Joanna Watters - A Tarot Napjainkban

October 14, 2017 | Author: panka888 | Category: N/A
Share Embed Donate


Short Description

Tarot...

Description

A TAROT NAPJAINKBAN

BEVEZETÉS A tarot egyre népszerűbbé válik, és ezt jól jelzi markáns jelenléte az ezoterikus könyvpiac asztrológiai kiadványai mellett. Növekvő népszerűsége egyúttal hűen tükrözi az emberek fokozódó vágyát arra, hogy kutassák és megtalálják életük értelmét. . emberek nincsenek igazán tisztában a Az

köszönheti fennmaradását, és művelését

tarot fogalmával. Az asztrológiához,

sokkal inkább vélik megtanulható ismeret­

a tenyérjósláshoz és a hagyományos jóslás

nek, mintsem lelki adottságnak. Ennek

egyéb módozataihoz hasonlóan sokan

a könyvnek az a célja, hogy megmutassa,

bolondságnak vagy értelmetlenségnek tart­

a tarot-nak valóban vannak varázslatos

ják. Úgy vélik, csak gyenge, könnyen

gyökerei, ám ugyanakkor bárki számára

becsapható emberek veszik komolyan, akik

elsajátítható tudás. Ennek alátámasztására

vakon hisznek efféle badarságokban. Az is

az első fejezetben külön foglalkozunk

gyakori, hogy a tarot működését összeté­

a tisztánlátás és a jövendölés közötti kü­

vesztik a tisztánlátással vagy az okkultiz­

lönbségekkel, valamint a szimbólumokkal.

mussal. Azt hiszik, csupán azok művelhetik,

Csakis ezen alapok birtokában lehet elosz­

akik rendelkeznek megfelelő lelki adottsá­

latni a tarot-val kapcsolatos félreértéseket.

gokkal vagy azzal a bizonyos „másik" látás­

Napjainkban a tarot is elfoglalja az őt

sal. Olyan is akad, aki megrémül tőle, míg

megillető helyet a magazinok asztrológiai

mások a babona kellékének tartják, ugyan­

rovatai mellett, és ez tisztán jelzi a hagyo­

úgy, ahogyan a spiritiszta szeánszokat is.

mány növekvő népszerűségét. Ugyanakkor

Ebből a szempontból a tarot jelentősen

utal arra is, milyen égető szükségünk van

eltér az asztrológiától, amely nagyrészt a

a modern időkben is életünk értelmének

csillagjegyekből következtetett jóslatoknak

megtalálására.

A tarot modern megközelítése Mindannyian tapasztaljuk, hogy számtalan kiadvány

A pácienseket csak saját lapjaik jelentése és üzenete

foglalkozik mostanában a tarot történetével és

foglalkoztatja, vagyis a kártyák hogyan tükrözik

a kártyák jelentésének fejlődésével. De ha a lapok

személyes helyzetüket és kapcsolataikat, valamint

értelmezésére kerül sor, az akadémikus hozzáállás

az számít, mennyire érvényes az útmutatás. Ezért

nem jelent könnyebbséget sem a jövőjét fürkésző­

könyvünk céljai között nem szerepel a tarot történe­

egyén, sem a lapokból olvasó „jós" szempontjából.

tének feltárása, hanem kizárólag az egyes lapok

Saját tapasztalatom alapján - hosszú éveket töltöt­

értéke, célja és jelentése egy meglehetősen

tem a tarot értelmezésével - úgy találtam, a jóslási

gyakorlatias és modern megközelítésből.

rendszerek története nem sok embert érdekel.

Bár beléptünk az új évezredbe, a közfelfo­

Nagyon sokféle

gás továbbra is - és egyre erőteljesebben -

tarot-kártya létezik.

a teljesítményt, az anyagelvűséget és a vado­

Az itt bemutatott

natúj technológiákat tartja fontosnak. Soha

a Universal Waite.

nem volt ennyire meghatározó a tudomá­ nyos megközelítés, ám ez elkerülhetetlenül maga után vonja azt, hogy manapság egyre többen keresik a spirituális utakat, vagyis a mélyebb kapcsolatot saját belső énjükkel. A TAROT-KÁRTYA Napjainkban hatalmas a választék a kü­ lönféle tarot-kártyákban, de megítélésük­ höz nem alkalmazhatunk objektív szabá­

ezek a lapok három csoportot alkotnak:

lyokat. Az a legjobb, ha saját ízlésünket

a nagy arkánumot, a kis arkánumot és az

követjük, tehát azt a paklit választjuk,

udvari lapokat.

amelynek képei, illusztrációi a leginkább

N a g y a r k á n u m Ez a csoport 22 lapból

vonzóak számunkra. Minél könnyebb

áll, a 0 számú Bolondtól a 2l-es számot

megbarátkoznunk a lapokkal, annál köny-

viselő Világig. Vitathatatlanul a tarot leg­

nyebb lesz velük foglalkozni.

fontosabb lapjai, hiszen archetípusokat jelenítenek meg, és tele vannak pszicho­

Én személy szerint a hires Rider—Waite csomag segítségével ismerkedtem meg

lógiai asszociációkkal, akárcsak az asztro­

a tarot-val - A. E. Waite tervezte és Pamela

lógiai szimbólumok. Munkám során

Colman Smith rajzolta. A sikeres együtt­

éppen ezért rendre összevetettem a nagy

működésüket biztosító felfogás ott tükröző­

arkánum lapjait asztrológiai megfelelőik­

dik a kártyacsomag minden lapján. Ezek

kel. Remélem, hogy még az asztrológiá­

a képek s/inle rögtön felfedik szimbolikus ' jelentésüket. Könyvemhez a Universal

%

ján kevésbé jártas olvasók is hasznosnak fogják találni ezeket az összehasonlításo­

Waite kártyacsomagot használom, amely­

kat, amikor az egyes lapokat próbálják,

nek alapja az eredeti Rider-Waite.

értelmezni, hogy szimbolikájuk jelenté­

Bármilyen tarol-paklit használjunk, ^Kiindefi Kártyacsomag 7jflapbj|l áll, és

sét lefordíthassák saját életük körülmé­ nyeire

K i s a r k a n u m Négy különféle, az Ásztól

egy-egy bolygót is, a Királynőkhöz például

a Tízesig tartó, tízlapos csoportból áll.

a Vénuszt, míg a Királyokhoz a Marsot.

Ez a 40 kártya jelentős mértékben járul hozzá az értelmezéshez. A Botok, Érmék,

A KIRAKÁS ÉRTELMEZŐJÉNEK

Kardok és Kelyhek a tűz, föld, levegő és

SZEREPE

víz elemekkel állnak összefüggésben.

A tarot kirakójának szerepe nem merül ki a

Az asztrológiai hagyomány eltérő minősé­

lapok értelmezésében, hiszen az értelmezés

geket és jellemzőket rendel a különféle

egyszerre jóslás és tanácsadás is, és a könyv

elemekhez, ezeket az adott fejezetek ele­

fő célja éppen az, hogy bemutassam, ho­

jén mindig ismertetjük. Ismét hangsúlyo­

gyan sajátítható el a három jártasság.

zom, hogy az asztrológiai párhuzamok csupán a kártya megértését segítik.

J ö v e n d ö l é s A tarot kirakójának hagyo­ mányos szerepköre a jövőbe látás, vagyis

U d v a r i l a p o k Ide a maradék 16 lap

ő az a személy, aki állításokat tesz és véle­

tartozik: egy Apród, egy Lovag, egy Király

ményt alkot a jövőről. Napjaink tarot-olva-

A tarot-kártya lapjai

és egy Királynő mindegyik színhez. Ezek a

sója azonban több egyszerű jövendőmon­

és az asztrológiai

lapok általában életünk különféle szerep­

dónál, aki a magas idegenek várható fel­

jegyek közötti össze­

lőit jelenítik meg, ezért felsoroltam az ele­

bukkanását és a mesés lottónyereményekel

függések segítenek

mekhez tartozó zodiákus jegyeket is, hátha

jelenti be. A divináció jóval kifinomultabb,

jobban megérteni

segít az adott személyiség felismerésében.

mint a teafű leveleire vagy a kristálygömb­

a lapok jelentését.

Mindegyik csoporthoz hozzárendeltem

re alapozott hagyományos jóslás. A mo­ dern praxisban a jóslás valójában a tarotolvasás részét képezi, ráadásul inkább a „szeánsz" befejezése, nem pedig a kez­ dete. Talán meglepő, de vannak olyan olvasatok, amelyekben egyáltalán nincs helye jövendölésnek. É r t e l m e z é s A kártya olvasója a tarot szimbolikus nyelvén kommunikál, miköz­ ben vázolja és elmagyarázza a páciens sze­ mélyes élethelyzetét az. adott kirakásban szereplő kártyák segítségével. Teljesen hi­ bás elképzelés volna már magyarázat köz­ ben kitanítani a pácienst, arra azonban ki­ váló alkalom, hogy minél hamarabb bevon­ juk őt a szimbólumok világába. A második, harmadik és negyedik fejezetben közölt példakirakásoknál megfigyelhetik, hogy már a lapok leírásánál milyen kifejezéseket

használok, és ebből a szempontból a tarot

őket, fájdalmat, szorongást vagy zavaro­

közvetlensége óriási segítség számomra.

dottságot okozva. Ez pedig azt jelenti,

Ha megmutatjuk, hogy a kártyák hogyan

hogy a tarot olvasója mindig más emberek

tükrözik és erősítik fel életünk tendenciáit, a

életének kényes részleteivel foglalkozik,

páciens könnyebben alkalmazkodik a szim­

és emiatt nélkülözhetetlen,

bolikus szemlélethez. Vagyis a lapok összeol­

hog)' szert tegyen némi

vasásának csak akkor lesz értelme a páciens

tanácsadói jártasságra.

számára, ha végig megmarad az illető életé­

Nem várható el, hogy egyik

nek kontextusában, mert ezáltal saját maga

napról a másikra tapasztalt

ismerheti fel, hogy a tarot-kártya lapjai való­

terapeuta legyen valakiből,

ban őrá vonatkozó szimbólumokat kínál­

ráadásul ezek a képességek

nak-e. Ezért számtalan példát közlök saját

csak lassan alakulnak ki.

praxisomból, hiszen az anekdoták remekül

Az alapelvekkel azonban már

bizonyítják, hogyan tudnak a lapok életre

az elején tisztában lehetünk.

kelni és rengeteget mesélni egy személyes

Az ötödik fejezetben betekintést

történetről. A szimbolizmust működése köz­

nyújtok azokba a pszichológiai és

ben kell látnunk ahhoz, hogy a jövendölés

érzelmi vonatkozásokba, amelyek

M é g ha a páciens

valódi varázsa megnyíljon számunkra.

felmerülnek a tarot olvasásával kapcsolat­

soha nem látott tarot-

Tanácsadás

Napjaink tarot-olvasójának

ugyanakkor fel kell vállalnia a terapeuta sze­ repét is. Amikor belekezdtem az asztrológiá­

ban. A hatodik fejezet gyakorlati tanácsok­

kártyát, elég hamar

kal szolgál az értelmezéshez, könnyen

azonosulni t u d olyan

megtanulható kirakási példákkal. Az egész könyvben végig igyekeztem

képekkel, mint a Kardok Kilencesén

ba, hamar rádöbbentem, hogy az emberek

magam elé képzelni az olvasót, aki számára

látható kesergés,

nem azért keresnek fel, hogy kiszámítsam

a jövendölés világa még teljesen ismeret­

vagy a Kelyhek

az aszcendensüket vagy elemezzem a Hold­

len. Ugyanakkor bízom benne, hog)' a ha­

Tízesén szereplő

juk karakterét. Azért kerestek fel, mert segít­

ladóbb szintű olvasók is hasznosnak és in­

derű.

ségre, útmutatásra volt szükségük, és nekem

formatívnak találják művemet. Igyekeztem

mint asztrológusnak, nem csupán a kérdése­

megválaszolni azokat a kérdéseket, amelye­

ikre illett választ adnom, de azt is elvárták,

ket az elmúlt évek során legtöbbször tettek

hogy megértsem a problémájukat és beszél­

fel nekem tanítványaim és pácienseim, köz­

gessek velük. Ugyanez vonatkozik a tarot-ra

ben próbáltam átültetni az elméletet a gya­

is, ezért mindig vigyáznunk kell arra, ne­

korlatba, amennyire csak lehetett. A tarot­

hogy túlmagyarázzuk a lapokat, miközben

val is az a helyzet, hogy a tanulásnak soha­

elhanyagoljuk a valóban fontos kérdéseket. Mindig akadnak olyan páciensek, akik

sem lehet vége, ezért munkámat semmi­ képpen sem tekintem a végső igazságot

azzal állítanak be, hogy ők csupán kíván­

hirdető kézikönyvnek. Mialatt reményeim

csiak valamire, hogy az igaz-e vagy sem.

szerint leköti majd az olvasók érdeklődését,

Mindenesetre tízből kilencen azért jönnek

és némi tudással gazdagítja őket, fő célom

el, mert valamilyen problémával küszköd­

az, hogy mindenkit arra bátorítsak, hogy

nek, ami talán hosszú idő óta nyomasztja

érzékeny és hozzáértő tarot-olvasóvá váljon.

JÖVENDÖLÉS KONTRA TISZTÁNLÁTÁS Akár laikus érdeklődőként, akár főállású szakemberként foglalkozik valaki a tarot-val, elkerülhetetlenül a legkülönfélébb reakciókat váltja majd ki az emberekből.

M

ég tizenöt éves praxis után is kissé

cseng, megjelenése pedig különös vagy

szorongok, ha valaki megkérdezi tő­

nevetséges.

lem, mi a foglalkozásom. Azért van ez, mert tudom, hogy azonnal reagálni fog rá,

UGYE NEM NAGYON HISZ EBBEN?

és nem biztos, hogy a reakciója lelkes ér­

Már régóta nem számolom, hányszor tet­

deklődésből fakad. Sokan képtelenek el­

ték fel nekem ezt a kérdést, pedig nem

lenállni a tarot csábításának, de tudom,

szeretem hallani! A kérdést általában ne­

hogy a találkozás első pillanatában rend­

vetés kíséri, holott valójában tökéletes

szerint csodálkozás vagy harag fogad.

vitaindító, hiszen a divináció nem hit,

Számtalan előítélettel kell megküzde-

hanem tudás kérdése. A hittel kapcsolat­

nünk, de ne feledjük, hogy ezeket

ban olyan kérdések merülhetnek fel, mint

a reakciókat a félelem és a tudatlanság

„Hiszel Istenben?" Ha így közelítjük meg

szüli. Ez részben a média óriási szerepé­

a témát, azzal azt sugalljuk, hogy a tarot-

nek tudható be, amely kétélű kardként

olvasót csupán saját hitrendszere ösztönzi,

működik a divináció professzionális vilá­

ami - valljuk be - akár vakhit is lehet.

ga számára. Mialatt a hírlapok és a ma­

Úgy tüntetik fel, mintha olyasmihez

gazinok folyamatosan fenntartják a tarot

ragaszkodna, amit nem lehet bizonyítani.

népszerűségét, általában csupán azt

Azért hisz benne, mert vágyik rá, hogy

a jóslási aspektusát hangsúlyozzák, ame­

igaz legyen.

lyet senki sem vesz komolyan. Csak keve­

Amikor ezt a kérdést egy tengerész tet­

sen töprengenek el azon, hogy a tarot

te fel nekem, kimutattam a partra,

vajon mennyivel több a három kártyalap­

és megkérdeztem tőle: „Hisz benne, hogy

ból kiolvasható, határozott értelmű -

az a hajó ki tud vitorlázni a kikötőből?

személyes élethelyzetüktől teljesen

Persze, hogy hisz benne, mert százszor

független -jóslatnál.

tapasztalta már." Amikor egy tarot-olvasó

Nem kell hosszasan bizonygatni, hogy egy

látja, hogy egy kártyavetés működik,

juk, hogy rendszere­

telefonban elhangzó, a tarot alapján ho­

akkor a hit helyét az ő esetében is a bizo­

sen látogat tarot-

zott „ítéletnek" mennyire kevés köze van

nyosság veszi át. Egyfajta kártyavetési

olvasókat, mint példá­

a pácienssel való személyes találkozás so­

módszert már több százszor kipróbált,

ul a néhai Diana

rán kivetett lapokból történő tanácsadás­

és látta, hogy beválik, ezért tudása bizo­

hercegnő, aki egy lon­

hoz. A jövendőmondó képzetét elég nehéz

nyossággá vált számára. Amikor ez a bizo­

doni székhelyű tarot-

elnyomni, még napjainkban is hat

nyosság valóban kialakul bennünk, észre­

olvasó páciense volt.

a tarot-olvasóról kialakult kép: csillagokkal

vesszük, hogy már másként végezzük

ékesített sátor alatt üldögél fejkendőben,

a munkánkat. Nem botladozunk többé

hatalmas fülbevalókkal; neve egzotikusan

a kártyalapok értelmezésében.

Sok hírességről t u d ­

Divináció és clairvoyance A clairvoyance francia eredetű szó, a „tiszta" és a „látás" összetétele, ám valójában t ö b b e t jelent egyszerű tisztánlátásnál. Ha valakire azt mondjuk clairvoyant, vagyis tisztánlátó, úgy értjük, az illető látnók, azaz rendelkezik a belső látás képességével. Legtöbb esetben nem valami tudatosan fejlesztett képességről van szó; az ilyen emberek egyszerűen látnak, hallanak vagy tudnak olyan dolgokat, amelyeket mások nem. Ez a spontán és kéretlen információk, vagy az előjelek világa. A divináció a latin „megjövendölni", „megjósolni" jelentésű divinare szóból származik. Modern definíciója ez: „Előre jelezni jövendőbeli eseményeket, felfe­ 1

dezni a bűvös vagy természetfeletti eszközök által rejtett dolgokat." A lényegi különbség a kettő között az, hogy a divináció a tarot-kártya, az asztrológia, a te­ nyérjóslás vagy más orákulumok által történő tanácsadás. Ez tehát a kért infor­ mációk és előjelek világa.

A tarot-kártyák bizonyos kirakásban való

látszólag semmi sem indokolja a kirakott

értelmezése nem természetfeletti képes­

lapok alapján. Vagy azt vesszük észre,

ségektől függ, h a n e m tanulás eredménye

hogy egy bizonyos szóra gondolunk,

- bizonyos jártasságok megszerzése. Ezen

és kényszert érzünk rá, hogy kimondjuk.

jártasságok alapja a tudás, vagyis a lapok

Erőteljes fizikai reakció is előfordulhat -

hagyományos jelentésének megtanulása,

például gyomoridegesség vagy fejfájás.

ugyanakkor intuíciónk és kreativitásunk

Velem ez rendszerint olyanok társaságá­

függvénye is, hiszen el kell sajátítani

ban történik meg, akik szorongnak vagy

a szimbolikus gondolkodás alapjait, hogy

nyomorúságos állapotban vannak, és erős

egy szimbólumot értelmezni tudjunk egy

empátiára van szükségük. Az a legfonto­

adott helyzetre. Mint m i n d e n más „szak­

sabb, hogy figyeljünk oda minden érzésre

ma" esetében, a siker eleinte itt is a be­

a lapok olvasása során, mivel ezek mind­

fektetett energiától és ráfordított időtől

egyike üzenet számunkra. És minél fogé­

függ, valamint a további tanulástól

konyabbak vagyunk rájuk, annál erősebb

és tapasztalatoktól.

lesz a kapcsolat köztünk és a lapok, vala­

A velünk született tehetség persze komoly szerepet játszik, hiszen bárki felismerheti magában, hogy egyszerűen jó a szimbólumok olvasásában. A tanulás folyamán felfedezhetjük, hogy értő, „látó" képességeink is fejlődnek, amint tudásunk gyarapszik. Ennek jele az egyre aktívabb intuíció: néha kipattan elménkből egy gondolat, és annak ellenére végig velünk marad a kártyák értelmezése során, hogy

mint a páciens között.

A SZIMBOLIZMUS TERMÉSZETE Szinte lehetetlen belépnünk a szimbólumok világába anélkül, hogy ne hivatkoznánk Carl Gustav Jungra, aki gyakorlatilag feltalálta azt. Tőle származik a szimbolizmus legjobb definíciója is.

A

jungi szimbolizmus definíció alapja

különbözik attól, hogy bármit jelenthet.

a szimbólum és a jel összehasonlítása:

Ezen elv megértése kulcsfontosságú az értelmezés alapjaihoz.

„A jel mindig kevesebb, mint a fogalom, amelynek jelölésére szolgál, míg egy szim­

AZ ÁLMOK VILÁGA

bólum mindig valami többet takar, mint

Ha be akarunk lépni a szimbólumok vilá­

a nyilvánvaló és közvetlen jelentése. "

2

gába, hol máshol kezdhetnénk, mint álmaink birodalmában? Mialatt éber tuda­

Másképpen fogalmazva, a szimbólum

tunk alszik, a tudattalanunk van ébren,

tele van jelentéssel és lehetőségekkel.

és festői képek - vagyis olyan szimbólu­

Nem takarhat egyetlen ismert dolgot,

mok, amelyeknek addig nincs értelmük,

mivel ebben az esetben pusztán csak név

amíg rájuk nem kérdezünk - nyelvén be­

lenne. A jel ugyanakkor önmagát hirdeti,

szél hozzánk. Aki valaha megkérte már

nyilvánvaló és önkifejtő, míg a szimbólum

a barátját, hogy segítsen megfejteni az

homályos, jelentését ki kell bontani.

álmát, az tudja, hogy az értelmezés érvé-

Azt állítani azonban, hogy a szimbólum tele van sok lehetséges jelentéssel, nagyon

nyes-e vagy sem. Eltűnődhet ugyan a kü­ lönféle lehetséges magyarázatokon, de

Tigris az ágy alatt Egyik páciensem azért keresett fel, hogy a kártyalapokból olvassuk ki, mi a helyzet a házasságával. Beszámolt róla, hogy álmában egy tigris kuporgott és morgott az ágya alatt, támadásra készen. Álmában tudta, hogy meg kell etetnie az állatot, különben az megtámadja őt. A hálószoba analógiájából nem volt nehéz megfejteni, hogy a férje volt az „igazi tigris" az ágyban, akivel egészen mostanáig csodás volt a szexuális életük. A feleség szexuális visszahúzó­ dása saját haragjában gyökerezett, és a páciens hamar felismerte, hogy a tigris nemcsak férje frusztrációjának, de az ő haragjának a szimbóluma is. Az álomfejtés során az egyik legfontosabb tényező az álomképek által kiváltott érzelmek, márpedig ő leginkább félelmet érzett. Az a tény, hogy rettegett a tigristől, a probléma lényegére mutatott rá: az asszony valójában a férjétől tartott, pontosabban attól, hogy zsákmányává válik a férfi lobbanékony természetének, és ezt csak ekkor kezdte felismerni.

amint bev illan a/ egyetlen helyes megol­

az álmát annyira jól, hogy pontosan

dás, mintha mecsendülne az igazság

tudnám értelmezni. " 3

összetéveszthetetlen hangú csengője. A tudattalan üzenete célba ért, márpedig

Amikor alszunk,

Az asszony álmában (lásd a keretes

tudattalanunk

ez olyan felismerésekhez segít hozzá, ame­

írást) a manifesztálódott tartalom az ágy

lyekben különben nem volna részünk.

alatt lévő tigris és az asszony tőle való

kommunikál velünk

félelme. A latens tartalom az, amit a tigris

- vagyis szimbólumok

A pontos értelmezés érdekében álma­

képeken keresztül

ink esetében is szükségünk van egy bizo­

jelent az asszony számára: kit vagy mit

által, amelyek rejtett

nyos kontextusra. Van egy manifesztáló­

szimbolizál, és vajon hogyan értelmezhet­

üzenetet hordoznak

dott jelentés - a felszínen látszólag erről

nénk az ő életének kontextusában. Bárki

számunkra.

szól az álom -, és egy megfejtésre váró,

más álmodhatna ágy alatt fekvő tigrisről,

rejtett és homályos szimbolikus jelentés.

de azok esetében az álom egészen mást

J u n g ezt tökéletesen fogalmazta meg:

jelentene. Ezért van az, hogy az álomfejtő könyvek igazából senki számára nem

„... Mindig ezt mondtam a tanítványaim­

nyújthatnak segítséget, mint ahogyan az

nak: »Tanuljatok minél többet a szimbo­

sem, ha előre meghatározzuk, hogy az

lizmusról, ám amikor nekiláttok egy

egyes szimbólumok pontosan mit jelente­

álom elemzésének, felejtsétek el mindazt,

nek. Valójában azzal ártunk legtöbbet a

amit tanultatok.« Ez a tanács rendkívül

kreatív értelmezésnek, ha előre el akarjuk

fontos a gyakorlatban, ezért szabállyá

dönteni egy szimbólum jelentését, kira­

tettem, amely mindig emlékeztetett rá,

gadva az aktuális környezetéből.

hogy sohasem érthetem meg

másnak

Asztrológiai szimbolizmus Aki valaha átrágta magát az asztrológia szimbolizmusán, ismeri a dilemmát, hogy előre meghatározott jelentésekkel dolgozzone, vagy pedig szabadon értelmezzen az adott helyzetnek megfeleló'en. Mindannyian úgy kezdjük a tanulást, hogy megismerke­ dünk a zodiákus jegyeivel, aztán a jegyek és bolygók lehetséges kombinációival. Megtanuljuk, hogy a bolygók bizonyos jegyek­ ben méltóságban, más jegyekben viszont esésben (gyenge pozí­ cióban) vannak. Aztán jönnek az asztrológiai házak, a horoszkó­ pot tizenkét részre osztó területek, és ha már ezt is megtanul­ tuk, megkísérelhetjük kideríteni, vajon mit jelent egy adott boly­ gó egy bizonyos jegyben és házban. Abban a pillanatban felis­ merjük, hogy nem létezik recept az értelmezéshez, mivel külön­ böző horoszkópokban ugyanaz a konstelláció más-más jelentés­ sel bírhat. Az asztrológus Maggie Hyde szavaival: „ . . . a szimbó­ lum jelentése folyamatosan kitér a meghatározás elől, és felzaklatja az értelmet, mivel az sehogy sem bírja megragadni."4

A TAROT ÉRTELMEZÉSE

vonatkoztatási pontunk, de ami hűségesen

A tarot szimbólumainak elsajátítására

vezet bennünket, az a nagyobb, összefüg­

ugyanez az értelmezési sokszínűség vonat­

gő kép. Vagyis egyik kártya sem olyan,

kozik. Minél inkább igyekszünk beskatu­

hogy egyszerre csupán egy dolgot jelente­

lyázni a szimbólumokat, annál kevésbé

ne, hanem mindig a saját területével kap­

hajlandóak aktiválódni, értelmezésünk

csolatos dolgokról árulkodik. Megtanul­

élettelen, lapos és egysíkú lesz. Mint J u n g

hatjuk tehát a manifesztálódott jelentése­

tanítványainak, nekünk is meg kell küzde­

ket, mialatt nyitottak maradunk a latens

nünk az ellentmondással, amely szerint

jelentések végtelen változatosságára.

meg kell tanulnunk a kulcsszavakat, ám

Lássunk egy példát. A kis arkánum

az értelmezés előtt ajánlatos elfelejtenünk

négy színből áll, mindegyik a személyiség

azokat. A pontos értelmezés nevében min­

és élethelyzet egy-egy különleges aspektu­

dig emlékeztetnünk kell magunkat arra,

sát szimbolizálja. A Kelyhek például szere-

hogy a feltevések sokkal inkább a homályt

tetről, kapcsolatokról és érzelmi életünk­

erősítik, semmint a tisztánlátást; és ha

ről mesélnek, és mindegyik lapjának van

ragaszkodunk a kulcsszavakhoz, pillanatok

valami különleges mondanivalója - a Ket­

alatt szimbolikus kényszerzubbonyban

tes az egységről és összetartozásról, a Hár­

végezhetjük. És azzal mire mennénk?

mas az ünneplésről, a Négyes a remény-

Sohasem hagyhatjuk figyelmen kívül

vesztettségről és így tovább. Ezek a felszíni

azt a tényt, hogy a szimbolizmus lényegé­

jelentések építik fel a keretet, ám a fino­

ben eleven és dinamikus, a legfontosabb

mabb részletek csak akkor kerülnek elő,

ha mindegyik lapot a nagyobb egész ré­ szeként értelmezzük. Ugyanez vonatkozik a nagy arkánum lapjaira is. Vegyük például a Halált. A Halál kártyája a végről, a veszteségről és a változtatás, alkalmazkodás szükséges­ ségéről beszél, gyakran fájdalmas vagy embert próbáló módon. Ha kedve támad elolvasni a kártyalaphoz tartozó története­ met (57. oldal), látni fogja, hogy olyan tanácsadást elevenítek fel, amelyben a

Forráspont

Halál lapja gyászesetről beszélt, pedig

Egy tarot-tanácsadás során az egész élmény sokkal

a páciens számára a lap rejtett jelentése

könnyebb és hatékonyabb lehet, ha a páciens koráb­

valójában a gyászeset miatti hatás volt. Másik alkalommal egy negyvenes évei­

ban már foglalkozott a szimbólumokkal. Emlékezetes az az eset, amikor egy olyan nő j ö t t el hozzám,

ben j á r ó nő jött el tanácsadásra hozzám,

akinek a párkapcsolata teljesen tönkrement, minden­

és az ő esetében a Halál kártya a Kelta

napossá váltak a veszekedések, sértegetések, kiabá­

Kereszt kirakás központi lapjának helyére

lások és sírások. Amikor beszámolt minderről, hozzá­

került. A központi lap általában a problé­

tette, hogy aznap reggel felrobbant a kazánjuk.

ma lényegére vonatkozik. Mielőtt bármit

A bennem lakozó szimbolista tüstént összekötötte

mondhattam volna, rátette ujját a lapra,

az érzelmek révén a víz elemet és a fékevesztett

és ezt mondta: „Látja, pontosan így érzem

haragot, amelyek felrobbantják egymást.

magam. Akár egy hulla." A története de­

Megosztottam vele saját értelmezésemet, és per­

presszióról, bűntudatról, elszigeteltségről

sze azonnal hozzátettem, hogy a világ dolgainak ilyen

és halálos unalomról szólt. Saját személyes

szemlélete elsőre talán furcsának tűnhet, de hosszú

poklának csapdájában vergődve nem

távon biztosan hasznára válik. Mosolygott a dolgon,

látott kiutat. Természetesen mindig van

feltehetően viccesnek találta, és biztosra vettem, hogy

megoldás, ám az asszony csak akkor kezd­

a bojler felrobbanását továbbra is a kettőjük kapcsola­

te felismerni mindezt. A Halál kártyája

tától teljesen független, bár meglehetősen zavaros

elképesztően nagy hatással volt rá, felzak­

történésnek tekintette. Ő nem látott összefüggést

latta, mert valahogy ráébresztette, hogy ta­

az esemény és a kapcsolatukban pusztító energiák

lán túl fiatal még ahhoz, hogy meghaljon,

között, mi viszont azt mondjuk, nincsenek véletlenek,

vagy feláldozza az életét másokért.

és kezdünk hinni a szinkronicitásban. Kettőjük problé­

Egy másik nőnél, aki a párkapcsolatára akart rákérdezni a lapok segítségével,

mája forráspontra jutott, ezért le kellett hűteni. Kitar­ tottam a hűtést igénylő kapcsolat képzete mellett,

a Halál lapja jött ki végeredményül. Ez

amit jól használhattam saját értelmezésem alátámasz­

persze nem az ő vagy a párja, hanem ket-

tására, ám a tanácsadás valószínűleg sokkal erősebb

tőjük kapcsolatának halálát jelentette.

hatással lett volna rá, ha képes lett volna elfogadni,

Ekkor bevallotta, hogy egy ideje már való­

hogy a stressz és a belső konfliktus manifesztálódhat

ban haldoklott a kapcsolatuk, és a lelke

külső - látszólag véletlenszerű - eseményekben is.

mélyén tudta, hogy kezdettől fogva téve­ dés volt részéről. A férfi csupán újabb

fogjuk értelmezni, mint az a személy, aki szerint a lényegi, energiát adó gon­ dolat vagy érzelem már rég ismert, és az álom csupán álcázza azt. "'5 Vagyis, ha nem értékeljük a szimboli­ kus tartalom fontosságát, akkor semmi jelentősége nincs az értelmezésnek. Az álomra csupán megnyilvánult tartal­ mán keresztül emlékszünk, ám rejtett tar­ talma passzív marad, és a megfelelő alka­ lomra vár, hogy megértsük, de az. is lehet, hogy észrevétlenül eltűnik. Visszatérve páciensem álmára: megeshetett volna, hogy felébredve beleborzong az álomba, de további jelentőséget nem tulajdonít neki. Tudatában volt viszont házassága A Halál lapja néha

rossz választás volt a halálra ítélt kapcsola-

válságának, ezért az álom szimbólumai

azt jelzi, hogy egy

tok sorában, és a Halál lapja pusztán arra

súlyos üzenetet hordoztak számára, hidat

kapcsolat haldoklik,

akarta emlékeztetni, nézzen végre tnagá-

verve éber tudata és tudattalan félelmei

vagy már véget is ért.

ba, és próbálja megfejteni, miért vonz újra

közé, amik tovább lendítették a változta­

és újra halálra ítélt kapcsolatokat.

tás, saját érdekeinek megvédése felé.

Ezekből a példákból láthatjuk, hogyan tölti be szimbolikus szerepét a Halál lapja,

SORSSZERŰSÉG VAGY

jóllehet a történetek és szituációk teljesen

SZABAD AKARAT?

eltérőek. Azt is fontos megjegyezni, milyen

Ez a végső dilemma az emberi sorsról,

hatásosan szólította meg a kártya mind­

amelyen a világ legnagyobb elméi is

egyik páciensemet. Más tanácsadási példái­

sűrűn eltűnődtek, és amellyel mindannyi­

mon keresztül is látni fogják, hogy

an szembekerülünk időnként. Jelen

a szimbolikus beállítottság mennyire fontos

könyvnek nem célja hozzászólni az évez­

bármilyen tanácsadásnál.

redes vitához, még akkor sem, ha úgy ér­ zem, meg tudnék felelni a feladatnak.

SZIMBOLIKUS BEÁLLÍTOTTSÁG

A témának van azonban néhány pontja,

fung objektív definíciót ad a szimboliz­

amelyeket feltétlenül fel kell vetnünk.

musra, de ugyanakkora súlyt fektet

Ez a kérdés óhatatlanul visszavisz ben­

a jelenségben rejlő szubjektivizmusra is.

nünket a fejezet elején tárgyalt hit kontra

Kijelenti: kizárólag a megfigyelő ember

tudás témához, ami automatikusan meg­

beállítottságának függvénye az, hogy vala­

osztja az embereket. A legtöbb ember úgy

mi szimbólum-e vagy sem:

véli, a sorsszerűség és a szabad akarat egyaránt nem bizonyítható fogalmak,

„Nyilvánvaló, hogy ha az álmot szimboli­ kusnak tételezzük, akkor eltérő módon

egyik kizárja a másikat. Ha hiszünk a sorsszerűségben, akkor úgy érezzük, éle-

tünk útját (elsőbb erők jelölték ki szá­

éltem már a Földön, és akárhányszor

munkra, és nekünk nem áll mé)dunkban

jövök még vissza, ezúttal csupán ez az. éle­

változtatni rajta.

tem számít, és ebből kell a lehető legtöb­

Ha viszont a szabad akaratban hiszünk,

bet kihoznom.

valójában saját függetlenségünket ismer­ jük el, vagyis azt, hogy cselekedeteink

AZ OKSÁG ELVE

szabadok, életünk alakulása csakis dönté­

A sorsszerűség fogalmába rejtve ott találjuk

seinktől és választásainktól függ. Asztrológusként és tarot-konzultánsként

a kauzalitás témáját is - valami láthatatlan erő arra kényszerít bennünket, hogy meg­

sem tagadhatom a sorsszerűség létezését.

tegyünk dolgokat, bizonyos módon visel­

Liz Green szavaival a modern asztrológus­

kedjünk, vagy adott időben adott helyen

nak „bele kell korholnia a végzetbe minden

legyünk, és így tovább. Főleg az asztrológi­

Egy népszerű meta­

alkalommal, amikor kezébe veszi egy ember

ai megfogalmazások elég félrevezetőek

fora szerint a végzet

horoszkópját".6

ebben a tekintetben. Számtalanszor hallom

abban nyilvánul m e g ,

tanítványaimtól és pácienseimtől: Azért

hogy milyen lapokat

Az, hogy bizonyos mértékig a sorsszerű­ ség működik az életünkben, csupán az idő

vagyok annyira szenvedélyes és féltékeny,

osztanak nekünk,

múlásával bizonyítható, valamint azzal,

mert a Vénuszom a Skorpióban van.

a szabad akarat pedig

hogy a horoszkópból visszamenőleg is

Erre én rendszerint felvetem a „tyúk

az a saját erő, amivel

kiolvashatók bizonyos tendenciák. Ugyan­

vagy a tojás" dilemmáját. Valóban azért

eldöntjük, hogyan

akkor a végzet kikezdhetetlen, megváltoz­

vagyunk szenvedélyesek és féltékenyek,

játsszuk ki lapjainkat.

tathatatlan erőként való felfogása vélemé-

mert a Vénuszunk a Skorpióban van, vagy

Ez a felfogás azért

nyem szerint egészségtelen, hiszen azt

azért van a Vénusz a Skorpióban, hogy

helyes, mivel lehetővé

sugallná, hogy életünk csak „történik"

jelezze, mennyire szenvedélyesek és félté­

teszi, hogy elfoglaljuk

velünk, amiből logikusan az következik,

kenyek vagyunk? Sajnos, az utóbbi feltevés

helyünket a világban,

hogy tehetetlen bábok vagyunk csupán.

a helyes, mivel a bolygók önmagukban

ne pedig passzív

Személyes meggyőződésem, hogy végzet és szabad akarat nem egymást kizáró fogal­ mak. Jóllehet életünk sok eseménye és főbb kapcsolatai ki vannak jelölve számunkra, mégis bármikor megkérdőjelezhetjük eze­ ket, hiszen az eseményekre való reagálá­ sunk, és életünk főszereplőivel való kapcso­ latunk minősége kizárólag tőlünk függ. Az emberi boldogság és teljesítmény nagy része kellő motivációra és belső erőre vezet­ hető vissza, ezért ha a szabad akarat csupán illúzió, kijelenthetjük, hog)' legalább hasz- • nos illúzió. Pácienseim gyakran megkérde­ zik, hiszek-e a reinkarnációban. Válaszom az, hog\' hiszek benne, de függetlenül a hitemet alátámasztó érveimtől, tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy akárhányszor

semmire sem kényszerítenek bennünket,

résztvevői legyünk

nem miattuk leszünk ilyenek vagy olya-

saját életünknek.

TAROT ÉS ASZTROLÓGIA N e m szükséges horoszkópot szerkesztenünk és szakképzett asztrológussá válnunk ahhoz, hogy elsajátítsuk az asztrológia alapjait. A legfontosabb asztrológiai tevékenység a bolygótranzitok jelentésének megfejtése, márpedig ezt gyakran a tarot-kirakások is felfedik.

N

em szándékom, hogy gyorstalpaló

tettem nekik, de az esetek többségében

tanfolyamot tartsak asztrológiából -

nem áll rendelkezésemre az illető születési

Asztrológiai jelek

ebből a hatalmas hagyományból -, csupán

képlete. Az efemeridákból, vagyis asztroló­

Az efemeridák

alapvető elemeit szeretném ismertetni.

giai táblázatokból, kikereshető a bolygók

használatához meg

Különösen az lesz hasznunkra, ha megta­

aktuális állása egy adott napon - a páciens

kell tanulnunk az

nuljuk, hogyan juthatunk gyorsan értékes,

születésnapján - éjfélkor és délben.

asztrológiai jeleket

a tarot-értelmezésben számunkra hasznos

(lásd 22-23. oldal).

információkhoz az asztrológia területéről

TRANZITOK

A jelek amolyan

anélkül, hogy szakemberré válnánk. Van­

Ha már rendelkezünk a bolygók alapszim­

rövidítésként

nak olyan pácienseim, akiknek elkészítet­

bólumaival, akkor a tranzitok (hol állnak

tem a horoszkópját, és tarot-kártyát is ve­

jelenleg a bolygók) elmesélik történetüket,

jelölik

a bolygókat és a csillagjegyeket.

AZ EFEMERIDÁK H A S Z N Á L A T A Az efemeridákban két úton indulhatunk el: először is kikeressük

Az alábbi táblázatból látható, hogy aki 1968.

a páciens születésnapját, és megnézzük, hol álltak aznap a boly­

április 1-jén született, annak a Napja a Kosban

gók. Napjegyünk (a jel, amelyben a Nap állt) a lényegünket tükrö­

van, de a Holdja a földies Bikában, míg

zi ugyan, mégis mindannyian 12 jegy keverékéből vagyunk össze­

Merkúrja és Vénusza egyaránt az érzékeny

gyúrva. Éppen ezért ellenőrizzük a t ö b b i bolygó állását is a Hold­

Halakban található.

tól a Szaturnuszig, hogy képet kapjunk a t ö b b i fontos személyi­ ségjegyről is.

melyek meglehetősen gyakran tükröződ­

Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Urá­

nek a tarot lapjaiban is.

nusz, Neptunusz és Plútó. Minden sor tar­

EFEMERIDÁK

Az éjféli táblázat például megadja, hogy

Amint jártasságot szerzünk az efemeridák

2000. j a n u á r l-jén a Nap a Bak jegyének

használatában, ki tudjuk majd számítani,

9 fok 51 percén áll (9° 51'), míg a Hold a

hogy egy-egy nagyobb tranzit mikor kez­

Skorpió jegyének 7 fok 17 percén (7° 17').

dődött és meddig tartott. Nagyon fontos

A Merkúr ugyanekkor a Bak 1 fok 6 per­

észben tartanunk, hogy a bolygók időn­

cén (1° 06') és így tovább.

talmazza a bolygók aznapi fok-perc állását.

ként látszólag hátrafelé, máskor egyik jegyből a másikba előre haladnak. Az aláb­ bi példában az Uránusz. 2002 márciusától

Az alábbi példából

2003 januárjáig előre majd hátra többször

kiindulva, ha a várat­

is átlép a Vízöntő 26. fokán.

lan eseményeket jel­

Az efemeridákban tíz oszlopot találunk,

képező Uránusz ösz-

minden bolygóhoz egy tartozik, a követ­

szetalálkozik a kiterje­

kező sorrendben: Nap, Hold, Merkúr,

dés, a bőség urával, a Jupiterrel, az egé­ szen váratlan pozitív lehetőségek felbukka­

M á s o d i k l é p é s b e n m e g n é z z ü k , hol állnak

Ha például valaki 1968. április 1-jén született,

nását jelezheti, vagy

j e l e n l e g a b o l y g ó k . Igy m e g i s m e r k e d h e ­

és 2002 márciusában jön el hozzám

pedig nem tervezett

t ü n k a t r a n z i t o k k a l , a m e l y e k n é l az u t o l s ó

tanácsadásra, akkor megfigyelhetném,

irányváltást. Olyan

öt b o l y g ó - a J u p i t e r t ő l a P l ú t ó i g - játszik

hogy az Uránusz a Vízöntő 26. fokán áll,

történeteket fogunk

fő szerepet.

vagyis éppen szemben az illető születési

hallani, amelyekben

képletének Jupiterével, amely születésének

az illetőt hirtelen vál­

pillanatában az Oroszlán 26. fokán állt.

tásra kényszerítették, élete kiszámíthatatlan lett, legszilárdabb elképzelései is össze­ omlottak.

~

JÉiÉtBiÖSfÉílK i a K # i L .

ASZTROLÓGIAI JEGYEK

Mint a zodiákus első jegye, a Kos az egót - az önző, csak önmagára

Ez a táblázat

figyelő ént szimbolizálja. A Kos természet önérvényesítő, ezért rend­

ízelítőt ad

szerint a jegy szülöttei úttörők, kezdeményezők, vezetők. Leggyak­

a jegyekből

rabban a Kosoktól hallhatjuk azokat a mondatokat, hogy „Igen, én

és az elemekből.

vagyok!" vagy „Előbb én!". Katonaként a gyengék védelmezői.

A zodiákus jegyei

Uralkodó bolygója a Mars.

az itt látható sorrendben

Ez a földies jegy az anyagvilághoz fűződő szilárd kapcsolatáról

következnek

ismert. A Bika természetének alapja a szerzés és a megtartás.

egymás után.

Biztonságra, kényelemre és meghittségre vágyik, emellett érzéki,

Minden jegynek

de hajlamos makacsságra, lustaságra és merevségre is.

és bolygónak

Uralkodó bolygója a Vénusz.

megadjuk a grafikus ábrázolását is.

Az állatöv kommunikátora. Az Ikrek imád beszélni, vitatkozni, plety­ kálkodni és vicceket mesélni. A jegy kettősséget sugall, amely legin­ kább abban nyilvánul meg, hogy az illető egyszerre több dolgot is képes (vagy akar) csinálni. Az Ikrek gyors, okos, sokféle téren ügyes, de egyiknek sem lesz a mestere. Uralkodó bolygója a Merkúr. Otthonteremtő, tápláló és gondoskodó, aki mindenkinél jobban ragaszkodik a családjához. Nagyon kevés választja el az állhatatosan kitartót a mániákus függőtől. Jobb napjaiban szerető és gondosko­ dó, rosszabb időszakában szeszélyes és kiszámíthatatlan. A rákhoz hasonlóan kemény páncélja van, de alatta csupa lágy érzékenység. Uralkodó bolygója a Hold. Az állatöv hencegője és mókamestere. Vakmerő, hatalomra vágyó, imádja a feszültséget. Melegszívű és nagyvonalú. Szeret a közép­ pontban lenni, és hajlamos átvenni az irányítást. Élvezi, ha rajonga­ nak érte, de nehezen viseli el, ha mellőzik. Uralkodó bolygója a Nap. Pontos, precíz, elemző hajlamú. A Szűz nagy figyelmet szentel a részleteknek, és szeret takarékosan bánni mindennel. A tökéletesség hajszolása közben időnként túl kritikussá válik, vagy sokat vár el önmagától és másoktól. A szakértelem jegye. Uralkodó bolygója a Merkúr.

Kulcsszavak A párkapcsolat és egyezkedés jegye. A Mérleg jegye az együttmű­

az elemekhez

ködést és az egyensúlyt szimbolizálja, de ugyanakkor a határozatlan­ ságot és a döntésképtelenséget is. Időnként a „lusta" jelzőt ragaszt­ ják rá, de nem lehet zavarba hozni. Érdekli mások véleménye. Törek­ szik a harmóniára, szépségre és igyekszik elbűvölni környezetét.

TŰZ

Uralkodó bolygója a Vénusz. Intenzív, szenvedélyes és eltökélt. A Skorpió a felszínesség ellenté­ te. Vonzódik a komoly témákhoz, a titkokhoz, valamint a hatalmi kérdésekhez és magához a hatalomhoz is. A regenerálódás jegye; a Skorpió tudja, hogyan kell a semmiből újrakezdeni, és a gyógyítás­

KOS, OROSZLÁN, NYILAS energia, melegség, látomás, intuíció

hoz is nagyon ért. Uralkodó bolygója a Plútó és a Mars. Az állatöv nagy utazója, akit egyaránt vonzanak a külső távolságok

FÖLD

és a belső mélységek. Felfedező, filozófus és az igazság bajnoka. Fő témája a bölcsesség, az igazság és a szabadság. Néha nagyon naiv. Hajlamos túlzásokba esni és megbántani másokat, de nincs

BIKA, SZŰZ, BAK

benne rosszindulat.

érzékiség, termékenység,

Uralkodó bolygója a Jupiter.

gyakorlatiasság, anyagias­ ság

Szilárd, realista és gyakorlatias. A Bak tudja, hogyan juthat fel a csúcsra. Mint a hegyi kecske, biztos lábakon áll és kitartó. Fontos számára a felelősség és a hatalom tisztelete, ez utóbbiban élete során nagy tapasztalatokra tesz szert. Előfordulhat az is,

LEVEGŐ

hogy pesszimista. Uralkodó bolygója a Szaturnusz. IKREK, MÉRLEG, Az egyéniséggel szemben álló csoport jegye. Vonzódik a globális,

VÍZÖNTŐ

az egész emberiséget érintő kérdésekhez. Nagyra értékeli a barát­

gondolat,

ságot. Intelligens, szisztematikus, kötetlen, objektív - vagy csalárd

intelligencia, ötlet,

és excentrikus.

kapcsolat

Uralkodó bolygója az Uránusz. A legérzékenyebb jegy. A Halak ráérez a láthatatlan áramlásokra,

VÍZ

és magába szívja az atmoszférát. Emiatt könnyen paranoiássá válhat. Erőteljes fantáziája álmodozóvá vagy művésszé teheti. Hajlamos a menekülésre, elsősorban valamilyen függőség által. Uralkodó bolygója a Neptunusz és a Jupiter.

RÁK, SKORPIÓ, HALAK érzékenység, ösztön, érzelem, empátia

A BOLYGÓK A bolygók különböző sebességgel járják végig az állatöv tizenkét jegyét. Egyéni ciklu­ saiknak megfelelően meghatározott idő múlva térnek vissza ugyanarra a pontra, ahol az egyén születésekor álltak. A Jupiter visszatérését eredeti helyére így mindannyian tizenkét évenként tapasztaljuk meg, a Neptunusz vagy a Plútó viszont egyikőnk életé­ ben sem tér vissza radixbeli helyére, mivel ezek keringési ideje 178, illetve 248 év.

A

hosszú keringési idejű bolygók eseté­ ben - ilyen a Neptunusz és a Plútó -

Merkúr Mindaz, ami a kommunikációhoz tartozik

ciklusaiknak csak a negyed-, esetleg fele­

- önkifejezés, beszéd, nyelvek, írás, köny­

zőpontjai lehetnek számunkra jelentősek.

vek, média, hazugság, igazság. Viccek,

Az oldal alján megtalálható mindegyik

trükkök, furfangok. Tanulás gyermekkor­

bolygó visszatérésének ideje.

ban. Helyi szomszédság, rövidebb utazá­ sok, járművek. Alárendelt szervek a tüdő,

A BOLYGÓK S Z I M B O L I K Á J A

az ideg- és a légzési rendszer.

Nap

Vénusz

Ego, lényegi tartalom, szellem, tudatosság.

A nő és minden, ami a nőiességgel össze­

Életerő, általános egészségi állapot és test­

függ. Szerelem, szeretők, szex, örömök -

felépítés. A férfiasság elve - férfi, apa, fér­

és vágyódás ezek után. Romantika, művé­

fias autoritás. Objektivitás. Arany szín,

szetek, szépség, vonzalom és vonzás.

fény és hő. Uralja a hátat, a gerincoszlo­

Rokoni, társasági kapcsolatok. Természet,

pot és a szívet.

pénz és ételek - leginkább édes ízek.

Hold

Díszítés. A vesét és a torkot uralja.

Érzelmek, szükségletek, ösztönös és meg­

Mars

szokott reakciók. A nőiesség elve - nő,

A férfi és minden, ami férfias. Háború, ka­

anya, anyai ösztön. Befogadás, tudattalan.

tonák, harc és ami a hadviseléssel kapcso­

Menstruáció, csecsemő, kisgyermek.

latos. Ambíció, energia, akció, motiváció,

A gyomrot és a méhet uralja.

cselekvőképesség. Kezdeményezés, akarat,

A bolygók ciklusai A lassú járású boly­ gók (Jupiter, Szatur­

NAP

HOLD

nusz, Uránusz, Nep­

A Napnak egy év

28 nap

tunusz és Plútó)

kell, hogy visszaérjen

a legfontosabb jelö­

ugyanabba a pozíci­

lő bolygók a tranzi­ tok vizsgálatakor.

MERKÚR

2 év 1

óba, születésnapja­

VÉNUSZ

ink ezért mindig szo­

Közel

láris visszatérések.

1 év

Minél több boldog visszatérést kívánok!

MARS

:.

vágy, kéjvágy, bátorság, düh, baleset, erő­

a szabályoktól eltérő. Ellentmondás, szét­

szak, veszély, vészhelyzet. Kések, tűk, mű­

esés, hasadás. Robbanás, baleset, földren­

tétek. Fájdalom, vágás, sebek, láz, fertőzé­

gés. Elektromosság, számítógép, technoló­

sek. Alárendelt testrésze a fej és a koponya.

gia, gépesítés. Társadalmi csoportok,

Jupiter

ökológia. Idealizmus, kommunizmus,

Minden, ami túlzó vagy eltúlzott. Terjeszke­

anarchia. Alárendelt testrésze a boka.

dés, tékozlás, szertelenség, tetjengősség.

Neptunusz

Nagyvonalúság, jótékonyság, megőrzés,

A fantázia, képzelet, álmok és illúziók vilá­

óvás. Szabadság, felszabadítás, emancipáció.

ga. Zavarodottság, bizonytalanság és ha­

Lelkesedés, optimizmus, ünneplés. Szeren­

zugság. Túlfűtöttség, idealizálás. A művé­

cse, lehetőség, kockáztatás. Hosszú külföldi

szetek, főként a film, a színház, a költészet

utazások. A jog és az igazság. Felsőbb tanul­

és a zene. Alvás és álmodás. Függőséget

mányok, bölcsesség, tudás. Vallás, hit, etika.

előidéző szerek. Áldozat, szenvedés, vesz­

Alárendelt testrészei a csípő, a máj és a vér.

teség. Szimbiózis, az eggyéolvadás iránti

Szaturnusz

vágy. Misztika, spiritualitás. Ködösség, át­

Határok, korlátok, struktúrák, korlátozás

láthatatlanság. Minden, ami a tengerrel és

és visszatartás. Késleltetés és megtagadás.

a tengerészettel kapcsolatos. A hagyomány

Felelősség, szakértelem, kötelesség és

a lábfejjel párosítja.

munka. Megszokás és biztonság. Óvatos­

Plútó

ság és ellenőrzés. Pesszimizmus, nehézkes­

Hiány, veszteség, rombolás, megsemmisí­

ség, józanság és objektivitás. Idő, örege­

tés. A szimbolikus halál, újjászületés és

dés, halál. A bőrt, a fogakat, a csontokat

transzformáció fájdalmas folyamatán ke­

és a térdeket uralja.

resztüli teljes átalakulás. Hatalom és irá­

Uránusz

nyítás. Minden, ami rejtett, sötét és látha­

Minden, ami váratlan és felkavaró - hir­

tatlan. A tudattalan, pszichoanalízis.

telen, sokkoló dolgok, felfordulások,

Megszállottság, intenzitás, depresszió.

forradalmak, összeomlások. Bizarr,

Kiválasztás. Gyógyító erők. A nemi szer­ veket uralja.

JUPITER

SZATURNUSZ

URÁNUSZ

NEPTUNUSZ

PLÚTÓ

12 év

29,5 év

76-84 év

178 év

248 év

Uralkodik az Oroszlánban

NAP

Rangvesztett a Vízöntőben

A BOLYGÓK MÉLTÓSÁGAI

Emelt a Kosban

Az alábbiakból kiderül, hogy a bolygók

Hanyatlik a Mérlegben

milyen pozícióban, helyzetben a leghaté­ Uralkodik a Rákban

konyabbak, illetve legkevésbé hatásosak.

Rangvesztett a Bakban HOLD

MERKÚR

VÉNUSZ

Emelt a Bikában Hanyatlik a Skorpióban

U r a l o m b a n Ha a bolygó uralomban van, az azt jelenti, hogy abban a jegy­

Uralkodik az Ikrekben és a Szűzben

ben áll, amelynek az uralkodó bolygója.

Rangvesztett a Nyilasban és a Halakban

A bolygó „otthon" van, és a jeggyel har­

Emelt a Szűzben Hanyatlik a Halakban

móniában fejti ki hatását.

Uralkodik a Bikában és a Mérlegben

R a n g v e s z t é s b e n A bolygó akkor van

Rangvesztett a Skorpióban és a Kosban

rangvesztésben, ha az általa uralt jegy­

Emelt a Halakban

Hanyatlik a Szűzben

gyei szemközti jegyben áll. Ilyenkor a bolygó konfliktusba kerül a jeggyel.

Uralkodik a Kosban és a Skorpióban

MARS

JUPITER

SZATURNUSZ

Rangvesztett a Mérlegben és a Bikában

E r ő b e n A bolygó akkor van erőben,

Emelt a Bakban

azaz emelt pozícióban, ha abban a jegy­

Hanyatlik a Rákban

ben áll, ahol a leghatásosabb. Ilyenkor Uralkodik a Nyilasban és a Halakban

a bolygó a jegy legjobb minőségeit tud­

Rangvesztett az Ikrekben és a Szűzben

ja érvényre juttatni.

Emelt a Rákban

Hanyatlik a Bakban E s é s b e n A bolygó akkor van esésben,

Uralkodik a Bakban és a Vízöntőben

azaz hanyatlásban, ha az emelt jegyével

Rangvesztett a Rákban és az Oroszlánban

szemközti jegyben áll. Ilyenkor a bolygó

Emelt a Mérlegben Hanyatlik a Kosban

és a jegy között éles érdekellentét áll fenn.

Uralkodik társuralkodóként a Vízöntőben Rangvesztett az Oroszlánban URÁNUSZ

Emelt —

Hanyatlik —

Uralkodik társuralkodóként a Halakban Rangvesztett a Szűzben NEPTUNUSZ

PLUTO

Emelt —

Hanyatlik — Erősorrend

Uralkodik társuralkodóként a Skorpióban

Az asztrológus minden horoszkópban fel

Rangvesztett a Bikában

tudja állítani a bolygók erősségi sorrendjét

Emelt —

annak alapján, hogy uralomban, rangvesztés­

Hanyatlik —

ben, erőben, illetve esésben vannak-e a planéták.

INFORMÁCIÓ KONTRA JELENTÉS Teljesen kezdők számára az információgyűjtésnél nincs jobb kiindulópont. Nyilvánvaló, hogy első lépésben a kártyák hagyományos jelentését ajánlatos megtanulni.

M

iután megtanultuk a lapok hagyo­

szói' próbálja meg összeolvasni egy bizo­

Ne kategorizáljunk!

mányos jelentését, tanulmányozhat­

nyos kirakási mód lapjainak jelentését.

Bármennyire elmé­

juk a 78 lapot, akár egyenként, akár kette­

Az asztrológia esetében ugyanez a nehéz­

lyült már a tarot vilá­

sével vagy csoportosan. A szakkönyvek

ség merül fel. A horoszkóp elkészítéséhez

gában, soha ne

zöme ilyenkor rövid meditációt javasol

szükséges számítások nem nehezek; a je­

feledje, hogy a cél

az egyes lapok fölött, hogy kapcsolatba

gyekről, bolygókról, házakról és fényszö-

a lapokkal való ben­

kerüljünk az adott lap képével és üzeneté­

gekről tudható alapismereteket viszonylag

sőséges kapcsolat

vel. Ha ez megfelelő módszer, akkor ezt

könnyű elsajátítani, ám az egyéni születési

kialakítása. Nincse­

kell alkalmazni, lehetőleg úgy, hogy

képletek értelmezése már nem az, hiszen

nek helyes vagy

a figyelem ne mozduljon el a meditáció

ahány ember, annyiféle horoszkóp. És per­

helytelen válaszok,

tárgyát képező képtől.

sze ahány tarot kártyavetés, annyiféle egyé­

és igyekezzen elke­

Nehéz felidéznem saját tanulási periódu­

ni értelmezés. Ezt könnyen illusztrálhatjuk

rülni azt, hogy

somat. Rengeteget olvastam a tarot-ról,

például a Kelta Kereszttel, a hagyományos

az

információgyűjtő

de a legjobb tanulási módszer az volt,

tízlapos kirakással, amelynek esetében

folyamat fárasztó

hogy folyamatosan bámultam a lapokat,

a 78 lapot véve kiindulásnak, 1 258 315

robottá váljon.

és próbáltam „jövendölni" mindenkinek,

963 905 féle kombináció lehetséges. Na­

Ha egy bizonyos lap

aki csak megengedte.

gyobb eséllyel nyernénk meg a lottón az öt

semmit sem mond,

találatost - egy a 14 millióhoz -, mint hogy

inkább húzza elő

KREATÍV TANULÁS

kétszer ugyanazokat a lapokat rakjuk ki.

a következőt. Tartsa

Ezek után hogyan tovább? Nagy a kísértés,

Ezért aztán nem tanulhatunk meg előre

mozgásban képzelő­

hogy az ember összegyűjtse a lapokhoz tar­

minden lehetséges kombinációt. Es éppen

erejét, és ne katego­

tozó kulcsszavakat és lehetséges jelentése­

ez a lényeg. Még ha be is tudnánk magol­

rizáljon!

ket, és ez valóban hasznos lehet a tanulás

ni több ezer lehetséges kombinációt,

korai fázisában. Ugyanakkor ezzel az eljá­

az sem jelentené, hogy szakemberek let­

rással nehézkessé és felszínessé válhat értel­

tünk a tarot értelmezésében. Éppen ellen­

mezésünk, ezért ne hagyjuk, hogy a kulcs­

kezőleg: abba a csapdába esnénk, hogy

szavak magukkal ragadjanak. Ez visszavihet

összehordunk egy rakás értelmetlen,

ahhoz a problémához, ami az előre megha­

jelentés nélküli információt. Sem a tarot-,

tározott jelentések alkalmazása során merül

sem a horoszkópértelmezés nem jelent

fel. Idézzük fel az álom-analógiát, és kezd­

semmit, amíg nem személyesen a kérdező­

jük azzal, hogy koncentrálunk a lap jelenté­

nek, vagyis a tanácsot kérőnek szól. Min­

sére, és bízzunk benne, hogy a latens, rej­

den értelmezést bele kell helyeznünk

tett jelentés is fel fog bukkanni, amint bele­

a maga kontextusába, márpedig azt csak

illik az értelmezés kontextusába.

a kérdező életének, élethelyzetének, kap­

Sok tanuló hajlamos feladni, amikor elő­

csolatainak ismerete teszi lehetővé.

Az arkánum az árkán szóból ered, amelynek jelentése rejtett, titkos csodaszer. A nagy arkánum, mint a neve is sejteti, a tarot-pakli legfontosabb lapjait tartalmazza. Ez foglalja magában a tarot első 22 lapját, amelyek 0-tól 22-ig vannak számozva, vagyis a Bolondtól a Világig.

A Bolond A Bolond itt nem idiótát jelent, és nem is a mai értelemben használt felelőtlen, szórakozott személyt. A nagy arkánum első lapjaként a Bolond a spontán és eleven újrakezdést szimbolizálja.

A

mikor a Bolond felbukkan egy kira­

A Bolond esetében mindig felmerül

kásban, azt sugallja, hogy ideje visz-

a tervezés kérdése. A gyermek teljesen

szatérni az egyszerűséghez, a gyermeki

a jelenben él, talán öt perccel előbbre

rácsodálkozáshoz. Szükségessé válhat a vi­

tervez, de semmiképpen sem öt évvel

lági értékektől való elszakadás, vagy a múlt

vagy öt hónappal előre. Ezért a Bolond

elengedése annak érdekében, hogy az ille­

spontaneitást mutat, az események előre

tő befogadhassa az élet nagy változásait. Kétségtelen, hogy a képen érzékelhető

Hagyományos kezdet, utazás

jelentése:

újrakezdés,

nem várt fordulatát, amely a kérdezőt rá­ állítja egy új pályára. Tágabb értelemben

a kockáztatás eleme is a változás küszöbén,

azt jelzi, hogy elodázhatatlanná vált az ug­

de lehetőségeinket csak akkor tudjuk

rás a mély vízbe, hogy az egyén nyitottá

tudatosan mérlegelni, és meghozni dönté­

váljon új élményekre és tapasztalatokra.

sünket, ha már elfogadtuk a változtatás

A lap jelentésének lényege a biztonsági

szükségességét. Vajon van-e bátorságunk

zóna elhagyása. Akadnak, akik számára

újrakezdeni?

ez olyan, mintha ejtőernyő nélkül kellene kiugraniuk egy repülőgépből. Másokra éppen vérpezsdítő hatással vannak az új kilátások. Akárhogy is, a Bolond lapja azt üzeni, ideje mozdulni, és megtalálni a helyes utat. A Bolond nem statikus figu­ ra. Ő a kereső, az utazó - aki persze nem elegáns hotelekben száll meg. Semmije sincs a ruháján kívül, azt a kevés ingósá­ gát, amije van, szerény batyujában hordja. Ez persze nem jelenti azt, hogy fel kel­ lene adnunk minden világi javunkat. De azt talán igen, hogy nem árt csökkenteni az anyagi javakhoz való ragaszkodás mértékét. A Bolond gyakran jelent utazást, akár szó szerint, akár szimbolikus értelemben, ami a változás szükségességét jelzi.

A Bolond értelmezése Ha kisebb jelentőséget tulajdonítunk az anyagi javaknak, akkor lehetőségünk

A Bolond se nem nő, se nem férfi. Olyan személy, aki elindul az élet nagy kalandjára. Száma a nulla, vagyis olyan, mint

nyílik felfedezni, kik vagyunk valójában

egy tiszta lap. Gyermeki tapasztalatlansággal néz a világba,

és mit akarunk, A cél a mélyebb önismeret

a cinizmus által még meg nem rongált naivitást jelképezi.

és az önmegvalósítás, de ezt az utat csak

Reménykedő, optimista hangulatot áraszt, amit megerősítenek

egymagunkban járhatjuk be.

a lap egyéb részletei is: a vállán lazán tartott batyu, égre emelt tekintete, a mellette ugrándozó kutya, és a lába alatt elterülő tágas vidék.

NAIV BÖLCSESSÉG A Bolond lapja egy másik alakot is megi­ déz: az udvari bolondét, aki ugyan eljátssza a bolond szerepét, valójában mégis böl­ csebb, mint a király tudós tanácsadói.

bölcs ahhoz, hogy lenyűgözze a teremtés „Akár az udvari bolondot, őt is naiv bölcsesség birtokosának azonban

mindenki

látták,

másnál

amely

csodája, és elég vakmerő ahhoz is, hogy felfedezőútra

induljon."7

bölcsebbé

tette őt környezetében... Az olyan

Asztrológiai analógiák Ahogyan a gyermekek ámulatba tudnak

A Bolond figuráját

ejteni váratlan megjegyzéseikkel, a Bolond

a Kos 0 fokkal, vagyis

voltak ahhoz, hogy tudják, semmit sem

is ahhoz a belső énünkhöz szól, amely

a tavaszi napéjegyen-

tudnak... A tarot-ban a Bolond azt

még tisztán érzékeli a különbséget igaz és

lőséggel állíthatjuk

a

hamis között. Túllát a látszatok világán.

párhuzamba, ami az új

bolondok,

mint Szókratész, elég bölcsek

részünket szimbolizálja,

amely

ciklus kezdetének szimbóluma. A Kos a zodiákus első jegye, A B o l o n d mindig akkor bukkan fel, amikor menthetetlenül le kell zárnunk éle­

az egót jelképezi,

tünk egy fejezetét, akár munkánkban, akár párkapcsolatunkban. Ez történt azzal

kulcsmondata: „Én

a fiatal nővel is, aki külföldön élt, és közös életet próbált kezdeni egy ottani férfi­

vagyok". Karakterét

val. Rajongott a férfiért, aki azonban nem tudta teljesen elkötelezni magát a nő

tekintve a Bolond ana­

mellett, mivel elvei szerint felesége nem származhatott másik népből vagy kultú­

lógiában van a Nyilas

rából.

tüzes jegyével is.

A tanácsadáson a Bolond a végső eredményt jelző helyen bukkant fel,

A Nyilas az állatöv

és ebben az esetben szó szerint utazást jelölt, valamint a jelenlegi életmóddal

nagy utazója, jelszava:

való szakítást. A konzultáció után pár héttel a hölgy összepakolt és visszatért

„Én keresek". A Nyi­

Angliába, hogy új életet kezdjen. Ez nem volt könnyű számára, ám pár hónappal

las új tapasztalatok és

később új hivatást választott, amiben rendkívül sikeresnek bizonyult.

tudások megszerzése érdekében kel útra, közben gyermeki opti­ mizmussal tekint az élet dolgaira.

A Mágus Amikor ez a lap felbukkan egy kirakás alkalmával, gyakran azt üzeni, hogy olyan lehetőségek vannak a kérdező előtt, amelyeket eddig valamiért nem vett észre.

L

Hagyományos szakértelem, kommunikáció

jelentése: önbizalom,

ehet, hogy saját tehetségét, ügyességét

ban. Mindig törekszem megértetni pácien­

nem vette észre eddig a kérdező, pedig

seimmel, mennyire felemelő, lelkesítő lap

ezeket fejlesztenie kellene, de az is előfor­

ez, hiszen azt üzeni, hogy az élet igenis

dulhat, hogy saját erejét nem ismerte el ko­

csodálatos, mi mindannyian varázslóvá vál­

rábban. Ezzel a lappal rendszerint megké­

hatunk saját életünkben, hogy akaraterőnk

rem a pácienst, tegye fel magának a követ­

végre szabadon szárnyalhasson. Rengeteg

kező kérdéseket: „Miben vagyok nagyon jó?

energia szunnyad bennünk, és csak arra

Miben és hogyan becsülöm alá magam?"

vár, hogy felszabadítsuk. A dolog egyáltalán

A kártya azt is jelentheti, hogy az illető

nem olyan nehéz, mint gondolnánk. Ami­

elvesztette hitét az élet varázslatos mivoltá­

kor a Mágus feltűnik, fejlődést, előrelépést

A M á g u s lapja a közvetlen jövőt mutatta egy fiatal nő számára kirakott ábrá­ ban. A kérdező éppen azon volt, hogy belevágjon saját vállalkozásába. A lap se­ gítségével képesek voltunk feltárni, mik azok az erősségei, amiket fel kell majd használnia a vállalkozás sikere érdekében. Volt már egy Botok lapja - ezáltal megkapta a lelkesedést és a tanuláshoz szükséges nyitottságot. A Kardokban találtunk rá a vállalkozást elindító ötletére és a megvalósításhoz szükséges ambícióra, de az illető beismert némi kétséget is, részben ennek tulajdonítható, hogy eddig késlekedett a megvalósítással. A Kelyhek lap arról beszélt, mennyire szeretne olyasmivel foglalkozni, amit élve­ zettel csinál, és j o b b volna neki, ha a saját maga főnöke lehetne. Az Érmék a tőkét jelképezte, amire szüksége volt, bár a tanácsadás idején még fogalma sem volt róla, hogy az honnan fog összejönni. Teljesen világos volt, hogy fel kell térképeznie a pénzügyi piacot, saját bankját, vagy találnia kell egy olyan szervezetet, amely új, induló vállalkozásoknak nyújt segítséget. A kirakásban szereplő t ö b b i Érmék lap azt sugallta, hogy végül össze fogja szedni a szükséges tőkét, ezért azt javasoltam, semmiképp ne késlekedjen tovább. Éreztem, hogy csupán arra volt szüksége, hogy valaki más bízzon benne és a tervében, hogy végre ő maga is hinni tudjon a sikerben.

•í*"'

ígér, valamint annak lehetőségét, hogy va­

A Mágus értelmezése

lamit jobbá tehetünk - akár munkahelyet,

Milyen izgalmas, hogy utazásunk során elsőként a Mágussal

akár párkapcsolatot. A változás fakadhat

találkozunk, a lehetőségekkel teli szimbólummal. Ha megnéz

belülről, saját bensőnkből, vágyainkból, hi­

zük az asztalát, láthatjuk, hogy mind a négy szín kellékéből

tünkből, de származhat valamely külső for­

rendelkezik: van botja, kelyhe, érméje és kardja is. A tarot

rásból is, ami átrendezi a kialakult képet.

négy színe a négy elemmel van analógiában; a tűzzel, a föld­

Összefüggést fedezhetünk fel a Mágus és

del, a levegővel és a vízzel, vagyis életünk négy alapvető

az asztrológiai Merkúr között, amely

minőségével. Energiánk és kezdeményezőképességünk (tűz),

a görög mitológia Hermészeként az iste­

anyagi világunk és érzékeink (föld), intellektusunk és eszméink

nek üzeneteit közvetítette. Ezért ez a lap

(levegő), valamint érzelmi szükségleteink és válaszreakcióink

azt mutatja, hogy új információk bukkan­

(víz). Ezek mind szerepelnek itt, ezért a Mágus egyik célja,

nak fel, amelyek megtalálják a kérdezőt.

hogy tudassa velünk, a szükséges források mindegyike rendel­

A Mágus jelképezheti a kérdező életének

kezésünkre áll, csupán meg kell találnunk, fel kell ismernünk,

másik fontos figuráját is, ugyanúgy, ahogy

és használni kell tudnunk őket.

az udvari lapok közül a Lovagok, a Kirá­ lyok és az Apródok, és az illető nő is lehet. Sokkal fontosabb, hogy a lap egy szemé­ lyiségtípust ír le: a Mágus által szimboli­ zált személy mindig ügyes, értelmes, gyors, erőteljes és meggyőző. Figyeljük meg, hogy a Mágus feje fölött egy fektetett nyolcas

Asztrológiai analógiák

lebeg, vagyis a végtelen szimbóluma. Ez is

A Mágust leginkább a Merkúr írja le,

megerősíti az üzenetet, hogy a Mágus nem

az a bolygó, mely uralkodik a beszélt és írott

a halandók egyszerű világához tartozik. Is­

nyelvek világa fölött, és az állatöv kommuni­

tenszerű alakot jelképez, aki a legmélyebb

kátora, vagyis az Ikrek jegye fölött. Ez a jegy

titkok és az élet misztériumának ismerője.

rugalmas, ügyes, gyors észjárású, okos és

Ebből a szempontból a Mágus gyógyító,

találékony - ezen tulajdonságok jellemezik

ezért feltűnhet orvos vagy terapeuta sze­

a Mágust is.

mélyében is. Ha egészségügyi kérdéssel

A Merkúr ugyanakkor a Szűz földies jegyének

fordulunk a tarot-hoz, a Mágus minden­

ura, keményen dolgozik, elemző', precíz,

képpen jó ómen, mert azt mutatja, hogy

alapos. A Szűz az asztrológiai hatos házzal

a segítség már úton van, és hamarosan

analóg, vagyis a horoszkópnak azon területé­

ránk talál. Lehet, hogy ezúttal holisztikus

vel, amely a munkánkról, a szakértelmünkről

megközelítésre lesz szükségünk, ezért

és az egészségünkről árulkodik, így szintén

az alternatív gyógymódok felé fordulunk:

asztrológiai analógia a Mágussal.

vegyítjük a fizikait a metafizikaival, mert felismerjük, hogy fizikai egészségünk alap­ ja lelki-szellemi egészségünk.

A Főpapnő A Főpapnő a Főpap társkártyája. E két lapon kívül az egész kártyacsomagban nincs több vallásos jelentésű lap.

A

patriarchális világban a férfi főalak

hitek, beállítódások és különbségek meg­

az, aki kezében tartja a hatalmat, és

nyilvánulásának jogát.

aki az intézményesült vallásban vezető

Jóindulatú figuraként a Főpapnő maga­

pozíciót tölt be. A történelem során a vilá­

san fejlett intuícióval rendelkezik, akihez

gon mindenhol a férfiuralom lett megha­

tanácsért lehet fordulni, és aki meghall­

tározó, ezért a női spirituális erőktől félni

gatja a rászorulókat. Napjainkban nyilván

kezdtek, következésképp megbélyegezték

asztrológus lenne, kártyajós, tenyérjós

és a boszorkányüldözések során máglyára

vagy terapeuta. Spirituális bölcsessége

is küldték őket. A tarot-ban azonban nincs

lehetővé teszi, hogy gyógyítson és vezes­

efféle egyenlőtlenség, ezért a Főpapnő vi­

sen másokat. Olyasvalakit jelképez, aki

tathatatlan jelentőségű helyet foglal el ab­

támogat bennünket, aki segít felvenni

ban a világban, amely elismeri a különféle

a kapcsolatot valódi belső önmagunkkal.

Hagyományos jelentése:

A Kardok Hármas (a szívfájdalom) volt a Kelyhek Lovagja által keresztezett köz­

titkok és rejtett,

ponti lapja annak a kirakásnak, amibó'l egy harmincas évei közepén járó fiatal nő

spirituális bölcsesség

pár helyzetét próbáltuk megfejteni. Nyilvánvaló volt, hogy a környezetében élő fiatalember súlyos fájdalmat és szomorúságot okoz neki. A kirakásban a F ő p a p ­ nő lapja a közeli jövőt jelképezte, ezért arra következtettem, hogy a férfinak már korábban lehetett egy fontos kapcsolata, így fájdalmas háromszög j ö t t létre. A páciens ezt megerősítette. Páciensem elmondta, hogy a férfi számtalan okot felsorolt, miért ne házasodjanak össze, ám később kiderült, hogy a valódi ok hosszabb kapcsolata egy másik nővel, akiről elfelejtett említést tenni. Az eltelt idő elég volt a páciensemnek arra, hogy beleszeressen a férfiba, és most tudni akarta, van-e jövője a kapcsolatuknak. Elmondtam neki, amit a Főpapnőről tudni lehet, és azt is, miért g o n d o l o m , hogy a férfi exbarátnőjét jelképezi a kirakásban: a pozíciójánál fogva olyan nagy hatalmú nő, aki sok mindent t u d , amit a páciensem nem, és akit nem érdemes alábecsülni. A kirakás t ö b b i lapja is a meghiúsult vágyakat mutatta, ezért a kér­ désére adott válasz nemleges volt.

Olyan dolgokat is tud, amiket mások

A Főpapnő értelmezése

nem, és titkokat, amelyek felfedésre

A Főpapnő egy templom bejáratában ül, két oszlop között.

várnak.

A két oszlopon két kezdőbetű olvasható: B és J, vagyis Boáz

Rosszindulatú figuraként is erőteljes,

és Jákim. A nevek eredete és jelentésük máig vitatott, ám

de teljesen kifürkészhetetlen. Sokkal löbb

e könyvnek nem is célja a lapok történetének felkutatása.

van benne, mint amennyit szemünkkel

Ha meg akarjuk tanulni a lap üzenetét, legfontosabb számunk­

érzékelhetünk, vagy amennyit akár elhi­

ra az, hogy az egyik oszlop fekete, a másik pedig fehér, így a

szünk. Néha ő) a „másik" férfi vagy nő -

férfi, illetve női princípiumot, a yint és a yangot szimbolizálják.

egy szerelmi háromszögben a harmadik

Mivel a képen a Főpapnő a két oszlop között ül, és a nagy

fél. Bármi legyen a pontos szerepe, fiatal-

arkánumban a kettes sorszámot képviseli, úgy tekinthetünk rá,

mát semmiképpen se becsüljük alá, mert

mint egyesítő elvre, olyan erőre, amely elviseli a kettőséget,

félelmetes elleniéi lehet, és mint korábban

magába fogadja a polaritást.

említettem, olyasmiről is tudomása van,

„Boszorkányosságát" a lábánál lévő nagy, sarló alakú Hold

amiről nekünk nincs. Legrosszabb esetben

szimbolizálja. Boszorkányként hatalmát jóra, rosszra egyaránt

olyasvalakit jelezhet, aki azon ármány ko-

használhatja. Az, hogy pozitív vagy negatív erőt képvisel-e,

dik, hogy átvegye a hatalmat és az irányí­

mindig a kirakásban található pozíciójától és a körülötte levő

tást feleltünk. Nagyon figyeljünk oda

lapoktól függ.

az érzelmi zsarolás és a birtoklásra törő viselkedés legapróbb jeleire is. Ugyanakkor a Főpapnő jelképezheti a bennünk élő legmagasabb rendű nőies­ séget, a befogadókészséget, azt a mind­ annyiunkban ott élő varázslónőt, akinek mágiái által megtanulunk egészen más szemmel nézni a világra. Arra kér ben­

Asztrológiai analógiák

nünket, bog)' csöndesedjünk el. nézzünk

A Főpapnő a női elv végső megnyilvánulása.

mélyebbre, hogy észrevehessük mindazt,

Az áradó női energiák uraként a Holddal

ami a láthatón túl van. Az élet misztériu­

hozhatjuk összefüggésbe.

mát jelképezi, ő uralkodik a lát hálátlan

Karaktere ugyanakkor a Skorpióval is rokon,

valóság fölött, ezért ha igaz válaszokat

hiszen egyszerre van benne jelen a pozitív -

akarunk, akkor énünk legmélyén kell ke­

pszichikus látás, gyógyító erők - és a negatív

resgélnünk, azaz befelé, nem pedig kifelé. Egy élethelyzetben ez a lap azt jelzi, hogy egy bizonyos információ lassan fel­ színre bukkan, és megváltoztatja az illető szemléletmódját. Bízni kell az idő múlásá­ ban, meri egyesek számára akár a spiritu­ ális megvilágosodást is jelezheti, amint egy bizonyos élethelyzet kialakul.

- féltékenység, hatalommal való visszaélés pólus.

Az Uralkodónő Az Uralkodónő maga a Földanya, lágy, nőies, gyönyörű és termékeny. Bujasága akár a természeté. Az anyagot jelképezi, vagyis nem a szellemi, hanem a fizikai síkot. apasztalataim szerint az anyasággal

T

sak ebben a témában. Am ha a páciens már

és gyermekekkel kapcsolatos kérdések

terhes, vagy éppen teherbeeséssel próbálko­

gyakoriak a tanácsadáson, az Uralkodónő

zik, és a kirakásban felbukkan az Uralkodó­

pedig nagyon erős lap, ha terhesség vagy

nő, akkor biztosak lehetünk benne, hogy

gyermekszülés jelöléséről van szó, akár

a lap pozitív megerősítést jelent a közelgő

a kérdező, akár valamelyik közeli hozzátar­

terhességről vagy egészséges gyermek szüle­

tozója esetében. Ugyanakkor mindig igyek­

téséről.

szem elkerülni az olyan tanácsadást, amely­

Hagyományos

jelentése:

termékenység,

anyaság

Az Uralkodónő persze nem csupán

nek célja a kirakás alapján választ kapni

anya, hanem szerető is. Gazdagságának

arra a kérdésre, hogy „Lesz-e valaha gyer­

nemcsak az érzékenység, de az érzékiség

mekem?". Leggyakrabban ez csupán sóvár­

is része. Szív alakú pajzsára a Vénusz aszt­

gás, és ahhoz, hogy a szülővé válás valódi

rológiai jelét rajzolták, amely hosszú idők

esélyeit meghatározhassuk, előbb még

óta egyetemes jele a nőnek, míg a Mars

számtalan fontos kérdésre választ kell talál­

a férfi szimbóluma. Az Uralkodónő analó­

nunk. Azt is vegyük figyelembe, hogy

giában van a Vénusszal, azaz Aphroditéval,

a páciens nincs feltétlenül lelkileg felkészül­

a szerelem és szépség istennőjével. () a sze­

ve egy határozott elutasításra. A legtöbb nőt

retett, tisztelt és dédelgetett nő. Nem

a negatív válasz elkeserítené, sőt kétségbe

alkalmi kapcsolatokban él, és a kötelék

ejtené, ezért legyünk mindig nagyon óvato-

alapja nem csupán a kéjvágy, hanem az igaz szerelem. Az Uralkodónő maga a női teljesség: melegség, szexualitás, gondvise­ lés és állandóság. Ha szerelemről vagy há­ zasságról kérdezősködünk a tarot segítsé­ gével, ez kiváló lap, mivel megmutatja, hogy valóban egészséges szerelemről és szexualitásról van szó, nem pedig puszta fellángolásról, rögeszmés birtoklásról vagy tévedésről. Ha a kirakással eg)' bizonyos helyzetre kérdezünk rá, és felbukkan az Uralkodó­ nő, akkor azt jelenti, hogy biztosak lehe­ tünk a sikerben és elismerésben. Az Uralkodónő terhességet vagy közelgő szülést is jelezhet. Jelképezheti az anyafigurát vagy a legkiválóbb nőt.

kirakásokban, amelyek célja választ kapni a szerelemmel,

Az Uralkodónő értelmezése

házassággal vagy gyermekekkel kapcsolatos kérdésekre.

Míg a Főpapnő a női elv varázslatos,

Az U r a l k o d ó n ő rengetegszer jelenik meg azokban a

Egyszer eljött hozzám tanácsadásra egy fiatal nő, akinek

misztikus - metafizikai - erőit jelképezi,

a közelmúltban született gyermeke. Nála a Kelta Kereszt

az Uralkodónő ugyanezen elvnek fizikai

közepén fekvő' Kardok Királyát keresztezte az Uralkodónő.

aspektusát szimbolizálja. Dús növényzet

Megkérdeztem, nem érzi-e úgy, hogy a gyermek szüle­

veszi körül trónját, gránátalmával

tése óta nem szeretik eléggé, mire könnyekben tört ki.

- a földanya, a termékenységet szimbo­

Ez igen gyakori jelenség. Két ember őrülten egymásba

lizáló Démétér szent gyümölcse

8

-

szeret, megtartják a pompás esküvőt, és tele vannak

díszített bő ruhát visel. Érdekes, de

álmokkal leendő családi boldogságukkal kapcsolatban.

a Főpapnő lapján is látunk gránátalmá­

Aztán a szülővé válás realitása visszahozza őket a földre.

kat, amiből az következik, hogy a szel­

A páciensem esetében ez túl nagy feszültséget jelentett

lemi és fizikai fejlődés egyaránt termé­

a kapcsolatuknak. Szerelmük során első ízben szembesült

kenyítő hatású.

férje hűvös, érzéketlen oldalával - ez volt a Kardok Kirá­ lya. Igyekezett megfelelni anyaként, de közben szerette volna visszanyerni régi, „ i m á d o t t nő" státuszát is. Rádöb­ bent, hogy feleségnek és anyának is lenni elég távol van korábbi álmaitól. Szerencsére, a kirakás t ö b b i lapja megerősítette, hogy a pár mindkét tagja elkötelezte magát a kapcsolatban,

Asztrológiai analógiák

és a szerelem még mindig él közöttük, ezért meg tudtam

Az Uralkodónő' egyértelműen a Vénusz,

győzni róla, hogy mindez csupán átmeneti nehézség.

vagyis a szerelem és a testi örömök bolygó­

A szíve mélyén tudta, hogy kijutnak a g ö d ö r b ő l , ez mégis

jának analógiája. A Vénusz a földies Bika

jó példa volt rá, hogyan válhat a kártyajóslásra épülő

jegyének ura. A Bika Vénuszú emberek imád­

tanácsadás igazi terápiás foglalkozássá. A lapok értelme­

nak enni, szeretik a szexualitást, a pénzt,

zése során megvigasztalódott, és a jövőbe vetett

kedvenc időtöltésük a vásárlás. A négy emlí­

megújult reménnyel, nyugodtan távozott.

tett lehetőség közül bármelyiket túlzásba vihetik, ha hiányzik életükből a szerelem. A Főpapnő és az Uralkodónő a Skorpió-Bika tengely polaritását idézik. A Skorpió analó­ giája minden, ami sötét, titokzatos, rejtett, láthatatlan vagy kockázatos. A Bika ennek ellenkezőjét szimbolizálja: mindent, ami jól látható, megérinthető, megfogható, Ízlelhe­ tő, egyszóval a biztonságos, kielégítő és magától értetődő dolgokat.

Az Uralkodó Szigorú tekintetű férfi ül kosfejekkel díszített trónusán. Van valami katonás a külsejében, hiszen piros palástja páncélt takar. Drágakövekkel kirakott aranykoronája és a kezében tartott jogar azonban mindenképpen királyi külsőt kölcsönöz neki. Hosszú, ősz szakálla az idősek bölcsességéről és tapasztaltságáról árulkodik.

I

me az Uralkodónő társkártyája. Ahogy

hiszen nem feltétlenül azt akarjuk, amire

az Uralkodónő az anyát és a legkiválóbb

valójában szükségünk van. Az objektivitás

nőt jelképezi, az Uralkodó az apát és a

lesz az, ami tisztább, átláthatóbb helyzetet

legkiválóbb férfit, vagyis a férfias elvet.

teremthet számunkra. Ez a lap néha

Ideális esetben előttünk áll valaki, aki

kemény döntéshelyzetet jelez, amikor az

igazságos, előítéletektől mentes és meg­

egyénnek merészen ki kell állnia saját ma­

fontolt, aki kitart elvei és értékei mellett,

gáért. Lehet, hogy a tekintélyét kell meg­

különösen a családjával és szeretteivel

őriznie egy kapcsolaton belül.

kapcsolatban. Valaki, akire felnézhetünk. Hagyományos

jelentése:

Ha ez a lap felbukkan egy kirakásban,

Ilyen témák különösen a nők esetében merülhetnek fel, hiszen az Uralkodó erős,

gyakran azt sugallja, hogy a pillanatnyi

patriarchális figurát szimbolizál, mint pél­

tekintély,

vezető szerep,

helyzetben jobb volna, ha az ész vezetne

dául apa-lánya kapcsolatban az apát.

ambíció,

értelem

a szív helyett. Sokkal nagyobb szükség van

Legrosszabb esetben a lap olyasvalakit je­

a logikára, mint az ösztönös reakciókra,

löl, aki intelligens, de túlságosan betartja

méltóság,

hatalom,

Az Uralkodó jelezhet apafigurát, és a legki­ válóbb férfit, aki kitart a családi értékek mel­ lett, fel lehet rá nézni.

38

a szabályokat, elszánt, de rugalmatlan,

Az U r a l k o d ó lapja minden alkalommal felbukkant

hajlamos a prédikálásra, parancsolgatásra.

a kirakásban, amikor egy fiatal, húszas éveiben járó nőnek

Nehéz megfelelni az elvárásainak egy kap­

készítettem sorselemzést. Néha egy bizonyos lap gyak­

csolatban, mivel ő maga nem képes meg­

rabban feltűnik, de ha különböző alkalmakkor újra és újra

mutatni sebezhetőségét. Nem feltétlenül

megjelenik, akkor bizonyára jelentős üzenetet hordoz.

szándékosan barátságtalan, de kemény, elszánt és fegyelmezett, ráadásul elvárja,

Ebben az esetben az Uralkodó vitathatatlanul a nő apját szimbolizálta, aki szerette ugyan a lányát, de túlzott

hogy mindenki ugyanolyan önálló legyen,

kényeztetésével észrevétlenül is irányította őt, jövőjét

mint ő. Mindennek eredményeként végül

jelentős mértékben befolyásolta. Az apa azt akarta, hogy

teljesen elvágja magát saját érzelmeitől,

a lány dolgozzon továbbra is a családi vállalkozásban,

és szilárd meggyőződése, hogy tévedhetet­

míg a lány folyamatosan arról álmodott, hogy egy napon

len. () határozza meg a szabályokat,

végre kiszabadul otthonról. Rendkívül érzékeny és intelli­

s ezekhez mindenkinek tartania kell

gens nő volt, aki sokkal többre volt képes, mint amennyit

magát, akkor is, ha ő esetleg nem

a családi vállalkozás megkívánt tőle. Egyáltalán nem

hajlandó erre.

meglepő tehát, hogy súlyos depresszió gyötörte, amely

Azonkívül, hogy a fent említett sztereo­

az évekig tartó terápia ellenére árnyékot vetett életére.

típiát képviseli a párkapcsolatban, az

Az apja pedig mindig azt hajtogatta: „Szedd végre össze

Uralkodó jelképezhet tekintélyfígurát is,

magad!"

mint munkahelyi főnök, apa vagy üzlet­

Többször is megbeszéltük az Uralkodót, feltártuk szim­

társ. Az illető személy hatalmáról, pozitív

bolikáját, és nem kellett meggyőznöm arról, hogy folya­

vagy negatív irányultságáról a kirakásban

matos felbukkanása azt jelzi, ez a lap szimbolizálja élete

lévő többi lap nyújthat felvilágosítást.

legnagyobb akadályát és kihívását. Meggyőződésem volt, hogy a depresszió a neveltetésére adott válasz. Mindket­ ten tudtuk, hogy addig nem találhat rá önállóságára és lelki békéjére, amíg képtelen szembenézni az apjával. Ah­ hoz, hogy ezt elérje, és a kapcsolatuk is túlélje, szembe kellett fordulnia apja érvelésével, de közben nem számít­

Asztrológiai analógiák

hatott arra, hogy ő majd túlságosan szimpatizálni f o g

Az Uralkodó trónján kosfejeket látunk, ezért

vele. Végül be kellett vallania, hogy az apja talán soha

az asztrológiai Kos jegyével lehet összefüg­

nem töltötte be úgy a szerepét, ahogy azt ő elvárta volna

gésbe hozni. A Kos az egót és az önérvénye­

tőle. Ha egy személyen vagy helyzeten nem áll módunk­

sítés vágyát szimbolizálja. A Kos jegyében

ban változtatni, akkor az egyetlen, amin változtathatunk,

születettek rendszerint kezdeményező, veze­

az a saját reakciónk, és ez hihetetlenül nagy erőt adhat.

tő, önmagukat is remekül irányító személyek,

Ez a példa azt mutatja meg, hogyan működik két

akik gyűlölik, ha ellentmondanak nekik, vagy

síkon is az Uralkodó lapja: a felszínen nyilvánvaló jelölője

ha valamiben csak másodikak. A Mars, vagyis

a lány apjának, ám egy másik szinten a kapcsolatban

a háború és a cselekvés bolygója által uralt

szerepet játszó pszichés tényezőket jelképezi. Azt meg­

jegy itt a riválisé, a harcosé, a hadjáratban

mutatta, hogy a fiatal lánynak sokkal erőteljesebben

részt vevő katonáé. Az Uralkodó bizonyos

kellene érvényesítenie saját érdekeit.

értelemben összeköthető a Szaturnusszal, az idős kor és a komorság bolygójával is.

A Főpap Ezt a lapot időnként Pápának is hívják, és a vallásos összefüggés egészen nyilvánvaló. Gazdagon díszített ruházatú férfi ül aranytrónján, miközben két egyházi személynek tart audienciát. Jobb kezét áldásra emeli, míg baljában a három ágú pápai keresztet fogja.

A

Főpapot mindig az egyik legnehezeb­

életszemlélet, más dimenziók tudatosítása;

ben értelmezhető lapnak tartottam,

az a meggyőződés, hogy mindannyian

éppen ezért jó példája annak, mennyire

egyek vagyunk, össze van kötve a sorsunk,

nem engedhetjük meg magunknak, hogy

és ez erkölcsi elkötelezettséget jelent em­

vakon kövessük a hagyományos jelentést.

bertársainkkal szemben.

A Főpapot a tradíció spirituális vezetőnek tekinti. Előfordulhat persze, hogy a páci­

hogy miféle értelmet tulajdonítunk éle­

ensnek valóban van szellemi vezetője vagy

tünknek, hogyan teszünk különbséget jó

mentora, ám általában ezen a felvetésen

és rossz között. Ez különböztet meg

a páciensek inkább nevetnek vagy meg­

ugyanis bennünket a többi élő és érző

döbbennek. Hagyományos spirituális guru

jelentése:

vezető,

bölcs

A lelkiség főleg abban mutatkozik meg,

Ugyanakkor a spiritualitás nem feltét­

lénytől. Ebben az értelemben a Főpap kár­ tyája erőteljes figyelmeztetés számunkra:

lenül Istent vagy az intézményesített val­

tartsunk ki spirituális értékeink mellett,

lást jelenti. Lehet egyszerűen másfajta

legyünk tisztességesek. Üzenetének lénye­ ge az, hogy legyünk valódi önmagunk, ne essünk a lelki vagy erkölcsi restség csapdájába. Ha aktuális személyt szimbolizál, a Főpap spirituálisan fejlett, tudatos em­ berre utal, aki bölcsességével és tapasztala­ taival képes mások hasznára lenni. Olyan embert jelez a kirakásban, akire felnézünk, akiben megbízunk, és akinek a tanácsát biztosan megfogadjuk. Amikor ez a lap bukkan fel egy kirakás­ ban, általában tanárt, tanácsadót vagy terapeutát jelöl. Szimbolizálhatja legjobb

A Főpap gyakran jelképez spirituális mestert vagy olyan személyt, aki a szellemi fejlődés útját járja.

barátunkat, vagy szeretteink közül azt,

A F ő p a p nem feltétlenül öreg bölcs. Bármilyen korú

akiben leginkább megbízunk.

lehet, akár férfi, akár nő, a személyisége vagy az általa

Előfordulhat, hogy maga a páciens a Főpap, akinek az a sorsa, hogy tanács­

betöltött szerep a fontos. Egy ötven év körüli férfi esetében a Főpap személyé­

adó vagy vezető legyen egy bizonyos hely­

ben könnyen beazonosítottuk a főnökét, aki a páciensnél

zetben. Ha a Főpapot nehéz lapok veszik

tíz évvel fiatalabb volt. A korkülönbség ellenére a férfi

körül a kirakásban, az üzenet az, hogy

csodálta főnökét, tisztelte annak éleslátását, jó ítélőké­

óvakodjunk a tanácsadástól, főleg a kéret­

pességét. Boldog és hálás volt, amiért ilyen ember irányí­

len tanácsoktól, és ne ítélkezzünk. Ne pré­

totta a munkáját, aki egyébként még a magánéletére is

dikáljunk, hogy nekünk se prédikálhasson

jótékony hatással volt. Jó barátokká váltak, és a főnök

senki. A Főpap a tarot lapjaiból tanácsokat

sok mindenben támogatta őt.

osztó szakembernek is hasznos figyelmez­

Egy másik tanácsadáson kártyát raktam ki egy negyve­

tetés lehet, hogy igyekezzen minél érthe­

nes nőnek, aki éppen válófélben volt. A válást ő kezde­

tőbben és egyszerűbben fogalmazni páci­

ményezte, és bár a férjét nagyon megviselte a dolog,

enseinek, és kerülje az ezoterikus mellébe­

mégis aránylag gyorsan beletörődött, igyekezett barátsá­

szélést.

gosan és kulturáltan viselkedni. Aztán váratlanul mégis meggondolta magát, és azzal a követeléssel állt elő, hogy a nő írja alá az általa készített pénzügyi megállapodást. A férj gyorsan készített egy megállapodást az ügyvédjé­ vel, a páciensemre pedig nagy nyomás nehezedett, mivel szívesen aláírta volna a papírokat, de azok nem biztosí­ tották volna számára az őt megillető vagyonrészt. Azzal a kérdéssel keresett fel, hogy aláírja-e a megállapodást, és fogadja el a veszteséget, vagy hallgasson rossz előérzetére, és menjen bele a bonyolult jogi procedúrába,

Asztrológiai analógiák

amely nyilvánvalóan hosszadalmas, keserű és fáradságos

Számomra a Főpap a Merkúr, az istenek szár­

lesz.

nyas követe, a nyelv és a kommunikáció boly­

A közeljövőt jelentő helyen találtuk a Főpap kártyáját,

gója. Ha jól áll, akkor olyan, mint a Merkúr

ezért azt javasoltam neki, feltétlenül forduljon az ügyben

a saját jegyében, vagyis az Ikrekben: szelle­

szakemberhez. Később beszámolt róla, hogy egy közeli

mes, ügyes társalgó, pontos informátor; vagy

barátja bemutatta egy kiváló válóperes ügyvédnek,

a Szűzben: elemző, óvatos és intelligens. Ha

akinek segítségével számára sokkal kedvezőbb feltételek­

rosszul áll, olyan lehet, akár a Merkúr a saját

kel írták alá a vagyonmegosztási megállapodást.

jegyével szemközti jegyben, a Nyilasban vagy a Halakban, ahol hajlamossá válhat prédikálásra, semmitmondásra és megfontolatlan cselekvésre.

A Szeretők Saját praxisomban úgy találtam, hogy a Szeretők lapja kivétel nélkül mindig párkapcsolatra vagy fontos viszonyra utal. A kártyalap erős fizikai vonzalmat jelez, emlékeztetve a szerelem és a vágy, illetve a szenvedély közötti erős kapcsolatra.

H

a a páciens azelőtt soha nem járt

jó barátjuk volt. „Nem akarom kockáztatni

tarot-tanácsadáson, és egyáltalán

azt, ami köztünk már kialakult." - ez a

nem ismeri a kártyát, biztosak lehetünk

sztereotip válasz, és ebben a helyzetben

benne, hog)' ezt az egyet ismerni fogja,

érdemes alaposan mérlegelni a mellette

amennyiben látta azt a James Bond-filmet,

és ellene szóló érveket.

amelyben Roger Moore egy pakli, csak

A lap akkor jelent problémát, ha a páci­

Szeretők lapot tartalmazó tarot-kártyával

ens egy már foglalt személybe szeretett

csábította el J a n e Seymour-t.

bele, vagy ő maga állandó kapcsolatban él

Ez a lap választást sürget a plátói szere­

valakivel, de megkísértette egy külső

lem és a fizikai megismerés között. Ez a

viszony. Ellen kell-e állnia a kísértésnekr

kérdés leginkább azoknál merül fel, akik

A választás motívuma ilyenkor sokkal erő­

éppen beleszeretnek valakibe, aki régóta

sebben jelenik meg: álljon ellen a vágynak

Hagyományos

A S z e r e t ő k lapja annak a húszas éveiben járó nó'nek a kirakásában is feltűnt,

jelentése:

aki tudni szerette volna, vajon a férfi, aki iránt annyira vonzódik, ugyanúgy érez-e.

szerelem, kapcsolat,

Időnként úgy tűnt, mintha csupán baráti viszony volna köztük, máskor viszont

választás

határozottan úgy érezte, a férfi ennél t ö b b e t akar. Egy idő után folyton azon rágódott, vajon nem csupán képzelődik-e. A férfi még együtt volt ugyan a barát­ nőjével, de ismerősei szerint a kapcsolat már kifulladt. A hétlapos kirakásból soha ilyen pozitív választ nem olvastam még ki. A férfi jelölője a Szeretők lapja volt, így bátran megerősíthettem, hogy a barátság való­ ban sokkal erősebb lesz majd közöttük, és a vonzerő máris működik. A végered­ mény helyén a Kelyhek Tízes volt - a legnagyobb öröm és boldogság -, és beval­ lom, nincs annál kellemesebb feladata egy tanácsadónak, mint amikor azt közöl­ heti a pácienssel, hogy szíve vágya valóra f o g válni. Egy héttel később telefonált az illető, hogy máris összejöttek, egy évvel később pedig össze is házasodtak.

vagy inkább adja be a derekát; a frusztrá­

A Szeretők értelmezése

cióval vagy a bűntudattal viaskodjon-e?

Hacsak nincsenek a környezetében negatív lapok, amelyek

Tapasztalataim szerint a valóban elkerü­

érvényteleníthetik, a Szeretők lapja általában kiváló ómen

lendő helyzeteket az erőteljesen negatív

a kapcsolat számára, különösen az éppen most kezdődő

kártyák mutatják, például az Ördög.

frigyek esetében, amikor még minden tökéletes. Hogy mit hoz

A Szeretők normális esetben a helyes dön­

a távoli jövő, azt nem tudjuk, de egyelőre minden szépnek

tést jelzi, és azt, hogy csodálatos új kap­

tűnik. Egy széttárt karú angyal - más paklikban Cupido - meg­

csolat alakulhat ki, gyakran igazi lelki tár­

áldja a két ember kapcsolatát.

sak között.

Ha összehasonlítjuk a Szeretőket az Ördöggel, láthatjuk, hogy ugyanaz a két alak - férfi és nő - van a képen, egy-egy hatalmas erő jelenlétében. Az Ö r d ö g lapja a szerelem árnyol­ dala, míg a Szeretők a szerelem és fény gyönyörű képe, ahol igen erős a kölcsönös vonzalom.

Asztrológiai analógiák A bolygók szintjén a szerelem a Vénuszhoz tartozik, vagyis Aphroditéhez, a szerelem és a szépség istennőjéhez. A Vénusz a Bika jegyének ura, amint láttuk az Uralkodonö esetében, de emellett a Mérlegé is, amely a kapcsolatot, a számunkra fontos másik sze­ méllyel való egységünket szimbolizálja. A Mérlegben álló Vénusz a romantikát jelké­ pezi, aminek kulcsszava az összetartozás, az eggyé válás.

A Szeretők lapja gyakran jelez új kapcsolatot, amely erős és kölcsönös vonzalmon alapul.

A Diadalszekér A Diadalszekér lapján látható személy nagy tudású, hozzáértő vezető, akinek a szekere elé nem két ló, hanem egy fekete és egy fehér szfinx van befogva. A férfi erőssége az, hogy egyszerre több különböző erőt is képes uralma alá hajtani a haladás érdekében.

H

Hagyományos jelentése:

a a Diadalszekér feltűnik egy kirakás­

vezetünk, legyőzhetjük az úton felbukkanó

ban, rendszerint azt jelzi, hogy egy

akadályokat, és sikert érhetünk el. Lehet,

bizonyos helyzetben több, esetleg egymás­

hogy semmi más nem kell hozzá, csak új

nak ellentmondó tényező is szerepet ját­

irányérzék, akár egész életünk, akár egy

szik, amelyeket irányítás alá kellene vonni.

bizonyos szituáció értelmében, de az is

Ennek a lapnak egyik legfontosabb üzene­

lehet, hogy csupán annak módját kell

te pontosan a hatalom, a dolgok irányítá­

megtalálnunk, hogyan használjuk ambíci­

sának visszavétele. A Diadalszekér a mi

óinkat. A lap persze utalhat arra is, hogy

saját autónk, és ideje visszaülni a kormány

végre fel kell ismernünk saját hatalmun­

mögé. Ha jól tájékozódunk és óvatosan

kat, és át kell vennünk az iránvítást.

A D i a d a l s z e k é r szó szerint is jelenthet járművet. Többször feltűnt a kirakások­

győzelem, dicsőség,

ban, amikor egy páciens jogosítványának megszerzésére készült, vagy amikor új

utazás

autót vásárolt. Felbukkanásának legjobb példája volt, amikor egy olyan nó' kiraká­ sában szerepelt a végeredmény lapjának helyén, aki férjével együtt úgy döntött, elhagyják Angliát és elköltöznek Görögországba. A nagy utazáshoz egy régi isko­ labuszt alakított át a férje mozgó otthonná. Egy kapcsolat kirakásban egy harmincas évei elején járó nőnél a Diadalszekér a hatodik lap, vagyis a közeli jövő helyén tűnt fel. Az azt megelőző lap a Botok Tízes volt (nehézség), a végeredmény kártya pedig a Botok Hetes (önvédelem), az összkép tehát nem volt szívderítő. Megmondtam neki, hogy úgy látom, kelle­ metlen helyzetben van. Mint kiderült, itt bonyolult szerelmi háromszög volt, hiszen a férfi, akivel összejött, továbbra is együtt élt még a barátnőjével. A Diadalszekér bátorító jel volt számára. Kénytelen volt szembenézni a hely­ zettel, ha változtatni akart. Rádöbbent, hogy maximálisan alkalmazkodott a férfi­ hoz, aki bármikor felhívhatta, és ő mindig szabaddá tette magát. Barátai és barátnői mind eltűntek mellőle, és már leszokott arról, hogy ő hívjon másokat. Megértette, hogy neki kell újra a sarkára állni ahhoz, hogy visszanyerje az irányí­ tást saját élete fölött.

Nem arról van szó, hogy életünk valamely

A Diadalszekér értelmezése

területén végre aktív szerepet kellene vál­

A Diadalszekér két szfinxét gyakran úgy emlegetik, mint az

lalnunk ahelyett, hogy passzívan várakoz­

emberi természetben rejlő két ellentétes erő, a jó és a rossz

nánk?

szimbólumát. Körülbelül úgy, ahogyan a Főpapnő esetében

A Diadalszekér rendszerint arra hívja fel figyelmünket, hogy létezik kiút a reménytelennek látszó helyzetből is, bár­

a fekete és fehér oszlopokban a férfi és női princípiumot, illet­ ve azok polaritását vélik felfedezni. A szfinx mágikus, titokzatos teremtmény, amely az ókori

mennyire úgy tűnik, nem a mi kezünkben

Egyiptomot és az eltűnt civilizációkat idézi meg. A szfinxre úgy

van az irányítás. Lehetőségünk van meg­

tekintünk, mint kifürkészhetetlen hatalomra. A Díadalszekér

ragadni a kezdeményezést, hiszen gyakran

hajtója nem sportember, nem is egyszerű versenyző. Van vala­

minden azon múlik, van-e elég bátorsá­

mi metafizikai üzenete a képnek, amennyiben megmutatja

gunk érdekeink érvényesítésére. Ezt azért

a befogásra váró erőt. A szfinx uraként a hajtó testileg, szelle­

fontos megjegyezni, mert bár a Diadalsze­

mileg és lelkileg egyaránt rendkívül erős.

kér figurája bátor és diadalmas, mégsem agresszív jellem. Mint az általa uralt két szfinx, ő maga is nyugodt, saját karizmájá­ nak erejét is féken tudja tartani, nincs szüksége vad erőszakra. Cselekvése inkább okos és jól kiszámított, mintsem erőszakos és meggondolatlan. A Diadalszekér felbukkanása mindig stratégiát sürget,

Asztrológiai analógiák

a gondolkodás elsőbbségét a cselekvéssel

Számomra a Diadalszekér szimbolikája

szemben.

a Marshoz áll legközelebb, ez ugyanis

Szó szerinti olvasatban a Diadalszekér

a cselekvés, a bátorság és a harc bolygója.

jelezhet utazást is, aminek azonban rend­

Ugyanakkor a sport jelképe is, különösen

szerint valamilyen meghatározott célja

az egyéni versenysportoké. A Mars emelt

van, nem pedig egyszerű nyaralás.

a Bakban, az egyik földies jegyben, ami azt

A Diadalszekér hajtójának fejében mindig

mutatja, hogy a legnagyobb eredményt akkor

tisztán megjelenik a cél, amiért lépni,

érhetjük el, amikor az energiát tudatosan irá­

cselekedni vagy utazni kell.

nyitjük egy bizonyos cél elérése érdekében.

Az Erő A nyugodt, méltóságteljes nőalak könnyed kedvességgel szelídíti meg a vicsorgó fenevadat. Az erőt itt a finom női hatalom jelképezi, nem pedig a nyers erőszak.

H

a ez a lap felbukkan egy kirakásban,

Az Erő figurája karakterben nagyon

általában azt sugallja, bogy az illető­

hasonló a Botok Királynőjéhez, hiszen

nek türelemre és bátorságra van szüksége.

mindketten az oroszlán szimbolikájával

Egy problémán vagy nehéz helyzeten

élnek. A Botok Királynője esetében azon­

lehet úrrá, ha összeszedi bátorságát és

ban központi hatalomról van szó, míg

szembenéz vele, ha elszántan kitart az iga­

az Erőnél egy meghatározott szituáció

za mellett. Lehet, hogy valaki más helyett

megoldásához szükséges belső erőforrás­

kell erősnek lennünk, de az. is lehet, hogy

ok bevetését látjuk.

eddigi önmagunknál - nagy valószínűség­ gel éppen megzabolázhatatlannak tűnő

Fizikai síkon ez a lap a vitalitást szimbo­ lizálja. Amennyiben egészségügyi kérdés­

érzelmeink visszafogásával. Talán a vágya­

sel fordulunk a kártyához, ez a lap nagyon

kozást és frusztrációt kell legyűrnünk.

bátorító, hiszen aktív gyógyító erőket

bátorság, kitartás, türe­

Ez a lap tehát nem a bátortalanoké és

jelképez, a kiváló fizikai kondícié) vissza­

lem

a gyenge akaratúaké.

nyerésének képességét.

Hagyományos jelentése:

Mindent elérhetünk, amit csak aka­

Ha az Erő nehéz, negatív kártyák közé

runk, de ehhez érzelmi érettségre van

kerül, fel kell tennünk a kérdést, hogy

szükségünk, ami azt jelenti, hogy ki kell

az erőt vajon helyes célokra alkalmazzák-e.

állnunk a próbát. Sem fecsegés, sem

Lehet, hog)' az üzenet valaminek az. elen­

dühöngés, de még az önsajnálat sem visz

gedése, mivel csak ezáltal nyerhetjük visz-

előbbre bennünket. Nekünk ezúttal olyas­

sza az irányítást. Az is lehet, hogy be kell

mire van szükségünk, amihez türelem kell,

ismernünk egy kudarcot ahelyett, hogy

és inkább a csöndes nyugalomból, a szelíd

olyasmi után sén'árognánk, ami nem telje­

derűből születik meg, mint a látványos

sedhet be.

melldöngetésből. A próba gyakran jelenti az önmagunkért való kiállást, amikor úgy kell besétálnunk az oroszlán barlangjába, hogy semmi másunk nincs, csak a puszta bátorságunk és a magunkba vetett hitünk.

Az E r ő hetedik lapként bukkant fel a Kelta Keresztben

Az Erő értelmezése

egy olyan férfi kirakásában, aki elkeseredetten próbálta

Elég egy pillantást vetnünk a lapra,

megemészteni, hogy a felesége megcsalta őt. Az asszony

és máris tudjuk, hogy nem fizikai erő­

nagyon megbánta a titkos viszonyt, és mindent megtett,

vel van dolgunk. A kép nem az izmok

hogy jóvátegye a vétkét, de hiába. A férj szinte belebete­

brutális fizikai erejét jelképezi, hanem

g e d e t t a gondolatba, hogy elárulták, és bár a kapcsolat

a leghatásosabb női erőt. Kedvesség

már régen befejeződött, még mindig kínozta saját magát,

és határozottság különös egyvelegé­

főként a félelemmel, hogy házassága mégsem éli túl

ből áll össze ez az erő, amely inkább

a nagy megrázkódtatást, és végül elveszíti a feleségét.

az értelemé, mint a testé. Ugyanakkor

A kirakás utolsó két lapja nagyon pozitív volt: a Kely­

a félelem hiányát is jelenti. Bizonyos

hek Kilences (élvezet) és a végeredményt jelző kártyaként

tarot-paklikban ennek a lapnak Lelki­

a Szerencsekerék, ezért közöltem vele, kizártnak tartom,

erő a neve.

hogy elválnának. Ugyanakkor figyelmeztettem, hogy

A tarot-ban csak két figura feje

a megbocsátás útja hosszú, és sok mindent kell tennie

fölött látható a végtelen jele, az Erő

a béke érdekében. A házasfelek újbóli egymásra találása

női alakja az egyik, a Mágus férfi alakja

szinte biztosnak látszott, de nem lehetett siettetni.

a másik. Ez a tény megerősíti a feltéte­

Az Erő lapjára összpontosítottam, mivel úgy éreztem,

lezést, hogy az Erő alakjának női

ez mutatta a szükséges erőfeszítést és türelmet, amit

bátorsága mély bölcsességből ered,

mindkét félnek tanúsítania kellett a siker érdekében.

és valójában az élet titkának tudásából.

Nem számíthattak kerülő utakra, senki sem használhatott varázspálcát, de még a legádázabb küzdelem közben is szem előtt kellett tartaniuk, mi az, amit mindketten annyira szerettek volna elérni. Próbáltam eljuttatni a férfi­ nak az üzenetet: neki kell megszelídítenie a benne t o m b o l ó féltékeny szörnyeteget, amely nem hagyja éjszakánként aludni, és neki kell megtalálnia magában

Asztrológiai analógiák

az erőt ahhoz, hogy elengedje saját haragját. Szitkozódni

Az Erő lapján egy oroszlánt látunk,

és őrjöngeni nagyon könnyű. Sokkal nehezebb egy

s ez önmagában is egyenes utalás az aszt­

fájdalmas helyzetet megoldani belső erőnk segítségével,

rológiai Oroszlán jegyre. Ez a lap gyakran

különösen abban az esetben, ha el kell ismernünk saját

bukkan fel Oroszlán jegyű emberek eseté­

felelősségünket. Szerencsére a férfi felismerte, hogy

ben, akik büszkék, bátrak, nagylelkűek és

az üzenet igaz, jóllehet még hosszú ideig viaskodott

képesek megoldani a nehézségeket.

az érzéseivel.

Az Oroszlán jegy uralkodó bolygója a Nap, az élet és a teljesség szimbóluma. Ez meg­ erősíti az Erő lapjának pszichológiai üzenetét: zabolázzuk meg primitív ösztöneinket, küzdjünk meg árnyoldalainkkal, hogy kifejleszthessük a valódi belső erőnket.

A Remete Sok szempontból a Remete képviseli életünk utazásának első igazi kihívását. Minden eddigi lap, amit megvizsgáltunk, varázslatos, színes, hősies vagy erőteljes karaktert ábrázolt. Ezekkel éles ellentétben a Remete öreg, szürke, komor, megállít bennünket utunkon, visszahozva a földre, saját magunkhoz.

A

Remete lapja arra figyelmeztet, hogy

kori elgondolás. Szókratész volt az, aki ki­

belül, önmagunkban keresgéljünk,

jelentette, hogy az önmagára nem reflek­

ha igaz válaszokra vágyunk, ne pedig

táló élet semmit sem ér. A XXI. században

másoktól várjuk azokat. A szemlélődéshez

azonban egyre többen kerülünk elviselhe­

csönd és nyugalom kell, akár mély lélek-

tetlen nyomás alá, és ahelyett, hogy pusz­

búvárkodást végzünk, akár egzisztenciális

tán léteznénk, a hangsúlyt áthelyezzük

válságban vergődünk, vagy csupán sebein­

a szerzésre. Ezért aztán az élet értelmének

ket ápolgatjuk egy fájdalmas tapasztalat

keresése és a szellem lecsendesítése soha

után. Akárhogy van, meg kell találnunk

nem volt még ennyire fontos, mint éppen

Hagyományos jelentése:

a helyes ösvényt, amely elvezet a megér­

napjainkban.

visszavonulás, szemlélő­

téshez, hiszen enélkül nincs valódi spiritu­

dés, belső bölcsesség

ális előrelépés. Ez persze nem modern

A Remete szürke, gyászos lap, szomorú­ ságot, sötétséget és magányosságot idéz. Alapigazság, hogy egzisztenciális értelem­ ben valóban egymagunk vagyunk a világ­ ban, de ezzel annyira nehéz szembenézni, hogy sokan inkább elvetjük, és azt mond­ juk, ez nem igaz. Legtöbben úgy hisszük,

Asztrológiai analógiák

boldogságunkat egy másik emberben vagy

A bolygóanalógiák szintjén a Remete figurá­

ember által találhatjuk csak meg, ezért

jának megfelelője a Szaturnusz. A Szaturnusz

a Remete lapja akkor szokott felbukkanni,

színe a fekete és a szürke. Ó az ura minden­

amikor valakinek meg kell birkóznia

nek, ami az idővel kapcsolatos - mint például

a magánnyal.

megtanulni kivárni valaminek az eljövetelét,

Amennyiben ez a helyzet, a lap üzenete

megbirkózni nehéz helyzetekkel, szembenéz­

az, hogy próbálkozzunk tovább, maradjunk

ni az elmúlással vagy saját halandóságunkkal.

kapcsolatban a körülöttünk lévőkkel, még

A Szaturnusz ura a határoknak és korlátok­

akkor is, ha nincs köztük számunkra külö­

nak, arra figyelmeztet, hogyan tudunk kap-

nösebben kedves személy. A Remete egyik

veszélyes lehet, ha teljesen elvágjuk ma­

A R e m e t e egy harmincas évei vége felé járó nő tanács­

gunkat családtagjainktól, barátainktól és

adásán bukkant fel a kirakásban. Az előtte lévő helyen

munkatársainktól, különösen akkor, ha

az Érmék Ötös szerepelt (szegénység), és a nő beismerte,

éppen mély depresszió sújt bennünket.

hogy anyagilag élete legnehezebb időszakát élte éppen.

A legtöbb ember nem képes arra a vissza­

Azért alakult így, mert támogatni akarta férje első önálló

vonulásra, amire a Remete lapja felszólít.

üzleti vállalkozását. Ám igazából be sem indult az üzlet,

A Remete gyakran magányos időszakot

máris összeomlott a vállalkozás, és kénytelenek voltak

jelez, ezért fontos megvizsgálni, hogyan

csődöt jelenteni. Ez iszonyatos teherként nehezedett a

töltjük az időt egymagunkban. Különféle

házasságukra, de a nő biztosított, hogy továbbra is mind­

módokon meditálhatunk vagy elmélked­

ketten elkötelezettek a kapcsolatban.

hetünk, és még csak az sem előírás, hogy

Csakhogy a házasság fenntartása nem olyan könnyű

közben egyedül legyünk. Ha azonban a

feladat. Mialatt a Remete természetéről beszéltem neki,

magányt választjuk, sétálhatunk, olvasha­

azt mondta, az egész valahogy ismerősnek tűnik neki,

tunk és írhatunk is. Ideje olyan tevékeny­

hiszen a férje annyira visszahúzódott tőle, hogy beszél­

ségek után nézni, amelyek gondolkodásra

getni is alig t u d vele. Felépült köztük az a bizonyos fal,

késztetnek, ösztönöznek, vagy amelyek

és már a válás gondolata is megfordult a fejében.

belső békével töltenek el bennünket.

Szerencsére, a végeredmény helyén kiváló lap volt.

Az idő önmagában is gyógyító hatással

A Kelyhek Kettes (egység) azt sugallta, hogy végül újból

lehet, és végre felfedezhetjük, hogy az

együtt lesznek, jóllehet ez még o d é b b van. Igazából hat

egyedüllét nem azonos a magányossággal.

hónapot jelzett a kártya, és amikor ellenőriztem a nő

Amikor a Remete lapja felbukkan egy

asztrológiai tranzitjait, azonnal láttam, hogy súlyos

kirakásban, időnként azt jelenti, bölcsebb

Szaturnusz-tranzitja éppen hat hónap múlva ér véget.

a visszavonulást választani a támadás

Biztattam, hogy addig mindenképpen tartson ki. A Re­

helyett. Fölösleges erőltetnünk a dolgokat

mete lapja tehát minden oldalról jól megvilágította a nő

ilyenkor. Ha továbbra is erőszakosan

helyzetét: a férj visszahúzódását, az ő elszigetelődését,

kitartunk saját akaratunk mellett, lehet,

házasságon belüli magányosságát. Úgy éreztem, a válás

hogy mások még jobban eltávolodnak

talán túl drasztikus lenne, de némi külön t ö l t ö t t idő jót

tőlünk.

tenne a kapcsolatuknak.

De az is lehet, hogy nekünk kell nagyobb távolságot tartanunk valakitől, aki túlsá­ gosan negatív vagy problematikus számunkra. Bárhogy is van, ez az idő és tér lapja. Azt üzeni, hogy valami vagy valaki nem siettethető. Végül kijöhet a lap azoknak is, akik a gyász fájdalmával küszködnek, mert szeretteik nem térhetnek vissza soha többé. Ez a legsötétebb magány, amire csak az idő kínálhat gyógyírt.

A Remetével való szomorú találkozás után a Szerencsekerék igazi megkönnyebbülés. Jönnek még nehezebb lapok is, de ez most tényleg szerencsét hoz. Egy új ciklus indulását, új kezdetet ígér azon az úton, amelyen sorsunk felé haladunk.

A

Szerencsekerék mágikus lap. Azzal

A JUPITER ÉS A SZERENCSE ÖSVÉNYE

kapcsol össze bennünket, ami jóval

A Szerencsekerék az asztrológiai Jupiterrel,

nagyobb nálunk: a jóindulatú, bennünket

vagyis a jó lehetőségek és a szerencse boly­

mindig tanítani szándékozó univerzum­

gójával analóg. Ez önmagában is kihangsú­

mal. A Szerencsekerék minden kirakásban

lyozza az éles ellentétet a Szerencsekerék

pozitív jelzés, azt mutatja, hogy minden­

és a Remete között. A Remete a Szatur-

ben j ó r a számíthatunk.

nusszal rokon, azaz a régiek által a nagy

Ugyanakkor be kell vallanom, hogy ta­

szerencsétlenség bolygójának tartott plané­

pasztalataim szerint ez a lap nem mindig

tával. A Szerencsekerék asztrológiai megfe­

a szerencséről szól. A kerék körül helyet

lelője a Jupiter, amit viszont a hagyomány

Hagyományos jelentése:

foglaló mitikus lények mindegyike könyvet

a nagy szerencse bolygójaként tisztel.

változások, életciklusok

olvas, amivel a tudás hatalmára utalnak.

Ez a két bolygó egymást követi az aszt­

A tudás megszerzésének folyamatában

rológiai hierarchiában, egymással ellenté­

haladás figyelhető meg, és ennek eredmé­

tes elveket képviselnek, amit az a tény is

nyeképpen a felhalmozott tudás múlt és

alátámaszt, hogy míg a Szaturnusz uralko­

jelen munkájának gyümölcse. Ilyen érte­

dik a Bak jegyében és száműzetésben van

lemben a Szerencsekerék azt sugallja, hogy

a Rákban, addig a Jupiter éppen a Bak­

szerencsésen keresgéltünk sok hasznos

ban van esésben, és a Rákban emelt pozí­

és értékes leckén keresztül, és már jó úton

ciódban. Míg a Szaturnusz határol és korlá­

haladunk. Ez pedig távolról sem pusztán

toz, addig a Jupiter a kiterjedés bolygója,

jó szerencse. Idáig kemény munka volt,

és uralkodik minden utazással, magasabb

de most jöhet egy valóban „szerencsés"

tanulmányokkal, bölcselettel és igazsággal

fordulat, ami nyerő helyzetbe hozhat ben­

kapcsolatos téma fölött. Minden, ami

nünket. Minden cselekedet elnyeri méltó

szélesítheti látókörünket, akár mentálisan,

Asztrológiai

jutalmát, a jó pozitív, a rossz negatív

akár fizikailag, az a Jupiterhez tartozik,

analógiák

következményeket von maga után. A Sze­

és a Szerencsekerék ugyanezt a szimboli­

A szerencse kereke

rencsekerék kicsit hasonlít a jó karmához.

kát tartalmazza.

az asztrológiai

A kerék tele van szimbólumokkal: ciklu­

A Jupiter a tüzes Nyilas jegyének ura,

Jupiterrel áll

sok, végtelenség, reinkarnáció, teljesség,

ez az utazók és a bölcs tudósok jegye.

összefüggésben.

haladás és örökkévalóság. A kerék minden

A Nyilas szülötteket gyakran emlegetik

A Jupiter a szerencse

forgása új kezdet tehát, újabb fordulat

a „szerencse fiának". Jupiteri szerencsének

és áldás bolygója.

a fejlődés és kiteljesedés felé.

nevezzük azt a nyilvánvalóan az utolsó pil-

lanatban érkezett váratlan fordulatot is,

A Szerencsekerék értelmezése

amivel hirtelen megmenekülünk valami

Itt elértünk az út feléhez, és amint a nagy arkánum utolsó

nyomasztó helyzetből. Bár kétségtelenül

lapja, a Világ, négy sarkában ez a lap is a négy szilárd elem

létezik ilyen szerencse is, egyesek úgy

szimbólumát tartalmazza: a Vízöntó't a nőalak, a Skorpiót

vélik, inkább maguk az emberek azok,

a sas, a Bikát a bika, az Oroszlánt az oroszlán jelképezi.

akik saját szerencséjük kovácsai, akár a

Itt mindegyikük szárnyas formában látható, varázslatos,

múltban felhalmozott „jó" cselekedetekkel,

misztikus lényként ábrázolva. Ugyanúgy, ahogyan a Diadal­

akár kikezdhetetlen hitükkel, amely képes

szekér esetében is, a központi alak a szfinx, amely ezúttal

valóban meghozni a szerencsét.

a kerék tetején foglal helyet, és kardot tart kezében.

A Szerencsekerékben gyakran látják a jó karmát, vagy a jó cselekedetek jutalmát.

Az Igazságszolgáltatás Királynői alak ül trónján, bíborruháját aranypalást borítja. Két oszlop között foglal helyet, ezért ugyanúgy, ahogyan a Főpapnő, ő is egyesítő erőként szerepel. Egyik kezében az igazságot érvényesítő kardot tartja, míg másik­ ban az egyensúlyt és az igazságosságot jelképező mérleget.

A

mikor az Igazságszolgáltatás lapja

Személyes vonatkozásban az Igazság­

felbukkan egy kirakásban, jobban

szolgáltatás objektív megfigyelőt jelöl, sze­

tesszük, ha visszahúzódunk, és alaposan

mély szerint nem érdekelt harmadik felet

mérlegeljük az ügyünk mellett és ellene

vagy olyasvalakit, akiben vakon megbí­

szóló érveket, próbáljuk helyzetünket telje­

zunk. Gyakori jelenség, hogy egy helyzet

sen más nézőpontból szemlélni.

valódi értelmét csak akkor érthetjük meg,

Gyakran különlegesen fontos döntés

ha előbb megpróbáljuk eltávolítani az ér­

előtt bukkan fel a kártya, de az is lehet,

zelmeket, lecsupaszítjuk a történteket

hogy csupán azt jelzi, vizsgáljunk meg egv

a tényekre. Ez persze nem mindig könnyű

Hagyományos jelentése:

bizonyos kérdést más szempontból. Min­

annak, aki érzelmileg érintett az ügyben,

döntések, peres ügyek

dig mindennek két oldala van, és a lap

de egy kívülálló személy képes a higgadt

üzenete szerint érdemes alaposan mérle­

tárgyalásra. Azt is jelezheti a lap, hogy

gelnünk a dolgokat, mielőtt meggondolat­

nekünk kell betölteni a pártatlan bíró sze­

lanul döntenénk.

repét. Bárhogy legyen, a lap üzenete az,

Az Igazságszolgáltatás lapja azt is

hogy a méltányosnak és ésszerűnek le kell

sugallhatja, hogy valamilyen jogi üggyel,

győznie a személyes érzelmeket és vágya­

perrel kell számolnunk a közeljövőben.

kat. Itt nincs helye szenvedélyeknek. Még

Ha bírósági ügy lesz belőle, akkor a kira­

a kettősséget is inkább el kell tudnunk

kás többi lapjából következtethetünk arra,

viselni, mintsem görcsösen ragaszkodni

hogy kedvező vagy kedvezőtlen ítéletre

egy bizonyos megoldáshoz.

számíthatunk-e. Azt is jelezheti, hogy meg kell ismernünk jogainkat, és nem árt, ha jogi tanácsot kérünk. Az Igazságszolgáltatás feltűnése rámu­

MARS A MÉRLEGBEN A Mars az energia, a lendület és a kez­ deményezés bolygója. A pszichológiai

tathat egy harmadik személy értékeire is.

asztrológiában haragunkat jelképezi, illet­

Ha valóban bírósági ügy van kilátásban,

ve azt, hogyan mutatjuk ki - hogyan har­

vagy a szóban forgó kérdés fontos szemé­

colunk vagy érvényesülünk. A Mars az egó

lyes döntést igényel, akkor egy, a jogban

által vezérelt Kosban érzi otthon magát,

jártas szakember óriási segítségünkre

de kedvező számára a mindenre elszánt

lehet, legyen ügyvéd vagy ügyész az. illető,

Skorpió jegye is. Természete nyilvánvaló­

de lehel tanácsadó cég is.

an konfliktusban van a passzívabb, nehe-

zen döntő, lusta Mérleggel, amely jegy

Az Igazságszolgáltatás értelmezése

híres arról, hogy nem bírja kezelni a konf­

Míg a Főpapnő a metafizika titokzatos világába vezet

liktusokat.

bennünket, az Igazságszolgáltatás az emberek világában

Ami azonban az Igazságszolgáltatás

ható gondolkodás és ésszerűség intellektuális képességét

lapját illeti, a legragyogóbb asztrológiai

szimbolizálja, ami nélkülözhetetlen bármely civilizált társada­

analógia a Mérlegben álló Mars, mivel

lomban.

ez tökéletesen kifejezi a lapban rejlő pasz-

Érdekes, hogy az Igazságszolgáltatást nőalak jelképezi,

szív-aktív polaritást, és a gondolatébresztő

annak ellenére, hogy az ész szív fölötti uralmának férfias

vitákat, amelyek nem annyira agresszívak,

jellegére utal. Ő az egyetlen figura a nagy arkánumban,

mint inkább magabiztosak. Itt megjelenik

aki az igazságért folytatott harcot szimbolizáló kardot tartja

a dolgok végiggondolásának igénye, ami

egyik kezében, ellentétben a másik kezében lévő mérleggel,

az önmagunkért való kiállás bátorságával

ami az egyensúly és a méltányosság jelképe. A figura nyilván­

párosul.

valóan a nőiesség és a férfiasság kombinációja, egyszerre aktív

A Mérleg az állatöv született bírája, aki

és passzív, harcos és ítélkező. Inkább a logika szükségességét

a hetes házat, vagyis a kapcsolatok terüle­

hirdeti, semmint az érzelmekét, és arra szólít fel, hogy tárgyila­

tét uralja. A Mérleg típusú személyek

gosan ítéljük meg érzelmeinket.

legendás döntésképtelensége abból fakad, hogy egyszerre számtalan szempontot vesznek figyelembe. Egy tipikus Mérleg mindig szereti begyűjteni a különféle véle­ ményeket, hogy egymásnak feszülhesse­ nek, és akár az ördög ügyvédjét is szívesen eljátssza, hogy kialakuljon a vita! JUPITER ÉS A KILENCES HÁZ Az asztrológiában minden jogi, igazság­

Asztrológiai analógiák Az egyik kezében tartott kard összefügg

szolgáltatási ügy a kilences házhoz tartozik.

a levegő elemmel és a Mars bolygóval -

Ez a ház a Nyilas jegyében áll, tehát az

ő a háborúk istene -, míg a másik kezében

utazók, az igazságot keresők és a bölcsek

tartott mérleg a Mérleg levegős jegyét idézi.

háza. Filozófia, egyetemi tanulmányok,

A hagyományos asztrológiában a Mérlegben

vallás - ezek tartoznak hagyományosan

álló Mars nem túl szerencsés kombináció,

az elme számára legizgalmasabb témák

hiszen a tüzes bolygó itt hanyatlásban van.

közé ebben a házban, amelyet a Jupiter, a nagy szerencse bolygója ural. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy valódi igazságszolgáltatás csak bölcsességből, együttérzésből és emberségből fakadhat.

Az Akasztott ember Amint megismertük a kártya jelentését, tüstént rájövünk, hogy csupán az elnevezése ijesztő. Minden alkalommal, amikor ez a lap felbukkan egy kirakásban, igyekszem rámutatni, hogy az alak nem a nyakánál, hanem a bokájánál fogva van felakasztva, ráadásul nem halott, de még csak nem is sebesült. A fejjel lefelé lógó, dicsfénnyel övezett férfi valójában él, és egyáltalán nem igyekszik kiszabadulni. Kényelmetlenségnek nyoma sincs, ahogyan bal lábát a jobb mögé helyezi, valamint karját összekulcsolja a háta mögött. Csöndesen és nyugodtan szemléli a világot - fejjel lefelé.

I

tt bizony a megadás jelenségével talál­ kozunk, hiszen úgy tűnik, az élet nem

Belép az (ön)feláldozás hagyományos jelentése, hiszen az új látószög újfajta

egészen azt nyújtja számunkra, amire

megértést eredményezhet. Ideje, hogy

vágytunk, mi mégsem tehetünk egyebet,

kisöpörjük életünkből az összes hasznave­

mint hogy elfogadjuk. A megoldás nem

hetetlen dolgot, és megszabaduljunk

a cselekvésben, hanem a visszavonulásban

mindattól, ami csak visszatart minket,

Hagyományos jelentése:

és a szemlélődésben rejlik. Amikor ez

legyen szó. akár állásról, egy kapcsolatról,

áldozat, mélyebb

a lap felbukkan, úgy tűnhet, életünk a feje

életmódról vagy hitről.

megértés

tetejére állt. Lehet, hogy tényleg remény­

Lehet, hogy éppen attól kell megszaba­

telen helyzetben vagyunk. Ha azonban

dulnunk, hogy folyton azt hisszük, nekünk

újragondolunk mindent, és közben próbá­

úgysem sikerülhet. Mi nem tudjuk megcsi­

lunk más szemszögből tekinteni a dologra,

nálni. Ilyenkor azonban rendszerint a szí­

hirtelen megláthatjuk, hol van a hiba.

vünk mélyén már tudjuk, hogy mégis képe-

Az A k a s z t o t t e m b e r lapja bukkant fel egy fiatal nő kirakásában, aki már hoszszú évek óta élt egyedül Londonban, és ezt élvezte is. Megismerkedett egy férfi­ val - jelenlegi társa -, és első gyermekük már hat hónapos volt, amikor felkere­ sett engem. A következő lépés az lett volna, hogy leköltöznek vidékre, amitől bevallottan ódzkodott kissé, mert nehezen mondott volna búcsút régi életstílusá­ nak. Az Akasztott ember lapja tökéletesen kifejezte, hogy bizony új perspektívá­ ból kellene szemlélnie a dolgokat, hogy elengedhesse korábbi laza életét, és pozitívan nézzen új élete és feladata elé. Erezte, hogy a költözéssel egy nagy lépést tennének a minőségileg j o b b élet felé, de ehhez mindenekelőtt el kellett fogadnia egy új életmódot, annak minden következményével együtt.

sek vagyunk rá, és nincs más választásunk,

Az Akasztott ember értelmezése

mint előre haladni. Felismerjük, hogy me­

Ez a mozgás, az elevenség felfüggesztésének képe. Legtöb­

revségünk az ellenállás egy bizonyos fajtája.

bünk számára nehéz elfogadni a mozgásképtelenséget, főleg

Minden áldozatvállalás életünk hosszú távú

akkor, amikor nagyon elfoglaltak vagyunk, és nem bírjuk elvi­

jobbítása érdekében történik, még akkor is,

selni, ha leállítanak minket. A lap üzenete éppen az, hogy

ha rövid távon talán szenvednünk kell érte.

a leállás nem feltétlenül jelent megpróbáltatást. Ugyanúgy,

Az Akasztott ember a halál és az újjászü­

ahogyan a Főpapnő és a Remete esetében, itt is nyugalomra

letés lapja, hiszen olyan változást jelképez,

intenek bennünket, le kell lassulnunk, hogy önmagunkba

amelyben valamennyire benne rejlik a vesz­

tekinthessünk. Ha le tudjuk csendesíteni magunkat, sokkal

teség vagy az elveszettség motívuma is.

könnyebb az elfogadás is, akár új helyzetet, akár egy személyt

Az alkalmazkodás lapja is ugyanakkor,

kell elfogadnunk.

mivel új körülményekhez kell igazodnunk, újra kell gondolnunk meggyőződésünket és hitünket. Az érettség és a felnőtté válás lapja. Arra emlékeztet, hogy gondolataink komoly szerepet játszanak a külvilág alakí­ tásában. SZATURNUSZ

Asztrológiai analógiák

Nincs értelme tagadni, hogy a Szaturnusz

Mint a Remete, az Akasztott ember is legin­

nehéz bolygó, és tranzitjai is rendszerint

kább a Szaturnusszal hozható összefüggésbe,

életünk kemény időszakait jelzik. Ezen kor­

vagyis a munka, az erőfeszítés, a fáradozás

szakaink mégsem értéktelenek, és amikor

és a korlátozás bolygójával. Ugyanakkor

összekapcsoljuk az Akasztott ember szimbo­

a Szaturnusz az idő ura is, amikor tehát az

likáját ezzel a bolygóval, arra kapunk

ő kezében van az irányítás, úgy tapasztaljuk,

figyelmeztetést, hogy a nehéz leckékből

hogy az élet sokkal nehezebb, mint máskor,

nyerjük a mélyebb megértést. A Remete

és ilyenkor mindent lassabban „kapunk

lapja a Szaturnusz által szimbolizált legrosz-

meg", és arra sincs mód, hogy bármit

szabb nyomorúságot és elszigetelődést jel­

megússzunk. Emiatt nevezték a Szaturnuszt

képezi, míg az Akasztott ember figurája

az állatöv nagy ünneprontójának.

a szaturnuszi tapasztalás mélységeit juttatja

Az Akasztott embert összefüggésbe hozhat­

kifejezésre. Amint Liz Green, a pszichológi­

juk a Neptunusszal is, hiszen a Neptunusz

ai asztrológia képviselője írja:

a Halak jegyének, vagyis a horoszkóp tizen­ kettes házának társuralkodója. A hagyomá­

„A

Szaturnusz...

nem pusztán a fájda­

nyos asztrológiában ez a ház az áldozat,

lom, a fegyelmezés és az akadályoztatás

az önfeláldozás és a szenvedés háza, amely

jelképe,

elvezet a végső megváltáshoz.

hanem

egy pszichés folyamat

szimbóluma is, ... amiből az egyén nagyon sokat meríthet a fent említettek által, ... magasabb rendű spirituális fejlődése érdekében. " 9

A Halál Amikor a tanácsadáson egy kirakásban felbukkan ez a lap, az értelmező feladata gyorsan eloszlatni a páciens félelmét vagy pánikját, amit a páncélba bújtatott csontváz látványa válthat ki. Amint a felfordítás során meglátom a Halál lapját, én azonnal megjegyzem a páciensnek, hogy ne ijedjen meg ennek látványától, rögtön megbeszéljük, mit is jelent.

I

me a lap, amelytől mindenki retteg. Legin­

A tarot értelmezője számára ez elég ne­

kább a Halál lapja tehet róla, hogy egyesek

héz lap. Egyszerű volna azt mondani, hogy

félnek a tarot-tól, akár azért, mert táptalajt

Mennyivel jobban hangzik, mint a halál.

okkult tudomány, akár azért, mert szembesít

Am ebben az esetben hangsúlyozni kell,

bennünket saját halandóságunkkal. A leg­

hogy ez fájdalmas és nehéz átalakulás. A

több társadalomban a halál a mai napig

Halál lapja ijesztő, fájdalmas, traumatikus

tabunak számít, nem akarnak tudni róla.

eseményekre mutat rá, amelyek veszteséget,

Mit jelent számunkra ez a lap? Először is Hagyományos jelentése: változás, újjászületés

ez az „átalakulás és transzformáció" lapja.

ad annak a téveszmének, hogy valójában ez

legritkább esetben utal tényleges halálra. Tizenöt éve gyakorlom a tarot-tanácsa-

kétségbeesést vagy mély megbánást eredményeznek. A tényleges végeredmény ugyan a javu­

dást, de eddig mindössze három esetben

lást szolgáló nagy változás, ám ezt csak bizo-

jelzett a lap tényleges halált: egy esetben

i'nyos idő elteltével tudjuk észrevenni és mél­

már megtörtént halálesetre utalt, kétszer

tányolni. Ez az idő pedig még messze van.

pedig olyan személyek halálát jelezte, akik

Az adott pillanatban úgy érezzük, mintha

már a halálos betegség végső stádiumában

a világ összedőlt volna, és elérkezett volna

voltak. Előfordult olyan is, hogy valaki azt

a vég. Az igazság pedig az, hogy az élet

akarta megtudni a kirakásból, mikor fog

valóban véget ért abban a formájában

meghalni. Természetesen közöltem vele,

és minőségében, ahogy addig ismertük,

hogy nem foglalkozom a halál megjöven­

és egyelőre mindent nagyon sötéten látunk

dölésével.

ahhoz, hogy észrevegyük a távolban meg­

Mint mindig, itt is gondolkodjunk szim­ bolikusan. A Halál lapja azt mondja nekünk,

csillanó halvány reménysugarat. A Halál lapja szimbolizálhatja valakinek

hogy valami „halott" vagy elmúlóban van.

a hiányát is, és olyan fokú elveszettség érzé­

Akár élethelyzet, akár kapcsolat, állás vagy

sét, amikor a másikat szinte halottnak

életstílus, a lényeg az, hogy valami az éle­

hisszük.

tünkben kitöltötte az idejét és a végéhez közeledik. Nagyon fájdalmas lehet, de addig

A PLÚTÓ ÉS A NYOLCAS HÁZ

semmi új nem születhet meg életünkben,

Mostanában mindenhol azt olvassuk, hogy

amíg a régi el nem tűnik. Ez az oka annak,

a Plútó a változás és transzformáció bolygó­

hogy a Halál lapja által szimbolizált változá­

ja, pedig ezek a kulcsszavak meg sem köze­

sok általában mélyek és maradandóak.

lítik a Plútó lényegét. Amint az amerikai

asztrológus, Caroline W. Casey olyan ponto­

bé nem lubickolhatunk öntudatlan öröm­

san fogalmaz: „Amikor a Plútó az utazási ügy­

mel a felszínen. De miután megjártuk a

nökünk, akkora mennyekbe szóló jegyünk mindig

poklot és visszanéztünk, felismerjük, hogy a

Asztrológiai analógiák

tartalmaz egy rövid kiruccanást a pokolba is."1

Plútó vagy a Halál lapja azt a változási fo­

A horoszkópban

lyamatot szimbolizálja, amelynek során visz-

a halál a nyolcas

ezért megszünteti korábbi én-azonosságun­

szatalálunk a szellemhez, és megtanuljuk a

házhoz tartozik, ez

kat, és kiiktatja mindazt, amiből kényel­

túlélés művészetét.

a ház pedig a Skorpió

A Plútó a láthatatlanság és a semmi ura,

münket vagy biztonságérzetünket nyerjük.

Kahlil Gibran így írja ezt a Prófétában:

uralma alatt áll, ami

Eletünk addig biztonságosnak hitt alapjai

„A halál titkát kutatod.

megmagyarázza, mi­

pillanatok alatt futóhomokká válnak, és

De megtalálhatod-e, hű az élet

ért tüntetik fel mindig

nyomában a veszteséggel, fájdalommal, széteséssel, depresszióval vagy reményvesz-

12

szívében keresed?"

Ezért aztán olyan dolgokat teszünk,

olyan rossz színben a Skorpiót. A hagyo­

tettséggel való kegyetlen szembesülés jár.

amikről soha nem hittünk volna, hogy vala­

mány szerint a Skor­

Azon kapjuk magunkat, hogy saját alvilá­

ha megtesszük, és túlélünk olyan helyzete­

pió ura a Mars, de

gunk utasaivá váltunk, és ez az út a pokolba

ket, amikről sohasem feltételeztük volna,

társura a Plútó,

vezet, de ebből a pokolból van visszaút!

hogy túlélhetjük. Csak ekkor leszünk képe­

az alvilág mitológiai

sek az újjászületésre főnix módjára, amely­

istene. Gyakori, hogy

az, hogy ez az utazás minden másnál több

nek során a madár újjáéled saját hamvaiból.

a jelentős Plútó tran­

Eddig tartott a rossz hír. A jó hír pedig tudást nyújt az életről és önmagunkról.

Csak miután megtapasztaltuk a teljes erőt­

zitot megélő pácien­

„A Plútó térdre kényszerít bennünket, hogy egé­

lenséget, akkor válhatunk képessé magunk­

sek kirakásában való­

szen megadjuk magunkat érzéseinknek."'' Töb­

hoz ragadni az erőt.

ban megjelenik a Halál lapja, ezért a bolygó természeté­

A Halál lapja egy alkalommal olyan személy kirakásában bukkant fel, akinél egy ko­

nek megismerése

rábban elhunyt rokonra utalt. Ez az eset mély nyomokat hagyott bennem. Egy ötve­

jótékonyan hat a lap

nes férfi keresett fel, neki készítettem el a kirakást. A Halál lapja a kirakás legaljára

értelmezésére is.

került, így a múltra utalt. Általában ez az elmúlt tizenkét hónapot öleli fel, de a férfi rögtön megjegyezte, hogy t ö b b évvel ezeló'tt vesztette el az akkor tizennyolc éves lányát. Szomorúsága még mindig érezhető volt, de a bátorsága lenyűgözött. A lánya halálának utóhatásaként bizonyos értelemben ő is „meghalt". Rájött ugyanis, hogy nem élt olyan életet, amilyet szeretett volna. Teljesen átértékelte addigi életfelfogását, újragondolta értékeit, és rádöbbent, hogy nem bírja tovább addigi életvitelét, mivel a reggel kilenctől ötig tartó robot már semmi örömöt nem jelentett számára. Kilépett állásából, és értelmi fogyatékos gyere­ kekkel kezdett el foglalkozni. Ebben a tevékenységben találta meg igazi elhiva­ tottságát. Bár a lányát senki sem pótolhatta, azt mondta, ezt a munkát mintha a lánya hagyta volna rá örökségül, és tartozott a gyermekének azzal, hogy végre teljes életet éljen.

A sötétség utáni megkönnyebbülés vagy jutalom első ízben a Szerencseke­ rékben bukkan fel, a Remete nyomasztó lapját követően. Később ismét felbukkan a Csillag lapján, közvetlenül a Torony sokkoló élménye után. Az utazásnak ezen a pontján a Kiegyenlítődés nyugalmat árasztó lapjánál járunk, amely megszabadít a halálfélelemtől és fájdalomtól, és némi enyhülést nyújt az Ördöggel való találkozás előtt.

A

Kiegyenlítődés lapján a szépség,

kiapadhatatlan vizet. A Halál sötét sivataga

a béke és a kényelem képe köszönt

után szomjasan térünk vissza az életbe,

ránk. Dicsfény által övezett, aranyhajú an­

és ez a fénytől szikrázó, erőteljes kép jelen­

gyal áll előttünk egyszerű fehér ruhában

tős mérföldköve újjászületésünknek.

a tó partján. Egyik oldalán gyönyörű virá­

A Kiegyenlítődés először talán a józan­

gok, másik oldalán ösvény kígyózik felfelé

ságot idézi fel bennünk. Pedig a lap nem

a mocsárból a hegyek felé, egészen a felke­

az önmegtartóztatást, hanem a mértékle­

Hagyományos jelentése:

lő napig - amely egyébként a tudatosodás

tességet szimbolizálja, vagyis „... az indu­

egyensúly, mértéktartás

hajnalát, az életbe való visszatérést szimbo­

latokon, szenvedélyeken és vágyakon való

lizálja. Az angyalnak hatalmas szárnya van,

okos uralkodás gyakorlatát. " I : 1 Egyike ez a

kezében két kelyhet tart, egyikből a másik­

négy fő erénynek, amelyek közé tartozik

ba öntve a látszólag folyamatosan ömlő,

még az igazságosság, a megfontoltság és az állhatatosság. Amikor a Kiegyenlítőtlés lapja feltűnik egy kirakásban, első számú követelmény a türelem. Ez a nyugalom, az. alapos meg­ fontolás és a kiértékelés lapja. Nincs értel­

Asztrológiai analógiák

me az elérhetetlen után vágyakozni, vagy

Ez a kártya gyakran kapcsolódik a Nyilas

a megszerezhetetlent hajszolni. A szenve­

tüzes jegyéhez vagy uralkodójához, a Jupiter­

dély túlságosan messzire űz bennünket.

hez. A Kiegyenlítődés azonban nem a cselek­

Mielőtt észrevennénk, elfogy az erőnk, és

vés vagy terjeszkedés kártyája, hanem inkább

akkor hirtelen visszazuhanunk a földre.

az egyensúlyé. Ebben az értelemben a Mér­

Meg kell állnunk, hogy számba vegyük le­

leg jegyéhez tartozik, ugyanúgy mint az Igaz­

hetőségeinket - ez pedig átmeneti leállás­

ságszolgáltatás lapja. Ugyanakkor föld és víz

sal járhat:

lap is, amely jól illik a Bika szimbolikájához

„Ez a lap a helyes cselekvést jelenti,

(földhözragadt), ezért szokták ábrázolni vala­

a legjobb döntést bármilyen helyzetben.

milyen tájban együtt a Halakkal, amit a tó

Leggyakrabban azt jelenti, hogy nem

és a két kupa között áramló víz jelképez.

csinálunk semmit,

de legalább ilyen

gyakran utal arra, hogy az illetőnek

ki kell várnia az alkalmas pillanatot

A Kiegyenlítődés értelmezése

vagy

A Kiegyenlítődés lapjának legfontosabb szimbolikus részlete az

cselekvést."''

A Kiegyenlítődés másik fontos üzenete a

angyal lábában rejlik, és a kép ismét az ellentétek harmonikus

kompromisszumkészség fontossága, vagyis

egységét jelképezi. Az angyal egyik lábával füvön áll (sziláid tala­

az érzelmi érettség által elérhető egyensúly.

jon), míg a másikkal az érzelmeket szimbolizáló vízben.

A Kelyhek a víz elemével állnak összefüg­

A gyakorlatiasság és az érzelmesség tökéletes egyensúlya

gésben, ami érzelmi életünket szimbolizál­

valósul meg ezáltal, a tudat és a tudattalan azonos súlyának

ja, a víz folyamatos áramlása egyik kehely-

elismerése. Ha egyiket feláldozzuk a másikért, fontos részün­

ből a másikba pedig azt jelképezi, hogy

ket nyomjuk el, és így féloldalasak, tökéletlenek leszünk,

állandó kapcsolatban kell lennünk saját ér­

alkotóerőnk elapad.

zéseinkkel, és együtt kell haladnunk áram­ lásukkal. Sohasem kapjuk meg, amit aka­ runk, ha elképzeléseinket vagy vágyainkat ráerőltetjük a másikra, vagy ha a tökéletes­ séget hajszoljuk. Erezzünk rá inkább min­ den helyzet, kapcsolat vagy személy saját

A Kiegyenlítődés remek lap, ha bármilyen kérdésünk

ritmusára, és próbáljuk meg átvenni azt.

van a párkapcsolattal összefüggésben, mivel egyenlőséget és érzelmi érettséget jelez.

KAPCSOLATOK Ha a Kiegyenlítődés lapja egy kapcsolat ki­ rakásban jelentkezik, akkor reményt, ígére­ tet és hatalmas lehetőségeket jelöl. Ez a kapcsolat persze nem rózsaszín lányregény. Mivel a Kiegyenlítődés elsősorban az egyen­ súllyal áll kapcsolatban, kiváló lap minden párkapcsolati kérdés esetén. Egymás megis­ merésének kölcsönös vágya termékeny ta­ laja a szerelem és szeretet elmélyülésének. HELYZETEK Egy bizonyos szituációval kapcsolatban a Kiegyenlítődés lapja azt javasolja, hogy ta­ láljuk meg a középutat, és maradjunk kö­ zépen, kilengések nélkül. Minden résztve­ vő fél és körülmény ugyanolyan súllyal sze­ repeljen megfontolásainkban. Ahogyan az Igazságszolgáltatás esetében, itt is felmerül a személyes érdekek háttérbe szorítása a közjavára. Még az is megeshet, hogy a döntőbíró szerepét kell eljátszanunk.

Az Ördög A tarot legijesztőbb lapjának általában a Halált tartják, ám az Ördög is képes kisebb pánikot okozni. Állatfejével, szarvával, denevérszárnyával és karmos lábával kétségtelenül félelmetes, amint ott kuporog az egymással összeláncolt meztelen férfi és nő között, akiket szintén szarvak „ékesítenek". Rémlátomásokat, a pokolról szőtt fantáziákat idéz fel bennünk.

A

nyomasztó érzések területére merészkedve elég hamar megállapít­

A féltett kérdésre a válasz: NEM. Az Ördög arra figyelmeztet, hogy a tűzzel

ható, hogy a szóban forgó téma a fájdal­

játszanak, és ennek következményeként

mas kapcsolat. Bármi legyen a történet,

nagy bajba kerülhetnek, akár bele is rok­

egészen biztos, hogy az Ördög lapjának

kanhatnak a szerelembe. Rá kell kérdezni

felbukkanása mindenképpen komoly

a valódi motivációkra, és persze a partner

figyelmeztetés: valami rettenetesen rossz

indítékaira is, és el kell fogadni, hogy a

Hagyományos jelentése:

az illető életében. Számtalanszor láttam

dolog nem az, aminek látszik.

leigázottság, alapösztö­

(eltűnni szörnyűséges szerelmi háromszö­

nök, rossz szokások

gek esetében, amikor az érintettek mind-

kirakásában is, például egy alkoholista

egyikéből képes előtörni a melyben rejtő­

esetében, akit a/, ital agresszív szörnyeteg­

Láttam a kártyát függőségtől szenvedők

ző ösztönlény. Lehetünk akár az eldobott

gé változtatott. Egy másik esetben az Ör­

szerető, akit elhagytak, vagy az, aki új éle­

dög lapja egy asszony fiát mutatta, akit ká­

tet akar kezdeni, ezért elmegy; legtöbben

bítószerrel való visszaélés miatt elítéltek,

foggal-körömmel harcolunk, amikor elbo­

és miután megállapították, hogy paranoi­

rítanak bennünket fájdalmas, nyers indu­

ás, hosszú évekig tartó kezelés várt rá.

lataink. Akik például belekényszerültek

Ilyen esetekben a baj már megtörtént,

egy elmérgesedett, mocskos válóperbe,

és csak annyi az üzenet, hogy szembe kell

mindannyian megtapasztalták, hogyan

nézni a kegyetlen valósággal. Olyankor

tűnik pillanatok alatt semmivé a felszínen

azonban, amikor még van választásunk,

viselt jó modor álarca.

az Ördög lapjának egyértelmű üzenete,

Sokszor láttam felbukkanni a lapot olvanok esetében is, akiket éppen megkí­

hogy azonnal szálljunk ki, vissza se néz­ zünk. Ha valaki konokul kitart valami

sértett egy kaland lehetősége, vagy most

mellett az Ördög figyelmeztetése ellenére,

szerettek bele valakibe őrülten, ám

annak súlyos ára lesz.

az Ördög felbukkanása az ilyen emberek kirakásában valóban figyelmeztető jel, hogy ellen kell állniuk a kísértésnek.

Az Ö r d ö g értelmezése Bár nem hiszek abban, hogy a kellemetlen képeket bagatelli­ Asztrológiai analógiák

zálni kellene, mindig sietek lecsendesíteni a pánik vagy a féle­

Az Ördög tökéletes mása a Skorpió társural-

lem heves érzéseit. Az efféle érzések sem a páciensnek, sem

kodójának, a Plútónak. Minden, ami sötét,

a tanácsadónak nem válnak hasznára. Ha ez a lap felbukkan,

romboló vagy rögeszmés, az platóinak tekint­

természetesen különös figyelmet szentelek neki, de általában

hető. Ezzel a bolygóval óriási változásokat

nem azért, mert az illetőre szemet vetettek a gonosz sötét

tapasztalunk, amelyeket leginkább vesztesé­

eró'i! Napjainkban az Ö r d ö g lapja leggyakrabban megszállott­

gek, fájdalmak vagy félelmek jeleznek. Éle­

ságot jelez, ami rendszerint valamilyen egészségtelen, rombo­

tünk mintha rémálommá válna, és az élethely­

ló kapcsolatban mutatkozik meg. Párhuzamot vonhatunk

zetek fizikai-lelki teherbíró képességünk hatá­

a Szeretők lapjával, hiszen ott is egymás mellett álló szerel­

rait feszegetik.

mespárt látunk, de őket mennyei angyal áldása kíséri. Az Ör­

Az Ördög lapjának tartalmát még jobban kife­

d ö g lapja ezzel szemben sötét és baljóslatú, mert a féltékeny­

jezik a Plútó-Vénusz kapcsolatok. Ez a végze­

séget, uralkodást, bántalmazást, kegyetlenséget vagy a másik

tes vonzódások konstellációja, vagyis minden

manipulálását szimbolizálja.

szenvedés benne foglaltatik, amit a viszonzat­ lan szerelem, a kielégítetlen vágy, a magány és a megszállottság legrosszabb formájában okozhat.

A z Ö r d ö g lapja egyszer egy olyan n ő kiraká­ sában t ű n t fel, akit jól ismertem. Tudtam róla,

Ez a nő egyre jobban beavatkozott ismerősöm életébe, akinek minden kísérlete, ami arra irá­

hogy b o l d o g házasságban él, ezért a lap m e g ­

nyult, hogy valahogy lerázza magáról, hiábavaló­

lehetősen sokkoló hatású volt. Kissé zaklatottan

nak bizonyult. A tanácsadás abban segített neki,

kezdtem hozzá az Ö r d ö g értelmezéséhez, ám

hogy felismerte, mennyire egészségtelen és pusz­

mialatt beszéltem, d ö b b e n t e n láttam, hogy is­

tító helyzetbe keveredett. Emlékeztettem rá,

merősöm arcán mosoly bujkál, és egyetértően

hogy még mindig nem késő meghúzni bizonyos

bólogat is hozzá.

határvonalakat, és nem szükséges túlzottan fi­

Végül megkérdeztem, tényleg ismer-e valakit,

gyelmesnek vagy megértőnek lennie. Végül elis­

aki mániásan ragaszkodik hozzá, mire határozott

merte, hogy azért fajultak idáig a dolgok, mert ő

igennel felelt. Nem egy másik férfiról volt azonban

erőtlennek, gyengének érezte magát a másik nő­

szó, hanem egy vele egykorú nőről. Ismerősöm

vel szemben. Egy későbbi találkozásunk alkalmá­

nem gondolta, hogy a ragaszkodás mögött szexu­

val beszámolt róla, hogy a kapcsolat még mindig

ális vágyak lettek volna - bár az Ördög erőteljes

nagyon problémás, de a helyzete sokat javult az­

szexuális tartalma miatt ez kérdéses -, inkább úgy

óta, hogy elhatározta, t ö b b é nem hagyja magát.

vélte, a probléma abból adódik, hogy az illető mintha magára akarná húzni az ő személyiségét.

A Torony Egy sziklás hegy tetején magas torony mered az égen úszó felhők közé, ahonnan villám üt belé. Lángok csapnak ki az ablakokból, két alak rémülten zuhan a mélybe, mivel más választásuk nincs, mint kiugrani az ismeretlen, sötét mélységbe.

A

Halál és az Ördög után ez a tarot leg­

rulnak, és menthetetlenül kicsúszik kezünk­

ijesztőbb lapja. Az első, amit rögtön el­

ből az irányítás. Egy beígért állást mégis

mondok a páciensnek, hogy a Torony nem

odaadnak a másik jelentkezőnek, a cég

fizikai pusztítást szimbolizál.

csődbe megy, a társunk figyelmeztetés nél­

A Torony elsősorban az általunk eddig fel­

kül lelép valaki mással, de bármilyen sok­

épített élet struktúrájának metaforája.

koló hírt kaphatunk.

Minden bennünket alakító tapasztalat és

Belső világunkkal kapcsolatban

élmény, hitünk, meggyőződésünk és beállí­

a Torony olyan időszakot jelez, amikor meg

tódásunk, mind be van falazva ebbe a struk­

kell állnunk, mert a világ hirtelen felfor­

túrába, és ez szabja nreg, hogyan éljünk.

dult. Mint a képen látható alakok, lehet,

Hagyományos jelentése:

A sors iróniája, hogy a látszólagos biztonság

hogy ránk is valamilyen zuhanás vár, mert

régi struktúrák

könnyen börtönné válhat számunkra,

teljesen irányt tévesztünk, miközben pró­

felbomlása

és választásainkból lesznek fogvatartóink.

báljuk elűzni a harag, a pánik vagy a szo­

Kontextus nélkül lehetetlen meghatá­

rongás démonait. Bármi kiválthatja a (el­

rozni, mire utal a Torony, mivel ez a lap

fordulást, az eredmény azonban ugyanaz

az előre nem látható, kiszámíthatatlan

lesz: abban a sokkoló felismerésben lesz

dolgok birodalmába visz bennünket.

részünk, hogy nem azok vagyunk, akiknek

Ha a kirakás egy meghatározott kérdésre

magunkat gondoltuk. Sebezhetőek va­

irányul - állás vagy párkapcsolat -, akkor

gyunk, és mindaz, ami eddig csak mások­

a legtöbb, ami elmondható), hogy a dolgok

kal történt meg, velünk is megeshet. Vilá­

nem alakulnak valami fényesen. Éppen

gunk, önmagunk és kapcsolataink szétes­

ellenkezőleg, még a legnagyobb gonddal

nek, és bármilyen nagy gonddal próbáljuk

előkészített tervek is drámai módon felbo-

újból összerakni ezeket, életünk már soha nem lesz Ugyanolyan, mint régen. Ezen a ponton választás elé állít a sors. A nagy felfordulásban elveszíthetjük tartá­ sunkat és összeomolhatunk, de dönthe­

62

Nagy a r k á n u m

Asztrológiai analógiák

tünk úgy is, hogy lesöpörjük magunkról

A felfordulás, a forradalom és a hirtelen vál­

a törmeléket, túltesszük magunkat a sok­

tozások bolygója az Uránusz. Az erős

kon, és a szemétbe vetjük mindazt, amihez

uránuszi érdekeltségű emberek nem szeretik

addig ragaszkodtunk. Ezt persze nem

a szabályokat, különcök és briliáns elmével

könnyű megtenni, de értelmetlen tovább­

rendelkeznek. Ugyanakkor hajlamosak a pszi­

ra is olvan élet romjaihoz ragaszkodni,

chés és mentális zavarokra is.

amelyre már kiadták a bontási engedélyt.

AZ URÁNUSZ ÉS AZ ÉLETKÖZEPI VÁLSÁG

A Torony értelmezése

Cseppet sem meglepő ezután, hogy az Ura­

Amikor a Torony felbukkan egy kirakásban, hatalmas

nusz meglehetősen szabálytalan pályán

változások közeledtét jelzi, amelyek rendszerint villám­

kering, így 76-84 évenként tesz meg egv

csapásként érik az illetőt. A külvilágban a Torony előre

teljes kört. Ez pedig azt jelenti, hogy a

nem látható eseményt jelez, amely zűrzavart és felfordu­

38-42. születésnapunk körül éri el útjának

lást eredményez.

felét, vagyis ekkor kerül éppen szembe szü­ letéskori önmagával. A pszichológiai asztro­ lógiában ez az élet közepi válsággal leírható stádium, amikor hirtelen tudatosul ben­ nünk az idő múlása, és kezdünk rákérdezni életünk értelmére. Ekkor mindaz megkér­ dőjeleződik, amiben korábban feltétlenül hittünk. Fellázadunk a Szaturnusz, vagyis az Uránuszt a hierarchiában megelőző

A Torony gyakran szimbolizál nagy jelentőségű

bolygó ellen. A Szaturnusz léte szabályokra

változást vagy óriási lépést az ismeretlenbe.

épül, az. Uránusz pedig imádja áthágni azo­ kat. A Szaturnusz nagy moralista, ésszerű és szervezett, míg az Uránusz megveti az óvatosságot és szétrobbantja a korlátokat. Az Uránusz ciklus középidejében olyas­ mihez támad kedvünk, amit addig még so­ hasem csináltunk, mert úgy érezzük, „most vagy soha". Akik rossz házasságban éltek, ekkor biztosan elhagyják házastársukat; akik még nem esküdtek örök hűséget, hir­ telen szerelembe esnek; azok a nők, akik eddig nem tudtak áldott állapotba kerülni, váratlanul terhesek lesznek; akik évek óta unalmas, fárasztó) munkakörben dolgoztak, hirtelen felmondanak és nekivágnak, hogy megmásszak a Himaláját; azok pedig, akik eddig csak úgy éltek a nagyvilágba, most komoly karriert futhatnak be. Válójában az Uránusz és a Torony lapja ugyanazt az üzenetet hordozza. Személyes fejlődésünk, boldogságunk és spirituális érésünk érdekében mindannak mennie kell életünkből, ami többé nem szolgálja célja­ inkat; ugyanakkor életre kelnek az addig bensőnk mélyén szunnyadó képességek.

A Csillag A Csillag lapja ismét megkönnyebbülést és örömöt hoz. Az előző két lap, az Ördög és a Torony olyan világba vitt minket, ahol minden tudattalan, irányíthatatlan vagy pusztító. A Csillag azt az állapotot szimbolizálja, amikor a vihar után kisüt a nap, minden üdén, tisztán ragyog előttünk.

E

z csodálatos lap arra, hogy kapcsolat­ ba kerüljünk testünkkel, és visszanyer­

A Csillag emlékeztetni akar, mennyire fontos, hogy jól érezzük magunkat

jük egészséges libidónkat. Az Ördög kín­

a bőrünkben, és testi létezésünk örömmel

zó, kétségbeesett vágyakozása már a múl­

töltsön el minket. A korsóból zubogó víz

té. Szexualitásunk itt természetes tartozé­

az élet szimbóluma, ezért ez a lap jó egész­

ka emberi mivoltunknak, és hozzátartozik

séget és vitalitást jelez. Ha egészségügyi

teljességünkhöz. Amikor tehát a Csillag

vagy termékenységi kérdésben kérjük ki

felbukkan eg)' kirakásban, megújult, jobb

a kártya tanácsát, ez a lap az egyik pozitív

nemi életre utal, vag)' új szeretőre, aki érti

üzenet hordozója: teljes gyógyulást, illetve

a módját annak, hogyan vezethet bennün­

fogantatást ígér.

ket valódi igényeinkhez.

Hagyományos jelentése: megújulás, fíatalodás

A Csillag nagyon erős, pozitív lap a kirakásban, főként ha a kérdés szerelemre, párkapcsolatra vagy szexualitásra vonatkozik. Emlékszem egy asszonyra, aki ötve­ nes évei végén járt, és elmesélte, hogyan békült meg az öregedés gondolatával aromaterápia és testmasszázs segítségével. Csodáltam, amiért úgy döntött, hogy meglazult kötőszövetei ellenére sem mond le a szexről. Ne feledjük azonban, hogy bármely lap súlyos krízisre utal, sok nehéz kártya kö­ zé kerülve. Egy nőnek, akinek a házassága látszólag zátonyra futott, a Kelta Kereszt középponti lapja a Remete lett, és azt keresztezte a Csillag. Mivel a Remete vissza­ vonulást, magányt sugall, üzenete tökéletes ellentéte a Csillagénak, amely végső soron az életerőkkel való még szorosabb összekapcsolódást jelzi fizikai és szellemi síkon egyaránt. Óvatosan rákérdeztem az intim részletekre, mire elmondta, hogy szexuális életük teljesen megszűnt. A szeretkezés hiánya csak növelte az érzelmi távolságot a házastársak között, és a feleség nyomorultul érezte magát. Nem tudta, hogyan vethetne véget ennek az állapotnak, hiszen a Csillag által szimbolizált együttlét nélkül nem látszott kiút a Remete állapotból. Amint tovább haladtunk a kirakás értelmezésével, nyilvánvalóvá vált, hogy külső segítségre szorul, mivel számos rejtett problémát kellett felszínre hoznia a siker érdekében.

Ha a páciens gyermekáldásra kérdez rá, a Csillag felbukkanása a kirakásban azt is jelentheti, hogy már terhes az illető. A szimbolizmusban az is élvezetes, hogy

A Csillag értelmezése A Csillag gyönyörű lap, és ezt leginkább egyszerűségének köszönheti. A meztelen nőalak egy tó partján térdel a fűben, két kezében egy-egy korsót tart, amelyből vizet önt a földre,

segítségével megmagyarázhatjuk azt, ami

és vissza a tóba. Egy újratöltési aktus, a természethez való

fizikailag egyébként lehetetlen volna.

visszatérés, ami a környezettel való harmóniát hangsúlyozza.

Jó példa erre a Csillag, mivel a lap nappali

A fiatal nőből elégedettség sugárzik, ami arra emlékeztet ben­

jelenetet ábrázol, ám a csillagok mégis

nünket, hogy a valódi boldogság nem anyagi javak vagy más

tisztán látszanak a kék égen. Ez. arra figyel­

személyek birtoklásából származik. Békéje és derűje belülről

meztet minket, hogy a csillagok mindig ott

fakad, amint kedvére játszadozik az elemekkel.

ragyognak az égbolton, olyankor is, amikor

Mint az újjászületés egyik erőteljes képe, a nőalak önfeledt­

nem látjuk őket, és ez igaz sok egyéb dolog­

sége is kiemelendő részlet. Test és lélek harmóniájához van

ra is az életünkben. Azért, mert valamit

arra szükség, hogy semmit se akarjunk elfojtani vagy elrejteni

nem látunk, ne gondoljuk, hogy nem is

önmagunkból. A víz eleme az érzelmeket szimbolizálja, és

létezik.

a Csillag lapjával visszakerülhetünk a gyermekkor ártatlanságá­

A Csillag rendszerint pozitív kimenetelt ígér, jé) szerencsét hoz, megfiatalodást, a nehézségek enyhülését és életörömöt!

Asztrológiai analógiák A Csillag központi szimbóluma a korsókból kiömlő víz, így talán a Vízöntővel hozhatnánk összefüggésbe, csakhogy a Vízöntő levegős jegy, ezért a Csillagot én inkább a Halakkal állítanám analógiába, amely változó vizes jegy. A Halak termékeny és ösztönös társural­ kodója a misztikus Neptunusz, a tengerek mitológiai istene, az asztrológiában pedig az álmok bolygója. A Csillag nagyon emlé­ keztet a Halakban álló Vénuszra - a Vénusz itt emelt pozícióban található.

A Csillag lapján látható kiömlő víz az egészséget és a nagyfokú vitalitást szimbolizálja.

ba, ahol az érzelmek még gáttalanul és szégyenérzet nélkül áramolhattak.

A Hold A Hold a nőiesség, a női energiák és a termékenység egyik legerősebb szimbóluma. Keringési ideje irányítja a nők 28 napos menstruációs ciklusát, míg növekedése, illetve fogyása a fogantatás, terhesség és szülés szimbóluma. Ezzel ellentétben a férfi vagy szoláris erő szilárd és lineáris, mint ahogyan a Nap sem változtatja soha a formáját. A Hold azonban látszólag minden éjjel megváltoztatja alakját, és ehhez hasonlatos a női változékonyság és érzelmi ingadozás.

E

zen a lapon a Hold mindhárom fázi­ sát jól láthatjuk egyazon ábrázolásban

„Tudom." - mondja a magabiztos hang, amely a logikára és az ésszerűségre épít.

- újhold, félhold, telihold -, és ebben

A Hold ugyanezt így fejezné ki: „Valamiért

a női őselv három archetípusát ismerhet­

tudom, hogy..." Ha így fogalmazunk, álta­

jük fel: a fiatal lány, az anya és a vénasz-

lában láthatatlanul áramló ösztöneink

szony figuráját. A mitológiában Artemisz

és zsigeri reakcióink vezérelnek bennün­

Hagyományos jelentése:

jelképezi a fiatal lányt, Démétér az anyát,

ket. Amikor a Hold ural egy szituációt,

változás, bizonytalanság

míg Hekaté a Hold sötét arcát - az újhold

semmit sem szabad elsietni. Jobban tesz-

feltűnését megelőző három sötét napot

szük, ha felvértezzük magunkat némi

az okkultizmussal hozzák összefüggésbe.

cinizmussal, és önvédelemből kivárjuk,

A Hold ura a tudattalan birodalmának érzelmek, szükségletek, ösztönök és ösztö­

miként alakulnak a dolgok. Amikor egyik saját kérdésemre keres­

nös válaszreakciók -, és a Hold hagyomá­

tem választ a kártya segítségével, az én

nyos jelentése a tarot-ban az érzelmek

kirakásomban is felbukkant a Hold; egy

árnyas, titokzatos világát tükrözi. Amikor

szerelmi háromszög másik női résztvevőjét

a Hold feltűnik egy kirakásban, mindig

jelölte. Sajnos, a női energia negatív olda­

változásra, bizonytalanságra vagy illúziókra

la meglehetősen manipulatív, furfangos,

utal. .Ahogyan újholdkor az égitest ezüstö­

megfoghatatlan és ravasz, márpedig

sen ragyog, de valójában az egész bolygó­

ebben az esetben a Hold a megtévesztés

nak ez csupán egy éppen látható szelete,

és átverés hihetetlenül szövevényes és

úgy életünk dolgai sem feltétlenül mindig

fájdalmas eseményeit jelképezte.

azok, amiknek látszanak. Ezért mindig rá kell kérdeznünk a látható mögötti tarta­ lomra.

A Hold értelmezése Egyetemes értelemben a Hold egy hatalmas jelkép. A vízből Asztrológiai analógiák

kimászó tengeri rák a tudattalant szimbolizálja, míg Hekaté

A Holdnak számtalan jelentése van. Ó uralja

állatai, a Holdat ugató kutya és farkas, a telihold idejére jel­

a Rák vizes jegyét, amely az otthont, a csalá­

lemző bolondságot és boszorkányságot idézik fel bennünk.

dot és a biztonságot jelképezi. Ugyanakkor

A Hold fázisai jelzik a tenger árapályával való szoros összefo­

a Hold az Éj Királynője is, a tudattalan, befo­

nódását, és azt is kijelölik, mikor lehet szántani, vetni és aratni.

gadó, árnyékos, ösztönös és szeszélyes női

Egyetlen asztrológus és varázsló sem tenne egyetlen kijelen­

lelket szimbolizálva.

tést addig, amíg meg nem vizsgálta a Hold helyzetét. Az óra­

Mindannyian ismerjük napjegyünket, de

horoszkópban, amit egy kérdés elhangzására állítanak fel,

vajon hányan tudják, milyen jegyben áll

a Hold utolsó és soron következő fényszögeiből következtet­

a Holdjuk? Akár férfiról, akár nőről van szó,

hetünk elsőként a kérdésre érkező válaszra.

a Hold mindenkinek a női oldalát jelképezi, tehát ösztöneinket, szükségleteinket és érzel­ mi reakcióinkat.

A H o l d volt a középponti lapja annak a kapcso­

egy másik nőtől, hanem fénykép is volt benne,

lat kirakásnak, amelyet egy fiatal nőnek készítet­

a férfi és a levél írójának közös, kilenc hónapos

tem. Tizennyolc hónapja járt már a barátjával, akit

kisfiáról.

nagyon szeretett, és annak ellenére, hogy a férfi

Miután magában összerakta a történetet,

gyakran beszélt a házasságról, a nő mégis bizony­

rájött, hogy ő valószínűleg akkor találkozott a fér­

talan volt a kapcsolat jövőjét illetően. A központi

fival, amikor a másik nő teherbe esett. A férfi so­

lap mindig a probléma lényegét mutatja meg,

hasem említette, hogy van másik kapcsolata,

ami körül minden más forog, ezért a Holdra kon­

s a gyermekről pláne nem beszélt. A levélben

centráltam, mint a páciens bizonytalanságának

nem esett szó a páciens létezéséről, így biztos

lehetséges forrására. Amint a lap szimbolikájáról beszéltem - az illú­ ziókról, a megtévesztésről -, azt láttam, hogy egyetértőn bólogat. Megkérdeztem, tud-e eset­

lehetett abban, hogy a másik nő sem volt tájékoz­ tatva. Ez a fájdalmas helyzet nagyon erősen emlé­ keztet a Hold sajátosságaira. Meglepő módon a kirakás t ö b b i lapja, melyek

leg egy másik nőről is, mire igennel felelt. Már

a jövőt mutatták, mind ragyogóak voltak -

egy ideje érezte, valami nincs rendben köztük,

a Kelyhek Kettes (egység) és a Kelyhek Lovag (ké­

és kissé szégyenkezve ugyan, de bevallotta, hogy

rő). Ezért úgy éreztem, a férfi valóban a páciense­

ezért titokban átnézte a férfi postáját. Legrosz-

met szerette volna feleségül venni, aki igazi Nyi­

szabb félelmei igazolódtak be, amikor rábukkant

lasként tisztázni akarta a helyzetet, és én is úgy

egy levélre, ami nem csupán szerelmes levél volt

gondoltam, ez lesz a legjobb megoldás.

A Nap Hatalmas napkorong kel fel a napraforgókkal borított fal fölött. A fal előtt meztelen gyermek ül fehér lovon. A gyermek örömében kitárja karját, mintha magához akarná ölelni az élet ajándékát és az aranyló jövő ígéretét. A Holdnak több arca és fázisa is van, ám a Nap mindig ugyanazt mutatja, sohasem változik. Itt tehát felemelkedünk az árnyas éjszakából a ragyogó nappali fénybe, ahol az élet egyértelmű és érthető.

A

Nap az élet legősibb szimbóluma -

kor a kiváló mentális állapot jelölője,

minden teremtés forrása -, ezért a

pszichés értelemben tehát pozitív, össze­

lap minden kirakásban csodálatos. Fizikai síkon jó egészségről, vitalitásról és általá­

Hagyományos siker, jólét

jelentése:

szedett, harmonikus elmét jelöl. Amennyiben egy szituációra, eseményre

nos jólétről árulkodik, minden egészség­

vagy célra mutat rá, ez a lap vitathatatlan

ügyi probléma esetén jó ómen. Ugyanak­

sikerről árulkodik. A Nap ránk ragyog,

A N a p annak a nőnek a kirakásában jelent meg, akinek három évvel azelőtt adtam utoljára tanácsot a tarot segítségével. Ma a tarot nem annyira jóslás, mint inkább a problémák megoldása tanácsadás formájában, ami azt jelenti, hogy az esetek többségében a páciens azért fordul hozzánk, mert nehéz élethelyzetbe vagy éppen válságba került. Időnként azért sikerül olyanoknak is kártyát vetni, akiknek élete a lehető legjobb úton halad. Ennél a nőnél ilyen ábra bontakozott ki a lapokból. Amikor megérkezett, rög­ tön észrevettem, milyen remekül néz ki - valójában az egészség és vitalitás pozitív energiáit sugározta -, és fel is bukkant a Nap lapja, mint a múltat jelölő kártya. Megjegyeztem, hogy nyilvánvalóan az erő és a siker pozíciójából érkezett hozzám, mire azt felelte, hogy nemrég léptették elő a munkahelyén. A jelennek élő, kék szemű lánynak ez bizony nagyon fontos esemény volt, aminek őszintén örült. A múltat jelölő másik lapja a Kelyhek A p r ó d volt, amely gyakran jelez foganta­ tást. Megkérdeztem, szeretnének-e gyereket a partnerével, mire azt felelte, két hónapja nem szedi már a fogamzásgátlót. A Kelyhek Apródja és a Nap miatt szinte biztos voltam benne, hogy máris terhes, vagy bármikor az lehet, és mint később megtudtam, két hétre rá valóban bekövetkezett a teherbe esés. A kap­ csolat kirakásban a Nap ismét felbukkant a központi lap helyén, ami azért sem véletlen, mert a hölgy Oroszlán jegyű volt.

reflektorfényben állunk, elérkezett a dicső­ ség pillanata. Ilyenkor megkapjuk jutal­ munkat, amitől úgy érezzük, tényleg a helyünkön vagyunk, és minden a legna­ gyobb rendben van körülöttünk. A Nap által mutatott diadalmas pilla­ nat gyakran annak jelzése, hogy központi helyzetbe kerültünk. A N a p a naprend­ szer középpontja, amely körül a többi bolygó kering, ehhez hasonlóan tehát a lap jelzése szerint mi is saját univerzu­ munk középpontjában állunk. Ez a külvi­ lágban nemcsak egyedülálló teljesítmé­ nyekben mutatkozhat meg, hanem abban is, hogy például megtaláljuk valódi elhi­ vatottságunkat. A lélek belső világát tekintve a Nap a teljesen megfoghatatlan emberi boldogságot jelképezi. Remek lap párkapcsolati kirakásban, mivel azt jelzi, hogy fényben, szeretetben, melegségben élünk. Szeretnek és akarnak minket, nagyra becsülnek, ezért társunk világának közepén foglalhatunk helyet. OROSZLÁN

Fizikai síkon a Nap jó

Az asztrológiában az Oroszlán jegyét

egészséget, vitalitást

a Nap uralja. Gondoljunk csak Oroszlán

Asztrológiai

jegyű ismerőseinkre, és magunk előtt lát­

A

Nap

analógiák

lényegi

juk, hogyan törekszenek folyton a közép­

személyiségünket és

ponti szerepre. Ha egy Oroszlánnak

járja

körbe

és általános jólétet

természetünket jelképezi, tudatunkat.

az állatövet,

Egy év alatt

ezért születésnapunk

közönséget biztosítunk, és ezért különle­

egyben szoláris

gesnek érezheti magát, nincs nála boldo­

még sok boldog szoláris

gabb ember a világon. Ennek megfelelően

Mint személyiség, a Nap a tüzes Oroszlán jegy

nincs szomorúbb látvány egy elhanyagolt

ura.

Az

visszatérésünk is - „Legyen

igazi Oroszlán

visszatérésed!".

archetípushoz mindenki

Oroszlánnál - belerokkan a keserűségbe

nyugodtan

és depresszióba.

sért. Lehet, hogy az Oroszlán kissé erőszakos

fordulhat

bátorításért

és

ösztönzé­

és uralkodó hajlamú, de nagy szíve van és eléggé kreatív is. Szó szerint imádja a meleget, folyton szeretetre

és

megbecsülésre

vágyik.

jelez.

A Végítélet A Végítélet lapja az újjászületés erőteljes képe, hiszen egy férfi, egy nő és egy gyerek kel ki koporsójából, karjukat a fölöttük lévő kerub trombitája felé emelve. További alakok emelkednek ki a háttérben a tengerből.

A

mikor valakinek a kirakásában meg­

A Végítélet lapja örömteli és ünnepé­

mutatom e/t a lapot, felhívom

lyes, hiszen az újjászületés, amit annyiszor

a figyelmét sajátos szimbolikájára, hogy

megígértek nekünk, végre valósággá vált.

a Végítélet szigorú isteni büntetés jelenté­

Van benne ugyanakkor bizonyos megkönv-

sét azonnal kiverjem a fejéből. Valójában

nyebbülés is, amint az élet látványa meg­

ez pozitív kártya, az egység és feltámadás

nyílik előttünk. Ez a nagy arkánum utolsó

diadalmas bejelentése. Ébresztő is egyben,

előtti lapja, az utazás vége, mielőtt felis­

és ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül,

mernénk, hogy a világ mi magunk

mert arra biztat, lépjünk ki végre a sötét­

vagyunk. Benne van a felszabadulás érzése

Hagyományos jelentése:

ségből, induljunk el az értelmes élet teljes­

is, hiszen már majdnem elértük a teljessé­

megújulás, átértékelés,

sége felé.

get. Kinyílt előttünk a kapu, csak át kell lépnünk rajta.

új kezdet

Amikor ez a lap felbukkan egy kirakás­ ban, tudhatjuk, hogy jó úton járunk, és szerencsésen átjutottunk egy sor nehéz akadályon. Az a legfontosabb, hogy ne tér­ Asztrológiai analógiák

jünk le az útról, amire oly nehezen talál­ tunk rá. Nincs helye habozásnak és ellen­

felhangjai, hiszen ez a felszabadulás, az új

állásnak. Eljött az idő, hogy elnyerjük

horizontok és a jutalmazás bolygója. Ugyan­

jutalmunkat - jogunkat a boldogsághoz,

akkor a szimbolikus halál és újjászületés folya­

és ahhoz, hogy elégedettek legyünk önma­

mata a Plútó területe, ezért a lap a plútói út

gunkkal.

pozitív eredményeit is magában foglalja.

A lap fontos üzenete, hogy készen kell

Ezen a ponton már fel vagyunk vértezve

állnunk a múlt lezárására, megszerzett tu­

a bölcsesség, tudás és tapasztalat előnyeivel.

dásunkkal új életet kell kezdeni, elfogadva

Első látásra a Plútó a megsemmisítés és szét­

a döntést, amelyre éppen a tudás birtoká­

esés bolygója, de mi is fel tudunk támadni

ban juthattunk. Teljesen új világ vár ránk,

főnix módjára, átmentve mindazt, ami érde­

ha elengedjük a múltat, meg tudunk bo­

mes a megőrzésre.

csátani másoknak és önmagunknak, ké­ szen állunk a nagy változásokra, és nem halogatjuk tovább azt, amit ma is megte-

hetünk. Az, hog)' az átváltozás pillanata

A V é g í t é l e t lapja keresztezte a Kardok Királynőt

belső, személyes fejlődésünk vagy külső

(az özvegy) egy harmincéves, gyermekét egyedül nevelő

esemény eredménye, teljesen mindegy, hi­

anya kirakásában a Kelta Kereszt közepén. Reménytelenül

szen a kettő gyakran tökéletesen tükrözi

egyedül érezte magát, hiszen a gyermek apja elhagyta,

egymást:

és hallani sem akart róla azután, hogy tudomást szerzett a terhességről. A tanácsadás idején a hatéves kislány neve­

„Bármi történik körülötted, a hívás vagy lökés mindig belülről jön, hogy megtör­ ténjen a szükséges változás. Lehet, hogy

lése hosszú, fáradságos és magányos harc volt páciensem számára. Nagyon fontos, hogy a Kardok Királynője saját anyjára

a változás valami világi és közvetlen

is utalt, aki megözvegyült, amikor páciensem még kis­

dologra vonatkozik, de az is előfordul­

gyermek volt. Az anya akaratlanul lerombolta páciensem

hat, hogy az illető életszemlélete alakul

önbecsülését azzal, hogy folyton azt emlegette, ha tudta

át teljesen...

volna, hogy megözvegyül, biztosan nem szült volna gyere­

Valójában ilyenkor

a személyiség már régen megváltozott;

ket. Anya és lánya között nem volt semmiféle érzelmi

a régi én, a régi élethelyzet meghalt,

kapcsolat.

lejárt. A változás ebben a percben már csupán felismerés

5

kérdése."'

Páciensem természetesen tudatában volt a sors ismét­ lődésének, hiszen ő is egyedüli nevelője lett gyermeké­ nek, aki iránt nem tudta kimutatni szeretetét. Voltak más

Bármi legyen a kontextus, a Végítélet lapja végső soron tisztelgés az emberi szel­

férfiak is az életében, de saját bevallása szerint mindegyi­ ket ő maga üldözte el. Borzasztóan vágyott a szeretetre

lem bátorsága, kitartása és állhatatossága

és arra, hogy elfogadják, de ez éles ellentétben állt a fér­

előtt. Az újjászületés diadalmas pillanata

fiak iránti gyűlöletével, és azzal a titkos meggyőződésé­

a túlélés ünneplése.

vel, hogy őt úgyis mindenki el fogja hagyni. Nem megle­ pő, hogy az egyetlen férfi, akivel hosszabb ideig tartott a kapcsolata, rendszeresen verte őt. Mialatt a Végítélet lapjáról beszélgettünk, nagy elszántsággal állította, hogy végre ki akarja adni magából a problémáit. Eveken át ellenállt a terápiának, mert ahogy mondta, „nem akarta felnyitni a kígyókkal teli ládát". Klasszikus ellenállási stratégia. Azt feleltem, hogy a láda kinyílt, de ha továbbra is nemet mond saját személyes fejlődésére, azzal visszazárja. Már akkor készen állt rá, hogy megváljon az áldozat szerepétől, és amint elkötelezte magát a terápia mellett, felkészült a Végítélet üzenetének fogadására: végleg le­ zárta a múltat, lazított a sors ismétlésének kényszerén, ami már veszélyeztette a lánya életét is.

A nagy arkánum utolsó lapján lila selyemlepelbe burkolt fiatal lány látható, amint mindkét kezében varázspálcával ünnepi táncot lejt. Babérkoszorú fonja körül, a siker jelképe, a Botok Hatos diadalát hangoztatva.

E

z a lap felidézi a Szerencsekerék szim­

lönböztetés. Amikor a Világ lapja feltűnik,

bolikáját, hiszen itt megint a teljesség

mindig a megérkezés, a beérés pillanatára

és örökkévalóság képét látjuk: a világ saját

utal, arra a pszichológiai érettségre,

ciklusának ritmusát követi. Végére értünk

amelyben felismerjük, hogy belső és külső

a ciklusnak, és most ránk talál a megnyug­

világunk minden fontos leckéjét megta­

vás és elégedettség érzése.

nultuk és elsajátítottuk.

í m e a Bolond célja, a végállomás,

Világi síkon a Világ lapja az elért ered­

a tökéletes és teljes tudatosság eredménye,

ményekről beszél, egy sikertörténetet

ahol nem létezik már semmiféle megkü­

mesél el, egy cél győzedelmes elérését, egy boldog befejezést jelez. Eletünk egyik fontos szakasza elérte célját, és ebben az értelemben a Világ lapja legalább anynyira valaminek a végére és lezárására utal, mint valami újnak a kezdetére. A siker nem jelent végső leállást, hanem inkább további lendületet, hogy megtaláljuk valódi helyün­ ket a világban, ami valójában a mi kagylónk, és amelyben minden adott hozzá, hogy teljes életet élhessünk.

A Világ lapja azt mutatja m e g , hogy a világ a mi kagylónk, és azért van, hogy teljes életet élhessünk benne.

A Világ értelmezése Mint a Szerencsekerék lapját, négy sarkában ezt a lapot is Asztrológiai analógiák

az állatöv négy jegye foglalja keretbe: az aranyhajú férfi

Az asztrológiában a teljesség, a totalitás és

a Vízöntőt, a sas a Skorpiót, a bika a Bikát, míg az oroszlán

az individualitás egyedüli és legerőteljesebb

az Oroszlánt jelképezi. Ezek négyen a zodiákus szilárd jegyei,

szimbóluma a Nap. A Nap asztrológiai ikonja

amelyek alapjellemzője a szilárdság, biztonság és anyagelvű-

a kör, közepén egy ponttal, ami a tudat köz­

ség. Mindegyik egy-egy elemet képvisel - ugyanakkor a léte­

ponti szerepét jelképezi. Bármi mást jelez ho­

zés négy módját szimbolizálják: Vízöntő: levegő, intellektus és

roszkópunk többi eleme, Napunk jegye

értelem; Skorpió: víz, érzések és ösztönök; Bika: f ö l d , érzékek

mond el legtöbbet valódi lényegünkről, a

és gyakorlatiasság; Oroszlán: tűz, megérzés és inspiráció.

központi magról, amely körül minden más forog. Az orvosi asztrológiában a szív és a gerincoszlop a Nap uralma alatt áll.

A V i l á g lapja az egyedüli nagy arkánum lapként

bátorítón hatottak rá szavaim, bevallotta, fogalma

bukkant fel egy negyvenes évei végén járó nő

sincs, merre indulhatna el. Ekkor azonban eszem­

kirakásában. A felszínen boldog életet élt, hosszú

be j u t o t t az asztrológia, belenéztem az efemeri-

ideje jó házasságban. Volt két felnőtt gyermeke,

da-táblázatba, és örömmel láttam, hogy hat

remekül nézett ki, nem panaszkodott anyagi gon­

hónapon belül várható a Jupiter visszatérése

dokra. Egy pillanatig eltűnődtem, hányan cserél­

születéskori helyére.

nének vele, és természetesen ez volt a tényleges

Mivel a Jupiter ciklusa tizenkét éves, tehát min­

téma. Tudta, hogy mindene megvan, a sors

den tizenkettedik évben tér vissza oda, ahol az

kegyeltje, ezért semmi joga ahhoz, hogy b o l d o g ­

egyén születéskor állt, éppen ezért megkértem,

talannak érezze magát.

próbálja meg felidézni, milyen helyzetben volt

A közhelyszerű „üres fészek" tünettől szenve­

tizenegy és fél évvel ezelőtt, vagyis a bolygó leg­

dett. Mindkét gyerek kirepült, és egy évvel koráb­

utóbbi visszatérésekor. Milyen lehetőségek nyíltak

ban megszűnt részmunkaidős állása is. Szó szerint

meg akkoriban számára? Miféle változások járultak

nem tudta, mit kezdjen magával.

hozzá ahhoz, hogy élete még j o b b legyen? Abban

A Világ lapjára koncentráltam, m é g p e d i g

az időben újra tanulásra adta a fejét, hogy kiképez­

abból a szempontból, hogy az élete bizonyos

ze magát titkárnőnek, de később sohasem haszno­

szinten betöltötte feladatát, kiteljesedett, és most

sította ezt a tudását. Azt javasoltam, kezdjen vala­

eljött egy új kezdet ideje. Az én szempontomból

mi olyasmit tanulni, ami valóban érdekli. így aztán

nehéz tanácsadás volt, mert bár azt mondta,

megnyílhatna előtte egy teljesen új világ.

A kis arkánum 56 lapból áll. Ez a fejezet tárgyalja a négy különböző szín ásszal kezdődő tíz lapját, tehát az első 40 lapot. A négy színnek a négy asztrológiai elemmel - tűz, föld, levegő, víz - való összefüggéseire is itt mutatok rá. Minden kártyához tartozik rövid leírás, és közlök pár történetet is, amelyekkel bemutatom, hogyan működnek az adott lapok az értelmezés során.

A kis arkánum A kis arkánum négy színbó'l áll - Botok, Érmék, Kardok és Kelyhek -, ezek a hagyományos francia kártyában a treffnek, kárónak, pikknek és körnek felelnek meg. Mint a francia kártyában, a színek itt is ásztól tízesig tartalmazzák a számozott lapokat.

E

llentétben a hagyományos kártyapakli

A Botok szimbolikus

52 lapjával, a kis arkánumban 56 lap

jelentése változó,

van, mivel itt minden színnek négy udvari

de leggyakrabban új

lapja van - Király, Királynő, Lovag és

életet vagy növeke­

Apród -, amelyeket a következő fejezetben

dést jelképeznek.

részletesen ismertetek. Vannak, akik különválasztják a kis és nagy arkánumot aszerint, hogy éppen

tői függően. Meglóbálhatjuk harci fegyver­

melyik kirakást akarják használni. Mások

ként, de magasba is emelhetjük a győze­

csupán a végeredmény lapjának helyén

lem jeleként.

nem „tűrnek" meg kis arkánumba tartozó lapot, és addig húznak a pakliból, amíg

ÉRMÉK

találnak nagy arkánum lapot, amit lezáró

Az érmék kerek pénzérmékre emlékeztet­

lapnak tekintenek.

nek, mindegyiken ötágú csillag látható.

Nincsenek azonban szigorú szabályok

Próbák és megpró­

Az Érmék szimbolikája a mágiából szár­

a két arkánum hierarchiájára vonatkozóan,

mazik, pogány és misztikus keresztény

én például mindig teljes paklit használok.

vonatkozásai egyaránt megtalálhatók.

Fontos észben tartani, hogy minden egyes

Ha egyetlen folyamatos vonalban ábrázol­

lapnak meghatározott a jelentése és a sze­

juk őket, védelmet jelképeznek. A tarot-

repe a Bolond megvilágosodás felé vezető

ban az Érmék inkább pénzügyi és gyakor­

báltatások

útján. Minden élettapasztalatnak helye

lati témákra utalnak, és azt mutatják meg,

A kis arkánum „kis"

van, és a kis arkánum lapjai is hihetetle­

hogyan szerezzük, kapjuk, költjük és tesz-

jelzője azt az érzést

nül erős képekkel közvetítik üzeneteiket.

kelti, hogy ezek ke­

szük félre pénzünket. Lefedik a szegény­ ségtől a gazdagságig terjedő egész skálát.

vésbé jelentős lapok,

BOTOK

mint a nagy arkánu-

Vannak olyan paklik, amelyekben ezt a

méi, holott úgy

színt nem Botoknak, hanem Pálcáknak

tapasztaltam, legin-

hívják. A Rider-féle tarot-ban azonban va­

Az Érméket rend­

kább életünk próbái­

lóban hosszú botokként jelennek meg, vé­

szerint gyakorlatias

ról vagy megpróbál­

gükön még rügyek is láthatók. Ez az ábrá­

témákkal hozzák

tatásairól mesélnek,

zolás eleven erő jelenlétére és a növekedés

összefüggésbe,

nem pedig a nagy

lehetőségére utal. A Botokat különfélekép­

mint például a pénz.

változásokról.

pen értelmezhetjük a szimbolizált helyzet­

A Kardok támadást, védekezést és érzel­ mi problémákat jelképeznek

élet nagy próbatételei alatt. átélt érzelmi fájdalmakat - veszteségeket, csalódásokat - is jelképezik. A boldogtalanságot néha az észrevétlenül maradt Kelyhek mutatják. vagy az, hogy a víz. kicsordul belőlük a földre.

KARDOK

ASZTROLÓGIAI ANALÓGIÁK

A kard hatalmas erejű szimbólum. Számta­

Láttuk, hogy a nagy arkánum lapjai

lan mítoszban és legendában felbukkan,

hogyan idézik fel a lassú bolygók szimboli­

gondoljunk csak Artúr király Excaliburjára

káját - a Szerencsekerék a Jupitert,

vagy Damoklesz kardjára. Az erő, a férfias­

a Torony az Uránuszt, a Halál és az Ördög

ság és a bátorság fallikus szimbóluma.

pedig a Plútót. A kis arkánum lapjai is

A Kardokat, akár a Botokat, használhatjuk

ugyanig)' működnek, de itt már bevonhat­

támadásra és védekezésre is. Lehet vágni

juk a gyorsabb járású planétákat is, a Hol­

és sebet ejteni velük, ezért jelképei az

dat, a Merkúrt, a Marsot és a Vénuszt -

érzelmi sebeknek és a lelki fájdalomnak.

amint ez valamennyi rész elején látható.

Olyan problémákra is utalhatnak, amelyek

A bevezetőkben minden elem leírása

bátorság vagy megfelelő cél hiányában lei-

és jellemző minőségleik is megtalálhatók.

lépő cselekvésképtelenségből fakadnak. KELYHEK A víz elem az érzelmeket szimbolizálja, és

A Kelyhek a bol­

mivel a víz csak a kancsó formáját veheti

dogságtól a fájdalo­

fel, ha beleöntik, a kelyhek egyértelműen

mig terjedő összes

érzelmeinkkel vannak tele. A boldogság

érzelmet kifejezik.

minden formáját megjelenítik, a szerelem­ be eséstől az ünneplésig. Ugyanakkor az

Asztrológiai analógiák Amellett, hogy a bolygók

szimbolikáját

utánozzák, a négy szín az elemekkel is összefügg,

mégpedig

a következő módon:

Botok

Érmék

Kardok

Kelyhek

Tűz - Kos, Oroszlán,

Föld - Bika, Szűz,

Levegő - Ikrek,

Víz - Rák, Skorpió,

Nyilas

Bak

Mérleg, Vízöntő

Halak

BOTOK A más paklikban Pálcáknak nevezett Botok a kreativitást és a művészi képességeket jelképezik. Energiánkat és ambíciónkat is megmutatjuk, valamint azt, hogyan álljuk meg helyünket olyan helyzetekben, amelyek serkentően hatnak személyes fejlődésünkre. A növekedés lehetőségét a botokon látható rügyek jelzik, hiszen azokból később új, erős ágak nőnek.

Asztrológiai A

Botok

analógiák szimbolikája

összefügg

a:

Marssal - a cselekvés és a

harc bolygója

Jupiterrel - a

kiterjedés,

a tudás és a jószerencse bolygója

ASZTROLÓGIAI VONATKOZÁS

lelkes, gyors, eleven, dinamikus, vidám,

A Botok a tűz elemével állnak össze­

optimista, kalandvágyó, kezdeményező,

függésben, azzal az elemmel, amely

szórakoztató.

energiánkat, kreativitásunkat és intuí-

Negatív

ciónkat irányítja. A tűz által szimboli­

Elhamarkodott, meggondolatlan, a pilla­

zált főbb minőségek és jellemvonások

nat hevében cselekvő, hirtelen haragú,

a következő kulcsszavak alatt találha­

gyors, heves vérmérsékletű, lobbanékony,

tók meg.

túlfűtött, gondatlan, semmit sem fejez be,

Pozitív

kiégett, önző, nincs diplomáciai érzéke,

Meleg, barátságos, szenvedélyes, de­

büszke, türelmetlen, agresszív, goromba,

monstratív, spontán, intuitív, nagyvo­

hajlamos a túlzásokra és a drámaiságra.

nalú, merész, lojális, bátor, ihletett, becsületes, fejlett igazságérzete van,

A Botok a tűz elemét jelképezik, uralják kreatív energiánkat, művészi képességeinket és intuitív hajlamainkat.

Botok

Botok Ásza

A

z Ász minden szín legerősebb lapja,

vagyis a kínálkozó lehetőséget, hogy tágít­

a kezdetet szimbolizálja. A Botok

suk szemléletünket, kezdeményezőképes­

Ásza új tervekkel kapcsolatos lehetősége­

ségünk mozgásba lendüljön. A Botok Ásza

ket mutat. Ez gyakran kreatív, lelkesedé­

arra emlékeztet, hogy a tűz pozitív minő­

sünket és bizonyos fokú eredetiségünket

ségei, mint például a bizalom és lelkese­

igénylő tevékenység.

dés, a legfontosabb erősségeink közé tar­

Ha nincs egyértelmű művészi, kreatív vagy spirituális összefüggés, akkor

toznak bármilyen új vállalkozás vagy ka­ land kezdetén.

a Botok Ásza új munkát vagy állást jelez, amely eddig ismeretlen utakra visz ben­ nünket, új tudásokkal gyarapít vagy segít előbbre lépni választott szakmánkban, de az is előfordulhat, hog\' utazási lehetőség­ re utal. Mint minden Ász esetében, a botot itt is felhőből kinyúló kéz kínálja fel nekünk, ezért isteni gondviselés jellegű, mintha a segítség felülről jönne. Az már csak raj­ tunk múlik, hogy megragadjuk-e a botot,

A B o t o k Á s z a gyakran mutat rá valamilyen elhivatottságra, azokra a dolgokra, amikkel szívünk mélyén már régóta foglalkozni szerettünk volna, hiszen ösztönző­ en hatnak ránk. Ez az Ász például döntő fontosságú volt egy fiatalember eseté­ ben, aki könyvet akart írni. Bizonytalanságát részben az okozta, hogy t ö b b szabad idó're volt szüksége, tehát feladta teljes munkaidős állását, és részmunka­ időben helyezkedett el. Mindössze arra volt szüksége, hogy megkapja a kellő biztatást és megerősítést, hogy az idő valóban megérett a vállalkozásra. Ez a lap tűnt fel annak a színésznőnek a kirakásában is, aki azon tanakodott, hogy kilépjen-e egy ismert és népszerű szappanoperából, hogy komolyabb sze­ repeket vállalhasson. A döntés elég kockázatos volt, hiszen arca és neve attól fogva nem tűnt fel mindennap a tévében, és bizonyos értelemben egész pályafu­ tását újra kellett kezdenie. Rettenetesen izgatták a kínálkozó lehetőségek, ame­ lyek teljesen új pályára állíthatták volna. A két említett példában a pénznek semmilyen szerepe nem volt. Valójában mindkét esetben inkább átmeneti pénzügyi nehézségre lehetett számítani a kaland kezdetén. Ám mindkét személy kész volt elfogadni a helyzetet azért, hogy alkotó energiáját végre arra fordíthassa, amire régóta szerette volna.

Botok Kettes Jól öltözött férfi áll a vár ormán, és a tájat kémleli. Bal kezében botot tart, jobbjában pedig egy kis földgömböt. A másik bot tőle jobbra, mögötte áll.

M

íg az Ászok általában meghatározott cselekvésre utalnak, a Kettesek gyak­

ran választásról, dilemmáról vagy egység­ ről szólnak. Új tényező lép be a képbe. Megjelenik itt némi nyugtalanság,

azon morfondírozik, földrajzi értelemben hol volna neki a legjobb. A Botok Kettes arra emlékeztet, hogy a világ sokkal tága­ sabb, mint a/, előttünk elterülő kert. Vágyat ébreszt bennünk, hogy válasszunk

kisebb elégedetlenség, amint tudatára

és döntsünk valami mellett. Felmerülhet

ébredünk az új távlatoknak. Mintha bizo­

az emigráció gondolata is, de mivel

nyos értelemben útkereszteződéshez

az egész világ a miénk, nagyon nehéz lesz

értünk volna, és el kell töprengenünk,

választanunk.

merre induljunk tovább. Mérlegelni kell különböző késztetéseinket és érveinket. Saját kirakásaimban ez a lap gyakran felbukkant olyan személy jelölőjeként, aki

Bármi legyen az adott helyzet, az üze­ net az, hogy választhatunk maradás vagy elmozdulás között, akár szó szerint, akár átvitt értelemben.

Botok Hármas A Botok Kettesen a férfi kezében a földgolyó volt. A Botok Hármason a férfialak hátat fordít nekünk, és a távoli messzeséget figyeli.

S

ok szempontból az üzenet nagyon

ügyi, gyakorlati aspektus kerül előtérbe.

hasonló a Botok Ketteséhez - odakint

A Botok Hármas inkább a személyes, spi­

vár ránk a nagyvilág, és el kell dönte­

rituális síkon keresi a boldogulást. Ez a

nünk, mihez kezdünk magunkkal, hová

lap gyakran arra utal, hogy előbbre aka­

tartunk és hogyan akarunk elérni valaho­

runk lépni, és tudjuk ugyan, hogy a vála­

vá. Ez a figura ugyanakkor már leereszke­

szok odakint a világban várnak ránk, de

dett a vár ormáról, és egy dombtetőről

azt még nem tudjuk, hogyan találhatunk

tekint körül. Úgy érezhetjük, hogy megta­

rájuk. Mintha erőt gyűjtenénk a lendületes

láltuk saját utunkat.

elindulás előtt. A honvággyal és a céltalan

Itt is jelen van a megfontolás és a mér­

vágyakozással kapcsolatban is láttam már

legelés, mert ez a lap egy ötlet vagy vállal­

felbukkanni ezt a lapot - szívünk valahol

kozás tervezési fázisát jelöli. Az Érmék

máshol van, egy távoli helyen valaki más­

Hármas is erre vonatkozik, de ott a pénz­

sal, akivel egyelőre nem lehetünk együtt.

Botok Négyes A Botok Négyes bejáratot formál egy kastély előtt, biztonságot és felvirágzást hirdetve. A botok végét virágfüzérek díszítik, és a két fő alak, a boldog pár virágcsokrokkal a kezében integet

A

négyes számot leginkább a stabilitás­ sal hozzák összefüggésbe, tehát

mindazzal, ami szilárd és állandó, mint

Megszívlelendő tanács a tarol híveinek, hogy minden egyes lapnak adjanak nevet. Nem hiszem, hogy én vagyok az első, aki

például a ház négy sarka vagy az iránytű

a Botok Négyest a „Boldog hazatérés" lap­

négy égtája; másik vonatkozása a mozdu­

j á n a k hívom. Gyakran megmutatja, hogy

latlanság, a megrekedés. A Botok Négyes

valamilyen újabb találkozásra készülünk

azonban ennek a pozitív oldalát mutatja,

régi társunkkal vagy családtagjainkkal.

leggyakrabban biztonságot és felvirágzást

Jelképezhet új otthont is, az otthon falain

szimbolizálva.

belüli boldogságot, házasságot vagy a partnerrel való összeköltözést. De az is lehet, hogy csupán egy szép nyaralást vagy kikapcsolódást jelez.

A B o t o k N é g y e s volt a vég­ eredményt jelző lap egy fiatal nő

A Botok Négyest gyakran emlegetik

kirakásában, az azt megelőző

a „Boldog hazatérés" lapjaként, mivel

lapok pedig a Szeretők és a Botok

általában újabb találkozást ígér.

Hatos, ami győzelemre utal. A nyár végére tervezték az eskü­ vőjüket, és rendkívül lefoglalták őket az előkészületek, mivel mind­ két családból rengeteg embert hívtak meg az eseményre. Az újra­ egyesülés témája nagyon erőteljes volt, hiszen a nagy család hosszú évek óta nem gyűlt össze. A fiatal nő a nászutat tervezgette, és az új, közös otthon berendezését is. Ez a kirakás arra volt példa, hogy az illetőnek valójában nincs külö­ nösebb problémája, csak látni akarja, hogy a lapok visszaigazol­ ják-e az eljövendő eseményeket és tendenciákat. Páciensem öröm­ mel látta, hogy igen! ~m—S

Botok Ötös Öt fiatal férfi küzd egymással, mindegyikük fegyvere egy-egy bot.

I

dőnként lehet olyan véleményt hallani,

tétekre utal. A probléma lehet bosszantó

hogy itt játékos verekedést látunk, ám

vagy fájdalmas, mégsem hagy bennünk

saját tapasztalatom szerint valójában sem­

maradandó nyomot. Az efféle konfliktu­

mi játékosság nincs a Botok Ötösben.

sok miatt megromlott kapcsolatokra való­

Éppen ellenkezőleg: azt mutatja meg,

jában nincs is szükségünk.

hogy az illető folyamatos résztvevője vagy szemtanúja súlyos vitáknak, veszekedések­ nek, áskálódásoknak. Ez a lap bomlasztó és ingerült, gyakran feszültségre, kicsinyességre és rosszindulatra utal. Nyilvánvalóan sok múlik a kontextu­ son, mégis úgy vélem, ezzel a lappal leggyakrabban lehangoló, bosszús dolgok járnak együtt. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy lehet konfliktus barátok vagy család­ tagok, főnök vagy beosztott között. A Botok Ötös általában nem súlyos ellen­

A Botok Ötös

rendszerint azt jelenti, hogy a páciensnek határozót határ­

vonalat kell vonnia önmaga és a között a személy között, aki valamiféle problé­ mát okoz neki, nehogy továbbra is bevonja őt a másokkal vívott harcaiba. Ezt a tanácsot adtam annak a lánynak is, aki először utazott Görögországba nyári munkára egy csoporttal, és bizony nem egészen azt kapta, amiről álmodott. Állandó volt a civakodás, a furkálódás, az idegesség és a széthúzás, ami szinte elkerülhetetlen egy olyan fiatalokból álló csoportban, amelynek tagjai mindannyi­ an először dolgoznak távol az otthonuktól, nehéz körülmények között. Pácien­ semnek sikerült távol tartania magát a viszályoktól, máshol talált barátokat, és az idény végén úgy indult haza Angliába, hogy egyikük telefonszámát sem kérte el.

Botok Hatos Ez a lap fiatal férfit mutat, aki diadalmasan lovagol végig az utcán, jobb kezében babérkoszorúval ékesített bottal. A többi bot az őt ünneplő emberek kezében van.

Botok Hatos a siker lapja. Olyan tel­

lalkozásba akart kezdeni. Egyre idegesebb

jesítményre utal, amely elismerést és

lett, mivel minden pénzét befektette

A

dicséretet vált ki. Saját kirakásaimban

az üzletbe, de még mindig nem tudott

olyankor bukkant fel, amikor például

megszerezni fontos dokumentumokat.

valamiből levizsgáztam, megszereztem

A kirakás úgy tükrözte vissza a helyzetet,

a jogosítványt, esküvő alkalmával, vagy ha

hogy a központi lap helyére a Botok Ötös

sikerült kikerülnöm egy nehéz helyzetből.

került, amit ő a hatóságokkal folytatott

Ismét hangsúlyozom, hogy a kontextus

harcként értelmezett, a végeredmény kár­

nagyon fontos, ám általánosságban igaz,

tyája azonban a Botok Hatos lett, ami

hogy a jutalom megérdemelt, és a szóban

arra utalt, hogy végül minden jóra fordul.

forgó ügy dicsőséget hoz az illetőre.

Az üzlet azóta fellendült.

Ez a lap jött ki egy olyan fiatal nőnek a kirakásában is, aki éppen új üzleti vál­

Botok Hetes Egy férfi a kezében tartott bottal próbálja hárítani a többi botot, amelyek láthatatlan támadók kezében vannak.

A

Botok Hetes az önvédelem lapja, ám

tak. Utalhat arra is, hogy egy szerettünket

sohasem láttam olyan ember kiraká­

kell megvédenünk. Ugyanúgy, ahogyan

sában, akinek fizikailag kellett volna meg­

a Botok Ötös esetében, itt is azt tanácso­

védenie magát, bár ezt a lehetőséget sem

lom, maradjunk ki mások harcaiból, ha­

lehet kizárni, ha Kardok lapok vagy

csak nem azért kerülünk bele egy viszály­

a nagy arkánum valamelyik súlyos lapja

ba, mert olyasvalakit kell megvédelmez­

mellett bukkan fel.

nünk, aki nem képes kiállni saját igazáért.

Ez a lap gyakran utal arra, hogy meg

Ez történt azzal a nővel is, aki összetű­

kell védenünk területünket, helyünket va­

zésbe került a szomszédaival. A fia gyakran

lakivel szemben, aki titokban ármányko-

játszott a szomszéd család gyerekeivel, ám

dik ellenünk. Arra emlékeztet, hogy bát­

az asszony szerint rossz hatással voltak rá,

ran ki kell állnunk önmagunkért. Ebben

mert attól kezdve egyre gorombább és

a tekintetben a bátorság és a vitézség lap­

durvább lett. A Botok Hetes feltűnése iga­

ja, és azt sugallja, hogy legyünk határozot­

zolta önvédelmi ösztöneinek jogosságát.

Botok Nyolcas Az Ászon kívül, amelyen a botot egy felhőkből kinyúló kéz kínálja fel, a Botok Nyolcas a másik olyan lap, amelyen nem jelenik meg ember­ alak. Ehelyett nyolc bot suhan a talaj felé. A háttérben dombos táj és folyó látszik. Mintha a botok átrepülnének a tájon, és előttünk érnének földet. z a mozgás és a haladás lapja, és

érzelmi állapotból. A feltartóztatás végét

gyakran olyan esetet jelez, amikor

jelzi, az akadályok elhárulását, ezért

az emberi erőfeszítés helyett az esemé­

ez a siker és megelégedettség lapja.

E

nyek mozdítanak ki valamit a holtpontról.

Saját kirakásaimban olyankor láttam

Általában azt jelenti, hogy egy hosszabb

felbukkanni, amikor eg)' vizsga vagy állás­

várakozási időszak véget ért, és itt az ideje

interjú eredményére vártam, esetleg pozi­

a változásnak, a régen várt események

tív változást hozó hírre. Ez a lap gyakran

lassan kibontakoznak. Gyakran valamiféle

jelez utazást is, különösen külföldi nyara­

felszabadultság érzés kíséri, és ez jelenthet

lást vagy pihenést, de általában is jelölhet

fizikai kiszabadulást, de kitörést is az

stresszmentes időszakot.

addig fájdalmat vagy nehézséget okozó

Botok Kilences A lapon harcmezőn védekező férfit látunk, sérült feje be van kötve. Belekapaszkodik az egyik botba, míg a többi bot barikádként oltal-

A

mint a szín végéhez közeledünk, nehéz és stresszes állapotot élünk

meg. A harcba való belefáradás lapja ez,

Olyan kapcsolatokban láttam felbuk­ kanni ezt a lapot, amelyek borzasztóan rosszul alakultak, olyan emberek esetében,

és kétségtelenül azt mutatja meg, amikor

akik nehéz válásokon mentek keresztül,

valakinek elege lesz abból, hogy kitartását

vagy olyanoknál, akik az irtózatos stressz.

és erejét próbára tegye. A képen látható

ellenére is próbálják megtartani állásukat.

alak megsebesült, de nem esett össze, ami­

Bármi legyen a kontextus, legfontosabb

nek az az üzenete, hogy bármilyen sebeket

üzenete az, hogy a harcnak még nincs

szereztünk, bármennyire a végére értünk

vége. A sebesült férfi fürkésző tekintete

erőtartalékainknak, mégis talpon marad­

azt sugallja, hogy továbbra is szükség van

tunk, és fel vagyunk készülve arra, hogy

éberségre és önvédelemre.

tovább küzdjünk a végsőkig.

Botok Tízes A Kilencesen szereplő alakkal ellentétben ez a férfi nem sebesült meg, de eléggé megtört a tíz bot súlya alatt. Arcát nem látjuk, és ö maga sem látja, merre lépked, hiszen fejét lehajtja. Az egyetlen, amit tehet, hogy egyik lábát a másik elé téve, lassan halad tovább a maga útján.

N

em meglepő, hogy ez a lap akkor szokott felbukkanni, amikor a mun­

kahelyi stressz, egy különleges helyzet

megkaptunk volna. De az is lehet, hogy szándékosan nem nézünk segítség után, mivel úgy gondoljuk, mások kötelessége

vagy a felelősség elviselhetetlen nyomással

észrevenni szenvedéseinket akkor is, ha

nehezedik valakire. Ha meglátom ezt

nem szólunk. Akárhogy van, úgy tűnik,

a lapot, mindig próbálom kitalálni, mi

a túlzott terhelés egyelőre elkerülhetetlen

könnyíthetne a helyzeten. Súlyos stressz­

pedig semmi bajunk nem származna belő

helyzetben hajlamosak vagyunk megfeled­

le, ha próbálnánk megosztani a terhet

kezni róla, hogy felpillantsunk és körül­

másokkal, vagy legalább erkölcsi támoga­

nézzünk magunk körül, ezért aztán elsza-

tást kérnénk, hiszen az önfeláldozásnak

lasztjuk azt a segítséget, amit egyébként

nincs semmi értelme.

A B o t o k K i l e n c e s a közelmúl­

A B o t o k T í z e s egy ötvenes nő középponti lapjaként

tat jelölő lapként állt a Kelta

bukkant fel az Uralkodóval együtt, ami a patriarchális

Keresztben egy olyan páciensnél,

erő és hatalom lapja. Ereztem, hogy valamiért meg van

aki nemrég ment férjhez, és volt

félemlítve. Az elmesélt történet legrosszabb sejtéseimet

már egy hat hónapos kisbabája.

igazolta: annyira elnyomta a férje, hogy szó szerint nem

Felvetettem, hogy nemrégiben

látott kiutat félelmében. A férj meghiúsította a nő min­

nehéz fordulópontra érhetett, amit

den próbálkozását, hogy a helyzetet megbeszéljék -

ő megerősített. Ugyanakkor törté­

ha az asszony odament hozzá, hogy beszéljen vele, a férj

nete világosan mutatta, hogy

elfordult tőle, ha a nő levelet írt neki, olvasatlanul kidob­

ez a lap sokkal inkább a férjére

ta a szemétbe. A férj első reakciója mindig a düh volt,

utalt, mintsem őrá. A férj arra kér­

amit az követett, hogy megtagadott minden segítséget

te főnökeit, minősítsék vissza,

a feleségétől. Az asszony úgy érezte, csapdában vergő­

mert soha nem látja a családját,

dik, megalázták, halálosan ki volt merülve lelkileg és

és akkora nyomás nehezedett rá a munkája miatt, hogy attól félt,

•fizikailag egyaránt. Ilyen helyzetben nehéz eldönteni, hol kezdjünk neki

a felesége el fogja hagyni emiatt.

a tanácsadásnak. Felhívtam a figyelmét a lap jelentésére, és

Még a kisebb fizetést is elfogadta,

ezzel megerősítettem korábbi tapasztalatait, aztán megkér­

csakhogy t ö b b időt tölthessen

tem, képzelje el magát, amint leteszi ezt a súlyos terhet, és

feleségével és gyermekével.

mesélje el, mit lát, ha felnéz, és kitekint ebből a helyzetből.

ÉRMÉK Az Érmék - néha Korongnak mondják - vitathatatlanul a pénzzel és anyagi vilá­ gunkkal állnak összefüggésben. Ugyanakkor néha az önbecsüléssel kapcsolatos üzeneteket hordozzák, és arról szólnak, mennyire értékeljük önmagunkat vagy másokat, a munkánkat stb.

Asztrológiai Az

Érmék

Negatív Merev, lassú, lusta, nehézkes, túlzottan

analógiák

az érzékeket, a természetet és minden

pedáns, földhözragadt, óvatos, komoly,

szimbolikája

kézzel fogható dolgot uraló elemmel.

kapzsi, pénzmániás, aggódó, makacs,

A föld által szimbolizált főbb minősé­

ellenáll a változásnak, nincs fantáziája,

gek és jellemvonások a következők

érzéketlen, pesszimista, nem kockáztat,

lehetnek.

mindent leegyszerűsítve lát.

összefügg a

Vénusszal - a szerelem, a testi élvezetek és a pénz

ASZTROLÓGIAI VONATKOZÁS Az Érmék a földdel áll analógiában,

bolygója

Pozitív Gyakorlatias, pragmatikus, ügyes, meg­ bízható, szorgalmas, óvatos, lelkiismere­

Szaturnusszal - a munka, a rend és a gyakorlati

témák bolygója

tes, érzéki, megnyugtató, hűvös, nyu­ godt, stabil, magabiztos, sztoikus, türel­ mes, jószívű, vaskos humora van, gon­ doskodó, udvarias, céltudatos, állhatatos.

Az Érmék a f ö l d elemhez tartoznak, mivel gyakor­ lati helyzeteket írnak le, vagy embereket, akik kö­ zel állnak a természethez, megbízhatóak, szilárdak és biztonságot nyújtanak.

Érmék Ásza

A

z Ászok mindig a kezdetet jelölik,

Ez az Apród legjobb esetben is megbízha­

ezért az Érmék Ásza új pénzügyi kez­

tatlan, de a legrosszabb esetben csaló. A

detre utal. Ez számtalan módon megnyil­

nő esetében a partnerét mutatta, aki meg­

vánulhat, például fizetésemelés, többletbe­

lehetősen ingatag társnak bizonyult addigi

vétel, valami nagyobb kölcsön, ajándék

hosszú kapcsolatuk során. Nem voltak há­

vagy örökség formájában. Jelezhet új

zasok, de a férfi össze akart költözni a nő­

állást vagy olyan üzleti lehetőséget is, mely

vel, aki közben terhes lett. Amikor meg­

által nagyobb jövedelemre tehetünk szert.

hallotta, hogy társa gyermeket vár, azon­

Utalhat olyan nagy értékű ajándékra, mint

nal letétbe helyezett egy bizonyos összeget

például aranyékszer.

a gyerek részére, de a következő pár hónapban szép lassan elköltötte minden­

ANYAGI VISSZAESÉS

félére, és a tanácsadás idejére már nem

Ha az Érmék Ásza nehéz lapok között

maradt belőle semmi sem. Ebben az eset­

bukkan fel, akkor készüljünk fel némi

ben tehát az Érmék Ásza valóban különle­

anyagi visszaesésre. Egy fiatal nőnek értel­

ges célra félretett összeg volt, ami azonban

meztem egyszer egy nehéz kirakást, aki

sohasem lett a páciensé.

éppen az első gyermekét várta. Az Érmék Ásza a Kelta Kereszt középponti lapja volt, amit a Kardok Apródja keresztezett.

Az Érmék Ásza

a közvetlen jövó't jelölő lapként buk­

kant fel egy negyvenes nő" kirakásában, akinek nem volt semmiféle határozott álláslehetősége. Amint a lapról és jelentéséről beszéltem a páciensnek, megrázta a fejét, és azt mondta, kizárt, hogy rövid időn belül nagyobb összeghez jutna, de titokban azért remélte, hogy igazam lesz. Hat héttel később elmondta, hogy a nővére nyert a lottón, és küldött neki egy csekket. Általában az Érmék Ásza munkával kapcsolatos dolgokra vagy különleges célokra fordítandó pénz­ összegekre utal. Ez a lap j ö t t elő például egy nő kirakásában, aki elmesélte, hogy éppen akkor kapott a szüleitől 4500 dollárt, hogy vegyen magának új autót.

Érmék Kettes Egy

fiatalember

formáló A

kötél

távolban

E

mindkét köt

össze.

kezében

érmét

Mintha

hajókat látunk a

viharos

tart,

folyamatosan

amelyeket

nyolcast

zsonglőrködne.

tengeren.

z a lap önmagáért beszél. Gyakran bukkan fel nehéz pénzügyi helyzetek­

az anyagiak terén beálló változásokra utal, amelyek azonban egyáltalán nem könnyű­

ben, amikor tényleg zsonglőrködni kell

ek. A zsonglőr azt jelképezi, hogy fontos

a pénzzel, hogy mindenre maradjon, de

mozgásban tartani a dolgokat, ráadásul

lehet, hogy amit az egyik zsebünkből kive­

pontosan a saját tempójukban. Rettentően

szünk, azt áttesszük a másikba, vagy két

fontos az időzítés. A viharos tengeren

állást vállalunk. A kártya legtöbbször

hányódó hajók szintén azt sugallják, hogy egy bizonyos helyzet - nem feltétlenül pénzügyi - sokkal veszélyesebb lehet, mint amilyennek látszik. Annyira el vagyunk foglalva a különféle labdák levegőijen tartásával, hogy észre sem vesszük, lassan belesüllyedünk a káoszba. De az is lehet, hogy tisztában vagyunk a veszélyekkel, mégis hátat fordítunk a problémának, vagy azért, mert pillanatnyilag úgysem tehetünk mást, vagy mert nem akarunk szembesülni a valósággal. Ha a lapnak nincsenek nyilvánvaló pénzügyi vonatkozásai, azt jelezheti, valaki minden energiáját arra fordítja, hogy túléljen egy bizonyos helyzetet. Mindent alaposan meg kell fontolnunk, ami kocká­ zatos lehet, vagy pedig a megoldáshoz az egyensúlyozás művészetére van szüksé­ günk. Az Érmék Kettes arra emlékeztet, hogy a pozitív földies minőségek, mint például a gyakorlatiasság és a pragmatikus hozzáállás, segítenek megoldani egy prob­ lémát, hogy ne kelljen feleslegesen energi­ át fecsérelnünk egy negatív állapot fenn­ tartására. Az Érmék Kettes gyakran jelzi azt, hogy zsonglőrködni kell az anyagi lehetőségekkel

Érmék Hármas Három alak áll egy dupla boltív alatt -jól öltözött pár tárgyal egy mesteremberrel.

A

Botok Hármas azt üzeni, készüljünk

tetlenül fontos. Lehet ez banki szakember,

fel a cselekvésre. Ugyanez a téma

igazgató, ügyvéd vagy építész.

ismétlődik meg az Érmek Hármason is,

de ezúttal olyan pénzügyekkel vagy speci­

fia a lap új vállalkozást jelöl, rendsze­ rint megkérdezem, van-e szakirányú segít­

ális fenékkel kapcsolatban, amelyek

ség kéznél, mert ha nem, javaslom, hogy

gátolják a személyes, spirituális kiteljese­

feltétlenül gondoskodjanak róla. Ebben

dést. Ez a lap azt mutatja, hogy a pénz­

a szakaszban rendkívül fontos a részletek­

szerzés - új vállalkozás vagy előléptetés -

re való odafigyelés, mivel a végeredmény

terén tárgyalások várhatók. Jelentheti azt

csak annyira lehet jó, amilyen az előkészí­

is, hogy az eddig felhalmozott pénzt el-

tő fázis volt. Ez a lap az. alapok lerakását,

költjük ingatlanra vagy más befektetésre.

a kutatásnak szentelt időt, és a tárgyalási

Ez a lap kétségtelenül utal egy harma­

fortélyok elsajátítását jelöli.

dik félre, akinek a szakértelme elengedhe­

Érmék Négyes Egy férfi ül előttünk négy érmével - egyet a két kezével tart, egy a fejére van téve, kettő pedig a lába alatt hever. z a lap legjobb esetben is óvatosságra

E

kan. Valakit annyira eltölthet a szorongás

int - figyelmesen mérjük fel anyagi for­

anyagi vagy más okokból, hogy egyszerű­

rásainkat, majd fogjuk biztos kézzel azt,

en megbénítja. Képtelen vagy nem akar

amit eddig sikerült megszereznünk.

mozdulni, hiszen minden energiáját arra

Ha ez a kép egy jól öltözött városi férfit

fordítja, hogy megóvja a pillanatnyi álla­

ábrázol, aki ráadásul koronát visel, miért

potot. Ez a fajta gátlás oda-vissza műkö­

fontos a nagy óvatosság? Legrosszabb eset­

dik: semmi nem áramlik kifelé, de befelé

ben a lap zsugoriságra utal, amikor valaki

sem j ö h e t semmi. Amíg ebben a bénult

ugyan jó anyagi helyzetben van, mégsem

állapotban vagyunk, nem számíthatunk

akarja másokkal megosztani vagyonát. Fé­

változásra. Bármiről legyen szó, nagy

lelmet is jelezhet - az anyagi biztonságtól

szükség volna az elengedésre, a meg­

való túlzott függést abban a hitben, hogy

könnyebbülésre és az elmozdulásra: ener­

csak ez számít, és bármikor elveszíthető.

getikailag és anyagilag is mozgásba kell

Rengeteg, mélyről fakadó aggodalom gyötörhet bennünket, ha ez a lap felbuk­

lendülnünk.

Érmék Ötös Két koldust látunk - egyikük mankóval jár - a hóesésben. Az Érmék Ötös a nélkülözés lapja. Az öt érme bele van foglalva a két hajléktalan mögötti üvegablakba, ami mintha templomé volna. A két nyomorult nem juthat be az ablak mögötti világba, de az is lehet, hogy nincs is tudomásuk a létezéséről.

E

z a lap nyilvánvalóan anyagi jellegű

netesen magányos, és nincs rá módja,

nyomorúságról szól, megmutatja,

hogy együtt legyen valakivel, akit nagyon

hogy milyen, amikor valakinek nincs

szeret. Bármi a helyzet, itt egyértelmű ko­

munkája, vagy betegsége miatt képtelen

moly segítségre van szükség, hogy alapos

eltartani magát. Természetesen lehet lelki

mérlegelés után akár anyagilag, akár ér­

szegénység jelölője is, ezért ez a lap min­

zelmileg jobbra fordulhassanak a dolgok.

dig akkor bukkan fel, amikor az illető úgy érzi, az élete értelmetlenné vált. Jelzi, hogy az ember valahogy kikerült a biz­ tonságból, tehát ha segítséget kért, azt megtagadták tőle. Az is lehet, hogy rette­

Érmék Hatos Az Érmék Hatos jómódú férfit mutat, akinek egyik kezében mérleg látható, míg a másikkal aprópénzt szór az előtte térdelő koldus tenyerébe.

E

z a lap elsősorban a visszafizetésről

vagy mi leszünk azok, akik segítő kezet

szól - akár nekünk tartoznak, akár mi

ajánlanak másoknak.

vagyunk az adósok, a lényeg az, hogy vissza kell fizetni az adósságot.

A mérleg jelenléte mindig az igazsá­ gosságra, egyensúlyra utal, ezért fontos

A kártya valamennyire a jótékonyko­

látni, hol fog szerepet játszani ez. Lehet,

dásra is vonatkozik, mivel a pénzt osztó

hogy valamit vissza kell adni, vagy hálás­

férfi láthatóan gazdag, tehát olyan hely­

nak kell lennünk valamilyen támogatá­

zetben van, hogy nyugodtan adakozhat

sért. Ha nincs egyetlen nyilvánvalóan

vagyonából. Ehhez pedig kedvesnek,

pozitív lap sem a képben, akkor arra is

nagyvonalúnak kell lennie.

utalhat, hogy az illetőnek kölcsön kell

A kontextustól függően vagy mi ka­ punk segítséget egy ilyen személytől,

kérnie valakitől.

Érmék Hetes Egy férfi a kapa nyelére támaszkodva szemléli az előtte felhalmozott érméket. z a lap felhívás az értékelésre és a mér­

Az üzenet általában az, hogy folytassuk

legelésre, olyan időszakot jelöl, amikor

a megkezdett utat, mert a túl hosszú leál­

el kell gondolkoznunk azon, meddig jutot­

lás hibás döntés volna. Ideje hasznosítani

E

tunk el egy bizonyos témában vagy tervben.

mindazt, amit eddig elértünk. Láttam már

Gyakran utal elért eredményekre, mivel itt

felbukkanni olyan összefüggésben is, ami­

már lényeges haladás történt, ám még így

kor egy kapcsolat érdekében tett erőfeszí­

is sok minden van előttünk, amiért tovább

tésekről volt szó, de sokkal gyakoribb,

kell küzdeni. Ez csupán rövid szünet a sok

hogy munkahelyi ambícióinkkal kapcsolat­

fáradozás közepette.

ban tartalmaz üzenetet.

Ha ez a lap felbukkan egy kirakásban, rendszerint útelágazást jelez, ahol válasz­ tanunk kell, hogy utunkat ugyanabban az irányba folytatjuk-e, vagy letérünk másfelé. Azt még nem lehet tudni, vajon erőfeszítéseink eredményesnek bizonyul­ nak-e.

Az É r m é k H e t e s mutatta annak a fiatalembernek a lelkiállapotát, aki már félúton járt ahhoz, hogy megszerezze a diplomáját. A kísértés, hogy kiugorjon és hagyjon mindent maga mögött, elmondhatatlanul nagy volt, ezért először siettem megnyugtatni, hogy szinte minden diák átéli ezt a bizonytalanságot, amikor túl nagy a nyomás a nehéznek tűnő vizsgák miatt. Bár rengeteg tanulnivaló várt még rá, mégis arra kértem, összpontosítson inkább arra, amit addig elért. Ha emlékezteti magát, micsoda könnyelműség volna minderről lemondani, azzal kellően fel tudja tölteni magát energiával. Amikor ez a lap felbukkan, gyakran arra utal, hogy az adott helyzetben kitartás, hit és önbizalom kell, amiből rengeteget profitálhatunk, ha elég türelmesek vagyunk.

Érmék Nyolcas Fiatal férfi ül a munkapadon, éppen egyik

Az É r m é k Nyolcas jelent meg

érméjét vési. Hattal már elkészült, azokat

a Kelta Kereszt középponti lapja­

felrakta az előtte lévő falra, egy pedig még

ként egy fiatal nő kirakásában,

arra vár, hogy befejezze.

rajta pedig keresztben a Botok Nyolcas feküdt, ami a haladás

E

z a lap szinte mindig a kemény mun­

és előrelépés lapja. Nemrég

ka időszakát jelzi, ami nem feltétlenül

jelentkezett egy állásra, amit nem

jelent komoly megterhelést. Valójában

kapott meg, bár inkább arra

inkább szakértelmet igénylő munkára utal,

vágyott, hogy utazhasson, így

vagyis ideje megszerezni a továbblépéshez

tehát volt egy másik vonzata is

szükséges tudást és szakértelmet.

az Érmék Nyolcasnak a Botok

A lap gyakran jelez új munkalehetősé­

Nyolcassal keresztezve: szeretett

geket, és bizonyos fokú büszkeséget is a jól

volna továbblépni, de vissza­

elvégzett munka kapcsán.

tartotta a gondolat, hogy muszáj állást vállalnia.

Érmék Kilences Az Érmék Kilencesen gyönyörű ruhába öltözött, szemmel láthatóan jómódú nő látható saját otthonában, kellemes környezetben. A kártyából árad a bőség, a biztonság és a derű érzése.

A

mint elérjük az Érmék szín utolsó

látható, hogy a pénz nem okoz problémát

lapjait, egyre nagyobb gazdagságot

a nő számára.

és bőséget találunk, hiszen ugyanúgy, ahogyan a Kelyhek esetében, a Kilences és a Tízes a szín két legjobb lapja. A nő egyetlen társasága a kezén tartott

Ugyanakkor a lapból az egyedüllét érzetét is kiolvashatjuk, bár ez sokban különbözik a magányosságtól. Amikor ez a lap felbukkan, gyakran tapasztaltam,

madár. Ragadozó madár lehet, feltehető­

hogy fizikai értelemben az egyedüllét

en vadászsólyom, hiszen a nő kezén kesz­

időszakát jelzi a páciens számára, mégsem

tyű van. A solymászat a gazdag, előkelő

kell félnie, hiszen majd valahogy gondos­

emberek kedvtelése, az arisztokrácia

kodnak róla.

sportja, ezért itt tényleg bőség van, úgy is mondhatnánk, hogy „régi pénz". Tisztán

Ha ez a lap feltűnik egy kirakásban, azt jelezheti, hogy az illető társa átmenetileg

Érmék Tízes Három generáció tűnik fel gyönyörű, jómódú környezetben az Érmék Tízesen: a nagypapa, a házaspár, egy gyermek és a család kedvenceként két kutya is.

A

z Érmék Tízes a legnagyobb jólétet

és hajlandósága is van hozzá. Utalhat

és anyagi biztonságot szimbolizálja,

örökségre, vagy a családtagok egymásnak

gyakran a családon belüli nagyvonalúság

vagy örökölt vagyon eredményeként. Jel­

adott ajándékaira. Pénz jöhet persze más forrásokból is,

képezhet olyan pénzt és javakat, amiket

ám elsősorban jól szervezett és már régóta

hosszú évek munkájával gyűjtöttek össze.

hasznot hozó) vállalkozásból. Bármi legyen

Ha ez a lap bukkan fel egy kirakásban,

az adott kontextus, ez a lap azt sugallja,

az jelzés arra, hog)' a családon belülről

hogy anyagi téren jelentős javulás várha­

érkezik pénzügyi segítség. Lehet persze

tó. Ha ez munkában valósul meg, akkor

érzelmi támogatás is, de annyi bizonyos,

számíthatunk sokkal jobb állásra, nagysze­

hogy az egyik családtagnak minden esz­

rű üzleti lehetőségre vagy fantasztikus elő­

köz rendelkezésére áll, hogy segítséget

léptetésre.

nyújtson, ahol erre éppen szükség van -

Az É r m é k K i l e n c e s egy olyan asszony kirakásában eltűnik, de jelentheti azt is, hogy ebben

tűnt föl, akinek férje éppen arra készült, hogy elmegy a

az időszakban képes lesz pozitívan értékel­

tengerre. Több hónapig távol lesz, és bár korábban is jól

ni az egyedüllétet, kihasználva a függet­

kerestek, ezúttal nagyon sok pénzhez juthat. A nó'őgyan

lenség előnyeit. Leggyakrabban olyanok

tudta, hogy hosszú ideig egyedül kell ellátnia a családot,

esetében bukkan fel, akik már kialakítot­

ez mégsem jelentett problémát számára, hiszen igazi

ták saját biztonságukat, és örömmel vár­

gyakorlatias Bika volt. Nyíltan bevallotta, hogy a pénz

ják, hogy megoszthassák valakivel.

nagyon fontos neki, és férjével együtt mindketten kiváló

Ez a lap arra is emlékeztet, hogy belső béke és elégedettség nem mástól, csakis önmagunktól várható. Legyen életünkben olyan időszak, amikor megtanulunk kör­ nyezetünkkel harmóniában élni, mielőtt másokkal próbálnánk megosztani saját világunkat.

lehetó'ségnek látják ezt a munkát, aminek révén még nagyobb anyagi biztonságot teremthetnek maguknak.

KARDOK A kardok támadásra vagy védekezésre használható fegyverek, harc vagy mene­ külés közben. Akármi történik, mindenképpen konfliktushelyzetbe kerülünk. A Kardok arról mesélnek, hogyan kezeljük életünk éles helyzeteit, hogyan bánunk ellenségeinkkel, hogyan kezeljük az ellenséges hatásokat és belső küzdelmeinket. A Kardokkal megsebesíthetjük önma­

Pozitív

gunkat vagy másokat, ezért ezek a lapok

Gyors, intelligens, intellektuális, elem­

Asztrológiai analógiák

fájdalmat, szenvedést, haragot és sok

ző, invenciózus, eredeti, szabatos, kom­

A Kardok szimbolikája

más ellenséges érzést jelölnek. Ebből a

munikatív, remek társalgó, rugalmas,

összefügg a

szempontból a Kardok a négy szín leg­

könnyen kezelhető, friss, kötetlen, ér­

nehezebb lapjai, ez alól csak a Kardok

deklődő, tudatos, objektív, racionális,

Ásza kivétel, amely örömöt hirdet.

szisztematikus, tudományos, etikus.

Merkúrral - az elme és a

Negatív

kommunikáció bolygója Marssal - a cselekvés és küzdés bolygója, a mi­ tológiában a háború is­ tene

ASZTROLÓGIAI VONATKOZÁS

Didaktikus, civakodó, nem empatikus,

A Kardok a levegő elemével állnak ana-

túlságosan tárgyszerű, lenéző, túlzó, fa­

tógiában, olyan elemmel, amely

natikus, excentrikus, beilleszkedésre

az intellektust és az elvonatkoztatási

képtelen, cinikus, hitvány, valóságtól el­

képességet uralja. A levegő által szim­

távolodó, túlszabályozott, rugalmatlan,

bolizált főbb minőségek és jellemvo­

szemellenzős, határozatlan, fásult.

nások a következők lehetnek.

A Kardok a levegő elem­ hez tartoznak. Fegyverek, melyek ugyanakkor bonyolult érzelmeket is jelezhetnek.

94

Kardok

Kardok Ásza

M

int tudjuk, az Aszok a kezdetet jel­ képezik, a lehetőségeket és az. újra­

Ez a lap szimbolizálhatja ugyanakkor az igazság kardját is, ezért jelezhet olyan

kezdéseket. A Kardok Ásza esetében sincs

időket, amikor valaki más igazáért aka­

ez másként, de itt felmerül valami kihívás,

runk küzdeni. Bármi legyen a kontextus,

és csak rajtunk múlik, hogy megragadjuk-

ez a lap bátorságra, találékonyságra

e a Kardot, és minden erőnkkel és

és összpontosításra ösztönöz. Minden

elszántságunkkal küzdünk-e vele. Ez a lap

erőnkre szükség lesz, hogy elérjük

gyakran mutat új vállalkozást, rendszerint

célunkat.

olyat, amit éppen most indítunk el, de időnként olyat is, ami még nagyon kezde­ ti stádiumban van. Ezen a kardon korona látható, ezért a kihívással vak) megküzdés vagy az ambíciók érvényesítése szinte biz­ tosan sikerrel jár.

A K a r d o k Á s z a a közvetlen jövőt jelezte egy fiatal nó'nek, aki éppen el akarta kezdeni internetes vállalkozását. Felismerte, hogy nagy bátorságra lesz szüksége, hiszen eleinte csak önmagára számíthat. A vállalkozás sikere vagy kudarca saját erőfeszítéseitől f ü g g ö t t , de szerencsére rámutathattam a Kardok Ászán lévő koronára, ami mindenképpen sikert ígért, bízhatott tehát az ötletben és saját kezdeményezőképességében. Ragyogó ötlete volt, és úgy véltem, ezzel máris a versenytársak előtt járt. Figyeljük meg, milyen tökéletesen illik a lap szimbolikája a nő terveihez. Nem kifejezetten a kaland motiválta, nem is a kreativitás iránti vágy (Botok), még csak nem is a pénz (Érmék) iránti sóvárgás, hanem pusztán az a kívánság, hogy meg­ valósítson valamit, ami addig csupán elképzelés volt. Az asztrológia analógiáit tekintve a számítógépes technológia szintén a levegő eleméhez tartozik, ezért egy új internetes vállalkozást tökéletesen jelképezte a Kardok Ásza.

Kardok Kettes Bekötött szemű nő ül háttal a tengernek,

A Kardok Kettes egy húszas

mellkasa előtt két hosszú kardot

évei végén járó fiatal nő kirakásá­

egyensúlyoz keresztbe tett kezében.

ban is előjött. A közelmúltat jelké­ pező lap helyén állt, előtte

E

z a lap arra próbálja felhívni a figyel­

a Szeretőkkel. Ez a párosítás azt

met, hogy valamifele mentális bénulás

sugallta, hogy szerelmi életében

vett erőt rajtunk, nem vagyunk képesek

kissé határozatlan. Ezt a tényt

dönteni és határozottan cselekedni. Észre

megerősítette, majd hozzátette,

sem vesszük, mi történik körülöttünk,

hogy néhányszor már le akarta

miközben a jelenlegi helyzet hiábavaló

zárni kapcsolatát. Beismerte, hogy

fenntartását erőltetjük.

mindent nehezére esik befejezni,

Ha nem veszünk tudomást a problémák­

ugyanakkor tisztán látta, hogy

ról, talán elmúlnak maguktól, de lehet,

amíg nem vesz részt aktívan a vál­

hogy meggyőzzük magunkat, hogy nem is

tozásokban, addig ugyanígy bele­

léteznek. A Kettes lapok gyakran utalnak

ragad különféle élethelyzeteibe.

választásra, és amikor ez a lap felbukkan, le kell győznünk a félelmünket, hogy szembe­ nézzünk valamilyen kellemetlenséggel.

Kardok Hármas Ez a lap a tarot egyik legdrámaibb képe, hiszen három kard fúródik bele egy szívbe, mialatt a háttérben a felhőkből zuhog az eső. egszerencsésebb esetben is rosszkedvet,

Ez a lap jelent meg egy, a harmincas

L

éveiben járó nő esetében is, akit a férje el­

legrosszabb esetben súlyos szívfájdalomra

hagyott egy másik nő miatt. Skorpió Nap­

és szenvedésre utalhat, mivel valaki vagy

ja volt, és ez a jegy felülmúlhatatlan az

keserűséget vagy csalódást jelent, ám

valami mélyen megsebez bennünket. Akár­

eszeveszett ragaszkodásban és kötődésben:

hogy is, ez. gyászos kép, és ha felbukkan,

„Az ég nem ismer akkora haragot, sem a pokol

azt üzeni, hogy ki kell várnunk, amíg újból

olyan mérhetetlen dühöngést, mint amilyen a

ránk ragyog a nap.

megcsalt asszony gyűlölete, ami felváltja szerel­

Egyelőre a bánat, csalódottság vagy

mét."^ Már egy éve elváltak, ám az asszony

harag időszakát kell élnünk, szernbeszállva

még mindig bosszút forralt, nem akarta,

egy bizonyos személlyel vagy akár az egész

hogy a férje boldog legyen. Bármit tett, a

világgal. Az, hogy milyen hamar tudunk

férfi mégis boldog volt. Rá kellett mutat­

felépülni sebeinkből, attól függ, milyen

nom, hogy az egyetlen személy, aki ebben

gyorsan tudunk továbblépni ahelyett, hogy

a játszmában biztosan szenved a boldogta­

megadnánk magunkat a keserűségnek

lanságtól, az ő maga.

vagy a cinizmusnak.

Kardok Négyes Egy férfi fekszik a sírjában, három kard van felakasztva mögé a falra, egy pedig lefektetve mellé.

E

lső ránézésre ez is halál-lapnak lát­

végeredményként pedig a Nap jött ki neki,

szik, de \együk észre, hogy a férfi ösz-

ami jó egészségre, vitalitásra és sikerekre

szekulcsolt kezével a mennyezetre mutat,

utalt. Nem is haboztam teljes gyógyulást jó­

mintha imádkozna. Mégis, ez az egyetlen

solni neki, és hozzátettem, hogy olyan élet­

jele az életnek ezen az egyébként ijesztően

erőt tapasztalhat, amit korábban még soha.

nyugodt képen. A Kardok Négyes gyakran utal beteg­

A betegségből való felépülés mellett a kártya természetesen érzelmi trauma

ségre, különösen a gyógyulás időszakára,

vagy valamilyen fájdalmas élmény utáni

ezért is nevezem a lábadozás lapjának.

gyógyulást is jelképezhet.

Általában úgy tapasztaltam, hogy a lap inkább komoly betegségeket jelez - súlyos állapotokat, esetleg műtétet, vagyis olyan időszakot, amikor fekvésre kényszerülünk. Ha a Kardok Négyes mellett felbukkan egy nehéz lap, a betegség akár életveszélves is lehet. Ha jövőt jelző lapként jelenik meg, mindig megkérem a páeienst, hogy fordítson nagyobb figyelmet az egészségé­ re, és vigyázzon magára. Egy fiatal nő kirakásában a lap a Reme­ tével egvütt a múltat jelölő lapok helyén bukkant fel, ami arra utalt, hogy a múltban valamikor mélyponton volt egy betegség miatt. Páciensem elmondta, hogy nemrég jött ki a kórházból, ahová súlyos vakbél­ gyulladás miatt került, ami hashártya­ gyulladást okozott nála, és ez bizony életveszélyes lehet. Valójában azt hitte, hogy meg fog halni és az élmény mind fizikai lag, mind érzelmileg eléggé megrázó volt. Szerencsére a jelenle­ gi helyzetét szimboli­ záló lap a Csillag volt, a gyógyulás és megújulás lapja,

Kardok Ötös Egy férfi diadalmasan áll, kezében három kardot tartva, két kard pedig a földön hever. Feltehetően a másik két, legyőzött férfi meghátrált az erősebb elől, és otthagyták fegyvereiket.

E

z a vereség lapja, és azt mutatja, hogy ellenfelünk túl erős, vagy valaki nem

tudja megadni nekünk azt, amit szeret­

vagy más lapok jelenléte a békülés lehető­ ségét erősíti, rendszerint azt javaslom, hogy az illető adjon magának időt a lehig-

nénk. Ennek felismerése fájdalmas folya­

gadásra. Nem sok jóra számíthatunk, ami­

mat, és a lap helyzetétől függően utal

kor indulatok vezérelnek minket.

a már lezajlott vagy leendő harcra. Saját tapasztalatom szerint a lap inkább

Amennyiben mi vagyunk a győztes sze­ repében, feltétlenül kérdezzük meg

súlyos bukást jelez, mint jelentéktelen

magunktól, vajon mit nyerünk vagy remé­

perpatvart. Ennek oka lehet két erős

lünk a harc révén. Megeshet, hogy győzel­

személyiség vagy két erős akarat közötti

münk semmit sem ér, a siker így hamar

feszültség is. A lap legfőbb üzenete, hogy

keserűvé válik.

lépjünk ki a pusztító szituációból, hiszen szinte biztos, hogy itt csak veszíthetünk. Ha azonban valaki nagyon elszántan pró­ bálja begyógyítani az okozott sebeket,

A K a r d o k O t Ö S jelent meg egy negyvenes évei végén járó férfi kirakásában, aki már második házasságában élt. A mézeshetek régen elmúltak, sokat civakodtak anyagi problémák miatt, és mindketten elhidegüléssel vádolták egymást, amit az érzelmi és fizikai eltávolodás időszaka követett. Ezt a helyzetet tökéletesen illusztrálta az Érmék Ötös lapja (anyagi és/vagy érzelmi téren kilá­ tástalan helyzet). A férfi végül sértve távozott otthonról, bár beismerte, hogy haragjában cselekedett, és titkon azt remélte, felesége első szóra visszafogadja őt. Amikor nem ez történt, páciensem rádöbbent, hogy győzelme tiszavirág-életű volt, és leginkább saját érdekei ellen hatott. Kérdése úgy hangzott, vissza­ fogadja-e még a felesége. Megbeszéltük, hogy véget kellene vetni a veszeke­ désnek és a vádaskodásnak, a taktikázásnak, és mivel a végeredmény lap a Kelyhek Kettes volt, megnyugtathattam, hogy még mindig lehetséges számukra a kapcsolat folytatása.

Kardok Hatos Egy nő és egy gyermek ül görnyedten egy csónakban, amely átviszi őket a folyón. Hat kard van velük a csónakban, előttük állnak ledöfve.

A

Kardok Hatos szó szerinti vagy szim­

Az elválás fájdalma hamar begyógyul,

bolikus utazást jelez, ezért gyakran

amint jobb állapotba kerülünk. Ebben

úgy emlegetem, hogy az átkelés lapja. A képből áradó fájdalom azt sugallja,

az értelemben a lap azt a helyzetet mutat­ ja, amikor inkább az eszünkre kell hallgat­

hogy talán szomorú okból kell útra kelni,

nunk, nem pedig a szívünkre. Egy nőnek

és többször felbukkant olyan emberek ki­

például hosszú időre el kellett válni part­

rakásában, akiknek temetésre kellett utaz­

nerétől, mert otthonától távol kapott új

niuk. A kép emlékeztet a mitológia révé­

munkát. Tudta, hogy a döntés előnyeire

szére, aki ladikján átviszi a halottakat a

kell összpontosítania, bármennyire fájt

Styx folyón.

neki az elválás.

Gyakran szükséges az utazás, hiszen az alternatíva az, hogy benne maradunk egy reménytelen és egészségtelen helyzetben.

Kardok Hetes Egy férfi kezében öt karddal menekül egy táborból, míg két kardot otthagy a földbe szúrva. Lehet, hogy tolvaj, aki annyit lopott, amennyit csak bírt.

E

lső ránézésre ez a lap nagyon emlé­

tében, akiket bűntudat gyötör valamilyen

keztet a Kardok Ötösre. A Hetes

ügyük elrendezése miatt, talán azért, mert

azonban másfájta kellemetlenségre utal:

úgy érzik, valakit esetleg becsaptak. Itt hi­

az érintett próbál kimenekülni egy hely­

ányzik az önérvényesítés ereje, nyílt harc

zetből ahelyett, hogy megküzdene

helyett inkább elcsenjük a megoldást. Ha

az ellenséggel.

a lap valaki mást jelöl, jelentheti azt, hogy

Ez a lap csalafintaságot és ravaszságot

az illető bűntudatot érez velünk szemben,

javasol, mint a nehézségektől való szaba­

vagy tart a reakciónktól. De megeshet az

dulás módját. Ez nem feltétlenül negatív,

is, hogy ez a személy nem vállalja a fele­

és az is igaz, hogy bizonyos helyzetekben

lősséget, és kerül bennünket valamiért. A

sokkal bölcsebb döntés a visszavonulás.

megütközés hasznos lehetne, ezért rend­

Ugyanakkor gyakran tapasztaltam a lap felbukkanását olyan személyek ese­

szerint megkérem a pácienst, gondolja vé­ gig, hogyan rendezhetné nyíltan az ügyet.

Kardok Nyolcas Bekötött szemű nő áll nyolc, földbe szúrt kard között. Szorosan meg van kötözve, kezét is gúzsba kötötték, ám lábával szabadon mozoghat.

E

z a lap azt jelenti, hogy úgy érezzük, csapdába kerültünk, egy személy vagy

érzik magukat egy helyzet, kapcsolat vagy megszállottság csapdájában anélkül, hogy

körülmény fogságában sínylődünk. És

felismernék, még mindig van választásuk.

mégis, a bekerítettség érzése ellenére bár­

A Kardok Nyolcassal gyakran hallhatjuk

mikor elmehetünk, ha felismerjük, hogy

ezt: „Nem megy, nem tehetem." Mire

ez lehetséges számunkra. Ez a lap a hata­

megkérdezzük: „Miért nem?"

lomról szól - vajon tényleg átadtuk-e a

Annak felismerése, hogy a jelenlegi

hatalmat valakinek, és megengedtük neki,

káoszt mi magunk okoztuk, nagyban segít

hogy uralkodjon fölöttünk? Mennyire be­

elfogadni, és mi tehetünk legtöbbet azért,

csüljük alá saját erőnket és tekintélyünket?

hogy kikeveredjünk belőle. A fájdalmas

Én rendszerint felvetem a választás

tudatosság azonban nagyon nehéz, ezért

lehetőségét a páciensnek, ha ez a lap

sohase becsüljük le azt a nyomorúságot

felbukkan, mert azt tapasztaltam, sokan

és frusztrációt, amit ez a lap szimbolizál!

Kardok Kilences Egy alak ül az ágyában, arcát kezébe temetve: ez a kétségbeesés képe. A kilenc kard vízszintesen van elhelyezve a falon, tehát a kardok nem szúródnak a testbe, mint a Tízes lapon.

E

n a szorongás lapjának hívom ezt

paranoiától szenved, akkor a helyzet még

a kártyát, mert rendszerint valami

súlyosabbra fordul.

súlyos szorongás vagy rettegés irányítha­ tatlanná válik. Amikor ez a lap felbukkan,

A lap azt üzeni, hogy vegyük el arcunk elől a kezünket, és nézzünk fel, hogy lát­

azt üzeni, hogy legrosszabb félelmeinkkel

hassuk, mit tehetünk saját helyzetünk

kínozzuk önmagunkat, holott nem biztos,

javítása érdekében. A kézbe temetett arc

hogy a félelmek jogosak. A valódi problé­

azt jelképezi, hogy nemet mondtunk

ma sokkal inkább az, hogy elszigetelőd­

az életre - a strucc is a homokba dugja

tünk, úgy érezzük, magunkra maradtunk

a fejét -, és itt felbukkan a Kardok Kettes

egy súlyos nehézséggel, és rajtunk már

üzenete is, amennyiben egy merev, lebé­

senki sem segíthet. Ha valaki végképp

nult állapotra utal, amiből nincs kiút.

nenr tudja, mitévő legyen, ha depresszió­ tól, álmatlanságtól, pánikbetegségtől vagy

Kardok Tízes Férfialak fekszik hason a földön, tíz kard áll ki a hátából.

E

z a lap sok szempontból hasonlít

az újjászületés. A Kardok Tízes képén

a Halál lapjához, hiszen ez az ember

a látóhatár aranysárga, amint felkel a nap,

tagadhatatlanul halott, és már semmit

arra emlékeztetve bennünket, hogy a leg­

sem lehet tenni, ami visszahozhatná őt

sötétebb a hajnal előtti óra. Az újjászüle­

az életbe. Amint a Halál esetében, itt is

tés folyamata sohasem lehetséges fájda­

arról van szó, hogy valami végérvényesen

lom és veszteség nélkül, ám mégis erőt

véget ér, rendszerint fájdalmas módon.

és reményt meríthetünk belőle. Itt valami­

Nagyon gyakran láttam ezt a lapot felbuk­

nek a végét látjuk jelenlegi formájában,

kanni olvan személyek esetében, akik két­

de semmiképpen sem maga az élet ér

ségbeesve próbáltak visszaszerezni egy

véget számunkra.

elveszett szerelmet, ám az a szomorú igaz­ ság, hogy a kapcsolatnak örökre vége. Legyen akár egy kapcsolat, állás vagy bár­ mi más, az üzenet az, hogy nincs visszaút, és az a legjobb, ha meg sem próbálunk újra belépni azon az ajtón. Ugyanakkor, mint minden halál-szim­ bólumnál, az érem másik oldala itt is

A K a r d o k T í z e s a múlt jelölőjének lapjaként bukkant fel egy fiatal lány kiraká­ sában, aki a húszas évei elején járt. Rendezetlen viszonyok között élő családból jött, és akkoriban költözött el otthonról. Másik városba utazott, hogy új életet kezdjen. Úgy érezte, a családjával minden kapcsolatot fel kell számolnia, és bár­ milyen szomorú volt, ezzel egyet kellett értenem. Ugyanakkor emlékeztettem rá, hogy a Kardok Tízes nem feltétlenül jelenti, hogy örökre vége. A reménytelenség és fájdalom ellenére a lány biztos volt magában, és csak arra kértem, őrizze meg nyitottságát. El kellett fogadnia, hogy a családja sosem fogja azt jelenteni számá­ ra, amit ő szeretett volna, ám továbbra is kitarthat amellett, hogy amint megala­ pozza saját, önálló életét, valamilyen szinten mégis rendeződhet viszonya a csa­ ládtagjaival.

KELYHEK A Kelyhek a szeretetet és érzelmi életünket szimbolizálják, ezért ezek különösen fontos lapok, ha egy kapcsolatra szeretnénk rákérdezni. A könyvben található példákból és saját tapasztalataiból is mindenki rá fog jönni, hogy a leggyakrabban felmerülő kérdések mindig a szív dolgaival függenek össze. Még azok is, akik egyébként nem fordulnának „jósnőhöz", szerelmi életükkel kapcsolatban szívesen tudakolják, miről árulkodnak a lapok. A modern időkben a kehely a rítusok el­ Asztrológiai A

analógiák

Kelyhek szimbolikája

A Kelyhek színe magában foglalja az

fogadott szimbólumává vált. A boros-

emberi érzelmek teljes skáláját a remény­

kehely Jézus vérét szimbolizálja a keresz­

től a boldogságon át a veszteségig és

tény istentiszteleten; de poharunkat

reménytelenségig. Ugyanakkor arról is

emelhetjük egészségre, boldogságra és

árulkodik, hogyan vélekedünk életünk

Vénusszal - a szerelem,

sikerre is. Ha azonban még messzebbre

egyéb dolgairól, mennyire érzünk örömöt

a romantika és a kap­

nézünk a hagyományokban, azt találjuk,

vagy szomorúságot egy bizonyos helyzet­

hogy a kehely és a víz. elem között erős

ben, munkában vagy döntésünkben.

összefügg

csolat

a

bolygója

szimbolikus kapcsolat áll fenn: a női -

Holddal szokásaink

ösztöneink, és

ink ura

érzelme­

világhoz tartozik, az érzésekhez és a ter­

ASZTROLÓGIAI VONATKOZÁS

mékenységhez.

A Kelyhek a víz elemhez tartozik, amely az érzelmeket, ösztönöket és hangulatokat uralja. A víz által szimbolizált főbb minő­ ségek és jellemvonások a következők.

Pozitív Ösztönös, empatikus, együttérző, érzé­ keny, befogadó, lágyszívű, kedves, segítő­ kész, támogató, romantikus, erotikus, el­ bűvölő, csábító, titokzatos, elmélyült, mű­ vészi, poétikus, képzelőerővel bír, kreatív, nyitott a művészetekre.

Negatív Befolyásolható, szeszélyes, hangulatem­ ber, kifürkészhetetlen, ingatag, ünnep­ rontó, manipulatív, szélhámos, megbíz­ hatatlan, rabja a magánéletnek, paranoi­ ás, neurotikus, önsajnáló, kedveli az áldo­ zat szerepét, félénk, nem őszinte, szét­ szórt, függőségre hajlamos, szentimentá­ lis, nosztalgikus. A Kelyhek különösen fontos lapok, amikor egy kapcsolatról szeretnénk valamit kideríteni.

Kelyhek Ásza

M

int minden Asz esetében, a felaján­

vül erős pozitív üzenet arról, hogy szívünk

lást egy felhőből előrenyúló kéz

vágya hamarosan teljesülni fog.

teszi. Itt a kéz díszes kelyhet tart elénk, amelyből öt vékony sugárban folyik le

NÖVEKEDÉS

a víz, akár egy szökőkútból egy kis tóba.

A Kelyhek víz elemmel való összefüggése

Ez a Kelyhek és a víz eleme közötti szim­

utal a termékenységre, ezért ez a lap tény­

bolikus kapcsolatra emlékeztet. Egy

leges terhességet vagy szülést is jelezhet.

galamb száll le a kehelyre, csőrében áldo­

Hasonlóképpen az „ígért" kapcsolat vagy

zóostyát tartva.

üzleti lehetőség is szépen fog alakulni. A víz elem erősen összefügg a gyógyítással

ÚJ KEZDETEK

és a megtisztulással. A béke, a megbocsá­

Az Aszok mindig kezdetet jeleznek,

tás és a spirituális értékek egyetemes szim­

a Kelyhek Ásza pedig érzelmi életünk új

bólumával, a galambbal együtt ez nagyon

fejezetére utal. Gyakran erőteljes vonza­

pozitív lap, ha megbocsátás vagy kibékülés

lom felbukkanásában jelentkezik, ilyenkor

előtt állunk. A megbékélés új kezdethez

ez az ász a szerelembe esés eufórikus álla­

vezet el bennünket.

potát jelképezi, egy izgalmas és romanti­ kus kapcsolat kezdetét.

„A

középkori pogányoknak,

boszorká­

nyoknak és okkult alkimistáknak

A Kelyhek Ásza gyak­

állunk az újrakezdésre, ha előzőleg lelki­

a kehely az anyaság egyetemes szimbó­

ran jelzi egy új pár­

leg megsérültünk egy kapcsolatban, ezért

luma volt, vagyis a vízé, különösen

kapcsolat kezdetét.

hosszabb ideig egyedül éltünk. Ebben

a tengervízé, amely anyaként adott éle-

Azt is megmutathatja, hogy készen

az esetben keresve sem találhatnánk ennél

let a földnek és minden élőlényének.

szívderítőbb lapot. Ne feledjük, hogy

A tarot-ban a Kelyhek színe jelképezi

a kehely felajánlása azt sugallja, az új

ugyanazt a víz elemet, amit a későbbi

szerelem magától fog felbukkanni, anélkül

kártyapaklikban a szív (kör) hasonlóan

hogy mi magunk túlzottan kutattunk vol­

erős anyasági szimbolikája színe váltott

na utána. A szerelem valahogy ránk talál,

fel.""

így ez a lap erőteljes azok számára is, akik abban a hitben éltek, hogy ők már nem kellenek senkinek. SZÍVÜNK VÁGYA A Kelyhek Ásza utalhat új vállalkozás vagy kaland lehetőségére is, ami különösen vonzó számunkra, izgalommal tölt el ben­ nünket vagy egyenesen szenvedélyünk tár­ gya. Bármilyen területen keressük a jó szerencsénket - párkapcsolat, állás, új ott­ hon stb. -, ez a lap kétségtelenül rendkí-

Kelyhek Kettes Férfi és nő áll egymással szemben. Mindket­

A Kelyhek Kettes bukkant fel

ten fiatalok és csinosak, koccintanak egymás­

egy ismerősöm kirakásában, aki új

sal, felemelve kelyheiket.

kapcsolat elején tartott egy olyan emberrel, akihez már régóta szíve­

E

z a lap egészen egyszerűen a házasság lapja, ami két ember egybekelését,

sen hozzáment volna feleségül. A Kelyhek Kettes a végeredményt

egységét mutatja. Igen erős kapcsolatra

jelző lap volt a kirakásában, ami

utal, szerelemre, olyan elkötelezettségre,

nagy örömére szolgált, én pedig

ahol már az esküvő napját is kitűzték. Van

megkönnyebbültem. Mindig jó

valami egyszerűség és egyenesség ebben

érzéssel tölt el, ha azt mondhatom

a képben, ami azt jelzi, ha kölcsönös az

valakinek, amit hallani szeretne.

egymás iránti szeretet és szerelem, akkor

Azóta már hat év telt el, és még

nincsenek bonyodalmak. Ha ez. a lap pár­

mindig együtt vannak, kapcsolatuk

kapcsolati kirakásban jelenik meg, és nin­

pedig azóta erősebb lett.

csenek nehéz lapok a közelében, biztosak lehetünk benne, hogy az érzelmek kölcsö­ nösek és a kapcsolatból erős kötelék lesz.

Kelyhek Hármas Fiatal nők összejövetelét látjuk, ahogy körben állva örömtáncot lejte­ nek. Közben magasba emelik kelyheiket, mintha egymás egészségére vagy valami különleges alkalomra innának.

E

z a barátság és a kellemes időszakok lapja, ami jelenthet egyetlen jó éjsza­

kát egy szórakozóhelyen, de hosszabb ide­ ig tartó, kellemes barátságot is. Gyakran találkoztam ezzel a lappal különleges

ü n n e p e k kapcsán, de láttam eljegyzés, esküvő és keresztelő előtt is felbukkanni. Bármi legyen az alkalom, a Kelyhek Hár­ mas örömről, szórakozásról, ünneplésről szól, és vonatkozhat saját életünkre vagy valakire, akivel törődünk.

Ez a lap általában a női barátságokat jelöli, tehát nők egymás közötti kellemes, különleges kapcsolatát.

Kelyhek Négyes Fiatal férfi ül keresztbe tett lábbal, maga előtt összefont karral. Szemmel láthatóan magába fordulva, és kétségbeesve mered az előtte álló három kehelyre. Észre sem veszi a negyedik kelyhet, amit az Ászhoz hasonlóan egy felhőből kibukkanó kéz kínál.

A

z, előző lappal éles ellentétben, a Kely­ hek Négyes a csüggedésről szól. Azt

A lap utalhat minden olyan helyzetre, amikor valaki csalódott, csüggedt és nem

sugallja, annyira el vagyunk foglalva egy

képes továbblépni. Az is lehet, hog)'

bizonyos személy iránti érzéseinkkel -

depressziót, súlyos pesszimizmust jelez,

melyeket leggyakrabban a/, illető nem viszo­

vagy beletörődést, amikor az ember úgy

noz -, hog)' minden lehetőséget elszalasz-

érzi, minden összeesküdött ellene. A kirakás

tunk, mert még azt sem vesszük észre, ami

egyéb lapjaiból látható, hogy indokolt szo­

ott van az orrunk előtt. A kép eléggé lehan­

morúságról vagy kóros önsajnálatről van-e

goló, és gyakran jelenik meg olyanoknál,

szó. Bármi legyen a szituáció, a lapnak az az

akik ragaszkodnak a múlthoz, még mindig

üzenete, hogy végre el kell engedni a múl­

megszállottjai egy kapcsolatnak, amely már

tat, nézzünk fel és vegyük észre, mennyi új

befejeződött vagy talán meg sem valósult.

esély és lehetőség van körülöttünk.

A K e l y h e k N é g y e s bukkant fel annak a negyven év körüli nőnek a kirakásá­ ban, aki együtt járt egy nős, de már válófélben lévő férfival. Ebben az esetben a Négyes egyértelműen a férfira utalt, aki még nem igazán állt készen arra, hogy új kötelezettséget vállaljon. Bár gyermekei már felnőttek és elköltöztek, házassá­ ga pedig régen tönkrement, mégis tele volt aggodalommal. Páciensem megértő volt vele, ugyanakkor hiányolta, hogy a férfi nem értékeli kettőjük remek kapcsolatát, és mindazt, amit ő nyújtani tudna. A kirakás egyéb pozitív lapjaiból mégis reményteli kép bontakozott ki, és bár a Kelyhek Négyes arra emlékeztet, hogy a szív ügyeiben nincs helye kapkodásnak, biztos voltam benne, hogy az idő és a finom biztatás végül meghozza páciensem türelmének jutalmát. Később megtudtam, hogy valóban így történt.

Kelyhek Ötös Lehajtott fejű, feketébe öltözött alak áll szomorúan a folyóparton, és nyilvánvalóan fáj a szíve, amint a szomjas föld elnyeli az előtte heverő három kehelyből kifolyó vizet.

A

Kelyhek Négyeshez hasonlóan ez is

pontosan felmérni az illető fájdalmát, ha

szomorú lap. Azonban míg a Négyes

ez a lap felbukkan egy kirakásban, mert

főként a csüggedésről beszél, addig az

csak ezután tudjuk felhívni a figyelmei a

Ötös rendszerint sokkal mélyebb és szívté-

mögötte álló két másik kehelyre, amelyek

pőbb fájdalmat jelez. En a bánat lapjának

azt jelképezik, hogy nem tűnt el végleg

hívom az Ötöst, mivel legritkább esetben

minden boldogság az életünkből. A két ál-

bukkan fel másoknál, mint gyászoló, lelki

ló kehely azt is jelentheti, hogy lógunk mi

gyötrelemtől szenvedő embereknél.

még szeretni másokat, ha majd túl

Érzelmi téren ez a lap a nagy vesztesé­ gek - mini például válás

és a trauma ko­

leszünk ezen a mostani gyászon. Az elveszett, romantikus szerelmen

rai időszakát jelzi, amikor az érzések még

kívül a Kelyhek Ötös valamiféle gyászos

nagyon frissek, és az élet újrakezdése tel­

időszakot jelez, amikor az illetőnek lel kell

jesen lehetetlennek tűnik. Nagyon fontos

dolgoznia egy súlyos veszteséget.

Kelyhek Hatos A két alak ruhái, a virágokkal beültetett kelyhek, és a háttérben álló öreg házak falusi hangulatot árasztanak, ártatlanságot és egyszerűsé­ get hirdetve.

A

két alak lehetne alacsony termetű

gyerekkorunk óta, de legalább jó pár éve

felnőtt, de gyermek is, és ez a kétség

ismerünk. Az is előfordulhat, hogy olyan

már önmagában eléggé árulkodó. A Kely­

jelenlegi kapcsolatra utal, amelynek erős

hek Hatos gyakran mutat a múltra, és ar­

gyökerei vannak a múltban.

ra, hogyan szépítjük magunkban fiatalabb éveinket. Jelezheti az egyszerű értékekhez való visszatérés szükségességét, de azt is sugallhatja, hogy túlságosan idealisták vagy naivak lettünk. Saját esetemben ez a lap gyakran tűnik fel olyankor, amikor régi szerelem, barát­ ság vagy szenvedély bukkan fel váratlanul az életben. Esetleg olyan személy, akit

Kelyhek Hetes Árnyalak néz fel a felhőkben álló hét kehelyre, amelyek közül hat valamilyen kincset vagy félelmetes dolgot rejt magában, míg a hetedik, középső kehelyben lepellel borított alak áll.

G

yakran emlegetem ezt a választás

az elérhetetlen után sóvárgunk-e, vagy

lapjaként, mivel a letakart kehely

csupán arról van szó, hogy a szomszéd

azt az ismeretlen kockázatot, jelképezi,

fűje mindig zöldebb. A fő üzenet az, hogy

amely minden választásunkban benne van.

nem várhatunk sokáig a döntéssel. Soha­

Nem tudhatunk mindent előre, nincsenek

sem tudjuk meg, mi mindent érhetnénk

biztosítékok semmire sem, és mindig

el, ha nem határozzuk el magunkat a cse­

előfordulhat némi kockázat.

lekvésre.

Ez a lap azt sugallja, vállalnunk kell a kockázatot, és el kell köteleznünk

A Kelyhek Hetes

magunkat egy kapcsolat vagy döntés mel­

gyakran azt mutatja,

lett, bármennyire is haboznánk. Amikor

hogy meg kell ten­

ez a lap feltűnik, majdnem mindig a zava­

nünk a merész lépést,

rodottságot jelzi - nem tudjuk, hogy vajon

és el kell köteleznünk

A Kelyhek Hetes lapja tűnt fel egy középkorú nő kirakásában, aki ösztönös vonakodása ellenére benne maradt a házasságában, pedig az sem érzelmileg, sem intellektuálisan nem volt kielégítő' számára. Amikor átadtam neki a Kelyhek Hetes üzenetét, azt mondta, a lap tökéletesen leírta őt, mivel hosszú ideje habozott már. Azt is elárulta, ilyen közel még sohasem járt ahhoz, hogy vállalja a kockázatot, mert már rájött, sosem lesz megfelelő pilla­ nat a döntésre. Ha továbbra is fontosabbnak tartotta volna a biz­ tonságot, nem ismerhette volna meg a valódi elégedettséget.

Kelyhek Nyolcas Mind a nyolc kehely sértetlenül áll a földön, illetve egymáson, a férfialak mégis hátat fordít nekik, és elmegy.

M

indig úgy véltem, hogy a Kelyhek Nyolcas az egyik legszomorúbb

A napfogyatkozás szimbolikája gyakran utal egy harmadik személyre - a napfo­

lapja a tarot-nak. Valami különlegesre

gyatkozás a három égitest különös kombi­

találunk rá, és mégis valamilyen oknál

nációja: Nap, Hold és Föld egy síkban ál­

fogva vissza kell utasítanunk. Az asztroló­

lása. Figyeljünk ezért oda a rosszul sike­

gusoknak feltűnik, hogy egyszerre látják

rült szerelmi viszonyok történeteire. Gyak­

az égen a Napot és a Holdat, ami képte­

ran láttam a lapot felbukkanni olyanok

lenség, kivéve napfogyatkozáskor. Valami

esetében, akiknek volt házasságon kívüli

elfogyott, eltűnt, a fény kialudt, és árnyék

szerelmi viszonyuk, de rájöttek, hogy

borítja azt, amit kívántunk.

a családjuk iránti elkötelezettségük erő-

Párkapcsolati viszonylatban a lap azt sugallja, hogy a partner ugyan valóságos és szerencsés választás, az időpont még­ sem alkalmas.

A Kelyhek Nyolcas tűnt fel egy ötvenes nő kirakásában, és a Kardok Hármas, vagyis a fájdalom és csalódás keresztezte. A szív vágya nem mindig egy szerető'. Ez a hölgy megvette álmai házát, amire hosszú éveken át gyűjtött. A ház fönt volt a hegyen, ahogy szerette volna, ám amint beköl­ tözött, rájött, hogy mégsem érzi jól magát benne. Először azt hitte, majd megszereti, de ez mégsem sikerült. A tanácsadás idején már meghirdette, és azt tervezte, hogy inkább a tenger mellett keres házat magának, mert szí­ vesebben élne ott. Nem csoda, hiszen a Halak jegyében született.

sebb. Az üzenet szerint inkább a köteles­ ség mellett döntsünk a szív vágya helyett.

Kelyhek Kilences Termetes, jómódú férfi ül elégedetten

Nem meglepő, hogy leggyakrab­

a kilenc kehely előtt. A kelyhek patkó alak­

ban párkapcsolati kirakásokban

ban vannak elrendezve egy kék drapérián.

jelenik meg, főleg olyankor, ami­ kor a kapcsolat még éppen kibon­ takozik, és a java hátra van.

E

z a megelégedettség lapja, mivel akkor és ott vagyunk, amikor és ahol

Ha azonban a jelent vagy a közel­ múltat jelző lapként fordítjuk fel,

lenni szeretnénk. Jóltápláltság látszik

valószínű, hogy az illetőt máris

a férfin, és nem csupán fizikai értelemben,

valami új boldogság tölti el.

hanem azt is érzékelni lehet, hogy képes

Szerelmi ügyeken kívül a Kelyhek

élvezni az életet. A Kelyhek Kilencest úgy is ismerik,

Kilences remek ómen szívünk min­ den vágyának teljesülésére, legyen

mint a kívánságok lapját. Azt üzeni,

az állás, üzlet vagy bármi más

megszerezzük azt, amit akarunk, ráadásul

siker az életben.

olyan minőségben, amilyenre vágyunk. Nem arról van szó, hogy sóvárgunk valami után, és amikor végre megkapjuk, rájö­ vünk, hogy már nem is kell.

Kelyhek Tízes Egy házaspár áll boldogan otthonukkal szem­

A Kelyhek Tízes a közelmúltat

ben, míg a két gyermek mellettük játszik.

jelölő lapként bukkant fel egy

Mintegy megkoronázza őket a fejük fölötti

12 éve házasságban élő nő eseté­

szivárványban álló tíz kehely, amely felé úgy

ben. Rideg, hűvös, közömbös férje

emelik karjukat, mintha köszönetet akarnának

rövid pórázon tartotta, és egyre

mondani.

nehezebb volt együtt élni vele. A nő nemrég vett részt szakmai

M

inden alkalommal, amikor ez a lap

kiküldetésen egyik kollégájával,

felbukkan egy kirakásban, rendsze­

akivel csodálatosan érezte magát.

rint először csak annyit mondok, hogy

Belekóstolt a Kelyhek Tízesbe.

a Kelyhek a szerelemről szólnak, a tízes

Bölcsen felismerte ugyanakkor,

pedig a legjobb lap. Mint az Érmék eseté­

hogy ez a férfi csupán katalizátor

ben, a Tízes a Kelyheknél is a legerősebb

volt, de nem jelentett megoldást.

pozitív lap. Párkapcsolatról szólva a lap biztos házasságot, gyermekáldást, elkötele­ zettséget, hosszan tartó érzelmi biztonsá­ got ígér. Minden más vágyott cél esetén is sikert, eredményt és ünneplést jelez.

Ezek a lapok alkotják a kis arkánum második csoportját. Tizenhat udvari lap van - egy Király, egy Királynő, egy Lovag és egy A p r ó d mind a négy színből. Ezek a lapok személyiség­ jegyeket írnak le, esetenként egy-egy helyzet minőségét. Mindkét lehetőség­ re kínálok értelmezést és asztrológiai összevetést is, a saját praxisomból származó esetek mellett.

Udvari lapok. Az egész tarot legnehezebben értelmezhető lapjai az Udvari lapok. Három különféle olvasatuk létezik: jelképezhetik életünk fontos szereplőit, jelölhetnek különféle szituációkat, és végül saját természetünk egy-egy vonását is felfedhetik. Ám amint megteremtjük a lapok összeolvasásának kontextusát, ezek a lapok rögtön egyértelművé válnak. Reakciók és viselkedés A különféle helyze­

alán éppen annak a vágynak köszön­

T

hetjük, hogy az Udvari lapokat a jöven­

dölés mindig fizikai jellemzőknek feleltette

tek mindig magukon

meg, hogy e lapoknak sokkal határozottabb

viselik azoknak

jelentést adjunk. Saját tapasztalataim azon­

a személyiségjegye­

ban azt mutatják, hogy a lapok sohasem

it, akikkel megtör­

felelnek meg egyértelműen szőke nőnek

ténnek. Az Udvari

vagy sötét hajú férfinak. Még az sem igaz,

lapok kiegészítő

hogy a Király, a Lovag és az Apród mindig

Ha egy Királynő saját színének Apródjával, Lovagjával vagy Királyával együtt tűnik

információkkal szol­

férfit, míg a Királynő mindig nőt jelöl. Ami­

fel, az rendszerint párosításra utal, és ked­

gálnak arról, mivel

kor az Udvari lapok más személyeket írnak

vező előjel a párkapcsolatban. Ha a Király­

kell szembenéznünk

le, a lapok értéke abban rejlik, hogy segítsé­

nő egy másik szín valamelyik Lovag lapjá­

az adott helyzetben,

gükkel könnyebben meghatározhatjuk

val jelenik meg a kirakásban, lehetnek

és hogyan reagálunk

az adott személyiségtípust, és azt, hogyan

összeférhetetlenségi problémák, ezért

mi magunk vagy má­

érzékeljük őt a velünk való kapcsolatban.

a páros két tagját külön-külön értelmez­

sok egy szituációra.

zük. A Kelyhek Királynője például a Kar­

Ha tehát ezek

KIRÁLYNŐK

dok Lovagjával nem igazán könnyű párosí­

a lapok bukkannak

Ha a páciens nő, úgy tapasztaltam,

tás. A Lovag kíméletlenül átgázol a Király­

fel egy kirakásban,

a Királynő gyakran őt magát jelöli - a lap

nőn, észre sem veszi, mennyire szüksége

nagyon nyitottnak

leírja az illető természetét és helyzetét,

volna együttérzésre és gyengédségre. Ettől

kell lennünk, és még

és vannak szakemberek, akik már a kira­

a Királynő sebzett szíve majd' megszakad,

jobban oda kell

kás értelmezése előtt kijelölik valamelyik

a Lovag pedig türelmetlen és ingerült lesz..

figyelnünk a kontex­

Udvari lapot a páciensnek. Én inkább

tusra.

megvárom, míg felfordítjuk az összes lapot, és nem választok előre.

A Kelyhek Apródja

Ha azo Királyával kerül össze, a párkapcsolat sok­ kal szilárdabb lehet. Ez a Király tökéletes körülményeket biztosítana a Királynőnek: stabilitást, érzékenységet és türelmet.

érzékeny, romanti­

ASZTROLÓGIAI ANALÓGIÁK

kus, művészi hajlamú

Az asztrológia annyira gazdag pszichológi­

emberre utal.

ai vonatkozásokban, hogy mindig érdemes megvizsgálnunk az esetleges analógiákat

rangvesztett jegye) álló Mars. De jelezhet Az Érmék Királynője

olyan személyt is, aki precíz és óvatos,

az élet örömeire

vagy utalhat olyan szituációira, amelyhez

fogékony, jómódú

ezek a tulajdonságok kellenek, mint pél­

személyt jelöl.

dául a Szűzben álló Mars. Engedjük, hogy a lap elkezdjen „beszél­ ni" hozzánk, mintha egy bizonyos jegyben

az Udvari lapok, valamint a jegyek és

álló bolygó volna, mivel ez táplálja intuíci­

bolygók között. Ezek az összefüggések

ónkat, és fokozza szimbolikus megértésün­

persze nincsenek kőbe vésve, mindeneset­

ket. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy ha

re erősíthetik az értelmezésünket. A kis

az Udvari lap egy személyt jelöl, akkor

arkánum négy' színe a négy elemmel áll

az illető Napja asztrológiai értelemben

összefüggésben, az elemeken belül pedig

biztosan a tarot színnek megfelelő elem­

három asztrológiai jeggyel.

hez tartozé> jegyek egyikében áll. Nem

Attól függően kaphatunk részletesebb képet, hogy a bolygó gyengén vagy erősen

általános szabály, de gyakori jelenség, ezért hozok rá példát később.

áll az adott jegyben. Az Érmék Lovagja például a föld elemhez tartozik, de analóg a Mars bolygóval is. Hajói helyezkedik el, olyan személyt mutat, aki kellően ambició­ zus, és mindenáron véghezviszi azt, amit

A Botok Királya

eltervezett, ahogyan a Bakban (tehát

éber, energikus,

emelt pozícióban) álló Mars. Ha a Lovag

méltóságteljes és

kedvezőtlenül áll, makacs, merev személyt

született vezető.

mutathat, mint a Bikában (ez. a Mars

Asztrológiai analógiák Az összefüggések nem kőbe vésett

Apródok

Lovagok

Királynők

Királyok

szabályok, de sokat

Merkúr - a fiatalság,

Mars - a háború,

Vénusz - az öröm,

Nap - a nappali

segíthetnek az értel­

az ötletek és a kom­

a mozgás és az

a szerelem és a kap­

fény, a férfiasság

mezésben.

munikáció bolygója •

energia bolygója

csolatok bolygója

jelölője

Hold - az éjszaka

Jupiter - a tudás és

asszonya, aki uralja

a kiterjedés bolygója

az érzelmeket

Szaturnusz - az idős

és a nőiességet

kor, tapasztalat és a fegyelem bolygója

APRÓDOK A hagyomány szerint az Apródok a fiatalságot szimbolizálják. Ha egy másik személyt jelölnek a kirakásban, akkor valószínűleg a kérdezőnél fiatalabb az illető, de nem feltétlenül gyermek. Az Apród jelezheti felnőtt fiunkat vagy lányunkat, akinek már saját családja van. Ugyanakkor jelölhet olyan idősebb személyt, aki éretlen vagy infantilis. Ha az Apród egy helyzet jelölője, akkor általában olyan ügyekre utal, amelyek még csupán kezdeti szakaszban vannak.

Botok Apródja A fiatal férfi maga elé tartja a botot, és a rügyeket szemléli. Egy sivatagban álldogál, a háttérben három piramis emelkedik. SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

az Apród olyan személy jelölője, aki túl

Magabiztos, energikus személy. A Botok

impulzív, nyughatatlan, és soha nem fejezi

a Kosban

a tűz elemmel állnak analógiában, ez az

be azt, amibe belekezdett.

vagy az Oroszlánban.

Apród tipikusan tüzes személyiség - kreatív;

Asztrológiai

analógiák

Merkúr a Nyilasban,

pozitív szemléletű, tele életerővel. A tüzes

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT

típusok hajlamosak a lelkesedésre, ezért

A Botok Apródja nyaralást jelezhet, vagy

a jelölt személy vélhetően elég népszerű,

olyan terveket, amelyek kreatív képessége­

spontán kezdeményező, aki tudja, hogyan

ket igényelnek. Arra is utalhat, hogy

kell másokat lelkesíteni. Olyasvalaki, aki

hamarosan híreket kapunk külföldről,

azért lépett be az életünkbe, hogy megta­

talán felajánlanak egy tengerentúli állást,

nítson minket valamire. Lehet, hogy

esetleg külföldön élő ismerősünk üzen.

kalandvágyó alkat, esetleg külföldi és a ten­ gerentúlról érkezett. Ha rossz helyen áll,

A B o t o k A p r ó d j a szinte mindig pozitív figura, jó barát, néha szerető jelölője. Egy fiatal nő kirakásában is feltűnt, aki megismerkedett egy fiatal férfival az uta­ zása során, és tudni akarta, vajon találkoznak-e még valaha az életben. A t ö b b i lap azt sugallta, hogy ez nem valószínű, de hogy csalódását mérsékeljem, olyan­ nak írtam le neki a Botok Apródját, mint aki csak átsétál az életünkön, megtanít minket valamire, vagy egyszerűen jól érezzük magunkat vele. Csakhogy nyughatatlansága és az új tapasztalatok iránti csillapíthatatlan vágya miatt nem ő a leg­ biztosabb társ, hiszen szabad szellemű, nem szívesen állapodik meg.

Érmék Apródja Egy fiatal férfi egyetlen érmét tart a kezében, ügyesen egyensúlyozva az ujjain.

Az Érmék Apródját a Kardok Hármas keresztezte egy hatvanas férfi kirakásában, ami olyasvalakire

SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

utalt, aki sok fájdalmat és szoron­

Óvatos, megfontolt személy. Az Érmék

gást okoz neki. Az A p r ó d ebben

a föld elemmel állnak kapcsolatban, ez az

az esetben nem az illető fia volt,

Apród kiváltképp földies tulajdonságokkal

hanem a legjobb alkalmazottja,

b í r - megbízható, ügyes, jó a viszonya

akit kedvelt és akiben megbízott,

az anyagvilággal, és tisztában van a pénz

ráadásul a köztük lévő majdnem

értékével.

húsz év korkülönbség ellenére

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT

közel állók egyikeként tartotta

még jó barátja is volt. A hozzá Az Érmék Apródja új terv vagy vállalkozás

számon, akivel bármiről el t u d o t t

kezdetét jelezheti, de jó ómen a pénzte­

beszélgetni, és minden szinten

remtő ötletek megvalósításához is. Gyak­

nagyra értékelte az ötleteit.

ran jelenik meg olyanok kirakásában,

Milyen találóan írta le az Érmék

akik beleuntak már a régi rutinba, és sze­

Apródja ezt a fiatal, megbízható,

retnének valódi elhivatottságuk szerinti új

keményen dolgozó férfit,

munkát találni.

és milyen jól kiegészíti jellemzését a Merkúr szimbolikája - j ó kommu­ nikátor, tele van kiváló ötletekkel. A Kardok Hármas által jelzett fájdalom és szorongás nem abból származott, hogy a férfi csalódást okozott páciensemnek, hanem abból, hogy barátjánál 46 éves korában májrákot állapítottak meg. Páciensem számára ez óriási tragédia volt, amit nagyon nehe­ zen t u d o t t feldolgozni.

Asztrológiai analógiák Bikában, Szűzben vagy Bakban álló Merkúr. Az Érmék Apródja jó ómen a remek pénzügyi ötletekhez. Jelezheti pálya­ vagy munkahelyváltás szükségességét is.

Apródok

115

Kardok Apródja A másik három Apród lapján nyugodt képet

A Kardok Apródja mindig

látunk, ám itt mozgást érzékelünk. Szél fújja

ravasz, furfangos személyt jelöl,

a Kardok Apródjának haját, mialatt mindkét

aki szívesen pletykál vagy ellenté­

kezével megragadja kardját, és támadásra

tet szít, akár szándékosan, akár

kész, agresszív pózban áll.

meggondolatlanul. Olyasvalaki, aki nem kötó'dik embertársaihoz, ezért gyakran ellenérzést vagy

SZEMÉLYISÉG JELÖLOJEKENT

gyanakvást ébreszt másokban.

Ez az Apród éber, éles eszű, kevésbé érző

Egy fiatal nő kirakásában tűnt fel,

szívű személyt jelöl. A Kardok a levegő

aki a következő héten kezdett új

elemmel analóg, és ez az apród különösen

munkahelyén dolgozni, és kíváncsi

levegős vonásokkal rendelkezik - okos,

volt, mire számíthat ott. Figyel­

eleven, mozgékony. A levegős típusok

meztettem, hogy találkozhat ilyen

ugyanakkor hajlamosak rá, hogy inkább

személlyel leendő kollégái között,

az. eszükre hallgassanak, mint a szívükre,

ezért legyen nagyon óvatos, kivel

ezért néha érzéketlenek. Nem árt,

barátkozik össze. Mint később

ha tanulnak némi empátiát, és azt,

megtudtam, annyira nem t u d o t t

hogy tetteiknek minden esetben érzelmi

kijönni az egyik nővel, hogy egy

következményei is vannak.

hónap múlva felmondott, és inkább másik munkát keresett.

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT A Kardok Apródja olyan eseményeket jelez, amelyeknél túlságosan kapkodtunk. Van valami, amit sokkal körültekintőbben kellene felmérnünk, mielőtt beleugranánk vagy támadásba lendülnénk. A csatát ugyan megnyerhetjük, de a háborút könynyen elveszíthetjük, márpedig mindig szem előtt kell tartanunk végső célunkat. A türelmetlenségnek, az elsietett döntésnek és az elvakultságnak most sokkal nagyobb a kockázata. Asztrológiai analógiák Ikrekben, Mérlegben vagy Vízöntőben álló Merkúr.

Kelyhek Apródja Tarka ruhába öltözött fiatalember áll az óceán partján, és a kehelybó'l előbukkanó halat figyeli. SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT

Érzékeny, romantikus, művészi hajlamú

A Kelyhek Apródja olyasmire utal, ami

személy. A Kelyhek színe a víz elemével áll

még csak kezdeti szakaszában van. A vizes

analógiában, amit nagyon jól példáz

jegyek valamilyen formában összelüggnek

ez a lap, mivel az óceán és a hal szimboli­

a termékenység és szaporodás témájával.

kája közvetlenül utal a vízre, vagyis

A kehelyből előbukkanó hal a születés

a Halak asztrológiai jegyére. Ez az Apród

szimbóluma, jelképezheti olyan jő elgon­

tipikusan vizes karakter - nagy képzelőe-

dolás születését is, amely rendkívül hasz­

rővel bír, érző és befogadó. Van hajlama

nosnak bizonyul, ha tényleg valóra vált­

a naivitásra és álmodozásra is, ezért meg

juk. A hal az újjászületést is szimbolizál­

kell tanulnia, hogyan birkózzon meg

hatja olyan személy számára, aki most

a világ dolgaival, és hogyan válthatja való­

kezd új kapcsolatot, vagyis most tanulgat

ra álmait.

ja, hogyan merészkedjen vissza az érzel­ mek világába.

A K e l y h e k A p r ó d j a időnként ter­ hességre is utal. Néha előfordul, hogy felteszek egy nagyon pontosan meg­ fogalmazott kérdést, és húzok egy lapot, amely ebben az esetben igent vagy nemet fog jelenteni. Ezt tettem annak a fiatal nőnek az esetében is, aki szerette volna tudni, vajon valóban teherbe esett-e. Kiborítottam elé az egész paklit lefordított lapokkal, és megkértem, hogy válasszon egy lapot. A Kelyhek Apródját húzta. Ebből a lapból rögtön tudtam, hogy gyanúja

Asztrológiai analógiák

igaz, valóban gyermeket vár. A követ­

Rákban, Skorpióban

kező héten végzett terhességi teszt

vagy Halakban álló

igazolta a feltételezésemet.

Merkúr.

LOVAGOK Míg hagyományosan az Apródok a fiatalságot szimbolizálják, a Lovagok fiatal felnőtteket jelképeznek. Ugyanaz a rugalmasság jellemzi őket, mint az Apródokat, és itt sem szűkíthetjük le az életkort. Én magam úgy tapasztaltam, hogy a Lovagok inkább velünk egykorú személyeket jelölnek, esetleg barátainkat, akik lehetnek akár fiatalabbak akár idősebbek is nálunk.

Botok Lovagja A Botok Lovagja lóháton ül. Akárcsak a Botok Apródja, ő is a sivatagban van, a háttérben látjuk a három piramist. Ez a mozgás lapja.

Asztrológiai

analógiák

SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

a romantikát illeti, bárkit könnyen levesz

Nagyon energikus, kalandvágyó, egyenes

a lábáról, a románc azonban nem lesz túl

és impulzív személy. Hasonló az Apród­

tartós. Mint az Apród esetében, itt is jelez­ het külföldi kapcsolatokat.

Mars a Kosban,

hoz, aki szintén tüzes jellemvonásokkal

az Oroszlánban vagy

büszkélkedhet. A Lovag viseli a legkevésbé

a Nyilasban.

kiszámítható tüzes jellemvonásokat,

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT

mint a keményfejűség vagy a gyakorlatias­

A Botok Lovagja utalhat valamilyen kihí­

ság hiánya. Ez a személy mások számára

vásra, tanulmányi lehetőségekre, új kalan­

izgalmas társaság lehet, de nem biztos,

dokra vagy furcsa eseményekre. Akármi

hogy rendelkezik kellő elszántsággal ah­

legyen a motiváció, nagyon erős akarati

hoz, hogy befejezze, amit elkezdett. Ami

tényező játszik szerepet.

A B o t o k L o v a g j a bukkant fel egy fiait egyedül nevelő nő kirakásában. Az egyik fiú már elköltözött, a másik kollégiumba készült. Mivel ösztöndíjat nem tudtak szerezni neki, a páciens elszánta magát, hogy a következő három évben továbbra is ő tartja el a fiút. Ez persze azzal járt együtt, hogy neki újabb három évig nem lehetett magánélete. A fiú korábban semmit sem fejezett be, amibe belekezdett, és már a választott szakkal kapcsolatban is többször meggondolta magát. A végeredményt jelző lap a Botok Hármas volt. Úgy éreztem, a fiú talán még nem elég érett rá, hogy főiskolára járjon, ezért azt javasoltam, hagyjon inkább ki egy évet a tanulmányaiból.

Az Érmék Lovagja erős, fekete ló hátán ül.

Az Érmék Lovagja egy ötvenes

Ő az egyetlen Lovag, aki mozdulatlanul

évei elején járó asszony kirakásá­

ül lován, miközben nézi a jobb kezében

ban bukkant fel. Volt néhány lap,

tartott érmét.

melyek együtt a csüggedésre utal­ tak, a Lovag pedig egyértelműen

SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

a harmincéves fiát jelölte, aki még

Türelmes, nyugodt, céljaira összpontosíta­

mindig a mamájához ragaszkodott,

ni képes személyt látunk. Mint az Érmék

és a változtatásnak semmi jelét

Apródja, ő is tipikusan földies karakter.

nem mutatta. Ez olyan példa, ahol

Ugyanakkor a Lovag jelezhet makacs,

tökéletesen működik az asztrológi­

nehézkes, túlságosan aggodalmaskodó

ai összefüggés, hiszen a fia Bika

személyt is. Rendszerint nem kezdeménye­

volt - szilárd földies jegy, amely

ző, és szüksége van rá, hogy mások ösztö­

az anyagi értékek fontosságáról és

nözzék cselekvésre.

a kényelem szeretetéről árulkodik.

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT

ebben a helyzetben, mivel a fiú­

A pénznek fontos szerepe volt Az Érmék Lovagja általában azt jelenti,

nak, állítása szerint, nem volt annyi

hogy egy bizonyos, hosszabb ideje fennál­

pénze, hogy elköltözhetett volna

ló és időnként látszólag kudarcra ítélt

anyjától, és folyamatosan kölcsön­

helyzetből mégis jól jövünk ki. Ezzel a lap­

kért tőle. Páciensem ugyanakkor

pal nem túl gyorsan jelentkeznek az ered­

bűntudatot érzett a fiú miatt, mint­

mények, de amikor mégis felbukkannak,

ha a gyerek tehetetlensége az ő

akkor nagyon stabilak. Ha mozgás hiányá­

hibája lett volna. Ám bármi volt

ra utaló lapok között jelenik meg - példá­

a szerepe a múltban, most a jelen­

ul az Érmék Négyes vagy a Kardok Nyol­

nel kellett foglalkozniuk. Rámutat­

cas -, lehet, hogy rámenősebbnek kell

tam, ha újra és újra kisegíti

lennünk ahhoz, hogy a dolgokat mozgás­

kölcsöneivel a fiút, az rövid távon

ba hozzuk, ahelyett hogy továbbra

mindkettőjüknek jó, ám hosszú tá­

is tétlenül várakoznánk.

von egyiküknek sem válik haszná­

Az is megeshet persze, hogy olyan hely­

ra. Beismerte, hogy a helyzet elég

zettel kell szembenéznünk, amely nem éri

egészségtelen, és azt is elfogadta,

meg a fáradságot, és a végén nagyon meg­

hogy a kirakás üzenete nem más,

bánnánk, ha bármit is tennénk.

mint hogy ő maga tartja fenn a fiú függő helyzetét. Én úgy értelmeztem az üzenetet, hogy a fiú soha­

Asztrológiai analógiák

sem fog dönteni, ha az anyja nem

Bikában, Szűzben vagy

„löki ki" a fészekből, ezért minden

Bakban álló Mars.

bátorságát és erejét össze kellett

szednie, hogy ezt megtegye.

Kardok Lovagja A Kardok Lovagja még a Botok Lovagjánál

A Kardok Lovagja is feltűnt

is erőteljesebben utal a mozgásra, az eleven

egy ötvenes asszony kirakásában,

cselekvésre. A lónak csak az eleje látszik,

melyben az első lap a szorongásra

amint bevágtat a képbe, mialatt a Lovag

utaló Kardok Kilences volt. A Kar­

ráhajol, jobb kezével magasba tartva kardját.

dok Lovagja a közelgő helyzetet jelölte, és a nemrég elhunyt barát­ nő férje miatti dilemmáját. Az öz­

SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

vegy nem bírt megbirkózni az élet

Nagyon talpraesett, bátor személy, de néha

nehézségeivel, ezért arra kérte

vakmerő is tud lenni. Ez a Lovag nagy

a pácienst és férjét, hogy költöz­

port kavar maga körül, bárhová veti a sors,

zenek össze vele. Mivel páciensem

és bár meglehetősen karizmatikus, a meg­

nemrég ment nyugdíjba, éppen

bízhatóság nem erénye. Jó szövetséges le­

azt tervezte, hogyan fogja megva­

het, de csak addig, amíg érdekei ezt kíván­

lósítani régi álmát: mindent bepó­

ják. Legyünk óvatosak, ha ilyen személyt

tol, ami eddig kimaradt az életé­

akarunk megajándékozni a bizalmunkkal,

ből. Súlyos erkölcsi dilemma elé

mert könnyen csalódás érhet bennünket.

állította barátnője halála, mivel nem szívesen mondott volna le

HELYZET J E L Ö L Ő J E K É N T A Kardok Lovagja olyan eseményeket

saját terveiről, ám a barátot sem akarta cserben hagyni. Azt javasol­

jelöl, amelyek nagyon gyorsan vagy telje­

tam, mindent alaposan fontoljon

Asztrológiai analógiák

sen váratlanul történnek. Van esély rá,

meg, mielőtt feláldozza hátralévő

Ikrekben,

hogy a helyzet kaotikussá váljon, hacsak

éveit egy barát kedvéért

Mérlegben

vagy Vízöntőben álló Mars. Van némi uránuszi jellege is; a Vízöntő társuraként az Uránusz a változás, a forradalom és a váratlan fordulatok szimbóluma.

A Kardok Lovagja képes bárkit levenni a lábáról.

120

valaki nem veszi át az irányítást.

Kelyhek Lovagja A Kelyhek Lovagja békés lap. A lovag maga elé tartja kelyhét, mialatt nyugodtan poroszkál engedelmes, szürke lován. SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT Ez a lap kedves, jószívű, derűs és érzékeny személyt jelöl. Ezek a tipikus „vizes" tulaj­ donságok, márpedig a Kelyhek Lovagja olyan személyt ábrázol, akinél a szív ural­ kodik az ész fölött. A hagyomány szerint

a kapcsolatra sincs felkészülve, különösen a mézesheteket követő hétköznapi idő­ szakra. Ha a lap rosszul áll, olyasvalakit jelöl, aki képtelen azt nyújtani nekünk, amire vágyunk, bármennyire szeretjük is az illetőt.

ez a házassági ajánlat lapja, és én magam

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT

is gyakran láttam felbukkanni a régi vágá­

A Kelyhek Lovagja mindenféle ajánlatot

sú kérő jelölőjeként, aki mint a „fényes

jelezhet, üzleti és állásajánlatokat, vagy

páncélú lovag", megkéri szíve hölgyének

bármilyen számunkra vonzó ötletet vagy

kezét; vagy láttam olyan személy helyén,

tervet. Ha ez a lap nehézséget jelölő

aki igazi, elkötelezett kapcsolatra vágyik.

lapok között bukkan fel, az ajánlat elfoga­

Másrészt a jelzett személy nem mondható

dását alaposan fontoljuk meg.

kifejezetten gyakorlatiasnak, és talán még

KELYHEK LOVAGJA

A K e l y h e k L o v a g j a keresztezte a Kardok Kilencest egy Kelta Kereszt kirakás­ ban, amit egy harmincas éveiben járó nőnek készítettem. A Kardok Kilences kétségbeesésre, szorongásra utal, ezért úgy tűnt, itt viszonzatlan szerelemmel van dolgunk, amit páciensem azonnal megerősített. Rajongott ezért a férfiért, én viszont tudni akartam, mennyire sürgető benne a férjhez menés utáni vágy, mivel ez esetben lehet, hogy olyan személy után ácsingózik, aki nem alkalmas erre a szerepre. Bevallotta, hogy ez az igazság, de miután testvérei és barátai

Asztrológiai analógiák

már mind megtalálták a párjukat, benne is egyre erősebb lett az elkötelezett

Rákban, Skorpióban

kapcsolat utáni vágy. Mégis olyan férfival kötötte össze a sorsát, aki ugyan

vagy Halakban álló

kedves természetű volt - a Kelyhek Lovagja alapján ebben biztosak lehettünk -,

Mars. Ugyanakkor van

páciensemet mégsem szerette szerelemmel. Azt is többször elmondta, hogy

neptunuszi hatás is:

nem akar megnősülni, már túl van egy váláson, ám páciensem vakon bízott

a Halak uralkodó

benne, hogy a férfi egy napon mégis meggondolja magát.

bolygója alá tartozik

A legerősebb kirakások egyik biztos jele, ha a lapok gazdag szimbolikáját

a képzelet, az álmok,

több módon is összeolvashatjuk. Figyeljük meg, milyen ékesen beszélt a Kardok

a megváltás, a mene­

Kilencessel konfliktusba kerülő Kelyhek Lovagja mindkét fél problémájáról! Elénk

külés és a teljes felol­

tárulnak a férfi múltbeli negatív tapasztalatai, de páciensem frusztrált vágya is.

dódás iránti vágy.

A kirakás többi lapjából nem lehetett kiolvasni, hogy a helyzet javulna később, ezért közöltem vele, hogy a férfi valószínűleg sohasem lesz az ő Lovagja.

KIRÁLYNŐK A Királynők rendszerint életünk fontos nőalakját szimbolizálják, de azért ez nem kőbe vésett szabály. Az a lényeg, hogy jól megnézzük, mely típusú személyt jelképez a Királynő, és milyen szerepet tölt be. Csak ezután tudjuk meghatározni, hogy az ille­ tő férfi vagy nő. Ami az életkort illeti, bármilyen korú személyt jelölhet, akár a szüle­ inket is.

Botok Királynője Magabiztos nőalak ül trónján, és környezetét szemlél Trónjára oroszlánokat faragtak, előtte fekete macska, kezében pedig napraforgót tart. Asztrológiai analógiák

SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

Hold vagy Vénusz

Olyan személy, akinek jó képességei van­

az Oroszlánban, vagy

nak, talpraesett, erős és méltóságteljes.

a másik két tüzes jel

Ő áll saját univerzuma középpontjában,

egyikében: a Kosban

vagyis jelölheti egy család kulcsfiguráját,

vagy a Nyilasban.

aki mindenkit összetart. Jelképezheti

féktelen büszkeség, hatalommánia, ural­ kodási vágy mások fölött. Ez a Királynő nehezen ad át bármilyen felelősséget, mivel úgy véli, senki sem végezheti el olyan jól a munkát, mint ő. Erőteljes pszi­ chikus tulajdonságokkal is rendelkezhet.

az egyik szülőt, de ugyanúgy valamelyik üzleti partnerünket is. Akit megjelenít,

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT

az született vezető, kimagasló szervezői

A Botok Királynője olyan szituációra utal,

képességekkel. Ugyanakkor olyan tulaj­

amelyben nagyon jó kézben vannak a dol­

donságok mutatkozhatnak, amelyek

gok, mert van valaki, akinek átfogó rálá­

a tüzes Oroszlán jegy negatív jellemzői:

tása van mindenre, és képes irányítani.

A B o t o k K i r á l y n ő j e tűnt fel egy negyvenes évei elején járó nó' kirakásában, akinek Napja az Oroszlánban állt. Holdja a Skorpióban volt, ami hagyományosan a hatalommal áll összefüggésben. Ez a nehéz asztrológiai konstelláció tükröződ ö t t a kirakásban is, ahol a Királynőt a Botok Kilences és Tízes fogta közre. A nő legnagyobb problémája az volt, hogy elnyomva érezte magát a férje követelései és elkényeztetett, tízéves gyermekük miatt. Tele volt keserűséggel. Mielőtt meg­ beszéltük volna a lehetséges megoldást, megkérdeztem, hogyan került ilyen helyzetbe. Talán nem arra vágyott, hogy valakinek szüksége legyen rá?

Érmék Királynője Gazdagon faragott trónján díszes ruházatú királynő ül a rózsalugas alatt, közben ölében tartja az érmét, amit gyöngéden fog két kezében.

SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

HELYZET J E L Ö L Ő J E K É N T

Az Érmék Királynőjének trónja a termé­

Az Érmék Királynője azt sugallja, hogy

szetben áll, buja növények és virágok

a kertben minden virágzik. Ez a lap akkor

között, ami a termékenység és bőség szim­

bukkan fel, amikor stabilitást tapasztalunk

bóluma. Itt egészen egyértelmű az össze­

anyagi vagy érzelmi téren, esetleg nagyobb

függés az Érmék és a föld asztrológiai ele­

biztonságra és körülményeink javulására

me között. Csinos, kecses nőt látunk ma­

számíthatunk.

gunk előtt, aki élvezi az élet örömeit. Ez a személy megbízható, gondoskodó, alko­ tó és megértő. Sok hasonlóságot mutat a nagy arkánum Uralkodónőjével, aki szin­ tén a természethez közel álló, az anyagvi­ lágban is otthon lévő személyt jelképez.

Az É r m é k K i r á l y n ő j é t láttam fel­ bukkanni annak a harmincas évei végén járó nőnek a kirakásában, aki csodálatos házban élt egy d o m b t e t ő n gyönyörű kilátással a tengerre. A férjé vei együtt szó szerint a semmiből épí­ tették fel ezt a házat, ahol elmondha­ tatlanul csodálatos életet éltek. Hihe­ tetlenül szerencsésnek érezte magát, és azt mondta, sohasem hitte volna, hogy ilyen fantasztikus helyen fog élni ennyi mindennel körülvéve, amiért hálás lehet a sorsnak. A tanácsadás idején már méhészkedett is, így aztán

Asztrológiai analógiák

szó szerint tejjel-mézzel folyó Kánaán­

Hold vagy Vénusz

ban érezte magát.

a Bikában, a Szűzben

Az Érmék Királynője tökéletesen leírta őt fizikailag is: majd' kicsattant az egészségtől, tele volt életerővel.

vagy a Bakban.

Kardok Királynője Szigorú nőalak ül szürke trónján, amit oldalról

A Kardok Királynője az Érmék

láthatunk. Arckifejezése zordnak és fenyege­

Tízest keresztezte a Kelta Kereszt

tőnek tűnik, amint mereven előre néz. Jobb

középponti lapjaként egy harmin­

kezében tartja kardját, amely kihívóan, füg­

cas évei elején járó nő esetében.

gőlegesen áll.

Bika Napja volt, ám a Királynő színe ebben az esetben a páciens

SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

Hold jegyének elemével állt össz­

Kemény, független személyiség, aki kész

hangban: Holdja a párkapcsolatot

elfogadni a nehéz sorsot, és megküzdeni

uraló Mérleg jegyében állt. Hatal­

azért, amit el akar érni. Igazságos, éles

mas lépésekkel haladt előre karri­

eszű, szigorú logika vezérli és ragaszkodik

erjében, rengeteg pénzt keresett,

a tényekhez. Hagyományosan özvegyet je­

szülei j ó m ó d ú , támogató, szerető

löl, de olyan személyre is utalhat, aki el­

családdal ajándékozták meg, amit

vált vagy párjától külön él, talán hosszú

jól mutatott Bikában álló Napja

ideje egyedül van, mert nehezen teremt

és a prosperitást és családi bizton­

kapcsolatot másokkal. A kemény külső el­

ságot jelképező Érmék Tízes lapja

lenére ez

is. Nemrég vett magának külön

a személy gyakran egyszerűen csak magá­

lakást, de életét megkeserítette

nyos és felénk, aki úgy érzi, nincs más vá­

a magány. Senkivel sem tudta

lasztása, mint segítség nélkül szembenézni

megosztani javait és érzéseit, és

a világgal. Azért, hogy a világ biztonságo­

a konfliktusba keveredett Kardok

sabb legyen, hajlamos rengeteg energiát

Királynője éppen erről az elszige­

pazarolni arra, hogy kezében tartsa az irá­

teltségről árulkodott.

nyítást, és elkerüljön minden kockázatot.

Arra összpontosítottam, vajon hogyan, mitől vált olyanná, mint

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT

a Kardok Királynője. A cinizmus,

A Kardok Királynője kemény ellenállást

a keserűség, sebezhetőségének

és nehéz alkudozásokat ígér. Az eredmé­

rejtegetése félelem vagy büszke­

nyek nem jönnek könnyen, és lehet, hogy

ség miatt bizonyára csak tovább

szembekerülünk a rideg szabályokkal,

rontaná a helyzetet. Ugyanakkor

melyeken nehezen tudjuk átverekedni

felhívtam a figyelmét arra is,

magunkat. Az ügyeket ugyan méltányosan

hogy magányosságát nem csupán

rendezhetjük, de csak szigorúan az előírá­

az idealizált partnerrel enyhítheti.

Asztrológiai analógiák

sok alapján. Érzéseknek vagy érzelmeknek

Le kellett küzdenie azt a hitét,

Hold vagy Vénusz az

itt végképp semmi helyük.

hogy a megfelelő partner varázs­

Ikrekben, a Mérlegben

ütésre megold majd mindent.

vagy a Vízöntőben.

A pozitív változások rendszerint belülről indulnak el.

Kelyhek Királynője Fiatal, szőke hajú nő ül trónján, elmélyülten nézi a kelyhet, amit a kezében tart. Trónja vízparton áll, kerubok díszítik. Figyeljük meg, hogy ez a kehely mennyivel ékesebb, mint a szín összes többi kelyhe.

SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

re utal, aki teljesen elszakadt a valóságtól.

Romantikus természetű, nag)' álmodozó

De lehet olyan is, aki mindig csak légvára­

és élénk fantáziájú személyre utal a lap.

kat épít, ezért meg kell tanulnia szétvá­

Sok szempontból tökéletes ellentéte

lasztani az álmokat a valóságtól.

a Kardok Királynőjének, aki nyilvánvaló­ an többre tartja az eszét, mint a szívét.

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT

A Kelyhek Királynője inkább az érzelmek

A Kelyhek Királynője megvalósítható) ötle­

világában él. Olyan személyt jelöl, aki

teket jelöl, amelyek azonban mégsem kivi-

szerelmes lesz, csillogó szemmel lesi

telezhetőek. Létfontosságú, hogy dédelge­

a csodákat. Ez a Királynő együttérző, kre­

tett tervünket - vagy az éppen induló)

atív, idealista, kissé talán naiv. Ha nehéz

kapcsolatot - alaposan végiggondoljuk,

kártyák mellett bukkan fel, olyan személy­

nehogy végül kudarcot valljunk.

A K e l y h e k K i r á l y n ő j e bukkant fel abban a nehéz kirakásban, amit egy negy­ venedik születésnapja felé közeledő' nőnek készítettem. Tizennyolc éve volt férj­ nél, két tinédzserkorú gyermek anyja volt. Sok szempontból sikeres házasságban éltek, ám az asszony régóta panaszkodott, hogy a férje nem t u d megfelelni ér­ zelmi elvárásainak. A férj az érzelmek kimutatásának legapróbb megnyilvánulásá­ tól is rettegett. Páciensem egyre nehezebben viselte el a folyamatos csalódottsá­ got, és időközben megismerkedett valakivel, akihez érzelmileg, szexuálisan és in­ tellektuálisan is vonzódott. Összehozott magának néhány üzleti lehetőséget, hogy biztosítsa anyagi függetlenségét. Negyvenéves korunk körül tapasztaljuk az Uránusz önmagával (a horoszkó­ punkban lévő helyével) alkotott szembenállását. Az Uránusz a váratlan változá­ sok, lázadások bolygója, amely nyolcvan év alatt teszi meg teljes körét. Az aszt­ rológusok gyakran hivatkoznak erre a tranzitra mint a középkorúak válságának egyik jelölőjére, amikor ki akarunk törni, és olyasmit csinálnánk, amit korábban

Asztrológiai analógiák

sohasem tettünk. A kirakás értelmezése során felhívtam a figyelmét a Kelyhek Ki­

Hold vagy Vénusz a

rálynőjére, ami rögtön felvetette a kérdést, hogy valóban jól meggondolta-e a

Rákban, a Skorpióban

dolgokat. Választ kellett kapnia arra, hogy a vonzalom kölcsönös-e, az új férfi

vagy a Halakban.

szabad-e. És tényleg ezt akarja ő is? Számtalan tisztázásra váró kérdésre kellett választ találnia, mielőtt végleges döntést hozott volna.

KIRÁLYOK A hagyomány szerint a Királyok idősebb személyt jelölnek, de nem tapasztaltam azt, hogy megvonhatnánk egy bizonyos korhatárt. Gyakran jeleznek nálunk idősebb személyt, de ugyanúgy lehetnek a szüleink, szakmai feletteseink, olyan emberek, akik koruknál vagy tudásuknál fogva számítanak tekintélynek. Ha egy Király felbukkan egy férfi kirakásában, gyakran saját maga jelölőjeként szerepel, vagyis a lap saját természetét vagy aktuális helyzetét fogja leírni.

Botok Királya Magabiztos férfi ül oroszlános motívumokkal díszített trónján, jobb kezében botot tartva. Mint társlapja, a Botok Királynője esetében, itt is nyilvánvaló az asztrológiai Oroszlánnal való analógia. Asztrológiai analógiák A Nap, a Jupiter vagy

SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT

a Szaturnusz az Orosz­

Éber, energikus, jó képességű és méltóság­

A Botok Királya olyan helyzetre utal,

lánban vagy a két

teljes személyt mutat a lap, vagyis olyasva­

amelyben az irányító személy kellő lelki­

másik tüzes jegyben:

lakit, akit az asztrológiai Oroszlán jegyének

erővel, tudással és intuícióval bír. Bizonyos

a Kosban vagy

pozitív tulajdonságaival jellemezhetünk.

esetekben a gyakorlati tapasztalat hiányát

a Nyilasban.

Született vezető, tiszteletet parancsol,

lelkesedés, inspiráció vagy intelligencia

ugyanakkor szeretetre méltó. Általában

pótolja.

olyan személyeket szokott jelölni, akik ko­ molyan motiválnak és ösztönöznek, mint például elhivatott tanárok vagy felvilágo­ sult főnökök. Időnként talán nehéz elvisel­

A B o t o k Királya olyan nő kira­

ni, mert szeret uralkodni, de a szíve min­

kásában bukkant fel, aki harmincas

dig a helyén van, és érdemes meghallgat­

évei elején visszatért az egyetem­

ni, mert jól járunk, ha mellettünk áll.

re. Utolsó évét végezte irodalom

A Botok Királya mellett apró, fekete gyík

szakon, amivel nagyon jól boldo­

lapul a földön, ahogy a Botok Királynője

gult. Alig tudta elhinni, milyen

mellett fekete macska ül. Itt ismét varázs­

nagyszerűen halad tanulmányaival,

latos jelentésekről van szó, ez a Király

mennyi új tudással gazdagodott.

mindenesetre kiváló intuícióval és megér­

Habozás nélkül azonosította a Bo­

ző képességgel rendelkezik. Nyugodtan

tok Királyát szakvezető tanárával,

megbízhatunk a tanácsában.

aki folyamatosan ellátta tanáccsal és biztatással.

Érmék Királya Dúsgazdag férfi ül előkelő trónján, amelyet szinte teljesen beborít szőlőlevelekkel és indákkal díszített palástja. Egyik kezét az érmén pihenteti, másikban jogart tart. A trón tetejét két ökörfej díszíti, vagyis egyértelmű az asztrológiai Bika jegyével való analógia.

SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT

Amint társkártyája, az Érmék Királynője,

AZ Érmék Királya azt üzeni, hogy a dol­

ez is a termékenységet és a bőséget idézi.

gok hihetetlenül ígéretesen alakulnak,

Megbízható, felelősségteljes, másokat tá­

minden jól szervezett. Bárki legyen a kor­

mogató személyt jelez. Általában j ó m ó d ú

mánynál, ügyeink jól haladnak, mert

az illető, élete biztos alapokon nyugszik,

az illető pontosan tudja, mit csinál.

ezért lehet a biztonság és stabilitás meg­

Ez a lap jó ómen üzleti vállalkozások

testesítője. Ez a király biztos kézzel, gya­

számára, mivel azt mutatja, hogy az. adott

korlatiasan közelíti meg az. életet, és csak

ügy esetleg nagy hasznot is hozhat.

akkor cselekszik, ha jó oka van rá. Szilárd és kemény, az a fajta ember, akihez min­ dig szívesen fordulunk, ha baj van. Tekin­ télyt sugárzó alak, lehet akár egyik szü­ lőnk, üzleti partnerünk, egy bankigazgató vagy valamilyen jótevőnk. Rossz esetben ez a személy egyáltalán nem érez részvétet a nélkülözők iránt, nem osztja meg javait másokkal, nem mutat nagyvonalúságot.

Az É r m é k Királya és a Botok Királya egymás mellett tűnt fel egy ötvenes évei elején járó nő kirakásában. Megkérdeztem, két fontos férfi van-e az életében, mi­ re azt felelte, már második házasságában él, de első férjével is remek a viszonya. Jelenlegi férjét kétségtelenül a Botok Királya jelölte. Nyilas Napú férfi volt, tele energiával és életszeretettel, aki mindent egyfajta kalandos szemlélettel és rend­ kívül jó humorral közelített meg. Magával tudta ragadni feleségét, akivel renge­

Asztrológiai analógiák

teget utaztak. Első férjét tökéletesen mutatta az Érmék Királya - a férfi, aki a

Nap, Jupiter vagy

semmiből indult el, és felépítette saját vállalkozását. Mindig tele van pénzzel, és

Szaturnusz a Bikában,

továbbra is kész anyagi segítséget nyújtani exfeleségének, ha az rászorul. A páci­

a Szűzben vagy

ens szavaival „nagyon j ó m ó d ú és nagyvonalú férfi". Házasságuk azonban elég

a Bakban.

hamar zátonyra futott, mivel anyagi téren ugyan mindent meg t u d o t t adni a fele­ ségének, az asszony érzelmi szükségletei azonban kielégítetlenek maradtak.

Kardok Királya Ez a merev férfialak úgy ül trónján, mintha nyársat nyelt volna. Felfelé fordított kardját jobb kezében tartja. Mint minden Kardok Udvari lap esetében, a kép itt is rideg: világoskék ég, szürkésfehér felhők, ritka növényzet a háttérben. szinte betegesen rettegő személyiség. SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

A Kardok Királya mintha nem reagálna,

Tisztességes, logikusan gondolkodó,

vagy túl messze volna, márpedig egy ilyen

fegyelmezett személyt látunk itt, aki azon­

férfit vagy nőt nagyon nehéz bevonni az

ban kemény, szeret másoknak tiltani. Leg­

intim szféránkba. Ha egy kirakásban ez a

főbb erőssége borotvaéles esze. Ez a Király

lap a partner jelölőjeként tűnik lel, akkor

olyasvalakit jelöl, aki elemző, hatékony,

biztosak lehetünk benne, hogy pácien­

az átlagosnál jóval intelligensebb. ítéletét

sünk - akár férfi, akár nő - borzalmas

nem homályosíthatják el érzelmei, és gyak­

szenvedéseket él át a szeretet, az együttér­

ran valamilyen szakértőre utal a kirakás­

zés és az empátia hiánya miatt. Ha ez a

ban - ügyvéd vagy tanácsadó lehet. Ebből

lap ellenséget mutat, akkor tudhatjuk,

a szempontból jó pártfogó, ám az élethez

hogy az illető nagyon nehéz ellenfél lesz.

való racionális hozzáállása borzalmas következményekkel lehet a magánéletére. Érzelmi téren ez a Király nagyon

HELYZET JELÖLŐJEKÉNT A Kardok Királya azt üzeni, a racionális

hasonló társához, a Kardok Királynőjé­

megközelítés pillanata jött el. Elvárásaink

hez, vagyis olyasvalakit jelöl, aki már tel­

legyenek reálisak, és ne hanyagoljuk el

jesen lemondott saját érzelmeiről, cinikus

saját érdekeink megvédését sem. Ebben

és függetlenségét minden körülmények

az időszakban inkább az eszünkre kell

között megóvni akaró, az intimitástól

hallgatni, mint a szívünkre.

A K a r d o k Királya bukkant fel egy 21 éves lány kirakásában, aki a főiskola elvégzése után első állását töltötte be egy üdülőben. A tanácsadásra úgy jött el, hogy nem igazán hitt benne. Minden kísérletem, hogy ennek ellenére bevonjam őt a folyamatba, merev ellenállásba ütközött. Kijelentettem, hogy a kirakás alap­ ján a főnökével lehetnek problémái, mire megkérdezte, hogy férfi vagy nő Asztrológiai analógiák

az illető. A megérzésem azt súgta, hogy férfi, de elmagyaráztam neki, itt inkább

Nap, Jupiter vagy

a személyiség fontos, nemétől függetlenül. Úgy írtam le a figurát, mint szigorú,

Szaturnusz az Ikrek­

előírásokhoz ragaszkodó személyt, aki sohasem hágná át a szabályokat, és akinek

ben, a Mérlegben

szinte lehetetlen megfelelni, mert mindenkiben csupán egy alkalmazottat lát, nem

vagy a Vízöntőben.

pedig az embert. Aztán más témákról beszéltem, ám a végén a lány csak annyit mondott, hogy a főnöke leírása tökéletes volt.

Kelyhek Királya Míg a Kelyhek Királynőjének trónja a vízpar­

A Kelyhek Királya tűnt fel egy

ton van, a Kelyhek Királyának trónját teljesen

negyvenes nő kirakásában, a Kelta

körbeveszi a víz, mivel egy tutajon áll.

Kereszt központi lapját, a Remetét

A Királynő a kelyhét szemléli, ám a Király

keresztezve. A fia börtönben volt,

a távoli messzeséget kémleli.

kábítószeres ügyletei miatt jutott oda, és még egy éve hátra volt büntetéséből. Mindkettőjüknek

SZEMÉLYISÉG JELÖLŐJEKÉNT

nehéz volt elviselni a magányt

Álmodozó, kissé bizonytalan, nagy képze-

és bűntudatot, az asszony végered­

lőerővel rendelkező, de kevésbé összpon­

ménylapja mégis a Kelyhek Hármas

tosító személy képe. A király egy tutajon

- ünneplés - volt, így kedvező

lebeg, teljesen tanácstalan, és ez vonatkoz-

befejezést tudtam ígérni neki.

hat pillanatnyi helyzetére vagy párkapcso­ latára, de akár életcéljára is. Legjobb eset­

Ennek a vizes személynek a leg­ nehezebb jellemvonása éppen az,

ben ez a személy nagyon érzékeny és kifi­

hogy inkább elmenekül az élet erő­

nomult belső látású, ám a legrosszabb for­

södő nyomása elől. Ez pedig a ha­

májában önmagát áltató. A valós élet talán

tárok összeomlásához vezethet,

túl kemény ennek a királynak, és nagyon

és ahhoz a vágyhoz, hogy teljesen

nehezére eshet megtalálnia saját helyét

összeolvadjunk valaki mással, akár

a világban. Az óceán az érzelmek tengerét

egy szerelem kezdetén. Az efféle

jelképezi, és ez az ember a hullámoknak

megváltozott tudatállapotok iránti

Asztrológiai analógiák

kiszolgáltatva sodródik végig az életén.

vágy alkohol- vagy kábítószer-füg­

Nap, Jupiter vagy

Gyakran tapasztaltam azt is, hogy a lap

gőségben is megnyilvánulhat.

Szaturnusz a Rákban,

olyan embert jelölt, aki elhatárolódott

a Skorpióban vagy

saját érzéseitől, és akinek nehézséget

a Halakban.

okozott a másokkal való együttérzés. HELYZET JELÖLŐJEKÉNT A Kelyhek Királya azt jelzi, hogy a dolgok még nem merték el végső és megfelelő formájukat, mivel a részleteket homály fedi. Lehet, hogy álmaink és terveink nagyszerűek, de pusztán ezekből semmire sem jutunk.

A Kelyhek Királya álmodozó, képzelődő, nem tud össz­ pontosítani, sodortatja magát az eseményekkel.

Feladatunk nem csak annyi, hogy értel­ mezzük a lapok jelentését, ennél sokkal többró'l van szó: a tanácsadó-páciens viszony megköveteli, hogy megtanuljuk a terapeuta szerepét. Ebben a fejezet­ ben olyan témákkal foglalkozom, ame­ lyek önkéntelenül is felmerülnek, amint elkezdünk másoknak tanácsot adni a tarot segítségével. Megmutatom azt is, mennyire erőteljes hatása van az olyan értelmezésnek, amely megfelel a páciens tényleges igényeinek.

HOBBI VAGY FOGLALKOZÁS Sokan kedvelik a tarot-t hobbiként, amiből azonban hivatást csinálni elég nehéz vállalkozás. Vannak, akiknél szinte önmagától történik meg fokozatosan, míg másoknál tudatos döntés eredménye. Akárhogy van, ha tanácsadóvá akarunk válni, ez eleinte eléggé félelmetes perspektíva, pedig ahhoz még nem kell szakembernek lennünk, hogy megtegyük az első lépéseket.

H

a tanácsadóként akarunk dolgozni,

ELINDULÁS

az azt jelenti, hogy családtagjainkon,

Amikor elkezdjük a tanácsadást, eleinte

baráti körünkön és kollégáinkon kívül ide­

biztos, hogy mi többet tanulunk a pácien­

gen embereknek is szeretnénk tanácsokat

sektől, mint ők tőlünk. Mindannyiunknak

adni a tarot segítségével. A tarot-olva-

el kell kezdenünk valahol, és semmi baj

sásban megszerezhető tudás szempontjá­

nem származik belőle, ha elmondjuk páci­

ból annál jobb, minél előbb kezdünk

enseinknek, hogy a tanácskéréssel aktív

másokkal is foglalkozni. Abból lesz a leg­

részt vállalnak a mi tanulási folyamatunk­

jobb tanár, aki első kézből, saját maga

ban. Nem valószínű, hogy ne akadna elég

szerezte meg tapasztalatait.

kísérleti alany a közelünkben, főként ha

Ugyanakkor nem szabad szem elől té­ vesztenünk, hogy itt (is) a páciens a leg­ fontosabb, ezért meg kell barátkoznunk

ingyen vagy jelképes összegért ajánljuk fel szolgáltatásunkat. Ennek ellenére minél előbb érdemes

azokkal a témákkal, amelyek felmerülhet­

megszabni egy bizonyos díjat, mert nagyon

nek majd a konzultációk során. Ez a feje­

fontos, hogy mi magunk is értékeljük

zet abban segít, hogyan építsük fel praxi­

a munkánkat. Tíz páciensből kilenc jobban

sunkat, és hogyan bújjunk bele a terapeu­

megbecsüli a tanácsadást, ha fizetnie kell

ta szerepébe.

érte. Ha megkérjük a szolgáltatás árát,

A MAGÁNSZFÉRA VÉDELME

Az is nagyon bosszantó - tanácsadó és páciens

Akár otthonunkban, akár bérelt helyiségben dol­

számára egyaránt -, ha megzavarnak a lapok

gozunk, rendkívül fontos biztosítani, hogy zavarta­

értelmezése közben, főként olyankor, amikor

lanul lehessünk kettesben a pácienssel. Számára

éppen gördülékenyen halad a kérdések megvála­

nincs ugyanis rosszabb annál a feltételezésnél,

szolása. Csökkentsük tehát minimálisra annak esé­

hogy esetleg idegenek is kihallgathatják a beszél­

lyét, hogy bárki háborgathasson bennünket. Ha

getést. Ha ezt kockáztatjuk, azzal eleve kétséges­

van telefonkészülék a helyiségben, győződjünk

sé tesszük a tanácsadás sikerét. A tanácsadót a

meg róla, hogy ki legyen kapcsolva vagy legyen

páciens legmélyebb titkaiba vagy aggodalmaiba

üzenetrögzítőre állítva. Ha mások is tartózkodnak

avatja be, ami bizonyos értelemben kiváltságos

a lakásban vagy az irodában, a szoba ajtajára fel­

helyzetet jelent számunkra, ám éppen ezért kulcs­

tétlenül tegyük ki a „ N e zavarjanak!" táblát.

fontosságú az intim beszélgetésekhez nélkülözhe­

Az ideális környezet kialakításáról a következő

tetlen, biztonságos környezet megteremtése.

fejezetben adok bővebb felvilágosítást.

az tükrözi egyrészt az önbizalmunkat, más­ részt a páciens belénk vetett bizalmát is, és közös hitünket a lapok üzenetében. Ha keveset kérünk, az azt sugallja, hogy nem vállalunk felelősséget a munkánkért. A kudarctól és a csalódott pácienstől való félelem teljesen természetes jelenség. Én a mai napig kissé ideges vagyok minden új páciens előtt, és bizony az volna a baj, ha ez nem így lenne! Mindig emlékeztessük magunkat arra, hogy a tanácsadónak nem az a dolga, hogy megoldja a páciens prob­ lémáját. Nincs varázspálcánk, és régen rossz volna, ha azt hinnénk, hogy mégis van. Itt a beszélgetés a fontos, a páciens mondanivalójára való odafigyelés, az értel­ mezés módja, valamint az, hogyan tudjuk a tanácsadást mindkettőnk számára értel­ mes és hasznos tapasztalattá tenni. BIZALOM ÉS ETIKA A konzultáció során valószínűleg minden páciens örül neki, hogy mindaz, amit elmond, a négy fal között marad. Tarotolvasó tanácsadóként rengeteg dolgot hal­ lunk - én magam fültanúja voltam már hűtlenségnek és incestusnak -, és ezek álta­ lában rendkívül érzékeny témák, amelyek­

nekünk ezekre is fel kell készülnünk. Ha

Nem szabad

ről a páciens más körülmények között való­

a páciens azt hiszi, bíróként ülünk vele

szem elől té-

színűleg nem beszélne. Volt már praxisom

szemben, akkor egy szé)t sem tudunk kihúz-

veszteni, hogy

olyan nagyvárosokban, mint London vagy

ni belőle. Pedig könnyen előfordulhat, hogy

a páciens a leg-

Kairó, de fogadtam pácienseket egy görög

éppen azért jött el hozzánk, mert mással

fontosabb, ezért

kisvárosban is, és teljesen mindegy, mekko­

nem meri megosztani súlyos lelki terhét.

érdemes alapo-

ra közösségben dolgozunk, ugyanazok

Személyesen lehet véleményünk mindenről

san megismer­

a szabályok vonatkoznak mindegyikre.

és mindenkiről, de ennek semmiképp se

kednünk azokkal

adjunk hangot a tanácsadáson. Amikor

a témákkal,

genek saját erkölcsi elveink. Bizonyos ese­

terapeutaként beszélgetünk valakivel, nem

amelyek gyakran felmerülhetnek,

A bizalom kérdésével szorosan összefüg­ tekben előfordul, hogy saját elveinket félre

reagálnunk, hanem válaszolnunk kell: a mi

kell tennünk, mert olyan valakivel van dol­

dolgunk az, hogy megfejtsük a páciens tör­

gunk, aki számunkra elfogadhatatlan vagy

ténetének szimbolikáját a lapokban, nem

sokkoló dolgokról számol be, márpedig

pedig az, hogy véleményt mondjunk róla.

A TANÁCSADÁS GYAKORLATA A tanácsadó legfontosabb képessége valószínűleg az, hogy jól tud hallgatni. Lehet, hogy elménk azonnal belekezdene az értelmezésbe - és az sincs kizárva, hogy az tökéletes volna -, mégis sokkal lényegesebb, hogy beszélni hagyjuk a pácienst. Ha képesek vagyunk türelmesen meghallgatni valakit, szinte biztos, hogy a szimbólumok jobban érthetők lesznek, és elemzőkészségünk is mélyül.

M

eg kell adnunk az esélyt a páciens­

A megerősítésben nagyon fontos tényező,

nek, hogy arról beszéljen, ami legin­

hogy ne akarjunk azonnal megoldásokkal

kább foglalkoztatja. Ebben rejlik a tanács­

előhozakodni. A páciensnek szüksége van

adás terápiás ereje, és bár elég ritkán

rá, hog)' érezze, azonosulni tudunk a prob­

történik meg, én magam mégis szívesen

lémájával, de ezt sem szabad eltúlozni -

félreteszem a kártyát, amikor úgy látom,

egyszer annyira megindított egy páciensem

az a legfontosabb, hogy a páciens kibeszél­

története, hogy zokogásban törtem ki,

hesse magát.

végül neki kellett engem vigasztalnia.

MEGERŐSÍTÉS

j e m a páciens fájdalmait, akármilyen

Azóta tudom, milyen fontos, hogy elvisel­ Ez azt jelenti, hogy meg kell erősítenünk,

megrázó történetet hallok. Az is gyakori,

mi az, amit a páciens pontosan érez.

hogy alig kell megszólalnom. Csak ennyit

Az empátia a lényeg. Ha negatívan, lekeze­

mondok: „Ez borzasztóan nehéz lehetett

lően vagy hitetlenkedve reagálunk, annak

önnek". Általában azonban elegendő

katasztrofális következményei lehetnek,

a figyelmes hallgatás ahhoz, hogy érezhető

és elidegenítjük magunktól a pácienst ahe­

legyen az empátia.

lyett, hogy megnyernénk a bizalmát. FELTÁRÁS Egy érzés vagy egy téma további ki (ejtése

Mit akar a páciens?

a páciens élményeinek megerősítésével

Gyakran segít, ha feltesszük magunknak a kérdést: „Vajon mit

folytatódik, egyre részletesebben. Ebben

akar a páciens?". Ha a válasz nyilvánvalóan tanácskérés, külö­

a fázisban a tanácsadónak elemeznie kell,

nösen abban az esetben, ha az illető nagyon távol áll a szim­

vagyis a „Mi ez?" kérdést felváltja a „Miért

bolizmustól, akkor a kirakás vagy a horoszkóp ábrája kiinduló­

van ez?". Egy kirakás értelmezése azzal kez­

pontként szolgál a beszélgetés megkezdéséhez. Kulcs egy

dődik, hogy felállítjuk a szimbolikát a páci­

olyan ajtóhoz, ami különben zárva maradna.

ens részére, és visszautalunk az egyes lapo­

Általában elmondható, hogy a tanácsadás tele van terápiás

kat bemutató fejezetekre, hogy példát talál­

pillanatokkal, amint különféle témák és érzelmek merülnek

junk rá az idézett kirakásokból.

fel. Nem tesszük félre a lapokat vagy a horoszkópot, hanem

Ne féljünk a nehéz szimbólumoktól,

figyelmünket rájuk irányítjuk, ha úgy kívánja meg a beszélge­

mint amilyenek a Kardok vagy a külső

tés. Hasznos lehet a következő sorrend a páciens problémá­

bolygók tranzitjai. Ez a fajta megerősítés

jára vagy egy bizonyos érzésére: megerősítés > feltárás >

rendszerint megkönnyebbüléssel tölti el

megoldás.

a pácienst, és erre utaló megjegyzéseket is hallhatunk.

Ellenállás Mint minden emberi kommunikáció esetében, itt is igaz, A következő fejezetben részletesebb infor­

hogy egyes páciensekkel könnyebben, míg másokkal ne­

mációkkal szolgálok arról, hogyan lehet

hezebben lehet boldogulni. Vannak, akik feltárják problé­

felépíteni egy értelmezést, hogyan ajánlhat­

májukat, és szívesen merülnek bele a szimbólumok vilá­

juk fel azt a páciensnek, és hogyan mond­

gába, mások ugyanakkor távolságot tartanak és semmit

hatjuk el mindazt, amit a lapokban látunk.

sem tudunk kiszedni belőlük. Természetes reakciónk a hallgatag, nem közlékeny emberekkel szemben az,

MEGOLDÁS

hogy mi magunk kezdünk beszélni, de ezt sem szabad

A legtöbb tanácsadás célja nem jövendő­

túlzásba vinni. Ne túlórázzunk azért, hogy valakit minden­

mondás, hanem sokkal inkább egy adott

képpen szóra bírjunk. Olyan egyszerű kérdésekkel, mint

élethelyzet értelmezése és az útmutatás.

a „Milyen érzés, hogy..." viszonylag könnyen átadhatjuk

Ugyanakkor nem mindig adódik megoldás

a szót az illetó'nek.

egyetlen alkalom során. A tarot-olvasók rengeteget tanulhatnak a pszichoterápiá­ ból, de mégsem vagyunk terapeuták. Van­

arra..." vagy „És mit szólna, ha..." Szeretek

nak azonban olyan helyzetek, amikor nincs

választási lehetőségeket tárni a páciens elé,

más választásunk, mint felvállalni a terape­

mivel ez is segít túllépni azon az állapoton,

uta szerepét. Az idő a legfontosabb tényező,

amelyben úgy érzi, nincs más választása.

ami megkülönbözteti egymástól a két lelki

A lehetőségek felismerése hatalmas erejű

gyógymódot. A pszichoterápiában sokszor

katalizátor lehet a változtatás folyamatában.

találkozik beteg és terapeuta, amelynek során a páciens saját tempójában tárja

FONTOLVA HALADÁS

a szakember elé lelki terheit. A tarot-olvasó

Az ellenállás bármilyen formájával találkoz­

tanácsadás éppen ellentétes ezzel: páciens

zunk is, mindig érdemes megkérdeznünk

és tanácsadója legtöbbször csupán egyetlen

magunktól: „Vajon mit mond ez nekem?".

alkalommal találkoznak.

A páciens ellenállhat a személyiségünknek,

VÁLASZTÁSOK

vagy erőfeszítésünkkel, amivel ki akarjuk őt

és szembeszegülhet az értelmezésünkkel A tarot-olvasó tükröt tart az emberi lélek

mozdítani a depresszióból. Mit tegyünk?

és sors elé, ám ez nem jelenti azt, hogy bár­

Alapszabály, hogy sohasem erőltetünk sem­

ki problémáját meg tudjuk oldani, minden

mit, hiszen emiatt bukik el sok tanácsadás

kérdésre tudjuk a választ. Bárcsak így vol­

vagy terápia. Ha mindenképpen le akarjuk

na. Általában azonban a beszélgetés felér

gyűrni a páciens ellenállását, az veszélyes és

egy terápiával, és a páciens úgy távozhat,

káros lehet. Ismerjük el az igazát, ne vesz-

hogy sok mindenen el kell majd gondol­

szünk össze vele, mivel az egyikünknek sem

kodnia. Gyakran szinte maguktól merülnek

használ. Célunk, hogy csökkentsük, ne pe­

lel jó ötletek vagy a nehézséget legyőzni

dig növeljük az ellenállását. Fogadjuk el,

segítő stratégiák, még akkor is, ha nincs

hogy abban a pillanatban ez a rossz értel­

nyilvánvaló megoldás. Ha valaki erősen ha­

mezés. Az értelmezés sokban hasonlít a vé­

bozik, tehetünk ugyan javaslatokat, de nem

leményhez, ezért nem árt megjegyezni,

irányíthatjuk közvetlenül. Gyakran teszek

hogy egyfajta igazságot képvisel, de nem

olyan célzásokat, mint „Nem gondolt még

biztos, hogy az igazságot.

Önvédelem Az ellenállás terápiás célt is szolgálhat. Ha valaki képtelen lemondani a védeke­ zésről, bizonyára nyomós oka van rá. Talán még nincs fel­ készülve, és túlságo­ san sebezhetővé vál­ na, ha nyitottabb volna.

Elvárások

KIHÍVÁSOK

megfeledkezünk róla, hogy ideje lenne

A páciensek kétféle

Az, hogy mennyire tehetjük próbára vala­

felfrissíteni, azaz átírni. Beszédünk ékesen

elvárással jönnek

kinek a nézetét vagy meggyőződését, min­

árulkodik az énképről, különösen az olyan

tanácsadásra: egyik

dig az adott tanácsadástól függ. Az arany­

kifejezések, mint a mindig és soha... Pél­

esetben a páciens

szabály ez: ha kétségeid vannak, ne tedd!

dául: „Én mindig kudarcot vallok ezzel"...

már járt hasonló

Józan ész és intuíció segítségével igyekez­

vagy „Nekem soha nem sikerül megfelelő

helyen, ezért tudja,

zünk felmérni, hogy az illető mennyire

társat találnom." Ha ilyen megfogalmazást

mit akar, a másik

képes és hajlandó meghallani az igazsá­

hallok, azonnal lecsapok rá.

esetben olyan ügyfél

got, illetve készen áll-e a változásra.

állít be, akinek fogal­

Bizonyos esetekben a közbeszólás

ELVÁRÁSOK

ma sincs, mire

is csodát tehet. Analitikus szóhasználattal

Említettem már, hogy a tarot-tanácsadók-

számíthat. Én mind­

ezt lerohanásos technikának nevezzük.

nak nincs varázspálcájuk, sem varázsita­

két esetben elmon­

Észrevesszük, hogy a páciens önmagát

luk, amitől rögtön minden seb begyógyul­

dom, mi a felfogá­

is becsapja, ezért közvetlen módon szem­

na. Ezért szeretem az elején leszögezni,

som a tarot-

besítjük vele. Különösen hatásos kisebb el­

hogy munkámnak semmi köze a tisztánlá­

olvasásról és értel­

lenállás esetén, ha meg vagyunk győződve

táshoz - erről az első fejezetben már

mezésről - a követ­

róla, hogy a páciens maga sem hiszi el azt,

bővebben volt szó.

kező fejezetben ezt

amit mond. Mindannyiunknak van egy

részletesen kifejtem.

„megírt" képünk önmagunkról, csak néha

A bevezetőben kifejtettem, hogyan vál­ lalunk magunkra háromféle szerepet a la-

Az énkép átírása

az jövendölés lett volna részemről. A lapokból kiol­

Egy fiatal nő elmondta, hogy utazása során megis­

vasható üzenet lényege pedig éppen abban rejlett,

merkedett egy férfival, és örülne, ha mondanék

hogy összekötötte a pácienst saját tagadásával.

valamit róla. Ezután kijelentette, nem biztos,

Kérdésem a legjobb lélektani pillanatban hangzott

hogy lesz ebből kapcsolat, és őt bizony nem érdekli,

el, és arra buzdította, hogy inkább ismerje el saját­

hogy összefut-e még valaha a férfival. Nyilvánvaló

jaként valódi vágyát, minthogy elszakadjon tőle,

ellentmondás volt, ezért a szemébe néztem és meg­

még akkor is, ha ez a vágy feltehetően nem telje­

kérdeztem: „Valóban nem érdekli?". Kissé habozott,

sülhet. Az efféle pillanatok igazi értéke abban rej­

de félénk arckifejezéséből kiolvastam, hogy sikerült

lik, hogy visszavezetnek bennünket valódi önma­

elejét vennem annak, hogy továbbra is be akarjon

gunkhoz, és rávilágítanak viselkedésünk vagy meg­

csapni engem és önmagát. „ N e k e m úgy tűnik,

győződésünk valós okaira. Ennek a fiatal nőnek

nagyon is érdekli, mégis ezt mondogatja magának,

az énképéhez a következő feltételezés társult:

mert így akarja elkerülni a fájdalmat, amit az okozna,

„Ha elkötelezed magad egy férfi mellett, akkor biz­

ha tényleg nem találkoznának t ö b b e t . "

tosan elhagy." Ha megtanuljuk átalakítani énké­

Miért nem válaszoltam meg a kérdést a kártyala­

pünk meggyőződéseit, azzal kiléphetünk a tagadás

pokból? Látja-e még a férfit? A lapok azt felelték,

ördögi köréből, és elindulhatunk az önfejlesztés

hogy nem. Ha csak ennyit m o n d t a m volna,

jóval tudatosabb útján.

Élénken emlékszem egy ötvenes nőre a praxisomból. pok elemzése közben: egyszerre vagyunk

Semmit sem szólt, amikor leült mellém, és annak

jósok, értelmezők és terapeuták. Szak­

a kísérletemnek is ellenállt, hogy bevonjam őt egy

mánk műveléséhez meg kell értenünk

tanácsadás előtti csevegésbe. Gyakori jelenség,

a tarot szimbólumait, valamint meg kell

hiszen a legtöbb páciens szeretné hallani mindazt,

tanulnunk értelmezni azt, amit a lapokban

amit el kell mondanunk, mielőtt még ő maga meg­

látunk, összefüggésben azzal, amit a páci­

szólalna. Testbeszédéből láttam, hogy rettenetesen

enstől hallunk. Minden egyes alkalomból

feszült, és azt is kitaláltam, hogy azelőtt sohasem járt

rengeteget tanulhatunk, és sok tapasztalat­

efféle tanácsadáson. Ezért nem tudta, mire számít­

ra tehetünk szert. Mivel időnként a terapeuta kockázatos

hat. Éreztem, azt akarja, hogy rögtön térjek a tárgy­ ra, ezért amint felbukkant a Kardok Hármas a közel­

szerepét is fel kell vállalnunk, mindenkép­

múltat jelölő lapként, tüstént közöltem vele, hogy va­

pen érdemes elvégeznünk egy tanácsadói

laki nyílván összetörte a szívét. Mosolyogva bólintott.

tanfolyamot. A gyakorlati tapasztalatokat

Ez tökéletes példája volt annak, hogyan válhat terá­

azonban csak áldozatos munkával szerez­

piás erővé egy ember tapasztalatának megerősítése.

hetjük meg.

A fájdalom egyszerű elismerésével - ahelyett, hogy hosszasan leírnám a kártya jelentését - sikerült

RÖVIDZÁRLAT

az elején bevonnom a pácienst. A következő lapok

Minden tanácsadó legnagyobb félelme az,

mind nagyon pozitív kifejletét ígértek, ezért színesen

hogy hiába nézi a tarot lapjait, semmi sem

ecsetelhettem neki, milyen csodás új élet vár rá a

jut eszébe. Nem ismeretlen jelenség, ám

válás után. Azt is kiolvastam a lapokból, hogy az egy­

velem csupán háromszor történt meg

előre vitás anyagiak az ő javára fognak rendeződni.

az elmúlt tizenöt évben. Mindháromszor

Nagyon gyors tanácsadás volt, mert semmi másra

befejeztem a tanácsadást, és nem fogad­

nem volt kíváncsi. Valójában olyan hamar lezajlott,

tam el pénzt. Hiszem, hogy az az eset sem

hogy felajánlottam neki némi kedvezményt, hiszen

véletlen, amikor a lapok nem mondanak

csak kevés időmet „rabolta e l " , holott a páciensek

semmit. Szerencsére a legtöbb tanácsadá­

többsége rendszerint inkább maradna még. A hölgy

somon akadt számos kellemes, ösztönző

mégis letette a teljes összeget az asztalomra, kedve­

pillanat is.

sen rám mosolygott, és elsietett. Minden feszültsége

Legkevésbé azokat a tanácsadásokat kedvelem, amikor nincs határozott témája a beszélgetésnek. Amikor valakinek üresjá­

elmúlt, mintha kicserélték volna. Számára nagyon jelentős alkalom volt ez, és persze nekem is bebizonyította, mennyire nem a ráfordított

rat az élete, és még nem pillantotta meg

időtől függ egy tanácsadás hatékonysága. Egy konzul­

a következő állomást, minden olyan

táció valódi értéke az eszmecserében rejlik, valamint

bizonytalannak tűnik, ezért fordul segítsé­

abban, hogy a páciens és a tanácsadó egyaránt nyitott

gért hozzánk. Csak ismételni tudom: n e m .

legyen a lapok üzenetére. Sokkal fontosabb, mi hang­

tartozik a tarot tanácsadó feladatai közé,

zik el, mint az, hogy mennyi időt vesz igénybe.

hogy varázsoljon.

Ebben a fejezetben a kirakások értel­ mezésének gyakorlati tudnivalóival foglalkozom. Tanácsot adok a felkészü­ lésre, a pácienst fogadó belső tér kiala­ kítására, és elmondom, hogyan vezes­ sünk le egy értelmezést elejétől a végéig. Példákat mutatok az egyszerű kirakásokból, amelyek gyorsan, könnyen megtanulhatók és használhatók.

ELŐKÉSZÜLETI ÚTMUTATÓ Ami az előkészületeket illeti, a leglényegesebb az, hogy fizikailag és lelkileg egyaránt legyünk nyitottak önmagunk és a páciens felé. Az alkalom, amikor fogadjuk őt, számunkra is legalább olyan fontos legyen, mint az ő számára. És ne feledjük, hogy a páciens üdvözlése és fogadása a konzultáció egyik legfontosabb része.

V

an olyan iskola, amelyik azt állítja,

szerint lehetőleg fekete vagy bíborszínű

hogy a tarot-kártyát ajándékba kell

selyemkendőbe kell becsavarni a paklit

kapnunk valakitől. Kedves ötlet, de sem­

A kendő kihajtva legyen akkora, amekkora

miképp sem kulcsfontosságú, hogy így

helyre szükségünk van egy kirakáshoz. Én

legyen. Én tizenöt évvel ezelőtt vettem

magam négyzet alakú, bordó selyemben

magamnak a tarot-paklimat, és azóta is azt

tartom a paklimat, amit zsinórral össze­

használom. Lapjai megfakultak már, itt-ott

húzható vászonzacskóban tárolok.

gyűröttek, de mégsem válnék meg tőlük

A paklit sohasem szabad elővenni más

semmi pénzért. Szeretem azt gondolni,

célra, mint kirakáshoz vagy tanuláshoz.

hogy a hosszú évek során a lapok is átita­

Ne engedjük, hogy mások kíváncsiskodás-

tódtak mindazzal a tapasztalattal, amihez

ból játszadozzanak vele, és sose hagyjuk

hozzásegítettek engem, és szeretem azt

elől, mint egy közönséges pakli kártyát.

Fontos, hogy a tarot-

a jóleső érzést, amikor előveszem a lapjait

Ha egy kirakást meg akarok jegyezni,

paklit mindig csoma­

és megkeverem egy újabb tanácsadás előtt.

inkább leírom, hogy a paklit minél előbb

goljuk be, amikor éppen nem használjuk.

A kártya gondozása szakmánk egyik leglényegesebb rituáléja. A hagyomány

eltehessem. Kezeljük a kártyánkat szeretet­ tel, tisztelettel és áhítattal, hiszen ez a pakli egy életen át egyik legvarázslatosabb tárgyunk lesz. MUNKAHELYÜNK Mint napjaink számos tarot-olvasója, én magam is végeztem tanácsadást kávézó­ asztal mellett, vonaton, ágyban fekve, ten­ gerparton, egy sarokba bújva, ezért amiről most írok, az inkább az ideális és vágyott állapot. Az általános berendezést illetően fontos tisztában lenni azzal, hogy testbeszédünk milyen óriási hatással lehet a konzultáció sikerére. Lehet, hogy a kényelmes karos­ szék remek egy terápia alkalmával, ám a tarot kirakáshoz sima asztallapra és két egyenes támlájú székre van szükség. Kerüljük, hogy a páciens velünk szemben üljön, mivel ez kifejezetten tekintélyt

Értelmezés

Nőies szakma Úgy tűnik, ideje elárulnom, hogy saját praxisomból ítélve parancsoló elhelyezkedés, amiben az asz­

a páciensek 90 százaléka nő. Erre persze már az előző

tal határvonalat jelent a két ember között.

fejezetek során bemutatott példákból is rá lehetett jönni,

Én mindig a páciens mellé ülök, hogy

és ebből arra következtethetünk, hogy a miénkhez

egyikünknek se kelljen fordítva nézni

hasonló tanácsadói szakterületeken ugyanez a helyzet.

a lapokat.

Ez azért van, mert a divináció világa a Hold, vagyis a lunáris oldal sajátja; az ösztönök, az érzelmek, az árnyak

FELKÉSZÜLÉS

és a befogadás éjszakai világához tartozik. A férfias

Leglényegesebb fizikai és lelki felkészült­

karakter szoláris természetű, és a nappali világhoz

ségünk. Elevenítsük fel, hogyan éreztük

tartozik, amely jól látható. A szimbolizmus a legritkább

magunkat, amikor legutóbb mi mentünk

esetben nyilvánvaló, és mindig tág teret enged

cl ilyen tanácsadásra. Idegesek, izgatottak,

az értelmezésnek.

félénkek voltunk? Bizonytalankodtunk, hogy vajon mire számíthatunk? Értettük, mi történik valójában, vagy fogalmunk sem volt róla, de féltünk bármit is meg­ kérdezni? Ne feledjük, hogy páciensünk hasonlóan izgatott, nyugtalan állapotban lesz. Nem számít, hogy nekünk ez hánya­

Ismerek olyanokat, akik órákon át képe­

dik tanácsadásunk, az ő számára talán

sek értelmezni mások számára a lapok

ez az első alkalom.

üzenetét anélkül, hogy elfáradnának,

A tanácsadás időpontja legyen egyfor­

én azonban halálosan ki tudok merülni

mán fontos a páciensnek és nekünk is.

egy ilyen napon. Sokkal jobban járunk, ha

Ha a páciens úgy érkezik meg, hogy ép­

ismerjük saját bioritmusunkat, mikor

pen telefonálunk vagy pakolunk, feltehe­

vagyunk leginkább éberek és nyitottak,

tően bosszankodni fog, és joggal teszi.

és próbáljuk ezekre az órákra korlátozni

Azt kell inkább érzékelnie, hogy készen

a fogadást.

állunk fogadni őt, ezért mindig figyeljünk

A tanácsadás mindig hatékonyabb,

oda, hogy az üdvözlés és a vendég beveze­

ha a környezet tiszta, rendezett, és nincse­

tése kellő súlyt kapjon a tanácsadás során.

nek szem előtt olyan tárgyak, amelyeknek

A lelki felkészüléshez nincs szükség

nincs közük a tarot-olvasáshoz. Előttem

másra, csak arra, hogy kiüresítsük elmén­

van a pakli kártya, egy pohár víz, papír

ket. Bármi történjen éppen életünkben,

és tollak, és persze az elmaradhatatlan

mindenképpen félre kell tenni, hogy teljes

papírzsebkendő. Hihetetlen, milyen

figyelmünket vendégünknek szentelhes­

hamar feltörnek a könnyek, amikor érzé­

sük, és át tudjuk adni magunkat az ő

keny témák merülnek fel.

problémájának. Kiválóan kell éreznünk magunkat, én ezért sohasem jegyzek elő vendéget a nagy esti programokat követő délelőttre. Arra is odafigyelek, hogy ne le­ gyen egymás után túl sok tanácsadás.

HOGYAN KEZDJÜNK HOZZÁ? Minden általam ismert tarot-olvasó másként dolgozik. Mint más szakmák esetében, itt is mindenki kidolgozza saját módszerét és rendszerét, miután tapasztalta, mi működik számára legjobban. Egyetlen szabály a következetesség. Vagyis, ha megtaláltuk a számunkra legjobb technikát, ragaszkodjunk hozzá, és ne változtassunk. így teremtjük meg saját rituáléinkat.

P

ár percnyi könnyed csevegés csökkenti

a módszert elég hatékonynak. Nem min­

a feszültséget, és ellazít mindkettőnket.

denki jön hozzánk egy bizonyos problémá­

Mindegy, miről van szó, lehet az időjárás,

val, de még azok is kelletlenül adják ki leg­

vagy hogy hogyan utazott a páciens, de be­

féltettebb titkukat, és ezt meg lehet érteni.

szélhetünk a falon lógó képről is.

Mint már korábban utaltam rá, szíveseb­

A páciens fogadása így rövid szerep lesz,

ben dolgozom olyan páciensekkel, akikről

amit minden alkalommal előadhatunk.

semmit sem tudok, mivel ha „vakon" indu­

Hétköznapi témákkal indítunk, innen hato­

lok el, általában sokkal eredményesebb

lunk egyre mélyebb és személyesebb szin­

a tanácsadás mindkettőnk számára.

tekre. Az, hogy milyen gyorsan alakul ki

Elmagyarázom, hogy rendszerint egy

egy bizalmas kapcsolat - vagy akár új barát­

általános kirakással indítok, mert kíváncsi

ság - kizárólag attól függ, milyen hatéko­

vagyok, ez mit mutat, hiszen a fő problé­

nyan tudjuk lehántani a páciens védőbur­

ma általában már ebben a kirakásban

kait, hogy önmagával is őszinte legyen. Egy

megjelenik. Ha az általános kirakásban

A pakli megkeverése

pácienssel egyszerre azonban rendszerint

nem látszik egyetlen speciális téma sem,

Nem szükséges, hogy

alig egy órát tudunk tölteni, ezért válhat

utána kivethetünk egy különleges kérdésre

a páciens nagy kártyás

a tanácsadás olyan hihetetlenül intenzívvé.

összpontosító kirakást, hogy semmi se

legyen. Csak az a fon­

Amíg cseverészünk, kiveszem a paklit

maradjon megválaszolatlanul.

tos, hogy kézbe vegye

a zacskójából, kiterítem a selymet az asz­

a lapokat, és legalább

talra magunk elé. Hogy tovább folytatód­

egyszer megkeverje.

jon a kommunikációi, megkérdezem a pá­

ezért próbálom gyorsan közölni a tudni­

cienst, részt vett-e már bármikor hasonló

valókat, hogy mielőbb rátérhessünk a pár­

tanácsadáson. Ha igennel felel, megkérde­

beszédre. Rögtön az elején tudatom

zem, milyen régen történt, érdekes volt-e,

a pácienssel, hogy lesznek dolgok, amiket

azt kapta-e, amire számított stb. Ha még

el akarok mondani, de lesznek olyanok is,

sohasem vett részt ilyen tanácsadáson,

amiket előbb ellenőriznem kell. Máskép­

rögtön rátérek arra, én hogyan dolgozom.

pen fogalmazva: az értelmezés pontossá­

Ne feledjük, hogy az emberek figyelnie 15-20 perc után lankadni kezd. Éppen

ga nagy mértékben függ a kontextustól. A túl hosszú monológ másik kockázata, A KIRAKÁS ÉRTELMEZÉSE

hogy a pácienst nem hagyjuk szóhoz jut­

A legtöbb tarot-olvasó tanácsadó azzal kez­

ni, és így több lényeges információ nem

di, hogy rákérdez a páciens különleges

jut tudomásunkra, ami pontosíthatná

problémájára, ám én sohasem találtam ezt

értelmezésünket.

KEVERÉS ÉS KÁRTYAVETÉS

Ez egyben azt is jelenti, hogy az elsőként

Kihullott lapok

Mialatt a pácienshez beszélek, megkeve­

kiválasztott lap lesz az utolsó, vagyis a rend­

Mindig különös

rem a lapokat. Ezután megkérem, hogy ő

kívül fontos végeredményt jelentő lap.

figyelmet

is keverje meg a paklit, közben elmagyará­

Magamban mindig csendben számolok,

fordítok

azokra a lapokra,

zom: az a lényeg, hogy ő is hozzáérjen

amíg a páciens kiválasztja a lapokat, mert

amelyek a páciens

a lapokhoz, és ezután adja vissza nekem

előfordul, hogy annyira belemélyed a válo­

keverése közben

a paklit. Arra is megkérem, hog)' amíg

gatásba, hogy többet vagy kevesebbet húz.

kiesnek a pakliból.

keveri a lapokat, ne beszéljen, de arra

Azt is megfigyelem, hog)' melyik lapnál volt

Vagy megjegyzem,

azért nem szólítom fel, hogy máris törje

különösen határozott vagy bizonytalan, hi­

vagy félreteszem

a fejét a kérdésein.

szen ez is információt jelent az értelmezés­

őket, mert segítsé­

nél. A földies, vizes karakterű emberek las­

gemre lesznek

san, megfontoltan választják ki a lapokat,

az értelmezés során,

mások rögtön elkezdik a lapok kirakását

míg a tüzes és levegős típusok szinte habo­

hiszen az, ami fon­

a legfelső lappal, amint a páciens megke­

zás nélkül, gyorsan kihúzzák a kártyákat.

tos, mindig megmu­

verte a paklit. Miután a páciens végzett a

Felveszem a kiválasztott lapokat, és a

Vannak, akik megkeverik a paklit, és csak azt kérik a pácienstől, hog)' emelje el,

tatkozik.

Előfordul,

keveréssel, én ábrával lefelé kiterítem a la­

kezemben tartom, míg elkezdem lerakni

hogy egy lap szinte

pokat a selyemkendőre, majd megkérem,

a megfelelő sorrendben. Ha a Kelta Ke­

kiugrik a pakliból.

hog)' válasszon tíz lapot, ezeket rakja egy­

resztet rakjuk ki, mindig a két, múltat

más fölé, ábrával lefelé fordítva. Ezzel

jelölő lappal kezdem. A jövő feltárásával

bevonom a pácienst a folyamatba, és így

szemben ez a kis múltidézés segít a páci­

szorosabb lesz a kapcsolat közöttünk.

ensnek belépni a szimbólumok világába.

Megfordult lapok Amint a páciens végzett a tíz lap kiválasztásával, a t ö b b i lapot összeszedem és félreteszem. Ezután kirakom a hagyományos Kelta Keresztet, a megfelelő sorrendben fordítva fel a lapokat. Nem minden tarot-olvasó tulajdonít jelentőséget a fejjel lefelé álló lapoknak, amelyek a hagyomány szerint fordított jelentést hordoznak. Egy fejjel lefelé álló Kelyhek Hármas például az öröm és ünneplés helyett boldogtalanságot, gyászos hangulatot jelezne. Én magam sohasem fedeztem még fel, hogy a fordított lapoknak más jelentése volna. A z t azonban gyakran tapasztaltam, hogy még a pozitív lapok üzenete is negatívra fordulhat, ha nehéz lapok közé kerülnek. A Kelta Kereszt kirakásában a legerősebb, a kulcsproblémát mutató lap rendszerint a középponti lapot keresztező lap.

A LAPOK ÉRTELMEZÉSE A tarot-ban az a legélvezetesebb, hogy az asztrológia fura jeleivel szemben itt vizuálisan közvetlenül érzékelhető és átélhető képekkel operálunk. Egy tarot-lap esetében tüstént hozzáláthatunk a kép leírásához, ami természetesen vezet el a jelentéséhez.

V

együk például a Végítélet lapját

a páciens életéből, ami segít helyére tenni

a koporsójukból kiemelkedő, karjuk­

az addig homályosnak látszó, múltat jelölő

kal felfelé integető alakokkal. Ez annyira

tisztán az újjászületést hirdeti, az életbe vak) visszatérést, hogy kétségkívül új kez­ det jelölője, nyilvánvaló tehát, hogy ebben az értelemben fogjuk figyelembe venni az értelmezés­ nél. Úgy tapasztaltam, hogy minél több értelmet tulajdonítunk a múl­

lapot. Ezután a középponti lapra koncentrá­ lok, és persze arra, ami azt keresztezi. Ez a két lap vagy arra vonatkozik, milyen helyzetben van a páciens jelenleg, vagy a legnagyobb problémájáról szól. A többi lap arról árulkodik, mi várhaté), és előre­ vetíti az eseményeket, amelyek elvezetnek

tat jelölő lapoknak, annál több értel­

a végeredményhez. Amikor a különféle ki­

me lesz az egész kirakásnak. Ugyanak­

rakásokról lesz szó, részletesen kifejtem az

kor vigyázzunk, nehogy elbátortalanít­

egyes lapok helyzetüktől függő jelentését.

son, ha kihúzunk egy olyan lapot, amivel kapcsolatban semmilyen gondolatunk sin­

ELKERÜLENDŐ KÉRDÉSEK

csen. Ha velem ez történik, én egyszerűen

A nagy arkánum kirakásainál megemlítek

közlöm a pácienssel, hogy a múltat jelölő

néhány olyan témát, amelyekkel sohasem

lapokhoz majd visszatérünk, miután

foglalkozom. Legnyilvánvalóbb a halál

átnéztük az egész kirakást. Gyakran

kérdése, és ezt a Halál, vagyis a 13. lap

felmerül menet közben egy történet

esetében közvetlenül kifejtem.

Harmadik félre vonatkozó kérdések Mindig igyekszem elkerülni a harmadik félre vonatkozó kérdéseket, ha nincs közvetlen kapcsolatuk páciensem aktuális aggodalmaival vagy szorongásaival. Ilyen kérdések gyakran merülnek fel rokonokkal, testvérekkel vagy gyermekekkel kapcsolatban: „ M i történik a nővérem életében, amiről nekem nem akar beszél­ ni?" Rendszerint ilyenkor azt felelem, hogy ez a kérdés az illetőre tartozik, neki kellene tanácsadásra jönnie ahhoz, hogy ezt kiderítsük, a jelenlévő páciensnek pedig a saját magára vonatkozó kérdéseket kellene feltennie. Ha azonban félelem és aggódás merül fel a páciens egyik rokonával kapcsolatban, akkor természetesen igyekszem én is választ találni a kérdésre.

^~\

Őszintén hiszem, hogy a halálra vonat­

Az alső lap mutatja

kozó kérdésekre egyszerűen tilos válaszol­

a jelenlegi helyzetet,

nunk. A tarot és az asztrológia arra való,

azt, amiben most va­

hogy segítségünkre legyen életünk nehéz­

gyunk. A fölötte lévő

ségeinek legyőzésében - gyakorlati, mentá­

a kirakás egyik legfon­

lis vagy spirituális módon -, nem pedig ar­

tosabb lapja, és azt mu­

ra, hogy megmondja, meddig fogunk élni.

tatja meg, mi keresztez

A III. lappal, az Uralkodónővel kapcso­ latban szintén elkerülöm a „Lesz-e nekem

bennünket, vagy mi okozza a problémánkat.

valaha gyermekem?" kérdés megválaszolá­ sát. Igazából minden olyan kérdés megvá­ laszolását kerülöm, amely így kezdődik:

Az Uralkodónő gyakran

„Lesz-e nekem valaha...?", hiszen minden

bukkan fel az anyaság­

kontextusból kiragadva nehéz jósolni.

gal kapcsolatos kérdés­

Arról nem is beszélve, hogy az efféle kér­

körben, terhesség,

dések rendszerint valami mélyen vágyott

közelgő vagy nemrég

dologra vonatkoznak, és a negatív válasz

lezajlott szülés kap­

csalódást keltene, sőt kétségbeeséshez is

csán. Párkapcsolati

vezethetne. Ha a páciens ilyen módon

téren azt jelzi, hogy

faggat bennünket, nem árt emlékeztet­

kapcsolatuk egészsé­

nünk rá, hogy a tarot mindig a pillanatnyi

ges, nem birtoklási

helyzetet segít felfedni, és maximum pár

vágy vagy téves döntés

hónapra előre „láthatunk" a lapokból.

eredménye.

AZT MONDJUK, AMIT LÁTUNK A tanácsadás során előfordul, hogv szinte ömlik belőlem a szó, aztán hirtelen egy kifejezés vagy akár egy mondat megragad­ ja a figyelmemet. Vannak, akik pszichikus

A Halál lapja legritkább

jelenségnek tartják, mások intuíciónak.

esetben jelez tényleges

Szerintem ez részben köszönhető a rend­ kívül intenzív kapcsolatnak, amelyben

halált. Szimbolikus

energiáink erőteljesen összpontosulnak

értelemben jelzi vala­

egy bizonyos témára. Amennyiben hatéko­

minek a végét, vagyis

nyan dolgozunk, akkor befogadó, erősen

a halálát - lehet ez

ráhangolódott állapotban leszünk, ami hozzásegít a magasabb szintű tudatosság eléréséhez. Néha a szavak mintha nem áll­ nának közvetlen összefüggésben a kirakás-

kapcsolat, állás vagy életmód. A jelzett változások mélyek és véglegesek.

Két dolgot kell mindenképpen észben

ból olvasható üzenettel; furcsának, esetleg nevetségesnek hatnak. Én már megtanul­

tartani. Az egyik az, hogy senkinek sem

tam, hogy ezekre is oda kell figyelni, és

teszünk szívességet azzal, ha elhallgatjuk

mindenképpen ki kell mondani, hiszen

a nehézségeket, vagy ha felerősítjük

a páciens néha azonnal tudja, mit jelente­

a nehéz, negatív lapok jelentését. Ponto­

nek valójában. Ha mégsem, akkor egysze­

san emlékszem még, hogyan történt ez

rűen kérjük meg, jegyezze meg ezeket

velem, amikor még kezdőként saját ma­

a szavakat, mert lehet, hogy a későbbiek

gamnak vetettem lapot. Rettenetesen ne­

során kiderül majd a jelentésük.

héz kapcsolatban éltem éppen valakivel, imádtam a fickót, és kétségbeesetten vágy­

AKKOR IS AZT MONDJUK, AMIT

tam rá, hogy a kapcsolat jól működjön.

LÁTUNK, AMIKOR A VÁLASZ: „NEM"

A kirakás végkövetkeztetése az. volt, hogy

A korábbiakban már utaltam rá, milyen

a pasas megőrül értem, minket egymásnak

nagy probléma lehet, ha az ember min­

teremtettek, és minden csodálatosan ala­

denképpen jó híreket akar mondani egy

kul majd. Hát nem így lett. Csupán az tör­

tarot-tanácsadáson. Reméljük, sőt kíván­

tént, hogy addigi vakhitem még mélyebb

juk, hogy azt mondhassuk, amit a páciens

lett, ezért figyelmen kívül hagytam min­

hallani szeretne, mert sohasem könnyű ki­

den nyilvánvaló problémát.

mondani azt, amit nem szeretne hallani. Ez a másik oka annak, hogy nem szívesen

Másodszor: az emberek azt akarják, hogy a problémájukat fel-, illetve elismer­

adok tanácsot olyanoknak, akiket jól isme­

jük, visszaigazoljuk. Ha valaki boldogtalan,

rek, hiszen az ő esetükben még erősebb

bajban van vagy eladósodott, biztos nem

a vágy, hogy a várt választ adhassam.

azt akarja hallani, hogy minden a legna-

Ismétlődő lapok Ha végeztem a Kelta Kereszt kirakásával, szükség esetén elkészítek még egy speciális kérdésre vonatkozó kirakást is. Mielőtt megkérném a pácienst az újabb lapok kihúzására, az előző kirakás lapjait belekeverem a pakliba, és felkérem a pácienst, hogy ő is keverje meg, mielőtt kihúzná az újabb lapokat. Itt nagyon fontos felfigyelni azokra a lapokra, ame­ lyek az előző kirakásban is szerepeltek. El sem hinnénk, milyen gyakori a lapok ismétlődése. Ugyanúgy, ahogyan a véletlenül kizuhant lapoknál, az ismétlődő lapok esetében is arról van szó, hogy valami fontosra akarják felhívni a figyelmünket, valamire, ami a felszínre akar törni. Az ismétlődő kártya úgy viselkedik, mint az értelmezés megerősítése vagy bizonyítéka.

gyobb rendben van, miközben tökéletesen

30-45 percig fog tartani, attól függően,

tisztában van vele, hogy ez nem igaz.

mennyit kell beszélnünk a témáról. Mindig

Ne feledjük, azért fordulnak hozzánk taná­

ott van egy óra az asztalomon, és figyel­

csért, hogy válaszokat kapjanak, nem

meztet a rendelkezésünkre álló időre, s ez

pedig azért, hogy üres szólamokat hallgas­

attól is megóv, hogy állandóan a karórámra

sanak.

kelljen pillantani, ami nagyon zavaró lehet

Ugyanakkor az sem jó, ha búskomorrá

a páciens számára. Tapasztalataim azt mu­

tesszük a pácienst. Még a legnehezebb

tatják, hogy legtöbben szinte maguktól

kirakások esetén is feltárható a kivezető út,

fejezik be a kérdezősködést, amint közele­

ötleteket adunk és megfelelő stratégiára

dünk a tanácsadás végéhez.

ösztönzünk ahelyett, hogy ítélkeznénk. Ha

Természetesen akadnak olyan páciensek

végül mégis nemet kell mondanunk egy

is, akik nem érzékelik az idő múlását, őket

páciens vágyának teljesülésére, tegyük ezt

kedvesen figyelmeztetni kell, hogy bizony

minél kíméletesebben. Én általában affélé­

lejárt az idő. Ha elég korán megérzem,

ket mondok, hogy „Nos, tudom, hogy nem

hogy könnyen kicsúszhatunk az időből,

ezt szeretné hallani, de nekem az a dol­

akkor előre jelzem: „Maradt még öt-tíz

gom, hogy azt mondjam, amit látok, már­

percünk. Van valami különösen fontos,

pedig a kép nem túl biztató". Vagy: „Saj­

amire esetleg rá akar kérdezni?" Ezt köve­

nos ki kell ábrándítanom, de a lapokból

tően összefoglalom a kirakás értelmezésé­

úgy tűnik, nem teljesen az fog történni,

nek főbb pontjait, és megkérdezem, mi

amire számít". Vagy: „Bárcsak azt mond­

volt a leghasznosabb vagy a legértékesebb

hatnám, hogy tökéletesen alakulnak a dol­

információ.

gok, de sajnos nem ez az igazság". Különleges esetekben, ha valaki bele­ süllyedt saját nyomorúságába, és minden­ képpen ki kell rángatni onnan, jóval hatá­

Az időtényező

rozottabb vagvok: „Ha továbbra is elszán­

Elkerülhetetlen, hogy

tan ragaszkodik ehhez, kemény harcra kell

lesznek olyan pácien­

felkés/ülnie". Vagy: „Ez bizony nem a leg­

seink, akik mintha az

könnyebb helyzet, és talán nem ártana

elkövetkező három

megkérdeznie magától, vajon tényleg ra­

órára kibéreltek vol­

gaszkodik-e a további bonyodalmakhoz?".

na bennünket, nem

És így tovább.

törődnek az idővel. Legtöbbször olya­

BEFEJEZÉS

nokkal fordul elő,

Elkezdeni sem könnyű, de egy elfogadható

akiket valósággal

végeredményig vinni a kirakás érteimezé-.

elbűvöl a tarot.

sét, legalább olyan fontos és nehéz feladat.

Ha maradnak olyan

Sokkal könnyebb a dolgunk, ha előre kö­

témák, melyekre

zöljük a tanácsadás időtartamát. Amikor

több időt kell szán­

megbeszélem a találkozót az új pácienssel,

nunk, felajánlok egy

mindig tudtára adom, hogy a konzultáció

újabb időpontot.

KÜLÖNFÉLE KIRAKÁSOK Amint a tarot egyre népszerűbbé vált, úgy lett egyre többféle a kirakási modell. Nincsenek merev szabályok arra vonatkozóan, melyik kirakást kell használnunk az egyes esetekben, ám sok kísérletezéssel lassan kialakul, melyek működnek a legjobban.

A

mikor felfordítom egy kirakás lapjait,

bon már túl van az illető, ám ha a jövőt

még mielőtt egyetlen szót szólnék,

jelképezik, akkor megoldandó problémák i

megkísérlem megragadni az egész ábra lé­

várnak még rá. Ha a végeredmény lapja

nyegét. A legtöbb kirakás általában vegyes

pozitív, akkor a küzdelemnek van értelme.

képet mutat, ám az első reakció hasznunk­

Ha viszont negatív, jó esély van rá, hogy

ra válhat. A tarot annyira vizuális, hogy az

az illető vesztesen kerül ki az ütközetből.

első benyomás egyszerű is lehet, például

Ezek az általános megállapítások alkot­

világos vagy sötét, könnyű vagy nehéz, de­

ják első ránézésre az értelmezés keretét.

rűs vagy szomorú. Az összkép legalább

Ha elég sokat gyakorlunk, mire felfordít­

olyan fontos, mint az egyes lapok jelenté­

juk az utolsó lapot, már minden összeállt

se, és ha erre odafigyelünk, az segíti értel­

a fejünkben, és egy percen belül el tudjuk

mezésünket.

kezdeni az értelmezést. Tapasztalataim szerint nem tanácsos túl sokáig töprengeni a megszólalás előtt.

AZ ELSŐ MEGFONTOLÁSOK

Ha sokáig habozunk, a páciens ideges

Jóval tudatosabb szinten már megállapít­

lesz, ezért én mindig rögtön elkezdek

juk, hogy van-e egy bizonyos kártyatípus­

beszélni, mégpedig a múltat jelölő lapok­

nak dominanciája a kirakásban, de ezt is

kal indítok. Az elhangzó információk

tegyük egyszerűen. Megnézzük, melyek

és a reakciók sokat adnak hozzá a tanács­

a legnehezebb lapok a kirakásban, és ezek

adás keretéhez, hiszen a lapokon keresz­

milyen helyekre kerülnek. Ha a múltat

tül építjük fel a páciens életének és prob­

jelölő lapok helyén vannak, a legrosszab-

lémájának kontextusát.

Csak egyszerűen! Úgy találtam, hogy a bonyolult kirakások nem annyira hatékonyak. Nehéz őket megtanulni, és bizonyos jelentéseik sokszor értelmetlennek tűnnek. Több száz kirakás közül választhatunk,



én mégis a felsorolt és bemutatott kirakásokhoz ragaszkodom, mivel ezek tökéletesen megfelelnek bármilyen felmerülő kérdés vagy probléma megválaszolására.

Amint felfordítottuk egy kirakás utolsó lapját is, fontos,

Ha három vagy t ö b b lap van a kirakásban a nagy

hogy kialakítsunk magunkban egy általános képet. Ez az

arkánumból, ráadásul fontos helyeken állnak, akkor nagy

első benyomás rendkívül nagy segítségünkre lehet.

jelentőségű eseményekre vagy változásokra számíthatunk.

Ha a kis arkánum valamelyik színéből t ö b b lap előfordul

Az Udvari lapok dominanciája gyakran a páciens életének

a kirakásban, az az adott szín által jelképezett témák elsőd-

fontosabb szereplőivel való kapcsolat fontosságát vagy

legességére utal. Az Érmék túlsúlya például a pénzügyek

annak erős befolyását jelzi,

fontosságát emeli ki.

KELTA KERESZT KIRAKÁS A legismertebb és leggyakrabban használt kirakás, én magam is minden tanácsadást ezzel indítok. A szakkönyvek apró eltéréseket tartalmazhatnak az egyes lapok elhelyezkedését, illetve hozzárendelt jelentését illetően.

E

lsőként a Kelta Keresztet mutatom be,

a lapok jelentését, amint az a következő

mivel én is ezt tanultam meg először

oldalon látható. Ezenkívül saját rendszert

Juliet Sharman-Burke: The Complete Book

alakítottam ki a kártyák szerepére vonat­

ofTarot'* című könyvéből. A lapokat itt

kozóan: a jelenlegi hónapot az 1. és 2. lap

megszámozva mutatom, és a számok

jelöli, és a többi mind egy-egy hónappal

a lapok kihúzásának és lerakásának sor­

többet, ami tehát azt jelenti, hogy a vég­

rendjétjelölik. A hagyományos jelentés

eredményt jelző lap sem lehet hat hónap­

mellett - például: „Az, ami már eltűnt

nál több. Ez persze nem merev szabály,

az életedből" - röviden összefoglalom

csupán irányelv.

A KELTA KERESZT KIRAKÁS Jelenlegi helyzeted Ami keresztez téged Ami fölötted van - közeljövő Ami alattad van - már eltűnt az életedből Ami mögötted van - a közelmúlt

Ami előtted van - a távolabbi jövő Amilyen helyzetben találod magad Ahogy a környezeted lát téged Reményeid vagy félelmeid Végeredmény

Az itt következő felsorolás sorrendjét az értelmezés sorrendje határozza meg.

3 A m i f ö l ö t t e d van - a közeljövő Ez a lap azokról a dolgokról árulkodik, amelyek a közeljövőben válnak ismertté és fontossá. Általá­

4 Ami alattad van - már eltűnt az életedből

ban a következő hónapra vonatkozik.

Én mindig a múltat jelölő lapok értelmezésével kezdem, amelyek olyan eseményeket, helyzeteket

6 Ami előtted van - a jövő

mutatnak, amelyek általában egy évvel ezelőttig

Ez a lap is a közeli jövőt jelöli, és rendszerint nem

történtek. Időnként előfordul, hogy ennél távolibb

mutat két hónapnál tovább. Gyakori, hogy a 3. és

múltba vezetnek vissza. A lap jelentőségét nem

6. lapok együtt jeleznek bizonyos fontos hatásokat

szabad alábecsülni, hiszen olyan régi dologra utal,

vagy eseményeket.

amely nyomot hagyott bennünk, akár közvetve, akár közvetlenül, és ezzel nagymértékben hozzájá­

7 Amilyen helyzetben találod magad

rult jelenünk formálásához.

Ez a lap leginkább az érzelmi állapotról szól, arról, hogy vajon pozitív vagy negatív érzést táplál-e

5 Ami mögötted van - a közelmúlt

az illető egy másik emberrel vagy fontos üggyel

Ez a lap rendszerint a közelmúlt eseményeire em­

kapcsolatban.

lékeztet, vagyis az elmúlt hat hónap történéseire. Ez megint nem mereven alkalmazandó szabály,

8 Ahogy a környezeted lát téged

csupán irányelv. Gyakran tapasztalom, hogy a 4.

Ez a lap a környezetünkre utal, vagyis arra, hogy mi

és 5. lapok kombinációja f o r d u l ó p o n t o t ír le,

zajlik körülöttünk. Azt a képet is tükrözheti, amit

események és döntések olyan sorozatát, amelyek

kisugárzunk magunkból a világba, akár tudatosan,

erősen befolyásolták vagy megváltoztatták a kér­

akár tudattalanul.

dezőt, és komoly szerepük volt a jelenlegi helyzet kialakulásában.

9 Reményeid vagy félelmeid Ez a lap különleges vágyainkat mutatja meg, vagy

1 Jelenlegi helyzeted

azokat a dolgokat, amelyektől a legjobban rettegünk.

Ez a lap azt mutatja m e g , hol, milyen helyzetben van most az illető. Lehet ez éppen zajló történés,

10 Végeredmény

de lehet belső állapot is, valamilyen érzelem vagy

Minden kirakás legfontosabb lapja a végeredményt

hangulat. Előfordulhat az is, hogy a kettő

jelző lap.

kombinációja.

Hozzá kell tennem, hogy nem mindig használom ezeket a kategóriákat az utolsó négy lapra. Úgy

2 Ami keresztez téged

tapasztalom, hogy a hagyományos jelentés mel­

Ez a kirakás egyik legfontosabb lapja. Szinte

lett a 7-10. lapok az előttünk álló események

mindig a probléma lényegére mutat rá - olyan

sorát is jelképezhetik, vagy érzelmeinket, vágyain­

személyre vagy dologra, aki vagy amely az illető

kat és környezetünket. A hozzárendelt jelentések

útjában áll. Leggyakrabban az 1. és 2. lapok

esetében fontos, hogy megőrizzük az értelmezés

összeolvasott jelentése összegzi a jelenlegi

rugalmasságát.

előrejelzést.

A KAPCSOLAT KIRAKÁS Nem meglepő talán, hogy leggyakrabban ezt a kirakást használom, hiszen a szerelemmel, házassággal vagy titkos viszonyokkal kapcsolatban merül fel a legtöbb kérdés, amivel a pácienseim felkeresnek.

A

kapcsolat Kkirakás rendkívül egysze­

a 2. pedig a partnerét. Ezt a két lapot

rű, mégis rengeteg értékes informáci­

tesszük le először az asztalra, a többi ötöt

ót nyújthat számunkra akkor is, ha már benne vagyunk egy kapcsolatban, vagy ha

ív alakban helyezzük föléjük. A maradék öt lap a jelenlegi helyzetet,

még csak reménykedünk egy új szerelem­

a felmerülő kérdéseket, a kapcsolat fő

ben. Ezt a kirakást családi- és üzleti ügyek­

motívumát és a rövid, illetve a hosszú távú

nél is használhatjuk.

kilátásokat jelöli.

A kirakás hét lapból áll. Kettő személyt jelöl: az 1. lap a kérdezőt,

A KAPCSOLAT KIRAKÁS Kérdező Partner Jelenlegi helyzet Felmerülő kérdések

Az ügy lényege Rövid távú kilátások Hosszú távú kilátások

1

Kérdező

5 Az ügy lényege

Ez a lap azon személy jelölője, aki felteszi

Ez a lap az értelmezés lelke. Ha a lap pozitív, akkor

a kérdést. Megmutatja, hogy az illető hogyan

a kapcsolatnak jók a kilátásai, még akkor is, ha

érez a kapcsolat, illetve a partner iránt.

nehézségeket kell leküzdeni.

2

6 Rövid távú kilátások

Partner

Ez a lap azt a személyt jelöli, akire a feltett kérdés

Ez a lap a következő hat-tizenkét hónapra utal.

vonatkozik. Megmutatja, hogy az illető hogyan

Pozitív lap esetén a kapcsolat jó irányba tart.

érez a kapcsolat, illetve a kérdező iránt.

Egy nehéz lap azonban azt jelzi, hogy problémák várhatók. Ha a végeredményt jelző lap is negatív,

3 Jelenlegi helyzet

akkor az biztosan jelzi a kapcsolat végét vagy azt,

Ez a lap a kapcsolat jellegét mutatja meg aktuális

hogy nem érdemes új kapcsolatba belebonyolódni.

formájában. Ha a kapcsolat problémás, akkor ez a lap a fő problémát és az aktuális hangulatot

7 Hosszú távú kilátások

mutatja.

Ez a lap az előttünk álló év eseményeit jelöli. Ha nehéz lap, akkor nem igazán lesz szép a jövő,

4 Felmerülő kérdések

hiszen azt jelzi, hogy a kapcsolat küzdelmesen

Ez a lap a kapcsolat közvetlen jövőjét mutatja meg,

alakul, vagy nem állja ki az idő próbáját. A pozitív

vagyis azt, hogy merre tart. A két fél között felme­

lap viszont boldog fejleményeket ígér, és még

rülő kérdésekre is utal.

ha a t ö b b i lap nehéz is, azt jelzi, hogy a kapcsola­ tért érdemes tenni valamit.

Vajon meg kéri-e a kezemet? Ha pozitív Kelyhek lapok tűnnek fel egy párkapcsolati kirakás­ ban, az mindenképpen a siker és a boldogság jele. Ebben a kirakásban a kérdezőt a Kelyhek Kilences - a megelégedés jelöli, és ha ez még nem volna elég, partnerét a Kelyhek Kirá­ lya jelenti, vagyis maga a kérő. Ezek alapján biztosan mond­ hatjuk, hogy a lánykérés meg fog történni. A jövő is biztató­ nak látszott, hiszen a Botok Királynője jelezte a jelenlegi helyzetet - magabiztos és határozott -, míg a következő nagy arkánum lapok fejlődést és kiteljesedést ígértek. A közeljövőt jelző Botok Kettes a tervezésre, míg a végeredményt jelző lap, a Botok Hatos a biztos sikerre utalt.

Ez nagyon könnyű és hasznos kirakás,

D

amely számtalan kérdésre kínál választ.

Ez a lap a dolgok jelenlegi állását mutatja,

Jelenlegi helyzet

a kérdező' hozzáállását vagy lelki állapotát,

R

endszerint a Kelta Kereszt utáni má­

esetleg mindkettó't egyszerre.

sodik kirakásnak használom, ha bár­

mi olyan különleges kérdés merül fel, ami

B

Ami előtted van

nem párkapcsolati természetű. Mint látha­

Ez a lap a közvetlen jövőt mutatja, a fel­

tó, a kirakás szinte teljesen megegyezik

merülő kérdéseket és a kérdező előtti első

a kapcsolat kirakással, amennyiben öt lap­

mérföldkövet.

ját ugyanabban az ívben helyezzük el, mint abban, csak itt hiányzik a két alsó lap.

El Az ügy lényege Mint a kapcsolat kirakás esetében, itt is ez a lap a legfontosabb. Felfedi a kulcskér­ dést, ennek legnagyobb a súlya az összkép kialakításában. Ha ez a lap másik személy­

A PATKÓ ALAKÚ KIRAKÁS 1 Jelenlegi helyzet 2 Ami előtted van 3 Az ügy lényege 4 Rövid távú kilátások 5 Hosszú távú kilátások

re utal, akkor feltehetően az ő kezében összpontosul a hatalom, illetve cselekede­ tei és döntései nagy súllyal esnek latba. D

Rövid távú kilátások

Az első eredménykártya azt mutatja, hogyan alakulnak az események az elkö­ vetkező hat hónapban. Pozitív lap esetén tudhatjuk, hogy a kérdező jó úton halad. Ha nehéz lap kerül erre a helyre, azt jelzi, hogy az eredményt nehéz lesz elérni, bár a végső döntést a hosszú távú kilátásokat jelző lap mondja ki. El Hosszú távú kilátások A végeredményt jelző lap rendkívül fontos. Nehéz lap esetén kudarcra számíthatunk, tehát az ügy valószínűleg rosszul végződik. Amennyiben viszont pozitív lap áll itt, akkor elérjük azt, amire vágyunk. Ha a kira­ kás t ö b b i lapja is pozitív, egészen jó ered­ ményre számíthatunk. Ha többségében nehéz lapok jönnek ki, akkor is megszerez­ zük, amit szeretnénk, ám csak komoly erőfeszítések árán.

EGYÉB KIRAKÁSOK EGYLAPOS KIRAKÁS Ezt nem használom túl gyakran, ám ha egyértelmű kérdést tudunk feltenni, amire igennel vagy nemmel lehet felelni, akkor

A HÁROM LAPOS KIRAKÁS 1 Közelmúlt 2 Jelen 3 Jövő

ez a leggyorsabb és leghasznosabb. Termé­ szetesen a legtöbb kérdést vissza tudjuk vezetni egy végső igenre vagy nemre, ám ezzel megkockáztatjuk, hogy elsiklunk lényeges részletek fölött, amelyek komoly szerepet játszanak az adott témában. A 117. oldalon mutatok egylapos kirakást, amelyen a Kelyhek Apródja szerepel. HÁROMLAPOS KIRAKÁS Nagyon egyszerű, ám igen hasznos kira­ kás. Olyankor használom, amikor a kérdés elég egyértelmű: a hozzárendelt jelentések, a múltbeli hatások, a jelenlegi állapotok és az, hogy végül mivé fajulnak a dolgok.

Saját kirakásunk megtervezése

Amint a Kelta Kereszt után említettem, szüksé­

Amint megtanuljuk használni a tarot bölcsessé­

ges ugyan némi rugalmasság az értelmezésben,

gét, és egyre ügyesebben olvasunk a lapokban,

ám a keretekhez mindig ragaszkodjunk. A múl­

hajlamosak lehetünk leragadni egy-egy hagyo­

tat jelölő lapok helyei legyenek mindig azono­

mányos kirakás mellett. Ha már kellő szakérte­

sak, és a jövőt is mindig ugyanazok a lapok

lemmel és tapasztalattal rendelkezünk, semmi

jelezzék. Ha szeszélyesen változtatjuk a lapok

sem tarthat vissza attól, hogy megtervezzük

jelentését, az eredmény csakis káosz lehet.

saját kirakásunkat. Az egyetlen követendő szabály a következetesség. Ha megtervezzük saját kirakásunkat, és az

Legfontosabb megtanulni azokat a kirakáso­ kat, amelyek kényelmesek, kellemesek szá­ munkra, és amelyek segítségével a legtöbb kér­

egyik lap helyét kinevezzük a jelen helyzetet je­

désre választ kaphatunk. Általános szabály,

lölő helynek, vagy egy bizonyos lapot a kérde­

hogy az a kirakás válik leginkább hasznunkra,

ző jelölőjének, akkor minden alkalommal le­

amelyiket a legjobban megszeretjük, és amelyi­

gyen így, amikor ezt a kirakást alkalmazzuk.

ket a legkönnyebbnek találjuk.

TÁRGYMUTATÓ A Állatöv bolygók 24-26 jegyek 16, 22-23 álmok szimbolikája 14-15,18 anyaság 36-37 apaság 38-39 Apródok 8, 114-117 Botok 114 Érmék 115 és asztrológia 113 Kardok 116 Kelyhek 117 archetípusok, nagy arkánum 7 Artemis 66 Arthur király 77 Ászok Botok 79 Ennék 87 Kardok 79 Kelyhek 103 asztrológia 6 és az Akasztott ember 54-55 és a Bolond 30-31 és a bolygóállások 26 és a Botok 78 és a Csillag 64-65 és a Diadalszekér 44^45 és az efemeridák 20-21 és az elemek 8, 23 és az Erő 46-47 és az Érmék 86 és a Főpap 40-41 és a Eőpapnő 34-35 és a Halál 56-57 és a Hold 66-67 és az Igazságszolgáltatás 52-53 és a jegyek 22-23 és a Kardok 94 és a Kelyhek 102 és a Kiegyenlítődés 58-59 és a kis arkánum 77 és a Mágus 32-33 és a Nap 68-69 és a nagy arkánum 7 és az Ördög 60-61 és a Remete 48-49 és a Szerencsekerék 50-51 és a Szeretők 42-43 és a szimbolikája 16 és a Torony 62-63 és az Udvari lapok 112-113 és az Uralkodó 38-39 és az Uralkodónő 36-37

és a Végítélet 70-71 és a Világ 72-73 az ügy lényege Kapcsolat kirakás 153 A patkó alakú kirakás 154

B Bak 23 befejezés - tanácsadáson 147 Bika 22 Boáz 35 Bolond lapja 7, 30-31 bolygók asztrológiai jegyeik 16, 22-23 ciklusaik 24-25 ef'emeridák 20-21 emelt pozícióban 26 esésben 26 száműzetésben 26 szimbolikájuk 19, 24-26 tranzitjaik 20-21 Udvari lapok 8 uralomban 26 Botok 8, 76, 78-85 Apródja 114 Ásza 79 és az asztrológia 77, 78 Hármas 80 Hatos 83 Hetes 83 Kettes 80 Kilences 81-85 Királya 126 Királynője 122 Lovagja 1 18 Négyes 81 Nyolcas 84 Ötös 82 Tízes 85

c

Caroline W. Casey 56-57 clairvoyance 13 Csillag lapja 64-65

D Démétér 66 Diadalszekér lapja 44-45 Diana hercegnő 12 díjak 132 divináció 13

E

efemeridák 20-21 egylapos kirakás 155 elemek 8, 23 életközepi válság, és az Uránusz 63 ellenállás 135-136 elvárások a páciensek részéről 136-137 empátia 134 Erő lapja 46-47 értelmezések 8-9, 144-147 érzelmek - Kelta Kereszt 151 etikai kérdések 133

F fájdalom 49, 56 fordított lapok 143 föld elem 8, 23 Földanya 36 Főpap lapja 34, 40-41 Főpapnő a Kapcsolat kirakás­ ban 153 Főpapnő lapja 34-35

Gy gyász 49, 56

H Halak 23 halál (a téma elkerülése) 144-145 Halál lapja 56-57 szimbolikája 17-18 harmadik félre irányuló kérdés 144 Hármasok Botok 85 Érmék 93 Kardok 101 Kelyhek 109 háromlapos kirakás 155 Flatosok Botok 83 "Érmék 90 Kardok 99 Kelyhek 106 Hekaté 66 Hermész 33 Hetesek Botok 83 Érmék 91

Kardok 99 Kelyhek 107 Hold asztrológiai jegye 22 ciklusa 24 efemeridák 20-21 szimbolikája 24 Hold lapja 66-67 horoszkópok 16 hosszú távú jövő A kapcsolat kirakás 153 A patkó alakú kirakás 154

I időmérés 147 Igazságosság lapja 52-53 Ikrek 22 intuíció 13, 145-146 ismétlődő lapok 146 istennők - Hold 66

J

Jákim 35

jelenlegi helyzet a kirakásban 153 jelentés - a tarot-ban 27 jóslás 12-13 jószerencse 50-51 jövendölés 8, 12-13 jövőt jelző lapok Háromlapos kirakás 155 A kapcsolat kirakás 152 A Kelta Kereszt kirakás 150 A patkó alakú kirakás 154 Jung, Carl Gustav 14, 15, 18 Jupiter asztrológiai jegye 23 ciklusa 25 efemerida 20-21 és a Nyilas 53 és a Szerencsekerék 50-51 szimbolikája 25

K kapcsolatok és a Kiegyenlítődés lapja 59 és a Szeretők lapja 42-43 kapcsolat kirakások 152-153 Kardok 8, 77, 94-101 Apródja 114 Ásza 79 és az asztrológia 77-78

Kettes 80 Hármas 80 Négyes 81 Ötös 82 Hatos 83 Hetes 83 Nyolcas 84 Kilences 84-85 Tízes 85 Lovagja 118 Királynője 122 Királya 126 kártyapaklik 7-9, 140 keverés és osztás 143 Kelta Kereszt 17, 27, 150-151 Kelyhek 8, 77, 102-109 Apródja 117 Ásza 103 és az asztrológia 77, 102 Kettes HM' Hármas 104 Négyes 105 Ötös 106 Hatos 106 Hetes 107 Nyolcas 108 Kilences 109 Tízes 109 Lovagja 121 Királynője 125 Királya 129 szimbolikája 16 kérdések egylapos kirakás 155 elkerülendő kérdések 144-145 harmadik félről 144 kérdező a Kapcsolat Keresztjében 153 Kettesek Botok 80 Érmék 88 Kardok 96 Kelyhek 104 keverés 143 Khalil Gibran 57 Kiegyenlítődés lapja 58-59 kihullott lapok 143 Kilencesek Botok 84-85 Érmék 92-93 Kardok 100 Kelyhek 109 kirakások 148-155 egylapos 155 háromlapos 155

kapcsolat 152-153 Kelta Kereszt 150-151 patkó alakú 154 saját kirakás megtervezése 155 kirakások értelmezése 139-155 befejezés 147 értelmezés 144-1 17 felkészülés 140-141 időtartama 147 kezdés 142-134 kirakások 148-155 rossz hírek 146-147 tanácsadói szerep 8-9 Királynők 8, 112, 122-125 Botok 122 Érmék 123 és asztrológia 113 Kardok 124 Kelyhek 125 Királyok 8, 126-129 Botok 126 Érmék 127 és asztrológia 113 Kardok 128 Kelyhek 129 kis arkánum 7, 9, 75-109 Botok 87-85 Érmék 86-93 és az asztrológia 77 Kardok 94-101 Kelyhek 102-109 kirakások 149 szimbolikája 24 Kos 22 környezet - Kelta Kereszt 151 központi lap, szimbolizmus 17 kreativitás, a tarot megtanulása 27

L lapok értelmezése 144-147 fordított lapok 143 ismétlődő lapok 146 kártyavetés 143 keverés 143 kihullott lapok 143 kirakások 148-155 paklik 7-9, 140 lerohanás 136 levegő elem 8, 23 lezárás a tanácsadáson 147

Liz Green 19, 55 Lovagok 8, 118-121 Botok 1 18 Érmék 1 19 és asztrológia 113 Kardok 120 kelyhek 121

M magánélet 132 magányosság 48-49 Maggie Hyde 16 Mágus - a végtelen szimbóluma 33 Mágus lapja 32-33 Mars a Mérlegben állva 52-53 asztrológiai jegye 22-23 ciklusa 24 efemeridák 21-21 szimbolikája 24-25 meditáció 27 megbízhatóság 133 meghallgatni 134 megtanulni a tarot-t 27 Merkúr asztrológiai jegye 22 ciklusa 24 efemeridák 20-21 és a Mágus 33 szimbolikája 24 Mérleg 23 Mars a Mérlegben 52-53 munkahely 110-111 múltat jelző lapok Kelta Keres/l 15 I háromlapos kirakás 155 múltfeltárás 143

N nagy arkánum 7, 28-73 Akasztott ember 54-55 Bolond 30-31 Csillag 64-65 Diadalszekér 44-45 Erő 46-47 Főpap 40-11 Főpapnő 34-35 Halál 56-57 Hold 66-67 Igazságszolgáltatás 52-53 Kiegyenlíiődés 58-59 kirakások 149 Mágus 32-33 Nap 68-09

Ördög 60-61 Remete 48-49 Szerencsekerék 50-51 Szeretők 42-43 szimbolikája 17 Torony (52-63 Uralkodó 38-39 Uralkodónő 36-37 Végítélet 70-71 Világ 72-73 Nap asztrológiai jegye 22 ciklusa 24 efemeridák 20-21 és az Oroszlán 69 szimbolikája 24 Nap lapja 68-69 Négyesek Botok 81 Érmék 89 Kardok 97 Kelyhek 105 Neptunusz asztrológiai jegye 23 ciklusa 25 efemeridák 20-21 szimbolikája 25 Nyilas 23 és a Jupiter 53 Nyolcasok Botok 84 Érmék 92 Kardok 100 Kelyhek 108

o

oksági összefüggés Oroszlán 22 és a Nap 69

19

ö

Ördög lapja 60-61 Ötösök Botok 82 Érmék 90 Kardok 98 Kelyhek 106

P páciens bizalmasság és etikai kérdések 133 gyakorlati tanácsadás 143-137

elvárások 136-137 paklik 7-9, 140 keverés és osztás 143 Pamela Colman Smith 7 patkó alakú kirakás 154 peres ügyek 52 Plútó 56-57 asztrológiai jegye 23 ciklusa 25 efemeridák 20-21 szimbolikája 25 pszichikus képességek 13, 45-146

R Rák 22 reinkarnáció 19 Remete lapja 48-49 remények - Kelta Kereszt 151 Rider-Waite pakli 7, 76 rövid távú jövő kapcsolat kirakás 153 patkó alakú kirakás 154

s

Sharman-Burke, Juliet 150 Skorpió 23 sötét Hold 66 spiritualitás 40

sz

szabad akarat 18-19 Szaturnusz asztrológiai jegye 23 ciklusa 25 efemeridák 20—21 és az Akasztott ember 55 és a Remete 50 szimbolikája 25 szerelem, párkapcsolai i kirakás 152-153 szerencse 50-51 Szeretők lapja 42-43 szexualitás 40-41 szimbolizmus 14-19 asztrológiai 16 a bolygók szimbolikája 24-26 a tarot értelmezésében 8-9, 16-18 az álmok szimbolikája 14-15, 18 színek a kis arkánumban 8 születés 36 születési adatok, efemeridák 20-21 Szűz 22

T tanácsadás 9, 134 tanácsadók 131-137

telihold 66 terápia 135 terhesség 36, 64-65 lestbeszéd 140 tisztánlátás 8, 12-13 Tízesek Botok 85 Ennék 93 Kardok 101 Kelyhek 109 Torony lapja 62-()3 tranzitok - bolygók 20-21 tudattalan, álmok 14-15, 18 tűz elem 8, 23

u

l'dvari lapok 7, 8, 76, 111-129 Apródok 114-117 az értelmezésben 149 és az asztrológia 112-113 Királyok 126-129 Királynők 122-125 Lovagok 118-121 Újhold 66 Universal Waite pakli 7 Uralkodó lapja 38-39 Uralkodónő lapja 36-37 kerülendő kérdés 145 Uránusz asztrológiai jegye 23 ciklusa 25

efemeridák 20-21 és az életközepi válság 63 szimbolikája 25 visszatérése 63

V választások 135 végeredményt jelző lap, Kelta Kereszt 151 Végítélet lapja 70-71 Végzet 18-19 Vénusz asztrológiai jegye 22-23 ciklusa 24 efemeridák 20-21 szimbolikája 21 Világ lapja 7, 72-73 visszaigazolás 134 víz elem elemek 8,23 Kelyhek 77 Vízöntő 23

w

Waite, A. K. 7

View more...

Comments

Copyright ©2017 KUPDF Inc.
SUPPORT KUPDF