Janine - Heidi Cook - Viharos szívek.doc

Heidi Cook Viharos szívek

Ajkaik ismét egymásra találtak, és az eleinte gyengéd csók egyre szenvedélyesebbé, egyre követelőzőbbé vált. Peter keze becézően elindult Jessica testén, s Jessica azt kérdezte magától, hogyan is bírhatta ki eddig Peter gyengédsége nélkül. Peter szája most a nyakára siklott. Jessica bőre kigyúlt Peter csókjai alatt. Testének minden ízével kívánta a férfit. És amikor Peter az ajkát Jessica mellbimbója köré zárta, a lány vonaglani kezdett a gyönyörtől. - Jessica... - suttogta rekedten. - Megőrülök érted...

1. Jessica Langley a metsző, téli hidegben felsietett a kórházhoz vezető lépcsőn. Nekifeszült a súlyos ajtónak, majd besurrant a meleg épületbe. Jéghideg levegőoszlop áramlott be mögötte. A fűtött előcsarnokban megállt egy pillanatra, élvezte a meleget. Fellélegezve lehúzta a kesztyűjét, és lerázta a hópelyheket a kabátjáról. Amikor felpillantott, magas, jóképű, fehér köpenyes férfi állt előtte. - Itt még van egy hópehely - vette le mosolyogva a havat a lány orra hegyéről. - Itt ni! A férfi olyan közel állt hozzá, hogy Jessica szinte az arcán érezte a leheletét. Ebben a pillanatban anélkül, hogy levette volna szemét a lány arcáról, hátrább lépett és tetőtől talpig végigmérte. Tekintete végigsiklott Jessica arcán, nagy, kék szemén, a hidegtől kipirult bőrén, puha, telt ajkán. - Köszönöm - szólalt meg végre Jessica. Tulajdonképpen most be kellene mutatkoznom, gondolta. De amikor belenézett az ismeretlen férfi sötét szemébe, akaratlanul is szaporábban lélegzett, és kétségbe vonta, hogy egyetlen hang is kijönne a torkán. Végül azért, csak kinyújtotta a kezét. - Én Jess... A férfi mosolyogva félbeszakította. - Meg ne mondja! Számomra ön vagy a mesebeli Piroska, vagy a Jézuska. - Hangja mély volt és zengő. A szeme köré apró ráncokat húzott a nevetés. Jessica is nevetett. Egyszeriben feloldódott. - Azt hiszem, ki kell ábrándítanom. Sajnos sem az egyik, sem a másik nem vagyok. Jézuskának különben is kicsit korán érkeztem volna. Jessica Langley vagyok, és ez az első munkanapom itt. - Hát akkor - jó napot, Miss Jessica Langley! - Feléje nyújtotta a kezét és amikor ujjaik összeértek, Jessica hátán borzongás futott végig. - Epedve vártuk már magát. Én dr. Peter Morisson vagyok. Miss Langley, magát az ég küldte! Már jó ideje ígértek nekünk egy új ápolónőt - mondta mosolyogva. - Ó, de hát én... - ám mielőtt még kijavíthatta volna a férfit, Irene Jensen, Jessica barátnője lépett oda hozzájuk. Ő is orvosnőként dolgozott a klinikán. - Jessica! - ölelte át szeretettel Irene. - Irene! Örülök, hogy látlak! Miután a két barátnő üdvözölte egymást, Irene Peterre nézett. - Megismerkedtetek már egymással, ugye? - Majd ismét Jessicához fordult. - Itt akartalak várni a hallban, de el kellett még látnom egy sürgős esetet. De szerencsére így is igazán méltó fogadtatásban volt részed. - Peterre célzott. - Szerencsés véletlen volt... Ha megbocsájtotok, most iratokért kell mennem... - mutatott Peter az igazgatóság felé. - Irene, miért nem vezeted körbe Jessicát a klinikán? - S mielőtt elindult, még egy utolsó mosolyt ajándékozott Jessicának. - Előre örülök, hogy együtt fogunk dolgozni. - Várjon, Peter, én... - mielőtt Jessica megmagyarázhatta volna, hogy ő nem ápolónőként, hanem segédorvosként dolgozik itt mától, a férfi már elsietett. Jessica tűnődve nézett karcsú, kisportolt alakja után. - Hé, Jessica! Szállj vissza a földre! - nevetett Irene. - Csak azt ne mondd, hogy máris beleszerettél Peterbe! Erre szokták mondani: szerelem az első látásra. - Ugyan, miket beszélsz! - válaszolta Jessica gyorsan - túl gyorsan. - Az viszont tény, hogy igen attraktív férfi. Azt hiszi, ápolónő vagyok, és nem sikerült még felvilágosítanom a tévedéséről. Irene habozott.

- Jessica... el kell mondanom valamit Peterről. Az lesz a legjobb, ha máris megtudod. Annyira komolyan csengett barátnőjének hangja, hogy Jessica csodálkozva és kissé elbizonytalanodva pillantott rá. - Mit akarsz ezzel mondani, Irene? - Az a helyzet, hogy... Peter ki nem állhatja az orvosnőket. Mélyen gyökerező ellenszenvvel viseltetik minden nőnemű orvos iránt. - Ez minden? - mosolygott Jessica megkönnyebbülten. - Nem ő az egyetlen férfi. - De Peter... szóval, ő megingathatatlanul hű ehhez a véleményéhez. Jessica kissé közömbösen vállat vont. - Majd meglátjuk. - Később mesélek még erről. Most először is azt mondd el, hogyan utaztál? Könnyen megtaláltad a lakást? Annyira sajnálom, hogy nem tudtam kimenni eléd - de hisz ismered a segédorvosok életét - sok munka, kevés szabadidő. - Tudom, Irene... Irene a karórájára pillantott. - Te jó ég, mindjárt vége a délelőttnek! Alig tudom elhinni, hogy ilyen késő van! Ebédig még rengeteg a dolgom. De most mindenek előtt, azért igyunk meg egy csésze kávét! Bizonyára kifárasztott az utazás. A klinika személyzeti kávézójába vezette Jessicát. Két csésze kávét hozott az automatából és kérdően nézett Jessicára. - Olyan rég láttuk egymást - már azt sem tudom, hogy iszod a kávét. - Cukor és tej nélkül. - Jessica elhelyezkedett az egyik kényelmes karosszékben. - Valóban sok idő telt el, Irene. Amikor ott hagytad a szülővárosunkat, Ozarkát, hogy St. Louisban tanulj tovább, én ideköltöztem Kansas Citybe és itt folytattam a tanulmányaimat. - Jessica a fejét csóválta - Tudod egyáltalán, hogy az iskola óta alig láttuk egymást? Irene kuncogott. - Annak idején, az iskolaévek alatt elválaszthatatlanok voltunk egymástól, emlékszel? Letette a kávéscsészét a keskeny asztalkára és leült Jessicához. - Most pedig nemcsak a segédorvosi időt abszolváljuk együtt, hanem a lakásunk is közös! Annyira örülök, hogy mindketten az Allied kórház mellett döntöttünk. - Én is boldog vagyok. A gyermekgyógyászatot és a sebészetet illetően kitűnő híre van ennek a klinikának. - Jessica nagyot sóhajtott. - Én pedig jó sebész szeretnek lenni! - Egészen biztosan sikerülni fog... Én meg jó gyerekorvos leszek. Jessica bólintott. - Te máris közelebb vagy a célodhoz, hiszen fél évvel előbb kezdtél itt, mint én. Irene rövid ideig hallgatott. - Nagyon megviselt édesapád halála a nyáron, ugye? Az viszont jó volt, hogy betegségének utolsó heteiben mellette lehettél - neki is és neked is. - Igen, még akkor is, ha így később jöhettem ide. Alig pár napja voltam csak a klinikán, amikor hazahívtak. - Jessica mosolygott. - De most újra enyém az élet! El sem tudom hinni néha, hogy valóban olyan régen volt, amikor együtt koptattuk az iskolapadot. Akkoriban gyakran irigykedtem rád - magasabb voltál, mint én és csodálatos szőke hajad volt. - Igen, erre én is jól emlékszem. Akkoriban bármit a világon odaadtam volna a te selymes, sötét hajadért. Azóta már sok minden történt. - Irene sóhajtott. - Azt hiszem, temérdek mesélni valónk van egymásnak, Jessica... Irenének szemmel láthatóan nem állt szándékában ismét Peter Morrisonra terelni a szót, s ez nem éppen tetszett Jessicának. Jessica nagy levegőt vett, mielőtt újra megszólalt.

- Irene, valamit akartál még mesélni Péterről. Hogy lehet az, hogy a nyáron nem találkoztam vele? - Erre a kérdésre rögtön válaszolt is magának. - Talán mert csak néhány napot töltöttem a klinikán. Bizonyára sok orvos van még, akiket nem ismerek. - Ha rád is az vár az első hetekben, ami rám, akkor még sokáig nem lesz időd ismerkedni. - Irene kuncogott. - Minden olyan zűrzavaros volt... Nos, visszatérve Peterre - Peter egyedül él. - Nőtlen? - Nem. - Elvált? - Nem. A felesége autóbaleset áldozata lett. - Nagyon sajnálom. - Jessica hangja lágyan, szelíden csengett. Nagyon is komolyan gondolta, amit mondott. Felesége halála bizonyára nagy megrázkódtatás lehetett Peter számára. Rettenetes érzés, ha az ember elveszít valakit, akit nagyon szeretett. Sajnos Jessica ezt már tapasztalatból tudta, édesapja halála még nagyon frissen élt emlékezetében. - Peter minden bizonnyal tele van problémákkal - folytatta Irene. - Kétlem, hogy boldog gyermekkora volt. - Miből gondolod? - kérdezte kíváncsian Jessica. - Peter szülei elváltak, amikor ő még egészen kicsi volt. Az apja mellett nőtt fel... Természetesen volt házvezetőnőjük, de az mégsem ugyanaz... - Irene elhallgatott. Úgy tűnt, Petert semmi jóval nem ajándékozta meg az élet. - No és az anyja - nem is gondoskodott róla többé? - Újra férjhez ment és elköltözött St. Louisba. Peter állítólag gyakran töltötte nála a nyári vakációt. Valóban nem burokban született, gondolta magában Jessica részvéttel. És akkor még a feleségét is elvesztette... - Irene, hogyan történt? Hogy halt meg a felesége? Milyen fiatal lehetett. Irene néhány pillanatig hallgatott. - Hiszen előbb-utóbb úgyis megtudod... - habozott. - Irene, kérlek. - Peter felesége autóbaleset következtében halt meg, amikor a kislányuk, Samantha kétéves volt. Sammy most hatéves. Peter és a felesége között már a balesetet megelőzően is voltak problémák... - Irene alig észrevehetően bólintott. - Peter felesége sebész volt. Állítólag kitűnő sebész. Egyébként pár évvel idősebb volt Peternél. Egy napon... - Mi történt? - Jessicának a lélegzete is elállt. - Egy napon épp egy vakbélműtét kellős közepén valami különös dolog történt Egyik pillanatról a másikra valósággal megdermedt és képtelen volt tovább operálni. Másodpercekig állt, kezében a szikével... - Félelmetes! - suttogta Jessica. - Végül is az egyik asszisztáló orvos ugrott be és fejezte be a műtétet. Jessica mély részvétet érzett az asszony iránt, akit tulajdonképpen nem is ismert. - Ezek után vonakodott a műtétektől. Tanítani kezdett, és tudományos kutatásokba mélyedt. - Irene a barátnőjére nézett. - Peter soha sem volt jó véleménnyel a nőnemű kollégákról, ez után az eset után pedig... Jessica sóhajtott. - Természetesen a sebészet voltaképpen még mindig a férfiak szakterülete. - Az édesapja bizonyára nagy befolyással volt Peterre. Farmerként kezdte, aztán létrehozott egy vasáruház-hálózatot, amivel rengeteg pénzt keresett. Peter mesélte egyszer, hogy gyerekkorában igen keményen kellett dolgoznia.

- Valószínűleg nagyon komoly gyerek lehetett. - Jessicának mosolyognia kellett, amikor megpróbálta dr. Peter Morrisont kisgyereknek elképzelni. Ez egyáltalában nem volt könnyű, mert most felnőttként a velejéig férfiasnak és erősnek hatott. - Talán igazad van - válaszolt Irene és megpróbálta visszahozni barátnőjét az álmodozásból a valóságba. - Mindenesetre az biztos, hogy az iskolaévei alatt az apjának dolgozott. - Talán még a tanulmányait is saját maga finanszírozta. - Jessica kortyolt egyet a kávéjából. Irene bólintott. - Pontosan. Jessica visszatette a csészét az asztalkára. - Hol él a kislánya? Vele? - Igen. Van egy házvezetőnője. Peter apja pár évvel ezelőtt meghalt. Peter örökölt egy kis vagyont, így nincsenek anyagi gondjai. Jessicának állandóan a kislányon járt az esze. Nagyon is jól tudta, mit jelent elveszteni egy anyát! Anyja akkor halt meg, amikor Jessica hatéves volt. Akkor nagynénje, Lucinda Langley odaköltözött hozzájuk. - Ismered a gyereket? - Ó, igen. Peter néha behozza magával a kicsit a klinikára. Sötét haja van és kék szeme. Samantha igazán helyes kislány. Nagyon hasonlít Peterre, bár az ő szeme barna. - Irene mosolygott. - Dehát ezt már magad is megnézted, nagyon is pontosan, igaz? Jessica grimasszal válaszolt. Irene rápillantott a karórájára és felállt. - Vége a sziesztánknak. - Fogta a csészéket, elöblítette és visszatette őket a polcra. Éppen távozni készültek a kávézóból, amikor egy fehér köpenyes férfi lépett be, - Csakhogy megtaláltalak benneteket! - Mosolygott, le nem vette a szemét Irenéről. - Hello, Kirk! Megittunk egy kávét Jessicával. Irene arca felragyogott, amikor a férfi belépett. - Kirk, ő Jessica, régi barátnőm és iskolatársam. Mától segédorvosként dolgozik itt Dr. Kirk Howland, dr. Jessica Langley. - Nagyon örülök, dr. Langley. - Kirk kezet rázott Jessicával. - Irene sokat mesélt már magáról. Örülök, hogy az Allied kórház mellett döntött. - Szólítson, kérem, egyszerűen Jessicának - mosolygott a lány. - Még nem szoktam hozzá a doktori címhez. - Ez hamarosan megváltozik majd. Kérem, ön is szólítson Kirknek. Miután a két fiatal hölgy távozott a kávézóból, Irene végigvezette barátnőjét a klinikán és a többi kolléganőnek is bemutatta. Majd a klinikaépület oldalszárnyának egyik orvosi szobájába mentek. - Itt tartjuk a napi jelentéseket. - Irene kinyitott egy szekrényt és aktákat húzott elő - Peter természetesen mindent megbeszél majd veled, de nem árt, ha máris egy kis betekintést nyersz a dolgokba. Minden dosszié egyformán van elrendezve - magyarázta. - Ez itt a beteg kórtörténete -mondta és továbblapozott. - Itt találod a laboreredményeket. - Újabb oldalt ütött fel. - Itt pedig az orvos utasításai állnak. - Odanyújtotta a dossziét Jessicának. - Szegény asszony, nehéz időket tudhat maga mögött. Nem éppen fiatal már és csípőficamos. De már sokat javult, és járógép segítségével tud már tenni pár lépést. Irene elvette az iratokat Jessicától és egy másik aktát adott a kezébe. - Amíg belenézel, magamhoz veszek még néhány iratot, amiket át kell nézzek. Hamarosan elérkezett az ebédidő, és Irene átkalauzolta Jessicát az étterembe. Mindketten elvettek maguknak egy-egy tálcát, evőeszközöket és beálltak a sorba.

Jessica még nem szokott hozzá a különböző fura kórházi szagokhoz, és biztos volt benne, hogy egyetlen falat sem megy le a torkán. Ám amikor az ínycsiklandozó sültet, a csőben sült burgonyát és a párolt zöldséget meglátta, megállapította, hogy nagyon éhes. Találtak a többitől egy kissé különálló asztalt. Mialatt Jessica a tányérokat és az evőeszközöket elhelyezte az asztalon, Irene ásványvizet hozott. Amikor befejezték az ebédet, Jessicának hirtelen eszébe jutott valami, odafordult barátnőjéhez. - Olyan sokat beszéltünk Peterről, Irene. Most már mesélj magadról! - mondta és elvigyorodott. - Az az érzésem, hogy ez a Kirk Howland különös szerepet játszik az életedben. Igazam van? - Igen. - Irene lehajtotta a fejét és a villájával játszadozott. - Bocsáss meg. Nem lett volna szabad szóba hoznom? - Dehogynem, dehogynem... semmi baj, Kirk és én szeretnénk majd valamikor összeházasodni. Problémánk csupán a pénzzel van, nekem ott van az örökségem, de Kirk segédorvosi éveinek még csak a másodikjában jár. - Irene sóhajtott, - Ellenzi, hogy egy nő támogassa. Viszont míg olyan helyzetbe kerül, hogy családot alapíthat, még sok idő fog eltelni. - Úgy tűnik, megérdemli, hogy várj rá. - Ebben igazad van. Legalább azt tudjuk, hogy mit akarunk. Tulajdonképpen az is jó, hogy mindketten rendkívül elfoglaltak vagyunk. - Irene ivott egy korty ásványvizet. - És te, Jessica, hogy állsz a szerelemmel? - Mondhatnám, sehogy - felelte vállat vonva. - Amikor legutóbb beszélgettünk, meséltél egy kollégádról. Mitől futott zátonyra a kapcsolat? - Egyszerűen nem illettünk egymáshoz. - Jessica vállat vont. - Az ellentétek kezdetben talán valóban vonzzák egymást, a nagy problémák csak később kerülnek elő. Legalábbis nálunk így volt. - Sajnálom... - Én nem, már nem. Minden szempontból különbözőek voltunk. Allan... hogy is mondjam, szóval neki csak a meggazdagodáson járt az esze. Méghozzá a lehető leggyorsabb meggazdagodáson. Csakúgy, mint a nagybátyja, ő is a plasztikai sebészetre akarta magát specializálni. - Jessica szomorú mosollyal nézett barátnőjére. - Nincs szándékomban, hogy egy ilyen emberrel még egyszer szóba álljak. Nála az első helyen a pénz és a karrier állt, s nem az, hogy a betegeken segítsen. - Nagyon is meg tudlak érteni, hogy útilaput kötöttél a talpára. - Irene bátorító mosollyal bólogatott. - Tudod, ő a lehető leggyorsabban fel akarta tornázni magát a felső tízezer közé - folytatta Jessica. - Azután természetesen összeházasodtunk volna, és nekem fel kellett volna adnom az állásomat, a hivatásomat, hogy megfeleljek a felső körökben szokásos reprezentáció követelményeinek. - Sohasem lettetek volna boldogok egymással. Meg jó, hogy idejében felismerted a helyzetet. - Irene a faliórára pillantott. - Mennem kell, és bizonyára neked is. Visszatalálsz egyedül a sebészetre? Jessica bólintott. A két barátnő együtt távozott az étteremből. Az ajtó előtt elváltak egymástól. Jessica útra kelt, hogy Petertől, a sebészet vezetőjétől útmutatást kérjen. Peter éppen az orvosi szoba ajtaját nyitotta ki, amikor Jessica odaért. - Jöjjön be, Jessica! - Oldalra lépett és előre engedte a lányt. - ízlett az ebéd? - Igen. köszönöm, bár... - A klinika szokatlan szaga kissé megviselte, ugye? - kérdezte Peter mosolyogva.

- Igen, azt hiszem. - Jessica pulzusa gyorsabban kezdett verni. - Hamarosan hozzászokik majd. Akadnak itt ennél rosszabb dolgok is. - Mosolya lefegyverző volt. - Peter... mondanom kell magának valamit. Eddig még nem volt rá alkalmam. Én segédorvosként dolgozom itt és nem ápolónőként. - Jessica kissé hadarva beszélt, olyan hanghordozással, mintha bocsánatot kellene kérnie valamiért. - Sajnálom, hogy a tévedését nem tudtam már előbb eloszlatni - mondta, miközben kissé feszülten fürkészte a férfi arcát. Egy pillanatig úgy tűnt, Peter nem találja a szavakat, de aztán gúnyosan mosolyogva így szólt: - Nincs miért bocsánatot kérnie, hiszen én értelmeztem félre a dolgokat. Nem, gondolta Jessica, és érezte, hogy rosszkedv keríti hatalmába. Valóban nem kell bocsánatot kérnem! Ugyan, miért is kellene? Arca kipirosodott a férfi iránt érzett dühtől, aki tele volt előítéletekkel. Talán elnézést kellene kérnie azért, mert orvos, vagy talán azért, mert nő? Ez a fickó épp olyan sötét, mint Allan volt. Mostantól, fogadkozott Jessica, csak a munkámra fogok koncentrálni. Nem szeretett volna még egyszer olyan helyzetbe kerülni, mint annak idején Allanhoz fűződő kapcsolatában. Nem hagyja magát többé egyetlen férfitól sem befolyásolni, aki azt vallja, hogy az asszony helye otthon, a tűzhely mellett van. Úgy látszott, Peter semmit sem vett észre a Jessicában végbemenő lelki vívódásból. Helyet kínált neki a teremben található egyetlen karosszékben, miközben ő maga az egyik székre ült. - Ma elmondok magának néhány dolgot a munkájával kapcsolatosan. Először is - maga is, mint mindenki, aki túl van az iskolán, újonc. A feje tele van elméleti tudással, de sejtelme sincs a gyakorlatról. A gyakorlati dolgokkal az elkövetkezendő három évben eléggé megismerkedhet nálunk... Jessica hallgatott, egyetlen arcizma sem rándult. Úgy érezte, képes olvasni a férfi gondolataiban: ő csak egy nő, miáltal tapasztalatlan és buta... - ...a legtöbb új segédorvos kitűnően el tudja mondani a reumatikus láz szimptómáit, de fogalma sincs arról, hogyan csináljon egy EKG-t A legtöbben igen tájékozottak például az alkari törés kezeléséről, képtelenek viszont a kart megröntgenezni, csontokat illeszteni, hogy a gipszkötés készítéséről már ne is beszéljünk! Jessica bólintott. Titokban kénytelen volt igazat adni Peternek. De csak azért is meg fogja mutatni, hogy az a tény, hogy ő nő, nem jelent hátrányt abban, hogy jó orvos lehessen. Peter nagy komolysággal folytatta előadását. - Most először is töltse ki ezt a kartont - A táskájából egy halomnyi kartont vett elő. Minden beteg dossziéjához csatolunk egy ilyen lapot. A szobaszám, a felvétel dátuma és a diagnózis kerül rá. Ezeket mindig magával kell hordania, még a megbeszéléseken és előadásokon is - Értem. - Jessica elhatározta, hogy pontosan be fogja tartani az utasításokat. Még véletlenül sem adhat alapot kritikára ennek a fickónak. - Minden új betegfelvétel esetén azonnal ki kell tölteni egy ilyen kartont. Az adatokat pedig mindig el kell raktároznia az agyában is úgy, hogy azok bármikor visszakérdezhetőek legyenek. Minden változást, minden új kezelést azonnal rá kell vezetni a lapra. - Mozdulatlan arccal nézett a lányra. - Van valamilyen kérdése? Jessica a fejét rázta. - Pillanatnyilag nincs. - De ez bizonyára nem sokáig lesz így. Szorongó érzés fogta el, a szíve is gyorsabban vert, amikor az orvos tekintetét a szükségesnél tovább rajta felejtette. Peter az íróasztalon fekvő kis, piros könyvre mutatott. - Ez a sebészeti osztály könyve. Ebben található az osztályon előforduló valamennyi eset. Az elkövetkezendő tizenkét hónapban ez lesz a bibliája. - Az órájára pillantott és felállt. - A ma délutáni vizitre elkísér bennünket, dr. Kirk Howlandet és engem.

Ebben a pillanatban, mintegy végszóra, kinyílt az ajtó és belépett Kirk. - Csak nem rossz híremet keltettétek éppen? Mintha a nevemet hallottam volna. - Nem. De mindjárt itt a vizit ideje. - Peter gyorsan átfutotta a naptárát. Kirk Jessicához fordult. - Hogy tetszett eddig az első napja? - Barátságos mosolya jókedvre derítette a lányt. - Tetszett, köszönöm. De annyi minden újat kell megjegyeznem... - Jessica kicsit megkönnyebbült. Peter kitolta az ajtón a gyógyszerekkel és kötszerekkel teli kocsit. - Jessica, maga hozza az osztálykönyvet. Úgy, na, induljunk! A három orvos betegszobáról betegszobára járt, kiosztották a gyógyszereket, megvizsgálták a betegeket és jelentést kértek az ápolónőktől. Amikor visszatértek az orvosi szobába, Peter megmutatta Jessicának, hogyan kell a kocsit megtisztítani. - Holnap maga fog beszélni a betegekkel. Ne nézzen rám olyan rémülten! Kirk és én ott leszünk maga mellett arra az esetre, ha hirtelen elmenne a hangja. Jessica tudta, hogy Peter előítéletei ellenére is komolyan veszi, hogy lelkiismeretesen megismertesse vele az osztály munkáját. Amikor a férfi hirtelen elmosolyodott, és mint az első találkozás alkalmával, mélyen a lány szemébe nézett, Jessica majdnem elpirult. Örökkévalóságnak tűnt, míg végre sikerült megszabadulnia ettől a pillantástól és elbúcsúzott. Az ördögbe is! Dr. Peter Morrison a főnöke és ráadásul egy szörnyű fickó; két ok is szól az ellen, hogy beleszeressen. Az orvosi szobát elhagyva olyan érzése volt, mintha mázsás súlyok húznák gyenge vállát. Képes lesz majd három évig kalitkába zárni érzelmeit?

2. Jessica és Irene együtt siettek a klinikára. A napok óta tartó folyamatos havazás éppen alábbhagyott. Minden a küszöbön álló karácsony ünnepét jelezte. Az utcákat, már karácsonyi előzetesként, fenyőfákkal és apró harangocskákkal díszítették. Jessica nagyon szerette ezt az örömmel és várakozással teli időszakot, ám sajnos nem engedhette meg magának, hogy kényelmesen sétálgasson és kedvére megcsodálhassa a csillogó kirakatokat, ugyanis mindketten jócskán késésben voltak, s Irene egyre gyorsabb tempót diktált. Jessica már egy hete dolgozott a klinikán, de még mindig olyan gyámoltalannak érezte magát, mint egy újszülött. Kísérte Petert és Kirket a viziteknél, és igyekezett úgy végezni a munkáját, ahogy azt elvárták tőle. Egyetlen egy alkalommal átvette a vizit vezetését, és ő kérdezgette a pácienseket a betegségükről és a közérzetükről. Ha arra gondolt, micsoda balszerencse érte máris e rutinbeszélgetések alkalmával, nem éppen bizakodva gondolt a jövőre, arra az időre, amikor majd felelősségteljes feladatokat kell megoldania. Azon a napon, amikor ő vezette a vizitet, olyan ideges volt, hogy a magával hozott kartonokat beleejtette egy vizes tálba, miáltal olvashatatlanná váltak. Jessica kénytelen volt Peter kartonjait kölcsönkérni, hogy egyáltalán folytatni tudja a vizitet. Peter és Kirk humorosan fogták fel Jessica balszerencséjét, ez azonban mit sem segített a lány zavarodottságán. Bár Jessica nem látta, mégis szent meggyőződése volt, hogy Peter arcán diadalmas kifejezés ült. Most aztán végérvényesen meggyőződhetett arról, hogy a nőkre még a legcsekélyebb feladatokat sem lehet rábízni. Ma ismét ő volt a soros, neki kellett a vizitet vezetnie. Jessica izgatottabb volt, mint valaha. Többször már nem engedheti meg magának azt a botrányos balszerencsét a kartonokkal. Szent ég, soha többé nem volna képes Peter szemébe nézni, - Jessica, nagyon csöndben vagy. Pedig olyan szép reggel van. Minden jel arra mutat, hogy fehér karácsonyunk lesz. Én mindig nagyon élvezem az ünnepeket - mondta boldogan Irene és barátnőjére nézett. Jessica meglassította lépéseit. Halványan elmosolyodott. - Az jár a fejemben, hogy ma nekem kell vezetnem a vizitet. A múltkori eset óta nem bízom már magamban. Peter bizonyára kétbalkezesnek és butának tart. Meg Kirk is! Irene részvétet sugárzóan mosolygott. - Jessica, ma egészen biztosan jól csinálsz majd mindent. Hidd el nekem, minden kezdő segédorvos követ el hibákat! Biztosíthatlak róla, hogy ezt saját keserű tapasztalatból mondom. Leejtetted a kartonokat? És akkor mi van? Mi van ezen csodálkozni való? Rosszabb is történhetett volna! Sokkal rosszabb! - Mit akarsz ezzel mondani? - Leejthettél volna például egy beteget is, miközben megpróbálod az ágyába segíteni válaszolt Irene és kinyitotta a bejárati ajtót. Jessica mosolygott. - Igazad van. - Beléptek a hatalmas épületbe. - El sem tudod képzelni, mennyire reszketett a kezem! Egészen biztosan minden beteg észrevette. És ráadásul amikor Peter a vérnyomásértékeket kérdezte tőlem, rossz kartonon néztem meg. - Jessica szomorúan nézett barátnőjére. - El sem tudod képzelni, mennyire kínos volt - De azonnal észrevetted, hogy hibáztál. - Irene hangja biztatóan csengett, ahogy végigsiettek a kórház folyosóján. - Azon kívül Peter és Kirk is észrevehette volna. Ők tudták, hogy más kartonok vannak nálad. Mindazonáltal a munkájukhoz tartozik, hogy beletanítsanak a szakma minden fortélyába.

- Tudom, de ez nem sokat segít rajtam. Ha arra gondolok, mennyire butának tarthatnak mind a ketten! - Jessica! Most már hagyd abba! Nagyon jól tudod, hogy én már öt hónapja dolgozom itt, és még mindig ideges vagyok! És gondold csak meg: senki sem született mesternek, sőt orvosnak sem! Éppen ezért kell a tanulóidőnket egy főorvos mellett eltöltenünk, aki tanácsokkal lát el és segít. És azt is el kell tudnod viselni, ha Peter nem mindig bánik veled kesztyűs kézzel. Ő rendkívül jó szakember. - Irene az öltözőbe kísérte barátnőjét, ahol levetették csizmájukat és kabátjukat. Majd a tükör előtt megfésülködtek és gyorsan felfrissítették sminkjüket. Jessica felvette fehér köpenyét. - Irene, őszinte vagy hozzám? Tényleg olyan buta minden kezdő, mint én? - Higgy nekem, még sokkal butábbak! - Irene mosolygott. - Ne nézz már olyan kétségbeesetten! Peterre és Kirkre számíthatsz. Ők is végigcsinálták valamikor mindazt, amit te. - Köszönöm, Irene. - Jessica sokkal jobban érezte már magát, még egyszer mosolyogva belepillantott a tükörbe. A kinti hideg után jól esett a kórház melege. A hangszórókból halk karácsonyi dalok szóltak, és a folyosókat karácsonyfaégőkkel díszítették. Hirtelen eszébe jutott egy régi karácsonyi emlék, ahogy apja és Lucinda néni díszítik a szobát... Jessica aztán akaratlanul is Peterre gondolt. Vajon hogyan tölti majd a karácsonyt? Természetesen a kislányával, morfondírozott magában. Vagy talán van barátnője? Mennyire vágyott rá, hogy a férfi átölelje és megcsókolja... Jessica megrémült saját ábrándjaitól, és megpróbálta kiverni Petert a fejéből. Soha sem fogja őt ölelni... Bár Peter nagyon kedvesen bánt vele, mégis bizonyos távolságot tartott. Ugyanakkor az első találkozásukkor annyira kedves és elragadó volt, hogy már majdnem úgy tűnt, őt is annyira megigézte Jessica, mint ő a lányt. Persze akkor még úgy gondolta, hogy ápolónővel van dolga. Jessica érezte, hogy az arcába szökik a vér, amikor felidézte annak emlékét, ahogyan Peter levette orráról a hópelyhet. Milyen gyengéd és finom volt az érintése! Ördögbe ezekkel a gondolatokkal! Nem akar többet erre a férfira gondolni! Irene a karórájára pillantott. - Ez képtelenség! Már megint alig van pár percünk, és kezdődik a szolgálat. - Mosolygott. - Új rekordot kell felállítanunk. - Talán menni fog, ha továbbra is ilyen könyörtelenül hajszolsz. Irene elvigyorodott. - Mivel már a reggelivel is eléggé kapkodtunk, tulajdonképpen jut időnk még egy kávéra is. - Rendben - bólintott Jessica és a két barátnő a kávézóba sietett. Miután öntöttek maguknak egy-egy csésze erős, forró, illatos kávét, leültek a díványra. - Alig tudom elhinni - de két hét múlva itt lesz a karácsonyi parti ideje. - Irene elmosolyodott. - Biztosan csodálatos ünnepség lesz, Jessica, Mindenki alig várja már. - Mesélj még erről. - Jessica még nem tudta, hogy örüljön-e vagy sem a kórházi partinak. Csak akkor fog elmenni, ha semmi más programja nem lesz arra a napra. - Azt mondják, hogy az ünnepséget mindig a nagy előadóteremben rendezik - ott, ahol az előadásokat is tartják. Azt hiszem, jól fogunk szórakozni. Én már előre örülök, és alig várom! - Megnyalta a szája szélét. - Már most mindenkinek a fantasztikus kaja jár az eszében. Mindig a legfinomabb csemegékkel szolgálnak. - Jól hangzik - felelte Jessica. - Ugye? - Irene kortyolt a kávéjából. - Ezen kívül van zenekar is és táncolni is lehet... Ránézett a faliórára és összerezzent. - De most már tényleg itt az ideje, hogy munkához lássunk!

Amikor Jessica belépett a sebészet orvosi szobájának ajtaján, fellélegzett. Egyedül volt és így nyugodtan fel tudott készülni a rá váró feladatokra. Mivel tudta, hogy ma neki kell vezetnie a vizitet, a gyógyszerek ellenőrzésével kezdett. Hamarosan megérkezett Peter. Szűkszavúan köszönt és ellenőrizte a gyógyszereket. Mindig ügyeljen arra, Jessica, hogy amikor kivesz egy gyógyszert a szekrényből, gondosan olvassa el a címkéjét. Azután ismét ellenőrizze, mielőtt kiadagolja a betegeknek. Legvégül pedig akkor kell figyelnie, amikor visszarakja őket a szekrénybe. - Figyelni fogok rá, Peter. Éppen befejezték közös munkájukat, amikor Kirk benyitott. - Halló, legyetek üdvözölve! Mindketten viszonozták Kirk köszönését, majd Peter komoly tekintettel fordult Jessicához. - Ugye megvannak a kartonjai? - Igen, itt vannak a zsebemben. - Jessica benyúlt fehér köpenyének zsebébe és mintegy ellenőrző mozdulattal átfogta azokat. Remélhetőleg egy sem hiányzik, szorongott magában. Elpirult, mert egy pillanatig az volt az érzése, Peter is ugyanerre gondolt. Gyors mozdulattal elfordította a fejét. A vizit első páciense egy idősebb, de meglepően kisportolt hölgy volt, aki a következő szavakkal köszöntötte őket: - No lám, megint itt van a három muskétás. Nincs még elegetek rozzant, öreg csontjaimból? - Nincs bizony, Mrs. Dobbs - vigyorgott Peter. - Hogyan is tudnánk kihagyni a mi kis körsétánkból! Egy olyan sztárt, mint ön! - Jessicára kacsintott. - Mrs. Dobbs valamikor kötéltáncos volt a cirkuszban. Vajon csak viccelődik? Jessica oldalról gyorsan és észrevétlenül az arcába pillantott. Kifejezetten komolynak tűnt. Amikor aztán Jessica meglátta a beteg karcsú testét és még mindig kemény izmait, tudta, hogy az igazságot hallotta. - Ez nagyon izgalmas lehetett, Mrs. Dobbs. - Jessica el volt ragadtatva. Kisvárosban nőtt fel, és a cirkusz legkedvesebb gyermekkori élményei közé tartozott. Kirk elvett egy fényképet az éjjeliszekrényről. - Itt van a mi betegünk egy st. louisi fellépése alkalmával. Hát nem fantasztikusan néz ki? - kérdezte Jessicától. Jessica megnézte a képet. Mrs. Dobbs nagyon fiatal volt rajta. Csinos, attraktív szőkeség. A képen aranyszínű trikót viselt és elbűvölően egyensúlyozott a magasban a drótkötélen. - Igen, tényleg fantasztikus! - Jessica visszaadta Kirknek a fotót. - Mesélhetne nekem az életéről meg a cirkuszról, Mrs. Dobbs. - Bár szívesen csevegett volna még Mrs. Dobbsszal, de folytatnia kellett a vizitet. - Talán egyszer, ha majd nem leszek szolgálatban. Jessica felhajtotta Mrs. Dobbs hálóingének ujját, felerősítette a gumiszalagot és ellenőrizte a vérnyomását. Majd felvezette az eredményt a kartonjára. - Egészen jók az értékek, Mrs. Dobbs! - Remélte, hogy hangja eléggé meggyőzően csengett. Ha az első, balszerencsés napjára gondolt, még most is idegesség fogta el. Szobáról szobára haladtak tovább. Jessica pulzust számlált és vérnyomást mért, kikérdezte a betegeket a közérzetükről és utasításokat adott az ápolónőknek. Amikor egy frissen operált beteg ágyához léptek. Peter hátrább intette a lányt. - Figyeljen rám most, Jessica. Kicserélem a kötést. Peter gyors mozdulatokkal megtisztította a sebet, majd ügyesen ráhelyezte az új kötést. Jessica figyelmesen szemlélte minden kézmozdulatát és ismét be kellett látnia, hogy van még mit tanulnia Az egyetemi évek alatt belesulykolták, hogy az emberben hol és milyen szervek vannak, könyv nélkül bemagolt irdatlan mennyiségű latin szakkifejezést, ám ha egy kötés biztonságos és célszerű kicseréléséről van szó, ezek bizony nem sokat segítenek rajta. Ilyen esetekben nem sokkal volt ügyesebb, mint a gyermekét ellátó anyuka, ez azonban hamarosan változni fog.

Miután a privát szobákkal készen voltak a három orvos a nagy kórtermek betegeinek szentelte figyelmét. Jessica minden beteget megvizsgált, és nem egyszer meg kellett hallgatnia kedves csipkelődésüket is, mint például: „Mit keres itt egy ilyen csinos kislány?” Egy idősebb úr mosolyogva így szólt: - Maga pontosan úgy néz ki, mint az én kisunokám! Magácska tényleg elvégezte már az egyetemet? Bár Peter nem csinált titkot abból, mennyire nem helyesli, hogy nők is lehetnek orvosok, ezeknél a kis jeleneteknél viccesen, de határozottan megvédte Jessicát, és nem sajnálta arra sem a fáradtságot, hogy Jessicát bevezesse a munka fortélyaiba. Ám mivel beszélgetésük kizárólag szakmai témákra korlátozódott, Jessica időnként valósággal megdermedt, amikor tekintetük összetalálkozott, s főleg akkor, amikor ugyanazt a vágyakozást vélte kiolvasni a férfi szeméből, ami az ő lelkét is sajdította. Ez a gondolat, ez az érzés nem éppen könnyítette meg a Peterrel való közös munkát. Amikor befejezték a vizitet, Jessica visszagurította a kocsit az orvosi szobába és elkezdte előkészíteni a másnapi gyógyszeradagokat. - Ebédidő van - szögezte le Peter és átnézte még saját kartonjait. - Jessica, délután asszisztálhat nekem egy paracentézisnél. - Egy para... Ó, természetesen. - Tanulmányai folyamán Jessica sokat foglalkozott az orvosi kifejezésekkel, és eléggé magabiztosan is báni velük. Ám ebben a pillanatban minden erőlködése ellenére sem jutott eszébe ennek a szónak a jelentése. Inkább meghalt volna, semhogy tudatlanságát elárulja Peternek. Először arra gondolt, hogy megkérdezi Irénétől, de azután kétségei támadtak afelől, hogy barátnője egyáltalán tudhatja-e. Útban az étterem felé egyszerre csak kipattant a fejéből a mentő ötlet. Az orvosi szótár a megoldás! Hat persze! Sarkon fordult és a könyvtárba sietett, ahol az orvosi szakirodalom minden mennyiségben megtalálható volt. Jessica benyitott az ajtón és fellélegzett, amikor látta, hogy ebben a pillanatban senki másnak nem jutott eszébe a könyvtárba jönni. Becsukta maga mögött az ajtót. Pillanatok alatt rábukkant a keresett könyvre és fellapozta a rejtélyes szónál. És máris tudta a választ. Hát persze! A paracentézis azt jelenti, amit akut középfülgyulladás esetén végeznek el a dobhártyán. Jessica fejcsóválva kérdezte önmagától, hogyan is felejthette ezt el. Visszatette a könyvet a polcra és máris távozni akart. De alighogy kinyitotta az ajtót, Peterbe ütközött. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyik kezével átkarolta a lány derekát, míg a másikkal felemelte az állát. Aztán olyan közel húzta magához, hogy Jessica szinte alig kapott levegőt. Amikor a férfi egyik ujját lassan végighúzta az ajkain, a lánynak még a szívverése is kihagyott. Peter ekkor lehajolt és szájon csókolta. Jessica annyira meglepődött, hogy még gondolni is képtelen volt, Szinte öntudatlanul simult Peterhez és akaratlanul is viszonozta csókját. Megfeledkezett az őt körülvevő világról, elvesztette a tér- és időérzékét. Ki tudja, mennyi idő teli el, amikor Peter elengedte és mosolyogva az arcába nézett. - Peter... - dadogta rekedtes hangon. Elvette a kezét Jessica derekáról, miközben továbbra is erősen a szemébe nézett. Levett az ajtóról egy fagyöngyágat, melyet már a karácsonyi készülődés jeléül erősítettek oda, és átnyújtotta Jessicának. - Tradíció, kedvesem. Csak nem azt akarja, hogy megszegjem a régi szokásokat? Arról nem is beszélve, hogy karácsony van - és minden ember boldogságra vágyik. Szent ég, lehet, hogy ez a csók nem jelentett többet a tradíciók betartásánál? Akkor bizony igen nevetségesen viselkedett! - Természetesen! - Jessica bizonytalanul nevetett és végigsimította zilált haját. Csak most érzékelte újra a halk karácsonyi muzsikát. - Mennem kell - motyogta. - Irene vár...

Peter oldalra lépve utat engedett neki, és halkan nevetett, amikor Jessica hevesen elsietett. Irene azonnal észrevette Jessica idegességét és megváltozott lelkiállapotát, de ügyesen leplezte és nem kérdezett semmit barátnőjétől. Jessica ezért igen hálás volt neki. Hogyan is mesélhetne el és magyarázhatna meg valamit, amit ő maga sem ért? Lehet, hogy halálosan beleszeretett Peterbe? Vagy egyszerűen csak rengeteg bepótolni valója van a gyengéd közeledések terén? Az egyetemi évei alatt nem sok ideje jutott a romantikára. Ebéd után Jessica még mindig kissé kábultan ment vissza a sebészetre, hogy asszisztáljon Peternek a műtétnél. Hirtelen eszébe jutott, hogy a könyvtárban volt kénytelen utánanézni a kifejezésnek, és kissé elpirult szégyenében. Abban reménykedett, hogy Peternek nem tűnt fel a dolog. Amikor az ebédidő után újra találkozott a férfival, az tárgyilagosan és kissé hűvösen viselkedett vele. Közösen áttanulmányozták a páciens kartonját, majd odamentek hozzá. A beteg már az egyik kis kezelőteremben feküdt. Míg Peter ismertette a beteggel a beavatkozás lényegét, Jessica spanyolfalat állított az ágy köré. - Mrs. James... - Peter hangja megnyugtatóan csengett. - Most adunk önnek egy helyi érzéstelenítőt. A beteg bólintott és figyelmesen nézett a két orvosra. Miután Peter beadta az érzéstelenítőt, észrevétlenül intett Jessicának. Jessica reszkető kézzel fogta a tűt és átszúrta vele a páciens dobhártyáját. Megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor végre eltávolította a tűt. Majd steril gézzel gyorsan ellátta az apró sebet. Csak remélni tudta, hogy a beteg nem vett észre semmit idegességéből és gyakorlatlanságából. Bár igen feszültnek és idegesnek hatott, mégsem csinálta rosszul a dolgokat. Amikor rápillantott Peterre, az elismerően kacsintott vissza. Jessica pulzusa még gyorsabban kezdett verni. Miután elbúcsúztak Mrs. Jamestől, az osztály másik végére egy idős beteghez mentek. Az öregúr törött lábán gipszkötés díszelgett és lábujjai kezdtek már bedagadni. Peter csak egy futó pillantást vetett rá. - Le kell vennünk a gipszkötést, Jessica, Túl szoros. - Peter máris hozzálátott, hogy felvágja a gipszkötést, miközben minden kézmozdulatot elmagyarázott Jessicának. Később, amikor Jessica visszatért az orvosi szobába, megtisztította a kocsit. Nem is tudta volna már másképp csinálni, csak azzal a csodálatra méltó körültekintéssel és türelemmel, ahogyan azt Peter mutatta neki. Gondosan megtisztította és sterilizálta a műszereket, és előkészítette a kocsit a másnapi munkához. Jessica, miután befejezte a munkát, lehuppant az egyik székre, hogy egy kicsit kifújja magát. Alig telt el pár perc, Peter lépett be a szobába, a sebészeti naplót az íróasztalra dobta, és fehér köpenye ujjával megtörölte a homlokát. - Úgy néz ki, a holnapi napunk sem lesz nyugodtabb. - Egy pillanatig elgondolkodva nézett Jessicára. - Egészen jól csinálta a dolgokat, Jessica - mondta azután. - Köszönöm, Peter... - Legszívesebben hozzátette volna: Már amennyire egy nőtől elvárható, ugye? De visszafogta magát, nem szólt semmit. Miért is öntene meg olajat a tűzre? Peter a karórájára nézett. - Na, mára befejeztük, - Nagyot sóhajtva leült az egyik székre. - odakint megint havazik. Elvigyem a lakásáig? - kérdezte minden átmenet nélkül. - Nem, köszönöm, Peter - ellenkezett kissé hevesebben a kelleténél. Szent ég, Peterrel egy kocsiban! - ez kissé több volna, mint amennyit most el bírna viselni. - Lemegyek még a könyvtárba, okosodni egy kicsit. - Ahogy kimondta, abban a pillanatban meg is bánta szavait.

Hiszen pár órával ezelőtt éppen a könyvtár ajtajában csókolta szájon Peter! Remélhetőleg nem értette most félre szavait. Peter szemei vidáman csillogtak, de arca mozdulatlan maradt. - Ha maga egy ilyen fárasztó nap után orvosi könyveket akar tanulmányozni és a legújabb kutatási eredményekről akar tájékozódni, akkor bizonyára nagyon ambiciózus lehet. Jessica tudta, hogy bosszantani akarja. - Talán. Van ellene valami kifogása? - Nincs, nincs... Valószínűleg híres nagyapja nyomdokaiba szeretne lépni, ugye? Sokat hallottam róla. Dr. Langley St. Louis sebészeinek egyik legjobbika volt. Mindig is nagy tisztelője voltam. - Én is - válaszolt Jessica nyersen. - De én nem akarok senkinek sem a nyomdokaiba lépni. Éppen eléggé fárasztó az, hogy megpróbáljam kivédeni az orvosnőkkel szembeni előítéleteit. Pillanatnyi csend támadt, Jessica úgy érezte, túl messzire ment. Ám amikor látta, hogy Peter vigyorog, arcát gyanús forróság lepte el. - Ez talált! - szólalt meg azután Peter. - De azt hiszem, kiérdemeltem. El kell ismernie, Jessica, a nők igen hajlamosak arra, hogy az érzéseikben bízzanak még akkor is, amikor a tényekhez kellene tartsák magukat. - Egyáltalán nem osztom a véleményét! - Jessica igyekezett visszafojtani egyre növekvő dühét. Örült, amikor egy másik segédorvos lépett be a szobába, s ezzel vége szakadt Peterrel való diskurálásuknak. Jessica a lakásához vezető rövid úton átengedte magát nyomasztó gondolatainak. Peter olyan érzelmeket ébresztett föl benne, amelyeket soha nem tartott volna lehetségesnek... Soha azelőtt nem vágyakozott úgy senki után, mint most. Első találkozásuk óta a férfi gyengéd közeledéséről és öleléséről álmodott. Ám azt is pontosan tudta, hogy valami olyan után vágyakozik, ami számára elérhetetlen - és ez fájdalommal töltötte el.

3. Két hét múlva eljött a karácsony. A kórházban nagyüzem volt. A rossz időjárás miatt számtalan beteget szállítottak be csonttöréssel vagy kisebb sérülésekkel. Jessica időközben bizonyos gyakorlatra tett szert a vérnyomásmérésben, a kötözésben és az injekciózásban. Már majdnem sikerült hozzászoknia a „doktornő” megszólításhoz, de még voltak pillanatok, amikor Peter és Kirk mellett dolgozva nem orvosnőnek, hanem csak csodálkozó megfigyelőnek érezte magát. Ennek ellenére nagyon szívesen dolgozott együtt Kirkkel. Kirk állandóan jókedvű volt, s mindig elsütött egy-egy viccet. Néha úgy tűnt, hogy Peter is megfeledkezett előítéleteiről, közvetlenül és kedvesen viselkedett Jessicával szemben. És Jessica más fejlődést is érzett kapcsolatukban. A kettőjük között uralkodó, egyre fokozódó érdeklődés feszültségét. Jessica teljes akaraterejével igyekezett leküzdeni Peter iránt érzett vágyát, de úgy tűnt, hogy érzelmei önálló életet élnek, és nem tudta kontroll alá vonni őket. Peter is szemmel láthatóan ugyanettől a helyzettől szenvedett. Voltak pillanatok, amikor Jessica hajlamos volt megfeledkezni arról, hogy a maga módján Peter is ugyanolyan önző fickó volt, mint az előző barátja. De hatodik érzéke mindig azt súgta: nem, nem, a Peterrel való szerelmi kapcsolat feltétlenül katasztrófával végződne. Talán lehetnénk barátok, fontolgatta. A házasság kétségtelenül hajótörést szenvedne... Alighogy átvillant az agyán a gondolat, máris megrémült önmagától. Hogyan is gondolhatott házasságra! Hiszen Peter és ő munkaidőn kívül még soha nem találkoztak. Sőt, egyetlen olyan szó sem hangzott el kettőjük között, ami okot adhatna ilyen illúziókra. Ennek ellenére Jessica egészen biztos volt abban, hogy egymás iránti érzelmeik egy tőről fakadnak. Amikor munka közben kettesben voltak, Peter szeme tovább időzött a lányon, mint az megszokott volt, és ha ujjaik összeértek, amikor egymásnak nyújtottak valamit, úgy érezték, mintha mindkettőjüket áramütés érte volna. Jessicának legalábbis meggyőződése volt, hogy Peter sem érezhet másképpen. Jessica éppen néhány fiatal orvossal csevegett vidáman a kávézó ajtaja előtt, amikor Peter hirtelen megjelent és az ajtóra akasztott egyik fagyöngy ág alá húzta és megcsókolta. Tüzes ajkát a lány szájára szorította, és egész testével hozzásimult. Jessica úgy érezte, hogy lángok borítják el, bár úgy tett, mintha az egész csak puszta szórakozás lett volna a számára. De ahogy Peter a karjában tartotta, az izgalomtól borzongás futott végig a hátán, és érezte a férfi felgyorsult szívverését. A kollégák először meghökkenve pillantottak feléjük, de aztán tovább viccelődtek és nagyokat nevettek. Peter is jókedvűen velük kacagott. Nem sokkal ezután Peter és Jessica egyedül voltak a sebészet orvosi szobájában. Úgy tűnt, hogy Peter hangulata hirtelen megváltozott. - Tessék, itt vannak magának az új instrukciók - mondta tekintélyt parancsoló hangon, miközben átnyújtotta a papírt Jessicának. Mindent megtett, hogy ne kelljen a lány szemébe néznie. Jessica zavartan fogta meg a cédulát. Habozott, hogy el merje-e olvasni. Talán másik főorvoshoz osztották be, gondolta. Ó, nem! Én Peter mellett akarok dolgozni! Vagy talán Peter kívánsága volt, hogy otthagyja őt. Jessica nagyot nyelt. Kelletlenül nézett a papírra. Az utasítások így szóltak: 1. Pénteken este pontosan kilenc órakor meg kell jelennie a karácsonyi partin! 2. Nem szabad fehér köpenyt viselnie! 3. Csak egyetlen férfival táncolhat - Peterrel! 4. Nincs más választása - egész este mellettem marad! Aláírás: a főnöke.

Eltelt néhány másodperc, míg Jessica felfogta a helyzetet, s hirtelen forróság öntötte el. Peter arra kérte, hogy menjen vele a partira. Gyors oldalpillantást vetett rá. Ott állt mellette, „életveszélyes” közelségben és vigyorgott. Jessica hirtelen végtelen megkönnyebbülést érzett, és pajkoskodó hangon, nevetve így szólt: - Tehát, ezek az új instrukciók? És mi történik, ha nem tartom be a rendelkezéseket? - Ott van, olvassa el figyelmesen - nincs választása! - Peter szeme csillogott az örömtől. - Látom már, engedelmeskednem kell... Jessicának ebben a pillanatban eszébe sem jutott, hogy mit vesz majd fel a partira Csak arra gondolt, hogy együtt lehet Peterrel, táncolhat vele... egy egész estén át... Nem is akart másra gondolni. Este Irenével együtt kritikus szemmel végigböngészte a ruhatárukat - Nekem kell egy új ruha a partira - állapította meg végül Jessica. Irene elővett egy ruhát a saját szekrényéből. - Kölcsön adjam ezt neked? - Csinos, kék, hátul kivágott gyapjúruhát tartott a kezében. Na, milyennek találod? Jessica a fejét csóválta. - Nem, köszönöm, Irene. Erre az estére veszek magamnak valami újat. Eljössz velem vásárolni? - A mögötte álló kimerítő nap ellenére most hirtelen egyáltalában nem érezte fáradtnak magát. - Örömmel. Szerencsére én tudom, mit veszek fel a partira. Nem sokkal a megérkezésed előtt vettem magamnak egy új ruhát. - Igen, tudom. Valóban gyönyörű a selyemruhád! - válaszolta mosolyogva Jessica. - A jövő héten egyidőben lesz szabadnapunk. Csapunk egy hatalmas bevásárlást, jó? Meghívlak ebédre is! Irene nevetett. - Remélem, van fedezet a hitelkártyádon! Jessica éppen Peterrel dolgozott a sebészet orvosi szobájában, amikor kopogtattak. Az egyik ápolónő dugta be a fejét az ajtó nyílásán. - Peter, van itt egy csinos, fiatal hölgy, és magát akarja látni. - Mielőtt Peter megszólalhatott volna, lánya, Samantha viharzott be lobogó fekete hajjal a szobába. Mögötte kissé gömbölyded, idősebb hölgy lépett be. Ez biztosan a házvezetőnő, gondolta Jessica. Peter ragyogott a büszkeségtől. Nyilvánvaló, hogy mindennél és mindenkinél jobban szereti a lányát, állapította meg Jessica. Karjába kapta a gyereket, magához szorította és puszit nyomott az orra hegyére. Aztán gyengéden letette a földre és így szólt: - Sammy, szeretném neked bemutatni Jessica Langleyt - Egy lépést tett előre és karon fogta Jessicát. - Jessica, ő a lányom, Samantha, a legcsinosabb kislány a világon. A férfi szemében valami könyörgésfélét látott. Ugyan már, ingatta észrevétlenül a fejét. Csak nem képzeled, hogy bármi is azon múlna, mennyire barátkozunk össze a kicsivel. Hagyj fel az értelmetlen álmodozással, intette magát. Barátságosan rámosolygott a gyerekre és a kezét nyújtotta. - Szia, Samantha. Örülök, hogy megismerhetlek. - A kislánynak ugyanolyan fekete haja és érzékien ívelt szája volt, mint az apjának. Ellentétben azonban apja sötétbarna szemével, a kislánynak jellegzetesen kék szeme volt - majdnem ibolyakék. Valóban nagyon szép kislány volt.

- Szia - válaszolt szűkszavúan Sammy, és idegenkedve nyújtotta kezét az ismeretlen hölgynek. Jessica ebből ösztönösen arra következtetett, hogy a kislány valószínűleg minden nőre féltékeny, akivel az apja bármilyen kapcsolatban van. - Biztosan azért jöttél, hogy megnézd a nagy karácsonyfát. Igazam van? - kérdezte. Mielőtt a gyerek bármit is válaszolhatott volna, Peter gyorsan megszólalt, - Igaza van. Megígértem tegnap este Samanthának, hogy ma megmutatom neki a fát és a karácsonyi díszeket. Gyorsan bemutatta még Jessicának a házvezetőnőt is, aztán magára hagyták Jessicát. Két nappal később Peter arról tájékoztatta Jessicát, hogy egy vakbélműtétnél kell asszisztáljon. Bár Jessica már több ilyen műtétet végignézett, mégis ez lesz az első, amelyiknél ő is tevékenyen részt vesz. Lassan, nagyon lassan igazi orvos lett belőle. Türelmetlenség, kíváncsiság és idegesség lázában égett, minél közelebb került időben a nagy eseményhez. Megkapta a feladatot: készítse elő a beteget a műtétre. A beavatkozás előtti napon alaposan megvizsgálta a pácienst, vizelet- és vérképanalízist végzett, valamint ellenőrizte a vérnyomást. Aztán elérkezett a nagy nap. Mielőtt a beteget a műtőbe vitték volna, Jessica adott neki egy nyugtató injekciót. Majd a műtő előtti orvosi öltözőbe ment, hogy gyors mozdulatokkal megmossa és fertőtlenítse a kezét és a karját. Belenézett a tükörbe és elsimított a homlokáról egy makacs hajtincset. Ebben a pillanatban lepett be Peter. - Jessica, nem tudna legalább egy rövid időre megfeledkezni arról, hogy nő? - förmedt rá mogorván. - Később is rendbe teheti magát. Jessica képtelen volt egy pillanatig bármit is mondani. Ez lenne az a férfi, aki pár nappal ezelőtt arra kérte őt, hogy menjen el vele a karácsonyi partira? Felfoghatatlan! Végre sikerült összeszednie magát és a megfelelő szavakat is megtalálta. - Kettőnk közül maga az, dr. Morrison, aki nem tudja elfelejteni, hogy nő vagyok - Soha életében nem volt még ennyire dühös. Voltaképpen mire olyan beképzelt ez a pasas? Tény, pechje volt az életben, és most minden nőt felelőssé tesz érte! Legszívesebben a fejéhez vágott volna valami megjegyzést. De már alig volt idő az operáció kezdetéig, Jessicának össze kellett szednie magát. Majd később leszámolok vele, határozta el és az ajkába harapott. Jessica dühödten kefélte a kezét és a karjait. Azután felhúzta a kesztyűt, majd odament a beteghez. Peter is hamarosan a műtőasztalhoz lépett. Steril köpenyt, maszkot, sapkát és kesztyűt viselt. Röpke egyeztető pillantást váltott az altatóorvossal, és megkezdte az operációt. Jessica feszült figyelemmel nézte minden kézmozdulatát. Peter ügyesen és nagyon precízen dolgozott. Jessica akaratlanul is kénytelen volt bevallani magának, hogy Peter kitűnő sebész. Amikor Peter befejezte a műtétet. Jessicához fordult. - Most bevarrhatja a sebet. Jessica még soha nem varrt sebet betegen. Annyira izgatott volt, hogy először kicsúszott a tű a kezéből. Soha életében nem érezte magát ennyire ügyetlennek és gyakorlatlannak. És még soha senki iránt nem érzett olyan hálát, mint ebben a pillanatban Peter iránt, aki segített neki, vezette a kezét, amíg be nem fejezte a varrást. Amikor késő délután végre elhagyta a klinikát, Jessica kimerültnek és kifacsartnak érezte magát. Annyira erőtlen volt, hogy még abban sem volt biztos, meg tudja-e tenni a házáig vezető rövid utat.

Odakint kövér pelyhekben hullott ismét a hó Behúzta a nyakát, és fázósan hunyorgott. Egészen addig észre sem vette a lassan mellette haladó autót, míg valaki a nevén szólította. Peter volt az. Jessica anélkül, hogy hátranézett volna, meggyorsította lépteit. - Hazavigyem? - kiáltotta Peter a lehúzott ablakon. Jessica még mindig nagyon dühös volt a műtőben tett megjegyzése miatt. Lehajtott fejjel sietett tovább. - Nem, köszönöm! - válaszolta röviden. Peter megállította a kocsit, és néhány lépéssel utolérte Jessicát. Óvatosan levett néhány hópelyhet a lány hajáról. - Úgy látszik, mágikus erővel vonzza magához a hópelyheket mondta vigyorogva és karon fogta a lányt. Jessicának hirtelen elpárolgott a mérge és akaratlanul is elmosolyodott. - Jöjjön, szálljon be. Túl hideg van idekint. - Peter a kocsihoz vezette a lányt és kinyitotta az ajtót. Jessica minden további ellenkezés nélkül beszállt. A kocsi kellemes melege jóleső érzéssel töltötte el. Megkönnyebbülve dőlt hátra az ülésen, miközben Peter megkerülve az autót ismét a volánhoz ült. - Végre sikerült a hatalmamba kerítenem, most már nem menekül. Nos, mit is kezdjek magával? - Mosolyogva nézett a lány arcába, miután elindultak. - Engedjen kiszállni a lakásom előtt, akkor nem jelentem fel lányrablásért. - Ó, nem! Ennél én sokkal jobbat tudok! Hazaviszem magamhoz! Hirtelen gázt adott, és megelőzött egy lassabban haladó autót. - Peter! - kiáltott fel Jessica, amikor az lassítás nélkül elrobogott a ház előtt, amelyben Irenével laktak. - Hova siet annyira? Később majd hazahozom, miután már jól felmelegedett egy finom, forró italtól. Vagy talán nincs kedve viszontlátni a kislányomat? Jessica feladta. Tulajdonképpen egyáltalában nem sietett. Irene még bent volt a klinikán, és estére sem volt programjuk. - Nagyon is szívesen találkozom újra Samanthával. A klinikán úgy sem volt időnk megismerkedni - válaszolta lágyan. Ezen kívül annak is örült, hogy a munkaidőn túl is végre együtt lehet Peterrel, de erről persze hallgatott. Jessicának időközben kellemes melege lett, és lehúzta a kesztyűjét. A következő pillanatban már kezén érezte Peter nagy, férfias kezét. - Nem fáznak már az ujjai? És mi a helyzet a szívével? Még most is olyan hideg, mint a jég? Jessica kissé zavartan húzta el a kezét. - Semmi köze hozzá! Peter nevetett, és bekanyarodott egy hatalmas épülettömb pincegarázsának bejáratához. - Megérkeztünk. - Leparkolt az autóval, kiugrott a kocsiból és segített Jessicának kiszállni. Azután lifttel felmentek a harmadik emeletre. Peter a lakásához vezette Jessicát és ajtót nyitott. Oldalra lépett és előre engedte a lányt. - Nocsak, nincs itthon senki? Sammy, hol vagy? Vendégünk van! Peter a nappaliba vezette Jessicát. Sammy és a házvezetőnő is pillanatokon belül megérkezett. A kislány pajkos örömmel ugrott apja karjaiba, aki önfeledt boldogsággal megölelte és megcsókolta. - Kicsim, biztosan emlékszel Jessicára. Tudod, a kórházban ismerkedtetek meg nemrég. A kislány idegenkedve fordult Jessicához. - Helló... Jessica érezte a kislány hangján az ellenségeskedést, és különösen barátságos mosolyt erőltetett az arcára. Kezet nyújtott a gyermeknek. - Helló, Sammy. Örülök, hogy újra találkozunk. A kislány nem válaszolt semmit, de Jessica nem hagyta magát ilyen könnyen zavarba ejteni.

- Hogy tetszett a nagy karácsonyfa a klinikán? - Szép volt. - A kicsinek szemmel láthatóan nem állt szándékában megkönnyíteni Jessica helyzetét. Jessica vetett egy pillantást a nyitott kandalló mellett kedvesen elhelyezett karácsonyi ajándékokra Színes égők világítottak az ügyesen koszorúba font fagyöngyágak közül. Peter helyet mutatott Jessicának a díványon, majd maga is leült mellé. - Sammy, mi a helyzet a forró csokoládéval? Ugye most is segítesz Hannának elkészíteni? Sammy rövid ideig hallgatásba burkolódzott. Gyűlölködő pillantással meregette Jessicát. Végül lassan közelebb ment és apró kezecskéjét Peter felé nyújtotta - Apu, gyere velem a szobámba. Nézd meg, milyen meglepetést vettem Hannának. Ráncigálni kezdte az apja kezét. - Menjünk, csak mi ketten! Jessica pontosan tudta, a gyerek azon mesterkedik, hogy őt eltávolítsa. Elhatározta, nem fogja megtenni Samanthának azt a szívességet, hogy felizgassa magát emiatt. - Peter, amíg Samantha megmutatja magának a meglepetést, én bemegyek a fürdőszobába és rendbe szedem egy kicsit magam, jó? Peter hálálkodó pillantást vetett Jessicára, és a házvezetőnőhöz fordult. - Hannah, lenne kedves megmutatni Jessicának a fürdőszobát? Szegény Peter, gondolta Jessica, miközben selymes haját fésülte. Talán meg sem nősülhet újra, míg Samantha fel nem nő. A kislány igazán aranyos volt, de láthatóan elkényeztették, és ami a legnagyobb baj, hogy féltékeny volt minden nőre, aki az apja közelébe mert kerülni. Hirtelen megborzongott. És amikor visszament a nappaliba, egyetlen vágya volt csak: a lehető leggyorsabban visszajutni a saját lakásába és a saját ágyába.

4. Másnap a reggelinél Jessica kedvetlenül ropogtatta a pirítóst. Éppen kihörpintette a kávéját és fel akart állni, amikor Irene megszólalt: - Mi bajod, Jessica? - érdeklődött és aggódva nézett barátnőjére. - Semmi. Miért? - Jessica nem merte bevallani barátnőjének, hogy ő maga sem tudta, mi baja. Csak azt tudta, hogy a Peterrel töltött előző délután várakozásán felül jól sikerült. De hát akkor miért nem volt boldog? Miért érezte magát olyan furcsán - sőt szinte nyomorultul? Az volt talán az oka, hogy egyre jobban beleszeretett a férfiba, aki elérhetetlen volt a számára? Túl sok minden állt kettőjük közé, de mindenek előtt ott volt Samantha... - Jessica, úgy elgondolkodtál, mintha nem is ezen a földön járnál! Elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, valami gondod van. - Irene nem vette le a szemét a barátnőjéről. - Peterről van szó, ugye? Gondoltam, hogy valószínűleg vonzódni fogtok egymáshoz... Lehet, persze, hogy ez nem lenne túl jó - fűzte hozzá elgondolkodva. - Ebben igazad van, valóban nem lenne jó - válaszolta Jessica alig hallhatóan. Felpillantott és mélyen belenézett barátnője szemébe. Hirtelen visszafoghatatlan vágyat érzett, hogy mindent elmeséljen Irenének. - Máris komoly akadály van Peter és köztem. Tudhattam volna, hogy nem lehet szó köztünk másról, csak jó barátságról... - Kifejezéstelen arccal meredt maga elé. - Mit akarsz ezzel mondani, Jessica? Miféle akadályról van szó? - Samantha. Nem szeret engem, és mindent meg is tesz azért, hogy az értésemre adja. Jessica beszámolt barátnőjének az elmúlt délutánról. - Teljesen világos és egyértelmű, hogy Samantha nem akar együtt látni bennünket... Pedig olyan helyes gyerek... én tudnám őt szeretni... - nyugtalanul babrált a szalvétával. - Valóban nem könnyű eset. De tudnod kell, hogy Sammy gyűlölete nem személyre szóló. Minden nőt gyűlöl, aki közéjük akar tolakodni. - Persze, igazad van. - Jessica hátrább tolta a székét és felállt. - Olyan kedves kislány! Igazan szomorú, hogy elvesztette az édesanyját. Rettenetesen sajnálom, meg tudom érteni a viselkedését. - A gyereket talán még meg tudná nyerni magának. De ha ez sikerülne is sóhajtott kedvetlenül -mi oldódna meg, hiszen nem Sammy az egyetlen probléma! Irene is felállt. Közösen leszedték az asztalt és az edényeket betették a mosogatógépbe. Ma mindketten reggeli szolgálatra voltak beosztva. A klinikához vezető úton Irene a partira és az azt megelőző közös vásárlásukra terelte a szót. Szabadnapjuk a hét közepére esett. - Korán elindulhatnánk és végignézhetnénk a karácsonyi díszbe öltöztetett várost javasolta. - De csak ha már találtam magamnak ruhát. - Jessicának csak nagyon lassan sikerült elterelni a gondolatait arról, hogyan is tudná megnyerni Samantha bizalmát. - Jessica, én... én éppen arra gondoltam... - Irene habozott. Jessica a barátnője felé fordult. - Nos, mondd ki bátran! Irene mosolygott. - Tulajdonképpen nem fontos. Csak az jár az eszemben, hogy Peter problémái ellenére is igazán rendes fiú. És mivel én Kirket már meghívtam az ünnepi vacsorára, gondolkozz rajta, hogy meghívod-e Petert. Egész kellemes kis társaság lennénk, nem gondolod? Jessica habozott, majd felragyogott az arca. - Mi lenne, ha meghívnám Petert és Samanthát? - Ez talán arra is jó alkalom lenne, gondolta magában, hogy jobban megismerje a gyereket és megértesse vele, hogy az ő pártján áll. - Nagyszerű ötlet. Azt hiszem, a házvezetőnőjük nem fog ellenkezni egy szabadnap miatt.

- Meg fogom kérdezni Petertől. - Jessica hirtelen könnyedséget érzett a lábaiban, és vidáman szökdécselt a napfényben szikrázó, friss havon. Egész testét jól eső melegség árasztotta el. Mosolygott. - Hát nem gyönyörű ez a reggel? - Csodálatos! - kacsintott rá örömén osztozva barátnője. Jessica egész reggel azon töprengett, hogyan fogalmazhatná meg a legfrappánsabban meghívását. Örült volna, ha valami olyan eredeti ötlet jutott volna az eszébe, mint Peternek a partira való meghíváskor. Szent ég, a parti! Mindjárt itt van, és Jessicának még mindig nincs meg az új ruhája. Remélhetőleg nem változtatnak hirtelen a szolgálati beosztásán... A kezdő segédorvosokat nemegyszer az utolsó pillanatban osztották be egy-egy sürgős esethez. Vajon szóba hozza-e ezt Peternek? Nem, döntötte el, nem akar kivételezést. Ezenkívül nem akarta elkötelezni sem magát Peternek. A délután fárasztó és zűrzavaros volt. Egy kislányt hoztak be a bátyjával. A két testvér korcsolyázás közben sérült meg. Jessica segített megvizsgálni őket. A hétéves fiúcskának egy vágott seb éktelenkedett a karján és mindkét lábán zúzódások látszottak. Az ötéves kislánynak szerencsére nem volt különösebb sérülése, csak rettenetesen megijedt és teljesen össze volt zavarodva. Miután a kis betegeket elláttak, mindkettőjüket lefektették az egyik betegszobába, mert a biztonság kedvéért egy éjszaka még megfigyelés alatt kell tartani őket. Jessica megpróbált keresni valamit, amivel a gyerekek kellemesebben tölthetnék idejüket. Hamarosan talált is egy pár kedves képregényt, aminek láttán a két testvér nagyon megörült, a szülők pedig nem győztek hálálkodni. Amikor megkérdezte a gyerekeket, mit szeretnének kapni karácsonyra, a fiúcska elmondta, hogy ő egy számítógépnek örülne. A kislány, aki Jessicát Samanthára emlékeztette, babát szeretett volna. Jessica a szülők felé kacsintott, akik cinkosán összemosolyogtak. Én is megajándékozom Samanthát, határozta el Jessica. Ha az apja elfogadja a karácsony esti vacsorameghívást... Most végképp nem volt ideje erről tovább töprengeni. Arról nem is beszélve, hogy még meg sem hívta Petert. Eljön vajon? Vagy talán van már valami más programja? Erre a gondolatra Jessica szívverése is kihagyott egy pillanatig. A lehető leghamarabb meg kell kérdeznie Petert. Csak tudná, hogyan adja elő neki a meghívást! Gyorsan tanácskozott a dologról Irenével, de barátnője ez egyszer nem tudott segíteni. Jessica vállat vont, és elhatározta, hogy egyszerűen szemtől szembe megkérdezi Petertől... az első adandó alkalommal. Másnap reggel annyi munka volt a klinikán, hogy a legcsekélyebb alkalom sem adódott arra, hogy beszélhessen Peterrel. Amikor délben Jessica, Peter és Kirk visszatértek az orvosi szobába, Irene is megérkezett, hogy „orvosi tanáccsal” szolgálhasson kollégainak. Kérdően pillantott Jessicára, aki észrevétlenül megrázta a fejét. Irene miután váltott pár mondatot a többiekkel, megfordult és menni készült. Már az ajtónál állt, amikor habozva így szólt: - Kirk, mondd csak, milyen desszertet szeretnél az ünnepi vacsorához? - Irene sötét szemei hamiskásan csillogtak. Kirk, aki éppen a műszereket tisztogatta, mosolyogva felnézett. - Milyen jó, hogy legalább egy kívánságomat elmondhatom! Milyen finomságok közül lehet választanom? Irene olyan képet vágott, mint aki erősen fontolóra veszi a kérdést.

- Nos, vagy mazsolapuding lesz, vagy datolyapuding... természetesen tejszínhabbal - fűzte hozzá. - Természetesen. Én a datolyapudingra szavazok. - Kirk Peterre pillantott. - Peter, egyébként neked is meg kellene egyszer kóstolnod Irene datolyapudingját! Irene kapva kapott a spontán kialakult helyzeten. - Peter, tulajdonképpen mi a programja karácsony estére? Hol fognak vacsorázni Samanthával? Peter tágra nyitotta a szemét és felhúzta a szemöldökét. - Mivel a házvezetőnőnk szabadnapot kért, így Sammy és én valószínűleg az Üdvhadseregnél kötünk ki és eszünk egy tányér levest - válaszolta Peter. Mindnyájan nevettek és az lett a vége, hogy Jessica, Irene és Kirk közösen megostromolták Petert, töltse velük a karácsony estét és pontban hatkor jelenjen meg Samanthával az ünnepi vacsorán. És Peter végül beleegyezett. Végre elérkezett Irene és Jessica közös szabadnapja. Rögtön reggeli után készülődni kezdtek, hogy bevásárolni induljanak. Ekkor megszólalt a telefon. Jessicát keresték. Az egyik ápolónő a klinikáról arra kérte, hogy ugorjon be egy rövid időre a kórházba, mert az egyik betege, Mrs Dobbs szeretne beszélni vele. Amikor egy negyed óra múlva Jessica belépett a betegszobába, nem kis meglepetésére Mrs. Dobbs magát szépen kihúzva ült az ágyában, kezében egy babát szorongatott. A babán fehér köpeny volt, nyakában sztetoszkóp lógott. Jessica közelebb lépve észrevette, hogy a babának hullámos, sötét színű haja van és csillogó kék szeme - a baba nem más volt, mint Jessica természethű képmása. , - Ó, Mrs. Dobbs! Mi ez? - Jessica teljesen zavarban volt. - De aranyos! - Remélem, nem haragszik, hogy idefárasztottam. És örülök, hogy tetszik magának a baba. Magának szántam karácsonyi ajándéknak. Még ma oda akartam adni a babát, mert számítottam rá, hogy az ünnepek alatt szabadnapos lesz. - Nagyon kedves öntől, Mrs. Dobbs! Szívből köszönöm. - Jessica fogta a babát és megsimogatta annak selymes haját. A meghatódottságtól alig tudott megszólalni. - Nem értem, hogyan... - Le sem tudta venni a szemét a babáról. - Hogy hogyan sikerült ilyen tökéletesen a képmására formálni a babát, dr. Langley? Mrs. Dobbs elégedetten mosolygott. Jessica bólintott. - Pontosan. - Hát bizony, nem volt könnyű. Megkértem a barátnőjét, hozzon magáról egy fényképet. Azután az egyik művész ismerősöm a fotó alapján elkészítette a babát. Jessica értetlenül csóválta a fejét. Aztán hirtelen eszébe jutott valami. Lehet, hogy tudna ez a művész olyan babát is készíteni, amelyik úgy néz ki, mint Samantha? - Mrs. Dobbs - kezdte reménykedve. - Készítene a barátnője nekem is egy babát? Én is karácsonyi ajándéknak adnám egy kislánynak. Olyan babára gondolok, amely természethű mása a kicsinek... - Értem már. Azt hiszem, lehetséges. Amikor Lucinda tegnap este meglátogatott, azt mondta, hogy minden karácsonyi megrendelésének eleget tett már. - Mrs. Dobbs a homlokát ráncolta. - De szükség lesz egy fényképre. Jessica nem sokat töprengett. Eszébe jutott, hogy az orvosi szobában Peter asztalán áll egy nagy kép Sammyról. Problémát csak az jelentett, hogy észrevétlenül kicsempéssze, majd pedig ugyanolyan észrevétlenül visszavigye. - Mikor látogatja meg újra a barátnője, Mrs. Dobbs? - Holnap reggel.

- Nagyszerű. - Ez a legjobb időpont, gondolta Jessica. Holnap reggel Peter nem lesz szolgálatban. - A barátnője hazaviszi magával a fényképet? - Biztosan nem. Csak vázlatot készít róla. - Csodálatos! - Amikor Jessica elmesélte Mrs. Dobbsnak, hogy melyik kislányról van szó, a beteg arca felragyogott. - Ez nagyszerű! A barátnőm látta már egyszer a kislányt, amikor bent volt az édesapjánál a klinikán. Egészen biztos, rendben lesz a dolog... Amikor Jessica visszatért a babával a lakásba, Irene már mosolyogva várta az ajtóban. Hát ez meg mi? Csak nem valami karácsonyi ajándék? - Ne játszd az ártatlant! Pontosan tudom, hogy te adtál fényképet rólam Mrs. Dobbsnak. Jessica nevetve megfenyegette barátnőjét a mutatóujjával. Majd kicsomagolta az ajándékot a papírból, és megmutatta a babát a barátnőjének. - Most mondd, hát nem volt kitűnő ötlet? - Irene közelebbről is szemügyre vette a babát. Hihetetlen! Valódi, kicsinyített Jessica! - Igen, valóban csodálatos. De most azonban a nagyobbik Jessicáról kellene gondoskodnunk, akinek tényleg kell végre venni egy ruhát a partira. Taxit hívtak és bementek az új bevásárlócentrumba. Útközben a hóval borított utcákon mindenfelé siető embereket láttak, akik utolsó karácsonyi bevásárlásaikat igyekeztek elintézni. A két barátnő a bevásárlóközpontba érve először egy ékszerész csillogó kirakatát csodálta meg. Majd egy illatszerboltba mentek be, ahol végignézték és szagolták az összes egzotikus és elegáns parfümöt. Végül felfedeztek egy kicsi, de exkluzív butikot. Jessica azonnal tudta, hogy itt találni fog magának ruhát a partira. És igaza is lett. Amikor nem sokkal később egy búzavirágkék, a karcsú alakját jól kiemelő sifonruhában a háromrészes tükör előtt forgolódott, szeme csillogott az örömtől. - Pontosan erre vágytam! - kiáltott fel boldogan. - Jól választottál, pontosan olyan színű, mint a szemed. Elbűvölően nézel ki benne helyeselt Irene bólogatva. Amikor már Jessica kezében volt a nagy kartondobozba csomagolt ruha, így szólt barátnőjéhez. - A korai reggeli óta nem ettünk még semmit, és mindjárt két óra. Én majd meghalok éhen. - Én is. Most, hogy már megvan a ruhád, nyugodtan beülhetünk valahova enni valamit. Legalábbis ami engem illet, neked ugyanis vigyáznod kell, nehogy kihízd az új ruhádat. - Ezt nem mondhatod komolyan! Farkasétvágyam van, és jól is fogok lakni. Nevetve távoztak az üzletből, és a főutcától nem messze eső egyik kis étterem mellett döntöttek. Leültek az egyik boxban lévő üres asztalhoz és tanulmányozni kezdték az étlapot. - Hm, én Kansasi-sültet fogok enni egy jó adag salátával -mondta Jessica. - Azután pedig rebarbarakrémet vaníliafagylalttal ... Amikor végre mindketten jóllaktak és elégedetten kortyolgatták kávéjukat, Jessica olyan kérdéssel fordult Irenehez, ami azóta nyomta a szívet, mióta együtt tervezték a karácsonyi vacsorát. - Mi a véleményed... tudod, arra gondoltam, hogy megajándékozom Samanthát... de... - Nem tudod eldönteni, hogy Peternek is adjál-e ajándékot. Ugye, erről van szó? vigyorgott Irene. - Igen. Pontosan. - Jessica habozott. - Semmiképpen sem akarok túl személyes ajándékot adni neki, de mégsem ajándékozhatom meg valamilyen orvosi szaklap előfizetésével. Bizonytalanul elnevette magát. - Vagy talán mégis vegyem fontolóra ez utóbbit? Irene mosolygott. - Más szóval, sem selyempizsamát, sem arany karikagyűrűt nem akarsz ajándékozni. Ravaszul kacsintott barátnőjére.

Jessica összehúzta a szemöldökét, - Nagyon vicces. - Összehajtogatta a szalvétáját. - Ha már ilyen csodálatos tanácsokat adsz nekem, mondd csak, mit ajándékozol a te Kirkednek? - Nem tudom még pontosan. Tulajdonképpen valami praktikus dolgot kellene adnom neki, például egy inget, vagy ilyesmit, nem döntöttem még el... - De én igen. Azt hiszem, egy új karórát kellene venned neki. Jessica tudta, hogy Kirk bajlódott az órájával, mert az soha sem járt pontosan. És egy orvos pontos karóra nélkül olyan, mint egy hajó vitorla nélkül. - Gondolod? - Irene a csészéért nyúlt és kortyolt a forró kávéból, majd a barátnőjére nézett és bólintott. - Igazad van. Már el is döntöttem! Kirk kap tőlem egy új karórát. - Egészen biztosan fog neki örülni. - Biztosan. Bár azt fogja gondolni, hogy ez túl drága ajándék. - Irene szemébe hirtelen gyengéd, ábrándos kifejezés költözött, szája játékos mosolyra nyílt. Jessica nagyot sóhajtott. - Sokáig el tudnék itt üldögélni és nézni téged, ahogy a hetedik mennyországban kalandozol, de lassacskán indulnunk kell. Az étterem előtt összenézett a két barátnő. - És most hová? - kérdezte Jessica. - Az ékszerészhez. Ott veszem meg Kirknek az órát. Irene hamarosan talált is egy neki tetsző karórát, és megkérte az ékszerészt, hogy a hátlapjára gravírozzon be egy ajánlást: „Kirknek Szeretlek, Irene.” Negyed órával később a két hölgy távozott az ékszerüzletből. - Nos, mit vegyek Peternek? - sóhajtotta Jessica, akinek még mindig nem jutott eszébe semmi zseniális ötlet. - Vehetnék neki talán egy szép írómappát az íróasztalára. Irene a fejét csóválta. - Ez nem volna túl eredeti ötlet. Gyere, menjünk be itt a másik oldalon abba a nagy áruházba és nézzünk körül. De minden hiába, az áruház bőségtől roskadozó polcain sem találtak semmi Peternek valót. Csalódottan ballagtak a kijárat felé. Egyszerre csak mindketten egy kisebb csoportosulásra lettek figyelmesek. Amikor közelebb léptek, felismerték az egyik híres sportolót, aki éppen egy nagy alakú albumot dedikált, ami az olimpiáról készült. Mindketten belelapoztak egy-egy példányba. Nagyon impozáns, drága, bőrkötéses könyv volt. Amikor Jessica figyelmesen szemügyre vette a könyvet, azonnal tudta, hogy ez lesz a legmegfelelőbb ajándék Peternek. Semminek sem örülne jobban! Minden szabad percét a tévé előtt töltötte, hogy figyelemmel kísérhesse az olimpiai játékokat. Minden nap beszámolt neki, Irenenek és Kirknek, hogy ki milyen érmet nyert. Jessica beállt a vásárlók hosszú sorába, akik dedikáltatni akarták a könyvet. Még egyszer belenézett a terjedelmes, színes képekkel teli kötetbe. Igen, pontosan ez az, aminek Peter a legjobban fog örülni! Amikor késő délután hazaértek, mindketten nagyon elégedettek voltak a vásárlásaikkal. Fáradtan és éhesen szabadultak meg rögtön cipőiktől, majd lehuppantak a díványra, és egy jó tündérről álmodoztak hangosan, aki finom vacsorával kínálja őket. - Tudod, mit? - Irene arca felragyogott. - Rendeljünk telefonon pizzát! Két sarokra innen van egy pizzéria, amelyik híres a finom pepperoni pizzájáról. Na, mi a véleményed, Jessica? - Remek ötlet! - Jessica legszívesebben belebújt volna új ruhájába, de túl fáradt volt hozzá. De azért kivette a dobozából, vállfára akasztotta, és álmodozó szemekkel nézegette.

Elképzelte magában, hogy másnap este, a parti estjén hogyan fog majd az új ruhájában Peter karjaiban táncolni. Peter... Újra kétségek kezdték mardosni, hogy vajon megfelelő ajándékot talált-e neki. Nem túl nagy, nem túl drága vajon az ajándéka? Mit gondol majd róla Peter?

5. Másnap az egész klinikán várakozásteli hangulat uralkodott. Jessica reggel elcsente Peter íróasztaláról Samantha fényképét, és odavitte Mrs. Dobbsnak, hogy az megmutathassa barátnőjének. Éppen vissza akart menni az orvosi szobába, amikor meghallotta Peter hangját. Jessica megijedt. Vajon mi dolga lehet a szabadnapján a kórházban? Lehet, hogy keresni fogja a fényképet! Mit mondjon akkor neki? Mit tehetne? Míg tépelődött, akaratlanul is meghallotta a csukott ajtón keresztül a szobában folyó beszélgetést. Jessica jól hallotta Peter szavait - hangosan és érthetően, és aggodalma méregbe csapott át. - Nem, Kirk. Talán lehetnek a nők is orvosok, de soha nem tudják jól végezni a munkájukat. Egyszerűen túl emocionálisak hozzá. - De például Jessica... Mielőtt még Kirk folytatta volna, Peter a szavába vágott. - A kritikus helyzetekben mindig idegesek lesznek és elvesztik a fejüket. Nincs kivétel és... Jessica elfordult, hogy ne kelljen többet hallania ebből a beszélgetésből. Pont egy ilyen fickónak vett ő nagy szeretettel karácsonyi ajándékot? Őrület, tiszta őrület! Úgy érezte, mindjárt elbőgi magát. De tudta jól, itt semmiképpen sem szabad sírnia. Az Peter diadalát és az ő vereségét jelentené! Csak megerősítené Petert a nőkről alkotott negatív véleményében. Nem, ezt a szívességet nem teszi meg neki. És a partira sem fog elmenni ezzel az arrogáns pasassal! Ám amikor kissé megnyugodott, megváltozott a véleménye. Természetesen elmegy Peterrel a karácsonyi partira! Nem hagyja, hogy legyőzze őt ez a férfi! - Elmegyek vele a partira, és ráadásul kitűnő sebész leszek! Végigmegyek az úton és el fogom érni a célomat - még az olyan pasasok ellenére is, mint Peter, és az a tény sem gátolhat meg ebben, hogy nő vagyok! Sőt, talán éppen emiatt leszek jó orvos! Jessicának sikerült végre úrrá lennie mérgén. Rengeteg dolga volt még az előadás előtt, amelyet egy professzor szokott tartani péntekenként a klinika valamennyi orvosának. Amikor Jessica késő délután belépett a terembe, ahol az előadásokat szokták tartani, megállt egy pillanatra az ajtóban és elmosolyodott. Az óriási előadóteremben mesteremberek nyüzsögtek, akik azon fáradoztak, hogy a hatalmas karácsonyfa a helyére kerüljön és a dekoráció is időben elkészüljön. Jessica azt kérdezte magától, nem volna-e jobb lemondani a mai előadást. A terem mennyezetéről már aranyszínű girlandok csillogtak, és a hangulat egyre emelkedettebbé vált. Jessica leült az egyik szabad helyre, és várta, hogy az előadást tartó professzor tájékoztassa a megjelenteket a tudomány legfrissebb állásáról. A professzor a sebészetben alkalmazott új technikákról beszélt, majd egy idős beteg esetét vázolta, akinek gyomorfekélye volt. Egy fiatal sebész eltávolította a beteg gyomrát, mire az meghalt. - A legnagyobb hiba, amit egy orvos elkövethet az, ha túlságosan bízik a saját művészetében. Ebben az esetben... Halk, sercegő hang szakította félbe szavait. Jessica hátrafordult. A terem hátsó részében az egyik mesterember gerendát fűrészelt. A professzor megvárta, míg a férfi elkészül a munkával, majd folytatta előadását. Felülvizsgáltam az esetet... Ütemes, hangos kalapálás nyomta el szavait. Jessica lopva Petert fürkészte a teremben, de sehol sem látta. Nagyot sóhajtott, de abban a pillanatban meg is rótta magát ezért a reakcióért. Az ördögbe is, mit érdekli, hol van ez a pasas? Minél ritkábban látja, annál jobb!

Mintegy végszóra, Peter ebben a pillanatban lépett be a terembe. Gyorsan körülnézett a hallgatóság soraiban, és azonnal felfedezte Jessicát. Határozott léptekkel odament hozzá, és leült mellette az üres székre. Jessica szíve majd kiugrott a helyéről, bár minden lehetséges módon küzdeni próbált ellene. Peter egyetlen pillantása is elég volt ahhoz, hogy teljesen elveszítse a fejét. A professzor folytatta az előadást. Egy fiatal orvos esetét vázolta, aki több sikeres epehólyag operáció után elhárította orvoskollégája segítségét, és nagyon nehéz helyzetbe került. - Felnyitotta a hasfalat és megállapította, hogy... - Ezúttal egy lángvágó sistergése fojtotta belé a szót. - Jó kis előadás, mi? - mosolygott Peter Jessicára. Jessica megpróbált sem a férfiról, sem arról a tényről nem tudomást venni, hogy mennyire felzaklatta Peter közelsége. Be akarta tenni golyóstollát jegyzetfüzetébe, de az kicsúszott az ujjai közül, és leesett a padlóra. Peter lehajolt, felvette és Jessica kezébe nyomta. Eközben nagy, meleg kezét Jessicáé köré fonta. Jessica megborzongott. Tekintetük összetalálkozott, és Jessica képtelen volt elhúzni a kezét, míg a professzor újra beszélni nem kezdett és megtört a varázs, amely fogva tartotta. Miközben Jessica azon igyekezett, hogy valamennyire is odafigyeljen az előadásra, egyfolytában Peter kezének melegét érezte a bőrén. Szíve vadul kalapált, és idegei a végsőkig feszültek. Amikor lába véletlenül hozzáért Peter bal lábához, mintha áramütés érte volna. A professzort ismét félbeszakította a mesteremberek lármája. Peter Jessica felé fordította az arcát. Keze a lány keze után tapogatózott, és amikor megtalálta, ujjaival gyengéden simogatni kezdte selymes bőrét. Jessica egy pillanatra behunyta a szemét és átengedte kezét a simogatásnak. Egyszerre elszállt minden mérge. A zaj ismét elcsendesedett és a professzor folytatta beszédét. - Ne feledkezzenek meg a laboreredményekről... A körfűrész hangja ismét túlharsogta az előadót, aki végül rezignáltan feladta. - Mára ez minden... A hallgatók felpattantak székeikről, összecsukták őket és a terem egyik sarkába hordták őket. A fiatal orvosok kis csoportokba verődve nevetgéltek és beszélgettek. - És ebben a teremben ma este állítólag parti lesz, hát nem fantasztikus? - kérdezte vigyorogva az egyik segédorvos. Egy másik pedig így szólt: - El innen, menjünk! Legközelebb akkor akarok belépni ide, ha már minden csillog-villog, és a télapó is megérkezik hatalmas sítalpain... Mindenhol jókedv és az ünnepi készülődés hangulata uralkodott. Jessica és Peter is mielőtt kimentek volna a teremből, álldogáltak egy kicsit a hatalmas fenyőfa alatt, melynek csúcsa a mennyezetig ért. Nézték a mestereket, hogyan díszítik fel színes égőkkel és csillogó díszekkel a hatalmas, gyantaillatot árasztó fenyőágakat. Amikor Peter Jessica felé fordult és rámosolygott, a lánynak hirtelen sietőssé vált a távozás. Forróság öntötte el egész testét. Szent ég, pedig még el is határozta, hogy nem hagyja magát befolyásolni többé ettől a férfitól! Úgy tűnt, a tudata már képes felfogni a dolgot, már csak a testével kellene megértetnie, hogy Peter nem jelent semmit a számára. Ez bizony egészen addig nem fog sikerülni, míg Peter a közelében van - ennek a ténynek is teljesen a tudatában volt... Amikor Irene és Jessica délután hazaértek, elhatározták, hogy a nap többi részét kizárólag a partira való előkészületekkel töltik. Egészen könnyű kis uzsonnát készítettek maguknak,

sajtot és gyümölcsöt ettek, majd ledőltek egy kicsit pihenni. Pihenés után következett a fürdő és a szépítkezés. Este Jessica szapora szívdobogás közepette méregette magát a hatalmas tükör előtt. Az új ruha lélegzetelállító volt, sötét, hullámos haja selymesen omlott a vállára és finom keretet adott keskeny arcának. Csillogó gyöngysort tett a nyakába és a hozzátartozó fülbevalót a fülébe. Kopogtak az ajtón és Irene jött be a szobába. - Olyan vagy, mint Aliz Csodaországban! - mondta mosolyogva Irene. - Főleg ezekkel a hatalmas, kék, szerelmes szemeiddel! - Nem vagyok szerelmes! - Jessica akaratlanul is összehúzta a szemöldökét. - Nem? - Irene halkan dúdolgatva kivette a szekrényből a ruháját és belebújt. - Akkor miért csípted így ki magad? Nem egy férfi kedvéért? - Nem, nem egy férfi kedvéért, hanem a férfiak kedvéért! - felelte Jessica és hozzáfűzte: - És a magam kedvéért. Majd ismét a tükör felé fordult és befejezte a sminkelést.

Nem sokkal ezután megjelent Peter és Kirk a két barátnőért. Peter kifejezetten jól nézett ki méretre szabott sötét színű öltönyeben és hófehér selyemingében. Rápillantott Jessicára, és foga között halkan füttyentve rácsodálkozott. - Fantasztikusan néz ki! Jessica nem tudta visszafojtani örömét a bók hallatán. Mindkét pár úgy döntött, hogy a kórházhoz vezető rövid utat gyalogosan teszik meg. Elállt a havazás, és a tiszta, esti égbolton telihold világított, fénye ezüstösre festette az utat. Peter magától értetődő mozdulattal fogta karon Jessicát, aki ettől a kabáton át is érezni vélte a férfi kezének melegét. Mielőtt beléptek volna a klinika épületébe, Peter megállt egy pillanatra és mutatóujja hegyével kedvesen megsimogatta Jessica orra hegyét. - Csak nem szeretném, ha megint hópehely lenne az orrán - mondta huncut mosollyal. Jessica alig észrevehetően összevonta a szemöldökét. - Butaság. Hiszen nem is esik! - Én mindig biztosra szeretek menni... - válaszolta vigyorogva Peter. A nagy előadóteremben már sokan összegyűltek. Jókedvűen beszélgettek és csodálták a csillogó karácsonyi díszeket. Rá sem lehet ismerni a teremre, gondolta Jessica, amikor ámulva körülnézett. Mindenhol piros csillagocskák fénylettek. A fa számtalan égő fényétől vibrált és csillogott, a csúcsán óriási csillag világított. Piros, zöld és aranyszínű girlandok díszítették a termet. Az egyik fal mellett hatalmas büfét alakítottak ki. Minden volt ott, ami csak szem-szájnak ingere: friss eper, dinnye, különböző sajtok, sós sütemények, saláták, pulyka, sültek és sonka. A boron, sörön és pezsgőn kívül lehetett rendelni forró puncsot és alkoholmentes italokat is. A csalogató finomságoknak egyik pár sem tudott sokáig ellenállni. Máris ott kavarogtak a sok-sok vendég között, megrakták mindenféle finomsággal a tányérjukat, majd helyet kerestek az ismerős orvosok társaságában. Amikor befejezték az evést és ismét felcsendült a zene, Peter Jessicához fordult. - Jöjjön táncolni... Emlékszik, csak velem akart táncolni ma este. - De hiszen megparancsolta nekem! Csakhogy most nem vagyok szolgálatban. És egyetlen parancsot sem fogok teljesíteni. - No, azt majd még meglátjuk... - Peter felállt, kézen fogta Jessicát és felhúzta a székről anélkül, hogy felfigyelt volna a lány figyelmeztető pillantására. Ezután Jessica minden ellenállás nélkül hagyta magát a táncparkettra vezetni, természetesen csak azért, hogy elkerülje a kínos jeleneteket, nem pedig azért, mert arra vágyott, hogy Peter karjaiban táncolhasson; legalábbis megpróbálta mindezt bemagyarázni magának. Peter a lány dereka köré fonta karját, és szorosan magához ölelte.

- Maga csodálatosan szép, Jessica - suttogta a halántékánál, miután rövid ideig mindketten hallgattak. - Maga is érzi? Valami különös varázslat van köztünk. - Egyik kezét Jessica álla alá tette, és arra kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. Jessica nagyot nyelt. Ez nem fair, gondolta kétségbe esve, egyáltalában nem fair. Hogyan is szabadulhatna meg a férfi mágikus vonzerejétől, ha az szorosan a karjában tartja és a lelkére beszél? Természetesen igen különös varázslat volt kettőjük között. Jessica néha éjszakánként azt álmodta, hogy ők ketten egymásnak vannak teremtve. És elképzelte, milyen jó volna állandóan együtt lenni Peterrel, éjjel és nappal, és maga előtt látta közös gyerekeiket... A fiúcska Peterre hasonlítana - magas, deltás és erős lenne, a lány meg olyan, mint ő törékeny, fekete hajú... Peter olyan erősen szorította magához, hogy Jessica egy pillanatig még levegőt sem kapott. - Te is érzed, Jessica? - hangja rekedtes volt. Jessica csak bólintani volt képes, megszólalni nem. - Már az első találkozásunkkor tudtam, hogy valami különös varázslat van kettőnk között... - Peter felemelte a lány állát és mélyen a szemébe nézett. Mosolygott. - Olyan meghatóan néztél ki abban a piros kötött sapkádban és a vastag télikabátodban. És azzal a kis hópehellyel a nózidon... Emlékszel? - Igen. - Jessica is elmosolyodott. Nagyon is jól emlékezett,.. Szerelem volt ez az első látásra. Már akkor is érezte a Peterből sugárzó mágikus vonzerőt, sokkal jobban, mint bármikor azelőtt, bárkivel szemben. Jessica felhagyott a tényekkel folytatott harccal és engedékennyé vált Peter karjaiban. - Igen, én is emlékszem. Minden táncot egymással táncoltak. Jessica az egész estét úgy fogta fel, mint egy gyönyörű, színes álmot. A csodálatosan feldíszített termet, a vidám kollégákat és Petert. Peter karjaiban olyan biztonságban érezte magát, mint még soha életében. Otthagyták az ünnepséget, mielőtt még véget ért volna. Irene óvó pillantásokat küldött barátnője felé, de Jessica túlságosan is elfogult volt a Peter és közte játszódó események miatt, és nem reagált. Jessica és Peter szorosan egymáshoz simulva léptek ki a csillagfényes téli éjszakába. Jessica Peter vállára hajtotta a fejét, aki erősen magához ölelve tartotta a lányt. Anélkül, hogy szót vesztegettek volna rá, mindketten tudták, hogy az elmúlt hetek feszültsége ezen az éjszakán enyhülést talál. Jessica valóságos önkívületben nyitotta ki lakása ajtaját és beengedte Petert. Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, Peter a karjába vette a lányt. Érezte a férfi meleg leheletét, ahogy az lehajtotta a fejét és homlokon csókolta Jessicát. Azután lehunyt szemeit borította el csókjaival. Majd Peter szája lejjebb csúszott, míg ajkaik egymásra nem találtak. Jessica karjai szinte maguktól fonódtak Peter nyaka köré, és ajkai viszonozták szenvedélyesen követelődző csókjait. - Olyan gyönyörű vagy, Jessica... - Peter felemelte a lány fejét és a szemébe nézett. - És annyira kívánlak... Jessica bólintott, és nagy, sötét szemeiben kigyúlt a vágy. Peter utáni vágyódása olyan erős volt, hogy az már csaknem fizikai fájdalmat okozott. Még soha nem kívánt ennyire egyetlen férfit sem. - Maradj nálam, Peter - kérte fátyolos, rekedtes hangon, amiről alig tudta elhinni, hogy a saját torkából jön ki. Kabátja lassacskán lecsúszott a válláról. Majd egyetlen szót sem szólva kibújt belőle és bevezette Petert a hálószobába.

Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, ismét egymás karjaiba borultak. Jessica úgy kapaszkodott Peterbe, akár egy fuldokló. Soha többé nem akarta elengedni. Az elmúlt hetek minden visszafojtott vágyakozása és érzése utat tört magának. Remegő kezekkel vetkőztek le, majd Jessica ágyára zuhantak. Egyikük sem szólt egyetlen szót sem - érzelmeiket nem lehetett szavakba foglalni. Amikor Jessica mezítelenül a férfi karjaiban feküdt, Peter felemelte a fejét, és csodálattal, mondhatni hódolattal szemlélte gyönyörű, karcsú testét. Jessica egy pillanatra a világ legszebb asszonyának érezte magát. Jessica halkan sóhajtott, Peter nyaka köré fonta a karját és magához húzta a férfit. Peter felsóhajtott. Szent ég, mennyire vágyott már rá, hogy kettesben lehessen ezzel a nővel... Ajkaik ismét egymásra találtak, és az eleinte gyengéd csók egyre szenvedélyesebbé, egyre követelőzőbbé vált. Peter keze becézően elindult Jessica testén, és Jessica azt kérdezte magától, hogyan is bírhatta ki eddig Peter gyengédsége nélkül. Peter szája most a nyakára siklott. Jessica bőre kigyúlt Peter csókjai alatt. Testének minden ízével kívánta a férfit. És amikor Peter az ajkát Jessica mellbimbója köré zárta, a lány vonaglani kezdett a gyönyörtől. - Jessica .. - suttogta rekedten. - Megőrülök érted. A férfi becéző ujjai becsúsztak a lány combjai közé. Jessica halkan felnyögött. Peter a következő pillanatban már fölötte volt. Jessica behunyta a szemét, karjaival erősen átölelte a férfit, és még jobban magához húzta. Széttárta a lábait és a férfi belé hatolt. Jessica halkan felsikoltott. Csak Peter meg ő voltak az egész világon, és a féktelen, határtalan szenvedély. Amikor a férfi lassan mozogni kezdett benne, Jessica úgy érezte, belehal az élvezetbe... Lélegzete apró sikolyokká változott, és felvette Peter szenvedélyes ritmusát. Kimondhatatlanul kívánta őt... Egyszerre csak érezte, hogy újra meg újra megborzong a gyönyör hullámaitól. Peter torkából is felszakadtak a kéj hangjai. Egyszerre érték el az eksztázis soha nem ismert csúcsát. Amikor odakint derengeni kezdett a reggel, Peter halk léptekkel távozott. Jessica még egyszer gyengéden megcsókolta, majd fáradtan és elégedetten zuhant vissza párnáira, melyek még őrizték Peter testének melegét és a gyönyör és gyengédség leírhatatlan óráinak emlékét. Jessica másnap olyan volt, mint aki a fellegekben jár. Képtelen volt másra gondolni, egyfolytában Peter és az elmúlt éjszaka járt a fejében. Tudta, hogy vissza kell térnie a realitások talajára. Tudta, nem szabad tovább álmodoznia. Tudta, az elmúlt éjszaka szenvedélyessége ellenére sincs jövője kettejük kapcsolatának. Jessica soha nem fogja feladni hivatását, Peter pedig nem vesz többé orvosnőt feleségül. Ami közte és Peter között az elmúlt éjszaka történt, nem ismétlődhet meg. Már csak azért sem, mert a búcsúzást, az elkerülhetetlenül bekövetkező búcsúzást még jobban megnehezítené. Jessica ismét Peter múlt éjszakai gyengédségére gondolt. Úristen, hogy fogja a jövőben kibírni simogató kezei és édes ajka nélkül! El sem tudta képzelni, de máris indulnia kellett, mert közben az idő igen előrehaladt. Egy röpke pillanatra még egyszer behunyta a szemét, majd újra kinyitotta. - Képes leszel rá! - bátorította önmagát. Azután kiugrott az ágyból és a fürdőszobába sietett. A zuhany alatt forró könnyei belemosódtak a gyöngyöző vízsugárba.

6. Az elmúlt napok zűrzavarában Jessicának még nem volt ideje becsomagolni a karácsonyi ajándékokat. Irenével együtt éppen azzal foglalatoskodtak a lakásukban, hogy valamennyi ajándékot szép, színes csomagolópapírba tegyenek és szalaggal átkössenek, amikor Jessicának hirtelen eszébe jutott, hogy még nem hozta el a Samanthának szánt babát. Gyorsan elnézést kért Irénétől, belebújt a kabátjába és kisietett a házból a kórház irányába. Alig kapott levegőt a nagy sietségtől, amikor nem sokkal később belépett Mrs. Dobbs szobájába. - Majdnem megfeledkeztem a babáról! - Izgatottan körülnézett s egyszerre felvidult az arca. A baba ott állt az asztalon - utánozhatatlanul tökéletes mása volt Samanthának Jessica közelebb lépett és óvatosan a kezébe vette. - Csodálatos - mondta meghatódott hangon. - Ugye, milyen tökéletes? - bólintott Mrs. Dobbs. - Még éppen idejében meghozta a barátnőm. Jessica szemügyre vette a baba arcának finom vonásait, melyek teljesen megegyeztek a kislányéval. De egyszerre csak visszahőkölt. Valami nem volt rendben De mi? Nagyon megijedt. A baba ruhájával volt baj, ugyanis fehér köpenyt viselt, nyakában sztetoszkóp lógott. - Teljesen elfelejtettem megkérdezni, milyen legyen a baba ruházata - hallotta Jessica Mrs. Dobbs hangját. - Arra gondoltunk a barátnőmmel, hogy a kicsi, biztosan fog örülni, ha a babának ugyanolyan ruhája lesz, mint a papájának és önnek. - Nagyon... nagyon fog tetszeni Samanthának, ebben biztos vagyok - felelte Jessica, és megpróbálta leplezni szorongó érzését. Hiszen Mrs. Dobbs igazán mindent megtett, és nem akarta elrontani az örömét. Még egyszer szívből megköszönte a fáradozását és elbúcsúzott. Hazaérve ismét azon igyekezett, hogy minél hamarabb becsomagolja az ajándékokat. Először az Irenenek szánt fehér bőrtáskát csomagolta be díszes papírba. Barátnője közös bevásárlóútjuk alkalmával fedezte fel a táskát az egyik butik kirakatában és nagyon megcsodálta. Mivel a táska Jessica költségvetését meghaladta, felhívta a butikot és félretetette a táskát. Jessica most elégedett volt az ajándék kiválasztásával, és már alig várta, hogy láthassa Irene arcát, amikor majd kibontja a csomagot. A következő becsomagolni való Peter ajándéka volt, azaz a szerző ajánlásával ellátott könyv. Mosolyogva simogatta végig kezével a finom bőrkötést. Peter bizonyára örül majd neki... Jessica csillogó ezüstpapírba csomagolta a könyvet és kék színű szalaggal kötötte át. Majd egy kis kártyát erősített rá, amelyen Peter neve állt. Az ajándékot óvatosan a karácsonyfa alá helyezte, melyet Irene már feldíszített. Kirknek egy különleges kulcstartót vett, amelyet most piros papírba csomagolt, aranyszínű szalaggal átkötött, ráerősítette a kis karácsonyi kártyát és a fa alá tette. Most már csak a Samanthának szánt baba volt hátra. Kezébe vette a babát, és azon meditált, hogyan fog vajon Peter reagálni, ha meglátja, hogy a babán fehér orvosi köpeny van? Mélyet lélegzett. Lehetetlen, hogy valami kifogása legyen ellene. Persze ő maga sem hitte el teljesen, amit most megpróbált bebeszélni magának. Tegye a babát közvetlenül a fa alá, hogy azonnal szembeötlő legyen? Vagy helyezze hátrább, ahol nem lehet olyan hamar észrevenni? Jessica a második lehetőség mellett döntött, majd kisietett a konyhába. Irene éppen a pulykát tette be a sütőbe. - Menj most, pihend ki magad, Irene. Én majd folytatom - ajánlotta fel Jessica és körülnézett a konyhában. Irene megtörölte a kezét.

- Már így is nagyon sokat dolgoztál, Jessica. És különben is, már majdnem teljesen készen vagyunk. Már csak az asztalt kell megteríteni. - Irene elővette a konyhaszekrény egyik fiókjából az ezüst evőeszközt, amelyet egyik nagynénjétől örökölt. Eközben Jessica átvitte az ebédlőbe a tányérokat és a gyertyákat és szépen elhelyezte őket az asztalon. A virágmintával díszített, finom porcelánok is a nagynéni örökségéből származtak. Amikor az asztal már meg volt terítve, Irene hátrább lépett és jóváhagyta a művet. - Tényleg igazi ünnepi asztalt sikerült varázsolnunk! - És elegánsát - fűzte hozzá Jessica. Nagyon izgatott volt, ha arra gondolt, hogy Petert viszontlátja ma este. Tekintete végigvándorolt a feldíszített karácsonyfán és a tarka ajándékcsomagokon. - Valóban csodálatos karácsonyfánk van! - mondta végül. Irene bólintott és a kandallón lévő órára pillantott. - Most magunkat is fel kell díszítenünk egy kicsit, végül is mi is gyönyörűek akarunk lenni. Kirk egyszerre érkezett Peterrel és Samanthával. Jessica nyitott ajtót. - Boldog karácsonyt! Gyertek be gyorsan, odakint hideg van. - Nevetve engedett utat a vendégeknek. - Boldog karácsonyt! - válaszolták mindhárman és Peter kissé tovább szorította Jessica kezét, mint az ilyenkor indokolt lett volna. Amikor beléptek a kényelmes nappaliba, a vendégek megcsodálták a karácsonyfát és a kandallóban pattogó tüzet, Samantha nagy szemei még jobban kitágultak. - Ó, apuka! Nézd csak, itt is járt a télapó? - Úgy látszik, kincsem. - Peter vigyorgott. A kislány feje fölött tekintete találkozott Jessicáéval. Jessica érezte, hogy pulzusa felgyorsul. Egészen biztos volt abban, hogy Peter is az elmúlt, szenvedéllyel teli éjszakára gondolt... Szíve olyan sebesen kezdett dobogni, hogy nehezére esett a lélegzetvétel. Nem tudta, hogy vajon Peter közelsége-e az oka, vagy az attól való félelme, mit szól majd Peter a babához. Jessica gyorsan rövid fohászt intézett az égiekhez, vigyázva arra, nehogy valaki észrevegye. Irene és Kirk megcsókolták egymást, majd Irene lehajolt Sammyhoz. - Kicsikém, olyan hideg van odakint, biztosan egészen átfagytál. Kérsz egy forró csokoládét? - Köszönöm, igen - válaszolta Samantha bátortalanul. Míg Irene kiment a konyhába, Jessica segített a vendégeknek a magukkal hozott ajándékokat elhelyezni a fa alá. Majd valamennyien leültek a kandalló elé, s míg a felnőttek heves beszélgetésbe kezdtek, Samantha sóvár szemekkel nézegette a szépen becsomagolt ajándékok halmazát. Úgy tűnt, csak akkor sikerült egy kis időre megfeledkeznie a fáról és az ajándékokról, amikor Irene visszatért a konyhából, kezében a forró csokoládéval. Irene leült a többiekhez, és fogta a pohár puncsot, amit Jessica nyújtott oda neki. Az ablak előtt egyszerre csak felhangzott a betlehemesek tiszta éneke. Jessica odaadott Sammynek egy karácsonyi süteményekkel teli dobozt, s a kislány boldogan rohant az ajtóhoz, hogy szétossza a betlehemesek között. Kirk felemelte a fejét és szimatolni kezdett. - Itt valaminek észveszejtően csábító illata van. - Vágyakozó pillantást vetett a konyha felé. Irene felnevetett. - Kell még egy kis idő, míg megsül a pulyka. Talán addig bontsuk ki az ajándékokat. Ezzel mindnyájan egyetértettek, s rögtön ki is nevezték Petert mikulásnak, vagyis neki kellett kiosztani az ajándékokat. Sammy takaros ajándékokat kapott a felnőttektől - színes

krétákat és kifestőkönyveket, képeskönyveket és egy kirakós játékot, valamint egy felhúzható kutyát. Peter végül felfedezte a babát. Amikor felemelte és mozdulatlan arccal néhány másodpercig nézegette, Jessicának még a lélegzete is elállt. Anélkül, hogy egyetlen szót szólt volna, átnyújtotta Sammynek az ajándékot. Sammy el volt bűvölve a bábától. Hatalmas szemeket meresztett és pofija kipirult az izgalomtól. - Nézd csak, apu! - mondta és magasra emelte a babát. - Ez én vagyok! Ugyanolyan sztetoszkópom van, mint neked! Ha megnövök, én is ugyanolyan orvos leszek, mint te! Peter gyengéden homlokon csókolta a kislányt. - Erről majd még beszélgetünk, kincsem. - Sötét pillantást vetett Jessica felé. Jessica legszívesebben a föld alá süllyedt volna. De szerencsére Peter hangulata egyik pillanatról a másikra ismét megváltozott, és vidáman játszotta tovább a télapó szerepét, Amikor minden ajándék gazdára talált, a felnőttek is nekiláttak kibontani a csomagokat. Peter kicsomagolta a könyvet a papírból, miközben Jessica fürkésző szemekkel figyelte. Elégedetten állapította meg, hogy Peter arca felragyog. - Köszönöm, Jessica! - Odalépett hozzá és arcon csókolta. - Szívesen, Peter. - Jessica hangja remegett, mert a csók - még ha oly futó volt is emlékeket korbácsolt fel benne, olyan izgató emlékeket, amelyek sehogyan sem illettek a szenteste hangulatába. Kirk kimondhatatlanul örült az új karórának, s Irene szeme sarkában is könny csillogott a boldogságtól, miközben a Kirktől kapott arany fülbevalót a fülére erősítette. - Kirk, ez csodálatos! - Irene boldogan szájon csókolta. Jessica ujjai reszkettek, miközben a Petertől kapott ajándékcsomagot bontogatta Visszafojtott lélegzettel tekerte le az egyik piros selyempapír réteget a másik után, de valahányszor újabb papír következett. Hogy mi nem jutott eszébe Peternek, gondolta magában zavartan. A nagy csomag időközben egészen kicsi csomagocskává zsugorodott. A többiek jókat viccelődtek és nagyokat nevettek, és már-már Jessica is kezdte beleélni magát, hogy Peter a hecc kedvéért csak papírokat csomagolt egymásba, semmi mást. De ahogy ujjai türelmetlenül cikáztak a sok papír között, egyszerre csak egy kis ékszerdobozt tartott a kezében. Szíve majd kiugrott a mellkasából. Vajon mi lehet benne? Nem volt mersze találgatni. Óvatosan kinyitotta a dobozkát. Piros szaténnal volt kibélelve és egy finom aranyláncot meg egy csepp alakú aranymedált tartalmazott. Jessica reszkető ujjakkal vette ki az ékszert a dobozból. - Ó, Peter, köszönöm! - A helyzet majdnem olyan volt, mintha jegygyűrűt ajándékozott volna neki. Felemelte a fejét és boldog tekintettel nézett Peterre. Szemeik vidáman csillogtak. Amikor Jessica a dobozkát le akarta tenni maga mellé, felfedezte, hogy van benne még egy kis cédula is. Gyors mozdulatokkal nyitotta szét a papírt. „Itt van egy hópehely, ami nem olvad el az orrod hegyén, Peter.” Hangosan felolvasta a szavakat.

Jessica érezte, hogy elpirult. Kirk és Irene értetlen arcot vágtak. Ám amikor Peter elmesélte első találkozásuk történetét, mindegyikük jóízű nevetésben tört ki, és végre Jessica is velük nevetett. Mire az utolsó csomagot is kibontották és a sok csomagolópapírt összegyűjtötték az egyik sarokban, a pulyka is elkészült.

A vacsora fenséges volt. A pulyka ropogós és aranysárga, a burgonyapüré tejszínes, és az apró borsó különlegesen finom és ízletes volt. Kiviből, ananászból, mangóból és eperből készült gyümölcssalátát tálaltak mellé. Desszertként Irene Kirk kedvenc pudingját készítette el. Csodálatos nap volt, gondolta Jessica, amikor végül is a vendégek elbúcsúztak. Sóhajtva nézett Peter és Samantha után, akik kéz a kézben ballagtak az autóhoz. Milyen jól megértetik egymást! Sammy felemelte a fejét és ránézett az apjára. Bár Jessica nem látta a gyermek arcát, mégis tudta, hogy ragyogó szemekkel mosolyog az apjára. Azt is pontosan tudta, hogy Peter ugyanolyan boldog mosollyal nézett a lánya arcába. Jessica hirtelen nagyon magányosnak érezte magát. Milyen jó is lenne, ha volna egy kedves, jóképű férje, meg egy olyan kislánya, mint Samantha... Még soha azelőtt nem tudatosodott benne ennyire, hogy valami hiányzik az életéből. Vajon beteljesednek-e valaha a vágyai? Nem! A választól, amit saját magának adott, megborzongott. Peter soha nem venne feleségül még egyszer orvosnőt. És Jessica soha nem adná fel a hivatását. Nincs olyan férfi a világon, akiért erre hajlandó lenne. Még Peterért sem, fogadkozott. Elfordult az ajtótól. Addig fogja élvezni Peter gyöngédségét, ameddig teheti. Döntése nem volt kétséges, csak ne érezte volna magát annyira egyedül!

7. Az ünnepek és a szilveszter hamar elmúltak. Jessicának rengeteg munkája volt a kórházban. Egyszer csak hitetlenkedve állapította meg, hogy mindjárt itt a január vége. Nem csoda, hogy elvesztettem minden időérzékemet, fontolgatta ábrándozva. A munkáján kívül állandóan Peterrel és kettőjük kapcsolatával volt elfoglalva. Peter a kórházban is, és szabadidejében is, amikor csak lehetett, mindig Jessica közelségét kereste, és nyíltan kimutatta iránta érzett vonzalmát. Jessica egyre inkább úgy érezte, hogy ők ketten összetartoznak. Kettejük között azonban még mindig ott volt egy ki nem mondott, meg nem fogalmazott feszültség. Peter ellenszenve az orvosnők iránt mit sem változott. Bár Peter sohasem beszélt róla, Jessica mégis úgy érezte, a férfi annak örülne a legjobban, ha ő feladná hivatását. Pedig erre az egyre Peter hiába is számított! Bárcsak egyetlenegyszer megnyílna vele szemben és mesélne a múltjáról! Akkor talán meg tudná őt győzni Jessica arról, hogy két intelligens, okos ember között a házasság sikere nem attól függ, hogy mi a foglalkozásuk. De valahányszor Jessica megpróbálta erre a témára terelni a szót, Peter elzárkózott előle és ügyesen másról kezdett beszélni. Egyik este egy szép romantikus filmet néztek meg a moziban, s utána kiautóztak még egy kicsit a városon kívülre. Peter egy dombra érve megállította a kocsit. Előttük feküdt a hóval borított erdő, a telihold ezüstös fénnyel világította be a téli tájat. - Hát nem csodálatos? - suttogta Jessica, és behunyta a szemét egy pillanatra. Peter magához szorította, érezte a férfi testének melegét. - Ühüm... - Peter gyengéd mozdulattal elsimított egy rakoncátlan hajfürtöt a lány homlokáról. Lassan végigsiklottak ujjai Jessica arcán, le a nyakához. - De te még csodálatosabb vagy, Jessica. - Hangja rekedtes volt. Homlokát és összezárt ajkát számtalan csókkal borította el, majd ajkait a lány szájára nyomta. Jessica megfeledkezett mindenről, és viszonozta Peter szenvedélyes csókját. Nem szabad, hogy véget érjen... nem szabad... Örökre szeretett volna Peter karjaiban maradni, és soha többé nem akart szembesülni a valósággal. De az esze azt súgta, hogy nincs más választása. Jessica szája hirtelen kimenekült a csókból anélkül, hogy Peter öleléséből is kibontakozott volna. - Peter, beszélnünk kell végre egymással. - Nehezére esett kimondani a szavakat. Kapcsolatuk elérkezett arra a pontra, ahonnan már nem volt visszaút. Felnőtt emberek voltak. És szerették egymást. Még ha Peter nem is teljesen, Jessica annál inkább biztos volt érzelmeikben. De Peter tűnt úgy, hogy nincs tudatában saját érzelmeinek. - Most? - Peter újra előrehajolt és csókkal zárta le Jessica ajkát. Jessica a férfi mellkasának támasztotta a kezét, s megpróbálta őt egy kicsit távol tartani. - Peter, komolyan beszélek. Peter leengedte a karját és hátradőlt az autó ülésén. - Rendben. És miről kell beszélnünk egymással? Úgy tűnt, esze ágában sincs megkönnyíteni Jessica helyét. Jessica összeszedte a bátorságát. - Peter, az én számomra ez egy komoly kapcsolat. Ezt nem lehet így tovább csinálni. Ez... ez engem teljesen tönkretesz. Most végre bevallotta. Aki kettőig is tudott számolni, az ebből megérthette, hogy szereti Petert. Hogyan reagál vajon Peter erre a szerelmi vallomásra? A következő pár másodperc örökkévalóságnak tűnt Jessica számára. Amikor Peter megszólalt, hangja fátyolosan csengett.

- Jessica, a mi kapcsolatunk valami egészen különös dolog. Valósággal mágikus vonzerő... Úgy tűnik, egyikünk sem tud a másik nélkül élni. - Peter tétovázott. - Tudod, az úgy van... Jessica, meg kell mondanom neked, hogy én... Én nem akarok újra megnősülni. Főleg nem... - Főleg nem orvosnőt akarsz elvenni feleségül, ugye? - Jessicának elnehezedett a szíve, de nem érzett sem mérget, sem dühöt, sem gyűlöletet. Kihallotta Peter hangjából a gyötrelem mellékzöngéit, és vágyott rá, hogy megvigasztalja a férfit, akit szeretett. Még akkor is, ha olyan megsemmisítő dolgokat mondott neki... Lehet, hogy örökre el fogja veszíteni? Miért nem volt Peter is képes bevallani, hogy szereti őt? Miért nem nevezte nevén a dolgokat? Mágikus vonzerő! Ez szerelem volt - mi más? Mégpedig olyan szerelem, ami minden ember életében csak egyszer adódik... Lehet, hogy mindent el fog veszíteni? Petert is és a szerelmet is? - Sajnálom, Jessica. Tudom, hogy kőszívű vagyok, de egyszerűen képtelen vagyok bevallani, hogy... Á, hagyjuk, reménytelen... - Ismét magához húzta a lányt. - Drágám, te és a hozzád fűző kapcsolat a legjobb mindabból, amit valaha is megadott nekem az élet. Miért ne lehetne továbbra is minden úgy, mint eddig? Hiszen felnőtt emberek vagyunk. Vagy egy házasságlevél nélküli kapcsolat számodra nem elfogadható? Jessica mosolygott, de közben metsző fájdalmat érzett. - Nem, Peter. Nagyon sajnálom, de erről a kapcsolatról meglehetősen régimódian gondolkodom. - Megvonta a vállát. Peter rosszkedvűen felnevetett. - Régimódi! Hiszen én is az vagyok, és éppen ez a problémánk. Nem fogok másodszor is ugyanabba a hibába esni. Sajnálom, Jessica... Jessica lelkében reménytelenség lett úrrá. Peter szavai olyan végzetesen csengtek, semmi teret nem hagytak a boldogságról való álmodozásnak. Ugyan, mit mondhatna most neki? Vagy mit tehetne, hogy eloszlassa buta előítéleteit? Semmit. - Mondd, mi kifogásod van azok ellen a nők ellen, akik orvosként dolgoznak? - kérdezte halkan. - Ezt egészen pontosan meg tudom magyarázni neked! Valamennyien hagyják magukat az érzelmeiktől befolyásolni ahelyett, hogy az eszükre hallgatnának! Amint már mondtam, nagyon sajnálom, Jessica. De képtelen vagyok változtatni a véleményemen. Mindketten hosszú ideig hallgattak, és bámulták a csillagfényes éjszakát. A fák lent a völgyben hatalmas árnyékot vetettek. Még a zárt autóablakon keresztül is hallani lehetett egy bagoly huhogását. - Olyan szép itt... - Jessica halkan suttogott. - Minden olyan békés. - A telihold magasan állt az égen, és ezüstös fénnyel festette be a havat. Peter Jessica felé fordult és egyik kezével megfogta az állát. - Sétálunk egy kicsit? - Szívesen. - Talán a hideg, tiszta éjszakai levegő segít majd tisztán látni és gondolkodni mindkettőjüknek. Peter kiszállt a kocsiból, megkerülte és segített kiszállni Jessicának. - Óvatosan, el ne csússz! Felballagtak a domb tetejére, oda, ahol nem volt olyan nagy a hó. Itt kint még jobban lehetett hallani a bagoly huhogását. Olyan volt, mintha a nagy madár óvni akarta volna őket a közeledéstől. Peter vigyorgott. - Úgy hallom, dühös ránk. Lehet, hogy zavarja, hogy behatoltunk a birodalmába. Jessica meglehetősen rosszkedvű volt. - Talán igazad van. Szerinted merre lehet? - Remélte, hogy a madár nincs túl közel hozzájuk. Peter egy tölgyfára mutatott.

- Látod azt a fát ott hátul? Azt hiszem, ott gubbaszt. - Megfogta Jessica kezét. - Jéghidegek az ujjaid. Visszamegyünk a kocsihoz. Ott jó meleg van. A lány bólintott. Jóleső érzéssel töltötte el a férfi kezének érintése, ahogyan biztonságot és védelmet ígérően átölelte. Ha a közelében volt, mindig biztonságban érezte magát. Nehéz volna újra enélkül az érzés nélkül élni, de muszáj lesz. A következő napokban Jessica beletemetkezett a munkába. Mindent megtett azért, hogy sikerüljön elfelejtenie Petert. Végül is érthetően a tudtára adta, mennyire értékeli kapcsolatukat. Szilárd elhatározása volt, hogy soha többé nem nősül meg. Jessica pedig nem elégedett meg egy ilyen viszonnyal. Érzelmi biztonságra vágyott. De azt is pontosan tudta, hogy képtelen lesz elfelejteni Petert, a gyöngédségét, a csókjait. Testének minden ízével vágyott utána. És abban is biztos volt, hogy a helyzet fordítva is ugyanígy fest. De Peter egyszer már megégette magát, és nem tudott kibújni a saját bőréből éppen annyira nem, mint Jessica. De az ördögbe is, hát mégiscsak egy okos, felnőtt férfi! Miért nem képes belátni, hogy nem minden nő egyforma? És ráadásul, a legnagyobb szemrehányás, amit a másik nem képviselőinek tesz, éppen az, hogy az érzelmeikre hallgatnak! Csakhogy ő is pontosan ugyanezt teszi, ha orvosnőkről van szó. Nem a tudásuk és tehetségük alapján ítéli meg őket, hanem a nemük alapján! Jessicának az volt az érzése, hogy gondolatai egyfolytában körbejárnak. És a probléma megoldásának újra meg újra csak az mutatkozott, hogy szakítaniuk kell, bármilyen nehéz is lesz. Jessica alig lépett be a sebészetre, amikor hallotta, hogy Peter utánakiált. Peter az ambulancián volt és éppen egy hatéves gyereket vizsgált. Jessica odasietett. - Mi baja a gyereknek, Peter? - Közben felfedezett egy vágott sebet az egyik szem fölött és egy kisebb zúzódást a vállán. A kisfiú eszméletlen volt. Jessica Peterre nézett. - Súlyosan megsérült? - Még nem tudom. Kerékpárbalesete volt. Peter miután ellátta a kis beteget, Jessicához fordult. - Ugye, segítesz Jane nővérnek a kisfiút a szobájába vinni és lefektetni? Utána, kérlek, gyere vissza, Jessica. Szükségem van a segítségedre. - Peter ezután ellátta utasításokkal az ápolónőt. - Maradjon a gyerek mellett, míg magához nem tér. Én hamarosan jövök és benézek hozzád. A két nő óvatosan leemelte a fiúcskát a vizsgálóasztalról és egy kerekes asztalra fektették. - Mi van a szüleivel? Itt vannak? - érdeklődött Jessica. - Az édesanyja és a nővére lent várnak a betegfelvételen. Beszélni fogok velük - mondta Peter, miközben lehúzta a steril kesztyűt a kezéről és a szeméttartályba dobta. Majd levetette a köpenyét és a szennyes gyűjtőbe tette. Jessica meggyőződött róla, hogy az eszméletlen fiúcska jól fekszik-e a kocsin, majd begurították a kórterembe, és óvatosan lefektették az egyik ágyra. Az ápolónő éppen betakarta a kisfiút, amikor a kicsi édesanyja lépett be a szobába. Jessica felé fordult és abban a pillanatban visszahőkölt. Elva Sexton, régi barátnője és szomszédja állt előtte, meg egy kislány, aki félelmetesen hasonlított édesanyjára. - Elva! - kiáltott fel Jessica, és odasietett hozzá, hogy átölelje. - Jessica, ez igaz? Te? Tényleg te vagy az? De örülök, hogy itt talállak! - Elva arcán halvány mosoly jelent meg, majd az ágy felé fordult, amelyen kisfia feküdt. - Hogy van a gyerek, Jessica? - aggódva pillantott Jessicára. - Nem lesz semmi baja! - Jessica elbizonytalanodott egy pillanatra. - Lehet, hogy ő a kis Donnie? Persze, ki más lehetne!

- Csakugyan, ő a kis Donnie - bólintott Elva. - Még csak kétéves volt, amikor legutoljára láttad. - Igen, de akkoriban Philadelphiába akartatok menni. Mit csináltok most itt? - Két évvel ezelőtt a férjemet újra áthelyezték, méghozzá Kansas Citybe. Most itt lakunk. Jessica gondolatai kissé összezavarodtak. Peter bizonyára várt már rá, de a barátnőjét sem hagyhatta semmi esetre sem egyedül. Itt marad, amíg Donnie magához nem tér. Peter bizonyára megérti majd. Az orvosnők mindig hagyják magukat az érzelmeiktől befolyásolni ahelyett, hogy az eszükre hallgatnának! Lélekben hallotta ezeket a szavakat, de elfojtotta őket, és megkérte a nővért, hozzon Elvának kávét, a kislánynak pedig üdítőt. Amikor Jessica egy jó fél óra múlva odament Peterhez, leolvasta a férfi dühös arcáról, hogy mi vár rá. - Csakhogy végre eszedbe jutott, minek vagy itt a klinikán! - A mosdó előtt állt és egy használt kesztyűt dobott a szemetestartályba. - Sajnálom, Peter. - Jessica becsukta a sebészet orvosi szobájának ajtaját. - De a kisfiú édesanyja, Mrs. Sexton régi barátnőm, és egy rövid időre szüksége volt a vigasztalásomra. - Fognod kellett a kezét? - förmedt rá Peter. Nem tudod, hogy a gyakorló orvosokat azért foglalkoztatjuk a klinikán, hogy bizonyos munkákra alkalmazni lehessen őket? - Sajnálom - ismételte Jessica. Hogyan magyarázhatná meg Peternek a helyzetet? Peter az íróasztalára hajította a betegek aktáit. - Ez is jó példa arra, hogy az orvosnők megítélésében egyáltalán nem járok rossz úton. - Leült a karosszékbe. - Most már nincs szükségem a segítségedre. Ezenkívül ebédidő van. Irene pár perccel ezelőtt keresett. Ha sietsz, biztosan találkozol még vele. - Köszönöm, Peter. - Megkönnyebbült attól, hogy Peter elengedte, és kisietett a teremből. Bár tudta, hogy megkönnyebbülése csak rövid ideig fog tartani. A közte és Peter között lévő nagy problémát meg mindig nem oldották meg. Amikor Irénét felfedezte a kávézó egyik asztalánál, odament hozzá és nagyot sóhajtva leült vele szemben. Irene éppen vajat kent a zsemléjére és bekapott egy falat párolt húst. Majd hátradőlt és Jessicára pillantott. - Mi bajod? Úgy nézel ki, mintha elvesztetted volna a legjobb barátodat vagy barátnődet. Nevetést erőltetett magára. - És mivel a legjobb barátnőd én vagyok, és itt vagyok, nem nehéz kitalálnom, hogy ki miatt aggódsz. - Én... én attól félek, hogy többet veszítettem el, mint egy jó barátot, Irene. - Jessica hangja bizonytalanul csengett. - Megint Peterről van szó, ugye? Jessica bólintott - Semmi értelme az egésznek, Irene. - Lassan felemelte a fejét és barátnője szemébe nézett. - Azt hiszem, egyszerűen arról van szó, hogy mégsem illünk egymáshoz. - Ezt nem értem. Hiszen az utóbbi hetekben rendszeresen találkoztatok, és úgy nézett ki, hogy jól megértitek egymást. Jessica bizonytalanul elmosolyodott. - Én valahol a fellegekben jártam... Miközben egész idő alatt tudtam, hogy köztem és Peter között semmi komolyról nem lehet szó. - Remegett a hangja. - Nem tudtam, hogy a szerelem ennyire fájdalmas lehet. Irene kinyújtotta a kezét és Jessicáéhoz szorította. - Annyira sajnálom... Peter rendes fiú, csak tele van előítéletekkel. - Majd mosolyogva hozzáfűzte. - És olyan csökönyös, mint egy szamár.

Úgy tűnt, Jessica nem hallja őt. - Irene, én már arra is gondoltam, valahol máshol kellene állás után néznem. De legalábbis szabadságra kellene mennem, és haza kellene utaznom, hogy tisztába jöjjek az érzéseimmel. Ki kell törölnöm Petert az életemből. Különben is aggódom a nénikémért, meg kellene látogatnom, nem éppen mai gyerek már szegény. - Most egyedül lakik a házatokban? - tudakolta Irene. Jessica bólintott. - Igen, apám halála óta egyedül él. Irene hallgatott egy kis ideig. - Jessica, kétlem, hogy ilyen rövid idő után kapsz szabadságot - gondolkodott azután hangosan. - Ebben igazad lehet. Éppen ezért gondoltam arra, hogy inkább munkahelyet változtatok. De ez igen súlyos döntést kíván. Már csak azért is, mert tetszik nekem az itteni munka, meg a problémák elől sem akarok megfutamodni. - Nem, az valóban nem volna méltó hozzád. Egészen biztosan van más és jobb megoldás a munkahely-változtatásnál. Ráadásul épphogy elkezdtél segédorvosként működni, és máris nagyon sokat fejlődtél. - Amikor Jessica elkezdte a fejét csóválni, Irene felemelte a hangját. De igen! Ez így van! Ne is próbáld elvitatni! Megfigyeltelek munka közben. És Kirk is mondta már, milyen rátermett és ügyes vagy. - Köszönöm. De néha kétségeim vannak... - Ezzel mindnyájan így vagyunk! Jessica nagyot sóhajtott. - Tényleg az az igazság, hogy nagyon jól érzem itt magam, Irene. Nem szívesen mennék el. De ez így... ez így annyira kimerítő. Fapofával dolgozni Peter mellett, miközben fülig szerelmes vagyok bele... - Jessica, kérlek, ne dönts elhamarkodottan! Fontold meg a dolgot minden szempontból! Irene aggódva nézett barátnőjére. - Gondolj mindig arra, hogy Peter mi mindenen ment már keresztül az életben. Amikor elvesztette a feleségét, teljesen kicsúszott a talaj a lába alól. Azóta természetesen már úgy ahogy kiheverte a szörnyű tragédiát, de valószínűleg még mindig kísérti a dolog. Én meg tudom érteni, miért nem akar ilyen hamar egy újabb házasságba belemenni. - Teljesen igazad van. Én is megértem. - Peternek valószínűleg egyszerűen csak több időre van szüksége. - Igen, igen, csakhogy itt van ráadásul a makacs ellenszenve minden orvosnővel szemben. A szemembe mondta, hogy nem akarja még egyszer ugyanazt a hibát elkövetni. És . - Jessica nem bírta tovább, könnyekben tört ki. Alig bírta visszafojtani a zokogást.

8. Visszafelé menet a sebészetre Jessica annyira zavart volt, hogy beleütközött egy idegenbe. Még szerencse, hogy az ismeretlen férfinak volt annyi lélekjelenléte, hogy erős kezével elkapta Jessicát és megtartotta. Jessica érezte, hogy elpirult és alig mert felnézni. - Ó, bocsásson meg, hogy a figyelmetlenségem miatt így összeütköztünk - hebegte. - Igazán nem történt semmi. - A magas, fekete hajú férfi hangja vidáman csengett. Lehajolt és felvette a sebészeti naplót, amit Jessica kiejtett a kezéből. - Ezt elveszítette. - Köszönöm. - Jessica elvette a naplót és máris megfordult, indulni készült. - Várjon egy pillanatot. Talán tud nekem segíteni. A kis unokaöcsém szobáját keresem mondta, és futó pillantást vetett a hosszú folyosóra. Jessica megfordult és a férfira nézett. - Hogy hívják a fiút? - Donnie... Donald Saxton. Hatéves. Azt mondták, hogy ezen az osztályon fekszik. - A kis Donnie! - kiáltott fel Jessica meglepődve. - Jöjjön, odaviszem. - Jessica kíváncsiskodó pillantásokkal fürkészte a férfi arcát. - Azt mondta, hogy Donnie a maga unokaöccse. Akkor maga... szóval, te Garry vagy, Elva fivére? - Személyesen. De ha szabadna kérdeznem, kicsoda ön? - kérdezte, s kissé zavartan pislogott Jessicára. Jessica felé nyújtotta a kezét. - Én egy valamikori szomszéd vagyok - Jessica Langley. - Na, ne! Jessica! Alig tudom elhinni! - elbizonytalanodva csóválta a fejét. - Jóságos ég, felnőtt nő lettél! - Te is felnőttél! - válaszolta. Mindketten nevettek. - Ó, Gary, jó sok idő eltelt, mióta utoljára találkoztunk. Körülbelül tizenkét éves voltam, amikor bevonultál a repülőkhöz. Később pedig jogot tanultál. így van? - mosolygott rá Jessica. - Pontosan! Bizonyára a nővérem mesélt rólam ilyen részletesen ... Amikor beléptek Donnie betegszobájába, Elva felállt és Gary elé ment. - Gary, de jó, hogy itt vagy! - Átölelte és megcsókolta az arcát. Jessica az ajtónál volt már. - Jessica! Szeretnélek viszontlátni! - kiáltott utána Gary. - Rendben, Gary - válaszolta Jessica barátságosan. - Hívj fel, majd keresünk egy időpontot. Ebben a pillanatban lépett a terembe Peter, és mogorva, sötét arckifejezéséből arra lehetett következtetni, hogy meghallotta az utolsó szavakat. Majd Elvához fordult. - Mrs. Saxton, Donnienak nincsenek belső sérülései. Holnap hazaviheti. - Ó, nagyon köszönöm, doktor úr. - Elva behunyta egy pillanatra a szemét. - Valóban sokkal jobban van már Donnie. Farkasétvágya van. Nagyon örülök, hogy hazajöhet. Az egész család boldog lesz. - A fivérére mutatott. - Engedje meg, hogy bemutassam a fivéremet, Gary Stockton. A két férfi kezet rázott egymással, azután Peter kiment a szobából. Később, amikor Jessica még egyszer megnézte Donnie-t, Gary már nem volt a szobában. - Telefonálnia kellett. Nagyon elfoglalt ember, irodát vezet St. Louisban. Büszke vagyok rá. Tehát sikeres ember, ezt máris látta. Tulajdonképpen nem érdekelte, mégis azt kérdezte magában, vajon nős-e. Biztosan az, gondolta Jessica. A jóképű, sikeres emberek mindig nősek. Bizonyára szórakoztató lehet együtt lenni vele. - Milyen jó, hogy most el tudott jönni. - Ó, igen... Donnie nagyon örült a látogatásának. És én is. - Elva felsóhajtott. - Gary agglegény. Azt mondja, soha nem volt még ideje komolyan foglalkozni a házassággal -

folytatta, - Annyira szeretném néha, hogy egy jóravaló feleséget találjon magának és családot alapítson. - Elva Jessicára kacsintott. - Különben teljesen elbűvölted. Mindenekelőtt azt találta nagyon figyelemre méltónak, hogy orvos lettél. És egyébként ha érdekel, egész héten nálunk marad. Visszafelé az orvosi szobához vezető Jessica azt kérdezte magától, miért is nem egy olyan férfiba szeretett bele, mint Gary?. Miért éppen erre a konok Peterre kellett rátalálnia? Amikor véget ért Jessica munkaideje, belebújt a csizmájába, felvette a télikabátját, fejére húzta piros, kötött sapkáját és elment a kórházból. Odakint már majdnem sötét volt. Míg a friss havon hazafelé ballagott, azon töprengett, mit kellene tennie. Kérjen a klinikán szabadságot? De erre Irene is azt mondta, hogy fontolja meg, hiszen még csak nagyon rövid ideje dolgozott a kórházban - miért is engedélyezne neki az igazgatóság szabadságot? Most már ő is kételkedett benne Bár valóban aggódott nagynénjéért. Jessica szívesen meglátogatta volna, hogy meggyőződjék róla, jól van-e. Ám jelenleg ez volt a legcsekélyebb probléma, hiszen a nénit telefonon is fel tudja hívni, hogy érdeklődjön az állapotáról. Sokkal nagyobb aggodalommal töltötte el a tény, hogy fülig szerelmes volt egy olyan férfiba, aki ezt nem érdemelte meg. Mit tegyen? Maradjon itt és szenvedjen tovább? Abban reménykedett, talán majd csak lecsillapodnak érzelmei. De a szíve másik zuga rögtön visszafeleselt: örökre szeretni fogod! Akár itt leszel, akár máshol! De egy másik városban talán mégis egyszerűbb lenne. Ott nem kellene naponta látnia Petert, nem kellene együtt dolgoznia vele - folyton abban a tudatban, hogy kapcsolatuk halálra van ítélve. Mélyen gondolataiba merülve csak akkor vette észre a mellette haladó autót, amikor az már rádudált. Jessica felnézett, és Peter kocsiját látta az úton. Peter kinyitotta a mellette levő ülésnél az ajtót. - Szállj be, Jessica. - Nem, köszönöm, Peter. Inkább gyalog megyek. - Jessica meggyorsította lépteit. - Kérlek, Jessica. Beszélnünk kell egymással! - Ugyan, miről? - Szállj be, majd mindent elmondok. - Peter csigatempóban addig haladt mellette, míg Jessica végül meggondolta magát és beszállt a kellemesen fűtött autóba. A kinti metsző hideg után jólesett a meleg. A sztereo készülékből lágy, romantikus zene szólt. Jessica szótlanul lehúzta a kesztyűjét és levette a sapkáját. Fekete, hullámos haja vállára omlott. Peter oldalról ránézett és vigyorgott. - Tudod te egyáltalán, milyen csinos vagy? Különösen, ha haragszol. Jessica kérdően nézett Peterre. - Miért néztél rám olyan dühös képpel, amikor bejöttél Donnie szobájába? Lehet, hogy Garyre volt féltékeny, gondolta titokban Jessica. Peter összevonta szemöldökét, - Magam sem tudom! - válaszolta. Sebességbe tette a kocsit, gázt adott és elindultak Időnként meglehetősen fárasztó tudsz lenni. Jessica tudta, Peter még mindig azon rágódik és mérgelődik, hogy olyan sokáig mert Elvánál maradni. De hogy most hirtelen megint olyan kiállhatatlan lett, annak más oka is volt, csak azt maga Peter sem akarta nyíltan a szemébe mondani. - Te is, Peter. Kérlek, engedd, hogy kiszálljak a lakásomnál. - Nem. Hiszen már mondtam az előbb, hogy beszélnünk kell egymással. - És hol? - Jessica azon töprengett, hogy behívja magához Petert, de a következő pillanatban már el is vetette ezt a gondolatot. Irene is otthon volt, tehát ott nem tudnának nyugodtan beszélgetni.

- Otthon, nálam - hangzott Peter válasza. - Megiszunk közben egy forró csokoládét. Sajnálkozó pillantással nézett a lányra. - Jessica, sajnálom, hogy ma kétszer is olyan utálatos voltam veled. Nem tudom, mi van velem. A pillantástól, ahogyan Peter ránézett, Jessicának a hideg futkosott a hátán, miközben forróság öntötte el. - Semmi baj. De hogyan tudnánk beszélgetni Peter lakásában, kérdezte magától. Sammy el nem marad az apjától egész este, és a házvezetőnő is mindig a közelben téblábol. Hirtelen úgy tűnt, mintha Peter olvasott volna Jessica gondolataiban. , - Hannah ma bevásárlónapot tart. Meg fogom kérni, hogy vigye magával Sammyt is. Samantha mindig nagyon boldog, ha vásárolni mehet. Amikor röviddel azután azt javasolta a kislánynak, hogy menjen Hannával bevásárolni, az a várakozásuk ellenére nem örült, csak a fejét rázta, majd szorosan odabújt az apjához és könyörgő szemekkel nézett rá. De ez egyszer Peter hajthatatlan volt, mindenképpen kettesben akart maradni Jessicával. Sammy duzzogva kihúzta a kezét a házvezetőnő kezéből. Jessica leült a díványra és kényelmesen hátradőlt. Peter kiment a konyhába. - Rá kell hangolódnod közben, hogy a csokoládé ma nem lesz olyan finom. Ugyanis én készítem, és nem Hannah - kiabált be a szobába Jessicának. A lány mosolygott. Pár perc múlva két csésze gőzölgő csokoládé állt a keskeny asztalon. A kandallóban barátságos fényt árasztva a szobára, pattogott a tűz. - Télen Hannah mindig gondoskodik róla, hogy égjen itt a tűz, mire hazajövök a kórházból - jegyezte meg Peter. Jessica kortyolt a forró italból. - Mmm... hát ez fenséges! - Megnyalta a szája szélét. - Van még ilyen titkolt tehetséged? - De hiszen azt neked kell tudnod! - Peter nevetve kivet te Jessica kezéből a csészét és letette az asztalra Majd közelebb húzódott hozzá, a vállára tette a kezét és magához szorította.

Jessica védekezett az ölelés ellen. - Ennek semmi értelme, Peter. - Hangja szomorúan, de határozottan csengett. - A dolog nem ilyen egyszerű. Egyikünk sem tud kibújni a bőréből, így meg... Peter egyik kezével végigsimogatta Jessica arcát. Sötét szemében kigyúlt a vágy. - De, Jessica... én... én... Mi ketten mégis egymáshoz tartozunk! - Peter! Nem gondolod komolyan, amit mondasz. Kérlek, ne nehezítsd meg fölöslegesen a kettőnk dolgát! Peter mutatóujját becézőn végighúzta Jessica ajkának vonalán. - Nem én nehezítem meg, hanem te! - Peter előrehajolt és szájával megkereste a lány ajkát. Hosszan és szenvedélyesen csókolóztak, és Jessica megfeledkezett minden bánatáról. Peter karjaiban kimondhatatlanul jól és biztonságban érezte magát... Szétáradt testében a tűz. Teljes szívéből szerette és minden porcikájával kívánta a férfit. Érezte, hogy felenged minden ellenállása. Hirtelen nem is értette, miért is nem akarja ezt a kapcsolatot. Hiszen benne is ugyanolyan vágy ég, mint Peterben, és ha egy szép napon terhessé válik számára, majd másik után néz. Megrémülve ettől a gondolattól, összerezzent és kezét a férfi mellére téve megpróbálta eltolni magától. - Hagyd abba, Peter. Engedj el! - Minden erejét megfeszítve kibontakozott a férfi öleléséből. Peter elengedte és összeszorította az ajkát. - Bocsáss meg - mondta azután, felállt és hátat fordított Jessicának.

- Jól van, Peter - szólalt meg alig hallhatóan. - Én is ugyanolyan hibás vagyok ezért a helyzetért, mint te. Peter tétovázva visszaült a díványra. Letörölte a homlokát. - Ez így nem mehet tovább, Jessica. Mitől olyan nehéz minden? Miért üt ki minden olyan balul, ha kettőnkről van szó? Jessica mélyeket lélegzett, mielőtt megszólalt volna. - Peter, azt hiszem, te is tudod. Én becsülöm a nyíltságot... és a látásmódodat. Megpróbállak megérteni. De a lényeges kérdésekben a véleményünk annyira eltér egymástól, hogy éppen ezért nem látom a kapcsolatunk jövőjét. - Jessica titkon letörölt egy könnycseppet az arcáról. Peter semmit sem vett észre ebből, mert mereven maga elé bámult anélkül, hogy bármit is látott volna. - Ha ezzel azt akarod mondani, hogy csak akkor tudsz engem szeretni, ha összeházasodunk... - Peter, én a feleséged szeretnék lenni - bökte ki hirtelen. - Tudom, hogy szép és szenvedélyes szerelmi viszonyt folytathatnánk, de félek, hogy egyszerre csak elmúlna az egész. Tudom, hogy a házasságlevél sem garancia a boldogságra, de talán mégis jobban hozzásegít ahhoz, hogy összetartsunk, hogy ne engedjük kisiklani ezt a kapcsolatot. Nagyon szeretlek, Peter, de csak a magam módján vagyok rá képes. Én vagy egészen akarlak, vagy sehogy sem. Peter felé nyújtotta a kezét. - Jessica... én... - Abbahagyta, mert ebben a pillanatban hirtelen kinyílt a nappali ajtaja. - Apu! Megjöttünk! Nézd, mit vett nekem Hannah! - Sammy odaszaladt az apjához és rácsimpaszkodott. Peter megcsókolta a kislány arcát és megsimogatta a haját. - Először is vesd le a kabátodat meg a sapkádat. Azután megnézem, mit vettetek. Miután Peter megnézte a Hannah által vásárolt kifestő-könyvet és Jessica váltott közben pár szót a házvezetőnővel az időjárásról, aztán felállt. - Most elmennék, Peter. Peter hazavitte a kocsijával. Útközben mindketten hallgattak. Amikor Peter megállította a kocsit és Jessica készülődött a kiszálláshoz, Peter megfogta a kezét és visszatartotta. - Mikor találkozunk újra, Jessica? - Holnap a klinikán - válaszolta anélkül, hogy ránézett volna. - Jessica, arra gondoltam, hogy... - Semmi értelme, Peter. Nekünk kettőnknek nincs jövőnk együtt. Ezért fejezzük be, kérlek, mielőtt minden még rosszabb lesz. - Jessica hangja remegett. - De én ezt nem akarom! - vágott vissza akaratlanul Peter. - Nincs más választásod! - Jessica kitapogatta a kocsiajtó kilincsét, lenyomta és kiszállt. Minden jót, Peter.

9. Másnap amikor Jessica ismét Peter mellett dolgozott, igen rosszkedvűnek érezte magát. Olyanok vagyunk, mint két idegen, gondolta szomorúan. Ennek ellenére nem bánta meg előző esti szavait, szilárdan ragaszkodott elhatározásához. Ennek így kellett lennie. A jövőről alkotott álmaik túl messze jártak egymástól ahhoz, hogy hinni lehetett volna egy tartós, boldog szerelemben kettőjük között. Jessica segített Peternek az egyik lábtöréses beteg régi gipszkötését eltávolítani és újat feltenni. Mindent megtett azért, hogy háttérbe szorítsa érzelmeit, és teljes erejével a munkájának szentelje magát. Peter sem mutatta, mi játszódik le benne. Türelemmel magyarázta Jessicának a szakmai fogásokat. Sikerült teljesen tárgyilagosnak és higgadtan maradnia. Jessica ezért csak csodálni tudta. Bármilyen nehezére is esett a lánynak, hogy ne vegyen tudomás a férfi közelségéről, gondosan vigyázott rá, nehogy véletlenül is összeérjen a kezük. Szinte megkönnyebbült, amikor áthívták egy másik osztályra, hogy kisegítsen. Az egyik segédorvos megbetegedett, a másiknak épp egy sürgős esetet kellett ellátnia. Jessica azonban hamarosan megtudta, hogy a nap további részében Peter is ezen az osztályon fog dolgozni. Amikor Peter az új helyen elkezdte a munkát, legelőször is átnézte a betegek kartonjait. Az egyiket tovább adta Jessicának. - Szegény nő. Egyedül él. Az egyik szomszédasszonya talált rá, és hívta a mentőket. Jessica elolvasta a kartonra írt orvosi jegyzeteket. A páciens alkoholista volt, és igen előrehaladott májkárosodásban szenvedett. - Elég rossz állapotban lehet, igaz? - kérdezte aggódva Jessica. Peter bólintott. - Gyere! - szólt és előreindult a beteg szobája felé. Az egyik ápolónő éppen a nő pulzusát és a hőmérsékletét ellenőrizte. Láthatóan megkönnyebbült, amikor a két orvos belépett, rögtön el is hagyta a kórtermet. Jessica az ágy mellett állt, és Peter utasításait várta. Titkon azt remélte, hogy Peter átveszi ezt a valószínűleg igen bonyolult esetet. Ez a reménye azonban hamarosan szertefoszlott. - Jessica, szükségünk lesz a vérképre. - Peter oldalt lépett, hogy Jessica vért tudjon venni a pácienstől. Amint Jessica előre sejtette, a beteg vénáját alig lehetett megtalálni. Néhány sikertelen kísérlet után végre sikerült a megfelelő helyre szúrnia a tűt. Peterre nézett, aki elégedetten bólintott. Amikor rövid idő múlva kimentek a betegszobából, Jessica Peterhez fordult. - Túl sokáig keresgéltem a vénáját, ugye? - Nem. A beteg állapotához képest egész jól csináltad. - Köszönöm, Peter. - Érezte, hogy melegség önti el. Amennyire vissza tudott emlékezni, ez volt az első eset, hogy Peter megdicsérte. A folyosón összetalálkoztak egy kollégával, aki meglehetősen gondterhelt képet vágott. Peter vigyorogva kérdezte tőle, hogy mi aggasztja annyira. - Az egyik betegemnek harminc kiló súlyfeleslege van, és vonakodik attól, hogy akár egyet is leadjon belőle - magyarázta a szívspecialista és vállat volt. - Ráadásul mindezt azzal indokolja, hogy már két orvosát is túlélte, aki diétát javasolt neki - mondta, majd tekintetét Peterről Jessicára emelte. - Nos, ön mit tenne ebben a helyzetben? Szigorú diétára fogná itt a kórházban? Peter és Jessica összenéztek. Mivel Peter nem válaszolt rögtön, Jessica szólalt meg. - Azt hiszem, én nem erőltetném a minden áron való fogyást - Én sem - erősítette meg Peter. - A megszokott táplálkozás nemegyszer eredményesebb a gyógyulás szempontjából.

- Pontosan. - A szívspecialista bólintott. - Önök is azt mondják, amit magam is a legjobbnak tartok. - Majd Jessicára mosolygott. - Fogadja hódolatomat, kollegina. Úgy látom, érti a dolgát. - Köszönöm - válaszolta és diadalmas pillantást vetett Peterre. Nem sokkal később Jessica visszatérhetett saját osztályára. Pillanatok alatt ismét elárasztotta a munka. Megvizsgálta az egyik beteget, aki gyengeségről panaszkodott. Jessica vért vett, és leküldte a laborba és EKG-ra. Alig lett kész, rögtön egy másik esethez hívták, egy fiatalasszonyhoz, aki erős hátfájásra panaszkodott. Miután megvizsgálta a beteget, visszatért, az orvosi szoba előtt Kirkbe ütközött. - Gratulálok, Jessica! - Elismerően mosolygott a lányra. - Ma folyamatosan bizonyítod a tudásodat. Jessica viszonozta a mosolyt. - Igyekszem legjobb tudásom szerint dolgozni. - Elkezdte tisztogatni a műszereket. - Mit csináltál délelőtt, Kirk? - Fel kellett mennem a harmadik emeletre kisegíteni. Nem tudod, hol van Irene? És hol bujkál Peter? Jessica mondta, hogy Peter most egy másik osztályon helyettesít. - És Irene szolgálatát is megváltoztatták. Csak egy fél óra múlva lesz itt. Kirk a falnak támaszkodott. - Egy elég bonyolult műtétről akartalak benneteket tájékoztatni, amire valamelyik nap kerül sor. Egy újfajta, elektronikus szívritmus-szabályozót ültetnek be. Ezt az eseményt egyikőtöknek sem szabad kihagynia! Én is ott leszek, még ha épp a szabadnapomra esik is a műtét. - És Peter? - érdeklődött Jessica. - Peter asszisztálni fog. - Kirk a homlokát ráncolta. - Azt hittem, tudod. - Nem. De magától értetődik, hogy én is ott akarok lenni - válaszolta. Miért nem beszélt nekem erről Peter? - kérdezte némán magától. De hát miért is beszélt volna... Hiszen ők ketten már nem voltak másképp, mint két orvos, aki együtt dolgozik. Hirtelen nagyon magányosnak érezte magát. Mire a szolgálat véget ért, Jessica teljesen kimerült. Nem akart már semmi mást, csak ledobni a cipőjét és ledőlni a díványra. A forró, illatos habfürdő után egy korty forró csokoládét ivott, és úgy érezte magát, mint aki újjászületett. Bolyhos fürdőköpenyébe burkolózva ült Irene mellett a díványon, és kortyolta a forró csokoládét. És hirtelen annak a csokoládénak az íze jutott eszébe, amit Peter készített neki. - Majdnem olyan finom csokoládét tudsz készíteni, mint Peter - mondta mosolyogva barátnőjének. Irene félrehajtotta a fejét. - Ez bók vagy sértés? - Ha én azt tudnám! - Jessica kinyújtotta hosszú, karcsú lábait. Lassacskán itt az ideje, hogy a Peterről szóló fejezetet végképp lezárja. Hogy végre ne mindig rá gondoljon és ne beszéljen mindig róla... Irene figyelmesen nézte barátnőjét. - Mi a helyzet veled és Peterrel, Jessica? Mi újság? Jessica egy pillanatig hallgatott. - Már nincs köztünk semmi, Irene... - Hangja színtelen és levert volt. Irene előrehajolt és letette a csészéjét. - Csak nem lehet azért ennyire rossz a helyzet, vagy mégis? Tulajdonképpen mi történt, Jessica?

Jessica néhány rövid mondattal elmesélte barátnőjének a dolgot. - A kettőnk kapcsolata már nem lehet jobb, csak rosszabb - fejezte be és felemelte a fejét. Kék szeme egészen elborult a fájdalomtól. - Igazán sajnálom, Jessica. Pedig úgy nézett ki, hogy ti ketten nagyon is összeilletek. Jessica szomorúan vállat vont. Azután mélyet lélegzett. - Éppen eleget beszéltünk már rólam.... - És veled mi van, Irene? Minden oké Kirkkel? - Tulajdonképpen nincs semmi probléma köztünk - felelte Irene elgondolkodva. - Kivéve azt a bolondériáját, miszerint egyetlen nő anyagi támogatásának sem hajlandó „alárendelni” magát. Ezzel a helyzettel viszont, azt hiszem, kompromisszumot kell kötnöm - mosolygott hamiskásan Irene. - Kirk nagyon rendes fiú, Irene. Megéri, hogy várj rá. - Így igaz. Egyébként is teljes szívemből szeretem. Ha nem volna ilyen régimódi a felfogása, már rég összeházasodhattunk volna. - Úgy tűnik, hogy rajta kívül itt mindnyájan kissé régimódiak vagyunk. - Jessica nagyot sóhajtott. - Bárcsak egyszerűbb lenne kibújnunk a bőrünkből! Talán egy szép napon sikerül majd Kirknek is ez a mutatvány. Irene felsóhajtott. - De jó is lenne! Amikor Elva másnap eljött a kórházba, hogy hazavigye Donnie-t, Gary is elkísérte. Jessica és Peter az orvosi szobában éppen a kartonokat rendszerezték, amikor az egyik gyakorló nővér benézett az ajtón, és közölte Jessicával, hogy Donnie édesanyja érdeklődik utána Jessica boldog volt, hogy legalább egy rövid időre elmenekülhet Peter közeléből. Mostanában meglehetősen nehezére esett együtt dolgozni vele. És meg volt győződve arról, hogy Peter is ugyanezt kell, hogy érezze. Kisietett a várószobába, ahol Elva és Gary a zárójelentésre vártak. A három jóbarát boldogan köszöntötte egymást. Elva jókedvű és izgatott volt egyszerre, amiért végre hazavihette Donnie-t. Átölelte Jessicát, majd kezét a kezében tartva így szólt: - Jessica, most, hogy annyi év után ismét rád találtam, szeretném, ha meglátogatnál minket. És szeretnék mindent megköszönni, amit a mi kis Donnienkért tettél. El sem tudom képzelni, hogy vészeltem volna át ezt az időt nélküled és Gary nélkül. Jessica megszorította Elva kezét. - Olyan boldog voltam, hogy segíthettem. Köszönöm a meghívást, és nagyon örülök, hogy meglátogathatlak benneteket. Biztos mindkettőnknek sok mesélni valója van. - Mi az, hogy! De egy kicsit el kell halasztanunk ezt a találkozást. Tudod, Jessica, Garyvel elhatároztuk, hogy meghívjuk Donnie-t és barátait egy kis szánkózásra. Pár nap múlva, ha már Donnie teljesen jól lesz. És... Gary közbevágott. - ... és nagyon örülnénk, ha te is velünk tudnál jönni. Point Lookoutba szeretnék utazni. Van ott egy hely, ahol lovasszánt is lehet bérelni, hajtóval együtt. - Gary mosolya lefegyverző volt. - Velünk jössz? - Örömmel! - Jessica utoljára kislánykorában ült lovasszánon, és valóban örült a tervezett kirándulásnak.

10. Jessica igyekezett az ebéddel, Pontosan akart érkezni a szokásos heti előadásra, amit az orvostudomány újdonságairól tartottak. Szokásától eltérően most az egyik hátsó sorban ült le és nem foglalt helyet Peternek sem. E pillanatban örült minden percnek, amit nem az ő társaságában kell eltöltenie. Érzelmei hevesen ingadoztak Peter iránt érzett szerelme és a férfi makacssága fölötti dühe között. Most azonban az előadásra kellett koncentrálnia. Annyira belemerült a Peterrel kapcsolatos gondolataiba, hogy észre sem vette, hogy a professzor már elkezdte az előadását. Szemével akaratlanul is Peter után kutatott, és fel is fedezte az első sorok egyikében a szemközti oldalon. Hagyd már abba, ne gondolj most rá, az előadásra figyelj! - parancsolta magának. A professzor a bélrenyheségről kezdett beszélni. - ...mint említettem, a bélrenyheség legtöbbször a test reakciója arra, ha - mondjuk így - a testet takarékra állítják. Az esetek többségében nem is beszélhetünk betegségről. Ennek ellenére komolyan kell venni és kezelni kell... Jessica újra arra fordította fejét, ahol Peter ült. De a következő pillanatban hirtelen el is kapta. Lehet, hogy Peter is éppen őt figyeli? A professzor folytatta az előadást. - Ezek a székrekedések többnyire csak részben felelősek a kólikáért, az émelygésért és a hányásért. Ezért... Jessicának most különösen nehezére esett az előadásra koncentrálni. Azon való igyekezetében, hogy Petert kiverje a fejéből, Garyre gondolt. Gary tényleg klassz férfi. Jóképű... ráadásul még sikeres is... de mindenek előtt értelmes embernek is látszik, gondolta Jessica. Miért ne szerethetne bele Garybe? Vagy valaki hozzá hasonlóba? A szánkókirándulás jutott eszébe. Ez a kis változatosság talán segít majd kitörölni Petert a gondolataiból. Legalább egy kis időre... De ha őszinte akart lenni magához, valójában nem hitt ebben. Semmi sem tudja megakadályozni, hogy ne gondoljak Peterre, vallotta be önmagának kétségbeesetten. Az előadó már a bélrenyheséggel kapcsolatos műtéteket részletezte. - ...nemegyszer gyors beavatkozásra van szükség Gyakran előfordul, hogy a beteg túl sok folyadékot veszít, ilyenkor legelőször a vérkeringést kell stabilizálni... Hogyan is tudott volna most Jessica ilyen praktikus dolgokkal foglalkozni, amikor egyfolytában csak Peterről álmodozott... A szerelméről, a gyengédségéről, az életre szóló kapcsolatról .. melyben szeretik egymást és egymásért élnek... örök időkre. Jessica megijedt csapongó fantáziájától. Nagy erőfeszítéssel próbálta magát arra kényszeríteni, hogy az előadóra figyeljen. Mi jut eszébe, hogy ilyen álmokba hajszolja magát - álmokba, melyek soha nem teljesülnek. Talán nem volt Peter túlságosan is igazságtalan a nőkről alkotott véleményében? Juszt se dől be Peter butaságainak! Az a tény, hogy ilyen szerencsétlenül alakult a kapcsolatuk, még nem ok arra, hogy Jessica ne váljon kitűnő orvossá! Jessicának semmi kedve sem volt az előadás után Peterrel találkozni. A szolgálati naplóba nézve megkönnyebbülten fedezte fel, hogy Peter időbeosztását megváltoztatták, így Kirk lesz az ügyeletes társa. Kirk nagyszerű kolléga volt. Szinte szórakozás volt együtt dolgozni vele..Jessica érezte, hogy lassacskán kezd megnyugodni, miközben Kirkre várt. Igaz szívéből kívánta, hogy Kirk és Irene minél hamarabb házasodjanak össze. Nem is értette igazán, miért nem megy bele Kirk, hogy az anyagi terhek egy részét Irene vállalja át addig, míg ő nem lesz jól fizetett

orvos? Mindazonáltal mindketten igen céltudatosan küzdöttek ugyanazért: össze akartak házasodni, együtt akartak élni és jó orvosok akartak lenni Miközben gondolataiba merülten átnézte a gyógyszeres szekrényt, észre sem vette, amikor Kirk belépett a szobába. - Szia, Jessica! - csukta be az ajtót maga mögött. - Úgy néz ki, hogy mi ketten leszünk ma felelősek az osztályért. Hát, nem nagyszerű? - Ó, szia, Kirk! - Jessica megfordult. - Nagyszerű. De az még nagyszerűbb, hogy végre egyszer beszélni tudunk egymással - Úgy bizony. No, és miről? - Rólad és Irenéről, Kirk. - Jessica leült az egyik székre és egy kézmozdulattal Kirket is hellyel kínálta. Kirk kérdően nézett a lányra. - Kirk, te és Irene - ti vagytok a legjobb barátaim. Szeretitek egymást és összetartoztok. - Így igaz, Jessica. Ebben a kérdésben nem tudok ellent mondani neked. - Kirk, tudom, hogy nem akarsz addig megházasodni, amíg túl nem leszel a segédorvosi éveken és önálló praxisod nem lesz. - Megint igazad van. - Kirk két szemöldöke között apró ránc jelent meg. - Én igazán meg tudlak érteni, Kirk. És biztosan Irene is. De azt hiszem, legfőbb ideje, hogy még egyszer végiggondold ezt a dolgot. A reális feltételek néha mindent megváltoztatnak. Természetesen te nem az a férfi vagy, aki eltartatja magát egy nővel, vagy ne adj isten, az örökségére pályáznál... De gondoltál már valaha Irene érzelmeire is, Kirk? Kirk arcán elmélyült a ránc. - Pontosan erről van szó, Irene érzelmeiről. Soha nem tudnám elviselni, hogy ő támogasson anyagilag. Jessica, úgy érezném magam, mint egy selyemfiú! - De, Kirk! Úgy látom, te tényleg nem gondoltad végig a dolgot. Hiszen te megkeresed a magad pénzét. Jó, jó, tudom, hogy nem túl sok, de ha hozzáveszed Irene keresetét és a vagyonából származó kamatokat is... Megengedhetnétek magatoknak egy kisebb lakást! A legfontosabb az, hogy együtt legyetek. - Én még mindig nem tudok megbarátkozni ezzel az elképzeléssel. - Kirk könyökét a térdére támasztotta és kezével eltakarta egy pillanatra az arcát. Amikor újra felemelte a fejét, szája körül mosoly bujkált. - Valószínűleg túl sok szorul belém az apám régimódi gondolkodásából. Mit gondolna rólam szegény, ha élne? Már az elképzeléstől is kirázott a hideg. - Megértelek, Kirk. Nekem is az a véleményem, hogy sem a nők, sem a férfiak számára nem helyes, ha a jövőbe vezető út első lépéseit a társuk pénzével teszik meg. Ebben az esetben azonban mégis úgy érzem, hogy ez így lenne helyes. Az a véleményem, hogy nektek minél előbb össze kellene házasodnotok. Kirk a fejét csóválta. - Irenének is ugyanaz a véleménye, mint neked. Hidd el, nekem sem könnyű, folyton csak ígéretekkel vigasztalni... Jessica lehajtotta a fejét és körmeit nézegette. - Kirk, én nem akarlak téged bántani. Csak annyi az egész..., hogy ti ketten nagyon jól összeilletek, és nagyon sokszor elgondolkodom rajtatok. Ez egyszerűen borzasztó, hogy olyan sokáig halogatjátok a házasságkötést, amíg te végre nem kezdesz el praktizálni. Kedvesen elmosolyodott. - Ha olyan dolgokba ártom bele magam, amikhez semmi közöm, nyugodtan szólj rám, és befogom a számat. - Nem, Jessica, valószínűleg igazad van. - Kirk a szemébe nézett. - Végtére is Irene legjobb barátnője vagy. Talán egyszerűen túl önző lettem, túl sokat gondoltam magamra és túl keveset Irenére. Te jó Isten! - a legszívesebben már holnap feleségül venném. - Ujjaival beletúrt a hajába.

Ebben a pillanatban jelezni kezdett köpenyén a kis „csipogó”. Kirknek beteghez kellett mennie. Úgy tűnt, ettől kissé megkönnyebbült, örült, hogy felállhatott, és az ajtó felé sietett. - Gondold végig még egyszer, Kirk! - kiáltott utána Jessica. Amikor Jessicának később a délután folyamán nem akadt más dolga, visszament az orvosi szobába, fellapozta a sebészeti tankönyvet és olvasni kezdett. Mivel a professzor előadásából nem sok maradt meg a fejében, így próbált információkhoz jutni a témáról. Egyszer csak egy magas, karcsú, keskeny szájú orvos lépett be a szobába. Gyanakvóan méregette Jessicát. - Dr. Tory vagyok. Ön feltehetőleg dr. Langley. - Olyan megvetéssel ejtette ki a nevét, mintha ellenére lenne, hogy a szájára vegye. - Igen, én vagyok. - Jessica felnézett a könyvből. Emlékezett rá, hogy látta már a kollégát az előadáson. Azt gondolta, hogy egy új segédorvos lehet. A férfi valahogy azt az érzést keltette Jessicában, hogy magyarázattal tartozik neki. - Utánanézek, miről is beszélt ma a professzor. - Jessica ebben a pillanatban már tudta, hogy ki nem állhatja ezt az embert. - Úgy? Nos, nyugodtan leteheti a könyvet. Dr. Morrison most igen elfoglalt, és semmi kilátás arra, hogy erre cirkáljon. Tehát teljességgel fölösleges úgy tennie, mintha a munkája jobban érdekelné, mint a nagy Peter Morrison doktor. Jessica érezte, hogy az arcába szökött a vér. Megpróbált tízig számolni, mielőtt válaszolt ennek az arcátlan figurának. - Nem tudom, miről beszél. - Kétlem - felelte és csípőre tette a kezét. - Az egész kórház már jól értesült magáról és a főnökéről. Miért nem megy végre feleségül hozzá és adja át a helyét valakinek, aki jobban megérdemelné? A sebészethez legalábbis túl gyenge a gyomra, gondolom. Csakúgy, mint a legtöbb nőnek! Jessica felszegte az állát. - Legyen nyugodt, biztosíthatom, hogy a gyomrom a legnagyobb rendben van, dr. Tory. - Lehet, hogy most így van, kedvesem, de mi lesz, ha egyszer majd a műtőasztalhoz kell állnia? Ugye, azt maga sem gondolja komolyan, hogy elég erős lesz felnyisszantani egy embert. Gondoljon csak a sok vérre... - Elég volt, Tory! Magát itt nem azért alkalmazzák, hogy elrettentő példákkal és rémtörténetekkel traktálja a fiatal orvosnőket! Inkább a betegeivel törődjön! Jessica hirtelen megfordult. Peter állt az ajtóban. Arca vörös volt és két szemöldöke között mély ránc húzódott. Dr. Tory nyilvánvaló meglepődéssel próbálta menteni a menthetőt. - Ó, dr. Morrison... sajnálom, ha téves benyomást keltettem volna. Csak azt a reményemet fejeztem ki, hogy... Dr. Langley-nek jó gyomra van... Csak fel akartam készíteni a műtőbeli munkára. Nehogy rosszul legyen... - Ne fáradjon, Tory. Éppen eleget hallottam ahhoz, hogy tudjam, önnek nem túl dicséretes szándékai vannak. Sejtelmem sincs, hogy voltaképpen mit keres itt, sőt azt hiszem, nem is akarom tudni. Az viszont egészen biztos, hogy a legfőbb ideje, hogy eltűnjön innen. - Ó, dr. Morrison, ön egészen biztosan félreértett. - Kérem - szakította félbe Peter. - Most menjen el, dr. Tory. Tory dühös pillantást vetett Jessica felé, majd kisietett a teremből. Peter mérgesen nézett utána, majd Jessicához fordult. - Nem szabad komolyan venned ezt a nagypofájút. Nincs jó híre a klinikán. Elég jó orvos, viszont annál rosszabb ember. - Jól van, Peter. - Jessica szíve majd kiugrott a helyéről. - Tudok magamon segíteni. Van már gyakorlatom, hogyan kell elbánni az ilyen emberekkel, - Sajnálom, Jessica. Csak meg akartalak védeni tőle.

- Az ügy el van intézve, Peter. Nem te vagy érte a felelős. Habár igencsak meglepő, hogy megvédelmeztél vele szemben. Arra gondolok ugyanis, hogy alapjában véve te is osztod dr. Tory véleményét. Vagy tévedek? Mármint, hogy a nők nem lehetnek jó orvosok... Peter hosszasan hallgatva nézett Jessicára. Arckifejezése kifürkészhetetlen volt. - Kétlem, hogy bármiben is egyező véleményen lennék dr. Toryval. Legalábbis nagyon remélem! - Megfordult és átfutotta a napi jelentést. - Van valami újság? - Nincs - válaszolta Jessica, és megpróbálta leplezni egyre jobban elhatalmasodó kétségbeesését. Az az érzése támadt ugyanis, hogy sokkal jobban kötődik Peterhez, mint valaha. Bár most is világok álltak kettőjük között. Falak, áthatolhatatlan falak választották el őket, melyeket Peter soha nem akart átszakítani. Jessica helyzete kilátástalanabb volt, mint valaha. Amikor Jessica elment a klinikáról, odakint már sötét volt. Hideg és köd borította az utcát. Dideregve húzta összeg magán a télikabátot. Általában szolgálat után meglehetősen kimerült volt ugyan, de jó hangulatú és elégedett azzal, amit aznap a klinikán végzett. Ma azonban magányosnak és csüggedtnek érezte magát Ráadásul még előtte volt a magányos este az üres lakásában. Irene ma vacsorázni ment Kirkkel, és csak nagyon későn várható haza. Jessica éhes volt, de semmi kedve sem volt a főzéshez. Útjába esett egy gyorsbüfé, s elhatározta, hogy onnan visz haza egy-két hamburgert. Tovább ment és gondolatai akaratlanul is ismét Peterre terelődtek. Tényleg eltávolodtak egymástól? Talán véglegesen megváltozott minden... Amikor ma ezt a Toryt rendreutasította, más volt, mint szokott lenni... Talán várnia kellene még egy kicsit, mielőtt végképp elássa a boldogságról szőtt álmot. Jessica egészen elmerült gondolataiba, és hirtelen összerezzent, amikor egy kocsi fékezett mellette. - Elvigyelek? - Peter mosolyogva kinyitotta a kocsi ajtaját. - Köszönöm, Peter. - Jessica feladta a gyorsbüfével kapcsolatos terveit és beszállt. Talán valóban megváltozott Peter, fontolgatta reménykedve. Lezseren hátradőlt az ülés puha kárpitján, és élvezte a kocsi jóleső melegét. A hangszórókból halk zene szólt. Peter Jessica felé fordította arcát és egy pillanatig némán nézett rá. - Azt hiszem, újra bocsánatot kell kérnem tőled. Jessica mosolygott. - Nos, ami azt illeti, tőlem sem volt valami szép dolog, hogy ehhez a dr. Toryhoz hasonlítottalak. - Bizony! - Bizony! - Hirtelen jó ötlete támadt. - Miért nem pecsételjük meg a békekötést egy közös vacsorával? Megengedem, hogy velem gyere, és főzök magunknak valami finomat. - Jessica elfelejtette, hogy az előbb még semmi kedve nem volt a főzéshez, emlékezett viszont arra, hogy a hűtőben van még egy kis hús meg különböző, salátához való ínyencségek. - Köszönettel elfogadom a meghívást - felelte Peter és indított. Mialatt Jessica elkészítette a salátát, Peter begyújtott a kandallóba és feltett egy romantikus hangulatú lemezt. Jessica betett egy bagettet a sütőbe, aztán elővette a szekrényből a legszebb fehér damasztterítőt és megterített. Az ezüst evőeszköz került az asztalra és gyertya. Azután kiment a konyhába, hogy elkészítse a húst. - Hogy szereted a sültet, Peter? - kiáltott ki, amikor a hús már a serpenyőben sistergett. Közepesen vagy jól átsütve?

Amikor megfordult, a férfi olyan szorosan állt mögötte, hogy lélegzetét a tarkóján érezte. Jessica érezte, hogy forróság önti el a testét. - Peter! - remegett a hangja. 1 - Bocsáss meg, Jessica. Nem akartalak megijeszteni. - Szimatolni kezdett. - Hm, ennek a sültnek igazán mennyei illata van! Azt hiszem, éppen jó is lesz így. - Igen, szerintem is - helyeselt Jessica, és a tűzhely felé fordult. Nem sokkal később jóízűen ették a friss, zöld salátát, az ízletes sültet, az illatos, meleg bagettet. - Te tényleg jól főzöl - jegyezte meg Peter és Jessicára kacsintott. - Ez a sült csodálatos! És ez a saláta... - Ugyan, mit lehet elrontani egy sült húson? - Jessica rámosolygott. Olyan boldog volt ebben a pillanatban, mint már régóta nem. Vacsora után Peter ragaszkodott hozzá, hogy ő vigye ki az edényeket a konyhába. Visszatérve feltett egy másik lemezt és megpiszkálta a tüzet a kandallóban. Aztán leült Jessica mellé a díványra. Bárcsak mindig így lehetnénk! - gondolta Jessica. Milyen jó lenne nekünk! Csak ne lenne Peter olyan makacs! A lány Peter felé fordította a fejét. A férfi mélyen a szemébe nézett. Egyik kezét Jessica vállára tette, a másikkal kikapcsolta az állólámpát, így most már csak a kandallóban pislákoló tűz fénye világította meg a szobát. Peter szorosan magához húzta Jessicát, s az állát megfogva fejét maga felé fordította. - Jessica - mondta gyengéden a nevét és szájon csókolta. Jessica érezte, hogy borzongás fut rajta végig. Behunyta a szemét, hátrahajtotta a fejét és akaratlanul is viszonozta Peter csókját. - Annyira vágytam már rád, Jessica - suttogta Peter. - Alig tudtam megállni, amikor a közeledben voltam, hogy meg ne érintselek. Jessica boldogan felsóhajtott. - Én is így voltam. De, Peter... - Pszt, most ne beszélj... - szájával zárta le a lány ajkait. Peter csókjai egyre követelőzőbb és szenvedélyesebb lett. Végigsimogatta a lány vállát, majd keze rácsúszott a mellére. Jessica számára megszűnt a világ. - Gyere - kérte Peter rekedtes hangon. - Akarlak... Most. Jessica szinte önkívületben érezte, ahogy Peter feláll, majd egyetlen erőteljes mozdulattal felemeli őt a díványról és a hálószobába viszi. Jessica behunyta a szemét és fejét a férfi vállára hajtotta. Esze ugyan azt parancsolta, hogy ne engedjen, de a vágy erősebb volt... Egy pillanatra sikerült elnyomnia magában minden ellenkezést és kétséget arra nézve, hogy helyes-e, amit tesznek. Ma este nem akart semmi mást, csak átadni magát a gyengéd szerelemnek. Hiszen talán Peter véleménye is megváltozott... Amikor Peter óvatosan az ágyra fektette és reszkető kézzel vetkőztetni kezdte, végképp feladott minden ellenkezést. Izgalomtól remegve élvezte Peter erős, meleg kezét. Alig tudta kivárni, míg Peter is levetkőzött és mellé feküdt. - Ó, Peter... - suttogta és mindkét kezével átölelte a férfi meztelen testét. - Gyere, kérlek, gyere... - Úgy érezte, nem bírja már tovább, úgy feszíti a vágy. Peter lassan hatolt belé. Jessica apró sikollyal vetette hátra a fejét, és lábait Peter csípője köré kulcsolta. Szíve vadul kalapált. Zihálva érte el a csúcspontot és elmerült az extázis feltartóztathatatlan hullámaiba... Peter csak hosszú idő múlva bontakozott ki az ölelésből. Kedvesen elsimított egy fürtöt a homlokáról. Könyökére támaszkodva, gyengéd pillantással nézegette a lány arcát. - Annyira jó veled, drágám... Ilyet még egyetlen nővel sem éreztem... - Halványan elmosolyodott. - Minden nagyon jó lesz kettőnk között... Házasságlevél nélkül is...

Jessica hirtelen visszazuhant a valóságba. Még mindig kábultan az előbb átélt gyönyörtől lassan felült. Hogyan is lehetett olyan naiv, hogy csak egyetlen percre is feltételezze, hogy Peter megváltozott? Ennek soha többé nem szabad megismétlődnie! Elhatározása ezúttal végérvényes volt. Jessica szomorúan nézett Peter szemébe. - Peter, sajnálom... de azt hiszem, jobb ha most elmész... Peter alig észrevehetően összerezzent, majd értetlenül nézett a lányra. - Jessica... De hát mi a baj? Én... Jessica a fejét csóválta. - Én erre képtelen vagyok, Peter. Nagyon sajnálom, hogy ilyen messzire mentünk. De ez nem nekem való... Kérlek, hagyj most magamra. - Arca megrándult és könnyek tolultak a szemébe. - Jessica... kedvesem... Én nem akarok fájdalmat okozni neked. - Peter habozva felállt. Te sokkal fontosabb vagy nekem... De annyira nem, hogy feleségül vegyél, gondolta magában szomorúan Jessica, és csak akkor nyitotta ki újra a szemét, amikor először a hálószoba, majd a bejárati ajtó csukódását hallotta. De hiába nyitotta ki a szemét, nem látott semmit, mert mindkét szemét könnyek fátyolozták.

11. Jessica egyre jobban örült a tervezett szánkókirándulásnak, mert abban reménykedett, hogy sikerült elterelnie figyelmét a problémáiról. A szánkókirándulás - boldog gyerekkorára emlékeztette. Annak idején az osztállyal az Ozarka hegyre mentek szánkózni. Persze nem lovasszánnal, hanem kis, fából készült szánkókkal. Jessica meleg harisnyanadrágot vett fel, sapkát, amit mélyen az arcába tudott húzni, egyujjas kesztyűt és szőrmével bélelt csizmát. Amikor eszébe jutottak ezek a kirándulások, úgy érezte, mintha a jéghideg szél most is az arcába csapna. Jessica mosolyogva csóválta a fejét, amikor az elmaradhatatlan hócsaták eszébe jutottak. Már évek óta nem gondolt ezekre a téli osztálykirándulásokra. Vajon Peter is szánkózott gyerekkorában? Valószínűleg nem - az édesapja túlságosan is el lehetett foglalva a pénzkereséssel. Anyja pedig távol volt tőle. Jessicának összeszorult a szíve és mély részvétet érzett a kisfiú iránt, akinek alig volt része örömben. Azután összeszorította az ajkát. Az ördögbe is, miért kalandoznak el folyton a gondolatai, és miért kötnek ki állandóan annál, akit messze el kellene kerülnie. Ennek véget kell vetni! Felhúzta a kesztyűjét és a sapkáját és elhagyta a lakást. A kórház parkolója felé vette útját, ahonnan majd Elva, Donnie és Gary felveszik, hogy elvigyék a kirándulásra. Amikor Jessica megérkezett a parkolóba, éppen egy kis busz gördült be, a volánnál Gary ült. Jessica legnagyobb meglepetésére nemcsak Elva és Donnie voltak a kocsiban, hanem még hat másik, Donnie korú gyerek is. - Remélem, nem zavar, Jessica - szólt Elva, amikor kinyitotta a busz ajtaját. - Ez a kis csapat ugyanis feltétlenül velünk szeretne jönni. Amikor megneszelték, hogy Donnie a hegyekbe megy, majd megőrültek, hogy elkísérhessék. Eredetileg csak egy vagy két osztálytársát akartuk magunkkal hozni, de hát másképp alakult... - Persze, hogy semmi kifogásom ellenük - Jessica a kicsi, várakozásteli arcokra pillantott. - Egész biztosan nagyszerű kirándulás lesz! - Viszont nekünk, felnőtteknek néhány gyerekkel több jutott, mint amennyire figyelni tudunk. - Ugyan, én örülök neki - nevetett Jessica Garyre, aki meglehetősen gondterhelt képet vágott. - Azért nem lesz ez olyan rossz - fűzte hozzá. - Úgy legyen! - mosolygott vissza Gary. Miután Jessica holmijait felrakták a buszra, előre ült Elva mellé és Gary indított. A srácok izgatottak és boldogok voltak. Amikor elérték az autópályát, egyikük rázendített egy kánonban énekelhető dalra, s a többiek azonnal bekapcsolódtak. Hamarosan véget ért a kétórás út és a gyerekek lármázva tódultak ki a buszból. Már alig várták, hogy végre futkározhassanak a hóban. Máris repültek az első hógolyók, és Elva óvatosságra intett a gyerekeket. - Vigyázzatok, nehogy valamilyen fadarab vagy kavics kerüljön a hógolyóba! És ne dobjátok egymás arcába! - Egy páran nekiálltak hóembert építeni, Gary segített nekik. Később mindnyájan a turistaház fűtött előcsarnokában gyülekeztek, hogy ott várják a lovasszánt, Hamarosan fel is tűnt a fogat a szánnal, amelyen sok-sok apró harangocska csilingelt. A lovak szépen le voltak csutakolva, szőrük ragyogott a téli napsütésben. Miután Joe, a fiatal kocsislegény beakasztotta a gyeplőt, leugrott a bakról. - Szevasztok, srácok! Akartok száguldani egyet a porhavon? - Igen! Igen! - A gyerekek túlkiabálták egymást örömükben és felkapaszkodtak a szánra. - Jól van, jól van, de mindig csak hárman szállhattok fel egyszerre. Egyikőtök előre ülhet mellém, ketten pedig kényelmesen elfértek hátul a padon.

- Figyelem! - Gary tapsolt. - Mindnyájan gyertek ide, az első három szálljon fel. A többiek meg jöjjenek be addig a turistaházba. Már vár minket a forró csokoládé. - Ugye nem csak egyszer utazhatunk, hanem többször is? - kérdezte az egyik fiú a kocsist. - Annyiszor megyünk, ahányszor csak akarjátok. Ma délután ötig a rendelkezésetekre állok. A szán elindult, a kis társaság vidáman integetett a benne ülőknek, akik a hegyen felfelé vették útjukat. A többiek pedig bementek a házba melegedni és forró csokoládét inni, melyet Elva készített számukra. Azután rohantak újra vissza játszani a hóba. Tüzet raktak a terméskövekből rakott kandallóban, és a kellemes meleg szétáradt a helyiségben. Az égő fadarabok ropogtak és sisteregtek, és Jessica hamarosan lehúzta a gyapjú kesztyűjét és a lángok felé tartotta a kezét. Körülnézett a kis kocsmahelyiségben, a kárpitozott bútorok és a hatalmas kandalló barátságos hangulatot árasztott. - Kedves kis hely, ugye? - kérdezte Gary, aki odalépett Jessicához, és ő is melegíteni kezdte a kezét. Pár perc múlva megérkezett Elva is három nagy pohár forralt borral, amit a kandalló előtt ülve megiszogattak. Azután ők is kimentek a házból, hogy a gyerekek után nézzenek. A dombtetőn éppen feltűnt a visszatérő lovasszán. És nem sokkal később Joe megrántotta a gyeplőt. - Hoó! Az első három gyerek vidáman szállt le a szánról, miközben a sorosak villámgyorsan felpattantak a helyükre. Joe odalépett egy kislányhoz, aki egyedül álldogált a szán mellett. - Gyere, kicsi, neked is találunk még egy helyet. - Joe felemelte a kislányt a bakra. - Az ölembe ülhetsz. A szán hamarosan elindult. Az első csoportból az egyik gyerek felemelt egy nagy marék havat. - Gyerünk! Csináljunk még egy hóembert! - A többiek azonnal követték példáját. Jó ideig mindhárman azzal voltak elfoglalva, hogy egy még nagyobb hóembert állítsanak az első mellé. - Gary bácsi! - kiáltott Donnie. - Segítesz nekünk? - Két kezével ügyesen tapasztotta a havat a hóember oldalához. - Rögtön megyek, Donnie! - Gary mosolyogva fordult Elvához és Jessicához. - Ne haragudjanak, de mennem kell. Ezzel lehajolt és görgetni kezdte a havat a készülő alkotás felé. Jessica figyelte, hogyan formálja Gary a hóember fejét. Valahonnan elővarázsolt egy öreg pipát, amit most a hóember szájába dugott. A fejére sapka került, amit a kabát-zsebéből húzott elő. A gyerekek körbefogták és tapsoltak örömükben. Az előrelátó Gary zsebében akadt még egy répa is orrnak, sőt néhány kavics is a szemnek meg a gomboknak. Amikor a hóember elkészült, Gary mosolyogva visszament Jessicához. - Milyen jól tudsz bánni a gyerekekkel, Gary! - mondta Jessica. Hirtelen eltűnt a mosoly Gary arcáról, komolyan nézett a lányra. - Szeretem a gyerekeket, Jessica. És te? - Én is - Jessica hirtelen valami furcsa feszültséget érzett. Sejtése azt sugallta, hogy Gary kérdése mögött több volt puszta kíváncsiságnál. Kellemetlen érzés vett rajta erőt, sajnálta, hogy csalódást kell majd okozzon a férfinak. Elva vigyázott a gyerekekre, és Jessica Gary oldalán visszaballagott a házba, a barátságosan duruzsoló meleg kandalló mellé. Levetették anorákjukat és a kesztyűjüket, aztán a kandalló elé álltak melegíteni a kezüket. A konyha felől sült hús és fűszeres pástétom illatát érezték. Jessica hirtelen rájött, hogy olyan éhes, mint egy farkas. - Azt hiszem, nem bírom ki ebédig - fordult mosolyogva Garyhez. - Mindjárt éhen halok!

- Én is. Egy órakor lesz ebéd. - Gary a faliórára pillantott. - Szent ég, odanézz! Még csak tizenkettő lesz! - Jessicára kacsintott. - Mit gondolsz, feltűnik valakinek, ha egy kicsit előrébb állítom a mutatókat? Nevettek, aztán leültek a legkényelmesebb székre a kandallóhoz. Jessica remekül érezte magát. Nagyon jó volt, hogy végre egyszer nem kell a kórházban lenni, még ha csak egy napról volt is szó. Anélkül, hogy megakadályozhatta volna, Peterre kellett gondolnia. Vajon mit csinálhat most? - Mesélj magadról, Jessica! - kérte Gary a szemébe nézve Jessicának nehezére esett visszatérnie a valóságba. - És mit akarsz tudni rólam, Gary? - kérdezte és remélte, nem fog arra kényszerülni, hogy itt és most megmondja neki, hogy csupán igaz jóbarátot, és semmi mást nem lát benne. - Valamit a terveidről, az életedről - miből áll a klinikán kívüli életed. Feltételezem, érdekes lehet a magánéleted is, vagy tévedek? - Magánélet? Az meg mi? A továbbképzés és a munka annyira igénybe vesznek, hogy alig van egy kis szabadidőm. Talán nem tudod, de én még egész új vagyok a klinikán. Ez az első segédorvosi évem. Elhiheted nekem, ez nem fenékig tejfel! - Jessica mosolygott majd hozzáfűzte: - De nehogy félre érts, Gary. Nem akarok panaszkodni. Szeretem a munkámat. Hiszen tudod, mindig arról álmodoztam, hogy orvos lehessek. - Nagyon is érdekesnek képzelem el a munkádat. És csodállak téged, Jessica. De mondd csak, nem akarsz egyszer férjhez menni... családot alapítani? Jessica bizonytalanul elmosolyodott. - Talán, Gary. Még nem tudom pontosan. De most te következel. Most te mesélj magadról! - Rólam nem sok mesélni való van. Keményen dolgoztam, hogy jogász lehessek, és éppúgy mint neked, nekem is alig van időm a magánéletre. - Ilyen könnyen nem szabadulsz - csóválta a fejét Jessica. - Egy kicsit többet kell mesélj magadról. Márcsak a jogász léted miatt sem lehetsz ennyire szófukar. Gary elvigyorodott. - Oké... Szóval, azt hiszem, hogy valahol a lelkem mélyén nagyon vágyom egy rendezett, szép élet után. - Vállat vont. - Vágyom egy kis házra, egy szerető feleségre, aki rám vár. Levette tekintetét Jessicáról és belebámult a tűzbe. - És gyerekeket is szeretnék... Jessica oldalról figyelte Garyt. Biztosan nagyon jó férj és apa lesz - legalább két gyerek apja... Gary lassan ismét Jessica felé fordította az arcát. - Jessica, nem beszéltél még arról, ami engem a legjobban érdekel. Mondd csak, te... jársz valakivel? - Megfogta a lány bal kezét és ujjaira nézett. - Nincs gyűrűd Ez azt jelenti, hogy még szabad vagy? Jessica elhúzta a kezét. Ha Gary a barátságnál többre számít, akkor az volna a legjobb, ha a lehető leghamarabb eloszlatná az illúzióit. Teljesen mindegy, milyen nehezére esik, de meg kell tennie. Bárcsak pár évvel előbb találkoztak volna! Biztosan meg tudná adni, amire egy nő vágyik... Ha Peter nem lenne... - Ugye, van valakid? Hirtelen olyan szomorú lett a szemed - mondta halkan Gary, amikor Jessica nem válaszolt. Hallgattak egy pillanatig, aztán ismét Gary szólalt meg: - Milyen kár... Azt hiszem, ha jobban megismernénk egymást.,. - Elhallgatott és megvonta a vállát. - Mindenesetre teljes szívemből minden jót kívánok neked, Jessica. - Mosolygott. - Remélhetőleg minden álmod teljesül... - Köszönöm, Gary. Én is minden jót kívánok neked. Talán viszontlátjuk még egymást máshol... máskor...

12. Jessica nem tudott visszaemlékezni, mikor aludt olyan mélyen és pihentetően, mint a hegyi kirándulás után. És mikor érezte magát olyan jól utoljára... Visszagondolt Garyre, és tudta, hogy hűséges barátot nyert a személyében. Egy barátot, más szerepet nem játszhatott az életében. Már volt egy férfi az életében - egyetlen egy - és csak ennek az egynek van kulcsa a szívéhez. - Hé, te hétalvó! Csak nem akarsz egész nap az ágyban maradni? - kiáltotta Irene Jessica szobája ajtajában. - És ha igen,.. - Ki hallott már ilyet! Te vagy a soros a reggelivel - mondta Irene játékos felháborodással. - Oké, te rabszolgahajcsár! Jövök már. - Sóhajtva felült és kibújt az ágyból. Nem sokkal később már a konyhában volt, és zöld paprikát meg hagymát vágott a sajtos rántotta előkészítéseként. A kávét már megfőzte, csábítóan illatozott. Irene bement a konyhába és megterítette a kis asztalt. Amikor készen volt, élvezettel szimatolni kezdett. - Hm, fantasztikus illata van! De éhes vagyok! - Vágyakozva pislogott a tűzhely felé. - Örülök. Egyedül úgysem tudnám mindezt megenni - felelte Jessica, és a tányérra csúsztatta az omlettet, a sütőből pedig ropogós zsemlét varázsolt elő. Irene közben mindkettőjüknek kitöltötte a kávét. - Hű, de finom! - kiáltott fel, amikor megkóstolta az omlettet. - No, és most mindent tudni akarok a tegnapi kirándulásodról! Sajnos késő estig szolgálatban voltam, s te már mélyen aludtál, amikor hazaértem. Gondolom, csodálatos napod lehetett! Így van? - Valóban az volt. - Jessica mosolygott. - Csípős hideg volt, de meg se kottyant a gyerekeknek! A turistaház étkezőjében hatalmas kandallóban lobogott a tűz, meleg volt és nagyon hangulatos... Az ebéd meg egyenesen isteni! - Ez tényleg mind jó lehetett, de mesélj már valamit arról a jóképű jogászról is! Úgy tűnt, teljesen megbabonáztad. - Irene vigyorgott és kortyolt a kávéjából. - Garyre gondolsz? - Ugyan, ki másra? Vagy volt ott más is, akiről nem tudok? - Túl élénk a fantáziád, Irene - állapította meg röviden Jessica, majd tovább beszélt. - Gary rendes fiú. Nagyon szórakoztató, kellemes ember. Nem olyan bonyolult lélek. Mindenesetre ... Irene sóhajtott. - Értem. Mindenesetre itt van még Peter, igazam van? - Igen... itt van Peter! - Jessica letette az evőeszközt és megtörölte a száját a szalvétával. De nem kéne most inkább csipkedni magunkat, Irene? - váltott témát Jessica. - Ugye nem felejtetted el, hogy ott kell ma lennünk azon a szívműtéten? - Persze hogy nem. - Irene mosolygott. - Petert majd egy más alkalommal tárgyaljuk ki. - Kösz, aranyos vagy. - Jessica grimaszt vágott. - Különben... mi a helyzet veled és Kirkkel? Van már... - Ebben a pillanatban megszólalt a telefon Mivel Jessica ült közelebb a készülékhez, kinyújtotta a kezét és felvette a kagylót. - Igen... - Jessica, drágám! - hallatszott egy vékony női hang a vonal másik végén. - Lucinda néni! - kiáltott fel örömében Jessica. Gyors pillantással tájékoztatta Irénét is. - A nagynéném. - Majd ismét a telefonra figyelt. - Hogy vagy, Lucinda néni? Lucinda néni tudomást sem vett a kérdésről. - Hogy vagy, Jessica? - Jól vagyok, Lucinda néni. Hiányzol. Mi újság otthon? Jön már a tavasz? Váltottak még néhány jelentéktelen mondatot, aztán Jessica ismét feltette a kérdést:

- Hogy vagy, Lucinda néni? Nem válaszoltál az előbb. De én nem hagyom ám magam ilyen könnyen lerázni! - Hirtelen valami nyugtalanság fogta el. - Ne aggódj, kedvesem - próbálkozott a néni, de hangja nem volt meggyőző. - Te titkolsz valamit előlem! Hallom a hangodon. Mi a baj? Beteg vagy? - Jessica visszafogta a lélegzetét. - Soha semmit nem tudtam eltitkolni előtted. - Lucinda sóhajtott. - Csak ezek az öregkori bajok, amik időnként újra jelentkeznek. Megpróbálnak felmérgesíteni. - Lucinda néni, mit szól hozzá az orvos? Legutóbbi látogatásakor, mielőtt még idejöttem volna, azt mondta, hogy adott esetben meg kell operálni. Ismét műtétet ígért neked? Voltál nála egyáltalán az utóbbi időben? - Tegnap voltam orvosnál. - És? Mit mondott? - Miért kell minden szót harapófogóval kihúzni belőled? - Nos, nem akarom, hogy nyugtalankodj, Jessica. Ha műtétre kerülne a sor, idejében tudatom veled. Mielőtt a néni befejezhette volna a beszélgetést, Jessica megígértette vele, hogy azonnal felhívja őt telefonon, mihelyt az orvos a műtét mellett dönt. Jessica homlokát ráncolva letette a kagylót, és lassan Irenéhez fordult. - Nagyon aggódom a néniért. Hiszen te is tudod, hogy egyedül él ott kint a házunkban... Természetesen bármikor felhívhat engem telefonon, de... - Nem akar nyugtalanítani téged, ugye? Hogy zavartalanul végezhesd a továbbképzésedet. - Pontosan. De ha hamarosan nem hallok róla újabb híreket, fel fogom hívni az orvosát. - Ez nagyszerű ötlet. - Irene felállt és elkezdte az edényeket berakosgatni a mosogatógépbe. - No, akkor most összpontosítsunk a munkára. A délelőtt hamar elszállt. Jessica igyekezett mindent elvégezni az osztályon, hogy ha semmi rendkívüli nem jön közbe, részt vehessen a szívműtéten. Amikor elérkezett az idő, Jessica, Irene és Kirk helyet foglaltak a legjobb helyeken abban a teremben, melynek ablakából figyelemmel lehetett kísérni a műtőben történő dolgokat. A terem lassanként megtelt az egymás után érkező segédorvosokkal, ápolónőkkel és tanuló nővérekkel. Amikor a beteget bevitték a műtőbe és felfektették az asztalra, teljesen elült a beszélgetés zaja. Steril köpenyes, maszkot viselő orvosok és nővérek léptek a terembe. Az aneszteziológus elfoglalta a helyét a műtőasztal fejrészénél és megkezdte az altatást. Amikor röviddel ezután megjelent dr. Miles, a sebész, és kérdően ránézett aneszteziológus kollégájára, akitől válaszként egy határozott bólintást kapott, Jessica tudta, hogy a beteg készen állt a műtétre. A sebész hangja tiszta és érthető volt a hangszórókon keresztül. Röviden ismertette az operáció menetét és elmondta az elektronikus szívritmus-szabályozó előnyeit, amit most fog beépíteni a betegnek. Aztán megkezdte az operációt, és Peter biztos kézzel asszisztált neki. Egy ideig nem lehetett semmi mást hallani, csak a műszerek csörrenését. Jessica ilyen messziről is tökéletesen ki tudta venni a sebész hosszú, vékony kezét, melyekkel egyre gyorsabban dolgozott, miközben megmagyarázott minden mozdulatot. - Dr. Miles .. - Az egyik segédorvos kérdést intézett az operáló orvoshoz. - A szív mennyi teljesítőképességét veszi át ez a készülék! - Körülbelül nyolcvan százalékát. Pihenőt enged a beteg szívének, amikor a legnagyobb szüksége van rá. Jessica megérintette Irene karját. - Csodálatos találmány, ugye? Mindig újra meg újra ámulatba ejt, mire képes egy ilyen kis szerkezet. - Igen - felelte Irene. - De én még fantasztikusabbnak találom azt a gondolatot, hogy egyszer majd mi is asszisztálhatunk egy ilyen műtétnél.

Az idő szinte röpült. Jessica elbűvölten figyelte az operáció lefolyását. Amikor véget ért, visszasietett az osztályára, és munkába állt. Hamarosan végéhez közeledett a szolgálata. Irenének találkája volt Kirkkel, és Jessica elhatározta, hogy egy csemegeboltban vesz magának valami finomságot. De aztán meggyőzte magát, hogy tulajdonképpen nem is éhes, és egyenesen hazament. Gondolatai még mindig a lenyűgöző operáció körül jártak. Dr. Miles valóban precízen, kitűnő szakértelemmel dolgozott. És Jessica büszke volt, büszke Peterre, és büszke arra, hogy éppen őt választották asszisztáló orvosnak. Egy napon majd Peter is nagy, híres sebész lesz és ő fogja végezni a legnehezebb operációkat. Műtétek. Jessicának hirtelen eszébe jutott a nagynénje. Nagyon aggódott az idős hölgy egészségi állapota miatt, és szeretett volna mellette lenni. Talán mégis csak meg kellene próbálni szabadságot kérni Nem történhet más, legfeljebb visszautasítják. Igen, szabadságot fog kérni. Amikor Jessica végre eldöntötte, hogy ezt teszi, úgy érezte, mintha felszabadult volna valami nyomás alól. A lakásban éppen cipőjét vetette le, amikor csengettek az ajtón. Kipillantott a kémlelőn. Peter állt az ajtó előtt. Jessica habozott egy pillanatig, aztán ajtót nyitott. - Peter! - Jessica oldalra lépett. - Ez aztán a meglepetés! Gyere beljebb! - Látnom kellett téged, Jessica. - Arckifejezése kifürkészhetetlen volt. - Beszélnünk kell egymással. - Ülj le, Peter. - A lány a díványra mutatott. Beszélni? Mit mondhatnának még egymásnak? Semmit! A helyzet reménytelensége és kilátástalansága egy pillanatra elkeserítette Jessicát. - Jessica, az nem lehet, hogy mi ne tudjuk kézbe venni a sorsunkat! Felnőtt emberek vagyunk. - Igen, úgy tűnik, azok vagyunk. - Jessica félt túl közel menni a férfihoz, ezért inkább egy karosszékbe ült, a dívány helyett. - Peter, arra az elhatározásra jutottam, hogy szabadságot kérek. Hazautazom egy időre. Peter hitetlenkedve bámult rá. - Hogy mit csinálsz? - Arcvonásai méregről és feldúltságról árulkodtak. - Ezt nem tudom elhinni! Meg akarsz futamodni? Csak mert van néhány problémánk, el akarsz menekülni? Azt hiszed, hogy ez az egyetlen megoldás? - Nem erről van szó, Peter. Félreértettél. Ez valóban nem oldana meg semmit. Jessica megijedt Peter komor tekintetétől. És azt hitte, tudja, hol járnak a férfi gondolatai: halott feleségén, aki nem bírta elviselni a nehéz szituációkat... Bár Peter egyetlen szóval sem említette Jessicának, a lánynak mégis a fülébe jutott, hogy állítólag nem is autóbaleset okozta az asszony halálát, hanem szándékosan hajtott a szakadékba, mert személyes problémái miatt kétségbeesett, és nem látott más kiutat. Peter most valószínűleg hasonlóságokat talál ki kettejük között, s Jessica ettől teljesen betegnek érezte magát. Peter véleménye szerint ő sem képes kiállni a megpróbáltatásokat. Csakúgy, mint annak idején a felesége. - Peter, kérlek. Nem úgy van, ahogyan gondolod. Alapos okom van rá... hidd el... Van egy... - Úgy látszott azonban, hogy szavai nem jutnak el Peterhez. - Természetesen, okok mindig akadnak. Megértelek, Jessica! - Felállt. - Találtunk volna megoldást. - Én... - kifelé indult. Az ajtónál meg egyszer visszafordult - Remélem, hogy ennek ellenére boldog leszel, Jessica. - Peter! - a lány hangja nem volt több rekedt suttogásnál. De Peter különben sem hallotta volna meg, mert már elment. Sikerült valahogy átvészelnie a következő napot. Levertnek és csüggedtnek érezte magát. Miután befejezte a szolgálatot, és az igazgatóságon megkapta a szabadságengedélyt,

hazament, hogy becsomagoljon néhány holmit a néninél töltendő pár napra. Azután felhívta őt, és bejelentette, hogy másnap érkezik. Jessica busszal akart utazni, mivel a kisváros messze esett az autópályától és a buszmegállótól is, a néni megígérte, hogy küld majd érte valakit a megállóhoz, aki beviszi őt Ozarkába. Jessica felhívta a néni orvosát is. Az orvostól megtudta, hogy már másnap meg akarta műteni a nénit, de megígérte, hogy addig vár vele, amíg Jessica megérkezik. Amikor Irene hazaért a szolgálatból, Jessica már mindent becsomagolt és készen állt a másnapi induláshoz. - Hiányozni fogsz, Jess. És visszavárlak, mihelyt a nénikéd jobban lesz. Remélhetőleg a műtét nem lesz túl bonyolult. De gondolom, a puszta jelenléted is segíteni fog neki a gyógyulásban... - Köszönöm, Irene. - Jessica körülnézett a kis lakásban, ahol olyan biztonságban és otthonosan érezte magát. Hirtelen nagyon elszomorodott. - Hiányozni fog ez a lakás... és te is! - Remegett a hangja. - Nekem is te - felelte Irene. - De végül is hamarosan újra itt leszel. És most van egy ötletem! Meghívlak ma estére vacsorázni. Hova menjünk? Mi a véleményed egy óriási Kansas sültről? - Szívesebben ennék inkább most egy nagy hamburgert hagymával és uborkával. Jessicának nem kevés fáradságába került, hogy valahogy kikecmeregjen borongós hangulatából. - Oké. Kiegyezek egy hamburgerrel is. Gyerünk! Egy egészen közeli étterem mellett döntöttek. Az egyik boxban találtak szabad asztalt. Miután a pincérnőnél hamburgert és jeges teát rendeltek, a két barátnő hosszú ideig némán bámult maga elé. Elég sok időbe telt, mire feltűnt Jessicának, hogy Irénét valami bántja. Máskor nem szokott ilyen csendes és komoly lenni. - Mi van veled, Irene? Látom, hogy történt valami. - Ugyan, csak elgondolkodtam. - Irene továbbra is lesütötte a szemét. - Kirk és közted minden rendben van? - Jessicának esze agában sem volt ilyen hamar feladni. - Hát... igen. - Mi baj? Mondd már el! - Nos, jól van, lehet, hogy tényleg jó lesz beszélni. - Irene Jessica szemébe nézett. - De ígérd meg, hogy nem fogsz megsértődni. Jessica mosolygott. Hogyan is tudná megsérteni a legjobb barátnője? - Megígérem. És most halljuk! - Oké! Először is - te és Peter, szeretitek egymást, és remekül összeilletek. Ó, igen! Tudom, hogy Peter nem könnyű eset! - Irene védekezően felemelte a kezét, amikor Jessica közbe akart szólni. - De Jess, gondold csak meg, mi mindenen ment keresztül. Azt hiszem, valamivel több türelemmel is lehetnél iránta. Meg kell próbálnod megérteni őt. - Miközben ezt mondta, fürkésző pillantásokat vetett Jessicára. Jessica mély lélegzetet vett, mielőtt válaszolt. - Szóval, legyek türelmes! Irene, én olyan türelmes voltam vele, mint még soha életemben! De Peternek és nekem... szóval túlságosan is eltérő elképzeléseink vannak az életről. - De alapjában véve mindketten ugyanazt akarjátok. Ebben egészen biztos vagyok. Pontosan tudom, milyen nehéz elviselni Peter előítéleteit. De, Jess, ezzel csak azt próbálja kivédeni, hogy nehogy még egyszer megégesse magát.

- Nos, ami engem illet, nem áll szándékomban áttörni a védőbástyáját és megégetni. - És velem ki törődik? Gondolta keserűen Jessica. Hogy mi van az én sebeimmel? Ezek nyilván nem számítanak! - Gondold végig még egyszer, Jessica! Hagyj időt neki. El fog jönni hozzád. - Irene, ő mindent ellenez, amiért én eddig keményen dolgoztam. Ki nem állhatja az orvosnőket! Túl emocionálisnak tart minket ahhoz, hogy jó orvosok lehessünk! Ha rajta múlna, minden nőt a fakanál mellé állítana. - Keserűen elmosolyodott. - Ráadásul nem is szeretek főzni. Azt meg végképp nem engedem, hogy valaki megpróbálja bebeszélni nekem, hogy máshoz úgysem értek, csak azért, mert nő vagyok! - Ugye, ezt így még soha nem mondta Peter? Jessica nem válaszolt, és Irene is hallgatott egy pillanatig. - Tudom, hogy milyen félelmetes számodra ez az egész -mondta azután. - De, Jess, ti ketten mégis szeretitek egymást! És hidd el nekem, nem te vagy az első, akinek meg kell küzdenie az élete nagy szerelméért. Néha sok türelemre és megértésre van szükség... És az is jusson eszedbe - nem mindig kap az ember egy második lehetőséget is. Vannak dolgok, amiket akkor játszik el az ember, ha nem ragadja meg azonnal. A lelke legmélyén Jessica tudta, hogy barátnőjének igaza van. De most már nem visszakozhatott...

13. Amikor kényelmesen helyet foglalt az egyik ablak melletti ülésen, Jessica kinézett az utcára. Még kora reggel volt, de a város már felébredt. Az utcákon mindenfelé az emberek siettek a dolgukra. Meleg ruhákat viseltek, és szorosan a fal mellett lépkedtek, hogy védelmet találjanak a zuhogó eső ellen. Micsoda vigasztalan nap egy ozarkai utazáshoz, gondolta Jessica. Amikor a félig üres busz elhagyta a város határát, még reménytelenebbül kezdett esni és az ég is elsötétült. A jármű tetején és oldalain jégdarabkák kopogtak, és az ablakon kinézve már alig lehetett felismerni valamit. Jessica hangulata a mélypontra süllyedt. A busz tovább haladt dél felé, és végre maga mögött hagyta a vihart. Időről időre előbújt egy-egy napsugár a felhők mögül. Hamarosan azonban ismét elromlott az idő, és havazni kezdett. Jessica elbűvölve bámulta a hatalmas hópelyheket. Úgy havazott, mint amikor az első nap ment klinikára, akkor, amikor először találkozott Peterre. Újra maga előtt látta, ahogyan odajön hozzá - energikusan, jóképűen és akaratlanul is gyorsabban kezdett dobogni a szíve. Mindketten érezték azt a megfoghatatlan feszültséget, amely azonnal kialakult kettőjük között. Mosolyogva emlékezett vissza arra, hogyan vette le Peter a hópelyhet az orra hegyéről és Piroskának vagy Jézuskának nevezte. Azt válaszolta, hogy túl korán érkezett ahhoz, hogy ő lehessen a Jézuska. Valójában későn érkezett. Sok évvel ezelőtt kellett volna már találkoznia Peterrel, akkor talán lett volna még esély a szerelmükre. Talán... A buszban kellemes meleg volt. Jessica előhúzott egy magazint a táskájából, belelapozott, de semmire sem tudott odafigyelni. Gondolatai továbbra is Peter körül forogtak. Pedig nem szabad tovább szeretni ezt a férfit, el kell felejteni. Ha majd Ozarkában nem lesz kitéve Peter mágikus vonzerejének, csak a nyakasságára és az előítéleteire fog emlékezni. Jessica kényszerítette magát, hogy a nénire gondoljon, meg arra, hogy a műtét után hogyan gondoskodik majd róla. Ugyanúgy fog törődni vele, ahogyan azt Lucinda is tette mindig vele, amikor még kislány volt. Időközben fél egy lett, az út nagyobbik részét már megtették, és a buszvezető bejelentette, hogy a következő helységben fél óra pihenőt tartanak. Amikor újra továbbindultak, felszállt egy idős hölgy és leült Jessica mellé. Lilly Bakerként mutatkozott be és elmesélte, hogy egy Ozarka melletti kisvárosból jött. Jessicának már ismerős volt a táj. Hatalmas, hófödte tölgyfák álltak az út mentén, ágaikról hosszú jégcsapok lógtak. - Hát nem csodálatos? - kérdezte a szomszédja. - Mindig olyan békés hangulat fog el, amikor hazafelé jövök. Itt valahogy mindig az az érzésem, hogy a gondjaim és a bajaim kisebbek lesznek. Talán érvényes lesz az én problémámra is, gondolta Jessica. - Mindjárt ott leszünk! mondta és kinyújtotta a nyakát, hogy jobban kilásson. - Kijönnek ön elé? - kérdezte a szomszédját. - Igen. Magáért is? Jessica bólintott. - De nem tudom, hogy ki. - A busz lassan megállt. - Ó, ez Rosalie, a szomszédasszonyunk! - kiáltotta Jessica. - Gondolhattam volna. Mindig olyan segítőkész. - Rosalie! - Átölelte az asszonyt, aki érte jött. - Örülök, hogy újra látlak! Lucinda már a kapuban várta őket. Jessica gyorsan megköszönte Rosalienak, hogy kiment elé, és azután sietett nagynénje karjaiba. - Lucinda néni, de jó újra itthon lenni!

Könnyek lepték el Lucinda szemét. Átölelte unokahúgát és erősen magához szorította. Kedvesem, annyira örülök, hogy megjöttél! Gyere be gyorsan. Bizonyára kimerített a hosszú utazás. - Engedd, hogy segítsek! - Szó sem lehet róla! - Jessica felkapta a bőröndjét, az orvosi táskáját és belépett. Miután lerakta holmijait a régi szobájában, ahol semmi sem változott, visszament a nénihez. Lucinda már forró csokoládéval várta. - Biztosan éhes vagy, gyermekem. Már sül a hús, hamarosan eszünk. Addig is idd meg a csokoládét! Gyere, ülj mellém, és mesélj a munkádról, a barátaidról, a klinikáról! Jessica belekortyolt a finom, forró italba, és lassan engedte le a torkán. - Hm, ez jólesik, Lucinda néni. - Tétovázva tette le a csészét az asztalra. Mit is mondjon a néninek? A telefonban futólag már kétszer is említette Peter nevét, és elmesélte, hogy néha elmegy vele szórakozni. Lucinda most bizonyára többet szeretett volna tudni róla, de Jessicának semmi kedve sem volt beszélni róla. Megköszörülte a torkát. - Irene jól van, Lucinda néni. Üdvözletét küldi. Azt tudod, hogy eljegyezte magát egy fiatal orvossal a klinikáról. Kirk nagyon rendes fiú, és szeretik egymást, - Igen, meséltél már róla. Nagyon örülök Irene boldogságának, mindig nagyon bájos kislány volt. És nemsokára össze akarnak házasodni, ugye? - Csak akkor akarnak majd összeházasodni, ha Kirknek már önálló praxisa lesz. Meg egy évig kell segédorvosként dolgoznia. - És aztán, míg tényleg bedolgozza magát a szakmába, eltelik még egy kis idő, gondolta Jessica. - És te, gyermekem? Mi van veled és a te orvosoddal, akiről már meséltél nekem? Peter Morrisonnak hívják, ugye? - De néni, Peter nem az én orvosom! - Bocsáss meg... csak az volt a benyomásom, hogy ti ketten több vagytok holmi barátoknál. Vagy tévedek? Jessica lesütötte a szemét. - Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz, kedvesem. Tudhatod, hogy én mindig a legjobbat akarom neked. - Lucinda egyik kezét Jessica karjára tette és a szemébe nézett. - De talán megkönnyebbülsz, ha beszélsz róla. Jessica ellenállása összeomlott. - Mindig is átláttál rajtam, Lucinda néni. Igen, a kapcsolat Peter és köztem valóban több barátságnál. Illetve több volt. De már vége. Túl sok probléma volt kettőnk között. - Élvezettel kortyolt a forró csokoládéból. - A nehézségek megoldódnak, ha két ember szereti egymást. - Már túl késő. Végérvényesen szakítottunk. - Minden szónál úgy érezte, megszakad a szíve. Miért szakított tulajdonképpen olyan elhamarkodottan Peterrel? Talán meg kellett volna várnia, hogy mit akart mondani neki. Amikor elment hozzá, hogy beszéljen vele, ő rögtön azzal fogadta, hogy elutazik. Azután a dolgok már mentek a maguk útján .. Olyan volt, mintha Lucinda belelátott volna a gondolataiba, mert azt mondta: - Soha sincs késő, ha ő az igazi. Kis ideig mindketten hallgattak, majd Lucinda folytatta. - Tudod, Jessica, valószínűleg elsietted a szakítást. Mindig is nagyon impulzív voltál, kedvesem, s gyakran cselekedtél meggondolatlanul. Azután persze mindig megbántad! - Igen, néha előfordulhatott ilyesmi. De nem mindig. Különösen nem akkor, amikor azzal a kollégájával befejezte, akiről azt hitte, hogy szerette. - Mindenesetre azon, hogy Peter és köztem nincs tovább, nem kell már törni a fejünket. Jessicának nem kis erőfeszítésébe került, hogy visszafojtsa könnyeit, melyek már megjelentek a szeme sarkában. - Majd egy másik alkalommal még beszélünk róla, kedveském. Bizonyára fáradt vagy a hosszú utazástól Most eszünk, s utána kipihenheted magad.

- Neked is nyugalomra van szükséged, Lucinda néni. Ma este korán le kell feküdnöd, holnap dél körül beviszlek a kórházba. Elintézem, hogy kapjak valahol én is egy agyat, és akkor nem leszel egyedül és nem kell unatkoznod. Jessica tartotta a szavát, és másnap a privát kórtermek egyikét kérte el a néninek. És azt is sikerült elintéznie az igazgatóságon, hogy Lucinda néni szobájába betettek még egy fekhelyet, így az éjszakát is vele töltötte. Másnap reggel a műtét tovább tartott, mint Jessica várta. Aggódva járkált föl-alá a klinika folyosóján. Egyszer csak odajött hozzá egy fiatal orvos. - Ön ugye, dr. Langley? Jessica bólintott. - Tud valamit a nagynénémről? Hogyan sikerült az operáció? - érdeklődött gyorsan. - Jól. Mindjárt összevarrják a sebet. A vérnyomás és a pulzus stabil maradt, és a körülményekhez képest jól van. Eltart még egy kis ideig, amíg kiheveri a műtétet, de... Hirtelen elhallgatott. - Már hozzák is! Minden jót! - Megfordult és elsietett Lucindát éppen kigurították a műtőből. Jessica a következő órákat a nagynénje ágyánál töltötte. Lucinda végre kábultan kinyitotta a szemet. - Jessica .., te vagy az? - a lány keze után tapogatózott. - Persze, Lucinda néni, ki más lennék? Hogy érzed magad? - Jessica kedvesen megszorította a kezét. Lucinda tompán mosolygott. - Hiszen itt te vagy az orvos! Te mondd meg, hogy vagyok. Jessica is elmosolyodott. - Azt hiszem, jól vagy, Lucinda néni. Olyan boldog vagyok, hogy jól sikerült a műtét. - Kedvesem, most menj haza és aludd ki magad. Itt, ezen a keskeny ágyon nem fogsz tudni pihenni. - Butaság. Addig maradok itt, amíg ki nem dobnak. Lucinda behunyta a szemét és újra elaludt. Jessica némán figyelte őt. Jó érzés volt tudni, hogy van egy ember, akihez tartozik, akit szeret, s aki őt is szereti. És mégis, bármennyire szerette is a nagynénje, Lucinda soha nem tudta azt megadni Jessicának, amit Kansas Cityben Peter elhagyásával elveszített. Az űrt, ami Peter után maradt, talán soha senki nem tudja betölteni a szívében. Jessica előrehajolt, arcát a kezébe temette és sírt, de nem a nagynénjét siratta, hanem önmagát.

14. Az operáció utáni negyedik napon Jessica elhatározta, hogy ezután már nem a klinikán alszik. A nagynéni jól volt, az orvos szerint pár nap múlva már haza is viheti. Miután Jessica bevásárolt és elintézett néhány dolgot, késő délután tért vissza a nagynénje házába. Éppen becsukta maga mögött az -ajtót, amikor megszólalt a telefon. Kihagyott a szívverése. Csak nem Lucinda nénivel van valami baj? Leejtette a kézitáskáját és a telefonhoz rohant. - Igen? - Halló, Jessica! - Irene hangja szólalt meg a vonal túlsó végén. - Irene! Te vagy? - Hirtelen úgy tűnt, mintha évek teltek volna el, mióta otthagyta a barátait és a kórházat. Pedig még csak egy hete volt... - Hogy vagy, Jessica? És hogyan vészelte át a néni az operációt? Jessica röviden beszámolt a műtétről. - Alig várom már, hogy hazahozhassam Lucinda nénit - fűzte hozzá. - El tudom képzelni. Gondolom, a legtöbb időt nála töltötted. Próbáltalak már párszor elérni telefonon. De soha senki nem vette fel a kagylót. Jessica halkan nevetett. - Lucinda néni betegszobájában aludtam, azazhogy inkább éberen figyeltem. Mi újság nálatok, Irene? Mi van a klinikán? Számomra már szinte az örökkévalóságnak tűnik ez a távollét. - Szent ég, alig várta már, hogy Peterről hallhasson valamit. - Nos, kedvesem, nagy újság van! Kapaszkodj meg! - Irene hangja izgatottabban csengett. - Kirk és én hamarosan összeházasodunk! - Ó, Irene! Ennek nagyon örülök! És mikor? - Jessica még erősebben szorította a füléhez a kagylót. - A lehető leghamarabb. Még nem tudjuk egészen pontosan. Persze csak akkor, ha már újra itt leszel. Te leszel a tanúm. Ehhez ragaszkodom! - Én is! - felelte Jessica. Hirtelen kételyek árasztották el. A lehető leggyorsabban meg kell tartani az esküvőt. De lesz-e elég ereje mások előtt úgy viselkedni, mintha semmi sem történt volna közte és Peter között? És vajon hogyan lesz képes Peterrel szemben viselkedni? Vajon elég erős-e már ehhez, vagy még kell az idő? Irene hangja kizökkentette gondolataiból. - No, mára elég is a házassági terveimből. Bizonyára sokkal inkább szeretnél valamit Peterről hallani Jessica első gondolata az volt, hogy elhárítja a témát, de azután meggondolta magát. Irene úgysem hinne neki. - Igazad van. Mi van Peterrel? - Izgalmában visszafogta a lélegzetét. - Őszintén szólva, Jessica, Peter teljesen kiállhatatlan. - Mit jelentsen ez? - Mióta elmentél, alig bírják ki mellette a kollégák. Félelmetesen mogorva és rosszkedvű. Még Kirkkel szemben is. Pedig tudod, milyen jó barátok. - Voltaképpen mi baja? - Hát nem érted? Hiányzol neki! Hiszen ezt te is tudod, ugye, Jessica? - folytatta kissé tolakodóan Irene. - Tehát, mikor jössz vissza? Remélem, kiverted a fejedből, hogy másik kórházba mész! - Még nem vagyok biztos a dologban, Irene. Nem volt még időm, hogy gondolkodjak róla. Az utóbbi napokban kizárólag Lucinda nénivel voltam elfoglalva.

Soha többé nem térni vissza Kansas Citybe, soha többé nem látni viszont Petert, természetesen fennállt még ennek a lehetősége is. Jessica behunyta egy pillanatra a szemét. Talán valóban ez lenne a legjobb. Irene találna magának másik esküvői tanút és... - Jessica, kérlek, ne csinálj olyat, amit később megbánnál - hallotta barátnője rábeszélő hangját. - Tudod, hogy idetartozol. És... Ó, kedvesem, csengettek az ajtón. Pár nap múlva újra hívlak, szia! - Örülök, hogy beszélhettem veled. Addig is, szia... Gondolataiba feledkezve tette le Jessica a kagylót. Irene azt mondta, hogy Peter rosszkedvű és mogorva. Valahogy jobban érezte magát ettől a hírtől. Talán valóban hiányzik neki... Miért is ne lenne remény arra, hogy megváltozik? Nem, gondolta kétségbeesve, abba kell végre hagynom, hogy illúziókat kergessek. Sokkal inkább azon kellene gondolkodnom, melyik klinikán folytassam tovább a gyakorlatokat... Az ajtókilincs hangja zökkentette ki gondolataiból. Mielőtt még az ajtóhoz ért volna, meghallotta a szomszédasszony hangját. - Én vagyok az, Jessica! Rosalie. Jessica ajtót nyitott. Odakint Rosalie állt egy fiatalember társaságában, aki idegesen igazgatta az inggallérját. - Jessica, ez Henry York. A felesége... - Miss... Miss Langley, a feleségem szülni fog! Kérem, jöjjön, segítsen neki, nagyon kérem! - Könyörgően nézett Jessicára. Jessicát rémülettel töltötte el a gondolat, hogy egy kisvárosban, egyedül kell a világra segítenie egy gyereket. A szülésről valójában nem sok sejtelme volt. Az ő szakterülete a sebészet. - A feleségének orvosra van szüksége, Mr. York. Ki az orvosa? Miért nem őt hívja? Én aligha lennék a legmegfelelőbb, aki segíthetne a feleségének. - Kérem, asszonyom... az öreg doktor Tippin az orvosunk, de holnapig nincs a városban. Nem számítottunk még a szülésre... A feleségem éppen két napja volt az orvosnál. - Miért nem viszi be a kórházba? - Jessica pánikba esett. Nagyon keveset tudott a szülés levezetéséről. - Arra már nincs idő! - A fiatalember ideges mozdulattal túrt a hajába. - A feleségem... úgy érzi, hogy hamarosan megszületik a baba. - Ismét könyörgően nézett Jessicára. - Velem jön? - Természetesen. - Jessica képtelen volt visszautasítani a segítségkérőt. Gondolatai összekavarodtak. Mi mindenre is kell figyelni a szülésnél? - Természetesen jövök. Csak hozom a táskám. Útközben Jessica feltett Henrynek néhány kérdést. - Vannak már gyerekeik? - Ha most szülne először a felesége, nem jött volna rá a fájásokból, hogy nemsokára jön a baba! Sőt, akkor lehet, hogy még addig is eltartana a szülés, míg a jó öreg Tippin doktor haza nem ér. A fiatalember válaszától azonban elszállt Jessica minden reménye. - Van már két fiúnk, asszonyom - magyarázta büszkén. - De reméljük, hogy most kislány lesz. Emily, mármint a feleségem... - Hosszas fejtegetésbe kezdett a reményeikről és terveikről, de Jessica nem figyelt rá. Azon fáradozott, hogy emlékezetébe idézze, mit is olvasott a szülésről a tankönyvekben. Miután a fiatalember leparkolt a kocsival a ház előtt, felsietett Jessicával a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőkön. Emily már az ajtóban várta őket. Jessicának elég volt egyetlen pillantást vetnie az asszonyra, és máris tudta, hogy nem sok idő van a szülésig. Amikor Jessica a fiatalasszonynak nyújtotta a kezét, annak arca megvonaglott a fájdalomtól. Jessica megfogta és erősen tartotta, míg el nem múlt a fájdalom. Kérte Emilyt, hogy feküdjön le.

- Most megvizsgálom. - Kedves hangon beszélt, és maga is meglepődött saját magabiztosságán. No igen, gondolta Jessica, elméletben végül is tudom És jó osztályzattal végezte az orvosit. Tehát biztosan elég lesz a tudománya, ha az asszonynál nem lép fel semmi rendellenesség. Amikor Emily már az ágyon feküdt, Jessica kinyitotta a táskáját. Szerencsére jól fel volt szerelkezve. Steril kesztyűt húzott és hozzálátott a vizsgálathoz. Titkon még mindig abban reménykedett, hogy a kisbaba megvárja születésével az asszony orvosát. A vizsgálat azonban azt bizonyította, hogy a baba nagyon is siet világra jönni. Jessica biztos volt benne, hogy már nem tarthat sokáig. A fájások most már gyors egymásutánban következtek és egyre erősödtek. Úgy tűnt, mintha Emily csak az orvos érkezésére várt volna, s most már igyekszik mihamarabb túlesni a dolgon. Jessica mély lélegzetet vett, majd Henryhez fordult és kiadta az utasításait. - Tiszta törülközőt kérek. Vezessen a konyhába! - Követte a fiatalembert, aki mutatta az utat. - Vizet kell forralnunk, hogy sterilizálhassam a műszereket. Fürkésző szemekkel nézett körül a konyhában. - Szükség van még egy tál szappanlúgra... - Tudta, hogy sokkal inkább magához beszél, mint Henryhez, de mindaddig nem zavarta, míg segített neki tisztán látni. Az izgatott apa a lehető leggyorsabban előteremtett mindent. Azután várta az újabb parancsot - Henry, szükségem van még egy darab madzagra, elkötni a köldökzsinórt. Jessica örült, hogy volt a táskájában egy kis üveg folyékony szappan meg olló, amivel majd elvághatja a köldökzsinórt. A forrásban lévő vízbe dobta az ollót. Henry máris hozta a madzagot. Jessica levágott egy darabot és azt is a forró vízbe dobta. Azután sietett vissza az asszonyhoz. Emily arcát eltorzította a fájdalom. Térdeit felhúzta és ökölbe szorította mindkét kezét. Kézcsontjai fehéren kidagadtak. - Henry, hozzon ide egy tál hideg vizet és egy kendőt. Rövidesen már törölgette, hűtötte Emily arcát. Tudta, hogy a baba hamarosan megérkezik, és az égiekhez könyörgött magában, hogy mindent jól csináljon. Átnyújtotta Henrynek a hideg vizes kendőt. - Kérem, csinálja tovább. Újra meg kell vizsgálnom a feleségét. - De legelőször is meg kellett nyugtatnia a páciensét. - Emily! - Jessica hangja nyugodt és bizakodó volt. - Kérem, feküdjön az oldalára. Ne féljen, nem okozok fájdalmat. Amikor a következő fájás elkezdődött, Jessica fogott egy törülközőt, hogy a baba fejét visszatartsa. Nem szabad túl gyorsan jönnie, nehogy megrepedjen a gát. Jessica kesztyűt húzott a jobb kezére és megvizsgálta a beteget. Ijedten tartotta vissza a lélegzetét. A köldökzsinór a baba feje előtt helyezkedett el. A fájások rászorítják a fejet a köldökzsinórra, és ez megszakítja a vér- és oxigénellátást... Jessicát kiverte a hideg veríték. A baba a lehető legnagyobb veszélyben volt. Az ördögbe is, mit ér az egyetem, ha az ember még egy szülést se tud levezetni az ott tanultak alapján! Jaj, most mit csináljon?? Minél jobban próbált visszaemlékezni, annál kevésbé sikerült. Csak egyet tudott: ha nem cselekszik azonnal, a baba oxigénhiányban megfullad. Úristen! Gondolta Jessica. Feltétlenül meg kell oldania a feladatot! A baba nem fulladhat meg! Bárcsak be tudná az egyik ujját a köldökzsinór alá tenni és óvatosan áthúzná a baba feje fölött! Jessica rápillantott Emily arcára. Az asszony szemei tágra meredtek a félelemtől. Jessica megpróbált nyugtatóan rámosolyogni, de ő is legalább annyira félt, mint az anya. Ha nem jobban!

Megpróbálta kesztyűs ujját a köldökzsinór alá csúsztatni. Legnagyobb rémületére a medence teljesen feszes volt, a köldökzsinórt nem lehetett elcsúsztatni. A következő másodpercek valóságos lidércálomnak tűntek. Jessicának szembe kellett néznie a valósággal. Teljesen egyedül volt egy édesanyával, akinek a gyermeke életveszélyben volt. Ha nem sikerül kiszabadítania a köldökzsinórt, a baba másodperceken belül megfullad... Jessica tudta, hogy most minden rajta és a képességein múlik. Lassacskán megvilágosodott az agya. Eszébe jutottak idős professzorának szavai: „A feszültség gyakran reflex, amit a félelem vált ki. A legfontosabb először a félelmet feloldani..." Persze! Az anya félelme az oka annak, hogy a medence megfeszül és nem engedi elcsúsztatni a köldökzsinórt. Jessica Emily szemében sem láthatott eddig mást, mint csak a rémületet. Legelőször is a félelemmel kell megbirkóznunk, gondolta Jessica és reménykedni kezdett. Bátorítóan nézett Emily re. Türelmetlenül kopogtattak az ajtón. Egyszer. Kétszer. Jessica észrevette, hogy Henry kiment a szobából, és egyedül hagyta őt Rosalieval és a leendő anyával. De Jessica most már semmi mással nem törődött, csak Emilyre és a születő babára koncentrált. . Amikor újra Emily arcára pillantott, arcvonásai reményt és bizakodást sugároztak. A feszültség és félelem minden jele eltűnt róla. És ebben a pillanatban sikerült ujját a köldökzsinór alá csúsztatni és gyorsan átemelte a fejen. Pár másodperc múlva világra jött a baba. Rendkívül izgalmas pillanat volt ez Jessica számára. Először magasra emelte a babát, majd az anyja hasára fektette. - Gyönyörű kislánya született - mondta gyengéden és elkötötte a köldökzsinórt. Amikor Henry meghallotta a baba sírását, beviharzott a szobába. Nem volt azonban egyedül. Jessica nem hitt a szemének. Nem más lepett be mögötte, mint Peter! Úgy bámult Jessicára, mintha még soha nem látta volna. - Peter! Mit keresel te itt?! Mielőtt még Peter válaszolni tudott volna, Henry halkan felkiáltott örömében. - Jól hallottam? Lány? Tényleg kislányom van? - Boldogan átölelte és csókolgatta a feleségét. - Igen, Henry! - Emily arca is ragyogott. - Gyönyörű kislányunk van! Henry hirtelen Jessicához fordult. - Ugye rendben van minden a kicsivel? - A legnagyobb rendben. De most gyorsan meg kell fürdetni. - Jessica még soha életében nem fürösztött újszülöttet. De összehasonlítva azzal, amin az előbb keresztülment, ez már gyerekjáték volt. Fél órával később, amikor már Jessica és Rosalie megfürdették a babát és a mamát is, és rendbe hozták a szobát, Jessica az édesanyja karjába fektette a csecsemőt. Aztán újra behívta a férfiakat a szobába, akik a kislány születésére éppen whiskyvel koccintottak odakint. Miközben Henry Emilyhez és a babához sietett, Peter odalépett Jessicához. - Fogadd elismerésemet, Jessica! Nagyszerű voltál! - Köszönöm, Peter... - Jessica még mindig nem értette, hogyan került ide Peter. Tekintetük összetalálkozott, és ismét megtörtént ugyanaz a varázslat, amit az első találkozásukkor is éreztek. - Soha nem fogom elfelejteni, ami itt történt - suttogta Jessica, és ezzel az „itt”-tel mindent összefoglalt: a félelmet, amit a szülés levezetése közben érzett, s a tapasztalatot, hogy egy

ilyen rendkívüli esetben hogyan kell parancsolnia az idegeinek, és Peter bókját és csodálatát, amit a szeméből kiolvasott. - Én sem fogom elfelejteni, Jessica! Én sem! - Peter megfogta a lány kezét és megszorította. - De rengeteg olyan dolog van, amit el akarok felejteni és el is fogok, és azért vagyok itt, hogy erről beszéljek veled. Mindketten a boldog szülők felé pillantottak, akik számára megszűnt a külvilág. - És pontosabban miről fogunk beszélgetni? - Jessica felnézett a férfira, akinek szeméből végtelen gyengédség és szerelem tükröződött. - Arról, hogy őrült voltam. - Peter bizonytalanul mosolygott. - Arról, hogy titokban folyton a feleségemhez hasonlítottalak, és azt feltételeztem rólad, hogy te is elköveted ugyanazokat a hibákat. Semmi esélyt nem adtam magunknak, mert nem tudtam elfelejteni a múltat. De mindent megteszek, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő kettőnk között, ha te is akarod. Valóban mindent komolyan gondolt? Jessica alig tudta felfogni, és nem találta a megfelelő szavakat annak az érzésnek a kifejezésére, amit most érzett; boldogság, öröm, mindegyik gyenge, kifejezés volt. De mégiscsak volt erre egy szó - a szerelem. Emily és Henry magukhoz hívták Jessicát és köszönetet mondtak mindazért, amit értük tett. Henry habozva felajánlotta, hogy hazaviszi kocsival. Jessica rámosolygott az újdonsült apára. - Azt hiszem, ez most dr. Morrison dolga lesz. Magának most a kis családja mellett kell maradnia. Peter bólintott. - Igen, hazaviszlek. - Jessica még soha sem látta szerelmesét ennyire odaadónak, soha még ennyire kívánatosnak. Elbúcsúztak Yorkéktól, és kéz a kézben elhagyták a házat. Hazaérve nagynénje házába, Jessica legelőször is főzött egy erős kávét. Az álomtalan kórházi éjszakák és a komplikált szülés után úgy érezte magát, mint akit agyonütöttek. De boldogabb volt, mint bármikor is életében, mert új reményt látott... - Biztos nagyon kimerültél, Jessica. - Peter hangja megértően csengett. - Ülj le a díványra, hozok neked egy csésze kávét. - Szeretettel átölelte a vállát és a nappaliba vezette. Gyengéd mozdulattal leültette a díványra, csókot lehelt a homlokára és kiment a konyhába, hogy nem sokkal később két csésze gőzölgő kávéval térjen vissza. Az egyiket átnyújtotta Jessicának, aztán némán leült mellé. - Köszönöm, Peter, pontosan ez kell most nekem - mondta Jessica, amikor letette a csészét - Hosszú nap volt - Jessica mélyet lélegzett. - Tulajdonképpen sok-sok hosszú nap van már mögöttem. Peter is letette csészéjét az asztalra, - Az utóbbi napok számomra is végtelennek tűntek... - Felpillantott és a lány szemébe nézett. - Jessica, annyi mindent szeretnék mondani neked. Annyira sajnálom. Tudod, én egy nagyon... - Elhallgatott, és úgy tűnt, hogy nem jut eszébe a megfelelő kifejezés. Jessica mosolygott. - Egy kellemetlen fickó vagy? Egy szörnyű alak? Valaki, aki az értelemmel szemben is makacsul ragaszkodik az értelmetlen véleményéhez? Peter komolyan bólintott. - Igen, ez mind én voltam. Sőt, még ennél is több. Kockára tettem a boldogságunkat a butaságom miatt. Jessica érezte, hogy szíve gyorsabban ver. Bólogatott. - Mindketten buták voltunk. Felemelte a kezét és gyengéden megsimogatta Peter arcát. - Attól tartok, én is eléggé makacs voltam - jegyezte meg Jessica halkan.

Peter megfogta a kezét és megcsókolta a tenyerét. Majd magához szorította a lányt. - Nem, kedvesem, minden az én hibám... De megváltoztam! Be fogom bizonyítani neked, ha adsz rá alkalmat. A boldogság könnyei csillogtak a lány szemében és csak némán bólintott. Peter ajkai a lány száját keresték. - Olyan borzasztóak voltak nélküled az utóbbi napok - suttogta, amikor újra elengedte Jessicát. - Annyira hiányoztál! És annyi mindent el akartam mondani neked... - Ó, Peter! Én is ugyanolyan hibás vagyok a történtekért, mint te. - Köszönöm - Mosolygott, de aztán elkomolyodott. - Azt akarom, hogy egy dolgot tudj hiszek abban, hogy kitűnő orvos leszel! És soha nem fogom azt követelni tőled, hogy add fel a hivatásod. Ez bűn lenne minden beteggel szemben, akin segíteni tudsz. - És mi történik, ha gyerekem lesz? Akkor egy kis időre azért abbahagyhatom a munkát? Eltartott egy kis ideig, míg Peter felfogta a szavak értelmét. Szemei csillogtak. - Gyereket szeretnél? Az csodálatos lenne! De... - Hirtelen elvigyorodott és ujjaival felemelte Jessica állát. - De csak akkor, ha én leszek az apa. Tényleg szeretnél gyereket tőlem? Jessica mosolygott. - Majd még megfontolom. És majd tájékoztatlak. Peter nevetett és gyengéden odabújt a lányhoz. - Te, kis boszorkány! - zsebébe nyúlt és elővett egy dobozkát. - Ez a tiéd. - Peter! - kiáltott fel izgatottan Jessica. Remegő kézzel nyitotta ki a kis dobozt. A piros bársonyon csodálatos gyémántgyűrű csillogott. Jessica lassan felemelte a tekintetét. - Ez azt jelenti, hogy... - Feleségül akarlak venni, Jessica... amilyen hamar csak lehet! - Kivette a gyűrűt és felhúzta a lány bal kezének mutatóujjára. - Jessica, szeretlek! Annyira szeretlek! - Hangja rekedt volt. - Ó, Peter, én is nagyon szeretlek, és én is... - Jessica elhallgatott, és mosolya is eltűnt. Azért ennyire nem egyszerű a dolog. Hiszen ott van még Peter kislánya is. Mi lesz, ha nem fogadja el őt édesapja új feleségének? Akkor lehetetlen, hogy összeházasodjanak! Peter megszorította a kezét. - Most biztos Sammyra gondolsz, ugye? - kérdezte. - Ő is szeretné, ha hozzánk tartoznál. Eleinte féltékeny volt, de sokat beszélgettem vele a dologról. Megmagyaráztam neki, hogy akkor sem fogom kevésbé szeretni őt, ha feleségül veszlek téged. Ettől megnyugodott. És ami még plusz pontot jelentett Sammy számára veled kapcsolatban, az volt, hogy megígértem neki, lehetséges, hogy majd megajándékozod őt egy testvérkével. Erre azt kérte tőlem, hogy ezt beszéljem meg veled. - Peter mosolygott. - Nos, tehát meg kell kérdezzelek: feleségül jössz hozzám? - Ó, Peter! - Jessica olyan boldog volt, mint még soha életében. - Ezt jól kieszelted! Peter bólintott. - Már csak igent kell mondanod... Peter újra megcsókolta az ajkait, és Jessica teljes szerelmével és gyengédségével viszonozta a férfi csókját. Amikor végre ismét levegőhöz jutott, mosolyogva emelte fel a fejét. - Drágám, mondd meg Sammynek, hogy a válaszom igen, igen és még egyszer igen! vége