JKSZ 2002 3 (b) - Christie Ridgway - Kérem, Ne Zavarjanak!

Christie Ridgway Kérem, ne zavarjanak!

Eden Whitney kalandvágytól fűtve kocsiba száll, hogy apja híres, ám unalmas könyvtárát maga mögött hagyva, belevesse magát a nagybetűs életbe. Nem jut azonban messzire, mert egy ismeretlen férfi megállítja, és arra kéri, menekítse el a feldühödött násznép haragja elől. A lány megszökteti a kétségbeesett vőlegényt, Riley Smith-et s ezzel mindkettejük számára életre szóló kaland kezdődik…

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

1. FEJEZET Riley Smith igyekezett tudomást sem venni kínzó fejfájásáról, és ismét megpróbálta megkötni a csokornyakkendőjét. Az ördögbe! Hogyan lehetséges, hogy egy olyan fickó, aki messze földön híres száraz Martinit tud keverni, és minden hölgynek a szája íze szerint készíti el a Daiquirit, ennyit bajlódjon egy egyszerű csokornyakkendővel? A háta mögött, a templom kis öltözőjének az ajtaja felől halk zörej hallatszott. Valószínűleg jövendő apósa jön ellenőrizni, hol tart a készülődéssel. Ha kiderülne, hogy Riley még egy csokornyakkendőt sem képes megkötni, az végérvényes bizonyságul szolgálna arra nézve, hogy méltatlanul nősül be ebbe az előkelő családba. De tévedett, nem jött be senki. Mégis az a furcsa érzése támadt, mintha egy láthatatlan szempár figyelné. A férfi hirtelen megfordult, és észrevett az ajtó előtt a földön egy összehajtott, neki címzett levelet. A levél írójának fecsegő természetét ismerve az üzenet meglepően rövid volt. „Riley, amikor ezeket a sorokat olvasod, én már elhagytam a templomot. Beleszerettem valakibe, így nem tudok feleségül menni hozzád. Tedd meg nekem azt a szívességet, drágám, hogy azt mondod a vendégeknek, te fújtad le az esküvőt! Apa megöl, ha megtudja, hogy képes voltam megint ezt művelni!” – Megint? – ámult el Riley. Éktelen dühbe gurult, és összegyűrte a papírt. – Tudhattam volna! – kiabálta. Tudnia kellett volna, hogy ez az elkényeztetett lány, a nemes Delaney család legfiatalabb sarja, sosem fogja egy olyan férfinak adni a kezét, mint Riley Smith. Heves mozdulattal kigombolta az ing nyakát. Legalább nem kell tovább kínlódnia ezzel az átkozott nyakkendővel! És ebben a pillanatban mintha elfújták volna a fejfájását is. Most mit tegyen? A Delaney család hét oszlopos tagja éppen felsorakozott az oltár előtt. A templom előterében már ott várakozott a hét koszorúslány, rózsaszín ruhákban, amelyek leginkább fodorral díszített horgolt vécépapírtartóra emlékeztették. Valakinek közölnie kell velük, hogy a menyasszony megszökött. Az ördög vinné el ezt a nőt! Megérdemelné, hogy az ötszáz fős vendégsereg előtt felolvassa a levelét! De akkor végig kellene néznie, amint lassan ébredezni kezd bennük a nemesi öntudat, és elégedetten dörzsölnék a kezüket: a menyasszonynak végre megjött az esze, és kiadta az útját ennek a bármixernek. Fölvette a földről az összegyűrt papirost. Ha volt menyasszonya kívánságának megfelelően magára vállalja a dolgot, akkor az önbecsülésének legalább a látszatát megőrizhetné. A zsebébe csúsztatta a levelet, és közben megakadt a keze a bársonydobozkán, amelyben a gyűrűk voltak. Kivette a dobozt, és egy pillanatig némán bámulta. El kellene dobnia. Kinyitni az ablakot, és olyan messzire hajítani, amennyire csak… De nem. Inkább megtartja, hogy mindig emlékeztesse a leckére, amelyet ma kapott. Arra, hogy Riley Smith maradjon meg a maga fajtájánál. Arra, hogy Riley Smithnek nem való a házasság. Határozottan kilépett az öltözőből, mélyet lélegzett, és végigment a vastag szőnyeggel borított folyosón. Közben gondolatban egy kiszámoló versikét mondogatott, hogy eldöntse, kinek jelentse be a nagy hírt. Amikor a barátságos, de kissé zavart papba botlott,

2

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

egy szót sem ejtett a küszöbönálló botrányról, ehelyett megköszönte az áldást. Nagy szüksége volt rá. A sekrestyébe lépett, ahonnan be lehetett látni a templomba. A padsorokban a San Diego-i felső tízezer foglalt helyet. A sekrestyében gyülekeztek a vihogó koszorúslányok és a násznép. Egy hatalmas virágcsokor mellett állt az örömapa arisztokratikus orra olyan merészen ívelt elő az arcából, mint a csokor közepéből a flamingóvirág. Ecc, pecc, kimehecc… A sors iróniája, hogy éppen azzal a férfival közölné a hírt, aki ragaszkodott a házassági szerződéshez. Riley kihúzta magát, és elindult Lawrence Delaney felé. Semmi értelme sincs tovább halogatni a dolgot. Ám Lawrence hirtelen belépett a templomba, és beszédbe elegyedett egy idősebb úrral. Riley körbejáratta tekintetét a sekrestyében, és újrakezdte a kiszámolást. – Ecc, pecc, kimehecc… Jaj! – A férfi lenézett sajgó sípcsontjára. – Megvagy, te idióta! – Egy tíz év körüli Delaney sarj, akinek a rizsszórás tiszte jutott, rávigyorgott a férfira, és már lendítette a kosarát, hogy a másik sípcsontjára is rásózzon egyet. Riley hátraugrott. – Hé, mit jelentsen ez? – Nem szeretlek. – A rizsszóró kislány megrázta göndör hajfürtjeit. – Téged itt mindenki utál. – Valóban? – Riley elhúzta a száját. Támadója mögött megpillantotta jövendő anyósát. A valamikori jövendő anyósát, helyesbített gondolatban, és úgy érezte, minél többet emlékezteti magát erre a tényre, annál jobban tetszik neki. – Evelyn! – szólította meg a férfi. Az anyósjelölt azonban meg sem hallotta, a mogorva nagymamának integetett. – Anya, mindjárt a helyedre vezetnek! – kiáltotta. Riley finoman megérintette a karját. – Evelyn! A nő ijedten pillantott rá. – Mit keresel te itt? Ide figyelj, Riley, ez nem éppen a legalkalmasabb pillanat a sétálgatásra. Még egy olyan tuskó is, mint te… – Evelyn, úgy döntöttem, hogy az esküvő elmarad. – …igazán megérthetné, hogy… Istenem, százszor elpróbáltuk… – Hirtelen rádöbbent, mit is hallott, és kimeredt szemmel bámult leendő vejére. – Mit mondtál? Riley tudomást sem vett a lábszárát püfölő lánykáról, és megismételte: – Úgy döntöttem, hogy az esküvő elmarad. Evelyn támaszt keresett, hogy el ne essen, ám amikor Riley meg akarta fogni, hevesen ellökte magától. – Lawrence! – sivította. Azután még egyszer, hangosabban: – Lawrence! Mr. Delaney futva érkezett a sekrestyébe. – Evelyn! Mi történt? Az asszony férje sötét zakójának hajtókájába kapaszkodott. – Riley lefújta az esküvőt. Kiadta szegény drágánk útját! A férfi elsápadt. – Uramisten! Az a rengeteg költség… és milyen kínos… – A férfi elkapta megtántorodó feleségét. Riley előreugrott. – Hadd segítsek… – Kifelé! – Lawrence a vőlegényre szegezte fenyegetően villogó tekintetét. – Kotródj innen!

3

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Riley hátrált egy lépést, és közben majdnem felborította a rizsszóró kislányt. A koszorúslányok zúgtak, mint a felbolydult méhkas, és a botrány szele hamarosan a leghátsó padsorokat is elérte. Felháborodott arcok fordultak Riley felé. Lawrence még jobban felemelte a hangját, hogy túlkiabálja a zsivajgó tömeget. – Kifelé! Riley habozott, ám a menyasszony bátyjainak fenyegető tekintetét látva gyorsan döntött. – Úgy látom, legfőbb ideje távozni – motyogta, és kisietett a templomból. – Kalandra fel! – buzdította magát Eden Whitney, miközben Buickjával elhaladt a pompás Date Bouleward pálmafái mellett, és a tengerparti útra hajtott. Minden egyes mérfölddel távolabb került a Whitney Könyvtártól és közelebb az izgalmas élményekhez. A következő lámpánál hátranézett a csomagjaira. Ezekben a táskákban volt minden holmija, amire a kéthetes nyaralás alatt szüksége lehet. A lány végigsimított hosszú, krémszínű lenvászon ruháján. A júniusi hőségben kissé meggyűrődött, de reggel úgy gondolta, hogy ez a sima, egyszerű ruha lesz a legalkalmasabb a mai utolsó hivatalos elintéznivalójához, az ebédhez, amelyet a könyvtár télikertjében rendezett. A következő lámpa előtt gyorsan bekanyarodott a mellékutcába, hogy kikerülje a közlekedési dugót. Elmosolyodott, és gratulált magának a gyors döntéshez. Erről szól ez az utazás is: ha valahol elakad, hát másik utat választ. Ha pedig megtetszik neki egy út, addig megy rajta, amíg kedve tartja. És ha úgy tartja kedve, padlóig nyomja a gázt. Előtte, az út jobb oldalán, egy nagy templom állt. A hűvös, fehér falú, nagy, színes ablakú épület szigorú szépsége lenyűgözte a lányt. Levette a lábát a gázpedálról, lassított. Az út szélén tekintélyes limuzin parkolt, amelynek hátsó szélvédője fölött tábla hirdette: „újdonsült házasok”. Egy férfi közeledett a fehér autóhoz. Nem is akármilyen férfi! Sötét haja volt, és gyöngyszürke szmokingot viselt. Fehér ingének legfelső gombja nyitva volt, és a csokornyakkendő két vége szabadon lobogott a szélben. A férfi méltóságteljes léptekkel haladt a limuzin felé. Eden lefékezett, és csak nézte az ismeretlent. Lenyűgözte a férfi méltósága és nem mindennapi megjelenése. A széles válla. A járása. Ez a férfi nem járt, hanem szinte vonult. Eden Whitneyt, a híres, ámbár olykor fullasztó Whitney Könyvtár különleges gyűjteményének könyvtárosát lenyűgözték a nem mindennapi megjelenésű emberek. Azok, akik nem a hagyományos értékrend szerint élik napjaikat. Az ilyen emberek fényes és izgalmas estéket töltenek el más, nem mindennapi emberek társaságában, nem úgy, mint például egy könyvtárosnő, akinek az udvarlói legtöbbször kihullanak a papa alkalmassági vizsgáján. Apja szabályosan osztályozta a jelentkezőket. Zsíros bankszámla – engedélyezve. Rendezett munkahely – engedélyezve. Köztiszteletben álló család, unalmas élet, kalandok kizárva – engedélyezve. Engedélyezve, engedélyezve, engedélyezve. A férfi a hátsó szélvédő fölé hajolt úgy, hogy eltakarta az „újdonsült házasok” feliratot. Vajon mit csinálhat? Hogy jobban lásson, Eden teljesen leeresztette az anyósülés felőli ablakot. Lehet, hogy az autóban felejtett valamit? A sofőrt sehol sem látta. Talán ez a férfi a tanú, és kiküldték, hogy… A lány megcsóválta a fejét. Itt ücsörög, ábrándozik, mások életével foglalkozik ahelyett, hogy a sajátjával törődne. Pontosan ezért vállalkozott erre az utazásra. – Kalandra fel! – mondta ki fennhangon, és a gázpedálra lépett. A limuzinhoz közeledve megpróbálta kifürkészni, mit csinál a férfi. Az illető ebben a pillanatban

4

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

hátralépett, és a lány láthatta, hogy a következő szavakat írta a tábla első szava fölé: „Még nem”. Edennek elkerekedett a szeme. Mit jelentsen ez? A csodálkozástól hirtelen a fékre lépett, és közvetlenül a limuzin mellett megállt. – Valami baj van? – nézett rá a férfi. A lány zavarában, hogy rajtakapták, egy szót sem tudott kinyögni. Hirtelen nagyon melege lett a vékony lenvászon ruhában. Megrázta a fejét, azután mereven a kormányra szegezte tekintetét. Na, most aztán tökéletes idiótát csináltam magamból, gondolta. A férfi bekémlelt az ablakon. Találkozott a tekintetük. A férfinak aranybarna szeme volt. Aranybarna, mint a jó ír whisky, és sokatmondó. Ennek a férfinak rendkívüli a megjelenése, varázslatos a mosolya és ígéretes a tekintete. A lány érezte, hogy a hőség ellenére megborzong. – Segítségre van szüksége? – érdeklődött a férfi. Eden kinyitotta a száját, de még mielőtt megszólalt volna, elfordította a fejét, és a templom felé pillantott. A tágas, füves terület túloldalán kinyílt a templom nagy szárnyas ajtaja, és nagy kalapos nők, kiöltözött férfiak özönlöttek ki rajta. Legelöl egy kislány szaladt, nagy kosarat lóbálva, mellette egy mogorva, idős hölgy a botjára támaszkodva. – A fenébe! – morgott a férfi. Eden ezt végszónak tekintette, és a gázra lépett. Ebben a pillanatban a férfi a kocsija elé ugrott. A lány rémülten beletaposott a fékbe. A motor azonnal lefulladt. – Úristen! – kiáltotta Eden, és kiugrott az autóból. – Nem esett baja? A férfi hanyagul leporolta a nadrágját. – Nem… jól vagyok. – Ekkor egy mogyoróbarna színű zsákocska repült el a férfi arca mellett, és a földön landolva szétrepedt. A benne lévő rizs szanaszét szóródott. Eden megfordult. A kosaras kislány újabb rizses zsákot dobott feléjük, miközben a mogorva idős hölgy már nyúlt is a kosárba a következőért. Eden és a férfi a Buick mögött keresett menedéket. – Hogy merészelte… – Újabb zsák találta el a motorháztetőt, és ezernyi rizsszem pergett a nyakukba. A lány Rileyra nézett. – …ezt tenni? A férfi megvonta a vállát. – Van egy ajánlatom, kedvesem. Én nem jelentem fel magát testi sértésért, maga meg elmenekít innen. – Már a következő rizses zsák csattant a kocsin. – Kérem! – A szökött vőlegény mosolygott ugyan, ám szép szemében némi kétségbeesés tükröződött. Eden nyelt egyet. Ilyesmire nem számított. Az ég szerelmére, mit válaszoljon? Fülig vörösödött az aranybarna szempár tekintetétől. Lehet, hogy könyvtárosnőként nem élt még át túl sok kalandot, de azért nem volt ostoba. Ha kalandra vágyik, akkor most van itt a pillanat! Ismét megborzongott. Érezte, hogy kiszáradt torkából egy hangot sem tudna előcsalogatni, ezért csak bólintott. A férfi rámosolygott. Már megint ez az ígéretes, behízelgő mosoly! Néhány másodperc múlva mindketten a kocsiban ültek, a volán mögött a férfi. – Zavarja, ha én vezetek? – kérdezte Riley. Újabb adag rizs zúdult a szélvédőre. – A lövészegylet kapva kapna ezen a gyereken. Eden elmosolyodott. – Induljon már! Riley elfordította a slusszkulcsot, és a motor felbőgött. A lánynak sejtelme sem volt róla, hogy a Buickja ilyen hangokat képes kiadni magából. A férfi elismerő pillantást vetett a lányra, majd bólintott. – Akkor indulás!

5

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Amikor Eden bekapcsolta a biztonsági övét, úgy kalapált a szíve, mint egy tinédzsernek az érettségi bálon. És ahogy a kocsi meglódult velük, bálkirálynőnek érezte magát. Riley leállította a motort, és cseppet sem csodálkozott azon, hogy a saját bárjának parkolójában találta magát. Igaz, nem szándékosan hajtott oda. A bejárat stukkói fölött neonreklám függött, és a férfi megállapította, hogy a „Riley’s No. 1” feliratában már megint villog az „y”. Meg kell javíttatni. A törzsvendégeknek ugyan biztosan édes mindegy, de neki fontos, hogy ne tűnjön elhanyagoltnak a ház. Mellette a lány kikapcsolta a biztonsági övét, és a férfi figyelte, ahogy kiszáll a kocsiból. Nem szívbajos, gondolta Riley. Nem mindenki engedett volna az autójába egy hozzá hasonló, kétségbeesett alakot. Talán a szmokingjának köszönheti. Elmosolyodott magában. A lánynak fogalma sem lehet arról, ami történt. Valószínűleg minden más nő felháborodna azon, ha egy fickó összefirkál egy „újdonsült házasok” feliratot. Ő azonban szóvá sem tette. Riley kiszállt, és a kocsitető fölött a lányra nézett. – Hát… köszönöm. – Most először nézte meg alaposabban Edent. Fiatal, hosszú barna hajú és kis, egyenes orra van. Arcának többi részét eltakarta a nagy napszemüveg, az alakját pedig elfedte az ódivatú fehér ruha. A lány bátortalanul rámosolygott, és a férfi egyszeriben rájött, hogy most nem akar egyedül lenni. Na persze ha bemenne, Stu, a csapos azonnal megvendégelné őt egy sörrel. De akkor meg kellene magyaráznia néhány apróságot, ahhoz pedig egyáltalán nem volt kedve. – Mit szólna egy korsó sörhöz? – szaladt ki a száján. Mégsem bánta meg, mert a Riley’s No. 1-ban és a többi öt bárban, amely a tulajdonában állt, íratlan szabály mondta ki, hogy egyetlen férfit sem szabad zavarni, ha az hölgy társaságában van. Úgy tűnt, a lány tétovázik. Riley nem vehette ezt rossz néven tőle, hiszen nem is ismerte. – A nevem Smith – mutatkozott be a férfi, és a fényreklámra mutatott. – Ezért odabent kezeskednek. – Megint elvigyorodott. – Kénytelenek lesznek, ugyanis én vagyok a főnök. Riley Smith. Eden megköszörülte a torkát, és kinyújtotta kecses kezét. A körmei rövidek voltak és festetlenek. – Eden Whitney vagyok. Örülök, hogy megismerhettem, Mr. Riley. A férfi elmosolyodott a kissé félszeg bemutatkozáson, és megszorította a lány kezét. – Hadd hívjam meg egy pohár sörre! Eden habozott egy pillanatig, de azután becsukta a kocsiajtót, és követte a férfit a bár bejáratához. Amikor belépett a helyiségbe, levette a napszemüvegét. Kényelmes, lapos sarkú cipőjének gumitalpa megcsikordult a fapadlón, miközben elhaladtak az első asztal mellett. Riley a szokásos kézjelzéssel leadta a csodálkozó Stunak a rendelést a két sörre, majd odavezette Edent a sarokban álló asztalkához. Egymással szemben foglaltak helyet, így a férfi ismét szemügyre vehette vendége arcát. – Kék szeme van – állapította meg, mialatt levette és a szék karfájára akasztotta a szmokingkabátját. Nem volt valami frappáns bevezető, de valahogy kicsúszott a száján. Eden Whitneynek valóban tündöklően kék szeme volt, hosszú, sűrű szempillákkal keretezve. Bár dús haja nem hagyta érvényesülni arcának többi részét, a férfi annyit megállapított, hogy szép szája van, teltek és íveltek az ajkai. – Hm. – A lány fészkelődött egy kicsit a székén, és lesimította a ruháját a térdén. Riley mindebből arra a következtetésre jutott, hogy megmentője nem fecsegő típus, ami neki most kapóra jött.

6

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Eden nőies mozdulattal keresztezte karcsú kezeit az asztalon, és le sem vette a tekintetét a férfiról. Riley észrevette, hogy a lány gallérja fölött lázasan lüktet az ér. Nem tudta róla levenni a tekintetét, és elképzelte, ahogy… Szent ég, mi történt vele? Eredetileg körülbelül ez idő tájt akarta kimondani a boldogító igent, most pedig egy vadidegen nő nyakát bámulja. Stu megérkezett a két sörrel, és bozontos szemöldökével jelezve, néma kérdésekkel bombázta főnökét. Riley azonban tudomást sem vett róla. Felhajtotta a sörét, és figyelte, ahogy Eden óvatosan hörpint a poharából. – Még egyszer köszönöm, hogy elhozott. A lány elmosolyodott. Rileyt kissé feszélyezte a tökéletes fogsor látványa, mert a menyasszonyára emlékeztette, aki épp az imént hagyta faképnél. – Nyaralni indult? – folytatta a társalgást, igyekezvén megfeledkezni iménti gondolatáról. Eden megint hörpintett a söréből. – Csak egy kis kalandozásra – felelte könnyedén. Ebben a ruhában? – futott át a férfi fején. – Értem. – Egy kis izgalomra vágyom – tette hozzá a lány, és felnézett a poharából. Riley nem bírta visszafojtani mosolyát. Ez a nő úgy néz ki, mint aki vaníliaországból érkezett, és kalandjai netovábbjának számítana, ha kipróbálhatná, milyen a csokoládé. Nem a magafajták közül való. A férfi keserűen szembesült ezzel a ténnyel. A magafajták olyan világból jönnek, ahol a pénz és siker a két kulcsszó. A lelke mélyéről ismét feltolult az a düh és sértettség. – Mi történt egyáltalán? – puhatolózott a lány. Riley feleszmélt merengéséből, és csodálkozva nézett Edenre. Ez volt az első kérdés, amelyet feltett neki. – Nos… – A férfi intett Stunak, hogy kér még egy pohárral. – Ma lett volna az esküvőm. – Megint elfogta az a rossz érzés. – Nem olyannak látszik, aki nősülni készül, eltekintve a szmokingjától. Mennyire igaza van! Riley a lányra mosolygott, és a rossz érzése már el is illant. – Látja, ebben tökéletesen igaza van. – Ekkor észrevette, hogy majdnem üres Eden pohara. – Kér még egyet? A lány azonban megrázta a fejét. – Még tovább kell mennem. – Találkozója van valakivel? Vagy időre oda kell érnie valahová? – Nem. – Akkor maradjon még! – Riley körbenézett a bárban. Az volt az érzése, hogy Stu időközben lebonyolított pár telefonbeszélgetést. A szokásos szombat délutáni forgalomhoz képest meglepően sok törzsvendég szállingózott be a bárba. Olyan férfiak, akik ilyenkor otthon szoktak füvet nyírni, vagy autót mosni. – Szükségem lenne most egy barátra. – Riley bevetette kedves mosolyát. A lány a homlokát ráncolta. – De hiszen van itt egy csomó ember, akinek kiöntheti a szívét. Hát éppen ez a baj, gondolta a férfi. Valójában éppen ennek a csomó embernek nincs kedve elmagyarázni, miért ül itt sört iszogatva, ahelyett hogy az esküvői fogadásán pezsgőt kortyolgatna. Hirtelen ötlettől vezérelve felállt, és a lány felé nyújtotta a kezét. – Nincs kedve táncolni? – Hát, nem is tudom… – Eden gondterheltnek látszott, és mintha lopva felmérte volna az ajtótól való távolságot. – Nem tudok… ritkán adódik rá alkalmam.

7

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Hé, ha a lábára lépek, nyugodtan taposson rá maga is az enyémre! Jöjjön már, ne kéresse magát! A lány elhúzta a száját, de felállt. – Nem olyan férfinak látszik, aki tánc közben a partnere lábára tapos. Riley megfogta a kezét. – Ez úgy hangzik, mintha átlátna rajtam. – Eden keze meleg volt, és puha. Ettől jó érzés töltötte el, és összekulcsolta az ujjait a lányéval. Határozottan érezte a bizsergést a karjában, de szándékosan nem vett róla tudomást. Odavezette Edent a táncparkett mellett álló zenegéphez, elővett két pénzérmét a zsebéből, és a keze közben újra beleütközött a gyűrűsdobozba. Bedobta az érméket, és kis gondolkodás után Bruce Springsteen egyik régi slágerét választotta ki. Jóllehet Eden körülbelül a húszas éveinek közepén járhat, és valószínűleg jobban kedveli a Pearl Jam vagy a Hootie and the Blowfish számait, az itteni emberek szerették a keményebb stílust. Felhangzott a zene, és felpezsdült a vére, mint a Tequilától szokott. Riley átölelte a lányt. Jó érzés volt hozzásimulni. Puha volt, törékeny és nagyon jó illatú. Élvezettel beszívta parfümjének illatát, és közben mozogni kezdtek a zene ritmusára. Eden botladozott kissé, ezért a férfi megfogta a csípőjét, és magához szorította, hogy a lány jobban tudja követni a mozdulatait. – Szereti a Főnököt? – suttogta Eden fülébe. A lány megmerevedett a kérdés hallatán, és kissé eltolta magától a férfit. – Tessék? Riley ismét a füléhez hajolt. – Tetszik magának a Főnök? – De hát… hiszen alig ismerem még magát! Riley felnevetett. – Nem magamra gondoltam. Bár itt tényleg én vagyok a főnök, de most Bruce Springsteenre gondoltam. A lány arca az arcához ért, és a férfi érezte, ahogy elönti a forróság. – Hát persze, hogyne – dadogta Eden. Riley újra elnevette magát, és még jobban magához szorította a lányt. Sokat köszönhet ennek a nőnek. Itt táncol vele, ő pedig nevetgél, holott ennek a napnak kellene a legszörnyűbbnek lennie az életében. – Meséljen még a kalandjáról! – Végig akarok autózni a tengerparton. Riley érezte, hogy valami zavarja, de nem akart másra figyelni, mint a karjában tartott édes, meleg testre. – Majd meglátom, meddig jutok. Van egy hozzávetőleges útitervem, de valójában mindig azon az úton akarok haladni, amelyik kalandosnak ígérkezik. Valaki bedobott még egy érmét a zenegépbe. A következő szám ritmusa gyors és lüktető volt, mint a szerelmesek szívverése. Riley lelassította a lépteit, de továbbra is szorosan ölelte Edent. A lány felpillantott rá, mélyet lélegzett, és nyelt egyet. A férfi az arcát nézte, majd tekintete táncpartnere kissé nyitott ajkáról a nyakára siklott. Már megint a nyaka… Aztán Eden szemébe nézett. A távolból hallotta a lány hangját. – Csak autózom cél nélkül. Fölöttem a nap és a hold. Ha megtetszik egy hely, ott elidőzöm egy kicsit… A hangja elhalkult. A férfi beszívta bőrének virágillatát. Mélyen belenézett a zafírkék szempárba.

8

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Micsoda kék szemek – motyogta, és igyekezett tudomást sem venni a testét elöntő forróságról. Cél nélkül… Ha megtetszik egy hely, ott elidőzik. Fölötte a nap és a hold. A hold! Riley hirtelen megtorpant, és Eden nekiütközött. – A fenébe! – szűrte dühösen a fogai között. – Most mehetek egyedül nászútra.

9

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

2. FEJEZET Eden érezte, ahogy a szíve Riley mellkasán dübörög. A zenegépből szóló szaxofon hangja nem tudta túlharsogni fülének zúgását. Izgalom. Kaland. Soha egyetlen férfi sem váltott még ki belőle ilyen erős vonzalmat. – Nincs menyasszony – mondta Riley. – Nincs nászút. Eden izgalma kissé alábbhagyott. Miközben az ő testében soha nem tapasztalt kémiai reakciók zajlottak le, a férfi az elmaradt nászútjára gondol. A lány hozzádőlt, ám Riley ekkor úgy nézett rá, mintha csak most tudatosulna benne, hogy valakit a karjában tart. – Bocsásson meg! – szólt zavartan a lányhoz. – El kell intéznem egy sürgős telefont. Azzal otthagyta Edent a táncparkett közepén, és eltűnt a bárpult melletti ajtó mögött. Az elvesztett szerelemről szóló dal, amelyre az előbb még kábultan andalogtak, néhány zongoraakkorddal véget ért. Eden felsóhajtott. Hát ennyit a kalandról! Kihúzta magát, és visszament az asztalukhoz. Talán nem kellett volna hagynia rábeszélni magát, hogy térjenek be ide. De még soha nem volt igazi bárban. Úgy látszik, ez az első alkalmak napja volt. Először utazott el egyedül valahová. Először dobálta meg násznép rizzsel. Először táncolt ilyen szorosan összesimulva egy férfival. Elhúzta a száját, és felemelte a táskáját az asztalról. Legközelebb majd jobban megnézi, kivel kezd ki. Nem volt a legjobb ötlet épp egy vőlegénnyel kalandba bonyolódni. Eden az ajtó felé sandított, amelyiken keresztül Riley eltűnt. Bár nem illendő, de nem fog elbúcsúzni vendéglátójától. Egyszerűen kisétál innen. Illetve kisétálna, ha megtalálná a slusszkulcsát. Eszébe jutott, hogy Riley vezetett. Következésképpen ő vágta zsebre a kulcsot, miután kiszálltak a kocsiból. Csüggedten ült vissza a helyére. – Hozhatok magának valamit? – kérdezte a pultos. Eden felnézett a férfira. Bozontos szemöldöke azokra a szőrös óriáshernyókra emlékeztette, amelyeket nemrég látott egy természetfilmben. A lány megcsóválta a fejét. – Csak Rileyra várok. – Eden habozott egy kicsit. – Itt van még, nem? – Elbarikádozta az irodája ajtaját. – A pultos összehúzta a szemét. – Maga nem a menyasszonya, igaz? – Igaz. – Edennek esze ágában sem volt hazudni. – Csak úgy kérdeztem. – A pultos leült a szemközti székre. – Riley sosem volt itt vele, de ha visszagondolok a hajdani barátnőire, akkor… – Akkor én nem illek bele a sorba? – A lány érezte, hogy elpirul. Nem volt szüksége mások véleményére ahhoz, hogy tisztában legyen vele: egy Riley Smithhez hasonló férfi sosem vetne szemet egy ilyen jelentéktelen és unalmas nőre. – Mi történt tulajdonképpen? – firtatta a pultos. – Én sem tudom – felelte Eden. – A násznép éppen rizses zacskókat hajigált felé, amikor arra hajtottam. A pultos megkönnyebbült arcot vágott. – Akkor ezt megúszta. – Megúszta? Mit? – csodálkozott Eden. – Egy olyan férfi, mint Riley, minek kötné magát egyetlen nőhöz? – Mondjuk szerelemből… bajtársiasságból.

10

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

A szőrös hernyók egymásnak ugrottak. – A bajtársiasságot megtalálhatja itt vagy a város bármely bárjában. Ami pedig a szerelmet illeti… Riley szerint ostobaság az egész. – Akkor miért akart megnősülni? – Nem tudom. Az utóbbi időben sok furcsaságot művelt. Vett egy szállodát a tengerparton. Folyton azt hajtogatta, hogy ki akar szállni a kocsmaüzletből. Eden bólintott, mint aki érti, miről van szó. – Többféle befektetés – jegyezte meg. Az édesapjának az volt a szilárd meggyőződése, hogy a Whitney nagypapa által teremtett jómódhoz a sokfajta befektetésen át vezetett az út. A pultos fújt egyet. – Badarság! Mi lehetne jobb, mint egész nap a sportcsatornát nézni, és sört kimérni? Edennek nem volt elég tapasztalata ebben a témában ahhoz, hogy visszavágjon. Az egész évet könyvek katalogizálásával töltötte, valamint azzal, hogy nemes lelkű és adakozni vágyó támogatókat hajtson fel. – Lehet, hogy csak egy kis változatosságot akar – próbálkozott. Legalábbis ő erre vágyott. Sőt egyenesen szüksége volt rá. Egyik reggel, amikor felébredt, és a szobalány kikészítette neki számtalan bézsszínű ruháinak egyikét, ráébredt, hogy huszonhat évesen úgy él, mint egy vénlány. Az édesapja persze nem értette, mi baja. Beleegyezett, hogy elutazzon. Felhívta a család utazási irodáját, és lefoglalt neki egy karib-tengeri körutazást. Sőt az alkalmassági vizsgáján átment férfiak egyikét még útitársnak is javasolta, akit utána vőlegénnyé léptetett volna elő. Bár ezt nyíltan nem mondta, de biztosan így gondolta. Eden azonban elmagyarázta neki, hogy ő mit szeretne. Életében először szembeszállt az édesapja „én tudom, mi kell neked” meggyőződésével, és ragaszkodott ahhoz, hogy egyedül utazzon. Kalandra vágyott, és mihelyst visszakapja a slusszkulcsát, tovább is indul, hogy rátaláljon. Riley letette a telefont, és kiitta a maradék sört a minibár hűtőszekrényéből. – Miért nem veszik fel már végre? – kérdezte hangosan, és a falinaptáron mosolygó bikinis lányra nézett. Természetesen tőle sem kapott választ. Riley kezdte elveszíteni a türelmét. Eddig türtőztette magát, de egy férfinak joga van egy ilyen napon dühösnek lenni. Nemcsak azért, mert az oltárnál kiadták az útját, hanem mert most még ráadásul a társát sem tudja elérni. Miguelnek ugyanis jelenleg a Casa Luna szállodában kellene tartózkodnia, hogy előkészítse a népszerű kulturális és utazási magazin, a Getaway riportereinek sajtótájékoztatóját. Ehhez képest sem a két irodában, sem a szobafoglaláson nem vették fel a telefont. Az ördögbe! Riley lecsusszant az asztal széléről. Legjobb lesz, ha azonnal odamegy a Casa Lunába. A magazin szerkesztői ugyanis garantálták neki, hogy egy képes tájékoztató megjelenése felfuttatja majd a szállodát. Kilépett az irodából, és azon töprengett, vajon kivegyen-e még egy üveg sört a hűtőszekrényből. Végül leszavazta az ötletet. Majd a sajtótájékoztató után leissza magát. Akkor majd megünnepelheti a nászéjszakáját egy üveg whiskyvel. Átmasírozott a táncparketten, a zsebébe nyúlt a slusszkulcsáért, és előhúzta… Edenét. Hát ez nagyszerű! Ma reggel a majdnem-apósa vezetett a templomig. Az ő kulcsa tehát nála van. Eden éppen felállt az asztaltól, amikor a férfi odalépett. – Maga észak felé megy, ugye? – kérdezte Riley. A lány hunyorított egyet, majd bólintott. – Igen, felfelé a tengerparton.

11

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Nagyszerű! Nem vinne magával? A lány ismét hunyorított. – De igen… Riley nem vett tudomást Eden bizonytalanságáról, és az ajtó felé viharzott. Mihamarabb el kell jutnia a Casa Lunába! És bár Eden nem tehet arról, hogy ilyen helyzetbe került, de ő is csak egy nő, és neki most az egész női nem az adósa. És punktum! Már járt a motor, amikor Eden becsusszant a férfi mellé a kocsiba. Riley a lány ülésének támlájára tette a karját, amikor tolatás közben hátranézett, és észrevette, hogy Eden összerezzent az érintésétől. Egyszeriben lelkifurdalása támadt. – Esküszöm, nem harapok – próbálta őt megnyugtatni. – Ez szokták mondani az autóeltérítők? A férfi megütközve nézett rá, ám a lány cseppet sem tűnt rémültnek. – Nézze, igazán sajnálom, de feltétlenül el kell jutnom a tengerpartra. – Nem használhatna erre a célra egy másik kocsit? Például a sajátját? Riley felsóhajtott. – Stu gyalog szokott munkába járni, az enyém pedig… Ejh, nem akarok magyarázkodni! – Miért kellene magyarázkodnia? Úgy látszik, tévedett. Nem is olyan szótlan ez a lány. – Ha azt elmesélem, máris magyarázkodnék. – Aha. – Ide figyeljen! Van ez a szállodám a tengerparton. Senki sem veszi fel a telefont, ezért feltétlenül oda kell mennem. Rendben? Kielégítő a magyarázat? Semmi válasz. A férfi felsóhajtott. – Rengeteg pénzem fekszik abban a szállodában, és lehet, hogy a mai kis baleset után lehúzhatom a redőnyt. – Hogyhogy? Csak nem ott foglalt szobát a násznép? – Haha! Nagyon vicces. – Semmi kedve sem volt az esküvőről és a szállodáról beszélni. Nem óhajtotta elmagyarázni, hogy a Casa Luna jelentette neki a hőn áhított sikert, ezzel törhetett borsot annak a nagyképű famíliának az orra alá. – Beszéljünk inkább magáról! – Rólam? – bicsaklott meg Eden hangja. Ez tetszett a férfinak. Egy hangbicsaklós nő nem az a fajta, aki váratlanul kést döf egy férfi hátába, és még meg is forgatja benne. – Igen. Nem azt mondta, hogy elutazik? – Igen, nyaralni megyek. – Az előbb még kalandról beszélt. A délutáni nap a lány arcába sütött, és Riley látta, hogy elpirult. Ez is tetszett neki. – Nos, igen, hm, igaza van – hagyta rá a lány. – Milyen kalandra vágyik? Vadvízi evezés? Sivatagi túra? Eden megrázta a fejét, és motyogott valamit az orra alatt. – Hogy mondta? A lány kibámult az ablakon, és hangosabban megismételte. – A kaliforniai misszióstelepeket látogatom meg. – Hogy micsodákat? Eden védekezően felemelte a hangját. – Felkeresem azokat a kaliforniai misszióstelepeket, ahol még nem jártam. San Jüan Capistrano, San… – Ugye csak viccel?

12

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Miért gondolja? Most Riley hunyorított egyet, és alaposabban szemügyre vette a mellette ülő teremtést. A ruhája és a frizurája igencsak ódivatú, és egy fikarcnyi smink sincs rajta, az egész nő nem érdektelen. Rémisztő gondolat villant át az agyán. – Ugye maga nem apáca? Jelentőségteljes hallgatás. Ó, istenem, hiszen ez mindent megmagyaráz! A formátlan ruhát, a misszióstelepi kalandozást. Te jó ég, egy apácával táncolt! Kényelmetlenül fészkelődni kezdett az ülésen. – Nézze, nővér, igazán sajnálom a… – Nem vagyok apáca! – szakította félbe fojtott hangon Eden. A férfi elhallgatott. – Ó! – nyögte ki egy kis idő múlva. – Csak egy ötlet volt. Riley most már inkább egy szót sem szólt. A csend ismét arra késztette, hogy elgondolkodjon erről a szörnyűséges napról. Lassú és agyafúrt kínzási módokat talált ki a Delaney klán, főleg a rizsdobáló, komisz kis bestia számára. A volt menyasszonyára pedig gondolni sem tudott anélkül, hogy ne vesse szét a düh. – Riley? A férfi csak morgott valamit válasz gyanánt, mert a gondolatai a házassági szerződés és a hajdani apósjelöltje körül jártak, aki elmagyarázta neki, hogy semmit sem tud megtagadni a kicsi lányától, még azt sem, hogy beleegyezzen abba, hogy olyan jöttment, névtelen, műveletlen tuskóval kössön házasságot, mint ő. – Gondolja, hogy máshol kellene keresnem a kalandot? A másik tervem az aranyásók földje lett volna. Tudja, közelebbről is meg akartam ismerni az ottani szellemvárosokat és azokat az érdekes fickókat. Mint Joaquin Murieta, Black Bárt… Riley megcsóválta a fejét. – Kedvesem, ők már nem sok kalandban részesíthetnék magát. – Én nem férfiakra vadászom – emelte fel az állát Eden. Riley a szemét forgatta. – Hát persze hogy nem. A lány durcásan keresztbe tette a karját. – Miért nem hisz nekem? – Talán, mert magam is férfi vagyok, és harmincéves. – Mit akar ezzel mondani? – Csak azt, hogy tapasztalataim szerint, amiben pedig, ha szabad ezt mondanom, nem szenvedek hiányt, ha a nők kalandot keresnek, nem a történelmi nevezetességekre gondolnak, hanem a férfiakra. A lány nem válaszolt. – Tagadja? – kérdezte Riley. – Mindenki keresi a szerelmet. A férfi felhorkantott. – Ugyan, szerelem! Létezik egyáltalán? – Legszívesebben felolvasta volna a nemrég kapott levélkét. De már előbb megesküdött magában, hogy erről soha nem fog beszélni senkinek. – Egyszóval, az én kalandomnak semmi köze a férfiakhoz – folytatta Eden. – Egyszerűen arról van szó, hogy végre elszabadultam a könyvek mellől, egyedül vagyok, és azt teszem, amit akarok… – Maga még tanul? – Lehet, hogy fiatalabb, mint gondolta. – Nem, könyvtáros vagyok. Riley felnevetett. – Kitalálhattam volna.

13

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Mire céloz? – Hogy is mondjam? Van magában valami jellegzetes könyvtáros merevség. Érti, mire gondolok? – Nem, fogalmam sincs. A lány nem tűnt bosszúsnak, egyszerűen csak kíváncsinak. – Hát ez a vénlányos ruha… a haja… Eden nem szólt. Riley látta, hogy megbántódott. – Magának igazán szép haja van, de… – De? A férfi elhúzta a száját. – De csak úgy lóg. – Gratulálok, Smith! – hasított bele a bűntudat. Vedd el a nő kocsiját, utána ráadásul még az önbizalmát! – Hát… nagyon köszönöm. – Eden hangja elárulta, hogy rosszulesett neki a férfi véleménye. – Nagyon szépen köszönöm. – Kinézett az ablakon. – Igazán nagyszerű napja lehet ez a mai. Először összetöri egy nő szívét, a következőnek meg az önbizalmát. – Mire céloz? – Miért, mit gondol, hogyan érezhette magát a menyasszonya, amikor maga az esküvő előtt faképnél hagyta? Ez volt az utolsó csepp a pohárban. – Hát ez a baj, magukkal értelmiségiekkel! Azt hiszik, hogy mindenre tudják a választ. – Most ez megint mit jelent? A férfi dühös pillantást vetett a lányra. – Csak őszinte akartam lenni magával. Olyan őszinte, mint az a kis levél, amit öt perccel az esküvő előtt kaptam. Amelyben a menyasszonyom kiadta az utamat. Eden az ajkába harapott, és lopva Rileyra nézett. Amióta a férfinak elfogyott a türelme, és elárulta, hogy őt hagyták faképnél, egy szót sem szóltak egymáshoz. A lány meg akarta kérdezni, milyen messze vannak még a szállodától, de nem mert több kérdést feltenni. Felsóhajtott. Sosem tudott bánni a férfiakkal. A munkatársaival nem volt semmi gondja, de a magánéletben nem boldogult velük. A füle mögé simította a haját, a végét meg előrehúzta a vállára. Nem kellett volna megsértődnie Riley őszinte véleményén. Igen, a haja tényleg „csak úgy lóg”. Évek óta nem változtatott a frizuráján. Hosszú haja a csípőjéig ért, és bár tudta, hogy ez így nem túl divatos, fogalma sem volt róla, mihez kezdjen vele. Ami pedig a ruháját illeti… Ebben is igaza volt a férfinak. Nem volt érzéke a divathoz, egyszerűen nem tudta, mi áll jól neki. Nyolcéves volt, amikor meghalt az édesanyja, azóta a házvezetőnők gondoskodtak a ruhavásárlásról. És még a legdrágább szalonokban is sikerült kiválasztaniuk a legunalmasabb holmikat számára. – Tíz perc múlva ott leszünk – jelentette ki a férfi. Szavai zökkentették vissza a lányt a valóságba, és újra lopva megnézte magának útitársát. Elképzelni sem tudta, hogy egy nő hogyan képes elhagyni egy ilyen férfit. Lelki szemei előtt egyszeriben megdöbbentő kép jelent meg: vadul szeretkezett Rileyval a hófehér lepedőn. Eden nyugtalanul fészkelődni kezdett az ülésen. – Valami baj van? – érdeklődött a férfi. – Mi lenne? – Olyan furcsán mosolyog. – Valóban? És az nem olyan vénlányos, mint a ruhám? Riley engesztelően rámosolygott. – Jól van, ne haragudjon! Meg tud nekem bocsátani?

14

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Útitársa megvonta a vállát. – Igazán sajnálom, Eden. – Riley sóhajtott egyet. – Ez nem az én napom, és mi hamarosan búcsút veszünk egymástól. Nem szeretnék haraggal elválni magától. Eden bólintott. – Rendben, felőlem eláshatjuk a csatabárdot. – Egyetértek. – A férfi kezet nyújtott neki, a lány pedig elfogadta. Riley nem engedte el azonnal a kezét. Eden a tenyerén érezte a kissé érdes kéz érintését, és mint a tánc közben, most sem szívesen engedte el. Az idegszálai megfeszültek, a szája kiszáradt, és megnyalta az ajkát. Riley ebben a pillanatban nézett rá. – Helyes – jelentette ki, és elengedte Eden kezét. A lány várta, hogy a szívverése visszatérjen a normális ritmusába, de hiába. A férfi lekanyarodott a tengerparti útról, és a strand felé haladtak. Nemsokára megláttak egy szerény táblát és egy hosszú kocsifeljárót, amelyet virágzó fehér leanderbokrok szegélyeztek. Eden hamarosan megpillantott egy elragadó, mediterrán stílusú, fehér épületegyüttest. A rózsaszín cserepes házakat burjánzó trópusi növények és gondozott gyep vette körül. Riley lelassított, és a legnagyobb épülethez, egy háromemeletes, velencei erkélyes házhoz hajtott, amelynek bejárati ajtaján az „iroda” feliratú tábla függött. Egy árva lelket sem lehetett látni. – Hová tűnt mindenki? – morogta Riley, és megállt. Edennel egyszerre szálltak ki az autóból. Sós levegő csapta meg az arcukat, és az autó sötétített szélvédőjén túl sokkal élénkebb színek fogadták őket. – Ez gyönyörű, Riley! A férfi összehúzta a szemét. – Köszönöm – felelte, láthatóan a gondolataiba merülve. – Nagyon köszönöm. Azzal megfordult, és az iroda bejáratához ment. – De hol vannak a többiek? Közelről zeneszót hallottak. Eden elmosolyodott. – Ez úgy hangzik, mintha zenekar játszana. Riley zavart tekintettel nézett rá. – Igaza van. A zene egyre közelebbről hallatszott. Eden a hang irányába fordult, és egy keskeny ösvényt pillantott meg az épületek között. Riley megdermedt, és hirtelen furcsa, szinte szenvedő arckifejezést öltött. – Eden, szálljon vissza a kocsiba! – A hangja szinte parancsoló volt. – Tessék? – A lány a homlokát ráncolta. – De nekem tetszik ez a zene. Miközben ezt mondta, az ösvényen feltűnt az első zenész, fekete nadrágban és fehér, fodros ingben, egy nagy gitárral a kezében. – Az ördögbe! Eden odament a bosszankodó férfihoz, egyik kezét a karjára tette, és mélyen a szemébe nézett. – Jól érzi magát? Riley tetőtől talpig végigmérte a lányt. – Maga fehér ruhában van. – Csontszínűben. Riley egy pillanatra lehunyta a szemét. – Én pedig még mindig szmokingban. Eden a férfi arcát fürkészte. Miért mond ilyen egyértelmű dolgokat? Egyik tenyerét Riley arcára tette, hogy megnézze, nem lázas-e. – Igen, na és?

15

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Egyre több ember bukkant fel az ösvényen, sokan közülük egyenruhában, és felsorakoztak a zenészek mögött. Edent enyhe rosszullét fogta el. Az emberek mosolyogtak rájuk, és úgy tűnt, hogy pillanatokon belül gratulálni fognak nekik. Jaj, ne! – Rosszat sejtek, Riley. – Én is. A szívhez szóló, romantikus zene betöltötte a teret. Az emberek csak jöttek és jöttek, és mindenki boldogan mosolygott. Eden nem értette, miért nem tesz már valamit a férfi. – Riley – suttogta –, ezek azt gondolják… azt hiszik… – Tudom. Nyugodjon meg! A legjobbat fogjuk kihozni belőle, azután majd felvilágosítom őket. Ez jó gyakorlás nekik, és ha végeztek, mindannyian jót nevetünk majd az egészen. Riley azonban hirtelen megdermedt, és minden higgadtsága szertefoszlott. – Az ördögbe! – morogta. – Ennek fele sem tréfa! A Getawaytől egy nappal korábban érkeztek az újságírók. Eden követte Riley tekintetét. Utolsóként egy párocska sétált az ösvényen, a nő csinos kosztümben, a férfi két fényképezőgéppel a nyakában és egy harmadikkal a kezében. A fényképész rájuk mutatott. Két egyenruhás férfi kibontott egy piros feliratú fehér zászlót, és az emberek üdvrivalgásban törtek ki. Eden felnyögött, és a feliratra, majd Rileyra nézett. – Sok boldogságot kívánunk, Mr. és Mrs. Smith! – olvasta rémülten a zászlón virító szavakat. Riley a lány felé fordult, egész testtartásával bocsánatért esedezett. – Csókot! Csókot! – követelte a tömeg. Amikor a férfi Edenre emelte a tekintetét, a lány számára mintha megállt volna az idő. Az aranybarna szempárból melegség és jókedv sugárzott. Eden hallotta a fényképezőgép kattogását és a buzdító kiáltásokat. A zenészek még mindig játszottak, és a csábító zeneszó egyszerűen lenyűgözte a lányt. Riley arca egyszeriben más kifejezést öltött. Eden nem tudta eldönteni, hogy gyengédséget, sajnálatot, vagy inkább bizonytalanságot tükrözött-e. Akkor a lány egyszerre nagyon közelről látta a férfi szemét. – Csókot! Csókot! Csókot! – követelte rendületlenül a sokaság. – Lehet, hogy őrültség, de ez most egészen jó ötletnek tűnik – mondta a férfi, és odahajolt a lányhoz.

16

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

3. FEJEZET Eden szája, azok a szép érzéki ajkak, amelyek Rileynak már a bárban feltűntek, oly édesek voltak, mint a málna. A férfi érintésétől a lány szája azonnal remegni kezdett. Riley szívverése egy szempillantás alatt felgyorsult. Ujjai lassan Eden nyakára siklottak, és érezte, hogy a lány szíve is ugyanolyan vadul kalapál. Eden fojtott hangot hallatott, amely leginkább doromboláshoz hasonlított, és Riley kezdte újra érzékelni a külső zajokat. Hallotta a gitárzene utolsó akkordjait, a vidám bekiabálásokat és a fényképezőgép szakadatlan kattogását. Kelletlenül véget vetett a csóknak, és átölelte a teljesen összezavarodott Edent. De ő sem tudott tisztán gondolkodni. Vajon miért is csókolta meg a lányt? Miközben a zenészek a következő számra hangoltak, Riley arra gondolt, hogy biztosan a nap váratlan eseményei homályosították el a tudatát. Az alkalmazottai és a két Getawayriporter sugárzó mosolya elárulta, hogy mindenki meg van győződve róla, Eden a felesége. És ez az átkozott csók természetesen csak megerősítette őket ebben a hitükben. Jóllehet a majdnem-felesége sosem járt a Casa Lunában, de párszor már találkozott az üzlettársával, Miguellel. És az ő arckifejezése elárulta Rileynak, hogy azonnal rájött a turpisságra. Miguel kezet fogott a barátjával. – Sok boldogságot! – mondta vidáman, majd odasúgta neki: – Mondd csak, mi folyik itt? A fényképész kezében szinte izzott a gép, ezért Riley sugárzó mosolyt erőltetett az arcára. – Az esküvő lefújva – súgta vissza barátjának. – Mit keresnek itt a riporterek? És mi ez az ingyencirkusz? Miguel megpaskolta társa vállát. – Csak egy kis meglepetés a számotokra. A Getaway-csapat az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy megörökíti az érkezéseteket, mi meg egy kis körítést szerveztünk hozzá. De hát ki ő? – A férfi Eden irányába bökött a fejével. Riley gyorsan bemutatta őket egymásnak, és Miguel puszit nyomott a lány arcára. Eden teljesen össze volt zavarodva. Miguel felöltötte szívélyes arckifejezését, és azt motyogta: – És most mit csinálunk? Az újságírók rád és a menyasszonyodra számítottak, most pedig már legalább egy tekercset ellőttek… tulajdonképpen kire is? Riley nem tudott mit válaszolni. – Gyorsan ki kell találnunk valamit! Miguel még mindig mosolygott. – Két lehetőségünk van: vagy kiverjük a fejünkből a Getaway által felkínált reklámot, vagy épp most találtál egy új menyasszonyt magadnak – súgta barátja fülébe. – Nincs egy harmadik lehetőség a tarsolyodban? – Természetesen abban a másodpercben, amikor megpillantotta az újságírókat, ugyanez a két lehetőség villant át Riley agyán. Valószínűleg ez a gondolat vezérelte akkor is, amikor megcsókolta Edent. Egy új menyasszony! Rápillantott a karjában tartott nőre. Vajon meg tudják csinálni? A Getaway emberei soha nem kérdezősködtek még a jövendőbelije után. Még a nevét sem tudják. Riley egy szempillantás alatt döntött.

17

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Miguel, nem tudnál minket gyorsan elvarázsolni valahová, ahol egy kis ideig nyugodtan beszélhetnénk? – Hiszen Eden maga mondta, hogy kalandot keres. Nem lesz túl nehéz meggyőzni arról, hogy egy néhány napos nászút jóval izgalmasabb, mint felfedezni Kalifornia misszióstelepeit. – Szóval, mi volt az odakint? – kérdezte Eden. – Talán csak egy ostoba vicc? Riley egyik lábáról a másikra állt. – Nem, szó sincs viccről. – Egy luxuslakosztály nappalijában beszélgettek. A férfi a kanapéra mutatott. – Nem akar leülni? – Tudni szeretném, mi folyik itt! – A lány csípőre tette a kezét. – És csak semmi csók meg simogatás! Már attól is rosszul voltam, hogy ide kellett jönnöm magával. – Rosszul volt? – Riley elmosolyodott. – Eddig még egyetlen nő sem reagált így a közeledésemre, mint maga. – Hm. – Eden egy percig sem kételkedett abban, hogy azokra a nőkre ugyanilyen hatással volt ez a férfi, csak vele ellentétben ők ezt nem vallották be neki. – Rendben. Nos, azt akarja tudni, mi folyik itt… Ne gondolj a csókra! – parancsolta magának a lány. Már a puszta gondolattól is megborzongott a gyönyörtől. Ez valószínűleg azért van, mert még soha nem csókolták meg ennyire gyengéden, mégis szenvedélyesen. Vagy azért, mert még soha nem csókolta meg egyetlen rendkívüli férfi sem. Eden felsóhajtott. Feltétlenül el kell nyomnia magában ezt a vonzódást, tehát a lehető leggyorsabban el kell innen menekülnie! – Azt hiszem, jobb lesz, ha most elmegyek – jelentette ki határozottan. – Nem is vagyok kíváncsi a magyarázatára. Csak a slusszkulcsomat szeretném megkapni és egy rövid útbaigazítást, miként jutok vissza az országútra. Riley elhúzta a száját. – Várják már a misszióstelepei, igaz? Eden kinyújtotta a kezét. – Kérem a kulcsot! Ekkor kopogtattak az ajtón, majd belépett egy szállodai egyenruhás, fiatal nő, karjában egy óriási, gyümölcsökkel megrakott ajándékkosárral. – Jó napot kívánok! Ezt maguknak hoztam. Riley a szájához emelte Eden kezét. – Köszönjük, Lisa – mondta, és csókot lehelt a lány ujjhegyére. Eden igyekezett eltitkolni remegését Lisa elől, aki közben letette a kosarat, és odament a besötétített ablakokhoz. – Elhúzzam a függönyöket? Vagy… – sokatmondóan mosolygott – szeretnének lepihenni egy kicsit? – Húzza el! – Hagyja úgy! A szobalány kuncogott. – Magukra bízom a döntést. – Amikor kifelé menet a lány még egy utolsó pillantást vetett a párra, Riley újra megcsókolta Eden kezét. – Mit jelentsen ez? Én a kulcsomat akartam, nem csókokat! – csattant fel a lány, amikor az ajtó becsukódott Lisa mögött. Miután a férfi nem mozdult, Eden határozottan ránézett, és megköszörülte a torkát. – Riley, a kulcsot! A férfi zsebre dugta a kezét. – Sajnálom, de odaadtam Miguelnek. Be akart állni a parkolóba. Eden felsóhajtott. – Na jó. Akkor mondja meg…

18

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Ismét kopogtattak, és a férfi gyorsan beengedte a látogatót. Ezúttal egy pincérnek látszó fiatalember jött, aki két kristálypoharat, valamint egy üveg pezsgőt hozott jegesvödörben. – A bár ajándéka. Riley mosolygott. – Mondja meg, hogy nagyon köszönjük! – Azzal Edenre nézett. – Kérsz egy pohárral, drágám? Kedvet kaptam egy kis pezsgőre. Még hogy drágám?! – háborodott fel Eden, és karba tette a kezét. – Nem kérek, köszönöm. A fiatalember cinkos pillantást vetett Rileyra, kinyitotta a pezsgőspalackot, és töltött egy pohár italt a férfinak. – Biztos benne, hogy nem kér, asszonyom? Eden mosolygott. – Nem, köszönöm. De ha meg tudná mondani, hol találom a parkolót… A férfi csodálkozva felvonta a szemöldökét, és Rileyra nézett. – A főépület mögötti fedett rész az. – Nagyon köszönöm. – Eden bólintott. – Ha megbocsátanak, uraim… Riley a lány mellé ugrott, és megfogta a kezét. – Nagyon szívesen megmutatok neked mindent, drágaságom. Micsoda?! Drágaságom?! A férfi visszaadta a pezsgőspoharat a szobapincérnek. – Mindjárt visszajövünk, és elfogyasztjuk a többit is. – Az ajtó felé tolta Edent. – Én a maga helyében ebben nem lennék ennyire biztos – szólt vissza lány a férfi a válla fölött. – Miket beszél? – suttogta szemrehányóan Riley. – Mindent el akar rontani? – Mit jelent az, hogy mindent? – Eden felsóhajtott. – De tudja mit? Inkább nem is akarok tudni róla. Riley szorosan fogta a lány kezét. – Miguel és én vagyunk ennek a szállodának a tulajdonosai. Néhány hónappal ezelőtt vettük meg. Eden bólintott, és igyekezett nem elveszíteni a fejét a férfi erős kezének érintésétől. – Sok szerencsét hozzá! – A riporterek a Getawaytől azért jöttek ide, hogy cikket írjanak a Casa Lunáról. – A Getawaytől? – Eden megtorpant. Ő is ismerte a jó hírű és befolyásos utazási magazint. Nem sokkal azelőtt jelent meg egy cikk benne a Whitney Könyvtárról. – Igen – erősítette meg Riley, és a főépülettől egy ösvényre vezette a lányt. Egyszerre egy félreeső helyen, egy fekete csempés, vízeséssel és trópusi növényekkel körülvett úszómedence előtt találták magukat. – Hűha! – Eden el volt ragadtatva a látványtól. A medence nemcsak hűvös vizével hívogatta a vendégeket, hanem a teraszáról csodálatos kilátás nyílt a csillogó óceánra. Riley elmosolyodott. – Három medence van a Casa Lunában, de ez a kedvencem. – Azzal magához húzta, majd átkarolta Edent. A lány szíve vadul kalapálni kezdett. – Mi… – Pszt, jön valaki. A hátuk mögött lépéseket hallottak. – Jól van, megadom magam – súgta Eden. A száján át vette a levegőt, hogy ne szédüljön meg a férfi illatától. – Szóval, mi folyik itt?

19

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– A Getaway lehoz egy cikket a nászutamról, és ez kapóra jön, hogy bemutassuk a Casa Lunát. – A lépések zaja távolodott, és Riley elengedte Edent. – Most már biztonságban vagyunk. A lány értetlenül bámult rá. Hogyan is lehetne ő itt biztonságban, amikor a szíve majd kiugrik a helyéről, és minden porcikája bizsereg az izgalomtól, ha Riley hozzáér? – És most nincs partnere a nászúthoz – vonta le a következtetést. – Így pedig a Getaway reklámjáról is lemondhatok. Hacsak nem találok sürgősen egy feleséget. – Nem! – Eden elutasítóan felemelte a kezét. – Szó sem lehet róla! Riley az ujja hegyével gyengéden megérintette a lány arcát. – Miért nem? Hiszen azt mondta, kalandra vágyik. Ők meg már úgyis azt hiszik, hogy összeházasodtunk. A lány igyekezett nem figyelni a bőre bizsergésére, amelyet a férfi érintése váltott ki belőle. – Valóban kalandra vágyom, de nem arra, hogy egy vadidegen férfi menyasszonyát kelljen eljátszanom. Úgyhogy mondja csak el szépen mindenkinek az igazságot! – Na, ne kéresse már magát! Cserébe kap egy férjet. – Riley elmosolyodott. – Úgyis tetszik magának a szálloda. Hirtelen újra átölelte a lányt, aki hozzásimult. – Nem lenne jó móka egy időre a feleségemnek lenni? – suttogta Riley. Edennek elgyengült a lába. Fülében égi zene csendült. Itt a nagy alkalom a kalandra! – Komolyan mondja, hogy el tudna engem képzelni Mrs. Smithként? – A gondolat egyszerre izgatta és megrémítette. A férfi lehelete finoman simogatta a halántékát. – Hát elvállalná? – kérdezte halkan Riley, és eleresztette a lányt. Eden újra lélegzethez jutott. Mit művel itt vele ez az alak? Hogyan feltételezheti egy percig is róla, hogy belemegy a dologba? – Ez nevetséges! Természetesen nem vállalom – jelentette ki a leghatározottabb hangon. Mint amikor azt mondja: „a lexikonokat nem lehet kikölcsönözni, kérem”. A férfi összeráncolta a homlokát, és elfordult. Percekig szótlanul bámulta az óceánt. Eden hallotta a bokorban motoszkáló madarak zörgését és a dolmányos sirályok rekedt rikoltását. – Lehet, hogy igaza van – vélekedett a férfi csüggedten. – Úgysem hinné el senki. Ez a mondat minden nő önbecsülését sárba tiporta volna. És bár Eden igencsak zárkózott fiatal nő, önbecsülése azért neki is van. – Ezt meg hogy érti? – kérdezte felháborodottan. Riley megvonta a vállát. – Senki sem hinné el, hogy magát vettem el. Maga könyvtáros. Olyan ruhákat hord… Úgy néz ki… – Bizonytalan kézmozdulattal jelezte, hogy erről már kifejtette a véleményét a kocsiban. – Szóval én nem lehetnék a felesége! A férfi megfordult, és bíráló pillantással végigmérte a lányt. – Hát, nem is tudom… Én egy rámenősebb, határozottabb nőre vágyom… Eden lebiggyesztette az ajkát. Ma több határozott döntést hozott, mint máskor egy egész év alatt. – Akkor is meg tudom csinálni! – felelte dacosan. A férfi mintha elgondolkodott volna. – Nekem olyan nőre van szükségem, kedvesem, aki mindent vállal, ami a házassággal jár. Aki meg tudja győzni az embereket arról, hogy én tényleg őt választottam. Egy olyan nőre, akin látszik, hogy szerelmi téren is tapasztalt, sőt merész szerető.

20

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Edent hirtelen elöntötte a forróság. Ó, mennyire szeretett volna csak egyetlenegyszer kicsit merész lenni! Bárcsak megmutathatná neki… Bárcsak bebizonyíthatná magának, hogy Eden Whitney többet tud, mint könyveket porolni, és művelt lány benyomását kelteni! – Nézze, nem akartam korábban mondani magának, de… de… – kezdte bizonytalanul. – De mi? A lány hirtelen meggondolta magát. – Nos, ahogy most kinézek, az csak álca. – Álca? – Az igaz, hogy könyvtáros vagyok, és szeretem a hivatásomat. – Itt nagy levegőt vett. – Ám valójában csak az élvezeteket keresem. Riley kétkedően felvonta a szemöldökét. – Szóval maga olyan nő, aki csak az élvezeteket keresi? – Igen – válaszolta a lány bátran. – Pontosan így van. Munka közben komoly vagyok, hogy tekintélyem legyen. De amúgy… Bízzon bennem! A legforróbb nászutas feleség tudok lenni, ha akarja. – És elszántságának bizonyítékaként lehúzta jobb keze gyűrűsujjáról a nagymamája egyszerű karikagyűrűjét, és felhúzta a balra. Lépéseket hallottak. Riley körbenézett, mire Eden elegáns mozdulattal átkarolta a férfi nyakát. – Látod – súgta –, ez az igazi énem. – A szíve vadul kalapált, miközben felemelte a fejét, és megcsókolta Riley férfias állát. Azután még egyszer. A férfi motyogott valamit, majd átkarolta a lány derekát. – Az igazi énem – ismételte a lány az izgalomtól rekedten. Újra megcsókolta Riley állát, és nyelve végigsiklott arcbőrén. – Na, sikerült meggyőznöm? A férfi olyan hangot hallatott, mintha felnyögött volna. Eden hirtelen ráérzett nőiességének hatalmára, és ez nagyon felizgatta. – Képes vagyok rá, Riley. Sikerülni fog. – És még egyszer megcsókolta férje állát. Múltak a percek. A lány beszívta a férfias illatot, a nyelvén érezte bőrének ízét. – Mondj igent! – suttogta. – Igen. – Riley átkarolta a lányt. – Igen? – ismételte Eden. Istenem, mibe keveredtem! – szörnyülködött magában. – Igen, azt hiszem, sikerülni fog. – A férfi elmosolyodott. – Te és én, Eden. Én boldog, kalandvágyó és féktelen feleségem. Féktelen? Eden reszketni kezdett. Féktelenségről szó sem volt… Eden belement a játékba! Riley fellélegzett. Bár kissé meglepte a lány vallomása, miszerint ő csak az élvezeteket keresi, de így utólag hihetőnek tűnt a dolog. Egy begyepesedett, ódivatú könyvtáros sohasem mentett volna meg egy vadidegen fickót a feldühödött, rizsdobáló násznéptől. Eszébe jutott, hogy már az elején azt mondta, kalandot keresni indult útnak. Csak a misszióstelepek nem illettek bele sehogy sem a képbe. A férfi szorosan fogta a lány törékeny kis kezét, és körbevezette őt a Casa Luna épületegyüttesén. Megnézték a két másik úszómedencét, az éttermet, a kis éjszakai bárt és az egymástól távol eső apartmanokat, amelyek különösen meghitt hangulatot árasztottak. A férfit büszkeség töltötte el, amikor a dús bokrok között elhaladva felmutatott a strandhoz vezető lépcsőn. Ez a szálloda egyértelműen színvonalasabb volt, mint a tulajdonában lévő bárok. Jóllehet Riley azokban érezte jól magát, a szíve mégis a Casa Lunáért dobogott. Ennek a vállalkozásnak a sikere azt jelentené, hogy felküzdötte magát a csúcsra.

21

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Hol vannak a vendégek? – érdeklődött Eden a teniszpálya mellett elhaladva. – Eddig szinte csak alkalmazottakat láttam. Riley sejtelmesen mosolygott. – A luna spanyolul holdat jelent. A Casa Luna pedig… – A Hold háza! – Úgy van. Ez ugyanis nászutas szálloda, frissen egybekelt pároknak… Eden csodálkozó arcot vágott. – Azt hittem, ilyen csak Las Vegasban van. Itt is vannak szív alakú ágyak és fürdőkádak? Riley felnevetett. – Nem, itt kaliforniai módra tölthetik el a mézesheteket. Vannak uszodák, strand, zenekar, éjszakai bárok. – És egy ilyen szállodában mindig telt ház van? A férfi megcsóválta a fejét. – Nem kell feltétlenül nászutasnak lenni ahhoz, hogy itt szobát kapjon valaki. Csak azt szeretnénk, ha ez lenne a fő profilunk. Azoknak, akik újra eljönnek hozzánk, még árkedvezményt is adunk. – Tehát akik második nászútra jönnek? Riley megvonta a vállát. Eden megállt, és elhúzta a kezét. – Ezt nevezem cinikus hozzáállásnak! A férfi a lányra nézett. Látta rajta, hogy komolyan gondolja, amit mond, ezért elfojtotta nevetését. Cinikusan vélekedne a házasság intézményéről? Hát persze. A szülei sem házasodtak össze, ami pedig őt illeti… nos, őt éppen ma hagyták faképnél az oltár előtt. – Azt hiszem, igazad van. Nem hiszek feltétel nélkül a hosszú, boldog házasságban. – Akkor miért akartál ma megnősülni? – Beszéljünk valami másról! – váltott témát hirtelen a férfi. – Mégis miről? Riley megfogta a lány kezét, és a lakosztályuk felé vezette. – Például arról, hogy mivel tudnám megköszönni neked ezt az óriási szívességet. – Apropó, meddig tart ez a szemfényvesztés? – kérdezte gyorsan a lány, hogy a lelki szemei elé toluló képeket a viszonzás lehetőségeiről elhessegesse. – Négy vagy öt napig. Készítenek rólunk néhány képet a Getaway számára. Miguel és én pedig bemutatjuk nekik a Casa Lunát. Eden az ajkába harapott. – És ha kérdezgetni kezdenek felőlem? – Ne aggódj! Ők a szállodát akarják megismerni, nem minket. A férfi belenézett a szempárba, amely olyan kék volt, mint az ég, és hirtelen feltámadt benne a vágy. Csakúgy, mint az előbb tánc közben, meg amikor megcsókolta a lányt. És amikor Eden megcsókolta. Most már biztosan tudta, hogy jobban meg akarja őt ismerni. Természetesen csak azért, hogy kitalálja, mivel tudná meghálálni a szívességét. – Tényleg azt hiszed, hogy beveszik ezt a mesét? – Miguel kétkedő pillantást vetett Rileyra. Barátja felemelte az ételmelegítő tetejét, és beszippantotta a rozmaringos csirke és újkrumpli fűszeres illatát. – Hát persze. Miguel azonban nem lett volna ebben ennyire biztos. – És mi lesz vele? – kérdezte a hálószoba irányába biccentve. A félig nyitott ajtón keresztül Riley jól láthatta, amint Eden kivesz egy ölnyi ruhát az útitáskájából. Időközben a férfi már kényelmes farmerre és pólóra váltotta elegáns

22

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

szmokingját, ám a lány még mindig a fehér, hamupipőkés ruhájában szaladgált. Ez csak álca, emlékeztette magát. – Megbirkózik a feladattal. – Hát, nem tudom. Rileynak nem tetszett Miguel hangsúlya. – Mire célzói? – A személyzet máris sustorog. Kicsit meglepődtek a választásodon. Riley megvonta a vállát, és szemügyre vette a borosüveg címkéjét. – Mi a bajod vele? – Nem azt mondtam, hogy bajom van vele, csak épp nem úgy néz ki, mint egy nászúton lévő, boldog ara. Riley a nyakát nyújtogatta, hogy jobban láthassa Edent. Ebben a ruhában és az unalmas frizurájával tényleg nem látszott annak az életvidám nőnek, akit alakítania kellene. – Éppen kalandot keres. Mi meg tartogatunk neki egyet. – Ezek szerint pár nap múlva el is utazik? – Úgy van. – És addig? Mennyit engedhetsz meg magadnak a nászutadon? A férfi különös bizsergést érzett a gyomrában. – Erről még nem beszéltünk. – Ezek szerint még nem hoztad világosan a tudomására, hogy egy többé-kevésbé nyilvános nászúton van? Hogy tényleg ágyba kell veled bújnia? – Lehet, hogy tényleg ágyba akarok vele bújni. Miguel fújt egyet. – Riley, neked ma kellett volna megnősülnöd. És néhány órával a tervezett esküvő után azon töprengsz, hogy ágyba akarsz-e bújni egy másik nővel? Riley megpróbálta magát bűnösnek érezni emiatt. Igyekezett felidézni volt menyasszonya arcát és azt, amit az iránt a nő iránt érzett. De sem az érzés, sem az arc nem elevenedett meg. – Nézd, Miguel, most semmi másra nem gondolok, csak arra, hogy sikerüljön ez a színjáték – füllentette. Miguel kétkedő arckifejezéssel hagyta el a lakosztályt. Riley a homlokát ráncolva a zsúrkocsit bámulta. Jobb lesz, ha felállítanak Edennel néhány szabályt a nászút idejére. Jóllehet a lány szeme, mosolya, az alakja, amelyet Riley a zsákformájú ruha alatt sejtett, nagyon vonzotta, de tudta, hogy jobb, ha nem kezd ki vele. Ostobaság volna. És Eden vajon mit vár ettől a kalandtól? Vacsora közben igyekezett óvatosan ez irányban puhatolózni, de a lány nem beszélt sokat, és evés közben sejtelmes pillantásokat vetett felé. Lehet, hogy ez a kalandvágyó nő, aki kész eljátszani a feleségét, mégis akar tőle valamit? A gondolattól hirtelen felgyorsult a szívverése, és vér tódult az ágyékába. Vajon hogyan festhet Eden ez alatt a nevetséges ruha alatt? A lány letette a villáját, és újabb titokzatos pillantást vetett rá. – Azt hiszem, lefekszem. Riley megköszörülte a torkát. – Ilyen korán? Nem kérsz egy kis desszertet? Két szelet házi készítésű sajtos lepény várt elfogyasztásra az asztalon, friss málnasziruppal leöntve. Rileynak akaratlanul is Eden ajkának íze jutott róla az eszébe. A lány szájára pillantott, és Eden megnyalta az ajkát. Mintha ugyanarra gondoltak volna. – Remélem, jól érzed majd itt magad – mondta a férfi. A lány nyelt egyet.

23

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Ebben biztos lehetsz. Csak most szeretnék már végre megszabadulni ettől a ruhától. Ahogy kimondta, elpirult, és felállt. Néhány másodperccel később már a hálószobában volt, és halk kattanással behúzta maga mögött az ajtót. Riley töltött még a borból. A gondolatok vadul kavarogtak a fejében. Vajon a lány utolsó szavait tekintse meghívásnak? Ismét a csodás kék szempárra gondolt, arra a csábító, titokzatos zafírkék csillogásra. Ez a nászéjszakám, futott át a fején a gondolat. Feszülten figyelt, és hallanni vélte, amint a lány ide-oda járkál a hálószobában. Elképzelte, ahogy lehúzza a cipőjét, leveszi a ruháját, megfésüli a haját, és a hajzuhatag a derekára hullik… Hirtelen hátratolta a székét. Akar engem, gondolta szilárd meggyőződéssel. Hiszen beleegyezett, hogy eljátssza a feleségemet. És ha ő akar engem, akkor én nem fogom visszautasítani, döntötte el magában. Nesztelenül lépkedett a vastag szőnyegen. A hálószoba ajtaját nézte merev tekintettel, és elképzelte, ahogy Eden felhevült testtel fekszik a hűvös lepedőn, és csak rá vár. Halkan, a legkisebb lelkifurdalás nélkül bekopogott az ajtón. Épp ma hagyták cserben az oltár előtt! Igazán megérdemli ezt a nőt, aki csak az élvezeteket keresi. A lány hangja mintha remegett volna, amikor a kopogására felelt. A vágytól reszket a hangja, biztatta magát Riley, és elmosolyodott. Azzal kinyitotta az ajtót, és egyszeriben lehervadt arcáról a mosoly. Eden nem az ágyban feküdt. Nem volt meztelen, és nemcsak a haja takarta el testét. Nem látszott rajta, hogy sóvárogna utána, és még csak kívánatos sem volt. A lány újra talpig fehérben állt a ruhásszekrény tükre előtt, és egy hajkefét tartott a kezében. Az állától a lábujjáig pamut hálóing takarta. Olyan nőnek látszott, aki soha életében nem élt még az élvezeteknek. – Mi baj van? – kérdezte Eden, és idegesen Rileyra nézett. A férfi körbepillantott a szobában. Az egész olyan volt, mint egy megrendezett jelenet, és azt várta, hogy a következő pillanatban előbújnak rejtekhelyükről a tréfás kedvű rendezők, és mindannyian jót mulatnak majd. De erről szó sem volt. Riley rádöbbent, hogy amit lát, az maga a keserű valóság.

24

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

4. FEJEZET – Mindjárt jön az első megmérettetés – jelentette be Riley. – Indulhatunk. – A férfi körözött egyet a vállával, hogy oldja a feszültségét. Miután a múlt éjjel hebegő bocsánatkérések közepette kihátrált a hálószobából, meg kellett elégednie a nappali kanapéjával. A hosszú, kényelmetlen órákat zenehallgatással igyekezett elviselhetőbbé tenni. Eden kisimította a Casa Luna feliratú fürdőköpenyének hajtókáját. – Az első megmérettetés? – A lány még jobban meghúzta az övét. – Igen. Az uszodai fényképezés közben úgy kell viselkednünk, mint egy igazi nászutas párnak. – Riley megdörgölte fáradt szemét. – Ugye a köpeny alá vettél fel fürdőruhát? Eden bólintott. – Persze. Riley is bólintott. A lány kissé félénknek tűnt, de ő elhessegette az aggasztó gondokat. Valamikor hajnalban arra a felismerésre jutott, hogy rosszul értelmezte Eden jelzéseit. De attól még, hogy nem akar vele flörtölni, lehet az, akinek mondja magát. A legforróbb nászutas feleség. – Ideges vagy? – kérdezte a férfi, és biztató mosolyt öltött az arcára. Eden vonásai ellazultak, és hátradobta hosszú haját a válla fölött. – Nem, azt hiszem, igazán jó szórakozás lesz. Riley megkönnyebbülten mosolygott. – Igen, ez az én kalandvágyó feleségem. – Megígértem, hogy az leszek – felelte a lány. Most már a férfi is kezdett megnyugodni. Sikerülni fog! Edennel az oldalán semmi kétsége nem volt afelől, hogy a Getaway riporterei egy boldog ifjú házaspárral fognak találkozni, akik a Casa Lunában csak a szerelemnek hódolnak. Elmosolyodott. Edennek igaza volt. Tényleg jó szórakozás lesz. – Akkor induljunk! Kezdődhet a játék! Miközben a lány mögött az ösvényen lépdelt, azt próbálta elképzelni, milyen lesz Eden fürdőruhában. A Laguna uszoda ma reggel zárva volt a vendégek előtt. Miguel utasítására a nyugágyak többségét is eltüntették, így csak az úszómedence egyik sarkában állt két ágy és egy asztalka a terebélyes napernyő alatt. Az uszoda közelébe érve Riley átkarolta Eden vállát. Csak egy kertésszel találkoztak, aki a lehullott hibiszkusz- és jázminszirmokat gereblyézte össze. – Üdvözlöm, Joe! – kiáltott oda neki Riley hangosan. – Hol vannak a többiek? A napbarnított férfi az órájára, majd kissé értetlenül Rileyra és Edenre pillantott. – Igencsak korán keltek ma, Mr. Smith. Leghamarabb húsz perc múlva vártuk magukat. A riporterek odalent vannak a strandon, fényképeznek és megkérdeznek néhány vendéget. Riley még erősebben szorította magához Edent. Hogyan felejthette ezt el? Persze hogy egy nászutas pár nem kel fel túl korán a nászéjszakája utáni reggelen! Mosolyt erőltetett az arcára, úgy válaszolt: – Szörnyen megéheztünk, Joe, és nem bírtunk tovább várni a szobaszervizre. A kertész elvigyorodott. – Á, értem már! – Megértően rájuk kacsintott. – Fáradtnak látszik, Mr. Smith. – Hát igen, tudja… – Riley zavartan egyik lábáról a másikra állt. – Drágám – fordult Edenhez –, ő Joe, a kertész.

25

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Örülök, hogy megismerhettem, Joe. – Eden kibújt Riley öleléséből, és közelebb lépett Joe-hoz, rávillantva elbűvölő mosolyát. – Gyönyörű a kert. Joe viszonozta a mosolyt, és láthatóan hízelgett neki Eden elismerése. – Köszönöm, Mrs. Smith. Az ízületeim kicsit vacakolnak, de azt hiszem, Mr. Smithnek és Mr. Ortiznak nem lehet oka panaszra. – Biztos vagyok benne, hogy nincs is – felelte Eden. A lány megkérte, hogy mutasson meg neki néhány különleges növényt a medence körül. Riley a gondolataiba merülve nézte, ahogy Eden figyelmesen hallgatja a kertészt. Ahogy érdeklődve egy bokor fölé hajolt, Riley meglátta a köpeny alól kikandikáló karcsú, izmos vádliját. Ez rendben van, gondolta. De milyen lehet a többi testrésze? Ha azok is ilyen szemrevalóak, és ráadásul mindenkivel olyan kedves lesz, mint Joe-val, akkor a nászút sikerülni fog. A Getaway riporterei megkapják azt a néhány nagyszerű fotót, a Casa Luna meg a csodás reklámot. Riley, az igazat megvallva, nagyon izgult. Félórával hamarabb érkezni a fotózásra – ekkora baklövést csak akkor követ el az ember, ha nagyon ideges. Joe odébb baktatott a kosarával és a gereblyéjével, Eden pedig visszament Rileyhjoz. A férfi komoran nézett rá. – Mindjárt indul a játék, kedvesem. Egy negyedóra múlva Mrs. Smithként kell a fényképészek elé állnod. Megbirkózol a feladattal? Eden összeráncolta a homlokát, és duzzogva karba tette a kezét. – Hányszor kell még erről biztosítanom téged? – Te vagy az a nő, aki szórakozásra, kalandra vágyik, nem? A lány lesütötte a szemét. – Kalandra, hogyne. Riley kissé megnyugodott. – Sikerülni fog. – Egyszer csak egy alakot látott az ösvényen feléjük közeledni. Felnyögött. – Mi a baj? – kérdezte Eden. – Miguel édesanyja, Margarita az. Gondolhattam volna, hogy előbb-utóbb felbukkan. Csoda, hogy tegnap nem került elő. Akkor hát helyesbítek: most azonnal kezdődik a játék. Figyelem! Alacsony, törékeny nő tartott feléjük, kezében nagy tálcával egyensúlyozott a terméskővel kirakott, keskeny úton. – Miért vágsz ilyen aggodalmas arcot? Hiszen olyan barátságosnak látszik. – Még hogy barátságos? – Riley megint felnyögött. – Ennek a nőnek olyan a szeme, akár a hiúznak. Ha ő nem lát át rajtunk, akkor senki. Eden rémülten meredt a férfira. – Lehet, hogy inkább el kellene neki mondanunk… – Isten őrizz! – kiáltott fel Riley, de aztán gyorsan lehalkította a hangját. – Az olyan lenne, mintha bemondanánk a rádióban. Ez a nő képtelen titkot tartani. – Riley! – kiáltott enyhe spanyol akcentussal a közeledő asszony. – Ugye nem csupa rosszat mesélsz rólam? Riley Edenre fordította a tekintetét. – És olyan a füle, mint egy elefántnak. – Mindent hallottam – kiáltott vissza Margarita. – Una elefanta, azt mondtad. Muchas gracias. Riley vállat vont. – Látod? – Sietve elvette Margaritától a tálcát. – Mit hoztál, mamá? Az asszony elmosolyodott.

26

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– A mamá sokkal jobban hangzik, mint az elefanta. – Azzal a nyugágyra mutatott. – Hoztam nektek egy kis reggelit. Tedd le ezt oda, hijo! Riley letette a tálcát a székek között álló asztalkára. A tálcán egy kancsó narancslé, két jégkockákkal teli pohár, narancsszeletek és friss menta, valamint egy kosárka croissant és mazsolás zsömle volt. – Köszönjük, Margarita. – A férfi rámosolygott az asszonyra, aki szorosabbra húzta a vállán a selyemsálat. – De nem kellene inkább az új ruhakölteményeiddel foglalkoznod a butikban ahelyett, hogy reggelit hozol nekünk? Margarita szája széles mosolyra húzódott. – És elszalasszam az alkalmat, hogy megismerjem a feleségedet, hijo? – Azzal odafordult Edenhez, és kezet nyújtott neki. – Nem lett volna szabad hagynod, hogy Riley elrejtsen előlünk. A legjobbakat kívánom neked. Riley bemutatta a két nőt egymásnak, és kritikus szemmel figyelte, hogyan fog kezet Eden Margaritával. – Nagyon köszönöm a jókívánságokat, asszonyom. Margarita láthatóan nem szándékozott elengedni Eden kezét, és elrejteni kíváncsiságát. Tetőtől talpig végigmustrálta a lányt. – Boldog vagy, hogy a felesége lehetsz? Pezseg tőle a véred? – kérdezősködött. – Úgy röpköd a szíved, mint egy fészkét kereső kismadár? Riley válla megfeszült. Ha Eden nem tudja félrevezetni Margaritát, nagy bajban lesznek. A lány azonban magabiztosan mosolygott. – Igazán csodálatra méltó, ahogy szívén viseli Riley sorsát. És minden kérdésére csakis határozott igennel tudok válaszolni. Margarita figyelmes tekintete semmit sem változott. Rileyra nézett. – Ilyen asszonyt választottál magadnak? A férfinak elszállt a bátorsága. – Mi… – Egy igazi hölgyet? – folytatta Margarita mosolyogva. – Igazán megleptél, Riley. Jó választás volt. A férfi nyelt egyet. – Köszönöm, Margarita. – A lányra kacsintott. – Hallod, kedvesem? – De most már üljetek le! – parancsolt rájuk az asszony. – A feleségeden látom, hogy szívesen enne valamit, Riley. Adj neki egy zsömlét, és tölts egy kis gyümölcslevet a poharába! Riley eleget tett a felszólításnak, Eden pedig kényelmesen elhelyezkedett a nyugágyon. A férfi levette magáról a fürdőköpenyét, és hagyta, hogy a reggeli napsütés a testét melengesse. Margarita hátrált néhány lépést, kissé félrebillentette a fejét, és bólintott. – Igen, így jó lesz. Innen fényképezve látszik a háttérben a vízesés és a tenger. – Az asszony odament Edenhez. – Vesd le a köpenyedet, gyermekem! A fiatal testeden jobban mutat a fürdőruha, mint egy fürdőköpeny. Riley egyetértően bólintott. Karba tette a kezét, és bizakodóan nézett Edenre. Előző nap sikerült meggyőzniük a személyzetet, ma Joe-t, sőt Margaritát is. Az eddigi sikerek láttán a riporterek félrevezetése már egyáltalán nem tűnt nagy kihívásnak. A férfi az órájára pillantott. Bármelyik percben itt lehetnek. Kényelmesen hátradőlt. Semmi mást nem kell tennie, mint itt heverészni, és hallgatni a fényképezőgép kattogását. Eden lassú mozdulatokkal kibogozta a fürdőköpeny övét. Riley a szeme sarkából figyelte. A lány előbb az egyik, majd a másik válláról tolta le a köpenyt. A férfi szíve most

27

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

már vadul kalapált. Mi van alatta? Vajon milyen fürdőruhát hord egy életvidám, kalandvágyó nő? Elegáns egyrészest? Csábos bikinit? Esetleg tangát? A fürdőköpeny lecsúszott a lány karjáról, és akkor meglátta. Rileynak elakadt a lélegzete. A rémülettől. Lehunyta, majd újra kinyitotta a szemét, de semmi sem változott. Eden a legrondább fürdőruhát viselte, amelyet a férfi csak életében látott. Egy iszapszínű borzadályt, amelynek széles pántja magas, ráncos kivágásba torkollott. A fürdőruha nem simult a testére, hanem leffegve lelógott egészen a combjáig, ahol egyenes vonalban végződött. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint amit egy ifjú ara magával visz a nászútjára, sokkal inkább úgy, mintha a nagymamájától örökölte volna. Eden az ajkába harapott, és rémülten nézett Rileyról Margaritára. – Mi a baj? – kérdezte. A férfinak akkora gombóc volt a torkában, hogy alig tudott megszólalni. – Szereznünk kell valahonnan egy másik fürdőruhát. Mégpedig sürgősen. – Sosem volt érzékem a divathoz – próbálkozott Eden egy félszeg bocsánatkéréssel. Válasz gyanánt azonban nem kapott mást, mint két újabb fürdőruhát, amelyeket Riley és Margarita átdobott a butik öltözőfülkéjének csapóajtaja fölött. – Biztosak vagytok benne, hogy szükség van erre? – kérdezte a lány. – Igen! – hangzott az egybehangzó felelet. Eden felsóhajtott. Tényleg nem értett a divathoz. Mellesleg egyre valószínűbbnek látszott, hogy elment a józan esze. Valamikor akkortájt, amikor nyaralni indult. Vagy ami még valószínűbb, amikor Rileyval találkozott. Levette az első fürdőruhát a vállfáról. A kezében tartott darab valami hálós fehér csoda volt, amely inkább nézett ki tésztaszűrőnek, mint a testét legalább részben elfedő úszóalkalmatosságnak. Felhúzta magára, azután, amilyen gyorsan csak tudta, le is rángatta. Nem! Szó sem lehet róla! Soha nem venne fel ilyen szűk holmit. Ezzel az erővel akár meztelen is lehetne! – Segítsek? – szólt be Margarita a fülkébe. – Nem, nem! – kiáltott ki Eden hevesen. – Csak még nem találtam meg az igazit. – Azzal fogta az arany rátétekkel díszített feketét. Ez ugyan többet takart belőle, a melle azonban illetlenül bujának tűnt benne. A lány a szeme elé kapta a kezét. – Istenem, hogy fogom ezt túlélni? – suttogta. Talán nem kellene erőltetnie ezt a dolgot. Lehet, hogy kissé túl messzire ment a kalandkeresésben. Tessék, láthatja, hová vezetett a vakmerősége. Beleegyezett, hogy eljátssza egy vadidegen ember feleségének szerepét. Aztán egész éjjel le sem hunyta a szemét, mert vadul dobogó szívvel egyre csak az újdonsült férjéről ábrándozott. Felpróbálta a többi fürdőruhát is. A sorban egy bikini következett, amelyet túl szorosnak talált. Aztán egy újabb, ezúttal cseresznyepiros egyrészes, amelynek a színével nem tudott megbarátkozni. Azután még egy bikini. Egyszerűbb lenne mindent beismerni. Azt, hogy ő egyáltalán nem kalandvágyó nő. Azt, hogy képtelen egy olyan férfinak, mint Riley, a feleségét alakítani. Azt, hogy ő minden merészségre alkalmatlan. – Hagyd már abba a fel-alá járkálást, hijo! – hallatszott Margarita hangja odakintről. A lány a fülét hegyezte, hátha meghallja a férfi válaszát. – Ez lehetne az áttörés, mamá. Ha a Getaway kedvező képet fest rólunk, azonnal özönleni fognak hozzánk a vendégek. – Tudom, hijo – morogta Margarita. – De a bárok is szépen hoznak a konyhára. – Igen, de a Casa Luna… – Eden érezte a férfi hangjában a feszültséget. – Azt akarom, hogy ez is sikeres legyen. Erre most szükségem van.

28

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Úgy, mint ahogy nekem a kalandra, gondolta a lány, azzal kibújt az utolsó bikiniből is. Újra beleerőszakolta magát a fehérbe, és egy pillantást sem vetett többet a tükörképére. Riley és a maga kedvéért úgy döntött, hogy végig fogja csinálni a dolgot. A hirtelen elhatározás ellenére ismét nyakig fürdőköpenybe bugyolálva lépett ki a fülkéből. – A fehér – hangzott a szűkszavú tájékoztatás. Margarita bólintott. – Jó választás. Riley is bólintott. – Akkor most vissza a medencéhez! Margarita ott maradt a butikban, mert ő volt az üzletvezető. Az ott árult ruhák többségét ő maga tervezte. Eden és Riley két perccel a riporterek előtt ért vissza a medencéhez. Elnyújtóztak a nyugágyon. A férfi újra letolta válláról a fürdőköpenyt. Eden el akarta fordítani a tekintetét, de képtelen volt rá. Ugyanazt a bizsergést érezte, mint amikor először megpillantotta a férfi izmos felsőtestét, széles vállát. És a lapos, izmos hasát! Beleszédült a látványba, ezért becsukta a szemét. – Vedd le a fürdőköpenyt! – szólalt meg Riley. Eden lelki szemei előtt abban a pillanatban már meg is jelent a kép, ahogy a férfi keze kioldja a csomót az övén, és lassan lehúzza válláról… – Honnan vetted azt a rémes fürdőruhát? – hallotta Riley hangját, és egy csapásra visszatért a valóságba. Nyelt egyet. – Mondtam, hogy nem értek a divathoz. – És biztos vagy benne, hogy most jót választottál? – Igen. – Akkor miért nem veszed már le a fürdőköpenyt? Eden sóhajtott egyet. – Jól van. – Nyilvánvaló volt, hogy Riley addig úgysem nyugszik meg, amíg a saját szemével meg nem győződött róla, hogy ezúttal olyan fürdőruhát visel, amely méltó az ő feleségéhez. A lány remegő ujjakkal bontotta ki a köpeny zsinórját, majd levette a köntöst. Nem nézett a férfira, a fürdőruháját vizsgálgatta. Megigazgatta a pántokat, aztán a magas combkivágást. Az utóbbit igyekezett lejjebb rángatni. – Ne! – szólt rá Riley, és a hangja különösen fátyolos volt. – Az úgy tökéletes, ahogy van. – Tekintete végigsiklott Eden alakján. – Tökéletes vagy. A lány testét forró borzongás járta át. – Tényleg? – suttogta. – Úgy gondolod? A férfi kinyújtotta a kezét, és megsimogatta Eden állát. – Egészen lázba hozol – mondta fojtott hangon, és a hüvelykujjával végigsimította a lány alsó ajkát. – Tudod, ugye? Edent ismét forró borzongás járta át. – Tényleg? Te… te… – A férfi tenyeréhez simította az arcát, és újból nekirugaszkodott: – Én… Riley elmosolyodott, és sokatmondóan nézett rá. – Azt akarod mondani, hogy ez az érzés kölcsönös? A lány nyelt egyet. – Talán ma jobb éjszakánk lesz. – Azzal a férfi újra megérintette kedvese száját. – Mit gondolsz? Eden sóvárogva ránézett, és nyelvével megnedvesítette hirtelen kiszáradt ajkát.

29

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Én… – Bocsánat a zavarásért – törte meg Miguel a bizalmas pillanat varázsát. Eden visszahőkölt, és Miguel valamint a két idegen felé fordult. – Láttam, hogy jöttök – felelte Riley. Felállt, és kezet nyújtott a riportereknek. – Isten hozta magukat! Nadine és Eric, ha nem tévedek. Eden egyszeriben megnyugodott. Ezek szerint a simogatás és a csábító vallomás is csak a színjáték része volt. A lány is felállt, kezet nyújtott Nadine-nak, a ceruzavékony, szőke, nadrágkosztümös nőnek. Azután kezet fogott a baseballsapkás, napszemüveges Erickel is, akin fényképezőgépek és a fényképezéshez való különféle kellékek lógtak. – Üldögéljenek csak nyugodtan tovább! Hiszen a mézesheteiket töltik, kedveseim – mondta Nadine, és rájuk kacsintott. – Csak érezzék jól magukat, mi meg közben készítünk néhány felvételt. Megpróbálom csak Miguelt bombázni a kérdéseimmel. Riley visszahúzta Edent a székére. – Engem is nyugodtan kérdezgethet, Nadine – mondta az újságírónőnek. Az bólintott, és Miguellel egy félreeső sarokba húzódott. Eric összeszerelte a műszerállványt, és kipróbált néhány objektívet. Eden szótlanul ült Riley mellett, hallgatta a vízesés csobogását és az óceán morajlását. Amikor a férfi megérintette a karját, összerezzent. – Hiszen te reszketsz – jegyezte meg halkan Riley. – Jól vagy? – Persze, minden rendben van – vágta rá gyorsan Eden. Egy könnyű szellő vízpermetet fújt rájuk a vízesés felől. A lány nyelt egyet. Vajon végig tudja csinálni? – Biztos jól vagy? – firtatta a férfi. Eden megint nyelt egyet. – Szívesen innék valamit. Riley elvett egy poharat a tálcáról, és a homlokát ráncolta. – Elolvadt a jég. Hozok neked egy másik pohárral… – Valami koktél kellene, olyan kis színes papíresernyőcskével – szólt közbe Eric, aki még mindig a kameráival foglalatoskodott. – Mind a kettőjüknek. Valami színes ital, jégkockákkal és citromszelettel a pohár peremén. – Máris felhívom a bárt – mondta Miguel. Kis idő múlva megjelent a mixer két hosszú, smaragdzöld itallal és jégkockákkal teli pohárral, melyeket apró papírernyők díszítettek. Eden nagyot kortyolt a koktélból, közben szorosan fogta az esernyővel megtűzött gyümölcsdíszt. – Finom – mondta, és máris jobban érezte magát. Még egyet kortyolt az édes, hideg italból. – Nagyon finom. Riley vigyorgott. – Lassan a testtel, Mrs. Smith! Nem is koccintunk? – Azzal felemelte a poharát, és csilingelve összekoccintották. – Ránk! A hideg ital kellemes, nyugtató hatással volt rájuk. – Igen – helyeselt a lány. – Ránk! – A fényképezőgép kattogott, de Eden nem jött zavarba. Újra ivott, és rámosolygott Rileyra. – Nagyszerű ez az ital. – És tartalmas – mosolygott rá vissza a férfi, és ő is élvezettel kortyolgatott. A gyomrában szétáradó melegség ugyanolyan kellemes érzéssel töltötte el, mint a bőrét simogató napsütés. Edennek hirtelen eszébe jutott valami: – Napozókrém! Ha nem kenem be magam, szörnyen le fogok égni. Riley felemelt egy flakont az asztalról. – Margarita mindenre gondolt. Eden már nyúlt is érte, ám a férfi a magasba emelte a flakont.

30

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Ohó! Ez a férj előjoga. – Elmosolyodott. – Fordulj csak meg! Miközben Eric arra készült, hogy megörökítse a jelenetet, Eden kiitta az italát, és engedelmesen a hasára gördült. Riley félresöpörte a lány hosszú haját, azután erőteljes mozdulatokkal szétkente hátán a krémet. Eden felsóhajtott. Valóra vált az álom! Remélte, hogy Riley nem veszi észre az izgatottságát. A férfi bedörzsölte a vállát, azután a tenyere végigsiklott a lány karján, egészen a csuklójáig. Majd elvette a kezét, és – itt Eden elfojtotta a tiltakozását – mindkét lábára vékony krémcsíkot csorgatott. A lány visszatartotta a lélegzetét, és érezte, ahogy a nagy, erős kezek a combját és a vádliját masszírozzák. Igen, erről álmodott az éjjel! Félig lehunyt szemmel, homályosan látta, ahogy Eric a khakiszínű nadrágjában ide-oda szaladgál, és egyfolytában kattingatja a fényképezőgépét. Mintha álmában hallotta volna a két férfi beszélgetését is. – Maga szerencsés férfi, Riley. – Ó igen, valóban az vagyok. Eden hasában szétáradt a forróság. Riley keze a lábát masszírozta, gyengéden simogatta a fenekét, majd lesiklott a sarkáig. A lány egészen feloldódott az érzéki élvezetben. Ekkor újra felhangzott a fényképezőgép kattogása. Eden bosszúsan felsóhajtott. Bárcsak eltűnne ez az Eric! Akkor zavartalanul tudná élvezni Riley érintését, sőt talán megfordulna, és… Klikk, klikk, klikk. Eric mellé térdelt, így a fényképezőgép már csak néhány centiméterre volt az arcától. – Bocsánat – szólt a férfi –, csak szeretnék néhány közeli képet is készíteni. Eden vállat vont, és lehunyta a szemét. Akkor sem fogja hagyni, hogy elrontsák a jókedvét. Végre elkezdődött az igazi kaland… Jaj, ne! A lánynak felpattant a szeme, Eric arcába bámult. Hiszen ő ismeri ezt a férfit! Bár nem mutatták be őket egymásnak, de ő volt az egyik fotós, aki nemrég felvételeket készített a Whitney Könyvtárról. Mi lesz, ha kiderül, hogy emlékszik rá? Mi lesz, ha rájön, hogy ő Eden Whitney? Mi lesz, ha felhívja az apját, hogy gratuláljon neki?

31

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

5. FEJEZET – Meglátod, ez a riport meghozza a várva várt sikert. Riley felpillantott az íróasztalán fekvő dossziék közül, és üzlettársa boldog arcába nézett. – Gondolod? Miguel óvatosan becsukta az ajtót, és nekidőlt. – Tudom. Nadine és Eric el van ragadtatva a Casától. Riley félretolta a jelentést. – És mi ketten? Gondolod, hogy sikerült meggyőznünk őket? – Hogy meggyőztétek-e őket? – Miguel elvigyorodott. – Olyan forró volt körülöttetek a levegő, hogy fűteni lehetett volna vele a medencét. – Annyira jók voltunk? – Riley szórakozottan megdörgölte a hüvelyujjával az íróasztalalátét bőrsarkát. Eden bőre határozottan finomabb volt. – Ha már itt tartunk, hol van a feleséged? Riley megrázta a fejét, és fészkelődni kezdett a székén. Azt ő is nagyon szerette volna tudni. A fotózás után azt remélte, egy kicsit kettesben lehetnek, de a lány bebugyolálta magát a fürdőköpenyébe, és elsietett. Nem találta őt sem a lakosztályban, sem másutt a szállodában. Ezért hát Riley bezárkózott az irodájába, időnként tárcsázta a lakosztály számát, és igyekezett nem túl gyakran Eden karcsú alakjára gondolni. – Átkozottul jól nézett ki fürdőruhában – vélekedett Miguel, mintha olvasott volna barátja gondolataiban. Riley dühös pillantást vetett rá. – Vigyázz a szádra! Végül is a feleségemről beszélsz. Miguel elvigyorodott. – Teljesen megfeledkeztem róla. És amúgy milyen volt a nászéjszaka? Riley válaszul újabb mérges pillantást vetett rá. Az éjszakai események egyáltalán nem tartoznak Miguelre, mint ahogy a ma esti tervei sem. Meghitt vacsora, jó bor, egy kis gyengédség… – Azt hittem, nem lenne kifogásod ellene – folytatta Miguel. Riley értetlenül hunyorított. – Mi ellen? Barátja a homlokát ráncolta. – Egyáltalán nem figyelsz rám. Nadine és Eric szeretne még egy képsorozatot készíteni az étteremben. Azt mondtam nekik, hogy te és Eden ma este biztosan… – Micsoda? – Lőttek a meghitt vacsorának! – Azt hittem, hogy ma este végre kettesben lehetünk egy kicsit. – Úgy viselkedsz, mintha valóban nászúton lennél. – Miguel megcsóválta a fejét. – Ne feledd, Riley, hogy ez az egész felhajtás csak azért van, hogy megjelenjen rólunk a riport a Getawayben! Nadine és Eric teljesen odáig volt, nem is beszélve a szerkesztőről. Riley felsóhajtott. – Végül is igazad van. – Azzal újra feltárcsázta a lakosztály számát. A kagylót azonban nem vették fel. A férfi letette. – Hány órakor lesz a vacsora? – Hétkor. A teraszon terítünk, és a ház legjobb ételeit fogjuk felszolgálni.

32

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Ott leszünk – morogta Riley. Nos, ennyit a kettesben elköltött vacsoráról. De nem számít. Megkeresi Edent, elviszi a teraszra, a riporterek előtt elkezdik a kellemes estét, aztán búcsút intenek nekik, és közös takaró alatt fejezik be. Ez utóbbiban biztos volt. – Aggódtam érted délután – mondta Riley. – Eltűntél. Eden végigsimított hosszú, fodros szoknyáján, lehúzta bő ingblúzának ujját, és karba tett kézzel továbbment az étterem felé. Kétségbeesetten igyekezett közömbös maradni. Törvényileg kellene fellépni az ilyen férfiakkal szemben, gondolta bosszúsan. Riley durva vászonból készült nadrágjához ma este fehér selyempólót vett fel. Úgy nézett ki – legalábbis első pillantásra –, mint egy megszelídült rosszfiú. Riley megfogta a lány kezét, aki összerezzent. A férfi sokatmondóan elmosolyodott. – Ifjú házasok vagyunk, ne felejtsd el! Hogyan is felejthetné el? A medencénél történt fotózás után igyekezett minél hamarabb eltűnni. Végig akarta gondolni, milyen következményekkel járna, ha Eric felismerné őt. – Szóval, hol jártál? – Riley megszorította a kezét. Edent mintha áramütés érte volna, jóleső bizsergés indult felfelé a gerincén. Egy pillanatra lehunyta a szemét, és igyekezett meggyőzni magát arról, hogy ez csak a leégéstől van, nem pedig Riley érintésétől. Nyelt egyet. – Meglátogattam Margaritát – mondta. Az idős hölgy először csodálkozva felvonta a szemöldökét, amikor Eden feltűnt a butikjában, majd megkínálta őt egy jeges teával. Riley felnyögött. – De ugye semmit sem meséltél neki? Mondtam, hogy képtelen tartani a száját. Eden megrázta a fejét. Margarita biztosan csodálkozott, hogy az esküvő után egy nappal a feleség egyszerűen magára hagyja a férjét. De ő nem faggatta, hanem teával, nyugtató csevegéssel és két szem aszpirinnel várt rá. – Margarita elárulta, mi volt az ananászlében. – Ananászlé? – Riley egyszeriben kezdte sejteni, miről van szó. – Azt hitted, hogy a felszolgált ital ananászlé volt? – Igen, azt hittem, és felhajtottam, mint… – Mint egy kimenős tengerész. A lány bosszús tekintetet vetett a férfira. – Igazán köszönöm a találó hasonlatot. Figyelmeztethettél volna – vetette a szemére. A második jeges tea és a két aszpirin után már rájött, miért olvadozott annyira Riley érintésétől, amikor a férfi bekente őt a naptejjel. Egyszerűen túl sok rumot ivott! Nem mintha Riley nem lett volna vonzó. Mert tagadhatatlanul az. De az ő hirtelen támadt vágyakozását mégsem ez okozta, hanem az alkohol. Ettől a felismeréstől határozottan megkönnyebbült. A férfi ismét megszorította a kezét. – Reméltem, hogy kettesben vacsorázhatunk. De… ígérem, hogy utána igazán meghitt esténk lesz. Nem, nem és újra nem! – tiltakozott Eden magában. Neki ez túl sok a kalandból! – Riley… – Pszt! Már itt is vagyunk. – Azzal kinyitotta a kis, egzotikusan berendezett étterem bejárati ajtaját. – A teraszon várnak minket. Miguel, Nadine és Eric tényleg ott ült már. Eden félénk pillantást vetett a fotóriporterre, de semmi jelét nem látta annak, hogy a férfi felismerte volna. Nagy kő esett le a szívéről. A jegesteák elfogyasztása közben végig azzal nyugtatta magát, hogy ha felismerte volna, akkor azt biztosan szóvá teszi. Riley rejtelmesen mosolygott, elengedte a kezét, és átkarolta a vállát. Eden nyelt egyet. Őrajta is sokat töprengett ma délután.

33

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Tudtára kell adnia, hogy az életében nincs helye egy ilyen kalandnak. Az kalandvágya nem terjed odáig, hogy ágyba bújjon a legelső fickóval, aki az útját keresztezi. Mielőtt még visszamennek a meghitt lakosztályukba, alkalmat kell találnia arra, hogy közölje vele, nem keltette fel az érdeklődését. Riley karja végigsiklott a lány hátán, tenyerével finoman megérintette a fenekét, és a kis csoport felé tolta Edent. A lány tisztán érezte mind az öt ujjának melegét… – Foglaljanak helyet! – Nadine intett, és az egyik, két személyre terített asztalra mutatott. – Mi odaát fogunk ülni – azzal egy másik asztal felé intett –, és ugyanazt szolgálják fel nekünk, mint maguknak, így még az ízekről sem fogunk kérdezősködni. Néhány felvétel erejéig fogjuk csak háborgatni magukat, azután élvezhetik egymás társaságát. Hát ez nagyszerű, gondolta Eden, és hagyta, hogy Riley alátolja a székét. Két pohár jéghideg ásványvíz és citromkarika várt rájuk az asztalon, és a lány nagyot kortyolt a poharából. Riley is helyet foglalt, és miközben ő is az asztalhoz húzta a székét, hozzáért Eden térdéhez. Aztán odahajolt a lányhoz. – Lazíts, drágám! Úgy nézel ki, mint egy kanári, amikor macska ólálkodik körülötte. – Píp, píp – súgta a lány. Ha ő kanári, akkor Riley az ólálkodó macska. Hízelgő, csillogó szőrű, jól megtermett kandúr. Az asztal közepén, hatalmas tálcán, a legkülönfélébb előételek várták őket. Sajtos kenyérszeletkék, grillezett rákocskákkal tűzdelt kis nyársak és hideg, felkockázott avokádó, valamint osztriga szerepelt a kínálatban. Riley szélesen elmosolyodott. – Hát akkor lássunk neki! Tudod, mit mondanak az osztrigáról? – Riley… – nézett rá szemrehányóan Eden. – Tökéletes! – hallatszott a fényképész elragadtatása, aki éppen akkor tűnt fel a lány látókörében, és megállás nélkül kattogtatta masináját. – És most egyen valamit! Ígérem, egyetlen olyan képet sem fogunk megjelentetni, ahol morzsa van az állán. Eden szándékosan nem vett tudomást az osztrigákról, és egy kis nyársat tett a tányérjára. Riley természetesen az osztrigát választotta, és gyors, gyakorlott mozdulatokkal elfogyasztotta. Klikk, klikk, klikk, dolgozott a fényképezőgép. A pincér pezsgőt töltött nekik. – Most pedig koccintsanak! – kérte Eric. – Hajoljanak előre, és nézzenek egymás szemébe! Eden sóhajtva felemelte a poharát, és közben kínosan feszengett a székén. – A szemébe, a szemébe nézzen! – nógatta Eric. A lány engedelmesen felpillantott, és egyenesen Riley aranybarna szemébe nézett. A csillogó szempár vidámságot és melegséget, nem, inkább forróságot, izgatottságot sugárzott. – Igyunk ránk, kedvesem! – mondta a férfi halkan, és a poharuk éppen abban a pillanatban ért össze, amikor a férfi a lány térde közé csúsztatta a lábát. Eden majdnem félrenyelt a megdöbbenéstől. Riley elmosolyodott. – Hogy lehet ekkora szerencsém? – Szerencséd? A férfi lassan a lányéhoz dörgölte a térdét. Olyan érzés volt, mintha gyengéden simogatná, és ez veszélyes vágyakat ébresztett benne. Ne is végy róla tudomást! figyelmeztette magát Eden. – Én kereszteztem a te utadat, vagy inkább fordítva? – mosolygott a férfi.

34

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Eden szinte emberfeletti erővel összeszedte magát, megfeszítette a vállát, és elhúzta a térdét. – Riley… – Nem tudnák ezt megismételni? Mármint az összeütközést – kérte Eric. – Szeretném az egészet egy másik szögből is megörökíteni. Eden kelletlenül engedett a kérésnek. Riley ezúttal megfogta a lány szabad kezét, és összefonta az ujjaikat. A férfi szája újra mosolyra húzódott. – Nem is olyan rossz ez, ugye? – Hüvelykujjával gyengéden simogatta a lány ujjait. – Így legalább meg tudjuk beszélni a ma éjszakát – suttogta. – Amikor végre kettesben maradunk…

35

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

6. FEJEZET Eden megborzongott Riley rekedtes hangjától. – Ha kettesben maradunk. – A lány arcát pír borította el. A férfi szeme szikrázott. – Igazán szép kalandban lesz részünk. Edent hideg zuhanyként érték ezek a szavak. Miféle kaland? Tudta, hogy semmiféleképpen sem akar kaland lenni Riley számára. De még ha akarna sem tudna az lenni, ugyanis szerelmi téren nincs semmi tapasztalata. – Nézd, Riley… – Hm? Eric körbejárta őket, és egyik fotót a másik után készítette. Eden lehalkította a hangját. – Ami a kalandot illeti… – Ígérem, hogy nem fogunk sok időt vesztegetni a vacsorával. – Nem, nem erről van szó – tiltakozott a lány. – Azt hiszem, nem kellene ezt tennünk. – Mármint gyorsan enni? – Riley elengedte Eden kezét, és a lány arcához emelte. – Ők ezt a világ legtermészetesebb dolgának fogják tartani. – Nem, úgy értem, nem lenne helyes, ha mi… Riley összeráncolta a homlokát. – A védekezés miatt aggódsz? – Megint elmosolyodott. – Egészséges vagyok, és van nálam óvszer… – Nem! – Eden most már majdnem kiabált. Arca szinte égett az izgalomtól. – Figyelj ide, Riley! Őszinte leszek hozzád. Én nem vagyok az a kalandvágyó lány, akinek tartasz engem. A férfi mosolygott. – Tudom, kedvesem. Az igazat megvallva én sem szoktam ilyen gyorsan ágyba bújni egy nővel. – Hát akkor… – könnyebbült meg Eden. – De hatással vagy rám. És érzem, mit vált ki belőled az érintésem. – Ujjaival végigsimította a lány arcát. – Látod? Azonnal libabőrös lettél. – A férfi előrehajolt. – És ábrándossá vált a tekinteted. De ne aggódj! Csak addig megyünk el, ameddig akarod. Edennek kiszáradt a szája. – Riley… – Azonnal tisztáznia kell a dolgot! Ez a férfias kisugárzás, magabiztos viselkedés egyszeriben elbizonytalanította. Újból nekifogott: – Riley… – Húzódjanak közelebb egymáshoz! – hangzott Eric utasítása a bal válla felől. – És Eden, mi lenne, ha apró falatokat dugna a férje szájába? A lány vaktában elvett egy darabka sajtos kenyeret a tálcáról. Azután újra nekirugaszkodott a mondandójának. – Egyáltalán nem tartom jó ötletnek, hogy mi… szóval… hogy összejöjjünk. – Riley kinyitotta a száját, és Eden betolta a falatot. – Értsd meg, kellemetlenül érzem magam. Nekem semmiféle tapasztalatom sincs ezen a téren. – Itt mély levegőt vett. – Az igazság az, hogy még szűz vagyok. Rileynak elkerekedett a szeme, és hirtelen összecsukta a száját. Eden felszisszent, és kirántotta az ujját. – Tökéletes! – kiáltott fel Eric. – Egy kis humort is viszünk a dologba. Nagyon jó!

36

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Ez csak vicc, ugye? Mármint az, hogy szűz vagy – mondta Riley, miután becsukta maga mögött a lakosztályuk ajtaját. – Bár én ezt egyáltalán nem tartom viccesnek. Eden a lábujjait bámulta. – Nem, ez az igazság. De mi ebben a rossz? Manapság megint kezd divatba jönni a szűziesség. – Semmi rossz nincs abban, ha valaki szűz. – A férfi odament a nagy fotelhoz, és lassan leült. – Csak nekem úgy tűnik, mintha valaki a bolondját akarná velem járatni. – Na persze! Szegény öreg Riley! – Eden úgy ült a kanapén, mintha nyársat nyelt volna. A férfi felnyögött. – Mit jelentsen ez már megint? A lány karba tette a kezét. – Most már úgyis mindegy. Szótlanul nézték egymást. – Lehet még egy utolsó kérésem? – szólalt meg végül a férfi. – Megmagyaráznád ezt az egészet? – Minden nőtől magyarázatot követelsz, aki nem akar veled lefeküdni? Riley mérgesen nézett rá. – Csak azoktól, akik előbb mindent elkövetnek, hogy meggyőzzenek az ellenkezőjéről. Eden lesütötte a szemét. – Akkor félreértettél. A férfi majd szétrobbant a dühtől. Legszívesebben megfojtotta volna a lányt. A szép, kívánatos nyaka köré fonná az ujjait, és… Halkan felsóhajtott. – Nézd, én érzem, hogy vonzódunk egymáshoz. Vagy legalábbis vonzódtunk. A lány bűnbánó arcot vágott. – Be kellett bizonyítanom magamnak valamit. – Az én rovásomra? Eden elpirult. – Nos, ez talán most tényleg így fest, de először te kértél tőlem szívességet. Menyasszonyra volt szükséged. – De nem kellett volna feltétlenül szűznek lennie… Eden felhorkantott. – Te jó ég, és még azt hittem, hogy ezt a férfiak becsülik a jövendőbelijükben! Riley már semmit nem értett. – De hiszen nem mi akartunk összeházasodni! Úgy értem, én kértelek meg rá… az ördögbe is! Én már nem tudok semmit, csak azt, hogy úgy érzem magam, mint egy bohózatban. – Akkor engedd meg, hogy megmagyarázzam! – felelte Eden. – Nyakig ültél a pácban, és sürgősen szükséged volt egy menyasszonyra. Megkértél, hogy játsszam el a feleségedet, mire én igent mondtam. Ennyi ez egész. – De te azt állítottad, hogy lazán fogod venni a dolgokat – tette hozzá a férfi. – Azt mondtad, kalandra vágysz. Hogy olyan nő vagy, aki csak az élvezeteket keresi. Eden kényelmetlenül feszengett a kanapén. – Kalandra vágyom, ez igaz. – És miért? – Riley most már az egész történetet hallani akarta. – Mi késztetett erre? – Egy hónappal ezelőtt a főnöknőmnek rossz napja volt – kezdte a lány. – És? – Riley várakozásteljesen hunyorított. – A főnököm ötven felé közeledik, hosszú hajú, karcsú… – Akárcsak te. Eden bólintott. Az arca komolyságot sugárzott.

37

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Sokan mondják ezt, de nem vagyunk rokonok. Szóval egyik nap beléptem az irodába, ott ült, és sírt. Ajaj, futott át Riley fején. Gyűlölte a női könnyeket. – És miért sírt? Eden a kezeit bámulta. – Az unokahúgának, Sarah-nak a legújabb fényképeit tartotta a kezében. Riley felvonta a szemöldökét. – A fényképek miatt sírt? – Azért sírt, mert Sarah nem az ő gyereke volt. Azért sírt, mert huszonöt éve elásta magát a könyvek között, és elmulasztotta mindazt, ami szerinte az életben a legnagyobb boldogság. – És? – kérdezte Riley. – Akkor léptem be az irodájába. Ott álltam az ajtóban, találkozott a tekintetünk. Mindketten bézsszínű kosztümöt viseltünk, és lapos sarkú, gumitalpú cipőt. Mintha a huszonöt évvel idősebb önmagamat láttam volna. És azt hiszem, ő is ugyanerre gondolt. – Eden kisimította a ráncokat a szoknyáján. – Azt mondta, ne kövessem el ugyanazt a hibát, mint ő. Könnyek peregtek végig az arcán, amelyek az unokahúga fényképére potyogtak. Azt mondta, keressem a kalandokat az életben. Megfogadtam a tanácsát, és útnak indultam. Riley ismét felhorkant. – Ez nem úgy hangzik, mintha kalandot keresnél, inkább férjet. Eden kissé félrebillentette a fejét, és elgondolkodott a férfi megjegyzésén. – Hidd el, én sok férfival találkoztam, de egyik sem látott nagyszerűnek és kalandvágyónak. Én pedig pontosan azt a férfit keresem. Riley megijedt. Ez a baj a szüzekkel. Egy lélegzetvétellel képesek kalandról, házasságról és gyerekről beszélni. – Kérlek, ne nézz így rám! – kérlelte a férfi. A lány a homlokát ráncolta. – Most meg mi bajod? A férfi nem tudott szabadulni a félelmétől. – Csak tisztázni akarom, hogy én sem vagyok az a férfi. Én házasságellenes, gyerekellenes és vénlányellenes vagyok! Edent elöntötte a méreg. – Abbahagynád ezt végre? És ha nem csal az emlékezetem, én utasítottalak vissza. – Ő, hát persze. A lány hátradőlt, és ismét keresztbe fonta a karját. – Ha már a bizalmas vallomásoknál tartunk, te mire vágysz az életben? – Üzleti sikerekre – vágta rá a férfi gyorsan. – A Riley-bárok már befutottak, de a Casa Luna mindennél fontosabb számomra. – Miért? Riley értetlenül bámult a lányra. – Hogyhogy miért? – Szerintem kissé eltúlzod a dolgot, hogy lehozza rólad azt a cikket a Getaway. Biztosan valami egészen különleges jelentősége van ennek számodra. Igen, az, hogy bebizonyítsam: több vagyok egyszerű bármixernél, gondolta a férfi. Több, mint egy fickó a nyomornegyedből, aki másra sem képes, mint sört csapolni. – Egyszerűen csak azt akarom, hogy beinduljon ez az üzlet, és kész. – Hm. – Eden lebiggyesztette az ajkát. – És milyen nőt keresel magad mellé? – Semmilyet. – Azt nem hiszem – makacskodott a lány. – Hiszen tegnap lett volna az esküvőd.

38

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Ez a tény csak megerősíti az állításomat. A lány elgondolkodva megcsóválta a fejét. – Hát igen, végül is most nem lehet rossz néven venni tőled, hogy nem rajongsz a házasság gondolatáért. Mégis, talán van valami elképzelésed arról a nőről, akivel együtt szeretnél élni. – Az a nő, akivel együtt szeretnék élni… Ööö… – Olyan legyen, aki ismeri az élet árnyékos oldalát is, gondolta Riley. Aki elfogadná őt olyannak, amilyen, és nem ütné a kis pisze orrát a múltjába. Edenre nézett, a lány apró orrára, a szájára… Vonakodott tudomást venni a lelkében hirtelen feltörő önsajnálatról. – Tudod – szólalt meg a lány, és komoly tekintettel nézett a férfira –, nemrég olvastam egy könyvet… – És semmiképp sem olyan nőt akarok, aki könyvekből szerezte az élettapasztalatát – jelentette ki nyersen. Ő, aki a nyomornegyedben nőtt fel, aki tizenhat évesen otthagyta az iskolát, emlékeztetni akarta magát az esküjére, hogy csak a magafajtákkal kezd. – Egyszerűen csak egy igazi nőt akarok. Eden a homokba fúrta a lábujjait, és élvezte az újabb, ezúttal a strandon rendezett fotózás utáni nyugalmat. Nadine odasündörgött a közelébe, és Riley felé intett, aki néhány méterrel távolabb a motoros vízisíjét bütykölgette. – Hogyan ismerkedtek meg egymással? – Ó, úgy, ahogy mások szoktak – tért ki Eden a válaszadás elől, és megkönnyebbülten fordult a közeledő Eric felé. Titokban végigsimította izzadt tenyerét a fehér fürdőruháján, miközben a két riporter egyeztette a délutáni teendőket. Jóllehet Rileyval fegyverszünetet kötöttek a két napja lefolytatott beszélgetés után, a lány egyre idegesebbé vált. Ettől a belső feszültségtől pedig egyre inkább nehezére esett állandóan mosolyogni. Előző nap egyfolytában fülig ért a szája, amikor a Casa Luna körül sétálgattak. Azután mosolygott a bárban rendezett esti koncerten. Az előbb pedig a fogát összeszorítva mosolygott a vízisí mellett. Senki sem vette észre, mennyire ideges. A riporterek elégedettek voltak a felvételekkel. Riley egyetlenegyszer sem kifogásolta a viselkedését. Igaz, nem is beszélgettek sokat egymással. A lakosztályba érve a férfi vagy üzleti ügyekről tárgyalt Miguellel, vagy feltette a walkman fejhallgatóját. Eden viszont úgy érezte, hogy lassan, de biztosan megőrül. Ráadásul az a kényszerképzete támadt, hogy Eric titokban figyeli őt, mert felismerte. – El kellene vinned a feleségedet a szállodából. Riley Margaritára nézett. – Mit keresel te itt, Margarita? Talán te is szeretnél szerepelni a magazinban? Az asszony furcsa hangot hallatott. – Ó, sí, sí. – Margarita lemutatott a strandra, ahol Nadine és Eric éppen Edennel beszélgetett. – Csak ez a magazin sajnos nem irántam érdeklődik. – Hm. – Riley elfordította a tekintetét a „feleségéről”. Nadine egyre jobban érdeklődött a kapcsolatuk részletei iránt. – Azt hiszem, meg kell szabadítanom Edent ettől a nőtől. – Jó ötlet. Több időt kellene kettesben töltenetek. A férfi a homlokát ráncolta. – Miért? – Ah, férfiak! – Az asszony bosszúsan fújt egyet. – Hát nem látod, hogy szegénynek egy kis pihenésre van szüksége?

39

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Riley a parti homokot bámulta. Természetesen észrevette, hogy Eden egyre ingerültebb. De hogy kettesben legyenek… A lakosztályban együtt eltöltött idő így is épp elég kínszenvedés volt számára. Ha nem kellett Nadine és Eric előtt a boldog szerelmespárt játszaniuk, azonnal felhívatta magához Miguelt, hogy üzleti ügyekről beszéljenek. Időközben már megtervezték az elkövetkezendő ötven évet! De semmi sem tudta elterelni a figyelmét Eden nyugodt szuszogásáról azokban a sötét, magányos órákban. Te jó ég, egy szűz! Egy prűd vénkisasszony! Egy könyvmoly! Aki mégis úgy felforrósította a vérét, mint még senki azelőtt! – Riley? – nógatta Margarita. – Igen, tudom, gondoskodnom kell neki egy kis pihenőről. A Riley’s No. 4. bár tükrében Eden egy húszas éveinek közepén járó pár turbékolását figyelte. Pontosabban a fiatal nőt. A vagány, barna lány, rejtelmes mosollyal az arcán, végighúzta az ujját kísérője arcán. A férfi nevetett, elkapta a kezét, és megcsókolta a tenyerét. Erre a lány is felkacagott. Könnyű nyári ruhájában elégedett és magabiztos nő benyomását keltette, látszott rajta, hogy tud bánni a férfiakkal. Eden felsóhajtott. Ezt a természetesnek ható lazaságot akarta megtalálni az utazása alatt. A kérdés csak az volt, hogyan. Hiszen nem elég csak eldönteni, hogy mától másképp viselkedik. Megpróbálta, de hiába. Felsóhajtott. – Mi a baj? Riley megváratja magát? – Stone, a pultos letörölte Eden jegesteája mellett a pultot. – Nem, semmi baj – felelte a lány. Minél többet váratta Riley, neki annál kevesebbet kellett játszania a boldog feleség szerepét. Nemrég voltak egy délutáni mozielőadáson, és Eden most arra várt, hogy Riley elintézze a No. 4. bárjában felmerült sürgős üzleti ügyeit. – Mi nyomja a szívét? – érdeklődött Stone. – A sóhajok mindig a szívből jönnek. Eden nem tudta, hogy elmondhatja-e. Stone olyan volt, mint egy kiöregedett gladiátor: dús szemöldökű izomkolosszus, akinek széles orrát egyszer-kétszer biztosan betörték már. Mit tudhat ő egy könyvtárosról, aki ki akar törni a szürkeségből, és „igazi nő” akart lenni? – Öntse ki a szívét a jó öreg Stone-nak! – A férfi bátorítóan rámosolygott. – Munkaköri kötelességem, hogy meghallgassam mindenki bánatát. Riley kilépett a bár irodájából, és beszívta a sörélésztő, a földimogyoró és a jókedv sajátos illatát. Kihúzta magát, és elmosolyodott. A majd egy órán át tartó papírmunka ellenére is kipihentnek érezte magát, és szemmel láthatóan nemcsak a kocsma hangulata tett jót neki, hanem a pult mögött ülő vendégek jókedve is. De hová tűnt Eden? Remélte, hogy a lány nem unta el magát időközben, és nem ment vissza a szállodába. Hiszen annyira hálás volt neki, hogy elmenekítette onnan biztosan nem tért vissza önszántából. A férfi elmosolyodott. Mihelyst elhagyták a szállodát, Edenről egy csapásra lepergett a feszültség és idegesség. Beültek az első moziba, ahol Riley a legújabb Schwarzeneggerfilmet akarta megnézni, és ahol feltételezései szerint Eden is találhatott volna magának valamilyen igényesebb művészfilmet. Ám legnagyobb meglepetésére Miss Könyvmoly azt állította, hogy nagyon kedveli az akciófilmeket, ezért egy óriási pohár pattogatott kukorica és egy zacskó csokoládékocka társaságában csatlakozott a férfihoz. Abban a pillanatban mozgolódni kezdett egy kisebb férfitársaság a bár végében, és Riley megtorpant. Eden közöttük ült, és jóízűen beszélgetett néhány törzsvendéggel. A férfi kíváncsian közelebb ment hozzájuk, hogy megtudja, miről folyik a szó. Csak nem

40

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

felmérést végez arról, miért nem járnak a kétkezi munkások többet könyvtárba? Vagy netán előadást tart nekik a francia trubadúrköltészetről? – Tényleg így gondolod, Hank? – kérdezte éppen Eden, aki nem vette észre Rileyt. A jól megtermett férfi, aki overalljának emblémája szerint a közeli hajógyárban dolgozott, bólintott. – Úgy bizony, és egy új frizurára. Eden felsóhajtott. – Ezt már hallottam. Néhány másik férfi helyeslő dörmögéssel fejezte ki egyetértését, azután ellátták a lányt néhány jó tanáccsal. – Ne túl rövidre! – De ami többet enged látni az arcodból. Eden az ajkába harapott. – Biztosan igazatok van. – Körbenézett a férfi társaságon. – Köszönöm az ötleteket! Riley mögöttük állt, és zavarodottan bámult Edenre. A lány szeme, amely most még a szokásosnál is kékebbnek tűnt, varázslatosan csillogott. Reményteljes mosoly bujkált a szája szegletében. Stone, a bárpultos, még ennyit fűzött hozzá a frizura körüli vitához: – De van valami, amire magának még a hajvágásnál is nagyobb szüksége van. Pontosabban valaki, aki megtanítja rá, hogyan kell kirúgni a hámból. Valaki, aki segít abban, hogy elengedje magát. Eden arcáról lehervadt a mosoly, és egyetértően bólintott. – Már egyedül is megpróbáltam, de… – A tekintete egyszeriben elbizonytalanodott, és olyan riadt lett, mint egy eltévedt kiscica. Mintegy varázsütésre, Riley úgy érezte, tennie kell valamit. Elfeledkezett a köztük lévő feszültségről, s csak a lány előbbi reményteljes mosolyára és szemének boldog csillogására gondolt. Tartozom neki ennyivel, futott át az agyán a gondolat. – Szükséged van valakire, aki megtanít rá, hogyan kell kirúgni a hámból? – Azzal előrébb lépett. – Íme, egy önként jelentkező! – Menj a dolgodra! – hessegette el Margarita a Casa Luna butikjából. – De hiszen én csak segíteni akarok neki ruhát választani! – magyarázkodott a férfi. – Már tettél néhány javaslatot, úgyhogy most már vonulj vissza! – parancsolt rá az asszony. – Néhány perc múlva átkísérem a feleségedet a fodrászszalonba. Ha elkészültünk, majd odamegy érted a bárba. A bejárati ajtónál függő harang hangosan csilingelni kezdett, ahogy Margarita határozott mozdulattal bevágta utána az ajtót. Riley még egy utolsó pillantást vetett a helyiségbe, ahol Eden tengernyi ruhával a karján éppen besétált az öltözőfülkébe. Riley az órájára nézett. Mennyi ideig tarthat ez az általános felújítás? Végül is visszatért a lakosztályba, és igyekezett nem figyelni arra a belső hangra, amely makacsul ismételgette: és mi vár még rád! – Sejtettem – összegezte Riley komoly arccal a véleményét. Edent csalódottság töltötte el. Ez lenne az első és egyetlen válasza a vadonatúj külsejére? – Én… én nem mertem még a tükörbe nézni – vallotta be. – Ennyire rosszul festek? Riley arca továbbra is kifejezéstelen maradt. – Nézd meg magad! – ajánlotta, és figyelte, ahogy a lány elvonul előtte, a hálószobában álló hatalmas tükörhöz.

41

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Megállt előtte, és behunyta a szemét. Lényegében azóta csukva tartja, amióta a fodrászszalonban az első harminc centiméteres hajtincse a földre hullott. És bár a ruhát, amelyet viselt, ő maga választotta ki, épp csak belebújt, ám egyetlen pillantást sem vetett újdonsült önmagára. Riley átkiabált a nappaliból. – A bárban várlak! Tégy úgy, mintha nem ismernénk egymást, így gyakorolhatod, hogyan kell beszélgetésbe elegyedni idegenekkel! – Rendben – suttogta Eden. Kinyitotta a szemét, és kábán meredt a tükörképére. Nem is hallotta az ajtócsapódást. Ez tényleg én vagyok? – meredt hitetlenkedve a tükörben előtte álló idegenre. Milyen jó, hogy eddig nem látta magát! Különben biztosan nem mert volna így Riley szeme elé kerülni. Nem lesz nehéz úgy tennie, mintha nem ismernék egymást. Hiszen ő maga sem ismert magára. A szíve szaporábban kezdett verni. A Margarita tervei alapján készült fehér ruha csodálatos volt: egyszerű szabású, két réteg vékony sifonból, szögletes dekoltázzsal. Hátul azonban merész kivágás tette izgalmassá, amelyet derékmagasságban két, rafináltan keresztezett vékony pánt rögzített, és amely nagyszerűen hangsúlyozta napbarnított bőrét. És még csak a haját sem kellett feltűznie. A fodrász harminc centit levágott belőle, így hátul a lapockájáig ért, az oldalt lévő tincsek, amelyeket egy kis bronzszínnel megvadított, körülbelül az álla alatt végződtek. A legmeglepőbb azonban az volt, hogy a nagy súlytól megszabadított haj természetes hullámokban omlott a hátára és a vállára. A sminkje varázslatos volt. A szeme sötétebbnek, az ajka csábítóan teltnek tűnt. Egy leheletnyi alapozó, egy kis arany szemhéjfesték és egy kevés málnaszínű rúzs. Ne feledkezzen meg a rúzsról! – figyelmeztette a kozmetikus, és keresett neki egy garantáltan csókálló fajtát. Erről megint Riley jutott az eszébe. Eden nem vett tudomást az időközben ismerőssé váló bizsergésről, amely minden alkalommal, ha eszébe jutott a férfi, átjárta testét. Riley az éjszakai bárban vár rá, hogy megtanítsa neki, hogyan kell elengednie magát. Eden mély levegőt vett. Ha egyszer fel akarom fedezni a bennem szunnyadó nőt, akkor annak ma éjszaka jött el az ideje, gondolta, és elszántan kihúzta magát. Riley az egyik zsúfolásig megtelt éjszakai bárban üldögélt, belekortyintott jéghideg sörébe, és gratulált magának az okos ürügyért, amellyel elszökhetett a lakosztályból. Amikor meghallotta, hogy Eden kulcsa elfordult a zárban, azután pedig megjelent a küszöbön… egy igazi szépség állt előtte. Egy lélegzetelállító és lehengerlő szépség! Az új frizura és a smink kihangsúlyozta gyönyörű szemét és érzéki száját. Ráirányította a figyelmet ragyogó hajára, az új ruha pedig kiemelte alakjának törékenységét. Riley kortyolt még egyet a söréből, hogy a nyelve ne tapadjon a szájpadlására az izgalomtól. Hogyan segítsen neki ellazulni, ha már neki is kiszárad a szája, ha csak rágondol? – Jó estét! – suttogta egy búgó hang a fülébe. – Szabad ez a hely? A szépség volt az. Riley megbabonázva a látványától, szótlanul bámulta a lányt – az aranybarna tincseket, amelyek keretezték az arcát, kis, feszes mellét, amelyek minden lélegzetvételnél csábítóan emelkedett és süllyedt. – Szabad ez a hely? – ismételte meg a lány a kérdését kissé zavartan. – Igen. – A férfi áldotta az eszét a javaslatért, hogy viselkedjenek úgy, mintha nem ismernék egymást. Így még izgalmasabbnak ígérkezett az este. Eden leült a szabad bárszékre, és közben Rileynak alkalma adódott megcsodálni a nő ruhájának merész hátkivágását.

42

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Bocsásson meg, hölgyem! – mondta hangosan, hogy túlharsogja a zenét. A zenekar éppen akkor zendített rá egy új számra, és a párok a táncparkettre igyekeztek. – Megengedi, hogy meghívjam egy italra? Eden nagy szemeket meresztett, és odahajolt a férfihoz. – Igent mondjak, vagy nemet, ha ezt egy idegen kérdezi tőlem? – érdeklődött fojtott hangon. – Többek között ebben is bizonytalan vagyok. Riley elmosolyodott, és magában hümmögött. Hogyan lehet egy ilyen érzéki nő ennyire tapasztalatlan és bizonytalan? – Nos, mivel most csak én hívlak, egyszerűen válassz az igen vagy a nem között! Egyébként pedig, ha egyedül vagy egy barátnőddel mégy el egy bárba, csak akkor mondj igent, ha érdekel a fickó! Eden figyelmesen hallgatta a jó tanácsokat. – Rendben, végül is ez logikus. Szívesen innék egy pohár bort. A következő kört viszont én fizetem. Riley elismerően bólintott. – Nagyon jó. Ezzel felhívtad a figyelmemet, hogy te öntudatos nő vagy, aki megáll a maga lábán. A megfelelő partnernek ez tetszeni fog. – Egyszeriben egy kép jelent meg lelki szemei előtt: Eden egy éjszakai bárban, amint egy idegen férfi meghívja őt egy italra. Utána pedig ő hívja meg az idegent. Riley tenyere izzadni kezdett. – Eden, ígérd meg, hogy óvatos leszel! Rendben? Ne tégy semmi meggondolatlanságot! Ne menj fel senkivel a lakására! Ne hagyd magad kicsalogatni! Ne hallgass… – Riley! Felnőtt nő vagyok, nem gyerek. Nem fogadok el idegenektől édességet, megígérem. Ha már itt tartunk, nem abban állapodtunk meg, hogy úgy viselkedünk, mintha idegenek lennénk? – Dehogynem – dörmögte a férfi, és nagy levegőt vett. – És még valami. Milyen parfümöt használsz? Ez túl… csábító. Eden a szemét forgatta. – Nem hinném, hogy két idegen erről szokott beszélgetni – jegyezte meg szemrehányóan. – Én vagyok a szakértő – vágott vissza Riley. Újra beszívta a parfüm illatát. – Félelmetesen izgató… Csak mint két idegen! – figyelmeztette magát, és a kezét nyújtotta. – Egyébként Rileynak hívnak. A lány elmosolyodott. Istenem, mennyire szereti a száját, ha mosolyog! – Eden. Örülök, hogy megismerhetem. – A lány kezet fogott vele, aztán felemelte a poharát, hogy kortyoljon az italából. – Mivel foglalkozik, Riley? – Eden a szerepében is hű maradt az igazi énjéhez. – Én könyvtárban dolgozom. – Maga valóban könyvtáros? – A férfinak kétségbeesetten dolgozott az agya, vajon mit mondana, ha egyszer egy bárban tényleg megismerkedne egy könyvtárosnővel. – Akkor bizonyára egész nap gyerekeknek segít házi feladatot megoldani, és nyugdíjas olvasóknak kínál szerelmes regényeket. Eden az ujja hegyével a pohár karimáján körözött. – Nos, ez is előfordul, de én elsősorban a zárolt gyűjteményt kezelem. És maga mivel foglalkozik? A férfi magában újabb piros pontot adott a lánynak, hogy újra felé fordult a kérdésével. A legtöbb ember legszívesebben mindig magáról beszél. – Tulajdonos vagyok néhány bárban, és néha magam is a pult mögé állok. Eden természetesen ezzel már tisztában volt, de Riley megszokásból figyelmesen fürkészte a lány arcát. Általában ez volt az a pillanat, amikor a legtöbb nő elfintorodott.

43

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Igazán csodálatraméltó. – Úgy hallatszott, mintha a lány ezt tényleg komolyan gondolná. – Csodálatraméltó? – kérdezett vissza a férfi döbbenten. – Hány éves? Harminc? Riley bólintott. – Bizonyára rengeteg erőfeszítésébe került mindezt elérnie. – Igen, nos… mielőtt még túlbecsülne, el kell mondanom, hogy még érettségim sincs. – A férfi kíváncsi volt, hogyan reagál erre Miss Könyvtáros. A lánynak elkerekedett a szeme. – Akkor még inkább csodálom magát. – Miért? – Azért, hogy előképzettség nélkül, a saját erejéből érte el mindezt. Riley hunyorított. Ez igaz, gondolta. Mégis meglepték a lány elismerő szavai. Eden tekintetéből melegség és őszinteség sugárzott. – Szabad egy táncra? – törte meg egy ismeretlen hang a kettejük között beállt pillanatnyi csendet. Riley egy ismeretlen férfit pillantott meg, aki felkérte Edent. Szeme összeszűkült. Ráadásul egy jóképű idegen fickó, állapította meg bosszúsan. – Vagy talán együtt vannak? Úgy láttam, a hölgy egyedül érkezett – tette hozzá a férfi. A lány ugyanúgy meglepődött, mint ő. Ujjai szorosan fogták a borospohara szárát, és egy pillantást vetett asztaltársára. – Nem, nem vagyunk együtt… – Nagyszerű. – A fickó a lány felé nyújtotta a kezét. Riley maga sem akarta elhinni, mennyire szeretné, ha Eden visszautasítaná a férfit. De nem tette. Lecsusszant a székről, és hagyta, hogy a fickó a zsúfolt táncparkettre kísérje. A férfi először nem akart odanézni, de aztán nem bírta tovább, és lopva arra sandított egypárszor. A zenekar gyors számot játszott, és Edenen látszott, hogy élvezi a táncot. Riley igyekezett nem sértett arcot vágni. De csak egy pillanatig sikerült tartania magát, ugyanis amikor Eden a szám végén vissza akart térni az asztalhoz, két lépés után egy másik, már nem annyira jóképű fickó kérte fel. Amikor végre visszament Rileyhoz, kuncogva ült le a székre. – Hát ez csodás volt! – mondta lelkesen, és végigsimította felhevült homlokát. Riley igyekezett nyugodt hangon válaszolni. – A következő táncot nem ígérted el senkinek, ugye? A lány megrázta a fejét. – Nem, a gyors számokat nem kedvelem annyira. Mondtam Bryannek, hogy akkor jöjjön vissza, ha lassút játszanak. Riley csak nehezen tudta palástolni dühét. Velem jött ide, én vagyok a kísérője, méltatlankodott magában. Ha táncolni akar, főleg lassút, előbb őt kell megkérdeznie. Az ördögbe is! – Azt ígérted neki, hogy lassút fogsz vele táncolni? Eden a füle mögé simította a haját, ivott egy korty bort, és bólintott. A férfi megcsóválta a fejét, és rosszallóan csettintett a nyelvével. – Óvatosabbnak kell lenned, Eden! – Riley saját magát is igyekezett meggyőzni arról, hogy fontos tapasztalatot kell vele megosztania. – Miről beszélsz? – Egy bárban bizonyos rejtett szabályok szerint viselkednek az emberek. Vagyis kódolják a viselkedésüket. – Kódolják?

44

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Igen. Az itt szórakozó férfiak és nők a kódok alapján, kimondott szavak nélkül is megértik egymás jelzéseit. A lány szemmel láthatóan elgondolkodott a hallottakon. – Talán ez az oka annak, hogy sosem boldogultam a férfiakkal. – Azzal az asztalra csapott. – Ez az, nem ismerem a kódokat! – A férfira pillantott. – Szóval, mit sugalltam ezzel valójában? Riley csak nehezen tudta elfojtani mosolygását. – Jól figyelj, ez most nagyon fontos! Ha te azt mondod egy férfinak, hogy legközelebb egy lassú táncra kérjen fel, az egyértelmű felhívást jelent a szexre – rögtönzött Riley. – A tánc csak arra kell, hogy megbeszéljék, kihez mennek. A lánynak elkerekedett a szeme rémületében. – Tényleg? A férfi bólintott. – Hogyne. – Én ezt nem hiszem. – Eden megcsóválta a fejét. – Pedig így van – sziszegte a férfi nyomatékosan. Az ördögbe is, Eden nem táncolhat mással! A lány anélkül, hogy elfordította volna a fejét, fürkészve körbenézett a helyiségben. – Ó, istenem, ott ül hátul, és engem bámul! – A lány a pohara után nyúlt, és hevesen kortyolt egyet belőle. – Mit tegyek? Egyszerűen menjek el? – Hogy kövessen? A lány félve pillantott Rileyra. – Nem – vágta rá a férfi gyorsan. – Az egyetlen, amit tehetsz, hogy a következő számra velem táncolsz. Akkor rájön, hogy már nem az övé a pálya. A zenészek mintha olvastak volna a gondolataiban, rákezdtek a „When a Man Loves a Women” című dalra. Eden egy pillanatig sem vonakodott követni Rileyt a táncparkettre. A férfinak minden lelkifurdalása megszűnt, amikor magához húzta Edent. Kezét a hátának meleg, meztelen bőrére tette. Másik kezének ujjai összefonódtak a lány ujjaival. A nő parfümjének illata szinte elkábította. Körbevezette Edent a táncparketten, és mintegy önkívületben ringatóztak a zene ritmusára. A férfi egy pillanatra lehunyta a szemét, és még szorosabban átölelte partnerét, aki készségesen simult hozzá. A szívük a zene ütemére lüktetett. Riley érezte egyre növekvő izgalmát, és csak nehezen tudta magát visszatartani attól, hogy Edent magához szorítsa. Úgy tűnt, az érzelmes dal a lányt is megrészegítette. Hozzásimult partneréhez, fejét a vállára hajtotta. A férfi halkan felnyögött. Érezte a bőrén a lány leheletét, amitől vágya egyre csak nőtt. Keze lejjebb siklott Eden hátán, és a lány megborzongott. A dal már több volt, mint egyszerű dal, a tánc több egyszerű táncnál, a testük több, mint test. Miért vonzódik ennyire ehhez a nőhöz? Riley valósággal megrettent az érzéseitől. Azt hitte, Eden megváltozott külseje váltotta ki belőle ezt a hatást. Lehunyta hát a szemét, hogy ne is lássa, de amit ezután tapasztalt, attól még jobban megijedt. Anélkül, hogy a lányra nézett volna, a hosszú hajú, vénlányos ruhába öltözött, rúzstalan ajkú Eden jelent meg lelki szemei előtt. És így is kívánta őt! – Drágám… – A férfi nyelt egyet. – Drágám, ez csodálatos. Annyira jó érzés hozzád érni. A lány újra megborzongott, amikor Riley az ujja hegyével megsimogatta a hátát. – Nekem is… – suttogta Eden, és forró ajka a férfi nyakát súrolta. – Szerinted helyénvaló, hogy ez ilyen jó? A férfi felnevetett. – Remélem. – Ezúttal nem tudta megállni, hogy ne szorítsa magához a lány csípőjét.

45

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Eden élvezettel felnyögött. Riley megfogta a kezét, és a kijárat felé vezette. – Menjünk! – Nem bírt ellenállni a késztetésnek, hogy megcsókolja, mindenhol megérintse. – Hová viszel? – értetlenkedett a lány. Hangja nyugtalanságról árulkodott, ezért Riley megállt. – Táncoljunk odakint! Itt szörnyű meleg van. – Nekem is melegem van – sóhajtott a lány, de nem bontakozott ki az ölelésből. A férfi megcsókolta a halántékát. Eden arca tüzelt a forróságtól, maga volt a kísértés. – Menjünk ki! – Riley ajka megérintette a lány arcát. Eden hátrahajtotta a fejét. – Nem lehet – mormolta. Már a hátsó kijáratnál voltak, amikor Riley tétován megállt. – Miért nem? – Odahajolt a lányhoz, és csókot lehelt a nyakára, közvetlenül a füle mögött. – Bryan nem látott minket. – Tessék? – értetlenkedett Riley. – Tudod, a kód. Nem látott minket táncolni. Azt hiszi, hogy még mindig érvényes az ajánlatom. Riley nyelt egyet. – Vagy úgy! Eden magához húzta a férfi fejét. – Csókold meg még egyszer a nyakamat! Riley felnevetett, és érezte, hogy a vágy szétárad a testében. – Ez tetszik? – Hm. A férfi nyelvének hegye végigsiklott a lány fülcimpáján. – Nincs több, amíg ki nem jössz velem. – De Bryan… – Drágám, egész tánc alatt csukva volt a szemed. Biztos vagyok benne, hogy Bryan viszont látott minket. Menjünk! – De… Az ördögbe is, vele akarok lenni! Meg akarom csókolni, meg akarom érinteni, mindenhol! – türelmetlenkedett a férfi. – Drágám, amit a kódról mondtam, azt csak úgy kitaláltam. – Tessék?! – Csak kitaláltam. Én csak azt akartam… én… – Te csak mit akartál? – Eden gyanakvó pillantást vetett rá. A férfi tehetetlenül vállat vont. A lány szeme összeszűkült, és kiszabadította magát a férfi öleléséből. – Ki akartad használni a tapasztalatlanságomat! Eden haragosan rápillantott, azután kiviharzott a hátsó kijáraton. A haja és fehér ruhája libbent egyet, azután eltűnt.

46

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

7. FEJEZET Riley Eden után rohant. A kijárat egy teraszra nyílt, ahonnan lépcső vezetett le a strandra. A lány már leért, amikor a férfi utolérte. Szorosan karon fogta, és maga felé fordította. – De nem ezért találtam ki! – Á, igazán? – fújt egyet a lány. – Hát akkor ide hallgass! Tudd meg, hogy majd megőrülök érted, egy értelmes szót nem tudok kinyögni a karjaidban! A férfi gyengéden átölelte. – Igazán? Hát akkor tudd meg, hogy én is megőrülök érted. – És akkor végre megtette azt, amit már jó néhány napja, jó néhány órája és jó néhány perce meg akart tenni. Megcsókolta a lányt. Eden felnyögött a gyönyörűségtől, és egy csapásra minden dühe szertefoszlott. A férfi nyelve gyengéden játszadozott az övével, és Eden számára nem létezett már semmi más, csak ez az érintés, a férfi bőrének fanyar illata és saját vérének vad lüktetése. Amikor Riley megérezte kedvese borzongását, elengedte a száját. – Hiszen te reszketsz! – Nem – súgta a lány, és sóvárogva lábujjhegyre állt. Riley csókja most már követelőbb lett, és Eden a vágyakozástól majdnem elolvadt a karjaiban. Kábultan simult a férfi széles mellkasához, élvezte ajkának érintését, az illatát, és játékosan a sima, forró ajkakba harapott. – Hát ez az, amit elmulasztottam? – kérdezte. – Az ördögbe is, miért vártam ezzel ilyen sokáig? Riley kétkedve nézett rá. – De hiszen ez nem az első csókod volt! – Igaz, de ilyen csókban még sosem volt részem. – A lány felsóhajtott. – Bárcsak több férfival randevúztam volna az elmúlt években! Riley felnevetett. – Azért hadd világosítsalak fel! Ez nem mindennapi csók volt. Ilyet nem kapsz akármelyik randin. – Ne mondd! – felelte tettetett csodálkozással a lány. – Pedig így van! – Ezt kénytelen leszek ellenőrizni. Megkérhetném például Bryant vagy azt a másik kedves fickót… – Nem! Eden ártatlan tekintettel nézett Rileyra. – Miért? Szerinted nem csókolnának meg a kísérlet kedvéért? A férfi anélkül, hogy elengedte volna a lányt, türelmetlenül beletúrt a hajába. – Ezt egyszerűen nem tudom elhinni! Te egy ilyen csók után képes lennél újra bemenni, és… – Most megvagy! – A lány Riley mellének szegezte a mutatóujját, és elsütötte képzeletbeli pisztolyát. A férfi hunyorgott. – Ez meg micsoda? – Ez volt a büntetés a kódos viccedért. – Vagy úgy! – Riley kisfiúsán elmosolyodott. – Tudtam én, hogy a csókom után nem mennél el senki mással. – Szeretettel megsimogatta a lány orra hegyét.

47

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Eden visszamosolygott rá, és mérhetetlen boldogság töltötte el. – Csókolj meg még egyszer! – kérte dévajul. Riley odahajolt hozzá, szájával megérintette kedvese ajkát, végigsimított rajta a nyelvével, azután forrón, szenvedélyesen megcsókolta. Szorosan átfogta a csípőjét, majd egyre lejjebb kalandozott, s ajkával a kulcscsontjánál lévő érzékeny gödröcskét becézgette. A lány mély levegőt vett, és átkarolta férfi izmos vállát. Amikor Riley keze felsiklott a felsőtestén, és megfogta a mellét, hirtelen szédülés fogta el. Hirtelen halálos némaság borult az éjszakai tájra, még a hullámok zaja is elült. – Eden? – Riley hangja áttört az érzéki ködfátyolon, amely körbefogta a lányt. – Igen – suttogta. Kérlek, ne hagyd abba! – könyörgött neki gondolatban. A férfi ujjai körbefonták a mellét, és hüvelyujjával finoman megdörzsölte a mellbimbóját. A lány felnyögött. Riley keze most a hátára siklott, és a cipzárral babrált. Néhány másodperccel később lecsusszant a lányról a ruha felső része, és csípőig feltárult mezítelen teste. A szégyenérzet csak egy pillanatig tartott, aztán elsöpörte az izgalom újabb hulláma. Eden megborzongott a gyönyörtől. – Fázol, drágám? – kérdezte a férfi. Fázni? A lány megrázta a fejét, mert képtelen volt megszólalni. Riley megint szájon csókolta, majd a következő pillanatban már a mellén érezte a férfi ajkát. Felváltva kényeztette a lány ágaskodó mellbimbóit, a szájába vette, nyelvének hegyével izgatta őket. Rekedt, fojtott hang tört fel Eden torkából. Belemarkolt kedvesének sűrű, puha hajába, keze lesiklott a férfi hátán, és kihúzta az ingét a nadrágból. Megérintette Riley meztelen bőrét, érezte kemény izmait. – Eden… – A férfi újra szájon csókolta, és megsimogatta a mellét. A lány enyhe fuvallatot érzett a lábán. Riley felhajtotta a ruháját, egyik kezét a bugyijára tette, közvetlenül a combjai között lüktető pontra. A férfi ujjai ugyanabban a ritmusban mozogtak, mint a nyelve. – Riley? – kérdezte Eden, miközben élvezettel átadta magát a becézgetésnek. A férfi ránézett, és a holdfény ezüstszínűre festette aranybarna szemét. – Ne kérdezz! Érezz! Eden tagjaiban a bizsergés lobogó vágyakozássá fokozódott. Riley kezének minden mozdulata, meleg, nedves ajkának minden érintése tovább szította a lángot. A férfi gyorsított a ritmuson. Eden nem tudta, mi történik vele. Úgy tűnt, mintha őrjítő sebességgel közeledne valami ismeretlen, csak ösztönösen kívánt érzés felé. Érezte, hogy már nincs messze tőle. Riley is érezhette ezt, mert a szája a lány egyik mellére siklott, és ajkai közé vette a rendkívül érzékeny mellbimbót. Edent mintha áramütés érte volna, nem tudott megállni a lábán. Riley tovább izgatta, közben pedig folytatta lélegzetelállító kényeztetését Eden legérzékenyebb pontján. És egyszer csak bekövetkezett. Mintha megszűnt volna a világ. Eden nem hallott semmit. Nem érzett szagokat, sem ízeket, csak azt a mindent elsöprő, őrjítő extázist a testén végighullámzani. Megvonaglott a férfi karjában, és amíg el nem csitult benne a beteljesülés gyönyöre, meg-megremegett. Amikor lassan magához tért, kinyitotta a szemét, megnyalta kiszáradt ajkát. Mit szoktak mondani ilyen élmény után? – futott át a fején. Megköszörülte a torkát. – Riley… köszönöm. – A férfi mellkasára hajtotta a fejét. – Megköszönhetem?

48

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

A férfi halkan nevetett. – Ha szeretnéd. A lány újra megnedvesítette az ajkát. – Ez volt a csúcspont, ugye? – kérdezte zavartan. Riley megint elnevette magát. – Igen, drágám. – Csodálatos volt. Álmomban sem gondoltam, hogy ez ilyen jó. Pedig eleget olvastam már róla. A férfi barátságosan megsimogatta a lány haját. – Az elmélet és a gyakorlat között nagy a különbség. Hihetetlen, milyen könnyen eljutsz a csúcsra. A lány az ajkába harapott. Kérdezni akart valamit, de nehezére esett megfogalmazni. – Riley? – Tessék. – A férfi az állát a lány fejének támasztotta, és gyengéden simogatta a hátát. – És te? Úgy értem, mi lesz veled? – Eden ismét nyelt egyet. – Nem kellene tennünk valamit, hogy te is… – Csak ilyen félszeg szavakba tudta foglalni gondolatait. – Szerinted nem jó ötlet? – Nem – vágta rá a férfi nyersen, és a testtartása merev és elutasító volt. – Egyáltalán nem tartom jó ötletnek. Amikor már újra a lakosztályukban voltak, Eden megint összeszedte a bátorságát. Tudni akarta, miért lett Riley ilyen elutasító. – Magyarázd meg! – Nem akarok erről beszélni. – De én igen! A férfi a szemét forgatta. – És én még azt hittem, nem vagy szószátyár típus! – Kérlek, segíts nekem, Riley! Olyan ostobának érzem így magam. A férfi zsebre dugta a kezét, és elővette a kis bársonydobozt. – Akkor ne is beszéljünk többet róla! – Ujjai között forgatta a kis dobozt. – De hiszen még nem is beszéltünk róla! A férfi felsóhajtott. – Figyelj rám, Eden! Azt nem tagadhatom, hogy rettenetesen felizgatsz. Egyetlen érintésedtől, egyetlen pillantásodtól meglódul a képzeletem. De ez még nem jelenti azt, hogy le fogunk feküdni egymással. A lány fülig vörösödött. – De… de… – Most örüljön, vagy megsértődjön? – De mi? – A férfi még mindig a kis dobozt bámulta. – Így olyan önzőnek érzem magam. – Senkinek sem vagy adósa – felelte Riley barátságtalanul. – Ezt sose feledd! – Persze hogy nem – mondta Eden. De annyira szerette volna megosztani vele ezt a részegítő érzést… – Hiszen nem tartozunk össze, az ördögbe is! A lány összerezzent a felé áradó haragtól. – Nem tartozunk össze! – A férfi most már kiabált. Odarohant az ajtóhoz, feltépte, és kirohant. Eden összezavarodva és szomorúan nézett utána. Eltartott egy ideig, mire megértette, mit akart neki mondani Riley. Az első perctől kezdve tudnia kellett volna. Hiszen annyiszor elmondta! Ez a férfi igazi nőt keres! És bár vonzónak találja őt, nem kötné össze vele az életét.

49

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

A lány hangosan felsóhajtott, és átment a hálószobába. Nem fog sírni. Nem, azt később is megteheti majd, amikor reggelente nem kell eljátszania a boldog, újdonsült asszonykát. Riley nem akar vele ágyba bújni, ő ennek ellenére mégis elhiteti mindenkivel, hogy nincs nála boldogabb asszony a földön. Az iroda ajtaja kinyílt, majd nyikorogva becsukódott. Riley felnyögött, de továbbra sem bírta kinyitni a szemét. Az íróasztala nem a legalkalmasabb hely volt a nyugodt éjszakai pihenésre, és úgy érezte, csak néhány percet szundított. – Kilenc óra – harsant fel az üzlettársa hangja. – Köszönöm, Mr. Nagyszájú. – Már mindenütt kerestelek. – Megtaláltál – morogta Riley. – Mit akarsz? – Nadine és Eric ma elutazik. Rileynak a hír hallatán felpattant a szemhéja. Azt hitte, az újságírók még két napig itt lesznek. – Tessék? – Mondom, ma elutaznak. El vannak ragadtatva a képektől. Most visszamennek, és megírják a cikket. Végre egyszer szerencséje van ebben az életben! Ez azt jelenti, hogy Eden is elutazhat ma, és nem fogja többé kínozni az illatával, az érintésével. – Eden nem tudja, hol vagy – vetette a szemére Miguel. – Hát így kell bánni egy feleséggel? Riley megvakarta sajgó fejét. – Nem a feleségem, ne bosszants! És soha nem is lesz az! Egy életre elegem van a házasságból! Valójában ez volt az, ami visszatartotta az éjjel. Amikor Eden teste annyira odaadóan válaszolt a becézgetéseire, és szinte elolvadt a karjában a gyönyörtől, akkor tudatosult benne, hogy nem fog vele lefeküdni. Két külön világból jöttek, és Eden nemcsak hogy jobbat érdemel nála, de még annál is jobbat, mint amit ő valaha adhat neki. Kivette a zsebéből az ékszeres dobozt, és felpattintotta a fedelét. A platinagyűrűk megcsillantak a reggeli napsütésben, és mintha azt jelezték volna: „helyesen cselekedtél”. – Mikor indulnak? – fordult Miguelhez. – Szeretnék végre búcsút inteni nekik. – Délután, ha végeztek a fényképezéssel. – Miguel rejtelmesen mosolygott. Riley gerincén borzongás futott végig. – Miféle fényképezéssel? – Az utolsó képek az újdonsült házaspárról. – Miguel most már szélesen vigyorgott. – Az ágyban. Eden nem faggatta Rileyt, hol járt az éjjel. Ha akarta sem tudta volna megkérdezni, mert a férfi, mihelyst visszatért a lakosztályba, azonnal feltette a fülére a fejhallgatót. Komor tekintettel feküdt a kanapén, és rángatózó lábai arra engedtek következtetni, hogy rockzenét hallgat. A lány a férfi tarkóját bámulta, és igyekezett megkönnyebbülést érezni. Amikor Miguel megemlítette neki az utolsó fotózást, kétségbeesett. Hogyan teljesítse vőlegény nélkül az utolsó próbatételt? Ám a kétségbeesés Riley megjelenésével sem enyhült. Talán az idegesség vagy az alváshiány okozta, de nem érezte jól magát. Valami miatt, aminek köze van Rileyhoz, de nem tudta nevén nevezni. – Mit csinálsz ott? – zavarta meg a férfi a gondolatait. Eden a kanapéra pillantott.

50

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Felrázom a párnákat. – Azzal a fotelra dobta a kispárnát. – Azt akarom, hogy a fotózásra minden tökéletes legyen. Riley dörmögött valamit, és újra feltette a fejhallgatóját. – Eric egy másik lakosztályban állítja fel a felvevőgépét, hogy ne zavarjanak itt minket. – A férfi egy másodpercig hallgatott. – Azt mondták, ezekből fogják kiválasztani a címlapfotót. Eden egyre idegesebb lett. – Valóban? – Valóban. – A walkman kattant egyet, és a szalag surrogva elindult. Eden felsóhajtott, és a hálószobába sietett. Ha úgysem itt lesz a fotózás, akár már most össze is pakolhat. A walkman ismét kattant egyet. – Sajnálom – szólalt meg Riley. A lány körbepillantott a helyiségben. – Mit sajnálsz? A férfi bizonytalan mozdulatot tett. – Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe a dologba. – Semmi baj. Riley a homlokát ráncolta. – Tudnod kell, hogy nem magamért tettem. – Ó, igen? – A lány csalódottnak érezte magát. Valamilyen rejtélyes okból éppen azt akarta, bárcsak az egészet magáért tette volna. – Miguel… Margarita… – A férfi levette a fejhallgatót. – Miguel azt akarta, hogy közös vállalkozásunk legyen, amelybe befektetheti a pénzét. – És te voltál olyan szíves osztozni vele a Casa Lunán. – Nem. – Riley a homlokát ráncolta. – Nem erre gondoltam. Miguel bízott bennem. Meggyőzött róla, hogy mi… hogy én képes vagyok létrehozni egy olyan vállalkozást, mint ez a nászutasoknak való szálloda. Beletelt egy kis időbe, de végül sikerült. Az összes megtakarított pénze ebben fekszik. Margaritáé úgyszintén, ráadásul az a butik minden büszkesége. – Te pedig nem akartad őket cserbenhagyni. – Nem tehettem ezt velük. Hát nem érted? Az a Getaway-tudósítás létfontosságú számunkra. – És a magad számára különösen – tette hozzá Eden. Riley elővette a zsebéből az ékszeresdobozkát. – Igen, lehet. Csend lett, és Edennek az volt a benyomása, hogy a férfi nem is vesz róla tudomást. – Talán ez majd bizonyítékot szolgáltat nekik arra, hogy nem az vagyok, akinek gondoltak – motyogta Riley. A lány érezte, hogy most semmit sem szabad kérdeznie. És a férfi, akiben talán nem is tudatosodott, mit mondott, újra feltette a fejhallgatóját, és bekapcsolta a magnót. Eden bement a hálószobába, és hozzálátott a csomagoláshoz. Lehet, hogy sosem fogja megtudni, kinek kell bebizonyítania, hogy nem az, akinek gondolják. A mai nap után valószínűleg soha többé nem fogja viszontlátni Rileyt. Miért érzi magát ettől a gondolattól ilyen nyomorultul? Klikk. A walkman újra leállt. Eden megfordult, és látta, ahogy a férfi az ajtófélfának támaszkodva figyeli őt. – Mit fogsz felvenni a fényképezéshez? A lány nagy szemeket meresztett. – Nem is tudom… Még nem gondolkodtam rajta… Ők mit akarnak, mit viseljek?

51

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

A férfi vállat vont. – Nem tudom. Eden felkapta a flanelingét az ágyról. – Mit szólnál ehhez? Egyszerre csóválták meg a fejüket. – Nem. Eden az ajkába harapott, és hevesen kotorászni kezdett a táskájában. – Hm… – Megvakarta a homlokát, majd elmosolyodott. – Mi lenne, ha semmi sem lenne rajtam? – Egyáltalán semmi? – ismételte Riley döbbenten. – Igen. Eric nem látna semmit. Csak te és én a takaró alatt, amelyet állig felhúznánk… – Nem! – Riley hangja rekedten szólt. – Szó sem lehet róla! Egyáltalán nem jó ötlet. Azt én nem élném… úgy értem, nem akarom… vagyis… – Itt mély levegőt vett. – Egyszóval nem. – Eltűnt, majd két másodperc múlva visszatért. – Vedd fel ezt! – jelentette ki, és odadobott a lánynak valamit. – És gombolj be minden gombot! – Ahogy akarod. – Nahát, Riley ideges! – És biztos vagy benne, hogy nem akarsz inkább meztelenül… – Ki ne mondd! – A férfi felemelte a kezét. Ki kell mennem innen, gondolta, azzal letépte a nyakából a fejhallgatót, és az ágyra dobta a walkmant. Valami hidegre kell gondolnia. Mondjuk jégre. – Gondolj a jégre! – biztatta magát. A lány csodálkozva nézett rá. – Miféle jég? Mondd csak, miről beszélsz? Tehát mégis hangosan mondta! Ez a lány teljesen elveszi az eszét! – A fotózásról beszélek, az ágyról, rólad meztelenül. – Riley a homlokát csapkodta a tenyerével. – Ne gondolj rá, Smith! Gondolj a jégre! – Hangosan felnyögött. – Azt hiszem, valami katasztrófa leselkedik ránk. Eden riadtan figyelte a kétségek közt vergődő férfit. – Úgy érted, nem leszünk képesek végigcsinálni? – kérdezte elbizonytalanodva. Riley rábámult. – Te csak ne beszélj arról, mire vagyunk képesek, és mire nem! Rendben? Egy szót sem akarok hallani meztelenkedésről és effélékről! Mennem kell. Jég. – Még egy pillantást vetett a teljesen összezavarodott lányra, majd gyorsan hozzátette: – Lehet, hogy szükségük lesz egy kis jégre. Biztosan érzem, hogy szükségük lesz rá. Azzal kirohant a lakosztályból.

52

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

8. FEJEZET Eden Riley után bámult. Egy óra volt még a fotózásig. Az utolsó fotózásukig. Az utolsó alkalomig, amikor el kell játszaniuk a szerelmes nászutasokat. Felemelte a ruhadarabot, amit Riley odadobott neki. A férfi inge volt, amelyet a szmokingjához viselt. Eden az arcához emelte. Jó illata volt: fanyar, férfias és izgató. Ismét érezte azt az émelyítő érzést a gyomrában, és a szíve hevesebben kezdett verni. Mi történt velem? – gondolta a lány, bár abban biztos volt, hogy Nadine-t és Ericet ezúttal is sikerül félrevezetniük. Ám minél tovább gondolkodott ezen, annál tisztábban érezte, hogy nem a fotózás nyugtalanítja. Sokkal inkább az, ami utána következik majd. Mert akkor mindennek vége, és el kell válnia Rileytól. Hogy ne hallja szívének hangos dübörgését, és ne kelljen azon töprengenie, mit jelent ez, feltette Riley fejhallgatóját. Majd a zene eltereli a figyelmét… Bekapcsolta a walkmant. Csend. Majd egy nyugodt hang megszólalt: „Hívjatok Ishmaelnek”. A mesélő tovább folytatta, de Eden már nem figyelt a szövegre. „Hívjatok Ishmaelnek?” De hiszen ez a híres első mondata Hermán Melville regényének, a Moby Dicknek. Riley a Moby Dicket hallgatja? Vagy ez talán egy rockegyüttes valamelyik komédiája? Kivette a kazettát a magnóból, és elolvasta a feliratot: A világirodalom klasszikusai, vágatlan változat, XXVII. kötet, Herman Melville: Moby Dick. Nincs szó semmiféle rockegyüttesről, Riley tényleg a Moby Dicket hallgatja! Ha nem csalt az emlékezete, ez a regény kötelező olvasmány a gimnáziumban. Te jó ég, nincs olyan ember a világon, aki ezt a vaskos könyvet önszántából még egyszer elolvasná! Hacsak nem arról van szó, hogy most olvassa először! Edennek egyszeriben eszébe jutott, hogy Riley maga mondta, nem érettségizett le. Kimaradt az iskolából, és sikeres üzletemberré küzdötte fel magát. De ezt kevésnek tartotta. A lány a walkmanre meredt. Mindannyiszor, amikor azt hitte, hogy rockzene bömböl kedvese fülébe, a Moby Dick kazettáit hallgatta. Valamelyiket az I. és a XXVII. közül. Micsoda férfi! A szíve még vadabbul kezdett verni ettől a felismeréstől, és a részeg pillangók bukfencet vetettek a gyomrában. Egyszeriben megértette, amit eddig nem tudott mire vélni. Szereti őt. Szereti Riley , ezt a szemtelenül jóképű fickót, aki képes volt egyetlen mosolyával elcsábítani őt, de aki mellett mégis biztonságban érzi magát. Azt az embert, aki ugyan már sikeresnek mondhatja magát, de most újabb sikereket akar elérni Miguel és Margarita kedvéért. Szereti ezt a kedves férfit, aki minden magabiztossága ellenére mindig megpróbált megfelelni a saját maga által támasztott magas követelményeknek. Szereti Rileyt. És most mitévő legyen? Mivel még soha senkibe nem volt szerelmes, teljesen tanácstalanná vált. Mélyet lélegzett. Egyszeriben szűknek érezte a lakosztályt. Mintha a szerelem érzése minden levegővétellel erősebbé vált volna. Reszkető kézzel ledobta az inget és a walkmant az ágyra. Nagyobb térre volt szüksége. Kinyitotta a bejárati ajtót, és majdnem összeütközött Margaritával, aki már a kezét emelte, hogy bekopogjon. – Margarita!

53

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Sí, sí. – Az asszony beviharzott Eden mellett a nappaliba. – Gyere, beszélnem kell veled. – Azzal leült a kanapéra, és megpaskolta a mellette lévő helyet. Eden nyelt egyet. Nehezére esett nemet mondani, ám ebben a pillanatban képtelen lett volna bájosan cseverészni vele. – Na, gyere már! – nógatta a vendége. Eden megfontolt léptekkel odament a kanapéhoz, és engedelmesen helyet foglalt. – Nos hát, hogy érzed magad? – érdeklődött Margarita barátságos mosollyal. – Szeretem őt! – kiáltotta a lány, és könnyekben tört ki. Kétségbeesetten zokogott, és hüppögve igyekezett vázolni lehetetlen helyzetét. Margarita átölelte a vállát, nyugtatgatta. – Tudom, kedvesem, tudom. Eden megtörölte a szemét, és felemelte a fejét. – Maga tudta, hogy nem is vagyunk házasok? – Sí. – És azt is, hogy szeretem őt? – Sí. – És most mit tegyek? Margarita elmosolyodott, és megcirógatta a lány orcáját. – Nos, azt még én sem tudom. Eden felnyögött. – Akkor szörnyű nagy pácban vagyok. Margarita felnevetett. – És van még így néhány nő a világon. – A világon? Az asszony bölcsen bólintott. – Minden nő életében eljön a pillanat, amikor meg kell küzdenie azért, hogy a szeretett férfi ráébredjen: nem tud élni nélküle. Eden erre nem tudott mit mondani. Vannak dolgok az életben, amelyek sohasem változnak. Ha jól belegondol, Margaritának igaza van. Egy ideig szótlanul ültek egymás mellett. Végül Eden felsóhajtott. – Mikor jött rá, hogy csak szemfényvesztés az egész? Az asszony együtt érzően elmosolyodott. – Kezdettől fogva tudtam. Bár még személyesen nem találkoztam Riley menyasszonyával, fényképet már láttam róla. Egyáltalán nem hasonlítasz rá. Eden elhúzta a száját. – Ne dörgölje most még ezt is az orrom alá! Margarita felnevetett. – Platinaszőke. Eden a szemét forgatta. – El tudom képzelni. – És már meg is jelent a lelki szemei előtt egy platinaszőke, nagy mellű, hosszú combú bombázó. Az igazi nő! Brrr! Már a puszta gondolattól kedve támadt összepakolni és eltűnni innen. – De még vár rám az utolsó fotózás – motyogta maga elé. – Tessék? – Á, semmi. Csak eszembe jutott az utolsó fotózás. Ráadásul az ágyban. Állítólag ezekből kerül majd ki a címlapfotó. – Eden mosolyt erőltetett az arcára. – Azután pedig elutazom. Margarita elgondolkodva simogatta mutatóujjával az állát. – Azt mondtad, az ágyban fognak fényképezni titeket? – Igen. – Tudod már, mit fogsz felvenni?

54

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Riley azt mondta, vegyem föl az ő ingét, állig begombolva. – Ó, az jó. Nagyon jó. – Az asszony elmosolyodott. – Szóval be lesz gombolva. – Összedörzsölte a tenyerét. – Mit szólnál hozzá, ha egy kis módosítást hajtanánk végre? – Módosítást? – Margarita hamiskás arckifejezése felbátorította a lányt. – Semmi kifogásom ellene. Mire gondol? Margarita felállt, és Edent is felhúzta a kanapéról. – Gyere velem! Mi másért van butikom a nászutas szállodában? Riley úgy határozott, hogy nem izgatja magát a fotózás miatt. A sok állvány, reflektor és más felszerelés között úgysem fogja elragadni a hév. Miguelre vigyorgott. – Hé, kedves társam, nemsokára újra nőtlen férfi leszek. Néhány kattintás, és az egész már csak rossz álom. – Pszt! – Miguel aggódó pillantást vetett a lakosztály ajtajára. – Eric bármelyik pillanatban itt lehet. – Nyugi. – Riley ledobta magát az ágyra, és keresztbe rakta a lábát. – Csak ne lenne ez az idétlen pizsamanadrág! – Mi bajod vele? A butikból hoztam. Vagy szívesebben viselnéd a saját hálóruhádat? A nagy semmit? Riley a bő nadrágra meredt. A pizsamanadrág fehér alapon kék csíkos volt. Ugyanolyan kék, mint Eden szeme, futott át a fején, de rögtön el is hessegette a gondolatot. – Pár perc alatt végzünk is – vélekedett a férfi, és tarkóra tett kézzel, kényelmesen elnyújtózkodott. – Eden bejön, Eric kattingat párat, azután integetünk nekik, majd lebonyolítjuk a világ leggyorsabb válását. – És a menyasszonyod ellovagol a naplementében? Rileynak nem tetszett ez a gúnyos hang. – Most meg mi bajod? Hiszen te is ugyanúgy vélekedsz erről a dologról, mint én. – De közben olyan vacakul érzem magam. Megkedveltem Edent. Igazán nagyszerű nő. – Akkor vedd el feleségül! – Riley már meg is bánta könnyelmű kijelentését. Miguel szemébe nézett. – Tudod, hogy csak vicceltem. El a kezekkel Edentől! Miguel megvonta a vállát. – Hé, ha már elváltatok, igazán nem értem, mi kifogásod lehet ellene. – Nem beszéltem elég világosan? – Riley felugrott az ágyról, és fenyegető tekintettel nézett a társára. Miguel csitítóan felemelte a kezét. – Nyugi, Riley, nyugi! Nem hajtok a szeretődre. Riley visszament az ágyhoz. – Nem a szeretőm – morogta dühösen. Miguel felhúzta a szemöldökét. – Na persze. – Én csak azt mondom, ami az igazság. – Akkor majd én megmondom, mi az igazság: te belehabarodtál ebbe a nőbe. – Ne mesélj! Egy könyvtárosba! Miguel megvonta a vállát. – Na és? Te meg üzletember vagy. – Bármixer! – Én ezt feladom. – Miguel megcsóválta a fejét. – Ennek így semmi értelme. – Tökéletesen igazad van. – Rileyt semmi sem tudta meggyőzni arról, hogy beleszeretett Edenbe. Na jó, valamilyen megmagyarázhatatlan remegés tényleg elfogja a

55

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

lány közelében, de számára nem Eden az igazi nő. Ő pedig végképp nem a neki megfelelő férfi. Eden úgy fogja elhagyni a Casa Lunát, ahogy idejött. Szűzen. Ne érj hozzá még egyszer! – figyelmeztette magát. Balszerencséjére a fényképész más véleményen volt. Amikor Eden belépett a szobába, el volt ragadtatva az új frizurájától és a sminkjétől. Amikor pedig a lány kioldotta szállodai fürdőköpenyének övét, és megmutatta az inget, Eric lázba jött. Riley megpróbált úrrá lenni a helyzeten, és ölbe kapta Edent. A lány pehelykönnyű volt, és a csábító parfüm illata megcsapta az orrát, ahogy átkarolta a nyakát. Riley kerülte Miguel pillantását, miközben a férfi kiment a lakosztályból. – Ideges vagy? – kérdezte Eden, miközben arra vártak, hogy Eric beállítsa a fényképezőgépet. – Dehogyis. – A lány olyan titokzatosan mosolygott rá, hogy Rileynak lúdbőrös lett a háta. – Jól… nézel ki – jegyezte meg a férfi, és nyugtalanul egyik lábáról a másikra állt. – Köszönöm. – Eden hátrahajtotta a fejét, és csókot lehelt kedvese állára, majd végighúzta nyelvét a bőrén. Riley ijedtében a matracra dobta a lányt. – Hé, még nem készültem el! – tiltakozott Eric. – Ezt meg kell ismételniük. A férfi szemrehányó pillantást vetett Edenre. Amikor újra felemelte, a lány belesúgott valamit a fülébe. – Mit mondtál? – Készen vagyok. – A lány ismét elmosolyodott, és Riley egész testében megborzongott. Te jó ég! Hát nem látja, milyen hatással van rá? Gondolatban köszönetet mondott Miguelnek a bő pizsamanadrágért, amelyben szerencsére nem látszott izgatottsága. – Viselkedj rendesen! – figyelmeztette Edent. – És ha nem? – A lány szeme kajánul megcsillant. Amikor Eric megadta az engedélyt az ágyra dobásra, Riley készségesen teljesítette a parancsot. Bárcsak vége lenne már! De nem, Eric az ágyban is meg akarta őket örökíteni, mintha titkos rendezői ambícióit igyekezne kiélni. – Több bujaságot kérek! – vezényelt lelkesen. – Gondoljanak a nászéjszakára! A fotós is az ágyra telepedett, és próbafelvételeket készített Polaroid gépével, hogy beállíthassa a képkompozíciót. Amikor ez megtörtént, mozdulniuk sem volt szabad. – Pislogni és lélegezni lehet, mást nem! Riley Edenre bámult. – Olyan furcsán nézel ki. Jól vagy? A lány a tilalom ellenére megvakarta a homlokát. – A nászéjszakára gondoltam, ahogy Eric parancsolta. Tudod, ami olyan buja volt… A férfi azonban megpróbálta elterelni a figyelmét. – Nem szívesen mondom, de inkább betegnek látszol, mint erotikusnak. – Na ne mondd! Te meg valahogy… olyan zavarodottnak látszol. Igen, zavarodottnak. Nincs neked lázad? – Halálosan nyugodt vagyok, és nincs lázam. Számolom a perceket, hogy vége legyen már. – Valóban? És közben halálosan nyugodt vagy? Riley ebben a pillanatban finom simogatást érzett a lábán. A lány meztelen bőre hozzáért az övéhez. – Mit művelsz? – kérdezte rémülten. Eden ártatlanul nézett rá.

56

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Nem értem, miről beszélsz. – Valami motoszkál a lábamnál. Te vagy az, vagy egy pók? A lány kuncogott. – Ja, arra gondolsz? Az a lábujjam. Eden szemtelen lábujja elindult felfelé a sípcsontján, fel a combja belső oldalán. – Hagyd ezt abba! – Riley hátán egy izzadságcsepp gördült le. A lány kicsit közelebb hajolt hozzá, és mélyen a szemébe nézett. – De hát miért, Mr. Cool? – suttogta. – Tökéletes! – kiáltott Eric két kattintás között. – Csodálatos! Fülledt, buja, mint egy trópusi éjszaka! – lelkendezett. – Mindketten fantasztikusak! Most pihenhetnek néhány percet. Riley lehengeredett az ágyról, és odament a fésülködőasztalhoz, hogy töltsön magának az odakészített jeges ásványvízből. A tükörben látta, hogy Eden vált néhány szót Erickel. Érezte, ahogy egy újabb izzadságcsepp legördül a hátán. – Folytathatjuk? Hány felvételre van még szüksége, Eric? – fordult Riley a fényképészhez. Eric Edenre mosolygott, azután vissza Rileyra. – Mindjárt végzünk, csak szeretnék még valamit kipróbálni. – Kipróbálni? – Riley rosszat sejtve ráncolta a homlokát. – Vissza az ágyba! – utasította őket Eric szenvtelenül. – Eden, simuljon hozzá! Riley a feltornyozott párnáknak dőlt, és Eden a parancsnak engedelmeskedve a férfi karjába simult. Riley görcsösen igyekezett tudomást sem venni a lány édes illatáról és finom bőréről. – Eden, kérem, forduljon meg! – dirigált a fotós. – A két kezére támaszkodva hajoljon fölé, mintha meg akarná csókolni! Eden úgy tett, ahogy Eric mondta. A felsőteste nem ért a férfihoz, ám az mégis érezte a pizsamanadrágján keresztül a lábának érintését. Egy hajtincs előrehullott a lány vállán, és ide-oda himbálózva cirógatta a férfi meztelen mellkasát. Eden friss mentolillatú lehelete az arcát simogatta. Riley megpróbált erre figyelni, hogy elfeledje csinos arcát, édes száját és telt melleit. – Milyen fogkrémet használsz? – kérdezte. – Emlékeztess rá, hogy a következő alkalomra én is ilyet vegyek! Eden megcsóválta a fejét. – Nem lesz következő alkalom. Már elpakoltam a fogkrémemet és a fogkefémet. – Ne beszélj erről! – figyelmeztette Riley kissé ingerülten. – Miért? Félsz, hogy Eric meghallja? – Igen. De mit csinál az a tökfilkó egyáltalán? – Riley a nyakát nyújtogatva átvizslatott Eden válla fölött. Látta, hogy Eric a fotóstáskájában kotorászik. – Mi a gond, Eric? – kérdezte hangosan. De a fényképész válaszra sem méltatta. – Nekem nem sietős – jegyezte meg a lány. – Én egész nap el tudnálak nézni. – Azzal a könyökére ereszkedett. Riley felnyögött, ahogy megérezte kedvese mellét a magáén. – Ne mondj ilyet! – Miért ne? – Mert… – A férfi nyelt egyet, amikor a lány még szorosabban hozzásimult. – Mert… – Mert te valamilyen okból nem akarod, hogy jobban megismerjelek. – Miről beszélsz? – Riley nem tudott többé világosan gondolkodni. Az a bizonyos belső hang egyfolytában azt ismételgette, hogy ne érjen hozzá kedveséhez, de a keze, mintha

57

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

önálló akarata lenne, mégis a lány fenekére siklott. – Nem tudom, miről beszélsz. – A férfi a bordáján érezte Eden szívdobogását. – Bekapcsoltam a walkmanedet. – Hm. – Most már mindkettőjük szívdobogását hallotta, és ez a kettős dobogás elnyomta a belső figyelmeztető hangot. A lány az ujjával végigsimított kedvese szemöldökén, és Riley úgy érezte, mintha az egész testét tollpihével csiklandoznák. – Nem is mesélted nekem, hogy a világirodalom klasszikusait hallgatod. – Pótolom a világirodalom klasszikusait – pontosított a férfi. Eden ujja tovább kalandozott kedvese arcán, végigsiklott az ajkán… – Olvasom is őket, de a kazetta sokkal praktikusabb. Azt tudom a kocsiban, az irodában is hallgatni… – A férfi visszatartotta a lélegzetét, amikor a lány a fülét kezdte simogatni. Megragadta a kezét, és közelebb húzta magához kedvesét. – Eden, ez… – Kezdhetjük! – kiáltott fel Eric. Riley ettől észhez tért, és félig felült. – Elég lesz már, Eric! Még egy-két kép, de aztán befejeztük. – A férfi közben nem nézett Edenre. A fényképész vigyorgott. – Rendben, megértettem. Nem tudnának úgy feküdni, mint az előbb? Riley lemondóan visszahanyatlott a párnákra, és Eden ismét fölé hajolt. – Igazán kedves ötlet volt ez az ing, de nem láthatnánk most egy kicsivel több bőrt? – rendelkezett Eric. – Riley, gombolja ki a felső gombot! Az utolsó dolog, amit most akart, hogy kigombolja Eden ingét. Ám a férfi mégis engedelmesen felemelte a kezét, és kissé nehézkesen kigombolta a legfelső gombot. Közben lenyűgözve figyelte, hogy az a kis verőér milyen hevesen lüktet Eden nyakán. – Ideges vagy? – kérdezte a férfi. – Igen – súgta a lány. – Nagyon. – Még egy gombot! – parancsolta Eric. Riley engedelmeskedett. A háttérben hallotta a fényképezőgép kattogását. – Még egyet! A férfi hallotta Eden lélegzetvételét, és látta, ahogy az ing vékony anyaga emelkedik és süllyed. – Szó sem lehet róla! – jelentette ki a férfi. – Van még alatta valami – nyugtatta meg a lány. – Eric tud róla. – Miről beszélsz? Eden felült. – Van valami az ing alatt, ami sokkal jobban mutat a fényképen, mint ez az ing. – A lány fürge ujjai gyorsan kigombolták a többi gombot is. Rileynak elállt a lélegzete a látványtól. Eden egy barackszínű csipke fehérneműt viselt, amely inkább kiemelte testének formáit, semmint eltakarta. Az ilyesmit női fehérnemű katalógusban kell mutogatni, nem egy komoly magazin címlapján! Riley szinte rávetette magát a lányra, és betakarta a testével, hogy elrejtse Eric kíváncsi tekintete és fényképezőgépe elől. – Te jóságos ég, Eden! – kiáltotta közben. – Mi a baj? – A lány egyáltalán nem látszott meglepettnek, ellenkezőleg, úgy tűnt, jól szórakozik. Két tenyerébe fogta kedvese arcát. – Szeret… – Itt mély levegőt vett. – Szeretem érezni a testedet. Mit válaszolhatna erre egy férfi? De Rileynak elege is volt a sok beszédből. Elege volt a belső, figyelmeztető hangból is. Egyszerűen megcsókolta Edent. Hevesen, sóváran, vad vágytól hajtva.

58

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Valahol a távolban hallotta még az ajtó kattanását és Eric utolsó szavait: – Gyerekek, ennyi: egy csók és kész!

59

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

9. FEJEZET A csók túlságosan hamar véget ért. Eden csalódott arcot vágott, és elengedte Rileyt. – Folytassuk valahol máshol! – javasolta a férfi. – De… de… – Végre kettesben maradtak, és most el akar menni? Úgy látszik, Margarita tévedett, amikor azt mondta, hogy Rileynak már csak egy kis lökés kell, hogy rájöjjön, nem tud élni nélküle. A férfi lehengeredett róla, és kiszállt az ágyból. Fogta Eden fürdőköpenyét, és a lányra dobta. – Öltözz fel! Elfordult, miközben a lány illedelmesen belebújt a köpenybe. Micsoda csúf vereség! Eden úgy érezte, megalázták, és az arca lángolt a szégyentől. Könnyek szöktek a szemébe, amikor a férfi kézen fogta, és kivezette a szobából. Alig várja, hogy megszabaduljon tőlem, gondolta a lány kétségbeesetten, miközben Riley átvitte őt a szobájukba. Eden szaporán pislogott, nehogy elbőgje magát. Mit mondjon most? Isten veled? Jól szórakoztam? Szeretlek? Riley karba tett kézzel állt, és őt bámulta. Tekintete kifürkészhetetlen volt. Eden csak most vette észre, hogy a férfi nem visel mást, csak egy Casa Luna emblémával ellátott pizsamanadrágot. Kipukkadt belőle a nevetés. – Mi olyan vicces? – mordult rá amaz nyersen. A lány bizonytalan mozdulatot tett felé. – A pizsamanadrágod. – Én nem látom olyan mulatságosnak. Inkább beszéljünk rólad! Mi ez a holmi rajtad? Eden elpirult. – Margaritától kaptam. A férfi megcsóválta a fejét. – Nem lett volna szabad ezt felvenned. – Olyan rosszul áll? – Eden az ajkába harapott. Annyira akarta, hogy ő legyen Riley számára a kívánatos, igazi nő! De úgy látszik, nem tud kibújni a bőréből. Ő mindig csak könyvtáros marad, akármit vesz is magára. – Nem tartom helyesnek, hogy Eric így látott. – Ezek szerint neked nem tetszik. A férfi dühös pillantást vetett rá. – Túl sokat mutat. – Hiszen többet takar, mint a fürdőruhám! – Akkor sem örülök, hogy Eric így látott. Eden határozott mozdulattal elrugaszkodott az ajtótól. – Mivel már vége van a fotózásnak, úgysem számít. – A lány el akart menni mellette, Riley azonban elkapta a karját. – Hová mész? – A hálószobába, hogy folytass… – Hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk? – javasolta a férfi halkan, és megcsókolta. Eden fejében lázasan kavarogtak a gondolatok. Az ajkán érezte a férfi forró ajkát, és amikor elváltak egymástól, Eden csak állt zihálva, zavarodottan. – Ez volt a búcsúcsók? A férfi összehúzta a szemét. – Olyan volt ez, mint egy búcsúcsók?

60

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

A lány kiszabadította magát a karjaiból. – Nem. Igen. De hiszen azt mondtad… Teljesen összezavarodtam. – Eden megdörgölte a halántékát. – Akarlak téged. – Riley maga sem tudta, hogyan csúszott ez ki a száján. A lány csodálkozva leeresztette a kezét. – Tessék? – Jól hallottad: akarlak. – A férfi szeme úgy csillogott, mint az olvadt arany, és Eden most már hitt neki. – De… akkor miért keltünk ki az ágyból? – hebegte. – Mert nem tudhattam, ki fog még Eric után felbukkanni a szobában. – A férfi lassan közelebb lépett, amíg a halántékán nem érezte a lány leheletét. – És mert nem tudtam, hogy tisztában voltál-e vele, mit műveltél az előbb. Eden nyelt egyet. – Persze hogy tisztában voltam vele. – Tehát tudod, hogy kész vagyok megadni neked. – Mit? – suttogta a lány, de számított rá, hogy nem a szívét fogja kínálni neki a férfi. – A kalandot. Amiért néhány nappal ezelőtt elszöktél a könyvtáradból. Eden a férfi nyakát bámulta, és igyekezett leplezni csalódottságát. Nem, a szerelmét sosem ajándékozná neki! – Ez igazán gáláns ajánlat – motyogta a lány. – Kár gúnyolódnod. És nem is tennéd, ha tudnád, hogyan érzem magam melletted. – Végigjáratta a lányon sóvárgó tekintetét. – És hogy érzed magad mellettem? – suttogta Eden. – Úgy érzem, melletted nem fogok hibázni. Nem fogok neked csalódást okozni. Nem fogok csütörtököt mondani. – A férfi gyengéden megcirógatta kedvese nyakát. Eden megremegett. Most, hogy már majdnem megkapta, amire egész idő alatt vágyott, megrettent. Ha együtt lehetne vele, ő nemcsak a testét, a szívét is odaadná neki. Vajon képes lesz ennyire közel kerülni hozzá, utána pedig eltűnni az életéből? – Minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy szép legyen – mondta rekedten a férfi. Eden szíve vadul kalapált. Riley hízelgő szavait, simogató hangját hallva képtelen volt nemet mondani, de nem is akart. Lehet, hogy ez az első és utolsó lehetősége, hogy olyan férfival legyen együtt, akit tiszta szívből szeret. – Remélem… én sem okozok neked csalódást… – Hirtelen elfogta a kétség a tapasztalatlansága miatt. A férfi az ajkára tette az ujját. – Olyan széppé teszem neked, amilyenné csak lehet – súgta Riley újra. Eden egyszeriben minden félelméről megfeledkezett, és átadta magát a szeretett férfinak. Amaz szorosan átölelte a lányt. Eden keze végigsiklott kedvese széles hátán, azután a hasán, fel az izmos mellkasáig. Erezte, hogy az izgalomtól megkeményedett a férfi mellbimbója. Rövid, könnyű csókot lehelt rá, és Riley kéjesen felnyögött. Eden csodálkozva nézett fel rá. A férfi lehunyta a szemét, és sűrű szempillái árnyékot vetettek napbarnított arcára. Megint megérintette az ajkával a mellbimbóját, és újra meghallotta azt a hangot. Ekkor a lány a nyelvével cirógatta, majd gyengéden harapdálni kezdte a férfi mellbimbóját. A szeme sarkából figyelte, ahogy kedvese hátraszegett fejjel élvezi a kényeztetését. Eden szíve összeszorult a boldogságtól. Senki, se könyv, sem egyetlen magazin, se film nem szólt arról, milyen fájdalmasan szép érzés gyönyört adni annak a férfinak, akit szeretünk. – Eden?

61

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Riley csak ennyit mondott, mégis oly sokat fejezett ki vele. A lány elmosolyodott, beszívta a férfi illatát, és igyekezett emlékezetébe vésni ezt az érzést. – Eden! – A férfi odahúzta magához a lányt, és a szájára szorította az ajkát. Micsoda csók volt! Részegítő, mint egy gyertyafényes, bor mellett elköltött vacsora a naplementében. Eden átadta magát az érzéseinek, és megfeledkezett minden hamis ígéretről, félelemről, amely közéjük állt, csakis kedvese érintését, nyelvének mozgását, cirógatását, és a testén áthullámzó gyönyört élvezte. A férfi zihálva felemelte a fejét. – Mit művelsz te velem? – kérdezte a fejét csóválva. A lány beletúrt kedvese hajába, és kisimította a homlokába hullott tincset. – Inkább te mit művelsz velem? – A lány mosolygott. – Ne hagyd abba! A férfi rejtelmesen mosolygott. – Menjünk át a hálószobába! Eden felvonta a szemöldökét. – Ez nem hangzik túl kalandosnak. A férfi megfogta a kezét, és az ágyhoz vezette. – De kényelmesebb – mondta, és komolyan nézett rá. – Első alkalommal mindenesetre. Eden szíve majd kiugrott a helyéről. – Ideges vagy? – Riley megállt, és gyengéden megérintette a lány arcát. – Ha nem akarod, nem… – De igen – suttogta Eden. Semmit másra nem vágyott jobban, mint hogy szerelmeskedjenek. A férfi mosolyogva leült az ágy szélére, és a fürdőköpenyének övénél fogva odahúzta magához kedvesét. Azután megpróbálta kioldani a csomót. – Az ördögbe! Úgy reszketek, mint egy szűzlány. – Bűntudatos arccal Edenre nézett. – Bocsánat, ez most nem a legmegfelelőbb hasonlat. A lány kuncogott, és a férfi felé nyújtotta a kezét. – Nézz rám! – kérte. – Nyugodt vagyok, mint egy szikla a hullámverésben. A csomó kibomlott, és Riley lehúzta a lányról a fürdőköpenyt. Azután az ágyra hanyatlott, és magával húzta kedvesét. – Nyugodj meg, drágám! – kérte a lányt, amikor az remegve a karjába bújt. Riley gyengéden eltolta magától. – Hadd nézzelek meg még egyszer ebben a csipkés csodában! – Elhallgatott, majd elismerő füttyentést hallatott. – Mindjárt megáll a szívem. Az enyém meg mindjárt kiugrik a helyéről, gondolta Eden. Riley végigsimított ujjával a vékony pánton és a csipkés kivágáson a melle fölött. – Nem tudok tovább várni – dünnyögte a férfi, azután gyorsan letolta a lány válláról a pántokat, és felfedte a keblét. Eden ösztönösen maga elé akarta kapni a kezét, de Riley lefogta. A férfi pillantásától felágaskodtak a mellbimbói. A lány nem tudta eldönteni, hogy szégyellnie kellene-e magát, de a következő pillanatban már csak a bensőjében lüktető forróságot érezte. Riley a hüvelykujjával izgatni kezdte a bimbókat. Eden halkan felnyögött. – Riley! – Eden alig ismert a saját hangjára. A férfi felemelte a fejét, és kedvesére nézett. – Csak lassan! Nem kell rohanni – nyugtatta a lányt. Eden megpróbált mély levegőt venni, de a vágya szinte már fojtogatóvá vált. – Nem tudok uralkodni magamon – zihálta, amikor kedvese a combját a legérzékenyebb pontjának nyomta. A férfi behunyta a szemét, és egy percig úgy maradt. – Lassan, drágám, lassan…

62

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Eden megsimogatta Riley felsőtestét, és érezte, hogy az izmai megrándulnak, amikor megérintette a pizsamanadrág derekát. – Akarlak. Most akarlak! – Egy másodpercet sem tudott tovább várni. A férfi óvatosan lehúzta róla a bugyit, és megszabadult a pizsamanadrágjától. Kinyitotta az éjjeliszekrény fiókját, és kivett belőle egy kis csomagot. Feltépte, és gyakorlott mozdulattal felhúzta az óvszert. Amikor újra egymáshoz simultak, meztelen bőrük összeért, mindketten felsóhajtottak. Eden hosszan, forrón megcsókolta, és Riley izmos lába a lány sima, puha combja közé siklott. Eden ösztönösen nekifeszült. Látszott a férfin, hogy tetszik neki, amint a lány minden gátlását elfeledve, teljesen átengedi magát neki. Eden szeme előtt csillagok táncoltak. A bőre bizsergett, a férfi minden apró kényeztetése földöntúli gyönyört okozott neki. – Kérlek, Riley! – Most már jövök, drágám. – A férfi hangja rekedt volt, és aranybarna szeme állhatatosan szegeződött a lányra. Eden finoman karmolta kedvese hátát, belemarkolt a fenekébe, és arra a helyre vezette, ahol egy nőnek éreznie kell a férfit. Eggyé akart válni vele, és soha többé nem akart elválni tőle. Riley érezte, hogy Eden keze sürgeti, és igyekezett fékezni magát. Legszívesebben egyetlen erőteljes lökéssel belehatolt volna, de a gondolat, hogy kedvese még érintetlen, visszatartotta ettől. Így egészen óvatosan kezdett nyomulni befelé. Amikor egy kis ellenállást érzett, azonnal megállt. – Drágám? – súgta. Ha belehal is, abbahagyja, ha Eden azt akarja! – Riley – lehelte a lány sóvárogva. – Gyere, kérlek! A férfi gerincén borzongás futott végig, amikor még beljebb hatolt. Finoman haladt tovább, és Eden sóhajtását elnyomta egy csókkal. Riley úgy érezte, a paradicsomba jutott. A lányon feküdt, a szívén érezte szíve dübörgését. Eden viszonozta a csókját. A férfi óvatosan megmozdult. A lány teste azonnal válaszolt, és bizonytalan, de látható élvezettel csatlakozott hozzá. Rileynak minden erejét össze kellett szednie, hogy uralkodni tudjon magán. Felemelte a fejét, hogy kedvese szemébe nézhessen. – Minden rendben? Eden bólintott, és megcsókolta a férfi vállát. Riley a lány édes ajkának érintésétől megint jólesően megborzongott. – Olyan jó veled – súgta, és fékezte magát, ahogy tudta, bár hihetetlenül nehezére esett. – Még – felelte a lány, és megfogta a férfi feszes, izmos fenekét. – Még! Riley felnevetett, bár furcsa kis döfést érzett a mellkasában. – Szeretem, ahogy a tested válaszol – mondta, és már kicsit gyorsabban mozgott, de közben egyfolytában kedvese arcát figyelte, nem okoz-e neki fájdalmat. De Eden arca izgalmat és vágyat sugárzott. Riley felhúzta az egyik térdét, és gyengéd mozdulattal még jobban széttárta a lány combjait. – Csináld te is, bébi – mondta, és tovább gyorsított a tempón. Eden arca sugárzott a boldogságtól, a szemhéja elnehezedett, és végül lehunyta a szemét. Riley felkönyökölt, és azt a helyet figyelte, ahol testük összeér. A szíve összeszorult a boldogságtól. Eden megvonaglott, lábával átkulcsolta a férfi csípőjét, hangosan felkiáltott, és a nevét zokogta, miközben Riley az utolsó erőteljes lökésekkel elért a csúcspontra. Szorosan összefonódva várták, hogy ez a mindent elsöprő érzés lassacskán alábbhagyjon. Gyengéden csókolgatták egymást, amíg a légzésük és szívverésük le nem nyugodott.

63

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Azután csak feküdtek egymás mellett, és Riley beszívta az óceán sós levegőjének és a megtört virágszirmok illatának elegyét – a csábítás és kielégülés jól ismert illatát. – Csillagokat láttam – motyogta a lány. – Egy egész galaxist, és egyre csak forgott és forgott. – Elmosolyodott. – Nahát! Riley mély levegőt vett, és igyekezett megnyugodni. Valahogy nem volt kedve mosolyogni. – Én a paradicsomot láttam – jegyezte meg félszegen. Eden nem szólt semmit. Azután csak annyit mondott: – Végül is ez teljesen érthető. – A férfi érezte, hogy kedvese megvonja a vállát. –Hiszen Edennek hívnak. – És halkan kuncogott. – Igen – hagyta rá Riley. Mindenesetre neki egy cseppet sem volt kedve nevetni. Eden még szorosabban bújt Rileyhoz, aki jóízűen szuszogott a fülébe. Úgy látszik, a férfiak tényleg szívesen alszanak el szeretkezés után, gondolta, és elmosolyodott. Biztonságban érezte magát attól, hogy a férfi keze a mellén nyugodott. Arra gondolt, hogy soha életében nem érezte még ennyire közel magát egy másik emberhez. A boldogság szétáradt a testében, és még közelebb simult Rileyhoz. Istenem, milyen jó érzés! – Hagyd már abba a fészkelődést! – morogta a férfi álmosan. – Dörmögő medve! – Amióta találkoztunk, nem éreztem még magam ennyire kipihentnek, mint most, pedig csak… – itt az órára nézett – tíz perc alvást engedélyeztem magamnak. – Riley feje visszahanyatlott a párnára. – Te egyáltalán nem vagy fáradt? – Fáradt? Minek aludjak? Verőfényes nap van, és itt fekszik mellettem az a férfi, akivel az imént szeretkeztem. – Azzal újra kihívóan hozzádörgölőzött. Riley kissé elhúzódott. – És aki megint azt fogja tenni, ha így folytatod. Eden félrebillentett fejjel nézett kedvesére. – És az baj lenne? – Nekem ugyan nem, de neked nem fáj véletlenül valamid? – Egy kicsit – vallotta be a lány. – Akkor pihenjünk! – Aludni akarsz? A férfi dörmögött valamit az orra alatt. – És mi lesz az ágyban sugdolózással? Riley kinyitotta a szemét. – Ágyban sugdolózás? Mit az? – A férfi fájdalmas arcot színlelt. – Tudod… amikor a párok mindenféle… bizalmas dologról beszélgetnek. – Riley felnyögött, Eden pedig a homlokát ráncolta. – Vagy ez nem szokás? – Egyezzünk meg valamiben! Én az ágyról gondoskodom, te meg a suttogásról. – És mintha a lány már a beleegyezését is adta volna, közelebb húzta magához kedvesét. Edennek nehéz volt egy hozzásimuló férfival vitatkozni. Felsóhajtott, és újra érezte, ahogy a boldogság szétárad a tagjaiban. – Sosem gondoltam, hogy ez ilyen érzés – jegyezte meg halkan. – Micsoda? – Ez a meghitt közelség férfi és nő között. – Hm. – Riley szorosabban ölelte, és a hüvelykujjával finoman simogatta a hátát. Eden élvezte a gyengéd érintést és a hátán végigfutó jóleső bizsergést. – Sosem beszélt nekem erről senki. Az édesanyám meghalt, amikor még nyolcéves voltam.

64

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Ki nevelt fel? – Az apám. – Mint engem. – Tényleg? – Eden kis szíveket rajzolt az ujjával kedvese vállára. – Az anyám halála után az apám többé egyetlen nőt sem engedett közel magához. És a te édesapád? – Ő sem. Eden érezte, hogy a férfi teste megfeszül, ezért nem faggatózott tovább. – Szóval nem láttam otthon, milyen kapcsolat lehet férfi és nő között, és valószínűleg ez zavart okozott a fejlődésemben – vélekedett a lány. Riley keze lejjebb siklott, és megfogta Eden fenekét. – Hát, ha engem kérdezel, szerintem egészen jól fejlett vagy. Eden mosolygott. – Az apám túlságosan féltett. – Te voltál apuci egyetlen kicsi lánya, mi? – Az is, de volt még valami más is. – Micsoda? – kérdezte szórakozottan Riley, és finoman harapdálni kezdte a lány fülcimpáját. Eden elfordította a fejét, így kedvese nyelve hegyét végig tudta futtatni a fülén. – Hm, ez jó – suttogta élvezettel, majd kedvese karjaiba bújt, és szorosan hozzásimult. – Riley… A férfi halkan felnevetett. – Nagyon könnyű téged elcsábítani, hallod-e! Eden elhúzódott tőle, és színlelt bosszúsággal nézett rá. – Hé, nem illik ilyet mondani egy tisztességes lánynak! – Azt hiszem, nem is vagy már olyan tisztességes lány. Lehet, hogy az apukád azért aggódott annyira érted, mert látta, hogy a szorgalmas kis könyvtáros álarca mögött egy szexis boszorkány bújt meg. Eden felnevetett. – Nem. – Megcsóválta a fejét. – Azt hiszem, apa attól tartott, hogy a férfiak csak a hírnevünket és a pénzünket akarják rajtam keresztül megszerezni. – Azt viszont csak ő tudta, hogy Riley az egyetlen férfi, aki képes előcsalogatni belőle a boszorkányt. – Pénz és hírnév? Eden elfintorodott. – Hát tudod, a Whitney név… A férfi elhúzódott tőle egy kicsit, és kíváncsian nézett kedvesére. – Nem, nem tudom. Miről beszélsz? Edennek ez már több volt, mint kínos. Az előbb úgy beszélt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy mindenki ismeri a családját. És bár a nevük sokak számára valóban ismert volt, mégis önteltségre vallott azt feltételeznie, hogy Riley is közéjük tartozik. – A nagyapám a húszas években hatalmas vagyonra tett szert. A férfi nagy szemeket meresztett Edenre. – Whitney? Mármint az a Whitney? – Igen. – A lány közelebb akart húzódni hozzá, de Riley még jobban eltávolodott. – A te apád Ralph Waldo Whitney? – Igen. A nénikémet Jane Austen Whitneynek hívták. – A milliomos Whitney? A felső tízezerbe tartozó Whitney? Aki a híres könyvtárában muzeális értékű könyveket őriz? – Igen. – A lánynak egyszeriben kiszáradt a torka. – Miért? Ez zavar téged?

65

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Eden kihasználta a pillanatnyi dermedt csendet, és kedveséhez simult. Beletúrt a férfi hajába, és érezte, hogy amire az imént fény derült, árnyékot vet a boldogságukra. – De ugye ez nem fogja befolyásolni a mi… a mi kalandunkat? Riley hosszan, némán bámult a lányra. – Kalandunkat mondtál? – A férfin látszott, hogy megkönnyebbült. – Ha te csak kalandot akarsz, akkor valóban teljesen mindegy, hogy hívnak. – Azzal magához húzta a lányt, és nyersen, vadul megcsókolta.

66

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

10. FEJEZET Az égen ragyogott a júniusi nap, amikor Riley búcsút intett Nadine-nak és Ericnek. Végtelenül megkönnyebbült, ugyanakkor furcsán bosszúsnak is érezte magát. Boldog volt, hogy végre elmentek a riporterek, és örült, hogy maga mögött tudhatja az esküvői hajcihőt. Ám a rá váró másik búcsúzás gondolatától görcsbe rándult a gyomra. Futó pillantást vetett a lányra, és csak nehezen tudta levenni róla a tekintetét. Eden szélben lobogó, aranyló haja, édes mosolya és a szeméből sugárzó szenvedély beleivódott az emlékezetébe. Az ördögbe is! Kedve lett volna valakinek a nyakába varrni az egész dolgot – Miguelébe, Edenébe vagy akárkiébe –, de tudta jól, hogy egyedül ő a felelős ezért a helyzetért. Ő volt az, aki ráerőszakolta Edenre a menyasszony szerepét. És ő feküdt le vele… A szeretkezésükre gondolva újra feltámadt benne a vágy. Ördög és pokol! Hogyan feküdhetett le egy gazdag, szűz könyvtárossal, aki soha nem vállalna komoly kapcsolatot olyan férfival, mint ő?! Hát teljesen elment a józan esze? Önkéntelenül zsebre vágta a kezét, és szorosan megmarkolta a gyűrűsdobozkát, amelyet emlékeztetőül hordott magánál. Megsimogatta hüvelykujjával a bársonyos fedelét, és megpróbált nem gondolni Eden bőrére. Riley Smith megesküdött rá, hogy megmarad a magafajtánál. Nem való neki a házasság. – Nem tetszett, ahogy rám nézett a fényképész – zökkentette ki Eden a férfit a gondolataiból. – Tessék? – Eric. Nem tetszett, ahogy rám nézett. Furcsa érzés támadt Rileyban, és ökölbe szorult a keze. – Mire gondolsz? – kérdezte hevesen, de igyekezett megnyugodni, és átkarolta a lányt. – Tolakodó volt veled? – Nem. De úgy tűnt, mintha felismert volna. Riley összeszedte minden akaraterejét, hogy elengedje kedvesét, és hagyja elmenni anélkül, hogy megsimogatná. – Na és? – A lány parfümje megcsapta az orrát, és az illat elhomályosította az értelmét. Eszébe jutott az ágyban töltött reggelük. – Mi lesz, ha felhívja az apámat? – aggódott a lány. Riley nem akarta, hogy Eden ezen rágódjon. Át akarta ölelni, hogy addig csókolja, amíg szerte nem foszlik az aggodalma. Gondolj az esküdre, Smith! – figyelmeztette magát. – Akkor sem történik semmi – nyugtatta meg a férfi. – Ha ellenőrző látogatásra ideutazik az apád, már csak hűlt helyedet találja, nem igaz? Eden kissé félrebillentette a fejét, és furcsán nézett kedvesére. – Legkésőbb holnapután elmégy innen. – Riley szinte erőszakkal préselte ki a száján ezeket a szavakat. – Örökre eltűnsz a kalandoddal együtt. – Hiszen nincs is más választásunk, nem igaz? – „Legkésőbb holnapután elmégy innen.” – Eden a butik hátsó szobájában elismételte Margaritának Riley szavait. – Szó szerint ezt mondta. Az asszony rosszallóan megcsóválta a fejét.

67

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Mi az ördög ütött ebbe a fiúba? – Felpillantott a tarka kaftánból, amelynek beszegésével bíbelődött. – Ki kell ugratnunk a nyulat a bokorból. Azt ajánlom, most rögtön utazz el! – Most rögtön? – rémült meg Eden. Már a puszta gondolattól, hogy elhagyja Rileyt, összeszorult a szíve. – Nem tudja, mit veszít el. – Margarita újfent megcsóválta a fejét. – Ez egy olyan… olyan… hihetetlenül ostoba férfi! – Egy megsebzett férfi – emlékeztette Eden az asszonyt. – Ne felejtsd el, hogy pár napja hagyta faképnél a menyasszonya! – Na jó, de milyen nő volt az? Az a felszínes, elkényeztetett milliomos leányzó egyáltalán nem érdemelte meg a mi Rileynkat. Eden elgondolkodva megvakarta a homlokát. – Milliomos? Ki volt az a nő egyáltalán? – A keresztnevét még megjegyeztem. De a vezetékneve… azt hiszem, Delaneynak hívták. Delaney. Eden hallomásból ismerte azt a családot. Az a hír járta róluk, hogy nagyon fent hordják az orrukat. Úgy rémlett, az édesapja semmi jót nem tudott mondani Lawrence Delaneyról. – Gondolod, hogy Rileyt ez zavarta? Éppen most tudta meg azt is, hogy én milyen családból származom, és mondhatom, nem örült neki. Margarita abbahagyta a varrást, felnézett. – Régi család, régi vagyon? Eden elhúzta a száját. – Hogy találtad ki? – Ne felejtsd el, hogy értek a ruhákhoz, Eden. Azonnal észrevettem, milyen drága ruhákat viselsz, még ha nem voltak is igazán előnyösek a számodra. Margarita titokzatosan mosolygott, és merengő tekintettel hozzátette: – És nagyon át tudom érezni, min mégy most keresztül. – Hogyhogy? – Mexikó, a szülőhazám, az ellentétek országa. Őserdők és sivatagok, nagyon gazdag és nagyon szegény emberek otthona. Eden hátradőlt a székében, és lenyűgözve figyelte Margarita arcát. – Az én családomnak is sok pénze és régi neve volt – folytatta az asszony. – No meg óriási büszkesége. Ah, papának túlságosan is sok volt belőle. – Összekulcsolt keze a kaftánon nyugodott. – Egyáltalán nem tetszett neki, hogy az egyetlen kicsi lánya beleszeretett a birtokunkon dolgozó egyik cowboyba. – Te? – kérdezte Eden csodálkozva. Margarita bólintott. – Én. És a férfi, akit szerettem, szintén nagyon büszke ember volt. Nem akarta, hogy miatta rangomon alul házasodjam. Rengeteg időbe és könnyembe került, mire végül beadta a derekát, és elvett feleségül. – Az asszony Edenre nézett. Könnyek csillogtak a szemében. – De azután sok boldog évet köszönhettünk egymásnak. És Miguelt. Eden elmosolyodott, és kezét együtt érzően az asszony térdére tette. – Nagy szerencséd volt. – Igen, de veled sem történhet másként. Eden merengve bólintott. Egyre csak Riley szavai visszhangzottak a fülében: „Legkésőbb holnapután elmégy innen.” Miért hangsúlyozta ezt annyira? Ha ennyire meg akar szabadulni tőle, miért nem tette ezt meg azonnal? A végére kell járnia a dolognak! Ahol esély van, ott remény is van. Rámosolygott Margaritára.

68

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Szóval úgy gondolod, hogy azonnal cselekedne, ha most elutaznék? Az asszony bólintott. Bár Eden nem szívesen tette, mégis úgy határozott, hogy kicsit kétségbe ejti Rileyt. A férfit az irodában találta, a számítógépe előtt gubbasztva, két kupac frissen kinyomtatott prospektus társaságában. – Tessék – dörmögte, amikor a lány belépett, és Riley úgy pislogott rá, mintha sosem látta volna. Ez még inkább megerősítette Edent az elhatározásában. – Elutazom – jelentette ki tömören. – Persze, persze – felelte a férfi, és a feje újra eltűnt a képernyő mögött. – Holnap vagy néhány nap múlva. – Futó pillantást vetett kedvesére, majd ismét a számítógépe felé fordult. – Maradj, ameddig kedved tartja! Tudtommal vakáción vagy. Eden lebiggyesztette az ajkát. – Még ma elutazom. – Semmi okod a sietségre – jegyezte meg Riley, és közben le sem vette tekintetét a képernyőről. Eden legszívesebben toporzékolt volna csalódottságában. Igaz, vendéglátója nem tolja ki az ajtón, de nem is tartóztatja. – Azt hittem, alig várod már, hogy megszabadulj tőlem. A férfi széke nyikorgott, ahogy nyugtalanul ide-odagurult vele. – Csak nem akartam tovább rabolni az idődet. De addig maradhatsz, ameddig csak akarsz. Feküdj ki a medence mellé! Tanulj meg vízisízni! Búvárkodj… Eden magában mosolygott. Szóval Mr. Vagány mégsem tud olyan könnyen búcsút mondani neki. – Köszönöm, nem. Azt hiszem, most rögtön útnak indulok. Riley felpillantott, és a lány szemébe nézett. – Úgy érted, néhány óra múlva? – Nem, most azonnal. – Nem akarom, hogy elmenj. A lány felvonta a szemöldökét. – Legalábbis amíg nem ebédeltél meg – tette hozzá gyorsan a férfi. – Hadd rendeljek neked valamit… – Már ebédeltem. Végtére is fél hat van. – Ó! Kivel? – Margaritával. – Engem is megkérdezhettél volna. Edent ez elégtétellel töltötte el. – De hiszen ahogy Nadine és Eric kitette a lábát, azonnal eltűntél. Azt hittem, már nincs rám szükséged. Nyekk-nyekk, nyikorgott a szék kereke. – Akkor vacsorázz velem! – erősködött a férfi. – A teraszon, egy óra múlva. Edenben egyre nőtt az elégedettség érzése, de nem bírta megállni, hogy ne kéresse még egy kicsit magát. – Rendben, de evés után tényleg elindulok. – Sötétben? Eden vállat vont. – Valamikor csak el kell mennem.

69

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

A lány az elkövetkezendő egy órát azzal töltötte, hogy felkészült a Rileyval töltendő utolsó estéjére. Bezárkózott a fürdőszobába, megfürdött, és alaposan megmosta a haját. Mire megszárította a hajkoronáját, és belevarázsolta azokat a „kissé vadócos hullámokat”, amiről a fodrász azt mondta, hogy „könnyen elkészíthető”, szabályosan belefájdult a karja. Azután lement Margarita butikjába, és vett magának egy új ruhát. A színe aranybarna volt, mint Riley szeme. Az oldalt magasan felhasított, ujjatlan, bokáig érő ruha szorosan rásimult a mellére és a fenekére. A merész hasíték miatt a lába még hosszabbnak tűnt, mint valójában. A tükörbe nézett. A szeme sötéten csillogott, a szája piros volt. Úgy határozott, hogy ezen az estén nem sminkeli ki magát, csupán megharapdálta az ajkát, és kész. Ránézett az órájára, és megállapította, hogy már negyedórát késett. A szíve a torkában dobogott, miközben felfelé haladt az étteremhez vezető lépcsőn. Ha Riley nem vall színt, és nem kéri őt egyértelműen arra, hogy maradjon ma éjszakára, akkor elutazik. Nem kíváncsi többé semmilyen mellébeszélésre. Riley, ígérete szerint, a teraszon várt rá. Fekete farmernadrágot és bézsszínű selyeminget viselt. Háttal ült neki, és a lány hirtelen támadt ötlettől vezérelve odaosont mögé, eltakarta kedvese szemét a kezével, és a füléhez hajolt. – Találd ki, ki van itt! A férfi felemelte mindkét kezét, megfogta a lány haját, megérintette a vállát, majd a fenekét. – Eden – válaszolt nagyon komolyan. A lány elvette a kezét. – Á, veled nem lehet ilyet játszani. – Azzal helyet foglalt a Rileyval szemközti oldalon. – Úgy gondolod? – A férfi szótlanul bámult a lányra. Hát ezért van! – futott át Eden fején. Ez az oka, amiért legalább húszféle női magazint árulnak az újságosoknál. Ezért töltenek a nők annyi időt a szépítkezéssel, hogy ezt lássák, hogy a kedvesüknek elakad a szava, ha megpillantja őket. Ez kárpótol a szoros melltartóért, a szűk cipőért. És még csak ki sem sminkelte magát. Szépségét nem a rúzsnak, a szemfestéknek köszönheti. Annak belülről kell jönnie, a tekintetéből sugározhat valami. Szenvedély. Vágyakozás. Szerelem. – Csodálatos az illatod – szólalt meg a férfi rekedten. A lánynak megint nevetnie kellett. A parfümjét is elfelejtette használni. – A szappanod és a samponod illatán kívül nincs más rajtam. – Elmosolyodott, és megérintette a férfi kezét. – Olyan illatom van, mint neked. Odalépett a pincér, és eléjük tette az előételhez szükséges tányérokat, valamint egy üveg pezsgőt. – Ó, ez miért kell? – kérdezte a lány. Riley felemelte a poharát. – Hogy köszönetet mondjak. – És mire iszunk? A háládra? Vagy a mézesheteink végére? – A kezdetre… Eden várakozásteljesen felemelte a fejét. – …a kalandod kezdetére. A lány csalódottan megnyalta a száját, és szótlanul nézte szerelmét, mintha örökre belevéshetné az arcképét a szívébe. Enyhe szellő kapott a selymes hajába. Eden megköszörülte a torkát. – Mindennek a kezdetére! – mondta halkan, és koccintottak. Azután belekortyolt az italába. – Nem ihatok többet fél pohárnál. – Miért?

70

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

A lány indokolatlanul hangosan válaszolt. – Mert vacsora után útnak indulok. – Miért? Mert nem kéred, hogy maradjak, válaszolta volna legszívesebben. Mert nem viszonzod a szerelmemet. A férfi óvatosan letette a poharát. Eden a saját szívverésén kívül nem hallott mást. Aztán Riley átnyúlt az asztalon, és megfogta a kezét. – Maradj még ma éjjel! Adj még egy éjszakát! Eden most már nem érzett sem elégtételt, sem győzelmet. Csupán megkönnyebbülést és vágyakozást. – Rendben, de csak ma éjszaka. Teljesen más érzés volt sötétben szeretkezni. A nehéz függönyök a legkisebb fénysugarat sem engedték beszűrődni a szobába. Riley odavezette kedvesét az ágyhoz. Eden izgatottsága mintha meghatványozódott volna. Amikor a férfi megérintette meztelen vállát, összerezzent. – Mi a baj? – kérdezte Riley. Hangja rekedtesen csengett a sóvárgástól. – Nem látlak. A férfi gyengéden megérintette kedvese orcáját. – De annál jobban érezhetsz. Eden ezt nem tartotta olyan izgalmasnak. A sötétben védtelenebbnek érezte magát. Mintha Riley beleláthatna a szívébe. A testét és a lelkét már így is birtokolta, nem akarta most még a büszkeségét is feláldozni. – Megrémítesz – suttogta a férfi. Eden megborzongott. – Te olvasol a gondolataimban. Riley a mellkasára tette a lány kezét, pontosan a szívére. – Érzed, milyen hatással vagy rám? Eden tenyere alatt vadul kalapált a férfi szíve, és ettől elakadt a lélegzete. – Mit akarsz tőlem, Riley? – Vezess engem megint a paradicsomba! – kérte a férfi. – Akkor kövess! – súgta a lány. De megint kedvese vezette őt. A forró sötétségben lehúzta róla a ruhát, és ő is levetkőzött. Eden a hűvös ágyon feküdt, és várt. Testének minden porcikájával, minden idegszálával szerette a férfit. A keze bátran derítette fel Riley testének titkait. Ajka egyre lejjebb siklott a testén. Úgy érintette meg a férfit, és olyan dolgokat tett, amelyekről azelőtt csak olvasott, és soha nem gondolta, hogy ez ennyire izgató lehet. – Akarlak – lehelte a lány, miközben csókolta kedvesét. Riley hirtelen arrébb csúszott, és Eden egy másodperccel később új, ismeretlen érintést érzett. – Riley! A férfi nyelve a lány legérzékenyebb pontját kezdte izgatni. – Engedj ide, angyalom! Hadd kényeztesselek! Edenben fellobbant a tűz, a teste megvonaglott a véget nem érő gyönyörtől. Riley szorosan ölelte, amíg le nem csillapodott a lány szívverése. Azután elengedte. – Ne menj el! – szakadt ki Edenből. Pontosan azok a szavak, amelyeket ő akart hallani kedvese szájából. A férfi halkan felnevetett. – Nem megyek sehová, bébi. Hát nem tudod? Nem hagylak itt egyedül.

71

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Eden hallotta, hogy kedvese kihúzza a fiókot, kivesz belőle valamit, majd visszatolja. Azután meghallotta a fólia szakadását. Riley néhány másodperccel később már újra a karjában tartotta. A férfi megcsókolta Edent, és gyengéden masszírozni kezdte a mellét. – Még egyszer eljuttathatlak oda, ha akarod – ígérte. Miről beszél? Jóllehet az előbb majdnem belehalt a gyönyörbe, de tudta, hogy csak akkor elégülne ki teljesen, ha magában érezhetné párját. Eden magára húzta Rileyt. – Gyere, vár a paradicsom. Újra együtt találták meg az oda vezető utat. Utána Eden, még mindig zihálva, mereven bámult a sötétségbe. És ma reggel még azt gondolta, hogy már mindent tud a testi gyönyörről. De most, a sötétben, ahol a tapintás, a szaglás pótolta a látványt, még többet tanult. A szeretkezés lehet édes, gyengéd és vidám. De lehet égető, mint a tűz, amikor az érzékek úgy gerjednek, mint az elektromos áram. A szívet pedig szétfeszíti a szerelem. A férfi kérdőn suttogta Eden nevét, és álmosan simogatta a lány testét. – Itt vagyok – válaszolt Eden, és magában még hozzátette: és itt is maradok. Másnap reggel egyikük sem szólt az elutazásról. Együtt ébredtek, együtt zuhanyoztak, majd újra az ágyban kötöttek ki. Riley, aki félt, hogy fájdalmat okoz kedvesének, különösen óvatos volt, a lány azonban türelmetlenül ölelte, egyre hevesebb mozdulatokra ösztökélte. Délben sétáltak egyet kedvenc medencéjüknél, és megpihentek az egyik nyugágyon. Eden Riley mellkasára hajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. Később megjelent Miguel, aki csodálkozva bámult rájuk. – Ne törődj vele! – nyugtatta meg Riley a kedvesét. Eden visszahajtotta a fejét, hagyta, hogy a férfi megcsókolja a halántékát, és elaludt. Riley hangjára ébredt. – Eden, kedvesem! Valaki itt van érted. A lány kinyitotta a szemét. – Értem? A lány két, szürke nadrágos lábat látott maga előtt. Meglehetősen drága anyagból készülhetett az a nadrág. – Apa! – Eden Marie! – Az apja kopasz feje csillogott a napsütésben. A lány megpróbált erre összpontosítani, csak hogy ne kelljen apja szemébe néznie. – Felhívott valaki a Getawaytől. Egy fényképész. Hogy rájött, honnan vagy neki ismerős. És riportot akart készíteni velem az esküvőddel kapcsolatban! A férfi a nadrágzsebébe dugta a kezét, és Eden meghallotta a kulcscsomó csörgésének ismerős zaját. – Miféle szálloda ez? Mit csinálsz te itt? És ki ez a férfi? – Az apja csak úgy bombázta a kérdéseivel. Eden szóhoz sem jutott. Még mindig nem volt benne biztos, hogy ez valóban megtörténik vele, és nem csak egy szörnyű rémálom az egész. Riley felállt, és kezet nyújtott Eden apjának. – Mr. Whitney, a nevem Riley Smith. Az apa azonban tudomást sem vett Rileyról. – Eden! – szólalt meg újra. A lány megijedt. Apja ugyan hajlamos volt túlzásba vinni az aggódást, de goromba sosem volt vele. – Apa! – Szeretném tudni végre, mi folyik itt!

72

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– De hiszen tudod! Nyaralok. – Ezzel a… ezzel a… – itt bizonytalan mozdulatot tett Riley felé – selyemfiúval? Rileynak ökölbe szorult a keze. – Már megbocsásson, de… – Hadd beszéljek vele négyszemközt, Riley! – szakította félbe Eden. Nem akarta, hogy olyasvalami hangozzon el, ami örökre meghiúsíthatja, hogy a két férfi valaha szót értsen egymással. – Kérlek! Riley a fejét csóválva megfordult, és otthagyta őket. – Apa, mondd, mégis hogy képzeled ezt? – Mit? Hogy miután meghallottam, hogy a lányom férjhez ment, utánad jöttem? Mert aggódhattam érted, hogy valami számító, pénzéhes pernahajder elcsavarja a fejedet? – Apa, kérlek! Hallgass már végig! – A lány megdörgölte a homlokát. Apja azonban rá sem hederített, csak mondta a magáét. – Felhívtak attól a laptól, hogy kommentáljam az egybekelésedet… egy bármixerrel! Edent a rosszullét kerülgette. – És mit mondtál? – Te jó ég, lehet, hogy az apja már mindent elrontott? – Amit mindig, ha nem vagyok tisztában a tényekkel: nincs kommentár! – Hála istennek. – Eden ettől valamelyest megnyugodott. – Ez minden hozzáfűznivalód? Most férjhez mentél, vagy sem? Eden újra megdörgölte a homlokát. – Apa… – És ez a fürdőruha! Mi ez az istenverte hely egyáltalán? – Apa! – Eden most elérkezettnek látta a pillanatot, hogy tiltakozzon. Felállt, és a tőle telhető legnagyobb nyugalommal azt mondta: – Nem mentem hozzá Rileyhoz, de nagyon hálás lennék, ha továbbra sem nyilatkoznál az ügyről. A férfinak résnyire szűkült a szeme. – Miért ne cáfolnék meg egy ilyen nevetséges állítást? – Azért, mert én megkérlek rá. A lány apja karba tette a kezét. – Én nem érem be ennyivel. – Kérlek, apa! – Csak ha most azonnal velem jössz. – Tessék? – Megígérem, hogy nem nyilatkozom, ha most azonnal hazajössz. Máskülönben felhívom a Getawayt, és kitálalok. Riley éppen akkor tette ki Eden táskáit a lakosztály ajtaja mellé, amikor kivágódott az ajtó, és majdnem gazdagabb lett egy púppal a fején. – Eden! A lány összerezzent, majd kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa kedvese arcát, de az elhúzódott tőle. Riley nem akarta, hogy megérintse. A fejfájása semmi sem volt szívének sajgásához képest. – Jól vagy? – kérdezte a lány. – Pompásabban nem is lehetnék! Nem mindennap selyemfiúzzák le az embert. Eden bement a lakosztályba, és becsukta az ajtót. Pillantása a táskákra esett. – Mit jelentsen ez? – A holmid. A lány az ajkába harapott. – Azt látom – felelte lassan. – Az apám miatt? Figyelj, annyira saj…

73

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Ennek semmi köze az apádhoz – szakította félbe a férfi. – Tudom, hogy tovább akarsz utazni, és arra gondoltam, segítek neked. – Úgy érted, kiteszed a szűrömet? Riley vállat vont. Eden közelebb lépett hozzá, de a férfi hátrált egy lépést, és rideg tekintettel nézett rá. – Itt az idő – mondta szárazon. – Jó volt veled, de… – újra megvonta a vállát vége. A lány megtántorodott, mintha kedvese taszította volna el magától. – Tudom, hogy ennek köze van az apámhoz – suttogta. – De hadd… – Nem, egyedül hozzád van köze, Eden. – Elfordította a fejét, és kibámult az ablakon. – Ami köztünk volt, az nem tarthatott sokáig. – Miért? – A lány hangja halkabb volt, mint a tenger mormolása. – Nem megyek el innen addig, amíg magyarázatot nem adsz rá. Riley érezte, hogy kedvese komolyan beszél. A távoli horizontot bámulta, és azt kívánta, bárcsak odáig futhatna most innen. – Fattyú vagyok – szólalt meg egy kis idő múlva Riley. A lány hallgatott egy darabig, azután azt felelte: – Hát tudod, néha tényleg elég idióta módon viselkedsz, de… Riley keserűen felnevetett. – Nem, Eden, úgy értem, igazi fattyú vagyok, törvénytelen gyerek. A lány hunyorgott. – Az az érzésem, hogy lenne mit megbeszélnünk. Jobb lesz, ha végre nevén nevezzük a dolgot. A férfi fojtott hangon felnevetett. – Hát persze! – Akkor hallgatlak. – Az anyám tizenhat éves volt, amikor egy kis szórakozásra vágyott, és elment otthonról. Jó családból származott, és finoman szólva, nem csupán a szórakozás élményével gazdagodva tért haza. Kalandozása alatt megismerkedett az apámmal, a tizenkilenc éves bowlingpálya karbantartóval, és teherbe esett tőle. – Riley maga előtt látta az akkori apját. Egy fiatalembert, aki kemény, megkeseredett emberként halt meg a boldogtalanság és az alkohol áldozataként. – Nem házasodtak össze? – kérdezte Eden. – Még csak össze sem költöztek. Az anyám szülei már csak akkor tudták meg a dolgot, amikor késő volt. Vártak hát addig, amíg megszülettem. Akkor pedig egyszerűen átnyújtottak a mihaszna karbantartónak. – Ezek szerint az édesapád nevelt fel. – Amíg tizennégy éves koromban bele nem halt az ivásba. Eden arcára kiült a fájdalom. – És aztán mi történt? – Csak úgy felnőttem. – Az édesanyád, a családja… nem értesültek az apád haláláról? – Ó, dehogynem! Még el is jöttek meglátogatni. Csak akkor már néhány hónapja nem jártam fodrásznál. Iskolába sem. – Milyen szánalomra méltó kisfiú lehettél! Riley megvonta a vállát, mintha le akarná rázni magáról a lány részvétét. – Mindenesetre ők nem ilyennek láttak. Szégyellték, hogy tönkretettem a jó hírüket. Eszük ágában sem volt magukhoz venni. – Riley! – Eden hangja dühösen csengett. – De hiszen ez undorító!

74

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Ugye? – A férfi visszafordult az ablakhoz, és tovább bámulta a tengert. – Akkor megfogadtam valamit, amit sosem lett volna szabad elfelejtenem. Tartsd magad távol a jómódú családoktól! Maradj meg a magadfajtánál! – De… én nem vagyok olyan! Riley nem akart megfordulni. Képtelen volt a lány szemébe nézni. – Figyelj, Eden, én egy iskolázatlan, a társadalom legaljáról származó fickó vagyok. Te meg egy kivételes helyzetben lévő, gazdag lány. Jól éreztük magunkat együtt, csakúgy, mint az anyám meg az apám. De nem kell ezt tovább erőltetni. – De hiszen ismersz engem! Én nem… én sohasem… Riley nem bírta tovább elviselni ezt a helyzetet. Azt akarta, hogy menjen már el végre a lány, hogy elkezdhesse elfelejteni. Felindultan járkált fel-alá, majd Edenre nézett. – Hát nem érted? Nem bízom bennük. És nem bízom benned sem. A lány összerezzent. Riley látta, hogy szíven döfték a szavai. – Ez nem igazságos – jegyezte meg Eden fojtott hangon. A férfi elmosolyodott. – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, aranyom, de az élet sosem igazságos. Eden egy darabig szótlanul, tétován állt, majd hirtelen felkapta a csomagjait, és kiviharzott az ajtón. – Az elveszett paradicsom – suttogta maga elé Riley, és lehunyta a szemét.

75

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

11. FEJEZET Miguel értetlenül csóválta a fejét. – Említettem már, de újra elmondom: te nem vagy normális. Riley eleresztette a füle mellett barátja megjegyzését. – Te csak tartsd nyitva a szemed! Ha meglátod őt, azonnal el kell tűnnünk innen. – A Whitney Könyvtár télikertjében álltak „A csendélet művészete” című kiállításon. – Azt hittem, azért jöttünk ide. Három hete láttad utoljára Edent, és állításod szerint képtelen vagy tovább élni, ha nem tudod meg, hogy lélegzik-e még. – Az ördögbe is, Miguel, ne légy már ennyire nehéz felfogású! Mi látni akarjuk őt, de ő nem láthat meg minket. – Ott van! Riley megrémült. – Hol… hol… – Ó egek! A férfi mély levegőt vett, majd megkönnyebbülten kifújta. Eden nem vette észre őt. Egy asztalnál ült, úgy tizenöt méterre tőlük, és egy kalapos hölggyel cseverészett. Kétségkívül ő volt az. A szép szemével, a formás kis orrával… az édes ajkaival, amelyeket három héttel ezelőtt még oly szenvedélyesen csókolt… Riley szíve hevesebben vert, és enyhe szúrást érzett a mellkasában. Ó, mennyire fájt az emlékezés! – Olyan furcsán néz ki. Riley megrökönyödve nézett Miguelre. – Ezzel meg mire célzol? Barátja hátrált egy lépést. – Hé, nem kell rögtön ijedezni. Csak arra céloztam, hogy ugyanúgy néz ki, mint amikor legelőször találkoztam vele. Igazán ne vedd zokon, de nekem valahogy… ódivatúnak tűnik. – Ódivatúnak? – Igen. Egyáltalán nem olyan, mint a Casa Lunában az utolsó napokban. Az a nő vidám és boldog volt. Eden hosszú szürke ruhát és lapos sarkú cipőt viselt. A haját pedig szoros copfba fogta. Miguelnek igaza volt. Ugyanazt az álruhát viselte, amelyet a megismerkedésükkor. – Gondolod, hogy beteg? – kérdezte a barátját. – Igen, szerelembeteg. Riley a szemét forgatta. – Komolyan kérdeztelek. – Én meg komolyan válaszoltam! Azt hiszem, a te fejedben elég nagy rendetlenség van. – Ezt már eleget hallottam. – Riley odament egy kerti padhoz, ahonnan zavartalanul figyelhette Edent. – Akkor egyszer az életben hallgathatnál is rám. Hát persze a te dolgod, ha szokásodhoz híven úgy viselkedsz, mint egy neandervölgyi ősember – folytatta Miguel. – De akkor is elmondom. Miért hiszed azt, hogy te és Eden nem vagytok egymáshoz valók? – Már elmondtam. Miguel fújt egyet. – Persze, hogyne. Két külön világból származtok. Te vagy a pirítós, ő meg az osztriga… – Ő utálja az osztrigát – vágott közbe Riley. Miguel tehetetlenül felemelte a kezét.

76

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

– Hát tessék, ebből is látszik, milyen ostobaság az egész érvelésed. – Te ezt nem értheted. – Valóban? – vonta fel a szemöldökét Miguel. – Hát nagyon tévedsz! Ha éppen tudni akarod, az anyám családja dúsgazdag volt, az apámé meg szegény. Riley meglepetten nézett a barátjára. – Margarita és az apád? De hiszen ő mindig azt hangoztatta, hogy az ő házasságuk az égben köttetett. – Úgy is volt. Az anyám otthagyta a családját, a gazdagságot és a kényelmet, hogy Kaliforniába költözhessen az apámmal. A semmiről kezdték, és hogy őszinte legyek, nem is vitték valami sokra. De ők voltak a legboldogabb házaspár a világon, amíg az apám meg nem halt. Riley szótlanul leült a padra. Az emberek elmentek mellette, de ő senkiről nem vett tudomást. Egyszer csak megállt előtte egy férfi. – Riley Smith, ha nem tévedek – szólította meg. Riley önkéntelenül is felállt, és előre nyújtotta a kezét. Ekkor vette észre, hogy Eden apja, Ralph Waldo Whitney áll előtte. A férfi erősen megszorította a kezét. – Örülök, hogy itt látom – üdvözölte szívélyesen. – Azért jött, hogy találkozzon Edennel? Riley csodálkozva pislogott. – Hm, nem, uram. – Ó! – A férfi csalódott arcot vágott. – Igazán sajnálom. Riley erre megint csak pislogott. – Nos, akkor viszontlátásra! – Eden apja indulni készült, de még visszafordult. – Azzal fenyegetőztem, hogy felhívom a magazint, tudta ezt? Eden nem mondta ezt magának? Megzsaroltam, hogy ha nem jön haza, leleplezem a kis szélhámosságukat. Riley nem tudta, mit válaszoljon erre. Mr. Whitney megcsóválta a fejét. – De nem hagyta magát megfélemlíteni. Azt mondta, azt csinál, amit akar, és faképnél hagyott. – A férfi újra megcsóválta a fejét. – Azelőtt soha nem tett ilyesmit. – Az apa fürkészve nézett Rileyra. – Aztán néhány perc múlva mégis úgy határozott, hogy velem jön. Mr. Whitney megint tett néhány lépést, azután másodszor is visszafordult. – Furcsa. Az ember azt kívánja, bárcsak sose nőnének meg, és amikor ez mégis bekövetkezik, szeretné visszafordítani az idő kerekét. – Mr. Whitney a válla fölött Edenre nézett. – Nagyon hiányzott. – Azzal megfordult, és végleg otthagyta őket. Miguel felállt, és keményen oldalba bökte a barátját. – Na, és most mit akarsz tenni? – kérdezte. Riley hosszú percekig némán figyelte Edent. Azután hirtelen rájött, mi az, ami majd szétveti belülről, elemészti és romba dönti, mint egy óriási hullám a tengerparti homokvárat. Szereti Edent. Szereti a legapróbb ódivatú, kalandvágyó, ártatlan, szenvedélyes porcikáját is. Az édes mosolyát, barátságos lényét. Azt, ahogy átkulcsolja a lábával, amikor szerelmeskedtek. Eden a legjobbat érdemli… a legeslegjóbbat. Miguel újra megbökte. – Mit akarsz most tenni? Riley Edenre nézett, azután magába, a saját lelkébe. Zsebre dugta a kezét, és megfogta a kis ékszeresdobozt, amelyet még mindig magánál hordott. – Semmit – jelentette ki végül. Miguel a szemét forgatta. – Te tényleg megőrültél!

77

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Ám Riley nem hallotta barátja hangját. Semmi mást nem hallott, csak szívének sóvárgó-szomorú kalapálását. Eden az íróasztalán lévő tűhegyes ceruzákat bámulta. Bárcsak gyűlölni tudnám! gondolta. Vajon az elviselhetőbbé tenné a hosszú, magányos napokat? Vajon a gyűlölet el tudná feledtetni azokat a képeket és érzéseket, amelyek éjjelente megfosztják őt a pihentető alvástól? – Nos, mi újság? – zökkentette ki gondolataiból az édesapja túláradóan vidám hangja. – Ugyanaz, mint tegnap. – És, mint tegnapelőtt és azelőtt. Ugyanaz, mint mindennap az elmúlt négy hétben. Riley nélkül. Az apja arcán furcsa kifejezés jelent meg. Mi volt az? Bizonytalanság? Határozatlanság? – Tudod, éveken keresztül annyira igyekeztelek megvédeni azoktól a férfiaktól, akik nem voltak elég jók a számodra, ezért soha nem gondoltam arra, hogy azoktól is megvédelek, akik nem tartják magukat elég jónak hozzád. Eden a homlokát ráncolta. Ez volt a leghosszabb mondat, amit az apjától eddig a férfinői kapcsolatról valaha hallott. De mielőtt még megkérdezhette volna, mire gondol pontosan, a férfi megfordult, és gyorsan távozott. Eden kíváncsian nézett utána. A Casa Lunából való visszatérésük óta apja úgy sündörgött körülötte, mintha tojáshéjakon járna. A lány tudta, már ezerszer megbánta, hogy megzsarolta, és azt is tudta, hogy soha nem hívná fel a Getawayt. Az apja szerette őt. Bárcsak Riley is szeretné! Ettől a gondolattól összeszorult a szíve. Idióta! – szidta magában a férfit, de ez sem hozott számára megkönnyebbülést. Ekkor gyors lépések zaja hallatszott. Az apja jött vissza az íróasztalához. – Akarsz még egy tanácsot? – kérdezte. Eden csodálkozva bólintott. – Hallgass azokra, akik egy kicsivel többet tudnak a világ dolgairól, mint te! – Az apja megköszörülte a torkát. – Olyasvalakire, aki megtudott egy-két dolgot Riley Smithről. Próbáld meg elképzelni, milyen lenne szégyellni magad valamiért, amit elkövettél! Vagy képzeld el, hogy esetleg az az ember szégyelli magát valamiért, akit szeretsz. A lánynak tátva maradt a szája. Hogyan mondja meg apjának, hogy ő a legkevésbé sem szégyelli magát Rileyért, azért, amit tett? De miközben elsiető apja után bámult, gondolatban elismételte a szavait. Talán Riley azt hiszi, hogy ő szégyelli magát miatta? Eden igyekezett elhessegetni ezt a kellemetlen gondolatot, de csak nem hagyta nyugodni. Keresztbe fonta a karját. Rileynak jobban kellene bíznia benne! Harcolnia kellett volna az előítéletei ellen! Igen, harcolnia kellett volna érte! Úgy, ahogy én harcoltam érte? – futott át a fején a gondolat. Egy „igazi nő” nem ezt tenné? Nem tenne meg mindent azért a férfiért, aki bevezette őt a legnagyobb kalandba? Riley valamilyen ostoba érzelgősség miatt nem költözött ki az esküvői lakosztályból. A szobalányok naponta cserélték az ágyneműt, de ő még mindig érezte Eden illatát. Ha már nem fogja többé érezni, akkor majd kiköltözik, fogadkozott. Lement reggelizni az étterembe, és a személyzet köszöntésére csak gondolataiba merülve intett a kezében lévő, összetekert újsággal. Az asztalnál kinyitotta a napilapot. Mindjárt kihozzák neki a narancslevet, a kávét és az aznapi specialitást, mint mindennap, amióta Eden elment. Most, júliusban, reggelente még szikrázóbban sütött a nap, a kék ég és az óceán zúgása még paradicsomibbá varázsolta a Casa Lunát.

78

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Paradicsom. Miért is gondol ilyesmire? Hiszen minden egyes alkalommal képek villantak az emlékezetébe Edenről: a mosolya, a szeme, az érzéki szája. És minden alkalommal majd eszét vesztette. Lehet, hogy Miguelnek igaza van, és tényleg megőrült. Hogy elűzze az emlékképeket, belemerült az újságolvasásba. Hirtelen felnézett, mert a hatodik érzéke mintha azt súgta volna, hogy valami nincs rendben. Hol marad Andrea a narancslével? És hol vannak a többiek? Bár a Casa Lunában nem volt szokás korán reggelizni, de azért sosem ült egyedül az étteremben. Letette az újság első oldalait, és a gazdasági híreket lapozgatta. Nehezére esett a szavakra összpontosítania, de erőt vett magán, és csak olvasott, olvasott. Hamarosan elért az utolsó oldalra, és attól, amit ott látott, majdnem kiugrott a szíve. Szemben találta magát a saját nevével. Hat centiméteres betűnagyságban. Egy egész oldalas hirdetés közepén. „Eden Marie Whitney, Ralph Waldo Whitney lánya szereti Riley Smitht, a bár- és szállodatulajdonost, a csodálatos embert. A nászutunk nagyon rövidre sikeredett, és azt kívánom, bárcsak örökké tartana! Utóirat: 1. Csak hogy lásd, ezt az egész világ előtt vállalom, ez a hirdetés ÉszakAmerika minden nagyobb napilapjában megjelenik. 2. Ha gyorsan döntesz, még elkísérhetsz a legkisebb Delaney lány és a kertész esküvőjére.” Rileyt mintha villámcsapás érte volna. Körbenézett a teraszon, és várta, hogy megjelenik Miguel, és mindent beismer. De nem történt semmi. Abban a pillanatban enyhe fuvallatot érzett az arcán, és hirtelen megcsapta az orrát Eden finom illata. Izgatottan nézett körül, a teraszbejárat, majd az oszlopos könyöklő felé pillantott. – Itt vagyok! – szólalt meg egy ismerős hang. A lány kilépett a konyhaajtón, és odament hozzá egy pohár narancslével. Letette elé az asztalra, és leült. Riley, döbbenten az újságcikktől és attól, hogy szerelme szemérmetlenül rövid ruhában hirtelen megjelent előtte, nem jutott szóhoz. Eden az újságra mutatott. – Ugyanis semmi más oka nem volt rá, hogy faképnél hagyjon, tudtad ezt? A férfi nyelt egyet, és megpróbálta megérteni, mi folyik itt. – Semmi más oka, mint micsoda? – Mint a szerelem. – Eden keresztbe tette a kezét, és úgy bámult rá, mint az első beszélgetésükkor a bárban. – Én… én felhívtam a volt menyasszonyodat, és elmesélte nekem az egész történetet. Már évek óta viszonya volt a család kertészével. – Értem – mondta Riley, és tényleg megértette. Tudta, milyen az, ha valakit, akit szeretünk, el akarunk felejteni. – Nélküled sivár az életem, Riley. – A lány az ajkába harapott. – Újra a régi, poros könyvtáros lettem. A férfi alig hallotta őt. Egyfolytában az járt a fejében, milyen reménytelen dolog elfelejteni valakit, akit szeret az ember. – Hogyan bizonyítsam be, hogy bízhatsz bennem? Hogy senki másra nem vágyom, csak rád? A lány mintha a messzi távolból szólt volna hozzá. A férfi gondolatai a hirdetésben olvasott mondat körül jártak: Eden Marie Whitney szereti Riley Smitht.

79

Christie Ridgway

Kérem, ne zavarjanak!

(JKSZ/2002/3/2.)

Eden cseppet sem szégyelli magát! Nem fél kockára tenni a szívét, sem a nevét. Riley igyekezett lenyelni a torkában lévő gombócot. Mivel érdemelt ki ő egy ilyen nőt? És akarhat ő egy ilyen nőt? De itt van, és esélyt kér tőle. Nem lenne itt az ideje, hogy összeszedje magát, és végre színt valljon? Kinyújtsa a kezét a kínálkozó boldogság után? Miért fél ennyire a boldogság részegítő és nagyszerű érzésétől? Miért nem akarja átadni magát, életében először, a szerelemnek? – Tessék? – A férfi felnézett, mert úgy rémlett neki, mintha a kedvese szólt volna hozzá. – Mit is kérdeztél? A lány nyelt egyet. – Azt kérdeztem, mit gondolsz a hirdetésemről. – Igazán kalandosnak hangzik – válaszolta a férfi anélkül, hogy levette volna a lány arcáról a tekintetét. Azt pedig nehéz lett volna megítélni, mit olvashatott le Eden az ő arcáról, mert a lány szája széles, hitetlenkedő mosolyra húzódott. A tekintete szerelmet sugárzott. – Mert kalandvágyó nő vagyok – jelentette ki, és halkan kuncogott. Riley az ölébe húzta Edent. – Tökéletesen nekem való nő. – Azzal megcsókolta a száját, a szemét, az arcát, a homlokát, az orrát. Mennyire jó volt újra a karjában tartani! – Szeretlek – vallotta meg rekedtes hangon. – Nem is sejted, mennyire. – Én is szeretlek téged – súgta vissza a lány. Riley belenyúlt a zsebébe, és kihúzta a bársonybevonatú dobozkát. Végigsimította hüvelykujjával a már kopottas fedelét. Azután finoman megcsókolta Edent, és az oszlopos könyöklő felett olyan messzire hajította a dobozt, amennyire csak tudta. – Mi volt az? – kérdezte Eden, és finoman megsimogatta kedvese arcát. – Valami, aminek emlékeztetni kellett engem valamire. – Mire? – Már elfelejtettem. A nap szikrázóan sütött, a sirályok vijjogtak, és a tenger hullámai szakadatlanul nyaldosták a partot. Határtalan volt az óceán, olyan határtalan, mint Riley szívében a szerelem.

80