JoAnn Ross - Herceg Fehér Lovon

JoAnn Ross Herceg fehér lovon

Sabrina, egy világhírű énekes kislánya daliás lovagokról, kacsalábon forgó palotákról álmodozik. Később - már felnőtt fejjel, befutott színész- és énekesnőként - beleszeret egy igazi hercegbe, Montacroix miniállam trónörökösébe. Sabrina azonban kételkedik közös jövőjükben, és Philippe-nek most már nemcsak politikai ellenfeleivel kell megküzdenie, hanem a lány előítéleteivel is...

1. FEJEZET Amikor még hitt a mesékben, Sabrina Darling mindig arról ábrándozott, hogy egyszer hercegnő lesz belőle. Iskolatársai állandóan csúfolták szegényes, kiárusításon vásárolt gönceiért, ő pedig gondolatban színes, suhogó selyemruhát, üvegcipőt és gyémántokkal, smaragdokkal, rubinokkal ékesített aranykoronát viselt. Mindig is élénk képzelőerővel megáldott kislány volt, de nyolcadik születésnapja és édesanyja, Melody halála után kezdte hercegnőnek álmodni magát. Akkor még nem ismerte az édesapját, mert Melody a kislány születése előtt elvált. A házastársak között már mindennaposak voltak a veszekedések, így hát a fiatalasszony eltitkolta terhességét férje, a népszerű énekes és dalszerző elől. Az asszony és gyermeke tehát meglehetős szegénységben élt San Antonióban. Sabrina szép, fiatal édesanyja időnként kénytelen volt elfogadni egy-egy tisztelőjének vacsorameghívását. Egy hideg, Melody egy olajszállító vezetőfülkéjében ült. amikor a gépkocsivezető hatalmas jármű felett, országútról, és azonnal fel

decemberi éjszakán tartálykocsi Éppen hazafelé tartottak, elvesztette uralmát a amely lecsúszott az is robbant.

A rendőr, szerencsétlenségről,

értesítette a kislányt vigasztalta Sabrinát:

aki így

- Rögtön meghalt.

a

Nem szenvedett.

A gyerek ekkor odaköltözött nagyanyjához, aki egy lakókocsiban élt a texasi Wacóban. Az öregasszony nemigen tudott mit kezdeni az unokájával. A következő évet Sabrina magányosan, boldogtalanul töltötte. Sivár sorsa elől ábrándozásba menekült. Elképzelte, amint édesanyja mesebeli tündérként tér vissza hozzá, és varázspálcájával egy csapásra megváltoztatja az életét. Az iskolában az órák alatt is regényes álmokba ringatta magát. Lelki szemei előtt újra és újra megjelent fehér lova hátán a mesebeli herceg, nyergébe emelte őt, és ellovagolt vele pompás, soktornyos kastélyába, ahol boldogan éltek, míg meg nem haltak. A nagymama lánya halálának első évfordulóján úgy döntött, felhívja Sabrina édesapját a Tennessee állambeli Nashville-ben, és rábeszéli, hogy - bár nem is ismeri gyermekét - vegye magához és nevelje fel. A kislány el sem akarta hinni, hogy a híres Sonny Darling, akit annyiszor látott a televízióban és a képes folyóiratok címoldalán, az ő apja. Eszébe jutott, amikor anyjával együtt nézték a televíziót, és Sonny éppen egyik legismertebb dalát énekelte, Melody gúnyos megjegyzést tett, aztán kiment a szobából.

Amikor Sabrina életében először meglátta a jóképű Sonnyt, elképedve állapította meg: olyan erő, gazdagság, öntudat sugárzik belőle, mint álmai hercegéből. Nashville-ben a múlt században épült, fehérre festett házban Dixie, Sonny vörös hajú felesége szeretettel fogadta a kislányt. Sabrina tehát egyik percről a másikra egy híres család tagja lett. Hamar összebarátkozott féltestvéreivel, Ariellel és Ravennél. Ettől kezdve egyetlen vágya volt: bebizonyítani édesapjának, hogy ő is méltó a Darling névre. Talán ennek a törekvésnek volt az eredménye az is, hogy tizenkilenc évvel később a világ másik felén Montacroix hercegség felé tartott egy karcsú, fehér jachton. A kastély, amely egy szigetre épült, számtalan tornyával meseszerűnek tűnt. Ilyen gyönyörű palotát Sabrina még legmerészebb álmaiban sem látott. - Ó, milyen csodálatos! - kiáltott fel elragadtatva féltestvére, Ariel. Kék, testre szabott kosztümjének miniszoknyája látni engedte karcsú lábát, amelyet milliók ismerhettek egy kedvelt televízió sorozatból. A lány ugyanis - akárcsak Sabrina - már befutott színésznő volt. - Hozzászoktam, hogy mindenki elámul, amikor meglátja ezt az épületet - jegyezte meg a kapitány. - Akár a kacsalábon forgó palota a mesékben! - suttogta Raven, a középső Darling lány. - Különösen az amerikaiakra van nagy hatással ez a látvány - mosolygott a kapitány. Nekünk, európaiaknak nem annyira szokatlanok a régi kastélyok. Sabrina némán csodálta a napfényben fürdő palotát, amely csillogó ékszerként tükröződött a tó smaragdszínű vizén. Tehát itt laknak a Giraudeau-k, Európa leghíresebb hercegi családja... A lánynak - ahogy ott állt a jachton piros anorákjában-furcsa, nyugtalanító érzése támadt. Összekulcsolta karját a mellén, s a homlokát ráncolta. A kapitány sapkája ellenzője mögül tetőtől talpig végigmérte a lányt. Alaposan szemügyre vette háta közepéig érő aranyszőke haját, fekete baseballsapkáját, hosszú, formás lábát. - Ismeri Philippe herceget? A pletykalapok a montacroix-i Philippe Giraudeau-t a világ legkapósabb agglegényeként emlegették, különösen most, hogy közeledett megkoronázásának ideje. - Nem, még soha nem találkoztunk - felelte hűvösen Sabrina. Amit a fiatal hercegről tudott, az egyáltalán nem volt rokonszenves számára. A trónörökös Monacóba járt lovaspólózni és a francia Alpokba síelni. Kenyában kihalásra ítélt állatfajtákat fényképezett, és minden évben részt vett a Grand Prix autóversenyen. Sabrina huszonnyolc éves korára sok mindent megtapasztalt már. Nem érdekelte különösebben a költséges szórakozásoknak élő dúsgazdag aranyifjú. Most, a herceggel való megismerkedése előtt mégis valami különös izgalom kerítette hatalmába. - De Noel hercegnőt csak ismeri? - faggatta a kapitány. - Nem, őt sem.

- És Chantal hercegnőt? Tudja, hogy a férje amerikai? - csevegett tovább a férfi. - Igen - válaszolta közönyösen Sabrina. Semmi kedve nem volt elmesélni, hogyan találkozott a kedves, melegszívű hercegnővel egy washingtoni fellépése után. - Mindhárman szereplünk a koronázási ünnepségen - dicsekedett Ariel, és szemrehányóan nézett nővérére. - Dehogy! Nem a koronázáson! Csak az azt megelőző népünnepélyen énekelünk majd Chantal hercegnő felkérésére. - Raven kisimította sűrű, fekete tincseit a homlokából. A könnyű szellő bárányfelhőket kergetett az égen. A gálaest, amelynek bevételét a hercegnő a mozgássérült gyerekek javára szándékozott fordítani, mindenesetre jó reklám lesz a három Darling nővérnek. A kapitány szeme felcsillant. - De hiszen akkor maguk a híres három Little Darling - A Little jelzőt évek óta nem használjuk. Utóvégre már nem vagyunk gyerekek - vetette oda élesen Sabrina. Húgai és mostohaanyja nem értették, miért ilyen ingerült. - A lányaim egyszerűen The Darlingsnsk nevezik magukat - szólalt meg Dixie lágy, délies kiejtéssel, hogy enyhítse Sabrina ridegségét. - Magának vannak lányai, monsieur? - Kettő is. - Akkor biztosan maga is tudja, milyen érzékeny egy leánygyermek. - Dixie kedvesen a férfi izmos karjára tette a kezét. Sabrina gyakran gondolta, hogy mostohaanyja olyan, mint egy bársonnyal bevont buldózer, különösen ha előveszi elbájoló, délies modorát. Az asszony viselkedése most is elérte a kívánt hatást. A kapitány elpirult. - Ó, hát ebből a témából doktorálhatnék, madame! Amikor a nagyobbik lányom tizenhat éves lett, megtiltotta, hogy Gabbynek szólítsuk. Szerinte a Gabriella sokkal előkelőbben hangzik. - Az ember soha nem lehet elég tapintatos egy serdülő lánnyal. - Dixie megveregette a férfi vállát. - Sok baj van velük, de rengeteg az öröm is. A szülők jobban teszik, ha alkalmazkodnak a szeszélyeikhez, igaz? A férfi élénken helyeselt, miközben kikötötte a hajót. Készségesen segített a négy csinos hölgynek partra szállni. Dixie és leányai egy csapásra meghódították a szívét. Philippe Giraudeau de Montacroix herceg rosszkedvűen járkált fel-alá a hatalmas könyvtárteremben. Lovaglócsizmája élesen koppant a márványpadlón. - Nevetséges helyzet! Nem vagyok hajlandó néhány elégedetlen hőbörgő miatt itthon raboskodni. Sötét szeme dacosan megvillant. Nem volt rá jellemző, hogy leplezetlenül kimutassa érzelmeit. Beletúrt sűrű hajába, és megállt a nagy antik íróasztal mellett.

- Egy Giraudeau nem rejtőzhet el, mint a gyáva nyúl! - közölte az idős úrral, aki a fénylő mahagóni asztal mögött ült. Eduard Giraudeau-nak, Philippe édesapjának már csak tíz napja volt hátra uralkodói idejéből. - Ez nem gyávaság! - csattant fel, de aztán halkabban folytatta, hogy a személyzet ne hallja, amit mond. Aggódott, mert amióta az első rémhírek szárnyra keltek, egyre fenyegetőbb lett a helyzet a hercegségben. - Belátom, nem kellemes dolog a bezártság, de óvatosnak kell lennünk, hiszen a lázadók egyre hangosabbak - jelentette ki határozottan, miközben egy papírvágó késsel játszott, amely egykor Napóleoné volt. Philippe apja arckifejezése láttán megállapította, hogy Eduard legszívesebben a felkelők vezetőjének szívébe döfné az értékes ereklyét. - Nem teszem kockára az egyetlen fiam életét és országom jövőjét csak azért, mert nem vagy hajlandó elismerni a tényeket! - tette hozzá Eduard. Philippe-nek nagy önuralomra volt szüksége, nehogy ráförmedjen az apjára. Egyszerűen képtelen volt elviselni a házi őrizetet. - Caine! - fordult sógorához, aki mostanáig némán hallgatta a vitát. - Neked mi a véleményed? Az amerikai Caine arról volt híres, hogy egészen fiatalon kitüntették, miután testével fogta fel a golyót, amelyet egy merénylő az elnöknek szánt. Később aztán, amikor egy hivatalos látogatás alkalmával kirendelték Chantal mellé testőrnek, a hercegnő életét is ő mentette meg. Néhány héttel az eset után megnyitotta őrző-védő irodáját Washingtonban, majd elutazott Montacroix-ba, és megkérte a hercegnő kezét. Chantal boldogan mondott igent. Az első pillanattól fogva szerelmes volt a jóképű testőrbe. Philippe apjáról mindenki tudta: családi ügyekben inkább a szívere hallgat, mint az eszére. Amikor Chantal hercegnő egy gyújtogatás során kis híján életét vesztette a lángok között, apja ismét be akarta vezetni a halálbüntetést. A kormány szerencsére leszavazta őt. Ettől kezdve az idős herceg egyre gyakrabban hozta szóba, hogy legalább nyissák meg ismét a kastély régi, föld alatti zárkáit. Caine elgondolkozva dörzsölgette az állát. - Olyan vagy, mint a húgod, Philippe. Ő sem volt hajlandó komolyan venni a rá leselkedő veszélyt. A makacssága kis híján az életébe került. Philippe megeresztett egy vaskos, francia káromkodást. - Az egész függetlenségi mozgalom csak néhány megszállott őrült rögeszméje. - Lehetséges - vélte Caine. - De az Interpol értesülései szerint komoly fegyvereik vannak. Hidd el, a géppisztolyos őrültek a legveszélyesebbek! A fiatal herceg kénytelen volt meghajolni sógora érvei előtt. Leült egy díszes XIV. Lajos korabeli karosszékbe, megmarkolta az aranyozott karfát, és a csizmája orrát bámulta. - Akkor most mit tegyek? - kérdezte. - Nem szeretném, ha Montacroix népe gyávának tartana.

- Ilyesmi senkinek sem jut eszébe felelte Caine. - A közvéleménykutatások szerint az emberek többsége rajong a hercegi családért. Kilencvennyolc százalékuk a monarchia híve. Csak néhány hőzöngő akar Franciaországhoz tartozni. Meggyőződésem, hogy a nép szívesebben lát megfontolt uralkodónak, mint halott hősnek. - Egyetértek! - szólalt meg Eduard herceg. Philippe megvonta a vállát. - Az élet tele van kockázatokkal, különösen, ha az ember a leggazdagabbak közé tartozik. - Éppen ezért kell fokozottan vigyáznunk magunkra. Philippe gúnyosan felnevetett. - Még szerencse, hogy te képes vagy ilyen hideg fejjel előre gondolkozni. Rájöttem, miért nem szeretek veled sakkozni, Caine! Mi a terved? - Ahogy apád mondta: meg kell erősítenünk az őrséget. A palotába csak az teheti be a lábát, akit alaposan átvizsgáltak, megmotoztak. Philippe bólintott. Eszébe jutott a philadelphiai pincér, aki megtámadta Chantalt. - Ezenkívül szükséged lesz néhány jól megtermett testőrre - folytatta a sógora. - Arról szó sem lehet! - tiltakozott a herceg. - Chantal is így vélekedett. Ezért találtuk ki apáddal meg az elnökkel, hogy úgy kell tennem, mintha az állami fogadóbizottság tagja lennék. Így feltűnés nélkül folyton a húgod mellett lehettem. - Soha életemben nem vigyáztam ilyen szívesen senkire, fűzte hozzá gondolatban Caine. - Egy testőrt elfogadok. De csak egyetlenegyet! - Philippe belátta, engednie kell, ha nem akar a kastély falai közé zárkózni. - Legalább három kell - makacskodott Eduard herceg. - Egy! És ebbe is csak azért egyezem bele, hogy ne aggódj miattam. - Szörnyen konok vagy, fiam! - Nem is tudom, kitől örököltem ezt a tulajdonságomat - mosolygott apjára Philippe. Van még valami? - fordult a sógorához. - A koronázás napján majd beküldünk néhány civil ruhás nyomozót a tömegbe. És természetesen az utcán lesz a hercegség valamennyi rendőre is. - Az helyes - mormogta Philippe. - Nem szeretném, ha akárcsak egyetlen polgárnak is bántódása esne amiatt a néhány őrült miatt. - Továbbá meg kell erősítenünk Chantal, Noel és Jessica őrizetét is. - Nehogy túszul ejtsék őket? - kérdezte Philippe. Caine megállapította, hogy a fiatal hercegből körültekintő uralkodó lesz. De mit szól Chantal, ha megtudja: megint testőr lesz mellette? Nem érdekel a véleménye, döntötte el Caine. A biztonsága mindennél fontosabb! - Akkor elvállalod a szervezést? - tudakolta sógorától a trónörökös.

- Már intézkedtem is. De van itt még valami... Philippe gyanakodva nézett rá. - Ha a Grand Prix-re gondolsz... - Az autóversenyzés önmagában sem veszélytelen - vágott a szavába Caine. - Gondolj csak arra, mi van, ha valaki megpiszkálja a kocsidat! Philippe a fejét rázta. - A montacroix-i Grand Prix az autóversenyek legjelentősebbike. A turisták tömegével özönlenek ilyenkor hozzánk. Az utóbbi két évben több nézőnk volt, mint Monte-Carlóban. A nevezésemet semmiképpen sem vagyok hajlandó visszavonni. - A versenyt a tervek szerint bonyolítjuk le - bólogatott Eduard herceg. - És meg fogom nyerni! - csattant fel Philippe. - A te helyedben kihagynám ezt az évet - mondta Caine, de rögtön meg is bánta. Tudta, mit érez a sógora. Sok tekintetben hasonlítottak egymásra. - Ezt a megjegyzésedet meg sem hallottam! - Philippe összekulcsolta mellén a karját. A népem elvárja tőlem, hogy versenyezzek. Hencegés nélkül állíthatom, a montacroix-i Grand Prix éppen az én részvételem miatt vált világraszóló eseménnyé. A turisták rengeteg pénzt költenek el nálunk. A bevételek pedig a hercegség kincstárát gyarapítják. Különben is pillanatnyilag én vagyok a legesélyesebb a győzelemre. Caine két év alatt megszokta, hogy ha a sógora valamit a fejébe vesz, attól úgysem lehet eltéríteni. - Ha már nem vagy hajlandó visszalépni, legalább azt engedd meg, hogy az embereink őrködjenek a bokszokban. - Rendben. De ne legyenek útban! - Attól nem kell tartanod. Csak szakembereket irányítok oda. -Caine felállt. - Akkor neki is látok a munkának. - Mindent nagyon köszönök, Caine! - szólt Eduard herceg. - Hálás vagyok a segítségedért. - Remélem, hasznos lesz a tevékenységem. - Ebben nem kételkedem. Légy szíves, értesítsd a lányaimat: szeretném, ha ma este az egész család együtt vacsorázna. Vendégeket várunk. - Miféle vendégeket? - vonta össze szemöldökét gyanakodva Philippe. Tisztában volt azzal, hogy apja nem bánná, ha végre megházasodna. Feltűnt neki: ahogy közeledik a koronázás napja, apja egyre gyakrabban hív meg hercegnőket Európa legkülönbözőbb országaiból. Tudta, hogy előbb-utóbb meg kell nősülnie. Eduard unokákat akar. Philippe azonban húzta-halasztotta a dolgot. Élvezte a szabadságot, a legényéletet. - A Darlingok jönnek - emlékeztette fiát az öreg herceg. - Az a három amerikai lány, akiknek az együttesét Chantal meghívta.

Philippe már meg is feledkezett a nemrég elhunyt világhírű énekes leányainak érkezéséről. Úgy képzelte, rojtos texasi bőrszoknyában és nagy karimájú cowboykalapban fognak megjelenni. - Légy kedves hozzájuk! A hölgyek és édesanyjuk nagy utat tettek meg a kedvünkért. Édesanyátok felajánlotta nekik, hogy lakjanak itt a palotában. Philippe nem tartotta olyan nagy dolognak az óceánon való átkelést. Valószínűleg megér nekik ennyit utazni, hiszen pályafutásuk fontos állomása lesz, ha fellépnek a koronázás előtti ünnepségen. - Ott leszek vacsorára - ígérte. Ezek szerint előbb kell elkezdenem az időmérő edzést, gondolta. Megszólalt a telefon. Miközben Eduard herceg beszélt, Philippe elhagyta a helyiséget. A garázs felé menet arca - akárcsak felette az égbolt - elsötétült. Philippe Giraudeau herceg, Európa leggazdagabb miniállamának jövendőbeli uralkodója nem volt igazán boldog. Alig öt kilométerre a Giraudeau-kastélytól egy nagybirtok könyvtárában néhány jól öltözött úr ülte körül a díszesen faragott asztalt. Méregdrága konyakot iszogattak, és a koronázásról beszéltek. A birtok tulajdonosa, egy őszülő úriember felállt, és ünnepélyesen így szólt: - Barátaim! Sorsdöntő pillanatok ezek. Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy Montacroix-ban véget kell vetni a közel kétszáz éves monarchiának. Tíz napunk van arra, hogy Philippe herceget eltegyük láb alól. Csak így érhetjük el, hogy ez a kis ország végre visszakerüljön jogos tulajdonosához, a francia államhoz. - Felemelte csiszolt kristálypoharát. Éljen a francia hon! Odakintről mennydörgés hallatszott, jelezve a közelgő vihart. Az öt úr felállt, és fölemelte poharát. - Éljen Franciaország! - kiáltották.

2. FEJEZET Az erdőn át keskeny, kanyargós út vezetett a kastélyhoz. A távoli láthatárt hófödte csúcsok szegélyezték. Dixie elővette útikönyvét. - Napóleon végzetes orosz hadjárata után a Giraudeau család megvette Franciaországtól Montacroix-t - olvasta hangosan. Szürke limuzinban ültek. Az egyenruhás sofőr udvariasan köszöntötte a hajóból kiszálló hölgyeket. Bőröndjeik egy részét berakta a csomagtartóba, és megkérte a hajó kapitányát, hogy a többi csomagot küldje utánuk.

Sabrina nem először utazott luxusautóban, így nem lepődött meg a felszerelés láttán: a televízión, a minibáron és a videokészüléken, De a hátsó ajtók kristályvázáiban a hófehér orchideákat megcsodálta. - A háború után a francia államnak pénzre volt szüksége, ezért adták el Montacroix-t a gazdag nemesi családnak - folytatta a felolvasást Dixie. - Hiába, nagy úr a pénz! - mormolta Sabrina. Eszébe jutott az édesapja, akinek szülei egy alabamai farmon, nagy szegénységben éltek. Sonnynak már ötévesen dolgoznia kellett a gyapot- és földimogyoró-ültetvényeken. Hatodik születésnapjára egy szivardobozt kapott, amelyre nyelet és rézdrótokat szereltek. Némi képzelőerő és leleményesség segítségével a szerkentyűt kezdetleges gitárként is lehetett használni. A kisfiú életében ekkor következett be a sorsdöntő fordulat. Tízévesen már az utcán gitározva és énekelve maga kereste meg a zsebpénzét. Hosszú évekig keményen, kitartóan dolgozott. Páratlan szorgalmának és tehetségének köszönhetően harminchárom évesen felléphetett a Fehér Házban. Később aztán önálló műsort kapott a televízióban. Akkor Sabrina már Nashville-ben lakott, és féltestvéreivel, Ariellel és Ravennél együtt egyre komolyabban foglalkozott a zenével. A három kislány Little Darling néven vált ismert együttessé. Aztán Sonny Phoenixben egy koncerten legújabb dalának második versszaka közben szívrohamot kapott, és meghalt. Sabrinát csak az vigasztalta gyászában, hogy édesapját kedvenc foglalatossága közben érte a halál. A rajongók özönlöttek a temetésre. A nashville-i szállodákban nem akadt egyetlen szabad szoba sem. A világ minden tájáról érkeztek koszorúk. A helyi virágüzletek órák alatt kiürültek, a kereskedők nem győztek utánpótlást rendelni a környék kisvárosaiból. A kápolna megtelt hatalmas csokrokkal, koszorúkkal. Sonny Darling nevét azok is ismerték, akik soha nem hallották a muzsikáját. A temetés után nem sokkal közölték a családdal: Sonny tízévi adóval tartozik az államnak. Sonny és Dixie mindig abban a hitben éltek, hogy a menedzser megbízhatóan intézi pénzügyeiket. Most azonban kiderült, hogy a férfi - aki Sonny legjobb barátja volt, és akit a lányok csak Dan bácsinak hívtak - elsikkasztotta a pénzt, hogy kifizethesse a kártyaadősságait. A három lány persze azonnal felajánlotta segítségét Dixie-nek. Raven csupán néhány ezer dollárral rendelkezett, mert nemrégiben minden pénzét egy videokazettákat gyártó cégbe fektette. Arielnek nem volt félretett pénze. Elhatározta, hogy eladja zöld Jaguarját. Akárcsak az apja, ő is szerette szórni a pénzt, pedig a sorozat, amelyben szerepelt, szépen jövedelmezett. Sabrina sem állt jobban anyagilag, bár nem küszködött megélhetési gondokkal. A gazdasági hanyatlás ellenére akadt munkája. Tévéhirdetésekben szerepelt, és rádióbemondóként is szépen keresett, de a bankszámláját nem tudta gyarapítani. Nemrég vált el egy sikeres színműírótól. A házassági szerződés értelmében volt férjétől nem járt neki egy cent sem. Ebben a házasságban tehát csak tapasztalatokkal gazdagodott.

Dixie megköszönte lányai segítőkészségét. Sírva állapította meg: akkor sem tudja kifizetni az adósságot, ha eladja a családi farmot, az értékes festményeket meg Sonny autóit. Hárommillió dollárra volt szüksége. Raven, aki a legjobban értett közülük az üzleti ügyekhez, azt javasolta édesanyjának jelentsen csődöt, de Dixie hallani sem akart erről. Nem volt hajlandó beszennyezni férje emlékét, viszont támadt egy mentő ötlete: a lányok készítsenek lemezfelvételt, és induljanak hang-versenykörútra. A nővérek kissé meglepődtek. Már három éve nem énekeltek együtt. Ennek ellenére ahogy Dixie remélte - beleegyeztek a javaslatba. Nekik is elsősorban az számított, hogy megőrizzék Sonny jó hírét. Heves zápor zúdult Montacroix-ra. A limuzin tetején dobolt az eső. - A hercegség jövedelme elsősorban a bankügyletek hasznából és az idegenforgalom bevételeiből származik, de a bortermelés is tetemes nyereséget hoz - olvasta Dixie az útikönyvből. -A világon itt a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem és a legalacsonyabb az adó. A lányok nem figyeltek Dixie-re. Megszokták már, hogy utazásaik során anyjuk állandóan az útikönyveket böngészi. Sonny sokszor kigúnyolta emiatt a feleségét. Az erdő egy kanyar után véget ért. A szemük elé táruló látvány olyan volt, mint egy álom. Az utat állat formájúra nyírt bokrok szegélyezték. Az autósokat sárga tábla figyelmeztette az esetleg felbukkanó pávákra. Az ápolt kertben rózsa, rododendron, oleander, magnólia virágzott. Közöttük hófehér cserepekben színpompás, trópusi növények díszelegtek. - A könyv szerint nincs a világon még egy ilyen hely, ahol ennyire összetéveszthető lenne a képzelet a valósággal - szólalt meg Dixie. Sabrina egyáltalán nem lepődött volna meg, ha a művészien kovácsolt vaskapun kigördül az aranyhintó, amely éppen a bálból hozza Hamupipőkét. - Jé, ez érdekes! - Dixie figyelmét még a park szépsége sem tudta elvonni az útikönyvről. - Montacroix trónja csak férfiágon öröklődik. Tehát ha Philippe hercegnek nem születik fia, halálakor a hercegség megszűnik, mint önálló állam, és ismét Franciaország része lesz. - A hercegnek tehát sürgősen menyasszony kell! - jelentette ki Ariel. - Ha közülünk kerülne ki a boldog ara, ez megoldaná minden anyagi gondunkat. Dixie és Raven nagyot nevettek. Sabrina némán bámult ki a limuzin esőverte ablakán. Az autó megállt a repkénnyel befuttatott főbejárati homlokzat előtt. Két lakáj sietett a kocsihoz. Kisegítették a hölgyeket, és esernyőt tartva föléjük a kapuhoz vezették őket. Beléptek a hatalmas előcsarnokba, amelyhez hasonlót még filmen is ritkán látni. A mennyezetet fekete márványoszlopok tartották. A kristálycsillárok színpadi fénybe borították a termet. A flamand selyemtapétával burkolt falakon a hercegi család tagjainak képmásai függtek. - Nem egészen olyan, mint nálam otthon - suttogta Sabrina.

A széles, ívelt lépcsősoron fiatal nő közeledett feléjük. Piros blúza jól illett sötét hajához, barna szeméhez. Fehér selyemnadrágot viselt. Fülében a híres Giraudeau-rubinok ragyogtak. Chantal de Montacroix szeretett egyszerűen öltözködni. Egyéni stílusa volt. - Isten hozott Dixie, Raven, Ariel és Sabrina! Remekül néztek ki! Üdvözöllek benneteket a házunkban! - mosolygott kedvesen, és sorra megölelte a vendégeket. - Már nagyon vártunk titeket! Anyám sajnos nincs itthon. Egy jótékonysági rendezvényt nyit meg Párizsban Noellel. Azt üzeni, sajnálja, hogy nem lehet itt az érkezésetekkor. Caine, Philippe és az édesapám a könyvtárban tanácskoznak. A koronázást készítik elő. Hiába faggatom Caine-t, nem árul el semmit. A vacsoránál már együtt lesz az egész család, most azonban meg kell elégednetek az én társaságommal. Remélem, kellemesen utaztatok. - A repülőút kicsit hosszú volt - felelte Dixie. - De szerencsére levetítettek egy filmet Mel Gibsonnal a főszerepben. így gyorsabban telt az idő. - Gibson a legkedvesebb színészem! - Ariel felvillantotta a televíziósorozatban ismert, sokatmondó mosolyát. - Valóban? Mel a család jó barátja. Őt is meghívtuk a koronázásra. - Chantal barna szeme felcsillant. - Majd bemutatom nektek. - Úgy látszik, a mennyországba érkeztünk! - lelkesedett Ariel. - Biztosan elfáradtatok. Megmutatom a szobáitokat. - Köszönjük, hogy a kastélyban lakhatunk - hálálkodott Dixie. - Mi köszönjük, hogy a koronázás miatt megszakítottátok a turnét. Mint már Washingtonban is említettem, nem akarom, hogy az ünnepségen - a koronázási szertartáshoz hasonlóan - csak komolyzene szóljon, bár szeretem a klasszikus muzsikát. Tudjátok, apám egy kicsit régimódi, úgyhogy nehéz volt meggyőznöm, de végül sikerült. Beleegyezett, hogy az ünnepségen ti énekeljetek. A hercegnő felvezette a hölgyeket a márványlépcsőn. Hosszú, perzsaszőnyeggel borított folyosóra értek. A falakról itt is az ősök képmásai néztek le rájuk. - Talán lejátszhattál volna édesapádnak egy rockzene kazettát, és aztán a mi legújabb lemezünket - jegyezte meg Sabrina. - Akkor belátná, hogy a mi muzsikánk aránylag szelíd és erkölcsös. Chantal nevetve fordult vissza. Ezt az arcát ismerte az egész világ a képes folyóiratok címoldalairól. - Nagyszerű ötlet! Kár, hogy nem jutott eszembe! Akkor nem kellett volna a mama segítségét kérnem a rábeszéléshez. A folyosó végén a hercegnő kinyitott egy ajtót. A nappali, amelybe beléptek, első látásra is legalább háromszor akkora volt, mint Sabrina New York-i lakása. Megcsodálták a piros selyemtapétát, a rózsákat a kristályvázákban. A csipkefüggönyökkel keretezett boltíves ablakokból lélegzetelállító kilátás nyílt a könnyű párába burkolt tóra. A faragott márványkő kandallóban vidáman lobogott a tűz. Egy kecses, rokokó asztalra friss gyümölcsöt, kenyeret, sajtot, jégbe hűtött kaviárt, bort és ásványvizet készítettek a vendégeknek.

- Csak ámulok és bámulok! - nyögte ki nagy nehezen Sabrina. A Darlingok nashville-i otthonát irigykedve szemlélték a környékbeliek, és csodájára jártak azok a kiváltságosok, akik láthatták belülről is, de a lány meg volt róla győződve, hogy apjának jövedelme ebben a palotában még a villanyszámla kifizetésére sem lett volna elegendő. Azt hiszem, csak abból az összegből, amit Chantal hercegnő havonta ruhákra költ, könnyedén letudhatnánk az adósságunkat, állapította meg. Aztán figyelmeztette magát, hogy az irigység nem szép dolog. - Két hálószoba balról nyílik, kettő jobbról - mutatta Chantal. -Persze mindegyikhez fürdőszoba is tartozik. Monique majd segít nektek kicsomagolni. Amíg itt vagytok, ő kizárólag a ti rendelkezésetekre áll. Kicsit fiatal még, de rendes családból származik. Remélem, elégedettek lesztek vele. - Saját szobalányunk lesz! - ujjongott Ariel. Sabrina azonban nem lelkesedett ennyire. Szerette a személyes holmiját maga rendben tartani, de nem szólt egy szót sem, mert nem akarta megbántani Chantalt. A bőröndömet mindenesetre magam csomagolom ki, gondolta. - Nyolckor vacsorázunk. A család nagyon kíváncsi rátok. De ha akarjátok, felküldhetem az ennivalót a szobátokba - tette hozzá merő udvariasságból a hercegnő. - Inkább veletek tartanánk - vágta rá gyorsan Dixie. - Nagyszerű! Vacsora előtt meg szoktunk inni egy koktélt a könyvtárban. Nem szeretném, ha eltévednétek a folyosók útvesztőjében. Ezért fél nyolckor értetek jövünk a férjemmel, Caine-nel. Addig is, ha szükségetek van valamire, Monique minden kívánságotokat teljesíti. Sabrina evett egy kis gyümölcsöt, aztán bement a szobájába, és elgondolkozva mustrálgatta a több száz éves, gondosan ápolt bútorokat meg a magas, széles, fehér csipkével letakart ágyat. Odasétált az ablakhoz, és belekortyolt a montacroix-i szőlőhegyeken termelt édeskés borba. Megbabonázva bámulta a varázslatos tájat. A tó mellett, a fák között megpillantott egy áramvonalas, piros versenyautót. Ezek szoktak nyaktörő sebességgel száguldozni a pályákon, ahol a kanyarokban csak úgy füstölnek az abroncsok! Biztosan azé a mihaszna aranyifjú hercegé, húzta el Sabrina megvetően a száját, ám nem tudta levenni a szemét a csodajárgányról. - Isteni ez az új kormánykerék! - örvendezett Philippe a hajtűkanyarban. És milyen nagyszerűen tapadnak a gumik a betonon! Nem nagyzolt, amikor közölte apjával, hogy idén ő fogja megnyerni a futamot. Távol állt tőle az elbizakodottság, biztos volt azonban a dolgában, hiszen már öt éve készült erre a győzelemre. Akár a többi trónörökös, abban a tudatban nőtt fel, hogy egyszer apja helyére kéli lépnie, de a koronázásig sem tétlenkedett. Rengeteg közszereplést vállalt. Figyelemmel kísérte az idegenforgalmat, a hercegség egyik legfőbb gazdasági ágazatát, és tagja volt a Giraudeau Bank felügyelőbizottságának. Ráadásul pártfogolta, fejlesztette a sportot is.

Elvállalta a pólócsapat kapitányi tisztét, hogy ezzel is elősegítse Montacroix szerepét ebben a sportágban. A mérkőzések idején nézők tízezrei érkeztek Európa legkülönbözőbb országaiból a hercegségbe. Önmagában az a tény, hogy az ifjú herceg is részt vesz a Grand Prix-n, nem kevés bevételhez juttatta a miniállamot. Philippe tisztában volt vele, hogy Montacroix-t Európa ékszerdobozának is nevezik részben páratlan fekvése, részben tömérdek, évszázadok óta sértetlenül álló, műemlékké nyilvánított épülete miatt. Ezért is találkoztak itt olyan szívesen a híresek és a gazdagok. A széles abroncsok könnyedén gördültek a vizes betonon. A motor fülsiketítő zajt csapott. A koronázás után abba kell hagynom ezt a száguldozást. Nem élhetem többé a szórakozásokat élvező trónörökös életét, fontolgatta. Uralkodásra neveltek, és most itt az ideje, hogy teljesítsem a kötelességemet. De előbb még megnyerem ezt a versenyt! Az ülés alól egyszerre csak füst gomolygott elő. Philippe észrevette, hogy valami nincs rendjén. Óvatosan belelépett a fékbe, nehogy a kocsi kiszaladjon a pályáról, és a viharosan hullámzó tóban kössön ki. A szünet nélkül zuhogó eső ezüstös fátylat borított a palotára. Sab-rina szeretett volna aludni egyet, de nem jött álom a szemére. Forró fürdőt vett, komótosan felöltözött, és testvéreivel meg mostohaanyjával csatlakozott a hercegi családhoz. Chantal elbűvölően szép volt hosszú, piros selyemruhájában. Többsoros igazgyöngy nyakéket viselt hozzáillő fülbevalóval. Férje, Caine is jól festett sötétkék öltönyében. - Remekül összeillenek - súgta Dixie Sabrina fülébe. A mindig élénk Chantallal ellentétben Noel hercegnő inkább hűvösnek, tartózkodónak tűnt kontyba tűzött szőke hajával, halványkék kis-estélyijében. Ez a benyomás azonban pillanatok alatt semmivé lett, amikor sugárzó szemekkel, őszinte örömmel üdvözölte a Darlingokat. Jessica Giraudeau, Eduard herceg felesége is elragadó kedvességgel fogadta a vendégeket. Mindent tudott róluk és apjukról. Érdeklődött, mi történt Hollywoodban a távozása óta. Ugyanis amikor férjhez ment Eduardhoz, lemondott ígéretes filmszínésznői pályafutásáról. Eduard hercegen látszott, hogy gondolatai másutt járnak. Részt vett az udvarias társalgásban, de pillantása minduntalan az ajtó felé tévedt. Sabrina a szeme sarkából figyelte az idős urat. Sejtette, hogy a hiányzó családtagot, a trónörököst várja. Átvonultak az ebédlőbe. Philippet senki nem említette. A hatalmas terem Sabrina ízlése szerint túlságosan is díszes volt. A magas, mahagóniberakású mennyezet, a fal freskói, a rengeteg barokk díszítmény - mind hihetetlen gazdagságról árulkodott. A francia csipketerítővel takart asztalon velencei kristály gyertyatartók álltak, a padlót egyetlen, felbecsülhetetlen értékű kézi perzsa borította. A vázákban ritkaságszámba menő, üvegházban nevelt orchideák és rózsák pompáztak. Az asztal

körül kecses, aranyozott székek sorakoztak, a főhelyen azonban egy magas támlájú, leginkább trónra hasonlító ülőalkalmatosság terpeszkedett. Mintha egy mesejáték színpadán ülnék, töprengett Sabrina, miközben az inas leszedte a levesestányérokat. Chantal - aki Sabrina jobbján ült - kitalálta, mire gondol a lány. Megpróbálta úgy szemlélni a helyiséget, mintha ő is most látná először. Szerette volna megtudni, mit érez Sabrina. - Az esküvőmön a mama elhatározta, hogy átalakítja a házat - jegyezte meg. - De apánk gyűlöl minden változást maga körül. - Soha nem láttam ilyen káprázatos termet! - jelentette ki Sabrina. - Legfeljebb Schönbrunnban vagy Versailles-ban. - A legtöbb vendégnek leesik az álla a nagy pompa láttán. Amikor Caine először lépett be ide, annyira megrendült a látványtól, hogy attól féltem, visszavonja a házassági ajánlatát, és az első géppel hazarepül Washingtonba. De szerencsére nem ijesztették el a külsőségek. Hamar rájött, hogy bár nem hétköznapi körülmények között élünk, azért mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. - Chantal rámosolygott férjére, aki szemben ült velük, és Ravennél csevegett. Természetesen osztályon felüli vacsorát tálaltak fel. fogolypecsenyéhez vajjal leöntött petrezselymes újburgonyát kaptak.

A

finom,

gyenge

Eduard herceg egyre gyakrabban pillantott a mellette még mindig üresen álló székre. Aztán egyszer csak belépett a trónörökös. Arcán fekete olajfoltok éktelenkedtek. A kitáruló ajtón át enyhe füstszag áradt a helyiségbe. - Jó estét! - Elkéstél! - támadt a fiára Eduard. Az öreg herceg nem szerette, ha megszegik az utasításait. - Már az édességnél tartunk! - Igazán nagyon sajnálom - vetette oda Philippe. - Akadt egy kis gondom az autóval. - Mi ez a füstszag, kedvesem? - nézett rá aggódva Jessica. - Semmiség! Csak eltört a kipufogóm. Nem komoly - legyintett Philippe. A tény, hogy Jessica elfelejtette bemutatni Philippet a vendégeknek, elárulta, mennyire feldúlta fia késése. - Úgy félek, amikor a versenyautódon száguldozol... - Amikor megismerkedtünk, én is versenyeztem - emlékeztette feleségét Eduard. - Más a helyzet, ha az ember udvarlójáról van szó és megint más, ha a fiáról. Sabrinának most jutott eszébe, hogy Philippe tulajdonképpen csak a mostohafia Jessicának. Amikor Eduard beleszeretett az amerikai filmszínésznőbe, már nős ember volt. Idegbeteg feleségét szanatóriumban kezelték. Az eset öt évig foglalkoztatta a világsajtót, míg

a hercegnek végre sikerült elválnia és összeházasodnia Jessicával. Chantal és Noel már ebből a házasságból született. Philippe végigsétált az értékes szőnyegen, ügyet sem vetve a ruhájából, cipőjéről csöpögő vízre. - Ígérem, nem vállalok feleslegesen kockázatot - jelentette ki, és megcsókolta anyját, jókora olajfoltot maszatolva a fenséges asszony orcájára. Jessica észbe kapott, és bemutatta fiát a hölgyeknek. Philippe udvariasan, tartózkodó mosollyal üdvözölte a Darlingokat. - Isten hozta önöket! Bocsássanak meg, de kénytelen vagyok még néhány percre visszavonulni. Fel kell mennem, hogy lezuhanyozzak és átöltözzek - közölte, miközben sorra szemügyre vette a vendégeket. Tekintete megakadt Sabrinán. Mindegyik Darling lány csinos, gondolta, de aki Chantal mellett ül, az egyenesen elbűvölő! A lány arca tojásdad alakú, a bőre hibátlan. Aranyszínű haja a napfényben fürdő búzatáblákra emlékeztette a herceget. Nagy, szürke szemében ezüstös fények csillogtak. Telt, érzéki ajkának látványa megbabonázta a férfit. Philippe tekintete a lány csupasz vállára vándorolt, amelyet szabadon hagyott a lilás rózsaszín selyemruha. Ékszerként csak két nagy aranykarikát viselt a fülében. Sabrina elpirult, amikor észrevette, hogy a herceg őt bámulja. Azok a nők, akik Philippet körülvették, valahogy mind egyformák voltak. Mindegyik karcsú és gazdag, világlátott... Antik bútorok, művészi alkotások között nevelkedtek, drága francia parfümöket használtak. Az egyetlen, aki eredeti egyéniségével különbözött tőlük, húga, Chantal volt. És ez az énekesnő! Nem ilyennek képzelte a Darling lányokat. Hol a cowboycsizma, a bőrruha és a magasra borzolt, feltűnő frizura? Ennyit az előítéletekről... Sabrina is jól megnézte magának a herceget. Értelmes arcát, megnyerő vonásait kimondottan rokonszenvesnek találta. Philippe sűrű, sötét hajában napszítta csíkok csillogtak, bizonyítva, hogy ideje nagy részét a szabadban tölti. A lánynak mindig is tetszettek a sötét szemű férfiak. Philippe herceg szeme szinte feketének tűnt. Éber, élénk, zavarba ejtő a pillantása. Ráadásul oly forrón nézett rá, hogy a lány szinte elolvadt a tekintetétől. Sabrinának lámpaláza támadt annyira ideges lett, mint amikor életében először lépett fel a Broadwayn, hogy eljátssza első főszerepét férj e darabjában. Ebben a színműben Arthur szerelmük történetét dolgozta fel. Akkor már híres író volt, így senkit sem lepett meg a darab kirobbanó sikere. Nem vagyok mesebeli hercegről álmodozó csitri, figyelmeztette magát a lány. Kinőttem abból a korból! Ettől a gondolattól feszültsége kissé oldódott. - Philippe, drágám! - szólalt meg Jessica. - Miért nem indulsz már? - Igen, igen, mama - felelte a férfi, és megpróbálta palástolni fellángoló érzelmeit. Mindjárt visszajövök. Sabrina megborzongott. Nem tudta eldönteni, ígéretnek, vagy fenyegetésnek tekintse-e Philippe herceg szavait.

3. FEJEZET Éppen a pezsgővel leöntött epret tálalták fel, amikor Philippe visszatért a terembe. A herceg sötétszürke öltönyt viselt fehér inggel. Piros nyakkendőjét a Giraudeau család címere, a koronás oroszlán díszítette, amely az útikönyv szerint a becsületet, a hűséget és a bátorságot jelképezte. Hátrafésült haja még nedves volt a zuhanyozástól. Ismételten elnézést kért, és leült Sabrina mellé. A könnyű, üde szappanillat kellemes meglepetést okozott a lánynak. Lefogadta volna, hogy Philippe herceg tömény, francia arcszesztől illatozik majd. Sabrina volt férje drága, francia kölnit használt. Hiába panaszkodott a felesége, hogy megfájdul tőle a feje, Arthur nem volt hajlandó leszokni róla. Eduard herceg a fiához fordult. - Ez a kis gond a kocsiddal biztosan nem tart vissza a versenyzéstől. Philippe mosolyogva terítette ölébe asztalkendőjét. - Természetesen nem. Hiszen csak egy csövet kell kicserélni. - Anyád aggódik érted - szólt szigorúan az idős herceg. Sabrina nyomban rájött, hogy valójában Eduard félti a legjobban a fiát. - Már megígértem, hogy vigyázok magamra - nézett kedvesen Jessicára Philippe. - Sajnos ennél többet nem várhatok el - felelte a hercegné. - Mindenesetre nyugodtabb lennék, ha sakkozásban pályáznál az Európa-bajnoki címre. Sabrina megremegett Philippe mély nevetése hallatán. Egy ideig a trónörökös győzelmének esélyeiről és a koronázási szertartásról csevegtek. Később Jessica vidám történeteket mesélt Hollywood fénykoráról. - Most jöttem rá, honnan ismerem magát - súgta Sabrinának Philippe, miközben anyja arról számolt be, miként ismerte meg Eduardot egy görögországi forgatás alkalmával. A fiatal hercegnek első pillanattól kezdve ismerős volt a lány, csak azt nem tudta, honnan. Sabrina a pletykalapok kacsáira gondolt. Nem értette, miért olvas egy herceg ilyen hazugságokkal, rágalmakkal teli szennylapokat. Annak idején, amikor rosszul lett a színpadon és az azt követő botrányos váláskor, majd édesapja halála után rengeteg rosszindulatú, minden valóságalapot nélkülöző történet jelent meg róluk. Néha az volt az érzése, hogy az úgynevezett bulvársajtó létezni sem tudna a Darling családról szóló, képes hírek nélkül. - Nem hinném, hogy ismer - vetette oda kissé ellenségesen. Philippe érezte, a lány legszívesebben elbújna előle. - Már hogyne ismerném! Angliában egy üzleti megbeszélés után volt szerencsém a Magányügyek című darabban látni.

Ezt a szerepet, amelyhez Sabrinának fájdalmas emlékei fűződtek, a kritikusok a legjobb alakításának kiáltották ki. A tennessee-i színiiskola elvégzése után, nem hallgatva apja figyelmeztetésére, északra utazott, New Yorkba. Manhattanben azonban kiderült, hogy Sonny neve nem segíti a pályáján. A színigazgatók csak a kezdő, kis cowboylányt látták benne. Magányosnak, elhagyatottnak érezte magát. Ekkor jelent meg életében Arthur Longstreet, a közismert, már kétszer is elvált színműíró, aki koránál fogva akár az apja is lehetett volna. Feleségül vette, és rábízta legújabb darabjának főszerepét. Ezután hat évig házasságuk minden apró részletét feltálalta darabjaiban a New York-i nézőknek. Sabrina iszonyodott ettől a nyilvánosság előtt zajló magánélettől. Azzal, hogy ezt szóba hozta férjének, csak új témát szolgáltatott a Magánügyek című darabhoz, amelyet Londonban mutattak be. Sabrina az eddigieknél is hevesebben gyűlölte ezt a szerepét. Elhagyta Arthurt, aki azonnal feleségül vett egy addig ismeretlen, fiatal színésznőt, s ezentúl vele játszatta darabjai főszerepét. - A Magányügyekre négy óra alatt minden jegy elkelt - jegyezte meg most Sabrina. - A nézők száma minden addigi londoni rekordot megdöntött. - A titkárnőm a bemutató napján nem tudta elérni telefonon a színházat - válaszolta Philippe. - Végül is szerencsém volt Diana meghívott a páholyába. Olyan természetességgel említette a brit hercegnőt, hogy kétség sem fért hozzá, nem dicsekedni akar. Sabrina mégis bosszankodott. - Hiába, a legfelsőbb társadalmi réteghez tartozóknak minden kívánságuk teljesül. - Azért ez nem mindig van így. - Philippe a hatalmas termetű testőrre pillantott, aki egész délután nem tágított mellőle. Most is ott állt az ebédlőajtóban. - Sosem felejtem el azt a két órát! Remekül játszott, mademoiselle! A herceg elbűvölően mosolygott a lányra. Barnára sült arca és vakítóan fehér fogsora körülrajongott filmsztárra emlékeztette Sabrinát. A lány természetesen ismerte ezt a mosolyt a képes újságokból, de most mintha személyesen neki szólt volna... Végigfutott hátán a hideg. - Köszönöm...- rebegte zavartan. - Szerettünk volna gratulálni magának Dianával, de az ön férje azt mondta, ilyenkor túlságosan izgatott, és nem szereti, ha zavarják. Sabrina dühbe gurult. Azon az estén szemére vetette Arthurnak, hogy szeretőt tart. A férje persze mindent tagadott. Csúnyán összevesztek. Ezek szerint Arthur így állt bosszút: nem engedte a közelébe tisztelőit. Nem csoda tehát, ha senki nem kopogott be az öltözőjébe. Akkor azt hitte, az alakítása nem tetszett a londoni közönségnek. - A föllépés után valóban fáradt voltam - felelte kitérően. Semmi pénzért nem vallotta volna be, mennyire zsarnokoskodott fölötte a volt férje. Lelkében azonban vad vihar dúlt. Philippe elragadtatva bámulta vendégét. Sabrina ingerült arckifejezése szinte megbabonázta. Úgy tűnik, érzékeny pontra tapintottam, gondolta.

- Érthető, ha elfáradt. Annyi energiát árasztott aznap este, amennyivel egy egész városnegyed díszkivilágítását megoldhatták volna! Még a kíméletlen angol kritikusok is felsőfokú jelzőkkel illették Sabrina teljesítményét. A Times a világ egyik legjobb színésznőjének nevezte. - Ó, maga most hízeleg! - szerénykedett Sabrina, de azért jólestek neki az elismerő szavak. - Csak az igazat mondom. Ugye nemrég Maggie-t játszotta a Macska a forró bádogtetőnben? Philippe emlékezett arra is, hogy Sabrina elvált a férjétől. Mennyi mindent tudok erről a nőről! - töprengett. Amikor meghallottam, hogy eljönnek hozzánk a Darlingok, eszembe sem jutott, hogy egyiküket ismerem. Igaz, Londonban Sabrina Longstreet néven szerepelt. - Igen, játszottam Maggie-t, de csak néhány hétig és nem a Broadwayn. Sajnos a turné miatt kénytelen voltam visszaadni a szerepet. Philippe a fejét csóválta. Egy ilyen tehetségnek színpadon a helye! Hogy mondhatott le erről a nagyszerű szerepről a hangversenykörút kedvéért? Elhatározta, kifaggatja Chantalt a Darling lányokról, főleg a bűbájos Sabrináról. - Úgy emlékszem, ezért az alakításáért is remek kritikákat kapott. - Maggie alakja Philippe szerint tökéletesen illett Sabrinához. Elképzelte őt, szerepe szerint, kombinéban a színpadon. Ez a lány éppen olyan érzéki és sebezhető, mint Maggie, gondolta a herceg. Sabrina elmagyarázta, milyen nehéz feladatot jelentett a cselekményt az ötvenes évekből a jelenbe helyezni. - Maggie a maga módján megpróbált keményen küzdeni, de manapság már nem tenné ennyire függővé boldogságát a férjétől. - A lány rádöbbent, ő maga is átélte mindezt. Férje házasságuk során királyfiból békává változott. Ezért határozta el, hogy elmenekül tőle. A lány arcán felváltva megbánás, bosszúság, elszántság tükröződött. Philippe megkérdezte: - Ugye nehéz dolog minden este nyíltan kimutatni a legbensőbb érzelmeket? - Hát... nem könnyű. Kell hozzá némi jó értelemben vett gátlástalanság, hogy az ember képes legyen ország-világ elé tárni legmélyebb, legveszélyesebb érzéseit. - Vannak veszélyes érzései? - Kinek nincsenek? - kérdezett vissza a lány, és bekapott egy szem epret. A herceg szemmel láthatóan zavarba jött. - Ezek szerint csak olyan szerepet vállal el, amelyekhez érzelmileg is kötődik? tudakolta elgondolkozva. - Pillanatnyilag nem válogathatok... - Persze csak amióta elváltam a híres színműírótól, gondolta a lány keserűen. - De azért vannak szerepálmaim. Remélem, eljön az az idő, amikor kedvemre fogadhatok el vagy utasíthatok vissza egy felkérést. Csak akkor fogom magam

igazán szabadnak érezni. Szerintem a szabadság a legnagyobb ajándék, amit az ember az élettől kaphat. - Biztosra veszem, hölgyem, hogy egy ilyen nagyszerű színésznőnek nem kell soká várnia a szabadságra. Most márt értem, miért rajonganak Philippe-ért a nők. Elsőrangú társalgó és elragadóan kedves ember, állapította meg Sabrina. - Tudja, nehéz mesterség a miénk. A tehetség nem minden. Sok múlik az ügynökökön is. Meg a szerencsén... Chantal ekkor felállt, és kanalával megkocogtatta poharát. - Szeretnék bejelenteni valamit! - Szelíd, elnéző mosolya Mona Lisára emlékeztette Sabrinát. Caine megkerülte az asztalt, és odalépett felesége mellé. - Visszaköltöztök Montacroix-ba, igaz? - találgatta Eduard herceg összehúzott szemmel. - Legfőbb ideje... - De pápa! - rázta meg a fejét Chantal. - Tudod jól, hogy Caine-t Washingtonhoz köti a munkája. - Itt is akadna elég dolga - zsémbelt Eduard. A családtagok arckifejezéséből Sabrina arra következetett, hogy erről nem először esik szó. - Különösen most, amikor... - Miért nem hagyod szóhoz jutni Chantalt? - szakította félbe apját Philippe. - Mert öregségemre szeretném, ha a gyerekeim mind itt lennének körülöttem mennydörögte Eduard. - Te meg az öregség! - szólt közbe nevetve Jessica. - A legszebb férfikorban vagy! - Sőt azt is szeretném, ha gyerekzsivaj töltené be a házat. Unokákat akarok! Gondoljatok a monacói Rainier hercegre meg az angol Fülöpre! - Papa! - szólalt meg Noel. - Így soha nem tudjuk meg, mit akar Chantal bejelenteni. - Anyátoknak megszakad a szíve, mert nincs unokája, akit dédelgethet - morogta Eduard herceg. - Hallgatunk, nővérkém! - fordult Noel Chantalhoz, mint aki meg sem hallotta apja megjegyzését. Chantal mély lélegzetet vett. - A papának igaza van... Most már minden szem a hercegnőre szegeződött. A teremben síri csend támadt. - Caine meg én gyereket várunk. - Chantal belekarolt férjébe. Caine gyengéden megcsókolta a fiatalasszony kezét. Sabrina irigykedve nézte a boldog párt. - Nagypapa leszel, apám! Az uralkodó néhány pillanatig meg sem tudott szólalni. Mindenki az elérzékenyült idős herceget figyelte.

- Hát... - szólalt meg nagy nehezen Eduard. - Bevallom, régóta várok erre a pillanatra. Joseph! - kiáltott oda az inasnak. - Elő a legjobb pezsgővel! Új Giraudeau-t várunk! - Inkább OBanniont - javította ki szelíden Caine. - Persze, persze - bólogatott Eduard. A szerencsekívánatok után az öregúr a fiához fordult. - És te, Philippe? Mikor követed a sógorod példáját? A trónörökös felhúzta a szemöldökét. - Azt akarod, ejtsek teherbe valakit? - Azt akarom, hogy megnősülj! A gyerek csak azután jöhet. - Ennyire fontos a sorrend? - Ilyesmivel ne tréfálj! - nézett szigorúan a fiára Eduard. - A koronázás után komoly kötelességek várnak rád. Az első, amivel népednek tartozol, hogy gondoskodsz fiú utódról. Azzal már sorolta is a nemesi származású menyasszonyjelölteket. - Eduard - szakította félbe Jessica a férjét. - Erről már sokszor beszéltünk. Philippe majd maga választ feleséget. Akárcsak te - fűzte hozzá nyomatékosan. - Meg a nagypapa. Ismeritek a nagyapánk történetét? - kérdezte Chantal a vendégeket. A Darling hölgyek a fejüket rázták, mire mosolyogva folytatta: - Rendkívül regényes... Egyszer volt, hol nem volt, élt Montacroix hercegségben egy Jacque nevű trónörökös. Mikor befejezte tanulmányait a cambridge-i egyetemen, édesapja, Leon elküldte üdülni Arles-ba. - Leon tehát a dédnagyapánk - tisztázta a könnyebb érthetőség kedvéért Noel. - Arlesban Jacque betévedt egy kocsmába, ahol eredeti cigány táncokat mutattak be. - És első pillantásra beleszeretett Katjába, a legtehetségesebb flamenco táncosnőbe vetette közbe Philippe, és Sabrinára nézett. - Csakhogy Leon herceg sajnos nem találta méltónak a cigánylányt a leendő uralkodóhoz - közölte Chantal. - így hát Jacque, mivel örökölte ősei konokságát, dédapánk áldása nélkül vette feleségül Katját. Leon persze tombolt dühében. - Ő is indulatos természetű volt - pillantott apjára Philippe. - Megfenyegette Jacque-ot, hogy kitagadja a családból - szólt Noel. - Végül persze nem tette meg, mert tisztában volt azzal, ha nem koronázzák meg egyetlen fiát, a hercegség ismét francia fennhatóság alá kerül - magyarázta Philippe. Természetesen minden rendbejött. Megszületett az apám, és Leon dédnagypapa tárt karokkal fogadta az ifjú párt. - Ez a történet éppen olyan romantikus, mint Sonny balladái! - nevetett Dixie. - És micsoda botrány tört ki, amikor a papa beleszeretett anyánkba! - pletykált tovább Chantal. - Másról sem beszélt egész Európa!

- Elég volt! - emelte fel a kezét megadóan Eduard. - Feladom a harcot! Philippe, magad választhatod meg a menyasszonyodat. - Köszönöm, papa! - hajolt meg szertartásosan a herceg, aztán Chantalhoz fordult. Mesélj, húgocskám! Mi lesz a neve a kis jövevénynek? Néhány óra múlva Sabrina szobája ablakánál állt, és a csillagos eget nézte. A hold sugarai ezüstös fénybe vonták a park fáit. Egy távoli épület ablakaiból fény szűrődött ki. Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, aki nem tud aludni, gondolta. Az időeltolódás miatt vacsora előtt már kis híján elaludt, most azonban olyannak érezte magát, mint egy túlhúzott óra. Nem akart ágyba bújni és éberen bámulni a mennyezetet, inkább felvette a farmernadrágját meg a pulóverét, és kisétált a kertbe. Philippe letette a csavarkulcsot, és megtörölte olajtól maszatos kezét. Elégedett képet vágott. Bár a legjobb szerelőt alkalmazta, szerette maga bütykölni a Ferrarit. Sabrinának igaza volt: a legfelsőbb társadalmi réteghez tartozók valóban előnyös helyzetet élveznek. Ha Montacroix trónörökösének éjszaka éppen arra szottyan kedve, hogy több millió dollár értékű versenyautóját javítgassa a garázsában, ezt is megteheti. A herceg egészen különleges viszonyban volt Ferrarijával. Gondosan ápolta, dédelgette a legapróbb alkatrészeket is. Ha meghallotta a motor egyenletes zúgását, szívét valamiféle megmagyarázhatatlan melegség öntötte el. Órájára pillantva csodálkozva állapította meg, hogy már éjfél is elmúlt. Ha a kocsival bajlódott, mindig elvesztette az időérzékét. - Későre jár - mondta kísérőjének. - Ideje lefeküdnie! A magas, izmos Drew Tremagne, aki segített az új befecskendező fúvóka beszerelésénél, kijelentette: - A váltás csak egy óra múlva érkezik. - Nevetséges ez az éjjel-nappali felügyelet - zsörtölődött Philippe. A fekete pulóveres Drew megvonta a vállát. - Caine intézkedett így. Lehet, hogy túlságosan elővigyázatos, de ez a sikerének titka. Caine és Chantal két éve házasodtak össze, s ezalatt Philippe-nek volt alkalma alaposan megismerni értelmes, becsvágyó sógorát. Ha ő azt mondja, komolyan kell venni a fenyegetést, biztosan igaza van. A herceget mégis idegesítette a testőrök állandó jelenléte. - Ügy tudom, maga is sikeres a szakmájában - szólt Drewhoz. - Nem rossz a hírem - válaszolta a férfi jellegzetes déli kiejtéssel. - A sógorom mindig mindenből a legjobbat választja. - Nem véletlen, hogy Chantalt vette feleségül, tette hozzá gondolatban Philippe. Drew csokoládéval kínálta a herceget. - Mi már sok mindent átéltünk Cainenel - jegyezte meg. Ennek a fickónak a nyugalma csak látszat, futott át Philippe agyán.

Valójában ugrásra kész oroszlán lakozik benne. A herceg nem egyszer látta, milyen gyakorlottan bánik Drew a legkülönbözőbb fegyverekkel. Philippe kinézett a holdfényben úszó kertbe. Elkáromkodta magát, amikor meglátott az ösvényen egy szőke nőt. - Azt hittem, a húgaimra is vigyáznak a testőrök! Hogy sétálgathat Noel éjnek évadján egyedül? Drew előkapta a revolverét, és követte Philippe pillantását. - El ne mozduljon innen! - szólt a hercegnek. - Ha a testvérem veszélyben van, az én kötelességem megvédeni! - ellenkezett Philippe. - Azzal védi meg, ha veszteg marad,, és azt teszi, amit mondok. Igaza van, állapította meg Philippe. Én legfeljebb az agyaggalamblövő puskához értek. Izgatottan nézett a távolodó Drew után. Örökkévalóságnak tűnt, míg a férfi végre visszatért. - Nem a hercegnő van odakint - felelte a testőr Philippe kérdő tekintetére válaszolva. Az egyik vendég az, Sabrina Darling. - Látta magát? - Nem hinném. Tisztes távolból követtem. Nem akartam ráijeszteni, bár szívesen kértem volna tőle autogramot. - Színpadról ismeri? - Nem, csak a televízióból. Világéletemben rajongtam az apjáért, Sonny Darlingért. Egyszer láttam is őt egy koncerten Tennessee-ben. Nem ismerek még egy olyan énekest, aki annyira magával tudná ragadni a közönségét, mint ő. - A lányainak volt kitől örökölniük a tehetségüket. - Philippe-nek ismét eszébe jutott a londoni előadás. Sabrinának sikerült két órán keresztül hatalmában tartania a finnyás londoni nézőket. - Mind a hárman elsőrangú előadóművészek - bólogatott Drew. -Egyszer olvastam róluk egy kritikát, amely szerint Ariel a legszebb, Raven hangja a legjobb, de Sabrina egyénisége a legszínesebb. Őt az Isten is a színpadra teremtette. Bármit el tud hitetni a közönséggel. Való igaz, gondolta Philippe. Ha akarná Sabrina, képes lenne hűtőszekrényeket is eladni az eszkimóknak. - Nem helyes, hogy egyedül sétál ilyenkor. A sötétben egészen úgy néz ki, mint Noel. - Erre már én is gondoltam - vágta rá Drew. - Ezért megkértem az egyik társamat, tartsa szemmel. - Helyesen tette! - Utóvégre ez a szakmám. - Azért nem bánnám, ha Miss Darling visszamenne a szobájába. - Mégsem lehet egy vendéget bezárni a kastélyba...

- Talán én le tudnám beszélni a magányos sétáról. - Elképzelhető. Mindenesetre próbálja meg. - Drew nagyot harapott mogyorós csokoládéjából. - Szerintem sikerülni fog. Nemigen akad nő, aki ellentmondana egy igazi hercegnek. - Megyek, szólok neki. - Philippe az édességre nézett. - Nem csodálom, hogy maga és Chantal olyan jól megértik egymást. Ő is imádja a nyalánkságokat. Maguk nélkül már csődbe jutottak volna a svájci csokoládégyárosok. - Mintha csak Caine-t hallanám! A sógora az egészséges életmód lelkes híve. Amióta ismerem, mindennap hajnalban kel, és kocogás után megeszik egy jó adag diós müzlit. Philippe belekortyolt a túl édes kávéba, amelyet Drew odakészített neki, aztán kilépett a szabadba. A palota egyik ablakából valaki a kertben bolyongó Sabrinát figyelte. Aztán meglátta Philippe herceget is, amint a szőke lány felé indul. Vajon a véletlen műve ez az éjszakai találkozás? Vagy megbeszélték előre? A titkon leselkedő személy nagyon szerette volna tudni, mi az igazság.

4. FEJEZET Sabrina a díszkert útvesztőjében bolyongva mélyen beszívta a balzsamos éji levegőt. Milyen kellemes ez a csend a lármás manhattani éjszakák után! A nyugalom, a virágok illata a nashville-i farmra emlékeztette. Apja házáról valamikor azt hitte, hogy az a világ legszebb otthona. Most látta csak, milyen szegényes volt is az a villa. Amikor ott éltem, tapasztalatlan csitri voltam. Királyfiról álmodoztam, gondolta. Most már tudom: minél merészebbek az ember elképzelései, annál nagyobbat csalódik. - Jó estét! - szólalt meg mellette halkan Philippe herceg. A lány összerezzent. - Elnézést, nem akartam megijeszteni... Hat évig tartó házassága alatt Sabrina megtanulta, miként kell váratlan helyzetekben feltalálnia magát. - Dehogy ijesztett meg! Éppen azon gondolkoztam, hogy van a kedvenc autója. - A lány gardénia parfümjének illata rózsaillattal keveredett. Szemében visszatükröződött a holdfény. - Volt egy kis gond, többek között az üzemanyag-vezetékkel, de megoldottuk. - Megvizsgálta a fedélzeti számítógép mikrochipjeit is? - Philippe csodálkozva bámult rá. - Ki kellett cserélni mindet. Honnan tud maga ilyesmiket?

- Fiatalkorában az apám is versenyzett. Attól kezdve, hogy megismerkedett Dixie-vel, már csak nézőként vett részt a futamokon, de a bokszokba azért továbbra is bejáratos volt. Néha engem is magával vitt. Az egyik versenyzőnek egyszer éppen a mikrochipek okoztak komoly nehézséget. Sabrina élénken emlékezett arra a délutánra. Akkor látta utoljára Sonnyt. Philippe meghallotta a lány szomorú sóhaját. - Nagyon sajnálom, hogy ilyen fiatalon elvesztette az édesapját. Borzalmas élmény egy közeli családtag halála. - Philippe felidézte azt a szörnyű pillanatot, amikor megtudta, hogy édesanyja, Clea Giraudeau a szanatóriumban véget vetett életének. Sabrinának még mindig nagyon hiányzott az apja, és sejtette, hogy ez az érzés nem múlik el egyhamar. - Olyan váratlanul történt - mondta csendesen, szinte önmagának. Szeme könnybe lábadt. - Apa halhatatlannak tűnt. Azt képzeltem, örökké mellettem marad. - Én is így érzek az apámmal kapcsolatban - ismerte be Philippe. - Az én szememben ő is legyőzhetetlen... Engem gyerekkorom óta uralkodónak neveltek, de az utóbbi időben kételyeim támadtak. Vajon képes leszek olyan bölcsen kormányozni az országot, mint az apám? A herceg hirtelen rádöbbent, hogy ezt még soha senkinek nem vallotta be. Sabrina Darling nem csak az érzékeire hat, különös módon a lelke legmélyét is megérinti. - Annak alapján, amit Chantaltól tudok magáról, meg vagyok győződve: kiváló uralkodó lesz. Philippe figyelmesen nézte a lányt. Szeretett volna az arcán valami kiábrándítót felfedezni, ami kizökkentené szenvedélyes képzelgéséből, de Sabrina telt ajka, érzéki illata egészen elbűvölte. Csak le kellene hajolnia és... Hűvös szél támadt. A férfi észrevette, hogy Sabrina reszket. - Vissza kell mennie a kastélyba. Könnyen megfázhat. - Az nagy baj lenne, mert berekednék és nem tudnék énekelni. - Philippe közelségétől a lány szíve hevesen dobogott. Torka kiszáradt, minden idegszála megfeszült. - Sajnálom, hogy eszébe juttattam az édesapját. Nem akartam feltépni a fájó sebeket törte meg a csendet Philippe. - Nem tehet róla. - Sabrina sóhajtva nézte a holdfényben sejtelmesen csillogó tavat. Amúgy is sokat gondolok rá. - Ugye nagyon közel álltak egymáshoz? - Végtelenül tiszteltem őt. - És ez a tisztelet nem múlt el mind a mai napig. Nem engedi beszennyezni az emlékét. Kockáztatja a színészi pályafutását azért, hogy a család ki tudja fizetni az adótartozását.

Vacsora után Chantal mesélt a bátyjának a Darlingok anyagi gondjairól. A hercegnő úgy tett, mintha nem venné észre: Philippet kizárólag Sabrina érdekli. - Nehogy azt higgye, hogy az apám adócsaló volt! - fakadt ki felháborodottan a lány, ám rögtön meg is bánta indulatosságát. - Bocsásson meg, amiért kiabáltam. A hangversenykörutat valóban azért rendeztük, hogy kiegyenlíthessük Sonny tartozását. Aláírtunk egy szerződést, amelynek értelmében fellépéseink tiszteletdíját egyenesen az adóhivatalhoz utalják. - Sabrina erőltetetten mosolygott. - Ugye az időeltolódás nem mentség? - kérdezte félénken. Philippe nem válaszolt rögtön. Némán bámulta a lányt. A színpadon kifestve csábító volt, és érzéki, a vacsoránál pedig veleszületett báj és előkelőség sugárzott belőle. A holdfényben a herceg meglátta Sabrina festetlen arcán a halvány szeplőket. A lány most sebezhetőnek tűnt, olyasvalakinek, aki védelemre szorul. - Ilyen elbűvölő hölgynek nincs szüksége mentségre. Philippe hangja gyengéden csengett. Tekintetében volt valami, ami megkongatta Sabrina lelkében a vészharangot. - Udvarolni próbál, fenség? - érdeklődött látszólag nyugodtan. - Csak azt mondom, amit gondolok. Meggyőződésem szerint a jelenléte, és persze a húgai fellépése is, nagyban emeli a koronázási ünnepségek fényét - váltott ügyesen témát a herceg. Sabrina szórakozott mosollyal nyugtázta a férfi udvariasságát. A Philippe szemében felvillanó vágyakozás azonban zavarba ejtette. - Ideje már nyugovóra térni - jelentette ki. - Holnap, azaz már ma sok dolgunk lesz. Megnézzük a színházat, beszélünk a zenészekkel meg az ünnepség rendezőivel. - Utasítani fogom a rendezőbizottság tagjait, hogy legyenek mindenben a segítségükre. Nem okoz gondot, hogy a mi zenekarunk kíséri majd magukat? Sabrina megrázta a fejét. - Lesz elég időnk a próbákra. Raven szörnyen felizgatta magát, amikor megtudta, hogy nem jöhet velük a megszokott csapat: az állandó gitáros, a dobos meg az orgonista. - Tisztában vagyok vele, hogy nem éppen eszményi körülmények között lépnek föl ismerte el Philippe. - Mivel az ellenzék kifogásolta a külföldi együttest, azt gondoltam, legalább a zenekar legyen hazai. - Az ellenzék? - kérdezte ijedten a lány. - Remélem, nem fognak kifütyülni! - Akkor aztán befellegzett az énekesi pályafutásunknak, gondolta. - Ne féljen! Csak néhány hangoskodóról lehet szó. Gondoskodom róla, hogy az előadásukat senki ne zavarhassa meg. - Milyen érzés lehet uralkodónak lenni és törvényeket alkotni? - Remélem, elviselhető... - Sabrina tekintetétől, lágy hangjától Philippe egészen összezavarodott. Legszívesebben magához ölelte és megcsókolta volna a lányt. Még

szerencse, hogy egy testőr figyel bennünket! - gondolta. Így könnyebb ellenállnom a kísértésnek. Ilyen vonzó lánnyal eddig nem találkoztam. Furcsa, hogy éppen most történik ez velem, amikor életem legjelentősebb eseménye előtt állok, töprengett a herceg. A hatalmas kapu, amely Dixie útikönyve szerint valamikor egy kolostor bejárata volt, kitárult előttük. A lakáj, egy magas, erős testalkatú férfi mélyen meghajolt. - A személyzetnek mindig ébren kell várnia addig, amíg a család valamennyi tagja haza nem ér? - tudakolta a lány, miközben felmentek a lépcsőn. - Ez nem szabály, de Kirk általában nem fekszik le addig, amíg nem teljes a létszám a kastélyban. Hűségesen ragaszkodik hozzánk - felelte Philippe. Azt azonban elhallgatta, hogy Kirk Peterson valamikor Caine biztonsági szolgálatánál dolgozott titkos ügynökként. Megérkeztek a Darlingok lakosztályához. Sokáig álltak némán, egymás szemébe nézve. - Szívesen megmutatnám magának a színházat - szólalt meg Philippe. - Köszönöm, de Noel fog vezetni bennünket. - Ha segítségre van szüksége a zenészek kiválasztásában... - Chantal már intézkedett. Reggel fél kilencre jönnek próbajátékra a muzsikusok. - Akkor nincs más hátra, el kell búcsúznunk - fogta meg a lány kezét a herceg. Sabrina úgy érezte, mintha villám cikázott volna végig a testén ettől az érintéstől, és megremegett. Tudta, hogy el kellene húznia a kezét, de képtelen volt rá. - Jó éjszakát, fenség! - dadogta. Philippe nem volt híve a formaságoknak, most mégis ajkához emelte a lány jobbját. - Aludjon jól, Miss Darling! Meleg, behízelgő hangja, ajkának érintése, beható pillantása a lelke mélyéig felkavarta a lányt, aki nem mert visszanézni, halkan becsukta maga mögött az ajtót. Jaj, csak nehogy beleszeressek ebbe a mesebeli hercegbe! - fohászkodott magában, mielőtt álomba merült. Montacroix hercegség színháza első pillantásra olyannak tűnt, mintha marcipánból építették volna. Cifra, aranyozott homlokzata, kecses tornyai a mesekönyvek színes világát idézték. Az enyhén lejtős nézőtér vörös bársonnyal bevont széksorai fölé karzat nyúlt be, amelyet gótikus oszlopok tartottak. A páholyokat álarcok, faragott virágfüzérek, a kupolát freskók díszítették. Az oszlopok között a földig érő tükrök olyan hatást keltettek, mintha a néző maga is az előadás résztvevője lenne. Az elektromos vezérlésű forgószínpadnak, a süllyesztőnek és a szintén távvezérlésű, zsinórpadláson elhelyezett emelőgépeknek valószínűleg Európa legnagyobb színházaiban is csodájára jártak volna.

A Darlingok teljes erőbedobással kezdték meg a próbákat. Dixie javaslatára videokazettáról egy hatalmas képernyőre vetítették Sonny legsikeresebb számait, így a lányok együtt énekelhettek apjukkal. Egy alkalommal, amikor már a zenekarral próbáltak, hirtelen kialudt a villany. Sonny alakja eltűnt a képernyőről. - Úgy látszik, túlterheltük az elektromos hálózatot - visszhangzott Raven hangja az üres teremben. - Én is azt hiszem - szólt Noel hercegnő, aki az ünnepi előkészületek szervezőjeként természetesen ott ült a nézőtéren. Rádiótelefonján - amely nélkül nem tett egy lépést sem felhívta a palota főtechnikusát. - Mindjárt itt lesz a villanyszerelő. - Jól jön egy kis szünet - jegyezte meg Ariel. - Kicsit fáj a torkom. Innék egy csésze forró teát. - Mézzel és citrommal. - Noel már elő is vett egy nagy termoszt. - Én meg járok egyet, míg rendbe hozzák a világítást. - Sabrina indult is. - Legalább levezetem a feszültséget. Megártott a sok kávé... Nyugtalanságát azonban inkább azok az álmatlanul töltött éjszakák okozták, amikor az ablaknál állt, és a kivilágított garázst bámulta. Ilyenkor látta maga előtt Philippe-et, amint hőn szeretett Ferrarijának motorja fölé hajol. Négy napja, a kerti beszélgetés óta nem találkozott a herceggel. Philippe nem jelent meg sem a reggeliknél, sem a vacsoráknál. Napközben Sabrina próbált, a trónörökös pedig időmérő edzéseket tartott, és eleget tett a Grand Prix-vel kapcsolatos társadalmi kötelezettségeinek. A lány igyekezett elhitetni magával, hogy egyáltalán nem érdekli ez a dúsgazdag aranyifjú. Lejött a színpadról, és a félhomályos nézőtéren át elindult a kijárat felé. Egyszer csak meglátta Philippe-et. A herceg ott ült az utolsó sorban. Arcát megvilágította az ajtón beszűrődő fény. - Magasságos ég! - szaladt ki önkéntelenül Sabrina száján. - Már megint megijesztettem. - A herceg felállt, és tetőtől talpig végigmérte a lányt. Sabrina fekete-fehér csíkos pólót viselt rövid, fekete szoknyával és fekete svájci sapkával. Olyan bájos volt, mint Brigitte Bárdot fénykorában. - Remélem, nem hiszi, mademoiselle, hogy a sötétben bujkálva szoktam riogatni a szép hölgyeket! - Ezt nem feltételezem önről, fenség. - A lány szándékosan a hivatalos megszólítást használta, de nem nyújtotta csókra a kezét, ahogy az útikönyv szerint illett volna. - Nem tudtam, hogy itt van. - Most fejeztem be az időmérő edzést. Nagyon elfáradtam. Gondoltam, benézek, és itt pihenem ki magam.

- Jó eredményt ért el? - Csúcsidőt futottam - válaszolta tárgyilagosan Philippe. Beható pillantása felkavarta Sabrinát. - Gratulálok! - Köszönöm. A lány nem bírta tovább elviselni az udvarias csevegést követő feszült hallgatást, ezért megkérdezte: - Mi a véleménye? - Miről? - Ön szerint sikeres lesz a koncertünk? - Sabrina hátrasimította a haját. Milyen gyönyörű a keze! - futott át Philippe agyán. Elképzelte, amint ezek a karcsú ujjak kigombolják az ingét, végigsimítják a mellkasát... - A közönség tombolni fog! - suttogta elfúló hangon. A herceg az előkelő viselkedés és társalgás szabályait édesanyjától, majd egy német katonaiskolában tanulta meg. Aztán angol katonai intézetbe került, majd az oxfordi egyetem jogi karát végezte el. A legunalmasabb előadásokon sem lankadt a figyelme. Harminchat éves volt, de még soha, egy nő iránt sem érzett ilyen heves vonzalmat, mint amilyet most Sabrina esetében, pedig a gazdag és jóvágású férfit mindig is körülrajongták a hölgyek. Sabrinát már az első pillanatban megkívánta. Hiába kerülte négy napig, vágyakozása egyre csak fokozódott. - Kedves, hogy ezt mondja. A lány lágy hangjától Philippe szinte elbódult. - Hálás vagyok maguknak, amiért eljöttek hozzánk - mormolta ösztönösen, mert már nem tudott odafigyelni a saját szavaira. Sabrina csak állt megkövülten, nem jött ki hang a torkán. Nehogy úgy járjak, mint a lepke, amely odarepül a csábító, erős fényhez, és halálra égeti magát! - gondolta. - Örömmel lépek fel ezen az ünnepélyes eseményen - törte meg végül a csendet. Philippe elfojtott egy mosolyt. Nem mond igazat, de nem lehet rá haragudni. - Én másképp értesültem erről - jegyezte meg színlelt komolysággal. A lány örült, hogy a félhomályban nem látszik, mennyire elpirult. - Eleinte haboztam, amikor Chantal hercegnő meghívott bennünket. Úgy gondoltam, a mi zenénk nem való erre az alkalomra, de Ariel, Raven és Dixie meggyőzött. Azt mondták, nem hagyhatunk ki egy ilyen nagyszerű lehetőséget. Amikor a sajtó hírül adta az együttes fellépését a montacroix-i koronázási ünnepségsorozaton, a turné következő három hónapjára minden jegy elkelt. Már azt

tervezgették, meghosszabbítják a hangversenykörutat, és ráadáskoncerteket adnak Dallasban, Los Angelesben és Las Vegasban. Philippe kérdőn nézett a lányra. - Nem tudom, miért hitte, hogy kizárólag Mozartot és Bachot szeretünk hallgatni. - Chantal szerint Eduard herceg csupán a klasszikus zenét kedveli. - Az a koronázáshoz illik, de a nyilvános ünnepségeken igazán megengedhető a könnyebb műfaj... - Chantal megnyugtatott bennünket, hogy a rendezőbizottság éppen ilyen muzsikára gondolt. - Sabrina nagyon jól tudta, hogy a hercegnő tulajdonképpen változtatni akar az elavult szokásokon. Philippe kijelentette: - Ha Chantal a fejébe vesz valamit, tűzön-vízen át kitart mellette. - Én is így vettem észre. Végre megérkezett a villanyszerelő. - Itt a mi megmentőnk! - kiáltotta megkönnyebbülten Ariel. Sabrina észrevette, hogy húga lelkesedése inkább a mesterember daliás külsejének szól. Talán éppen ez a férfi lesz Ariel számára az igazi? - suhant át az agyán. Sonny halála óta Dixie úgyis állandóan azzal nyaggatja őket, mennyire szeretne már unokát. Lehet, hogy a szép Ariel teljesíti majd elsőként anyjuk kívánságát? Annak idején, amikor Sabrina elájult a színpadon, azonnal megoperálták és közölték vele, hogy soha nem lehet gyereke. Arthurt nem izgatta fel különösebben a hír. Meglepő nyugalommal vette tudomásul, hogy házasságuk gyermektelen marad. Később aztán kiderült, hogy Arthur soha nem is vette volna jó néven, ha a felesége szül. Bár Sabrina figyelmét elterelték az újabb és újabb szerepek, nem múlt el nap anélkül, hogy eszébe ne jutott volna a meddősége. Ilyenkor mindig végtelen szomorúság töltötte el. - Nemsokára világos lesz, és folytathatjuk a próbát - örvendezett. De az is lehet, hogy ez a szerelő elpiszmog egy darabig, csak hogy tovább maradhasson Ariel közelében, fűzte hozzá gondolatban. - Úgy látom, Bernard-nak tetszik a húga. - Philippe a szerelő felé fordult, aki éppen fontoskodva magyarázott valamit Arielnek. - Arielért bolondulnak a férfiak. Ő a család szépe - jegyezte meg Sabrina. - Nagyon hasonlít Dixie-re. Ennek a nőnek egy csepp önbizalma sincs! Valószínűleg soha senki nem mondta neki, milyen gyönyörű, töprengett a herceg. Philippe most már azért várta türelmetlenül a koronázás utáni estélyt, hogy végre táncolhasson Sabrinával. Meg volt róla győződve, hogy a lány remek táncos és érzéki, izgalmas szerető...

Sabrina vére felforrt a férfi tekintetétől. Szíve hevesen dobogott, térde elgyengült, mintha éppen most futotta volna le a maratoni távot. - Nagyon élvezem a beszélgetést, szeretnék azonban egy kicsit mozogni, mielőtt folytatjuk a próbát - közölte. - A szakácsuk istenien főz. Vigyáznom kell, nehogy meghízzak. Nem férnék bele a ruhákba, amelyeket Dixie erre az alkalomra csináltatott. Megyek, körülsétálom a tavat. - Kiváló ötlet! - bólintott Philippe. - Kellemes levegőzést! Az ajtó felé menet a lány hátán érezte a herceg pillantását. Azért sem fordulok meg, hajtogatta magában, de a következő másodpercben már hátra is nézett. Tekintetük találkozott. Sabrina haragudott magára a fegyelmezetlenségéért. Dacosan felszegte az állát, és szinte kirohant a színházból. A hatalmas kapu dübörögve csapódott be mögötte. Idegességében fel sem tűnt neki, hogy valaki követi. A színpadon Ariel és Raven, akik látták a jelenetet a herceggel, jelentőségteljesen összemosolyogtak.

5. FEJEZET - Mesélj! - noszogatta öltözködés közben nővérét Ariel. - Megcsókolt már? - Nem is fog. - Sabrina rögtön tudta, kiről kérdezősködik a húga. - Úgy viselkedem, hogy eszébe se jusson ilyesmi. Raven, aki éppen hajszálvékony harisnyáját húzta fel, megjegyezte: - Vibrált körülöttetek a levegő. A vak is láthatta, mennyire vonzódtok egymáshoz. - Amióta elváltam, nem érdekel egyetlen férfi sem - jelentette ki Sabrina. Azt persze nem vallotta be, hogy a múlt éjjel is Philippe-ről álmodott, reggel pedig reszketve, vágyakozva ébredt. - Engem csak a munkám érdekel - nézett figyelmeztetően a fürdőszoba felé, ahol Monique, a szobalány Dixie fürdőjét készítette elő. - Őfelsége pillantásából ítélve egyikünknek komoly esélye van arra, hogy örökké itt maradjon ebben a meseországban - mondta Ariel, miközben belebújt selyemkombinéjába. Tartok tőle, hogy nem Raven vagy én lennék a kiválasztott - tette hozzá kacagva. - Ha már álmodozásról van szó... - kezdte Sabrina, de elhallgatott, mert belépett Monique. - Kívánnak még valamit a hölgyek? - Már éppen eleget segített - közölte mosolyogva Dixie. - Túlságosan is - jegyezte meg szerencsére csak suttogva Sabrina, akit idegesített a lány buzgósága, szolgálatkészsége. Támadt is vele egy kis nézeteltérése, mert ragaszkodott hozzá, hogy saját maga engedje a kádba a fürdővizét.

Dixie szemrehányó pillantást vetett legidősebb lányára. - A továbbiakban magunk is boldogulunk, Monique. Soha senki nem vasalta még ki ilyen szépen a zöld ruhámat, mint maga. - Köszönöm, Madame Darling - csillant fel hálásan a fiatal nő szeme. - A szobámban leszek, a személyzeti szárnyban. Ha van valami óhajuk... - Akkor csengetünk - szólt Dixie. - Jó éjszakát! - Önnek is kellemes estét kívánok, asszonyom! - Monique meghajolt, és kihátrált a szobából. - Meg a kisasszonyoknak... - Milyen kedves, udvarias teremtés. - Dixie újra Sabrinához fordult. - Mit is akartál mondani, drágám? - Csak azt, hogy Ariel túl sokáig élt Hollywoodban. - Sabrina elhallgatott, míg a száját rúzsozta. - A valóság nem olyan, mint a televíziós sorozatok. - Ezzel én is tisztában vagyok. - Ariel összefogta vörös haját, és egy strasszokkal kirakott csattal ügyesen a feje búbjára tűzte. - De ha valaki úgy nézne rám, mint rád a herceg, már gyűjteném is a kelengyét. - Merje valaki még egyszer állítani, hogy én vagyok az álmodozó a családban! mérgelődött Sabrina. - Arielnek igaza van, kislányom. Ez a férfi odavan érted. - Ugyan, mama! - A lány elővette azt a ruhát, amelyet édesapja temetésén viselt utoljára. - Ha érdeklődik is irántam Philippe herceg, az nem jelent egyebet, csak futó, érzéki fellobbanást. - Éppen az ilyen érzéki fellobbanások szoktak leánykéréshez vezetni. Nyilván Dixie és Sonny házassága is így kezdődött, gondolta Sabrina. - Még hogy leánykérés! A királyoknál, hercegeknél nem megy az olyan könnyen felelte. Úgy döntött, mégiscsak azt a szűk, csillogó ruhakölteményt veszi fel, amelyet erre az útra vett Atlantában. Az új ruhákra Dixie szívesen adott kölcsönt, mert úgy tartotta, a lányoknak alkalmazkodniuk kell az előkelő környezethez. Utóvégre nem mindennap lehet az ember lánya egy hercegi család vendége. - Vásároljatok csak nyugodtan! A pénz nem számít, úgyis nyakig ülünk már az adósságban! - biztatta őket. - Azért, mert egyszer rosszul választottál, még nem kell kolostorba vonulnod vélekedett Ariel. - Jolene például hatszor ment férjhez. - Jolene-nek hívták a tévésorozat hősnőjét, akit Ariel alakított. Sabrina - nehogy meggondolja magát - gyorsan felvette a ragyogó ruhát, és felhúzta a cipzárt. - Ha ennyire házasságpárti vagy, akkor miért nem vagy még férjnél?

- Most rólad van szó, édesem! - válaszolta dallamos, déli kiejtéssel Ariel. - Hiszen Philippe hercegnek te tetszel. Sajnos. Én a te helyedben minél előbb oltár elé hurcolnám! - Vágd fejbe egy husánggal, hogy csak az anyakönyvvezető előtt térjen magához javasolta Raven. - Az ötlet nem rossz! - helyeselt Ariel. - Vacsora után keresünk a kertben egy jókora fadarabot erre a célra. Mit szólsz hozzá, mama? - Sok csacsiságot összehordtuk, lányok - csóválta a fejét Dixie. - Egyébként ha kíváncsiak vagytok a véleményemre: egyetértek Eduard herceggel. Az ember a mi korunkban már unokákra vágyik. Mostohaanyja szavai villámcsapásként érték Sabrinát. Senki, de senki nem tudja, hogy nem lehet gyerekem! Ez a gondolat olyan fájdalmasan hasított belé, hogy kis híján elsírta magát. A lépcsőn lefelé menet elhatározta, hogy még a turné vége előtt őszintén bevallja a dolgot a családjának. Philippet - Sabrina legnagyobb meglepetésére - a könyvtárteremben találták. Az énekesnő gyomra görcsbe rándult. A herceg lenyűgöző látványt nyújtott sötét öltönyében, vakítóan fehér ingében. Egyenesen Sabrina felé tartott. - Megszöktethetném néhány percre, mademoiselle? Mindenki őket nézte. A lány örült, hogy elmenekülhet a kíváncsi tekintetek elől. - Nem bánom. Van még egy kis időnk vacsoráig. A herceg karon fogta Sabrinát. Végigvezette a hosszú folyosón, aztán beléptek egy hatalmas terembe. A lány visszahőkölt, amikor meglátta, hogy valóságos fegyvermúzeumba érkeztek. Páncélöltözetek sorakoztak a helyiség egyik felében, s különböző lőfegyverek lógtak a falakon. - Az ősei fegyvertárát akarja megmutatni? - kérdezte csodálkozva. - Nem. - Ugyanis esküdt ellensége vagyok mindenfajta háborúskodásnak. - A felmenőim csak vadászatra és önvédelemre használták ezeket a fegyvereket. - Az apám is gyűjtötte a régi revolvereket - mesélte Sabrina. - Szívesen megnézném a gyűjteményét. - Anyánk már az összesét eladta... - Sabrina utálta a lőfegyvereket, mégis sírva fakadt, amikor a legritkább darabot árverezték el. Majd én visszavásárolom Sonny Darling revolvereit! - fogadkozott gondolatban Philippe. Nem Sabrina kedvéért, igyekezett elhitetni magával, hanem mert tisztelem a családi hagyományokat. - Ezt akartam megmutatni! - Odavezette a lányt egy életnagyságú, aranykeretes festményhez, amely fiatal nőt ábrázolt. A fekete hajú, tüzes tekintetű asszony piros flamencoruhát, fodros, fehér gallért viselt.

- Nagyon szép! - A nagyanyám, Katja Giraudeau, Jacque felesége. - A cigánylány! - Sabrina szinte hallotta a kasztanyetta csattogását, érezte a tábortűz füstjét. Katja a jövőbe látott - mondta Philippe. - Akkor még babonásak voltak az emberek, és sokan boszorkánynak tartották őt, de a család hitt a jóslataiban. Sabrinát megbabonázták Katja sötéten csillogó szemei. - Ahányszor magára nézek, mindig Katja jut az eszembe. Ezért hoztam ide - magyarázta Phillipe. Örült, hogy ha csak rövid időre is, megszabadulhattak a családtól és a testőröktől. - Pedig cseppet sem hasonlítok rá! - A külseje valóban egészen más, de magából is ugyanaz a tűz és életöröm sugárzik. - És első látásra beléd szerettem, akárcsak Jacque Katjába, fűzte hozzá magában a férfi. Sabrina zavartan hajtotta le a fejét. - Mondtam már, milyen elragadó ma este? - szólalt meg újra Philippe, és lopva a lány karcsú lábát nézte. - Köszönöm a bókot. Bárcsak láthattam volna, amint felveszi ezt a gyönyörű ruhát! - ábrándozott a herceg. - Monique panaszkodott Chantalnak, hogy elküldték. Ebben a házban semmi sem marad titokban, állapította meg a lány. - Monique nagyon kedves és szolgálatkész, de én szeretem magam elkészíteni a fürdőmet. - A nők általában élvezik, ha sürgölődnek körülöttük. - Én más vagyok, mint a többi nő. - Ez igaz - nézett rá elgondolkozva a herceg. Tekintetük találkozott. Bárcsak megcsókolna! Sabrina elpirult, mert egy pillanatig úgy érezte, a férfi kitalálta a gondolatát. - Vissza kell térnünk a többiekhez, fenség - dadogta zavartan. - Kérem, szólítson ezentúl Philippe-nek! - A trónörökös megfogta Sabrina állát. Boldog volt, mert a lány nem húzódott el tőle. - Mi a titkod? - suttogta. - Miért kell mindig rád gondolnom? Lehajolt a lányhoz. Forró leheletét érezve Sabrina mindenről megfeledkezett. A férfi gyengéden megérintette szájával az ajkát. Beletúrt a hajába, és mélyen a szemébe nézett. - Tudtam előre... - Mit tudtál? - Sabrina megszédült. Belekapaszkodott a férfi széles vállába.

- Hogy olyan lágy a szád, amilyen szép. Philippe lassan, óvatosan szorította ajkát a lányéra, míg érezte, hogy Sabrina feszültsége fölenged. A lány már nem gondolt arra, hogy ennek nem lenne szabad megtörténnie. Philippe lehunyta szemét, s követelőzőén, egyre szorosabban ölelte magához az énekesnőt. Sabrina vágyakozva viszonozta a csókot, karját öntudatlanul a férfi nyaka köré fonta. A szelíd csók egyre szenvedélyesebbé vált. Most már nem tudtak ellenállni elfojtott érzéseiknek. Philippe ajkával a lány arcát, halántékát becézte. Sabrina szíve vadul dobogott, amikor a férfi a nyakát simogatta, és csókokkal borította a vállát. A herceg most azzal sem törődött, hogy bármelyik percben rájuk nyithatnak. Sabrina számára ismeretlen volt az az érzés, amely átjárta testét, amikor a férfi nyelve a szájába hatolt. Minden porcikája Philippe közelségére vágyott. A férfi keze végigsiklott a hátán az estélyi ruha mély kivágása fedetlenül hagyta Sabrina bársonyos bőrét. A lányt elöntötte a forróság. - Ne! Kérlek! - Maradék önuralmát összeszedve, kitépte magát az ölelésből. Reszkető kézzel igazgatta a haját. - Vissza kell mennünk - suttogta. Philippe igyekezett úrrá lenni feldúltságán. Már-már ott tartott, hogy letépi Sabrináról a ruhát, és ott nyomban magáévá teszi a lányt. Napok óta erre vágyott. - Ahogy óhajtod - mondta rekedten. Eddig soha egyetlen nő sem hozta ki ennyire a sodrából. - Kérjek bocsánatot? A lány szeme szikrázott. - Meg ne próbáld! - Megnyugtatna, ha megígérném, hogy példásan fogok viselkedni egész este? Sabrina némán bólintott. Vacsora után Philippe újabb meglepetéssel szolgált. - Madame Darling - fordult Dixie-hez, aki Eduard herceg mellett ült -, eddig az autóverseny előkészületei miatt vendéglátói tisztemet sajnálatos módon elhanyagoltam. Szeretném változatossá tenni montacroix-i tartózkodásukat. Volna kedvük velem tartani a játékkaszinóba? - Megtisztelő az ajánlata, fenség! Raven és Ariel is szívesen megnézték volna a kaszinót, ahol az előkelő, gazdag emberek hódolnak költséges szórakozásuknak. Csak Sabrina ellenkezett: - Úgy tudom, önnek ma még hivatalos kötelezettségei vannak. - Csupán egy találkozó a többi versenyzővel - válaszolta Philippe. - Meglesznek ők nélkülem is. - És mi lesz a holnapi időmérő edzéssel? Nem kellene inkább kipihennie magát?

- Az autóm állapota kifogástalan, így hát ráérek később fölkelni. Nem lesz más dolgom, mint megjelenni a pályán, és nyomni a gázt... Nekem is jót tenne egy kis kikapcsolódás. Sabrina egyáltalán nem tekintette kikapcsolódásnak a szerencsejátékot az aranyifjú trónörökös társaságában. - Én nem űzök hazárdjátékokat. - Az egész életünk hazárdjátékok sorozata. - Az enyém nem! - A lány csak most vette észre a rászegeződő, rosszalló pillantásokat. Philippe herceg hosszan, talányosan mustrálgatta. - Akkor legfőbb ideje, hogy merjen végre kockáztatni. - A herceg kijelentése ezúttal nem a játékkaszinóra vonatkozott. - Nem ismerem a játékszabályokat. - A lány sem a kártyára vagy a rulettre gondolt, hanem kettejük kapcsolatára. Philippe megértően bólintott. - Ez nem gond. A kaszinó alkalmazottai szívesen segítenek magának. Sabrinának nem akadt több ellenérve. - Izgalmas lesz - dünnyögte megadóan. Tudta, ha tovább tiltakozik, azzal felkeltené a jelenlévők gyanúját. - De még mennyire! - szólt diadalmasan Philippe, aki megszokta, hogy mindig keresztülviszi az akaratát. Sabrinának nem először volt az az érzése, hogy Philippe uralkodni akar felette, akárcsak az elvált férje. Csakhogy a herceg vitathatatlanul elbűvölőbb egyéniség, mint Arthur! A fényárban úszó kaszinó - Montacroix legtöbb épületéhez hasonlóan - lélegzetelállító látványt nyújtott rokokó tornyaival, patinás rézkupolájával. A márványlépcsőn fölfelé menet Philippe egy lovas szoborra mutatott. - Ez Leon herceg. Ő tehet róla, hogy a rossz nyelvek szerint Montacroix-ban több szobor van, mint lakos. Uralkodása alatt mintegy kétszáz szobrot állíttatott. - A galambok biztosan áldják érte - jegyezte meg Sabrina. Philippe elnevette magát. - Azt mondják, szerencsét hoz, ha az ember megdörzsöli Leon lovának a térdét. - Akkor ne szalasszuk el a lehetőséget! Ariel már nyújtotta is kezét a bronzló felé. Dixie követte lánya példáját. Raven, aki bár nem volt babonás, nem akart játékrontó lenni. - És maga? - fordult Sabrinához a herceg. - A magam szerencséjének én vagyok a kovácsa - nézett rá dacosan alany.

Philippe megint kísértésbe esett. Minden önuralmára szüksége volt, nehogy megcsókolja az énekesnőt. - Ezzel én is így vagyok -jelentette ki. Rekedtes hangja hallatán az izgalom hulláma öntötte el a lányt. A Las Vegas-i és Atlantic City-i villódzó neonokkal kivilágított játékbarlangokkal ellentétben a montacroix-i kaszinó régimódi és előkelő volt. A kézzel csiszolt kristálycsillárok, a kupola freskói, a falakon lógó impresszionista festmények fennkölt hangulatot árasztottak. A süppedős szőnyegeken megismétlődött az előcsarnok márványpadlójának mintázata. A rulett- és kártyaasztaloknál feltűnően csinos, estélyi ruhába öltözött hölgyek vezették a játékot. Sabrina körülnézett, és megállapította, hogy a vendégsereg összetétele sem hasonlít az amerikai kaszinók igencsak vegyes közönségéhez. Ide nem jöhetett be akárki farmernadrágban. Mindenki szmokingot és nagyestélyit viselt. Csak nagyon gazdag emberek jártak erre a helyre. Az ékszerek, amelyeket viseltek, önmagukban is milliókat értek. A lány soha nem olvasgatta a képes újságok társasági rovatait, most mégis felismert a vendégek között néhány hírességet. Feltűnt neki, hogy senki nem tör ki örömrivalgásban, ha éppen egy kisebb vagyont nyer, és nem sóhajtozik elkeseredetten, aki elvesztette az utolsó zsetonját. Az emberek pókerarccal vették tudomásul a szerencse forgandóságát. Mindenhonnan kimért, visszafogott csevegés hallatszott, amikor azonban Philippe herceg vendégeivel átvonult a termen, sokan elhallgattak. A férfi Sabrina vállára tette a kezét, s így vezette a lányt az asztalok között. Biztosan azt találgatják, ki vagyok, gondolta a lány. - Ez a magánszalonunk! - mutatott körbe a herceg egy kisebb, ámde a főhelyiségnél még pompásabban díszített teremben. Sabrina valami féltékenységfélét érzett, amikor Philippe rámosolygott egy szép, fiatal hölgyre, aki hosszú, fekete ruhájában szertartásos térdhajlással köszöntötte a trónörököst. - Isten hozta, fenség! Mindent előkészítettem az ön és a vendégei számára. - Köszönöm. - A férfi elismerő pillantása láttán Sabrina már kifejezetten gyűlölte az idegen nőt. - A bank kölcsönt bocsát a hölgyek rendelkezésére - közölte Philippe. A játékhoz kapott összeg nagysága megdöbbentette Dixie-t, Ravent és Ariéit. Sabrina azonban már semmin sem csodálkozott. Úgy látszik, Philippe pénzzel akarja elkápráztatni a családomat, töprengett. A herceg bemutatta a Darlingoknak a fekete ruhás lányt, akit Dominique-nek hívtak, aztán Sabrinához fordult. - Most pedig megtanítom a rulett szabályaira! - Ó, de kedves! - lelkendezett Dixie. - Menj csak, drágám! Mulass jól! Sabrinát a herceg a terem másik végébe kísérte. - Ne bosszankodjék, ha elveszítem az utolsó frankot is - figyelmeztette a lány a herceget.

- Nem hiszem, hogy bármivel fel tudnál bosszantani, Sabrina - váltott tegezésre Philippe kihasználva az alkalmat, hogy nem hallja őket senki. A lánynak olyan érzése támadt, mintha fátyol borult volna kettejükre. A férfi érintésétől kiszáradt a torka. Úgy érezte, mintha napokig a sivatagban gyalogolt volna. - Az nem olyan biztos - mosolyodott el. A hangja megremegett. - Hosszú még az éjszaka...

6. FEJEZET A rulettasztalnál álló hölgy - a krupié - térdet hajtva üdvözölte a herceget. Letett egy kupac zsetont Sabrina elé. Philippe elmagyarázta, hogy itt - nem úgy, mint Amerikában egyforma színű zsetonokat használnak. Aztán felszólította a lányt, hogy válasszon számot. - De hát olyan sok szám van itt! - Sabrina az ajkába harapott. Nehezére esett dönteni. A többi játékos és a krupié türelmesen várta a tétjét. A hercegi család vendégét nem illik sürgetni. - Kezdetnek talán jobb lesz, ha mégiscsak színre játszanál - szólt suttogva Philippe. Abból csupán kettő van. Sabrina a pirosat választotta, Philippe versenyautójának színét. - Nahát, milyen könnyelmű vagy! - gúnyolódott a herceg. A lány ugyanis egyetlen zsetont helyezett a játéktérre. - így legalább reggelig is eltarthat, mire elfogynak a zsetonjaid. A férfi, jobb híján, szívesen töltötte volna itt akár az egész éjszakát Sabrinával. Úgysem maradhatnak kettesben. Egyelőre... A lány izgatottan figyelte a golyót, amely végül a piros tizenkettesen állt meg. - Nyertem! - tapsolt örömében, amikor zsetonját megduplázva kapta vissza. Megpróbálom még egyszer! Rá sem hederítve kísérője mosolyára, feltett egy újabb zsetont, ezúttal a feketére, mert Philippe-nek olyan sötét a haja. Lélegzet-visszafojtva, feszülten nézte a kereket. A golyó a fekete egyesen kötött ki. Akármire tett, sosem veszített. A siker láttán megjött a bátorsága. Most már számcsoportokra, sőt egyes számokra is játszott. Zsetonjainak tornya egyre magasabbra nőtt. Annyira belejött a játékba, hogy teljesen megfeledkezett a külvilágról. Csak akkor tért magához, amikor megállt mellettük egy görögös estélyi ruhába öltözött hölgy. Tálcát tartott a kezében két pohár pezsgővel. - Dominique küldi ezt a kis frissítőt. Gratulál a szerencséjükhöz! Philippe mosolyogva tette le az asztalra a poharakat. - Kérem, tolmácsolja köszönetünket Dominique-nek. Azt hiszem, van mire koccintanunk.

Sabrina körülnézett. Szeretett volna eldicsekedni nyereményével a családjának, de sehol nem látta őket. - Hol vannak a többiek? - Már régen visszamentek a kastélyba. A lány az órájára nézett. Elhűlve állapította meg, hogy éjfél van. - Miért nem szóltak? - Valószínűleg nem akarták megtörni a szerencsesorozatodat. - Az lehet, Dixie szörnyen babonás. De most már mi is indulhatnánk! Holnap kipihentnek kell lenned. - Ahogy parancsolod! - Philippe herceg, a pezsgőről megfeledkezve, fölállt. - Megyek, beváltom a zsetonjaidat - közölte, és elindult a rácsos pénztárablakhoz. Sabrina csak most vette észre a herceg sofőrjét, aki a bárpultnál üldögélt. - A gépkocsivezetőd biztosan unatkozott - jegyezte meg, amikor Philippe visszatért. - Lehetséges, de ő most szolgálatban van. Ilyenkor pedig nem ihat és nem is játszhat. Tartsd a tenyeredet! Itt a nyereményed. A lány hitetlenkedve meredt a vaskos bankjegykötegre. - Jóságos ég! Mennyi pénz ez? - Körülbelül százezer montacroix-i frank. - Az hány dollár? - Nagyjából hetvenötezer. Talán kicsit több. - Hiszen ez egy egész vagyon! - Miért csodálkozol? Százfrankos zsetonokkal játszottál. - Minden zseton száz frankot ér? - Sabrina hangja megbicsaklott. Miért nem árulta el ezt Philippe korábban? Most a herceg lepődött meg. - Hát persze. Miért, mit hittél? - Nem is tudom. Azt gondoltam, öt frank vagy tíz... - Montacroix-ban? - nevetett Philippe. A lány visszaadta a bankókat. - Ezt nem fogadhatom el. A trónörökös kinyitotta Sabrina táskáját, és beledugta a pénzt. - Ne légy már olyan önérzetes! Végül is te nyerted. Veszthettél is volna.

Ezzel a lány tisztában volt. Éppen ezért nem vett részt soha szerencsejátékokban. Néha elkísérte a férjét és annak barátait a kaszinóba, ahol szemtanúja lehetett, miként veszítik el a szerencsétlen játékosok az utolsó centjeiket. Ö sohasem merte volna vállalni ezt a kockázatot. A kaszinó mögött a néptelen, sötét kertben egy férfi meg egy fiatal nő veszekedett. - Mindent elrontottál! - sziszegte a fickó dühtől elfúló hangon. - Nem tehetek róla. Pontosan követtem az utasításaidat. - A nő reszketett a félelemtől. Már a kezében volt a pohár a mérgezett pezsgővel, de akkor az amerikai lány menni akart és... A férfi káromkodott. - Felejts el mindent, ami ma éjszaka történt! - Zsebéből fekete bőrkesztyűt vett elő. - Ezt a találkozásunkat is töröld ki az emlékezetedből. - Esküszöm, mindent elfelejtek! - A fiatal nő rémülten nézte, amint társa fölhúzza a kesztyűt. - Helyes! - A férfi megsimogatta a sápadt arcot. - Ebben biztos vagyok. Keze lecsúszott a lány nyakára, s a nő mozdulni sem tudott. A fickó egyetlen gyakorlott mozdulattal fojtotta meg az áldozat élettelenül lerogyott a fűbe. - Kár érte - dünnyögte szenvtelenül a férfi. Átlépett a holttesten, és eltűnt az éjszakában. A limuzin hátsó ülésén. Sabrina azon törte a fejét, mit szól majd Dixie, ha meglátja ezt a töméntelen pénzt. Az eső újra eleredt. A pocsolyákban visszatükröződött az utcai lámpák fénye. - Nem is tudom, hogy köszönjem meg - suttogta a lány. - Köszönd a szerencsecsillagodnak! En csak a kísérőd voltam. Philippe elképesztően nagyvonalú. Vajon tudja, milyen sokat segít ezzel az összeggel a családomnak? Ebből fogjuk törleszteni az adósságunk egy részét, tűnődött Sabrina. A járdán magányos férfi sietett fekete bőrkabátban, széles karimájú kalapban. Amint elhaladtak mellette, Sabrinának az volt az érzése, mintha őt fürkészné, de rögtön rájött, hogy tévedett. A limuzin sötétített ablakain nem lehet belátni. A lány viszont jól szemügyre vehette az idegent, amíg a piros jelzésnél várakoztak. A férfi szögletes arca, keskeny szája, bozontos szemöldöke, a mélyen ülő szempár elszánt tekintete megmagyarázhatatlan félelemmel töltötte el. Megborzongott. - Minden rendben? - kérdezte Philippe. - Ha fázol, bekapcsoltatom a fűtést. - Ne! - Sabrina elfordította fejét az ablaktól. - Köszönöm, jól vagyok. Talán kicsit elfáradtam. Izgalmas volt ez az este. - Igaz - bólintott a férfi, de azért aggodalmasan figyelte a lányt. Kedves, megértő pillantása majdnem olyan veszélyes volt Sabrina számára, mint a csókja. - Egészen más vagy, mint hittem - szólalt meg a lány.

- Milyennek hittél? - tudakolta Philippe. Beszívta Sabrina parfümjének illatát, amely egész este érzéki gondolatokat ébresztett benne. - Nem is tudom - felelte kitérően a lány. Nem szerette volna elrontani a hangulatot ostoba előítéleteinek a felsorolásával. - Nehéz ezt szavakba foglalni. - Majd én megpróbálom. Beképzeltnek, gőgösnek, élvhajhásznak képzeltél, afféle elkényeztetett aranyifjúnak, könnyelmű szoknyavadásznak, korhelynek. Eltaláltam? Fején találta a szöget, ismerte el Sabrina. - Ilyesmikre gondoltam - vallotta be zavartan. Csak a korhely jelző nem szerepelt a listámon. - Megkockáztathatom a kérdést: most mi a véleményed rólam? A lány a herceg felé fordult. Arcukat csupán néhány centiméter választotta el egymástól. - Bonyolult, sokoldalú és titokzatos ember vagy. - Találó ítélet, de egy bonyolult, titokzatos, ráadásul nagyon okos nőtől nem is vártam mást. - Én egyáltalán nem vagyok titokzatos. Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy túlságosan is őszinte vagyok. Mindig kimondom, amit gondolok. - Ez nem vonatkozik az érzéseidre. Azokat megpróbálod leplezni, de akármilyen jó színésznő legyél is, a szemed mindent elárul... Csak neked, szerette volna mondani Sabrina. Philippe nemcsak értelmes és művelt, de rendkívül figyelmes és érzékeny is, állapította meg. - Úgy látszik, örökölted Katja nagyanyád különleges képességét. Belelátsz az emberek lelkébe. - Inkább arról van szó, hogy nagyon hasonlítunk egymásra. A nyilvánosság előtt mindketten álarcot viselünk, akárcsak az őseim a páncéljaikat. Védőfalakat építettünk magunk köré. De valamire azért figyelmeztetnélek. - Vajon mire? A férfi megfogta Sabrina állát. - Vigyázz, nehogy ezek a falak rabul ejtsenek! Időnként bocsásd le a függőhidat, és engedj az ösztöneidnek. - Philippe csábítóan, lágyan megérintette szájával a lány ajkát. Sabrina vad, szenvedélyes támadásra számított. A gyengéd közeledés ellen nem tudott védekezni. Hátrahajtotta fejét, ajkai megnyíltak, és sóvárogva fogadták be Philippe nyelvét. Sabrinát csókolni olyan volt, mint egy érzéki álom. Philippe nem akart felébredni. Beletúrt a lány hajába, kihúzta a hajtűket. A művészien feltornyozott frizura, Ariel gondos alkotása, leomlott. A férfi nem tekintette egyértelmű győzelemnek Sabrina viselkedését. Inkább meghatotta, elbizonytalanította a lány egyre szenvedélyesebbé váló csókja.

Hirtelen elengedte Sabrinát, és megnyomott maga előtt egy gombot. - A hosszabbik úton menjünk a kastélyba! - szólt a mikrofonba. Drew Tremagne, a testőr, megjátszotta az engedelmes alkalmazottat. Bele sem nézett a visszapillantó tükörbe, úgy mondta: - Igenis, fenség! Philippe most egy másik gombot nyomott meg, mire az első és hátsó ülések közé sötét üvegfal emelkedett. Aztán visszafordult Sabrinához. A lélegzete is elállt a lány leomló haja, félig nyílt ajka, csillogó szeme láttán. Egy pillanatig napsütötte mezőre képzelte magát, ahol Sabrina virágok között fekve, mosolyogva nyújtja feléje a karját. Megsimogatta az arcát. - ígérem, drágám, nem okozok neked fájdalmat! Sabrina érezte, a herceg komolyan gondolja, amit mond, de tisztában volt azzal is, hogy a férfi nem tudja megtartani az ígéretét. Igenis, fájdalmat fog okozni nekem, villant át az agyán. Akármi történik is köztünk, egyszer el kell válnunk egymástól. Én folytatom a turnét, hogy megmentsük apám jó hírét, ő meg itt marad Montacroix-ban. Néhány nap múlva Philippe lesz a miniállam uralkodója. Találnia kell egy megfelelő feleséget, aki trónörökössel ajándékozza meg őt, hogy fennmaradhasson a Giraudeau-k uralma. Egy ideig talán eszébe jutok néha-néha, aztán elhalványul az emlékem. Sabrina józan esze azt parancsolta, álljon ellen a kísértésnek, de egyre határozottabban érezte, hogy képtelen erre. Az első pillanattól fogva tehetetlen pillangóként, kiszolgáltatottan vergődött a herceg vonzerejének bűvkörében. - Most nem akarok beszélni - lehelte. Ujjait belemélyesztette a férfi sűrű, sötét hajába, és magához húzta a fejét. Már nem tudott gondolkozni sem. Ajka mohón tapadt Philippe szájára. A herceg a lány arcát, nyakát csókolta. Teste lángra gyúlt. Nyughatatlanul simogatta Sabrinát, a derekát szorosan átölelte. A lány már nem védekezett, csak a pillanat varázsának élt. Reszkető kézzel, türelmetlenül nyúlt a férfi ingéhez. Észre sem vette, hogy leszakított néhány díszes gombot. Philippe izmos mellkasát cirógatta, miközben vadul csókolóztak. A férfi lehúzta Sabrina ruhájának cipzárát, és tenyerével betakarta a keblét. Lihegve hajtotta le a fejét, szájába vette az egyik rózsás mellbimbót. A lány felsóhajtott, sóvárogva hozzásimult. Philippe forró csókokkal borította a testét. Sabrina izgató illata, bőrének íze teljesen elvette az eszét. Semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy belehatoljon és eggyé forrjon vele, de uralkodott magán. Sabrina az ölében feküdt, karcsú lába remegve pihent az ülésen. Ruhája már csak a csípőjét takarta. - Gyönyörű vagy! - szakadt ki rekedten a sző Philippe-ből. Kezét felcsúsztatta a lány combjának belső oldalán. - Amikor először megláttalak, alig tudtam megszólalni.

- Akárcsak én! - súgta elfúló hangon Sabrina. - Akkor azonban még nem mertem bevallani önmagamnak sem, milyen hatással vagy rám. Néhány órával ezelőtt a férfi elégedett mosolya bosszantotta volna Sabrinát. Most boldogan nézett Philippe-re. Egy darabig egyikük sem szólalt meg. A herceg most már bizonyos volt benne, hogy ez az a nő, akire oly régóta várt. Milyen jó is lenne a tó partján lovagolni vele, aztán csókolózni, szeretkezni az erdei kunyhóban a kandalló tüze előtt! Éreztem, hogy egyszer rátalálok, gondolta. Megálmodtam, mert én is a jövőbe látok, akár a nagyanyám. Bizakodó jókedve hirtelen kételkedésbe csapott át. Még egy csók, még egy forró ölelés, és akkor nem állíthat meg minket semmi... De mi lesz azután? Mi lesz holnap? - tűnődött. Nem elégszem meg egy futó kalanddal a limuzin hátsó ülésén! Elfordította tekintetét a csábító látványtól. Kinézett az ablakon. - Mindjárt otthon vagyunk. A lány torka elszorult. Philippe megpróbált úrrá lenni kezének remegésén. Segített rendbe hozni Sabrina ruháját. - Felkísérlek a lakosztályodba. Nekem még van egy kis dolgom a garázsban. - A garázsban? - A lány meg sem kísérelte eltitkolni csalódottságát. - Ellenőriznem kell, rendben van-e minden az autómmal. - Vagy úgy! - Érzéki ölelkezésük után ez a váratlan bejelentés hideg zuhanyként érte Sabrinát. Szégyellte magát, nem mert Philippe szemébe nézni. - Értem... - Nem, édesem, nem értesz semmit! - A herceg kényszerítette a lányt, hogy ránézzen. - Dehogynem, fenség! - Ha jól emlékszem, abban maradtunk, hogy keresztnéven szólítjuk egymást. Mivel a lány nem felelt, Philippe folytatta: - Semmit a világon nem kívánok jobban, mint szeretkezni veled, Sabrina! - Persze! - vetette oda dühösen a lány. - Azért rohansz most a garázsba. - Gyűlölte önmagát a sértődött, szemrehányó hangért. - Szeretkezni akarod veled - ismételte határozottan a herceg. Megfogta Sabrina kezét, és a nadrágjára szorította, hogy a lány érezhesse, mennyire feszíti a vágy. - Kívánlak, megőrülök érted! - lihegte. - Ha meglátom az ezüstszürke szemedet, ha nevetsz, ha hozzám érsz, annyira felizgatsz, hogy szinte fáj. Szenvedélyes hangja, testének érezhető felajzottsága meggyőzte a lányt. - Hátakkor...? Philippe nehezen tudta szavakba foglalni zűrzavaros érzéseit.

- Ha majd a hely és az idő is alkalmas, egymáséi leszünk, Sabrina. Ma éjjel biztosan nem jön álom a szememre. A limuzin megállt a főbejárat előtt. A férfi ajkához emelte Sabrina reszkető kezét. - Szeretnélek megkérni, hogy holnap, azaz ma, edzés után gyere el velem a szőlőhegyre. A lány lelki szemei előtt megjelent összefonódott testük a dús szőlőtőkék, érett fürtök között. Szinte érezte a gyümölcs és a nedves föld illatát, a nap melegét a bőrén. Ebből elég! vetett véget a felkavaró képzelgésnek. Nem szabad állandóan színes, regényes álmokba ringatnom magam. - Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet... - jelentette ki. - Nagyon kérlek, Sabrina! - Philippe megcsókolta a lány ujjait, újra lángra gyújtva Sabrina vágyakozását. - Úgy hiszem, egy herceg ritkán mondja azt: Nagyon kérlek! - Elsősorban férfi vagyok, de abban igazad van, hogy nem szoktam könyörögni. A lány elhúzta a kezét. Egy szerény kérés még nem könyörgés, akarta mondani, meglátta azonban Philippe huncut, vidám arckifejezését. - Te kinevetsz! Mi olyan mulatságos? - Ez az egész helyzet. Azok után, ami történt... Sabrina mélyet lélegzett visszanyerte önuralmát. - Általában tartózkodóbb szoktam lenni. - Nehogy azt higgye Philippe, hogy minden férfi nyakába borulok! - gondolta. Válása óta nem volt senkije, de házassága utolsó hónapjaiban is már külön szobában aludtak Arthurral. A férje arra hivatkozott, hogy kímélni akarja a műtét után, ám Sabrina sejtette, hogy ez csak kifogás. Nem lepte meg Arthur viselkedése, hiszen a nászútjuk óta úgy tudta, nem képes egy átlagos szexuális étvágyú férfi igényeit kielégíteni. Akkor miért hiszem most mégis, hogy Philippe elégedett lesz velem? - töprengett bánatosan. A regényes hangulat elillant, Philippe azonban nem is bánta. - Talán a csiszolt modorom hódított meg? - Nem hiszem - válaszolta elgondolkozva Sabrina. - Akkor talán a külsőm? - Nem igazán. - Vagy az, hogy trónörökös vagyok? - Az nálam nem játszik szerepet! - Sőt inkább ez volt az oka annak, hogy Sabrina megijedt az érzelmeitől, úgy vélte, hogy nem lehet közös jövőjük a herceggel.

- A lányok többsége titokban királyfiról álmodozik, aki megváltoztatja unalmas életét. Elviszi a palotájába, ahol aztán gyermekeikkel boldogan élnek. Telitalálat! Sabrinának eszébe jutottak kislánykori ábrándjai. Most azonban szerette volna elfelejteni a gyerekes képzelgéseket. - Én nem vagyok ilyen lány, fenség! Felhívom a figyelmét: az én életem soha nem volt egyhangú. Philippe fölnevetett. - Meghajlok az érvei előtt, hölgyem! Ami a szerelmi életét illeti, izgalmas élményekben lehetett része. Sabrina csodálta a férfit, amiért ilyen ügyesen feloldotta a feszült hangulatot. - Mindig így kellene viselned a hajad - simogatta meg Philippe a lány hosszú, selymes fürtjeit. - Ez parancs, fenség? - Nem, csupán egy hódolód kérése. A hangja, a tekintete, az érintése végtelenül jólesett Sabrinának. Nem is titkolta. - Milyen kedves vagy! Nem csoda, ha bolondulnak érted a nők. Philippe-nek valóban számtalan nővel akadt dolga. Főként egészen fiatal korában. Egy idő után azonban rájött: a legtöbben azért bújnak vele ágyba, mert kíváncsiak, miként szeretkezik egy igazi, hús-vér herceg. Ettől kezdve válogatósabb lett. Aztán egyszer csak eljött az az idő, amikor már nem érdekli őt senki más, egyedül Sabrina Darling! - Azért nem kell mindent elhinni, amit a pletykalapok írnak. Te is tapasztalhattad, hogy az újságírók szeretik eltúlozni a dolgokat. A lány a Sonnyról meg róla, Sabrináról terjesztett, légből kapott történetekre gondolt. Ha minden fényképért, amely a lapokban Sonnyt vagy őt ábrázolta, egy dollárt kapna, kibérelhetné az összegből a legdrágább lakosztályt a Park Avenue-n. - Igazad van - válaszolta. - Most pedig megyek, lefekszem. Philippe nem tartóztatta. Ha együtt maradnának, minden elhatározása füstbe menne. - Azért szép volt ez a mai este - szólalt meg a lány, amikor lakosztálya ajtajához értek. - Ez úgy hangzik, mintha rosszabbra számítottál volna. - Van benne valami... Philippe tisztelte a lány őszinteségét. - Elismerem, nem indult éppen a legszerencsésebben a kapcsolatunk. És ez az én hibám - vallotta be. - Dehogyis! - Sabrina a folyosó selyemtapétával bevont falának támaszkodott. - Csak valahogy... - Az izgalom a kaszinóban, aztán a limuzinban történtek, mindez sok volt egyszerre. -.. .szokatlan volt ez az egész - fejezte be rövid töprengés után a mondatot.

- Majd mindent alaposan megbeszélünk - mondta nyugodtan, határozottan Philippe. Egy alkalmasabb helyen... Sabrina megijedt. Semmi kedve nem volt végighallgatni, miért nem lehet jövője a szerelmüknek. Philippe nyilván azt akarja elmagyarázni, miért kell beérniük egy futó kalanddal. - Holnap - felelte fáradtan, és búcsúcsókra nyújtotta a száját. Ezt a csókot már senki sem veheti el tőlem! - gondolta dacosan.

7. FEJEZET - Igen, felismerem. A kaszinó egyik alkalmazottja - jelentette ki komoran Philippe, amikor meglátta az előtte fekvő halott nő arcát. A rendőrség épületének alagsorában álltak. - Nem értem. A kaszinó igazgatója azt állítja, még soha nem látta - szólalt meg elgondolkozva Caine. Philippe döbbenten nézett sógorára. - De hát ő hozta a pezsgőt Sabrinának meg nekem! Azt mondta, Dominique küldte, látva Sabrina szerencsesorozatát. - Hánykor történt ez? - tudakolta Caine. - Éjfél körül. - Az lehetetlen! Dominique tegnap este fél tizenkettőkor hazament - vágott közbe Drew, aki ide is elkísérte a herceget. - Nagyon jól emlékszem. Az anyja tizenegy óra húszkor felhívta őt, mert rosszul érezte magát. - Tudok róla, hogy Dominique édesanyja szívbeteg. Ezért a lánya hónapokkal ezelőtt odaköltözött hozzá, hogy a gondját viselhesse. Most hogy van a mama? - érdeklődött Philippe. - Az orvosok szerint csak enyhe rohama volt. Reggel már haza is engedték a kórházból. - Végre egy jó hír! - A herceg elhatározta, hogy virágot küld az idős hölgynek, és Dominique-nek fizetett szabadságot ad, míg az édesanyja teljesen rendbe nem jön. - Dominique egész éjjel ott volt a kórházban - közölte Drew. - Akkor nem küldhetett nekünk pezsgőt. - Hacsak nem telefonált, ám nem tartom valószínűnek, hogy abban a helyzetben ilyesmin járt volna az esze - dünnyögte Caine. - Ittatok a pezsgőből? Philippe csak most döbbent rá, hogy meg sem kóstolták az italt. - Nem. Sabrina fáradt volt, haza akart menni.

- Ez a szerencsétek! - állapította meg a sógora. - Csak nem azt akarod mondani, hogy meg akartak bennünket mérgezni? - hüledezett a trónörökös. - Egyelőre nem mondok semmit. A kaszinót mindenesetre lezárattam. Mindent alaposan átvizsgáltatok, bár nem hiszem, hogy megtalálnánk azokat a poharakat - ráncolta a homlokát Caine. - Sajnos édesapátokat értesíteni kell a történtekről. Nem titkolhatjuk el a dolgot. Ezentúl a család tagjainak még elővigyázatosabbnak kell lenniük. Philippe újra rápillantott a halott nőre. A nyakán kék foltokat fedezett fel. - Azonosítottátok már? - Nem találtunk nála iratokat. - Ha kiderítettétek, ki volt, azonnal szóljatok! Kötelességem kifejezni részvétemet a családjának - sóhajtott a herceg. Caine bólintott. Egy cseppet sem lepődött meg. Hozzászokott már, hogy Philippe szívén viseli az államocska valamennyi polgárának a sorsát. A két férfi kezet fogott, aztán a herceg Drew kíséretében elhagyta a helyiséget. Amikor kiléptek a kapun, épp egy fekete autó haladt el az úton. A vezetője látta Philippe mellett a testőrt, de nem kerülte el a figyelmét az a két férfi sem, aki egy szürke kocsiban ült a rendőrség bejárata előtt. A fekete autó vezetője görcsösen markolta a kormányt. Arckifejezése elárulta, hogy a legszívesebben puszta kézzel ölné meg a herceget. Előző napi fölsüléséért éppen elég szemrehányást kapott... Mindent megérdemlek, gondolta. Nem lett volna szabad ezt a fontos feladatot másra bíznom, különösen nem egy nőre. Magam kellett volna végrehajtanom. De esküszöm, jóvá teszem a hibámat! - fogadkozott. Sabrina most már egyáltalán nem ismerte ki magát a hercegen. A következő három nap Philippe udvariasan, tartózkodóan viselkedett. A jókedvű, elbűvölő lovagnak, aki a kaszinóba kísérte, nyoma sem maradt. A lánynak nehezére esett elképzelni, hogy ez volt az a gyengéd, kívánatos férfi, aki a limuzinban lángra gyújtotta az érzékeit. Vagy ennyire szeszélyes volna? töprengett. Vendéglátói kötelességeinek a herceg maradéktalanul eleget tett. Próbafutamai végeztével délutánonként kirándulni vitte Sabrinát és családját. Megmutatta nekik a szőlőhegyeket, a jachtkikötőt, a vadasparkot, a sípályát, a marhacsordát, de mindig úgy intézte, hogy Sabrinávai egy percre se maradjanak kettesben. A Grand Prix előtti napon a lány már biztos volt benne: Philippe mégis úgy döntött, nem teszi a magáévá. Azzal is tisztában volt, hogy a herceg ezt soha nem fogja a szemébe mondani. Sabrina kezdettől fogva sejtette, hogy a trónörökös megbánná, ha szerelmi viszonyt kezdene egy polgári származású színésznővel. Azt azonban nem gondolta volna, hogy ilyen könnyen lemond róla, és azt sem, hogy ennyire fáj majd ez neki. Azért is visszahódítom! - ismételgette magában elszántan.

Fejfájásra hivatkozva nem ment el az aznap délutáni kirándulásra. Alighogy az autó kigördült a parkból testvéreivel, Dixie-vel, Chantal-lal, Caine-nel és Phillipe-pel, gyorsan felöltözött, magához vette hitelkártyáját, és elhagyta a palotát. Félóra múlva izgatottan ruhaüzletének próbafülkéjében.

nézegette

tükörképét

Montacroix

egyik

legdrágább

- Remekül áll a szőke hajához ez a bájos fekete ruha! - lelkendezett a bolt tulajdonosnője. Sabrina nem volt elragadtatva a látványtól. Azon tűnődött, megbízhat-e ennek az asszonynak az ízlésében. Biztosan érti a dolgát, hiszen a butikot Chantal ajánlotta, aki maga is itt szokott vásárolni. Ehhez képest az a ruha, ami apám temetésén volt rajtam, feltűnően kacér viselet, állapította meg. Talán feldobhatnánk egy színes sállal - tépelődött fennhangon, és a vörös-arany kendőre pillantott, amely a csupa üveg pulton hevert. - Ó, nem, mademoiselle! - tiltakozott Odette olyan hevesen, mintha a lány azt javasolta volna, gyújtsák fel az áruraktárt. - Ez a darab önmagában műremek! A kendő úgy illene hozzá, mint a New York-i Szabadság-szoborhoz a farmernadrág. - Legalább egy nyakék kellene... Odette a fejét rázta. - Éppen az egyszerűsége a megkapó. Minden férfi azt találgatja majd, milyen lehet viselőjének a teste. A lazán leomló, trapéz alakú, bő ruha eltakarta Sabrina nyakát, karját, lábát. Csak abban reménykedhetett, hogy Philippe-nek élénk a képzelőereje. - Nem is tudom... - Azokra az elismerő pillantásokra gondolt, amelyeket Philippe az arannyal átszőtt, kivágott estélyi ruhájára vetett. - Ha nem tetszik, szolgálhatok más modellekkel is - húzta fel az orrát Odette. Az lesz a legjobb, ha rábízom magam erre a tapasztalt asszonyra, döntötte el Sabrina. Végül is ez a szakmája, és nem lehet véletlen, hogy nála vásárolnak azok a nagyvilági hölgyek, akiknek a társaságát Philippe megszokta. - Nem, köszönöm, ezt veszem meg-jelentette ki most már határozottan. Ha már ilyen méregdrága, remélem tetszeni fog Philippe-nek, gondolta, miközben fizetett. Megbeszélték, hogy Odette elküldi a ruhát a kastélyba, aztán Sabrina elindult hozzáillő táskát és cipőt keresni. Kiválasztott egy pár fekete selyem körömcipőt és egy kis kézitáskát, amelynek egyetlen dísze egyszerű aranycsatja volt. Amint végzett, beült egy kávéházba. Ebben a ruhában eljátszhatnám a gyászoló özvegy szerepét. Túl komor ez az öltözék, kesergett. De Philippe-nek már biztosan elege van a csicsás, feltűnő amerikai holmijaimból. Végül is lehet, hogy szerinte éppen egy ilyen ravaszul egyszerű darab illik egy finom, jó ízlésű hölgyhöz, vigasztalta magát. Akkor viszont nyert ügyem van. Ennek a gyászlepelnek köszönhetem majd, ha sikerül újra felkeltenem az érdeklődését.

Sabrina rendelt még egy kávét és egy második süteményt. Az új ruhában úgysem lehet észrevenni, ha egy kicsit meghízom, gondolta. Nem sejtette, hogy a kávéháztól néhány saroknyira kis csoport gyülekezik. Lassan beesteledett. A lány fizetett, és kilépett az utcára, ahol egy körülbelül harminc főből álló csoportra lett figyelmes. A tüntetők jelszavakat kiáltoztak, a hercegi családot szidalmazták. Elöl egy hóhérjelmezbe öltözött, csuklyás férfi menetelt. Életnagyságú szalmabábut tartott a magasba, amely felirata szerint Philippe herceget ábrázolta. A békés sétálók megálltak, és döbbenten bámulták az úttesten vonuló hangoskodókat. Sabrinának eszébe jutott, amit Philippe a lázadókról mondott. A herceg figyelmeztette, hogy kísérő nélkül ne hagyja el a palotát. Kirándulásaik során a lány mindenütt azt tapasztalta, mennyire tiszteli és szereti a nép a trónörököst, aki a lakosság nagy részét személyesen ismeri, és érdeklődik népe minden gondja-baja, öröme iránt. Sabrina elvesztette a fejét, amikor a tüntetők főkolomposa Philippet tékozló diktátornak nevezte. Átverekedte magát a tömegen. - Nem igaz! - kiabálta magából kikelve. A csuklyás ember csak gúnyosan nevetett, és fáklyát tartott a benzinnel átitatott szalmabábu alá. Hatalmas lángok csaptak az ég felé. Az égő herceg láttán Sabrina öklével támadt a férfira. - Csak egy gyáva féreg rejtőzik álarc mögé! - kiáltozta. A tüntetők erre közrefogták a lányt. A nők durván lökdöstek, a férfiak az arcába ordítoztak. Egyikük a kezében lévő táblával a vállára ütött. Sabrina elvesztette az egyensúlyát, és elesett. Eltaposták volna, ha két erős kar ki nem ragadja a tömegből. - Köszönöm! Nem is tudom, mi történik, ha maga nem... - A lány elhallgatott, mert felismerte megmentőjét. Drew aggódva vizsgálgatta Sabrina arcát, vállát. - Jól van? - kérdezte. - Nincs semmi baja? - Nincs. Hála magának! - A lány leporolta a szoknyáját. - Nem lett volna szabad egyedül mászkálnia. A herceg dühös lesz, ha megtudja, hogy kísérő nélkül jött el a kastélyból. Sabrina tisztában volt azzal, hogy hibát követett el. Figyelmen kívül hagyta Philippe utasítását. De semmi kedve nem volt még a bevásárló körútjára is testőrrel menni. Most azonban belátta, hogy a hercegnek igaza volt. - Ugye a kettőnk titka marad ez a kis baleset? - nézett Drew-ra. Szempilláját olyan csábosán rezegtette, mint Ariel a televíziós sorozatában. Drew a fejét rázta.

- Sajnálom, ez lehetetlen. - Benyúlt a zsebébe, és elővett egy tábla csokoládét. - Egyen belőle! Jót fog tenni a nagy ijedségre - mondta kedvesen. - Chantal hercegnőnek ez a kedvence - tette hozzá. Sabrina elfogadta az édességet, ám közben azon töprengett, honnan tudja a sofőr, mit szeret a hercegnő. Fogalma sem volt róla, hogy Drew a Giraudeau családnál nem csupán gépkocsivezetőként szolgál. A palotához közeledve Sabrina azon tépelődött, miként viselkedjen, ha találkozik Philippe-pel. A herceg már a limuzin érkezése előtt értesült Sabrina szökéséről. Bosszankodott, de megértette a lányt. Ő maga is rosszul viselte, ha korlátozzák a személyes szabadságát. Amikor Drew beszámolt az utcán történtekről, rátámadt a testőrre: - Nem megmondtam magának, hogy soha, egy pillanatra se veszítse szem elől?! - A női ruhaboltba meg a kávéházba mégsem mehettem utána - védekezett Drew. - Nem is lett volna semmi baj, ha váratlanul nem rohan a tüntetők közé, hogy önt védelmezze. - Micsoda? - A herceg idegesen beletúrt a haj ába. - Miattam került veszélybe? - Nyugodj meg, Philippe! - szólt közbe Caine. - Végül is megúszta néhány karcolással. - Kíváncsi vagyok, te mit csinálnál, ha mindez Chantallal történt volna - nézett a herceg villámló szemmel a sógorára. - Agyonütném azt a szemét alakot, aki bántani merészelte! - vágta rá habozás nélkül Caine. - Egyébként nem értem, hogyan veszthette el ennyire a fejét Sabrina. Ilyesmit csak az csinál, aki szerelmes... - Ezt majd a koronázás után tisztázzuk-válaszolta elgondolkozva a herceg. - Fogadj el egy jó tanácsot, Philippe! Ne halogasd sokáig ezt a beszélgetést. Philippe egyelőre maga sem tudta, hányadán áll az érzéseivel. - Most csak az a fontos, hogy Sabrina kiheverje az izgalmakat. Pihenésre van szüksége. - A trónörökös ezzel lezártnak tekintette a témát. Sarkon fordult, és elhagyta a helyiséget. Caine és Drew egymásra néztek. Sejtették, ha Philippe tehetné, egy kanál vízben megfojtaná Sabrina támadóját. - Ó, fenség! - Monique a Darlingok lakosztályában mély térdhaj-lással köszöntötte a herceget. - Attól tartok, a kisasszony most senkit nem fogad. - Kivéve engem! - Philippe egyenesen Sabrina hálószobájába sietett. Meglepődve látta: ahhoz képest, hogy a lány senkit sem fogad, elég sokan tartózkodnak odabent. Dixie, Raven és Ariel, Chantal és Noel állta körül a díszes fekvőhelyet. Philippe odalépett az ágyhoz. - Hogy tehettél ilyet? - szakította félbe a hölgyek társalgását.

- Nem lenne szabad itt lenned, Philippe! - szólt rá Chantal. - Sabrinának nehéz napja volt, pihennie kell. Mi is csak egy percre néztünk be hozzá. - Ami történt, az csak Sabrinára és rám tartozik. - Philippe összekulcsolta mellén a karját, és farkasszemet nézett az ágyban fekvő lánnyal. - Beszélnem kell veled! Sabrina gyakorlott színésznő volt. - Hallgatlak - mondta olyan nyugodtan, hogy a jelenlévők azt hihették, a herceg közömbös számára. Közben a szíve majd kiugrott a helyéből. - Úgy gondoltam, négyszemközt... - Lehetetlenül viselkedsz, Philippe! - zsémbelt Noel. - Madame Darling! - fordult a herceg Dixie-hez. - Bocsásson meg, de nagyon szeretnék egy kicsit kettesben maradni a lányával. Dixie szeme felcsillant. - Természetesen, fenség! Gyertek lányok! Noel is szó nélkül kiment a szobából, csupán Chantal habozott egy pillanatig. - Kérlek, Philippe, ne zaklasd fel Sabrinát! Épp elég izgalom érte ma már. Végre magukra maradtak. A lány felkészült arra a hűvös rendreutasításra, amelyben oly sokszor volt része a férje mellett, ha valamit nem pontosan úgy csinált, ahogy azt Arthur elképzelte. Philippe arcán azonban őszinte aggodalom tükröződött. - Hogy vagy? Az igazat mondd! - Kutya bajom - mosolygott Sabrina. - Becsületszó! A férfi leült az ágy szélére. - De hát úgy hallottam, megsérültél. - Amikor meglátta a horzsolásokat a lány karján, arca a dühtől lángba borult. - Semmiség az egész. Csak egy kicsit megütöttem magam. - Még hogy semmiség! Ha Drew nincs ott, agyontapos a tömeg. - Philippe elképzelte a jelenetet hátán végigfutott a hideg. - Ha éppen tudni akarod, a térdemet is felhorzsoltam. Gyerekkoromban sokkal komolyabb balesetek is értek, amikor az erdőben játszottunk. A herceg elővett a zsebéből egy dobozka gyógykenőcsöt. - Kár, hogy akkor nem ismertelek - szólt, és óvatosan bekente a lány térdét. Sabrina elnevette magát. - Észre sem vettél volna! Túlságosan gyorsan nőttem, és nagyon sovány voltam. A pajtásaim seprűnyélnek csúfoltak. - Csodaszép nő lett belőled. - Philippe gyengéden végigsimított a lány szőke fürtjein. Milyen selymes, milyen gyönyörű a hajad!

Sabrinát ismét hatalmába kerítette az ellenállhatatlan vágyakozás. - Copfos voltam, és szeplős. Ráadásul fogszabályozót viseltem. - Szeretem a szeplőidet - cirógatta meg lágyan a lány arcát Philippe. - A húgomnak, Noelnek is volt fogszabályozója. Utálta, de most szép a fogsora, akárcsak a tied. Ez így nem mehet tovább! Sabrina kis híján epekedve magához húzta a férfit. Nehezére esett, hogy megtörje ezt az érzéki varázst. Ám figyelmeztette magát: anyja és testvérei odakint várakoznak! - Ne, Philippe! - tiltakozott, amikor a férfi megérintette az ajkát. - Kérlek... - Folyton rád gondolok drágám! - suttogta a herceg mintha meg sem hallotta volna a lány szavait. - Éjjel-nappal... Sabrina nem vallotta be, hogy neki is állandóan Philippe jár az eszében. - Pedig azt hittem, nem vagyok az eseted. A férfi fölnevetett. - Tévedtél! Lehajolt, és szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Sabrinának könnyek szöktek a szemébe. Philippe kábultan becézgette nyelvével a lány ajkát. Hallotta Sabrina kéjes sóhaját, és oly heves sóvárgás fogta el, amilyet eddig nem tapasztalt. Érzékiségét más nők is felkeltették már, de ennyire erős vonzalmat soha életében nem érzett. Sabrina más, mint a többiek. Nincs több ilyen nő a világon, gondolta. Éppen ezért nem tépem le róla a hálóinget, és nem teszem most a magamévá! Még mindig nem fogalmazta meg egészen pontosan az érzéseit, de abban biztos volt, hogy ez a lány többet jelent számára annál, semhogy beérje vele holmi titkolt, röpke kalanddal. A limuzinban történtek óta csak azért tartotta magát tőle távol, mert fel akarta dolgozni ezeket a soha nem tapasztalt érzelmeket. Közben viszont eszeveszetten vágyott rá, hogy újra magához ölelhesse. Abbahagyta a csókot, két tenyere közé fogta Sabrina arcát. Mélyen a szemébe nézett. - Pihenned kell. A lány most már nem szívesen engedte el Philippe-et. Izmos hátát simogatva susogta: - Mondtam, hogy nincs semmi bajom. - Ennek örülök. - A férfi nem vette le róla a szemét. Finoman megérintette egyik mellbimbóját, amely azonnal megmerevedett. Sabrina testén kéjes borzongás futott végig. Elképzelte, amint Philippe a két melle közé rejti az arcát, majd végigcsókolja egész testét. Szemének csillogása elárulta gondolatait. Philippe herceg úgy döntött, nem használja ki a helyzetet. Minden akaraterejét összeszedve felállt. A lány - még mindig bódultan - értetlenül nézett rá.

- Sohasem a megfelelő helyen és időben támadlak le - mosolygott a herceg. Hirtelen ismét eszébe jutott, milyen súlyosan megsérülhetett volna Sabrina, amikor a védelmére kelt. Most aludj! Holnap, az autóverseny után megünnepeljük a győzelmemet. - Ennyire biztos vagy a dolgodban? - csúfolódott a lány, bár a herceg hangjából cseppnyi önteltség sem csendült ki. - A versenyt megnyerem, erre mérget vennék. - Philippe megcsókolta a lány kezét. Ami pedig az ünneplést illeti, csak reménykedhetek. Tőled függ... - fűzte hozzá, és kiment a szobából, otthagyva a feldúlt Sabrinát, aki azon tűnődött, miként bír ki egy egész napot szerelmese nélkül.

8. FEJEZET A Grand Prix pályája a palota előtt, az istállók között, a tó északi partján a székesegyháznál és a kaszinónál, majd egy ötszáz éves alagúton át vezetett. Végül néhány hajtűkanyar után a versenyzők visszaértek a kastély elé. A versenytáv a pálya hosszának éppen a hatvanötszöröse volt, vagyis a pilótáknak ennyiszer kellett körbeszáguldaniuk. Az útvonalat véges-végig kíváncsiskodók tömege szegélyezte. Nem mindenki rajongott ezért a sportért, a legtöbben csak a népünnepély kedvéért jöttek el. A híres montacroix-i Grand Prix nem mindennapos esemény! Miközben Philippe herceg a szerelőkkel még egyszer átvizsgálta a Ferrarit, egyfolytában Sabrina járt a fejében. Felhúzta azbeszttel bélelt kesztyűjét, sisakját, és betornázta megát a kormány mögé. Lassan a rajtvonalhoz gurult. A palota elé érve nem tudta megállni, hogy egy pillantást ne vessen az erkélysorra. Tekintetével a lányt kereste. Sabrina majd kiugrott a bőréből idegességében. Csak rohangált fel-alá az erkélyen, míg Dixie meg nem állította. - Maradj már veszteg! Úgy viselkedsz, mint egy felajzott tigris a ketrecben. Mert pontosan úgy is érzem magam, gondolta Sabrina. Én is rab vagyok, a félelem rabja. Távcsövével alig tudta követni Philippe száguldó, tűzpiros autóját. A herceg már a rajt utáni első körökben megelőzte versenytársait. A lány élvezte volna az izgalmas látványt, ha nem aggódik annyira Philippe testi épségéért. Az alagút utáni kanyarban az amerikai versenyző Porschéja megpördült, és összeütközött egy olasz Lotusszal. Az őket követő két pilóta az utolsó pillanatban fékezett. Ekkor érkezett Philippe a kanyarhoz. Jessica felsikoltott, Eduard elkáromkodta magát. Sabrina lélegzetvisszafojtva figyelte, amint Philippe megpróbálja kikerülni a kocsikat. Ferrarija megpördült a tengelye körül, de aztán a herceg visszanyerte uralmát az autó fölött, és már száguldott is tovább. Az őt követő versenyzők azonban csak fékezéssel tudták elkerülni a tömeges karambolt. - Tudtam, hogy neki sikerülni fog! - Eduard hangja remegett.

Emlékszel, drágám, hogyan úsztam meg annak idején Monte-Carlóban egy ehhez hasonló tömeges balesetet? - Azt nem lehet elfelejteni! - válaszolta Jessica. - Utána hónapokig rémálmok gyötörtek. - Jó versenyző voltam, és a fiam is az... Egy csíkos öltönyös férfi lépett ki az ötödik emeleti folyosóra a bank irodájából. Bezárkózott a mosdóba. Diplomatatáskájából elővette távcsöves puskáját, és gyakorlott mozdulatokkal összerakta. Az irodaházban senki nem dolgozott. Az alkalmazottak a tetőről nézték az autóversenyt. A csíkos öltönyös embernek kapóra jött a baleset. A nézők figyelmét lefoglalják a pályán keresztben álló autók, a motorok dübörgése pedig elnyeli majd a lövés hangját. Mindenki azt fogja hinni, hogy a herceg végképp elvesztette uralmát a Ferrari felett. Ha szerencsém van, kigyullad a kocsi, és a trónörökösből nem marad más, csak egy marék hamu. Micsoda zűrzavar lesz! A kutya sem törődik majd velem. Szép kényelmesen kisétálhatok Montacroixból, gondolta. A fegyver markolatával kitörte a mosdó ablakát. Innen jól beláthatta az egész versenypályát. A nap a szemébe sütött. Hunyorogva emelte föl a puskát, beállította a távcsövet, és türelmesen várta, hogy a piros Ferrari a látómezejébe érjen. Philippe kitartóan vezette a mezőnyt. Jó félkörnyi előnye volt, amikor ki kellett állnia kerékcserére. A szerelők nyolc másodperces rekordidő alatt tették fel a négy új kereket. A herceg magabiztosan kormányozta kocsiját az éles kanyarokban, közben azt fontolgatta, hogy ez a győzelem méltó előzménye lesz a koronázásnak. A negyvenkilencedik körben a mögötte rohanó versenyző megpróbálta megelőzni, de rosszul számította ki a kanyar ívét, és az autó nekivágódott a pályát szegélyező betonfalnak. A lelátókról csak annyit lehetett észrevenni, hogy az egyik kerék leválik a féltengelyről, és iszonyatos sebességgel száll a levegőben egyenesen Philippe herceg bukósisakos feje felé. A tömeg fölmorajlott. Chantal, Dixie, Ariel és Raven elfordították a tekintetüket, Sabrina, Noel, Jessica és Eduard azonban egy pillanatra sem vette le a szemét a herceg Ferrarijáról. Sabrina elsápadt, és lerogyott egy székre. - Nincs semmi baja! - kiáltotta Eduard. - Nézzétek, még csak le sem lassított! Jessica sírva kapaszkodott férje karjába. Sabrina is a könnyeit törölgette. Philippe érezte, hogy valami ragacsos, langyos folyadék csurog a szemébe. Látása elhomályosult. Már csak azért imádkozott, hogy sikerüljön baj nélkül kigurulnia a bokszutcába. - Ennyi! - mondta bánatosan az edzője. - Ezzel számodra vége... - Szó sincs róla! - Philippe levette a sisakot. A homlokán seb tátongott, vére az arcába folyt. Egyik segítője a kezébe nyomott egy új bukósisakot, míg a másik leragasztotta a sebet. - Lehet, hogy agyrázkódásod van. Kórházba kell menned - jelentette ki Caine.

- Majd a verseny után! - felelte Philippe, és gázt adott. Úgy tűnt, ez a Grand Prix megdönti a balesetek rekordját. Ötven kör után a tizenhárom versenyzőből már csak négyen maradtak a pályán. Továbbra is Philippe száguldott az élen. Sabrina dermedten figyelte, hogyan fut be a célba mindenkit megelőzve. A palota erkélyén a nézők boldogan, megkönnyebbülten borultak egymás nyakába. Eduard kitörő örömmel ölelte magához Sabrinát. Egy pillanatig a lány úgy érezte, a hercegi családhoz tartozik. A fertőtlenítő folyadék csípte Philippe sebét. Kicsit szédült. - Úgy látszik, doktor úr, maga is a lázadók pártján áll, akik mindenáron meg akarják akadályozni a koronázásomat - tréfálkozott a herceg. - Vagy csak egyszerűen örömöt okoz magának, ha más szenved? - Állítólag a dédapám pribék volt. A családom persze tagadja - mosolygott a fiatal orvos. - Az is terhelő bizonyíték ellenem, hogy a bátyám fogorvos. Szemüvege fölött a hercegre pillantott. - Szerencséje volt, fenség! - Mint mindig... - Biztosan van egy őrangyala. Különben hogyan élt volna túl két ilyen balesetet meg egy lövést gyors egymásutánban? - Lövést? - kérdezte egyszerre Caine és Drew. - Igen. Ez csak egy kis horzsolás, de ha a golyó néhány milliméterrel jobbra éri a fejét, akkor a család most koronázás helyett temetésre készülődne. - Nem lehetett lövés - vitatkozott Philippe. - A másik kocsi első kereke okozta a sérülést. Éreztem, amint a sisak a fejemre nyomódik. - A herceg sógorához és Drew-hoz fordult. - Ti is láttátok, nem? Caine elgondolkozva bólintott. - Ezek szerint nem láttunk mindent. - Nevetséges! - Philippe megrázta a fejét, de rögtön meg is bánta, mert újra elszédült. Valakinek nagyon fontos lehetett a halálom, ha ilyen gyakorlott mesterlövésszel dolgoztat. Akárki nem lett volna képes éppen abban a pillanatban meghúzni a ravaszt, amikor az az átkozott kerék súrolta a fejemet. - Annak az átkozott keréknek köszönheted az életedet. Valóban rendkívül szerencsés flótás vagy. - Hihetetlen! - A sisakot mindenesetre megvizsgáltatjuk - szólt Caine Drew-hoz. - Akkor talán kiderül, melyik irányból jött a lövés. Sokra ugyan nem megyünk vele. Nem valószínű, hogy megtaláljuk a merénylőt. Olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban.

- Már intézkedtem - felelte Drew. - Te viszed a herceget a kastélyba? - Igen, feltétlenül. Látni szeretném, biztonságban van-e a feleségem. Ugye azt mondanom sem kell, hogy az ügy szigorúan titkos? - nézett Caine az orvosra. - Természetesen. Philippe köszönetet mondott a fiatal doktornak, és beült Caine mellé a kocsiba. Bár a győzelem óta jó két óra telt el, a nézőközönség még mindig az utcákon nyüzsgött és éljenzett. Köztük lehet a merénylő is, gondolta Philippe herceg. Az autó sötét üvegén nem lehetett belátni, mégis védtelennek érezte magát. Valaki kétszer is meg akart ölni. A kaszinóban Sabrina is megihatta volna a mérgezett pezsgőt. Philippe-nek egy belső hang azt súgta, harmadszor is meg fogják próbálni... - Nem hiszem, hogy az ellenség belenyugszik a kudarcba - jegyezte meg komoran. Talán el kellene halasztanunk a koronázást. - Ezt csak te döntheted el - felelte Caine. - Én csupán annyit tehetek, hogy a legjobb tudásom szerint védelek téged és a családot. Abban maradtak, hogy a hölgyeknek nem számolnak be a lövésről. Eduardnak persze tudnia kell róla, de anyját és húgait Philippe nem akarta felzaklatni. Montacroix népe késő estig ünnepelte jövendőbeli uralkodójának győzelmét. Philippe azonban vacsora után rögtön visszavonult. A feje még mindig fájt. Bevett egy fájdalomcsillapító tablettát, és azonnal elaludt. Sabrina órák hosszat álmatlanul forgolódott az ágyban. Képzeletében a legkülönbözőbb képek villantak fel: Philippe olajfoltos arca, ahogy először pillantotta meg, aztán tüzes tekintete a színházban... A Giraudeau nagymama arcképe előtti első csókra emlékezett, majd a kaszinóban töltött estére és a szenvedélyes ölelkezésre a limuzinban. Azt a szörnyű három napot soha nem fogom elfelejteni, amikor azt hittem, elveszítettem őt, gondolta. Mindig a férfiak döntöttek Sabrina sorsáról. Sonny szigorú apa volt. Lányainak tizenhat éves korukig nem udvarolhatott senki. Fiúkkal még telefonon sem beszélgethettek. Mire aztán Sabrina betöltötte tizenhatodik évét, már nem akadt olyan srác a városban, aki találkát mert volna kérni tőle. Később a főiskolán megpróbáltak néhányan közeledni hozzá, de a lány tapasztalatlannak érezte magát, így inkább elutasította őket. Életcéljának már akkor is a színjátszást tekintette. A színiiskolában végre szabadon kifejezésre juttathatta az érzelmeit. Első komoly udvarlója Arthur Longstreet volt, aki hamarosan feleségül vette, majd hozzásegítette, hogy feljusson a világot jelentő deszkákra. A válás után barátai azt tanácsolták Sabrinának, vesse bele magát a társasági életbe. A csalódott fiatalasszony azonban nem kedvelte a zajos, éjszakai bulikat. Néha ugyan elment vacsorázni egy-egy színészkollégájával, de jobban érezte magát otthon. Szerepeket tanult, vagy régi filmeket nézett a televízióban. Ezen az álmatlan éjszakán megállapította: szerelmi élete sohasem volt izgalmasnak nevezhető. A házasság sem hozta meg számára a várt szenvedélyt. Már az első együtt töltött

éjszakán kiderült, milyen önző, uralkodni vágyó ember Arthur. Akárcsak a színházban, az ágyban is ő volt a parancsnok, Sabrina pedig megjátszotta az érzéki szeretőt. Igyekezetét siker koronázta. Amikor hat év után közölte a férjével, hogy sosem jutott el a szerelmi csúcsra, Arthur Longstreet nem győzött csodálkozni. Huszonnyolc éves vagyok, és egyedül fekszem az ágyamban, pedig csak néhány méter választ el attól a férfitól, akinek a közelségére annyira vágyom. Mégsem leszek az övé soha, suhant át az agyán. Nincs merszem hozzá... Aztán eszébe jutott, milyen veszélyes közelségbe került Philippe ma délután a halálhoz. Megelégszem egyetlen éjszakával is! - beszélte be magának. Hamarosan uralkodóvá koronázzák őt, mi pedig folytatjuk a hangversenykörutunkat. Az efféle futó kalandnak ugyan semmi köze kislánykori ábrándjaihoz, de legalább gazdagabb lesz egy szerelmes éjszaka emlékével. Sabrina felkelt, s fölvette a pongyoláját. Mély lélegzetet vett, aztán kilépett a folyosóra.

9. FEJEZET Sabrina attól félt, meghallja valaki, ha bekopogtat Philippe-hez. Így hát összeszedte minden bátorságát, és lenyomta az antik rézkilincset. - Bármilyen óvatosan nyitotta is, az ajtó megnyikordult. Lelki szemeivel látta, amint tucatnyi palotaőr rohan felé. Gyorsan besurrant a szobába, és becsukta maga mögött az ajtót. Szeme csak lassan szokott hozzá a sötétséghez. Eltelt néhány pillanat, mire meglátta Philippe-et, aki meztelenül feküdt a hátán. A holdsugár megcsillant izmos, pihés mellkasán, keskeny csípőjén. A lány figyelmét nem kerülte el a herceg szemmel látható érzéki izgalma. Elgyengülve, lábujjhegyen közeledett az ágyhoz. Tekintete végigsiklott Philippe hosszú, izmos lábán, keskeny, ívelt lábfején. Egy ideig csak állt némán, és gyönyörködött az alvó férfiban, akit szeretett, aki ellenállhatatlanul vonzotta. A felismeréstől, hogy életében először szerelmes, szokatlan, boldogító érzés töltötte el a szívét. Ha csak néhány nap adatik meg számukra, azt is ki kell használnia. Különben életem végéig bánkódnék az elmulasztott beteljesülés miatt, gondolta a lány elszántan. Hallgatta Philippe egyenletes lélegzését és saját szívének vad dobogását. A vacsoránál Philippe herceg közölte, hogy enyhe agyrázkódáson kívül nem esett baja, de meg kellett ígérnie Jessicának: beveszi a fájdalomcsillapító gyógyszert, amelyet az orvostól kapott. Amint ez eszébe jutott Sabrinának, rádöbbent, hogy talán hiába osont be a herceg hálószobájába. Talán olyan mélyen alszik, hogy fel sem tudom ébreszteni, töprengett a lány. Vagy mi lesz, ha felébred és elküld? Azt a szégyent nem élném túl... De már nem visszakozhatok! Ha most kisettenkedem innen, soha nem tudom meg, hogy komolyan gondolta-e Philippe, amit annyiszor mondott nekem, vagy csak szédített.

Kioldotta pongyolájának övét, és leült az ágy szélére. Philippe megmozdult, s mormogott valamit. Sabrina félresimított egy hajfürtöt a férfi homlokából, mire a még mindig alvó Philippe elmosolyodott. A lányt ez felbátorította. Végigsimított Philippe arcán, nyakán, széles vállán. Tenyerét a férfi mellkasára tette. A herceg nagyot sóhajtott, és anélkül hogy felébredt volna, megfogta Sabrina kezét. Izgalmas volt észrevétlenül nézni és érinteni a férfit, de az izgalom lassan vágyakozássá változott. Sabrina kissé megszédült. Úgy csókolta meg Philippe mellét, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A férfi bőre meleg volt, és jóízű. Amikor a lány nyelvével körbesimogatta mellbimbóit, Philippe mindkét kezével magához ölelte a fejét. Az álmodta, hogy együtt napoznak a cannes-i strandon. A parton rajtuk kívül nincs senki, így zavartalanul becézgethetik egymást. Sabrina karcsú keze, bársonyos ajka olyan gyengéden cirógatja, hogy egész testét átjárja a forróság. A lány virágillatú, selymes haja az arcába hullik. A tenger felől lágy szellő fújdogál, a hullámok moraja elnyeli sóhajukat... - Sabrina - suttogta a herceg, és mélyen beszívta a lány testének illatát. - Egyetlenem! - Ó, Philippe! - Sabrina ajka megérintette a férfi száját. Amikor másodszor is a nevén szólította, Philippe végre felébredt. Lassan kinyitotta szemét, és meglátta a szép arcot, a félhomályban csillogó, szürke szempárt. - Veled álmodom - dünnyögte, és végigsimított a lány selyem hálóingén. - Kérlek, ne ébressz fel! - Ugye csak akkor mondod, hogy kérlek, ha nagyon fontos neked, amit kívánsz? Sabrina rámosolygott kedvesére, megcsókolta borostás arcát. Szavai hallatán Philippe már biztos volt benne, hogy nem álmodik. - Tényleg itt vagy? Sabrina újra a szájára szorította ajkát. Sokáig csókolóztak, nyelvükkel kóstolgatva egymást. - Ez hihetetlen! - suttogta a férfi. Ajkával félretolta a hálóing pántját. A lány egészen megmámorosodott. - Mi a hihetetlen? - kérdezte rekedten. Nem létezett többé számára más, csak Philippe keze, ajka, teste... A férfi magához ragadta a kezdeményezést. Oldalára gördítette Sabrinát, és a mellét simogatta. - Te vagy hihetetlenül csodálatos! - jelentette ki mély meggyőződéssel. A hold a tó fölé emelkedett. Ezüstös fényénél most jobban látták egymást. Philippe nyelvével cirógatta a lány mellbimbóját. Sabrina kéjesen felnyögött, amikor a férfi a térdét, a combját csókolta.

A herceg most már biztosra vette, hogy világéletében erre a lányra várt. Ő álmai asszonya. Éppen ilyen feleséget kívánt magának. Feleség - ez a sző, amelyet eddig nem szívesen hallott, most gyönyörűen csengett. Ő való nekem, nem azok a hercegnők, akiket az apám rendre idecsődített. A selyem, a bársony, a ritka, szép gyémántok őt illetik. Nem kell senki más! Arcát szorosabban szorította a lány testéhez, aztán lehúzta róla a hálóinget. Sabrina lihegve ölelte magához, mohón kereste a száját. Belekapaszkodott a vállába, mintha attól félne, hogy szakadékba zuhan. A sürgető sóvárgás, amely a férfiból áradt, őt is magával ragadta. Szenvedélyesen kiáltozta Philippe nevét, míg a férfi ajka a mellét érintette. Lélegzete felgyorsult. Tompán, mintha ködön át hallotta volna Philippe kéjes sóhaját. A férfi kezével, szájával tovább ingerelte a telt keblet, aztán ajka a lapos hasra és a combok belseje felé siklott. Óvatosan megérintette a göndör, szőke pihéket, mire Sabrina ösztönösen, hívogatóan széttárta lábait. Philippe zihálva cirógatta a lány testének legtitkosabb pontját. - Kérlek! - Sabrina egész testében remegett. Philippe nyelvével a kéj középpontjához ért. A lány hátravetette fejét, és fölsikoltott, ám a következő másodpercben szégyenlősen elhúzódott a férfitól. A herceg megnyugtató szavakat suttogott. Arcát Sabrina combjának belső feléhez szorította. - Ígérem, nem fogok fájdalmat okozni. - Hangjából szerelem áradt. - Tudom - felelte a lány, és ismét átengedte magát Philippe gyöngédségeinek. A férfi megérezte a feltétlen bizalmat. Erre büszkébb volt, mint a vágyra, amelyet kiváltott Sabrinából. Megesküdött magában, hogy nem okoz csalódást kedvesének. - Mondd, mit szeretnél! - Ha még egyszer azt tennéd... - válaszolta elcsukló hangon a lány. Philippe rájött, hogy Sabrina nem szeret a szexuális kívánságairól beszélni. Nyelvével újra a legérzékenyebb helyet becézte. A lány ezúttal nem húzódott vissza. - Jó ez neked? Sabrina felhördült, amikor Philippe az ujjaival belehatolt, miközben folytatta nyelvével az izgató játékot. - Ó, igen! - A lány minden porcikája vibrált. Többet, még többet akart ebből az édes kínból. Bőre nedvesen fénylett. - És ez milyen? - Philippe nyelvével követte ujjai útját. - Kérlek, ne hagyd abba! - zihálta Sabrina.

Philippe-nek esze ágában sem volt abbahagyni. Sabrina egyszerre volt őrjítőén érzéki és meghatóan ártatlan. Ha nem tudná, hogy elvált asszony, most azt hihetné, szűz lánnyal van dolga. Kezdeti félénksége tapasztalatlanságra vallott. Sabrina a lelke mélyén érintetlen! Ezek szerint soha, egyetlen férfi sem váltott ki belőle ilyen érzéki izgalmat. Ez a gondolat csak még jobban felkorbácsolta a herceg izzó vágyát. A lány kéjesen körözött csípőjével. Felgyorsult zihálása elárulta, hogy közeledik a csúcshoz. Philippet büszke elégedettség töltötte el. Sabrina levegő után kapkodott. Aztán valami felrobbant benne, és tetőtől talpig elárasztotta a forróság. Miközben a csúcspont hullámai magukkal ragadták, Philippe végre belehatolt. Ajkával a lány száját kereste. Sabrina megérezte saját testének illatát. Könnyek peregtek végig az arcán, s megcsillantak a hold fényében. Azt hitte, mozdulni sem bír, de Philippe ereje ismét felszította sóvárgását. Önfeledten kulcsolta lábát, karját a férfi teste köré, és hagyta, hogy a gyönyör ismét magával sodorja. Hányszor szeretkeztek ezen az éjszakán? Sabrina nem tudta volna megmondani. A csókok, az ölelések egyetlen gyönyörű álommá olvadtak össze az emlékezetében. Egymáshoz simulva feküdtek, amikor odakint egy kakas kukorékolni kezdett. A láthatáron megjelent a hajnal fakó fénye. - Mennem kell - susogta a lány. Philippe szorosabban magához ölelte, csókot lehelt a nyakára. - Miért? - kérdezte. - Hajnalodik... - Na és? - Olyan csodás és édes! És egészen az enyém, gondolta a herceg. - Megláthat valaki, amikor kimegyek innen. - Akárki legyen az, nem fog túlságosan meglepődni... - Philippe végigfuttatta ujjait Sabrina hátán. A lány megborzongott. - Nem értesz te semmit - szólt és felült. Látva borzas haját, meztelen vállát, kipirult arcát, Philippe újra megkívánta. - Pedig igyekszem mindent megérteni... - Talán könnyebben menne, ha a szemembe néznél. A férfi bűntudatosan vette le tekintetét a kerek keblekről. - Csak ne lennél ilyen csábító látvány! Sabrina ezen a szokatlan hajnalon ismét rádöbbent, hogy két különböző világból származnak, de most nem akart erről beszélni. Kár lenne elrontani ezt a mámoros hangulatot.

- Az egész életem a nyilvánosság előtt zajlik - közölte a herceggel. - Szeretném, ha legalább ez a viszony titokban maradna. - Ha nem tud róla senki, tálán nem fáj majd annyira a búcsú, gondolta. Philippe-nek egy cseppet sem tetszett a viszony kifejezés, de nem vitatkozott. Úgy érezte, az éjszaka kimondatlanul is ígéretet tettek: soha többé nem válnak el egymástól. - Attól tartok, bele kell törődnöm, hogy most elmégy. De bevallom, nem szívesen engedlek el. - Megfogta a lány kezét, és egyenként végigcsókolta az ujjait. Közben azon töprengett, melyik családi ékszer állna a legjobban Sabrinának. Hozzá csak valami egészen különleges darab illik... - Philippe? - A lánynak úgy tűnt, mintha szerelme fényévnyire eltávolodott volna tőle. - Csupán elgondolkoztam, de itt vagyok veled. A világ legszenvedélyesebb, legvarázslatosabb és legizgalmasabb asszonyával! A férfi mosolyától Sabrina szinte elolvadt. - Boldoggá tesz, hogy ilyennek látsz, mert te is egyszeri és megismételhetetlen élmény vagy az életemben. - Hadd tudja meg Philippe az igazságot! Emlékezzen rá, amikor már házasember és gyerekei vannak. - Most büszke vagy magadra? - Természetesen! De te is büszke lehetsz. Nincsen nálad eszményibb szerető. Philippe nem tudta, hogy a lány futó kalandnak hiszi a történteket, ezért azt sem sejthette, milyen érzékenyen érinti ez a megjegyzés. - Most már tényleg mennem kell... - Sabrina felállt, és belebújt a hálóingébe. - Megbántottalak valamivel, édes? - Dehogyis, csak álmos vagyok - vetette oda a lány látszólag könnyedén. Philippe odanyújtotta neki a pongyolát. Sabrina felidézte, milyen volt ennek az erős férfikéznek az érintése. A herceg gyanakodva nézett rá. Igyekezett elhitetni magával, hogy valóban a fáradtság miatt akarja a lány itt hagyni. Szerette volna, ha vele marad, de tisztában volt azzal, hogy úgysem lehet rábeszélni. - Tudsz lovagolni? - kérdezte. - Persze! Gyerekkorom óta. - Szeretnék kilovagolni veled ma délelőtt. Viszünk magunkkal ebédet. - Próbám van. - Úgy tudom, a családom hajókirándulásra hívott meg benneteket. Az édesanyád és a testvéreid örültek neki. - Ha a hercegi jachton tartózkodom, nehezen lovagolhatok önnel, fenség! Most megint elölről kezdünk mindent? Philippe nem értette a lány hirtelen hangulatváltozását.

- A többiek biztosan nem veszik majd rossz néven, ha egy másik meghívást fogadsz el. Sabrina bizonytalanságát látva a férfi odalépett hozzá, és megölelte. - Légy szíves, gyere velem lovagolni! - súgta a hátát simogatva. - Holnapután lesz a koronázás. Ez az utolsó alkalom, amikor kettesben lehetünk. - Philippe megcsókolta a lány arcát, halántékát. Sabrina megadta magát. - Figyelmeztetlek, mindig ebédre eszem a legtöbbet! - Szólok a szakácsnak, készítsen össze egy kosárnyi ennivalót kaviárt, fácánpecsenyét, süteményt, pezsgőt. - Volt idő, amikor különleges alkalomnak számított, ha nem hot dogot meg krumpli salátát ebédeltem - nevetett a lány. Philippe-nek igaza van, gondolta. Egy életen át bánnám, ha nem használnám ki a kínálkozó alkalmat. Sabrina egy utolsó, forró csók után kisurrant Philippe hálószobájából. Alig csukódott be mögötte az ajtó, a hercegnek máris hiányzott. Sabrinát túlságosan lefoglalták a gondolatai, így nem vette észre, hogy egy sarokból valaki figyeli.

10. FEJEZET - Úgyis én érek előbb a ligethez! - kiáltott hátra a lány. Hallotta maga mögött Philippe nevetését, lovának fújtatását. Lefelé haladtak a lejtőn a napfényben csillogó tó irányába. Sabrina önfeledten kacagott. Érezte a tökéletes összhangot az almásderes paripával, amelynek nyergében ült. Már majdnem elérte a fákat, amikor Philippe fekete ménje elsuhant mellette, és eltűnt a kiserdőben. - Megállj csak, te gazember! Legközelebb én leszek a győztes! - A lány bosszúsan visszafogta lovát. A herceg már az idejét sem tudta, mikor volt utoljára ennyire boldog, gondtalan. Felszabadultan mosolygott Sabrinára. A lány ma különösen bájos volt fekete farmernadrágjában, piros blúzában, széles karimájú, fekete kalapban. - A papád sosem mondta, hogy nem való legazemberezni másokat? - Te meg azt sem tudod, hogy egy hölgyet előre illik engedni! - Sabrina kicsit csalódott volt, mert már biztosra vette győzelmét. - Sajnálom - vonta meg a vállát Philippe, és leszállt a lováról. A lányt elöntötte a forróság, amikor a herceg a derekát átölelve leemelte a nyeregből. - Ezt nem bocsátom meg magának, uram! - A férfiból áradó érzékiség megdobogtatta Sabrina szívét.

- Majd igyekszem jóvátenni a bűnömet - fogadkozott Philippe. Gyengéden megcsókolta a lány kezét. Nyelvével megsimogatta a csuklóját, mire Sabrina megremegett. - Kell adnod még egy lehetőséget, hogy győzhessek! A lány átölelte Philippe nyakát. A férfi Sabrina haját cirógatta. - Mielőtt véget ér a nap, mindketten győztesek leszünk. Sabrina bólintással jelezte, hogy értette a célzást. A férfi szeretett volna ott rögtön a fűben szeretkezni vele, de kénytelen volt ellenállni a kísértésnek. Tudta, hogy a tisztes távolságból őket követő testőrök le nem veszi róluk a szemüket. A koronázás után majd szabadabban mozoghatok, vigasztalta magát. Akkor már nem féltenek ennyire a lázadóktól. - Gyere! - Kézen fogta a lányt, és a liget belseje felé vezette. - Veled elmennék akár a pokolba is - mosolygott Sabrina. A fák közt megbújva kis fakunyhó állt. Philippe elővett egy kulcsot a nadrágzsebéből, és kinyitotta a rozsdás lakatot. - Valamikor erdészlak volt - magyarázta. - Bevezettük a villanyt, de vihar idején mindig kimarad az áram. Ha akarod, begyújthatunk a kandallóba. Szerencsére telefon nincs. - A telefon mindig a legrosszabbkor csöng - nevetett kihívóan a lány. Philippe belecsókolt a nyakába. - Törtem a fejemet, hol lehetnénk kettesben... - Tökéletes megoldást találtál. - Attól féltem, szegényesnek találod majd a berendezést. - Őszintén szólva nekem jobban tetszik ez a kunyhó, mint a csupa arany, pompás palota. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem csodaszép a kastélyotok - fűzte hozzá sietve Sabrina. Philippe nevetett. - Olyan vagy, mint Noel! Ő szinte szégyelli azt a gazdagságot, ami körülvesz bennünket. Apám szerint a húgom egyetlen gondja, hogy miként oszthatná szét az anyagi javainkat. - És neked mi a véleményed erről? - Minthogy Montacroix hercegség népjóléti bizottságának én vagyok az elnöke, segítenem kell a nélkülözőkön. Állampolgárainkról a bölcsőtől a sírig gondoskodunk jelentette ki Philippe büszkén, miközben megpróbálta lefejteni a lányról a blúzt. Sabrina bőre selymes volt, és forró. A herceg a mellére tette a kezét. Erezte a lány felgyorsult szívdobogását. - Felelősnek érzem magam minden egyes alattvalómért - folytatta a herceg, bár egyre inkább nehezére esett ez a fennkölt beszéd. - Állandóan keresem az újabb lehetőségeket, hogyan tudnám növelni a heveteket a szociális ellátás javításához. Külföldön is mindig figyelem, miként csinálják ezt más országokban. Ellesem a jó ötleteket. Emiatt

gyakran vitatkozunk az apámmal. Ő nem hajlandó tudomásul venni, hogy Montacroix-n kívül más államok is léteznek, amelyektől esetleg tanulhatunk. - Jó uralkodó leszel. - A lány lélegzete akadozott. Szorosan, vágyakozva tapadt Philippe-hez. A férfi térdét Sabrina lábai közé feszítette, ajkával a nyakán kalandozott. Sabrina már egy cseppet sem volt félénk. Gyengéden simogatni kezdte Philippe ágaskodó férfiasságát. - Apád biztosan nem örülne, ha tudná, miket mondasz róla. A férfi megragadta Sabrina kezét. Nem akart idő előtt eljutni a csúcsra. - Neki mindez eretnekségnek hangzik. Kissé maradi az öregúr. A lány sokat hallott már Eduard herceg konokságáról, dührohamairól. Philippe nagyon ravasz diplomata lehet, ha ilyen alapvető nézetkülönbségek ellenére jó viszonyban van az édesapjával. - Ugye mindenről megmondod neki a véleményedet? - tudakolta Sabrina. Blúza a földre hullt. - Valakinek csak rá kell ébresztenie az igazságra... - Philippe a vékony melltartón keresztül csókolta a lány keblét. A bódító illat teljesen elvette az eszét. Önuralma most már végképp semmivé lett. Sabrina megkeményedett mellbimbóját becézgette a lány egész tesztében reszketett. - Philippe! - sóhajtotta elhalón. A férfi ügyesen kinyitotta a melltartó kapcsát. - Tessék, te édes! - Úgy döntöttem, megbocsátom, hogy legyőztél a lovaglásban. - Sabrina mindkét kezével beletúrt Philippe hajába, és mohón csókolta a száját. A férfi fölemelte, és odavitte az ágyhoz. Aztán nem társalogtak többet a politikáról... Sabrinának és testvéreinek Montacroix-ban is akadtak hűséges rajongói. Philippe látta, milyen szívesen osztogat autogramot a lány. Megállapította, hogy a sztárszerep is jól illik hozzá. - A szívem mélyén azért még mindig csak egy kisvárosi lány vagyok Tennessee-ből vallotta be Sabrina. A herceg tisztában volt vele, hogy ezzel a megjegyzéssel a lány emlékeztetni akarja őt a köztük lévő társadalmi különbségre. Mintha csak azt mondaná: minket egy világ választ el egymástól. Philippe azonban nem látta semmi akadályát annak, hogy egy amerikai színésznő hőn szeretett Montacroix-jának hercegnéje legyen. Véleménye szerint tökéletes feleség és anya válik majd Sabrináből. Philippe a kertben sétált, és azon tűnődött, mikor közölje mindezt a lánnyal. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy majdnem feldöntötte Jessicát, amikor az asszony előlépett egy bohókásan nyírt bokor mögül.

- Bocsáss meg! - A herceg segített felszedni a fehér és rózsaszínű rózsákat, amelyek kiestek mostohaanyja kezéből. A hercegné a kosarába tette a virágokat. Mosolyogva kérdezte: - Csak nem azért vagy ilyen szórakozott, mert a bájos Sabrina jár a fejedben? Philippe a kérdésre kérdéssel válaszolt: - Emlékszel még az első találkozásotokra apámmal? - Mi az hogy! A legapróbb részletekig... Korán reggel kezdtük a filmforgatást Míkonoszon. Dél felé már fáradtan üldögéltem egy sziklán. Az operatőr éppen azt méricskélte, melyik lenne a legjobb beállítás, amikor megpillantottam a parton apádat. Tudom, elcsépelten hangzik, de meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. - Jessica dallamosan felnevetett. Éveken át ez a kacagás bűvölte el a világ valamennyi mozijának közönségét. - Szerencsére az apád is rögtön belém szeretett. Később bevallotta: amikor meglátott, úgy érezte, mintha villámcsapás érné. Philippe zsebre vágta a kezét, és a tavat bámulta. - Ismerem ezt az érzést. - Tudom én azt nagyon jól! Észrevettem ám, hogy Miss Darling már az első este elcsavarta a fejedet! Philippe a homlokát ráncolta. Baj, ha ennyire meglátszanak rajtam az érzéseim. Ha uralkodó leszek, nem engedhetem meg magamnak, hogy mindenki úgy olvasson az arcomról, mint egy nyitott könyvből, gondolta és megkérdezte: - És hogyan fogadtad apám szerelmi vallomását? - Megdöbbentem. Kettőnk életmódja merőben különbözött egymástól. Abban a filmben, amelyet Görögországban forgattunk, éppen hercegnőt alakítottam ugyan, de hogy a valóságban is képes leszek-e eljátszani ezt a szerepet, abban egyáltalán nem lehettem biztos. - Azért te sem voltál akárki! Világszerte vetítették a filmjeidet. A férfiak bolondultak érted. Nem győzted bontogatni a szerelmes leveleket. Ahogy Philippe elnézte mostohaanyját fehér ruhájában, kerti szalmakalapjában, megállapította, hogy Jessica még mindig gyönyörű asszony. - Igaz, a legnépszerűbb filmcsillagok között tartottak számon, de én soha nem felejtettem el, honnan jöttem. A lelkem mélyén csak egy egyszerű lány voltam egy nyugatvirginiai bányászfaluból. - Sabrina is ilyesmiket mondott. - Philippe rájött, milyen sok a hasonlatosság mostohaanyja és szerelme sorsa között. - Sabrina Darling nemcsak szép, hanem tehetséges, értelmes és művelt is. Ráadásul nagyon életrevaló. - Mégis tele van kisebbségi érzésekkel. Azt hiszi, nem méltó hozzám. Jessica elsimított egy hajfürtöt a herceg homlokából.

- Ha igazán szereted, mindent el kell követned, hogy meggyőzd az ellenkezőjéről. A férfi elmosolyodott. - Megpróbálom... A koronázás előtti napon már egész Montacroix ünnepelt. Délután egymást érték a szabadtéri rendezvények, hogy mindenki részese lehessen a nagy eseménynek. A főtér végében hatalmas vetítővásznat feszítettek ki a Darling-együttes fellépéséhez. A világ minden tájáról összesereglett kereskedők bódéikban harapnivalót és népi iparművészeti tárgyakat árusítottak. Amíg a tömeg a Darling lányok műsorára várakozott, egy orosz cirkusztársulat idomított medvékkel, lovakkal és bohóctréfákkal szórakoztatta az egybegyűlteket. Ravent, Ariéit és Sabrinát dübörgő tapsvihar fogadta. Philippe olyan elragadtatással hallgatta végig a kétórás koncertet, mintha most hallaná először, pedig már a próbákon volt alkalma megismerni a dalokat. Drew-nak igaza van, állapította meg. Ariel a szó hagyományos értelmében valóban a legszebb a három nővér közül, és Raven hangja a legteltebb, legerősebb. Sabrina azonban örökölte apja képességét. Kivételes egyéniségével, mozgásával csak ő tudja igazán elbűvölni, hatalmába keríteni a hallgatóságot. A tömeg megbabonázva figyelte a megható balladát, amelyet a lány a vetítővászonról éneklő édesapjával adott elő. Ráadásként Sonny Darling egyik legnépszerűbb slágerét énekelte apa és lánya. Philippe herceg vörösre tapsolta a tenyerét. - Velem kell maradnia örökre - dünnyögte félhangosan, miközben Sabrina már a harmadik dalt adta elő műsoron kívül. Raven és Ariel az előadás után elvegyült az ünneplő tömegben. Chantal kérésére csak Sabrina maradt az öltözőként szolgáló sátorban. - Nahát, ezt nem is hittem volna! - lelkendezett a hercegnő. - Szerintem még jobbak voltatok, mint Washingtonban. - Ha így van, ezt csak a montacroix-i lelkes közönségnek köszönhetjük. - Nem szokásom beleavatkozni a mások magánéletébe, Sabrina, de... Most jön a lelkifröccs! - gondolta a lány. Chantal zavartan hallgatott. Sabrina még sosem látta ennyire bizonytalannak a hercegnőt. - Nagyon szeretem a bátyámat - folytatta a fiatalasszony -, és az az érzésem, hogy te sem vagy közömbös iránta. Sabrina úgy döntött, őszinte lesz Chantalhoz. - Szeretem Philippet - vallotta be, miközben a tükör előtt ülve elkezdte letisztítani arcáról a festéket. - Helyes! - nézett rá mosolyogva a hercegnő. - Csak azt nem értem, miért vagy ettől ilyen szomorú. Sabrina reszkető kézzel kente magára a lemosókrémet.

- Mert lehetetlen helyzetbe kerültem. - Hogy érted ezt? - Két merőben különböző világban élünk - fakadt ki a lány. Chantal megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Eleinte Caine is ugyanígy vélekedett, de aztán belátta, hogy a szerelmünk elég erős, és fontosabb, mint a hercegi udvar élete, a bankszámlák meg a világsajtó irkafirkái. - Veletek egészen más volt a helyzet. - Sabrina ledörzsölte az arcát. - Ti Washingtonba költöztetek, és te a férjed életmódját választottad. Caine-nek nem kell a palotában műkincsek között, szigorú szabályok szerint élnie. - A lány megrázta a fejét. - Nem szeretnélek megbántani. Igazán gyönyörű a Giraudeau kastély, de... Sabrina tulajdonképpen maga is elcsodálkozott, milyen hamar megszokta a felmérhetetlen gazdagságot maga körül. Már nem félt, hogy véletlenül nekimegy egy háromszáz éves porcelánvázának és összetöri. Ennek ellenére nem tudta elképzelni, hogy egész életét ebben a múzeumban élje le. - A bátyám majd mindenben segít. Nem lesz nehéz beilleszkedned. .. - Felesleges erről beszélni, hiszen még meg sem kérte a kezemet. - Csakhogy ami késik, nem múlik! - kacsintott pajkosan Chantal. - Nem értem, miért vagy ebben olyan biztos. - Sabrina a szemétbe dobta az elhasznált vattacsomót. - A királyfi és Hamupipőke csak a mesében lép oltár elé. - A mi családunk férfitagjai csupán művészi képességekkel megáldott, különleges egyéniségű nőkbe képesek beleszeretni. És ha egy Giraudeau szerelmes, akkor senki és semmi nem térítheti el a házasságtól. Meglátod, egyszer még sógornők leszünk! Bízz magadban. - Chantal kedvesen rámosolygott a lányra, és elhagyta a sátrat. Sabrina hallotta a muzsikát, az emberek nevetését, de ő csak gondolataiba mélyedve üldögélt a tükör előtt.

11. FEJEZET Chantal biztatása ellenére Sabrina tisztában volt azzal, hogy soha nem lehet Philippe felesége. Egy uralkodóhoz olyan asszony illik, aki kiismeri magát a diplomáciában, eligazodik a társasági élet rejtelmeiben, aki tudja, hogyan kell viselkedni a nyilvánosság előtt, s akit a nép tisztel és szeret, de legfőképpen olyan, aki képes trónörököst szülni. Késő éjszaka volt. Sabrina az ablaknál állt, és a tavat bámulta. Alvásra gondolni sem tudott. Annyira elmélázott, hogy meg sem hallotta, amikor szobájának ajtaja kinyílt. - Szerencsém van - hallotta egyszer csak Philippe meghitten ismerős, mély hangját. Reménykedtem, hogy még ébren vagy. - A herceg abban a pillanatban megkívánta a lányt, amint meglátta. Sabrinán csak egy rövid, piros hálóing volt. Philippe mezítláb jött be hozzá. Világos vászonnadrágot és pamuttrikót viselt.

- A fellépések után mindig nehezen alszom el. - Én is így vagyok ezzel a versenyek idején. Egyébként nagyszerű voltál, Sabrina. A lány majd elolvadt Philippe sóvárgó tekintetétől. A férfi átölelte a derekát. - Csodálatos látványt nyújtottál odafönn a színpadon! - Gyengéden megcsókolta Sabrinát, nyelvével körbecirógatva ajkát. - Sugárzott belőled az életerő, a tehetség... - Philippe... - vágott a szavába szinte kétségbeesetten a lány. - Megtennél valamit a kedvemért? A herceg Sabrina nyakát, karját simogatta. - Kívánj tőlem bármit! - Hallgass és csókolj! - A lány a póló alatt Philippe izmos mellkasára csúsztatta a kezét. - Fenség! - suttogta. Philippe megborzongott. - Ahogy óhajtja, hölgyem! - szólt érdes hangon. Mohón, követelőén csókolta a lányt, aki sóhajtva simult hozzá. Most semmiben sem különböztek egymástól. Mindkettőjüket egyforma hévvel emésztette a vágy. - Van róla fogalmad, mennyire kívánlak? - lehelte két csók között a férfi. - Van. - Sabrina vadul megcsókolta Philippe nyakát. - Annyira, mint én téged! A herceg mindig meghatódott Sabrina őszinteségétől. Talán ez volt a legfőbb oka annak, hogy beleszeretett. - Te vagy a végzetem! - mormolta. A lánynak most már nem voltak kétségei. Chantal igazat mondott: Philippe azt akarja, hogy mellette maradjon. Vajon mit szólna, ha megmondanám neki, hogy nem lehetek a felesége? - töprengett. Lelkében viharos küzdelem dúlt, de elfojtotta aggályait, és csábosán rámosolygott a férfira. - Igazán? És azt tehetek veled, amit akarok? Philippe megadóan emelte fel a kezét. - A tiéd vagyok. Kényed-kedved szerint bánhatsz velem. - Akkor hát... Sabrina lehúzta róla a trikót. Philippe összeborzolódott hajával csak még izgatóbbnak, érzékibbnek tetszett. - Így sokkal jobb! - Sabrina ajkát a férfi mellére szorította. Élvezte napbarnított bőrének melegét. - Ezerszer is - helyeselt a herceg. Sabrina a nyelvével megérintette a férfi mellbimbóját. Philippe teste lángba borult, sóvárgása nőttön-nőtt.

A lány - mintha olvasna a gondolataiban - letérdelt, és megcsókolta a férfi köldökét, aztán kigombolta nadrágja legfelső gombját. Philippe zihálva dőlt a mahagóniszekrényhez. - Ó, igen! Ez csodás! Sabrina asszonyi hatalma biztos tudatában simított végig a férfi vágyakozásának árulkodó jelén. Lassan nyitogatta a gombokat, és ajkával becézte Philippe szabaddá vált meztelen testét. A nadrággal együtt az alsónadrágot is lehúzta róla. A lány sosem hitte volna, hogy egyszer ilyen magától értetődő természetességgel sikerül legyőznie gátlásait. Izgató lassúsággal simogatta a férfit ott, ahol Philippe leginkább sóvárogta érintését. Csak azt tette, amit az ösztönei súgtak. Még soha nem volt ennyire biztos abban, hogy azt teszi, amit tennie kell. - Ó, Sabrina! - lihegte Philippe. Ujjait a lány selymes hajába fúrta. Sabrina merész kedveskedése teljesen elvette az eszét. A herceg mindig büszke volt arra, hogy milyen hosszú szerelmi előjátékra képes, de most úgy érezte, nem bírja tovább megtartóztatni magát. Felkapta Sabrinát, és odavitte az ágyhoz. - Ha így játszol a tűzzel, leég a kastély... A lány hálóinge felcsúszott, hosszú haja szétterült a párnán. Philippe-et egy pillanatig angyalra emlékeztette, de Sabrina tüzes tekintete, csábító mosolya forró, eleven asszonyra vallott. Lefeküdt a lány mellé, aki feltérdelt. - Kislánykoromban minden évben cserkésztáborban nyaraltam suttogta vágytól remegő hangon, miközben apró csókokat hintett Philippe mellére, hasára. - Találd ki, mit élveztem a legjobban! - A lovaglást? - nyögte ki nagy nehezen a férfi. - Nem. A tábortüzet. Imádtam felszítani a lángot! Philippe reszkető kézzel vette le a lányról a hálóinget. A bugyihoz már nem volt türelme, egyszerűen letépte róla. - Hát, meg kell hagyni, értesz hozzá... - Zihálva ráereszkedett Sabrinára, és összeforrt vele. A lány önfeledten fogadta be Philippe-et. Lassan körözni kezdett csípőjével. Élvezte, hogy most ő irányíthatja a szerelmi játékot. Megfogta a férfi kezét, és a keblére vonta. A herceg alkalmazkodott a lány egyre gyorsuló mozgásához, s végül egyszerre értek a gyönyör csúcspontjára. Sabrina felkészült rá, hogy a következő napon nem találkozhat Philippe-pel, mert a trónörökös minden percét lefoglalják majd a koronázás előkészületei. Délután hat órára tűzték ki a szertartást a székesegyházban.

A Darling nővérek úgy tervezték, este még részt vesznek a bálon, aztán reggel elutaznak. Ha összefutunk is, nem maradhatunk kettesben egy percre sem, gondolta Sabrina, miközben a nagy eseményre készülődött családjával. - De az emlékeimet már senki nem veheti el tőlem - suttogta. Egyszerű szabású, de drága anyagból készült, aranygombokkal díszített, sötétkék selyemruhát vett fel színben hozzáillő, széles karimájú kalappal. - Mit mondtál? - kérdezte szórakozottan Ariel, aki éppen a kesztyűjét kereste. A legfiatalabb Darling lány sötétzöld ruhát viselt, amely remekül illett vörös hajához. Raven krémszínű, nyersselyem kosztümöt választott erre az alkalomra, Dixie pedig feketébe öltözött. - Nem szóltam egy szót sem. - Sabrina megtalálta a kesztyűt, és odadobta húgának. Elkészültetek végre? - kérdezte erőltetett mosollyal. Nehezen tudta titkolni mélységes bánatát. A szertartás ünnepélyessége megrendítette Sabrinát. Még soha nem érezte ilyen mélynek a közte és Philippe herceg között tátongó szakadékot. Maga sem tudta miért, de élete legszomorúbb eseménye, édesapjának a temetése jutott az eszébe. Megjelent előtte a kép, amint a barátok és pályatársak Sonny dalait éneklik, aztán a gyászbeszédekben felelevenítik közös élményeiket... A székesegyház hatalmas orgonáján felhangzott Bach D-moll fúgája. Sabrina körülnézett. Megállapította, hogy nincs olyan uralkodócsalád Európában, amely ne képviseltetné magát ezen a világraszóló eseményen. Az előkelő urak sötét öltönyt viseltek, a hölgyek a legnevesebb francia és olasz divatdiktátorok ruhakölteményeiben pompáztak. Ujjaikon, nyakukban csak úgy szikráztak a briliánsok, rubinok, smaragdok. Az első sorokban az államfők ültek. Sabrina megpillantotta az Egyesült Államok alelnökét két volt amerikai elnök társaságában. A lány most Montacroix hajdani uralkodóinak szobrait vette szemügyre. Szigorú tekintetük láttán az volt az érzése, figyelik a szertartást. Az oszlopok között kazettás üvegablakokon szűrődött be a fény. Mindenki tudta: Philippe herceg abban a hintóban érkezik majd, amely Napóleont hozta, hogy megkoronázza az első montacroix-i uralkodót. Pontban hat órakor elhallgatott az orgona, és kitárultak a súlyos rézkapu szárnyai. A kórus énekelni kezdett. Elsőként Montacroix püspöke lépett a székesegyházba. Öt a plébános követte, majd két apród díszes bársonypárnán hozta a koronát. Sabrina Noeltől tudta, hogy a mindenkori uralkodó csak különleges alkalmakkor viseli - már csak a súlya miatt is - hatalmának eme jelképét. Az egyházi méltóságok után a kormány tagjai következtek. Sötét öltönyüket bíbor talár fedte. A miniszterelnök féldrágakövekkel kirakott jogart tartott a kezében, amely Dixie útikönyve szerint az uralkodó által a kormányfőre ruházott jogokat jelképezte.

A hercegi család a bíbor palástos Eduarddal és Jessicával az élen Mozart Koronázásimiséjének hangjaira vonult be. Jessica földig érő, sötétlila brokátruhájához a Giraudeau család legpompásabb ékszereit viselte. Mögöttük haladt Chantal, Caine és Noel. A zenekar, az orgona és a kórus elhallgatott. A katedrálisban feszült csend támadt. Megszólaltak a fanfarok, és a kapu másodszor is feltárult. Philippe herceg méltóságteljesen vonult végig a padsorok között. Úristen! Ez lenne az a férfi, aki néhány órával ezelőtt még a karjaiban tartott? De hiszen ennek az embernek én soha nem lehetek olyan fontos, mint az országa, a népe! - gondolta riadtan Sabrina. Chantal és Noel szemében könnyek csillogtak. A püspök, majd a lelkipásztor pontosan úgy áldotta meg a szertartást, mint elődeik csaknem kétszáz évvel ezelőtt, az első koronázáskor. Aztán a püspök ünnepi misét mondott. Végre elérkezett a várva várt pillanat. A miniszterelnök felállt, és a drágakövekkel ékesített koronát feltette Eduard fejére, ezt követően pedig mélyen meghajolt uralkodója előtt. Ekkor Philippe az apja elé járult, és letérdelt. Eduard lassan felállt, levette fejéről a koronát, és magasra emelte, hogy mindenki láthassa, aztán a fia fejére helyezte. A székesegyházban valamennyi jelenlévő szinte egyszerre sóhajtott fel. Ezentúl Philippe herceg az uralkodó! Montacroix előrelépett egy nemzedékkel. Philippe fölegyenesedett, és meghajolt a szülei, majd a kormány tagjai előtt. A miniszterelnök viszonozta a meghajlást, és átnyújtotta neki a jogart. A herceg most a vendégek felé fordult, és ismét meghajolt. Az áhítatos csendet tizenkét harang kongása törte meg, jelezve Montacroix népének, hogy új uralkodója van. - Te teljesen megbolondultál! - Ariel szeme tágra nyílt, amikor nővére belépett a nappaliba. - Csak nem ezt a szörnyű, fekete leplet akarod ma este viselni? - Ez nem szörnyű lepel, hanem műalkotás! - jelentette ki Sabrina ellentmondást nem tűrő hangon, bár a szemtelenül drága ruha tulajdonképpen neki sem tetszett igazán. - Rémes! - csóválta a fejét Raven. - Olyan vagy benne, mint Batman, a denevérember. Csak az álarc hiányzik! - Ha le akarod rázni Philippe-et, hát ebben a szerelésben valószínűleg sikerülni fog tette hozzá Ariel. - Az apácaöltözék érzéki látvány ehhez képest! - Gyerekek! - csillapította leányait Dixie. - Hagyjátok békén Sabrinát! Szerintem... - Az asszony valami hízelgő jelzőn törte a fejét. - Szerintem ez a ruha nagyon is egyéni és érdekes. - Abban a butikban vettem, amelyet Chantal ajánlott - közölte Sabrina, miközben kiléptek a folyosóra. - Akkor két eset lehetséges: a hercegnő megtréfált, vagy a butikos az ellenséged vélekedett Raven. Sabrina egy szót sem szólt, de már egyáltalán nem volt olyan magabiztos. A lépcső alján Dixie a mostohalányához fordult.

- Az első keringőig még van időd átöltözni, drágám. Egy pillantás a földig érő tükörbe végleg meggyőzte Sabrinát. - Rendben. Menjetek előre, rögtön jövök én is! - Vedd fel a piros, gyöngyökkel kivarrt estélyit, amelyet a dallasi koncerten viseltél szólt utána Dixie. - A cowboyok majd megvadultak érted... A lány nem akarta elárulni, hogy éppen azért ment el Montacroix legjobb butikjába, mert ezúttal nem a cowboyok ízlése szerint szeretett volna felöltözni. Úgy határozott, a kaszinóbeli estén viselt csábos ruhát választja. Lakosztályának küszöbén megtorpant. - Elpackáztad az utolsó lehetőséget - hallotta Monique, a szobalány hangját. - Most már uralkodó lett, és Montacroix monarchia marad! - Nem sokáig - válaszolta egy férfihang. - A szertartás alatt nem tehettem semmit. Azonnal elkaptak volna. De nincs veszve az ügyünk. A fejemet teszem rá, hogy ezentúl nem fogják megerősített őrséggel védeni Philippe herceget. Most már gyerekjáték lesz eltenni láb alól. - Azt te csak hiszed! - fakadt ki Monique. - Biztos vagyok a dolgomban. Nagyon figyelj ma este, amikor a herceg levonul a bálterem lépcsőjén. Esküszöm, az lesz az utolsó útja! Sabrina a szájára szorította kezét, nehogy felsikoltson. Már éppen meg akart fordulni, hogy lerohanjon és figyelmeztesse Caine-t, amikor valaki kinyúlt az ajtón, és megragadta a karját. - Micsoda modortalanság! - A férfi, aki ismerősnek tűnt, bőrkesztyűt viselt. - Soha senki nem mondta még magának, hogy nem illik hallgatózni? Sabrina elővette legcsábosabb mosolyát. - Miket beszél? Csak átöltözni jöttem vissza. - Gyors az észjárása, mademoiselle! De sajnos nem hiszem egy szavát sem - vigyorgott rá a férfi. Úgy megszorította a karját, hogy a lány majdnem felsikoltott fájdalmában. A nappaliban Monique állt, meg az egyik inas a kastélyból. - Mit keres maga itt? - förmedt Sabrinára a szobalány. Mézes-mázos alázatosságának, amellyel halálra idegesítette, nyoma sem maradt. - Ne légy udvariatlan a hölggyel! - figyelmeztette a férfi, aki még mindig erősen szorította Sabrina karját. - Jó hasznát vehetjük. Aztán. .. - Szabad kezével vízszintes mozdulatot tett a torka előtt. - Ugye milyen helyes kis pintyőke? - Mit akarsz vele? - kérdezett vissza gyanakodva Monique. - Ő lesz a csalétek, te tökfej! A herceg pedig önként fog besétálni barátnője után a kelepcébe.

- Ó! - Monique olyan képet vágott, mint egy gyerek, amikor meglátja a feldíszített karácsonyfát. - Tetszik az ötlet. - Meghiszem azt! Már csak azért is, mert Philippe herceg visszautasított, amikor kacérkodni próbáltál vele, ha nem csal az emlékezetem. Monique megvetően lebiggyesztette a száját. - Akkor sem kellene a herceg, ha ő lenne az egyetlen férfi a világon! - A te helyedben én is ezt mondanám. - A magas fickó, akiben Sabrina most már felismerte a kaszinó előtt látott embert, felnevetett és így szólt: - Úgy veszem észre, nem érzi magát valami jól, kedvesem. Mintha egy kissé ideges lenne. Most elmegy és sétál egyet, jő? Kísérd el a mademoiselle-t! - parancsolt a társára. A fiatal inas gúnyos mosollyal hajolt meg. - Megtisztelő a feladat - mondta, és Sabrina oldalába nyomott egy pisztolyt. - Ha rendesen viselkedik, a haja szála sem görbül. A lány kételkedett ebben. Nem hagyhatnak életben egy szem- és fültanút. Miközben a főbejárat felé tartottak, azt fontolgatta, kiáltson-e segítségért. Ám rögtön el is vetette a gondolatot, mert attól félt, hogy fogva tartója gondolkodás nélkül lelőne bárkit, aki belép az előcsarnokba. - Mademoiselle Darling levegőzni óhajt - szólt oda a fiatalember a kapunál álló őrnek. Elkísérem egy sétára. - Helyes - bólintott Kirk. - Mademoiselle ma este... elragadó, mint mindig. Ezt mondhatta volna meggyőzőbben is, gondolta Sabrina. Hogy a csudába vehettem meg ezt a ruhát? Bár ebben a helyzetben teljesen mindegy, mi van rajtam. - Köszönöm, Kirk - mosolygott erőltetetten. Nem akarok meghalni! Különösen nem ebben a ronda ruhában! A lány visszanyelte a könnyeit. Philippe meg sem próbálta eltitkolni csalódottságát, amikor meglátta a Darling családot Sabrina nélkül. - Ő hol van? - kérdezte Dixie-től, miután üdvözölte a hölgyeket. - Mindjárt itt lesz, csak átöltözik. Szeretne tetszeni önnek. - Sabrina minden ruhában elbűvölő - válaszolta a herceg. Persze akkor a legtökéletesebb, ha nincs rajta semmi, tette hozzá magában. - Nem értek egyet önnel, fenség - csacsogott Ariel. Mielőtt a herceg válaszolhatott volna, Noel Caine kíséretében odalépett hozzá. - Baj van Sabrinával - suttogta. Philippe elsápadt. - Mi történt? - kérdezte rémülten. Caine kikapcsolta az adó-vevő készüléket.

- Valószínűleg túszul ejtették - közölte. - Az egyik emberem követi őket. - Most hol vannak? - A rózsakertben - vágta rá Noel és Caine egyszerre. Philippe a jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére, az illemszabályoknak fittyet hányva, kirohant a teremből. Soha többé nem engedem el magam mellől! Csak most az egyszer sikerüljön élve visszakapnom, fogadkozott.

12. FEJEZET Fogva tartója maga előtt lökdöste Sabrinát. A lány hirtelen megtorpant. - Indulj már! Ne húzd az időt! El kell tűnnünk innen! - sziszegte az inas. Nyoma sem volt a lakosztályban tanúsított gúnyos udvariasságának. Most már a karjánál fogva ráncigálta Sabrinát. - Nem húzom az időt, csak beleakadt a ruhám a rózsabokor tüskéibe! A fiatalember káromkodott. Egyetlen mozdulattal kitépte a drága kelmét a tövisek közül. Amikor meglátta, hogy szoknyájának alsó fele hiányzik, a lányt elfutotta a méreg. Még a rámeredő fegyverről is megfeledkezett. - Maga durva fráter! Ez a ruha egy vagyonba került! - kiáltotta. - Ne nyafogj már! - mordult rá az inas. A következő pillanatban a felbőszült Sabrina minden erejét összeszedve ellökte magától a nagy darab fiatalembert. Az inas - talán mert váratlanul érte a támadás - nem tanúsított ellenállást. Magatehetetlenül zuhant a rózsabokorba. A tüskék belefúródtak a karjába, a hátába, összekarmolták az arcát. A revolver kirepült a kezéből, és eltűnt a sűrű növényzetben. Amíg megpróbált felkászálódni, a lány gyorsan körülnézett. Meglátott egy gereblyét. Szeme sarkából észrevette, hogy ellenfele is ezt a szerszámot akarja megkaparintani, de szerencsére Sabrina volt a gyorsabb. Megmarkolta a gereblyét, és a magasba emelte. A rozsdás vasfogak a hold sejtelmes fényében rémisztő látványt nyújtottak. - Ha megmozdul, végigszántom az arcát! - ordította a lány. A fiatalember hosszan, cifrán káromkodott. - Úgy látom, nem volt gyerekszobája - jegyezte meg Sabrina, miközben lázasan gondolkozott, mi legyen a következő lépés. Ekkor megpillantotta a ruhafoszlányt, amely ott hevert a lába előtt. - Ezzel kötözze össze a lábait! - parancsolta, és odarúgta az árulónak a fekete anyagot. - Micsoda? Tréfál?

- Semmi kedvem tréfálkozni! Azt mondtam, kösse össze a bokáit. A kezéről majd én gondoskodom. - Sajnálom, kicsikém, eszemben sincs belemenni az efféle játékba. Ez az arcátlanság végképp feldühítette Sabrinát. Arra gondolt, milyen álomszerűén szép lehetett volna ez az este, amely most szörnyű lázálommá változott. Az embernek nincs mindennap alkalma koronázási bálon részt venni. Ez az átkozott gazfickó meg a társai az egészet elrontották... - Ha jól emlékszem, az imént arra kértem, kösse össze a lábait! - szólt, és fenyegetően az inas felé sújtott a gereblyével. A fiatalember elkapta a fejét. - Jól van, jól van... Csillapodjon már! - Ideges mozdulatokkal rátekerte a szövetcsíkot a bokáira. - Csomózza meg jó erősen! - dörögte mérgesen a lány. - Ez az! Most pedig feküdjön hasra, és tegye hátra a kezét! Sabrina legnagyobb meglepetésére ellenfele szó nélkül engedelmeskedett. A lány letérdelt mellé, és az anyag végeit a csuklója köré csavarta, aztán dupla csomót kötött rá. Alighogy elkészült, közeledő lépteket hallott. Ijedten kapta fel a fejét. Megkönnyebbült, amikor látta, hogy Philippe és Caine rohan felé néhány testőr kíséretében. - A legjobbkor érkeztek! - nézett hálásan a felmentő csapatra. - Honnan tudták, hol vagyok? - Kirk Peterson követte magukat - mutatott a kapuőrre Caine. - Én csak elkísértem a hölgyet sétálni, de eltévedtünk az útvesztőben - dadogta a földön fekvő fiatalember. - Érted minden valamirevaló férfi megvívna a hétfejű sárkánnyal - nevetett a herceg, és magához ölelte Sabrinát -, de arra nem számítottam, hogy te magad is elbánsz vele. A lány fölnézett kedvesére, és megsimogatta Philippe arcát. Érintésével is meg akart győződni róla, hogy szerelmese valóban itt áll mellette. - Ez a gazember tönkretette a ruhámat! - panaszkodott, mintha ez lenne az összeesküvő egyetlen bűne. Philippe kicsit eltolta magától a lányt, és végigmérte. - Azzal most ne törődj. - Már hogyne törődnék vele? Háromhavi lakbérembe került. - Ne aggódj, gondom lesz rá, hogy visszakapd az árát! - És veszek neked száz új ruhát, fűzte hozzá az uralkodó gondolatban. Caine odalépett hozzájuk.

- Elfogták Monique-ot és a bűntársát. Az az ember hallgat, mint a sír, de Monique beszél hármójuk helyett is! Philippe-nek most eszébe jutott, hogy egy évvel ezelőtt Monique megpróbálta őt elcsábítani, mert mindenáron hercegné szeretett volna lenni. Ki gondolta volna, hogy a hoppon maradt lány bosszúból csatlakozik a monarchia ellenségeihez? A Giraudeau és a Darling család aggódva várakozott a kastély kapujában. Dixie sírva fakadt, amikor meglátta Sabrinát. A lány nem győzte nyugtatgatni mostohaanyját. Chantal, miután meggyőződött róla, hogy Sabrina ép és egészséges, megjegyezte: - Látom, Odette-nek sikerült rád sóznia ezt a ruhát. Már velem is próbálkozott, de nem sikerült rábeszélnie. Úgy látszik, ez a kedvenc modellje. Pedig tele van az üzlete szebbnél szebb, divatos holmikkal. Mielőtt hazautazunk Caine-nel Washingtonba, kioktatlak, hogyan kell nála vásárolni. Sabrina szerette volna megmondani, hogy nem marad Montacroix-ban, de Chantal nem hagyta szóhoz jutni. Most a bátyjához fordult. - Menj vissza a vendégekhez, Philippe! A walesi herceg már legalább félórája vár arra, hogy gratulálhasson. Philippe habozva pillantott kedvesére. - Menj csak nyugodtan! - biztatta Chantal. - Majd én vigyázok Sabrinára. Egy kicsit meg kell nyugodnia, és nem ártana, ha átöltözne... Nemsokára mi is jövünk. A jelenlevők legnagyobb örömére a herceg megölelte és szenvedélyesen megcsókolta Sabrinát. Most már senkinek nem fért hozzá kétsége: az új uralkodó nem is titkolja gyöngéd érzelmeit! - Siess! - súgta a lánynak Philippe. - Nélküled nem kezdődhet el a bál. Az estély nem okozott csalódást Sabrinának. Éppen olyan meseszerű volt, amilyennek gyerekkorában elképzelt egy ilyen fényes bált. Philippe herceg nem törődött az illemszabályokkal. Egész este csak Sabrinával táncolt. A lány tisztában volt azzal, hogy ez a viselkedés botrányosnak számít. Természetesen feltűnt neki, hogy a körülöttük nyüzsgő, kékvérű szépségek elítélő pillantásokkal méregetik. - Sejtettem, hogy remekül táncolsz - bókolt a herceg. - Szinte lebegsz... - Ez is csak miattad van - mosolygott a lány. - A hetedik mennyországban érzem magam. Nem ér a lábam a földhöz... Philippe úgy ügyeskedett, hogy egyszer csak a teraszajtónál kötöttek ki. - Nem hagyhatjuk el a báltermet! - figyelmeztette Sabrina. - Mindenki téged néz. A lány - bár valamennyi együtt töltött percet élvezett - most nem szívesen maradt volna kettesben Philippe-pel. Félt, hogy amit a herceg mondani akar, az fájdalmat okozna neki. Szerette volna, ha ez az este megmarad élete legcsodálatosabb élményének. - Fütyülök rájuk! - mormogta a férfi.

Mire Sabrina észbe kapott, már kint a leanderek között, a hatalmas teraszon álltak. A herceg nem bírta tovább türtőztetni magát. Átölelte és mohón megcsókolta a lányt. Sabrina sem tudott betelni az édes csókkal. Már nem gondolkozott a szavakon. - Jó lenne életem végéig így csókolózni veled a holdfényben! - suttogta kábultan. A férfi játékosan megpuszilta a homlokát. - Vagy napfényben - nevetett. - Esetleg zuhogó esőben. - Az elképzelés, hogy a nyári záporban szeretkeznek, felgyorsította szívverését. Sabrina hozzásimult Philippe-hez nyomban megérezte, mennyire kívánja őt a férfi. Ám egy pillantást vetett a zsúfolt bálterembe, s nyomban eszébe jutott, hogy nincsenek egyedül. Kibontakozott az ölelésből, megfordult, és kinézett a sejtelmesen megvilágított kertbe. Alig néhány órája még a rózsabokrok között reszketett az életéért. Most úgy tűnt, mintha mindez évekkel ezelőtt történt volna. Philippe megállt mögötte. - Mondtam már édesem, hogy ma különösen gyönyörű vagy? - Néhányszor említetted, de mondd csak minél többször! - sóhajtott boldogan Sabrina. Egy nő nem hallhatja elégszer, hogy... - Szerelemről nem mert beszélni. -.. .hogy jelent valamit egy férfi számára. Philippe maga felé fordította kedvesét, és mosolyogva ölelte át. - Akkor percenként fogom ismételgetni, mennyire imádnivaló vagy... Furcsa, de hiszek neki, gondolta Sabrina. Akarta hinni, hogy életében először valaki méltóképpen értékeli és őszintén szereti. Mégis elkomorodott. - Olyan vagyok, mint Hamupipőke, aki tudja, hogy éjfélkor haza kell mennie. Már csak néhány percünk van éjfélig... - Sabrina idegesen simított végig ezüstszürke, strasszokkal díszített szoknyáján. A ruhát Chantaltól kapta. A hercegnő szerint szőke hajához és világos bőréhez nagyszerűen illik a szürke szín. Amikor aztán Sabrina belépett a bálterembe, és ránézett Philippe-re, azonnal tudta, hogy Chantalnak igaza van. A herceg most is vágyakozva nézett rá. A lány zavarba jött. - A húgod pedig a jó tündér a mesében - folytatta. - Éppen csak üvegcipőt nem ajándékozott nekem. - Abban nehéz lett volna táncolni. Philippe hirtelen megérezte, hogy kezd elillanni a varázslatos hangulat. Elérkezett a komoly beszéd ideje. Újra magához ölelte a lányt. - Szeretlek, Sabrina! A lány erre a szóra vágyott napok óta, most mégis megijedt. Nem bírt megszólalni. - Szeretlek - ismételte a férfi. - Azt akarom, hogy a feleségem légy.

A teremből kihallatszott a muzsika. Sabrina kissé elhúzódott Philippe-től. - Nagy hibát követnénk el, ha összeházasodnánk. A herceg alig tudta leplezni megdöbbenését. - Nincs igazad! Én már ezerszer végiggondoltam a dolgot. Nem döntöttem elhamarkodottan. Egyébként éppen azért nem nősültem meg eddig, mert nem akartam hibát elkövetni. Csak veled tudnék olyan boldog házasságban élni, mint az apám Jessicával. Sabrina hátrált, de a férfi követte. Két kezébe fogta a lány arcát, úgy suttogta: - Még soha semmiben nem voltam olyan biztos, mint most abban, hogy helyesen cselekszem. Sabrina lehunyt szemmel, minden erejét összeszedve préselte ki magából a szavakat: - Philippe, én nem válthatom be a hozzám fűzött reményeidet. - De hát szeretlek! Mi lehet ennél fontosabb? - Hidd el, nem lennék jó feleséged! - sóhajtotta szomorúan a lány. - Indulatos vagyok, és szeszélyes. Ráadásul rendetlen. Néha egy hétig sem rakom el a ruháimat. Soha nem tudnád, kivel élsz együtt, mert különböző szerepeket játszom. - Mit számít mindez, ha szeretlek? Sabrinának már csak egyetlen érve maradt. Mély lélegzetet vett, és kimondta: - Nekem nem lehet gyerekem. Észrevette a férfi arcára kiülő rémületet. - Nem lehet, vagy nem akarsz? - Nem szülhetek. - Úgy hangzott ez, mint a végítélet. - Volt egy fertőző betegségem, amit a munkám miatt elhanyagoltam. A végén egyik este a színpadon estem össze. Kórházba szállítottak, és azonnal megoperáltak. Philippe megfogta a lány kezét. - Bárcsak melletted lehettem volna! Ha ő lett volna a férjem, talán nem kerül sor a műtétre. Philippe már az első tünetek jelentkezésekor orvoshoz vitt volna. Bezzeg Arthur csak legyintett, amikor panaszkodtam! Azt mondta, kényeskedem, így akarom felhívni magamra a figyelmet, gondolta keserűen Sabrina. Most már legalább Philippe is tudja! A lány lélegzet-visszafojtva figyelte a herceg arcát. - Kiváló nőgyógyászok vannak Franciaországban. Talán ők segíthetnek. ,. - Végigjártam én már a legnevesebb szakorvosokat. Mindegyik azt mondta, hogy meddő vagyok. - Micsoda borzalmas szó, tette hozzá Sabrina magában. Philippe egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig hallgatott, aztán megszólalt:

- Nem baj. Akkor is szeretlek. - Dehogynem baj! - A lány sírva fakadt. - Felfogtad, mit jelent ez? Nem szülhetek neked trónörököst, és teljesül a lázadók vágya. Montacroix újra a franciáké lesz! - Csak egy kérdésem van - kezdte a herceg. - Nézz a szemembe, úgy válaszolj! Szeretsz? Tudta, most hazudnia kellene, de azok után, amit együtt átéltek, Sabrina képtelen volt rá. - Hát persze! - szipogta. - De lásd be, ez nem elég! Nem vállalom a felelősséget egy közel kétszáz éves monarchia megszűnéséért. Arról nem is beszélve, hogy nem adhatom fel a hivatásomat. Keményen megdolgoztam a sikereimért, a hírnévért. Nem hagyhatom cserben Dixie-t. Nem szakíthatom félbe a hangversenykörutat, mert megtaláltam álmaim hercegét! A lány leszaladt a lépcsőn. Philippe nem ment utána. Mozdulatlanul meredt a sötétségbe. - Várni fogok rá! - suttogta. - Csinálja csak végig a turnét, ha egyszer annyira fontos neki az édesapja emléke. De a Darlingok utolsó koncertje után többé semmi nem állhat az utamba!

13. FEJEZET Három hónap múlva Las Vegasban tartották a Darling lányok hangversenykörútjuk utolsó koncertjét. A közönség tombolva ünnepelte őket. A hárommillió dollárt nem sikerült összegyűjteniük, de az adóhivatal meglepő módon kevesebbel is beérte. A hátralévő adósságot elengedte, így hát mégsem kellett elárverezni a családi farmot. Sabrina megnyugodhatott. Apja jó híre, becsülete nem került veszélybe. Sokszor gondolt Sonnyra, hiányzott neki az édesapja kedvessége, szeretete. New Yorkba készült. Egy színigazgatóval beszélt meg találkozót, aki főszerepet ajánlott egy új, zenés darabban. - Nemcsak kasszasiker lesz, de még a kritikusoknak a tetszését is megnyeri! - mondta Sabrinának a telefonba. - Most megmutathatja, mit tud. A koncertek kirobbanó sikere és az új lehetőség sem villanyozta fel a lányt. Fásultnak, elcsigázottnak érezte magát. Kifárasztott a hosszú turné, próbálta önmagával elhitetni, de közben tudta, hogy kedvetlenségének igazi oka Philippe. A nap minden percében hiányzott neki. - Végre visszatérhetünk a megszokott életünkhöz! - jegyezte meg az előadás után az üres színpadon Raven. - Holnap ilyenkor Ariel már Hollywoodban lesz, én Atlantában, a mama meg a farmon. Sabrina hallgatott.

- És te? - fordult hozzá Raven. - New Yorkba repülök - felelte a lány. - Beszélnem kell egy színigazgatóval. - Azt hittem, mostanában egészen máson jár az eszed. - Tévedtél. Felajánlottak egy szerepet, amelyben énekelni és táncolni is kell. Nem hagyhatok ki egy ilyen nagyszerű lehetőséget! - Nem vágysz inkább valami egészen másfajta szerepre? Sabrina értette, mire céloz Raven. - Ha nem tudnád, Philippe meg én végleg szakítottunk. Hónapok óta nem hallottam róla. - Nono! - szólt közbe Dixie. - Akkor ki küldte neked azokat a hatalmas virágcsokrokat minden egyes koncert után? És ki vásárolta vissza Sonny fegyvergyűjteményét? A házvezetőnő leveleiből értesültek, hogy a régi revolverek kis csomagokban sorra érkeznek a farmra. - Az utolsó darabot éppen néhány nappal ezelőtt hozta a postás - fűzte hozzá Dixie. - Ennek nincs jelentősége! - vetette oda Sabrina. - Philippe csak azért vette meg a fegyvereket, mert számára igen fontosak a családi hagyományok. Sajnos éppen ezek a hagyományok választanak el minket. - Ne légy már ilyen csacsi! - szólalt meg Ariel. - Hiszen a vak is láthatta, mennyire szeretitek egymást. Nem értem, mi a baj... - Csupán az, hogy nem lehet gyerekem. Sabrina még Montacroix-ban beszámolt családjának a szomorú igazságról. - Azt mondtad, ennek ellenére is feleségül akar venni! - próbálta vigasztalni akkor Dixie, miután túljutott az első döbbeneten. - Ha jól emlékszem, Philippe nem tekintette ezt kizáró oknak. Akkor pedig nem tudom, mi bajod van - jelentette ki Raven. - Csak mert ezt mondta, még nem biztos, hogy így is gondolja - sóhajtott Sabrina. - Olyan embernek ismerem a herceget, aki mindig komolyan gondolja, amit mond vélekedett Ariel. - Ne beszéljünk többet Philippe-ről! - Sabrina fáradtan hunyta le a szemét. - Ha nem haragszotok, szeretnék most egy kicsit egyedül maradni. - Jól van, drágám. - Dixie megölelte a mostohalányát. - A szállodában megvárunk. Gyertek lányok, segítsetek csomagolni! Sabrina ott maradt a színpadon, és a kihalt nézőteret bámulta. Ez az én világom! Ez a nekem való környezet, nem a kacsalábon forgó kastély pompás termei, állapította meg bánatosan. Ebben a pillanatban kitárult a színházterem bársonnyal bevont lengőajtaja.

Sabrina nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. A széksorok között Philippe lovagolt felé azon a fekete ménen, amellyel annak idején legyőzte őt. - Jó estét szép hölgy! - üdvözölte a herceg a lányt, és megállította lovát a színpad előtt. Meghitt, mély hangja egy csapásra eloszlatta Sabrina kételyeit. Ez nem álom, ez valóság! - Megbolondultál? - A lány alig tudta visszafojtani nevetését. - Igen. Bolond vagyok, a szerelem bolondja - bólintott Philippe. Karját kitárta Sabrina felé. - Mit gondolsz, megfelelek a mesebeli hercegről alkotott eszményképednek? De még mennyire! - futott át a lány agyán. - A lovadnak tulajdonképpen fehérnek kellene lennie - nyögte ki. - Azt hiszem, a te élénk képzeleteddel nem nehéz a feketét fehérnek látni - mosolygott a herceg. Szeméből szenvedély sugárzott. - Szerettem volna páncélruhában jönni, de az őseim mind alacsonyabbak voltak nálam, így egyikük harci öltözéke sem illett rám. De most már nem is bánom, mert a sisak rostélyán át amúgy sem látnálak ilyen jól. - így is elég hódító jelenség vagy. - Épp ezt akartam mondani neked. Gyönyörű vagy, és bájos, mint mindig. Szinte fölforrósodott körülöttük a levegő. Sabrina legszívesebben Philippe nyakába borult volna, de figyelmeztette magát, hogy tulajdonképpen semmi nem változott kettejük kapcsolatában. - Mondd, hogy kerülsz ide? - Eljöttem, hogy valóra váltsam az álmaimat. - Komolyan kérdeztem... - Miért is hittem, hogy könnyű dolgom lesz?! - nyomott el egy sóhajt a férfi. Leszállt a lováról, és elővett a nyeregtáskából egy összecsavart papírköteget. - Először is ezt akarom megmutatni. A lány lehajolt a színpadról, és elvette a tekercset. - Mi ez? - A montacroix-i új színház tervrajzai. Most készültek el. Egyébként gratulálok! Hallom, hogy kiegyenlítettétek az apád tartozását. - Félmillió híján - közölte Sabnna. - De az adóhivatal valamilyen titokzatos oknál fogva... - A lány elhallgatott. Most jött rá, mi lehetett az a bizonyos ok. - Csak nem fizetted ki? - Soha nem tennék ilyesmit az engedélyed nélkül. Házassága évei alatt Sabrinának volt alkalma megtanulni, miként lehet felismerni, ha egy férfi hazudik. - De benne van a kezed a dologban...

- Csak egy kicsit - vonta meg a vállát Philippe. - A kormányotok szeretne bankegyezményt kötni Montacroix-val. Mindössze utaltam rá, hogy nem szívesen írok alá megállapodást egy olyan állammal, amely nem tanúsít némi előzékenységet a polgáraival szemben. Így aztán az adóhivatal illetékese bölcsen megállapította, hogy túl magas késedelmi kamatot követeltek Sonny tartozásáért. Dixie adótanácsadója is ezt mondta, de akkor még a hivatal perrel fenyegetőzött. - Tehát belekeverted a magánéletedet az államügyekbe? - Segíteni akartam a családodon - mentegetőzött Philippe. - Köszönöm. - Szívesen tettem. De nézd már meg ezeket! - mutatott a férfi a papírokra. Sabrina kiteregette a rajzokat. Philippe a tó partjára tervezte az új színházat. - Szép lesz! - Reméltem, hogy tetszeni fog. Ha változtatni akarsz rajta valamit, nincs semmi akadálya. Nézd csak meg, mi lesz a neve! - Rólam nevezted el? - lepődött meg a lány. - Természetesen. Utóvégre te játszol majd benne a népednek, nem? - Phillipe, ezt már megbeszéltük... - Arra gondoltam - vágott szerelme szavába a herceg -, hogy a megnyitón az új darabodat adhatnátok elő. - Az én új darabomat? Csak nem a te műved a holnapi New York-i találkozó is? - támadt rá dühösen Sabrina. - Minek is tagadnám? De mi ebben a rossz? - Még kérded? - mérgelődött a lány. - Azt hittem, azért ajánlják fel nekem ezt a szerepet, mert tehetségesnek tartanak! - Nem pedig azért, mert lefeküdtem Montacroix hercegével, fortyogott magában. - Nem is játszhatna el senki más. Ugyanis neked írták - közölte Phillipe. - Méghozzá akkor, amikor mi még nem is ismertük egymást. - Ezt meg honnan tudod? - Elutazásotok után telefonon téged keresett a színigazgató. Sokáig beszélgettünk, és én megkértem, hadd mutassuk be Montacroix-ban a darabot. így történt, hidd el, Sabrina! De ha nagyon ragaszkodsz hozzá, nem bánom, adjátok elő a Brodwayn. - Nevezz meg akár csak egyetlen színészt, aki nem egy európai hercegség vadonatúj színházát választaná a New York-i színpad helyett! - felelte morcosan a lány. - Tehát beleegyezel? - Nem is tudom...

- Ez talán segít eldönteni. - Phillipe elővett egy újabb iratot. A lány átfutotta a sorokat. Reménykedve, egyszersmind gyanakodva nézett a hercegre. - Mint láthatod, kormányunk megváltoztatta Montacroix alkotmányát - magyarázta Phillipe. - Eszerint továbbra is férfiágon öröklődik a korona, de hozzáfűztek egy záradékot... - A trónörökös lehet fogadott gyermek is - suttogta meghatottan Sabrina. - Nem az a fontos, ki nemzette és szülte a gyereket, hanem az, ki neveli fel. - Phillipe felugrott a színpadra, s megölelte a lányt. - Az a lényeg, hogy igazi otthonra találjon, és rengeteg szeretetet kapjon. - Aztán végre, oly sok idő után, forrón, szenvedélyesen megcsókolta szerelmét. Sabrina majd elolvadt a boldogságtól. - Mindenre gondoltál - rebegte. - Remélem. Erről jut eszembe, hogy hoztam még valamit! - Philippe benyúlt a nadrágzsebébe, és előhúzott egy kis bársonydobozt. - Lassanként inkább ajándékosztó Mikuláshoz hasonlítasz, mint mesebeli herceghez mosolygott a lány, és kinyitotta a dobozkát. A lélegzete is elállt, amikor meglátta a platinagyűrűt a nagy szürke gyönggyel, amelyet apró gyémántok vettek körül. - Ó, Phillipe! - Ezeket a köveket a koronáról vette le az ékszerész, és egészen hasonlókat tett be helyettük. Senki nem fogja észrevenni a cserét. Különben is a korona elavult jelkép. Sohasem viselem. Sabrina tudta, hogy Phillipe modern uralkodó, ugyanakkor azonban hagyománytisztelő ember. Micsoda áldozat tőle, hogy a legfőbb családi ereklyéből, a csaknem kétszáz éves koronából csináltatott eljegyzési ékszert! - Sehol nem találtam olyan gyűrűt, amely méltó lenne hozzád - magyarázta Phillipe a lány megdöbbenését látva. - A gyöngy színe éppen olyan, mint a szemedé. A lány némi aggodalmat fedezett fel a herceg tekintetében, amikor az folytatta: - Kérlek, drágám ne utasíts vissza... Nem tudnám elviselni. Jobban szeretlek, mint az életemet! A nagyvonalú, melegszívű Phillipe Giraudeau de Montacroix maga volt Sabrina életre kelt álma. - Szeretlek, Phillipe! - nyújtotta remegő kezét a férfi felé. Szemébe örömkönnyek szöktek, míg a herceg az ujjára húzta a gyűrűt. A férfi újra megcsókolta Sabrinát, aki szinte szédült a szenvedélytől. Phillipe a karjába emelte, levitte a színpadról, és a nyeregbe ültette. - Van még egy kérésem - szólalt meg, amikor már a sötét éjszakában lovagoltak. Minden kívánságát teljesítem, gondolta Sabrina. Hiszen ő bizonyította be nekem, hogy az álmok időnként valóra válhatnak.

- Szeretném, ha a testvéreid énekelnének az esküvőnkön. Sabrina nevetett. - Ha akarnám, sem tudnám őket ebben megakadályozni...