejegyzés található: „ 3 1 7 5 - TarPalantir megbánja tetteit. Polgárháború Númenorban." A szövegezésből szinte bizonyosra vehető, hogy 3175 volt Tar-Palantir trónra lépésének éve, és ezt támasztja alá, hogy az „ E l r o s nemzetségé"-ben apja, A r - G i m i l z ő r halálának éveként is eredetileg 3175 szerepelt, s ezt az időpontot a szerző csak később javította 3177-re. Akárcsak Tar-Atanamir halálozási évének esetében (ld. fentebb, a 10. jegyzetet), itt is nehezen érthető, mi indokolhatta ezt az a p r ó és az „Esztendők számlálásá"-nak ellentmondó változtatást. 16

Az az állítás, mely szerint Elendil volna az Akallabéth szerzője, sehol másutt n e m fordul

elő. Egy másik helyen azt is olvashatjuk, hogy Aldarion és Erendis története, amely „egyike a kevés, részletesen fennmaradt númenori elbeszélésnek", azért n e m ment veszendőbe, mert Elendil érdekeit szolgálta.

IV GALADRIEL ÉS CELEBORN és a lórieni A m r o t h király története

Középfölde történetében nincs kérdésesebb fejezet Galadriel és Celeborn történeténél, s be kell látnunk, hogy a „hagyomány" számtalan következeüenséget őrzött meg. M á s szem­ szögből vizsgálva a kérdést: Galadriel szerepének jelentősége fokozatosan alakult ki, így tör­ ténete változások során ment keresztül. Elöljáróban annyit elmondhatunk, hogy a legkorábbi elképzelés szerint Galadriel az első kor végén egymagában ment keletre a beleriandi hegyekből, Celebornnal pedig birodalmá­ ban, Lórienben találkozott. Mindezt több kiadaüan írás is alátámasztja, s ugyanez az elkép­ zelés bukkan fel Galadriel Frodóhoz intézett szavaiban (A Gyűrű szövetsége, I I . 7.), amelyek a következőt állítják Celebornról: „Ő nyugaton élt az idők hajnalától, s én vele éltem számlá-

197

latlan esztendőkig; mert még Nargothrond vagy Gondolin eleste előtt keltem át a hegyeken, s a világ sok korszakán át együtt harcoltunk a végleges vereség ellen." Eszerint tehát Celeborn a nandák közül jött (a nandák azok a telerek, akik a tündék Cuiviénenből indult Nagy Utazá­ sa során megtagadták az átkelést a Ködhegységen). A Gyűrűk Ura B. Függelékében viszont a történetnek egy későbbi változata szerepel; itt ugyanis az áll, hogy a m á s o d k o r hajnalán „a Lúntól délre fekvő Lindonban egy ideig Cele­ b o r n uralkodott, T h i n g o l nemzetségéből; az ő felesége volt Galadriel, a legnagyszerűbb tün­ de asszony". A szilmarüok 134. oldala elbeszéli Galadriel és Celeborn doriathi találkozását, s az utób­ binak Thingollal való rokonságát; a 300. oldalon pedig azokra az évekre történik utalás, amelyeket Galadriel az első kor végéig Középföldén maradt eldák között töltött. G a l a d r i e l n e k több o k a volt arra, hogy K ö z é p f ö l d é n maradjon. Ezt írja egyik kötetében a p á m : „ M o r g o t h legyőzetése után, az első k o r végén megtiltották visszatérését, ő pedig büszkén azt felelte, hogy n e m is állt szándékában visszatérni". Ilyen határozott megállapí­ tás A Gyűrűk U r á b a n n e m szerepel, bár egy 1967-es levelében így ír apám:

A Számkivetetteknek engedélyezték a visszatérést, kivéve lázadásuk legfőbb vezetőit, akik közül A Gyűrűk Ura idejére egyedül Galadriel m a r a d t életben. L ó rieni kesergésének idején úgy hitte, m i n d e z i m m á r ö r ö k k é tart, a m í g csak áll a Világ. E z é r t fejezte be panaszát azzal a kívánsággal vagy könyörgéssel (talán önsanyargatásként?), hogy F r o d ó v a l a m i különleges kegy révén elhajózhasson az Eresséára, az A m a n melletti M a g á n y o s Szigetre, amely őelőle ö r ö k r e el van zár­ va. K ö n y ö r g é s é t meghallgatták, sőt személyes tilalma alól is föloldották, hiszen megszolgálta ezt m i n d a z z a l , amit S z a u r o n ellenében tett, s azzal is, hogy ellen­ állt a kísértésnek, a m i k o r fölajánlották neki a Gyűrűt. így hát az elbeszélés vé­ gén ő is hajóra száll. Ez a megállapítás, lett légyen bármily határozott is, n e m utal arra, hogy érvényben volt-e a „Búcsú Lórientől" c. fejezet írásakor a Galadriel tilalmára vonatkozó elképzelés; nekem erős a gyanúm, hogy n e m . Egy igen kései és elsősorban filozófiai témájú b e s z á m o l ó egészen m á s színben tünteti fel a történetet:

Galadriel és bátyja, F i n r o d Flnarfin g y e r m e k e i voltak, aki Indis m á s o d i k fia volt. Finarfin testben és lélekben egyaránt anyjára hasonlított; arany haja fény­ lett, akár a vanyáké, m e r t az ő n e m e s és szelíd alkatukat ö r ö k ö l t e , s ugyanígy szeretetüket is a valák iránt. Igyekezett n e m t ö r ő d n i két bátyjának viszályával s a valákkal s z e m b e n tanúsított bizalmatlanságukkal.

S o k s z o r keresett békét a

telerek között, m e r t megtanulta a nyelvüket. K é s ő b b alqualondéi Olwé király le­ ányát, Eérwent vette asszonyul, s így kerültek g y e r m e k e i Beleriandba, a doriathi Elu T h i n g o l király nemzetségébe, m e r t T h i n g o l Olwé bátyja volt. A r o k o n s á g mi­ att aztán úgy döntöttek, hogy o s z t o z n a k a S z á m ű z ö t t e k sorsában, s ez később m é g fontos s z e r e p h e z jutott Beleriandban. F i n r o d tetszetős arcával s aranyszín hajával apjára hasonlított, s rá ütött n e m e s szívével és nagylelkűségével is; igaz, ifjúkorában n e m c s a k a n o l d á k bátorságát ö r ö k ö l t e ,

hanem mohóságukat és

ö r ö k nyugtalanságukat is. Teler s z á r m a z á s ú anyjától a tenger szeretetét és távo­ li f ö l d e k r ő l s z ó l ó álmait kapta örökül, amelyekre s o h a s e m jutott el. Galadriel 198

volt a legnagyszerűbb a noldák közül; talán csak Féanor múlta őt felül, p e d i g Galadriel nála is b ö l c s e b b volt, s ez csak nőtt az évek múltával. Anyjától a N e r w e n , azaz „ e m b e r e k lánya" nevet kapta, 1 s o l y nagyra nőtt, hogy m é g a n o l d á k asszonyai k ö z t is m a g a s n a k számított; testben, l é l e k b e n és akaratban egyaránt e r ő s volt,

s a hajdani elda b ö l c s e k és h a r c o s o k m é l t ó

utódjának tekintették. M é g m a g u k az e l d á k is g y ö n y ö r ű n e k m o n d t á k , haját pedig páratlan c s o d á n a k tartották. A r a n y s z í n ű volt, m i n t apjáé és nagyanyjáé, Indisé, ám dúsabb és s u g á r z ó b b , m i n t az övék, m e r t G a l a d r i e l hajának arany színe

ő r z ö t t m é g v a l a m i t anyja hajának

ezüstös,

csillagszerű

fényéből.

Az

eldák azt is beszélték, hogy fürtjei a Két Fa, L a u r e l i n és T e l p e r i o n ragyogását ő r z i k . S o k a k szerint ez a híresztelés ültette F é a n o r fejébe a g o n d o l a t o t , h o g y ékszerbe zárja és összevegyítse a F á k fényét, a m i t k é s ő b b a s z i l m a r i l o k b a n valóra is váltott. M e r t F é a n o r ámulattal és elragadtatással tekintett G a l a d r i e l hajára. H á r o m í z b e n is kérte őt, hogy adja n e k i egy fürtjét, ám G a l a d r i e l egyet­ len szálat s e m adott. S a két r o k o n , a v a l i n o r i e l d á k két legnagyobbja ö r ö k r e ellenség m a r a d t . Galadriel Valinor tündöklésének tetőpontján született, ám erre a tündöklésre hamarosan homály borult az Á l d o t t B i r o d a l o m b a n , s ő többé m á r n e m lelt ott boldogságra. M e r t a noldák viszályában m i n d k é t félhez húzta őt a szíve, s ő büszke volt, e r ő s és állhatatos, ahogy Finarfint kivéve Finwé m i n d e n ivadéka, s bátyjához, F i n r o d h o z hasonlóan, aki egész n e m z e t s é g é b ő l a legkedvesebb volt szívének, messzi földekről és u r a d a l m a k r ó l á l m o d o z o t t , a m e l y e k n e k maga pa­ rancsolna anélkül, hogy bárki is g y á m k o d n é k fölötte. Mégis a vanyák gyengéd és b ő k e z ű szívét örökölte, s n e m hunyt m é g ki benne a valák iránti tisztelet s e m . Ifjúkora óta megadatott neki, hogy m á s o k lelkébe lásson, de kedvesen és meg­ értéssel bánt velük, és Féanort kivéve senkitől s e m tagadta m e g jóindulatát. Féanorban azonban azt a fajta sötétséget sejtette meg, amelyet m i n d i g is gyűlölt és rettegett, ám azt már n e m érezte, hogy ugyanaz az árnyék vetül m i n d e n n o l d a szívére, m é g az övére is. így esett, hogy a m i k o r Valinor fénye kihunyt - ahogy a n o l d á k hitték, mind­ ö r ö k r e -, Galadriel is fellázadt a valák ellen, m e r t a z o k azt p a r a n c s o l t á k ne­ kik, hogy maradjanak. S ha m á r egyszer a s z á m ű z e t é s útjára lépett, t ö b b é n e m lágyult m e g a szíve; visszautasította a valák végső üzenetét, így őt is elérte Mand o s Átka. N e m fordította vissza m é g a telerek kegyetlen lerohanása és hajóik elrablása sem, bár az összecsapás s o r á n F é a n o r ellen harcolt ádázul, hogy megvédje anyja nemzetségét. Büszkesége n e m engedte, hogy legyőzetve és bo­ csánatért esedezve térjen vissza, egyébként p e d i g égett a vágytól, hogy kövesse Féanort, b á r h o v a is megy, s meghiúsítsa m i n d e n tervét. A b ü s z k e s é g m o z g a t t a őt a k k o r is, a m i k o r az első k o r végén, az Ellenség v é g s ő b u k á s a k o r s e m kért a valák bocsánatából, hiába nézték el a M o r g o t h elleni harc r é s z t v e v ő i n e k min­ den vétkét - ő K ö z é p f ö l d é n maradt. Két k o r n a k kellett eltelnie, hogy elhagyja azt a földet, m e r t ölébe hullott m i n d a z , a m i t ifjúkorában áhított: a H a t a l o m Gyűrűje, s a lehetőség, hogy uralja egész K ö z é p f ö l d é t , hisz bölcsessége m á r ki­ teljesedett; ő p e d i g ellenállt m i n d e n n e k , kiállta a v é g s ő p r ó b á t , így ö r ö k r e el­ hagyhatta K ö z é p f ö l d é t . Az utolsó mondat m á r szorosan A Gyűrű szövetsége II. 7. fejezetének lothlórieni jelene­ tére utal, amelyben F r o d ó felajánlja Galadrielnek az Egy Gyűrűt: „ L á m , vágyam valóra vá­ lik. Te magadtól adod ide n e k e m a Gyűrűt. A Sötétség Ura helyébe Királynőt állítasz."

199

A szilmarilok 98. oldalán az áll, hogy a noldák lázadása idején Galadriel

m e n n i vágyott. Esküt n e m esküdött, ám Féanor szavai K ö z é p f ö l d é r ő l lángra lobbantották a szívét, m e r t tágas, őrizetlen v i d é k r e vágyott, ahol a maga kedvé­ re uralkodhat. A fenti írásnak azonban akad néhány sajátos vonása, amelyekre egyáltalán nem történik utalás A szilmarilok lapjain. Például az, hogy Finarfin gyermekeinek Thingollal való rokon­ sága szerepet játszott döntésükben, hogy csatlakozzanak Féanor lázadásához; ilyen például Galadriel különös ellenszenve és bizalmatlansága, amelyet kezdettől fogva tanúsított Féanorral szemben; aranyszín fürtjeinek Féanorra tett hatása; s végül ilyen az alqualondéi csata, ahol m é g a noldák is szembenálltak egymással. A n g r o d is leszögezte Thingolnak, hogy Fi­ narfin nemzetsége bűntelen a telerek legyilkolásában (A szilmarilok, 151. o l d a l ) . Az iménti írás legérdekesebb mozzanata azonban kétségkívül az, hogy Galadriel nem kért a valák bo­ csánatából az első kor végén. A b e s z á m o l ó egyébként a későbbiekben említi, hogy bár anyja Nerwennek, apja pedig Artanisnak („nemesasszony") hívta, ő mégis a sinda Galadriel nevet választotta magának, ugyanis „ m i n d e n neve közül ez volt a legszebb, mert szerelmese, a teler származású Telep h o r n o adományozta neki, aki később, Beleriandban asszonyául vette őt". Telephorno, a tünde maga Celeborn, történetük azonban gyökeresen különbözik az e l ő z ő változattól, amint ez majd a továbbiakból és az E. Függelékből is kiderül. Egészen m á s történet körvonalazódik Galadriel szerepéről a noldák lázadásában egy so­ ha le n e m tisztázott s részben olvashatatlan jegyzetben. Ez volt apám utolsó írása e tárgy­ ban, s talán Valinor és K ö z é p f ö l d e témájában is, ugyanis élete utolsó hónapjában készült. A b e s z á m o l ó szerint m á r Valinorban fény derült arra, hogy Galadriel vezetői képességei nem maradnak el Féanor hasonló adottságaitól, ha természetükben nem is egyeznek, s azt beszé­ lik, hogy hiába csaüakozott felkeléséhez, mégis mindenben szemben állt Feanorral. Valóban el akarta hagyni Valinort, hogy K ö z é p f ö l d e küzdelmes vidékeire költözzék, ahol próbára te­ heti képességeit; „mert elhatározásaiban bölcs és cselekedeteiben gyors volt, ezért gyorsan magába szívott mindent, amit a valák j ó n a k láttak az eldáknak megtanítani", s terhesnek érezte már A m a n gyámságát is. Galadriel vágya, úgy tűnik, n e m volt Manwé ellenére, aki tu­ dott róla, ám n e m engedélyezte a távozását. S m i k ö z b e n azon töprengett, mihez kezdjen, Ga­ ladriel gondolatai a telerek hajói körül kezdtek forogni, így aztán jó ideig anyja nemzetségé­ vel élt Alqualondéban. Ott találkozott Celebornnal, aki ebben a változatban újfent egyike a teler hercegeknek; az alqualondéi Olwé unokája, így magának Galadrielnek is közeli roko­ na. Azt tervelték ki, hogy együtt építenek egy hajót, amellyel Középföldére távoznak, s éppen azon voltak, hogy vállalkozásukra kicsikarják az engedélyt a valáktól, a m i k o r a Valmarból megszökött M e l k o r visszatart Ungolianttal, és elpusztította a Fákat. Féanor lázadásában, amely Valinor homályba borulta után tört ki. s e m m i szerepe nem volt. A noldák támadása­ kor ő is, Celeborn is vitézül harcolt Alqualondé védelmében, s Celeborn hajója megmenekült a noldák haragjától. Galadriel, akit kétségbe ejtett Valinor bukása és megrémített Féanor ke­ gyetlensége, végül Manwé engedélye nélkül szállt hajóra, hisz akkor - bár kívánsága j o g o s volt - hiába is várt volna engedélyre. így történt, hogy távozása átkot hozott rá, s Valinor ka­ pui ö r ö k r e bezárultak előtte. De Celebornnal együtt még Féanor érkezése előtt ért Középföl­ de partjaihoz, s abba a kikötőbe hajózott, ahol Círdan volt az úr. Ott ö r ö m m e l fogadták őket, hisz Elwé ( T h i n g o l ) rokonai voltak. Az elkövetkező években nem csaüakoztak az Angband elleni háborúkhoz, mert a valák átkától sújtva és segítségük nélkül reménytelennek tartot­ tak m i n d e n harcot. Szerintük vissza kellett volna húzódniuk Beleriandból keletre (mert fél-

200

tek, hogy onnan Morgoth további erősítést nyerhet), erős hatalmat kiépíteniük, összebarát­ kozniuk az ottani sötét tündékkel és emberekkel, s tanítani őket. Ám minthogy ezzel az el­ képzeléssel a beleriandi tündék soha n e m érthettek egyet, Galadriel és Celeborn az első kor végén átkelt az E r e d Lindonon, s m i k o r engedélyt kaptak a valáktól, hogy ismét nyugatra menjenek, i m m á r o n nyugodt szívvel utasították vissza. A történet szerint Galadrielnek s e m m i szerepe n e m volt a Féanor-féle lázadásban, sőt Celebornnal együtt még azt megelőzően hagyták el A m a n partjait - m i n d e z szöges ellentétben áll a többi írással. N e m is annyira „történelmi", mint inkább „filozófiai" megfontolás tárgya lehet Galadriel Valinorban tanúsított engedetlensége, illetve Középföldén betöltött szerepe és hatalma. Mindez A szilmarilok jelentős átdolgozásával járt volna együtt, s a p á m valószínű­ leg el is végezte volna mindezeket a változtatásokat. Itt kell megjegyeznem, hogy Galadriel nem szerepel a noldák lázadásáról és futásáról szóló eredeti elbeszélésben, hiszen ez a tör­ ténet már akkor is létezett, a m i k o r Galadriel figurájának m é g nyoma s e m volt. így a m i k o r belépett az első kor történetébe, cselekedetei folytonos változtatásokon mentek keresztül, minthogy A szilmarilok ekkor m é g n e m került a nyilvánosság elé. A m i k o r viszont megjelent, kizárólag befejezett elbeszélésekből állt, s n e m állt m ó d o m b a n egy m i n d ö s s z e elméleti ala­ pokon nyugvó változtatást végrehajtani a szövegen. Másfelől viszont az, hogy Celebornból teler származású tünde lett, nemcsak A szilmari­ lok megállapításainak m o n d ellent, h a n e m az imént idézet b e s z á m o l ó n a k és A Gyűrűk Ura B. Függelékének is, amelyekben Celeborn Beleriandban élő, sinda származású tündeként szerepel. Hogy miért kellett származását megváltoztatni? Erre valószínűleg az lehet a válasz, hogy ez alátámasztja a Galadriel történetébe bevezetett új mozzanatot (azt, hogy n e m a lá­ zadó nolda seregekkel együtt hagyta el A m a n t ) . Celeborn m á r az imént idézett, korábbi írás­ ban is teler tünde volt, Galadriel viszont m á r a k k o r is részt vett Féanor felkelésében és a Valinorból elindult menetben. Itt nincs utalás arra, hogyan került Celeborn is K ö z é p f ö l d é r e . A korábbi történet (kivéve az átok és a feloldás kérdését), amelyre A Gyűrűk Ura B. Füg­ geléke és A szilmarilok is utal, teljesen egyértelmű: Galadriel a m á s o d i k nolda sereg vezé­ reként érkezett Középföldére, Doriathban találkozott Celebornnal, s később feleségül is ment hozzá; Celeborn pedig Thingol E l m o nevű testvérének unokája volt. E l m o h o m á l y o s figura, akiről semmit sem lehet tudni azon kívül, hogy Olwé és Elwé (azaz T h i n g o l ) öccse, „aki kedvelte őt, ezért megengedte, hogy nála lakozzon". ( E l m o fiát Galadhonnak hívták, s az ő gyermeke volt Celeborn és Galathil; Galathil pedig N i m l o t h apja volt, aki Diornak, Thingol örökösének lett az asszonya, s gyermekük is született, akit Elwlngnek neveztek. E nemzedékrend szerint tehát Celeborn rokonságban állt alqualondéi Olwe unokájával, Galadriellel, ám ez a rokonság m é g s e m volt annyira szoros, hogy Celeborn Olwé valamelyik gyermekének fia lett volna.) Joggal feltételezhető, hogy Galadriel és Celeborn jelen voltak Doriath pusztulásánál (egy helyütt az áll, hogy Celeborn „megmenekült Doriath kifosztása­ k o r " ) , s talán segítettek is Elwingnek, hogy a szilmarilokkal a Sirion kikötőihez jusson - ám erre nincs utalás. A Gyűrűk

Ura B.

Függeléke megemlíti,

hogy Celeborn egy darabig

Lindonban lakott, a Lún déli partján; 2 ám még a m á s o d k o r hajnalán átkelt a Hegységen, hogy Eriadorban lakjon. Hogy mi történt velük ezután, azt az alábbi rövid b e s z á m o l ó mond­ ja el (amely ugyanebben az időszakban készült).

201

Galadrielről

és

Celebornról

A szöveg, amely ezt a címet viseli, voltaképpen egy sietősen írott és csak körvonalaiban le­ tisztázott vázlat, viszont csaknem az egyetlen írás, amely beszámol Nyugat-Középföldének a Szauron legyőzetését és Eriadorból való elűzését m e g e l ő z ő koráról (másodkor, 1701). Az „Esztendők számlálása" t ö m ö r összefoglalóján,

illetve A Gyűrűkről és a harmadkorról (ld.

A szilmarilok) c í m ű b e s z á m o l ó n kívül nemigen létezik más írás e tárgyban. Bizonyos, hogy az alábbi elbeszélés A Gyűrűk Ura megjelenése után született, egyrészt, mert utal annak szö­ vegére, másrészt m e r t Finarfin lányának és F i n r o d Felagund húgának mondja Galadrielt (ezek ugyanis a hercegek későbbi nevei, s csak az átdolgozott kiadás említi őket; ld. 20. jegy­ z e t ) . A kézirat igencsak hibás, és több helyütt n e m követhető, mi tartozik megírása idejéhez, és mi született később. Például a z o k az A m r o t h r a v o n a t k o z ó betoldások, amelyek szerint Galadriel és Celeborn gyermeke volt, szinte bizonyosan A Gyűrűk Ura megírása után kelet­ keztek. Ha már azelőtt is a fiuk lett volna, minden bizonnyal utalt volna rá az elbeszélés. É r d e k e s m ó d o n nemcsak hogy nincsen nyoma az elbeszélésben a Galadriel nyugatra va­ ló visszatérését kísérő átoknak, de a szöveg kezdetén az egyik bekezdés arra enged követ­ keztetni, hogy m é g az elképzelés s e m létezett. Az elbeszélés egy későbbi pontján ugyanis Galadriel kötelességének érzi, hogy Középföldén maradjon, mivel Szauront csupán Eriadorban győzték le, s még korántsem véglegesen. Erre a kérdésre utaltam már korábban is; va­ j o n az átok elképzelése későbbi-e A Gyűrűk Ura megírásánál? ( V ö . az Elessar történetével.) Az alábbiakban következik a b e s z á m o l ó , néhány kommentárral, amelyeket szögletes zá­ rójellel j e l e z t e m . Galadriel Finarfin lánya és F i n r o d Felagund húga volt. Szívesen látták Doriathban, mert anyja, Eárwen, Olwé leánya szintén a telerek közül jött, s mert Finarfin népe n e m vett részt az alqualondéi testvérmészárlásban. így lett Galadriel Melian jó barátja. Doriathban találko­ zott először Celebornnal, E l m o unokájával is, aki pedig Thingol öccse volt. Szerette Celebornt, aki n e m akarta elhagyni Középföldét (s ebben talán saját büszkesége is közrejátszott, mert Galadriel a z o k k ö z é tartozott, akik Középföldén áhítoztak kalandokra). Ezért Melkor Bukásakor n e m tértek vissza Nyugatra, hanem átkeltek az E r e d Lindonon, és Eriadorba költöztek. S z á m o s nolda követte őket az úton, más szürketündékkel és erdőtündékkel együtt; s jó ideig a Nenuial (a Megye északi részén lévő Esthajnal-tó) vidékén lakoztak. Egy idő után m á r az Eriadorban élő eldák Urának és Úrnőjének tekintették őket még azok a foly­ vást v á n d o r l ó nandák is, akik nyugat felé sosem lépték át az E r e d Lindont, és soha nem mentek Ossiriandba [ld. A szilmarilok 111. o . ] . Míg a Nenuial mentén időztek, valamikor a 350. és a 400. esztendő között megszületett fiuk, A m r o t h . [Celebrían születésének helyét és idejét, akár itt történt, akár később, Eregionban vagy akár Lórienben, nem említi a szöveg.) Ám Galadriel végül megtudta, hogy akárcsak hajdanán, M e l k o r fogságának idején [ld. A szilmarilok 59. o . [ , Szauronról ismét elfeledkeztek. De akkoriban Szauront még n e m nevez­ ték néven, s n e m tudták, hogy m i n d e n cselekedete egyetlen gonosz lélek műve (aki nem más, mint M e l k o r legelső szolgája) - Galadriel ezért csupán annyit érzékelt, hogy valamilyen go­ nosz hatalom vonja befolyása alá az összes vidéket, s hogy ennek forrása messze keleten van, túl E r i a d o r o n és a Ködhegységen. Galadriel és Celeborn tehát keletre ment a m á s o d k o r 700. esztendejének tájékán, és meg­ alapították a legfontosabb (de nem az egyedüli) nolda birodalmat Eregionban. Valószínűleg Galadriel választotta ki a helyet, mert j ó l ismerte a khazad-dűmi (azaz m ó r i a i ) törpöket. Az E r e d L i n d o n keleti lábánál mindig is éltek törpök, 3 mert ott álltak Belegost és N o g r o d palo­ tái, n e m messze a Nenuialtól; erejük legnagyobb részét azonban Khazad-dűmra fordították. Celeborn n e m kedvelte különösebben a törpöket (amint ezt Lothlórienben ki is mutatta

202

G i m l i n e k ) , és soha n e m bocsátotta m e g nekik Doriath pusztulásában játszott szerepüket, pedig az ostromban csupán a nogrodi sereg vett részt, azt pedig m i n d egy szálig levágták a Sarn Athrad-i csatában [ld. A szilmarllok 278. o . ] . A csata szerencsétlen kimenetele félelem­ mel és aggodalommal töltötte el a belegosti törpöket, és módfelett siettette távozásukat a ke­ letre eső Khazad-dűmba. 4 A móriai törpök tehát feltételezhetően ártatlanok voltak Doriath pusztulásában, s nem tápláltak gyűlöletet a tündékkel szemben. Mindenesetre ebben a do­ logban Galadriel jóval körültekintőbb volt, mint Celeborn; ő jó előre sejtette már, hogy K ö ­ zépfölde nem menekszik „a gonosz maradékától", amit M o r g o t h hagyott hátra, hacsak n e m szövetkezik ellene m i n d e n nép, amely teheti. A törpökre is a vezér szemével tekintett, s a legjobb haderőt látta bennük az o r k o k ellen. Galadriel ráadásul nolda volt, ezért e r e d e n d ő szeretet fűzte őt a törpök gondolkodásához és szenvedélyes kézművességükhöz. Nagyobb volt ez a szeretet, mint bárki másé az eldák közül, mert a törpök „Aulé gyermekei" voltak, a noldák pedig, akárcsak Galadriel, Aulé és Yavanna népeként éltek Valinorban. Galadriel és Celeborn háznépe közt élt egy nolda kézműves, bizonyos Celebrimbor. [Itt az olvasható, hogy a gondolini túlélők egyike volt, s Türgon egyik legjobb mesterembere; ám a javított, későbbi változat szerint valójában Féanor leszármazottja, s annak mondja őt A Gyű­ rűk Ura B. Függeléke is (bővebben ld. A szilmarilok 208. és 334. oldalán). Az utóbbiban az áll, hogy Celebrimbor Curufin fia volt (aki Féanor ötödik g y e r m e k e ) , s apját megtagadván Nargothrondban maradt, a m i k o r C e l e g o r m és Curufin elvágtatott.] C e l e b r i m b o r „szinte » t ö r p s z e r ű « rajongással szerette mesterségét" s hamarosan Eregion legnagyobb mesterem­ bere lett belőle, közelebbi kapcsolatot vett föl Khazad-dűm törpjeivel, akik k ö z ü l Narvi volt a legjelesebb. [Gandalf a következő feliratot olvasta M ó r i a Nyugati Kapuján A Gyűrű szövet­ sége II.

4.

fejezetében: lm Narvi hain echant: Celebrimbor o Eregion teithant i thiw hin:

„Én, Narvi készítettem. A j e l e k a magyalföldi C e l e b r i m b o r művei."] Ez az együttműködés tündék, törpök számára is csak j ó t hozott; Eregiont megerősítették, Khazad-dűm pedig m é g inkább megszépült, és segítség nélkül egyiket s e m tehették volna meg. [Ez az Eregion alapításáról szóló rege összecseng azzal, ami A Gyűrűkről és a harmadkorról című beszámolóban áll (A szilmarllok 334. o . ) , ám sem abban, s e m A Gyűrűk Ura B. Függelékének rövid összefoglalójában n e m történik utalás Galadrielre vagy Celebornra; igaz, az utóbbi Eregion Urának nevezi Celebrimbort.] Eregion legnagyobb városát, Ost-ln-Edhilt a m á s o d k o r 750. esztendejében kezdték építe­ ni [ez az évszám szerepel az „Esztendők számlálása" Eregion alapításáról s z ó l ó részében is]. Mindezeknek az új dolgoknak a híre eljutott Szauron fülébe, aki i m m á r o n m é g j o b b a n ag­ gódott, mint a m i k o r a númenoriak megjelentek Lindonban, és dél felé kezdtek terjeszked­ ni. Különösen az nem volt az ínyére, hogy s z o r o s barátságot kötöttek Gil-galad-dal. Hallott Aldarionról, Tar-Meneldur númenori király fiáról is, akiből hajóács lett, s gályáit a haradi kikötőbe vontatta. Szauron végül úgy döntött, egy időre otthagyja Eriadort, és M o r d o r föld­ jére költözik, amelyet csak ezután neveztek így. Erősséget épített a n ú m e n o r i partraszállá­ sok ellen [az „Esztendők számlálása" m i n d e z t az 1000. évre teszi]. A m i k o r m á r úgy vélte, higy teljesen körülbástyázta magát, küldöncöket menesztett Erladorba, s legvégül, a másod­ kor 1200. esztendejének tájékán maga kereste fel az országot, lehető legnyájasabb arcát ölt­ vén magára. Ám időközben megnőtt Galadriel és Celeborn hatalma is. Galadriel a m ó r i a i t ö r p ö k k e l kötött barátsága révén kapcsolatba lépett a Ködhegység másik oldalán lévő nanda biroda­ lommal, Lórinanddal. 5 Ezen a vidéken azok a tündék laktak, akik elhagyták az eldák Culvlénenből indult Nagy Útját, és az anduin-völgyi erdőségben telepedtek le [A szilmarllok 111. o . ] ; benépesítették a Nagy Folyó mindkét partját, beleértve azt a területet is, amelyen később Dol Guldur épült. Ezeknek a tündéknek n e m voltak hercegeik vagy vezéreik; m í g Morgoth Középfölde északnyugati részére összpontosította erejét, ők gondtalanul éltek, 6

203

„ á m egy i d ő után már annyi sinda és nolda tünde lakott közöttük, hogy a beleriandi kultú­ ra hatására hamarosan » e l s i n d á s o d t a k « " . [Az n e m egészen világos, hogy miként költöztek Lórinandba: lehet, hogy Eregionból érkeztek Galadríel pártfogásával Khazad-dümon keresz­ tül.] Galadriel, aki igyekezett elejét venni Szauron minden ármánykodásának, sikerrel járt Lórinandban; Gil-galad pedig nemhogy Szauron küldönceit, de még őt magát sem eresztet­ te be Lindonba [amint erről A Gyűrűkről és a harmadkorról is beszámol; A szllmartlok 335. o . ] . Szauronnak azonban több szerencséje volt az eregioni noldákkal, s különösképpen Celebrimborral, aki szívében már régen arra vágyott, hogy hírneve és képességei versenyre kel­ j e n e k Féanoréval. [A Gyűrűkről és a harmadkorról elbeszéli, miként szedte rá Szauron az eregioni kovácsokat, Annatarnak, az Ajándékok Urának nevezvén magát; ám ott nem esik szó Galadrielről.] Szauron a valák megbízottjának m o n d t a magát Eregionban („mintha megérezte volna az istarok eljövetelét"), s azt állította, hogy azok küldték Középföldére, vagy ők bírták maradás­ ra, hogy segítséget nyújtson a tündéknek. Rögtön érezte, hogy Galadrielben legnagyobb el­ lenlábasára akadt, igyekezett hát kibékíteni őt, ezért tüntető béketűréssel és udvariassággal viselte annak m i n d e n megvetését. [Ez a rövid vázlat n e m magyarázza meg, miért vetette meg Galadriel Szauront; tán átlátott rajta. Az s e m világos, hogy ha megérezte valódi természetét, miért engedte neki, hogy Eregionban maradjon.] 7 C e l e b r i m b o r o n és a többi kovácson viszont Szauron

minden

fortélyát

latba

vetette,

és

összetartó

testvériséggé

kovácsolta

őket

Eregionban; ez volt a Gwaith-i-Mírdaln, az Ékkőfaragók N é p e . Ám teljes titokban munkál­ kodott, Galadriel és Celeborn pedig mit sem tudott róla. N e m került sok idejébe, és befolyá­ sa alá vonta a Gwaith-i-Mírdain tagjait, akiknek eleinte sok nyereséget jelentettek mindazok a titkos fortélyok, amelyekre Szauron tanította őket. 8 A m i k o r már teljesen kezében volt a Mírdain, arra biztatta őket, hogy lázadjanak fel Galadriel és Celeborn ellen, s ragadják ma­ gukhoz a hatalmat Eregionban. Ez m e g is történt valamikor a m á s o d k o r 1350. és 1400. esz­ tendeje között. Galadriel elhagyta Eregiont, s Khazad-dűmon át Lórindandba ment, ahová A m r o t h és Celebrían is vele tartott; Celeborn azonban, aki nem kívánt belépni a törpök tár­ náiba, Eregionban maradt, s ez elkerülte C e l e b r i m b o r figyelmét. Lórinandban Galadriel vet­ te kezébe a vezetést, és szilárdan ellenállt Szauronnak. Maga Szauron az 1500. esztendő tájékán hagyta el Eregiont, miután a Mírdain hozzáfo­ gott a Hatalom Gyűrűinek kovácsolásához. C e l e b r i m b o r hitét és szívét nem rontotta meg Szauron, mégis elhitte m i n d e n szavát; így hát annak vélte, aminek mondta magát. Ezért az­ tán, amint fölfedezte az Egy Gyűrű létezését, rögtön föllázadt Szauron ellen, s Lórinandba sietett, hogy ismét tanácskozhasson Galadriellel. A k k o r kellett volna elpusztítaniuk az öszszes Gyűrűt, „ á m d e híján voltak a megfelelő erőnek". Galadriel azt tanácsolta neki, hogy rejt­ sék el a tündék H á r o m Gyűrűjét; ne használják fel őket, hanem messze Eregiontól szórják szét mindet, mert Szauron minden bizonnyal ott kutatna utánuk. A k k o r került Galadrielhez Nenya, a Fehér Gyűrű, amelyet Celebrimbor adott át neki, s erejétől Lórinand még szebb és még erősebb lett; ám a Gyűrű hatalma nagy volt, és senki nem láthatta előre következményeit. Fel­ ébresztette ugyanis Galadrielben a szunnyadó vágyat a Tenger Iránt, aki i m m á r o n erősen vá­ gyott rá, hogy visszatérhessen Nyugatra. így aztán igencsak leapadt az ö r ö m e , amellyel Közép­ földe töltötte el. 9 C e l e b r i m b o r pedig megfogadta tanácsát, s a T ű z m e g a Lég Gyűrűjét meszsze küldte Eregionból; mindkettőt a L i n d o n b a n élő Gil-galadra bízta. [Itt az áll, hogy Gil-ga­ lad Círdannak, a K i k ö t ő k urának adta Naryát, a V ö r ö s Gyűrűt, ám egy későbbi jegyzet sze­ rint az Utolsó Szövetség Háborújáig megtartotta magának.] A m i k o r Szauron hírét vette C e l e b r i m b o r pálfordulásának és lázadásának, lehullott róla az álarc, s többé már nem kendőzte haragját. Sereget gyűjtött, amellyel Calenardhonon (Ro­ hanón) átvonulva megszállta Eriadort az 1695. esztendőben. A m i k o r Gil-galad minderről tu­ d o m á s t szerzett, kis sereget indított el, Elronddal az élén. Elrondnak azonban hosszú utat

204

kellett megtennie, és Szauron északnak fordult, hogy azonnal Eregionra támadjon. Szauron hadának előőrse és felderítői csaknem elérték céljukat, a m i k o r C e l e b o r n kitört, és vissza­ vonulásra kényszerítette őket; s bár sikerült egyesítenie erejét Elrondéval, Eregionba m á r nem tudtak visszatérni, m e r t Szauron serege sokkal több főt számlált, mint az övék; eleget ahhoz, hogy elhárítsa a tündék támadását, s hogy o s t r o m z á r alá vegye Eregiont. A t á m a d ó k végül betörtek Eregionba; lerombolták és kifosztották, és elfoglalták Szauron o s t r o m á n a k célpontját, a Mírdain Házát is. Itt voltak a kovácsműhelyek, s itt őriztek m i n d e n kincset. A kétségbeesett Celebrimbor egymagában szállt szembe Szauronnal a Mírdain nagykapuja előtti lépcsőn, ám végül felülkerekedtek rajta, és fogságba hurcolták, a Házat pedig kifosz­ tották. Szauron magához ragadta a Kilenc Gyűrűt és sok egyéb kincset, amelyet a M í r d a i n készített; a Hetet m e g a H á r m a t azonban sehol s e m találta. A k k o r kínvallatásnak vetette alá Celebrimbort, s megtudta tőle, hol rejtegetik a Hetet. Ezt megvallotta Celebrimbor, m e r t s e m a Hetet, sem a Kilencet n e m becsülte annyira, mint a Hármat; a Hét és a Kilenc Szauron se­ gítségével készült, a Hármat azonban C e l e b r i m b o r egyedül kovácsolta, egészen m á s hata­ lommal és más célból. [ N e m írja a b e s z á m o l ó , vajon megszerezte-e Szauron a Hét Gyűrűt; bár valószínűnek tűnik, hogy igen. A Gyűrűk Ura A. Függelékének I I I . részében az áll, hogy Durin népének törpjei szerint I I I . Durin khazad-dűmi király Gyűrűje maguktól a tünde ko­ vácsoktól származott, s n e m Szaurontól; ám ez a b e s z á m o l ó hallgat arról, hogyan került a Hét Gyűrű a törpök birtokába.] A H á r o m Gyűrűre vonatkozóan Szauronnak s e m m i t s e m si­ került kihúznia Celebrimborból, akit ezután kivégeztetett. Ám kitalálta az igazságot; rájött, hogy a Hármat tündék őrzik, s az ő r z ő n e m lehet más, mint Galadriel és Gil-galad. Éktelen haragra gerjedt, és újabb r o h a m o t indított. C e l e b r i m b o r o r k nyilakkal teletűzdelt testét karóba húzatta, s ezzel a lobogóval támadt E l r o n d seregére. E l r o n d menekülése köz­ ben csak kevés tündét gyűjtött össze Eregionból, s n e m tudta feltartóztatni a r o h a m o t . Le is győzték volna, ha Szauron seregét váratlanul n e m támadják hátba; m e r t Durin törphadat küldött Khazad-dűmból, s velük tartott A m r o t h is, m i n d a lórinandi tündékkel. E l r o n d n a k sikerült kivágnia magát a támadók gyűrűjéből, de északra kellett menekülnie. E k k o r alapí­ totta meg Imladris, azaz Völgyzugoly erősségét és menedékét [az „ E s z t e n d ő k számlálása" szerint 1697-ben]. Szauron a nyomába eredt, de csakhamar felhagyott az üldözésével, s in­ kább a törpökre meg a lórinandi tündékre fordította figyelmét; hamarosan visszavonulásra is késztette őket. Mórla Kapui azonban zárva voltak, s oda m á r n e m léphetett be. Ettől kezd­ ve Szauron ö r ö k k é gyűlölte Móriát, s m i n d e n orkjának parancsba adta, hogy m i n d e n lehet­ séges alkalommal üssenek rajta a t ö r p ö k ö n . Szauron ezután megkísérelte magához ragadni a hatalmat Eriadorban; úgy döntött, L ó rinand várhat. Am mialatt végigdúlta a vidéket, s legyilkolta vagy elűzte a tündék és embe­ rek megmaradt csoportjait, sokan elmenekültek, s csatlakoztak E l r o n d északon gyülekező seregéhez. Szauron végül úgy határozott, hogy beveszi Lindont, m e r t azt remélte, legalább egyre szert tehet a H á r o m Gyűrű közül. Ismét összegyűjtötte szétforgácsolódott seregét; pusztítva és fosztogatva vonult Gil-galad országa felé. Ám gyengítette erejét, hogy kénytelen volt hátrahagyni egy különítményt Elronddal szemben; félt ugyanis, hogy E l r o n d dél felől hátba támadja őt. A númenoriak ekkor hosszú-hosszú időre Szürkerévbe vitték m i n d e n hajójukat, ahol szí­ vesen fogadták őket. Gil-galad pedig, a m i k o r gyanút fogott, hogy Szauron nyílt háborúba kezdhet Eriadorral, üzeneteket küldött Númenorba, s a númenoriak sereget állítottak fel Lindon partján, ahol nagy utánpótlást készítettek elő. így a m i k o r Szauron 1695-ben lero­ hanta Eriadort, Gil-galad erősítést kérhetett N ú m e n o r b ó l . Tar-Minastir király hatalmas flot­ tát küldött a segítségére, ám a flotta késlekedett, s csak az 1700. esztendőben érte el K ö z é p ­ földe partját. Addigra Szauron m á r hatalmába kerítette egész E r i a d o r t (kivéve az o s t r o m z á r alá vett Imladrist), s elérte a Lhűn-folyó vonalát. Minden eddiginél nagyobb sereget gyűjtött

205

össze, amellyel délkeletről indult el, s eljutott vele egészen a tharbadi keresztútig Enedwaithban, amelyet Igen gyengén őriztek. GU-galad és a númenoriak a Lhün vidékét védték, hogy elállják a Szürkerévbe vezető utat, ám csaknem kilátástalan helyzetbe kerültek. Tar-Minastir hatalmas serege az utolsó pillanatban ért partot, és súlyos vereséget mért Szauron hadára, amely visszavonulásra kényszerült. Ciryatur, a númenoriak kapitánya délre küldött néhány hajót, hogy ott vessenek horgonyt. Szauron a súlyos sarn-gázlói vereség után délkeletre vonult vissza, s bár Tharbadban m i n d e n erejét összeszedte, mégis hátba támadta egy kis númenori sereg. Ciryatur ugyanis nagy haderővel szállt partra a Gwathló, azaz a Szürkevíz torkolatánál, „ahol egy kis núme­ nori k i k ö t ő állt". [Tar-Aldarionnak ezt a kikötőjét Vinyalondénak nevezték, később azonban L o n d Daernek; ld. a D. Függeléket.) A Gwathló menti csatában szétzúzták Szauron hadát; ő maga is alig menekült meg. Míg m a r a d é k serege Calenardhon keleti részén gyülekezett, ő m i n d ö s s z e egyetlen testőrrel szökött a később Dagorladnak (Csatamező) nevezett vidékre, ahonnan v é g k é p p megtörve és megalázva tért vissza M o r d o r b a , bosszút forralva egész Núm e n o r ellen. Az Imladrist o s t r o m l ó sereg E l r o n d és Gil-galad k ö z é szorult, és szétmorzsoló­ dott. Eriadort megtisztították az ellenségtől, de legnagyobb része r o m o k b a n hevert. Ebben az időben tartották az első Tanácsot, 1 0 s ott született az elhatározás, hogy Kelet-Eria d o r tünde erőssége továbbra is Imladris marad, nem pedig Eregion. E k k o r adta át Gil-ga­ lad Vilyát, a K é k Gyűrűt Elrondnak, s kinevezte őt Eriador alkormányzójának; a V ö r ö s Gyű­ rűt azonban magánál tartotta, amíg csak az Utolsó Szövetség idején el n e m távozott Lindonb ó l . " Hosszú évekig tartó béke köszöntött a Nyugatföldekre, s volt rá i d ő bőven, hogy be­ gyógyuljanak sebei. A númenoriak azonban megízlelték a hatalmat Középföldén, s attól fog­ va egymás után építették városaikat a nyugati parton (az „Esztendők számlálása" szerint 1800-tól k e z d ő d ő e n ] . Ez hosszú időre meggátolta Szauront abban, hogy nyugat felé távozzék Mordorból. A b e s z á m o l ó vége ismét Galadriellel foglalkozik. Elmondja, hogy elhatalmasodott rajta a tenger utáni sóvárgás, így hát (bár tudta, hogy Szauron végső legyőzetéséig Középföldén kell m a r a d n i a ) úgy döntött, elhagyja Lórlnandot, hogy a tenger közelében éljen. Lórinandot fiá­ ra, A m r o t h r a bízta, s Celebríannal együtt M ó r i á n keresztül Imladrisba ment, útközben pe­ dig Celeborn után k é r d e z ő s k ö d ö t t . Úgy tűnik, Imladrisban m e g is találta őt, és hosszú ideig ott éltek. E k k o r történt, hogy E l r o n d meglátta Celebríant, és beleszeretett, bár ezt nem em­ lítette senkinek. Míg Galadriel Imladrisban volt, megtartották a már említett Tanácsot. Ké­ sőbb azonban [nem tudni, m i k o r ] Galadriel és Celeborn elhagyta Imladrist, s Celebríannal együtt a G w a t h l ó torkolata és az Ethir Anduin közt elterülő, gyéren lakott vidékre költöztek. Attól fogva Belfalasban éltek, azon a helyen, amelyet később Dol A m r o t h n a k neveztek. Fiuk. A m r o t h gyakorta kereste fel őket, és sok Lórinandból jött nanda élt velük. Galadriel csak a h a r m a d k o r derekán, 1981-ben tért vissza, a m i k o r A m r o t h n a k nyoma veszett, és Lórinand veszélybe került. A „Galadrielről és Celebornról" című elbeszélés itt véget ér.

Szembetűnő, hogy A Gyűrűk Ura ellentmondásos tényeire nem nyújt magyarázatot a szö­ veg; m i n d e z arra enged következtetni, hogy Galadriel és Celeborn a m á s o d k o r felét és az egész h a r m a d k o r t Lothlórienben töltötte, holott ez n e m igaz. A „Galadrielről és Celebornról" vázlata azonban több módosításon ment keresztül, amint azt a későbbiekben látni fogjuk.

206

Amroth

és

Nimródéi

Említettem már, hogy ha A m r o t h A Gyűrűk Ura írásának idején is Galadrlel és Celeborn fia volt, akkor furcsa, hogy az elbeszélés n e m említi ezt a fontos mozzanatot. Mindesetre akár a fiuk volt, akár nem, származása később megváltozott. A következőkben egy 1969 után keletkezett rövid történet olvasható, amelynek teljes címe: „ A m r o t h és N i m r ó d é i legen­ dájának egy részlete, röviden elbeszélve".

Miután apja, A m d í r elesett a Dagorladi Csatában [a m á s o d k o r 3434. eszten­ dejében], A m r o t h lett L ó r i é n királya. Szauron veresége után hosszú i d ő r e b é k e köszöntött országára. Sinda származása ellenére erdőtünde m ó d r a élt, m e r t a magas fák közti z ö l d e l l ő tájon lakott, amelyet attól fogva Cerin A m r o t h n a k ne­ veztek. Mindezt N i m r ó d é i iránti s z e r e l m é b ő l tette, hiszen hosszú évek óta sze­ rette őt, m é g s e m vette asszonyául, m e r t N i m r ó d é i n e m kívánta férjéül. Ám n e m is vetette meg, hisz A m r o t h m é g az eldák k ö z t is szép szál férfinak számított, s éppolyan vitéz volt, amilyen bölcs; de N i m r ó d é i az e r d ő t ü n d é k k ö z ü l jött, s bán­ ta már nagyon, hogy a tündék visszatértek a m e s s z i Nyugatról, m e r t (így m o n d ­ ta) háborút viseltek egymás ellen, és feldúlták a régi békét. Csak az e r d ő t ü n d é k beszédén volt hajlandó szólni a k k o r is, a m i k o r L ó r i é n népe m á r régen n e m használta ezt a nyelvet. 1 2 Magányosan élt a N i m r ó d é i folyó zuhataga mellett, amelyet magáról nevezett el. Ám a m i k o r félelem lett úrrá M ó r i á n , a t ö r p ö k el­ menekültek, és nyomukban o r k o k zúdultak ki, N i m r ó d é i megzavarodott, s egy­ magában a kihalt déli v i d é k e k r e futott [a h a r m a d k o r 1981. é v é b e n ] . A m r o t h kö­ vette őt, s végül a Fangorn csurgójánál lelt rá, amely a k k o r m é g sokkal k ö z e l e b b volt Lórienhez. 1 3 N i m r ó d é i n e m m e r t belépni az e r d ő b e , m e r t riasztották a fák, s némelyik, mint mondta, m e g is mozdult, hogy elállja az útját. Ott A m r o t h és N i m r ó d é i sok m i n d e n t m o n d o t t egymásnak, s a beszélgetést jegyességgel pecsételték meg. - Ehhez ö r ö k k é hű m a r a d o k - m o n d t a N i m r ó d é i -, ám egészen addig csak jegyesek lehetünk, m í g n e m viszel engem b é k é s e b b v i d é k r e . A m r o t h megfogadta, hogy akár saját népét is elhagyja az ő kedvéért, m é g ha szükségét is érzik királyuknak, és vele tart, hogy új otthont keressenek. - De Középföldén s e m m i sincs m á r - m o n d t a -, s a tünde nép s z á m á r a n e m is lesz többé. Át kell hajóznunk a Nagy Tengeren, hogy az ősi Nyugatra jussunk. - Aztán beszélt neki a déli kikötőkről, ahová hajdan sokan távoztak n é p é b ő l . Számuk j ó c s k á n megfogyatkozott, m e r t legtöbbjük elhajózott Nyugatra; ám a többi azóta is hajókat épít, és segít az átkelésben m i n d e n rokonának, aki meg­ fáradt m á r Középföldén. A z t beszélik, hogy a valák kegye i m m á r a z o k r a is ki­ terjed, akik részt vettek a Nagy Utazásban, m é g ha n e m is érték el a partot, és sohasem látták a B o l d o g Birodalmat. Nincs rá m ó d , hogy elmondjuk útjukat G o n d o r földjére. E l é g h o z z á annyi, hogy mindez M á s o d i k Eárnil király idejében történt, aki a Déli B i r o d a l o m b a n uralkodott, s országa veszélyben forgott. [ I I . Eárnil 1945 és 2 0 4 3 között ült G o n d o r trónján.] Másutt elbeszélik [ámbátor leírva sehol s e m s z e r e p e l ] , hogyan váltak el, s hogyan kutatott utána A m r o t h mindhiába a tündék kikötőiben, ahol alig akadtak néhányan, akik m é g n e m szálltak hajóra. M é g ahhoz is kevesen voltak, hogy megtöltsenek egy hajót; igaz, n e m m a r a d t egyebük egyetlen tenger­ re bocsátható gályánál. E z z e l készültek útra kelni, hogy ö r ö k r e elhagyják K ö ­ zépföldét. A m r o t h o t nagy ö r ö m m e l fogadták, boldogan, hogy kis társaságukkal 207

tart; N i m r o d e l r e azonban n e m akartak tovább várni, m e r t reménytelennek tar­ tották, hogy valaha is m e g é r k e z i k . - Ha G o n d o r népes v i d é k e i n át j ö n - m o n d t á k -, n e m éri bántódás, sőt talán segítséget is kap; hiszen G ö n d ö r t jó e m b e r e k lakják, u r a l k o d ó i pedig régi tün­ debarátok,

a k i k úgy-ahogy,

de m i n d m á i g beszélik nyelvünket. A hegyekben

azonban barátságtalan népek élnek, és m á s g o n o s z szerzetek. Ő s z b e fordult az e s z t e n d ő ; a gálya k ö z e l járt m é g K ö z é p f ö l d e partjaihoz, s nagy szelekre számítottak. G o n o s z szelekre, amelyek veszélyt hoznak m é g a tün­ de hajókra is. Ám olyan nagy volt A m r o t h bánata, hogy heteken át n e m folytat­ ták útjukat, és a hajón laktak, m e r t elhagyott parti házaikat megtépázta a szél. Az ősz d e r e k á n m á r hatalmas v i h a r o k t o m b o l t a k éjjelenként; a g o n d o r i feljegy­ z é s e k kevés zivatarról tudtak, a m e l y ennyire heves lett volna. A vihar a jeges É s z a k i Pusztákról jött, végigtépte Eriadort, m í g végül elért G o n d o r b a , ahol nagy pusztítást végzett; a Fehérhegység n e m nyújtott elég védelmet, és sok hajó sod­ r ó d o t t ki a Belfalasi-öbölbe, ahol ö r ö k r e n y o m u k veszett. A kis tünde gályát m e s s z i r e ragadta a vihar a kikötőktől, s az umbari partok vad vizeihez sodorta. T ö b b é n e m érkezett róla hír K ö z é p f ö l d é r e . Ám a z o k a tünde hajók, amelyeket ebből a célból építenek, soha n e m feneklenek meg, így hát biztosra vehető, hogy elhagyta a Világ K ö r e i t , s elért Eresséára. A m r o t h azonban n e m tartott velük. A vihar a k k o r szakadt G o n d o r partjaira, a m i k o r a hajnal alig tört m é g át a vonu­ ló fellegeken, s a m i k o r A m r o t h felébredt, a hajó m á r m e s s z e járt a parttól. Nim­ ródéi! - kiáltotta kétségbeesetten, és a tengerbe vetette magát. Az egyre távolodó part felé úszott. A tünde tengerészek sokáig látták még, ahogy a hullámokkal küzd, a m í g csak a k e l ő nap sugarai át n e m törtek a felhőkön, s aranyló szikrá­ kat csillantottak fel haján. Nincsen e m b e r vagy tünde K ö z é p f ö l d é n , aki azóta lát­ ta volna. S hogy N i m r ó d é i sorsa mi lett, arról n e m áll itt s e m m i , ám sok törté­ net kering az ő végzetéről is. A fenti b e s z á m o l ó voltaképpen egy etimológiai jegyzet része, amely Középfölde néhány fo­ lyójának nevét elemzi; itt a Gilrainről van szó, amely a gondori Lebenninből folyik az Ethir Anduin nyugati részén lévő Belfalasi-öbölbe. A rain szócska új megvilágításba helyezi a Nimrodel-legendát. A szó valószínűleg a rcm-tőből származik, amelynek jelentése „vándorol, kó­ borol, bizonytalan úton halad" (akárcsak a Mithrandlrban, vagy a Rúna szóban, amely a H o l d egyik n e v e ) .

Ez G o n d o r egy folyójára s e m illik különösebben. Igaz, a folyók gyakorta egyet­ len r ö v i d k e s z a k a s z u k r ó l kapták nevüket, vagy források, sekély részeik és egye­ b e k alapján, amelyet felfedezőik j e l l e m z ő n e k véltek. E b b e n az esetben azonban A m r o t h és N i m r ó d é i legendájának egyik részlete szolgál magyarázattal. A Gilrain, akárcsak a vidék többi folyója, sebesen ereszkedik alá a hegyekből; ám amint el­ éri az E r e d N i m r a i s nyúlványait, amelyek elválasztják a Celostól [ld. A Gyűrűk Ura t é r k é p é n ] , r ö g t ö n széles és sekély mélyedésbe torkollik. Egy darabon ebben c s o r d o g á l tovább, s déli forrása előtt kis tavacskává szélesedik, m í g átvág egy h e g y o r m o n , hogy találkozzon a Sernivel. A m i k o r N i m r ó d é i elmenekült Lórienből, azt beszélik, eltévedt a Fehérhegységben, s így ért egy folyóhoz, amely L ó r i é n patakocskáira emlékeztette (hogy miféle úton vagy csapáson lelt rá, n e m tudni). Szíve megkönnyebbült, leült a tó partjára, nézte, ahogy a b o r ú s víztükrön fény­ lenek a csillagok, s a vízesés hangjára fülelt, amelyen túl a patak folytatta útját a tenger felé. Kimerültségében m é l y á l o m b a zuhant, s oly sokáig aludt, hogy nem 208

ért el Belfalasba, m í g A m r o t h hajója ki n e m futott a tengerre, m a g á n a k A m r o t h nak pedig n y o m a veszett a part felé úszva. E z t a történetet Dor-en-Ernilben (a Herceg F ö l d j é n ) 1 4 j ó l ismerik, s n e m vitás, hogy a folyó ennek az e m l é k é r e kap­ ta nevét. A b e s z á m o l ó rövid magyarázatot nyújt arra, m i k é p p került kapcsolatba A m r o t h , L ó r i é n királya Galadriel és Celeborn uradalmával:

A k k o r i b a n [ A m r o t h eltűnésének idején] L ó r i é n népe többé-kevésbé megegye­ zett azzal, amely a h a r m a d k o r végén lakta a vidéket: e r d ő t ü n d é k voltak, akik sinda származású hercegek k o r m á n y z á s a alatt éltek (akárcsak T h r a n d u i l b i r o ­ dalmában, a Bakacsinerdő északi szegélyén; bár T h r a n d u i l és A m r o t h r o k o n ­ ságáról mit s e m t u d u n k ) . 1 5 A z o n b a n j ó c s k á n ö s s z e k e v e r e d t e k a sinda b e s z é d ű noldákkal, akik a m á s o d k o r

1697. évében keltek át M ó r i á n , miután S z a u r o n

feldúlta Eregiont. E l r o n d a k k o r i b a n m e n t nyugatra [ez valószínűleg csupán anynyit jelent, hogy n e m kelt át a K ö d h e g y s é g e n ] , hogy megalapítsa I m l a d r i s mene­ dékét; Celeborn azonban előbb L ó r i e n t kereste fel, hogy megerősítse arra az esetre, ha S z a u r o n m e g p r ó b á l n a átkelni az A n d u i n o n . A m i k o r a z o n b a n Szau­ ron visszahúzódott M o r d o r b a , s (a jelentések szerint) keleti hódításai kötötték le, Celeborn csatlakozott Galadrielhez L i n d o n b a n . Lórienről

kevesen tudtak,

és földjén A m d í r

király uralkodása alatt hosszú

éveken át béke honolt, egészen N ú m e n o r Végromlásáig, a m i k o r S z a u r o n vissza­ tért K ö z é p f ö l d é r e . A m d í r eleget tett Gil-galad hívásának, és a k k o r a haddal csat­ lakozott az Utolsó Szövetséghez, a m e k k o r á t csak össze tudott gyűjteni. A Dagorladi Csatában azonban e m b e r e i n e k nagy részével együtt elesett. A király a fia, A m r o t h lett. Ez a beszámoló természetesen egész más képet fest, mint a „Galadrielről és Celebornról" cí­ mű kézirat. Amroth már nem Galadriel és Celeborn fia, hanem egy sinda származású hercegé, akit Amdírnak hívnak. Galadriel és Celeborn Eregionhoz fűződő kapcsolata is számos változá­ son ment át a legkorábbi elbeszélés óta, ám azt, hogy az átdolgozás közben hány befejezett írás maradt fenn, nem lehet megmondani. Celeborn és Lórién összefonódása háttérbe szorult (hi­ szen a „Galadrielről és Celebornról" című kézirat azt állítja, hogy a másodkor folyamán Cele­ born egyáltalán nem járt Lórienben); s ebből a beszámolóból tudjuk m e g azt is, hogy Eregion feldúlása után számos nolda távozott Mórián át Lórienbe. A korábbi változat ezt nem említi: a beleriandi tündék béke idején költöznek Lórienbe, hosszú évekkel a dúlás előtt. Az iménti rész­ let szerint Eregion eleste után Celeborn Lórienbe vezette a vándorló tündéket, Galadriel pedig ezalatt csatlakozott Gil-galadhoz Lindonban. Egy mindezzel egykorú írás viszont világosan ki­ mondja, hogy „mindketten átkeltek Mórián, nyomukban nagyszámú nolda száműzöttel, s ez­ után hosszú ideig Lórienben éltek". Ezek a későbbi írások nem erősítik meg, de n e m is tagad­ ják, hogy Galadriel (vagy Celeborn) kapcsolatban állt-e Lóriennel 1697 előtt, s a „Galadrielről és Celebornról" című íráson kívül sehol nem történik utalás arra, hogy Celebrimbor fellázadt ellenük Eregionban (ahol valószínűleg 1350 és 1400 között uralkodtak). A későbbi beszámo­ lókból nem derül ki az sem, hol töltötte Galadriel és Celeborn a másodkort Szauron eriadori veresége után, a Belfalasban eltöltött évekre pedig végképp nincs utalás. Az A m r o t h r ó l írott b e s z á m o l ó így folytatódik:

A harmadkorban

Galadrielnek baljós

előérzete

támadt,

ezért C e l e b o r n n a l

együtt Lórienbe költözött, ahol hosszú időt töltöttek A m r o t h vendégeként. Min209

den k ó s z a hír és s z ó b e s z é d érdekelte őket, amely a Bakacsinerdő növekvő ár­ nyairól és Dol Guldur fekete erődjéről terjedt. A m r o t h azonban módfelett nép­ szerű volt, m e r t népe bátornak és b ö l c s n e k tartotta, kis b i r o d a l m a pedig foly­ vást gyarapodott, javakban

és

szépségben

egyaránt.

Ezért hosszú vándorlás

után, a m e l y n e k során G o n d o r és M o r d o r határától egészen T h r a n d u l l északi ki­ rályságáig bejárta Rhovaniont, Galadriel Celebornnal együtt átkelt a hegységen, s a r á k ö v e t k e z ő éveket I m l a d r i s b a n töltötték, hisz mindketten E l r o n d rokonai voltak, aki a h a r m a d k o r kezdetén [az „ E s z t e n d ő k számlálása" szerint a 109. év­ b e n ] asszonyául fogadta lányukat, Celebríant. Az 1980-ban történt m ó r i a i m é s z á r l á s és a keserves gyász hatására Galadriel és C e l e b o r n visszatért L ó r i e n b e (ahol n e m volt király, m e r t A m r o t h tengerbe fúlt a Belfalasi-öbölben, s n e m hagyott ö r ö k ö s t maga után), L ó r i é n népe pedig nagy ö r ö m m e l fogadta őket. Ott töltötték a h a r m a d k o r m a r a d é k éveit, de n e m nevez­ ték magukat királynak vagy királynőnek: azt m o n d t á k ugyanis, ők csupán őrzői az a p r ó , ám annál tündökletesebb b i r o d a l o m n a k , a tündék legkeletibb helyőr­ ségének. Egy m á s i k írás is b e s z á m o l erről az útról:

Az Utolsó Szövetség kora és a m á s o d k o r vége előtt Celeborn és Galadriel két­ szer tért vissza Lórienbe; a h a r m a d k o r b a n viszont, m i k o r ismét megnyúlt a feltá­ m a d t S z a u r o n árnyéka, újabb éveket töltöttek Lórienben. Mert Galadriel bölcsen előre látta, hogy országából az elkerülhetetlen háborúban fontos hatalmi és hadi k ö z p o n t válhat, ha a H o m á l y elérné az Anduint, mielőtt végképp legyőznék - jól­ lehet erre n e m sok esély ígérkezett. Ám tudta azt is, hogy mindehhez az erdőtün­ dék n e m elég erősek és bölcsek. Mégis, csupán a Móriában lezajlott mészárlás után következett be az, amit Galadriel megjósolt: Szauron hatalma kiterjedt az Anduin túlsó partjára is, L ó r i é n pedig nagy veszélyben forgott: királya elveszett, alattvalói pedig a menekülést választották, az o r k o k prédájául hagyván országu­ kat. E k k o r történt, hogy Galadriel és Celeborn letelepedett Lórienben, s kezükbe vették kormányzását. Ennek ellenére n e m öltötték magukra a király és a király­ nő rangját; ő r z ő k voltak csupán, s így békében vészelték át a Gyűrűháborút. Egy hasonló keltezésű etimológiai jegyzet szerint az A m r o t h felvett név, s a lothlórieni galadh tündék fákon épített lakhelye alapján ruházták viselőjére {talán vagyJlet; ld. A Gyűrű szövetsége I I . 6 . ) . A s z ó jelentése „magasan kúszó, feltörő". 1 6 E szerint az erdei életmód el­ terjedése n e m szokásaikból adódott, hanem L ó r i é n vidékének természetéből: szabályos épít­ kezéshez n e m leltek jó minőségű követ, csupán a nyugati hegyekben, ahonnan nagy nehéz­ ségek árán, tutajokra r a k o d v a leúsztatták őket az Ezüstéren. Valódi érték egyedül a fákban rejlett, s a z o k közül is csak azokban, amelyek az Ó i d ő k nagy erdeiből maradtak meg. Még­ sem lakott L ó r i e n b e n m i n d e n k i a fákon; a t a í a n o k (t. sz. telain) vagyJ7etek egy része a tá­ m a d á s o k idejéről származott, s a menekültek építették őket, nagyobb részüket azonban a z o k b ó l a magas fákra épített leshelyekből alakították ki, amelyekről az éles szemű tündék az egész vidéket áttekinthették; L ó r i é n ugyanis nehezen belátható területté vált a h a r m a d k o r első évezredére, és a m i k o r a Bakacsinerdőben megalapították Dol Guldrurt, A m r o t h egyre növekvő nyugtalanságban élt.

E z e k e t az őrhelyeket, amelyeket az északi határvidék ő r s z e m e i használtak, J l e t n e k nevezték; ilyenben töltötte F r o d ó egyik éjszakáját. H a s o n l ó eredetre te210

kint vissza C e l e b o r n lakhelye is Caras G a l a d h o n b a n ; a legnagyobbJlet (amelyet a Gyűrűszövetség n e m is látott) a vidék legmagasabb pontja volt. A m r o t h JZeíjét számos kéz emelte a Cerin A m r o t h valamelyik d o m b j á n a k tetején; ez volt m i n d közül a legmagasabb, s kifejezetten azért készítették, hogy s z e m m e l tarthassák róla az A n d u i n o n túli D o l Guldurt. A t a í a n o k k é s ő b b váltak csak állandó lakó­ helyekké, ám igazán s o k csupán Caras G a l a d h o n b a n volt belőlük. Maga C a r a s Galadhon viszont eredetileg e r ő d í t m é n y n e k épült, s csak igen csekély s z á m ú galadh tünde élt a falain belül. A magasban épült házak jó ötletnek bizonyultak, s valószínűleg A m r o t h volt az első, aki ilyenben lakott. így hát valószínű, hogy neve - az egyetlen, a m e l y r e a későbbi k o r o k legendái v i s s z a e m l é k e z n e k - fára épített taíanjából származott. „Valószínűleg A m r o t h volt az első, aki ilyenben lakott" - áll a b e s z á m o l ó b a n . Az alábbi jegyzet azonban mást m o n d :

Hacsak n e m N i m r ó d é i . Az ő okai egészen m á s o k lehettek: szerette a N i m r ó d é i hullámait és zuhatagait, s n e m akart tőlük elszakadni; ám m i n é l z o r d a b b r a for­ dult az i d ő , annál k ö z e l e b b került a patak az északi határhoz. A part m e n t é n néhány galadh tünde élt, így elképzelhető, hogy A m r o t h N i m r ó d é i t ó l vette az öt­ letet, hogy egy magasban épült J l e í b e n lakjon. 1 7 A m r o t h és N i m r ó d é i fenti legendájához visszatérve, é r d e m e s néhány szót ejteni a „déli ki­ kötőről", ahol A m r o t h várt N i m r o d e l r e , s ahová (mint m o n d t a neki) „hajdan sokan távoztak népéből". A Gyűrűk Ura két ízben utal erre a kikötőre. E l ő s z ö r A Gyűrű s z ö v e t s é g é n e k I I . 6. fejezetében, amelyben Legolas, miután elénekli A m r o t h és N i m r ó d é i regéjét, a Belfalasiöbölről beszél, „ahol a lórieni tündék vitorlát feszítettek". A m á s o d i k a l k a l o m A Király viszszatér V. 9. fejezete, amelyben Legolas találkozik Imrahillal, Dol A m r o t h fejedelmével, s ész­ reveszi, „hogy az ereiben valódi tünde vér folyik". így szól hát hozzá: „ R é g volt, hogy L ó r i é n népe elhagyta Lórién erdeit, de még mindig meglátszik, hogy nem m i n d hajózott át a vízen a messzi Nyugatra A m r o t h kikötőjéből", amire is Imrahil fejedelem így felel: „Legalábbis ha­ zám hagyományai szerint nem". Néhány későbbi, töredékes jegyzet magyarázatot nyújt m i n d e z e n utalásokra. Az 1967 után íródott beszámoló, amely Középfölde nyelvészeti és politikai viszonyaival foglalkozik, futólag említi, hogy a Belfalasi-öböl még lakatlan volt, a m i k o r a númenoriak első városaikat építették, „s csak egy kikötő meg egy aprócska tünde város feküdt a M o r t h o n d és a Ringló találkozásától délre" (tehát valamivel D o l A m r o t h fölött).

Ezt a várost, ahogy Dol A m r o t h regéi is beszélik, azok a sinda tengerészek alapí­ tották, akik Beleriand nyugati kikötőiből menekültek el h á r o m kis hajón, miután Morgoth legyőzte az eldákat és az adánokat. Később aztán kalandorok is érkeztek az erdőtündék közül, akik a tenger után kutattak, s végighajóztak az Anduinon. A Jegyzet szerint az erdőtündékben „mindig is élt valami nyugtalanság, és ö r ö k k é sóvárog­ tak a Tenger után, mindez pedig sokukat arra késztette, hogy elhagyja otthonát". A m i a „há­ rom kis hajó" történetét illeti, A sziímarüokban lejegyzett regék alapján feltételeznünk kell, hogy Brithombarban és Eglarestben bontottak vitorlát. (Ez a két kikötő épült a nyugat-beleriandi Falasban, s mindkettő elpusztult a Nirnaeth Arnoediadot követő évben. L d . A szilmarilok 231. o . ) Ám Círdan és Gil-galad menedéket létesített Balar szigetén, így a h á r o m hajó egészen Belfalasig szelhette a hullámokat a part mentén.

211

Egész m á s megvilágításba helyezi a történetet egy töredék, amely a Beljalas név eredetét elemzi, s jóval k é s ő b b r e helyezi a tünde k i k ö t ő alapítását. Ebben a jegyzetben az áll, hogy mivel a Bel- előtag kétségkívül egy N ú m e n o r előtti névből származik, forrása minden bizony­ nyal sinda eredetű. A jegyzet véget ér, s többet n e m árul el a Bel- szócska származásáról; sinda eredetét viszont azzal magyarázza, hogy „ G o n d o r magja egy apró, ám annál fontosabb elda település volt". T h a n g o r o d r i m bukása után azok a beleriandi tündék, akik n e m hajóz­ tak el a Nagy Tengeren, de L i n d o n b a n sem kívántak maradni, a Kékhegységen át Eriadorba vándoroltak; ott azonban s e m m i n y o m a nincs annak, hogy a m á s o d k o r hajnalán egy dél fe­ lé tartó sinda csapat kelt volna át. Ez a csoport Doriath tünde népének maradékából állt, akik szívében tovább parázslott a harag a noldák iránt; egy darabig Szürkerévben időztek, ahol kitanulták a hajóépítés mesterségét, „majd az évek múltával ismét útnak eredtek, hogy olyan vidéket keressenek, ahol magukban élhetnek. így telepedtek végül le a M o r t h o n d tor­ kolatánál, ahol egyszerű halásznépek éltek egy kezdetleges kikötőben. Ezek az emberek azonban a hegyekbe menekültek az eldáktól való félelmükben." 1 8 A p á m utolsó K ö z é p f ö l d é r ő l s z ó l ó írásai között szerepel egy 1972 d e c e m b e r e után kelet­ kezettjegyzet, amely a tündék e m b e r e k r e gyakorolt hatásáról szól. Ezek az emberek nem vi­ seltek szakállat (minthogy m i n d e n tünde arca csupasz). Dol A m r o t h fejedelmi házával kap­ csolatban pedig azt írja apám, hogy „ez a vérvonal különleges tünde beütésre tekint vissza", s utal az imént idézett párbeszédre is Legolas és Imrahil között (A Király visszatér, V. 9 . ) .

A m i n t e r r e Legolas N i m r o d e l r e v o n a t k o z ó megjegyzése is rávilágít, Dol A m ­ roth k ö z e l é b e n épült egy ősi tünde k i k ö t ő , és egy lórieni erdőtündék által lakott apró

település.

A fejedelem

nemzetségének

legendája azzal

kezdődött,

hogy

egyik ősatyja tünde asszonyt vett el feleségül; némelyik változat szerint ez az aszszony maga N i m r ó d é i volt (ez ugyan fölöttébb valószínűtlen). S o k k a l inkább N i m r ó d é i kíséretének egyik tagjáról lehet szó, aki eltévedt a hegyfokok közt ka­ nyargó

szurdokban.

A k a d egy kevésbé szófukar jegyzet ls, amely ugyanerről a legendáról számol be; egy kiadat­ lan tanulmányhoz készült, ami Dol A m r o t h nemzetségének leszármazását elemzi. Az említett nemzetségi krónika Angelimartól ered, a tizenkettedik fejedelemtől, aki Adrahil atyja volt, ő pe­ dig Imrahilé, aki a Gyűrűháború idején Dol A m r o t h élén állott.

N e m z e t s é g é n e k hagyományai szerint Angelimar D o l A m r o t h első Urának, Gal a d o r n a k egyenes ági leszármazottja volt (harmadkor, 2 0 0 4 - 2 1 2 9 ) . Ugyanezen h a g y o m á n y o k a r r ó l tanúskodnak, hogy Galador a n ú m e n o r i I m r a z ő r és Mithrellas, a tünde-hölgy fia volt, szülei p e d i g Belfalasban éltek. Az asszony N i m r ó d é i kíséretébe tartozott, akárcsak a z o k a tündék, akik a h a r m a d k o r 1980. eszten­ dejében a partvidékre menekültek a m ó r i a i gonoszság elől. N i m r ó d é i és szolgá­ lóleányai az e r d ő borította hegyek k ö z ö t t kóboroltak, s eltévedtek. Ebben a tör­ ténetben az áll, hogy I m r a z ő r m e n e d é k e t nyújtott otthonában Mithrellasnak, s k é s ő b b feleségül is vette őt. Ám miután életet adott egy fiúnak, Galadornak és egy lánynak, Gilmithnek, az asszony elszökött egy éjjel, s I m r a z ő r n e m látta töb­ bé.

S bár Mithrellas a csekélyebb e r d ő t ü n d é k közül j ö t t ( n e m szürke- vagy

n e m e s t ü n d é k sarja), m é g i s azt tartják róla, hogy a Dol Amroth-i fejedelmek nemzetsége és r o k o n s á g a e l ő k e l ő származásra tekint vissza, m i n d arcuk, m i n d j e l l e m ü k .

212

hisz ezt tükrözi

Az

Elessar

A többi kiadatlan kéziratban n e m esik szó Galadriel és Celeborn történetéről, kivéve egy igen rövid, alig négy oldalas írást, amelynek címe: „ A z Elessar". N e m jutott túl az első fogal­ mazványon, bár tartalmaz néhány ceruzával végzett javítást; további változatai nincsenek. Néhány jelentéktelen szerkesztői változtatástól eltekintve eredeti formájában a d o m k ö z r e .

Élt Gondolinban egy Enerdhil nevű ékkőfaragó, akit Féanor halála óta a leg­ különbnek m o n d t a k a nolda mesterek közül. Enerdhilt szeretet fűzte minden­ hez, ami a szabadban nőtt, s legnagyobb ö r ö m e az volt, ha a napfény játékát cso­ dálhatta a fák levelei között. Fejébe vette hát, hogy készít egy olyan drágakövet, amely magába foglalja a N a p töretlen fényét, ám maga a kő olyan z ö l d lesz, m i n t a levelek. El is készítette, s m é g a noldák is ámulattal tekintettek rá. M e r t azt mondják, hogy akik keresztülnéztek ezen az ékkövön, a kiszáradt vagy szikkadt növényeket is hibátlannak látták, vagy olyannak, amilyenek ifjúkoruk teljében voltak. Az pedig, aki kezében tartotta a követ, gyógyulást hozott m i n d e n megseb­ zett lényre, amelyhez hozzáérintette. Enerdhil Idrilnek, a Király lányának aján­ dékozta a drágakövet, aki a kebelén hordta, s így menekült meg, a m i k o r Gondolin porig égett. Mielőtt Idril hajóra szállt, így szólt fiához, Eárendilhez: - Itt hagyom s z á m o d r a az Elessart, m e r t K ö z é p f ö l d é n sebet ejtett a gonosz­ ság, s te talán begyógyíthatod. De ne a d d át senki másnak! S valóban, a Sirion kikötőjében s z á m o s tünde és e m b e r akadt, aki gyógyírre szorult, és m é g a z o k a vadállatok is sebeiket nyalogatták, akik az északi iszo­ nyat elől menekültek a Sirionhoz. Eárendil, m í g köztük élt, sokukra gyógyulást hozott, vagy egyéb m ó d o n szolgálta javukat, és r ö v i d i d ő r e kivirult és ismét zöldbe borult minden. Ám a m i k o r Eárendil hosszú útra indult a Tengeren át, az Elessar ott függött a mellén, mert kutatásai k ö z b e n s e m hagyta nyugodni a gondolat: hátha újra megtalálhatja Idrilt, hisz első e m l é k e K ö z é p f ö l d é r ő l n e m más volt, mint a z ö l d k ő , amely anyja keblén függött, m i k o r Idril bölcsőjében ringatta és énekelt neki, s G o n d o l i n m é g virágzott. így esett hát, hogy az Elessarkő elveszett, hisz Eárendil többé n e m tért vissza K ö z é p f ö l d é r e . A k o r s z a k o k múltával ismét beszélni kezdtek az Elessarról, s kétféle dolgot is mondtak róla, de hogy melyik az igaz, azt csak a Bölcsek m o n d h a t n á k meg, ők azonban m á r távoztak K ö z é p f ö l d é r ő l . M e r t akadnak, akik azt mondják, hogy a második Elessar valójában az első, amely a valák kegyéből visszatért, s hogy Olórin (akit K ö z é p f ö l d é n Mithrandirként i s m e r t e k ) hozta a távoli Nyugatról. Úgy esett, hogy Olórin felkereste Galadrielt, aki abban az időben a Nagy Z ö l d ­ erdő fái közt élt, és hosszan beszéltek egymással. M e r t a száműzetés kezdett már terhessé válni a N o l d á k Úrnőjének, aki tudni vágyta, mi történt rokonaival, s mi hír születésének áldott vidékéről. De n e m akarta cserbenhagyni Középföl­ dét sem [a m o n d a t a k ö v e t k e z ő k é p p e n m ó d o s u l a javításban: De m é g n e m hagy­ hatta ott K ö z é p f ö l d é t ] . S a m i k o r O l ó r i n m i n d e n eseményről b e s z á m o l t neki, amiről tudni vágyott, Galadriel így szólt: - Keserű s z á m o m r a m á r K ö z é p f ö l d e , m e r t hullanak a levelek, és elhervad­ nak a virágok; szívem pedig nyugtalan, mert n e m feledheti a halhatadan fákat s mezőket. Mindezt o t t h o n o m b a n ő r z ö m . S így szólt Olórin: - A k k o r hát szívesen fogadnád-e az Elessart? Galadriel pedig kérdéssel felelt: 213

- H o l van m á r Eárendil K ö v e ? S ki faragta, Enerdhil sincs már közöttünk. - Ki tudja? - válaszolta O l ó r i n . - Mindnyájan tudjuk - m o n d t a erre Galadriel -, hogy átkelt a Tengeren, hi­ szen ez történt szinte mindennel, ami n e m e s és szép. S a k k o r Középföldének enyésznie kell m i n d ö r ö k r e ? - Ez a sorsa - szólt Olórin. - Bár egy kis időre m é g javára válnék, ha vissza­ térne az Elessar. N e m sokáig, m e r t azután az E m b e r e k Ideje j ő . - Ha visszatérne - ismételte Galadriel. - Hogyan lehetséges ez? Hisz a valák eltávoztak, gondolataik pedig messze j á r n a k Középföldétől, s szomorúság lesz annak a sorsa, aki túlságosan ragaszkodik hozzá. - Ez n e m igaz - jelentette ki Olórin. - Tekintetük n e m homályos, és szívük s e m keményedett meg. E n n e k jeléül, kérlek, tekintsd m e g ezt! - Ezzel a magas­ ba tartotta az Elessart, s Galadriel ámulattal nézte. Olórin pedig így folytatta: E z t Yavannától h o z o m neked. Használd, ahogy kívánod, mert egy időre K ö z é p ­ földe legszebb vidékévé varázsolhatod otthonod. Ám n e m azért kapod, hogy ö r ö k k é megtartsd. T o v á b b kell majd adnod, ha eljön az ideje. Mire megfáradsz, s végre elhagyod Középföldét, érkezik valaki, aki a kő nevét viseli majd: mert Elessar lesz a neve annak is. 1 9 A másik történetben ez áll: Régen, mielőtt Szauron rászedte volna az eregio­ ni kovácsokat, Galadriel kereste fel őket, és így szólt C e l e b r i m b o r h o z , aki a leg­ jelesebb volt közülük: - Keserű s z á m o m r a m á r K ö z é p f ö l d e , mert hullanak a levelek, és elhervadnak a virágok, amelyeket szerettem. A földet pedig, amelyet otthonomnak mondtam, bánat borítja, s n e m jő m á r Tavasz, hogy lemossa róla a bánatot. - Mi m á s lenne az eldák sorsa, ha egyszer ragaszkodnak Középföldéhez? szólt Celebrimbor. - A k k o r hát útra kelsz a Tengeren? - M é g n e m - felelte ő. - A n g r o d elment, s elment A e g n o r is, és nincsen már Felagund sem. Én vagyok az utolsó Finarfin gyermekei közül. 2 0 De szívemet m é g m o s t is büszkeség fűti. Mi rosszat tett Finarfin n e m e s háza, amiért a valák bo­ csánatát kellene k é r n e m , vagy b e é r n e m egyetlen szigettel a tengeren, holott A m a n , az Á l d o t t lenne a j u s s o m ? E b b ő l n e m engedek. - Mit kívánsz hát? - kérdezte Celebrimbor. - Fákat és m e z ő k e t látni m a g a m körül, amelyek soha n e m enyésznek el, s m i n d e z t itt kívánom, az o r s z á g o m b a n - válaszolta Galadriel. - Mivé lett az eldák ügyessége? C e l e b r i m b o r erre így szólt: - H o v á lett Eárendil K ö v e ? Ki készítette, Enerdhil sincs m á r köztünk. - Mindketten a Tenger túlpartjára távoztak - m o n d t a Galadriel -, mint szin­ te m i n d e n , a m i szép és n e m e s . E z é r t kell hát Középföldének megfakulnia és ele­ nyésznie ö r ö k r e ? - Úgy sejtem, ez a végzete - felelte Celebrimbor. - De tudod, hogy szeretlek té­ ged, s bár te az e r d ő l a k ó Celebornt választottad, e szerelem miatt megteszem, amit tudok; bár m ű v e m csökkentené bánatod. - Ám mit sem szólt Galadrielnek arról, hogy valaha ő is G o n d o l i n b a n élt, s Enerdhil barátja volt, aki a legtöbb do­ logban túlszárnyalta őt. S ha Enerdhil n e m lett volna, C e l e b r i m b o r t messze föl­ deken ismernék. Miután m i n d e z t fontolóra vette, hosszú és aprólékos munká­ ba fogott, s végül elkészítette Galadriel számára élete legnagyobb művét (nem számítva a H á r o m Gyűrűt). S a z ö l d drágakövet sokkal szövevényesebbnek és tökéletesebbnek m o n d t á k , mint Enerdhilét, bár fénye n e m volt olyan kápráza214

tos. M e r t E n e r d h i l k ö v é n e k fényét m é g a n a p lobbantotta lángra ereje teljében, C e l e b r i m b o r p e d i g h o s s z ú évekkel k é s ő b b k e z d e t t d o l g o z n i a m a g á é n , s a k k o r K ö z é p f ö l d é n m á r sehol s e m volt olyan r a g y o g ó a fény, m i n t hajdanán; m e r t b á r M o r g ó t h o t kivetették a S e m m i b e , és n e m térhet többé vissza, távoli árnya azóta is elhomályosítja a ragyogást. M é g i s p o m p á z a t o s v o l t az Elessar, a m e l y e t Cele­ b r i m b o r készített, s egy kiterjesztett szárnyú sast f o r m á z ó ezüst m e l l t ű b e ágya­ zott. 2 1 A z Elessar segítségével G a l a d r i e l k ö r ü l újra m e g s z é p ü l t m i n d e n , a m í g csak el n e m érte a H o m á l y az E r d ő t is. Ám m i u t á n C e l e b r i m b o r elküldte szá­ m á r a Nenyát, a H á r o m Gyűrű legfőbbikét, 2 2 t ö b b é m á r n e m v o l t s z ü k s é g e a kő­ re (legalábbis úgy v é l t e ) , ezért lányára, C e l e b r í a n r a bízta, s így került A r w e n m e g A r a g o r n k e z é b e , akit Elessarnak neveztek. A történet végén pedig ez áll: Az Elessart C e l e b r i m b o r készítette G o n d o l i n b a n , k é s ő b b I d r i l h e z került, tőle pedig fiához, E á r e n d i l h e z , ő a z o n b a n eltávozott. De a m á s o d i k Elessar szintén C e l e b r i m b o r m ű v e volt, s G a l a d r i e l Ú r n ő k é r é s é r e készítette, m e r t szerette őt; ám a kő n e m állt az Egy Gyűrű u r a l m a alatt, m e r t m i n d e z m é g S z a u r o n m á s o ­ dik felemelkedése előtt történt. A b e s z á m o l ó több pontján párhuzamos a hasonló keltezésű (talán valamivel k o r á b b i ) „Galadrielről és Celebornról" című kézirattal. C e l e b r i m b o r ebben az írásban is gondolini ék­ kőfaragó és n e m a Féanor-sarjak egyike; Galadriel ismét vonakodik elhagyni Középföldét, bár a javított kéziratban felbukkan a tilalom elképzelése is, k é s ő b b pedig ismét a valák ke­ gyelmét említi a szöveg. Enerdhilről n e m esik említés m á s írásban, s a kézirat z á r ó szavai arról tanúskodnak, hogy a gondolini Elessar-kő készítőjének személyét később C e l e b r i m b o r alakja váltotta fel. Celebrimbor Galadriel iránt érzett szerelme s e m bukkan fel m á s írásban. A „Galadrielről és Celebornról" szövege arra enged következetni, hogy C e l e b r i m b o r az ő kíséretükben érkezett Eregionba; ám abban az elbeszélésben, akárcsak A szilmariiokban,

Galadriel D ó r i a m b a n

találkozott Celebornnal, így aztán n e m könnyű értelmezni C e l e b r i m b o r szavait:

bár te az

erdőlakó Celebornt választottad". Különös az az utalás is, amely szerint Galadriel otthona „a Nagy Z ö l d e r d ő fái közt" volt. Bár erre n e m utal semmi, m i n d e z t a lórieni e r d ő pontatlan kifejezésének is vélhetjük, de ugyanígy vonatkozhat az Anduln másik partjára is. Viszont az, hogy a Homály „elérte az Erdőt", m i n d e n kétséget kizáróan Szauron D o l Guldur-1 felemel­ kedésére utal, amelyet A Gyűrűk Ura A. Függelékének I I I . része így említ: „a H o m á l y az Er­ dőben". Mindez jelentheti azt is, hogy Galadriel hatalma akkoriban kiterjedt a Nagy Zölder­ dő déli részére; ezt m é g a „Galadrielről és Celebornról" is megerősíti: L ó r i n a n d ( L ó r i é n ) la­ kói „benépesítették a Nagy Folyó mindkét partját, beleértve azt a területet is, amelyen ké­ sőbb Dol Guldur épült". N e m kizárt, hogy ugyanez az elképzelés támasztja alá A Gyűrűk Ura eredeti kiadásának B. Függelékében az „Esztendők számlálása" m á s o d k o r r a v o n a t k o z ó ré­ szének lábjegyzetét: „ S o k a n keletre távoztak a sindák közül, s az ottani erdőségekben ala­ pítottak birodalmat. E z e k közül Thranduilé volt a legnagyobb, a Nagy Z ö l d e r d ő északi pe­ remén, s Celeborné a délin." Az ezt követő kiadásokban n e m szerepel a Celebornra vonat­ kozó rész, helyette viszont lindoni lakóhelyére utal a szöveg. Végül pedig érdemes megjegyezni, hogy mindazt a gyógyító erőt, amellyel az Elessart ru­ házták fel a Sirion kikötőiben, A szilmarilokban a szilmarii hatalmának tulajdonítják ( 2 9 1 . oldal).

215

JEGYZETEK 1

L á s d E. Függelék.

2

Egy kiadatlan írás szerint Harlindonban (Lindonnak azon a részén, amely a Lúntól délre

fekszik) sinda származású tündék éltek, s a vidék Celeborné volt. Ez természetesen össze­ vethető a B. Függelék megállapításaival, de könnyen lehet, hogy egyszerűen csak egy későb­ bi időpontra utal; hisz Galadriel és Celeborn utazásai s lakhelyei igencsak tisztázaüanok Eregion 1697-es bevétele után. 3

V ö . A Gyűrű szövetsége I. 2.: „Az ősrégi Kelet-Nyugati Út átszelte a Megyét egészen Szür-

kerévlg, és a törpök m i n d i g is ezen közlekedtek a Kékhegységben lévő bányáik felé." 4

A Gyűrűk Ura A. Függelékének I I I . része szerint T h a n g o r o d r i m bukásakor N o g r o d és

Belegost ősi városa is elpusztult; a B. Függelékben viszont ezt írja az „Esztendők számlálá­ sa": „ k b . 40 - az E r e d Luinból sok törp érkezik Móriába; elhagyva régi városaikat, az itteni lakosság számát gyarapítják". 5

Egy jegyzet szerint, amely a szöveghez készült, a nandák Lórínandnak nevezték ezt a vidéket

(később Lórién és Lothlórlen lett a neve). A szó tünde nyelvű gyöke „arany fényt" vagy „arany völgyet" jelent. Quenya formája Laurenandé; ennek sinda megfelelője Glornan vagy Nan Laur lenne. A név eredetét minden írás Lothlórlen arany mallornfáival magyarázza; a fákat azonban Galadriel ültette el (származásukról ld. jelen kötetet), s a Lórlnand név egy későbbi elemzésé­ ben már származékként tűnik fel, amely a mallornok honosítása után az ősi Lindórinand (az Éneklők Országának Völgye) névből alakult ki. Minthogy a vidék lakói eredetileg telerek vol­ tak, a szó eredete n e m kétséges, hisz a telerek (indáknak, „az Éneklőknek" hívták magukat. A Lothlórien nevet e l e m z ő többi írás (különféle módosulatokkal ugyan, de jórészt egybehangzó­ an) azt állítja, hogy minden további név magától Galadrieltől származott, s e nevekben a követ­ kező elemek keveredtek: lauré „arany", nan(d) „völgy", ndor „föld" és Un- „énekel". A Laurellndórlnan szó hangzása viszont (amely a legkorábbi név volt, legalábbis ezt mondta Szilszakáll a hobbitoknak) szántszándékkal idézi a valinori Arany Fa nevének csengését, „amely után Ga­ ladriel sóvárgása évről évre csak nőtt, és soha nem szűnő szomorúsággá vált". Lórién eredetileg Valinor quenya elnevezése volt, de gyakran nevezték így az egyik valát is; Irmot, „akihez a pihenésre alkalmas helyek, árnyas fák és hűs források tartoztak, és min­ den m e n e d é k a g o n d o k s a bánat elől". A Lórlnand (Arany Völgy) Lórienné változása „min­ den bizonnyal Galadrieltől származik", s a megegyezés „korántsem véletlen. Galadriel elkö­ vetett mindent, hogy Lórient m e n e d é k k é , a béke és szépség szigetévé varázsolja, a régi idők emlékévé, ám a hely mégis bánattal és félelemmel telt meg, mert tudta, hogy az aranyszín álomra hamarosan sötét ébredés következik. É r d e m e s megjegyezni, hogy Szilszakáll a Loth­ lórlen nevet » A l o m v i r á g « k é n t fordította." A „Galadriel és Celeborn" szövegében végig megtartottam a Lórlnand nevet, holott a be­ s z á m o l ó írásának idején a szó a vidék ősi és ereded nanda elnevezése volt, a mallornok ho­ nosításáról s z ó l ó történet pedig m é g n e m létezett. 6

M i n d e z később került a szövegbe; Lórlnand hercegei eredetileg helybéliek voltak.

7

Egy elszigetelt és időben nehezen elhelyezhető Jegyzet szerint a Szauron nevet (hiába for­

dul elő már korábban is az „Esztendők számlálásában") mint Morgoth nagy hatalmú hadna-

216

gyának nevét, nemigen ismerték a m á s o d k o r 1600. esztendeje, tehát az Egy Gyűrű kovácso­ lása előtt. A tündék és adánok közti ellenségeskedést szító különös hatalmat m á r az 500. esztendőben fölfedezték: a númenoriak közül elsőként Aldarion a nyolcadik évszázad végén, nagyjából Vinyalondé alapításának idején. Ám arról mit s e m tudtak, hogy ez a hatalom össz­ pontosul-e valahol. Szauron igyekezett távol tartani egymástól két arcát: az ellenséget és a csábítót. M i k o r a noldák k ö z é ment, különösen nyájas alakot erőltetett magára (amely a ké­ sőbbi istarok megjósolt alakja v o l t ) , s módfelett megnyerő nevet használt: A r t a n ó n a k (ko­ vácsmester) vagy A u i e n d í í n e k nevezte magát, amely annyit tesz: „aki Aulé szolgálatára szen­ telte magát". (A Gyűrűkről és a harmadkorról című írásban az áll, hogy az Annatar, Aján­ dékok Ura nevet vette fel, de erre itt nincs utalás.) A jegyzet további része szerint Galadrielt nem sikerült rászednie, mert az rájött, hogy ezt az Aulendllt n e m látta Valinorban Aulé kí­ séretében. 8

Egy 1954 szeptemberében írott levelében ezt írja apám: „A m á s o d k o r kezdetén S z a u r o n

még mindig tetszetős alakban járt; legalábbis magára ölthetett ilyen alakot is, ha úgy kíván­ ta - s nem volt még egészen gonosz, hacsak n e m nevezünk annak m i n d e n » r e f o r m e r t « aki sietteti az »újjáépítést« s az »újjászervezést« mielőtt m é g elhatalmasodna rajta az önhittség és a bírvágy. A nemestündék említett ága, a noldák vagy tudók népe m i n d i g is támadható volt a » t u d o m á n y és mesterség« oldaláról, ahogy mi hívnánk mindezt: tudni akarták azt, amit Szauron eredendően tudott, s akik Eregionban éltek, n e m hallgattak Gil-Galad és Elrond figyelmeztetéseire. Az eregioni tündék különös »vágyát«, ha úgy tetszik, a gépek és a technikai fejlődés imádatának »allegóriáját« jelképezte a móriai t ö r p ö k k e l való erős barát­ ságuk is." 9

Galadriel jóval később merített csak erőt a Nenya hatalmából; azután, hogy n y o m a veszett

az U r a l k o d ó Gyűrűnek. Ám be kell látni, hogy a szövegből egyáltalán n e m ez derül ki (bár épp csak az imént említette a b e s z á m o l ó , hogy Galadriel azt tanácsolta Celebrimbornak, le­ hetőleg soha ne használják fel a T ü n d é k Gyűrűit). 10

A javított változat szerint „az első Fehér Tanácsot". Az „Esztendők számlálása" szerint a

Fehér Tanács a h a r m a d k o r 2463. esztendejében alakult meg, bár lehet, hogy a h a r m a d k o r i Tanács neve szántszándékkal utalt a régi Tanácséra, különösképpen azért, m e r t a két Ta­ nács fontosabb tagjai megegyeztek egymással. " A b e s z á m o l ó korábban azt állítja, hogy Gil-galad rögtön Círdannak adta Naryát, a V ö r ö s Gyűrűt, amint Celebrimbortól megkapta. Ez összecseng A Gyűrűk Ura B. Függelékében, 111. A Gyűrűkről és

a

harmadkorról

című b e s z á m o l ó b a n

írtakkal,

amelyek

szerint

kezdettől

fogva Círdannál volt. Az előbbieknek ellentmondó állítás egyébként a szöveg margóján sze­ repel. 12

Az erdőtündékre és nyelvükre vonatkozólag ld. az A. Függeléket.

13

Lórién határaira vonatkozóan ld. a C. Függeléket.

14

A Dor-en-Ernil névre sehol sincs magyarázat, s ezen a szövegen kívül csak A Gyűrűk Ura

térképén szerepel, amely a hegység másik oldalára helyezi, mint Dol Amrothot. Ez a szöveg vi­ szont azt sugallja, hogy E m i i n e k nevezték Dol A m r o t h fejedelmét (ami egyébként valószínű). 15

Az erdőtündék sinda hercegeiről ld. a B. Függeléket.

217

16

A magyarázat szerint az Amroth név első eleme ugyanaz a tünde kifejezés, ami a quenya

amba („föl") szó töve, s megtalálható a sinda amon („meredek d o m b " vagy „hegy") szóban is. A szó m á s o d i k eleme a rath- ( m á s z i k ) tőből származik (ahonnét a rath főnév is; ez a Gondorban használt n ú m e n o r i sinda nyelven azon személyekre és helyekre utalt, amelyek vala­ milyen m ó d o n Minas Tirith hosszú, j ó r é s z t lejtős útjaihoz kapcsolódtak: pl. Rath Dinen, a Csendes Út, amely a Királysírok Fellegvárából vezetett lefelé). 17

A m r o t h és N i m r ó d é i legendájának „rövid elbeszélésében" az áll, hogy A m r o t h a Cerin

A m r o t h fái közt élt, s ezt „ N i m r ó d é i iránti szerelméből tette". 18

A belfalasi k i k ö t ő Edhellond néven szerepel egy régi térképen (jelentése „tünde kikötő",

ld. A szilmarilok függelékét az edhel és lond címszavaknál), de máshol n e m találkoztam ez­ zel az elnevezéssel. A kikötőre vonatkozóan egyébként a D. Függelékben még sok minden ol­ vasható. A p á m így ír Bombadil Torna kalandjai című

1962-es könyvében: „Hosszúföveny és

Dol A m r o t h lakói számtalan regét őriztek az ősi tünde városokról, s a M o r t h o n d torkolatá­ nak kikötőjéről, ahonnan oly régen keltek útra a »nyugati hajók«, mint Eregion eleste a má­ sodkorban." 19

M i n d e z összecseng A Gyűrű szövetsége I I . 8. fejezetével, amelyben Galadriel e szavakkal

adja át a z ö l d követ Aragornnak: „ í m e , v e d d a nevet, amely s z á m o d r a megjósoltatott: Elessar, Elendíl házának T ü n d e k ö v e ! " 20

A szövegben itt is, és röviddel alább is Finrod áll, amit én a zavar elkerülése végett Finar-

Jínra javítottam. A Gyűrűk Ura

1966-os átdolgozott kiadása előtt ugyanis apám Finarfinra

változtatta Finrodot, m í g ennek fia, akit addig Inglor Felagundnak hívtak, Finrod Felagund lett. A Gyűrűk Ura B. és F Függelékeinek egy-egy bekezdése tehát ennek megfelelően válto­ zott m e g az átdolgozott kiadásban. - É r d e m e s megjegyezni, hogy Orodreth, Nargothrond Finrod Felagundot követő királya jelen írás szerint n e m Galadriel bátyja; apám ugyanis ál­ talam ismeretlen okból Nargothrond m á s o d i k királyává változtatta őt, s így ugyanazon csa­ lád következő n e m z e d é k é n e k tagjává emelte. Ám ezeket s az ehhez hasonló nemzetségi vál­ tozásokat A szilmarilok történeteibe már n e m vezette át. 21

V ö . a T ü n d e k ő leírásával A Gyűrű s z ö v e t s é g é n e k I I . 8. fejezetében: „S [Galadriel] fölvett

az öléből egy ezüst tűbe foglalt nagy víz-zöld drágakövet: a tű széttárt szárnyú sast formá­ zott, s ahogy fölemelte, a kő megvillant, mint tavaszi levelek közt a nap." 22

A Király visszatér V I . 9. fejezete szerint azonban a Kék Gyűrű, amely E l r o n d ujján meg­

csillan, ,Vilya, a H á r o m Gyűrű leghatalmasabbika".

218

FÜGGELÉKEK A. FÜGGELÉK

AZ

ERDŐTÜNDÉK

ÉS

NYELVÜK

Amint ez A szilmarilok 111. oldalán is megtalálható, a nandák (azok a teler tündék, akik elhagyták az eldák menetét a Ködhegység keleti oldalán) „sokáig éltek a Nagy Folyó Völgyének erdőségeiben" (míg el nem értek az Anduin torkolatához; többen pedig még Eriadorba is el­ merészkedtek, amint ez a beszámolóban Is olvasható: ezekből lettek Ossiriand zöldtündéi). Egy kései etimológiai jegyzet, amely a Galadriel, Celeborn és L ó r i é n szavak eredetét ma­ gyarázza, az Anduin-völgyben maradt telerek ivadékainak tartja a bakacsinerdei és lórieni erdőtündéket. Az erdőtündék (Tawarwaith) eredetileg telerek voltak, így távoli rokonságban álltak a sindákkal, bár még a valinori telereknél is hosszabb ideje éltek távol tő­ lük. Azoknak a telereknek voltak a leszármazottjai, akiket elriasztott a Ködhegy­ ség, s addig késlekedtek az Anduin Völgyében, hogy soha nem érték el Beleriandot meg a Tengert. így aztán sokkal közelebb álltak az ossiriandi nandákhoz (más­ képp zöldtündékhez), akik végül átkeltek a hegyeken, és Beleriandban éltek. Az erdőtündék a fák közti erősségeikben rejtőzködtek, a Ködhegységen túl; kicsi és szét­ szórt nép voltak, s alig lehetett őket megkülönböztetni az avaroktól; külsejük azonban továbbra is őrizte elda eredetüket, hisz a Harmadik Ág tagjai voltak, s szívesen fogadták mindazokat a noldákat, s különösen a sindákat, akik nem keltek át a Tengeren, hanem inkább kelet felé vándoroltak [a másodkor kezde­ tén]. Az utóbbiak vezetése alatt újra összetartó néppé váltak, s bölcsességük meg­ növekedett. Thranduil (Legolasnak, a Kilenc Vándor egyikének apja) sinda volt, s há­ zában is ezt a nyelvet használta, bár ebben nem sokan követték őt népéből. A sinda nyelv terjedt el Lórienben is, amelynek legtöbb lakója vagy sinda, vagy Eregionból menekült nolda volt. Hogy beszédük miben különbözött a beleriandi sindákétól. erre vonatkozólag ld. A Gyűrű szövetségének II. 6. fejezetét, amelyben Frodó elmondja, hogy az erdei népek maguk között használt nyelve alig-alig hason­ lít csak a Nyugat beszédére - ennél többet nemigen mondhatunk e tárgyban. Való­ színűleg több különbség volt annál, amit ma „akcentusnak" neveznénk; egészen más magánhangzók és hangsúlyok vezették félre azt, aki Frodóhoz hasonlóan nem ismerte jól az eredeti sinda nyelvet. Ezenkívül nyilván használtak néhány olyan szót és kifejezést is, amelyek a korábbi erdőtünde nyelvből maradtak meg. Lórient hosszú időn keresztül elszigetelték a külső világtól, így hát megőrzött néhány szót a múltjából; ilyen az Amroth és a Nimródéi Ezekre a sinda nyelv nem ad teljes ma­ gyarázatot, bár formailag beleillenének hangzásvilágába. A Caras például valószí­ nűleg igen régi szó, amely sánccal körbevett erődöt jelent, és a sinda nyelv egyál­ talán nem ismeri. A Lórién feltételezhetően egy korábbi, mára már elveszett név megváltozott formája [bár egy korábbi megállapítás szerint az eredeti erdőtünde vagy nanda név Lórinand volt, ld. 5. Jegyzet].

219

M i n d e z e n megjegyzéseket v ö . A Gyűrűk Ura F I. Függelékének „A tündék" c. részében ta lálható lábjegyzettel. További fontos megállapításokat tartalmaz az erdőtündék nyelvéről az alábbi nyelvtörté netl elemzés, amely az iméntihez hasonló, kései periódusban keletkezett. Bár az erdőtünde dialektus nem állt olyan távol a sindától. hogy megértése ne­ hézségekbe ütközött volna a hosszú távollét után egyesült nemzetségeknek, csupán csekély tanulás kellett ahhoz, hogy rokonságukat is elda nyelvűnek mondhassák; s jóllehet népük tudóit (különösen a noldákat) igencsak érdekelte saját nyelvük összevetése az erdőtündék dialektusaival, az erdőtünde beszédről mégsem tudunk túl sokat. Az erdőtündék nem találták fel az írott formát, s népükből azok, akiket a sindák megtanítottak e jártasságra, sinda nyelven írták szövegeiket, a tőlük tel­ hető legpontosabb módon. A harmadkor végére az a két vidék, amely a Gyűrűhá­ ború idejére is fontos maradt (Lórién és Thranduil birodalma a Bakacsinerdő észa­ ki szegélyén), többé már nem beszélt erdőtünde nyelveket. Ami a feljegyzésekben megmaradt róluk, nem több néhány szónál és hely- vagy személynévnél.

B. F Ü G G E L É K

AZ

ERDŐTÜNDÉK

SINDA

HERCEGEI

A Gyűrűk Ura B. Függelékében, az „ E s z t e n d ő k számlálása" m á s o d k o r r a vonatkozó részé nek bevezetésében az áll, hogy „ m é g a Barad-dűr megépítése előtt sok slnda keletre vándo rolt, és több királyságot alapított a távoli erdőkben, ahol az alattvalóik főleg erdőtündék vol tak. A Nagy Z ö l d e r d ő északi részében például Thranduil volt a király". A p á m későbbi filológiai írásai valamivel többet árulnak el az erdőtündék sinda hercegei nek történetéről. Az egyik szerint Thranduil b i r o d a l m a a Magányos Hegyet körülvevő erdőségig terjedt, és végigkísérte a Hosszú Tó nyu­ gati partját, még a Móriából száműzött törpök visszatérése és a Sárkány betörése előtt. Ennek a birodalomnak a tünde népe délről vándorolt be, minthogy a lórieni tündék rokonságából és szomszédságából jöttek; ám a Nagy Zölderdőben ők az Anduin keleti partján laktak. A másodkorban királyuk, Oropher [Thranduil apja, aki pedig Legolas apja volt] észak felé húzódott vissza, Nősziromföldön túlra. Mindezt azért tette, hogy megszabaduljon a móriai törpök zaklatásaitól és folytonos határ­ sértéseitől (Mória lett a legnagyobb csarnok, amit a törp tudomány valaha is feljegy­ zett); továbbá igen zokon vette azt is, hogy Galadriel és Celeborn Lórlenben telepe­ dett le. A Zölderdő és a Hegység lakóinak mindeddig semmi oka sem volt félelem­ re, mert a király népe és Folyón túli rokonaik állandóan érintkeztek egymással egé­ szen az Utolsó Szövetség Háborújáig. Az erdőtündék minden vágya az volt, hogy ne kelljen beavatkozniuk a noldák és a sindák viszályába, sem egyéb népekébe, legyenek akár törpök, akár emberek vagy orkok. Oropher azonban bölcsen előre látta, hogy a béke csak akkor térhet vissza, ha Szauront mindörökre legyőzik. Nagy sereget állított hát össze immáron sok főt számláló népéből, s a lórieni Malgalad kisebb hadával egyesülve harcba vo­ nult az erdőtündék seregével. Az erdőtündék bátrak voltak és vitézül harcoltak, de

220

fegyverzetük és páncélzatuk nem ért fel a nyugati eldákéval; s mivel függetlenek is maradtak, nem szívesen vetették alá magukat Gil-galad fensőbbséges utasításai­ nak. Emiatt aztán még annál is fájdalmasabb veszteségeik voltak, mint azt a hábo­ rú megkövetelte volna. Malgalad is odaveszett a nagy dagorladi csatában, s vele sok követője, mert elvágták a főseregtől és a Holtlápba hajtották őket. Oropher is elesett Mordor első ostrománál, mikor legbátrabb harcosai élén kitört, mielőtt még Gil-galad jelt adott volna a rohamra. Fia, Thranduil túlélte a csatát, de ami­ kor véget ért a háború, és Szauron elpusztult (akkor legalábbis úgy tűnt), mind­ össze egyharmadát vezette haza a háborúba indult seregnek. A lórieni Malgalad n e m szerepel m á s írásban, s ebben sincs utalás arra, hogy A m r o t h ap­ ja lett volna. Másfelől viszont A m r o t h apjáról, A m d í r r ó l két írás is megemlíti, hogy D a g o r l a d csatamezején veszett oda, úgy tűnik tehát, hogy Malgalad egyszerűen megegyezik A m d í r r a l . Hogy melyik név lépett a másik helyébe, azt n e m tudni. A b e s z á m o l ó így folytatódik: Ezután hosszú béke következett, amelynek során az erdőtündék ismét gyarapo­ dásnak indultak; ám nyugtalanok voltak és aggodalmaskodtak, mert megérezték a világ változását, amit a harmadkor hozott. Az emberek száma és ereje meg­ növekedett. A Gondorban uralkodó númenori királyok hatalma észak felé terjedt, Lórién és a Zölderdő határai felé. Az északi szabad emberek (így hívták őket a tün­ dék, mert nem tartoztak a dúnadánok uralma alá, s nagyobb részüket Szauron sem nyerte meg magának) déli irányba terjeszkedtek. Főleg a Zölderdő keleti sze­ gélyén laktak, de néhányuk kimerészkedett az erdő peremére meg az Anduin-völgy füves vidékeire is; a vademberek pedig állandóan úton voltak. Szauron hívei és szolgái felszabadultak uruk igája alól, de a sötétség és a gonoszság nem hagyta el szívüket. Kegyetlen háborúk dúltak köztük, némelyik nyugatra is kiterjedt, s velük terjedt a gyűlölet szelleme, amely pusztulásra ítélt ellenségnek és szabad prédának tekintette azokat, akik nyugatra éltek. Thranduil szívére azonban még ennél is sö­ tétebb árnyék borult. Ő már látta Mordor iszonyatát, és többé nem tudta feledni. Valahányszor dél felé tekintett, emlékei elhomályosították a nap fényét, s bár tud­ ta, hogy azt a földet már senki sem lakja, hisz lerombolták, és az emberek kirá­ lyai őrzik, szívében mégis legyőzhetetlen félelem élt, hogy az árnyék újra feltámad.

Egy hasonló keltezésű írás arról számol be, hogy a m i k o r a h a r m a d k o r e z r e d i k évében a Homály elérte a Nagy Z ö l d e r d ő t , az erdőtündék, akiknek ura m é g m i n d i g T h r a n d u i l volt, észak felé húzódtak, ahogy közelgett a Homály, míg végül Thranduil az erdő északkeleti peremén alapított birodalmat. Erődöt emelt, és föld alatti csarnokokat építtetett hozzá. Oropher sinda származású volt, s fia, Thranduil Thingol király nyomdokán haladt, mert Thingol hasonlóképpen alapította meg Doriath királysá­ gát - igaz, Thranduil csarnokai nem értek föl Menegroth roppant termeivel. Ehhez több jártasságra és hatalmas vagyonra lett volna szükség, s ezúttal a törpök sem segítettek az építkezésben; Thranduil népe ráadásul jóval faragatlanabb volt, mint a doriathi tündék. Oropher alig egy maroknyi sindával érkezett közéjük, azok pe­ dig csakhamar beolvadtak az erdőtündék közé. átvették a beszédüket, s ehhez iga­ zították neveiket is. Mindezt szántszándékkal tették, mert a pusztulás után távoz­ tak Doriathból (akárcsak azok a kalandorok, akiket elfeledtek a regék, vagy csak futólag szólnak róluk), s nem akarták elhagyni Középföldét. Ám a többi beleriandi sinda közt sem kívántak élni, hogy nolda száműzötteknek engedelmeskedjenek;

221

Doriath népét ugyanis továbbra sem fűtötte túlzott szeretet a noldák iránt. Arra vágytak, hogy igazi erdőtündék legyenek, mert - mint mondták - vissza akartak tér­ ni a tündék egyszerű s természetes életéhez, amelyet a valák hívása dúlt fel. Azt hiszem, egyik írás sem magyarázza meg, hogy szűnhetett m e g Thranduil birodalmá­ ban a h a r m a d k o r végéig az erdőtünde nyelv használata, ha egyszer a Bakacsinerdőben élő sinda hercegek átvették, és tovább beszélték, amint ez a fenti b e s z á m o l ó b ó l is kiderül. L d . m é g A nősziromföldi mészárlás c. fejezet 14. jegyzetét.

C. F Ü G G E L É K

LÓRIÉN

HATÁRAI

A Gyűrűk Ura A. Függelékének I. 4. része szerint G o n d o r hatalma tetőfokán, I. Hyarmendacil király idején (harmadkor, 1015-1149) északon „a Celebrantig és a Bakacsinerdő déli p e r e m é i g terjedt". Mint apám többször is rámutatott, ez a megállapítás hibás, a helyes olva­ sat ugyanis „Celebrant csatamezeje" lenne. Mindez egy kései írásából derül ki, amely Közép­ földe nyelveinek összefüggéseiről szól. A Celebrant (Ezüstér) Lórién határán belül haladt, így a gondori királyság észa­ kon (az Anduin nyugati partján) valójában a Límlaithig tartott. Az Ezüstér és a Limlaith közti füves vidéket, amelynek északi részét valaha Lórién fái borították, Lórienben Parth Celebrantnak nevezték („az Ezüstér közbezárt mezeje"), s a birodalom részének számított, jóllehet az erdőn túl már nemigen éltek tündék. A gondoriak később hidat építettek a Limlaith felső szakaszán, s hogy védelmüket gyarapítsák keleten, időnként megszállták az alsó-Limlaith és az Anduin közti keskeny földsávot. Az Anduin nagy kanyarulatainak (ott, ahol a folyó Lórient súrolva az alacsony síkságra ér, mielőtt ismét belépne az Emyn Muil hasadékába) jó néhány széles és sekély része volt; ezeken az elszánt s jól felszerelt ellenséges erők tutajon vagy csó­ nakokkal könnyűszerrel átkelhettek, különösen a két nyugati irányú kanyaron, amelyet Északi és Déli Sekélyesnek neveztek. Ezt a vidéket Gondorban Parth Ce­ lebrantnak hívták, s attól fogva egy darabig ez számított az északi határnak. A Gyű­ rűháború idején, amikor a Fehérhegységtől északra fekvő földek Anórient kivéve a rohani királysághoz tartoztak, egészen a Limlaithig, a Parth Celebrant (Celebrant mezeje) név már arra a nagy csatára utalt, amelyben Ifjú Éorl kiűzte Göndörből a betolakodókat. Egy másik tanulmányában a p á m megjegyzi, hogy Lórient nyugat-keleti irányban az An­ duin és a hegység határolta (arról nem beszél, kiterjedt-e Lórién birodalma az Anduinon túl­ ra is; északra és délre viszont n e m voltak pontos határai. A galadhrik kezdettől fogva uralni kívánták az erdőséget egészen az Ezüstér zuhatagáig, amelyben Frodó is megfürdött. Ez a terület dél felé az Ezüstéren túl elér­ te az alacsony fákkal tarkított mezőséget, amely a Fangorn-erdőbe torkollt, bár bi­ rodalmuk szívének mindig is az Ezüstér és az Anduin által határolt területet mond­ ták, ahol Caras Galadhont is építették. A Lórién és Fangorn közti határsáv nem volt

222

látható, mégis mind az entek, mind a galadhrik tiszteletben tartották. A legenda szerint hajdanán maga Fangorn látogatta meg a galadhrik királyát, és e szavakkal szólt hozzá: „Jól tudom, hogy mi tartozik hozzám, s te is tudod ugyanezt a magad területéről. Ne háborgassuk hát egymást, s egyikünk se bolygassa, ami a másiké. Am ha egy tündének csupán a maga kedvére kószálni támad kedve az én vidéke­ men, mindig nagy örömmel fogadjuk; s ha egy ent jár a te országodban, ne kelljen veszélytől tartania." Ennek ellenére hosszú évek teltek el, míg az entek és a tündék át merték lépni a határt.

D. F Ü G G E L É K

LOND

DAER

KIKÖTŐJE

A „Galadrielről és Celebornról" című b e s z á m o l ó említi, hogy az E r i a d o r b a n l a k o z ó Szau­ ron ellen viselt háborúban, a m á s o d k o r tizenhetedik századának végén a G w a t h l ó (Szürke­ víz) torkolatánál Ciryatur kapitány egy „kis númenori kikötőt" építtetett. Valószínűleg ez az első utalás erre a kikötőre, de a későbbi írások sok m i n d e n r ő l beszámolnak, ami későbbi történetét érinti. A legteljesebb képet egy nyelvtörténeti esszé nyújtja (eredetileg a folyóneveket e l e m z i ) , amelyet már idéztünk A m r o t h és N i m r ó d é i legendájával kapcsolatban. A tanulmány a kö­ vetkezőt írja a Gwathlóról: A Gwathló folyó nevét „Szürkevíz"-nek szokás fordítani, holott a sinda gwath szó jelentése „homály", tompa fénytelenség, amely ködös vagy felhős időben üli meg a völgyek mélyét. Ennek látszólag semmilyen földrajzi vonatkozása nincsen. A tág vi­ dék, amelyet két részre oszt a Gwathló (egyiket Minhiriathnak nevezik a númenoriak, ami annyit tesz: „Folyóköz", a Baranduin és a Gwathló köze; a másik neve pe­ dig Enedwaith, azaz „Közép-nép"), jórészt egyenletes és nyílt síkságokra tagolódik. A Glanduin és a Mitheithel [Szürke Omboly] találkozásánál szinte végig sík a vidék, a vizek lomhán folynak, s több helyen is elmocsarasodnak.* Tharbadtól néhány száz mérföldnyire délen azonban lejteni kezd a vidék, a Gwathló mégsem gyorsul fel, s kis merülésű csónakkal egészen Tharbadig könnyen végighajózható. A Gwathló név eredetét a történelemben kell keresnünk. A Gyűrűháború idején a földek nagy részét még mindig erdőségek borították, különösen Minhiriathot és Enedwaith délkeleti részét; a síkságokon viszont fű nőtt. 1636-ban, a harmadkori Nagy Vész alatt Minhiriath csaknem teljesen kiürült, egy zárkózott vadásznép azonban továbbra is lakott az erdőkben. Enedwaith keleti felén, a Ködhegység lá­ bánál élt a dúnföldiek maradéka, az Angren (Vasfolyó) és a Gwathló torkolatai kö­ zött pedig egyszerű halászok laktak. * A Glanduin („határfolyó") a Ködhegységben ered, s Dél-Móriától folyik Tharbad felé, ahol egye­ sül a Mitheithellel. A Gyűrűk Ura eredeti térképén nem szerepelt, s csak az A. Függelék I. 3. ré­ sze tett róla említést. Amikor apám 1969-ben Pauline Baynes segítségére volt a Középfölde-térkép­ album összeállításában, a jelek szerint több nevet is hozzátett: ilyen az „Edhellond" (ld. 18. jegy­ zet), az „Andrást", a „Drúwaith Iaur" (Régi Púkelföld), „Lond Daer" (romjai), az „Eryn Vorn", illet­ ve az Adorn, Hattyús- és Glanduin folyók. Az utóbbi három egyébként a könyvet kísérő eredeti tér­ képen is megtalálható, de mindennek okára nem sikerült rájönnöm. S míg az Adorn név jó helyen szerepelt, a Hattyús-Jolyót és a Glanduinl tévesen a Vasfolyó felső szakaszához helyezték. A két folyó közti kapcsolatról a következő oldalakon található beszámoló.

223

De korábban, a númenoriak első felfedezései idején egészen más volt a helyzet. Minhiriathot és Enedwaithot hatalmas, csaknem folyamatos erdőség borította, nem számítva a középső vidék Nagy Mocsarát. A bekövetkezett változásokat jórészt Tar-Aldarion, a Tengerész-király okozta, aki barátságot kötött Gil-galaddal, és szö­ vetségre lépett vele. Aldarionnak rengeteg fára volt szüksége a hajóépítéshez, mert Númenort tengeri nagyhatalommá kívánta tenni, s faigénye még sok feszültség for­ rása lett. Part menti útjai során csodálattal adózott a hatalmas erdőségeknek, s a Gwathló torkolatát választotta ki, hogy egy új, teljes egészében Númenor fennható­ sága alatt álló kikötőt építtessen (Gondor akkoriban természetesen még nem léte­ zett). Nagy munkálatokba fogott, amelyek halála után is folytatódtak. Ez az Eriador felé nyitott bejárat később, a Szauron elleni háború idején (másodkor, 1693-1701) nagy fontosságot nyert, eredetileg azonban csupán gerendák gyűjtésére és hajóácsolásra szolgált. A vidék eredeti lakossága igen harcias volt, s fölöttébb nagyszá­ múnak bizonyult, de alapjában véve mind az erdőben éltek, szétszórt közösségek­ ben, amelyeket senki sem fogott össze. Féltek a númenoriaktól, de nem fordultak ellenük egészen addig, amíg a fák kivágásából módszeres pusztítás nem lett. Akkor nyíltan is, lesből is megtámadták a númenoriakat, akik attól kezdve ellenségként bántak velük, tovább irtották az erdőt, és nem gondoltak sem a takarékosságra, sem az újraültetésre. A pusztítás végighaladt a Gwathló mindkét partján, a geren­ dákat pedig leúsztatták a folyón egészen a kikötőig, amelynek a Lond Daer nevet adták. Am addigra a númenoriak hosszú ösvényeket és utakat építettek az erdőben a Gwathlótól északra és délre, s az őslakosok maradéka az Eryn Vorn-fok sötét er­ deibe menekült, a Baranduin déli torkolatáig. Ott viszont hiába kelhettek volna át könnyűszerrel, nem mertek, mert megrettentek a tündéktől. Enedwaithból elértek a keleti hegyekig, s végül ott leltek menedékre, ahol később Dúnfölde terült el; nem keltek át a Vasfolyón, s nem rejtőzhettek el a Belfalasi-öböl északi ágán (Ras Morthil vagy Andrást], a Vasfolyó és a Lefnui közti roppant hegyfokon sem, mert ott élt a magányos és kegyetlen „Púkel-nép"... [A szakasz befejezését ld. a IV rész 1. fejezetében.] A númenoriak felmérhetetlen károkat okoztak. Hosszú éveken át csak erről a vi­ dékről szereztek fát, nemcsak a Lond Daerben folyó hajóépítéshez vagy egyéb mun­ kálatokhoz, de egész Númenor ellátására is. Megszámlálhatatlan hajónyi fa tűnt el nyugatra a tengeren át. A lecsupaszított terület még tovább terjedt az eriadorl há­ ború során; Szauron ugyanis örömmel fogadta a száműzött őslakosokat, s felhasz­ nálta őket a Tengeri Nép legyőzésére. Szauron tudta, mennyire fontos ellenségeinek a Nagy Rév s az ott folyó hajóépítés, ezért felhasznált mindenkit, aki gyűlölte Nú­ menort, hogy kémkedjen utánuk, s később velük irányíttatta a támadást is. A Ré­ vet védő erődök ostromában s a Gwathló mentén indított rohamokban minden ere­ jét latba vetette, serege pedig iszonyú pusztítást vitt végbe a rengetegben, mert föl­ gyújtották az erdő peremét és a númenoriak sok faanyag-raktárát. Mire Szauront legyőzték, s Kelet-Eriadoron át kiűzték az országból, az ősi erdők legnagyobb része már elpusztult. A Gwathló mentén mindkét irányban hosszú, szé­ les és kopár, de parlagon hagyott pusztaság terült el. Amikor Tar-Aldarion hajóinak felfedezői először merészkedtek végig a folyón kis csónakjaikon, s nevet adtak ne­ ki, egészen más látvány tárult még a szemük elé. Ahogy elhagyták a sós levegőjű és szeles tengeri vidéket, az erdők lehúzódtak a folyó két partjára, a vízre roppant fák árnyéka vetült, s a felfedezők csónakjai összeboruló lombok alatt siklottak az is­ meretlen tájon; ezért illették az ,Árnyék-folyó" (Gwath-hir, Gwathir) névvel. Ám amikor később északnak fordultak, a nagy mocsárvidékhez értek - igaz, mindez

224

még jóval azelőtt volt, hogy szükségük vagy elegendő emberük lett volna a lecsapoláshoz és gátépítéshez. Ezeknek a fárasztó munkáknak a gyümölcse lett végül a nagy kikötő azon a helyen, ahol a Déli Királyság idejében Tharbad állt. A mocsár­ vidékre a sinda ló, korábbi formájában loga szót használták [amelynek gyöke a „nedves, ázott, ingoványos" jelentésű log-], s eleinte azt hitték, abból ered az erdei folyó, ugyanis nem ismerték az északi hegyekből érkező Mitheithelt, amely össze­ gyűjtötte a Bruinen [ Zubogó 1 és a Glanduin vizét, s elárasztotta velük a pusztát. így hát a Gwathtr nevet Gu;aírt/óvá változtatták, amely annyit tesz: a mocsárból ere­ dő árnyékos folyó. A Gwathló egyike volt annak a kevés földrajzi névnek, amelyet nemcsak a númenori tengerészek ismertek, hanem széltében elterjedt, s az adűni nyelvre is lefordították

(Agathurush).

Ugyanez a tanulmány a Glanduint elemző résznél is utal L o n d Daer és Tharbad történetére: A Glanduin név Jelentése „határfolyó". Ezt a nevet kapta elsőként a folyó még a má­ sodkorban, ugyanis Eregion déli határán haladt, s azon túl igen barátságtalan népek éltek a númenoriak érkezése előtt (például a dúnföldiek ősei). Később ez a patak al­ kotta az Északi Királyság déli határát a Mitheithellel egybefolyó Gwathlóval együtt. Az alatta elterülő vidéket - a Gwathló és a Vasfolyó (Sir Angren) között - Enedwalthnak nevezték („Közép-nép"); egyik országhoz sem tartozott, s a númenoriak itt soha nem vertek állandó tanyát. De Enedwalthot átszelte a nagy Észak-Déli Út, a Két Ki­ rályság legfőbb érintkezési útvonala (a tengeren kívül), amely Tharbadot kötötte öszsze a Vasfolyó gázlójával (Ethrald Engrin). Az Északi Királyság hanyatlása s a Gön­ dört sújtó szerencsétlenségek előtt, a harmadkor 1636. esztendejében kitört Nagy Vészig a két országot közös érdek fűzte a területhez, így hát együttes erővel emelték és tartották karban a tharbadi hidat meg a gyalogutat, amely a Gwathló és a Mitheithel mindkét partján vezetett a hídig, s átszelte a Minhiriath és Enedwalth közti pusz­ taság mocsarait.** A harmadkor tizenhetedik századának végéig tekintélyes számú katonából, tengerészből és építészből álló helyőrséget tartottak fenn azon a vidéken. Ezután azonban gyors hanyatlásnak indult az ország, s csakhamar ismét elmocsarasodott pusztaság lett belőle, még jóval A Gyűrűk Ura kora előtt. Amikor Boromir végigjárta a Göndörből Völgyzugolyba vezető hosszú utat - beszámolója nem említi, mekkora merészség kellett mindehhez -, az Észak-Déli Út már nem létezett, nem számítva a gyalogút szétmálló maradványalt. Ezen ugyan megkísérelhette volna a kockázatos átkelést, de Tharbadig mást se látott volna, mint puszta romokat az egy­ re alacsonyabb dombokon; a folyón mindössze egy veszélyes gázló állt a híd romja­ iból, amelyen képtelenség volt átkelni, hacsak azon a szakaszon nem lassul le és töl­ tődik fel az egyébként ugyancsak széles folyó. Ha valahol is őrizték még a Glanduin nevet, az csakis Völgyzugoly lehetett; az el­ nevezés nem csupán a folyó felső szakaszát érintette, ahol sebesen folyt a víz, s ha­ marosan beleveszett a mocsaras pusztaságba. A szó ingoványok, tavacskák és ki** A királyságok hajnalán a tenger bizonyult a két ország közti leggyorsabb útnak (hacsak nem fegyveres haddal vonultak fel); a Gwathló torkolatának csúcsán épült régi kikötő, s a tharbadi folyókikötő, ahonnan az Úton Juthattak tovább. Az ősi tengeri kikötő s rakpartja romokban hevert, de fárasztó munkával nagyobb tengerjáró hajókat is befogadó kikötőt építettek Tharbadban, hoz­ zá pedig erődöt emeltek a folyó mindkét partján roppant sáncokkal, hogy a valaha ünnepelt thar­ badi hidat őrizzék. Az ősi kikötőt a legelsők között építették a númenoriak; a munkát a hírhedt tengerész-király, Tar-Aldarion kezdte meg, s később az egészet kiterjesztették és megerősítették. Teljes neve Lond Daer Enedh, azaz Nagy Középső Rév volt (minthogy az északi Lindon és az Anduin menti Pelargir közé esett). [A szerző jegyzete.)

225

sebb szigetek szövevényes hálózatát jelentette, amelynek egyedüli lakói a hattyúk voltak, meg néhány más vízimadár. Ha volt is neve a folyónak, minden bizonnyal a dúnföldiektől származott, az ő nyelvükön. A Király visszatér VI. 6. fejezetében Hattyús-folyónak nevezik, egyszerűen azért, mert a Nin-in-Eilph, a ,Vízi Hattyúhon" felé folyt.*** Érdemes megjegyezni, hogy Tharbad A Gyűrű szövetsége II. 3. fejezete szerint „romváros", Lothlórienben pedig arról számol be Boromir, hogy Tharbadban. a Szürkevíz gázlójánál vesztet­ te el lovát (uo. II. 8.). Az „Esztendők számlálása" a harmadkor 2912. évére helyezi Tharbad rom­ ba dőlését és elnéptelenedését, amikor nagy árvizek pusztították Enedwaithot és Minhiriathot. Ezekből a jegyzetekből kiderül, hogy a Gwathló torkolatán épült númenori kikötő elkép­ zelése a „Galadrielről és Celebornról" írása után fejlődött ki. s így lett az „apró númenori ki­ k ö t ő b ő l " L o n d Daer, a Nagy Rév, amely egyébként megegyezik az Aldarion és Erendisben sze­ replő Vinyalondéval, bár ez a név n e m szerepel a fenti beszámolóban. Az Aldarion és Erendis szerint a vinyalondéi munkálatokat n e m fejezték be Aldarion megkoronázása után. Ez való­ színűleg csupán annyit jelent, hogy ő m á r n e m láthatta az eredményt. L o n d Daer későbbi története ugyanis feltételezi, hogy a kikötőn hosszú ideig dolgoztak, s létét titokban tartották a tengeri ütközetek során. S valóban, az Aldarion és Erendis a továbbiakban arról számol be, hogy Aldarion hosszú évekkel később, az első Szauron elleni háború idején terjesztette Tar-Minastir elé az építés terveit, a númenori flotta pedig, mint megjósolta, nem sietett se­ gítségére a kellő időben és helyen. A Glandutnról írott elemzés szerint a kikötőt L o n d Daer Enedhnek, Nagy K ö z é p s ő Rév­ nek nevezték, minthogy az északi L i n d o n és az Anduin melletti Pelargir kikötői közé esett. Ez a megállapítás biztosan jóval későbbre utal, mint a númenoriak beavatkozása Szauron eriadori háborújába, az „ E s z t e n d ő k számlálása" szerint ugyanis Pelargir építését a másod­ kor 2350. évében fejezték be, s csak azután vált a Hűséges N ú m e n o r i a k legfőbb kikötőjévé.

E. F Ü G G E L É K

GALADRIEL

ÉS

CELEBORN

NEVEI

Egy névadási s z o k á s o k r ó l írott tanulmány szerint a valinori eldák két nevet (essi) adtak maguknak: egyiket születésük napján kapták, s hangzása vagy jelentése általában apjuk ne­ vét idézte. Néha m e g is egyezett vele - ilyen esetben felnőtt korára megkülönböztető előtagot kapott. A m á s o d i k nevet anyjuk adta röviddel születésük után; ennek igen nagy volt a jelen­ tősége, mert az eldák asszonyai gyermekük jellemének és adottságainak legmélyére láttak, sokuk pedig m é g a sorsát is megjósolta. Ezenkívül sok eldát „utónévvel" (epéssé) is felru­ háztak, amelyet n e m feltétlenül a rokonságától kapott; a legtöbb esetben ez a megbecsülés jele volt, s a későbbi dalokban és történetekben már ezen a néven emlegették (mint Ereiniont, akit m i n d i g is epesséje után ismertek, ez pedig Gil-galad v o l t ) .

*** A sinda alph, t. sz. eilph szó „hattyút" jelent; a quenyában alqua, akárcsak az Alqualondé szó­ ban. Az eldák teler ágának nyelvében a kw hangp-vé vált (de megmaradt p is). A sűrűn változó. Középföldén használt sinda felhagyott a réshangokkal az / és az r után, így lett az eredeti alkwa szóból alpa a telerek nyelvén, és alj (írott formában alph) a sindában.

226

így az Alatáriel nevet, Galadriel epesséjét Celeborn adta (történetük későbbi változta sze­ rint); a név eredetére vonatkozólag ld. A szilmarilok függelékét a kai- címszónál. Ő azonban Középföldén szívesebben viselte ugyanennek sinda formáját (Galadriel), s végképp fölha­ gyott „atyai nevének" (Artanis) vagy „anyai nevének" (Nerwen) használatával. Celeborn természetesen csak a későbbi változatban viseli slnda helyett a n e m e s tünde Telephorno nevet, amely voltaképpen teler alakú s z ó : az ősi tünde kyelep „ezüst" tőből celeb lett a sindában, telep-, telpe a telerek nyelvén, és tyelep-, tyelpe a quenyában. Az utóbbi­ ban később, a teler behatás következtében a telpe alak terjedt el, mert a telerek az arany­ nál is többre becsülték az ezüstöt, s megművelésében oly nagy jártasságra tettek szert, hogy az még a noldákat is ámulatba ejtette. így hát szívesebben illették a Valinori Fehér Fát a Télperion szóval, mint a Tyelperion alakkal. (Az Alatáriel szintén teler nyelvű; quenya formá­ ja

Altáriel.) Amikor először használták névként a Celebornt, „Ezüst Fát" jelentett; így hívták a Tol

Eresséa-i Fát is (A szilmarilok 69. o . ) . Celeborn közeli rokonsága általában „faneveket" viselt: apja, Galadhon; bátyja, Galathil, s unokahúga, Nimloth, akinek a neve megegyezett N ú m e n o r Fehér Fájával. A p á m kései nyelvtörténeü írásai szerint viszont a Celeborn (mint személynév) az ősi orna „magas, felszökő" melléknévből származik, s n e m az orne, azaz „fa" szóból. (Az utóbbit eredetileg egyenes és sudár fákra használták, mint amilyen a nyírfa, míg a vaskosabb, szélesebb fákra, mint a tölgy és a bükk, az ősi galada, „nagynövésű" szót alkalmazták. Igaz, ezt a megkülönböztetést a quenya sem vette mindig figyelembe, a sindában pedig végképp megszűnt, abban a nyelvben ugyanis minden fát a galadh szóval jeleztek, s az orn kikopott az általános használatból; csupán a dalok meg a versek őrzik s néhány személy- és fanév). A „Númenori hosszmértékek" említi, hogy Celeborn igen szálas termetű volt. A m i a Galadriel név és a galadh szó véletlen összecsengését illeti, erről a p á m így írt: Amikor Galadriel és Celeborn uralkodni kezdett a lórieni tündék felett (akik jó­ részt erdőtündék voltak, s galadhriknak hívták magukat), a Galadriel nevet a fák­ kal hozták összefüggésbe, amihez hozzájárult férje neve is; az ugyanis látszólag szintén a „fa" szót tartalmazta. így Lórienen kívül azok, akikben már elhomályo­ sult a hajdani idők és Galadriel történetének emléke, gyakorta emlegették Galadhrielként: Lórienben azonban ez soha nem fordult elő. É r d e m e s megjegyezni, hogy a lórieni tündék nevének helyes leírása galadhrlk, hasonlóan a Caras Galadhonhoz. A p á m a th hangot ( m i n t az angol then s z ó b a n ) eredetileg d-re változtatta a tünde nevekben, m e r t - m i n t írta - az an­ gol nyelv n e m használja és d u r v á n a k találja a dh hangot. K é s ő b b a z o n b a n vál­ toztatott elhatározásán, ám a Galadrim és Caras Gáládon n e v e k kijavítatlanok m a r a d t a k egészen A Gyűrűk Ura á t d o l g o z o t t kiadásáig (annak utánnyomásai­ ban jelentek m e g e l ő s z ö r h e l y e s e n ) . A sztlmarilok függelékében, az alda c í m s z ó alatt m i n d k é t név hibásan s z e r e p e l .

227

HARMADIK RESZ A HARMADKOR i A NŐSZIROMFÖLDI MÉSZÁRLÁS S z a u r o n bukása után Isildur, Elendil fia és ö r ö k ö s e visszatért G o n d o r b a . Ott A r n o r királyaként m a g á r a öltötte az Elendilmirt, 1 s m i n d e n dúnadánok uralko­ dójának nyilvánította magát é s z a k o n és délen, m e r t büszke és ereje teljében lé­ vő e m b e r volt. Egy évet G o n d o r b a n töltött, hogy újjáépítse, és megállapítsa határait; 2 A r n o r haderejének legnagyobb része azonban visszatért Eriadorba a n ú m e n o r i úton, a m e l y a Vasfolyó gázlójától vezet Fornostig. A m i k o r úgy érezte, végre szabadon visszatérhet saját birodalmába, módfelett sietett, s elsőként Imladrisba kívánt menni, m e r t ott várt rá felesége és elsőszü­ lött fia, 3 s E l r o n d t ó l is szeretett volna tanácsot kérni. Elhatározta tehát, hogy Osgiliathból észak felé veszi útját, az A n d u i n völgyén át Cirith Forn en Andrathig, az északi magas hágóig, amely egyenesen Imladrisba vezet. 4 J ó l ismerte ezt a vi­ déket, m e r t s o k s z o r bejárta a Szövetség Háborúja előtt, s ezen az úton vonult hadba Kelet-Arnor katonáival és E l r o n d seregével is. 5 H o s s z ú volt ez az út, de a másik - nyugatra, majd északra, az arnori utak ta­ lálkozásáig, onnan p e d i g keletre, Imladris felé - m é g tovább tartott volna. 6 L ó ­ háton könnyűszerrel odaértek volna, de n e m tartottak hátaslovakat; 7 s bár vala­ ha biztonságosabb lett volna a g y o r s vágta, Szauron legyőzetésekor Isildur a Völgy összes népével szövetségben állt, s együtt osztoztak a diadalban. A mosto­ ha i d ő n és a fáradságon kívül tehát s e m m i t ő l s e m kellett tartania; ám azok, aki­ ket a szükség m e s s z e űzött K ö z é p f ö l d é n , m i n d e h h e z hozzászoktak már. 8 így esett, ahogy m á s k o r o k legendái regélik, hogy a h a r m a d k o r m á s o d i k évé­ nek végén, Ivanneth havának kezdetén 9 Isildur útnak eredt Osgiliathból, remél­ vén, hogy negyven nap alatt, Narbeleth k ö z e p é r e Imladrisba jut, mielőtt m é g a tél elérné az északi vidékeket. M e n e l d i l 1 0 a H í d keleti bejáratán egy verőfényes reggelen m o n d o t t neki búcsút: - Menj hát; k í v á n o m , hogy sikerrel járj, s a nap, m e l y indulásod percét bera­ gyogja, kísérjen végig utadon! Isildurral tartott h á r o m fia, Elendur, Aratan és C i r y o n , " és kétszáz fős testőr­ ség kísérte őket: lovagok, a r n o r i z s o l d o s o k és harcedzett férfiak. A hosszú útról hallgatnak a legendák egészen addig, m í g a csapat át n e m kelt a Dagorladon, s északnak tartva el n e m érte a Nagy Z ö l d e r d ő tág és kihalt vidékét. A huszadik napon, a m i k o r m á r mélyen bent jártak a felföldet k o r o n á z ó erdőségben, s előt­ tük, a messzi távolban Ivanneth v ö r ö s és arany ragyogása járt, homályba borult az ég, és gonosz szél kerekedett a Rhűn-tenger felől; a szél pedig vihart hozott. 228

Négy napon át szakadt az eső, így hát a m i k o r elérték a L ó r i é n és az A m o n L a n c 1 2 közti völgy bejáratát, Isildur elkerülte a megáradt Anduint, s inkább a m e r e d e k lejtőt választotta a keleti oldalon, hogy eljusson az e r d ő t ü n d é k régi ösvényeihez, amelyek az E r d ő p e r e m é n haladtak. így történt, hogy utazásuk harmincadik napjának derekán közel jártak Nőszi­ romföld északi szegélyéhez, 1 3 mert egy szűk csapáson vonultak, amely Thranduil birodalmába vezetett. 1 4 Alkony borult a tájra, a messzi hegyek fölött gyülekező fellegeket vörösre festette a nap; a völgyben szürke homály honolt. A dúnadánok dalra fakadtak, hisz vége felé jártak aznapi menetüknek, s az Imladrisba vezető út tekintélyes részét is maguk mögött tudták. T ő l ü k j o b b r a halványan derengett az E r d ő a kaptató csúcsán; ezen a kaptatón vonultak lefelé az ösvényhez, m e r t azután már szelídebben lejtett a völgybe vezető út. S akkor, a m i k o r m á r felhők m ö g é bukott a nap, a k k o r hallották m e g az o r k o k d e r m e s z t ő lármáját; látták, ahogy harci üvöltésüket b ö m b ö l v e kiözönlenek az E r d ő rejtekéből, s feléjük tartanak a d o m b o l d a l o n . 1 5 A félhomályban csak találgathatták a számukat, de nyilvánvaló volt, hogy legalább tízszer annyi­ an vannak, mint a dúnadánok. Isildur elrendelte, hogy az egyik thangaW6 áll­ j o n fel két sorban, s alkosson pajzsfalat, amely m i n d k é t oldalon visszakanya­ rodhat, ha bekerítenék, és szükség esetén gyűrűvé zárulhat össze. S í k vagy ked­ vező lejtésű terepen dírnaithhá16 alakítva csapatát az o r k o k r a támadt volna, ab­ ban bízva, hogy a dúnadánok ereje és fegyverzete elég az áttöréshez, s az o r k o k félelmükben szerteszóródnak; ám ebben a helyzetben m i n d e z képtelenségnek tűnt. Rossz előérzet árnyéka telepedett szívére. - Szauron bosszúja tovább él, ha ő maga halott is - szólt Elendurhoz, aki mellette állt. - Ravasz cselt gyanítok. Segítségre s e m m i remény; M ó r i á t és Lórient túl messze hagytuk, Thranduil pedig m é g négynapi út. - S amit hordozunk, többet ér mindennél - válaszolta Elendur, m e r t apja bi­ zalmába avatta. Addigra az o r k o k m é g k ö z e l e b b húzódtak. Isildur fegyverhordozójához for­ dult. - Ohtar! 1 7 - szólt. - Gondjaidra b í z o m mindezt. - E z z e l átnyújtotta neki Elendil kardjának törött pengéjét; a Narsil két darabját és h o z z á a hüvelyt. - Gátold minden e r ő d d e l s m i n d e n á r o n , hogy megkaparintsák; vállald akár azt is, hogy gyávának tartanak, mert m a g a m r a hagysz. V i d d magaddal e m b e r e d , és mene­ külj! T á v o z z ! Parancsolom! - A k k o r Ohtar letérdelt, és m e g c s ó k o l t a a kezét, majd ifjú társával együtt eltűnt a sötét völgyben. 1 8 Ha az élesebb s z e m ű o r k o k észrevették is szökésüket, n e m sokat t ö r ő d t e k ve­ le. Egy ideig n e m mozdultak, m í g felkészültek a rohamra. Majd nyílzáport zú­ dítottak az emberekre, s szörnyű lármát csapva éppúgy támadtak, ahogy Isildur tette volna k e d v e z ő b b esetben. A legerősebb o r k o k egyszerre zúdultak a dúnadánokra az utolsó lejtőn, hogy áttörjék a pajzsfalat. Ám a sorfal szilárdan tartott. A nyilak lepattantak a N ú m e n o r b a n kovácsolt vértekről. A szálas férfi­ ak a legnagyobb o r k o k fölé magasodtak, pengéik és lándzsáik p e d i g könnyedén elbántak az ellenség fegyvereivel. A r o h a m megakadt, s legvégül fejvesztett m e ­ nekülésbe torkollt. A j o b b á r a sérteden e m b e r e k maguk m a r a d t a k a levágott o r k o k halmai között. Isildur úgy látta, hogy az ellenség az E r d ő felé húzódik vissza. A nap v ö r ö s szegélye kibukkant a felhők peremén, ahogy alászállt a hegyek m ö g é ; közelgett az éjszaka. Isildur parancsba adta, hogy azonnal folytassák a menetet, de ka229

nyarodjanak a sík mélyföld felé, m e r t ott s e m m i k é p p e n s e m kerülhetnek fölény­ be az o r k o k . 1 9 Talán úgy hitte, hogy a visszavert ellenség szabad utat hagy nekik, legfeljebb éjjel a n y o m u k b a szegődik néhány felderítőjük, hogy kikémleljék a tá­ bort. Ez az o r k o k végső m e n e d é k e , ha a könnyűnek ígérkező zsákmány szem­ befordul velük és beléjük mar. Ám ezúttal tévedett. M e r t n e m c s a k ravaszság fűtötte a támadást, h a n e m á d á z és kérlelhetetlen gyűlölet. A hegyi o r k o k a t m e g e d z e t t é k vezéreik, Baradd ű r félelmetes szolgái, a k i k jó ideje itt voltak, hogy s z e m m e l tartsák a hegyszo­ rost; 2 0 s bár a G y ű r ű r ő l m i t s e m sejtettek, abból továbbra is S z a u r o n gonosz akarata áradt; hisz csupán két e s z t e n d ő v e l azelőtt vágták le fekete k e z é r ő l a Gyűrűt, s az m o s t az o r k o k segítségére szólította m i n d e n szolgáját. A dúnadán o k alig tettek m e g egy m é r f ö l d e t , a m i k o r az o r k o k újabb r o h a m o t indítottak. Ezúttal a z o n b a n t á m a d á s nélkül e r e s z k e d t e k alá, széles, sarlóba hajló arcvo­ nalban, és lassan gyűrűbe zárták a d ú n a d á n o k a t . M i n d e z t halotti c s ö n d b e n tették, s i m m á r o n ő r i z k e d t e k attól, hogy a rettegett n ú m e n o r i acélhegyű nyíl­ v e s s z ő k hatósugarába m e r é s z k e d j e n e k ; 2 1 p e d i g e n y é s z ő b e n volt m á r a fény, és Isildurnak is s o k k a l t ö b b íjászra lett v o l n a szüksége. 2 2 E k k o r Isildur megálljt parancsolt. H o s s z ú várakozás kezdődött, ám a legélesebb s z e m ű dúnadánok hamarosan azt jelentették, hogy az o r k o k lopva, lépésről lépésre szűkítik a kört. Elendur megkereste apját, aki gondolataiba merülve, egymagában állt a sötétben. - Atarinya - szólította meg. - M i é r t n e m használod ki az erőt, amellyel meg­ törhetnéd s akaratod alá kényszeríthetnéd m i n d e z e k e t az ocsmány férgeket? Vagy talán haszontalan s hiábavaló e hatalom? - Fájdalom, nem, senya. M é g s e m vehetem hasznát, mert érintése is fájdal­ mat o k o z , 2 3 s e r ő m sincs hozzá, hogy m a g a m uraljam. T u d o m én, hogy ehhez erősebb e m b e r kell; o d a m á r a büszkeségem. A H á r o m Ő r z ő i h e z kell kerülnie ennek is. E k k o r kürt harsant, az o r k o k m i n d e n oldalon bezárták a gyűrűt, s fékevesz­ tett gyűlölettel rontottak a dúnadánokra. Leszállt az éj, s elveszett minden re­ mény. S o r r a hullottak az e m b e r e k , m e r t a magasabb növésű o r k o k kettesével ugrottak rájuk, s élve vagy holtan, puszta súlyukkal a földre teperték őket; ez­ alatt a többi h á r o m kiráncigálta a dúnadánokat, és végzett velük. Öt o r k kellett hát egy dúnadán legyőzéséhez, de elegen voltak hozzá. így ölték m e g Ciryont, s Aratan halálos sebet kapott, a m i k o r a segítségére sietett. Elendur, aki m é g sértetlen volt, rátalált apjára. Isildur ismét csatarendbe állí­ totta embereit a keleti oldalon, ahol a legenyhébb volt a r o h a m , mert az o r k o k m é g m i n d i g féltek az Elendilmirtől, amelyet a h o m l o k á n viselt, ezért óvakodtak a közelébe menni. Elendur megérintette apja vállát, ő pedig felemelt karddal for­ dult meg, m e r t azt hitte, egy o r k l o p a k o d o t t a háta m ö g é . - K i r á l y o m - szólt Elendur. - Ciryon halott, és Aratan haldoklik. Utolsó ta­ nácsadód ugyanazt kéri, s n e m parancsolja, amit te kértél Ohtartól. Fuss! Vidd m a g a d d a l a terhet, hisz b á r m i áron, de el kell jutnia az Őrzőkig; akár azon az áron, hogy elhagysz engem és e m b e r e i d ! - Királyfi - felelt Isildur -, t u d o m rég, hogy így kell lennie, de féltem a fájda­ l o m t ó l . S elfutni s e m tudtam volna úgy, hogy téged m a g a d r a hagyjalak. Bocsásd m e g büszkeségem, amely végzetedbe sodort. 2 4 Elendur m e g c s ó k o l t a apját. - M e n j ! Menj m o s t ! - sürgette. 230

Isildur nyugat felé fordult, s kezébe fogta a Gyűrűt, amely addig egy m í v e s lán­ con függő b ő r z a c s k ó b a n pihent a nyakában. Egy fájdalomkiáltással az ujjára húzta, s többé n e m látta őt s z e m K ö z é p f ö l d é n . De Nyugat Elendilmirjének ra­ gyogását n e m nyomhatta el s e m m i ; az é k k ő vörösen, i z z ó csillagként lángolt fel homlokán, s az e m b e r e k m e g az o r k o k b o r z a d v a nyitottak neki utat. Isildur pe­ 25 dig, fejére csuklyát borítva, eltűnt az éjszakában. Hogy mi lett a dúnadánok sorsa, később derült csak ki; n e m telt bele s o k i d ő , s holtan feküdtek m i n d , kivéve egyetlen egyet: egy ifjú a p r ó d o t , aki öntudatla­ nul hevert egy hullahegy alatt, s n e m vette észre senki. így pusztult el Elendur is, akiből, ha megéri, Király lett volna, s m i n t annak előtte megjövendölték, erő­ ben és bölcsességben, alázatban s méltóságban alig akadt párja Elendil sarjai közt, mert olyan volt ő, akár hajdanvolt ősei. 2 6 Isildurt, azt beszélik, gyötrő fájdalom marcangolta, és iszonyú kínok dúltak szí­ vében, eleinte mégis úgy futott, akár egy szarvas az őt üldöző vérebek elől, m í g csak le nem ért a völgy mélyébe. Ott megtorpant, s megbizonyosodott róla, hogy nincsenek a nyomában. Az o r k o k ugyanis vaksötétben s e m veszítették nyomát az üldözöttnek, s könnyűszerrel követtek mindenkit csupán a szaga alapján. Attól fogva óvatosan ment tovább, m e r t előtte homály borította a tág síkságot, a talaj egyenetlen és járhataüan volt, számtalan csapdát rejtve a barangoló lábnak. így érte el éjfélre az A n d u i n partját, s addigra m á r igencsak kimerült, m e r t ek­ kora utat ilyen vidéken a dúnadánok s e m tehettek volna meg, m é g ha éjt nap­ pá téve menetelnek is. 2 7 A folyó valahol előtte örvénylett a sötétben. Néhány per­ cig magányosan és kétségek közepette állt ott. Majd sietve levetette páncélját és fegyverzetét, csupán övére tűzött r ö v i d kardját tartotta meg, 2 8 s a vízbe vetette magát. Ereje teljében lévő, fáradhatatlan férfinak tartották, s kevesen értek fel vele a hasonló korú dúnadánok közül, m é g s e m volt rá s o k r e m é n y e , hogy eléri a túlpartot. N e m telt bele s o k idő, s csaknem teljesen észak felé kényszerült, az áramlással küszködve, s m i n d e n erejével azon volt, hogy ne s o d r ó d j o n a nőszi­ romföldi folyondárok hálójába, a m e l y e k k ö z e l e b b voltak, m i n t gondolta. 2 9 A fo­ lyó sodrása megenyhült, s Isildur már-már úgy érezte, kivergődött a sűrűjéből, amikor hirtelen m a k a c s hínárok fonták körbe, és k á k a e r d ő vette körül. A k k o r döbbent rá, hogy elvesztette a Gyűrűt. Talán véletlenül, talán szántszándékkal lecsúszott az ujjáról, s elsodródott valahová, ahol reménytelen, hogy megtalál­ ja. Először a vereség érzete öntötte el, s olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy nem is küzdött tovább, és merülni kezdett. Talán m e g is fulladt volna, ha az ér­ zés n e m távozik olyan gyorsan, amilyen gyorsan jött. A fájdalom megszűnt. Az iszonyú teher sem nyomasztotta többé. Minthogy lába az iszapba süllyedt, ki­ szabadította, s egy mocsaras sziget nádasa felé evickélt a szemhatáron, k ö z e l a nyugati parthoz. A m i k o r odáig elbukdácsolt, kiemelkedett a v í z b ő l ; n e m v o l t már több, csak egyszerű halandó, csöppnyi, m a g á r a hagyott teremtmény, aki el­ tévedt Középfölde rengetegében. A sötéthez szokott s z e m ű o r k o k azonban, akik lesben álltak, nagyobbnak látták: rettentő, óriási árnyalaknak, tekintete der­ mesztő, akár a csillagok. Kilőtték rá mérgezett nyilaikat, s hanyatt-homlok m e ­ nekültek. Pedig fölösleges volt; a fegyvertelen Isildurt torkán és szívén fúrta át egy-egy nyílvessző. N é m á n zuhant vissza a v í z b e . Testére s e m tünde, s e m em­ ber n e m akadt rá többé. Isildur, m i n d e n d ú n a d á n o k m á s o d i k királya, A r n o r és G o n d o r uralkodója volt tehát az urát vesztett Gyűrű gonoszságának első áldo­ zata, s a Világnak abban a korában az utolsó is. 231

Az

Isildur

halálát

elbeszélő

legenda forrásai

Az e s e m é n y e k n e k voltak szemtanúi. Ohtar és e m b e r e i elmenekültek, s ma­ gukkal vitték a Narsil törött darabjait. A történetben s z ó esik egy ifjúról is, aki túlélte a mészárlást: ő volt E s t e l m o , Elendur fegyverhordozója, aki a legutolsók között került a földre, de n e m halt meg, csupán elkábult egy ütéstől, így m é g életben találták Elendur teste alatt. E s t e l m o hallotta Isildur és Elendur búcsú­ szavait. M e g m e n t ő i későn érkeztek, hogy megakadályozzák a mészárlást, de m é g é p p i d ő b e n ahhoz, hogy megzavarják az o r k o k a t a testek megcsonkításá­ ban. Néhány erdei e m b e r ugyanis futárokat menesztett Thranduilhoz, akik min­ d e n r ő l hűen beszámoltak, s maguk is összeállítottak egy kisebb csapatot, hogy tőrbe csalják az orkokat, ám a z o k valahogy megszimatolták a dolgot, és szétszó­ r ó d t a k az e r d ő b e n , m e r t diadaluk ellenére is nagy veszteségeik voltak. Csaknem az összes termetes o r k elesett; ezután hosszú évekig n e m kíséreltek m e g hason­ ló támadást. Isildur utolsó óráinak és halálának története n e m több puszta találgatásnál; mégis m i n d e n valószínűség szerint így történt. A legenda teljes egészében csak a negyedkorban állt össze, Elessar király uralkodása alatt, a m i k o r újabb bizo­ nyítékok kerültek elő. E l ő s z ö r is tudták, hogy Isiidurnái volt a Gyűrű, s a Folyó felé menekült vele; m á s o d s z o r a N ő s z i r o m f ö l d h ö z közel eső partszakaszon meg­ találták páncélingét, sisakját és pallosát ( á m s e m m i m á s t ) ; h a r m a d s z o r pedig nyilvánvaló volt, hogy Isildur és a Gyűrű - akár együtt, akár külön-külön - a Fo­ lyóba veszett, hiszen ha Isildur, ujján a Gyűrűvel, elérte volna a nyugati partot, többé n e m akadtak volna a nyomára; onnan pedig egy hozzá hasonlóan erős és fáradhatatlan férfi eljutott volna M ó r iába vagy L ó r i e n b e , mielőtt összeroskad a kimerültségtől. S noha ez n e m kis távolság, m i n d e n dúnadán övén függött egy apró, lepecsételt b ő r z a c s k ó , amely egy kis üvegcse lélekerősítőt s néhány ostya útikenyeret tartalmazott, a m i több napra elegendő élelmet biztosított számukra az életben m a r a d á s h o z . Ez n e m az eldák által készített mlruvor30 vagy lembas volt, de igen hasonló a z o k h o z , m e r t a dúnadánok m é g n e m feledték el a Númen o r b ó l m a g u k k a l hozott jártasságokat. Isildur hátrahagyott ruházata közt azon­ ban n e m akadt s e m öv, s e m b ő r z a c s k ó . H o s s z ú i d ő múltán, a h a r m a d k o r végén, m i r e a tündék világa j ó c s k á n megfa­ kult már, s közelgett a Gyűrűháború ideje, E l r o n d Tanácsa hírét vette, hogy N ő ­ s z i r o m f ö l d p e r e m é n , a nyugati part mellett rábukkantak a Gyűrűre; Isildur tes­ tét azonban továbbra s e m találták meg. A d d i g r a m á r tudták azt is, hogy Szaru­ m á n titkokban átkutatta az egész vidéket, s bár a Gyűrűt n e m találta (hisz jóval előtte elvitték), n e m sejthették, mi m i n d e n r e bukkant rá. A m i k o r azonban Elessar királyt m e g k o r o n á z t á k G o n d o r b a n , s megkezdte bi­ r o d a l m a újjászervezését, első intézkedései között volt, hogy újjáépítéssé az Orthancot, m e r t úgy gondolta, ott helyezi majd el a Szarumántól visszaszerzett palantírt. A k k o r derült fény a torony összes titkára. Módfelett értékes d o l g o k ke­ rültek elő: é k s z e r e k É o r l ö r ö k é b ő l , amelyeket Kígyónyelv juttatott ki Edorasból, m í g T h é o d e n király erőtlen volt, s egyéb dolgok, m é g ősibbek és m é g gyönyörűb­ bek, távoli sírok m é l y é b ő l és messzi d o m b o k alól. Szarumán n e m sárkánnyá, csupán szarkává fajzott. Elessar király legvégül egy nagy vasszekrényt fedezett fel G i m l i , a törp segítségével egy rejtekajtó mögött, amelyet eleddig nem láttak vagy n e m tudtak kinyitni. Valószínűleg a Gyűrű rejtekhelye lett volna, ha Szaru­ m á n rátalál; a k k o r azonban m a j d n e m üres volt. A szekrény egyik magas polcán 232

két tárgy p o r o s o d o t t egy ladikéban: egy aranyfiola, a m e l y m í v e s láncon függött, de üres volt, s az oldalába n e m véstek feliratot vagy jelt, m é g s e m férhetett hoz­ zá kétség, hogy Isildur lánca volt ez, amelyen a Gyűrű függött. Mellette p e d i g az ö r ö k r e elsiratott, i m m á r o n értéktelen kincs: m a g a az Elendllmir, a tünde kris­ tályból készített csillag, a mfíhriíből faragott pánttal, 3 1 a m e l y S i l m a r i e n r ő l szállt Elendilre, s ő királyi j e l k é p e k é n t vitte magával az Északi Királyságba. 3 2 S Elendir után m i n d e n király vagy nemzetségfő, aki A r n o r b a n követte őt, h o m l o k á n vi­ selte az Elendilmirt, m é g maga Elessar is. Pedig - bár az é k k ő szépsége káprá­ zatos volt, s az imladrisi tünde m e s t e r e k kovácsolták Isildur fia, Valandil szá­ mára - s e m hatalma, s e m értéke n e m ért fel az eredetivel, a m e l y Isildurral együtt veszett az éjszakába, és soha többé n e m került elő. Elessar mély hódolattal vette magához, s a m i k o r visszatért északra, hogy át­ vegye egész A r n o r kormányzását, A r w e n a h o m l o k á r a illesztette az Elendilmirt, és akik körülöttük álltak, s látták a fényét, elnémultak az ámulattól. A m i k o r pe­ dig Elessar királyi öltözékét viselte, az E l e n d i l m i r m i n d i g ott ragyogott a h o m ­ lokán. - Mert ez is m e g b e c s ü l e n d ő d o l o g - m o n d t a ilyenkor -, én p e d i g ugyancsak méltaüan vagyok rá, hisz negyven fejet ékesített az e n y é m előtt. 3 3 A m i k o r az e m b e r e k m i n d e z e n kincseket k ö z e l e b b r ő l is megvizsgálták, felet­ tébb elcsüggedtek. M e r t ha e z e k a tárgyak, s különösen az E l e n d i l m i r előkerül­ hettek, a k k o r m i n d e n bizonnyal Isildur viselte őket, m i k o r a v í z b e vetette ma­ gát; ám idővel e l s o d r ó d t a k volna, ha mély a folyóvíz, vagy e r ő s az áramlása, Isildur tehát n e m a mélyben, h a n e m a parti sekélyesben lelte halálát, legfeljebb ha vállig é r ő vízben. Hogyan volt lehetséges tehát, hogy hiába telt el egy egész kor, csontjai m é g s e m kerültek elő? Talán S z a r u m á n lelt rájuk, s m i n t h o g y szá­ mára értéktelenek voltak, valamelyik kemencéjében végezték? Ha így történt, szégyenteljes tett volt - ámbátor akadt r o s s z a b b is.

JEGYZETEK ' Az Elendilmirről A Gyűrűk Ura A. Függelékének I. 3. része is említést tesz egy lábjegyzet­ ben: A r n o r királyai „nem viseltek koronát, csak egyetlen fehér drágakövet, az Elendilmirt, Elendil csillagát, amit ezüstpánt tartott a homlokukon". A lábjegyzet megemlíti a cselek­ mény azon pontjait, ahol utalás történik Elendil csillagára. Mint ebből a b e s z á m o l ó b ó l ki­ derül, valójában nem is egy, hanem kettő d r á g a k ő viselte ezt a nevet. 2

Amiként ez Cirion és É o r l történetében is olvasható, régi, j o b b á r a elveszett regék nyomán;

azok a legendák ugyanis beszámolnak az Éorl Esküjéhez és a r o h í r o k G o n d o r r a l kötött szö­ vetségéhez vezető eseményekről. [A s z e r z ő jegyzete. 1 3

Isildur elsőszülött fiát Valandilnak hívták, s ő volt A r n o r harmadik Királya; ld. A szilma-

rilok 345. o. (A Gyűrűkről és a harmadkorról). A Gyűrűk Ura A. Függelékének I. 2. része szerint Valandil Imladrisban született.

233

4

Ez a s z o r o s tünde elnevezése. Évekkel később Völgyzugolyban Gimll, a törp Magas Hágó

néven utal rá: „Ha a beornfiak n e m lennének, már rég nem lehetne átjutni Suhatagból Völgy­ zugolyba. Vitéz férfiak ezek, s nyitva tartják a Magas Hágót és a Kőrak-gázlót." (A Gyűrű szö­ vetsége I I . 1.). E b b e n a szorosban ejtették foglyul az o r k o k Tölgyfapajzsos T h o r i n t és társa­ it [A babó, 4. fejezet). Az Andrath szó jelentése egész biztosan „magasra e m e l k e d ő " . 5

V ö . A Gyűrűkről és a harmadkorról [A szllmarilok 344. o . ) : „[Isildur] G ö n d ö r b ő l észak fe­

lé indult azon az úton, amelyen Elendil érkezett". 6

Legalább kilencszáz mérföld (tehát jóval hosszabb annál az útnál, amelyet Isildur válasz­

tott), s legnagyobb része járhatatlan volt, mert n e m építettek rajta utat. Akkoriban csak a nagy númenori utak kötötték össze Arnort és Göndört; ezek Calenardhonon át vezettek, majd északra kanyarodtak, s a Gwathlón át elértek egészen Tharbadig és Fornostig. Ezeken kívül csak az Imladrisból Szürkerévbe vezető Kelet-Nyugati Út szelte át ezt a vidéket. Az utak csupán Bríben keresztezték egymást, az A m o n Sűltól (Széltető) nyugatra. N ú m e n o r i mérték­ kel ez több mint ezer mérföld Osgiliathtól, Imladrisig pedig további háromszázötven. [A szer­ ző jegyzete.] - L d . a Függeléket a númenori hosszmértékekről. 7

A númenoriak sokra tartották lovaikat (ld. N ú m e n o r leírása), ám háborúban nemigen vet­

ték hasznukat, hisz j o b b á r a tengeri csatákat vívtak. Hátasaik igen termetes és erős állatok voltak, j ó l felszerelt lovasaik pedig hozzászoktak, hogy nehéz páncélt és fegyverzetet viselje­ nek. Bár K ö z é p f ö l d e partján épített városaikban tenyésztettek lovakat, mégsem ülték meg őket, csupán gyakorlásként vagy tornáik során. Háború idején csak a futárok és a könnyű fegyverzetet viselő (gyakran n e m is n ú m e n o r i ) íjászok ültek lovon. A Szövetség Háborújában ráadásul igen sok hátasukat elvesztették, így hát Osgiliathban nem sok ló akadt. [A szerző jegyzete.) 8

Nyílt vidéken m i n d i g vittek magukkal málhát és élelmet, mert úticéljukig, Thranduil biro­

dalmáig nemigen számíthattak bármilyen ember vagy tünde lakta településre. Mindegyikük kétnapi élelmet vitt az útra (a szövegben is említett „vésztartalékon" kívül), a többi eleséget és terhet a kis növésű, ám annál erősebb lovak szállították; ezekről pedig azt beszélték, hogy hajdanán a déli pusztákon és a Z ö l d e r d ő keleti szegélyén találtak rájuk, ahol vad és szabad életet éltek. De hiába törték be és málházták fel őket, bár poroszkálva nehéz terheket szál­ lítottak, embert n e m tűrtek meg a hátukon. Ezekből a lovakból is mindössze tízet vittek ma­ gukkal. [A s z e r z ő jegyzete.] 9

A N ú m e n o r b a n használt „Királyi Időszámítás" szerinti Yavannié ötödik napját csekély vál­

toztatással a megyei naptár is megőrizte. Yavannié (Ivanneth) így H a í m a í h n a k felel meg, ami megegyezik a mi szeptemberünkkel, Narbeleth pedig októberrel. Ha nem jött volna köz­ be

semmi,

valóban

megtehették volna az utat negyven nap alatt

[Narbeleth

15-ig). A

dúnadánok k ö z e l ezer mérföldet gyalogoltak, mivel harcosaik jó erőben lévő, szívós és meg­ termett férfiak voltak, s hozzászoktak ahhoz, hogy egy nap alatt teljes felszereléssel, „könynyűszerrel" huszonöt mérföldet tegyenek meg. Ilyenkor általában h á r o m mérföldenként áll­ tak m e g [lár, sinda megfelelője daur; eredetileg megállást vagy pihenést jelent); délben pedig egyórás pihenőt tartottak. Elegendő élelemmel sokáig tartották ezt az iramot, sőt, ha sietős volt a dolguk, napi harmincöt mérföldig fokozhatták a tempót (szükség esetén m é g tovább). A mészárlás napján úticéljuk. Imladris vonalában nyílt terepen napi tizenegy órát tűzött a nap; télvíz idején azonban nyolcat is alig-alig. Ezért északon békeidőben Hithui [Histmé, az­ az n o v e m b e r ) kezdetétől Nínui [Nénimé, február) végéig már n e m is vállalkoztak hosszabb

234

útra. [A szerző jegyzete.] - A Középföldén használt naptárakról m é g sok m i n d e n olvasható A Gyűrűk Ura D. Függelékében. 10

Meneldil Isildur unokafivére volt, apja, Anárion pedig Isildur öccse, aki Barad-dűr ostro­

makor veszett oda. Isildur G o n d o r királyának nevezte ki Meneldilt, aki szívélyes, mégis óva­ tos ember hírében állott, s n e m fedte fel könnyen gondolatait. A m i azt illeti, nemigen volt el­ lenére Isildur és fial távozása, s úgy remélte, az északi g o n d o k jó időre lefoglalják majd őket. [A szerző jegyzete.] - Elendil örököseinek kiadatlan krónikája szerint Meneldil A n á r i o n ne­ gyedik gyermeke volt, s a m á s o d k o r 3318. esztendejében született, utolsóként N ú m e n o r la­ kói közül. Jelleméről csak a fenti jegyzetben esik szó. " Mindhárman harcoltak a Szövetség Háborújában, bár Aratan és Ciryon a M o r d o r elleni támadásnál és Barad-dűr ostrománál n e m volt jelen. Isildur ugyanis legfőbb erődítményé­ be, Minas Ithilbe küldte őket, attól félvén, hogy Szauron kisiklik Gil-galad és Elendil mar­ kából, mert így egérutat nyerhetett volna a Cirith Dúath ( k é s ő b b Cirith U n g o l ) hasadékán keresztül, és veresége előtt még bosszút állhatott volna a dúnadánokon. Elendur, Isildur örököse és legkedvesebb fia azonban apjával együtt vonult hadba (és az O r o d r u i n előtti öszszecsapást kivéve végig vele tartott); Isildur pedig teljesen bizalmába avatta. [A s z e r z ő jegy­ zete. ] - Az említett krónika utolsó megjegyzése szerint Isildur legidősebb fia N ú m e n o r b a n látta meg a napvilágot a m á s o d k o r 3299. esztendejében (maga Isildur 3209-ben született). 12

Amon Lanc („Csupasz D o m b " ) a neve a Z ö l d e r d ő délnyugati szegélyén lévő felföld legma­

gasabb pontjának, amely onnan kapta nevét, hogy egyeden fa s e m nőtt rajta. K é s ő b b D o l Guldurnak nevezték el, és Szauron legelső erőssége lett feltámadása után. [A s z e r z ő jegyzete.] 13

Nősziromföld (Loeg Ningloron). Az Óidőkben, m i k o r a vidék első településeit építették az

erdőtündék, mély tóra bukkantak; ebbe ömlött az Anduin. Ez a gyors, lefelé tartó szakasz hetven mérföld volt, s végül a Hegységből leereszkedő N ő s z i r o m b a (Sir N i n g l o r ) torkollt. Az Anduin nyugati részén kiszélesedett a tó, mert a völgy keleti fele igen m e r e d e k e n lejtett; ke­ leten azonban valószínűleg csak az - a k k o r m é g sűrű - E r d ő b ő l kivezető hosszú lejtők lá­ báig ért el. Az Isildur által követett ösvény mentén m i n d k é t oldalon nádasok szegélyezték az enyhe emelkedőt. A tóból később hatalmas m o c s á r lett, amelyen keresztül a p r ó és k o p á r szigetek közt kanyargott a folyó; útját káka- és hínárerdő tarkította, s az embernél is maga­ sabbra növő liliomok hada, amelyekről aztán elnevezték a Hegység és a Folyó k ö z ű tájat (az alsó szakaszon még inkább elburjánzott a növényzet). A m o c s á r azonban visszahúzódott ke­ letre, az alacsonyabb lejtők lábánál pedig széles síkság terült el, amelyen könnyen járható fű és káka nőtt. [A szerző jegyzete.] 14

Oropher, az Anduin keleti partján élő erdőtündék királya m é g a Szövetség Háborúja előtt

hagyta el ősi lakhelyét, az A m o n Láncot, m e r t nyugtalanították a Szauron növekvő hatalmá­ ról keringő szóbeszédek. Rokonságával L ó r i e n b e vonult a folyón át. H á r o m ízben költözött mind északabbra, s a m á s o d k o r végére m á r az Emyn Duir nyugaü szurdokában lakott, egy­ re gyarapodó népe pedig bejárta az erdőket és völgyeket, s eljutottak egészen az Anduinig, amerre az ősi törpút, a Men-i-Naugrlm északi része haladt. O r o p h e r csaüakozott a Szövet­ séghez, ám elesett a M o r d o r i Kapu előtt vívott csatában. Fia, T h r a n d u i l az erdőtündék se­ regének maradékával visszatért otthonukba, egy évvel azelőtt, hogy Isildur útnak indult. Az Emyn Duir (Sötét-hegység) csúcsai az E r d ő északkeled peremén magasodtak. A hegység az oldalát borító sűrű fenyvesről kapta a nevét, s akkoriban ez még n e m csengett baljósan. De később, amikor Szauron árnyéka homályba borította a Nagy Zölderdőt, a név Eryn Galenről

235

Taur-nu-Fuinra, azaz a Bakacsinerdőre változott, s a vidék az Emyn Duir legrútabb teremtmé­ nyeinek tanyája lett, ezért Emyn-nu-Fulnnak, Bakacsinerdei Hegyeknek nevezték el. [A szerző jegyzete.] - Oropherre vonatkozólag ld. a Galadriel és Celeborn történetének B. Függelékét; eb­ ben az áll, hogy Oropher azért vonult a Z ö l d e r d ő északi felére, hogy búcsút mondjon a khazad-dűmi törpöknek és a Lórienben lakozó Galadriel és Celeborn kiterjedt birodalmának. Más írás n e m említi a Bakacsinerdei Hegyek tünde nevét. A Gyűrűk Ura F. Függelékének II. része szerint a tündék Taur-e-Ndaedelosnak nevezik a Bakacsinerdőt, ami annyit tesz: „a nagy félelem erdeje". Az iménti név, a Taur-nu-Fuin jelentése „éj borította erdő", s az Óldőkben Dorthoniont, Beleriand e r d ő s fennsíkokkal tarkított északi határvidékét nevezték így. A Gyűrűháború végén T h r a n d u i l és Celeborn ismét új nevet adott a Bakacsinerdőnek, s Eryn Lasgalennek, Z ö l d L o m b o k Erdejének keresztelte el [A Gyűrűk Ura, B. Függelék). A babó 7. fejezete leírja a Men-í-Naugrlmot, a törputat, későbbi nevén az Ó-utat. Egy ko­ rábbi fogalmazványhoz készült jegyzet elbeszéli, hogy „az ősi erdei út az imladrisi hegyszo­ rosnál kezdődött; egy hídon, amelyet a Szövetség seregei számára építettek és erősítettek meg, áthaladt az Anduinon, s onnan vezetett a keleti völgyön át a Z ö l d e r d ő b e . Az Anduin más pontján nemigen építhettek volna hidat, m e r t néhány mérfölddel az erdei út alatt lejte­ ni k e z d a vidék, és felgyorsul a folyó áramlása egészen addig, amíg el n e m éri N ő s z i r o m f ö l d nagy völgyteknőjét. Utána ismét sebesen folyik egészen a nagy áradásig, amit több patak táp­ lál, ám csak a nagyobbak nevét ő r z i k : a N ő s z i r o m (Sir N i n g l o r ) , az Ezüstér (Celebrant) és a Llmlaith." A babó szerint a nagy folyam a Régi Gázlónál keresztezi az erdei utat, ám arról, állt-e valaha is híd az átkelő felett, n e m történik említés. 15

A Gyűrűkről és a harmadkorról című írás rövid beszámolója egészen más képet fest az

eseményekről (A szllmartlok, 344. o . ) : „ Á m Isildurt meglepte egy o r k sereg, amely a Köd­ hegységben várakozott, akik váratlanul törtek rá a Z ö l d e r d ő és a Nagy Folyó között, L o e g Ningloron, azaz N ő s z i r o m f ö l d közelében a táborára, m e r t őrséget s e m állított, azt hivén, m i n d e n ellenségének vége." 19

Ezt az alakzatot a sinda nyelv thangailnak, „pajzs-kerítésnek" nevezte (Elendil sarjai ál­

talában ezen a nyelven beszéltek), a „hivatalos" quenya elnevezés pedig sandastan („pajzskorlát") volt, s a régi thanda „pajzs" és stama- „akadály, kirekeszt" gyökökből származott. A slnda változat m á s tövet használ a szó m á s o d i k elemében: a caíl cövekekből és hegyes ka­ r ó k b ó l álló sánckerítést jelentett. Ez - ősi formájában kegle - a keg- („kiálló, tüskés") tőből ered, amely felfedezhető a rég használatos kegya („sorlánc") szóban is (sinda formáját [caí] v ö . M o r d o r falának belső gyűrűjével: Morgal). A dírnalth (quenya formája nernehta, „lándzsahegy") ék alakú hadállást jelentett, amelyet kis távolságon belül alkalmaztak arra az esetre, ha az ellenség sűrű sorokban sorakozott fel, de m é g n e m alkotott semmilyen alakzatot; nyílt vidéken azonban védekezésként ls hasznos­ nak bizonyult. A quenya nehte vagy a slnda nalth szót m i n d e n csúcsosodó formájú alakzat­ ra és felállásra alkalmazták: lándzsahegyre, agyarra, ékre vagy akár egy keskeny hegyfokra (minthogy a tő a „szűk" jelentésű nek s z ó ) ; v ö . a Lórienben fekvő Naithhal (a Celebrant és az A n d u i n találkozásánál elterülő vidék, amelynek szöge élesebb, mint ahogy azt egy kis lép­ tékű térkép szemléltethetné). [A s z e r z ő jegyzete.] 17

Az Ohtar az egyetlen gyakorta visszatérő név a regékben; bár az is lehet, hogy n e m több

puszta címnél, amellyel Isildur próbálta a szertartásosság álarca m ö g é rejteni érzéseit. Az Ohtar, azaz „harcos, katona" rangot viselte mindenki, aki gyakorlata és tapasztalata ellené­ re s e m érte el, hogy roquen, „lovag" legyen belőle. Ohtar azonban különösen kedves volt Isildurnak, hisz saját nemzetségéből származott.

236

18

Az első fogalmazvány szerint Isildur azt parancsolja Ohtarnak, hogy két társát vigye ma­

gával. A Gyűrűkről és a harmadkorról [A szllmarllok, 345.

o . ) és A Gyűrű szövetsége I I .

2.

fejezete szerint „emberei közül csupán hárman tértek haza a hegyeken túlra". Az iménti tör­ ténetből az is kiderül, hogy a harmadik férfi E s t e l m o volt, Elendur fegyverhordozója, aki túlélte a csatát. 19

Elhagyták a N ő s z i r o m menti horpadást, amelyen túl k e m é n y és kiszáradt volt az A n d u l n

keleti partja, m e r t a táj fekvése Is megváltozott (a folyó m e d r e p e d i g m é l y e b b l e t t ) . É s z a k felé m e r e d e k e b b lett a talaj, egészen az e r d e i út és T h r a n d u i l uralta v i d é k kezdetéig, ahol szinte m á r a Z ö l d e r d ő lombjaival volt egy szintben; Isildur p e d i g m i n d e z t pontosan tudta. [A szerző jegyzete.] 20

N e m lehet kétséges, hogy a m i k o r Szauron tudomást szerzett a Szövetségről, a V ö r ö s

Szem lobogója alatt útnak Indított minden nélkülözhető orkot, hogy támadjanak rá azokra, akik a Hegységen keresztül próbálják lerövidíteni útjukat. E k k o r r a a Gil-galad vezette főse­ reg Isildurral és több arnori harcossal m á r átkelt az Imladrisi- és a Caradhras-hágón, az orkok azonban féltek tőlük és elrejtőztek. Utána viszont igencsak éberek voltak és készen­ létben maradtak, s szilárdan eltökélték, hogy m i n d e n tündékből vagy e m b e r e k b ő l álló csa­ patot megrohannak, ha számban felülmúlják őket. Thranduilt n e m támadták meg, m e r t még megfogyatkozott seregét is túlontúl erősnek vélték; ám továbbra is lesben álltak - leg­ nagyobb részük az E r d ő b e n várakozott, m í g m á s o k a folyó partján rejtőztek el. Szauron bu­ kásának híre valószínűleg n e m jutott el hozzájuk, hisz urukat M o r d o r b a n vették o s t r o m alá, és minden serege ott pusztult. Ha sikerült is néhány szolgájának megszöknie, a Gyűrűlidércekkel együtt a messzi keletre menekültek. Az a p r ó északi különítményről m i n d e n k i meg­ feledkezett. A magukra hagyott o r k o k nyilván azt hitték, hogy Szauron diadalmaskodott, s Thranduil megtépázott serege azért vonul vissza, m e r t az erdei e r ő d ö k b e n próbál menedék­ re lelni. Ez felbátorította őket, ráadásul uruk dicséretére is vágytak, hisz kimaradtak a dön­ tő összecsapásból. Ám ha bármelyikük is elég sokáig élt volna ahhoz, hogy tanúja legyen ura feltámadásának, n e m sok dicséretben lett volna része. N e m akadt volna olyan kínzás, amely lecsillapította volna gazdájuk haragját az együgyű kontárok iránt, akik kiengedték kezükből Középfölde legértékesebb kincsét. Igaz, az o r k o k n e m ismerték az Egy Gyűrűt, hisz arról Szauronon kívül csupán rabszolgái, a Gyűrűlidércek tudtak. Mégis akadnak olyanok, akik szerint az Isildur elleni támadás kegyetlenségét és makacsságát részben a Gyűrű hatalma fűtötte. Alig telt el két esztendő azóta, hogy levágták Szauron ujjáról, mégis m i n d e n t elköve­ tett, hogy visszakerüljön hozzá (útnak is indult, mihelyt gazdája feléledt, és új e r ő d ö t válasz­ tott); mert bár gyorsan apadt hatalma, m é g mindig túl sok m a r a d t a belé sűrűsödött gonosz­ ságból. Sokak szerint tehát az o r k o k vezérel nemigen értették az okát, mégis különös erő hajtotta őket, hogy lemészárolják a dúnadánokat, és foglyul ejtsék a vezetőjüket. K é s ő b b az­ tán bebizonyosodott az is, hogy Szauron a n ő s z i r o m f ö l d i mészárlás napján veszítette el m i n d ö r ö k r e a Gyűrűháborút. [A szerző jegyzete.]

21

A númenori nyílvesszők leírását ld. a I I . rész 1. fejezetében.

22

Mint mondják, n e m volt húsznál több íjászuk, hisz nemigen számítottak rá, hogy ennyi­

re lesz szükségük. 23

É r d e m e s e szavakat összevetni Isildur tekercsével, amelyet a Gyűrűről írt, m i e l ő t t m é g

elhagyta volna G ö n d ö r t , s amelyről Gandalf ls b e s z á m o l E l r o n d Tanácsában: „Izzott, ahogy az ujjamra húztam, izzott, mint a parázs, és égette az ujjamat, s n e m tudtam, e fájdalom-

237

tói valaha is szabadulok-e. De most, ahogy í r o m ezt. már lehűlt, s mintha zsugorodnék..." (A Gyűrű szövetsége I I . 2.) 24

Isildur itt arra utal, hogy b ü s z k e s é g é b e n megtartotta a Gyűrűt, ahelyett, hogy E l r o n d és

C í r d a n tanácsára hallgatva m e g s e m m i s í t e t t e volna az O r o d r u i n tüzében. (A Gyűrű szövet­ sége I I . 2.; A szilmarilok, 3 4 4 . o . ) 25

M i n d e z e k szerint tehát az Elendilmir fénye (amelyet önmagában n e m láthattak m e g ) túl­

ragyogta a Gyűrű által nyújtott láthatatlanságot; viszont a m i k o r Isildur csuklyát borított a fe­ jére, a ragyogás elenyészett. 26

Azt beszélik, hogy akik m é g emlékeztek Elendurra (mint E l r o n d ) , megdöbbentek, mekko­

ra volt a hasonlóság testben és lélekben közte és Elessar király között, aki győzelemre vitte a Gyűrűháborút, s ezzel m i n d ö r ö k r e elpusztította Szauront és a Gyűrűt. Elessar a dúnadánok feljegyzései szerint Elendur bátyjának, Valandilnak harmincnyolcadik leszármazottja volt. Hosszú i d ő telt hát el, m í g Elendurt megbosszulták. (A s z e r z ő jegyzete.) 27

Huszonegy mérföldet tett m e g a csata helyétől. Menekülése k ö z b e n sötétedett rá, így éjfél­

tájt érhetett az Anduin partjára. [A s z e r z ő jegyzete.) 28

Ezt a fajta k a r d o t e/cetnek nevezték: rövid, egy-másfél lábnyi hosszú szúrófegyver volt,

pengéje pedig széles, hegyes és kétélű. [A s z e r z ő jegyzete.) 29

N ő s z i r o m f ö l d északi határa után egy mérfölddel pihent m e g utoljára, de az is lehet, hogy

a sötétben dél felé térítette a vidék lejtése. [A szerző jegyzete.) 30

E l r o n d is egy szelet mfruuort, „imladrisi lélekerősítőt" adott Gandalfnak, a m i k o r a társa­

ság útra kelt Völgyzugolyból (A Gyűrű szövetsége II. 3 . ) . 31

A fémet ugyanis N ú m e n o r b ó l hozták. [A szerző jegyzete.) - Elros nemzetségének ismerte­

tésében Tar-Telemmaitét, N ú m e n o r tizenötödik Urát „ezüstkezűnek" nevezik, mert mindenek­ felett szerette az ezüstöt, szolgáinak pedig állandóan mlthril után kellett kutatniuk. Gandalf szerint azonban mithrilt „a világon csak" Móriában leltek (A Gyűrű szövetsége II. 4 . ) . 32

Az A l d a r i o n és E r e n d i s szerint Erendis csillag módjára ezüstbe foglaltatta az ékkövet,

amelyet Aldarion hozott neki Középföldéről, s kérésére a h o m l o k á n viselte. Emiatt vált ké­ s ő b b Tar-Elestirné néven ismertté, ami annyit tesz: „Csillaghomlokú Ú r n ő " ; s azt is beszélik, hogy innen ered a hagyomány, m e l y szerint a későbbi k o r o k királyai és királynői nem koro­ nát, hanem egy fehér ékkövet viseltek a h o m l o k u k o n (ld. az Aldarion és Erendis 18. jegyze­ tét). N e m lehet véletlen, hogy az Elendilmir, ez a szintén csillag formájú drágakő szintúgy Arnor királyi jelképeként ragyogott az u r a l k o d ó k homlokán. Az eredeti Elendilmir azonban (függetlenül attól, hogy honnan származott) már régen Númenorban volt, a m i k o r Aldarion elhozta K ö z é p f ö l d é r ő l Erendis drágakövét - a két é k k ő tehát n e m lehet ugyanaz. 33

Valójában harmicnyolcan voltak Elessar előtt, minthogy a m á s o d i k Elendilmirt Valandil

számára készítették (ld. a 26. jegyzetet). - A Gyűrűk Ura B. Függeléke az „Esztendők szám­ lálása" negyedkor 16. esztendei bejegyzésénél (a megyei időszámítás szerinti 1436-ban) be­ számol arról, hogy Elessar király ellátogatott a Borbuggyan hídjához, ahol barátait üdvözöl­ te, s átadta a Dúnadánok Csillagát Csavard! Samunak, akinek lánya, Elanor Arwen király-

238

nő udvarhölgye lett. Ebből az idézetből kiindulva R ó b e r t Foster azt írja Középfölde-kalau­ zában, hogy Elendil Csillagát az Északi Királyság királyai viselték h o m l o k u k o n , m í g n e m Elessar király Csavard! Samunak adta a negyedkor 16. évében. N o s , m i n d e b b ő l n e m derül ki pontosan, hogy mennyi ideig tartotta magánál Elessar király a Valandil számára készült Elendilmirt; ettől függetlenül fölöttébb valószínűdennek tűnik s z á m o m r a , hogy - bármeny­ nyire is nagyra becsülte - a Megye polgármesterének ajándékozta volna. Az E l e n d l l m i r n e k egyébként s z á m o s neve van: Elendil Csillaga, Észak Csillaga, többek szerint a Dúnadánok Csillaga is (ez utóbbi név csak az „Esztendők számlálásában" fordul e l ő ) . A m a g a m részéről erre nem találtam semmiféle utalást, ezért valószínűnek tartom, hogy a Dúnadánok Csilla­ ga n e m egyezik m e g az Elendilmirrel, s hogy Csavardi mester valami más, a l k a l o m h o z illen­ d ő b b ajándékot kapott Elessar királytól.

FÜGGELÉK A

NÚMENORI

HOSSZMÉRTÉKEK

A nősziromföldi mészárlás egy helyütt az Osglliath és Imladris közti útvonalakra utal. Az alábbi jegyzet a következőket fűzi ehhez a bekezdéshez: Lehetőség szerint minden hosszmértéket mai megfelelőire írtam át.* Mérföldet használtam a tízes alapú númenori rangar (teljes lépés) szemléltetésére, amelyből ötszáz egy /árt tett ki. A lár (nagyjából három mérföldnek felel meg) eredetileg „megállást" jelent, mert az erőltetett menetek kivételével a katonák általában rövid pihenőt tartottak ez után a távolság után [ld. a 9. jegyzetet). A númenori ranga alig volt hosszabb egy rőfnél, ami majdnem három láb, figyelembe véve a númenoriak szálas termetét. Ötszáz rangar tehát körülbelül másfél mérföld; pontosabban egy mérföld, egy láb és két arasz. Mindez meglehetősen önkényes, hiszen a legendák­ ban adott hosszúságok és távolságok nehezen mérhetők a mai kor egységeivel. Számításba kell tehát venni mind a númenoriak erőteljes testfelépítését (amelyek­ ből a láb, könyök, arasz, hüvelyk adódik, nem beszélve a különböző hosszúságú lépéseken alapuló mértékegységekről), s mindezek keveredését vagy átlagolását, amelyre a mindennapi használatra és pontos számolásokra kialakult egységes mértékegységrendszer megteremtése vezetett. Két rangart gyakorta mondtak „emberhossznyinak", ami a fenti gondolatmenetet véve alapul, átlagosan nyolc és fél arasz (kb. 193 cm) lehetett; ez azonban már később volt, amikor a dúnadánok ter­ mete csökkent, s különben sem tartották számon a férfiak átlagos termetét, amely­ re legfeljebb a közismert ranga mértékegységgel utaltak. (A ranga hosszmértékre gyakran mondták, hogy egy lépésnek felel meg, a saroktól egészen a cipőorrig, egy jól megtermett és gyorsan, de kényelmesen sétáló férfi esetében. Egy teljes lépés „megvan vagy másfél ranga".) A hajdani nagy népekről azonban azt beszélik, hogy * Az eredeti szövegben a númenori hosszmértékek átszámításaként angolszász mértékegységek szerepelnek; lehetőség szerint ezeket helyettesíti a „rőf", az „arasz" stb. (1 mérföld = kb. 1,6 km, 1 rőf = 78 cm, 1 láb = 0,3 m, 1 arasz = 23 cm.) [A fordító megj.1

239

magasabbra nőttek az embernél. Elendilről azt mondták, „jó fél rangúval maga­ sabb az átlagos embernél"; igaz, mondták rá azt is, hogy a legmagasabb volt mind­ azok közül, akik elmenekültek Númenorból a Végromlás előtt [nemhiába ragadt rá a Szálas Elendil név]. Az Óidők eldái szintén termetesek voltak. Galadrielt, „a leg­ magasabb elda asszonyt, akiről rege szól", embermagasságúnak mondták, de hoz­ zátették, hogy „a dúnadánok és a hajdani emberek mércéjével", amelyről az imént már beszéltünk. A rohírok általában alacsonyabbak voltak, mert őseik durva és vaskos felépítésű népekkel keveredtek. Éomert magasnak mondták, Aragornhoz hasonlónak; ő vi­ szont, akárcsak Thengel király többi ivadéka, szálasabb volt a rohani átlagnál, mert sötétebb haját s többi vonását Morwentől, Thengel feleségétől örökölte, aki Gondor előkelő númenori származású úrnője volt. Ez a jegyzet, amely az iménti szöveghez tartozik, több részletet árul el M o r w e n r ő l , mint A Gyűrűk Ura A. Függelékének II. része (A lovasvégi k i r á l y o k ) : Lossarnach-i Morwen néven ismerték, mert azon a vidéken élt. Pedig nem ott született; apja Belfalasból költözött vele Lossarnachba, mert csodálattal adózott a virágzó völgyeknek. Apja Belfalas hajdani uralkodójának sarja volt, így rokonság­ ban állt Imrahil fejedelemmel, aki a rohani Éomernek is távoli rokona volt, s ami­ kor ezt fölfedezték, nagy barátság alakult ki köztük. Éomer Imrahil lányát, Lothírielt vette feleségül, fiuk, Szép Elfwine pedig módfelett hasonlított anyjának apjára. Egy másik megjegyzés szerint Celeborn „a valinori lindák közül jött" (a telerek egyik ága; lindáknak, azaz É n e k l ő k n e k nevezik magukat). A jegyzetben az áll, hogy magasnak tartották, amint erre neve is utal („ezüst-magas"); a noldák azonban mind termetben, mind testalkatban felülmúlták a telereket. Ez az írás a Celeborn név történetének későbbi változatára utal. Egy másik beszámolójá­ ban a p á m a númenoriak felépítésének kapcsán a hobbitok testalkatáról ír, s említést tesz a „félszerzet" név eredetéről is. A Gyűrűk Ura Prológusának megjegyzései [a hobbitok testalkatáról] különösebb ok nélkül bonyodalmasra és homályosra sikeredtek; erre a későbbi korokra meg­ maradt hobbitokra tett utalások nyújtanak magyarázatot. A Gyűrűk Urát mindeb­ ből a következők érintik: a megyebeli hobbitok három-négy láb magasak voltak; en­ nél alacsonyabbak soha, s nagyobbak is csak ritkán. Természetesen nem félszerze­ teknek nevezték magukat; a númenoriak adták nekik ezt a nevet. Az elnevezés ma­ gától értetődően termetükre utal, amely a númenoriakéval összehasonlítva igen csekély volt, így többé-kevésbé fedi is a valóságot. Először a gyaplábúakat nevezték így, akiket a tizenegyedik századra már jól ismertek az arnori uralkodók [vö. az „Esztendők számlálásának" 1050-es bejegyzésével], s később terjedt el a név az irhafakókra és a sztúrokra is. Az Északi és a Déli Királyság abban az időben szo­ ros kapcsolatban állt egymással, és ez sokáig megmaradt, így figyelemmel kísértek mindent, ami a másik birodalomban történt; különösen a népek vándorlását. S bár Gondorban nem járt „félszerzet" Tuk Peregrin előtt, Arthedain népe tudott már lé­ tezésükről, s a félszerzet, sinda nyelven perian nevet adták nekik. Boromir, ami-

240

kor Elrond Tanácsában megmutatták neki Frodót, rögtön felismerte származását. Addig minden bizonnyal azt tartotta róluk, amit mi a tündérmesék szereplőiről. Pippin gondori fogadtatása azonban világossá teszi, hogy ott jól emlékeztek még a ..félszerzetekre". Ugyanennek a jegyzetnek egy későbbi változata többet árul el a félszerzetek és a númenoriak egyre csökkenő termetéről: A dúnadánok termetének csökkenése szokatlan jelenség volt, de ez történt min­ den más néppel, amely Középföldén látta meg először a napvilágot. Az ok igen egy­ szerű: elveszítették ősi országukat a messzi Nyugaton, amely minden halandó lak­ ta vidék közül a legközelebb esett Halhatatlanföldhöz. A hobbitok termetének csökkenése sokkal később kezdődött, és egészen más okokra vezethető vissza. Megváltozott helyzetük és életmódjuk miatt otthontalan és rejtőzködő nép lett be­ lőlük, s míg a Nagy Nép, az emberek egyre inkább gyarapodtak, s minden termé­ keny vagy lakható vidéken megvetették lábukat, ők arra kényszerültek, hogy az er­ dőkben s a vadonban keressenek maguknak menedéket. Állandóan vándorló, örökké szegény nép lettek; elfeledték művészetüket, bizonytalan életüket már csak az élelem kutatása kötötte le, s a félelem, nehogy meglássák őket.

II CIRION ÉS ÉORL - GONDOR ÉS ROHAN BARÁTSÁGA 1 Az

északlakók

és

az

ekhósok

Cirion és É o r l Krónikájának 1 kezdete az a nap, amelyen Cirion, G o n d o r Hely­ tartója és Éorl, az É o t h é o d o k Ura találkozott a Celebrant-mezőn vívott csata után, amelyben kiűzték G o n d o r támadóit. É n e k e k és legendák sora beszéli el a rohírok hosszú vágtáját északról G o n d o r b a és Rohanba, s az e r r ő l írott beszá­ m o l ó k a későbbi K r ó n i k á k 2 lapjain is felbukkannak s o k egyéb történettel együtt, amelyek szintén az é o t h é o d o k r ó l szólnak. E helyütt m i n d e z e k rövidített formában olvashatók. Az éothéodokat először a g o n d o r i Calimehtar király idején nevezték ezen a né­ ven (aki a h a r m a d k o r 1936. esztendejében halt m e g ) . E k k o r m é g a p r ó n é p vol­ tak, s az Anduin-völgynek a K ő r a k és N ő s z i r o m f ö l d k ö z é e s ő r é s z é n éltek, leg­ kivált a folyó nyugati partján. Az északlakók közül jöttek, akik valaha a Bakacsinerdő és a Sebes-folyó közti széles síkságokat népesítették be, e r ő s államszö­ vetséget alkotva, s leginkább a lovak tenyésztésében és megülésében jelesked­ tek; bár házaikat csak az E r d ő p e r e m é r e építették, különösen a Keleti H u r o k területére, ami a fák kipusztításakor keletkezett. 3 Ezek az északlakók azoknak az e m b e r e k n e k a leszármazottai voltak, akik az első korban vándoroltak K ö z é p f ö l d e nyugati felére, s szövetségre léptek az el241

4

dákkal a M o r g ó t h elleni háborúban, így hát távoli rokonságban álltak a dúnad á n o k k a l és a númenoriakkal. N é p ü k m i n d i g nagy barátságban volt G o n d o r r a l , hiszen bástyaként védték G o n d o r északi és keleti határát. A király mindezt nem ismerte fel egészen addig, m í g a bástya meggyengült, s végül összeomlott. A rhovanioni é s z a k l a k ó k hanyatlása a Nagy Vésszel kezdődött, amely 1635 telén tört be a v i d é k r e , s h a m a r o s a n G o n d o r r a is átterjedt. G o n d o r b a n igencsak aratott a halál, főként a z o k között, akik a városokban éltek. Rhovanionban azonban még több áldozatot követelt, m e r t bár lakóinak többsége nyílt vidéken élt, n e m pedig nagy városokban, a V é s z a fagyos téllel érkezett, a m i k o r lovak is, e m b e r e k is pajtákban, kis faházakban húzták m e g magukat, s az istállók zsúfolva álltak. Rhovanion népe nemigen értett a gyógyítás művészetéhez, hiszen az N ú m e n o r bölcsességéből m a r a d t meg, s csak G o n d o r b a n őrizték tovább. M i r e a Vész ide­ je elmúlt, azt beszélik, R h o v a n i o n lakóinak csupán a fele élte túl, s lovaik is el­ pusztultak. S o k á i g tartott a gyógyulás, de legalább jó ideig n e m zaklatták őket. A keleti né­ peket ugyanígy sújtotta a járvány, így főként G o n d o r ellenségei indultak m e g dél­ ről s a tengeren túlról. S a m i k o r az e k h ó s o k betörései k ö z e l száz évig tartó há­ b o r ú b a s o d o r t á k G ö n d ö r t , ismét az északlakók itták m e g az első r o h a m o k le­ vét. I I . N a r m a c i l király nagy sereget vezetett északra, a Bakacsinerdőtől délre el­ terülő síkságra, s ebben összegyűjtötte az északlakók szétszórt maradékát is, ám legyőzték, s maga is odaveszett a csatában. Seregének túlélői Ithiliába mene­ kültek a D a g o r l a d o n át, s Gondor, Ithiliát kivéve, m i n d e n földről kivonult az Anduintól keletre. 5 A m i az északlakókat illeti, azt beszélik, néhányuk a Celduinon (Sebes-folyó) keresztül menekült, és az e r e b o r i Suhatag népével keveredett (hisz r o k o n a i k v o l t a k ) . A k a d t a k köztük olyanok is, akik G o n d o r b a n leltek m e n e d é k r e , míg má­ sokat M a r h a r i fia, M a r h w i n i gyűjtött össze (akinek atyja a Síkvidék Csatájában esett e l ) . 6 É s z a k r a vándoroltak, s az A n d u i n völgyében telepedtek le, az Anduin folyása és a B a k a c s i n e r d ő között, ahol sok otthonából kivetett ember csatlako­ zott hozzájuk, akik az E r d ő n keresztül menekültek. Ez volt az éothéodok haj­ nala, 7 bár G o n d o r b a n hosszú éveken át mit s e m tudtak róluk. Az északlakók többsége szolgasorba süllyedt, korábbi földjeiket pedig i m m á r az ekhósok bitorolták. 8 Végül azonban Calimehtar király, I I . N a r m a c i l fia, akit más veszély nem nyomasztott, 9 bosszút fogadott a Síkvidék Csatájában elszenvedett vereségért. M a r h w i n i h í r n ö k ö t menesztett hozzá, s figyelmeztette: az e k h ó s o k hamarosan feldúlják egész Calenardhont a Sekélyesen át; 1 0 ám elmondta azt is, hogy a rab­ szolgasorba döntött é s z a k l a k ó k lázadást készítenek elő, s amint az ekhósokat lefoglalja a háború, kirobbantják a felkelést. így hát Calimehtar, amilyen hamar csak lehetett, sereget küldött Ithiliából, gondosan ügyelvén arra, hogy közeledé­ sükről jó előre tudomást szerezzen az ellenség. Az e k h ó s o k m i n d e n nélkülözhe­ tő haderejükkel délre vonultak, Calimehtar pedig utat nyitott nekik, hogy minél m e s s z e b b r e kerüljenek saját országuktól. Az összecsapásra végül a Dagorladon került sor, s kimenetele hosszú ideig kétséges volt. A csata tetőpontján azonban a nagy lovassereg, amelyet Calimehtar küldött át a Sekélyesen (balról ugyanis őrizetlenül hagyta az ellenség), csatlakozott a Marhwini által vezetett hatalmas é o r e d h e z , " s o l d a l r ó l m e g hátulról rontott az ekhósoknak. G o n d o r hadserege e l s ö p r ő g y ő z e l m e t aratott; igaz, abban a helyzetben ez korántsem volt döntő. 242

A m i k o r az ellenség sorai széttöredeztek, s a had fejvesztett menekülésbe fogott észak felé, Calimehtar a maga részéről bölcsen futni hagyta őket. Az e k h ó s se­ reg jó egyharmada a D a g o r l a d o n maradt, s hulláik együtt rothadtak el a többi ott heverő csonttal, amelyek ősibb és n e m e s e b b csaták emlékét őrizték. Marhwini lovasurai azonban űzőbe vették a menekülőket, és a síkságon át meg-megtámadva őket tovább tizedelték soraikat, m í g csak m e s s z e n e m kerültek a Bakacsinerdőtől. Ott aztán megálltak, s gúnyosan így kiabáltak utánuk: - Keletre meneküljetek, Szauron népe, ne északra! L á m , lángokban áll a föld, amit elloptatok tőlünk! - Mert arrafelé nagy füst szállt az ég felé. A felkelés, amelyet Marhwini készített elő, valóban kirobbant; az elszánt törvényenkívüliek, akik az E r d ő b ő l jöttek, felbujtották a rabszolgákat, s azok­ kal együtt sikerült lángba borítaniuk az e k h ó s o k hajlékainak legtöbbjét, s fel­ gyújtották raktáraikat és megerősített szekértáboraikat is. Ám legtöbbjük oda­ veszett a támadás alatt, hisz fegyverzetük igencsak hiányos volt, az ellenség pe­ dig n e m hagyta őrizetlenül otthonát. Az ifjakat s a véneket a fiatalabb a s s z o n y o k segítették, m e r t népük őket is megtanította a fegyverforgatásra, s arra, hogyan küzdjenek otthonuk és g y e r m e k e i k v é d e l m é b e n utolsó csepp vérükig. így hát Marhwini végül ismét arra kényszerült, hogy visszatérjen A n d u i n menti ottho­ nába, s a z o k az északlakók soha többé n e m látták hajdani földjeiket. Calimeh­ tar G o n d o r b a húzódott vissza, ám országa kis ideig élvezte csupán a nyugalmat (1899 és 1944 k ö z ö t t ) , m e r t h a m a r o s a n újabb t á m a d á s o k következtek, ame­ lyekben királyainak nemzetsége is véget ért. Calimehtar és Marhwini szövetsége azonban n e m ment v e s z e n d ő b e . Ha a rhovanioni ekhósok ereje n e m tört volna meg, nagyobb erővel és h a m a r a b b sújtot­ ta volna az o s t r o m G ö n d ö r t , s abba belepusztult volna az ország. Ám a szövet­ ség igazi ereje a j ö v ő b e n rejlett, amit a k k o r m é g egyikük s e m látott: ez volt a rohírok két nagy vágtája G o n d o r megsegítésére, É o r l Celebrant mezejére j ö v e ­ tele, s T h é o d e n király kürtje, amely Pelennoron harsant fel, s nélküle a Király is hiába tért volna vissza. 1 2 Az e k h ó s o k közben begyógyították sebeiket, s a bosszút fontolgatták. Meszszebb, a keleti földeken, ahová G o n d o r keze m á r n e m ért el, a Rhűn-tengeren túl, ahonnan n e m jött hír G o n d o r királyaihoz, az e k h ó s o k rokonsága egyre csak terjeszkedett és gyarapodott, m í g végül hódításokra s fosztogatásra vágytak, s gyűlölet töltötte el őket G o n d o r iránt, m e r t útjukban állt m i n d e h h e z . Mégis s o k időbe telt, míg elszánták magukat, m e r t féltek G o n d o r hatalmától, s minthogy mit sem tudtak az Anduintól nyugatra eső v i d é k e k r ő l , j ó v a l nagyobbnak és né­ pesebbnek vélték az országot, mint azokban az i d ő k b e n volt. Másrészt p e d i g a keleti e k h ó s o k dél felé terjeszkedtek, M o r d o r o n is túlra, s így összeütközésbe kerültek Khand népével m e g annak összes déli szomszédjával. E r r e az ellensé­ geskedésre azután béke és szövetség tett pontot, m e r t m i n d k e t t ő s z e m b e n állt Gondorral; olyan támadást készítettek elő, amelyben egyszerre ostromolják majd G ö n d ö r t északról és délről. Mindezen tervekről és eseményekről persze keveset vagy tán m é g annyit s e m tudtak G o n d o r b a n . Azt, a m i itt olvasható, későbbi k o r o k történészei következ­ tették ki az ezt követő eseményekből; azt is nagyon j ó l tudták, hogy G o n d o r el­ lenségeinek szövetsége és k ö z ö s támadása (amelyhez külön-külön egyiküknek sem lett volna elég e s z e ) csakis S z a u r o n m ű v e lehet. Marhwini fia, Forthwini va­ lóban figyelmeztette O n d o h e r királyt (aki 1936-ban követette a t r ó n o n atyját, 243

Calimehtart), hogy a Rhovanionban lakó e k h ó s o k felépültek sebeikből, többé s e m m i t ő l s e m félnek, s gyanítja, hogy keletről új segítséget nyertek. Egyre több g o n d o t o k o z t a k ugyanis neki az országának déli részét célba vevő portyák, ame­ 13 lyek a folyó vonalában és az E r d ő t o r o k felől érkeztek. G o n d o r azonban akkor nemigen tudott mást tenni, mint hogy sereget gyűjtött (a lehetőségekhez képest m i n é l nagyobbat), s gyakorlatoztatta; így aztán legalább n e m érte felkészületle­ nül az o s t r o m , bár haderejének s o k s z o r o s á r a lett volna szüksége. O n d o h e r tudta, hogy déli ellenségei háborúra készülnek, s elég bölcs volt ah­ hoz, hogy seregét két részre ossza: egy északira és egy délire. Az utóbbit kisebb­ 14 nek szánta, m e r t a déli v i d é k e k r e leselkedő veszélyt csekélyebbnek vélte, s Eárnilt állította az élre, a királyi ház sarját, Telumehtar király leszármazottját, aki I I . N a r m a c i l atyja volt. Eárnil Pelargirba helyezte székhelyét. Az északi hadat maga O n d o h e r király vezette; régi szokás volt G o n d o r b a n , hogy a király, ha így kívánta, a nagyobb összecsapásokban maga irányította seregét (feltéve, ha olyan ö r ö k ö s t hagyott hátra, akinek trónigénye vitán felül állt). O n d o h e r nemzetsége m i n d i g is harcias volt, serege szerette és tisztelte őt, ráadásul két fiút hagyott hátra, s m i n d k e t t ő elérte m á r a fegyverfogható kort: az idősebbet Artamirnak hívták, s öccse, Faramir alig h á r o m évvel volt nála fiatalabb. Az 1944. e s z t e n d ő C e r m i é havának kilencedik napján az ellenség közeledté­ nek híre elért Pelargirba. Eárnil m á r jó előre megtette intézkedéseit: seregének felével átkelt az A n d u i n o n , s a Poros-gázlót szándékosan őrizetlenül hagyva tá­ b o r t vert Dél-Ithiliától negyven m é r f ö l d d e l északra. O n d o h e r király úgy tervezte, észak felé vezeti seregét, Ithilián át, s a D a g o r l a d o n állítja őket csatarendbe, amely m é g m i n d i g baljós előjel G o n d o r ellenségeinek. ( A k k o r i b a n Sarn Gebirtől északra igen rossz karban voltak az I. N a r m a c i l által épített A n d u i n menti erős­ ségek, de elég calenardhoni harcost rejtettek magukban ahhoz, hogy megakadá­ l y o z z á k az ellenség áttörési kísérleteit a Sekélyesen át.) Ám az északi támadás híre csak C e r m i é tizenkettedik napjának reggelén ért el O n d o h e r h e z , s addigra m á r k ö z e l e b b húzódott az ellenség, m e r t a g o n d o r i had lassabban haladt, mint­ ha k o r á b b a n kapta volna a figyelmeztetést, így előőrse m é g M o r d o r Kapuját sem érte el. A főerőt a király és testőrsége vezette, őket pedig a j o b b s z á r n y és a bal­ szárny harcosai követték, akik Ithilia elhagyásával foglalták el helyüket, m í g a D a g o r l a d felé közeledtek. Ott aztán úgy képzelték, északról vagy északkeletről kapják a r o h a m o t , ahogy a Síkvidék Csatájában aratott diadal és Calimehtar dagorladi g y ő z e l m e előtt. De n e m így történt. Az e k h ó s o k hatalmas sereget vonultattak fel Rhűn belten­ gerének déli partjairól; velük pedig rhovanioni rokonságuk jött, s új szövetsége­ seik K h a n d b ó l . A m i k o r m i n d e n készen állt, G o n d o r felé indultak keletről, s a lehető leggyorsabban vonultak végig az E r e d Lithui, a Hamuhegység vonalán, ahol n e m vették észre közeledtüket, csak a m i k o r m á r késő volt. így esett, hogy G o n d o r serege alig ért M o r d o r Kapuja, a M o r a n n o n vonalába, m á r i s hatalmas porfelleget hozott a szél keletről, s e b b ő l tudták meg: közeleg az ellenség e l ő ő r s e . 1 5 A p o r t n e m c s a k az e k h ó s o k harci szekerei kavarták, hanem a lovas­ ság, amelynek m é r e t e m i n d e n várakozást felülmúlt. O n d o h e r n e k mindössze annyi ideje maradt, hogy megforduljon, s j o b b oldalával kerüljön közelebb a M o rannonhoz, majd futárt menesztett Minohtarhoz, a j o b b s z á r n y vezéréhez, hogy amilyen gyorsan csak tud, biztosítson v é d e l m e t bal oldala számára, e k k o r r a azonban a s z e k e r e k a lovasok felbolydult sorai közé rontottak. Az ezt követő m é s z á r l á s zűrzavaráról igen kevés b e s z á m o l ó érkezett valaha is G o n d o r b a . 244

Ondohert teljesen felkészületlenül érte a szekerek és a lovasság nagy erejű tá­ madása. Testőrségével s lobogójával sietősen elhelyezkedett egy alacsony d o m b ­ 16 tetőn, ám ez n e m sok haszonnal járt. A legnagyobb r o h a m é p p e n ennek irá­ nyult, a zászló az ellenség kezébe került, a testőrséget szinte teljes egészében fel­ számolták, s elesett O n d o h e r is, oldalán küzdve pedig Artamir. T e t e m ü k soha nem került elő. Az ellenség r o h a m a átzúdult felettük, és a d o m b két oldalán m é ­ lyen a g o n d o r i a k széttöredezett sorai k ö z é fúródott. Az ezt követő zűrzavarban G o n d o r serege szétszóródott, és sokukat nyugatra űzték, a H o l t l á p mocsaraiba. Ekkor Minohtar vette át a vezetést. Vitéz ember volt, s módfelett értett a hadá­ szathoz. A támadás első rohama véget ért, nagyobb sikerrel és kevesebb veszte­ séggel, mint az ellenség várta. A lovasság és a szekerek visszahúzódtak, m e r t az ekhósok főserege közeledett. Minohtar magasba emelte lobogóját, s összegyűjtöt­ te a középhad maradékát, hozzá pedig saját seregének közelben lévő harcosait. Azonnal hírnököket küldött a Dol Amroth-i Adrahilhoz, 1 7 a balszárny vezéréhez, s arra utasította, hogy amilyen gyorsan csak tud, húzódjon vissza saját seregével és a jobbszárny hátvédjével, amelyhez n e m ért el a támadás. Úgy tervezte, mind­ ezen erőket védelmi helyzetben állítja fel Cair A n d r o s (amit G o n d o r katonái őriz­ tek) és az Ephel Dúath hegyei között, ahol az Anduin nagy keleti kanyarulatának köszönhetően igen szűk volt a vidék, s így biztosítja a Minas Tirithbe vezető utat. Maga Minohtar, hogy időt nyerjen a visszavonulás számára, utóvédet alkot né­ hány emberével, s feltartóztatja az e k h ó s o k főerejének előrenyomulását. Adrahil, ha tud, futárt meneszt Eárnilhoz, hírt ad neki a M o r a n n o n előtti mészárlásról, s beszámol a visszavonuló északi sereg helyzetéről. Dél múlt két órával, m i r e az e k h ó s o k felkészültek az újabb r o h a m r a ; addig­ ra Minohtar a nagy ithiliai Északi Útig vonta vissza arcvonalát, fél m é r f ö l d n y i r e attól a ponttól, ahol keletre fordul, a m o r a n n o n i ő r t o r n y o k felé. Az e k h ó s o k el­ ső diadala vereségük kezdete volt; n e m becsülték fel eléggé a v é d ő k számát és elrendezését, így aztán korán támadtak, akkor, a m i k o r seregük nagy része m é g ki sem ért az ithiliai földszűkületből. S z e k e r e i k és lovasaik r o h a m a n e m várt gyorsaságú és mértékű sikert aratott, ezért fő támadásuk túl sokat késett, vá­ lasztott taktikájuk pedig n e m használta ki számbeli fölényüket, hisz a nyílt te­ repen vívott összecsapásokhoz szoktak. Valószínűleg túlságosan megrészegül­ tek a király eleste és a k ö z é p h a d nagy részének megfutamodása láttán; úgy vél­ ték, más dolguk n e m is maradt, mint bevégezni a r o h a m o t és G o n d o r megszál­ lását. Ha így volt, nagyot tévedtek. Az e k h ó s o k m é g m i n d i g rendezetlen sorokban, ujjongva és g y ő z e l m i dalokat harsogva haladtak tovább, s védekezésnek vagy ellenállásnak s e m m i jelét n e m tapasztalták. Végül felfedezték, hogy a G o n d o r b a v e z e t ő út délre fordul, beszű­ kül, s a sötét Ephel Dúath árnyékában n ö v ő fák k ö z é vész. A sereg csak egy hosszú országúton menetelhetett vagy lovagolhatott viszonylagos rendben. Az út ott kanyargott előttük, s egyenesen egy mély s z u r d o k b a vezetett... A szövegnek itt hirtelen vége szakad, s a folytatáshoz készült jegyzetek j ó r é s z t olvashatat­ lanok. Annyi mégis kivehető, hogy az éothéodok O n d o h e r oldalán harcoltak, s hogy Ondo­ her második fia, Faramir apja parancsára Minas Tiríthben maradt k o r m á n y z ó k é n t (a be­ számoló egy korábbi pontján hasonló észrevétel s z e r e p e l ) . Faramir azonban n e m engedel­ meskedett; álruhában követte a sereget, s a csatában levágták őt is. Az írást ezen a ponton szinte lehetetlen kibetűzni; Faramir a z o k h o z az é o t h é o d o k h o z csatlakozott, akikre a Holt­ láp felé visszavonulóban csaptak le. Vezetőjük (akinek neve olvashatatlan a Marh- előtag

245

után) a segítségükre sietett, ám Faramir a karjaiban halt meg, s a vezér csak akkor jött rá, hogy ő a herceg, m i k o r átkutatta a ruháját, s néhány erre utaló jelet talált. Az éothéod csa­ pat vezetője ezután felkerekedett, hogy csatlakozzék Minohtarhoz az ithiliai Északi Út felső szakaszán; Minohtar éppen akkor rendelte el, hogy üzenetet vigyenek a Minas Tirithben idő­ ző herceghez, s értesítsék, i m m á r ő a király. E k k o r tudta m e g az éothéodok vezetőjétől, hogy a herceg álöltözetben részt vett a csatában, s ott lelte halálát. Az éothéodok megjelenése s vezérüknek az eseményekben játszott szerepe magyarázatot nyújt arra, miért került bele a G o n d o r és Rohan barátságának kezdetét elbeszélő történetbe a g o n d o r i a k és az e k h ó s o k összecsapásának körülményes leírása. A szöveg utolsó b e k e z d é s e arra enged következtetni, hogy az ekhósok ujjongása és emel­ kedett hangulata nagy vereségbe fúlt, amint leereszkedtek a szurdokba vezető úton; ám a jegyzet további része elmondja, hogy n e m sokáig tartotta fel őket Minohtar utóvédjének vé­ dekezése. „ A z e k h ó s o k kíméletlenül elözönlötték Ithiliát", és „Cermié havának tizenharma­ dik napján legyőzték Minohtart", akit egy nyílvessző terített le. Itt az áll, hogy Minohtar Ondoher király nővérének fia volt. „ E m b e r e i kimentették holttestét a csata zűrzavarából, s az utóvéd m a r a d é k a dél felé menekült, hogy megtalálja Adrahilt". Az ekhósok fővezére akkor megálljt parancsolt, s nagy lakomát csapott. Ez a szöveg m á r nem tartalmaz s e m m i érdem­ legeset, viszont A Gyűrűk Ura A. Függeléke elmondja, miként futamította m e g őket a délről é r k e z ő Eárnil: 1944-ben O n d o h e r király és m i n d k é t fia, A r t a m i r és Faramir, elestek a M o r a n nontól é s z a k r a vívott csatában, az ellenség p e d i g b e ö z ö n l ö t t Ithiliába. De Eárnil, a Déli S e r e g kapitánya nagy g y ő z e l m e t aratott Dél-Ithiliában, és szétzúzta a Po­ r o s folyón átkelt haradi sereget. Ezután é s z a k r a sietett, tőle telhetőleg összegyűj­ tötte a v i s s z a v o n u l ó É s z a k i S e r e g maradványait, és az e k h ó s o k fő tábora ellen vonult,

é p p a m i k o r az ellenség javában l a k o m á z o t t és d á r i d ó z o t t abban a

h i s z e m b e n , h o g y G o n d o r m á r m e g d ő l t , és csak a z s á k m á n y t kell ö s s z e h o r d a n i . E á r n i l m e g r o h a m o z t a a tábort, felgyújtotta a szekereket, és az ellenség hanyatth o m l o k m e n e k ü l t Ithiliából. A z E á r n i l elől m e n e k ü l ő k j ó része azonban elpusz­ tult a H o l t l á p o n . Az „ E s z t e n d ő k számlása" a T á b o r i Csatának nevezi Eárnil győzelmét. Minthogy Ondoher is, fiai is odavesztek a Morannonnál, Arvedui, az északi b i r o d a l o m utolsó királya jelentette be igényét G o n d o r koronájára. Igényét azonban visszautasították, s a T á b o r i Csatát követő évben Eárnil lett a király. Az ő fia volt Eárnur, aki Minas Morgulban halt meg, miután elfo­ gadta a Nazgűlok Urának kihívását; utána a déli b i r o d a l o m ö r ö k r e király nélkül maradt.

2 Éorl

útja

M í g a z é o t h é o d o k hajdani otthonukban éltek, 1 8 G o n d o r m i n d e n b i z o d a l m a b e n n ü k volt, m e r t tőlük s z e r e z t e k m i n d e n értesülést arról, a m i a z o n a földön történt. Az é o t h é o d o k az é s z a k l a k ó k m a r a d é k a i voltak, s azt tartották róluk, ősi r o k o n s á g b a n állnak a d ú n a d á n o k k a l , s a nagyhatalmú királyok idején szövetsé­ g e s k é n t v é r ü k e t á l d o z t á k G o n d o r népéért. így aztán G o n d o r nagy a g g o d a l o m m a l 246

nézte, hogy I I . Eárnil, az utolsó előtti déli király idején az é o t h é o d o k a m e s s z i 19 északra vándoroltak. Az é o t h é o d o k új országa a Bakacsinerdőtől északra feküdt, nyugatra a K ö d ­ hegység, keletre az Erdel-folyó határolta, déli irányban pedig két folyócska, az Árnyas és a Langykút találkozásáig terjedt. Az Árnyas az E r e d Mithrinben, a Szürkehegységben, a Langykút pedig a Ködhegységben eredt, s azért viselte ezt a nevet, m e r t az Anduin forrása volt, amelyet az Árnyassal való találkozása után 20 Langyvíznek neveztek. Továbbra is jártak futárok G o n d o r és az é o t h é o d o k között, pedig az Árnyas meg a Langykút találkozásától (ahol egyetlen megerősített várukat építették) a Limlaith és az Anduin egybefolyásáig légvonalban is legalább négyszázötven mérföld volt az út, azoknak pedig, akik a gyalogutakon jártak, m é g több; s in­ nen m é g nyolcszáz mérföldnyire állt M i n a s Tirith. Cirion és É o r l Krónikája hallgat a Celebrant mezején vívott csata előtti esemé­ nyekről; egyéb forrásokból azonban megtudható, mi m i n d e n történt addig. A Bakacsinerdőtől délre fekvő tág vidékek, a Barnaföldektől egészen a Rhűntengerig, nem nyújtottak védelmet a keleti betörésekkel szemben, csupán az A n ­ duin vonalán; ez pedig m i n d i g is s o k a g g o d a l o m és baj forrása volt G o n d o r ura­ inak. Az Éber Béke idején 2 1 azonban elhanyagolták az A n d u i n menti erőssége­ ket (különösen azokat, amelyeket a Sekélyes nyugati partján e m e l t e k ) , s min­ den erőt kivontak belőlük. 2 2 A m i k o r aztán a hosszú időn át őrizetlenül hagyott M o r d o r b ó l o r k o k serege támadt G o n d o r r a , U m b a r b ó l pedig k a l ó z h a d özönlött ki, az országnak sem katonasága, s e m ideje n e m maradt, hogy v é d e l e m m e l lás­ sa el az Anduinnak az E m y n Muiltól északra e s ő szakaszát. 2489-ben Cirion lett G o n d o r helytartója. Az észak felől fenyegető v e s z e d e l e m soha nem hagyta nyugodni, s ahogy fogyott G o n d o r ereje, m i n d e n gondolata akörül forgott, m i k é p p e n védhetné m e g az északi országrészt a támadásoktól. Néhány embert visszatelepített a régi erősségekbe, hogy onnan figyeljék a Seké­ lyest, majd felderítőket és k é m e k e t küldött a B a k a c s i n e r d ő és a D a g o r l a d köz­ ti vidékre. így tudta meg, hogy új és veszélyes ellenség k ö z e l e d i k kitartóan ke­ letről, a Rhűn-tengeren túlról. Az északlakók m a r a d é k á t ( G o n d o r barátait, akik m é g mindig a Bakacsinerdő keleti p e r e m é n l a k t a k ) 2 3 levágták, vagy a Sebes-folyó mentén az E r d ő b e űzték. Ám s e m m i t sem tehetett értük, s a hírszerzés is egyre veszélyesebbé vált; túl s o k kémje volt, aki soha n e m tért vissza. így hát 2509 tele is elmúlt, m i r e C i r i o n h o z eljutott a hír, hogy nagy támadás készül G o n d o r ellen: a Bakacsinerdő déli p e r e m é n végig seregeket t o b o r o z n a k . Kezdetleges fegyvereik voltak és kevés lovuk, s azokat is inkább igavonásra használták, m e r t nagy szekereket vittek magukkal, akár az e k h ó s o k , akik a ki­ rályok végnapjain támadtak G o n d o r r a , s akikhez, n e m vitás, r o k o n i szálak fűz­ ték őket. Ám a legtöbben úgy vélték, m i n d e n háborús hiányosságukért kárpó­ tolja őket nagy számuk. A veszély óráján Cirionnak végső kétségbeesésében az é o t h é o d o k jutottak eszébe, s úgy határozott, futárokat meneszt hozzájuk. A futároknak azonban keresztül kellett lovagolniuk Calenardhonon, azután átkelniük a Sekélyesen, vé­ gül m i n d a z o k o n a vidékeken, amelyeket m á r régen s z e m m e l tartottak a balchothok, 2 4 s időről időre őrjáratokat küldtek oda. A futárok csak ezután értek volna az Anduin völgyébe; ez pedig csaknem négyszázötven m é r f ö l d n y i vágta a Sekélyesig, onnan további ötszáz az éothéodokig, ráadásul a Sekélyes után csak lopva és az éj leple alatt folytathatták volna útjukat, amíg csak el n e m hagyják 247

D o l Guldur árnyékát. Cirionnak tehát n e m sok reménye volt, hogy futárainak b á r m e l y i k e is célhoz ér. Kiválasztott hat bátor és fáradhatatlan lovast az önként j e l e n t k e z ő k közül, s egynapos i d ő k ö z ö k k e l , párosával bocsátotta őket útjukra. Mindegyikük fejben tartotta az üzenetet, s egy a p r ó kövecskét vitt magával, amelybe a helytartók pecsétjelét vésték. 2 5 Mindezt személyesen az É o t h é o d o k U r á n a k kellett átadniuk, ha valaha is elérik az országát. Az üzenet L é o d fia Éorlnak szólt, m e r t C i r i o n tudta, hogy néhány évvel azelőtt ő vette át apjától a trónt. A k k o r m é g tizenhat éves ifjú volt, s m o s t s e m lehetett több huszonötnél, ám G o n d o r b a n dicséretét zengték, m e r t úgy hírlett, nagy bátorságú és évei számá­ hoz képest bölcs e m b e r r é serdült. Ám ha el is ért volna az üzenet Éorlhoz, Ci­ r i o n n a k m é g kevesebb reménye volt arra, hogy választ is kap rá. Megüzente, hogy a balchothok gyakorta rajtaütnek rokonságuk maradékán; remélte, ez a hír nagyobb n y o m a t é k o t ad majd kérésének, ha ugyan n e m érzik az éothéodok saját b ő r ü k ö n a támadásokat. Cirion ennél többet n e m üzent, 2 6 s csatarendbe ál­ lította haderejét, hogy ellenállhasson a rohamnak. A tőle telhető legnagyobb se­ reget gyűjtötte össze, s maga állt az élére, hogy a lehető leghamarabb északra lo­ vagolhasson velük, Calenardhonba, Minas Tirith őrizetére pedig fiát, Hallást hagyta hátra. Az első két futár S u l i m é havának tizedik napján kelt útra; a hat közül csak egy ért el az é o t h é o d o k h o z . B o r o n d i r volt a neve; igen j ó l ülte m e g a lovat, s azt állította, nemzetsége egy északlakó hadvezértől származik, aki hajdan a kirá­ lyok szolgálatában állt. 2 7 A többi küldöncről többé n e m érkezett hír; B o r o n d i r társát lesből kilőtt nyílvessző terítette le, s B o r o n d i r is csak szerencséjének, no m e g lova gyorsaságának köszönhette, hogy megmenekült. Egészen a N ő s z i r o m ­ földig a n y o m á b a n voltak, s gyakorta támadtak rá lesből az E r d ő b e n élő embe­ rek, arra kényszerítve, hogy az egyenes úttól távol vágtasson tovább. Végül tizen­ öt napi lovaglás után érkezett az é o t h é o d o k h o z , s az utolsó kettőre m á r élelme s e m tartott ki; annyi ereje s e m maradt, hogy kimondja: üzenetet hoz Éorlnak. S u l i m é h u s z o n ö t ö d i k napja volt ekkor. É o r l csendben és négyszemközt ta­ nácskozott vele, ám ez s e m tartott sokáig. Felemelkedett, és így szólt: - J ö v ö k . Ha Magosvár elvész, hová menekülhetnénk a Sötétség elől? - S ígé­ rete jeleként megragadta B o r o n d i r kezét. É o r l azonnal összehívta a vének tanácsát, s hozzáfogott, hogy előkészítse a hosszú vágtát. Ez azonban több napot vett igénybe, m e r t össze kellett hívni s föl­ vonultatni az egész sereget, és saját országuk s népük v é d e l m é r e is gondolniuk kellett. A k k o r i b a n az é o t h é o d o k b é k é b e n éltek, s n e m féltek semmiféle háború­ tól, bár miután megtudták, hogy uruk harcba lovagolt a messzi délre, mindez megváltozott. É o r l mégis pontosan tudta, hogy csakis teljes serege lehet elegen­ d ő , s vagy hadba viszi egész lovasságát, vagy visszavonja az ígéretét. Végül aztán összegyűlt a teljes sereg; m i n d ö s s z e néhány száz e m b e r maradt hátra a g y e r m e k e k és az ö r e g e k v é d e l m é r e . M i n d e z Víressé havának hatodik napján történt. A k k o r csendben útra kelt a hatalmas éohere; félelmet hagytak m a g u k m ö g ö t t , s csekély r e m é n y t vittek magukkal, m e r t n e m tudták, mi vár­ hat rájuk akár út k ö z b e n , akár az út végén. A z t beszélik, É o r l n y o m á b a n hét­ száz állig felfegyverzett lovas és t ö b b száz íjász vágtatott. Jobbján lovagolt Bo­ rondir, hogy tudása szerint mutassa az utat, hisz r ö v i d d e l azelőtt járta végig m a g a is. Ám a hadat n e m érte támadás az A n d u i n völgyéig, s félelemre sem volt okuk. M i n d e n népség, lett légyen barát vagy ellenség, rettegve tért ki az útjuk­ b ó l , oly p o m p á z a t o s volt a v o n u l ó sereg. A h o g y dél felé fordultak, s áthaladtak 248

a Bakacsinerdő déli p e r e m é n (a nagy Keleti H u r o k alatt), amelyet i m m á r a balchothok népesítettek be, m é g m i n d i g n e m látták j e l é t e m b e r e k n e k , s e m har­ cosnak, s e m felderítőnek, a k i k útjukat állták volna, vagy k i k é m l e l t é k v o l n a j ö ­ vetelüket. E z t részben a z o k n a k az e s e m é n y e k n e k k ö s z ö n h e t t é k , a m e l y e k r ő l mit s e m tudtak, m e r t B o r o n d i r elindulása óta történtek; ám tudtukon kívül egyéb e r ő k is m u n k á l k o d t a k . M e r t a m i k o r a sereg végre D o l G u l d u r k ö z e l é b e ért, É o r l nyugatnak vette az irányt, félt ugyanis a fekete árnyéktól és a sötét fel­ legtől, amely a felhőből áradt. Az A n d u i n t ó l n e m m e s s z e haladt tovább, mind­ végig s z e m m e l tartva a folyót. E m b e r e i gyakorta tekintgettek vissza hol félel­ mükben, hol r e m é n y k e d v e , hátha megpillantják a távoli D w i m o r d e n e ragyogá­ sát, a veszélyes vidékét, a m e l y népük h i e d e l m e szerint tavasszal úgy csillog, akár az arany. Ám úgy tűnt, m i n d e z a ragyogás m o s t ködfátyol m ö g é vész, s nagy rémületük­ re a k ö d n e m állt meg, h a n e m továbbterjedt a folyón, s az előttük álló v i d é k fe­ lé tartott. É o r l n e m torpant meg. -

Gyerünk tovább! - parancsolta. - N i n c s m á s lehetőség! Ilyen hosszú vágta

után a folyón szállongó k ö d rettentsen vissza a csatától? Ahogy k ö z e l e b b értek, észrevették, hogy a fehér ködfátyol D o l Guldur felé szo­ rítja a homályt. H a m a r o s a n át is lovagoltak rajta, eleinte lassan és óvatosan, de a m i k o r látták, hogy a k ö d boltozata alatt m i n d e n tisztán és árnyéktalanul fény­ lik, nyugodtan haladtak tovább, s útjukat j o b b r ó l Is, balról is fehér falak bur­ kolták j ó t é k o n y titokba. -

Úgy tűnik. A r a n y e r d ő Úrnője a mi oldalunkon áll - jegyezte m e g Borondir.

-

Meglehet - felelte szárazon É o r l . - Én mégiscsak Felaróf bölcsességében

b í z o m . 2 8 M e g é r e z n é a gonoszt. N e m e s állat, soha el n e m fárad, s m i n d i g a ma­ ga feje után megy. Legyen hát! S o h a n e m kellett m é g ily gyorsan és ily nagy ti­ tokban vágtatnia. Felaróf a k k o r előreszökellt, és a sereg szélvészként követte őt, ám nesztele­ nül, mintha m é g patáik s e m érintenék a földet. így vágtattak tovább, oly frissen és lelkesülten, akár indulásuk reggelén. A z n a p s m é g a rá k ö v e t k e z ő n a p o n si­ került tartaniuk ezt a tempót; ám a m i k o r a h a r m a d i k nap hajnalán felkeltek pi­ hentükből, látták, hogy a k ö d elenyészett, s m i n d e n irányban nyílt v i d é k veszi őket körül. T ő l ü k j o b b r a az A n d u i n vize folydogált, s szinten egészen elhagyták a nagy keleti kanyart, 2 9 előttük p e d i g megpillantották a Sekélyest. Víressé tizen­ ötödik napjának reggelén volt ez, s m i n d e n reményüket felülmúló gyorsasággal érkeztek meg.

30

Itt véget ér a szöveg, azzal a megjegyzéssel, hogy ezután a Celebrant-mezőn vívott csata le­ írásának kell majd következnie. A Gyűrűk Ura A. Függelékének II. része röviden ugyan, de beszámol az összecsapásról:

Északkelet felől nagy v a d e m b e r h a d özönlötte el Rhovaniont, majd a Barnaföl­ dek túlsó végére érve tutajokon átkelt az A n d u i n o n . U g y a n e k k o r - véletlenül vagy szándékosan - a hegyekből lezúdultak az o r k o k (akik ebben az időben, a törpökkel vívott háborújuk előtt igen s o k a n v o l t a k ) . A b e t o l a k o d ó k lerohanták Calenardhont, és Cirion g o n d o r i helytartó északról kért segítséget... A m i k o r Éorl és lovasai Celebrant mezejére értek,

249

G o n d o r északi serege nagy v e s z e d e l e m b e n volt. Miután a Lankáson vereséget szenvedett, és dél felé elvágták az útját, át kellett menekülnie a Limlaith túlsó partjára, ott pedig váratlanul rátámadt az o r k sereg, és az Anduin felé szorítot­ ta. M á r odavolt m i n d e n remény, a m i k o r északról váratlanul felbukkantak a lovasurak, és rátörtek az ellenség utóvédjére. A k k o r megfordult a hadiszeren­ cse, és az ellenséget nagy vérontás közepette átkergették a Limlaithon. Az üldö­ z ő k e t É o r l vezette, és az északi lovasuraknak olyan félelmetes volt a híre, hogy a L a n k á s hódítói is pánikba estek, a lovasok pedig sokáig űzték őket a calenardhoni alföldön. Az A. Függelék I. 4. része hasonló, m é g t ö m ö r e b b beszámolót nyújt a csatamezőn történ­ tekről. Az összecsapás pontos lefolyását egyik forrás sem írja le, de annyi bizonyosnak tű­ nik, hogy a lovasok, miután átkeltek a Sekélyesen és a Limlaithon (ld. 27. jegyzet). Celebrant mezején az ellenség utóvédjére támadtak. Hogy aztán „az ellenséget nagy vérontás közepette átkergették a Limlaithon", annyit jelent, hogy a balchothokat egészen a Lankásig visszaszo­ rították délre.

3 Cirion

és Éorl

A történet előtt egy rövid jegyzet áll, amely a Halifirien történetét beszéli el (így hívták a legnyugatabbit az E r e d N i m r a i s vonalán s o r a k o z ó gondori jelzőtüzek k ö z ü l ) .

Bár a Halifirien 3 1 lobogott a legmagasabban, az utána k ö v e t k e z ő Eilenachhoz hasonlóan elhagyottnak tűnt a hatalmas erdőben, m e r t mögötte mély hasadék tátongott az E r e d N i m r a i s hosszú, északi nyúlványán: a sötét Firien-völgy, s a nyúlvány legmagasabb pontja a Halifirien volt. M e r e d e k falként hajolt ki a sza­ kadékból, távolabbi lejtői azonban, főként északra, hosszúak és lankásak vol­ tak, s szinte a csúcsukig e r d ő s é g borította őket. Minél lejjebb nőttek a fák, an­ nál sűrűbb lett az e r d ő , különösen a hasadékban e r e d ő Határfolyam partján, az­ tán végig az alföldön, a m í g csak az Entsédbe n e m ö m l ö t t a folyó. A nagy Nyuga­ ti Út átszelte az erdőt, hogy elkerülje az északi szegély csapadékos vidékét; ám ezt az utat az ő s i d ő k b e n készítették, 3 2 s Isildur távozása után n e m dőlt le több fa a Firien-erdőben, csak amit a j e l z ő t ü z e k őrei vágtak ki, hogy megtisztítsák a nagy utat és a h e g y o r o m r a tartó csapást. Ez az ösvény ott válik el az Úttól, ahol az belép az e r d ő b e , s egészen a fák széléig elkanyarog, onnan pedig ősi kőlépcső vezet a jelzőtűzig, amit a lépcső építői k ö v e k k e l bástyáztak körül. Az erdőben csupán a j e l z ő t ü z e k őrei éltek, no m e g a fenevadak. Az ő r ö k kis kunyhókban laktak, melyeket a fák k ö z é építettek, ám egyikük sem m a r a d t az e r d ő b e n soká­ ig (hacsak a m o s t o h a időjárás rá n e m kényszerítette), inkább i d ő r ő l időre vál­ tották egymást. Legtöbbjük b o l d o g volt, ha hazatérhetett. N e m a veszélyes vad­ állatok miatt, s a k k o r m é g a sötét i d ő k árnyéka s e m borult rá az e r d ő r e . Ám a szél hangján, a madárcsicsergésen és a vadak csaholásán túl, az erdei Úton vág­ tázó lovasok kürtjeinek elcsitultával nyomasztó csönd telepedett a vidékre, s az e m b e r e k egyszer csak a z o n kapták magukat, hogy suttogva beszélnek társaik250

hoz, mintha bizony attól félnének, erős visszhang kiáltja utánuk szavaikat a tá­ volból s a messzi múltból. Halifirien a r o h í r o k nyelvén annyit tesz: „szent hegyek", 3 3 s az ő j ö v e t e l ü k előtt A m o n Anwarnak, „Rémület Hegyének" nevezték a sindák. H o g y mi okból, azt nem sejtették G o n d o r b a n , csak - mint utóbb kiderült - az u r a l k o d ó király vagy helytartó tudott róla. A n n a k a kevés embernek, aki valaha is letért az Útról, és bemerészkedett a fák sűrűjébe, m á r az E r d ő puszta neve is elegendő o k n a k bi­ zonyult: mert a K ö z ö s Nyelven „Suttogó E r d ő n e k " hívták azt a vidéket. G o n d o r nagy napjaiban n e m volt szükség j e l z ő t ü z e k r e a hegyen, hisz a m í g a palantírok még tartották a kapcsolatot Osgiliath és a b i r o d a l o m m á s i k h á r o m tornya között, 3 4 n e m volt szükség egyéb üzenetre vagy jelzésre. K é s ő b b aztán nemigen várhattak segítséget északról, mert Calenardhon népe hanyatíásnak indult; s fegyveres e r ő s e m állt rendelkezésre, hisz Minas T i r i t h egyre kevésbé volt képes az Anduin vonalát tartani és a déli partvidéket őrizni. A n ó r i e n nagyszámú la­ kossága vállalkozott, hogy útját állja az északról j ö v ő támadásnak, é r k e z z é k akár Calenardhonból, akár az A n d u i n felől a Cair A n d r o s o n át. A z é r t e m e l t é k és tartották fenn a h á r o m legrégebbi őrtüzet ( A m o n Dint, Eilenacht és MinR i m m o n t ) , hogy kapcsolatot tarthassanak ezzel a h á r o m földdel. 3 5 A z o n b a n hi­ ába erősítették m e g a Határfolyam vonalát (az Entséddel való találkozásánál el­ terülő járhatatlan mocsárvidéktől egészen a d d i g a pontig, ahol az Út nyugaton kibukkan a Firien-erdőből), az A m o n A n w a r o n m i n d e n e r ő d í t m é n y és j e l z ő t ű z építését megtiltották. Cirion helytartó idején történt, hogy a balchothok megrohanták az országot, s újdonsült szövetségeseikkel, az o r k o k k a l együtt egészen a Lankásig j ö t t e k az Anduinon, hogy behódoltassák Calenardhont. E b b e n a szörnyű v e s z e d e l e m b e n , amely porig rombolta volna az országot, Ifjú É o r l és a r o h í r o k siettek G o n d o r segítségére. M i k o r véget ért a háború, az e m b e r e k módfelett kíváncsiak voltak, hogyan há­ lálja m e g a helytartó É o r l n a k a segítséget, s vajon mi lesz az É o t h é o d o k Urának jutalma. Biztosak voltak benne, hogy a helytartó nagy l a k o m á t csap majd M i n a s Tirithben, s akkor kifejezi köszönetét és háláját. Cirion azonban olyan e m b e r volt, aki m i n d i g a maga feje után ment. Ahogy a megfogyatkozott g o n d o r i sereg dél felé vonult, csatlakozott hozzá É o r l s egy é o r e d n y i 3 6 lovasúr északról. M i k o r a Határfolyamhoz értek, Cirion, e m b e r e i n e k nagy ámulatára, e szavakkal for­ dult É o r l h o z : - Búcsúzzunk hát, É o r l , L é o d fia. Én hazatérek otthonomba, ahol sok feladat vár m é g r á m . E r r e az időre rád b í z o m Calenardhont, ha n e m sürget a visszaté­ rés birodalmadba. H á r o m hónap múlva találkozzunk ugyanitt, s a k k o r majd is­ mét elbeszélgetünk. - Itt leszek - válaszolta Éorl, s ezzel mindketten útjukra mentek. Ahogy Minas Tirithbe ért, Cirion rögtön összehívta azokat a szolgáit, akikben a leginkább megbízott. - Menjetek tüstént a Suttogó E r d ő b e ! - m o n d t a nekik. - Tisztítsátok m e g az ösvényt A m o n Anwarig! Elburjánzott rajta a gaz, de a bejáratát m e g i s m e r i t e k az Út mellett álló magányos k ő d a r a b r ó l ott, ahol az E r d ő északi szegélye körbeve­ szi. Itt k e z d ő d i k a csapás, és m i n d e n kanyart újabb kő jelez. Ha ezeket követi­ tek, kiértek az erdőből, s találtok egy fölfelé vezető kőlépcsőt. Ennél tovább ne menjetek. Végezzétek el ezt, amilyen hamar csak tudjátok, aztán térjetek vissza 251

h o z z á m . Ne döntsétek ki a fákat; csak annyira tisztítsátok m e g az utat, hogy né­ hány e m b e r gyalogszerrel feljuthasson. Hagyjátok rejtve az ösvény bejáratát; akik az Utat járják, ne essenek kísértésbe, hogy rátérjenek az ösvényre, mielőtt m a g a m m e n n é k oda. Senkinek ne szóljatok arról, hová mentek, s mit kell ten­ netek. Ha kérdezik, csak annyit mondjatok, a helytartó úr úgy kívánja, hogy ké­ szen álljon a hely, ahol találkozhat a L o v a s o k Urával. A m i k o r elérkezett az ideje, C i r i o n útra kelt fia, Hallás és Dol A m r o t h Ura kí­ séretében; vele tartott Tanácsának két m á s i k tagja is. A Határfolyam átkelőjénél találkozott Éorllal, akit h á r o m fővezére kísért el. - Menjünk hát a helyre, amelyet előkészítettem - szólt e k k o r Cirion. A lovas testőrséget a hídnál hagyva rátértek az Útra, amely fölött összeborultak a lom­ b o k . A m i k o r a magányosan álló k ő h ö z értek, lepányvázták lovaikat, s újabb nagyszámú őrséget hagytak hátra, ezúttal G o n d o r katonáiból. A kő mellett állva C i r i o n kíséretéhez fordult, és így szólt: - F ö l m e g y e k a R é m ü l e t Hegyére. Ha kívánjátok, velünk tarthattok. Egy a p r ó d m i n d e n e s e t r e v e l e m j ö n , egy m á s i k pedig Éorllal, hogy kardunkat h o r d o z z á k . A többiek fegyvertelenül követnek minket, és tanúként kísérik végig m i n d e n sza­ vunkat s tettünket azon a magasztos helyen. Az ösvény készen áll, igaz, senki s e m használta, mióta utoljára itt j á r t a m atyámmal. A k k o r C i r i o n a fák sűrűjébe vezette Éorlt, s a többiek egymás után követték. A m i k o r a belső köveket is elhagyták, lehalkították hangjukat, és csendben men­ tek tovább, mintha a legkisebb nesztől is óvakodnának. így értek a Hegy felső részére, amelyet fehér nyírfák szegélyeztek, s m á r látható volt a hegytetőre veze­ tő k ő l é p c s ő is. Az E r d ő homálya után forrónak és verőfényesnek tűnt a nap, m e r t Ú r i m é havát írták; bár a hegy koronáját z ö l d pázsit borította, mintha m é g m i n d i g Lótessé havában járnának. Az első lépcsőfoknál a p r ó üreg vagy vájat állt a hegyoldalban, amelyet egészen benőtt a fű. A c s o p o r t egy kis i d ő r e leült, Cirion p e d i g felemelkedett, s átvette apródja k e z é b ő l a fehér kormánypálcát, G o n d o r helytartóinak fehér köpönyegé­ vel együtt. Majd az első lépcsőfokra fölállva megtörte a csendet, s halk, de hatá­ rozott hangon e szavakat m o n d t a : - Most pedig k i m o n d o m , amit helytartói tisztemnél fogva határoztam. Halljátok, mit ajánlok L é o d fia Éorlnak, az éothéodok Urának! Bátor s vitéz népe nem remélt segítséget hozott G o n d o r számára annak nagy szorultságában. Éorlnak adom hát Calenardhon tág vidékét az Anduintól egészen a Vasfolyóig. Legyen övé e föld, s ha kívánja, uralkodjék rajta kedve szerint, és hagyja utódjaira, hogy népe szabadság­ ban élhessen G o n d o r helytartói mellett, amíg a Nagykirály el nem j ő . 3 7 Ne gátolja őket más kötelék, mint saját törvényeik és akaratuk, kivéve ezt az egyet: örök barát­ ságot fogadnak G o n d o r országával, ellenségei az ő ellenségei is lesznek, amíg csak a két birodalom fennáll. Ám ugyanezt a köteléket ruházom ezennel Gondor népére is. A k k o r É o r l felállt, de sokáig n é m a volt, m e r t ámulatba ejtették a nemes sza­ vak s a nagy bőkezűség. S látta Cirion bölcsességét, amellyel megvédi országa maradékát, barátjának fogadja az éothéodokat, s egyúttal gondja van ügyes-ba­ j o s dolgaikra is. M e r t i m m á r valóban túl sokan éltek északi földjükön, s vágy­ tak is arra, hogy visszatérhessenek délre, hajdani otthonukba, ám visszahőköl­ tek D o l Guldurtól. C a l e n a r d h o n azonban n e m várt földeket nyújtott nekik, távol a B a k a c s i n e r d ő árnyaitól. A bölcsességen és az előrelátáson túl azonban m é g valami szerepet játszott Ci­ rion és É o r l döntésében: a barátság, amely népeiket összefűzte, s a szeretet, 252

amelyet igaz e m b e r k é n t éreztek egymás iránt. Cirionban a világ gondjaiban megőszült apa szeretete élt ifjú és reményt keltőén erős fia iránt; É o r l p e d i g a föld legnagyszerűbb és legnemesebb e m b e r é t tisztelte Cirionban, s azt a fajta bölcsességet, amelyen az e m b e r e k királyainak fensége hagyta jelét. Miután É o r l fejében m i n d e z e n g o n d o l a t o k megfogamzottak, így szólt: - Nagykirály helytartója, az ajándékot, amelyet ajánlasz, ezennel e l f o g a d o m magam és n é p e m javára. Felülmúl ez m i n d e n jutalmat, amit tettünkért érdemel­ tünk volna, s elég ajándék lett volna puszta barátságod is. De ezt a barátságot most esküvel pecsételem meg, amelyet soha el n e m felejtek. - Menjünk hát ama szent helyre - m o n d t a Cirion -, s tegyünk esküt tanúk előtt, ahogyan az illendő. A k k o r Cirion és É o r l fölmentek a lépcsőn, a többiek p e d i g követték őket; s m i k o r az o r o m h o z értek, mély árkú, tojásdad mélyedést láttak a pázsiton, ame­ lyet n e m vett k ö r b e védőfal, ám keleti szegélyén a p r ó f ö l d h a l o m magasodott, azon pedig alfirin38 virított, s a lenyugvó nap sugarai bearanyozták szirmait. D o l A m r o t h Ura, Cirion kíséretének vezetője lépett elő, és a kis d o m b felé indult, ám előtte fekete követ pillantott m e g a fűben, amelynek n e m ártott m e g s e m a sok gaz, sem az időjárás; s látta, hogy a k ő b e h á r o m betűt véstek. A k k o r e kér­ déssel fordult Cirionhoz: - Mi más légyen ez, ha n e m s í r h a l o m ? De hát ki lehet az, régi k o r o k hőse, aki itt nyugszik? - N e m olvastad el a betűket? - kérdezte erre Cirion. - M á r megtettem - szólt a fejedelem 3 9 -, s éppen ezért á m u l o k : m e r t a h á r o m betű lambe, ando, lambe, ám Elendilnek soha n e m emeltek sírt, és azóta n e m akadt ember, aki így merészelte volna nevezni magát. 4 0 - N e m bizony - felelte Cirion -, m e r t ez az ő nyughelye. Innen s z á r m a z i k mindaz a félelem, ami a hegyen s az e r d ő mélyén lakozik. M e r t Isildur Meneldilnek emelte ezt a sírt, aki a trónon követte őt, utána azonban paranccsal ren­ delte el a királyoknak s a helytartók nemzetségének, így n e k e m m a g a m n a k is, hogy titokban tartsák. S ezt m o n d t a Isildur: „ í m e a Déli Királyság l e g k ö z e p e ! 4 1 Álljék itt ö r ö k k ö n Elendil, a Hűséges emlékhelye, s m í g csak él a b i r o d a l o m , a valák ő r z ő tekintetét idézze eszünkbe! Ezennel megszentelem ezt a helyet, s em­ ber ne zavarja többé nyugalmát és csöndjét - hacsak n e m Elendil ö r ö k ö s e az." Ide hoztalak titeket, hogy ünnepélyes eskünk m i n d k é t ágról megtartassák! Ezután csöndben és meghajtott fővel vártak, m í g végül Cirion így szólt É o r l h o z : - Ha készen állsz, tedd m e g esküdet oly m ó d o n , ahogyan n é p e d szokásai dik­ tálják. Éorl akkor előrelépett, átvette apródjától a lándzsát, s egyenesen a földbe vág­ ta. Előhúzta pallosát, s a nap felé tartotta, majd ismét kezébe vette a pengét, s a kőhalomra helyezte. S imígyen, fennhangon megtette É o r l Esküjét, amelyet az éothéodok nyelvén m o n d o t t ki, ám itt áll a K ö z ö s Nyelvre lefordítva 4 2 : Hallja m i n d e n nép, ki n e m hajolt m e g a keletről j ö v ő H o m á l y előtt! Magosvár Urának ajándékát elfogadva ezentúl azon a földön lakozunk, amelyet ő Calenardhonnak nevez. M a g a m és az északi é o t h é o d o k nevében f o g a d o m tehát, hogy ö r ö k barátságot tartok fenn köztünk s a nyugati Nagy N é p között: ellenségei a mi ellenségeink lesznek, szükségük a mi szükségünk, s akármilyen gonoszság, veszedelem vagy támadás fenyegetné őket, mi legvégső e r ő n k i g segítségükre le­ szünk annak elhárításában. Ezen eskü utódjaimra száll, akik m e g ö r ö k l i k ezt az 253

új országot, s megtartja őket töretlen hitükben; m e r t ha megszegnék, hulljon rá­ j u k a Homály, s legyenek átkozottak! Ezután É o r l visszadugta kardját a hüvelyébe, mélyen meghajolt, s visszatért vezérei k ö z é . Cirion pedig megtette válaszát. Teljes magasságában fölegyenesedve a sírra fektette karját, s jobbjában a helytartók fehér kormánypálcáját tartva, oly szava­ kat ejtett ki száján, amelyek félelemmel töltötték el mindazokat, akik hallhatták. M e r t ahogy ott állt, a nap lángsugarakban szállt alá nyugaton, s Cirion fehér kö­ pönyege v ö r ö s b e borult. S miután megfogadta, hogy G ö n d ö r t barátsága ö r ö k k é kötelezi a segítségnyújtásra az ínséges időkben, felemelte hangját, s quenya nyel­ ven így beszélt: Vanda sina termaru.ua Elenna-nóreo alcar enyalien ar Elendil Vorondo voronwé. Nai tiruuantes i hárar mahalmassen mi Númen ar i Eru i or ilye mahalmar ed tennoio.43 S újból a K ö z ö s Nyelven szólva így folytatta: Ez az eskü i d é z z e fel a Csillag Országának dicsőségét, s Elendil, a Hűséges hi­ tét; s ő r i z z é k m e g emlékezetükben azok, akik a messzi Nyugat trónjain ülnek, s m a g a az Egy, akinek trónja m i n d e n e k fölött áll. Ily esküt n e m hallott K ö z é p f ö l d e , amióta Elendil fegyveres szövetséget kötött Gil-galaddal, az eldák királyával. 4 4 Miután m i n d e z lezajlott, s leszálltak az éjszaka árnyai, Cirion és É o r l a kísé­ rettel együtt csendben leereszkedett a sötétedő erdőben, s visszatértek táboruk­ ba a Határfolyam partján, ahol sátraik álltak. Miután ettek, Cirion és Éorl, Dol A m r o t h fejedelme és É o m u n d , az é o t h é o d o k seregének fővezére összeült, hogy megállapítsa az É o t h é o d o k Királya és a g o n d o r i helytartó által uralt földek ha­ tárait. É o r l b i r o d a l m á n a k határai így alakultak: nyugatra az A n g r e n s az A d o m fo­ lyók találkozása; északra Angrenost; nyugatra és északra pedig a Fangorn-erdő szegélye, egészen a Limlaith folyóig; m e r t az volt az északi határ, a folyón túli föl­ d e k ugyanis s o s e m tartoztak G o n d o r uralma alá. 4 5 Keleten az Anduin és az E m y n Muil nyugati kiszögellése szegélyezte É o r l országát, egészen az O n o d l ó torkolatát körülvevő lápvidékig, s azon túl a Glanhír patakig, amely Anwar er­ dején folyt keresztül, hogy találkozzék az Onodlóval. A déli határ pedig az E r e d N i m r a i s északi vonulata mentén húzódott, ám az é o t h é o d o k é volt minden völgy és hasadék, amely északra nyílott a hegyekben, akárcsak a Hithaeglirtől délre eső földek az A n g r e n és az A d o r n folyása között. 4 6 M i n d e z e n v i d é k e k e n G o n d o r csupán Angrenost erősségét tartotta m e g saját uralma alatt, m e r t abban az e r ő d b e n állt G o n d o r h a r m a d i k Tornya, a bevehetet­ len Orthanc. E b b e n tartották a déli b i r o d a l o m pa/aníírjainak negyedik darab­ ját. Cirion alatt Angrenostot m é g g o n d o r i helyőrség vigyázta, ám ezekből idővel kicsiny, letelepedett nép lett, s élén kapitányok álltak, akik egymásra ruházták a kormányzást, az Orthanc kulcsai p e d i g G o n d o r helytartójának őrizetébe ke­ rültek. A m e g á l l a p o d á s „külső szegélynek" nevezte az Angrenost kapuitól két m é r f ö l d d e l délre haladó falat és árkot; ezek elértek egészen a Ködhegység utol254

só dombjáig, s É o r l b i r o d a l m á n a k határát jelentették. E m ö g ö t t terültek el az erőd népének megművelt földjei. Abban is megegyeztek, hogy az A r n o r b a vezető Nagy Utat, amely k o r á b b a n 47 egészen az Athrad Angrenig (a Vasfolyó gázlójáig) szelte át A n ó r i e n t és Calenardhont, minden utazó számára nyitva kell tartani, hogy b é k e i d ő b e n akadálytala­ nul eljuthassanak a Határfolyamtól a Vas-gázlóig, amelyet szintén az é o t h é o d o k őriztek. Ezzel az egyezménnyel A n w a r erdejének csak egy kis része jutott É o r l birto­ kába, s ez a Határfolyamtól nyugatra esett, de C i r i o n kimondta, hogy A n w a r He­ gye mindkét nép számára megszentelt hely, s az éorlfiak m e g a helytartók egy­ ként osztoznak őrzésében és fenntartásában. K é s ő b b azonban, ahogy a r o h í r o k ereje is, száma is nőni kezdett, G ö n d ö r é p e d i g csökkenni, s ö r ö k k é v e s z e d e l e m fenyegette keletről m e g a tenger felől, A n w a r őrsége m á r kizárólag K e l e t h a l o m népéből állt, s az e r d ő Lovasvég királyának birtoka lett. Attól fogva a Hegyet Halifiriennek vagy a Firienbozót Erdejének 4 8 nevezték. K é s ő b b az Esküvés idejétől számlálták az új királyság napjait, m e r t É o r l ak­ kor öltötte magára a Lovasvég királya címet. Mégis k o r á b b a n történt m i n d e z , mint a m i k o r a r o h í r o k é lett az ország, m e r t É o r l élete során az É o t h é o d o k Urá­ nak és Calenardhon Királyának nevezte magát. A Lovasvég kifejezés arra utal, hogy az ország határvidék, s különösen a b i r o d a l o m belső területeit v é d e l m e z i . Hallás, Cirion fia és ö r ö k ö s e használta először Lovasvégre és népére a R o h a n és a rohír neveket (mindkettő sinda s z ó ) . Attól fogva nemcsak G o n d o r b a n lehetett hallani ezt a két kifejezést, h a n e m maguktól az é o t h é o d o k t ó l is. 4 9 Az Esküvést követő napon Cirion és É o r l megölelték egymást, és v o n a k o d v a ugyan, de elváltak. É o r l ezzel búcsúzott: - Helytartó uram, ugyancsak sok teendő vár m é g r á m . Az o r s z á g b ó l kiűztük az ellenséget, de az m é g n e m pusztult ki gyökerestől, s n e m tudhatjuk, miféle új veszély les m é g ránk az A n d u i n o n túl és a B a k a c s i n e r d ő l o m b j a i k ö z t . Teg­ nap este h á r o m hírnököt, jó lovast menesztettem északra, abban a r e m é n y b e n , hogy legalább egyikük hazatér énelőttem. M e r t i n d u l n o m kell, s n e m is egyma­ gamban; o r s z á g o m a t kevés e m b e r r e l hagytam hátra, fiatalokkal és ö r e g e k k e l . S ha vállalkoznak a hosszú útra, asszonyainkra és g y e r m e k e i n k r e vigyáznunk kell, ők p e d i g csak az É o t h é o d o k Urát fogják követni. S e r e g e m m a r a d é k á t itt hagyom, hisz k ö z e l a fele m á r C a l e n a r d h o n b a ért. Ott lesz néhány lovas íjá­ s z o m , szükség lehet rájuk, ha a k a d n a k m é g olyan bitangok, akik a földeken bujkálnak. A fősereg azonban északkeleten m a r a d , hogy ő r i z z e a helyet, ahol a balchothok átkeltek az A n d u i n o n a Barnaföldekre; m e r t m é g m i n d i g o n n a n les ránk a legnagyobb veszély. Ám az én r e m é n y e m az, hogy kevés veszteséggel és gyásszal új otthonába vezethetem n é p e m e t . S azt m o n d o m : visszatérek, m e r t megesküdtem rá, és ha m e g s z e g n é m , e m b e r e i m m e l együtt pusztuljak el az út során. Mert az A n d u i n keleti partját kell követnünk, m é g ha a B a k a c s i n e r d ő fenyeget is bennünket, s át kell m e n n ü n k a völgyön, a m e l y r e az általatok D o l Guldurnak nevezett hegy árnyéka vetül. A nyugati parton nincs út l o v a s o k n a k , sem az e m b e r e k , s e m a szekérsereg számára; m é g a k k o r s e m juthatnánk át arra, ha n e m portyáznának o r k o k a Hegységben. És n e m juthat át halandó, s e m sok, sem kevés D w i m o r d e n e földjén sem, ahol a Fehér Ú r n ő szövi hálóját. 5 0 A keleti úton é r k e z e k hát, amelyen a Celebrantra j ö t t e m , s emlékez­ zenek erre azok, akik tanúskodtak eskünknél. Váljunk el r e m é n y b e n ! U t a m r a engedsz hát? 255

- Utadra, igen - válaszolta Cirion -, m e r t m o s t m á r látom, hogy n e m lehet másként. A bennünket fenyegető veszélyek közepette n e m fordítottam gondot azokra, amelyekkel nektek kell szembenéznetek; s n e m g o n d o l t a m az északi út hosszú mérföldjeivel sem. A jutalom, amelyet ö r ö m m e l és teljes szívemből ad­ tam át, bizony csekélynek tűnik most. De úgy hiszem, hogy esküm szavai, ame­ lyeket n e m terveztem k i m o n d a n i , m é g s e m hangzottak el hiába. Váljunk el re­ ményben! A K r ó n i k a hangneme n e m hagy kétséget afelől, hogy Cirion és Éorl búcsúsza­ vai valójában az e l ő z ő estén hangzottak el, m é g h o z z á g o n d o s megfontolás után; ám az egészen bizonyos, hogy Cirion valóban elválásukkor emlékezett vissza es­ küjének sugalmazására, mert csekély büszkeségű és nagy bátorságú ember volt, szívében pedig őszinte, s úgy tartják, a legnagyobb G o n d o r helytartói közül.

4 Isildur

Hagyománya

A z t beszélik, miután Isildur hazatért az Utolsó Szövetség háborújából, egy da­ rabig G o n d o r b a n maradt, hogy újjászervezze a birodalmat, és kioktassa az ural­ kodásra unokafivérét, Meneldilt; ezután A r n o r b a ment, ahol magára öltötte a koronát. Meneldil s néhány megbízható barátja kíséretében hosszú utat tett meg G o n d o r törvény szerinti határai mentén, s ahogy A n ó r i e n felé tartottak országuk északi p e r e m é r ő l , elérték azt a magas hegyet, amelyet k é s ő b b A m o n Anwarnak, „ R é m ü l e t Hegyének" neveztek. 5 1 Ez igen közel esett G o n d o r közepéhez. Ösvényt vágtak a hegyoldal északi lejtőjét b o r í t ó erdőségen, s így értek a fű borította hegyoromra, amelyen m á r n e m nőtt fa. Itt megtisztítottak egy sík területet, s ke­ leti végén h a l m o t emeltek. A földhalom belsejébe Isildur elhelyezte azt a kopor­ sót, amelyet egész úton magával hozatott. Majd így szólt: - Legyen ez Elendil, a Hűséges sírköve és emlékhelye. Álljon itt, a Déli Király­ ság legközepén a valák őrizetében, amíg csak fennáll a b i r o d a l o m . S legyen ez a hely szent, hogy ne háborgathassa bárki. E m b e r ne zavarja békéjét és csöndjét, hacsak n e m Elendil valamely ö r ö k ö s e jő el. Az e r d ő p e r e m é t ő l a hegytetőig hosszú kőlépcsőt építettek. Isildur e k k o r így szólt: - E z t a lépcsőt ne érintse m á s e m b e r lába, csak a királyé s követőié, kiket ő hoz magával. - Ezután titoktartásra eskette mindazokat, akik jelen voltak; Meneldilnek azonban az tanácsolta, hogy a király időről időre keresse fel ezt a he­ lyet, kiváltképp, ha az ínség és a v e s z e d e l e m napjain bölcsességre lesz szüksé­ ge; ilyenkor p e d i g h o z z a magával az ö r ö k ö s t is, ha az m á r férfivá érett; mondja el neki a s í r h a l o m építésének történetét, s fedje föl előtte m i n d a z o k a t a titkokat és egyéb dolgokat, amelyeket a fiúnak tudnia kell az uralkodáshoz. Meneldil megfogadta Isildur tanácsát, s így tett utána minden király, egészen I. R ó m e n d a c i l i g (aki ö t ö d i k k é n t követte a trónon M e n e l d i l t ) . Az ő uralkodása alatt támadtak először G o n d o r r a a keletlakók 5 2 ; s hogy ne törjön m e g a szokás a háború, a hirtelen halál vagy egyéb balszerencse miatt, parancsára lepecsételt tekercsekben őrizték m e g „Isildur Hagyományát", együtt m i n d a z o k k a l a dolgok256

kai, amelyekkel az új királynak m e g kell i s m e r k e d n i e trónra lépése előtt. A te­ 53 kercset a m i n d e n k o r i helytartó nyújtotta át a királynak a k o r o n á z á s előtt . Az ünnepélyes átadás ceremóniáját attól fogva m i n d i g megtartották, s G o n d o r ki­ rályai hűen fölkeresték utódjukkal az A m o n Anwar-i sírhalmot. M i k o r a királyok ideje elmúlt, s G ö n d ö r t a helytartók k o r m á n y o z t á k tovább (Húrin nemzetségéből, aki Minardil király helytartója v o l t ) , rájuk szállt a kirá­ lyok minden j o g a és kötelessége, „ m í g vissza n e m tér a Nagykirály". „Isildur Ha­ gyományának" kérdésében azonban m a g u k döntöttek, hiszen csak ők tudtak róla. A határozat pedig az volt, hogy „Elendil ö r ö k ö s e " csak a király vérvonalát jelentheti, Elendil leszármazottait, akik m e g ö r ö k l i k a trónt; Isildur a z o n b a n nem sejthette előre a helytartók uralmát. M í g M a r d i l gyakorolta a király j o g a i t annak távollétében, 5 4 utódjait, akikre a helytartói tiszt szállt örökül, ugyanazon j o g o k k a l és kötelességekkel ruházta fel a cím, egészen addig, a m í g m e g n e m je­ lenik egy törvényes király. M i n d e n helytartónak j o g a volt hát fölkeresni a sírhal­ mot, s magukkal vinni az arra érdemeseket. A m i a „ m í g fennáll a b i r o d a l o m " szavakat illeti, úgy magyarázták, hogy G o n d o r továbbra is királyság maradt, egyszerűen csak az a l k o r m á n y z ó állt az élén - a kitétel tehát úgy é r t e l m e z e n d ő , hogy „ m í g fennáll G o n d o r állama". A helytartók azonban részben félelmük, részben a b i r o d a l o m gondjai miatt igen ritkán keresték csak fel a sírhalmot A n w a r Hegyén. L e g i n k á b b azon alkal­ makkor, a m i k o r a királyok szokásához hűen ö r ö k ö s ü k e t vitték a hegytetőre. S o k s z o r évekig n e m akadt látogatója; ám, ahogy Isildur kinyilvánította, a valák őrizete alatt állt, m e r t bár az e r d ő elburjánzott, a csöndje miatt kerülték az em­ berek, s a fölfelé vezető ösvény is elveszett, a m i k o r viszont újból megtisztították az utat, a sírhalmot sértetlenül és háborítatlanul találták, körülötte érintetlen volt a pázsit, fölötte pedig békés az ég - s így m a r a d t ez egészen addig, m í g G o n d o r királysága m e g n e m változott. Mert úgy esett, hogy Cirion, a tizenkettedik u r a l k o d ó helytartó új és ismeret­ len v e s z e d e l e m m e l nézett s z e m b e : idegen behatolók fenyegették elözönléssel G o n d o r n a k a Fehérhegységtől északra eső részét; s ha sikerül behatolniuk, ha­ marosan az egész b i r o d a l o m ö s s z e o m l i k . A m i n t e r r ő l m á s történetek b e s z á m o l ­ nak, a veszély csak a r o h í r o k segítségével hárult el, C i r i o n p e d i g A n ó r i e n t kivé­ ve nagy bölcsen ajándékul adta nekik az északi földeket, hogy saját királyaik uralkodjanak rajta saját törvényeik szerint - igaz, állandó szövetségben G o n d ­ orral. N e m volt m á r elegendő e m b e r a b i r o d a l o m b a n s e m ahhoz, hogy az észa­ ki vidékeket benépesítsék, s e m ahhoz, hogy katonákkal lássák el az A n d u i n mentén felépített erősségeket, amelyek a keleti határszélt őrizték. C i r i o n hoszszasan töprengett ezen a kérdésen, mielőtt az északi lovasnépnek a d o m á n y o z ­ ta volna Calenardhont, s úgy határozott, hogy ha l e m o n d e v i d é k r ő l , m i n d e z az A m o n A n w a r o n épült sírhalom miatt - teljesen megváltoztatja Isildur Hagyo­ mányát. Elvitte hát arra a helyre a R o h í r o k Urát, aki Elendil sírjánál tette m e g ünnepélyesen É o r l Esküjét, amelyre Cirion Esküje volt a válasz, s ezzel G o n d o r ö r ö k szövetségre lépett a R o h í r o k Királyságával. Miután azonban m i n d e r r e sor került, s É o r l visszatért északra, hogy elvezesse népét új lakhelyére, C i r i o n el­ mozdította Elendil sírkövét, m e r t i m m á r o n s e m m i s n e k tekintette Isildur Ha­ gyományát. Az új sírhalom m á r n e m „a Déli B i r o d a l o m legközepén" emelkedett, hanem egy m á s i k ország határán, s Isildur szavai ( „ m í g fennáll a b i r o d a l o m " ) arra a királyságra vonatkoztak, s annak törvényben lefektetett határaira. A z ó t a már elvesztek a királyság m á s részei is: Minas Ithil a nazgúlok k e z é b e került,

257

Ithilia elhagyatottá vált; G o n d o r a z o n b a n n e m m o n d o t t le r ó l u k v é g k é p p . Calen a r d h o n feletti j o g u k a t v i s z o n t eskü alatt adták fel ö r ö k r e . így a k o p o r s ó t , ame­ lyet Isildur a sír h a l o m b a n helyezett el, C i r i o n Minas T i r i t h Sír termeibe szállítatta; az ö r ö k z ö l d pázsit p e d i g attól fogva egy e m l é k h e l y e m l é k h e l y é v é lett. Anwar Hegyére a z o n b a n m é g a k k o r is m é l y tisztelettel tekintett m i n d Gondor, m i n d a r o h í r o k népe, a m i k o r a sír helyén a nagy j e l z ő t ű z lobogott fel; s a r o h í r o k a ma­ guk nyelvén Halifiriennek, S z e n t Hegynek nevezték a helyet.

JEGYZETEK 1

Nincsen olyan írás, amely ezt a címet viselné, ám n e m kétséges, hogy a fejezet harmadik

része („Cirion és É o r l " ) ennek a krónikának a része. 2

Mint például a Királyok Könyvében. [A s z e r z ő jegyzete.] -A Gyűrűk Ura A. Függeléke sze­

rint ezt a művet (akárcsak a Helytartók Könyvét és az AJcaííabéíh-t) Elessar király mutatta m e g F r o d ó n a k és Peregrinnek; az átdolgozott kiadásból azonban kimarad ez a megjegyzés. 3

A Keleti H u r o k az a horpadás a Bakacsinerdő keleti szélén, amely A Gyűrűk Ura térképén

is látható (a név n e m szerepel semmilyen más írásban). 4

Az északlakók a j e l e k szerint igen közeli rokonságban álltak a tündebarátok harmadik

ágával, amelyet H a d o r háza uralt. |A s z e r z ő jegyzete.] 5

Hogy G o n d o r serege megmenekült a teljes pusztulástól, j ó r é s z t az északlakók bátorságá­

nak és hűségének köszönhető. Az északlakók lovasait Marhari vezette (a rhovanioni Vidugavia király leszármazottja), s utóvédet formált embereivel. G o n d o r hadereje viszont akkora veszteséget o k o z o t t az ekhósoknak, hogy azok kénytelenek voltak felhagyni az előrenyomu­ lással, m í g csak erősítést nem szereztek keletről, s arra az időre megelégedtek Rhovanion meghódításával. [A s z e r z ő jegyzete.] - A Gyűrűk Ura A. Függelékének I. 4. része elmondja, hogy Vidugavia, aki magát Rhovanion királyának nevezte, az északlakók leghatalmasabb fe­ j e d e l m e volt; előkelő helyen állt I I . R ó m e n d a c i l gondori király kegyeiben (meghalt 1366-ban), mert segítségére volt a keletlakók elleni háborúskodásban. Rómendacil fia, Valacar végül Vidugavia leányát, Vidumavit vette asszonyul. M i k o r évek múltán visszatért Gondorba, a ti­ z e n ö t ö d i k században kirobbant a Rokonviszály. 6

Különös tény, amelyet a p á m egyik írásában sem említ, hogy az északlakók s az éothéodok

nevei n e m óangol, hanem gót alakú szavak; ilyen például az Éorl, a L é o d , vagy később a rohír név. Erre utal a gót Widugauja ( „ e r d ő l a k ó " ) latinosított formája, vagy a gót Wtdumawi szóból származtatott Vidumavi („erdei leány"). A Marhwini és Marhari szavak a gót marh („ló") ki­ fejezést tartalmazzák, amely összefügg az óangol mearh (t. sz. m e a r a s ) szóval - A Gyűrűk Ura Függeléke szerint így hívta lovait Rohan népe. A wini („barát") az óangol winé szóval hozha­ tó összefüggésbe, s több lovasvégi király nevében is feltűnik. A m i n t az F Függelék I I . része erre rávilágít, a r o h í r o k nyelve szándékosan hasonlít az ősi angolra, mert a rohírok elődjei a legkorábban lejegyzett germán regék szereplőit idézik. 258

7

Később ezen a néven említik őket. [A s z e r z ő jegyzete.] - Újabb óangol szó, jelentése „lovas

nép"; ld. 36. jegyzet. 8

Az iménti b e s z á m o l ó n e m m o n d ellent A Gyűrűk Ura A. Függelékének ( I . 4. és I I . r é s z ) ,

egyszerűen csak t ö m ö r e b b annál. N e m említi Minalcar háborúját a keletlakók ellen a tizen­ harmadik században (a király k é s ő b b a I I . R ó m e n d a c i l nevet vette fel), s e m azt, hogy s o k északlakó állt be Minalcar alatt a g o n d o r i seregbe; n e m esik szó továbbá flának, Valacarnak az északlakók hercegnőjével kötött házasságáról, s az ebből a d ó d ó R o k o n v i s z á l y r ó l sem. Ezzel szemben olyan eseményekről s z á m o l be, amelyeket A Gyűrűk Ura n e m említ: ilyen például a Nagy Vész, amelyben erősen megfogyatkozott az é s z a k l a k ó k népe. Az A. Függelék szerint az „ A n d u i n o n túl" vívott csata (ebben lelte halálát 1856-ban I I . N a r m a c i l király), amely a Bakacsinerdőtől délre zajlott le, és k é s ő b b a Síkvidék Csatájaként ismer­ ték; az a tény, hogy a király seregét Vidugavia sarjának, Marharinak az utóvédje mentette meg attól, hogy egytől egyig lemészárolják az ekhósok. A r r a is rávilágít a fenti b e s z á m o l ó , hogy a Síkvidék Csatája után az északlakók maradéka, akik é o t h é o d o k n a k nevezték ma­ gukat, különálló nép lettek, s az Anduin-völgyben telepedtek m e g N ő s z i r o m f ö l d és a K ő r a k között. 8

Nagyapja, Telumehtar meghódította Umbart, s megtörte a k a l ó z o k uralmát; H a r a d népét

pedig ez idő tájt saját belviszályai foglalták le. [A szerző jegyzete.] 10

Az Anduin nagy nyugati kanyarulata a Fangorn-erdő keleti szegélyénél; ld. a Galadriel és

Celeborn C. Függelékének első idézetét. "

Az éored szóra vonatkozóan ld. a 36. jegyzetet.

12

Ez a történet jóval teljesebb, mint A Gyűrűk Ura A. Függelékének t ö m ö r összefoglalója

az I. 4. részben: „ I I . Narmacil fia Calimehtar egy rhovanioni felkelés segítségével bosszút állt apjáért, és 1899-ben nagy győzelmet aratott a keletlakók fölött a dagorladi síkon; ezzel egy ideig elhárult a veszély." 13

Az E r d ő t o r o k a Bakacsinerdő déli p e r e m é n látható szűk „bevágásra" utal, amelyet a Ke­

leti Hurok o k o z (ld. 3. jegyzet). 14

N e m alaptalanul. Egy Közel-Haradból induló támadást ugyanis - hacsak n e m segítik

Umbarból, de az idő tájt erre n e m volt lehetőség - könnyűszerrel visszaverhettek. Az ellen­ ség seregének ki kellett kerülnie az Anduint, s a folyó m e g a hegyek közti, egyre szűkülő vi­ déken kellett áthaladnia. [A s z e r z ő jegyzete.] 15

Egy elszigetelt jegyzet, amely a szöveghez tartozik, rámutat, hogy ekkoriban a M o r a n n o n

még G o n d o r ellenőrzése alá tartozott, s a tőle nyugatra meg keletre álló őrtornyokban (ame­ lyeket az Agyar-tornyoknak neveztek) m é g g o n d o r i katonák laktak. Az Ithilián át vezető út jó karban volt a Morannonig, s itt torkollt belé az az út, amely északra, a Dagorlad felé ha­ ladt tovább, s egy másik, amely keletre tartott az E r e d Lithui mentén. [A Gyűrűk Ura tér­ képén ezek közül egyik út s e m szerepel.] A keleti út egészen a Barad-dűrig vezetett; azon túl nem építették tovább, s idővel a már megépült szakasz használatától is őrizkedtek. Mindet­ től függetlenül az út első ötven mérföldje tökéletes állapotban volt, s ez igencsak meggyorsí­ totta az ekhósok előrehaladását.

259

16

A történészek feltevése szerint erre a d o m b r a helyezte hadállását Elessar király is a

Szauron elleni háborúban, amellyel a h a r m a d k o r lezárult. Ha így is történt, a dombtető nem volt több egy a p r ó kiszögellésnél, lovasok számára n e m jelentett akadályt, s még az orkok s e m hordtak rá földrakást. [A s z e r z ő jegyzete. ] - A jegyzet A Király visszatér V. 10. fejezeté­ re utal: „ A r a g o r n tehát fölállította a seregét, ahogy azt hosszú g o n d o l k o d á s után a legjobb­ nak vélte; két nagy kirobbantott kő- és földhalmon, amelyet az o r k o k halmoztak föl hosszú évek munkájával." Gandalf és A r a g o r n az egyik dombtetőn állt. míg a máslkon Rohan és Dol A m r o t h lobogóját húzták föl. 17

A Dol Amroth-i A d r a h i l szerepére vonatkozóan ld. a 39. jegyzetet.

18

Az é o t h é o d o k korábbi otthona az Anduin völgyében volt, N ő s z i r o m f ö l d és a Kőrak között.

19

A Gyűrűk Ura A. Függelékének I I . része megmagyarázza, miért vándoroltak északra az

é o t h é o d o k : „ ( É o r l ősei] legjobban a sík vidéket kedvelték, és a lovakban meg a lovaglás min­ den csínjában-bínjában lelték fő örömüket, de akkor m á r túl sok lett az ember az Anduin k ö z é p s ő völgyeiben, azonkívül Dol Guldur árnyéka is kezdett megnyúlni; ezért aztán, ami­ kor meghallották a Boszorkányúr bukását [ 1 9 7 5 ] , tágasabb földeket reméltek északon, és elűzték az angmari nép maradékát a hegység keleti oldaláról. De Éorl apja, L é o d idejében m á r igen nagy lélekszámú nép voltak, és megint csak kezdték valamelyest szűknek érezni az országukat." Az éothéodokat egy Frumgar nevű lovas vezette északra; az „Esztendők szám­ lálása" m i n d e z t 1977-re helyezi. 20

E z e k a folyók, névtelenül ugyan, de A Gyűrűk Ura térképén is szerepelnek. A r r ó l a tér­

képről derül ki, hogy az Árnyasnak két mellékfolyója Is van. 21

Az Éber Béke 2063-tól 2460-ig tartott; ez idő tájt Szauron távol volt Dol Guldurtól.

22

Anduin menti erősségek; Sekélyes.

23

A történet egy korábbi szakasza azt a benyomást kelti, hogy a Bakacsinerdőtől keletre

nem maradtak északlakók, miután Calimehtar győzelmet aratott a Dagorladon az ekhósok fölött az 1899. évben. 24

így nevezték ezt a népet G o n d o r b a n . Az elnevezés két elterjedt nyelv összetételéből ered:

a nyugori balc (szörnyű) és a sinda hoth ( h o r d a ) szóból; az utóbbit olyasféle népekre alkal­ mazták, mint amilyen az o r k o k é . [A s z e r z ő jegyzete.] - L d . A szilmarilok Függelékét a hoth címszónál. 25

H á r o m betű (R-ND-R), amelyet h á r o m csillag fogott körbe. Az arandur írott formája (szó

szerint: „királyi szolga"), amelynek jelentése helytartó. 26

N e m említette másik gyanúját; értesülései szerint ugyanis az éothéodok nyughatatlan nép

voltak, így északi otthonukat Is kezdték szűknek és terméketlennek érezni, mert már nem tudta eltartani igencsak megnövekedett népességüket. [A szerző jegyzete.] 27

Nevét a Rochon Methestel (Végső R e m é n y L o v a s a ) című ének őrzi; ebben B o r o n d i r Udal-

raphnak nevezik (Kengyelnélküli B o r o n d i r ) , m e r t É o r l jobbján lovagolt vissza az éoherével, elsőként lépte át a Limlaithot, s elsőként vágott magának utat, hogy Cirion segítségére siet-

260

hessen. Végül Celebrant harcmezején esett el ura v é d e l m é b e n G o n d o r és az é o t h é o d o k mély bánatára; később Minas Tírith Sírtermeiben helyezték nyugalomra. [A s z e r z ő jegyzete.) 28

Éorl lova. A Gyűrűk Ura A. Függelékének II. része elmondja, hogy É o r l apja, L é o d vad­

lovak szelídítője volt, de Felaróf ledobta őt, a m i k o r felpattant rá, s végül így lelte halálát. Éorl később betörte a lovat, hogy szabadságával fizessen apjának haláláért; Felaróf pedig en­ gedelmeskedett, ám É o r l o n kívül más embert n e m tűrt m e g a hátán. A ló éppoly hosszú éle­ tűnek bizonyult, mint az emberek, s minden szavukat megértette. E z e k voltak a mearák, „akik senkit se tűrtek a hátukon, csak Lovasvég királyát vagy a fiait, egészen Keselyüstök idejéig". A Felaróf az ősi angolszász költészet szókincséből való, a maiban m á r nincs nyo­ ma: jelentése „nagyon bátor, nagyon erős". 29

A Limlaith és a Sekélyes között. [A s z e r z ő jegyzete.] - Ez ellentmondani látszik a Galad-

riel és Celeborn C. Függeléke első bekezdésének, amely szerint az Északi és Déli Sekélyes az Anduin két nyugati kanyarulata, amelyek közül az előbbibe ö m l i k a Limlaith. 30

Légvonalban számítva több mint ötszáz mérföldet tettek m e g kilenc nap alatt; útvonalu­

kat tekintve lehet, hogy hatszázat is. Bár az Anduin keleti partján nemigen volt természetes akadály, az elhagyatott vidék útjai és lovas-ösvényei elvesztek, vagy alig használták őket. így hát csak rövid szakaszokon foghattak gyors vágtába, s amúgy is takarékoskodniuk kellett a maguk s lovaik erejével, hiszen a Sekélyes vidékén már összecsapásra is számíthattak. [A szerző jegyzete. ] 31

A Gyűrűk Urában kétszer esik említés a Halifirienről. A Király visszatér V.

1. fejezetében

Pippin, aki Gandalffal lovagol Minas Tirith felé Keselyüstök hátán, felkiált a tüzek láttán, mire Gandalf így válaszol: „ G o n d o r őrtornyain kigyúlt a jelzőtűz, segítséget kérnek. Föllob­ bant a háború. Lásd, ég a tűz az A m o n Dinen, és lángol Eilenachon; és rohanvást fut nyu­ gat felé: az ott Nardol, Érelas, M i n - R i m m o n , Calenhad és a Halifirien, Rohan határain." Az I. 3. fejezetben Rohan lovasai áthaladnak a Fenmarkon, „ahol j o b b kéz felől, G o n d o r hatá­ rán, a sötét Halifirien árnyékában hatalmas tölgyesek kúsztak fel az előhegyek oldalába". 32

Ez a hosszú númenori út kötötte össze a Két Királyságot; áthaladt a Vasfolyó gázlóján,

Tharbadnál keresztezte a Szürkevizet, majd onnan folytatta útját északra, Fornost felé; úgy is nevezik, hogy Észak-Déll Út. 33

Az angolszász hálig-firgen modernizált írásmódja. [A s z e r z ő jegyzete.] - Az angolszász Jlr-

gen („hegység") szó g hangja a mai nyelvben i-nek ejtendő. 34

Minas Ithil, Minas A n o r és az Orthanc.

35

Egy jegyzetben, amely a jelzőtüzek neveit elemzi, a következő áll: „maga a jelzőtűz-rend-

szer, amelyet m é g a Gyűrűháború idején is használtak, nem épült ki régebben, mint az el­ ső calenardhoni rohír települések, nagyjából ötszáz évvel azelőtt - elsődleges feladata ugyan­ is az volt, hogy riassza a rohaniakat, ha G o n d o r veszedelemben forgott. Ellenkező irányban m é g ritkábban alkalmazták." 36

Egy másik jegyzet, amely a rohírok szervezettségét mutatja be, ezt írja: „ A z éored létszá­

mát sehol sem határozták meg pontosan, de a kifejezés Rohanban kizárólag háborúra edzett lovasokra utalt; zsoldban álló, ideiglenes vagy állandó katonákra a Királyi Seregben.

261

Minden nagyobb létszámú hadtestet, amely ezekből a férfiakból állt, é o r e d n e k neveztek, akár gyakorlatozni, akár harcolni lovagolt ki az egység. A m i k o r azonban Folcwine király száz évvel a Gyűrűháború előtt átszervezte a rohír hadat, egy »teljes é o r e d « harcrend legkevesebb százhúsz emberből állt (a fővezért is beleértve), s ez volt a Lovasvég Összes Seregeinek egy­ százada ( n e m számolva a királyi udvarét). [Az az éored, amellyel É o r e d vette üldözőbe az orkokat A két torony I I I . fejezetében, százhúsz lovasból állt: Legolas a távolból százötöt szá­ molt össze, É o m e r pedig később említette, hogy az o r k o k k a l való összecsapásuk során elve­ szítették tizenöt emberüket.) Az összes sereg egy időben természetesen soha nem vonult hadba Lovasvég határain túl, de s e m m i kétség, hogy T h é o d e n kijelentése (A Király vissza­ tér, V. 3 . ) , mely szerint veszély esetén tízezer lovast küldött volna az ellenségre, nem megala­ pozatlan. A rohírok száma Folcwine ideje óta egyre csak nőtt, és a Szarumán támadása előtt lefolytatott mustra m i n d e n bizonnyal több mint húszezer lovast számlált volna, így hát Ro­ hant n e m kellett megfosztani minden védőjétől. T h é o d e n végül a sietős mustra és a keletről m e g északról fenyegető veszedelem közepette m i n d ö s s z e hatezer lándzsát indított útnak, mégis, É o r l útja óta ez volt a r o h í r o k legnagyobb feljegyzett kilovaglása." A teljes létszámú lovasságot nevezték é o h e r é n e k (ld. 49. jegyzet). Ezek a szavak, az é o f h é o d o t is beleértve, m i n d angolszász alakúak, minthogy Rohan valódi nyelve mindenütt így fordítható le (ld. 6. j e g y z e t ) : első tagjuk ugyanis az eoh, „ l ó " elemet tartalmazza. Az éored, éorod szintén angolszász szó, m á s o d i k eleme a rád („lovaglás, vágta"). Az éoheré utótagja a here („sereg, had"), az éothéodé a théod („nép" vagy „föld"), minthogy ezt a rohaniak maguk­ ra is, országukra is használták. (Az angolszász eorl szónak viszont s e m m i k ö z e az Ifjú Éorl névhez.) 37

A helytartók m i n d e n ünnepélyesnek szánt bejelentésükhöz hozzáfűzték ezt a megjegyzést,

bár Cirion (a tizenkettedik helytartó) idejére megkopott a szokás, és egyszerű szólásmondás­ sá vált, amely beteljesülésében már senki sem hitt igazán. [A s z e r z ő jegyzete.] 38

Alflrln: a slmbelmyné, amely Edorasban nyílik a Királysíron, és az ullos, amelyet Tuor lá­

tott az Ó i d ő k b e n a gondolini vízmosásban: ld. a Tuor Gondolinba jöveteléről c. fejezet 27. jegyzetét. Az alflrln elnevezés feltűnik Legolas Minas Tirithben énekelt dalában is (A Király visszatér V. 9 . ) , de ott nyilvánvalóan m á s virágra vonatkozik: „Mallos s alfirin ezüst csen­ gettyűi / ( . . . ) Lebennin z ö l d m e z ő i n át!" 39

Dol A m r o t h fejedelme viselte ezt a címet, ősei pedig Elendiltől kapták, akivel rokonság­

ban

álltak.

A

Hűségesek

csoportjához

tartoztak,

s

a

Végromlás

után

hajóztak

el

N ú m e n o r b ó l , hogy Belfalas vidékén, a Ringló és a Gilrain torkolata között telepedjenek meg, a D o l A m r o t h hegycsúcsán emelt erősségben (amelyet Lórién utolsó királyáról neveztek e l ) . [A s z e r z ő j e g y z e t e l - Egy másik írásban az áll, hogy nemzetségük feljegyzései szerint Dol A m r o t h első ura G a l a d o r volt (harmadkor, 2 0 0 4 - 2 1 2 9 ) , a númenori I m r a z ő r fia, aki Belfalasban élt feleségével, Mithrellasszal, a tünde úrnővel, N i m r ó d é i kíséretének tagjával. Az iménti jegyzet azt sugallja, hogy Elendil atyafisága m é g N ú m e n o r bukása előtt telepedett le Belfalasban, a Dol A m r o t h o n épült erődjében; ez áthidalná a két állítást, s azt vetné föl, hogy a fejedelmek nemzetsége kétszáz évvel G a l a d o r előtt kezdődött, Galadort pedig azért hívták Dol A m r o t h első urának, mert azelőtt (1981 előtt, m i k o r A m r o t h a tengerbe fulladt) máskép­ pen nevezték a helyet. Újabb kérdést vet föl a Dol Amroth-i Adrahil megjelenése (aki minden kétséget kizáróan annak az Adrahilnak volt az őse. akinek gyermeke, Imrahil Dol Amrothban uralkodott a Gyűrűháború idején). A b e s z á m o l ó szerint ő vezette hadba G o n d o r seregét az ekhósok ellen az 1944. évben. Valószínű azonban, hogy a szöveg ellenére sem nevezték őt „Dol A m r o t h urának".

262

Bár az sem kizárt, hogy a következetességért felhozott magyarázatok j ó v a l kevésbé valószí­ nűbbek a két különálló, független „hagyománynál", amely Dol A m r o t h urainak eredetéhez fűződik. 40

A három betű „ L N D - L " volt; Elendil neve magánhangzó-jelölések nélkül. Maga Elendil a

pecsétnyomóján használta ezt a jelzést. [A szerző jegyzete. | 41

A m o n Anwar kiszögellése valóban igen közel esett annak a képzeletbeli vonalnak a kö­

zéppontjához, amely a Limlaith forrásától tart a déli Tol Falas-fok felé; s egyenlő távolságra volt Minas Tirithtől és a Vas-gázlótól is. [A szerző jegyzete.] 42

Igaz. nem túl pontosan; Éorl ugyanis ősi kifejezéseket használt, ráadásul verses formá­

ban és a rohírok magasztos nyelvén, amelyben igen járatos volt. [A s z e r z ő jegyzete.] - En­ nek ellenére É o r l Esküjének nincsen más írott, k ö z ö s nyelvű változata azon kívül, amely a szövegben olvasható. 43

Vanda: eskü, fogadalom, ünnepélyes ígéret.

Ter-maruva:

ter- „át", mar- „letelepszik,

megmarad", j ö v ő i d ő . E l e n n a n ó r e o ; az alcar miatt b i r t o k o s eset, eredetileg Elenna-nóré „a Csillagőröknek nevezett föld"

alcar: „dicsőség"

enyalien: en- „újra", yal- „hív, idéz", ez fő­

névi igenév, eredetileg en-yallé, itt részeshatározóként („az újraidézésért") az alcarra vo­ natkozik, így tehát: „ e m l é k e z i k v. emlékeztet a dicsőségre". Vbrortdo: a voronda „hűségben állhatatos, eskütartó" birtokos esete; melléknévként, mint j e l l e m z ő tulajdonságot, gyakor­ ta ragasztják a quenya nevek után; ilyenkor hiába áll két r a g o z a n d ó j e l z ő a név m ö g ö t t , csak az utóbbit ragozzák.

[Egy másik olvasat szerint a vórima b i r t o k o s esete a vórimo,

ugyanazzal a jelentéssel, mint a voronda, ld. fenn.] Voronwé: „állhatatos, hűséges" - a mon­ datban az enyalien tárgyaként szerepel. Nai: „legyen így, történjék az, hogy..."; Nai tíruvantes: „ ő r i z z é k meg" [-nte a többes s z á m h a r m a d i k s z e m é l y ragja, ha a tárgy n e m említ ő d i k ) . I hárar:

„azok,

akik ülnek". Mahalmassen:

a mahalma „trón" többes s z á m ú és

helyhatározósított alakja. Mi: ,,-ban, -ben". Númen: „Nyugat". I Eru í: „az Egy, aki". E d : „van, legyen". Tennoio: tenna „addig, olyan sokáig", oío „végtelen i d ő " , tehát a tennoío jelentése „ ö r ö k k é " . [A s z e r z ő jegyzetei.] 44

N e m is követte hasonló egészen addig, m í g Elessar király ugyanazon a helyen m e g n e m

erősítette a köteléket É o m e r r e l . a R o h í r o k Királyával, aki Éorl tizennyolcadik leszármazott­ ja volt. Csak N ú m e n o r királyainak állt jogában, hogy esküjükhöz Erut szólítsák tanúul, s nekik is csak a legkomolyabb és legünnepélyesebb alkalmakkor. A királyok nemzetsége megszakadt Al-Phazarőnnal. aki a Végromlás napján pusztult el; de Elendil Voronda TarElendiltől, a negyedik királytól származott, és a Hűségesek törvényes uruknak tartották; csoportjuk nem vett részt a király lázadásában, így elpusztulniuk s e m kellett vele együtt. Cirion az Elendil nemzetségéből eredő királyok helytartója volt, így teljes k o r m á n y z ó i jogkör­ rel uralhatta Göndört, amíg el nem jött a Király. Esküje tehát okkal rémítette m e g és ejtet­ te ámulatba azokat, akik hallották; így a szavak puszta kimondása is elég volt ahhoz, hogy a sírhalom megszenteltessék. [A szerző megjegyzése.) - Elendil neve, a Voronda („Hűséges") Cirion Esküjében is megjelenik, ott azonban főnévi alakban szerepel: „hűség, állhatatosság". A jegyzetben eredetileg Voronwé állt; A Gyűrűk Ura A. Függelékének I. 2. része M a r d i l Voronwének, „az Állhatatosnak" nevezi az első uralkodó helytartót; az első korban ugyanígy hívták azt a gondolini tündét, aki Tuor vezetőjéül szegődött Vinyamarban. 45

L d . a Galadriel és Celeborn C. Függelékének első idézetét.

263

46

E z e k sinda szavak, a g o n d o r i szokásnak megfelelően; az éothéodok azonban a legtöbbnek

új nevet adtak: saját nyelvükhöz igazították, lefordították őket, vagy egyszerűen újat találtak ki helyettük. A Gyűrűk Ura cselekményében z ö m m e l a rohír nyelvű elnevezések szerepel­ nek: ilyen például az Angren (Vasfolyó), Angrenost (Vasudvard), Fangorn (Enterdő, de az előbbi is előfordul), O n o d l ó ( E n t s é d ) és Glanhír (Határfolyam) használata. (A szerző jegyze­ te.] - A Limlaith név eredetének két változata is van: az egyik szerint a rohani Llmllcht a sin­ da Llmlichből alakult ki, a másik viszont azt állítja, hogy a sinda alak Limliht volt. A kötet­ ben használt Limlaith is sinda szóként tűnik fel; mindenesetre akármelyik is az eredeti tün­ de elnevezés, bizonyos, hogy a rohani név annak n e m fordítása, hanem eltorzítása. A jelen­ tésről s e m m i t s e m tudni, igaz, egy jegyzet szerint a tünde Limlint, „felvillanó fény" szóból származik. Az Entséd és a Határfolyam sinda elnevezése csak itt fordul elő; érdekes továb­ bá az O n o d l ó név összehasonlítása a k ö v e t k e z ő szavakkal: Onodrim, Enyd, entek (A Gyűrűk Ura F. Függelék, „Más n é p e k " ) . 47

Athrad Angren:

a Vasfolyó gázlójának sinda elnevezése Ethraid Engrin.

Ez azt jelenti,

hogy a gázlót többes és egyes számban is emlegették. 48

Másutt Firien-erdőnek nevezik azt a vidéket (ami a Halifirien-erdő megrövidült alakja).

L d . m é g 3 3 . jegyzet. 49

A v a l ó d i a l a k o k Rochand és Rochír-rim voltak, a m e l y e k leírva így szerepeltek a gondo­

ri feljegyzésekben: Rochand vagy Rochan és Rochirrim. M i n d e g y i k a sinda roch „ l ó " tövet tartalmazza, amelyet a r o h í r o k hely- és s z e m é l y n e v e i k b e n é o - alakra fordítottak; ilyen pél­ dául az éothéod ( l d . 36. j e g y z e t ) . A Rochand utótagja a sinda -nd (-and, -end, -ond) vég­ z ő d é s , a m e l y t ö b b n y i r e o r s z á g o k vagy tájak elnevezésében fordul e l ő . B e s z é d k ö z b e n ál­ talában

kiesett

a

-d,

főleg

a

hosszabb

nevekben,

amilyen

a

Calenardhon,

az

Ithilia,

Lamedon stb. A Rochirrim h a s o n l ó az éo-heré s z ó h o z (az é o t h é d o k kifejezése lovasságuk teljes seregére háború i d e j é n ) . A roch tő után a sinda hir „úr" szót tartalmazza - a népek nevénél a sinda gyakorta h o z z á t e s z i ehhez a r í m „sereg, sokaság" utótagot (a quenyában r í m b e ) , de ez k i k o p o t t a használatból, s csak a kollektív többes s z á m b a n m a r a d t meg: Eledhrlm

(Edhelrim)

„minden

tündék",

Onodrim

„ent-nép",

Nogothrim

„minden

törpök,

t ö r p ö k népe". A r o h í r nyelv használt egy hangot, amelyet itt ch-val jeleztünk, de mivel rit­ kán fordult elő m a g á n h a n g z ó k k ö z é ékelve, n e m jelentett nekik k ü l ö n ö s e b b nehézséget. A K ö z ö s N y e l v v i s z o n t m á r n e m vette át, a g o n d o r i a k p e d i g a szó k ö z b e n h-t, a szó végén k-t ejtettek helyette, ha sinda nyelven beszéltek (abban ugyanis rendkívül gyakran fordul elő ch)

- az

ügyelt a hang helyes

kiejtésére.

M i n d e n n e k elkerülésére használtam A Gyűrűk Ura során a Rohan és Rohlrrim

eredeti

sinda a z o n b a n

különösképpen

(rohírok)

szavakat. [ A s z e r z ő j e g y z e t e . ]

50

É o r l a j e l e k szerint n e m volt meggyőződve a Fehér Ú r n ő jóakaratáról.

51

Az Eilenaer N ú m e n o r előttről s z á r m a z ó szó, és rokonságban van az Eilenach névvel. [A

s z e r z ő jegyzete.] - A jelzőtüzekről szóló jegyzet szerint „könnyen lehet, hogy az Eilenach ide­ gen eredetű szó: n e m sinda, n ú m e n o r i vagy nyugori... Az Eilenach és az Eilenaer is szembe­ s z ö k ő hely; az előbbi a Drúadán E r d ő legmagasabban fekvő pontja volt. Onnan messze el le­ hetett látni nyugatra, s a jelzőtüzek idején arra használták, hogy A m o n Din figyelmeztetését továbbítsák; nagy lángú tüzet ugyan n e m gyújthattak, minthogy a hegycsúcson alig volt hely. Innen ered a tőle nyugatra lévő jeltűz neve: Nardol, azaz »Tűz-tető« a magas hegygerinc leg­ végén állt, s valaha a Drúadán E r d ő h ö z tartozott, de később lekopaszították a kőfejtők és

264

kőfaragók, akik a Kőszekér-völgyből jöttek fel. A N a r d o l o n lakó őrség a kőfejtőkre is vigyá­ zott; sok tüzelőt halmoztak fel benne, s szükség esetén igen magasra szökhettek a lángok tiszta éjjelen még az utolsó jeltűzről is (Halifirien) is odaláttak, pedig az legalább százhúsz mérfölddel volt nyugatra." Ugyanezen jegyzet szerint „ A m o n Din, a » C s e n d e s H e g y « épült a legkorábban, eredetileg Minas Tirith előretolt helyőrségeként; onnan ugyanis láthatták, ha meggyulladt a tűz, így azon keresztül s z e m m e l tarthatták az egész vidéket, Észak-Ithilia bejáratától a Dagorladig. s észrevették, ha ellenség tűnt fel az A d u i n o n vagy Cair A n d r o s közelében. Hogy miért ne­ vezték így, arról nem szól rege. Talán mert feltűnően terméketlen és kopár sziklacsúcs volt; olyannyira lakatlan, hogy m é g a madarak se igen látogatták, és élesen elütött a Drúadán Er­ dő (Tawar-ln-Drúedain) fákkal borított hegyeitől. 52

A Gyűrűk Ura A. Függelékének I. 4. része szerint Ostoher, a Meneldil utáni negyedik ki­

rály uralkodása alatt történt, hogy G ö n d ö r t elérték a keletről j ö v ő v a d e m b e r e k első táma­ dásai, de „Ostoher fia, Tarostar megverte és elűzte őket, és felvette a R ó m e n d a c i l , azaz " K e ­ letgyőző* nevet". 51

I. Rómendacil vezette be a helytartóság (Arandur, „királyi szolga") intézményét is, de ak­

koriban még a király választotta ki a helytartót, annak megbízhatósága és bölcsessége alap­ ján. A választottak többnyire hajlott korú e m b e r e k voltak, akik m á r n e m vonulhattak hábo­ rúba, de n e m hagyhatták el a birodalmat sem. A helytartók sohasem a Királyi Házból ke­ rültek ki. [A s z e r z ő jegyzete.] 54

Mardil volt G o n d o r első u r a l k o d ó helytartója. Eárnurt, az utolsó királyt helyettesítette,

aki Minas Morgulban veszett oda a 2050. évben. „ G o n d o r b a n m i n d e n k i úgy gondolta, hogy az álnok ellenség tőrbe csalta a királyt, és aztán halálra kínozta Minas Morgulban; de mivel a halálának nem akadt tanúja, Mardil, a Jó Helytartó m é g hosszú éveken át az ő nevében kormányozta Göndört." (A Gyűrűk Ura, A. Függelék I. 4.)

III AZ EREBORI KUTATÁS Ahhoz, hogy ezt a történetet megérthessük, ismernünk kell A Gyűrűk Ura A. Függeléké­ nek egy részletét (III., Durin népe), amelynek kivonata alább következik: A m i k o r Smaug, a Sárkány tanyát vert az erebori Magányos Hegyen, a t ö r p ö k egy d t k o s ajtón át elmenekültek. Élükön T h ó r és fia, T h r á i n állt (aki magával vitte fiát, a k é s ő b b Tölgy­ fapajzsosnak nevezett T h o r i n t ) . T h ó r átadta fiának a T ö r p ö k Hét Gyűrűje közül az utolsót, majd visszatért Móriába, ahol egy A z o g nevű o r k végzett vele. A z o g ráégette nevét T h ó r hom­ lokára, s így kezdődött a törpök m e g az o r k o k háborúja, amelynek utolsó nagy összecsapá­ sa (az azanulbizari csata) Nanduhirionnál, M ó r i a Keleti Kapujánál zajlott le a 2799. évben. A továbbiakban Thráin és Tölgyfapajzsos T h o r i n az E r e d Luinban lakott, a m í g 2841-ben Thráin el nem indult, hogy visszatérjen a Magányos Hegyre. Ám a m i k o r az Anduin keleti vi­ dékére ért, elfogták, és bebörtönözték Dol Guldurban, ahol a gyűrűt is elvették tőle. A m i k o r

265

Gandalf 2850-ben Dol Guldurban járt (és rájött, hogy valóban Szauron a várúr), rátalált a h a l d o k l ó T h r á l n r a Is. Az E r e b o r i kutatás több változatban létezik; a szöveget követő Függelékben egy korábbi kézirat hosszabb részletei olvashatók. N e m találtam olyan írást, amely megelőzné a történet kezdetét („Aznap m á r nem mondott többet"). A m o n d a t alanya mindenesetre Gandalf. beszélgetőtársai pedig Frodó, Peregrin, Trufládok és G i m l i . A társalgást F r o d ó jegyezte fel, ő az elbeszélő is. A helyszín Minas Tirith, Elessar király koronázása után.

A z n a p m á r n e m m o n d o t t többet. De később újra szót ejtettünk róla, s akkor elbeszélte az egész történetet: m i k é n t intézkedett az erebori utazás ügyében, mi­ ért esett é p p Bilbóra a választása, s hogyan győzte m e g az öntelt Tölgyfapajzsos T h o r i n t , hogy fogadják őt be társaságukba. N e m e m l é k s z e m m á r az egész törté­ netre, de annyi bizonyos, hogy eleinte Gandalf m é g csak azon morfondírozott, m i k é n t védhetné m e g nyugatot a Homálytól. - S o k b a j o m volt a k k o r i b a n - m o n d t a -, m e r t S z a r u m á n minden tervemet meggátolta. Tudtam, S z a u r o n ismét megerősödött, hamarosan felfedi magát: tudtam azt is, hogy nagy háborút forral. Vajon hogyan kezdi majd? Megpróbál visszatérni M o r d o r b a , vagy előbb megtámadja ellenségei legfontosabb erődjeit? Sejtettem (s azóta bizonyossá vált s z á m o m r a ) , eredeti terve az volt, hogy lero­ hanja L ó r i e n t s Völgyzugolyt, mihelyt elég erősnek érzi magát hozzá. S z á m á r a ez sokkal k e d v e z ő b b lett volna, s z á m u n k r a pedig sokkal rosszabb. A z t mondjátok, Völgyzugolyig n e m ért volna el a keze? Én n e m így vélekedtem. É s z a k o n rosszul álltak a d o l g o k akkoriban. Tudtam, a Hegy alatti Királyság el­ pusztult, és Suhatag hős népe sincs többé. Ha Szauron sereget küld, hogy viszszaszerezze az angmari földeket és az északi hegyszorosokat, csak a v a s d o m b i t ö r p ö k állhatnának az útjába, de mögöttük pusztaság terül el, s ott a Sárkány. E z t a Sárkányt S z a u r o n iszonyatos fegyverként használhatja fel. Gyakran mon­ dogattam m a g a m n a k : „ E l kell b á n n o m Smauggal. De Dol Guldur megtámadásá­ h o z ez m é g kevés. M e g kell zavarnunk Szauron terveit. E r r ő l m e g kell g y ő z n ö m a Tanácsot is." Ehhez hasonló g o n d o l a t o k kínoztak Fáradt voltam, a Megyébe igyekeztem utoljára ott j á r t a m . A r r a g o n d o l t a m , ha kel, e s z e m b e jut valami m e g o l d á s . így zetben, hogy ne törődjek velük.

nap nap után, amint az úton baktattam. pihenni egy kicsit; jó húsz éve volt, hogy egy ideig n e m t ö r ő d ö m ezekkel az ügyek­ is tettem, pedig n e m v o l t a m abban hely­

A h o g y Brí felé k ö z e l e d t e m , Tölgyfapajzsos T h o r i n lepett meg, 1 aki akkoriban száműzetésben élt a Megye északnyugati határán. N e m kis meglepetésemre meg­ szólított, és ettől k e z d v e az események gyökeres fordulatot vettek. Ő is bajban volt, m é g h o z z á a k k o r a bajban, hogy h o z z á m fordult tanácsért. El­ m e n t e m hát vele a Kékhegység tárnáiba, és végighallgattam hosszú elbeszélését. Megtudtam, hogy szíve keserű sérelmei miatt: megfosztották ősei kincsétől, s te­ herként nyomja vállát a bosszúállás feladata Smaugon (amit szintén ősei hagy­ tak r á ) . A t ö r p ö k nagyon k o m o l y a n veszik az efféle kötelességeket. Megígértem, segítek neki, ha m ó d o m b a n áll. Mindketten szerettük volna kite­ rítve látni Smaugot; csakhogy ő M á s o d i k T h o r i n király volt, s csatákon m e g há­ b o r ú k o n járt az esze, ezekhez pedig n e m fűztem sok reményt. így visszamentem 266

a Megyébe, s további hírekre vártam. K ü l ö n ö s volt; s e m m i t s e m tettem, csupán a vakszerencsét követtem, s k ö z b e n n e m keveset hibáztam. Bilbó m é g gyerekkorában, ifjú hobbitként magára vonta a figyelmem, p e d i g amikor utoljára láttam, m é g nagykorú s e m volt. Ö r ö k r e úgy m a r a d t m e g ben­ nem, ahogy a Megyén kívüli, vad világról s z ó l ó m e s é i m e t hallgatta: fénylő, kíván­ csi tekintettel. A m i k o r a Megyébe értem, m á r i s híreket hallottam felőle: úgy tűnt, k ö z b e s z é d tárgya lett. Szülei a Megye népéhez képest igencsak korán, ta­ lán nyolcvanévesen haltak meg, Bilbó pedig s o h a s e m házasodott meg. Magányo­ san, különc módjára élt, gyakran hosszú n a p o k r a eltűnt. S z e m t a n ú k szerint va­ didegenekkel, sőt m é g t ö r p ö k k e l is szóba állt. „ M é g törpökkel is!" A k k o r hirtelen összeállt b e n n e m a h á r o m kép: a feneket­ lenül m o h ó , r e m e k szimatú és hallású Sárkány; az o r m ó t l a n csizmájú törpök, akiket hatalmas bosszúvágy fűt; és a gyors lábú hobbit, aki a szíve m é l y é n tud­ ja (ezt kitaláltam), el kell látogatnia a kinti, vad világba. M a g a m is k é t e l k e d t e m az öüetben, mégis felkerestem Bilbót, hogy lássam, változott-e valamit húsz év alatt, s igaz-e a szóbeszéd. De n e m találtam otthon. A hobbitfalviak csak a fejü­ ket rázták, a m i k o r k é r d e z ő s k ö d t e m felőle. - Messze ment megint - m o n d t a egyikük, talán Vermes, a kertész. 2 - M e s s z e ment megint. M é g baja eshet, ha n e m vigyáz magára. K é r d e z t e m , m e r r e megy, m i k o r tér vissza. Nem tudom, válaszolta, és furcsán nézett r á m . Attól függ, ki­ vel találkozom. Vermes, azt m o n d t a . Holnap lesz a tünde újév.3 K á r érte, be­ levaló fickó volt. A Dombságtól a Folyóig n e m találsz nála j o b b hobbitot. „ E z egyre szebb", g o n d o l t a m . „ A z t hiszem, m e g kell k o c k á z t a t n o m . " Kevés i d ő m volt. L e g k é s ő b b augusztusban a Fehér Tanács előtt kell állnom, különben Szarumán büntetlenül járja tovább a maga útjait. És ez (a nagyobb bajokról n e m is beszélve) a kutatás szempontjából végzetesnek bizonyulhat, hisz a D o l Guldur-i hatalom s e m m i t n e m fog tétlenül nézni E r e b o r b a n . Hacsak nincs m é g valami kijátszatlan kártyája. így hát sietve visszamentem T h o r i n h o z , hogy m e g p r ó b á l j a m rávenni: tegye fél­ re fennkölt terveit, titokban menjen, és vigye magával Bilbót. M i n d e z t anélkül tettem, hogy Bilbót akár egyszer is felkerestem volna, ez p e d i g c s a k n e m végze­ tes baklövésnek bizonyult. M e r t Bilbó természetesen megváltozott. K ö v é r lett, lusta és m o h ó , régi vágyai is megfakultak már, afféle magányos á b r á n d o k k á let­ tek. El s e m tudott volna képzelni nagyobb veszélyt annál, hogy valóra váljanak. Emellett m e g is rémült, és b o l o n d o t csinált magából. T h o r i n kikelt volna, ha lát­ ja, de egészen m á s o k o k b ó l , amit mindjárt el is m o n d o k . Ti úgy i s m e r i t e k a történetet, ahogy B i l b ó mesélte. Ha én í r t a m v o l n a le, egé­ szen m á s k é p p festene. Egyfelől végig n e m j ö t t rá, m i l y e n o s t o b á n a k is g o n d o l ­ ták a t ö r p ö k , és m e n n y i r e d ü h ö s e k v o l t a k r á m . T h o r i n s o k k a l ingerültebb és g ő g ö s e b b volt, m i n t mutatta. Valóban az volt; eleinte azt hitte, az egészet az ő kigúnyolására e s z e l t e m ki. Egyedül a kulcs és a t é r k é p mentette m e g a hely­ zetet. A m i viszont ezeket illeti - évek óta feléjük se néztem. Csak a m i k o r a Megyé­ be értem, és végre elég i d ő m volt töprengeni T h o r i n történetén, a k k o r j ö t t e m rá, mit adott k e z e m b e a sors. K e z d t e m bennük lehetőséget látni, s m á r i s többnek tűntek puszta véletlennél. Kilencvenegy évvel azelőtt történt, veszélyes utazásom alkalmával, a m i k o r álruhában átléptem D o l Guldur kapuját, hogy egy boldog­ talan törpöt találtam a k í n z ó k a m r á b a n . Haldoklott. F o g a l m a m s e m volt, ki le­ hetett. Egy m ó r i a i térkép volt nála Durin népétől és egy kulcs, amely láthatólag 267

a térképhez tartozott. A törp maga, sajnos, m á r n e m magyarázhatta el, de azt mondta, hogy egykor övé volt az egyik nagy Gyűrű. S e m m i mást n e m m o n d o t t . ,Az utolsó a Hét közül" - ezt motyogta újra és új­ ra. De számtalan m ó d o n kerülhetett hozzá. Meglehet, küldönc volt, akit mene­ külés k ö z b e n fogtak el. Vagy talán egy tolvaj, aki egy nagyobb tolvaj csapdájába került. Mindenesetre n e k e m adta a kulcsot és a térképet. „A fiamnak" - mond­ ta. R ö v i d d e l ezután m á r árkon-bokron túl j á r t a m . A kulcsot és a térképet elrej­ tettem. Egy belső hang tanácsára m e g ő r i z t e m őket, de hamarosan elfeledkeztem róluk. M á s ügyem volt D o l Guldurban, fontosabb és veszélyesebb E r e b o r min­ den kincsénél. Visszatekintve i m m á r világos: M á s o d i k T h r á i n utolsó szavait hallottam, 4 bár s e m saját, s e m fia nevét n e m említette. T h o r i n természetesen n e m tudta, mi tör­ tént az apjával, és soha n e m beszélt n e k e m „az utolsóról a Hét Gyűrű közül". B i r t o k o m b a n volt a térkép és E r e b o r titkos kulcsa; ezzel szökött m e g annak ide­ j é n T h ó r és T h r á i n , amint ez T h o r i n meséjéből is kiderült. Magamnál tartottam őket, m i n d e n elgondolás nélkül; vártam az alkalomra. S z e r e n c s é r e n e m k ö v e t t e m el azt a hibát, hogy i d ő n e k előtte felfedjem őket. A h o g y tifelétek m o n d j á k , ruhaujjam alatt lapultak, a m í g csak egészen remény­ telennek n e m tűnt m i n d e n . T h o r i n , a m i n t meglátta őket, rögtön kész volt kö­ vetni t e r v e i m e t a titkos e x p e d í c i ó r ó l . B á r m i t g o n d o l t is B i l b ó r ó l , megtartotta m a g á n a k . E g y csakis t ö r p ö k által i s m e r t titkos ajtó esélyt adott nekünk, hogy felderíthessük a S á r k á n y ténykedéseit, sőt hogy találjunk egy kis rejtett ara­ nyat vagy családi ereklyét - T h o r i n szíve ettől b i z o n y o s a n j ó c s k á n megkönynyebbült volna. De ez n e m volt elég. Tudtam legbelül, hogy Bilbónak velük kell mennie, más­ különben az egész keresés kudarcra ítéltetett; ma inkább úgy m o n d a n á m , az út legfontosabb eseményére n e m került volna sor. M e g kellett hát g y ő z n ö m T h o rint, hogy Bilbót vigye magával. Az út k é s ő b b sok b o n y o d a l o m m a l járt, de szá­ m o m r a ez volt a legnagyobb m i n d közül. Egész éjszaka vitatkoztam vele (Bilbó m á r rég aludt), s csak reggelre jutottunk valamire. T h o r i n dölyfös és bizalmatlan volt. - Túlságosan könnyen gyúrható - jelentette ki bosszúsan. - A k á r a Megye sa­ ra, azonkívül ostoba is. Az anyja túl korán halt meg. Megint tisztességtelen játsz­ m á i d egyikébe akarsz sodorni, Gandalf mester. Biztos vagyok benne, egyéb in­ d o k o d is van, m i n t hogy segíts n e k e m . - Persze hogy van - m o n d t a m . - Ha n e m lenne m á s o k o m , egyáltalán n e m se­ gítenék. A r ö g e s z m é d , akármilyen fontosnak tűnik is, egyetlen szál csupán a nagy hálóban. Én pedig sok szállal f o g l a l k o z o m . Ám ez csak megfontolandóbbá teszi tanácsomat. - V é g r e nagy hévvel beszéltem. - J ó l figyelj, Tölgyfapajzsos T h o r i n ! - m o n d t a m . - Ha veled tart a hobbit, sikerrel jársz. Ha nem, elbuksz. M i n d e z t előre l á t o m és figyelmeztetlek. - I s m e r e m a híred - válaszolta T h o r i n . - R e m é l e m , rá is szolgáltál. De ez az ostoba ügy a hobbittal g o n d o l k o d ó b a ejt, valóban előre látsz-e, vagy pedig egy­ szerűen megőrültél. Oly s o k baj zavarhatta m e g az e l m é d . - A k a d elég, valóban - m o n d t a m . - M i n d közül a legbosszantóbb egy felfuval­ kodott törp, aki tanácsot kér tőlem egy olyan ügyben, amelyről először hallok, aztán szemtelenséggel jutalmaz. J á r d csak a magad útját, Tölgyfapajzsos T h o ­ rin, ha így a k a r o d . De ha s e m m i b e veszed a tanácsaimat, balszerencse kísér majd, és többé soha n e m kapsz t ő l e m segítséget, amíg csak el n e m ér a H o m á l y 268

téged Is. T é g y féket büszkeségedre és m o h ó s á g o d r a , különben elbuksz utad vé­ gén, m é g ha m i n d k é t kezeddel aranyat m a r k o l s z is. Ez hatott rá, de a tűz n e m aludt ki a szemében. - E n g e m te ne fenyegess! - kiáltotta. - E b b e n az ügyben m a g a m döntök, m i n t ahogy minden m á s ügyemben is. - Csak nyugodtan! - válaszoltam. - T ö b b e t n e m m o n d h a t o k . Csupán m é g annyit: én n e m a d o m könnyen a szeretetem és a b i z a l m a m , T h o r i n . De kedve­ lem ezt a hobbitot, és j ó t akarok neki. Bánj vele é r d e m e szerint, s a k k o r életed végéig élvezheted barátságomat. Mindezt a legcsekélyebb r e m é n y nélkül m o n d t a m , hisz rég letettem m á r ar­ ról, hogy sikerül m e g g y ő z n ö m . Ám ezúttal, úgy látszik, ráhibáztam. A t ö r p ö k igen nagyra értékelik a baráti szeretetet, és ö r ö k k é hálásak azoknak, akik segí­ tettek nekik. - Rendben van hát - m o n d t a r ö v i d szünet után T h o r i n . - Velünk tarthat, fel­ téve, ha ő is így kívánja (amit k é ü e k ) . De ha ragaszkodsz hozzá, hogy magam­ mal cipeljem, neked is j ö n n ö d kell, hogy kedvencedre felügyelj. - J ó ! - feleltem. - Veletek megyek, és m a r a d o k , a m e d d i g csak tudok. Ha to­ vább nem, hát addig, m í g fel n e m fedezitek a hobbit értékét. - N y a k a m o n volt m é g ugyanis a Fehér Tanács ügye. így k e z d ő d ö t t hát az e r e b o r i kutatás. S o k á i g maga T h o r i n s e m hitte, hogy vé­ gezhet Smauggal. S e m m i reménye n e m volt rá, mégis megtörtént. Am fájdalom! T h o r i n n e m élvezhette sokáig újonnan szerzett dicsőségét és kincseit. Önteltsé­ ge és felfuvalkodottsága figyelmeztetésem ellenére végzett vele. - Annyi bizonyos - m o n d t a m -, hogy m i n d e n k é p p e n csatában veszett volna ott. Azután az o r k seregek támadtak volna, bárhogy dúskált is T h o r i n a kin­ csekben. - Igaz - felelte Gandalf. - Szegény T h o r i n ! Nagy törp volt egy nagy nemzetség­ ből, s z á m o s hibája ellenére is; s bár útja végén elbukott, mégis neki köszönhe­ tő, hogy a Hegy alatti Királyság újra törp kézre került, ahogy reméltük. Dáin, a Vaslábú viszont kiváló utód volt. M o s t p e d i g azt halljuk, hogy ő is elesett az újabb suhatagi harcokban, mialatt mi itt küzdöttünk. A z t m o n d a n á m , nagy a veszteség, ha n e m volna inkább csoda, hogy élemedett k o r á b a n 5 m é g m i n d i g olyan nagy erővel tudta forgatni a fejszéjét, mint mondják, kitartva B r a n d király holtteste mellett az erebori kapu előtt, a m í g le n e m szállt a sötétség. Ám történhetett volna m á s k é p p e n és sokkal rosszabbul. A támadás fő ereje dél felé irányult, de S z a u r o n messzire nyúló j o b b keze m é g így is sok bajt o k o z ­ hatott volna északon, m í g mi G ö n d ö r t védtük, ha Dáin király és B r a n d király nem állnak az útjában. A m i k o r a nagy pelennori csatára g o n d o l t o k , a suhatagi csatákat és Durin népének vitézségét se feledjétek. G o n d o l j á t o k meg, mi lett vol­ na. Sárkánytűz és ádáz k a r d o k Eriadorban. G o n d o r b a n m o s t n e m volna király­ nő. Még győzelmesen is csak r o m o k k ö z é térhetnénk ide vissza. De m i n d e z el­ hárult, mert egy kora tavaszi estén Brí mellett összefutottam Tölgyfapajzsos Thorinnal. Véletlen találkozás, ahogy K ö z é p f ö l d é n m o n d a n i szokás.

269

JEGYZETEK 1

Gandalf és T h o r i n találkozását A Gyűrűk Ura A. Függelékének I I I . része Is elbeszéli, s ott

megtalálható a dátum is: 2 9 4 1 . március 15. Az egyetlen különbség, hogy a Függelékben a ta­ lálkozás n e m az úton történt, hanem egy fogadóban. Gandalf húsz évvel azelőtt, 2921-ben fordult m e g utoljára a Megyében. Bilbó harmincegyedik évében járt akkor. Gandalf később arra utal, hogy n e m volt m é g nagykorú ( h a r m i n c h á r o m éves). 2

Vermes, a kertész: Vermes, a Z ö l d k e z ű , akihez Csavardi Bódi (Samu apja, a Tata) beállt

tanoncnak: A Gyűrű szövetsége I. 1., 111. C. Függelék. 3

A tünde szoláris év ( í o a ) a y e s t a r é n a k nevezett napon kezdődött; ez a tavasz (tuí/é) előtti

nap volt. Az imladrisi naptár szerinti yestaré „többé-kevésbé megfelelt a megyei április 6-nak" (A Gyűrűk Ura D. Függelék). 4

A M á s o d i k T h r á i n név magyarázata: T h o r i n távoli elődje. Első Thráin 1981-ben menekült

el Móriából, és a Hegy alatti első király lett (A Gyűrűk Ura A . Függelék III.). 5

I I . Dáin (a Vaslábú) 2767-ben született. 2799-ben Nanduhirionnál, az azanulbizari csatá­

ban végzett az A z o g nevű orkkal M ó r i a Keleti Kapuja előtt, s ezzel megbosszulta T h o r i n nagy­ apját, T h ó r t . A suhatagi csatában esett el 3019-ben (A Gyűrűk Ura A. Függelék III. és B. Füg­ g e l é k ) . F r o d ó Völgyzugolyban tudta m e g Glóintól, hogy „a Hegy alatt m é g mindig Dáin a ki­ rály, s bár ugyancsak k o r o s (most töltötte be kétszázötvenedik évét), most is tiszteletet éb­ reszt, és mesébe illően gazdag" (A Gyűrű szövetsége I I . 1.).

FÜGGELÉK Megjegyzés

„Az

erebori

kutatás"

szövegéhez

Az elbeszélés szövege bonyolult, és nehéz a mélyére látni. Legkorábbi változata (jelöljük A-val) egy önálló, ám csiszolatlan és többször átjavított kézirat, amely a következő címet vi­ seli: „Gandalf kapcsolata Thráinnal és Tölgyfapajzsos Thorinnal". E b b ő l apám készített egy gépelt változatot ( B ) , amelyben bizonyos részeket megváltoztatott. Ennek címe „ A z erebori kutatás", alcíme pedig „Gandalf elbeszélése arról, hogyan készítette elő az erebori utat, és miként küldte el Bilbót a törpékkel". Az alábbiakban ebből a szövegből is olvasható néhány terjedelmesebb rész. A két korai változat mellett találtam egy cím nélküli harmadikat is ( C ) , amely jó pár ele­ m e t elhagyva, t ö m ö r és s z o r o s szerkezetben beszéli el az eseményeket. Viszont feltűnik ben­ ne néhány új d o l o g is, a végén pedig részleteket vesz át a legelső változatból. Nyilvánvaló, hogy a C j ó v a l a B után keletkezett, így az előbbiekben azt adtam k ö z r e (bár az elejéről a je­ lek szerint lemaradt egy korábbi írás, hiszen az elbeszélés Minas Tirithben, Gandalf vissza­ emlékezéseivel k e z d ő d i k ) . A B első bekezdései (alább k ö v e t k e z n e k ) csaknem azonosak A Gyűrűk Ura A. Függeléké­ nek egy részével (III., Durin népe), és kétségkívül az A . Függelék T h ó r r ó l és Thráinról szóló

270

fejezetére utalnak. „Az erebori kutatás" utolsó bekezdései is majdnem szó szerint szerepel­ nek az A. Függelék III. részében, ahol Gandalf Frodóval és Gimlivel beszélget Minas Tirithben. Az Előszóban idézett levél nyilvánvalóvá teszi, hogy „Az erebori kutatás" eredeüleg az A. Függelékbe készült, a Durin népe részeként.

Részletek

a

korábbi

változatból

A korábbról s z á r m a z ó B kézirat a következőképpen k e z d ő d i k : így Tölgyfapajzsos Thorin lett Durin örököse, de nem sok reménnyel gondolha­ tott az örökségére. Erebor kifosztásakor még fiatal volt ahhoz, hogy fegyvert forgas­ son, de Azanulbizar ostrománál már az élen harcolt. Kilencvenöt éves volt, amikor Thráin eltűnt; délceg tartású, szép szál törp, de úgy látszott, nem akar egyebet, mint megmaradni Eriadorban. Ott dolgozott sokáig, kereskedett és gazdagodott, amenynyire csak tudott; körülötte pedig sokasodott a nép, mert Durin vándorló nemzet­ ségéből sokan meghallották, hogy merre él, és ők is odatelepültek. Most már szép csarnokaik voltak a hegyekben, sok mindent fel is halmoztak, és nem ment olyan rosszul a sorsuk, de a dalaikban még mindig a távoli Magányos Hegyről, a Nagy Csarnok kincseiről és szépségeiről meg az Arkenkő fényéről álmodoztak. Múltak az évek. Thorin szívében megint felizzott a parázs, mindig csak a nem­ zetségét ért sérelmeken rágódott, meg az örökölt bosszúvágyon, ami a Sárkány el­ len fűtötte. Fegyverek, hadak, szövetségek jártak az eszében, mialatt nagy kalapá­ csának csengése betöltötte a műhelyt; de a hadak szétszéledtek, a szövetségek fel­ bomlottak, és a nép közt nemigen akadtak fejszések. így aztán Thorinban remény­ ség nélkül lángolt a nagy harag, miközben lesújtott az üllőjén izzó vasra. Gandalf addig nemigen ártotta magát Durin népének dolgába. Nem tartott fenn sok kapcsolatot a törpökkel, pedig barátjuk volt, s jóakarattal tekintett rájuk (kü­ lönösen a nyugaton élő száműzöttekre). Egy alkalommal azonban épp Eriadoron utazott át (a Megyébe tartott, ahol évek óta nem járt), és összetalálkozott Tölgyfa­ pajzsos Thorinnal. Jó darabon együtt rótták az utat, s amikor rájuk esteledett, Bríben szálltak meg. Reggel Thorin így szólt Gandalfhoz: - Sok gond nyomaszt, s rólad azt tartják, hogy bárki másnál többet tudsz arról, ami a világban történik. Ha velem tartanál és meghallgatnál, örömmel venném ta­ nácsodat. Gandalf beleegyezett, így elmentek Thorin csarnokaiba, ahol hosszan tárgyaltak egymással, és Gandalf végighallgatta Thorin minden gondját. Ebből a találkozásból fontos események sora született: előkerült a Gyűrű, elju­ tott a Megyébe, és a Gyűrűhordozó személyére is fény derült. Többen azt gondol­ ták tehát, hogy Gandalf mindezt előre látta, és szándékosan keresztezte Thorin út­ ját. Ám valószínűleg nem így történt, mert FVodó, a Gyűrűhordozó feljegyzést ha­ gyott A Gyűrűháború története című munkájában. Ez áll benne: Az utolsó mondat („Ez áll benne") így hangzik a legkorábbi A változatban: ,A történetből vé­ gül kimaradt ez a szakasz, mert túl hosszúnak találták, de a nagy része alább következik."

271

A koronázás után egy szép Minas Tirith-i házban üldögéltünk Gandalflal, aki nagyon vidám volt. Mindent megkérdeztünk tőle, s türelme oly végtelennek bizonyult, mint tu­ dása. Sok minden kiment azóta a fejemből, gyakorta nem is értettük, amit mondott. De erre a beszélgetésre tisztán emlékszem. Velünk volt Gimli is, s épp így szólt Peregrinhez: - Egy sürgős dolgom maradt: ellátogatnék a Megyétekbe.* De nem ám azért, hogy még több hobbitot lássak; alig hiszem, hogy újdonságot tudnék meg róluk. Viszont nincsen olyan törp Durin házában, aki ne tekintene tisztelettel arra a földre. Vég­ tére is ott kezdődött a Hegy alatti Királyság visszaszerzése és Smaug bukása. Nem is szólva Barad-dűr végzetéről, de hát ezek a dolgok különös módon összefüggnek. Különös, roppant különös módon - ismételte, és eltűnődött. Majd Gandalfra függesztve tekintetét, így folytatta: - Vajon ki fonta ezt a hálót? Azt hiszem, erre még nem is gondoltam eddig. Min­ dent előre kiterveltél, Gandalf? Ha nem, akkor miért vezetted Tölgyfapajzsos Thorint egy kevés Jóval kecsegtető útra? Felkutatni a Gyűrűt, elrejteni valahol a messzi nyugaton, majd kiválasztani a Gyűrűhordozót... valld be. ugye ez volt a célod? Gandalf nem felelt rögtön. Felállt, s nyugatra, a tenger felé tekintett az ablakon át. Nyugodni készült a nap, ragyogása Gandalf arcára vetült. Hosszú ideig csend­ ben állt ott. Végül Gimlihez fordult, és így szólt: - Magam sem tudom. Ugyancsak megváltoztam azóta, és Középfölde sorsa sem nyomaszt már. Akkoriban neked is olyasféle válaszokat adtam volna, mint Frodónak a múlt év tavaszán. Egy éve csupán! Persze az efféle számolgatás semmire sem j ó . Azon a nagyon távoli napon annyit mondtam egy ijedt hobbltnak: Bilbó dolga az volt, mert nem lehetett másként, hogy rátaláljon a Gyűrűre, így a tiéd az, hogy elvidd. S hozzátehettem volna: az enyém pedig az, hogy a segítségemmel mindket­ ten eljussatok eddig. Ráadásul mindehhez a józan eszemen kívül annyi eszközöm volt csak, amennyi a kezem ügyébe akadt. Ám az, hogy mit sejtettem belül, s miről tudtam, mielőtt e szürke partokra léptem volna - mindez nem ide tartozik. A hajdanvolt Nyugaton Olórin volt a nevem, s csak azon a földön beszélhetek ennél nyíltabban. Az A változat ezen a ponton így szól: „S csak azoknak beszélhetek ennél nyíltabban, akik ott élnek (vagy velem együtt oda visszatérnek)." így szóltam erre: - Azt hiszem, valamivel többet értek most. Gandalf. Mégis, Bilbó nem szívesen hagyta el az otthonát, és magam is vonakodtam elmenni. Nem kényszeríthettél minket; meg sem próbálhattad volna. Szeretném hát tudni, miért tetted, amit tet­ tél, amikor még ugyanaz az ősz öregember voltál, akinek látszottál. Ezután Gandalf elbeszéli nekik, milyen kétségekkel töltötték el Szauron első hadmozdu­ latai. E b b e n a változatban - miután elmondja, hogy a Szauron elleni támadás fontosabb volt Smaugnál is - így folytatja: - Hogy végre előbbre jussunk, ezért hagytam ott a Smaug ellen induló társasá­ got, ahogy útra kelt. Délre mentem, és meggyőztem a Tanácsot arról, hogy támad­ juk meg Dol Guldurt, mielőtt még ő támadná meg Lórient. A terv sikerült, Szauronnak menekülnie kellett. Ám még mindig egy lépéssel előttünk járt. Beismerem, * Gimli egyébként átment a Megyén, amikor elhagyta eredeti otthonát, a Kékhegységet.

272

azt hittem, valóban megfutamodott, s újabb éber béke következik. Ez azonban nem tartott sokáig. Szauron úgy döntött, ő lép előbb: nyomban visszatért Mordorba, s tíz esztendővel később felfedte magát. Akkor terjedni kezdett a sötétség. Pedig az eredeti elképzelése egészen más volt, s mindez később baklövésnek bizonyult. A Homálytól távol ugyanis rengeteg he­ lyen szerveződött ellenállás. Hogy szökhetett volna át a Gyűrűhordozó, ha nincsen Lórién vagy Völgyzugoly? Azt hiszem, mind elestek volna, ha Szauron előbb min­ den erejét ellenük fordítja, s nem küldi több mint a felét Gondor ellen. Ennyit kell hát tudnotok; ez volt a fő okom. Persze nem elég látni, hogy mit kell tenni: azt is tudni kell, hogyan. Az északi helyzet igencsak aggasztott, amikor 2941 márciusának középén összefutottam Tölgyfapajzsos Thorinnal. Végighallgattam, s utána azt gondoltam: „Nos itt áll Smaugnak legalább egy ellensége. Nyertünk egy értékes segítséget. Meg kell tennem, amit tudok; már korábban is eszembe juthat­ tak volna a törpök." És ott volt a Megye népe. Ti nem emlékeztek a Hosszú Télre;** én már akkor a szívembe zártam őket. Nyomorúságos helyzetben voltak, sorra fagytak meg vagy haltak éhen, mert utána szörnyű éhínség következett. Én akkor láthattam bátor­ ságukat és könyörületüket. Mert könyörületüknek és panasztalan bátorságuknak köszönhették, hogy életben maradtak. Reméltem, hogy túlélik, de már láttam, hogy nyugatra előbb-utóbb megint rossz idők jönnek. Persze egészen más okból: közelgett a háború. Éreztem, hogy reményeim beváltásához többre és másra van szükségük... de mire? Azt hiszem, többet kellett volna tudniuk a világ dolgairól, s arról, hogy hol állnak ők. Felejteni kezdtek. Feledték saját eredetüket és legendáikat; feledték mindazt, amit a világ nagyságáról tudtak. Még nem tűnt el egészen, de már elhalványult ben­ nük a „magasztos" és a „veszélyes" emléke. S az effajta dolgokat nem taníthatod meg egyhamar egy egész népnek. Ilyesmire nem volt idő. Egyébként is: nem mind­ egy, hol, kivel kezded. Meg merem kockáztatni, hogy Bilbó kiválasztott; s azt is, hogy az én feladatom csak annyi volt, hogy kiválasszam őt... mindenesetre megis­ merkedtem Bilbóval. - Épp erről akarok hallani - szólt közbe Peregrin. - Miért éppen vele? - Te hogyan választanál ki egy hobbitot erre a célra? - kérdezett vissza Gandalf. - Nem volt nekem időm válogatni; akkoriban jól ismertem a Megyét (bár amikor Tölgyfapajzsos Thorinnal találkoztam, néhány kellemetlen ügy miatt húsz éve felé­ je se néztem). így tehát fontolóra véve mindent, amit a hobbitokról tudtam, így szóltam magamhoz: „Szükségem van egy heves vérű Tukra (de nem túl hevesre, Peregrin uram) és egy higgadtabbra, talán egy Zsákosra." Ezzel pedig egyértelművé vált Bilbó személye. Amíg fel nem nőtt, jól ismertem jobban, mint ő engem. Kedveltem akkoriban. S most látnom kellett, hogy túl „sza­ bad" lett ahhoz, hogy csak úgy lerohanjam. Erről persze mit sem tudtam, míg viszsza nem tértem a Megyébe. Ott aztán megmondták, hogy nem nősült meg. Ezt kü­ lönösnek találtam, bár sejtettem az okát. A legtöbb hobbit szerint azért, mert ko­ rán magára hagyták, és most a maga ura akar lenni. De én tudtam, hogy nem ez az igazi ok. Rájöttem, hogy továbbra is „szabad" szeretett volna maradni, persze számára sem volt világos, hogy miért: nem tudta, vagy egyszerűen félt végiggondol­ ni. Mindenesetre független akart lenni, ha majd eljön az alkalom, hogy otthagyja a ** A 2758-59-es Hosszú Télről, amely Rohant megtámadta, A Gyűrűk Ura A. Függelékének II. ré­ sze is ír; az „Esztendők számlálása" egyik bekezdése pedig említi, hogy „Gandalf a megyei nép se­ gítségére siet".

273

Megyét. Tán a bátorságot gyűjtötte; emlékszem, mint zaklatott folyton, hogy beszél­ jek azokról a hobbitokról, akik állításuk szerint el-elhagyták a Megyét. A Tuk oldal­ ágon legalább két bácsikája tett így. Az egyik nagybácsi Tűk Hildifons volt, aki „tengeri útjáról n e m tért vissza", a másik pedig Tuk Isengar (az Öreg Tuk tizenkét gyermeke közül a legifjabb), aki „fiatalkorában állítólag tengeren járt" [A Gyűrűk Ura, C. Függelék, a Nagyszmiáli Tukok családfája). Gandalf elfogadta T h o r i n meghívását, és vele tartott a Kékhegységbe, T h o r i n otthonába. - Voltaképp keresztülmentünk a Megyén. Thorin persze nem volt hajlandó hoszszabb időre megállni; annyira semmibe vette a hobbitokat, hogy az már felbosszan­ tott. Talán ez ültette a fejembe a gondolatot, hogy belekeverjem az ügybe őket is. Számára nem jelentettek többet egyszerű növénytermesztőknél, akik történetesen a Hegység felé vezető ősi törp út menti mezőkön dolgoztak. A régi változatban Gandalf hosszasan elbeszéli, miként ment vissza sietve Tölgyfapajzsos T h o r i n h o z , „hogy megpróbálja rávenni: tegye félre fennkölt terveit, titokban menjen, és vigye magával Bilbót". Ez a m o n d a t egyébként már a végső változatban is szerepel. Végül elhatározásra jutottam, és visszamentem Thorinhoz, aki éppen nagygyű­ lést tartott. Ott találtam egész atyafiságát, köztük Balint és Glóint is. - Nos mi mondandód van? - kérdezte Thorin, ahogy beléptem. - Először is - kezdtem -, te még mindig király módjára gondolkozol. Csakhogy a királyságodnak már régen befellegzett. Ha egyáltalán újra lehet építeni (amit kétlek), a kezdet kezdetéről kell elindulnod. Csodálom, hogy itt latolgatod a Sárkány erejét, messze tőle. S ez nem minden: az egyre terjedő Homály, amely hamarosan elborít­ ja az egész világot, még ennél is rosszabb. A kettő pedig össze fog találkozni. - Ami egyébként be is következett volna, ha nem támadjuk meg idejében Dol Guldurt. - A nyílt háború hiábavaló, s egymagad különben sem készítheted elő. Egyszerűbb, mégis merészebb húzással kell próbálkoznod. Valami igazán elszánttal. - Zavarosan és nyugtalanítóan beszélsz - válaszolt Thorin. - Elmondanád vilá­ gosabban? - Egyfelől magadban kell útra kelned - mondtam. - Mellőzz minden küldöncöt, futárt vagy hadüzenetet, Tölgyfapajzsos Thorin. Legfeljebb néhány rokonod vagy hű társad tarthat veled. Másfelől valami meglepetéssel is kell szolgálnod. - Nevezd meg! - szólt Thorin. - Egy pillanat - mondtam. - Azt hiszed, hogy egyezkedhetsz egy sárkánnyal? Smaug nemcsak erős, de már igencsak vén és ravasz is. Vállalkozásod kezdetétől figyelemmel kell lenned az emlékezőtehetségére és a szaglására. - Ez magától értetődik - válaszolta Thorin. - A törpöknek több dolguk akadt már a sárkányokkal, mintsem gondolnád. Ne hidd, hogy tudatlanok vagyunk, s hogy kioktathatsz minket. - Remek - feleltem. - Csakhogy a terveid nem erről győztek meg. Az én tervem titkos. Titkos.*" Smaug sem álmatlanul heverészik fényűző rejtekén, Tölgyfapaj­ zsos Thorin. Törpökről álmodik. Bizonyos lehetsz benne, hogy mielőtt aludni tér*** Az A. kézirat egy mondata vélhetőleg tévedésből maradt ki a gépelt változatból. Gandalf egy ké­ sőbbi megjegyzése szerint Smaug nem ismeri a hobbitok szagát, mivel még eggyel sem találkozott. „Ezzel a szaggal kevesen tudnak mit kezdeni - ám Smaug, a törpök ellensége egész biztos nem tudná hova tenni."

274

ne, nap mint nap körbejár csarnokában, hogy törpöknek még a nyomát se lássa. Azután pedig félálomban fekszik: hegyezi a fülét. T ö r p lábakra vár. - A titkos terved éppoly reménytelennek tetszik, mint a nyílt harc - szólt közbe Bálin. - Képtelenségnek tűnik. - Nehéz, annyi bizonyos - ismertem be. - De nem képtelenség, különben alig­ ha vesztegetném rátok az időt. Inkább úgy mondanám, majdnem lehetetlen. Mon­ dok tehát egy majdnem lehetetlen megoldást. Vigyetek magatokkal egy hobbitot. Smaug valószínűleg sosem hallott róluk, így a szagukat sem ismerheti. - Micsoda?! - kiáltott fel Glóin. - Egy tökfejet abból a Megyéből? Miféle hasz­ na lenne, ha elvinnénk? Lehet, hogy ismeretlen szaga van, de soha nem merész­ kedne olyan közel még egy tojásból kikelt sárkányfiókához sem, hogy az a sza­ gát érezze! - Ez meglehetősen méltatlan feltételezés - mondtam. - Semmit sem tudtok a Megye népéről, Glóin. Ostobának tartjátok őket. mert nagylelkűek, és sosem alku­ doznak. Gyávának, mert eddig nem sikerült nekik fegyvert eladnotok. Am mind­ nyájan tévedtek. Akárhogy is, de van köztük egy, akit én kiszemeltem, és veletek fog tartani, Thorin. Ügyes kezű és okos; ravasz, de nem meggondolatlan. Azt hi­ szem, bátor is, akár egész népe; ahogy ti mondanátok, sarokba szorítva igazán. Egy hobbitot sarokba kell szorítanod, hogy meglásd, mi minden szunnyad benne. - Sajna, ez keresztülvihetetlen - felelte Thorin. - Ugyanis amennyire én isme­ rem őket. nagy ívben kerülik a sarkokat. - így igaz - mondtam. - Nagyon okos nép. De ez a hobbit valóban különleges. Azt hiszem, meg lehetne győzni, hogy kevésbé kerülje őket; szerintem régen vágyik rá, hogy részt vegyen egy kalandban. - De nem az én költségemre - jelentette ki Thorin, miközben felállt, és öles lép­ tekkel róni kezdte a szobát. - Ez nem tanács, ez valóban képtelenség. El sem tu­ dom képzelni, milyen ellenszolgáltatást nyújthat egy hobbit (okos vagy sem) egyna­ pi kosztért és bérért cserébe. Ha egyáltalán rábírható, hogy elinduljon. - El sem tudod képzelni! Hallani még kevésbé fogod - válaszoltam. - Mert a hobbitok különösebb erőfeszítés nélkül is halkabban mozognak, mint bárki fia törp, még ha az élete is a tét. Azt hiszem, minden halandó lény közül nekik van a legsimább talpuk. Nem úgy tűnt, Tölgyfapajzsos Thorin, mintha tisztában lennél ezzel, amikor úgy trappoltál át a Megyén, hogy egy mérföldről hallották a jöttöd. Amikor diszkréciót említettem, hivatalos diszkrécióra gondoltam. - Hivatalos diszkréció! - kiáltott fel Bálin, aki félreértette szavaimat. - Úgy ér­ ted, egy hivatásos kincskereső? Hát vannak még ilyenek? Haboztam. Ez új fordulat volt, nem tudtam, erre mit léphetek. - Azt hiszem - mondtam végül. - Jó pénzért elmegy mindenhova, ahova ti nem mertek vagy nem tudtok, s elhoz mindent, amire vágytok. Thorin szeme felcsillant, ahogy eszébe jutottak az elrabolt kincsek, azután elko­ morult. - Úgy érted, egy fizetett tolvaj - mondta gúnyosan. - Ez megfontolandó, feltéve, hogy nem kér túl sokat. De hát hogy jön mindehhez egy falusi hobbit? Azok egész nap isznak, s még az üveggyöngyöt is keverik a drágakővel. - Jó lenne, ha nem beszélnél mindig ilyen magabiztosan olyasmiről, amihez nem értesz - mondtam élesen. - Ezek a falusi hobbitok ezernégyszáz éve a Megyé­ ben élnek, s ezalatt sokat tanultak. Ezer évvel azelőtt, hogy Smaug Ereborba jött volna, már kapcsolatuk volt a tündékkel meg a törpökkel. Nem olyan gazdagok, mint őseitek vélték, de sokan közülük szebb dolgokkal dicsekedhetnek, mint te,

275

Thorin. A hobbit, akire gondolok, aranydíszeket tart az otthonában, ezüstkészlet­ tel étkezik, és kristálypohárból issza a bort. - Aha, most már értem - szólt közbe Bálin. - Tehát tolvaj az illető, igaz? Ezért ajánlod őt a figyelmünkbe. Egy pillanatig azt hittem, menten kijövök a sodromból, és elveszítem a nyugal­ mam. Kezdett felbosszantani ez a törp önteltség, amely önmagát fogadja el az egyet­ len értéknek, és mindent, ami nem az övék, lopottnak tekint, vagy amellett kardos­ kodik, hogy valaha a törpöké volt. - Tolvaj? - kacagtam. - Hát persze, hivatásos betörő! Hogy lehetne máskülönben ezüstkanala egy hobbitnak! Majd az ajtajára mázolom a betörők jelét, s onnan meg­ ismeritek. - Dühösen felpattantam, s olyan hangon, amely engem is meglepett, így folyattam: - Meg kell keresned azt az ajtót. Tölgyfapajzsos Thorin. Komolyan be­ szélek. - Azon kaptam magam, hogy igencsak határozott vagyok. Ez a különös öt­ let átkozottul fontos lett. Muszáj volt, hogy a törpök beadják a derekukat. - Figyelmezz rám, Durin népe! - kiáltottam. - Ha sikerül csatlakozásra bírnotok ezt a hobbitot, sikerrel jártok. Ha nem, akkor elbuktok. De ha meg sem próbáljá­ tok meggyőzni, akkor végeztem veletek. Tőlem aztán nem kaptok több tanácsot vagy segítséget, amíg csak el nem ér a Homály benneteket is! Thorin megfordult, és csodálkozva nézett rám. - Kemény beszéd! - mondta. - Nos j ó , veled tartok. Lehet, hogy tényleg a jövőbe látsz... De ha nem, hát akkor biztos, hogy egyszerűen bolond vagy. - Remek - feleltem. - De Jó szándékkal gyere, ne pusztán abban a reményben, hogy bolondot csinálhatsz belőlem. Légy türelmes, és ne utasítsd vissza rögtön, ha nem látod rajta a bátorságot vagy a kalandvágyat, amiről beszéltem. Letagadja őket. Megpróbál majd kibújni a dolog alól, de nem szabad hagynotok. - Nem fogok vele alkudozni, ha erre célzói - mondta Thorin. - Minden egyes fel­ fedezett kincsért szép summát fog kapni, de egy fityinggel se többet. Persze nem erre céloztam, de hát mi értelme volt vitatkozni? - Még valami - folytattam. - Minden tervet és előkészületet előre kell lerendez­ netek. Álljon készen minden! Ha egyszer rábeszéltétek, ne adjatok neki időt, hogy végiggondolja! Egyenest a Megyéből kell majd keletre indulnotok. - Különös fickó ez a te betörőd - szólt közbe egy Fili nevű fiatal törp (mint utóbb megtudtam, Thorin unokaöccse). - Hogy hívják, vagy milyen nevet használ? - A hobbitok a valódi nevüket használják - mondtam. - Csak egy neve van: Zsá­ kos Bilbó. - Micsoda név! - nevetett Fili. - Szerinte tiszteletet parancsol - mondtam én. - Illik is hozzá: ugyanis középko­ rú, agglegény, s az utóbbi időben pocakot eresztett. Azt hiszem, legfőbb érdeklődé­ si köre az evés. Úgy tudom, tekintélyes éléskamrája van; sőt talán több is. Ha nem juttok dűlőre, legalább jól megvendégelhet benneteket. - Elég már! - mondta Thorin. - Ha nem adtam volna szavam, ezek után el se mennék. Nem vagyok abban a hangulatban, hogy bohócot csináljak magamból. Mert én is komolyan beszélek. Halálosan komolyan, és a szívemben harag pa­ rázslik. Az utóbbiakat nem méltattam figyelemre. - Figyelj, Thorin - mondtam. - Április vége van, mindjárt itt a tavasz. A lehető leghamarabb készíts elő mindent. Valamit még el kell intéznem, de egy hét múlva újból itt leszek. Miután visszatértem, ha mindent rendben találok, akkor előreme­ gyek, hogy előkészítsem a terepet. Egy napra rá pedig együtt keressük őt fel.

276

Ezután távoztam is, mert Bilbóhoz hasonlóan Thorinnak sem akartam időt ad­ ni, hogy még egyszer végiggondolhassa a dolgot. A továbbiakat mindnyájan tudjá­ tok; persze úgy, ahogy Bilbó mesélte. Ha én írtam volna le, egészen másképp hang­ zana. Hisz mit sem tudott arról, mennyi fáradságomba került, hogy a Morotvára érkező törpcsizmák dübörgése ne idő előtt érjen el a füléhez. 2941. április 25-én látogattam el Bilbóhoz, s bár többé-kevésbé tudtam, mire számítsak, kissé mégis megingott a magabiztosságom. Éreztem, hogy nehezebb lesz, mint vártam, de úgy döntöttem, most már kitartok mellette. Másnap, április 26-án, szerdán Thorin társaságábab Zsákvégre érkeztem. Vele sem volt könnyű, mert a végén neki is elment a kedve az egésztől. Bilbó ráadásul megrémült, és ne­ vetségessé tette magát. Kezdettől fogva rosszul állt a szénám, s ez a „hivatásos betörő"-dolog, amit a törpök a fejükbe vettek, tovább rontotta a helyzetet. Szerencsé­ re még korábban azt mondtam Thorinnak, hogy Zsákvégen töltjük az éjszakát, mert idő kell a részletek megbeszéléséhez. így legalább nyertem egy utolsó esélyt. Ha Thorin anélkül megy el Zsákvégről, hogy négyszemközt beszélek vele, minden tervem dugába dől. A fenti beszélgetés több részlete láthatólag a későbbi változatban is szerepel ( T h o r i n és Gandalf zsákvégi vitájában). Innentől kezdve a későbbi kézirat megegyezik a korábbival, tehát n e m i d é z e m tovább, ki­ véve egy rövid bekezdést a végéről. A korábbi változat szerint F r o d ó feljegyzésében az áll, hogy Gimli felnevet, amint Gandalf beszámolója végére ér. - Még most, hogy minden jóra fordult, még most is képtelenségnek tűnik mind­ ez - mondta. - Jól ismertem Thorint, s azt kívánom, bárcsak én is ott lehettem volna, amikor először kerestél fel minket. Ám akkor én valahol messze jártam, a kutatásra pedig nem engedtek el; azt mondták, fiatal vagyok még az ilyesmihez. Azt hittem, egy törp hatvankét évesen már mindenre alkalmas. Mindenesetre bol­ dog vagyok, hogy végre hallhattam a teljes történetet. Ha ugyan teljes. Még most sem hiszem el, hogy mindent elmondtál nekünk, amit tudsz. - Persze hogy nem - felelte Gandalf. Ezután T r u d i á d o k tovább kérdezi Gandalfot T h r á l n térképéről és kulcsáról. A válasz (amelynek nagy része a későbbi változatban is szerepel) így hangzik: - Kilenc évvel azután találtam rá Thráinra, hogy elhagyta népét; akkor már leg­ alább öt éve Dol Guldur pincéinek foglya volt. Nem tudom, hogy maradhatott élve addig, és hogy tartotta mindezt magában a kínzások alatt. Azt hiszem, a Fekete Ha­ talom csak a gyűrűre vágyott, s miután azt elvette tőle, Thráin maga nem érdekel­ te többé. Egyik tömlöcébe vetette, hogy ott végezzen vele az idő. Apró gondatlan­ ság, de végzetes baklövésnek bizonyult. Mint az apró gondatlanságok általában.

277

IV A GYŰRŰ KERESÉSE Í

A

Fekete

Lovasok

útja,

ahogy

Gandalf Frodónak

elbeszélte

A 3017. esztendőben G o l l a m o t elfogták M o r d o r b a n , és Barad-dűrba vitték, ahol kivallatták és megkínozták. Miután megtudta tőle mindazt, amit akart, S z a u r o n n e m foglalkozott vele többet, és útjára engedte. N e m bízott benne, mert m é g a F é l e l e m Árnyékával s e m tudta megtörni. Elpusztíthatta volna, ha akarja, de S z a u r o n megérezte benne a „kirablói" iránti gyűlöletet, s úgy vélte, G o l l a m előbb-utóbb a n y o m u k b a ered. Remélte, hogy bosszúvágya kémei segítségére lesz, s elvezeti majd őket a Gyűrűhöz. G o l l a m o t azonban n e m sokkal k é s ő b b elfogta Aragorn, és a Bakacsinerdő északi részébe vitte, ahol gondosan őrizték; így hiába követték őket, n e m szaba­ díthatták ki. S z a u r o n n e m sokat t ö r ő d ö t t a „félszerzetekkel", noha hallott már róluk, földjükről m i t s e m tudott. G o l l a m , hiába kínozta meg, n e m nyújthatott neki támpontot: egyrészt ő maga s e m tudott valami sokat, másrészt amit tudott, azt is eltorzította. S z a u r o n rájött, hogy megölheti, de félszerzet természete miatt soha n e m fogja megtörni. Volt egy m á s i k ok is, ám ezt Szauron n e m értette meg, hisz ő maga is a Gyűrűre vágyott: G o l l a m o t ez gyűlölettel töltötte el, a m i nagyobb volt m é g a rettegésnél is, m e r t nagy ellenséget és vetélytársat látott benne. így volt bátorsága elhitetni, hogy a félszerzetek országa szülőföldje mellett, a Nőszi­ r o m folyó partjainál fekszik. M i n d a z , amit G o l l a m fő ellenségeiről elárult, a g g o d a l o m m a l és rémülettel töl­ tötte el Szauront. Ráadásul m e g s z o k o t t kémeitől és követeitől s e m m i hírt n e m kapott. E z t a d ú n a d á n o k ébersége és S z a r u m á n árulása megakadályozta; Szarurnán szolgái ugyanis m e g t á m a d t á k vagy félrevezették S z a u r o n kémeit. E r r ő l ugyan S z a u r o n is tudomást szerzett, m é g s e m ért el a karja Vasudvardig. Úgy tett tehát, m i n t aki mit s e m tud Szarumán kettős játékáról; elrejtette dühét, s várt. M i n d e k ö z b e n egy hatalmas háború előkészületein járt az esze; gondolatban m i n d e n ellenségét a nyugati tengerbe söpörte. Végül úgy döntött, hogy ezt az ügyet csak legerősebb szolgáira bízhatja: a Gyűrűlidércekre, akiknek n e m volt önálló akaratuk, m e r t csak a gyűrűknek engedelmeskedtek, amelyekkel Szau­ r o n uralkodott felettük. Kevesen vannak, akik akár egyetlen ilyen szörnyű teremtménnyel is szembe­ szegülnének. S z a u r o n úgy vélte, hogy m é g kevesebben, ha kegyetlen vezérük, M o r g u l U r a vezetése alatt gyűlnek össze. S z a u r o n tervének mégis volt egy gyen­ géje: túl nagy rettegés övezte őket ( m é g láthatatlanul és alaktalanul i s ) , így meg­ jelenésüket m e g é r e z t é k volna a Bölcsek, s küldetésük célja eljutott volna hozzá­ j u k is. S z a u r o n tehát két csapást készített elő; j ó v a l később kiderült, hogy ezek már a Gyűrűháború kezdetét jelentették. Egyszerre hajtották őket végre. Az o r k o k m e g t á m a d t á k T h r a n d u i l b i r o d a l m á t azzal a paranccsal, hogy újra ejtsék foglyul G o l l a m o t ; Morgul Urát pedig nyíltan előreküldték, hogy fogjon harcba Gondor­ ral. M i n d e z 3018 júniusának végén történt. S z a u r o n tehát kóstolót kapott Dene278

thor erejéből és felkészültségéből: alábecsülte mindkettőt. Ám ez n e m zavarta, hiszen az ostromban kevés e m b e r e vett részt. Igazi szándéka az volt, hogy a nazgűlok távozása a G o n d o r elleni háború részének tűnjék. így hát amikor elesett Osgiliath, és a híd beomlott, Szauron megállította az ost­ romot, s a nazgűlokat a Gyűrű keresésére indította. N e m becsülte le a Bölcsek hatalmát és éberségét, így azt az utasítást adta nekik, hogy a lehető legnagyobb titokban járjanak el. Ez idő alatt a Gyűrűlidércek Kapitánya hat társával együtt Minas Morgulban tartózkodott, m í g helyettese, Khaműl - Kelet Árnya - Dol Gul1 durban maradt Szauron hadnagyaként, s egy hírnököt maga mellett tartott. Morgul Ura tehát láthatatlanul és gyalogszerrel vezette társait az A n d u i n h o z ; senki n e m láthatta őket, m é g i s m i n d e n h o l rettegés j á r t a n y o m u k b a n . Július első napján indulhattak; megfontoltan és titokban hagyták el A n ó r i e n t , eljutot­ tak a Töltésföldekig, de sötét s z ó b e s z é d és félelem kísérte őket. Az A n d u i n nyu­ gati partjától északra, a Sarn Gebirnél találkoztak; itt m e g k a p t á k hátasaikat és köpönyegüket, amelyeket addig úsztattak a folyón. Ez vaíószínűleg július ti­ zenhetedikén volt. É s z a k r a indultak el, hogy megtalálják a Megyét, a félszerze­ tek földjét. Július huszonkettedike körül találkoztak D o l Guldur-i társaikkal Celebrant Mezején. T ő l ü k tudták meg, hogy G o l l a m m e g s z ö k ö t t az o r k o k t ó l , de kisiklott a tündék kezéből is, és n y o m a veszett. 2 K h a m ű l e l m o n d t a azt is, hogy az Anduin-völgyben n e m talált félszerzeteket, a sztúrok N ő s z i r o m menti települése pe­ dig régóta kihalt. Ám (minthogy j o b b ötlete n e m v o l t ) a M o r g u l o k U r a továbbra is észak felé vezette a nazgűlokat. Remélte, ráakadnak G o l l a m r a , s k ö z b e n ta­ lán a Megyét is meglelik - amelyről azt gyanította, hogy L ó r i é n gyűlölt v i d é k é h e z esik közel, ha ugyan nincs Galadriel b i r o d a l m á b a n . Ám n e m kívánta kihívni a Fehér Gyűrű hatalmát, s e m belépni L ó r i é n földjére. A Kilencek tehát továbbra is észak felé vették útjukat L ó r i é n és a Hegység között. Előttük és m ö g ö t t ü k ret­ tegés ülte m e g a vidéket, m é g s e m találtak semmit, a m i hasznukra lett volna. Idővel visszafordultak, ám addigra m á r rég véget ért a nyár, S z a u r o n dühe és félelme pedig nőttön-nőtt. S z e p t e m b e r r e értek a Holtláphoz, ahol néhány baraddűri futár továbbította számukra Uruk fenyegetését; ez p e d i g m é g M o r g u l Urát is rémülettel töltötte el. Mert Szauron addigra tudomást szerzett a g o n d o r i jós­ latról, B o r o m i r távozásáról, S z a r u m á n cselekedeteiről és Gandalf fogságba esé­ séről. M i n d e z e k b ő l leszűrte, hogy S z a r u m á n h o z és a Bölcsekhez m é g n e m ju­ tott el a Gyűrű, viszont S z a r u m á n tudja, hol keresse. Úgy döntött tehát, a gyors cselekvés a fő, n e m pedig a feltűnés kerülése. Ezért parancsba adta a Gyűrűlidérceknek, hogy menjenek rögtön Vasudvardra. A z o k keresztülvágtáztak Rohanón, a m i sokakat menekülésre késztetett, mert azt hitték, a fekete lovak patái n y o m á n a háború é r k e z i k keletről. Két nappal azután, hogy Gandalf kiszabadult az Orthancból, Morgul U r a Vasudvard kapujához ért. S a k k o r S z a r u m á n (akit Gandalf szökése egyébként is haraggal és félelemmel töltött el) végre megértette, hogy két ellenséges e r ő kö­ zött áll, s mindkettő árulójának tartja. Nagyon megrémült, hisz eleddig azt hit­ te, rászedheti Szauront, vagy kicsikarhatja a jóindulatát, m o s t azonban rájött, hogy minden reménye füstbe ment. Vagy m e g s z e r z i a Gyűrűt, vagy a b i z t o s pusz­ tulás vár rá. De m é g m o s t is ravasz és óvatos volt; féltette Vasudvardot, p e d i g Vasudvard K ö r e nagy háborús e r ő k nélkül m é g Morgul Urának is g o n d o t o k o ­ zott volna. A kihívásra és a követelésekre tehát m i n d ö s s z e S z a r u m á n hangja vá­ laszolt, amely fortélyos m ó d o n magából a Kapuból szólt. 279

- N e m j á r t o k jó helyen - állapította m e g a hang. - Hiába titkoljátok, én tu­ d o m , m i r e fáj a fogatok. N o s , nincsen nálam, s ezt anélkül is érzik a szolgái, hogy m o n d a n o m kellene. Hiszen ha az enyém volna, földig hajolnátok előttem, és e n g e m szólítanátok Uratoknak. Ha tudnám, hol rejtőzik ez a dolog, bizonyá­ ra n e m itt üldögélnék, h a n e m j ó v a l előttetek járnék, hogy m e g s z e r e z z e m . Egyva­ laki tudja csak mindezt, ez pedig Mithrandir, Szauron ellensége. A közelben m é g a n y o m á r a bukkanhattok, hisz két napja hagyta csak el Vasudvardot. Szarumán nyájas hangjának akkora hatalma volt, hogy a Nazgűlok Ura végig sem gondolta, vajon igazat m o n d , hazudik-e, vagy talán elhallgat valamit - egyszerűen csak megfordította lovát, és Gandalf nyomába eredt. így akadtak rá Kígyónyelvű Grímára, aki épp Szarumánhoz igyekezett, hogy tudtára adja: Gandalf Edorasba ért, és figyelmeztette T h é o d e n királyt Vasudvard ármányos terveire. A z o n az órán Kígyónyelvű közel járt ahhoz, hogy szörnyethaljon félelmében, de mivel rég hozzá­ szokott már az áruláshoz, ennél kisebb fenyegetésre is megoldódott volna a nyelve. - Hogyne, hogyne beszélnék, urak! - hadarta. - Kihallgattam m i n d e n vitáju­ kat Vasudvardon. A félszerzetek földje... onnan jött Gandalf, és vissza is fog tér­ ni, csak egy lovat p r ó b á l addig szerezni. Ne bántsatok! E l m o n d o k mindent, amit tudok! Nyugatra menjetek, R o h a n Kapuján át, majd észak felé, aztán egy kicsit megint nyugatra, m í g a nagy folyóig n e m értek: Vasfolyó a neve. Onnan, a tharbadi keresztúttól egy réges-régi út vezet majd a határig. Ott k e z d ő d i k a félszer­ zetek földje, úgy nevezik: „a Megye". Hogyne tudna róla Szarumán! A z o n az úton szállítják neki az árut arról a földről! Ne bántsatok, Nagyurak! ígérem, mélyen hallgatni fogok e r r ő l a találkozásról! A N a z g ű l o k U r a m e g k í m é l t e Kígyónyelvű életét. N e m szánalomból; de látta, annyira retteg, hogy soha n e m beszélne a d o l o g r ó l senkinek (mint ahogy nem Is tette), m e g aztán elég aljasnak találta ahhoz, hogy egyszer esetleg m é g bajt hoz­ z o n Szarumánra, ha életben m a r a d . A földön hagyta hát, és ellovagolt - nem baj­ lódott azzal, hogy visszamenjen Vasudvardra. S z a u r o n bosszúja várhat. Ezután p á r o k r a szakadtak, és négy irányban mentek tovább; ő maga a leggyorsabbakkal tartott. Nyugat felé hagyták el Rohant, átvágtak Enedwaith pusz­ táin, és T h a r b a d b a értek. Onnan Minhiriathba lovagoltak, s bár n e m együtt jár­ tak, m é g i s a g o n o s z s á g bűze áradt belőlük: m é g a vadállatok is kitértek az út­ j u k b ó l , s e m b e r e k tucatjai menekültek el. Néhányat elfogtak útközben, s kettő k ö z ü l ü k - a Kapitány legnagyobb ö r ö m é r e - S z a r u m á n kémjének és szolgájának bizonyult. Egyiküket Vasudvard és a Megye között használta Szarumán, s bár m é g n e m járt a Déli D o m b s á g o n túl, m é g i s találtak nála néhány a p r ó l é k o s tér­ képet a M e g y é r ő l . E z e k e t a nazgűlok elvették tőle, majd útjára küldték, hadd k é m k e d j e n tovább, ám előtte figyelmeztették: mostantól M o r d o r t szolgálja, s ha csak eszébe is jut visszatérni Vasudvardra, cudar véget ér. Szeptember huszonkettedikének éjjelén érkeztek ismét a Sarn-gázlóhoz, amely a Megye déli határán volt. Legnagyobb meglepetésükre kósza őrök állták útjukat. Ám ez a feladat talán m é g akkor is meghaladta volna a dúnadánok erejét, ha vezérük, Aragorn is velük tart; ő azonban északon járt, a Keleü Úton, Brí közelében. A dúnadánokat így cserbenhagyta bátorságuk; néhányuk észak felé menekült, hogy figyelmeztesse Aragornt, de üldözőbe vették őket, s a legtöbbjükkel végeztek, a töb­ bit megfutamították. Azokat, akik ismét útjukat állták a gázlónál, Morgul Ura szét­ verte, pedig egy napig tartották magukat. Behatoltak a Megyébe, és másnap, szep­ tember huszonharmadikán az első kakasszóra már észak felé vágtattak, akárcsak Gandalf, aki mindeközben Keselyüstök hátán szelte át Rohant, messze délen. 280

2 A

történet

más

változatai

Azért választottam ezt az írást, mert többé-kevésbé befejezettnek tekinthető, de akadnak más változatok is, amelyek szintén ezekkel az eseményekkel foglalkoznak, s néhány a p r ó b b részletet módosítanak vagy tesznek hozzá. Ezek a kéziratok több helyütt érthetetlenek, hang­ nemük gyakran magyarázatra szorul, mégis minden kétséget kizáróan ebből az időszakból származnak. A fenti változat mellett (Jelöljük A-val a könnyebbség kedvéért) m i n d ö s s z e két másikról kell csak szót ejtenem. A második kézirat ( B ) nagyjából az A szerkezetét követi, de a harmadik ( C ) cselekménye a történet egy későbbi pontján kezdődik, és több helyen eltér a másik kettőtől. Valószínűleg ez keletkezett a legkésőbb. Végül pedig akad néhány különálló kézirat ( D ) , amely G o l l a m szerepével, illetve egyéb eseményekkel foglalkozik. A D szerint G o l l a m sok mindent elárult Szauronnak a Gyűrűről és megtalálásáról; ez pe­ dig elég volt ahhoz, hogy Szauron rájöjjön: csak az Egy Gyűrűről lehet szó. Ám jelenlegi he­ lyéről mindössze annyit tudhatott meg, hogy egy Zsákos nevű személy lopta el a Ködhegy­ ségben, ez a Z s á k o s pedig a Megye nevű országban tartózkodik. A m i k o r G o l l a m szavaiból kivette, hogy Z s á k o s ugyanazon fajból származik, Szauron aggályai menten eloszlottak.

Gollam nem ismerte a „hobbit" szót, hisz az a Megyéből származott, és a nyugori nyelvben nem használták. Valószínűleg tartózkodott a „félszerzet" kifejezéstől is, mert maga is az volt, a hobbitok pedig n e m szívlelik ezt a szót. Úgy tűnt tehát, a Fekete Lovasok mindössze két n y o m o n indulhatnak el: Megye és Zsákos. G o l l a m tehát legalább annyit tudott, merrefelé található a Megye. N e m kétséges azonban, hogy kínzással ennél többet is kiszedhettek volna belőle, csakhogy Szauronban fel s e m me­ rült, hogy Zsákos országa a Ködhegységen túl is lehet, vagy hogy G o l l a m tudja, pontosan m e r r e van. Szauron az Anduin völgyére gyanakodott, ahonnan G o l l a m is jött.

Ez a p r ó és természetes hiba volt, de talán a legnagyobb, amit S z a u r o n egész kutatása során elkövetett. Ha elkerülte volna, a Fekete L o v a s o k hetekkel koráb­ ban elérik a Megyét. A B kéziratban több szó esik Aragorn és a fogoly G o l l a m Thranduilba tett útjáról, továb­ bá arról, milyen kétségei voltak Szauronnak, hogy alkalmazhatja-e a Gyűrűlidérceket a Gyűrű utáni kutatásában.

[Miután kiszabadult M o r d o r b ó l , ] G o l l a m h a m a r o s a n eltűnt a Holtlápon, aho­ vá Szauron szolgái n e m tudták vagy n e m kívánták követni. S z a u r o n egyetlen kémjétől sem kapott több hírt. (A hatalma ez i d ő tájt igen csekély lehetett Eriadorban; talán néhány kémje rejtőzött ott, azokat p e d i g m i n d e n bizonnyal akadályozták és félrevezették S z a r u m á n szolgái.) Végül úgy határozott, a Gyűrűlidércekhez folyamodik. N e m szívesen döntött így addig, a m e d d i g m e g n e m bizonyosodott a Gyűrű hollétéről. E r r e több o k a is volt. Leghatalmasabb szol­ gáiként igen alkalmasnak tűntek egy efféle küldetésre, hiszen leigázta őket a Ki­ lenc Gyűrű - ezek pedig Szauronnál voltak. N e m dacolhattak az akaratával; ha bármelyikük - akár vezérük, a Boszorkányúr - megkaparintja az Egy Gyűrűt, bizonnyal visszaviszi Urának. De a nyílt háború előtti bevetésük sok hátránnyal járt (Szauron pedig n e m állt m é g készen a nyílt h a r c r a ) . A B o s z o r k á n y ú r kivé281

telével gyakran e l k ó b o r o l t a k nappal, és - megint csak az ő kivételével - mind­ egyikük rettegett a víztől, s csak végszükség esetén keltek át egy folyón (hacsak 3 n e m állt rajta h í d ) . Ráadásul legnagyobb fegyverük a félelem volt; ha láthatatla­ nul j á r t a k vagy együtt mutatkoztak, m é g j o b b a n árasztották a rettegést. Tehát akárhová küldi is őket, nehezen tarthatná titokban, emellett az Anduin m e g a többi folyó is akadályt jelentene. S z a u r o n ezért hosszasan töprengett, m e r t n e m kívánta, hogy fő ellenségei tudomást szerezzenek szolgái küldetéséről. Ez azt fel­ tételezi, hogy S z a u r o n szerint ( G o l l a m o t és a „tolvaj Zsákost" kivéve) senki sem 4 tudott a Gyűrűről. A m í g csak Gandalf rá n e m kérdezett, G o l l a m sem tudta, hogy G a n d a l f ismeri Bilbót, sőt Gandalf létezéséről s e m tudott. De a m i k o r S z a u r o n is megtudta, hogy G o l l a m ellenségei fogságába esett, gyö­ keresen megváltozott a helyzet. N e m tudni, m i k o r és hol történt ez; valószínűleg j ó v a l az e s e m é n y e k után. A m i A r a g o r n t illeti, ő február elsején, szürkületkor ej­ tette foglyul G o l l a m o t . Remélte, hogy S z a u r o n k é m e i számára észrevétlenül az E m y n M u i l északi lábához érhet vele, és a Sarn Gebir-i gázlón átkelt az Anduinon. G y a k r a n s o d o r t a víz fadarabokat a keleti partra, így A r a g o r n is egy fatusk ó h o z kötözte G o l l a m o t , és átúsztatta a folyón. Ezután a legészakibb csapásra tért rá, amit talált, s a Fangorn-erdő szegélyét súrolva folytatta útját, keresztül a Limlaithon, majd a N i m r ó d é i és az Ezüstér felé, át L ó r i é n csurgóján, 5 majd meg­ kerülve M ó r i á t és a Feketepataki Z ú g ó t N ő s z i r o m f ö l d felé ment, amíg csak a K ő r a k k ö z e l é b e n e m ért. Ott a Beornfiak segítségével ismét átkelt az Anduinon, s végül megérkezett az E r d ő b e . A kilencszáz mérföldnyi utat A r a g o r n ötven nap alatt tette meg, és m á r c i u s huszonegyedikén, kimerülten ért Thranduilba. 6 Ez valószínűsíti, hogy D o l G u l d u r szolgái a k k o r szerezték első értesüléseiket G o l l a m r ó l , m i k o r az A r a g o r n n a l együtt m á r az E r d ő b e ért; m e r t bár úgy tartják, D o l Guldur hatalma csak az Ó-útig tart, m é g i s s o k k é m ü k volt az erdőben. A hí­ r e k nyilván n e m értek el rögtön D o l Guldur nazgúl parancsnokához, aki Baraddűrt s e m tájékoztatta addig, m í g többet n e m tudott G o l l a m r ó l . N e m kétséges te­ hát, hogy S z a u r o n csak április végén értesülhetett arról, hogy G o l l a m o t ismét látták, ezúttal egy e m b e r foglyaként. E z z e l n e m tudott mit kezdeni, hisz akkor­ tájt s e m Szauron, s e m szolgái n e m hallottak m é g A r a g o r n r ó l , s n e m tudták, ki ő. Ám k é s ő b b ( a m i k o r T h r a n d u i l vidékét m á r erősen figyelték), talán egy hónap múlva S z a u r o n azt a nyugtalanító hírt kapta, hogy a B ö l c s e k tudnak G o l l a m r ó l , G a n d a l f p e d i g T h r a n d u i l b i r o d a l m á b a ment. Ez Szauront dühvel és aggodalommal töltötte el. Úgy döntött, a lehető leghama­ rabb útjukra küldi a Gyűrűlidérceket, hisz a gyorsaság fontosabb most a titkos­ ságnál. Nagyjából egyszerre megtámadta Thranduilt és Göndört, 7 mert azt remél­ te, hogy a háborútól való félelem keresztülhúzza számításaikat (bár egyelőre ő ma­ ga sem akart háborút). Két célja volt: megölni vagy foglyul ejteni Gollamot, de leg­ alábbis távol tartani tőle ellenségeit. Kikényszerítette az áthaladást az osgiliathi hí­ don, hogy a nazgűlok átkelhessenek, mialatt próbára teszik G o n d o r erejét. I d ő k ö z b e n G o l l a m m e g s z ö k ö t t . A h í d o n viszont lehetővé vált az átjárás, pedig a felhalmozott h a d e r ő k sokkal kevesebben voltak, mint a g o n d o r i a k hitték. Az első támadás o k o z t a r i a d a l o m alatt, a m i k o r a Boszorkányúr egy pillanatra fel­ fedte magát teljes borzadályában, 8 a nazgűlok az éj leple alatt átkeltek a folyón, és s z é t s z ó r ó d t a k észak felé. Anélkül, hogy lebecsülnénk G o n d o r vitézségét (amit m é g S z a u r o n is nagyobbnak talált, m i n t r e m é l t e ) , B o r o m i r és Faramir könnye­ dén visszavonulásra késztethette az ellent, és elpusztíthatta a hidat, m e r t a tá­ m a d á s i m m á r o n S z a u r o n saját terveit szolgálta. 282

A p á m egyik írásában sem magyarázza meg, miért félnek a Gyűrűlidércek a víztől. A be­ számolók csak úgy utalnak erre, mint Osgiliath ostromának fő okára. A m o t í v u m felbukkan a Fekete Lovasok megyebeli útjának elbeszélésében is: a L o v a s (a D o l Guldur-i Khaműl; ld. az 1. jegyzetet), akit a hobbitok átkelésük után a bakvári rév túlsó partján láttak, „ j ó l tud­ ta, hogy a Gyűrű átkelt a folyón, de számára a folyó áthághatatlan akadályt jelentett"; egy nazgúl különben sem érintette volna a Branduin „tünde" vizét. Az viszont n e m világos, ho­ gyan kelhettek át a nazgűlok a többi útjukba akadó folyón, például a Szürkevízen, ahol csak egy „veszélyes gázló állt a híd romjaiból". A p á m m e g is jegyezte, ez az elképzelés túlságosan bonyolult ahhoz, hogy megállja a helyét. A B kézirat a fentihez hasonlóan szól a nazgűlok hiábavaló Anduin-völgyi útjáról, azzal a különbséggel, hogy ebben az írásban a sztúr települések m é g n e m álltak elhagyatottan, s a nazgűlok így sok sztúrt legyilkoltak vagy elhurcoltak. 9 A pontos dátum m i n d e n szövegben eltér a többitől, illetve az „Esztendők számlálásától" - ezeket a különbségeket n e m vettük fi­ gyelembe. A D arról tudósít, milyen utat járt be G o l l a m a Dol Guldur-i o r k o k t ó l való szökése után, mielőtt m é g a Gyűrűszövetség belépett M ó r i a Nyugati Kapuján. (A kézirat, csiszolatlan vol­ ta miatt, alaposabb szerkesztői munkát kívánt.) A tündék és o r k o k által ü l d ö z ö t t G o l l a m m i n d e n v a l ó s z í n ű s é g szerint átúsz­ ta az Anduint, és kisiklott S z a u r o n m a r k á b ó l . Ám a t ü n d é k t o v á b b r a is a nyo­ mában voltak, ő p e d i g n e m akart túlságosan k ö z e l m e n n i L ó r i e n h e z ( a m i k o r ké­ sőbb m é g i s megtette, csak a Gyűrű csábításának e n g e d e t t ) , így M ó r i á b a n rejtő­ zött el. 1 0 M i n d e z ősszel lehetett; ezt k ö v e t ő e n n y o m a veszett. H o g y azután mi történt G o l l a m m a l , n e m tudható teljes b i z o n y o s s á g g a l . Ter­ mészeténél fogva könnyen kikeveredett a h a s o n l ó helyzetekből, b á r nagy v o l t a veszélye, hogy S z a u r o n M ó r i á b a n r e j t ő z ő szolgái felfedezik 1 1 - m á r csak puszta élelemszükséglete miatt is, hisz G o l l a m csak v e s z é l y e s l o p á s o k árán tudta ezt fedezni. M ó r i á t kétségkívül titkos átjáróként akarta használni nyugat felé, hogy m i h a m a r a b b elérjen „a M e g y é b e " , csakhogy eltévedt, és s o k idejébe került, m í g rátalált a kifelé v e z e t ő útra. Valószínűleg n e m régóta igyekezett a Nyugati K a p u felé, a m i k o r a Kilenc V á n d o r M ó r i á b a ért. Az ajtók m ű k ö d é s é r ő l t e r m é s z e t e s e n m i t s e m tudott. S z á m á r a hatalmasak és megingathatatlanok voltak, s n e m v o l t rajtuk zár vagy retesz; m é g s e m j ö t t rá arra, hogy pusztán egy heves l ö k é s r e ki­ tárulnak. M i n d e n é l e l e m f o r r á s t ó l m e s s z e került (az o r k o k M ó r i a keleti szegé­ lyén v o l t a k ) , legyöngült és kétségbeesett, s így m é g a k k o r s e m lökhette v o l n a ki az ajtókat, ha i s m e r i m ű k ö d é s ü k e t . 1 2 A puszta szerencse mentette hát meg, ami­ kor m e g é r k e z e t t a Kilenc Vándor.

A 3018 szeptemberében Vasudvardra é r k e z ő Fekete Lovasok története, illetve Kígyónyel­ vű Gríma későbbi foglyul ejtése egészen másként alakul a C változatban, mint az A-ban m e g a B-ben. A k k o r kezdődik, a m i k o r a L o v a s o k délen a Limlaithhoz érnek. Az A és a B szerint a nazgűlok két nappal azután érnek Vasudvardra, hogy Gandalf m e g s z ö k ö t t az Orthancból; Szarumán azt mondja nekik, hogy Gandalf már nincs ott, és hallgat a Megyéről, 1 3 G r í m a vi­ szont mindent elárul, a m i k o r Vasudvardra megy, hogy hírt adjon Gandalf E d o r a s b a érkez­ téről. A C-ben az áll, hogy Gandalf m é g mindig a torony foglya, a m i k o r a Fekete L o v a s o k Vasudvard Kapujához érnek. Ebben a kéziratban Szarumán m e g r é m ü l és kétségbeesik Mordor szolgálatától, ezért hirtelen úgy dönt, hogy enged Gandalfnak: bocsánatát és segítségét kéri. A Kapunál időt próbál nyerni; bevallja, hogy bent van Gandalf, azt mondja: bemegy, megpróbálja kiszedni belőle, amit tud, ha pedig n e m j á r sikerrel, kiszolgáltatja nekik Gan283

dalfot. Szarumán az Orthanc csúcsába siet, s ráébred, hogy Gandalf megszökött. Észak fe­ lé tekintve egy hatalmas Sast lát m é g E d o r a s felé szállni a lenyugvó hold előtt. Ez rontott S z a r u m á n helyzetén.

Gandalf szökésével megnőtt az esélye annak, hogy

Szauron n e m szerzi m e g a Gyűrűt, és legyőzik. Szarumán megérezte a Gandalfot övező kü­ l ö n ö s szerencsét és hatalmat. Színt váltott, s gőgje hatalmasra nőtt, m e r t Gandalf szökése az áthatolhatatlannak hitt Vasudvardról féltékeny dühvel töltötte el. Visszatért a Kapuhoz. A z t hazudta, sikerült szóra bírnia Gandalfot; n e m árulta el, hogy minden, amit m o n d , saját tudása, ugyanis n e m volt tudatában, mennyire kiismerte m á r Szauron az eszét és a szívét. -

14

E r r ő l m a g a m s z á m o l o k majd be Barad-dűr Urának - szólt fennhéjázón -, akivel mesz-

sziről tárgyalok a kettőnket érintő ügyekről. Ám s e m m i más n e m szükséges küldetésetek si­ keréhez, mint hogy tudjátok, hol fekszik „a Megye". Mithrandir szerint északnyugatra van, hatszáz mérföldnyire, a tenger menti tündeföld határán. - Szarumán ö r ö m m e l nyugtázta, hogy ez n e m volt ínyére a Boszorkányúrnak. - Átkeltek a Vasfolyó gázlóján, majd a Hegység lábát megkerülve a Szürkevíz mentén T h a r b a d felé mentek. Siessetek, én pedig értesítem Uratokat, hogy elindultatok. A j ó l sikerült szónoklat m é g a Boszorkányurat is meggyőzte, hogy Szarumán hűséges csat­ lós, és Szauron legnagyobb bizalmát élvezi. A L o v a s o k nyomban elhagyták a Kaput, és a Vas­ gázló felé vágtattak. Utánuk S z a r u m á n orkjai és farkasai özönlöttek ki, hogy Gandalf nyo­ m á b a eredjenek, de hiába. M i n d e k ö z b e n egyéb céljai is voltak Szarumánnak: szerette volna saját szolgálatába kényszeríteni a nazgűlokat, vagy talán csak siettetni őket; hirtelen dühé­ ben valami kárt akart o k o z n i R o h a n n a k is, s növelni a félelmet, amit Kígyónyelv plántált T h é o d e n szívébe. Kígyónyelv akkor m á r rég elhagyta Vasudvardot, és E d o r a s felé tartott; az ü l d ö z ő k némelyike üzenetet ls vitt neki. Miután megszabadult a Lovasoktól, Szarumán kétségekkel és félelemmel telve tért vissza az Orthancba. A j e l e k szerint továbbra is az Időt húzta; reménykedett, hátha valahogy kezé­ be jut a Gyűrű. A z t hitte, a L o v a s o k a t gátolni fogja a megadott irány, mert tudott a kószák ő r e i r ő l . Mivel ismerte a B o r o m i r küldetését m e g e l ő z ő álom-jóslatot, azt gondolta, hogy a Gyűrű m á r úton van Völgyzugoly felé. A z o n n a l rendbe állította és Eriadorba küldte hát min­ den kémét, kém-madarát és szolgáját, akit csak össze bírt szedni. E b b ő l a változatból G r í m a foglyul ejtése és árulása kimarad, hisz a b e s z á m o l ó szerint Gandalfnak nincs ideje, hogy E d o r a s b a érve figyelmeztesse T h é o d e n királyt, de Grímának sincsen arra, hogy Szarumánt riassza, mielőtt a Fekete L o v a s o k elhagyták volna Rohant.

15

E b b e n az elbeszélésben a Megye térképéből j ö n n e k rá, hogy Szarumán hazudott nekik (a tér­ képet az útközben elfogott férfitól veszik e l ) . A kézirat többet is elárul a férfiról és Szarumán megyebeli kapcsolatairól. A Fekete L o v a s o k rég elhagyták Enedwaithot, és T h a r b a d felé közeledtek, amikor elfogtak egy embert: s z á m u k r a ez szerencse volt, Szarumánnak viszont nagy baj, 1 6 Frodónak pedig halálos veszély. S z a r u m á n m á r régen érdeklődött a Megye iránt, mivel látta, hogy Gandalf is így tesz, ő pe­ dig n e m bízott Gandalfban. Ezenkívül (megint csak Gandalfot utánozva) megkedvelte a fél­ szerzetek pipafüvét. Készletét azonban a lehető legnagyobb titokban pótolta, m e r t egyszer m á r gúnyt űzött Gandalf pipázásából. K é s ő b b más okai is lettek. Szerette volna kiterjeszte­ ni hatalmát, különösen a Gandalf által kedvelt vidékekre; s egy i d ő után úgy találta, hogy a pipafű beszerzésére

fordított pénz hatalmat ad neki,

és sok hobbitot megront

(főleg

Tarisznyádi-Zsákosékat és a sok ültetvénnyel rendelkező Nagytüszőfiéket). 1 7 Ám kezdte érez­ ni azt is, hogy Gandalf szerint a Megye valamilyen m ó d o n összefügg a Gyűrűvel. Különben miért is állna körülötte a kósza őrség? így hát információkat kezdett gyűjteni a Megyéről, a

284

személyiségeiről, családjairól, útjairól és ügyeiről. Ehhez legfőbb forrásai a megyebeli hob­ bitok voltak; fizetett Nagytüszőfiéknek m e g a Tarizsnyádi-Zsákosoknak, de közvetítőként dúnföldi embereket használt. Miután Gandalf n e m törődött vele, S z a r u m á n megduplázta erőfeszítéseit. A kószák gyanakodtak, de egyelőre n e m tagadták m e g a belépést S z a r u m á n szolgáitól, mivel Gandalfnak n e m volt ideje figyelmeztetni őket; így a m i k o r S z a r u m á n Vasudvardra ment, m é g m i n d i g szövetségesüknek hitték. N e m sokkal azelőtt S z a r u m á n legmegbízhatóbb szolgája (egy igen g o r o m b a fickó, akit száműztek Dúnföldéről, mert sokak szerint o r k vér folyt az ereiben) visszatért a Megye ha­ tárairól, ahol pipafű és más szállítmányok megvásárlásáról tárgyalt. S z a r u m á n tehát a maj­ dani háború idejére készleteket kezdett felhalmozni Vasudvardon. A férfi úton volt, hogy folytassa az üzletelést, és minél több áru szállítását rendezze el m é g ősz előtt. 1 8 Parancsba kapta azt is, hogy ha lehetséges, jusson be a Megyébe, és tudakolja meg, távozott-e fontos személy az utóbbi időben. Batyujában térképek, neveket tartalmazó listák és a Megyére vo­ natkozó feljegyzések voltak. Néhány Fekete Lovas beérte a dúnföldit a tharbadi keresztút előtt. A B o s z o r k á n y ú r h o z hurcolták, aki kikérdezte. Hogy mentse az életét, a fickó mindent elárult S z a r u m á n r ó l . A Boszorkányúr tehát rájött, hogy Szarumán pontosan tudja, hol van a Megye, és sok egyebet is tud m é g róla, amit igaz szövetségesként m e g kellett volna osztania S z a u r o n szolgáival. A Boszorkányúr több értesülést szerzett, köztük néhányat az egyetlen névről, amely érdekel­ te: Z s á k o s r ó l . Ezért volt a vizsgálat és a k é r d e z ő s k ö d é s első célpontja Hobbitfalva. A Boszorkányúr világosabb képet kapott az ügyről. Valaha, a dúnadánokkal vívott csatá­ iból ismerte ezt az országot, főleg a hajdani cardolani Tyrn Gorthadot, amit m o s t Sírbuc­ káknak neveztek, ahová ő maga taszította le a gonosz lelkeket. 1 9 Látta, hogy U r a m o z g á s t gyanít a Megye és Völgyzugoly között, s érezte, hogy Brí (amelynek ismerte a p o n t o s helyét) fontos információs pont lesz. 2 0 A H o m á l y rettegését bocsátotta hát a dúnföldire, és saját szolgájaként Bríbe küldte őt. Ez az ember volt a kocsmában a kancsal délvidéki. 2 1 A B változat megjegyzi, hogy a Fekete Kapitány n e m tudta, hogy a Megyében van-e m é g a Gyűrű; ennek utána kellett járnia. A Megye túlságosan nagy volt egy olyan e l s ö p r ő támadás­ hoz, mint amilyennel a sztúrokat sújtotta; a lehető legnagyobb titokban és a lehető legkisebb riadalmat keltve kellett hát dolgoznia, s közben s z e m m e l tartania a keleti határt is. A Me­ gyébe küldte tehát néhány lovasát, hogy átkelésük után váljanak el egymástól. így jutott Khaműlnak Hobbitfalva (ld. az 1. jegyzetet), ahol Szarumán feljegyzései szerint a Z s á k o s o k él­ tek. A Fekete Kapitány tábort vert Andrathnál, ahol a Zí?!d Út keresztezi a Sírbuckák és a Déli Dombság közti szorost; 2 2 onnan pedig m á s L o v a s o k a t küldött, hogy járják be a keleti határszélt, mialatt ő megvizsgálta a Sírbuckák környékét. Néhány jegyzet, amely a Fekete Lovasok útját beszéli el, említi: a Fekete Kapitány több napot töltött ott, a b u c k a m a n ó k fel­ ébredtek, és a tündék m e g e m b e r e k számára egyaránt ellenséges gonosz lelkek álltak les­ ben, rosszindulattal töltve m e g az Öregerdőt és a Sírbuckákat.

285

3

Gandalfról,

Szarumánról

és

a

Megyéről

Néhány jegyzet ugyanebből az i d ő b ő l z ö m m e l befejezetlen írásokat tartalmaz Szarumán megyebeli kapcsolatairól (főleg a pipafüvet illetően), Illetve a „kancsal délvidékiről". Az aláb­ bi elbeszélés egy a sok közül; rövidebb a többinél, ám befejezettnek tűnik.

S z a r u m á n hamarosan irigyelni kezdte Gandalfot, s ez a versengés végül gyű­ löletté nőtt. E z t ugyan titkolta, de érezte, hogy a Szürke Küldött az erősebb, k ö n n y e d é n befolyásolja K ö z é p f ö l d e lakóit, pedig elrejti hatalmát, és sem félel­ met, s e m tiszteletet n e m kelt maga iránt. S z a r u m á n n e m tartotta sokra, mégis félni kezdett tőle, m e r t s o s e m lehetett biztos, mennyire lát bele Gandalf a gon­ dolataiba, s szavainál nagyobb a g g o d a l o m m a l töltötte el, a m i k o r hallgatott. E z é r t kihívóbban és kevesebb tisztelettel szólt Gandalfhoz, mint a Tanács többi tagjához, ö r ö k k é ellentmondott neki, és s e m m i b e vette tanácsait; ám titokban m i n d e n mondatát megjegyezte és magában mérlegelte, s minden lépését kifür­ készte, ha tudta. így esett, hogy S z a r u m á n a félszerzetekkel és a Megyével is foglalkozni kez­ dett, m á s k ü l ö n b e n bizonyára n e m fordított volna figyelmet rájuk. Eleinte nem g o n d o l t arra, hogy gyűlölt vetélytársának barátsága a K i s N é p p e l kapcsolatban állhat a Tanács ügyeivel, s mindenekfelett a Hatalom Gyűrűivel. Mint ahogy Gan­ dalf sokáig n e m is táplált ilyesfajta szándékokat szeretete mögött, hacsak felszí­ ni gondolatain túl n e m húzódott m e g valami előérzet. Éveken át ellátogatott a Megyébe, s annak, aki hallani akart róla, készséggel mesélt a népéről is. Ilyen­ k o r S z a r u m á n m o s o l y o g v a hallgatta, akár egy h ó b o r t o s ö r e g vándort, de nem fi­ gyelt fel rá. A m i k o r látta, hogy Gandalf szívesen keresi fel a Megyét, Szarumán maga is el­ látogatott oda, persze álöltözetben és a legnagyobb titokban. így járta be, és jegyez­ te fel m i n d e n útját és vidékét, amíg csak úgy nem gondolta, hogy amit lehet, meg­ tudott. S később, a m i k o r már n e m lett volna okos vagy kifizetődő cselekedet viszszatérnie, m é g mindig kémeket küldött a környékre, hogy figyeljék a határokat. Mert továbbra is gyanakodott. Oly mélyre silányult, hogy meggyőződése szerint a Tanács minden tagja ravasz és előrelátó politikát űzött saját célja érdekében, s azt hitte, minden egyes cselekedetük erre utal. Ezért jóval később, amikor arról érte­ sült, hogy G o l l a m Gyűrűjére leltek egy félszerzetnél, egyetlen gondolata az volt, hogy Gandalf kezdettől fogva tudott erről. Ezt érezte legnagyobb sérelmének, hisz úgy vélte, minden, a m i a Gyűrűkkel kapcsolatos, az ő hatáskörébe tartozik. Gan­ dalf iránti bizalmatlansága tehát indokot nyert, s n e m csökkentette dühét. M i n d e n n e k ellenére S z a r u m á n k é m k e d é s e és titkolózása m é g n e m takart go­ nosz szándékot; büszkesége és gőgje lángolt csak fel oktalan. A z o k az apró dol­ gok, amelyeket m é g feljegyzésre é r d e m e s n e k s e m talált, egyszer m é g fontosnak bizonyulhatnak. Az igazat megvallva S z a r u m á n kigúnyolta Gandalfot, aki ked­ velte az általa „pipafűnek" nevezett növényt (mint mondotta: ha másért nem, leg­ alább ezért tisztelet illeti a K i s N é p e t ) , azonban titokban m e g p r ó b á l k o z o t t vele, s idővel maga is rákapott az élvezetére. Ily m ó d o n tehát továbbra is fontos ma­ radt s z á m á r a a Megye. Rettegett a leleplezéstől, mert akkor saját megvetése for­ dult v o l n a ellene; kinevették volna, m e r t Gandalfot utánozza, s kigúnyolták vol­ na, hisz ráadásul lopva teszi. Ez volt tehát az ok, amiért Szarumán kezdettől 286

fogva minden ügyét titokban bonyolította le a Megyével m á r j ó v a l azelőtt, hogy a kétség árnyéka is rávetült volna, a m i k o r m é g alig őrizték, s aki kívánt, nyu­ godt lélekkel beléphetett. S z a r u m á n tehát n e m kereste fel a Megyét többé sze­ mélyesen, m e r t arról is tudomást szerzett, hogy néhány éles s z e m ű félszerzet észrevette, s akadt néhány másik, aki szürke vagy r ő t k ö p ö n y e g e s alakját látta az e r d ő k ö n át osonni a szürkületben, s összetévesztette őt Gandalffal. Ettől kezdve S z a r u m á n kerülte a Megyét, m e r t félt, hogy továbbterjed a hír, s eljut Gandalf fülébe. Gandalf persze tudott e z e k r ő l a vizsgálódásokról, s kitalál­ ta céljukat is; nevetett, m e r t azt gondolta, ez S z a r u m á n legártalmatlanabb titka. Ám mélyen hallgatott róla, m e r t soha n e m volt célja, hogy m á s o k a t megszégye­ nítsen. Mindazonáltal n e m bánta, a m i k o r a látogatások abbamaradtak, m e r t már régen gyanakodott S z a r u m á n r a (pedig azt az időt m é g ő s e m látta előre, amikor Szarumánnak a Megyéről szerzett ismeretei veszélyessé válnak, az El­ lenség céljait szolgálják, és kis híján g y ő z e l e m r e v e z e t i k ) . Egy másik kéziratban szerepel egy eset, a m i k o r Szarumán nyíltan gúnyt űzött Gandalfból pipafű-használata

miatt.

Egy idő után balsejtelme és gyűlölete miatt S z a r u m á n kerülni kezdte Gandalfot, így csak nagy ritkán találkoztak, a Fehér Tanács gyűlésein. E l ő s z ö r a 2 8 5 1 es Nagy Tanácsban esett szó a félszerzetek „pipafüvéről"; a k k o r m i n d e n k i t j ó ­ kedvre derített a történet, ám később m á s értelmet kapott. Völgyzugolyban ült össze a Tanács; Gandalf egymagában ült, hallgatott, s k ö z b e n különös m ó d o n pipázott (ilyet m é g soha n e m tett a Tanácsban). S z a r u m á n ezalatt ellene beszélt, amellett kardoskodva, hogy Gandalf tanácsa ellenére ne támadjanak m é g D o l Guldurra. Láthatóan a füst is, a csend is bosszantotta, ezért m é g a Tanács szét­ osztása előtt így szólott Gandalfhoz: - Nehéz dolgokat vitatunk meg, Mithrandir; c s o d á l o m , hogy mialatt a többi­ ek bölcsen töprengenek, te füstöt eregetsz, és j á t é k s z e r e k k e l babrálsz. Gandalf nevetett, és így válaszolt: - N e m csodálkoznál, ha te is próbát tennél ezzel a növénnyel. Meglehet, rá­ ébrednél, hogy a beszívott füst megtisztíja e l m é d a beleragadt árnyaktól. N é k e m mindenesetre türelmet ad, hogy higgadtan hallgassam végig m á s o k tévedéseit. Amúgy pedig n e m játékszer; a nyugati K i s N é p művészete. V i d á m és tiszteletre méltó népek élnek arrafelé, de te, bölcs töprengéseid közepette, nyilván n e m szentelsz nekik túlzott figyelmet. Szarumán n e m nyugodott m e g a választól, m e r t gyűlölte a gúnyt, lett légyen bármily enyhe is. Hidegen így szólt: - S z o k á s o d szerint tréfát űzöl, Mithrandir uram. K o r á b b a n is észrevettem már, hogy csip-csup ügyekkel foglalod el magad; rejtett füvek, a p r ó s á g o k és g y e r m e k d e d népek dolgos kutatója lettél. A z z a l töltöd i d ő d , amivel kívánod, amíg csak nincs olyan, ami előbbre való. A z o k k a l barátkozol, akikkel tetszik. De az én s z á m o m r a sötétek ezek az évek a v á n d o r o k meséihez, ostoba földtú­ r ó k gizgazaira pedig v é g k é p p nincs i d ő m ! Gandalf n e m nevetett már. N e m is válaszolt, csupán áthatóan nézett Szaru­ mánra, m i k ö z b e n szájához emelte pipáját, s egy nagy karikát fújt ki, amelyet több kisebb követett. Aztán fölemelte kezét, mintha m e g akarná őket érinteni, ám ekkor eltűntek. Ezzel fölállt, s egy s z ó nélkül otthagyta Szarumánt, aki m é g sokáig állt ott, hallgatott, s arca elsötétült az utálattól m e g a dühtől. 287

Ez a történet vagy fél tucat kéziratban megjelenik. Az egyik szerint: S z a r u m á n a z o n tűnődött,

vajon helyesen értelmezte-e

G a n d a l f füstkarikáit

( a r r a utalnak-e, hogy a félszerzetek kapcsolatban állnak a H a t a l o m Gyűrűivel); s a z o n , hogy Gandalf, a k i n e k o l y nagy h a t a l o m van a k e z é b e n , nyilván n e m ok nélkül f o g l a l k o z i k egy olyan néppel, m i n t a félszerzeteké. Egy másik (áthúzott) változatban Gandalf üzenete világossá válik. Valószínűtlen, hogy a s z e m t e l e n s é g e n m e g d ü h ö d ö t t G a n d a l f ily m ó d o n figyel­ m e z t e s s e S z a r u m á n t : a d d i g foglalkozott a Gyűrűkkel, m í g n e m birtoklásuk vá­ gya eluralta terveit és tanulmányait, s hogy kisiklanak a k e z é b ő l . G a n d a l f tehát n e m i g e n g o n d o l t arra, hogy a félszerzetek (vagy p i p á z á s u k ) összefüggésbe hoz­ ható a G y ű r ű k k e l . 2 3 E b b e n az esetben nyilván n e m cselekedett v o l n a így. Ám ak­ kor, a m i k o r a félszerzetek v a l ó b a n s z e r e p e t kaptak e b b e n a nagy játszmában, S z a r u m á n n e m hihetett mást, m i n t hogy G a n d a l f e l ő r e tudta m i n d e z t , s n e m árulta el s e m neki, s e m a Tanácsnak. S z a r u m á n p e r s z e o k o t is talált arra, hogy m i é r t n e m : azért, hogy ő t m e g e l ő z v e m a g á n a k kaparintsa m e g őket. Az „ E s z t e n d ő k számlálásának" 2 8 5 1 . évi bejegyzése utal a Fehér Tanács gyűlésére, ame­ lyen Gandalf sürgeti a támadást Dol Guldur ellen, de Szarumán leszavaztatja. A lábjegyzet m é g a következőt is leírja: „ K é s ő b b kiderült, hogy Szarumán m á r akkor szerette volna meg­ kaparintani az Egy Gyűrűt; azt remélte, a Gyűrű magától jelentkezni fog, a gazdáját keres­ ve, ha Szauron egy ideig háborítatlan marad." Az előbbi történet szerint Gandalf m á r az 2 8 5 l - e s Tanács alatt felfigyelt Szarumánra; bár a p á m később megjegyezi, hogy abból, amit Radagasttal való találkozásáról beszélt el a Fehér Tanácsban, az tűnik ki, n e m gyanakodott m é g arra, hogy S z a r u m á n áruló (vagy hogy a Gyűrűre vágyakozik), amíg csak be nem börtönözte Gandalfot az Orthancba.

JEGYZETEK 1

Az „ E s z t e n d ő k számlálásának" 2 9 5 1 . évi bejegyzése szerint Szauron Dol Guldur visszafog­

lalására n e m kettő, h a n e m h á r o m nazgűlt küldött. A két megállapítást áthidalja a feltétele­ zés, hogy a Gyűrűlidércek egyike Dol Guldurból visszatért Minas Morgulba, de ezt a kézira­ tot valószínűleg érvénytelenítette az „ E s z t e n d ő k számlálásának" megjelenése. A fenti szakasz régebbi változatában csak egy nazgűl volt Dol Guldurban - n e m nevezték Khaműlnak, de a M á s o d i k Vezér (a Fekete Keleti) c í m e n utalnak rá -, m í g egy másik főparancsnokként Szauronnal maradt. - A Fekete L o v a s o k megyebeli útjáról készült b e s z á m o l ó említi, hogy Khaműl m e n t Hobbitfalvára, s beszélt C ö v e k Bódival; ő követte a hobbitokat az úton T ő b ö r l y u k felé, ám a bakvári révnél elszalasztottá őket. Társa, akit Arcset felett kiáltásokkal szólított magához, s akivel meglátogatta Zsizsik gazdát, „Dol Guldur-i kísérete" volt. Khaműlról itt az áll, hogy a Fekete Kapitány után ő érzékelte leginkább a Gyűrű jelenlétét, de ő volt az is, aki­ nek hatalmát leginkább zavarta és csökkentette a napfény. 2

A nazgűloktól való rettegés késztethette arra, hogy Móriában rejtőzzék el. [A szerző jegyzete.]

288

3

A Bruinen-gázlón csak a Boszorkányúr és két társa m e r t a folyóba lépni a Gyűrű vonzá­

sa miatt; a többit A r a g o r n és Glorfindel kergette bele. [A s z e r z ő jegyzete.] 4

Gandalf, amint erről E l r o n d Tanácsán is beszámolt, kivallatta G o l l a m o t , m í g az a thran-

duili tündék fogságában volt. 5

Gandalf elmondta Elrond Tanácsában, hogy miután elhagyta Minas Tlrithet, „útközben

észak felé üzenetet kapott Lórienből, hogy Aragorn arra járt, s hogy megtalálta azt a Gollamot". 6

Gandalf két nappal később érkezett, és március 29-én kora reggel távozott. A K ő r a k után

már lova is volt, de át kellett kelnie a Hegységen, a Nagy-gázlón keresztül. Völgyzugolyban lovat váltott, és április 12-én estére a legnagyobb gyorsasággal ért Hobbitfalvára, csaknem nyolcszáz mérföldes út után. [A s z e r z ő jegyzete.] 7

Osgiliath ostroma nemcsak a kéziratban, de az „ E s z t e n d ő k számlálása" szerint is június

20-án volt. 8

Ez a megállapítás kétségtelenül B o r o m i r beszámolójára utal az osgiliathi csatáról, amely

Elrond Tanácsában hangzott el: „Egy ismeretlen erő volt ott, amit eddig m é g sohasem tapasz­ taltunk. Van, aki azt mondta, afféle roppant, fekete lovas, a holdra vetülő fekete árnyék." 9

A p á m ezt írja egy 1959-ben kelt levelében: „Úgy tűnik, a sztúrok (kivéve Déagolt) valóban

kihaltak, vagy pedig elmenekültek Dol Guldur árnyékától 2 4 6 3 (az » E s z t e n d ő k s z á m l á l á s a « szerint ekkor találta meg Déagol a Gyűrűt) és a Gyűrű utáni kutatások között (amelyeket Gandalf csaknem ötszáz évvel később kezdett m e g ) . " 10

A 2. jegyzet szerint Gollam a nazgűlok elől menekült Móriába; ld. a korábbi oldalakon ta­

lálható feltételezést, amely szerint Morgul Ura a N ő s z i r o m mellett vágtázva Gollamot kereste. " Valószínűleg n e m voltak valami sokan; épp elegen ahhoz, hogy a behatolni p r ó b á l ó k a t kí­ vül tartsák, hacsak nincsenek többen, vagy j o b b a n felfegyverkezve Bálin csapatánál. [A szer­ ző jegyzete.] 12

A törpök szerint ehhez m á r ketten kellettek; egyedül csak egy nagyon erős törp nyithatta

ki. Mória kiürítése előtt ő r ö k e t állítottak a Nyugati Kapu belső oldalára, s közülük legalább egy mindig ott volt. így tehát egyetlen ember s e m juthatott be vagy ki engedély nélkül. [A szerző jegyzete.] 13

Az A szerint Szarumán n e m árulja el, m e r r e van a Gyűrű; a B-ben hallgat arról a földről,

amit keresnek (ez talán csak fogalmazásbeli különbség). 14

Egy korábbi kézirat szerint ekkoriban Szauron a palantírok útján m á r rémíteni k e z d t e

Szarumánt, és b á r m i k o r olvashatott a gondolataiban, m é g a k k o r is, ha az valami informá­ ciót titkolni próbált. Szauron tehát tudta, hogy Szarumán m á r sejti, hol lehet a Gyűrű; sőt Szarumán elárulta azt is, hogy fogságában van Gandalf, aki m i n d e r r ő l a legtöbbet tudja. 15

Az „Esztendők számlálásának" 3018. szeptember 18-i bejegyzésében ez áll: „Gandalf hajnal­

ban megszökik az Orthancból. A Fekete Lovasok átkelnek a Vasfolyó gázlóin." Mivel nem utal arra, hogy a Lovasok Vasudvardra is eljutottak, a bejegyzés valószínűleg a C változaton alapul.

289

16

Egyik kézirat s e m utal arra, volt-e következménye Szarumán lelepleződésének.

17

Nagytüszőfl Lobélia h o z z á m e n t Tarlsznyádi-Zsákos Othóhoz; az ő fiuk volt Lotho, aki a

Gyűrűháború idején átvette az irányítást a Megyében, s akit „a Főnökként" ismerték. Csűrös gazda Frodóval folytatott beszélgetésében utal L o t h o vagyonára, amelyet a Déli Fertályon szerzett pipafűtermesztéssel (A Király visszatér V I . 8 . ) . 18

A megszokott út szerint T h a r b a d o n keltek át Dúnfölde felé (inkább, mint egyenesen

Vasudvardra), ahonnan titokban áruk érkeztek Szarumánhoz. [A szerző jegyzete. ] 19

V ö . A Gyűrűk Ura A. Függelékének I. 3. részével (Az Északi Királyság és a dúnadánok):

„ E k k o r múltak ki Cardolanban a dúnadánok [a Nagy Vész idején, amely G ö n d ö r t 1636-ban érte e l ] ; gonosz szellemek jöttek A n g m a r b ó l meg Rhudaurból, bevették magukat az elhagyott buckák k ö z é , és ott maradtak." 20

A Fekete Kapitány oly sok mindent ismert, hogy furcsának tűnhet: é p p a Megyéről, a fél­

szerzetek országáról n e m hallott soha. Az „Esztendők számlálása" szerint a harmadkor 14. századának kezdetén, a m i k o r a Boszorkányúr északra, A n g m a r b a érkezett, m á r éltek Bríben hobbitok. 21

L d . A Gyűrű szövetsége I. 9. A m i k o r Vándor és a hobbitok elhagyják Brit (uo. I. 11.),

F r o d ó Brí határán egy pillanatra meglátja a dúnföldit Páfrány P o c k ó házában („az egyik ab­ lakból ravasz, kancsal s z e m ű arc lesett kifelé, de mindjárt vissza is húzódott"), és így szól: „Szavamra, mint egy kísértet." 22

V ö . Gandalf szavaival E l r o n d Tanácsán: „A Kapitányuk n e m mutatkozott, elrejtőzött Brí-

től délre." 23

Az idézet utolsó mondata szerint a magyarázat a következő: „Gandalf akkor m é g nem gon­

dolt arra, hogy a j ö v ő b e n a félszerzetek bármilyen kapcsolatba kerülhetnek a Gyűrűkkel." A Fehér Tanács 2 8 5 l - e s gyűlése kilencven évvel azelőtt volt, hogy Bilbó megtalálta a Gyűrűt.

V CSATÁK A VASFOLYÓ GÁZLÓJÁNÁL A m i k o r S z a r u m á n elhatározta, hogy behódoltatja Rohant, ketten álltak az út­ j á b a n : T h é o d r e d és É o m e r . Talpraesett e m b e r volt m i n d k e t t ő , s ö r ö k k é hű a ki­ rályhoz, aki egyformán r a g a s z k o d o t t fogadott és vér szerinti fiához. É o m e r és T h é o d r e d m i n d e n t elkövetett, hogy csökkentse G r í m a hatalmát, m i d ő n a királyt cserbenhagyta ereje. M i n d e z a 3 0 1 4 . év kezdetén történt: T h é o d e n hatvanhat éves volt ekkor, betegségét tehát akár hajlott k o r a is okozhatta, igaz, a r o h í r o k általá­ ban legalább nyolcvan évet éltek, vagy m é g annál is többet. Ám T h é o d e n gyönge­ sége a z o k t ó l a k ö r m ö n f o n t m é r g e k t ő l is származhatott, amelyeket G r í m a adagolt 290

neki. Annyi bizonyos, hogy betegségéért főként gonosz tanácsnokának fortélyait okolták, hisz G r í m a legfőbb törekvése az volt, hogy megingassa T h é o d e n bizal­ mát ellenlábasaiban, hátha így sikerül megszabadulnia tőlük. De n e m tudta egy­ más ellen hangolni őket, m e r t T h é o d e n t egész népe és rokonsága szerette „beteg­ sége" előtt, T h é o d r e d és É o m e r pedig m é g az agg királyhoz is hűséges maradt. É o m e r ráadásul n e m állt törekvő ember hírében, így hát szerette és becsülte T h é o d r e d e t (aki tizenhárom évvel volt nála i d ő s e b b ) , ám m i n d e z eltörpült ahhoz a szeretethez képest, melyet gyámapja iránt érzett.' G r í m a tehát igyekezett ellen­ ségként feltüntetni őket T h é o d e n egyre homályosuló elméjében, s azt állította, É o m e r mindig is növelni próbálta a hatalmát, ezért gyakran cselekedett a király vagy ö r ö k ö s e megkérdezése nélkül. Mesterkedésének gyümölcse a k k o r érett be, mikor Szarumánnak végre-valahára sikerült végeznie T h é o d r e d d e l . M i k o r fény derült a gázlónál vívott csaták igaz történetére, napnál is világo­ sabb volt Rohanban, hogy S z a r u m á n parancsba adta: T h é o d r e d d e l m i n d e n á r o n végezni kell. Az első csatában legádázabb harcosai szüntelenül T h é o d r e d e t és védőit támadták, így aztán n e m törődtek az ütközet többi eseményével; ellenke­ ző esetben ugyancsak megtizedelték volna a r o h í r o k sorait. S z a r u m á n túlságo­ san elbízta magát, a m i k o r hadvezére levágta T h é o d r e d e t ( n e m kétséges, hogy az ő műve v o l t ) . Elkövetett egy hibát, amely végzetesnek bizonyult: n e m irányított oda több haderőt, s lefújta Nyugathalom ostromát; 2 igaz, a támadás halogatásá­ hoz hozzájárult G r i m b o l d és Elfhelm vitézsége is. N e m kétséges, hogy ha az el­ lenség öt nappal k o r á b b a n özönli el Nyugathalmot, az edorasi erősítés s o h a s e m ér el a Helm-szurdokba, m e r t m é g a nyílt vidéken körbeveszi és elsöpri Szaru­ mán serege; ha ugyan magát Edorast n e m ostromolják m e g és foglalják el m é g Gandalf érkezése előtt. 3 A z t beszélik, G r i m b o l d és Elfhelm bátorsága nélkül S z a r u m á n egyetlen per­ cet sem késlekedett volna; végül ez a halogatás pecsételte m e g sorsát. A fenti be­ s z á m o l ó alábecsüli e tény fontosságát. A Vasfolyó valamivel Vasudvard fölött ered, s onnan zúdul alá a Kaput körül­ vevő síkságra; ott lelassul, m í g csak nyugatnak n e m fordul, és s o k zuhataggal szeli át a földet G o n d o r és Enedwaith alacsony partvidéke felé. A partoktól is­ mét mély m e d e r r e l és nagy sebességgel folytatja útját. Itt, a nyugati kanyar fö­ lött állnak a Vasfolyó gázlói. A széles és sekély folyó két ágra válik, megkerül egy apró folyami szigetet, s így ér egy kavicsokkal tarkított, északi fekvésű kőzátonyhoz. Ez volt a folyó egyetlen olyan pontja (Vasudvardtól d é l r e ) , ahol nagy haderő kelhetett át m é g nehéz fegyverzetben és lóháton is. S z a r u m á n könnyű­ szerrel kihasználhatta a Vasfolyó nyújtotta előnyöket; csapatokat küldhetett mindkét part mentén, hogy a gázlóhoz érve egyszerre két irányból támadjanak. Szükség esetén m i n d k é t serege visszavonulhatott a nyugati parton Vasudvardba. De T h é o d r e d is átküldhette embereit, hogy ha elegen vannak, támadjanak Szarumán erőire, vagy védjék a nyugati hídfőállást. Viszont ha az ő hadereje fo­ gyatkozik meg, nincs m á s út a menekülésre, mint visszafelé a gázlón át, sarkuk­ ban az ellenséggel, s előttük talán S z a r u m á n keleti parton v á r a k o z ó csapataival. A Vasfolyó mentén sem délre, sem északra n e m juthattak haza, 4 hacsak n e m g o n d o s k o d t a k jó előre a Nyugat-Göndörig tartó vágtára elegendő é l e l e m r ő l . Szarumán támadása n e m érte készületlenül a rohírokat, de k o r á b b a n érke­ zett, mint várták. T h é o d r e d e t figyelmeztették kémjei, hogy Vasudvard Kapujá­ ban seregszemle folyik, a j e l e k szerint főként a Vasfolyó nyugati partján. T h é o d ­ red kiválasztott néhány nyugathalmi harcost, s gyalogosan felsorakoztatta őket 291

a gázlóig vezető út m i n d k é t oldalán. Ő maga lovasságának fő erejével, tartalék hátasokkal és h á r o m lovasszázaddal útnak indult a keleti parton; összesen nyolc lovas- és egy íjászszázaddal akart támadni, mielőtt Szarumán felkészült volna az ostromra. S z a r u m á n azonban szándékait is, erejét is eltitkolta: serege ugyanis már ré­ gen fölvonult, m i r e T h é o d r e d útnak indult. Húsz mérföldnyire a gázló fölött tör­ ténhetett, hogy találkozott az előcsapattal, s kevés áldozat árán szétzúzta. Ami­ kor azonban továbbvonult, hogy a főerőkre támadjon, megszilárdult az ellenál­ lás. Az ellenség réges-rég elfoglalta az előkészített hadállásokat; a mély árkok­ ban r e j t ő z k ö d ő lándzsások megállásra kényszerítették T h é o d r e d vezető éoredjét, és m a j d n e m sikerült bekeríteniük, mert a Vasudvardból kizúduló további seregek bezárták nyugaton a t á m a d ó k gyűrűjét. T h é o d r e d e t végül saját hátramaradt századai szabadították ki, ám a m i k o r ke­ let felé pillantott, félelem szorította össze szívét. Borús és k ö d ö s volt a reggel, de a nyugati szél a Kapun át visszafújta a ködöt, s T h é o d r e d a folyó keleti partján újabb csapatokat vett észre, amelyek a g á z l ó felé meneteltek. Bár számukat nem tudta megállapítani, azonnali visszavonulást rendelt el. Ezt a gyakorlott lovasok rendezetten és további veszteségek nélkül végrehajtották; az ellenségtől azonban n e m sikerült megszabadulniuk, sőt m é g visszaszorítaniuk se nagyon, mert a visszavonulás igencsak akadozott. G r i m b o l d hátvédje ugyanis állandóan arra kényszerült, hogy megtorpanjon és visszaverje a nyomában lévő üldözőket. T h é o d r e d alkonyatra ért a g á z l ó h o z . G r i m b o l d o t és ötven gyalogos rohírt a nyugati parton lévő helyőrségbe parancsolt. A többieket lovaikkal együtt átküld­ te a folyón, kivéve saját századát: azzal gyalogosan elfoglalta az a p r ó szigetet, hogy fedezze G r i m b o l d esetleges visszavonulását. Ennyit sikerült tennie, aztán elszabadult a p o k o l . S z a r u m á n keleti hadereje váratlan gyorsasággal zúdult alá, s bár sokkal kisebb volt a nyugatinál, mégis sokkal fenyegetőbbnek tűnt. Az elő­ őrsben dúnföldiek vágtáztak, s egy hatalmas ork-falka farkasháton, a farkaso­ kat p e d i g megvadították a lovak. 5 Mögöttük két zászlóaljnyi tagbaszakadt urukhai o r k menetelt, akik úgy voltak kiképezve, hogy nehéz páncélzatuk ellenére is hosszú m é r f ö l d e k e t gyalogoljanak. A lovasok és a farkasok a hátasoknak ron­ tottak, s levágták vagy szétkergették őket. A keleti part helyőrségét váratlanul ér­ te és szétzúzta az uruk-sereg hirtelen rohama; a z o k a lovasok pedig, akik az imént keltek át a folyón, teljesen megzavarodtak, s bátran harcoltak, egy idő után mégis menekülésre kényszerültek. A gázlótól vonultak vissza a Vasfolyó vo­ nalán, s az ádáz u r u k o k mindvégig a sarkukban voltak. A m i n t az ellenség megvetette lábát a gázló keleti peremén, emberek és külön erre a célra kitenyésztett félorkok özönlötték el a csatamezőt; páncélt viselve, fej­ szét forgatva sereglettek a szigethez, s mindkét oldalról o s t r o m alá vették. Ugyan­ akkor S z a r u m á n hada is G r i m b o l d r a támadt a Vasfolyó nyugati partján. Ahogy G r i m b o l d keletre nézett, mert megrémítette csatazaj és az o r k o k diadalittas üvöl­ tése, látta, hogy T h é o d r e d embereit a sziget partjáról a közepén e m e l k e d ő d o m b felé kergették a fejszések. Hallotta T h é o d r e d érces kiáltását is: Éorlfiak, hozzám! E k k o r G r i m b o l d néhány emberével együtt visszarohant a szigetre, s oly nagy erő­ vel támadta hátba az ostromlókat, hogy pusztán szálas termetével utat vágott ma­ gának, és két harcossal el is ért a dombtetőn körbevett T h é o d r e d h e z . De már ké­ ső volt. T h é o d r e d elesett, m i k o r egy félork rásuhintott a fejszéjével. G r i m b o l d le­ vágta gyilkosát, s T h é o d r e d teste fölé magasodott, mert azt hitte, meghalt; ám ha­ m a r o s a n neki is vége lett volna, ha n e m érkezik m e g Elfhelm. 292

Elfhelm őrült vágtában porzott végig az edorasi lovasúton, s nyomában négy lovasszázad érkezett, válaszul T h é o d r e d hívására. Felkészült az összecsapásra, de biztos volt benne, hogy napokkal később kerül csupán sor rá. Ám a m i k o r el­ 6 érte a lovasút és a S z u r d o k b ó l aláereszkedő út találkozását, hírnökei jelentet­ ték, hogy két farkast láttak a távoli m e z ő n , hátukon egy-egy orkkal. Elfhelm rög­ tön kitalálta, mi történt, s n e m töltötte az éjszakát a Helm-szurdokban, mint ter­ vezte, hanem m é g gyorsabb vágtára ösztökélte lovát, s folytatta útját a gázló felé. A lovasút északnyugatra kanyarodott, mihelyt találkozott a Szurdok-úttal, de amikor elérte a gázló szintjét, éles kanyarral ismét nyugatnak fordult, s egy két mérföld hosszú csapáson közelítette m e g a gázlót. Elfhelm tehát m á r a k k o r hal­ lotta az uruk sereg és a visszavonuló helyőrség összecsapásának hangjait, m i k o r még csak a gázló déli p e r e m é n járt, és s e m m i t n e m látott a csatából. A nap alá­ bukott, s a fény is megfakult, m i r e elérte az út végső kanyarulatát. Ott néhány m e g b o k r o s o d o t t ló és m e n e k ü l ő harcos került az útjába, akik b e s z á m o l t a k ne­ ki a mészárlásról. Bár e m b e r e i és hátasai igencsak kimerültek, Elfhelm e n n e k hallatán tovább fokozta az iramot. M i k o r m á r látni is lehetett a keleti partvidé­ ket, elrendelte a támadást. Ezúttal a vasudvar diakon volt a m e g l e p ő d é s sora. Hallották a paták dübörgé­ sét, s a homályba borult keleten fekete árnyakat pillantottak meg: hatalmasnak vélt sereg közeledett feléjük, élén E l m e i m m e l , mellette pedig a fehér lobogót hor­ d o z ó fullajtárral. Kevés vasudvardi állta tovább a sarat, a legtöbb m e n e k ü l ő r e fogta, s Elfhelm két századot küldött utánuk északra. A többieket leszállította a lóról, hogy a keleti partvidéket őrizzék; saját századával viszont rögtön a sziget­ re futott. A fejszések a megmaradt v é d ő k és Elfhelm r o h a m a k ö z é szorultak, s mindkét parton r o h í r o k sorakoztak fel. Az ellenség tovább harcolt, de n e m telt bele sok idő, s m i n d egy szálig levágták őket. Maga Elfhelm a d o m b r a rohant, ahogy megpillantotta G r i m b o l d o t , aki két fejszéssel kelt b i r o k r a T h é o d r e d holt­ teste fölött. Az egyiket Elfhelm vágta le, a másik G r i m b o l d előtt hullott el. A k k o r megálltak, hogy fölemeljék a testet, s látták, hogy T h é o d r e d m é g léleg­ zik; de már csak arra volt ereje, hogy kimondja utolsó szavait: - Hagyjatok itt feküdni! Tartsátok a gázlót, m í g É o m e r m e g é r k e z i k ! Leszállt az éj. Éles kürt harsant, azután csend lett. A nyugati parton megszűnt az ostrom, a t á m a d ó k a sötétbe vesztek. A r o h í r o k megtartották a Vas-gázlót, de súlyos veszteségeket szenvedtek, s lovaik s z á m a is megfogyatkozott. Odaveszett vezérük is, a király fia, s n e m tudták, mi történhet még. M i k o r a hideg és álomtalan éjre m e g v i r r a d t a szürke fényű reggel, a vasud­ vardi seregnek n y o m a s e m maradt, m i n d ö s s z e néhány tetem hevert a csatame­ zőn. A farkasok valahol a távolban vonítottak; várták, hogy m e g é r k e z z e n e k a túlélők. Lassacskán visszaszállingóztak a z o k is, akik a vasudvardiak v á r a d a n rohama után s z ó r ó d t a k szét. N é m e l y i k ü k lóháton érkezett, de akadt, aki csak kantárszáron vezette visszaszerzett hátasát. K é s ő b b ugyancsak megtépázva, de veszteségek nélkül sorra m e g é r k e z t e k T h é o d r e d lovasai is, akiket a folyó part­ ján délre űzött az uruk sereg. Mindnyájan ugyanazt a történetet beszélték el: egy dombháton megtorpantak, s felkészültek, hogy ott várják be a támadást. Bár a vasudvardiak egy részétől megszabadultak, reménytelennek tűnt, hogy dél felé vonulhatnak vissza, hisz n e m volt hozzá elég élelmük. Az u r u k o k elvágták a visszavonulás útját keletre, s az ellenséges dúnföldiek csakhamar nyugatra űz­ ték a sereget. Ám amint a lovasok felkészültek, hogy a sűrű sötétség ellenére is visszaverjék a rohamot, kürt harsant; h a m a r o s a n felfedezték, hogy az ellenség293

nek n y o m a veszett. N e m volt elég lovuk, hogy űzőbe vegyék vagy kikémleljék őket, pedig hasznukra vált volna az éj. Egy i d ő után óvatosan ismét északnak fordultak, de n e m ütköztek semmiféle ellenállásba. A z t gondolták, az urukok visszatértek a gázlóhoz, hogy az o s t r o m b a n csatlakozzanak seregükhöz; azt vár­ ták, ott majd ismét összecsapnak velük. Igencsak meglepődtek, m i k o r visszatér­ tek, s fölfedezték, hogy a r o h í r o k uralják a helyzetet. N e m telt bele sok idő, s rá­ j ö t t e k arra is, merrefelé menekült az uruk had. így végződött az Első Csata a Vasfolyó gázlójánál. A m i a másodikat illeti, az utá­ na következő, jóval fontosabb események miatt nem áll rendelkezésre ilyen rész­ letes b e s z á m o l ó . A nyugathalmi Erkenbrand vállalkozott Nyugat-Lovasvég védel­ mére, s másnap a Kürtvárban érte T h é o d r e d halálhíre. Futárokat menesztett Edorasba, hogy hírül adják T h é o d e n n e k fia utolsó szavaival együtt; s hozzátette saját kérését is: amint lehet, küldjék É o m e r t minden nélkülözhető sereggel a gázlóhoz! 7 - Tegye m e g E d o r a s , amit megtehet nyugaton - m o n d t a -, s ne várja ki, míg o s t r o m alá veszik! G r í m a azonban kihasználta a tanács rövidségét, és sikerült kicsikarnia, hogy elhalasszák a segítséget. M í g Gandalf le n e m leplezte, n e m is történt s e m m i ér­ d e m l e g e s . Az erősítés, amelyben É o m e r mellett m á r a király is ott lovagolt, csu­ pán m á r c i u s m á s o d i k á n a k délutánján hagyta el Edorast, de éjszakára m á r meg­ vívták és elvesztették a gázló M á s o d i k Csatáját, s az ellenség elözönlötte Rohant. Erkenbrand m é g a csatamezőig sem jutott el. Mindenütt zűrzavar uralkodott. N e m tudta, m e k k o r a erőt gyűjthet össze hirtelenjében, s fogalma sem volt, ponto­ san m e k k o r a veszteséget szenvedtek T h é o d r e d csapatai. Megsejtette ugyan a kü­ s z ö b ö n álló rohamot, de Szarumán nem mert kelet felé áttörni s Edoras ostromá­ ba fogni addig, m í g a Kürtvár sértetlenül állt, elegendő emberrel és bőséges után­ pótlással. Erkenbrand h á r o m napot töltött azzal, hogy minderről bizonyosságot szerezzen, s minél több fegyverfogható férfit szedjen össze a Nyugathalmon. A csa­ tamezőn G r i m b o l d vezette a seregeket Erkenbrand érkezéséig, de Elfhelm és lo­ vasai élére senkit sem állított, holott E d o r a s hadához tartoztak azok is. A két ve­ zér jó barátságban volt egymással, mindkettő hűséges és bölcs ember hírében állt, s haragnak m é g az árnyéka sem vetült közéjük; csapataik elrendezését mégis hosszas vita előzte meg. Elfhelm többé már n e m tartotta fontosnak a gázlót, s ke­ lepcének vélte, amelyben odavesznének másutt talán érdemesebb szolgálatot tevő emberei. Szarumán ugyanis akkor indíthat újabb csapatokat a Vasfolyó mentén, a m i k o r csak akar. De fő célja Nyugathalom meghódítása volt, s a Kürtvár mielőb­ bi ostroma, hogy megelőzze az Edorasból érkező erősítést. Ezért seregeinek leg­ nagyobb része a Vasfolyó keleti partján vonult végig, ahol egyenetlen s helyenként járhatatlan volt a talaj, és nem könnyítette m e g az áthaladást, viszont n e m kellett átkelniük a gázlón. E l m e i m tehát amellett kardoskodott, hogy ne törődjenek to­ vább a gázlóval, s gyűjtsenek össze m i n d e n rendelkezésre álló gyalogost a keleti parton, hogy megfelelő hadállásból állják útját az ellenségnek. Úgy gondolta, hogy a gázlótól néhány mérföldnyire északra sorakoztatja fel a gyalogságot nyugat-kele­ ti irányban, m í g a lovasság keletre húzódik vissza, addig a pontig, ahonnan a vé­ dekezéssel elfoglalt hadak oldalszárnyára támadhat, s a folyóba kergetheti az egész sereget: „Legyen a Vasfolyó az ő kelepcéjük, s ne a miénk!" G r i m b o l d viszont n e m akarta v é d e l e m nélkül hagyni a gázlót, részben azért, m e r t mindketten nyugathalmi nevelést kaptak; ennél azonban alaposabb oka is volt rá. 294

- N e m tudjuk - m o n d t a -, m e k k o r a e r ő k fölött parancsnokol m é g S z a r u m á n . Ha valóban az a szándéka, hogy lerombolja Nyugathalmot, védőit pedig a H e l m szurdokba szorítja, a k k o r csak rajta! N e m hiszem, hogy m i n d e z t rögtön kimu­ tatná; ám ahogy rájön, m i k é p p e n állítottuk fel a védelmet, nagy e r ő k k e l a véde­ lem nélkül hagyott gázlóhoz vonulhat a vasudvardi úton, s hátba támadhat min­ ket, ha valóban m i n d e n erőnket északra csoportosítjuk. G r i m b o l d gyalogosainak nagy része végül a gázló nyugati p e r e m é t védte; e r ő s hadállásuk volt az út menti földsáncok mögött. Ő maga többi e m b e r é v e l s T h é o d r e d lovasságának maradékával a keleti parton maradt. A folyami szigetet 8 üresen hagyta. Elfhelm azonban hátramaradt lovasaival, és ott helyezkedett el, ahol a legfőbb v é d e l m e t kívánta biztosítani, m e r t úgy gondolta, rögtön meglátja a folyó keleti partján közelgő sereget, így visszaverheti, mielőtt m é g az a gázló­ hoz érne. Am balul ütött ki minden, s ezen s e m m i k é p p e n s e m változtathattak volna, mert S z a r u m á n ereje m é g m i n d i g túl nagy volt. Fényes nappal indított r o h a m o t , s március m á s o d i k á n a k delelőjén a legjobb harcosaiból összeállított csapat le­ zúdult a Vasudvardi Úton, hogy megrohanja a gázló nyugati partjának erőssége­ it. M i n d e z csupán töredéke volt annak a haderőnek, amelyet S z a r u m á n a kezé­ ben tartott; ennyit is elegendőnek ítélt ahhoz, hogy elsöpörjék a megfogyatko­ zott védelmet. A gázló helyőrsége csekély létszáma ellenére makacsul tartotta magát, végül azonban erős o s t r o m alá vették m i n d k é t erődöt, az uruk seregek pedig utat nyitottak a kettő között, s elözönlötték a gázlót. G r i m b o l d abban bí­ zott, hogy Elfhelm a keleti parton visszaveri a r o h a m o t , ezért m i n d e n megma­ radt emberével kitört, hogy megakassza az előrenyomulást, ám n e m j á r t tartós sikerrel. Az ellenséges sereg vezére egy új zászlóaljat vetett be, amelyet eladdig rejtegetett, s ezzel v é g k é p p megtörte az ellenállást. G r i m b o l d arra kényszerült, hogy visszavonuljon a Vasfolyón keresztül. A d d i g r a m á r c s a k n e m bealkonyult. Nagy veszteségei voltak, m é g i s eltörpültek ahhoz képest, amit ő o k o z o t t az el­ lenségnek (legfőképpen az o r k o k n a k ) . T o v á b b r a is k e z é b e n tartotta a keleti par­ tot. Az ellenség n e m kockáztatta m e g az átkelést a gázlón, inkább felküzdötte magát a kaptatón, hogy elmozdítsa onnan G r i m b o l d haderejét; egyelőre azon­ ban nem jártak sikerrel. E l m e i m m i n d e b b e n n e m vehetett részt; a félhomályt kihasználva m i n d e n csa­ patával visszavonult G r i m b o l d tábora felé, s több c s o p o r t o t állított fel tőle kü­ l ö n b ö z ő távolságokra, hogy védőfalként álljanak ellen m i n d e n északról vagy ke­ letről é r k e z ő r o h a m n a k . Délről n e m vártak támadást, sőt segítségre számítot­ tak. Miután visszavonultak a gázlótól, fullajtárok vitték E r k e n b r a n d h o z és Edorasba a hírt szorult helyzetükről. Sejtették, hogy n e m s o k á r a m é g cudarabb dolgok esnek m e g velük, hacsak r ö v i d i d ő n belül n e m é r k e z i k m e g a várt segít­ ség. Ám kezdték feladni a reményt, s igencsak féltek; végül m á r arra is felké­ szültek, hogy utolsó csepp vérükig tartják fel S z a r u m á n előrenyomulását. 9 T ö b b s é g ü k fegyverben maradt, s kevés akadt köztük, aki a csöppnyi időt pihe­ néssel vagy alvással töltötte volna. G r i m b o l d és Elfhelm ébren várták a virrada­ tot, s féltek attól, amit hoz. N e m kellett soká várniuk. Kevéssel éjfél előtt v ö r ö s fényeket láttak észak felől közeledni, amelyek már közel jártak a folyó nyugati partjához. S z a r u m á n mara­ dék erejének előőrsei voltak, amelyek Nyugathalom meghódításáért szálltak harcba. 1 0 Gyorsan közeledtek, s egyszer csak úgy tűnt, mintha lángokban törne ki az egész sereg. Fáklyák százait lobbantották fel a vezérek, n y o m u k b a n pedig 295

csak áradtak és áradtak a hadak, végigözönlöttek a nyugati parton, elborították az egész akár egy hatalmas tűzfolyam, amelyet a gyűlölet vad lármája kí­ sért. Néhány íjász hamarosan rádöbbentette őket arra, hogy nem kellett volna meggyújtani a fáklyákat, de G r i m b o l d n a k alig egy m a r o k n y i nyilas állt a rendel­ kezésére. N e m tudta tovább tartani a keleti partot, visszavonult, s pajzsfalat al­ kotott saját tábora körül. H a m a r o s a n körbevették őket, s a támadók fáklyákat dobáltak közéjük, hogy lángra lobbantsák élelem-raktáraikat, s megvadítsák G r i m b o l d m e g m a r a d t lovait. Ám a pajzsfal makacsul kitartott. Végül aztán, mint­ hogy a tagbaszakadt o r k o k n a k nemigen vált hasznára ez a harcmodor, ádáz hegy­ v i d é k i dúnföldiek rohanták m e g a tábort. De a dúnföldiek minden gyűlöletük el­ lenére is féltek szemtől s z e m b e kerülni a rohírokkal, s szegényes vértezetükön kí­ vül a hadviselésben is j á r a d a n o k voltak." A pajzsfal továbbra is kitartott.

gázlót,

G r i m b o l d hiába várta, hogy Elfhelm a segítségére siessen; senki s e m jött. Vé­ gül úgy döntött, ha reménytelenné válik a helyzet, végrehajtja korábbi tervét. I d ő v e l ráeszmélt Elfhelm bölcsességére is, s megértette, hogy hiába harcolnak e m b e r e i utolsó c s e p p vérükig, ha elrendeli, ez m á r mit s e m segít Erkenbrandon. Az egyetlen lehetőség, ha m e g p r ó b á l minél több harcost délre juttatni, ha ez a m e g o l d á s kevésbé dicsőségteljes is. Rájuk terült az éj, sötétség borult a tájra, ám a telihold fénye már-már áttört a l o m h á n úszó felhőkön. Szél kerekedett kelet felől; annak a nagy viharnak az előjele volt, amely végigtépte Rohant, s a Helm-szurdokban tört ki másnap éjjel. G r i m b o l d rádöbbent, hogy a vihar kioltotta a fáklyák többségét, s emiatt alább­ hagyott az e l s ö p r ő r o h a m . 1 2 L ó r a pattant hát m i n d a z o k k a l , akiknek hátasa a kö­ zelben volt (alig több, mint fél é o r e d d e l ) , s Dúnherét állította az élre. 1 3 A pajzs­ fal megnyílt keleten, hogy átengedje a lovasokat, akik azon az oldalon vissza is verték a támadókat; majd kettéváltak, és megfordulva észak és dél felé űzték az ellenséget a tábortól. A váratlan támadás után egy i d ő r e lélegzethez jutottak. Az ellenség m e g r i a d t és összezavarodott; sokan közülük azt hitték, nagy lovassereg érkezett keletről. G r i m b o l d és néhány válogatott e m b e r e hátvédet alkotva gyalo­ gosan maradt, és Dúnhere lovasaival együtt fedezte a többiek sietős visszavonu­ lását. S z a r u m á n fővezére a z o n b a n csakhamar ráébredt, hogy rés támadt a pajzsfalon, s a v é d ő k egérutat nyertek. Szerencsére ismét fellegek sodródtak a h o l d elé, sötét volt, s a fővezér túlságosan sietett; n e m engedte, hogy csapatai a h o m á l y b a v e s z ő s z ö k e v é n y e k nyomába eredjenek most, hogy végre bevette a gáz­ lót. Összegyűjtötte ereje java részét, és dél felé vette útját. így esett, hogy G r i m b o l d e m b e r e i n e k többsége megmenekült. S z é t s z ó r ó d t a k az éjszakában, de G r i m b o l d parancsához híven keletre fordultak az Út nyugati kanyarulatán a Vasfolyó irányába. Módfelett megkönnyebbültek, de m e g is lepődtek, hogy n e m találkoztak ellenséggel; n e m tudták, hogy a hatalmas sereg órákkal azelőtt vo­ nult dél felé, s Vasudvardot alig őrizték; m i n d ö s s z e roppant falai és kapuja véd­ te a várat. 1 4 E z é r t n e m érkezett segítség E l m e i m t ő l . S z a r u m á n hadának fele már keletre vonult a Vasfolyó mentén. Lassabban haladtak a nyugati hadosztálynál, m e r t a v i d é k egyenetlen volt, n e m vezetett rajta út, s lámpást s e m vittek magukkal. Ám előttük n é m á n ott meneteltek a rettegett farkas-lovasok. Mielőtt Elfhelm bármi­ lyen figyelmeztetést kaphatott volna a k ö z e l g ő ellenségről, az o r d a s sereg már el­ állta a G r i m b o l d tábora felé v e z e t ő utat, s csöndben megpróbálták bekeríteni a lovasok kis csoportjait. Sötét volt, s Elfhelm m i n d e n csapatában fejeüenség uralkodott. A k i t tudott, maga köré gyűjtött egy zárt lovashadosztályba, de már296

is kénytelen volt kelet felé hátrálni. N e m sikerült eljutnia G r i m b o l d h o z , p e d i g tudta, hogy szorult helyzetben van; é p p a segítségére sietett volna, a m i k o r meg­ rohanták a farkas-lovasok. Ám rájött arra is, hogy az o r d a s háton ü l ő k csupán előőrsei annak a hatalmas seregnek, amely a déli út felé igyekszik, s túlontúl nagy ahhoz, hogy harcba b o c s á t k o z z é k vele. Vége felé járt m á r az éj; Elfhelm n e m tehetett mást, m i n t hogy várta a hajnalt. A m i ezután történt, homályba vész, s egyedül Gandalf tudna róla beszámolni. Gandalf csak március harmadikán késő délután értesült a mészárlásról. 1 5 A ki­ rály akkor közel járt az Útnak ahhoz az elágazásához, amely a Kürtvárhoz ve­ zetett. Onnan Vasudvard légvonalban is legalább kilencven m é r f ö l d volt; Kesely­ üstökkel p e d i g a tőle telhető legnagyobb gyorsasággal kellett o d a é r n i e . Vasud­ vard m á r homályba borult, 1 6 ám alig telt bele húsz perc, G a n d a l f m á r i s tovább­ indult. Kétszer is találkoznia kellett G r i m b o l d d a l és E l m e i m m e l : egyszer a gáz­ ló felé, egyszer pedig délen, ahol E r k e n b r a n d után kutatott. M i n d k é t seregvezér meggyőződött róla, hogy Gandalf a király nevében jár el; erre utalt, hogy Kesely­ üstökön lovagolt,

de ismerte hírnöküket,

Ceorlt,

s k e d v ü k r e volt az üzenet,

amelyet átadott. Gandalf tanácsát mindketten parancsként értelmezték; 1 7 G r i m b o l d délre küldte embereit, hogy csatiakozzanak E r k e n b r a n d h o z . . .

JEGYZETEK 1

É o m e r anyja T h é o d e n király húga, T h é o d w y n volt, apja pedig a kelethalmi É o m u n d , a

lovasvégi seregek legfőbb Hadura. Éomundot o r k o k vágták le 3002-ben, s n e m sokkal később meghalt Théodwyn is; gyermekeik, É o m e r és Éowyn T h é o d e n király házába kerültek, s együtt nevelkedtek Théodreddel, a király egyetlen gyermekével (A Gyűrűk Ura A. II. Függelék). 2

Ez a b e s z á m o l ó n e m említi az enteket, csupán Gandalf szerepéről szól; Rohant azonban

már az sem mentette volna meg, ha Gandalf egy héttel korábban lázítja fel őket (amit a be­ számoló egyáltalán n e m zár k l ) . Az entek elpusztíthatták volna Vasudvardot, sőt foglyul ejt­ hették volna magát Szarumánt is (ha a győzelem után n e m követi seregét); a h u o r n o k s a kelet-lovasvégiek segítségével - ha n e m támadják m e g őket - megsemmisíthették volna Sza­ rumán Rohanba jutott hadalt is, ám Lovasvég, u r a l k o d ó híján, a k k o r is r o m o k b a n hevert volna. Még ha el is éri célját a V ö r ö s Nyíl, a g o n d o r i hívásra nemigen válaszolhattak volna, legfeljebb néhány kimerült csapattal, amelyek későn értek volna Minas Tirithbe (bár m é g épp időben ahhoz, hogy ott pusztuljanak). [A s z e r z ő jegyzete. ] - A V ö r ö s Nyílra vonatkozó­ an ld. A Király visszatér I. 3. fejezetét, amelyben egy lovas futár adja T h é o d e n kezébe a Nyi­ lat Minas Tirith szorult helyzetének jeleként. 3

Az első csata a Vasfolyó gázlójánál, amelyben T h é o d r e d is elesett, február 25-én volt;

Gandalf egy hét elteltével, március 2-án érkezett E d o r a s b a (A Gyűrűk Ura B. Függelék, 3019. esztendő). L d . m é g a 7. jegyzetet. 4

A Kapun túl elterülő vidék a Vasfolyó és az A d o r n között névlegesen R o h a n b i r o d a l m á h o z

tartozott; ám hiába foglalta vissza Folcwine a dúnföldiektől, akik elözönlötték, a m e g m a r a d t

297

lakosság jó része kevert vérű maradt, E d o r a s iránti hűségük pedig igencsak kérdéses volt, hisz n e m feledték, m i k é n t gyilkolta m e g H e l m király urukat, Frecát. Ez idő tájt sokkal in­ kább Szarumán felé húztak, s több harcosuk állt be a seregébe. Mindenesetre nyugatról nem vezetett út erre a vidékre, hacsak n e m a folyón át. [A szerző jegyzete.] - A Vasfolyó és A d o m köztí földet R o h a n részének nyilvánították Cirion és Éorl Esküje idején. A 2754. esztendőben P ö r ö l y k e z ű H e l m , Lovasvég királya öklével agyonütötte Freca nevű vazallusát, aki nagy földeket birtokolt az A d o m mindkét partján (A Gyűrűk Ura A. II. Füg­ gelék). 5

E z e k igen gyorsak voltak, s könnyűszerrel elkerültek m i n d e n nagyobb, rendezett ember­

hadat,

minthogy általában apró,

elszigetelt csoportok elpusztítására vagy szökevények

kézrekerítésére használták őket. Szükség esetén azonban féktelen kegyeüenséggel vetették be magukat a lovasság hasadékaiba, s késükkel felhasították a vágtázó lovak hasát. |A szer­ z ő jegyzete.] 6

A S z u r d o k : így szerepel a szövegben, s m i n d e n bizonnyal szándékosan, m e r t később is

előfordul ugyanebben az alakban. A p á m egy másik írásában megjegyezte, hogy a Szurdok­ katlan (és a S z u r d o k v í z ) helyesen kötőjellel írandó, minthogy „a Szurdok n e m szóbeli rag, hanem a köztük lévő kapcsolatra utal. A katlan vagy mélyvölgy ugyanis a S z u r d o k h o z [Helm S z u r d o k á h o z ) tartozott, minthogy azon át vezetett." 7

Az üzenetek azonban csak február 27-ének delelőjére értek Edorasba. Gandalf március 2-

án kora reggel j ö t t (a február harmincnapos v o l t ! ) ; úgy esett hát, ahogy G r í m a mondta, nem egész öt nappal azután, hogy T h é o d r e d halálának híre elért a királyhoz. [A szerző Jegyzete.] - G r í m a szavait ld. A két torony III. 6. fejezetében. 8

Azt beszélik, sorban karóra tűzette a szigeten levágott fejszések fejét; a dombtetőn pedig

T h é o d r e d sietősen emelt sírhalmának k ö z e p é r e lobogóját húzta fel. „ E z elegendő védelem lesz!" - jelentette ki. [A s z e r z ő jegyzete.] 9

Mint mondják, ez G r i m b o l d elhatározása volt; Elfhelm nem hagyta volna el a sereget, de

délre húzódott a gázlótól az éj leple alatt, hogy tanácskozhassak Erkenbranddal, s a rendel­ kezésre álló e r ő k k e l a Szurdok-katlan és a Kürtvár v é d e l m é r e siessen. [A szerző jegyzete. ] 10

Ezt a hatalmas sereget látta Trufiádok elvonulni Vasudvardról. Ahogy Aragornnak, Lego-

lasnak és G i m l i n e k meséli A két torony I I I . 9. fejezetében: „Láttam az ellenséget elvonulni: a végtelen sorban menetelő orkokat; a hatalmas o r d a s o k hátán ülő o r k csapatokat. S voltak ott e m b e r zászlóaljak ls. K ö z ü l ü k sokan fáklyát vittek, s a lángok világában láttam az arcu­ kat. ( . . . ) Egy óráig tartott, a m í g m i n d kivonultak. Egy részük az országúton a gázló felé in­ dult, más részük elkanyarodott kelet felé. Talán egy mérföldnyire innen arrafelé, híd épült a folyón; ott, ahol olyan m e r e d e k a partja." "

Teljes vértezete egyiküknek s e m volt, s alig néhányan akadtak köztük, akik lopással és

fosztogatással sodronyingre tettek szert; a rohírokat viszont a g o n d o r i fémmívesek látták el vértezettél. Vasudvardon m i n d ö s s z e az o r k o k készítettek maguknak páncélt, s az is nehéz­ kesnek és esetíennek bizonyult. [A s z e r z ő jegyzete.) 12

Valószínű tehát, hogy G r i m b o l d makacs ellenállása m é g s e m volt teljesen hiábavaló. N e m

számítottak rá. S z a r u m á n fővezére pedig elkésett; több órányi késedelem érte ugyanis a gáz-

298

lónál, ahol úgy tervezte, elsöpri a gyenge védelmet, majd anélkül, hogy időt vesztegetne az üldözésükre, visszatér az útra, s délen csatlakozik a S z u r d o k o s t r o m á h o z . Most azonban kétségek gyötörték; meglehet, valamiféle jelzést várt a másik seregtől, amely a Vasfolyó ke­ leti partján vonult végig. |A szerző jegyzete.] 13

Kiváltképp bátor seregvezér, E r k e n b r a n d unokafivére, v a k m e r ő s é g é n e k és vitéz kardfor­

gatásának köszönhetően túlélte a gázló menti mészárlást, ám Pelennor mezején odaveszett ő is, egész Nyugathalom m é l y bánatára. [A s z e r z ő jegyzete.] - Dúnhere volt Hargvölgy ura (A Király visszatér, V. 3 . ) . 14

Ez a mondat n e m egészen világos, de a következők fényében valószínűleg arra a nagy se­

regre utal, amely Vasudvardot elhagyván a Vasfolyó keleti partján vonult végig. 15

A híreket egy Ceorl nevű lovas hozta, aki útban a gázlótól véletlenül összetalálkozott Gan-

dalffal, Théodennel és Éomerrel, akik Edorasból lovagoltak nyugatra, hogy erősítést nyújt­ sanak a csatában: A két torony, III. 7. 16

A b e s z á m o l ó azt sugallja, hogy Gandalf kapcsolatban állt Szilszakállal, s tudta, hogy az

entek türelme már fogytán; így felfogta Legolas szavainak értelmét is (A két torony III. 8., a fejezet kezdetén): Vasudvardot áthatolhatatlan homály veszi körül, tehát már körülvették az entek. [A s z e r z ő jegyzete.] "

Gandalf a kürtvári csata után erről is b e s z á m o l T h é o d e n n e k és É o m e r n e k , útban a Vas­

gázló felé: „Egy részüket a nyugathalmi G r i m b o l d d a l visszaküldtem Erkenbrandhoz; egy ré­ szük meg eltemette a halottakat. Ezek most E l m e i m h e z csatlakozva útban vannak E d o r a s felé." (A két torony III. 8.). Az elbeszélés a következő mondatban megszakad.

FÜGGELÉK í.

Egy másik írás, igen hasonló a fenti b e s z á m o l ó h o z , további részleteket árul el Lovasvég Hadurairól a 3019. esztendőben és a Gyűrűháború után. A hadúri rang a legfőbb katonai méltóságot jelentette Lovasvégen; a címet rend­ szerint a király (eredetileg három) hadnagya töltötte be; ők vezették uruk seregét, a jól felszerelt és keményen edzett lovasokat. Az Első Hadúr alá tartozott a fővá­ ros, Edoras s a szomszédos Királyi Földek, beleértve a Hargvölgyet is. Ő vezette hadba Edoras seregét: saját országrészének, továbbá a Nyugat-Vég és a Kelet-Vég* egy-egy területének összevont haderejét, amelyhez Edoras volt a legalkalmasabb gyülekezési pont. A Második, illetve a Harmadik Hadúr csak szükség esetén vette * Ezeket a kifejezéseket csak hadászati kérdésekben használták. A határ a Hókút-folyó és az Entséd találkozásától haladt végig az Entséd mentén. [A szerző Jegyzete.].

299

át a vezetést. A 3019. év kezdetére Szarumán ereje fenyegetővé vált, így a Második Hadúr, Théodred, a király fia a Nyugat-Vég hadalt irányította a Helm-szurdokból, míg a Harmadik - Éomer, a király unokaöccse - a Kelet-Véget őrizte otthonából, a Földén épült Öregvárból.* Théoden idején senki sem töltötte be az első hadúri méltóságot. A király ifjúként - harminckét éves korában - került trónra, életerős és harcias ember volt, ráadá­ sul kitűnő lovas. így hát ha háborúra került sor, ő maga vezette hadba Edoras se­ regét; birodalmában mégis hosszú időn át béke honolt, s legfeljebb gyakorlatozni vagy felkészültségét fitogtatni vonult ki lovagjaival. Mordor újjáéledő árnyéka azon­ ban kisgyermek korától megvénültéig mind nagyobbra nőtt. Békeidőben egyetlen ember állt a rohani lovasok és a többi edorasi harcos élén: ő töltötte be a hadúri posztot (3012 és 3019 között Elfhelm). Amikor Théoden idő előtt megvénülni lát­ szott, semmi sem változott, így a sereg híján maradt az igazán hathatós központi vezetésnek; sok gonddal járó méltóság volt ez, ahogy Gríma, a király álnok taná­ csosa sugallta. Ahogy a király mindinkább elaggott, annál ritkábban hagyta el ott­ honát, s egy idő után Kígyónyelvű Grímán keresztül osztogatta parancsait Hámának, a királyi udvar őrének, Elfhelmnek, sőt Lovasvég többi Hadurának is; ezt mindannyian zokon vették, de Edorasban hűségesen végrehajtották a parancsokat. Mindez csupán a hadiállapot kezdetéig tartott, mert amikor Szarumán háborúba fogott, Théodred utasítás nélkül átvette a parancsnoklást, összehívta Edoras sere­ geit, s lovasainak tekintélyes részét Elfhelm vezérlete alá helyezte, hogy megerősít­ se a nyugathalmi haderőt, amely útját állta a rohamnak. Háborúkban vagy vészterhes Időkben minden lovasvégi Hadúr kapott egy-egy hadosztályt, s válságos helyzetben saját belátása szerint rendelkezett az éored fe­ lett, így tett Éomer is,** ám Gríma ösztönzésére több váddal is illették miatta. A ki­ rály megtiltotta, hogy bármelyik Kelet-Végen maradt haderőt elvigye a gyengén vé­ dett Edorasból; Éomer tudott a Vas-gázlónál lezajlott mészárlásról és Théodred ha­ láláról, amikor űzőbe vette az orkokat a messzi Lankás felé; ezenkívül ellene sze­ gült annak az örök érvényű parancsnak, hogy idegeneket nem engedhet szabadon járni-kelnl - ő ráadásul még lovat is adott alájuk. Théodred eleste után Erkenbrand, a Szurdok-katlan és sok más vidék ura vette át a vezetést a nyugat-végi hadak fölött (megint csak anélkül, hogy kivárta volna az edorasi parancsot). Ifjúkorában a király lovasai közt szolgált, akárcsak a legtöbb rohani nagyúr; most azonban már ő parancsnokolt egész Nyugat-Vég felett, s nem­ csak joga, hanem kötelessége volt összegyűjteni minden fegyverfogható férfit, hogy útját állják a rohamnak. Kiterjesztette hát hatalmát a nyugati seregek lovasaira, Elfhelm azonban saját akarata szerint cselekedhetett az edorasi sereggel, amelyet Théodred hívott össze, hogy segítségére legyen. Miután Gandalf meggyógyította Théodent, megváltozott a helyzet. A király ismét kezébe ragadta a vezetést; visszahelyezte Jogaiba Éomert, aki készen állt, hogy El­ ső Hadúrként átvegye a vezetést, ha a király elesne, vagy ereje kudarcot vallana; ám nem használta a címet, s a király jelenlétében legfeljebb tanácsot adhatott, paran* Eredetileg Éorl háza volt, ám miután Éorl fia, Brego Edorasba költözött, Éoforra, Brego harma­ dik fiára szállt az épület, ő pedig Éomer apjának, Eomundnak adományozta. A Földe a Királyi Föl­ dekhez tartozott, mégsem akadt Öregvárnál alkalmasabb hely, ahonnan a Kelet-Vég seregeit irá­ nyíthatták volna. [A szerző jegyzete) ** Éomer ugyanis a Trufát és Pippint foglyul ejtő orkok nyomába eredt, akik az Emyn Muilon ereszkedtek le Rohanba. Éomer később így beszél Aragornhoz {A két torony III. 2.): „Kilovagoltam az éoredemmel, a hadosztályommal".

300

csot semmiképpen. Hasonló szerepet játszott Aragornéhoz: félelmetes hírű kard­ forgató volt a király kíséretében.* Amikor a Hargvölgyben felsorakozott a teljes hadsereg, s döntés született az út­ vonal és a csatarend kérdésében (ha ez annyival előre lehetséges volt egyáltalán),** Éomer továbbra is a király oldalán lovagolt az élen járó éored, a Királyi Kíséret ve­ zéreként, mint a király legfőbb tanácsadója. Elfhelm Lovasvég Haduraként KeletVég seregének első éoredjével vonult hadba. Grimboldra ruházták a Harmadik Hadúr hatáskörét (magát a címet nem), s ő parancsolt a Nyugat-Vég lovasainak.*** G r i m b o l d a pelennori csatamezőn esett el, s a királlyá lett É o m e r E l m e i m e t nevezte ki hadnagyává; ő vette kezébe a vezetést, m i d ő n É o m e r a Fekete Kapuhoz lovagolt, s ő állta út­ ját az Anórien felé törő seregnek is (A Király visszatér V. 9. és 10.). Azt beszélik, j e l e n volt Aragorn megkoronázásánál (uo. V I . 6.). Feljegyezték, hogy Théoden temetése után, amikor Éomer újjászervezte birodal­ mát, Erkenbrand lett a Nyugat-Vég Hadura, Elfhelm pedig a Kelet-Végé; attól fogva ezek a címek maradtak meg a Második és Harmadik Hadúr helyett, s többé egyik sem múlta felül a máslkat. Háború esetén egy különleges méltóságot léptettek élet­ be, az alkirályét; aki ezt a címet betöltötte, vagy az uralkodásban helyettesítette a királyt, ha az serege élén lovagolt, vagy pedig a hadakat vezette, ha a király vala­ mely okból otthon maradt. Békeidőben csak akkor viselték ezt a címet, ha a király betegsége vagy hajlott kora miatt visszavonult az uralkodástól. Ilyen esetekben ter­ mészetesen az örökös lett az alkirály, ha elegendő évet megélt már. Ám ha háború­ ság dúlt az országban, a tanács nem vette jó néven, ha az agg király örökösét küld­ te el messzi földre csatázni, hacsak nem volt még egy fia.

2. Egy hosszabb jegyzet kapcsolódik a csatákról s z ó l ó b e s z á m o l ó h o z ; különösen ahhoz a részhez, amelyben a Vas-gázló fontosságáról esik szó, s a két hadvezér vitájáról e kérdés­ ben. A jegyzet első része ugyan m á r j ó l ismert történelmi tényekre mutat rá, amelyeket a könyv más részei is említenek, mégis úgy gondoltam, legjobb, ha teljes terjedelmében a d o m közre. * Azok, akik nem tudtak az udvarban lejátszódott eseményekről, természetesen azt hitték, a nyu­ gatra küldött erősítés élén Éomer lovagol, mint Lovasvég egyeden megmaradt Hadura. [A szerző jegyzete.) - A jegyzet Ceorlra, a hírnökre utal, aki találkozott az Edorasból érkező erősítéssel, s beszámolt nekik a Vasfolyó torkolatánál lezajlott Második Csatáról (A két torony III. 7.) ** Théoden összehívta a „vezérek és hadurak" tanácsát, mielőtt még asztalhoz ült volna: ám hogy ez miképpen zajlott le, arról nem tudni, ugyanis Trufládok nem voltjelen a megbeszélésen. („Csak tudnám, hogy miről tárgyalnak!") [A szerző jegyzete] - Az idézet A Király visszatér V. 3. fejezeté­ ből való. *** Grimbold a nyugat-végi lovasok csekélyebb vezére volt, s Théodrednek tartozott engedelmes­ séggel. Azért kapta a hadúri címet, mert a gázló mindkét csatájában kitüntette magát bátorságá­ val, Erkenbrand pedig már igencsak vén volt. A király szükségét is érezte, hogy vitéz és tekinté­ lyes embert állítson azoknak a seregeknek az élére, amelyeket hátrahagy Rohan védelmére. [A szerző Jegyzete.) - Grimboldot nem említi A Gyűrűk Ura. egészen a rohírok végső Minas Tirith-i rendbe állításáig (A Király visszatér V. 5.).

301

Hajdan az Északi Királyság déli és keleti határvonala a Szürkevíz mentén haladt, a Déli Királyság pedig nyugaton a Vasfolyóig tartott. A közbeeső földre (Enedwaith, azaz „közbülső vidék") kevés númenori tette be a lábát, s egy sem telepedett meg rajta. A Királyok idején még Göndörhöz tartozott,* de nem sokat törődtek vele, nem számítva a Királyi Út karbantartását és a rendszeres őrjáratokat. A Királyi Út Osgiliathtól és Mlnas Tirithtől vezetett egészen Fornostig a messzi északon. Átívelt a Vasfolyó gázlóján és átszelte Enedwalthot, s mindvégig északkeleti irányban, a központi magasföldek felé tartva kanyargott, amíg csak nyugaton le nem ereszke­ dett az alacsonyabb folyású Szürkevízhez, s rá nem fordult a hosszú tharbadi híd­ hoz vezető megemelt gyalogúira. Akkoriban igen gyéren lakták azt a vidéket. A Szürkevíz és a Vasfolyó torkolatainak mocsárvidékén „vad" törzsek tengették életü­ ket, halásztak és gyűjtögettek, de alakra hasonlatosak voltak Anórien erdőségeinek drúadánjaihoz. * * A Ködhegység nyugati lábának oldalában élt annak a népnek a maradéka, ame­ lyet a rohírok dúnföldieknek neveztek: mogorva emberek voltak, s Isildur elátkoz­ ta őseiket, akik még a Fehérhegység völgyeiben laktak.*** Nem szívlelték Göndört, s hiába álltak bátor és merész nép hírében, számuk csekély, félelemmel vegyes bá­ mulatuk pedig túlontúl nagy volt ahhoz, hogy a Királyok nyugalmát megzavarják, s azok elfordítsák tekintetüket keletről, a fő veszélyforrásról. A harmadkor 1636-37. esztendejében dúló Nagy Vész nekik is súlyos veszteségeket okozott, de nem anynyit, mint Arnor és Gondor többi népének, ők ugyanis elkülönülten éltek, s nem­ igen érintkeztek a többi emberrel. A Királyok idejének elmúltával (1975-2050) és Gondor hanyatlásával egyre kevésbé érezték magukat a Déli Királyság alattvaló­ inak; a Királyi Út Enedwaithot átszelő részét senki sem gondozta, a tharbadi híd pedig beomlott, s romjai mindössze egy járhatatlan gázlót alkottak. Gondor hatá­ rát akkor a Vasfolyó és a Calenardhoni Kapu vonala alkotta (ahogy akkor nevez­ ték). A Kapu egész mezejét csupán Aglarond (Kürtvár) és Angrenost (Vasudvard) erődjeiből lehetett belátni, a Vasfolyó gázlóját pedig - az egyetlen bejáratot Gondorba - örökké őrizték a .Vadonföldek" lakóinak betöréseitől. Az Éber Béke idején (2063-2640) azonban Calenardhon népessége Igencsak megfogyatkozott. Akikben maradt még életkedv, évről évre keletre vándoroltak, hogy birtokba vegyék az Anduin partvidékét; akik maradtak, azokból durva és faragatlan parasztnép lett, s lassacskán minden kapcsolatukat elveszítették Minas Tirithtel. Az erődítménybe nem költöztettek új helyőrséget, s az egészet az egymást örökletesen váltó törzsfők gondjára bízták, akik mind kevertebb vérű * Az a megállapítás, hogy Enedwaith a Királyok idején Göndörhöz tartozott, ellentmondani lát­ szik az előző mondatnál, amely szerint „a Déli Királyság nyugaton a Vasfolyóig tartott". Egy má­ sik írás szerint egyébként Enedwaith egyik királyságnak sem volt része. ** Vö. a Galadriel és Celeborn c. fejezet D. Függelékével, amely szerint „az Angren (Vasfolyó) és a Gwathló torkolatai között pedig egyszerű halászok laktak". Az írás nem utal arra, hogy bármifé­ le kapcsolat lenne köztük és a drúadánok között, bár a későbbiek szerint a Vasfolyó torkolatától délre, az Andrást gerincén rejtőzködve egészen a harmadkorig megmaradtak (ld. A drúadánok, 13. jegyzet). *** Vö. A Gyűrűk Ura F. Függelékének Emberek c. szakaszával: „Idegen nyelvet, vagy csak nagyon távoli rokon nyelvet beszéltek a dúnföldiek is. Ezeknek ősei valaha a Fehérhegység völgyeiben él­ tek. Rokonaik közé számították a dúnhargi Holt Emberek népét. De a Sötét Évek idején többen a Ködhegység déli völgyeibe települtek át, innen pedig egy részük továbbvándorolt az észak felé elterülő lakatlan földekre, egészen a Sírbuckákig. Tőlük származtak a Brí-beli emberek; de ezek már sokkal előbb az Északi Királyság alattvalói lettek Arnorban, és átvették a nyugori nyelvet. En­ nek az emberfajtának csak a dúnföldi ága őrizte meg régi nyelvét és szokásalt; rejtélyes nép volt, s barátságtalanul viselkedett a dúnadánokkal szemben, és gyűlölte a rohírokat."

302

alattvalók felett uralkodtak, a dúnföldiek ugyanis lassan és észrevétlen átkeltek a Vasfolyón. így esett, hogy amikor Gondor ellen megújultak a keletről érkező tá­ madások, s orkok meg keletlakók özönlötték el Calenardhont, az ostromlott erődök nem sokáig tartották magukat. Aztán megérkeztek a rohírok, s Éorl 2510-ben, Celebrant mezején aratott győzelme után a nagyszámú és harcias, lo­ vakban bővelkedő nép végigszáguldott egész Calenardhonon, s kiűzte vagy el­ pusztította a keleti támadókat. Cirion, a helytartó nekik adományozta Calenardhon földjét, amit attól fogva Lovasvégnek, Gondorban pedig Rochandnak neveztek (amiből később Rohan lett). A rohírok rögtön hozzáfogtak a vidék benépesítéséhez, bár Éorl idején a keleti határokat továbbra is támadták az Emyn Mull és az Anduin mentén. Brego és Aldor alatt viszont a dúnföldiek ismét kimenekültek az országból, s messze űzték őket a Vasfolyó mentén. A Vas-gázlót újból őrizni kellett. Ezzel a rohírok örökre meggyűlöltették magukat a dúnföldiekkel, s ez egészen a Király évszázadokkal ké­ sőbbi visszatéréséig nem csillapult. S valahányszor gyöngének vagy elfoglaltnak tűntek a rohírok, a dúnföldiek meg-megújították a rohamokat. Nem akad két nép, amelyek oly hűségesen tartották volna magukat szövetségük­ höz, mint Gondor és Rohan Cirion és Éorl Esküjének idején, s Rohan gyepűinek sem volt rátermettebb őrzője, mint a lovasurak. Helyzetükből azonban komoly ne­ hézségek is adódtak, s ezek a Gyűrűháború alatt kis híján Gondor és Rohan pusz­ tulását okozták. Ennek több oka volt. Először is Gondor tekintete örökké csak ke­ let felé irányult, ahol legfőbb veszélyforrását sejtette; a „vad" dúnföldiek gyűlölkö­ désének a helytartók alig tulajdonítottak jelentőséget. A második ok az volt, hogy Gondor nem mondott le Orthanc Tornyának és Vasudvard Gyűrűjének (Angrenost) az uralmáról; az Orthanc kulcsait Minas Tirlthbe vitték, a tornyot bezárták, Vasudvard Gyűrűje pedig csak addig maradt lakott, amíg a gondori nemzetségfő, akire Aglarond őrzését is rábízták, csekély rokonságán belül továbbörökíthette. Azután gondori kőfaragók segítségével megerősítették Aglarondot, és jó karban ru­ házták át a rohírokra.* Innen látták el őrökkel a gázlót; településeik nagy részét ugyanis a Fehérhegység lábánál és a déli völgyekben meg szurdokokban építették. Ritkán, s csak szükség esetén merészkedtek el Nyugathalomig, minthogy a Fangorn lombjaira (az Enterdőre) és Vasudvard fenyegető falaira babonás félelemmel tekintettek. Keveset törődtek Vasudvard Urával és rejtélyes népével, mert azt tar­ tották róluk, hogy a fekete mágiában jártasak. S Vasudvardhoz is mind ritkábban érkeztek Minas Tirith követei, mígnem egyszer csak végképp elmaradtak a látoga­ tások; úgy tűnt, gondjaik közepette a helytartók egészen megfeledkeztek a Torony­ ról, hiába tartották maguknál a kulcsát. A nyugati határ és a Vasfolyó vonala mégis Vasudvard kezében volt, s ehhez Gon­ dor helytartói szilárdan tartották magukat. A Vasfolyó a Gyűrű falai mentén csor­ gott alá forrásaitól, s dél felé, fiatal folyó lévén, nem jelentett valódi akadályt a be­ hatolók számára, pedig még mindig sebesen folyt, vize pedig különös módon hi­ deg volt. Angrenost Nagykapuja azonban a Vasfalyóra nyílt, s ha elegen őrizték, az erődítmény biztos védelmet nyújtott a nyugatról érkező ellenséggel szemben, ha azok Nyugathalomra akartak jutni. Mi több, Angrenost alig feleakkora távolságra volt Aglarondtól, mint a gázlótól, amelyhez széles lovasút vezetett a Nagykaputól, jórészt egyenletes talajon. A Tornyot s a mögötte elterülő Fangornt övező rettegés * Akik addig Glaemscrafunak hívták; mihelyt azonban erődítmény lett, a Halomvár, Helm király uralkodása után pedig a Kürtvár nevet adták neki. (A szerző jegyzete. 1 - A Glaemscrafu (amelyben az sc ejtése: s) angolszász kifejezés, jelentése - akárcsak az Aglarondnak - „ragyogó barlangok".

303

biztosított némi védelmet, ám ha nem őrizte senki, mint a helytartók Idején, ez a biztonság sem tartott sokáig. Márpedig ez történt. Déor király országlása alatt (2699-2718) a rohírok rádöb­ bentek, hogy nem elég a gázlót szemmel tartaniuk. Minthogy sem Rohan, sem Gön­ dör nem fordított különösebb figyelmet a birodalom e távoli vidékére, később tud­ ták csak meg, ml minden történt ott. Angrenost Göndörből jött nemzetségfőjének csatái kudarcot vallottak, s az erőd fölötti hatalmat egy köznépi család vette át. Ezek, mint mondják, régóta kevert vérűek voltak, és sokkal inkább húztak a dúnföldiek felé, mint a földet bitorló „vad északlakókhoz"; a messzi Minas Tirithtel pe­ dig végképp alig törődtek. Aldor király után (aki a dúnföldiek maradékát is kiűzte, s megtorlásként Enedwaithba is be-betört) a dúnföldiek Rohan által észrevétlenül, Vasudvard

hallgatólagos beleegyezésével

lassan visszaszivárogtak

Nyugathalom

északi határára, s Vasudvardtól keletre meg nyugatra, sőt még a Fangorn-erdő dé­ li peremén is településeket építettek a völgyek mélyén. Déor idején nyíltan is kimu­ tatták gyűlöletüket, s rátámadtak a rohírok Nyugathalmon legelésző méneseire s csordáira. A rohírok hamarosan ráébredtek, hogy a portyázok nem keltek át a Vasfolyón, sem a gázlón, sem más helyen Vasudvardtól délre, minthogy a gázlót erő­ sen őrizték.* Ezért Déor északra indított hadjáratot, s csakhamar szembetalálko­ zott egy dúnföldi sereggel. Miután ezt szétzúzta, elfogta a félelem, hogy Vasudvard is ellenséges szándékot mutat ki; s mivel azt gondolta, megmentette Vasudvardot egy dúnföldi rohamtól, követeket menesztett Kapujához, a követek pedig jóakarat­ tal szólottak. A Kapuk azonban az orruk előtt zárultak be, s a kérdésre nyílzápor volt a válasz. Mint később kitudódott, a barátként kezelt dúnföldiek elfoglalták Vasudvard Gyűrűjét, s lemészárolták azokat a régi őröket, akik nem kívántak ke­ veredni velük (ezek voltak többen). Déor azonnal üzent a Minas Tirith-i helytartó­ nak (aki abban az időben, 2710-ben Egalmoth volt), ám a helytartónak nem állt módjában segítséget küldeni, így a dúnföldiek továbbra is megszállás alatt tartot­ ták Vasudvardot, amíg csak meg nem fogyatkoztak a Hosszú Tél (2758-59) éhín­ sége alatt. Akkor igen sokan elpusztultak közülük, a maradék pedig megadta ma­ gát Fréaláfnak (akiből később a második nemzetség első királya lett). Déornak azonban nem volt elég hadereje ahhoz, hogy ostrom alá vegye vagy megrohamozza Vasudvardot, így a rohírok sok évig megerősített őrséggel vigyázták Nyugathalom északi peremét; mindezt a 2758-ban elkezdődött nagy betörésekig folytatták Is.** Érthető tehát, hogy amikor Szarumán felajánlotta: átveszi a parancsnoklást Vasudvard felett, átépítteti és újjászervezi a nyugati határszél védelmében, mind Fréaláf király, mind Béren örömmel vette szándékát. Miután Szarumán felütötte székhelyét Vasudvardon, Béren pedig átadta neki az Orthanc kulcsait, a rohírok visszatértek a Vas-gázló védelméhez, mert az volt nyugad határuk legsebezhetőbb pontja. Nem kétséges, hogy Szarumán jóhiszeműen, de legalábbis jóakarattal s valóban a nyugati határvidékek védelmében tette ajánlatát; hisz akkor még az ellenállás ve­ zető alakjaként és a Tanács fejeként ismerték. Elég bölcs volt ahhoz, hogy felismer­ je: Vasudvard helyzete, természetéből adódó és fortélyokkal tovább erősíthető vé­ delme kulcsfontosságú. A Vasfolyó Kürtvár és Vasudvard által közrefogott szakasza védőbástyaként szolgált a keletről érkező támadással szemben (akár Szauron állt a hátterében, akár más), ha Göndört akarja körülvenni, vagy Eriadorba próbál be* Gyakorta rohanták le a nyugati parton lévő helyőrségeket, de nem okoztak nagy kárt; ezek a táma­ dások mindössze arra irányultak, hogy eltereljék a rohírok figyelmét északról. [A szerző jegyzete.) ** A Gyűrűk Ura A. Függelékének I. 4. és II. része beszámol a Gondor és Rohan elleni támadásról.

304

hatolni. Szarumán azonban elaljasult és ellenséggé vált. A rohírok - hiába észlel­ ték növekvő gonoszságát - továbbra is a gázló nyugati peremét őrizték a legna­ gyobb erővel, mígnem Szarumán nyílt háborúban nyilvánította ki, hogy nélküle csekély védelmet nyújt a gázló, ellene pedig még annyit sem.

NEGYEDIK RESZ A DRÚADÁNOK, ISTAROK ÉS PALANTÍROK i A DRÚADÁNOK Az adánok m á s törzsei n e m sokat tudtak Haleth népéről, m e r t az megtartot­ ta saját nyelvét, s bár szövetségben állt az e m b e r e k k e l m e g az eldákkal, még­ sem k ö z ö s k ö d ö t t velük. Maguk között ezen a nyelven beszéltek, de kénytelenek voltak megtanulni a sindát is, hogy érintkezhessenek az eldákkal m e g a többi adánnal. T ö b b s é g ü k mégis csupán törve beszélte a sindát, akik p e d i g alig me­ részkedtek túl rengetegük szélén, n e m is ismerték ezt a nyelvet. Ő r i z k e d t e k az új dolgoktól, s n e m vették át m á s o k szokásait, m i n t ahogyan az ő életmódjukat is különösnek találták az eldák m e g az adánok. Bár b é k e idején n e m i g e n érint­ keztek velük, tudták róluk, hogy hű szövetségesek és félelmetes h a r c o s o k , ezért tisztelték őket, holott m á s országokba csak igen csekély csapatokat küldtek, hisz ők s e m voltak sokan, és kis nép m a r a d t a k egészen végórájukig. Elsősor­ ban saját rengetegüket védték, ezért élen jártak az erdei hadviselésben. S o k á i g még az erre kiképzett o r k o k sem m e r é s z k e d t e k túl k ö z e l h á z a i k h o z . H o g y leg­ több harcosuk nő volt (bár m á s o r s z á g o k nagy csatáiban nemigen vettek r é s z t ) , különös életmódjukkal magyarázták. Ez m i n d e n bizonnyal ősi s z o k á s u k volt, 1 hiszen messze földön híres Haleth vezérasszonyukat is válogatott női testőrei kísérték. 2 A Haleth-nép összes furcsaságai közül azt csodálták a leginkább, hogy egy egészen másfajta e m b e r n é p élt közöttük, 3 amelyhez hasonlót n e m láttak m é g sem a beleriandi eldák, s e m a többi adánok. Kevesen voltak, talán néhány szá­ zan, s egymással barátságban, családokban vagy a p r ó b b törzsekben éltek, egy­ azon közösség tagjaként." Haleth népe a saját nyelvén drűgnak nevezte őket. Látványuk nemigen volt a tündék m e g az e m b e r n é p e k ínyére: széles, t ö m z s i 305

alakjuk - néhányuk n e m is nőtt nagyobbra négy lábnál -, roppant t o m p o r u k vastag és kurta lábakon nyugodott; széles arcuk k ö z e p é t lapos orruk csúfította el, fölötte a mélyen ülő s z e m e k m e g a busa s z e m ö l d ö k ; az alatt pedig n e m is igen nőtt szőr, néhány férfit leszámítva ( e z e k felette büszkék voltak kiváltságukra), akiknek álluk k ö z e p é n egyetlen sötét szőrcsík kígyózott alá. T ö b b n y i r e egyked­ vűen viselkedtek, s csak széles szájuk m o z g o t t - vizsla s z e m ü k pillantásait sen­ ki s e m vette észre, hacsak n e m egészen k ö z e l r ő l nézte, m e r t szinte egybeolvadt s z e m b o g a r u k k a l (bár a m i k o r haragra gerjedtek, s z e m ü k vörösen parázslott). Mély t o r o k h a n g o n beszéltek, nevetésükön pedig n e m győztek csodálkozni, m e r t zengett és hömpölygött, s b á r k i emberfia vagy tünde, aki hallotta, maga is neve­ tésre fakadt: ugyanis n e m volt benne gúny vagy k á r ö r ö m , csupán színtiszta vi­ dámság. 5 Béke idején gyakorta nevettek munkájuk vagy játékuk során, a m i k o r a többi e m b e r énekelni szokott. Ám könyörtelen ellenfelek voltak, ha felbőszül­ tek; haragjuk nehezen csillapult, bár v ö r ö s e n i z z ó s z e m ü k ö n kívül s e m m i sem mutatta, m e r t n é m á n harcoltak, és s o s e m ültek ö r ö m ü n n e p e t legyőzött ellenfe­ leik fölött, m é g a k k o r sem, ha o r k o k voltak - pedig egyedül irántuk tápláltak szűnni n e m akaró gyűlöletet. Az eldáktól kapták a „drúadán" nevet, akik így elismerték azt, hogy ők is az a d á n o k k ö z é tartoznak. 6 M í g népük fennmaradt, az eldák módfelett szerették őket. Ám fájdalom! életük r ö v i d n e k bizonyult, s z á m u k pedig csekélynek, s az o r k o k k a l való harcaik során súlyos veszteségeket szenvedtek, hiszen azok is gyűlölték őket, foglyaikat p e d i g ö r ö m m e l kínozták. Mondják, a m i k o r Morgoth a t ü n d é k és az e m b e r e k m i n d e n e r ő s s é g é t elpusztította B e l e r i a n d b a n , a d r ú a d á n o k b ó l csupán néhány család maradt; főleg n ő k és gyermekek, akik kö­ zül sokan a S i r i o n folyó torkolatánál leltek végső m e n e d é k r e . 7 Hajdanán nagy szolgálatára voltak azoknak, akik között éltek, ezért később is megkeresték őket, bár kevés akadt közöttük, aki elhagyta volna Haleth népének földjét. 8 D ö b b e n e t e s ügyességgel követték m i n d e n teremtett lény nyomát, s bár e jártasságot továbbadták barátaiknak is, a z o k s z e m e n e m ért fel a drúadánokéval, akik a kutyákhoz hasonlóan szaglásukat is igénybe vették. Azzal dicse­ kedtek, hogy szélirányban h a m a r a b b m e g é r z i k egy o r k szagát, mielőtt bármely emberfia meglátná. Az illatot aztán (ha n e m szelt át folyót) heteken át követték. Bár senki s e m tanította nekik, a növények dolgában is csaknem annyira járta­ sak voltak, m i n t a tündék. Ha új v i d é k r e vándoroltak, hamarosan megismertek m i n d e n ott t e r m ő növényt, nagyobbat vagy aprót; nevet adtak azoknak, amelye­ ket e l ő s z ö r láttak, s megkülönböztették a m é r g e z ő t az ehetőtől. 9 A m í g n e m találkoztak az eldákkal, a többi adán néphez hasonlóan a drúadán o k n a k s e m volt kialakult írásuk, m é g s e m tanulmányozták az eldák rúnáit és feliratait. Találékonyságukból n e m is futotta többre, m i n t hogy kevés számú s egyszerű jelet hagyjanak a n y o m o k vagy ösvények mentén, vagy hírt és figyelmez­ tetést adjanak egymásnak. Régóta használták kovából készült szerszámaikat, a m e l y e k k e l véstek és vágtak. Jóllehet az adánok m á r ismerték a fémeket és a kovácsművészetet, 1 0 mielőtt Beleriandba jöttek volna, m é g s e m dobták sutba a régi szerszámokat, m e r t a k k o r i b a n n e m volt könnyű fémekhez jutni, kovácsolt fegyvert és s z e r s z á m o t p e d i g csak igen drágán lehetett szerezni. Ám a m i k o r ta­ lálkoztak a beleriandi eldákkal, s kereskedni k e z d t e k az E r e d Lindonban élő t ö r p ö k k e l , kiderült, hogy a d r ú a d á n o k ügyes fa- és kőfaragók. Festéket is hasz­ náltak, amelyet különféle növényekből nyertek, s a fákra m e g a lapos kövekre rajzokat és mintákat festettek; gyakran véstek arcokat olyan fafelületre, amit ké306

sőbb befestettek. Éles és erős e s z k ö z ö k k e l ember- és állatfigurák faragásában is ö r ö m ü k e t lelték, s a legügyesebbeknek n e m számított, játékszert, díszítést vagy festményt készítenek-e, m e r t mindegyiket eleven, élethű formával ruházták fel. E z e k a figurák gyakorta szokatlanok és furcsák voltak, olykor b i z o n y ijesz­ tőek is; kegyetlen tréfáik k ö z é tartozott, hogy o r k o t m i n t á z ó s z o b r o c s k á k a t ál­ lítottak földjük határára, mintha félelmükben o r d í t o z v a menekülnének. Önma­ gukról is készítettek szobrokat, ezeket erdei ösvények bejárathoz vagy különbö­ ző csapások találkozásaira helyezték, és „ ő r k ö v e k n e k " hívták őket. A legszem­ betűnőbbek a Teiglin-gázlónál állnak: mindegyik egy-egy drúadánt á b r á z o l - j ó ­ val nagyobbak, mint a valóságban -, amint egy halott o r k testére telepszik. E z e k a szobrocskák n e m pusztán arra szolgáltak, hogy ellenségeikre ijesszenek ve­ lük; az o r k o k ugyanis rettegtek tőlük, m e r t azt hitték, az Oghor-hai-ok (így ne­ vezték a drúadánokat) gonosz erejét h o r d o z z á k , s képesek velük beszélni. így nemigen merték megérinteni vagy elpusztítani őket, s ha kevesen voltak, egy-egy „ ő r k ő " láttán azonnal visszafordultak, és n e m mentek tovább. Ám e különös nép legfurább képessége az volt, hogy elérhették a tökéletes csend és nyugalom állapotát; akár több napon át így maradtak, keresztbe tett lábbal, kezükkel térdükön vagy ölükben, csukott vagy földre szegezett s z e m m e l . Haleth népe egy történetet őrzött erről a különös képességről. Hajdanán a d r ű g o k legügyesebb kőfaragója s z o b r o t mintázott halott apjáról, s házához közel, egy ösvény mellett állította fel. Ez­ után leült mellé, s m é l y e n hallgatva e m l é k e i b e merült. T ö r t é n t pe­ dig, hogy arra járt egy távoli faluba igyekvő e r d ő j á r ó , s a m i k o r meglátta a két drűgot, meghajolt feléjük, majd hangosan jó napot kívánt nekik. Minthogy n e m kapott választ, k ö z e l e b b ment, s egy darabig meglepetten szemlélte őket. Végül folytatta útját, s így m o r f o n d í r o z o t t magában: „ N i n c s párjuk a kőfaragásban, s o s e m láttam m é g ennél élethűbbet." H á r o m nap elteltével visszatért, s mivel igen fáradt volt, hátát az egyik k o a l á k n a k támasztva leheve­ redett. K ö p ö n y e g é t a s z o b o r vállára kanyarította, hogy m e g s z á r a d ­ j o n , m e r t r ö v i d d e l azelőtt esett az eső, de m o s t f o r r ó n tűzött a nap. Csakhamar elszenderedett, ám egy i d ő múlva arra ébredt, hogy va­ laki beszél fölötte: „ R e m é l e m , kipihented m a g a d - m o n d t a a hang. - Ha m é g s e m , aludj csak tovább, de kérlek, t á m a s z k o d j a m á s i k s z o b o r n a k . Az ő lába többé m á r n e m g é m b e r e d i k el; s a k ö p ö n y e ­ ged is éget a napon." Úgy tartják, gyász és bánat idején gyakorta üldögéltek így a drúadánok; néha azonban csak az elmélkedés ö r ö m é é r t , vagy hogy terveket szőjenek. N é m a s á g u k ő r k ö d é s k ö z b e n is hasznukra vált; ilyenkor az árnyékban rejtőzködve ültek vagy álltak, s bár úgy tűnt, s z e m ü k csukva van vagy a s e m m i b e bámul, m é g s e m juthatott a közelükbe senki észrevéüen. Láthatatlan ébrenlétük oly e r ő s volt, hogy a b e t o l a k o d ó k már-már fenyegetőnek vélték; e z e k m é g azelőtt megrémül­ tek és visszafordultak, hogy figyelmeztették volna őket. Ám ha b á r m i l y e n go­ nosz teremtmény haladt át, a drúadánok ezt rögtön éles füttyel jelezték; e han­ got hosszabb ideig közel s távol fájdalmas volt elviselni. Haleth népe nagyra be­ csülte a drúadán ő r ö k veszélyes időkben nyújtott szolgálatát. S ha hiányt szen­ vedtek ezekből az ő r ö k b ő l , a d r ú a d á n o k hasonló ábrázatú faragott képmásait 307

állítottak a házaik elé, m e r t azt gondolták, valamennyit megtartanak az élő em­ b e r e k fenyegetéséből (hisz é p p e n e célból készítették ő k e t ) . S bár szeretet és b i z a l o m övezte a drúadánokat, mégis sokan azt tartották Haleth népéből, hogy különös varázserejük van, mert csodás történeteik közt akadt olyan, amely hasonló d o l g o k r ó l beszélt. Itt következik egyik elbeszélésük.

Az

élethű

kő

Élt valaha a d r ű g o k k ö z t egy j ó l ismert gyógyító, akit Aghannak hívtak. Jó barátja volt Barachnak, a Haleth népéből való erdőjáró­ nak, aki házikójában lakott a rengetegben, több mint két mérföld­ nyire a legközelebbi várostól. Aghan családja jóval közelebb élt, így Aghan ideje jó részét Barachhal és feleségével töltötte, s szerették őt a g y e r m e k e i k is. Ám veszélyes i d ő k jöttek, m e r t néhány v a k m e r ő o r k behatolt az e r d ő b e a közelben, s kettes-hármas csoportokban rátámadtak azokra, akik egymagukban sétáltak, éjjelente pedig a s z o m s z é d s á g nélküli házakat r o h a m o z t á k meg. Barach háznépe nemigen félt, m e r t Aghan velük maradt, és egész éjjel őrt állt a ház előtt. Egy reggel azonban így szólt Barachhoz: - Barátom, rossz híreket k a p t a m a r o k o n s á g o m t ó l , s azt hiszem, egy kis i d ő r e el kell m e n n e m tőletek. Megsebesült a bátyám, fájdal­ m a k k ö z t fekszik, s engem hív, mert jártas vagyok az o r k ütötte se­ b e k gyógyításában. Á m amint tudok, visszatérek. Barach nagyon megijedt, felesége és gyermekei sírva fakadtak, de Aghan így szólt hozzájuk: - Megteszem, amit tudok. I d e h o z t a m egy őrkövet, s a házatok mellett felállítottam. Barach kiment Aghannal a ház elé, és meglátta az őrkövet. Hatal­ m a s volt, súlyos, s az ajtótól n e m messze ült a b o k r o k alatt. Aghan rátette a kezét, s r ö v i d szünet után így szólt: - L á t o d , e r ő m egy része itt m a r a d vele. K í v á n o m , m i n d e n bajtól óvjon titeket! A k ö v e t k e z ő két éjszakán n e m történt s e m m i különös, ám a har­ m a d i k o n Barach a d r ű g o k figyelmeztető és hívó füttyét hallotta, bár meglehet, hogy á l m o d t a csak, m e r t senki mást n e m ébresztett fel. Felkelt az ágyról, leakasztotta a falról íját, és a szűk ablakhoz ment. Két o r k o t pillantott meg, akik olajat öntöttek a házra, s épp készül­ tek meggyújtani. Barachot a k k o r félelem járta át, mert a portyázó o r k o k rendszerint kénkövet s egyéb ö r d ö g i e s z k ö z ö k e t hordtak ma­ gukkal, amelyek könnyedén lángra kaptak, de puszta vízzel n e m le­ hetett őket eloltani. Összeszedte magát, s megfeszítette íján a húrt, ám abban a pillanatban, a m i k o r a lángok felszöktek, egy drűg jelent meg, s az o r k o k k ö z é vetette magát. Egyet leterített az öklével, a má­ sik elmenekült; a drűg a k k o r csupasz lábával a tűzbe taposott, s tal­ pával elfojtotta az o r k lángokat. Barach az ajtó felé indult, de m i r e kitárta és kilépett, a d r ű g eltűnt. A legyőzött o r k n a k n y o m a veszett, a tűz is kialudt, s csak a szállongó pernye m e g a füstszag utalt a lán­ gokra. 308

Barach visszatért, hogy megnyugtassa családját, akik felriadtak a hangokra és a kellemeüen szagra; ám m á s n a p újból kiment, s a napvilágnál körbetekintett. Látta, hogy az ő r k ő eltűnt, de e r r ő l n e m számolt be családjának. „ M a éjjel n e k e m kell őrt állnom" - gondol­ ta, ám Aghan m é g aznap visszatért, s k i t ö r ő ö r ö m m e l fogadták. Hosszú csizmát viselt, olyat, amilyet barátságtalan vidéken, tövisek vagy sziklák közt h o r d a n a k a drűgok, s igen kimerült volt. De m o ­ solygott, elégedettnek tűnt, s így szólt: - Jó híreket h o z o k . A bátyám fájdalmai megszűntek, s életben marad, m e r t i d ő b e n érkeztem, hogy m e g f é k e z z e m a mérget. S m o s t hallottam azt is, hogy a portyázókat m e g ö l t é k vagy elmenekültek. Hogy ment a s o r o t o k ? - M é g élünk - szólt Barach. - De j e r velem, s mindjárt többet m o n d o k . - Majd a kihunyt tűzhöz vezette Aghant, s elbeszélte neki az éjszakai rajtaütést. - Az ő r k ő n e k n y o m a veszett; nyilván az o r k o k műve. Mit szólsz m i n d e h h e z ? - Majd a k k o r s z ó l o k b á r m i t is, ha tüzetesebben m e g n é z t e m és végiggondoltam - válaszolta Aghan, majd ide-oda járkálva vizsgálta a földet, Barach pedig követte őt. Végül Aghan egy sűrű b o z ó t h o z vezette a ház körüli tisztás szélén; ott volt az ő r k ő . Egy halott o r k o n ült, ám a lába megfeketedett és szétrepedt, egyik lábfeje p e d i g ket­ téhasadva hevert nem sokkal arrébb. Aghan s z o m o r ú n a k tűnt, de így szólt. - N o s , megtette, amit tudott. S örülök, hogy n e m az én lábam ta­ posta szét az o r k tüzet. Majd leült, s kifűzte csizmáját, Barach p e d i g meglátta, hogy alat­ ta kötés van a lábán. Aghan letekerte azt is. - Már gyógyul - mondta. - K é t éjszakán át virrasztottam a bá­ tyám mellett, s az utolsón m á r aludtam. Ám felriadtam, mielőtt m é g eljött volna a reggel; fájdalmaim voltak, s láttam, hogy a lábam felhólyagosodott. A k k o r kitaláltam, mi történhetett. Ó jaj! ha erőt adsz át valaminek, amit te készítettél, a k k o r sérüléseiben is osztoz­ nod kell."

További jegyzetek A

drúadánokhoz

A p á m fontosnak tartotta, hogy hangsúlyozza a drúadánok és hobbitok közti gyökeres kü­ lönbséget. Alakjukban és megjelenésükben sem hasonlítottak egymásra, hisz a d r ú a d á n o k magasabbak, súlyosabbak és erőteljesebb felépítésűek voltak, arcvonásaik pedig - áüagos emberi mércével mérve - csúnyák. Míg a hobbitok haja dús volt, sűrű és göndör, addig a drúadánoké ritkás és egyenes szálú, a lábukon pedig egyáltalán n e m nőtt szőr. A hobbitok­ hoz hasonlóan rendszerint v i d á m a k voltak és j ó k e d v ű e k , ám természetüknek z o r d a b b ol­ dala is volt: ha kellett, könyörtelenül és gúnyosan viselkedtek; ezenkívül varázserővel bír­ tak (bár könnyen lehet, hogy ez csak h i e d e l e m ) . Igénytelenül éltek, m é g bőség idején s e m et­ tek sokat, s nem ittak mást, csak vizet. Bizonyos tekintetben inkább a t ö r p ö k r e emlékeztet­ tek: felépítésük, termetük, állhatatosságuk, a kőfaragásban való jártasságuk s j e l l e m ü k sö-

309

tétebb oldala a t ö r p ö k népét idézte. Ám a törpöknek tulajdonított „mágikus" erők egész más természetűek voltak, maguk a törpök pedig sokkal, de sokkal bőszebbek és hosszabb életű­ ek (bár a drúadánok a többi embernéphez képest is korán haltak m e g ) . Egyetlen különálló jegyzet említi csak a rokonságot a beleriandi drúadánok (akik a Haleth nép házait őrizték Brethil Erdejében) és Ghán-buri-Ghán távoli ősei között (ő vezette a rohírokat a Kőszekér-völgyben Minas Tirith felé, A Király visszatér V 5. fejezetében), illetve kapcsolatukat azokkal a drúadánokkal, akik dúnhargi út mentén álló szobrokat faragták (uo., V. 3 . ) . 1 2 Ebben a jegyzetben a következő áll: E l v á n d o r l ó d r ú a d á n o k sokasága kísérte Haleth népét az első k o r végén, s e z e k a d r ú a d á n o k k é s ő b b együtt éltek velük Brethil E r d e j é b e n . Ám a legtöbben még­ is a Fehérhegységben m a r a d t a k , p e d i g a k é s ő b b érkezett e m b e r e k a G o n o s z szolgálatába álltak, és ü l d ö z t é k ő k e t . A r r ó l is szót ejt a jegyzet, hogy a dúnhargi szobrokat és a Drúath-nép maradékát először a g o n d o r i a k kapcsolták össze (a hasonlóságot Borbak Trufládok is észrevette, amikor meg­ látta Ghán-buri-Ghánt), bár a m i k o r Isildur megalapította a númenori királyságot, már csak a Drúadán E r d ő b e n és a Drúwaith Iaurban (ld. k é s ő b b ) éltek drúadánok. Az a d á n o k eljövetelének ősi legendája (A szilmarilok

164-67. o . ) tetszés szerint kiegé­

szíthető tehát a drúadánokkal: a haladokkal - Haleth népével - együtt leereszkedtek az E r e d L i n d o n o n egészen Ossiriandig. Egy másik jegyzet szerint a g o n d o r i történetírók azt hitték, csakugyan a d r ú a d á n o k voltak az első emberek, akik átkeltek az Anduinon. Úgy tar­ tották, a M o r d o r t ó l dél felé eső v i d é k e k r ő l jöttek, ám mielőtt partot értek volna Haradwaithban, észak felé, Ithilia irányába vették útjukat, végül pedig rátértek egy Anduinon át v e z e t ő csapásra (valószínűleg Cair A n d r o s k ö z e l é b e n ) , s letelepedtek a Fehérhegység lábá­ nak e r d ő s északi részén. „Magukba z á r k ó z ó nép voltak, m i n d e n más emberfajra gyanakod­ va tekintettek, m e r t a z o k üldözték és zaklatták őket, amióta csak az eszüket tudták. Végül nyugat felé vándoroltak, s olyan földet kerestek, ahol elrejtőzhetnek és békében élhetnek." S e m ez a jegyzet, s e m m á s írás n e m tartalmaz egyebet a Haleth néphez fűződő kapcsolatuk történetéről. Egy K ö z é p f ö l d e folyóneveiről írott tanulmány, amelyből korábban már idéztünk, említi a m á s o d k o r i drúadánokat. Itt az olvasható, hogy az enedwaithi bennszülöttek a númenoriak dúlása elől menekültek a Gwathló mentén; n e m keltek át a Vasfolyón, s n e m rejtőzhettek el a Belfalasi-öböl északi ágán, a Vasfolyó és a Lefnui k ö z t i r o p p a n t hegyfokon s e m , m e r t ott élt a magányos és kegyetlen „Púkel-nép", a k i k m é r g e z e t t d á r d á i k k a l nesztelen és fáradhatatlan va­ d á s z o k voltak. A z t m o n d t á k , ők m i n d i g is ott éltek, és szintén a Fehérhegység­ b ő l j ö t t e k . N a g y o n s o k á i g n e m t ö r ő d t e k a Sötét Ú r r a l ( M o r g o t h ) , és Szauronnal s e m s z ö v e t k e z t e k k é s ő b b , m e r t gyűlöltek m i n d e n k i t , aki keletről jött. Keletről, m o n d t á k , o n n a n j ö t t e k a m a g a s e m b e r e k , a k i k elűzték őket a Fehér hegységből, s a k i k n e k s z í v é b e n g o n o s z s á g lakik. Talán m é g a Gyűrűháború idején is akad­ tak a D r ű n é p b ő l , a k i k a Fehérhegység nyugati vonulatán, az A n d r á s t magányos csúcsai k ö z ö t t éltek. Am a g o n d o r i a k csak az A n ó r i e n e r d e i b e n é l ő m a r a d é k cso­ p o r t o k r ó l tudtak. A Vasfolyó és a Lefnui közti vidéket Drúwaith Iaurnak nevezték. Egy töredékes írásban az áll, hogy az laur szó ebben a névben „ősit" és „hajdanit" jelent, nem pedig „eredetit". 310

A „Púkel-nép" az e l s ő k o r b a n telepedett le a Fehérhegység m i n d k é t lábánál. A m i k o r partra szálltak a n ú m e n o r i a k , A n d r á s t hegyfokán éltek t o v á b b , m e r t az újonnan j ö t t e k o d á i g m á r n e m értek el. T ö r e d é k ü k a hegylánc keleti szélén, A n ó r i e n b e n m a r a d t . Az utóbbiak a h a r m a d k o r végén, e r ő s e n m e g f o g y a t k o z v a azt hitték, ők az egyedüli túlélők, ezért a m á s i k v i d é k e t elnevezték „ R é g i Púkelpusztának"

(Drúwaith I a u r ) .

„Pusztaság" i s m a r a d t ,

mert sem Rohan,

sem

G o n d o r n e m kívánta benépesíteni, s m i n d k e t t ő népe ritkán lépett a r r a a f ö l d r e . Anfalas lakói a z o n b a n úgy hitték, az ősi „ v a d e m b e r e k " titokban t o v á b b r a is ott élnek. 1 3 Á m R o h a n b a n a dúnhargi „Púkel-népnek" nevezett s z o b r o k a t n e m azonosítot­ ták a Drúadán E r d ő „vadembereivel", s n e m vették é s z r e azt s e m , m e n n y i r e ha­ sonlítanak az e m b e r e k r e . Ez derül ki Ghán-buri-Ghán m e g j e g y z é s é b ő l is, a m e l y szerint a r o h í r o k s o k á i g ü l d ö z t é k a „ v a d e m b e r e k e t " („hagy v a d e m b e r t b é k é n er­ dőben, s n e m v a d á s z többé, m i n t á l l a t o k " ) . M i k o r Ghán-buri-Ghán a K ö z ö s Nyelvet törte, népét - n e m m i n d e n irónia nélkül - „ v a d e m b e r e k n e k " nevezte. Maguk k ö z ö t t természetesen n e m ezt a nevet használták. 1 4

JEGYZETEK 1

N e m különleges beleriandi helyzetük miatt, és csekély számuknak is inkább okaként,

mintsem következményeként. A többi adán népnél jóval lassabban gyarapodtak, s ez éppen hogy pótolta háborús veszteségeiket. Asszonyaik kevesebben voltak, mint a férfiak, s leg­ többjük nem is ment férjhez. (A s z e r z ő jegyzete.] 2

A szilmarilok 166. oldalán Béor így írja le a haladok népét Felagundnak: „olyan nép, akik

más nyelvet beszélnek". Azt is említik, hogy „különálló nép maradtak mindvégig" ( 1 7 2 . o . ) , s hogy Béor Házának népénél kisebb termetűek voltak. „Kevés szót használtak, n e m szeret­ ték a nagy csődületet, valójában sokuk kedvelte a magányt, a m i k o r szabadon járhatta a zöl­ dellő erdőt, amíg az eldák földjének csodái m é g újak voltak számukra" ( 1 7 4 . o . ) . A szilma­ riiokban nem esik szó asszonyaiknak társadalmukban betöltött szerepéről, kivéve a népét vezető harcos Haleth Úrnőt; n e m említik azt sem, hogy Beleriandban is ragaszkodtak saját nyelvükhöz. 3

Ugyanazt a nyelvet beszélték, csak a maguk módján. Megtartották azonban néhány saját

kifejezésüket is. [A s z e r z ő jegyzete.] 4

Hasonlóképpen, ahogyan a h a r m a d k o r b a n éltek együtt Bríben az e m b e r e k m e g a hobbi­

tok (bár a drűgok és a hobbitok közt nincs semmiféle r o k o n s á g ) . ]A s z e r z ő jegyzete.] 5

Voltak néhányan, akik azt állították, hogy Morgoth csakis ebből a fajból tenyészthette ki

az orkokat. Ezeknek így válaszoltak az eldák: „ M o r g o t h kétségkívül k ü l ö n b ö z ő embernépek­ ből tenyésztette ki az orkokat, hisz ő maga élő dolgot nemigen teremthetett; ám a drúadánok bizonnyal megmenekültek Árnyékától, hisz nevetésük oly távol áll az o r k o k röhögésé­ től, mint A m a n fénye Angband sötétségétől." Ennek ellenére n e m kizárt, hogy fennáll köz311

tük valamilyen távoli rokonság, amely magyarázatot nyújtana kölcsönös gyűlöletükre: az o r k o k és a drűgok ugyanis m i n d k é t részről árulónak tartották egymást. [A szerző jegyzete.] - A szilmarílok szerint M e l k o r az o r k o k a t foglyul ejtett tündékből tenyésztette ki (58. o.; vö. 110. o . ) ; ám ez csak egyike az o r k o k eredetéről s z ó l ó különféle feltételezéseknek. A Király visszatér V. 5. fejezete egyébként leírja Ghán-buri-Ghán nevetését: „ S az öreg Ghán fura, gur­ gulázó hangot adott, úgy látszott, nevet." Leírása szerint „gyér szakálla szőre g u m ó s állán, mint a száraz moszat", sötét s z e m é b ő l pedig s e m m i t s e m lehetett kiolvasni. 6

Különféle elszigetelt jegyzetek szerint egymás között drughu-nak hívták magukat (amely­

ben a gh réshang). E z t Beleriandban átvette a sinda nyelv is, így lett belőle drű (t. sz. árúin és drúath); a m i k o r pedig felfedezték az eldák, hogy a drű nép Morgoth, s különösen az o r k o k ádáz ellensége, az adán címet is hozzátették, és attól fogva drúadánoknak hívták őket (sinda t. sz. drúedain). Ezzel nemcsak emberi mivoltukra és az eldákkal való barátságukra utaltak, h a n e m az adánok H á r o m Házától való különbözőségükre is. A drű szót akkortájt csak a drúnos összetételben használták (jelentése „a drű n é p családja"). Drúwaith: „a drü nép pusztája". A quenyában a drughu s z ó a rá v. rúatan alakká vált, t. sz. rúatani. A m i a később kialakult neveket illeti, ld. a Drúadán-tanulmány végét és a 14. jegyzetet. 7

A númenori évkönyvek tanúsága szerint ezek a túlélők engedélyt kaptak arra, hogy az

adánokkal együtt áthajózzanak a tengeren; s az új föld békéjében ismét b o l d o g o k voltak, és gyarapodni kezdtek. T ö b b é azonban n e m vettek részt háborúkban, mert féltek a tengertől. Hogy k é s ő b b mi történt velük, csak a z o k a legendák beszélik el, amelyek a Végromlás után megmaradtak; az első Középföldére hajózó tengerészek története, amelyet A tengerész felesége c í m e n ismerünk. Ennek G o n d o r b a n őrizték egy másolatát, amelyben említés törté­ nik a Tengerész A l d a r i o n király háza népével élő drúadánokról. Különös j ö v ő b e látó képes­ ségüket ö r ö k k é s z á m o n tartották, s a király folyvást zaklatta őket, hogy utazásairól halljon. Ám ők megérezték, hogy gonosz d o l g o k várnak reá, és kérték, ne menjen el többé. De nem sikerült lebeszélniük, mint ahogy felesége és apja s e m tudta meggyőzni, hogy változtasson útvonalán. A drúadánok k o m o r a n távoztak. Ettől kezdve nyugtalanul éltek Númenorban, s a tengertől való félelmük ellenére egymás után, kettesével-hármasával felkéredzkedtek a Kö­ zépfölde északnyugati partjaihoz induló nagy hajókra. Ha kérdezték őket: „Miért távoztok, s hova indulnátok?", azt válaszolták: „A Nagy Sziget többé már n e m nyújt nekünk menedéket, s vissza akarunk térni a földre, ahonnan jöttünk." S z á m u k az évek múltával tehát ismét megfogyott,

s

amikor

Elendil

elmenekült a V é g r o m l á s

idején,

egy s e m maradt már

N ú m e n o r b a n . Az utolsó a k k o r hagyta el az országot, a m i k o r Szauron megjelent. (A szerző jegyzete.] - E z e n kívül s e m A l d a r i o n és Erendis történetében, s e m m á s kéziratban n e m buk­ kantam n y o m á r a olyan írásnak, amely utalna a númenori drúadánokra. Kivéve egyetlen jegyzetet, amely szerint „az adánok között, akik az Ékszerek Háborújának végén Númenorba hajóztak, ott voltak Haleth népének maradékai, ám az a kevés drúadán, aki kísérte őket, ré­ gen a V é g r o m l á s előtt kihalt".

8

Néhányan a H a d o r Házából való Húrin atyaílságával laktak, mert Húrin fiatalkorában

Haleth népe közt élt, s rokonságban állott a z o k uraival. [A s z e r z ő jegyzete.] - A Húrin és a Haleth nép közti rokonságra v o n a t k o z ó a n ld. A szfímariío/c 185. oldalát. - Apámnak szán­ dékában állt Sadort, Húrin házának öreg szolgálóját drűggá átdolgozni. 9

T ö r v é n n y e l tiltották m i n d e n olyan m é r e g használatát, amely élőlények kárára volt, s ezt

tiszteletben is tartották (az o r k o k mérgezett lándzsáira azonban m é g halálosabb mérgekkel válaszoltak). [A s z e r z ő jegyzete.] - Elfhelm is említi Borbak Trufiádoknak, hogy a vadembe-

312

rek mérgezett nyilakat használnak (A Király visszatér V. 5.), s ezt tartották róluk Enedwaith lakosai is a másodkorban. A tanulmány egy későbbi része b e s z á m o l a drúadánok lakóhe­ lyéről; é r d e m e s idéznünk. Haleth e r d ő l a k ó népével együtt élve „megelégedtek azzal, hogy sátrakban vagy kalyibákban lakjanak, amelyeket nagy fák törzsei köré emeltek csekély erő­ feszítéssel, hisz edzett nép voltak. Saját elbeszéléseik szerint e l ő z ő otthonukban hegyi bar­ langokat használtak raktározás céljából, s csak igen cudar időben laktak és aludtak ott. Ha­ sonló menedékeik voltak Beleriandban, ahová vihar és télvíz idején m é g a legedzettebbek is visszatértek; ám e helyeket szigorúan őrizték, s m é g a Haleth-népből való közeli barátaikat sem látták szívesen." 10

Legendáik szerint ezt a törpöktől vették át. [A s z e r z ő jegyzete.]

11

Az elbeszéléshez a p á m hozzáfűzte: „ E z e k a történetek, mint Az élethű kő is, arról szól­

nak, mivel jár » e r e j ü k « puszta tárgyakba való átvitele, ami b i z o n y o s tekintetben Szauronra emlékeztet; ő Barad-dűr építésébe és az uralkodó Gyűrűkbe vitte át hatalmát." 12

„Az út minden kanyarulatában kőalak állt, ember formára kifaragva, amint keresztbe ve­

tett, durván faragott lábán kucorgott, és p o h o s hasán keresztbe rakta két kurta kezét. Egyiket-máslkat annyira megviselték az évek, hogy arca m á r n e m is volt, csak a s z e m e helyén két fekete üreg, ami m é g mindig s z o m o r ú a n bámulta a járókelőket." 13

A Drúwaith Iaur (Régi Púkel-Jöld) északon, az Andrast-hegyfok vidékén van. - Egy lap­

széli jegyzet szerint a Vasfolyó gázlójánál lezajlott csaták után kiderült, hogy csakugyan sok drúadán vészelte át a Drúwaith Iaurban, mert előjöttek barlangjuk mélyéről, rátámadtak Szarumán erőinek maradékára, s dél felé űzték őket. - Egy korábban már idézett elbeszé­ lésben utalás esik arra, hogy az Enedwaith partján halra és m a d á r r a vadászó „vademberek" törzsei külsejükben és beszédükben egyaránt hasonlítottak az anórleni drúadánokra. 14

A Gyűrűk Urában egyszer a „fanyűvő" kifejezés is elhangzik, a m i k o r Elfhelm így szól Bor­

bak Trufiádokhoz: „Te a fanyűvőket hallod, az e r d ő k vadembereit". A „fanyűvő" a toose szó fordítása, amely rokonságot mutat az angolszász wása szóval. Ez csupán a „wudu-wása" összetételben maradt meg, aminek jelentése: „az e r d ő k vademberei". (Saeros, a doriathi tünde egyszer „fanyűvőnek" hívja Túrint. Máshol említik azt a szót, amelyet r o h í r o k hasz­ náltak (ennek fordítása a „fanyűvő"): róg, t. sz. rógln. - A „Púkel-nép" kifejezést (ismét egy fordítás, mégpedig az angolszász púcel „manó, d é m o n " szóból, amelynek rokona, a

puca le­

hetett a Puck név eredetije) valószínűleg csak Rohanban használták, a dúnhargi s z o b r o k r a vonatkozóan.

II AZ ISTAROK Az alábbi, legteljesebb b e s z á m o l ó az istarokról 1954-ben íródott (keletkezésére vonatko­ zóan lásd az E l ő s z ó t ) . Teljes terjedelmében a d o m k ö z r e , a későbbiekben pedig az „Istartanulmány" címen fogok rá hivatkozni.

313

A mágus a quenya „istar" (a sindában „ithron") s z ó fordítása, amelynek je­ lentése: egy „ r e n d " tagja, a m e l y a k ö z h i t szerint r o p p a n t tudást h a l m o z o t t fel a Világ történetéről és t e r m é s z e t é r ő l . A fordítás ( a m e l y lehetne „ b ö l c s " is, vagy b á r m e l y m á s ősi s z ó , m e l y tudást j e l ö l , s hasonlít a quenya ístarra) n e m túl szerencsés, m i v e l a Herén Istarion, azaz a „ M á g u s o k R e n d j e " igencsak távol áll a k é s ő b b i l e g e n d á k mágusaitól és varázslóitól. Az istarok s z o r o s a n a harmad­ k o r h o z k ö t ő d t e k , utána p e d i g elhagyták K ö z é p f ö l d é t , és soha senki n e m jött rá, mifélék ők, vagy h o n n a n é r k e z t e k - kivéve talán E l r o n d o t , Círdant m e g Galadrielt. Az istarokhoz k ö z e l álló n é p e k eleinte azt tartották, ők is emberek, csak hoszszú és titkos tanulmányok útján mérhetetlen tudásra és jártasságra tettek szert. A m i k o r e l ő s z ö r tűntek fel K ö z é p f ö l d é n , a h a r m a d k o r 1000. esztendejét számlál­ ták. S o k á i g egyszerű gúnyában jártak, fürge ö r e g e m b e r e k vagy utazók és vándo­ r o k képében, akik ismereteket gyűjtenek K ö z é p f ö l d é r ő l és annak lakóiról, ám hatalmuk és szándékaik m i n d v é g i g rejtve maradtak. A k k o r i b a n az e m b e r e k igen ritkán láthatták őket, és alig törődtek velük. Ám a m i k o r Szauron árnyéka i s m é t megnőtt és kezdett alakot ölteni, az istarok tevékenyek lettek; szembesze­ gültek a H o m á l y terjedésével, s figyelmeztették a tündéket m e g az embereket, hogy óvakodjanak a veszedelemtől. Ezután m á r s z ó b e s z é d járt a nyomukban, tetteiket p e d i g sokáig emlegették. A r r a is rájöttek az emberek, hogy az istarok n e m halnak m e g (legfeljebb az évek múltával egy kicsit öregebbnek tűnnek), mi­ alatt az ő szüleik s g y e r m e k e i k sorra hullanak el. így aztán félni kezdtek tőlük, m é g ha szerették is őket, s azt tartották róluk, hogy valójában tündék (akikkel valóban gyakran lehetett ő k e t látni). Pedig n e m voltak azok. M e r t a Tengeren túlról, a L e g m e s s z i b b Nyugatról ér­ keztek, ám ezt csak Círdan, a H a r m a d i k Gyűrű Őrzője, S z ü r k e r é v ura tudta; ő ugyanis tanúja volt partraszállásuknak. Nyugat Urainak követei voltak ők; a valák k ö z ü l jöttek, akik m é g a k k o r is K ö z é p f ö l d e kormányzásán tanakodtak, s így kívántak v é d e k e z n i S z a u r o n árnyékának növekedése ellen. E r u beleegyezé­ sével tehát n e m e s rendjük néhány tagját küldték el, ám e m b e r i testtel ruházva fel őket; így a föld m i n d e n félelme, fájdalma és terhe rájuk nehezedett. Éhesek, szomjasak lehettek, elpusztíthatóvá váltak (bár n e m e s lelkük miatt n e m haltak m e g soha, legfeljebb együtt öregedtek az évek s a g o n d o k súlyával). így tettek a valák, remélvén, hogy jóvátehetik régi hibáikat, különösen azt, hogy hatalmuk­ kal elzárták maguktól az eldákat, m é g i s felfedték előttük önnön dicsőségüket. E z é r t küldötteiknek megtiltották, hogy ezentúl teljes fényességükben mutatkoz­ zanak, vagy hatalmukat felhasználva az e m b e r e k és tündék fölé kerekedjenek. Ehelyett gyönge és e s e n d ő alakban érkeztek, azzal a szándékkal, hogy szeretet­ ben és egyetértésben egyesítsék S z a u r o n ellen a tündéket és az embereket, aki­ ket a Fekete Úr megrontana és leigázna, ha visszatérne. A R e n d tagjainak s z á m a n e m ismert, de azoknak, akik K ö z é p f ö l d e északi fe­ lére j ö t t e k (ahol az ott l a k ó d ú n a d á n o k és eldák miatt m é g élt a r e m é n y ) , öt ve­ zetőjük volt. A m e l y i k elsőnek érkezett, a legnemesebbnek és legékesebbnek tűnt m i n d közül: haja hollófekete, hangja nyájas, öltözéke pedig hófehér volt. Ügyes kezével s o k m i n d e n t alkotott, s szinte m i n d e n k i tisztelte, m é g az eldák is, mert ő állt a R e n d élén. 1 É r k e z t e k m á s o k is: ketten tengerkék gúnyában, egy pedig barnában, akár a föld. Az utolsó, aki a legcsekélyebbnek látszott m i n d közül, alacsonyabbnak és ö r e g e b b n e k tűnt a többinél, haja és köpönyege szürke volt, ő maga pedig botra t á m a s z k o d v a járt. Ám Círdan, a m i k o r Szürkerévben először 314

találkoztak, úgy találta, ő a leginkább n e m e s lelkű és bölcs, így hódolattal adó­ zott neki, s gondjaira bízta a H a r m a d i k Gyűrűt, a V ö r ö s Naryát. - Nehéz munka és nagy veszélyek állnak előtted - szólt -, s hogy a feladat ne bizonyuljon túlságosan nehéznek és fárasztónak, v e d d ezt a Gyűrűt, amely se­ gít majd és enyhet ad. A gondjaimra bízták, hogy titokban ő r i z z e m , de itt, a nyu­ gati parton n e m látom hasznát. Ám úgy sejtem, az e l k ö v e t k e z ő i d ő k b e n neme­ sebb gazdát é r d e m e l nálam; r e m é l e m , sikerrel használod majd, s bátorságot gyújt minden szívben. 2 - A S z ü r k e Küldött p e d i g m a g á h o z vette a Gyűrűt, és nem szólt róla senkinek, bár a Fehér Küldött (aki könnyedén felfedett m i n d e n titkot) idővel rájött, s ettől kezdve rosszindulattal viseltetett a S z ü r k e iránt, ami később nyilvánvaló lett. K é s ő b b a Fehér Küldöttet Curunír néven ismerték a tündék, ez p e d i g annyit tesz: Ügyes Ember. Az északi e m b e r e k S z a r u m á n n a k hívták, de ez m á r azután volt, hogy visszatért számtalan utazásából, G o n d o r b a ment, és ott letelepedett. Nyugaton nagyon keveset tudtak a két K é k r ő l ; Ithryn Luinnak, K é k Mágusok­ nak nevezték őket, mivelhogy Curunírral együtt ők is eltávoztak a m e s s z i kelet­ re, ám s o s e m tértek vissza. S hogy ott tovább fáradoztak-e küldetésük beteljesítésén, elpusztultak, vagy Szauron csalta tőrbe őket, arról m á r n e m tudni. 3 Ám egyik sem kizárt, mert a m i k o r az istarok K ö z é p f ö l d e lakóinak alakját öltötték magukra, ezzel az e m b e r e k h e z és tündékhez hasonlóan letérhettek valódi útjukról, s gonoszat is cselekedhettek, ha a hatalom megszédítette őket. Egy másik, margóra írt részlet kétségkívül ide tartozik.

Mert azt mondják, a testet öltött istaroknak sok m i n d e n t újra m e g kellett ta­ nulniuk, m é g p e d i g lassú tapasztalás útján. S bár tudták, honnan jöttek, az Ál­ dott B i r o d a l o m e m l é k e m á r csak távoli á l o m k é p n e k tűnt szemükben, és a m í g hűek maradtak küldetésükhöz, ö r ö k k é sóvárogtak utána. Mindazonáltal, ha ké­ pesek voltak arra, hogy szabad akaratukból legyőzzék magukban a számkive­ tés gyötrelmét és Szauron csalárdságait, szembeszállhattak a gonosszal. S valóban, az istarok közül egy m a r a d t hűséges csupán, m é g p e d i g az, ame­ lyik utolsónak érkezett. M e r t Radagastot, a negyediket elbűvölték K ö z é p f ö l d e ál­ latai s madarai, így a tündéket m e g az e m b e r e k e t elhagyván, a v a d a k k ö z ö t t élt tovább. Nevét azonban (amely N ú m e n o r ősi nyelvén állítólag annyit tesz: „vadak barátja") megtartotta. 4 Curunír'Lán, a Fehér S z a r u m á n is letért n e m e s küldeté­ se ösvényéről; büszke lett és türelmetlen, mert megszédítette a hatalom, amely­ ről azt hitte, erőszakkal megszerezhető. A z t remélte, elűzheti Szauront; a feke­ te szellem megkísértette, s hatalmasabbnak bizonyult nála. Ám az utolsónak érkezőt a tündék Mithrandirnak, S z ü r k e Z a r á n d o k n a k ke­ resztelték el, mert soha n e m maradt m e g egy helyen, de n e m áhítozott s e m va­ gyonra, sem követőkre; inkább pihenés nélkül járta be a Nyugatföldeket Angmartól Göndörig, L i n d o n t ó l Lórienig, s az ínséges i d ő k b e n m i n d e n néppel ba­ rátságot kötött. Közvetlen és melegszívű volt (ehhez a Narya gyűrű ereje is hoz­ zájárult), mert ő volt Szauron Ellensége; szembeszállt a m i n d e n t fölfaló és el­ pusztító lánggal, feltűnt mindenhol, ahol szükség volt rá, és alig pislákolt a re­ mény; ám jókedvét, haragját vagy ö r ö m é t ö r ö k k é elrejtette a h a m u s z ü r k e kön­ tös, amely mögött csak a z o k látták m e g a ragyogást, akik j ó l ismerték őt. V i d á m és kedves volt a fiatalokkal és nyíltszívűekkel, de fürge és éles volt a nyelve, ha 315

ostobával a k a d t dolga. M é g s e m lett önhitt, m é g s e m kereste a hatalmat vagy a di­ csőséget, ezért k ö z e l s távol tisztelte és szerette m i n d e n k i , aki maga s e m volt dölyfös. S o h a n e m fáradt el: leggyakrabban gyalogszerrel, botjára támaszkodva járt; ezért kapta é s z a k o n az e m b e r e k k ö z ö t t a Gandalf nevet, amely annyit je­ lent: „a Bottal J á r ó T ü n d e " . Ugyanis azt hitték róla (mint m á r említettük, téve­ s e n ) , hogy tünde, m i v e l gyakran látták köztük csodákat tenni. Leginkább a tűz szépségét szerette; s a tűzzel művelt mutatványokkal is j ó k e d v e t és ö r ö m ö t akart kelteni, n e m p e d i g félelmet, nehogy tanácsait is félelemmel fogadják. Másutt s z ó esik arról, hogy a m i k o r S z a u r o n e r ő r e kapott, m e g e r ő s ö d ö t t ő is, felfedte hatalma egy részét, s a S z a u r o n elleni titkos ellenállás legfőbb vezetője lett - s ez utóbb d i a d a l m a s k o d o t t , így éberségével beteljesítette a munkát, me­ lyet a valák bíztak rá a felettük álló Egy akarata szerint. A z t is mesélik, hogy kül­ detése végén egyszer alulmaradt; megölték, de ő visszatért a halálból, s akkor egy r ö v i d ideig fehéret viselt, m e l y ragyogóan fénylett (bár ő a k ö r ü l m é n y e k r e va­ ló tekintettel elrejtette). S m i k o r véget ért m i n d e n , S z a u r o n Á r n y é k a elmúlt, ő ö r ö k r e útra kelt a tengeren. Curunír p e d i g elbukott; csúfosan megalázkodott, s a végén végzett is vele egyik eltaposott szolgája. Az ő lelke arra ítéltetett, hogy b á r h o v a t á v o z z é k is. K ö z é p f ö l d é r e - testetlenül vagy alakot öltve - soha többé ne térjen vissza. A Gyűrűk U r á b a n az istarokról s z ó l ó egyetlen általános ismertetés a B. Függelékben ta­ lálható, az „ E s z t e n d ő k számlálása" h a r m a d k o r r a v o n a t k o z ó szakaszának bevezetésében:

Talán ezer e s z t e n d ő múltán, m i k o r az első árnyék homályba borította a Nagy Z ö l d e r d ő t , K ö z é p f ö l d é n feltűntek az istarok vagy mágusok. K é s ő b b úgy hírlett, hogy a m e s s z i Nyugatról jöttek, azzal a megbízatással, hogy küzdjenek Szauron hatalma ellen, és egyesítsék m i n d a z o k a t , akik s z e m b e akarnak szállni vele. De n e m v o l t szabad fegyver ellen fegyverrel harcolniuk, s e m p e d i g arra törekedni­ ük, hogy e r ő s z a k o t a l k a l m a z v a és félelmet keltve uralkodjanak a tündék vagy az e m b e r e k fölött. Ennélfogva e m b e r e k k é p é b e n jöttek, s bár sohasem voltak fiatalok, csak igen lassan öregedtek, k e z ü k és elméjük p e d i g s o k m i n d e n t m e g tudott alkotni. Iga­ zi nevüket csak k e v e s e k n e k árulták el, és azt a nevet viselték, amit m á s o k t ó l kaptak. Rendjük két legfőbb tagját (a többiekkel együtt állítólag öten v o l t a k ) az eldák Curunírnak, „Ügyes E m b e r n e k " és Mithrandirnak, „ S z ü r k e Zarándok­ nak" hívták, az északi e m b e r e k v i s z o n t S z a r u m á n n a k és Gandalfnak. Curunír sokat utazott keleten, és végül Vasudvardon élt. Mithrandir k ö z e l e b b i barátsá­ got tartott fenn az eldákkal; ő főleg nyugaton vándorolt, és sehol s e m telepedett meg hosszabb időre. Ezután a tündék H á r o m Gyűrűjének Ő r z ő i r ő l esik szó, m e g arról, hogyan adta át Círdan a V ö r ö s Gyűrűt Gandalfnak, a m i k o r az először lépett partra Szürkerévnél („Círdan ugyanis távolabbra és m é l y e b b r e látott, mint K ö z é p f ö l d e bármely másik lakója"). Mint látható, az iménti Istar-tanulmány A Gyűrűk Uránál sokkal többet árul el a mágu­ s o k r ó l és s z á r m a z á s u k r ó l (sőt néhány érdekes, bár mellékesnek szánt megjegyzéssel is szol­ gál a valákról, Középföldéhez fűződő viszonyukról, illetve az ősi bűnről, amelyre itt nem té­ rünk k i ) . F i g y e l e m r e m é l t ó , hogy az elbeszélésben az Istarok saját „ n e m e s rendjük tagjai"ként, illetve e rend (ti. a valák) fizikai megtestesüléseként tűnnek fel. 5 Fontos még, hogy az

316

istarok nem egyszerre érkeztek Középföldére; Círdan sejtése, mely szerint Gandalf közülük a legkülönb; Szarumán tudomása arról, hogy Gandalfnál van a V ö r ö s Gyűrű, és ebből ere­ dő féltékenysége; az a Radagastra v o n a t k o z ó megjegyzés, amely szerint n e m m a r a d t hű a küldetéséhez; a másik két megnevezetlen „ K é k Mágus", akik Szarumánnal együtt távoztak keletre, de sosem tértek vissza Nyugatföldére; az Istar-rend tagjainak száma (amely a tanul­ mány szerint ismeretlen, bár Középfölde északi részén élő „vezetőik" öten v o l t a k ) ; a Gandalf és Radagast nevek magyarázata. Illetve a sinda Ithron és ithryn szavak. A Gyűrűkről és a harmadkorról idevágó része (A szilmarilok 349.

o l d a l ) m é g fogalma­

zásban is közel áll A Gyűrűk Ura imént idézett B. Függelékében írtakhoz. Viszont alábbi mondata egybehangzik az Istar-tanulmánnyal:

Curunír volt a legidősebb, és ő érkezett először, utána p e d i g Mithrandir és Radagast, aztán a többi istarok, akik K ö z é p f ö l d e keleti v i d é k e i r e mentek, s n e m szerepelnek ezekben a regékben. Sajnálatos m ó d o n az istarokról mint csoportról fennmaradt írások többnyire csupán si­ etősen írt széljegyzetek, s igen gyakran olvashatatlanok. Figyelemre m é l t ó azonban egy gyor­ san lefirkantott elbeszélés a valák tanácsáról, amelyet valószínűleg Manwé hívott össze (ta­ lán Eru felszólítására?), s amelyen elhatározták, hogy h á r o m követet küldenek Középföldé­ re. „KI menjen? Mert bár hatalmasnak kell lenniük, és egyenrangúnak Szauronnal, le is kell mondaniuk hatalmukról és emberi alakba öltözniük, hogy egyenlőek legyenek a tündékkel meg az emberekkel, mert csak így nyerhetik el a bizalmukat. Ez azonban veszélyes lehet, mert ha bölcsességük és tudásuk fölé kerekedik, akkor az emberi test gyarlóságai félelem­ mel, kétségekkel töltik majd el őket." Ám csak ketten léptek elő: C u r u m o , akit Aule válasz­ tott ki, és Alatar, akit pedig O r o m é javasolt. A k k o r Manwé azt kérdezte, hol van Olórln. Olórin pedig, aki szürkében járt, s a tanács legszélén foglalt helyet, m e r t é p p a k k o r tért haza egy útjáról, azt kérdezte, mit kíván tőle M a n w é . Manwé azt válaszolta, hogy h a r m a d i k kö­ vetként őt is Középföldére küldené (közbevetőleg az is elhangzik, hogy Olórin az eldák ma­ radékának barátja volt, ez pedig alátámasztja Manwé választását). Ám O l ó r i n azt felelte, hogy gyengének érzi magát ekkora feladatra, s hogy fél Szaurontól. E r r e Manwé azt m o n d ­ ja, hogy legfőképp ezért küldené őt, s ráparancsolt Olórinra (itt olvashatatlan szavak követ­ keznek, köztük az is, hogy „ h a r m a d i k " ) . Itt azonban Varda felnézett, és így szólt: „ D e n e m harmadikként"; ezt pedig C u r u m o nagyon megjegyezte. A jegyzet azzal végződik, hogy C u r u m o ( S z a r u m á n ) magával vitte Alwendilt (Radagastot), mert Yavanna erre kérte, Alatar pedig barátját, Pallandót. 6 Egy másik, hasonló keltezésű széljegyzetben ez áll: „ C u r u m o kénytelen volt magával vin­ ni Alwendilt, hogy kedvére tegyen Yavannának, Aulé feleségének." Itt néhány befejezetlen táb­ lázat következik arról, miként tartoztak az Istarok a valákhoz: Olórin Manwéhez és Vardához, Curumo Auléhez, Alwendil Yavannához, Alatar O r o m é h e z , Pállandó pedig szintén hoz­ zá (apám őt később „áthelyezte" Mandoshoz és N i e n n á h o z ) . Az imént idézett b e s z á m o l ó fényében világossá vált a valák és az istarok viszonya: jel­ l e m z ő tulajdonságaik alapján az istarok mindegyikét egy-egy vala választotta ki, talán m e r t éppúgy a valák „népéből" jöttek, mint Szauron, amiként ez a V a í a q u e n t á b a n is olvasható (A szilmarilok 34. o l d a l ) : „Kezdetben Aulé malája volt, s mindig is hatalmas m a r a d t ennek a népnek az emlékezetében." így igen figyelemreméltó, hogy Curumót (Szarumánt) is Aulé választotta. Nincs magyarázat Yavanna nyilvánvaló óhajára, hogy az istarok k ö z t legyen leg­ alább egy, akiben szeretet él Yavanna teremtményei iránt (ezt csak úgy oldhatták meg, hogy Radagastot Szarumán nyakába varrták); m í g az Istar-tanulmányban az áll, hogy elárulta szándékát, m i d ő n beleszeretett Középfölde vadjaiba. Ez nincs összhangban azzal, amiért

317

Yavanna éppen őt választotta. Ml több, m i n d az Istar-tanulmányban, m i n d A Gyűrűkről és a harmadkorról idevágó részében azt olvashatjuk, hogy Szarumán érkezett először, és egyedül jött. Másfelől viszont Radagast kénytelen társasága magyarázatot nyújt Szarumán Iránta ta­ núsított különös megvetésére, amelyet Gandalf is említ E l r o n d Tanácsában:

- A Barna Radagasttól! - nevetett Szarumán, s m á r n e m is rejtette véka alá megvetését. - Radagasttól, a M a d á r i d o m á r t ó l ! Radagasttól, az Együgyűtől! Rada­ gasttól, a B o l o n d t ó l ! Annyi esze m é g van, hogy eljátssza a szerepet, amit kiosz­ tottam rá. Jóllehet az Istar-tanulmányban az áll, hogy a keletre távozottaknak n e m volt saját nevük, leszámítva az Ithryn Lutnt, „a K é k Mágusok" megjelölést (ami természetesen csupán annyit jelent, hogy Nyugat-Középföldén n e m ruházták fel őket névvel), itt mégis megnevezik őket: Alatar és Pállandó; s O r o m é v e l hozhatók összefüggésbe, bár e kapcsolatra nincsen magya­ rázat. Meglehet (bár ez n e m több puszta sejtésnél), hogy O r o m é tudott a legtöbbet a valák közül K ö z é p f ö l d e messzi vidékeiről, így o d a küldte a K é k Mágusokat azzal az utasítással, hogy ne térjenek vissza. Leszámítva a tényt, hogy az istarok kiválasztásáról szóló jegyzet A Gyűrűk Ura befejezése után íródott, n e m találtam mást, ami alátámasztaná kapcsolatukat az Istar-tanulmánnyal. 7 Nincs tudomásom más, az istarokra vonatkozó írásról, kivéve néhány lezáratlan és z ö m m e l közreadhatatlan jegyzetet, amelyek jóval később íródtak a fentleknél (valószínűleg 1972-ben):

Feltételezhetően m i n d e g y i k istar maia volt valaha: az „égi" rend tagja, bár nem feltédenül ugyanabból a c s o p o r t b ó l származtak. A maiak „ s z e l l e m e k " voltak, de e m b e r i (s m é g inkább tünde) alakot is felölthettek.

S z a r u m á n r ó l azt tartják

( G a n d a l f is e m l í t i ) , hogy a legfőbb istarnak számított - ez magasabb, Valinorból s z á r m a z ó képességekre utal. A r e n d e n belül utána természetesen Gandalf követ­ kezett. Radagast beállítása sokkal kevesebb hatalomra és bölcsességre utal. A m á s i k kettőről n e m esik s z ó a kiadott könyvekben, leszámítva Gandalf és Sza­ r u m á n vitáját (A két torony, III. 10.), amelyben utalnak az Öt Mágusra. Ezeket a maiakat a valák igen válságos pillanatban küldték K ö z é p f ö l d é r e , hogy segítsé­ get nyújtsanak a nyugati tündéknek ( a z o k hatalma ugyanis apadóban volt) s a nyugat hős e m b e r e i n e k , akiket s z á m b a n régen felülmúltak m á r az északiak és déliek. Látni való, hogy m i n d e g y i k önállóan igyekezett küldetését teljesíteni, s n e m volt parancsuk arra, hogy együtt cselekedjenek, akár egy bölcs hatalmi tes­ tület; a valák p e d i g annak tudatában választották ki őket, hogy erejük és hajlan­ dóságuk tekintetében igencsak különböztek egymástól.

Néhány írás kizárólag Gandalffal (Olórinnal, Mithrandirral) foglalkozik. A valák választá­ sáról s z ó l ó különálló lap m á s i k oldalán az alábbi figyelemre méltó jegyzet olvasható.

Elendil és Gil-galad társak voltak, ez m á r azonban a tündék és az e m b e r e k „Utolsó Szövetsége" volt. S z a u r o n végső bukásához a tündék n e m nyújtottak h a s z n o s segédkezet. A Kilenc V á n d o r közül L e g o l a s játszotta a legcsekélyebb szerepet.

Galadriel,

a K ö z é p f ö l d é n m e g m a r a d t eldák leghatalmasabbika igen

b ö l c s és j ó s á g o s volt, m é g i s csupán vezetőként és tanácsadóként vette ki részét a k ü z d e l e m b ő l ; ellenállása legyőzhetetlennek tűnt (főleg bölcsessége és derűje 318

m i a t t ) , ám fegyveres m e g m o z d u l á s r a n e m v o l t k é p e s . A m a g a m ó d j á n Manwéhoz hasonló szerepet játszott: a végső összecsapásnak csupán szemlélő­ je maradt. Manwé azonban m é g a h a r m a d k o r b a n , N ú m e n o r bukása és az ősi világ letűnte után s e m m a r a d t puszta szemlélő, a m i k o r az Á l d o t t B i r o d a l o m ki­ vált „a Világ K ö r e i b ő l " . Az istarok ( M á g u s o k ) nyilvánvalóan Valinor küldöttei voltak, s közöttük ott volt Gandalf, aki k é s ő b b a támadás és a v é d e k e z é s leg­ főbb irányítójának bizonyult. Ki volt „Gandalf"? A z t mondják, hogy k é s ő b b ( a m i k o r a g o n o s z árnyéka ismét teret nyert a Királyságban) a „Hűségesek" többségének hite szerint „Gandalf" maga Manwé utolsó megtestesülése volt, mielőtt végleg visszavonult volna őrtor­ nyába, a Taniquetilbe. (Hiába emlegette Gandalf, hogy „Nyugaton" az ő neve O l ó rin volt, a hit ezt puszta álnévnek vélte.) T e r m é s z e t e s e n m a g a m s e m t u d o m az igazságot, s ha tudnám, sem m o n d a n é k többet, mint G a n d a l f maga. Ám úgy hi­ szem, m i n d e z n e m igaz. M a n w é n e m száll alá a Hegyről egészen a D a g o r Dagorathig, a Vég eljöveteléig, a m i k o r majd M e l k o r visszatér. 8 M o r g o t h legyőzetésekor futárt menesztett, Eönwét, Szauron ellen pedig néhány alacsonyabb rendű (bár nagy hatalmú) szellemet küldött az égi népből, akik közül egy korban s erő­ ben Szauronnal vetekedett, ám egyebet n e m tett. A szellem neve O l ó r i n volt, ám soha n e m fogunk többet megtudni róla, m i n t amennyit Gandalfként felfedett magából. Itt egy alliteráló vers tizenhat sora következik:

Tudod-e a tant jöttek ők öten egy tért vissza csak Középfölde őket m í g Dagor Dagorath Hogy hallottad az Nyugati Urak Eltűnt ezer út s Manwé hallgat hogyha Hol hajdan Nyugat volt alvó fülbe fújta csöndjében a hírt, elfelejtett tájról évek tengerén át Az Első Király Szauron, a végső

titkok ütka volt ősi m e s s z i tájról, a többi soha többé, n e m keresi már, n e m j ő és a Düh. A m a n f ö l d i hős tanácsát, a titkost? erre vezető, halandókra lel. onnan hozta szél, egy fekete éjjel hozta hűvösen elsüllyedt i d ő b ő l a töprengő észig, e m l é k é b e n él m é g végzetes veszély...*

Ebben a versben sok minden felmerül, ami Manwét, a valákat és a N ú m e n o r bukása utá­ ni Középfölde végzetét érinti, ám m i n d e z kívül esik könyvünk témáján. Az utolsó mondathoz ( „ A szellem neve Olórin volt, ám soha n e m fogunk többet megtud­ ni róla, mint amennyit Gandalfként felfedett magából") a p á m később hozzáfűzte:

Semmit, kivéve talán azt, hogy az O l ó r i n nemestünde név, így feltehetően a valinori eldáktól származik, vagy legalábbis egy s z á m u k r a kifejező s z ó „fordítá* Eörsi István fordítása

319

sa". M á s k ü l ö n b e n mi é r t e l m e lenne e ráruházott vagy fölvett névnek? Az olor szót „ á l o m n a k " s z o k á s fordítani, de ez n e m az e m b e r i álmokat jelenti, és n e m is az alvást k í s é r ő álmot. Az eldák s z á m á r a e m l é k e i k és képzeletük eleven tar­ talma volt ez: v o l t a k é p p e n tisztánlátás az elme olyan dolgairól, amelyek fizikai­ lag nincsenek j e l e n a testben. Ez p e d i g több puszta elképzelésnél, m e r t különle­ ges formával és részletekkel ruházták fel. Egy különálló etimológiai jegyzet hasonlóképpen magyarázza a név jelentését:

olos: látomás, „fantázia". Elterjedt tünde s z ó az „ e l m e építményére"; ilyen Ea színén n e m létezett, de az eldák tudományukkal (Karmé) láthatóvá és érezhető­ vé tehették. Az olos szót rendszerint szép tárgyakra használták (melyek birtok­ lásáról n e m esett s z ó ) . E b b ő l a tőből s z á m o s m á s s z ó származik, például a quenya olos: álom, látomás, t. sz. olozi/olori;

ola

(személytelen):

álmodik;

olosta:

álmodozó.

Utalás

történik

Olqfanturra,

amely L ó r i é n korábbi, „valódi" neve volt, a valáé, aki „a látomások és álmok ura", mielőtt még A

szilmarllokban

Irmóra

változott volna

(ahogy

a Nurunfantur

is

N á m ó r a változott

[Mandosl, bár a többes s z á m ú Féanturl e két „társa" a Vd/aqueníában m e g m a r a d t ) . Az olos, olor szavakhoz fűzött magyarázatok társíthatok a Valaquenta egyik bekezdésé­ hez (A szilmarllok 33-34. o l d a l ) , ahol kiderül, hogy Olórin a valinori Lórienben lakozott.

...bár szerette a tündéket, láthatatlanul j á r t közöttük, vagy maga is tünde ala­ kot öltött, a z o k p e d i g n e m tudták, honnan s z á r m a z n a k a szép látomások vagy b ö l c s g o n d o l a t o k , amelyeket O l ó r i n plántált a szívükbe. Ennek a résznek egy korábbi változatában az áll, hogy Olórin „ I r m o tanácsadója" volt, s azoknak a szívében, akik figyeltek rá, „szép dolgokról ébresztett gondolatokat, amelyek ak­ k o r m é g n e m léteztek, ám k é s ő b b talán A r d á t gazdagították". Egy hosszabb feljegyzés rávilágít egy részletre A két toronyból (IV. 5.), amelyben Henneth Annűnban Faramir elbeszéli, mit m o n d o t t neki Gandalf:

-

S o k országban s o k n e v e m van. A tündék közt Mithrandir vagyok, a törpök

k ö z t T h a r k ű n ; Nyugaton, rég elfeledett fiatalkoromban O l ó r i n voltam; 9 délen Incánusnak hívnak, é s z a k o n Gandalfnak; keletre p e d i g n e m j á r o k . A k ö v e t k e z ő jegyzet A Gyűrűk Ura 1966-os, m á s o d i k kiadásának megjelenése előtt kelet­ kezett.

N e m lehet tudni b i z o n y o s a n , m i k o r é r k e z e t t Gandalf. A T e n g e r e n túlról jött, nyilvánvalóan a H o m á l y f e l e m e l k e d é s é r ő l s z ó l ó e l s ő h í r e k k e l egy i d ő b e n , ami­ k o r m e g j e l e n t e k és terjedni k e z d t e k a g o n o s z d o l g o k . M é g i s , a h a r m a d k o r má­ s o d i k é v e z r e d é r ő l s z ó l ó k ö n y v e k és feljegyzések alig e m l í t i k . Valószínűleg so­ kat v á n d o r o l t ( k ü l ö n b ö z ő a l a k o k b a n ) , s n e m b o c s á t k o z o t t bele s e m m i b e , m í g ki n e m i s m e r t e az e m b e r e k és t ü n d é k szívét, m e r t azt várta, hogy s z e m b e s z e ­ g ü l n e k S z a u r o n n a l . Állítása s z e r i n t (vagy annak egy k é s ő b b i változata szerint, a m e l y e t k e v e s e n é r t e t t e k ) Nyugaton O l ó r i n v o l t a neve, de a tündék Mithrand i r n a k hívták ( „ S z ü r k e V á n d o r " ) , a t ö r p ö k T h a r k ű n n a k ( a m i állítólag „ B o t o s 320

Embert" j e l e n t ) , délen Incánusnak, é s z a k o n Gandalfnak, „ k e l e t r e p e d i g n e m járok". A „Nyugat" itt kétségkívül a Tengeren túli Messzi Nyugatot jelenti, s n e m K ö ­ zépfölde egy részét; az Olórin név ugyanis nemestünde eredetű. Az „észak" K ö ­ zépfölde északi vidékeire utal, amelynek legtöbb lakója vagy beszélő népe érintetíen maradt Morgóth és Szauron gonoszságától. E z e k e n a vidékeken erősebb volt az ellenállás az Ellenség által hátrahagyott gonosz hatalmakkal vagy szolgá­ jával, Szauronnal szemben, ha az újra feltűnne. A vidék határai ö s s z e m o s ó d n a k ; keleti szegélye nagyjából a Carnen folyó és a Celduin (a Sebes-folyó) találkozásá­ nál fekszik a Núrnen mellett, s onnan délre kanyarodik, Dél-Gondor ősi falaihoz. (Eredetileg a Szauron által megszállt M o r d o r is beletartozott, bár keleti birodal­ mán kívül esett; ez pedig nyílt fenyegetést jelentett nyugat és a númenoriak szá­ mára.) Az „észak" nagyjából a következő vidékeket jelöli: a Lúni-öböltől a Núrnen-tengerig, s Carn Dűmtól északra m e g délre, egészen az ősi G o n d o r déli ha­ táráig, illetve a Harad-vidékig. A Núrnenen túl Gandalf sosem járt. Ez a részlet az egyeden bizonyíték arra, hogy Gandalf utazásai délre is kiter­ jedtek. Aragorn azt állítja magáról A Gyűrű szövetsége I I . 2. fejezetében, hogy járt „még Rhűn és Harad távoli földjén is, ahol idegenek a csillagok". 1 0 Feltételez­ hetően Gandalf is megfordult arra. M i n d e z e k a regék többnyire északon játszód­ nak - hiszen történelmi tény, hogy a Morgoth és szolgái elleni k ü z d e l e m j ó r é s z t északon folyt, különösen északnyugaton, ugyanis a M o r g o t h elől m e n e k ü l ő tün­ dék és e m b e r e k útja elkerülhetetienül nyugat felé, az Áldott B i r o d a l o m irányá­ ba, vagy pedig északnyugatra vezetett, mert Középföldének azon pontjai estek legközelebb A m a n h o z . A m i Haradot illeti, a „dél" pontatían kifejezés, m e r t bár Númenor bukása után az e m b e r e k felfedezték K ö z é p f ö l d e déli partjait is, az U m baron túli települések elpusztultak, vagy lakóit S z a u r o n m é g N ú m e n o r b a n meg­ rontotta, így ők ellenségekké, földjeik pedig Szauron tartományainak részeivé váltak. Viszont a G o n d o r r a l kapcsolatban álló déli vidékeket (amelyet a gondoriak Közeli vagy Messzi „Dél"-Haradként emlegettek) könnyebben megnyerhették az „Ellenállás" számára, ezért Szauron is lecsapott rájuk a h a r m a d k o r b a n , mert erős emberek lakták, s azt remélte, hogy kijátszhatja őket G o n d o r ellen. Gandalf küldetése kezdetén valószínűleg ezekre a földekre is eljutott. Legfőbb m ű k ö d é s i területe azonban „észak" volt, ezen belül p e d i g egész északnyugat, L i n d o n , E r i a d o r és az Anduin-völgy. Szövetséget elsősorban Elronddal és az északi dúnadánokkal (a k ó s z á k k a l ) kötött. F i g y e l e m r e m é l t ó , hogy ismerte és kedvelte a „félszerzeteket", akikről sejtette, hogy nagy jelentőséget kapnak majd, s bölcsen megérezte a bennük rejlő értékeket. G o n d o r kevésbé vonzotta figyelmét, pontosan azért, amiért S z a r u m á n t j o b b a n érdekelte: ez az ország számított a tudás és a hatalom központjának. Helytartói s z á r m a z á s u k és hagyományaik miatt ö r ö k politikai ellentétben álltak Szauronnal, akire nézve birodalmuk felemelkedése veszélyt jelentett, így csak a d d i g létezhetett, a m í g e fenyegetést fegyveres erővel ki tudta védeni. Gandalf nemigen próbálta irányíta­ ni a dölyfös helytartókat, s n e m parancsolt nekik; amit tett, azt is m á r csak ha­ talmuk hanyatlásakor tette, a m i k o r nemes bátorságuk és kitartásuk ellenére is vesztésre álltak. Gandalf csak e k k o r kezdett m é l y e b b e n foglalkozni velük. Az Incánus név bizonyosan „idegent" jelent, ám s e m a nyugori, s e m a tünde (sinda vagy quenya) nyelvből n e m származhat, s az északi e m b e r e k m e g m a r a d t beszéde s e m ad rá magyarázatot. A Thán-könyvben az áll, hogy ez egy haradi szó quenya torzítása, s egyszerűen annyit tesz: „ É s z a k kémje" (Inka + nüs). 1 1 321

Gandalf nevével ugyanaz a helyzet az angol elbeszélésekben,

mint a hobbit

vagy t ö r p nevekkel; norvég eredetű (sőt a Voiuspában ez egy törpe n e v e ) . 1 2 Azért használom, m e r t valószínűleg a gandr tövet tartalmazza, amelynek jelentése ( m á g i k u s erővel felruházott) bot vagy pálca, s maga a szó nagyjából annyit tesz: „Tünde (varázs)pálcával". Gandalf n e m tünde, bár az e m b e r e k annak tartották, m e r t a tündékkel kötött barátságáról és szövetségéről m i n d e n k i tudott. Mint­ hogy „északra" utal, a Gandalf feltehetőleg nyugori név, de n e m tünde elemek­ ből származik. „Délen Incánusnak hívnak" - mondja Gandalf. Erre a mondatra egy 1967-ben írott etimo­ lógiai jegyzet egészen m á s magyarázatot ad:

Igen kétséges, vajon m i t értett „délen". Gandalf tagadta, hogy valaha is keleten j á r t volna;

figyelme

és

utazásai

csak

a

nyugati

földekre

terjedtek

ki,

ahol

S z a u r o n n a l s z e m b e n á l l ó tündék és m á s népek laktak. Mindenesetre valószínűt­ len, hogy valaha is járt volna H a r a d b a n (különösen Messze-Haradban), és hogy elég hosszan t a r t ó z k o d o t t volna ott ahhoz, hogy e z e k b e n az alig ismert országok­ ban nevet adjanak neki. Eszerint a „ d é l " m i n d ö s s z e G ö n d ö r t jelenti (amely ha­ talma csúcsán állt, így igen kiterjedt v o l t ) . Elbeszélésünk idején azonban Gandalfot m á r Gondor-szerte M i t h r a n d i r n a k nevezik (a n ú m e n o r i származású em­ berek, m i n t Denethor, Faramir s t b . ) . Ez p e d i g sinda eredetű, és tündék használ­ ták; ám G o n d o r b a n egy b i z o n y o s társadalmi osztály szintén ismerte és beszélte ezt a nyelvet. E „ k ö z k e d v e l t " név jelentése a nyugori vagy K ö z ö s Nyelvben „Szür­ k e k ö p ö n y e g e s " , de régebbről származik, m i v e l azóta archaikus alakká vált. Ta­ lán e r r e i s m e r h e t ü n k az É o m e r által Rohanban használt „Zsujazek.es" szóban. Itt a p á m leszögezi, hogy a „dél" G ö n d ö r t Jelenti, az Incánus pedig (az Olórinhoz hasonlóan) quenya név, de G o n d o r b a n m á r korábban is használták. A k k o r i b a n a quenyát minden tanult e m b e r ismerte, s a történeti feljegyzések, akárcsak Númenorban, ezen a nyelven íródtak.

Az „ E s z t e n d ő k számlálása" szerint Gandalf a h a r m a d k o r tizenegyedik századá­ ban tűnt fel nyugaton. Ha feltételezzük, hogy első útja G o n d o r b a vezetett, s ott elég hosszan időzött ahhoz, hogy névvel ruházzák fel - például Atanar Alcarin uralko­ dása alatt, 1800 évvel a Gyűrűháború előtt -, úgy elképzelhető, hogy az Incánus is quenya név, amely azonban idejétmúlt, s csak a tanultak emlékeztek rá. E feltételezésre támaszkodik a következő quenya tövek szófejtése: ln(ld)- „elme"; kan„uralkodó"; ez különösen a cáno, cánu szóban fordul elő („helytartó, k o r m á n y z ó , uralkodó") - amely k é s ő b b a Turgon és Fingon nevek m á s o d i k tagjává vált. E b b e n a jegyzetben a p á m a latin incánus szóra is utal, amelynek jelentése „szürke hajú", ezzel pedig feltehetőleg azt jel­ zi, hogy A Gyűrűk Ura írása k ö z b e n innen eredt Gandalf neve. Ha így is van, a m i különös lenne, a p á m megjegyzi, hogy a latin és quenya nevek egybeesése puszta véleüen, akár a sinda Orthanc ( „ K a r o m - h e g y " ) és az angolszász orpanc („ravasz e l m e " ) összecsengése, ahol is az utóbbi a r o h í r nyelvből vett fordítás.

322

JEGYZETEK 1

A két torony III. 8. fejezete szerint Szarumán „sokak szerint a legfőbb Mágus", Elrond Ta­

nácsában pedig (A Gyűrű szövetsége I I . 8.) Gandalf is elismeri, hogy „a Fehér Szarumán rendem legnagyobb tagja". 2

Círdan szavai m á s megfogalmazásban A Gyűrűkről és a harmadkorról idevágó részében

is feltűnnek, a m i k o r is Szürkerévben gazdát cserél a V ö r ö s Gyűrű (A szilmarllok 355. ol­ d a l ) ; ezek pedig hasonlóak A Gyűrűk Ura B. Függelékéhez (lásd az „ E s z t e n d ő k számlálása" harmadkorra v o n a t k o z ó részének bevezetőjét). 3

Egy 1958-ban keltezett levelében apám azt írja, hogy semmit n e m tud „a másik kettőről",

mivel a Középfölde északnyugati részére v o n a t k o z ó legendákban n e m szerepelnek. „Azt hi­ szem - írja -, messzi vidékekre küldték őket, keletre és délre, túl a númenoriak által lakott területeken, hogy az ellenség által megszállt földek segítségére legyenek. Hogy milyen siker­ rel jártak ott, azt n e m tudom; de félek, kudarcot vallottak, ahogy S z a r u m á n is, bár kétség­ telenül más m ó d o n ; gyanítom, ők voltak a Szauron bukását túlélő kultuszok és » m á g i k u s « hagyományok megalapítói." 4

Egy kései jegyzet szerint, amely az istarok neveit magyarázza, a Radagast név az Anduin-

völgyi emberektől származik, és „nincs világos magyarázata". Rhosgobel A Gyűrű szövet­ sége II. 3. szerint „Radagast régi otthona". A jegyzet szerint ez „valahol az e r d ő b e n van, a Kőrak és az Öregerdei Út között". 5

Már a Valaquenta is leszögezi, hogy az istarok maiak voltak (A szilmarllok 3 3 . o . ) , mint­

hogy Olórin volt Gandalf. 6

Curumo: a jelek szerint ez volt Szarumán quenya neve, ám sehol máshol n e m fordul elő;

a slnda alak Curunír. Az északi emberek által adott név, a Szarumán az angolszász searu, saru szót idézi, amelynek jelentése: „ügyesség, ravaszság, ravasz elme". Az Aíujendií jelenté­ se: „madarak barátja", vö. a nevrastl Linaewen („madarak tava") - lásd A szilmarllok függe­ lékének iín szócikkét. A Radagast név jelentésére vonatkozóan lásd a 4. jegyzetet. A ftoííando, írásmódja ellenére, valószínűleg a palán tőt tartalmazza („távoli"), akár a palantír vagy a Paíarran („Messze-Járó"), amely Aldarion hajójának neve. 7

Egy 1956-ban kelt levelében írja a p á m : „ N e m i g e n utaltam A Gyűrűk Urában olyan dolog­

ra, amely a maga síkján (egy másodlagos, alkotás mögötti valóságban) ne létezett volna." Eh­ hez egy lábjegyzetben hozzáteszi: „Berúthiel királynő macskáit és a másik két mágus nevét (Szarumánon, Gandalfon és Radagaston kívül) leszámítva n e m találtam Ilyet." (Móriában Aragorn így beszél Gandalfról: „Könnyebben hazatalál vaksötét éjszaka, mint Berúthiel ki­ rályné macskái" - A Gyűrű szövetsége I I . 4.) Valójában még Berúthiel királyné regéje is létezik, bár meglehetősen kezdetleges formá­ ban, s egy része olvashatatlanul maradt meg. Tarannon bűnös, elhagyatott és boldogtalan felesége volt ő, férjeura pedig G o n d o r tizenkettedik királya (harmadkor, 8 3 0 - 9 1 3 ) , a Hajókirályok sorában az első, aki Falastur, „Partok Ura" néven koronáztatta m e g magát, s az el­ ső gyermektelen király volt (A Gyűrűk Ura, A. Függelék, I. 2. és 4 . ) . Berúthiel a Királyok Há­ zában élt Osgiliathban, gyűlölte a tenger hangját és Illatát, s a házat, amelyet Tarannon épít­ tetett a Pelarglron túl „boltívekre, melyek mélyen az Ethir Anduln széles völgyében nyugod-

323

tak"; gyűlölt m i n d e n formát és színt és megmunkált díszítést; csak feketében és ezüstben járta kopár termeit és az osgiliathi ház kertjét, amelyet elcsúfított s z o b r o k tarkítottak a cip­ rusfák és füzek között. Kilenc fekete és egy fehér macskája volt: a szolgál; csak velük érint­ kezett, vagy emlékeikben kutakodott, mivel el-elküldte őket, hogy felfedjék G o n d o r sötét tit­ kait, így tehát kifürkészett mindent, amit „az e m b e r e k legszívesebben elrejtettek", mialatt a fehér m a c s k a a fekete után kémkedett, ő pedig gyötörte őket. N e m volt ember Gondorban, aki hozzájuk m e r t volna érni; m i n d e n k i félt tőlük, s ha látták őket, átkokat szórtak rájuk. A m i ezután következik, szinte teljesen olvashatatlan a kézirat egyeden példányában, kivéve a befejezést, amely szerint Berúthiel királynő neve kitöröltetett a Királyok Könyvéből („de a férfiak emlékét n e m lehetett elzárni a könyvekkel együtt, macskái pedig soha többé nem tűn­ tek el a s z ó b e s z é d b ő l " ) . Tarannon király felültette őt egy hajóra tíz macskájával együtt, s az északi széllel tengerre bocsátotta. A hajót utoljára U m b a r kikötőinél látták a hold sarlója alatt, egy macskával az árboccsúcson, s egy szoborként álló másikkal az orrban. s

Utalás „ M a n d o s M á s o d i k Próféciájára", amelyről n e m esik szó A szíímarfíokban. Köny­

vünkben n e m tehetünk kísérletet megmagyarázására, mert a mitológia történetének a meg­ jelent változatnál behatóbb ismeretét kívánja. 9

Gandalf a későbbiekben Ismét utalást tesz arra, hogy „a hajdanvolt Nyugaton Olórin volt

a neve", a m i k o r Gimlivel és a hobbitokkal beszélget a Minas Tirith-i házban Elessar király m e g k o r o n á z á s a után 10

(Az

erebori

kutatás).

Az „idegen csillagok" m i n d e n k é p p e n csak Haradot jelenthetik, ami nyilván arra utal, hogy

Aragorn utazásai során a déli féltekén is megfordult. [A s z e r z ő Jegyzete.) " 12

Egy halvány vonás az Inká-nűs szónál arra utal, hogy az utolsó mássalhangzó sh volt. Az említett vers egy ősi norvég költemény része, amely .Verses Edda" vagy „Régebbi Edda"

néven ismert.

III A PALANTÍROK B i z o n y o s , hogy a p a l a n t í r o k a t igen kevesen használták, s a legtöbb e m b e r m é g N ú m e n o r b a n s e m hallott róluk. K ö z é p f ö l d é n megerősített t e r m e k b e n , r o p p a n t t o r n y o k tetején vigyázták ő k e t a k i r á l y o k m e g az u r a l k o d ó k , s csak megbízott ő r e i k f é r k ő z h e t t e k a k ö z e l ü k b e . N e m emlegették őket, s a nyilvánosság elől rejt­ ve m a r a d t a k . A K i r á l y o k b u k á s á i g a z o n b a n n e m ö v e z t e létüket g o n o s z titok, használatuk p e d i g n e m jelentett veszélyt, s a z o k a k i r á l y o k vagy megbízottaik, a k i k igénybe vették a K ö v e k szolgálatát, nyugodt szívvel bevallhatták, honnan ér­ tesültek m e s s z i u r a l k o d ó k c s e l e k e d e t e i r ő l vagy s z á n d é k a i r ó l . 1 A k i r á l y o k elmúltával, M i n a s Ithil b u k á s a után n e m esik t ö b b é említés arról, hogy b á r h o l is nyíltan használták v o l n a a palantírokat. A r v e d u i , az utolsó király 1975-ös hajótörése után n e m m a r a d t t ö b b l á t ó k ő é s z a k o n . 2 2002-ben az Ithil324

kőnek is nyoma veszett, s csak a Minas T i r i t h b e n őrzött Anor-kő m e g az Orthanc-kő maradt meg. 3 Két oka volt annak, hogy a K ö v e k eltűntek a köztudatból, s az e m b e r e k több­ sége előbb-utóbb megfeledkezett róluk. Az első a tudatlanság, amely az Ithil-kő végzete lett; okkal gyanítható, hogy Minas Ithil bevétele és kifosztása előtt ma­ guk a v é d ő k semmisítették meg, 4 ám az s e m kizárt, hogy elvitték, és S z a u r o n kezébe került. Ez az eshetőség megfordult a b ö l c s e b b e k és előrelátóbbak fejé­ ben is, de arra jutottak, hogy n e m jelent veszélyt G o n d o r számára, hacsak n e m sikerül kapcsolatot létesítenie egy m á s i k K ő v e l . 5 Valószínűleg ezért vette körül megerősített őrség az Anor-követ, hogy csak a helytartók férhettek h o z z á (bár a Gyűrűháborúig m i n d e n feljegyzésük hallgat r ó l a ) , ám I I . Denethorig, úgy tűnik, ők s e m használták. A m á s o d i k ok G o n d o r hanyatlása, m e g az, hogy a b i r o d a l o m nagyjainak kö­ rében fokozatosan lanyhult az é r d e k l ő d é s az ősi történelem iránt (hacsak n e m saját nemzetségükről, leszármazásukról vagy atyafiságukról volt s z ó ) . G o n d o r romlásnak indult a Királyok elmúltával, s m i n d „ k ö z é p k o r i b b " lett a tudomá­ nyok és jártasságok tekintetében. Futárok és k ü l d ö n c ö k útján, sürgősebb eset­ ben jelzőtüzekkel érintkeztek, s mivel A n o r m e g Orthanc köveit m é g m i n d i g a távoli múltból maradt kincsként őrizték, létezésükről is alig tudtak. A hajdani Hét Követ elfelejtették az emberek, s ha akadt is köztük olyan, aki m é g emléke­ zett versbe szedett hagyományukra, az s e m igen értette. M ű k ö d é s ü k legendává vált, m e t s z ő tekintetű ősi királyok tünde hatalmáról m e g sebes, m a d á r s z e r ű lel­ kekről, amelyek üzeneteket és híreket szállítottak nekik. Minden jel arra utal, hogy a helytartók abban az időben nemigen t ö r ő d t e k az Orthanc-kővel; többé m á r senki n e m vette hasznát, s bezárva pihent bevehetet­ len tornyában. M é g ha felülmúlták is az Ithil-követ kísérő találgatások, a z o k kö­ zé a dolgok k ö z é tartozott, amelyek G ö n d ö r t egyre kevésbé foglalkoztatták. Az amúgy is gyéren lakott Calenardhon elpusztult az 1636-os Fekete V é s z idején, majd teljesen elnéptelenedett, mert a n ú m e n o r i u t ó d o k elvándoroltak Ithiliába m e g az Anduin vidékére. Vasudvard ugyan a helytartók tulajdonában állt, de az Orthanc elhagyatottá vált, végül pedig bezárták, s a kulcsa Minas Tirithbe ke­ rült. Ha a helytartó Béren fejében egyáltalán megfordult a Kő sorsa, mielőtt min­ dent Szarumánnak adott, nyilván azt hitte, n e m is lehet biztosabb kézben, m i n t a Szauron ellenében létrejött Tanács vezetőjénél. Kutatásai során 6 S z a r u m á n m i n d e n bizonnyal sok m i n d e n t megtudott a K ö ­ vekről, ami felkeltette az érdeklődését irántuk, és m e g g y ő z ő d ö t t róla, hogy az Orthanc-kő továbbra is sértetlenül pihen tornyában. 2759-ben a z o n a címen, hogy ő a torony őre és a g o n d o r i helytartó helyettese, m e g s z e r e z t e az Orthanc kulcsait. A k k o r i b a n a Fehér Tanács nemigen t ö r ő d ö t t az Orthanc-kővel. Egye­ dül Szarumán tanulmányozta eléggé alaposan a g o n d o r i feljegyzéseket, m e r t si­ került elnyernie a helytartók kegyét. R á d ö b b e n t a m e g m a r a d t palantírok jelen­ tőségére és esetleges hasznára; erről persze mit s e m szólt a Tanácsban, amelylyel Gandalf iránti gyanakvásának és féltékenységének hatására amúgy is meg­ szakította a kapcsolatot (a Tanács 2953-ban ült össze utoljára). E z t k ö v e t ő e n Szarumán m i n d e n különösebb hírverés nélkül elfoglalta és m a g á é n a k nyilvání­ totta Vasudvardot, és n e m foglalkozott többé G o n d o r r a l . A Tanács természete­ sen nem nézte ezt jó s z e m m e l , de Szarumán szabad volt, és j o g á b a n állt saját belátása szerint kivenni részét a S z a u r o n elleni k ü z d e l e m b ő l . 7 325

A Tanács mindettől függetlenül nyilván tudott a K ö v e k r ő l és ősi képességük­ ről, csak n e m tulajdonított nekik túlzott jelentőséget: a Dúnadán b i r o d a l o m tör­ ténetéhez kötődtek, csodálatra méltóak és bámulatosak voltak, ám réges-régen n y o m u k veszett, s azt gondolták, ha léteznek is még, hasznaveheteüenek. N e m szabad elfelejtenünk, hogy a K ö v e k eredetileg „tiszták" voltak, s n e m szolgáltak g o n o s z célt. S z a u r o n rontotta m e g őket, s hajtotta a hatalom és az ármány igá­ jába. Bár Gandalf figyelmeztetéseinek hatására a Tanács idővel hírét vette Szaru­ m á n sötét gondolatainak, amelyeket a Gyűrűk köré szőtt, azt m é g Gandalf sem sejtette, hogy S z a r u m á n S z a u r o n szövetségese vagy szolgája lett. M i n d e r r e csak 3 0 1 8 júliusában j ö t t rá. Bár a későbbiekben áttanulmányozta a g o n d o r l feljegy­ zéseket, s tudását megosztotta a Tanáccsal is, továbbra is a Gyűrűk érdekelték őket leginkább, s n e m ismerték fel a K ö v e k b e n rejlő lehetőségeket. Természetes hát, hogy a Gyűrűháború idején a Tanács sokáig mit sem tudott az Ithil-kő sor­ sáról, s m é g E l r o n d , Galadriel és Gandalf s e m értékelte igazi jelentőségét (ami gondjaikat tekintve érthető i s ) , és n e m gondoltak arra, mivel járhat, ha Szauron m e g s z e r z i az egyik Követ, s bárki m e g p r ó b á l hasznot húzni egy másikból. Szük­ ség volt a D o l Baranon történtekre ahhoz, hogy az Orthanc-kő Peregrinre gyako­ rolt hatása felfedje a hiányzó „láncszemet" Vasudvard és Barad-dűr között (e láncszem létezésére is csak a k k o r derült fény, a m i k o r a Gyűrűszövetséget Parth Galennél megtámadták a S z a u r o n erőivel egyesült vasudvardi csapatok). S ez a l á n c s z e m volt az Orthanc-kő, illetve valahol másutt egy másik palantír. A m i k o r Peregrinnel elvágtatott a Dol Baranról Keselyüstök hátán (A két to­ rony I I I . 11.), Gandalf legfőbb célja az volt, hogy képet nyújtson a hobbitnak a palantírok történetéről, így az felfogjon valamit az ősi, magasztos e r ő k hatalmá­ ról, amelyekbe tudatíanul beavatkozott. N e m állt szándékában elmondani hoszszú i d ő alatt szerzett ismereteit és felfedezéseit, csak a végkövetkeztetést: elma­ gyarázta, hogyan uralja S z a u r o n a palantírokat, tehát a z o k veszélyesek minden­ ki számára, legyen az b á r m i l y e r ő s akaratú is. Ám Gandalfot e k k o r m á r komo­ lyan foglalkoztatták a K ö v e k , s a D o l Baran-i közjáték összefüggései m á s dolgok­ kal, a m e l y e k r e m á r korábban felfigyelt és eltöprengett rajtuk, például Denethor távoli e s e m é n y e k r ő l szerzett értesüléseivel, s a korai öregedés jeleivel, amelyek m á r hatvanéves k o r a után megmutatkoztak, pedig olyan fajta és nemzetség szü­ lötte volt, amely általában hosszú életet élt. Gandalfot nemcsak az i d ő és a kü­ s z ö b ö n á l l ó háború sürgette, hogy m i h a m a r a b b elérje Minas Tirithet, hanem a balsejtelem, hogy Denethor megkísérti a palantírt, az Anor-követ. Meg akarta vizsgálni, milyen hatással járt Denethorra a használata: vajon összeroppantja-e a kilátástalan háború válsága, s S z a r u m á n h o z hasonlóan megadja-e magát Mord o r hatalmának? E n n e k fényében kell vizsgálnunk m i n d e n beszélgetésüket, s egész kapcsolatukat a Gandalf Minas Tirithbe érkeztét követő napokban. 8 A M i n a s Tirith-i palantír tehát Peregrin Dol Baran-i ballépése után tett szert jelentőségre Gandalf töprengéseiben. Létezéséről persze m á r korábban is tu­ dott, s hosszasan latolgatta a sorsát. N e m i g e n tudjuk, mivel foglalkozott Gandalf az É b e r B é k e végéig ( 2 4 6 0 ) és a Fehér Tanács megalakulásáig ( 2 4 6 3 ) , de úgy tű­ nik, G o n d o r csak a k k o r kezdte igazán foglalkoztatni, a m i k o r Bilbó 2941-ben megtalálta a Gyűrűt, S z a u r o n pedig 2951-ben nyíltan visszatért M o r d o r b a . 9 Ek­ k o r figyelme (akárcsak S z a r u m á n é ) Isildur Gyűrűjére irányult, ám mialatt a Mi­ nas Tirith-i iratokat tanulmányozta, nyilván sok mindent megtudott a gondori palantírokról is. A z o n b a n kezdetben n e m tulajdonított nekik akkora jelentősé326

get, mint Szarumán, akinek az észjárása m i n d i g is szöges ellentétben állt Gandalféval, s akit az e m b e r e k n é l j o b b a n érdekeltek a találmányok m e g a nagy ha­ talommal bíró tárgyak. Mégis valószínűleg Gandalf volt az, aki többet tudott a palantírok természetéről és eredetéről, ugyanis jártas volt m i n d e n b e n , a m i Arnor és hajdani v i d é k e történelméhez kötődött, s m e r t hű szövetségben állott Elronddal. Ám az Arnor-kő sorsát homály fedte, s n e m említették a Helytartók feljegyzé­ sei és évkönyvei sem Minas Ithil eleste után. A történtek alapján ugyan biztosra vehető, hogy sem az Orthanc, s e m a M i n a s Tirith-i Fehér T o r o n y n e m került az ellenség kezére, a K ö v e k tehát valószínűleg sértetlenül maradtak. Ám az koránt­ sem bizonyos, hogy a Helytartók n e m vitték-e m a g u k k a l s „temették m é l y r e " 1 0 őket egyik titkos kincseskamrájukban, vagy valamelyik rejtett Hegységbeli me­ nedékükben, mint amilyen a Sírbuckák. A feljegyzések szerint Gandalf nem gondolta, hogy m í g bölcsessége tart, Denethor használni m e r i a K ö v e t . " N e m vehette b i z o n y o s r a , m i k o r f o l y a m o d o t t Denethor a K ő h ö z , és mi o k b ó l - ezt azóta is csak sejteni lehet. G a n d a l f talán helyesen vélekedett a d o l o g r ó l , talán n e m , m i n d e n e s e t r e a b b ó l kiindulva, a m i t Denethorról tudott, s amit tartottak róla, valószínűleg j ó v a l 3 0 1 9 előtt fordult az Anor-kőhöz. M é g azelőtt, hogy S z a r u m á n n a k megfordult v o l n a a fejében az Orthanc-kő használata, Denethor 2984-ben, ötvennégy évesen ö r ö k ö l t e m e g a helytartói rangot. Parancsoló, bölcs és módfelett tájékozott férfi volt akkori­ ban, e r ő s akaratú, félelmetes, s bízott ö n n ö n hatalmában. „ Z o r d s á g á t " a k k o r fedezték fel, a m i k o r 2988-ban meghalt Finduilas, a felesége; v a l ó s z í n ű azon­ ban, hogy Denethor r ö g t ö n a K ő h ö z fordult, a m i n t h a t a l o m r a jutott, e l ő z ő l e g ugyanis hosszas tanulmányokat folytatott a palantírok h a g y o m á n y á r ó l s hasz­ nálatuk m ó d j á r ó l ; m i n d e z e k r e a helytartók levéltárában b u k k a n t ( a m e l y h e z a k o r m á n y z ó helytartón kívül csupán ö r ö k ö s e férhetett h o z z á ) . B i z o n y á r a m á r apja, I I . Echtelion uralkodásának végén vágyott rá, hogy kapcsolatot létesítsen a Kővel, mert G o n d o r b a n a k k o r m á r nőtt az a g g o d a l o m , és helyzetét tovább gyengítette „ T h o r o n g i l " híre, s hogy apja igencsak pártfogolta őt. 1 2 Mindeneset­ re okai közt volt féltékenysége T h o r o n g i l és gyűlölete G a n d a l f iránt (akire apja T h o r o n g i l befolyása alatt több figyelmet f o r d í t o t t ) . D e n e t h o r szerette volna, ha tudása és ismeretei felülmúlják e „bitorlókét", s igyekezett őket s z e m m e l tarta­ ni, akárhol is voltak. Denethor elcsigázottságában nemcsak Szauronnal v a l ó szembeszegülése ját­ szott szerepet, hanem a K ö v e k puszta használata is. 1 3 Denethor sokáig azt hitte (s nem ok nélkül), hogy kitarthat. Látta, hogy a Szauronnal való harcra jó pár évig m é g biztosan n e m kerül sor, így soha n e m vette k o m o l y a n fontolóra. A pa­ lantírok különféle irányú használatát (egyszerű távolbalátásra, vagy p e d i g egy másik Kővel való érintkezésre) ld. k é s ő b b . Miután szert tett m i n d e n fortélyára, Denethor pusztán az Anor-kő segítségével tudomást szerezhetett távoli esemé­ nyekről. A m i k o r Szauron m i n d e r r e rájött, egy darabig tovább használta a K ö ­ vet, ám egy i d ő után elfojtotta erejét azzal, hogy m e g p r ó b á l t a saját szolgálatába állítani (hogy ellene szegüljön S z a u r o n kísérleteinek, aki igyekezett m a g a felé „hajlítani" az Anor-követ). Ugyanakkor m e g kell említenünk, hogy S z a u r o n nagyra törő terveiben és tetteiben a K ö v e k n e m jutottak nagy szerephez: puszta e s z k ö z ö k voltak ahhoz, hogy becsapja velük két ellenségét, és fölébük kereked­ jen; ám n e m akarta (és n e m is tudta v o l n a ) állandó megfigyelés alatt tartani az Ithil-követ. N e m i g e n illettek h o z z á az efféle alantas e s z k ö z ö k , s egyébként s e m 327

volt olyan szolgája, aki akaraterejével felülmúlta volna Szarumánt vagy akár Denethort. A m i Denethort illeti: a helytartó m é g Szaurónnal szembeszegülve is erőre ka­ pott, m e r t a K ö v e k e t sokkal könnyebben irányította az, akit j o g szerint megillet­ tek. Ez elsősorban „Elendil örököseit" jelentette (mint amilyen Aragorn volt), ám vonatkozott a z o k r a is, akik m e g ö r ö k ö l t é k a j o g o t (ilyen volt Denethor) - viszont S z a r u m á n r a vagy Szauronra s e m m i k é p p e n sem. Figyelemreméltó, hogy a Kövek halandókra gyakorolt hatása mennyire különbözött. Szarumán Szauron hatal­ m á b a került, Denethor állhatatos maradt Szauronnal szemben, de elhitte, hogy g y ő z e l m e elkerülhetetlen, és kétségbeesett. A különbséget több körülmény indo­ kolta: először is Denethor gyémántkemény akaratú e m b e r volt, s egészen a vég­ ső csapásig ragaszkodott személyiségéhez (e csapás egyetlen megmaradt fiának - látszólag - halálos sebe v o l t ) . Büszkének ismerték, de ez n e m személyes büsz­ keség volt: szerette G ö n d ö r t és népét, s a sors elrendelésének érezte, hogy ezek­ ben a reménytelen i d ő k b e n ő álljon az ország élén. Ezenkívül jog szerint őt il­ lette az Anor-kő, s m i n d ö s s z e annyi szólt a használata ellen, hogy n e m volt ta­ nácsos megkockáztatnia. Valószínűleg rájött arra is, hogy gonosz kézbe került az Ithil-kő, és tulajdon erejét ismerve, megkísérelte felvenni vele a kapcsolatot. N e m is kellett teljesen csalódnia erejében, mert Szauron csalárdság nélkül nem volt k é p e s az uralma alá vonni. Valószínű, hogy először n e m is M o r d o r felé te­ kintett; megelégedett oly „ m e s s z i r e látni", amennyire a Kőtől telt. Innen szár­ m a z t a k m e g l e p ő értesülései a távoli eseményekről. Hogy valaha is kapcsolatba lépett-e Szarumánnal m e g az Orthanc-kővel, n e m tudni. M i n d e n valószínűség szerint igen, s ebből ő húzott hasznot. S z a u r o n ezekbe a tanácskozásokba nem avatkozhatott bele; csak a többi felett álló osgiliathi U r a l k o d ó Kő „hallgathatta" volna le a beszélgetést. M í g a két Kő érintkezésben volt egymással, a harmadik m i n d k e t t ő t üresnek találta. 1 4 A g o n d o r i királyok és helytartók bizonyára értékes tanokat őriztek a palantírokról, s ha n e m is látták hasznukat, utódaikra hagyták őket. A K ö v e k Elendil és ö r ö k ö s e i elidegeníthetetlen tulajdonai voltak; ez persze n e m jelentette azt, hogy csak az „ ö r ö k ö s ö k " használhatták őket. Bárki, akit „Anárion ö r ö k ö s e " vagy „Isildur ö r ö k ö s e " ( G o n d o r vagy A r n o r j o g szerinti királya) erre felhatalmazott, törvényesen p r ó b á t tehetett a p a f a n í í r o k k a l . A m i azt illeti, általában csak efféle megbízottak használták a Köveket. Mindegyik K ő n e k megvolt a maga őre; ezek kötelessége volt az is, hogy rendszeresen „ellenőrizzék" őket, a m i k o r parancsot kaptak, vagy ha így hozta a szükség. M á s o k is akadtak, akik közel férkőzhettek a K ö v e k h e z : például a K o r o n a szolgái, akik időnként tüzetes vizsgálatnak vetet­ ték alá őket, s a szerzett híreket a helyzettől függően vagy a Királyi Tanáccsal, vagy személyesen a királlyal közölték. K é s ő b b G o n d o r b a n egyre nagyobb fontos­ ságra tett szert a helytartói hivatal; a király állandó „első helyettesei" látták el, akik szükség esetén rögtön alkirályok is lettek. A j e l e k szerint fokozatosan az ő kezükbe v á n d o r o l t a K ö v e k használatának és rendelkezésének joga; az erede­ tükhöz és alkalmazásukhoz fűződő hagyományokat i m m á r o n az ő dinasztiájuk őrizte és adta tovább. Mivel 1998-tól k e z d ő d ő e n örökletessé vált a helytartói hivatal, 1 5 a K ö v e k használatának, sőt használatuk átruházásának joga is az ő nemzetségükre szállt. Denethor tehát jogszerűen cselekedett. 1 6 A Gyűrűk Ura eseményeit tekintve azonban m e g kell jegyeznünk, hogy ezen az átruházott vagy ö r ö k l ö t t fennhatóságon túl Elendil mindegyik „ ö r ö k ö s é n e k " (te328

hát olyan elismert utódjának, aki leszármazása j o g á n a n ú m e n o r i b i r o d a l m a k valamelyikében u r a l k o d o t t ) jogában állt használni b á r m e l y i k palantírt. Aragorn tehát joggal vette magához az Orthanc-követ, hiszen a k k o r n e m volt tu­ lajdonosa vagy őrzője; s azért is, mert ha úgy akarta, G o n d o r és A r n o r törvé­ nyes királyaként b á r m e l y korábbi adományt visszavonhatott a maga javára. A rég elfeledett „ K ö v e k Hagyományát" s e m a hajdani feljegyzések, s e m a talál­ gatások n e m hozhatják már vissza. Annyi bizonyos, hogy a palantírok tökéletes g ö m b ö k voltak, s mozdulatlanul állva éjsötét árnyalatú üvegnek vagy kristály­ nak tűntek. A legkisebbek átmérője egy láb lehetett, de néhány Kő (például az osgiliathi m e g az A m o n Sűl-i) akkora volt, hogy egymagában n e m emelhette m e g senki. Valaha méretüknek és használatuknak megfelelő helyen tartották őket, alacsony, kerek és fekete márványlapokon, amelyek k ö z e p é n kehely alakú be­ mélyedés volt. E b b e n ültek a K ö v e k , s szükség esetén kézzel is forgathatták őket. Nagyon nehezek voltak, ugyanakkor tökéletesen simák, s n e m esett bajuk, ha véletlenül vagy szándékosan kiszedték és leejtették őket. Valójában n e m is árthatott nekik e m b e r i kéz; néhányan ugyan azt tartották, a nagy hő - m i n t az Orodruin forrósága - elpusztítja őket, s úgy vélték, Barad-dűr elestekor az Ithilkő is erre a sorsa jutott. Bár erre n e m utalt külső jel, mégis voltak pólusaik, s e r e d e d l e g „függőlege­ sen" álltak foglalatukban: két pólus közti átmérőjük a föld középpontjába mu­ tatott - az állandó alsó pólus e k k o r az alapzaton nyugodott. E b b e n a helyzetben a golyóbis felszíne volt a látó oldal, amely kívülről kapta a képeket, de a távo­ labbi oldalra továbbította őket a „ n é z ő " s z e m é h e z . Ha tehát a n é z ő nyugatra kí­ vánt látni, a Kő keleti oldalára kellett állnia, s ha észak felé akarta m o z d í t a n i a képet, balra, dél felé ment. De a csekélyebb K ö v e k , m i n t az Orthanc-, az Ithil-, az Anor- s valószínűleg az Annúminas-kő, eredeti helyükön szintén irányítottak voltak; például nyugati oldaluk csak nyugatra látott, s másfelé fordítva üres ma­ radt. Ha egy Követ elmozdítottak vagy megzavartak, g o n d o s megfigyeléssel és forgatással újratájolhatták. Ám ha ledobták vagy elszállították (így esett az Or­ thanc-kővel), n e m volt könnyű újra beállítani. .Véletlenül", ahogy m o n d a n i szo­ kás (mondta volna Gandalíj, Peregrinnek is sikerült többé-kevésbé függőleges helyzetbe hoznia a Követ, ahogy a földön babrált vele, s minthogy tőle nyugat­ nak ült, keleti oldala helyes irányba nézett. A nagyobb K ö v e k n e m voltak enynyire irányhoz kötve; akárhogy is forgatták őket, b á r m e r r e „láthattak". 1 7 A palantírok önmagukban csak „láttak", s n e m továbbítottak hangot. Ha n e m álltak irányító elme befolyása alatt, rendszertelenül viselkedtek, s a k é p e k több­ sége esetleges volt. Egy magaslaton például nyugati oldaluk óriási távot látha­ tott be, mégis e l m o s ó d o t t s torz képet közvetített volna m i n d e n oldalra, fel és le; előterét olyan d o l g o k burkolták volna homályba, amelyek m ö g ö t t egyre zava­ rosabb lett volna a kép. S mindent, amit „láttak", véletienszerűen továbbítottak vagy visszatartottak volna, sötétséggel vagy árnyékolással (ld. k é s ő b b ) . A p a l a n tírokat n e m „vakították m e g " vagy „zárták el" a fizikai akadályok, kivéve a sötét­ séget. Átláttak a hegyeken, mintha csak egy sötét vagy árnyékos falon néznének át, ám s e m m i t sem láttak ott, ahol n e m kaptak fényt. Átláttak a falakon, de n e m láttak semmit a termekben, barlangokban vagy pincékben, ha n e m s z ű r ő d ö t t be világosság; ők maguk pedig n e m bocsátottak ki fényt. Az „árnyékolás" nevű el­ járás védelmet nyújtott apafanííro/ckal szemben; ha alkalmazták, a Kő csak ho­ mályt vagy sűrű k ö d ö t mutatott. Ám hogy m i k é n t érték ezt el azok, akik ismer329

ték a Köveket, s tudták, hogy figyelik őket, a palantírok egyik elveszett rejtélye marad.18 A n é z ő elérhette akaratával, hogy a Kő képe egy b i z o n y o s pontra összponto­ suljon, vagy azzal egy vonalban nézzen. 1 9 Az irányítatlan képek aprónak tűntek, főleg a kisebb K ö v e k esetében, bár ha a szemlélő kissé eltávolodott a palantír felszínétől ( m o n d j u k h á r o m lábnyira), a k k o r j ó v a l nagyobbak lettek. Ha viszont e r ő s akaratú és a palantírok dolgában jártas s z e m l é l ő irányította, a Kő távoli dolgokat is felnagyított, mintha k ö z e l e b b i és tisztább lenne, s e k k o r a háttér c s a k n e m eltűnt. így egy meglehetősen távoli e m b e r nagyjából fél hüvelyknyi kis alakként látszott, s n e m volt könnyű megkülönböztetni a tájtól vagy m á s embe­ rektől. Ám a képet összpontosítással k ö z e l e b b lehetett hozni, s akár egy láb ma­ gassá nagyítani, a m í g csak a s z e m l é l ő fel n e m ismerte (ha látta m á r ) . Még több akaraterővel ennél is j o b b a n felnagyíthatta, hogy kivehesse a részleteket is (pél­ dául visel-e gyűrűt az ujján a vizsgált s z e m é l y ) . Am ez az összpontosítás r o p p a n t fárasztóvá és kimerítővé válhatott, ezért csak a k k o r vállalkoztak rá, ha igen sürgős értesülésre vágytak, s a szerencse ( m e g az addigi értesülések) olyan részletekhez segítették h o z z á a nézőt a Kő kép­ áradatából, a m e l y e k fontosak voltak számára és közvetlenül érintették. Például Denethor az Anor-kő előtt ült, igencsak aggasztotta Rohan, s a z o n töprengett, va­ j o n elrendelje-e a j e l z ő t ü z e k azonnali meggyújtását és a „nyíl" kilövését. Észak­ nyugat felé helyezkedett el, nyugat felé pásztázta át Rohant, s E d o r a s közelébe érve a Vasfolyó torkolata mentén haladt tovább; ha e m b e r e k m o z o g t a k abban a sávban, m á r látnia kellett őket. S valóban, összpontosításával felfedezett egy csoportot; látta, hogy L o v a s o k , látott köztük néhány i s m e r ő s alakot is, például Gandalfot, aki H e l m s z u r d o k a felé tartott az erősítéssel, ám hirtelen elszakadt, és észak felé vágtatott tovább. 2 0 Ö n m a g u k b a n a palantírok n e m voltak képesek arra, hogy kifürkésszék az e m b e r e k gondolatait, ha a z o k n e m tudtak róla, vagy n e m m ű k ö d t e k együtt. A gondolatátvitel ugyanis m i n d k é t fél akaratán múlott, s a gondolatot (amely be­ szédként érkezett m e g ) 2 1 csak összhang esetén továbbította a palantír.

JEGYZETEK 1

M i n d e n bizonnyal a G o n d o r és A r n o r közti tanácskozások során használták a Köveket,

a m i k o r 1944-ben arról folyt a szó, ki örökli a Koronát. Az 1973-as gondori „üzenetek" az Északi Királyság nehéz helyzetéről tudósítottak, s a Gyűrűháború idejéig valószínűleg ekkor használták őket utoljára. | A s z e r z ő jegyzete.] 2

Az annúminasi és az A m o n Sűl-i [Széltető] Kő Arvedui idején veszett el. A harmadik, észa­

kon levő palantírt az E m y n Beraid-i Elostirion toronyban őrizték, s különleges tulajdonsá­ gai voltak (ld. a 16. jegyzetet). 3

Osgiliath K ö v e 1437-ben, a Rokonviszály alatti polgárháborúban merült el az Anduln hab­

jaiban.

330

4

A palantírok elpusztítására vonatkozóan ld. később. Az „ E s z t e n d ő k számlálása" 2002. évi

bejegyzésében, illetve az A. Függelék I. 4. részében az áll, hogy Minas Ithil elestekor megka­ parintották a palantírt; ám a p á m megjegyezte, hogy e feljegyzések a Gyűrűháború után ké­ szültek, így az iménti állítás (bármily valószínű is) egyszerű következtetés. Az Ithil-kőre töb­ bé nem leltek rá, talán Barad-dűr bukásakor semmisült meg. 5

A Kövek önmagukban csupán láttak: jeleneteket vagy alakokat közvetítettek távoli helyek­

ről vagy a múltból. Ezekhez n e m szolgáltattak magyarázatot; mindenesetre a későbbi k o r o k emberei nem voltak könnyű helyzetben, a m i k o r irányítani próbálták, milyen képet tárjon a K ő a szemlélő elé. Ha valaki más ugyanekkor egy másik Követ használt, összehangoltan „to­ vábbították" a gondolatot is (beszéd formájában), s az egyik elmében jelen levő dolgokat lát­ hatta a másik fél is. A paíantírofcnak ezt a tulajdonságát eredetileg csak tanácskozások al­ kalmával vették igénybe, hogy kicseréljék az államvezetés számára nélkülözhetetlen híreket, tanácsokat vagy véleményeket; ritkábban egyszerű barátságból és kedvtelésből, vagy üdvöz­ letek és részvétnyilvánítások alkalmával. Csak Szauron használta a K ö v e t saját, felsőbbren­ dű akaratának közvetítésére, hogy uralkodjon a gyengébben, arra kényszerítse, hogy felfed­ je előtte rejtett gondolatait, és alávesse magát parancsainak. [A s z e r z ő jegyzete.) 6

V ö . Gandalf beszámolóját Elrond Tanácsában arról, m i k é n t tanulmányozta S z a r u m á n

Minas Tirith tekercseit és könyveit. 7

Vasudvard, lévén az egyetlen út a Rohani Kapuhoz, egyébként is tökéletes helyen állt min­

den „világi" politikához és fegyveres lépéshez. Főleg G o n d o r hanyatlása óta ez volt a nyugat védelmének egyetlen gyenge pontja. Titokban ellenséges k é m e k és futárok haladtak át, sőt, akárcsak az e l ő z ő korban, háborús e r ő k is. Minden jel arra mutat, hogy a Tanács n e m tu­ dott arról, mi ment végbe Vasudvard gyűrűjében, hiszen azt éveken át őrizték. T i t o k b a n ma­ radtak az orkok, m e g az, hogy Szarumán valószínűleg különleges m ó d o n tenyésztette ki őket; mindez m e g s e m kezdődhetett 2990 előtt. Úgy tűnik, az o r k csapatokat a R o h a n elle­ ni támadásig n e m is vetették be Vasudvardon kívül. Ha m i n d e r r ő l tudtak volna a Tanács­ ban, nyilván rögtön rájöttek volna, hogy Szarumán gonosszá lett. [A s z e r z ő jegyzete.] 8

Denethor nyilván tudta, mit gondolt s mit gyanított Gandalf, ez pedig egyszerre bosszan­

totta, és töltötte el keserű gúnnyal. É r d e m e s megjegyezni, mint m o n d o t t Gandalfnak Minas Tirithben (A Király visszatér V. 1.): „De e tettekről m á r eleget tudok, hogy magamtól is meg­ tegyem, amit megtehetek M o r d o r és Vasudvard fenyegetése ellen." S figyelemre m é l t ó k a gú­ nyos szavak, amelyek ezt követték: „Úgy van, m e r t jóllehet a K ö v e k elvesztek, G o n d o r urai, mint mondják, akkor is messzebbre látnak, mint m á s emberek, és sok üzenet érkezik hoz­ zájuk." A palantíroktól eltekintve Denethor igen gyors szellemű e m b e r volt, könnyen az ar­ cok meg a szavak m ö g é látott, ám lehet, hogy valóban belenézett az Anor-kőbe, s abban lát­ ta meg a Rohan és Vasudvard közti eseményeket. [A s z e r z ő jegyzete.] 9

V ö . A két torony IV. 5. fejezetével: a 2983-ban született Faramir visszaemlékezik, hogy

gyermekkorában látta Gandalfot Minas Tirithben, s kétszer-háromszor k é s ő b b is; s hogy azt mondta neki, azért van ott, mert érdeklik a feljegyzések. Az utolsó a l k a l o m 3017-ben le­ hetett; ekkor találta m e g Gandalf Isildur tekercsét. [A s z e r z ő jegyzete.] 10

Utalás Gandalf Peregrinhez intézett szavaira (A két torony III. 11.): „ K i tudja, hol hever­

nek ma az arnori és gondori Kövek, összetörve, eltemetve, mélyen a föld, a víz alatt?"

331

"

Utalás Gandalf Denethor halála után tett szavaira (A Király visszatér V. 7., a fejezet vé­

g é n ) . A p á m kijavította az eredeti változatot („Denethor őrizkedett tőle, hogy belenézzen"), ám a javítást - nyilvánvaló tévedésből - n e m vezették át a m á s o d i k kiadásba: („Denethor őrizke­ dett volna tőle, hogy belenézzen"). L d . még az Előszót. 12

A m i k o r a kilétét d t k o l ó A r a g o r n II. Ecthellon gondorl király szolgálatába állt, a Thorongil

(„Csillagos Sas") nevet kapta (ld. A Gyűrűk Ura A. Függelék I. 4. - A Helytartók). 13

A palantírok használata szellemi megterhelést jelentett, különösen a későbbi k o r o k em­

bereinek, akik n e m e d z ő d t e k hozzá az efféle feladatokhoz. Ez minden bizonnyal hozzájárult Denethor „zordságához". A felesége valószínűleg korábban megérezte ezt, mint mások; bol­ dogtalanná tette, s végül a halálba hajszolta az asszonyt. (A s z e r z ő jegyzete.] 14

Egy lapszéli jegyzet szerint „Szarumán lelkét megrontotta az önhittség m e g a vágy, hogy

akaratával uralhasson másokat. Mert túl sokat tanulmányozta a Gyűrűket; s büszkesége el­ hitette vele, hogy bárki akaratával szembeszegülve használni képes akár mindet, akár az Egyet. Miután elvesztette hitét mindenkiben és mindenben, pőrén állt az övénél erősebb aka­ rat fenyegetései előtt." N e k i személy szerint ráadásul j o g a s e m volt az Orthanc-kőhöz. 15

Az 1998-as esztendő volt Pelendur g o n d o r i helytartó halálának éve. „Pelendur kormány­

zása után pedig a tisztség éppúgy örökletessé vált, mintha királyi méltóság volna, és apáról fiúra vagy a legközelebbi rokonra szállt." (A Gyűrűk Ura A. Függelék I. 4. - A Helytartók.) 16

A r n o r esetében más volt a helyzet. A K ö v e k törvényes birtoklási joga a királyé volt (aki ál­

talában Annúminas Kövét használta), ám a m i k o r megosztott lett az ország, a királyság kér­ désében kitört a vita. Arthedaln Királyai nyíltan léptek fel j o g o s igényükkel, és különleges megbízottjuk volt A m o n Sűlban, ahol a legfőbb palantírt őrizték, a legnagyobbat és leghatalmasabbat m i n d közül. E z e n a K ö v ö n bonyolították le a G o n d o r r a l való tanácskozások legja­ vát. A m i k o r A n g m a r seregei 1409-ben feldúlták A m o n Sült, mindkét Kő Fornostba került, ahol Arthedain királya élt. Végül nyomuk veszett Arvedui hajótörésekor, és nem maradt sen­ ki, aki k ö z v e d e n vagy öröklött j o g á n használhatta volna a Köveket. Északon csak egy ma­ radt, Elendil K ö v e E m y n Beraidban, ám ez a különleges vagyon része volt, így n e m használ­ hatták fel; az egyébként is „Isildur örökösének", a dúnadánok elismert vezérének és Arvedui utódjának j o g a volt. N e m tudjuk, hogy közülük bárki (akár A r a g o r n ) valaha is belenézett vol­ na e K ö v e k b e azért, hogy az elveszett Nyugatra tekintsen velük. Ezt a Követ és tornyát Círdan és L l n d o n tündéi őrizték. [A s z e r z ő jegyzete.] - A Gyűrűk Ura A. Függelékének I. 3. része szerint az E m y n Beraid-i palantír „ n e m olyan volt, mint a többi, és nem egyezett velük: min­ dig csak a tenger felé nézett. Elendil helyezte oda, hogy egyenesen visszapillanthasson, és lát­ hassa Eresséat a messze tűnt Nyugaton; de N ú m e n o r t ö r ö k r e eltakarta a tenger görbülete." A képről, amelyet Elendil láthatott E m y n Beraid paZanfírjában, így ír A szllmarllok 3 4 1 . ol­ dala (A gyűrűkről és a harmadkorról): „úgy mondják, ellátott néha egészen Avallóne Tornyá­ ig Eressea szigetén, ahol a Mesterkő volt és van". Fontos megjegyeznünk, hogy ebben a ta­ nulmányban n e m esik szó erről a Mesterkőről.

17

Egy későbbi jegyzet szerint a palantírok n e m voltak sem polarizáltak, sem Irányítottak;

de az írás n e m szolgál további részletekkel. 18

A későbbi írás, amelyre a 17. jegyzet utal, nem egészen így számol be a pa/aníírokról. Kü­

lönösen az „árnyékolást" értelmezi másként. E sietősen írott és helyenként zavaros jegyzet egy

332

része így szól: „A továbbított képet elraktározták, így mindegyik képek és jelenetek sokasá­ gát tárolta magában, néhányat az egészen távoli múltból. Sötétben n e m »láttak«, tehát n e m érzékelték azokat a dolgokat, amelyek homályban voltak. Magukat a Köveket sötétben tartot­ ták, mert az megkönnyítette, hogy a közvetített képeket szemügyre vegyék, s az évszázadok múlásával úrrá legyenek »zsúfoltságukon«. Az »árnyékolás« módját titokban tartották. A pa/anüírokat n e m »vakították« meg a fizikai akadályok, mint egy fal, hegy vagy erdő, egészen ad­ dig, amíg a messzi tárgyak is világosban voltak. A későbbi történetírók szerint a Köveket gömb alakú tokokban tartották, s ezeket lezárták, nehogy valaki jogtalanul s rossz célra hasz­ nálja őket. Ezért valamilyen fémből vagy más, ismeretlen anyagból készítették a tokokat." A jegyzethez kapcsolt lapszéli mondatok jórészt olvashatatlanok, annyi azonban kivehető, hogy minél távolibb volt a múlt, annál élesebb lett a kép. A nagyobb palantírok messzebbre láttak a kisebbeknél; „saját" távolságuk ötszáz mérföld lehetett, ennyi volt az Orthanc-kő és az Ithllkő között is. „Az Ithil-kő túlságosan közel volt, de főleg [...]-ra használták (olvashatatlan sza­ vak), nem pedig a Minas Anorral való személyes kapcsolattartásra." 19

Az Irányítás természetesen nem különült „negyedekre", hanem folyamatos volt; a kép te­

hát egyenes vonalon (egy délkelet felé néző szemlélő s z á m á r a ) északnyugati volt, és így to­ vább. [A szerző jegyzete.] 20

L d . A két torony I I I . 7.

21

Egy másik jegyzet megvilágítja ezt a jelenséget: „Ha két ember egymással »összehangol-

tan« egy-egy követ használt, beszélgetést folytathatott, de n e m hang útján, m e r t azt a Kő n e m közvetítette. Egymásra nézve kicserélhették »gondolataikat«, n e m egymás valódi vagy teljes eszeseit és szándékalt, csupán » n é m a b e s z é d « útján azokat a gondolatokat, amelyeket to­ vábbítani kívántak (s magukban nyelvileg megformáltak, vagy akár ki is m o n d t a k ) . E z e k a másik félhez természetesen m á r » b e s z é d d é « alakítva érkeztek meg."

UTÓSZÓ „Azt hiszem, A Gyűrűk Ura v a r á z s a abban rejlik, hogy a háttérben i d ő n k é n t feltűnik a történelem egy-egy darabkája; o l y a s m i ez, m i n t a m i k o r egy m e s s z i szigetet vagy egy távoli v á r o s tornyát pillantjuk meg, a m i n t egy pillanatra kivil­ lan a k ö d b ő l . Ha elérjük, o d a a varázslat - hacsak n i n c s e n e k a távolban továb­ bi elérhetetlen tájak." J. R. R.

Tolkten

1 N e h é z helyzetbe kerül az, aki T o l k i e n r ő l ír. M i n é l t ö b b e t f o g l a l k o z i k vele, mi­ nél t ö b b levelét, v a l l o m á s á t és p e r s z e m ű v é t olvassa el, annál k e v é s b é érti. Min­ den egyes forrással e l t á v o l o d i k vizsgálata tárgyától, hiszen egyre k e v é s b é k é p e s felfogni ezt a képtelennel határos életművet. Egy angol újságíró azt k é r d e z i : „ H o 333

gyan teremthet m e g egy e m b e r fél évszázad alatt egy világot?" Valóban, Tolkien valószínűtlenül hosszú életéből ötven-egynéhány évet K ö z é p f ö l d é r e szánt. Ezzel kapcsolatban p e d i g csak az egyik kérdés a „hogyan". Ha n e m is könnyen, azért elképzelhetünk egy p i r o s p o z s g á s angol urat, aki huszonéves korától haláláig m i n d e n nap, miután hazatér munkahelyéről (az oxfordi egyetemről), vagy éppen befejezi egyik k ö z é p a n g o l balladafordítását, leül az íróasztalához, előveszi térké­ peit m e g jegyzeteit, és írni k e z d . Ötven év alatt éppenséggel megalkothat egy vi­ lágot. E r r ő l p e d i g írhat mesét, h á r o m k ö t e t e s regényt, verset, dalt, balladát, elbe­ szélést - másfél óra munkát számolva m i n d e n estére, a fizikai magyarázatot megkaphatjuk. S m á r a „be van fejezve a nagy mű"; m o s t aztán csodálhatjuk a világot, órákon át böngészhetjük családfáit, uralkodóházait, térképeit, és megbámulhatjuk a több ezer nevet. Megcsodálhatjuk a Leithian-ének tökéletesen alliteráló száz ol­ dalát (vagy annak tünde nyelvű változatát, minthogy ilyen is készült); esetleg a rajongókhoz hasonlóan elolvashatjuk kétszer, háromszor, ötször A Gyűrűk Urát. N é m i akaraterővel m é g quenyául is megtanulhatnánk, persze választha­ tunk mást is K ö z é p f ö l d e tizennégy nyelve közül (amelyekből Tolkien „csak" ötöt d o l g o z o t t ki tökéletesen, a többit nyelvtani és szótári jegyzetekkel látta e l ) . Az utóbbi két javaslat kivételével m i n d e z t sokan m e g is tették, s egyikük sem talál­ ta m e g a választ. Megérteni Tolkient - ez a vágy vezérli mindazokat, akik szerte a világon tanul­ m á n y o k a t írnak K ö z é p f ö l d é r ő l és alkotójáról. A könyvtárnyi értekezésben aztán - M a g y a r o r s z á g o n is - kedvünkre kutathatunk megfelelő magyarázatok után. Végtére is megírják, hogy S z a u r o n nevét nyugodtan behelyettesíthetnénk Hitle­ rével (amit természetesen megtehetünk, bár a történet vázlatát jóval a háború előtt vetette p a p í r r a ) , esetleg, hogy azért élnek a Bakacsinerdőben p ó k o k , mert T o l k i e n kisebbik fia rettenetesen félt m i n d e n rovartól. Az alapvető kérdést úgy­ is mindnyájan megkerülik: hogyan lehetséges az ötven év? Hogyan lehetséges, hogy a Tolkien-hagyaték m é g m i n d i g n e m merült ki, holott m á r a tizenötödik öt­ száz oldalas kötetet publikálják Angliában? S hogyan lehetséges az ötezer név m e g a tizennégy nyelv?

2 A legendáknál hasznosabbak a tények, bár n e m visznek közelebb a válaszhoz. J o h n R o n a l d Reuel T o l k i e n 1892. január 3-án született Bloemfontalnben, egy dél-afrikai kisvárosban, ahol apja katonai szolgálatot teljesített. Miután anyjával és öccsével Angliába költözött, a b i r m i n g h a m i King E d w a r d ' s kollégiumban kezdte m e g tanulmányait 1900-ban. N y o l c évvel k é s ő b b m á r oxfordi diák; egyetemi évei alatt megnősül, majd be­ vonul, s a francia fronton megsebesül a S o m m e melletti csatában. A háború után nemigen tud m i h e z kezdeni; egyetemi oktatóként, később professzorként tevékenykedik az oxfordi, majd a leedsi egyetemen; szótárt szerkeszt, tanulmá­ nyokat ír, és egyre s z o r o s a b b szálak fűzik az ó- és középangol nyelvhez. Talán ez buzdítja arra, hogy nyelveket találjon ki, amelyeket a „tündék" vagy „tündé­ rek" b e s z é d é n e k nevez. Néhány év múlva balladákat ültet át a korának megfele­ lő angol nyelvre, m a g y a r á z ó jegyzetekkel látja el őket, majd - egy tündérmesék­ ről írott tanulmánykötetét alátámasztandó - g y e r m e k e i n e k készült meséit adja 334

ki. Egy vidéki gazda véletlenül hőssé válik, s legyőzi a hatalmas Fenevér sár­ kányt; egy Pepecs nevű, túlságosan eredeti festőt elnyel a szépre kevéssé fogé­ kony világ; a T é l a p ó küldi leveleit a fagyos tundrákról* A g y e r m e k r e g é n y e k so­ rába tartozik A hobbit is (Magyarországon A babó c í m m e l jelent m e g ) . Itt lép színre először Z s á k o s Bilbó, Tölgyfapajzsos T h o r i n és Gandalf. A hangnem új és derűs, a történet öt világrész gyermekeit hódítja meg, Z s á k o s Bilbót p e d i g együtt emlegetik a másik két Angliából érkezett mesehőssel: M i c i m a c k ó v a l és Alice-szal. A könyvet legalább h á r o m műfaj rajongói követelik maguknak. Hiá­ ba; A hobbit egyszerűen csak egy elragadó meseregény. N e m valószínű, hogy a Gandalfot és T h o r i n t A s z i í m a r ü o k b a n leírt Ó i d ő k h ö z kötő szálak A hobbit írásakor m á r léteztek volná. Bár a k ü l ö n b ö z ő k o r o k legen­ dái később viszonylag egységessé álltak össze (amint ezt kötetünknek Az erebori kutatás c í m ű fejezete is mutatja), s a háttérben is fölsejlik K ö z é p f ö l d e han­ gulata (Bilbó kardját Gondolinban kovácsolták), ez m é g s e m több bizonytalan körvonalnál; a két világ csak A Gyűrű szövetsége írása k ö z b e n forr össze. A kiadó a folytatás reményében keresi m e g a szerzőt. Tolkien el is k e z d írni va­ lamit, amely „egyre nőtt mesélés közben, m í g végül a Nagy Gyűrűháború történe­ te lett belőle, sok utalással a m e g e l ő z ő i d ő k m é g régebbi történetére". A Gyűrűk Ura-trilógia ( T h e L o r d of the Rings) utótörténetét sok helyütt megírták már; min­ den addigi könyvet felülmúló sikerén túl átformált egy i r o d a l m i irányzatot, mű­ fajt és kultuszt teremtett, olvasók, esztéták és írók nőttek fel rajta. A lengyel gim­ náziumokban kötelező olvasmány, sok m á s országban Is tanítják. És m é g egy, nem elhanyagolható szempont: a nyilvánosság e k k o r találkozott először T o l k i e n világával. A Gyűrűk Ura új angol kiadását (harminc évvel az első után) a k ö v e t k e z ő mondattal hirdetik: „ A z angolul beszélő világ két részre oszlik: azokra, akik már olvasták A Gyűrűk Urát, illetve azokra, akik el fogják olvasni." Kevesen vannak azonban, akik a regény m ö g é nézve meglátják K ö z é p f ö l d é t , akiket Tolkien világa ragad meg. A regéket, amelyekből ez a világ összeáll, T h o m a s Shippey professzor az Ószövetséghez hasonlította. K ö z é p f ö l d é r ő l pedig aligha­ n e m G ö n c z Á r p á d , A Gyűrűk Ura fordítója írta le a legszebb szavakat: „ K ü l ö ­ nös világ ez az emberfölötti - vagy emberalatti - lényekkel benépesített K ö z é p ­ földe. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás, fehér tornyai, fullasz­ tó, sötét erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei g o n d o s k o d n a k róla, hogy egy pil­ lanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. K ü l ö n ö s , hisz e b b e n a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül s e m ta­ lálkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora k ö z é p k o r i lovagvilág fonák­ jával, az eszmények m á z a alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyo­ mással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző vi­ lágban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen főszereplője a morál, az p e d i g kiben-kiben b e l s ő parancs." É r d e m e s összehasonlítani a meseregények hangulatát i d é z ő A hobbitot a ti­ zenöt évvel későbbi Gyűrűk Ura-trilógiával. A leginkább figyelemre m é l t ó kü­ lönbséget éppen G ö n c z Á r p á d fogalmazza m e g imént idézett tanulmányában. Az előbbiben összemosott Jó és Rossz (amely olyan „ambivalens" figurákat ered­ ményezett, mint a gyáva, kényelmes magányából felbolygatott s oktalan kalan­ dokba hurcolt Z s á k o s B i l b ó ) az utóbbi könyvben világosan elkülönült jellemek­ ben mutatkozik meg; ezek a j e l l e m e k m á r j e l k é p e z n e k valamit, valószínűleg egy elvont tulajdonságot, egy pozitív - vagy negatív - embereszményt, s így m á r kü335

l ö n ö s is lenne, ha gazdagon árnyalt karakterek sorával találkoznánk az olvasás során. Hogy ezt belássuk, elegendő A hobbit után megkeresni A Gyűrűk Urának azokat a fejezeteit, amelyekben B i l b ó is szerepel. A hobbit Gandalfja, ez a hó­ b o r t o s vénember, aki ugyanolyan könnyedséggel hagyja cserben barátait, mint amilyen eleganciával jelenik m e g előttük a csatamező k ö z e p é n (pipázgatva), vál­ tozások során m e n t át, m i r e elérkezett A Gyűrűk Ura magányos szirtfok mód­ jára állhatatos, bölcs Fehér Gandalfjáig, akinek vállát m á r egy világ gondjai nyomják. A főszereplőben kétségnek m á r nyomát sem leljük küldetésének ne­ messége és önnön jelentéktelensége felől (ami annak tűnik, az is csak a teher­ ként hurcolt Gyűrű csábításának k ö s z ö n h e t ő ) . A Gyűrűk Ura valószínűleg el­ képzelhetetlen lenne A hobbit szereplőihez hasonló, „ e m b e r i b b " figurákkal - hi­ szen e k k o r r a m á r m i n d e n k i „emberfeletti" vagy „emberalatti" lett, ami - G ö n c z Á r p á d o t idézve - vele születik a szereplőkkel; a jellemfejlődés hiánya tehát bo­ csánatos bűn annál a műnél, amelynek végső értelme n e m a cselekmény, hanem a (látszólagos) háttér. A Gyűrűk Ura m á s o d i k , átdolgozott és függelékekkel ellátott kiadása után za­ j o s siker nélküli i d ő k következtek T o l k i e n életében. Meseregények, tanulmá­ nyok, s a háttérben - ahogy elképzeltük - i m m á r o n ötven éve alakult Númenor, A m a n és K ö z é p f ö l d e története. E r r e több évtized késéssel ugyan, de felfigyelt T o l k i e n kiadója is, s több visszautasítás után szerződést kötött egy „áttekintő" könyv megírására, amely dióhéjban tartalmazta volna szerzője több évtizedes munkáját. T o l k i e n régi álma volt ez, de a kiadó, G e o r g e Unwin minduntalan visszautasította, m o n d v á n , hogy ennek a m ű n e k m i n d e n fejezetéből inkább re­ gényt kellene írni; továbbá nincsen főszereplő, akivel az olvasó azonosulhatna ( a m i érthető, hisz a cselekmény évezredeken ível át, s az egyetlen állandó figura M o r g o t h , a „bukott angyal"). Az áttekintő kötet s o s e m készült el. Tolkien felesé­ ge halála után r o m l ó egészséggel Bournemouth-ba költözött, s 1973. szeptem­ ber 2-án, nyolcvankét évesen meghalt. Az idők során sírja zarándokhelynek, jegyzeteit rejtő íróasztala pedig aranybányának bizonyult. M á s szóval: T o l k i e n i r o d a l m i karrierje halálával véget ért, üzleti karrierje pe­ dig halála után négy évvel k e z d ő d ö t t . E k k o r adták ki A szilmarilok ( T h e Silmarillion) c í m ű művét (magyarul 1991-ben jelent m e g ) , amelyet kötetünkhöz ha­ sonlóan fia, Christopher T o l k i e n szerkesztett egységessé, és egészített ki jegyze­ teivel. A szi/martío/cban eltérő keltezésű és hangnemű írások találhatók önké­ nyes m ó d o n egymás mellé állítva, s úgy-ahogy összefüggővé formálva. így sike­ rült a tizenötezer oldalnyi kéziratot h á r o m s z á z oldalas könyvvé zanzásítani. En­ nek kudarcát Christopher T o l k i e n is belátta, és kijelentette, hogy apja valamenynyi kéziratát publikálható formába hozza. Néhány év munkája után megjelent az első kötet: A Gyűrű keresése (eredeti címén Unfinished Tales, azaz „Befejezet­ len r e g é k " ) . A könyv ismét önkényes válogatás k ü l ö n b ö z ő k o r o k legendáiból és írásaiból, s b i z o n y o s értelemben megint csak filológiai kudarc: ötven év munká­ j á b ó l n e m lehet úgy szemelgetni, hogy a stílus - a szöveg kohéziójáról n e m is be­ szélve - ne lássa kárát. Christopher T o l k i e n egyébként kötetünk Előszavában megadja saját válaszát a fenti d i l e m m á r a : számára az „egymással egyenrangú" szövegváltozatok nyilvánosságra hozatala, sőt a köztük lévő különbségekre tör­ ténő rávilágítás fontosabb az „egyetlen végleges változat" önkényes megállapítá­ sánál. (A m e g o l d á s kétélűre sikeredett: A szilmarilok élvezhetőségét szűkszavú­ sága csökkenti, kötetünkét viszont a folytonos szerkesztői félbeszakítások és k o m m e n t á r o k nehezítik.) 336

Christopher T o l k i e n végül meghozta döntését: sorozatot indít, és n e m hatá­ rozza m e g előre a kötetek számát. Az Ó i d ő k t ő l kezdi, s m i n d e n kötetben egy­ azon k o r s z a k egyazon témájú és műfajú írásait gyűjti össze. A sorozat c í m e Kö­ zépfölde történelme lett. Az első könyv Angliában Letűnt Regék Könyve cím­ mel jelent m e g 1983-ban: két vaskos kötet Eriolról, a T o l Eresséa szigetére ve­ tődött tengerészről, aki megismeri a tündék történetének 1916-os változatát. Ebben a m ű b e n a noldákat m é g g n ó m o k n a k hívják, Szauront ( n e m a harmad­ kor Szauronját, hisz ez a változat Beleriand tengerbe süllyedésével ér véget) Tevildónak, s ő a „Macskák hercege", Félkezű Béren n e m ember, h a n e m tünde, a törpök p e d i g egytől egyig gonosz és r o m l o t t népek. E z t követte a Beleriandi balladák, amely néhány kisebb költemény mellett két eposzt tartalmaz, a Húrln gyermekeit és a Lelthlan-éneket (az előbbi p r ó z a i változata kötetünkben is ol­ vasható, az utóbbié többé-kevésbé megegyezik A sztlmarilok 19. fejezetével). A Középfölde fejlődésében földrajzi és k o z m o g ó n i a i témájú írások találhatók. Az Elveszett Út középpontjában a N ú m e n o r k ö r é s z ö v ő d ö t t mitológia egy k o r á b b i darabja áll. A kötetben helyet kapott egy etimológiai szótár is, amely a quenya és az óangol nyelv kapcsolatát mutatja meg. Ezután következik A Gyűrűk Ura és a Gyűrűk Ura kora: a hatvanas évek és a harmadkor. Sorozat indul a sorozaton belül: A Gyűrűk Ura története. Négy kötet­ be fért bele a hatalmas anyag: A Homály visszatér, a Vasudvard árulása, A Gyű­ rűháború s a Szauron legyőzetése nagyjából egyéves időközökkel jelent meg. Az eredmény több mint érdekes: Középföldéről szinte s e m m i új n e m olvasható, Tolkienről és munkamódszeréről azonban annál többet tudhatunk meg. A négy kötet a félig kész szépirodalom és a túlírt monográfia határán mozog; kiadása legfeljebb anyagi hasznot hozhatott. Figyelemreméltó, hogyan lett egy író kéziratait felkutató és megszerkesztő kis csapatból tíz év alatt pénzcentrikus nagyvállalkozás: mamut­ cég, amely évente legalább öt könyvet jelentet meg. A kiadható Tolkien-kéziratok valószínűleg a Beleriandi balladák két ragyogó eposza után fogytak el.

3 A k i Tolkien eddig megjelent kötetei után végigolvassa ezt is, valószínűleg rá­ j ö n , hogy az a néhány regény a „kétes" forrásokra történő utalásaival (amelyek­ ről csak ezekben a könyvekben derül ki, hogy egyik s e m blöff, m i n t a Tolkienepigonok esetében) több önmagánál. A k k o r ő is elbizonytalanodik, vajon érti-e Tolkient és szándékát. Menekülni akart? Mi elől? (Egy éles elméjű a m e r i k a i í r ó úgy véli, megtalálta az egyetlen lehetséges választ: „Nyilván n e m volt n o r m á l i s . " ) Tolkienről csupán kérdések formájában lehet beszélni; ő m a g a is csak így tu­ dott. „Félek a sok munkától - írja egy levelében 1963-ban -, hogy m i n d e n t meg­ mutassak; én olyan lassan d o l g o z o m . K ü l ö n b ö z ő k o r o k legendáit egységessé szerkeszteni, következetessé tenni, összhangba hozni A Gyűrűk Urával... Sem­ mi e s z k ö z ö m nincs hozzá, m e r t ez nehezebb a leghosszabb utazásnál is. Kétel­ k e d e m magamban, hogy sikerülhet-e, m e r t túl nagynak é r z e m a feladatot." A k i végigolvassa az említett tizenöt vaskos könyvet, vállalkozhat, hogy válaszoljon erre a kérdésre is. Az amerikai kiadókat n e m foglalkoztatja a fenti p r o b l é m a , ugyanis T o l k i e n mellesleg páratlan üzlet, így néhány ügyes grafikus vagy i r o d a l m i m e s t e r e m b e r 337

segítségével milliókat lehet belőle kihozni, például Tölkien-lexikonok, atlaszok, képes a l b u m o k vagy j á t é k o k formájában. És persze rengeteg Tolkien-epigonnal. Van is egy kifejezésük, amellyel ezt a műfajt jelölik: „menekülésirodalom". Egy statisztika szerint ezek a könyvek igen e l ő k e l ő helyet foglalnak el a bestseller-lis­ tákon. A m i Magyarországot illeti, az üzleti oldalt k e z d i k m á r felfedezni, a másikat egyelőre kevésbé. G ö n c z Á r p á d azt a kérdést teszi fel tanulmányában (ismét egy k é r d é s ) , hogy kiválthat-e nálunk Tolkien az angliaival a z o n o s hatást. Előfordul­ hat, hogy „Kelet-Közép-Európába átplántálva talán veszít valamit közérthetősé­ géből, vonzásából"? E z t az i d ő m á r megcáfolta, hiszen azóta A Gyűrűk Ura má­ sodik kiadása is elfogyott. Az amerikai kifejezéshez visszatérve: úgy tűnik, ne­ künk is van mi elől „menekülnünk". Ez lenne a hazai siker titka? Ha Tolkien va­ lóban ebből a célból töltött el fél évszázadot jegyzetei mellett, akkor ma bizonyá­ ra c s o d á l k o z v a tapasztalná, rajta kívül hányan menekülnek m é g Középföldére.

4 Befejezésül p e d i g k ö v e t k e z z é k egy részlet Tolkien 1939-es, Tündérmesék cí­ mű esszéjéből - meglehet, k ö z e l e b b visz m i n k e t K ö z é p f ö l d e megértéséhez... „Amellett k a r d o s k o d t a m , hogy a m e s é k egyik legfontosabb feladata a menekü­ lés. S minthogy én k e d v e l e m a meséket, természetesen visszautasítok minden­ fajta gúnyt vagy sajnálkozást, amely manapság a » m e n e k ü l é s s e l « szemben meg­ nyilvánul; erre a hangnemre, amely az i r o d a l m i kritikákban tűnik fel, m é g csak n e m is ad o k o t a s z ó alkalmazása. A z o k , akik helytelen m ó d o n használják Elő­ szeretettel emlegetik a Valódi Életet - szerintem ebből igencsak célszerű a me­ nekülés, és m é g akár hősies is lehet. A valódi életben n e m é r d e m e s kárhoztatni (hacsak n e m sikertelen); a kritikák szerint viszont annál rosszabb, minél na­ g y o b b sikerrel jár. Nyilvánvaló, hogy bizonyos szavak helytelen használatáról, il­ letve b i z o n y o s fogalmak összecseréléséről van szó. Miért néznénk le azt az em­ bert, aki börtönben találja magát, ezért megpróbál kijutni és hazamenni? Vagy pe­ dig - ha n e m tud kijutni - nem jár folyton rácsokon az esze, és nem beszél folyton b ö r t ö n ő r ö k r ő l ? A külső világ valódisága mit sem csökkent attól, hogy a fogoly nem látta. Ha ezt értjük menekülésen, akkor a kriükusok rossz szót használnak, rá­ adásul összetévesztik a Fogoly Menekülését a Dezertőr Szökésével. A Párt szóvi­ vője is árulónak bélyegezte m i n d a z o k a t , akik otthagyták a Führer (vagy bárki m á s ) B i r o d a l m á n a k nyomorúságát, vagy egyáltalán szóvá tették; hogy fokozzák a zűrzavart, s j ó l leteremtsék ellenfeleiket, a kritikusok is ugyanezzel a m a r ó gúnnyal sütik a bélyeget a dezertálásra s az igazi menekülésre is, m e g mindar­ ra, a m i általában vele jár: az undorra, a keserűségre, az elégedetlenségre és per­ sze a lázadásra. N e m c s a k hogy összekeverik a fogoly menekülését a dezertőr szökésével, de a j e l e k szerint inkább megtűrik a » h a z a á r u l ó k a t « , m i n t hogy a patrióták v é d e l m é r e keljenek. Mi m á s válaszunk lehet erre a g o n d o l k o d á s m ó d ­ ra, m i n t hogy » A z ország, amelyet szerettem, halálra van ítélve«. így elkerüljük az árulást, a dicsőítésről n e m is szólva." Koltai

Gábor

Tartalom Előszó

6 ELSŐ RÉSZ: AZ ELSŐ KOR

Tuor G o n d o l i n b a jöveteléről

19

Narn i Hin Húrin - Húrin gyermekeinek története Túrin gyermekkora Húrin és Morgoth vitája Túrin elindul Túrin Doriathban Túrin a törvényen kívüliek között Mim, a törp Túrin visszatérése Dor-lóminba Túrin Brethilbe ér Morwen és Nienor utazása Nargothrondba Nienor Brethilben Glaurung eljövetele Glaurung kimúlása Túrin halála

51 51 58 60 67 74 94 91 96 99 107 110 117 124

MÁSODIK RÉSZ: A MÁSODKOR N ú m e n o r Szigete Aldarion és Erendis A Tengerész asszonya Elros nemzetsége: N ú m e n o r királyai Galadriel és Celeborn és a lórieni A m r o t h király története Galadrielről és Celebornról Amroth és Nimródéi Az Elessar

145 150 150 189 197 202 207 213

HARMADIK RÉSZ: A HARMADKOR A nősziromföldi mészárlás Az Isildur halálát elbeszélő legenda Cirion és É o r l - G o n d o r és Rohan barátsága Az északlakók és az ekhósok Éorl útja . Cirion és Éorl Isildur Hagyománya Az erebori kutatás A Gyűrű keresése A Fekete Lovasok útja, ahogy Gandalf Frodónak elbeszélte A történet más változatai Gandalfról, Szarumánról és a Megyéről Csaták a Vasfolyó gázlójánál

forrásai

228 232 241 241 246 250 256 265 278 278 281 286 290

NEGYEDIK RÉSZ: A DRÚADÁNOK, ISTAROK ÉS PALANTÍROK A drúadánok A z istarok A palantírok

305 313 324

Utószó

333