JL Malory család 3 - Tengernyi szerelem.pdf

Johanna Lindsey Tengernyi szerelem ( Malory Család 3.)

GABO

A mű eredeti címe: Gentle Rogue Fordította: Gondáné Kaul Éva

Könyvterv: Malum Stúdió

Copyright © 1990 by Johanna Lindsey Hungarian translation ® Gondáné Kaul Éva, 2008 Hungarian edition © GABO Kiadó, 2008 Minden jog fenntartva. A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges.

Kiadja a GABO Könyvkiadó 1054 Budapest, Vadász u. 29. www.gabo.hu Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN 978-963-689-201-2

1. fejezet LONDON, 1818 Georgina Anderson óvatos mozdulattal felemelte a kanalat, és egy darab főtt retket helyezett el benne. Gondosan felmérte a távolságot, és a kanalat parittyának használva, határozott mozdulattal a szoba másik végébe lőtte a zöldséget. Sajnos nem sikerült eltalálnia a jól megtermett csótányt, de nem sokkal tévesztette el. A lövedék a rovartól alig néhány centiméterre csapódott a falhoz, és a kiszemelt célpont azonnal a legközelebbi repedésbe iszkolt. Az akció tehát mégis sikerrel járt. Ha nem látja az undorító férget, talán elfelejti, hogy kénytelen egy fedél alatt élni vele. A lány visszafordult a félig elfogyasztott vacsorájához. Még egy pillantást vetett a gusztustalanul agyonfőtt ételre, majd elhúzta a száját, és félrelökte a tányért. Mit nem adott volna most Hannah egyik hétfogásos, ízletes vacsorájáért! Hannah már tizenkét éve állt az Anderson család szolgálatában, és jól tudta, hogy kinek mi a kedvenc étele. Georgina már hetek óta a szakácsnőjük főztjéről álmodozott, ami egyáltalán nem volt meglepő egy ilyen hosszú hajóút után. Egy hónapig tengődött a hajószakács íztelen főztjén. Utoljára öt nappal ezelőtt evett finom ételt, amikor megérkeztek Angliába. Mihelyt bejelentkeztek az előkelő Albany Hotelbe, Mac azonnal elvitte egy elegáns étterembe. Sajnos másnap el kellett hagyniuk az Albanyt, hogy olcsóbb szállás után nézzenek. Nem volt más választásuk, mert amikor visszatértek a szállodába, észrevették, hogy minden pénzük eltűnt a bőröndjeikből. Georgie - ahogy a családja becézte - nem hibáztathatta a szállodát, mert nemcsak őt, hanem Macet is kirabolták. Pedig nem egy szobában szálltak meg, még csak nem is ugyanazon az emeleten. A rablást valószínűleg akkor hajtották végre, amikor a bőröndöket az East End-i kikötőből a West Enden lévő Piccadillyre szállították, a város elegánsabb negyedébe, ahol az Albany volt. A hosszú út során a bőröndöket a bérelt fogat tetejére szíjazták, ahol a kocsis és a segédje nyugodtan hozzáférhetett, amíg ők mit sem sejtve nézelődtek, és kíváncsian vették szemügyre a még soha nem látott várost. Tulajdonképpen már korábban elkezdődött a balszerencsés események sorozata. Amikor a múlt héten elérték Anglia partjait, megtudták, hogy akár három hónap is eltelhet, mire a hajójukat beengedik a kikötőbe, és engedélyezik a rakomány lerakodását. Az utasok szerencsésebbek voltak, mert csónakkal partra szállították őket. Ám erre is több napot kellett várniuk A lányt ez nem lepte meg, mert már sokszor hallott a Temze túlzsúfoltságáról, és tudta, hogy ez rengeteg problémát okoz az áruszállításban. Mivel a járműveket ugyanazok a kiszámíthatatlan időjárási tényezők hajtják, többnyire egyszerre érkeznek a kikötőbe. Az ő hajójával egy időben legalább egy tucat érkezett még Amerikából, és kért bebocsátást a londoni dokkokba. És akkor még nem beszéltünk arról a több száz vitorlásról, amelyik a világ számos egyéb tájáról érkezett. A családja kereskedelmi hajói ezért már a háború előtt is elkerülték Londont. 1807 óta nem járt itt Skylark Line-hajó, amikor a Franciaországgal vívott háború során Anglia fél Európát blokád alá vonta. A Skylark számára ugyanolyan jövedelmező, ugyanakkor sokkal biztonságosabb volt a távol-keleti és a nyugat-indiai kereskedelem. Az 1814 végén aláírt szerződés után az országa elsimította a nézeteltéréseit Angliával, de a Skylark

Line a raktározási nehézségek miatt továbbra is távol tartotta magát az angliai kereskedelemtől. A romlandó rakományt gyakran a rakparton kellett tárolni, ahol ki volt téve az időjárás szeszélyének, és a tolvajok garázdálkodásának, akik minden évben félmillió font értékű árut loptak el. Ha a romlandó árucikkek megmenekültek az elemek pusztításától, akkor az egész kikötőt befedő szénpor tette tönkre a rakományt. Az Anderson család úgy döntött, hogy nem éri meg a sok bosszúság és veszteség, amikor más útvonalakon ugyanolyan haszonra lehet szert tenni. Georgina ezért nem Skylark-hajón jött Londonba, és ezért nem tudott ingyen hazautazni. Márpedig ez előbb-utóbb gondot fog okozni, hiszen Mackel együtt összesen az a huszonöt amerikai dollárjuk maradt, amit a rablás idején maguknál tartottak. Nem tudták, hogy ez mennyi ideig lesz elég - ezért volt kénytelen Georgina egy southwarki kocsma fölött lévő bérelt szobában meghúzni magát. Egy kocsmában! Ha ezt a bátyjai megtudják... Egyébként mindegy, mert úgyis megölik, ha rájönnek, hogy a tudtuk - és engedélyük - nélkül tengerre szállt, amikor éppen a világ más-más felén jártak a hajóikkal. Arra számíthatott, hogy legalább tíz évig megvonják tőle a jövedelmét, több évre bezárják a szobájába, és alaposan elfenekelik... Valójában csak kiabálni fognak vele. Ám a lány ettől is rettegett. Nem kellemes élmény, ha az emberrel mind az öt feldühödött bátyja egyszerre ordítozik. Ráadásul mindnyájan sokkal nagyobbak nála, és igencsak félelmetesek tudnak lenni. Sajnos Georginát még ez sem tudta visszatartani attól, hogy Angliába hajózzon. Ráadásul egyetlen rokona sem tartott vele, csak Ian MacDonellt vitte magával kísérőként és védelmezőként. A lány most kezdett arra gondolni, hogy utolsó gyermekként neki már nem jutott a józan észből, pedig a családja többi tagja oly bőségesen meg van áldva vele. Georgina éppen akkor hallotta meg a kopogást, amikor felállt a kis asztalról, amelynél magányos étkezéseit szokta elkölteni. Huszonkét éves volt, és eddig a connecticuti Bridgeportban élt, ahol csak a családtagjai vagy a szolgák kértek bebocsátást hozzá, és őket mindig szívesen látta. A múlt hónapig csak a saját ágyában aludt, esetleg egy függőágyban, valamelyik Sklylark-hajó fedélzetén. Most viszont Mac többször is a lelkére kötötte, hogy idegen helyen van, ezért mindig tartsa zárva az ajtót. Mintha az idegen, lepusztult szoba látványa nem emlékeztetné eléggé arra, hogy távol van az otthonától, és senkiben sem bízhat ebben a barátságtalan, bűnözőktől hemzsegő városban! Most mégis egy ismerős állt az ajtó előtt. Azonnal felismerte Ian MacDonell skót akcentusát, amikor megszólalt. A lány beengedte a férfit, majd félreállt, hogy a hatalmas termetű skót elférjen a szűk előszobában. - Szerencsével jártál? A férfi felmordult, majd helyet foglalt a széken, amelyen az előbb a lány ült. - Attól függ, honnan nézzük, kisasszony. - Egy újabb kitérő? - Igen, de azt hiszem, ez még mindig jobb, mint egy zsákutca. - Biztosan igazad van - válaszolta a lány, de nem sok lelkesedés volt a hangjában. Sajnos nem számíthatott ennél többre, mert nagyon kevés volt az a nyom, amelyen elindulhattak. Mr. Kimball, aki a bátyja hajóján szolgált, csak annyit mondott, hogy látta a régen eltűnt vőlegényét, Malcolm Cameront egy brit kereskedelmi hajó, a Pogrom fedélzetén. Thomas bátyja hajója, a Portunus akkor

találkozott a brit hajóval, amikor éppen hazafelé tartott Connecticutba. A bátyja nem tudta megerősíteni a hírt, mert Mr. Kimball csak akkor közölte vele, amikor a Pogrom már látótávolságon kívülre került. Ám annyi bizonyos, hogy a hajó Európa felé tartott. Valószínűleg hazafelé igyekezett, a londoni kikötőbe. Még akkor is előbb-utóbb ott kell felbukkannia, ha időközben kitérőt tesz. Hat év óta ez volt az első hír Malcomról, amióta erőszakkal angol haditengerészeti szolgálatra kényszerítették. 1812 júniusában, egy hónappal a háború kitörése előtt, két másik férfival együtt elvitték őt az angolok Warren bátyja hajójáról, a Nereusról. A háború kirobbanásának egyik oka éppen az volt, hogy az angol haditengerészet gyakran az amerikai matrózokkal szemben is alkalmazta a kényszersorozást, pedig csak angol alattvalókkal tehette volna meg. Malcolm nagyon balszerencsés volt, hogy mindjárt a legelső útján áldozatul esett az angolok túlkapásának. Azért történhetett ez meg, mert életének első felét az angliai Cornwallban töltötte, és a kiejtésén még mindig érződött angol származása. A férfi azonban ízig-vérig amerikai volt, mert az időközben elhunyt szülei még 1806-ban Bridgeportban telepedtek le, és eszük ágában sem volt visszatérni Angliába. Ám az angol csatahajó tisztje egy szavát sem hitte. Warrent megsebesítették az arcán, hogy fitogtassák az erejüket és az elszántságukat. Mindenkit besoroztak, aki nem tudta bizonyítani az amerikai állampolgárságát. Georgina később megtudta, hogy ezt a csatahajót a háború közepén kivonták a szolgálatból, és a legénységét szétosztották több hadihajón. Egészen idáig nem volt több hír szegény Malcolmról. Most nem foglalkozott azzal, hogy a háború után mit keres Malcolm egy angol kereskedelmi hajón. Georginának végre lehetősége van megtalálni a vőlegényét, és addig nem hagyja el Angliát, amíg a nyomára nem bukkan. - Nos, ez alkalommal kihez irányítottak? - kérdezte sóhajtva Georgina. - Valakihez, aki ismer valakit, aki ugyancsak ismer valakit, aki esetleg tudhatja, hogy hol van? Mac felnevetett. - Úgy beszélsz, mintha már jó ideje céltalanul kutatnánk, kislány. Pedig még csak négy napja keresgélünk. Azt hiszem, most elkelne Thomas bátyád türelme. - Ne is emlegesd Thomast, Mac! Nagyon haragszom rá, amiért nem indult azonnal Malcolm keresésére. - Megtette volna... - Fél év múlva! Azt akarta, hogy várjak fél évig, amíg visszatér a Karib-szigetekről. Utána még ki tudja, hány hónapba telt volna, mire Malcolm nyomára bukkan, és együtt visszajönnek Bridgeportba. Ezt túl soknak tartottam, amikor már eddig is hat évet vártam rá. - Csak négyet - helyesbített a férfi. - Tizennyolc éves korod előtt úgysem engedték volna meg, hogy hozzámenj a fiúhoz. Hiába kérte meg a kezedet két évvel korábban. - Ez most nem lényeges. Ha valamelyik másik bátyám otthon lett volna, tudom, hogy azonnal idejött volna. Sajnos olyan balszerencsés vagyok, hogy éppen a derűlátó Thomasra kellett hagyatkoznom. Az egyetlen fivéremre, aki olyan türelmes, mint egy szent. És ráadásul csak az ő Skylark-hajója, a Portunus volt a kikötőben. Képzeld el, kinevetett, amikor azt mondtam neki, hogy ha idősebb leszek, Malcolm valószínűleg nem akar majd feleségül venni! Mac is nehezen tudta visszatartani a mosolyát, amikor meglátta a lány felháborodott arcát. Nem csoda,

hogy a bátyja jót nevetett. A kislány soha nem volt jó véleménnyel a saját külsejéről. Talán azért, mert csak tizenkilenc éves korára vált olyan különleges szépséggé, amely most magára vonzza minden férfi tekintetét. Georgina úgy vélte, hogy csak a saját hajójára és a Skylark Line-ban lévő tulajdonára számíthat, ha meg akarja fogni a férjét. Mac is úgy vélte, hogy ez lebegett az ifjú Cameron szeme előtt, amikor megkérte a lány kezét, mielőtt elindult Warrennel a többéves távol-keleti útra. Azóta a vártnál sokkal több év telt el, hála az angolok erőszakos viselkedésének, amelyet a nyílt tengeren tanúsítottak az amerikai kereskedelmi hajók legénysége iránt. A kislány nem fogadta meg a fivérei tanácsát, hogy felejtse el Malcolm Cameront. Még akkor is képes volt tovább várni rá, amikor a háborúnak vége lett, és Malcolmnak már rég haza kellett volna térnie. Thomas gondolhatta volna, hogy Georgina nem fogja karba tett kézzel megvárni, míg végez a karib-tengeri útjával, amely során fél tucat különböző kikötőbe szállítja a rakományát. Hiszen a lány éppen olyan kalandkedvelő volt, mint a család többi tagja. A vérükben volt a kihívások iránti lelkesedés. Viszont a lányban egy szemernyi sem volt Thomas türelméből, és ezt mindnyájan jól tudták. Ugyanakkor érthető volt, hogy Thomas miért nem tartotta annyira fontosnak a kutatóutat. Arra számított, hogy Drew bátyja a nyár végén behajózik Bridgeportba, és két út között mindig több hónapig otthon szokott tartózkodni. Az a léha gazember úgysem tudott soha nemet mondani az egyetlen húgának. Ám a kislány Drew érkezését sem várta meg. Thomas elindulása után három nappal felszállt egy menetrend szerinti hajóra, és valahogy rávette Macet arra, hogy elkísérje. Ráadásul úgy állította be, mintha ez az ő ötlete lett volna. A férfi még mindig nem értette, hogyan sikerült ezt elérnie. - Georgie lányom, azért be kell ismerned, hogy nem panaszkodhatunk. Londonban több ember él, mint egész Connecticutban, mégis egész jól haladunk. Sokkal rosszabbul is alakulhatott volna, ha a Pogrom nincs a kikötőben, vagy a legénysége már szétszéledt. Holnap este találkozom valakivel, aki elég jól ismeri a fiút. Akivel ma beszéltem, azt mondta, hogy Malcolm ezzel a Mr. Willcocksszal hagyta el a hajót. Nála jobban senki nem tudhatja, hogy hol találjuk. - Ez valóban elég ígéretesnek hangzik - ismerte el Georgina. - Lehet, hogy ez a Mr. Willcocks azonnal elvezet minket Malcolmhoz, ezért... azt hiszem, én is veled megyek. - Szó sem lehet róla! - csattant fel Mac, és haragos arccal nézett a lányra. - Egy kocsmában fogunk találkozni! - Na és? - Azért vagyok itt, hogy visszatartsalak, ha valami őrültséget akarsz tenni. Már az is éppen elég nagy esztelenség volt, hogy idejöttünk. - Ugyan már, Mac... - Ne próbálj meg rábeszélni, kislány! - förmedt rá a férfi szigorúan. A lány tekintete azonban elárulta, hogy nem fog tágítani. A férfi halkan felnyögött, mert jól tudta, mire képes Georgina, ha egyszer a fejébe vett valamit. Ezt bizonyítja az is, hogy most itt van, és nem otthon, ahogy azt a fivérei hiszik.

2. fejezet A folyó másik oldalán, az előkelő West Enden egy elegáns hintó állt meg a Piccadilly egyik háza előtt. Sir Anthony Malory addig agglegényként élt belvárosi palotájában, de az agglegényéletének vége lett, mert most újdonsült feleségével, Lady Roslynnal érkezett haza. James Malory, Anthony bátyja, aki londoni tartózkodása idején az öccsénél szállt meg, kíváncsian nézett ki a hallba. Nem tudta mire vélni ezt a késő esti váratlan betoppanást. Amikor az ajtóhoz ért, Anthony éppen a küszöbön emelte át a menyasszonyt. Mivel James akkor még nem tudta, hogy az ifjú hölgy valóban az öccse arája, teljesen érthető volt gúnyos megjegyzése. - Azt hiszem, ezt nem lett volna szabad látnom. - Reménykedtem benne - válaszolta Anthony, és zavartalanul folytatta útját a lépcső felé. - De mivel összefutottunk, közlöm veled, hogy elvettem a lányt feleségül. - Micsoda? - Valóban összeházasodtunk - nevetett fel Roslynn. - Akárkinek nem engedném meg, hogy átvigyen a küszöbön! Anthony megállt egy pillanatra, és nagyon élvezte, hogy sikerült zavarba hoznia a bátyját. - Te jó ég, James! Hányszor szerettem volna olyasmit tenni, amitől eláll a szavad! Most viszont meg kell értened, hogy nem várom meg, mire magadhoz térsz. - Ezzel Anthony elindult felfelé a lépcsőn, a hálószobák irányában. James végre magához tért, és sikerült becsuknia tátva maradt száját. Majd gyorsan ismét kinyitotta, hogy a kezében lévő pohárból egy kortyra kiigya az összes konyakot. Döbbenetes! Anthony igába hajtotta a fejét! Egész London leghírhedtebb szoknyapecére...- csak azért ő a leghírhedtebb, mert James lemondott erről a címről, amikor tíz évvel ezelőtt távozott Angliából. Mi ütött Anthonyba? Miért tett ilyen szörnyűséget? A hölgy olyan gyönyörű volt, hogy azt szavakkal nem is lehet leírni. De Anthony másképpen is megkaphatta volna. James egészen véletlenül tudomást szerzett arról, hogy Anthony már el is csábította Roslynnt, méghozzá előző éjszaka. Akkor mi vette rá, hogy elvegye a lányt? A hölgynek nem volt családja, aki ezt követelte volna. Na, nem mintha Anthonynak bárki is megparancsolhatta volna, hogy mit tegyen. Erre talán csak a legidősebb bátyjuk, Jason - Haverston márkija - volt képes. Ám arra még Jason sem tudta volna rávenni Tonyt, hogy megnősüljön. Hányszor megpróbált a lelkére beszélni az elmúlt években! Mindhiába. Senki sem szorított fegyvert Anthony homlokához, vagy szorongatta a torkát, hogy ilyen esztelen cselekedetre kényszerítse. Anthony nem hasonlított Nicholas Edenre, aki meghajolt a család idősebb tagjainak akarata előtt. Nicholas Edent ugyanis valóban arra kényszerítették, hogy feleségül vegye az unokahúgukat, Regant. Illetve Reggie-t, ahogy a családban a többiek hívták. Éppen Anthony volt az, aki sarokba szorította Nicholast, Edward bátyjuk és Nicholas saját családja segítségével. James nagyon szívesen ott lett volna azon a kis összejövetelen, ahol Edenre ráijesztettek. Mit nem adott volna, ha ő is

megfenyegethette volna azt a taknyost! Akkor a családja még nem tudta, hogy már visszajött Angliába, és egy jó ideje éppen erre a fiatalemberre vadászik, hogy ellássa a baját, amelyre szerinte alaposan rászolgált - igaz, egészen más okból kifolyólag. Sikerült is elérnie a célját, és a fiatal gazfickó emiatt majdnem lekésett az esküvőjéről, amikor az oltár elé kellett vezetnie Regant, James kedvenc unokahúgát. James fejcsóválva ment vissza a szalonba a konyakosüveggel a kezében, és abban reménykedett, hogy néhány pohár ital segítségével hamarabb megtalálja a választ erre a rejtélyre. A szerelmet kizárta a lehetséges okok közül. Ha Anthony nem hódolt be ennek az érzelemnek az elmúlt tizenhét évben, amióta a szebbik nem elcsábításának szenteli az életét, akkor mára már pontosan olyan érzéketlen iránta, mint James. Az sem jöhetett szóba, hogy örökösre volt szüksége, mivel a családjában már mindegyik címnek megvolt a leendő tulajdonosa. Jasonnek, a legidősebb bátyjuknak ott volt az egyetlen fia, Derek. A fiatalember már szinte teljesen felnőtt, és kezd hasonlítani a fiatalabb nagybátyjaira. A következő legidősebb Malory, Edward, öt utódot is nemzett, akik mind házasulandó korba léptek, kivéve a fiatal Amyt. Még Jamesnek is volt egy fia, Jeremy. Igaz, hogy törvénytelen gyermek volt, akiről csak hat évvel azelőtt szerzett tudomást. Addig nem is tudott a fiúról, akit az anyja egy kocsmában nevelt fel. Az anyja halála után Jeremy tovább dolgozott ugyanabban a kocsmában. Jeremy az idén már tizenhét éves lett, és mindent elkövetett, hogy az apja nyomdokaiba lépjen. Úgy tűnt, ő maga is sikerrel pályázik majd a hírhedt szoknyapecér címre. Anthonynak, a negyedik fiúnak tehát nem kellett azon törnie magát, hogy folytassa a családfát, mert erről már gondoskodott a három idősebb Malory. James a konyakosüveggel a kezében elnyúlt a heverőn. Majdnem százkilencven centiméter magas teste nehezen fért el az apró bútordarabon. Az emeleten időző ifjú párra gondolt, és arra, vajon mit művelhetnek. Formás, érzéki ajka vidám mosolyra húzódott. Akkor sem tudta megmagyarázni, hogy Anthony miért nősült meg. James biztos volt abban, hogy ő soha nem követ el ekkora baklövést. Azt viszont kénytelen volt elismerni, hogy ha már Anthony ilyen őrültségre szánta el magát, akkor helyesen tette, hogy egy olyan különleges szépséget vett el feleségül, mint Roslynn Chadwick. Illetve most már Roslynn Malory. Ám ettől még nem kevésbé vonzó... Jamesnek is megfordult a fejében, hogy kiveti rá a hálóját, annak ellenére, hogy Anthony az első találkozás után bejelentette előtte igényét a lányra. Régebben, amikor még ifjú szoknyapecérek voltak, sokszor versenyeztek, hogy melyikük tudja előbb meghódítani egy hölgy szívét. Többnyire annak sikerült, amelyikük először a színe elé került. Anthonyt olyan jóképű széltolónak tartották, akinek egyetlen nő sem képes ellenállni, és James is ugyanerről volt híres. Pedig a két fivér külseje nagyon különbözött egymástól, és első ránézésre senki sem mondta volna meg, hogy testvérek. Anthony magasabb és vékonyabb volt, fekete haját és égszínkék szemét a nagymamájától örökölte, akárcsak Regan, Amy és - bosszantó módon - James fia, Jeremy. Jamesnek sok bosszúságot okozott, hogy Jeremy jobban hasonlít Anthonyra, mint rá. James ugyanis a Malory család többségéhez hasonlóan szőke, zöld szemű és hatalmas termetű volt. Nagydarab, szőke és jóképű - ahogy Regan szokta mondogatni. James halkan felnevetett, mert eszébe jutott az unokahúga. Regan anyja, Melissa volt az egyetlen húguk, de meghalt, amikor a lánya még csak kétéves volt. Ezért a fivéreivel közösen nevelték fel Regant, és a saját lányuknak tartották. Most viszont annak a bárdolatlan Edennek a felesége, ráadásul a saját akaratából, ezért James kénytelen volt elviselni a gazfickót. Hál’ istennek, Nicholas Eden nagyszerű férjnek bizonyult.

Már megint: a házasságról gondolkodik... Úgy látszik, még mindig nem verte ki a fejéből Anthony tettét. Edennek legalább volt mentsége. Imádta Regant. Anthony viszont minden nőt imád. Ebben pont olyan, mint a bátyja. James hiába töltötte be a harminchatodik életévét, olyan nő még nem született erre a világra, aki rá tudná beszélni a házasságra. A férfi úgy gondolta, hogy a nőkkel nagyon könnyű bánni. Szeretni kell őket egy darabig, aztán szépen odébbállni. Már évek óta ez az elve az életben, és az elkövetkező időszakban is ehhez szándékozik tartani magát.

3. fejezet Ian MacDonell második generációs amerikai volt, de lángvörös haja és beszédének lágy dallama azonnal elárulta skót származását. A vérmérsékletéről azonban nem lehetett azt állítani, hogy jellegzetesen skót. Életének eddigi negyvenhét évében kevés dolog tudta kihozni a sodrából, mert világéletében szelíd természetű ember volt. Ám tegnap este béketűrését alaposan próbára tette a legifjabb Anderson-ivadék viselkedése. Mivel Andersonék szomszédja volt, Mac egész életében ismerte a családot, és harmincöt évig dolgozott a hajóikon. Hétéves korában az öreg Anderson hajósinasaként kezdte, és a végén Clinton Anderson Neptun nevű hajójának elsőtisztje lett. Számos alkalommal ki akarták nevezni kapitánynak, de mindig visszautasította ezt a megtisztelő ajánlatot. Georgina legifjabb bátyjához, Boydhoz hasonlóan, ő sem akart ilyen teljhatalommal rendelkezni, bár Boyd előbb-utóbb biztosan elfogadja majd a megbízást. Mac öt évvel ezelőtt felhagyott a hajózással, de a hajóktól nem tudott elszakadni. Most az volt a feladta, hogy felmérje a kikötőbe visszaérkező Skylark-hajók állapotát, és intézkedjen a javításukról. Amikor az öreg Anderson tizenöt évvel ezelőtt meghalt, a felesége pedig néhány év múlva követte, Mac kötelességének érezte, hogy istápolja az Anderson testvéreket, pedig csak hét évvel volt idősebb Clintonnál. Mindig közel állt a családhoz, és a gyerekek a szeme előtt cseperedtek fel. Amikor az öreg nem volt a közelükben, számíthattak a tanácsára, és ő tanította meg a fiúknak - sőt Georginának is mindazt, amit a hajókról tudni kell. Az apjukkal ellentétben, aki alig egy-két hónapot töltött csak otthon két hosszú hajóút között, Mac sokszor fél évig, vagy egy esztendőig is a szárazföldön maradt, mielőtt újra elcsábította volna a tenger. Mint minden olyan tengerész családjában, ahol az apának a tenger az igazi szerelme, a gyerekek születési ideje a családfő tengeri utazásainak idejétől és időtartamától függött. A ma negyvenéves Clinton volt az elsőszülött, és egy négyéves távol-keleti út miatt Warren csak öt évvel később látta meg a napvilágot. Thomas újabb négy év elteltével követte őket, majd újabb négy év után megérkezett Drew. Egyedül Drew születésénél volt otthon az öreg, mert egy viharban súlyosan megrongálódott a hajója, és kénytelen volt még ugyanabban az évben visszafordulni. Egyik balszerencse a másik után érte, ezért majdnem egy évig otthon vesztegelt. Tehát végre láthatta az egyik fiát újszülött korában, és egyben a következő gyermeke megszületéséről is gondoskodhatott. Ugyanis Drew után tizenegy hónappal megérkezett Boyd. Ezután újabb négy év szünet következett, majd világra jött a család legifjabb, és egyetlen leánygyermeke. A fiúkkal ellentétben - akik mihelyt elég idősek lettek, azonnal tengerre szálltak Georgina mindig otthon volt, hogy fogadja a hazaérkező hajókat. Nem csoda, hogy Mac annyira megszerette a kislányt, hiszen sokkal több időt töltött vele, mint a fivéreivel. Jól ismerte, és tudta, hogy mindig ügyesen eléri a célját, és végrehajtja, amit egyszer a fejébe vett. Ezért semmi mentsége nincs arra, hogy miért nem volt képes nemet mondani erre a legújabb őrült ötletére. A gyengeségének köszönhető, hogy a lány most mégis vele együtt támasztja a pultot a kikötő egyik legsö-tétebb lebujában. A férfi

legszívesebben azonnal tengerre szállt volna elkeseredésében. Macnek csak az szolgáltatott némi elégtételt, hogy látta Georgina megszeppent tekintetét. Tehát már belátta, hogy mekkora ostobaságot követett el, amikor ragaszkodott ehhez a hajmeresztő kalandhoz. Nagyon ideges volt, és még az sem nyugtatta meg, hogy az ing-ujjában egy tőr lapult, a csizmaszárába pedig egy bicskát dugott. Mégsem volt hajlandó addig távozni a kocsmából, amíg Mr. Willcocks meg nem jelenik. Mac örült, hogy legalább a nőiességét sikerült ügyesen elrejteniük. Először abban reménykedett, hogy Georgina majd magától is jobb belátásra tér, és rájön, hogy egy tisztességes nő nem teheti be a lábát egy ilyen helyre. Ám a lány az éj leple alatt összeszedett néhány ócska rongyot a környékbeli ruhaszárító kötelekről, és reggel büszkén mutatta meg a szerzeményeit. Ezek után Mac hiába próbált meg azzal érvelni, hogy a kocsmai látogatáshoz álruhára lenne szüksége, de ilyesmire nem költhetnek pénzt. Georgina finom kezét egy ócska kesztyű takarta el. Mac még soha életében nem látott ilyen koszlott és ormótlan ruhadarabot. Akkora volt, hogy a lány alig tudta felemelni a korsó sört, amit rendelt neki. A foszlott nadrág viszont lehetett volna egy kicsit bővebb az ülepénél, de egy hatalmas szvetter eltakarta a lány feszes hátsó felét - amíg fel nem emelte a kezét. Akkor ugyanis a pulóver felcsúszott. A lábán a saját csizmája volt, de úgy megrongálta, hogy inkább egy elnyűtt férficipőnek nézett ki, amelyet már évekkel ezelőtt ki kellett volna hajítani. Sötétbarna tincseit egy gyapjúsapka alá gyűrték, amelyet mélyen a szemébe húztak, hogy eltakarja a nyakát, a fülét és sötétbarna szemét. Csupán arra kellett ügyelnie, hogy mindig lehajtva tartsa a fejét, de a lány nem is mert felnézni a füstös helyiségben. Elég szánalmas látványt nyújtott, de az öltözékével tulajdonképpen jobban illett a kikötői söpredék közé, mint Mac. A férfi ruhái nem voltak kifejezetten elegánsak, de jó minőségükkel mégis elütöttek a marcona külsejű matrózok szedett-vedett ruházatától. Ám csak addig volt ő az egyetlen feltűnően öltözött férfi a helyiségben, míg az ajtón be nem lépett két felsőbb osztályból származó úriember. Bámulatos, hogy a helyhez és az alkalomhoz egyáltalán nem illő megjelenésük milyen hatással volt a zajos helyiségre. Egy pillanat alatt néma csend lett, még a lélegzet is megrekedt az emberekben. - Mi az? - súgta oda Georgina Macnak, de még ezt is tisztán lehetett hallani a környezetükben. Mac nem válaszolt, csak megbökte, hogy hallgasson. Meg akarta várni, amíg a kocsma közönsége napirendre tér a jövevények érkezése fölött, és úgy tesz, mintha nem foglalkozna velük. Kis idő múltán a helyiségben újra megindult a társalgás, és fokozatosan visszatért a korábbi hangzavar. Mac csak ekkor vette a bátorságot, hogy Georginára nézzen. Attól tartott, hogy a lány kiesett a szerepéből. Ám elégedett volt a látvánnyal, mert az álruhás kisasszony ügyesen elkerülte a feltűnést, és továbbra is csak a söröskorsóját bámulta. - Nem a mi emberünk, csak két uraság. A külsejük után ítélve valami arisztokraták. Elég furcsa, hogy itt bukkannak fel. A lány halkan felmordult, majd odasúgta a férfinak: - Mindig mondtam, hogy ezek az angol urak szörnyen nagyképűek és erőszakosak! - Mindig? - vigyorgott Mac. - Én úgy emlékszem, hogy csak hat éve mondogatod ezt. - Azért, mert azelőtt nem tudtam róla! - fortyant fel Georgina. Mac majdnem elnevette magát, olyan viccesnek tartotta a lány felháborodott hangját, és ezt a nyilvánvaló hazugságot. A lány személyes sértésnek tartotta, hogy az angolok ellopták tőle Malcolmot, és

a háború befejezése óta sem csillapodott az irántuk érzett ellenszenve. Valószínűleg csak akkor fog megszűnni, ha visszakapja a vőlegényét. Mac úgy vette észre, hogy a lány régebben visszafogottan és finoman fejezte ki az ellenérzéseit. A bátyjai már jóval a háború előtt sokat mérgelődtek és háborogtak az amerikai állampolgárokkal szemben elkövetett brit igazságtalanságok miatt. Főleg a vezető arisztokráciát hibáztatták azért, hogy az európai kikötőket érintő blokád megnehezítette a kereskedelmüket, még a háború kitörése előtt. Az Anderson testvéreknek minden okuk megvolt arra, hogy nehezteljenek az angolokra. Ezért Georgina több mint tíz éven keresztül mindig azt hallotta, hogy az angolok „öntelt fattyak”, de akkor még csak kívülállóként fogadta el mások véleményét. Nyugodt arccal üldögélt, és megértően bólogatott, mert együtt érzett a fivéreivel, de nem tudta igazán átélni a helyzetüket. Azonnal megváltozott azonban a hozzáállása, amikor a britek arroganciája személyesen is érintette, mert a vőlegényét erőszakkal besorozták a brit haditengerészetbe. Ezentúl ő sem rejtette véka alá a véleményét, de nem volt olyan indulatos, mint a bátyjai. Mélységesen megvetette az angolokat, de mindig udvariasan fejezte ki az ellenszenvét. Georgina megérezte Mac mosolyát, pedig nem is nézett rá. Legszívesebben jól sípcsonton rúgta volna a férfit. Minden porcikája remeg félelmében, még a fejét sem meri felemelni ebben a züllött lebujban, és már bánja a makacsságát, hogy idehozatta magát. Ezek után Mac képes humorosnak találni a helyzetet? Nagyon szeretett volna ő is egy pillantást vetni a nyalka lordokra, akik minden bizonnyal úgy néznek ki, mint a pávák. Az angol arisztokráciára jellemző, hogy nevetséges módon kicicomázzák magukat. Eszébe sem jutott, hogy Mac az ő szavain mulat. - Mac! Ne feledd, hogy miért vagyunk itt! Már elfelejtetted, hogy Willcocksszal akarunk találkozni? Szeretném, ha nem... - Ne akard leharapni a fejem - békítgette a férfi. A lány felsóhajtott. - Ne haragudj. Szeretném, ha igyekezne az a fickó, és minél előbb megérkezne, ha már egyszer megígérte. Biztos, hogy még nincs itt? - Látok néhány bibircsókos arcot és orrot. De mi egy alacsony, kövérkés, szőke, huszonöt év körüli fickót keresünk, akinek az alsó ajkán van egy körülbelül fél centiméteres anyajegy. Ezt nem lehet eltéveszteni. - Ha pontos a személyleírás - jegyezte meg Georgina. Mac megvonta a vállát. - Nincs más nyom, amin elindulhatunk, és a semminél ez is jobb. Nem szeretnék körbejárni a helyiségben, és minden asztalnál kérdezősködni... - a férfi ekkor ijedt pillantást vetett a lányra. - Uram, segíts! Az egyik hajtincsed kiszabadult, kisl... - Csend! - szisszent rá Georgina, mielőtt a férfi befejezi a mondatot, és kimondja, hogy „kislány.” Felemelte a karját, hogy egy gyors mozdulattal a sapka alá gyűrje a haját. A szvetter eközben felcsúszott a testén, és elővillant a szűk nadrágba szorított formás hátsó fele, amely semmiképpen sem tűnt egy férfi fenekének. Georgina gyorsan a pultra tette a kezét, hogy elrejtse az árulkodó testrészt. Ám hiába volt ilyen fürge, az elővillanó látvány nem kerülte el az egyik jólöltözött uraság figyelmét, aki az előbb lépett be olyan nagy feltűnést keltve a társával a helyiségbe. A két úr most

alig másfél méterre ült tőlük. James Maloryt furcsa izgalom fogta el, de igyekezett leplezni feltámadt érdeklődését. Ez volt a kilencedik kocsma, amelyet ma meglátogatott Anthony-val, mert Roslynn skót unokatestvérét, Geordie Cameront keresték. James ma reggel megtudta az egész rémséges történetet. Ez a Cameron erőszakkal el akarta venni Roslynnt, hogy megkaparinthassa a vagyonát. El is rabolta a lányt, akinek a csodával határos módon sikerült elmenekülnie a fogságából. Ezért vette el Anthony a lányt, hogy megvédelmezze a mindenre elszánt kuzinjától - legalábbis Anthony állítása szerint. Anthonynak feltett szándéka volt, hogy megtalálja Cameront, egy alapos veréssel egybekötve felvilágosítsa Roslynn-nal kötött házasságáról, majd visszaküldje Skóciába. Az értésére akarta adni, hogy ne háborgassa többé a lányt. Mindezt csak azért teszi, hogy megvédje ifjú nejét, vagy talán érzelmileg is belebonyolódott az ügybe? Akármi is volt az indítéka, Anthony felvillanyozódott, amikor meglátta a bárpultnál üldögélő vörös hajú férfit. Azt hitte, hogy megtalálta, akit keresett. A közelükben foglaltak helyet, hátha kihallgathatják a beszélgetésüket. Csak annyit tudtak Geordie Cameronról, hogy magas, vörös hajú, kék szemű és azonnal felismerhető a skót akcentusa. A következő pillanatban a férfi rászólt a társára, mintha dorgálni vagy figyelmeztetni akarná, és Anthony meghallotta a jellegzetes skót kiejtést. - Eleget hallottam - mondta Anthony feszült arccal és felpattant. James sokkal jobban ismerte a kikötők világát, mint Anthony, és jól tudta, mi történhet, ha egy ilyen kocsmában kitör a verekedés. Néhány másodperc múlva az összes jelenlévő bekapcsolódna a csetepatéba. Anthony kiváló bokszoló, akárcsak James, de itt nem érvényesek a sportszerűség szabályai. Amíg az ember kivédi az ellenfele ütéseit, addig valaki minden további nélkül hátba támadhatja. James elképzelte, hogy most is könnyen hasonló helyzetbe kerülhetnek, ezért megragadta az öccse karját. - Még semmit nem hallottál - sziszegte a fülébe. - Ne heveskedj, Tony. Nem tudhatjuk, hogy hány embere van ebben a kocsmában. Inkább várjunk még egy kicsit, hátha elhagyja a helyiséget. - Te várhatsz, ha akarsz. Én viszont haza szeretnék végre menni a feleségemhez, akit már eddig is túl sokáig várakoztattam. Mielőtt Anthony odalépett volna hozzájuk, James-nek remek ötlete támadt. - Cameron! - kiáltott fel hangosan, és abban reménykedett, hogy senki nem fog felfigyelni a névre, mert Anthony már nem volt ura az indulatainak. Georgina és Mac egyszerre pördültek meg a Cameron név hallatán. A lány nem szívesen fordult szembe az egész helyiséggel, de azt remélte, hogy megpillantja Malcolmot, mert talán őt szólították. Mac azonnal támadó testtartást vett fel, amikor észrevette, hogy a magas, fekete hajú főnemes lerázza magáról szőke társa kezét, és ellenséges tekintettel mered rá. A férfi egy másodperc alatt előttük termett. Georgina nem tehetett róla, de elállt a lélegzete a magas fekete hajú férfi láttán, aki Machez lépett. Még soha életében nem látott ilyen jóképű, kék szemű gazfickót. Azonnal rájött, hogy ez lehet az egyik „uraság”, akiről Mac beszélt, és elcsodálkozott, mert egészen másképp képzelte el az efféle alakokat. A férfi nem öltözött túlzott eleganciával. A ruháján látszott, hogy a legjobb minőségű anyagból készült, mégis nagyon visszafogott volt. Nem viselt rikító szatént vagy harsány színű bársonyt. Ha a nyakában nem lett volna egy rendkívül divatos selyemsál, pontosan úgy festett volna, mint valamelyik bátyja, amikor elegánsan akar megjelenni egyeseményen.

A lány agyán villámgyorsan átcikázott ez a gondolat, de ettől még ugyanolyan ideges maradt, mert az idegen viselkedése egyáltalán nem volt barátságos. Rendkívül dühösnek látszott, és a lány számára érthetetlen módon, a haragja Macre irányult. - Cameron? - kérdezte a férfi erőltetett nyugalommal. - A nevem MacDonell, uram. Ian MacDonell. - Hazudsz! Georgina álla leesett, amikor meghallotta a férfi gyűlölettől fröcsögő hangját, majd halkan felkiáltott, mert az idegen a gallérjánál fogva felemelte Macet. A két férfi szeme most egy vonalba került, és dühödt tekintettel méregették egymást. Mac szürke szeme szikrákat szórt a felháborodástól. Georgina nem akarta megvárni, amíg tettlegességre kerül sor. Mac ízig-vérig matróz volt, akinek soha nem volt ellenére egy jó kis verekedés, de most nem ezért jöttek ide. Nem szabad felhívni magukra a figyelmet - legalábbis ő semmiképpen sem kelthet feltűnést. Georgina gondolkodás nélkül előkapta a szvettere ujjába dugott tőrt, pedig nem is tudta, hogyan kell bánni vele. Nem is állt szándékában használni, csak szeretett volna szavak nélkül ráijeszteni az uraságra, hogy meghátrálásra bírja. Hatalmas méretű kesztyűjével még meg sem tudta ragadni a tőrt, amikor valaki kiverte a kezéből. A lány ekkor komolyan megrémült, mert eszébe intott, hogy Mac támadója nincs egyedül. Fogalma sem volt, hogy a két nemes miért éppen őt és Macet pécézte ki a kocsma vendégei közül, amikor a helyiség teli volt keményebbnél keményebb matrózokkal - ha már mindenáron valamilyen testmozgásra vagy izgalomra vágytak. Hallott már arról, hogy az arisztokraták szeretik fitogtatni az erejüket, és megfélemlíteni az alsóbb társadalmi rétegek tagjait rangjukkal és hatalmukkal. Elhatározta, hogy nem tűri ezt a bánásmódot. Szó sem lehet róla! Annyira felháborította az igazságtalan támadás, hogy egy szempillantás alatt megfeledkezett magáról. Teljesen kiment a fejéből, hogy kerülnie kell a feltűnést. Újult erővel támadt fel benne a vőlegénye elvesztése miatt érzett elkeseredés. Megpördült, és az előkelő úrra támadott. Vakon és mérgesen ütni-rúgni kezdte, az elmúlt hat év minden felhalmozódott haragjával, amelyet az angolok és az arisztokraták ellen érzett. Ám sajnos csak azt érte el, hogy alaposan megfájdult az ökle és a lábfeje. Az az átkozott gazember olyan volt, mint egy kőfal. Ettől még jobban dühbe gurult, és csak azért sem hagyta abba a vagdalkozást. Talán soha nem lett volna vége ennek a kínos jelenetnek, ha a kőfal nem elégeli meg a dolgot. Georgina hirtelen azt érezte, hogy valaki könnyedén a levegőbe emeli. Elszörnyedve vette észre, hogy a férfi éppen a mellét markolta meg. Ráadásul a Macet tartó fekete hajú férfi is meglepetten felkiáltott. - Te jó ég, ez egy nő! - Tudom - válaszolta a kőfal, és Georgina hallotta a hangján, hogy remekül szórakozik. - Most már elég legyen, átkozott kutyák! - vicsorogta a lány magából kikelve, mert tudta, hogy lelepleződött. - Mac, csinálj valamit! Mac tett egy kétségbeesett kísérletet, de hiába lendítette a karját a fekete hajú uraság felé, az elkapta az öklét, és a bárpultra nyomta. - Semmi szükség erre, MacDonell - mondta a fekete férfi. - Összetévesztettem valakivel, de más a szeme színe. Elnézést kérek.

MacDonell zavarba jött, hogy ilyen könnyen elhárították az ütését. Nem volt sokkal kisebb az angolnál, mégsem tudta felemelni az öklét a bárpultról, hiába erőlködött. Ráadásul sejtette, hogy ha sikerülne kiszabadulnia a férfi szorításából, akkor sem lenne sok esélye vele szemben. Bólintott, és némán elfogadta Anthony bocsánatkérését, aki azonnal elengedte. Ám Georginát még mindig fogva tartotta a másik gazfickó. A szőke férfit Mac már akkor veszélyesebbnek tartotta a társánál, amikor először megpillantotta. - Engedd el, ha jót akarsz magadnak. Úgy ellátom a bajod, hogy... - Csillapodj, MacDonell - csitította a fekete hajú idegen halk hangon. - Nem akarja bántani. Nem mehetnénk inkább ki az utcára? - Semmi szükség arra, hogy... - Nézz körül, barátom - vágott James a skót szavába. - Úgy tűnik, nem tehetünk más, hála a barátom baklövésének. Mac körülnézett, és halkan elkáromkodta magát. A helyiségben minden tekintet a lányra szegeződött, akit a szőke óriás most a hóna alá csapott, és az ajtó felé indult vele. Úgy vitte, mintha egy zsák búza lenne. Csodák csodája, a lány egy szóval sem tiltakozott a durva bánásmód ellen. Legalábbis Mac nem hallott semmit, mert a férfi olyan erősen szorította Georgina bordáit, hogy a lány meg sem tudott nyikkanni. Ezért Mac is jobbnak látta, ha némán követi őket. Rájött, hogy nem baj, ha Georgina egy ilyen félelmetes külsejű férfi karjában távozik a kocsmából, mert a lelepleződése után máskülönben nem jutna messzire. Most már Georgina is tudta, hogy nagy bajban van, ha gyorsan nem tűnik el a bámészkodó matrózok elől. Az angolok tehettek arról, hogy így alakult a helyzet, de most már nem változtathatott rajta. Ha ez a kőfal baj nélkül kiviszi innen, akkor nem ellenkezik. Ugyanakkor nagyon megalázónak tartotta a helyzetét, ahogy tehetetlenül lógott a férfi karjában. Georginát majdnem szétvetette a tehetetlen düh. Az ajtó felé menet mégis meg kellett állniuk, mert felbukkant egy csinos pincérnő, és határozott mozdulattal az őt cipelő férfi szabad karjába csimpaszkodott. - Csak nem mész máris? Georgina egy kicsit feltolta a sapkát, hogy jobban szemügyre vegye a nőt, aki valóban nagyon szép volt. - Később visszajövök, drágám - válaszolta neki a kőfal keménységű és acélszorítású férfi. A pincérnő felvidult, és ügyet sem vetett Georginára. Hogy vágyhat egy szemrevaló teremtés egy ilyen faragatlan fickó társaságára? Úgy látszik, mindenkinek más az ízlése, gondolta végül. - Kettőkor végzek. - Akkor kettőkor. - Abból nem lesz semmi! - szólalt meg egy tagbaszakadt matróz, és az ajtó elé lépett, hogy elállja James útját. Georgina halkan felnyögött. A matróz igazi verőgépnek tűnt, legalábbis Boyd bátyja biztos így nevezte volna. Boyd ugyanis imádott bokszmérkőzésekre járni. Az őt cipelő kőfal valóban erős volt, de a lánynak még nem volt alkalma egy pillantást sem vetnie rá, ezért nem tudhatta, vajon képes-e felvenni a versenyt ezzel az öles termetű matrózzal. Közben megfeledkezett a másik lordról, aki az acélmarkú férfi bátyja volt.

A fekete hajú uraság odalépett hozzájuk, és sóhajtott egyet. - Gondolom, nem akarod letenni a zsákmányodat, hogy ellásd a baját. Jól sejtem, James? érdeklődött. - Igazad van. Semmi kedvem hozzá. - Biztos voltam benne. - Jobb, ha kimaradsz ebből, barátom - figyelmeztette a matróz a férfit. - A társadnak nincs joga ahhoz, hogy idejöjjön, és két nőt is elvigyen. - Kettőt? Ez a kis rongyos zsák a tiéd? - A férfi Georginára pillantott, aki gyilkos tekintettel nézett vissza rá. Az idegen talán ezért habozott egy pillanatig, mielőtt feltette a következő kérdését: - Az övé vagy, kedves? Mennyire szeretett volna igent mondani! Ha arra gondolt, hogy el tudna iszkolni, amíg a két lordnak alaposan ellátják a baját, akkor minden további nélkül megtette volna. Ám ekkora veszélynek nem tehette ki magát. Nagyon haragudott a két úrra, főleg a James nevűre, aki a hóna alatt cipelte. A felbukkanásukkal mindent elrontottak. A körülmények mégis arra kényszerítették, hogy lenyelje a haragját, és megrázza a fejét. - Azt hiszem, akkor nincsen semmi gond. - A férfi nem kérdezte, hanem kijelentette. - Légy jó fiú, és engedj minket távozni. A matróz azonban nem mozdult. - A barátja nem viszi azt a lányt sehová! - A fenébe - mordult fel a lord, és a következő pillanatban hatalmas ütést mért a fickó állára. A matróz több métert repült, és eszméletlenül terült el a padlón. Az asztaltársa morogva emelkedett fel a helyéről, de nem volt elég fürge. Egy ügyes ökölcsapás visszalökte a székre, és a következő pillanatban már ijedten törölgette az orrából szivárgó vért. A lord lassan körülnézett a helyiségben. - Van még valaki? - kérdezte, és felvonta az egyik szemöldökét. Mac elégedetten vigyorgott mögötte, és örült, hogy nem akasztotta össze a bajszát az angollal. A kocsmában senki sem fogadta el a kihívást, mert mindenkinek ugyanez fordult meg a fejében. Az egész nagyon gyorsan történt, és a jelenlévők azonnal felismerték a lordban a gyakorlott bokszolót. - Nagyon szép munka volt, öcsém - ismerte el James. - Most már végre távozhatunk? Anthony mélyen meghajolt, és mosolyogva egyenesedett fel. - Csak utánad, öregfiú. A járdán James a talpára állította a lányt, és most szemtől szembe álltak egymással. Georgina most pillantotta meg először a férfit, a kocsmaajtó fölött csüngő lámpa gyér fényében. A látvány meglepte, ezért egy pillanatig habozott - és csak ezután lendítette a lábát, hogy teljes erőből sípcsonton rúgja. A sikeres művelet után azonnal elszaladt. A férfi hatalmasat káromkodott és utánaeredt. Ám néhány lépés után belátta, hogy reménytelen az üldözés, és megállt. A lány már el is tűnt a sötét utcán. Az öccse felé fordult, és ismét szitkozódni kezdett, amikor meglátta, hogy MacDonell is köddé vált. - Hová tűnt a skót? Anthony olyan jóízűen kacagott, hogy nem is hallotta, mit kérdezett. - Tessék?

- A skót is eltűnt - közölte James merev arccal. Anthony magához tért a nevetéstől és körülnézett. - Erről is te tehetsz. Meg akartam kérdezni tőle, hogy miért fordultak mindketten hátra, amikor meghallották Cameron nevét. - A pokolba! - fakadt ki James. - Hogyan fogom megtalálni, amikor fogalmam sincs, kicsoda? - Meg akarod keresni? - Anthonyt ismét elfogta a nevetés. - Ennyire szereted, ha megbüntetnek, kedves bátyám? Miért hajkurásznál egy olyan nőt, aki durván bánik veled, amikor egy másik már alig várja, hogy így visszagyere hozzá? Jamest azonban már nem érdekelte annyira a pincérnő, akivel megbeszélte, hogy a munkája befejezése után találkoznak. - Felkeltette az érdeklődésemet - közölte James, majd megvonta a vállát. - Lehet, hogy igazad van. Beérem a kis pincérnővel. Bár a kocsmában több időt töltött a te öledben, mint az enyémben. Mégis újra végignézett a kihalt utcán, mielőtt követte volna Anthonyt a rájuk váró kocsi felé.

4. fejezet Georgina reszketve üldögélt egy alagsorba vezető lépcső alján. Az utolsó lépcsőfokokat már nem világította meg semmilyen fény, az ismeretlen épület pedig csendes és sötét volt. Az utcán sem járt senki. A lány nem fázott. Már jócskán benne jártak a nyárban, és a londoni időjárás az évnek ebben a szakában pont olyan volt, mint a saját hazájában, New Englandban. Valószínűleg az átélt izgalmak miatt fogta el a remegés. Most jön ki rajta az eddig elnyomott harag, félelem és meglepetés. Ki gondolta volna, hogy ez a kőfal keménységű férfi így néz ki? Még mindig maga előtt látta nemes vonású arcát, és nem tudta elfelejteni a szemét... A pillantása szigorú, mégis érdeklődő volt. A szeme színe pedig... nem sötétzöld, nem halványzöld, hanem... áthatóan zöld, ugyanakkor ijesztő és nyugtalanító. Még egy férfinak is az inába szállna a bátorsága, ha valaki egy ilyen pillantást vetne rá - hát még egy nőnek! A férfi tekintete nyílt, kihívó és könyörtelen volt. A lány ismét megborzongott. Nem szabad hagynia, hogy ennyire elragadja a képzelete. A férfi csupán kíváncsi volt, amikor ránézett... Nem, ez nem igaz. Volt még valami a tekintetében, amit Georgina nem ismert, és még soha nem tapasztalt, ezért nem is tudta megnevezni. Valami, ami a lelke mélyéig felkavarta. Vajon mi lehetett az? Nem mindegy? Miért elemzi ilyen részletesen a férfit? Hál’ istennek soha többé nem fogja látni. A lábujja még mindig lüktetett a hatalmas rúgástól, amelyet a sípcsontjára mért, hogy el tudjon szaladni tőle. Ám mihelyt megszűnik ez a fájdalom, többé nem fog gondolni rá. Vajon a James a keresztneve vagy a családneve? Nem érdekes. Istenem, milyen széles volt a válla! Illet rá a kőfal kifejezés, hatalmas kőfal, de szép téglákból épült. Szép? A lány felnevetett magában. Inkább jóképű téglák, nagyon jóképűek... Mi ütött belé? A férfi csupán egy érdekes arcú, tagbaszakadt vadember, semmi több. Ráadásul angol, méghozzá az általa annyira gyűlölt nemesség egyik képviselője. Biztosan olyan gazdag hogy bármit megvehet, amit csak megkíván, és ezért azt hiszi, hogy mindent megtehet, mert rá nem vonatkoznak a szabályok és a törvények. Vele is milyen felháborítóan bánt! A gazember, a nyavalyás... - Georgie? A halk kiáltás kizökkentette a gondolataiból. Georgina nem törődött azzal, hogy meghallhatják, hangolni szólt vissza. - Itt vagyok lent, Mac! Néhány perc múlva meghallotta Mac lépteit, és meglátta a férfi árnyékát a lépcső tetején. - Most már feljöhetsz, kislány. Nincs senki az utcán. - Azt én is hallottam, hogy üres az utca - morgott Georgina, miközben felment a lépcsőn. - Mi tartott ilyen sokáig? Feltartóztattak? - Nem. A kocsma előtt várakoztam, mert féltem, hogy valaki a nyomodba ered. Azt hiszem, a szőke hajú fickónak ez volt a szándéka, de az öccse olyan jót mulatott rajta, hogy inkább felhagyott az üldözéseddel.

- Úgysem tudott volna elkapni az a nagydarab esetlen majom - jegyezte meg Georgina. - Örülj neki, hogy nem derült ki, mire képes - válaszolta Mac, miközben már az utcán mentek. - Talán legközelebb hallgatni fogsz rám, és... - Ha most azt mondod, hogy te előre figyelmeztettél, egy hétig nem szólok hozzád! - Lehet, hogy ez valóságos áldás lenne. - Rendben van, beismerem, hogy ostoba voltam. Ezentúl minden kocsmát nagy ívben kikerülök. Kivéve persze azt az egyet, ahol a szállásunk van. De még ott is csak a hátsó lépcsőt fogom használni, ahogy megbeszéltük. Meg tudod bocsátani, hogy miattam majdnem megvertek? - Nem kell mentegetőznöd, kislány, mert nem a te hibád volt, hogy azok a lordok összetévesztettek engem valakivel. Erről nem tehettél. - Egy Cameron nevű férfit kerestek. Mi van, ha Malcolmról van szó? - Ugyan már! A külsőm miatt hitték azt, hogy Cameron vagyok. Mondd meg őszintén: úgy nézek ki, mint a vőlegényed? A lány megkönnyebbülten mosolygott. Amikor Georgina boldogan elfogadta a házassági ajánlatát, Malcolm még csak egy cingár, tizennyolc éves fiú volt. Most már persze felnőtt férfi, és bizonyára megerősödött, talán még magasabb is lett. A haja és a szeme színe viszont biztosan nem változott. Malcolmnak fekete haja volt, a szeme pedig a durva viselkedésű angoléhoz hasonlított, és húsz évvel fiatalabb volt Macnél. - Akárki is az a Cameron, akire vadásznak, csak sajnálni tudom szegény ördögöt - jegyezte meg Georgina. Mac felnevetett. - Megijedtél tőle, ugye? - Tőle? Úgy emlékszem, ketten voltak. - Igen, de neked csak az egyikkel gyűlt meg a bajod. A lány nem akart tovább vitázni. - Mi volt benne olyan... más, Mac? Egyformák voltak, de mégsem teljesen. Úgy tűnt, hogy testvérek, bár a külsejük nem ezt bizonyította. A James nevűben mégis volt valami, amitől más volt... Mindegy, hagyjuk. Magam sem tudom, hogy mit akarok kérdezni. - Meglep, hogy így megérezted, kislány. - Mit? - Hogy kettejük közül ő volt a veszélyesebb. Azonnal megláttam, amikor belépett a helyiségbe. Feltűnt, hogy minden jelenlévő férfinak kihívóan a szemébe nézett. Képes lett volna arra, hogy elintézze az összes gazembert, és még csak meg sem erőltette volna magát. Hiába volt olyan elegánsan öltözve, biztos vagyok benne, hogy az a férfi nagyon otthon érzi magát ebben a durva környezetben. - Mindezt meg tudod állapítani a külseje alapján? - mosolygott Georgina. - Igen. Ezt nevezik ösztönnek, kislány. Volt már dolgom a fajtájával, ezért örülj, hogy olyan gyorsan el tudtál futni. - Ezt meg hogy érted, Mac? Szerinted nem engedett volna minket távozni? - Engem igen. Téged viszont úgy szorongatott, mintha soha többé nem akarna elengedni. A lány bordái még mindig sajogtak, mintha bizonyítani akarnák a férfi igazát. Ám Georgina kételkedve

ingatta a fejét. - Ha nem szorított volna annyira, betörtem volna az orrát. - Ha jól emlékszem, meg is próbáltad: nem sok sikerrel. - Inkább próbálj meg felvidítani - sóhajtott fel a lány. - Nagyon megviseltek az események. A férfi felnevetett. - A bátyáiddal ennél keményebb helyzeteket is átéltél. - Az csak játék volt, és évekkel ezelőtt történt - fortyant fel a lány. - Tavaly télen villámló tekintettel kergetted végig Boydot az egész házon. - Azért, mert ő még mindig gyerek, és állandóan a csínytevéseken jár az esze. - Idősebb, mint az imádott Malcolmod. - Pontosan erről beszélek! - Georgina megszaporázta a lépteit, és a válla fölött visszaszólt: - Te sem vagy különb náluk, Ian MacDonell. - Nem tudtam, hogy most együttérzésre vágysz - kiáltott a férfi a lány után, majd kitört belőle az addig visszatartott nevetés.

5. fejezet Hendon egy apró falucska volt, hét mérföldre Londontól. Georgina utált mindent, aminek köze volt Angliához vagy az angolokhoz, mégis kénytelen volt elismerni, hogy nagyon kellemesen telt az út, miközben a két bérelt gebén lovagoltak. Csodálatos erdős tájon haladtak, amelyet szelíd lankák és vadvirágos völgyek tettek változatossá. Az árnyékos ösvényeket galagonya, vadrózsa, lonc és harangvirág szegélyezte. Hendon festői látványt nyújtott a távolból. A falu néhány házikóból, egy viszonylag új udvarházból és egy nagy, vörös téglás szegényházból állt. A fogadó udvarán túl nagy volt a jövés-menés, ezért Mac úgy döntött, hogy inkább a falu északi végén álló, repkénnyel befuttatott templomhoz mennek, hátha valaki útba tudja igazítani őket Malcolm lakóhelyéhez. Meglepődtek, amikor megtudták, hogy Malcolm nem lakik Londonban. Három hosszú hétbe telt, mire végre sikerült megtalálniuk Mr. Willcocksot, Malcolm állítólagos barátját, akiről a végén kiderült, hogy nem is a barátja. A férfi mégis adott nekik némi útbaigazítást, és a végén szerencsével jártak. Illetve Mac járt szerencsével, és talált valakit, aki ismerte Malcolm tartózkodási helyét. Ez idő alatt Mac fél napig dolgozott, hogy megkeresse a visszaútra szükséges pénzt, a nap másik felét pedig azzal töltötte, hogy Malcolmot kereste. Georgina viszont a szobájában kuksolt, mert a kocsmában történt kaland óta Mac még az utcára sem engedte kilépni. A lány újra és újra elolvasta azt a könyvet, amit a hajóútra hozott magával, míg a végén annyira elege lett belőle, hogy kihajította az ablakon. Sajnos a könyv pont fejen találta a kocsma egyik vendégét, és ezért majdnem kitették őket a szobából, mert a háziúr éktelen haragra gerjedt az eset miatt. Ez volt az egyetlen izgalom és érdekes esemény az elmúlt három hétben, és a lány már legszívesebben a falra mászott volna, vagy kihajított volna még valamit az ablakon, hogy lássa, milyen hatást ér el vele. Szerencsére előző este Mac azzal a hírrel ért haza, hogy Malcolm Hendonban lakik. Néhány perc múlva újra találkozni fog a vőlegényével. Olyan izgatott volt, hogy alig fért a bőrébe. Ma reggel tovább időzött a tükör előtt, mint amennyi idő alatt ideértek. Tulajdonképpen még soha nem cicomázta magát ilyen sokáig, mert a külsejét egyáltalán nem tartotta fontosnak. Halványsárga ruhája és a hozzá illő rövid kabátkája volt a legjobb öltözék, amit az útra magával hozott, és a lovaglás alatt szinte alig gyűrődött össze. Sűrű sötétbarna haját a kalapja alá tűrte, csak a homloka és az arca körül hagyta szabadon a fürtjeit. A szélfútta tincsek bájosan keretezték az arcát. Arca kipirult az izgalomtól, és az ajkát élénkvörösre harapdálta. Egész délelőtt vonzotta a tekinteteket, olyan csinosan feszített az öreg lovon. Minden hintóban elhaladó uraság alaposan szemügyre vette, és a Hampstead-ben sétáló férfiak is megfordultak utána, amikor útjuk során átmentek a városon. Ám Georgina nem vette észre, hogy milyen feltűnést kelt a megjelenésével, csak Macnek tűnt fel. A lány a gondolataiba merült, és megpróbálta felidézni a Malcolmmal kapcsolatos emlékeit. Sajnos nem sok dolog jutott az eszébe, de annál becsesebbek voltak ezek az emlékek. Azon a napon találkozott először Malcolm Cameronnal, amikor Warren kidobta a hajójából, mert

elege lett a kellemetlenkedéseiből. Hat dokkmunkás ugrott be a vízbe, hogy kimentse, pedig ők sem tudtak jobban úszni, mint ő. Malcolm éppen a kikötőben volt az apjával, és úgy gondolta, hogy ő is eljátssza a hős szerepét. A végén Georgina magától is kievickélt a partra, míg Malcolmot ki kellett menteni a vízből. A lányt akkor is lenyűgözte, hogy a fiú olyan lovagias volt, és azonnal heves vonzalmat érzett iránta. Malcolm még csak tizennégy éves volt, ő pedig tizenkettő. Mégis úgy döntött, hogy Malcolmnál nincs csinosabb és csodálatosabb fiú az egész világon. Ezek az érzelmek nem nagyon változtak a következő években, bár Malcolm nem ismerte meg, amikor legközelebb találkoztak. Sőt a rá következő alkalommal is fel kellett frissítenie az emlékezetét. Aztán jött Mary Ann mulatsága, ahol Georgina felkérte Malcolmot táncolni, és eltűrte, hogy a fiú százszor a lábára lépett. Akkor már tizenhat éves volt, és sokkal felnőttesebbnek látszott. Ez alkalommal emlékezett Georginára, de sokkal jobban érdeklődött a hozzá korban közelebb álló Mary Ann iránt. Georgina akkor még nem döntötte el, hogy megszerzi magának, és nem árulta el a fiúnak, hogy kezdeti vonzódása szerelemmé alakult. Csak egy év múlva határozta el, hogy tesz valamit. Nagyon józan és ésszerű módon közelítette meg a kérdést. Malcolm még mindig a legcsinosabb fiúnak számított a városban, de nem voltak túl jók a kilátásai. A fiúnak minden vágya az volt, hogy kapitány lehessen a saját hajóján, de ezt csak hosszú évek kemény munkájával érhette el. A lány nem táplált illúziókat saját magával kapcsolatban, és tudta, hogy a külseje alapján nem sok jóra számíthat, mert nincsen benne semmi különleges, amivel kitűnhetne az átlagból. Öt rendkívül jóképű bátyja volt, de a család egyetlen leánygyermeke mintha nem örökölte volna azt a kellemet, ami a fivéreinek megadatott. Viszont nagyon szép volt a hozománya - a tizennyolcadik születésnapján egy saját Skylark-hajót kap majd, akárcsak a fivérei annak idején. A bátyjaival ellentétben, ő nem lehetett a saját hajója kapitánya, de a férje igen. A lány ezt egyértelműen Malcolm tudomására hozta. Elég számító lépés volt, és a lány egy kicsit szégyellte magát, amikor elérte vele a célját. Malcolm néhány hónappal a tizenhatodik születésnapja előtt udvarolni kezdett neki, és a születésnapján megkérte a kezét. Georgina tizenhat évesen fülig szerelmes és boldog volt. Elhessegette azt a kellemetlen gondolatot, hogy férjet vásárolt magának. Hiszen senki sem kényszerítette Malcolmot erre a lépésre. Így legalább mindketten megkapják, amit akarnak. Abban is biztos volt, hogy a fiú nem teljesen közömbös iránta, és az évek során majd fokozatosan megszereti. Tehát minden rendben lett volna, ha az átkozott angolok nem avatkoznak bele az életükbe. Ám sajnos megtették. A fivérei is igyekeztek eltéríteni a szándékától. Georgina hamar rájött, hogy csak a kedvében akartak járni, amikor tizenhat éves korában megengedték az eljegyzést. Titokban arra számítottak, hogy még százszor meggondolja magát, mire tizennyolc éves lesz, és férjhez menésre kerül a sor. Georgina viszont alaposan meglepte őket a kitartásával. A háború után, amikor visszajöttek egy hosszú tengeri útról, mindig megpróbálták meggyőzni, hogy felejtse el Malcolmot, és keressen magának más férjet. A lánynak sok kérője akadt. Nem csoda, hiszen a hozománya rendkívüli vonzerővel bírt. Ráadásul örömmel vette észre, hogy az évek múlásával a külseje is előnyösen megváltozott. Mégis hűséges maradt egyetlen szerelméhez, pedig egyre nehezebb volt magyarázatot találni arra, hogy a háború befejezése óta miért nem tért vissza hozzá. Biztosan jó oka volt rá, és ma végre megtudja, mi tartotta ennyi ideig távol. Mielőtt elhagyja Angliát, férjhez fog menni, az biztos. - Ez az, kislány.

Georgina megbámulta a hófehérre meszelt házat, és az ápolt virágoskertet. Idegesen tördelte a kezét, de nem mozdult, hogy elfogadja Mac segítségét, és leszálljon a lóról. Még arra sem emlékezett, hogy megálltak a templomnál, amíg Mac érdeklődött a helybéliektől. - Talán nincs is otthon. Mac nem szólt semmit, csak türelmesen nyújtotta a karját. Mindketten látták a kéményből felfelé szálló füstöt. A ház lakója otthon tartózkodott. Georgina még egy ideig harapdálta a száját, majd kihúzta magát. Miért kéne idegeskednie? Még soha nem nézett ki ilyen jól. Sokkal szebb, mint ahogyan Malcolm emlékszik rá. Örülni fog, hogy a menyasszonya rátalált. Megengedte, hogy Mac leemelje a lóról, majd követte a férfit a téglákkal kirakott ösvényen. Szeretett volna még egyszer megállni, hogy a szíve heves dobogása csillapodjon egy kicsit, de Mac nem adott rá időt; udvariasan kopogott. Az ajtó kinyílt, és Malcolm Cameron állt a küszöbön. Az arca már egy kicsit elhalványult az emlékeiben, de most azonnal megismerte, mert nem sokat változott. A szeme körül volt néhány ránc, mint minden matróznak, de ettől eltekintve nem öregedett az évek során. Tulajdonképpen fiatalabbnak tűnt a koránál, mintha még nem is lenne huszonnégy éves. Viszont megnőtt. Sokkal magasabb volt, mint régen. Legalább százkilencven centiméter, akárcsak az a James nevű férfi... Az isten szerelmére, miért jutott most ez az eszébe? Malcolm vékony volt, majdnem cingár. A lány ezt nem is bánta, mert nem szívesen gondolt most egy széles férfi vállra, és egy kőkemény mellkasra. Malcolm nagyon jól nézett ki, sőt még annál is jobban. Még mindig olyan jóképű volt, hogy a lány alig vette észre a karjában tartott kisgyereket. Egy két év körüli, hosszú szőke hajú, szürke szemű kislányt. Georgina csak Malcolmot látta, aki úgy nézett vissza rá, mintha... nos, mintha nem ismerné meg. Pedig ez lehetetlen. Annyira azért nem változott meg! Biztosan nagyon meg van lepődve, és ez nem is csoda. Nem számított arra, hogy egyszer csak felbukkan a háza ajtajában. A lány tudta, hogy mondania kéne valamit, de semmi nem jutott eszébe. Ekkor Malcolm levette róla a tekintetét, Macre pillantott, és az arckifejezése azonnal megváltozott. Örömteli mosollyal üdvözölte a férfit. Nem törődött azzal, hogy így megalázza a nőt, aki ilyen nagy utat tett meg érte. - Ian MacDonell? Valóban te vagy az? - Igen, kölyök. Személyesen. - Angliában? - Malcolm hitetlenkedve csóválta a fejét és felnevetett. - Micsoda meglepetés! Gyere be, barátom! Nem is engedlek el egy jó darabig. Istenem, ez aztán a váratlan fordulat. - Azt hiszem, mindnyájunk számára az - válaszolta Mac mogorván, és közben Georginára nézett. Nincs semmi mondanivalód, kislány? - De igen. - Georgina belépett a kis szalonba, és gyorsan körülnézett. Ezután tekintetét a vőlegényére emelte, és nekiszegezte a kérdést. - Kié ez a gyerek, Malcolm? Mac köhögni kezdett, és felnézett a mennyezetre, mintha hirtelen felkeltette volna az érdeklődését a tetőgerendák ácsolása és szerkezete. Malcolm a szemöldökét ráncolva nézett Georginára, és lassan letette a kislányt. - Ismerem magát, hölgyem? - Csak nem akarod azt mondani, hogy nem ismersz meg? - A lány számára ez hatalmas megkönnyebbülést jelentett. Malcolm homloka még borúsabb lett.

- Tehát ismerjük egymást? Mac megint köhintett; vagy most már fuldoklik? Georgina szigorú pillantást vetett rá, majd a lehető legbájosabb mosolyával fordult élete szerelme felé. - Igen, de megbocsátom, hogy zavarban vagy. Sok idő telt el azóta, és mindenki azt mondja, hogy nagyon megváltoztam. Most már valóban elhiszem. - A lány idegesen felnevetett. - Zavarba ejtő, hogy be kell mutatkoznom neked. Éppen neked. Georgina Anderson vagyok, a menyasszonyod. - A kis Georgie? - A férfi nevetni akart, de inkább egy haldokláshoz hasonló hang jött ki a torkán. Csak nem? - Biztosíthadak, hogy... - Az nem lehet! - kiáltott fel a férfi, és már nem a kételkedés, hanem az elszörnyedés hallatszott a hangján. - Maga gyönyörű! Ő pedig nem volt... Úgy értem, nem nézett ki ilyen... Ennyire senki sem változhat meg! - Úgy látszik, én kivétel vagyok - jegyezte meg Georgina epésen. - Igaz, hogy nem egy éjszaka leforgása alatt történt. Ha ott lettél volna, észrevehetted volna a fokozatos változásokat... de nem voltál mellettem. Clinton is meglepődött, amikor hazatért egy hároméves útról, de ő azért felismert. - De ő a bátyád! - Te pedig a vőlegényem vagy - vágott vissza a lány. - Jézusom, csak nem gondolod még mindig, hogy... Annak már öt... nem, hat éve! Soha nem gondoltam arra, hogy megvársz... főleg, hogy kitört a háború. Nem érted, hogy az mindent megváltoztatott? - Nem, nem értem. Amikor a háború kitört, egy angol hajón szolgáltál, de nem tehettél róla. Akkor is amerikai voltál. - Éppen erről van szó. Soha nem éreztem magam igazán amerikainak. A szüleim akartak ott letelepedni, nem én. - Mit akarsz ezzel mondani, Malcolm? - Azt, hogy angol vagyok, és mindig is az voltam. Ezt akkor is megvallottam, amikor besoroztak. A fiatal korom miatt minden további nélkül elhitték, hogy nem vagyok dezertőr. Megengedték, hogy belépjek a haditengerészethez, és én örömmel csatlakoztam. Nekem mindegy, hogy kivel hajózom, az a lényeg, hogy hajózhassak. Most is azt teszem. Elsőtiszt vagyok a... - Ismerjük a hajódat - vágott a szavába Georgina metsző hangon. - Ez vezetett a nyomodra, de még így is egy hónapba telt, mire rád akadtunk. Biztos lehetsz abban, hogy egy amerikai kereskedőhajón pontosabban vezetik a kimutatásokat. A fivéreim mindig tudják, hogy merre tartózkodnak az embereik, amikor a hajójuk éppen a kikötőben van... de most ez nem lényeges. Tehát az angolok pártjára álltál! Négy bátyám kockáztatta a hajóját, hogy részt vegyen abban a háborúban. Könnyen előfordulhatott volna, hogy veled találják szembe magukat! - Csillapodj, kislány - szólt közbe Mac. - Egész idő alatt tudtad, hogy ellenünk kellett harcolnia. - Igen, de nem önszántából! Éppen most vallotta be, hogy áruló. - Nem igaz. Csupán a szülőhazája iránti szeretetét vallotta meg, és azért nem hibáztathatod. A férfinak igaza volt. Bármennyire is szerette volna hibáztatni a vőlegényét, nem tehette. A fenébe minden angollal! Istenem, mennyire gyűlölte őket! Nem elég, hogy elvették tőle a vőlegényét, még azt is

sikerült elérniük, hogy teljes szívéből melléjük álljon. A férfi akkor is a vőlegénye volt. A háborúnak pedig már régen befejeződött. Malcolm vörös arccal állt előtte, és a lány nem tudta eldönteni, hogy zavarban van, vagy az ő megvető arckifejezése bosszantotta fel. Georgina arca is égett. Egyáltalán nem így képzelte el a találkozásukat. - Macnek igaza van, Malcolm. Elnézést kérek, hogy ennyire felizgattam magam azon, ami... nos, ami már nem számít. Tulajdonképpen semmi sem változott. Az én érzéseim egyáltalán nem. Ezt bizonyítja az is, hogy most itt vagyok. - És miért jöttél ide? Georgina kifejezéstelen arccal meredt a férfira, majd összehúzta a szemöldökét. - Miért? Szerintem a válasz nyilvánvaló. Inkább az a kérdés, hogy miért nekem kellett idejönnöm, de erre csak te válaszolhatsz. Miért nem tértél vissza Bridgeportba a háború után, Malcolm? - Nem volt rá okom. - Nem volt rá okod? - A lánynak elállt a lélegzete a felháborodástól. - Ez elképesztő! Arról volt szó, hogy összeházasodunk. Megfeledkeztél erről az apróságról? A férfi nem tudott a lány szemébe nézni. - Nem felejtettem el. Csak nem gondoltam volna, hogy még mindig kellek neked, miután angol lettem. - Talán inkább én nem kellettem neked, mivel amerikai vagyok? - kérdezte a lány. - Nem erről van szó! - tiltakozott a férfi. - Tényleg nem gondoltam volna, hogy várni fogsz rám. A hajóm elsüllyedt. Azt hittem, halottnak hiszel. - Hajós család vagyunk, Malcolm. Mindig pontosak az értesüléseink. A hajód valóban elsüllyedt, de senki sem halt meg. Ezt jól tudtuk. Csak arról nem volt tudomásunk, hogy veled mi történt... egészen mostanáig, amikor valaki látott a Pogromon. De lehet, hogy igazad van, és valóban semmi értelme nem volt visszajönnöd egy olyan menyasszonyhoz, aki talán vár rád. Bár szerintem az lett volna az illő viselkedés, ha erről meggyőződsz. Ha nem akartad fölöslegesen megtenni a hosszú utat, akkor írhattál volna. Az országaink között már helyreállt a kapcsolat, és kézbesítik a leveleket. A kikötőnkben már láttam néhány angol hajót is. A lány tudta, hogy gúnyos a hangja, de nem tehetett róla. Eszébe jutott, hogy még mennyi ideig várt volna erre a férfira. Hány évig! Neki pedig esze ágában sem volt visszajönni hozzá! Ha nem veszi a fáradságot, hogy idejöjjön, talán soha többé nem hallott volna felőle. A lány vérig sértve érezte magát. Ráadásul a férfi még mindig nem nézett a szemébe. - Írtam egy levelet. Georgina tudta, hogy a férfi ezzel a hazugsággal csak mentegeti magát, és enyhíteni igyekszik a menyasszonya hiúságán esett sérelmet. Malcolm nem sejtette, hogy a lány büszkesége már akkor megsérült, amikor megszerezte magának, és rávette, hogy kérje meg a kezét. Ezt már nem lehetett jóvátenni, egy hirtelen kitalált magyarázattal, amelyről azonnal kiderülne, hogy nem igaz. Ennél még ő is különb kifogásokat hozott fel a vőlegénye távolmaradására! A lány már nem haragudott a férfira, csak nagyon csalódott volt. Malcolm nem tökéletes, nem bölcs, még csak nem is becsületes. Sarokba szorították, és most nem akarja vérig sérteni a kegyetlen igazsággal. Tulajdonképpen ezt becsülte benne. - Úgy tűnik, a leveled nem ért célba - szólalt meg Mac, és a lány legszívesebben megrúgta volna ezért

a megjegyzéséért. - Gondolom, azt írtad, hogy túlélted a háborút. - Igen. - És biztosan beszámoltál az újonnan támadt hazaszeretetedről Anglia iránt - szólt közbe a lány. - Valóban. - És emiatt visszaadtad a szabadságomat, és az eljegyzésünk felbontását javasoltad? - Nos, én... A férfi habozását látva, a lány hozzátette: - Esetleg kifejezted azt a reményedet, hogy még mindig várok rád? - Nos, ami azt illeti... - Miután nem válaszoltam, azt hitted, hogy már nem? - Pontosan. Georgina felsóhajtott. - Milyen kár, hogy az a levél nem jutott el hozzám! Annyi időt elpazaroltunk. - Ezt hogy érted? - Ne nézz ilyen meglepetten rám, Malcolm. Még mindig hozzád akarok menni feleségül. Azért jöttem ide. Csak azt ne várd el tőlem, hogy Angliában éljek. Arra még a te kedvedért sem lennék képes. Te viszont akkor jöhetsz ide, amikor csak akarsz. Ha kívánod, kizárólag te intézed az Angliával való kereskedelmet, a hajóm, az Amphitrite kapitányaként. - Én... én... Jézusom, Georgie... - Malcolm? - Egy fiatal nő jelent meg a helyiségben. - Miért nem mondtad, hogy látogatóink vannak? - A nő ragyogó mosollyal Georginához fordult: - Meg Cameron vagyok, hölgyem. Az udvarházból jött? Ismét estélyt rendeznek? Georgina az ajtóban álló nőre bámult, majd a szoknyája mögül kikandikáló kisfiúra. A gyermek körülbelül ötéves volt, és a lány azonnal felismerte rajta Malcolm fekete haját, kék szemét és jóképű arcvonásait. Még egy pillantást vetett a kisfiú apjára, akin látszott, hogy szörnyen érzi magát. - A húgod ez a bájos hölgy, Malcolm? - kérdezte Georgina erőltetett kedvességgel. - Nem. - Mindjárt sejtettem.

6. fejezet Georgina szó nélkül sarkon fordult, és távozott a fehér házikóból. Nem mondott sem jókívánságot, sem átkot. A háta mögött még hallotta Mac magyarázkodását. Biztosan elnézést kért Meg Cameron-tól Georgina udvariatlansága miatt. Ezután a lány nyomába eredt, és felsegítette a lóra. Mac némán lovagolt mellette, és csak akkor szólalt meg, amikor elérték a falu határát. A lány megpróbálta sebesebb iramra fogni a lovát, hogy minél messzebb kerüljön megaláztatása helyszínétől, de a vén gebe nem engedelmeskedett a nógatásnak. Útközben a férfi szemügyre vette Georginát, és látta, hogy a nyugalom álarca alatt heves viharok dúlnak a lelkében. Mac egyik legbosszantóbb tulajdonsága az volt, hogy mindig őszintén kimondta, amit gondolt. Még akkor is, amikor az ember inkább tapintatra vágyott. - Miért nem sírsz, kislány? Georgina először arra gondolt, hogy nem foglalkozik a férfi kérdésével. Mac biztosan nem fog erőszakoskodni, ha hallgatásba burkolózik. Mégsem tudta sokáig magában tartani a lelkében kavargó érzéseket. - Ahhoz most túlságosan mérges vagyok. Az alávaló gazember minden bizonnyal már az első kikötésekor elvette feleségül azt a nőt, jóval a háború befejezése előtt. Nem csoda, hogy angolpárti lett. A házassága révén állt át az angolok oldalára! - Lehetséges. Ám az is lehet, hogy az első alkalommal csak meglátta és megszerette, aztán a második kikötéskor nősült meg. - Mit számít, hogy mikor és miért? Amíg ő megnősült, gyerekeket nemzett, és élte a világát, addig én otthon ültem, és utána sóvárogtam. - Az igaz, hogy elég sok időt pazaroltál rá, de azt nem hiszem, hogy sóvárogtál utána - mordult fel Mac. A lánynak rosszul esett, hogy a férfi ennyire nem érti meg a helyzetét. - Szerettem, Mac. - Azt szeretted, hogy egy csinos fiú csak a tiéd. Egy gyerekes álomképet kergettél, amit régen ki kellett volna nőnöd. Ha nem vagy ilyen kitartó és makacs, már elfelejtetted volna ezt a bolondos rögeszmét. - Ez nem... - Ne vágj a szavamba, mert még nem fejeztem be. Ha igazán szeretted volna, akkor most keservesen sírnál, és csak később lennél mérges. Nem pedig fordítva. - Belül sírok - közölte a lány sértődötten. - Csak te nem veszed észre. - Akkor nagyon köszönöm, hogy megkímélsz tőle. Soha nem bírtam elviselni a női könnyeket. A lány villámló tekintettel nézett Macre. - Minden férfi egyforma. Annyi együttérzés van bennetek, mintegy... kőfalban! - Ne várj tőlem szánalmat kislány. Ha jól emlékszem, már évekkel ezelőtt azt tanácsoltam, hogy

felejtsd el Malcolmot. Azt is megjósoltam, hogy meg fogod bánni, ha idejössz. Mégpedig nem csak a fivéreid haragja miatt. Látod, mire mentél a makacsságoddal? Mit nyertél vele? - Csalódottságot, megaláztatást, szívfájdalmat... - Ezek csak illúziók, kislány. - Miért akarsz még jobban feldühíteni? - fortyant fel a lány. - Önvédelemből, kislányom. Mondtam már, hogy nem bírom a könnyeket. Amíg kiabálsz velem, addig nem fogsz a vállamon zokogni... Georgie, ne tedd ezt! - kiáltott fel kétségbeesetten a férfi, amikor meglátta, hogy a lány arca eltorzul, és a szája legörbül. Ám már semmilyen erővel nem lehetett visszatartani a könnyeket, és a férfi tehetetlen volt. Megállította a lovakat, és a karját a lány felé nyújtotta. Georgina átugrott a férfi lovára, és a vállára borult. Nem elégedett meg azzal, hogy csupán kisírja magát. A lelkében hullámzó harag kétségbeesett kiáltások közepette tört fel belőle. - Azok a gyönyörű gyerekek az enyémek lehetnének, Mac! - Majd lesznek még gyerekeid, egy egész sereggel. - Nem. Már túl öreg vagyok. - Hát, igen. Huszonkét éves. - A férfi bölcsen bólogatott, és minden erejét össze kellett szednie, hogy ne nevesse el magát. - Az bizony elég hajlott kor. A lány abbahagyta a siránkozást, és szigorú pillantást vetett rá. - Nagyon sérelmesnek tartom, hogy pont most értesz velem egyet ilyen készségesen. A férfi vörös szemöldöke a homlokára szaladt a színlelt meglepetéstől. - Megbántottalak? Georgina felhúzta az orrát, majd megint sírdogálni kezdett. - Miért nem jött be az a nő egy perccel hamarabb? Akkor nem teszem magam teljesen nevetségessé, és nem mondom annak a gazembernek, hogy még mindig hajlandó lennék hozzámenni feleségül. - Szóval most már gazember? - Egy gyalázatos, aljas... - Értelek, kislányom, de hidd el, hogy így sokkal jobb. Éppen az volt a tökéletes bosszú, hogy ezt mondtad. - Ez valami olyan nyakatekert férfilogika, ami egy női agy számára felfoghatatlan? Szerintem nem bosszút álltam rajta, hanem megaláztam magam előtte. - Nem igaz. Megmutattad a férfinak, hogy mit veszített el, amikor elhagyott. Egy olyan szép lányt, akit fel sem ismert, és egy saját hajót, amire már régóta vágyott. Most valószínűleg a fejét veri a falba. Biztosan tudom, hogy még sokáig bánkódni fog az elszalasztott lehetőség miatt. - A hajó miatt talán igen, de miattam nem. Van munkája, amire büszke lehet. Vannak szép gyerekei, egy bájos felesége... - Bájos, de akkor sem Georgina Anderson, az Amphitrite tulajdonosnője, a Skylark Line társtulajdonosa, aki a bátyjaival egyenlő arányban részesül a haszonból. Akiről ráadásul mindenki azt állítja, hogy a legszebb lány a keleti parton. - Ez minden? - Nem elég? - Nem. Lehet, hogy az a régi kislány szép nővé serdült, de mire megyek a vonzó külsőmmel, ha

elpazaroltam az életem legszebb éveit? - A férfi tiltakozásképpen felhorkantott, de a lány ügyet sem vetett rá. - Igaz, hogy saját vagyonnal rendelkezem, méghozzá nem is kevéssel, most mégsincs nálam annyi pénz, hogy kifizessen az útiköltséget hazafelé. A külsőm és a lehetőségeim ellenére bolondot csináltam magamból. Ostoba, hiszékeny liba vagyok, akinek nincs semmi emberismerete, és buta, mint a... - Csak ismételed magad, Georgie. Ostoba és buta... - Ne vágj a szavamba! - Kénytelen vagyok, mert nem bírom hallgatni ezt az üres fecsegést. Már nem is sírsz. Nézd a dolog jó oldalát. - Olyan nincs. - Dehogynem. Nem lettél volna boldog egy ilyen gyalázatos, aljas gazemberrel. Ha jól emlékszem, néhány perccel ezelőtt így nevezted. A lány ajka megremegett, mintha el akarna mosolyodni, ám a végén mégsem sikerült felvidulnia. - Nagyon kedves tőled, Mac, hogy meg akarsz vigasztalni. Sajnos, most nem tudsz segíteni. Haza szeretnék menni, és nagyon remélem, hogy soha az életben nem találkozom egyetlen angollal sem. Elegem van a tökéletes angol kiejtésből, a rendíthetetlen angol hidegvérből és a hűtlen angol férfiakból. - Ne feledd, hogy minden országban vannak hűtlen férfiak. - Kőfal is van minden országban, mégsem mennék hozzá feleségül. - Hozzámenni egy kőfalhoz... Miért emlegeted mindig ezt a kőfalat? - Csak vigyél haza, Mac. Találj egy hajót, mindegy, hogy milyet. Az sem baj, ha nem amerikai, csak abba az irányba hajózzon, és lehetőleg még ma induljon el. Majd odaadjuk a nefritgyűrűmet, és azzal fizetjük ki az út árát. - Megbolondultál, kislányom? Az apádtól kaptad azt a gyűrűt, aki a világ végéről hozta neked... - Nem érdekel, Mac - erősködött a lány, és az arcán megjelent az a makacs kifejezés, amitől a férfi rettegett. - Tudom, hogy soha nem lesz belőled tolvaj, és nem fogsz lopni. Tehát nincs más megoldás, ha haza akarunk jutni. Nem vagyok hajlandó addig várni, amíg becsületes munkával megkeresed az út árát. Ha hazaérünk, visszavásárolhatjuk a gyűrűt. - Ugyanilyen gyorsan döntöttél abban is, hogy idejöjjünk, kislány. Tanulnod kéne a hibáidból, és nem újra elkövetni őket. - Ne prédikálj nekem a türelemről. Hat évig vártam türelmesen, és ez volt életem legnagyobb baklövése. Mostantól fogva türelmetlenül fogok viselkedni! - Georgie... - figyelmeztette a férfi. - Miért vitázol velem? Amíg útra nem kelünk, állandóan a válladon fogok sírdogálni. Az előbb mintha azt mondtad volna, hogy nem bírod elviselni a női könnyeket... A női makacsság még ennél is rosszabb, gondolta Mac, és nagyot sóhajtva megadta magát. - Ha ez az ára a békességnek, akkor nem bánom...

7. fejezet A kikötőben látható árbocrengeteg még nem jelentette azt, hogy találnak egy olyan hajót, amely a közeljövőben Amerika felé indul. Reménykedni és álmodozni azért lehet. Sajnos, nem sok esély volt arra, hogy sikerrel járnak. Azok a hajók, amelyek a múlt hónapban velük együtt futottak be a kikötőbe, már rég elhagyták Londont és továbbmentek. A dokkokban álló vízijárművek többsége nem is szállított utasokat. Találtak ugyan néhány amerikai vitorlást, amely a következő héten készült útra kelni, de egyik sem egyenesen Amerikába tartott, és a hazatérést csak jövőre tervezte. A hirtelen türelmetlenné vált Georgina számára ez túl sok idő volt. Akadt egy hajó, amely közvetlenül New Yorkba ment, és ez tökéletesen megfelelt volna, mert onnan már nincs messze Bridgeport, de az elsőtiszt szerint az indulásra még várniuk kellett. A kapitány ugyanis egy angol nőnek udvarolt, és megesküdött, hogy addig nem hagyja el a kikötőt, amíg szíve választottját el nem veszi feleségül. Ez a hír annyira felbőszítette Georginát, hogy azonnal elszakította két ruháját, és kidobta az éjjeliedényt az ablakon. A lány alig várta, hogy elhagyhassa Angliát. Képes lett volna elviselni még egy háromnegyed éves tengeri utat is valamelyik következő héten induló hajó fedélzetén, pedig még csak alig néhány napja kérdezősködtek a kikötőben. Amikor a harmadik napon közölte Mackel a szándékát, a férfi néhány óra múlva azzal a hírrel jött vissza, hogy a következő héten három angol hajó is elhagyja a kikötőt. Eddig azért nem tett róluk említést, mert arra számított, hogy a lány azonnal elveti az ötletet, és nem akar egy angol legénységgel közlekedő hajóra szállni. Az angolok iránti gyűlölete legalább olyan erős volt, mint az a vágya, hogy minél előbb hazajusson. A férfinak igaza volt, mert a lány valóban visszautasította ezt a megoldást, méghozzá meglehetősen durva módon. Ekkor Mac egy olyan lehetőséget vetett fel, ami a lánynak addig nem jutott az eszébe. - Van egy hajó, amelyik a holnapi dagállyal kifut a kikötőből. Nem szállít utasokat, de szüksége van egy fedélzetmesterre és egy... hajósinasra. Georgina érdeklődve nézett a férfira. - Úgy érted, hogy dolgozzuk le az útiköltséget? - Csak felmerült bennem, hogy ez talán jobb, mint egy fél évet a tengeren tölteni, egy olyan lánynyal, aki türelmetlenül viselkedik. Georgina felnevetett a férfi meggyötört arca és kétségbeesett tekintete láttán. Malcolm árulása óta ez volt az első dolog, amit mulatságosnak talált. - Lehet, hogy ha elindulunk hazafelé, már nem leszek olyan türelmetlen. Mac, ez egy ragyogó ötlet! kiáltott fel hirtelen támadt lelkesedéssel. - Amerikai hajó? Nagy? Hová tart? - Lassan a testtel, kislány. Nem olyan, mint amilyennek képzeled. A Maiden Anne-ről van szó, és a Karib-szigetekre megy. Háromárbocos, makulátlanul tiszta, egy igazi szépség. Ám a külseje alapján leginkább egy átalakított csatahajónak néz ki, és még mindig alaposan fel van fegyverkezve, pedig magánkézen van.

- Egy Karib-szigetekre induló kereskedőnek szüksége van fegyverekre, ha a kalózoktól hemzsegő vizeken hajózik. Arrafelé a mi Skylark-hajóink is hordoznak fegyvert, mégis időnként megtámadják őket. - Ez igaz - ismerte el a férfi. - Ám a Maiden Anne nem kereskedelmi hajó, legalábbis ezen az úton nem. Nem szállít rakományt, csak nehezéket. - Melyik az a kapitány, aki megengedheti magának, hogy a rakomány haszna nélkül utazgasson a tengereken? - kérdezte incselkedve Georgina, mert jól tudta, hogy ezzel alaposan felbosszanthat egy olyan férfit, aki harmincöt évig kereskedelmi hajókon szolgált. - Bizonyára egy kalóz az illető. Mac megvetően felhorkantott. - Az egyik embere szerint olyan férfi, aki a saját szórakozására hajókázik, amerre éppen a kedve tartja. - Tehát a tulajdonos a kapitány, és olyan gazdag, hogy szórakozásból hajózik? - Úgy tűnik - válaszolta a férfi megvető arccal. Georgina elmosolyodott. - Tudom, hogy számodra ez nagyon visszataszító életmód, de egyáltalán nem ritka. Kit érdekel, hogy szállít-e rakomány vagy nem? Az a lényeg, hogy hazavigyen minket. - Igen, de van még valami. Jamaicába megy, és nem Amerikába. - Jamaicába? - Georgina egy kicsit elkedvtelenedett, de aztán hamar felderült az arca. - A Skylarknak vannak irodái Jamaicában. Thomas útvonalán az a harmadik állomás. Elképzelhető, hogy odaérünk, mielőtt elhagyja a szigetet. Ha pedig nem, akkor majd találunk egy másik Skylark-hajót, amivel hazamehetünk. Boyd és Drew hajói is gyakran megfordulnak arrafelé, sőt az enyém is. - A lány már ismét mosolygott. - Legfeljebb néhány hétig kell ott rostokolnunk. Sokkal jobb, mint fél évet a tengeren tölteni, és összehasonlíthatatlanul jobb, mint itt maradni akár csak egy napot is. - Nem tudom, kislány. Minél többet gondolkodom róla, annál biztosabb vagyok abban, hogy nem kellett volna megemlítenem neked. - Nekem pedig annál jobban tetszik az ötlet. Ugyan már, Mac. Hát nem látod, hogy ez a tökéletes megoldás? - De dolgoznod kéne - figyelmeztette a férfi Georginát. - Kézbesíteni a kapitány üzeneteit, odavinni az ételét, kitakarítani a kabinját, és teljesíteni minden egyéb kívánságát. Meglehetősen sok dolgod lenne. - Na és? - kérdezte a lány. - Szerinted nem vagyok képes ilyen egyszerű feladatok elvégzésére, amikor már súroltam a fedélzetet, tisztítottam az ágyúkat és a hajótestet, másztam a köteleken... - Az évekkel ezelőtt volt, kislány. Akkor még nem voltál felnőtt hölgy. Az apád és az anyád a kedvedben akart járni, azért engedték meg, hogy barangolj a kikötőben álló hajókon, és megtanulj mindenféle dolgot, amelyre később semmi szükséged nem lesz. Most viszont olyan férfiak között kéne élned és dolgoznod, akik nem ismernek, és nem is tudhatják meg, hogy ki vagy. Ez a munka nem lánynak való, és nem is lehetsz lány, ha elvállalod. - Tudom, Mac. A ruháimat itt kell hagynom. Ha az ember nadrágot hord, mindenki azt feltételezi, hogy fiú vagy férfi, ahogy azt már tapasztaltuk. Ha egy fiúra ruhát húzunk, csúnya lány lesz belőle, viszont ha egy lányra nadrágot húzunk, azonnal csinos fiúvá válik. El kell ismerned, hogy a múltkor elég jól csináltam. - Amíg ki nem nyitottad a szádat, vagy valakinek bele nem néztél a szemébe - emlékeztette a férfi

szigorú arccal. - Attól kezdve nem sok hasznát vettük az álruhádnak. - Azért, mert férfinak akartam látszani, és ez nem volt jó ötlet. Az arcom miatt teljesen hiábavaló vállalkozás volt. Rendben van - emelte fel a kezét, mert látta, hogy a férfi ismét a szavába akar vágni. Tudom, hogy megmondtad előre, és én mégsem hallgattam rád. Nem kell megint az orrom alá dörgölnöd. Most viszont egészen más lenne a helyzet, mert egy fiúnak lehetnek finom vonásai. Ezzel a testalkattal és hanggal... - a lány lenézett a mellére. - ...és egy szoros mellénnyel mindenki egy kilenc- vagy tízéves fiúnak tartana. A férfi elhúzta a száját. - Az eszed azonnal elárulja a korodat. - Rendben. Akkor egy rendkívül értelmes tizenkét éves fiúnak, aki későn érő típus. - Georgina kihúzta magát. - Meg tudom tenni, Mac. Te is biztos vagy benne, mert különben eszedbe sem jutott volna. - Valószínűleg megbolondultam, de mindketten tudjuk, hogy erről ki tehet. - Ugyan már - csitította a lány. - Én csak egy kislány vagyok, aki nemsokára kisfiú lesz. Mi lehet ebben olyan nehéz? - A férfi haragosan felhorkantott. - Fogd fel úgy, hogy minél előbb hazaérek, annál hamarabb megszabadulsz tőlem. A férfi még mindig nem adta be a derekát. - Nem olyan könnyű a feladat, amire vállalkozol. Legalább egy hónapig álruhában kell lenned. Ez túl hosszú idő. Nem tudsz visszavonulni, nincs egy perc nyugtod, még a természet hívásának sem tudsz engedelmeskedni, amikor egy férfi csak háttal áll a szélnek, és... - Mac! - A lány elpirult, pedig az öt bátyja gyakran megfeledkezett arról, hogy ő is velük van, ezért sokszor látott és hallott olyasmit, amit egy nőnek nem lett volna illendő. - Nem mondtam, hogy semmilyen nehézség nem lesz, de vagyok annyira találékony, hogy valahogy megoldjam a felmerülő problémákat. Más lányokkal ellentétben, ismerem egy hajónak minden rejtett zugát, azokat a területeket is, amelyeket a matrózok általában elkerülnek. Majd elleszek valahogy, még akkor is, ha egy patkányoktól hemzsegő hajófenékben kell elvégeznem a dolgomat. És mi történhet, ha esetleg mégis rájönnek a kilétemre? Attól tartasz, hogy az óceán közepén kidobnak a hajóból? Ugyan már! Valószínűleg a kikötésig elzárnak valahová, és csak akkor szabadulnak meg tőlem. Ha olyan ügyetlen vagyok, hogy elárulom magam, akkor meg is érdemlem, hogy így bánjanak velem. Még egy darabig vitáztak, majd Mac megadóan felsóhajtott. - Rendben van. Először mégis megpróbálom rábeszélni őket, hogy munka nélkül is vigyenek magukkal téged. Talán ha nem kérek fizetést, akkor beleegyeznek. Majd azt mondom, hogy az öcsém vagy. A lány felvonta a szemöldökét, és jót kacagott. - Az öcséd? Akkor miért nincs skót kiejtésem? - A mostohaöcsém - helyesbített a férfi. - Akivel nem együtt nőttem fel. Ez megmagyarázza a korkülönbséget is. - Azt mondtad, hogy szükségük van egy hajósinasra. Ha ez valóban így van, akkor szerintem mindenképpen ragaszkodni fognak ahhoz, hogy dolgozzam. A bátyáim például soha nem kelnének útra hajósinas nélkül. - Azt mondtam, hogy megpróbálom. Még előttük áll az egész délután, hogy találjanak egy fiút erre a munkára.

- Remélem, nem találnak - válaszolta Georgina, és komolyan is gondolta, amit mondott. - Inkább dolgozom a hajóút során, minthogy lopjam a napot. Már csak azért is, mert mindenképpen fiúnak kell tettetnem magamat. Aztán nehogy azt mondd nekik, hogy a húgod vagyok, mert akkor engem sem engednek fel a fedélzetre, és téged sem fognak alkalmazni fedélzetmesternek. Kereshetünk magunknak másik hajót. Igyekezzünk, mielőtt valaki más vállalja el a munkát. - Fiúruhákra lesz szükséged. - Majd útközben veszünk néhányat. - És mi lesz a saját holmiddal? - A háziúr megveszi. - Na, és a hajad? - Levágom. - Eszedbe ne jusson! Akkor biztosan megölnek a fivéreid. Bár szerintem emiatt a kaland miatt mindenképpen végeznek velem. A lány elővette a ládájából a már korábban is hordott gyapjúsapkát, és meglengette a férfi orra előtt. - Itt van! Most már hagyd abba az akadékoskodást és induljunk. - Azt hittem, hogy felhagysz a türelmetlen viselkedéssel - morogta a férfi. A lány felnevetett, és kituszkolta az ajtón. - Még nem indultunk el, Mac. Majd holnap felhagyok vele, megígérem.

8. fejezet Sir Anthony Malory intett a pincérnek, hogy hozzon még egy üveg portóit, majd hátradőlt a széken, és a bátyjára nézett. - Tulajdonképpen hiányozni fogsz nekem, James. Bizony. Mielőtt hazajöttél, igazán elrendezhetted volna az ügyeidet a Karib-szigeteken, és akkor most nem kéne visszamenned. Már kezdtem megszokni, hogy ismét a közelemben vagy. - Honnan tudhattam volna, hogy ilyen könnyen megszervezem a hírhedt Hawke kapitány halálát, és nyugodtan itt maradhatok? - válaszolta James. - Tulajdonképpen csak azért jöttem vissza, hogy kiegyenlítsem a számlát Edennel. Akkor persze még fogalmam sem volt arról, hogy a kölyök benősül a családunkba. Azt sem reméltem, hogy a kalózkodással töltött éveim után a rokonság visszafogad. - Sokat lendített az ügyeden, amikor Jeremy személyében a bátyáinknak bemutattad a legújabb uno-aöccsüket. Tudod, hogy milyen érzelmesek, ha a családról van szó. - Te nem? Anthony felnevetett. - Dehogynem. Ugye hamar visszajössz? Most, hogy itt voltál, minden olyan volt, mint a régi szép időkben. - Volt néhány kellemes kalandunk azokban a vad években, igaz-e, öcsém? - Ugyanazokat a nőket hajkurásztuk... - vigyorgott Anthony. - A bátyáink ugyanúgy összeszidtak minket. - Jót akarnak. Mindössze arról van szó, hogy Jason és Eddie túl fiatal volt, amikor a nyakukba szakadt a felelősség. Nekik nem adatott meg az a lehetőség, hogy kirúgjanak a hámból, mert mindig minket kellett kordában tartaniuk. - Nem kell megvédened őket, öcsém - válaszolta James. - Nincsen bennem harag irántuk. Az az igazság, hogy én is pontosan úgy kitagadtam volna magam a családból, mint ahogy ti tettétek velem. - Én soha nem tagadtalak meg - tiltakozott Anthony. - Igyál még egyet, drága öcsém - intett az üveg felé James. - Talán akkor jobban emlékszel a múlttá. - Semmi baj az emlékezőképességemmel. Az igaz, hogy haragudtam rád, amiért nyolc évvel ezelőtt elraboltad Reggie-t. Az a tizenkét éves kislány egy egész nyarat az átkozott kalózhajódon töltött! De miután visszahoztad, és alaposan helybenhagytunk, valahogy sikerült lecsillapodnom. Azt viszont soha nem értettem, hogy miért tűrted olyan békésen a verést. Elárulnád nekem? James felvonta a szemöldökét. - Mit tehettem volna három felbőszült testvér ellen? Azt hiszem, többre tartasz, mint amire képes vagyok. - Ugyan már, kedves bátyám. Aznap meg sem próbáltál védekezni. Lehet, hogy Jason és Edward nem vette észre, de én már sokszor álltam ki ellened a ringben, ezért tudtam, hogy mire lennél képes. James megvonta a vállát.

- Úgy éreztem, hogy megérdemeltem. Akkor jó tréfának tűnt, hogy a nagy testvérünk orra előtt ellopom Regant. Nagyon haragudtam Jasonre, amiért nem engedte meg, hogy találkozzak Regannel, miután... - Reggie-vel - javította ki Anthony ösztönösen. - Regannel - ismételte meg James határozottan. Ismét fellángolt köztük a vita, amiért James - a testvéreivel ellentétben - következetesen Regannek nevezte Reginát. James ugyanis világéletében különbözni akart a fivéreitől. Ezzel is azt hangsúlyozta, hogy a saját útját járja, és a saját szabályait követi. A két fivér most észrevette, hogy megint beleesett az örökös viszálykodás csapdájába, és egyszerre elmosolyodott. Anthony ez alkalommal engedett bátyjának. - Rendben - egyezett bele. - Ma este nem bánom, ha Regannek nevezed. James a füléhez emelte a kezét. - Azt hiszem, valami baj van a hallásommal. - Menj a pokolba! - Anthony félig bosszúsan, félig vidáman felnevetett. - Fejezd be a történetet, mielőtt elalszom. Itt is van a második üveg bor! - Csak nem akarsz megint berúgni? - Ne is álmodj róla - mondta Anthony, és mindkettőjük poharát teletöltötte. - Legutóbb is ezt mondtad, aztán a végén Amherst barátodnak kellett hazavinnie mindkettőnket... méghozzá fényes nappal. Még nem mesélted el, hogy a kis feleséged mit szólt ehhez. - Azt hiszem, semmi értelme megismételnem a szavait - válaszolta Anthony komor arccal. James olyan jóízűen nevetett, hogy többen kíváncsian néztek az asztaluk felé. - Nem értem, hová tűnt a régi Anthony, aki olyan mesteri módon tudott a nőkkel bánni. A házasságod második napjától kezdve neheztel rád a feleséged, mert nem tudtad meggyőzni arról, hogy semmi közöd ahhoz a kis pincérnőhöz, aki a kocsmában néhány percre az öledbe ült. Micsoda balszerencse, hogy a feleséged megtalálta a hajszálait a gallérodon. Nem mondtad el Roslynnak, hogy éppen miatta voltál abban a kocsmában, és az unokatestvérét kerested? - Dehogynem. - Elárultad neki, hogy a kis nő végül az enyém lett, és nem a tiéd? Anthony konok arccal rázta meg a fejét. - Nem is fogom. Miért nem hiszi el, ha azt mondom, hogy a nő felajánlkozott, de én visszautasítottam, és semmi sem történt? Ez bizalom kérdése... de mintha már egyszer erről beszélgettünk volna, méghozzá pontosan ezen a helyen. Ne aggódj a szerelmi életem miatt, kedves bátyám. A kis skót feleségemnek előbb-utóbb megjön az esze. A magam módján érem el a célomat. Most inkább térjünk vissza a te nagy vallomásodra. James először a pohara után nyúlt, hogy lépést tartson Anthonyval. - Haragudtam Jasonre, amiért még azt sem engedte meg, hogy találkozzam Regannel. - Szerinted helyénvaló lett volna? Akkor már két éve kalózkodtál. - Lehet, hogy a tengeren elkövettem egyet s mást, de attól még nem változott meg az egyéniségem, Tony. Jason is jól tudta, hogy azonnal elfeledtem volna Hawke kapitányt, ha találkozhattam volna az unokahúgommal. Ő viszont megtagadott, amiért tengerre szálltam, és szégyent hoztam a családra, pedig a

világon senki sem tudta, hogy Hawke kapitány és James Malory, Ryding vikomtja, egy és ugyanazon személy. Jason azonban megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó engedni. Mi egyebet tehettem volna? Törődjek bele abba, hogy soha többé nem látom Regant? Olyan volt nekem, mintha a saját lányom lett volna. Mindnyájan együtt neveltük fel. - Esetleg felhagyhattál volna a kalózkodással - jegyezte meg Anthony. James elmosolyodott. - Hogy úgy táncoljak, ahogy James fütyül? Mikor tettem ezt? Ráadásul nagyon élveztem a kalózkodást. Szerettem a kihívást, a veszélyt, ráadásul ismét fegyelmezett életet éltem, és ezzel megőriztem az egészségemet. Mielőtt elhagytam Londont, már kezdtem nagyon kicsapongó és züllött lenni. Az életünk bővelkedett élvezetben, de az életünkben nem volt egyéb kihívás, mint az, hogy a hölgyek szoknyája alá kerüljünk. Amikor elértük a célunkat, már nem is tartottuk olyan fontosnak. Mindennek tetejébe, olyan rossz hírem van, hogy senki sem hív ki párbajra. Így tényleg nincsen semmi változatosság az életemben. Anthonyból kitört a nevetés. - Mindjárt megszakad a szívem érted, kedves bátyám. Most James intett az üveg felé. - Igyál, te ostoba fajankó. Részegen jobban együtt tudsz érezni velem. - Nem szoktam berúgni. A feleségemnek is ezt magyaráztam, de nem hitt nekem. Tehát tengerre szálltál, hogy kalózként élj tisztességes és egészséges életet... - Egy úriember kalózként - helyesbítette James az öccse kijelentését. Anthony bólintott. - Rendben. Majdnem elfelejtettem, hogy az egészen más. Erről jut eszembe: mi a különbség? - Egyetlen hajót sem süllyesztettem el. Mindig úgy támadtam meg őket, hogy esélyt adtam a védekezésre. Sok zsákmányt elvesztettem, mert hagytam elmenekülni őket. Soha nem állítottam, hogy sikeres kalóz vagyok. Csak kitartónak tartottam magam. - Ismerd be, hogy az egész csak egy jó játék volt számodra. Szándékosan hitetted el Jasonnel, hogy hajókat fosztogatsz, nőket erőszakolsz meg, és a cápákat eteted! - Miért ne? Úgyis csak akkor boldog, ha valamelyikünket hibáztathatja, és akkor már inkább engem utáljon, mint téged. Te ugyanis jobban a szívedre veszed, mint én, akit egyáltalán nem érdekel a bátyánk véleménye. - Ez igazán lenyűgöző életfilozófia - jegyezte meg Anthony gúnyosan. - Úgy véled? - James elmosolyodott, és lehajtotta az italát. Anthony gyorsan újratöltötte a poharat. Mindig ilyen voltam. - Lehet - ismerte be vonakodva Anthony. - Amióta az eszemet tudom, állandóan ellent mondtál Jasonnek, és szándékosan provokáltad. James vállat vont. - Mit ér az élet az apró izgalmak nélkül, drága öcsém? - Szerintem élvezed, ha sikerül Jasont felbőszítened. Ismerd be, hogy igazam van. - Miért, neked nem tetszik a látvány, amikor kikel magából? Anthony elvigyorodott, majd nevetni kezdett.

- Dehogynem. Most már senkit nem érdekel a múlt. A család visszafogadott, és megbocsátotta a bűneidet. Viszont még mindig nem válaszoltál a veréssel kapcsolatos kérdésemre. Ellenkezés nélkül elviselted a bántalmazást. James aranyszínű szemöldöke a homlokára szaladt. - Még mindig nem válaszoltam? Bizonyára azért, mert mindig félbeszakítasz. - Akkor befogom a számat. - Az lehetetlen. - James... - Ugyan már, Tony! Képzeld magad az én helyembe, és azonnal rájössz a válaszra. Ugyanannyi időt szerettem volna tölteni Regannel, mint ti, és azt akartam, hogy egy kicsit világot lásson. Ez így is lett. Nagyon örültem a társaságának, mégis hamar rájöttem, hogy ostobaságot csináltam. Pedig amíg nálam volt, nem kalózkodtam. A tenger azonban néha váratlan helyzetek elé állítja az embert. Viharok, más kalózok, régi ellenségek; bármi megtörténhet. Kicsi volt az esély arra, hogy baja esik, de nem lehetett teljesen kizárni a lehetőségét. Ha Regannel valami történt volna... - Te jó ég! A lelkiismeret nélküli James Maloryt bűntudat gyötörte? Nem csoda, hogy erre magamtól nem jöttem rá. - Úgy látszik, nekem is megvannak a gyenge pillanataim - jegyezte meg James szárazon, és megvető pillantást vetett Anthonyra, aki jót nevetett rajta. - Most mi a baj? - kérdezte Anthony ártatlan arccal. - Valami rosszat mondtam? Semmi baj, igyál még egyet. - Anthony megtöltötte James poharát, majd elgondolkodva megszólalt: - Azért, ha belegondolok... Amikor a kislány nálam volt minden évben, találkozott a züllött barátaimmal, akik persze kifogástalanul viselkedtek előtte. Azután te egy egész legénységre való gazfickó közé vitted... - Akik mind imádták őt, és amíg a fedélzeten volt, nagyon udvarias gazfickók voltak... - Akárhogy is történt, el kell ismernünk, hogy a lány igazán sokoldalú nevelésben részesült. - Bizony. Akkor miért ment feleségül egy ilyen gazemberhez, mint ez az Eden? - Sajnos szereti őt. - Erre már én is rájöttem. - Szerintem csak azért nem szereted Edent, mert túlságosan hasonlít hozzánk. Márpedig egy olyan alak, mint mi, nem lehet elég jó Reggie számára. - Nem értek veled egyet, drága öcsém. Lehet, hogy te ezért nem kedveled. Én azokért a sértésekért orroltam meg rá, amelyeket évekkel ezelőtt vágott a fejemhez, amikor találkoztunk a tengeren; persze csak azután mert sértegetni, hogy tönkretette a hajómat. - Te támadtad meg őt - mutatott rá Anthony, mert már hallotta a szóban forgó tengeri csata szinte minden részletét. Arról is tudomása volt, hogy a csetepatéban James fia megsérült, és James végül ezért hagyott fel a kalózkodással. - Az most lényegtelen - erősködött James. - Nem elég, hogy sértegetett, hanem tavaly még börtönbe is kerültem miatta. - Miután agyba-főbe verted. Magad mondtad, hogy Nicholas tette lehetővé a menekülésedet, mielőtt a Karib-szigetekre távozott. Mert rossz volt a lelkiismerete. Igazam van? - Azt mondta, hogy csak azért biztosította a szökésemet, mert nem tudott volna ott lenni az

akasztásomon. Anthony a fejét ingatta. - Ez jellemző arra a szemtelen tacskóra. Azért ismerd el, hogy ha nem tartóztatnak le az unokahúgod jövendőbeli férje miatt, nem tudtad volna olyan szépen elrendezni Hawke kapitány halálát. Így sikerült megszabadulnod a fejedre kitűzött vérdíjról, és végleg magad mögött hagyhattad a múltat. Most ismét emelt fővel sétálhatsz London utcáin, és nem kell állandóan a hátad mögé lesni. Erre persze megint ittak. - Mióta véded azt a fiatal kakast? - Nem is vettem észre, hogy azt teszem! - kiáltott fel Anthony elszörnyedve. - Elnézést kérek, öregfiú. Biztos lehetsz benne, hogy soha többé nem fordul elő. Az az alak egy velejéig romlott csirkefogó. - Regan megfizettet vele mindenért - mondta James kárörvendő mosollyal. - Hogyhogy? - Ha valamelyikünkkel szóváltásba keveredik, és Regan véletlenül meghallja, a fiatal csibésznek mindig a heverőn kell aludnia. - Komolyan mondod? - Bizony, ez az igazság. Ő maga árulta el nekem. Ha már nem vagyok itt, igazán gyakrabban meglátogathatnád őket. - Na, erre iszunk. - Anthony felnevetett. - Eden a heverőn alszik... Ez remek. - Az is elég mulatságos, ahogy te sem vagy képes zöldágra vergődni a saját feleségeddel. - Ne kezdd már megint! - Eszem ágában sincs. Remélem, elsimulnak köztetek a nézeteltérések, mire néhány hónap múlva visszatérek. Mert akkor elviszem tőled Jeremyt, és nem lesz már senki más a házban, csak te és a kis skót hölgy... Anthony gonosz mosollyal nézett a bátyjára. 1 Siess vissza, James.

9. fejezet Az egész család megjelent a kikötőben, hogy kikísérje Jamest - Jason és Derek, Eward és az egész pereputtya, Anthony és a skót felesége, aki eléggé rossz bőrben volt. Anthony nemrég tudta meg, hogy hamarosan apa lesz, és ez megmagyarázta a felesége állapotát. A csibész Jeremy sugárzott a boldogságtól, pedig amióta hat évvel ezelőtt az apja rábukkant, még soha nem váltak el egymástól. Valószínűleg abban reménykedett, hogy mostantól kezdve bármit megtehet, mivel csak Tony nagybátyja vigyáz majd rá. Hamar rá fog jönni, hogy Jason és Eddie is szemmel tartja. Alaposan meg lesznek nyirbálva a szárnyai, talán még rövidebb pórázra lesz fogva, mint amikor James és az első tisztje, Connie gondoskodott a neveléséről. A hosszúra nyúlt búcsúzkodásnak végül a dagály vetett véget. James szörnyen másnapos volt, és ezért Anthonyt hibáztatta. Úgy hasogatott a feje, hogy több hátba veregetést már nem is tudott volna elviselni. A rosszulléte miatt majdnem megfeledkezett arról a levélről, amelyet a skót hölgynek írt, és amelyben elmagyarázta neki, hogy mi is történt a kocsmában. Megnyugtatta, hogy ő vitte ágyba azt a pincérnőt, akivel a férjét megvádolta. Már a hajóhoz vezető pallón járt, amikor odahívta magához Jeremyt. - Add ezt oda Roslynn nénikédnek. - A fiú kezébe nyomta a levelet. - De vigyázz, nehogy Anthony meglássa. Jeremy zsebre vágta a papírt. - Ugye nem szerelmes levél? - Még hogy szerelmes levél! - fortyant fel James. - Tűnj a szemem elől, kölyök. És aztán nehogy... - Jól van, jól van. - Jeremy nevetve emelte fel a kezét. - Semmi olyat nem teszek, amit te sem tennél. Ezzel gyorsan elfutott a palánktól, mielőtt James megrótta volna a pimaszságáért. A férfi azonban mosolyogva fordult el, és szemtől szemben találta magát Conraddal. - Ez mi volt? James vállat vont, mert tudta, hogy Conrad látta a fiának átnyújtott levelet. - Végül mégis úgy döntöttem, hogy segítek az öcsémnek. Ha így folytatja, soha nem fog kibékülni a feleségével. - Azt mondtad, hogy nem akarsz beleavatkozni - emlékeztette Connie. - Végtére is az öcsém. Azt ugyan nem tudom, hogy a tegnap éjjeli aljassága miatt miért törődöm még mindig vele. - Connie érdeklődő pillantását látva így folytatta. - Azt akarta, hogy szörnyen érezzem magam az indulásnál. Az aljas csirkefogó! - Te sem voltál ellene! - Persze, hogy nem. Arra azonban nem számítottam, hogy ez a disznó az asztal alá iszik engem! Connie, vedd most át az irányítást, légy szíves. Én nem lennék rá képes. Majd a kabinomban kérem a jelentést, ha a nyílt vízre értünk.

Egy órával később Connie egy nagy adag rozspálinkát töltött magának a kapitány bárszekrényéből, és leült James mellé az asztalhoz. - Ugye nem aggódsz a fiú miatt? - Ugyan már! Az egy csirkefogó! - rázta meg a fejét James, de az arca eltorzult a hasogató fejfájástól. Nagyot kortyolt az üdítőből, amelyet Connie küldetett a kabinjába. - Majd Tony vigyáz rá, hogy ne kerüljön komoly bajba. Inkább magad miatt aggódj, Connie. Igazán lehetne már egy fiad. - Lehet, hogy van is. Csak még nem találtam meg, ahogy te a tiédet. Ki tudja, talán több gyermeked is van, csak még nem tudsz róluk. - Te jó ég! Egy is bőven elég - válaszolta James, színlelt rémülettel az arcán. A barátja jót nevetett. Nos, térjünk a jelentésre. Hányan maradtak a régi legénységből? - Tizennyolcan. Könnyen fel tudtam tölteni a létszámot, csak fedélzetmestert nem találtam, de ezt már mondtam. - Akkor fedélzetmester nélkül hajózunk? Ezzel hatalmas teher hárul majd rád, Connie. - Hál’ istennek tegnap sikerült egy embert szereznem. Illetve ő jelentkezett. Az öccsével együtt utasként akart felszállni a hajóra. Mondtam neki, hogy a Maiden Anne nem szállít utasokat, erre felajánlotta, hogy dolgozik az úton. Még soha nem találkoztam nála erőszakosabb skóttal. - Már megint egy skót? Kezd elegem lenni belőlük. Hál’ istennek, a te skót őseid olyan távoliak, hogy már nem is emlékszel rájuk, Connie. Mostanában Lady Roslynn unokatestvérét hajkurásztam, aztán egy kocsmában találkoztam egy kis méregzsák skót nővel meg a társával... - Azt hittem, hogy ezt már régen elfelejtetted. James haragos pillantással válaszolt. - Honnan tudod, hogy ez a skót konyít a vitorlázáshoz? - Kikérdeztem, és láttam rajta, hogy már végzett ilyen munkát. Azt állítja, hogy azelőtt kormányosként, hajóácsként és fedélzetmesterként dolgozott. - Ha ez igaz, akkor jól jöhet a segítsége. Ez nagyon jó hír. Van még valami? - Johnny megnősült. - Johnny? A hajósinasom? - James szeme tágra nyílt a megdöbbenéstől. - Te jó ég, még csak tizenöt éves. Mi a csudát képzel magáról? Connie megvonta a vállát. - Azt állítja, hogy szerelmes, és nem tud a kislány nélkül élni. - Kislány? - háborgott James. - Annak a kis csibésznek még anyára van szüksége, nem feleségre! - A férfi feje megint megfájdult, ezért gyorsan kortyolt az italából. - Találtam neked egy másik hajósinast. MacDonell öccse... James úgy meglepődött, hogy az italt az asztalra köpte. - Kicsoda? - nyögte fuldokolva. - Az istenért, James. Mi ütött beléd? - Azt mondtad, hogy MacDonell? Nem Ian a keresztneve véletlenül? - De igen. - Most Connie meresztette ki a szemét meglepetésében. - Ő az a skót a kocsmából? James türelmetlenül legyintett. - Jól megnézted az öccsét? - Tulajdonképpen nem. Egy alacsony legény volt. Csendes, visszahúzódó gyerek, mindig megbújt a

bátyja mögött. Nem volt időm alaposan kikérdezni, amikor Johnny egy nappal az indulás előtt bejelentette, hogy Angliában marad. Arra gondolsz, hogy... - Bizony. - James hirtelen felnevetett. - Istenem, Connie! Ez csodálatos. Többször is visszamentem arra a környékre, hogy megkeressem azt a kis szajhát, de a skóttal együtt felszívódott. Most mégis egyenesen az ölembe pottyant! - Látom, kellemes utazásod lesz - morogta Connie. - Abban biztos lehetsz. - James ördögi mosolyra húzta a száját. - Ám még ne leplezzük le. Először szeretnék egy kicsit játszadozni vele. - Lehet, hogy tévedsz, és talán mégis fiú. - Kétlem - válaszolta James. - De majd rájövök, ha szolgálatba áll nálam. Connie távozása után James hátradőlt kényelmesen kipárnázott székén, és elégedetten mosolygott maga elé. Micsoda szerencsés véletlen! A kis nő és a skót társa éppen ezt a hajót szemelte ki az összes közül! Ráadásul teljesen érthetetlen volt a viselkedésük. Connie mondta, hogy először ki akarták fizetni az útiköltséget, tehát van pénzük. Akkor miért nem kerestek maguknak egy másik hajót? James legalább két olyan angol hajóról tudott, amelyik hamarosan elindul a Karib-szigetek felé, és az egyiken el tudnak szállásolni utasokat is. Miért vállalták inkább azt, hogy a lányt álruhába öltöztetik, és kiteszik a lelepleződés veszélyének? Lehet, hogy nem is álruha van rajta? A pokolba! Amikor legutoljára találkozott vele, akkor is férfiruhát hordott. Talán mindig így öltözködik? Nem, az nem lehet. Hiszen nagyon megijedt, amikor Tony hangosan felkiáltott, hogy nő, és nem férfi. Akkor is el akarta rejteni a nemét, és most is erre készül... legalábbis azt reméli, hogy sikerül neki. A kapitány hajósinasa! Micsoda merészség. James nevetve csóválta a fejét. Nagyon érdekes lesz majd figyelni, hogy miként akarja véghezvinni a tervét. Egy kocsma gyér világításában még elképzelhető, hogy nem veszik észre - de egy hajón? Méghozzá fényes nappal? Connie-t mégis sikerült megtévesztenie. Talán James sem vette volna észre a turpisságot, ha korábban már nem futott volna össze vele. A férfi még most sem tudta elfelejteni azt a találkozást. A lány édes kis hátsó fele azonnal felébresztette az érdeklődését, és tenyerében még most is érezte lágy keblének érintését. Az arca különlegesen finom volt: elbűvölték tökéletes vonásai, apró orra és telt, érzéki ajka. A szemöldökét és a haját nem láthatta, de amikor a kocsma előtt egy pillanatra a szemébe nézett, James úgy érezte, hogy elvész a bársonyos barna szempár pillantásában. Az elmúlt hónap során többször visszament a környékre, abban a reményben, hogy rábukkan a lányra. Most már tudta, hogy miért nem járt sikerrel. Senki sem tudott felvilágosítást adni a furcsa párról, mert azelőtt még soha nem jártak arrafelé. Valószínűleg most voltak először Londonban. James úgy okoskodott, hogy valószínűleg a Karib-szigeteken laknak, és most hazafelé igyekeznek. MacDonell biztosan skót volt, de a lány nem. A kiejtéséből James nem tudta felismerni a származását, de abban biztos volt, hogy nem angol. A lány személyiségét és történetét homály fedte, és James minden áron meg akarta fejteni ezt a rejtélyt. Úgy döntött, hogy először egy kicsit elszórakozik vele, és a kabinjában szállásolja el. Majd elhiteti a lánnyal, hogy mindig egy fedél alatt szokott aludni a hajósinasával. Úgy tesz, mintha nem ismerné fel, vagy nem emlékezne a találkozásukra. Fennállt persze annak a lehetősége, hogy a lány valóban nem emlékszik

rá, de ez nem számít. Mire az útnak vége, nemcsak a kabinját osztja meg a lánnyal, hanem az ágyát is.

10. fejezet A hajókonyha nem volt a legmegfelelőbb rejtekhely, amikor tombolt a nyár, és az óceán hűsítő fuvallata még nem érte el a hajót. Ha már kiérnek a nyílt vízre, nem lesz ennyire elviselhetetlen a hőség. Most viszont a téglából rakott hatalmas kemencék csak úgy ontották magukból a forróságot, és a tűzhelyeken álló üstök ígéretes illatokat árasztva gőzölögtek. Olyan meleg volt a helyiségben, mint a pokol legalsó bugyrában. Mire a legénység lejött a konyhába, hogy gyorsan bekapjon néhány falatot reggelire, a szakács és két segítője már a legtöbb ruhadarabjától megszabadult. Egyszerre mindig csak két férfi étkezett, mert a kikötő elhagyása előtti órákban mindenkinek rengeteg dolga akadt a fedélzeten. Mielőtt a konyhába jött, Georgina egy darabig a rakpart nyüzsgését figyelte, mert még az utolsó pillanatban is rengeteg felszerelést és élelmiszert hordtak be a hajófenékbe és a konyhába. Azelőtt már látott ilyen előkészületeket, ezért nem sokáig kötötte le a figyelmét a látvány. Ráadásul úgy érezte, épp eleget látott Angliából. Inkább a konyhán húzta meg magát, ahol senki sem vette észre, és nem volt senkinek az útjában. Egy széken üldögélt, és nézte, ahogy behozzák a sok hordót, kosarat és gabonával meg liszttel teli zsákot. Végül a konyha tárolásra kijelölt sarkában már nem maradt hely, és a többi élelmiszert a hajótérbe kellett vinni. Ha nem lett volna olyan nagy a hőség, Georgina jól érezte volna magát, mert még soha életében nem látott ilyen tiszta hajókonyhát. Az egész hajó olyan volt, mintha vadonatúj lenne, mert az út előtt teljesen felújították. A kemencék és a tűzhely között egy hatalmas szenesláda állt, alaposan megpakolva szénnel. A helyiség közepén álló hosszú asztalon egy karcolás sem látszott. Egyik végében voltak a kések és egy kis medence, ahol levághatták és kivéreztethették az aznapi fogyasztásra kiválasztott állatokat. A hajótérben tartott rengeteg élő állat egész úton friss hússal látja majd el a legénységet és a kapitányt. A helyiség teli volt konyhai eszközökkel. Mindenütt fűszertartók és edények lógtak. A fiókokban rengeteg eszköz lapult, és mindent gondosan a padlóhoz, a falakhoz, illetve a mennyezethez erősítettek. Ennek a birodalomnak az ura és parancsolója egy fekete hajú ír férfi volt, aki a furcsa Shawn O’ Shawn névre hallgatott, és nem kételkedett abban, hogy Georgie MacDonell a kapitány új hajósinasa. Megengedte Georginának, hogy maradjon, bár figyelmeztette, hogy időnként dolgoznia is kell majd, ha ott lebzsel. A lánynak ez egyáltalán nem volt ellenére, és szívesen segített neki, ha a két segítője éppen valami mással volt elfoglalva. A férfi rendkívül bőbeszédűnek bizonyult, és nem bánta, ha nem válaszolnak neki. Sajnos őt is újonnan vették fel, ezért nem sokat tudott a hajóról és a kapitányról. A legénység többi tagjával még nem nagyon találkoztak, pedig Mackel a hajón töltötték az előző éjszakát. Aludni nem tudtak, mert a matrózok egész éjjel szállingóztak a legénységi szállásra, és az utolsó szárazföldön töltött estéjük után részegen keresgélték a függőágyukat a sötétben. Csak azok tudtak aludni, akik jócskán felöntöttek a garatra. A lány eddig úgy vette észre, hogy a legénység több nemzet tagjaiból verődött össze. Ez nem lepte

meg, hiszen a hajó hatalmas távolságokat tett meg és a világ számtalan kikötőjében rakott le és vett fel embereket. Ez persze azt jelentette, hogy angolok is voltak a hajón - sajnos. Például az elsőtiszt is angol volt. Conrad Sharpe-nak hívták, és Connie-nak becézték. Bár eddig csak egy emberrel találkozott, aki így merte hívni. A hajó második embere olyan tökéletes angol kiejtéssel beszélt, mintha ő maga is egy átkozott arisztokrata lenne, és látszott rajta, hogy nem tűr ellentmondást. A magas termetű, vékony testalkatú férfi vörös haja több árnyalattal sötétebb volt, mint Macé. A karján és a kezén rengeteg szeplő virított, amiből arra lehetett következtetni, hogy az egész teste szeplős. Napbarnított arcán viszont egyeden folt sem volt. Amikor először a szeme elé került, a férfi olyan átható pillantást vetett rá, hogy Georgina egy pillanatig azt hitte, lelepleződött. Mégis megengedte neki, hogy a legénység sorába lépjen. Tehát elhitte, hogy fiú. Mac igazat beszélt: a férfi valóban hajthatatlan volt. Vagy hajlandóak dolgozni, vagy kereshelnek más hajót maguknak, mert a Maiden Anne-re másképp nem szállhattak fel. Georgina egyáltalán nem bánta, hogy így kell utazniuk, Mac viszont csak kénytelen-kelletlen adta be a derekát. A lány eddig semmi kivetnivalót nem talált Mr. Sharpe-ban, és csak az elvei miatt nem kedvelte. Tudta, hogy ez nem igazságos eljárás, de az angolokkal kapcsolatban nem akart tárgyilagos lenni. Jobban gyűlölte őket, mint a patkányokat vagy az egyéb visszataszító lényeket. Most azonban mélyen el kellett rejtenie az érzelmeit. Nem lenne jó magára haragítani a kapitány helyettesét. Legjobb, ha nagy ívben elkerüli, akárcsak a fedélzeten lévő többi angolt. Malory kapitány akkor sem jelent meg a fedélzeten, amikor Georgina lement a konyhába, ezért még nem találkozott vele. Meg kéne keresnie, hogy bemutatkozzon neki, hátha a szokásos tennivalókon kívül van még valamilyen dolga. A lány jól tudta, hogy minden kapitánynak más kívánságai vannak. Drew például megkövetelte, hogy a kabinjába minden nap hozzanak egy kád meleg vizet, még akkor is, ha a dézsát csak sós vízzel tudják megtölteni. Clinton lefekvés előtt meleg tejet kívánt, és az inas feladata volt, hogy este a kabinjába vigye. Ugyancsak neki kellett ápolni a tejet adó tehenet. Warren inasának mindössze a kabin tisztán tartása volt a dolga, mert ő maga szerette felhozni az ételt a szobájába, vagy a legénységgel étkezett. A felvételkor Mr. Sharpe felsorolta a kötelességeit, de csak a kapitány mondhatja meg, hogy azon kívül mit kíván még tőle. A hajó kapitányának most valószínűleg rengeteg dolga van. Georgina kihasználta ezt az alkalmat, és a találkozást halogatva téblábolt a fedélzeten. Elsősorban a kapitányt kell megtévesztenie, hiszen több időt fog vele eltölteni, mint a legénység többi tagjával. Tudta, hogy az első benyomás nagyon fontos, mert később az alapján fogja megítélni a munkáját és az egyéniségét. Ezért ha az első találkozás alkalmával a kapitány nem talál benne semmi kivetnivalót, talán megnyugodhat végre. Mégsem indult még a kapitány keresésére. A kételyei és a félelmei miatt inkább a fullasztóan meleg konyhában keresett menedéket. A ruha a testére tapadt, és a haja csuromvizes lett a ráhúzott szoros harisnya, és a sapka alatt. Ha a kapitány nem vesz észre rajta semmi szokatlant, akkor minden rendben lesz. Ám mi van akkor, ha sokkal élesebb a szeme, mint a legénységnek, és őt nem tudja becsapni? Ha még a part közelében lelepleződik akkor könnyen úgy dönthet, hogy inkább kirakják a hajóból, és nem zárják be az utazás idejére. Még rosszabb lenne, ha egyedül raknak ki a hajóból. Macre sokkal nagyobb szükségük volt, mint egy inasra. Semmit sem tehetnének, ha a kapitány nem engedné Macet vele együtt távozni, és addig tartaná a hajón, amíg túl késő lenne a szökéshez.

Ezért Georgina továbbra is a konyha rejtekén maradt, ahol már elfogadták, mint Georgie MacDonellt, a kapitány új inasát. Akkor jött csak rá, hogy a kelleténél tovább időzött ott, amikor Shawn egy nehéz tálcát rakott az ölébe. Az ezüstedények és a finom evőeszközök láttán azonnal rájött, hogy nem neki szánta az ételt. - Tehát már a kabinjában van? Ilyen hamar? - kérdezte rémülten. - Te jó ég, Georgie! Hol voltál idáig? Mindenki tudja, hogy a kapitány már régen a kabinjában pihen, mert nagyon fáj a feje. Mr. Sharpe vezetésével szedtük fel a horgonyt, és bontottunk vitorlát. - Igen? A csudába! Miért nem szóltak neki hamarabb? Mi van, ha már kereste, mert szüksége volt rá? Lehet, hogy máris sikerült felbosszantania a kapitány, mert nem állt a rendelkezésére? Ez nem lenne jó kezdet. - Azt hiszem, akkor... Ideje lenne... - Bizony, mégpedig szaporán! Vigyázz arra a tálcára. Túl nehéz? Nem baj, fiam. Csak arra ügyelj, hogy ugorjál félre, ha a fejedhez repül. Az edények megcsörrentek, ahogy Georgina megtorpant, útban az ajtó felé. - Miért repülne... Csak nem azt akarja mondani, hogy hozzám fogja vágni? Shawn megvonta a vállát, és jót nevetett. - Honnan tudhatom? Még én sem láttam a kapitányt. Azt viszont tudom, hogy ha valakinek fáj a feje, akkor kiszámíthatatlanul viselkedik. Készülj fel mindenre, kislegény. Fogadd meg a tanácsomat, és akkor nem érnek meglepetések. Remek. A szakács igyekszik még jobban ráijeszteni a zöldfülű inasra, aki már amúgy is reszket félelmében. A lány eddig nem vette észre, hogy Mr. Shawn O’Shawnnak ilyen gonosz humora van. Hosszú volt az út a tiszti szállásig. Főleg azért tűnt hosszúnak, mert még mindig nem hagyták el az angol partokat. Georgina nem is mert a folyó partjára nézni, mert túlságosan közelinek tűnt a szárazföld. Szeretett volna Mackel találkozni, hogy bátorítást kapjon tőle, de sehol sem látta. A nehéz tálca viszont lehúzta a karját, ezért nem időzhetett tovább a fedélzeten, a férfit keresve. Különben sem lenne bölcs dolog halogatni az étel felszolgálását. Egy rosszkedvű, fejfájós kapitány hangulatát tovább rontaná, ha kihűlt étel kerülne az asztalára. Nem kéne ennyire idegesnek lennie. Még akkor sincs vége a világnak, ha bekövetkezik a legrosszabb, és a partra teszik. Elég leleményes ahhoz, hogy akkor is hazajusson valahogyan... akár egyedül is. Most már nagyon bánta, hogy a nevén kívül semmi egyebet nem tudott meg a kapitányról. Fogalma sem volt, hogy öreg vagy fiatal, gonosz vagy kedves. Vajon a legénység szereti, tiszteli... vagy gyűlöli? Ismert olyan kapitányt, aki zsarnok módon uralkodott a hajóján, és valóságos istennek képzelte magát, aki teljhatalommal rendelkezik a legénység fölött. Amikor rájött, hogy Mr. O’Shawn nem tud válaszolni a kérdéseire, valaki máshoz kellett volna fordulnia. Még most sem késő. Elég néhány perc, hogy megszerezze a szükséges információt a kapitányról. Gyorsan körülnézett, hogy lát-e valakit a fedélzeten. Hátha kiderül, hogy Malory kapitány egy lágyszívű kedves öregember, akinél aranyélete van egy kis hajósinasnak. Akkor a tenyere nem izzadna ennyire, és elszállna minden aggodalma. Éppen odébb akart állni, amikor kinyílt a kabin ajtaja.

11. fejezet Georgina szíve a torkában dobogott. Megpördült, és a keze úgy remegett, hogy a tálcán lévő edények is rezegni kezdtek. Azt hitte, hogy a Maiden Anne kapitányával fogja szembe találni magát, de csak az elsőtiszt állt előtte. A férfi magas alakja kitöltötte az ajtónyílást, és világosbarna szemével olyan átható pillantást vetett rá, hogy a lány egy pillanatig azt hitte, leleplezték. - Milyen fiatal legényke vagy még! Érdekes, hogy ezt nem vettem észre, amikor felvettelek. - Talán, mert az asztalánál ült, és... A lány szava elhalt, mert a férfi megfogta az állát, és alaposan szemügyre vette az arcát. Georgina ijedtében elsápadt, de a férfi szerencsére nem vette észre. - Még bajszod sincs - jegyezte meg becsmérlő hangon. A lány csak most jutott levegőhöz a rémülettől, és azonnal mélységes felháborodást érzett a kis Georgie legény helyett. - Még csak tizenkét éves vagyok, uram! - jelentette ki önérzetesen. - Méghozzá igen aprócska tizenkét éves. Alig vagy nagyobb ennél a tálcánál. - A férfi megmarkolta a lány karját. - Hol vannak az izmaid? - Még növésben vagyok - sziszegte Georgina. Felháborította a férfi tolakodó viselkedése, és még az idegességéről is megfeledkezett. - Hat hónap múlva rám sem fog ismerni. - Igazat beszélt, mert addigra leveszi magáról az álruhát. - Az egész családod ilyen? A lány gyanakodva nézett a férfira. - Tessék? - A testmagasságra értettem, kölyök. Mi másra gondolhatnék? Semmi esetre sem a külsődre, mert a bátyáddal egyáltalán nem hasonlítotok egymásra. - A férfi hahotázni kezdett. - Nem tudom, hogy ebben mi ennyire mulatságos. Mindössze arról van szó, hogy különböző anyától származunk. - Sejtettem, hogy valamiben nagyon különböztök. Tehát az anya személyében. Talán ez megmagyarázza, hogy miért nem beszélsz skót akcentussal. - Nem tudtam, hogy a munkához az élettörténetemet is el kell mesélnem. - Miért vagy ilyen ideges, kölyök? - Hagyd abba, Connie - szólalt meg egy mély hang, amely egyben fenyegető volt. - Nem akarjuk elijeszteni a legényt. - Hová ijesztenénk? - kuncogott az első tiszt. Georgina összehúzott szemmel nézett a vörös hajú angolra. Eddig azt hitte, hogy csak az angolok miatt érzett általános ellenszenve miatt nem kedveli a hajó második emberét. Most már belátta, hogy tévedett. - Kihűl az étel, Mr. Sharpe - jegyezte meg éles hangon. - Akkor gyorsan vidd be a kapitánynak, bár nem hiszem, hogy most az ételhez van kedve...

A lány idegessége azonnal visszatért. Tehát a kapitány hangja szakította félbe ezt a kellemetlenné váló beszélgetést? Hogyan feledkezhetett meg arról, hogy vele fog találkozni? A legrosszabb az egészben, hogy a férfi minden szót hallott. Fültanúja volt annak, hogy szemtelenül beszélt az elsőtiszttel. Igaz, hogy a férfi kötözködött vele, de akkor is megbocsáthatatlan, hogy egy hajósinas felesel egy tiszttel. Egy pillanatra sem szabad megfeledkeznie arról, hogy ő most csak egy tizenkét éves fiúcska. Mégis úgy beszélt Conrad Sharpe-pal, mintha egyenrangú társak lennének... mintha Georgina Anderson lenne, és nem Georgie MacDonell. Még egy ilyen baklövés, és akár le is veheti a sapkáját, meg a mellét leszorító kötést. Az utolsó megjegyzése után az elsőtiszt beengedte a kabinba, majd távozott. A lánynak minden erejét össze kellett szednie, hogy közelebb lépjen. Amikor végre rászánta magát, szinte futva tette meg az utat az ajtótól a szoba közepén álló hatalmas tölgyfa ebédlőasztalig, amelynél akár fél tucat tiszt is kényelmesen elfért volna. Georgina nem vette le a szemét a tálon lévő ételről, még akkor sem, amikor az asztalra rakta a nehéz tálcát. A szeme sarkából egy hatalmas alakot látott az asztal mögött, aki a sok hosszúkás üvegtáblából álló, osztott ablaknál álldogált. A festett üvegablak gyönyörű látványt nyújtott, és az egész helyiséget fénnyel töltötte meg. Az előtte tornyosuló árnyék elárulta, hol áll a kapitány. Már tegnap megcsodálta ezt az ablakot, amikor egy pillanatra megengedték neki, hogy benézzen a kabinba, és ismerkedjen a környezettel. A berendezés még egy királyt is lenyűgözött volna. Még soha nem látott ilyen szép lakosztályt, legalábbis a Skylark-hajókon nem. A bútorok mind különleges darabok voltak. A hosszú étkezőasztalnál egy legújabb francia divat szerint készített, vöröses mahagóni faragású, kárpitozott szék terpeszkedett. Az elefántcsont színű üléshuzatot színes hímzett virágok díszítették. Még öt ilyen szék volt a kabinban. Kettő az ablaknál, kettő az íróasztal előtt, egy pedig mögötte. Az íróasztal is azonnal felkeltette a figyelmét, mert lábak helyett gazdag faragással díszített emelvényeken állt. Az ágy az olasz reneszánsz korából származó igazi műalkotás volt, magas, dúsan faragott oszlopokkal, és még magasabb, enyhén visszafelé hajló fejtámlával. A matracot tűzdelt fehér selyem ágytakaró fedte. A tengeri utazásokon használatos láda helyett egy tíkfából készült antik kínai ruhásszekrény volt az egyik fal mellett. Hasonlított ahhoz, amelyet az apja ajándékozott az anyjának, amikor az esküvőjük után megjött egy távol-keleti útról, de ezt zöld nefrit, gyöngyház és lazurit díszítette. Mellette egy lábakon álló Anna korabeli diófa fiókos szekrényt pillantott meg. A kettő között pedig egy ugyanolyan magas, modem stílusú ébenfa óra mutatta a pontos időt. A falba beépített polcok helyett egy aranyozott és faragott mahagóni könyvszekrényt látott, amelynek üvegajtaja mögött nyolc, könyvekkel megrakott polcot számolt össze. Az egyik komódon azonnal felismerte egy híres francia bútorkészítő mester jellegzetes stílusát. Az intarziás bútort virágminták és arany szegélyek díszítették. A helyiség egyik sarkát egy bőrből készült, összehajtható paraván rejtette el a kíváncsi pillantások elől. A bőrre egy angol tájat festett az ismeretlen művész. A paraván most félig nyitva volt, és látszott a kapitány porcelán fürdőkádja, amelyet minden bizonnyal saját magának készíttetett, mert nagyon hosszú és széles volt. Szerencsére nem túl mély, gondolta a lány, mert biztos volt abban, hogy az ő feladata lesz majd a kádat vízzel megtölteni. A helyiséget tovább tarkította még néhány tengerészeti és hajózási műszer, amely részben az asztalon,

illetve annak környékén hevert. A padlón egy körülbelül hatvan centiméter magas meztelen női alakot ábrázoló bronzszobor, a paraván mögötti mosdóállvány mellett pedig egy rézkancsó állt. A lámpákat amelyek között nem talált két egyformát - vagy a bútorokra rögzítették, vagy a falon és a mennyezeten lévő horgokról lógtak alá. A vastag kárpittal borított falakat kisebb-nagyobb festmények tették változatossá. A lánynak az a benyomása támadt, hogy egy ilyen helyiséget inkább egy kormányzó palotájában láthat az ember, és nem egy hajó fedélzetén. Ám ez még mindig nem árult el semmit Malory kapitányról. Legfeljebb azt, hogy különc ember lehet. Esetleg olyan szenvedélyes gyűjtő, aki szereti, ha szép dolgok veszik körül, és nem zavarja az összevisszaság. Georgina nem tudta, hogy a kapitány szembe fordul vele, vagy az ablakon néz kifelé. Még mindig nem pillantott fel; lesütött szemmel álldogált. A csend kezdeti hosszúra nyúlni, és ez a végsőkig csigázta amúgy is túlfeszített idegeit. Bárcsak távozhatna! Milyen jó lenne, ha a kapitány rá se nézne, és észrevétlenül kisurranhatna! Ám az is lehet, hogy egész idő alatt szemmel tartotta, amíg körbepillantott a helyiségben. Akkor meg miért nem szólal meg? Tudnia kell, hogy még mindig itt áll, és arra vár, hogy a parancsait lesse. - Az étele, kapitány... uram. - Miért suttogsz? - A férfi hangja ugyanolyan halk volt, mint az övé. - Azt mondták, hogy... Úgy hallottam, hogy még mindig szenved a túlzott... - A lány megköszörülte a torkát, és gyorsan helyesbített. - Fejfájástól, uram. Drew bátyám nem bírja elviselni a zajt, amikor... fejfájása van. - Azt hittem, hogy a bátyád neve Ian. - Több bátyám is van. - Akárcsak nekem - jegyezte meg a férfi kesernyés bangón. - Az egyik fivérem megpróbált az asztal alá inni tegnap este. Mulatságosnak tartotta volna, ha nem tudom irányítani a hajót. Georgina majdnem elmosolyodott. Hányszor tették a bátyjai is ugyanezt! Persze nem vele, hanem egymással. Azért ő sem úszta meg tréfa nélkül. Rumot tettek a kakaójába, csomóra kötötték a kalapja szalagját, az alsóneműjét a szélkakasra akasztották, vagy - ami még rosszabb - egy másik fivére árbocára, és így nem tudta kideríteni a bűnös kilétét. Úgy látszik, a testvérek az egész világon ugratják egymást, nem csak Connecticutban. - Megértem magát, kapitány - mondta a lány. - Néha elviselhetetlenek tudnak lenni. - Bizony. A lány hallotta a kapitány hangján, hogy mosolyog. Mintha túl magabiztosnak tartaná a kijelentését. Egy tizenkét éves fiúhoz képest valóban okoskodó megjegyzés volt. Jobban meg kell válogatnia a szavait. Egy percig sem szabad megfeledkeznie arról, hogy gyerek, méghozzá egy nagyon fiatal fiú. Most viszont nagyon nehéz volt erre ügyelnie, főleg amikor észrevette, hogy a férfi kiejtése minden bizonnyal brit. A lehető legnagyobb balszerencse lenne, ha kiderülne, hogy pont egy angol kapitány mellé szegődött. A többi angol útjából talán ki tud térni a hajón, de a kapitányt semmiképpen sem kerülheti el. Éppen azon gondolkodott, hogy akkor átugrik a korláton, és kiúszik a folyó partjára, amikor ismét meghallotta a kapitány hangját. - Mutasd magad, fiam, hadd vegyelek alaposan szemügyre.

Rendben van, nem kell azonnal kétségbeesnie. Lehet, hogy csak azért beszél ilyen hangsúllyal, mert sok időt töltött Angliában. Valahogy sikerült rávennie magát arra, hogy elinduljon. Lassan megkerülte az asztalt, és az ablak felé lépdelt. Amikor egy pár fényes csizma került a szeme elé, megtorpant. A csizma szára galambszürke nadrágban folytatódott, amely egy izmos lábszárra tapadt. Még mindig nem emelte fel a fejét, csak egy óvatos pillantást vetett a férfi felsőtestére. Bő ujjú, csipkés fehér inget pillantott meg. A férfi csípőre tett kézzel állt előtte. A lány csak a nyakánál lévő kivágásig mert felnézni, és látta, hogy a kapitány mellkasa le van barnulva. Feljebb nem nézett, mert ahhoz már fel kellett volna emelnie a fejét. A férfi olyan magas, és... széles volt. - Ne az árnyékomba állj - utasította a férfi. - Menj balra, a fénybe. Így már jobb. Ideges vagy? - tette fel a teljesen felesleges kérdést. - Ez az első munkám. - És nem akarod elrontani. Nyugodj meg, drága gyermekem. Kisfiúknak nem szoktam leharapni a fejét .. csak felnőtt férfiaknak. Ezzel a tréfás megjegyzéssel akarta megnyugtatni? - Örömmel hallom. - Istenem, ezt már megint éles gúnnyal mondta. Vigyázz a szádra Georgina! - Ennyire elbűvöl a szőnyegem? - Uram? - Nem tudod levenni róla a szemed. Esetleg azt hallottad, hogy olyan csúnya vagyok, hogy sóbálvánnyá dermedsz, ha rám nézel? A lány legszívesebben elmosolyodott volna ezen a tréfán, amellyel a férfi nyugtatni próbálta. Szerencsére még idejében meggondolta magát. Ráadásul valóban segített abban, hogy megszabaduljon a legnagyobb aggodalmától. A férfi most már a fényben vette szemügyre, és mégsem lepleződött le. Ám a beszélgetésnek még nem volt vége. Nem is baj, ha a férfi idegesnek hiszi, mert akkor minden esetleges baklövését annak tulajdonítja. Georgina megrázta a fejét a férfi kérdésére, mert arra gondolt, hogy egy ennyi idős fiú is ezt tenné a helyében. Ezután nagyon lassan felemelte a tekintetét. Úgy döntött, hogy egy gyors pillantást vet a kapitányra, majd ismét lehajtja a fejét. Arra számított, hogy ezzel a gyerekes mozdulattal ismét mosolyra fakasztja a kapitányt, és eszébe juttatja az éretlenségét. A végén mégsem így történt. Valóban felpillantott, és utána azonnal leszegte a fejét, ahogy tervezte. Ám ezután sutba vágott minden óvatosságot, és ismét felkapta a fejét. Egyenesen a kapitány zöld szemébe bámult, amelyre olyan tisztán emlékezett, mintha tegnap látta volna. Nem csoda, hiszen azóta több éjszaka is álmodott róla. Ez lehetetlen. A kőfal? Az erőszakos férfi, akivel soha többé nem akart találkozni? Itt? Ráadásul ezt a férfit kell kiszolgálnia? Ennyire nem lehet szerencsétlen! Valósággal megbénult a rémülettől, és elszörnyedve látta, hogy a kapitány felvonja a szemöldökét. - Valami baj van, fiacskám? - Nem - nyögte ki a lány, és olyan gyorsan kapta el a tekintetét, és nézett a padlóra, hogy megfájdult a halántéka. - Tehát mégsem fogsz sóbálvánnyá dermedni? A lány tagadóan ingatta a fejét, mert nem tudott megszólalni.

- Örülök neki. Nem tudnám most elviselni, ha még egy sótömbbel is bajlódnom kéne. Mit fecseg a férfi? Miért nem mutat rá az ujjával, és kiált fel meglepetten? Nem ismerte fel? Hát persze, hiszen még akkor is fiacskámnak nevezte, miután a fényben meglátta az arcát. Ettől a gondolattól egy kicsit megnyugodva, még egyszer felnézett a férfira, hogy alaposabban szemügyre vegye. A kapitány tekintetében nyoma sem volt a meglepetésnek, a kételkedésnek vagy a gyanakvásnak. Kicsit nyugtalanítónak tartotta a merő pillantását, de nem látott benne semmi mást, csak vidámságot. Valószínűleg még mindig az ideges viselkedése miatt mulat rajta. Egyáltalán nem emlékezett rá. Még Mac neve sem idézte fel benne a kocsmai találkozást. Ez hihetetlen. Persze most egészen másképp nézett ki, mint azon az estén, amikor túl nagy, illetve túl kicsi ruhákkal próbálta leplezni a kilétét. Most minden ruhadarab pontosan illett a termetére. Egyik sem volt túl szoros vagy bő. És mindegyik vadonatúj volt, még a cipője is. Csak a sapka volt a régi. A mellét elszorította, és a derekán kissé bővebb volt a ruha, ezért a felsőteste olyan egyenes lett, mint egy kisfiúnak. Aznap este a fényviszonyok sem voltak elég jók. Talán a férfi nem is vette annyira alaposan szemügyre, és csak ő emlékszik rá olyan tisztán. Valószínűleg régen elfelejtette a kocsmai jelenetet. A durva bánásmódjából arra lehetett következtetni, hogy részeg volt, mint a csap. James Malory pontosan tudta, hogy a lány mikor nyugodott meg, és hitte el, hogy nem ismerte fel. Arra is számítani lehetett, hogy a lány nem emlékszik az első találkozásukra, ezért a kapitány lélegzet-visszafojtva várta a felismerést. Attól tartott, hogy a nő elrontja a játékot, és minden óvatosságát félretéve, ismét előtör belőle a harag, amellyel a kocsmában viseltetett iránta. Ám az álruhás hajósinas tartotta a száját, mivel nem sejtette, hogy lelepleződött. A férfi nagyon örült annak, hogy a kis hölgy ragaszkodik az eredeti ötletéhez. Most már ő is megnyugodhatott volna, de mégsem tudott ellazulni. Mihelyt a lány belépett az ajtaján, olyan szexuális izgalom fogta el, amilyet már évek óta nem érzett. Nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára ennyire felajzva egy nő jelenlétében. Az évek során a nők könnyen elejthető zsákmánnyá váltak számára. A kegyeikért folytatott küzdelem már akkor kezdte elveszíteni a varázsát, amikor tíz évvel ezelőtt Anthonyval sportot űztek a szoknyavadászatból. A végén már nem is a kiszemelt hölgy elnyerése volt a cél, hanem a versengés öröme hajtotta őket. Most viszont minden más volt, mert úgy érezte, hogy egy igazi kihívással találta szembe magát, és mindenáron meg akarta hódítani ezt a nőt. Kicsit zavarba jött, hogy egy ilyen kiégett és megcsömörlött férfinak miért ennyire fontos ez. Most az egyszer nem volt mindegy, hogy melyik nőt kapja meg, hanem kifejezetten az előtte álló kis skót méregzsákra fájt a foga. Talán azért, mert egyszer már kicsúszott a keze közül, és ez nagy csalódással töltötte el. Már ez is szokatlan volt. Miért ragadta meg annyira a fantáziáját? A titokzatossága miatt? Esetleg még mindig nem tudta elfelejteni a csinos kis hátsó felét, amelyet aznap este egy pillanatra meglátott? Akármi is volt az oka, mindennél fontosabbnak tartotta, hogy megszerezze, és egyáltalán nem volt biztos abban, hogy sikerrel fog járni. Végre megszabadult a csömörtől és az unalomtól! A lány közelségében régen nem tapasztalt feszültséget és izgalmat élt át. Ez nevetséges volt, hiszen még egy ujjal sem nyúlt hozzá, és a jelenlegi játékszabályok szerint ezt nem is teheti meg. Ugyanakkor annyira élvezte ennek a játéknak minden pillanatát, hogy nem akart még véget vetni neki. Ezért ellenállt a kísértésnek, és az asztalhoz lépett, hogy megállapítsa, mit rejtenek a domború

ezüstfedéllel borított tálak. Még be sem fejezte a nézelődést, amikor kopogtak az ajtón. - Georgie a neved? - Tessék, kapitány? A férfi hátranézett a válla fölött. - Mi a neved? - Igen, Georgie-nak hívnak. A férfi bólintott. - Ez bizonyára Artie lesz a bőröndjeimmel. Rámolj ki belőlük, amíg én eszem ebből a kihűlt ételből. - Akarja, hogy visszavigyem a konyhára és megmelegítsem? A férfi megérezte a lány hangján, hogy szívesen távozna a szobából, de addig nem akarta szem elől téveszteni, amíg a Maiden Anne maga mögött nem hagyja Anglia partjait. Ha a lánynak van egy csepp magához való esze, akkor tudnia kell, hogy a korábbi találkozásuk miatt sokkal nagyobb a lelepleződés veszélye. Igaz, hogy most nem ismerte fel, de ez bármikor bekövetkezhet. Ezért könnyen arra az elhatározásra juthat, hogy inkább elhagyja a hajót, mielőtt túl késő lenne - még akkor is, ha ehhez a partra kell úsznia. Ha tud úszni egyáltalán. Nem akarta megadni neki ezt a lehetőséget. - Jó lesz az étel így is. Különben sincs még étvágyam. - A lány még mindig ott álldogált, ahová küldte. Ezért gyorsan hozzátette: - Az ajtóról megfeledkeztél, drága fiam. Magától nem fog kinyílni. A férfi észrevette, hogy a lány összeszorított szájjal indul az ajtó felé. Nem szereti a parancsolgatást, vagy a gúnyos hangja dühítette fel? Feltűnt neki, hogy a lány milyen fensőbbséges modorban utasította a mogorva Artie-t a bőröndök elhelyezésére. Amikor a matróz dühös pillantást vetett rá, a lány gyorsan megváltoztatta a viselkedését, és ismét félénk fiatal fiú lett belőle. James majdnem hangosan felnevetett, mert rájött, hogy a nőcske nehezen tud uralkodni az indulatos természetén, és ilyenkor egy pillanatra kiesik a szerepéből. A legénység tagjai nem fogják elviselni egy taknyos kölyöktől ezt a fennhéjázó viselkedést, de majd bejelenti nekik, hogy a fiú a személyes védelme alatt áll. Ettől persze az új emberek majd kuncognak a háta mögött, a régiek pedig alaposan megbámulják a legényt, és Connie fetrengeni fog a nevetéstől. James-nek szemmel kell tartania Georgie MacDonellt, de ez nem lesz kellemetlen feladat. A lány elragadóan nézett ki a fiúruhákban. A gyapjúsapka most is eltakarta a fejét, de az éjszínű szemöldök arra engedett következtetni, hogy sötét haja van. Talán olyan mélybarna, mint a szeme. A sapkán nem látott árulkodó kidudorodásokat. Talán a fiús benyomás kedvéért levágta a fürtjeit? A férfi remélte, hogy téved. A hosszú ujjú, magas nyakú fehér ing combközépig ért, és ügyesen elrejtette formás fenekét. A férfi szerette volna tudni, hogy mivel lapította le a mellét, hogyan sikerült eltüntetnie a karcsú derekát, amelyet aznap este szorongatott. Az ing sehol sem dudorodott ki, tökéletesen simult a testére, és egyenes vonalúvá tette a megjelenését, amit még egy széles övvel hangsúlyozott. Ha mégis volt valahol némi domborulat, azt elrejtette az inge fölött hordott rövid mellény. Valóban leleményes ruhadarab volt, és a célnak tökéletesen megfelelt. Belül báránybunda bélelte, kívül kemény bőrből készült. Olyan volt ez a mellény, mint egy páncél, és olyan merev, hogy még az erős szélben sem nyílt szét. Ha nem kötötte meg, akkor elöl körülbelül tíz centimétert engedett látni az ingéből. Tíz centiméternyi lapos mellet és lapos hasat. Minden egyebet elrejtett az ing, egészen az élénk színű nadrágjáig. A nadrág térd alatt ért véget, és a

vastag gyapjúharisnya elrejtette karcsú lábszárát. Nem volt sem túl bő, sem túl szűk, ezért a formás vádlija helyett egy teljesen átlagos fiú lábszárat mutatott. A férfi némán figyelte, ahogy a lány minden egyes ruhadarabját külön-külön elhelyezi a fiókos szekrényben vagy a ruhásszekrényben. Johnny, az előző inasa csak behajigálta volna a ruhákat a legközelebbi fiókba. James hiába kiabált vele emiatt. Ám a kis Georgie azonnal elárulta magát a női alaposságával. Biztosan fogalma sincs arról, hogy mennyire árulkodó ez a viselkedés, mert nem is tudja másképpen elvégezni a feladatot, csak ilyen odaadó gondossággal. Meddig tudja majd fenntartani a látszatott, ha ilyen sok apró hibát elkövet? A férfi megpróbált most úgy nézni rá, mintha nem ismerné a titkát, és nem tudná, hogy milyen idomok rejtőznek a ruha alatt. Nem volt könnyű megfeledkeznie róluk. Ám mi lenne, ha nem tudná... Akkor nem lenne ennyire könnyű a dolga. Talán a magassága miatt kezdene el gyanakodni. Connie igazat szólt: valóban nagyon apró termetű volt, alig nagyobb egy tízéves fiúnál. Mégis tizenkét évesnek mondta magát. A pokolba! Lehet, hogy valóban túl fiatal hozzá? Nem kérdezheti meg az igazi korát. Nem lehet annyira fiatal, hiszen a kocsmában megtapogatta az idomait. Telt ajka és őrjítő pillantású szeme is érettebb nőről árulkodott. Lehet, hogy ifjú még, de annyira azért nem fiatal. A lány a második kiürített bőröndöt is becsukta, majd ránézett. - Kivigyem ezeket, kapitány? A férfi önkéntelenül elmosolyodott. - Nem hiszem, hogy elbírnád őket, fiam. Ne erőltesd meg a gyenge izmaidat. Artie majd később visszajön értük. - Erősebb vagyok, mint amilyennek látszom - tiltakozott a lány. - Valóban? Ezt örömmel hallom, mert naponta ide kell majd vonszolnod az egyik nehéz széket. Általában az elsőtisztemmel szoktam vacsorázni. - Csak vele? - A lány az öt székre pillantott. - És a többi tiszt? - Ez nem egy hadihajó - mutatott rá a férfi. - Szeretem a magányt. A lány arca azonnal felderült. - Akkor megyek is... - Ne olyan gyorsan, kölyök. - A férfi elkapta a karját, mert Georgina már indult is az ajtó felé. - Hová igyekszel, amikor csak ebben a kabinban van dolgod? - Én... nos... arra gondoltam, hogy... a magányt említette. - Talán túl szigorúan mondtam? Megijedtél? - Tessék, uram? - Remegsz. A lány lehajtotta a fejét. - Elnézést, kapitány. - Nem így kell csinálni, fiam. Nézzél a szemembe, ha elnézést kérsz valami miatt, bár most semmi rosszat nem tettél... egyelőre. Nem az apád vagyok, aki összeszid vagy szíjat hasít a hátadból, hanem a kapitányod. Ezért ne rezzenj össze, amikor felemelem a szavamat, vagy ha rossz kedvem van, és haragosan nézek rád. Tedd azt, amit mondok neked, méghozzá kérdés vagy ellenvetés nélkül, és akkor jól kijövünk majd egymással. Érthető?

- Igen. - Remek. Akkor gyere ide, és edd meg a maradék ételt. Nem akarom, hogy Mr. O’Shawn azt higgye, nem értékelem az erőfeszítéseit. Különben ki tudja, legközelebb mit küld a kabinomba. - Amikor a lány tiltakozni készült, a férfi belefojtotta a szót. - Látszik rajtad, hogy éhes vagy, ne is próbáld tagadni. Majd felhizlallak, mire Jamaicába érkezünk, erre a szavamat adom. Georginának minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne vágjon haragos arcot, miközben megragadta, és az asztalhoz húzta a széket. Főleg, amikor meglátta, hogy a férfi szinte alig nyúlt az ételhez. Pedig Georgina éhes volt. Méghozzá nagyon. De hogy tudna úgy enni, hogy a férfi közben ott ül és nézi? Inkább meg kéne keresnie Macet, és nem olyan hiábavalóságokkal vesztegetni a drága időt, mint az evés. El kell mondania neki a hírt, hogy ki a kapitány, mielőtt túl késő lesz, és már semmit sem tehetnek. - Erről jut eszembe, a magánykedvelésem rád nem vonatkozik - mondta a kapitány, és a lány elé lökte a hideg étellel teli tálcát. - Ez képtelenség lenne, hiszen az a feladatod, hogy állandóan készen állj a szolgálatomra. Néhány nap múlva már nem is fogom észrevenni, hogy körülöttem lábatlankodsz. Ez megnyugtató volt, de ettől még nem csökkent a lány idegessége. A férfi szeme láttára kell ennie, amikor a gyomra akkora, mint egy borsószem. Közben csodálkozva vette észre, hogy a párolt halszeletek, a ropogósra sült zöldségek és a friss gyümölcsök még mindig ínycsiklandóak voltak, és nem állt meg rajtuk a zsír. Minél előbb essünk túl rajta. A lány gyors tempóban kezdte belapátolni az ételt, de néhány perc múlva rájött arra, hogy ez nagy hiba volt. A falatok szinte azonnal visszajöttek. A lány szeme tágra nyílt a rémülettől, és a komód felé iramodott, hogy még idejében elérje a benne lévő éjjeliedényt. Istenem, add, hogy üres legyen, fohászkodott magában út közben. Sietős mozdulattal kikapta az edényt a szekrényből, és közben hallotta, hogy a kapitány felkiált. - Te jó ég, csak nem... De igen, már látom... A lányt most nem érdekelte, hogy mit gondol róla a férfi, mert azzal volt elfoglalva, hogy a gyomrát megszabadítsa a sebtében lenyelt falatoktól. Még nem fejezte be a kínos műveletet, amikor egy hideg, nedves ruhát érzett a homlokán, a vállára pedig egy barátságos kéz nehezedett. - Sajnálom, kölyök. Gondolhattam volna, hogy még mindig túl ideges vagy, és a gyomrod nem veszi be az ételt. Gyere, hadd segítselek az ágyba. - Nem, én... - Ne ellenkezz. Valószínűleg soha többé nem lesz rá módod, hogy kipróbáld, pedig nagyon kényelmes ágy. Használd ki a bűntudatomat, és ragadd meg a felajánlott lehetőséget. - De nem akarom... - Megállapodtunk abban, hogy teljesíted a parancsaimat. Most azt parancsolom, hogy feküdj le az ágyra, és pihenj egy kicsit. Odavigyelek, vagy oda tudsz menni? A férfi az előbb még gyengéd volt, most pedig már türelmetlen. Georgina nem válaszolt, odarohant a nagy ágyhoz, és rávetette magát. Tehát a kapitány egy igazi zsarnok, aki azt hiszi, hogy olyan hatalommal rendelkezik, mint egy isten. Georgina valóban rosszul érezte magát, és jólesett neki lefeküdni egy kicsit de nem a férfi ágyába! Ráadásul a kapitány mellette állt, sőt fölé hajolt. A lány ijedten felkiáltott, és remélte, hogy a férfi nem hallotta meg. A kapitány szerencsére nem akart mást, csak visszatenni a

homlokára a nedves ruhát. - Le kéne venned a sapkát és a mellényt. A cipőt is. Akkor kényelmesebben el tudnál helyezkedni. Georgina elsápadt a rémülettől. Már megint ellenkeznie kell a kaptányával? Nagyon ügyelt arra, hogy a hangja ne legyen gúnyos, amikor határozottan kijelentette. - Lehet, hogy a kapitány úr nem hiszi el, de tudok magamról gondoskodni. Jó nekem így is. - Ahogy akarod - vonta meg a vállát a férfi és elfordult. A lánynak hatalmas kő esett le a szívéről. Ám egy pillanat múlva Malory kapitány ismét megszólalt a helyiség másik végéből: - Erről jut eszembe, Georgie. Majd később hozd ide a legénységi szállásról a függő-ágyadat és a holmidat. A hajósinasom mindig ott alszik, ahol szükség van rá.

12. fejezet - Alvás közben is szükség van rám? - nyögött fel Georgina, és felült a hatalmas ágyon. Gyanakvó pillantást vetett a kapitányra, aki hanyag testtartással ült a székben, amelyből az előbb olyan nagy sietséggel felpattant. A férfi figyelmes pillantása zavarba hozta. - Az éjszaka közepén mi szüksége lehet rám? - Rossz alvó vagyok. A hajó zörejei gyakran felébresztenek. - És én mit tehetek ezért? Nos, figyelj rám, Georgie fiú - kezdte a kapitány olyan hangon, mintha egy értetlen kölyöknek magyarázna. - Mi van például, ha valami kell nekem? - A lány azt akarta mondani, hogy akkor szerezze meg magának, de szerencsére nem nyitotta ki a száját. A férfi folytatta: - Ez a feladatod, ezért vettünk fel a hajóra. A lány nem tiltakozhatott, mert még mindig nem tudta pontosan, hogy hajósinasként milyen szolgálatokat kell elvégeznie. Azt mégis felháborítónak tartotta, hogy ő se aludhasson, ha a kapitány álmatlanságban szenved. Ráadásul még akarta is ezt a munkát! Ám ennek vége. Semmi kedve nem volt éjjel-nappal egy ilyen zsarnok kőfalat kiszolgálni. Végül úgy döntött, most az egyszer nem tiltakozik, de azért tisztázni akarta a helyzetet. - Arra gondol, hogy valamilyen ételt hozzak magának a konyháról? - Természetesen arra - válaszolta a férfi. - Máskor viszont szívesen hallgatok egy megnyugtató hangot, hogy újra el tudjak aludni. Tudsz olvasni? - Persze - méltatlankodott a lány. Csak ekkor jutott eszébe, hogy ha letagadja, akkor megszabadulhatott volna ettől a kellemetlen feladattól. Most már nem menekülhet, ha a hajón marad. Elképzelte, hogy az éjszaka közepén az egyik széken ülve felolvas az ágyban fekvő férfinak. Esetleg kénytelen az ágy szélére ülni, ha a kapitány nem hallja elég jól. Csak egy lámpa égne, hogy megvilágítsa a könyvet, amelyet olvas. A férfi álmos szemmel hallgatná, a haja összekócolódna a párnán, és a félhomály meglágyítaná a vonásait. Az arca nem lenne olyan félelmetes, hanem inkább... A pokolba! Azonnal meg kell keresnie Macet. Gyorsan lerakta a lábát a földre, de a férfi éles hangon rákiáltott: - Feküdj vissza, Georgie! A férfi előrehajolt a széken, és haragos arccal nézett rá. Látszott rajta, hogy ha felkel az ágyból, akkor ő is felugrik - és pont elállja az ajtóhoz vezető utat. A lány nem mert kockáztatni, mert a férfi haragos pillantásától inába szállt a bátorsága. Az ég szerelmére, ez nevetséges, gondolta a lány, miközben visszafeküdt a párnára. Mindenesetre most már az oldalára fordult, és ő is mérgesen nézett a kapitányra. Egy darabig a fogát csikorgatta dühében, mielőtt megszólalt. - Erre semmi szükség, kapitány. Már sokkal jobban érzem magam. - Majd én eldöntöm, hogy mikor vagy jobban, kölyök - jelentette ki fensőbbséges hangon, és elégedetten hátradőlt a széken, amikor a lány engedelmeskedett - Még mindig olyan sápadt vagy, mint az ágytakaró, ezért maradj nyugton, amíg mást nem mondok neked.

A lány nem tudta, hogy az arca vörös lett a méregtől. Szörnyen idegesítette, hogy a férfi úgy ül ott, mint egy elkényeztetett uraság. Ráadásul ez a leírás tökéletesen illett rá, mert valószínűleg elkényeztetett - és uraság is. Egészen biztos, hogy még a kisujját sem mozdította soha életében, mert mindent megcsináltak helyette. Ha a kapitány hirtelen támadt gondoskodása miatt a végén mégis kénytelen több hétig a hajón maradni, bele fog bolondulni az állandó ugráltatásba. Már előre retteget attól, hogy ki kell szolgálnia egy szeszélyes lord minden ostoba kívánságát. Elviselhetetlennek tartotta ezt a gondolatot. Ám most nem hagyhatta el a kabint. Ahhoz nyíltan fel kellett volna lázadnia a kapitány ellen, de egy tizenkét éves gyermek semmi szín alatt nem tenne ilyet. Georgina kénytelen-kelletlen beletörődött jelenlegi helyzetébe, és inkább visszatért arra a témára, hogy hol fog aludni, ha esetleg a mai estét mégis a hajón tölti. - Úgy tudom, hogy az összes kabin foglalt. - Igazad van, kölyök. Hová akarsz kilyukadni? - Nem értem, hol akar elszállásolni a közelben, ha az összes szomszédos kabinban laknak. Hogy tudok a rendelkezésére állni, ha éjszaka hívat? A férfi jót nevetett ezen a kérdésen. - Mégis, mit gondolsz, hol leszel? A lányt szörnyen feldühítette, hogy a férfi ezt ilyen mulatságosnak tartja. Ez legalább olyan bosszantó volt, mint a túlzott gondoskodása. - A huzatos előtérben - válaszolta ingerülten. - Meg kell mondanom, hogy az egyáltalán nem... - Hagyd abba, kölyök, mert a végén még elsírom magam. Micsoda ostobaság! Itt fogsz aludni mellettem, akárcsak az előző inasom. Nálam mindig ez a szokás. A lány pont ettől tartott. Szerencsére hallott már arról, hogy a hajósinas a kapitány kabinjában alszik, különben lányos felháborodással kikérte volna magának az ajánlatot - és az nem lett volna helyénvaló. Sok kapitány megosztotta a szálláshelyét a legénység legfiatalabb tagjával, és ezt többnyire a fiú védelme érdekében tette. Clinton bátyja is ezt tette, amióta az egyik inasát három részeg matróz megtámadta, és a szegény fiú súlyosan megsebesült. Georgina nem ismerte az ügy részleteit, de Clinton annyira felbőszült a történtek miatt, hogy a három támadót keményen megkorbácsoltatta. Ez a kapitány viszont úgy tudja, hogy a bátyja a hajón van, és gondoskodhat a védelméről. Ezért csak a maga kényelme miatt ragaszkodik ahhoz, hogy a kabinjába költözzön. Nem a kiszolgáltatott hajósinas miatt érzett aggodalom készteti erre. Akkor sem tiltakozhat, hiszen a kapitány már többször megrótta ezért. Semmi értelme nem lenne erősködnie, ha a kapitánynak ez a szokása. Márpedig úgy tűnik, ez a helyzet. Ezért csak egyetlen kérdést mert megkockáztatni. - És itt hol? A férfi az ajtótól jobbra eső sarok felé intett a fejével. - Az megfelelő lesz, úgy gondolom. Rengeteg hely van a hajósládádnak, és a többi holmidnak, amit magaddal hoztál. A falon már ott vannak a kampók a függőágynak. A lány is észrevette a kampókat, amelyeken kényelmesen el lehetett helyezni egy hálóalkalmatosságot a sarokban. Érdekes, hogy tegnap nem látta, amikor benézett a helyiségbe. Hál’ istennek, elég távol lesz az ágytól, bár egyetlen bútordarab sem választja majd el őket egymástól, és esélye sem lesz arra, hogy

egy pillanatra egyedül legyen. Azon az oldalon mindössze a paravánnal elkerített kád volt a másik sarokban, az ablak közelében. A sarok és az ajtó között pedig az alacsony komód állt. Az ebédlőasztal inkább a szoba közepén terpeszkedett, és az összes többi bútor az ajtótól balra helyezkedett el. Az ágy, a szekrény, a fiókos szekrény és a könyvespolc ugyanannál a falnál volt, az ablak másik oldalán. - Megfelel, kölyök? A férfi úgy beszélt, mintha lenne más választása. Hova tudná elhelyezni, ha tiltakozni próbálna? Egy inas kedvéért nem fogja átrendezni a szobát! - Igen. Nem lehetne a paravánt a függőágy elé tenni? - Mi a csudának? Azért, hogy el tudjak rejtőzni, te ostoba fajankó! A férfi olyan mulatságosnak tartotta a kérdését, hogy Georgina kénytelen volt visszakozni. - Csak egy ötlet volt. - Ne legyenek ötleteid, fiam. Inkább használd a józan eszedet. A paraván a padlóhoz van rögzítve, akárcsak az összes többi bútor, a székeket kivéve. Azokat neked kell biztonságba helyezned, ha vihar közeleg. Georgina elvörösödött, mert ezt ő is jól tudta. A hajón minden tárgyat rögzítenek, leszíjaznak, vagy odaszögeznek valahová, mert különben könnyen elmozdulhat a helyéről, és komoly sérüléseket okozhat. Hol jár az esze, hogy megfeledkezett erről az alapszabályról? - Nem mondtam, hogy hajóztam már ezelőtt - mentegetőzött az ostobasága miatt. - Tehát Angliából származol? - Nem! - A lány válasza túlságosan gyors és heves volt. - Hajón jöttem ide, de utasként. - Tudta, hogy most még nagyobb bolondot csinált magából, ezért halkan hozzátette: - Nem figyeltem meg a hajót. - Nem baj. Majd megtanulod, amire szükség van, hiszen most már te is a legénység közé tartozol, és itt dolgozol. Nyugodtan kérdezz, ha valamit nem tudsz. - Akkor, ha most van rám egy kis ideje, kapitány... Lenne olyan kedves, és elsorolná a feladataimat. Mármint azokon kívül, amelyeket... A lány elhallgatott, mert észrevette, hogy a kapitány szemöldöke a homloka közepére szaladt. Most mit mondott, amit ennyire mulatságosnak talál? A férfi nem sokáig rejtette véka alá a jókedve okát. - Lennék olyan kedves? - nevetett fel hangosan. - Te jó ég, kölyök! Erre ne számíts. Utoljára akkor voltam kedves, amikor annyi idős lehettem, mint te. Ám olyan kedves még akkor sem... - Ez csak egy szófordulat volt - méltatlankodott a lány. - Bizony, és sokat elárult a neveltetésedről, kölyök. Túl finom modorod van, ahhoz képest, hogy hajósinas vagy. - A rossz modor is követelmény ehhez a munkához? Miért nem szóltak nekem? - Ne feleselj, kölyök, mert a falhoz szögezlek a fülednél fogva! Ha sikerül megtalálnom a füledet a hatalmas sapka alatt. - Ott van a fülem, csak hegyes, és kétszer akkora, mint kéne. Ezért rejtegetem. - Csalódottan hallom. Abban reménykedtem, hogy idő előtti kopaszodással állok szemben. Tehát

csak hosszú és hegyes füled van? A lány kénytelen volt elmosolyodni, mert szórakoztatónak találta a férfi szellemességét. Ki gondolta volna, hogy egyszer még mulatságosnak találja ezt a zsarnok kőfalat? Ráadásul arra is veszi a bátorságot, hogy incselkedjen vele! Meglepő, hogy már nem veszi komolyan, amikor kölyöknek nevezi, és azzal fenyegetőzik, hogy a falhoz szegezi a fülét. Hiába mondja olyan komoly arccal. - No lám - mondta a férfi, és ő is elmosolyodott. - Fogaid is vannak, méghozzá milyen szép fehérek. Na de nem sokáig. Ha idősebb leszel, mindegyik elromlik. - A magáé sem romlott el. - Olyan öregnek tartasz, hogy szerinted már fogatlannak kéne lennem? - Nem, dehogy... - A lány zavarba jött és elhallgatott. - A kötelességeim, uram... - folytatta az előbb félbeszakadt beszélgetést. - Connie nem részletezte, amikor felvett? - Csak annyit mondott, hogy ki kell szolgálnom magát és a többi tisztet. És hozzátette, hogy mindent meg kell tennem, amit parancsolnak. - Pontosan erről van szó. Mit nem értesz ezen? A lány legszívesebben a fogát csikorgatta volna mérgében, de inkább megvárta, amíg lecsillapodik. - Malory kapitány, olyanról is hallottam már, hogy egy hajósinasnak tehenet kellett fejnie... - Jóságos ég! Mélységes együttérzésem - kiáltott fel a férfi színlelt elszörnyedéssel. Ám hamarosan visszatért a mosolya. - Ne aggódj, kölyök, én nem kedvelem a tejet. Ez biztosan nem szerepel majd a feladataid között. - És mi szerepel? - erősködött a lány. - Mindenféle apróbb tennivaló. Az asztalnál segédkezel, a kabinban a lakájom leszel, és mivel erre az útra nem hoztam magammal az inasomat, az ő munkája is rád vár. Nem túl megerőltető egyik sem. Nem, csak éjjel-nappal ugrásra készen kell állnia - pontosan ettől tartott. Vajon a hátát is meg kell mosnia, vagy kitörölnie a fenekét? Még szerencse, hogy idejében befogta a száját, és nem tette fel ezt a botrányos kérdést! A férfi ugyan azt ígérte, hogy nem fog soha szíjat hasítani a hátából, de Georgina mégsem merte próbára tenni a türelmét. Ez olyan nevetséges! Drew hajósinasának nem volt más dolga, mint az ételt felszolgálni a kapitánynak. Ő pedig a londoni kikötő összes hajóskapitánya közül éppen egy átkozott angolt választott, aki ráadásul egy henye arisztokrata! Megeszi a sapkáját, ha kiderül róla, hogy életében egyszer is tett valami hasznosat. Annyi esze persze azért volt, hogy a véleményét ne árulja el ennek a kiállhatatlan alaknak. Mérges volt, de nem bolond! James alig tudta visszatartani a nevetését. A nő igazán derekasan állta a sarat, és nem tört ki belőle a panasz, amikor meghallotta, hogy milyen nagy terhet lakott a vállára. Minden leleményességére szüksége volt, hogy kitalálja, mivel ijeszthet rá. Még azt is elhitette vele, hogy helyettesítenie kell az otthoni inasát. Ez már csak azért is képtelenség, mert tíz éve nem volt személyes szolgálója. Minél több elfoglaltsága lesz a lánynak a kabinban, annál ritkábban találkozik a legénység többi tagjával. Illetve annál kevesebben látják majd. Nem akarta, hogy valaki más jöjjön rá a titokra, amit ő akart leleplezni - méghozzá csak akkor, amikor elérkezettnek látta az idejét. Akkor aztán még több időt fog majd a kabinjában tölteni, hogy csak az övé legyen.

A férfi nézte az ágyán heverő lányt. Ideje távolabb kerülnie tőle, mert olyan gondolatai támadtak, amelyekről egyelőre szó sem lehetett. Türelem és önfegyelem, korholta magát. Ha ő nem képes erre, akkor kicsoda? Nagyon jó szórakozásnak tartotta ezt a játékot. Már olyan régen nem érzett igazi csábítást. Könnyű önuralmat gyakorolni akkor, amikor az ember érzelmeit eltompítja az unalom. Most viszont minden idegszála feszült volt az izgalomtól. Georgina úgy döntött, hogy nem érdemes Malory kapitánnyal szóváltásba elegyedni, mert csak bosszúság a vége. Azt remélte, hogy ha csendben marad, a férfi talál magának valami más tennivalót. Foglalkozhatna például a legénység többi tagjával. Talán végre távozik a kabinból, és akkor ő is kisurranhat az ajtón. Arra egyáltalán nem számított, hogy a hallgatásával az ágyához vonzza a férfit, pedig pontosan ez történt. A kapitány közelebb lépett, hogy szemügyre vegye. Úgy látszik, ma semmi sem úgy alakul, ahogy remélte. Amikor kinyitotta a szemét, a férfi föléje magasodó alakját pillantotta meg. - Még mindig elég sápadt vagy - állapította meg a kapitány. - Pedig már azt hittem, hogy sikerült megnyugtatnom téged, és a gyomrod is lecsillapodott. - Ez így is van, kapitány - bizonygatta a lány. - Nem vagy már ideges? - Egy kicsit sem. - Remek. Akkor már nem is kéne tovább az ágyban feküdnöd. De minek annyira sietni? Most jut eszembe, hogy a következő étkezésig nincsen semmi dolgod. Tehát nyugodtan aludhatsz egyet, hogy visszanyerd az egészséges színedet. - De én egy cseppet sem... - Minden kijelentésemmel azonnal vitába szállsz... Georgie? Miért néz úgy rá, mintha el akarná látni a baját? A barátságos csevegésével sikerült elfeledtetnie vele, hogy milyen veszélyes ember. - Most, hogy mondja, valóban nem sokat aludtam az éjjel. Ez a válasz tetszett a férfinak, mert az arca ismét megváltozott. Nem volt nagyon barátságos - soha nem is tudott barátságosan nézni -, de kevésbé tűnt szigorúnak, és megint úgy tűnt, hogy jól szórakozik. - Túl fiatal vagy, ezért nem hiszem, hogy te is azt művelted, amit a legénység többi tagja. Akkor mi tartott mégis ébren? - A legénység - válaszolta a lány. - Amikor visszatértek azután, amit maga szerint műveltek. A férfi felnevetett. - Néhány év múlva megértőbb leszel, fiam. - Nem vagyok ostoba, kapitány. Jól tudom, hogy mit szoktak csinálni a matrózok az utolsó kikötőben töltött éjszakán. - Nocsak? Ismered az életnek ezt az oldalát is, kölyök? Ne feledd, hogy fiú vagy! És ne pirulj el már megint, az ég szerelmére! - Persze - vágta rá Georgina. A férfi szemöldöke megemelkedett, és zöld szemében ördögi fény villant. A lány számított arra, hogy kényes kérdés következik, mégsem tudott felkészülni rá.

- Hallomásból... vagy tapasztalatból? Georgina szava elakadt, és legalább tíz másodpercig köhögött, miközben a segítőkész kapitány hátba veregette. Amikor ismét lélegzethez jutott, biztos volt benne, hogy néhány csigolyája eltörött a kőkemény ökölcsapásoktól. - Malory kapitány! Nem hiszem, hogy a munkámnak bármi köze van ahhoz, hogy vannak-e tapasztalataim e téren, vagy csak hallomásból ismerem az életnek ezt az oldalát. A lánynak még sok mondanivalója lett volna a kapitány szokatlan kérdezősködésével kapcsolatban, de a férfi néma bólintása elhallgattatta. Jobb is, mert most egyáltalán nem úgy gondolkodott, mint egy tizenkét éves fiú. - Bocsáss meg nekem, Georgie - szólalt meg a kapitány. - Az a szokásom, hogy lekezelő vagyok, és ha ezen felháborodsz, akkor csak olajat öntesz a tűzre. Ezért ne vedd a szívedre, amit mondok, mert a dühkitöréseiddel csak azt éred el, hogy jót mulatok rajtad. A lány még soha életében nem hallott ilyen... felháborító beismerést. Ráadásul a férfin nem látszott semmi bűntudat vagy megbánás. Tehát szándékosan bosszantja és incselkedik vele! Szándékosan sértegeti. A pokolba ezzel a férfival! Még alávalóbb gazember, mint gondolta. - Nem tudná... megtartóztatni magát az ilyen... provokációtól? - sziszegte dühösen. A férfi kurtán felnevetett. - Akkor nem hallhatnám ezeket a sziporkázóan szellemes megjegyzéseket. Szó sem lehet róla, drága fiam. Senki kedvéért nem vagyok hajlandó lemondani a szórakozásról, hiszen olyan ritkán nyílik alkalmam rá. - Tehát nem könyörül? Még egy beteg gyereken sem? Vagy most már úgy döntött, hogy rendbejöttem, és felkelhetek, kapitány? - Az első kérdésedre válaszolva: valóban nem könyörülök. Csak ha sírsz. Akkor talán meggondolom magam. Nos? - Mit vár tőlem? - Hogy sírjál, és akkor megkönyörülök rajtad. Az aljas gazember a büszkeségére apellál. Márpedig egy tizenkét éves fiú nagyon önérzetes, és ezt a férfi is jól tudja. Egy hasonló korú lány nemcsak pityeregne, hanem hullanának a könnyei, mint a záporeső. Egy fiú viszont szégyellné, ha nem képes elviselni egy kis ugratást, még akkor is, ha kegyetlennek tartja. Mi értelme van ennek az egésznek? Hiszen ő egy nő, aki legszívesebben arcul csapná ezt a szemtelen férfit, de nem teheti, mert a kis Georgie - akinek a bőrébe bújt - soha nem vetemedne ilyesmire. A kapitány kíváncsian nézett rá, és még a válla is megfeszült, mintha valóban fontosnak tartaná a válaszát. Mintha valami jelentősége lenne. Valószínűleg már alig várja, hogy egy újabb gúnyos megjegyzést tegyen. - Nálam sokkal idősebb fivéreim vannak, kapitány - közölte a lány kimért és fagyos hangon. - Ezért nem újdonság számomra, hogy ugratnak, ingerelnek és bosszantanak. A bátyáim nagy élvezetüket lelik benne... bár nem annyira, mint maga. - Jól válaszoltál, kölyök! A lány dühösen látta, hogy a férfi ismét jót mulat rajta. Bárcsak egyszer pofon vághatná, mielőtt

elhagyja a Maiden Anne-t! Ekkor azonban egészen más érzelmek lepték meg, mert a kapitány hirtelen előrehajolt, és megfogta az állát - akárcsak az előbb Mr. Sharpe -, és közelről szemügyre vette az arcát. A kapitány érintése azonban sokkal gyengédebb volt, és két ujjával finoman megcirógatta az arcát. - Micsoda bátor legényke! Connie-nak igaza volt, még nem serken a bajszod. - A férfi az ujjával végigsimított Georgina állán. A mozdulat őrjítően lassúnak tűnt... Vagy csak a felajzott érzékei csalták meg? - Nagyszerű választás voltál, kölyök. Georgina azt hitte, hogy ismét rátör a hányinger. Ilyen furcsa érzést még soha nem tapasztalt: mintha valami összeszorította volna a gyomrát és a hasát. Érdekes módon, a hányinger azonnal megszűnt, amikor a kapitány levette róla a kezét, és távozott a helyiségből. A lány némán nézett utána.

13. fejezet Georgina rosszulléte elmúlt ugyan, de még legalább öt percig tartott, mire a lelkében kavargó érzelmek is lecsillapodtak, és észrevette, hogy végre egyedül van a kabinban. Amikor rájött, hogy a kapitány eltűnt, olyan megvetően horkantott fel, hogy ha valaki éppen az ajtó előtt áll, biztosan meghallotta volna. Amikor kinyitotta az ajtót, fellélegzett. Senki sem volt a közelben. Magában morogva, és a kőfalakat meg az öntelt angol lordokat szidva, a lépcsőhöz sietett. Már félúton járt felfelé, amikor eszébe jutott, hogy a kapitány parancsba adta neki a délutáni alvást. Megtorpant, és az alsó ajkát harapdálva tépelődött egy darabig. Most mit tegyen? Szó sem lehet arról, hogy visszafeküdjön az ágyba, akármit is parancsolt neki a kapitány. Most sokkal fontosabb dolga volt. Meg kellett keresnie Macet, és eltűnni a Maiden Anne-ről, amíg nem késő. Ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy komoly kihágást jelent a kapitány parancsának ellenszegülni, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között adta ki, és milyen okból. Ezért meg kellett bizonyosodnia arról, hogy a kapitány nem veszi észre az engedetlenséget. Mi van, ha a férfi nem ment messzire? Amilyen szerencséje van ma... A lány kihúzta magát. Nem lehet ennyire gyáva! Ha megpillantja a kapitányt, majd vár néhány percet, hátha eltűnik, vagy valaki eltereli a figyelmét. Sajnos nincs sok ideje, ezért mindenképpen fel kell mennie a fedélzetre, akár ott van a kapitány, akár nem. Ha rajtakapja, majd azt mondja, hogy még egy utolsó pillantást akart vetni Angliára. Csak nehogy rászakadjon a kötélzet egy ekkora hazugság miatt... Amikor kikukucskált a feljárónyíláson, dühös lett magára az elvesztegetett percekért, mert sehol sem látta a kapitányt. Sajnos Macet sem találta, pedig még a kötélzetet is végigpásztázta a tekintetével. Továbbsietett a lépcsőn, és a hajó elejéhez rohant. Közben nem mert a háta mögé nézni, mert a tiszti fedélzetről pont ráláthatott a kapitány. Nagyon remélte, hogy nem kell a hajó minden zugát átkutatnia Mac után. A hajó közepén járva gyorsan körülnézett, és azonnal a földbe gyökerezett a lába. Ameddig a szem ellátott, csak tengert látott. Döbbenten nézett körül, mert nem a folyópartot pillantotta meg, ahogy azt remélte, hanem az egyre zsugorodó szárazföldet. A hajó egyre távolabb került Angliától. Georgina csak bámult a messzeségbe, és nézte, hogyan foszlik szét minden reménysége, hogy elhagyhassa a Maiden Anne-t. Ez hogy történhetett? Felnézett az égre, de olyan borús volt, hogy nem tudta megítélni az időt. Ennyire késő volt, amikor felhozta a kapitánynak a tálcát? A hajó dagadó vitorlákkal, viharos erősségű szelek szárnyán suhant a tengeren. Akkor is furcsa, hogy ilyen gyorsan maguk mögött hagyták Angliát. Amikor a kapitány kabinjába lépett, még a folyón navigáltak a torkolat felé. A lányt elfogta a méreg. A csuda vigye el azt a férfit! Feltartotta a gúnyolódásával és a színlelt aggodalmaskodásával, pedig most már tudta, hogy az egészet csak azért találta ki, hogy ráerőltesse az akaratát. Ha nem húzza az időt, már rég megszabadulhatott volna tőle. Most pedig... csapdába esett ezen a hajón, és ki volt szolgáltatva a férfi kényének-kedvének. Valószínűleg sokkal több megpróbáltatás vár rá, mint amit ma délután kellett elviselnie. A férfi maga is elismerte, hogy szereti az embereket kihozni a

sodrukból. A lány nagyon türelmesnek hitte magát, mégis attól tartott, hogy nem fogja sokáig kibírni, ha valaki szándékosan bosszantja. A férfi addig fogja ingerelni, amíg egy szép napon felképeli, vagy olyan nőies módon viselkedik vele szemben, hogy elárulja magát. Akkor mi lesz? A kapitánynak olyan gonosz humora volt, hogy ebbe nem is mert belegondolni. A szerencse istenasszonya ma csúnyán cserbenhagyta. Ráadásul egy pillanatig megfeledkezett az óvatosságról is. Amikor valaki elment mellette, és közben durván meglökte a vállát, Georgina megpördült. - Hé! Nézz az orrod elé! - szólt oda a matróznak felháborodottan. Ez a szemtelen hang azonnali megtorlást eredményezett, és egy erős kéz hatalmas pofont kevert le neki. A lány a falnak esett, a lába kicsúszott alóla, és sajgó fenékkel ért földet. Georgina inkább meglepetést érzett, mint fájdalmat, bár a füle szörnyen lüktetett. Jól tudta, hogy mivel érdemelte ki ezt a durva bánásmódot, de a felháborodott matróz nagy élvezettel világosította fel. - Ha még egyszer ilyen szemtelenül szólsz hozzám, átdoblak a korláton. Legközelebb ne merj az utamba állni! A hely egyáltalán nem volt olyan szűk, ezért a matróz nyugodtan kikerülhette volna, ha akarja. Nem is volt olyan kövér, hogy ne fért volna el, inkább cingár termetű volt. Georgina mégsem merte ezt közölni vele, inkább azzal volt elfoglalva, hogy maga alá húzza a lábát, mert a férfi nem volt hajlandó átlépni rajta, hogy tovább menjen a dolgára, hanem odébb akarta rúgni. Eközben a tiszti fedélzeten Conrad Sharpe mindent elkövetett, hogy visszatartsa Jamest, aki át akart ugrani a korláton az alattuk lévő szintre, amikor meglátta, hogy a lányt megütötték. Nem volt könnyű dolga úgy belecsimpaszkodni a kapitányba, hogy közben ne keltsenek feltűnést. - Térj észhez, Hawke! A nehezén már túl van. Ha most közbelépsz, akkor... - Közbelépek? Összetöröm annak a fickónak a csontjait! - Milyen nagyszerű ötlet - vetette oda Connie gúnyos hangon. - Ennél világosabban nem is hozhatod a legénység tudomására, hogy Georgie-val nem bánhatnak úgy, mint egy hajósinassal, mert a személyes tulajdonodnak tekinted! Akár le is kaphatod a sapkát a fejéről, és női ruhát hozathatsz neki. Akármit is teszel most, azonnal felkelted a férfiak kíváncsiságát. Mindenki tudni akarja majd, hogy miért vagy képes gyilkolni érte. Ne nézz rám ilyen mérgesen! Te is tudod, hogy az a férfi nem élné túl, ha megütnéd. - Rendben van. Akkor csak áthúzatom a hajó alatt. A kapitány hangja már józanabbnak tűnt, ezért Connie elengedte, és vigyorogva hátrébb lépett. - Dehogy fogod ezt tenni. Milyen magyarázatot tudnál adni erre a kemény büntetésre? Mi is hallottuk, hogy milyen szemtelenül szólt oda neki a nőcske. Tiddles helyében minden férfi ugyanezt tette volna, mert nem tűrte volna el, hogy egy kis hajósinas így viselkedjen. Mellesleg, úgy látom, hogy a bátyja fogja elintézni a dolgot. Azt senki nem fogja furcsállni, ha ő kel a legényke védelmére. Érdeklődve figyelték, ahogy Ian MacDonell megragadja Tiddlest, aki éppen arra készült, hogy jó nagyot rúgjon a földön ülő lányba. Kockás ingénél fogva felemelte az alacsony férfit. Ian MacDonell nem kiabált, mégis tisztán hallották minden szavát. - Ha még egyszer hozzányúlsz a fiúhoz, kénytelen leszek megölni téged! - Egész jól csinálja - jegyezte meg James. - Mindenki természetesnek veszi, hogy megvédi az öccsét.

- Igazad van, Connie. Nem kell tovább részletezned. Most viszont mi a csudát magyaráz a skótnak? A lány már felkelt, és komoly arccal győzködte a bátyját, aki még mindig a levegőben tartotta Tiddlest. - Úgy tűnik, hogy csitítgatja. Okos lány. Tudja, hogy ki a hibás ezért a csetepatéért. Ha nem álldogált volna földbe gyökerezett lábbal, a távolba meredve... - Erről részben én tehetek - szólt közbe James. - Nocsak? Talán odaszögezted a lábát a fedélzethez? Erről nem tudtam. - Nagyon szellemes vagy, Connie. De ma valahogy nem értékelem a humorodat. - Milyen kár, pedig én nagyon jól szórakozom - mondta Connie vidám mosollyal. - Úgy látom, minden áron magadra akarod vállalni a lány összes vétkét. Miért gondolod, hogy te vagy a szemtelen viselkedésének az oka? - Nem gondolom, hanem tudom - fortyant fel James, és haragos arccal meredt a barátjára. - Mihelyt felismert, azonnal el akarta hagyni a hajót. - Ezt mondta? - Nem kellett megszólalnia - válaszolta James. - Az arcára volt írva. - Talán mégis tévedtél, barátom. Hiszen még mindig itt van. - Hát persze, hogy itt van - förmedt James az elsőtisztre. - Azért, mert addig tartottam a kabinban, amíg túl késő volt valami ostobaságot elkövetnie. Nem azért állt a fedélzeten, hogy bámészkodjon. Az elszalasztott lehetőségét gyászolta, ahogy a szárazföld egyre távolodik a hajótól... és közben valószínűleg engem átkozott. - Akkor is biztos, hogy többé nem követi el ezt a hibát. Mármint nem kerül senkinek az útjába. Egy alkalmas időben elcsattanó pofon csodákra képes, és néha a legjobb tanárnak bizonyul. - Viszont sikerült Tiddlest magára haragítania. Nemrég Artie is legszívesebben fenéken billentette volna, ha nem vagyok én is a közelben. Hallanod kellett volna, milyen parancsoló modorban utasítgatta azt a mogorva medvét. - Csak nem gondolod, hogy egy hölggyel állunk szemben? James megvonta a vállát. - Akárki is ez a nő, látszik rajta, hogy alárendelt személyeknek szokott parancsolni. Ráadásul művelt, vagy legalábbis nagyon jól megjátssza magát. Connie jókedve egy csapásra szertefoszlott. - A csudába! Így már egészen más a helyzet, Hawke kapitány. - Dehogy más! Nem én tehetek arról, hogy nadrágot húzott magára. Mégis mit gondoltál, ki ez a nő? Egy városszéli lotyó? - Connie hallgatott, és ez Jamesnek elárulta a választ. A férfi felnevetett. Nyugodtan félreteheted a lovagiasságot, Connie. Nem áll jól neked, ahogyan nekem sem. A ravasz kis jószág felőlem igazi hercegnő is lehet, egyelőre akkor is csak egy hajósinas; addig amíg mást nem mondok. Maga választotta ezt a szerepet, én pedig úgy döntöttem, hogy vele játszom. - Meddig? - Amíg bírom. - James ekkor észrevette, hogy a skót elengedi az áldozatát, és elgondolkodva hozzátette: - A csudába! Még csak arcul sem ütötte. Én biztosan... - Betörted volna az orrát, tudom. - Connie felsóhajtott. - Úgy látom, kezd személyesen érinteni ez az ügy.

- Szó sincs róla. Senki sem úszhatja meg büntetés nélkül, ha megüt egy nőt a jelenlétemben. - Ez az új érzés azóta támadt benned, mióta vitorlát bontottunk? - Amikor James villámló tekintettel fordult felé, megnyugtató hangon folytatta: - Csillapodjál, James barátom. Inkább a legénységre nézzél ilyen gyilkos pillantással... - James közelebb lépett, mire a férfi megadóan felemelte a kezét. - Rendben van. Nem szóltam egy szót sem. Tehát mától fogva az egész női nem hős védelmezője lettél. - Annyira azért nem vagyok lovagias. A barátja heves tiltakozása hallatán Connie jókedve azonnal visszatért. - Én sem aggódnék a kis nőcskéért ennyit, ha nem érintene téged ennyire érzékenyen a személye. - Érzékeny? Én? Csak azért, mert szeretném, ha alaposan elpáholnák azt az alakot, aki egy nőt bántalmazott? - Hadd hívjam fel még egyszer a figyelmedet egy fontos tényre. Tiddlesnek fogalma sem volt arról, hogy egy nőt vág fültövön. - Értem, hogy mit akarsz mondani, de akkor sem hunyhatok szemet fölötte. Mert akkor egy gyereket bántott, és azt sem tudom elviselni. És mielőtt megint a védelmedbe veszed azt a gazfickót, hadd kérdezzem meg: szerinted MacDonellt is ilyen hetykén félresöpörte volna az útjából? Connie kénytelen volt egyetérteni a barátjával. - Biztosan nagy ívben kikerüli. - Szerintem is. Mivel te nem tartod fontosnak megdorgálni a fickót az erőszakos viselkedése miatt, a skót pedig csalódást okozott nekem, mert csak szóban figyelmeztette... - Szerintem a nő akarta így. - Ez mindegy. Nem az ő akarata fog érvényesülni. Amikor legközelebb találkozom Mr. Tiddlesszel, egy imakönyvet szeretnék látni a kezében. James nem egy vallásos könyvre utalt, hanem a tenyérre és térdre kötözött homokkőre, amellyel a fedélzet nehezebben hozzáférhető helyeit szokták felsikálni. A hajó tisztításához homokkövet használtak. Miután a fedélzetet benedvesítették, homokkal szórták be, majd egy hatalmas homokkövet kötelek segítségével előre-hátra húzkodtak, és így sikálták fel a deszkát. Ugyanez a művelet kézzel és térddel végezve az egyik legkellemetlenebb matrózfeladatok közé tartozott. - Azt akarod, hogy súrolja fel a teljesen tiszta fedélzetet? - kérdezte Connie értetlenül. - Méghozzá legalább négy őrségváltáson át... négy egymást követő őrségváltásról beszélek. - Ugyan már, Hawke! Tizenhat óra suvickolás után nem marad bőr a térdén. Össze fogja vérezni a fedélzetet. Hiába igyekezett, nem sikerült megváltoztatnia James elhatározását. - Az meglehet. Akkor is örülhet, hogy épek maradtak a csontjai. - Remélem, tudod, hogy ezért még jobban megharagszik a legényre. - Szó sincs róla. Biztos vagyok abban, hogy találsz valamit a fickón, amivel kiérdemli ezt a büntetést. Azt sem bánom, ha az öltözékébe kötsz bele. Még biztosan gyűrött az inge, miután MacDonell megmarkolta. Akármit is találsz ki, a fickó rád fog haragudni, és nem Georgie-ra. - Köszönöm szépen - húzta el a száját Connie. - Miért nem tudsz napirendre térni az eset felett? Ők is ezt tették. James nézte, ahogy a két MacDonell a legénységi szállás felé siet. Georgie még mindig sajgó fülére

szorította a kezét. - Nem hiszem. Én viszont semmiképpen sem fogok megfeledkezni róla. Ezért ne zúgolódj a fickó büntetése miatt. Vagy egy álló napig sikálja a hajót, vagy jöhet a kilencágú korbács. Ha már mindenáron vérrel kell beszennyeznünk a fedélzetet...

14. fejezet - Már megint kőfalakról beszélsz össze-vissza? Olyan nagyot ütött rád az a férfi? Nem lett volna szabad lebeszélned arról, hogy ellássam a baját. - A kapitányról beszélek - sziszegte Georgina, miközben egy félreeső hely felé vonszolta Macet, ahol nyugodtan tudnak beszélgetni. - Ő az a hatalmas termetű vadállat, aki akkor este kicipelt a kocsmából. Mac megtorpant. - Csak nem arról a szőke fickóról beszélsz? Ő az a kőfal, akit állandóan emlegetsz? - Ő a kapitányunk! - Hát, ez valóban nem jó hír. A lány értetlenül pislogott Mac nyugodt válasza hallatán. - Nem hallottad, amit mondtam? Malory kapitány ugyanaz a férfi, aki... - Nincsen semmi baj a hallásommal, kislány. Értem, miről van szó, de azt is látom, hogy mégsem zártak a hajófenékbe. Esetleg még nem látott? - Nem ismert fel. Mac meglepetten vonta fel a szemöldökét. Nem azért, mert meglepte a válasz, hanem azért, mert megérezte Georgina hangjában a felháborodást. - Biztos vagy abban, hogy volt alkalma alaposan szemügyre venni téged? - Tetőtől talpig - jelentette ki a lány. - Egyszerűen nem emlékszik rám. - Ne sértődj meg ezen, Georgie. Az a két férfi egészen mással volt elfoglalva aznap este. Ráadásul ittak is, és sokan még a saját nevüket is elfelejtik egy görbe éjszaka után. - Erre én is gondoltam, és egyáltalán nem vagyok megsértődve. - A lány felháborodott a feltételezéstől. - Inkább megkönnyebbültem... miután magamhoz tértem az első megdöbbenésből. Később mégis eszébe juthat a kocsmabéli jelenet. Mondjuk, ha meglát téged is. - Ebben igazad van - gondolkodott el Mac. A háta mögé pillantott, de Anglia már csak egy apró pont volt a látóhatár szélén. - Ahhoz már késő - mondta a lány, mert kitalálta a férfi gondolatát. - Bizony - bólintott a férfi. - Gyere, itt meghallhat minket valaki. Nem a legénységi szállásokhoz vezette a lányt, hanem az alsóbb szintre, a fedélzetmester birodalmába, amely most az övé volt. Mac szobájában tárolták a tartalék köteleket is. Georgina leült egy hatalmas kötéltekercsre, míg Mac fel s alá járkálva törte a fejét. Közben nagyokat sóhajtott, és a fejét csóválta. Georgina türelmesen várt, de öt perc után nem bírta tovább. - Nos? Mit fogunk most tenni? - fakadt ki belőle a kérdés. - Én el tudom kerülni a férfit, amíg csak lehetséges, - És amikor nem lehet tovább kitérni az útjából? - Remélem, addigra kinő a szakállam - mondta a férfi, mire a lány elmosolyodott. - Talán az arcomat eltakaró vörös szőrzet ugyanolyan jó álarc lesz, mint a te ruhád.

- Lehet. - A lány egy pillanatra megkönnyebbült, de hamarosan ismét elborult az arca. - Ez csak az egyik problémát oldja meg. - Azt hittem, csak ez az egy van. A lány megrázta a fejét, és a falnak támasztotta a hátát. - Azt is ki kell találnunk, hogy én hogyan kerülhetem el ezt a férfit. - Tudod, hogy ez lehetetlen, kislány... Hacsak beteget nem jelentesz. - A férfi elégedetten vigyorgott, min azt hitte, hogy sikerült megoldást találnia a másik problémára is. - Majd azt mondod, hogy nem érzed jól magad. - Ez nem lesz jó, Mac. - Dehogynem. A lány ismét megrázta a fejét. - Így csak akkor érnénk el a célunkat, ha a legénységi szálláson aludhatnék, de sajnos ez nem így van. A kapitány nagylelkűen felajánlotta, hogy megosztja velem a kabinját. - Micsoda? - Én is pontosan ezt éreztem, de az átkozott gazember nem tágított. Azt akarja, hogy a közelében legyek, hátha szüksége van rám az éjszaka közepén. A lusta disznó! Mit várhatunk egy angol lordtól? - Akkor meg kell neki mondanunk. Most a lány kiáltott fel, sőt fel is pattant a helyéről. - Micsoda? Ezt nem gondolhatod komolyan! - Pedig komolyan mondtam, kislány - bólogatott Mac határozottan. - Nem aludhatsz egy olyan férfi szobájában, aki nem a jó ismerősöd vagy rokonod. - Azt hiszi, hogy fiú vagyok! - Az mindegy. A fivéreid... - Soha nem fogják megtudni - vágott a szavába a lány mérgesen. - Hát nem érted? Ha megmondod Malorynak, talán akkor is a kabinjában kötök ki, de már olyan minőségben, amihez semmi kedvem nincs. Erre nem gondoltál? - Azt nem merné megtenni! - mordult fel Mac. - Nem? - kiáltott fel a lány. - Ilyen hamar elfelejtetted, mekkora hatalma van a kapitánynak a hajón? Azt tesz velem, amit akar, és ha tiltakozol, hamar vasra verve találhatod magad a hajófenéken. - Csak a legelvetemültebb gazember használná ki ilyen gátlástalanul a helyzetet. - Ez igaz. Miből gondolod, hogy ő nem olyan? Képes lennél kockára tenni az erényemet, hátha mégis kiderül, hogy szorult némi tisztesség ebbe a férfiba? Nekem ehhez semmi kedvem. - De kislányom... - Komolyan beszéltem, Mac - erősködött a lány. - Egy szót se szólj neki. Ráérünk akkor megtudni, hogy mennyire tisztességes, ha esetleg mégis lelepleződöm. Nekem kételyeim vannak. Nem is az aggaszt a legjobban, hogy a kabinjában kell aludnom. Inkább attól tartok, hogy nem tudom majd elviselni a társaságát. Fogalmad sincs, mennyire aljas, és ráadásul még a kedvét is leli abban, hogy kellemetlenkedik. Beismerte, hogy ezt élvezi a legjobban a világon. - Mit? - Bosszantani és megalázni az embereket. Úgy bánik velük, mint egy lepkegyűjtő. A gúnyos

megjegyzésével döfi őket át. - Nem túlzol, kislány? Talán csak az elvakult ellenszenv beszél belőled. Ez igaz volt, de Georgina nem akarta beismerni, hogy elfogult. Ha valóban az a hajósinas lenne, akinek a kapitány hiszi, akkor nem sértődne meg egy kis tréfálkozás miatt. Az idősebb férfiak gyakran ugratják a fiatalabbakat a tapasztalatlanságuk miatt. A férfiak szeretik egymást megtréfálni, akár csak a szexről beszélni, ha nincsenek nők a közelükben. Eleget hallotta a fivéreit, amikor nem tudták, hogy ő is ott van. Szerencsére ekkor kinyílt az ajtó, és nem kellett Macnek válaszolnia. Egy fiatal matróz sietett be a helyiségbe, és nagy megkönnyebbüléssel vette észre a fedélzetmestert. - Az egyik vitorlakötél kirojtosodott az erős szélben, uram. Mr. Sharpe nem találta magát, ezért engem küldött ide, hogy hozzak egy újat. - Majd elintézem, fiam - szólt oda Mac, és már körül is nézett, hogy megkeresse a megfelelő kötelet. A tapasztalatlan matróz hálásan távozott. Georgina felsóhajtott, és rájött, hogy Mac egyelőre nem tud több időt szánni rá. Mégsem akarta, hogy ilyen rossz hangulatban hagyják abba a beszélgetést, és a férfi aggodalmaskodjon miatta. Ezért kénytelen volt beismerni a tévedését. - Igazad van, Mac. Az ellenszenvem miatt véltem a kapitányt rosszabbnak, mint amilyen valójában. Azt mondta, néhány nap múlva már valószínűleg nem is fogja észrevenni, hogy a közelében vagyok, ami azt jelenti, hogy próbára tette a természetemet, és ezentúl békén fog hagyni. - Te pedig mindent elkövetsz, hogy észrevétlen maradj? - Majd visszafogom magam, és nem köpök a levesébe, amikor felszolgálom neki. Georgina elmosolyodott, hogy a férfi lássa, csak viccelt. Mac elszörnyedt arcot vágott, mintha egy pillanatig komolyan vette volna a szavait. Ezután elnevették magukat, és Mac elindult az ajtó felé. - Te is jössz? - Nem - válaszolta a lány, és a fülét dörzsölgette a sapkája alatt. - Rájöttem, hogy a fedélzet most veszélyesebb hely számomra, mint amikor utoljára hajón utaztam. - Ez nem volt egy jó ötlet - mondta a férfi bánatosan, és arra gondolt, hogy munkával akarták megszolgálni az útiköltséget. Ráadásul az ő ötlete volt, még akkor is, ha utána le akarta róla beszélni a lányt. Ha valami történik vele... A lány azonban mosolygott, és egyáltalán nem hibáztatta a férfit az események alakulása miatt. Nem tehettek arról, hogy ilyen balszerencse érte őket, és pont egy angol kapitány hajójára kerültek. Méghozzá éppen annak a bizonyos angolnak a hajójára... - Ne keseregjünk. Most már úton vagyunk hazafelé, és ez a lényeg. Nem tehetünk mást, el kell viselnünk a helyzetünket egy hónapig. Képes vagyok rá, Mac. Azt ígértem, hogy türelmet fogok gyakorolni. Nem emlékszel? - Akkor a kapitánnyal szemben gyakorold a türelmedet - morogta a férfi. - Persze, mindent el fogok követni. Most pedig menj, mielőtt megint lejön valaki azért a kötélért. Én egyelőre itt maradok, amíg nem hívat a kapitány. A férfi bólintott, és magára hagyta a lányt. Georgina kényelmesen elhelyezkedett két nagy kötélcsomón, és a falnak támasztotta a fejét. Nagyot sóhajtott, és arra gondolt, hogy a nap rosszabbul is alakulhatott volna. Malory. Van keresztneve is: James Malory. Még a nevét sem kedvelte. Legyél

őszinte magadhoz, Georgina. Ki nem állhatod ezt a férfit. A puszta érintésétől hányinger fogott el. Tehát nagyon ellenszenvesnek találja. Ráadásul nem csak azért, mert angol. Mégsem tehetett semmit. Meg kell játszania az ellenkezőjét, vagy legalább közönyt erőltetnie magára. A lány nagyot ásított, és megdörzsölte a szoros kötést a mellén, amely belevágott a bőrébe. Bárcsak levehetne néhány órára! Tudta, hogy nem merné megtenni. A leleplezés sokkal szörnyűbb lenne, mint addig hitte, mert akkor a kapitány döntene a sorsa felől. Amikor álomba szenderült, a szája mégis magabiztos mosolyra húzódott. Ez a férfi nemcsak ellenszenves, hanem ostoba is. Milyen könnyű volt becsapni! Csak azt vette észre, amit mutatni akart neki. Igazán büszke lehet magára!

15. fejezet - Georgie! A lány feje alvás közben előrebillent, és most jól beverte a falba, amikor ijedten felkapta. Még szerencse, hogy a haja és a sapka felfogta az ütést. Mégis kábán meredt Macre, aki a vállát rázta. Éppen arra készült, hogy ráförmed, és kikéri magának ezt a bánásmódot, de a férfi megelőzte. - Mi a csudát csinálsz még mindig itt? Már az egész hajón szétküldte az embereket, hogy megkeressenek! - Mi? Ki? - A lány csak ekkor ébredt rá, hogy hol van, és kiről beszél a férfi. - Értem már. A kapitány. - Georgina elhúzta a száját. - Felőlem aztán... - Nem, most nem beszélhet és gondolkodhat így. - Mennyi az idő? Elkéstem a vacsora felszolgálásával? - Majdnem egy órát. A lány szitkozódva kászálódott fel, és elindult az ajtó felé. - Szerinted most egyenesen hozzá menjek, vagy előbb a konyhára siessek a vacsorájáért? - szólt vissza a válla fölött. - Először az ételért szaladj. Talán ha meglátja, akkor nem lesz annyira dühös. A lány megpördült. - Dühös lesz? Olyan nagy a baj? - Én nem láttam, de nem nehéz kitalálni, hogy milyen hangulatban lehet - közölte Mac. - Ez az első napod, és máris elhanyagolod a... - Nem tehetek arról, hogy elaludtam! - vágott a szavába a lány. - Tulajdonképpen ő parancsolt rám, hogy aludjak egyet. - Akkor nem kell aggódnod. Csak indulj már, és ne húzd tovább az időt. A lány engedelmeskedett, de azért ideges volt. A kapitány valóban azt mondta, hogy aludjon - de a kabinjában, ahol felébresztheti, ha eljön a vacsora ideje. Mindig a közelében akarta tudni, hogy a szolgálatára legyen, ha valamire szüksége van. Most pedig mindenhová embereket kellett küldenie, hogy megkeressék. Ez nagyon kínos! Pedig abban reménykedett, hogy a mai napon már nem lesz több kellemetlen élménye. Olyan nagy sebességgel rontott be a konyhába, hogy az ott lévő három férfi abbahagyta a tevékenykedést, és döbbenten bámult rá. - Készen van a kapitány tálcája, Mr. O’Shawn? A férfi a lisztes mutatóujjával az asztal felé bökött. - Már egy ideje... - És forró? A szakács sértődötten kihúzta magát. - Hát persze, mivel már harmadszor melegítettem meg. Éppen arra gondoltam, hogy Hogannal küldöm fel...

A férfi elhallgatott, mert a lány ugyanolyan viharos gyorsasággal távozott a helyiségből, mint ahogyan betoppant. A tálca még a reggelinél is nagyobb és nehezebb volt, és Georgina úgy érezte, hogy leszakad a karja, mégis szélsebesen száguldott vele a kabin felé. Útközben három férfi is odakiáltotta neki, hogy a kapitány kereste, de Georgina nem állt meg. Ahogy közeledett a kabinhoz, egyre fogyott a bátorsága. Azt mondta, hogy nem fog bántani. Megígérte, hogy soha nem üt meg. Egész úton ezt hajtogatta magában, amíg oda nem ért a kapitány ajtajához. Bekopogott, és hallotta, hogy valaki egy kurta kiáltással behívja. Mielőtt belépett, még egyszer igyekezett megnyugtatni magát. A kapitány azt ígérte, hogy nem fog szíjat hasítani a hátából. Először az elsőtiszt hangját hallotta meg. - Fel kéne képelned. Istenem, mennyire gyűlöli ezt a férfit! Nem is akart ránézni, mert félt, hogy az indulatai tükröződnek a tekintetében. Inkább lehajtotta a fejét, és várt James Malory döntésére, hiszen a hajón csak az ő szava számított. Sajnos a kapitány még mindig hallgatott, és ez tovább fokozta az idegességét, mert semmit sem árult el a hangulatáról. Nem merte felemelni a szemét, mert attól tartott, hogy a férfi túl félelmetes látványt nyújt, és ezzel még jobban megrémíti. A lány összerezzent, amikor a kapitány végre megszólalt. - Mit tudsz felhozni a mentségedre, kölyök? Ez józan kérdés volt. Tehát hajlandó figyelmesen végighallgatni, ha mentegetőzni akar? Erre nem számított, ezért felemelte a fejét, hogy belenézzen a férfi zöld szemébe. A kapitány az elsőtiszt társaságában ült az asztalnál - az üres asztalnál -, és a lány hirtelen rádöbbent, hogy a késése miatt mindkét férfinak várnia kellett a vacsorára. Mégis megkönnyebbülést érzett, mert a kapitány arca nem volt vészjósló. Igaz, hogy így is elég félelmetesnek tűnt, de Georgina ezt már megszokta. Ki ne tartana ijesztőnek egy ilyen hatalmas termetű férfit? Nem látszott rajta, hogy haragudna. Bár még nem ismeri olyan jól, ezért nem tudhatja, hogy milyen, amikor igazán mérges. Lehet, hogy pont olyan, mint most. - Meg is korbácsoltatnám - javasolta Conrad, hogy megtörje a hosszúra nyúlt csendet. - Akkor majd megtanulja, hogy válaszoljon, ha kérdezik. Georgina most már nem tudta megállni, hogy ne vessen rá egy haragos pillantást, de a vörös hajú férfi jót nevetett rajta. A lány ismét a kapitányra sandított, és látta, hogy még mindig a válaszra vár. Az arca kiismerhetetlen volt. - Sajnálom, uram - szólalt meg végül a lány, és igyekezett bűnbánó arcot vágni. - Aludtam... ahogy megparancsolta. A kapitány felvonta a szemöldökét. Georginát kezdte idegesíteni ez a szokása. - Mit szólsz ehhez, Connie? - kérdezte a kapitány, de közben nem vette le a lányról a tekintetét. Csak azt tette, amit parancsoltam neki. Pedig én azt mondtam, hogy itt aludjon, az ágyamban. Georgine összerezzent. - Tudom, és meg is próbáltam. Csak túl kényelmetlen volt... Úgy értem, hogy... túl puha az ágya. Inkább hazudik, minthogy beismerje az igazat. Azért nem tudott abban az ágyban aludni, mert az övé volt. - Nem érzed jó magad az ágyamban?

Az elsőtiszt hahotázni kezdett, és a lány nem értette, hogy mit talál ennyire viccesnek. A kapitány még magasabbra vonta a szemöldökét. Valóban jól látja, hogy vidáman csillog a szeme? Akkor meg kéne könnyebbülnie. Mégis az a kellemetlen érzése támadt, hogy rajta mulatnak. Ráadásul fogalma sem volt, hogy miért. Nagyon unta már, hogy nem tudnak más szórakozást találni maguknak. Türelem, Georgina. Tegyél úgy, mintha nem érdekelne a viselkedésük. Thomas bátyádon kívül te vagy az egyetlen Anderson, aki nem robbanékony. Mindenki ezt mondja. - Biztos nagyon kényelmes az ágya, uram. Aki szereti a puha és párnás fekhelyet, nem is kívánhat jobbat. Én viszont a keményebbet szeretem, ezért... A lány elhallgatott, mert az elsőtiszt megint jóízű nevetésben tört ki. James Malory pedig úgy viselkedett, mintha félrenyelt volna, mert köhögve előrehajolt a székén. A lány már-már megkérdezte Sharpe-ot, hogy mi olyan mulatságos, de a tálca egyre jobban húzta a vállát. Mivel a két férfi tapintatlan módon elvárta tőle, hogy az étellel a kezében adjon magyarázatot a késésére, ezért jobb, ha minél előtt túlesik rajta. - Ezért aztán... - folytatta éles hangon, hogy ismét felhívja magára a két férfi figyelmét - ...inkább magamhoz vettem a függőágyamat, ahogy parancsolta. A legénységi szállás felé tartottam, amikor találkoztam a bátyámmal, aki szeretett volna beszélni velem. Lementem hozzá egy rövid időre, de... a gyomrom ismét megfájdult. Csak néhány percig akartam pihenni, amíg elmúlik a rosszullét. Aztán arra ébredtem, hogy Mac a vállamat rázza, és alaposan összeszid, amiért elhanyagolom a kötelességemet. - Alaposan összeszidott? Csak ennyi történt? Mit akar ez a férfi? Azt szeretné hallani, hogy a bátyja véresre verte? - Még pofon is vágott, jól feldagadt a fülem. - Valóban? Akkor nekem már nem is kell fárasztani magam. - A kapitány hangja hirtelen lágy lett. Fájt Georgie? - Persze, hogy fájt - vágta rá a lány. - Szeremé látni? - Megmutatnád nekem a hegyes füledet, kölyök? Igazán hízelgőnek tartom. A lány szeme most már villámokat szórt. - Fölösleges elbíznia magát, mert nem mutatom meg. El kell hinnie, amit mondtam. Tudom, hogy ezt nagyon mulatságosnak találja, de csak azért, mert még soha nem vágták fülön. - Dehogynem, méghozzá nem is egyszer... addig, amíg vissza nem ütöttem. Nagyon szívesen megmutatom, hogy kell. - Mit? - Megvédeni magad, fiam. - A saját bátyám ellen? - A lány hangján hallatszott, hogy ez soha nem jutott volna az eszébe. - Akár a bátyád ellen, akár más ellen, aki bántott téged. A lány szeme megtelt gyanakvással. - Látta, hogy mi történt? - Fogalmam sincs, hogy mivel vádolsz. Akarsz megtanulni verekedni, vagy nem? A lány majdnem felnevetett ezen a képtelen ajánlaton. Szívesen igent mondott volna, mert ez a tudomány egyszer még hasznos lehet, főleg a hajón. Ám ez azt jelentené, hogy még több időt kellene a kapitány társaságában tölteni.

- Köszönöm, uram, de majd megoldom magam. A férfi megvonta a vállát. - Ahogy akarod. Viszont ha legközelebb parancsolok neked valamit, akkor azt úgy csináld, ahogy mondtam, és ne a saját kedved szerint. Ne okozzál nekem még egyszer ilyen kellemetlenséget. Halálra aggódtam magam, hogy a tengerbe estél. Ha ez még egyszer előfordul, esküszöm, hogy bezárlak a kabinba. A lány döbbenten nézett a kapitányra. A férfi nem emelte fel a hangját, a szavai mégis olyan fenyegetőek voltak, hogy megborzongott. Még soha nem találkozott ilyen félelmetes férfival. Tudta, hogy a férfi komolyan gondolta, amit mondott. Milyen nevetséges! Már éppen azt akarta válaszolni, hogy talán még a legénységnél is jobban ismeri a hajó minden zugát, de még idejében befogta a száját. Az elején azt mondta a férfinak, hogy semmit sem tud a hajózásról. Azt egy pillanatig sem hitte el, hogy a férfi valóban aggódott érte. Úgy fogalmazott, hogy kellemetlenséget okozott neki, tehát nem érte aggódott, hanem az üres gyomra miatt. A férfi egy igazi zsarnok, de ezt már eddig is tudta. A csendet Mr. Sharpe gúnyos kijelentése törte meg. - Ha nem hozatjuk ide a kilencágú korbácsot, akkor talán nekiláthatnánk a vacsorának. Igazam van, James? - Téged mindig csak a gyomrod érdekel, Connie - mondta a kapitány szemrehányó hangon. - Ezért nekem könnyű örömet okozni. Mire vársz, kölyök? Georginának megfordult a fejében, hogy a tálca tartalma jól mutatna az elsőtiszt ölében. Egy pillanatig mérlegelte a kockázatot... Talán úgy tehetne, mintha véletlenül bontotta volna bele. Végül mégis elvetette az ötletet. A férfi a végén maga megy a kilencágú korbácsért. - Majd kiszolgáljuk magunkat, Georgie. Mivel neked más dolgod lenne, és már így is késésben vagy jelentette ki a kapitány, amikor az asztalra tette a tálcát. A lány értetlenül nézett a férfira. Miért akarja, hogy rossz legyen a lelkiismerete, amikor még nem is kérte meg semmire? A férfi ügyet sem vetett már rá, hanem érdeklődve nézegette a tálak tartalmát, amelyekről a türelmetlen barátja már levette a fedőt. - Milyen feladatról feledkeztem meg, kapitány? - Miről? Hát természetesen a fürdőről! Közvetlenül vacsora után szoktam fürödni. - Édesvízben vagy tengervízben? - Mindig édesvízben. Elég sok van, ne aggódj. Legyen meleg, de ne tűzforró. Körülbelül nyolc teli vödör víz fér a kádba. - Nyolc? - A lány gyorsan lehajtotta a fejét, és remélte, hogy a kapitány nem vette észre a kétségbeesését. - Értem uram, nyolc. Hetente vagy kéthetente? - Nagyon vicces vagy, kölyök - kacagott a férfi. - Természetesen minden nap. A lány felnyögött. Nem tudta elfojtani a meglepett kiáltását. Nem is bánta, hogy a férfi meghallja. Micsoda finnyás alak! Ő is szívesen fürödne minden nap, de nem azon az áron, hogy nehéz vödröket kell cipelnie a konyhából. Távozni készült, de az elsőtiszt hangja megállította. - A fedélzeten van egy csiga, kölyök. Próbáld meg, bár nem hiszem, hogy a gyenge izmaiddal egyszerre négy vödörnél többet fel tudsz húzni. A lépcsőnél van egy vizes hordó is, amit majd minden

este megtöltetek neked. A lány bólintva mondott köszönetet, mert nem tudott még megszólalni. Nem érdekli, hogy a férfi kedves hozzá. Akkor sem szereti - és a tiszta kapitányát is gyűlöli. Amikor az ajtó becsukódott a lány mögött, Connie érdeklődve fordult James felé. - Mióta fürdesz minden este, ha a hajón utazol, Hawke? - Amióta egy ilyen kedves lány segédkezik nekem. - Gondoltam - horkantott fel Connie. - Nem lesz hálás érte, ha majd a hólyagokat számolgatja a tenyerén. - Csak nem gondolod, hogy neki kell majd cipelni azokat a vödröket? Kár lenne, ha ott is izmai nőnének, ahol semmi szükség rájuk. Már megbeszéltem Henryvel, hogy bizonyítsa be, milyen jószívű fickó. - Henry? - vigyorgott Connie. - Jószívű? Elmondtad neki, hogy... - Dehogy! - Nem kérdezte, hogy miért kell jóindulatúnak lennie? James felnevetett. - Ugyan már, kedves barátom! Tudom, hogy te mindig megkérdőjelezed a döntéseimet, de ne feledd, hogy ezt rajtad kívül senki más nem meri megtenni.

16. fejezet Georgina keze egy kicsit remegett, amikor visszarakta az edényeket a tálcára, és tisztára törölte a kapitány asztalát, de nem azért, mert annyira elfáradt a vízhordásban. Csak az ajtótól a kádig kellett cipelnie a nehéz vödröket, hála egy mérges franciának, aki szörnyű haragra gerjedt, amikor kilötyögtette a vizet a fedélzeten. Henrynek hívták, és a tiltakozása ellenére hívott két legényt, akik alig voltak idősebbek, mint amennyinek ő állította magát. Azok vitték helyette a vödröket. A fiúk persze sokkal nagyobbak és erősebbek voltak nála. Az illendőség kedvéért azért ellenkezett egy darabig. Attól tartott, hogy haragszanak majd rá, amiért nekik kell elvégezniük a munkáját. Ám a fiúk egy szót sem szóltak, és Henry is csak annyit mondott, hogy nőnie kéne még egy kicsit, mielőtt egy férfinak való munkát elvállal. A lány ezen majdnem megsértődött, de bölcsen hallgatott. Hiszen a férfi segített neki, még akkor is, ha nem annak szánta. Így is maradt elég cipelnivalója, mert segítői a kapitány kabinja előtt lerakták a terhüket, és nem voltak hajlandóak átlépni a küszöböt. A lány egyáltalán nem csodálkozott ezen. Ő se lépne be a birodalmába, ha nem kéne. Ám most nem a cipekedés miatt remegett a keze, hanem azért, mert James Malory a paraván mögött vetkőzött. Ma már sok megpróbáltatásban volt része, de még nem érezte magát ennyire idegesnek, mint most. Szerencsére semmi szükség arra, hogy a kabinban maradjon. Vissza kell vinnie az edényeket a konyhára, és a hálózsákjáért meg a holmijáért is el kell mennie a legénységi szállásra. Mégsem hagyta el a szobát. Még akkor is ott volt, amikor meghallotta a víz csobbanását. Hiába próbálta elhessegetni a gondolatot, állandóan maga elé képzelte, ahogy a férfi hatalmas teste elmerül a vízben, dús szőke haja összeesik, és csapzott lesz. A mellkasán megcsillanó vízcseppekben visszatükröződik a feje felett lógó lámpás fénye. Hátradől, lehunyja a szemét, és a teste ellazul a bágyasztó forróságban... és itt vége is volt a jelenetnek. Georgina nem tudta elképzelni a férfit nyugodt állapotban. Amikor rájött, hogy mit művel, tágra nyílt a szelne. Megbolondult? Bizonyára túl vannak feszítve az idegei, azért gondol ilyesmire. Ráadásul még nincs is vége a napnak. Dühösen a helyére rakta az utolsó edényt, majd felkapta a hatalmas tálcát, és az ajtó felé indult. A kapitány mély hangja félúton megállította. - Hozd ide a köntösömet, Georgie. A köntösét? Vajon hová tette? Igen, már emlékezett arra, hogy a szekrénybe akasztotta azt a vékony zöld selyemköntöst, amely valószínűleg még a férfi térdéig sem ér. Nem egy meleg ruhadarab. Csodálkozott is, hogy vajon mire használja. Amikor nem talált hálóinget sem a kapitány holmija között, arra a következtetésre jutott, hogy bizonyára abban alszik. Lerakta a tálcát az asztalra, gyorsan kirántotta a köntöst a szekrényből, és átdobta a paravánon. Ám alig ért vissza az asztalhoz, amikor a kapitány újra megszólalt. - Gyere ide, kölyök. Jaj, nem! Szó sem lehet róla! Nem akarja látni, ahogy a kádban pihen. Nem akarja látni a vizesen

ragyogó bőrét, amelyet az előbb képzelt maga elé. - El kell hoznom a függőágyamat, uram. - Az ráér. - Nem akarom zavarni, amikor felszerelem a falra. - Nem fogsz zavarni. - De... - Gyere ide, Georgie. - A lány hallotta a türelmetlenséget a férfi hangjában. - Csak egy percre. A lány vágyakozó pillantást vetett az ajtó felé, amely az egyetlen menekülési lehetősége volt. Az is megmentené, ha most kopognának, akkor nem kéne bemennie a paraván mögé. Sajnos, senki sem kopogott, ezért nem ellenkezhetett tovább. A kapitány hangja parancsoló volt. A lány összeszedte minden lelkierejét, és kihúzta magát. Mitől fél? A fivéreit is látta már a fürdőkádban, méghozzá különböző életkorukban. Odavitte nekik a törülközőt, megmosta a hajukat, és amikor egyszer Boyd mindkét kezét csúnyán megégette, ő fürösztötte meg tetőtől talpig. Akkor persze Boyd még csak tízéves volt, ő pedig hat, de akkor is látott már meztelen férfit. Mivel öt bátyja volt, kész csoda, hogy csak néhányszor pillantotta meg őket véletlenül az évek során. - Georgie... - Jövök már... illetve... - A lány megkerülte a paravánt. - Mit parancsol? Istenem, ez nem ugyanaz a helyzet. Ez az idegen nem a bátyja! Egy hatalmas termetű, jóképű férfi van előtte, akihez semmilyen rokoni szál nem fűzi. Nedves bőre bronzbarnán csillogott, és megfeszült hatalmas, kősziklaszerű izmain. A haja olyan sűrű volt, hogy hiába lett vizes, mégsem esett össze. Mindössze néhány csapzott tincs hullt a homlokába. Eddig mindig úgy gondolt rá, mint egy óriási bivalyra, mert olyan nagy és széles. Valóban hatalmas termetű volt, de csupa izom. A lány úgy gondolta, hogy egy puha rész sincs a testén... talán csak egy. Elvörösödött a gondolattól, és magában azon imádkozott, hogy a férfi ne vegye észre. - Mi a bajod, kölyök? Látszott, hogy feldühödött, amiért nem engedelmeskedett azonnal a hívásának. A lány a padlóra szegezte a tekintetét, mert az tűnt most az egyetlen biztonságos helynek. Remélte, hogy kellőképpen bűnbánó arca van. - Elnézést uram. Majd megtanulok gyorsabban mozogni. - Remélem is. Gyere ide. A férfi hozzávágta mosdókesztyűt és a szappant. A szappan a földre esett, de a kesztyűt sikerült elkapnia. A lány szeme tágra meredt a rémülettől. - Hozzak egy újat? - kérdezte reménykedve. Hallotta, hogy a férfi dühösen felhorkant. - Ez is jó lesz. Gyere, és mosd meg vele a hátam. A lány pontosan attól tartott, hogy valami ilyesmit fog mondani. Ezt nem teheti meg. Közel menjen a meztelen testéhez, és megérintse? Hogyan tehetne ilyesmit? Te fiú vagy, Georgie, ő pedig egy férfi. Semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy erre megkérjen. Nem is lenne semmi baj, és nyugodtan megmoshatnád a hátát, ha fiú lennél. - Az a nyakleves ártott a hallásodnak?

- Igen... illetve nem. - A lány felsóhajtott. - Hosszú volt ez a nap, kapitány. - A sok idegességtől kimerültél. Tökéletesen megértelek, kölyök. Korán lefeküdhetsz, mert ma már semmi egyébbel nem bízlak meg... csak előbb mosd meg a hátam. A lány megdermedt. Egy pillanatig azt hitte, hogy a kapitány megkegyelmez neki, de úgy látszik, hiába reménykedett. Rendben van, meg fogja mosni az átkozott hátát. Nem volt más választása. Közben majd jól ledörzsöli róla a bőrt! Felkapta a szappant, és megkerülte a kádat. A férfi előrehajolt, és felé fordította a hatalmas hátát. Milyen hosszú és széles, és milyen... férfias. A kád olyan nagy volt, hogy hiába cipelt be annyi vödröt, a víz alig néhány centiméterrel ért följebb a csípőjénél. Nem volt zavaros. A férfinak nagyon szép feneke volt. A lány azon kapta magát, hogy a férfi hátsó felét bámulja, már ki tudja mióta. Biztosan nem régen, mert már ráförmedt volna, hiszen olyan türelmetlen. A lány megharagudott magára. A férfira is dühös lett, hogy ilyesmire kényszeríti. Belemártotta a mosdókesztyűt a vízbe, és annyi szappant dörzsölt rá, hogy akár tíz embert is megmoshatott volna vele. Nekiesett a férfi hátának, és teljes erőből csutakolni kezdte. A kapitány nem szólt egy szót sem. A lányt egy idő után elfogta a lelkiismeret-furdalás, mert látta, hogy a keze nyomán vörös foltok maradnak a férfi bőrén. Már nem nyomta olyan erősen, és a szelídebb mozdulatoktól a haragja is elszállt. Elbűvölve nézte, ahogy a férfi háta libabőrös lesz, ha érzékenyebb területeken érinti meg. A barna bőr eltűnt a hab alatt, majd ismét előbukkant, ahogy leöblítette. A mosdó-kesztyű anyaga olyan vékony volt, mintha nem is lett volna semmi köztük. Mintha puszta kézzel simogatta volna a sikamlós bőrt. A lány mozdulatai lelassultak. Többször is megmosta ott, ahol már egyszer járt a keze. Ekkor megint elfogta a furcsa érzés. A konyhában sietve bekapott néhány falatot, amíg arra várt, hogy felforrjon a víz, és most megint háborogni kezdett a gyomra. Biztos volt abban, hogy hányingerről van szó. Csak nehogy megint a kapitány előtt hányja el magát! Sajnálom uram, de hányingerem lesz, ha a közelében vagyok. Ezt mégsem mondhatja! - Kész vagyok, uram. - A férfi válla fölött előrenyújtotta a mosdókesztyűt. A férfi nem vette el. - Még nem egészen, kölyök. Lejjebb nem mostál meg. A lány lenézett a szóban forgó területre, amelyre ráfolyt a szappanos lé. Nem emlékezett rá, hogy megmosta-e a kapitány derekát és... Gyorsan nekiesett, és örült, hogy a víz már nem olyan átlátszó. Néhányszor egészen a fenekéig lenyúlt, és jól megcsutakolta, nehogy a férfi azt mondhassa, hogy nem végzett alapos munkát. Ehhez azonban közel kellett hajolnia. Olyan közel, hogy megérezte a hajának és a tiszta testének az illatát. Azt is hallotta, hogy a férfi felnyög. Georgina olyan gyorsan ugrott hátra, hogy nekiesett a mögötte lévő falnak. A férfi megpördült és ránézett. A szeme izzott, mint a tűz, és a lány moccanni sem mert a pillantása hevessége miatt. - Sajnálom - kiáltott fel halkan. - Nem akartam fájdalmat okozni, istenemre mondom! - Nyugodj meg, Georgie. - A férfi visszafordult, és felhúzott térdére hajtotta a fejét. - Csak egy kis... görcs. Nem tehetsz róla. Most már mehetsz, egyedül is boldogulok.

A lány az ajkába harapott. A férfi hangja olyan volt, mintha fájna valamije. A lány nem tudott örülni neki, pedig megérdemelte volna ez a szívtelen alak. Inkább elfogta a kísértés, hogy... micsoda? Csillapítani akarja a fájdalmát? Hát teljesen megőrült? Georgie kimenekült a helyiségből.

17. fejezet Mire Georgie visszatért a kabinba, James már a második pohár konyaknál tartott. Lassan kezdte összeszedni magát, de még mindig csodálkozott azon, hogy mennyire felizgatta a lány ártatlan érintése. Pedig annyi remek ötlete volt! Azt tervezte, hogy több apró feladatra is megkéri majd a lányt. Például arra, hogy öblítse le róla a habot, adja oda a törülközőt, és segítse rá a köntöst. Szerette volna látni, ahogy a csinos arcát elönti a pír. Ám a végén neki lett volna miért pironkodnia, ha akkor feláll a kádban. Még soha életében nem szégyellte, ha felágaskodik a teste. Most is csak azért volt kínos a dolog, mert a lány azt hinné, hogy egy fiú látványa készteti erre. Azt hitte, hogy minden egyszerű lesz, de tévedett. Belebonyolódott a játékba! Pedig ő volt előnyös helyzetben, míg a lány nem tudhatta, hogy a következő pillanatban mi történik vele, és ez nagyon kiszolgáltatottá tette. James azt képzelte, hogy a férfiasságával majd elcsábítja a lányt, aki a végén nem bírja tovább, lekapja a sapkáját, és könyörögve kéri, hogy tegye magáévá. Elképzelte, hogy játssza majd az ártatlan, gyanútlan férfit, akit váratlanul lerohan az inasa. Egy darabig hevesen tiltakozna, de a lány ellenállhatatlan hangon kérlelné, hogy megkaparinthassa a testét. Akkor aztán úriember módján teljesítené a kívánságát. Ám hogyan fogja ezt megvalósítani, ha a teste minden egyes alkalommal felágaskodik, amikor a lány közelébe kerül? Ha Georgie észreveszi, azt hiszi majd, hogy a fiúkat kedveli, és ez nem vággyal, hanem undorral töltené el. A lány nem veheti észre az iránta érzett testi vonzalmát. A férfi nézte, ahogy a kijelölt sarokba vonul. A hóna alatt vászonzsákot cipelt, a függőágyát pedig a vállára vetette. A táska eléggé meg volt tömve, sokkal több holmi lehetett benne, mint amire egy fiúnak szüksége lehet. Valószínűleg van benne néhány női ruha is, és néhány olyan tárgy, amely elárulná a titkát. Ma este már kezdte megfejteni a rejtvényt. Connie rámutatott, hogy a lány nagyon otthonosan mozog a hajózás szakszavaiban. Olyan kifejezéseket ismer, amit csak a matrózok és a tengerészek használnak. A „legénységi szállás” kifejezést például csak kevesen ismerik. Akkor miért mondta azt, hogy semmit sem tud a hajókról? A bátyját Macként emlegette. Ez az apró elszólás arra utalt, hogy a skót nem is a bátyja. Egy MacDonell nevű embert csak a barátai és az ismerősei hívnak Macnek, a rokonok a keresztnevét vagy a becenevét használják. Nem egy olyan néven nevezik, amely minden családtagra utalhat, hiszen mindnyájan MacDonellek. Mégis volt néhány bátyja, mert többször és természetes módon beszélt róluk. Akkor mi köze van a skótnak hozzá? A barátja, a szeretője... a férje? Istenem, bárcsak ne lenne a szeretője! Annyi férje lehet, amennyit csak akar, akár több tucat is, de a szerető szerepére ő pályázott. Georgina érezte, hogy a férfi figyeli, miközben felakasztja a függőágyat a hurokra. Amikor belépett a szobába, a kapitány az íróasztalnál ült, de nem szólt hozzá. Ő is néma maradt, és nem nézett még egyszer rá. Elég volt az az egyetlen pillantás... A zöld köntösében volt. Soha nem gondolta volna, hogy valakinek ennyire jól állhat a smaragdzöld. A férfi szeme még sötétebb zöld lett, és a szín kiegyensúlyozta haja szőkeségét, elmélyítette bőre

barnaságát. Elég sok kilátszott a bőréből! A köntös eleje szétnyílt, és alig fedte a mellkasát. A lámpafényben iranyszínű szőrzet villant meg a két mellbimbó között, és lefelé egyre sűrűbb lett... Georgina meglazította az inget a nyakán. Nagyon meleg volt a kabinban. A ruháit nehéznek, a mellét szorító kötést pedig kényelmetlennek érezte. Mégis csak a cipőjét merte levenni az alváshoz. Ehhez leült a földre, majd szépen a falhoz tette a cipőt. Közben még mindig magán érezte James Malory pillantását. A férfi leste minden mozdulatát. Biztosan csak képzelődik. Miért foglalkozna azzal, hogy őt figyelje? A lány a függőágyra pillantott, és elmosolyodott. A kapitány valószínűleg arra vár, hogy bemásszon a függőágyba, és a következő pillanatban a padlón kössön ki, jól beverve a fenekét. Egy újabb tréfás megjegyzést akar tenni az ügyetlenségéről, hogy sértegesse, és zavarba hozza. Nos, abból nem eszik! Amióta járni tud, sokszor aludt már függőágyban. Gyerekkorában rengeteget játszott benne, és akkor is ott töltötte az éjszakákat, amikor nagyobb korában valamelyik kikötőben veszteglő Skylark-hajón időzött. Előbb esik le egy rendes ágyról, minthogy kiessen egy függőágyból. A kapitány kénytelen lesz megtartani magának a maró megjegyzéseit. Remélhetőleg megfullad a csalódottságtól! A tapasztalt tengerjárók biztonságával mászott be az ágyba, majd gyorsan a helyiség másik sarkában lévő íróasztal felé nézett, abban a reményben, hogy elkapja a kapitány meglepett pillantását. A férfi valóban őt figyelte, de sajnos az arckifejezése nem árult el semmit. - Csak nem akarsz azokban a ruhákban aludni, kölyök? - De igen, kapitány. A lány szavai érzékenyen érinthették a kapitányt, mert azonnal elkomorodott. - Félreértettél, kölyök. Azt hiszed, hogy egész éjjel ugráltami foglak? - Nem. - Pedig valóban erre gondolt. Mit számít még egy füllentés, amikor a kapitány csupa hazugságot hisz róla? - Mindig ruhában alszom. Már nem emlékszem, hogy miért szoktam rá. - Ezután gyorsan hozzátette, nehogy a férfi azt követelje, hogy vetkőzzön le. - Már nem is tudnék aludni, ha nem lennék teljesen felöltözve. - Ahogy akarod. Nekem is megvannak az alvási szokásaim, bár pontosan ellentétesek a tiéddel. Ez mit jelent? Georginának nem kellett sokáig várnia a válaszra. A férfi felállt, megkerülte az íróasztalt, és útközben ledobta magáról a köntöst. Istenem, ez ugye nem igaz? Anyaszült meztelenül áll előtte, méghozzá éppen vele szemben? Georgina felháborodott, de mégsem sietett lehunyni a szemét. Ilyen látvány nem minden nap tárul az ember szeme elé, és eddig még nem látott ilyet. A férfi ráadásul csodálatos példánya volt a nemének, a feje búbjától a lába ujjáig. A lány ezt nem tagadhatta, pedig szeretett volna látni egy kis hájat, egy kis pocakot, vagy legalább azt, hogy legyen kicsi a... Ne pirulj el, te ostoba. Senki nem hallja, amit magadban gondolsz, és még be sem fejezted a mondatot. Tehát minden tekintetben nagyszerűen néz ki. Akkor sem érdekel. A lány végre szorosan lehunyta a szemét, de már eddig is többet látott a kelleténél, és tudta, hogy egyhamar nem fogja elfelejteni a látványt. Egyáltalán nem szégyelli magát előtte? Hát persze, hogy nem, hiszen azt hiszi, hogy egy fiúval áll szemben. A férfiak gyakran meztelenkednek egymás között. Csak számára olyan megrázó ez az élmény. - Leoltanád a lámpákat, Georgie?

A lány biztosan túl hangosan nyögött fel, mert a férfi meghallotta, és nagyot sóhajtott. - Maradj csak. Már az ágyban vagy, és örüljünk annak, hogy az első próbálkozásod sikerrel járt. A lány dühösen csikorgatta a fogát. Mégis alkalmat talált a gúnyolódásra! Ez a férfi maga az ördög, legszívesebben azt mondta volna, hogy majd ő eloltja a lámpásokat. Akkor megmutatná neki, hogy nem a szerencsének köszönhetően mászott be olyan ügyesen a függőágyba. Ám ehhez ki kellett nyitnia a szemét, és a férfi még nincs az ágyában tisztességesen betakarózva. Semmi kedve nem volt szemtől szembe lenni vele, miközben még mindig anyaszült meztelen... Nem lenne bölcs dolog. Akkor is kinyitotta a szemét, mert nem tudott ellenállni a kísértésnek. Ha a férfi úgy döntött, hogy előadást tart, értő közönségre van szüksége. Nem mintha neki tetszene. Dehogy. Csak a kíváncsiság és az önvédelem miatt figyeli, hogy mit csinál. Egy veszélyes kígyót is szemmel tartana, ha a közelében lenne! Akármilyen érdekes volt ez az új élmény, a lány szerette volna, ha a férfi igyekszik. Már megint hányinger kerülgette, pedig most nincs a közelében. Istenem, milyen formás feneke van! Mintha most még melegebb lenne a szobában! Nem tudta levenni a szemét hosszú lábáról és erős ágyékáról. Feltűnőnek, ellenállhatatlannak és félelmetesnek tartotta a kapitányból sugárzó férfiasságot. Istenem, most idejön hozzá? Igen! Miért? A lány megkönnyebbült, hogy csak a kád fölött lógó lámpáshoz megy. A lány megharagudott rá, amiért ennyire megijesztette. A férfi leoltotta a lámpát, és a szobának az a sarka elsötétedett. Már csak egy lámpa maradt az ágy mellett. Georgina lehunyta a szemét, és nem volt hajlandó nézni, ahogy a férfi lefekszik arra a csodás, puha ágyra. Mi van, ha nem takarózik be? Már felkelt a hold, és biztosan bevilágítja a szobát a festett üvegablakokon keresztül. Akkor sem nyitja ki még egyszer a szemét! Oda a lelki békéje, ha megteszi. Hol van most a férfi? Nem hallotta a lépteit, tehát még nem ment vissza az ágyhoz. - Már napközben is meg akartam kérdezni valamit tőled. A Georgie a keresztneved, vagy csak egy becenév, amellyel a családod büntet? A közvetlen közelemben áll, anyaszült meztelenül. Ez nem lehet igaz! Biztosan csak álmodom. Az sem igaz, hogy levette a köntösét, és mindketten már régen alszunk. - Mi van? Nem hallom a választ, kölyök. Hát persze, hogy nem hallja, amikor egy szót sem szólt. Nem is fog. Hadd higgye azt, hogy már alszik. Mi van, ha hozzányúl, hogy felébressze, mert választ akar kapni az ostoba kérdésére? Ilyen feszült állapotban biztosan felsikítana az érintésétől, és az nem lenne helyénvaló. Válaszolj neki, te ostoba, és akkor békén hagy! - Ez a keresztnevem... uram. - Mindjárt gondoltam. Egyáltalán nem illik hozzad. Sok nőt ismertem, aki Georgette-nek vagy Georgianának nevezték magukat, vagy valami még szörnyűbb, hosszú becenévvel. Ugye nem akarsz nőiesnek tűnni? - Eddig még nem gondolkodtam ezen - válaszolta a lány remegő hangon. - Ne aggódj, kölyök. Lehet, hogy te már beletörődtél abba, hogy ilyen neved van, én viszont úgy döntöttem, hogy George-nak foglak hívni. Ez sokkal férfiasabb név, nem igaz? - Ahogy kívánja, kapitány. - Ahogy kívánom? Tetszik a hozzáállásod, George. Komolyan mondom.

A lány felsóhajtott, amikor a férfi végre távozott. Az sem érdekelte, hogy közben miért nevetgél olyan vidáman. Minden fogadkozása ellenére, egy pillanatra megint kinyitotta a szemét. Túl sokáig várt vele. A férfi már az ágyában volt, mellig betakarózva. A holdfény valóban bevilágított a szobába, ezért tisztán látta, ahogy fejét a keze alá téve elnyúlik az ágyon. Vajon miért mosolyog? Biztos csak a csalóka fényben látja így. Különben sem számít. A lány undorodott magától. Gyorsan a fal felé fordult, nehogy megint engedjen a kísértésnek, és a férfira nézzen. Nagyot sóhajtott, és lehunyta a szemét.

18. fejezet Álomba szenderült. Reggel a kapitány hangjára ébredt. - Mutasd a lábad, George! - Az ősrégi matrózmondás azt jelentette, hogy gyorsan dobja le magáról a takarót, és kezdjen el tevékenykedni. A lány álmosan pislogott a napsütésben. A vakító fény arra utalt, hogy alaposan elaludt. Gyorsan az álmatlansága okozójára pillantott, és örömmel látta, hogy a kapitány most nem meztelen. Hál’ istennek, legalább félig fel volt öltözve. A térdnadrág és a harisnya is több a semminél. A tegnapi fehér ingéhez hasonló selyeminget vett fel, de nem gombolta be az elejét. A nadrág is fekete volt. Ha még fülbevalója is lenne, ebben a fodros ingben és szűk nadrágban pontosan úgy nézne ki, mint egy kalóz. A lány gúnyos mosolyra húzta a száját a gondolattól, ám a következő pillanatban elállt a lélegzete, mert a férfi fülében valóban megvillant egy apró arany ékszer. A haja kicsit kócos volt még, és nem fésülte hátra, de így is látható volt. - Magának fülbevaló van a fülében! A férfi ránézett, és felvonta az egyik szemöldökét. Georginát nagyon idegesítette ez a szokása. - Észrevetted? Mit szólsz hozzá? A lány még nem volt annyira éber, hogy udvariaskodjon, ezért őszintén válaszolt. - Kicsit kalózos. A férfi gonoszul vigyorgott. - Úgy gondolod? Szerintem inkább kicsit züllött. A lány legszívesebben felfortyant volna, de sikerült őszinte érdeklődést tettetve megkérdeznie: - Miért hord fülbevalót? - Miért ne? Úgy látszik, a férfi ma reggel nincsen túl közlékeny hangulatban, gondolta a lány. Nem baj, ha úgy néz ki, mint egy kalóz. Az a lényeg, hogy nem az. - Gyerünk, George! - szólalt meg a férfi sürgető hangon. - Már jócskán benne járunk a délelőttben. A lány mérgesen felült, néhányszor meglendítette a függőágyat, majd ügyesen kiugrott a padlóra. A férfi nagy élvezettel szólította George-nak, mintha tudná, hogy ezzel mennyire bosszantja. Abban sem volt igaza, hogy ez a név sokkal férfiasabb hangzású. Sok George-ot ismert, akit Georgie-nak hívnak, de egyetlen nőt sem, akinek így rövidítették volna a nevét. - Nem vagy függőágyhoz szokva, igaz? A lány a kapitányra meredt, és szerette volna közölni vele, hogy mennyire téved. - Ami azt illeti... - Egész éjjel hallottam, ahogy forgolódtál. Többször is felébresztett a kötél nyikorgása. Remélem, ez nem fog túl gyakran előfordulni, mert akkor kénytelen leszek az éjszakai nyugalmam kedvéért megosztani veled az ágyamat. A lány elszörnyedt, pedig a férfin látszott, hogy ebbe nem szívesen egyezne bele. Ám nem kételkedett

abban, hogy a végén mégis megtenné, és ő hiába tiltakozna ellene. Soha! - Többé nem fog előfordulni, kapitány. - Remélem is. Ugye nem remeg a kezed? - Miért? - Mert most meg kell borotválnod az arcomat, ő? Nem, erről szó sem lehet! Megint rosszul lesz, és az ölébe fog hányni! El kéne árulnia a kapitánynak, hogy a közelében mindig hányinger fogja el. Felnyögött magában. Hogyan mondhatna neki ilyet? Annyira megsértődne, hogy ki tudja, mit tenne vele. Képes lenne arra, hogy még jobban megkeserítse az életét, mint eddig. - Még soha nem borotváltam meg senkit, kapitány. Attól tartok, hogy összekaszabolnám az arcát. - Nagyon remélem, hogy nem, mivel ez is az egyik feladatod lesz az út során. Inas is vagy, ne feledd. Még sokat kell fejlődnöd. Ma reggel például egyedül kellett felöltöznöm. A lány legszívesebben elsírta volna magát. Lehet, hogy tengeribetegsége van. Talán eddig azért nem szenvedett tőle, mert mindig csak rövid utakra ment a fivéreivel a keleti parton? Na és amikor átszelte az óceánt a legkisebb hányinger nélkül? Tehát a férfi miatt van az egész. Ettől függetlenül megmondhatja neki, hogy tengeribeteg. Ettől a gondolattól máris jobban érezte magát, és még el is mosolyodott. - Holnap ügyesebb leszek, kapitány - ígérte barátságos mosollyal. A férfi egy darabig némán meredt rá, majd feszült arccal válaszolt. A lány nem értette, hogy miért ilyen mogorva. - Rendben. Most beszélnem kell Connie-val, ezért körülbelül tíz perced van arra, hogy meleg vizet hozzál, és megfend a borotvákat. Ne várakoztass meg, George. Ennyire felbőszült azért, mert egyedül kellett felöltöznie? A lány értetlenül nézett a kapitány után, aki jól becsapta maga mögött az ajtót. Még csizmát sem vett fel. Georgina remélte, hogy szálka megy a talpába. Bár akkor valószínűleg neki kell majd kiszednie. A lány nagyot sóhajtott, aztán rájött, hogy néhány percig végre egyedül lehet a kabinban. Azonnal a komódhoz sietett. Ha Malory nem diktálna ilyen feszített tempót, nem kockáztatna ekkorát. De jól tudta, hogy a tíz perc nem lenne elég ahhoz, hogy lemenjen a hajófenékben elrejtett éjjeliedényhez, és visszaérjen a kabinba. Közben még meleg vizet is kéne hoznia a konyháról. Addig pedig nem tudott várni, míg megborotválja a kapitányt. Ezentúl ügyelnie kell arra, hogy a férfinál előbb keljen fel, és több ideje legyen magára. James ugyanúgy rontott be a kabinba, ahogy távozott: nagy zajjal, és a falig kicsapva az ajtót. Tudta, hogy ezzel megijeszti Georgie-t, és éppen ez volt a szándéka. Így állt bosszút a váratlanul rávillantott mosolyáért, amelytől összeugrott a gyomra. Valóban sikerült meglepnie a lányt, akinek lángoló arca jelezte, hogy mindjárt elsüllyed szégyenében. Ám ő még jobban meglepődött. Micsoda ostoba ökör volt, hogy erre nem gondolt! Egy fiúruhában rejtőzködő nőnek is vannak természetes szükségletei, ráadásul fürödnie és öltözködnie is kell valahol. Mindezt egy olyan hajón, amelyen csak férfiak vannak. Amikor a kabinjáig költöztette, nagyobb biztonságot nyújtott számára, mintha a legénységi szálláson marad, de ezt nem a lány miatt, hanem a saját kedvéért tette. Az ajtón nem volt zár, és Georgie-nak nem maradt egy rejtett zuga sem, ahol egyedül maradhatott volna. Csak azon járt az esze, hogy a lány végre levegye előtte a nadrágját, és közben erre nem is gondolt.

Ceorgie bizonyára felkészült mindenre, mielőtt az álruha mellett döntött. Biztosan nem úgy tervezte, hogy a kabinjában végzi el ezeket a kényes műveleteket, amelyek könnyen leleplezhették volna. Ő kényszerítene erre a kockázatos vállalkozásra, amikor felébresztette, és utána máris feladatokkal látta el. Az ő hibája, hogy a lány most szégyenében a csinos csupasz térde közé rejti az arcát. Nem tehet semmit, amellyel enyhítené a zavarát, és közben mégis fenntartaná a látszatot. Ha valóban George lenne, néhány mentegetőző szó kíséretében kimenne a helyiségből, és nem kerítene nagy feneket az egésznek. Ám nem George-ra nyitott rá, és ezért egyáltalán nem volt természetes a helyzet. A lány valóban levette a nadrágját, és a férfi ezt azonnal észrevette, amikor beviharzott a szobába. James a mennyezetre emelte a szemét, és az ágyhoz trappolt, hogy felkapja a csizmáját. Ez már több a soknál, gondolta. Rám mosolyog és felizgat. Ráül egy éjjeliedényre, és ezzel is felizgat. - Ne zavartasd magad, George - szólt rá a lányra éles hangon, pedig nem akart sértő lenni. Elfelejtettem felvenni a csizmámat. - Kapitány, kérem! - Ne legyél már ilyen szégyenlős. Szerinted én nem szoktam használni azt az edényt? A lány halkan felnyögött, és a férfi megértette, hogy nem tud segíteni a helyzeten, ezért gyorsan kiment a szobából. Az ajtót most is becsapta, és kivitte magával a csizmáját. Attól tartott, hogy ez az incidens hátráltatja majd a céljai elérésében. Néhány nő nagyon érzékeny az ilyen dolgokban, és látni sem akarja többé azt a férfit, aki szemtanúja volt a zavarának, esetleg zavarba hozta. Ha pedig egy férfi mind a két esetben hibás, akkor semmilyen mentsége nincsen. A pokolba! Vajon Georgie hogyan fog a továbbiakban viselkedni? Lehet, hogy csak nevet rajta és néhány napig pironkodik, de az is lehet, hogy a legközelebbi ágy alá bújik, és soha többé nem jön elő. Remélte, hogy Georgie-t keményebb fából faragták. Az álruhája arra enged következtetni, hogy van benne bátorság és egy jó nagy adag elszántság. Ám akkor sem tudhatja. A kapitány hangulata nagyon komor lett, ha arra gondolt, hogy lelassulhatnak az események, miután tegnap este olyan jól haladt a célja felé. Georgina nem azon törte a fejét, hogy elbujdosson. Sokkal vadabb lehetőségeket forgatott a fejében. Kiugorjon a hajóból, az út hátralévő részét a patkányok társaságában töltse a hajófenéken, vagy megölje James Maloryt? Számára ez az utóbbi volt a legvonzóbb elképzelés. Amikor kiment a fedélzetre, azt hallotta, hogy a kapitány ok nélkül osztogatja a büntetéseket mindenkinek. Az egyik matróz szerint valószínűleg bogár ment a fülébe. Ez azt jelentette, hogy valami miatt nagyon mérges, és mindenkin kitölti a dühét, aki ostoba módon a szeme elé mer kerülni. Ettől a hírtől a lány egy kicsit megnyugodott. Mire a meleg vízzel visszaért a kabinba, készen arra, hogy megborotválja őlordságát, már úgy vélte, hogy a férfi talán még nála is kínosabban érzi magát... nos, annyira talán mégsem. Ennyire senki sem szégyellheti magát. Ha a férfi csak a töredékét érzi annak, amit ő átélt, akkor nincs nagy baj. Főleg, ha ezért lett ilyen rossz a hangulata. Ha ez így van, akkor érzékenyebb, mint gondolta, hiszen meg tudja érteni az érzéseit. Ha ő nem lett volna olyan ostoba - illetve szégyenlős -, akkor a kapitány sem csinált volna nagy ügyet belőle. De úgy látszik, rájött, hogy ezzel jobban zavarba hozta, mint az összes eddigi ugratásával, és ezért elszégyellte magát. Néhány perc múlva lassan kinyílt az ajtó, és Georgina majdnem felnevetett, amikor a Maiden Anne

kapitánya bátortalanul bedugta a fejét az ajtón, hogy megnézze, bejöhet-e. - Nos, készen állsz arra, hogy a saját borotváimmal elvágd a torkomat, kölyök? - Remélem, nem vagyok annyira ügyetlen. - Én is őszintén remélem. A férfi már lerázta magáról a tétovaságot, ami nagyon komikus volt, mert nem illett az egyéniségéhez. Az asztalhoz lépett, ahová a lány már odakészítette a nagy tál meleg vizet. A borotvák a törülközőn sorakoztak, és a tálban már felverte a habot. A férfi tíz percnél sokkal tovább volt távol, ezért volt ideje rendet rakni, bevetni a férfi ágyát, összehajtani a saját függőágyát, és felszedni a lehajított ruhákat, hogy majd később kimossa őket. Már csak a reggelit kell felhoznia a konyháról, amelyet Shawn O’Shawn már bizonyára elkészített. Az előkészületeket látva, a férfi megjegyezte. - Tehát már csináltál ilyet? - Nem, de már láttam a fivéreimet borotválkozás közben. - Azt hiszem, ez jobb, mint a teljes tudatlanság. Nos, lássunk neki. Ezzel a férfi levette, és az asztalra hajította az ingét. Ezután oldalra fordította a széket, és leült a lánnyal szemben. Georgina elképedve nézett rá. Nem számított arra, hogy félmeztelen lesz, miközben borotválja. Erre semmi szükség nem volt, hiszen már előkészített néhány nagy törülközőt, hogy a vállára borítva megvédje az ingét. Az ördögbe vele, akkor is betakarja a férfi vállát! Ám a kapitány bosszúsan félredobta a törülközőt, amit a vállára akart teríteni. - Majd szólok, ha azt akarom, hogy megfojtsál! - morogta barátságtalanul. A lány elképzelte, hogy elvágja a férfi torkát, és az ötlet nem is tűnt olyan rossznak. Csak az tartotta vissza, hogy valószínűleg neki kéne felmosni utána a vért. A férfi csupasz felsőtestének a látványa miatt ez egyébként még könnyen megtörténhet - persze csak véletlenül. Akkor is meg fogja borotválni! Igyekeznie kell, mert a hamarosan rátörő hányinger még jobban megnehezíti a dolgát. Ne nézz le, Georgina! Fel se nézz! Csak a szakállára, amelyen nincsen semmi különös. Egy borostás arctól igazán nincs miért zavarba jönnöd! A habot még tisztes távolból kente a férfi arcára, de a borotváláshoz közelebb kellett hajolnia hozzá. A lány minden erejét összeszedte, hogy csak a munkára figyeljen. A férfi közben a szemébe nézett. Amikor egy pillanatra találkozott a tekintetük, a lány szívverése felgyorsult. A férfi nem nézett félre. A lány gyorsan lesütötte a szemét, és hirtelen nagyon melege lett. - Ne pirulj el folyton - korholta a férfi. - Férfiak között nem nagy dolog, ha meglátják egymás csupasz fenekét. Miért hozza fel most ezt, amikor nem is arra gondolt? Georgina arca lángolni kezdett, és amikor a férfi folytatta, még jobban elpirult. - Mivel ez az én kabinom, nem tudom, miért kéne bocsánatot kérnem - mondta haragosan. - Mégis elnézést kérek azért, ami az előbb történt. Annyira a szívedre vetted, hogy úgy éreztem magam, mintha egy lányra nyitottam volna rá. - Sajnálom, uram. - Semmi baj. Ha ennyire fontos számodra, hogy ilyenkor ne zavarjanak, akkor tegyél ki az ajtóra egy jelet. Tiszteletben fogom tartani, rajtam kívül pedig senki nem lép be engedély nélkül a kabinba.

Még jobb lenne, ha zárat szerelhetne az ajtóra - gondolta a lány, de nem merte ezt javasolni. Meglepte a férfi tapintatossága, mert nem számított rá. Ha így van, talán meg is tud fürödni, és nem kell beérnie a gyors lemosakodással a hajófenékben. - George! Nem akarom átszabatni az arcomat! Hagyjál rajta egy kis bőrt. A lány annyira megijedt a hirtelen felcsattanó hangtól, hogy meggondolatlanul visszavágott. - Akkor csinálja maga! - Ezzel ledobta a borotvát. Felszegett fejjel távozni készült az asztaltól, de a férfi gúnyos hangja megállította. - Nocsak, milyen heves vérmérséklete van ennek a kölyöknek. Igazam van? A lány megtorpant, és a szeme tágra nyílt a döbbenettől. Istenem, mit tett! Halkan felkiáltott, és a mikor megfordult, az arca csupa aggodalom volt. - Elnézést kérek, kapitány. Nem tudom, mi ütött belém. Talán minden összejött. Kérem, higgye el, nekem nincs heves vérmérsékletem. Kérdezze meg Macet. - Én téged kérdeztelek. Félsz őszintén válaszolni nekem, George? A lány legszívesebben felnyögött volna kétségbe-esésében, de visszafogta magát. - Nem. Miért, félnem kéne? - Semmi okod nincs rá. Az apró termeted előnyt jelent számodra. Túl kicsi vagy ahhoz, hogy megverjelek vagy megkorbácsoljalak. Azzal pedig nem akarok bajlódni, hogy büntetőfeladatokat találjak ki számodra. Ezért nyugodtan megmondhatod, ami a szívedet nyomja, George. Hiszen közeli kapcsolatban vagyunk egymással. - És mi van, ha túllövök a célon, és tiszteletlenül szólok? - fakadt ki a lányból a kérdés. - Akkor természetesen elnadrágollak. Egy ilyen fiatal kölyökkel szemben semmi másra nem tudnék vetemedni. Mindazonáltal remélem, hogy erre nem lesz szükség. Igaz, George? - Nem lesz rá szükség, ezt megígérem - morogta a lány, mert a kapitány szavai félelmet és felháborodást keltettek benne. - Akkor gyere, és fejezd be a borotválást. És most próbálj egy kicsit óvatosabban dolgozni. - Ha nem beszélne... akkor jobban tudnék figyelni. A lány ezt alázatos javaslatként fogalmazta meg, és a hangja a lehető legtisztelettudóbb volt. A férfi egyik szemöldöke mégis a homlokára szaladt. - Azt mondta, hogy kimondhatom, amit gondolok - motyogta dühösen, és a kezébe vette a borotvát. - Tehát elárulom, hogy ezt ki nem állhatom. A férfi felvonta a másik szemöldökét is, de most a meglepetéstől. - Mit? A lány a férfi felé bökött a borotvával. - Hogy ilyen dölyfösen vonogatja a szemöldökét. - Te jó ég, kölyök! Elképesztő dolgokat tudsz mondani. - Tehát mulatságosnak tartja? - Inkább azt gondolom, hogy túlságosan komolyan vetted a szavaimat. Valóban azt ígértem, hogy nyugodtan kimondhatod, amit gondolsz, de nem hittem, hogy ezen felbátorodva, ostoba módon bírálgatni kezded a kapitányodat. Ezzel túllőttél a célon, és azt hiszem, ezt te is jól tudod. Persze, hogy tudta. Csak tudni akarta, hogy meddig mehet el megtorlás nélkül. Úgy látszik, nem túl messzire.

- Elnézést, kapitány. - Tegnap már megegyeztünk abban, hogy a szemembe nézel, ha valamiért bocsánatot kérsz. Így már jobb. Tehát ki nem állhatod? A csudába, most meg mulat rajta a férfi? Ezt még a szemöldökvonogatásnál is jobban gyűlölte, mivel soha nem árulta el, hogy mit tart olyan ellenállhatatlanul mulatságosnak. - Azt hiszem, erre most a saját érdekemben nem válaszolok. A férfiből kitört a nevetés. - Ezt jól mondtad, George! Látom, tanulsz a hibáidból. A férfi jókedvében vállon veregette a lányt. Georgina elvesztette az egyensúlyát, és majdnem a kapitány ölében kötött ki. Szerencsére a férfi még idejében elkapta, nehogy átessen a lábán. A lány is ösztönösen a férfiba kapaszkodott, mert nem akart a kitárt combok közé zuhanni. Amikor mindketten észrevették, hogy egymást szorongatják, egy pillanatra megállt az idő. Azt sem vették volna észre, ha a hajó süllyedni kezd, annyira el voltak foglalva egymással. Szerencsére az áramütésszerű érzés egy szempillantás alatt el is múlt. Mindketten egyszerre engedték el egymást, mégpedig a lehető leggyorsabban. A kapitány ekkor megszólalt, és a hangja olyan volt, mintha egy rövid időre nem csaptak volna fel a lángok kettejük között. - Szerintem már újra kinőtt a szakállam, mióta belefogtál a borotválásba, George. Remélem, beletanulsz, mire Jamaicába érünk. Georgina olyan feldúlt volt, hogy nem is tudott válaszolni. Szó nélkül felkapta a borotvát, és ismét nekilátott. A szíve hevesen dobogott, de vajon miért? Azért, mert azt hitte, hogy beesik a férfi két lába közé. Nem az érintése miatt. Amikor még egyszer szemügyre vette a férfi arcát, meglátta a vérpöttyöket, ahol megvágta. Ujjával önkentelenül odanyúlt, és letörölte a vért. - Nem akartam megsérteni. A lány hangja lágy volt, de a férfi még lágyabb hangon válaszolt. - Tudom. Istenem, már megint ez a hányinger - gondolta a lány.

19. fejezet - Beteg vagy, Georgie kölyök? - Hívjál csak Georgie-nak, Mac. - Nem, az nem elég. - A férfi gyorsan körülnézett a fedélzeten, nehogy valaki kihallgassa őket. Miután meggyőződött arról, hogy senki sincs a közelben, így folytatta. - Már többször majdnem kislánynak hívtalak mások jelenlétében. Állandóan emlékeztetnem kell magam. - Ahogy akarod. Georgina egykedvű mozdulattal nyúlt a kosárba, és kezébe vett egy újabb kötélvéget, hogy hozzáfonja az ölében heverő kötélhez. Azért segített Macnek ebben az egyhangú munkában, hogy gyorsabban múljon az idő, de nem is figyelt arra, amit csinált. A férfinak már egy kötelet szét kellett bontania, mert rosszul sodorta össze. A lány nem ellenkezett, és észre sem vette a hibáját. Mac rápillantott, és megcsóválta a fejét. - Biztosan beteg leszel. Túlságosan békés vagy. A lány egy kicsit tiltakozott, de nem olyan hevesen, ahogy szokott. - Mindig békés vagyok. - Amióta a fejedbe vetted, hogy Angliába hajózol, szinte elviselhetetlen vagy. A lány most már felkapta a fejét. - Szépen vagyunk! - mondta felháborodva. - Nem is kellett volna velem jönnöd. Nélküled is eljutottam volna Angliába. - Tudod, hogy soha nem engedtelek volna el egyedül. Nem volt más választásom, de most már tudom, hogy inkább be kellett volna zárnom téged. - Lehet. A lány beleegyező sóhajtása hallatán a férfi dühösen felhorkantott. - Már megint túl gyorsan egyetértettél velem. Egész héten olyan furcsán viselkedsz. Ilyen keményen megdolgoztat az a férfi? Keményen dolgozik? Ezt nem mondhatná. Tulajdonképpen a felét sem kellett megtennie annak, amit a kapitány az első nap felsorolt. Reggel általában már jóval előtte felkelt, és többnyire fel is öltözött. Amikor ma végre sikerült megelőznie, a férfi úgy viselkedett, mintha valami rosszat tett volna. Már kezdte kiismerni a hangulatváltozásait, és különbséget tudott tenni, a szokásos fanyar megjegyzései és a valóban rosszindulatú gúnyolódása között, amikor valami miatt haragszik. Aznap reggel komolyan dühös volt. Mintha meg akarta volna büntetni a korai keléséért, és ezért parancsolta meg neki, hogy ő öltöztesse fel. Erre utalt minden megegyzése, a modora és az egész viselkedése. A lány bosszúképpen megfogadta, hogy az út hátralévő részében későn kelő naplopó lesz. Georgina nagyon remélte, hogy soha többé nem kell ilyen gyötrelmeket elszenvednie. Éppen elég idegesítő volt, hogy az öltözködés során a közvetlen közelében kellett lennie. Ráadásul még azt is érezte,

hogy rossz a hangulata... Eddig ez csak egyszer fordult elő. Az első alkalom után arra sem kérte meg többet, hogy az esti fürdésnél segítsen neki vetkőzni. Hiába utalt rá, később ezt sem kellett rendszeresen elvégeznie. Előfordult, hogy fürdés közben megkérte a hátmosásra, de nem mindig. Az elmúlt héten már kétszer azt mondta, hogy ne foglalkozzon vele, sőt egyszer még azt is felajánlotta, hogy használhatja a kádat. Georgina persze visszautasította ezt a lehetőséget. Még nem merte megkockáztatni, hogy teljesen levetkőzzön, pedig a férfi mindig tiszteletben tartotta az ajtóra kitett jelet, amelyet naponta többször is kénytelen volt alkalmazni. Aztán ott volt a borotválás. Kész csoda, hogy az első alkalommal nem hányta el magát. Olyan érzés volt, mintha a pokol ördögei tombolnának a hasában. Ha még sokáig ott kellett volna állnia, akkor a reggel nagyon kínosan fejeződött volna be. Hál’ istennek, mégis sikerült befejeznie a borotválást. Azután gyorsan odadobott egy törülközőt, és kifutott a kabinból, mielőtt a kapitány megállíthatta volna. Csak annyit kiáltott vissza, hogy a reggeliért szalad. Azóta csak egyszer kérte meg a borotválásra, de akkor több vágást is ejtett rajta. Ezután a férfi gúnyosan megjegyezte, hogy inkább szakállat fog növeszteni. Végül mégsem tette. A legénység legtöbb tagja viszont tényleg szakállt növesztett, köztük az elsőtiszt is. A kapitány azonban továbbra is minden nap megborotválkozott, reggel vagy késő délután. Mindössze az volt a különbség, hogy most már saját maga végezte el a munkát. Többé nem kellett az asztalnál sem kiszolgálnia, időnként közvetlenül a tálcáról ette meg az ételét, máskor elhessegette, amikor elé akarta rakni a tálakát. Az ígéretével ellentétben, eddig még egyszer sem ébresztette fel éjszaka, hogy megkérje valamire. Mindent összevéve, nagyon kevés tennivalója volt, és rengeteg szabad ideje maradt. Ha a kabin üres volt, Georgina ott időzött, de amikor a kapitány a szobájában tartózkodott, megkereste Macet a fedélzeten. Igyekezett minél kevesebb időt tölteni vele. Ha valóban olyan furcsa a viselkedése, hogy még Mac is észreveszi, akkor arról kizárólag James Malory tehet. A hajón töltött hét nap egy örökkévalóságnak tűnt. Állandó feszültségben élt, és ettől az étvágya is el ment. Aludni sem tudott eleget. Még mindig hányinger fogta el, ha a férfi túl közel jött hozzá, vagy jellegzetes pillantásával ránézett. Néha akkor is hasonló rosszulléte támadt, ha véletlenül ő felejtette rajta a szemét a kelleténél hosszabb ideig. A hányinger teljes bizonyossággal rátört minden alkalommal, amikor a férfi meztelen teste a szeme elé tárult - vagyis minden áldott este. Ezek után érthető, hogy nem aludt jól, és az idegei állandóan feszültek voltak. Csoda, hogy még Mac is észrevette? Nem akart erről beszélni, mert annyira zavarba ejtették a saját érzései. Mac azonban ott ült mellette, és várakozásteli pillantással várta a választ. Talán a férfi higgadt tanácsa magyarázatot ad a helyzetére. - A munka fizikailag nem megerőltető - kezdte Georgina, az ölében lévő kötelet nézve. - Inkább azt tartom nehéznek, hogy egy angolt kell kiszolgálnom. Ha valaki más lenne... - Értelek. Mindez azért történt így, mert annyira siettél... A lány felkapta a fejét. - Hát persze, hogy siettem! - Türelmetlen voltál. Annyira igyekeztél magad mögött hagyni Angliát és az angolokat, hogy pont az ellenkezőjét érted el, és most azt kell elviselned, amitől menekültél. Ráadásul ez a férfi egy lord, és ez még elviselhetetlenebbé teszi a helyzetet.

- Legalábbis úgy viselkedik - jegyezte meg a lány megvetően. - De nem hiszem, hogy valóban az. Nincsen valamilyen törvény arról, hogy az arisztokraták nem foglalkozhatnak kereskedelemmel? - Én is hallottam erről, de úgy tudom, hogy nem mindegyik tartja be. Különben ez a hajó nem szállít rakományt, tehát nem kereskedik. Ezen az úton legalábbis nem. De azt hallottam, hogy a férfi valóban lord, méghozzá egy vikomt. - De jó neki! - fakadt ki gúnyosan a lány, majd nagyot sóhajtott. - Igazad van. Ettől még rosszabb az egész. Egy átkozott arisztokrata. Nem is tudom, hogy miért kételkedtem benne. - Fogd fel úgy ezt az élményt, mint a hirtelenséged büntetését. Reménykedj abban, hogy a fivéreid ezt is figyelembe veszik, amikor megmossák a fejedet. A lány halványan elmosolyodott. - Tudtam, hogy fel fogsz vidítani. A férfi hümmögve folytatta a kötélfonást. A lány is nekifogott, de hamarosan ismét azon kezdte törni a fejét, ami a legjobban bántotta. Végül úgy döntött, hogy mégis megosztja a férfival az aggodalmait. - Hallottál már arról, hogy valakit elfog a hányinger, ha valamihez közel kerül? - kérdezte. A férfi komor pillantást vetett rá. - Miféle hányingerről beszélsz? - Igaziról, mintha az embernek hánynia kéne. A férfi bólintott. - Ha valaki rosszul van, mert sokat ivott, vagy egy nő terhes, akkor elképzelhető, hogy egy ételtől hányingere lesz. - Nem ilyesmiről beszélek, amikor valakinek már amúgy is baja van, hanem arról, hogy semmi baja nincsen - egészen addig, amíg valamihez közel nem kerül. A férfi tekintete ismét elkomorodott. - Közel kerül valamihez? Elárulnád végre, hogy mi ez a dolog, amitől mindig hányingered lesz? - Nem mondtam, hogy rólam van szó. - Georgie... - Rendben - sóhajtott fel a lány. - A kapitányról van szó. Az esetek felében felfordul a gyomrom, ha a közelébe megyek. - Csak a felében? - Igen. Nem minden alkalommal. - És hánytál is? - Egyszer igen, de... az első napon történt, amikor felismertem, hogy kicsoda. Erősködött, hogy egyek, de olyan ideges voltam, hogy nem tudtam a gyomromban tartani az ételt. Azóta viszont csak hányingerem van, néha erősebb, máskor meg enyhébb, de nem hánytam. Egyelőre. Mac a szakállát húzkodva töprengett a hallottakon. Az első gyanúját azonnal elvetette, és nem is említette a lánynak. Georgina gyűlölte a kapitányt, ezért nem vonzódhat hozzá. Nem tudta elképzelni, hogy szexuális vágyat érezzen iránta, amelyet összetéveszt a hányingerrel. Végül megszólalt. - Talán egy illattól van, amelyet használ. Esetleg a szappanjától, vagy attól, amit a hajára ken. A lány kimeresztette a szemét, és elnevette magát.

- Hogy erre én miért nem gondoltam? - Felugrott, és a kötélhalmot a férfi ölébe dobta. - Most hova mész? - Nem a szappanja tehet róla, mert azt én is használom a mosakodáshoz. A hajára meg nem tesz semmit, csak hagyja szabadon lobogni. De a borotválkozás után az arcára ken egy üvegcsében lévő folyadékot. Most megszagolom, és ha az okozza a hányingert. .. tudod, hogy mi lesz a sorsa. A férfi örült, hogy ismét mosolyogni látja a lányt, de azért aggódva figyelmeztette. - Keresni fogja, ha a tengerbe dobod. A lány először azt akarta mondani, hogy emiatt ráér majd később aggódni, de aztán rájött, hogy tényleg bajba kerülhet. - Akkor megmondom neki az igazat. Az a férfi egy erőszakos vadállat, de... annyira nem érzéketlen, hogy tovább használjon valamit, amiről tudja, hogy rosszullétet okoz. Majd később találkozunk, Mac. Vagy holnap - tette hozzá, mert rájött, hogy a nap már lemenőben van. - Ígérd meg, hogy semmi olyat nem teszel, amiért megbüntethet. - Megígérem. Komolyan is gondolta. Ha valóban a kapitány kölnije okozza a rosszullétét, akkor nyugodtan elmondhatja neki. Már korábban is meg kellett volna említenie. Az alsó fedélzeten a kapitányba botlott. A lány gyomra idegesen összerándult, és bosszúsan elhúzta a száját. Miért nem volt fürgébb, hogy még idejében elbújjon előle? - George! - jegyezte meg James Malory, amikor meglátta. - Te olvasol a gondolataimban. - Ezt hogy érti, kapitány? - Az arckifejezésedre gondoltam. Mintha megérezted volna, hogy meg akarlak dorgálni a fürdési szokásaid miatt. Illetve inkább azt mondhatnám, hogy a fürdési szokásaid teljes hiánya miatt. A lány arca elvörösödött a felháborodástól. - Hogy merészeli... - Ugyan már, George. Én is tudom, hogy az ilyen korú fiúk a fürdést kínszenvedésnek tartják. Én is voltam egyszer kisfiú, ne feledd. Mivel azonban az én kabinomban laksz... - Nem önszántamból - szólt közbe a lány. - Ez mindegy. Vannak bizonyos szabályok, amelyekhez tartom magam, és a tisztaság az egyik legfontosabb. Vagy legalábbis a tisztaság illata. A lány meg volt győződve arról, hogy a férfi a nyomaték kedvéért még az orrát is elhúzta. Ha nem érezte volna magát olyan sértettnek, jót nevetett volna azok után, amiről az előbb Mackel beszélgettek... Ő tartja zavarónak a szagát? Istenem, milyen mulatságos! Méltó bosszú lenne, ha a kapitányt is állandó hányinger gyötörné miatta. A férfi zavartalanul folytatta. - Mivel a legkisebb erőfeszítést sem teszed meg, hogy betartsd a szabályaimat... - Hadd mondja meg, hogy... - Ne vágj a szavamba, George! - förmedt rá a férfi parancsoló hangon. - Ezt már eldöntöttem. Hetente legalább egyszer alaposan lecsutakolod magad a kádamban, ha akarod, akár gyakrabban is. Már ma kezdheted. Ez parancs, kölyök. Azt javaslom, hogy most álljál neki, ha még mindig olyan lányosan szégyenlős vagy az efféle dolgokban. Egy órát adok vacsoráig.

A lány kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon a férfi újabb önkényeskedése ellen. Ám a kapitány felvont szemöldöke láttán meggondolta magát. Nem mert ellenszegülni a parancsnak. - Igen, uram - mondta, és az „uram”-ot olyan megvetően ejtette ki, amennyire csak merte. Mert azt azért nem akarta kockáztatni, hogy a férfi elnadrágolja. James komoran nézett a lány után. Lehet, hogy hatalmas hibát követett el. Azt hitte, szívességet tesz neki, ha parancsba adja a fürdést, és megnyugtatja, hogy közben senki sem fogja zavarni. Mivel állandóan szemmel tartotta, jól tudta, hogy amióta felszállt a hajóra, nem volt alkalma rendesen tisztálkodni. Azzal is tisztában volt, hogy a nők - főleg a hölgyek - nagyon szeretnek fürödni. Tehát Georgie azért nem merte még megkockáztatni, mert túlságosan félt a lelepleződéstől. Úgy vélte, hogy a lány hálás lesz, ha a kezébe veszi a dolgot, és ráparancsol. Arra viszont nem számított, hogy megsértődik, pedig ha józanul gondolkodik - amire az utóbbi időben nem volt képes -, könnyen rájöhetett volna. Egy hölgynek soha nem mondjuk azt, hogy kellemetlen szaga van, te ostoba szamár!

20. fejezet Georgina haragja azonnal szertefoszlott, amikor belecsobbant a forró vízbe, és elnyúlt a hatalmas kádban. Mennyei érzés volt, majdnem olyan, mintha otthon fürödne. A saját kádja jobban megfelelt a méretének, de most örült, hogy nagyobb helye van. Csak az illatos olajokat hiányolta, és a szolgáló segítségét, aki kiöblíthette volna hosszú haját. A kád elég nagy volt, ezért szükség esetén teljesen alá tudna merülni, és még a haját is elrejthetné a víz alatt. A melle környékén a bőr mélyen be volt vágva, és nagyon érzékeny volt. A forró víz először égette, de ez a kis kényelmetlenség eltörpült az öröm mellett, hogy végre teljesen tiszta lehet, és megszabadulhat a szoros kötéstől. Kár, hogy a kapitány olyan erőszakos volt... Ugyan már! Inkább örülnie kéne annak, hogy erősködött. Különben még legalább egy hétbe telt volna, mire összeszedi a bátorságát, és magától meg mer fürödni. Az utóbbi időben egyre ragacsosabbnak érezte a bőrét a sós levegőtől, a konyha forróságától és a kabinban lévő hőségtől, amely minden alkalommal feltűnt neki, amikor a kapitány levette a ruháját. Már nem volt elég, hogy kapkodva lemosta magát egy szivaccsal. Akármennyire szeretett volna hosszan időzni a kádban, mégsem tehette meg. Még a vacsoraidő előtt vissza kellett vennie az álruhát, megszárítania a haját, elrejteni a sapka alatt, és lelapítani a mellét. Ráadásul annak is fennállt a veszélye, hogy a kapitánynak valamire szüksége van, és visszajön a kabinba. Akkor valószínűleg nem fogja tiszteletben tartani az ajtóra kirakott jelet. Ott volt a paraván, ami eltakarta volna, de már attól a gondolattól is elpirult, hogy teljesen meztelenül van a férfival egy helyiségben. A férfi azonban betartotta a szavát, és csak sokkal később jött le a kabinba. Addigra a lány már meg is vacsorázott, és az ő ételét is felszolgálta, méghozzá két személyre, bár aznap este Conrad Sharpe nem evett a kapitánnyal. Georginának csak akkor jutott eszébe a kölnivizes üveg, amikor már a férfi fürdővizét töltötte a kádba. Elhatározta, hogy mihelyt a kapitány eltűnik a paraván mögött, lopva beleszagol az üvegbe. Ám a férfi elküldte, hogy hozzon még egy kis vizet, amivel leöblítheti a haját. Mire visszaért a helyiségbe, már sikálhatta is a hátát. A lányt bosszantotta az elszalasztott lehetőség, hogy nem nézte meg az üveget, amíg egyedül volt a kabinban. Ezért gyorsan akart végezni. Amíg a férfi törülközik, talán lesz még rá alkalma. Most nem tört rá a hányinger, de talán azért, mert ezekkel a gondolatokkal lefoglalta magát, és nem arra figyelt, hogy éppen a kapitány hátát mossa. Fel sem tűnt neki, hogy most az egyszer nincs hányingere a közelében. Az utolsó vödör vízzel leöblítette a kapitány fejét és hátát, majd gyorsan ellépett a kádtól. Nem kellett tovább segédkeznie, mivel a törülközőket mindig olyan közel helyezte el, hogy a férfi elérhesse. A lány azonnal a fiókos szekrény felé indult. Sajnos az utóbbi időben elhagyta a szerencse, ezért nem is lepődött meg, hogy a férfi szinte azonnal előlépett a paraván mögül, és rajtakapta, amint a kölnivizes üveget szorongatja a kezében. Ez főleg azért történhetett meg, mert az első szippantás után olyan csalódott volt, hogy nem rakta el azonnal az üvegcsét. Az illat erős és egy kicsit pézsmaillatú volt, de nem fordult fel tőle a gyomra, pedig arra számított. Tehát a kapitány jelenlététől lesz rosszul, és nem a szagától.

- Remélem, nem szegültél ellen a parancsomnak, George! - csattan fel a férfi hangja. - Tessék, uram? - Mi a csudát művelsz azzal az üveggel? A lány rájött, hogy mire céloz a férfi. Gyorsan visszacsavarta a kupakot, és lerakta az üveget. - Félreérti a helyzetet, kapitány. Még akkor sem használnám, ha szükségem lenne rá, de nincs. Esküszöm, hogy valóban megfürödtem! Nem vagyok olyan ostoba, hogy a bántó szagot megpróbáljam palástolni egy kis kölnivízzel. Tudom, hogy vannak, akik ezt teszik, de én inkább... soha nem tennék ilyet. - Ennek őszintén örülök, de még mindig nem válaszoltál a kérdésemre, kölyök. - Igen, a kérdése... nos, csak meg akartam... Mit mondjon? Meg akarta szagolni, amikor állandóan érezheti rajta? Ezt úgysem hinné el. Miért ne mondja meg az igazat? Ő sem habozott az orra alá dörgölni, hogy bántja a testszaga. - Az az igazság, kapitány... - Gyere ide, George. Meg akarok győződni arról, hogy igazat beszélsz-e. A lány kétségbeesetten szorította össze a száját. Ez a szörnyű alak meg akarja szagolni? Akkor sem ajánlatos tiltakoznia. Csak azt érné el, hogy a férfi megparancsolná az engedelmességet, és még jól fel is dühítené magát, amiért ellenkezik. Csak az az illetlenül vékony köntös van rajta! A lánynak máris kezdett melege lenni. Lassan odament az ágyhoz. Mire a férfi elé állt, már tördelte a kezét. A férfi nem is leplezte a szándékát. Előrehajolt, és beleszagolt a nyakába. Minden goind nélkül túlesett volna rajta, ha az arca véletlenül min ér az övéhez. - Te meg mi a csudáért nyöszörögsz? A férfi ezt úgy mondta, mintha inkább neki kéne nyöszörögnie. A hangja meglehetősen ingerült volt. A lány nem tehetett róla. Megint úgy érezte, mintha a belsejéből minden kikívánkozna egy pillanat alatt. Gyorsan hátralépett, hogy tisztes távolság legyen közöttük, és újra levegőhöz jusson. Nem tudott a férfi üzemébe nézni. - Elnézést, kapitány... de nem tudok tapintatosan fogalmazni. Rosszul leszek a közelében. A lány nem csodálkozott volna, ha a férfi nekiesik, és jól elveri. Ám az meg sem moccant, csak felháborodott hangon megkérdezte: - Tessék? - A lány még soha nem hallotta ennyire sértettnek. A lány inkább egy verést választott volna, minthogy magyarázkodnia kelljen. Miért is hitte azt, hogy el tudja mondani az igazat, amikor az igazság ennyire zavarba ejtő - neki, és nem a férfinak? Benne van a hiba, mivel senki más nem kapott hányingert a kapitány közelében. A férfi talán nem is fogja elhinni, amit mond, és azt hiszi, hogy így akar bosszút állni rajta, amiért célzást tett a kellemetlen illatára. Pedig erről szó sincsen. Egészen biztosan ezt fogja gondolni, és nagyon felbőszül majd. Istenem, miért nem tudta befogni a száját? Most már nem volt visszaút, ezért a lány gyorsan magyarázkodni kezdett, mielőtt a férfi mérgében letiporja. - Nem akarom sértegetni, kapitány. Esküszöm. Nem tudom, mi a baj velem. Macet is megkérdeztem, és azt mondta, hogy talán valamelyik illat tehet róla, amit használ. Azért volt nálam az üveg, mert megszagoltam.. . de nem az. Bárcsak az lenne, de nem. Lehet, hogy csak egy véletlen egybeesés. - A lány felvidult ettől a gondolattól, amely talán megmenti a férfi haragjától. Most már fel merte emelni a

tekintetét. - Igen! Biztos vagyok abban, hogy csak véletlen egybeesés. - Miféle véletlen egybeesésről beszélsz? Hál’ istennek, a férfi hangja nyugodtnak tűnt, és ő maga sem látszott zaklatottnak. Pedig attól tartott, hogy iszonyú haragra fog gerjedni. - Hogy csak akkor fog el a hányinger, amikor maga is ott van, és főleg akkor, ha túl közel kerülünk egymáshoz. - Jobbnak tartotta nem elárulni a kapitánynak, hogy néha elég volt egy pillantás is a rosszulléthez. Tulajdonképpen minél előbb be kéne fejezni ezt a kínos beszélgetést. - Ez az én gondom, uram. És nem akarom, hogy zavarjon a kötelességem teljesítésében. Kérem, felejtse el, hogy egyáltalán szóba hoztam. - Felejtsem el... A férfi hangja olyan volt, mintha fuldokolna. A lány kényelmetlenül feszengett, és azt kívánta, bárcsak megnyílna alatta a padló. A kapitány nem is olyan nyugodt, mint hitte. Talán megdöbbent az arcátlansága hallatán, és annyira meglepődött, hogy szóhoz sem tud jutni. - Milyen... rosszullét... Ez egyre szörnyűbb! Most már tudni akarja a részleteket is. Vajon hitt neki, vagy azt reméli, hogy a hajósinasa csak szemtelenkedik, és ezért jól elláthatja a baját? Ha most visszakozik, akkor valóban azt fogja hinni, hogy bosszút akart állni rajta, de közben megbánta a vakmerőségét. Georgina tényleg sajnálta már, hogy nem tudta tartani a száját, de ha már ennyit elárult, akkor az a legjobb, ha ragaszkodik a teljes igazsághoz. Ezért minden bátorságát összeszedve folytatta. - Elnézést kérek, kapitány, de ezt az érzést leginkább a hányingerhez tudnám hasonlítani. - És előfordult már, hogy valóban... - Nem! Csak egy furcsa émelygést érzek, nem kapok levegőt, és melegem lesz... elönt a forróság, de ugyanakkor biztosan tudom, hogy nincs lázam. Amikor rám tör ez a gyengeség minden erőm elhagy. James csak nézte a lányt, és nem akart hinni a fülének. Ez a nőcske nem tudja, hogy miről beszél? Ennyire nem lehet tapasztalatlan! Aztán hirtelen rájött, hogy ő is ugyanezeket a tüneteket veszi észre saját magán. A lány kívánja őt. Eddig észre sem vette, hogy a furcsa csábítási módszerrel elérte a célját. A pokolba! Máskor örült volna egy nő tudatlanságának, de ebben a helyzetben nagyon sok gyötrelmet okozott neki ez az ártatlanság. Újra kell gondolnia a stratégiáját. Ha Georgie nem ismeri ezeket az érzéseket, akkor soha nem fogja letámadni, és könyörögni neki, hogy tegye a magáévá. Le kell mondania erről a szép álomról. Ám akkor is azt akarta, hogy előbb a lány valljon színt. Ő diktálná a feltételeket a kettejük kapcsolatában, ha a lány nem tudná, hogy kezdettől fogva átlátott a szitán. - Nagyon kellemetlenek ezek a tünetek? - érdeklődött óvatosan. Georgina a homlokát ráncolva elgondolkodott. Kellemetlen? Ijesztő, mert még soha nem tapasztalt ilyet. De hogy kellemetlen lenne? - Nem olyan nagyon - ismerte be. - Én a helyedben többet nem aggódnék emiatt, George. Már hallottam ilyesmiről. A lány meglepetten nézett rá. - Igen?

- Bizony. A gyógymódját is ismerem. - Valóban? - Igen. Nyugodtan feküdj le, fiam, és hagyd rám ezt a dolgot. Majd én gondoskodom róla... személyesen. Abban biztos lehetsz. A férfi gonoszul elvigyorodott, és a lány egy pillanatig azt hitte, hogy tréfál. Tehát mégsem hitt neki.

21. fejezet - Alszol, George? Itt lenne az ideje, mert már egy órával ezelőtt lefeküdt. Sajnos, még mindig ébren volt. Ma este nem a kapitány meztelensége miatt gyötörte az álmatlanság, mert amikor bemászott a függőágyba, szorosan lehunyta a szemét. Ma este csak a kíváncsiság tartotta ébren, és azon töprengett, hogy vajon a kapitány valóban ismeri-e a betegsége okát és gyógymódját. Mi lehet az orvosság? Biztosan valami erős főzet, amelynek borzalmas íze van. Ha esetleg mégsem rosszízű, akkor majd a férfi gondoskodik róla, hogy az legyen. - George? A lány fejében megfordult, hogy alvást színlel, de aztán meggondolta magát. Semmi értelme. Lehet, hogy azért szólongatja, mert valamit akar a konyháról. Legalább elfárad egy kis munkától. - Igen? - Nem tudok aludni. A lány az ég felé emelte a szemét. Erre magától is rájött. - Hozhatok valamit? - Nem. Inkább valami nyugtató dologra vágyom. Talán, felolvashatnál valamit. Az jó lenne. Meggyújtanál egy lámpát? Úgy beszél, mintha lenne más választása. A lány kikecmergett az ágyból. A férfi említette, hogy ez is a feladatai közé tartozik majd. Mivel ő sem tudott aludni, nem is bánta. Ő tudja, hogy miért nem jön álom a szemére, de a férfit vajon mi tartja ébren? A lány meggyújtotta az ágya fölött lógó lámpást, és odavitte a könyvszekrényhez. - Van valami különleges kívánsága, kapitány? - Egy vékony könyvecske, az alsó polc jobb oldalán. Az majd megteszi a magáét. Húzz ide egy széket, mert egy halk, megnyugtató hangot akarok hallani, és nem hangos kiabálást a szoba másik feléből. A lány egy pillanatra megállt. Nem tetszett neki az ötlet, hogy az ágy közelébe menjen, amikor a férfi benne fekszik. Aztán eszébe jutott, hogy most be van takarva, és nem kell ránéznie. A férfi csak azt akarja, hogy felolvasson neki, és a könyv remélhetőleg olyan unalmas, hogy közben ő is álomba szenderül. Engedelmesen az ágy lábához húzta a széket, és a lámpást a mögötte lévő asztalra helyezte. - Azt hiszem, meg van jelölve, hogy hol tartottam - mondta a férfi, miután a lány elhelyezkedett a széken. A lány megtalálta az oldalt, megköszörülte a torkát, és olvasni kezdett. „Egészen biztos, hogy még soha nem láttam ilyen nagyot. Ráadásul olyan kerek és telt volt, hogy legszívesebben beleharaptam volna.” Istenem, micsoda sületlenség. Néhány perc múlva mindketten el fogunk aludni. „Megmarkoltam az egyiket, és élvezettel hallottam a kéjes nyögést. A másikat a

számhoz emeltem. Istenem, micsoda édes boldogság! Az a telt, húsos... kebel ..” Georgina elszörnyedt kiáltással csukta be a könyvet. - Ez... ez... - Igen, tudom. Erotikus regénynek hívják, drága fiam. Ne mondd, hogy még soha nem olvastál ilyen szemetet. Minden hasonló korú fiú bújja ezeket. Már amelyik tud olvasni. A lány tudta, hogy ha fiú lenne, ő is közéjük tartozna. Most mégis olyan zavarban volt, hogy nem akart ezt beismerni. - Hát én nem! - George, már megint úgy viselkedsz, mint egy lány! Akkor is olvasd tovább, legalább tanulsz valamit. Az ilyen helyzetekben gyűlölte a legjobban, hogy kénytelen álruhát hordani. Legszívesebben jól felképelte volna a férfit, amiért megrontja a fiatal fiúk erkölcseit, pedig tudta, hogy a kis Georgie minden bizonnyal örömmel fogadná ezt a rontást. - Maga valóban kedveli ezt a... szemetet, ahogy nevezte? - Jaj, dehogy! Ha kedvelném, akkor nem aludnék el rajta. Nem igaz? A férfi elszörnyedése valamelyest csökkentette a lány zavarát. Akkor sem nyitja ki még egyszer azt a könyvet, ha a férfi kínhalállal fenyegeti meg. Legalábbis addig nem néz bele, amíg a férfi a közelében van. - Ha nem bánja, kapitány, inkább keresek egy másik könyvet, hogy azzal hozzak álmot a szemére. Valamit, ami kevésbé... kevésbé... - Tehát nemcsak lányos vagy, hanem kényes is? - Az ágy felől nagy sóhaj hallatszott. - Már látom, hogy néhány hét alatt nem tudok férfit faragni belőled. Nem baj, George. Azért nem jön álom a szememre, mert fejfájás gyötör. A kezeddel segíthetsz rajtam. Gyere, és masszírozd meg a homlokomat. Meglátod, hogy pillanatok alatt elalszom. Masszírozza meg, és menjen még közelebb hozzá? A lány nem volt hajlandó elhagyni a széket. - Nem tudom, hogyan... - Dehogynem. Majd én megmutatom neked, csak add ide a kezed. A lány felnyögött magában. - Kapitány... - A pokolba, George! - förmedt rá a férfi éles hangon. - Ne vitatkozz velem, amikor fájdalmaim vannak. Azt akarod, hogy egész éjjel szenvedjek? - Amikor a lány továbbra sem mozdult, a férfi halkabban folytatta, de a hangja még mindig goromba maradt. - Ha a gyengeséged miatt aggódsz, akkor próbálj meg nem gondolni rá. Akár rád jön a rosszullét, akár nem, az én betegségem most előbbre való a tiédnél. A férfinak természetesen igaza volt. A kapitány mindenkinél fontosabb a hajón, míg ő csak egy kis hajósinas. Ha megpróbálná elébe helyezni magát, akkor úgy viselkedne, mint egy elkényeztetett, önző gyerek. Lassan megmozdult, és óvatosan leült az ágy szélére. Fogadd meg a tanácsát, és ne gondolj rá. És akármit teszel, ne nézz oda. Az ágy fejénél lévő faragott oszlopokra szegezte a tekintetét, ezért megrezzent, amikor a férfi megfogta a kezét, és a homlokára helyezte az ujjait. Képzeld azt, hogy Mac. Macnek, vagy valamelyik bátyádnak örömmel megtennéd.

Aférfi a homlokára szorította a lány kezét, és apró körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdett. Nyugodj meg George. Nem fogsz belehalni. A lány is ebben reménykedett, de ő nem mondta volna ilyen gúnyos hangon. Vajon mire gondolt a férfi? Azt hiszi, hogy félsz tőle. Ez igaz volt, de nem tudta pontosan megmondani, hogy miért. Miután az egész hetet a közvetlen közelében töltötte, már nem hitte, hogy bántaná, de... akkor miért? - Most magadra hagylak, George. Folytasd ugyanezekkel a mozdulatokkal. A férfi elvette a meleg kezét, de ekkor a lány ujjait égetni kezdte a forró homloka. Most megérintette őt. Nem is volt olyan rossz... de a férfi most megmozdult, és a haja a lány ujjára hullott. Milyen lágy és hűvös érintésű a haja. Érdekes ellentét. A testéből viszont csak úgy áradt a forróság, méghozzá a csípője környékéről. A lány észrevette, hogy nem a vastag paplannal van betakarva, hanem csak a vékony selyem ágytakaróval, amely szorosan tapad a testére. Semmi oka nem volt rá, hogy odanézzen. Igazán semmi. De mi van, ha már elaludt? Akkor is masszírozza, amikor már nincs is rá szüksége? Kár, hogy nem horkol, mert akkor legalább tudná, hogy alszik. Még nem hallotta horkolni. Talán soha nem is szokott. Talán már alszik is. Nézz oda! Nézz oda, és akkor megtudod! A lány engedelmeskedett, és azonnal rájött, hogy nem lett volna szabad engednie a csábításnak. A férfi boldognak és elégedettnek látszott. Lehunyta a szemét, ajkán érzéki mosoly játszott, és olyan jóképű volt, hogy az már szinte bűn. Nem aludt. Csak élvezte az érintését... Istenem! A lányra hullámokban tört rá a forróság és a gyengeség, mintha egy vihar tombolna a belsejében. Elrántotta a kezét. A férfi olyan gyorsan kapott utána, hogy Georgina felkiáltott ijedtében. A férfi lassan visszahúzta a kezét, de most nem a halántékára, hanem az arcára helyezte. A férfi arca Georgina tenyerében volt, és a szemébe nézett. Elbűvölte az égő tekintet, és a zöld szempár. És akkor megtörtént. Ajkuk összeért, megnyílt, és mindketten elmerültek a pillanatban. A lány úgy érezte, hogy egy örvény magába szippantotta, és egyre mélyebbre húzza. Nem tudta, mennyi idő telt el így, de lassan a tudatára ébredt a történteknek. James Malory vad szenvedéllyel csókolja, ő pedig hasonló hevességgel csókolja vissza, és úgy kapaszkodik belé, mintha az élete függne tőle. Lehet, hogy ez igaz is volt. Minden eddiginél erősebb hányinger tört rá, de most még ez is csodálatos és helyénvaló volt. Helyénvaló? Nem, valami egyáltalán nem volt rendben. A kapitány őt csókolja... Nem! A férfi Georgie-t csókolja! A lánynak előbb melege lett, majd a megdöbbenéstől végigfutott rajta a hideg. Gyorsan ellökte magától, de az szorosan fogta, és nem engedte el. A lánynak sikerült az ajkát kiszabadítani a csókból, és ez is elég volt. - Kapitány! Hagyja abba! Megőrült? Engedjen el... - Hallgass, kislány. Nem tudom tovább folytatni ezt a játékot. - Micsoda játékot? Tényleg megőrült! Ne, várjon... A férfi előbb magához húzta, és átölelte, majd lefektette az ágyra, és egész testével ránehezedett. A lány úgy érezte, hogy megsemmisül a hatalmas test súlya alatt. Egy pillanatig megint nem tudott gondolkodni. A hányinger már nem is volt olyan rossz, sőt nagyon kellemesnek tűnt. Ekkor rádöbbent az igazságra. Kislány? - Maga tudta! - kiáltott fel döbbenten. Eltaszította magától a férfi vállát, és szemrehányó pillantással

nézett az arcába. - Egész idő alatt tudta! Igaz? James még soha életében nem érzett ilyen szenvedélyt és vágyat, mégsem veszítette el annyira a fejét, hogy ekkora hibát kövessen el. Nem fogja bevallani a lánynak az igazat. Már csak azért sem, mert látta, hogy kezd dühbe gurulni. - Bárcsak tudtam volna - morogta mély hangon, és közben levette a lányról a mellényt. - Ezért majd később még számolunk, abban biztos lehetsz. - Akkor hogyan... Jaj! A férfi végigcsókolta a nyakát. Amikor a nyelve megcirógatta a fülcimpáját, a lány megmarkolta a férfi vállát, és megborzongott a gyönyörűségtől. - Egyáltalán nem hegyes a füled, te kis hazug. A férfi mély nevetését hallva, legszívesebben elmosolyodott volna. Ez meglepte. Inkább félnie kéne a lelepleződése miatt, de erre most nem tudott gondolni, amikor a férfi szája a nyakát cirógatja. Nem lenne szabad hagynia, hogy ilyet műveljen vele, de teljesen tehetetlennek érezte magát. Minden ereje elhagyta, ezért meg sem próbálta leállítani a férfit. A kapitány lekapta a fejéről a sapkát, és a lánynak elállt a lélegzete. Hosszú, sötét haja dús hullámokban omlott a párnára, és végképp elárulta a kilétét. Most már elfogta az aggodalom, de ez egy női érzés volt. Vajon tetszik a férfinak a látvány? Nem csalódott? A férfi alaposan szemügyre vette, és egy szót sem szólt. Amikor ismét a szemébe nézett, tekintete izzott, mint tűz. - El kéne fenekelnem téged, amiért ezt elrejtetted előlem. A szavai nem ijesztették meg, mert a tekintete elárulta, hogy esze ágában sincs megverni őt. Éppen ellenkezőleg. A lány egész testén kellemes borzongás futott végig, mert a férfi pillantása valami egészen másról beszélt. Majd lecsapott az ajkára, és szenvedélyes csókja tűzzel árasztotta el Georgina egész testét. Jó időbe telt, mire ismét levegőt tudott venni. Ám hamarosan újra elállt a lélegzete, mert a férfi tapasztalt ajka őrjítő lassúsággal végigsiklott az arcán és a nyakán. A férfi olyan gyorsan és ügyesen vette le az ingét, hogy szinte észre sem vette. Azt viszont azonnal megérezte, amikor a fogával feltépte a mellét leszorító kötést, és egy szempillantás alatt letekerte róla. Georgina erre nem számított. Minden olyan gyorsan és váratlanul történt, hogy nem tudta kiszámítani, mi következik. Egy hang azt súgta, hogy az álruha miatt vetkőzteti le a kapitány, mert meg szeretne győződni arról, hogy nem éri több meglepetés. De akkor miért csókolja? A lány ezután már nem tudott tovább gondolkodni, mert észrevette, hogy a férfi a mellét bámulja. - Ez bűn volt, szerelmem! Mit tettél ezzel a gyönyörűséggel? A férfinak egy pillantásától is képes volt azonnal elpirulni, de a szavai még nagyobb hatással voltak rá... Kész csoda, hogy eddig nem vörösödött el egyfolytában a jelenlétében. Az is furcsa, hogy még egyáltalán tud gondolkodni, mert a fojtott hangú megjegyzés után a férfi ajka vándorútra indult, és nyelvével megcirógatta a bőrébe vágó kötés kivörösödött csíkjait. Kezével gyengéden masszírozni kezdte a mellét. Vigasztaló és megnyugtató mozdulatokkal becézte, mintha kárpótolni akarná a hosszú rabság miatt. A lány is ezt tette volna, ha végre levehette volna magáról a szoros kötést. Ezért meg sem fordult a fejében, hogy megállítsa a férfit. Ekkor a kapitány a szájába vette az egyik mellét, és a lányt elhagyta a maradék józansága is. Már csak érezni tudott.

Georgina nem tudta, hogy mit csinál, és mi történik vele, de James annál inkább. Pedig neki is nehezére esett józannak maradni. Hál’ istennek, nem nagyon kellett igénybe venni a ravaszságát, mert a lány készségesen engedelmeskedett, sőt közreműködött. Tulajdonképpen már nem is tudta, hogy ki a csábító. Bár ez most már szinte mindegy. Istenem, de gyönyörű ez a lány! Sokkal szebb, mint gondolta. A finom arcvonásait már eddig is csodálta, de a sötét hajzuhatag ellenállhatatlanná tette az arcát. Sokszor maga elé képzelte a testét, de nem sejtette, hogy ennyire törékeny és formás. Meglepte mellének teltsége és derekának karcsúsága. Azt eddig is tudta, hogy a feneke feszes és formás, mert már a kocsmában levette a lábáról, amikor megpillantotta. Ebben most sem csalódott. Megcsókolta a lány apró hátsóját, és úgy döntött, hogy később még alaposabban kezelésbe veszi ezt a területet. Most viszont... Georgina nem volt teljesen tudatlan a szeretkezés témakörében. Sokszor kihallgatta a fivéreit, amikor nyíltan és gátlások nélkül beszéltek róla, ezért tisztában volt azzal, hogy mi történik ilyenkor. Eleinte mégsem fogta fel, hogy most is ugyanerről van szó - csak akkor, amikor már egész testével érezte a férfi testét, és a csupasz bőrük összeért. A lánynak fel sem tűnt, hogy a férfi közben levetkőztette. Egyszer csak rádöbbent, hogy teljesen meztelen, de ezenkívül több más dolog miatt is zavarban érezte magát. A férfi egész teste ránehezedett, és Georgina szinte megsemmisült alatta. Megfordult a fejében, hogy mindjárt agyonnyomja ez a kőfal, de mégsem érezte olyan elviselhetetlenül nehéznek a súlyát. A férfi hatalmas kezével megfogta az arcát, és ismét megcsókolta. Először lassan és gyengéden, majd izzó szenvedéllyel. A nyelve kutatta, ízlelte, felfedezte az ajkát, és őt is erre biztatta. A lány nem akarta, hogy abbahagyja, mert jólesett érezni az ízét. Aztán eszébe jutott, hogy talán mégis... le kéne állítania. Vagy legalább megpróbálnia? Jól tudta, hogy mi történik, ha most nem ellenkezik. Azzal beleegyezik és elfogadja a helyzetet. Valóban ezt akarja? Hogy lenne képes dönteni, amikor egyáltalán nem tud gondolkodni? Ha öt méterre lenne tőle, akkor talán... de így? Jobb lenne inkább tíz méter... Most viszont nagyon tetszett neki, hogy egy centiméter sem választja el őket egymástól. Istenem, lehet, hogy a tudtán kívül már bele is egyezett? Nem! Legalább meg kell próbálnia ellenállni, nehogy holnap mindent megbánjon. - Kapitány? - nyögött fel két csók között. - Hmmm? - Most szeretkezik velem? - Igen, kislány. - Maga szerint ezt szabad? - Hát persze. Ez a gyógymód a betegségedre. - Most viccel? - Dehogy. A hányingered egy teljesen egészséges érzés volt... utánam vágyakoztál. Vágyott a kapitányra? Pedig nem is kedveli! Ez viszont megmagyarázza, hogy miért élvezi azt, ami most történik. Úgy látszik, nem szükséges kedvelnünk azt, aki után epekedik a testünk. Tehát ez a válasz. Hiába próbálta elterelni a figyelmét az érzéseiről, azok nem múltak el. A vágy és a szenvedély munkálkodott benne. Igen! Vágyott a férfira - most még jobban, mint eddig. Engedélyt adok a folytatásra, kapitány.

Nem mondta ki hangosan, mert attól tartott, hogy a férfi mulatságosnak tartaná. Nem akarta, hogy most viccelődjön. Különben is csak a lelkiismeretét akarta megnyugtatni. A testével mégis közölte a férfival a döntését, és átölelte a nyakát. A férfi azonnal megértette a célzást. Istenem, milyen izgató! A férfi a lába közé helyezkedett, és a lány örömmel fogadta a közeledését. A férfi ismét megcsókolta, majd ajka a nyakához és a melléhez vándorolt. Ezután kissé felemelkedett, és a lány bánta, hogy már nem érzi a súlyát. Ám kárpótlásképpen most az alsótestére nehezedett nagyobb nyomás, és... Istenem, micsoda forróság. A férfi teste ekkor egy határozott mozdulattal beledöfött, és teljesen kitöltötte. A lányt meglepte az érzés. Jól ismerte a férfitestet, és tudta, hogy mi hatolt az ölébe, ezért nem félt... de azt senki nem mondta neki, hogy ez fájni fog. A meglepetéstől felkiáltott, mert égő fájdalom járta át ott, ahol az előbb még forró izgalmat érzett. - Kapitány! Nem említettem magának, hogy eddig még soha nem csináltam ilyet? A lány ismét magán érezte a férfi teljes testsúlyát, mert a kapitány valósággal rárogyott. Arcát a nyakába temette, és az ajka égette a bőrét. - Erre épp most jöttem rá magam is. - A férfi hangját alig lehetett hallani. - És azt hiszem, most már megengedhetem, hogy Jamesnek szólíts. - Majd megfontolom. Most viszont nem bánja, ha megkérném, hogy hagyja abba? - De igen! A férfi kineveti? Igen! Ráadásul az egész teste rázkódik. - Túl udvarias voltam? - érdeklődött a lány. Most már biztos, hogy nevet. Méghozzá hangosan és őszintén. - Sajnálom, szerelmem. Komolyan. De... Istenem, ezt a meglepetést. Nem hittem, hogy... hiszen annyira szenvedélyes voltál... Ó, a pokolba! - Dadog, kapitány? - Úgy tűnik. - A férfi felemelkedett, gyengéden megcsókolta, majd rámosolygott. - Kedvesem, most már semmi értelme megállnom. Még akkor sem lenne, ha képes lennék rá. A dolog már megtörtént, és a szüzességed elvesztésének fájdalma már nem fog gyötörni. - A férfi megmozdult a lány ölében, hogy bebizonyítsa a szavai igazát. A lány tekintete megvillant, mert a mozdulat érzéki gyönyört gyújtott benne. - Tehát még mindig azt akarod, hogy hagyjam abba? A pokolba a lelkiismerettel... - Nem. - Hál’ istennek! A férfi megkönnyebbült kiáltását meghallva, a lány elmosolyodott. A férfi ekkor megcsókolta, és Georgina felnyögött. A férfi csípőmozdulatai, és ajkának becézése ismét kellemes izgalommal töltötte el. Még soha életében nem érzett ilyet. A beteljesülést elérve elámult a testét elárasztó lüktető kéjtől. Felkiáltott, de a férfi az ajkára tapasztotta a száját, és ő is összerándult, miközben elérte a csúcsot. Georgina még mindig ámuldozott. Nem tudta elhinni, hogy ez valóban vele történt, és ilyen érzések is vannak a világon. Szorosan belekapaszkodott a férfiba, aki megmutatta neki, mire képes a teste. Hálát és gyengédséget érzett iránta. Meg szerette volna köszönni, megcsókolni, és elmondani neki, hogy milyen csodálatos volt, és most mennyire boldog. Persze nem engedett a kísértésnek. Csak ölelte, és időnként megsimogatta. Végül lágyan megcsókolta a vállát, de a férfi biztosan észre sem vette ezt az óvatos

mozdulatot. Pedig észrevette. James Malory, a nők nagy kedvelője, a kiégett arisztokrata olyan felajzott állapotban volt, hogy a lány minden apró mozdulatát érzékelte. Nagyon meghatotta Georgina gyengédsége, de ezt nem szívesen ismerte be. Még soha életében nem érzett ilyet, és ijesztőnek találta.

22. fejezet - Most már értem, hogy az emberek miért csinálnak effélét. James megkönnyebbülten sóhajtott fel. Éppen ezt akirta hallani, egy ilyen könnyed és ostoba megjegyzést, amely mindent a megfelelő helyére tesz. Ez a lány is csak egy könnyű nőcske. Igaz, hogy elsőrendű minőségű, de akkor sem különbözik a többitől, akiket eddig elcsábított. Mivel a kihívásnak vége, nem tartja többé fenn az érdeklődését. Akkor miért nem küldi vissza a saját ágyába? Azért, mert még nem akart megválni tőle. A könyökére támaszkodott, és lenézett a lányra. A bőre még mindig ki volt pirulva, és az ajka feldagadt a csókoktól. A férfi gyengéden megcirógatta az ujjával. A lány meleg barna szemének lágy pillantása örömmel töltötte el. Nem szokta meg, hogy így néz rá. Eddig általában idegességet, dühöt vagy leplezetlen ellenszenvet fejezett ki a tekintete, és ő nagyon szórakoztatónak találta, hogy a fiúruhában megjátssza az alázatos hajósinast... Te jó ég, az álöltözet! Vajon mi késztette erre? Már érti, hogy miért maradt meg az érdeklődése a lány iránt: meg akarja oldani a rejtélyét - Miért csinálnak effélét, George? A férfi felszaladó szemöldöke egyértelműen elárulta, hogy a férfi szórakoztatónak tartja a megjegyzését. Na és? Most nem zavarta annyira a kapitány rossz szokása. - Ez nem hangzott túl romantikusan, igaz? - kérdezte halkan, és hirtelen nagyon elszégyellte magát. - Nem volt egy szerelmes megjegyzés, annyi bizonyos. A lényeget viszont elárulta. Tehát élvezted, igaz? A lány nem szívesen mondta ki ezt a szót, ezért inkább csak bólintott. A férfi mosolyától kellemesen megborzongott. - És te? - Georgie! Megőrültél, hogy ilyet kérdezel tőle? - Úgy értem, hogy... A férfi hátravetette a fejét, és jóízűen felkacagott. Ezután a hátára fordult, és közben magához vonta a lányt. Georgina most felülről nézett le rá, és jobban nyeregben érezte magát, de csak addig, amíg a férfi szétnyitotta a lábát, és átkulcsolta a derekát. - Mit csináljak most veled, George? A férfi még a karjában tartotta és nevetett. A lányt nem zavarta a jókedve, és már megszokta, hogy nem tudja, min mulat. - Kezdd azzal, hogy nem hívsz többé George-nak. Mihelyt kimondta, már meg is bánta. A lány elhallgatott, és remélte, hogy ezzel a megjegyzéssel nem juttatta a férfi eszébe a csalását. A kapitány is elcsendesedett. Még mindig mosolygott, de észrevehetően megváltozott. Visszatért a gúnyos, parancsolgató hangneme. - Akkor minek nevezzelek? Talán az igazi neveden? - Georgie a rendes nevem. - Próbáld meg még egyszer, kedvesem. Hátha másodszorra hiszek neked. - Válasz helyett a lány csökönyös arcot vágott. - Már látom, hogy fogóval kell kihúzni belőled. Elővegyem az inkvizíciós

kínzóeszközeimet, meg a korbácsot? - Ez egyáltalán nem vicces - vágta rá a lány. Biztos voltam benne, hogy ezt fogod mondani, de én akkor is szórakoztatónak találom... Ne kezdjél el ficánkolni, kedvesem. Nagyon izgató érzés, de most inkább a magyarázataidra vagyok kíváncsi. Kezdjük például azzal, hogy miért öltöztél fiúnak? A lány nagyot sóhajtott, és a férfi mellére hajtotta a fejét. - El kellett mennem Angliából. - Bajban voltál? - Nem. Csak nem tudtam volna még egy napot elviselni abban az országban. - Akkor miért nem a megszokott módon távoztál, és fizettél az utazásért? - Mert csak angol hajók készültek átkelni az Atlanti-óceánon. - Ennek van valami értelme? Adj egy percet, és talán rájövök magamtól is... vagy inkább feladom. Mi volt a baj az angol hajókkal? A lány felemelkedett, és haragos arccal nézett rá. - Maga bizonyára semmi kivetni valót nem találna bennük, én viszont mindent gyűlölök, ami angol. - Ez igaz? Én is beletartozom ebbe a kategóriába? Amikor a férfi felvonta a szemöldökét, a lány legszívesebben visszarántotta volna a helyére. - Eddig igen. Azt még nem tudom, hogy most mit gondoljak. A férfi elmosolyodott, majd felkacagott. - Már mindent értek. Csak nem egy forrófejű amerikai vagy? Ez megmagyarázná a kiejtésedet, amit eddig nem tudtam hova tenni. - És mi van, ha az vagyok? - kérdezte a lány sértődötten. - Akkor komolyan fontolóra venném, hogy lakat alá helyezzelek. Ez a legbiztonságosabb hely azok számára, akik annyira szeretnek háborúzni. - Nem mi kezdtük a... A férfi egy csókkal hallgattatta el. Két kezével megfogta a lány arcát, és addig csókolta, amíg Georgina lélegzete elakadt. Ekkor ismét megszólalt. - Semmi kedvem ostobaságok miatt veszekedni, kislány. Tehát amerikai vagy. Ezt megbocsátom neked. - Miért, azt hiszed, hogy... Jamesnek az volt az elve, hogy egy bevált módszert érdemes többször is bevetni. Ezért megint csókkal némította el a lányt, és most nem is hagyta addig abba, míg Georgina teljesen megfeledkezett magáról. Ám ekkor az ő vágya is feltámadt, és már sajnálta, hogy felingerelte a lányt. - Egyáltalán nem érdekel a nemzetiséged - suttogta. - Nem vettem részt abban a nevetséges háborúban, és azt a rendszert sem támogattam, amelyik belesodort minket. Abban az időben a Karib-szigeteken éltem. - Akkor is angol vagy - mondta a lány, de már kevesebb indulattal. - Ez igaz. De nem hagyjuk, hogy ez túl nagy jelentőséggel bírjon. Igaz, kedvesem? Mivel a férfi közben az ajkát csókolgatta, Georginának semmilyen ellenvetés nem jutott az eszébe. - Igaz - súgta halkan, és ő is megcsókolta a kapitány ajkát. A férfi testén azonnal érezni lehetett a változást, és Georgina már tudta, hogy ez mit jelent. Az agyának egy rejtett zugában felmerült a gondolat,

hogy a kérdezősködésnek vége lenne, ha ismét szeretkeznének. Természetesen ehhez semmi köze nem volt a csodálatos érzéseknek, amelyeket a férfi keltett benne. Később, miután a lepedő még jobban összegyűrődött, és ő ismét a férfi mellkasán hevert, a kapitány megszólalt. - Most pedig beszéljünk arról, hogy mit éreztem, amikor rájöttem, hogy egy nőcske vagy, és nem egy legénykét vettem a szárnyaim alá. Képzeld el az elszörnyedésemet, amikor visszaemlékeztem arra, hogy segítettél a fürdésnél, és... levetkőztem a jelenlétedben. Georgina most szörnyen érezte magát. Nem volt szép tőle, hogy becsapta a kapitányt, és ráadásul olyan helyzetbe hozta, ami miatt utólag zavarban érezheti magát. Már az első nap be kellett volna vallania az igazat, amikor a férfi megkérte, hogy mossa meg a hátát. Milyen ostoba volt, amikor azt hitte, hogy a hosszú hajóút során végig félre tudja majd vezetni! Tudta, hogy a férfi most joggal neheztel rá, ezért aggódva tette fel a kérdést. - Nagyon mérges? - Már nem. Azt hiszem, minden kínos pillanatért megfelelő elégtételt kaptam. Tulajdonképpen ezzel megfizetted az útiköltségedet, sőt még többet is. Georginának elállt a lélegzete a felháborodástól. Hogy mondhat ilyet a közösen átélt meghitt percek után? Könnyedén, te ostoba. Már elfelejtetted, hogy angol? Ráadásul egy nagyképű, átkozott lord! Minek is nevezett? Egy nőcskének - ez egyértelműen elárulja, hogy milyen rossz véleménnyel van rólad. A lány lassan felült. Amikor lenézett a férfira, az arca kemény volt a haragtól, és James rögtön látta, hogy nagyon megsértődött. - Várhatott volna reggelig, mielőtt ismét gonoszkodni kezd, maga átkozott kurafi! - Elnézést, jól értettem? - Van is miért elnézést kérnie! James át akarta ölelni, de a lány kiugrott az ágyból. A férfi magyarázkodni próbált. - Nem úgy értettem, George. A lány megpördült, és haragos pillantást vetett rá. - Ne hívjon így! A férfi már látta, hogy milyen képtelen helyzetbe került. Ezért higgadt hangon magyarázni kezdett. - Még nem mondtad meg az igazi nevedet. - Georginának hívnak. - Édes Istenem, fogadd őszinte részvétem. Köszönöm szépen, de inkább maradok a George-nál. A férfi ezzel akarja mosolyra bírni? Olyan tettetett elszörnyedéssel ejtette ki a szavakat, hogy majdnem elérte a célját. Ám az útiköltség kifizetésével kapcsolatos tréfa nagyon fájdalmasan érintette. - Lefekszem aludni, kapitány. A saját ágyamban - jelentette ki merev arccal, és sikerült megsemmisítőén fensőbbségesnek maradnia, pedig anyaszült meztelenül állt előtte. - Nagyon értékelném, ha reggel más szállást szerezne számomra. - Tehát most végre megtudhatom, hogy milyen az igazi George? Látom, igen heves természete van. - Menjen a pokolba! - morogta a lány, és az ágyat megkerülve, felkapta a ruháit. - Minek ennyire megsértődni, amikor csak bókolni akartam... az én modoromban.

- Nos, pocsék a modora... - a lány nem tudott ellenállni a kísértésnek, és végtelen megvetéssel hozzátette: - Uram. James felsóhajtott. Ám a következő pillanatban meglátta, hogy a szoba másik végébe masírozó lány hosszú barna haja ingerlőén lebeg formás feneke felett, és ismét elvigyorodott. Sőt majdnem felnevetett. Milyen csodálatos meglepetéseket tartogat még számára ez a kis nő? - Hogyan tudtál alázatos maradni egy hétig, George? - Úgy, hogy majdnem leharaptam a nyelvem! - kiáltott vissza a lány a válla fölött. A férfi most már nem bírta tovább, és valóban felnevetett. De csak halkan, hogy Georgina meg ne hallja. Az oldalára fordulva nézte, ahogy felháborodottan a sarokba hajítja a ruháit. Igazi női megnyilvánulás. Ezután gyorsan felkapta és felvette az ingét. Be akart szállni a függőágyba, de egy kis habozás után előbb felvette a nadrágját is. Miután úgy döntött, hogy kellőképpen fel van öltözve, könnyedén beszállt a függőágyba. A mozdulat természetessége eszébe juttatta Jamesnek, hogy még soha nem gyűlt meg a baja ezzel az ingatag hálóalkalmatossággal. - Az angliai úton kívül máskor is hajóztál már, George? - Azt hiszem, kellőképpen bebizonyítottam magának, hogy nem vagyok George. - Bocsáss meg, kislány. Nekem tetszik ez a név. És már utaztál... - Igen! - vágott a szavába a lány, majd a fal felé fordult, abban a reményben, hogy a kapitány megérti a célzást. Ugyanakkor nem tudta megállni, hogy ne tegye még hozzá. - Hiszen nekem is van egy hajóm. - Hát persze, kislány - jegyezte meg a férfi vicces hangon. - Tényleg van, kapitány. - Hiszek neked. Valóban. És mi hozott Angliába, ha annyira gyűlölöd ezt az országot? A lány még mindig azon dühöngött, hogy a férfi nem veszi komolyan. - Ahhoz aztán tényleg semmi köze! - A végén úgyis kiszedem belőled, George. Ezért jobb, ha most elmondod. - Jó éjszakát, kapitány. Remélem, visszatér a fejfájása... ha egyáltalán volt. Már kezdek kételkedni benne. A lány most már meghallotta a férfi nevetését, mert James nem tudta tovább visszatartani. Elképzelte a lány haragját, amikor megtudja, hogy egész idő alatt tisztában volt a kilétével. A mostani dühkitörését össze sem lehet majd hasonlítani azzal, amit akkor fog művelni. Ha legközelebb unatkozik, elárulja neki az igazat, és kíváncsian várja, hogy mi történik.

23. fejezet Másnap reggel James sokáig álldogált a függőágy mellett, és az alvó lányt nézte. Mihelyt felébredt, azonnal megbánta, hogy előző este nem vitte vissza az ágyába. Igen szenvedélyes természetű férfi volt, és ha éjjel egy nőt talált maga mellett az ágyban, többször is a mennyországba repítette. A kis nőnek sokkal több élményben lett volna része, ha vele marad. Néhány nappal ezelőtt is azért volt olyan harapós kedvében, amikor Georgina megelőzte, és hamarabb felkelt nála. Így kénytelen volt megkérni, hogy öltöztesse fel, hiszen az első nap ezt is a feladatai közé sorolta. Eleinte nehezére esett uralkodnia a testén, de aztán valahogy mégis sikerült elfojtania a vágyát. A férfi elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogy ez többé nem jelent gondot. Nem kell tovább titkolnia, hogy kívánatosnak tartja ezt a nőcskét. Már nagyon bánta, hogy tegnap este nem volt erőszakosabb, és hagyta duzzogni. Milyen jó lett volna a törékeny, lágy teste mellett aludni! Nem baj! Ma este ismét az ágyában lesz, és ott is marad. - Mutasd a lábad, George. - Meglökte a függőágyat, amely himbálózni kezdett. - Nem fogjuk a legénységnek elárulni, hogy más vagy, mint akinek eddig hittek. Ezért dugd el a gyönyörű melled, és hozd a reggelimet. A lány félig nyitott szemmel nézett rá, majd ásított tgyet, és meleg barna szemét tágra nyitotta. Már teljesen felébredt. - Továbbra is a hajósinast kell játszanom? - hüledezett a lány. - Remek következtetés, George - válaszolta James a legellenszenvesebb hangján. - De... A lány elhallgatott, mert rájött, hogy nem is olyan rossz ez a megoldás. Így nem kell bevallania Macnek, hogy lelepleződött. Nem kéne beszámolnia a történtekről... mert nem is tudna. Már maga sem értette, hogy mit történt. Egy biztos: nem akarta, hogy bárkinek a tudomására jusson. - Rendben van, kapitány. De szeretnék saját szállást. - Szó sem lehet róla. - A férfi felemelt kézzel hallgattatta el a lányt. - Egy hete itt alszol, kislány. Ha most kiköltözöl, mindenki találgatni kezd. Ráadásul te is tudod, hogy nincs más szállás. A legénységi kabinra ne is gondolj, mert inkább bezárlak valahová, minthogy oda beengedjelek. A lány dühösen nézett vissza rá. - Mi bajom történhet, amikor mindenki fiúnak hisz? - Én is elég hamar rájöttem az igazságra. - Azért, mert olyan ostoba voltam, hogy beszéltem magának a kellemetlen tüneteimről - mondta a lány undorodó arccal. A férfi eddig nem látott gyengédséggel mosolygott rá. A lánynak elállt a lélegzete, olyan meleg és barátságos volt. - Nagyon bájosnak tartottam a vallomásodat, kedves kislány. - A férfi megcirógatta Georgina arcát. Most nem érzel... hányingert?

A férfi érintése nagy hatással volt rá. Akárcsak a mosolya. Nem fogja még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát, mint tegnap este, hogy kitegye magát a gúnyolódásának. Ez a férfi nem hozzávaló. Akkor sem, ha a közelében szaporábban ver a szíve, és remegés fogja el. Hiszen angol, és ráadásul egy átkozott lord! A fivérei már a háború előtt is sokat mérgelődtek az angolok fennhéjázása miatt. Ezt nem hagyhatja figyelmen kívül, akármennyire is szeretné. A fivérei be sem engednék a házba! James Malory, az angol lord nem hozzávaló. Mostantól kezdve nem feledkezhet meg erről, és minél előbb közölnie kell a férfival is. Az sem baj, ha a cél elérése érdekében kénytelen hazugsághoz folyamodni. - Nem, kapitány. Egy csepp hányingerem sincs. Azt mondta, hogy ismeri a gyógymódot, ami valóban bevált, és ezért hálás is vagyok. Nincs szükségem több kezelésre. A kapitány mosolya elárulta, hogy egyáltalán nem veszi komolyan. - Milyen kár - jegyezte meg, és ez is elég volt ahhoz, hogy a lány elpiruljon. - Mi van a szállással? - kérdezte, miközben kimászott a függőágyból, és távolabb lépett a férfitól. - Erről nem nyitunk vitát, George. Itt maradsz és végeztünk. A lány kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de gyorsan be is csukta. Ezt végül is el tudja viselni, ha a férfi megérti, hogy nem köteles mindenben engedelmeskedni a parancsainak. A kapitány kabinjában legalább van egy saját zuga, ahová visszavonulhat. Leveheti a mellét szorító kötést, és kényelmesebben aludhat az út hátralévő részében. - Rendben van. De csak akkor, ha továbbra is így alszunk. És többé nem fogom megmosni a hátát... uram. James majdnem felnevetett. Milyen szemérmes ma reggel a nőcske, és hogy parancsolgat. Ismét elgondolkodott azon, hogy vajon milyen életet élhetett, mielőtt fiúruhába bújt. A tegnap esti meglepetés után már nem hihette azt, hogy nem egy kikötői lotyóval áll szemben. - Hadd emlékeztesselek arra, George, hogy a hajósinasom vagy. Te vállaltad ezt a munkát, és addig végzed, amíg mást nem mondok. Azt is elfelejtetted, hogy én vagyok a hajó kapitánya? - Látom, hogy feltett szándéka a kellemetlenkedés. - Szó sincs róla. Csak miattad vagyok kénytelen ragaszkodni ehhez. Ne hidd, hogy kihasználom a helyzetet, mert tegnap olyan készséges voltál. A lány alaposan szemügyre vette a férfit, de nem tudott kiigazodni az arckifejezésén. Végül felsóhajtott. Úgy látszik, a férfi nem fogja ráerőltetni magát, és legközelebb csak akkor közeledik hozzá, ha bátorítja. - Rendben van, akkor maradjon minden a régiben... ahogy tegnap este előtt volt. - A beleegyezésen kívül még egy halvány mosolyt is megkockáztatott. - Most pedig megfogadom a tanácsát, és még gondosabban felöltözöm, hogy elmehessek a reggeliért. A férfi nézte, ahogy a lány felnyalábolja a többi ruháját a földről, és eltűnik a paraván mögött. Alig tudta megállni, hogy ne tegyen megjegyzést a tartózkodásáról, miután tegnap este anyaszült meztelenül sétált végig a szobán. Ám csak ennyit mondott: - Nem kell állandóan „uram”-nak szólítanod. A lány megtorpant, és visszanézett rá. - Sajnálom. Mégis így tartom helyesnek. Hiszen a kora alapján az apám lehetne, és engem úgy neveltek, hogy tiszteljem az időseket. A férfi arra számított, hogy a lány ajka gúnyosan elhúzódik, és diadalittas pillantást vet rá, mert a szavai

alapján szándékos sértést feltételezett róla. Ez valóban talált. A megjegyzés nemcsak felháborító volt, hanem a büszkeségét és a hiúságát is komolyan megsértette. Ám a lány arcán nem látszott semmi. Úgy nézett ki, mintha önkéntelenül és gondolkodás nélkül fakadt volna ki belőle a kijelentés. James dühösen csikorgatta a fogát, és most az egyszer a helyén maradt a szemöldöke. - Az apád? Ez teljesen lehetetlen, kislány. Van ugyan egy tizenhét éves fiam, de... - Van egy fia? - A lány megpördült. - Felesége is van? A férfi habozott, mielőtt válaszolt, mert meglepte a lány elkeseredett pillantása. Lehet, hogy csalódott? Ám a lány közben már magához tért. - Tizenhét éves? - kiáltotta, és látszott rajta az elképedés. - Fenntartom a véleményemet. - Ezzel a paraván mögé vonult. James most az egyszer nem tudott visszavágni, ezért gyorsan a szekrény felé fordult, mielőtt enged a kísértésnek, és megfojtja ezt a csípős nyelvű kölyköt. Fenntartja a véleményét? Amikor éppen a legszebb férfikorban van! Hogy merészeli ez a nőcske öregnek nevezni? A paraván mögött Georgina mosolyogni kezdett - és öt percig nem is tudta abbahagyni. Aztán furdalni kezdte a lelkiismeret. Nem lett volna szabad megsérteni az önérzetét, Georgina. Most mérges. Mit törődsz vele? Te se szereted. Ráadásul megérdemelte, mert olyan öntelt. Erre minden oka megvan. Mielőtt tegnap este minden megváltozott, Isten legcsodálatosabb teremtményének hitted. Tudtam! Alig vártad, hogy kárörvendezhess, mert azt hiszed, hogy nagyot hibáztam. Mi van, ha tényleg azt tettem? Az én életemről van szó, és olyan hibákat követek el, amilyeneket akarok. Nem is tagadom, hiszen én adtam neki engedélyt. Nem volt rá szüksége. Anélkül is a magáévá tett volna. Ha így van, akkor meg mit tudtam volna tenni? Tülságosan előzékeny voltál. Tegnap este egyáltalán nem panaszkodtál... Istenem, magamban beszélek!

24. fejezet - Egy kis konyakot, George? Georgina meglepődött. A férfi eddig csendben ült az asztalnál, és a lány majdnem megfeledkezett arról, hogy a szobában van. Majdnem, de azért nem teljesen. A hatalmas termetű és szemrevaló kapitányról nehéz volt nem tudomást venni. - Köszönöm, kapitány - nézett a férfira szemtelen mosollyal -, de sosem iszom konyakot. - Túl fiatal vagy hozzá? A lány kihúzta magát. Nem ez volt az első alkalom, hogy a férfi a fiatalságára célzott, és gyereknek vagy tudatlannak nevezte. Pedig jól tudta, hogy érett nő. Csak azért gúnyolódott vele, mert bosszút akar állni, amiért arra célzott, hogy túl öreg hozzá. A lány akkor sem hagyta, hogy kihozza a sodrából, és idáig sikerült megőriznie a higgadtságát. A kapitány is udvariasan - hűvös kimértséggel - közölte vele, hogy mennyire bántja a koráról tett megjegyzése. Három éjszaka telt el a lelepleződése óta. A férfi ugyan azt ígérte, hogy minden úgy lesz, mint azelőtt, mégsem kérte meg többé, hogy segítsen a fürdésnél. Nem meztelenkedett előtte, és amikor lefeküdt, még a köntöse alá is felvette a nadrágját. Akárcsak most. Azóta nem is nyúlt hozzá. Utoljára akkor érintette meg, amikor másnap reggel gyengéden megcirógatta az arcát. A szíve mélyén bántotta, hogy a férfi nem próbál meg szeretkezni vele. Persze úgysem engedne neki, de akkor is igyekezhetne. Ma este hamar végzett a teendőivel, és most a függőágyban ringatózva rágcsálta a körmét. Már tényleg olyan volt, mint egy fiú. Alváshoz készülődött, és a nadrág meg az ing kivételével mindent levett magáról. Sajnos egyáltalán nem volt fáradt. Az asztal és a mögötte ülő férfi irányába sandított. Nem bánta volna, ha vitába keverednek, és végre tisztázzák a helyzetet. Akkor legalább a férfi neheztelése is megszűnne. Ugyanakkor nem volt biztos abban, hogy ismét látni akarja azt a másik Jamest, aki egy pillantásával képes felforralni a vérét. Jobb, ha az út hátralévő részében továbbra is haragszik rá. - Mindössze arról van szó, hogy más az ízlésünk - válaszolta a férfi gúnyos megjegyzésére. - Soha nem tudtam megszokni a konyak ízét. A portói bort viszont... - Hány éves vagy, kölyök? Tehát végre megkérdezte! Igaz, hogy elég udvariatlan módon. A lány kíváncsi volt, hogy meddig tudja megállni. - Huszonkettő. A férfi felhorkantott. - Annyira felvágták a nyelvedet, hogy legalább huszonhatnak gondoltalak. Tehát most ő akar kötekedni? A lány hirtelen elmosolyodott, és úgy döntött, hogy már csak azért sem veszi fel a kesztyűt. - Tényleg annyinak néztél, James? - kérdezte mézesmázos hangon. - Ezt bóknak veszem. Mindig zavart, hogy fiatalabbnak látszom a koromnál.

- Azt mondtam, hogy túlságosan fel van vágva a nyelved. - Jaj, de mogorva vagy ma este. - A lány már majdnem nevetett. - Nem tudom, miért. - Egyáltalán nem vagyok mogorva - jegyezte meg a férfi hűvösen, és közben kinyitotta az íróasztal egyik fiókját. - Szerencsére meg tudlak kínálni a kedvenc italoddal. Húzz ide egy széket, és igyál velem. A lány erre nem számított. Lassan felült, és azon tűnődött, hogyan tudná udvariasan visszautasítani az ajánlatot. Közben a férfi elővett egy poharat, és félig töltötte portóival. A lány megvonta a vállát, és úgy döntött, hogy egy fél pohár bor nem árthat meg. Talán még segít is az elalvásban. Megfogta a férfi székét, amely az étkezőasztalnál állt, és odavonszolta az íróasztalhoz. Mielőtt leült, elvette az italt, és közben gondosan ügyelt arra, nehogy a zöld szempár csapdájába essen, vagy hozzáérjen a férfi ujjához. Mosolyogva felemelte a poharat. - Ez igazán kedves tőled, James. - A lány jól tudta, hogy a férfit sikerül felbosszantania, ha pont most szólítja a keresztnevén. Eddig soha nem hívta James-nek. Most könnyed hangon folytatta. - Főleg azok után, hogy egyértelműen haragszol rám valamiért. - Haragszom? Egy ilyen bájos kölyökre? Milyen okom lenne rá? A lány majdnem félrenyelte az édes vörösbort, amikor meghallotta a férfi látszólag kedves érdeklődését. - Talán a tűz miatt, amelyet a szemedben látok - vetette fel pimaszul. - Az szenvedély, kislány. Tiszta... hamisítatlan... szenvedély. A lány hallgatott, és a szívverése felgyorsult. A józan ész figyelmeztetése ellenére a férfi szemébe nézett, és meglátta a szenvedélyt, amelyről beszélt. A pillantása olyan forró, magával ragadó és érzéki volt, hogy Georgina megremegett. A teste elárulta, és azonnal olvadozni kezdett. Istenem! Gyorsan lehajtotta a maradék bort, amely most valóban félrement a torkán. Nem is bánta, mert a köhögés legalább megtörte a pillanat varázsát, és sikerült összeszednie magát. - Igazam volt. Szenvedélyes indulatokat látok a szemedben. A férfi ajka körül egy halvány mosoly jelent meg. - Jó formában vagy, kölyök. Ne menekülj el! - tette hozzá határozott hangon, amikor a lány lerakta a poharát, és fel akart állni. - Még nem tisztáztuk a... szenvedélyes felindultságom okát. Tetszik, hogy ennyire feltűnő. Legközelebb kipróbálom Jasonön, amikor őrjöngeni kezd velem. - Ki az a Jason? - A lány mindent elkövetett, hogy a szívét megdobogtató témáról elterelje a szót. - Az egyik bátyám. - A férfi megvonta a vállát. - A sok közül. De ne térjünk el a tárgytól, drágám. - Pedig jó lenne. Tényleg nagyon fáradt vagyok - mondta a lány, és szigorúan arcot vágott, amikor a férfi ismét töltött neki. - Gyáva vagy. A férfi hangja vidáman csengett, a lány mégis kihúzta magát a nyílt kihívás hallatán. - Nos, rendben. - Felkapta a poharat, és majdnem kilötyögtette a bort, mert most nem csak félig volt töltve. Ezután visszaült a székre, és nagyot kortyolt az italból, hogy erőt gyűjtsön. - Mit szeretnél megbeszélni? - Természetesen a szenvedélyes haragomat. Miért emlegetsz haragot, amikor én szenvedélyről beszéltem? - Mert... mert... a pokolba, Malory! Te is jól tudod, hogy haragszol rám.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. - A férfi most már mosolygott, és olyan arcot vágott, mint egy lecsapni készülő ragadozó. - Mondd el, hogy szerinted miért kéne haragudnom rád? Ha beismeri a sértést, akkor azt is elárulja, hogy szándékosan tette. - Nem tudom - mondta, és igyekezett a lehető legártatlanabb arcot vágni. - Nem? - A férfi szemöldöke a homlokára szaladt, és a lány rájött, hogy az utóbbi napokban hiányzott neki ez a mozdulat. - Gyere ide, George. A lány szeme tágra nyílt. - Nem! - kiáltott fel, és megrázta a fejét. - Csak be akarom bizonyítani, hogy egyáltalán nem haragszom rád. - Elhiszem, ha mondod. - George! - Nem! - Akkor én megyek oda hozzád. A lány felpattant, és a poharát maga elé tartotta, mintha ezzel megvédhetné magát. - Tiltakozom, kapitány! - Én is - mondta a férfi, és megkerülte az íróasztalt. A lány gyorsan a másik oldalra menekült, hogy az asztal kettejük között maradjon. - Nem bízol bennem, George? Most nincs idő az udvariaskodásra. - Nem. A férfi nevetése megkímélte a lányt a további magyarázkodástól. - Okos kislány. Valóban sokan kétes hírű szoknyavadásznak tartanak, de nekem jobban tetszik Regan megfogalmazása, amely szerint a „nők kedvelője” vagyok. Ez sokkal előkelőbben hangzik. Nem gondolod? - Azt gondolom, hogy részeg vagy. - Az öcsém nagyon megsértődne ettől a kifejezéstől. - A pokolba az öcséddel, és veled is! - csattant fel a lány. - Ez a helyzet teljesen abszurd, kapitány! A lány csak akkor hagyta abba az asztal kerülgetését, amikor a férfi is megállt. Csodával határos módon nem lötyögtette ki a bort, pedig egész idő alatt a kezében tartotta a poharat. Most lerakta, és dühösen meredt a férfira. James Malory vigyorogva nézett vissza rá. - Ebben egyetértek veled, George. Tényleg azt akarod, hogy az asztal körül kergetőzzünk? Ezt csak ostoba vénemberek szokták csinálni a szobalányokkal. - Akinek nem inge, ne vegye magára! - vágott vissza gondolkodás nélkül a lány, de gyorsan elhallgatott, amikor rájött, hogy mit mondott. Ezt nem kellett volna. A férfi jókedve azonnal elszállt. - Majd meglátjuk, hogy ki mit vesz fel, vagy le - morogta, és átvetette magát az asztalon. Georgina annyira meglepődött, hogy nem is gondolt a menekülésre. Különben sem jutott volna messzire, mert James egy másodperc alatt előtte termett. A következő pillanatban erős karjába zárta, és úgy szorította magához, hogy a lány érezte testének minden porcikáját. Tudta, hogy felháborodottan ellenkeznie kéne, mégis önkéntelenül hozzásimult. Megadta magát, és úgy érezte, mintha végre megtalálta volna a helyét.

Az agyában tiltakozó gondolatok fogalmazódtak meg, de már késő volt. Máris egy édes, érzéki csók csapdájába esett, amely a józanság maradékát is elűzte. Nem tudott többé szabadulni a férfi csábító közelségétől. A csók egyre mélyült, és a lány nem tudta megállapítani, hogy a kellemes érzések mikor csaptak át követelőző vággyá. Miközben a férfi ajka lágyan becézte, a lány rájött, hogy már nem is akar menekülni. A férfi is megérezte ezt, mert a lány beletúrt szőke hajába, hozzásimult, és a végén sóhajtva kimondta a nevét. A férfi ekkor olyan kedvesen mosolygott rá, hogy a lány úgy érezte, azonnal elolvad. - A szemérmes kis George már visszavonult? - kérdezte rekedt hangon. - Mélyen alszik. - Pedig már azt hittem, hogy nem vagyok a régi... ahogy öregszem. A lány összerezzent. A férfinak igaza van. - Jaj! Ezt ne... - Elnézést, kedvesem - mondta a férfi, de mosolyán nem látszott megbánás. - Semmi baj. Megszoktam, hogy a férfiak szeretnek kárörvendezni. - És mi lesz az inggel, ami nem az enyém? Vagy most már ízetlen a tréfa? A férfi még most is meg tudja nevettetni. - Nem nagyon ízlik. Te viszont igen. - Tessék? A lány megnyalta a férfi alsó ajkát. - Jó íze van a szádnak. A férfi olyan szorosan ölelte magához, hogy Georgina lélegzete elállt. - Ha akarod, ezért a megjegyzésedért mindent megbocsátok neked. - Mi van, ha én csak téged akarlak? - Drága kislány! Engem kérés nélkül is megkaphatsz - jelentette ki a férfi, majd a karjába kapta a lányt, és az ágyhoz vitte. Georgina a férfi erős vállába kapaszkodott, pedig szinte pehelykönnyűnek érezte magát a karjában. Annyira vágyott a közelségére, hogy addig sem szívesen engedte el, amíg a férfi levetkőzött, és őt is levetkőztette. Valóban azt képzelte, hogy elfeledheti azokat az érzéseket, amelyeket keltett benne? Nagyon igyekezelt, mégsem sikerült. A haragja megkönnyítette a helyzetét, de most már nem haragszik rá. Ő pedig belefáradt, hogy ellenálljon ennek a mindent elsöprő érzésnek. Istenem, ezek az érzések... A lány felkiáltott, amikor a férfi forró ajka az egyik mellére tapadt. Mire a másik került sorra, már vonaglott a vágytól. Azonnal akarta a férfit, ám ő most nem siette el a dolgot, hanem hasra fektette, és becézni kezdte testének minden porcikáját, különös figyelmet fordítva formás fenekére. A férfi markolászta, csókolgatta és cirógatta a feszes domborulatokat. Georgina testében tombolt a vágy. Amikor végre ismét a hátára fordította, és az ujját az ölébe mélyesztette, a lány úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Felkiáltott, de a férfi az ajkára tapasztotta a száját, és elhallgatta kéjes kiáltásait. Néhány másodperc múlva ő sem tudta tovább türtőztetni magát és behatolt. Most megmutatta a lánynak, mire képes egy tapasztalt férfi. Mindegyik döfése más volt, mint az előző, és egyre gyönyörűségesebb érzéseket keltett. Ha a férfi nem csókolta volna az ajkát, elragadtatott kiáltással nyugtázott volna minden egyes mozdulatot. A nők kedvelője? Hál’ istennek!

Egy kis idő múlva Georgina az ágyon hevert, tőle nem messze James. Közöttük egy hatalmas sakktábla foglalta el a helyet. Ostoba módon igent mondott, amikor a férfi megkérdezte, hogy tud-e játszani. Most viszont már belekezdtek, és a lány élvezte a kihívást. Ideje volt bőven, mert a férfi megígérte, hogy a reggelt az ágyban töltheti. Túl nagy volt a kísértés, hogy megverje James Maloryt. Ráadásul a férfi nem volt sportszerű, mert állandóan el akarta terelni a figyelmét a játékról, és beszélgetést kezdeményezett vele. Majd rájön, hogy ezzel nem éri el a célját. Georgina otthon megszokta, hogy az egész család együtt van, amikor játszik, és mindenki beszélget a helyiségben. - Nagyon jó, George - jelentette ki James, amikor a lány leütötte az egyik gyalogját, és ezzel megnyitotta az utat az ő futárjához. A férfi támadás helyett kénytelen volt megvédeni a saját futárját. - Azt hitted, hogy könnyű dolgod lesz? - Reméltem, hogy nem. Örülök, hogy nem okoztál csalódást. - A férfi a királynőjével lépve védte meg a futárját. Mindketten tudták, hogy ez a lépés teljesen felesleges volt. - Mit is mondtál, kicsoda neked MacDonell? A lány majdnem felnevetett, hogy a férfi ilyen könnyed hangon hozza szóba ezt a témát. Valószínűleg arra gondolt, hogy így majd gondolkodás nélkül fog válaszolni. El kellett ismernie, hogy ügyes húzás volt, de nem volt rá szükség. Többé nem kellett elhitetnie a kapitánnyal, hogy Mac a bátyja. - Nem mondtam semmit. Meg akarod kérdezni? - Abban már megállapodtunk, hogy nem a bátyád. - Mikor beszéltünk erről? - Ugyan már, George! Ugye, hogy nem a bátyád? A lány nem válaszolt azonnal, előbb megtámadta a férfi királynőjét. - Nem. Mac a családunk jó barátja; mint egy szeretett nagybácsi. Amióta az eszem tudom, ismerem. Ő pedig úgy gondol rám, mintha a lánya lennék, mert neki nincs gyereke. Te jössz, James. - Értem. A férfi nem a királynőjét védte meg, hanem leütötte az egyik gyalogot a huszárral, és ezzel a lány királynőjére támadt. Mivel egyikük sem akart még vezért veszíteni, Georgina jobbnak látta, ha egyelőre visszavonul, és így Jamesé maradt az előny. A férfi nem erre számított, ezért a következő lépése előtt egy pillanatig tanulmányoznia kellett a táblát. A lány úgy döntött, hogy ő is megpróbálkozik a figyelemelterelés módszerével. - Miért kezdtél ilyen hirtelen érdeklődni Mac iránt? Beszéltél vele? - Hát persze, drágám. Hiszen ő a fedélzetmesterem. Georgina elhallgatott. A férfi már tudja, hogy Mac nem a bátyja. Ez még nem olyan nagy baj. Annak viszont nem örülne, ha felismerné Macet, és rájönne, hogy már találkoztak a kocsmában. Akkor sok olyan kérdés merülne fel, amelyekre most nem akar válaszolni - főleg arra, hogy mit keresett ott. Ráadásul James nagyon megharagudna, ha rájön, hogy kétszeresen is becsapta. Nem elég, hogy álruhában szállt fel a hajóra, de egyszer már találkoztak is. - És? - érdeklődött óvatosan. - Mit akarsz tudni, George? - A pokolba, James! Felismerted... illetve beszéltél neki rólunk?

- Rólunk? - Jól tudod, hogy mire gondolok, James Malory. Ha nem vagy hajlandó válaszolni, akkor... fejbe váglak a sakktáblával! A férfi felnevetett. - Szeretem ezt a hirtelen vérmérsékletet. Istenemre mondom, kedvelem. Ennyi tűz és indulat egy ilyen kis teremtésben! - A férfi átnyúlt a sakktábla felett, és megborzolta a lány haját. - Természetesen nem árultam el semmit a barátodnak. A hajóról beszéltünk, és nem személyes témákról. Ha felismerte volna Macet, akkor megemlítette volna. Mac is szólt volna neki. Georgie megnyugodott. - Hagynod kellett volna, hogy fejbe vágjalak a táblával - jegyezte meg a lány, miután visszatért a jókedve. - Ugyanis vesztésre állsz. - Dehogy - tiltakozott a férfi. - Három lépés után leütöm a királyodat. Négy lépéssel később James kénytelen volt védekezni, ezért ismét megpróbálta elterelni a lány figyelmét, és egyben kielégíteni a saját kíváncsiságát. - Miért mész Jamaicába? - Mert te is oda tartasz - vigyorgott rá Georgina szemtelenül. A férfi felvonta az egyik szemöldökét. Egy ilyen válasz után Georgina pontosan erre számított. - Ezt vehetem bóknak? - Nem. A tiéd volt az első hajó, amelyik errefelé tartott, és nem volt angol. Türelmetlen voltam, és nem akartam tovább várni. Ha tudtam volna, hogy te viszont angol vagy... - Nem kezdjük már megint ezt! - Rendben. - A lány felnevetett. - Na és te? Visszatérsz Jamaicába, vagy csak látogatóba mész? - Mindkettő. Sokáig ott laktam, de úgy döntöttem, hogy végleg visszatérek Angliába. Ezért el kell intéznem néhány ügyet Jamaicában. - Értem - mondta a lány, és csalódást érzett a férfi válasza miatt. Remélte, hogy a férfi nem vette észre. Miért hitte azt, hogy a férfi Jamaicában él? Azért, mert Mac azt mondta, hogy a hajó a Karib-szigetekre tart? Pedig Jamaica egy elfogadható hely lett volna, ahová bármikor ellátogathat. Angliát viszont soha többé nem akarja látni. Az útnak persze még nincs vége - rázta meg magát Georgina. Mégis, mire számított? Arra, hogy lehet közös jövője a férfival? Tudta, hogy ez teljességgel lehetetlen, és a családja soha nem fogadná el. Még abban sem volt biztos, hogy ő mit érez iránta - a szenvedélyen kívül. - Tehát nem maradsz sokáig a szigeteken? - vonta le a következtetést. - Nem. A szomszéd ültetvény tulajdonosa már régen nyaggat, hogy adjam el neki a birtokomat. Akár levélben is elintézhettem volna az ügyet. Akkor soha nem találkoztak volna még egyszer, gondolta a lány. - Örülök, hogy végül mégis személyesen akartad nyélbe ütni az adásvételt. - Én is, kislány. És mi a te úti célod? - Hazamegyek New-Englandbe. - Remélem, nem azonnal. A lány megvonta a vállát, és hagyta, hogy a férfi maga vonja le a megfelelő következtetést. Ez rajta múlik, de még nem merte megmondani neki. Attól is függ, hogy mikor érkezik egy Skylark-hajó a

kikötőbe, de semmi oka nem volt arra, hogy ezt elárulja a férfinak. Erre még nem akart gondolni, ezért inkább mattot adott. - A pokolba! - meredt a férfi a táblára. - Nagyon ügyes vagy, George. Ravaszul szóval tartottál, hogy a végén te győzhess. - Én? Hiszen te kérdezősködtél állandóan! - háborodott fel Georgina. - Szégyelled, hogy egy nő megvert, ezért kifogásokat keresel. A férfi felnevetett, és magához vonta a lányt. - Nem a kérdésekre gondoltam, kislány. A kívánatos tested miatt nem tudtam a játékra figyelni, és ezért egyáltalán nem bánom, hogy vesztettem. - De hiszen rajtam van az ing! - tiltakozott a lány. - Alatta viszont nincs semmi. - Te beszélsz? Ebben a vékony köntösben? - tapogatta meg a selymet a lány. - Zavart a játékban, ha erre gondoltál? - Erre nem vagyok hajlandó válaszolni. A férfi úgy tett, mintha csodálkozna. - Csak nem? Elértem, hogy nem tudsz visszavágni? Pedig már azt hittem, hogy nem vagyok a régi. - És már nem fojtod állandóan belém a szót a gúnyos megjegyzéseiddel? - Igen. Most pedig kihasználom az alkalmat, hogy nem csipkelődsz... A lány meg akarta jegyezni, hogy egyáltalán nem olyan lenyűgöző a szellemessége, mint gondolja. Ám közben a férfinak sikerült elterelnie a figyelmét...

25. fejezet Nehéz volt fenntartania a látszatot, és Geordie MacDonellként viselkednie, amikor a kabinon kívül együtt volt Jamesszel. Ahogy teltek a napok, és közeledtek a Karib-szigetekhez, James egyre gyakrabban kérte, hogy legyen mellette fedélzeten is, ahol szemmel tarthatja. Az volt a legnehezebb, hogy uralkodjon az arcán, és ne árulja el az érzéseit. Főleg a tekintetére kellett ügyelnie, nehogy gyengédséggel vagy szenvedéllyel nézzen a férfira. Szerencsére sikerült lepleznie, hogy mit érez. Legalábbis remélte, hogy senki sem vett észre semmit. Néha mégis megfordult a fejében, hogy néhányan gyanítanak valamit, mert furcsállta, hogy azok a férfiak, akik eddig tudomást sem vettek róla, most mosolyogva biccentenek, vagy hangosan köszönnek neki. A közös munka és az idő múlása persze összekovácsolja az embereket, és már majdnem egy hónapja a hajón van. Ennyi idő alatt a legénység tagjai megszokták a jelenlétét. Tulajdonképpen már csak Mac miatt szerette volna fenntartani a látszatot..., illetve a saját érdekében. Még belegondolni is szörnyű, mit szólna a férfi, ha megtudná, hogy James Malory szeretője lett. Iszonyú haragra gerjedne, méghozzá teljes joggal. Néha még ő maga is kételkedett abban, hogy ez valóban megtörtént. Pedig ez volt az igazság. James a szeretője volt, a szó minden értelmében - egyet kivéve. A férfi nem szerette őt. Viszont nagyon kívánta. Ehhez semmi kétség nem fért. Ő is kívánta a férfit. Amióta másodszor megadta magát a férfi gyengéd csábításának, már nem is próbálta ezt tagadni. Megmagyarázta magának, hogy egy ilyen férfi legfeljebb egyszer bukkan fel egy lány életében. Vagy egyszer sem. Akkor miért ne élvezné ki a helyzetet, ha alkalma nyílik rá? Úgyis hamarosan elválnak egymástól, amikor az útjuk véget ér. A férfi elintézi az ügyeit a szigeteken, ő pedig az első Jamaicába érkező Skylark-hajóval hazamegy. Mi várja majd otthon? Ismét csak vegetálni fog és az egyik napja olyan lesz, mint a másik. Akárcsak az elmúlt hat évben, amikor izgalmak nélkül teltek a napjai, és nem volt mellette egy igazi férfi. Csak az emlékeiből élt. Most legalább olyan emlékei lesznek, amelyekre érdemes majd visszagondolni, és ábrándozni róluk. Ezt mondogatta magában, de igazából nem akart az elkerülhetetlen elválásra gondolni. Azzal csak elrontaná a jelen örömét, és ehhez nem volt semmi kedve. Inkább ki akart élvezni minden pillanatot, amit ezzel a „kétes hírű szoknyavadász”-szal töltött. Most is ezt tette, miközben a fedélzeten a korlátnak támaszkodott, és semmi más dolga nem volt, minthogy a férfit nézze. A térképek fölé hajolva tanácskozott az útvonalról Connie-val, és most kivételesen nem vele törődött. Azért kellett ott lennie, hogy a kapitány üzeneteit kézbesítse, de csak ritkán akadt dolga. Többnyire Connie-ra bízta ezeket az üzeneteket, aki mennydörgő hangon továbbította a címzettnek. A lány nem bánta, hogy a férfi most nem foglalkozik vele. Legalább lecsillapodik James legutolsó pillantása után, amely felforralta a vérét. A férfi tekintete szenvedélytől égett, és a lány kiolvasta belőle, hogy mit fog művelni vele, amikor visszatérnek a kabinba. Ha valaki most ránézett, azt hihette, hogy a délelőtti nap megégette az arcát, mert elvörösödött az ígérettel teli pillantástól. Mindegy volt, hogy

délelőtt, délután vagy éjjel van - a szeretkezéseiket nem korlátozta semmilyen időbeosztás. Amikor a férfi megkívánta, egyértelműen a tudomására hozta. Ő pedig a napszaktól függetlenül, örömmel engedett a csábításnak. Egy szemérmetlen nőcske lett belőled, Georgina Anderson! A lány csak mosolygott a lelkiismerete kárhoztató hangján. Tudom, és minden percét élvezem, köszönöm szépen. Valóban az volt, és most örömmel nézte a kapitányt, miközben elfogta a jól ismert „hányinger.” Megborzongott az izgalomtól, amikor eszébe jutott, hogy a férfi milyen különleges gyógymódot talál majd a bajára. James most levette a kabátját. A karibi térség felé hajózva a szél erősebb, de egyben melegebb lett. Most belekapott a férfi kalózingébe. Georgina így nevezte a hosszú ujjú, elöl csipkés inget, amelyet a kapitány hordott. A napfényben megcsillant a fülbevalója. A szűk nadrágban és a térdig érő csizmában ellenállhatatíanul jóképűnek találta. A szél szeretettel cirógatta erős karját és szőke haját - pontosan úgy, ahogy ő csinálta volna... Nem arról volt szó, hogy megpróbál lecsillapodni? Ha így folytatja, a végén ő fogja a kabinba vonszolni. Az elmúlt napokban gyakran előfordult, hogy a férfi ezt tette vele. Georgina levette a tekintetét a férfiról, és inkább a tenger felé nézett. Ekkor egy hajót vett észre a távolban, és szinte ugyanebben a pillanatban felhangzott a kiáltás az árbockosárból. Ebben nem volt semmi szokatlan, mert az útjuk során már több vitorlással találkoztak a tengeren. Az egyik közülük ugyanígy mögöttük bukkant fel, mint ez. Később, egy nagy vihar után eltűnt a szemük elől. Ám az őrszem következő kiáltása szerint ez a hajó egészen más céllal közeledett feléjük. Kalózhajó! Georgina megdermedt, és megmarkolta a korlátot. Abban reménykedett, hogy a magasban lévő fiú hamarosan ismét lekiált nekik, és bevallja tévedését. A tengeren töltött hosszú évek során a fivérei többször találkoztak már kalózokkal, de Georgina nem ragaszkodott ahhoz, hogy ebben is kövesse a családi hagyományt. Ráadásul James nem szállított rakományt, csak nehezéket. Egy vérszomjas kalózt azzal lehet a legjobban felbőszíteni, ha rájön, hogy a kiszemelt áldozat raktere üres. - Milyen kedves tőlük, hogy egy kis változatosságot hoznak az életünkbe - hangzott fel Connie hangja a háta mögött. - Akarsz egy kicsit játszadozni velük, vagy szembe fordulunk, és várunk? - A várakozással zavarba hoznánk őket, nem gondolod? - válaszolta James. - A váratlan viselkedésnek is megvan a maga előnye. - Igazad lehet. Georgina lassan megfordult. Nem is a férfiak szavai döbbentették meg, hanem a beszélgetésük nemtörődöm hangneme. Mindketten távcsővel figyelték a közeledő vitorlást, de egyikük sem tűnt nyugtalannak. Egy kicsit túlzásba viszik az angol hidegvért. Nem veszik észre, hogy veszélyben forognak? James ekkor leengedte a távcsövet és ránézett. Georgina azonnal rájött, hogy tévedett. A kapitány egyáltalán nem tűnt nemtörődömnek. Ellenkezőleg: a tekintete mohó izgalmat tükrözött, mintha örülne annak, hogy egy kalózhajó kiszemelte őket. Talán a kihívás lelkesíti, és már alig várja, hogy megcsillogtathassa a hajózási képességeit. Közben azt sem bánja, hogy ha elveszíti a csatát; akkor az ellenfele nem szerencsét kíván neki a legközelebbi összecsapáshoz, hanem meggyilkolja. - Van egy ötletem, Connie - szólalt meg a kapitány, és közben nem vette le a tekintetét Georgináról. Azt hiszem, követnünk kéne az ifjú Eden példáját. Mutassunk szamárfület annak a hajónak, aztán vitorlázzunk el.

- Futamodjunk meg? Egyetlen lövés nélkül? Az elsőtiszt hangja hitetlenséget tükrözött. Georgina a két férfi felé fordult, hogy megnézze, valóban csodálkozik-e a hajó második embere. Ekkor elkapta a kapitány pillantását, és többé nem menekülhetett a zöld szempár rabságából. - Megfeledkezel valamiről, James - folytatta Connie. - Majdnem megölted azt a taknyos Edent, amiért szamárfület mutatott neked. James megvonta a vállát, és a továbbiakban Georginának címezte a szavait. A lány egész teste beleborzongott a titkos üzenetbe. - Most nincs kedvem a játékhoz... velük. Connie követte a kapitány pillantását és felhorkantott. - Ránk is gondolhatnál. Mi nem tudunk mivel szórakozni az út során. A férfi olyan bosszús arcot vágott, hogy a kapitány felnevetett. Közben megragadta Georgina kezét, és a lépcső felé indult. - Rázd le őket, Connie. Mégpedig nélkülem, ha lehet. James nem várta meg az elsőtiszt válaszát. Már a lépcsőn járt, és Georgina még mindig nem jutott lélegzethez, hogy a szándéka felől érdeklődjön. Pedig tudhatta volna, hogy a férfi miben sántikál. Bevonszolta a kabinba, és az ajtó még be sem csapódott mögöttük, máris csókolta. Amikor felmerült benne a harc lehetősége, olyan izgalom fogta el, amit valahogyan ki kellett adnia magából. Nem is volt rossz így levezetni a felgyülemlett feszültséget. Ugyanolyan kíméletlen lendülettel vetette rá magát, mint ahogy az ellenséggel csapott volna össze. Az összecsapás? Istenem, kalózok vannak a nyomukban! Hogyan juthat éppen most eszébe a szeretkezés? - James! A lány nagy üggyel-bajjal elrántotta a száját, de a férfi tovább csókolta a nyakát, és ajka egyre lejjebb haladt. - Képes lettél volna felvenni a harcot a kalózokkal! - mondta a lány szemrehányó hangon. A férfi közben a földre dobta a mellényét. - Tudod, hogy ez micsoda vakmerőség lett volna? Ne! Az ingemet ne. Az ing is a mellény sorsára jutott. A mellét leszorító kötés is egy szempillantás alatt lekerült róla. Micsoda gyorsaság! Még soha nem látta őt ilyen szenvedélyesnek és türelmetlennek. - James, ez komoly! - Dehogy, szerelmem - mormolta a férfi, és felkapta a lányt. Miközben az ágyhoz vitte, ajkát a mellére tapasztotta. - Az csak egy apró kellemetlenség. Ez viszont valóban komoly. Ezzel megcsókolta a lány egyik mellét, hogy bebizonyítsa az igazát. Közben gyorsan levetkőztette Georginát, és a saját ruháit is ledobta magáról. A férfi ajka csodákra volt képes. James Malory valóban nagyszerű szerető, és ő abban a szerencsés helyzetben van, hogy erről személyesen is meggyőződhet. - De, James... - A lány még egy erőtlen kísérletet tett, hogy figyelmeztesse a férfit a kalózokra. James a köldökét csókolgatta. - Nem akarok több szót hallani, George. Csak szerelmes szavakat. - Miféle szerelmes szavakat?

- Hát... Tetszik, amit csinálsz, James. Még, James. Lejjebb... James. Ilyesmire gondoltam. - A lány felnyögött, amikor a férfi ajka lejjebb siklott. James elégedetten nyugtázta a hangot. - Ez is megfelel. Remélem már forró és nedves vagy, George... - Ezek a... te... szerelmes szavaid? - A lány az élvezettől alig tudta kinyögni a kérdést. - Ha hallod, akkor azt kívánod, hogy benned legyek? - Igen! - Akkor a szavak elérték a megfelelő hatást. - A férfi lélegzete elakadt, amikor egy gyors mozdulattal behatolt a lány ölébe. Közben megmarkolta és felemelte a fenekét, hogy minél mélyebbre döfhesse magát. - Egyelőre. A kalózokat szerencsére sikerült maguk mögött hagyni, de Georgina már nem törődött velük.

26. fejezet - Megjött a hintód, James - jelent meg Connie a kabin ajtajában. - Nem kell sietnünk. Olyan torlódás van odakint, hogy nyugodtan megvárhatom, amíg befejezik annak az amerikai vitorlásnak a rakodását, és a szekerek eltűnnek a rakpartról. Gyere, és igyál velem egyet, öregfiú. Már több órával azelőtt kikötöttek. Reggel Georgina bepakolta James bőröndjeit, de a férfi még nem közölte vele, hogy a birtokán szeretné tartani. Azt akarta, hogy a lány meglepődjön, ha meglátja a fényűző otthonát. Aztán este, a gyertyafényes vacsora közben megkéri, hogy legyen a szeretője. Connie bejött a szobába, és megállt az íróasztal mellett. Kinézett az ablakon, ahonnan rá lehetett látni az amerikai hajóra, és az indulás előtti sürgést-forgásra a fedélzetén. - Ismerősnek látszik. Nem gondolod? - Talán Hawke egyik prédája? Connie elmosolyodott. - Nem lepődnék meg. - Akkor nem is baj, hogy éppen távozik. - Miért? - kérdezte Connie. - A Maiden Anne soha nem hajózott a saját neve alatt. Milyen jó móka lenne, ha minden bizonyíték nélkül kalózkodással próbálnának vádolni. Ha már elszalasztottal egy izgalmas összecsapást a tengeren... - Minden okom megvolt rá - jegyezte meg James. Nem akarta a kis Georgie-t veszélybe sodorni egy néhány órás kaland kedvéért. - Most pedig jobb lenne, ha nem zavarnál. Connie elvette az italát. - Nagyon el vagy merülve a gondolataidban. Miért? - Éppen arra készülök, hogy elkötelezzem magam, Connie. Úgy döntöttem, hogy egy ideig még magam mellett tartom George-ot. Ne nézz rám ilyen döbbenten. - Pedig valóban meg vagyok lepődve, és nem ok nélkül. A legutolsó nő, akivel együtt hajóztál... hogy is hívták? James a homlokát ráncolta. - Estelie vagy Stella. Nem mindegy? - Akkor is úgy döntöttél, hogy egy darabig melletted marad. Még azt is megengedted neki, hogy berendezze a kabinodat ezekkel az össze nem illő bútordarabokkal... - Mostanra megszoktam, és semmi kifogásom ellenük. - Szándékosan félreérted a szavaimat. Nagyon megkedvelted azt a nőt, és hibát követtél el, amikor túl engedékeny voltál vele szemben. Ám egy hét sem telt el a tengeren, és megfordítottad a hajót, hogy megszabadulj tőle, és visszavidd oda, ahol felszedted. A túl szoros közelség az idegeidre ment. Tulajdonképpen ennyi hét után valami hasonlóra számítottam ezzel a kölyökkel kapcsolatban is. Azt hittem, már alig várod, hogy a kikötés után megszabadulj tőle.

- George sokkal elbűvölőbb útitársnak bizonyult. - Elbűvölő? Az a kis pimasz... - Vigyázz, Connie. A leendő szeretőmről beszélünk. Conrad felvonta a szemöldökét. - Tehát ennyire el akarod kötelezni magad? Miért? - Ez ostoba kérdés - válaszolta James ingerült hangon. - Mégis mit gondolsz, miért? Megkedveltem ezt a kis jenkit. Lehet, hogy veled szemben nem mutatja ki a kedves természetét, de velem nagyon barátságosan viselkedik, amióta megszűnt a színjáték. - Javíts ki, ha tévedek. Nem te voltál az, aki megesküdött, hogy soha nem fog szeretőt tartani? Eddig azt állítottad, hogy hiába állítják az ellenkezőjét, akkor is mindig csak a házasságon jár az eszük. Már jó ideje távol tartod magad mindenféle elkötelezettségtől, mégsem voltál híján a női társaságnak, ha arra támadt kedved. Ráadásul úgy nem is kerülnek olyan sokba. James türelmetlenül legyintett a barátja érvelésére. - Akkor éppen itt az ideje, hogy változtassak. Egyébként George-ot egyáltalán nem érdekli a házasság. Világosan a tudomására hoztam az álláspontomat, és azóta egy szót sem szól erről a témáról. - Minden nőt érdekel a házasság. Ezt éppen te mondtad. - A pokolba, Connie! Úgysem tudsz lebeszélni arról, hogy megtartsam szeretőnek. Az elmúlt héten elég sokat gondolkodtam ezen, és arra a következtetésre jutottam, hogy még nem akarom elengedni. - És ő mit szól mindehhez? - Biztosan el lesz ragadtatva. A kis nőcske is megkedvelt engem. - Örömmel hallom - válaszolta Connie gúnyosan. - Akkor mit művel azon a másik hajón? James olyan gyorsan fordult meg hogy majdnem fellökte a székét. Néhány percbe telt, mire végigpásztázta az amerikai hajó fedélzetét, és ő is megpillantotta, amiről Conrad beszélt. Georginát, és a mögötte álló skótot. A lány éppen a hajó egyik tisztjével - talán a kapitányával - beszélgetett. Jamesnek az volt az érzése, hogy a lány ismeri a fickót. Főleg, amikor a férfi megragadta Georgina karját, és alaposan megrázta. Aztán a következő pillanatban magához vonta és átölelte. James talpra ugrott, és most már valóban feldöntötte a székét. Ezután szitkozódva indult az ajtó felé. - Ha az a szándékod, hogy visszahozod... - kezdte Connie. - Először szétverem annak az alaknak az arcát, és csak azután hozom vissza George-ot - vágott a szavába a kapitány. James közben már kilépett az ajtón, ezért Connie-nak utána kellett kiabálnia. - Bajos lesz, öregfiú! A hajó már elindult! - Az nem lehet igaz! - A férfi visszajött a kabinba, és az ablakon át nézte a lassan távolodó vitorlást. A pokolba! - Nézd a dolog előnyös oldalát, Hawke - jegyezte meg Connie minden együttérzés nélkül. - Úgyis csak néhány hétig lettél volna vele, mielőtt visszatérsz Angliába. Ha esetleg magaddal akartad volna vinni, nem biztos, hogy beleegyezett volna. Emlékszem, hogy meséltél a szülőföldünk iránt érzett ellenszenvéről... - Hagyd ez most, Connie! Az a nő elhagyott, és el sem köszönt tőlem. Ne beszélj most a lehetséges

problémáimról, amikor még ezt sem hevertem ki! Nem törődött Conrad gúnyos horkantásával. A Maiden Anne mellett lévő - most már üres kikötőhelyre bámult, és még mindig nem tudta elhinni, hogy Georgie elment. Aznap reggel egy édes csókkal ébresztette, és közben a kis kezébe vette az arcát. Ezt a mosolyát James szeretkezésre való felhívásnak tartotta. Mindig így mosolygott rá, amikor az ágyban voltak, és a férfiban olyan sürgető vágyat ébresztett, aminek a létezéséről addig nem is tudott. - Nem! Ezt nem hagyom - mondta hangosan, majd elszánt pillantást vetett Conradra. Az elsőtiszt felnyögött. - A legénység tagjai közül hányan szálltak már partra? - Az isten szerelmére, James! Csak nem azt tervezed, hogy... - De igen! - csattant fel James, és hangja pontosan tükrözte a lelkében tomboló haragot. - Hozd vissza őket, amíg én mindent megtudok arról a hajóról. Egy óra múlva a nyomában akarok lenni. Georgina nem engedelmeskedett Drew bátyja parancsának. A férfi megfenyegette, hogy ha azonnal nem megy a kabinjába, alaposan el fogja nadrágolni, és az út hátralévő részében csak állni tud majd. Georginát nem érdekelte, hogy csak a harag beszélt belőle, vagy tényleg komolyan gondolta. A fivére valóban mérges volt, szinte tombolt a dühtől. Nagyon meglepődött, amikor megfordult, és megpillantotta őt a fedélzeten. Aztán halálra rémült. Biztosan egy nagy tragédia késztette a húgát arra, hogy Jamaicába jöjjön és megkeresse. Amikor a lány megnyugtatta, hogy senki sem halt meg, a férfi ijedtsége elmúlt, viszont bosszankodni kezdett az átélt megrázkódtatás miatt. Alaposan megrázta, amiért így ráijesztett, de utána gyorsan megölelte, mert nagyon megkönnyebbült. Ebben persze közbejátszott az is, hogy Georgina volt az egyetlen húga, akit nagyon szeretett. Amikor elárulta neki, hogy most tért vissza Angliából, a bátyja magából kikelve ordibálni kezdett vele. Pedig Thomas után Drew volt az egyik legszelídebb bátyja. Nem úgy, mint Warren, akit senki sem mert felbosszantani, mert mindenki tartott a hirtelen természetétől. Boyd és Clinton pedig néha túlságosan komolyak voltak. Drew volt a család fekete báránya, akit valósággal üldöztek a nők. Ezért neki igazán meg kéne értenie, miért tartotta annyira fontosnak, hogy Malcolm nyomába eredjen. A férfi mégis olyan mérges lett, hogy fekete szeme szikrákat szórt. Ha ő is el akarja fenekelni, akkor belegondolni is szörnyű, hogy mit kap majd Clintontól vagy Warrentől, ha az idősebb fivérei tudomást szereznek az angliai útjáról. Ám most nem ez bántotta igazán. Amikor meglátta Drew hajóját, annyira izgatott lett, hogy felrohant a fedélzetre, és közben nem vette észre, hogy a Triton éppen indulni készül. Akkor szedte fel a horgonyt, amikor Drew magából kikelve dühöngött. A lány most a korlátnál állt, és nézte, ahogy távolodik a Maiden Anne-től. Kétségbeesetten kutatott a tekintetével, hátha megpillantja Jamest a fedélzetén. Amikor végre meglátta a férfit, valami fojtogatni kezdte a torkát, és alig kapott levegőt. James szőke hajába belekapott a szél, és széles vállát ezer közül is felismerte volna. Georgina azon fohászkodott, hogy a férfi forduljon feléje. Már olyan messze voltak egymástól, hogy hiába kiabált volna, csak integetni tudott. A kapitány azonban nem nézett a tenger felé. Gyors léptekkel elhagyta a hajót, és eltűnt a kikötői tömegben. Istenem, még nem is tudja, hogy elment! Valószínűleg azt hiszi, hogy a Maiden Anne-en van, és akkor is ott lesz majd, amikor visszatér. Hiszen minden holmija a kabinban maradt, többek között az apjától

kapott értékes gyűrű is. Nem tudta, hogy nem lesz ideje visszamenni a poggyászért, de most nem is ez bántotta. Az gyötörte a lelkét, hogy nem volt lehetősége elbúcsúzni Jamestől, és megmondani neki... Mit is? Azt, hogy beleszeretett. A lány majdnem felnevetett. Valóban mulatságos helyzetbe került. Szeresd az ellenségedet - de nem a szó szoros értelmében... Ez a gyűlölt angol, a megvetett, öntelt arisztokrata valahogy mégis beférkőzött a szívébe. Milyen ostoba volt, hogy ezt megengedte! Még nagyobb hibát követne el, ha megmondaná neki. Egyik éjjel, miközben a férfi átölelte, és ő a szívverését hallgatta, megkérdezte tőle, hogy megnősült-e valaha. - Isten őrizzen! - kiáltott fel elszörnyedve. - Soha nem fogom elkövetni ezt az ostoba hibát. - Miért nem? - érdeklődött Georgina. - Mert minden nő hűtlen szajha lesz, mihelyt gyűrű kerül az ujjára. Ne sértődj meg szerelmem, de ez az igazság. A férfi megjegyzése Georginának eszébe juttatta Warren bátyja hozzáállását a nőkhöz, ezért rossz következtetést vont le belőle. - Sajnálom. Gondolhattam volna, hogy egyszer nagyon szerettél egy nőt, és az elárult téged. De egy nő hűtlensége miatt nem kéne az egész női nemet kárhoztatnod. Warren bátyám is ezt teszi, de neki sincs igaza. - Ki kell, hogy ábrándítsalak, George. Nekem még soha nem volt nagy szerelmem. Azokról a nőkről beszélek, akiknek a hűtlenségéről személyes tapasztalataim vannak, mivel velem csalták meg a férjüket. A házasság az ostobáknak való. A lány nem lepődött meg a férfi válaszán, mert valami hasonlóra számított. Akkor is hátborzongató, hogy mennyire hasonlít Warrenre. De Warren esetében legalább érthető volt, hogy csak kihasználja a nőket, és nem engedi őket közel magához. Régebben el akart venni feleségül egy lányt, aki nagyon csúnyán elbánt vele. James azonban beismerte, hogy nem volt semmi mentsége. Nem is titkolta, hogy kétes hírű nőcsábász. Ráadásul nem szégyellte. - Ne aggódj, kislány. Nem fog megverni - mondta Mac, és átölelte a vállát. - Nem sírjál. De jobban teszed, ha engedelmeskedsz, és visszamész a kabinodba. Hadd csillapodjon le a dühe, mielőtt megtudja a még rosszabb hírt. A lány a könnyeit törölgetve a férfira nézett. - Még rosszabbat? - Azt, hogy dolgoztunk az úton. - Szóval erre gondoltál? - szipogta a lány, és örült, hogy Mac eltereli a figyelmét a bánatáról. Hál’ istennek, a férfi azt hiszi, hogy Drew haragja miatt sírta el magát. - Nem hiszem, hogy örülne a hírnek sóhajtott fel. - Szükséges megtudnia? - Képes lennél hazudni a saját bátyádnak? - Azzal fenyegetőzött, hogy megver, Mac! - siránkozott Georgina. - A kedves, nemtörődöm Drew! Mit fog szólni, ha megtudja, hogy az elmúlt hónap során egy kabinban aludtam egy angollal? - Már értem, mitől félsz. Talán valóban nem ártana egy kis hazugság. Illetve csak azt kéne elhallgatnunk, hogy elrabolták a pénzünket. Éppen elég nagy megpróbáltatást jelent majd a többiek szemébe néznünk, és azt hiszem, az ő viselkedésük még Drew-énál is rosszabb lesz.

- Köszönöm, Mac. Te vagy a legjobb... - Georgina! - csattant fel a háta mögött Drew figyelmeztető hangja. - Leveszem az övemet! A lány megpördült, és látta, hogy a férfi nem készül ilyesmire. De a bátyja jóképű arcán látszott, hogy ha nem tűnik el azonnal a szeme elől, meggondolhatja magát. Ám a lány nem futamodott meg; a Triton százkilencven centiméter magas kapitánya elé lépett, és egyenesen a szemébe nézett. - Érzéketlen tuskó vagy, Drew. Malcolm egy másik nőt vett el feleségül, te pedig nem tudsz mást tenni, mint kiabálni velem. - Ezzel keserves sírásra fakadt. Mac undorodva húzta el a száját. Hihetetlen, hogy egy férfit ilyen könnyen le lehessen fegyverezni, mint Drew Andersont.

27. fejezet Miután Drew olyan megértőnek bizonyult a szerelmi bánata iránt, Georgina derűlátóbb hangulatban várta, hogy a többi fivére szeme elé kerüljön. Drew persze azt hitte, hogy Malcolm miatt zokog. A lány nem árulta el neki, hogy már egyáltalán nem érdekli a vőlegénye, és csak akkor jut eszébe, ha valaki megemlíti a nevét. Minden gondolata egy másik férfi körül forgott. Pedig a neve csak egyszer merült fel, amikor megjegyezték, hogy ő volt annak a hajónak a kapitánya, amelyikkel Jamaicába jöttek. A lány úgy érezte, hogy becsapja Drew-t. Többször is megfordult a fejében, hogy bevallja neki az igazat, de nem akarta megint feldühíteni. Tulajdonképpen meglepte a férfi haragja. Drew nagy mókamester volt, aki rengeteget tréfálkozott vele, és mindig készen állt arra, hogy felvidítsa. Azelőtt sikerült is neki, most viszont nem sejti, hogy miért bánatos. Végül úgyis kiderül minden, és a testvérei megtudják a szörnyű titkot. Mégis úgy döntött, hogy a legrosszabb hír bejelentésével vár egy kicsit, amíg a szívfájdalma valamelyest enyhül. Először látni akarta, hogyan fogadják a testvérei a kevésbé megrázó újságot, mielőtt a második, sokkal megdöbbentőbb tényt közli velük. Néhány hónap múlva úgyis meg kell tudniuk, hogy kinek a gyereke miatt kezd el nőni a hasa. Mit is mondott James a bátyjáról, Jasonről? Őrjöngeni szokott? Nos, valószínűleg az ő testvérei is ezt fogják tenni. Még maga sem tudta, hogyan vélekedjen a bűnbeesésének erről a következményéről. Félelem és bizonytalanság kavargott a lelkében - és egy kis öröm is. Ezt nem tagadhatta. Sejtette, hogy sok nehézséggel - és botránnyal - kell majd szembenéznie, de az érzéseit két szóban tudta összefoglalni: James gyermeke. Mit számít más ezen kívül? Meg van őrülve! Kétségbe kéne esnie, hogy kénytelen lesz férj nélkül felnevelni egy gyermeket, mégsem aggódott emiatt. James nem lehetett az övé, de utána más férfi szóba sem jöhetett. A gyereke viszont az övé lesz, és megtarthatja magának. Pontosan ezt akarta. Annyira szerette Jamest, hogy más megoldás meg sem fordult a fejében. Amikor három hét múlva a Triton befutott Long Island Soundba, Georgina sokkal jobb hangulatban volt, mert már teljesen bizonyos volt a gyermek létezésében, és tudta, hogy nem képzelődik. Ez volt az útjuk utolsó állomása. Utána befordultak a Pequonock folyóra, és megpillantották Bridgeportot, ahol a kikötő elég mély volt az óceánjáró hajók számára. A lányt kellemes izgalom fogta el, hogy végre otthon van. Ráadásul pont az év legszebb szakában érkeztek meg, amikor már nem volt túl nagy a hőség, és a lemenő nap fénye megcsillant az ezer színben pompázó őszi tájon. Ekkor észrevette, hogy milyen sok Skylark-hajó van a kikötőben, pedig jobban szerette volna, ha most a világ más tájain szelik a hullámokat. Csendben tették meg az utat a város szélén álló vörös téglás udvarházig. Drew mellette ült a hintóban, és néha biztatóan megszorította a kezét. Most már egyértelműen az ő oldalán állt, de ez nem sokat jelent majd, amikor kénytelen lesz idősebb fivérei szeme elé kerülni. Drew sem tudott nála több sikerrel szembeszállni velük. Főleg, amikor összefogtak. A hajósinas álruhájától már megszabadult. Azzal az öltözékkel vívta ki legjobban Drew haragját, de

legalább a többi bátyja nem fog emiatt felbőszülni. Az út során a legénységtől szerzett ruhákat magának, de most az a szép női ruha volt rajta, amit Drew a bridgeporti szerelmének hozott ajándékba. Valószínűleg itt is vesz majd egyet, hogy a következő kikötőben rá váró kedvesét megajándékozza. - Mosolyogj, Georgie! Nem fog összedőlni a világ. Georgina Drew-ra pillantott. Nem volt ínyére, hogy a bátyja kezdi viccesen felfogni a helyzetet. Ez a megjegyzés annyira jellemző volt rá! Drew sokban különbözött a többi fivérétől. A családban például csak neki volt fekete szeme. Akkor is nevetve állt fel, ha valaki ellátta a baját. Ez gyakran előfordult, ha Warren vagy Boyd bal lábbal kelt fel, és Drew nem tudta, hol a tréfa határa. Mégis leginkább Warrenre hasonlított. A két férfi aranybarna haja többnyire rendetlen tincsekben hullott a homlokába. Hatalmas termetükkel kimagaslottak a többi fivér közül, és az arcvonásaikban is sok hasonlóságot lehetett észrevenni. Drew szeme viszont koromfekete volt, míg Warrené halványzöld, akárcsak Thomasé. Míg a hölgyek Drew-t megnyerő bájáért és kisfiús modoráért imádták, addig Warrentől egy kicsit tartottak, gúnyos megjegyzései és kirobbanó természete miatt - persze azért sokan legyőzték a kezdeti bizalmadanságukat. Warren aljas módon bánt a nőkkel, és Georgina sajnálta azokat, aki behódoltak érzelemmentes hódításának. Mégis sokan a csapdájába estek, mert ellenállhatatlannak tartották. Ő viszont egyáltalán nem találta vonzónak Warren természetét, amely azelőtt is ilyen volt. Erről nem a nők tehettek. - Könnyen beszélsz - válaszolta Georgina, amikor eszébe jutott Warren haragja. - Szerinted meghallgatják a magyarázkodásomat, mielőtt megölnek? Nem hiszem. - Nos, abban tényleg igazad van, hogy Clinton nem sokáig enged beszélni, ha meghallja az angol kiejtésed, amelyet az elmúlt egy hónapban eltanultál. Talán jobb lenne, ha átadnád nekem a szót. - Ez nagyon kedves tőled, Drew. De ha Warren is ott van... - Tudom, hogy mire gondolsz - nézett rá a férfi kisfiús mosollyal, mert eszébe jutott, hogy legutóbb összeakasztotta a bajszát Warrennel. - Reménykedjünk abban, hogy az éjszakát a Kacsa Fogadóban töltötte, és addig nem is kerül elő, amíg Clinton meg nem hozta az ítéletét. Szerencséd van, hogy Clinton itthon van. - Még, hogy szerencsés vagyok! - Csendesebben! - súgta a férfi. - Nem kell még megtudniuk, hogy megérkeztünk. - Valaki már biztosan közölte velük, hogy a Triton befutott a kikötőbe. - Igen, de azt nem tudhatta, hogy te is a fedélzeten vagy. Használjuk ki a meglepetés erejét, Georgie. Talán elérték volna a céljukat, ha Boyd éppen nincs a dolgozószobában Clinton és Warren társaságában, amikor belépnek. Először a legifjabb fivére vette észre, és felpattant a székről. Azonnal odasietett hozzá, megölelte, megrázta, és annyi kérdést tett fel neki, hogy szóhoz sem jutott. Közben a két idősebbik fivérének bőven maradt ideje arra, hogy magához térjen a felbukkanása miatt érzett esetleges meglepetésből. Ők is felálltak, és közelebb léptek. Georgina látta, hogy vége-hossza nem lesz a haragos szemrehányásaiknak. Úgy tűnt, mintha még egymással is képesek lennének ölre menni, hogy melyik essen neki először. Georginának azonnal elszállt minden bátorsága. Eddig talán még reménykedett abban, hogy a testvérei nem fogják komolyan bántani, de most úgy rátámadtak, hogy megriadt. Gyorsan kiszabadította magát, Boydot Drew mellé vonszolta, majd a két férfi mögé ugrott.

Nem volt könnyű átkukucskálnia Boyd válla fölött, mivel a fivére - Thomashoz hasonlóan - legalább száznyolcvan centiméter magas volt, de még így is fél fejjel alacsonyabb volt Drew-nál. Georgina először Clinton lelkére próbált beszélni. - Meg tudom magyarázni! - Ezután Warrenhez fordult: - Tényleg! Amikor a férfiak nem tágítottak, hanem kétfelől megkerülték Boydot és Drew-t, a lány gyorsan átfurakodott közöttük, és Clinton íróasztalához szaladt. Az asztal mögé futva eszébe jutott, hogy nemrég ugyanígy menekült valaki elől. Megfutamodásával még jobban felbőszítette Clintont és Warrent. Most már ő is dühös lett, mert észrevette, hogy Drew vissza akarja tartani a nyomába eredő Clintont, aki ököllel felé csap. Drew alig tudott kitérni az ütés elől. - A pokolba mindkettőtökkel! Nagyon igazságtalanok vagytok... - Fogd be a szád, Georgie! - förmedt rá Warren. - Nem! Ha Clinton is itt van, akkor nem tartozom engedelmességgel neked, Warren Anderson! - A lány felkapta az első keze ügyébe eső tárgyat. - Azonnal hagyd abba, különben... hozzád vágom. A férfi azonnal megtorpant. Talán meglepődött, hogy a lány most az egyszer így szembefordult vele. Az is lehet, hogy komolyan vette a figyelmeztetését, és attól félt, hogy valóban fejbe kólintja. Clinton is megdermedt. Mindkét férfi riadtnak tűnt. - Tedd le azt a vázát, Georgie - szólalt meg Clinton fojtott hangon. - Túl értékes ahhoz, hogy széttörd Warren fején. - Ő biztosan nem így gondolja - válaszolta a lány gúnyosan. - De igen - hebegte Warren. - Az ég szerelmére, Georgie! - hangzott fel Boyd kiáltása. - Fogalmad sincs, hogy mit tartasz a kezedben. Légy szíves, hallgass Clintonra. Drew először az öccse kétségbeesett arcára nézett, majd az előtte lévő két megdermedt férfira, végül a húgára, aki még mindig úgy tartotta kezében a szóban forgó vázát, mintha egy furkósbot lenne. Ekkor kitört belőle a nevetés. - Ezt jól megcsináltad, Georgie! Nagyon ügyes vagy! - rikkantotta boldogan. A lány csak egy gyors pillantásra méltatta. - Most nincs kedvem tréfálkozni veled, Drew. Egyébként mit tettem? - Rendkívül kényes helyzetbe hoztad őket, és most már biztosan meghallgatnak. A lány kíváncsian nézett a két idősebb fivérére. - Ez igaz, Clinton? A férfi éppen azt mérlegelte, hogy milyen hangnemet használjon vele szemben. Szigorúan ráförmedjen, vagy próbáljon meg kedvesen a lelkére beszélni. Drew nem kívánt közbeszólása azonban kész tények elé állította. - Hajlandó vagyok meghallgatni téged, ha... - Semmi ha! - csattant fel a lány. - Különben... - A pokolba, Georgina! - tört ki Warren. - Add ide azt a... - Fogd be a szád, Warren - sziszegte Clinton. - Még a végén ráijesztesz és elejti. - A húgához fordult. - Figyelj rám, Georgie. Nem tudod, hogy mi van a... A lány valóban felfigyelt, szemügyre vette a kezében tartott vázát, és felkiáltott meglepetésében. Még

soha életében nem látott ilyen gyönyörű tárgyat. A porcelán olyan vékony volt, hogy szinte áttetszőnek tűnt. A fehér alapra tiszta aranyfestékkel egy távol-keleti jelenetet festettek, gyönyörűen kidolgozva minden apró részletet. Most már megértette a fivérei aggodalmát, és neki is rögtön az jutott eszébe, hogy lerakja ezt a gyönyörűséges antik porcelánvázát, mielőtt véletlenül leejti. Már éppen azon volt, hogy lélegzet-visszafojtva az asztalra helyezi, nehogy véletlenül összetörje ezt a kecses és finom tárgyalt. Ám amikor meghallotta a fivérei megkönnyebbült sóhajtását, az utolsó pillanatban mégis meggondolta magát. Egyik szemöldökét felvonva Clinton felé fordult. Mennyire idegesítette ez a mozdulat egy angol kapitány arcán! - Azt mondtad, hogy értékes? Boyd felnyögött. Warren félrefordult, hogy a lány ne hallja meg a káromkodását. Georgina persze minden szót jól hallott, mert a férfi nem tudta visszafogni a hangját. Drew jót nevetett, Clinton pedig ismét nagyon mérges lett. - Ez zsarolás, Georgina - morogta Clinton ökölbe szorított kézzel. - Szó sincs róla. Inkább önvédelemnek nevezném. Különben még nem csodáltam meg eléggé ezt a... - Rendben van, kislány. Üljünk le mindnyájan, és közben tedd a vázát az öledbe. - Azt fogom tenni. Amikor Clinton ezt javasolta, nem számított arra, hogy Georgina az ő székére fog leülni, az íróasztal mögé. Az arca egy kicsit elvörösödött a méregtől, amikor a lány helyet fogalt. Georgina tudta, hogy túlfeszíti a húrt, de mámorító érzés volt a fivéreit ilyen helyzetben látni. Ezek után kénytelen lesz állandóan magánál tartani ezt a vázát, amelyért mindnyájan úgy aggódnak. - Megmondanátok, hogy miért vagytok olyan mérgesek rám? Mindössze annyi a bűnöm, hogy elmentem... - Angliába! - kiáltott fel Boyd. - Éppen Angliába, az összes hely közül az egész világon! Te is jól tudod, hogy ott van a gonosz székhelye. - Annyira azért nem volt rossz... - Ráadásul egyedül! - szólalt meg Clinton. - Az ég szerelmére, egyedül mentél oda! Hová tetted az eszed? - Mac velem volt. - Ő nem a testvéred. - Ugyan már, Clinton! Mac olyan, mintha mindnyájunk apja lenne. - De túl engedékeny. Képtelen nemet mondani neked. A lány erre nem tudott mit válaszolni és elpirult. Eszébe jutott, hogy nem rabolja el az ártatlanságát - és a szívét - egy angol gazember, ha Mac helyett valamelyik bátyja van mellette. Akkor soha nem találkozott volna Jamesszel, és nem ismerte volna meg ezt a boldogságot. És ezt a nyomorúságot. Nem hordozna most egy kisbabát a szíve alatt, olyan botrányt okozva ezzel, amilyet Bridgeportban még soha nem láttak. Most már nem érdemes azon keseregni, hogy mi lett volna. Ráadásul nem bánt meg semmit. - Talán egy kicsit hirtelen voltam... - Egy kicsit? - vette át a szót ismét Warren, aki még mindig nem csillapodott le. - Rendben. Akkor nagyon. Az nem is érdekel titeket, hogy miért kellett odamennem?

- Egyáltalán nem! - csattant fel Clinton, majd gyorsan hozzátette: - Nincs semmilyen mentséged arra, hogy ilyen aggodalmat okoztál nekünk. Ez egy megbocsáthatatlan, önző... - Nem kellett volna aggódnotok! - kiáltott fel Georgina. - Azt hittem, hogy nem is tudjátok meg, csak ha már visszajöttem. Úgy terveztem, hogy még előttetek hazaérek. Erről jut eszembe: mi az ördögöt kerestek itthon? - Ez egy hosszú történet, és köze van ahhoz a vázához, amit a kezedben tartasz. Ne akard elterelni a szót, kislány. Nem lett volna szabad Angliába menned, mégis megtetted. Tisztában voltál azzal, hogy nem engednénk meg neked, mert jól tudtad, milyen érzelmekkel viseltetünk az ország iránt, mégis odamentél. Drew úgy vélte, elég volt az ostorozásból. Észrevette, hogy Georgina majdnem összeroskad a vádak súlya alatt, és nagyon megsajnálta. - Most már hagyd abba, Clinton! - csattant fel. - Georgie eleget szenvedett, semmi szükség arra, hogy még te is fokozd a bánatát. - Egy alapos fenekelésre lenne szüksége - erősködött Warren. - Ha Clinton nem teszi meg, akkor majd én fogom. - Nem gondolod, hogy ehhez már túl idős? - kérdezte Drew felháborodottan, megfeledkezve arról, hogy először ő is erre gondolt, amikor Jamaicában találkozott a húgával. - A nők soha nem elég idősek a fenekeléshez. Drew elmosolyodott, mert a mogorva válasz pajzán elképzeléseket keltett benne. Boyd is hamar belátta, milyen vicces Warren kijelentése, és nevetni kezdett. Még Clinton arca is megenyhült egy kicsit. Egy pillanatig mindnyájan megfeledkeztek arról, hogy Georgina is a helyiségben van. A lány tudta, hogy többé nem pironkodik a szabad szájú megjegyzéseik előtt. Most is inkább feldühödött, és legszívesebben Warren fejéhez vágta volna az értékes vázát. Drew válasza sem nyerte el a tetszését. - A nőkkel más a helyzet, de Georgina a húgunk. Különben miért vagy ennyire dühös, Warren? Amikor Warren nem volt hajlandó megszólalni, Boyd válaszolt helyette. - Csak tegnap kötött ki, de amikor beszámoltunk neki Georgie ostobaságáról, azonnal rendbe hozatta a hajóját, és úgy volt, hogy ma délután útra kel Angliába. Georgina meglepődött, és teljesen elámult. - Utánam akartál jönni, Warren? A férfi bal orcáján lévő kis heg meghúzódott. Nem szívesen vallotta be, hogy ugyanúgy aggódik érte, mint a többiek - ha nem jobban. Akkor sem volt hajlandó válaszolni a lánynak. Georginának nem volt szüksége válaszra. - Warren Anderson, nem gondoltam volna, hogy ilyesmire képes lennél értem. - Ugyan már! - mordult fel a férfi. - Nem kell ennyire zavarban lenned - mosolygott a lány - Csak a családtagok előtt árultad el, hogy nem vagy olyan hideg és kérges szívű, mint amilyennek a külvilág felé mutatod magad. - Akkor is ellátom a bajodat, Georgie. A lány nem vette komolyan a bátyja fenyegetését. Talán azért, mert már nem volt benne igazi tűz. Gyengéden Warrenre mosolygott, és ő is biztosította a szeretetéről. A csendet ekkor Boyd törte meg, aki Drew-ra förmedt.

- Hogy értetted azt, hogy eleget szenvedett? - Megtalálta Malcolmot. - És? - Látod, hogy nincs itt... - Azt akarod mondani, hogy nem hajlandó feleségül venni? - hüledezett Boyd. - Még rosszabb a helyzet - mondta Drew komor arccal. - Már megnősült, körülbelül öt évvel ezelőtt. - Micsoda? - Az a semmirekellő! - A gazember! A testvérei haragja ismét fellángolt, de most már nem ő volt a célpontjuk, hanem Malcolm. Nem számított arra, hogy ennyire felháborodnak, pedig tudhatta volna, mert mindig túlzásba vitték a védelmét. El tudta képzelni, mit szólnak majd Jameshez, ha eljön a színvallás ideje. Nem is akart erre gondolni. Még mindig kígyót-békát kiabáltak Malcolmra, hogy kifejezzék az együttérzésüket, amikor belépett a szobába a középső testvérük. - Nahát, ezt el sem tudom hinni! - kiáltott fel mindenkit meglepve. - Mind az öten egyszerre itthon vagyunk. Ez már legalább tíz éve nem fordult elő. - Thomas! - kiáltott fel Clinton. - A csudába, Tom! A nyomomban voltál? Én is most kötöttem ki - mondta Drew. - Igen. - Thomas felnevetett. - Láttalak a virginiai partoknál, de aztán elveszítettelek szem elől. - A férfi ekkor észrevette Georginát, és meglepte, hogy Clinton íróasztalánál ül. - Nem is üdvözölsz, kedvesem? Még mindig haragszol rám, amiért elhalasztottam az angliai utadat? Haragszik? A lányt hirtelen olyan méreg futotta el, hogy alig tudta türtőztetni magát. Milyen jellemző Thomasra, hogy nem veszi komolyan az érzéseit! Azt hiszi, hogy miután hazajött, minden a legnagyobb rendben lesz. - Az én angliai utamat? - A lány a vázát a hóna alá csapva megkerülte az íróasztalt. Olyan dühös volt, hogy teljesen megfeledkezett róla. - Én nem akartam Angliába menni, Thomas. Téged kértelek meg, hogy menj el helyettem. Könyörögtem neked, de te nem voltál hajlandó ezt a szívességet megtenni nekem. Az én apró-cseprő gondjaimat nem tartottad elég fontosnak, és nem akartad megváltoztatni miattuk az útitervedet. - Csillapodj, Georgie - csitítgatta a férfi nyugodt hangon. - Most már szívesen elmegyek, és velem jöhetsz, ha akarsz. - Már volt - közölte gúnyos hangon Drew. - Hol? - Angliában. Nemrég jött meg. - Ugyan már! - Thomas világoszöld szeme idegesen Geroginára villant. - Georgie, nem lehetsz ennyire ostoba... - Nem lehetek? - vágott a szavába a lány éles hangon. Aztán váratlanul könnybe lábadt a szeme. - A te hibád, hogy most... Jaj, te jó ég! A lány a bátyjához vágta a vázát, és kirohant a szobából. Szégyellte, hogy már megint elsírja magát egy Malory nevű szívtelen angol miatt. A helyiségben pokoli zűrzavar támadt, de nem azért, mert a férfiak

észrevették a könnyeit. Thomas megfogta a feléje hajított vázát, de ekkor már négy felnőtt férfi vetette magát a lábai elé, hogy elkapja, ha mégis elejti.

28. fejezet James a korlátnál állt, és türelmetlenül várta, hogy a csónak végre a hajó oldalához érjen. Már három napja várakozott ebben a kis öbölben a connecticuti partoknál. Ha tudta volna, hogy ilyen sokáig tart, mire Artie és Henry visszajön a hírekkel, maga ment volna ki a partra. Tegnap már majdnem megtette. Connie azonban meggyőzte, hogy a jelenlegi hangulata nagyon elrettentő. Az elsőtiszt meg volt győződve arról, hogy az amerikaiak nem állnának vele szóba, mert lesír róla, hogy a gyűlölt angol nemesség tagjai közé tartozik, ráadásul csak úgy árad belőle a brit felsőbbrendűség érzése. De ha ezt még meg is bocsátanak neki, leereszkedő modorával azonnal kivívná az ellenszenvüket. James nem volt hajlandó beismerni, hogy leereszkedő a modora, de Connie kinevette, és azt mondta, hogy az első két vádpont is bőven elég ahhoz, hogy felkeltse az amerikaiak gyanakvását. James nem ismerte az amerikai vizeket, mégis úgy döntött, hogy nem követi a vitorlást a kikötőbe, mert nem akarta, hogy Georgie idő előtt tudomást szerezzen az érkezéséről. Az volt a sejtése, hogy a lányt szállító hajó nem hajózott fel a folyón, hanem valamelyik part menti városnál kötött ki. Lehorgonyozta a Maiden Anne-t a folyó torkolatában lévő egyik földnyelv mögé, és beküldte Artie-t és Henryt a városba, hogy minél többet tudjanak meg. Arra nem számított, hogy három napig távol lesznek. Csak azt akarta megtudni, hogy hol találja meg a nőt, és nem érdekelte a város történelme. Most végre megjöttek, és mihelyt a fedélzetre értek, azonnal rájuk förmedt. - Na, mi van? - Ekkor meggondolta magát, és mogorván hozzátette. - A kabinomba! Egyik férfi sem aggódott túlságosan a kapitány kurta-furcsa viselkedése miatt. Nagyon fontos híreik voltak, James Malory viselkedése pedig már azóta ilyen, amióta elhagyták Jamaicát. Követték az alsó szintre, és közben Connie is csat-lakozott hozzájuk. James még arra sem szakított időt, hogy leüljön az íróasztalához; azonnal rájuk támadt, a beszámolót követelve. Először Artie szólalt meg. - Lehet, hogy nem fog tetszeni, amit mondunk... vagy talán mégis. A vitorlás, aminek a nyomába eredtünk egy Skylark Line-hajó. James elgondolkodva ráncolt a szemöldökét, miközben lassan leült a székre. - Miért olyan ismerős ez a név? Connie azonnal válaszolt neki. - Talán azért, mert amikor még Hawke voltál, két Skylark-hajóval is találkoztál. Az egyiket elfogtuk, a másik elmenekült, de alaposan megrongálódott. - Bridgeport a hajótársaság központi kikötője - tette hozzá Artie. - Több mint egy tucat Skylark-hajó áll éppen a dokkokban. James vigyorogva ismerte fel ennek a jelentőségét. - Akkor jól döntöttem, hogy elkerülöm a kikötőt. Igaz, Connie? - Bizony. Lehet, hogy a Maiden Anne-t nem ismerik fel, de téged biztosan. Ezért egyértelmű, hogy nem mehetsz ki a partra.

- Valóban? Connie kihúzta magát. - A csudába, James! Az a nő nem éri meg, hogy miatta felköttesd magad! - Ne túlozz - válaszolta a kapitány. - Igaz, hogy amikor a zsákmányra támadtunk, mindig jól látható voltam, de azokban az időkben szakállat hordtam. Ha nem vetted volna észe, már régen leborotváltam az arcomat. Semmivel sem vagyok felismerhetőbb a hajómnál, ráadásul Hawke már több mint öt éve visszavonult. Idővel elhalványulnak az emlékek. - A te esetedben az idő múlása a józan eszedet is elvette - mérgelődött Connie. - Semmi értelme kockáztatnod, amikor ide is hozathatod azt a csitrit. - És mi van, ha nem akar jönni? - Majd teszek róla, hogy akarjon. - Emberrablásra gondolsz, Connie? Én úgy tudom, hogy az bűncselekmény! - Ugye ezt nem mondod komolyan? - förmedt Connie a kapitányra. James végre halványan elmosolyodott. - Csak eszembe jutott, hogy amikor utoljára egy szép hölgyet el akartunk rabolni, a végén a saját unokahúgom bújt elő a zsákból. Azelőtt pedig Regant a beleegyezésével raboltuk el, a fivéreim mégis kitagadtak, és alaposan helyben hagytak. Egyébként teljesen mindegy, hogy mit mondasz. Nem azért tettem meg ezt a hosszú utat, hogy az aggodalmaskodásod miatt megváltoztassam a terveimet. - Mik a terveid? Ez a kérdés ismét feldühítette lamest. - Még nincs semmilyen ötletem, de ez most nem lényeges. - A kapitány a másik férfihoz fordult: Erről jut eszembe, Artie. Hol a pokolban van a nő? Csak a napot loptátok idáig, vagy sikerült kiderítenetek a tartózkodási helyét? - Igen, kapitány. Egy nagy házban lakik Bridgeporton kívül. - Remek. Akkor felkereshetem, és közben nem kell bemennem a városba? - Igen, de... James nem volt kíváncsi Artie mondanivalójára. - Látod, Connie? Fölöslegesen aggódtál. - Kapitány... - Nem is kell a kikötő közelébe mennem. - Merde! - fakadt ki Henry, és mérgesen nézett a barátjára. - Mikor akarod végre elmondani neki, mon ami? Amikor belépett a tigris házába? - Az oroszlán háza, Henry. Különben pedig, szerinted mire készülök éppen? Ekkor ismét James szólalt meg. - Az oroszlán barlangjáról beszélnek az urak? Oda kéne belépnem? Talán van még valami, amit tudnom kéne? Mi az? - Csak az, hogy a lány családja a Skylark-hajók tulajdonosa, és a fivérei hajóznak velük. - A pokolba - morogta maga elé Connie, James azonban nevetni kezdett. - Istenem, ez vicces! Tényleg említette nekem, hogy van egy saját hajója, de nem vettem komolyan. Azt hittem, hogy csak a szája jár.

- Pedig úgy tűnik, hogy nagyon szerény volt - mondta Connie. - Ebben nincsen semmi vicces, James. Így nem teheted meg, hogy... - Dehogynem. Csak olyan alkalmat kell választanom, amikor egyedül van. - Az nem ma lesz, kapitány. Ma este egy nagy estét adnak. - Egy estélyt? - javította ki James. - Igen. Az egész várost meghívták. - Megünneplik, hogy az egész család otthon van - tette hozzá Henry. - Úgy tűnik, ez nem túl gyakran fordul elő. - Most már tudom, hogy mi tartott ilyen sokáig - húzta el a száját James. - Azért küldtelek el titeket, hogy találjátok meg a nő lakóhelyét. Erre ti egy családregénnyel jöttök vissza. Van még valami érdemleges, amiről be akartok számolni? Azt esetleg nem sikerült kideríteni, hogy miért ment Angliába? - A jövendőbelijét kereste. - Miféle jövendőbelijét? - A vőlegényét - közölte Henry. James lassan előrehajolt ültében. Három társa azonnal észrevette, hogy a hangulata megváltozott. Azóta forrt a dühtől, amióta elhagyták Jamaicát, de ettől a szótól még komorabb lett. - Vőlegénye van? - Már nem - vágta rá gyorsan Henry. - A lány megtudta, hogy elvett feleségül egy angol nőt, miután hat évig várt rá... Jaj, Henry! A lábamra tapostál! - Pedig inkább a szádra kellett volna, mon ami! - Hat évig várt rá? Artie összerezzent. - Besorozták az angol haditengerészethez, aztán jött a háború... Csak az év elején hallottak hírt a fickóról. A lány titokban indult a vőlegénye felkutatására. Henry sokáig udvarolt az egyik cselédlánynak, hogy... - Hat évig! - motyogta James maga elé. - Úgy tűnik, George nagyon szerelmes volt. Igaz, Connie? - Ugyan már, James! Miért érdekel ez téged? Te szoktad mondogatni, hogy a nőket egy kellő lélektani pillanatban lehet a legkönnyebben levenni a lábukról. Különben sem akartad, hogy az a fruska beléd szeressen! Mindig bosszantani szokott, amikor ez történik. - Igaz. - Akkor meg miért vagy ilyen mérges?

29. fejezet - Hol a pokolban voltál, Clinton? - förmedt rá Drew a fivérére, amikor az belépett a nagy dolgozószobába. Ez a helyiség volt a ház férfitagjainak a gyülekezőhelye. Clinton kérdőn nézett a gesztenyebarna kereveten üldögélő Warrenre és Thomasra, mintha tőlük várná a magyarázatot Drew szokatlan kitörésére, de azok csak a vállukat vonogatták, mivel Drew nekik sem árulta el az ingerültsége okát. Clinton az íróasztalához lépett, és így válaszolt: - Az én dolgom az üzlettel foglalkozni, amikor itthon vagyok, ezért a délelőttöt a Skylark irodájában töltöttem. Ha megkérdezted volna Hannah-t, megmondta volna. Drew megérezte, hogy most finoman megdorgálták. Elvörösödött, amiért nem jutott eszébe megkérdezni a házvezetőnőt, aki egyben a szakácsnőjük is volt. - Hannah nagyon el van foglalva az estély előkészületeivel - motyogta maga elé. Clinton majdnem elmosolyodott. Drew ritkán fejezte ki nyíltan az ingerültségét, ezért annál meglepőbbnek találta, hogy most ilyen hevesen rátámadt. Nem is akarta tovább ingerelni. Warrennek viszont nem voltak ilyen aggályai. - Miért nem kérdeztél engem, tökfej? - nevetett fel gúnyosan. - Megmondhattam volna... Még be sem fejezte a mondatot, amikor Drew a kerevetnél termett, ezért Warren nem is folytatta, hanem felállt, hogy szembeforduljon az öccsével. - Drew! Clintonnak másodszor is rá kellett kiáltania, mire Drew hajlandó volt rá figyelni. Amikor legutóbb a két testvérnek nézeteltérése támadt a dolgozószobában, ki kellett javítani az íróasztalát, és kicserélni két lámpát meg egy kisasztalt. - Ne felejtsétek el, hogy estére vendégeket hívtunk - rótta meg a kakaskodó fivéreket Clinton. Mivel szinte az egész város hivatalos az estélyünkre, valószínűleg a ház összes helyiségét használni fogják, így ezt is. Nagyon örülnék, ha előtte nem kéne még új bútorokat is beszereznem. Warren leengedte az öklét, és visszaült a helyére. Thomas csak a fejét csóválta. - Mi a bajod, Drew? Miért nem tudod megbeszélni Warrennel vagy velem? - igyekezett Thomas megnyugtatni a testvérét. - Nem kellett volna arra várnod, hogy ő... - Tegnap este egyikőtök sem volt itthon, csak Clinton - csattant fel Drew, de nem árult el többet, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna. Thomas ismét bebizonyította, hogy méltán híres a türelméről. - Úgy tudom, hogy te sem voltál itthon. Miért fontos az, hogy Clinton a házban töltötte az estét? - Csak tudni akarom, hogy mi történt, amíg távol voltam. - Drew ismét a legidősebb bátyjához fordult: - Clinton! Mégis megverted Georgie-t? Pedig azt mondtad, hogy... - Dehogy! - tiltakozott Clinton felháborodott arccal. - Pedig nem ártott volna - szólt közbe Warren. - Ha ellátnánk a baját, megszűnne a bűntudata.

- Miféle bűntudatról beszélsz? - Amiért aggodalmat okozott nekünk. Akkor nem búslakodna annyit. - Azért búslakodik, mert még nem heverte ki Cameron elvesztését. Szerelmes volt abba a... - Ostobaság! - csattant fel Warren. - Soha nem szerette azt a kis fattyút. Csak azért kellett neki, mert ő volt a legcsinosabb fiú a városban, bár én soha nem tudtam megérteni, hogy mit eszik rajta. - Ha ez így van, akkor miért sír mindennap, már egy hete, amióta elhagytuk Jamaicát? Megszakad a szívem, amikor látom a kivörösödött és feldagadt szemét. Mielőtt hazaértünk, még valahogy sikerült felvidítanom, de most már teljesen reménytelen minden próbálkozás. Tudni akarom, hogy mi taszította megint ilyen kétségbeesésbe. Mondtál neki valamit, Clinton? - Két szót sem szóltam hozzá. A legtöbb estét a szobájában tölti. - Már megint sír, Drew? - érdeklődött Thomas. - Ezért vagy ilyen ideges? Drew zsebre vágta a kezét és bólintott. - Nem tudom elviselni. - Akkor szokjál hozzá, tökfej - jegyezte meg Warren. - A nők rengeteg könnyet képesek hullajtani, méghozzá a legváratlanabb helyzetekben. Mintha valahol lenne egy hatalmas raktárkészletük. - Csak egy ostoba fajankó nem tudja megkülönböztetni az igazi könnyeket a mesterkélt pityergéstől vágta a fejéhez Drew. Clinton gyorsan közbe akart lépni, mert látta, hogy Warren komolyan megsértődik, de erre nem volt szükség. Thomasnak sikerült lecsillapítania a fivérét, pedig csak a karjára tette a kezét, és megcsóválta a fejét. Clinton dühösen biggyesztette le ajkát. Az egész család csodálta Thomasnak azt a képességét, hogy minden körülmények között sikerül megőriznie a nyugalmát. Érdekes módon, Warren tisztelte ezért a legjobban. Mindig elfogadta Thomas figyelmeztetését, míg Clinton véleményét többnyire semmibe vette. Ez roppant módon bosszantotta a legidősebb fiút, főleg azért, mert Thomas négy évvel fiatalabb, és fél fejjel alacsonyabb volt Warrennél. - Ne feledd, Drew, hogy te is egyetértettél velünk, amikor beleegyeztünk abba a nevetséges eljegyzésbe - mutatott rá Clinton. - Egyikünk sem gondolta, hogy Georgina érzelmei komolyak. Még csak egy tizenhat éves bakfis volt... - Most már mindegy, hogy mit gondoltunk, mivel útra kelt, és bebizonyította, hogy mindnyájan tévedtünk - erősködött Drew. - Ezzel csak azt bizonyította be, hogy nagyon hűséges természete van... és szörnyen makacs válaszolta Clinton. - Én inkább Warrennel értek egyet. Még mindig nem hiszem, hogy valóban szerette Cameront. - Akkor miért várt rá hat évig? - Ne legyél már ennyire ostoba, Drew! - fakadt ki Warren. - Itt a helyzet semmit sem változott hat év alatt. Még mindig nincs elég nőtlen férfi a városban, akik közül választhatna. Miért ne várt volna Cameronra? Senkit sem talált, akit nála jobbnak tartott volna. Ha találkozott volna egy megfelelő férfival, biztosak lehettek abban, hogy egy szempillantás alatt elfelejtette volna azt a hígagyú keltát. - Akkor miért szökött el, hogy megtalálja? - heveskedett Drew. - Erre mit tudtok válaszolni? - Nyílván úgy érezte, hogy már eleget várt. Clintonnal is ugyanerre a következtetésre jutottunk. Úgy

volt, hogy legközelebb magával viszi Georgie-t, amikor meglátogatja a gyermekeit New Havenben. Az anyósa még mindig nagyon élénk társasági életet él ott. - Milyen társasági életről beszélsz? - húzta el a száját Drew. - New Haven nem sokkal nagyobb Bridgeportnál. - Ha az sem válik be, akkor úgy terveztem, hogy elviszem New Yorkba. - Te? Warren arckifejezése fenyegető lett. - Szerinted nem tudom, hogyan kell egy nőt kísérni? - Egy nőt minden bizonnyal remekül elkísérgetsz, de nem a húgodat. Melyik férfi merné megközelíteni, ha te vagy mellette... és közben le sem veszed róla a szúrós tekinteted? Olyan vagy, mint egy csibéjét féltő tyúkanyó. Warren ismét talpra szökkent, tekintete szikrákat szórt. - Nem vagyok tyúkanyó! - Jó lenne, ha végre békén hagynátok egymást - szólalt meg Thomas, de közben nem emelte fel a hangját. - Eltértünk a tárgytól. Most már mindegy, hogy milyen terveitek voltak. Az a lényeg, hogy Georgie sokkal boldogtalanabb, mint eddig hittük. Erről jut eszembe: megkérdezted, hogy miért sír? - Hogyhogy miért? - kiáltott fel Drew. - Mert összetörték a szívét. - Ezt mondta? - Nem volt rá szükség. Amikor találkoztunk Jamaicában, közölte velem, hogy Malcolm egy másik nőt vett el feleségül, majd azonnal zokogni kezdett. - Nekem nem tűnt bánatosnak - jegyezte meg Clinton. - Inkább nagyon erőszakos lett, amióta rájött, hogy minden büntetés nélkül megúszta a kalandját. Ez a ma esti ünnepség is az ő ötlete volt, és teljes erővel belevetette magát a szervezésbe. - Ma reggel mégsem jött le. Valószínűleg a szobájában bujkál, mert már megint dagadt a szeme a sok sírástól. Thomas a homlokát ráncolta. - Itt az ideje, hogy valaki elbeszélgessen vele. Mi a véleményed, Clinton? - Én nem értek az ilyesmihez! - Warren? - nézett Thomas a bátyjára, de meg sem várta a válaszát, és elnevette magát. - Azt hiszem, jobb, ha te nem beszélsz vele. - Majd én - szólalt meg Drew kelletlenül. - Te állandóan rossz következtetéseket vonsz le, és nem bírod a könnyeket - gúnyolódott Warren. Thomas gyorsan felállt, és az ajtó felé indult, mielőtt a két testvér újra összeszólalkozik. Onnan szólt vissza. - Mivel Boyd valószínűleg még alszik az átmulatott éjszaka után, már csak én maradtam. - Sok sikert - kiáltott utána Drew. - Elfelejtetted, hogy még mindig haragszik rád? Thomas megállt, és Drew-ra nézett. - Gondoltál már arra, hogy vajon miért? - Ezen nincs mit gondolkodni. Azért, mert nem akart Angliába menni, hanem azt akarta, hogy te menj. - Pontosan - válaszolta Thomas. - Tehát egyáltalán nem vágyott arra, hogy lássa Cameront. Csak el

akarta intézni az ügyet. - A csudába! - szólalt meg Drew, miután Thomas távozott. - Ennek van valami jelentősége? Warren nem tudta kihagyni a remek lehetőséget. - Kész csoda, hogy nem vagy még mindig szűz, Drew. Semmit sem tudsz a nőkről. - Én? - hörgött Drew. - Velem legalább jól érzik magukat. Csodálom, hogy a te barátnőid nem fagynak halálra az ágyadban! A két férfi túl közel volt egymáshoz, ezért Clinton aggódni kezdett. - Vigyázzatok a bútorokra!

30. fejezet - Thomas! - kiáltott fel Georgina, amikor felemelte a szemén lévő nedves borogatást, és észrevette, hogy nem a szolgálója lép be a szobába, hanem a bátyja. - Mióta jössz be kopogás nélkül? - Amióta nem vagyok biztos abban, hogy szívesen látsz. Mi a baja a szemednek? A lány egy asztalkára dobta a kendőt, és felült az ágyon. - Semmi - válaszolta kitérően. - Akkor neked mi a bajod, hogy még mindig ágyban vagy? Tudod, mennyi az idő? A lány haragos pillantást vetett rá. - Már felkeltem. Szerinted ez egy hálóing? - kérdezte, sárga nappali ruhájára mutatva. - Akkor csak lusta lettél, mert megszoktad, hogy a hosszú tengeri utazás alatt nincsen semmi teendőd? A lány kinyitotta a száját, de aztán gyorsan szorosan összezárta. - Mit akarsz? - kérdezte. - Szeretném tudni, hogy mikor vagy hajlandó végre ismét szóba állni velem - mosolyodott el a férfi, és leült az ágy szélére. Nekitámaszkodott az egyik oszlopnak, és a lányra nézett. Georgina nem hitt neki. Tudta, hogy a bátyja valami más miatt kereste fel. Ha Thomas nem tér azonnal a tárgyra, akkor biztosan kényes vagy kellemetlen témáról akar vele beszélni, és ehhez most nem volt semmi kedve. Ami pedig a szóba állást illeti, a lány még azelőtt meg akarta nyugtatni a bátyját, hogy nem haragszik rá, mielőtt az állapotára fény derül. Nem vette volna a szívére, ha Thomas magát hibáztatja. Ő nem tehetett semmiről. Megakadályozhatta volna, hogy James Malory szeretkezzen vele - de nem akarta. A lelkiismerete jól tudta ezt. Akár most is túleshet rajta, ha már itt van Thomas. - Elnézést kérek, amiért úgy beszéltem veled, mintha haragudnék rád. Egyáltalán nem haragszom. - Nem csak nekem volt ez a benyomásom. Drew is azt mondta, hogy... - Drew túlságosan félt - kiáltott fel a lány ingerülten. - Nem is szokott ennyire részt venni a család életében. Fogalmam sincs, hogy miért... - Tényleg nem tudod? - vágott a szavába a bátyja. - Eddig nem viselkedtél ilyen szenvedélyesen, most pedig nagyon lobbanékony vagy. Drew aggódik érted, akárcsak Warren. Azért ilyen kiállhatatlan, mert... - Ő mindig kiállhatatlan. Thomas felnevetett. - Ez igaz, de azért máskor jobban uralkodik magán. Az a helyzet, hogy szándékosan kötekedik mindenkivel, és nem érdekli, hogy ki az áldozat. - De miért? - így akarja levezetni a felgyülemlett indulatait. A lány elhúzta a száját. - Bárcsak találna magának valamilyen más módot a feszültség oldására! Jó lenne, ha megint beleszeretne valakibe. Az más irányba terelné a szenvedélyeit. Talán többé nem lenne...

- Jól hallottam, amit mondtál, Georgina Anderson? A lány elvörösödött a férfi megrovó hangja hallalán, és egy pillanatig elfeledkezett arról, hogy a bátyjával beszél. - Az ég áldjon meg Thomas! - tiltakozott. - Szerinted én semmit sem tudok az életről? - Nem többet, mint amire szükséged van. Az életnek arról az oldaláról pedig nagyon keveset kell tudnod. A lány lehunyta a szemét, és megtartotta magának a véleményét. - Ezt nem gondolhatod komolyan azok után, amiket ebben a házban hallottam? Persze tudom, hogy nem lett volna szabad odafigyelnem a beszélgetéseitekre, de annyira lebilincselő a téma... - a lány elmosolyodott, amikor a férfi zavarba jött, és fejét az ágy oszlopának támasztva lehunyta a szemét. Érted már, hogy mit akarok hangsúlyozni, Thomas? A férfi kinyitotta az egyik szemét. - Megváltoztál, Georgie. Clinton szerint parancsolgató lettél, én viszont inkább arra gondolok, hogy... - Határozottabb vagyok, és éppen itt volt az ideje a változásnak. - Én akaratosságnak nevezném. - Igen, ebben is lehet némi igazság - mosolygott a lány. - És nagyon pimasz vagy. - Ezt más is mondta mostanában. - Tehát? - Mit tehát? - Mi történt? Minek köszönhetem ezt az új húgocskát, akit itthon találtam? A lány vállat vont. - Rájöttem, hogy én is dönthetek a saját életemről, és elfogadhatom a döntéseim következményeit. - Mint például azt, hogy elmész Angliába? - érdeklődött óvatosan a férfi. - Például. - Van más is? - Nem megyek férjhez, Thomas - közölte a lány halk hangon. A férfi persze Malcolmra gondolt. - Tudjuk, mi történt Malcolmmal, de... - Soha. Ez az egyetlen szó úgy robbant a szobában, mintha valaki tűzijátékot gyújtott volna. Főleg azért, mert a férfi megérezte, hogy a húga nem túloz, hanem őszintén mondja. - Nem gondolod, hogy ez... egy kicsit szélsőséges kijelentés? - Nem - válaszolta a lány. - Értem..., illetve nem értem. Úgy látszik, én sem vagyok különb Drew-nál, aki nem tud mást, csak rossz következtetéseket levonni. Erről jut eszembe, Drew nagyon aggódik. A lány felállt, mert megérezte, hogy a beszélgetés kezd olyan irányba terelődni, amelyet egyelőre szeretne elkerülni. - Thomas... - Azt állítja, hogy szerelmi bánatod van. Igaz ez, Georgie?

A férfi hangja olyan együtt érző volt, hogy a lány szeme könnybe lábadt. Gyorsan hátat fordított, amíg összeszedi magát, és uralkodik az érzelmein. Thomasnak persze volt elég türelme a várakozáshoz. A lány végül megszólalt. - Igaz - mondta szomorú hangon. Néhány órával ezelőtt Thomas nem kérdezősködött volna tovább, de azóta úgy döntött, hogy nem esik Drew hibájába, és nem von le elhamarkodott következtetéseket. - Malcolm miatt? A lány megpördült, és meglepetten nézett a bátyjára. Annyira remélte, hogy nem kell többé erről beszélnie. Sajnos, Thomas mindig nagyon éles szemű volt, ráadásul kitartó. Miért vezesse félre a bátyját, amikor már úgyis mindegy? Azért, mert nem akar Jamesről beszélni. Ha szóba kerül, megint sírni fog, és elege volt a könnyhullatásból. Azt hitte, hogy tegnap este már eleget zokogott, és végre elapadtak a könnyei. Sóhajtva huppant le az ágyra. - Jó lenne, ha csak az gyötörne, hogy Malcolm elárult. Az egyáltalán nem rázott meg ennyire... és könnyen kihevertem volna, hiszen csak haragot éreztem. - Tehát valami más miatt vagy most ilyen bánatos? - Bánatos? - nevetett fel a lány. - Ez a szó enyhe kifejezés arra, amit érzek. - Ekkor a férfira nézve megkérdezte: - Miért nem nősültél meg, Thomas? - Georgie... - Most bizonyítsd be, hogy milyen türelmes vagy, és válaszolj a kérdésemre. Miért nem nősültél meg? - Még nem találtam meg azt, akit keresek. - Tehát keresed? - Igen. - Clinton nem. Pedig már hány éve meghalt a felesége. Mindig azt mondogatja, hogy nem akar még egyszer úgy járni. Warren sem szándékozik megházasodni, de ő még mindig nem heverte ki a csalódottságát. Ám egy nap úgyis meggondolja magát, mert nagyon szereti a gyerekeket. Boyd sem nősült még meg, mert szerinte túl fiatal ahhoz, hogy megállapodjon. Drew pedig még nem akar lemondani a párkeresés örömeiről... - Ezt ő mondta neked? - kérdezte Thomas majdnem kiabálva. - Nem - vigyorgott a lány. - Ezt is csak úgy meghallottam. A férfi barátságtalan pillantást vetett rá. - Hová akarsz kilyukadni, Georgina? Úgy döntöttél, hogy nem keresel másik férjet magadnak? - Találkoztam valakivel, akinek egészen más a véleménye a házasságról, mint nektek. Azt gondolja, hogy annál még a pokol is jobb hely. - Istenem! - kiáltott fel Thomas, és már mindent értett. - Nem csoda, ha nem tudtunk kiigazodni a viselkedéseden. Ki ez a férfi? - Egy angol. A lány lehunyt szemmel várta a robbanást. Ám Thomas különbözött a többi testvérétől, és rezzenéstelenül folytatta a kérdezősködést. - Hogy hívják? - Georgina azonban úgy döntött; hogy már eddig is túl sokat árult el.

- A neve nem számít. Nem fogsz vele találkozni, és én sem látom többé. - Tudta, hogy érzel iránta? - Nem... talán. Nem tudom. - És ő mit érzett irántad? - Nagyon tetszettem neki. - De nem annyira, hogy elvegyen feleségül? - Már megmondtam, Thomas, hogy szerinte a házasság egy ostoba ballépés. Szerinte csak a bolondok nősülnek meg, ezért nem reménykedhettem. - Nagyon sajnálom, kedvesem. Ám ezért még nem kell neked is lemondanod a házasságról. Majd találsz magadnak mást. Ha nem itt, akkor Clinton el fog vinni New Havenbe, amikor meglátogatja a két unokahúgunkat. Ha ott sem tetszik meg senki, akkor Warren New Yorkba visz. A lány önkéntelenül elmosolyodott. A fivérei mind jót akarnak neki. Örömmel fog ismét találkozni az unokahúgaival. Amikor Clinton felesége meghalt, ő akarta felnevelni a két kislányt, de még csak tizenkét éves volt, és őt is tulajdonképpen a szolgák nevelték, vagy valamelyik bátyja, aki éppen otthon időzött. Ezért úgy döntöttek, hogy a gyerekek a nagyszülökhöz költöznek New Havenbe, mert Clinton nagyon ritkán tartózkodott otthon. Szerencsére New Haven nincs túl messze. Ha látogatóba megy, akkor minél előbb meg kell tennie, mielőtt meglátszik rajta a terhesség, és elszabadul a pokol. Talán addigra már az összes fivére a tengeren lesz. Ebben reménykedett. Most viszont annyira szerette volna befejezni ezt a beszélgetést, hogy bármibe hajlandó volt beleegyezni. Nem akarta, hogy Thomas még bizalmasabb kérdéseket tegyen fel neki. - Majd megfontolom, Thomas... de tegyél meg nekem egy szívességet. Ne mondd el a többieknek, hogy... szóval, amit elárultam neked. Nem értenék, hogyan szerethettem bele egy angolba. Én magam sem értem. Először ki nem állhattam a gőgösségét, és a... Tudod, hogy milyenek azok az átkozott lordok! - Ráadásul egy lord? - A férfi az ég felé emelte a tekintetét. - Szerintem is jobb, ha erről nem tudnak a kedves testvéreink. Azonnal háborút akarnának indítani Anglia ellen.

31. fejezet - A pokolba, Georgie! Hogy tehetsz ilyet egy férfival? Georgina értetlenül nézett Drew-ra, és nem értette, miért förmedt rá ilyen dühösen. A szavai értelmét sem fogta fel azonnal. - Mit tettem? - kérdezte ártatlan arccal. Drew úgy szorongatta a vázát, mintha az előbb majdnem elejtette volna, amikor ránézett. Pedig nem ijesztette meg, hiszen szólt hozzá, mielőtt belépett a dolgozószobába. - Azt, hogy ilyen ruhában jöttél be a helyiségbe - magyarázta a férfi, és haragos pillantással méregette a liny estélyi ruhájának mély kivágását. A lány még jobban meglepődött. - Az ég szerelmére, Drew! Mit vegyek fel egy estélyre? Talán az egyik elnyűtt ruhámat, amiben kertészkedni szoktam, és teli van fűfoltokkal? - Tudod jól, hogy mire gondolok - mondta Drew, és még mindig rosszallóan nézte a ruhát. - Ez túl... túl... - Ennek a ruhának semmi baja nincs. Mrs. Mullins, a varrónőm megnyugtatott, hogy nagyon ízléses. - Akkor Mrs. Mullinsnak nincs jó ízlése. - A lány összehúzott szemmel nézett a férfira, mire az jónak látta visszavonulni. - Nem a ruhával van baj, hanem azzal, amit nem fed be. Ha érted, hogy mire célzok. - Pontosan értem, Drew Anderson - vágott vissza a lány felháborodott hangon. - Öltözzek ódivatú módon, mert neked nem tetszik a ruhám kivágása? Fogadjunk, hogy más nőkön soha nem kifogásolnád ezt a szabást! Mivel a lánynak igaza volt, a férfi nem tudott mit válaszolni. Akkor is... nagyon meglepte a húga külseje. Tudta, hogy az utóbbi évek során kivirult a szépsége, de azért nem kéne ennyire közszemlére tennie. Georgie megsajnálta a fivérét, amiért így zavarba hozta. Amikor Drew otthon volt, nem nagyon láthatta ilyen öltözékben. Többnyire csak a szerény nappali ruháiban mutatkozott előtte, illetve legutóbb egy fiúruhában bukkant fel. Ezt a ruhát tavaly karácsonykor csináltatta, a Willard-bálra, de úgy megfázott, hogy nem tudott elmenni a jeles eseményre. Szerencsére a szabása és az anyaga még mindig nem ment ki a divatból. A ruha fehér selyemből készült, amelyet leheletvékony, rózsaszín batiszt fedett. Az édesanyja rubint nyaklánca díszítette a mély dekoltázst, amelyet Drew az előbb annyira helytelenített. Egy kicsit nevetséges volt a viselkedése. Egyáltalán nem állt fenn annak a veszélye, hogy feltűnő módon mutogatja magát. A ruha kivágása legalább öt centiméterrel a mellbimbója fölött kezdődött csak, és ez sokkal több volt, mint amit az akkori divat diktált. Az tény, hogy a keble valamelyest kilátszott a ruhából, de ez így volt rendjén. - Ne aggódj, Drew - mosolygott a lány. - Ha leejtek valamit, majd mást kérek meg, hogy vegye fel. A férfi lenyelte a gúnyos megjegyzést. - Az jó lesz. - Ám nem tudta megállni, hogy ne hozzá. - Ha Warren így meglát, azonnal zsákot fúz a

fejedre. A lány elhúzta a száját. Szép kis estének néz elébe! Majd körbeveszi az öt bátyja, és barátságtalan pillantással méregetik azt a férfit, aki a közelébe merészkedik Vagy ők állják inkább körül, nehogy valaki más is hozzáférjen. - Mit csináltál azzal a vázával? - kérdezte, mert jelezni akarta, hogy másról szeretne beszélni. - Csak alaposabban szemügyre vettem azt a tárgyat, ami miatt elveszítettük a kínai kereskedelmi piacot. Georgina a hazaérkezése estélyen már hallotta a történetet. A váza nemcsak egy egyszerű antik darab volt, hanem a Tang-dinasztia korából származó, több ezer éves, felbecsülhetetlen értékű műalkotás, amelyet Warren egy szerencsejátékban nyert el. Ez már önmagában is hihetetlen volt, de ráadásul a bátyja a hajóját tette fel tétnek! Ha nem árulták volna azt is el, hogy Warren részeg volt, amikor ezt az őrült fogadást tette, akkor Georgina nem is hitte volna el, hogy valóban így történt. Warren számára a Nereus volt a legfontosabb dolog az egész világon. A történetet Clinton is megerősítette, mert jelen volt az eseménynél, és meg sem próbálta lebeszélni Warrent. Nem is tudta volna. A férfi annyira meg akarta szerezni a vázát, hogy még az egyik Skylark-hajót is képes volt kockáztatni érte. A váza persze sokkal értékesebb volt egy hajónál. Azt viszont egyikük sem tudta, hogy a kínai hadúrnak, akivel fogadott, esze ágában sem volt betartani az ígéretét, ha veszít. Ezért egy csapat harcosa megtámadta Warrenékat, amikor a hajóra igyekeztek, és ha a legénység nem siet a segítségükre, nem élték volna túl azt az éjszakát. Kis híján felgyújtották a hajójukat, és csak az utolsó pillanatban sikerült elmenekülniük Kantonból. Azért érkeztek a vártnál korábban haza, mert ilyen hirtelen kellett távozniuk az országból. Georgina nézte, ahogy Drew óvatosan bezárja a vázát Clinton íróasztalába. - Meglep, hogy Clinton ilyen könnyen túltette magát ezen - jegyezte meg. - Hiszen most egy jó darabig nem merészkedhet Skylark-hajó a kínai vizekre. - Nem tudom. A kantoni kereskedelem valóban nagyon jövedelmező volt, de szerintem már belefáradt a hosszú utakba. Akárcsak Warren. A visszaúton pedig megálltak több európai városban, hogy új piacok után nézzenek. A lány erről még nem is hallott. - Tehát már megbocsátottatok Angliának, és számításba veszitek, mint lehetséges kereskedelmi partnert? A férfi a lányra nézett és felnevetett. - Viccelsz, Georgie? Elfelejted, hogy mekkora kárt okoztak nekünk a háború előtt a blokáddal? Nem is beszélve arról, hogy a hadihajóik állandóan megállítottak minket, és dezertőröket kerestek a fedélzeten. Clinton soha nem fog az angolokkal kereskedni, még akkor sem, ha rá lennénk szorulva. De hál’ istennek, erről nincsen. A lány magában felsóhajtott. Eddig még titkon reménykedett, hogy egy nap visszatérhet Angliába, és láthatja Jamest, de most szertefoszlott minden álma. Milyen kár, hogy utoljára látogatott el Jamaicába! Oda könnyedén eljuthatna. Ám a férfi elárulta neki, hogy csak a birtoka eladása miatt tér vissza, és utána végleg Angliába költözik.

- Nem gondoltam komolyan - mondta halkan. - Miért nézel így rám, Georgie? Te ilyen hamar megbocsátottad Angliának, hogy azok a fattyak elrabolták tőled Malcolmot, és annyi bánatot okoztak neked? A lány majdnem felnevetett. Ha nem is egész Angliának, de egy bizonyos angolnak képes lenne mindent megbocsátani, ha... Ha? Ha egy kicsit szeretné, és nemcsak a testét kívánta volna? Sajnos a lehetetlenre vágyik. Drew azonban még mindig választ várt tőle. - Dehogy - vetette oda, és távozni készült. Ám az ajtóban Warrenba botlott. A bátyja a ruha kivágására pillantott, és viharfelhők gyülekeztek az arcán. A lány jobbnak látta, ha ő támad előbb. - Egy szót se akarok hallani, Warren! Különben letépem magamról ezt a ruhát, és meztelenül megyek az estélyre. Azt hiszed, nem merem megtenni? - Én a helyedben nem feszíteném tovább a húrt - figyelmeztette Drew Warrent, amikor az a lány után akart eredni. - Láttad a dekoltázsát? - Warren hangja dühös és elképedt volt egyszerre. - Nem lehetett nem észrevenni - mosolygott Drew gúnyosan. - Én is megemlítettem neki, és alaposan letorkolt. Észre sem vettük, és felnőtt a kishúgunk. - Akkor is át kéne öltöznie valami... - Nem fog. És ha erősködsz, akkor tényleg megteszi, amivel fenyegetőzik. - Ne légy ostoba, Drew. Csak nem gondolod, hogy... - Biztos vagy benne? - vágott a szavába Drew. - A mi kis Georgie-nk megváltozott, és nem csak a külsejében. A szépsége fokozatosan alakult ki, a természetében viszont hirtelen történt a változás. Olyan, mintha egy másik nő lenne. - Tulajdonképpen mi változott benne? - Akaratos lett. Azelőtt nem volt ennyire indulatos. Nem tudom, hol tanulta ezt a metsző gúnyt, amely néha tényleg mulatságos. Ráadásul könnyen felcsattan. Már nem lehet bosszantani, mert olyan gyorsan visszavág. - Ennek semmi köze az öltözékéhez. Azt le kell vennie! - Most ki az ostoba? - fortyant fel Drew, és Georgina fegyverével vágott vissza. - Más nőn szívesen látnád Georgie ruháját. Ezek a mélyen kivágott, lenge ruhák most nagyon divatosak. Hál’ istennek - tette hozzá vigyorogva. Erre Warren olyan mérges lett, hogy még akkor is vészjósló arcot vágott, amikor egy idő múlva az ajtóban állt, és a vendégeket fogadta. Közben minden férfira fenyegető pillantást vetett, aki túl sokáig bámult Georginára. Rajta kívül senki sem talált kifogást a szép ruhában. Néhány női szomszédjuk öltözetéhez képest egészen szerénynek tűnt. Mint minden tengerparti városban, itt is több nő volt jelen, mint férfi. Elég sokan összejöttek ahhoz képest, hogy csak egy rögtönzött estélyt rendeztek. A vendégek többsége a fogadószobában gyülekezett, de mivel túl sokan voltak, és egyre többen érkeztek, és a végén a földszint minden helyiségét megtöltötték a kis csoportokban beszélgető emberek. Georgina jól érezte magát, annak ellenére, hogy Warren egész idő alatt a sarkában járt. Szerencsére

már megenyhült, és nem volt olyan fenyegető, mint az elején. Amikor Boyd meglátta, ő is azonnal mellette termett, mihelyt egy férfi hozzá lépett. Még akkor is, ha aggastyán volt az illető, vagy a felesége társaságában vett részt az estélyen. Drew csak azért lebzselt a közelében, hogy jól szórakozzon a két testőrködő fivérén. Nagyon mulatságosnak tartotta a jelenetet. - Clinton azt mondta, hogy hamarosan New Yorkba hajózik. - Úgy tűnik - válaszolta Georgina a testes hölgynek, aki most csatlakozott a beszélgető csoporthoz. Mrs. Wiggins egy farmerhez ment feleségül, de városi lány volt, és soha nem tudta megszokni az új életformát. Most kinyitotta a legyezőjét, és kisebbfajta szélvihart kavart maga körül. A helyiség valóban kezdett nagyon fülledt lenni. - De hiszen csak nemrég tért vissza Angliából - csodálkozott az idősebb hölgy, mintha erről Georgina elfeledkezett volna. - Erről jut eszembe: milyennek találta azt az országot, drágám? - Szörnyűnek - fakadt ki a lányból az őszinte válasz. - Zsúfolt, és teli van tolvajokkal meg koldusokkal. - Nem akarta megemlíteni a gyönyörű vidéket, és a bájos kisvárosokat, amelyek kifejezetten Bridgeportra emlékeztették. - Látod, Amos? - fordult Mrs. Wiggins a férjéhez. - Pontosan olyan, amilyennek képzeltük. A romlottság melegágya. Georginának nem kellett volna ilyen túlzásokba esnie az ország leírásánál. Londonnak két arca van egy gazdag és egy szegény. Ezt el kellett volna mondania, hiszen a gazdagok biztosan nem tolvajok. Ő viszont egy olyan lorddal találkozott, aki még egy útonállónál is gonoszabb. - Még az a szerencse, hogy nem volt ott sokáig - folytatta Mrs. Wiggins. - Igen - bólintott Gerogina. - Sikerült gyorsan elintézni, amiért mentem. A hölgyön látszott, hogy majd’ meghal a kíváncsiságtól, és legszívesebben megkérdezné, mi dolga volt Angliában, de annyira azért nem mert tolakodó lenni. Georgina pedig nem óhajtotta közölni vele, hogy becsapták és elhagyták. Még mindig nagyon haragudott magára, amiért olyan sokáig ragaszkodott egy gyermekkori álomhoz. Még az sem hozható fel a mentségére, hogy szerelmes volt. A Malcolm iránti érzelmei nem is hasonlíthatóak ahhoz, amit most James Malory iránt érez. A következő pillanatban Mrs. Wiggins ámulva nézett a mögötte lévő ajtó felé. Georgina egész teste megborzongott, és furcsa előérzet fogta el, de elhessegette a gondolatot. Ez csak egy ostoba képzelődés. Csak meg kéne fordulnia, és a szíve ismét nyugodtabban verne. Mégsem tudta megtenni. Semmilyen alapja nem volt ennek a várakozás teli bizsergésnek, de Georgina mégis ragaszkodott hozzá. Ki akarta élvezni a kellemes izgalmat, mielőtt minden reménye szertefoszlik. - Ő vajon kicsoda? - zavarta meg Mrs. Wiggins kérdése Georgina gondolatait. - Talán valamelyik fivéred embere, Georgina? Lehet. Biztos. Az egyes kikötőkben mindig új embereket vettek fel, és az új arcok kíváncsiságot keltettek Bridgeportban. Mégsem fordult még meg. - Nem úgy néz ki, mint egy tengerész - állapította meg Mr. Wiggins. - Hát nem. - Ezt Boyd közölte, akiről Georgina már meg is feledkezett, pedig egész idő alatt mellette volt. - Mégis ismerősnek tűnik, mintha már találkoztam volna vele, vagy láttam volna valahol... Csak nem tudom, hol.

Hát ennyit a hiú reményekről, gondolta Georgina elkeseredetten. A szívverése megnyugodott, és újra lélegzethez jutott. Ekkor megfordult, hogy lássa, kire voltak olyan kíváncsiak a körülötte állók... és megfordult vele a világ. A férfi alig öt méterre állt tőle. Magas volt, szőke, elegáns és olyan jóképű, hogy a lány szíve elszorult. Zöld szeme valósággal odaszegezte a helyére. Még soha életében nem találkozott ilyen hideg és fenyegető pillantással. Itt van tehát a szerelme, az angol férfi - aki a veszte és a végzete.

32. fejezet - Mi a baj, Georgie? - kérdezte Boyd riadtan. - Nagyon rosszul nézel ki. A lány nem tudott válaszolni. Érezte a fivére szorítását a karján, de képtelen volt ráemelni a tekintetét. Nem tudta levenni a szemét Jamesről. Azt sem hitte még el, hogy valóban ott van. Levágatta a haját. Ez volt az első értelmes gondolat, amit meg tudott fogalmazni magában. Az út vége felé már olyan hosszúra nőtt, hogy hátra kellett kötnie. A fülében lévő arany fülbevalóval olyan volt, mint egy kalóz. Most viszont egyáltalán nem emlékeztetett kalózra. Homokszínű haja kissé szélfútta volt, mégis tökéletesen állt a frizurája. Más férfi többórai fésülködés és kenegetés után sem tudott volna így kinézni. A fején minden tincs a helyén volt. A haja eltakarta a fülét, ezért nem látta, hogy még mindig hordja-e a fülbevalóját. Bársony és selyem öltözékében akár egy királyi bálon is megjelenhetett volna. Eddig azt gondolta, hogy csodásan áll rajta a smaragdzöld, de ebben a ruhában még ellenállhatatlanabbnak találta. A sötétvörös bársony úgy ragyogott rajta, hogy a sok csillár néhány ékszeren is visszatükrözte a fényét. Selyemharisnyája vakítóan fehér volt, akárcsak a nyakában lévő divatos sál. Akkora gyémánt szikrázott rajta, hogy annak is odavonzotta volna a tekintetét, akinek esetleg a férfi nem tűnik fel. Georgina egy pillantással felmérte a férfit, majd a szemébe nézett. A férfi olyan fenyegetően meredt rá, hogy a lány legszívesebben világgá szaladt volna. Az együtt töltött hetek alatt sokféle hangulatban látta már James Maloryt. Időnként meglehetősen komor és szigorú volt. Ám eddig még soha nem tapasztalta, hogy milyen, amikor igazán mérges, és annyira fel van bőszülve, hogy valóban elveszíti a türelmét és a józanságát - ha egyáltalán rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. A férfi pillantása még a pokol tüzét is megfagyasztotta volna. Georgie-nak fogalma sem volt arról, hogy mire készül. - Te is ismered? Ő is? Boyd azt hiszi, hogy már látta valahol Jamest. Biztosan téved. Nem tudott válaszolni a bátyjának, mert egy hang sem jött ki a torkán. James ekkor lassú és kényelmes léptekkel elindult feléje. - George női ruhában? Milyen furcsa! - jegyezte meg gúnyos hangon, hogy minden körülötte álló jól hallhatta. - Nem mintha rosszul állna. Mégis jobban tetszettél nadrágban. Sokkal feltűnőbbek voltak bizonyos kellemes részletek, amelyek... - Kicsoda maga, uram? - förmedt rá Boyd felháborodva, és James elé állt, hogy leállítsa illetlen beszédét, és egyben elállja az útját. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy James minden teketória nélkül félresöpri Boydot, és Georginának nem volt kétsége afelől, hogy erre képes lenne. Mindketten egyforma magasak voltak ugyan, de Boyd - a legtöbb fivéréhez hasonlóan - vékony és izmos volt, míg James széles, áthatolhatatlan és kemény, mint egy kőfal. Hiába volt Boyd huszonhat éves, James mellett úgy nézett ki, mintha most végezte volna el az iskolát. - Ne avatkozz bele, kölyök! - Azt kérdeztem, hogy kicsoda maga! - ismételte meg Boyd, és elvörösödött a férfi leereszkedő hangja hallatán. - Azon kívül, hogy angol - tette hozzá sértetten.

A férfi már nem tűnt olyan jókedvűnek. - Azon kívül, hogy angol vagyok, a nevem James Malory. Most pedig légy jó fiú, és állj félre. - Ne olyan hevesen! - Warren Boyd mellett termen, most már együttes erővel torlaszolták el James útját. - A neve nem árulja el, hogy kicsoda, és mit keres itt. - Még egy lovag? Tehát ölre kell mennem, George? A férfi Georgie-hoz intézte a szavait, pedig nem láthatta Warren termetes válla miatt. A lánynak semmi kétsége nem volt afelől, hogy a férfi mire utal. Nem tudta, hogy a bátyjai is megértették-e a célzást. Közben már annyira magához tért, hogy meg tudott mozdulni, és gyorsan megkerülte a testvérei védelmező sorfalát. - Ők a fivéreim, James. Kérlek, ne... - Fivérek? - vágott a szavába a férfi metsző hangja, és hideg szeme ismét rápillantott. - Nekem egészen más elképzelésem támadt, amikor megláttam, ahogy sürgölődnek körülötted. Most már senki sem érthette félre a célzást. Georgina felkiáltott. Boyd arca vérvörös lett, Warren ökle pedig ütésre lendült. A férfi olyan könnyedén tért ki előle, hogy Warren egy pillanatig csak kábán nézett maga elé. Drew ezt kihasználva közbelépett, és lefogta Warrent, aki újabb ütéshez készülődött. - Elment az eszed? - sziszegte a fivére fülébe. - A szoba teli van emberekkel. Megfeledkeztél a vendégeinkről, Warren? Azt hittem, már lecsillapodtál, amikor délután belém martál. - Nem hallottad, hogy mit mondott ez az átkozott... - De igen. Én viszont azt is tudom, hogy ő annak a hajónak a kapitánya, amelyik Jamaicába vitte Georgie-t. Ahelyett, hogy nekiesel, inkább próbáljuk meg kideríteni, hogy mit keres itt, és miért olyan... kihívó a viselkedése. - Nyilván be van rúgva - vélte Boyd. James nem is válaszolt erre a vádra. Még mindig Georginát bámulta, és a komor arckifejezése miatt a lány nem merte kifejezni a viszontlátás miatt érzett örömét. - Már látom, hogy igazad volt, George. Valóban szörnyűek. A férfi a fivéreire célzott, és az első napon tett megjegyzésére, amikor beismerte, hogy Macen kívül több bátyja is van. A három férfi szerencsére nem értette, hogy miről van szó. Georgina tanácstalan volt. Félt megkérdezni Jamestől, hogy miért jött, és miért olyan dühös rá. Szerette volna, ha eltűnik a testvérei társaságából, mielőtt elszabadul a pokol, de ugyanakkor négyszemközt sem akart maradni a férfival. Mégsem tehetett mást. Warren karjára tette a kezét, és érezte, hogy a bátyja minden izma megfeszül. - Szeretnék néhány szót váltani a kapitánnyal. - Nem! - vágta rá a férfi. Warren arcán látszott, hogy hajthatatlan, ezért Georgina máshonnan próbált segítséget szerezni. - Drew? Drew diplomatikusabb volt. Nem figyelt rá, továbbra is Jamesen tartotta a szemét. - Tulajdonképpen miért van itt, Malory kapitány? - kérdézte higgadt hangon. - Ha tudni akarod, elárulhatom, hogy miért jöttem. Visszahoztam George holmiját, amit feledékenységében a kabinomban hagyott. A lány gyors pillantást vetett a testvéreire, és némán felnyögött. A kabinomban kifejezés annyira

feltűnő volt, mint az irányfény egy borús éjszakán, és mindegyik fivére azonnal megértette a jelentését. Igaza volt. Valóban eljött a vég. Jamesen látszott, hogy gonosz hangulatban van, és feltett szándéka, hogy mindenki előtt megszégyeníti. Georgina képzeletben már elkezdte ásni a saját sírját. - Meg tudom magyarázni... - hebegte, és kétségbeesett arccal nézett a fivéreire, pedig sejtette, hogy nem hagyják szóhoz jutni. Igaza volt. - Szeretném, ha inkább Malory magyarázná el. - Warren alig tudott uralkodni a hangján, az indulatait pedig még nehezebben tartotta kordában. - De... - Én is őt akarom inkább hallani - szólalt meg Drew, és már az ő hangja sem volt higgadt. Ekkor Georgina kijött a sodrából, ami teljesen érthető volt. - A pokolba mindkettőtökkel! Nem látjátok, hogy szándékosan keresi az okot a verekedésre? Legalább te felismerhetnéd a jeleit, Warren. Hiszen te is állandóan ezt teszed. - Elmondaná nekem valaki, hogy mi folyik itt? - hangzott fel Clinton hangja az ajtóban. Georgina örült az érkezésének, főleg, amikor észrevette mellette Thomast. Talán James most már jobbnak látja, ha felhagy a hírneve rombolásával. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy a férfinak ez a célja. Csak azt nem értette, hogy miért. - Jól vagy, kedvesem? - kérdezte Thomas, és védelmező mozdulattal átölelte a lány vállát. A lány bólintott, de megszólalni nem volt ideje, mert James epés hangon közbeszólt. - Kedvesem? - Ne arra gondolj már megint, James Malory! - figyelmeztette a lány fojtott dühvel a hangjában. - Ő a bátyám, Thomas. - És az a hegy? - Clinton bátyám - vágta rá a lány. James megvonta a vállát. - Nem csoda, ha félreértettem a helyzetet, mert semmi hasonlóságot nem látok köztetek. Talán különböző anyától vagy apától származtok? - Te beszélsz hasonlóságról, amikor az öcséd haja olyan fekete, mint a lelke. - Anthonynak tetszeni fog ez a hasonlat. És örülök, hogy emlékszel a találkozásra, George. Biztosan ő sem felejtett el... ahogyan én sem. A lány olyan ideges volt, hogy először nem tudta felfogni ennek a mondatnak a jelentőségét. Clinton még mindig magyarázatot várt, és jelentőségteljesen köszörülte a torkát. Boyd kezdte. - Ő annak a hajónak a kapitánya, amellyel Georgie elhagyta Angliát. Mellesleg ő is angol. - Erre már én is rájöttem. Ezért rendeztétek ezt a kis jelenetet a vendégeinknek? Clinton szemrehányó hangjától Boyd elpirult, és elhallgatott. Drew viszont zavartalanul folytatta. - Nem mi kezdtük, Clint. Mihelyt belépett az ajtón ez a gazfickó, azonnal sértegetni kezdte Georgie-t. James megvetően elhúzta a száját. - Arra a megjegyzésemre célzol, hogy jobban tetszik nadrágban? Ez egy vélemény, kedves fiam, és nem sértés. - Nem egészen így fogalmaztál, Malory - sziszegte Warren dühösen. - És nem csak ezt mondta, Clinton. Azt állította, hogy Georgina holmija az ő kabinjában volt, és ezzel arra célzott...

- Persze, hogy ott - vágott a szavába James nyugodt hangon. - Hol tartotta volna a holmiját, amikor a hajósinasom volt? Akár azt is mondhatta volna, hogy a szeretője - gondolta Georgina halálra váltan. Az sem lett volna sokkal rosszabb. A fivérei mind rá néztek, hogy hazudtolja meg a kapitány állítását. Ő viszont csak Jamesre meredt. A férfi szemében nem látott sem kárörömet, sem diadalt. A pillantása továbbra is hideg volt, mint a jég. Georgina attól félt, hogy a kegyelemdöfés még mindig várat magára. - Georgina? A lány gondolatai kétségbeesetten csapongtak, de nem talált kiutat a szorult helyzetből, amelybe James kergette. Csak hazugsággal menekülhetett volna meg, de erről szó sem lehetett, hiszen a férfi is ott volt. - Ez egy hosszú történet, Clinton. Nem várhatnánk vele, amíg... - Most akarom hallani! Remek. Most már Clinton is dühös. Még Thomas is a szemöldökét ráncolja. Úgy látszik, nincs más választása, tényleg el kell ásnia magát. - Rendben - mondta merev arccal. - De inkább a dolgozószobában, ha lehet... - Természetesen. A lány elindult a dolgozószoba felé, és nem is nézett hátra, hogy ki követi. Később meglepetten vette észre, hogy először James lépett be mögötte az ajtón. - Téged senki nem hívott. - Dehogynem, szerelmem. Azok a kölykök kíváncsiak a történetemre. A lány válaszképpen csak egy barátságtalan pillantást vetett rá. Közben a fivérei is beléptek a helyiségbe. A dolgozószobában éppen egy pár tartózkodott, de Drew gyorsan kitessékelte őket. Georgina idegesen toporgott. Tulajdonképpen bevallhat mindent, és akkor a fivérei megölik Jamest. Mégis mire számított? Ana, hogy a testvérei higgadtan fogadják a hírt? Csak azt fogja kapni, amit megérdemel. - Nos, Georgina? - Nem szükséges ilyen fensőbbséges hangon beszélni velem, Clinton. Semmi olyat nem tettem, amit megbántam. A körülmények úgy alakultak, hogy Mac és én kénytelenek voltunk munkával megkeresni a hazaút árát, és én fiúnak öltöztem. - És hol aludt ez az álruhás fiúcska? - A kapitány előzékenyen felajánlotta, hogy aludjak a kabinjában. Te is ezt teszed a hajósinasoddal, hogy megvédd a többiektől. Persze nem tudta, hogy... - a lány ekkor Jamesre nézett, és tekintete szikrákat szórt. Most értette meg a férfi korábbi kijelentesét. - Te mocskos gazember! Azt mondtad, hogy te sem felejtettél el? Egész idő alatt tudtad, hogy lány vagyok, és csak úgy tettél, mintha később lepleztél volna le? - Így igaz - válaszolta James végtelen nyugalommal. Georgina viselkedése most egyáltalán nem volt lányos. Dühös kiáltással vetette rá magát a kapitányra, Thomas még idejében elkapta, és visszarántotta, mielőtt kikaparja a férfi szemét. Warren megragadta James vállát, és maga felé fordította. - Kompromittáltad őt? - kérdezte minden kertelés nélkül.

- A húgod úgy viselkedett, mint egy kikötői lotyó. A hajósinasomként jelentkezett munkára. Segített az öltözködésben, még a fürdésben is, és ebben egyáltalán nem zavarta a lányos szemérem. Már akkor kompromittálta magát, mielőtt hozzányúltam volna. - Istenem! - hörögte Warren. - Tehát beismered, hogy... Warren nem várta meg a választ, és nem is fejezte be a kérdését. Az este folyamán már másodszor fordult elő, hogy elragadták az indulatai, és meglendítette az öklét. James most is könnyedén kikerülte az ütést. Ám ez alkalommal ő is odavágott, és állon találta Warrent. A férfi állva maradt, csak a feje csapódott hátra, és kicsit megszédült. Amíg az öccse magához tért a meglepetéstől, Clinton maga felé rántotta Jamest. - Miért nem velem állsz ki, Malory? Georgina nem hitt a fülének. Clinton ökölharcba akar bocsátkozni? A higgadt, józan Clinton? - Thomas, tegyél valamit - mondta. - Attól félek, ha elengedlek, akkor közbeavatkozol. Különben inkább azt a gazfickót fognám le, amíg Clinton átalakítja az arcvonásait. - Thomas! - kiáltott fel meglepetten a lány. Hát az összes testvérének elment a józan esze? Nem csodálkozott volna, ha valamelyik forrófejű fivére ilyet mond, de Thomas nem szokott kijönni a sodrából. Clinton pedig nem szokott verekedni. Most mégis magából kikelve állt James előtt. Ő volt csak idősebb Jamesnél, és talán ő lehetett egyedül méltó ellenfele. Jamest, a sötét lelkű gazembert pedig egyáltalán nem zavarta, hogy ilyen heves indulatokat váltott ki a jelen lévő férfiakból. - Örömmel fogadom a kihívást, jenki - mondta gúnyos mosollyal. - De figyelmeztetlek, hogy elég nagy gyakorlatom van ebben. Ez a férfi öngyilkos akar lenni? Képes még most is gúnyolódni? Valóban azt hiszi, hogy csak Clintonnal áll szemben? Nem ismeri a testvéreit. Képesek kíméletlenül egymásnak esni, de a közös ellenséggel nemben mindig összefognak. A két legidősebb férfi tehát szembefordult egymással, de néhány perc múlva kiderült, hogy James nem üres hencegésből beszélt. Clintonnak csak egyszer sikerült eltalálnia, míg James féltucat csapást mért rá sziklaszerű öklével. Amikor egy különösen kemény találat után Clinton hátratántorodott, Boyd lépett a helyére. Sajnos Georgina legfiatalabb fivérének semmi esélye sem volt Jamesszel szemben, és ezt ő is tudta, mégis elragadta az indulat. A kapitány először állon vágta, majd egy jobbhoroggal a földre terítette... és ekkor ismét Warrennel találta szemben magát. Warren most jobban felkészült az összecsapásra. Nem volt képzetlen harcos, és ritkán veszített. A magassága és hosszabb karja előnyt jelentett számára, de még soha nem találkozott olyan képzett bokszolóval, aki rendszeresen gyakorol a ringben. Mégis jobban állta a sarat, mint Clinton. A jobbjával újra és újra célba talált. Az ütései azonban nem tettek semmilyen kárt az angolban... mintha egy kőfalat öklözött volna. Körülbelül tíz perc múlva ő is a földre került, és magával sodort egy asztalt. Georgina Drew-ra pillantott. Ő is olyan ostoba lesz, hogy nekiesik Jamesnek? A férfi vigyorogva vette le a kabátját. - Elismerésem, Malory kapitány. Szerényen fogalmazott, amikor azt mondta, hogy elég nagy

gyakorlata van. Talán inkább pisztolyra kéne váltanunk? - Nem bánom. De megint figyelmeztetnem kell mindenkit, hogy... - Ne is folytasd. Abban is elég nagy gyakorlatod van? James jót nevetett Drew gúnyos kérdésén. - Még annál is több, drága fiam. A becsület azt kívánja, hogy te is tisztában legyél azzal, amit otthon minden fiatal tacskó tud. Tizennégyszer győztem, és egyszer sem veszítettem. Tulajdonképpen eddig csak a tengeren veszítettem csatát. - Rendben van. Kihasználom azt az előnyt, hogy már elfáradtál. - A pokolba! Ez nem lehet igaz! - kiáltott fel hirtelen Boyd, Drew nagy bosszúságára. - Maradj ki ebből, öcskös - szólt rá a fiúra. - Te már tettél vele egy kört. - Nem arról van szó, te ostoba! Már emlékszem, hol láttam azelőtt. Thomas, nem ismered fel? Képzeld el szakállal... - Istenem! - hüledezett Thomas. - Ő az az átkozott kalóz! Az a Hawke, aki miatt sérült hajóval tértem vissza a kikötőbe. - Aki elrabolta az egész rakományomat. Ráadásul az első utamon, amikor tulajdonosként hajóztam az Oceanisszal. - Biztosak vagytok ebben? - kérdezte Clinton. - Az isten szerelmére, Clinton - szólt bele a beszélgetésbe Georgina -, ne hallgass rájuk. Még hogy kalóz? Ez a férfi egy semmirekellő angol lord, ráadásul még valaminek a vikomtja is... - Rydingnak - közölte James. - Köszönöm - válaszolta önkéntelenül a lány, de aztán folytatta, mintha nem is lett volna ez a kis közjáték. - Nevetséges, hogy kalózkodással vádoljátok, és... - Ezt úriember kalózkodásnak hívják, ha szabad megjegyeznem - vágott megint a szavába James, méghozzá tréfás hangon. - Ráadásul már visszavonultam, ha ez számít valamit. A lány ez alkalommal nem mondott neki köszönetet. Ez a férfi egészen biztosan őrült. Semmilyen más magyarázat nincs arra, amit most beismert. Ezzel csupán azt érte el, hogy az összes testvére egyszerre rávetette magát. A lány nézte, ahogy a társaság egymás hegyén-hátán a padlóra zuhan. Csak kapálózó lábakat és karokat látott belőlük. Végül Thomashoz fordult, aki még mindig a vállát fogta, mintha attól tartana, hogy ebbe képes lenne belevetni magát. - Meg kell állítanod őket, Thomas! Georgina nem tudta, hogy a hangja milyen kétségbeesett és aggódó. Thomas viszont nem volt buta. A fivéreivel ellentétben, alaposan megfigyelte ennek a gusztustalan jelenetnek a két főszereplőjét. Az angol szeme csak addig villogott vészjóslóan, amíg Georgina ránézett. Amikor a lány pillantása máshol jált, a férfi szemében egészen másfajta érzelmek jelentek meg. Georgina viselkedése pedig még árulkodóbb volt. - Miatta sírtál annyit, Georgie? - kérdezte lágy hangon. - Ő az, akit... - Igen, de már nem! - tört ki Georginából a szenvedélyes válasz. - Akkor miért kéne közbeavatkoznom? - Azért, mert bántani fogják!

- Értem. Nem ezt akarod? - Thomas! Ezt a képtelen kalóztörténetet csak azért hozták fel, hogy ne kelljen úriembernek lenniük vele szemben, és egyszerre nekieshessenek. Látták, hogy egyenként nem tudják ellátni a baját. - Lehet. Viszont ez a kalóztörténet nem képtelenség, Georgie. Ez a férfi valóban kalóz. - Csak volt! - erősködött a lány. - Te is hallottad. Azt mondta, hogy már visszavonult. - Kedvesem, ez nem változtat azon a tényen, hogy ténykedése során két hajónkat tönkretette, és elrabolt egy értékes rakományt. - Megfizetheti a kárt. Ekkor a vitájuk félbeszakadt, mert a harcolók feltápászkodtak a padlóról. James Malory kivételével, aki fekve maradt. Úgy látszik, a kőfalak sem legyőzhetetlenek.

33. fejezet Amikor James visszanyerte eszméletét, össze kellett szorítania feldagadt ajkait, hogy ne nyögjön fel hangosan. Gyorsan számba vette sajgó testrészeit, és remélte, hogy egy bordája sem törött el. Az állkapcsával kapcsolatban már nem volt ilyen bizakodó. Azt kapta, amit érdemelt. Miért nem tudta befogni a száját, és értetlenkedni, amikor az a két fiatalabb fivér felismerte, és emlegetni kezdte a múltat? Még George is a védelmére kelt, amikor hitetlenkedett. Ám ő olyan ostoba volt, hogy beismerte a tetteit. Nem lett volna annyira vészes, ha nincsenek olyan sokan. Öt átkozott jenki! Miért nem volt Artiénak vagy Henrynek annyi esze, hogy ezt közölje vele? És ő hová tette az eszét, amikor félretette az eredeti tervét, és egyedül állt George elé? Pedig Connie figyelmeztette. Connie egészen Angliáig ugratni fogja ezért. Talán még Anthonynak is elmeséli, és akkor aztán élete végéig hallgathatja az élcelődéseit. Mit akart elérni azzal, hogy idejött erre az átkozott estélyre, és zavarba hozta a lányt? Amikor tudomást szerzett az ünnepségről, és elképzelte, hogy George az udvarlói körében illegeti magát, teljesen elveszítette a józan eszét. Nem számított arra, hogy ezek az ostoba fajankók valóságos védőfalként veszik körül, és még ő sem tud a közelébe férkőzni. Most is hallotta a hangjukat. Némelyiket messzebbről, a többit közelebbről, pont a feje fölött. Biztos valamelyik szemmel tartja, és figyeli, hogy mikor tér magához. Georgie kedvéért kesztyűs kézzel bánt velük, és lám, mire jutott! Mindegyiket le tudta volna teríteni, amíg betartották a lovagiasság szabályait, és egyenként álltak ki ellene. Most mégis úgy döntött, hogy nem lenne képes rájuk vetni magát, miután valósággal beledöngölték a padlóba. Inkább arra próbált figyelni, hogy miről beszélgetnek, de a fejében lüktető fájdalom miatt még ez is nehezére esett. - Nem hiszek neked, Thomas! Csak akkor, ha Georgie-tól hallom. - Ő is neki akart ugrani, emlékszel? - Persze, hiszen én is itt voltam, Boyd. - Ez volt az egyetlen hang, amire könnyű volt odafigyelnie, mert nagyon megnyugtató volt. - Én tartottam vissza. Ám ez nem számít. Akkor is azt mondom, hogy Georgie... - De még mindig Malcolm miatt bánkódik! - Ne legyél már ennyire ostoba, Drew! Hányszor kell még elmondani neked, hogy Georgie részéről az csak konokság volt, és nem szerelem? - Warren, te jobban teszed, ha kimaradsz ebből. Mostanában úgyis csak ostobaságokat tudsz mondani. Ekkor verekedés zaja hallatszott. - Az isten szerelmére! - csattant fel valaki, mire a civakodók elcsendesedtek. - Nem elég ennyi sérülés egy napra? - Elegem van már abból, hogy mindig rajtam tölti ki a dühét, Clinton. Az angol tanulhatna tőle. - Szerintem meg fordítva. De most nem ez a lényeg. Fogd be a szád, Warren, ha nem tudsz építő

jellegű megjegyzést tenni. Te pedig ne legyél már olyan átkozottul érzékeny. Drew. Azzal sem segítesz. - Én is Boyd véleményét osztom, és szerintem nincs igazad! - James lassan meg tudta különböztetni a hangokat, és ez a forrófejű Warren kiáltása volt, ami szörnyen hasogatta a fejét. - A fafejű is kételkedik, tehát... Megint verekedés zaja hallatszott. James őszintén remélte, hogy megölik egymást - de csak miután rájött, hogy miben kételkednek ennyire. Fel akart ülni, hogy megkérdezze, de ekkor valaki belerúgott a lábába. Egész testébe belehasított a fájdalom és felnyögött. - Hogy érzed magad, Malory? - kérdezte egy tréfás hang. - Elég erős vagy egy esküvőhöz? James felnyitotta a szemét, és a babaarcú Boydot pillantotta meg, aki mosolyogva hajolt föléje. Összeszedte magát, és a lehető legmegvetőbb hangon válaszolt. - A saját fivéreim ennél sokkal hatásosabban szokták ezt tenni, vinnyogó kutyakölykök! - Akkor talán jöhetne még egy ütközet - jegyezte meg a legmogorvább fivér, akit Warrennek hívtak. A neve első fele volt rá igazán jellemző, ami háborút jelent. - Ülj le, Warren! A parancs Thomastól származott, és mindenkit meglepett, kivéve Jamest, aki nem tudta, hogy ez az Anderson fivér ritkán emeli fel a hangját. Jamest most egyáltalán nem érdekelte a testvérek jellemrajza. Minden erejével azon volt, hogy felüljön, és közben ne ránduljon össze a fájdalomtól. Csak ekkor fogta fel a kérdés értelmét. - Milyen esküvőről beszéltek? - A tiédről, angol kutya. És Georgie-éról. Mivel kompromittáltad, el fogod venni feleségül. Különben megölünk, méghozzá nagy örömmel. - Akkor már húzhatod is a ravaszt, drága fiam. Nem fogtok erőszakkal... - Nem azért jöttél ide, Malory? - kérdezte Thomas jelentőségteljes hangon. James sötét pillantást vetett rá, míg a fivérei különféle módon fejezték ki az elképedésüket. - Megbolondultál, Thomas? - Ez mindent megmagyaráz - jegyezte meg egy gúnyos hang. - Honnan veszed ezeket a nevetséges elképzeléseket? Először Georgie-ról, most meg róla? - Ezt meg hogy érted, Tom? - Nem érdekes - válaszolta Thomas, és közben Jamest figyelte. - Az angol agy túl bonyolult, ezért nehéz megérteni. James nem válaszolt. Megfájdult a feje ezektől a tökfilkóktól. Lassan, óvatosan felállt. Az eddig a székeken ülő Warren és Clinton is gyorsan felpattant. James legszívesebben elnevette volna magát. Valóban azt hiszik, hogy maradt még benne annyi erő, ami miatt aggódniuk kéne? Átkozott óriások. Miért nincs ennek a kis George-nak normális családja? - Hol van George? - kérdezte, amikor eszébe jutott a lány. Az idegesen fel s alá járkáló fiatalember megállt előtte, és dühösen rámeredt. - Nem így hívják, Malory. - Nocsak! Ilyen felháborodást kelt egy név? - Ezután tőle szokatlan hevességgel folytatta: - Úgy hívom, ahogy nekem tetszik, kölyök. Most pedig áruljátok el, hogy hová tettétek! - Sehova nem tettük - szólalt meg Drew a háta mögött. - Itt van.

James megpördült, és megvonaglott a hirtelen mozdulat okozta fájdalomtól. Először Drew-t látta mig, aki a heverő mellett állt. Georgina halálsápadtan és eszméletlenül feküdt a heverőn. - A pokolba! Csak Drew látta a férfi szemében felvillanó haragot, és megpróbálta megállítani. Ám azonnal megbánta, mert a férfi egy határozott mozdulattal a falhoz vágta. Olyan erővel csapódott a falhoz, hogy a képek megrezzentek, és a szomszéd helyiségből hatalmas csörömpölés hallatszott. Az egyik szolga úgy megijedt a hirtelen zajtól, hogy elejtett egy tányérokkal teli tálcát. - Hagyd békén, Warren - szólalt meg Thomas. - Nem fogja bántani. - Jameshez pedig így szólt: Elájult, amikor meglátott téged. - Soha nem szokott elájulni - erősködött Boyd. - Szerintem csak megjátssza, hogy ne hallja Clinton veszekedését. - El kellett volna náspángolnod, amíg módod volt rá, Clint. - Ez a mogorva megjegyzés persze Warrentől származott. A testvérek csak egy fáradt pillantással néztek össze, de a helyiségben lévő egyetlen férfi, aki nem tartozott a családhoz, egészen váratlan módon reagált. - Ha ráemeled a kezed, meghalsz! James meg sem fordult, miközben odavetette a halálos fenyegetést. A heverő mellett térdelt, és Georgina hamuszínű arcát ütögette. Megpróbálta magához téríteni. A kijelentését követő sokatmondó csendben Thomas Clintonra nézett. - Megmondtam neked - közölte nyugodt hangon. - Én is. Eggyel több ok arra, hogy ne halogassuk az ügyet. - Az lenne a legjobb, ha átadhatnám Wolcott kormányzónak, hogy minél előbb felakasszák. - Akkor is kompromittálta Georgie-t, Warren - emlékeztette az öccsét Clinton. - Először ezt orvosoljuk az esküvővel, aztán majd ráérünk megbeszélni a többit. James ügyet sem vetett a háta mögött zajló beszélgetésre. Nagyon megijesztette Georgina arcszíne, és felületes légzése. Még soha nem volt dolga eszméletét vesztett nővel. Valaki mindig volt a társaságában, aki ilyenkor intézkedett, és repülősót tartott a hölgy orra alá. Úgy tűnik, a lány fivéreinek nincs repülősója, különben már használták volna. Egyszer azt hallotta, hogy az égett madártollal is hasonló hatást lehet elérni. Szemügyre vette a heverőt, hogy milyen anyaggal van kitömve. - Talán cirógasd meg a lábát - javasolta Drew, aki még közelebb lépett, és már James háta mögött állt. - Nagyon csiklandós. - Tudom - válaszolta James, mert eszébe jutott, hogy egyszer véletlenül végighúzna kezét a lány talpán, és Georgina egy önkéntelen mozdulattal majdnem lerúgta az ágyról. - Honnan tudod? - csapott le rá a férfi. James felsóhajtott, mert érezte, hogy Drew hangja megint ellenséges lett. - Véletlenül, drága fiam. Már régen kinőttem az olyan gyerekes játékokból, hogy csiklandozzam a másikat. - Vajon milyen egyéb játékot űztél a húgommal? - Pontosan azt, amire gondolsz. Drew nagy levegőt vett, mielőtt válaszolt. - Ide figyelj, te angol! Remélem, tudsz akkora lyukat ásni, amibe beleférsz.

James hátrapillantott a válla fölött. Elmosolyodott volna, ha nem fáj annyira a szája. - Jobban szeretnéd, ha hazudnék? - Igen! Az jobb lenne! - Sajnálom, kölyök. Én nem vagyok olyan aggályoskodó, mint te. A húgodnak is megmondtam, hogy így az élet bizonyos területein eléggé elítélendő nézeteket vallok. - A nőkkel kapcsolatban? - Vág az agyad, mint a borotva! Drew elvörösödött a haragtól, és ökölbe szorította a kezét. - Esküszöm, hogy rosszabb vagy, mint Warren! Ha még egy kis verést akarsz... - Csillapodj, kölyök. A helyén van a szíved, de úgysem tudsz legyőzni. Inkább tedd magad hasznossá, és hozz valamit, amivel magához téríthetjük a húgodat! Úgy illik, hogy ő is részt vegyen ebben a társalgásban. Drew mérgesen elvágtatott, és kisvártatva egy pohár vízzel a kezében tért vissza. James gyanakodva nézte a poharat. - Ezzel meg mit tegyek? - Válasz helyett Drew Georgina arcába loccsantotta a pohár tartalmát. Nagyon örülök, hogy ezt nem én csináltam - mondta James Drew-nak, amikor Georgina felsikoltott, majd a vizet köpködve felült, és azonnal körülnézett, a tettest keresve. - Elájultál, Georgie - mentegetőzött gyorsan Drew. - A szomszéd helyiségben legalább egy tucat nőnek van repülősója - dühöngött a lány, és kezével törölgette a vizet az arcáról és a melléről. - Miért nem kértél tőlük? - Nem jutott eszembe. - Egy törülközőt is hozhattál volna a víz mellé - dühöngött a lány. - Nézd meg, mit tettél a ruhámmal! - Ezt a ruhát egyáltalán nem lett volna szabad felvenned! - vágott vissza a férfi. - Most talán hajlandó vagy végre átöltözni? - Ha azért tetted, hogy levegyem, akkor addig fogom hordani, amíg... - Gyerekek, nem hagynátok abba? - kérdezte James ingerülten, és ezzel felhívta magára Georgina figyelmét. - Istenem, James! Nézd meg az arcodat! - Ezt most nem tudom megtenni, kölyök. Egyébként te beszélsz, amikor még mindig csöpög az arcod? - A tiéd viszont a vértől csöpög, te ostoba! - csattant fel a lány, majd Drew-hoz fordult. - Nincs egy zsebkendőd? A férfi a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy fehér kendőt, arra számítva, hogy a lány megtörli vele az arcát. Ámulva nézte, hogy Georgina előrehajol, és óvatos mozdulatokkal törölgetni kezdi az angol véres száját. A férfi pedig nem tiltakozott, hanem előtte térdelve hagyta, hogy a lány ellássa a sebeit. Pedig néhány perccel azelőtt még gyilkos pillantásokat vetett rá, és zavarba hozta a családja és a vendégek előtt. Nemrég még acsarkodtak egymással. A férfi körülnézett, hogy vajon a fivérei is észrevették-e ezt a meglepő és értelmetlen viselkedést. Clintonnak és Warrennek nem tűnt fel, mert még mindig a vitáikkal voltak elfoglalva. Boyd azonban visszanézett rá, és elhúzta a száját. Drew egyetértett vele. Thomas a fejét csóválta, és mulatságosnak tartotta a jelenetet. Drew semmi tréfásat nem talált a helyzetben, egyáltalán nem akarta, hogy egy kalóz

legyen a sógora - még akkor sem, ha már visszavonult e tevékenységtől. Egy angol kalóz! Ráadásul az anyaország egyik lordja! Még mindig nem tudta elhinni, hogy a húga beleszeretett ebbe a férfiba. Ez nem lehet igaz! Akkor viszont miért ápolgatja? Miért ájult el, amikor egy kicsit elcsúfították az arcát? Drew elismerte, hogy az angol jó kiállású férfi. Kiváló bokszolónak tartotta, de Georgina nyilván nem ezt a tulajdonságát csodálta. A férfi még azt is belátta, hogy jóképű - legalábbis az volt, mielőtt csúnyán feldagadt volna az arca az ökölcsapásaik nyomán. Miért hagyta Georgina, hogy ezek a jelentéktelen dolgok befolyásolják, amikor a férfinak annyi volt a rovásán? Amióta Jamaicában találkozott a húgával, semmit sem értett. - Elég jól bánsz az öklöddel - jegyezte meg Georgina, és Drew az angolra nézett, kíváncsian várva a válaszát. Nehéz volt megállapítani, hogy milyen arcot vág, mert a vonásai eltorzultak. - Időnként edzek a ringben. - Hogyan tudsz időt szakítani rá bokros teendőid közepette? - érdeklődött gúnyos hangon Georgina. Hiszen a jamaicai ültetvényedet irányítod, és közben még kalózkodsz is. - Magad mondtad, hogy milyen öreg vagyok. Ezért a hosszú évek alatt sokféle tevékenységre jutott időm. Drew elfojtotta a nevetését, amikor ezt meghallotta, és ezzel felhívta magára Georgina figyelmét. - Még mindig itt álldogálsz, ahelyett, hogy segítenél? Hideg borogatást kell tennünk a szemére... Egyébként a tiédre is. - Szó sem lehet róla, Georgie. Öt lóval sem lehetne engem most innen elvonszolni. Vagy azért mondod, mert egyedül akarsz maradni ezzel a gazembenel? - Eszem ágában sincs - tiltakozott felháborodottan a lány. - Semmi mondanivalóm nincs a számára. Jamesre pillantva még egyszer hangsúlyozta: - A számodra. Semmi... csak az, hogy a mostani viselkedési túlment minden határon. Eddig is tudtam, hogy nagyon kellemetlen tudsz lenni, de most teljesen kiábrándultam belőled. Sejthettem volna, hogy ilyen gonoszságra is képes vagy. Minden jel erre mutatott, de én olyan ostoba voltam, hogy a szokásos gúnyolódásaidat rosszindulat nélküli ártalmatlan csipkelődésnek tartottam. Ma este bebizonyítottad, hogy mekkorát tévedtem. Már látom, hogy valóban elvetemült vagy. Most örülsz? Jól szórakoztál? És mit csinálsz ott a padlón térdelve? A fivéreimnek már régen ágyba kellett volna fektetniük téged. A lány tombol a dühtől, ám a végén mégis aggodalmaskodik miatta! James leült a sarkára, és nevetni kezdett. Szörnyen fájt, de nem tudta visszatartani. - Köszönöm, hogy ilyen kíméletes voltál, George - mondta végül. A lány komoly arccal nézett rá. - Mit keresel itt, James? - kérdezte halkan. Ez a kérdés elvette a férfi jókedvét. Egy szempillantás alatt ismét barátságtalan lett. - Elfelejtettél búcsút mondani, szerelmem. Lehetőséget akartam adni, hogy bepótold ezt a mulasztást. Tehát ezért volt olyan haragos? Sértve érezte magát? A szánalmas hiúsága miatt képes volt tönkretenni a jó hírét, és kiábrándítani magából? Ez utóbbiért még hálásnak is kéne lennie. Eddig azért búslakodott, mert azt hitte, hogy soha többé nem fogja látni. Most viszont már azt kívánta, bárcsak ne látná többé. - Istenem, milyen feledékeny voltam - mondta rideg hangon és felállt. - Szerencsére ezt könnyen

jóvátehetem. Ég önnel, Malory kapitány! Georgina emelt fővel távozni készült, de ekkor szembetalálta magát öt bátyjával, akik az ingerült beszélgetés minden szavát hallották. Teljesen megfeledkezett arról, hogy ők is a szobában vannak!

34. fejezet - Most már egyértelmű, hogy jól ismeritek egymást. Georgina sötét pillantással nyugtázta Warren aljas megjegyzését. Zavarát és dühét elnyomta a felháborodás. - Mit akarsz ezzel mondani, Warren? Öt hetet töltöttem a hajón a kapitány inasaként, ahogy azt az imént készségesen a tudomásotokra hozta. - És az ágyában is? - Nocsak? Végre rászántátok magatokat, hogy engem is megkérdezzetek? - A lány felvonta az egyik szemöldökét, pontosan úgy, ahogy a kapitány szokta. A modora is inkább az angoléra emlékeztetett, mert ezelőtt nem volt ennyire gunyoros. - Azt hittem, hogy elég számotokra egy olyan férfi szava, aki beismerte, hogy kalóz volt. Nem ezért ugrottatok rá mind a négyen, és próbáltátok megölni? Elhittétek minden szavát? Egyszer sem fordult meg a fejetekben, hogy esetleg hazudik? Clinton és Boyd elvörösödött. A lány nem láthatta a mögötte álló Drew reakcióját, de Warren továbbra is magabiztos maradt. - Egy normális ember nem vall be olyan bűnt, amit el sem követett. - Nem? Ha ismernéd, akkor el tudnád képzelni róla, hogy ilyet tegyen, mert kíváncsi a szavai hatására. Imádja zavarba hozni az embereket. Különben pedig ki mondta, hogy normális? - Ezt kikérem magamnak, George - hallatszott James bágyadt tiltakozása a heverőről, ahová leült, hogy kímélje sajgó testét. - Elfelejtetted már, hogy a fivéreid felismertek? - A pokolba veled, James! - szólt hátra a válla fölött Georgina. - Nem tudod egy percre befogni a szádat? Már eddig is túl sokat beszéltél... - Ez nem egy beszélgetés, Georgina! - csattant fel Clinton szigorú hangja. - Kérdeztünk valamit, és jobb lenne, ha minél előbb válaszolnál. Akkor nem nyaggatunk tovább. Georgina nagyot sóhajtott. Semmiképpen sem kerülheti el ezt a kérdést. Miért szégyelli ennyire magát, amikor ezek a férfiak a testvérei? Azért, mert nagyon kellemetlen bevallani a féltékeny fivéreinek, hogy meghitt közelségbe került egy férfival, aki nem a férje. Ilyesmiről még akkor is kínos beszélni, ha az ember házasságban él. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy hazudik. Aztán eszébe jutott, hogy semmi értelme nem lenne, amikor a bizonyíték nemsokára látható lesz rajta. Ráadásul James is jelen volt, aki biztosan nem hagyja majd annyiban a dolgot, hiszen eddig mindent elkövetett, hogy a fivérei tudomására hozza meghitt kapcsolatukat. Mindezt azért, mert megsértette a hiúságát. A lány ingerülten vette tudomásul, hogy sarokba szorították, és színlelt harciassággal kihúzta magát. - Hogyan akarjátok hallani? Meséljem el részletesen, vagy megelégedtek azzal, ha kijelentem, hogy ebben az egy dologban Malory kapitány igazat mondott? - Georgie! Egy kalózzal? - Te tudtál erről, Boyd? - Egy angol! - szörnyedt el Drew.

- Ezt az egyet én sem tagadom - jegyezte meg Georgina maró gúnnyal. - Hiszen azonnal hallható, mihelyt megszólal. - Ne gúnyolódj, Georgie - rótta meg Clinton. - A férfiak terén szörnyű ízlésed van. - De legalább következetes - tette hozzá Warren. - A rossz után a még rosszabbat választotta. - Úgy érzem, nem sikerült elnyernem a fivéreid tetszését, George - jegyezte meg James. Georgina úgy érezte, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. - Elég volt! Mindnyájan hagyjátok abba! Lehet, hogy hibát követtem el, de nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen nő a világon, aki így tett. Nem is az utolsó. Most viszont már nem vagyok vak. Tudom, kezdettől fogva azon mesterkedett, hogy elcsábítson; és ti is pontosan ezt teszitek a nőkkel, méghozzá rendszeresen. Nagy képmutatás lenne, ha ezért hibáztatnátok őt. Nagyon ügyesen csinálta, ezért először nem is vettem észre, hogy mit művel. Persze akkor még azt hittem, hogy fiúnak tart, de most már tudom, hogy ez nem így volt. Nekem minden okom meg van arra, hogy haragudjak rá, de nektek nem, mivel szerintem hasonló helyzetben ti is ezt tettétek volna. Ettől függetlenül be kell vallanom, hogy én is részt vettem a dologban. A lelkiismeretem furdal is miatta. - Neked olyan van? - Helyesen szóltál, George - jegyezte meg a háttérben James. Nagyon tetszett neki, hogy a lány egyszerre védekezett és vádolt. - Bár szerintem sokkal szívesebben hallották volna, hogy megerőszakoltalak, vagy durva módon visszaéltem a helyzettel. A lány megpördült, és szigorú tekintettel nézett a férfira. - Szerinted nem éltél vissza a helyzettel? - Nem, kislány. Nem én vallottam be, hogy hányingerem van. A lány elvörösödött, és szinte lángolt az arca. Istenem, képes lenne erről is beszélni a testvérei előtt? - Miről van szó? - érdeklődött Drew, mert csak ő látta a lány pirulását. - Semmi... ez csak egy kis tréfa kettőnk között - nyögte ki Georgina, és könyörögve nézett Jamesre, hogy most az egyszer fogja be a száját. A férfinak persze esze ágában sem volt. - Tréfa? Így beszélsz arról, hogy... - Megöllek, James Malory! Esküszöm! - De előbb hozzámész feleségül. - Micsoda? - kiáltott fel a lány, és elszörnyedve nézett a bátyjára, aki ezt a képtelenséget állította. Clinton, ezt nem mondhatod komolyan! Ugye nem akarod, hogy a családba kerüljön? - Ez most lényegtelen. Te őt választottad... - Nem! Különben sem venne el feleségül... - a lány elhallgatott, majd Jamesre nézett, és bizonytalan hangon folytatta: - Vagy igen? - Dehogy! - válaszolta a férfi haragos arccal, majd ő is egy kicsit habozva hozzátette. - Hozzám jönnél? - Dehogy! - A lányból a büszkeség beszélt, mert jól ismerte a férfi házassággal kapcsolatos érzelmeit. Ezután a fivéreihez fordult: - Azt hiszem, ezt megbeszéltük. - Valóban megbeszéltük, amíg mindketten eszméletlenek voltatok - mondta Thomas. - Ma este össze fogtok házasodni.

- Te bujtottad fel őket, igaz? - kérdezte szemrehányó hangon a lány, mert hirtelen eszébe jutott a reggeli beszélgetése Thomasszal. - Csak azt tesszük, ami jó neked. - Ez nem jó nekem, Thomas. Nem akarok egy olyan férfihoz hozzámenni feleségül, aki nem akar engem. - Ehhez soha nem férhetett kétség, kölyök - szólt közbe James ingerült hangon. - Remek szerető lenne belőled. Georgina felkiáltott. A fivérei azonban sokkal kifejezőbb módon adtak hangot a véleményüknek. - Te gazember! - Elveszed, vagy... - Tudom - szólt közbe James, mielőtt megint túlságosan elragadja őket az indulat. - Különben lelőttök. - Jobb ötletünk van! - mennydörögte Warren. - Felgyújtjuk a hajódat! James erre azonnal kihúzta magát. - Valakit már kiküldtünk, hogy keresse meg - közölte Clinton. - Mivel biztosan tudjuk, hogy nincs a kikötőben. Arról ugyanis értesültünk volna. James most már felállt. - Egyúttal őrizetbe vesszük a legénységed - vette át a szót Warren. - Aztán átadunk titeket a kormányzónak, hogy akasszon fel. A szavai után beálló vészterhes csendet Boyd higgadt kérdése törte meg. - Biztos, hogy jó ötlet felakasztani, ha Georgie férje lesz? Szerintem nem szép dolog, ha az ember felakasztatja a sógorát. - Felakasztani? - kiáltott fel Georgina, mivel nem volt eszméleténél, amikor először felmerült ez a lehetőség. - Mindnyájan megbolondultatok? - Bevallotta a kalózkodását, Georgie. Biztosan nem csak a Skylark-hajók voltak az áldozatai. A lelkiismeretünk nem engedi meg, hogy szemet hunyjunk felette. - Dehogynem! Majd megfizeti az okozott kárt. Mondd meg nekik, James, hogy hajlandó vagy kártérítést fizetni. - Georgina a férfira nézett, hogy a válaszával megmeneküljön ebből a kutyaszorítóból. A férfi azonban haragtól villogó tekintettel nézett maga elé, és a büszkesége miatt nem nyitotta ki a száját. - Thomas! - kiáltott a lány a bátyjára. - Ez őrület! Olyan bűnökről van szó, amelyeket évekkel ezelőtt követett el! - Hét vagy nyolc éve - válaszolta a férfi, és megvonta a vállát. - A memóriám már nem a régi, de Malory kapitány ellenséges magatartása segít az emlékek felidézésében. James erre felnevetett, de hangjában nyoma sem volt a vidámságnak. - Tehát a kényszerítéshez már a zsarolás is társul? Erőszakkal és súlyos testi sértéssel fenyegetőztök? És még ti, átkozott gyarmati lakosok neveztek engem kalóznak? - Tárgyalásra akarjuk vinni az ügyedet, de mivel csak Boyd és én vagyunk a tanúi annak a múltbéli eseménynek... Thomas nem fejezte be a mondatot, de még Georgina is tudta, hogy mire céloz. Ha James hajlandó együttműködni, akkor semmi nem lesz ebből az állítóllgos tárgyalásból, mert senki sem bizonyítja az állításokat. A lány kezdett megnyugodni, de a megkönnyebbülése nem tartott sokáig.

- Lehet, hogy a ti emlékezőtehetségeteket elhomályosítják az érzelmek - szólalt meg Warren. - Én viszont tisztán hallottam, amikor ez a férfi bevallotta a kalózkodás bűntettét. Ezt tanúsítani fogom. - Nem értelek, jenki. Mi a célod? Bosszút akarsz állni, vagy kártérítést akarsz? Esetleg abban a tévhitben élsz, hogy a kettő egy és ugyanaz? James maró megjegyzése olaj volt a tűzre, és Warren haragja ismét fellángolt. - Ha rajtam múlik, nem lesz semmiféle kártérítés, ezért is reménykedj, Hawke. - A férfi végtelen megvetéssel ejtette ki ezt a nevet. - Még mindig ott van a hajód és a legénységed. Lehet, hogy az elsővel nem törődsz, de a mostani döntésedtől függ, hogy az embereidet veled együtt vád alá helyezzük-e. Az utóbbi napokban túl sok olyan esemény történt, amely próbára tette James természetét. Már sikerült megzaboláznia ifjúkora féktelen indulatait, és ha időnként méregbe gurult, a régi ismerősei szinte észre sem vették. Ám ha valaki a családját veszélyezteti, az még ma sem úszhatja meg szárazon. Márpedig a legénység minden második tagja olyan volt számára, mintha a családja lenne. Lassan elindult Warren felé. Georgina érezte, hogy a bátyja túl messzire ment, de arra ő sem számított, hogy a férfiből most fog kitörni természetének minden sötét indulata, amelyet Mackel már az első találkozáskor megérezték. Még a hangja sem árult el semmit, mert lágyan és halkan duruzsolt. - Nincs jogod ahhoz, hogy a hajómat és az embereimet belekeverd ebbe az ügybe. Warren megvetően felhorkantott. - Egy brit hajót, amelyik a mi vizeinken szaglászik? Ráadásul kalózkodással gyanúsítják? Nagyon sok jogunk van hozzá! - Akkor nekem is. Olyan gyorsan történt, hogy a szobában mindenkit megdöbbentett, főleg Warrent, aki hirtelen azt vette észre, hogy valaki vasmarokkal megragadja a torkát. Nem volt gyenge férfi, mégsem tudta lefejteni a nyakáról James ujjait. Clinton és Drew azonnal odaugrottak, megragadták a kapitány két karját, de ők sem tudták lehúzni Warrenről. James ujjai egyre szorosabban kulcsolódtak a férfi nyakára. Warren arcszíne a vörösből lilába ment át, és Thomas kétségbeesetten nézett körül, hogy mivel tudná leütni Jamest. Ám erre nem volt szükség. Georgina a szívéhez kapott, majd hátulról James hátára ugrott, és a fülébe sikoltotta. - James, légy szíves! Ő a bátyám! A férfi azonnal elengedte az áldozatát. Clinton és Drew is levették a kezüket Jamesről, és elkapták Warrent, aki majdnem leesett a padlóra. A legközelebbi székre segítették, megvizsgálták a nyakát, és megkönnyebbülve látták, hogy nem érte semmilyen sérülés. A férfi köhögve kapkodott levegő után. Georgina is lecsúszott James hátáról, és még mindig nagyon meg volt döbbenve azon, amit a férfi majdnem megtett. A meglepetéstől még haragudni is elfelejtett, de amikor a férfi ránézett, a lány azonnal észrevette, hogy az ő dühe még mindig tombol a belsejében. - Két másodperc alatt kitörhettem volna a nyakát, tisztában vagytok ezzel? A lány összerezzent a férfi pillantásától. - Igen... azt hiszem, tudjuk. James egy pillanatig némán meredt a lányra. Georignának az volt az érzése, hogy még nem töltötte ki a

dühét Warrenen, és a javát neki tartogatja. A tekintetében tűz lángolt, és az egész teste megfeszült. Egy idő után mégis sikerült összeszednie magát, és mindenkit meglepett a nyugodt kijelentésével. - Akkor hívjátok a papot, mielőtt ismét kísértésbe esem. Öt perc alatt elő tudták keríteni a jó öreg Teal tiszteletest, aki ugyancsak az egyik vendége volt a ház többi részében még mindig zajló esti mulatságnak. Ezért Georgina hamarosan hozzáment feleségül James Maloryhoz, Ryding vikomtjához, a visszavonult kalózhoz, aki még ki tudja, micsoda címekkel és múlttal rendelkezett. Nem ilyen esküvőről álmodozott a sok év alatt, miközben türelmesen várakozott Malcolmra. Türelmesen? Georgina most jött rá, hogy az nem türelem volt, hanem közöny. Most viszont a dolgozószobában összegyűlt emberek közül senki sem volt érdektelen. James beadta a derekát, de nem sok köszönet volt benne. Az esküvőn egyáltalán nem az alkalomhoz illő érzelmekről tett tanúbizonyságot. Csak úgy áradt belőle a neheztelés és a harag. Georgina bátyjai sem voltak különbek. Igaz, hogy minden áron férjhez akarták adni, de ugyanakkor irtóztak a gondolattól, és az ellenérzéseiket nem is rejtették véka alá. Georgina rájött, hogy nem makacskodhat, és nem engedheti, hogy a büszkesége miatt lemondjon erről a komédiáról. Gondolnia kellett a gyermekére, aki így az apja nevét viselheti. Egy pillanatig eszébe jutott, hogy vajon megváltozna-e a résztvevők hozzáállása, ha tudomást szereznének a gyerekről. Nem sok reményt fűzött ehhez. Jamest mindenképpen erőszakkal vették rá a házasságra, és ezt a megalázó tényt semmi nem változtathatja meg. Talán másképp gondolkozik majd, ha tudomást szerez a gyermekről, és nem tartja akkora csapásnak a házasságot. Egyszer majd el kell mondania neki. Bár, ha Warren szája íze szerint alakulnak az események, akkor nem. Egyelőre minden úgy történt, ahogy a bátyja akarta, mert abban a pillanatban, amikor a tiszteletes férjnek és feleségnek nyilvánította őket, felmordult. - Zárjuk be! Már megvolt a nászéjszakája, és ígérem, hogy több nem lesz.

35. fejezet - Csak nem képzeled, hogy újra beválik ez a módszer, Georgie? Georgina ijedten bukkant elő Clinton íróasztala mögül, ahol eddig a lezárt fiókot próbálta kinyitni. Drew a fejét csóválta, de a mellette álló Boyd nem értette, hogy mire céloz. Georgina lassan felállt; nagyon bosszantotta, hogy rajtakapták. Azt hitte, már mindenki lefeküdt aludni. Drew annyira éles elméjű! Azonnal rájött, hogy miben sántikál. Azért mégis megpróbálta letagadni. - Fogalmam sincs, hogy mire gondolsz - válaszolta ártatlan tekintettel. - Dehogynem, kedvesem - vigyorgott Drew. - Még ha sikerül is megkaparintanod, mit érsz el vele? A váza értéke eltörpül amellett, amit ez az angol művelt veled. Warren inkább feláldozná, minthogy futni hagyja Hawke kapitányt. - Ne hívd így, légy szíves - kérte a lány, és fáradtan levetette magát az íróasztal mögött álló székre. - Jól hallottam? - háborodott fel Boyd. - Azt akarod, hogy az a gazember megmeneküljön, Georgie? A lány felszegte az állát. - És ha igen? Egyikőtök sem gondolt arra, hogy James miattam jött ide? Ha nem látogatott volna meg, akkor nem ismertétek volna fel, és most nem lenne a pincébe zárva. Hogyan fogok a lelkiismerettel elszámolni, ha a tárgyaláson elítélik, és felakasztják? - Az is lehet, hogy felmentik, ha Thomas tud tenni valamit az ügyben - mutatott rá Boyd. - Nem akarok kockáztatni. Drew elgondolkodva nézett a lányra. - Szereted őt, Georgie? - Micsoda ostobaság! - fortyant fel a lány. - Hála az égnek - sóhajtott fel a férfi. - Már komolyan azt hittem, hogy elment az eszed. - Ha így is volt, már visszanyertem - jelentette ki a lány. - Mégsem akarom, hogy minden úgy legyen, ahogy Warren és Clinton szeremé. - Clintont egyáltalán nem érdekli, hogy ő a hírhedt Hawke - közölte Drew. - Csak soha többé nem kívánja látni. Még mindig bosszantja, hogy nem tudta ellátni a baját. - Ti sem bírtatok vele, mégsem akartok kötelet akasztani a nyakába! Boyd felnevetett. - Láttad, hogyan harcolt, Georgie? Szinte leiskolázott minket! Nevetségesek voltunk mellette. Nincs abban semmi szégyen, ha egy képzett bokszoló legyőzi az embert. Drew is elmosolyodott. - Boydnak igaza van. Az ember még csodálni is tudná, ha nem lenne olyan... - Kötekedő? Sértő? Becsmérlő megjegyzésekkel bombázó? - Georgina legszívesebben felnevetett volna. - Sajnos el kell árulnom, hogy ez a férfi szinte mindig ilyen, még a legközelebbi barátaival szemben is. - Ezt nem bírnám elviselni! - kiáltott fel Boyd. - Te hogy voltál rá képes?

Georgina megvonta a vállát. - Ha hozzászokik az ember, a végén még szórakoztatónak is találja. Sajnos azzal sem törődik, hogy közben komolyan megsért valakit. Vagy bajba kerül... mint például ma este. Ám minden szörnyű hibája és múltbéli bűne ellenére úgy érzem, hogy nem bántunk vele tisztességesen. - És ő mit tett veled? - háborgott Boyd. - Azt most ne keverjük bele. Egyetlen férfit sem akasztanak fel azért, mert elcsábított egy nőt. Ha így lenne, akkor ti is nagy bajban lennétek, nem igaz? - Boydban volt annyi tisztesség, hogy elpirult, de Drew csak szemtelenül vigyorgott. - Másképp fogalmazok - folytatta Georgina, és közben megsemmisítő pillantást vetett Drew-ra. - Engem nem érdekel, hogy kalóz volt-e, és nem akarom, hogy felakasszák. És a legénységet sem kellett volna belevonni az ügybe. Ebben igaza volt Jamesnek. - Lehet, de akkor sem tehetsz semmit - válaszolta Boyd. - Warrent nem fogják meggyőzni az érveid. - Boydnak igaza van - tette hozzá Drew. - Legjobb, ha lefekszel aludni, és reménykedsz a legjobbakban. - Erre most képtelen vagyok. - A lány felsóhajtott, és hátradőlt a széken. Megint elfogta az az alattomos félelem, ami miatt lejött a dolgozószobába, és erre a kétségbeesett lépésre szánta el magát. Megpróbálta elnyomni. A félelem nem segít, inkább gondolkodnia kell. Két fivére az italszekrényhez lépett, és Georgina nem tartotta meglepőnek, hogy ők sem tudnak elaludni, és egy kis italra van szükségük. A sok seb és zúzódás biztosan szörnyen fájt. Nem is akart arra gondolni, hogy Jamesnek még ennél is több sérülése van. Georgina elhatározta, hogy megpróbál a tényekkel hatni a fivéreire. - James a sógorotok. Ti is akartátok, hogy az legyen. Akkor most segítenetek kell. - Azt akarod, hogy csavarjuk ki a kulcsot Warren kezéből? - vigyorgott Drew. - Benne vagyok. Boydnak torkán akadt a konyak. - Verd ki a fejedből! - mondta szigorú arccal. - Nem erre gondoltam - nyugtatta meg Georgina. Nem szükséges magatokra haragítani Warrent. Nem is kell megtudnia, hogy mi voltunk. - Talán le tudnánk verni azt a régi lakatot a pince ajtajáról - gondolkodott el Drew. - Az sem lenne helyes - tiltakozott Georgina. - James úgysem távozna a hajója és a legénysége nélkül, de nincs olyan állapotban, hogy kiszabadítsa őket. Talán azt hiszi, hogy képes rá, de... - Tehát azt akarod, hogy ebben is segítsünk neki? - Éppen erről van szó! Most olyan mérges, hogy biztosan nem fogadná el a segítségeteket. Egyedül próbálkozna, és a végén ismét elfognák. De ha kiszabadítjuk a hajón fogva tartott embereit, akkor ők eljönnének Jamesért, levernék a lakatot, és segítenének neki visszajutni a hajóra. Reggelre már el is tűnnének. Warren majd azt hiszi, hogy az embereinek mégsem sikerült a legénység összes tagját letartóztatni, és azok segítettek a többieknek a menekülésben. - És mi van az őrökkel, akiket Warren a Maiden Anne-en hagyott, és elárulják neki, hogy ki osont fel a fedélzetre? - Semmit sem tudnak mondani, ha nem ismernek fel minket - jelentette ki Georgina magabiztosan. Majd útközben elmesélem. Most néhány percre van szükségem, hogy átöltözzek. Amikor elhaladt Drew mellett, a férfi megragadta a karját.

- Elmész vele? - kérdezte halk hangon. A lány habozás és érzelem nélkül válaszolt. - Nem, nem akar engem. - Én valami mást hallottam. A lány arca elkomorodott. James mindenki füle hallatára megjegyezte, hogy jó szerető lenne belőle. - Akkor másképpen fogalmazok. Nem akar feleséget. - Ezt nem vitathatom. Különben pedig Warren és Clinton úgysem engedne el. Igaz, hogy hozzá adtak feleségül, de abba nem egyeznének bele, hogy vele élj. A lány ezt megértette, és ő sem akart Jamesszel élni. Komolyan gondolta, amikor korábban azt mondta, hogy már nem szereti. Már nem, biztosan nem. Ha eleget hajtogatja, talán a végén maga is elhiszi.

36. fejezet Negyven perc múlva a három legfiatalabb Anderson testvér megtalálta azt a kis öblöt, ahol a Maiden Anne horgonyzott. Warren legénysége azzal az ürüggyel ment fel a fedélzetére, hogy a révkapitány megbízásából jöttek. Conrad Sharpe nem ellenkezett, mert nem tudta, hogy Bridgeportnak van-e fennhatósága a terület fölött vagy sem. Szerencsére senki sem sérült meg. A hivatalos ellenőrzés nagyszerű hazugságnak bizonyult, és a Nereus legénysége minden feltűnés nélkül felment a Maiden Anne fedélzetére, majd egy alkalmas pillanatban átvette az uralmat. Warren nem parancsolta meg az embereinek, hogy hozzák a hajót Bridgeportba, ezért csak a hajófenékbe zárták a Maiden Anne legénységét, és néhány őrt hagytak ott. A Nereus sem maradt ott: hazatért Bridgeportba. Mivel a hadművelet a két hajó között zajlott le, Georgina abban reménykedett, hogy a parton megtalálják majd James csónakját, és azzal evezhetnek a Maiden Anne-hez. Sajnos tíz perc keresgélés után sem találtak semmit. Ezek szerint Jamest a hajó tette partra. - Egy éjszakai fürdőzést is terveztél? Ha nem vetted volna észre, már október közepén járunk. Le fog fagyni a... tudod mink... George! Georgina megrezzent, amikor meghallotta ezt a nevet. A lépcsőn már abban a régi fiúruhában jött le, amelyet James visszahozott neki. A két bátyját jól megdöbbentette, és azóta azzal bosszantották, hogy ők is George-nak hívták. Drew még jobban felidegesítette, amikor megjegyezte: - Nem tetszik nekem, hogy nadrágot hordasz, George, miután az angol felhívta a figyelmünket arra, hogy túlságosan kihangsúlyozza az egyik testrészedet. - Nem tudom, miért panaszkodtok - morogta Georgina. - Sokkal nehezebb dolgunk lenne, ha a Maiden Anne-t bevontatták volna a kikötőbe, ahol nemcsak Warren embereinek a figyelmét kéne elterelnünk, hanem minden ott lévő hajó legénységéét is. - Akkor nem is tudtál volna rábeszélni minket erre. - Most viszont már beleegyeztetek - jelentette ki a lány ingerült hangon. - Úgyhogy vegyétek le a cipőtöket, és essünk túl rajta. A Maiden Anne-nek egy kis egérútra van szüksége, mert elképzelhető, hogy Warren a nyomába ered. - Warren azt hiszi, hogy helyesen cselekszik a kapitánnyal szemben, de azért nem akar öngyilkos lenni - vélte Drew. - Nem játékágyúk meredeznek annak a hajónak a fedélzetéről, kedvesem. És Hawke azt állította, hogy visszavonult? - Talán még nem akar megszabadulni tőlük - mondta Georgina. Már megint Jamest védi? Ő is megszabadulhatna már ettől a rossz szokásától. - A karibi térségben hajózott, ahol gyakoriak a kalóztámadások. A két férfi jót nevetett. - Hát ez remek! A volt kalóz aggódik, hogy a régi barátai megtámadják! Georginának azonban eszébe jutott az ijesztő találkozás a tengeren, ezért csendben így szólt: - Ha nem igyekeztek, akkor maradjatok a lovaknál, és nélkületek megyek tovább.

- Istenemre mondom, Clintonnak igaza volt - panaszolta Drew Boydnak, miközben levette a csizmáját. - Nagyon parancsolgató lett, és... Várjál, Georgie! Nem te fogod először elérni a horgonykötelet! A lány már a vízben volt, és a két férfinak ugyancsak igyekeznie kellett, ha utol akarta érni. Mivel jó úszók voltak, hamarosan mindhárman az öböl közepén jártak. Tíz perc múlva a hajó közelébe értek, és megkerülték a hajótestet, hogy a horgonykötélhez ússzanak. Ezen kellett felmászniuk a fedélzetre. Az eredeti terv szerint James csónakját használták volna, hogy odaevezzenek a hajóhoz, és bejelentsék, hogy a városban rábukkantak még egy Maiden Anne-hez tartozó férfira, akit a többiek mellé akarnak zárni. Úgy tervezték, hogy Georgina beszél az őrökkel, mert őt talán nem ismerik fel, Drew a hátuk mögött marad, és Boyd játssza el a „fogoly” szerepét. Amikor az egyik őrhöz közel kerülnek, Georgina lehajol, és Drew leüti. Nagyon egyszerűnek tűnt. Most viszont mást kellett kitalálniuk, mivel mégsem mondhatták azt, hogy úszva vittek egy foglyot a hajóra. Először körül kellett nézniük a fedélzeten. Drew és Boyd hallani sem akart arról, hogy ebben Georgina is részt vegyen. A lány kénytelen volt a vízben várakozni, amíg a két férfi felmászott, és eltűnt a hajón. A percek lassan teltek, és a lány hamar elveszítette a türelmét, mivel nem tudta, mi történik odafent. Eleinte örült, hogy nem hall semmilyen zajt, de aztán eszébe jutott, hogy a hullámok csapkodása és a fülét fedő vastag gyapjúsapka miatt úgysem hallana semmit. Egy idő után képzelődni kezdett. Vajon vannak cápák a közelben? Tavaly az egyik szomszédja egy cápát fogott, amikor a part mentén halászott. A hajó árnyékában nem láthatta, ha valami úszik a víz színén, vagy alulról megközelíti. Amikor ez eszébe jutott, azonnal elkezdett felfelé mászni a horgonykötélen. Félúton azonban megállt, mert a fivérei megfenyegették, hogy semmiképpen sem mehet fel a fedélzetre. Nem akarta magára haragítani őket, miután ilyen segítőkészek voltak. De hiába akarta betartani az utasításokat, a keze nem arra lett teremtve, hogy egy vastag kötélen lógva megtartsa magát. Éppen idejében sikerült elérnie a korlátot, mielőtt visszaesett volna a cápáktól hemzsegő vízbe, mert most már meg volt győződve arról, hogy ebben igaza volt. Nagyon megkönnyebbült, amikor végre átverekedte magát a korláton, de ekkor egy tucat tengerésszel találta szembe magát.

37. fejezet Georgina csuromvizesen reszketett a hideg szélben, és egy gúnyos hangot hallott a sötétben. - Csak nem a jó öreg George? Látogatóba jött? - Connie? - döbbent meg Georgina, amikor a magas, vörös hajú férfi odalépett hozzá, és egy kabátot terített a vállára. - Na de... hogyhogy maguk szabadon vannak? - Tehát tud arról, hogy mit történt itt? - Persze. Csak... nem értem. Egyedül szabadullak ki? - Nem. Valaki kinyitotta a fedélzeti nyílást. A maga honfitársai nem valami okosak, kölyök. Nagyon könnyű volt helyet cserélni velük. - Ugye nem bántották őket? A férfi haragos arcot vágott. - Csak amennyire kellett, hogy oda dobjuk őket, ahol addig mi voltunk. Miért? - Azért jöttek, hogy kiengedjék magukat! Nem is hallgatták meg őket? - Nem nagyon - ismerte be az elsőtiszt. - Ezek szerint a barátai? - Csak a fivéreim. A férfi felnevetett a lány barátságtalan hangja hallalán. - A hajuk szála sem görbült. Henry, hozd ide a két fiút, és most legyél kedvesebb hozzájuk. - Ezután a lányhoz fordult: - George, elmondaná nekünk, hol van James? - Ez hosszú történet, és mivel kevés az időnk, inkább partraszállás közben mesélném el. Connie-t nem is a szavai, hanem a hangjában érezhető félelem aggasztotta. - De jól van? - Persze... csak egy kicsit megverték... és a segítségére van szüksége, hogy kijusson egy lezárt pincéből. - Bezárták? - Georginát nagyon bosszantotta Connie jóízű nevetése. - Ez egyáltalán nem vicces, Mr. Sharpe! Kalózkodás vádjával bíróság elé akarják állítani! - fakadt ki a lány, és azonnal sikerült elvennie a férfi jókedvét. - A pokolba! Én figyelmeztettem! - Talán inkább le kellett volna kötöznie. Az egész az ő hibája, mert beismerő vallomást tett. Ekkor indulásra biztatta az elsőtisztet azzal, hogy majd útközben meséli el a többit. A fivérei hiába tiltakoztak, a hajón hagyták őket, hogy a lovaikon Connie több embert is magával vihessen. Georginának az a megtiszteltetés jutott, hogy az elsőtiszttel együtt lovagolhatott, mert a férfi alaposan ki akarta faggatni. Connie csak néha szakította félbe egy-egy hitetlenkedő kiáltással. Ám amikor a történet végéhez ért, dühösen felmordult. - Eddig egészen hihető volt, George. De azt soha nem fogom elhinni, hogy James Maloryt egy jegygyűrűvel megbéklyózták!

A lány keserű hangon válaszolt. - Nem kell elhinnie. Pedig én vagyok a másik fél, aki béklyót kapott. Mivel nem is igyekezett meggyőzni az elsőtisztet, az még akkor sem hitt neki, amikor a házhoz értek. A lányt ez egyáltalán nem érdekelte. Addigra már annyira haragudott Connie-ra, hogy legszívesebben meg sem mutatta volna neki a pincéhez vezető utat. Csak azért nem vonult vissza, mert nem akarta, hogy a sötétben csörtetve felébresszék a házat. Bárcsak ne maradt volna mellettük, amikor az ajtó végre kinyílt! A konyhából szerzett egy szál gyertya fényében James azonnal felismerte a szabadítók, de őt nem vette észre, mert az ajtótól távolabb helyezkedett el. Bár biztosan akkor is valami hasonlót mondott volna, ha látja, hogy ott van. - Nem kellett volna fáradnod, öregfiú. Megérdemlem, hogy felakasszanak. Ostoba módon hagytam, hogy meggyűrűzzenek. Georgina nem tulajdonított jelentőséget a „hagytam” szónak, csak azt hallotta, hogy James undorodva beszél a házasságáról. Connie is ezt szűrhette le a szavaiból. - Tehát igaz? Valóban elvetted feleségül a kölyköt? - Ezt honnan tudtad meg? - Természetesen a kis menyasszony mesélte el. - Connie nevetve folytatta: - Engedd meg, hogy... - Ha nem fogod be a szád, ez lesz az utolsó szavad az életben! - mordult rá James. - Ha találkoztál vele, akkor hol hagytad azt a hűtlen lotyót? Connie körülnézett. - Az előbb még itt volt. - George! Georgina már a lépcső tetején járt, amikor a mennydörgésszerű hang megállította. Eddig azt hitte, hogy a fivérei a nagyhangúak. Ökölbe szorította a kezét, és visszasietett, hogy alaposan megmondja a magáét a férfinak. - Hogy lehetsz ennyire ostoba? Fel akarod verni az egész házat? Vagy annyira megtetszett a pince, hogy... Sajnos ekkor már a férfi közvetlen közelébe ért, aki a szájára szorította a tenyerét. A lány meglepődött. Annál is inkább, mert a következő pillanatban a férfi a sálját a szája elé kötötte, és azzal némította el. Connie némán figyelte a jelenetet. Észrevette, hogy Georgina egész idő alatt meg sem moccant. James viselkedése még érdekesebb volt. Megkérhette volna, hogy segítsen neki, de inkább egyedül bajlódott a sállal. Közben egy pillanatra sem engedte el a lány derekát, pedig így a fogával kellett meghúznia a sál végét a lány fején, és a feldagadt szájával ez bizonyára nem volt egy kellemes művelet. Amikor végzett, a hóna alá csapta a lányt, és csak ekkor vette észre, hogy Connie elgondolkodva nézi. - Egyértelmű, hogy nem hagyhatjuk itt - morogta James ingerülten. - Persze - bólintott Connie. - Riasztaná a házat. - Persze. - Nem kell mindenben egyetértened velem, Connie. - Dehogynem. Nem akarom elveszíteni a fogaimat.

38. fejezet Georgina az ablaküveg elé húzott széken ült, és az Atlanti-óceán viharos hullámait nézte. Hallotta, hogy kinyílik a kabin ajtaja, és valaki belép. Nem érdekelte, hogy ki zavarja meg a magányát. Pedig jól tudta. Csak James léphetett be a kabinba kopogás nélkül. James Maloryval azonban nem állt beszélő viszonyban, és amióta egy hete felcipelte a hajó fedélzetére - pont úgy, ahogy annak idején egy angol kocsmából kivitte az utcára -, csak két szót váltott vele. Aznap este ennél a méltatlan bánásmódnál nagyobb sérelem is érte. Amikor James meglátta a fivéreit a hajón, azonnal megparancsolta, hogy dobják őket a vízbe. Ráadásul előtte szemtelen módon odavetette, hogy a húguk a saját akaratából megy el vele. Pedig Drew és Boyd jól látta, hogy be van kötve a szája, és a kapitány úgy fogja a kezében, mint egy csomagot. Senki sem közölte vele, hogy Drew és Boyd miért volt a hajón. Legalább az egyik embere elárulhatta volna neki, hogy ha a két bátyja nem nyitja ki a csapóajtót, még mindig a hajófenéken kuksolnának, és a Nereus emberei járkálnának a Maiden Anne fedélzetén ahelyett, hogy a parton lennének összekötözve. Úgy látszik, senki sem merte az őrült kapitány tudomására hozni ezt a tényt. Connie mondhatott volna valamit, de a lány látta, hogy remekül mulat. Úgy látszik, nem akart a magyarázattal mindent elrontani, mert akkor túl hétköznapi vége lett volna a jelenetnek. James talán már tudja, hogy milyen hálátlanul viselkedett aznap éjjel. Ha mégsem, akkor nem ő lesz, aki erről felvilágosítja, mert soha többé nem akar szólni hozzá. Ráadásul a kapitányt nem is zavarta, hogy nem beszél vele. - Duzzogunk? - jegyezte meg, amikor észrevette a hallgatását. - Remek! Ha az ember kénytelen elviselni egy feleséget, akkor értékelnie kell minden apró örömöt. Ez nagyon fájt. Főleg azért, mert a lány tudta, hogy a férfi komolyan gondolta. Egyszer sem próbálta meg rávenni, hogy beszélgessen vele. Ugyanabban a kabinban aludtak - a lány a függőágyban, a férfi pedig a hatalmas ágyában -, és közben igyekeztek úgy tenni, mintha a másik nem létezne. A férfinak ez nagyon jól ment, de a lány bosszúsan vette tudomásul, hogy amikor a férfi közelében van, nem tud másra figyelni. Minden érzékszerve tudatában volt James jelenlétének, és ez nagyon zavarta. A látvány, az illat és a hangok ingerei összeadódtak, majd mindezt felerősítette az érintések és az ízek emléke. Most sem akart odanézni, mégis titokban figyelte a férfit, ahogy az íróasztal mögött ül. Olyan nyugodtnak tűnt, mintha teljesen egyedül lenne, az ő teste pedig csupa feszültség. Nem nézett rá, és úgy viselkedett, mintha ott sem lenne. Tulajdonképpen Georginának fogalma sem volt arról, hogy miért van a hajón. James addigi viselkedése alapján sokkal érthetőbb lett volna, ha őt is a tengerbe dobatja, a fivéreivel együtt. A lány nem kérdezte meg, hogy miért utaznak együtt, mert ahhoz szóba kéne állnia vele. Inkább leharapja a nyelvét, minthogy megtörje a csendet. A duzzogást, ahogy a férfi nevezte. Azt sem bánja, ha gyerekesnek tartja a viselkedését. Ez még mindig jobb, mintha valaki úgy viselkedik, mint egy faragatlan

tuskó: kalózkodik, nőket rabol el, és embereket dobál ki a hajójából, ha éppen ahhoz támad kedve. - Ne haragudj, George, de ez a kitartó bámulás az idegeimre megy. Georgina gyorsan elkapta a tekintetét, és ismét az ablakon kinézve bámulta az unalmas tájat. A pokolba! James észrevette, hogy a szeme sarkából figyeli! - Egyre elviselhetetlenebb - folytatta a férfi. A lány nem szólt egy szót sem. - A duzzogásod. A lány most sem válaszolt. - Persze, mit várhat az ember egy olyan nőtől, aki barbárok között nőtt fel? Ezzel elérte a célját. - Ha a fivéreimre gondolsz... - Az egész átkozott országodra utaltam. - Te beszélsz? Aki a sznobok földjéről származik? - Inkább legyen az ember sznob, mint faragatlan tuskó. - Faragatlan? - kiáltott fel a lány, és felpattant a székről. Minden addig elfojtott indulat előtört belőle. Az íróasztalhoz szaladt, és dühöngve támadt a férfira. - Amikor meg sem köszönted, hogy megmentették az életedet? A férfi most felállt az asztaltól, és a lány nem azért kezdett hátrálni, mert megijedt tőle, hanem azért, mert nem akarta, hogy a közelébe jöjjön. - Mégis kinek kellett volna köszönetet mondanom? Azoknak a vadembereknek, akiket a rokonaidnak nevezel? Akik egy pincébe zártak, és fel akartak akasztatni? - Ezt a bajt magad kerested, és a saját szavaid juttattak oda! - kiáltotta a lány magából kikelve. Akár megérdemelted, akár nem, Warren döntése volt, hogy a pincébe kerültél. Nem Boydé és Drew-é, akik szembeszálltak a bátyjukkal, és kockáztatták, hogy ellátja a bajukat, ha kiderül az igazság. - Nem vagyok ennyire ostoba, kölyök. Senkinek sem kellett elmondania, hogy mit tettek. Mit gondolsz, miért nem törtem ki az átkozott nyakukat? - Milyen kedves tőled! Eddig nem értettem, hogy miért vagyok itt. Most már tudom, hogy ezzel is a fivéreimet akarod bosszantani, mivel már nem vagy a közelükben, és nem tehetsz nagyobb kárt bennük. Igazam van? Elvittél magaddal, és ez a tökéletes bosszú, mert jól tudod, hogy halálra aggódják magukat miattam! - Így van! A lány nem vette észre, hogy a férfi arca és nyaka vörös lett a méregtől. Pedig ez biztos jele volt annak, hogy csak a lány vádjai miatt támadt felindulás beszélt belőle. Georgina csak a választ hallotta, és ezzel az utolsó reménysége is elszállt. Nem vallotta volna be magának, hogy még mindig reménykedett. Fájdalmában megvető hangon vetette oda a férfinak: - Mit várhattam volna egy angol lordtól és egy karibi kalóztól? Még belegondolni is szörnyű, hogy tőled várok gyermeket! - Soha többé nem nyúlok hozzád! A lány már sarkon fordult, amikor a válla fölött hátraszólt. - Arra már nincs is szükség, te ostoba férfi!

James úgy érezte, mintha valaki gyomron rúgta volna, és azonnal rájött, hogy ezt meg is érdemelte. Georginát azonban egyáltalán nem érdekelték a férfi érzései. A haragtól űzve kiszaladt a helyiségből, és becsapta maga mögött az ajtót. Nem hallotta, hogy a kapitány előbb kacagni kezd, majd örömteli nevetésben tör ki. James fél óra múlva a hajókonyhán bukkant rá a lányra, aki éppen O’Shawnon és a segítőin töltötte ki a haragját, hosszasan szidalmazva a férfiakat, különösen James Maloryt. Közben elterjedt a legénység körében, hogy a megint nadrágot - ezúttal kölcsönnadrágot - hordó Georgie a kapitány felesége, ezért senki sem mert ellentmondani neki. James egy darabig némán hallgatta, majd kénytelen volt közbeszólni, amikor a lány egy öszvérhez, egy agyatlan ökörhöz és egy kőfalhoz hasonlította, méghozzá gyors egymásutánban. Kőfal? Ez minden bizonnyal egy furcsa amerikai kifejezés. - Beszélni szeretnék veled, George, ha lehet. - Nem lehet. A lány rá sem nézett, miközben válaszolt. A kapitány rájött, hogy az udvariassággal nem megy semmire. Georgina valószínűleg ördöginek nevezte volna James mosolyát, ha látja. De mivel háttal állt neki, csak a helyiségben tartózkodó férfiak vették észre. A kapitány odament a lányhoz, és felemelte a hordóról, amelyen üldögélt. - Elnézést kérünk, uraim, de George mostanában elhanyagolja a kötelességeit - mondta könnyedén, majd megfordult, és a lánnyal a karjában távozott. Georgina nem is lepődött meg a szállításának ezen a módján, mert már kezdte megszokni. - Igazán megzabolázhatná végre a barbár természetét, kapitány - morogta mérgesen; tapasztalatból tudta, hogy semmit sem tehet, kénytelen megvárni, amíg a kapitány önszántából leteszi. - Úgy látszik, a neveltetéséből fakad. - Hamarabb odaérünk, ha csendben maradsz, George. A lánynak elállt a szava. A férfinek még viccelődni is van kedve? Mi olyan mókás a jelenlegi helyzetükben, amikor gyűlölik egymást? Alig egy órával ezelőtt a férfi még egy tűzokádó sárkány volt. Hiába, egy angol esetében az ember ne várjon értelmes viselkedést. - Hova érünk gyorsabban? - érdeklődött. - És milyen kötelességeket hanyagoltam el? Megfeledkeztél arról, hogy már nem vagyok az inasod? - Jól tudom, hogy mi vagy, kislány. A házasságról semmi jót nem lehet elmondani, de van benne egy dolog, amit még én is értékelek. A lány csak egy kis idő után értette meg, hogy a férfi mire utal. - Megőrültél, vagy csak ennyire feledékeny vagy? Tisztán és világosan hallottam, és nemcsak én, hanem a hajón szinte mindenki, amikor azt mondtad, hogy többé nem nyúlsz hozzám. Ezt tanúkkal tudom bizonyítani! - Az egész legénység hallotta? - Elég hangosan mondtad. - Nos, hazudtam. - Ennyi? Hazudtál? Rossz hírem van számodra, Malory kapitány, mert...

- Hagyd abba, George! Szörnyű, hogy mindenki előtt kiteregeted a szennyest... - Ennél többre is képes vagyok, te ostoba ökör! - A lány ekkor észrevette, hogy amerre haladnak, a hátuk mögött kuncogás és elfojtott nevetés hallatszik, ezért lehalkított hangon folytatta: - Ha megpróbálod. .. majd meglátod, hogy mi lesz! - Örülök, hogy igyekszel még érdekesebbé tenni a dolgot, drágám. De teljesen felesleges, erről biztosíthatlak. A lány jól tudta, mire gondol a férfi. Testét elöntötte a forróság méghozzá a lehető legilletlenebb helyeken. Egyáltalán nem örült neki, mert nem akarta, hogy bármi köze legyen a férfihoz. Miért csinálja ezt? Már egy hete hajóztak együtt, de a kapitány idáig csak sötét pillantásokat vetett rá - ha egyáltalán hajlandó volt ránézni. Igaz, hogy a kabinban az előbb veszekedni kezdett vele, és megpróbálta meggyőzni, hogy hagyja abba a duzzogást - most pedig ezt műveli. Ha az őrületbe akarja kergetni a kiismerhetetéen viselkedésével, a legjobb úton halad. A férfi most már nem a hóna alatt cipelte, hanem a lábát is felemelte, és a karjában tartotta. Így vitte lefelé a lépcsőn, a kabin felé. A lány ebből a testhelyzetből sem tudott menekülni, és bosszantotta, hogy a férfi ilyen erős. Az is az idegeire ment, hogy félre tudta tenni a haragját, míg ő annál ingerültebb lett. - Miért, James? - kérdezte halk, feszült hangon. - Ugye, nem tudsz válaszolni? A lány most a férfi szemébe nézett, és ott megtalálta a választ. Nem volt szükség további magyarázkodásra, a férfi mégis kimondta: - Ne keress rejtett jelentéseket, drágám. Nagyon egyszerű és alapvető indítékaim vannak. Az a sok szenvedély és harag, ami az utóbbi időben felgyülemlett bennem... hányingert okozott. - Remek - csattant fel a lány, és lehunyta a szemét, mert nem akarta látni a férfi figyelmes tekintetét. Remélem, hányni fogsz! A férfi nevetésétől megborzongott. - Tudod, hogy nem arra gondoltam. És fogadni mernék, hogy a harag rád is pontosan ugyanilyen hatással van. Valóban így volt, de ezt a férfi soha nem fogja megtudni. Pedig mindent elkövetett, hogy kiderítse. - Nincs egy kis hányingered? - kérdezte csábítóan mély hangon. - Egyáltalán nincs... - Remekül értesz hozzá, hogy lelombozz egy férfit, kedvesem. - Leengedte Georgina lábát, de még mindig nem tette le a földre. A lány észre sem vette, hogy mikor léptek be a kabinba, csak a zár csattanását hallotta. A szívverése felgyorsult. - El kell ismernem, hogy veled kapcsolatban csődöt mond minden ravaszságom és fortélyom folytatta a férfi, és átölelte a lányt. Ezután egyik kezével lejjebb nyúlt, megmarkolta a fenekét, és az ágyékához szorította. A másik keze végigkúszott a hátán, beletúrt a hajába, és megfogta a fejét. A lány szinte elveszett a férfi ölelésében, meg sem tudott moccanni. James érzéki mosolyra húzta a száját, és tekintetéből áradt a szenvedély. Forró lehelete megcsapta Georgina bőrét, amikor a fülébe súgta: - Hadd bizonyítsam be, hogy sikerül újra megtalálnom a módját. - James, ne...

A férfi lecsapott Georgina ajkára, és lassú, kiszámított mozdulatokkal csókolta és becézte. A lány tudta, hogy már nem menekülhet. Nem lehet ellenállni ennyi igézetnek és szenvedélynek! Átölelte a férfi nyakát, és megfeledkezett mindenről. A gyengéd mozdulatok mögött megérezte a sürgető vágyat. Az övét vagy a férfiét? Nem is tudta. Magával ragadták az érzékei, és már semmi másra nem tudott figyelni. Istenem! Az érintése, az íze, és a belőle áradó forróság! Egész teste izzott a gyönyörtől. Hogyan feledkezhetett meg arról, hogy ennyire csodálatos, amikor átadja magát... James Malorynak? - Istenem! Remegek, ha hozzád érek. A férfi hangja csodálkozó volt, és Georgina érezte a reszketését... Vagy a saját végtagjai remegnek az izgalomtól? Teljes odaadással kapaszkodott a férfiba, ezért Jamesnek már könnyű dolga volt. Felemelte a lányt, és a dereka köré kulcsolta a lábát. Szorosan egymáshoz simult a testük, amikor az ágy felé indultak, és a bizalmas közelségtől a lány ölében forróság támadt. A férfi közben vadul csókolta. Georgina némán felnyögött. Kissé esetlenül hanyatlottak az ágyra, és Georgina észrevette, hogy a férfi most sokkal türelmetlenebb és szenvedélyesebb. Kamaszos hévvel vetette rá magát, és a viselkedésében nyoma sem volt a szokásos megfontolt kifinomultságnak. Georgina is úgy érezte, hogy még soha nem vágyott ennyire Jamesre. Valósággal letépték egymásról a ruhát, és nem bánták, hogy a legalapvetőbb ösztönök rabságába kerültek. A férfi reszkető mohósággal hatolt Georgina ölébe, a lány teste pedig mintha boldogan felsóhajtott volna, hogy végre ismét találkozik vágyának beteljesítőjével. Ekkor a férfi a lány térde alá nyúlt, és magasra emelte a lábát. Georginát először megriasztott ez a szokatlan mozdulat, mert teljesen védtelennek érezte magát, ahogy feltárulkozott a férfi előtt. Ám a következő pillanatban megfeledkezett a félelméről, mert a férfi olyan mélyre hatolt a testében, mint még soha. A lány összerándult, és ölében szétáradt a lüktető beteljesülés érzése. A férfi érezte testének minden rezdülését. A lány felsikoltott, de nem tudott róla. Körmét a férfi vállába mélyesztette, de ezt sem vette észre. Ismét odaadta a kapitánynak a lelkét, de ezt egyikük sem tudta. Amikor Georgina magához tért, kellemes bágyadtságot érzett... és a férfi heves csókját az ajkán. Lehet, hogy nem élte át vele együtt ezt a csodálatos élményt? - Te nem...? - Dehogynem. Georgina magában értetlenkedett. Ilyen hamar? Akarja még egyszer elveszíteni az öntudatát az érzékek áradatában? Van hozzá elég bátorsága? Ám a vágy már kezdett szétáradni benne, és ő is visszacsókolta a férfit. Más válaszra egyelőre nem volt szüksége.

39. fejezet - A házasságot régebben a vagyon gyarapítására, vagy két nagyhatalmú család egyesítésére használták... ami a mi esetünkben nem jöhetett volna szóba. Manapság viszont a kéjvágy megszentelését jelenti. Ebben viszont tökéletesen megfelelünk egymásnak. Nem gondolod? Georgina fejében állandóan ezek a szavak visszhangoztak. Már két hét telt el azóta, hogy csatát veszített James Malory fortélyos csábításával szemben, és rá kellett jönnie, hogy nem szabad túl sok jelentőséget tulajdonítani a férfi újból fellángoló érdeklődésének. Csak azt kérdezte tőle, hogy mi a célja a házasságukkal. Tiszteletben kívánja tartani, vagy igyekszik megszabadulni belőle? Ezzel a válasszal tulajdonképpen nem felelt a kérdésére, mert teljesen fölösleges volt megállapítania, hogy szerinte a kölcsönös kéjvágyon kívül semmi nincs közöttük. Mégis, annyi gyengédség volt benne, amikor együtt voltak! A karjaiban gyakran érezte úgy, hogy ez a becézés már... olyan, mint a szerelem. Ezért nem merte a férfit most a jövőről kérdezni. Jamesből szinte lehetetlen volt bármit kicsikarni. A szavai vagy sértőek voltak - és ilyenkor Georgina dühében befejezte a beszélgetést -, vagy kitért a válaszadás elől. Nagyon gyorsan megtanulta, hogyha a connecticuti eseményeket emlegeti, vagy a fivéreit szóba hozza, megint egy tűzokádó sárkánnyal áll szemben. Ezért most is úgy éltek egymás mellett, mint azelőtt. Szeretők és útitársak voltak, ám bizonyos témákról nem beszéltek. Olyan volt, mintha fegyverszünetet kötöttek volna. Legalábbis Georgina így gondolt a kapcsolatukra. Feltett szándéka volt, hogy kiélvezi a Jamesszel töltött idő minden percét, és ehhez egy ideig félre kellett tennie az aggodalmait és a büszkeségét. Majd ha megérkeznek, úgyis megtudja, hányadán állnak, és kiderül, hogy James megtartja vagy hazaküldi. Nagyon hamar elérték az úti céljukat. Mivel nem kellett megküzdeniük a nyugati szelekkel, három héttel azután, hogy elhagyták az amerikai partokat, már a Temzén hajóztak felfelé. Georgina akkor már tudta, hogy ismét partra fog szállni Angliában, mert James az útvonalat tervezte Connie-val, míg ő a hajón volt. Már azon sem kellett tovább törnie a fejét, hogy a kapitány miért nem tért vissza Jamaicába, elintézni az üzleti ügyeit. Ez is tiltott beszédtéma volt, ezért a lány nem nála érdeklődött. Connie-t viszont nyugodtan kérdezgethette hétköznapi témákról. A férfi közölte vele, hogy amíg a kapitány a legénységre várt a kikötőben, sikerült találnia egy közvetítőt, aki segít a birtok eladásában. Legalább a férfi emiatt nem hibáztathatja. Bár arra még mindig nem jött rá, hogy miért érkezett James Malory Connecticutba olyan bosszúszomjas állapotban. Georgina ismét berámolta James bőröndjeit, de ezúttal a saját kölcsönvett ruháit is melléjük pakolta. A fedélzetre érve a hajópalló két végén megpillantotta Artie-t és Henryt, akik nem is titkolták, hogy őt tartják szemmel. A lány ezt rendkívül mulatságosnak találta. Ha beszélhetett volna erről Jamesszel, megmondta volna neki, hogy úgysem találna Skylark-hajót a londoni kikötőben. Ha még nem akar megszabadulni tőle, akkor megnyugodhat, mert sehová sem tud menekülni előle. A férfi jól tudta, hogy nincs nála pénz, ezért teljesen felesleges volt őrszemeket állítani a hajó kijáratához. A nefritkővel díszített gyűrűje ugyan nála

volt, mert amikor James Connecticutba érkezett, a nyakában hordta egy zsinóron, és azt húzta az ujjára jegygyűrű helyett - de Georgina nem akart másodszor is megválni a kedvenc ékszerétől. Az ujján lévő gyűrűről eszébe jutott, hogy férjes asszony. Erről mindig megfeledkezett. Akárcsak a terhességéről, amely egyáltalán nem okozott kellemetlenséget vagy rosszullétet. A hasa sem kezdett el még nőni, csak a melle lett valamivel nagyobb. Pedig már két és fél hónapos terhes volt. Erről sem beszélt Jamesszel, és a férfi sem hozta szóba. A lány nem is volt biztos abban, hogy a férfi meghallotta, amit haragjában odakiáltott neki, mielőtt kirohant a kabinból. Georgina szorosabbra húzta magán James kabátját, hogy megvédje testét a hűvös széltől. November közepén a kikötő nagyon sivár látványt nyújtott. Hideg és borús volt az idő, akárcsak a gondolatai, miközben Jamesre várt a fedélzeten. Mi jóra számíthat ebben a barátságtalan országban? Georgina emlékezett a Piccadillyre. Amikor a bérelt kocsi elhaladt az Albany Hotel elegáns épülete előtt, majdnem megemlítette Jamesnek, hogy Mackel itt szálltak meg. De elég volt egy pillantást vetnie férje arcára, és azonnal meggondolta magát. Azóta ilyen volt, amióta elhagyták a hajót, sőt, amióta megpillantották Angliát. A lány nem akarta megkérdezni, mitől romlott el ennyire a hangulata. Csak felbosszantaná a semmitmondó megjegyzéseivel, és nem árulná el az igazi okát. A lány jobbnak látta, ha nem rontja tovább a helyzetet azzal, hogy ő is kimutatja a rosszkedvét. Pedig azt hitte, hogy James örül majd a hazatérésnek. Tudta, hogy nagy a családja, és még egy fia is van... Istenem! Hogyan is feledkezhetett meg erről! A férfinak van egy tizenhét éves fia, aki alig öt évvel fiatalabbá nála! James nem akar magyarázkodni, hogy miért állít be egy feleséggel? Lehet, hogy nem is fog beszélni róla. Az sem biztos még, hogy hazaviszi. Milyen nevetséges ez a gyötrődés, amikor néhány szóval meg tudná nyugtatni! Vagy még nagyobb kétségbeesésbe kergetni? - James... - Megérkeztünk. A kocsi megállt, és lánynak arra sem jutott ideje, hogy kinézzen az ablakon, mert a férfi már ki is szállt. - Hová? James lesegítette a lányt. - A fivérem házához. - Melyik fivéredhez? - Anthonyhoz. Biztosan emlékszel rá. Róla mondtad, hogy olyan fekete a haja, mint a lelke. A lány összeráncolta a szemöldökét, és gyanakvó pillantást vetett a férfira. Minden felhalmozódott aggodalma és félelme kitört belőle. - Tehát itt akarsz hagyni? Nem mersz hazavinni, ezért a züllött öcsédnél hagysz? Mit titkolsz a fiad előtt? Hogy amerikai vagyok, vagy hogy a feleséged vagyok? - Nem szeretem ezt a szót. Bármi másnak nevezheted magad, de légy szíves, húzd ki ezt a kifejezést a szótáradból. A lányt az idegesítette a legjobban, hogy mindezt nyugodt hangon mondta.

- Rendben. A szajha megfelel? - Inkább. - Te mocsok! - Igazán leszokhatnál a káromkodásról, kislány. Már megint sikerült mindenki füle hallatára kiteregetned a családi szennyest. A „mindenki” alatt Dobsont értette, Anthony lakáját, aki kinyitotta az ajtót, amikor meghallotta, hogy egy kocsi állt meg a ház előtt. Georgina elvörösödött, hogy mások füle hallatára trágárságokat kiabált, bár a rezzenéstelen arcú angolon nem látszott, hogy meghallotta volna. - Isten hozta itthon, Lord Malory - mondta a férfi, és szélesre tárta az ajtót. Georginát valósággal be kellett vonszolni a házba. Kénytelen volt fiúruhában mutatkozni, és ezen nem tudott segíteni. Mégis szeretett volna jó benyomást kelteni James családja előtt. A férje most mégis Anthonyhoz hozta, akiről a hallottak alapján joggal feltételezte, hogy ugyanolyan gazember, mint ő. Akkor meg minek idegeskedjen? Teljesen mindegy, hogy mit gondol róla. A szolgák pletykáitól mégis tartott, és a lakáj bizonyára a család összes alkalmazottját ismeri. Nagyon mérges volt Jamesre, amiért ismét sikerült kihoznia a sodrából. James is szidta magát, hogy megint összevesztek. Úgy látszik, nehezen szabadul meg a rossz szokásaitól. Csak ne lenne annyira érzékeny ez a lány! Igazán tudhatná már, hogy nem gondolja komolyan, amit mond. Csak azért fakadt ki ellene, mert nagyon dühös volt rá. Elég időt adott a lánynak, hogy elárulja az iránta táplált érzelmeit, de egyszer sem beszélt erről. James még soha életében nem érzett ilyen bizonytalanságot. Abban biztos volt, hogy a lány is kívánja őt, de már rengeteg nőt ismert, és jól tudta, hogy a vágy nem téveszthető össze az igazi érzelmekkel. A lány nem akart feleségül jönni hozzá. A fivéreinek és neki is ezt mondta. Terhes volt tőle, mégsem akart a felesége lenni, és kényszeríteni kellett a házasságra. Most is csak az alkalmat várja, hogy megint elmenekülhessen. A férfi attól félt, hogy erre hamarosan lehetősége nyílik, ezért szörnyen rossz hangulatban volt. Akkor is bánta, hogy ilyen durván beszélt vele. Bocsánatot kéne kérnie... Márpedig nem fog! - Gondolom, az öcsém ilyenkor nincs itthon - nézett James Dobsonra. - Úgy tudom, Sir Anthony a Knighton Hallban van, és a ringben gyakorol. Ilyenkor szokott bokszolni. - Nekem is arra lenne most szükségem. Na és Lady Roslynn? - Elment meglátogatni Sherfield hercegnét. - Sherfield hercegnét? Igen, már emlékszem. Amherst barátom nemrég feleségül vette Roslynn barátnőjét. - James Georgina szemébe nézve hozzátette: - Szegény ember. - A férfi megelégedéssel látta, hogy a lány zavara dühvé változik. - A fiam az iskolában van, Dobson? - Egy hétre hazaküldték, uram. Sir Anthony már elküldött egy panaszos levelet az igazgatónak, és őlordsága, a márki is utána fog nézni az ügynek. - Akármit is mondanak róla, a kölyöknek biztosan vaj van a fején. Átkozott csirkefogó! Egyedül hagyom néhány hónapra, és... - Apa! Georgina megfordult, és egy fiatalembert pillantott meg, aki valósággal repült lefelé a lépcsőn, és a férfi karjaiba vetette magát. Pedig a lány első látásra nem gondolta volna, hogy James fia. Egyáltalán nem tűnt

tizenhét évesnek, inkább korban hozzá közelebb állónak hitte volna. Talán a termete miatt? Ugyanolyan magas volt, mint James, de nem olyan széles. Viszont a vállán látszott, hogy még terebélyesedni fog, és nem sokáig marad ilyen vékony fiatalember. Most valósággal eltűnt az apja ölelő karjában, és boldogan nevetett. Georgina meglepve vette észre, hogy egyáltalán nem hasonlít Jamesre, bár tagadhatatlan volt, hogy ugyanolyan jóképű. - Mi történt? - kérdezte Jeremy. - Nagyon hamar visszajöttél. Mégis úgy döntöttél, hogy megtartod az ültetvényt? - Nem - válaszolta James. - Csak találtam egy ügynököt, aki eladja helyettem. - Nagyon siettél. Hiányoztam? - Ne vigyorogj így, kölyök! Figyelmeztettelek, hogy ne keveredj bajba. A fiú szemrehányó pillantást vetett Dobsonra, amiért ilyen gyorsan besúgta az apjának. Ám a bűnbánat legkisebb jele nélkül mosolygott továbbra is az apjára. - Az a nőcske annyira szép volt. Mit tehettem volna? - Mit tettél? - Csak jól éreztem magam. De az iskola vezetősége egyáltalán nem tanúsított megértést, amikor a szobámban találta. Ezért azt mondtam nekik, hogy ő akart velem jönni, és nem volt hajlandó távozni. - Elhitték ezt az ostobaságot? - Az igazgató nem. - Jeremy csibészes mosollyal az apjára kacsintott. - De Tony bácsi igen. Most már James is elnevette magát. - Tony még nem ismer téged eléggé. - A férfi magába fojtotta a jókedvét, amikor észrevette Georgina megvető arcát. - Mostantól ne az iskola területén szórakozz, te lókötő. Ha még visszaengednek egyáltalán. Imádkozz ezért, mert ha kirúgnak, körberugdoslak a házban. Jeremy zavartalanul vigyorgott tovább. Látszott rajta, hogy már sok ehhez hasonló fenyegetést hallott, de egyáltalán nem vette komolyan. Most viszont követte az apja tekintetét, és alaposabban szemügyre vette Georginát. A lány még mindig James hatalmas kabátjába burkolózott, és haját az otromba gyapjúsapka alá tűrte, hogy ne tűnjön fel a férfias öltözékben. Ezért megértette, hogy a fiú csak csekély érdeklődést mutat iránta. Georgina még mindig az iménti szóváltás miatt dühöngött, és a hallottak tovább fokozták haragját. A férfit egyáltalán nem zavarja, hogy a fia a nyomdokaiba lép? Még örül is annak, hogy sikerült egy gátlástalan szoknyapecért faragnia belőle, aki a női nem vesztére tör! A külseje miatt zavarban volt, a férfiak viselkedése pedig rettenetesen felidegesítette. - Egyáltalán nem hasonlít rád, James - jegyezte meg epésen. - Inkább Anthonyra emlékeztet. Georgina gúnyosan felvonta az egyik szemöldökét. - Biztos vagy benne, hogy a tiéd? - Tudom, hogy bosszús vagy, szerelmem. De ne a fiún töltsd ki a haragodat. A férfi ezt olyan kioktató hangsúllyal mondta, hogy a lány azonnal elszégyellte magát. Ám nem hunyászkodott meg a férje előtt, sőt még mérgesebb lett. Sajnos, ezt James nem vette észre. - Jeremy - folytatta a kapitány -, ő George... - A felesége - vágott a férje szavába a lány, és nagy elégtétellel mondta ki ezt a szót, amelyet James biztosan igyekezett volna elkerülni. - Bocsánat, elfelejtettem, hogy ezt a kifejezést száműznöm kell a szótárból. Akkor marad az, hogy...

- George! A lány csak egy pimasz pillantást vetett a férfira, de egyáltalán nem ijedt meg a kiáltásától. Jeremy érdeklődése viszont azonnal felébredt, és közelebb lépett hozzá, bár közben az apjától kérdezte: Feleség? Tehát lány? - Biztos lehetsz benne - válaszolta James bosszús arccal. Jeremy olyan gyorsan lekapta Georgina sapkáját, hogy a lány nem is tudta megakadályozni. - Ezt nevezem! - kiáltott fel a fiú elismerően, amikor a hosszú barna tincsek a lány vállára omlottak. Megcsókolhatom a menyasszonyt? - Nem úgy, ahogy szeretnéd, te gazember. - James szeme most már szikrákat szórt. Georgina figyelmét viszont egy egészen más dolog keltette fel. - Miért nem lepődik meg? - kérdezte csodálkozva. - Azért mert nem hiszi el - válaszolta James. A lány sok mindenre fel volt készülve, csak arra nem, hogy teljes hitetlenséggel fogadják a bejelentését. A fiú azt hiszi, hogy ugratják? Bárcsak igaz lenne, gondolta Georgina elkeseredetten. - Egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondol - válaszolta felháborodottan. - Nem törődöm a családod véleményével, James Malory. Viszont amíg nem hiszik el, hogy a feleséged vagyok, addig egyedül alszom. - Ezzel elfordult a férjétől, és a lakájra nézett. - Vezessen egy olyan szobához, ami jó messze van az övétől. - Ahogy óhajtja, hölgyem - válaszolta a lakáj rezzenéstelen arccal. Georgina ingerült hangon kioktatta. - Nem vagyok a maga hölgye, jóember. Amerikai vagyok. A férfi erre sem rendült meg de a lánynak nem is ez volt a célja. Amikor elindult a lakáj után a lépcsőn, a háta mögött meghallotta Jeremy megjegyzését, és ettől még jobban felbőszült. - Az istenért! Nem szállásolhatod be ide a szeretődet! Roslynn néni nem fogja tűrni. - A nagynénéd el lesz ragadtatva, kölyök. Abban biztos lehetsz. Hiszen George valóban a Malory család tagja. - Hát persze! Akkor én meg a törvényes fiad vagyok!

40. fejezet - Igyekezz, George. Nemsokára hazajönnek az új rokonaid. Georgina kinyitotta az egyik szemét, és Jamest pillantotta meg az ágya szélén ülve. A férfi testsúlya lenyomta a matracot, ezért a lány álmában odagurult hozzá, és a combjuk összeért. Rémülten vette észre, hogy a férfi keze a fenekén van. - Hogyan jutottál be ide? - förmedt rá, és azonnal kiment az álom a szeméből. - Természetesen úgy, hogy bejöttem az ajtón. Bölcs dolog volt Dobsontól, hogy az én szobámban helyezett el. - A te szobádban? Azt mondtam neki, hogy... - Igen. Az inas pontosan követte az utasításodat. Tőlem nem hallotta, hogy tagadnám a családi állapotodat, és a többi rokon sem kételkedik benne, csak Jeremy. - Tehát még mindig? Nem is igyekezted meggyőzni? - Nem láttam értelmét. Georgina felült, és elfordult, hogy a férfi ne lássa, milyen hatással van rá a válasz. Tehát most megtudta, mi lesz a sorsa. Nem lesz itt olyan sokáig, hogy fontos legyen a fiú véleménye. James valószínűleg felrakja az első Amerikába tartó hajóra. Nem is baj. Minél előbb, annál jobb. Amúgy sem akart Angliában élni. Ráadásul egy olyan férfi oldalán, akivel csak kölcsönös vonzalmat éreznek egymás iránt. Egy futó viszonyhoz ennyi is elég, de egy állandó kapcsolathoz kevés. Neki ennél sokkal többre lenne szüksége. Nem fog többet sírni. Eleget sírt ezért a férfiért. Ha nem szereti, akkor ő sem törődik vele, és soha nem fogja megtudni, hogy... még akkor sem, ha belehal. Jamesnek fogalma sem volt arról, hogy a megjegyzéséből a lány milyen következtetéseket vont le. Nem vette figyelembe azt a tényt, hogy Georgina még nem ismeri a fiát. A kételkedésével csak az apja iránti hűségét fejezte ki, mert jól ismerte a véleményét a házasságról, és tudott az esküjéről, hogy soha nem fog megnősülni. James még nem készült fel arra, hogy elmagyarázza neki, miért változtak meg az érzelmei. Sejtette, hogy a fia abban is kételkedni fog. Mi értelme annak, hogy a keményfejű fia emiatt most jól felbosszantsa, amikor idővel úgyis minden kiderül? - Teljesen igazad van, James - jelentette ki Georgina, miközben kimászott az ágyból. - Igen? - A férfi szemöldöke a homlokára szaladt. - Megmondanád, hogy miben értesz velem egyet? - Abban, hogy nem érdemes bárkit is meggyőzni a mi... kapcsolatunkról. A férfi a homlokát ráncolva figyelte a lányt. Georgina odament egy székhez, amelyre James egy halom ruhát helyezett. - Én csak Jeremyre utaltam - magyarázta. - Mást nem kell majd meggyőzni. - Nem mindegy? Mi értelme találkoznom a családod többi tagjával? - Inadba szállt a bátorságod a fiú láttán. Igazam van? - Szó sincs róla - csattant fel a lány, és haragos arccal meredt a férfira. Miért feltételezi ezt róla? - Akkor miért aggódsz? A te családoddal ellentétben, az én rokonaim imádni fognak. Roslynnal pedig

nagyszerűen meg fogjátok érteni egymást. Azt hiszem, csak néhány évvel idősebb nálad. - A sógornődről beszélsz? Aki majd ellenezni fogja az ittlétemet? Melyik fivérednek a felesége? - Anthonyé, természetesen. Ez az ő háza. - Tehát nős? - Pont egy nappal az előtt hajtotta igába a fejét, mielőtt veled találkoztam. És a boldog házasélete is csak egy napig tartott. Amikor elhajóztam, még mindig haragban volt a tűzrőlpattant skót feleségével. Érdekes lesz látni, hogy most milyen viszonyban vannak, bár Jeremy már közölte velem, hogy a felesége megbocsátott neki. - Látom, igazán neked való ez a hely, James - jegyezte meg a lány éles hangon. - Jó lett volna, ha még azelőtt közlöd mindezt velem, mielőtt idehozol. A férfi megvonta a vállát. - Nem gondoltam, hogy érdekel a családom. Mivel engem egyáltalán nem érdekel a tiéd. Most meg mi a baj? - kérdezte, amikor meglátta, hogy a lány felszegi a fejét és elfordul. - Nem téged akarlak sértegetni, csak nem bírom elviselni azokat a barbárokat, akiket a fivéreidnek nevezel. - A bátyáim azért viselkedtek gorombán, mert szándékosan provokáltad őket. Kíváncsi lennék, a te családod mit szólna, ha én is úgy viselkednék. - Biztosan nem vernének agyba-főbe, és nem akarnának felkötni. - Lehet, de akkor sem kedvelnének. Azt hinnék, hogy elment az eszed, amiért idehoztál. A férfi felnevetett, és a lány mögé lépett. - Ellenkezőleg, kislány. Azt tehetsz és mondhatsz, amihez kedved van, és az egyáltalán nem fogja befolyásolni a fogadtatásodat. - Miért? - Mert általam te is Malory lettél. - Ennek olyan nagy jelentősége van? - Nemsokára meg fogod tudni, de csak akkor, ha felöltözöl végre. Segítsek? A lány rávert a férfi kezére, amikor az inge gallérjához nyúlt. - Egyedül is boldogulok. Egyébként ezek kinek a ruhái? Roslynné? - Az lenne kézenfekvő, de a szolgálója szerint ő most sokkal nagyobb méretet hord. Ezért átküldtem valakit Reganhoz, aki pont akkora, mint te. Georgina megfordult, és ellökte magától a férfi karját. - Regan? Már emlékszem. Ő az, aki rosszhírű nőcsábász helyett inkább a nők tisztelőjének nevez. - Soha semmit nem felejtesz el? - sóhajtotta a férfi. - Eddig azt hittem, hogy Regan egy férfibarátod. - James meglepődött, amikor a lány a mutatóujjával megbökte a mellkasát, és szigorú hangon megkérdezte. - Ki ez a nő? Egy elhagyott szeretőd? Ha egy volt szeretődtől kértél nekem kölcsön ruhát, James Malory, akkor... A férfi nevetése a lányba fojtotta a szót. - Szívesen nézném tovább ezt a féltékenységi jelenetet, George, de Regan az én szeretett unokahúgom. A lány egy darabig értedenül nézett rá. - Az unokahúgod? - rendült meg a lány.

- Jót mulat majd, ha megtudja, mit gondoltál róla. - Az isten szerelmére, nehogy elmondd neki! - szörnyedt el a lány. - Teljesen érthető a feltételezésem, mivel magad is bevallottad, hogy egy gazember vagy. - Tiltakozom, drágám - válaszolta a férfi sértett arccal. - Egy nőcsábász és egy gazember között óriási a különbség. Különben pedig tévedtél, mert már hosszú évek óta nincs szeretőm. - Akkor Jeremy minek nézett engem? - Hiába próbálsz tréfálkozni, akkor is igazam van. Mindig a változatosságot kedveltem, ráadásul a szeretők szörnyen követelőzők tudnak lenni. Veled mégis kivételt tettem. - Ezt elismerésnek kéne tartanom? Eszem ágában sincs! - A Maiden Anne-en a szeretőm voltál. Mi a különbség? - Most pedig a feleséged vagyok. Bocsáss meg a szörnyű szóért. Mi a különbség? A lány azt remélte, hogy sikerül felbosszantania a férfit ezzel a párhuzammal, de tévedett. James csak mosolygott. - Kezdesz belejönni, George. - Mibe? - kérdezte gyanakodva a lány. - Abba, hogy kötekedsz velem. Ezt kevesen merik megtenni. A lány felhorkantott, és nem bánta, hogy nőietlenül viselkedik. - Ha ezzel ismét hízelegni próbáltál, akkor a második kísérleted sem sikerült. - Ennyire számon tartod a sikereimet? Akkor ezzel mit tudok elérni? Kívánlak! A férfi magához vonta a lány, és szorosan átölelte. Georgina azonnal érezte, hogy nem általában értette, amit mondott, hanem a mostani állapotáról beszélt. A férfi teste valóban vágytól ágaskodott, és ilyenkor az egész lénye csupa csábítás lett. Az ágyékát az öléhez dörzsölte, mellkasával a mellbimbóját ingerelte, keze a teste érzékeny pontjait kereste, ajka pedig elfojtott minden tiltakozást. Miféle tiltakozást? Georgina abban a pillanatban elveszett, amikor megérezte a férfi szenvedélyét. Már megadta magát neki, ezért csak tréfásan tiltakozott. - Mi lesz az újdonsült rokonaimmal, akikkel találkoznom kéne? - A pokolba velük - zihálta James. - Ez most sokkal fontosabb! Combjával a lány lába közé hatolt, megragadta a fenekét, felemelte és magához szorította. Amikor összeért a testük, a lány felnyögött, átölelte a férfi nyakát, és lábával átkulcsolta a derekát. A fejét hátrahajtotta, hogy a férfi hozzáférjen a nyakához, és eláraszthassa a csókjaival. Már nem volt több szó vagy gondolat, csak a vágyukra tudtak figyelni. Ebben a forró pillanatban lépett be a szobába Anthony Malory. - Azt hittem, hogy a kölyök csak bolondozik velem, de már látom, hogy tévedtem. James felkapta a fejét, és bosszúsan felmordult. - A csudába Tony! Nagyon rossz az időzítésed. Georgina gyorsan talpra állt, de egy kicsit még imbolygott. Ekkor vette észre, hogy az egyik új rokon zavarta meg őket. Szerencsére James karja megtartotta, de az arca akkor is égett a szégyentől. Megismerte Anthonyt, mert aznap este találkozott vele a kocsmában, amikor Macet összetévesztette valakivel. Akkor azt hitte, hogy még soha nem látott ilyen jóképű férfit - amíg észre nem vette Jamest. Anthony is nagyon vonzó volt. Georgina nem kicsinyes bosszúból mondta Jamesnek, hogy a fia inkább

Anthonyra hasonlít. Jeremy pontosan úgy nézett ki, mintha Anthony fiatalabb hasonmása lenne. Ugyanaz a mélykék szem és éjfekete haj. Vajon James valóban biztos abban, hogy a fia tőle van? Aztán eszébe jutott, hogy a mostani öltözetét látva, Anthony mit gondolhat róla. Csak be kéne kötnie az egyik szemét, és úgy nézne ki, mint egy kalóz. James fodros inge volt rajta, amelyet a férfi már kigombolt a mellén. A derekát egy széles öv fogta össze, mert az ing nagyon bő volt. Alatta a saját szűk térdnadrágját hordta, de a cipőjét és a harisnyáját levette, amikor nemrég az ágyra dobta magát, hogy füstölögjön. Sajnos, közben elaludt. Most szörnyen szégyellte, hogy ilyen állapotban kerül a sógora elé, ráadásul félreérthetetlen helyzetben. Igaz, hogy nem ő tehetett róla, hiszen az ajtó csukva volt. Ráadásul minden joguk megvolt ahhoz, hogy azt tegyék, amiben éppen megzavarták őket. Inkább Anthonynak kéne elnézést kérnie, hogy figyelmeztetés nélkül belépett a szobájába. A férfi egyáltalán nem szégyenkezett, inkább bosszúsnak látszott. - Én is örülök, hogy látlak, kedves bátyám - válaszolta James dühös megjegyzésére. - A nőcskédet viszont már egyáltalán nem fogadom ilyen szívesen. Két percet adok arra, hogy megszabadulj ettől a csitritől, mielőtt a feleségem is feljön, hogy üdvözöljön. - George nem megy sehova, de te távozhatsz a szobából. - Be vagy rúgva? Elfelejtetted, hogy ez már nem egy agglegénytanya? - Semmi baj a memóriámmal, öregfiú. Semmi szükség arra, hogy elrejtsük George-ot. Ő a... - Elég volt! - vágott a szavába Anthony türelmetlenül, mert meghallotta a közeledő léptek zaját. Rejtsd az ágy alá, vagy csinálj valamit... Ne álldogálj már ott! - szólt a férfi Georginára, és meg akarta ragadni a karját. - Ha hozzá mersz nyúlni, gyorsan a padlóra kerülsz! - figyelmeztette James. - Arra kíváncsi vagyok - háborgott Anthony, de azért hátrébb lépett. - Rendben. Akkor magyarázd ki magad a helyzetből. Ha emiatt összeveszek Roslynn-nal, az egész pereputtyoddal együtt kipenderítelek innen. Istenemre mondom! - Fogd be a szád, Anthony - mondta James nyugodt hangon. A férfi engedelmeskedett. Karját keresztbe téve a falnak támaszkodott, és várta a botrányt. Eddig csak egy futó pillantást vetett Georginára, és most a nyitott ajtót nézte, várva a felesége felbukkanását. Georgina arra számított, hogy egy tűzokádó sárkány lép be a szobába. Ha ez a magas és tökéletes testű férfi ennyire aggódik amiatt, hogy a felesége veszekszik vele, akkor a nő valóban félelmetes lehet. Roslynn Malory azonban egyáltalán nem tűnt ijesztőnek, amikor megjelent, és ragyogó mosollyal nézett Jamesre, majd Georginára. Feltűnően szép nő volt, nem sokkal magasabb Georginánál, és a lány azt is észrevette, hogy a terhessége sem volt sokkal előrehaladottabb. - Jeremy most közölte velem, hogy megnősültél, James. Ez igaz? - Megnősültél? - Anthony érdeklődése azonnal felébredt. - Azt hittem, hogy nem sikerült meggyőznöd Jeremyt - mondta Georgina Jamesnek. - Nem is. A fiam csak védelmezni akar, mert azt hiszi, hogy szükségem van rá. Észrevetted, hogy Anthonynak már nem ezt mondta? Azért, mert még mindig nem hiszi el. - Megnősültél? - kérdezte Anthony ismét, de most sem figyelt rá senki. - Mit nem hisz el Jeremy? - kérdezte Roslynn.

- Azt, hogy George az új vikomtné. - Milyen szellemes kifejezést találtál, James - jegyezte meg Georgina. - Ez ellen viszont én tiltakozom, ezért keress egy másikat. Nem fogsz angol címeket aggatni rám. - Túl késő, szerelmem. A cím a névvel együtt jár. - Megnősültél? - Anthony most már kiáltotta, és végre sikerült felhívni magára James figyelmét. Ekkorát azért nem kéne hazudnod, hogy megússzál egy kis fejmosást. Mielőtt James megszólalhatott volna, Roslynn megkérdezte a férjét: - Ki az, aki meg merné mosni a fejét Jamesnek? - Te, kedvesem. Roslynn felnevetett, és Georgina meglepődött a mély, érzéki hang hallatán. - Azt nem hiszem, Anthony. Áruld el, hogy miért kéne összeszidnom a sógoromat? Anthony Georgina felé intett, de nem ereszkedett le odáig, hogy ránézzen. - Mert hazahozta ezt a... a legújabb... szóval ezt. Ez már túl sok volt Georginának. - Nem vagyok „ez”, te öntelt fajankó! - válaszolta halk hangon, de ellenséges arccal. - Amerikai vagyok, és jelenleg a Malory család tagja. - Ügyesen csinálod, kedvesem - állapította meg Anthony gúnyosan. - Azt mondod, amire kitanítottak. Igaz? Erre Georgina Jameshez fordult, és ujjával megbökte az oldalát. - Nem lesz nehéz meggyőzni a többieket. Mintha ezt mondtad volna. - Ugyan már, Georgina - békítette James. - Emiatt nem kell kijönni a sodrodból. - Nem szoktam kijönni a sodromból! - kiáltott fel a lány. - Tehát a családod szerint nem vagyok a feleséged? Akkor keress magadnak egy másik szobát! Ez a fenyegetés rosszkor hangzott el, mert James még mindig nem csillapodott le, és nem tudta kiverni a fejéből, hogy mit műveltek, amikor megzavarták őket. - Még mit nem? Azt akarod, hogy meggyőzzem? Majd megmutatom, hogy milyen könnyű az öcsém lelkére beszélni. - Ezzel az öklét felemelve Anthony felé indult. Roslynn megijedt ettől a váratlan fordulattól, és gyorsan James elé állt, aki úgy nézett ki, mintha ízekre akarná szedni a férjét. - Az én házamban nincs verekedés. Miért hagyod, hogy felidegesítsen? Tudod, hogy milyen! Anthony is sokkal barátságosabb hangon szólalt meg: - Tehát úgy döntöttél, hogy mindnyájunkat megtréfálsz, öregfiú? - Ha egy kicsit gondolkodnál, rájönnél, hogy ezzel soha nem tréfálnék - válaszolta James maró gúnnyal. Anthony most kiegyenesedett, és ellökte magát a faltól. Georgina pontosan meg tudta állapítani a pillanatot, amikor elhitte a bátyja szavait, mert látszott rajta a teljes elképedés. Csak néhány másodperc múlva szólalt meg. - Te jó ég, hát valóban megtetted? Igen? - a férfiból olyan erővel tört ki a nevetés, hogy a falnak kellett támaszkodnia. - A pokolba - szitkozódott James.

Roslynn mentegetőző mosollyal pillantott Georginára, majd Jameshez fordult, aki még mindig undorodva nézte Anthonyt. - Ne lepődj meg ezen. Hallottam, hogy milyen gonoszul kigúnyoltad, amikor elvett engem feleségül. - Nem azért, mert elvett, kedvesem. Hanem azért, mert nem tudta áttörni azt a falat, amit te húztál fel az ágyatok közepén. Roslynn elpirult, amikor eszébe jutott, hogy milyen sokáig tartott, mire megbocsátotta Anthony feltételezett hűtlenségét. Anthony is abbahagyta a kacagást, mert ezt a témát még most sem tartotta mulatságosnak. A hirtelen beállt csendben Georgina a tudomásukra akarta hozni, hogy ő sem talál semmi vicceset a helyzetben. Még az is megfordult a fejében, hogy felkapja az egyik cipőjét, és alaposan ellátja mindkét Malory fivér baját. Ám inkább csak ennyit mondott: - Nos, ezzel a problémával neked is szembe kell nézned, James Malory. Ez az epés megjegyzés ismét megnevettette Anthonyt, James pedig bosszankodva nézett a feleségére. - A csudába, George! Magad is láthatod, hogy már elhiszi. - Azt látom, hogy nagyon jót mulat. Vajon miért tartja ennyire viccesnek azt, hogy elvettél feleségül? - Ennek semmi köze hozzád. Az a meglepő számára, hogy egyáltalán megnősültem. - Akkor talán el kéne árulnod neki, hogy nem a te ötleted volt, hanem a fivéreim... - George! - ...kényszerítettek. Már késő. James nem tudta idejében elhallgattatni Georginát, ezért most lehunyt szemmel várta, mi lesz ennek az apró - de annál jelentőségteljesebb - részletnek a hatása. Sajnos, nem reménykedhetett abban, hogy Anthony figyelmét elkerülte a felesége megjegyzése. - Kényszerítettek? - kacagott fel Anthony, és csak azért hallgatott el egy másodpercre, hogy megtörölje a szemét. - Így már értem a dolgot! Gondolhattam volna, öregem. - Ám ekkor ismét rátört a nevetés, és potyogni kezdtek a könnyei. - Kényszerítettek? - ismételte meg fuldokolva, és kétrét görnyedve hahotázott. James Roslynnra nézett. - Vidd ki innen - mondta csendesen. - Különben néhány hónapig nem sok hasznát fogod venni... lehet, hogy egy évig sem. - Ugyan már, James - próbálta megnyugtatni a sógornője, és közben minden erejével igyekezett elfojtani a mosolyát. - Ismerd be, hogy elég nehéz elképzelni. Téged bármire is rávenni... - Mivel a férfi továbbra sem enyhült, Roslynn a férjéhez fordult. - Anthony, hagyd már abba! Ennyire azért nem mulatságos. - Dehogynem... de még mennyire - nyögte ki a férfi nagy nehezen. - Hányan voltak, James? Hárman? Négyen? - James még mindig komor arccal hallgatott, ezért Anthony Georginához fordult. A lány sem volt sokkal barátságosabb, de azért válaszolt neki. - Azt akarja tudni, hogy hány fivérem van? Amikor legutóbb számoltam, öten voltak. - Hál’ istennek! - Anthony színlelt megkönnyebbüléssel sóhajtott fel két kacagás között. - Azt hittem, hogy lódítottál, James. Fogadd őszinte részvétem. - Na, elég legyen - hördült fel James, és elindult Anthony felé.

Roslynn azonban ismét közbelépett, és megragadta a férje karját. - Soha nem tudod, mikor kell abbahagyni! - kiáltott fel szemrehányóan, és az ajtó felé húzta a férfit. - Még csak most kezdtem el - tiltakozott Anthony, de elég volt egy pillantást vetni Jamesre és engedett. - Igazad van, drágám. Mintha azt mondtad volna Jasonnek, hogy meglátogatjuk, amíg a városban van. Még soha nem vártam ennyire az öregfiúval való találkozást. Nem csoda, hiszen nagyon érdekes híreim vannak számára. Anthony szinte még ki sem lépett az ajtón, James már becsapta mögötte. Ettől az öccse ismét jókedvre derült, és kacagni kezdett. Főleg, miután meghallotta a bátyja cifra káromkodását az ajtó másik oldalán. Roslynn szemrehányó pillantást vetett rá. - Ezt igazán nem kellett volna. - Tudom - vigyorgott Anthony. - Lehet, hogy nem fog megbocsátani neked. - Azt is tudom. - A férfi mosolya még szélesebb lett. A lány megcsóválta a fejét. - Egyáltalán nem bánod, amit tettél? - Egy cseppet sem - nevetett a férfi. - Most jut eszembe: elfelejtettem gratulálni neki. A lány visszarántotta a férjét. - Nehogy vissza merészelj menni! Nekem így tetszik az arcod, ahogy van. A férfi érdeklődése egészen más irányt vett, és a falhoz szorította a feleségét. - Igen? - Anthony, hagyd abba! - nevetett a nő, és félrefordította az arcát, hogy kivédje a férfi ajkának támadását. - Javíthatatlan vagy. - Szerelmes vagyok - válaszolta a férfi rekedt hangon. - Minden szerelmes férfi javíthatatlan. A lánynak elállt a lélegzete, amikor a férje gyengéden beleharapott a fülcimpájába. - Nos, ha így van... akkor a szobánk itt van a folyosó végén.

41. fejezet - A mindenit! - kiáltott fel Anthony, amikor másnap reggel Georgina belépett a reggelizőhelyiségbe. Eddig nem is vettem észre, hogy milyen szép szerzeményed van, James! - Mert túlságosan el voltál foglalva azzal, hogy engem bosszants - válaszolta James. - Ne kezdd újra! Inkább örülj annak, hogy a távozásod után nagyon kellemesen telt az éjszakám, és ezért most jó hangulatban találsz. Georgina elvörösödött, és legszívesebben belerúgott volna a férjébe ezért a kínos megjegyzésért. Anthony irányában nem támadt ilyen kívánsága, mert fogalma sem volt arról, hogy rá utalt, amikor a szép szerzeményt emlegette. Számára is nagyon kellemes volt az éjszaka, és most végre megfelelő öltözékben mutatkozhatott a világ előtt. Remekül érezte magát a sötétlila bársonyruhában, amely tökéletesen illett az alakjára. Ezért megértő hangulatban volt, és nem foglalkozott a férfiak csipkelődésével. Anthony továbbra sem tudta levenni róla a szemét, és végül mégiscsak kapott egy rúgást - a feleségétől, az asztal alatt. A férfi megrezzent, de nem hagyta abba a bámulást. Még akkor sem, amikor James is sötét pillantásokat kezdett verni rá. Végül a férfi nem bírta tovább és megszólalt: - Hol láttalak már téged, George? Nagyon ismerősnek tűnsz, de fogalmam sincs, hogy honnan. - A nevem nem George - válaszolta a lány, és leült az asztalhoz. - Georginának hívnak, a barátaim és a családom pedig Georgie-nak. Csak James nem képes ezt megjegyezni. - Már megint arra célzol, hogy öreg és szenilis vagyok? - kérdezte James, és felvonta az egyik szemöldökét. - Ha nem az inged... - mosolygott rá a lány kedvesen. - Úgy emlékszem, hogy már régen levettem rólad azt az inget. És utána nem ízlett a tréfa, hanem... - Én is emlékszem, hogy mi volt olyan ízletes... Anthony érdeklődve figyelte ezt a kis színjátékot, és alig várta, hogy megismételhesse a kérdését. Ám közben észrevette, hogy James pillantásában furcsa tűz ég. Most az egyszer nem a harag miatt. Milyen szenvedélyes emlékei fűződhetnek egy inghez? - Ez egy titkos tréfa? - érdeklődött. - Mi is megtudhatjuk, hogy miről van szó? - Inkább azt áruljuk el, hogy hol találkoztunk, Sir Anthony. - Tudtam, hogy már láttalak! - kiáltott fel a férfi diadalmasan. - Az ilyesmit nem szoktam elfelejteni. Tehát, hol történt a találkozás? A Vauxhallban? A Drury Lane-en? - Egy füstös kocsmában. Anthony Jamesre nézett, és felvonta az egyik szemöldökét. Úgy látszik, ez a mozdulat az egész családra jellemző. - Gondolhattam volna, James. Mostanában nagyon rákaptál a pincérnőkre. Jamesnek most nem volt kedve a viccelődéshez. - Rossz a feltételezés, öregfiú - vigyorgott. - Nem a munkája miatt volt ott. Tulajdonképpen még én

sem tudom, hogy mit művelt abban a kocsmában. - Ugyanazt, amit te - közölte Georgina. - Kerestem valakit. - Kit kerestél? - kérdezte Anthony a bátyját. - Én senkit. Te vonszoltál át a fél városon, hogy megkeressük a feleséged kuzinját. Anthony soha nem fogja elfelejteni azt a napot, ezért gyorsan elterelte a figyelmet a saját történetéről. - Úgy emlékszem, hogy Margie szőke volt. - Igen, az én Georgeom pedig barna. Ráadásul szeret férfiruhákban mutatkozni. Anthony ismét Georginára nézett, és látszott rajta, hogy már mindenre emlékszik. - Te jó ég! Te vagy az a kis méregzsák, aki nem kíméli a férfiak sípcsontját! Eddig úgy tudtam, hogy nem sikerült megtalálnod, James. - Nem is én bukkantam rá. Ő pottyant az ölembe, ha szabad így fogalmaznom. Jelentkezett... - James! - vágott a szavába Georgina, mert megdöbbent, hogy a férfi mindent el akar mesélni. Valóban szükséges beszámolni a részletekről? - Családi körben vagyunk, szerelmem - vetette oda a férfi. - Nem baj, ha megtudják. - Valóban? - A lány összeráncolta a szemöldökét, és az arca megfeszült. - Akkor is ezen a véleményen voltál, amikor az én családommal beszéltél? James elkomorodott, mert nem tetszett neki, hogy a lány olyan témát vet fel, amiről nem akar társalogni. Nem is válaszolt a lány kérdésére. A tálalóasztalhoz lépett, és hátat fordított a társaságnak. Roslynn megérezte a hirtelen hangulatváltozást. - Hozhatok neked egy tányér ételt, Georgie? - kérdezte tapintatosan. - Reggel mi szolgáljuk ki magunkat. - Köszönöm... Ám ekkor James zsémbes hangon közbeszólt. - Erre én is képes vagyok! Georgina bosszúsan összeszorította a száját. Talán nem kellett volna felhoznia azt a témát, amelyről jól tudta, hogy elrontja a férje hangulatát. Aztán felháborodott. James megengedhette magának, hogy botrányosan viselkedjen a családja előtt, és őt zavarba hozza? Egyáltalán nem törődött azzal, hogy kinek mit mond, és a szavai milyen hatást keltenek! Ő pedig kénytelen udvariaskodni? A haragja csak addig tartott, amíg a férje elé nem dobta az ételekkel megrakott tányért. A tálon nagy halomban állt a tojás, a füstölt hering, a pástétom és a kolbász. Mellette kétszersült és keksz, hatalmas adag lekvárral. Georgina elképedve nézett a rengeteg ennivalóra, amely négy embernek is elég lett volna. James felé fordult, és észrevette, hogy az ő tálján még nagyobb ételhegy tornyosul. Látszott, hogy a férfi egyáltalán nem figyelt oda, miközben az ételek között válogatott, és ettől a lánynak jó kedve kerekedett. - Köszönöm, James - szólalt meg, és elfojtotta a mosolyát. - Valóban nagyon éhes vagyok. Nem is tudom, miért. Pedig nem voltam túl... aktív ma reggel. Ezzel a hazugsággal szerette volna jobb kedvre deríteni a férfit, mert aznap reggel nagyon is virgoncak voltak, mielőtt kikeltek az ágyból. Hamar megbánta, hogy szójátékba kezdett James Maloryval. - Mindig ilyen lustának kéne lenned, George - válaszolta a férje, és huncut mosollyal nézett rá. A lány érezte, hogy az arca elvörösödik. - Nem tudom, miért pironkodik a nejed - törte meg Anthony a csendet. - Tudom, hogy nem lenne

szabad megértenünk a célzást, mégis sejtjük, miről beszélsz. Mi is elég nehezen keltünk ki az ágyból ma... Roslynn hozzávágott egy szalvétát, és ezzel a férfiba fojtotta a szót. - Hagyd békén azt a szegény lányt, te gazember. Istenem, egy Malory feleségének lenni... - Mennyei boldogság? - érdeklődött Anthony. - Ezt meg ki mondta? - csattant fel a felesége. - Te szoktad emlegetni, méghozzá elég gyakran. - Akkor biztosan nem vagyok magamnál - sóhajtott fel a lány, és a férje jót kacagott rajta. Georgina arca már visszanyerte az eredeti színét, mégis hálás volt Roslynnak, aki ezután személytelen vagy legalábbis kevésbé kínos - témákra terelte a beszélgetést. Georgina hamarosan megtudta, hogy a ház asszonya aznapra várja a varrónőjét, aki egy teljesen új ruhatárt állít össze neki. Roslynn beszámolt a téli szezon néhány közelgő báljáról, amelyen Georginának mindenképpen részt kell vennie (a „bál” szó hallatán a két Malory fivér savanyú arcot vágott). Beszélt még egyéb összejövetelekről és eseményekről, ahol bemutatkozhat a társaságnak. Mindez azt jelentette volna, hogy huzamosabb ideig Londonban marad - és ezt még egyáltalán nem döntötték el. Georgina kérdőn nézett a férjére, de az kiismerhetetlen arcot vágott. Georgina azt is megtudta, hogy aznap este egy családi összejövetelt rendeznek. - Erről jut eszembe. Tegnap mégsem látogattam meg az öregeket, ahogy terveztem. Feltartottak. - A férfi a feleségére kacsintott, mire az egy újabb szalvéta után nézett, amit hozzávághat. Anthony nevetve szólt oda Jamesnek: - Rájöttem, hogy úgysem hinnének nekem, és a te szádból akarják majd hallani a hírt. Már alig várom, hogy ostobán hebegj-habogj előttük. - Ha ma ellátogatsz a Knighton Hallba, örömmel csatlakozom hozzád - válaszolta James. - Ha már úgyis elvesztem, akkor hadd kérdezzek még valamit - mondta Anthony, és nem is várta meg a választ, hanem azonnal folytatta: - Mi a csudát mondtál a nejed családjának, amit nem mesélhetsz el nekünk? - Kérdezd meg George-ot - morogta James. - Ő nem akarja, hogy elismételjem. Amikor a férfi kérdőn ránézett, Georgina konokul összeszorította a száját. Anthony elmosolyodott. - Gyerünk, kedvesem, vallj be mindent. Amíg nem árulod el, addig minden egyes adandó alkalommal fel hozom a témát, akármilyen társaságban is leszünk. - Ezt nem hiszem el! - Hidd el, hogy képes rá - jegyezte meg James gúnyosan. Georgina kétségbeesetten nézett a férjére. - Nem tehetnél valamit? - Feltett szándékom - válaszolta fenyegető hangon James. - Abban biztos lehetsz. Ám az sem fogja elrettenteni. - Persze, hogy nem - vigyorgott Anthony. - Ahogy te sem tágítanál az én helyemben, öregfiú. Georgina felháborodottan hátradőlt a széken. - Kezdek olyan érzelmekkel viseltetni a családod iránt, mint te az én rokonaim iránt, James Malory. - Nem lep meg, George. Mivel nem tehetett mást, haragos pillantást vetett Anthonyra és belekezdett. - A hajósinasa voltam. Ezt árulta el a fivéreimnek. Valamint azt, hogy egy kabinban aludtunk. Most

elégedett vagy? - Talán nem tudta, hogy a fivéreid? - érdeklődött Anthony. - De igen - morogta a lány. - Akkor nem volt tisztában azzal, hogy olyan sokan vannak? - Azt is tudta. Anthony mindent tudó pillantást vetett Jamesre. - Nekem úgy tűnik, hogy kihívtad magad ellen a sorsot. Igazam van, öregfiú? - Fogd már be a szád! - förmedt rá James. Anthony hátravetette a fejét, és jóízű nevetésben tört ki. Amikor végre lecsillapodott, ravasz arcot vágva megszólalt. - Nem gondoltam volna, hogy valóban ennyire ostoba vagy, és pontosan azt teszed, amit mérgemben kívántam neked. Nem emlékszel a megjegyzésemre? - Miféle megjegyzésedre? - Azt mondtam, hogy majd ha egyszer te is megnősülsz, remélem olyan kedves feleséget találsz, mint az a kis kígyó, aki jól megrúgott, ahelyett, hogy megköszönte volna a segítségedet. Nem hittem volna, hogy pontosan azt a nőt találod meg. James már emlékezett az öccse megjegyzésére, és arra is, hogy Anthony miért volt olyan bosszús, amikor a fejéhez vágta. Előző este nem sikerült a feleségét kiengesztelnie, és az ágyba csalnia. - Most már rémlik valami... Aznap italba fojtottad a bánatodat. Már délután be voltál rúgva, és a feleséged arra sem volt hajlandó, hogy az ágyba tegyen. Jól tudom? - A pokolba! - Anthony elkomorodott, de James továbbra is vidáman mosolygott. - Te is felöntöttél a garatra aznap. Hogy lehet az, hogy mégis mindenre emlékszel? - Azért, mert annyira szórakoztató voltál. Nem akartam egyetlen részletet sem kihagyni az előadásból. - Ez hihetetlen! Már megint kezdik - nézett Roslynn Georginára. - Magukra kéne hagynunk őket. Ha nem vagyunk itt, talán megölik egymást. - Szigorú pillantást vetett a férjére. - Akkor kevesebb bajunk lesz. - Ha távoztok, akkor James már nem fogja annyira élvezni, hogy megszégyeníthet - tiltakozott Anthony, amikor a két nő felállt az asztaltól. - Pontosan ez a célunk, kedvesem - mosolygott Roslynn, majd a sógorához fordult: - Erről jut eszembe, James. Tegnap este üzentem Silverleybe, hogy megérkeztél. Ezért legyél elérhető ma, mert Reggie biztosan nem akar estig várni az érkezésével. El lesz keseredve, ha nem találkozhat veled. Georgina megdermedt. - Ki ez a Reggie? - kérdezte. - Ő Regan - válaszolta James és elmosolyodott. A lány már megint féltékeny! Anthony vészterhes pillantást vetett Jamesre, és hozzátette: - Már ezer éve azon vitázunk, hogy ki hogyan nevezi, de akkor is a kedvenc unokahúgunk. Miután a húgunk meghalt, mi négyen neveltük fel. Georgina ezt nehezen tudta elképzelni. Ám ha ez a Regan-Reggie valóban James rokona, akkor már nem is érdekli annyira. Lehet, hogy nem fog sok időt tölteni a Malory családdal, de akkor is érdemes lesz minél többet megtudni róluk, hogy ne rezzenjen össze minden alkalommal, amikor egy női név felmerül

Jamesszel kapcsolatban. Jó lett volna, ha a férje még a megérkezése előtt mesél róluk, de a családjával kapcsolatban nagyon szűkszavú volt - talán azért, hogy ő se beszéljen a sajátjáról.

42. fejezet - A férfiak általában meg szoktak nősülni - jegyezte meg Georgina sértődött hangon. - A nők pedig férjhez mennek. Ez a világ rendje. Áruljátok el, hogy miért fogadja mindenki olyan nagy megdöbbenéssel azt a hírt, hogy James elvett feleségül? Hiszen nem szerzetes! - Ebben teljesen igazad van. Ezt valóban senki nem állíthatja róla. - Regina szavait jóízű kacagás követte. Georgina végül megtudta, hogy Reggie - vagy Regan - tulajdonképpen Regina Eden, Montieth vikomtnéja. Ráadásul nagyon fiatal, alig húszéves, és nem sokkal magasabb nála. Le sem tagadhatta volna, hogy a Malory család tagja, mert ugyanolyan kék szeme és fekete haja volt, mint Anthonynak és Jeremy-nek. Georgina később megtudta, hogy Edward lányával, Amyvel együtt ők jelentik a kivételt, mert a többi Malory inkább Jamesre hasonlít - mind szőkék, és zöld szeműek. Georgina megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy Regina Eden nagyon kedves természetű. Nemcsak vidám és élénk, hanem közvetlen, jó humorú és szókimondó teremtés volt. Aznap délután érkezett meg Anthonyék házába, és azóta áradt belőle a jó kedv. Főleg az szórakoztatta, hogy James kölcsönkérte néhány ruháját. - Melyik szeretődnek adtad a ruháimat? - kérdezte vidám hangon, mert nem tartózkodott otthon, amikor a férfi elküldetett értük. Míg James a válaszon töprengett, Anthony nem tudta megállni, hogy ne szólaljon meg. - Annak, akit elvett feleségül, kiscicám. - Szerencsére a lány ekkor már ült. - Ezt nem hiszem el! - Georgina számon tartotta a lány hitetlenkedő kiáltásait, és pontosan kilenc volt a végeredmény. - Ez nagyszerű! - tette hozzá, legalább tizedszer. Mindezt néhány óra leforgása alatt. Georgina most az emeleten ült a hálószobában, és Roslynn szolgálója, Nettie MacDonald fésülte a haját. A középkorú skót nő dallamos tájszólással beszélt, és meleg tekintetű zöld szeme láttán Georginának eszébe jutott, hogy Macnek nagyon tetszene. Roslynn és Regina is jelen volt a frizura elkészítésénél. A lány először arra gondolt, hogy ellenőrizni akarják, megfelelő-e a megjelenése, amikor találkozik az idősebb Malory fivérekkel. Ám kiderült, hogy csak meg akarják nyugtatni, miközben mulatságos családi történetekkel szórakoztatják, és minden kérdésére válaszolnak. - Azt hiszem, aki nem ismeri James bácsi történetét, az valóban furcsának találhatja. - Regina már lecsillapodott, és válaszolni tudott Georgina kérdésére. - Megfogadta, hogy soha nem fog megnősülni, és mindenki tudta, hogy ezt komolyan is gondolja. Ha meg akarod érteni a fogadkozása okát, akkor el kell fogadnod, hogy ő egy... nos... - A nők nagy kedvelője? - fejezte be a mondatot készségesen Georgina. - Nahát, ez igazán szép kifejezés! Én is így szoktam emlegetni. Georgina csak magában mosolygott. Roslynn elhúzta a száját. Hallotta már, amikor a tűzről pattant unokahúg Anthonyra is így utalt. Ő inkább szereti a nevén nevezni a dolgokat, és ha valaki nőcsábász,

akkor azon nincs mit szépíteni. - James bácsi nem csak ínyenc volt - folytatta Regina. - Lehetek őszinte? - Persze - bólogatott Georgina. Ám ekkor megszólalt Roslynn. - Ne akard féltékennyé tenni, Reggie! - A múltbéli bűnök miatt? - A lány legyintett. - Én például kifejezetten hálás vagyok Nicholas régi szeretőinek. Mert a tapasztalat... - Azt hiszem, tudjuk, hogy mire célzol - szólt közbe Roslynn, és nem tudta elfojtani a mosolyát. Talán még egyet is értünk veled - folytatta, amikor látta, hogy Georgina is somolyog. - Szóval James bácsi több volt, mint a nők kedvelője. Valósággal falta a nőket. Reggel, délben és este mindig mással mutatkozott. - Te jó ég! Reggel, délben és még este is? - csipkelődött Roslynn. Georgina felnevetett. Úgy látszik a lány csak a napszakokban kételkedett, de abban nem, hogy James mindig más nővel volt. - Ez az igazság - erősködött Regina. - Kérdezzétek meg Tonyt, vagy Jason bácsit, ha nem hisztek nekem. Szegény Jasonnek jutott az a hálátlan feladat, hogy megpróbálja féken tartani James vad természetét, amíg egy fedél alatt laktak. Persze nem sikerült neki. Sőt, James sokszor csak azért viselkedett olyan botrányosan, hogy bosszantsa Jasont. James valóban vad természetű volt. Egészen fiatal korától kezdve különbözni akart a fivéreitől, és a saját útját járta. Nem csoda, hogy már húszéves kora előtt túlesett az első párbaján. Amit természetesen megnyert. Soha nem veszített el egyetlen összecsapást sem. Jason nagyszerű céllövő volt, és ő tanította a fivéreit. Anthony és James később az ökölvívás iránt is érdeklődni kezdett, és sokszor a párbajmező helyett a ringben látta el a baját a kihívójának. - Az legalább nem halálos. - James soha nem ölt meg senkit, legalábbis én nem hallottam róla. Általában a dühös kihívó próbálja megölni az ellenfelét. - Anthony annak idején megkérdezte a kihívóját, hogy hol szeretne megsebesülni - szólt közbe Roslynn. - Egy ilyen kérdés persze alaposan megtépázza egy férfi önbizalmát. Regina kuncogni kezdett. - Szerinted kitől leste el ezt a szokást? - Jamestől? - Bizony. Georgina már bánta, hogy belekezdett ebbe a beszélgetésbe. - Még mindig nem válaszoltatok a kérdésemre. - Azért, mert előbb erről is be kellett számolnunk, kedvesem. Mire James bácsi Londonba költözött, már hírhedt korhely volt. Ekkor már nem ő futott a nők után, hanem azok üldözték. Ráadásul a legtöbb nő, aki a karjaiba vetette magát, férjes asszony volt. - Azt hiszem, már kezdem érteni - jegyezte meg Georgina. - Biztos voltam benne. A legtöbb párbajra a megcsalt férjek hívták ki. Pedig ő soha nem beszélt a hódításairól, hanem azok a bolond nők fecsegték el. Fiatal korában is nagyon jóképű volt, ezért a nők már akkor is dicsekedni kezdtek mindenkinek, ha csak rájuk nézett. Nem csoda, hogy nem tiszteli a

házasságot, mert szinte csak hűtlen asszonyokkal találkozott. - És ő is kivette a részét a házasságok aláaknázásában - jegyezte meg Georgina. - Ez tagadhatatlan - vigyorgott Regina. - Hiszen ő volt London leghírhedtebb nőcsábásza. Ebben még Tonyt is maga mögé utasította, pedig ifjabb korában ő is elég botrányos életet élt. - Anthonyt hagyjuk ki ebből - szólt közbe Roslynn. - Most már teljesen megjavult. - Akárcsak az én Nicholasom! James bácsi hosszú éveken át a házasságnak csak az árnyoldalait látta, és nem csoda, ha visszataszító képmutatásnak tartotta. A társasági életben csak úgy hemzsegnek a hűtlen asszonyok. Megfogadta, hogy neki soha nem lesz felesége, és mindnyájan komolyan vettük a szavait. - Szerintem valóban komolyan gondolta, hiszen nem is ő kérte meg a kezem. Regina ebben nem kételkedett. Már tudta, hogy Jamest kényszerítették a házasságra. Maga James közölte vele, mert nem akarta, hogy Anthonytól tudja meg. Az „erőszak”-kal kapcsolatban azonban kétségei voltak. - Ezt nem hiszem, Georgie - mondta elgondolkodva. - Nem ismered az én James bácsikámat... - Azért örülök annak, hogy meséltek róla. Tőle nagyon ritkán hallok személyes természetű megjegyzéseket. Van még valami, amit szerintetek tudnom kéne? - Nos, talán az is szóba kerülhet ma este, hogy a család egyszer kitagadta. Ez idő alatt körülbelül tíz évig nem is élt Angliában. Nem hiszem, hogy erről mesélt neked. - Nem. - Ezt majd tőle kérdezd meg, mert talán nem nekem kéne... - Arra gondolsz, hogy ő volt a hírhedt Hawke kapitány? Regina szeme tágra nyílt. - Tehát elmondta? - Nem. A fivéreimnek vallotta be, miután felismerték. Elég nagy balszerencse, hogy ketten közülük találkoztak vele a tengeren, mielőtt visszavonult a kalózkodástól. Regina felkiáltott. - A fivéred tudták? Istenem, micsoda szerencse, hogy nem akasztották fel! - Az volt a szándékuk, legalábbis Warrené - mondta Georgina megvetően. - James aznap este olyan készségesen bevallott mindent, hogy kiérdemelte volna az akasztást. - Akkor hogyan lehetséges, hogy... mégsem akasztották fel? - érdeklődött óvatosan Regina. - Elmenekült. - A te segítségeddel? - Nem hagyhattam, hogy Warrennek legyen igaza. Ráadásul csak azért, mert miattam dühös volt Jamesre. Ő is nagy nőcsábász, és ráadásul még képmutató is. - Minden jó, ha a vége jó - jelentette ki Roslynn. Regina viszont nem tűnt nyugodtnak. - Nem örülök annak, hogy egy egész család gyűlöli James bácsit. - Ugyan már, Reggie! Csak nem képzeled, hogy egy ilyen apróság zavarja Jamest? Ráadásul ő itt van, ők pedig az óceán másik partján. Ha rászánja magát, egészen biztosan kibékül velük Georgie kedvéért. - James? Roslynn mély hangú nevetése betöltötte az egész szobát, olyan jót mulatott Regina kételkedő kérdésén.

- Lehet, hogy igazad van. Nem az a fajta, aki hajlandó megbocsátani vagy felejteni. A férjednek erről személyes tapasztalatai vannak, ha jól tudom. - Ne is mondd! Nicholas nagyon fogja élvezni, hogy ma este tehet néhány csípős megjegyzést. Főleg, ha meghallja, hogy James nősülése is hasonló körülmények között zajlott, mint az övé. - Georgina kérdő pillantását látva, hozzátette: - Nem a te férjed volt az egyetlen férfi, akit az oltárhoz kellett rugdosni. Nicholas esetében egy kis zsarolásra, és vesztegetésre volt szükség. Tony pedig valósággal könyörgött neki, hogy mondjon nemet a házasságra, mert szerette volna nyugodt lélekkel ízekre szaggatni. - És James? - Ő nem vett részt benne. Akkor nem is tudtuk, hogy visszajött Angliába. Érdekes módon, az én férjemnek is volt egy összecsapása Hawke kapitánnyal a tengeren. Ezért ne lepődj meg, ha ma este halálos ellenségeknek tűnnek majd. Most Georginán volt a sor, hogy jót nevessen.

43. fejezet Hiába nevezték családi összejövetelnek az aznap esti látogatást, Georgina hamar rájött, hogy hivatalos eseményről van szó. Regina ugyanis egy csillogó estélyi ruhát választott ki neki a ruhatárából. A mélybarna anyag úgy sziporkázott, mintha bronzból lenne. A derekát flitteres tüll díszítette, és a csodálatos öltözékben Georgina úgy érezte, hogy ő is ragyog. Mivel hosszú évek óta kénytelen volt halvány árnyalatú ruhákat hordani, örömmel fogadta a mélyebb, asszonyosabb színeket, amelyeket most már bátran felvehetett. Az új ruhatárához kizárólag merész, élénk színekből választott magának ruhákat. Amikor később lejöttek a lépcsőn, a szalonban találkoztak a ház férfi tagjaival. A lány észrevette, hogy ők is kitettek magukért. Anthony nem követte a divatot, és feketébe öltözött, csak a nyakában volt egy lazán megkötött, vakítóan fehér sál. A különleges alkalomra James egy szaténkabátot vett fel, amely olyan sötétzöld volt, hogy semmiképpen nem lehetett ficsúrosnak nevezni. Ez a szín csodálatosan állt neki! A szeme olyan lett, mint a smaragd, amelynek belsejében tűz ég. A csirkefogó Jeremy viszont olyan volt, mint egy igazi dandy. Élénkvörös kabátban, és egy rikító fűzöld térdnadrágban pompázott. Regina azonnal odasúgta Georginának, hogy ezzel az ízléstelen öltözékkel az apját akarja bosszantani. Conrad Sharpe is jelen volt, ami nem meglepő, hiszen James és Jeremy családtagnak tartotta. Georgina azelőtt még soha nem látta elegáns öltözékben, most viszont még a tengeren nőtt szakállát is leborotválta. A meglepetés kölcsönös volt, mert eddig az elsőtiszt is csak fiúruhában találkozott Georginával. A lány biztos volt abban, hogy a férfi nem fogja szó nélkül hagyni a külsejében történt változást. - Te jó ég George! Elveszítetted a nadrágodat? - Nagyon vicces megjegyzés - morogta a lány. Connie és Anthony kacagtak, James komoran bámulta a felesége mély dekoltázsát, Regina pedig szemrehányó pillantást vetett Conradra. - Szégyelld magad, Connie. Nem így kell bókolni egy hölgynek. - Máris a védőszárnyaid alá vetted, te kis csibész? - mondta a férfi, és átölelte a lányt. - Nyugodtan visszahúzhatod a karmaidat, kislány. George-nak nincsen szüksége bókokra vagy védelemre. Különben sem lenne bölcs dolog megjegyzést tenni a külsejére, amikor a férje a közelében van. James nem törődött a férfi ugratásával, és így szólt az unokahúgához: - Tudom, hogy ez az öltözék a te ruhatárodból származik. Mostanában nagyon mély kivágású ruhákat hordasz, kedvesem. - Nicholas nem kifogásolja - mosolygott a lány. - Persze, mert egy senkiházi. - Hát ez szörnyű! Még itt sincs, és máris elkezdted a szapulását. - A lány dühösen faképnél hagyta a nagybátyját, hogy üdvözölje Jeremyt. James ismét Georginára nézett, és borús arccal méregette a ruhája kivágását. Georginának eszébe jutott egy nemrég lezajlott hasonló jelenet. - Ha a fivéreim itt lennének, biztosan nevetséges megjegyzéseket tennének. Azt javasolnák, hogy

öltözzek át egy kevésbé kihívó ruhába. Ugye neked meg sem fordult ilyesmi a fejedben? - Hogy egyetértsek velük? Isten őrizzen! Connie gúnyos mosollyal fordult Anthonyhoz. - Neked is az az érzésed, hogy nem kedveli a fivéreit? - Nem tudom, miért - válaszolta komoly arccal Anthony. - Azok után, amit meséltél róluk, nagyon merész fickóknak tűnnek. - Tony... - szólalt meg fenyegető hangon James, de Anthony már eddig is túl sokáig tartotta vissza a jókedvét. - Bezárták a pincébe! - szörnyülködött. - Istenem, de szerettem volna látni! Georgina úgy érezte, hogy elég volt. Lehet, hogy James tűri ezt, de ő nem fogja. Mérgesen támadt Anthonyra. - A fivéreim mindnyájan akkorák, mint te, vagy még nagyobbak. Te sem boldogultál volna velük jobban, ebben biztos lehetsz, Sir Anthony! - Ezzel Georgina felszegett fejjel odébb állt, és követte Reginát a helyiség másik végébe. Anthony nem szeppent meg, de meglepődött. - A csudába. Azt hiszem, ez a kis fruska most megvédett téged, James. James csak mosolygott, de ekkor megszólalt Roslynn, aki idáig rosszalló fejcsóválással hallgatta a férjét. - Ne ugrasd állandóan a felesége előtt, Tony! Mert ennél még többet is tehet. Ha ő nem, akkor majd én. - Ezzel az utolsó hölgy is elhagyta a társaságukat. Connie jót mulatott Anthony megváltozott arckifejezésén. A férfi jókedve egy csapásra elszállt. Az elsőtiszt megbökte Jamest, és Anthony felé intett. - Ha nem vigyáz, hamarosan megint a kutyákkal aludhat, mert a felesége nem engedi be a hálószobába. - Lehet, hogy igazad van, öregfiú - bólogatott James. - Ezért ne vegyük el a kedvét a további élcelődéstől. Connie megvonta a vállát. - Ha te el tudod viselni, én nem bánom. Nem az én bőrömre megy a játék. - Hajlandó vagyok áldozatot vállalni, hogy elérjem az áhított célt. - Ezt be is bizonyítottad. Még a pincébe is bezárattad magad. - Mindent hallottam! - szólt közbe Anthony. - Tehát igazam volt, és az őrültségednek valóban volt valami oka... - Fogd be a szád, Tony. Nemsokára megérkeztek az öregek - ahogy James és Anthony nevezte az idősebb fivéreiket. Jason Malory, Haverston harmadik márkija és a család feje láttán Georgina meglepődött. Azt mondták neki, hogy negyvenhat éves, és valóban úgy nézett ki, mint James kissé idősebb hasonmása. Ám itt vége is volt minden hasonlóságnak. Jamesnek volt némi bohókás bája, furcsa humorérzéke és érzéki mosolya, Jason viszont maga volt a megtestesült józanság. És ő még azt hitte, hogy Clinton bátyja túl komoly! Jason mellett labdába sem rúghatott volna. Ráadásul már azt is hallotta, hogy a komorsághoz indulatos természet társul, és többnyire a két öccse felé szokta kinyilvánítani a haragját. A sógornői már azt is

közölték vele, hogy a Malory fivérek akkor a legboldogabbak, ha vitatkozhatnak egymással. Semmi oka nem volt arra, hogy kétségbe vonja ezt a kijelentést. A Jasonnél egy évvel fiatalabb Edward Malory viszont nem hasonlított a másik három fivérére. A testesebb férfinak ugyanolyan szőke haja és zöld szeme volt, mint a legtöbb Malorynak, de a jó kedélyét semmi sem tudta megingatni. Ő is ugratta a többieket, de mindig jóindulattal. Georginát Thomas bátyjára emlékeztette, akit semmivel sem lehetett kihozni a sodrából. És mi történt, amikor James bejelentette a hírt? Nos, a hitetlenkedés legalább nem tartott olyan sokáig, mint Anthony esetében. - Nem voltam biztos abban, hogy Tony megállapodik valaha. Ami pedig Jamest illeti... Nos, őt teljesen reménytelen esetnek tartottam - jegyezte meg Jason. - Teljesen el vagyok ámulva, James! - lelkesedett Edward. - És természetesen nagyon boldog vagyok. Örülök nektek. Georgina látta, hogy szeretettel fogadják a családban. Mindkét idősebb fivér úgy nézett rá, mint egy csodatevőre. Természetesen nem tudták még a házassága további részleteit, és ez egyszer Anthony is tartotta a száját. Azt viszont nem értette, hogy James miért tesz úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Most már nagyon kínos magyarázkodás várna rá, ha mégis hazaküldené, de tudta, hogy a férjét semmi sem rettentené vissza, ha valóban ez lenne a terve. Vajon ezt akarja? Ha nem lenne ennyire fontos ez a kérdés számára, akkor megszabadulna a gyötrelmeitől, és újra megkérdezné a férfit. Közben abban reménykedne, hogy most sikerül egyenes választ kicsikarni belőle. Ugyanakkor szörnyű lenne most megtudni, hogy a férje mégsem akar vele együtt élni. Hiszen már újra feltámadt benne a remény. Edward a feleségével, Charlotte-tal, valamint Amy lányával érkezett, aki a legfiatalabb az öt gyermeke közül. A többieknek már más dolga akadt, de megígérték, hogy a hét folyamán meglátogatják őket. Derek, Jason egyetlen fia nem tartózkodott a városban. Valószínűleg valami rosszban sántikál éppen állítólag mindent elkövet, hogy a két ifjabb nagybátyja nyomdokaiba lépjen -, és senkinek sem sikerült kiderítenie a tartózkodási helyét. Jason felesége, Frances soha nem tette be a lábát Londonba, ezért az ő távolmaradása nem volt meglepő. Regina elárulta Georginának, hogy Frances csak azért viselte el a házasságát, hogy Dereknek és Reginának legyen egy anya az életében. Most, miután felnőttek, inkább külön él rideg természetű férjétől. - Ne aggódj, hamarosan mindenkit meg fogsz ismerni - nyugtatta meg Roslynn Georginát. - Akkor zavarodsz majd csak egy kicsit össze, amikor Charlotte elmeséli neked a legfrissebb társasági pletykákat. Annyi van belőlük! Ám előbb-utóbb mindegyik szereplővel találkozni fogsz. Találkozni fog az angol arisztokrácia krémjével? Köszöni szépen, de erre semmi szüksége. Mégis majdnem felnevetett, amikor körülnézett a helyiségben, és megállapította, hogy Connie és Jeremy kivételével minden jelenlévő egy címmel rendelkező arisztokrata - most már önmagát is beleértve. Az volt a legfurcsább, hogy egyiküket sem tartotta visszataszítónak, önteltnek és elviselhetetlennek... kivéve talán a legfiatalabb sógorát. Anthony a bosszantó megjegyzéseivel és zavarba ejtő célzásaival nem lopta be magát a szívébe. Éppen ellenkezőleg. Néhány perc múlva Georgina tanúja lehetett a Malory testvérek összetartásának. Mihelyt Nicholas Eden, Montieth vikomtja megjelent a helyiségben, Anthony és James abbahagyták egymás gyilkolását, és

egyesült erővel ugrottak az ifjú Nicholas torkának. - Elkéstél, Eden - üdvözölte Anthony hűvösen. - Már abban reménykedtem, hogy elfelejtetted a címemet. - Megpróbáltam, öregfiú, de a feleségem állandóan emlékeztet rá - válaszolta Nicholas, barátságosnak egyáltalán nem nevezhető mosollyal. - Csak nem képzeled, hogy szeretek idejönni? - Akkor viselkedj úgy, mintha szívesen tennéd, kölyök. A feleséged már észrevette, hogy megérkeztél. Nagyon fel fogja idegesíteni, ha azt látja, hogy bosszantod a szegény nagybátyjait. - Én bosszantalak titeket? - A férfi majdnem megfulladt a felháborodástól. Amikor abba az irányba pillantott, ahol Regina éppen Amyvel és Charlotte-tal beszélgetett, azonnal megváltozott a viselkedése. A lány intett neki, hogy mindjárt odamegy hozzá. A férfi a feleségére kacsintott, és kimondhatatlan gyengédséggel mosolygott rá. Georgina addig megpróbált pártatlan maradni. Már hallotta a történeteket arról, hogy miért haragszik egymásra a három férfi. Nevetségesnek tartotta, hogy több mint egy éve tart az ellenségeskedés. Miután meglátta azt a gyengéd pillantást, a lány inkább Nicholas Eden pártjára állt... egészen addig, amíg a férfi ismét hozzájuk fordult, és Jamesre emelte a tekintetét. - Ilyen hamar visszajöttél? Már kezdtem reménykedni, hogy a tenger fenekére süllyedtél, vagy valami hasonló csapás ért. James felnevetett. - Sajnálom, hogy csalódást okoztam neked, kölyök. A mostani utamon olyan értékes rakományt szállítottam, hogy még a szokásosnál is óvatosabb voltam. És neked hogy megy a sorod? Most is a heverőn alszol? Nicholas elkomorodott. - Amióta eltűntél, már nem. Most viszont megint veszélybe került a családi életem miattad, te senkiházi - morogta. - Abban biztos lehetsz, kedves fiam - mondta James gonosz mosollyal. - Örömmel segédkezünk minden nemes ügyben. - Csupa szív vagy, Malory. - Ekkor a férfi borostyánszínű szeme Georginára villant, aki a két fivér között állt, és James átölelte a vállát. - Ez meg kicsoda, ha szabad megkérdeznem? A célzás egyértelmű volt, és Georginát nagyon felbőszítette, hogy ismét szeretőnek nézik. Mielőtt kinyithatta volna a száját, hogy egy megsemmisítő választ mondjon, és mielőtt James még durvább módon kikérhette volna magának a feltételezést, Anthony kelt Georgina védelmére, meglepve ezzel nemcsak a lányt, hanem Nicholast is. - Ne legyél ilyen gúnyos, Eden - figyelmeztette a férfit, és halk hangja még jobban kihangsúlyozta a haragját. - A sógornőmet mocskolod be a piszkos fantáziáddal. - Elnézést kérek - mentegetőzött Nicholas Georginának. Nagyon szégyellte, hogy ekkora baklövést követett el. Ám egy idő után elbizonytalanodott, és gyanakodva nézett Anthonyra, mintha attól tartana, hogy a bolondját járatják vele. - Úgy tudtam, hogy a feleségednek nincs nővére. - Így igaz. - Akkor hogy lehet... - a férfi szép borostyánszínű szeme ismét Jamesre villant, majd tágra nyílt a

csodálkozástól. - Te jó ég! Csak nem azt akarod mondani, hogy megnősültél? A világ végére kellett hajóznod, hogy egy olyan nőt találj, akit nem riaszt el a borzalmas híred. - Georginára pillantva hozzátette: - Tudta, hogy a férje egy átkozott kalóz? - Erről még a házasság előtt szó esett - válaszolta a lány barátságtalan pillantással. - Azzal is tisztában van, hogy az idők végezetéig emlékszik a sérelmeire? - Most már kezdem érteni ennek az okát - vágott vissza a lány, mire Anthonyból és Jamesből kitört a nevetés. Nicholas sértetten mosolygott. - Rendben van, kedvesem. És arról is tudomása van, hogy James egy nőcsábász gazember, aki annyira züllött, hogy... Most James fojtotta bele a fiatalemberbe a szót. - Ha így folytatod, kénytelen leszek... - Kénytelen? - toppant közéjük Regina, és belekarolt a férjébe. - Elmondtad neki, James bácsi? Remek! Azt hittem, hogy ezt a jelentéktelen részletet nem akarod majd elárulni neki, mert nagyon utálod, ha bármi közötök van egymáshoz. Márpedig az összeköt titeket, hogy mindkettőtöket erőszakkal vettek rá a házasságra. Nicholas először nem szólt egy szót sem. A feleségére nézett, mintha nem tudná, hogy komolyan veheti-e a szavait. Aztán látszott rajta, hogy nagyon viccesnek tartja a helyzetet. Georgina észrevette, hogy csak azért tartja még vissza a kacagását, mert előtte gyönyörködni akar James kétségbeesett arckifejezésében. A lányt meglepte, hogy Anthony nem nevetett Nicholasszal együtt. Talán már idáig kellőképpen kikacagta magát, vagy - ami sokkal valószínűbb - nem akar semmiben sem közösködni a fiatal vikomttal. Még abban sem, amit mindketten módfelett mulatságosnak tartottak. - Reggie, cicám - háborgott ingerülten. - Nem is tudom, hogy kitekerjem a nyakadat, vagy inkább a szobádba küldjelek. - Nekem már nincs itt szobám, Tony. - Akkor tekerd ki a nyakát - szólalt meg James, és olyan arcot vágott, mint aki komolyan beszél. Ám ezután szeretettel vegyes kétségbeeséssel nézett az unokahúgára: - Ezt szándékosan tetted? A lány nem is próbálta tagadni. - Mindig összefogtok ellene, és ez nem szép tőletek. Ne haragudj rám, hiszen nekem kell majd hallgatnom az örökös ujjongását, amikor eszébe jut ez a dolog. Én élek vele, nem te. James ettől nem érezte jobban magát, amikor a még mindig vigyorgó Nicholas Edenre nézett. - Lehet, hogy oda kéne költöznöm hozzád, Regan - jegyezte meg. - Legalábbis addig, amíg felújítom azt a házat, amit Eddie talált nekem. Erre Nicholas gyorsan elkomorodott. - Csak a holttestemen át. - Azt könnyen elintézhetjük. Ebben a pillanatban Edward lépett oda hozzájuk. - Majdnem elfelejtettem, James. A csodálatos hír felett érzett izgalmamban majdnem elfelejtettem említeni, hogy ma este egy férfi keresett téged. Megmondtam volna neki, hogy hol talál meg, de... olyan

ellenségesen érdeklődött. Arra gondoltam, hogy ha a barátod lenne, nem lenne ilyen mogorva. - Megmondta a nevét? - Nem. Egy hatalmas, magas termetű fickó volt, és a beszéde alapján amerikainak véltem. James lassan Georgina felé fordult, és összevonta a szemöldökét. Az arcán viharfelhők gyülekeztek. - Azok a rokonaidnak nevezett barbár fickók képesek lennének idáig követni, drágám? A lány dacosan felszegte a fejét erre a megjegyzésre, de még így sem tudta leplezni a szemében megvillanó derültséget. - A fivéreim szeretnek engem, James. Emlékezzél vissza, hogy Drew és Boyd milyen helyzetben látott utoljára a hajód fedélzetén, és akkor kitalálhatod a választ. A nászéjszakájuk elég mozgalmas volt, de arra James is emlékezett, hogy bekötött szájjal és a hóna alatt tartva vitte fel a lányt a hajóra. - A mennydörgős ménkűbe! - szólalt meg halkan, de annál több átéléssel.

44. fejezet - A csudába, James! Ezt nem mondhatod komolyan! - fakadt ki Georgina mérgesen. - Legalább hadd lássam őket. Megtették ezt a hosszú utat, és... - Nem érdekel, hogy mennyit utaztak! - csattant fel James ugyanolyan indulatosan. Tegnap este nem nyílt rá alkalom, hogy a fivéreiről beszéljen Jamesszel, mert nem sokkal az idősebb Malory testvérek távozása után ő is felment a szobájába. Órákon át hiába várt a férjére, és a végén elaludt. Ma reggel pedig James kerek perec visszautasította a kérését, hogy vigye el a kikötőbe. Még egy kocsit sem volt hajlandó bérelni neki, amikor kétségbeesésében már azzal is beérte volna. A férje a végén félreérthetetlen szavakkal a tudomására hozta, hogy nem fog találkozni a fivéreivel, és kész. A lány összeszedte minden lelki erejét, és megpróbált James lelkére beszélni. - Elárulnád, hogy miért viselkedsz így? Csak azért jöttek ide, mert szeretnék tudni, hogy jól vagyok-e. - A fészkes fenét! - ordította magából kikelve a férfi. Úgy érezte, hogy most nem tud józan, megértő és megfontolt lenni. - Azért jöttek, hogy visszavigyenek. A lány úgy érezte, hogy nem halogathatja tovább a kérdést. - Nem ezt akartad egész idő alatt? Nem úgy tervezted, hogy hazaküldesz? A lány visszatartotta a lélegzetét, amíg a férfi néhány végtelennek tűnő pillanatig dühösen nézett rá. Majd felhorkantott, mintha valami ostobaságot kérdezett volna. - Honnan vetted ezt a sületlenséget? Mikor mondtam ilyet? - Nem volt rá szükség. Az esküvőnkön történt, nem emlékszel? Egyáltalán nem tűntél lelkes vőlegénynek. - Én meg arra emlékszem, hogy egy árva szó nélkül faképnél hagytál! A lány meglepődött, hogy a férfi egy ilyen régi eseményt emleget, aminek ráadásul semmi köze az ő kérdéséhez. - Faképnél hagytalak? Én csak hazamentem, James. Azért voltam a hajón, hogy hazamenjek. - És nekem nem is szóltál! - Az nem az én hibám volt. Szóltam volna, de mire Drew befejezte a szidalmazásomat, a Triton már kifutott a kikötőből. Azt hitte, hogy otthon vagyok, ezért nagyon megdöbbent, amikor Jamaicában bukkantam fel. Ki kellett volna ugranom a hajóból, hogy elbúcsúzzam tőled? - Egyáltalán nem kellett volna elmenned! - Ez nevetséges. Nem állapodtunk meg semmiben. Nem volt köztünk semmi, ami arra engedett volna következtetni, hogy folytatni akartad a kapcsolatunkat... valahogyan. Olvasnom kellett volna a gondolataidban? Megfordult egyáltalán a fejedben az, hogy állandó kapcsolat legyen kettőnk között? - Meg akartalak kérni, hogy legyél a... - a férfi elbizonytalanodott, amikor meglátta a lány gyanakvó pillantását. - Nem kell ilyen sértődött arcot vágnod - fejezte be a mondatot ingerülten. - Nem sértődtem meg - vágott vissza a lány feszült hangon, amely elárulta a férfinak, hogy nem mond igazat. - Egyébként a válaszom nemleges lett volna!

- Akkor örülök, hogy nem kérdeztem meg! - vetette oda a férfi, és az ajtó felé indult. - Ne merészelj itt hagyni! - kiáltott utána a lány. - Még nem válaszoltál a kérdésemre. - Nem? - A férfi megfordult, és felvonta a szemöldökét. A lány ismerte már ezt a mozdulatot, és azonnal tudta, hogy eddig tartott a férfi türelme, és mostantól kezdve egyre haragosabb lesz. - Legyen elég, ha azt mondom, hogy a feleségem vagy, és nem mész sehová. A lányt majdnem szétvetette a düh. - Tehát most már elismered, hogy a feleséged vagyok? Csak azért, mert a fivéreim itt vannak? Ez is bosszúállás a részedről, James Malory? - Higgy, amit akarsz. Az átkozott fivéreid pedig felőlem megrohadhatnak a kikötőben. Nem fognak megtalálni, te pedig nem mész oda hozzájuk. Befejeztük a beszélgetést, szerelmem. - A férfi bevágta maga után a hálószoba ajtaját. Azóta már Georgina is háromszor becsapta azt az ajtót, de a lehetetlen viselkedésű férje mégsem ment fel hozzá az emeletre, hogy tisztázzák a helyzetet. A lány látta, hogy a férfi még mindig egy könyörtelen kőfal. Ha egy kőfalat nem lehet ledönteni, akkor át kell mászni rajta. - Megmondtad már neki, hogy szereted? James lassú mozdulattal letette a kártyáit az asztalra, és felemelte az italát. A minden előzmény nélkül elhangzó kérdéstől a szemöldöke a homlokára szaladt. Először a balján ülő George Amherstre nézett, aki olyan elmélyülten tanulmányozta a kezében lévő kártyákat, mintha most látná őket először. Ezután a szemben lévő Connie-ra emelte a tekintetét. Az elsőtiszt igyekezett uralkodni az arcvonásain, és megőrizni a komolyságát. Végül Anthonyra meredt, mert ő szegezte a mellének ezt a jelentőségteljes kérdést. - Ugye nem hozzám szóltál, öregfiú? - Ki máshoz? - vigyorgott Anthony. - Egész este ezen törted a fejed? Akkor nem csoda, hogy vesztésre állsz. Anthony felvette a poharát, és elgondolkodva nézte a borostyánszínű italt. Közben nem is pillantott a bátyjára. - Reggel jutott eszembe, amikor hallottam az emeleten lévő felfordulást. Aztán délután ismét felmerült bennem a kérdés, amikor rajtakaptad a kedves nejedet, amint éppen kioson a házból, és dühösen a szobájába parancsoltad. Nem gondolod, hogy túlzásba estél? - Az a lényeg, hogy nyugton maradt. - Bizony. Annyira, hogy vacsorázni sem jött le, és ez felbosszantotta az én feleségemet, aki ezért elment itthonról meglátogatni a barátnőjét. - Duzzog a kicsike - vonta meg a vállát James. - Ez egy mulatságos szokása, amiről könnyen le tudom majd szoktatni. Mindössze arról van szó, hogy most még nincs kedvem hozzá. - Ezt nevezem önbizalomnak - kuncogott Anthony. - Kissé el vagy tévedve. Főleg, ha még nem mondtad el neki, hogy szereted. James szemöldöke még magasabbra szaladt. - Úgy gondolod, hogy a tanácsodra szorulok, Tony? - Nem kell mindjárt megsértődni.

- Pont te akarsz kioktatni? Aki képtelen volt a feleségét kiengesztelni, amikor... - Most nem rólam van szó! - csattant fel Anthony és elkomorodott. - Rendben - bólintott James. - De még mindig vergődnél, ha nem küldöm el Roslynnak azt a levelet, amelyben tisztázlak. - Nem szívesen ábrándítalak ki, öregfiú - morogta Anthony. - Sikerült kibékítenem, mielőtt észrevette a levelet. - Uraim, most kártyázunk, vagy nem? - szólalt meg ingerült hangon George Amherst. - Kétszáz fontom van az asztalon, ezért szeretnék a játékra figyelni. Connie végre elnevette magát. - Add fel, kölyök - mondta Anthonynak. - Addig a saját csapdájában fog vergődni, amíg önszántából ki nem mászik belőle. Nem segíthetsz rajta. Szerintem élvezi az egészet... a kihívást. Ha a felesége nem ismeri az érzelmeit, akkor ő sem fogja bevallani, hogy mit érez a bátyád iránt. Így James kénytelen állandóan készenlétben maradni. Anthony Jameshez fordult, hogy megtudja, valóban erről van-e szó. Ám a férfi csak haragos arccal morrant egyet. Miközben a Malory fivérek folytatták a kártyajátékot, Georgina kiosont a ház hátsó ajtaján. A kerteken és a sikátorokon át végre kijutott a Park Lane-re, ahol negyedórás ideges várakozás után sikerült leintenie egy arra haladó bérkocsit. A kocsist megkérte, hogy vigye el a londoni kikötőbe. Miután a kocsi elhajtott, és egyedül maradt az utcán, Georginának eszébe jutott, amit még az első angliai útja során hallott. Londonnak, a világ legnagyobb hajózási központjának nem csak egy kikötője van. Wappingban található a London kikötő, Blackwallban az East India, aztán van még a Hermitage kikötő, a Shadwell kikötő - és ez még nem minden. A Temze partján több mérföldön át sorakoznak a dokkok, mind az északi, mind a déli oldalon. Hogy az ördögben fog itt megtalálni egy - esetleg két - hajót? A fivérei tisztában vannak a kikötés nehézségeivel és a zsúfoltsággal, ezért nem hitte, hogy több vitorlással jöttek volna Angliába. Ráadásul késő éjszaka volt, és a legtöbb dokk előtt már bezárták a magas védőfalat. Csak abban reménykedhet, hogy a rakparton kérdezősködik, hátha talál egy befelé igyekvő matrózt. Illetve a rakpart mentén lévő kikötői kocsmákban érdeklődik. Micsoda őrült ötlet! Nem igaz. Nem bolondult meg, csak nagyon mérges. Mi más választása maradt, miután James olyan lehetetlenül viselkedett? Nem engedte ki a házból! Szívesebben indult volna a fivérei keresésére napközben, amikor ez a környék biztonságosabb, de akkor nem tudott volna észrevétlenül kiosonni a házból, a sok szolga és családtag szeme láttára. A fivérei nem fognak abban a hitben hazamenni, hogy a volt kalóz férje eltette láb alól. Mi másra következtethetnének, ha nem tudják kideríteni a hollétét? Georgina megérkezett a kikötőbe, ahol az éjszaka közepén mindenki olyan szórakozást keresett magának, amilyet tudott. A lány haragja alábbhagyott, és félni kezdett. Nem kéne itt lennie! Nem volt az alkalomhoz illően öltözve, mivel Regina egyik csodálatos ruhája volt rajta, egy hozzá való kabátkával, ami egyáltalán nem védte meg a hidegtől. Nem is értett ahhoz, hogyan kell az embereket kikérdezni. Milyen jó lenne, ha most itt lenne Mac! Sajnos egy óceán választja el őket egymástól. Ekkor megpillantott két

részeget, akik kitántorogtak az egyik kocsmából, és alig öt méterre tőle verekedni kezdtek. A lány most már rájött, hogy valóban őrültség volt idejönnie. Inkább tovább kellett volna kérlelni Jamest, hogy gondolja meg magát. Neki is megvannak a maga női praktikái és eszközei! Minden nő rendelkezik ilyen fortélyokkal, de mi haszna van belőle, ha nem használja őket? Georgina megfordult, hogy visszamenjen a biztonságosabbnak tűnő útra, ahonnan jött, amikor az utca másik végében észrevett egy kocsit. Ha oda akar menni, két egyformán zajos kocsma előtt kell elhaladnia. Ráadásul ki sem kerülhette őket, mert egymással szemben voltak. Mindkét lebuj ajtaja nyitva volt, hogy a füst ki tudjon szállni, és a hideg levegő egy kicsit lehűtse a mulatózok duhaj kedvét. A lány habozott, és a lehetőségeket mérlegelte. Vagy hosszú gyalogútra indul az elhagyatott utcákon, hogy egy olyan helyre érjen, ahol talán talál valamilyen közlekedési eszközt, amivel hazamehet a West Endre, vagy gyors léptekkel végigszalad ezen az utcán, beül a bérkocsiba, és utána már csak amiatt kell aggódnia, hogy miként fog visszaosonni a házba. A sötét sikátorban csak a kocsmaajtókon áradt ki némi fény, és egy lélek sem járt arra. Csak az a két férfi püfölte egymást, most már a földön fetrengve. A lány döntött, és sietve nekiiramodott. A jobb oldali kocsma mintha nem lett volna annyira zajos, ezért úgy döntött, hogy az utcának azt az oldalát választja. Közben nem előre nézett, hanem a környéket pásztázta a tekintetével. Egyszer csak beleütközött valakibe, és mindketten elestek volna, ha egy segítőkész kar el nem kapja őket. - Elnézést kérek - rebegte a lány, és riadtan vette észre, hogy valaki még mindig átölelve tartja, ahelyett, hogy a talpára állítaná. - Semmi baj, drágám - mondta egy mély hang gyanús kedvességgel. - Bármikor szívesen veszem, ha felborítasz. A férfi beszéde kultúráltnak tűnt, de Georgina nem tudta, hogy örüljön-e ennek. Úgy döntött, hogy úriemberként fogja kezelni, pedig a férfi továbbra sem engedte el. Feljebb pillantott, és meglátott egy elegáns kabátot. Tehát a sejtése beigazolódott. Amikor az ismeretlen arcába nézett, meglepetten kiáltott fel. A hatalmas termetű, szőke, jóképű fiatalember a férjére emlékeztette. Kivéve a szemét, mert az nem zöld volt, hanem világosbarna. - Talán a kislány szívesen csatlakozik hozzánk - szólalt meg egy másik férfi, kicsit nehezen forgó nyelvvel. Georgina megnézte magának azt a férfit is, aki elkapta őket, nehogy elessenek a szőke óriással együtt. A fiatal úriember kissé ingatagon állt a lábán. Georgina zavarba jött, mert sejtette, hogy az ifjú urak az éjszakai kicsapongás kedvéért keresték fel a kikötő nappal megvetett környékét. - Remek ötlet, Percy! - lelkesedett a szőke, aki még mindig a karjában tartotta. - Van kedved velünk jönni, drágám? - nézett le Georginára. - Nem - válaszolta a lány határozott hangon. Megpróbálta ellökni magától a férfit, de az nem hagyta magát. - Ne hamarkodd el a döntést - kérlelte. - Istenem, igazán csinos kis jószág! Akárkié vagy, én többet fizetek neked, és akkor nem kell többé ezeken az utcákon kóborolnod. Georginát annyira megdöbbentette ez az ajánlat, hogy nem is tudott azonnal válaszolni. Ekkor egy újabb hang szólalt meg a háta mögött.

- Te jó ég, kuzin! Egy hölggyel állsz szemben. Vess egy alaposabb pillantást a ruhájára, ha nem hiszel nekem. Tehát nem ketten vannak, hanem hárman, gondolta Georgina. Egyre jobban aggódott, főleg azért, mert a szőke óriás még mindig nem volt hajlandó elengedni. - Ne beszélj ostobaságokat, drága öcsém - mondta gúnyos hangon a harmadik ifjúnak. - Itt? Ráadásul egyedül? - Ismét Georginára nézett, és olyan mosolyt villantott rá, amivel más nőnél biztosan mindent elért volna, mert tényleg nagyon jóképű volt. - Ugye nem vagy egy lady? Kérlek, mondd, hogy nem! A lány majdnem elnevette magát. A férfi olyan őszintén reménykedett abban, hogy nem egy úri nővel áll szemben. A lány már nem volt annyira ártatlan, és jól tudta, hogy a szőke óriás miben bizakodik. - Sajnálattal kell közölnöm, hogy a nevem előtt valóban ott áll a „lady” szócska, amit a férjemnek köszönhetek, akivel nemrég keltünk egybe. Most pedig, ha megbocsát, mennem kell. Kérem, engedjen el. A lány ezt már nagyon határozott hangon mondta, de a férfi csak szemtelenül mosolygott. A lánynak megfordult a fejében, hogy megrúgja és elszalad. Ám ekkor valaki meglepetten felkiáltott a háta mögött. - A pokolba, Derek! Ismerem ezt a hangot. Ha nem tévedek, éppen a legújabb nagynénédet próbálod meg elcsábítani. - Milyen ostoba humorod van, Jeremy! - csattant fel Derek dühösen. - Jeremy? - Georgina megfordult, és valóban James fiát pillantotta meg maga mögött. - Aki ráadásul a mostohaanyám - tette hozzá a legény, majd kitört belőle a nevetés. - Nagy szerencséd, hogy nem próbáltad meg megcsókolni, mint azt a nőcskét, akire legutóbb szemet vetettél. Az apám valószínűleg megölne, ha csak a te apád nem előzné meg ebben. A szőke férfi olyan hirtelen engedte el Georginát, hogy a lány majdnem elesett. A három férfi utánanyúlt, hogy segítsen neki talpon maradni, de utána ugyanolyan gyorsan el is kapta a kezét. Istenem! Ha már mindenképpen családtagokba futott a kikötőben, miért nem a saját rokonaival találkozott, James hozzátartozói helyett? Derek Malory, Jason egyetlen fia és örököse már nem volt olyan vidám. Aggódó arccal nézett maga elé. Jeremy egy idő után abbahagyta a nevetést, és az apját keresve körülnézett. Miután sehol sem látta, azt a helyes következtetést vonta le, hogy Georgina a férje nélkül van. - Ez azt jelenti, hogy a kislány nem jön velünk? - érdeklődött Percy. - Vigyázz a szádra! - förmedt rá Derek a barátjára. - Ez a hölgy James Malory felesége. - Azé a fickóé, aki majdnem megölte Nick barátomat? Akkor véged van, Malory! Te pedig itt hetyegsz... - Fogd be a szád, Percy, te ostoba ökör. A fiú megmondta neked, hogy a hölgy a nagynéném. - Elnézést, de nincs igazad - válaszolta Percy felháborodottan. - Neked mondta meg, és nem nekem. - Akkor is tudod, hogy James a nagybátyám. Nem fogja az unokaöccsét... a pokolba! Na mindegy. A férfi most haragos arccal nézett Georginára. A lányt egyre jobban Jamesre emlékeztette, csak körülbelül tíz évvel fiatalabb volt nála. - Azt hiszem, elnézést kell kérnem... George néni... Jól tudom? - Georgie - helyesbített a lány, és nem értette, hogy a férfi miért bosszankodik. Ám hamarosan megtudta.

- Nem mondhatom, hogy örömmel üdvözlöm a családban. - Nem? - kérdezte csodálkozva a lány. - Nem. Sokkal jobban szeretném, ha nem lennénk rokonok. - A férfi ezután Jeremyhez fordult. - A csudába! Hol találják a nagybátyáim ezeket a gyönyörű nőket? - Nos, az én apám egy kocsmában találkozott a feleségével. - Jeremy dühös pillantást vetett Georginára. A lány hamar rájött, hogy az apja miatt aggódik. - Tehát egyáltalán nem meglepő, hogy mi is itt futottunk össze vele. - Jeremy, félreérted a helyzetet - tiltakozott a lány, és már ő is kezdett dühbe jönni. - Az apád nagyon könyörtelen volt, és nem engedte meg, hogy találkozzam a fivéreimmel. - Ezért elindultál, hogy egyedül keresd meg őket? - Nos... igen. - Tudod egyáltalán, hogy merre vannak? - Nos... nem. A fiú bosszúsan legyintett. - Akkor az lesz a legjobb, ha hazaviszünk. A lány felsóhajtott. - Én is éppen hazafelé tartottam. Azt a kocsit szerettem volna kibérelni. - Akkor gyalogolhattál volna, mert az Derek hintója, és a kocsis nem törődött volna a kéréseddel... hacsak el nem árulod neki a nevedet, amit bizonyára nem szívesen tettél volna. A pokolba! Hatalmas szerencse, hogy mi találtunk meg... George. Az alma nem esik messze a fájától, gondolta a lány magában füstölögve. Már semmi reménye nincs arra, hogy észrevétlenül visszasurranjon a házba, és abban reménykedjen, hogy James nem szerez tudomást a kalandjáról. Hacsak... - Mindenképpen el akarod mondani az apádnak? - Igen - jelentette ki a fiú. A lány a fogát csikorgatta mérgében. - Nagyon rossz mostohafiú vagy, Jeremy Malory. Ettől a fiatal csirkefogó olyan jókedvre derült, hogy hahotázni kezdett.

45. fejezet Mire Derek hintója megállt a Piccadillyn álló ház előtt, Georginát már nemcsak bosszantották a kísérői, hanem egyenesen az idegeire mentek. Jeremy humorát nehezen tudta elviselni, és nem hallgatta szívesen, ahogy a férje haragjával ijesztgette. Derek még mindig nem tudta kiheverni azt a megrázkódtatást, hogy a saját nagynénjét akarta elcsábítani, és dühös pillantásai nem javítottak a lány hangulatán. Az ostoba Percyt pedig semmilyen körülmények között nem bírta volna még egyszer elviselni. Nem akarta becsapni magát. Most már inkább csak önvédelemből igyekszik fenntartani a haragját. Igaz, hogy James makacssága indította a veszélyes rakparti kirándulásra, de akkor sem lett volna szabad odamennie. A férfi okkal fog dühöngeni. Márpedig a felbőszült James nem volt veszélytelen ellenfél. Majdnem megölte Warrent puszta kézzel! Jeremy károgását kellemetlen volt hallgatni, de ennél sokkal szörnyűbb lesz a férje szeme elé kerülni. Emiatt nagyon izgult, és érthető volt, hogy a félelmét igyekezett haraggal leplezni. Legszívesebben azonnal felment volna a szobájába. Hiába fecseg ostobaságokat a mostohafia, ő akkor is eltorlaszolt ajtóval várja majd, hogy James tudomást szerezzen a történtekről. Georgina ezt tervezte, de Jeremynek más tervei voltak. A lány csak később jött rá, hogy nagy hibát követett el, amikor megengedte neki, hogy lesegítse a hintó lépcsőjéről. Megpróbált elhaladni mellette, és belépni az ajtón, a fiú nem engedte el a kezét. Hiába a korkülönbség, ha a legény sokkal nagyobb és erősebb nála, ráadásul minden erejével azon van, hogy James elé vigye. Örömmel végig akarja nézni, hogy mit kap a férjétől. Még nem léptek be a házba, bár az ajtót már kinyitotta a túlbuzgó Dobson. - Engedj el, Jeremy, különben fejbe váglak - sziszegte a lány, és közben a lakájra mosolygott. - Egy anya nem így beszél a... - Te nyavalyás kölyök! Élvezed a helyzetet, igaz? A kérdésre csak egy vidám vigyor volt a válasz, és a fiú már vonszolta is be a hallba. A helyiségben senki nem tartózkodott - Dobsont kivéve -, ezért még mindig volt remény. Csak a lépcsőig kéne eljutnia. Jeremy azonban egy percet sem vesztegetett, az apja után kiáltott, ahogy a torkán kifért. Ezért Georgina sem habozott, és egy hatalmasat rúgott belé. Sajnos ettől még hangosabban kiáltozott, és esze ágában sem volt elengedni a lányt. Éppen akkor csapódott ki a szalon ajtaja, amikor sípcsonton rúgta Jeremyt. A lány úgy érezte, hogy ez már túl sok egy ilyen viharos nap után. Természetesen James azonnal ott termett mellettük. Milyen jó lett volna, ha észreveszi, hogy nincs otthon, és a keresésére indul. De nem! Otthon van, és látja, hogy bántalmazza az egyszülött fiát. Miért ráncolja ilyen gyanakvóan a homlokát, mintha tudná, hogy miért teszi? Jeremy még az apja jelenlétében sem engedte el a kezét. Ezzel betelt a pohár. Georgina mindig azt bizonygatta, hogy nem szokott kijönni a sodrából, de most mégis ez történt. - Mondd meg a fiadnak, hogy azonnal engedjen el, James Malory. Különben ott fogom megrúgni, ahol sokkal jobban fáj!

- Most arra gondol, amire én is? - Fogd be a szád, Percy - szólalt meg valaki, biztosan Derek. Georgina nem is hallotta a megjegyzést. Jeremyt maga után vonszolva odament Jameshez, és dühösen nekiesett a férjének, ügyet sem vetve a körülötte álló Anthonyra, Connie-ra és George Amherstre. - Egyáltalán nem érdekel, hogy mi a véleményed róla, ezért nyugodtan kezdheted a jelenetet! förmedt rá mérgesen. - Miről? - Arról, ahová mentem. Ha nem lettél volna ilyen gonosz férj... - Gonosz? - Igen, gonosz! Megtagadod tőlem a saját családomat. Szerinted ez kedves viselkedés? - Körültekintő viselkedésnek hívják. - Tehát ragaszkodsz a nevetséges álláspontodhoz? Ha nem lettél volna ennyire körültekintő, akkor nem ragadtattam volna magam erre a kétségbeesett lépésre. Mielőtt dühöngeni kezdesz, jusson eszedbe, hogy te tehetsz mindenről. James Jeremyhez fordult. - Hol találkoztál vele? - kérdezte. Georgina legszívesebben ordított volna. Beszéd közben folyamatosan igyekezett megszabadulni Jeremy szorításából, de mindhiába. Úgy látszik, az sem vált be, hogy Jamest hibáztassa mindenért. Most az aljas kölyök beszámol a történtekről, és a férje megfojtja a bátyja, az unokaöccse, a fia és a barátai szeme láttára. Mivel mindnyájan az ő pártján állnak, egyikük sem fog a segítségére sietni. Ekkor azonban nagyon meglepődött, mert Jeremy a háta mögé rántotta, és így szólt az apjához: - Nem volt olyan veszélyes a helyzet, mint gondolod. Igaz, hogy a kikötőben járt, de nem volt védtelen. Bérelt magának egy kocsit, és a két tagbaszakadt kocsis nem engedte, hogy bárki is a közelébe... - Micsoda szemenszedett hazugság! - vágott a szavába Percy, és kuncogni kezdett. - Akkor hogyan futott Derek karjába, aki majdnem megcsókolta? Derek először elvörösödött, majd arcszíne kezdett bordóba hajlani. Elkapta Percy sálját, és addig csavarta, amíg a szegény ember fuldokolni kezdett. - Hazugnak nevezted a kuzinomat? - vicsorogta, és a szeme most valóban zöldre változott a haragtól. - Dehogy! Eszembe sem jutna ilyesmi - nyugtatta meg gyorsan Percy, de továbbra is zavarban volt. De én is ott voltam, Derek - tiltakozott erőtlenül. - Tudom, hogy mit láttam. - A sál még szorosabb lett a nyakán. - Már nem is tudom, hogy mit tudok... - Elnézést, uraim! - szólalt meg Anthony. - A feleségem nem szereti a vérontást a hallban. Georgina Jeremy széles vállanak biztonságában volt, és sajnálta, hogy annyi rosszat gondolt a szegény gyerekről. Azért tartotta fogva, hogy megoltalmazza az apja haragjától, és nem azért, hogy megakadályozza a menekülését - ahogy azt eddig hitte. Még hazudott is a kedvéért, és ezzel örökre belopta magát a szívébe. Sajnos a tökkelütött Percy miatt hiába hozta meg ezt az áldozatot. Nem mert Jeremy válla fölött kikukucskálni, hogy megnézze James arcát. Amikor először megpillantotta, haragosan nézett rá, de ettől eltekintve rezzenéstelenül állt, és hallgatta, amit dühében a fejéhez vágott. Az arcán semmilyen érzelem nem tükröződött.

A rejtekhelyéről láthatta Anthonyt és Connie-t, akik James mellett álltak. Connie vigyorgott, és nagyon élvezte a helyzetet. Anthony unott arcot vágott, pedig ez inkább Jamesre volt jellemző. Az biztos, hogy a férje most nem közönyös arccal néz rá. Amikor megérezte, hogy Jeremy minden izma megfeszül, már sejtette, hogy igaza van. Ekkor Jeremy hátrafordult, és a fülébe súgta: - Azt hiszem, most jobb lenne, ha elszaladnál. Georgina már biztosan tudta, hogy nagy baj van. James nem mozdult, csak nézte, ahogy felszalad a lépcsőn. Azonnal észrevette, hogy nagy igyekezetében nemcsak a bokájáig emeli fel a szoknyáját, hanem egészen a vádlijáig. Gyorsan körülnézett. A többiek is látták, amit ő, és meg is csodálták az eléjük terülő látványt. James tekintete már szikrákat szórt. Csak akkor fordult ismét Jeremyhez, amikor az emeleten becsapódott az ajtó. Ő volt az egyetlen, aki nem Georgina távozását figyelte, hanem aggódó arccal nézte az apját. - Tehát már nem az én pártomon vagy? - kérdezte James alig hallható hangon. Jeremy kínosan feszengett, majd kifakadt. - Nem akartam, hogy te is úgy járj, mint Tony bácsi. Csak azért, mert egy kicsit megharagszol a nejedre, és erre ő még jobban megorrol. Te is észrevehetted már, hogy szörnyen indulatos természete van. - Attól féltél, hogy egy másik ágyat kell keresnem magamnak? - Valahogy úgy. Amikor meghallotta, hogy a múltbéli nehézségeit ilyen gátlástalanul szellőztetik, Anthony unott arckifejezése egy pillanat alatt megváltozott. Először halkan felkiáltott, majd felmordult. - Ha az apád nem látja el a bajodat, akkor én fogom! Jeremy azonban most egyáltalán nem foglalkozott a nagybátyja haragjával - akár igazat mond, akár nem. - Mit akarsz tenni? - kérdezte az apjától. - Felmegyek, és megverem a feleségemet - válaszolta James, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Hiába mondta szelíd hangon, akkor is hat férfi kiáltott fel egyszerre tiltakozva. James majdnem felnevetett, annyira vicces volt a helyzet. Igazán ismerhetnék már! Ehelyett még Anthony is azt javasolta, hogy előbb gondolja át még egyszer, mielőtt cselekszik. James meg sem mozdult, nem tett semmit, mégis vadul igyekeztek lebeszélni a tervéről. Ekkor Dobson ismét kinyitotta a bejárati ajtót, és Warren Anderson rontott be rajta, félrelökve a meglepett lakájt. Először Anthony vette észre a hatalmas termetű férfit, aki tajtékozva rohan a bátyja felé. Megbökte James oldalát. - Az egyik barátod? James követte Anthony pillantását, és hatalmasat káromkodott. - Az ördögbe! Inkább az ellenségem. - Csak nem az egyik sógorod? - kíváncsiskodott Anthony, és bölcsen kitért az idegen útjából. Jamesnek nem volt ideje válaszolni, mert Warren odaért hozzá, és már lendítette is az öklét. James könnyedén elhárította az első ütést, de Warren kitért az ökölcsapása elől, és amikor megint visszahajolt,

hatalmasat vágott James hasába. Miközben levegő után kapkodott, hallotta a férfi gúnyos megjegyzését. - Tanulok a hibáimból, Malory. James gyors csapásától viszont megszédült, majd egy kemény jobbhorog a földre terítette. - Úgy tűnik, nem elég jól - mondta James a földön fekvő férfinak. Warren a fejét rázva próbált magához térni. Közben Anthony a bátyjához fordult: - Ez az a férfi, aki fel akart akasztani? - Egy és ugyanaz. Anthony a kezét nyújtotta Warrennek, hogy felsegítse. Még akkor sem engedte el, amikor a férfi már felállt. - Milyen érzés, amikor fordul a kocka, jenki? - kérdezte fenyegető hangon. Warren barátságtalan arccal meredt Anthonyra. - Ez meg mit jelent? - Nézzél körül. Most nem a te családtagjaid vannak körülötted, hanem az ő rokonai. A helyedben én a zsebemben tartanám az öklömet. - Menj a pokolba! - mondta Warren, és kitépte a kezét Anthony szorításából. Anthony nem sértődött meg; elnevette magát, és Jasonre nézett. „Én megtettem, amit tudtam. Most te jössz” - mondta a pillantása. James viszont nem akart újra verekedni. Az volt minden vágya, hogy Warren távozzon ebből a házból, Angliából és az életéből. Ha nem lenne annyira ellenséges és ellenszenves, talán megpróbálná neki józanul elmagyarázni a helyzetet. De Warren Anderson nem volt józan ember. Ráadásul James ki nem állhatta. Ez érthető, hiszen Warren azt akarta, hogy egy kötélen lógva lehelje ki a lelkét. James hűvös hangon figyelmeztette. - Ha akarod, a durvább megoldást választjuk, és péppé verlek. Nehogy azt hidd, hogy nem vagyok rá képes. A másik lehetőség az, hogy azonnal távozol a házból. - Nem megyek sehová a húgom nélkül - erősködött Wanen. - Ebben tévedsz, jenki. Nekem adtad, és én megtartom. Főleg azért, hogy távol tartsam tőled, és az erőszakos természetedtől. - Nem akartad őt! - Dehogynem! - csattant fel James. - Annyira akartam, hogy majdnem felakaszttattam magam miatta! - Ennek semmi értelme - morogta Warren a szemöldökét ráncolva. - Dehogynem - szólt közbe Anthony, és felnevetett. - Teljesen világos. James nem törődött az öccse megjegyzésével, és a sógorához intézte a szavait. - Még ha nem akarnám, akkor sem adnám neked vissza, Anderson. - Miért nem? - Mert a gyermekemet hordozza, és még nem felejtettem el, hogy el akartad verni. - Malory nem azt mondta, hogy meg fogja... - Fogd be a szád, Percy! - kiáltottak rá egyszerre hárman. Warren annyira fel volt zaklatva, hogy nem vett észre semmit. - Istenem, Malory! Még akkor sem bántanám, ha nem lenne... A csudába, hiszen ő a húgom!

- Ő az én feleségem, és ezért jogom van hozzá. Például megtagadhatom, hogy odamenj hozzá. Ha látni akarod, akkor előbb velem kell kibékülnöd. Warren válasza megjósolható volt, mert James egyáltalán nem tűnt rokonszenvesnek. - Eszem ágában sincs, és nem érdekelnek a jogaid! Tévedsz, ha azt hiszed, hogy egy kalóz karmai között fogjuk hagyni. Warrenből már csak a tehetetlen düh beszélt, mert érezte, hogy nem tudnja kimenekíteni a házból Georginát. Egyedül jött ide, míg Maloryt körülvették a rokonai és a barátai. Majdnem szétvetette a düh, hogy kénytelen a lány nélkül távozni, de egyelőre nem maradt más választása. Haragjában csak azért nem vágta be maga mögött az ajtót, mert Dobson gyorsan kinyitotta előtte, amikor odaért. Anthony felnevetett. - Nem is tudom, hogy miért gratuláljak. A gyerek miatt, vagy amiatt, hogy sikerült megszabadulnod a nagybátyjától? - Egy italra van szükségem - mondta James válasz helyett, és visszament a szalonba, hogy töltsön magának. Egyáltalán nem volt az ínyére, hogy az egész társaság követi. Mire mindenki gratulált neki, James már kezdett becsípni. - A kis George nem túlzott, amikor leírta nekünk a fivéreit - jegyezte meg Anthony, akit még mindig jókedvvel töltött el az előbbi közjáték. - Mindegyik ekkora, mint ez a vadember? - Körülbelül - motyogta James. - Szerintem visszajönnek - mondta Anthony elgondolkodva. - Valószínűleg egyesült erővel. James nem értett vele egyet. - A többiek egy kicsit higgadtabbak. Nem sokkal, csak egy árnyalatnyival. Most már haza fognak menni. Mit tehetnek? Ők akarták, hogy George a feleségem legyen. Anthony kacagott, és egy szót sem hitt az egészből. - Most már könnyebb kiejteni azt a rettenetes szót? - kérdezte. - Miféle szót? - Azt, hogy feleség. - Menj a pokolba!

46. fejezet Georgina még mindig nem tudta elhinni, hogy bezárták. Egész éjjel dörömbölt az ajtón, de végül a kimerültségtől feladta. Senki sem jött, hogy kinyissa az ajtót. Még ma reggel sem foglalkoznak vele? Hogy tehette ezt Warren? Pedig a kedvéért még a férje parancsának is ellenszegült, mert meg akarta nyugtatni, hogy jól van, és nem kell aggódnia érte. Bárcsak ne hallotta volna meg a hangját tegnap este, amikor a férjével kiabált a hallban. Természetesen azonnal le akart rohanni hozzá. A lépcsőnél járva meghallotta, hogy James nem engedi meg a találkozást. A férje már amúgy is ki volt kelve magából, és Georgina attól tartott, hogy még jobban feldühítené, ha lemenne hozzájuk. Az a nagyszerű ötlete támadt, hogy még egyszer kioson a hátsó ajtón, és az épületet megkerülve, az utcán várja meg míg Warren távozik. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy hamarosan távozni fog, mert James hajthatatlannak tűnt. Ezért a járdán várakozott, amíg Warren kiviharzott a házból. Akkor hozzálépett, és jót mulatott a férfi meglepetésén. Meg akarta nyugtatni, hogy jól van, és nem kell miatta aggódnia. Arra nem számított, hogy a bátyja berántja a kocsijába, és elhajt vele. Istenem, miért nem inkább James zárta be a szobába, akkor most nem lenne itt Warren hajóján! Nem kéne attól rettegnie, hogy hazaviszi - nem Jameshez, hanem Connecticutba. Hiába hajtogatta neki, hogy nem akar odamenni. Egyáltalán nem hallgatott rá. Georgina attól tartott, hogy Warren a többieknek nem is mondja meg, hogy nála van! Ebben tévedett. Amikor az ajtó végre kinyílt, Thomas lépett a kabinba. - Hál’ istennek! - kiáltott fel a lány, mert Thomas volt az egyetlen ember a családban, aki nem az indulatai alapján hozta meg a döntéseit. - Én is pontosan ezt akartam mondani, drága húgocskám - mosolygott a férfi, és Georgina boldogan vetette bele magát kitárt karjába. - Már kezdtük feladni a reményt, hogy megtalálunk. - De én nem akartam, hogy... - a lány gyanakodva nézett a bátyjára. - Tudtál arról, hogy Warren bezárt? - Megemlítette, amikor tegnap este visszajött a szállodába, és elmesélte a történteket. A lány ellökte magától a bátyját. - És mégis itt hagytál egész éjszaka? - Nyugodj meg, kedvesem. Nem volt értelme, hogy hamarabb kiengedjünk, amikor úgysem mész sehova. - Dehogynem! - vetette oda mérgesen Georgina, és már indult is az ajtó felé. - Hazamegyek! - Ebben ne legyél olyan biztos, Georgina. - Ezt már Drew mondta, aki az ajtóban felbukkanva megakadályozta a húga távozását. Ezután így szólt Thomashoz: - Egészen jól néz ki. Nincsenek rajta zúzódások. Csak nagyon mérges. Georgina úgy érezte, mindjárt felrobban, vagy sikoltozni kezd. Ehelyett néhány mély lélegzettel igyekezett megnyugtatni magát, majd megkérdezte: - Warren nem

közölte veletek, hogy nem kell megmentenetek? Elfelejtette megemlíteni, hogy szerelmes vagyok a férjembe? Ezért nem akartatok eddig kiengedni? - A szerelemről valóban nem beszélt - ismerte be Thomas. - Szerintem, nem hiszi el. Azt viszont említette, hogy minden áron vissza akartál menni a férjedhez. Azt gondolja, hogy csak azért ragaszkodsz hozzá, mert terhes vagy tőle. Enől jut eszembe, hogy érzed magad? - Ezt... honnan tudod? - Malory árulta el Warrennek. Azt mondta, hogy többek között ezért akar megtartani téged. Többek között? Lehet, hogy csak ezért! Miért nem gondolt erre eddig? Azért, mert már kezdte azt hinni, hogy James nem hallotta meg a terhességről tett megjegyzését. A lány az ágyhoz lépett és leült. Megpróbálta leplezni a hirtelen rátört keserűséget. Nem szabad engednie, hogy ennyire fontosak legyenek a férfi indítékai. Akkor is szereti James Maloryt, ha ő nem viszonozza az érzelmeit. Amíg a férje meg akarja tartani, addig vele marad. Ezt már eldöntötte. Akkor miért ilyen bánatos mégis? Összerezzent, amikor Thomas leült mellé az ágyra. - Mit mondtam, amitől ennyire elkeseredtél, Georgie? - Semmit..., illetve mindent. - Örült, hogy elterelheti a figyelmét arról a szörnyű tényről, hogy James nem szereti. Nem szereti őket! A fivérei akkor is nagyon önkényesen cselekedtek! - Megmondanád, hogy mit keresek itt? - Ez is a terv része, Georgie. - Milyen tervről van szó? Az a cél, hogy az őrületbe kergessetek? Mert az már majdnem sikerült. - Nem - nevetett fel Thomas. - Csak rá akarjuk venni a férjedet, hogy viselkedjen józanul. - Ezt nem értem. - Megengedte Warrennek, hogy találkozzon veled? - kérdezte Drew. - Nem. - Szerinted meggondolja magát valaha ebben a kérdésben? - érdeklődött Thomas. - Nem, de... - Be kell látnia, hogy nem zárhat el tőlünk! A lány tekintete szikrákat szórt. - Haza akartok vinni, hogy megleckéztessétek? - kiáltott fel. Thomas elmosolyodott a lány kétségbeesésén. - Nem hiszem, hogy erre szükség lesz. - De ha mégis, akkor megtesszük - vetette közbe Drew. Georgina felsóhajtott. - Nem ismeritek a férjemet. Ettől csak iszonyú haragra fog gerjedni. - Lehet. De biztos vagyok abban, hogy elérjük a célunkat. A lánynak kétségei voltak efelől, de nem akart most vitába szállni a fivéreivel. - Akkor miért nem mondta el ezt nekem Warren tegnap este? Drew elhúzta a száját. - Azért, mert a drága testvérünk nem egyezett bele a tervbe. Neki az a szándéka, hogy azonnal vigyünk haza.

- Micsoda? - Ne aggódj Warren miatt, kedvesem - nyugtatta meg Thomas. - Még legalább egy hétig itt maradunk, és addig a férjed biztosan felbukkan, hogy megbeszéljük a dolgot. - Egy hétig? Miért nem maradtok tovább, ha már ekkora utat tettetek meg? - Majd visszajövünk - nevetett fel Thomas. - Méghozzá ezentúl rendszeresen. Clinton ugyanis úgy döntött, hogy ha már itt vagyunk, akkor a megmentésed kössük össze az üzleti haszonszerzéssel. Most is éppen a leendő szállítmányok ügyében tárgyal. Máskor Georgina jót nevetett volna ezen, de most még mindig nagyon ideges volt. - Ezt örömmel hallom, de nem volt szükségem arra, hogy megmentsetek. - Ezt nem tudtuk, kedvesem. Halálra aggódtuk magunkat miattad, mert Boyd és Drew szerint nem önszántadból mentél el Maloryval. - Most már tudjátok, hogy a saját akaratomból vagyok vele. Akkor Warren miért nem nyugszik meg végre? - Warrent még akkor is nehéz megérteni, amikor minden rendben van. Ebben az ügyben pedig... Tudod, hogy te vagy az egyetlen nő a világon, aki iránt érez valamit! - Azt akarjátok elhitetni velem, hogy már nem foglalkozik a nőkkel? - kérdezte a lány megvető arccal. - Nem azokra az érzésekre gondoltam, hanem a gyengéd érzelmekre. Szerintem még az is idegesíti, hogy egyáltalán vannak érzelmei. Azt szeretné, ha teljesen kérges szívű lenne, de miattad mégis aggódik, és törődik veled. - Warrennek igaza van, Georgie - tette hozzá Drew. - Boyd szerint még soha nem látta olyan idegesnek, mint amikor hazajött, és megtudta, hogy Angliába mentél. - Aztán megérkezett Malory, és ő nem tudott megvédeni tőle. - Ez ostobaság - tiltakozott a lány. - Nem. Warren nagyon a szívén viseli a sorsodat. Talán mindnyájunknál jobban aggódik érted, mert te vagy az egyetlen nő, aki érdekli. Ha ezt belátod, akkor megérted, hogy miért olyan ellenséges a férjeddel szemben. Főleg azok után, ahogy az a férfi Bridgeportban viselkedett és beszélt. - Miért akarta aznap tönkretenni a jó híredet, Georgie? - érdeklődött Drew, őszinte kíváncsisággal a hangjában. A lány lebiggyesztette a száját. - Sértve érezte magát, amiért búcsú nélkül elhajóztam veled. - Ezt nem gondolhatod komolyan - vetette közbe Thomas. - Nem olyan férfinak tűnik, aki a kicsinyes bosszú miatt ilyesmire vetemedik. - Én csak azt mondhatom, amit ő közölt velem. - Akkor miért nem kérdezed meg újra? Talán egy teljesen más magyarázatot hallanál tőle. - Inkább nem. El sem tudjátok képzelni, mennyire felidegesíti magát, ha az az este szóba kerül. Hiszen elláttátok a baját, megházasítottátok, elfoglaltátok a hajóját és egy pincébe zártátok, hogy ott várja meg, amíg felakasztják. A neveteket sem merem megemlíteni előtte. - Amikor mindezt kimondta, már látta, hogy mennyire reménytelen a fivérei vállalkozása. - A csudába! Tudom, hogy nem fogja meggondolni magát! Inkább idehozza az egész családját, és széttöri ezt a hajót. - Bizakodjunk abban, hogy nem erre a döntésre jut. Hiszen mi józan emberek vagyunk.

- Warren nem - vigyorgott Drew. - James sem - tette hozzá komor arccal Georgina. - Mi viszont igen - mondta Thomas. - Biztosan meg tudunk állapodni, Georgie. Ígérem. Még akkor is, ha Jamest emlékeztetni kell majd arra, hogy ő kezdte az ellenségeskedést. - Ettől biztosan kezes bárány lesz... - Most gúnyolódik? - kérdezte Drew Thomastól. - Inkább nyakaskodik - válaszolta Thomas. - Nem csoda! - csattant fel Georgina, és haragos arccal nézett a két bátyjára. - Nem minden nap fordul elő valakivel, hogy elrabolják a saját testvérei!

47. fejezet Thomasnak és Drew-nak nagy nehezen sikerült rávennie Georginát arra, hogy maradjon a kabinban, és ne kelljen ismét bezárniuk. Ám már egy óra eltelt azóta, hogy magára hagyták, és a lány kezdett elbizonytalanodni. Miért egyezett bele ebbe az őrült tervbe, amikor jól tudja, hogy reménytelen? James indulatai teljesen kiszámíthatatlanok, de mégis sokkal valószínűbb, hogy megmakacsolja magát, és soha többé nem engedi meg neki, hogy találkozzon a családjával. Persze ehhez előbb vissza kéne szereznie, amire most nem sok esély volt. Sajnos a fivérei is nagyon önfejűek tudnak lenni. Miért üldögél itt, és várja, hogy mások döntsenek a jövőjéről? Csak annyit kéne tennie, hogy észrevétlenül elhagyja a Nereust, és hazamegy Jameshez. Könnyen találna egy bérkocsit a rakparton, és még mindig az a ruha volt rajta, amiben tegnap megszökött. A zsebeit Regina és Roslynn telitömték pénzzel, amikor megtudták, hogy James szándékosan egy fillér nélkül tartja. Lehet, hogy James már teljesen kiábrándult belőle, miután rájött, hogy mennyire vágyik a családja után. Tegnap este nem volt alkalma ezt megbeszélni vele. Warren mindent elrontott, amikor elrabolta! Georginát nagyon bosszantotta, hogy ismét a fivérei akarnak dönteni helyette, ezért elhatározta, hogy a saját kezébe veszi az események irányítását. Éppen távozni készült, amikor kinyílt az ajtó, és Drew jelent meg a kabinban. - Gyere fel a fedélzetre. Megérkezett - jelentette be komor arccal. - James? - Ő bizony! Warren pedig már most tajtékzik a dühtől, amiért sikerült a fedélzetre jutnia. A bátyád ugyanis megparancsolta a legénységnek, hogy jelentsék az érkezését, mert mindenképpen meg akarta ebben akadályozni. - A helyzet komolysága ellenére Drew elmosolyodott. - Azt hiszem, a bátyánk arra számított, hogy James egy egész hadsereget hoz magával, és mindenki azt leste. A te angolod vagy nem ismeri a félelmet, vagy nagyon ostoba, de egyedül érkezett. - Hol van Thomas? - Sajnálom, kedvesem, de a közbenjárónk elment, hogy Clintonnal találkozzon. Georgina megrémült, és futni kezdett. Istenem! Lehet, hogy már meg is ölték egymást, hiszen nincs ott Thomas, hogy féken tartsa Warrent! Amikor a fedélzetre ért, Warren éppen megparancsolta Jamesnek, hogy hagyja el a hajóját. Ez még nem jelenti azt, hogy később nem esnek egymás torkának. Warren a parancsnoki hídon állt, szorosan markolta a korlátot, és egész teste megfeszült a haragtól. James csak néhány lépést tehetett a fedélzeten, mert a matrózok felsorakoztak előtte és megállították. Georgina James felé indult, de Drew visszarántotta, és a parancsnoki híd felé lökdöste. - Adj egy esélyt a tervünknek, Georgie. Mi baj származhat belőle? Különben sem engednének oda hozzá, mert parancsot kaptak Warrentől, amit csak ő tud megváltoztatni. Ha beszélni akarsz a férjeddel, tudod, hogy kitől kell engedélyt kérned... persze dönthetsz úgy is, hogy kiabáltok egymásnak. Drew ezen ismét jót mosolygott. Mulatságosnak tartja a jelenetet? A gazember. Pedig nem vicces! A fivérén kívül senki sem élvezte a helyzetet, legkevésbé James. Amikor a lány a parancsnoki hídra ért,

azonnal látta, hogy a férje nagyon mérges. James valóban tajtékzott a dühtől. Reggel fejfájással és másnaposan ébredt a szalonban, ahol előző este elaludt, hat ivócimborájával együtt. Ezután összeszedte minden lelkierejét, hogy a felesége szemébe nézzen - és megtudta, hogy a lány megint megszökött. Ezek után semmi oka nem volt a jókedvre. Ma csak abban volt szerencséje, hogy sikerült megtalálnia a három Skylark-hajót. Ráadásul elsőként mindjárt arra szállt fel, amelyiken a felesége rejtőzködött. Mi egyebet gondolhatott volna, mint azt, hogy a felesége előle bujkál? Tehát mégis úgy döntött, hogy hazamegy a fivéreivel. Mi másért lenne itt? Georginának fogalma sem volt arról, hogy James milyen következtetéseket vont le, de a jelen helyzetben nem is ez volt a legnagyobb gondja. Meg kellett akadályoznia, hogy elfajuljon az ellenségeskedés a két férfi között. Függedenül attól, hogy most melyikükre haragszik. - Warren, légy szíves... - kezdte, amikor odalépett hozzá. A férfi azonban rá se nézett. - Maradj ki ebből, Georgie! - vetette oda neki. - Nem tehetem. Ő a férjem. - Ezen könnyen segíthetünk. A lány a fogát csikorgatta a férfi konoksága láttán. - Nem hallottad, amit tegnap este mondtam? Ekkor James észrevette őt a hídon és rákiáltott: - George! Nem mész sehova! Miért ilyen erőszakosan szól hozzá? Hogyan győzze meg Warrent, ha a férje közben parancsolgató hangon ordít vele? Drew-nak igaza volt. Ilyen körülmények között tényleg lehetetlen személyes dolgokról beszélgetni. Georgina Warrenre nézett. A bátyja akkor sem lenne hajlandó visszaengedni a férjéhez, ha rá tudná venni Jamest arra, hogy adja be a derekát. A többi fivére támogatása nélkül semmiképpen sem tud zöldágra vergődni a mogorva fivérével. Drew-nak eddig még semmire nem sikerült a bátyját rávennie, ezért tőle sem remélhetett sok segítséget. Túl sokáig várt a válasszal, ezért James úgy döntött, hogy a saját kezébe - illetve öklébe - veszi az események irányítását. Amikor a második matrózt is a földre terítette, Warren felkiáltott. - Dobjátok a... Georgina a könyökével oldalba bökte a bátyját, és sikerült még idejében elhallgattatnia. Haragos pillantásával azt is elérte, hogy egy darabig csendben maradjon. Most már a lány is kezdett kijönni a sodrából. Nemcsak Warrenre haragudott, hanem Jamesre is. Ostoba fajankók! Egyáltalán nem veszik figyelembe az ő akaratát, mintha nem az ő jövőjéről lenne szó! - James Malory! Azonnal hagyd abba! - kiáltotta le a fedélzetre, amikor egy újabb matróz terült el a földön. - Akkor gyere le ide, George! - Nem tehetem - válaszolta, és hozzá akarta még tenni, hogy „egyelőre”, de a férfi nem adott neki időt a mondat befejezésére. - Nem hagyhatsz el!

Az egyik matróz hátralökte. Még mindig hatan állták el az útját, de ez egyáltalán nem tántorította el a szándékától. A lány ettől még jobban megharagudott rá. Ez az ostoba férfi mégis eléri azt, hogy a folyóba hajítsák. Lehet, hogy neki is ezt kéne tennie. Annyira elege volt abból, hogy mások mondják meg neki, hogy mit tehet és mit nem. - Miért nem hagyhatlak el? - Azért, mert szeretlek! Még akkor sem hagyta abba az öklözést, miközben ezt odakiáltotta. Georgina azonban megdermedt, elállt a lélegzete, a térde megbicsaklott, és majdnem leült a fedélzetre, annyira elárasztották a lelkében kavargó érzelmek. - Hallottad, hogy mit mondott? - súgta oda Warrennek. - Az egész kikötő hallotta - mérgelődött a férfi. - De egyáltalán nem fontos. A lány szeme elkerekedett. - Megbolondultál? Ez a legfontosabb dolog a világon, mert én is szeretem! - Cameront is szeretted. Nem tudod, hogy mit akarsz. - Én nem ő vagyok, Warren. - A férfi elfordította a fejét, amikor a lány arra a nőre célzott, aki becsapta, és aki miatt ennyire rideg a nőkkel szemben. Georgina azonban megfogta az arcát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Szeretlek téged, és tudom, hogy jót akarsz, de ebben az ügyben bíznod kell bennem, Warren. Malcolm csak egy gyerekes vonzalom volt. James viszont az egész életemet jelenti. Csak őt akarom, és soha többé nem kell más. Légy szíves, ne próbálj tovább távol tartani tőle. - Tehát hagyjuk, hogy elválasszon tőlünk? Te is tudod, hogy ez a szándéka. Ha rajta múlik, soha többé nem látunk. A lány már mosolygott, mert tudta, hogy sikerült megingatnia a fivérét, akinek most már csak az ellen volt kifogása, amitől mindnyájan féltek. - Warren, hát nem érted? Magad is hallhattad, hogy szeret engem. Majd én elintézem a dolgot. Te nem tudsz mást, csak feldühíteni. - Rendben van, akkor menj - sóhajtotta a férfi rosszkedvűen. A lány felkiáltott örömében, és átölelte a bátyját. Ezután gyorsan megpördült... és egy kőfalba ütközött. - Tehát te is szeretsz? A lány nem kérdezte meg, hogyan sikerült feljutnia a parancsnoki hídra, mert a fedélzetről felhallatszó keserves nyögések mindent megmagyaráztak. Azzal sem törődött, hogy a férfi hallotta, amit a fivérének mondott. Végre a férje karjában van! Szorosan átölelte James nyakát, hogy most már senki és semmi ne szakíthassa el őket egymástól. - Ugye nem fogsz kiabálni velem a fivéreim előtt? - Eszem ágában sincs, kölyök. A férfi még mindig nem mosolygott, és nem szándékozott sokáig ott tartózkodni. A lány halkan felkiáltott, amikor James felkapta, és elindult vele. - Sokkal megnyugtatóbb látvány lenne, ha nem tűnne úgy, mintha megint elvinnél - közölte vele a lány.

- Pedig valóban elviszlek, kislány. Nos, rendben. A lány számított erre, és tudta, hogy nem lesz könnyű dolga. - Legalább hívd meg őket vacsorára. - Még mit nem! - James! A férfi ingerülten felmordult, de azért megállt, és visszafordult. - Meg vagy hívva! - vetette oda, csak Drew-ra nézve. - Az ég szerelmére - nyögött fel a lány, amikor a férfi folytatta az útját. - Még soha életemben nem hallottam ilyen udvariatlan, illetlen... - Fogd be a szád, George. Még nem intézted el. A lány kényelmetlenül feszengett. Bárcsak ne hallotta volna meg a férfi azt a magabiztos kijelentését! Pedig most már biztos volt magában. A férfi hajlandó volt engedni. Igaz, hogy mogorván és barátságtalanul, de ez akkor is biztató kezdetet jelentett. - James? - Igen? - Élvezni fogod a módszereimet, amivel megpróbállak majd meggyőzni. A férfi felvonta az egyik szemöldökét. - Igen? A lány megsimogatta a férfi alsó ajkát. - Bizony. Még messze jártak a hintótól, a férfi mégis megállt a rakparton és megcsókolta. Georgina később nem emlékezett rá, hogyan jutottak haza.

48. fejezet - Nem kéne már lemennünk, James? Egy órája folyamatosan érkeznek a hintók a ház elé. - A családtagjaim gyülekeznek a jeles eseményre. Ha szerencsénk van, a te rokonaid eltévednek a városban. A lány megragadta a férfi egyik szőke tincsét, az ujja köré csavarta, és gyengéden megcibálta. - Már megint azt tervezed, hogy kiállhatatlanul viselkedsz? - Soha nem vagyok kiállhatatlan, szerelmem. Csak még nem sikerült teljesen meggyőznöd arról, hogy miért kéne megbocsátanom a fivéreidnek. A lány szeme tágra nyílt. A férfi ekkor az ágyra fektette, és egész testével ráfeküdt. Ettől a lány szeme még tágabbra nyílt. Haragudni szeretett volna, de amikor megérezte James ágyékát a lába között, azonnal megfeledkezett minden másról. - Te hívtad őket ide - emlékeztette a férjét erőtlenül. - Igen, de ez Tony háza. Nyugodtan kirúghatja őket. - James! - Akkor győzzél meg! A férfi most már mosolygott, és a lány sem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon vissza. - Lehetetlen alak vagy! Nem kellett volna azt mondanom, hogy élvezni fogod a meggyőzést. - De azt mondtad... én pedig valóban nagyon élvezem. A lány kuncogni kezdett, mert a férfi végigcsókolta a nyakát, majd ajkával lecsapott ágaskodó mellbimbójára. Ekkor a vágy fellángolt a testében, és halkan felkiáltott. Kezével becézni kezdte a férje hátát, és élvezettel simogatta izmos testét. - James... Mondd újra! - Szeretlek, drágám. - Mikor? - Mit mikor? - Mikor jöttél rá? A férfi ajka a szájára tapadt, és csak egy hosszú csók után válaszolt a kérdésére. - Mindig tudtam, kedvesem. Mit gondolsz, miért vettelek el feleségül? A lány nem szívesen beszélt most erről egy ilyen meghitt pillanatban, de nem tudta visszafogni magát. - Kényszerből vettél el. Egy újabb csók és egy kedves mosoly után a férfi így szólt: - Kényszerítettem a családodat, hogy kényszerítsen. Az egészen más. - Mit tettél? - Tudod, szerelmem... - James Malory... - Mi mást tehettem volna? - mentegetőzött a férfi. - Megfogadtam, hogy soha nem hajtom a házasság

igájába a fejemet, és erről mindenki tudott. Nem szeghettem meg a fogadalmamat, és nem kérhettem meg a kezed. Aztán eszembe jutott, hogyan nősült meg az a csirkefogó, akit a kedvenc unokahúgom a férjének nevez. Arra gondoltam, hogy ha neki jó volt az a módszer, én is kipróbálom. - Ezt el sem tudom hinni! Az egészet szándékosan tetted? Eszméletlenre vertek a fivéreim! Ezt is beleszámítottad a tervedbe? - Ez volt az ára annak, hogy megkapjam, amit akarok. Georgina mérge elpárolgott, és a testét egészen más indulatok árasztották el. - Bámulatos vagy. Eddig azt hittem, hogy megőrültél. - Nem őrült vagyok, csak elszánt. Egyébként én sem tudom, hogyan történt. Valahogy sikerült beférkőznöd a szívembe, és nem tudtam megszabadulni tőled. Most már örülök neki, hogy ott vagy. - Igen? Nem túl zsúfolt az a hely? - Van még ott elég hely néhány gyerek számára is - mosolygott a lányra a férfi. Ezzel kiérdemelt egy újabb csókot. Aztán a lánynak eszébe jutott még valami. - Miért vallottad be, hogy te vagy Hawke kapitány? Hiszen akkor már eldöntötték, hogy hozzád adnak feleségül. - Ne feledd el, hogy felismertek! - Ha befogod a szádat, meg tudtam volna győzni őket arról, hogy összetévesztenek valakivel méltatlankodott a lány. A férfi megvonta a vállát. - Helyesebbnek láttam, ha egyszer s mindenkorra tisztázzuk ezt az ügyet. Nem akartam, hogy később kellemetlenséget okozzon, amikor már elmerültünk a házasélet örömeiben. - Erről beszélsz, amit most csinálunk? - kérdezte a lány elérzékenyülve. - Ezek a házasélet örömei? - Ami engem illet, én nagyon boldog vagyok. A lány felkiáltott, mert a férfi hirtelen az ölébe hatolt. - És te? - kérdezte a férfi fojtott hangon. - Nem is... tagadhatnám le - sóhajtott fel a lány. Amikor egy kis idő múlva beléptek a szalonba, a Malory és az Anderson család tagjai a helyiség két legtávolabbi sarkában gyülekeztek. Georgina megsajnálta a fivéreit, mert a mai alkalomra teljes létszámban megjelenő Malory klán mellett kisebbségben maradtak. Nem volt nehéz kitalálni, hogy James családja egy emberként mellette áll. Addig nem is várható barátságos közeledés a két ellentétes tábor között, amíg James be nem jelenti, hogy a viszálynak vége. Ő viszont tegnap este csak annyit közölt Anthonyval, miközben a feleségét felvitte a lépcsőn, hogy vacsorára kellemetlen vendégek érkeznek. A férfi persze azonnal tudta, hogy az Anderson fivérekről van szó. A férje barátságtalan arccal méregette az öt Anderson testvért, és ez nem nagyon segített abban, hogy a két csoport összemelegedjen. Georginának elege lett. Ugyanazt a módszert alkalmazta, amellyel reggel sikerült jobb belátásra bírnia Warrent, és könyökével jól oldalba bökte a férjét. - Ha szeretsz engem, szereted a családomat is - emlékeztette a férfit, persze nagyon kedves hangon. A férfi a lányra mosolygott, és megfogta a kezét, hogy ne tudja még egyszer megbökdösni.

- Nem egészen, kedvesem. Ha szeretsz engem, elviseled a családomat is. - Ám végül mégis felsóhajtott, és elkezdte bemutatni egymásnak az ellenséges tábor tagjait. - Azt mondod, hogy mindnyájan egyedülállóak? - kérdezte néhány perc múlva Regina Georginától. Valamit tennünk kell ez ügyben! Georgina magában somolygott, és nem figyelmeztette a fivéreit, hogy egy házasságszerző tartózkodik a helyiségben. - Nem lesznek itt sokáig, Regan - mondta Reginának. - A csudába! Hallottad ezt? - kérdezte Anthony felháborodott hangon Jasontől, miközben elhaladtak a két nő előtt. - Már átvette a rossz szokásait! - Milyen rossz szokásokról beszélsz? - kérdezte tőlük Georgina, készen állva arra, hogy megvédje a férjét. A két férfi mosolyogva továbbment, de Regina nevetve magyarázta el a méltatlankodásuk okát. - A nevemről van szó. Soha nem fognak megegyezni abban, hogyan nevezzenek. Bár már nem is olyan vészes ez a vita. Azelőtt ölre mentek miatta. Georgina gúnyosan elhúzta a száját. Ezután észrevette a férje béketűrő arckifejezését, miközben a terem másik felében Thomas és Boyd beszél hozzá. A lány elmosolyodott. Eddig egyetlen becsmérlő szót sem szólt a négy fivéréhez. Warrennek azonban a közelébe sem került. Warren sem barátkozott senkivel. A többiek azonban kellemes meglepetést okoztak neki, főleg Clinton, mert nagyon jól elviselték a gyűlölt angolok jelenlétét. Hamarosan Mac is benéz az eseményre. A lány mindenképpen be fogja mutatni neki Nettie MacDonaldot. Nem csak Regina szerette összehozni a párokat. Egy kis idő múlva Anthony és James egymás mellett álltak, és a feleségeiket nézve beszélgettek. - Összeadjuk őket? James majdnem félrenyelte az italát, mivel éppen a születendő gyerekeikről volt szó. - Még a világra sem jöttek, te szamár! - Na és? - Lehet, hogy nem is különböző neműek. Anthony alig leplezett csalódottsággal sóhajtott fel. - Lehet. - Ráadásul első unokatestvérek lesznek. - Na és? - kérdezte megint Anthony. - Manapság ez már nem szokás. - Honnan tudhatnám én ezeket? - Egyetértek - szólalt meg Nicholas, miközben elhaladt mellettük. - Valóban elég tudatlan vagy. Jameshez fordulva pedig megjegyezte: - Szép kis családra tettél szert a tengerentúlon. - A tiédnél valóban szebbre. Nicholas elmosolyodott. - Az a Warren nevű fickó nem kedvel téged. Egész este gyilkos pillantásokkal méreget. James Anthonyra nézett. - Ragaszkodsz a megtiszteltetéshez, vagy átengeded nekem ezt az örömöt?

Nicholas rögtön tudta, hogy arról beszélnek, melyikük lássa el a baját. - Úgysem mernétek megtenni. Azonnal rátok támadna a két öreg. Nem is beszélve a feleségemről. - Tudom, kedves fiam. Mégis megérné - mondta James, majd elmosolyodott, amikor Nicholas eloldalgott. Anthony felnevetett. - Ez a kölyök mindig ki akarja húzni a gyufát. - Már kezdem elviselni - ismerte be James. - A csudába! Egyre több dolgot el tudok viselni! Anthony jót nevetett ezen a kifakadáson, és követte a bátyja tekintetét. James Warren Andersont figyelte. - A jó öreg Nicknek igaza volt. Az a fickó valóban nem kedvel téged. - Biztosíthatlak, hogy viszonzom ezt az érzését. - Szerinted meggyűlik még vele a bajod? - Nem. Hamarosan egy óceán fog minket elválasztani egymástól. Hála az égnek! - Az a férfi csak a húgát védelmezte, öregfiú - mutatott rá Anthony. - Te is ezt tetted volna Melissa esetében. - Miért akarsz megfosztani attól az élvezettől, hogy gyűlöljem, amikor annyira ellenszenves? - Isten őrizzen! - mentegetőzött Anthony, majd megvárta, míg James belekortyol az italába. Ekkor ismét megszólalt: - Erről jut eszembe. Mondtam már neked, hogy szeretlek, James? A konyak James szájából a szőnyegre fröccsent. - Te jó ég! Iszol egy kicsit, és máris érzelgős öregasszony lesz belőled? - Szerinted az vagyok? - érdeklődött Anthony. - Nem. - Akkor vedd komolyan, amit mondtam. Hosszú csend után James felmordult. - Akkor vedd úgy, hogy ez kölcsönös. Anthony vigyorogni kezdett. - Az öregeket is szeretem, de nem merem elmondani nekik... Félek, hogy nagy megrázkódtatást jelentene számukra. James felvonta a szemöldökét. - Engem bezzeg nem kíméltél. - Persze, hogy nem, öregfiú. - Miről van szó? - érdeklődött Georgina, amikor csatlakozott hozzájuk. - Semmiről, drágám. A kedves testvérem kellemetlenkedik. .. mint mindig. - Akárcsak az enyém. James megdermedt. - Mondott neked valamit? - Dehogy - nyugtatta meg a lány. - Éppen az a baj, hogy senkihez sem szól. - Georgina felsóhajtott. Talán segítene, ha megtennéd az első... - Ne is folytasd, George! - kiáltott fel a férfi színlelt elszörnyedéssel, amit nem is nagyon kellett megjátszania. - Egy helyiségben vagyok vele. Ez is több a kelleténél.

- James... - kérlelte a lány. - George! - válaszolt a férfi figyelmeztető hangon. - Kérlek! Anthonyból kitört a nevetés, mert látta, hogy James sorsa megpecsételődött. James sötét pillantást vetett rá, miközben hagyta, hogy a felesége odavonszolja a helyiség másik végébe, ahol a legkonokabb bátyja álldogál. Még egy alapos oldalba bökésre is szükség volt, hogy James kinyissa a száját. - Anderson? - biccentett kurtán a férfi felé. - Malory? - hangzott fel a hasonlóan rideg válasz. Ekkor James nevetni kezdett, és ezzel mindkét Anderson testvért zavarba hozta. - Azt hiszem, ideje abbahagynom - mondta James, még mindig kacagva. - Mivel látom, hogy még nem tanultad meg, hogyan kell civilizált módon gyűlölni valakit. - Ez meg mi az ördögöt jelent? - kérdezte mogorván Warren. - Azt, hogy élvezni kell a viszálykodást, drága fiam. - Én inkább... - Warren! - csattant fel Georgina. - Az ég szerelmére! A fivére egy darabig dühösen meredt rá. Aztán undorodva kinyújtotta a kezét James felé, aki elfogadta a kelletlen békejobbot, és közben még mindig vigyorgott. - Tudom, hogy ez nagyon fáj, öregfiú. Nyugtasson meg az a gondolat, hogy a húgod egy olyan férfi kezében van, aki úgy szereti, hogy még a lélegzete is eláll. - A lélegzetem? - értetlenkedett Georgina. James szemöldöke felszökött a homlokára, és a lány már nem is tudta szavakkal kifejezni, mennyire tetszik neki ez a mozdulat. - Nemrég még levegő után kapkodtál, amikor az ágyban voltunk. Már nem emlékszel rá? - kérdezte ártatlan arccal. - James! - kiáltotta a lány elszörnyedve, és az arca vérvörös lett, hogy a férje ilyet mondott Warren, és a vendégek füle hallatára. Warren szája szegletében azonban alig látható mosoly jelent meg. - Rendben van, Malory. Értem, hogy mit akarsz mondani. Továbbra is tedd boldoggá, és akkor nem kell átkelnem az óceánon, hogy megöljelek. - Ez már sokkal jobb, drága fiam - válaszolta James vidám arccal, majd a feleségéhez fordult: Tanulékony a legény, George.