JKSZ 1995 6 (b) Joanna Mansell - A Lélek Tükre

Joanna Mansell A lélek tükre

A szépséges és dúsgazdag Cleo hozzászokott, hogy a férfiak minden kívánságát lesik, és odaadóan hódolnak neki, ezért mélységesen fölháborodik, amikor a híres festő, Maxim Brenner, aki elvállalja, hogy csillagászati összeg fejében portrét készít róla, ügyet sem vet a megérkezésére, sőt aktmodellnek nézi őt. Mi az hát, ami Cleót mégis maradásra bírja? Csupán az apjának tett ígérete, hogy engedi magát lefesteni? Vagy a szíve mélyén mégsem találja olyan ellenszenvesnek Maximet, amilyennek látni szeretné?

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

1. FEJEZET Cleo Rossiter végigsimított selymes, világosszőke haján, és mérgesen nézett az apjára. – Hogyan állapodhattál meg mindebben anélkül, hogy megkérdeztél volna engem? – Külföldön dolgoztál modellként – emlékeztette az apja. – Természetesen megpróbáltalak felhívni, de nem értelek el. A lány bizalmatlan pillantást vetett rá. – Rendes körülmények között a Bermudákon zavartalanul működik a telefon. – Talán valami baj volt a vonallal – válaszolta a férfi szenvtelenül. – Aztán meg úgy gondoltam, ez nem jelent neked gondot. Beszéltem az ügynököddel, s azt mondta, a hónap végéig nincs semmi dolgod. – Mert pihenni akartam! Az egész nyarat végigdolgoztam. Szükségem van néhány napra, és ezt az időt kellemesebben is el tudnám tölteni annál, mint hogy portrét festessek magamról. – Miközben modellt ülsz, pihenhetsz. És a tóvidék kiválóan alkalmas egy rövid szünidőre. Körben hegyek, friss levegő, biztosan tetszeni fog neked. – A tóvidéken nagyon gyakran esik az eső – vetette ellen Cleo. – Egész nyáron azért panaszkodtál, hogy túl forró, napos helyeken folytak a felvételek. – Egyébként is több tucat fényképed van rólam, s ha akarod, még többet is szerezhetek. – A legjobb fénykép sem képes egy arcot úgy megragadni, mint egy festő – vetette ellen az apja. – A hónap végén lesz a huszonharmadik születésnapod, Cleo. A képet édesanyád portréja mellé szeretném akasztani. A lány görcsösen nyelt egyet túl későn vette észre, milyen buta és érzéketlen volt. Ha a hosszú repülőút miatti időeltolódás nem viseli meg annyira, már régen rájött volna, miért akar az apja portrét róla. A huszonharmadik születésnapja… Ennyi idős volt az édesanyja az esküvőjekor. Akkor festette le őt apa. Kilenc hónappal később jött Cleo a világra, a mézeshetek eredményeként. És öt évvel később az anyja, néhány nappal egy halvaszülést követően, meghalt. Azóta apa és lánya nagyon közel állt egymáshoz. A férfi soha nem nősült meg újra, s a lány sem létesített mélyebb kapcsolatot egyetlen barátjával sem. Senki sem volt mérhető ahhoz a szilárd jellemű, erős akaratú férfihoz, aki őt felnevelte. – Az elmúlt hetekben alaposan tájékozódtam – magyarázta az apja. – Nyilvánvaló, hogy Maxim Brennernél nincs jobb portréfestő. Megnéztem néhány munkáját, valóban kiválóak. Csak nehezen tudtam rábeszélni, hogy vállalja el ezt a megbízást, mert nagyon népszerű s gyakorlatilag hónapokra be van táblázva. Mivel nincs ideje arra, hogy ő jöjjön Londonba, neked kell elutaznod hozzá, és ott töltened azt a néhány napot, amíg a kép elkészül. A házához tartozik egy melléképület, rendszerint abban laknak az ügyfelei. – Néhány napot? – ismételte meg Cleo kellemetlen érzéssel. – Olyan sokáig fog tartani?

2

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Jó portrét nem lehet egyetlen délután alatt elkészíteni. Ezenkívül Mr. Brenner nagyon elfoglalt, naponta csak néhány szabad órája van, amit a te portrédnak szentelhet, ezért nem tudja, mennyi időre lesz szüksége. – Akkor inkább minden áldott nap leutazom néhány órára. – Előre nem tudja megmondani, mikor lesz ideje. Ezért kell a melléképületben laknod, és az ülésekhez rendelkezésére állnod, amikor éppen be tudja iktatni. Aztán meg Cumberland mégiscsak hatszáz mérföldre van Londontól. – Cleo apja összeráncolta a homlokát. –Egyébként figyelmeztetlek, Mr. Brenner állítólag nagyon nehéz ember, és ragaszkodik művészi szabadságához. Az ügyfeleinek nem szabad különleges kívánságokkal előállniuk a portréjukat illetőleg. – Nagyszerű – jegyezte meg Cleo szárazon. – Biztosan nem lesznek vele nagyobb nehézségeid. Valószínűleg csak az ülések alkalmával találkoztok majd. De kérlek, ne felejtsd el, ez a kép nagyon sokat jelent nekem. És a közreműködésed nélkül nem juthatnék hozzá. – Miért nem beszéltél nekem erről korábban? – kérdezte a lány halkan. – Tudom, milyen fájdalmas neked az édesanyádról beszélni, s egyébként nekem is – vallotta be őszintén az apja. – Megteszed ezt a kedvemért? Hajlandó vagy Mr. Brenner házában lakni, amíg a portré elkészül? – Természetesen. Mikor kell indulnom? – Holnap. Lehetőleg minél előbb menned kell, ezen a héten ugyanis lesz pár szabad délutánja. A lány önkéntelenül felsóhajtott. Azt remélte, még egy kicsit itthon maradhat. Cleo száguldott az esőben a kis piros sportkocsival, amelyet a huszonegyedik születésnapjára kapott az apjától ajándékba. Minél tovább jutott északra, annál hevesebben záporoztak az esőcseppek a szélvédőjére. Megadóan sóhajtott. Hiszen csak néhány napról van szó, vigasztalta magát. Utána a maradék szabadságát otthon töltheti, és pihenhet kedvére. A hónap végén megünneplik a huszonharmadik születésnapját az apjával kettesben, azután majd ismét dolgozik. Az ügynöke már értesítette, hogy Párizsban és Londonban vannak lekötött időpontok a fotózásra. Ezenkívül úgy vélte, hogy Cleo arca nagyon megfelel az egyik új parfüm reklámjához. Remekül sikerültek a próbafelvételek is, amelyeket még a Bermudára tett utazása előtt készítettek az egyik reklámkliphez. Tulajdonképpen elégedettnek kellene lennie az életével. Huszonhárom évesen olyan hibátlan bőre volt, amely a közeli felvételeket is kibírta, és tiszta, zöld szeme minden fényképészt elbűvölt. Jól keresett, egzotikus országokban járt, és a jövő a legjobb kilátásokkal kecsegtette. Miért gyötörte hát az utóbbi időben depresszió? Az ajkába harapott, mert tudta a választ. Úgy tűnt, nem törekszik az életben valamilyen meghatározott cél felé. Karriert csinált, bőségesen volt pénze, szép volt, s bizonyos mértékig híres is, de ez mégsem elégítette ki. Mi baja hát? Türelmetlenül megrázta a fejét. Semmi, próbálta magát meggyőzni. Csak valamilyen megmagyarázhatatlan okból kissé levert. Talán túl sokat dolgozott. Gondolatai az édesanyja arcképéhez szálltak, amely otthon a szalonban függött. Tőle örökölte Cleo a szőke haját, az apjától pedig zöld szemét. Ahogy a kép elárulta, anyjának jóságos tekintetű, barna szeme volt. Cleo kétségbeesetten kívánta, bárcsak jobban emlékezne a mamájára, de még csak ötéves volt annak halálakor. Emlékeiben felmerült egy szelíd hang, egy bizonyos illat, de az arc sötétben maradt. 3

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Mindig újra megpróbálta, hogy maga elé képzelje az anyja arcvonásait, de úgy tűnt, ez az emlék elhamvadt, talán a sokk miatt, amelyet a mama hirtelen halála váltott ki belőle. Elmagyarázták neki, hogy kistestvérkét fog kapni. Már előre örült annak, hogy a mama és a baba hazajön a kórházból. Aztán az a szörnyű délután, amelyen az apja kíméletesen tudomására hozta, hogy mindketten meghaltak… Megborzongott. A hosszú évek eltelte után még mindig érezte azt az iszonyatot, amely akkor elfogta, s amely dermesztő félelmet ébresztett benne a szüléstől és a kórházaktól. Szinte eszelősen vigyázott az egészségére, hiszen nem tudott szörnyűbb dolgot elképzelni, mint hogy megbetegszik és kórházba kerül. Már régen elhatározta, hogy soha nem lesz gyereke, s így értelmetlennek tűnt számára az is, hogy férjhez menjen. Egyre erősebben esett, s az útra kellett a figyelmét összpontosítania. Nemsokára le kell térnie az autópályáról, és északnyugat felé továbbmennie a tóvidék irányában. Az apja pontosan elmagyarázta neki az utat Maxim Brenner házához, de ebben a szörnyű időben az ember könnyen eltévedhet. Miután elhagyta az autópályát, alacsony dombok tünedeztek fel a ködből. Nedves juhok lapultak a sövényekhez, hogy némi védelmet találjanak az eső elől. Kora délután már olyan sötét volt, mintha este lenne. Cleo érezte, ahogy a rosszkedve feltartóztathatatlanul visszatér, s azt kívánta, bárcsak lett volna annyi bátorsága, hogy kijelentse az apjának, nem tudja teljesíteni a kérését. Valahogy kísértetiesnek tűnt számára, hogy a képe ott függjön az anyja portréja mellett, de most már nem volt visszaút. Az apja kikényszerítette belőle az ígéretet, s ő még soha nem szegte meg a szavát. Többször megállt, hogy pillantást vessen a térképre, amelyet az apjától kapott. Elvétett egy rosszul megjelölt elágazást, meg kellett fordulnia a kocsival – nem volt könnyű vállalkozás a keskeny úton, amelyet egyik oldalán mély árok szegélyezett – és egy darabon vissza kellett mennie. Maxim Brenner szemmel láthatóan Anglia legeldugottabb, ráadásul hideg és nedves csücskében lakik. Miért nem él ez az alak valamilyen civilizált vidéken? Az utolsó elágazás egy fasorba vezetett, amelynek végében egy ház sötét körvonalai tűntek fel. Sokkal nagyobb volt, mint amekkorára Cleo számított, és ahogy az eső fátyolként bevonta, meglehetősen taszítóan hatott. A lány lefékezett a kavicsos feljárón, és dudált, hogy Maxim Brennert értesítse az érkezéséről. Azt remélte, a férfi majd kinyitja neki az ajtót, s beszaladhat anélkül, hogy teljesen bőrig ázna. De az ajtó zárva maradt. Életnek semmi jelét nem lehetett fölfedezni a házban, még csak egy függöny sem rebbent. Semmi nem utalt arra, hogy valaki észrevette volna az érkezését. Kitaszította a kocsi ajtaját, és a bejárathoz futott. Miközben a kopogtatót teljes erejéből a vastag ajtóhoz ütögette, vízcseppeket rázott ki a hajából és ruhájából. Senki nem nyitotta ki az ajtót, és Cleo kétségbeesése egyre nőtt. Mit jelentsen ez? Hiszen Maxim Brenner tudja, hogy ő jön. Az apja felhívta, és közölte vele, hogy ma délután érkezik. Ismét használta a kopogtatót, és dühösen belerúgott az ajtóba, amely továbbra is zárva maradt. – Na, ez is jól kezdődik – morogta, s néhány lépést hátrált, hogy meggyőződjék róla, nincs-e valahol egy nyitott ablak. A ház lakatlannak tűnt. Cleo erős kísértést érzett, hogy egyszerűen visszamenjen Londonba. Azt végképp nem várhatják el tőle, hogy itt maradjon, amikor senki sincs itthon, nem igaz? De mit mondana az apja, ha bevallaná neki, hogy még csak meg sem próbált bejutni a házba? 4

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Ismét sóhajtott, és elhatározta, hogy jelenlétét valamivel határozottabban adja tudtul. Értelmetlennek találta, hogy tovább kopogjon az elülső ajtón. Nyilvánvaló, hogy Maxim Brenner nincs itt, vagy a háznak valamelyik olyan részében dolgozik, ahol nem hallja a kopogását. Talán van egy hátsó bejárat is. Mire elért a ház túloldalára, csuromvizes lett, szőke haja a fejéhez tapadt. Három sötét fal egy kis udvart vett körül. Vigasztalan lakhely, gondolta a lány, útban a hátsó ajtó felé. Talán Maxim Brenner is azok közé a tépelődő művészek közé tartozik, akik állandóan borús hangulatban vannak, és annyira elmerülnek a munkájukban, hogy ügyet sem vetnek a külvilágra. Hiszen az apja figyelmeztette Cleót, hogy Maxim Brenner nehéz ember. A házába bejutni mindenesetre rendkívül nehéz. Szitkozódva ugrált keresztül a lány a tócsákon, s érezte, ahogyan a víz befolyik a gallérja mögé és a cipőjébe. Amikor végre elérte az ajtót, nem vesződött azzal, hogy kopogjon. Ehelyett egyszerűen megragadta a kilincset, amely azonnal engedett, s berohant a házba. Egy nagy konyhába, majd onnan egy folyosóra jutott. Baloldalt hirtelen feltárult az egyik ajtó, s megjelent egy szálfatermetű alak. – Elkésett – korholta egy mély hang. – Vetkőzzék le, s feküdjön erre a heverőre! Azonnal visszajövök. Eltűnt egy másik ajtó mögött, s Cleo zavartan bámult utána. Vetkőzzem le? – méltatlankodott hitetlenkedve, majd dühbe gurult. Kinek tart ez tulajdonképpen engem? A férfi ismét megjelent. A lány megpróbált valamit szólni, de a férfi megragadta a karját, és betolta abba a szobába, amelyikből az előbb ő jött ki. – Még mindig fel van öltözve – mondta neki szemrehányóan, és összeráncolta a homlokát. – Siessen, nincs sok időm! A lány felháborodott. – Nem fogok levetkőzni maga előtt! Senki előtt sem! A férfi összehúzta sötét szemét. – Akkor miért jött ide? Világosan elmagyaráztam, mit kívánok magától. Cleo kihúzta magát, és fagyosan szemlélte a férfit. – Nem tudom, minek tart engem, de itt nyilvánvalóan félreértésről van szó. – Tehát nem hajlandó levetni a ruháját? – Nincs az a kincs a világon, amiért megtenném. – Pénzt kínáltam magának, és az volt a szándékom, hogy a szokásos honoráriumot fizetem – jegyezte meg szárazon a festő. – Nem tudom, mennyi az a szokásos honorárium – válaszolta a lány megvetően. – De sajnálok minden szegény lányt, akinek ilyesmit kell csinálnia, hogy pénzt keressen. – Valóban úgy látszik, tévedésről van szó – ismerte el rövid szünet után a férfi –, és maga tényleg nem az a fiatal lány, akit vártam. De már csak az érdekesség kedvéért, mit gondol, mire akarom én rávenni ezeket a lányokat? Cleo saját bosszúságára érezte, ahogyan a vér az arcába szökik. – Ez nyilvánvaló. Mit szokott egy férfi művelni egy lánnyal, aki meztelen, és a heverőre fekszik? – Más férfiak nevében nem beszélhetek, de szívesen elmondom, én hogyan szoktam ilyen helyzetben eljárni. A fiatal lánynak mozdulatlanul kell feküdnie, miközben én lefestem őket. Cleo nyelt egyet, s némi időre volt szüksége. – Le… lefesti őket? 5

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Az előbb felhívtam egy közeli művészképző iskolát, és megígérték, hogy ideküldenek valakit, aki ma délután néhány órára modellt áll nekem. – A férfi közelebb lépett, s a lánynak ismét nyelnie kellett. Cleo csaknem egy méter nyolcvan magas volt, de a férfi legalább tíz centiméterrel föléje magasodott. – Akkor maga Maxim Brenner? – Maga pedig valószínűleg az a dúsgazdag kis bestia, aki portrét akar festetni magáról – válaszolta a férfi barátságtalanul. – Elfelejtettem, hogy ma érkezik. – Hogy tehette ezt? – háborodott fel a lány. – Az apám mindent megbeszélt magával néhány napja. És úgy vélem, illenék másként bánnia velem – fűzte hozzá gőgösen –, végül is sok pénzt fizet magának ezért a képért. Maxim sötét szeme csaknem egészen fekete lett. – És maga azt hiszi, ez bizonyos kiváltságokat biztosít magának? A férfi hanghordozása felborzolta a lány idegeit, de Cleo keményen állta Maxim hideg pillantását, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy ő kerül ki győztesen ebből a vitából. Az apja megtanította rá, milyen előnyökkel jár a gazdagság. – A pénz mindig kiváltságokat biztosít az embernek. – Ebben a házban nem. – De mégiscsak lehetővé tette számomra a bejutást – vetette ellen kihívóan, miközben azon tűnődött, honnan vette a bátorságot, hogy ezzel a félelemkeltő emberrel megpróbáljon elbánni. – Ugye, az apám a rendes honorárium kétszeresét fogja fizetni? Ahogy mondani szokta: mindenkinek megvan az ára. A férfi arca fenyegető kifejezést öltött. – Úgy gondolja hát, hogy megvásárolható vagyok? – Miért ne? Végül is hajlandóságot mutatott, hogy megfesti a portrémat, nem? Ebből következik, hogy apám megtalálta a módját, hogyan vegye rá magát erre. A férfi hallgatott, és Cleo azt hitte, sikerült sarokba szorítania. Persze hogy nem tud válaszolni anélkül, hogy beismerné, hagyta magát megvesztegetni. A lány nem értette, miért annyira fontos a számára, hogy ezt a férfit letromfolja, és miért van kezdettől fogva ez a különös, sistergő ellenségesség kettejük között. Rendszerint nem szokott ilyen elutasítóan viselkedni olyan emberekkel szemben, akiket éppen csak megismert. Hirtelen tudatára ébredt, milyen ésszerűtlenül viselkedik, tekintetbe véve azt a tényt, hogy a következő napokat Maxim Brenner házában kell eltöltenie. Mielőtt azonban visszakozhatott volna, a férfi ismét megragadta a karját, és az ajtóhoz vezette. – Mit csinál? – kérdezte Cleo ijedten. A férfi sötét szeme villámokat szórt. – Mégis mit gondol? – Fogalmam sincs – válaszolta lélegzet-visszafojtva, miközben a férfi keresztülvonszolta a folyosón. – De jobban teszi, ha elenged. Ha az apám megtudja, hogyan bánik velem… – Az apja innen hatszáz mérföldre van, Londonban. És én talán most olyasvalamit csinálok, amit neki már rég meg kellett volna tennie. – Ő soha nem alkalmazna velem szemben erőszakot – tört ki dühösen a lány. – Én sem alkalmazok erőszakot, csak tartom a karját. De ha én lennék az apja, aki szerencsére nem vagyok, megtanítottam volna viselkedni, szükség esetén akár úgy, hogy jót rásózok a hátsó felére. Közben elérték a konyhát, és a férfi céltudatosan a hátsó ajtó felé irányította Cleót. – Csak nem akar…? – kezdte a lány gyanakvóan. 6

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Azt akarja kérdezni, kidobom-e? – A férfi bágyadtan elvigyorodott. – Pontosan az a szándékom. – De hiszen szakad az eső! – Ez nem az én gondom. – Ilyesmit nem tehet! – kiabálta dühösen a lány. – Dehogynem. Az én házamban azt csinálhatok, amit akarok. Ha hajlandó bocsánatot kérni az udvariatlanságáért, és megígéri, hogy civilizált emberhez méltóan viselkedik, akkor visszajöhet. – Soha! – Akkor pedig kint kell maradnia. – Ezekkel a szavakkal kitolta a lányt az ajtón, amely csattanva zárult be mögötte. Eső korbácsolta Cleót, és újból átitatta még mindig nedves ruháját. Dühösen fordított hátat az ajtónak. Rendben van, megpróbálta, nem sikerült. Most már nem kell úgy éreznie, hogy köti az ígérete, amit az apjának tett. Maxim Brenner lehetetlen alak. A lány szándékosan figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a saját viselkedése sem volt egészen kifogástalan. Fáradt vagyok a hosszú úttól, próbálta megnyugtatni a lelkiismeretét, ezért neki is megértőbbnek kellett volna lennie. Ezenkívül azzal a felszólítással, hogy vetkőzzem le, teljesen összezavart, és még csak nem is mentegetőzött a tévedése miatt. Dacosan felemelte a fejét. Nem, ő igazán nem hibás ebben a sajnálatos esetben, és semmiképpen nem kér bocsánatot, hanem azonnal visszamegy Londonba, és megpróbálja elmagyarázni az apjának, miért ütött ki balul minden. Ha feltétlenül akar róla egy képet, hát akkor keressen egy másik portréfestőt. Elfutott az autóhoz, és keresgélni kezdte a kulcsot nedves kabátzsebében. Ott azonban nem volt. Hirtelen eszébe jutott, hol lehet. Amikor belépett a házba, a kezében tartotta, de azután letette a konyhaasztalra. Dühösen toppantott a lábával. Mivel szerencsétlen módon éppen egy tócsában állt, még több víz fröccsent a lábszárára, s csordogált bele a cipőjébe. Ilyen átkozott balszerencsét! Most már az esőcseppek mellett könnyek is peregtek az arcán. Néhány másodpercig arra gondolt, hogy gyalog indul útnak. Úgy tűnt azonban, Maxim Brenner többmérföldnyire lakik a legközelebbi településtől, tehát órákig kellene az esőben gyalogolnia, divatos cipőjében, amely erre a legkevésbé sem alkalmas. Összeszorította a fogát, és eltűnődött a másik lehetőségen. Kopogtasson az ajtón és kérjen bocsánatot ettől a rémes embertől? – Ezt nem tudom megtenni – suttogta –, a legjobb akarattal sem. De amikor már vagy tíz percig a szakadó esőben járkált körbe-körbe, és a cipője kezdett szinte szétmállani, úgy vélte, hogy talán mégis meg tudná tenni. Öt perccel később kopogtatott az ajtón, amely szinte azonnal kitárult. – Van valami mondanivalója a számomra? – kérdezte Maxim Brenner halálos nyugalommal. Cleo ránézett, és kissé riadtan állapította meg, milyen jóképű a férfi. Az első találkozáskor csak a komor kifejezést vette észre a szemében, a fekete haját és félelemkeltő magasságát. Most látta a szabályos arcot, az egyenes orrot, a komoly, mégis érzéki vonást a szája körül. – Én... hm… – A lány megköszörülte a torkát, és újból nekirugaszkodott. – Nos, bocsánatot szeretnék kérni az udvariatlanságomért.

7

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Megkönnyebbülésére a férfi szélesre tárta az ajtót, és beengedte. Amint megszabadult az esőtől, azonnal jobban érezte magát, és visszatért a haragja. – Nem volt joga ahhoz, hogy ilyen időben kizárjon! – Jogom van hozzá, hogy magam döntsem el, kit engedek be a házamba, s kit nem – válaszolta a férfi hűvösen. – Nézzen csak rám! Bőrig áztam! – Ha ésszerűen öltözködött volna, akkor száraz marad – jegyezte meg Maxim, a részvét legkisebb jele nélkül. – Honnan tudhattam volna, hogy arra kényszerítenek, egy órát töltsek a zuhogó esőben? – Alig tizenöt perc volt, és egyáltalán nem kellett volna kimennie, ha hajlandó azonnal bocsánatot kérni. – Nem láttam okát, hogy egyáltalán bocsánatot kérjek – válaszolta Cleo. Amint beléptem, maga azonnal felszólított, hogy vetkőzzem le, és feküdjek a heverőre. Mit kellett volna tennem maga szerint? A férfi sötét szeme leplezetlenül elárulta, hogy mulat magában. – Miért, mit szokott általában tenni egy ilyen ajánlat hallatán? – Ezt visszautasítom! – tört ki a lányból. Majd amikor észrevette, hogy a férfi derül rajta, még dühösebb lett. – Tudja mit, ez így nem fog menni. – Elvette az autókulcsot az asztalról. – A portréból nem lesz semmi. Most visszamegyek Londonba. Ha apám előleget fizetett magának, akkor azt vissza kell adnia. – Lehetetlen. Már elköltöttem a pénzt. És ha érdekli, az apja nem előleget utalt át nekem, hanem a teljes összeget, ami nem volt jelentéktelen. Cleo hitetlenkedve pislogott rá. – És maga már elköltötte az utolsó pennyt is? – Miért ne? Mi értelme lett volna a pénzt a bankban hevertetni? – Hát akkor pedig valahogyan elő kell teremtenie, és vissza kell fizetnie az apámnak. – Ez nem áll szándékomban. Ha az arckép valamilyen okból nem készülne el, a honoráriumot nem kell visszafizetnem. Ezt az apja is tudja. – Ilyen megállapodást apám soha nem kötött volna. – De bizony, most ezt tette. Egészen pontosan megszabtam a feltételeimet, és ő kész volt mindent elfogadni. A lány az ajkába harapott. Annyira fontos volt az apjának ez az arckép, hogy a legképtelenebb követeléseket is teljesítette, csak hogy hozzájusson? Az apja dúsgazdag ember, s bármilyen nagy volt is az az összeg, amit a festőnek kifizetett, megengedheti magának ezt a veszteséget. De egész bensője tiltakozott az ellen, hogy valaki becsapja az apját. Ha már kifizette a pénzt, s nem kapja meg érte a portrét, akkor az az ő, Cleo hibája lenne, ő packázna el mindent azzal, hogy nem képes Maxim Brennerrel kijönni. Közben nem is igazán értette, miért veszekednek annyit egymással. Tény, hogy a festő nehéz ember, de nem az első ilyen az életében. Mint a reklámszakmában dolgozó modell, sok szeszélyes, indulatos emberrel találkozott, de kedvességével mindig sikerült elsimítani a nézetkülönbségeket. Cleo gyors pillantást vetett Maximre, és összeráncolta a homlokát. Talán azzal függ össze a dolog, hogy a férfi nem felelt meg annak az elképzelésnek, amelyet a festőművészekről alkotott magának. Sablonos kép lebegett előtte egy hosszú, borzas hajú, rendetlen bohémről, festékfoltokkal teli, ócska köpenyben. Ezzel szemben

8

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Maxim rövidre vágott, ápolt frizurát és drága ruhát viselt. Sőt úgy tűnt, nagy súlyt fektet a hagyományos viselkedésre, modorra is. Ráadásul nyilvánvaló volt, hogy a lány külseje a legcsekélyebb hatást sem gyakorolta rá. És ehhez Cleo nem volt hozzászokva. Túlságosan jól tudta, milyen tisztességtelen előnyöket szerez neki nagy zöld szeme, fényes, szőke haja és hajlékony alakja. Szégyen nélkül kihasználta ezeket az adottságokat, amióta hatásukat felismerte. Eddig az apja volt az egyetlen férfi, akit nem volt képes külső megjelenésével az ujja köré csavarni. Természetesen büszkeséggel töltötte el szépséges lánya sikere. De Cleónak még soha nem sikerült az apjával szemben érvényesíteni az akaratát azzal, hogy a szempilláit rebegtette, és elbűvölően mosolygott. Maxim Brennert sem sikerült ezzel a módszerrel levennie a lábáról. És ez majd még tovább bonyolítja a helyzetet, amíg a férfi házában tartózkodik. Valóban itt maradok? – tűnődött. Hát nem akartam elutazni? Másrészt viszont nem akarta megszegni az apjának adott szavát, és nem akarta viselni a felelősséget pénzügyi veszteségéért sem. – Mennyi időre van szüksége, hogy megfesse a portrémat? – kérdezte megadóan. A férfi megvonta a vállát. – Az a maga együttműködési készségétől függ. – Hogy érti ezt? – Minden jel arra utal, hogy magát egész életében kényeztették, babusgatták, s mindig azt csinál, amit akar. Ha a szíve mélyéről berzenkedik az ellen, hogy lefessem, akkor mindig veszekedni fogunk. – Egyáltalán nem olyan vagyok, amilyennek hisz! – tiltakozott Cleo. – És én akarom, hogy ez a portré elkészüljön. Megígértem az apámnak, hogy végigcsinálom, és mindig megtartom a szavamat. – Most majdnem megszegte, amikor az előbb elrohant – figyelmeztette hidegen a férfi. – Mert nem számoltam a maga lehetetlen viselkedésével! – Ha itt marad, talán még más váratlan dolgokat is át kell élnie. Ezért a legjobb az lesz, ha bizonyos pontokat mindjárt az elején leszögezünk. Nekem nem érdekem, hogy megfessem az arcképét. Erre csak azért hagytam magam rábeszélni, mert az apja csillagászati összeget kínált érte. Igen, maga szép, azzal a szokatlan szemével és világosszőke hajával. De engem az még soha nem vonzott, hogy szépségeket örökítsek meg a vásznon. Ilyen sok tökéletesség egy idő után unalmassá válik. Szívesebben festek karakteres és tapasztalatokkal bíró embereket, olyanokat, akik kemény, veszélyes vagy nehéz életet éltek. A szépség egy idő után elhalványodik, de az erős karakter megmarad. – És engem nem tart karakteresnek? – kérdezte Cleo megbántottan. – Hogyan alakíthatott volna ki magában karaktert, amikor születésétől fogva védelmezte a gazdag papája? Soha nem kellett semmiért megküzdenie. Bizonyára minden kívánságát teljesítette, megvédte a külvilágtól, minden kellemetlen és fenyegető dologtól. Még most is nála lakik, pedig már modellként dolgozik. A pénzére és védelmére hagyatkozik, hogy elbújjék a kemény valóság elől. Hány éves? Huszonkettő? Huszonhárom? Még csak meg sem próbálta, hogy felnőtté váljék. Nem, Cleo, nem hiszem, hogy magának karaktere volna. Ezzel a megsemmisítő ítélettel elfordult és kiment. Szavaitól mélyen megrendülve a lány képtelen volt ellentmondani neki, vagy akármit is szólni.

9

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

2. FEJEZET Cleo egy darabig mozdulatlanul állt a konyha közepén, megfeledkezve arról, mennyire átázott. Gondolatai szakadatlanul Maxim szavai körüljártak. Nincs igaza, hajtogatta magában, nem vagyok jellegtelen, nem csak egy gazdag apa elkényeztetett lánya vagyok. Elég keményen dolgozott a saját karrierje érdekében. Hiszen most már az ország leghíresebb modelljei közé tartozik. Hány lány állíthatja ezt magáról? De jutottál volna ennyire, ha az apád nem nyitja meg mindenütt előtted az ajtót? – kérdezte egy áruló belső hang. Kétségtelen, az ő külsejével valószínűleg saját erejéből is sikerült volna mindezt elérnie. Ugyanakkor az apja pénzének köszönhette, hogy tökéletes szerelésben jelenhetett meg a bemutatkozó megbeszélések alkalmával a modellügynökségeken, kiváló, szakszerű fotókkal teli mappával a kezében. Az apja hozta össze a megfelelő emberekkel, és feltehetően – bár ezt nem vallotta be – abban is benne volt a keze, hogy Cleót a legjelentősebb ügynökség alkalmazta. Üzleti tevékenysége olyan sokrétű volt, hogy még a lánya sem tudta, mekkora a befolyása. Cleo türelmetlenül megrázta a fejét. Erről most nem akar gondolkodni. Eddig ezeket a dolgokat sikerrel száműzte a tudata legmélyére. Elhatározta, hogy egyszerűen nem vesz tudomást Maxim vádjairól. Egyáltalán, mi köze mindehhez a férfinak? Az a dolga, hogy portrét fessen róla, semmi egyéb. Nem feladata, hogy az ő magánéletével, belső félelmeivel és aggodalmaival törődjék. Kibújt nedves kabátkájából, és úgy döntött, hogy először is átöltözik. Ebből a célból meg kellett keresnie a neki szánt szálláshelyet. Nem tudta, hova ment a férfi. Jellemző erre az alakra, egyszerűen eltűnik, anélkül hogy elvezetné a szobájába. .. És még neki volt képe ahhoz, hogy Cleót vádolja modortalansággal. Nos, akár tetszik, akár nem, meg kell valahol keresnie. Feltehetően abba a szobába ment vissza, amelybe az első találkozásukkor betuszkolta a lányt, azzal a felszólítással, hogy vetkőzzék le. Ahogy emlékezett rá, valami műteremféle volt, székekhez támasztott vásznakkal, festékestégelyekkel és ecsetekkel az asztalon. A konyha mögötti folyosóról több ajtó is nyílt, s Cleo elfelejtette, melyik mögött volt az a helyiség. Kinyitotta az első útjába kerülő ajtót, s egy nappaliba pillantott. Nagy, kényelmes karosszékeken és kisebb asztalkákon, kissé önkényes elrendezésben, könyvek és folyóiratok hevertek. Egy széles ablakon át esőáztatta, elvadult kertre lehetett kilátni. A második ajtó mögötti helyiségben televíziót, videót és hifitornyot látott, a polcok tele voltak könyvekkel, kazettákkal és CD-lemezekkel. Egy párnákkal teleszórt heverő kínált kényelmes kuckót zenehallgatásra, videózásra. A szobában világos, barátságos színek uralkodtak, s Cleo lába vastag szőnyegbe süppedt. A lány meglepődve állapította meg, milyen kényelmesen van a ház berendezve. Bizonyos kellemesen hanyag rendetlenség teremtett oldott légkört – éles ellentétben a kevésbé hívogató külső falakkal és Cleo saját otthonának kifogástalan eleganciájával. Ott a bútorok vékony, művészien faragott lábakon álltak, s mindennap ragyogóra fényesítették őket. A parkettán értékes szőnyegek terültek el, és cikornyás stukatúr díszítette a mennyezetet. Minden vonakodása ellenére el kellett ismernie, hogy Maxim háza valahogyan lakályosabban hat. Természetesen nem látott még mindent, de valószínűleg a ház többi része is hasonlóan van berendezve, mint azok a helyiségek, amelyeket már ismert. Itt nem kell attól félni, hogy az ember foltot ejt a makulátlan asztallapon, ha 10

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

ráteszi a kávéscsészét. Az ember felteheti a lábát a székre, s mezítláb járkálhat a vastag szőnyegeken. Kinyitotta a következő ajtót, és belépett abba a helyiségbe, amelyben egyszer már járt, s meglátta Maximét a szoba túlsó végén, amint egy ablak alatti, nagy heverő mellett állt. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Beljebb ment a műterembe. Csak most vette észre a meztelen lányt, aki a heverőn feküdt, s akinek a lábát Maxim ide-oda igazgatta. A férfi a legnagyobb lelki nyugalommal fordult meg. – Azt hittem, már régen a szobájában van, és éppen kicsomagolja a holmiját. – Sajnos elfelejtette megmutatni a szobámat. – A melléképületben fog lakni. A folyosó végén forduljon jobbra, és nyissa ki a második ajtót! Cleo kínosan érezte magát, és már éppen meg akart fordulni – bár a legcsekélyebb oka sem volt rá, hogy zavarban legyen –, amikor a heverőn fekvő lány rámosolygott. – Nem kell kényelmetlenül éreznie magát, amiért így lát. Hozzászoktam, s nekem nem jelent gondot. Cleo viszonozta a lány mosolyát. – Ó, hát maga az a modell, akit Mr. Brenner meg fog festeni. – Ma csak néhány vázlatot készítek – magyarázta a férfi, és hátrább lépett, hogy megszemlélje a lányt. – Ilyen rossz megvilágítás mellett nem tudok színekkel dolgozni. – Ismét Cleóhoz fordult. – Ha egy kicsivel több hús lenne a csontjain, akkor talán magáról is szívesen csinálnék egy akttanulmányt. Szeretem az ilyen testeket – folytatta, és a modelljére mutatott. – Erőteljes, telt, izmos végtagokkal és gömbölyű hátsórésszel… – Egy karakteres test? – vágott Cleo a férfi szavába. Egyszerűen képtelen volt elfojtani gunyoros megjegyzését. – Pontosan – értett egyet vele a férfi. – Olyan test, amelyet élésre használnak, semmiképpen nem tökéletes, de éppen ezért annál inkább elbűvöl. – Hé! – kiáltott a lány, és nevetett. – Ebben a testben, amelyet élésre használnak, egy meghatározott nő rejtőzik, aki szívesen hallana magáról valami kedveset. – Én csupa kedves dolgot mondok – biztosította Maxim mosolyogva. – A tökéletesség nem tetszik neki – egészítette ki Cleo, még mindig gúnyosan. – Azt unalmasnak találja. Nos, hát akkor megkeresem a szobámat, Mr. Brenner, s kicsomagolom a holmimat. Nem fogom tovább zavarni a munkájában – fűzte hozzá különös hangsúllyal. Mielőtt az ajtóhoz ért, fenyegető villámlást látott a férfi szemében. Hirtelen úgy érezte, nem tudja elég gyorsan elhagyni ezt a műtermet, ezt a festőt és meztelen modelljét. Valami meghatározhatatlan, kényelmetlen érzés támadt benne. Természetesen nem volt prűd, de ez a kis jelenet váratlan érzéki légkört sugárzott, ami nyugtalanította. Minden gond nélkül megtalálta az utat a melléképületbe, ahol ugyan konyha nem volt, viszont volt egy nappali, fürdőszoba, nagy hálószoba franciaággyal, beépített szekrényekkel és egy kényelmes karosszékkel az ablak előtt. Amikor le akart vetkőzni, akkor jutott az eszébe, hogy a csomagja még mindig a kocsiban van. Sóhajtva szaladt ki még egyszer az esőbe, s bevonszolta a nagy, nehéz bőröndöt a házba. Kicsivel később lezuhanyzott, s belebújt egy pólóba és tréningnadrágba, majd elrendezte a ruháit a szekrényekben. Túl sok holmit hozott erre a néhány napra, nem tudta ugyanis eldönteni, mit vegyen fel, amikor modellt ül az arcképéhez. 11

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Amikor mindent a helyére rakott, kiment a telefonhoz, amely a folyosón állt, s feltárcsázta az otthoni számukat. Az apja azonnal jelentkezett. – Halló, papa! Csak azt akartam mondani, hogy szerencsésen megérkeztem. – Kellemes utad volt? – Igen, leszámítva a szakadó esőt, amely egyszerűen nem akar szűnni. – Biztosan megjavul majd az idő. Na, milyen az a Maxim Brenner? – Hiszen te ismered – válaszolta Cleo meglepetten. – Csak telefonon. Nem volt időm, hogy megtegyem a hosszú utat Cumberlandig, s ő is túl elfoglalt volt ahhoz, hogy idejöjjön. – Csak telefonon beszéltél vele? – kérdezte a lány felháborodva Azután elküldtél egy olyan ember házába, akit nem is ismersz? – Ő festette meg az egyik legjobb barátom két lányának az arcképét Ez a barátom ajánlotta nekem. A két lány is a házában lakott, és nem volt semmi problémájuk. – Elmesélhetted volna mindezt előre is. És miért nem kísértél ide engem? – Huszonhárom éves vagy, Cleo – válaszolta az apja, s a lány rá nem jellemző, türelmetlen mellékzöngéi vélt kihallani a hangjából. – Tehát elég idős ahhoz, hogy elboldogulj egy ilyen ártatlan helyzetben. Maxim Brenner nemzetközi hírnévnek örvend, amit nem kockáztat azzal, hogy alantas ösztöneinek engedve rád támad. A lány megdöbbenten pislogott. Így még soha nem beszélt vele az apja. Vajon történt vele valami? – Nem vagy jól? – tudakolta aggódva. – Dehogynem, minden rendben. Cleo megkönnyebbülten sóhajtott. A papa soha nem hazudna neki. Feltehetően csak felbosszantották az irodában. Ezért hát azonnal ismét a saját gondjairól kezdett beszélni. – Egyáltalán nem érzem magam itt jól. És Maxim Brenner minden más, csak nem úriember. – Mit tett hát, vagy mit nem tett? – tudakolta ridegen az apja. – Nem túlságosan vendégszerető, és még csak a kofferemet sem hozta be a házba, pedig úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. – Nem várhatod el mindenkitől, hogy mindent azonnal abbahagyjon, csak hogy téged kiszolgáljon. Már megint az a türelmetlen árnyalat a hangjában, mintha csak fél füllel hallgatna rá. De Cleónak még több mondanivalója is volt, amit az apjának, akár tetszik, akár nem, tudomásul kell vennie, sőt ami talán sokkolja is. Talán azt mondja erre, hogy egyetlen másodpercig sem szabad Maxim Brenner házában maradnia. – Az előbb egy meztelen nőt láttam a műtermében – vágta ki diadalmasan. Bejelentése a legcsekélyebb hatást sem tette az apjára. – Egy festőművész házában ilyesmire számítanod kell. Ezenkívül nem először láttál meztelen nőt az életben. Amikor modellként dolgozol, ha jól tudom, gyakran osztod meg az öltözőt más lányokkal. Ez persze valóban így volt. De a lány nem hitte volna, hogy az apjának ez lesz az álláspontja valamivel több beleérzést várt volna el tőle. – Kicsim, most be kell fejeznem – folytatta az apja. – Még néhány fontos telefont el kell intéznem. Hívj fel, ha kész a portré, és értesíts, mikor jössz haza. A lány még el akart búcsúzni, de az apja már letette a kagylót. Cleo csodálkozva ráncolta a homlokát. Itt valami nincs rendben. Olyan furcsának tűnt az apja. Ha majd legközelebb felhívja, biztosan megint az a papa lesz, akit eddig ismert és szeretett. 12

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Hirtelen megkordult a gyomra. Még az egyik benzinkútnál evett egy szendvicset, s azóta semmit. Kiment hát a konyhába. Bár még csak kora este volt, a borult ég miatt szinte éjszakai sötétség uralkodott, így hát felkapcsolta a villanyt. Most sokkal barátságosabbnak tűnt a helyiség. Fényes rézserpenyők és lábosok lógtak vaskampókon, vörös csempe borította a padlót. Élénk színű, egzotikus madarak és virágok díszítették a csempével burkolt falakat. Cleo csalódására nem volt egyetlen lábos sem a tűzhelyen, amely meleg ételt tartalmazott és étvágygerjesztő illatokat árasztott volna. Amikor Maxim belépett, a lány megfordult, és felvonta tökéletes ívű szemöldökét. – Nincs már több meztelen modell raktáron? – kérdezte csípősen. – Lizzie hazament – jelentette ki a férfi a legnagyobb lelki nyugalommal. – Nem hallottam autózúgást. – Azért, mert kerékpárt használt. – Maga hagyja, hogy az a lány ilyen szakadó esőben kerékpárral menjen? – kérdezte Cleo hitetlenkedve. – Ellentétben magával, Lizzie az időjárásnak megfelelően öltözött. Esőköpenyt és gumicsizmát viselt. – Na, én egészen másképpen láttam. Maxim a homlokát ráncolta. – Tulajdonképpen meddig akar még azon lovagolni, hogy Lizzie meztelenül állt modellt? Maga is modell, tehát az öltözőben feltehetően látott már néhány meztelen lányt. – Az egészen más dolog – tiltakozott. – Miért? – A férfi hangja kihívó volt. – Amikor mi átöltözünk, nem bámulnak, és nem fogdosnak bennünket férfiak. – Magát tehát az zavarja, hogy én megérintettem Lizzie-t, és így állítottam be a megfelelő pózba? A lány érezte, hogy egyre veszélyesebb területre téved. Megpróbált kitérni Maxim sötét pillantása elől. – Hagyjuk ezt a témát! – Szemrehányóan hozzáfűzte: – Akárhogy van is, nem lett volna szabad megengednie, hogy Lizzie ilyen időben kerékpárral menjen. Tüdőgyulladást is kaphat. – Aligha – válaszolta Maxim nyersen. – Makkegészséges lány, és a falu, ahol lakik, itt van egészen közel. Néhány perc alatt otthon van. – Van itt valami falu? – kérdezte Cleo csodálkozva. – Lent a tónál. – Melyik tóra gondol? – Nem látta, amikor idefelé jött? – Csak az esőt láttam, ahogyan a szélvédőmet verte. – Cleo az ablakra nézett, amelynek az üvegén még mindig esőcseppek peregtek. – Soha nem áll el? – Holnap reggelre sütni fog a nap – jósolta a férfi bizakodva. A lány nem nagyon hitt neki. De túl éhes volt ahhoz, hogy tovább törődjék az időjárással. – Mikor szolgálja fel a házvezetőnője a vacsorát? – Nincs házvezetőnőm. – Pedig biztosan megengedhetné magának. Maxim összeszorította a száját.

13

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Magának persze csak a pénz számít, ugye? Az, hogy az ember mit engedhet meg magának, s mit nem. Tudja, mi a maga baja? Nincs semmi, amit ne engedhetne meg magának. – Nincs semmiféle bajom – tiltakozott a lány. – Ellenkezőleg. Olyan sok baja van, hogy nem is tudná, hol kezdje, ha valamelyiken segíteni akarna. Mivel azonban erre valószínűleg még csak kísérletet sem fog soha tenni, így nem is kell emiatt aggódnia. – Hogy merészel ilyet állítani rólam, amikor még nem is ismer? – Nincs szükségem arra, hogy megismerjem. Hogy maga ki és mi, azt észreveszem, elég csak magára néznem. És a származására és az életstílusára vonatkozó értesüléseim csak kiegészítik a benyomásaimat. – Ó, persze – válaszolta a lány megvető hangsúllyal. – Én vagyok az elkényeztetett, dúsgazdag kis bestia, ugye? A papa kicsi lánykája, aki mindig mindent megkap, amit csak akar. – Ezek a maga szavai, nem az enyémek. – Nem hiszi, hogy nekem nagyon keményen kell dolgoznom? Ha az ember modellként sikert akar elérni, nagyon nagy akaraterőre és kitartásra van szüksége. – Biztos, hogy egy olyan lánynak, akinek nincs befolyásos papája, rendelkeznie kell ezekkel a tulajdonságokkal. De magának feltehetően sokkal egyszerűbb dolga volt. Cleónak csaknem elakadt a szava. Még soha senki nem beszélt vele így. – Ez a szakma soha nem egyszerű – sziszegte dühösen. – Éppen most jöttem haza a Bermudákról, ahol nap mint nap, órákon át kellett állnom a tűző napon, amíg a kívánt fotók végre a dobozban voltak. Előtte csaknem egy hónapig keresztül-kasul utaztam Amerikán. Minden, éjjel más szállodában aludtam. – Ez bizonyára rémesen fárasztó volt – mondta a férfi unottan. – Valóban – tört ki a lány, felháborodva a férfi cinizmusán. – Fárasztóbb ez a munka, mint egész nap az eladópult mögött állni, vagy az irodában a számítógép előtt ülni, és órák hosszat a kicsi, vibráló képernyőre meredni? Egyébként az eladólányoknak és titkárnőknek nem adatik meg az a lehetőség, hogy körbeutazzák a világot, és nem fizetnek nekik mesés összegeket pusztán azért, mert csinosak. – Végül is nem az én hibám, hogy ilyen a külsőm – válaszolta Cleo kihívóan. – Nem, valóban nem – helyeselt a férfi. – De vonzóbb lenne, ha némi hálát tanúsítana a kiváltságaiért. – Nem látom semmi okát, miért kellene a vonzerőmet fokozni – vetette oda Cleo hidegen. – Tehát úgy véli, hogy tökéletes a személyisége, amely tökéletesen jól illik a tökéletes arcához és tökéletes alakjához? – Hagyja már abba, hogy kiforgatja a szavaimat! Jól tudom, hogy nem vagyok tökéletes. Még az arcomnak is van néhány apró hibája. – Igen, tudom – hagyta helyben a férfi hűvösen. – Ezek már nekem is feltűntek. Cleo ijedten meredt rá, s minden mást elfelejtett. – Valóban? Olyan könnyen észrevehetőek? – Csak olyasvalaki számára, aki már nagyon sok arcot megfestett. De azért ne essen pánikba. Még legalább két éve van, mielőtt a kamera is észrevenné őket. Cleo aggodalmasan ráncolta a homlokát. – Két év – ismételte elgondolkodva. – Nem túl hosszú idő.

14

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Plasztikai sebészhez is fordulhat – tanácsolta szenvtelenül a férfi. – Az az élete hátralevő részére mesterséges szépséghez segíthetné hozzá, s addig feszítené a bőrét, amíg az utolsó jellegzetes vonások is eltűnnek az arcából. – Soha nem feküdnék fel a műtőasztalra – suttogta Cleo elborzadva. A férfi most valamivel figyelmesebben szemlélte, mintha a lány hangjának csengése felkeltette volna az érdeklődését. – Fél tőle? Cleo nem válaszolt, és megkönnyebbülésére Maxim sem erőltette tovább a témát. – Ami a vacsorát illeti, én főzök magamnak – mondta. – De nem a hagyományos időkben szoktam enni, hanem ahogy a legjobban össze tudom egyeztetni a munkámmal. Ezért magának kell majd gondoskodnia az étkezéséről. A kamraszekrényekben mindent talál, vegyen belőle bátran, amire szüksége van. A lány lassan felemelte a fejét, és ránézett a férfira. – És ki tartja rendben a házat? – Mrs. Branson jön fel a faluból hetente kétszer-háromszor, letörli a legvastagabb port, eltávolítja a piszkos lábnyomokat a szőnyegről, és mindent a helyére tesz. – Nem tudna főzni is? – Valószínűleg tudna, de miért tenné? Csak takarítónőként alkalmazom, mert egyszerűen nincs időm arra, hogy magam végezzem el ezt a munkát. – Talán nekem főzne, ha megfizetném érte. Jeges kifejezés jelent meg Maxim arcán. – Túlságosan el van kényeztetve, vagy túl lusta ahhoz, hogy ellássa magát? – Nem vagyok lusta – ellenkezett Cleo mérgesen. – Csak… – nyelt egyet, és a padlóra meredt. – Csak nem tudok főzni – vallotta be némi szünet után. – Minden ételt, amit az életében valaha is megevett, valaki más készítette el? – kérdezte Maxim hitetlenkedve. – Otthon házvezetőnőnk van. S ha úton vagyok, a szállodában vagy étteremben szoktam enni. – Miközben beszélt, a lány arca lángvörös lett, mert tudta, hogy ez a vallomás csak a férfi rossz véleményét erősíti. Önbecsülése gyengülni kezdett, s ez egyáltalán nem tetszett neki. – Véleményem szerint minden embernek képesnek kellene lennie rá, hogy az alapvető szükségleteiről gondoskodjék. Vagy annyira hozzászokott ahhoz, hogy a kívánságai teljesítését megfizesse, hogy még csak kísérletet sem tesz arra, hogy függetlenné váljék? – Én független vagyok – bizonygatta Cleo a férfinak. – Végül is van munkám, jól fizetett szakmám, s megvan a saját baráti köröm. – De még mindig otthon lakik, a papánál – hangsúlyozta Maxim élesen. – Miért is ne laknék nála? Szeretem őt, és jól kijövünk egymással. – Természetesen nyugodtan szeretheti őt. Ennek ellenére azonban most már lassan a saját lábára kellene állnia. Ehhez persze bátorság kell. – Úgy tűnt, a férfi sötét szemének pillantása szinte keresztülfúrja. –Talán éppen ez az, ami magából hiányzik. – Maga könnyen beszél. A férfiakra egészen más szabályok érvényesek. – Szamárság! S mielőtt még szemrehányást tenne, hogy érzéketlen vagyok, hadd mondjam meg, teljesen megértem magát. Nekem is uralkodó természetű apám volt, s jól tudom, milyen nehéz ilyen erős befolyás alól megszabadulni. – Az én apámnak nincs uralkodó természete – tiltakozott Cleo. – Tehát a hozzá fűződő kapcsolatát maga normálisnak tartja? Nem érzi úgy, hogy túlságosan befolyásolja az életét? – Persze hogy nem! 15

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Akkor miért van itt? Cleo csodálkozva pislogott. – Hogy érti ezt? – Miért lakik az én házamban? – Hogy portrét festessek magamról. – A maga kívánsága, hogy megfessék? – Nem – vágta rá a lány gondolkodás nélkül. Azután jött rá, hogy mit is vallott be, és ismét elpirult. – Azért van itt, mert ez az apja kívánsága – nyomta meg a szót Maxim nyersen. – Azt csinálja, amit az apja akar, s nem azt, amit maga szeretne. – Ezt maga nem érti – kezdte Cleo, de aztán elhallgatott, mert ellenérzést váltott ki belőle, hogy beszéljen az anyja portréjáról, amely mellett az övének is ott kellene függnie. – Nagyon is jól értem. Az ember nagyon leegyszerűsítheti az életét, ha gyermek marad, akit az erős apa szeret és védelmez. De egy szép napon kénytelen lesz felnőtté válni. A maga helyében én mielőbb hozzáfognék. Cleo kihívóan rázta meg hosszú, szőke haját. – Hálásan köszönöm, de nincs szükségem tanácsra az életvitelemet illetően. S nem látom okát annak sem, miért kellene megtanulnom főzni. Felejtse el, amit a vacsoráról mondtam. Majd később kocsiba ülök, és keresek magamnak egy éttermet. – Tehát megint megpróbálja pénzzel megoldani a gondjait? – kérdezte a férfi halkan. – Nincsenek gondjaim – tiltakozott hevesen. – Legalábbis nem voltak, mielőtt idejöttem, és magát megismertem volna. A férfi gúnyosan nevetett. – Semmiképpen sem szeretném, ha gondot jelentenék magának, tehát visszamegyek a munkámhoz, s magát a sorsára hagyom. De azért azt tanácsolom, gondolkozzék el azon, amit mondtam. Ha nem változik meg, meglehetősen siralmas élete lesz. Amikor a lány egyedül maradt, leült a konyhaasztal mellé, és sötéten meredt maga elé. Hogy merészelt Maxim így beszélni vele? Mit tud róla? Gondterhelten ráncolta a homlokát. Tudakozódott már róla, nyomozott a magánéletében? Ennek feltétlenül utána kell járnia.

3. FEJEZET Mivel még mindig szakadt az eső, Cleo letett arról a szándékáról, hogy vendéglőt keressen. Ehelyett csinált magának egy halom szendvicset. Gyümölccsel és egy csésze kávéval fejezte be a meglehetősen fantáziátlan étkezést. Szerencsére az alakja miatt nem kellett aggódnia, szinte bármit ehetett, amire kedve támadt, anélkül hogy egy grammot is felszedett volna. Miután elmosogatta az edényt, jólesően ásított, és elhatározta, hogy aludni megy. Hosszú és fárasztó nap állt mögötte. Másnap reggel csodálkozva hunyorgott, amikor a nap ragyogóan a szemébe sütött. Felkelt, és az ablakhoz szaladt. A felhőtlenül kék ég alatt vidáman csicseregtek a madarak a közeli fa lombjai között.

16

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Lezuhanyozott, majd eltűnődött, mit vegyen fel. Ma biztosan elkezdi Maxim a portréját. Fél órával később már mindent felpróbált, amit csak magával hozott, de még mindig nem sikerült döntenie. Végül úgy gondolta, biztosra kell mennie, ezért belebújt egy egyszerű, fekete ruhába, amely szorosan tapadt a testére, s csodálatosan kiemelte szőke haját. Arccsontját némi rúzzsal tette hangsúlyossá, majd arany festéket vitt fel a szemhéjára, tussal befestette világos szempilláját, és kirúzsozta a száját. Miután kritikus pillantást vetett a tükörbe, megrázta művészien elrendezett hajtincseit, hogy lehetőleg természetesen hulljanak a vállára, majd elégedetten bólintott. Igazán profi munka. A szakmájában természetesen megtanulta, hogyan készítse ki magát a lehető legelőnyösebben. Belebújt magas sarkú szandáljába, amely kiemelte hosszú lábszárát és keskeny, finom lábfejét. Majd a konyhába indult, hogy főzzön egy kávét, de mielőtt céljához ért volna, Maxim jött ki a műterméből, és elállta az útját. – Ma délelőtt ráérek – jelentette be kertelés nélkül. – Kezdjünk el dolgozni! – De még nem reggeliztem! – Az várhat. Egyébként is úgy néz ki, mint aki alig szokott enni. Maga is ásványvízből és azokból a fura fogyókúrás kekszekből él, mint a legtöbb modell? – Teljesen normálisan táplálkozom – válaszolta Cleo mérgesen. – Mindaddig, amíg valaki más főz magának – emlékeztette a férfi gúnyosan, majd üzleti hangnemre váltott. – Ha nem kezdem el a portréját most azonnal, akkor valószínűleg holnapig várnunk kell. Nekem személy szerint persze mindegy, mikorra készül el az arcképe, de az a benyomásom, maga szeretne mielőbb túl lenni rajta. – Rendben van, akkor majd később reggelizem. Követte a férfit a műterembe, amely most, hogy betöltötte a reggeli napfény, egészen másként hatott, mint az a komor helyiség, amelyet előző nap látott. Amikor az ablakhoz lépett, újabb meglepetés érte. Most, miután felszállt a sötét köd, lenyűgöző volt a kilátás. Smaragdzöld mezők terültek el valamilyen csillogó víztükörig. Mögötte kerek hegykúpok törtek a magasba, távoli, kékes párafüggönybe vesző láncot alkotva. Cikcakkban kőhullámok borították a lejtőket, közöttük fehér foltok mozogtak, amelyekről kiderült, hogy birkák. Fölöttük egyetlen ölyv rótta lusta köreit, kihasználva a felszálló meleg levegő hajtóerejét. – Nos, ma valamivel jobban tetszik a vidék? – kérdezte Maxim. – Hát persze! Mi az a víz ott lent? Folyó? – Nem. Egy kis tó. Innen csak egy csücskét látni. A faluból sokkal jobb a kilátás. – És hol van a falu? A férfi balra, egy sűrű kis erdőre mutatott. – Ezek a fák eltakarnak minden házat. Télen, amikor a levelek lehullanak, ki lehet venni a tetőket, s éjszakánként villognak a fények az ágak között. – Ó, de szeretnék itt lenni télen! – sóhajtotta Cleo önkéntelenül. – A csillogó hókristályok az ágakon és a behavazott hegyek bizonyára csodaszépek. A férfi kétkedőn nézett rá. – Miután tegnap akkora hűhót csapott egy kis záporeső miatt, kötve hiszem, hogy élvezné a mi telünket. Jéghideg van, és a hó nemcsak a hegyeket lepi be, néha a völgyekben is méternyi magas. – Azzal simán megbirkóznék – makacskodott a lány. – Azonkívül tegnap ez nem egy kis zápor volt, hanem szakadó, tartós eső. – Mi itteniek ezt egy kicsit másképp látjuk. Most azonban, hogy megcsodáltuk a kilátást, és megvitattuk az időjárást, azt hiszem, munkához foghatnánk. 17

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Rendben. Mit kell tennem? Feküdjek a heverőre? – Nem, feltéve, ha nem akarja, hogy meztelenül fessem le magát – válaszolta vigyorogva a férfi, majd egy magas támlájú székre mutatott, amely az ablaknál állt. – Üljön le oda, lehetőleg ellazulva és természetesen. Először csak néhány vázlatot csinálok, utána majd meglátjuk, hogyan tovább. Cleo lerogyott a székre, és furcsán elfogódottnak érezte magát, ami nevetségesnek tűnt számára. Végül is több száz alkalommal állt már modellt a kamera előtt. Maxim néhány percig egyszerűen csak nézte a lányt, átható, de személytelen pillantással. Cleo életében még soha nem érezte magát ennyire zavarban, s valamilyen megmagyarázhatatlan okból melege is lett. Kényszerítenie kellett magát arra, hogy ne csúszkáljon folyton ide-oda a széken. – Ennek így semmi értelme – jelentette ki a férfi végül. – Hogy érti ezt? – Olyan görcsösen ül. És semmi sem természetes magán, a kifestett arcától kezdve egészen addig a nevetséges cipőig. – Az arcom és a cipőm teljesen rendben van. Tudom, hogyan kell kikészítenem magam. Ezzel keresem ugyanis a kenyeremet. – Én nem azt akarom, hogy jól nézzen ki, hanem hogy úgy, amilyen valójában. – Ilyen vagyok valójában – válaszolta Cleo dühösen. – így nézek ki csaknem mindennap. – Nem, csak ilyenné alakítja magát. Egy vonzó kép a kamera számára, merő külsőség. Mossa le a festéket az arcáról, kefélje ki a lakkot a hajából, és vesse le ezt a ruhát! – Mi nem tetszik magának a ruhámon? – Leszorítja a mellét, és csaknem minden csontját megmutatja. – Pontosan ezt a hatást akarta a tervező elérni. Ez egy nagyon drága ruha, és úgy tervezték, hogy mindenütt szorosan simuljon. – Ehhez a stílushoz maga túl sovány. A melle teljesen eltűnik, s feltehetően ez a helyzet a hátsó felével is. Vegyen fel valami rendes holmit, és keressen ki egy pár gumicsizmát is a lépcső alatti szekrényből! – Miért? – kérdezte a lány kelletlenül. – Mert elmegyünk. Friss levegőre van szükségem. A fél éjszakát átdolgoztam. Maga is elkísérhet. Itt egyelőre úgysem jutunk semmire. És szeretném magát látni kint is, nappali fényben. A portréjához csak akkor fogok hozzá, ha sikerült rájönnöm, mi rejtőzik e mögött a csillogó álarc mögött. – Talán semmi, ami magát érdekelhetné. Jelentéktelen, hétköznapi lány. – Attól fél, hogy az embereknek nem tetszene a festett homlokzat mögött rejtőző személyiség? – vonta fel a szemöldökét a férfi. – Egyáltalán nem félek semmitől – válaszolta Cleo gyorsan, de tudta, hogy hazudik. Annyi minden volt, amitől félt, főleg ettől a rémes ürességtől az életében. Talán igaza van Maximnek, tényleg meg kellene változnia. De hogyan? Ennek a férfinak azonban soha nem vallaná be a kétségeit és aggodalmait, s szerette volna mielőbb befejezni ezt a beszélgetést, megsejtette ugyanis, milyen ügyesen ért a férfi ahhoz, hogy kifürkéssze mások titkait. Hirtelen Cleo is friss levegőre vágyott. Az bizonyára segítene elűzni nyugtalanító gondolatait, amelyek az utóbbi időben annyira nyomasztották. – Jól van, lemegyek magával a faluba. Beszaladt a szobájába, farmert és pólót vett fel, majd kinyitotta a lépcső alatti szekrényt. Csodálkozva szemlélte a tucatnyi különböző méretű gumicsizmát. A jelek 18

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

szerint Maxim számos vendéget szokott ellátni ilyen lábbelivel. Kivett egy párat, amelynek a mérete megfelelőnek tűnt. Utána körülnézett a szekrényben, s felfedezett egy futball-labdát, görkorcsolyát, egy kis babakocsit, egy pedálos rollert és több, játékkal teli dobozt, amelyek az egyik sarokban voltak felhalmozva. Tűnődve ráncolta a homlokát. Miért van Maximnek ezekre szüksége? Nos, feltehetően néha gyerekekről is fest portrét, és őket szokta ezekkel a játékokkal elszórakoztatni. Cleo belebújt az inkább célszerű, mintsem elegáns csizmába, a bejárati ajtóhoz sietett, és követte a férfit a világos, meleg napsütésbe. – Talán ennek a környéknek is megvannak az előnyei – állapította meg önkéntelen elégedettséggel. – Nagyszerű a kilátás, és időnként még az eső is eláll. Mindig is itt lakott? – Nem, csak négy éve lakom itt. Előzőleg Londonban éltem. – És miért döntött a vidéki élet mellett? Az idegeire ment már a nagyváros? – Úgy találtam, itt célszerűbb. – Egy festőművésznek talán Londonban mégis egyszerűbb lenne az élet. Az ügyfelei megtakaríthatnák maguknak a hosszú utazást. – A világnak nincs vége London határainál – vetette ellen a férfi szűkszavúan, és meggyorsította lépteit. Nyilvánvaló volt, hogy be akarja fejezni a beszélgetést. A lány tűnődve nézte, amint mögötte haladt a mezei úton. Fájó pontra tapintott rá talán? Történt valami Londonban, ami arra indította a férfit, hogy ide költözzék? Ha igen, annak olyasminek kellett lennie, amiről nem szívesen beszél. Cleo szerette volna megkérdezni tőle, de elbátortalanodott. Később majd még egyszer megpróbálja. Maxim Brenner kezdte érdekelni. Közeledtek a tóhoz, amelynek tükréről szikrázó napsugarak verődtek vissza. A fák mögött szürke háztetők tűntek fel. A kőből épült házfalak még világosban is kissé komornak hatottak. Maxim végre csökkentette az iramot, s Cleo utolérte. – A faluban van néhány üzlet – magyarázta a férfi –, ott meg lehet venni a legszükségesebbeket. Ha azonban valami különleges dologra van szüksége, akkor valószínűleg be kell utaznia Ambleside-ba vagy Windermere-be. – Azt hiszem, minden szükséges dolgot magammal hoztam. S nem is maradok sokáig. – Az attól függ, hogyan haladok a portréjával, s amint már mondtam, a maga együttműködési készségétől is. – Ó, én nagyon együttműködő leszek! – Nyilvánvalóan szeretne mielőbb ismét elutazni. Nem tetszik magának ez a vidék? A lány pillantása végigsiklott a tó vizén, a falun és a hegyeken. – Dehogynem, nagyon szép. De én Londonban vagyok otthon. – És ott olyan jelentős, tartalmas életet él, hogy alig tudja kivárni a visszatérést? Miért gúnyolódik mindig vele? Cleo nem tudta felfogni, és ez bosszantotta. – Ott dolgozom, és számomra nagyon fontos a munkám. – Tulajdonképpen maga az egész világon dolgozik. Csaknem bárhol élhetne, s mégis folytathatná a karrierjét modellként. Viszont az apja Londonban él, ugye? S mivel maga a papa kicsi lánykája, azért ott marad. Maxim lekezelő hangsúlya még jobban feldühítette a lányt. – Nem akarok több leckét venni az apámmal való viszonyról! – Nem is fog tőlem kapni – válaszolta a férfi a lány meglepetésére. – Elég idős és okos ahhoz, hogy rájöjjön az igazságra. Ha nem mer szembenézni vele, akkor az a saját baja. 19

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Ez nem baj! – förmedt rá a lány. – Visszamegyek a házba – jelentette be. – Most aztán tényleg gyerekesen viselkedik. Es ez egy huszonhárom éves lánynál már nem igazán vonzó. Ne duzzogjon, inkább jöjjön le velem a partra! – Nem duzzogok, de nem akarom tovább hallgatni, ahogy állandóan az apámat bírálja. – Egyáltalán nem azt teszem. Meglehetősen hosszasan beszéltem vele telefonon, és értelmes embernek találtam. Persze fontos a számára, hogy mindig érvényesítse az akaratát, de ezt a legtöbb befolyásos emberről el lehet mondani. – Magáról is? Maxim szeme szikrázott. – Rólam is. És ezért adok magának egy jó tanácsot. Próbáljon meg kijönni velem! Nagyon hasonlítok az apjához. – Maga egészen más, maga művész! A férfi hirtelen hangosan felnevetett. Cleo csodálkozva nézett rá. – Mi olyan mulatságos? – kérdezte gyanakodva. – Semmi. Menjünk, megmutatom a tavat. Néhány perc múlva elérték a tavat, amelyet zöld rét fogott körül, a háttérben hegyekkel. Pár ember sétált a part mentén, csónakok himbálóztak a vízen, s néhány fiú sikertelenül kísérletezett, hogy megtartsa egyensúlyát a szörfdeszkán. Cleo már örült, hogy nem ment vissza. – Olyan szép és békés itt… – Nem olyan békés, mint amilyennek látszik – válaszolta Maxim. – Néhány vállalkozó megvásárolt egy darab földet a falu másik végén, szállodákat és bungalókat akarnak ott építeni, hogy megnyissák a turizmus előtt a tóvidéknek ezt a részét. – És ez a helybelieknek nem tetszik? – A turistákkal semmi bajuk. Azok lendületbe hoznák a gazdaságot, és munkahelyeket teremtenének számukra, amelyekre itt nagy szükség van. Egy kisebb szállodával, amely jól illene a tájba, ők is egyetértenének. Viszont az a véleményük, hogy a bungalók helyett inkább a helybeliek számára kellene olcsóbb lakásokat építeni. Sok fiatalnak el kell innen költöznie, mivel nem tudják megengedni maguknak, hogy itt éljenek. Ha eladó ház akad, akkor azt átalakítják nyaralóvá, s akkor már megfizethetetlen az ára. – Milyen erkölcstelen! Nem hajlandóak az építési vállalkozók módosítani a terveiket? – Ez nagyon valószínűtlen. A nyaralókon sokkal többet keresnek. Elfordultak a tótól, s elindultak visszafelé. Cleo egy idő után megjegyezte: – Tényleg szeretném tudni, meddig tart, amíg elkészül a portrém. – Hiszen még el sem kezdtem. – Ez nem az én hibám. Ma reggel akartam magának modellt ülni, de nem volt hajlandó hozzáfogni a munkához. – Ez az én előjogom. Nem tudok parancsra festeni. – Min dolgozik most? – Pár portrét kell csinálnom az itteni előkelőségekről, ezenkívül képet festek egy filmszínésznőről, aki sok gondot okoz azzal, hogy minden ülés előtt megváltoztatja a hajszínét. – Ez nem vehet sok időt igénybe – vetette ellen Cleo. – Nem csupán festéssel foglalkozom, törődnöm kell az üzleti ügyeimmel is.

20

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Ettől eltekintve előkészítek több akttanulmányt egy kiállításra, amelyet az év végén fognak megrendezni. – Ja persze, Lizzie… – ő az utolsó, aki modellt ült nekem ehhez a sorozathoz. A többi kép már készen van, nem kell tehát attól tartania, hogy még több meztelen nő szaladgál majd a házban. – Ettől nem is féltem – hazudta a lány. – És miért fest egyáltalán meztelen lányokat? Elege van a portrékból? – Semmiképpen. Minden emberi arc egyedi, s mindig újra kihívásnak tekintem, hogy megragadjam a jellemet, amely mögötte rejtőzik. – És épp ez velem a gondja – emlékeztette Cleo csípősen. – Hiszen az a véleménye, hogy nekem nincs kiforrott jellemem. A férfi váratlanul elmosolyodott. – Tényleg tudni akarja, miért festek meztelen nőket? Engem főleg a bőr színe és milyensége bűvöl el. Ezek a kortól, a megvilágítástól, sőt a nők hangulatától függően változnak. Nagyon nehéz meztelen bőrt festeni, mivel életet kell belé lehelni, mintegy lélegeztetni. Ezenkívül vonzanak a test formái is, minden testé, nemcsak a karcsúaké és szépeké. Egy hát görbülete, egy kar kecses vonala, egy váll erőteljes körvonala, egy popó érzéki lendülete. Ilyesmit bármikor szívesen festek, mindaddig, amíg a fáradtságtól ki nem esik az ecset a kezemből. Cleót szinte lebilincselték azok a szenvedélyes érzelmek, amelyek hirtelen a férfi hangjában remegtek. Nem kétséges, szereti művészi munkáját. És Cleo önkéntelenül feltette magának a kérdést, vajon egy embert is képes lenne-e ugyanilyen szenvedéllyel szeretni. A meleg napsütés ellenére megborzongott az ilyen erős érzelmeknek már pusztán a gondolata is félelmet keltett benne. Az ellenőrizhetetlen érzésektől mindig visszariadt. Hogyanjutott egyáltalán odáig, hogy ilyesmiről tűnődjék? Gyors léptekkel elindult a ház felé. – Ha ilyen sok a dolga, biztosan szeretne mielőbb hozzákezdeni. A férfi hallgatott, s amikor a lány az ajtóhoz ért, tűnődő pillantást vetett rá. Beléptek a házba, s Maxim azonnal eltűnt a műtermében, Cleo pedig kibújt a gumicsizmából, és lassan átballagott a melléképületbe. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból egyre fokozódott a lány idegessége. Nem tudott nyugodtan ülni, semmire nem volt képes a figyelmét összpontosítani. Végül kicserélte a farmert és a pólót a kedvenc öreg trikójára, s betolt egy kazettát a magnóba. Nem volt elkötelezett testedző, de mindennap tornázott, nemcsak azért, hogy formában tartsa az alakját a felvételekhez, hanem azért is, mert a zenekísérettel végzett, egyszerű gyakorlatok segítették ellazulni. A derekára rögzítve a magnót, a fülére húzta a fejhallgatót. Először bemelegítő gyakorlatokkal kezdte, majd egyre gyorsabban mozgott. Szőke haja lebegett az arca körül, lélegzete felgyorsult, a zene dübörgött a fülében, eleven, érzéki szám, amely arra indította, hogy kihívóan ringassa a csípőjét. Amikor egy piruettet csinálva megfordult, megpillantotta Maximét, amint az az ajtóban állt. Azonnal megállt, letépte a fejhallgatót a füléről, és fagyosan meredt a férfira. – Mióta bámul így engem? – Csak néhány perce. Nyilvánvalóan nem hallotta a kopogásomat. – Elmehetett volna!

21

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Meg akartam figyelni. – Pillantását lassan végigjáratta a lány testén, majd ismét visszatért az arcához. – így szeretném lefesteni magát, Cleo. Az arca kipirult, a haja kócos. Most teljesen fesztelennek hat, mintha éppen most kelt volna ki az ágyból. A lány nyelt egyet, majd nagy keservesen ismét visszanyerte az önuralmát. – Attól tartok, egy ilyen portré nem felelne meg az apám elképzeléseinek. – Persze hogy nem – értett vele egyet Maxim. – Ő egy cukorkásdobozra való képet szeretne, amelyen maga illedelmesen ül a széken, és csinos ruhát visel. Semmi esetre sem kelthet olyan benyomást, mintha éppen most vált volna el a szeretőjétől. – Nincs szeretőm! – tört ki Cleo felháborodva, s dühösen toppantott a lábával. Miért is mondta ezt? A férfi szenvtelenül vizsgálgatta a lányt, s egyáltalán nem csodálkozott. – Nem akarja elmesélni nekem, miért nincs szeretője? A papa a kicsi lánykáját egész hátralévő életére maga mellett akarja tartani? – Ez a döntés az enyém – válaszolta a lány mérgesen. – És nem engedem, hogy így beszél az apámról! Mindez úgy hangzik, mintha az apám betegesen kötődne hozzám, pedig ez nem igaz. – Akkor talán magával nincs minden rendben – vélekedett Maxim eltűnődve. – Maga valószínűleg egyáltalán nem akar felnőtté válni. – Akkor válik az ember felnőtté, ha valakivel ágyba bújik? – kérdezte a lány kihívóan. – Nem. De meglehetősen gyerekes dolog elfutni minden olyasmi elől, ami egy felnőtt ember életéhez hozzátartozik. – Elegem van ebből a nevetséges beszélgetésből! – förmedt rá a lány. – Kérem, menjen ki! Szeretném végre befejezni a gyakorlataimat. – Én viszont szívesebben maradnék. – Szó sem lehet róla! – Higgye el, nem vagyok kukkoló. Szeretnék vázlatot készíteni magáról edzés közben. – Én pedig nem akarom. – Miért nem? – Mert… – Cleo megfelelő kifogást keresett, de semmi nem jutott az eszébe. – Egyszerűen csak nem akarom. Ahelyett, hogy elment volna, Maxim beljebb lépett a szobába. – Nagyon szeretném felvenni magát az akttanulmányaim közé. – Micsoda?! – tiltakozott a lány, és olyan hevesen rázta a fejét, hogy a haja minden irányban röpködött a feje körül. – Nem, erről szó sem lehet! – Nem szereti a saját testét? – A testemmel minden rendben, de nem akarom, hogy egy festményen bárki megbámulhassa. Egyébként is, tegnap azt mondta, túl sovány vagyok ahhoz, hogy érdekesnek találja a testemet. – Tegnap nem néztem meg elég alaposan. Ma egészen másként hat. Már nem olyan hűvös és elegáns, hanem egy kissé lazább, és sokkal természetesebb. Így már tetszik nekem. – Maxim közvetlenül a lány zöld szemébe nézett. – Szeretem, ha az emberek levetik az álarcukat. Cleo nagyon is világosan érezte, milyen veszélyes lenne, ha védtelenül állna szemben ezzel a férfival, a szokásos védőbástyái nélkül. – Nem fogom megengedni, hogy meztelenül lefessen – jelentette ki határozottan.

22

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– De hát nem is kellene meztelenre vetkőznie – felelte a férfi, mire a lány zavartan pislogott. – Úgy szeretném megfesteni, ahogy most van, feszes trikóban, amely nem csinál titkot a testéből, de semmit nem mutat a csupasz bőréből. Nagy kihívás lenne számomra úgy ábrázolni magát, hogy a szemlélő pontosan megismerje a személyiségét, s közben elfeledkezzék a trikóról. Technikailag persze nehéz megfesteni egy meztelen nőt, aki nem is meztelen. De nekem sikerülne. Cleo most ismét azt a szenvedélyt és hevességet vélte kihallani a férfi hangjából. Vajon csak azért beszél így, mert a munkájáról van szó? Vagy van valami más is, ami felkorbácsolta az érzelmeit, s amitől olyan érzékien csillog a szeme? A férfiból olyan félelmetes, belső erő sugárzott, amely Cleót csaknem kísértésbe vitte, hogy teljesítse kívánságát. De még idejében sikerült visszafognia magát. Mit mondana az apja, s mit szólnának a barátai, ha megpillantanának egy ilyen festményt? – Azt a megbízást kapta, hogy fessen rólam portrét, ez minden – válaszolta. Nem szeretnék sem levetkőzni, sem pedig trikóban modellt ülni, s nem is akarom többé hallani ezt a szöveget az álarcomról, amelyet le kellene vetnem. Magának nincs semmi más dolga, mint egy szokványos, egyszerű képet készítenie rólam. A férfi sötét szeme szilárdan állta a lány pillantását. – Nem szoktam egyszerű, szokványos képeket festeni. Maga pedig le fog előttem vetkőzni, Cleo. Persze ezt nem szó szerint értem – fűzte hozzá, amikor a lány rémülten ránézett. – Ezzel csak azt akartam mondani, hogy meg fogja nekem mutatni a lelkét, és azt akarom megragadni a portréban. Anélkül, hogy választ várt volna, elhagyta a szobát.

4. FEJEZET Cleo gyorsan kibújt az átizzadt trikóból, lezuhanyozott és hajat mosott, majd felvett egy rövid, élénk rózsaszín ruhát. Most ismét a megszokott tükörképével nézett szembe. S bármit mondjon is Maxim Brenner, a portréja olyan lesz, amilyet ő akar. Halkan megkordult a gyomra, s ez emlékeztette arra, hogy amióta megérkezett ebbe a házba, egyetlen tisztességes étkezésben sem volt része. Fogta az autókulcsot, azzal a szándékkal, hogy elmegy Ambleside-ba, s keres egy vendéglőt, de aztán ismét letette. Nincs olyan állapotban, hogy biztonságosan vezessen ezeken a keskeny, kanyargós utakon. S egyébként is, azonnal ennie kell valamit. Kiment a konyhába, és szemügyre vette a hűtőszekrény tartalmát. Mivel nyilvánvalóan nincs más választása, mint hogy megtanuljon főzni, úgy gondolta, a legjobb lesz, ha valami egyszerű étellel kezdi. És mivel a mélyhűtött élelmiszerek csomagolásán pontos használati útmutatások vannak, biztosan nem lesz nehéz dolga. Az egyik ételt csak fél órára be kell tenni a sütőbe. Mialatt arra várt, hogy elkészüljön az ebédje, átnézte Maxim gazdag készleteit. Volt ott friss élelmiszer is, főleg gyümölcs. A sarokban az egyik polcon látott egy halom szakácskönyvet. Elkezdett lapozgatni bennük, s olvasgatta a különböző recepteket. Az útmutatások könnyen követhetőknek látszottak, s Cleo önbizalma nőni kezdett. Nem is lehet olyan nehéz a főzés, ha az ember lépésről lépésre megtanulja. És mivel úgy látszott, hogy a következő napokban sok ráérő ideje lesz, ki akarta használni az alkalmat. Bár csak vonakodva vallotta be magának, Maximnek

23

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

tulajdonképpen igaza van. Tényleg szégyen, hogy egy nő az ő korában nem tud egy ételt elkészíteni, gondolta. A mélyhűtött étel nem felelt meg egészen a Gourmet-szabványnak, de Cleo túlságosan éhes volt ahhoz, hogy ezt bánja. Az utolsó morzsáig megevett mindent, és friss gyümölccsel fejezte be az ebédjét. Kint csábítóan sütött a nap, és úgy döntött, hogy kiül a kertbe. A kora ősz ellenére még mindig kellemes meleg volt. Kihasználja hát az alkalmat, hogy a Bermudákon szerzett, finom barnaságát kissé elmélyítse. Sortot vett fel, és egy ujjatlan pólót. Úgy emlékezett, a lépcső alatti gardróbszekrényben látott néhány nyugágyat. Kivonszolt egyet a kertbe, kinyitotta, és elnyújtózott benne. A nap melegétől, a méhek halk zümmögésétől és a madárcsicsergéstől elringatva elszundított. Milyen pihentető itt, gondolta, amikor egy fél órával később félálmából felébredt, milyen nyugodt és békés, szemben a londoni zajjal és a nagyvárosi nyüzsgéssel… A közvetlen közelében hirtelen éles kiáltás hallatszott. Cleo hevesen összerázkódott, álmosan nyitotta ki a szemét, és megfordult. Egy üvöltő kisfiút pillantott meg, aki valamit a levegőben lengetett, és a kert végéhez futott. – Azonnal add vissza! – visította egy másik hang, és egy másik gyerek szaladt el előtte, hosszú, sötét hajából következtetve nyilvánvalóan kislány. Egyébként alig lehetett őket megkülönböztetni egymástól, mindketten ugyanolyan kopott farmernadrágot és ócska trikót viseltek. Kiabálva viharzottak keresztül az elvadult virágágyásokon, széttaposva a magas füvet. Ez tehát a vidéki nyugalom, gondolta Cleo dühösen, és felállt. Miféle gyerekek lehetnek ezek? Biztosan a faluból jöttek, és csodálatos játszótérnek találták ezt a kertet. Nos, jó volna, ha mielőbb eltűnnének, s nem zavarnák meg mások békés délutánját. Amikor a gyerekek ismét elszaladtak előtte, és a legcsekélyebb mértékben sem vettek róla tudomást, villámgyorsan megragadta a pólójukat, és elkapta őket. Két sötét szempár irányult rá. A gyerekek arca felhevült, levegő után kapkodtak. Mindjárt újból lélegzethez jutnak, gondolta Cleo. Ki kell őket vinnem, mielőtt ismét elfuthatnának. – Ez magánterület! – szólt rájuk szigorú hangon. – Itt nem játszhattok! A két gyerek döbbenten meredt rá. – Ne tettessétek magatokat butának – szidta őket tovább. – Pontosan tudjátok, hogyan gondolom. Menjetek szépen haza! Megpróbálta a gyerekeket a kerítés felé ráncigálni, de ebben a másodpercben megpillantotta Maximét, amint öles léptekkel jött ki a házból. Cleo el akarta neki magyarázni, hogy éppen két kis betolakodót akar kidobni, de látva a férfi dühös arckifejezését, torkán akadt a szó. – Engedje el a gyerekeket! – kiabálta a férfi. – De hát a maga kertjében rohangáltak – magyarázta Cleo akadozva. – Szörnyű lármát csaptak, és mindent összetapostak… – Ez csak természetes! Hiszen itt laknak. Az én gyerekeim. Azonnal engedje el őket! A lány sietve engedelmeskedett. – A maga gyerekei? – William, Alice, menjetek be, és segítsetek Sarah néninek kicsomagolni a holmitokat! – utasította őket Maxim. Miután a kicsik vészterhes pillantást vetettek Cleóra, elkocogtak. A lány idegesen állt egyik lábáról a másikra. 24

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Nem tudtam, hogy… magának gyerekei vannak. Nem említette… – Mivel nem volt rá okom. Csak a hét végére vártam őket. Pár napot a nővérem családjánál töltöttek. De Sarah egyik kisfia bárányhimlős lett, azért hozta korábban haza Alice-t és Williamet. – Azt hittem, a faluból való gyerekek… – Még ha úgy lett volna is, akkor sem bánhat úgy velük, mint kis bűnözőkkel. – A jövőben gondolok rá – fogadkozott halkan a lány. – És még egyszer kérem, ne haragudjék. – Nos, végül is nem történt semmi baj – enyhült meg Maxim. – Eltekintve a rossz benyomástól, amelyet Alice-re és Williamre tett. Ez után a jelenet után kicsit nehezére fog esni, hogy megbarátkozzék velük. Cleo megvonta a vállát. – Ez akár így, akár úgy, nehezen menne. Egyáltalán nem értek a gyerekekhez, s nem tudom, hogyan kell velük bánni. – Nincsenek gyerekek a családjában? Unokahúgok, unokaöcsikék? – Nincsenek – válaszolta a lány egy kicsit szomorúan. – Csak az apám van, két idősebb nagynénim és a nagyszüleim, akik Ausztráliában élnek. Életemben egyetlenegyszer láttam őket. A fiuk kivándorolt, s ők meglátogatták. Röviddel az érkezésük után a fiuk meghalt, de nekik annyira megtetszett odaát, hogy ott maradtak. – Azért ragaszkodik annyira az apjához, mivel más senkije nincs? – Egyáltalán nem ragaszkodom hozzá – ellenkezett a lány, nem egészen híven a valósághoz. – Mindenesetre nincs önálló életvitele – vetette ellen Maxim. – Az ilyesmitől akarom megóvni a gyerekeimet. Amint elég nagyok lesznek hozzá, önállóvá kell lenniök. – Ne lepődjék meg, ha csalódást okoznak magának. Az élet soha nem úgy alakul, ahogy az ember várja… A férfi figyelmesen szemlélte a lányt. – Maga mást várt az életétől? Cleónak csaknem kicsúszott a száján, hogy mindentől mást várt, beleértve a saját személyét is. De még idejében sikerült erőt vennie magán. – Miért lennék csalódott? Hiszen mindenem megvan, amit egy fiatal nő csak kívánhat magának, emlékszik? Az életem csaknem tökéletes. – Kihívóan vetette hátra a fejét. – Most ismertessen össze a gyerekeivel, s magyarázza el nekik, hogy nem vagyok szörnyeteg! – Hirtelen hátat fordított a férfinak, s elindult a ház felé, így nem látta, milyen elgondolkozva figyeli őt Maxim. A gyerekek sehol sem mutatkoztak, de a konyhában találtak egy sötét hajú, harmincöt év körüli nőt, aki éppen kávét főzött. – Ó, a nővérem, Sarah – mondta Maxim szórakozottan. – Sarah, bemutatom Cleót. Portrét festek róla… Nem, én nem kérek kávét – fűzte hozzá, amikor az asszony csészéket tett az asztalra. – Inkább megnézem, hogy az a két gézengúz tényleg a holmiját csomagolja-e ki, s nem pedig a hálószobákat dúlja szét. A férfi kisietett, Cleo pedig zavartan ingatta a fejét. – Mindez kicsit sok nekem – vallotta be. – Ma reggel még azt hittem, Maxim egyedülálló, most pedig kiderül, hogy két gyereke van, nővére, és valószínűleg még vagy tucatnyi egyéb rokona. – Sajnos nem sokat mesél magáról. – Sarah barátságosan rámosolygott a lányra. – Többnyire egyáltalán semmit. 25

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Van még valaki, akit nem ismerek? – tudakolta Cleo habozva. – Például a feleségét? – A felesége négy éve meghalt. – Meghalt? – ismételte meg Cleo riadtan. Eszébe jutott, hogy Maxim négy évvel ezelőtt költözött el Londonból, nyilvánvalóan a felesége halála után. – Olyan borzasztó, ha az ember elveszít valakit, akit szeret – folytatta, még mindig megrendülten. – Biztosan súlyos csapás volt a számára. – Mindnyájunk számára az volt, bár Maxim és Vivienné abban az időben már nem nagyon álltak közel egymáshoz. A házasságuk tulajdonképpen addigra csődbe jutott. – Sarah felsóhajtott. – Talán nem kellett volna mindezt kifecsegnem. A nő ismét elmosolyodott, s most zavarba ejtően hasonlított az öccsére. – Bizonyára megrázkódtatást jelentett magának, amikor Alice és William hirtelen felbukkant, mint derült égből a villámcsapás. Milyen tapintatlan volt Maximtól, hogy nem világosította fel előre. – Feltehetően csak a hét végére várta a gyerekeket. Biztosan azt gondolta, addigra kész lesz az arcképem, s még időben megszabadul tőlem. – Ó, annyira azért nem sürgős neki – felelte Sarah vidáman. – Megvan az a képessége, hogy értékelje a szép nőket. – Csakugyan? – Cleo felvonta szemöldökét. – Nekem meg folyton azt hajtogatja, hogy sokkal vonzóbb a számára az érdekes, karakteres arcú embereket festeni. – Hiszen bizonyára maga is érdekes és karakteres. De én nem azokról a nőkről beszélek, akiket festeni szokott… – Ó, szóval úgy gondolja… – Pontosan. Maxim nemcsak a munkáját szereti, hanem az életet is. Persze soha nem hozza ide a barátnőit. Ilyen szempontból szigorú szabályokhoz ragaszkodik. Azt hiszem, azért, hogy megóvja Alice-t és Williamet. Szeretné megakadályozni, hogy a gyerekek az egyik vagy a másik nőt a szívükbe zárják, mert tartós kapcsolatot nem akar létesíteni. – Sarah égnek emelte a szemét. – Már megint nem tudom tartani a számat. Sajnos javíthatatlan pletykafészek vagyok, s ezzel csaknem az őrületbe kergetem az öcsémet. Utálja, ha róla beszélnek. Cleót érdekelte Maxim magánélete, és szeretett volna még többet is megtudni a fecsegő nővértől. Ekkor azonban a férfi visszajött a konyhába, és fürkészve nézte Sarah és Cleo enyhén elpirult arcát. Szeme azonnal elsötétedett. – Rólam beszélgettetek. A nővére bűntudatosan, de nem túl nagy zavarban válaszolt neki. – A te hibád. Az emberek csak azért beszélgetnek rólad szívesen, mert te soha semmit nem mesélsz el magadról. – Tudod jól, hogy utálom a pletykálkodásodat. Cleo idegesen megköszörülte a torkát, s megpróbált Sarah-nak segíteni. – Higgye el, Maxim, a nővére nem sok mindent mondott. – Mindig túl sokat mond. – Ezúttal a hangja már szeretetteli volt. – Akkor én most inkább elbúcsúzom – nyúlt Sarah a kézitáskája után. – Szegény kis Richárdra borogatást kell tennem, hogy ne vakarózzék folyton. Egy kicsit azért fel tudtam vidítani azzal, hogy a jövő héten még mindig nem kell iskolába mennie. Egyébként Alice és William miatt nem kell aggódnod, nekik már volt bárányhimlőjük. Mégis úgy véltem, jobb, ha hazahozom őket, biztos, ami biztos. – Az ajtóban még egyszer megállt. – Maxim, ugye nem felejted el, hogy holnap este parti lesz Templetonéknál? Tudod, hogy adományokat akarunk gyűjteni, és nagyon számítok a

26

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

támogatásodra. Legjobb lesz, ha Cleót is magaddal hozod, akkor védve leszel a férjhez adandó lányok kerítő mamáival szemben. Ezután kisietett, egy meglehetősen zavart Cleót és egy kissé elbágyadt Maximét hagyva ott. A férfi leült, és kávét töltött az egyik csészébe. – Pontosan miket mesélt magának a nővérem? – Semmi lényegeset – bizonygatta a lány hevesen. – Hm… – A férfi nyilvánvalóan nem hitt neki, s Cleo tanácsosnak tartotta, hogy témát váltson. – Milyen parti lesz holnap este? – Meséltem már magának az építkezési tervekről. – A szállodára és a nyaralóházakra gondol? Maxim bólintott. – A nővérem a vezetője annak a polgári kezdeményezésnek, amely ezek ellen a tervek ellen fellép, és egy alapot akar létesíteni. Ehhez kell holnap lehetőleg minél több pénzt felhajtanunk. – Sarah biztosan nagyon alkalmas az ilyen tevékenységre. – Csaknem mindenre képes rábeszélni az embereket – felelte a férfi, és belekortyolt a kávéjába, majd félretolta a csészét. – Természetesen megpróbálok segíteni neki, s összeismertetem befolyásos emberekkel, akiknek módjukban áll, hogy támogassák. – Mit gondol, eléri a kezdeményezés a célját? – Tudomásom szerint Sarah még soha nem vallott kudarcot. – Az órájára pillantott. – Lassan itt az ideje Alice és William vacsorájának. – Ó igen, a gyerekek… – jegyezte meg Cleo nyomatékosan, és kényszeredetten mosolygott. – Igaza van, meg kellett volna őket említenem, de tényleg azt hittem, hogy csak a hét végén jönnek haza. – Láttam a játékokat a lépcső alatti szekrényben, és azt hittem, azoknak a gyerekeknek tartja, akikről portrét szokott festeni. Hány évesek tulajdonképpen? – William hét, Alice hat. – Tehát még egészen kicsik voltak, amikor az édesanyjuk meghalt, túl kicsik ahhoz, hogy emlékezzenek rá. Cleo szomorúan felsóhajtott, ő igazán tudta, milyen kínzó érzés lehet az valakinek, ha nincsenek tiszta emlékei az édesanyjáról. Ettől olyan belső üresség támadhat az emberben, amely talán egész életében elkíséri. Maxim gyanakodva ráncolta a homlokát. – Mesélt Sarah a feleségemről? – Csak azért, mert én kérdezősködtem Alice és William mamájáról – bizonygatta Cleo gyorsan, mert nem akart Maxim nővérének kellemetlenséget okozni. – Miután a gyerekek olyan váratlanul felbukkantak, azon tűnődtem, hol lehet a felesége. Semmiképpen nem állt szándékomban, hogy a magánéletében vájkáljak. A férfi hitetlenkedő pillantást vetett rá, de annyiban hagyta a dolgot. – Maga is egészen kicsi volt, amikor az édesanyja meghalt, ugye? – kérdezte hirtelen. – Ötéves – mondta a lány halkan. – Akkor hát tudja, milyen ez. Cleo bólintott. – Hogyan… hogyan halt meg Alice és William mamája?

27

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Lezuhant a repülőgépe – felelte Maxim rövid hallgatás után. – Egy kis magánrepülőgép volt, és az apám ült a kormánynál. Vivienné néha dolgozott neki, üzleti konferenciákat szervezett, és hasonlókat. Azon a napon Birminghambe repültek, hogy megtegyék az utolsó előkészületeket egy értekezlethez, amelyre egy hónappal később került volna sor. Az apám is életét vesztette annál a balesetnél. – Nagyon sajnálom. Nem tudtam mindezt. Különben soha nem kérdeztem volna… – Semmi baj – vágott a szavába a férfi. – Nem szoktam erről beszélni. De magával valahogy másképp van. Talán azért, mert maga is átélt valami hasonlót. Nagyon rossz hirtelen elveszíteni valakit, akit szerettünk. Nekem még mindig hiányzik az apám, bár sokszor voltak véleménykülönbségek köztünk, mert ő olyan uralkodó személyiség volt, és bosszantotta, hogy nem tudja a saját fiát befolyásolni. Vivienné, a feleségem… – Maxim egy kicsit habozott, majd folytatta: – A házasságunknak már jóval a halála előtt vége volt. Csak a gyerekek miatt maradtunk együtt. Ennek ellenére súlyosan érintett ez a veszteség is. – Es azután költözött ide a gyerekekkel Londonból? – kérdezte Cleo kissé bátortalanul. – Sarah és a családja már ezen a környéken élt. A nővéremnek három kisfia és egy kislánya van. Úgy gondoltam, Alice és William számára jobb lenne, ha a közelükben laknánk. Mivel a szüleik közül már csak az egyik maradt meg nekik, legalább a többi rokonukkal lehessenek minél többet együtt. Gyakran töltik a hétvégét Sarah-nál, és a szünidőben együtt szoktak nyaralni. Én legtöbbször nagyon elfoglalt vagyok, legfeljebb néhány napra tudok elutazni. – A gyerekek miatt dolgozik itthon? – Régebben körberepültem a földet, úgy tettem eleget a megbízásaimnak. De ilyesmit már nem lehet csinálni, ha az embernek két kicsi gyerekért kell a felelősséget viselnie. Szerencsére már bizonyos hírnevet szereztem, s meglepően sok ügyfelem hajlandó itt lakni, amíg megfestem a portréjukat. – Nyilvánvalóan egész életmódja gyökeresen megváltozott – vélte Cleo eltűnődve. – Ez egyáltalán nem zavar, mindaddig, amíg Alice-nek és Williamnek boldog gyerekkort tudok biztosítani. – Igen, ők csaknem kicsattannak az életkedvtől és az egészséges energiától – vélekedett a lány. – Nemsokára megint látja majd őket. Lejönnek, amint elrakták a holmijukat. – Maxim hirtelen elmosolyodott. – Elég erősnek érzi magát ehhez a találkozáshoz? – Tulajdonképpen nem. Hiszen mondtam, fogalmam sincs róla, hogyan kell gyerekekkel bánni. – Várjon csak, mire magának is lesz egy fél tucat, akkor majd nagyon gyorsan megtanulja. – Nekem soha nem lesz gyerekem – válaszolta a lány komoran. Maxim szemében hűvös kifejezés jelent meg. – Mert nem akarja a tökéletes testét tönkretenni egy terhességgel? Maga is annyira megszállottja a külső megjelenésnek, és nem képes elviselni a gondolatot, hogy néhány hónapig nem olyan csinos? Mert attól félek, hogy meghalok, mint az anyám, szeretett volna Cleo rákiabálni a férfira. Ehelyett azonban zárkózott kifejezés jelent meg az arcán. – Nos, én nem tartozom ezek közé. Egyébként is felesleges ezen tűnődnöm, hiszen nem vagyok férjnél. – És ha majd egyszer férjhez megy? – Nem áll szándékomban. 28

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Se gyerekek, se házasság. Úgy tűnik, egészen önző életet akar élni. A gyerekeim jelenlétében azonban tegye félre az önzését! Gondolja meg, ez itt Alice és William otthona. Ha éreztetné velük, hogy nem szereti őket, vagy hogy valamiképpen bosszantják, akkor kiutálják innen. – Soha nem állítottam, hogy nem szeretném őket – védekezett Cleo. – Csak azt mondtam, hogy nem tudok gyerekkel bánni. Igyekszem kedves lenni hozzájuk. Én… én fogom… – görcsösen törte a fejét, mit tehetne értük. Hirtelen felcsillant a szeme. – Én fogom megcsinálni a vacsorájukat. Biztosan éhesek, és magának valószínűleg nincs ideje, hogy főzzön nekik. – De hát maga nem tud főzni – emlékeztette Maxim. – Most tanulok. – És mekkorát haladt egyetlen nap alatt? – tudakolta a férfi kétkedően. – Biztosan sikerülni fog két gyereknek valamilyen ételt elkészítenem. Olyan buta és ügyetlen csak nem vagyok. Mit szeretnek? – Mindent, ami egészségtelen – válaszolta a férfi sóhajtva. – Mint a legtöbb gyerek, szeretik a rósejbnit, babot, kolbászt, hurkát, hamburgert, mindezt szívesen eszik, csak jó zsíros és sült legyen. Messze van még az a nap, amikor meg tudom majd velük értetni, hogy a friss gyümölcs és zöldség az egészséges. – Bízzon csak mindent rám! – Cleo eltökélten felállt. – Nyugodtan törődjék csak a munkájával. Magának is megcsináljam a vacsorát? – kérdezte, mikor Maxim már az ajtó felé tartott. A férfi eltúlzott csodálkozással fordult hátra. – Szabad akaratából főzne nekem is? – Az ajánlatomat elfogadhatja, de el is utasíthatja – válaszolta a lány csípősen. – Ó, hát persze, nagyon szívesen elfogadom. Örömmel használok ki minden alkalmat, hogy új tapasztalatokat szerezzek. A lány néhány másodpercig mereven nézte az ajtót, amelyen keresztül a férfi eltűnt, majd kinyitotta a hűtőszekrényt. – Rósejbni, bab, hamburger – mormolta magában. – Süssek süteményt is? Az egyik szakácskönyvben talált egy piskótareceptet, amely meglehetősen egyszerűnek látszott. Csak lisztet, tojást, vajat és tejet kellett összekeverni, és amikor a tészta megsült, egy kis lekvárt kellett rákenni. Keresgélt a kamraszekrényekben, megtalálta a szükséges hozzávalókat, s elkezdte őket lemérni. Hiszen ez gyerekjáték, gondolta növekvő önbizalommal, és végigsimított lisztes ujjaival a haján, fehér csíkokat hagyva benne. Nem sokkal később szétterítette a masszát egy tepsiben, és betolta a sütőbe. Utána hozzáfogott, hogy a vacsorára fordítsa a figyelmét. A hűtőszekrényben talált mirelit rósejbnit, aztán hamburgerhez való mélyhűtött húspogácsát, amit meg a grillsütőben lehet megpirítani. Utána felbontott még egy doboz babkonzervet is. Semmi gond, hiszen ez csak egy egyszerű kis vacsora, mondogatta magának, azt hiszem, az emberek túl sok hűhót csapnak a főzőcskézéssel. Hiszen erre minden hülye képes. Mialatt a húspogácsák sültek a grillben, megterítette az asztalt a konyhában. Úgy gondolta, itt kedélyesebben és fesztelenebbül lehet enni, mint az ebédlőben. Ha azt akarja, hogy Alice és William elfelejtse róla szerzett első benyomását, akkor a légkörnek ebben nagy szerepe lesz. A húspogácsák még mindig sisteregtek, és Cleo látta, hogyan fortyog a babnak feltett víz. Büszkeséggel eltelve kiabálta, hogy a vacsora mindjárt kész.

29

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Egy perccel később bejött Maxim a konyhába, mindkét oldalán egy-egy gyerekkel. Három sötét szempár nézett merően Cleóra, és tépázta az idegeit. – Hm… üljetek le! – kérte őket. – Azonnal tálalom a vacsorát. Miután William leült a helyére, odafordult az apjához: – Nem szeretjük őt – suttogta úgy, hogy a lány is hallja. – Ránk kiabált. – William mindig kimondja, amit gondol – magyarázta Maxim, a legcsekélyebb bocsánatkérő hangsúly nélkül. – Amilyen az apa, olyan a fia – dörmögte Cleo, miközben szétosztotta a sült krumplit a tányérokra. Tényleg ilyen világosnak kell ennek lennie? – tűnődött magában. – Sajnálom, hogy rátok kiabáltam – mondta hangosan. Viaskodott a húspogácsákkal, amelyek szörnyű feketének látszottak, és túl hangos puffanással landoltak a porcelántányéron. – Igazán nem akartam, de éppen akkor ébredtem fel, s nem tudtam, kik vagytok, és mit csináltok a kertben. – Csak játszottunk – válaszolta Alice. – Azt szabad nekünk, hiszen itt lakunk. – Persze – helyeselt Cleo. Éppen próbálta kihorgászni a babot a fazékból. Sajnos nem gondolt arra, hogy az alsó szemek leragadnak, mialatt a felsők ronggyá főttek. Riadtan figyelte a három arcot, miközben tálalta az ételt. – Utána lesz sütemény is – jelentette be vigasztalóan. Próbaképpen William megpiszkálta a sült krumpliját. – Teljesen kemény – állapította meg kritikusan. – Nem sütötte őket elég ideig. – Húsz percig, ahogy a csomagoláson állt – védekezett Cleo. – Pontosan húsz percig voltak a sütőben. – A megfelelő hőmérsékleten? – tudakolta Maxim szelíd hangon. – Nos, mivel a süteménynek más hőmérsékletre van szüksége, mint a krumplinak, úgy döntöttem, hogy az arany középutat választom. – Ha a krumplit alacsonyabb hőmérsékleten süti, akkor tovább kellett volna bent hagynia. Másrészt a fasírtnak nem lett volna szabad annyi ideig a grillsütőben maradnia. – Nevetve vágott bele Maxim a húspogácsába, mire egy elszenesedett darab repült át keresztben a tányérja fölött. – A bab nem is olyan rossz – vélte Alice békülékenyen, és Cleo legszívesebben megcsókolta volna, annyira hálás volt neki. – Rémes! – William sötét pillantást vetett az apjára. – Még annál is rosszabb, mint a napköziben! – Rendben. – Cleo leszedte a tányérokat. – Felejtsük el a krumplit és a fasírozottat, hiszen van még süteményünk is. Piskóta. Na, mit szóltok hozzá? – Én szeretem a süteményt – kiáltotta Alice vidáman. Cleo szíve szinte kiugrott a helyéből. Ilyen gyerekkel jól kijönne. Ami Williamet illeti, vele kapcsolatban voltak aggályai. De amint kivette a süteményt a sütőből, tudta már, hogy az sem sikerült. A közepén jól látható mélyedés semmi kétséget sem hagyott efelől. – Túl sok tejet tetszett hozzátenni – állapította meg Alice egy szakértő tekintélyével. – Attól lesz a sütemény ragacsos. Cleo most már Alice-szel szemben is érzett némi neheztelést, és nagyon csodálkozott magán, hogyan tudta a három szempár átható tekintete annyira kiborítani. Talán nem lenne mindez olyan szörnyű, ha nem igyekezett volna annyira, hogy sikerüljön a vacsora. – Hát jó, nem tudok főzni – vallotta be kihívóan. – De nem érdekel! – hazudta, és bedobta a ragacsos piskótát a szemetesvödörbe. – Tulajdonképpen nem is olyan fontos, ugye? – Hirtelen küszködnie kellett a könnyeivel. – Úgy értem, a világ nem dől 30

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

össze attól, hogy elrontottam a vacsorát. – A könnyek égették a szemét, s nemsokára érezte, nem tehet semmit ellenük, legördültek az arcán. – A hűtőben van még rósejbni és húspogácsa, de nekem ne süssetek, én már nem vagyok éhes. Megalázó vereségétől legyőzve az ajtóhoz sietett. Miközben kirohant, még hallotta William zavart kérdését. – Most meg miért bőg? Maxim válaszát már nem értette. Szaladt tovább, ki a házból, ki a hűvös esti levegőre. Később kicsit lelassította lépteit, keresztülballagott a mezőn, leült egy kidöntött fatörzsre, s lenézett a tóra. Soha nem látott még ennél békésebb képet. A nap éppen elbújt a hegyek mögé, csodálatos színekkel festve be az eget, és a parton elmélyültek az árnyékok. Nem hallotta Maxim lépteit, ezért ijedten összerándult, amikor a férfi leült mellé a fatörzsre. – Menjen innen! – mordult rá halk, remegő hangon. – Még mindig amiatt bánkódik, hogy elrontotta a vacsorát? Cleo biztosítani akarta a férfit, hogy a legkevésbé sem bánkódik. Ehelyett saját megdöbbenésére kitört. – Semmire sem vagyok jó, s ez borzasztó érzés! – Sok emberrel előfordul, hogy elszenesíti a fasírozottat, és ragacsos süteményt süt – válaszolta a férfi egykedvűen. – De én egyáltalán semmihez sem értek – sóhajtotta Cleo szerencsétlenül. – Maga sikeres modell – emlékeztette a férfi. – Valamit tehát már mégiscsak felmutatott. – Nem, az csak puszta szerencse volt, mivel a megfelelő arccal, a megfelelő testtel és a megfelelő külsővel jöttem a világra. És csak azért lettem modell, mert nem tudtam semmi mást kezdeni magammal. Most huszonhárom éves vagyok, az életem nem vezet sehová, és nem tudom, mit tehetnék, hogy ezen változtassak. Már a következő másodpercben megbánta őszinteségét. A férfi úgysem tud neki segíteni. Még ha tudna is, nem tenné meg. Hiszen ő nem jelent a számára semmit. Neki ő csak egy lány, akiről portrét kell festenie. S erre is csak azért vállalkozott, mert az apja nyomást gyakorolt rá. – Felejtse el mindazt, amit mondtam – suttogta. – Egyszerűen csak fáradt vagyok, nem úgy gondoltam. – Minden szavát komolyan gondolta – ellenkezett a férfi szelíden. – S még ha úgy lenne is, ez nem a maga gondja. Magának is megvan a saját gondjabaja. Két kicsi gyereket felnevelni, s közben egy komoly hivatást is gyakorolni, nem lehet egyszerű. – Cleo felállt. – Hűvös van. Most már inkább bemegyek. Megfordult, de a lába beleakadt egy fűcsomóba. Ahogy botladozott, nekiesett Maximnek, aki azonnal felugrott, hogy elkapja, és megakadályozza, hogy elessen. Cleo levegő után kapkodott, teljesen váratlanul érte a férfi erőteljes testének közelsége. – Kellemes tapintása van a bőrének – szólt Maxim halkan, és ujjaival végigsimított a lány meztelen karján. – Finom és puha, mégis feszes. – Kérem, engedjen el! – Hiszen nem is fogom! Cleo riadtan vette észre, hogy a férfinak igaza van. Ő támaszkodott még mindig rá, de könnyen elhúzódhatott volna tőle, ha akarja. Persze hogy akarom, bizonygatta magának idegesen. A férfi ujjai lecsúsztak a csuklójához. 31

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Szép, finom csontok. – Ez úgy hangzik, mint valamilyen anatómiai lecke. – Cleo nevetése meglehetősen hamisan csengett. – Csak az előnyös adottságait próbálom méltányolni. Nyilvánvalóan azt hiszi, hogy magának nincsenek ilyen adottságai, pedig téved. Valami ismeretlen mellékzönge bujkált a hangjában, és Cleo tudatára ébredt a beköszöntő esti sötétségnek, a csábos esti csendnek. – A szája is nagyon szép – folytatta Maxim, s szavai olyan bársonyosan puhának tűntek, mint az ujjai érintése a lány meztelen bőrén. –- Élvezni fogom, amikor majd festem. – Óvatosan végigsimított Cleo ajkán, de az szorosan összezárta, hogy elrejtse árulkodó remegését. Mindjárt megcsókol, gondolta kellemetlen érzéssel. Én pedig megmerevedem, ahogy mindig. Akkor aztán már tudni fogja, mi minden nincs még rendben nálam. A férfi elgondolkodva nézett rá. Eltelt néhány másodperc, mielőtt lehajtotta volna a fejét. Ajka csak egészen könnyedén érintette a lány száját, aki erre ösztönösen görcsbe rándult. A férfi azonnal visszahúzódott, és vizsgálódva nézett a szemébe. – Itt vannak a problémák, Cleo? – Miért hiszik a férfiak mindig azt, hogy a nőnek problémái vannak, ha nem akarja, hogy megcsókolják? – ellenkezett kihívóan. – Csak annyit kell tennie, hogy nemet mond. – Rendben, akkor mondom: nem! – Csak nekem, vagy másoknak, is ezt szokta mondani? – Ehhez semmi köze. – Amíg az én házamban lakik, mindenhez nagyon is közöm van, ami magát érinti. Meséljen nekem erről, Cleo! A lány heves vágyat érzett, hogy eleget tegyen a felszólításnak, és pont ez volt az, ami félelemmel töltötte el. – Nincs semmi, amit mesélhetnék – válaszolta fátyolos hangon. – S ha valamiféle magyarázatot szeretne kapni, be kell vallanom, hogy nem tudok ilyennel szolgálni. Ez is azok közé a dolgok közé tartozik, amelyek meghaladják a képességeimet. Hogy elkerülje a további kérdéseket, gyorsan elfordult, és befutott a házba.

5. FEJEZET Cleo egyenesen a melléképületbe sietett, és becsapta maga után az ajtót. Sokáig ült ott, és kétségbeesetten meredt a falra. Senki nem ismerte félelmének titkát. Képtelen volt bárkinek beszélni erről, így mindez elfojtva maradt legbelsőbb énjében. Néhányszor már fontolgatta, hogy pszichológustól kér segítséget, de mindig visszariadt ettől, mert úgy vélte, egyedül kell megoldania ezt a problémát. De hogyan? Mintegy fél órával később halkan kopogtak az ajtón. Cleo szíve gyorsabban kezdett dobogni. Kényszerítenie kellett magát, hogy felálljon, és beengedje Maximét. A férfi sötét szeme, amely fürkészve tekintett a lány boldogtalan arcára, nem árult el semmit a gondolataiból. – Figyeljen, nem akarok erről beszélni… – kezdte Cleo, de a férfi a szavába vágott. – Nem azért jöttem, hogy bármit is megvitassunk, hanem csak azért, hogy közöljem, kész a vacsora. 32

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

A lány értetlenül tekintett rá. – A vacsora? – Ebéd óta semmit sem evett. Nem szeretnék egy csontvázat visszaküldeni az édesapjához, mert akkor joggal vethetné a szememre, hogy éheztettem magát. – Én… én nem vagyok éhes. – Dehogynem, persze hogy éhes. Jöjjön csak velem, mielőtt kihűl a sült hús – mondta a férfi ellentmondást nem tűrő hangon. Bár Cleo éppen az ellenkezőjét szándékozta tenni, követte a férfit a konyhába, de sehogy sem tetszett neki a dolog. Hogyan tudta rávenni Maxim olyasmire, amit egyáltalán nem akart? Elhatározta, hogy egyelőre nem gondolkodik ezen, félve a következtetésektől, amelyeket valószínűleg kénytelen lenne levonni. Leült hát az asztalhoz, és megszemlélte a ropogós sült hússal és friss salátával megrakott tányérját. – Hogyan sikerült mindezt összehoznia? – Nos, nem ez volt a legnehezebb a számos feladat közül, amelyeket életem során meg kellett oldanom – válaszolta Maxim vidáman. – Gondolom, Alice-nek és Williamnek már adott valamit enni. – Cleo gondterhelten emlékezett a félresikerült vacsorára, amely a szemetesvödörben kötött ki. – Ne nézzen már olyan kétségbeesetten! Ha az ember valamit először csinál az életében, az többnyire nem szokott sikerülni. – Magára ez biztosan nem vonatkozik. Maga valószínűleg mindent tud. – Vannak bizonyos dolgok, amelyekhez tényleg jól értek – válaszolta mosolyogva a férfi –, legalábbis ezt állítják rólam. De én is sok hibát követtem el, amikor elkezdtem egyedül gondoskodni Alice-ről és Williamről. Az ember tanul a tapasztalataiból, s lassacskán minden rendben megy. – Jó anya volt a felesége? – kérdezte Cleo elgondolkodva, majd ijedten pillantott a férfira, s már megbánta kíváncsiságát. A férfi csak kicsit habozott, mielőtt válaszolt volna. – Ó, igen. Azt hiszem, ez őt éppúgy meglepte, mint másokat, hiszen nem volt kifejezetten anyatípus. De ha az embernek gyereke születik, hirtelen egészen új érzések támadnak benne. Először csak azért akart terhes lenni, hogy megmentse a házasságunkat. Tudta, hogy csak egy gyerek akadályozhat meg abban, hogy elhagyjam. Utána aztán teljes mértékben élvezte az anyaságot. Röviddel William születése után ismét igyekezett terhes lenni, így jött Alice a világra. Cleót hideg borzongás kerítette hatalmába. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy egy nő ilyen kínokat vállaljon, ráadásul kétszer egymás után. – Gyűlölte ezért Vivienne-t? – kérdezte halkan. – Végül is a gyerekekkel magához láncolta. – Egyetlen másodpercig sem bántam meg, hogy William és Alice megszületett. Igaz, hogy a két gyerek a szabadságomba került, de ezt az árat szívesen fizetem meg értük. – Ha a gyerekeiről van szó, meglehetősen agresszív tud lenni. – Természetesen. S ha magának is lennének gyerekei, megértené, miért. De maga fél attól, hogy egy kisbaba kedvéért kockára tegye a tökéletes alakját és a karrierjét. – Nincs jogom ahhoz, hogy a saját ügyemben döntsek? – Bizonyára van. De gondolkodott már azon, mit mulaszt el így? A gyerekek őrülten fel tudják bosszantani és ki tudják fárasztani a szüleiket, és sok időt vesznek igénybe. Ugyanakkor azonban egy teljesen új boldogságérzést is szereznek, ami mindent kiegyenlít. Lenyűgözőnek találom, amint figyelem, hogyan nőnek és 33

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

fejlődnek. Milyen élénkek és lelkesek, ahogy állandóan új ismeretek és tapasztalatok után kutatnak. Cleo elbarikádozta a szívét az ilyen szavak elől, mint mindig, ha a beszélgetés gyerekekre terelődött. Ebben már figyelemre méltó jártasságra tett szert. Ha valamelyik barátnője terhes lett, egyszerűen kerülni kezdte. És amikor az újszülöttet meg akarták neki mutatni, megpróbált udvariasan kitérni, vagy valamilyen ürüggyel elhagyta a szobát. – Egyszerűen arról van csak szó, hogy a gyerekek kívül esnek az érdeklődési körömön – válaszolta hűvösen, és félretolta a tányérját. – Köszönöm a vacsorát. Megyek és lefekszem. – Elkísérjem? Cleo először azt hitte, rosszul hall, de egy pillantás Maxim sötét szemébe az ellenkezőjéről tanúskodott. – Természetesen nem! Hogyan merészel egyáltalán ilyesmit javasolni? A férfi közömbösen megvonta a vállát. – Maga nem akar férjhez menni, én pedig nem akarok megnősülni. Gondoltam, jól összeillenénk. – Egyáltalán nem illünk össze! – tiltakozott a lány dühösen. – Nagyon kellemetlenül érintett, amikor meg akart csókolni. – Nem engedte meg magának, hogy élvezze a csókot – helyesbített Maxim. – Miért játssza meg magát, Cleo? Ez bizonyára nem az első közeledési kísérlet volt, amellyel meg kellett birkóznia. – Persze hogy nem. De a maga részéről nem számítottam rá. – És miért nem? – Mert… a nővére azt mondta, itt a házában soha nem tenne ilyesmit. – A szabályok arra valók, hogy az ember megszegje őket – válaszolta a férfi bársonyos hangon, figyelmesen szemlélve a lányt. – Nincs kedve velem együtt véteni az említett szabály ellen? – N… nem – dadogta a lány. Ha most nem sikerül megszabadulnia ennek a sötét, hipnotikus szemnek a pillantásától, akkor már nem lesz ereje hozzá. S ki tudja, mi történne azután? Hirtelen felugrott, s majdnem felborította a székét. – Én… én most átmegyek a szobámba – nyögte ki keservesen. – Semmi baj – válaszolta Maxim a legnagyobb lelki nyugalommal. – Nem fogom visszatartani. Aludjon jól, Cleo! Gúnyos hangja egyértelműen elárulta, amit ugyanolyan jól tudott, mint maga a lány, hogy nagyon rossz éjszaka vár rá, ha egyáltalán sikerül elaludnia. Cleo szinte kimenekült a konyhából. Rendben van, Maxim tehát ágyba akart vele bújni. Ezt már sok férfi mondta neki, a külsejét tekintve nem is csoda. De ez eddig még soha nem jelentett számára gondot. És most miért jelent? Rögtön megpróbálta magát meggyőzni, hogy most sem történt semmi különös. Mélyet sóhajtott. Milyen sokszor kellett már teljesen egyértelmű ajánlatokkal szemben védekeznie… Többnyire igyekezett, hogy egyáltalán ne adjon lehetőséget a férfiaknak ilyen közeledési kísérletekre. Ezen az éjszakán Cleo tényleg nagyon rosszul aludt. Másnap reggel mégis frissnek és kipihentnek érezte magát, amikor megpillantotta az aranyló napsugarakat a mezők, a hegyek és a tó csillámló tükre felett. Zuhanyozás után fekete tréningnadrágba, hosszú, lilapólóba és kényelmes sportcipőbe bújt. Egyelőre nem

34

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

törődött azzal, hogy kikészítse magát, és a haját is hagyta egyszerűen a vállára hullani. Éhesen sietett a konyhába, de amikor megpillantotta a három Brennert az asztalnál, étvágya kissé alábbhagyott. – Hm… azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki már ébren van. – Az hiszi, mi az egész délelőttöt az ágyban szoktuk tölteni? – kérdezte Maxim, mulatva rajta. – Én legszívesebben az egész napot ágyban töltenem – jelentette ki William. Akkor nem kellene iskolába mennem. – Nem szeretsz iskolába járni? – Cleo leült melléje, és a müzlistál után nyúlt. A kisfiú megvonta a vállát. – Tulajdonképpen nem is olyan rossz. Szeretek futballozni, és sokat játszom a számítógépemmel. – Rosszallóan szemlélte Cleót, aki bőségesen szórta a barna cukrot müzlijére. – A sok cukortól lyukasak lesznek a fogai, és járhat majd a fogorvoshoz. – De hát mit tegyek a müzlimre? – kérdezte Cleo a kisfiútól. – Mazsolát vagy banánt vagy almát. Nyáron néha van eper is. – Ez igazán jól hangzik. Holnap banánt teszek rá, holnapután pedig almát. – És holnapután után? – akarta Alice tudni, aki érdeklődéssel fülelt a beszélgetésre. – Mazsolát – közölte vele Cleo. – És az azutáni napon? Eper csak jövőre lesz megint. – Ehetne elégett hamburgert – javasolta William, s mindkét gyerek elkezdett vihogni. – Most már elég legyen – figyelmeztette őket Maxim, tettetett szigorral. – Végeztetek a reggelivel. Miért nem mentek ki a kertbe? Használjátok ki a következő napokat, nemsokára megint kezdődik az iskola. A gyerekek keservesen felsóhajtottak, és kiviharzottak az ajtón. Miután egyedül maradt Maximmel, Cleo már nem érezte magát olyan fesztelenül, mint az előbb. Hogy elrejtse hirtelen támadt idegességét, megjegyezte: – Úgy látszik, Alice és William már elfelejtette, hogy nem indult valami kellemesen az ismeretségünk. – A gyerekek nem haragtartók, csak a felnőttek. – Maxim az órájára pillantott. – Ma délelőtt van két szabad órám, jöjjön ját a műterembe, ha befejezte a reggelit. Lassan hozzá kellene fognom a portréjához, különben az egész telet itt kell töltenie. – Előbb még meg akarok fésülködni, ki akarom készíteni magam, s valami rendes holmit felvenni. – Maradjon csak úgy, ahogy van – szakította félbe a férfi türelmetlenül. – De hát csak nem festhet meg így, tréningnadrágban és pólóban? – vetette ellen a lány hitetlenkedve. – Miért ne? Az érkezése óta ma először néz ki természetesen. – Az apám biztosan nem ilyen képet akar rólam. – Honnan tudja? Valószínűleg sokkal szívesebben látja magát olyannak, amilyen valójában. A különböző folyóiratokban megjelent fotóit már eleget látta. – Ő szokványos képet képzelt el – makacskodott a lány. – Nekem nem mondta, hogy határozott kívánságai lennének. Cleo az édesanyja portréjára gondolt, amely mellett az övének is függenie kellene. – Maga ezt nem érti… – kezdte mondani, de aztán elhallgatott. – Mit nem értek? – Maxim összehúzott szemmel nézett rá. – Milyen nagy titkot rejteget előlem? – Nincs semmi titok. Csak éppen tudom, hogy az apám mit akar, ez minden. 35

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

A férfi átható tekintete felborzolta a lány idegeit. Amikor már úgy érezte, nem képes egy másodpercre sem elviselni ezt a vizsgálódást, kitárult a konyha ajtaja, s William szaladt be, a nyomában Alice-szel. – Kint áll egy piros sportkocsi! – kiabálta izgatottan. – Az enyém – közölte vele Cleo. – Nem láttátok, amikor tegnap Sarah néni hazahozott benneteket? William megrázta a fejét, és szemmel láthatóan megilletődve kérdezte: – Tényleg a magáé? – Igen. Nyilvánvaló volt, hogy Cleo óriásit nőtt a kisfiú szemében. – El tetszene vinni bennünket vele a jövő héten az iskolába? – kérte sóvárogva, majd az apjához fordult. – Képzeld csak el, mit szól majd Dean és Robert, ha ilyen sportkocsin érkezünk. Kiesik a szemük a helyéből. – Remélhetőleg nem – válaszolta Maxim. – S nem tudom, Cleo a jövő héten egyáltalán itt lesz-e még. Amint elkészül az arcképe, elutazik. – Akkor csak szép lassan dolgozz! – utasította William az apját, mielőtt a húgával együtt ismét kiviharzott a konyhából. Közben Cleo megette a müzlijét, és megitta a kávéját. – Kész vagyok. – Tudta, értelmetlen lenne újból elmagyarázni, hogy szeretné magát rendbe szedni. A délelőtt hátralévő részében Maxim Cleo portréján dolgozott. Miután kipróbált néhány beállítást, meghagyta a lánynak, hogy laza testtartásban üljön az ablak melletti székre, és tekintetét irányítsa a tóra. Aztán lealapozta a vásznat égetett umbrával, gyors, rutinos mozdulatokkal felvázolta a fej és a test körvonalait, majd hozzálátott a részletek finomításához. Közben állandóan olyan átható tekintettel szemlélte a lányt, hogy annak csaknem elakadt tőle a lélegzete. – Szabad beszélnem? – kérdezte meg végre, mert már alig bírta elviselni, hogy csak ül ott, ezeknek a sötét szemeknek a fogságában. – Ha közben nem mozog… – Nem fogok mozogni – ígérte a lány. – Szeretnék valamivel többet megtudni a munkamódszeréről. Miért kell például egész idő alatt itt laknom a házában? Sok portréfestő fényképet használ eredetiként. Ha párszor modellt ülök magának, nem tudná befejezni a képet a fényképek alapján? – Nem érdekel, hogyan dolgozik a többi festő. Én soha nem használok fényképet. Csak eleven modell alapján festek. Szeretne visszamenekülni a papához? – Nem – Cleo elfintorította az arcát. – Mivel nem tudom, hogyan magyarázzam meg neki, hogy maga tréningnadrágban és ócska pólóban akar engem megfesteni. Nem hinném, hogy ilyen portré lebegett a szeme előtt, amikor megbízást adott magának. Ha meglátja, lehet, hogy visszaköveteli a pénzét. – Hát az nehezen menne. Ugyanis ezért a képért nem fizet nekem. Vesse le a cipőjét. Szép a lába, meg akarom festeni. Csak amikor már meglazította a cipőfűzőjét, akkor jutott el Cleo tudatáig, mit is mondott a férfi. Összeráncolta a szemöldökét. – Mit jelentsen ez? Nem fizet magának? Hiszen amikor megérkeztem, mintha azt említette volna, hogy már előre odaadta magának a pénzt. Maxim bólintott. – Méghozzá jelentős összeget, de nem a portréért. Adományt a Brenner-trösztnek. De ahhoz a feltételhez kötötte, hogy lefestem magát. – Más szóval az apám megvesztegette – állapította meg a lány mérgesen. 36

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

A férfi megvonta a vállát. – Így is mondhatjuk. Az apja tudta, hogy a megbízást csak ezzel a feltétellel vállalom, s hogy sok érdeklődőt elutasítok, de egyetlen olyant sem, aki nagyobb összeget adományoz a Brenner-trösztnek. – És mi az a Brenner-tröszt? – Még az apám alapította. Vagyonának jelentős részét ebbe fektette, s az volt vele a célja, hogy a fejlődő országokban élő, szegény gyerekek számára megfelelő iskolai oktatást tegyen lehetővé. Mostanában már egyetemi tanulmányokat is támogatunk néhány esetben. – Ki irányítja a trösztöt? – Hivatásos menedzserek. De én mindenen rajta tartom a szemem. Elég időigényes feladat. Cleo csodálkozva csóválta a fejét. – Maga tele van meglepetésekkel. Mindennap megtudok valami újat magáról. A férfi ingerült grimaszt vágott. – Akkor még valószínűleg rendkívül érdekes napoknak néz elébe. Erről jut eszembe, eljön velem ma este Templetonékhoz? – Kik azok a Templetonék? Ja persze, már emlékszem, ők adnak valamiféle estélyt, hogy támogassák a nővérét az építkezési tervek elleni harcában. – A család már több nemzedék óta ezen a környéken él. ősi név, sok pénz, hatalmas ház, jelentős befolyás… Rábeszéltem őket, támogassák Sarah-t a kampányában. Ma este mindenki, aki nagyobb összegű hozzájárulást ad ehhez, körbesétálhat a Templeton-házban, megcsodálhatja az értékes régiségeket, rágcsálhatja az apró szendvicseket, és ápolhatja a kapcsolatokat vidékünk úgynevezett előkelő társaságával. – Például a Brennerekkel? – tette fel a kérdést Cleo ironikusan. Maxim vidáman nevetett. – Azt hiszi, mi a felső tízezerhez tartozunk? – Nyilvánvaló. Miután az apja olyan sokat tett az ipari fejlődés érdekében. Hiszen ő volt Sir Hugh Brenner, ugye? A férfi arckifejezése hirtelen megváltozott, s némi habozás után bólintott. – Honnan tudja? Én nem beszéltem erről magának. – Amikor a repülőgép-szerencsétlenséget említette, összeadtam kettőt kettővel. A hír megjelent minden újságban. Régebben apám sokat beszélt a híres Hugh Brennerről. Az édesanyja pedig… – Cleo hirtelen elhallgatott, mert eszébe jutott, hogy Maxim soha nem beszélt az anyjáról. Talán butaság volt ezt a témát szóba hoznia. Maxim arckifejezése nyilvánvalóvá tette, hogy nem téved. Keserű vonás jelent meg a szája szögletében, a szeme elsötétült. – Ó igen, az anyám, ő is kiválóság. Társasági hiéna. Gyakran nevezik annak. Ott találni minden fényes összejövetelen. Nem emlékszem a gyerekkoromból egyetlen estére sem, amikor otthon lett volna. Az elmúlt évet az Egyesült Államokban töltötte, mert a fejébe vette, hogy ott is felkapaszkodik a társasági csúcsra. Természetesen sikerült neki. A neve ott szerepel a legjelentősebb partik vendégeinek listáján, kezet fogott minden hírességgel, s lefényképezték mindenkivel, akinek az oldalán érdemes volt mutatkoznia. Az anyámat nem lehet megfékezni, ha olyan valaki kerül az útjába, aki évszázados nemesi címet vagy milliós vagyont tudhat a magáénak. Cleo nem tudta, mit válaszoljon erre. Ennyi felhalmozódott keserűség… Most már sajnálta, hogy megemlítette a férfi anyját. Ha gyerekkorában elhanyagolták, a nagyon elfoglalt, iparmágnás apja, és az anyja, aki olyan hevesen vetette bele magát a 37

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

társasági életbe, mindez megmagyarázza, miért akar Williamnek és Alice-nek boldog otthont biztosítani. – Én… hm… szívesen elmegyek magával Templetonékhoz – jelentette ki, hogy kevésbé kényes témára váltson. – Talán segíthetnék a nővérének, hogy adományokat szerezzünk a vendégektől. – Miért? Ez nem a maga harca. Magának ez egyáltalán nem érdeke. – Jó volna, ha mindenki bevetné magát az ilyen harcba – válaszolta Cleo, enyhén megbántva. – Kétségtelen, hogy a nyaralóházacskák szépek és jók, de sokkal fontosabb lenne olyan házakat építeni, amelyeket a fiatalok is képesek megfizetni. Vagy azt hiszi, túl buta vagyok ahhoz, hogy mindezt belássam? – Nem, nem tartom butának – válaszolta kis szünet után a férfi. – S ha ma este velem jön, Sarah biztosan nagyon fog örülni. Maxim lefedte a vásznat egy kendővel, ezzel adva a lány tudtára, hogy mára befejezte a portréján a munkát. Cleo elhagyta a műtermet, ebédre unottan elmajszolt néhány szendvicset, majd kiült a kertbe, s megpróbálta figyelmét egy könyvre összpontosítani. Késő délután Cleo hozzálátott, hogy rendbe szedje magát Templetonék estélyére. William és Alice átjöttek a melléképületbe, és szórakoztatták közben. A kisfiú hamar megunta, hogy Cleót figyelje, amint az a hajsütő kefével hullámosítja a haját, s hamarosan lelépett, Alice viszont el volt bűvölve. – Tetszene nekem is olyan hullámokat csinálni a hajamba? – kérdezte szégyenlősen. – Hát persze. – A következő negyedórát azzal töltötték, hogy Cleo gyűrűs loknikat varázsolt a kislány hosszú, sötét hajába. – Az ilyen frizura nem tart sokáig – figyelmeztette. – Csak különleges alkalmakra való, például ha szórakozni mész a barátoddal – tette hozzá mosolyogva. Alice vágott egy grimaszt. – Én nem akarok barátot. A fiúk ostobák. Folyton rohangálnak, kiabálnak és megjátsszák magukat. Ma este a papámmal tetszik elmenni, ugye? Ő a barátja? – Ugyan, dehogy, csak erre az estélyre visz magával. – De tegnap este a papám megcsókolta. Cleo ijedten összerándult. – Honnan… honnan tudod te ezt? – Láttam az ablakból – jelentette ki Alice ugyanolyan egykedvűen, mint az előbb. – Kint tetszettek állni a réten, beszélgetni tetszett a papával, aztán a papa megcsókolta. Hirtelen el tetszett futni. Nem esett jól a papa puszija? Cleo keservesen nyelt egyet. – Nem erről van szó. A papád biztosan nagyon jól tud puszit adni. De már mondtam, hogy nem a barátom. És az ember csak olyannak engedje meg, hogy megcsókolja, akit nagyon jól ismer. – Miért? – Mert… – Cleo úgy döntött, inkább abbahagyja a kényes témát. – Erről inkább az apukáddal beszélgess, ő biztosan meg tudja neked magyarázni. – A legjobb lesz, ha most azonnal megyek és megkérdezem. – Alice lelkesen az ajtóhoz rohant. – Nem, azt hiszem, ez nem túl jó ötlet! – kiáltott Cleo riadtan utána, de a kislány már eltűnt. Sóhajtva fordult ismét a tükörhöz. Ez az este sem kezdődik valami jól. Kibújt a fürdőköpenyéből, és felvett egy vállpánt nélküli, rózsaszínű kisestélyit. Nemrégiben nagy feltűnést keltett benne az egyik divatbemutatón. A szűk felsőrész 38

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

szorosan simult a melléhez, derekához és csípőjéhez, a rövid, lebegő szoknyában jól érvényesültek hosszú lábai. Ujjaival végigszántott szőke hajtincsein, amelyek puhán omlottak a vállára. Majd bebújtatta lábát a szandáljába, amelynek magas sarka még néhány centimétert hozzátett egyébként sem jelentéktelen magasságához. Maxim már várta a kapuban. Amikor Cleo megpillantotta a férfit, nagyot nyelt. Maxim lezser hétköznapi öltözékében is épp elég vonzó volt, de a sötét estélyi öltönyben és hófehér ingben, amely jól kiemelte napsütötte barnaságát, egyenesen lenyűgöző látványt nyújtott. A férfi is elismerően szemlélgette a lányt tetőtől talpig. – Érdekes pár vagyunk. Biztosan nagy tetszést aratunk ma este. – Amíg az emberek tudatában vannak annak, hogy csak átmenetileg vagyunk egy pár, addig ez nem zavar. De semmiképpen nem szeretnék hamis benyomást kelteni. – Természetesen. Egyébként – fűzte hozzá a férfi, miközben kivezette a lányt a házból –, Alice néhány kifejezetten érdekes kérdést tett fel nekem a csókokról. Mit gondol, mit válaszoljak neki? – Fogalmam sincs – felelte Cleo élesen. – Ez a maga gondja, nem az enyém. – Úgy vélem, a magáé is. Alice ugyanis látta, amint elszaladt, miután megcsókoltam, és most azt képzeli, hogy a csók valami kellemetlen dolog. Nem szeretném azonban, ha ebben a hitben nőne fel. Nos, maga mit tenne, Cleo? – Semmit! – sziszegte a lány. – Mielőtt valakinek elmagyarázhatná, milyen szép dolog is a csók, először saját magának kellene erről meggyőződnie. Maga pedig nincs erről meggyőződve, vagy tévedek? – kérdezte halkan. – Még nincs. – Hogy érti ezt? – kérdezte gyanakodva a lány. A férfi azonban csak mosolygott, karon fogta Cleót, és elindultak.

6. FEJEZET Kint állt Maxim autója, egy nagy, sötét színű és drága jármű. – Nem olyan látványos, mint egy sportkocsi – mondta Maxim, miközben a volánhoz ült –, de célszerű, ha az embernek két kicsi gyereke van. – Jaj, a gyerekek! – jutott hirtelen a lány eszébe, és aggodalmasan összeráncolta a homlokát. – Hiszen nem hagyhatjuk őket egyedül, amíg az estélyen leszünk! – Azt hiszi, hogy ilyet tennék? Mrs. Branson vigyáz rájuk. Cleo megnyugodva dőlt hátra az ülésen. – Messze laknak Templetonék? – Nem messze. A falu túlsó végén van a házuk, félmérföldnyire innen. A tó és a hegyek tompa színekben derengtek, szürkében, kékben és mályvaszínben. Csak a szikrázó csillagok és néhány ablak fényei világították meg a tájat. A falun túl az út hegynek fölfelé vezetett, s Maxim nemsokára bekanyarodott egy széles, kavicsos feljáróra. A nagy, előkelő épület előtt már tucatnyi autó parkolt. Minden terem fényesen ki volt világítva, a bejárati ajtó szélesre tárva. Maxim megállította a kocsit. – Nem kell túl sokáig maradnunk. Üdvözlünk néhány embert, eszünk valamit, pénzt dobunk a bejáratnál felállított adománygyűjtő dobozba, és eltűnünk. – Nem szereti az estélyeket? – kérdezte Cleo csodálkozva. 39

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Megvagyok nélkülük. De Templetonék nagyon kedves emberek, és tényleg mindent megtesznek, hogy Sarah kampányát támogassák. Ezért kell legalább megmutatnom magam itt. A lány követte a férfit a házba, és elvegyültek a vendégek között. Cleo drágakövektől szikrázó, értékes ékszereket látott, napbarnított csuklókra simuló, méregdrága órákat, egyedi tervezésű ruhákat és méretre szabott öltönyöket. Templetonék barátai nyilvánvalóan tehetősek voltak, és Sarah-t bizonyára boldoggá teszi, hogy mindnyájukat a maga oldalán tudhatja. Vajon hány embert kellett Maximnek személyesen rábeszélnie, hogy támogassák a nővére kezdeményezését? Feltehetően rendelkezik bizonyos befolyással, és nem habozik ezt ki is használni. Cleo örült, hogy akkora gondot fordított a megjelenésére. A ruhája egy felkapott fiatal tervezőtől származott, s miközben Maxim karján lassan körbesétált, nem kételkedett abban, hogy feltűnést keltettek. Több felcicomázott mama – hajadon leányaikkal a kíséretükben – vetett rá sötét pillantásokat, s Cleónak eszébe jutott Sarah tréfás tanácsa, hogy Maxim az ügyfele segítségével tartsa magától távol ezeket a hölgyeket. – Nem akar inni valamit? – kérdezte Maxim. – Igen, kérek. – Mindig ideges volt egy kicsit, ha olyan összejövetelen kellett részt vennie, ahol szinte senkit sem ismert, s úgy gondolta, egy ital megnyugtatná. A férfi hozott neki egy pohár pezsgőt, mégpedig kitűnő márkát, ahogy az első korty után megállapította. Utána kicsit körülnézett. A legtöbb ember a nevén szólította Maximét, amikor üdvözölte, s láthatóan örültek, hogy látják. A négy év folyamán, amióta itt élt, a közösség közkedvelt és megbecsült tagjává vált. Bizonyára fáradozott is ennek érdekében, nem csupán azért, hogy saját maga gyökeret eresszen a faluban, hanem azért is, hogy igazi otthont teremtsen a gyerekeinek. Cleo éppen meg akarta kérdezni, hogy végleg itt akar-e maradni, amikor egy fiatal hölgy tört utat magának a tömegben, céltudatosan a művész felé igyekezve. Kicsi volt, sötét hajú, és nagyon csinos. Miközben Cleót hűvös ellenszenvvel mérte végig, egyik kezét birtoklón Maxim karjára helyezte. – Gondoltam, hogy eljössz – vetett sugárzó mosolyt a férfira. – Megígértem Sarah-nak, és mindig megtartom a szavam. – Magaddal hoztad az egyik barátnődet? – A barátnő szót finoman megnyomta. – Ő Cleo Rossiter. Jelenleg nálam lakik, mert portrét festek róla. Cleo, ő pedig Jane, Templetonék lánya. Templetonék hajadon lánya? Cleo csak nehezen tudta magába fojtani a kérdést. Szegény Maxim, nem csoda, hogy gyűlöli a partikat… Úgy tűnt, minden egyedülálló nő őt próbálja megkörnyékezni. – Táncolsz velem? – kérdezte Jane hízelkedve. – Ha a kísérőmnek nincs ellene kifogása – válaszolta a férfi, jelentőségteljes pillantást vetve Cleóra, aki figyelmen kívül hagyta a néma jelzést. – Egyáltalán nincs – bizonygatta kedvesen. A férfi megrovóan nézett rá, mielőtt Jane-nel elvonult volna, de Cleo részvétlenül mosolygott. Ha a nők ellenállhatatlannak tartják, az Maxim problémája, nem az övé. – Üdvözlöm! – hallatszott egy ismerős hang a háta mögött. – Örülök, hogy eljött! Cleo hátrafordult Sarah-hoz. – Az előbb küldtem el a férjemet azzal a megbízással, hogy szerezzen nekem még egy pohár pezsgőt, de eddig még nem jött vissza. Ha ismét előkerül, összeismertetem magukat. Hol az öcsém? Elhagyta magát? 40

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Cleo a terem túlsó végében lévő táncparkettra mutatott, ahol Jane kihívóan simult Maximhez, miközben a lassú zene ütemére ringatóztak. – Ez a Jane Templeton üldözi, amióta először meglátta. – Sarah halkan felsóhajtott. – Persze az öcsémet egyáltalán nem érdekli, de úgy tűnik, a lány ezt nem akarja észrevenni. – Biztos benne, hogy Maximet nem érdekli? – kérdezte Cleo hitetlenkedve. – Hiszen Jane gyönyörű. – S feltehetően az ágyban is jó, ezenkívül dúsgazdag. De csak nézzen rá Maximre! Messziről látni, milyen rémesen unatkozik. Cleo ezt valószínűtlennek tartotta. Hogyan unatkozhat egy férfi, ha ilyen elbűvölő lányt tart a karjai között? – Jane nem az esete? – Túl feltűnően akaszkodik rá, és a legtöbb férfi nem szereti az ilyesmit. Szívesebben vadásznak ők maguk. Ők akarják megtenni az első lépést. – S ehhez Maxim bizonyára nagyon jól ért. – Hát persze! – helyeselt Sarah nevetve. – Mielőtt megnősült volna, mindig alaposan meg kellett gondolnom, bemutassam-e neki valamelyik barátnőmet. Nagyon megkönnyebbültem, amikor feleségül vette Vivienne-t, és így kivonta magát a forgalomból. – Kérdezhetek valamit? – kezdte Cleo habozva. – Nyugodtan – hangzott Sarah válasza nyomban. – Mindenről szívesen beszélek. Maxim azt állítja, nehéz dolga van annak, aki engem el akar hallgattatni. – Milyen volt a felesége? – Kicsi volt és kecses, nagyon szép, nagyon szexis, dús, gesztenyebarna hajjal és csodálatos kék szemekkel. De nagyon hamar csalódást okozott Maximnek, mivel világosan éreztette vele, hogy nem ő maga, hanem elsősorban a pénze és a növekvő hírneve érdekli. Amikor az öcsém el akart tőle válni, gyorsan teherbe esett, egyértelműen csak azért, hogy magához láncolja. Nem az a típus volt, aki csak úgy futni hagy egy gazdag férjet. De azután bámulatosan jó anya lett belőle, aki őszintén szerette a gyerekeit. – Sarah elhúzta a száját. – Tulajdonképpen nem lenne szabad mindezt elmesélnem. Hiszen tudja, milyen dühös Maxim, ha a háta mögött beszélnek róla. – Semmi gond, én nem fogom elárulni neki. Úgy látszik, nem volt szerencséje a nőkkel az életében. Vivienne nem volt az igazi a számára, és mindazok alapján, amit az anyjáról mesélt, úgy tűnik, tőle sem kapott túl sok szeretetet és figyelmet. – Cleo ijedten abbahagyta. – Ó, bocsásson meg! Elfelejtettem, hogy hiszen a maga édesanyja is. – Nem tesz semmit – válaszolta Sarah beletörődőén. – Maxim és én már kicsi gyerekként hozzászoktunk ahhoz, hogy jelentősebb szülői segítség és figyelem nélkül kell felnőnünk. – Érdeklődéssel nézett Cleóra. – Meglepő, hogy az öcsém említette magának az anyánkat. Rendszerint senkivel nem szokott beszélgetni a magánéletéről. Cleo kényelmetlen érzéssel figyelte, amint különös fény csillant fel Sarah szemében, és gyorsan óvatosságra intette magát. Ez a nő született kerítő! – Biztosan csak a társalgás kedvéért tette – mentegetőzött. – Az öcsém soha nem szokott csak úgy, üres társalgást folytatni – ellenkezett Sarah, és tűnődve szemlélte a lányt. Cleo megmenekült a válaszadás elől, mert ebben a pillanatban visszatért Maxim, és szemrehányóan fordult Cleóhoz.

41

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Azért hoztam magammal erre az estélyre, hogy megmentsen Jane Templetontól és a hozzá hasonlóktól. – Nem az én hibám, hogy a lányok azonnal esküvői harangzúgást hallanak, amint megpillantják magát. – Maga már hallott ilyen hangokat? – kérdezte Sarah alattomosan. – Cleo nem akar férjhez menni – válaszolt helyette Maxim. – Ezért kellemes vendég, és eszményi kísérő. – És miért nem akar? – tudakolta Sarah kertelés nélkül. – Muszáj neked folyton kérdésekkel bombáznod az embereket? – forgatta Maxim a szemét. – Igen – jelentette ki a nővére vidáman. – Akkor kénytelen vagyok szegénykét kimenekíteni a közeledből, mert a végén még valamit a fejedhez vág. Táncoljunk, Cleo, mielőtt egy újabb rámenős hölgy becserkészhetne. Átfogta a lány csuklóját, és magával húzta a táncparkettra. Míg lassú ütemben mozogtak, és Maxim szorosan magához vonta – az ízléséhez mérten túl szorosan –, Cleo a háttérben látta Jane Templetont, és a szeme találkozott gyűlölettel teli pillantásával. – Azt hiszem, Jane-nek egyáltalán nem tetszik, hogy egymással táncolunk – jegyezte meg. – Hiszen épp ez a célja ennek a mutatványnak. Lehet, hogy helyes lány, de engem nem érdekel, és eszem ágában sincs feleségül venni. Minél előbb rádöbben erre, annál jobb neki. – Egy elszánt nő nem adja fel olyan könnyen a játszmát – figyelmeztette Cleo. – Erre már én is rájöttem – sóhajtott Maxim. – Bármilyen félreérthetetlenül fújok is visszavonulót, ezek a lányok annál buzgóbban üldöznek. – Ha már szóba került a visszavonuló… – kezdte Cleo – feltétlenül ilyen szorosan kell táncolnunk? – Nem, de én így szeretnék. – Miért? – nézett rá gyanakodva a lány. – Mivel kedvemet lelem benne. És a maga esetében nem kell bonyodalmaktól sem tartanom, igaz, Cleo? Maga nem akar férjhez menni, nem próbál meg elcsábítani, és nem hízeleg a gyerekeimnek sem, hogy ezzel hálózzon be engem. – Tényleg ilyesmit csinálnak a lányok? – kérdezte Cleo megütközve. – A gyerekeket használják fel arra, hogy közel férkőzzenek magához? – Csodálkozna, ha látná, milyen gyakran bukkannak fel nálam egy kis ajándékkal William és Alice számára. Az ilyesmi mérhetetlenül bosszant. Egyszerűen aljas dolognak tartom, ha valaki így próbál meg gyerekeket manipulálni. De magában bízhatom – fűzte hozzá nevetve –, hiszen eddig csak szénné égett hamburgerrel és ragacsos piskótával ajándékozta meg őket. – Ezt persze soha nem fogja elfelejteni! – Valószínűleg nem. Ilyes vidám vacsoránk már régen volt. – Maxim nevetése elhalt. – Éppen most csatlakozott Marion Castleton Jane-hez. Azt hiszem, ők ketten versenyeznek, melyiküknek sikerül engem befognia. – A legtöbb férfi számára hízelgő lenne ez a nagy érdeklődés a nők részéről. – Engem inkább fáraszt. Bújjon csak egy kicsit közelebb hozzám, s tegyen úgy, mintha teljesen el lenne tőlem ragadtatva – utasította a férfi, majd felvonta sötét szemöldökét. – Vagy túl nehezére esik? Cleónak, legnagyobb megdöbbenésére, egyáltalán nem esett nehezére. Sőt. 42

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Bár a férfi karja csak lazán fonódott köréje, érezte a teste melegét, amely rá is átterjedt. Légy résen, figyelmeztette magát. Ebből a férfiból megtévesztő nyugalom árad. Túlságosan fegyelmezett, nagyon is visszafogja magát. Keserűség, harag és szenvedély rejtőzik a bensejében. És ha egyszer ezek az érzelmek a felszínre törnek… Önkéntelenül megborzongott. Maxim megérezte ezt, és összeráncolta a homlokát. – Mi baj? – Semmi. – Kellemetlen ilyen szorosan táncolnia velem? – Nem… – Pedig valami nincs rendben. De maga nem hajlandó beszélni erről. Senkinek sem szabad tudnia, ugye? – Butaság… – Cleo elnémult, mert a férfi megfogta a karját, és kivezette a nyitott teraszajtón át a hűvös éjszakai levegőre. – Mit akar csinálni? – kérdezte nyugtalanul. – Szeretnék zavartalanul beszélgetni magával. – De én… én nem akarok. – Persze hogy nem. Én viszont nagyon személyes dolgokat meséltem el magamról, s most várom, hogy viszonozza. – De miért? Hiszen az én problémáim magát egyáltalán nem érdekelhetik. Közben elérték a terasz végét, egyedül álltak a félhomályban. Csak egyetlen ablakból szűrődött ki gyenge fény. Maxim behatóan nézett a lányra. – Tehát bevallja, hogy vannak problémái? Cleo csak most vette észre, milyen ügyetlenül belesétált a csapdába. – Mindenkinek vannak. S az enyémek sem súlyosabbak, mint másokéi. – Nem súlyosabbak – értett egyet vele a férfi –, de talán különlegesek. – Hogy érti ezt? – kérdezte a lány óvatosan. – Meggyőződésem, nem sok olyan szép, huszonhárom éves lány akad, aki nem akarja, hogy megcsókolják. Cleo azonnal támadásba ment át. – Talán csak azt nem szeretném, hogy maga megcsókoljon. – Ez is elképzelhető. – A férfi hangja kissé nyomottan csengett. – De ebben kételkedem. – Mert maga olyan csodálatosan csókol? – kérdezte kihívóan a lány, figyelmen kívül hagyva a férfi szemében hirtelen felvillanó szikrát. – Akkor most új hírem van a maga számára. Az a csók, amelyet nekem adott, legjobb esetben is csak átlagos volt. Na, ehhez mit szól? Ami leginkább megrémítette a lányt, az a férfi határtalan önuralma volt. Pattanásig feszítette vele Cleo idegeit. Na persze, a szeme még mindig vészjóslóan szikrázott, de semmi más nem árulkodott arról, mi megy végbe benne. És egyetlen szót sem szólt. Cleo görcsösen nyelt egyet, most vette észre először, milyen hatékony fegyver lehet a hallgatás. – Miután mindent tisztáztunk, ismét bemehetnénk – nyögte ki végül. – Még nem tisztáztunk semmit, és nem megyünk sehová. – Maga talán nem, de én igen. Amint megfordult, a férfi megfogta a csuklóját. – Engedjen el! A férfi hirtelen lehajolt a lányhoz, és megcsókolta a csók csak néhány másodpercig tartott, de Cleo – mint mindig – ösztönösen visszahúzódott. – Amikor megcsókolom, mindig úgy viselkedik, mint egy riadt kisegér – korholta a férfi. – És ne próbálja meg bebeszélni nekem, hogy ennek csak az az oka, hogy az én 43

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

csókom nem ízlik magának. Maga egyáltalán nem akarja, hogy bárki is megcsókolja, Cleo. Ez a maga problémája. Enyhe remegés futott végig a lány testén, de nem nyugodott bele a vereségbe. – Nem kell feltétlenül lelkesednem a csókolózásért. Ilyen és hasonló dolgok nélkül is élhetek boldog és teljes életet. – Szerelem, szex, házasság, gyerekek nélkül? Nem vitás, sok ember él nélkülük. Néhányan azért, mert nincs más választásuk, néhányan pedig ezért, mert ez felel meg a természetüknek. De magához nem illik ez az életmód. Tönkreteszi, és mély kétségbeesésbe taszítja. És fogalma sincs róla, mit tegyen ez ellen, ugye? Még csak azt sem akarj a bevallani, hogy ez a probléma egyáltalán létezik. Hogyan kérhetne tehát segítséget? – Nem azért jöttem el erre az estélyre, hogy lélekelemzésnek vessem alá magam – tört ki a lány dühösen. – És maga egyáltalán semmit nem tud rólam, csak feltételezései vannak. – Rosszul tippeltem? – Maxim sötét szeme rezzenetlenül állta a lány pillantását. – Igen – hazudta Cleo. – Az életem teljesen rendben van, és nem akarok rajta változtatni. És maga az utolsó, akitől leckét akarnék venni. Vagy talán a maga élete olyan tökéletes? A házasságát elszúrta, és mint minden férfi, maga is utál hibát elkövetni, ezért vonakodik, hogy másodszor is megpróbálja. Magának nem fontos, hogy Williamnek és Alice-nek nemcsak apára, hanem anyára is szüksége lenne. Úgy él, ahogy magának tetszik, s ezen nem akar változtatni. Pont maga állítja rólam, hogy önző vagyok? A férfi összeszorította az ajkát. – Hát mit csináljak? – kérdezte. – Menjek be, és kérjem meg Jane Templeton kezét? Már pusztán ennek a gondolata is különös érzéssel töltötte el Cleót, de igyekezett azonnal elhessegetni. Nem teljesen mindegy, kit vesz el feleségül ez az ember? – Igen, tegye azt! – tanácsolta kimérten. – Éljek tehát együtt valakivel, akit nem szeretek, csupán azért, hogy a gyerekeimnek legyen anyjuk? – kérdezte kétkedően. – Miért ne? – válaszolta a lány makacsul. – Hiszen a maga számára a gyerekei mindennél fontosabbak. – És azt hiszi, az jó lenne nekik, ha szeretet nélküli légkörben nőnének fel? Olyan szülőkkel, akik csak az eszükre hallgatva kötöttek házasságot? – Meggyőződésem, hogy Jane tényleg szereti magát. – Még csak nem is ismer igazán. Ennek a lánynak fogalma sincs arról, milyen vagyok. Még maga is jobban ismer nála, Cleo. Ez a kijelentés teljesen kibillentette a lányt az egyensúlyából. – Hogyhogy? Hiszen csak két napja vagyok itt. – Mennyi időre van szüksége az embernek ahhoz, hogy valakit megismerjen? Ezt a kényes témát nem szabad tovább folytatni, döntötte el a lány. – Nem tudom, de nem is érdekel. Tudja mit, elegem van ebből a beszélgetésből, és az egész átkozott partiból is. Haza akarok menni! Cleo meglepetésére és megkönnyebbülésére a férfi nem tiltakozott. Talán neki sem volt kedve folytatni a vitát. – Rendben van, menjünk – mondta. Cleo szótlanul megfordult, és visszament a házba, anélkül hogy meggyőződött volna róla, Maxim követi-e. De a férfi szorosan a sarkában maradt. Érezte, nem kellett hozzá megfordulnia.

44

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Fejét magasan tartva haladt keresztül Templetonék házán, rámosolygott az emberekre, s remélte, nem túl feltűnő az arca pirossága. Mert ha mégis, akkor valószínűleg azt hinné a társaság, hogy egészen más okból távoznak idő előtt. – Már menni akartok? – kérdezte Sarah csodálkozva. Kicsit alaposabban szemügyre vette Cleót, majd utána az öccsét is. – Neveletlenül viselkedtél, Maxim? – tudakolta gyanakvóan. – Hiszen ismersz – válaszolta az hanyagul –, mindig tökéletes úriember vagyok. – Ó persze, ismerlek – hagyta helyben a nővére gyorsan, majd Cleóhoz fordult. – Minden rendben? – A legnagyobb rendben – felelte a lány fátyolos hangon. Sarah felsóhajtott. – Valahogy az a benyomásom, hogy ti ketten a csillagokat is letagadjátok az égről. De elég idősek vagytok már ahhoz, hogy ne legyen szükségetek a tanácsaimra. Menjetek hát haza, és folytassátok magatok közt! Néhány nap múlva találkozunk. Amikor Cleo már Maxim autójában ült, kissé oldódott a feszültsége. Nemsokára túl lesz ezen a végtelennek tűnő estén. Áthaladtak a falun, ahol pár ember éppen kijött a kis kocsmából, s indult hazafelé. Néhányan kutyát sétáltattak, s tizenéves kamaszok kuporogtak egy alacsony kőfalon, komoly vitába merülve. Minél többször látta Cleo a falucskát, annál jobban tetszett neki. Idilli hely, ahol az ember otthonosan érezheti magát, gondolta, s azt remélte, talán másokkal is megismerkedhet, mielőtt vissza kell mennie Londonba. Gondolataiba mélyedve nem vette azonnal észre, hogy Maxim rátért a tóhoz vezető útra. Amint ennek tudatára ébredt, riadtan felegyenesedett. – Hová megy? – Csak egy kis kerülő. – Azonnal haza akarok menni! – Én viszont nem – felelte a férfi szelíden. Néhány másodperc múlva elérte az út végét, megállította a kocsit, leállította a motort és kiszállt. Aztán lassan leballagott a tópartra, s csak álldogált ott. Cleo egy kicsit várt, aztán türelmetlenül sóhajtott, és utánament. – Miért jöttünk ide? – kérdezte ingerülten. A férfi válasza meglepte. – Mert éjszaka ez a világ egyik legszebb csücske. Cleo körülnézett, és igazat kellett adnia a férfinak. A tó visszatükrözte az ezüstös holdfényt, sötét árnyak rejtették el a szemközti partot. Mögötte alvó óriásokként magasodtak a hegyek, elszórt fények pislogtak a hegyoldalon álló házak kivilágított ablakaiból. Csillagok szikráztak a sötét, bársonyos égen. A távolból felhangzott egy bagoly panaszos rikoltása. – Bárcsak apám is láthatná ezt! – sóhajtott fel önkéntelenül a lány. – Soha nincs egy pillanata, amikor ne őrá gondolna? Cleo megzavarodva nézett a férfira. – Csak az jutott eszembe, hogy ez a csönd és nyugalom jót tenne neki. Az utóbbi időben keményen és sokat dolgozott. És amikor legutóbb telefonon beszéltem vele, olyan furcsának tűnt, nem olyan volt, mint amilyen lenni szokott. Megint fel kellene hívnom – fűzte hozzá, és az ajkába harapott. – Rendszerint mindennap szoktunk beszélni egymással. – Felnőtt férfi, és egy darabig maga nélkül is elboldogul. – Persze – ismerte el habozva a lány. – De olyan egyedül érzi magát. Csak mi ketten vagyunk egymásnak. 45

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Miért nem akarja belátni, hogy maguk ketten természetellenes életet élnek? Gyerekként szüksége volt az apja közelségére, ezt megértem. De azok az idők elmúltak. Túl idős már ahhoz, hogy még mindig az apjába kapaszkodjék, Cleo. – Nincs joga ahhoz, hogy megszabja nekem, mit tegyek! – Márpedig valakinek meg kell tennie, mivel maga nyilvánvalóan nem képes az életét elrendezni. Az apja és a maga közötti viszony egészségtelen. Ez akadályozza meg abban, hogy független, felnőtt nőként éljen, nyitottan más kapcsolatokra. – Más kapcsolatok nem érdekelnek. – Éppen ebből kellene világosan látnia, hogy valami nincs rendben magával. Nem maradhat egész hátralévő életében elkényeztetett kislány. – Ne mondjon nekem ilyet! – kiabálta Cleo. – Valószínűleg csak rajtam akarja kitölteni a mérgét, mert nekem szerető apám van, s olyan szerencsében van részem, amely magának nem jutott. Az apja megpróbált uralkodni magán, az anyja pedig elhanyagolta. Most végre úgy tűnt, Maxim önuralma is megingott. – Hogy merészel így beszélni velem? – Miért? Hiszen ez az igazság, vagy nem? Nekem boldog gyerekkorom volt, s ezért irigyel engem. – Jól fizetett gyereklány, drága játékok, kiváló iskolák… Azt képzeli, ez jelenti a boldog gyerekkort? – Persze. Ha az ember tudja, hogy mindezt szeretettel adják neki. De magának fogalma sincs a szeretetről. Talán az anyja hibája. Nem tanította meg a szeretet szó jelentésére. Valószínűleg ezért nem sikerült a házassága sem. – Amint kimondta, azonnal rájött, hogy túl messzire ment, mielőtt még kiolvasta volna a haragot Maxim szeméből. – Ha erőszakos természet lennék, most valószínűleg a térdemre fektetném – válaszolta a férfi. – Sajnálom, ezt nem lett volna szabad mondanom. – Nem, valóban nem – helyeselt Maxim. – Mivel azonban megemlítette a szeretet témáját, gondolkozzunk el még egyszer azon, hogy egy nő, akit gyerekkorában annyi szeretettel vettek körül, most miért fél a szerelemtől. – Én nem félek tőle – ellenkezett a lány. – Dehogynem! Sőt, még egy ártatlan csóktól is fél. – Badarság! – tiltakozott Cleo meggondolatlanul. – Nekem egy csók igazán nem okoz gondot… Maxim közelebb lépett hozzá, s a lány térde azonnal remegni kezdett. Túl későn kapott észbe, hogy hibát követett el. Ha most a férfi azt követeli, hogy bizonyítsa be, amit állított? Idegesen megnyalta a száját. – Szálljunk vissza a kocsiba! – Még nem. Előbb be kell bizonyítania, hogy nem fél a testi kapcsolattól, és képes élvezni a csókot, Cleo. – Nem! – El akart menekülni, de a férfi átható pillantása visszatartotta. – Meg kell tennie, ha meg akarja nekem mutatni, hogy ért valamit a szerelemhez. Hiszen erről folyt a vitánk. Melyikünk ért hozzá jobban? Cleo nem tudott kitérni előle, hiszen mögötte volt a tó. Hatalmasat sóhajtott. – Nos, hát rendben. Egy csók. És ha bebizonyítottam, hogy képes vagyok élvezni, akkor utána békén hagy? – Természetesen. – A férfi lassan lehajolt, s Cleo érezte, ahogy a gyomra görcsbe rándul. Meg tudod tenni, bátorítgatta magát. Csak pár perc alakoskodás, ez minden… 46

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

A randevúi során már többször el kellett viselnie, hogy megcsókolják, most is sikerülni fog. Maxim szája csak egészen könnyedén érintette az ajkát, ami meglepte, hiszen szenvedélyes, követelőző csókra számított. Így viszont sokkal egyszerűbb, gondolta növekvő önbizalommal. Egyáltalán semmi gond. Udvariasan viszonozta a csókot, sőt némiképpen még a feszültsége is föloldódott. Amikor a férfi elengedte, megkönnyebbülten fellélegzett. Túlélte, és nem volt kétsége afelől, hogy meggyőző színészi teljesítményt nyújtott. – Nos, ízlett? – kérdezte Maxim. – Egész jó volt – válaszolta a lány hűvösen. – Hazudik! – A férfi hangja durván kirántotta Cleót önelégültségéből. – Csak megjátszotta magát. Egyáltalán semmit nem érzett. Vajon miért lett ilyen? Valamilyen férfival kapcsolatos, rossz tapasztalat az oka? Valaki komiszul bánt magával? – Szó sincs ilyesmiről – válaszolta a lány hidegen. – Soha nem hagytam, hogy komiszul bánjanak velem. – Előfordul, hogy a nőknek nincs választásuk, ha a férfi nagy testi erővel rendelkezik. – Maxim elgondolkodva ráncolta a homlokát. – Nem, valószínűleg tévedtem, ugye? – fűzte hozzá lassan. – Nem volt semmi kellemetlen élménye, Cleo. Sőt, egyáltalán semmiféle tapasztalata sem. Biztosan így van. Túlságosan nagy félelem van magában, még attól is, hogy egyáltalán megpróbálja. – Nem – suttogta a lány döbbenten, hogy a férfi ilyen pontosan eltalálta. Maxim végigsimított a lány meztelen karján és vállán, majd kezét a tarkójára tette. Gyengéd érintése alatt Cleo bőre bizseregni kezdett. Nem volt kellemetlen érzés… De aztán eszébe jutott, hogy a férfiak csak ritkán szokták beérni ártatlan gyöngédségekkel. – Ez a tökéletes test – szólt Maxim rekedten. – Alig hihető, milyen keveset tud a szerelemről. Egy kicsit sovány, de arányos, és nagyon érzéki… Cleo, sejti egyáltalán, milyen érzékien hat? Vagy még soha nem volt bátorsága elgondolkodni ezen? A lány felelni akart, de egyetlen hang sem jött ki a torkán. A férfi bársonyos hangja mintha kéjesen cirógatta volna. – Tudnia kell, hogy ez nem mehet így örökké. A lány végre visszanyerte a hangját. – Ugyan miért nem? Eddig nagyon jól elvoltam így is. – Ugyan, dehogy! Csak nagy igyekezettel fegyelmezi magát. De nem bírja már sokáig. – Maxim ismét lehajolt hozzá, s ajka súrolta a lány arcát. – Tényleg olyan félelmetes ez? – suttogta. Az ujjhegyével körberajzolta a lány szájának vonalát, aki önkéntelenül szétnyitotta az ajkát, s maga sem értette, hogy csak áll, és hagyja mindezt megtörténni. A férfi visszahúzta a kezét, s – megdöbbentő módon – Cleónak hiányzott az érintése. De ekkor a férfi ismét a lány ajkára tapasztotta a száját, aki ezúttal tényleg élvezte a csókot, s a melegséget, amely szétáradt a testében. Maxim egyre növekvő szenvedéllyel csókolta, és a lány még mindig nem merevedett meg, ami érthetetlen volt számára. Mozgatta az ajkát a férfié alatt, olyan vágyakozással, amire nem talált magyarázatot. Mindenesetre azt kívánta, bárcsak soha ne lenne vége, mintha ezzel a csókkal akarta volna kárpótolni magát mindazért, amit eddig az életben elmulasztott. Maxim a lány mellére csúsztatta a kezét, s Cleóból feltört egy félig elfojtott kiáltás. Ó, igen, ez jólesett neki, nagyon is. Forró hullámok öntötték el az egész testét, a lélegzete egyre gyorsabbá vált. Még soha nem érzett ehhez hasonlót, legfeljebb zavaros, nyugtalan álmaiban. 47

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Amikor a férfi óvatosan eltolta magától, Cleo zavartan pislogott, és nem értette, mi történt vele tulajdonképpen. – Mára ennyi elég – jelentette ki a férfi, maga is kissé elfulladva. – Csak egyik lépést a másik után. Cleo csak lassan tért vissza a valóságba. Akkor viszont egyre fokozódó rémület kerítette hatalmába, hiszen tudta, hová vezette kis híján ez a csábító csók: oda, ahová soha nem akart kerülni, ezt szilárdan elhatározta. – Ez volt az első és az utolsó lépés – válaszolta kifejezéstelen hangon. – Nem fog többé előfordulni. – Dehogynem! – ellenkezett a férfi határozottan. – Ha velem nem, akkor majd valaki mással. Nem vagy többé a papa kicsi leánykája. Felnőtté kell végre válnod, és a valós világban kell élned! A lány hevesen megborzongott a szavaira. Nem volt semmi, amitől jobban félt.

7. FEJEZET Amint megérkeztek a házhoz, Cleo azonnal bemenekült a lakrészébe, ledobta lábáról a szandálját, és levetette rózsaszínű ruháját. Lezuhanyozott és ágyba bújt, de nem sikerült elaludnia. Ahányszor csak arra a csókra gondolt, és Maxim zavarba ejtő gyengédségére, egész teste libabőrös lett. És ami a legrémesebb volt, minden másodpercet élvezett. Ha Maxim még egyszer a karjába venné, talán nem is próbálna védekezni… Ezek a gondolatok kérlelhetetlenül a régi problémára emlékeztették. Valóban nagyon kellemes a csók és a becézgetés, sokkal élvezetesebb, mint ahogy várta, de olyan útra vezet, amelyre ezután sincs bátorsága rálépni. Bárhogyan vigyáz is az ember, a testi szerelem mindig együtt jár a terhesség kockázatával. Halott édesanyjának szelleme kérlelhetetlenül kísértette a lányt. Végre felvirradt az új nap, s Cleo kimerülten kelt fel, szemhéjára mintha ólomsúly nehezedett volna. Az újabb zuhany kissé felfrissítette, és némi sminkkel ügyesen elrejtette a szeme alatti árnyékokat, de fáradt arckifejezését a kozmetika segítségével sem sikerült palástolnia. Megkönnyebbülésére William és Alice egész reggeli alatt állandóan fecsegett. Ezzel megtakarították neki a fáradságot, hogy részt vegyen a beszélgetésben. Utána a gyerekek kiszaladtak a kertbe, és ő egyedül maradt Maximmel. – Ma délelőtt a portrédon szeretnék dolgozni – jelentette ki a férfi, miközben berakta az edényt a mosogatógépbe. – Vedd fel megint azokat a holmikat, amelyeket az első alkalommal viseltél! – Tulajdonképpen nem szeretnék most modellt ülni – vetette ellen a lány vonakodva. – Nem érzem úgy magam… Nem halaszthatnánk későbbre? – Nem – hangzott a férfi válasza. – Öltözz át, és gyere a műterembe! Amikor ilyen hangot ütött meg, egyszerűen lehetetlen volt ellentmondani neki. Cleo sóhajtva ment vissza a szobájába, belebújt a fekete tréningnadrágba és a pólóba, majd átment a műterembe. Egy idő múlva enyhülni kezdett az idegessége. Nyilvánvaló volt, hogy a férfi minden figyelmét a munkájára összpontosítja, s a legcsekélyebb mértékben sem áll szándékában személyes dolgokról társalogni. Meleg, aranyszínű őszi napsütés áramlott be a szobába. Cleo nehéz szemhéja lecsukódott, s hamarosan elbóbiskolt. Amikor ismét kinyitotta a szemét, kábán 48

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

pislogott, s először nem emlékezett, hol is van. Majd amikor Maximre esett a pillantása, zavartan fölegyenesedett. – Meddig aludtam? – Két teljes órát. – Két órát? – ismételte a lány hitetlenkedve. – Miért nem ébresztettél fel? – Mert szükséged volt az alvásra a nyugtalan éjszaka után. – Kitűnően aludtam az éjjel – füllentette Cleo. Semmiképpen nem fogja bevallani, hogy a férfi csókjai hajnalig nem hagyták elaludni. – Szeretnék tőled egy szívességet kérni. – Éspedig? – kérdezte a lány óvatosan. – Vigyáznál ma este Williamre és Alice-re? Gyűlés lesz a községházán, ahol az említett építési terveket fogják megvitatni. Megígértem Sarah-nak, hogy elviszek néhány idősebb embert, akik feltétlenül részt akarnak venni a gyűlésen, de nincs kocsijuk. Valószínűleg én is ott maradok, hogy hátvédül szolgáljak a nővéremnek. Rendszerint Mrs. Branson vállalja el a bébiszitter szerepét, de most ő is szeretne eljönni a gyűlésre. Azt mondtam hát neki, találok valaki mást. – Nagyon szívesen gondoskodom a gyerekekről. Fontos ez az összejövetel? – Ha másra nem is lesz jó, arra mindenképpen lehetőséget nyújt a falu lakóinak, hogy megértessék az építési vállalkozókkal, milyen határozottan ellenzik a terveiket. A cég ideküldi az egyik képviselőjét, aki majd megpróbálja bebeszélni az embereknek, milyen nagy előnyöket jelentenének a falu számára a nyaralóházak. Persze ez nem fog neki sikerülni, de végig kell csinálni az ilyen formaságokat. – Maxim hátralépett a vászontól, kritikus szemmel megszemlélte munkáját, majd letakarta a képet egy kendővel. – Hát ennyi lett volna mára. Délután egy másik képen kell dolgoznom, Lizzie ma jön utoljára, és befejezhetem a kiállításra szánt sorozatomat. – Az akttanulmányokat? Tulajdonképpen hol vannak azok a képek? – Fönt, a másik műteremben. – Két műtermed van? – kérdezte a lány csodálkozva. – Miért ne? A ház elég nagy. – Megnézhetem azokat a képeket? – tört ki a lányból meggondolatlanul, de aztán gyorsan hozzátette: – De biztosan nem akarod őket senkinek megmutatni a kiállítás előtt. – Ha akarod, nyugodtan nézd csak meg őket. – Hát jó – felelte a lány bizonytalanul. Túl későn döbbent rá, hogy ez nem volt jó ötlet, de már nem akart visszakozni. Követte a férfit fel a lépcsőn, s most először lépett az emeletre. Egy hosszú galéria nyúlt végig a ház homlokzati frontján, hatalmas ablakokkal, amelyek lenyűgöző kilátást nyújtottak a tóra és a hegyekre. A szemközti oldalon több ajtó is nyílt, és Maxim kinyitotta az egyiket. – Ez a másik műtermem. Amikor Cleo átlépte a küszöböt, csaknem elakadt a lélegzete. A falakhoz mindenütt festmények támaszkodtak, szorosan egymás mellett, tucatnyi portré, különböző készültségi fokban, s köztük számos akttanulmány. Az erős fényben, amely a hatalmas ablakokon beáramlott, hajzuhatagok csillogtak, élettel teli szemek szikráztak. Nem mindegyik nő volt szép, akit Maxim megfestett, voltak köztük meglehetősen telt idomúak, sőt középkorúak is. De mindegyikőjükből az a bizonyos karakter sugárzott, amelyet a festő felfedezett bennük, és a vásznon megragadott. Milyen érzéki nők, akik büszkék az egyáltalán nem tökéletes testükre, kicsit elfogódottak, mivel nem felelnek meg a divatos szépségideálnak… Szinte 49

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

megszólaltak, nézz csak rám, csodálj engem, szeress engem, olyannak, amilyen vagyok. Az utolsó akttanulmány megpillantásakor heves megrázkódtatás érte Cleót. Másodpercekre lehunyta a szemét, majd ismét kinyitotta, s még mindig meredten nézett a képre, amely egy, a terhesség előrehaladott állapotában lévő, meztelen asszonyt ábrázolt, aki teljesen fesztelenül ült egy karosszékben. Az egyik keze domborodó hasán nyugodott, mintha csak születendő gyermekét akarná védelmezni. Álmodozóan mosolygott, s úgy tűnt, állapota a legkisebb gondot sem jelenti számára. – Hogyan… hogyan tudtál valakit így megfesteni? – kérdezte fojtottan. Maxim mögéje lépett. – Ez itt Annabelle – jelentette ki fesztelen hangon. – Már attól féltem, nem tudom befejezni a képet a szülésig, de aztán mégis sikerült két nappal korábban. Ami ebben a túlméretezett pocakban el volt rejtve, az most egy Sam nevű, makkegészséges fiú. – Nem értem, hogyan engedheti meg egy nő, hogy lefessék, amikor… amikor így néz ki. Mit szólt hozzá a férje? – Ő bízott meg a festmény elkészítésével, mivel úgy vélte, Annabelle a terhessége alatt különösen szép volt. Egyébként én is osztottam a véleményét. Erre Cleo nem tudott mit mondani. Tekintetét nem volt képes levenni a képről, amely egyszerre taszította és vonzotta. És nem tudta felfogni, hogyan tűnhet ez az asszony olyan boldognak és elégedettnek, mintha hatalmas, kerek hasa valami teljesen természetes dolog volna, nem pedig olyasmi, ami félelemmel kell, hogy eltöltse az embert. – Egyébként még mindig nem tettem le a szándékomról, hogy felvegyelek téged is ebbe a sorozatba – fűzte hozzá Maxim, közelebb hajolva Cleóhoz. – A szép testedet, trikóban. Meztelenül, és mégsem meztelenül. A lány az ajkába harapott. Közben rájött, hogy tulajdonképpen nem is lehet kínos így lefestetnie magát. Ezekből a nőkből teljesen ártatlan érzékiség sugárzott, és az akttanulmányok nem hatottak erotikusán, vagy talán mégis, de valamilyen fennkölt módon. Ennek ellenére a terhes nő képe annyira meghökkentette, hogy még mindig nem volt képes tisztán gondolkozni. – Hát, nem is tudom… – suttogta végül. – Gondolkozz rajta, s szólj, ha döntöttél. – Maxim az órájára pillantott. – Hamarosan jön Lizzie. Nem akarod nézni, ahogy dolgozom? – Nem, én… – A lány megköszörülte a torkát. – Inkább napoznék egy kicsit a kertben. – A meztelen testek még mindig kényelmetlen érzéssel töltenek el, ugye? – kérdezte a férfi. – Talán nekem sikerül megszabadítanom téged ettől az érzéstől, mielőtt elutaznál. És nemcsak ettől – fűzte hozzá megváltozott hangon. – Köszönöm, de engem nem kell semmitől megszabadítani – válaszolta Cleo hűvösen, majd gyorsan elhagyta a műtermet, nehogy Maxim esetleg megpróbálja meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Félt, hogy a férfi utánamegy, s megkönnyebbülten sóhajtott, amikor a lépcsőn találkozott Lizzie-vel, aki éppen felfelé igyekezett. – Örülök, hogy ismét találkoztunk – mondta a lány kissé lihegve. – Sajnos most nem érek rá beszélgetni magával, már úgyis elkéstem egy kicsit, és Mr. Brenner gyűlöli a pontatlanságot.

50

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Az aktmodell eltűnt az emeleten, Cleo pedig bement a konyhába. Csinált magának néhány szendvicset, s kivitte magával a kertbe, ahol William és Alice hangos lármát csapva ugrált. Miközben az ebédjét eszegette, figyelte a két gyereket, s elbámult a fantáziájukon. Úgy tűnt, a gyerekek képesek bármilyen környezetet a kívánt játéktérré átalakítani. Az elvadult kert most éppen egy magányos sziget volt, tele vadállatokkal, vérszomjas bennszülöttekkel, egy veszélyes mocsárral, számos barlanggal és elásott kinccsel. Amikor a gyerekek elfáradtak, egy kis időre leültek Cleo mellé. Meséltek az iskoláról és a barátaikról, beszámoltak a vakációról, amelyet Sarah családjánál töltöttek, majd ismét elviharzottak, hogy új játékba kezdjenek. A délután gyorsan eltelt, s elég kellemesen. Amikor alkonyodott, Maxim kijött a kertbe. – Én most bemegyek a faluba, a gyűlésre. Legkésőbb két óra múlva itt vagyok. Tényleg nem okoz gondot, hogy addig vigyázz Williamre és Alice-re? – Egyáltalán nem – biztosította Cleo a férfit. – Végül is nagyon jól megvagyunk egymással. A gyerekek odafutottak hozzájuk, és William közölte: – Éhesek vagyunk! – Csinálnál nekik valamit, Cleo? – kérdezte Maxim. Mielőtt a lány válaszolhatott volna, a két gyerek jelentőségteljesen égnek emelte a szemét, de az apjuk figyelmeztető pillantást vetett rájuk. – Bármit tesz is elétek Cleo, megeszitek – parancsolta nekik szigorúan. – Akkor is, ha meg van mérgezve? – William lerogyott a földre, s mindkét kezét a hasára szorította. – Állj fel! – kiáltott rá Maxim, s a fiú azonnal engedelmeskedett, miközben kissé zavartan pislogott. – Tisztességesen fogtok viselkedni. Világos? Vacsora után egy órát tévézhettek vagy olvashattok, utána ágyba! A két gyerek komolyan bólintott, s engedelmesen követte Cleót a konyhába. – Mit akartok enni? – kérdezte őket a lány, majd mosolyogva folytatta. – Ha most valamelyikőtök hamburgert mond, annak meggyűlik velem a baja. Végül burgonyaszirom, halrudak és krémfagylalt mellett döntöttek. Miután megvacsoráztak, William kijelentette: – Nincs kedvem tévézni, se olvasni. Menjünk le inkább a faluba, ahol a gyűlést tartják. – Tényleg, miért ne? – Cleo úgy gondolta, hogy egy kis séta jót fog nekik tenni. Legalább megszabadulnak a felesleges energiájuktól, mielőtt aludni mennének. – De a községházára nem mehettek – figyelmeztette őket. – Nem baj. Csak egy kicsit körülnézünk, aztán hazajövünk. Felküldte a gyerekeket a szobájukba, hogy hozzanak le kiskabátot arra az esetre, ha az est hűvös lenne. Majd keresztülsétáltak a mezőn, a falu felé. William és Alice előreszaladt, Cleo kissé lassabban követte őket. Bár már kezdett sötétedni, a lány nem kételkedett abban, hogy elég idejük lesz még az éjszaka beállta előtt hazaérni. A falu teljesen kihaltnak látszott. Nyilvánvalóan minden lakója a gyűlésre ment. Sarah biztosan örül, hogy ilyen sok a támogatója. A községháza a falu túlsó végén volt, körülötte számos autó parkolt, amiből Cleo arra következtetett, hogy feltehetően sokan érkeztek távolabbról is. – Nos, hát itt lennénk. – A lány lehajolt a gyerekekhez. – Úgy látszik, mindenki a községházán van. Tudjátok, miről van szó?

51

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Hát persze – válaszolta Alice. – Valaki olyan házakat akar építeni, ahol az emberek nyaralhatnak. De Sarah néni azt akarja, hogy olyan házakat építsenek, ahol lakni lehet, és papa segít neki. – Pontosan így van. – Cleo mosolygott, majd az órájára nézett. Már éppen indulni akart, amikor feltűnt neki az egyik ott parkoló autó, egy nagy luxuskocsi, amely kirítt a többi, szerényebb jármű közül. A rendszáma is ismerősnek tűnt. – Mi baj van? – kérdezte Alice, és megrántotta Cleo kezét. – Ez a nagy, ezüstszínű autó… kezdte Cleo elgondolkozva. – Azt hiszem, ez Gordon Hamiltoné. – Az ki? – Valaki, akit az apám ismer – felelte a lány. – Néhányszor volt nálunk vacsorán. – Kezdettől fogva ellenszenves volt neki a magas, pökhendi és erőszakos férfi, akit szemel láthatóan egyetlen dolog érdekelt, a saját nyeresége. Folyton hencegett a jó üzleteivel meg az ígérgetéseivel, amelyekkel sikerült ezeket létrehoznia. Amint nyélbe ütötte a dolgot, ügyesen azonnal megtalálta a módját, hogyan szegheti meg a szavát. Ha ez a befolyásos ember kapcsolatban van a tervezett építkezéssel, akkor Sarah-nak kemény ellenféllel kell megküzdenie. Cleo a községháza mögötti kis facsoporthoz vezette a gyerekeket. – Figyeljetek csak, szeretnék gyorsan benézni az ablakon, hogy Gordon Hamilton itt van-e. Ne mozduljatok innen! Egy perc múlva itt vagyok, s közben egész idő alatt láttok majd engem. Rendben? A két gyerek bólintott, és Cleo odaszaladt a legközelebbi ablakhoz. Az üveg párás volt, nem lehetett belátni. Bosszúsan úgy döntött, hogy az egyik távolabbi ablaknál próbál szerencsét. Ha ott sem sikerül, feladja. Amikor a második ablakhoz ért, Alice velőtrázó sikoltását hallotta, majd Williamből tört fel egy félelemteli kiáltás. Cleo ijedten fordult hátra. Alice összegörnyedve feküdt az egyik fa alatt. A lánynak csaknem elállt a szívverése. Odaszaladt a mozdulatlan gyerekhez. – Mi történt? – kérdezte elfulladva. – Alice fel akart mászni a fára, és leesett – magyarázta William, közel a síráshoz. Cleo riadtan hajolt le a kislányhoz. Életében soha nem érzett még ehhez fogható rémületet, mint most, amikor megpillantotta a sápadt gyermekarcot és a lezárt szemeket. Alice homlokán vér csordogált. Cleo óvatosan végigsimította a kislány fejét, s érezte a duzzanatot. Nehezére esett, hogy leküzdje a feltörő pánikot. Most meg kell őriznie a hidegvérét, és cselekednie kell. – Orvoshoz kell vinnünk. Van a faluban? – Nem… nem tudom – válaszolta William tanácstalanul. Cleo mélyet lélegzett, megfogta a kisfiú kezét, hogy ezzel bátorságot öntsön magába, s egyúttal a gyerekbe is. – Rendben – mondta olyan nyugodtan, amennyire csak telt tőle. – Én itt maradok Alice mellett, te pedig bemész a gyűlésre, és kihívod a papádat. A kisfiú megkönnyebbülten bólintott. – Ha a papa jön, Alice azonnal jobban lesz – mondta bizakodva, és elszaladt. Cleo ismét megnézte a sápadt, eszméletlen gyereket, és a gyomra fájdalmasan görcsbe rándult. Hogyan kerülhet valaha is Maxim szeme elé, ha Alice súlyosan megsérült? A kislánya, akit a gondjaira bízott… Leült a gyerek mellé, megsimogatta sötét haját, s megfogta a kezét, hogy eszméletlensége ellenére azt az érzést keltse benne, nincs egyedül. Amikor felemelte 52

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

a fejét, látta, amint Maxim feléje száguld. A férfi térdre rogyott Alice mellett, majd haragosan pillantott Cleóra. – Hogyan történt? A lány dadogva számolt be a balesetről, miközben a férfi végigtapogatta a gyerek testét, hogy megállapítsa, hol sérült meg. Amikor Cleo elhallgatott, Maxim bőszülten támadt rá. – Hogyan tehettél ilyet, egyszerűen csak elmész, és két kicsi gyereket magára hagysz? Kétségbeesetten próbált a lány magyarázkodni és mentegetődzni, de a férfi nem is figyelt rá, felemelte Alice-t és a kocsihoz vitte William követte őket. Maxim óvatosan lefektette a kislányt a hátsó ülésre, miközben a kisfiú beszállt elöl, majd odafordult Cleóhoz, aki rémülten sietett utána. Csaknem gorombán betuszkolta a lányt a hátsó ajtón. – Tartsd óvatosan, de szorosan, hogy menet közben ne rázkódjék! – rendelkezett, majd a volán mögé ült, és beindította a motort. A nagy kocsi száguldott a sötétben a keskeny, kanyargós utakon. Pár mérföld után Cleo bátortalanul megkérdezte: – Hová megyünk? – A legközelebbi kórházba – válaszolta Maxim barátságtalanul, majd ismét az útra összpontosította a figyelmét. Örökkévalóságnak tűnt, mire az autó végre megállt egy nagy épület előtt. Maxim kiszállt, óvatosan kivette Alice-t a kocsiból, s bevitte a kórházba. A kisfia utánaszaladt, s Cleo egyedül maradt. Újból és újból megborzongott, részben azért, mert rettenetesen aggódott Alice-ért, részben pedig azért, mert egy olyan hely közelében volt, amelytől a legjobban irtózott a világon. Fogalma sem volt róla, mennyi ideig ült az autóban. Minden vágya az volt, hogy elmeneküljön erről a helyről, a betegség és a halál otthona közeléből. De kitartott, nem mozdult, s megpróbált nyugodtan lélegezni. Úgy rémlett neki, az idő elvesztette jelentőségét. Végre kinyílt a klinika ajtaja, s Maxim lépett ki rajta. Cleo idegesen összerándult, nyelvével végigfutott kiszáradt ajkán, amikor kattant a hátsó ajtó, s a férfi beült melléje. – Alice…? – Ennyit is csak nagy erőfeszítéssel tudott kipréselni magából a lány. – Most már visszanyerte az eszméletét. Fáj a feje, de ettől eltekintve jól van. – A férfi hangja rekedt volt, és fáradtan csengett. – Megröntgenezték és alaposan megvizsgálták, de nem állapítottak meg komolyabb sérülést. De azért ma éjszakára itt kell maradnia, a biztonság kedvéért. Ha nem lép fel semmilyen komplikáció, holnap hazavihetem. Cleo a megkönnyebbüléstől szinte megmámorosodott. – Ó, istenem, olyan boldog vagyok! Annyira aggódtam… – Aggódtál Alice-ért? – vágott a szavába a férfi élesen. – Vagy csak tőlem féltél? Elképzelted, mit fogok mondani vagy csinálni veled? – Mindkettő – vallotta be Cleo. – Amikor megláttam Alice-t a földön, legszívesebben kitekertem volna a nyakadat – ismerte be a férfi habozva. – De utána beszéltem Williammel, amíg a röntgenvizsgálat eredményére vártunk, s ő valamivel többet elmesélt nekem. Csak pár percre hagytad őket egyedül. S mivel előzőleg soha nem volt dolgod gyerekekkel, nem tudhattad, néha milyen gyorsan kerülnek veszélybe. – Mégis az én hibám – vetette ellen a lány.

53

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Valóban, felelőtlenség volt tőled Williamet és Alice-t magukra hagyni, még ha csak rövid időre is. A srác azt mondta, be akartál nézni a községháza ablakán. De miért, az ég szerelmére? – Felismertem egy autót a parkolóban. Egy gátlástalan, ravasz alaké, aki semmitől nem riad vissza, hogy elérje a célját. Feltétlenül óvnunk kell Sarah-t tőle. – Azt hiszem, Gordon Hamiltonra gondolsz. Cleo csodálkozva fordult a férfi felé. – Ismered? – Legalábbis tudom, milyen hírnévnek örvend. Már elláttam Sarah-t tanácsokkal, hogyan tárgyaljon vele. – Ó – sóhajtott a lány leverten. – Akkor a kísérletem, hogy segítsek, teljesen értelmetlen volt. – Igen, de megtetted, ami tőled telt, és ez a javadra szól. – Maxim az órájára nézett. – Williamnek már rég le kellett volna feküdnie. Most már haza kell vinnem. Elég izgalomban volt része, végre ágyba kell kerülnie. – Hol van most? – Alice mellett ül és szórakoztatja, amíg felviszlek hozzájuk. – Felviszel hozzájuk? – Cleo kényelmetlen érzéssel nézett a férfira. – Alice szeretne neked jó éjszakát kívánni. Beszélgess egy kicsit vele, s mondd meg neki, hogy holnap megint meglátogatod. Az orvosok nem akarják, hogy ma este sokat beszéljen. Pihennie kell. Cleo az ajkába harapott. – Nem – válaszolta alig hallhatóan –, ezt nem tudom megtenni. Maxim felvonta a szemöldökét. – Miről beszélsz? – Én… én képtelen vagyok oda bemenni. – Már hogy lennél képtelen? – mordult rá a férfi nyersen. – Alice vár téged, és nem akar addig elaludni, amíg nem látott. – Gyűlölöm a kórházat! – tört ki a lányból. – A kórház ugyanolyan épület, mint bármilyen másik. És úgy gondolom, tartozol annyival Alice-nek, hogy pár percre bemenj hozzá, és jó éjszakát kívánj neki. Cleót váltakozva öntötte el a forróság, és rázta a hideg, mintha magas láza volna. Azóta nem járt kórházban, hogy az apjával utoljára meglátogatta az édesanyját, röviddel a halott kisbaba születése előtt. És azóta minden csak még sokkal rosszabb lett. Mégis tudta, hogy teljesítenie kell Maxim kérését, már csak Alice kedvéért is. Alvajáróként szállt ki a kocsiból. A férfi, miközben a kórház kapujához vezette, figyelmesen fürkészte az arcát. Nyilvánvalóan megpróbálja kitalálni, mit is jelent a viselkedése. Cleo lassan rakta egyik lábát a másik elé, feltartóztathatatlanul közeledve a klinikához. Nem, ez nem kórház, győzködte magát, csak egy teljesen szokványos épület, amelytől nem kell félnem. Nem tudta, milyen sápadt, s milyen jeges félelem ül zöld szemében. Amikor átlépte a küszöböt, érezte Maxim meleg kezét, amint átfogja az ő jéghideg, reszkető ujjait. – Nincs messze, csak ezen a folyosón kell végigmennünk. Majd kinyitott egy ajtót, amely mögött egy ágyban Alice feküdt, s mellette ott ült William. A kis beteg még mindig sápadt volt, de sötét szeme ragyogott, és elmosolyodott, amikor Cleo belépett. – Szia – üdvözölte a lányt. – Szia, Alice – viszonozta az üdvözlést Cleo bizonytalan hangon. – Hogy vagy?

54

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Egy kicsit fáj a fejem, de különben rendben vagyok, tényleg. Ma éjjel itt maradok. A nővér gondoskodik rólam, s ha akarom, egész idő alatt égethetem a villanyt. Reggel pedig az ágyban fogok reggelizni – fűzte hozzá jelentőségteljes hangsúllyal. Szemmel láthatóan kezdte az esetet érdekes kalandnak tekinteni. – Most már eleget beszéltél, Alice – figyelmeztette az apja szelíden. – Próbálj meg aludni! Holnap reggel hazaviszünk. – De csak azután gyertek, ha már megreggeliztem az ágyban! – Ha túl korán jönnénk, megvárjuk, amíg elkészülsz – ígérte Maxim. – És most hagyd abba a fecsegést, és csukd be a szemed! – Lehajolt hozzá, és megcsókolta a homlokát. – Aludj jól, kicsim, és álmodj valami szépet! – Jóéjszakát, kincsem? –suttogta Cleo. Alice ásított, befészkelte magát a takaró alá, becsukta a szemét, s néhány másodperc múlva úgy tűnt, elaludt. Három látogatója csendben elhagyta a szobát. A folyosón Cleo csodálkozva hunyorgott, mintha csak most ébredt volna tudatára, hol is van. A fertőtlenítő csípős szaga megcsapta az orrát, s egy ápoló hordágyon beteget tolt el mellette, aki szemmel láthatóan kómában volt. Hirtelen kiszáradt a torka. Tényleg kórházban van, és csak Alice kívánsága, hogy lássa őt, bírta rá arra, hogy belépjen ebbe az épületbe. A kislány most már biztonságban aludt. Annál rémesebbnek érezte Cleo a szagokat és zajokat, amelyek elől évek hosszú során át sikerült kitérnie. A fehér falak látványa megfékezhetetlen pánikba ejtette. És Maxim sem fogja már a kezét! Nincs semmi, amibe belekapaszkodhatna! És ekkor minden elsötétült a szeme előtt…

8. FEJEZET Amikor Cleo visszanyerte az eszméletét, Maxim kocsijában ült. A mellette lévő ablak nyitva volt, hűvös éjszakai levegő áramlott be rajta. Nagyon zavarodottnak érezte magát. – Mi… mi történt? William, aki a jobb oldali első ülésen ült, hátrafordult hozzá. – El tetszett ájulni. Mindenki odarohant, nagy felhajtást csaptak, de a papa egyszerűen a karjába vette, és idehozta a kocsiba. Cleo zavartan érezte, ahogy a vér az arcába szökik. – Sajnálom, hogy ilyen kellemetlenséget okoztam nektek – suttogta. – Az orvos pár órára bent akart tartani – magyarázta Maxim –, hogy biztos legyen a dolgában, teljesen rendben vagy-e. Én azonban figyelmeztettem, ha egy kórházi ágyon ébredsz fel, azonnal ismét elveszted az eszméletedet. – A lányok folyton elájulnak. – William összeráncolta a homlokát. – Vajon miért, papa? – Talán érzékenyebbek, mint mi – felelte Maxim rövid szünet után. – Érzékeny? Az mi? – tudakolta a fiúcska. Az apja sóhajtva megrázta a fejét. – Ma este nem akarok több kérdést hallani! Túlságosan álmosak vagyunk már a válaszadáshoz.

55

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Én nem vagyok álmos – bizonygatta William habozás nélkül. – Valószínűleg egész éjjel tudnék még kérdezgetni… – De amikor Maxim szigorú pillantást vetett rá, elhallgatott, és az út hátralévő részében csöndben maradt. Amikor megérkeztek a házhoz, Maxim Cleót a nappaliba kísérte, leültette az egyik karosszékbe, és a kezébe nyomott egy pohár konyakot. – Csak gyorsan ágyba dugom Williamet, és rögtön jövök vissza hozzád. Beszélnünk kell egymással! – De teljesen kimerült vagyok – tiltakozott a lány. – Mindnyájan azok vagyunk. Ennek ellenére ez nem várhat holnapig. A lány feltételezte, hogy a férfi a felelőtlen viselkedéséről akar vele beszélni, amely Alice balesetét okozta. Lehet, hogy azt mondja, utazzon el azonnal? De hát csak nem dobja ki az éjszaka kellős közepén? Bár elképzelhető, hogy mégis megteszi. Maxim mindennél jobban szereti a gyerekeit. Cleo gondterhelten kortyolt egy aprót a konyakjából. Utána sem érezte magát semmivel sem jobban, s fogalma sem volt róla, mi segíthetne rajta. Ugyanebben a pillanatban feltárult az ajtó, és belépett Maxim. A lány keservesen nyelt egyet. – Ami Alice-t illeti… – kezdte bizonytalanul. – Vele minden rendben van – vágott a szavába a férfi. – Rosszabbul is végződhetett volna, de szerencséje volt. – Ha nem lettem volna olyan könnyelmű… – Semmiféle tapasztalatod nincs a gyerekekkel, és fogalmad sincs róla, milyen butaságokat képesek kitalálni, amint hátat fordít nekik az ember. A jövőben majd óvatosabb leszel, s ha így nézzük, akkor ez a mai eset értékes tanulság a számodra. De most beszélni szeretnék veled. – Miről? – kérdezte a lány rosszat sejtve. – Az érthetetlen félelmedről a kórházaktól. Vajon mi okozhatta? És mióta van ez nálad? Cleo azonnal sündisznóállásba helyezkedett. Erről még soha nem beszélt senkivel. Ez a nagyon személyes, nagyon magánjellegű téma egyedül őt magát érintette. Maximnek nincs joga ahhoz, hogy ilyen kérdéseket tegyen fel. – Ez az én dolgom – felelte olyan kimérten, ahogyan csak tellett tőle, és felállt..– Hosszú, fárasztó napunk volt, szeretnék lefeküdni… Maxim két lépéssel a lány mellett termett, és elállta az útját. – Majd akkor, ha mindent megmagyaráztál. – Egyáltalán semmit sem kell megmagyaráznom. Kérlek, engedj el! Maxim nem mozdult a helyéről. – Annyira félsz a kórháztól, hogy ma este elvesztetted az eszméletedet, pedig csak pár percet töltöttél ott. Miért, Cleo? – Sok ember van, aki nem szereti a kórházat. – De azok nem csinálnak ilyen cirkuszt. Válaszolj végre! A lány nem akart válaszolni, de aztán nagy meglepetésére mégis kiszakadt belőle: – Ez egy fóbia, és én nem tehetek ellene semmit. – Már hogyne tehetnél – ellenkezett a férfi nyugodt hangon. – Meséld el szépen, miért nem mersz bemenni egy kórházba… – A férfi elhallgatott. – Nem, rosszul fogalmaztam meg a kérdést. Kit vesztettél el egy kórházban? Ez a rejtély kulcsa, ugye? A férfi beleérző képessége letaglózta Cleót, és védőbástyái leomlottak. – Az édesanyámat – suttogta. Valahogy kiszakadtak belőle a szavak, feltartóztathatatlanul, és már nem volt igazán biztos benne, hogy még tovább őrizni akarja a titkát. 56

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Az édesanyád kórházban halt meg? – kérdezte Maxim gyengéden. – És előzőleg te nála jártál? – Igen. Pontosan nem emlékszem már mindenre, csak a sajátságos szagokra. És a papám megnyugtatott, hogy az orvosok ismét meggyógyítják a mamát. Képtelen vagyok magam elé képzelni az arcát. Annyira szeretném, ha sikerülne, de nem megy. És aztán sírt az apám. Erre emlékszem. Azelőtt soha nem láttam őt sírni. Nem tudtam, hogy felnőtt férfiak is szoktak könnyezni. És azt mondta… azt mondta… – A lány hangja elcsuklott. – És te azt gondoltad, hogy a kórház vette el tőled az édesanyádat? – Még csak ötéves voltam akkor. Igen, valóban azt képzeltem. S bár most már elég idős vagyok, hogy belássam, ez butaság, a fejemben mégis minden olyan zavaros. Kórház, szülés és halál… Annyira félek ezektől! – Szülés? Az édesanyád azért volt kórházban, mert kisbabát várt? Cleo bólintott. – Komplikációk léptek fel, hogy milyen jellegűek, nem tudom. Az apám soha nem beszélt erről. Mindenesetre valami szörnyűség történt, és mindketten meghaltak, az édesanyám és a baba is… – Rövid szünet után bevallotta: – Azóta félek, hogy ez velem is megtörténhet. Ez biztosan nem hangzik logikusan, de hát a fóbiáknak nincs értelmük, vagy igen? – Nem, a fóbiáknak nincs értelmük. Már régen pszichológushoz kellett volna fordulnod. Az édesanyád halála kétségkívül szörnyű volt, de nem szabad hagyni, hogy ez a tragédia szétdúlja az életedet. Meg kell szabadulnod ettől a félelemtől! – Eddig még senkivel sem tudtam erről beszélni. – Velem most beszélsz róla. – Maxim átfogta a lány vállát, és könnyedén megrázta. – És erre szükséged is van. – Kérlek, ne érj hozzám! – Mert még más is van, amitől félsz? Mert tudod, hogy az érintések más dolgokhoz is vezetnek? – A férfi mereven nézte, átható pillantása szinte a lány lelke mélyéig hatolt. – Ezért riadtál vissza, amikor először megcsókoltalak, ugye? És ezért határoztad el, hogy nem lesz gyereked. Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy félted a gyönyörű, tökéletes alakodat, amit tönkretehet a terhesség. Te egyszerűen csak magától a szüléstől félsz… – Maxim lassan ingatta a fejét. – Ez így nem mehet tovább, Cleo! A lány nagy, szomorú szemekkel nézett rá. – Nem tudom, hogyan vethetnék véget ennek az állapotnak. A férfi ujjai szorosabban mélyedtek a lány vállába. – Gondolj arra, milyen fiatal és egészséges vagy. Mi bajod történhetne? És néha kell annyi bátorságodnak lennie, hogy vállald a kockázatot. Nem élhetsz örökké egy selyemgubóba zárva! – Miért ne? – A férfi kimondatlan vádja, hogy gyávának tartja, bosszantotta a lányt. – Te sem kockáztatsz semmit. A házasságod zátonyra futott, és ezért nem mered másodszor megpróbálni. Nem mersz belemenni szilárd kapcsolatba. Mi a különbség a te beállítottságod és az én kórháztól való félelmem között? Harag szikrázott fel a férfi szemében, de aztán ismét kihunyt. – Talán tényleg nincs köztünk különbség – felelte vontatottan és tűnődve. Meg kellene próbálnunk megtanítanunk egymást, hogyan kell kockázatot vállalni. – Én… én azt hiszem, ezt nem szeretném – mondta Cleo akadozva. És mégis, egyik énje igenis akarta azt, álmodott azokról a dolgokról, amelyeket eddig megtagadott magától, kívánta Maxim tapasztalt kezének érintését, az ajka melegét… 57

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Túlságosan hosszú ideig vágyakozott a testi közelségre, és ez a vágy most ijesztő méretet öltött. Igen, szüksége van egy férfira, de nem akármilyen férfira, hanem csak őrá, Maxim Brennerre, akit még csak rövid ideje ismer, és aki néhány nap alatt kiderítette féltve őrzött titkait. Arckifejezése nyilvánvalóan elárulta, mi jár a fejében. Maxim megsejthette, hogy a lány elgyengült, ezért közelebb lépett hozzá. – Mit gondolsz, mennyit kockáztatunk? Kezdetben talán csak egy egészen kicsit. Mindketten gyakorlatlanok vagyunk. – Gyengéden és izgatóan érintette meg ajkával a lányét, aki azt kívánta, bárcsak még többet kapna ebből az érzéki becézgetésből, ugyanakkor félt is tőle. Megpróbálta eltolni magától Maximét, amint azonban a férfi megérintette a mellét, már nem akart mást, csak érezni őt. Egész testében megborzongott. Megrémülve saját magától, visszahúzta a kezét. Ezt ne tedd, figyelmeztette magát, túl veszélyes. De már elege volt a saját óvatosságából, a félelmekkel körülbástyázott életéből. Ennek valamikor meg kell már szűnnie. És ez a férfi csodálatos módon azt az érzést keltette benne, hogy éppen most lenne erre a megfelelő pillanat. – Engedd, hogy megsimogassalak – suttogta Maxim a fülébe. – Ne félj, nem megyek túl messzire, csak egy kicsit érezni akarlak… Cleo idegessége lassan elmúlt, miközben a férfi keze vándorútra indult a testén, a csípőjén, a derekán, s visszafogott vágyakozással a melle domborulatán. Majd Maxim még szorosabban magához vonta, annyira, hogy Cleo érezte vágyának erejét. Amint azonban a férfi lélegzete felgyorsult, amint úgy látszott, hogy elveszti az uralmat önmaga fölött, szelíden eltolta magától a lányt. Már csak egyszer, egészen futólag érintette meg ajkával Cleo száját. Feltehetően tudta, milyen veszélyt jelentene egy hosszabb, szenvedélyes csók. Kissé hátralépett, s belenézett a lány fátyolos, zöld szemébe. – Mára elég, Cleo. Fáradt vagy, és én még mindig Alice-t látom magam előtt, amint a kórházi ágyon fekszik. De hamarosan, hamarosan… Hirtelen hátat fordított a lánynak, és gyors léptekkel elhagyta a szobát, mintha menekülnie kellene, amíg még van hozzá elég ereje. Cleo kimerülten és zavarodottan ment be a szobájába. A fejében minden kavargott. Ez volt eddigi életének legszédítőbb napja. És holnap… Arra nem mert gondolni. A lány félig megizzadva, félig reszketve ébredt fel másnap. A halántéka fájdalmasan lüktetett, és túlságosan gyengének érezte magát ahhoz, hogy felkeljen. Azonnal tudta, mit jelent ez, már többször is előfordult. Ha nagy nyomás nehezedett rá, influenzaszerű tünetek jelentkeztek nála, amelyek napokig eltartottak, majd ahogy jöttek, ugyanolyan hirtelen ismét elmúltak. Halkan felsóhajtott. Nem a legalkalmasabb időpont arra, hogy beteg legyen… Elhatározta, hogy még egy kicsit alszik. Mire legközelebb felébred, talán jobban lesz majd. Dél körül nyitotta ki ismét a szemét, de ugyanolyan nyomorúságosan érezte magát, mint előzőleg. Még fél órát fekve maradt, s megpróbált erőt gyűjteni, mielőtt kimászik a takaró alól. Hirtelen kopogtak az ajtón. – Tessék – szólt rekedten. William lépett a szobába, és helytelenítően ráncolta a homlokát, amikor megpillantotta Cleót az ágyban. – Azt gondoltam, már rég fel tetszett kelni. Papa azt üzeni, hogy kész az ebéd. Bolognai spagetti van, ez Alice kedvence. Cleo már a nagy tányér, szósszal leöntött tészta gondolatára is összerázkódott. 58

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Kicsit későn jutott eszébe, hogy Alice-t ma reggel engedték ki a kórházból. – Hazahozta már a papád Alice-t? – tudakolta. William bólintott. – Még pár napot ágyban kell maradnia. Nem tetszik felkelni? – kérdezte, ismét összeráncolva a homlokát. – Nem érzem jól magam. – Hát, egyáltalán nem mulatságos, ha mindenki ágyban fekszik – morogta a kisfiú. – Amint jobban leszek, felkelek – ígérte Cleo. – Kérlek, mondd meg a papádnak, hogy nem akarok enni. De ne aggódjék, rövidesen rendbe jövök. – Jó, megmondom neki. – William kiszaladt a szobából, s Cleo ismét lecsukta a szemét. Már majdnem elaludt, amikor meghallotta, hogy megint nyílik az ajtó. Fáradtan sóhajtott, kételkedve, hogy lenne ereje a további beszélgetéshez a kisfiúval. Ezúttal azonban Maxim állt az ágya előtt, és aggodalmasan nézegette. – Mi bajod van? – Semmi – válaszolta a lány, elnyomva egy ásítást. – Akkor miért vagy még mindig ágyban? S hogy lehet, hogy William azt mesélte, beteg vagy? – Ilyesmi elő szokott velem fordulni, ha túlságosan megerőltetem az idegeimet. Ilyenkor lázas leszek, mintha influenzám volna. Egy darabig ágyban kell maradnom. Ha túl korán kelek fel, napokig csak tántorgok. Többnyire azonban gyorsan elmúlik ez az állapot. – Kihívom az orvost. – Nincs rá szükség. Mondtam már neked, ez gyakran előfordul. – Azért mégis meg kellene magadat vizsgáltatni. Ma délután úgyis jön a doktor, hogy megnézze Alice-t. Nincs szükséged közben valamire? – Csak nyugalmat akarok – felelte a lány, kissé talán hálátlanul, és ismét becsukta a szemét. Aludt, amíg megérkezett az orvos, aki, miután alaposan megvizsgálta, megerősítette a diagnózist. Csak egy kis gyengélkedés, ami könnyen elmúlik, ha Cleo néhány napot pihen. – Sokan reagálnak így a stresszre – magyarázta az orvos Maximnek. – Egy bizonyos pontig képesek megbirkózni vele, akkor aztán összeroppannak. – Nem roppantam össze – mormolta Cleo bosszúsan. – Persze hogy nem – helyeselt az orvos együttérzően. – Talán kicsit ügyetlenül fejeztem ki magam. Néha a testünk és a lelkünk úgy dönt, hogy egy kis pihenésre van szüksége. Erre utalnak a betegségtünetek is. Pár nap múlva ismét meglátogatom Alice-t, akkor magához is benézek… Addigra biztosan jobban lesz. Három napig tartott, mire Cleo végre képesnek érezte magát, hogy elhagyja az ágyát. Ezalatt Maxim és William váltakozva hordta neki az italokat és étvágygerjesztő finomságokat, amelyeket a lány megpróbált legyűrni. Még Alice is lejött hozzá hálóingben, s beszélgetett vele egy kicsit, amíg az apja vissza nem zavarta a szobájába. Cleo élvezte, ahogy a Brennerek kényeztették. Lassacskán kezdte magát jobban érezni, de még mindig nagyon bágyadt volt. Hétfőtől Williamnek ismét iskolába kellett mennie, de Alice még néhány napig otthon maradhatott, amit a bátyja nagyon igazságtalannak talált, főleg azért, mert a bárányhimlője miatt az unokatestvére, Richárd is meghosszabbított vakációt élvezhetett. Morcosan járkált fel-alá a házban,

59

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

míg Cleo végül megígérte neki, hogy amint meggyógyul, elviszi piros sportkocsiján az iskolába. Ez jelentősen javított a lurkó kedélyén. Csak megkésve jutott Cleo eszébe, hogy fel kell hívnia az apját, s közölni vele, tovább marad a tóvidéken, mint ahogy számított rá. Hogy ne ijessze meg, azt mondta neki, kapott ugyan egy influenzaszerű vírusfertőzést, de már gyógyulófélben van. Meglepetésére az apja hangja egyáltalán nem árult el aggodalmat. Miután a lány biztosította, hogy nincs semmi komoly baja, azt javasolta neki, maradjon csak nyugodtan, s akkor jöjjön haza, mikor jónak látja. Anélkül, hogy egyetlen szóval is megemlítette volna, mennyire hiányzik neki, röviden elbúcsúzott, és letette a kagylót. Viselkedése teljesen megzavarta Cleót kissé megsértődött, de aztán azzal magyarázta a dolgot, hogy az apja biztosan sokat dolgozik, és még arra sincs ideje, hogy érezze a lánya hiányát. A következő napokban Alice-szel együtt lustálkodtak. Olvastak, tévéztek vagy beszélgettek. Néha beültek Maxim műtermébe, miközben a férfi a festőállvány előtt állt. Cleo olykor zenét hallgatott, Alice meg ezalatt vidám színű képeket festett. Cleo idestova már családtagnak érezte magát a Brenner-házban. Egy belső hang ugyan figyelmeztette, hogy ez veszélyes, de ő nem törődött vele. Jólesett neki, hogy ilyen magától értetődő módon felvették a családba, s ahogy a napok múltak, szinte elfelejtette, hogy ez nem tarthat így örökké. Szombaton Cleo frissen és vidáman, új energiával eltelve ébredt. Délelőtt játszott a gyerekekkel a kertben, majd besietett a konyhába, hogy elkészítse az ebédet. Éppen néhány pizzát vett ki a mélyhűtőből, amikor Maxim lépett be. Cleo főzési tudománya még mindig eléggé kezdetleges volt, így hát nem mert valami bonyolultabb étellel megpróbálkozni. – Hogy érzed magad ma? – kérdezte a férfi futólag. – Képes lennék részt venni egy maratoni futóversenyen – válaszolta a lány mosolyogva. – Miért kérded? – Délután nagy tüntetést tartanak a tervezett építkezés ellen, egy tiltakozó menetet. Több embert várunk a sajtótól és a televíziótól, és Sarah azt reméli, hogy országos lapok és adók is beszámolnak az eseményről. Biztosan hasznára lenne a polgári kezdeményezésnek néhány kiválóság arca az első sorokban. Már sikerült megnyernem egy környékbeli írót és egy színészt az ügyünknek. Egy csinos modell a kettő között természetesen minden kamerát magára irányítana. – Rám gondolsz? – hunyorgott Cleo. – Ha volna hozzá elég erőd, Sarah rendkívül hálás lenne érte. – Hát persze, megteszem. – Nem kell túl sokat gyalogolnod. A menet a falutól csak azokig a telkekig vonul, ahová a nyaralóházakat akarják építeni. Ott a nővérem rövid beszédet mond, mindenki eszeveszetten helyeselni fog, s utána máris jöhetsz haza. – Te nem leszel ott? – kérdezte a lány csalódottan. – Ma délután jön ez egyik megrendelőm modellt ülni. De a tüntetés után elmegyek érted és hazahozlak, hátha nagyon kifáraszt a menetelés. – Mikor kezdődik ez az egész? – Kettőkor. – Maxim az órájára nézett. – Még van másfél órád, hogy egyél, és rendbe szedd magad. Cleo gyorsan bekapta a pizzáját, és máris szaladt a szobájába. Maxim azt akarja, hogy magára vonja a fényképészek és operatőrök figyelmét, ez pedig nem fog nehezére esni.

60

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Pompázatos szőke zuhataggá varázsolta a haját, az arcát szakszerűen kikészítette, finoman, de ahhoz eléggé, hogy hangsúlyozza zöld szemét, telt ajkát és magas arccsontját. Mit vegyen fel? Szabadidőnadrág, póló és az öreg sportcipője mellett döntött. Ezt a kényelmes szerelést találta a legalkalmasabbnak, mivel a tiltakozó menet részben göröngyös földúton fog haladni. Amikor elhagyta a szobáját, Maxim a folyosón állt, és behatóan szemügyre vette. – Így jó lesz? – kérdezte a lány bizonytalanul. – Csodálatosan festesz. – Talán valami sikkesebbet kellett volna felvennem. Végül is általános érdeklődést kell keltenem, reklámot kell csinálnom. – Ez ebben az öltözékben is sikerülni fog. A férfi pillantása furcsán elsötétült, s napok óta most először, Cleo ismét némi nyugtalanságot érzett. A gyengélkedése alatt Maxim közelében teljesen fesztelennek érezte magát, s csaknem elfelejtette, milyen könnyen ki tudja a férfi billenteni lelki egyensúlyából, amikor a szeme így csillog, és a száján megjelenik az az érzéki vonás. A hétvégét azonban Alice és William is otthon tölti, tehát minden veszélytől védve van, győzködte magát. – Kibírod majd? – kérdezte Maxim, miközben az ajtóhoz kísérte. – Hát persze. – A tüntetés után mindenesetre elmegyek érted. Valószínűleg jobban kifáraszt majd, mint ahogy most hiszed. Felesleges, bizonygatta Cleo, de a férfi elhárítóan felemelte a kezét, és kijelentette, hogy nem szándékozik erről vitatkozni, majd eltűnt a műtermében. Amikor odaért a falu közepén gyülekező tömeghez, Sarah azonnal felfedezte, és odasietett hozzá. – De jó, hogy eljött! Olyan hálás vagyok magának! Akkor most meg kell ismerkednie a család többi tagjával. A partin a férjemmel egyáltalán nem találkozott, ugye? Néhány perccel később négy eleven, zsivajgó gyerek vette körül Cleót köztük volt Richárd is, aki időközben kiheverte a bárányhimlőt. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Sarah jóképű, barátságos férje is. – Hello! Kedves magától, hogy támogat bennünket. Gondolom, Maxim beszélte rá, hogy eljöjjön. – Természetesen szívesen segítek. Úgy vélem, Sarah-nak igaza van, amikor határozottan tiltakozik a nyaralóházak építése ellen. – A Brennereknek csaknem mindig igazuk van – csóválta meg a fejét beletörődően a férfi. – És Sarah még mindig tősgyökeres Brenner, pedig már csaknem kilenc éve vagyunk házasok. – Szemmel láthatóan büszke volt a feleségére, és lelkesen segített neki, hogy az embertömegből rendezett sorokat alakítsanak. Végül mozgásba lendült a hosszú menet. Cleo az élen haladt, egyik oldalán Sarahval és a családjával, a másikon a két kiválósággal, akik Maxim kedvéért vettek részt a felvonuláson, a színésszel és az íróval. A tévékamerák hosszasan időztek a modellen, s szakadatlanul villogtak a sajtófényképészek vakui. Amikor elérték azt a helyet, ahol a nyaralókat akarták építeni, Sarah rövid, de szenvedélyes beszédet tartott, egyértelműen kifejtve a tiltakozó menet indítékát. Beszédét hangos tetszésnyilvánítással jutalmazták, majd a tömeg lassan oszladozni kezdett. Cleo leült a fűbe, és élvezte a késő délutáni napsütést. Tíz perc múlva megjelent Maxim, s a lány beszállt az autóba. 61

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Éhes vagy? – Csaknem éhen halok – felelte Cleo. – Akkor most előbb elmegyünk valahová enni, mielőtt hazamennénk. – És a gyerekek? – Mrs. Branson velük van. Cleo és Maxim Ambleside-ban beültek egy kis vendéglőbe, és kényelmesen megvacsoráztak. Amikor hazaértek, már éjszaka volt. Kiszálltak a kocsiból, és a lány lassan elindult a ház felé. Hirtelen észrevette, hogy egyetlen ablakból sem szűrődik ki fény. – Miért van ilyen sötét? – kérdezte zavartan. – Mert nincs itt senki – világosította fel Maxim. A lány gyanakvóan nézett rá. – De hát Alice… William és Alice… – Megkértem Mrs. Bransont, vigye át őket Sarah-hoz, ha megvacsoráztak. A két gyerek a nővéremnél tölti az éjszakát. – Miért nem mondtad ezt előbb? – Nincs ebben semmi szokatlan – válaszolta a férfi szenvtelenül. – Gyakran töltik a hétvégét Sarah-nál. – Kinyitotta az ajtót, és belépett. A lány vonakodva követte. A ház nagyon csöndesnek és üresnek tűnt a gyerekek nélkül. És még mindig sötét volt, Maxim nem gyújtott villanyt. A lány szorongva álldogált a sötétben. Kihalt a ház, nincsenek itt a gyerekek, és mivel nem láthatta Maxim arcát, találgatni sem tudott, mi járhat a fejében. Néhány perc múlva a férfi visszatért. Lobogó gyertyafény világította meg szálas termetét, és táncoló árnyékokat vetett a falra. A lány kelletlenül követte a nappaliba. – Hm… tudnál nekem is adni egy gyertyát? – kérte kényelmetlen érzéssel. Hogy megtaláljam az utat a szobámba. – Először igyunk valamit. – Nem, köszönöm! – tiltakozott gyorsan Cleo. – Ma este már eleget ittam. – Csak egy kis konyakot. Az jót tesz, oldja a feszültségedet. – Mit akarsz csinálni? – kérdezte a lány nyugtalanul. – Pillanatnyilag semmit. – A férfi átfogta a csuklóját, odahúzta a kanapéhoz és leültette, majd maga is melléje ült. – De vannak terveim az este hátralévő részére – fűzte hozzá. – Milyen terveid? – Azt hiszem, tudod… – nézett Maxim kihívóan a lány szemébe. Cleo félt, hogy tényleg tudja. Megpróbált felállni, de Maxim átkarolta a vállát, és szorosan tartotta. – Talán mégis innod kellene egy konyakot – javasolta. – Engedd el magad! Most megint egészséges vagy, s itt volna az ideje, hogy átugorj egy újabb akadályt. De figyelmeztetlek, Cleo, ez sokkal magasabb lesz. A lány szíve hevesen vert. – Nem akarok semmiféle akadályt átugrani – mondta. – Dehogynem akarod – válaszolta a férfi mély meggyőződéssel a hangjában. – Kész vagy rá, már sokkal régebben kész vagy, mintsem gondolnád. Ha most nem mered megtenni, itt, velem, akkor talán soha nem lesz hozzá elég bátorságod. És akkor az egész életedet elfecsérled. – Az én életem – jelentette ki makacsul. – És ha akarom, nyugodtan elfecsérelhetem.

62

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Két héttel ezelőtt talán igazat adtam volna neked. De most már nemcsak a te életedről van szó, hanem az enyémről is. – Hogy érted ezt? – nézett fel a lány csodálkozva. A gyertya olyan gyenge fényt adott, hogy a lány alig látta Maxim arcát, de a szemében megjelenő sötét izzás eleget mondott neki. – Nagyon jól tudod, hogyan értem – felelte a férfi rövid szünet után. Igaza volt, de a lány mégis az ő szájából akarta hallani. – Semmit sem tudok – füllentette. – Tehát meg kell magyaráznod nekem. A férfi szorítása erősebb lett. – Már nagyon régen nem fordult elő velem, hogy valamit sóvárogva kívánjak – kezdte halkan. – Csaknem elfelejtettem már, milyen is az. És most ilyen sóvár vággyal akarlak téged. Ez az érkezésed után néhány nappal már világos volt számomra. Szeretnélek téged birtokolni, természetesen az ágyban is, de nemcsak ott. – Szívhez szólóan folytatta: – Amikor a házasságom csődbe ment, úgy tűnt, lassanként minden szétesik, és én nem vagyok képes többé összerakni. Belevetettem hát magam a munkába, s az lett a legfontosabb az életemben, leszámítva a gyerekeket. Akkor aztán meghalt Vivienné, engem pedig heves lelkiismeret-furdalás gyötört, amiért évek óta nem szerettem már. Semmi nem változott. Azt hittem, elvesztettem azt a képességemet, hogy valaha még szeretni tudjak egy nőt, hogy vágyakozzam rá. Talán az apám miatti gyász is hozzájárult ahhoz, hogy kibillentem érzelmi egyensúlyomból. Kétségkívül szeretem Williamet és Alice-t, a nővéremet és a családját, de senki mást nem engedtem a közelembe. Persze alkalmanként akadtak nők az életemben, de ezek csak rövid kalandok voltak, amelyek egyik fél számára sem hoztak kielégülést, mivel én nem voltam képes sem adni, sem elfogadni. Cleo hitetlenkedve hallgatta a vallomást. Nyilvánvaló volt, hogy Maxim most olyan dolgokat mesélt el neki, amelyekről eddig még senkinek sem beszélt. Rövid szünet után a férfi folytatta: – Amikor te idejöttél, az volt a véleményem, hogy felületes és önző vagy, s ráadásul nem az én esetem. A magas, karcsú szőkeségek soha nem vonzottak, bármilyen szépek voltak is. De aztán felfedeztem benned valamit, ami óhatatlanul megragadott: a sebezhetőséget a szemedben, valamit abban, ahogyan mozogsz, beszélsz, veszekszel velem. Egyre próbáltam meggyőzni magam, nem szabad mások gondjait magamra venni, bőven elég nekem a sajátom. De azután megcsókoltalak és akkor mintha egy ajtó tárult volna fel bennem. Évek óta először kezdtem ismét érezni valamit. Mintha a világ egy csapásra megváltozott volna. Próbáltam küzdeni ellene, de már túl késő volt. Bármennyire igyekeztem is, már nem térhettem vissza a korábbi életemhez. Elvesztem, örökre. – Ó, Maxim, bárcsak ne mondtad volna el mindezt nekem! – sóhajtott a lány. – De meg kellett tennem. Te már elárultad nekem a titkodat, Most te is ismered az enyémet. A sötét szemek pillantása fogva tartotta Cleót, aki egész testében megborzongott. A férfiban felhalmozódott szenvedély most felszínre tört, és ezt ő idézte elő. Ez a gondolat boldoggá tette, de ugyanakkor megrémítette. – Én… nem tudom, mit tegyek – suttogta akadozva. – Semmit – válaszolta a férfi gyengéden. – Hagyj mindent rám! – Óvatosan lenyomta Cleót a heverő párnáira, úgy, hogy a lány a hátán feküdt, majd maga is elnyúlt mellette. – Félsz? – kérdezte. – Akkor most megígérek neked valamit. Csak addig megyek el, ameddig te akarod. Szólj, ha azt akarod, hogy hagyjam abba. Nem

63

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

foglak semmire kényszeríteni. – Kutatóan nézett a lány szemébe. – Megbízol bennem? Cleo bólintott, mert a nyelve nem engedelmeskedett többé. Visszatartotta a lélegzetét, amikor a férfi keze végigsimította a testét. Maxim a fején keresztül lehúzta róla a pólót, és a fülébe súgta: – Vesd le a cipődet! Cleo kissé elfogódva engedelmeskedett. Érezte, ahogyan a férfi megemeli a csípőjét, és lefelé húzza a nadrágját, amely a padlón kötött ki. Csupasz lábszárán érezte Maxim farmerjának durva anyagát, majd a férfi meleg kezét a hasán. Megdöbbenve kapkodott levegő után. Eddig az élete olyan biztonságos volt, hogy már kezdte unni. Hirtelen új ingerekre vágyott. De még fontosabbnak tűnt számára az a tudat, hogy éppen ez a férfi segíti hozzá a nagy változáshoz. Egyetlen másikkal sem merné ezt a lépést megkockáztatni. Kell lennie valakinek, akiben minden fenntartás nélkül megbízhat, akit szerethet. Maxim… A férfi felfelé csúsztatta a kezét, a melle domborulatára, s Cleo lehunyta a szemét. Izgatónak tűnt pusztán már az ujjai érintése is, de aztán érezte a száját azon a helyen, ahol az előbb még a keze volt, és csaknem fájdalmas elragadtatás támadt benne. Önkéntelenül megragadta a férfi nyitott ingének gallérját, de az megfogta a csuklóját, és szelíden visszatartotta. – Emlékszel, mit mondtam? Te feküdj csak nyugodtan, engedd el magad, és élvezd mindazt, amit teszek veled! A férfi ajka végigsimított a nyakán, keze kutatva járta be testét, és nyomában mindenütt kis lángok lobbantak fel. Cleo túl gyenge volt ahhoz, hogy ellenálljon Maximnek. A férfi végigfürkészett mindent, kezdve a melle finom hajlatától a combja belső felén lévő, puha, selymes bőréig, érzékeny talpától érzéki ajkáig. Egészen szorosan feküdt mellette, s bár nem volt levetkőzve, a lány érezte forró gerjedelmét. És aztán azt is érezte, ahogyan lassan elveszti az önuralmát. Kis idő múlva a férfi felkönyökölt, és lenézett a lányra. – Még mindig félsz, Cleo? – kérdezte suttogva. – Nem, tőled nem – válaszolta az, elfulladó hangon. Maxim abbahagyta a becézgetést, és a lánynak hiányzott a keze mámorító érintése meztelen bőrén, felizgatott teste sokkal többet követelt volna. De az eszét még mindig fogva tartotta régi félelmének maradéka. Bármennyire szerette volna félreérthetetlenül a férfi tudtára adni, milyen halálosan beleszeretett, nem volt bátorsága, hogy megtegye az utolsó lépést. Maxim gyengéden végigsimított a lány lapos hasán. – Szeretnék még egy gyereket, tőled. – Miközben ezt mondta, nem vette le szemét a lány arcáról. – Talán sötét haja lenne, és zöld szeme. Vagy esetleg szőke lenne, sötét szemekkel. El tudsz képzelni egy ilyen gyereket, Cleo? – Igen – suttogta a lány. Nagyon is jól el tudta képzelni. Sőt, énjének egy része kifejezetten vágyott rá, hogy megérintse, a kezében tartsa azt a különleges lényt, aki az ő és Maxim szerelmének gyümölcse. – Soha nem hittem volna, hogy valaha is ilyesmit kívánjak – folytatta bizonytalanul. – Ó, Maxim, még mindig félek tőle, pedig akarom. – Elsíratlan könnyek csillogtak a szemében, amikor kétségbeesetten hozzátette: – Mit tegyek hát? A férfi szelíden megsimogatta az arcát, aztán lehajolt hozzá, és megcsókolta. – Nincs semmi baj. Megértelek. Még nem vagy felkészülve, hogy vállald a kockázatot. – Nem vagyok hozzá elég bátor – suttogta Cleo. – Rettenetesen sajnálom. 64

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

A férfi ismét megcsókolta, ezúttal hosszabban és szenvedélyesebben. – Nem kell mentegetőznöd. Engedd el magad, és bízz bennem! Még előttünk van az egész éjszaka, és gondoskodni fogok arról, hogy minden percét élvezzük. Maxim keze lassan elindult a hasától lefelé. Minden egyes érintésére a gyönyör egyre újabb hullámai áradtak szét a lány testében. Cleo szíve egyre gyorsabban vert. A keze magától kezdett mozogni, felajzottan tépkedte Maxim ruháját, a gombjait, cipzárját, s végül megérintette a férfit ott, ahol leginkább érezte heves vágyakozását. Maxim lefejtette róla a melltartóját és bugyiját, ajkaival körbefogta az egyik mellét, és nyelvével körbesimogatta a bimbóját. A vágy vad hulláma száguldott végig Cleón. Amikor a férfi végigsimított a hasán, a lány halkan felnyögött, s az ő simogatásai is merészebbekké váltak. Borzongás szaladt végig a férfi egész testén, és megragadta Cleót a csuklójánál. – Ne olyan hevesen – kérlelte elfulladva. De a kielégületlen szerelem túl forrón izzott a lányban, s minden önuralmától megfosztotta. Egész életében ilyen érzelmekre vágyott. Most végül adni akart, és elfogadni. Mintha Maxim megsejtette volna, mi megy végbe benne, elengedte a csuklóját. – Jól van hát – suttogta –, gyere hozzám, Cleo, most azonnal… Megcsókolta a lány combjának érzékeny belső oldalát, nyelvével felkutatta testének minden porcikáját, majd visszatért az ajkához, és a lány ugyanúgy érezte a köztük fellángoló forróságot. Maxim ismét elnyújtózott mellette, egészen szorosan hozzásimult, és a lány sejtette, milyen erősen kell küzdenie magával, hogy ellenálljon a kísértésnek, s ne tegye azonnal a magáévá. Ehelyett hagyta, hogy a lány kalandozzon a testén, úgy, ahogy neki tetszik. Cleo önfeledten kutatta fel a férfit, kéjesen dúskálva ebben az új világban, amelynek kapuját Maxim tárta fel előtte. Amikor hirtelen elfogta a félszegség és abbahagyta, a férfi bátorította, és izgató simogatásokkal ösztönözte, amíg a lány azt nem érezte, hogy feneketlen szakadék szélén imbolyog. A férfi egyre izzóbban csókolta, simogatta és becézgette, míg végül a lány már csak őt érezte, őt ízlelte, már csak a férfi létezett a számára. Valamivel később a férfi elvonta ajkát a lányéról, a szemébe nézett, és elfúló hangon kérte: – Fogj meg engem, szeress engem, Cleo! A lány azonnal engedelmeskedett, hiszen éppen most tanulta meg, hogy az embernek elfogadnia, de adnia is kell a tökéletes szerelmi boldogsághoz. Maxim ezt már régen tudta. Ujjainak érzéki becézgetése egyre vadabb révületbe vitte a lányt, egészen a gyönyörteli beteljesülésig, miközben maga a férfi is kéjesen borzongott Cleo szerelemmel teli érintése alatt.

9. FEJEZET Másnap reggel Cleo alig mert Maximre nézni. A férfi csendesnek és magába fordulónak látszott, csaknem elutasítónak, mintha az előző éjszaka intimitásai nem is történtek volna meg. Szótlanul reggeliztek. Cleo Maxim kezét nézte. Az az ügyes keze. Tud vele olyan portrékat festeni, amelyek feltárják az ábrázolt személyek legbensőbb lelki életét. S képes volt belőle is olyan gyönyörteli kiáltásokat előcsalogatni, amelyek forró szerelmet fejeztek ki.

65

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

A torka összeszorult, képtelen volt meginni a kávéját. Bizonytalanul letette a csészét, s hevesen kívánta, bárcsak szólna már Maxim valamit. A férfi azonban hallgatott, szinte olyan volt, mint egy idegen. Csak álmodta volna az előző éjszaka eseményeit? Végül a festő közölte, hogy elmegy Alice-ért és Williamért, s egy jó óra múlva megjönnek. Miután elhajtott, ijesztő csend telepedett a szobákra. Cleo kimenekült a kertbe. Valami nincs rendben, gondolta. Nem, minden elromlott, vallotta be magának sóhajtva. Ideje szembenézni a tényekkel. A Maximhez fűződő kapcsolatának nincs jövője. Erre időközben valószínűleg a férfi is rádöbbent. Ezért viselkedett ma reggel olyan különösen. És ebben természetesen ő, Cleo a hibás. A férfi még több gyereket szeretne, de ő nem képes gyermekekkel megajándékozni. Természetes, hogy Maxim normális módon akarta szeretni, neki azonban nem volt ehhez bátorsága. Cleo boldogtalanul hajtotta le a fejét. Ha valóban szereti a férfit, s ez nem volt kétséges, akkor azt kell tennie, ami Maximnek a legjobb. S egy hiányos kapcsolat bizonyára sehová sem vezetne, csak a gyötrelmes véghez… Maxim csalódása napról napra nőne, s ő maga is reménytelen csődtömegnek érezné magát. A legokosabb az lesz, ha most azonnal véget vet ennek a kapcsolatnak, mielőtt még eljutnának ebbe a stádiumba. Otthon Londonban vár rá a megszokott élete. Ideje lenne visszatérnie. Biztosan az apjának is szüksége van rá, és ez az érzés a következő hetekben nagy szerepet játszhat az életében. Cleo visszament a házba, és elhatározta, hogy azonnal elutazik. Akkor nem kell többé szembenéznie Maximmel, nem kell fájdalmasan magyarázkodnia, nem kell meghallgatnia, hogyan próbálja esetleg maradásra bírni, s meggyőzni őt és saját magát is, hogy van esély a boldog, közös jövőre. Persze akkor úgy fog elutazni, hogy nem búcsúzik el Alice-től és Williamtől sem. Ez fájt neki, mert megszerette a két gyereket. Talán majd kicsit szomorúak lesznek, ha nem találják itt, de biztosan gyorsan feledik a bánatot. A saját életüket élik, vannak barátaik, és az iskola is leköti őket. Ő viszont még nagyon sokáig fog emlékezni rájuk. Sietve becsomagolta a holmiját. Hagyjon hátra üzenetet? De hát mit írhatna Maximnek? Úgyis tudja majd, miért utazik el. Kivonszolta a poggyászát a kocsihoz, és begyömöszölte a csomagtartóba, majd megtörölte könnyes szemét. Nincs idő a könnyekre. Már fél órája, hogy Maxim elment, iparkodnia kell, ha nem akar vele találkozni. Miután beindította kis piros sportkocsijának a motorját, néhány percig mozdulatlanul ült. Nem hitte volna, hogy ilyen nehezére esik a búcsú. De ennek meg kell lennie, győzködte magát, s elindult lefelé a kavicsos úton. Alig emlékezett rá, hogyanjutott vissza Londonba. Csoda, hogy nem okozott balesetet. Holtfáradtan szállt ki a kocsiból, s kinyitotta a kaput. Furcsa, ez az értékes műkincsekkel és régiségekkel teli, igényesen berendezett ház, amely eddigi életében az otthona volt, most valahogy idegennek tűnt. Remélte, hogy az apja nincs otthon. Szüksége lenne néhány órányi magányra, le kell zuhanyoznia, és valamit tennie kellene, hogy legyűrje a kimerültségét. Ám amikor keresztülment az előcsarnokon, kinyílt a szalon ajtaja, és az apja lépett ki rajta. – Cleo! – kiáltotta meglepetten. – Mi a csudát csinálsz te itt? Ilyen fogadtatásra nem számított. Hát nem örül az apja, hogy viszontlátja őt?

66

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Csak most döbbent rá, hogy amíg Maximnál lakott, az apja egyetlenegyszer sem hívta fel. Ez nem volt rá jellemző. Rendes körülmények között legalább kétnaponta jelentkezett. És az ő két telefonhívásakor is meglehetősen furcsán viselkedett. – Korábban visszajöttem, mert… – kezdte Cleo, de hirtelen elhallgatott. Az apja mögött egy nő lépett ki a szalonból. Egy harmincas évei végén járó, vonzó, elegánsan öltözött asszony, sugárzó, értelmes szemekkel és megnyerő mosollyal. – Szervusz, Cleo! Mi még nem ismerjük egymást, de az édesapád már sokat mesélt rólad. Az apja kissé feszengve szemlélte a jelenetet. – Cleo, szeretném neked bemutatni Laura Brentont, az egyik… nagyon jó barátnőmet. Laura, te már tudod, hogy ő a lányom. – Végre találkoztunk – mondta Laura, majd Cleo apjához fordult. – Most sajnos el kell mennem. Fontos megbeszélésem van, amit már nem tudok lemondani. Látjuk egymást holnap? – Igen, természetesen – válaszolta a férfi gondolkodás nélkül. – Viszontlátásra, Cleo! Ne haragudj, hogy azonnal eltűnök, alighogy először találkoztunk. – Laura hangja lágy volt és dallamos. – De bizonyára hamarosan találunk majd alkalmat, hogy alaposan kibeszélgessük magunkat egymással. Az asszony elhagyta a házat, Cleo pedig zavartan ráncolta a homlokát. Mi történik itt? Az apja kikísérte Laurát az ajtóig. Amikor visszajött, Cleo követte a szalonba. – Még nem vártalak – jelentette ki Mr. Rossiter, és töltött magának egy italt. – Elkészült a portré? – A portré? – ismételte meg Cleo. Arról csaknem megfeledkezett. – Nem – fűzte hozzá bizonytalanul, és eszébe jutott, miért nem készült el. – És nem is hiszem… – Most mit mondjon? – Papa, figyelj, igazán sajnálom, de… Az apja egykedvűen megvonta a vállát. – Nem olyan fontos. Cleo felkapta a fejét. – Hogy érted ezt? Szinte kényszerítettél, hogy elutazzam a tóvidékre és lefestessem magam, megvesztegetted Maximét… – Jaj, olyan nehezére esett kiejteni ezt a nevet! – Őszinte leszek hozzád, Cleo – válaszolta az apja bocsánatkérő hangon. – Igen, szerettem volna egy portrét rólad. De főleg távol akartalak tartani egy-két hétre a háztól. Amikor azt az influenzaszerű vírust megkaptad, és tovább kellett Mr. Brennernél maradnod, természetesen sajnáltalak. Másrészt viszont szerencsés közjáték volt. Laura és én csak nemrégiben ismerkedtünk meg egymással, mialatt te a Bermudákon voltál a felvételek miatt. De a dolgok nagyon gyorsan alakultak, és hát, érted, kicsit megnehezíti a helyzetet, ha az ember lánya egyazon fedél alatt lakik. Cleo rémülten rogyott le a legközelebbi karosszékbe. – Ezt egyszerűen nem hiszem el! – kiáltotta metsző hangon. – El akartál távolítani a házból, hogy zavartalanul élvezhesd a viszonyodat Laura Brentonnal? – Ez nem viszony – ellenkezett a férfi, és szigorú pillantást vetett a lányára. – Szeretjük egymást, ezért kérlek, a jövőben légy kicsit meggondoltabb, ha Lauráról beszélsz. – Cleo számára túl nagy volt a megrázkódtatás, semhogy válaszolni tudjon, így az apja folytatta: – Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi előfordulhat velem. De hát így történt, s ezt el kell fogadnod. Tudom, nehéz lesz számodra, mivel mi mindig nagyon közel álltunk egymáshoz, talán túlságosan is közel. Már régen arra kellett volna ösztönöznöm téged, hogy a saját életedet éld. De te is olyan magányos 67

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

gyerek voltál, és annyira függtél tőlem. Nos, időközben felnőttél, és nekünk végre külön utakon kell járnunk. Cleónak csak nehezen sikerült erőt vennie magán, hogy ne törjön ki hisztérikus nevetésben. Hosszú éveken át győzködte magát, hogy nem szabad elhagynia az apját, mert az annyira ragaszkodik hozzá. Valójában pedig arra várt, még ha türelmesen is, hogy ő felnőttként végre igényt támasszon a saját függetlenségére. – Biztosan meg fogod szeretni Laurát, ha jobban megismered – folytatta a férfi. – Tudom, nem kimondott szépség, de melegszívű, kedves, becsületes, és nagyon sokat jelent számomra. – De… az édesanyám… – Természetesen szerettem őt, de már tizennyolc éve halott. Hosszú és magányos időszak volt ez nekem. – Itt voltam neked én – vetette ellen a lány megbántva. – Persze, és én nagyon szeretlek téged. Még ma is hálás vagyok az édesanyádnak, hogy olyan bátor volt, és megajándékozott egy kislánnyal. Ennek ellenére él bennem az az igény, hogy az életemet megosszam egy asszonnyal. Elég idős vagy hozzá, hogy ezt megértsd. Az utolsó megjegyzésre Cleo már csak fél füllel figyelt, érdeklődését inkább az apja előző szavai kötötték le. – Mit értesz azon, hogy az anyám elég bátor volt? – Nos, tudatában volt a kockázatnak. Könyörögtem neki, ne akarjon gyereket, kövesse az orvos tanácsát. De nem lehetett megingatni az elhatározásában. – A férfi szomorkásan mosolygott. – És az édesanyád majdnem mindig elérte, amit akart. Mindig csodáltam az akaraterejét. Ez a magyarázat Cleónak újabb megrázkódtatást jelentett. Mindig azt hitte, az édesanyja szelíd lelkű, inkább mások akarata szerint élő asszony volt, aki uralkodó jellemű férje minden kívánságát teljesítette. A lány persze nem sokat tudott az elhunytról, akiről az apja szinte soha nem beszélt. Úgy tűnt föl, hogy az a portré, amely a szalonban a kandallópárkány fölött függött, s amely egy álmodozó pillantású, tartózkodó mosolyú asszonyt ábrázolt, nem az igazi személyiségét tükrözte. És vajon miféle kockázatot vállalhatott? – Milyen orvosi tanácsot nem akart követni? – kérdezte Cleo vontatottan. Az apja sóhajtott. – Rendkívül magas volt a vérnyomása, és ez ilyen fiatal asszonynál szokatlan dolog. És mivel a terhesség a vérnyomást hirtelen még jobban megnövelheti, a veszély kézenfekvő volt. Ami a te születésedet illeti, szerencsére akkor nem merült fel megoldhatatlan orvosi probléma. Én persze nem akartam másodszor is kihívni a sorsot, miután már volt egy szép, egészséges kisbabánk, de édesanyád szilárdan kitartott az elhatározása mellett, hogy még egy gyereket a világra hoz. Cleo zavartan ingatta a fejét. Az édesanyja tehát nem a szülésbe halt bele, hanem rossz egészségi állapota vitte el. És mégsem riadt vissza, hogy vállalja a második terhesség kockázatát is. – Miért nem mesélted el mindezt már korábban? – kérdezte szemrehányóan. – Hibásnak éreztem magam, hogy teljesítettem édesanyád kérését, és beleegyeztem a második babába. Ezért úgy véltem, én vagyok a felelős a haláláért. Csak azzal tudtam leküzdeni a lelkiismeret-furdalásomat, hogy elűztem a fájdalmas emlékeket, nem beszéltem ezekről a dolgokról, sőt igyekeztem még csak nem is gondolni rájuk. – Bárcsak korábban elmondtad volna! – suttogta Cleo. 68

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Hiszen szándékomban volt. Úgy terveztem, mindent elmesélek neked, ha már elég idős leszel ahhoz, hogy megértsd. De minél tovább vártam vele, annál nehezebb lett. Igazán sajnálom. Cleo fáradtan ingatta a fejét. – Szeretném egy kicsit nyugodtan végiggondolni mindezt. Itt maradhatok még egy darabig? Nem okozok ezzel Laurának és neked gondot? – Te itt otthon vagy, addig maradsz, ameddig akarsz. Cleo azonban tudta, hogy hamarosan el kell költöznie. Végre ideje, hogy megszabaduljon a gyerekkorától és a múltjától. A következő napokat Cleo szinte álomban élte át. Ismét találkozott Laurával, és szinte akarata ellenére vonzódni kezdett hozzá. Felhívta néhány régi barátját, de kitért az elől, hogy leüljön velük beszélgetni. Amikor a modellügynökségtől telefonüzenetet kapott, hogy vállalna-e újabb megbízást, képtelen volt visszahívni őket. Egyszerűen nem volt lelkiereje ismét dolgozni, semmi nem tudta fellelkesíteni, valami különös, lebegő állapotban élt. Először is saját lakást kell majd keresnie, vagy talán egy kisebb házat. Felvette a kapcsolatot több ingatlanügynökséggel, de aztán képtelennek érezte magát, hogy megnézze a felkínált lakásokat. És egész idő alatt kerülte, hogy az egyetlen fontos dologra gondoljon, nevezetesen arra, miért hagyta el Maximét búcsú nélkül. De hát mi mást tehetett volna? Miután a saját életét sem tudta rendbe tenni, nem szabad még másét is szétdúlnia. A hét további részében csak ide-oda vonszolta magát, egyik üres nap követte a másikat. Az apja csak Laurával törődött, úgy látszott, nem is veszi észre, hogy Cleo milyen sápadt és kedvetlen. Szombat reggel a lány későn kelt fel. Napról napra nehezebb volt számára, hogy kibújjék az ágyból. Felvette a köntösét, és nyomott hangulatban éppen lefelé indult a lépcsőn, amikor kopogtak a bejárati ajtón. Mivel az apja beengedte a látogatót, bizonytalanul megállt fönt. Semmiképp nem akart egy idegen előtt így mutatkozni nincs rendesen felöltözve, és az újabb nyugtalan éjszaka után a haja is kócos. Ekkor azonban egész testében reszketni kezdett, mert a hang, amelyet meghallott, nagyon is ismerős volt. – Cleóval szeretnék beszélni – jelentette ki Maxim kertelés nélkül. – És ön kicsoda? – tudakolta az apja udvarias hangon. – Maxim Brenner. Elhoztam önnek a portrét, amelyet megrendelt, Mr. Rossiter. És szeretném érte megkapni az eredetit. – Fáradjon beljebb – szólt az apa kissé zavartan. – Attól tartok, Cleo még nem kelt fel. – De igen – szólalt meg a lány bizonytalan hangon, és továbbra is erősen kapaszkodott a lépcső korlátjába, mert a térde hirtelen megroggyant. Valahogy mégis sikerült levánszorognia a lépcsőn, és akkor megpillantotta Maximét, amint az előcsarnokban áll. A férfi feléje fordult, átható pillantásától a lánynak csaknem elakadt a lélegzete. – Öltözz fel! – adta ki az utasítást a férfi. – Azonnal indulunk. Mielőtt William és Alice hazajön az iskolából, otthon kell lennem. – Én… én nem tudok veled menni – kezdte a lány akadozva. – Mindenesetre azért öltözz fel – vélekedett az apja. – Minden mást megbeszélünk később. Foglaljon addig a szalonban helyet, Mr. Brenner! S kérem, mutassa a képet! A házvezetőnőm közben felszolgálja majd a kávét.

69

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Cleo felment a lépcsőn, lezuhanyozott, a kefével végigszaladt a haján, belebújt egy farmerbe és pulóverbe, majd megnézte a tükörképét. Nagy, hitetlenkedő pillantású szemek tekintettek vissza rá. Maxim itt van? Az ő házukban? És el akarja őt vinni magával? Még mindig kábultan ment a szalonba. A két férfi éppen kávézott. A portré az egyik falhoz volt támasztva, s Cleo megszemlélte. A képen nagyon fiatalnak és sebezhetőnek látszott, érintetlenül szépnek, semmiképpen nem az a csillogó modell volt, aki olyan sok címlapon mosolyog. – Nem pontosan az a portré, amit elképzeltem – jegyezte meg az apja. – De azért tetszik. Mr. Brennernek sikerült valamit megragadnia a lényedből, amit én eddig nem vettem észre. Bárcsak az édesanyádat is ő festette volna meg! A képen látható asszony hasonlít nagyon hozzá, de semmit sem árul el a lelkéből és a jelleméből. – Letette a csészéjét, és fürkészve nézett a lányára. – Egyébként Mr. Brennernek az az eltökélt szándéka, hogy magával visz. Mi a véleményed erről? – Természetesen itt maradok. – Gondold meg még egyszer a dolgot! – javasolta az apja, és az órájára nézett. – Negyedóra múlva találkozóm van Laurával. Most egyedül hagylak benneteket, és nyugodtan megbeszélhettek mindent. Ha úgy döntenél, hogy elmész Mr. Brennerrel, hívj majd fel! – Elengedsz egy férfival, akit egyáltalán nem is ismersz? – kiáltotta döbbenten a lány. Egyszerűen csak így? – Téged ismerlek, Cleo. És láttam, milyen nyomorúságosan érezted magad az utóbbi napokban. Mr. Brenner biztosan tud erre valami orvosságot. Ami pedig a szemrehányásodat illeti, hogy egyszerűen csak elengedlek vele, ne felejtsd el, kiváló emberismerő vagyok. Feltehetően jó helyed lesz nála. És kötve hiszem, hogy hajlandó lenne hazamenni nélküled. Ezekkel a szavakkal elhagyta a szalont. – Köszönöm, hogy elhoztad a portrét – mondta Cleo halkan, és megpróbált kitérni Maxim pillantása elől. – Már korábban is elhoztam volna. Néhány napja kész van. De úgy gondoltam, szükséged van még egy kis időre, hogy tisztázd magadban a dolgokat. – Milyen dolgokat? – Például azt a kérdést, hogy mit kezdj az életeddel. A lány bizonytalanul az ajkába harapott. – Még nem döntöttem el. – Számítottam erre, ezért én döntök helyetted. – Ehhez nincs jogod! – tiltakozott Cleo dühösen. A férfi két lépéssel mellette termett. – Ha már a jogokról beszélünk, nem gondolod, hogy jogom lenne végre megtudni, miért rohantál úgy el? Nem hagytál üzenetet, nem hívtál fel… – Nagyon jól tudod, miért kellett eljönnöm. – Nem tudom. És ne próbáld meg elmagyarázni, hogy a közös éjszakánkkal van összefüggésben. Akkor nem féltél, és ha akarok, talán még tovább is mehettem volna. De nem akartalak sürgetni. A vér a lány arcába szaladt. – Neked az az éjszaka semmit sem jelentett. Nem úgy alakult, ahogy elképzelted. Azzal, amit kaptál, aligha lehettél elégedett. – Miért nem hagyod, hogy én döntsem el, mivel vagyok elégedett?

70

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– És különben is, te még akarsz gyereket – folytatta Cleo makacsul. – Én pedig nem tudom, hogy… – hirtelen abbahagyta. A terhesség gondolata valahogyan már nem is tűnt olyan félelmetesnek, mint eddig. Maxim az egyik ujjával felemelte a lány állát, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. – Akkor most nagyon világosan megmondom, mit akarok. Téged! Ezt egyszer már elmagyaráztam, de talán nem sikerült egészen pontosan kifejeznem magam. Téged akarlak, a félelmeiddel együtt, és persze a jó tulajdonságaiddal is. Te úgy nyújtasz nekem kielégülést, hogy annak semmi köze az ágybéli intimitásokhoz. És ami a gyerekeket illeti, nem azért akarlak magammal vinni, hogy még több Brennert hozzunk a világra. Végül is itt van már William és Alice, ők tökéletesen elegendőek nekem. – Megragadta a lány vállát, és nem túl szelíden megrázta. – Érted, amit mondok, Cleo? Természetesen értette, de még mindig nem tudta, higgyen-e neki. – Az elutazásom előtti reggelen olyan különös hangulatban voltál – kezdte akadozva. – Mintha teljesen visszavonultál volna. Azt gondoltam, rájöttél, hogy a kapcsolatunknak nincs jövője. A férfi sóhajtva szántott végig ujjaival sötét haján. – Ebben tévedsz. Csak azért hallgattam, mert nem találtam szavakat. A veled töltött éjszaka teljesen más volt, mint amit valaha is átéltem, de nem tudtam, hogyan mondjam ezt meg neked. És te is olyan hallgatag voltál, hogy attól tartottam, talán mégis túl sokat kívántam tőled egyszerre. Annyira féltem, hogy elveszítelek. Végül elhatároztam, hogy hazahozom Williamet és Alice-t. Azt hittem, ha otthon vannak, megint normálisan tudunk beszélgetni mi ketten is egymással, és idővel megtalálom a megfelelő szavakat, hogy kifejezzem az érzéseimet. Amikor a gyerekekkel hazaértünk, te már eltűntél. Kétségbeestem. Alice azóta is szinte állandóan bőg, még William is közel van a síráshoz. Cleo nyelt egyet. – Ezt igazán nem akartam. – Akkor most gyere velem, s hozz mindent rendbe! Szükségünk van rád, Cleo. A lány csak egy pillanatig habozott. – Hát jó. Utána már minden olyan gyorsan zajlott le, hogy Cleónak később csak elmosódott emlékei voltak azokról a percekről. Maxim megcsókolta, ó igen, ennek pontosan tudatában volt. Gyorsan becsomagolt két koffert, Maximmel beült az autóba, és elindultak északra. A nap sütött, amikor elérték a tóvidéket, egyetlen esőfelhő sem homályosította el az eget. A hegyek párába burkolóztak, a mezők smaragdzölden fénylettek, a fák még viselték nyári lombkoronájukat. Maxim bevitte Cleo csomagjait a házba a lány kissé lassabban követte, és igyekezett tudatosítani magában, hogy tényleg, igazán itt van. – Mikor jön haza William és Alice az iskolából? – kérdezte. Maxim mosolyogva fordult hozzá. – Csak holnap. Miközben csomagoltál, felhívtam Sarah-t, és megkértem, menjen el értük, és éjszakára tartsa őket magánál. Úgy gondoltam, szükségünk van egy kis időre, hogy magunk legyünk. Ha William és Alice itt van, csak akkor tölthetjük együtt az éjszakát, ha a kapcsolatunkat már törvényesítettük. A lány meglepetten tekintett rá. – Mit jelentsen ez? Csak nem akarsz feleségül venni? 71

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

– Ez magától értetődik. A gyerekeimet régimódi értékekre próbálom megtanítani, és ha az apjuk bűnben él, akkor nem fogják magukat az én elveimhez tartani – fűzte hozzá mosolyogva. – De hát… azt mondtad, hogy soha többé nem fogsz… – Kíméljük meg magunkat ettől a vitától – szakította félbe a férfi. – így lesz jó, mindkettőnk számára. – Ismét megragadta a bőröndöket. – A csomagodat a melléképületbe viszem. Akár tetszik, akár nem, ott kell laknod, amíg nem hívnak Mrs. Brennernek. Cleo Brenner! Már most csodálatosan hangzik. Követte Maximét a mellékszárnyba, hogy kicsomagolja a holmiját. Mielőtt azonban kinyithatta volna a koffert, a férfi a karjába vette. – Nagyon hiányoztál – suttogta és megcsókolta. Cleóban abban a pillanatban heves vágy támadt, hogy szenvedélyesen becézgessék. Erre nem is kellett sokáig várnia. Maxim mohón csúsztatta végig kezét a testén, a vágya szinte túlcsordult rajta. Követelőén tapasztotta ajkát a lányéra, majd váratlanul elengedte. – Mi baj? – kérdezte Cleo megütközve. – Ha tovább csókollak, esetleg nem tudom megtartani az ígéretemet. A lány csodálkozva nézett rá. – Miféle ígéretedet? – Hogy azonnal abbahagyom, ha akarod. – De hát én egyáltalán nem akarom, hogy abbahagyd – bújt a lány a férfihoz. Érezte, ahogyan Maxim mély lélegzetet vesz. – Semmi nem változott, Cleo. Azok a kockázatok, amelyektől féltél, most is fennállnak. És bármilyen óvatos leszek is, nincs rá biztosíték, hogy nem leszel terhes. – Erre nincs is szükség. Most tudtam meg valamit az édesanyámról. Nagyon bátor volt, sokkal bátrabb, mint amilyen én valaha is leszek. Az évek során mindig azt hittem, azért akarta megajándékozni apámat egy második gyerekkel, mivel ez az apám kívánsága volt, aki figyelmen kívül hagyta gyönge egészségét. De tévedtem. Az anyám volt az, aki még egy gyereket szeretett volna, pedig tudta, mekkora kockázatot vállal. Mégis úgy döntött, hogy megpróbál teljes életet élni, nem gondolva a lehetséges következményekre. És azt hiszem, követnem kellene a példáját. Egy kicsit azért még mindig félek – vallotta be –, de a segítségeddel bátorságot fogok meríteni, hogy megtegyek olyasmit, amit soha nem feltételeztem volna magamról. – Ó, Cleo… – A férfi vadul magához szorította, és most egészen másképpen csókolta, mint eddig. Szorosan összeölelkezve zuhantak az ágyra, és a férfi türelmetlenül vetkőztetni kezdte a lányt. Nemsokára az ő ruhái is a földre kerültek, s Cleo hozzálátott, hogy felfedezze Maxim testét. Eleinte még kicsit szemérmesen és elfogódottan, de nemsokára magával ragadta a férfi szenvedélye. Hirtelen valódi érzéki bódulat kerítette hatalmába. Túl sok kielégítetlen vágy halmozódott fel benne az évek során, s ez most mind egyszerre tört a felszínre. Minden elmerült a féktelem önkívületben. Utána már csak néhány jellegzetes pillanatra tudott visszaemlékezni. Maxim ajka a mellén, a saját ujjai, amint a férfi kemény izmain siklanak, az egész testén végigfutó vonaglás, édes izzással teli csókok… Majd egy váratlan, rövid fájdalom, s a mozdulatlan csönd, amikor Maxim megérezte, hogy Cleo túljutott a rövid szenvedésen… Aztán az egyre gyorsabbá váló 72

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

ritmus, csaknem elviselhetetlen gyönyör, míg mindketten elvesztették az önuralmukat… És végül az az újfajta boldogság, amelyet már azóta az éjszaka óta ismert, de amelyet most sokkal intenzívebben élt át, olyan csodálatosan és bensőségesen, hogy minden egyéb jelentéktelenné vált. A világ végérvényesen megváltozott Cleo számára. Maxim karjában aludt el. És amikor felébredt, a boldogsága még mindig nem szállt el, valóság volt, nem csak szép álom. – A legszívesebben megkérném a nővéremet, hogy egész hétre tartsa magánál a gyerekeket – sóhajtott Maxim. – Nem, látni szeretném őket, de majd csak holnap – válaszolta Cleo álmodozva. – Ez az éjszaka még a miénk. – Te pedig az enyém vagy. – Igen. Nem is értem, miért volt szükségem olyan hosszú időre, hogy ezt megértsem. – Jobb későn, mint soha. Már attól féltem, soha nem fogod belátni, vagy nem lesz bátorságod bevallani. – Most már semmitől sem félek. Sőt az az érzésem, mintha egészen más ember lennék. – Azért túlságosan ne változz meg! Én azt a Cleót szeretem, aki most mellettem fekszik. Így szeretnélek megfesteni, amilyen most vagy. A bőröd felhevült, az ajkad és a melled még duzzadt a csókjaimtól… Gyönyörű vagy! De hiszen egészen elpirultál! Mindig olyan lányt akartam feleségül venni, aki tud pirulni. – Hát ha ilyeneket mondasz nekem… – Még nagyon sokszor fogok ilyeneket mondani, ezentúl tehát állandóan piros arccal fogsz járkálni – felelte Maxim nevetve. Aztán komolyra fordította a szót. – Évek óta most először gondolok örömmel a jövőre. És ezt neked köszönhetem. – Lehajolt a lányhoz, megcsókolta, és a vágya újra feltámadt. Cleo ezúttal minden fenntartás nélkül adta át magát a bódító érzelmeknek. Minden félelme elszállt. Most kezdődik igazán az élete, ezzel a férfival, a gyerekeivel – és talán valamikor a sajátjaival.

EPILÓGUS Cleo kint ült a kertben, élvezte a meleg napsütést és a békés csendet. Már a harmadik őszt töltötte a tóvidéken, a meleg színeket és enyhe levegőt adó, kedvenc évszakát. Mellette, takaróba bugyolálva a három hónapos Kate Brenner aludt, anyja véleménye szerint a világ legszebb kisbabája. Cleo óvatosan megérintette gyermeke puha, sötét haját alig tudta kivárni, hogy felébredjen, és láthassa a szemét is, amely zöld volt, mint a sajátja. A szülése nem volt könnyű, s a terhessége idején éppen elég félelmet állt ki, ugyanakkor mélyen élt benne a várakozás öröme. Maxim kívánságára a baba otthon, a saját házukban látta meg a napvilágot a férfi nem akarta a feleségét kitenni annak, hogy be kelljen feküdnie a klinikára, s így végig mellette lehetett, egészen addig, amíg Kate élesen, tiltakozón felsírt, amiért el kellett hagynia az anyatest védettségét.

73

Joanna Mansell

A lélek tükre

(JKSZ 1995/6/2.)

Alice és William imádták a kishúgukat, s különösen közel érezték magukhoz, mert a szüleik megengedték nekik, hogy pár perccel a születése után megnézhessék. Minden olyan remekül ment, hogy Cleo már a második gyerekre gondolt. Egy kicsi fiúra, talán majd két év múlva… – Mosolyogsz – telepedett le melléje Maxim. – Talán rám gondolsz? – Bizonyos értelemben igen. – Cleo elégedetten sóhajtott. – Milyen szép napunk van ma! – Még szebbé tehetnénk – jegyezte meg a férfi, az ujja köré csavargatva felesége egyik szőke hajfürtjét. – Ugyan hogyan? – William és Alice csak két óra múlva jön haza az iskolából. Kate-et pedig éppen megszoptattad. Ha betesszük az ágyacskájába, végigalussza az egész délutánt. – És mit akarsz ezzel a rengeteg szabadidőddel kezdeni? – Dolgozhatnék a portrédon, vagy a gyerekekén. De van egy sokkal izgalmasabb lehetőség is. – Szeretettel simogatta meg az asszony tarkóját, és mint mindig, Cleo teste most is izgatott borzongással válaszolt a férfi gyöngédségére. – Ó, Maxim, annyira szeretlek – suttogta. – Hiszen tudom. – Felállt, karjába vette a kislányát, majd megfogta a felesége kezét, és bevezette a házba…

74