Jason Matthews: A Kreml jelöltje

Prológus A Metropol

 2005 szeptembere 

Bármily impozáns volt is a bársonytapétás, aranyfüsttel bevont Metropol Hotel, Moszkva kiirthatatlan bűze, a kozmaolaj, a párolt káposzta és a megviselt puncik szaga örökre beivódott a nehéz függönyökbe és vastagon beterítette a szőnyeget. Dominyika Jegorova, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó SZVR 1 huszonnégy éves hadnagya a Wolford bécsi üzletében vásárolt fekete csipke alsóneműjében végignézett az ágyon heverő meztelen nőn, aki hanyatt fekve hortyogott, kimutatva előreugró, vadállatias szemfogát. Az amerikai nő – Audrey-nak hívták – előszeretettel harapdálta a partnerét szeretkezés közben. Dominyika vetett egy pillantást az aranyozott tükörbe, a vállán éktelenkedő, félhold alakú, lilás harapásnyomra, amelyben tisztán kivehető  volt Audrey csorba fogának szabálytalan formájú lenyomata. Gazdagon leomló, dohos szatén és kopottas selyemzsinórok keretezték a 19. századi, rokokó rokokó stílusú baldachinos ágyat, ág yat, amely eredetileg a Szentpétervár Sz entpétervár közelében lévő pavlovszki palotában állt. Hatalmas, nedves folt sötétlett az összegyűrődött lepedőn Audrey magas, csontos teste alatt. Nem elég, hogy a nő harapott, de a szmolenszki erdők sűrűjében tanyázó vaddisznók öblös röfögésére emlékeztető hangokat is hallatott. Azok közé tartozott, akiket a Verébiskolában hrjuknuty nak nak hívtak: szeretett kiabálni az ágyban.

Hangosnak hangos volt, de egy vorobej t,t, azaz verebet biztosan nem tudott zavarba ejteni. Dominyikát, az államilag kiképzett kurtizánt azért küldték a  Szluzsba Vnyésnej Razvédki – az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat

1

9

Volga partján álló kastélyba, amely a titkos 4. Számú Állami Iskolának adott otthont, hogy kitanulja a szexuális kémkedés művészetét – azt, hogy hogyan hog yan lehet szexuális eszközökkel csapdába ejteni, megzsarolni, kompromittálni a beszervezni beszer vezni kívánt hírszerző hírszerz ő célpontokat, akik egy SZVR-es „mézes csapda”, egy rafinált  polovaja zapadnya  áldozatául  áldozatául estek. Dominyika újabb pillantást vetett a vállán lévő, durva harapásnyomra. g yűlölte magát, amiért ilyen mélyre süllyedt, süll yedt, hogy verébként kell Szuka. Hogy gyűlölte dolgoznia! Két évvel ezelőtt még az egész világ előtte állt. Gyerekkora óta a Bolsoj prímabalerinájának készült, amíg egy riválisa el nem törte a lábát. Egy csapásra vége szakadt Dominyika közel húszéves balerina pályafutásának, és a szörnyű sérülés örök mementójaként azóta kissé bicegve járt. Az ezután következő, rémálomba illő évet a nő azzal töltötte, hogy kitanulja a bujálkodás minden csínját-bínját. Hogy megözvegyült, beteg anyjának ne kelljen kiköltöznie az államtól kapott lakásukból, Dominyika hagyta, hogy a nagybátyja, nagy bátyja, aki ekkoriban az SZVR igazgatóhelyettese volt, rávegye: feküdjön le egy gusztustalan oligarchával, akit Putyin titokban ki akart iktatni. A férfi meggyilkolása megg yilkolása után Ványa Ványa bácsi azzal hallgattatta el az unokahúgát, hogy nagylelkűen felvetette az Erdő néven emlegetett Andropov Intézetbe, amely az SZVR külföldi hírszerző akadémiája volt. Dominyika rájött, hogy született tehetsége van a kémkedéshez, és újult reménnyel töltötte el, hogy hírszerző tisztként szolgálhatja majd hazáját, a Rogyiná t.t. Jól jött, hogy művelt, kifinomult szüleinek köszönhetően folyékonyan beszélt franciául és elég jól tudott angolul. Minden adottsága megvolt ahhoz, hogy kiválóan teljesítsen külföldi műveletek során.  Tee jó ég, hogy milyen naiv volt! Egy igazi  prosztodusnyij!  A  T   A Szolgálat, a Kreml, a Novorosszija, vagyis Putyin P utyin Új Oroszországa, Oroszorsz ága, még mindig az ország újdonsült, kék szemű cárja, Vlagyimir Vlagyimirovics körüli „erős emberek”, a szilovikok vadászterületének számítottak. Ez a sumák banda kisemmizte Oroszországot, és olyan szélesen beterítette a korrupció takarójával, hogy ha az ember nem milliárdos volt a monopolhelyzetben lévő Gazprommal a zsebében, akkor nem lehetett más, csak moszkovita, akinek legfeljebb háromszor egy héten jut hús az asztalára. A szilovikok az egykori szovjet politbüro tehetetlenségbe merevedett szürke eminenciásainak örökösei  voltak, akik éppolyan kérlelhetetlenül véreztették ki kapzsiságukkal az elmúlt húsz évben Oroszországot, ahogyan azt elődeik tették hetven éven át a Szovjetunióval az alkalmatlanságukkal. 10

Dominyika Jegorova kiváló eredménnyel végezte az akadémiát, és dagadt a keble büszkeségtől, hogy az SZVR maroknyi női műveleti tisztje közé került, operupolnomocsennij nek. De a siker édes, ám csalóka gyümölcse keserű hamuvá vált a szájában, amikor Ványa bácsi továbbküldte a 4. Számú Állami Iskolába, a Volga partján álló, Verébiskolaként ismert kazanyi Kon Intézetbe, ahol a nőkbe kérlelhetetlen és kíméletlen szigorral beleverték, hogyan  váljanak Putyin prostituáltjaivá. Dominyika lelkének egy része belehalt abba, amit a Verébiskolában tettek vele, más nők pedig ténylegesen bele is haltak a kiképzésbe, mivel nem volt ritka az öngyilkosság. Ami kiveszett Dominyikából, annak a helyét a rendszerrel szemben érzett düh, a besensztvo foglalta el, és a lángoló gyűlölet a hallgatag uralkodójuk kegyeiért versengő, talpnyaló podhalimok iránt. Dominyika elszánta magát arra, hogy bármi áron érvényesülni fog. Miután befejezte a Verébiskolát és visszatért Moszkvába, egymaga beazonosított egy elcsábítható célpontot: egy kispályás francia diplomatát, aki Párizsban hagyta a feleségét, a lánya pedig a nukleáris fegyverekért felelős francia védelmi minisztériumban dolgozott. Dominyika tudta, hogy a férfi kezd beleszeretni, és nem kell sok idő ahhoz, hogy rávegye a lányát, fecsegjen ki neki minden atomtitkot, amit Dominyika csak hallani akar. Könnyedén elcsábította a férfit, amit nem is talált teljességgel kellemetlen élménynek, lévén a francia diplomata magányos, rendes ember. Csakhogy ez egy valódi akció volt, amely felbecsülhetetlen hírszerzői potenciállal bírt az SZVR számára. A csábítás azonban túl jól sikerült, Dominyika dagadt főnökei elirigyelték a sikerét, szántszándékkal elrontották az akciót, ráijesztve a franciára, aki rögtön beszámolt a viszonyáról a nagykövetségének, ezért hazaküldték. Az ügyet lehúzhatták a vécén, Jegorova, az akadémia frissen végzett, kék szemű tehetsége pedig megtanulta, hol a helye. Hogy kimutassa, mennyire együtt érez vele, atyáskodó Ványa bácsikája egy igazi, fajsúlyos művelettel igyekezett őt kárpótolni, amit ráadásul még érdekesebbé tett az a tény, hogy külföldi bevetésről volt szó. A varázslatos Finnországban, lelkendezett a bácsi. Dominyika arra gondolt, végre valahára egy igazi művelettel bízzák meg. De előtte még lenne egy aprócska feladat, tette hozzá mosolyogva Dominyika nagybátyja. Mindössze három órácskáról lenne szó. El kellene csábítania egy amerikait a Metropol Hotelben. Még egyszer, utoljára tegye meg ezt a kis szívességet a Szolgálatnak, aztán már csomagolhat is és indulhat Helsinkibe. Még egyszer, utoljára, sóhajtott magában Dominyika. 11

Az Egyesült Államok Haditengerészetének főhadnagya, Audrey Rowland egy hete tartózkodott Moszkvában a Nemzeti Hadászati Főiskola 2 végzős diákjainak csoportjával abból a célból, hogy tanulmányozzák Oroszország „bilaterális geopolitikáját”, jelentsen ez bármit is. Amint az bevett szokás  volt mindenkinél, aki hivatalos célból látogatott Oroszországba, az SZVR elemzői már hónapokkal azelőtt, a diákok vízumkérelmének benyújtásakor munkához láttak, és átfésülték a nyílt forráskódú adatbankokat, valamint kifaggatták a titkos forrásaikat a Pentagonnál, hogy minél több információhoz  jussanak a Hadászati Főiskola tucatnyi diákjáról. Ez volt az ilyen esetekben bevett eljárás: a prédára leső SZVR-esek úgy viselkedtek, akár a hegyoldalban türelmesen várakozó farkasok, amelyek némán figyelik a részeg kulákokkal teli, lóvontatta trojká kat, hátha leesik valaki a szánról a hóba. Audrey Rowland főhadnagy kivételes profilján azonnal megakadt az SZVR-esek sasszeme. A célpontok feltérképezését végző részleg jelentésében kitért arra, hogy Rowland a Caltechen doktorált részecskefizikából, belépett a Haditengerészethez, könnyedén végigszáguldott a tisztképzőn, ahol felfigyeltek tehetségére, és mindenki biztosra vette, hogy hamarosan előléptetik. A tisztképzőt követően Audrey-t a Haditengerészet washingtoni kutatólaboratóriuma, az NRL elektromágneses részlegéhez osztották be. Az SZVR birtokába jutott, titkosított NRL hírlevélből arról is tudomást szereztek az oroszok, hogy alig három hónappal az után, hogy Audrey Rowland munkába állt az NRL-nél, máris kivívta a rangidős tudósok tiszteletét az MJ64-es kísérleti elektromágneses fegyver hőeloszlásáról írt tanulmányával. Az ínyencfalatnak minősülő információ igencsak lázba hozta az orosz hírszerzést, mivel az orosz haditengerészet számára elsődleges fontossággal bírt minden olyan hír, amely az amerikai elektromágneses fegyverek technológiájához kapcsolódott. A haditengerészet vezetését nyilvánvalóan nyugtalanította egy 2200 méter/szekundum gyorsaságú, elektromos meghajtású, lőpor nélküli lövedék, amely 150 km-nél távolabbi célpontokat is hibátlanul képes eltalálni. Az amerikai haditengerészet másként fogalmazta meg: egy New York Cityből kilőtt elektromágneses lövedék alig harminchét másodperc alatt képes lett volna bármilyen philadelphiai célpontot kilőni. 2

 National War College

12

Mivel Rowland potenciálisan vonzó alanynak bizonyult, extra erőfeszítést tettek azért, hogy minden, az életmódjára és a személyére vonatkozó adatot begyűjtsenek róla. Még többet sikerült megtudniuk a Kaliforniai Egyetem adminisztratív munkatársai közé beépült orosz illegálistól, aki hozzáféréssel rendelkezett az egyetem és a helyi bűnüldöző hatóság korlátozott hozzáférésű adatbázisaihoz. Azzal a címszóval, hogy munkáltatói háttérvizsgálatot végez, Irvine kifaggatta a nő szomszédait, a főbérlőjét, sőt, egy korábbi szobatársát is a Caltechről. Érdekes eredményre vezetett a kutakodás: Rowland zárkózott,  visszahúzódó típus, gyengéje a margarita, amelyből kettő elég ahhoz, hogy kiüsse. A félénk külső azonban rendkívül kompetitív személyiséget takart. Nem túl hízelgő történetek derültek ki róla a volt osztálytársak, kollégák révén. Végül pedig a főnyeremény: a nőnek erőszakos, bántalmazó apja volt – egy expilóta ‒, és a szexuális zaklatást sem lehetett teljesen kizárni. Egyetlen fiúval sem járt az egyetemen, pletykák keringtek arról, hogy egy randit követően megerőszakolták, de ennek semmilyen hivatalos nyoma nem akadt az egyetemi adatbázisban. Vesta-szűz lett volna, androgün fizikazseni vagy inkább az a fajta nő, aki Leszbosz szigetére jár vakációzni? Ha az utóbbi, ez jó alapot jelenthet majd a beszervezéséhez moszkvai útja során. A feltérképezését  végzők azt is beleírták a jelentésükbe, hogy az amerikai haditengerészet közelmúltbeli liberalizációs törekvései ellenére Rowlandet nem vették volna fel az OSC-hez, sem a Hadászati Főiskolára, ha tudomást szereznek szexuális hajlamairól. Ha a nő valóban leszbikus, ez a titok sebezhetővé teszi. A nő egy hétig tartózkodott Moszkvában a Metropol szállodában tizenkét osztálytársával és egy gardedámként velük tartó tanárukkal. A hír gyorsan terjedt, először az SZVR amerikai részlegéhez, majd az orosz biztonsági szolgálathoz, az FSZB3-hez, végül a GRU4-hoz jutott el. A szervezetek elsőbbségért vívott gyerekes versengésének az vetett véget, hogy a Kreml mindegyiknek külön szerepet szánt Rowland becserkészésében: az FSZB lefoglalja a többi diákot meg a gardedámot, az SZVR embere lépre csalja a nőt, a GRU pedig learatja a babérokat. A konkrét beszervezést a Kreml „doktor Anton” néven ismert specialistája fogja végrehajtani.  Fegyeralnaja Szluzsba Bezopasznosztyi Rosszijkoj Fegyeraciji – az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata 4 Glavnoje Razvegyivatyelnoje Upravlenyije – Felderítő Főcsoportfőnökség, a szovjet hadsereg külföldi hírszerzésért felelős, a vezérkar közvetlen parancsnoksága alá tartozó részlege. 3

13

Az amerikai diákok moszkvai tartózkodása során az FSZB felfigyelt arra, hogy Rowland főhadnagy nem csupán egy vodkát fogyaszt el a Metropol impozáns Saljapin bárjában. Miután jó éjszakát kívánt a többieknek, és az osztálytársai rég nyugovóra tértek, a nő titokban visszaosont a bárba. Egy SZVR által kiképzett „hollót” (a veréb férfi megfelelőjét), a jóképű Szergejt bízták meg a feladattal, hogy elcsábítsa és ágyba vigye a csontos, elöl deszka, hátul léc nőt, aki vastag harisnyát, állig begombolt kardigánt és kényelmes, lapos talpú cipőt viselt, ellentétben a bár többi hölgyvendégével, akik csillogó  Jimmy Choo magassarkúban és átlátszó topokban feszítettek, közszemlére téve sárgadinnye-méretű mellüket. Miután Szergej két éjszakán át tartó igyekezete, hogy befűzze a nőt, hiábavalónak bizonyult, és nyilvánvalóvá vált, hogy Rowland más csapatban játszik, az SZVR azonnali cserét rendelt el az akcióban. Fogytán volt az idejük, és sem az SZVR, sem a GRU nem akarta, hogy Rowland kicsússzon a kezük közül. Rowland delo formular- ját, azaz a műveleti aktáját Dominyika viseltes fém íróasztalára csúsztatta egy ragyás részlegvezető az SZVR jaszenyevói központjában, Moszkva délnyugati részén, majd közölte vele, hogy olvassa át, menjen haza, öltözzön át valami vízben oldódó ruhába, 21:00-ra legyen a Metropolban és kompromittálja az amerikait. Dominyika majd’ felrobbant mérgében, és közölte a hájas főnökkel, hogy menjen el ő a Metropolba, mivel nyilvánvaló, hogy a célpont az ilyen ócska buzeránsokat kedveli, mint amilyen ő (ami oroszul sokkal vulgárisabban hangzott). Ványa bácsi mintha csak mikrofonon keresztül hallgatózott volna, ugyanis négy perccel később felhívta Dominyikát és erősködött, hogy ez lesz az utolsó ilyen megbízatása, mert ezután Helsinkiben lesz műveleti tiszt, és nincs több  verébakció. „Kérlek, vállald el. Ne mondj rá nemet, kérlek szépen”, esengett a bácsi, majd éles hangon így folytatta: „Anyád is ugyanezt mondaná.” Vagyis: engedelmeskedj a parancsnak, különben a gerincbántalmakkal küzdő, reumás anyád utcára kerül, mire beköszönt a moszkvai tél. Négy órával később, a kötelező veréb-kellékkel, a benzodiazepin-tartalmú, enyhe nyugtató hatású Mogadonnal a nyelve alatt, Dominyika a Saljapin bárban ücsörgött a már így is ködös tekintetű Audrey Rowland mellett, aki nem bírta levenni a szemét a Dominyika nyakát körülfonó, antik török

14

nyakláncról, melynek mívesen megmunkált, mélyen lelógó ezüst medáljai figyelemreméltó dekoltázsában csilingeltek. – A kiszolgálás hagy némi kívánnivalót maga után ebben a bárban –  jegyezte meg Audrey, feltételezve, hogy Dominyika tud angolul. – Azt hittem, ez egy ötcsillagos hotel. – Üres volt a pohara. Dominyika közel hajolt hozzá, és cinkosan a fülébe súgta: – Az oroszoknak néha egy kis bátorításra van szükségük. Ismerem ezt a pultost. Elég makacs tud néha lenni, uprjamij, mint egy öszvér. – Audrey elnevette magát, és szótlanul figyelte, ahogy Dominyika két vodkát rendel  jéggel, amelyet azonnal meg is kaptak a pultostól. Audrey ügyet sem vetett a férfira, egy hajtásra felhörpintette a vodkát, és nagyokat pislogva bámulta Dominyikát. Nem tudhatta, hogy a pultos és a bár másik három vendége mind a kémelhárítók, a KR 5 emberei, akik azt lesik, nem figyeli-e meg az ellenség a magas amerikai nőt és az elcsábításán dolgozó Dominyikát. A bár tiszta volt, senki sem tartotta szemmel Audrey-t az amerikaiaktól. Dominyikának nagyon nem kellett bevetnie magát. Fedősztorinak elég volt annyi, hogy kispénzű hivatalnok, aki legfeljebb havonta egyszer engedheti meg magának, hogy a Metropolban iszogasson. Mindent a verébkézikönyvnek megfelelően csinált: finoman irányítva a beszélgetést az orosz férfiakon viccelődött, olykor megérintette Audrey csuklóját, hogy fizikai kontaktust teremtsen. Szándékosan nem mutatott érdeklődést Audrey munkája, haditengerészeti karrierje iránt. Nem is lett volna rá szükség, mivel Audrey alig várta, hogy beszélhessen magáról.  Narcisztikus alkat, suhant át Dominyika agyán, jó lesz vigyázni az egójával, majd kíváncsian arról kérdezte az amerikait, milyen hely a szülővárosa, San Diego. Audrey elmondta, hogy egy haditengerészeti pilóta apa és egy csöndes, visszahúzódó anya egyetlen gyermeke (ezek az információk már egyébként is szerepeltek az SZVR-es aktájában), aztán hosszasan ecsetelte, milyen volt szörfös lányként felnőni a kaliforniai tengerparton, amit Dominyika szerint Audrey csak kitalált. A nő egy umnyik volt, egy kocka, a fizika megszállottja, és pontosan úgy is nézett ki. A harmadik vodka után Dominyika komor hangra váltott, és az állával a pultos felé bökve így folytatta:  A „kontrazvjetka”, vagyis kémelhárítás szó rövidítése.

5

15

– Vigyázz az orosz férfiakkal! Nem elég, hogy mind makacs, a legtöbbjük igazi rohadék. – Audrey több lépésben szedte ki a sztorit a látszólag vonakodó Dominyikából, aki a hotel logójával ellátott díszszalvétájával törölgetve könnyeit, elsírta Audrey-nak a bánatát: szakított a vőlegényével, miután az megcsalta a Vörös téren álló GUM áruház eladónőjével. Az egészet csak kitalálta. – Egy kis ribanc volt lilára festett hajjal. Most költözött fel valami  vidéki oblaszty ból… hogy is mondják angolul…? Egy kis porfészekből… – kesergett Dominyika. – Két éve jegyeztük el egymást, és egyetlen éjszaka alatt mindennek vége lett. – Audrey megpaskolta Dominyika kezét, és közben lángolt benne a düh a csalárd vőlegény iránt, akinek a nevét sem tudta. A „csali” mindig hihetőbb, ha valami oda nem illő részlettel színezzük ki a hazugságot (a kézikönyvben Puskin novellái felkeltik a képzeletet   címmel szerepelt a 87es pont – egy a tengernyi hasonló szabályból, amelyet a Verébiskolában bemagoltattak Dominyikáékkal). Audrey felhevült tekintettel bámulta Dominyikát. Éppannyira hatott rá a nő megcsalásának története, mint a dús ajkú, gesztenyebarna szépség szipogása. Megállapodtak abban, hogy minden férfi szvinyja, koccintottak a nők örök testvériségére, és Audrey fátyolos hangon felvette, mi lenne, ha a szobájában folytatnák. Dominyika az ajkához érintette kecses ujját, és azt suttogta, hogy Audrey szobája helyett akár be is slisszolhatnak a pazar negyedik emeleti Jekatyerina lakosztályba, mivel az unokatestvére itt szobalány, és van kulcsa hozzá. Audrey libabőrös lett az izgalomtól, és már  vette is a kardigánját. Hiába értett azonban olyan jól az elektromágneses fizikához, a tudás sajnos nem vértezte fel a skorpió feje fölött meredő farkával szemben. Az arany és zöld színnel díszített lakosztály fényűző volt, impozáns  vörösréz szamovárral, mely egy ovális Fabergé-asztalkán állt a szoba egyik sarkában. Dominyika és Audrey gyönyörködve végignéztek a káprázatos bútorokon, majd egymásra pillantottak. Egyikük sem szólt semmit. Dominyika tudta, hogy az áldozata mindjárt lépre megy. Úgy tett, mintha a boltíves barokk plafont díszítő freskókat bámulná, amikor a felajzott Audrey odalépett hozzá, a mellére tette a kezét, és a szájára tapasztotta a száját. Dominyika visszacsókolta, mosolyogva hátrébb lépett, két pohár pezsgőt töltött a jegesvödörben álló palackból (közben bedobott egy Mogadon tablettát Audrey poharába, hogy feloldódjon a nő), majd egy ezüsttálcáról 16

teasüteménnyel kínálta, amelyből ő is elvett egyet. Audrey nem találta gyanúsnak, hogy Dominyika szobalányként dolgozó unokatestvére nemcsak a kulcsról, hanem drága pezsgőről és mennyei süteményről is gondoskodott. Dominyika elrágcsálta a falatnyi süteményt vakítóan fehér, szabályos fogaival, és Audrey ettől nem bírt tovább magával: remegő ujjal letörölte a porcukrot Dominyika kis fekete ruhájáról, és a hálószoba felé húzta. A következő harminc percet négy infravörös, távirányítható, 29 megapixeles kamera (és COS-D11-es mikrofon) rögzítette, amelyeket a plafon négy sarkában lévő impozáns, akantuszt formázó stukkókban rejtettek el. A felvételt digitálisan rögzítette az SZVR technikai csapata egy külön erre szolgáló helyiségben a folyosó végén. Két izzadó technikus, akik egy percre sem vették le a szemüket a kameráról, titkosította a képet, és azonnal továbbította pár érintett miniszternek (mind az elnök egykori hírszerző cimborája) a Vörös tér túloldalán álló Kremlbe, alig fél kilométerre onnan. Határozottan jobban megérte az élő közvetítést nézni, mint bikinis brazil csajokat a National Geographic on. Audrey, ez a magas, nyakigláb, csontos amerikai nő, akinek az arca egy vadászmenyétére emlékeztetett, világosbarna apródfrizurájához hasonlót pedig utoljára a Szent Johanna szenvedélye című, 1928-as francia némafilmben lehetett látni, a bűntudatos szenvedély, az ügyetlenség és az orgazmusképtelenség gordiuszi csomójának bizonyult az ágyban, és hajlamos  volt bevizelni, miközben hiábavalóan igyekezett elérni a gyönyör csúcsát. Hála istennek, semmi bonyolult,  gondolta Dominyika megkönnyebbülten. Különösebb erőlködés nélkül sikerült elkerülnie az aktív részvételt, ehelyett inkább masszőzként igyekezett végigvezetni a csontos madárijesztőt az izgalmi állapot négy fázisán – amelyeket az iskolában csak úgy hívtak: köd, szellő, hegy és hullám ‒, hogy előcsalogassa belőle azt, amit az oktatók malenkoje szuscsesztvó nak hívtak, vagyis aprócska lénynek, és ami harminc csigalassúságú perccel később be is következett, miután váratlanul színre lépett Audrey hajkeféjének bordázott nyele. (89-es tétel:  Imádkozz a Boldog Vazul-székesegyház hátsó oltáránál! ) Audrey tágra nyílt szemmel, nyögdécselve felült a matracon, akár egy vámpír a koporsóban, két karjával körbefonta Dominyika nyakát, belemélyesztette a fogát a vállába, és úgy lovagolta meg az ezután következő, remegő orgazmusait, mint boszorkány a seprűjét, magasan szállva a szálloda felett, túl a Kreml falain, Putyin elnök hálószobájának ablakán, majd az 17

Ukrajna hotel tornyának csúcsán lévő csillag körül, kétszáz méterrel az arbati folyókanyar felett.  Ezzel már kezdhet valamit a GRU beszervezője,  gondolta magában Dominyika az akcióra összpontosítva, miközben Audrey pihegve az ágyra zuhant. Dominyika törülközőt terített az amerikai remegő ágyékára. Utoljára csináltam, fogadkozott Dominyika. Hála istennek, hogy többé nem kell ilyesmit tennem. Helsinki olyan lesz, mint egy álom. Nem tudhatta, hogy ez igaz is lesz, meg nem is.

Audrey kezdett magához térni a benzodiazepinnel feltüzelt, négyorgazmusos kómából. A feje meglepően tiszta volt, ragacsos combjai még remegtek. A szabályoknak megfelelően az ügynök érkezésekor a veréb mindig elhagyja a helyiséget, Dominyika ezért kisétált a szobából a férfi mellett, ügyet sem vetve udvarias biccentésére. Audrey észre sem vette, hogy elment, nem tudta, hogy a veréb szerepe ezzel véget ért. Az amerikai nőnek csupán múló emlék marad ez a kék szemű Vénusz a hajkefével, akinek a nevére sem emlékszik majd, jóllehet a félórás aktusról készített digitális felvétel örökre fennmarad. Audrey azt sem tudhatta, hogy a Kreml most érkezett ügynöke a hírneves doktor Anton Gorelikov, Putyin rejtélyes Szekretarijat  jának – a Kreml titokzatos, egyszemélyes hivatalának – ötvenéves igazgatója, aki olyan stratégiai fontosságú, kényes ügyekért felel, mint az amerikai haditengerészet fiatal tisztjének kényszerbeszervezése. Anton óriási sikereket könyvelt el az évek során a beszervezés terén. Oxfordi igényességgel, folyékonyan beszélt angolul, és bőven volt mit megbeszélnie Audrey-val, aki időközben felöltözött a díszes fürdőszobában, és most idegesen fésülte a haját a hajkeféjével, melynek még mindig forró volt a nyele. Anton ritkán folyamodott fenyegetéshez, jobban szerette racionálisan megvitatni a kiszemelt alanyokkal az orosz hírszerzéssel való együttműködés előnyeit, szemet hunyva az iménti „kellemetlenség” felett. A szalonban foglaltak helyet. Audrey érdeklődve fordult a férfi felé, de fogalma sem volt, miről lehet szó. Hajnali két óra volt. – Rendkívüli örömömre szolgál megismerni önt, Audrey – vágott bele Anton bácsi. 18

Audrey a székében fészkelődve nézett a férfira. Nem sikerült teljesen lemosnia magáról a ragacsos testnedveket. – Honnan tudja a nevem? Ki maga? Gorelikov felvillantotta jellegzetes mosolyát, amellyel ezer más megzsarolt ügynököt szervezett már be élete során. Audrey hangja nem volt nyugodt, Anton kihallotta belőle az idegességet. – Kérem, szólítson Antonnak. A kiváló szakmai hírnevének köszönhetően tudom a nevét. Ragyogó karrier vár magára a fegyverkutatás terén, remek kilátásai vannak arra, hogy előléptessék. Befolyásos mentorok, nagyhatalmú támogatók fogják még előrébb lendíteni a karrierjét a haditengerészetnél. – Honnan tud rólam ennyi mindent? Milyen szervezettől jött? – Audrey továbbra sem értette, mi ez az egész. Anton bácsi ügyet sem vetve a nő kérdéseire, így folytatta: – Ami pedig az iménti, gyors liezont illeti azzal a fiatal nővel a bárból, nos, mindenkinek jobb, ha nem teszünk róla említést. Őszintén csodálom az amerikai haditengerészet nagyfokú bölcsességre valló „Don’t Ask, Don’t  Tell”6  reformját. Sajnos a mi orosz hadseregünk túlzottan monolitikus az efféle liberális előretekintéshez. – Mi köze van ennek bármihez? – szólt közbe Audrey, akinek kivételes elméje kezdte kapiskálni, miről is van szó. Végigfutott a hideg a hátán. – Elmondom magának, Audrey, miért nem hagy nyugodni e gondolat. Félek, ha az iménti meggondolatlan szapphói cselekedete nyilvánosságra kerülne, szinte bizonyos, hogy szolgálata intézményesült előítéletei felszínre törnének, ami azzal a kockázattal járna, hogy maga kénytelen lenne idő előtt  visszavonulni a haditengerészettől, feleennyi fizetéssel. Ami roppant mód méltánytalan és igazságtalan lenne. Gorelikov tökéletes időzítéssel a szalon sarkában álló televízió felé bökött a távirányítóval, és a képernyőn elindult az iménti meggondolatlan cselekedetről készített felvétel: Audrey remegő lábai az égbe merednek, és mintha egy makimajom farka lógna ki a farpofái közül. Audrey mozdulatlanul ült a karosszékben, kifejezéstelen arccal figyelte a képernyőt. Érdekes módon kevés pszichológiai támpontot adott a ravasz vén varázslónak; higgadt  Jelentése: „Ne kérdezd, ne mondd!” – a kifejezés arra az amerikai irányelvre utal, amely szerint lehetnek ugyan homoszexuális tagjai az amerikai haderőnek, de nyíltan nem vállalhatják fel a másságukat. 6

19

és érzelemmentes maradt. Elfogadta a cigarettát, amellyel Gorelikov megkínálta, és nagy slukkot szívott belőle. A férfi tudta, hogy mérlegeli a következményeket. Ami jól jel. Audrey valóban a következményeket mérlegelte. Tudta, mi fog történni, mivel biztonsági kiképzésben is részesült pontosan az ilyen esetekre. Csakhogy ő nem törődött az előírásokkal, mert azok rá   úgysem  vonatkoznak. Komoly karrier előtt állt a haditengerészetnél, nem volt ideje ilyesmivel tökölni. De tudta jól, hogy nagy pácban van. Az oroszok kitalálnának valami mesét, a fiatal orosz nő sírva erősködne a hatóságok előtt, hogy kényszerítették erre a szaftos szexvideóra, amely legalább fél tucat orosz erkölcsi törvényt megsért. Egy ilyen botrány biztosan tönkretenné Audrey karrierjét, amelyre az egyetem óta készült, és amiért elvégezte a tisztképzőt, felvételt nyert a kutatólaboratóriumba, hogy aztán megmászhassa a haditengerészet ranglétráját, lepipálhassa a szívtelen apját, rangot és a ranggal járó privilégiumokat szerezzen egy olyan szolgálatnál, amely az önelégült önzetlenség képében tetszelgő férfiak megközelíthetetlen birodalma. Mindennél fontosabb, hogy mindezt megszerezze magának. Audrey fizikuselméje levonta a tanulságokat. – Szóval maga most zsarol engem. Engem, az Egyesült Államok Haditengerészetének tisztjét. – Audrey nem bírta elfojtani a remegést a hangjában. – Jaj, dehogy, drága Audrey! – tartotta fel Anton bácsi tiltakozásképpen a kezét. – Ez a legkevésbé sem állt szándékomban. Maga a gondolat is undorral tölt el. – Ez esetben volna szíves közölni velem, pontosan mi is a szándéka? – Gorelikov figyelmét nem kerülte el, hogy a nő már most úgy parancsolgat, mint egy admirális. – Boldogan. Elég a feltételezésekből! Lenne egy kivételes ajánlatom önnek. Örömünkre szolgálna, ha egy éven át diszkrét kapcsolat keretében együtt dolgozhatnánk önnel a békés globális egyensúly érdekében. Olyan kapcsolatról lenne szó, amelyet egy együttérző Oroszországgal ápolna, és amely mindkét ország, valamint az összes nemzet számára előnyös lenne. Együttműködés tizenkét hónapon át. Kérem, vegye fontolóra. Elvégre még a haditechnológiai kutatásnak is az a legfőbb célja, hogy elkerülhető legyen a háború, nem igaz? Audrey meg sem rezzent, de Anton tudta, hogy odafigyel rá. Végiggondolta a férfi szavait. Bizonyos értelemben igaza volt. Audrey anyja harminc 20

éven át szenvedett egy érzéketlen, zsarnok férfi elnyomásától. Jótét lélek  volt, a hatvanas évek ártatlan gyermeke, aki Woodstockban táncolt, hitt a  világbékében és egy olyan világban, amelyben nincsenek háborúk, nincs kegyetlenség, sem gyűlölet. Audrey fizikuselméje tisztában volt azzal, hogy az anyja magasztos világában nem léteztek elektromágneses fegyverek, de soha nem felejtette el, milyen szelíden beszélt hozzá azokban a békés hónapokban, amikor az apja szolgálatot teljesített a tengeren. – De a világbékéből ugye nem él meg az ember – szólalt meg Anton bácsi, mintha csak olvasott volna a nő gondolataiban. Diszkrét kapcsolatuk olyan kézzelfogható haszonnal is járna az emelkedettebb előnyökön túl, mint a tanácsadói díj, a havi „juttatást” is beleértve. – Egy álnéven vezetett offshore bankszámlát képzeljen el, amelyre rendszeres időközönként  jelentős  pénzösszegeket utalnának. És ami a legfőbb: opekunszkij,  vagyis orosz katonai szakértők, az Észak-Amerikai Intézet, valamint a Kreml vezérkara által összeállított, haditengerészeti stratégiával, haditechnikával, globális előrejelzésekkel, nemzetközi politikai prioritásokkal és gazdasági trendekkel kapcsolatos szakmai tájékoztatók. (Nem mintha a világ összes hírszerző szolgálata nem arra használta volna az ilyesféle „tájékoztatókat”, hogy még több információt szedjen ki az ügynökeiből, miközben valójában semmiféle érdemlegeset nem árult el nekik.) Ilyen kezdőlökéssel Audrey Rowlandnek szárnyalni fog a karrierje a haditengerészetnél. Biztos, hogy elő fogják léptetni, teljes kutatás-fejlesztési programokat fognak rábízni, és a legzsírosabb állásokat a Pentagonnál. Az ilyen pozíciók gyakran megnyitják az utat az országos szintű politikai karrier előtt, és a katonai pályafutás sok esetben a szenátusban, a kabinetben  vagy még ennél is magasabban folytatódik. Audrey lepöccintette a cigarettahamut a padlóra. Tudta, mi történik, de a Gorelikov által felsorolt előnyök pontosan azt az előremenetelt biztosították számára, amelyre egész életében vágyott. A férfi górcső alá vette Audrey-t, mintha balusztert vizsgálgatna egy esztergapadon. Narcisztikus személyiség, aki többnek képzeli magát. Akárcsak az apja, Audrey is a munkájával kompenzáló karrierista volt, aki mindennél jobban vágyik az elismerésre, de közben egyáltalán nem számít neki senki más, csak saját maga. Olyan környezetben akart érvényesülni, ahova szexuális hajlamai miatt nem illett. Briliáns, fegyelmezett doktorandusz  volt, aki lenyűgözte a feletteseit az NRL-nél. Nem volt féktelen természetű, 21

impulzív személyiség, most mégis felszedett egy nőt egy moszkvai hotel bárjában, nyilvánvalóan megszegve ezzel egy sor kőbe vésett biztonsági előírást, amely a magas biztonsági kockázatot jelentő országokra vonatkozik. Odarennoszty  és szobsztvennoje  – zseni, akire árnyékot vet az egója, és gúzsba köti elfojtott szexualitása. Nem is rossz személyiségjegyek egy beszervezni kívánt illetőnél. Gorelikov arra jutott, a nő nem fogja visszautasítani az ajánlatát és vállalni a következményekkel való szembenézést. Audrey kifújta a füstöt a plafon felé, közben igyekezett úrrá lenni felháborodásán. – Kösz az ajánlatot, Anton, de elmehet a picsába! – felelte kimért, nyugodt hangon. Nem nézett Gorelikovra, aki viszont el volt ragadtatva a választól. Pontosan ezt akarta hallani.

PECSENYIJA – OROSZ TEASÜTEMÉNY Vajat kikeverünk cukorral, sütőporral és vaníliakivonattal. Belevegyítjük a lisztet, sót és az aprított mandulát, majd tésztává gyúrjuk. Kétcentis golyókat formálunk a tésztából, tepsire helyezzük őket, és közepes hőfokon megsütjük. Vigyázzunk, ne barnuljanak meg! A még meleg golyókat meghempergetjük porcukorban, hűlni hagyjuk, majd ismételten porcukorba hempergetjük.

22

1 Vakond a legbelső körökben

 Napjainkban

Dominyika Jegorova ezredes, az SZVR elhárítási részlegének – a KR ügyosztálynak – vezetője az athéni rezident,  Pavel Bondarcsuk irodájában üldögélt, és a lábát rázta, amiről a hozzá közel állók tudták, hogy a feszült türelmetlenség jele. Bondarcsuk szintén az SZVR ezredese volt és a rezidentura   vezetője, aki az orosz hírszerzői műveletekért felelt Görögországban.  Technikailag magasabb rangúnak számított, mint Jegorova, de a nő befolyásos pártfogókra tett szert a Kremlben karrierje során, szakmai hírnevéről pedig az SZVR központjának porcelán távírói felett sugdolóztak az emberek – a beszervezésekről, kémcserékről, fegyveres bevetésekről keringő pletykákat ugyanis csak a központ vécéjében terjesztették, ahogy azt is, hogy ez a  Júnó Putyin parancsára képes volt egy rúzspisztollyal fejbe lőni a felettesét Párizsban. Mégis ki akarna ujjat húzni ezzel a tűzokádó drakonnal, gondolta Bondarcsuk, egy beesett arcú, széles homlokú, ideges madárijesztő. Nem mintha a nő úgy festett volna, mint egy sárkány. A harmincas éveiben  járó Jegorova karcsú, darázsderekú nő volt, akinek lábát izmosra edzette a balett. Gesztenyebarna haját magasan feltornyozta a feje búbján, sűrű szemöldök, magas járomcsont és egyenes áll jellemezte szoborszépségű, szabályos arcát. Hosszú, elegáns ujjai voltak, lakkozatlan körmeit rövidre vágta. Nem hordott ékszert, csak egy vékony bársonypántos karórát. Még e tavaszi napon viselt, lenge nyári ruhája alatt is jól látszott a nő bámulatos 80D-s dekoltázsa (amelyre elkerülhetetlenül gyakorta megjegyzést tettek a jaszenyevói folyosókon). De mindez semmi a tekintetéhez képest, amely most a mellét bámuló férfi arcába fúródott. Átható, rezzenéstelen, kobaltkék, amellyel mintha belelátott  volna a másik gondolataiba. Határozottan ijesztő érzés volt. Amit senki nem tudott, az az volt, hogy Dominyika Jegorova tényleg képes  volt olvasni az emberek gondolataiban. Vagyis a színeikben. Szinesztéziás 23

 volt, amit ötéves korában diagnosztizáltak nála, de egyetemi professzor apja és hegedűművész anyja megígértette vele, hogy soha senkinek nem árulja el. Nem is tudott senki a képességéről. A szinesztézia révén Jegorova éteri, lebegő színekként látta a szavakat, a zenét és az emberek hangulatát. Hatalmas előnyt jelentett, amikor még balettozott, hogy tekergőző vörös és kék színek között piruettezett. Még nagyobb előny volt a Verébiskolában, hogy a férfiak feje és válla körüli színes felhőből kiolvashatta, mikor éreznek szenvedélyt, testi vágyat, illetve szerelmet. Amikor pedig műveleti tisztként belépett a Szolgálathoz, valóságos csodafegyverként szolgált Jegorova számára, hogy olvasson az emberek hangulatában, és megbizonyosodjon, kinek mi a szándéka, és hogy kiben bízhat. Egyszerre volt áldás és átok a képessége, hogy felismerte: a vörös és a bíbor szín a megbízhatóságot és a szeretetet jelképezi, a sárga és a zöld a rosszindulatot és a lustaságot, a kék a ravaszságot és a komolyságot, az életében ez idáig csak egyszer látott fekete denevérszárnyak pedig a megtestesült, színtiszta gonoszságot. Bondarcsuk válla körül a berezelt hivatalnokokra jellemző sárga szín pulzált. – Nincs felhatalmazása arra, hogy a hatáskörömbe tartozó területen kezdeményezzen akciót – jegyezte meg a férfi, idegesen csavargatva ujjait. – Ráadásul egy észak-koreai beszervezése kétszer olyan kockázatos. Fogalma sincs arról, hogyan reagálnának ezek a hiénák. Ki tudja, mihez folyamodnának? Diplomáciai botrányt csapnának, fizikai erőszakra, kibertámadásra vetemednének? Ezektől bármi kitelik. Dominyikának erre nem volt ideje. – Ez a férfi, akit maga hiénának nevez, Ri Szu-jong professzor, az északkoreai Jongbjon Nukleáris Kutatóközpont vezető munkatársa. Mint tudja, ez az intézmény egy olyan nukleáris robbanófej kifejlesztésén munkálkodik, amelyet bevethetnek az Egyesült Államok ellen. Szükségünk van belsős forrásra. Ha a kínaiak kellőképpen bátorítják őket, az észak-koreaiak ugyanolyan jó eséllyel lőhetnek ki rakétát öt éven belül Moszkvára, mint  Washingtonra. Maga talán nem így gondolja? Bondarcsuk egy szót sem szólt. – Elküldtem magának a műveletről szóló összefoglalót. Ri egy éve dolgozik Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél7 – folytatta Dominyika. – Soha egyetlen rossz lépése sem volt, politikailag megbízható, Phenjan iránti 7

 International Atomic Energy Agency (IAEA)

24

lojalitása megkérdőjelezhetetlen. Aztán egyszer csak kapunk tőle egy levelet. Beszélni akar Moszkvával. Lelkiismereti okokból? Vagy kétségbeesésében?  Talán disszidálni akar? Majd kiderül. Mindenesetre higgadjon le! Ő hívott minket, nem mi akarjunk rákényszeríteni arra, hogy jelentsen nekünk. – Maga miatt most kénytelen leszek kihúzni a listámról egy teljesen jó  védett házat, ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy sikerrel fog járni – méltatlankodott Bondarcsuk. – Moszkvánál reklamáljon! – csattant fel Dominyika. – Személyesen fogom átadni az igazgatónak az írásos panaszlevelét, és majd azt is elmagyarázom neki, hogy maga a nyílt utcán akart találkozni a célponttal. – Dominyika lába olyan sebesen járt, mint egy varrógép. Ez az ember még a Szolgálat többi félkegyelműjénél is nagyobb idióta volt. – Két napunk van arra, hogy megpuhítsuk. Ez egy titkos hétvégi kiruccanás, távol a Bécsben megszokott biztonsági óvintézkedésektől. Voulában van, egy tengerparti házban egy házvezetőnővel, aki főz is rá. Bondarcsuk hátradőlt forgószékében. – Ez az úgynevezett házvezetőnő, ez a huszonöt éves román diáklány  véletlenül nem a maga alkalmazásában áll? – Ő az egyik legjobb emberem – felelte a nő. – Már eddig is hasznos információkkal szolgált az észak-koreai kapuzárási pánikjával kapcsolatban. Bondarcsuk elnevette magát. – Biztosra veszem, hogy egyéb hasznos információval is tud szolgálni. Maguk  verebek mind egyformák – tette hozzá, Dominyikát is egy kalap alá véve a nővel.  Jegorova felállt a székből. – Úgy gondolja? Maga szerint mi mind egyformák vagyunk? – kérdezte metsző hangon. – Az a nő például, akivel csütörtök délutánonként szokott találkozgatni, ő is a központ verebe, ezredes? Vagy csak a görög szeretője? Na, maga szerint melyik a kettő közül? Ha még egyszer azt merészeli mondani rám, hogy veréb vagyok, a maga kapuzárási válsága sem fog sokáig késlekedni. Dominyika kisétált a szobából, miközben Bondarcsuk a székébe süppedt, és valósággal remegett a feje körüli sárga glória.

Amikor Dominyika betoppant a védett lakásba, Ri professzor az Athén déli részén fekvő tengerparti kertváros, Voula piacán intézte a bevásárlást, 25

hogy a román házvezetőnőjének, Ioanának legyen miből megfőznie anyja specialitását: a citromos húsgombócot zellerrel. Hiába tobzódott már egy éve a Bécs által nyújtott kulináris élvezetekben, Ri kiéhezett észak-koreai gyomra mégis húsra, zöldségre, sűrű szószokra vágyott, Ioana ezért két napja csak házias, tápláló fogásokat főzött neki, amióta a férfi kislisszolt Bécsből a hosszú hétvége előtt és megérkezett Athénba. – Tisztára családias az egész – mondta Ioana Dominyikának, aki a szemüvegét levéve belépett a szerény, második emeleti bérelt lakásba, amelynek fehérre meszelt falai és márványpadlója volt, az erkélyre nyíló, teljesen elhúzott tolóajtó pedig beengedte a balzsamos tengeri szellőt. – Fura egy pasas. Külön hálószoba, nem akar hátmasszázst, rám sem néz, ha bugyiban vagyok. Ő veszi a kaját, én főzök, ő elmosogat, aztán egész este angol nyelvű híreket néz. Konkrétan falja a híreket. Ioana Petrescu veterán verébnek számított. A magas, széles vállú nő korábban röplabdázott, folyékonyan beszélt angolul, franciául és románul, és majdnem tökéletesen oroszul. Szlavisztika szakon végzett a Bukaresti Egyetemen. A legtöbb embert – a hivatalnokokat, az SZVR tisztjeit, és úgy általában az oroszokat – utálta, de istenítette Dominyikát, aki korábban maga is veréb  volt, és egyenrangú félként bánt Ioanával. Gyönyörűséges dák arcával egy  vagyont is kereshetett volna nyugaton modellként, de nyersesége miatt inkább  verébként dolgozott az SZVR-nek, vagyis inkább Dominyikának, akinek egyszer megsúgta, hogy hatalmas élvezetet lel a csábítás finomságaiban egy profin kivitelezett „mézes csapda” során. Egy kissé ragadozóra emlékeztetett, amitől Dominyika csak még jobban a szívébe zárta. Gyors felfogású lány  volt, művelt, lobbanékony, tiszteletlen és szkeptikus. Dominyika távol tartotta Ioanától a Szolgálat széptevő tábornokait és ezredeseit, és nagyra értékelte a nő intelligens jellemzéseit, amelyeket a célpontokról adott. Barátnők voltak, és Dominyika úgy tervezte, idővel kiemeli Ioanát a verébállományból, hogy állandó jelleggel tisztként alkalmazza a Szolgálatnál. – Tett említést arról, hogy miért küldte a levelet a bécsi rezidenturá ra? – kérdezte Ioanától Dominyika. – Mit akar? Disszidálni? – Nem óhajtok disszidálni – szólalt meg egy hang az ajtóból. Sem Dominyika, sem Ioana nem hallotta a férfit belépni. Ri Szu-jong dugig pakolt műanyag szatyrot tartott a kezében, amelyből kilógott egy zeller dundi feje meg egy póréhagyma zöld szára. Letette a szatyrot a konyhapultra és leült egy székre a két nővel szemben. Alacsony, vékony férfi volt, egyszerű fehér 26

inget, vászonnadrágot és szandált viselt. Szénfekete haja volt, pirospozsgás holdvilágképe, az állán világos anyajegy, mint Maónak. – Ugye, jól sejtem, hogy a kollégája Moszkvát képviseli? – kérdezte a féfi Ioanától. – Neveket nem fogok kérdezni. Üdvözlöm – fordult Dominyika felé, majd így folytatta: – Köszönöm, hogy ilyen messzire elfáradt, hogy találkozzon velem. Lenne némi információm az ön számára. – A férfi átment a hátsó szobába, kihozott egy gyűrött gumis borítékot, és átnyújtotta Dominyikának. – Kérem, nézze el nekem a boríték állapotát. A ruhám alatt kellett kicsempésznem az irodából. De azért remélem, a tartalma kárpótolni fogja önt a kifogásolható megjelenésért. Dominyika a dohányzóasztalra szórta a boríték tartalmát. Koreai írásjelekkel teleírt dokumentumok voltak, de ezzel az erővel akár a lascaux-i barlangok kőkorszaki vésetei is lehettek volna, amennyire Dominyika meg tudta ítélni. Ri azonnal leolvasta Dominyika arcáról a tanácstalanságot, és bűnbánóan elpirult. – Elnézését kérem a koreai csoszongul írásjelekért, de tisztában vagyok azzal, hogy az eredeti tudományos dokumentumok nagyobb értékkel bírnak, mintha lefordították vagy átmásolták volna őket.  A kis perfekcionista, suhant át Dominyika agyán a gondolat, ahogy elnézte a férfi körül lévő sötétkék glóriát. Zseniális elme, használja az eszét és számol a lehetséges reakciókkal.

– Valóban, professzor – felelte Dominyika ‒, de megeshet, hogy aki hamis információval házal, olyan dokumentumokat hoz magával, amelyek értékét nem lehet azonnal megállapítani. Udvariatlan felvetés volt, amellyel a nő fel akarta mérni az észak-koreai reakcióját. Továbbra sem zárhatta ki teljes bizonyossággal, hogy ez nem az észak-koreai hírszerzés által állított csapda, ami a Kiváló Vezető – vagy bárhogy is nevezték mostanában a dagadék elnököt – infantilis agyának szüleménye. Ioana és Dominyika öntudatlanul is füleltek, nem hallanak-e lépteket a ház előtti kavicsos úton. – Nos, igaza van – felelte Ri mosolyogva, és összecsapta két tenyerét. – Bölcs óvatosságra vall, hogy feltette ezt a kérdést. – És azt még mindig nem árulta el, miért óhajtott találkozni velünk, pontosan mit is kínál nekünk és mit vár cserébe – jegyezte meg Dominyika. – Örömmel válaszolok minden kérdésére – felelte a férfi apró biccentéssel. – Először is, semmit sem várok az információért cserébe. Nincs 27

szükségem pénzre. Nem akarok disszidálni. A családom tagjait élve az acélmű kohójába vetnék Phenjanban, ha hirtelen eltűnnék Bécsből. Másodszor,  Jongbjon nukleáris programjának közelmúltbeli sikereiről ajánlok önöknek információkat, vagyis államtitkokat, konkrétan a kutatóközpont azon erőfeszítéseire vonatkozóan, hogy megbízható kioldót tervezzenek egy nukleáris eszközhöz, amelyet idővel kellőképpen lekicsinyíthetnek ahhoz, hogy ráilleszthető legyen egy interkontinentális ballisztikus rakéta tetejére. Összefoglalom önnek angolul a Moszkvának írandó előzetes jelentéséhez azt, ami ezekben a műszaki jelentésekben áll. Ez így megfelel? – Megfelel, de a harmadik kérdésemre még nem válaszolt. Miért csinálja? És miért épp Moszkvával kívánja megosztani ezeket az információkat? Ri Dominyika szemébe nézett. A keze nem remegett, a feje körüli sötétkék glória rezzenéstelen maradt. A nő nem észlelte hazugság jelét. – Azért választottam Moszkvát, mert Washington az elmúlt évtizedben elveszítette globális jelentőségét. Karmok és csőr nélküli sas vált belőle. A CIA-t behálózta és aláásta a politika, hajlamos arra, hogy információt szivárogtasson ki a kormányzat parancsára a politikai előnyszerzés érdekében. – Ri elmosolyodott. – A jelentéstevő források várható életkorát  jelentősen le szokta rövidíteni, ha olyan hírszerző szolgálattal működnek együtt, amely hajlamos a kiszivárogtatásra csak azért, hogy idealista politikusokat szolgáljon. Hajlandó vagyok vállalni a kockázatot, de nem  vagyok öngyilkos típus. – Ri a nadrágjába törölte a tenyerét. – Tudni szeretné, miért csinálom? Az ember nem hallgathat örökké. Az országunkra, az ázsiai térségre, az egész világra nézve katasztrofális következményekkel  járna, ha egy olyan infantilis férfi kezébe kerülnének nukleáris fegyverek, aki a Nap és a Hold Szentjének hívatja magát. Azért teszem kockára az életemet és a családomat, hogy ez sohase történhessen meg. Nincs remény az országunk számára. Talán némi reményt jelenthet a jövőre nézve az, amit teszek. – Csodálom az elszántságát, professzor – jegyezte meg Dominyika. – Kész arra, hogy továbbra is jelentsen nekünk Bécsből, az IAEA-től? Nem fogok hazudni, semmivel sem lesz kevésbé kockázatos ott folytatnia a tevékenységet. De személyesen fogok felelni a biztonságáért. – Sokkal nehezebb lesz Bécsben együttműködnünk – értett egyet  vele Ri. – Biztonsági őrök hada tartja megfigyelés alatt a delegációnkat. Ugyanabban az apartmanházban kell laknia mindnyájunknak, minden 28

lakáson két delegált osztozik, hogy mindenki jelenthessen mindenkiről. Nagyon ritkán esik meg, hogy az ember egyedül lehet. – Az efféle nehézségek kiküszöbölhetők – felelte Dominyika. – Nagy tapasztalatunk van e téren. A jól kiképzett verebekre jellemző tökéletes időzítéssel Ioana felállt és a konyhába ment. – Elkészítem a vacsorát, amíg önök folytatják a megbeszélést – vetette fel a román veréb. – Mit szólnának egy üveg borhoz, ünneplésképpen?

Ri professzor leült Dominyika mellé a kanapéra, és összefoglalta a kicsempészett iratok tartalmát, időnként megfordítva egy-egy papírlapot, hogy vázlatos ábrát rajzoljon magyarázatképpen az üres hátoldalra. Úgy beszélt, mint egy tudós – logikusan és következetes sorrendben. – Heteken át beszélgethetnénk a nukleáris fegyverek fejlesztéséről, de néhány szóban összefoglalva ezek a dokumentumok azt bizonyítják, hogy hírszerző szolgálatunk egy bizonyos külföldi technológia műszaki paramétereit bocsátotta nukleáris kutatóközpontunk rendelkezésére, amely lehetővé teszi, hogy Észak-Korea hatékonyabb atomfegyvert hozzon létre, és miniatürizálja azt, hogy beleférjen egy interkontinentális ballisztikus rakéta robbanófejébe. Ha megengedi, az alábbiakban vázolnám a három leglényegesebb pontot. Egy: hírszerző szolgálatunk, az RGB8  nem globális szolgálat. Regionális szinten működik, reménytelenül szűk látókörű, és rendszerint eredménytelen. Soha semmilyen körülmények között nem lenne képes egymaga ilyen technológia birtokába jutni. Kettő: a technológia fejlett elektromágneses komponenseket is tartalmaz, amilyeneket ez idáig csak az Egyesült Államok haditengerészete által fejlesztett elektromágneses fegyvernél láthattunk. Ez egy olyan kísérleti fegyver, amely a lövedéket képes nagy sebességgel, hatalmas távolságra kilőni. Három: a módosított elektromágneses fegyver elektromágneses erejét felhasználva  Jongbjon rövid időn belül képes lesz egy úgynevezett fegyver típusú detonátor kifejlesztésére az urán hasadóanyaghoz, az U-235 két szubkritikus félgömbjének összezárásával. Ez a technológia azért releváns, mert megkönnyíti a kioldó miniatürizálását, hogy az beleférjen a rakéta robbanófejébe.  Reconnaissance Bureau of the General Staff Department, a Vezérkar Hírszerző Hivatala

8

29

– Mondja, professzor, milyen hamar készülhet el a kioldó miniatürizált formája? – Hat hónapra becsülöm, amennyiben nem merülnek fel komplikációk – felelte Ri. – Van Észak-Koreának jelenleg olyan rakétája, amely kellő hatótávolsággal rendelkezik ahhoz, hogy elérje Washingtont vagy Moszkvát? – Ez olyan titok, amelynek csak a vezérkar rakétatüzérsége van birtokában.  Tudomásom szerint jelenleg nincs ilyen rakétájuk, de tizenkét hónapon belül talán már lesz. De ez csupán találgatás a részemről. – Hogyan jutott az RGB birtokába az elektromágneses fegyver technológiája? Ri lassan megrázta a fejét. – Nos, ezt nem tudom. Másolatban kaptuk meg a kutatásra vonatkozó információkat, az eredeti dokumentumokat, illetve terveket nem látjuk. Az RGB soha nem fedné fel a forrását. Két dolog azonban világos: a lopott technológia hiteles. Felgyorsította a fejlesztésünk folyamatát. Éveket nyertünk a kutatás-fejlesztésben. – És mi lenne a másik dolog? – Ez a technológia csak egyetlen helyről származhat. Az amerikaiak nagy pácban vannak. Vakond van a legbelső körükben. IOANA CITROMOS HÚSGOMBÓCA ZELLERREL Darált marhahúst összekeverünk aprított hagymával, apróra vágott petrezselyemmel, nyers tojással, szegfűborssal, sóval és borssal, és hosszúkás kebabokat formázunk belőle. Ezeket nagy lángon hirtelen barnára pirítjuk, majd félretesszük. A gyufaszál vékonyságú csíkokra vágott zellergumót nagy lángon, gyakran kevergetve megpirítjuk összenyomott fokhagymagerezdekkel, kurkumával, római köménnyel, fahéjjal, őrölt édesköménymaggal és füstölt őrölt paprikával. Visszaszedjük a kebabokat a serpenyőbe, csirke alaplevet, citromlevet öntünk hozzájuk és meghintjük sóval, borssal. Felforraljuk, majd gyöngyözve addig főzzük, amíg a zeller megpuhul, és a mártás besűrűsödik. Petrezselyemmel meghintve, sűrű, krémes joghurttal tálaljuk.

30

2 A kenyér kelesztése

 Tizenkét évvel ezelőtt, amikor Audrey Rowland főhadnagy a Metropol Hotel lakosztályában elküldte a picsába a Kreml beszervezőjét, Anton Gorelikovot, miután az készpénzbeli juttatást és szakmai előmenetelének diszkrét egyengetését ajánlotta neki ellentételezésül az amerikai haditengerészet haditechnikai kutatásának titkaiért, Gorelikov el volt ragadtatva. A hírszerzői beszervezések kézikönyvében a káromkodás nem  jelentett visszautasítást. A fiatal nő nem mondott nemet, és ami ennél is fontosabb, nem fenyegetőzött magából kikelve azzal, hogy jelenteni fogja a beszervezési kísérletet az amerikai elhárításnak, ami biztosan tönkretette  volna az akciót. Jelentenie kellett volna az SZVR-es verébbel folytatott harmincperces liezonját, ami súlyos következményekkel járt volna ígéretes haditengerészeti karrierjére nézve. Gorelikov úgy ítélte meg, a nő titokban óhajtja majd tartani a botlást. De a vén róka szerint volt itt még valami. Ez a nő ambiciózus volt, már bizonyította egy kulcsfontosságú programban, hogy zseniális kutató, és ez gyors előrejutást biztosított volna számára a férfiak által dominált haditengerészetnél, ami szemmel láthatóan fontos volt számára. Ezenkívül fiatal kora ellenére valamiféle ellenszenvvel viseltetett a férfiak iránt, talán ez manifesztálódott szexuális viselkedésében. Egótól fűtött becsvágy, a saját nem iránti tiltott szenvedéllyel fűszerezve. Ütős koktél egy beszervezésnél. Gorelikov hagyta, hogy a nő aludjon rá egyet. A kémkedés lexikonjában ezt úgy hívták: a kenyér kelesztése. Amikor Audrey Rowland másnap közölte, hogy szigorúan csak az elektromágneses fegyverről fog jelenteni, Gorelikov gálánsan beleegyezett a feltételbe. Tudta, hogy a nő bekapta a csalit. A legtöbb ügynök azzal szokta kezdeni, hogy morális határokat szab árulásának, ragaszkodva ahhoz, hogy az egyezség határozott időre szól és csak egy bizonyos témára szorítkozik, ellentételezésül azért, hogy eredeti kihágásuk titokban maradjon. Soha 31

egyikük sem fogta fel azonban rögtön azt, hogy kezdeti botlásukat százszorosára növeli a tény, hogy titkokat osztanak meg Moszkvával, így az ügynök addig vergődött az oroszok pókhálójában, amíg azok jónak látták,  vagy amíg el nem veszítette hozzáférését a bizalmas információkhoz, esetleg pechére lebuktatta a vakondok után kérlelhetetlen elszántsággal szimatoló belső elhárítás. Gorelikovnak bőséges tapasztalat állt rendelkezésére ahhoz, hogy tudja, a dolog elkerülhetetlen végkimenetele – minden ügynök örökérvényű végzete – az lesz, hogy Audrey Rowlandet lebuktatja egy pancser GRU-s futtató szerencsétlenkedése, vagy ami még valószínűbb: egy GRU-n belüli CIA-forrás jelenteni fogja, hogy orosz vakond van az amerikai haditengerészetnél. A cél tehát az, hogy minél kevesebben tudjanak az ügynök létezéséről a titkosszolgálatnál, és hogy olyan sokáig futtassák, ameddig csak lehetséges, a lehető legtöbb információt kiszedve belőle a legrövidebb időn belül. Az, hogy Audrey Rowland minél tovább túlélje orosz forrásként, nem Gorelikov hatásköre volt, de a férfi inkább az SZVR-re bízta  volna a futtatását, mert ők jobban értenek a külföldi forrásokhoz, vagy ami még jobb, egy anonim illegálisra, akit lehetetlen lenyomozni, és szinte senki sem tud róla. Rowland altengernagy, aki Magnit fedőnéven futott, azonban alaposan rácáfolt az ügynökök túlélési esélyeire. Tizenkét éve jelentett az oroszoknak, és bár voltak szünetek a kapcsolattartásban, néhányszor sikertelennek bizonyult a futtatóváltás, mivel Audrey elfogadhatatlannak találta az új tartótisztet, egy alkalommal pedig hosszabb időre megszakadt a kapcsolat egy biztonsági riadóhelyzet miatt, ezzel együtt a mai napig szerepelt az oroszok nyilvántartásában, azóta, hogy beszervezték a Metropolban. Ahogyan azt Gorelikov megjósolta, Rowland altengernagy réges-rég hozzászokott a kémkedéshez. Kezdetben azzal racionalizálta hazaárulását, hogy a tudományos eredmények megosztása az oroszokkal egyenlő globális technológiai esélyeket biztosít, elősegíti a kölcsönös bizalmat, és csökkenti a harmadik világháború kirobbanásának lehetőségét, amelyről egyetlen épelméjű ember sem hitte, hogy bármelyik fél túlélheti. A nőnek hízelgett a technikai zsenialitását dicsérő orosz tudósok hálája és elismerése, és imádta az évenkénti találkozókat Anton bácsival, aki elegáns, jól öltözött, nagyvilági férfi volt, és akivel a művészetről, zenéről, filozófiáról éppúgy lehetett beszélgetni, mint a hajófedélzeti radar maximális hatósugaráról, vagy arról, hány megawattot képes előállítani a Zumwalt romboló. 32

Idővel elmélyült a kapcsolat az ügynök és a tartótiszt között. Mivel Magnit teljesítménye kifogástalan maradt, és megbízhatóságát tartósan a legmagasabb szintűnek értékelték (minden szolgálat folyamatosan elemzi a kanárimadarát, mivel a baj legelső jele az, ha változás áll be a kiszivárogtatott információkban), Putyin utasításának megfelelően Gorelikov másokat is elkezdett bevonni a futtatásába. Az Egyesült Államokon belül a GRU tisztjei futtatták Magnitot, igaz, a szerepük nagyjából kimerült annyiban, hogy futárként átvették a nő küldeményeit és továbbították felé a megszerezni kívánt információk listáját. Gorelikov Magnit éves szabadságán találkozott a nővel, ez volt az egyetlen alkalom, hogy szünetet tartott a munkában – vagyis a laboratóriumban, a speciális hozzáférésű programokban, a munkatársak irányításában és a költségvetés ellenőrzésében ‒, aminek az egész életét alárendelte. Mindenki tudta, hogy a gólyaszerű Rowland admirális az érintetlen, vad tájakat kedveli egy hónapos szabadságai során, amelyekre mindig egyedül utazott. Nepálban túrázott, Tanzániában szafarin vett részt, Jamaicában kempingezett, egyszer pedig kajakozni ment az Amazonra. Kollégáiból, akik nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy Audrey Rowlandet bármilyen más ruhában lássák az egyenruhán kívül, meghökkenést váltottak ki a nyaraláson készült fotók, amelyeken sortot, bakancsot, túranadrágot vagy fürdőruhát viselt, sőt, némelyek olykor halkan Ichabod Crane-hez 9 hasonlították. Anton úgy intézte, hogy bérelt luxusvillákban találkozzanak a nő egzotikus  vakációihoz lehető legközelebb eső nagyvárosokban, hogy elkerüljék a felesleges utazást és az inkrimináló pecséteket az útlevelében. Anton bácsi azon igyekezett, hogy Audrey kellően motivált maradjon, ezért bölcs mentorálásának köszönhetően az ügynök kezdeti, önáltató racionalizálása idővel összetettebbé vált. Az új hidegháború kiberműveleteinek és aktív lépéseinek korában kevésbé tűnt relevánsnak az „egyenlő esélyek” gondolata. Anton ehelyett arról beszélt neki, milyen egyenlőtlen a nők esélye az érvényesülésre a haditengerészetnél, miután Audrey egyre többet kotyogott ki neki a gyerekkoráról, amely egy erőszakos, hatalmaskodó apa totális elnyomásában telt. A haditengerészet kicsapongó pilótája meghunyászkodásra kényszerítette erőtlen anyját, és gyakorlatilag Audrey képébe vágta, hogy fiúgyereket szeretett volna. Ha az apja még élne, neki  Washington Irving Az Álmosvölgy legendája című novellájának egyik főszereplője. Magas, sovány, babonás tanár. 9

33

kellene tisztelegnie a lányának, közölte Audrey Antonnal. Anton elmondta, hogy az orosz nők is ugyanezzel a problémával küzdenek. A társadalom, a szokások és az intézményrendszer arra kényszeríti őket, engedjék a férfiaknak, hogy megfosszák őket lelkierejüktől. Anton kényszeredett együttérzése érzékeny húrt pendített meg Audrey-ban. Amit tett – hogy titkokat szivárogtatott ki rejtett találkákon és ezért pénzt fogadott el a Kremltől ‒, önmagáért tette, azért, hogy a férfiak és a rendszer igazságtalansága ellenére minél magasabbra jusson a ranglétrán. A központ által kezelt, egyre dagadó bankszámlája – már ötmillió dollárt tett ki a Kremltől kapott euró, a Krugerrand-aranyak és a csiszolatlan gyémántok – további önigazolás volt arra, hogy mindez jár neki. Anton felismerte, hogy hatékony szabályozót jelent, ha Audrey emancipációjának mozgatórugójaként tekint a kémkedésre. További kontrollként szolgált a nő szexuális étvágya. Hiába vált szabadabbá a légkör az amerikai fegyveres erőknél, Anton folyamatosan azt búgta ügynöke fülébe, hogy muszáj titokban tartania a nők iránti vonzódását, nehogy az hátráltassa a karrierjében. Az, hogy folyamatosan titkolózni kényszerült, örök feszültségben tartotta Audrey-t – nyugtalansága, dühe és zaklatottsága pedig jobb ügynökké tette. Éves külföldi szabadsága pompás alkalmat jelentett arra, hogy gyötrelmesen izgató szeretőket nézzen ki, cserkésszen be és vigyen ágyba. Antonnak többször is közbe kellett lépnie a helyi hatóságoknál, ha Audrey túlzottan elragadtatta magát egy-egy szerelmi légyott alkalmával – a nő néha túlzásba vitte az erőszakot, ha már nem bírt magával. Az orosz még hamis személyiket is csináltatott neki, hogy a valódi neve ne kerüljön rendőrségi nyilvántartásba, ha a dolgok elfajulnának. A szex ugyan problémát jelentett a futtatásnál, de megérte a fáradságot, mert ezzel kontroll alatt tarthatták Magnitot, akinek szükségképpen szűzies életet kellett élnie washingtoni irodájában az ONR 10-nál, mivel az egyenruhája ujját díszítő széles csíkok és a három csillag a gallérján ezt megkövetelték. Anton még azt is tanácsolta a nőnek, hogy szokjon le az elemes házibarátokról, mivel a pozíciója mellé nemcsak egy viktoriánus stílusú ház járt a washingtoni Washington Naval Yard Admiral’s Row nevű  Office of Naval Research – Haditengerészeti Kutatási Hivatal

10

34

részén, hanem bentlakó steward és szakács is. Az orosz tartótiszt szigorú hangon közölte Audrey-val, hogy a köztiszteletnek örvendő, hivatásának élő aszexuális szakember patyolattiszta imidzsét beszennyezné, ha a személyzete szexjátékszereket találna a házában, és hamar híre menne, mi mindent művel éjjelente a padláson ez a magas rangú piszkavas a 220  voltos masszírozógéppel, amitől ingadozik az áramellátás a házban, és megrémülnek az egerek. Ugyanez vonatkozott a kígyóuborkára is, amely Audrey észak-thaiföldi templomtúrája után került előtérbe, a nő ugyanis rákapott a fűszeres thai uborkasalátára, és azt akarta, hogy a szakácsa minél gyakrabban készítse neki Washingtonban. Chiang Maiban, az elegáns Anantara üdülőhelyen megejtett találkájukon Anton szigorúan megparancsolta Audrey-nak, hogy tartsa távol magát a hűtő tartalmától, mivel a bentlakó személyzetnek biztosan feltűnnének a hiányzó uborkák. Audrey maga elé képzelte a jelenetet, és nevethetnékje támadt. Ennyi év után már ilyesmiről is fesztelenül beszélhetett Anton bácsival. Éves találkozóikon kívül Magnit havonta egyszer találkozott  Washingtonban a GRU-s tartótisztekkel, akik a Wisconsin sugárúton álló orosz nagykövetség hírszerző tisztjei voltak. A GRU kémjei átlagos katonai attasénak álcázták magukat, és ritkán futtattak valódi titkos forrásokat, inkább a klasszikus értelemben vett információszerzéssel, a nyilvános adatok begyűjtésével és technológiai transzferrel foglalkoztak. A találkozókra külvárosi parkokban és erdei ösvényeken került sor  Washingtonban és Maryland, illetve Virginia félreesőbb részein. Alig ötperces villámtalálkák voltak ezek, amelyeken Audrey gyorsan átadta az információkat és az Anton bácsinak szánt üzeneteit. A nő matematikusi agya abban is kihívást látott, hogy olyan helyszíneket találjon, amelyeket a távolból is megfigyelhet, hogy biztos legyen benne: a GRU aktuális tökfilkója nem hozta magával az FBI-t. Audrey Antonnal is megvitatta a helyszín biztosításának leglényegesebb pontjait – oly sok mindenben tekinthetett mentoraként a férfira ‒, és eléggé ügyes lett benne. Megszámlálni se tudta volna, hány lemezt, pendrive-ot, digitális kamerát, merevlemezt – olykor még nyomtatott dokumentumok kötegeit is – adott tovább orosz tartótisztjeinek a haditechnikai kutatás, tengeralattjáróelhárítási hadviselés, hajótervezés, radar- és lopakodótechnológia, valamint titkosított kommunikáció témakörében. Tizenkét évnyi szolgálat után a

35

nő képtelen lett volna pontosan felsorolni, hány titkot szivárogtatott ki az oroszoknak. De nem is nagyon érdekelte. Az egyenruháját díszítő három sáv elég indok volt arra, hogy ne hagyja abba. Kétség sem férhetett hozzá, hogy egy ilyen forrás, mint Magnit, a GRU legféltettebb kincse, aki ezzel együtt állandó nyomás alatt tartja a GRU Akvárium néven emlegetett központjának teljes állományát. Putyin már a művelet elején titokban megbízást adott Anton Gorelikovnak, hogy kísérje figyelemmel a Magnit-ügyet, valamint azt, hogy mennyire megbízható és hatékony a GRU tevékenysége. Miután Magnit megkapta a harmadik csillagot is, Gorelikov meglehetős vehemenciával elkezdte kivonni az ügyet a hadsereg hatásköréből azzal, hogy végül majd egy illegális New York-i tisztre bízza a nő futtatását, aki névtelen, láthatatlan és így sérthetetlen. Amikor ez bekövetkezik, a Magnit kódnevet megváltoztatják, és szigorítják az aktákhoz  való hozzáférést. Gorelikov Jegorova ezredest, az SZVR elhárításának  vezetőjét is kinézte magának, mint olyan személyt, akivel majd idővel osztozhat a Magnit futtatásával járó külföldi feladatokon, mivel a fiatal nő kellő tapasztalattal rendelkezik a terepen végzett műveletek és az elhárítás terén. Putyinnak évek óta csorgott a nyála elhárításának vezetője, a korábbi bögyös balerina után – azóta az éjszaka óta, amikor éjfélkor felkereste a szobájában Dominyikát a Konsztantyin palotában, és finoman megcirógatta hálóruhája csipke mellrészét, miközben parancsba adta neki, hogy repüljön Párizsba, és iktassa ki a főnökét, a kegyvesztetté vált, pszichopata Zjuganovot. Az elnök nem felejtette el, miként reagáltak Jegorova mellbimbói az érintésére, a fülében csengett a finom súrlódó hang, ahogy duzzadó melle a csipkéhez ért, és maga előtt látta a nő szemérmes izgalomtól rebbenő szempilláit. Előbb-utóbb az övé lesz, e felől semmi kétség. Putyinnak szándékában állt a közeljövőben előléptetni Jegorovát, de egyelőre még nem. Még várhat Magnit futtatásával, mivel létfontosságú, hogy a vakond folyamatosan jelentsen. Gorelikov biztosította Putyint, hogy mindez csak a kezdet. Ahogy a Haditengerészet megroggyan és darabjaira hull, úgy fog szétesni az Egyesült Államok. „Sto bilo to proslo i biljem poroszlo. Ami volt, elmúlik, és benövi a fű” – mondta Gorelikov Vlagyimirnek.

36