Janine - Ellen Piano - A második nekifutás

Ellen Piano A második nekifutás

Mióta a szép Dinah-t az oltár előtt hagyja el a vőlegénye, egyetlen férfiban sem tud megbízni, A fiatal tanárnő már csak a hivatásának él, legalábbis addig, amíg el nem utazik egy konferenciára, ahol véletlenül belebotlik álmai férfijába. lan Mercer már az első este házassági ajánlatot tesz neki. Dinah-t lenyűgözi a férfi, de aztán megtudja, hogy Ian üzletember, aki mindenre képes azért, hogy új vevőket szerezzen. Másodszor is rosszul választott volna?

1. Ünnepélyes orgonazene hangjai töltötték be a templomot. Dinah belekapaszkodott az apja karjába, és gépiesen lépdelt mellette az oltár felé. Lassan haladtak át a templomon a barátok és rokonok jóindulatú mosolyától kísérve. Hirtelen az a furcsa érzés suhant át rajta, hogy valami nincs rendben. Kip már ott állt az oltár előtt a tanúkkal, de a tartása valahogy furcsa volt. Nem illett a templom boldog és ünnepélyes légköréhez. Lehajtotta a fejét, s a válla előrehajlott. Mikor Dinah az édesapja karján az oltár elé ért, a zene felerősödött. A lány odafordította a fejét és rámosolygott Kipre, de a férfi arckifejezését látva ajkára fagyott a mosoly. Kip kerülte a pillantását, és azonnal lesütötte a szemét. - Kedves menyasszony, kedves vőlegény... - kezdett bele a lelkész. Dinah Kip kezét kereste. Úgy érezte, bátorítania kell a férfit. Torkában dobogott a szíve. Mikor az ujjaik összeértek, Kip hirtelen visszarántotta a kezét. - Azért gyűltünk itt ma össze... - folytatta a lelkész, ügyet sem vetve rá, hogy Kip egy lépést hátrál, s a homlokán apró izzadságcseppek gyöngyöztek. - Kip? - meredt rá rémülten Dinah a vőlegényére. Úristen, mi történhetett vele? Talán az idegesség? Hiszen kívülről ismeri az egész esküvői szertartást, legalább tízszer elpróbálták. Még viccelődött is rajta, aztán a legjobb hangulatban elmentek egy partira. Az összes barátjuk gratulált, és ünnepelte az ifjú párt. - Dinah, nem bírom - tört ki hirtelen Kip, aztán sarkon fordult és lerohant a néhány lépcsőfokon. Csapkodtak körülötte a frakkja szárnyai, ahogy a padsorok között a nehéz kapu felé sietett. Dinah még látta, hogy egyetlen rántással feltépi a kaput és kirohan. Néhány másodpercre halálos csend támadt, aztán riadt suttogás futott végig az ünneplőbe öltözött vendégseregen. - Majd én beszélek vele! - szólalt meg bosszúsan az egyik tanú, és a menekülő vőlegény után vetette magát. Dinah úgy állt ott, mintha gyökeret eresztett volna a lába. Érezte, hogy az apja átöleli a vállát, és kábultan, könnyáztatta szemmel tűrte, hogy elvezesse. Később már arra is vissza tudott emlékezni, hogy egy szobában tért magához, ahol magába roskadtan ült egy kényelmetlen fa széken. Még sírni sem tudott igazán, túl erős volt hozzá a sokk. A telefon éles csengetésére ébredt. Egy pillanatig zavartan nézegetett körbe a motelszobában, aztán álmosan a telefon után tapogatózott. - Halló, te hétalvó - hallotta a barátnője, Katie vidáman csengő hangját. - Legfőbb ideje, hogy felkelj. Remélem, nem felejtetted el, hogy férfivadászatra megyünk? - Mi...? Én...? Férfivadászatra? - nevetett fáradtan Dinah. - Pontosan. Szépítkezz gyorsan, és vegyél fel valami csábítót. Tapasztalataim szerint az ilyen összejöveteleken soha nincs hiány vonzó férfiakban. Dinah kidörzsölte az álmot a szeméből. - Jaj, Katie, te is tudod, hogy ebben a pillanatban nem vagyok kimondottan alkalmas az ilyen kirándulásokra. - Hogyhogy? Elég legyen már, nem gyászolhatod egész életedben ezt a vadállat Kipet. Szedd össze magad, és indulás!

- Persze, Katie, igazad van, hol találkozunk? - Disneyland Hotel, hetedik emelet. És ne felejtsd el, hogy utána nagyszabású koktélparti lesz. Különtermeket béreltek. - Oké, igyekszem. Szia. - Dinah letette a kagylót, és mosoly suhant át az arcán. A munkában mindig komoly és szigorú Katie képes volt férfifaló vámpírrá válni, mihelyt ötven kilométernél távolabbra került a munkahelyétől, a Los Angeles keleti oldalán fekvő iskolától. Ahogy átgondolta Katie tervét, hogy férfivadászatra hívja őt, lehervadt a mosoly az arcáról. Még csak hat hónap telt el azóta, hogy Kip olyan gyászos körülmények között faképnél hagyta. Még emlékezett rá, ahogy a tanú a döbbenetes közjáték után tanácstalanul visszatért a templomba. Már nem tudta utolérni Kipet, aki belevetette magát a piros Jaguárjába, és csikorgó kerekekkel elhajtott. Dinah még a templom belsejében is hallotta a kerekek csikorgását, miközben kapkodva próbálta letépni a fejéről a menyasszonyi fátylat. Ő, aki tanárnő létére mindig észnél volt, és hozzá volt szokva, hogy kritikus helyzetekben is nyugodtan kell gondolkozni, azóta is hiába töri a fejét, hogy is lehetett ilyen vak? Egy egész évet töltött együtt ezzel az emberrel, és nem vette észre, hogy nem gondolja komolyan a kapcsolatukat. Csak kétféle magyarázat lehetséges. Kénytelen bevallani magának, hogy akkortájt nagyon is vonzónak találta a gondolatot, hogy férjes asszony legyen. Másrészt a Kippel töltött idő nagyon változatos volt. Remekül szórakoztak együtt. Kip az a fajta ember, akinek legfőbb célja, hogy jól szórakozzon. Furcsa, de egy év alatt egyetlenegyszer sem veszekedtek. - Most már elég legyen! - utasította rendre magát hangosan. Még csak az hiányozna, hogy bánkódjon egy olyan ember miatt, aki ilyen könyörtelenül faképnél hagyta. Még örülhet, hogy az esküvő előtt kiismerte az igazi jellemét - gondolta morcosan. Kiugrott az ágyból és gyorsan lezuhanyozott. Míg bőrén végigfolyt a kellemesen meleg víz, gondolatai már a konferencia körül jártak, amelyre fontos megbízatással érkezett. Az iskolaigazgató azért küldte ide, hogy keressen a tanítványai számára egy olyan olvasásoktatási programot, amely jobb a most használatosaknál. Ma az egész napját azzal töltötte, hogy előadásokat hallgatott az olvasástanulásnál felmerülő zavarokról. Mikor ilyen elfoglalt volt, sikerült megfeledkeznie Kipről. Ma este azonban nem lesz ilyen könnyű. Kip meg a partik szorosan összetartoznak. Belebújt selyemfényű szűk nadrágjába. Hosszú, vörösesszőke haját elefántcsont csattal fogta össze, amely Kip ajándéka volt, ugyanúgy, mint a kezében tartott arany fülbevalók. - A végén még érzelgős leszek - rázta meg a fejét, és fülébe erősítette az aranykarikákat. Végül belebújt magas sarkú szandáljába, amelyben még magasabbnak tűnt, mint máskor. Elégedetten méregette magát a tükörben. Tetszett neki, hogy ilyen magas. A szandál vadonatúj volt. Amíg együtt voltak Kippel, csak lapos sarkú cipőket hordott, hogy egyforma magasak legyenek. Dinah tojáshéj színű kabátkát vett a vállára, fogta a retiküljét és a kocsijához indult. Mire áthaladt a Disneyland Hotel előcsarnokán, már meg is feledkezett Kipről. Magasra emelt fejjel sietett el a recepció mellett a lift felé. A liftben rengetegen zsúfolódtak össze, a lármás, nevetgélő vendégek a falhoz szorították. Mikor a hetedik emeleten kinyílt az ajtó, egy pillanatra elkábította a zsongás. Lehunyta a szemét és tűrte, hogy a többiek magukkal sodorják kifelé a liftből. Nem, ebben a zűrzavarban sosem fogja megtalálni Katie-t! A túloldalon nyitott ajtót fedezett fel. Utat tört magának a tömegen át, igyekezett úgy tenni, mintha észre sem venné a bámuló férfitekinteteket. Az ajtó mögött nyitott ablakot talált. Nekidőlt az ablakkeretnek és nagyokat lélegzett, igyekezve lehűteni felhevült arcát. Közben azért azt is észrevette, hogy gyönyörű kilátás nyílik Disneylandre.

- Nem lenne kedve inkább ott lent szórakozni egy kicsit? - szólalt meg mögötte egy enyhén kihívó férfihang. Dinah meglepődve fordult meg, és egyenesen egy mosolygó kék szempárba pillantott. - Nem tudom, az a fajta szórakozás a legmegfelelőbb-e a számomra - felelte mosolyogva. Feltűnt neki, hogy kénytelen felnézni beszélgetőtársára. Majd egy fejjel magasabb nála, ami igencsak ritkaság. A férfi pillantása lejjebb vándorolt a csillogó pulóverre, majd a lábára, aztán megint felfelé. - Járt már Disneylandben? - kérdezte Dinah. - Nem, sajnos még nem volt rá idom. Először vagyok Anaheimben, és annyi a dolgom, hogy szórakozásra még csak nem is gondolhattam. Dinah szinte hálás volt a váratlan beszélgetőtársnak, és vidáman fecsegett tovább. Ahogy beszélt, hirtelen feltűnt neki, hogy a férfinak szokatlanul hosszúak a szempillái, de a szeme alatt húzódó sötét árnyék arról árulkodik, hogy állandó stresszben élhet. Kénytelen volt elismerni magában, hogy még ez is jól áll neki, és hirtelen felébredt benne a kíváncsiság, vajon hol taníthat az idegen? - Sok munkacsoportban járt már? - kérdezte ártatlanul. - Nem, alig egy- kettőben - rázta meg a fejét a férfi. - Az Advance Pressnek dolgozom, és az időm java részét a standon töltöm, ahol könyveket árulok. Dinah nagyot sóhajtott. Pont egy tankönyvárus! Annyi helyes, megbízható tanár vesz részt ezen a konferencián. Ő meg természetesen épp egy könyvárusba botlik bele! Épp eleget megismert már a fajtájából az iskolában. Csak a jó üzlet érdekli őket, és fütyülnek rá, valóban használhatók-e a könyveik vagy sem. Gondolataiból azonban semmit sem árult el, továbbra is barátságosan mosolygott, de szemeivel lázasan kutatott a teremben, felfedezi-e valahol Katie-t, vagy valaki más ismerőst, aki megszabadíthatná alkalmi partnerétől. - Van valami bennünk, kereskedőkben, amit nem kedvel? - kérdezte hirtelen a férfi. Dinah csodálkozva nézett rá. Átfutott a fején, hogy az idegen nagyon vonzó. Kicsit előrehajolt, úgyhogy érezhette a közelségét, s az érzés nem volt kellemetlen. A mosolya rokonszenvről árulkodott, de némi rámenősségről is. Hát igen, ez az, ami jellemző a foglalkozására. - Hát... a legtöbb könyvkereskedőnek, akit ismertem, máson sem járt az esze, csak az üzleten. Őszintén szólva, úgy éreztem, hogy a legcsekélyebb mértékben sem érdeklik őket a gyerekek. - Értem - bólintott elgondolkozva a férfi. - Talán egyszer el kellene beszélgetnünk. Fogadok, hogy meg tudom győzni az ellenkezőjéről, legalábbis ami engem illet. A mosolya ragyogó és magabiztos volt... egyszóval lefegyverző. - Engedje meg, hogy bemutatkozzam - húzott elő egy névjegyet a tárcájából. - „Jan Mercer marketing-menedzser” - olvasta Dinah. - Megkérdezhetem, magát hogy hívják? - Dinah. - Szép név. Mondja, Dinah, vacsorázott már? - kérdezte aztán közvetlenül. Dinah csak most vette észre, hogy éhes. Egész este egy falatot sem evett. Megrázta a fejét.

- Akkor javaslom, hogy menjünk el enni valamit, de ne itt Anaheimben. Tele van pedagógusokkal, és meg kell vallanom, egyelőre elegem van belőlük. Elmehetnénk esetleg l'almport Beachbe. Ott nyugodtan beszélgethetnénk a könyvekről meg a kedvenc szerzőiről, ha van hozzá kedve. Szóval szeret olvasni. Dinah pillanatnyi habozás után beleegyezett. - Akkor az lesz a legjobb, ha azonnal indulunk - fogta meg Dinah meztelen karját a férfi, s ujjai mintegy véletlenül végigsimítottak a meztelen bőrén. Ez a futó érintés áramütésként érte a lányt, és önmaga számára is váratlan hevességgel reagált. Mintha égne a bőre ott, ahol a férfi megérintette, s a tűz továbbterjed az egész testében. Mi történik velem? Alig tudta összeszedni magát. - Na, le tudunk menni hét emeletet gyalog? - kérdezte újdonsült ismerőse, és szinte magától értetődő mozdulattal átölelte a vállát. - Biztos órákba telne, míg a lift megjönne. Ahogy egymás mellett haladtak lefelé a lépcsőn, Dinah-nak egy pillanatra úgy tűnt, mintha a férfi feléje hajolna, hogy támogassa, de a valóságban ő hajolt kicsit az idegen felé. Jóleső érzés volt egy érős férfi vállra támaszkodni. - Úgy, és most még egy rövid hajrá - szólalt meg a férfi, mikor már majdnem leértek. Nevetve gyorsítottak a tempón, míg Dinah-nak magas cipősarka be nem akadt. Hajszál híján elesett volna, ha Ian nem kapja el az utolsó pillanatban. Dinah a korlátban igyekezett megkapaszkodni, mert zavarba jött a férfi érintésétől. - Azt hiszem, jobb lesz, ha kicsit lassítok, ha még ma este együtt akarunk vacsorázni jegyezte meg szárazon. - Talán jobb lenne, ha előremenne. Kellemes, hűvös volt az éjszakai levegő, és fénylőn világított a hold, mikor a parkolóban egy öreg Mercedes felé lépkedtek. Mikor Dinah beült az első ülésre, valami keményet érzett a lába alatt. Lehajolt, és egy Mitchener zsebkönyvet emelt fel. - Ja, elfelejtettem - pillantott rá Ian. - Ha ennyit utazom, néha megengedek magamnak egy kis szünetet Mitchenerrel. Dinah-nak kedve lett volna az íróról beszélgetni vele, de úgy tűnt, hogy a férfit most inkább az ő személye érdekli. Ian rutinos mozdulatokkal kormányzott az éjszakai forgalomban, ő pedig a származásáról meg a tanulmányairól mesélt neki egy-két dolgot, s közben önkéntelenül is összehasonlította a férfit Kippel. Ian Mercerrel nem volt nehéz társalogni, szinte maguktól jöttek a szavak. Figyelmes hallgató volt, egész más, mint Kip. Kip szinte megállás nélkül beszélt, igazi beszélgetést alig lehetett folytatni vele, mert mindig tréfálkozott, és csírájában elfojtott minden komolyabb beszélgetést. - Mire gondol? - hatolt be hirtelen gondolataiba Ian hangja. - A... a megbízatásomra, amivel erre a konferenciára jöttem. Már sikerült találnom néhány könyvet, amire sürgősen szükség van az iskolánkban az olvasástanításhoz. A mi gyerekeink zömében olyan családokból jönnek, ahol nem szokás olvasni, úgyhogy legalább az iskolában jó olvasnivalóval kell őket ellátni. Nahát, már megint az iskoláról beszélek - tette hozzá nevetve. - Úgy hangzik, mintha nagyon szeretné a hivatását. , - Úgy is van. Se látok, se hallok, ha könyvekről van szó. Hát persze, csak ha jók. Néha rémesen fel tudom magam izgatni a hivatásom miatt. Tudja, olyan elképesztő mennyiségben

állítanak elő rossz oktatási segédanyagokat, hogy... - Elhallgatott, mert eszébe jutott az új olvasási program, amit az iskolája részére be kellett szereznie. Ian Mercer fékezett, és leállította a kocsit az útpadkán. - Itt volnánk. - Kinyitotta az ajtót és kisegítette Dinah-t a kocsiból. Mikor a lány felegyenesedett, egy pillanatra magához ölelte. - Nem kellene ennyit tépelődnie - súgta a fülébe. A lány nem tudta, mit válaszoljon. Ian érintése teljesen megzavarta. A férfi átölelte a derekát, és az étterem bejárata felé vezette. Bent csak tompa fény világított. Minden asztalon gyertya égett. Kiválasztottak maguknak egy kényelmes sarokasztalt, és Dinah máris elmerült az étlap tanulmányozásában. Ígéretesnek tűnő ételféleségekre talált. - Reformkonyha - jegyezte meg Ian. - Ízletes, és nem fekszi meg a gyomrot. - Szóval ismerős itt? - nézett rá kérdőn Dinah. - A munkám lehetővé teszi, hogy néha olyan éttermekben egyek, amelyek normál halandók számára megfizethetetlenek. Dinah a homlokát ráncolta. Hát persze, ezt a vacsorát is elszámolja üzleti költségként. Jó hangulata azonnal semmivé foszlott. Ha már arról van szó, hát ő is tud üzletember módjára viselkedni. - Ian, milyen olvasóprogramot is adott ki a maguk kiadója? - kérdezte szakszerűen. A férfi belekortyolt a borba, amit a pincér kitöltött, és bólintott. - Egy nagyon sikeres programot sikerült kifejlesztenünk. „AH Children Excel"-nek hívják, röviden ACE. Nagyon jól bevált a többéves kísérletek során, gyakorlatilag minden olvasási problémát megold. Mondja csak, tényleg egész este az iskoláról akar beszélni? Én inkább magáról szeretnék valamit hallani. - Felemelte a poharát. - Magára, Dinah. Tudod, hogy nagyon szép vagy? A lány elpirult, aztán ő is poharat emelt. - Az ACE- programodra. Riadtan állapította meg magában, hogy önkéntelenül átvette a közvetlen tegeződést. Mióta ilyen könnyű őt befolyásolni? Normál körülmények között eszébe sem jutna, hogy alig kétórai ismeretség után tegezzen egy vadidegen embert. - Köszönöm. A programunk tényleg nagyon sikeres. Ezen a környéken már huszonhárom iskolában alkalmazzák. Az elődöm óriási forgalmat bonyolított le. - Huszonhárom iskolában? - csodálkozott Dinah. - Ez tényleg figyelemreméltó. - Tudod, rájöttünk, hogy sok tanár azt hiszi, tökéletesen megtanította olvasni a gyerekeket, aztán a különböző tesztekből kiderül, hogy szó sincs róla. Az ilyen félreértések elkerülése érdekében dolgoztunk ki egy tesztrendszert, amelynek segítségével egyértelműen megállapítható, hogy... - Jaj, tesztek, tesztek, mindig csak tesztek! - vágott a szavába türelmetlenül Dinah. - És közben a gyerekek nem tanulják meg, mit jelent igazából könyveket olvasni. Erre kell megtanítani őket! - Ide figyelj, Dinah, ne veszekedjünk ma este oktatási módszerekről - fogta meg a kezét csitítólag Ian. - Nekem sokkal fontosabb, hogy többet tudjak meg rólad. A lány zavartan fordította el a fejét. Gondolataiban megint felbukkant Kip; Kip, aki soha nem veszekedett, aki mindig jókedvű volt. Úgy látszik, tényleg nincs még felkészülve más férfiakkal való kapcsolatra. Ez alól Mercer sem kivétel.

- Mi baj van? - nézett rá kutatóan Ian. - Semmi... Csak... szóval az utóbbi időben nem volt túl sok randevúm, és... - Dinah meredten bámulta az abroszt maga előtt. - Ezt aligha hiszem el. Már azon is csodálkoztam, hogy ilyen könnyen el tudtalak csábítani a koktélpartiról. - Senkivel sem beszéltem meg semmit - nevetett zavartan a lány. - Tényleg? Miért? Talán menyasszony vagy? - Nem, már nem - hangja kicsit megremegett. Ian ujjai alig észrevehetően végigsimítottak a kezén, s ez a mozdulat valahogy felbátorította Dinah-t, hogy folytassa. - Igen, igen, menyasszony voltam, de a vőlegényem, hogy úgy mondjam kereket oldott. - Érthetetlen - szólt közbe a férfi. - Pedig igaz, hidd el - nevetett keserűen Dinah. - Több száz ember orra előtt, az oltár elől. - Mi? Az esküvőn? Ez lehetetlen! - Ian megszorította a kezét. - Azt hiszem, élete legnagyobb hibáját követte el. Hogy a lány figyelmét elterelje, Ian önmagáról kezdett mesélni. Elmondta, hogy került erre a pályára; elmesélte, hogy valaha kosarazott és még edzősködött is, aztán kedvenc könyveiről beszélt. Ennél a témánál Dinah végre elemében volt. Egy csapásra eltűnt Kip és a hozzá fűződő szégyen emléke. Könyvekről, írókról és az írók életéről beszélgettek, és Dinah úgy érezte, örökké tarthatna ez a társalgás. Aztán ki tudja hogyan, a könyvekről megint visszatértek az ACE- rendszerhez. - Vannak kételyeim, hogy a mi iskolánkban is beválna-e - mondta a lány. - Az a fő gond, hogy egyszerűen több könyvre lenne szükségünk a gyerekeink számára, de nincs rá elég pénzünk. Tudod, az én iskolámban mindenki meg van győződve róla, hogy a gyerekek csak akkor tanulnak meg olvasni, ha sokat olvasnak, és nem valamiféle programmal, bármilyen bölcsen találták is ki. - Ebben teljesen egyetértünk - vágta rá könnyedén Ian anélkül, hogy bővebben megindokolta volna. Dinah sem kérdezett tovább, várta, hogy a férfi részletesebben kifejtse a program előnyeit, Ian azonban nem folytatta, ehelyett pillantása a lány meztelen karjára vándorolt. Olyan volt, mint egy simogatás, egy szelíd, gyengéd érintés. - Nincs kedved táncolni? - kérdezte a férfi bársonyos hangon. Dinah szó nélkül bólintott, és követte a kis táncparkettre. Ian olyan erősen szorította magához, hogy az ingén keresztül érezte izmos testét. Jól összeillettek, és Dinah élvezte, hogy egy nála magasabb férfi társaságában lehet. Egy pillanatra Ian vállára hajtotta a fejét, aztán elfordította az arcát, hozzásimult az ing puha anyagához. Lehunyta a szemét, élvezte a férfi közelségét és melegségét. A zene behízelgő dallamára lassan forogtak. Dinah-t furcsa érzés kerítette a hatalmába. Ian közelsége kellemes izgalmat ébresztett benne, enyhe bizsergést a bőrén, másrészt viszont hihetetlenül könnyűnek érezte magát a karjai között. - Nos, jó táncolni egy könyvkereskedővel? - tréfálkozott Ian. - Ha nem akar közben rábeszélni valami könyvre - viszonozta Dinah ugyanolyan hangnemben.

Ian elmosolyodott, s az ajka végigsiklott a lány halántékán. Mikor elhallgatott a zene, Ian elengedte és hátrált egy lépést. Dinah-t zavarta, hogy a férfi mélyen a szemébe néz, és látszik rajta, hogy magában valamiféle döntésre jutott, még ha Dinah nem is tudja, mi az. Ian megfogta a karját, és visszavezette az asztalukhoz. Alighogy leültek, áthajolt Dinah-hoz és határozottan megszólalt. - Dinah, szeretnélek feleségül venni. Mit szólnál a vasárnaphoz? Addigra befejeződik a konferencia.

2. - Tessék? - meredt rá értetlenül Dinah. - Feleségül venni? - Jól értetted, vasárnap este - nézett mélyen a szemébe Ian. - Persze még jobb lenne, ha már ma este elrepülhetnénk Las Vegasba, megesküdni. - Las Vegasba? - meredt rá idegesen Dinah. - Dinah, ne bámulj rám ilyen hitetlenkedve! Komolyan gondolom. Miért, nem akarsz hozzám jönni? - Hogy... hogy jut eszedbe egyáltalán? - nyögte ki végre Dinah. - Alig három órája ismerlek és azt akarod, hogy komolyan válaszoljak egy ilyen kérdésre? Ian, ez őrület! - A férfi kezéből sugárzó melegség lassan szétterjedt az egész testében. - Dinah, megbízhatsz bennem. Soha nem hagynálak cserben. A pincér odalépett az asztalukhoz, és Ian kifizette a számlát. Dinah rezzenéstelen arccal figyelte, képtelen volt megszólalni. Ian hátralökte a székét, megkerülte az asztalt és ujjával megemelte a lány állát, hogy kénytelen legyen a szemébe nézni. - Gyere, majd folytatjuk a beszélgetést a kocsiban. Dinah szinte kábultan állt fel és indult kifelé Ian nyomában az étteremből. A férfi kinyitotta előtte a kocsiajtót, és megvárta, míg beül. Dinah megpróbálta összeszedni magát. Tennie kell valamit, mondania kell valamit. Nem tűrheti, hogy eluralkodjon rajta Ian kedvessége és mágnesként ható vonzereje. - Szóval, Ian, beszéljünk komolyan. Nem lehet... - kezdett bele Dinah, de azonnal el is hallgatott, mihelyt Ian átölelte. A férfi ajka a lányéhoz közelített, majd hirtelen csókban forrtak össze. Dinah érezte, ahogy finoman simogatja a hátát, s az ajka önkéntelenül szétnyílt. Ian csókja erőszakosabbá vált, most a haját simogatta, aztán kinyitotta a hajcsatját. Ujjai lejjebb csúsztak a tarkóján, és belefúródtak a leomló hajzuhatagba. A lány kellemesen megborzongott, átölelte Iant, és viszonozta a csókját. Gondolkodás nélkül átadta magát Ian gyengédségének. Mikor Ian lassan visszahúzódott, ő nagyot sóhajtott. Még nem akarta abbahagyni. A férfi soha nem ismert vágyat ébresztett fel benne. Kip mindig nagyon egyenesen és követelőzően közelített hozzá, néha kényszerítenie is kellett magát, hogy gyengéd tudjon lenni hozzá. Ian ajka végigsiklott az arcán, aztán rekedten megszólalt. - Az én számomra máris a feleségem vagy, Dinah. Nincs messze a repülőtér. Repüljünk el Las Vegasba, jó? - Nem, Ian - igyekezett határozottan válaszolni Dinah. - Őrült ötlet, igazán. Nem mehetek hozzád feleségül mindjárt ma este. Attól, hogy az első vőlegényem az oltár előtt hagyott faképnél, még nem kell mindjárt az első utamba kerülő férfihez hozzámennem. - Akkor csináljunk úgy, mintha házasok lennénk - húzódott kicsit hátrébb Ian. - Mondjuk, próbaházasságban - tette hozzá olyan könnyedén, mintha csak a tankönyveiből kínálna egyet. - Tegyünk úgy, mintha... - Dinah hátradőlt az ülésen és szívből felnevetett. - Na végre, csakhogy felfogtam! Úgy gondolod, hogy adott körülmények között hamarabb lehetne... - Hát persze - vágott a szavába Ian. - Szeretni akarlak, érted? Rettenetesen kívánlak, és nem számít, hogy már össze vagyunk-e házasodva, vagy sem.

- Mondd csak, te ezt tényleg komolyan gondolod? - nézett rá hitetlenkedve Dinah, de a teste elárulta, hogy ugyanazt érzi, amit Ian. Legszívesebben Ő is... na de ez a házassági ajánlat csak otromba cselvetés! Nem, ezt igazán nem veheti komolyan! - A visszaúton még gondolkozhatsz egy kicsit, Dinah - javasolta a férfi, mielőtt beindította a motort. A Disneyland Hotel előtt Ian egy sötét, rosszul megvilágított sarokban, magas fák árnyékában állította le a kocsit. Áthajolt Dinah-hoz és lassan magához húzta. Egyre közeledett az arca, és a lány lehunyta a szemét, ahogy az ajkuk összeért. Ian lágyan simogatta a kezét, s ő majd megőrült ettől az érzéstől. A csók erőteljesebb lett. Még soha nem csókolta ilyen sokáig férfi, még Kip sem. Ahogy eszébe jutott Kip, hátrahőkölt. - Dinah, legyél a feleségem! - unszolta behízelgő hangon. Aztán Ian, mintha csak a gondolataiban olvasott volna, folytatta: - Nézd, én nem vagyok olyan, mint Kip. A házasság nehéz ügy, a vőlegényed számára valószínűleg túl nehéz volt. Ezért szökött meg előle még idejében. Szerintem ahhoz, hogy valaki együtt tudjon élni veled, erős jellemű, állhatatos embernek kell lennie. Olyannak, mint én. - Nem is vagy beképzelt - állapította ínég Dinah. Szerette volna a férfi arcát látni, de a sötétben ez lehetetlen volt. - Ian, ne beszéljünk többet házasságról. Képtelen ötlet volt tőled, és az is marad. Ian ujja hegyével végigsimított a karján, és Dinah szíve vadul vert. Mi lehet ebben az emberben, hogy ilyen heves érzelmeket vált ki belőle? Nem ismert magára. Megrémítette a helyzet, de ugyanakkor élvezte is. Normál körülmények közöli csak akkor engedett volna magához ilyen közel valakit, ha előbb alaposan megismerték egymást, de Iannel minden más volt. Ebben a pillanatban teljesen mindegy volt a számára, milyen ember is lehet a valóságban, és az sem számított, hogy alig ismeri. A férfi ajka a nyakára csúszott. - Ian! - sóhajtott fel a lány. - Kérlek, hagyd abba! - Ian keze lassan becsúszott a pulóvere alá, a derekát simogatta, aztán feljebb vándorolt a melltartó csatja felé. Dinah visszafojtotta a lélegzetét. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy védekeznie kellene, de azonnal tudta, hogy ez lehetetlen. - Dinah, házasodjunk össze! - mondta Ian bársonyosan behízelgő hangon. - Nem, nem lehet - suttogta a lány. Szinte beleszédült a férfi simogatásába. Ian egy viharos csókkal felelt az ellenkezésére, és szorosan magához ölelte. Dinah levegő után kapkodott. Ian elsöprő szenvedélyétől megbűvölve ölelte át a férfi nyakát, és engedte át magát az érzéseinek. Körmei belemélyedtek Ian vállába, ahogy a férfi a mellét kezdte simogatni. Dinah látta a vágyat a szemében, és legszívesebben ő is azonnal odaadta volna magát. Minden önuralma semmivé foszlott. Lelki szemeivel már látta, ahogy együtt beszálltak a liftbe, bemennek a férfi szobájába, egyenesen az ágyba. Nem is ismerem, és ágyba akarok bújni vele! - futott át hirtelen az agyán. - Nem, azonnal el kell mennie, még mielőtt késő lenne! - Ian, hajlandó lennél elvinni a kocsimhoz? - kérdezte fojtottan. Ian elmosolyodott, szó nélkül bólintott és indított. Igazi úriember - gondolta Dinah, a csalódás enyhe árnyékával. - Nehéz napod lesz holnap? - kérdezte Ian, mikor Dinah kocsijához értek. - Ajaj. - Dinah röviden elmondta, mi minden szerepel a napirendjében.

- Köszönöm a szép estét, Ian - fejezte be udvariasan. - Nagyon... nagyon jól éreztem magam veled - tette hozzá aztán gyorsan. A férfi áthajolt hozzá és megcsókolta. - Jó éjszakát, Dinah. Aludj jól! - mondta gyorsan. Dinah megint a telefon csörgésére ébredt. - Úristen, Dinah, hol voltál tegnap este? - hallotta Katie aggodalmaskodó hangját. - Órák hosszat vártam rád! Dinah kinyújtóztatta fáradt tagjait. Ian! - Futott át az agyában. Tegnap sokáig nem tudott elaludni, csak a fejét törte az este váratlan eseményein. - Hé, Dinah, ott vagy még? - Igen, Katie, kezdek felébredni. Idefigyelj, ha együtt ebédelünk, mindent elmondok, jó? - Oké, akkor tizenkettőkor találkozunk a snackbárnál a kiállítási csarnokban, jó? Kattanás. Mint mindig, Katie sietősen lecsapta a kagylót, meg sem várva Dinah válaszát. A kiállítási csarnokban. Dinah nagyot sóhajtott. Már csak ez hiányzott... még egy találkozó a szuperkereskedővel, Ian Mercerrel. Visszahanyatlott a párnájára és a mennyezetet bámulta. Házassági ajánlat! Micsoda ötlet! Tényleg eredeti megoldás, hogy gyorsan, és ráadásul elegánsan az ágyába csalogasson egy nőnemű lényt! Aztán a csábító simogatása! Akarata ellenére érezte azt az áramütést, amitől tegnap este teljesen elveszítette az önuralmát. Dinah, azonnal hagyd abba! - figyelmeztette magát szigorúan. - Kemény munkanap áll előtted, jobb lenne, ha azzal foglalkoznál! Kiugrott az ágyból, gyorsan lezuhanyozott, aztán sötétkék ruhát és hozzáillő cipőt vett fel, a hóna alá vágta a táskáját és lerohant reggelizni a szálloda kávézójába. Leült az egyetlen Üres székre a bárpult mellett, és pirítóst meg narancslét rendelt. Aztán előhúzta a mai előadás utáni vitához készített jegyzeteit. El fogja mondani a többi résztvevőnek, hogy milyen módszereket alkalmaznak az ő iskolájában az olvasás tanításában, és hogy a lényeg az, hogy minél több lehetőséget biztosítsanak a gyerekeknek, a könyvolvasásra. A gond csak az, hogy nincs elég pénzük a módszer következetes megvalósításához. Persze ez most meg fog változni, hogy némi állami támogatáshoz jutottak. Boldog volt, hogy új könyveket kereshet és vásárolhat. Vesz majd néhány új tanári kézikönyvet is. Ez is fontos, mert a gyerekek közt sok a külföldi, Mexikóból vagy Ázsiából jönnek, és nem tudnak elég jól angolul. Épp ezek a gyerekek szorulnának rá a megkülönböztetett bánásmódra, de soha nincs rá elég idő. Hányszor volt kénytelen ő maga is beletörődni abba, hogy nem foglalkozhat külön-külön a gyerekekkel, pedig tudja, hogy nagy szükségük lenne rá! Kiitta a narancslét és felállt. Az előadóterem felé haladtában látott egy táblát „Kiállítóterem" felirattal, s ettől furcsa bizsergést érzett a gyomra tájékán. Gyorsan odament, és átfúrta magát a tömegen az előadóterem bejáratához. Vele együtt tanárok százai özönlöttek a terem felé. Janine Everson mellett kapott helyet, aki a gyermekkönyv-szerzők első díját nyerte. Dinah boldog volt, hogy ilyen érdekes ember társaságában lehet. Leült, és kővé dermedt. Nem, ez lehetetlen! Alig néhány méternyire tőle, az első sorban, ott ült Ian Mercer, és sugárzó mosolyt röpített felé. Már csak ez hiányzott! Vadul vert a szíve. Hogy jött rá, hogy ő itt lesz? Úgy látszik, nagyon alaposan tanulmányozta a programot. Dinah neve természetesen szerepelt a vita résztvevőinek névsorában. Hogy kicsit megnyugodjon, megragadott egy üveg ásványvizet és töltött magának. Legnagyobb elkeseredésére megállapította, hogy annyira remeg a keze, hogy kiloccsantotta a vizet az asztalra. Janine, a szomszédnője éppen felszólalt, de Dinah eddig egyetlen szót sem értett meg belőle. Milyen kínos helyzet, és mindez egy Ian Mercer nevű könyvkereskedő

miatt! A hozzászólásában szeretett volna Janine-re hivatkozni, de most Ian csókjaira és simogatására gondolva képtelen odafigyelni. Görcsösen igyekezett összeszedni magát, hogy legalább valamit megértsen abból, amit a kolléganője mond. Mikor végre Dinah-ra került a sor, görcsösen igyekezett nem arrafelé nézni, ahol Ian ült. Ahogy magyarázta, hogyan tanítják olvasni a gyerekeket az ő iskolájában, lassacskán visszanyerte az önuralmát. Eleinte attól félt, hogy egyetlen szót sem lesz képes kinyögni. Mikor befejezte, a közönség és a többi résztvevő hangos tapssal köszöntötték. A vitavezető bejelentette, hogy a témával kapcsolatban kérdéseket lehet feltenni, s abban a pillanatban a levegőbe emelkedett Ian keze. Egek, ez biztos csak az ő előadásával kapcsolatban fog kérdéseket feltenni! - gondolta rémülten Dinah. Idegesen ficánkolt a székén, miközben a többi résztvevő a részletekről kezdett vitatkozni. A vitavezető hirtelen véget vetett az egésznek, és mindenkinek köszönetet mondott. Ian keze lehanyatlott, a kérdése megválaszolatlan maradt. Dinah szívéről nagy kő esett le. Gondosan összecsomagolta a papírjait, és betette az aktatáskájába. Bár fel sem nézett, pontosan tudta, hogy Ian a háta mögött áll. - Nagyon jó voltál! - szólalt meg a férfi. - Tényleg? - kérdezett vissza tartózkodóan Dinah, és energikus mozdulattal bekattintotta a zárat a táskáján. - És így is remekül nézel ki - tette hozzá Ian halkabban. Dinah-t bosszantotta a megjegyzés, de hízelgett is neki. Úgy, látszik, Ianra nagyobb hatást tett a külseje, mint az, amit mondott. - Elég sokáig dolgoztam az előadásomon - mondta Dinah szinte mentegetőzve. - El is hiszem. Néhány részét már tegnap este alkalmam volt meghallgatni - mondta mosolyogva Ian. - Persze. - A lány nem tudta, mit mondjon. Ebben a környezetben valahogy zavarba ejtette a férfi jelenléte. Minden annyira más volt, mint tegnap este a gyertyafényben, halk zeneszó mellett, de úgy látszik, Ian ugyanolyan hatással van rá, mint tegnap este. Ahogy most megérintette a karját, ugyanolyan borzongás járta át. - Sajnálom, hogy nem ebédelhetek veled, Dinah, de a standunkon most csúcsforgalom van. Vissza kell mennem, de nagyon örülnék, ha meglátogatnál a standon - szorította meg a kezét. , - Majd megpróbálom - bólintott zavartan Dinah, és nagyot nyelt. Hogyan tovább? Ian most már csak vevőt akar fogni? - Rendben, várlak - fenyegette meg a mutatóujjával Ian, aztán hozzátette: - És ne felejtsd el az esküvői terveinket! - Még mielőtt Dinah bármit is válaszolhatott volna, Ian eltűnt a tömegben. Dinah nagyot sóhajtott, s a tekintetével önkéntelenül is Iant kereste á tömegben. Ott van, ott tör utat magának a beszélgető tanárok között. Azt is észrevette, hogy a nők többsége megfordul utána, ahogy elhalad mellettük. Nem csoda, hiszen tényleg nagyon vonzó a méretre szabott öltönyében, eszébe jutott a széles válla meg az izmos felsőteste, ahogy tánc közben az ing vékony anyagán keresztül érezte, és aztán később a kocsiban... Egek, már öt perccel múlt tizenkettő! Katie már várja! Át kell jutnia a kiállítótermen, méghozzá úgy, hogy lehetőleg ne kelljen elhaladnia Ian standja mellett. Az útmutatót követve lerohant a hosszú folyosón. A csarnok bejáratánál fel kellett mutatnia az igazolványát. Végigrohant a kiadók standjai mellett, pillantást sem vetve a gyakran nagyon is csábító könyvkínálatra. Erre még később is lesz ideje, most előbb a snackbárt kell megtalálnia, és közben, ha lehet, el kell kerülnie Ian standját. A csarnok hátsó részében észrevett egy hatalmas Coca-Cola reklámot, biztos ott lesz a büfé.

Az önkiszolgáló pult előtt várakozó sorban fedezte fel Katie-t. - Na végre, itt vagy - kacsintott rá a barátnője. - Már azt hittem, megint összetalálkoztál a tegnap esti lovagoddal és elrabolt a fehér paripáján. - Hogy jut eszedbe ilyen szamárság? - nézett rá ártatlanul Dinah. - Annyit azért még én is tudok, hogy kettő meg kettő az négy. Dinah nagy vonalakban beszámolt Katie-nek a találkozásáról Iannal, de a házassági ajánlatot nem említette. Ezt senkinek nem mondhatja meg, még a legjobb barátnőjének sem, olyan nevetséges. Evés közben elmesélték egymásnak, mi mindent terveznek még a mai napra. - Nekem végig kell néznem a kiadói standokat, hogy lássam, nincs-e valami használható ajánlatuk a számunkra is - fejezte be Dinah. - Aki átesik az első rostán, azt aztán meg kell hívnom egy tájékozódó beszélgetésre az iskolába. Annyian vannak itt, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. - Majd csak boldogulsz - biztatta Katie. - Te is tudod, hogy minden programban csak az a lényeg, hogy az egyéni tanulásnál is alkalmazható legyen. - Az órájára nézett, és rémülten felugrott. - Ha nem sietek, elkésem - kapta be sietve a hot dog utolsó falatjait. - Tipikus Katie - gondolta Dinah. - Folyton rohan. - Majd este felhívlak - vetette még oda sietve Katie, és már el is tűnt az étteremből. Dinah is felállt, és nekilátott nehéz feladata teljesítésének, hogy legalább valami támpontja legyen, a csarnok hátsó végéről indult el. Nehezére esett, hogy ne töltsön a kelleténél hosszabb időt egyes standokon, szívesen lapozgatott volna még a könyvekben, de sürgette az idő, így csak az okvetlenül szükséges információkat igyekezett begyűjteni, és máris továbbment a következő standhoz. Fárasztó volt, nemsokára megfájdult a lába. A bőséges kínálat megzavarta, alig tudta a képviselők szóáradatából kihámozni a számára fontos és jelentős információkat. Prospektusokat, árjegyzékeket és olvasópéldányokat gyűjtött. Hamarosan már azt sem tudta, hogy cipelje a csomagját. A következő standon felfedezett egy üres széket, ami nagy ritkaságnak számított ebben a tömegben. Boldogan rogyott le rá, összegyűjtött anyagait pedig az ölébe tette. - Dinah! Milyen kedves tőled, hogy eljöttél! Örülök, hogy a mi kínálatunkkal is meg akarsz ismerkedni! Félreérthetetlenül Ian hangja volt. Tehát egyenesen az Advance Press standjára tévedt. Ez nem lehet véletlen! Ian már ott is állt előtte legragyogóbb mosolyával. Milyen lefegyverző a mosolya! Dinah el sem tudta képzelni ezt az arcot morcosan. Ahogy megmozdult, az ölében tartott katalógusok lecsúsztak a földre. Ian azonnal lehajolt, hogy összeszedje, s ahogy kiegyenesedett, mintegy véletlenül végigsimított Dinah térdén. Egy fiókból előhúzott egy „Advance Press" feliratú zacskót, belegyömöszölte a konkurencia anyagait, aztán Dinah felé nyújtotta. - Biztos vagyok benne, hogy ha megismered a mi ajánlatainkat, egyetlen pillantásra sem fogod méltatni ezeket itt. - Hangjában és pillantásában volt valami kihívó. Tehát ez Ian Mercer, az üzletember. Dinah felugrott, igyekezve oda sem figyelni a bőre bizsergésére, amit Ian érintése váltott ki belőle. - Hát jó, Ian - szólalt meg ugyanolyan hangsúllyal. - Itt van életed nagy esélye. Próbálj meggyőzni az ACE- programod előnyeiről. Figyelmesen hallgatlak. Ian szemének villanása egyszerre tükrözött vidámságot és csodálatot. Az egyik asztalon felhalmozott könyvkupacra mutatott.

- Ezek itt a legfontosabb anyagaink, minden más erre épül fel - magyarázta. - De hát ezek csak könyvtári könyvek! - szólt közbe Dinah. - Pontosan, de te is azt mondtad, hogy a könyv mindennek az alfája és ómegája, ha meg akarsz tanítani olvasni egy gyereket. És én kétszáz százalékig garantálom, hogy a mi programunkkal megtanulnak, méghozzá annak az egyszerű felismerésnek az alapján, hogy minden gyerek a maga tempójában és a maga módján tanul. Felbontottuk a tanulás folyamatát különböző fázisokra, és mindegyiket figyelembe vettük a programban úgy, hogy minden gyerek mindig éppen azt tanulja, amire abban a pillanatban szüksége van. Szóval nincsenek éltanulók és lemaradók, hanem mindenki a maga egyéni tempójában tanul. - Nem hangzik rosszul - bólintott Dinah. Katie-re gondolt, aki épp az imént mondta, hogy minden programban az a legfontosabb, hogy megfeleljen az egyéni igényeknek. - Úgy látom, messzemenően figyelembe veszi a tanulók egyéni szükségleteit, de a tanár számára biztosan rengeteg munkát jelent. - Igen, ez vitathatatlan. Az ACE-programhoz például telítsen át kell alakítani az osztálytermet. A legtöbb tanár számára új feladat, de minden további nélkül boldogulnak vele. Természetesen tanári kézikönyveink is vannak, hogy megismerkedjenek a programunk speciális követelményeivel. Nem lenne kedved megnézni, hogyan működik az ACE- program az osztályban? - Dehogynem - bólintott Dinah. Meglepő, hogy milyen gyorsan sikerült felkeltenie az érdeklődését a program iránt. Talán attól van, hogy a program valóban nagyon vonzó, vagy inkább Ian Mercer magyarázata okozza? Dinah maga sem volt biztos benne, és bosszantotta a saját határozatlansága. Ian egy kis vetítővászonra mutatott, és hellyel kínálta. - Mutatok neked egy rövid filmet egy osztályteremről, amit a mi anyagainkkal szereltek fel, és láthatod a tanárt a diákjaival. Ahogy elindult a film, egyre több néző gyűlt össze a stand körül. Dinah figyelmesen követte a vásznon zajló eseményeket, és hamarosan kénytelen volt elismerni, hogy nagyon tetszik neki, amit lát. Nem is olyan bonyolult az egész, mint képzelte. Mikor a film véget ért, felállt, és Iant keresve körülnézett. Rengeteg kérdést szeretett volna feltenni neki. Hevesen magyarázó és kérdezgető tanárok gyűrűjében pillantotta meg, szorosan mellette egy csinos barna nő, aki vele együtt válaszolgatott a kérdésekre. Ian nagyon elfoglaltnak látszott. Dinah-nak feltűnt a barna nő odaadó igyekezete. A férfi azonnal észrevette Dinah-t, és a nő kíséretében közelebb lépett. - Hadd mutassam be egymásnak a hölgyeket - hajolt meg udvariasan. - Dinah Paige... Angie Morrison. Hogy úgy mondjam, Angie végezte el a próbajáratokat az ACE-programmal a számunkra, és azóta is az Advance Press tanácsadója. Dinah kedvesen rámosolygott Angie-re, bár a Ian és közte uralkodó jó kollegiális viszonytól apró kis szúrást érzett a szíve tájékán. Vajon mennyi időt tölt Ian Angie-vel munkaidő alatt... vagy azután is? Mintha Ian vele szemben is kicsit tartózkodóbban viselkedne, mióta Angie is itt van. - Ha van hozzá kedved, Angie majd bemutat neked néhány anyagot a programunkhoz. Nagyon jól ismeri őket. Bocsássatok meg egy pillanatra. - Sugárzó mosolyt vetett a két nőre, és már el is tűnt a tömegben. Angie egy kis asztalhoz vezette Dinah-t, és szétteregette rajta az ACE- program anyagait. Aztán részletes magyarázatba fogott az olvasás tanításának folyamatáról, miközben Dinah pillantása folyton a terem felé vándorolt, azt lesve, nem bukkan-e fel valamerről Ian.

- Nem gondolja, hogy a programunk kitűnően alkalmazkodik a tanuló egyéni sajátosságaihoz? - kérdezte Angie. - De igen - bólintott szórakozottan Dinah. - Csak nem vagyok biztos, hogy a mi iskolánkban is használható. - Talán látogasson meg egy iskolát, ahol a gyakorlatban alkalmazzák az ACE- t. Majd megszervezem magának. Győződjön meg a helyszínen programunk használhatóságáról! Dinah készségesen kitöltötte a látogatási lapot, amit Angie elé rakott, aztán kapott egy részletes prospektust. Végül Angie felállt és elbúcsúzott, hogy a következő potenciális vevővel foglalkozzon. Tulajdonképpen indulnia kellett volna a következő stand felé, de Dinah habozott. Lázasan lapozgatta az ACE- programot, bár fogalma sem volt róla, mit lát benne. Hirtelen egy meleg kéz szorította meg a vállát, és Ian hangját hallotta közvetlen közelről. - Dinah, nagyon szeretném veled tölteni a mai estét, de sajnos kénytelen vagyok az üzletnek szentelni magam. Itt leszel holnap? - Csak délelőtt. Be kell segítenem néhány munkacsoportban. - Nem nézett egyenesen Ian szemébe, nehogy elárulja csalódottságát. Ian mutatóujjával megemelte az állát és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. Olyan képet vág, mint aki épp szerelmi vallomásra készül - gondolta Dinah, nem minden humor nélkül. - Na, hogy tetszett Angie bemutatója? - kérdezte ehelyett Ian. Dinah-t mintha leforrázták volna. Hát semmi másra nem ind gondolni, csak az ACEprogramjára? Hevesen felpattant, közben lerázta a válláról Ian kezét. - Mindenesetre a programodnak megvannak a maga előnyei. Majd gondosan összehasonlítom a többivel - mondta leheletnyivel fagyosabban, mint akarta. Energikus mozdulatokkal begyömöszölte a katalógust a többi mellé, felkapta a táskáját, és anélkül, hogy elbúcsúzott volna Iantól, otthagyta a standot. Pillantásra sem méltatva a többi standot, végigsietett a folyosón. Erőteljes mozdulattal belökte a női WC ajtaját, ledobta a zacskót a földre és dühösen bámult a tükörképére, miközben hideg vizet folyatott a csuklójára. Az arca kipirult, és zöld szemei dühösen villogtak. - Máson se jár az esze, csak az üzleten - sziszegte félhangosan a fogai közt. Gyertyafényes vacsora, tánc a félhomályban, szenvedélyes csókok... hát igen, meglehetősen eredeti stratégia az eladáshoz. És mindennek a tetejébe még egy házassági ajánlat is! A harag könnyei szöktek a szemébe. Hogy is hagyhatta, hogy ilyen könnyen becsapják? Legjobb lesz, ha igyekszik minél gyorsabban elfelejteni az egészet.

3. Mikor végre megnyugodott egy kicsit, megint végiggondolta a tegnap estét. Tényleg csak számításból tett volna mindent? Valahogy nem ilyennek ismerte meg Iant. Persze mit tudja ő, hogy is áll a helyzet? Nagyot sóhajtott. Egy biztos: a megfelelő olvasási program kiválasztásánál Ian Mercer személye semmiféle szerepet nem fog játszani. Az ő programját még kritikusabban fogja megvizsgálni, mint a többit. Hunyorogva lépett ki a napfényre. Már megbánta, hogy reggel gyalog jött. Kimerült volt és fájt a feje. - Dinah! - termett hirtelen mellette Ian. - Jaj, de örülök, hogy megtaláltalak! Miért voltál olyan dühös? Mondd meg őszintén, hibát követtem el? - Tehetetlenül széttárta a karját, aztán a lány vállára tette, hogy megsimogassa. Dinah-t akarata ellenére is jóleső érzés járta át. - Fáradtnak látszol - folytatta Ian, ki sem várva a választ. - Gyere, elkísérlek a kocsidhoz. Add ide a holmijaidat! - Nem kocsival jöttem - felelte halkan Dinah. - Akkor elviszlek. Dinah először tiltakozni akart, de aztán engedelmesen követte. Túl fáradt volt ahhoz, hogy tiltakozzon. Mikor egymás mellett ültek a kocsiban, Ian kutató pillantást vetett rá. - És most mondd meg őszintén, miért rohantál el olyan hirtelen? Mit mondjon neki? Hisz még ő maga sem tudja egész pontomul. Csak ne zavarodnának össze a gondolatai Ian jelenlétében! - Ian... hogy is mondjam... egyszerűen nehezen tudom összeegyeztetni a munkámat meg a magánéletemet - próbálta megmagyarázni. - Megértelek - mondta egyszerűen a férfi. Bekanyarodott a motel parkolójába, és leállította a motort. Elhajolt Dinah oldalára, és szelíden megsimogatta a lány lüktető halántékát. - Ne haragudj rám, kérlek. - Gyengéden megcsókolta, és közben a tarkóját simogatta. Mire felegyenesedett, Dinah furcsa módon nyugodtnak érezte magát, mint aki minden feszültségtől megszabadult. - Ugye egy szavamat se hitted el, amikor tegnap este megkértem a kezedet? - kérdezte Ian halkan. - Ian, miért hittem volna el? - sóhajtott vállat vonva a lány. - Pedig én komolyan gondoltam - vitatkozott Ian. - És ha nem esküszünk meg vasárnap, akkor csak rajtad múlik, hogy milyen időpontot választasz. Dinah önkéntelenül elnevette magát. Volt valami mókás a férfi komolyságában. Honnan veszi ezt a leírhatatlan önbizalmat? - Figyelj rám, Ian! Te is nagyon jól tudod, hogy nem mehetek hozzád feleségül. - De miért nem, drágám? Csak nem akarod azt mondani, hogy nem ismerjük egymást eléggé? - Azt... azt hiszem, hogy... - A fene egye meg, mit is hisz egyáltalán? - Ha csak ez az egyetlen akadály, akkor azt javaslom, hogy ismerkedjünk meg egymással közelebbről - szakította félbe Ian. - Figyelj rám! Most megkötünk egy szóbeli házassági

szerződést, és aztán próbaházasságban élünk egész addig, amíg biztos nem leszel benne, hogy egész életedre akarsz engem. És most mondd el légy szíves, hogy mit vársz el elsősorban egy férjtől? Dinah hitetlenkedve próbált mondani valamit, de nem jött ki hang a torkán. Micsoda trükk ez már megint? Próbaházasság szerződéssel? Jól hallotta? - Mondd, te komolyan gondolod? - kérdezte végül. - Nem találod elég jó ötletnek? - Nem is tudom... alapjában véve talán... - Na látod, akkor egyetértünk. - Dinah mélyen elpirult. Hogy is érthetett volna egyet egy ilyen őrült javaslattal? Hol maradt a józan emberismerete? Kippel soha nem beszéltek ilyesmiről, a fiút egyáltalán nem érdekelte, hogy ő mit várna el tőle. - Akkor mondd el, hogy mi a fontos neked a házasságban! Talán a megbízhatóság? - tette hozzá, látva, hogy Dinah nem tud mit mondani. - Természetesen, meg az őszinteség - csúszott ki a lány száján. - Ebben egyetértünk - mosolyodott el Ian, aztán hirtelen az órájára nézett. - Jaj, azt hiszem el kell halasztanunk a folytatást. Egy üzleti vacsorára kell mennem. Nem akarsz velem jönni? Biztos éhes vagy, én meg örülnék, ha ott lennél. Nem csak üzleti ügyekről lesz szó, szerintem egész jól elszórakoznál. - Megint áthajolt hozzá, és apró csókokkal próbálta meggyőzni. - Nem is tudom, hogy fogom kibírni a vacsorát, ha nem csókolhatlak meg közben - mondta rekedten. - Megvárlak itt, amíg átöltözöl, jó? - Oké - hallotta Dinah a saját hangját. Hogy tudja Ian mindig ilyen könnyen rávenni mindenre? Ma délben még megesküdött magának, hogy igyekszik elfelejteni, amilyen gyorsan csak lehet, most meg hajlandó lenne elmenni vele egy üzleti vacsorára, egy csomó vadidegen emberrel. Öltözködés közben próbálta elemezni a helyzetet. Mit gondoljon erről a házassági szerződési ötletről? Megengedheti-e magának, hogy akár leheletnyit is megbízzon Ianben? Nem lenne okosabb most lemenni és fáradtságra hivatkozni lemondani a vacsorát? Belebújt piros selyemruhájába, és abban a pillanatban pontosan tudta, hogy el fog menni. Gondosan kikészítette magát, kifestette a szemét és néhány cseppet lelt a füle mögé a drága parfümből, amelyet még Kiptől kapott ajándékba. - Ez aztán villámgyorsan ment! - füttyentett Ian, mikor beszállt mellé a kocsiba. Fantasztikusan nézel ki! Jólesett a bókja. Egy örökkévalóság óta nem mondott neki ilyet férfi. Tehát ez a kezdet. A hangulat barométere szemlátomást emelkedik. Hosszú idő után, ma este végre szórakozni fog. Miért is ne? Egyszer úgyis véget kell vetni ennek az unalmas életmódnak. Ian száguldva hajtott visszafelé a Disneyland Hotelhez. Átsiettek az előcsarnokon, aztán a lifttel felmentek Ian szobájához. - Gyorsan tiszta inget veszek - magyarázta Ian, miközben bedugta a kulcsot a zárba, látva Dinah szkeptikus pillantását. Ian drága apartmanban lakott. Már el is tűnt a hálószobában, Dinah pedig helyet foglalt egy kanapén. Mikor a férfi visszajött, Dinah-nak nehezére esett, hogy ne bámulja meg őszinte csodálattal. Miért is néz ki ilyen átkozottul jól a hófehér ingében és a tweed zakójában? - Telefonon keresnek - mutatott Dinah a készüléken villogó fényre. - Na tessék, még ez is - vette fel a kagylót homlokát ráncolva Ian. - Mercer. Dinah kellemetlen érzéssel hallgatta a beszélgetést. Csak számokról, eladási jelentésekről és reklámról esett szó, a legszárazabb üzleti zsargonban. Az egész megint

eszébe juttatta, hogy Ian számára a nevelés és a gyerek, meg a tanár is pusztán számokban értékelhető vevőkör és üzlet. Hogy elterelje a figyelmét, az ajtóhoz lépett, és elolvasta az árjegyzéket. Döbbenten állapította meg, milyen drága itt egy szoba. - Valami baj van? - nézett rá kutatóan Ian, látva becsmérlő arckifejezését. Dinah lenyelt egy csípős megjegyzést a kiadó nagyvonalúságáról, amely már a nyelve hegyén volt. De mivel örült a vidám estének, jobb, ha magában tartja. - Nem, semmi, minden rendben van - vetett Ianre egy ártatlan pillantást. Ian bemutatta Dinah-t a többi vendégnek, és a lány megállapította, hogy a társaság az Advance Press három további képviselőjéből és néhány tanárból áll, akik hozzá hasonlóan új olvasási programot keresnek. A második pohár bor után oldódott a hangulat, és a társalgás az üzleti ügyekről az írókra és a könyvekre terelődött át. Dinah-nak feltűnt, hogy az Advance Press többi képviselője egyfolytában mosolyog, és arra gondolt, hogy nehéz lehet egész nap ilyen barátságosnak látszani. És Ian? Ahányszor csak a férfi rámosolygott, úgy érezte, menten elolvad. Nem volt unalmas a társalgás, ő is részt vett benne, de nem szomorkodott, amikor a tanárok a desszert után elbúcsúztak és távoztak. Aztán nem sokkal később Ian kollégái is elköszöntek. Végül Dinah és Ian is elhagyta az éttermet; sétáltak egyet az étterem kertjében, hogy kinyújtóztassák elgémberedett tagjaikat. Az úszómedence vize csillogott a lámpafényben, közepén szökőkút csobogott. - Na, tűrhetően szórakoztál? - kérdezte Ian. - Igen, annak ellenére, hogy üzleti vacsora volt. - Örülök. Én is jól éreztem magam. - Átölelte Dinah derekát. - Persze csak azért, mert te is ott voltál - tette hozzá. - Nehezemre esett, hogy az üzletre összpontosítsak. - Magához szorította a lányt. - Még csak most kezdődik az este. Mit szólnál, ha elmennénk Disneylandbe? - Szívesen - nevetett rá Dinah. - Gyerekkorom óta titkos álmom, hogy eljussak oda. Sose hittem, hogy egyszer beteljesül. Ezüstszínű vonat repítette őket néhány perc alatt Disneylandbe. Ahogy a „jövő országán” át barangoltak, Dinah-nak feltűnt, hogy tud lelkesedni Ian a legapróbb részletekért. Előtűnt a kisfiús oldala, amit eddig még nem ismert. Aztán a háromdimenziós moziba mentek. Dinah hirtelen megszédült, és görcsösen kapaszkodott a korlátba. Úgy érezte, egy zuhanó repülőgépben ül. Ian nevetve ölelte át, mintha védelmezni akarná, és magához szorította. Dinah átengedte magát a férfiből áradó biztonságérzetnek, és a nyakához simította az arcát. Őszintén sajnálta, mikor elhallgatott a zene, és kialudtak a színes képek. Olyan romantikus volt! Nagyot sóhajtott, mikor kiléptek a langyos éjszakába. Lassan ballagtak a parkon át, míg egy mesterséges tóhoz nem értek. A part mellett horgonyzott a „Mark Twain”, a hajdani Mississippi-gőzösök mintájára épített hajó. Elhatározták, hogy tesznek egy kört a hajóval. A hajókorlát mellől egy csendes zugból figyelték az elsuhanó partot. Dinah nekidőlt Ian vállának, s a férfi átölelte, szelíden simogatva a ruha kivágásából kivillanó bőrét. Néha-néha egy-egy apró csókot lehelt a hajára. A lány érezte izmos combját és mellkasát a háta mögött, és hirtelen a védettség kellemes érzése járta át. Megfogta Ian kezét, s az ujjaik egymásba fonódtak.

Egyikük sem szólt egy szót sem, csak a víz halk csobogása hallatszott. A hajó imbolygása és Ian megnyugtató simogatása jótékony kábulatba ringatta Dinah-t. Rég nem volt ilyen békés hangulatban. Mindketten összerezzentek a hajósziréna hangjára, de aztán Ian tovább simogatta, és Dinah megnyugodott. Egy pillanatra elcsodálkozott, milyen könnyen befolyásolja a férfi. A jelenlétében mindig ki volt szolgáltatva valamilyen érzelemnek, hol haragot, hol tökéletes békességet érzett; máskor izgatott lett, egyszóval Ianben megvan az adottság, hogy érzelmi élete összes húrjain játsszon. Mikor a hajó kikötött, egy darabig még sétálgattak, a különböző látványosságokat nézegetve. Dinah egyre lassabban lépkedett, míg Ian végül megkérdezte: - Késő van, ugye? Biztosan fáradt vagy. Menjünk haza? - A hangja tele volt gyengédséggel. - Azt hiszem, nem rossz ötlet - fojtott el egy ásítást Dinah. - Tényleg fáradt vagyok. És mit csináljunk a maradék tikettjeinkkel? - Nagyon egyszerű. Megőrizzük őket, és majd odaadjuk a gyerekeinknek - felelte nagy komolyan Ian. - Gyerekeknek? - ismételte meg értetlenül Dinah. - Igen, még róluk is beszélnünk kell, de csak szép sorjában, semmit sem szabad elhamarkodni. A vonatban, visszafelé Disneylandből, Dinah szabadjára engedte a gondolatait. Ma este egész más megvilágításban látta Iant. Néhány órára megfeledkezett róla, hogy üzletember. Ian mint a férje, gyerekek... Vajon komolyan gondolta? Nem, ez nem lehet igaz. A szálloda elé érkezve Ian kiugrott a kocsiból, átölelte a derekát, és szinte magától értetődően vezette fel a szálloda lépcsőjén, aztán a hallon át a lifthez. Dinah szíve hevesen vert. Miközben a liftre vártak, elmerültek egymás tekintetében. Ian megfogta a kezét, és Dinah ellenállás nélkül követte. Érezte, hogy már késő ellenállni. Egyedül voltak a liftben. Ian két keze közé fogta az arcát, és szenvedélyesen megcsókolta. A csókja egyszerre volt követelőző és gyengéd. Egyik keze lefelé csúszott a lány hátán, a csípőjére, és szorosan magához ölelte. Dinah érezte, hogy mindkettőjükben percről percre nő a feszültség. Sóhajtva ölelte át Ian nyakát. Mikor a lift megállt, alig tudott elszakadni Iantól. Még soha életében nem érzett ilyen heves vágyat egy férfi iránt. Hátrált egy lépést, hallva, hogy Ian is nehezen lélegzik. A férfi kinyitotta a lakosztály ajtaját, aztán levette a zakóját, és egy szék támlájára dobta. - Dinah - szólalt meg rekedten. - Beszélnem kell veled. Gyere, ülj ide mellém! - Az érintésétől Dinah testét megint borzongás járta át, s a szíve vadul vert, meg sem mert szólalni. - Dinah, először a házasságunkról akarok beszélni veled, bármilyen furcsának is tartod. - Most? - kérdezte a lány meglepetten. Miután órák hosszat élvezte a férfi gyengéd simogatását, most csillapíthatatlan vágyat érzett. Már semmit sem értett, Kippel minden egész más volt. - Igen, most - felelte rekedten Ian. - Mielőtt magamhoz ölellek, hogy soha többé ne engedjelek el. Dinah a szemén látta, mennyire kívánja. - Nem tudom, mit akarsz hallani - mondta alig hallhatóan. - Megbízhatóságban és őszinteségben már megegyeztünk, emlékszel? Ezen kívül mi a fontos neked?

Szemmel láthatóan komolyan meg akarja beszélni vele a dolgot. Hát jó, miért is ne? Pillanatnyi gondolkozás után megszólalt: - Talán még néhány gyakorlati dolog. - Mire gondolsz? Például a mosogatásra? - vigyorodott el Ian. - Nos, nekem is megvan a munkám - őrizte meg a komolyságát Dinah, és keresztbe fonta a karját. - Szóval a háztartás egész felelősségét rám akarod hárítani? - kérdezte enyhe iróniával a hangjában Ian. - Mit jelent az, hogy felelősség? Legfeljebb arra gondoltam, hogy nem én egyedül... - Oké, elmosogatok, és ráadásul még jó szakács is vagyok. - Tényleg? És mit szoktál főzni, ha szabad kérdeznem? - Hát... sok mindent... Sült húst, salátát... a rántottám például világhírű. - Lenyűgöző - bólintott szárazon a lány. - Egy agglegény, aki képes ellátni magát. Tényleg ritkaság. - Eszébe jutott, hogy egyszer szívesen próbára tenné Ian konyhaművészetét. - És rendszeresen leviszem a szemetet - emelte esküre két ujját Ian. - És mi a helyzet a porszívózással? - Az természetes, hogy a nehéz fizikai munkát a férfi végzi. - Istenem, Ian, ennyi elég is egy házassághoz? A háztartási munkák többé-kevésbé igazságos felosztása? - Miért, szerinted még mi kell hozzá? - nézett rá kutatva Ian. - Például, hogy kölcsönösen tiszteletben tartsuk egymás érdeklődését. - Szerinted nem jobb, ha azonos az érdeklődésünk? - Nem is tudom. Az eltérő érdeklődés színesebbé teheti a kapcsolatot. - Dinah elhallgatott. Furcsa, de Kippel soha nem beszélgettek ilyesmiről. - Mi volt a vőlegényed foglalkozása? Áhá, családi vállalkozásban dolgozott. - Elektronika. De elsősorban autóversenyző volt. - Dinah-t hirtelen furcsa szomorúság töltötte el. Nagyon szeretett autóversenyekre járni Kippel. - Úgy hangzik, nem volt túl sok közös vonásotok. Szerinted ettől változatosabb volt a kapcsolatotok? - Ó, remekül szórakoztunk együtt - felelte kitérően a lány. - Aha. Elméletileg egyet kell értenem a tételeddel, de nálad és Kipnél nem működött, igaz? Egyáltalán, szeretted? - Azt hiszed, hozzámentem volna valakihez, akit nem szeletek? - nézett rá csodálkozva Dinah. - Nem válaszoltál a kérdésemre. - Nem tudom, miért ráncigálod ezt most elő, Ian - nyelt nagyot a lány. - Nem akarok beszélni róla. - Hát persze, hogy ez a fájó pont. Soha nem volt köztük igazi szerelem, csak szerelmesek voltak és elbűvölték egymást. Ian előrehajolt, átölelte, és vigasztalóan simogatni kezdte. Dinah belefúrta az arcát a vállába, jólesett a meleg és gyengéd kéz simogatása. - Én soha nem foglak elhagyni, Dinah - súgta a fülébe Ian. - El kell hinned. Szerencse, hogy nem lettél Kip feleségi, így az enyém lehetsz.

Dinah lehunyta a szemét és közelebb fészkelődött hozzá. - Elhiszed, hogy nem foglak elhagyni? - Igen, Ian - felelte alig hallhatóan. Ebben a pillanatban minden kételye szertefoszlott. Lassan felfelé csúsztak az ujjai a férfi ingén, fel a gallérjáig, és megsimogatta izmos mellét. A férfi szorosan magához ölelte, Dinah az ingén át érezte a szíve dobogását. - Dinah - suttogta Ian - egy életen át úgy leszünk együtt, mint ma. - Igen, Ian. - Úgy érezte, még rengeteg ideje van, hogy odaadja magát neki, nem kell sietniük. Gyengéden viszonozta a férfi csókját, aztán az ajka lejjebb csúszott a vállára. Hallotta, hogy Ian felnyög. - Csókolj még, Ian, kérlek - könyörgött. - Szereted, ha megcsókollak, ugye? - mosolyodott el a férfi. - Ezt is be kell vennünk a szerződésünkbe - azzal magához szorította. Nyelvével szétfeszítette Dinah engedelmesen nyíló ajkait. Ujjhegyével finoman cirógatta Dinah tarkóját, s a lány lélegzete felgyorsult. Érezte, ahogy a tarkójából kiinduló bizsergés szétárad az egész testében. Magától értetődőnek érezte, hogy Ian lassan lehúzza a ruhája cipzárját. Várakozásteljesen mosolyogva nézte, ahogy eloltja a lámpát. A szoba félhomályba borult, s ettől a hangulat még meghittebb lett. Ian óvatosan felemelte és talpra állította, aztán lassan lehúzta a ruhát a válláról, ajkát a nyakára tapasztotta és lassan csúsztatta lefelé, míg kinyitotta a melltartóját. Ahogy megérezte az ajkát a meztelen bőrén, Dinah hátravetette a fejét és felnyögött. Reszkető ujjakkal kezdte kigombolgatni Ian inggombjait. Heves vágyat érzett, hogy megsimogassa meztelen mellét, s érezze a keze alatt Ian csupasz bőrét. Kitapogatta a kemény mellbimbókat, s az ujja hegyével végigsimított rajtuk. Ian felnyögött, és kicsit eltolta magától. - Ian, mi baj van? - kérdezte riadtan Dinah. - Sokáig akarlak szeretni, Dinah - suttogta a férfi - de ha ezt teszed velem, nem bírom. Lihegve lélegzett, Dinah érezte az izgalmát, lehunyta a szemét és átengedte magát az érzéseinek. Ian lehúzta róla a melltartóját, s ő a simogató kéz felé hajolt. Halkan felsikoltott, ahogy Ian ajka rátapadt feszülő mellbimbójára. Úgy járta át a vágy, mint az áramütés, szinte beleszédült. Ian hirtelen két erős karjába kapta, és átvitte a hálószobába. Ahogy letette az ágyra és hozzálátott, hogy egészen levetkőztesse, az arcán elsöprő szenvedély tükröződött. Dinah szabad utat engedett az ösztöneinek. Minden gátlás nélkül simogatta Ian testét. - Dinah! - tört ki rekedten a férfi torkán, magához rántotta, és végigsimított a testén. Dinah úgy érezte, nem bírja tovább az egész testét feszítő vágyat, de Iannek sikerült még tovább fokoznia. Legmerészebb álmaiban sem mert volna ilyen szenvedélyről ábrándozni, a valóság Iannel csodálatosabb volt, mint legvadabb fantáziájában képzelte volna. Görcsösen simogatta a férfi izzadságtól nedves, izmos hátát, és beletemette arcát a nyakába, érezte bőre sós ízét. Beszívta az arcvíz fanyar illatát, és látta maga fölött az arcát, a szenvedélyes csillogást a szemeiben, s a homlokán gyöngyöző izzadságcseppeket. Belevájta ujjait a hátába, és halkan felsikoltott. Úgy érezte, kibírhatatlan feszültség önti el, s a csúcspont úgy érte, mint egy robbanás. Forgott körülötte a világ. Aztán nyugodtan, és nagyokat sóhajtva feküdt Ian karjai közt. A férfi magához szorította és szelíden simogatta. Ő hozzásimult, élvezte a közelségét és a saját kimerültségét, s alig két perc múlva mélyen aludt. Ian még javában aludt, mikor Dinah másnap reggel felébredt. Óvatosan kiszabadította magát a karjából, gyengéden rámosolygott és felkelt. Lábujjhegyen osont ki a fürdőszobába. Rámosolygott a tükörképére. Házasság Ian Mercerrel! Hát, a próbaházasság tegnap esti

része remekül sikerült. Még egyszer átgondolta az úgynevezett házassági szerződésüket. A legfontosabb dolgokat tisztázták, Ian még főzni is fog! Ha ez sem elég csábító... Eszébe jutott, hogy ideje lenne hazamenni átöltözni, ha időben oda akar érni az első előadásra. Elhatározta, hogy üzenetet hagy Iannek. Egy darab papírt kezdett keresni a férfi íróasztalán. Hirtelen kővé dermedt. Egy halom papír tetején, egy fehér kártyára az ő nevét írta valaki. Azonnal eszébe jutott, hogy ő töltötte ki a formanyomtatványt, miután Ian a standon elmagyarázta neki az ACE- programot. A kártya szélére valaki ceruzával ráírta : „Nagyon jó eladási esélyek". Dinah kővé dermedve bámulta a piros feliratot. Villámcsapásként hatolt belé a felismerés, hogy csak kiszámított játék volt az egész. Hogy is hihette egyetlen percig is, hogy Ian komolyan gondolja a házasságot? Jövedelmező üzletet akart, ez minden! Úgy látszik, semmi sem elég drága neki a jó üzlet reményében. Szégyentelenül kihasználta az ő gyengeségét. Dinah két kézzel kapaszkodott az íróasztalba, attól félt, hogy rögtön elájul. Kemény ütés volt. Egy ilyen szerelmes éjszaka után a hirtelen kijózanodás, ez már túl sok volt neki. A harag könnyei szöktek a szemébe. Mit keres még itt? Legfőbb ideje, hogy elhagyja ezt a szobát, és vele együtt Iant is, méghozzá örökre! Nem szállt be a liftbe, hanem a lépcsőn szaladt le, hogy senki ne lássa felindultságát. Elrohant a recepció mellett, ki az utcára. Első csalódása heves dühbe csapott át. Leintett egy taxit és a motelhez vitette magát. Ott gyorsan lerángatta magáról a piros selyemruhát, dühösen összegyűrte, és a többi holmijával együtt begyömöszölte a bőröndjébe. Farmernadrágot és pólót húzott, s már kint is volt a motelből. A parkolóból kikanyarodva a konferencia színhelyével ellentétes irányba indult el. Ma van az utolsó nap, de egyszerűen képtelen odamenni. Soha többé nem akarja látni Iant, soha többé!

4. - Helló, Dinah! Milyen volt a konferencia? Találtál valami jó olvasási programot az iskolának? - Nagyon érdekes volt - felelte Dinah kötelességtudóan, de minden meggyőződés nélkül, az igazgató kérdésére. Mr. Sundemant annyira lekötötték a számítógépe képernyőjén látottak, hogy fel sem tűnt neki, milyen feszült a lány hangja. - Jól van - mondta, fel sem nézve. - Most már végleg döntenünk kell. Te jó isten, odanézz, milyen rengeteg teszteredmény! - mutatott az asztalon felhalmozott számítógépes listákra. Azt hiszem, kénytelen leszek kicsit komolyabban elbeszélgetni néhány kollégával. Elképesztő, hogy milyen eltérő eredményeket mutatnak a gyerekek az olvasási tesztekben. Dinah bólintott. Tudta, kire gondolt az igazgató. Volt néhány tanáruk, akiket más iskolákból helyeztek ide, részben azért, mert meg akartak szabadulni tőlük, részben azért, mert jobb eredményeket vártak tőlük az ő iskolájuk módszereivel. Az eredmények aztán igen sok kívánnivalót hagytak maguk után. Sundeman levette a szemüvegét, és könyörgő pillantást vetett Dinah-ra. - Azt javaslom, Dinah, hogy a lehető leghamarabb hívd meg az összes kiadó képviselőjét, hogy mutassák be a programjaikat. Majd a többi kolléga segít neked a választásban. Igyekeznünk kell, nehogy elveszítsük a támogatást. A főnök szavai megzavarták Dinah-t. - Én hívjam meg a képviselőket? - ismételte meg. - Igen, hívd fel őket, ha lehet, még ma - bólintott Sundeman. - Sürget az idő, nem érted? Dinah halványan elmosolyodott. Átkozta magát, amiért annak idején elvállalta ezt a feladatot. - Megteszem, ami tőlem telik - mormolta, kilépve a szobából. Szinte kábultan lépkedett a folyosón. Világos, hogy mi a teendője. Leül a telefon mellé, és végigtelefonálja a kiadókat. Személyesen kell megkérnie Iant, hogy jöjjön el az iskolájukba, és mutassa be az ACE- programot. Nem hagyhatja ki az ACE- t, ahhoz túlságosan ismert, a programhoz pedig elkerülhetetlenül hozzátartozik Ian személye. Hirtelen ellenállhatatlan erővel támadt fel benne a férfi simogatásainak emléke. Minden csak számítás volt! Könnyek szöktek a szemébe. Egek, Dinah, próbáld meg összeszedni magad! - biztatta magát. - Az iskolában vagy! Érezte, hogy valaki megrángatja a ruhaujját, és megfordult. Két tanítványa hozta vissza a könyveket, amit odaadott nekik. Szinte hálás volt, hogy elterelik a figyelmét, átölelte a gyerekek vállát, és türelmesen válaszolgatott a kérdéseikre. - Dinah, telefon! - kiabált ki a folyosóra a titkárnő. - Jövök! - Lehet, hogy már soha nem jut hozzá egy kis kávészünethez? Visszasietett a titkárságra, és felvette a kagylót. - Halló, tessék? - Tegnap egész nap próbáltalak felhívni - hallott egy ismerős hangot. - A motelben azt mondták, hogy elutaztál. Dinah összerezzent rémületében. Mit akar még tőle? - Dinah, miért utaztál el olyan hirtelen? - Ian, mit akarsz tőlem? - kérdezett most vissza ő, görcsökén szorongatva a telefonkagylót.

- Ezt komolyan kérdezed? Megkértem a kezedet, te meg válasz képpen egyetlen szó nélkül otthagysz az ágyban, és eltűnsz. Dinah levegő után kapkodott. Hogy lehet ilyen szégyentelen, hogy még most is így megjátssza magát? Az iroda tele volt tanárokkal és szülőkkel, innen most nem folytathat magánbeszélgetést Iannel. Összeszedte magát, és megpróbált határozottan beszélni. Ha már úgyis felhívta, legalább megbeszélheti vele az üzleti ügyeket.

- Ian, úgyis fel akartalak hívni. Az igazgatóm megfért, hogy szervezzek bemutatókat különböző olvasási programokból. Meg akartalak kérdezni, hajlandó lennél-e nálunk is bemutatni az ACE- programot? - Természetesen, de... - Jó - vágott a szavába Dinah. - Kérlek, várj néhány napot, amíg elkészítjük az időbeosztást. Mr. Sundeman majd felhív. - Nem hagyott neki időt, hogy megint a magánügyeikről beszélőn, a csend a vonal túlsó végén elárulta, hogy ez a veszély egyelőre nem is fenyegeti. Még egy-két szót mondott a szervezésről, aztán elbúcsúzott. - Sajnálom Ian, de most órám van... - Semmi baj, Dinah. A viszont hallásra. - Olyan fojtottan beszélt, hogy a lány alig értette, mit mond. Dinah letette a telefont, és kisietett az irodából. Mereven maga elé bámulva vonult be külön kis olvasószobájába. Becsukta maga mögött az ajtót, és belerogyott a karosszékébe. „Nagyon jó eladási esélyek.” A fene egye meg, képtelen megfeledkezni erről a néhány szóról. Az egész hétvégét azzal töltötte, hogy a házuk uszodájában a konferenciáról magával hozott prospektusokat és katalógusokat tanulmányozta, köztük természetesen az Advance Press anyagait is. Újra meg újra azon kapta magát, hogy Iannél járnak a gondolatai. Belebámult a medence azúrkék vizébe, és megfogadta magában, hogy a jövőben szigorúan különválasztja a munkáját a magánéletétől. Akkor értette meg először igazán, milyen fontos, hogy hivatása van, amikor Kip elhagyta. Az esküvő előtt eljátszott a gondolattal, hogy felmond és otthon marad. Akkor most se férje, se munkája nem lenne, méghozzá olyan időkben, amikor másról sem beszélnek, csak a tanárok munkanélküliségéről. Szóval katasztrófa lett volna. A munkája segített abban is, hogy elfelejtse a bánatot, amit Kip okozott neki. Elterelte a figyelmét. Megszólalt a csengő, és Dinah osztályterme hamarosan nevetgélő, vidám gyerekekkel telt meg. Ahogy elkezdte az óráját, hirtelen eszébe jutott az ACE-program. Ennél a csoportnál épp az lenne az igazi - futott át a fején, de aztán elhessegette az ötletet. A gyerekeknek talán igen, de a tanároknak aligha. A kollégák többsége nem boldogulna az ACE- programmal, abban biztos volt. Mikor befejezte az órát, elővette Jerry Applewood dossziéját. Jerry problematikus gyerek volt, az olvasásban három évvel elmaradt a korosztályától elvárt teljesítményektől. Dinah megcsóválta a fejét. Ez meghaladja Bess képességeit. A kisfiú nemrég került ide, és Bessnek még eszébe sem jutott, hogy ideküldje hozzá. Sóhajtva felállt, és a könyveket kezdte rendezgetni a polcán, a rendes év végi leltárhoz. - Helló, Dinah! - Ian! - fordult meg döbbenten, s a kezében tartott könyvcsomó hangos puffanással esett le. Ian azonnal mellette termett, segített összeszedni őket, s közben végigsimított a karján. - Mindig örülök, ha segíthetek - mondta kisfiús mosollyal. - Tudom, hogy csak erről van szó - felelte csípősen a lány, és megpróbált felállni, de Ian a karjánál fogva visszatartotta. Dinah-nak eszébe jutott a fogadalma, hogy soha töb bé nem szól hozzá egy szót sem, és megpróbálta kiszabadítani magát. Ian azonban belekapaszkodott a nadrágszíjába, és nem engedte. Dinah úgy vonaglott, mint egy kígyó, de a szorítás csak erősebb lett. Ian szemében határozottság, sőt, támadókedv villogott.

- Ian, légy szíves, eressz el... Ian előrehajolt, és egy heves csókkal fojtotta bele a szót. Úgy szorította Dinah arcát, hogy ne tudja kiszabadítani a száját, és kénytelen legyen viszonozni a csókját, bármennyire is igyekszik összeszorítani az ajkait. Végül Dinah engedett. Érezte, hogy a teste elernyed, bármennyire is igyekszik megakadályozni. Ian vállára tette a kezét, és kicsit közelebb simult hozzá. A férfi lassan elengedte. Dinah hátrarántotta a fejét, de olyan heves mozdulattal, hogy a haja beakadt Ian ujjai közé, s ő felsikoltott fájdalmában. Kiszabadította magát, felugrott, és támadó éllel szólalt meg. - Mit akarsz tőlem, Ian Mercer? Ez itt a munkahelyem, és nem akarom, hogy... - Olyan izgatott és dühös volt, hogy nem találta a megfelelő szavakat. Önmagára legalább olyan dühös volt, mióta megint megérezte, hogy nem tud ellenállni Ian gyengédségének. - Csak lassan, lassan, Dinah. Csak egy kis baráti csók volt, hogy úgy mondjam, a viszontlátás örömére. Dinah dühösen meredt rá, és még egy lépést hátrált, hajszál híján felbotolva a földre borult könyvekben. Bosszantotta, hogy Ian egészen az iskoláig követte, ugyanakkor kénytelen volt bevallani magának, hogy a csókja teljesen megzavarta. Úgy látszik, még mindig hevesen reagál Ian minden mozdulatára. Ian keresztbe font karral, bájosan rámosolygott. - Itt volt dolgom a közelben, és gondoltam, benézhetnék, hogy megállapodjunk a bemutató időpontjában, meg - kicsit lehalkította a hangját - egy privát időpontban is - tette hozzá kacsintva. Dinah összeszorította a fogait. Nem, most nem hagyja magát levenni a lábáról! - Dinah, tudom, hogy nincs több órád, és tényleg nagyon örülnék, ha megengednéd, hogy hazavigyelek. - Miért...? Azért, hogy eladd nekem a programodat? - kérdezte csípősen. - Nem, csak egészen egyszerűen szeretnék együtt lenni veled - felelte halkan Ian, de arcára fagyott a mosoly. Egy lépést tett Dinah felé. A lány a mélykék szempárból próbálta kitalálni, mire gondolhat, de Ian arca közönyös volt, semmit nem árult el. Egek, ha most megint megpróbálja megcsókolni, képtelen lesz ellenállni, és az a legrosszabb, hogy még szeretné is. Ian azonban semmi ilyesmit nem tett, csak egyszerűen megkérdezte: - Milyen napod volt? - Mint mindig, sok idegeskedés és bosszúság - felelte Dinah megkönnyebbülten. - Nézzük csak, mi szép van itt? - emelt fel hirtelen az asztalról Ian néhány anyagot, és belelapozott. - Ezek a könyvek nagyon jól beleilleszkednének a mi ACE-programunkba. Csak nem akartad leselejtezni őket? Fogadok, hogy nem könnyű rábeszélni a kollégáidat, hogy ilyen munkafüzetekkel dolgozzanak - tette hozzá a lányra kacsintva. - Igaz. Órákat töltenek azzal, hogy a helyes kiejtést magyarázzák a tanulóknak, de ha azt kell megértetni velük, mi a tartalma annak, amit olvastak, csődöt mondanak. A teszteredmények világosan bizonyítják. - Hidd el, az ACE-vel a problémáik jó részét meg tudnák oldani. - Ian visszatette a könyveket az asztalra, és közelebb lépett. Dinah-nak mintha gyökeret eresztett volna a lába. Tudta, hogy Ian most mindjárt megérinti, mégsem tudott védekezni ellene. Tűrte, hogy magához ölelje, s az ajka az övét

keresse, aztán hirtelen ráébredt, hogy egyszer s mindenkorra véget vethet mindennek, és eltolta magától Iant. - Hagyd abba, Ian. Zavarsz a munkámban. Annyi mindenről kell döntenem, hogy azt sem tudom, hol kezdjem, és te még jobban megnehezíted a dolgomat. - A legfontosabb döntés csak kettőnket érinti - felelte a férfi mosolyogva! - Jaj, Ian, ne kezdd megint elölről! Egyetlen szót sem hiszek el a házassági ajánlatodból. - Hogyhogy nem? Tudod, hogy komolyan gondolom. - Hogyhogy nem? Mert szemmel láthatóan csak különösen jó eladási lehetőségekre számítasz nálam! - A szeme még zöldebben villogott a dühtől. - Hogy érted ezt? - vonta fel a szemöldökét Ian. - Te magad írtad rá a kártyámra. Nagyon jó eladási esélyek Dinah Paige-nél. - Ja úgy, most már értem - mosolyodott el Ian. - Hát persze, hogy ezt írtam a kartonodra, mikor úgy is van. Az iskolád éppen egy megfelelő olvasási programot keres, mi pedig épp egy ilyet kínálunk. Egyszerű. Tényleg meg vagyok győződve róla, hogy jól jártok az ajánlatunkkal. - Igen. És furcsa módon éppen én vagyok itt ennek a területnek az illetékese. - De a végső döntést nem te fogod meghozni, Dinah. - Nem, de nekem kell megszerveznem és ellenőriznem az egészet, és egy ilyen program biztosan rengeteg gondot okozna sok kollégának. - Emiatt nem aggódom, a ti szakértőtök szuper. - Ha azt hiszed, hogy ha engem meggyőzöl, akkor... - Téged csak egyetlen dologról akarlak meggyőzni... arról, hogy legyél a feleségem. Még mielőtt Dinah bármit válaszolhatott volna, egy csókkal fojtotta el tiltakozását. - Mára már végeztél, nem? - kérdezte Ian játékosan harapdálva a fülcimpáját. - Igen - bólintott Dinah csodálkozva, amiért a szíve vadul ver. Mi lehet ebben az emberben, hogy ilyen hevesen reagál a legapróbb érintésére? Szilárdan eltökélte magában, hogy nem engedi közel magához, és lám, elég ha csak hozzáér, és minden szép elhatározása semmivé foszlik. - Lenne egy ötletem - nevetett rá Ian. - Menjünk el bevásárolni, és vegyünk valami finomat. - Azzal már át is ölelte, és szelíden az ajtó felé tuszkolta. - Ennivalót? Miért, mit akarsz? - Azt hiszem, át kellene térnünk a gyakorlati részletekre. Te magad mondtad, hogy nem ismersz eléggé ahhoz, hogy hozzám gyere feleségül. Ha most elmegyünk bevásárolni, alapvető információkat nyerhetsz az ízlésemről, arról, hogy mit szeretek és mit nem, már ami az evést illeti. Aztán hazamegyünk hozzád és körülnézek a konyhádban, hogy megcsodálhasd a szakácsművészetemet. Dinah kétkedve méregette. Be akarja csapni? Ian szeméből azonban csak örömet olvasott ki, amiért nem adott neki kosarat. Kint a folyosón lerázta a válláról Ian kezét. - Ian, nem szeretném, ha mindenki megtudná, hogy mi... Tudod, itt az iskolában gyorsan terjed a pletyka. - Persze, megértem - mosolygott rá Ian. - Tudod - magyarázkodott tovább Dinah - a kollégáim közül sokan ott voltak akkor a templomban, és...

- Akkor örülniük kellene, hogy végre találtál magadnak egy helyes embert. - Találtam? - nézett rá kétkedve Dinah. - Én egyáltalán nem vagyok olyan biztos benne. - Elég időt hagyok, hogy magadtól is rájöjj. Addig pedig titokban tartjuk a próbaházasságunkat. Belépve a lakásba, Ian azonnal nekilátott, hogy alaposan körülnézzen. Leült a heverőre is, és ugrándozva kipróbálta a rugózást. - Nagyon kényelmes - állapította meg, aztán felállt, és Dinah könyvespolcát vette vizsgálat alá, majd a lemezek következtek. Dinah az ajtófélfának támaszkodva figyelte. - Te aztán kíváncsi vagy! - jegyezte meg kicsit gúnyosan. - Minden érdekel, ami veled kapcsolatos - nyújtózkodott ki Ian. - Csak így ismerhetlek meg igazán. Rá akarok jönni, mi bennünk a közös, és mi nem. - És eddig mire jöttél rá? - Mind a ketten szeretünk olvasni, bár nem ugyanazokat az írókat kedveljük. Látod, ebben is mindjárt benne van az együttélésünk két oldala. Te szereted a különbségeket, én pedig a közös vonásokat. - Jó megfigyelő, Mr. Mercer. Mellesleg szólva, nem evésről volt szó? - Előbb körül kell néznem a konyhában. - Ian közelebb lépett és magához ölelte. - Meg a hálószobában - tette hozzá. Dinah beszívta az aftershave illatát, és megborzongott. Nem. Túl gyors ez az egész. Nem szabad megint belemásznia valamibe, ami a végén megint csak csalódást hoz. - A hálószoba zárva van a látogatók elől - mondta gyorsan, de nem mert Ianre nézni, mert úgy érezte, nem állná a férfi átható pillantását. - Megbántad, hogy velem töltöttél egy éjszakát? - Igen - felelte egyszerűen Dinah. - És miért? - Túl gyorsan történt, Ian, túl gyorsan... A férfi két keze közé fogta az arcát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Dinah, ne félj - mondta lágyan. - Én biztos vagyok benne, hogy jól tettük, és a lelked mélyén te is érzed. Én tudom, és azt is pontosan tudom, hogy őszinték az érzéseink egymás iránt. Dinah gondolkozott. Talán igaza van. De mit számítanak az érzések? Csak az érzésekre nem lehet egy házasságot felépíteni. - Na, mutasd azt a bevásárlólistát - simogatta meg arcát Ian. - Bevásárlólistát? - csodálkozott Dinah. - Nem szoktad felírni, hogy mit kell venned? - Nem, soha - legyintett a lány. - Úgy, úgy... Ebből arra következtetek, hogy szeretsz bevásárolni. - Hogy jut eszedbe? Utálom a szupermarketeket.

- Na látod. Ha mindent felírnál, fele annyi ideig tartana a bevásárlás. - Határozott léptekkel a konyha felé indult, és kinyitotta a hűtőszekrényt. - Dinah! Mivel táplálkozol te egyáltalán? Itt nincs semmi más, csak némi nyúleledel meg néhány doboz mélyhűtött tonhal. - Mit gondolsz, hogy tartom az alakomat? - húzta ki magát a lány. - Kétségkívül nyomós érv - nézett végig rajta elismerően Imi, aztán elmosolyodott. - Biztos vagy benne, hogy a hálószobádba tilos a belépés? - Egészen biztos vagyok benne. És javaslom, hogy írd meg a bevásárlócéduládat, ugyanis kezdek éhes lenni. - Én is. - Gyere, menjünk! - indult az ajtó felé Dinah. - Azt hiszem, úgyis venni kell mindent, amire a főzéshez általában szükség van. A konyha teljesen kiürült, igazad van. Nincs szükségünk listára. Ian hozzálépett, és még mielőtt Dinah védekezhetett volna, becsukta mögötte az ajtót. Dinah hátát nyomta a kemény fa, ahogy Ian teljes súlyával odaszorította. Két kézzel megragadta a csípőjét, és magához rántotta. Dinah úgy meglepődött, hogy moccanni sem tudott, de aztán lassan elindult a keze felfelé Ian karján, a tarkója felé, és beletúrt sűrű hajába. Behunyta a szemét, és élvezte a hosszú, követelőző csókot. - Ian! Miért támadsz rám ilyen hirtelen? - kérdezte lihegve, mikor a férfi végül elengedte. - Még nem is kaptam tőled egy tisztességes csókot üdvözlésül. Ez a legkevesebb, amit egy hazatérő férj elvárhat, nem? - Ez nem a te otthonod - tiltakozott Dinah. - Mindenütt otthon vagyok, ahol veled vagyok. Dinah riadtan meredt rá, ahogy felfogta a szavak jelentését. - Megyünk már végre bevásárolni? - nevetett rá Ian. A szupermarketben nem volt nagy forgalom. Ian rutinosan tolta maga előtt a bevásárlókocsit, és először a konzervek előtt állt meg. - Lássuk csak. Mindent lehet, kivéve tonhalat. - Leemelt a polcról egy doboz articsókát és egy doboz konzerv paradicsomot. - Nem szeretem az articsókát - szólalt meg Dinah. - Hogyhogy? Még az én csirkémmel sem? - nézett rá szemrehányóan Ian. - Ja, az más. Elfelejtettem, hogy ma te vagy a főszakács. Végigjártak még jó néhány polcot, s a kocsi lassan megtelt a legkülönbözőbb élelmiszerekkel. - Hé, egy pillanat, ez a legdrágább, ami csak létezik! - tiltakozott Ian, mikor Dinah leemelt a polcról egy csomag papírszalvétát. - De nekem ez tetszik. Szép a mintája - magyarázta a lány. - Majd figyelmeztess, hogy elmagyarázzam neked a pazarlás veszélyeit, ha kiegészítjük a házassági szerződésünket - fenyegette meg tréfásan az ujjával Ian. - Egész jól keresek - vitatkozott Dinah. - Aha, és ha az ember jól keres, akkor szerinted úgy szórhatja a pénzt, ahogy akarja? - A lehetőségeinek határain belül, igen.

A pénztárnál tiltakozott, mikor Ian az egészét ki akarta fizetni, de a férfi ragaszkodott hozzá. - Úgyis zömében én fogom megenni - nyúlt bele a pénztárcájába. Mindent bepakoltak Ian kisteherautójába, és visszamentek Dinah lakására. - Kész remekmű - jegyezte meg Ian, mikor kicsomagolta a papírszalvétákat. - Ugyan már, csak tíz centbe került! - Jó, hogy téged ilyen olcsón boldoggá lehet tenni. - Ian tréfásan beleharapott Dinah fülcimpájába. - Au! Ha éhes vagy, akkor inkább készíts valami ennivalót! - Oké. - Ian nekilátott a salátatisztításnak, aztán kutatva nézett körül. - Látom, nincs mikrohullámú sütőd. Normál sütőben túl sokáig tart, míg megsül a krumpli. - Sajnálom, hogy ilyen hiányos a konyhám felszerelése. Dinah figyelte, és hamarosan megállapította, hogy nagyon rutinosan bánik a lábasokkal és serpenyőkkel, pedig ebben a konyhában még nem is ismeri ki magát. - Hol tanultál meg főzni? - kérdezte csodálkozva. - Nagyon egyszerű, a mamámtól. Nem akarta, hogy egész életemben ki legyek szolgáltatva a női szakácsoknak. - Nálam ez a veszély nem fenyeget - szaladt ki Dinah száján, de gyorsan az ajkába harapott. Miket beszél itt összevissza? Tiszta sor, hogy amit mondott, nem csak a hiányos szakácsművészetére vonatkozik. - Mi a véleményed a munkamegosztásról? - kiabálta ki a konyhából Ian. - Én főzök, és te megteríted az asztalt. Dinah, elkeseredetten pillantott az ebédlőasztalára. Majdnem összeroskadt a rajta felhalmozott könyvek, papírok és újságok súlya alatt. Általában csak egy szendviccsel vagy salátával szokott leülni a tv elé, de két személynek kicsi lenne a dohányzóasztal. Sóhajtva látott neki, hogy lerámolja az ebédlőasztalt. Valahol kell lennie egy tiszta abrosznak is, az anyjától kapta nászajándékba. Ez az egyetlen, amit megtartott. Tányérokat és evőeszközöket tett az asztalra, meg természetesen az új szalvétákat. Rég nem terített meg ilyen gondosan. Úgy látszik, nem háziasszonynak született, és Kipet ez soha nem is érdekelte. Megállapította, hogy legnagyobb meglepetésére még szórakoztatja is, hogy ilyen gondosán készíti elő a vacsorát. - Ez meglenne. - Ian jelent meg az ajtóban, tálcával a kezében, rajta sült hús, gőzölgő zöldségfélék és friss saláta. Kitöltötte a bort és belekortyolt. - Jó - állapította meg elégedetten. - Kész ünnepi vacsora - szólalt meg vidáman Dinah. - Mindig úgy szoktad meghódítani a nőket, hogy főzöl nekik? - Számtalan hódítási stratégiáim egyike. Jó étvágyat. Dinah elmosolyodott magában. Ha az anyja most látná, boldog lenne, ő ugyanis hiába próbálta megkedveltetni a lányával a házimunkát. - Mi olyan nevetséges? - érdeklődött Ian. - Csak arra gondoltam, hogy anyám hiába próbált ránevelni a háziasságra. Soha nem vonzott a háziasszonyi életforma. - Sose jutott eszedbe, hogy Kip kedvéért háziaskodj? - Őszintén szólva nem.

- Csodálom - rázta meg a fejét Ian. A vacsora finom volt, Ian valóban igazi művészként mutatkozott be. - Az én konyhám egyébként nagyon jól fel van szerelve. Nem akarod egyszer megnézni? Van mosogatógépem, és minden más létező háztartási gépem. Egyszer kipróbálhatnád, ha van hozzá kedved. - Úgy hangzik, mintha azt akarnád, hogy költözzek hozzád. - Igen. Miért is ne? - Hogy megállapítsd, hogy néhány nap alatt eleged lesz belőlem? - Az nem fordulhat elő, Dinah - nézett rá komolyan Ian. - De ha nem akarod, akkor folytatjuk az ingázást. Csak egyórányira lakunk egymástól. - Gyors pillantást vetett az órájára. - Hűha, ideje is, hogy induljak. Sajnálom, de rád kell hagynom a mosogatást. Akkor, csütörtökön találkozunk az iskolában. Az ACE- bemutató! Egészen megfeledkezett róla. Megmerevedett, amikor Ian búcsúzóul át akarta ölelni. - Dinah, nem a programunknak akarlak megnyerni - mondta Ian, mintha csak olvasna a gondolataiban. - Engem csakis és egyedül a te személyed érdekel. Nem vagy hajlandó végre elhinni? - Megpróbálom - bólintott vonakodva a lány. Túl mélyen fúrta bele magát a kétely tüskéje. Hogy szeretne hinni neki, de annyi minden szól az ellen, hogy valóban ő érdekelné. Futó csókot lehelt Ian szájára. Ian azonban nem érte be ennyivel, magához szorította és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Dinah hirtelen nem is éltette, hogy élhetett eddig Ian csókjai, a közelsége, a teste nélkül, és hogy élhetne valaha is nélküle? Legszívesebben visszatartotta volna, mikor lassan kibontakoztak egymás karjaiból. Tényleg muszáj elmennie? - Akkor csütörtökön látjuk egymást - simogatta meg az arcát búcsúzóul Ian. Dinah az ajtóhoz kísérte, s ott Ian még egyszer visszafordult. - Talán addigra a kétségeiden is úrrá leszel - mondta gyorsan, és már ment is. Alig csukódott be mögötte az ajtó, megszólalt a telefon. - Na, találtál megfelelő olvasóprogramot? - hallotta Katie hangját, és örült, hogy legalább eltereli a gondolatait Ianről. - Jaj, tele van a kezem prospektusokkal és katalógusokkal. Meg kell, hogy mondjam, nehéz a választás. Ezen a héten bemutatnak néhány programot, és utána döntünk véglegesen. Ha hihetünk az ügynököknek, mindegyik program egyszerűen tökéletes. - Tudom, tudom, megvendégelnek és telebeszélik a hasadat, a végén meg ott ülsz, és te kell, hogy vállaljad a felelősséget a döntésedért. És ha nem válik be, neked kell évekig dolgoznod vele. Dinah tökéletesen egyetértett Katie aggályaival. - Ne aggódj - tette hozzá gúnyolódva Katie - a kollégáid majd úgyis a tudomásodra hozzák, melyik program tetszik nekik, és melyik nem. Hidd el nekem, ha nekik nem tetszik valami, az nem is fog működni. - Pontosan ettől tartok. Hogy valami olyat választanak, amit később nem tudunk használni. - Mint például az ACE-program, tette hozzá gondolatban.

Egy másik gond azonban még sokkal jobban izgatta. Mi lesz Ian házassági ajánlatával, ha nem fogadják el a programját? - Dinah, igazán túl sokat vársz tőlünk! - siránkozott a Gladys nevű kolléganő. - Nem vállalhatunk ennyi túlórázást. Tehát kezdődik. Dinah számított rá, hogy ilyesféle sirámokba fog ütközni. A jelenlevő tanárok egy része buzgón bólogatott. - Ezen a héten már másodszor kell itt maradnunk tanítás mán. Nem lehetne elhalasztani? Dinah megértő mosolyt kényszerített az arcára. - Nagyon sajnálom, de ti is tudjátok, hogy még a tanév vége előtt ki kell választanunk az új olvasásoktatási programot, és már csak alig néhány hetünk van hátra. Ha tetszik, ha nem, meg kell néznünk néhány bemutatót, és el kell látogatnunk olyan iskolákba, ahol ezeket a programokat már kipróbálták. Sajnos nincs rá más mód, hogy ésszerűen döntsünk. A bemutatóknak egyébként, azért van valami előnyük is - tette hozzá, hogy kicsit oldja az általános rosszkedvet. - A programok bemutatása után a képviselők biztosan felajánlanak egy-egy ebédmeghívást. A tantestületen a tetszés moraja futott végig. Dinah örült, hogy túljutott az első akadályon. Még elmondta a különböző bemutatók időbeosztását, aztán bezárta a konferenciát. Gondolataiba merülve ballagott végig a hosszú folyosón. Nem lesz egyszerű dönteni. Szinte lehetetlen, hogy ennyi tanár egyetértsen valamiben. Éles női hang riasztotta fel gondolataiból. A folyosó végén az egyik kolléganője, Bess Martin állt Jerry Applewood-dal, az egyik problémás gyerekkel. Bess a vállánál fogva rázta a gyereket, és éles hangon kiabált vele. Dinah felgyorsította a lépteit. Mi történik itt? - Miért csináltál ilyet? - kiabált Bess szinte fuldokolva. A kisfiú egy szót sem szólt, csak rémült pillantásokat vetett a közeledő Dinah felé. - Felelj már! Dinah észrevette a tanárnő szemében felvillanó ellenséges érzést, és nagyot sóhajtott. A régi história. Egyetlen tanár sem szereti Jerryt, sőt néhányan gyűlölik. Dinah megnyugtatóan Bess vállára tette a kezét, és nagyon nyugodtan, tárgyilagosan kérdezte: - Hé, mi baj van? Jerry kihasználta az alkalmat a menekülésre, és villámgyorsan végigrohant a folyosón, egyenesen ki az udvarra. - Nem volt jobb dolga, mint hogy tüzet gyújtson a papírkosárban - panaszolta dühösen Bess. - Ha nem veszem észre idejében, az egész iskola leéghetett volna. Amennyire lehetett, Dinah igyekezett megnyugtatni az izgatott tanárnőt. - Tudom, hogy nehéz gyerek, majd utánanézek. Vajon miért csinálta ezt a tüzet? Biztos volt valami oka, és rá kell jönnie, mi lehetett az. Az iskolaudvar leghátsó sarkában, egy fának támaszkodva fedezte fel Jerryt. Azonnal látta rajta, hogy a gyerek sírt. A közeledő Dinah-t látva, megint menekülni próbált, de Dinah utánakiabált. - Állj meg, Jerry! Ne félj, csak beszélni akarok veled. - A kisfiú megállt ugyan, de bizalmatlan pillantásokkal méregette. Dinah barátságosan átölelte a vállát.

- És most mondd el nyugodtan, mi történt! - Gyűlölöm! - kiáltotta zokogva Jerry. - Gyűlölöm! - Gyere - húzta odébb Dinah. - Most szépen együtt elmegyünk Mr. Sundemanhoz, és hármasban megbeszéljük az egészet, jó? Ne félj, nem büntetnek meg! Jerry vonakodva követte az igazgató irodája felé. Ahogy beléptek, Dinah egy kézmozdulattal jelezte a főnökének, hogy óvatosan kell bánni Jerryvel. Végül sikerült rávenniük a gyereket, hogy elmondja, mi is történt, és kiderült, hogy a legfőbb gond az hogy Bess folyton olyan könyveket ad neki olvasni, amelyek túl nehezek neki. Dinah pontosan erre gyanakodott. Bess egyszerűen képtelen tudomásul venni, hogy a gyerekek teljesítőképessége nem egyforma. Miután elmagyarázták Jerrynek, milyen súlyos következményekkel járhatott volna a meggondolatlansága, elengedték a gyereket, és Dinah fejcsóválva szólalt meg. - Tényleg az a legnagyobb baj, hogy vannak tanárok, akik képtelenek felfogni, hogy nem minden gyerek tud egyformán gyorsan tanulni. Okvetlenül szükségünk lesz egy olyan olvasási programra, ami egyénivé teheti a tanulást. Az igazgató mindenben egyetértett vele, csak azt nem tudta ő sem, hogyan, milyen alapon kellene dönteniük. Dinah fejében három betű kavargott... A... C... E. Nagyon vigyáznia kell, nehogy az Ianhez fűződő kapcsolata befolyásolja a választásban. Dinah idegesen rágcsálta a golyóstolla végét, miközben megpróbált odafigyelni, mit is mond a sötétkék öltönyös férfi. Négy kiadó mutatja ma be a programját, utolsónak Ian az ACE-t. Alig várta, hogy meglássa, mit szólnak hozzá a kollégái. Az éppen bemutatott program, a „Reading Caravane" nem volt rossz. Mindenki feszülten figyelte, ahogy a kiadó munkatársa most olvasópróbákat kezdett bemutatni a különböző könyvekből. Semmi kétség, az anyag tényleg érdekes, és így használható is. A hozzátartozó tesztek is érthetőek és könnyen elvégezhetőek voltak, és figyelembe vették a tanulás különböző szintjeit. A rendszernek azonban volt egy nagy hátránya: rengeteg részletre, kivonatra volt szükség hozzá, amit a tanároknak maguknak kellett összekeresgélniük, ami komoly pluszmunkát jelentett a számukra. Dinah halkan megkérdezte Mr. Sundemant, hogy a véleménye szerint segítene-e ez a program az olyan gyerekeken, mint Jerry, de az igazgató csak a fejét rázta. Már a második előadó rendezgette az anyagait. Egész raktárat cipelt magával. Dinah gondolatban máris kipipálta. Még több gép! Már csak ez hiányozna. Nekik nem pusztán csak könyvekre van szükségük, hanem érdekes, szórakoztató könyvekre, mint amilyenekkel Ian standján futólag megismerkedett. Már megint Ian. Miért hasonlít mindent, amit bemutatnak, Ian programjához? Kényszerítenie kell magát, hogy tárgyilagosan nézze a dolgot, különben eleve kudarcra van ítélve. - Elégedett az eddigi programokkal, Dinah? - hajolt oda Sundeman. Dinah az ajkába harapott. Nem akart addig nyilatkozni, amíg nem mutatták be Ian programját is. - Nehezemre esik válaszolni, amíg nem láttam az összeset - felelte végül, de abban a pillanatban már meg is bánta a válaszát. Nem azon igyekszik már most is, hogy Ian útját egyengesse? Miért nem mondott legalább valami felületes véleményt? Nem, mindenáron tárgyilagosnak kell maradnia. Nem követheti az egyéni szimpátiáját, és emiatt esetleg nem választhat olyan programot, amely a későbbiekben nem bizonyul használhatónak. Másnap reggel izgatottan, és tele várakozással ébredt. Sokáig álldogált a szekrénye előtt, és nem tudta eldönteni, hogy mit vegyen fel. Többnyire nadrágban és blúzban járt az iskolába, szolid munkaruhában, amit a kolléganők többsége is előnyben részesített. Ma

viszont különleges nap van. Azúrkék nyári ruhát választott, amely különösen jól állt neki, főként előnyös kontrasztot alkotott vöröses hajával. Feltűzte a haját, és kicsit kifestette a szemeit meg a száját. Nem is rossz - mérte végig magát a tükörben, aztán dobogó szívvel indult el az iskola felé. Lassan telt a nap. Tízpercenként az órájára nézett. Végül a Ian előtti utolsó ügynök is sorra került. Nő volt, és ládaszámra cipelte magával a kirakós és más játékokat, a szókártyákat, a filmeket és a kazettákat. Dinah csodálkozva figyelte, milyen lelkesen vetik rá magukat a kollégák a játékokra. Ügyet sem vetettek az asztal szélén árválkodó könyvekre. Hogy tanuljanak meg értelmesen olvasni a gyerekek, ha könyvek helyett kirakós játékokat raknak elébük? Összerezzent, mikor egy hatalmas kéz fogta meg a karját. Ahogy megfordult, egyenesen Ian kék szemeibe nézett. - Ian! Észre sem vettem, hogy már megjöttél! - Halló, Dinah - mosolygott rá a férfi. - Tudod, hogy gyönyörű vagy? Szeretem, ha feltűzöd a hajadat. - Olyan halkan beszélt, hogy kettőjükön kívül senki más nem hallhatta, s a hangja olyan volt, mint egy simogatás. Dinah testén végigfutott a jól ismert bizsergés. Csak reménykedni tudott, hogy ma, ezen a hivatalos rendezvényen sikerül távol tartania magától Iant, de a lelke mélyén máris elolvadt minden ellenállása. Önkéntelenül a férfi ajkát bámulta, s a csókjainak emléke forró hullámokban tört rá. Gyorsan elfordította a fejét. Biztos volt benne, hogy Ian a szemén látja, mire gondolt. Ugyanazon a behízelgő hangon, Ian hirtelen üzleti témára váltott. Sosem estek nehezére az ilyen gyors témaváltások. - Dinah, lennél olyan kedves elmondani, milyen programokat mutattak be eddig? Szóval most jön a lényeg. A kérdés persze jogos, bár rajta kívül Ian senkitől nem kérhetne ilyen felvilágosítást. Dinah felsorolta az összes eddig látott programot. Ian olyan feszült figyelemmel hallgatta, hogy Dinah megint kénytelen volt arra gondolni, hogy talán csak kihasználja. Szórakozottan figyelte, ahogy az utolsó képviselő összecsomagolja a kellékeit és elhagyja a termet. - Nos, nem akarsz bemutatni? - kérdezte Ian, sokatmondó pillantást vetve a feszes kék ruhára. - Természetesen - vágta rá gyorsan a lány, és már sietett is előre, hogy bemutassa Iant a tantestületnek. Kicsit hangosabban beszélt, mint máskor, mintha így akarna úrrá lenni a hevesen feltámadó vágyon, amit a férfi egyetlen pillantása ébresztett benne. Aztán átengedte a terepet, és Ian legkedvesebb mosolyával kezdett bele a bemutatásba. A többi előadótól eltérően ő eleinte csak kérdéseket tett fel, s ezzel automatikusan bevonta a beszélgetésbe a jelenlévő tanárokat, ahelyett, hogy csak üljenek és őt hallgassák. - Vannak az iskolában olyan gyerekek, akik el-elmaradoznak, és képtelenek utolérni a többieket, bármennyire is igyekeznek önök? Heves bólogatás volt a válasz. - Önök is biztosan találkoznak azzal a problémával, hogy minden évben jönnek az osztályukba új gyerekek, akik nehezen illeszkednek be. A többség megint bólogatott. - És külföldi gyerekek, akik egyáltalán, vagy csak nagyon gyengén ismerik a nyelvünket? Most már kivétel nélkül minden tanár bólogatott.

- Nos, mi a programunkat épp ezekre a „problémás esetekre” dolgoztuk ki, ahogy olyan szépen mondani szokták. Valójában minden tanulónak megfelel, azoknak is, akik nem tudnak lépést tartani társaikkal, de azoknak is, akik megelőzik a többieket. Dinah feszülten figyelte a kollégák reagálását. Egy máris biztos, az, hogy Ian azonnal meghódította őket. Egy-két perc alatt sikerült lekötnie a figyelmüket, még Sundeman is előrehajolva hallgatta. A következő félórában Ian részletesen ismertette a programot, és három eset példáján keresztül megvilágította az előnyeit is. Mikor befejezte, elismerő mormogás hallatszott. Az egyik tanár, Jason Friedman felugrott. - Én már ismerem az ACE-programot. Én mondom nektek, nagyon egyszerű, és csodákra képes - jelentette ki. A helyeslő mormogás azonnal elnémult. Dinah-nak égnek állt a haja. Hogy miért éppen Jasonnak kellett kiállnia a program mellett! Jason, akit mindenki úgy ismert mint elméleti embert, aki remekül felkészült, de gyakorlati munkához semmi tehetsége sincs. Ha őneki tetszik a program, az csak azt jelentheti, hogy bonyolult, és idegen a valóságtól. Iannek azonnal feltűnt, hogy valami nincs rendben, és azonnal közbelépett. - Lenne egy javaslatom. Bemutatnék önöknek egy filmet a rendszerünkről, és ha van hozzá kedvük, meg is látogathatnánk néhány iskolát, ahol alkalmazzák. - Igen, nagyon jó ötlet - állt fel Mr. Sundeman. - Megkérhetném, hogy először mutassa be a filmet? Sundeman felállította a vetítőgépet, Ian pedig elővette a filmet a táskájából. Dinah az ablakhoz lépett, és behúzta a sötétítőfüggönyöket. Ian hirtelen mellette termett, és futólag megsimogatta a karját. Dinah odébb lépett, de Ian követte, és most észrevétlenül a hátát simogatta meg. - Ian, nem vagy képes békén hagyni? - sziszegte a lány mérgesen a fogai között. - Nem, a foglalkozásommal jár - magyarázta nagy komolyan Ian, ártatlanul mosolyogva. Dinah visszamenekült a helyére és leült, hogy még egyszer megnézze a filmet, amit a standon már látott. Gondolatai visszaröppentek a konferenciához és a csodálatos éjszakához, amit utána Iannel töltött. Újra érezte a testén a kezét és az ajkát. Olyan volt, mint egy varázslat, egy csapásra eltűnt a mindennapi élet összes gondja és bánata, Ian karjai közt maradéktalanul boldog és elégedett volt. Összeszorított fogakkal igyekezett elhessegetni az emléket, és a hirtelen újra felébredő vágyat. Mikor megint széthúzták a függönyöket, zavartan hunyorgott az éles napfényben. Egy- két másodperc múlva körülvették a kollégák, mindenki egyszerre beszélt. Röpködtek a kérdések, az észrevételek és a vélemények. Amennyire lehetett, igyekezett mindenkinek válaszolni, de túl heves volt a roham. Boldog volt, mikor lassacskán kiürült a terem. A szeme sarkából figyelte, hogy Sundeman és Ian élénk beszélgetésbe merülnek. Az egyik kolléganőhöz csatlakozva, épp feltűnés nélkül el akarta hagyni a termet, amikor utánakiáltott az igazgató. - Hé, Dinah, várj még egy percig, kérlek! Szeretnék megállapodni egy időpontban az iskolalátogatáshoz. Dinah kényszeredetten mosolyogva csatlakozott a két férfihez, és együtt indultak Sundeman irodája felé.

Ha tudná, hány használaton kívüli könyvünk van az iskolában! - panaszkodott útközben Sundeman. Ez a legtöbb iskolában így van - bólogatott megértően Ian. - Biztosíthatom, hogy az ACE- programmal mindet használni tudják. Ez aztán az önbizalom! - gondolta Dinah. A legcsekélyebb kétségét sem hagyja, hogy a program egyszerűen tökéletes. Sundeman fellapozta a naptárát, és megállapodtak, hogy a következő szerdán kerül sor az iskolalátogatásra. Dinah sietett vissza a saját szobájába. A legcsekélyebb vágyat sem érezte, hogy megint szembe kelljen néznie Ian közeledési kísérleteivel. Alig telt el azonban öt perc, Ian már ott is volt az ajtóban. Dinah meglepetten nézett fel. Talán az lenne a legjobb taktika, ha eleve kifogná a szelet a vitorláiból. - Ian, nagyon szépen kérlek, ne is próbálj befolyásolni a döntésben - kezdett bele. Kérlek, légy tekintettel a helyzetemre és a megbízatásomra. Ebben az esetben a legszigorúbban külön kell választanunk a magánéletemet és a szakmámat. - Belátom, hogy két partner szakmai együttműködésében mindig előfordulhatnak konfliktusok, de ebben az esetben ez csak rád tartozik - mondta könnyedén Ian, aztán halkabban tette hozzá: - Azért nekem is van egy kis konfliktusom. Még szerencse; hogy itt nincs heverőd. - Egyetlen percig sem haboznál, hogy használd is, igaz? - kérdezte csípősen Dinah. - Tényleg azt hiszed, hogy csak ezt akarom tőled? - Nem, természetesen még egy szerződést is akarsz kötni. - És...? Nem kaphatom meg mind a kettőt? - Ian, igazán lehetetlen vagy! - Dinah mély lélegzetet vett, hogy kicsit megnyugodjon. Nekem az a hálátlan feladat jutott, hogy egy alkalmas programot találjak. Nem kockáztathatom az állásomat csak azért, mert... - Azt hiszed, hogy ezt akarom? - vágott közbe szinte gorombán Ian. - Ideje lenne, hogy elgondolkozz rajta, nem túlzol-e egy kicsit az aggályoskodásoddal! - Vállat vont, és indulni készült, de az ajtóban megállt, mintha még mondani akarna valamit. Egy pillanatig gondolkozott, de aztán csak megrázta a fejét és kiment. Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, Dinah lázasan rámolni kezdett az íróasztalán. El kellett terelnie valahogy a figyelmét. Ian mindig ki tudja hozni a sodrából. Sóhajtva nézett az órára. Ideje hazamenni. Bezárta maga mögött az ajtót, és lement a kocsijához. Éppen indított, amikor meglátta, hogy Sundeman épp kilép az iskola kapuján Ian társaságában. Néhány méternyire tőle elköszöntek egymástól. Indulni készült, mikor észrevette, hogy Ian siet feléje. - Pénteken és szombaton egy kiállításon leszek - mondta. - Nem lenne kedved a vasárnapot velem tölteni? Még hosszú időre lesz szükséged, hogy jobban megismerjük egymást. Mit szólnál egy kiránduláshoz az Arrowhead-tóhoz? Ott legalább biztosak lehetünk benne, hogy senki sem figyel. Meg sem várta a választ, csókot dobott Dinah felé. - Korán indulunk, jó? Szervusz! Dinah épp jéghideg vizet spriccelt az arcára, hogy teljesen felébredjen, mikor csengettek az ajtón. - Pontosan nyolc óra van - mondta álmosan, mikor Ian belépett.

- Tehát nem vagy korán kelő - vigyorgott rá a férfi, azzal felkapta, és már vitte is a heverő felé. Ölébe vette, mint egy kisgyereket, és egyik kezét becsúsztatta a pongyola alá. Dinah-t mintha áramütés érte volna. A hatalmas kéz máris a mellét simogatta. - Talán jobb lenne, ha mind a ketten visszabújnánk az ágyba? - súgta rekedten a fülébe. - Kérlek, Ian - kapkodott levegő után Dinah. - Hagyj egy kis időt! Semmi olyat nem akarok tenni, amiért később nem vállalnám a felelősséget. - Semmi baj, Dinah - csókolta meg a halántékát Ian. - Nem akarlak sürgetni. Úgyis meg foglak győzni, hogy összetartozunk, és nem pusztán szexuális kapcsolatról van szó. Összehúzta a lányon a pongyolát, és szelíden eltolta magától. Dinah megkönnyebbülten mosolygott rá. - Majd meglátjuk, milyen sikerrel jársz - azzal eltűnt a hálószobájában, hogy felöltözzön. A ragyogó nyári napfényben a tó vize ugyanolyan mélykék volt, mint fölötte az ég. Dinah mélyen beszívta a fenyők illatát, és élvezte a kék égen kirajzolódó hegyek képét. Jó volt egy kicsit megszabadulni a nagyváros mindig rohanó, lüktető zajától. Hosszú sétát tettek a tóparton, aztán leültek pihenni a fűre. Ian megfogta Dinah kezét, és mélyen a szemébe nézett. - Be kell vallanom neked valamit. Egész különleges okom volt rá, hogy idehozzalak. - Úgy gondoltam, ez épp a megfelelő hely, hogy még egyszer megbeszéljük a házasságunkat - folytatta a lány kérdő pillantását látva. Már megint kezdi! Dinah lehajtotta a fejét. Hát sosem adja fel? - Ian - szólalt meg fáradtan. - Azt hiszem, ezt a témái egyszer már lezártuk. A férfi közelebb húzódott, és átölelte a vállát. - Nem érted, mit akarok mondani? Kettesben is fogadalmat tehetnénk egymásnak, tanúk és esküvői vendégek nélkül. Csak mi ketten. A lány lassan felnézett rá. Ian pillantása lágy volt, és a hangja szelíden csengett. - És mit mondanál nekem? - kérdezte halkan Dinah. - Ide figyelj... - kezdett hozzá sóhajtva Ian. - Ne, Ian, inkább ne! - vágott közbe hirtelen Dinah. - Nem bírnám ki, ha... - Ha mi? Ha soha többé nem ismételném meg ezeket a szavakat? A lány szó nélkül bólintott. Szinte belebetegedett a gondolatba, hogy még egyszer végig kell élnie ugyanazt, mint Kippel. Ian szorosabban ölelte magához, és homlokon csókolta. - Akkor magamban tartom, amíg nem lesz hivatalos. Dinah lehunyt szemmel simult hozzá, s az ajka szétnyílt. Olyan könnyű csak így elengedni magát. A vágy, hogy megérintsék egymást, hogy érezzék egymás testét, mindig megkönnyíti a békülést, de mi lesz aztán? Összeillenek egyáltalán? Apránként kell hozzászokni a másikhoz. Ebben a pillanatban azonban egyszerűbb, ha nem sokat töri a fejét, csak átengedni magát Ian gyengédségének.

6. A teremben uralkodó hangzavarból Dinah csak annyit tudott kihámozni, hogy két program maradt versenyben, a „Reading Caravane” és az ACE. A verseny körülbelül döntetlenre állhatott. Ian egy ügyes kis szónoklattal rengeteg hívet szerzett az ACE-nek, akik most szívvel-lélekkel síkraszálltak amellett, hogy ez a legjobb program, amit valaha is láttak. A leghangosabb érvek az ACE-vel elért teszteredményeket hangoztatták, és az egyik kolléga, Jason Friedman, kijelentette, hogy a program egyenesen felülmúlhatatlan. Dinah-nak önkéntelenül is eszébe jutott a kirándulás Iannal az Arrowhead-tóhoz. Milyen békés volt ott minden! Hirtelen heves vágyat érzett Ian becézgetése után. Szinte érezte a férfi hatalmas, meleg kezét a testén. Istenem, hogy is lehetne tárgyilagos az olvasóprogram kiválasztásában? Hisz Ian olyan könnyen befolyásolja. El sem tudja képzelni, mi van, ha a kettőjük egész kis történetét csak azért rendezte meg, hogy őt megnyerje a programjának futott át az agyán hirtelen. Ha Ian mellette volt, minden kétsége elpárolgott, de itt, az iskolában megint kételkedni kezdett a férfi őszinteségében. Legjobb lesz, ha egyelőre egy szót sem szól, és átengedi a elöntést a többieknek. - Mindannyian hallották, mit mondott Ian Mercer - hallotta Jason Friedman hangját. - Az ACE alkalmazkodik a tanulók egyéni képességeihez, és nekünk épp erre van szükségünk. - Jason, ez mind szép és jó - szólt közbe fejcsóválva Clarice Tennyson - , de ne felejtsd el, hogy közülünk sokan félnek ettől a rengeteg új dologtól. Hónapokba fog telni, míg bedolgozzuk magunkat. Nekünk ezért tetszik jobban a „Reading Caravane”. Neked mi a véleményed erről? - fordult hirtelen Dinah-hoz. Dinah kényelmetlenül érezte magát. Amíg önmagával nincs tisztában, a többieknek sem mondhat semmi okosat. Segélykérő pillantást vetett Sundeman felé, de az igazgató csak keresztbe font karral álldogált, és az ő hozzászólását várta. - Bármelyik ajánlatot is részesítjük előnyben - kezdett bele, és igyekezett határozottan beszélni - egyvalami biztos: mindenképpen elengedhetetlen, hogy alaposan kidolgozott tanári programot kapjunk hozzá. Egyébként egyetértek Jasonnel. Nekünk az a feladatunk, hogy minden egyes gyereknek segítsünk, azaz a programnak messzemenő differenciálást kell lehetővé tennie. Bármilyen program csak akkor lehet használható a mi iskolánk számára, ha ennek a két feltételnek eleget tesz. - A lelke mélyén reménykedett, hogy ezzel sikerült kimaradnia az ügyből, mert még korainak érezte a világos és egyértelmű döntést. - Dinah-nak igaza van - bólintott Sundeman. - Az ACE nagyon jó tanári programot tartalmaz, csak tudnunk kell bánni vele. Néhány tanár nyugtalanul fészkelődött a székén. Vajon azt akarja ezzel mondani Sundeman, hogy neki jobban tetszik az ACE? - A magam részéről mindenben segítek, amiben tudok. Még nekem is meg kell tanulnom fejezte be az igazgató. Néhányan már az órájukat nézték, és szedelőzködni kezdtek. Az értekezlet lassan a végére járt. - Még meg akarlak kérni, hogy menj el a kollégákkal a Felder iskolába, hogy működés közben is megnézzétek az ACE-programot, aztán még mindig ráérünk jobban megvizsgálni a „Reading Caravane”-t - lépett oda Sundeman Dinah-hoz. Dinah magában nagyot sóhajtott. Szóval megint kénytelen lesz felvenni a szakmai kapcsolatot Iannel. - Természetesen, majd megszervezem - mormolta lehorgasztott fejjel.

Dinah a Felder iskola folyosóján állt, a titkárság üvegajtaja előtt. Odabent Ian lazán zsebre dugott kézzel beszélgetett két fiatal tanárnővel, akik szemmel láthatóan lenyűgözve hallgatták. Arckifejezésükből világosan láthatta, hogy Ian mély benyomást tett rájuk. Mint mindig, soha nem hagy ki egyetlen alkalmat sem - gondolta bosszúsan Dinah. Igyekezett hivatalos arcot vágni, és emelt fejjel lépett be az irodába. - Hát, itt vagy, Dinah? - sietett elébe örömmel Ian. - Hadd mutassam be neked Danielle Watsont, az egyik legsikeresebb tanárunkat. Már évek óta dolgozik az ACE-vel. - Danielle ragyogó mosolyt vetett rá, kivillantva gyönyörű fogsorát, és kisimított egy hajtincset a homlokából. - Csak neked köszönhetem a sikereimet, Ian - szólalt meg búgó hangon. - Nagyon sokat segítettél. Javaslom, hogy menjünk máris az osztályomba - fordult aztán Dinah-hoz. - Ott maga is meggyőződhet róla, milyen jól működik az ACE. - Kinyitotta az ajtót, és ringó léptekkel előreindult. Dinah és a többi kolléga engedelmesen követték a hosszú folyosón, néhány lépésnyi távolságra pedig Ian követte őket. Vajon mit akar látni - Danielle ringó csípőjét, amely remekül érvényesül a szűk farmerben, vagy őt az egyszerű, konzervatív, nyári kosztümjében? - gondolta hirtelen Dinah, és egyszerre nagyon csúnyának és unalmasnak érezte magát. Danielle kinyitotta előttük az osztály ajtaját, és előreengedte őket. Általános csodálkozással néztek körül, amely hamarosan lelkesedésbe csapott át. Még Dinah is kénytelen volt elismerni, hogy lenyűgözi a helyiség berendezése. A filmből, amelyet Ian bemutatott nekik, csak sejteni lehetett ezt a változatosságot. A terem tele volt olvasnivalóval, könyvek százai sorakoztak a polcokon, mellettük filmek, kazetták és játékok, egyszóval minden, amit csak el lehet képzelni, és mindez olyan szépen elrendezve és olyan gazdag bőségben, hogy Dinah csak ámult-bámult. - Ne ijedjenek meg, sokkal egyszerűbb az egész, mint ahogy kinéz - igyekezett megelőzni az aggályokat Danielle. - Például itt van ez a gyakorlókönyv a gyerekeknek. - Felemelt egy kék dossziét. - Itt áll benne, hogy Paulnak ma pontosan melyik leckét kell elvégeznie. Mindjárt jön, és azonnal munkához is láthat, nincs szükség semmi magyarázatra. Először is időt takarítunk meg, másrészről önállóságra szoktatjuk a gyerekeket. Minden gyereknek önálló tanterve van. - Biztató mosolyt vetett a kollégákra. - Én már három éve dolgozom vele, és biztos vagyok benne, hogy önök is hamarosan ugyanúgy megszeretik, mint én. Dinah lopva Ianre pillantott, aki elégedetten figyelte, milyen lelkesen magyaráz a fiatal tanárnő. Vajon mit vár ettől a bemutatótól? Hirtelen kellemetlen érzése támadt. Úgy látszik, Ian kivájóan fel tudja használni az embereket a saját céljai érdekében. Bárcsak tudná, hogy az ő esetében is csak erről van-e szó! Kényszerítette magát, hogy odafigyeljen Daniellere. - Ha utánaszámolok, hány teszt készül, kételyeim támadnak, hogy képesek lennénk-e ennyit kijavítani - vetette közbe. - Emiatt ne aggódjon - felelte mosolyogva Danielle. - Sőt, épp a tesztek nagy száma miatt tudunk megbízható tanulságokat levonni a tanulók pillanatnyi szintjéről. Maguk tudják a legjobban, hogy hatékony ellenőrzés nélkül nincs haladás a tanulásban. Őszintén szólva, amíg nem az ACE-vel dolgoztam, soha nem voltunk vele száz százalékig tisztában, hogy haladnak a tanítványaim. - Mondjál valamit Dinah-nak az egyéni programokról, Danielle - szólt közbe hátulról Ian. Azt hiszem, csak így lesz kerek a kép. Dinah-ban forrt a méreg. Most még egy másik nőt is felhasznál - talán épp az egyik „szakmai afférját” - , hogy őt meggyőzze, és Danielle szemmel láthatóan boldogan tesz eleget a kérésnek.

Nem is hallotta, mit mond Danielle, valahonnan nagyon messziről hatoltak el hozzá kollégái ámuldozó felkiáltásai. Annyira lefoglalták a gondolatai, hogy meglepetten rezzent össze, amikor az osztály hirtelen megtelt vidáman hangoskodó gyerekekkel. Eleinte erőlködnie kellett, hogy odafigyeljen az órára, de hamarosan lenyűgözve bámulta, milyen könnyedén kezelik a gyerekek a legkülönbözőbb médiákat. Szemmel láthatóan hozzászoktak a filmek, magnetofonszalagok és könyvek mindennapos használatához. Mikor felhangzott a szünetet jelző csengő, hirtelen mellette termett Ian. - Hölgyeim és uraim, mit szólnának egy ebédhez? - Mélyen Dinah szemébe nézett, mintha a meghívás csak neki szólna. A tanárok persze örömmel fogadták el a meghívást, és nemsokára mindannyian egy elegáns étteremben ültek, nem messze az iskolától. - Kicsit elegánsabb, mint az iskolai menza, igaz? - jegyezte meg Clarice. - Meghiszem azt - bólintott Dinah, de a hangjában cinizmus bujkált. Úgy látszik, Ian szó szerint, minden eszközzel megpróbálja ízletesebbé tenni a programját. Az eladási programhoz természetesen a bőséges étkezés is hozzátartozik, egy előkelő étteremben. Minden a legapróbb részletekig ki van számítva. Az asztal alatt Ian térde az övéhez simult. A férfi magától értetődően őmellé ült le, neki pedig nem volt ereje, hogy mindenki előtt visszautasítsa. A közelsége és a látszólag véletlenszerű, apró érintések megzavarták. Mint mindig Ian közelében, most is alig tudott uralkodni magán. Nagyot nyelt, és igyekezett elrejteni zavarát a többiek elől. Körülötte hangos nevetés harsant. Úgy látszik, Ian épp valami nagyon vicceset mondott, csak ő nem hallott belőle egy szót sem. A férfi minden kedvességét latba vetve, élénken társalgott jobb oldali szomszédnőjével. A pincér kihozta az első előételt, egy nagyon finom vegyes salátát. A kiszolgálás kifogástalan volt, s az étel elsőrangú. Dinah szótlanul figyelte kollégáit, akik már túl voltak az első pohár boron, és most élénken társalogtak mindenféléről, kivéve az ACE-t, ahogy homlokát ráncolva megállapította. A hivatalos iskolalátogatás kezdett kirándulás jelleget ölteni. Már senki nem gondolt a nagy horderejű döntésre, ami miatt tulajdonképpen ide jöttek, és Ian természetesei ki fogja használni az oldott hangulatot a saját érdekében. Végül is nem véletlenül kezdeményezte ezt az egészet. Nem, Ian Mercer, ilyen egyszerűen azért nem fog menni! - Hálás lennék, ha egy pillanatra hajlandóak lennétek rám figyelni - szólalt meg hangosan. - Meg kell mondanom, hogy még mindig van néhány kételyem az ACE-programmal kapcsolatban, és kíváncsi lennék a ti véleményetekre. Hamarosan élénk vita alakult ki. Iant elhalmozták kérdésekkel, és ő minden kérdésre nyugodtan és készségesen válaszolt. Miközben élénken magyarázott, Dinah egyszer csak megérezte a kezét a térdén, ahogy lassan felfelé vándorol. Úristen, hát ez az ember képtelen uralkodni magán? Nyugtalanul fészkelődött a székén, igyekezve oda sem figyelni a testében szétáradó forróságra, de nem sikerült. Benyúlt az asztal alá, és megragadta Ian kezét, majd mikor ez sem segített, dühösen belevájta a körmeit a férfi tenyerébe. Mit is mondott éppen Clarice? Hirtelen ráébredt, hogy mindenki őt figyeli, pedig egy szót sem hallott az egész beszélgetésből! Még inkább melege lett. Mit fognák gondolni róla a többiek ? Vitát kezdeményez, aztán meg azt sem tudja, miről van szó? - Tökéletesén egyetértek önökkel - hallotta hirtelen Ian hangját. - De azt is tudniuk kell, hogy az ACE a tanároknak is hatékony segítséget nyújt, de a tanárok aktív közreműködése is elengedhetetlen, hisz azt semmi sem pótolhatja.

Dinah keresztbe vetette a lábait, hogy leszorítsa Ian kezét. Alig tudott uralkodni magán. Tágra nyílt szemmel bámulta Iant, de a pillantása nem árulta el egyértelműen, azt szeret- née, hogy folytassa, vagy hogy abbahagyja. - Dinah, neked mi a véleményed az ACE-ről? - fordult most hozzá Ian. - Hogy nekem mi a véleményem? Hát... szerintem ahhoz, hogy végleges véleményt mondhassunk, még a többi programot is alaposabban meg kellene vizsgálnunk. - Alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy valami becsmérlő megjegyzést tegyen a programjára. - Nos, én már döntöttem - szólt közbe Renata. - Én az ACE mellett vagyok, szerintem minden tanulónknak csak hasznára fog válni. Megint fellángolt a vita, de Dinah nem vett részt benne. Szótlanul ült Ian mellett, elfoglalták a saját gondolatai. Képtelen volt megszabadulni a gyanútól, hogy minden, de minden, amit Ian mond vagy tesz, csak az eladási stratégia része. Nem azért simogatja a térdét, hogy megnyugtassa? Nem is szólva a házassági ajánlatáról! Mikor észrevette, hogy Ian előveszi a pénztárcáját, hatalmas kő esett le a szívéről. Csak el innen, minél előbb! El Iantól és a kétértelmű, gyanús közeledési kísérleteitől! Mikor a többiek szedelőzködni kezdtek, meg sem köszönve a meghívást, egyenesen a kocsijához rohant. Épp indítani akart, mikor kinyílt a kocsiajtó. - Nem sokat beszélgettél ma velem, Dinah - szólt be Ian. - Volt rá valami okod? Dinah mereven bámulta a szélvédőt. - Ian Mercer, meg kellene végre tanulnod, hogy vigyázz a kezedre! - mondta hidegen. - Ez minden? Te is tudod, hogy milyen nehezemre esik. Dinah felsóhajtott. Mit lehet erre mondani? Ebből a szempontból Ian egyszerűen javíthatatlan. - Dinah, rettenetesen vágyom utánad. Úgy szeretnélek megint a karomban tartani! - Ian, nem vagyok biztos benne, hogy nem csak a programodat akarod eladni. - Hát, most kimondta. Semmi értelme kerülgetni a forró kását. Érezte, hogy Ian egy pillanatig még várakozásteljesen mered rá, aztán lassan hátrált egy lépést, s az arca mintha kővé dermedt volna. Dinah bevágta a kocsiajtót és indított. Magában már döntött. Amíg nem lesz végleges döntés az ACE-vel kapcsolatban, minden kapcsolatot megszakít Iannel, utána aztán majd meglátja. Úgyis hamar kiderül, mennyire gondolta komolyan a dolgot. Eltelt egy hét, de még mindig nem jutottak előbbre. Időközben még egy csomó más programmal is megismerkedtek. Voltak köztük jók és érdekesek, mások viszont azonnal kiestek. Sundeman az irodájába kérette Dinah-t, hogy négyszemközt beszéljen vele. - Amennyire meg tudom ítélni a helyzetet, az ACE-programnak vannak a legjobb esélyei mondta. - De azért szeretnék biztosra menni. Felhívtam a Felder iskolát, és megállapodtam még egy időpontban, hogy minden tanár lássa az ACE-t a gyakorlatban. - Én is menjek el megint? - szólt közbe Dinah, ki sem várva a folytatást, és abban a pillanatban érezte, hogy semmi más nem késztette rá, csak a remény, hogy így viszontláthatja Iant. - Ha van kedved, természetesen. Nagyon hálás lennék.

Dinah gondolataiba merülve hagyta el Sundeman irodáját, és a kocsijához indult. Hihetetlen, mennyire izgatja még mindig Ian. A Felder iskolában tett látogatás óta nem látta, és egyre inkább erősödött benne a meggyőződés, hogy a férfi csak kihasználta a célja elérése érdekében. A szíve mégis a torkában dobogott már a puszta gondolatra is, hogy viszontláthatja. Épp a lakása ajtaját nyitotta, amikor meghallotta a telefon csöngését. Ledobta a táskáját és a kabátját, majd izgatottan felkapta a kagylót. Katie volt az. - Dinah, szörnyű dolog történt az iskolánkban! Ma reggel tűz ütött ki, az én szobám teljesen kiégett. Minden anyagom elégett, semmi nem maradt. - Jaj, Katie, ez rémes! - kiáltott fel együtt érzően Dinah. - Ha tudok, természetesen kisegítelek. - Felkapott egy jegyzet füzetet, és már írta is a könyvek és munkafüzetek címét, amikre Katie-nek másnap szüksége volt, hogy dolgozni tudjon. - Összeszedek mindent, és este átviszem. - Hogy keletkezett a tűz? - kérdezte Dinah, mikor kifulladva megérkezett Katie-hez, és letette a földre a két hatalmas, könyvekkel és füzetekkel megrakott táskát. - Fogalmam sincs, az is lehet, hogy gyújtogatás volt. Soha nem tudhatod, mi jár a gyerekek fejében - hajtotta le a fejét szomorúan Katie. - Ha csak rágondolok, hogy minden poszterem elégett, minden anyagom, amit az évek során összebarkácsoltam magamnak... Ha egyszer rájövök, hogy ki tette, hát én megölöm! Egész nyáron ezen dolgoztam! - Most már ne tépelődj ezen! - vigasztalta Dinah. - Majd segítek újakat csinálni. Majd a szünidőben kifekszünk a medence szélére, összeeszkábálunk mindent, amit tudunk, és közben még le is sülünk. - Jó, hogy számíthatok rád, Dinah - mosolyodott el hálásan Katie. - Bátorságot adsz nekem is. - Lehajolt, és kinyitotta Dinah egyik táskáját. Elővett néhány könyvet, és ámulva kiáltott fel. - Csodálatosak! Ezt el sem fogadhatom tőled, biztos még nektek is szükségetek van rájuk az iskolában. - Ez mind nem az iskoláé - mosolyodott el kicsit zavartan Dinah. - Az egész saját tulajdonom, és egyelőre nincs szükségem rájuk. - Hol jutottál hozzá ilyen első osztályú anyagokhoz? Egész vagyonba kerülhetnek. Csak nem vetted? - Nem, Katie - hárította el nevetve Dinah. - Az Advance Press egy rámenős ügynöke küldte. - Zavartan bámult maga elé. - Mit értesz azon, hogy rámenős? - nevetett Katie. - Hát, hogy semmiféle eszköz nem túl drága neki, csak hogy rádsózza a programját. Az a fajta ügynök, akitől nem szabadulsz meg egykönnyen. Látta a barátnője arckifejezésén, hogy hiszi is, meg nem is, amit mond. - Biztos vagy benne, hogy csak az üzlet miatt jár utánad? - kérdezte Katie huncut mosollyal. Dinah hátradőlt a székén, és kisimított egy hajtincset a homlokából. - Azt hiszem, jobb lesz, ha megmondom neked az igazat. Az a fickó hetek óta jár utánam, le sem lehet vakarni. A legrosszabb pedig az, hogy nem tudok neki ellenállni. Elképesztően kedves és... - És ügyesen kapcsolja össze az üzletet meg a magánéletet, igaz?

- Nem, nem erről van szó! - ugrott fel Dinah. - Vagy legalábbis remélem, hogy nem. Jaj, Katie, lehet, hogy neked van igazad. Már magam sem tudom, mit gondoljak róla. Néha azt hiszem, tényleg én érdeklem, aztán meg azt, hogy csak a jó üzlet fontos neki, és engem is csak arra akar felhasználni, hogy elérje a célját. - Pontosan értem, mit akarsz mondani - bólintott komolyan Katie. - Kínos a helyzeted. Az lesz a legjobb, ha kivárod, hogy dönt az iskolád. A helyedben addig nem találkoznék vele. - Igazad van, Katie - bólintott szomorúan Dinah. - Én is erre jutottam, de hidd el, nagyon nehéz betartani. És mit csinálok, ha utána mindennek vége lesz? - Várd ki! - nyugtatgatta a barátnője. - Minden esélyed megvan rá, hogy komolyan gondolja.

7. Dinah kénytelen volt elismerni, hogy ügyes húzás volt Iantól épp Angie-t megbízni a bemutatóval. A lány lankadatlan lelkesedéssel magyarázta a tanároknak az ACE számtalan előnyét. Mindenki lelkesedett, ki Angie bemutatójáért, ki magáért a programért. - Tényleg ért hozzá - hallotta Dinah az egyik kolléganője hangját. - Pontosan tudja, mi fontos a gyerekeknél. Ha minden tanár ilyen jó, aki az ACE-vel dolgozik, akkor én is amellett vagyok, hogy próbáljuk ki. Dinah nem tudta, örüljön-e, vagy dühöngjön. Ilyen egyszerű hát az egész. Elég odaállítani egy csinos, fiatal nőt, aki ráadásul el tudja hitetni, hogy élete fő értelme az ACE-program, és máris garantált a siker. Miután az egész tantestület alaposan tanulmányozhatta az ACE-programot, Sundeman összegezte a véleményeket. Hat tanár fenntartás nélkül a program mellett volt, hárman nem voltak biztosak benne, négyen pedig ellene szavaztak. - Nem merném konszenzusnak nevezni - figyelmeztette Dinah, mikor az igazgató beszámolt neki a dolgok állásáról. - Az igaz, de biztos vagyok benne, hogy a helyzet még változni fog... méghozzá az ACE javára - vetette ellen bizakodva Sundeman. Hosszú léptekkel fel-alá kezdett járkálni az irodájában. - Nos, Dinah, hívd fel kérlek Mr. Mercert, és közöld vele, hogy az ő programja mellett döntöttünk. Rendeld meg az anyagokat, és mondd meg, hogy még a szünidő kezdete előtt szeretnénk mindent megkapni, beleértve a tanári segédkönyveket is. A jövő hét végén van az utolsó tanítási nap, úgyhogy nem vesztegethetjük az időt. Dinah megkönnyebbülten lélegzett fel. Végre megszületett a döntés! Ugyanakkor feltámadt benne a félelem is. Rengeteg gondja lesz, mikor a szünidő után bevezetik az ACE-t. - Rá fog menni az egész vakációm, hogy mindent előkészítsek - mormolta maga elé, ahogy a folyosón a szobája felé baktatott. A segédeszközök tengerén kell átrágnia magát, ráadásul még az a hálátlan feladat is ráhárul, hogy a még kételkedő kollégákat meggyőzze. Ez lesz a legnehezebb a dologban. Mikor a mindennapi problémák felmerülnek, sem Sundeman, sem Ian, sem Angie nem lesz ott, hogy megoldja őket, ezekkel a nehézségekkel egyedül kell megbirkóznia. Van aztán még egy probléma, ami jobban nyomasztja, mint ahogy azt önmagának is bevallaná. Mi lesz a kapcsolatukból Iannel? Most, hogy megkapta, amit akart, köszönettel lemond Dinah Paige barátságáról is? Már a gondolattól is görcsbe rándult a gyomra. Még rágondolni is rossz, mi lesz, ha minden gyanúja beigazolódik! Remegő térdekkel lépett a telefonhoz, és Ian számát tárcsázta. Néhány másodpercig süket csönd volt, aztán meghallotta Ian hangját az üzenetrögzítőről. Nagyot nyelt, megköszörülte a torkát, és kínlódva igyekezett megfogalmazni egy épkézláb üzenetet. A könnyek fojtogatták a torkát, s alig tudott megszólalni. - Halló, Ian. Dinah beszél. Az ACE-program mellett döntöttünk. - Mire a végén még egy halk köszönömöt is kinyögött, már alig hallatszott, mit mond. Másnap véletlenül meghallotta, hogy Ian itt járt az iskolában. Elment anélkül, hogy akár csak beköszönt volna hozzá. Ökölcsapásként érte a hír. A dolgozószobájában lerogyott egy székre, és maga elé bámult. Kezdettől fogva érezte, hogy így lesz. Ian elérte, amit akart. Egyértelmű, hogy most már nincs szüksége rá. Szemrehányásokat zúdított magára, és ettől a hangulata csak még rosszabb lett. Még sok dolga lett volna, de egyszerűen képtelen volt dolgozni. Egy idő után összeszedte magát, és feltűnés nélkül el ment az iskolából.

Otthon beült a fürdőkádba, és megpróbált lazítani. Épp a haját szárította, mikor megszólalt a telefon. Egy pillanatig habozott, felvegye-e, aztán eszébe jutott, hogy talán Katie hívja, és felkapta a kagylót. - Itt Paige. - Köszönöm, Dinah - hallotta Ian hangját. - Mit? A megbízást? - kérdezte hidegen. - Nem, hanem azt, hogy megbocsátasz. Napok óta úton vagyok, és csak éjfél után tudtalak volna felhívni, akkor pedig már nem akartalak zavarni, és a kora reggel sem tűnt a legmegfelelőbbnek. Úgy emlékszem, nem vagy éppen koránkelő. Dinah körül hirtelen minden megváltozott, s lazán végignyúlt a heverőn. Hogy hiányzott a hangja! - Örülsz a sikerednek az iskolában? - kérdezte, feszülten várva a választ. - Hát, persze. Gondold csak meg, milyen remek nászútra fog telni abból a pénzből, amit ezzel a megbízással keresek! - Ian, te tényleg...? - Drágám, a szerelem nagyon szép és jó dolog, de azért egy kis pénz sem árt hozzá, nem igaz? Dinah érezte, hogy elönti a méreg. Pénz, pénz és megint csak pénz! A csontja velejéig üzletember! Ian közben könnyedén fecsegett tovább. - Holnap van az utolsó tanítási nap, igaz? Készülj fel, hogy szombat reggel érted megyek. Már az egész napot elterveztem... kettesben. - A hangja hirtelen elhalkult. - Dinah, alig várom már, hogy láthassalak! Napok óta csak arra tudok gondolni, milyen lesz, ha megint a karomban tarthatlak... Dinah! Miért nem mondasz semmit? - Én... nem is tudom, Ian... - Ne félj, édesem, egy tökéletesen normális napot fogunk együtt tölteni, és senki nem fogja megtudni. Dinah végül engedett. Semmi értelme áltatni magát. Szombaton természetesen el fog menni Iannel, és addig marad vele, amíg csak a férfi akarja. Akkor meg minek tiltakozna tovább? A munkájáról kezdte kérdezgetni Iant, és csodálkozva állapította meg magában, hogy minden apró részlet érdekli. Mint egy jó feleség - futott át rajta hirtelen, és elmosolyodott. Egek, hogy lesz ezután? Szombaton reggel Dinah, szokásával ellentétben korán kelt. Majd egy órát töltött a fürdőszobában, gondosan összeválogatta a ruhadarabjait, aztán mindenféle fölösleges dolgot csinált, csak hogy elterelje a figyelmét. Épp századszor pillantott az órára, mikor csengettek. Kinyitotta az ajtót és hátrált egy lépést, hogy beengedje Iant. A férfi megállt előtte, és mélyen a szemeibe nézett. - Na, nem akarod illendően üdvözölni a férjedet, mikor egy kemény munkában töltött hét után végre hazajön? - Nem akarja inkább a férj üdvözölni a feleségét, akinek szintén nem volt egy percnyi nyugalma sem egész héten? - Ó, bocsáss meg, néha kitör belőlem a férfisovinizmus. Elfelejtettem, hogy emancipált nő vagy. - Ian a vállára tette a kezét. - És mi lenne, ha kölcsönösen üdvözölnénk egymást? Ujjai

szelíden megszorították a vállát, miközben a pillantása végigvándorolt Dinah alakján, aztán a keze végigcsúszott a karján, le a csípőjére, és magához szorította. Összeért az ajkuk, először habozva, aztán egyre erőteljesebben. Dinah átölelte Ian nyakát és hozzásimult, egyre szenvedélyesebben viszonozva a csókját. Kezét összekulcsolta a tarkóján, aztán lejjebb csúsztatta Ian izmos hátán. Ian lélegzete felgyorsult. Ne, most ne! - gondolta Dinah, és megpróbálta kiszabadítani magát, Ian azonban erősen szorította. Ahogy felnézett, látta a férfi szemében felvillanó vágyat. - Dinah, olyan régen nem láttuk egymást! Semmit nem akarok elsietni... mind a kettőnknek akarnunk kell... De ma este nem engedlek el, azt már most megmondom. Ma este nálam kell maradnod, érted? - nézett rá várakozásteljesen. Mondj igent, hisz te is akarod - súgta egy hang Dinah-nak, egy másik belső hang viszont óva intette, hogy meg fogja bánni. Semmi kétség, hogy melyik hang fog felülkerekedni. Dinah elmosolyodott. - Azt jelenti ez a mosolygás, hogy ma este a feleségem akarsz lenni? - kérdezte halkan Ian. Dinah szó nélkül bólintott, és egy gyors csókot lehelt az arcára, aztán egyetlen mozdulattal kibontakozott az öleléséből. - Mit terveztél mára tulajdonképpen? Ian nem válaszolt azonnal, hanem tőle szokatlanul komolyan nézte egy ideig. Tényleg annyira meglepte volna a beleegyezése, hogy még a szava is elakadt? Ez még sosem fordult elő vele. - Még gondolkozhatsz egy kicsit - nevette el magát Dinah. - Addig én becsomagolom a fogkefémet meg a hálóingemet. Mikor visszajött, Ian még mindig nagyon szótlan volt, és Dinah-nak lassan kételyei támadtak. Talán nem is gondolta komolyan, és most próbálja szoktatni magát a gondolathoz, hogy ma éjjel tényleg ottmarad nála? Mindegy, most már úgysem tud változtatni rajta. Az lesz a legjobb, ha kivárja, jöjjön, aminek jönnie kell. Kéz a kézben indultak el. A kapu előtt vakítóan fehér, vadonat új Porsche állt, és Ian egyenesen arra tartott. - A tiéd? — csodálkozott Dinah. - De hát mindig... - A cég kocsiját használom, ez pedig a sajátom. Dinah lelkesen telepedett le a mély ülésre, és nagyon élvezte az utat az elegáns kocsiban. Épp ez a kocsi felelt meg Ian stílusának. Határozottan és sportosan vezetett, de nem könnyelműsködött. Dinah a puha bőrülésen hátradőlve figyelte a mellettük elsuhanó, napsütötte tájat. Úgy érezte, mintha többhetes szabadságra utazna. Ian biztos kézzel vezetett a Santa Monica hegyein átvezető kanyargós úton, egész a Playa del Rey-i leágazásig. Nem sokkal később már a tengerparti úton suhantak. Egy tengerparti kis faluban Ian lassított, hogy átengedjen az úton két szörföt cipelő férfit. - Elragadó, csendes hely - szólalt meg, ahogy behajtottak Kedondo Beach-be. - Ezért is választottam lakóhelyül. Mit gondolsz, ne álljunk meg egy pillanatra? - mutatott az út másik oldalára. A túloldalon gyönyörű, elegáns családi ház állt, az ablakban táblával: „Eladó”. - Miért ne? - bólintott Dinah. Ian az út szélére kormányzott, és leállította a kocsit. Az ő szerény lakásához képest, Dinah hatalmasnak találta a házal. - Négy hálószoba van - magyarázta az ingatlanügynök, aki körbevezette őket.

Az emeleten beléptek a legnagyobb hálószobába, ahonnan egyenesen a tengerre nyílt a kilátás. - Nagyon romantikus, ugye? - mormolta Ian. - Hmm... De négy hálószoba túl sok - vitatkozott Dinah. - Ha az embernek gyerekei is vannak, akkor nem - vágta rá a férfi. - Aha - nyelt nagyot Dinah. - Hány gyereket kell szülnöm? - kérdezte aztán hivatalos hangnemben. - Mit szólnál kettőhöz? A lány a szemét forgatta, mintha komolyan gondolkozna. - Két gyerek, plusz egy férj. Kutya nem lesz? - Dehogynem, meg macska is. - Attól tartok, hogy a végén kicsi lesz a ház - nevetett szívből Dinah, aztán elindult lefelé a lépcsőn. Hirtelen úgy érezte, nem is olyan lehetetlen ez az egész, és nem ijesztő a gondolat, hogy egyszer esetleg valósággá válik, sőt... Leszaladt a lépcsőn. Megőrült, hogy ilyesmin jár az esze. Még azt sem tudja igazán, ki ez az Ian Mercer, és máris családról, házról, kutyáról és macskáról ábrándozik. Kiment a kertbe, és hamarosan Ian is követte, nagy halom papírral a kezében. - Mi ez? - kérdezte csodálkozva Dinah. Úgy látszik, tényleg érdekli a ház. - Fizetési módozatok. Meg kell mondanom, hogy nem lenne rossz üzlet - nézegette figyelmesen a számokat. - Hogyhogy, házat akarsz venni magadnak? - Ahogy kimondta, eszébe jutott, hogy fogalma sincs, hol és hogyan él a férfi. - Már van egy házam, de az nagyon kicsi. Több embernek nem elég, viszont van kertje, és én szeretek kertészkedni. Kertészkedni! - gondolta rémülten Dinah. Ő még soha életében nem vett kerti szerszámot a kezébe. - Azt hiszem, a kertészkedésben ugyanolyan tehetséges vagyok, mint a házimunkában vonta meg a vállát Dinah. - Hát persze, egy ilyen intellektuális könyvmoly, mint te, hadilábon áll a ház körüli munkákkal - nevetett Ian. - De mosni kiválóan tudok - vetette ellen Dinah diadalmas mosollyal. - Dicsekszel? - fogta meg a kezét Ian. - Akkor belemegyek a vásárba. - Behúzta egy bokor mögé és átölelte. Belefúrta az arcát a nyakába, és ujjai a pulóver alatt tapogatóztak. - Ian, kérlek, ne itt - tiltakozott a lány. - Miért ne? Senki nem lát! - Neked mindig csak egy dolgon jár az eszed. - Dinah elkapta a kezét és lefogta. Ian megadó sóhajjal eresztette el, és visszafelé indult mögötte a házba. - Szívesen megmutatnék neked még egy házat - mondta Ian, már a kocsiban ülve. - Jaj, Ian nem tarthatnánk egy kis szünetet? - Nincs messze innen, alig pár perc - győzködte Ian, és felbőgette a motort. Néhány utcával odébb állt meg, egy kisebb ház előtt. - Hát, itt lennénk.

- De itt nincs is cédula az ablakban! - Itthon vagyunk, Dinah - mosolygott rá a férfi. - Á, szóval itt laksz? - Dinah most már alaposabban megnézte magának a házat. Ízléses és ápolt volt, nem hivalkodó, de nem is jelentéktelen. Kertvárosi kis családi ház, elég egy házaspárnak, legfeljebb egy gyerekkel. Érezte, hogy megnedvesedik a tenyere az izgalomtól. Ian azt mondta, „itthon vagyunk”. Tehát itt fogja tölteni a nap hátralevő részét meg az éjszakát, és közben úgy fog tenni, mintha a felesége lenne. Egy pillanatra pánikba esett. Mibe keveredett? - Dinah, fáradj be! - kiabált vissza Ian, már az ajtóból. Dinah összerezzent, és kiszállt a kocsiból. Remegő térdekkel lépkedett át a kis kerten az ajtó felé. Remélhetőleg nem látszik rajta, milyen bizonytalan. Hirtelen úgy érezte magát, mint egy tapasztalatlan, riadt kamaszlány. Nem mert Ianre nézni, ahogy kinyitotta az ajtót. A férfi hirtelen megfordult, a karjába kapta, és már vitte is befelé a házba. - Isten hozott, drágám - mondta ragyogó arccal. Megcsókolta, és forgatni kezdte maga körül. - Ian, hagyd abba, elszédülök! - tiltakozott a lány. A szandálja koppanva esett le, ahogy Ian végre megállt. - Úgy látom, nem vesztegeted az idődet, máris igyekszel kényelembe helyezni magad tette le nevetve Ian. - Így is kell. Érezd magad otthon - tette hozzá komolyan. Dinah körülnézett. Az első pillanatban megtetszett neki Ian lakása. Talán azért, mert hasonló az ízlésük, vagy azért, mert minden tetszik neki, ami Ianhez tartozik? Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy Ian jelenlétében az egész világot másként látja. - Főzzek valamit? - térítette magához Ian hangja. - Majd segítek, jó? - bólintott helyeslően, és a férfi nyomában belépett a konyhába. Ian kinyitotta a hűtőszekrényt. - Mit szólnál grillhez és salátához? - fordult vissza. - Te csinálod a salátát. - Jó, rendben van. - Dinah körülnézett a konyhában. Nagy és jól felszerelt volt, nem olyan, mint egy agglegény konyhája. A berendezésen, az ápolt virágokon és a falakon lógó képeken meglátszott, hogy Ian valóban otthon érzi itt magát, még ha sokat utazik is. Meglepő egy egyedülálló embertől. A legtöbb agglegény, akit ismert, még kávét sem igen tudott főzni. Talán azért alakult így, mert már gyerekkorában se gítenie kellett a háztartásban? Hirtelen ráébredt, hogy az égvilágon semmit nem tud Ian múltjáról. - Ilyen házban nőttél fel? - kérdezte.

Ian épp a krumplit mosta, és háttal állt. - Egy nagy kertre emlékszem, gyönyörű virágágyásokkal. Kicsi koromban sokat játszottam ott, még mielőtt meghalt az anyám. Bármilyen szárazon mondta, a hangjában szomorúság bujkált. - Utána egy kis lakásban laktunk az apámmal a város közepén. Dinah-t hirtelen elöntötte a részvét. Szörnyű lehetett ilyen korán elveszíteni az édesanyját. Hirtelen úgy érezte, meg kell vigasztalnia Iant. Szó nélkül mögéje lépett és átölelte, arcát a hátához simítva. Egy darabig egyikük sem mozdult, aztán halkan megszólalt Ian. - Szép, hogy megértesz, Dinah. Azt hiszem, el tudod képzelni, mit éltem át akkor. Apám soha többé nem nősült meg, nem tudta túltenni magát anyám halálán. Mikor felnőttem és már gondoskodni tudtam magamról, ő is meghalt... mintha csak azt várta volna, hogy megállják a magam lábán. - Jaj, Ian... - Dinah torkát gombóc fojtogatta. Milyen szörnyű, fiatalon elveszíteni mind a két szülőjét! Nem tudta, mit mondjon. Gyengéden megsimogatta Ian haját, és arcát az arcához simította. Nem tudta, hogy lehet vigasztalni egy felnőtt férfit. Kipnek soha nem is volt

szüksége vigasztalásra. Ian sem kérte rá, de valahogy ő érezte szükségét. - Azt hittem, salátát akarsz csinálni - köszörülte meg a torkát Ian. - Mit csináljak, ha folyton elfoglalod a mosogatót? Hogy mossam meg a salátát? Elengedte Iant, és kezdte feltűrni a ruhája ujját. - Menj odébb, most én vagyok a soros! - Bravó, a végén még szuper háziasszony lesz belőled! Én most kimegyek a kertbe és meggyújtom a tüzet, addig tedd be a krumplit a mikrosütőbe, és körülbelül tíz percig hagyd benne! - Az ajtóból még visszafordult. - Gondolom, tudod, hogy kell kezelni egy mikrohullámú sütőt? - Majd igyekszem - felelte Dinah, bár fogalma sem volt róla, mit kell csinálni egy ilyen izével. Energikus mozdulatokkal kezdte szétszedni a salátát és közben arra gondolt, hogy kicsit behatóbban kellene foglalkoznia a főzés rejtelmeivel. Fogalma sem volt semmiről, és életében először sajnálta. Hirtelen eszébe jutott, mi lenne, ha egész életében főznie kellene az évnek mind a háromszázhatvanöt napján. Borzalmas! És hány nő tekinti magától értetődőnek! Most azonban nem ezen kell törnie a fejét, előbb a mikrohullámú sütővel kellett boldogulnia. Odaállt a készülék elé, és behatóan nézegette a különböző gombok és kapcsolók feliratait. Némi próbálkozás után rájött, hogy kell kinyitni. Belerakta a nyers krumplival teli edényt, aztán beállította a készülék óráját tíz percre. Nem is olyan bonyolult, csak oda kell figyelni egy kicsit. Kintről sült hús ínycsiklandozó illata áradt be. Ideje lenne megteríteni az asztalt. Az edényeket keresve, minden szekrényajtót és minden fiókot kinyitogatott. Azonnal megtalálta a tányérokat és az evőeszközöket, minden példás rendben sorakozott. Kénytelen volt elismerni, hogy itt sokkal nagyobb a rend, mint az ő konyhájában. Épp annyi ideje maradt, hogy kiszedje a krumplit és egy tálba tegye, már ott is volt Ian a gőzölgő hússzeletekkel. Jó étvággyal ettek, és közben vidáman beszélgettek. Ebéd után együtt leszedték az asztalt, és Ian megkérdezte, nincs-e kedve moziba menni? Dinah csak némi gondolkozás után válaszolt. - Nem is tudom. Őszintén szólva, elég fáradt vagyok. Talán inkább tévét nézhetnénk, ha nincs ellene kifogásod. Úristen, miket beszél ő itt? Egy kellemes este kettesben a tévé előtt? - Miért ne? - mosolygott rá Ian. - Ha az embernek nincs kedve elmenni, akkor pihenjen. Mit akarsz látni, játékfilmet, vagy valamit az oktatáshoz? - Legszívesebben valami jó öreg, giccses filmet néznék meg - dőlt hátra sóhajtva Dinah a puha bőrkanapén. - Lássuk csak, mit találunk - nézett végig Ian a tévéműsoron, aztán felállt, és kevés konyakot töltött két pohárba. Letette a poharakat az asztalra, és bekapcsolta a tv- t. Dinah egyik kedvenc színészével, Cary Grant főszereplésével néztek meg egy filmet. Ian leült mellé, és átölelte a vállát. Egy darabig így ültek, néha-néha belekortyoltak a konyakjukba, és figyelték a filmet. Dinah könnyűnek és boldognak érezte magát. Ian lassú mozdulatokkal simogatni kezdte. Szelíd, megnyugtató mozdulatok voltak, Dinah hirtelen mégis úgy érezte, hogy gyorsabban kering ereiben a vér. Közelebb fészkelődött Ianhez, és a vállára hajtotta a fejét. Csak most vette észre, hogy elvesztette a fonalat. Mit is mondott az előbb Cary Grant? Ian keze a válláról lejjebb csúszott a csípőjére, másik kezével pedig felemelte az állát. Közeledett az arca, aztán ott volt a kicsit konyakszagú ajka. A csókja gyengéd, szinte már

óvatos volt, de Dinah érezte, hogy óriási erőfeszítéssel igyekszik uralkodni egyre növekvő izgalmán. Ian egyik keze becsúszott a pulóvere alá, és a melleit kezdte simogatni. Dinah még a lélegzetét is visszafojtotta, aztán halkan nyöszörögni kezdett. Ian fölé hajolt, és mind a ketten végignyúltak a kanapén. Dinah ujjai belemarkoltak a vállába. Érezte Ian testét, a belőle áradó meleget, és hirtelen átfutott rajta, hogy igazán akarja-e, ami történni fog. Mondani akart valamit, de Ian csókja beléfojtotta a szót. Hallotta ziháló lélegzetét, és most már ő is átengedte magát az ösztöneinek. Ian kibontakozott a karjaiból, s egészen közelről súgta, hogy menjenek át a hálószobába. Felállt, kézen fogta, és szelíden felhúzta. Kéz a kézben mentek át a hálószobába, olyan magától értetődően, hogy Dinah el sem hitte volna, hogy ilyen is lehetséges. Aztán megálltak a hatalmas, dupla ágy előtt. Ian keze megint becsúszott a pulóvere alá, és lehúzta róla, aztán lélegzetvisszafojtva nézte, ahogy ott állt előtte félmeztelenül a félhomályban. Dinah gombolgatni kezdte az ingét, és segített neki vetkőzni. Együtt zuhantak végig a puha párnákon, Dinah ujjai játékosan simogatták Ian izmos mellkasát, míg a férfi felnyögött. - Játszani akarsz velem, igaz? - Miért ne? - suttogta a lány, és átgurult az ágy másik oldalára. Ian utána, megragadta a karját és lenyomta a párnára: - Előlem nem menekülsz, drágám... Lehajolt, és megcsókolta Dinah nyakát. Dinah úgy érezte, tűz árad szét az egész testében, és heves vágy önti el. Ian ajka lefelé haladt, ráfonódott a melleire, s ő két keze közé fogta az arcát. Ian a cipzárja után tapogatózott, aztán a kezét az ajka követte, így vetkőztette tovább, míg ott feküdt előtte reszketve, teljesen meztelenül. Dinah hozzásimult, és úgy kapaszkodott belé, mint egy fuldokló. Megint úgy érezte, mintha felrobbanna benne az egész világ, minden elsüllyedt, eltűnt körülötte, már csak ők ketten voltak és a boldogság, amely testének minden porcikáját átjárta. - Szeretlek, Dinah - suttogta Ian később, mikor már megnyugodva feküdtek egymás mellett. - Velem kell maradnod, hallod? Örökre! - Igen, igen, veled maradok - felelte Dinah alig hallhatóan.

8. Dinah arra ébredt, hogy Ian keze simogatja előbb a hátát, aztán a mellét. Szorosan összesimulva, az oldalukon feküdtek. - Jól aludtál? - kérdezte Ian, és apró csókokkal borította a vállát és a tarkóját. - Nagyon jól - felelte álmosan Dinah. A simogatások hatása azonban nem maradt el, és Dinah lassan megfordult, hogy Ian szemébe nézzen. A kék szempár ragyogott. Ian felhajtotta a takarót és tovább csókolgatta, míg teljesen fel nem ébredt. Soha nem hitte volna, hogy Ian ilyen gyorsan, megint ilyen szenvedélyt tud fellobbantani benne, de úgy látszik, még sok mindent nem tud önmagáról. Addig csókolták és simogatták egymást, míg elviselhetetlenné vált bennük a feszültség, s a megváltás megint ugyanolyan heves volt, mint az este. Végül kimerülten elaludtak, és fényes nappal ébredtek fel újra. - Ébren vagy? - kérdezte Ian. - Olyan jó érzés, hogy itt vagy mellettem. Örökké a karomban foglak tartani. - Még reggelizni sem engedsz el? - Oké, a reggeli kedvéért kivételt teszek. Belátom, hogy egy ilyen nehéz éjszaka után erősítésre van szükséged. Odébb gurult és kinyújtózott. Dinah-nak hirtelen hiányzott a meleg test, ő is odébb húzódott, és megint hozzásimult Ian-hez. - Azt hittem, fel akarsz kelni. - Meggondoltam magam. Hiányoztál. - De hát csak megfordultam. - De túl messze kerültél. - Dinah, soha többé nem leszek messze tőled, még akkor se, ha el kell mennem. - Miért? El kell utaznod? - Dinah igyekezett elrejteni a csalódását. - Sajnos igen, de csak néhány napra. Itt maradsz, amíg visszajövök? - simogatta meg szelíden a lány haját. - Nem is tudom... - Gyere, most először csináljunk reggelit. Még ráérsz gondolkozni. - Azzal felrántotta a takarót, és kiugrott az ágyból. - Mit szólsz hozzá, ha kávét főzök? Ha van kedved, addig csinálhatnál pirítóst - javasolta vigyorogva Ian. - Ha nem is vagyok különösebben tehetséges háziasszony, reggelit remekül tudok készíteni. Nemsokára gőzölgő kávé, pirítós és lekvár előtt ültek, egymással szemben. - Hová kell menned? - kérdezte Dinah, és maga is csodálkozott, milyen kíváncsi lett egyszerre. - Dallasba. Egy konferencia lesz ott, különböző kézikönyvekről. - Kézikönyvekről? Az nem is a te területed. - Pontosan. Milyen jól tudod, hogy mi a területem - nevetett Ian. - De az embernek a saját szakterületén kívül is tájékozottnak kell lennie, és esetleg még egész jó üzleteket is össze tudok hozni a konferencián.

- Értem - bólintott a lány. Ebben a szakmában nagyon fontos a naprakész tájékozottság. - Nincs kedved kiülni a kertbe? - kérdezte végül Ian, kipillantva a napsütötte pázsitra. Gyönyörű az idő, ki kellene használni. Dinah-nak tetszett az ötlet, hogy reggeli után napfürdőt vegyen, de ahogy kiléptek a napfényre, sajnálkozva jegyezte meg, hogy nincs nála bikini. - Nem is kell, vetkőzz le nyugodtan. - Itt a kertben? Mit fognak szólni a szomszédaid? - Ez a hely tökéletesen biztonságos, senki nem lát be. Különben sem zavarna senkit a látvány, legfeljebb engem - kacsintott Dinah-ra. - Még napolajjal is hajlandó vagyok bekenni. Tudom, hogy bizonyos testrészeid könnyen leéghetnének. Dinah nem válaszolt, csak maga elé bámult, és azonnal megérezte Ian kérdő pillantását. Hé, Dinah, valami rosszat mondtam? Dinah felkapta a fejét, és villámló szemekkel nézett rá. - Szex - mondta egyszerűen. - Csak azért hívtál meg ide. - Dinah, hogy jut eszedbe? A szex persze nagyon fontos egy házasságban. A lány nagyot sóhajtott. Beérje ezzel a válasszal? Megint feléledt minden kételye. Megbízhat Ianben? Tényleg kitart mellette, ahogy ígérte? Állandóan utazgat, és minden útján újabb kihívásokkal találkozik. Vajon az ő kedvéért ki fog hagyni minden kínálkozó alkalmat? Ian átlapozta a reggeli újságot, aztán felállt, és bement zuhanyozni. Dinah-nak lassacskán kezdett melege lenni az egyre erősebben tűző napon, s gyors elhatározással levetkőzött. Hasra feküdt a nyugágyon, és most ő vette kézbe az újságot. Valahogy nem tudott odafigyelni arra, amit olvas. A helyzet, hogy itt fekszik meztelenül, a Kippel Dél- Franciaországban töltött szabadságára emlékeztette. Mikor először mentek le a strandra, őszintén megdöbbent, milyen magától értetődő itt a topless. Kip ugyan folyton őt bámulta, de azért a többi hiányos öltözékű szépségre is vetett egy-egy pillantást. Mikor visszamentek a szállóba, egyetlen szó nélkül ledöntötte az ágyra, és rávetette magát. Dinah elhúzta a száját. Nem volt kellemes az emlék. Ian soha nem tenne vele ilyet, bármilyen fontos is számára a szex. - Látom, követted a tanácsomat. - Igen, így sokkal jobban bírom a hőséget. Hajlandó lennél bekenni napolajjal? - Természetesen. - Visszament a házba a napolajért. Aztán finoman dörzsölgetni kezdte a hátát. Nagy, meleg keze apró köröket írt le rajta, aztán lejjebb a combján, egész a talpáig. Dinah boldog volt, hogy Ian nem látja az arcát, és így nem tudja, milyen izgalmat vált ki belőle. . - Úgy, és most az elülső oldalt - mondta Ian, mikor befejezte. Dinah azonnal megbánta, hogy szót fogadott. Először csak a hideg olajat érezte a mellén, de amikor Ian keze követte, képtelen volt tovább eltitkolni, mit érez. A melle megfeszült, és egyre gyorsabb lett lélegzése. - Kérlek, Ian, elég lesz - sóhajtotta. - Miért? - kérdezte ártatlanul Ian, és nyugodtan folytatta a masszírozást. Hát, nem érzi, hogy őbenne felforrósodott a vér? - Mert... jaj Ian, ne! - Két keze közé fogta Ian fejét, és lehúzta magához. Szenvedélyesen csókolta, és kielégíthetetlen vággyal simult hozzá.

- Hé, Dinah, mi történt veled? - Ian egy pillanatra megállt, és mélyen a szemébe nézett. Azt hittem, mára eleged van belőlem, de ha így áll a helyzet, nem állhatok ellen... - Nem is kell - suttogta a lány. Ian egyetlen mozdulattal felkapta, és a karjában vitte be a házba. A hatalmas ágyon aztán megint átélték a szenvedélynek azt a perzselő tüzét, amit tegnap este és ma reggel. Mikor Dinah lassan magához tért, Ian kedvesen mosolygó arcát látta maga előtt. - Nem gondolod, hogy igazán szép nászút? - Még soha nem gondolkoztam azon, milyen lehet egy nászút - pirult el kicsit Dinah. - Mindenesetre most már én is tetőtől talpig napolajas lettem - paskolta meg nevetve a hátát Ian. - Le kell zuhanyoznom. Nincs kedved elkísérni? - Ez is hozzátartozik a nászúthoz? - nevetett vissza rá a lány. - Pontosan. Ez is benne van a programban. Jöjjön, nagyságos asszonyom - nyújtotta a kezét, és maga után húzta a fürdőszoba felé. Később Dinah segített Iannek összecsomagolni a bőröndjét. Minden fiókot kihúzott, és egy csomó mindent összeszedegetett. - Na, mi a vizsgálat eredménye? - szólalt meg Ian. - Ez nem vizsgálat volt, csak természetemnél fogva kicsit kíváncsi vagyok. Egyébként nem ártana megstoppolni némelyik zoknidat. - Tudsz stoppolni? - vigyorgott rá a férfi, keresztbe font karral támasztva a falat. - Viccelsz? Arra gondoltam, hogy esetleg vennék neked néhány pár új zoknit. - Tényleg nagyon praktikusan gondolkozol. Többek között ezt is nagyra értékelem benned. Dinah végignézte az ingkupacot, és végül kiválasztott hármat. - Ezek illenek a legjobban a tűcsíkos öltönyödhöz. - Kedves tőled, hogy segítesz. Dinah örült, hogy Ian nem veszi zokon a ténykedését. - Egyébként most készülök venni még egy fiókos szekrényt. Tegnap láttam egyet, ami jól illene ide. - Mit akarsz kettővel?? - A te holmijaidnak, Dinah. Ha összeházasodunk, és ideköltözöl, valahol el kell helyezni a holmijaidat. Eltartott egy darabig, míg Dinah felfogta, mit is mondott, és milyen következményekkel járna. Ha ideköltözne, új állás után kellene néznie, az ő iskolája túl messze van ahhoz, hogy naponta bejárjon innen. Furcsa, de nem ijesztette meg a gondolat. Begyömöszölte Ian zoknijait az útitáskába, és gyors mozdulattal behúzta a cipzárat. - Nem kell állást változtatnod - szólalt meg hirtelen Ian. - Gondolatolvasó vagy? - Csak arra gondoltam, hogy talán, ha terhes leszel, úgyis itthon szeretnél maradni - lépett közelebb a férfi, és gyengéden magához ölelte. - Szóval szerinted fontosabbak a gyerekek, mint a munka? - szabadította ki magát Dinah. - Miért, szerinted nem?

Dinah kicsit elgondolkozott. Egyelőre idegen volt tőle a gondolat, hogy gyereke legyen, és otthon maradjon. Ha őszinte akar lenni, kicsit fél is tőle. Még háztartást sem tudna vezetni, a gyereknevelésről meg a leghalványabb fogalma sincs. Az iskolában a gyerekek már elég nagyok voltak hozzá, hogy sok mindent önállóan csináljanak, de még soha nem volt dolga csecsemővel, és igazából nem is hiányzott neki. Volt valami ijesztő a gondolatban, hogy háziasszony és anya legyen. Ian átölelte, és megcsókolta a homlokát. Mintha csak megérezte volna a lelkében dúló harcot. - Nem muszáj még ma döntened. Nem lenne kedved kikísérni a repülőtérre? Dinah nem számított rá, hogy Ian ilyen hamar elmegy. - Nem is tudtam, hogy máris menned kell - mondta könnyedén, igyekezve leplezni csalódottságát. - Legalább hiányozni fogok? - Igen, Ian, egy kicsit biztosan. Ian nagyvonalúan átengedte neki a Porsche kulcsait, és némi vita után a sebességváltás technikáját illetően, Dinah már tökéletes biztonsággal haladt a repülőtér felé. Mikor Ian hozzáhajolt, hogy egy búcsúcsókot adjon, hirtelen gombócot érzett a torkában. Nevetséges! - gondolta magában. Úgy teszek, mintha legalább egy hónapra utazna el. Bármennyire is igyekezett azonban uralkodni magán, ki buggyant a szeméből két áruló könnycsepp. - Ne sírj, édesem - csókolta fel a könnyeket az arcáról Ian. - Pénteken megint együtt leszünk, feltéve, ha értem jössz. - Egy hosszú csók után még eszébe jutott valami: Majdnem elfelejtettem, a ház kulcsa ugyanott lóg, ahol a kocsikulcsok. Akkor pénteken látjuk egymást! Dinah addig nézett utána, amíg csak láthatta, aztán gépiesen beült a kocsiba, és elhajtott. Ahogy belépett, a ház most sokkal nagyobbnak, és kétségbeejtően üresnek tűnt. Mindenütt villanyt gyújtott, és megpróbált tájékozódni. Még két szobát fedezett fel, amit eddig nem látott. Az egyik szemmel láthatóan Ian dolgozószobája volt. Hatalmas íróasztal állt benne, s a falak mentén végig polcok, rajtuk számtalan iratrendező. A másik szoba üres volt. Gyorsan visszament a nappaliba. Megborzongott, de nem a kint egyre jobban szétterülő ködtől, hanem a magánytól. Furcsa, hogy otthon, a saját lakásában soha nem érzi magát egyedül. - Úgy kell neked - korholta önmagát. - Ilyen gyorsan megy. Alig ismered ezt az embert, és máris megváltozik az egész életed., - Hogy elterelje a figyelmét, a tévéműsort kezdte tanulmányozni, de semmi érdekeset nem talált. Úgy döntött, hogy ha már tévét nem nézhet, legalább egy jó könyvet keres magának. Végigsétált a könyvespolc előtt, leemelt egy-egy kötetet, de rögtön vissza is tette. Rengeteg könyvet talált piackutatásról, kereskedelemről és pénzügyekről. Végül elővett egy „Kézikönyv eladóknak” című könyvet, és felütötte a közepén. „Az elsődleges cél a szerződés végleges megkötése. Semmi ne térítse el az eredetileg kitűzött stratégiájától! Mindennek, amit mond vagy tesz, erre a végső célra kell irányulnia, és éppen azért nagyon pontosan ki kell számítania a várható hatást." Dinah újra meg újra elolvasta a néhány mondatot. „Számítás" - ez az a szó, amely már hetek óta ott bujkál a fejében, csak nem tudta megnevezni. Ha együtt volt Iannel, úgysem volt az egésznek semmi jelentősége. Tovább olvasott. „Reklámajándékokkal, mintapéldányokkal és más szívességekkel oszlathatjuk el a leendő vevők aggályait a termékeinkkel kapcsolatban."

Nagyot sóhajtott, és becsapta a könyvet. Hát, igen, Ian igazán megszívlelte a jó tanácsokat. Nem is volt semmi gond az ACE eladásával. Ian sikeresen megnyerte Sundemant és őt, az igazgató az ő programját választotta, annak ellenére, hogy jó néhány tanár ellenezte. Ő sem tiltakozott, pedig pontosan tudta, mennyi gondot jelent majd neki magának a program bevezetése. Készségesen vállalta, hogy kipróbálja. Vajon tényleg meg van győződve róla, hogy az ACE a legjobb a megismert programok közül, vagy csak azért hajlandó vállalni a nehézségeket, mert szereti Iant? Most már semmiben sem volt biztos. Beszélnie kellene valakivel. Talán otthon találja Katie-t. A telefon után nyúlt, és Katie számát tárcsázta. Eltartott egy darabig, míg Katie felvette. - Halló, Dinah! Hol bujkálsz? Már többször próbáltalak hívni. - Iannél vagyok. - Ian? Ja, az az őrült ügynök? Jaj, Dinah, úgy irigyellek! Milyen így a magánéletben, az üzleten kívül? - Nagyon kedves, azaz... nem is tudom, hogy mondjam... - Beleszerettél? - kérdezte egyenesen Katie. - Igen, talán így is lehetne mondani - felelte sóhajtva Dinah. - Csak az a baj, hogy az iskolám megveszi a programját, és én már most pontosan tudom, milyen problémákkal kell szembenéznem az ősszel. - Megértelek. Nem lesz könnyű összeegyeztetni a magánéletedet a munkával, igaz? - Pontosan. Fogalmam sincs, hogyan kellene viselkednem. - Mondd csak, hogyhogy nála vagy? - Együtt töltöttük a szünidő első napjait, és ő most üzleti útra ment, én meg, hogy úgy mondjam, őrzöm a házat. Nálam vannak a Porschéja kulcsai is. - Érdekes - szögezte le szárazon Katie. - Babysitter a Porsche mellé. Dinah nyelt egyet, és úgy döntött, ennél többet nem mond Katie-nek. Már úgyis nyakig benne van. El sem tudja képzelni, mi lesz, ha megint nem sikerül. Megfogadta magának, hogy ezúttal senki nem fog tudni róla, és a biztonság kedvéért máris befejezte a beszélgetést. - Hát, csak fel akartalak hívni, Katie, mert rég nem beszéltünk. Majd felhívlak, ha megint otthon leszek. - Oké, Dinah, minden jót addig is, és mulass jól a Porschéval! Dinah letette a kagylót, és az este hátralevő részét a tv előtt töltötte, bár a műsor nagyon unalmas volt. Mikor végre hatalmába kerítette a fáradtság, kedvetlenül felállt és átment a hálószobába, ahol a gyűrött lepedők még mindig úgy hevertek ott, ahogy délelőtt hagyták. Idegennek és túl nagynak érezte az ágyat, ahogy ott feküdt az egyik oldalán, és eszébe jutottak a tegnap este emlékei. Néhány könnycseppet törölt ki a szemeiből, aztán összegömbölyödött, és végre elaludt. Utolsó gondolata az volt, hogy vajon mivel fogja eltölteni az egész holnapi napot. Későn ébredt, és beletelt néhány másodpercbe, míg rájött, hol is van. Bőségesen megreggelizett, de valahogy semmi sem ízlett. Aztán kiült a kertbe újságot olvasni, de nem talált benne semmi érdekeset, és félóra múltán félredobta. Hirtelen látta magát, ahogy itt ül egy kisbabával az ölében és várja, hogy Ian végre hazajöjjön. Úristen, micsoda élet! Soha nem gondolt ilyesmire, akkor sem, amikor együtt voltak Kippel.

Vajon Ian tényleg azt szeretné, hogy otthagyja a munkáját és csak háziasszony meg anya legyen? Ezt nem gondolhatja komolyan! Hisz ő hosszú évekig tanult, és most mindent dobjon sutba? Felpattant, és visszaszaladt a házba. Összecsomagolta holmijait, gondosan bezárta maga mögött az ajtót, és hazahajtott. - Mégsem tölthetem semmittevéssel az egész nyarat - morgolódott magában, ahogy a kanyargós úton hazafelé tartott, és boldog volt, mikor végre bekanyarodott a háza elé. Otthon először az iskolából magával hozott anyagokat kezdte szétválogatni, aztán beletemetkezett egy könyvbe, amit nemrég vett. Most végre ráér olvasni, iskolaidőben alig marad rá ideje. Nagyon jól emlékezett rá, mennyire bosszantotta Kipet, hogy ő mennyit olvas, sőt néha egészen dühbe jött, ha túl sokáig elsáncolta magát egy könyv mögé. Ő soha nem értette, hogyan lehet az, hogy valaki nem szeret olvasni, egészen addig, amíg az iskolában olvasásra kellett szoktatnia olyan gyerekeket, akiknek addig semmiféle kapcsolatuk nem volt a könyvekkel. Mikor megértette, milyen nehéz a feladat, lelkesen vetette bele magát a munkába, és hamarosan szép sikereket ért el. Nagyon fontos volt neki, hogy legalább megéreztesse a gyerekekkel, mennyi örömet okozhat az olvasás. Felnézett a könyvből, és kibámult a medence kék vizére. Hirtelen rájött, hogy fogalma sincs, mit olvasott az utolsó néhány oldalon, s a gondolatai újra meg újra visszatérnek Ianhez. Vele ellentétben, Ian inkább szereti a társaságot. Akkor van elemében, ha emberek közt lehet, főleg ha olyanokkal, akiket befolyásolhat. Ő akkor érzi magát a legjobban, ha leülhet egy csendes sarokba, és nyugodtan olvashat. Csodálta ugyan Ian könnyedségét és magabiztosságát, ahogy az emberekkel bánik, de kicsit meg is ijesztette az önbizalma és a határozottsága, ahogy az emberekkel, főleg az ügyfelekkel bánt. Ian jelenlétében mindig úgy érezte, hogy a férfi átlát rajta, s ezzel manipulálni is tudja. Vajon most hogyan hasznosítja a briliáns képességeit tőle távol, Texasban? Kellemetlen érzés volt, hogy nem tudja, mit csinálhat. Olyan messze van, hogy róla nyugodtan megfeledkezhet. Ki tudja, milyen szokásai alakultak ki az állandó üzleti útjain? Legnagyobb elkeseredésére megállapította, hogy már most féltékeny, holott a legcsekélyebb oka sincs rá. Energikusan nyúlt újra a könyve után, hogy elterelje a figyelmét a kínzó és fölösleges gondolatokról, de ahelyett, hogy a könyvre figyelt volna, megint eszébe jutott az iskola. Egy biztos: ha az ACE kudarcot vall, tökéletes lesz a káosz, az iskolában is, és közte meg Ian között is. Pénteken délután kilépett a lakásból, beült a Porschéba, és visszahajtott Ian tengerparti házához. Kiszellőztetett, kicsit letörölte a port, aztán elment a szupermarketbe tejet, kenyeret és valami felvágottat venni. Fogalma sem volt, mit szeret Ian. Végül még friss gyümölcsöt vett, feltételezve, hogy örülni fog neki. A gép pontosan szállt le. Ian már a kapuból mosolyogva integetett feléje. Dinah szíve nagyot dobbant, és már repült is a karjaiba. - Csodálatos érzés, hogy vár valaki az emberre - mondta mosolyogva Ian, miután átölelték és megcsókolták egymást. Dinah egészen meghatódott. Csak most érezte, mennyire hiányzott Ian, s a könyvek meg a munka az iskolai dolgokkal nem töltötte ki az űrt. Ian átölelte a vállát, és el sem engedte többé, míg a kocsihoz nem értek. Otthon először leültek egy csésze kávéval, a nappaliban. - Mesélj, milyen volt Texasban? - kérdezte Dinah, maga is csodálkozva milyen kíváncsian várja a választ.

- Elég heves viták voltak. Ott lent, vannak emberek, akik minden tankönyvet és kézikönyvet nagyítóval vizsgálnak meg, és a legapróbb hibát vagy hiányosságot is felfedezik. - És... most mi volt a baj? Ian levette a nyakkendőjét, és feltette a lábát a dohányzóasztalra. - Hát, most a könyvekben lévő képekkel voltak elégedetlenek. Az volt a bajuk, hogy némelyik kép férfimunkát végző nőket ábrázol. - Te tréfálsz! - vágott közbe Dinah. - Mi bajuk van ezzel? - Vannak emberek, akiknek még mindig az a véleményük, hogy a nőknek a konyhában a helyük. Nekem persze egészen más a véleményem. - Belekortyolt a kávéjába, Dinah pedig elismerő pillantást vetett rá. - A nőknek semmiképp sem a konyhában a helyük, hanem a hálószobában. Dinah levegő után kapkodott. - Ian, most komolyan, neked mi a véleményed arról, hogy a nők kitörjenek a hagyományos szerepkörükből? - Tisztelem az okos nőket, teljesen függetlenül attól, hogy milyen szerepet töltenek be. - Igen, de mi történik egy okos fejjel, ha soha nem használják? - makacskodott a lány, és érezte, hogy nőttön nő benne a feszültség. - Hogy érted ezt? - Figyelj ide! Hogy legyen valami egy nő fejében, ha semmi olyasmit nem csinál, amihez gondolkoznia kellene? - Hol itt a probléma? Attól tartasz, hogy csökkenne az intelligenciahányadosa? Dinah felállt, és az ablakhoz lépett. - Ian, igazából azt akartam mondani, hogy... hogy én nem hiszem, hogy csak úgy fel tudnám adni a hivatásomat. - Hát, akkor nem adod fel. Tied a döntés joga - nevette el magát Ian. - Ian, tényleg így gondolod? Megkönnyebbülten vetette magát a férfi karjaiba. Nem hitte volna, hogy ilyen könnyű lesz. - Úgy, akkor ezt is elintéztük - sóhajtott fel Ian. - Mi a helyzet, hajlandó vagy a nászút hátralévő heteit is velem tölteni? Dinah bólintott, és odabújt hozzá. Mi az hogy hajlandó!

9. - Kár, hogy megint el kell menned. - Dinah a dolgozószoba ajtajának támaszkodva figyelte, ahogy Ian teletömi az aktatáskáját papírokkal. - Én sem örülök neki, de ezen nincs mit segíteni. - Hozzálátott, hogy a bőröndjét is bepakolja. Dinah segített, mint a múltkor, de ezúttal minden gyorsabban ment, mert már ismerte a ruhatárát. Mikor Ian egy mozdulattal a fürdőnadrágját is bedobta a bőröndjébe, Dinah felvonta a szemöldökét. - Úgy tűnik, nem is lesz olyan unalmas ott, Floridában - jegyezte meg leverten. - Tudod, mikor nagyon hiányzol, el kell tereljem valamivel a figyelmemet - simogatta meg az arcát Ian, aztán magához ölelte, és úgy folytatta: - Nézd, Dinah, az utazgatás hozzátartozik a foglalkozásomhoz. Ettől függ a jövőm is. Meg kell értened. - Habozva elhallgatott, mintha válaszra várna, s hogy nem jött felelet, folytatta. - Nagyon fontos nekem, hogy megérts, Dinah. - Hát persze, Ian - próbált bátorítóan mosolyogni a lány. A lelke mélyén arra várt, hogy Ian hívja, menjen vele, de azt is tudta, hogy semmi értelme nem lenne. Neki semmi keresnivalója nem lenne egy ilyen üzleti úton, ebbe bele kell törődnie, és különben is, éppen elég dolga van az iskola miatt. Nem is engedhetné meg magának, hogy két hétre elutazzon. Kitette Iant a repülőtéren, és egyenesen továbbhajtott a lakása felé. Otthon azonnal belevetette magát a munkába, egy részt azért, hogy háborgó lelkiismeretét megnyugtassa, másrészt, hogy ne kelljen folyton Ianre gondolnia. - Elmész szombaton az előadásra? - kérdezte Katie, ahogy a medencéből kimászva szárítkozni kezdett. - Jó, hogy eszembe juttatod, majdnem elfelejtettem. Ian úgysincs itthon hétvégén, egész jól jön ez a program - felelte Dinah. Ian a szünidő egész ideje alatt szinte állandóan úton volt. - Egyébként eldöntöttem, hogy megveszem az iskolának az ACE-programot - szólalt meg Katie, leheveredve a nyugágyra. Dinah hallgatott. Hetek óta igyekezett nem is gondolni az ACE-re, de most már lassacskán szembe kell néznie vele. Hamarosan megérkeznek az iskolába az első anyagok. Mi lesz? Boldogulni fog? Dinah a Westwood Egyetem előtt találkozott Katie-vel. Együtt mentek be az előadóterembe, ahol az első előadó éppen új diagnosztikai módszerekről beszélt. Érdekesen hangzott, és Dinah megpróbált gyorsan jegyzetelni, de hamarosan letette a golyóstollát. - Te, ez az ACE-ről beszél - súgta oda Katie-nek. - Nem hittem volna, hogy már ilyen ismert. A Dinah mellett ülő tanárnő közelebb hajolt, és odasúgta: - Bocsássanak meg, rosszul hallottam, vagy tényleg az ACE- programot említette? - Pontosan - bólintott Dinah. - Ősszel vezetjük be az iskolánkban. Már előre örülünk neki, főleg az után a pozitív értékelés után, amit az előbb hallottam róla. - Tudja, a professzor urak könnyen beszélnek – csóválta meg a fejét az idegen nő. - Nem nekik kell dolgozni vele. Mi is bevezettük a programot az iskolánkban, és mondhatom magának, kezdettől fogva csak bosszúságunk volt vele. Dinah-nak elállt a szívverése. - Sajnálom, de úgy érzem, kötelességem, hogy megmondjam magának - folytatta a tanárnő. - Ha a tanárokat nem készítik fel megfelelően,

és nálunk ez volt az eset, akkor az egész csak teljes összevisszaságot eredményez. Higgye el, senkinek nem ajánlanám. - Én nem tulajdonítanék ekkora jelentőséget annak, amit ez a nő mondott - próbálta megnyugtatni Dinah-t Katie, ahogy kiléptek a teremből. - Rengeteg oka lehet, amiért az ő iskolájukban nem működött. Még az is lehet, hogy az igazgató bojkottálta. Dinah azonban nem tudott igazán hinni a barátnőjének, hisz még ő maga sem látta tisztán, mi vár rá az ACE-vel. - El sem hiszem, hogy egy egész hétig itthon leszel - mondta boldogan Dinah. Ian rámosolygott a reggelizőasztalnál ülve. - El kell intéznem egy csomó papírmunkát, és azt csak itthon lehet megcsinálni. Olyan jó, hogy itt vagy, így még a munka is könnyebben fog menni. Reggeli után eltűnt a dolgozószobájában, és Dinah úgy döntött, lemegy vásárolni. Beült a Porshéba, és lehajtott a központba, ahol sok szép üzletet látott már. Ahogy végigment a főutcán, sokan köszöntek neki, s ettől valahogy otthon érezte magát. Vett magának egy drapp farmernadrágot és egy hozzáillő pólót, ami jól állt barnára sült bőréhez. Otthon egyenesen Ian dolgozószobájába sietett, hogy bemutassa új szerzeményeit. Ian elismerően végignézett rajta, de máris visszafordult a munkájához. - Mi ez? - kérdezte a lány. - Megrendelések. Próbálom ABC-sorrendbe rakni őket. - Nagyon jól ismerem az ABC-t, majd segítek, jó? - Kedves tőled - mosolygott rá Ian, és feléje nyújtott egy halom papírt, de hirtelen megállt a keze a levegőben és összeráncolta a homlokát. - Ajaj, azt hiszem, itt valami probléma van. - Hogyhogy? Mi a baj? - Nincs rajta az iskolád az ACE-megrendelések listáján. Úgy látszik, trehány volt a szállítmányozás. - Mit jelent ez? - meredt rá döbbenten Dinah. - Semmi baj - nyugtatta meg Ian. - Csak annyi, hogy kis késéssel fogjátok megkapni a programot, és kicsit el kell halasztani a tanári tanfolyamot. - Úgy hangzik, téged nem nagyon izgat - nézett rá szemrehányóan Dinah. - Tudod, előfordul az ilyesmi - vetette rá legragyogóbb mosolyát Ian. - Eddig még minden rendben volt. Csak egy kis késés lesz, semmi komoly - mondta könnyedén. Dinah nem hitt a fülének. Ugyanazon a sima ügynökhangon beszél vele, amit akkor használt, ha vevőket akart szerezni, és kételyeiket próbálta szétoszlatni. Sose szerette ezt a hangnemet, és ha most vele is ezzel próbálkozik, hát ne reménykedjen! Elege van ezekből a profi ügynöki képességekből! Szó nélkül sarkon fordult, bement a hálószobába és csomagolni kezdett. Ahogy a táskájával a kezében elhaladt a dolgozószoba ajtaja előtt, Ian értetlenül nézett rá. - Mi bajod van, Dinah? Csak nem akarsz elmenni? Dinah torkát gombóc fojtogatta, képtelen volt bármit is mondani, csak szó nélkül ment tovább az ajtó felé.

- Dinah! Ez még igazán nem ok arra, hogy elmenj! - sietett utána Ian. - Hidd el, minden rendben lesz! Dinah dühösen villogó szemmel fordult vissza. Jaj, ez a ragyogó, mesterkélt mosolygás! Kész csapda. Ugyanígy mosolygott rá, amikor a standon megmutatta neki az ACEprogramot, meg amikor a kollégáit igyekezett meggyőzni, hogy az ACE verhetetlen, meg amikor megebédeltette őket. - Bárcsak hihetnék neked, Ian - mondta kifejezéstelen hangon, de a szíve rettenetesen fájt. - Csak attól tartok, hogy te ezt már régen tudod, és még azt sem tartottad fontosnak, hogy szólj. Lehet, hogy neked ez csak egy mindennapi apróság, de biztosíthatlak, hogy én nehezen fogom megmagyarázni a többieknek. Azt hiszem, mind a kettőnknek jobb lesz, ha nem találkozunk addig, míg ki nem derül, hogy mit ér a híres ACE-programod, vagy legalábbis megszervezhető-e egyáltalán. Úgy, ahogy most vagyunk, képtelen lennék együtt maradni veled. Sarkon fordult, és bevágta maga mögött az ajtót. A kocsiban lassan elpárolgott a mérge, de fokozatosan mélységes szomorúságnak adta át a helyét. Azon törte a fejét, hogy is juthattak idáig? Miért nem tudja összeegyeztetni a hivatását a magánéletével? És miért nehezíti meg a helyzetét Ian? Mintha csak azt éreztetné vele, hogy ő is csak egy ügyfél. Könnyekkel a szemeiben állította le a kocsit Katie háza előtt. Most muszáj beszélnie valakivel. Katie kinyitotta az ajtót, és Dinah zokogva borult a nyakába. Katie átölelte, és bevezette a házba. Egy csésze forró tea és némi keksz mellett Dinah lassacskán megnyugodott. - Na, jobban vagy? - kérdezte együtt érzően Katie, és még egy kis teát töltött a csészéjébe. - Kicsit. - A szeme kivörösödött a sírástól. - Úgy érzem magam, mintha fejbe vertek volna. Tudod... sose hittem volna, hogy neki ennyire nem számít, mi lesz a programunkkal. És az a legrosszabb, hogy... - Megint felzokogott. Talán jobb lenne, ha nem beszélne róla, milyen közel kerültek egymáshoz Iannel. Először nem is bírná elviselni az emlékezést, másrészt pedig megfogadta magának, hogy senkinek nem mondja még, milyen komoly a kapcsolatuk. Kisimított egy hajtincset a homlokából. Csak végre csillapodna ez a kínzó fejfájás! Már gondolkozni sem képes. - Ian számára ez ugyanolyan üzlet, mint a többi - szögezte le nyugodtan Katie. - Hát persze, igazad van, de én valahogy megfeledkeztem róla. Dinah egy hétig Katie-nél maradt, hogy Ian ne tudja felhívni, és kicsit elterelje róla a gondolatait. Aztán tíz napot otthon töltött a szüleinél, de amikor visszajött, a hangulata még mindig nem javult semmit sem. A kilátás, hogy kénytelen lesz értesíteni Sundemant az ACEprogram késéséről, csak még jobban elkeserítette. - Köszönöm, hogy felhívtál, Dinah - mondta az igazgató, mikor többszöri eredménytelen próbálkozás után végre fel tudta hívni. - Már tudtam, Ian Mercer azonnal értesített, mihelyt visszajöttem a szabadságomról. Már át is dolgoztuk együtt a tanári tanfolyam tervét, de egyébként örömmel közölhetem, hogy időközben az anyagok többsége megérkezett. Nagyon örülnék, ha segítenél egy kicsit a válogatásban. Dinah megkönnyebbülten lélegzett fel. Sundeman legalább nem bosszankodik. Az öröme azonban nem tartott sokáig, hamarosan már megint Ianen meg a „nászútjukon” járt az esze. Annyi biztos, hogy a próbaházasság nem vált be, de most már csak rajta áll, hogy levonja a megfelelő következtetéseket. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy úrrá kell lennie az érzésein. Meg kell próbálnia nem gondolni Ianre, és másra összpontosítani a figyelmét. Ha megkezdődik a tanítás, biztos könnyebb lesz.

Ahogy áthaladt a nagy előcsarnokon, mint minden tanévkezdéskor, most is kellemes bizsergés járta át. Az ember soha nem tudhatja előre, mi minden fog történni. Új tanítványok, új tanárok, új könyvek... még minden bizonytalan, és ettől csak még izgalmasabb a tanévkezdés. Az iskola még üresen ásítozott. A padlót frissen kenték fel, a táblákat megtisztították, és minden osztályban egész doboz friss kréta várakozott. Az első tanítási nap után persze, minden meg fog változni. - Na, Dinah, hogy telt el a szünidő? - üdvözölte ragyogó mosollyal Sundeman, aztán egy hatalmas kupacra mutatott a szoba sarkában. - Ládaszám áll itt az anyag, ha van kedved, máris kezdheted kicsomagolni. Egy részét egyébként teljesen ingyen kaptuk. Az Advance Press ajándéka - kacsintott a lányra. - Hogy jóvátegyék a késést. - Hogyhogy ingyen? - meredt rá Dinah. - Ahogy mondod. Én is csodálkoztam, de Ian Mercer ragaszkodott hozzá. Dinah hitetlenkedve csóválta a fejét. Tehát így szokott Ian bocsánatot kérni. Árengedmény. Minden bizonnyal a legjobb módszer a kedélyek megnyugtatására. - Segíthetek valamit? - dugta be a fejét az ajtón Clarice Tennyson. - Nem rossz ötlet - bólintott hálásan Dinah. - Kicsomagolhatnád ezeket a ládákat. - Oké - látott máris munkához Clarice. - Mondd csak, nem gondolod, hogy a kollégák nem lesznek elragadtatva, ha megtudják, hogy az anyag jó része a te szobádban van, és nem az osztálytermekben? - Igen, erre számítani lehet - húzta el a száját Dinah. - De tudod, fontos, hogy mindenki egyszerre ismerkedjen meg vele. - Lehajolt, és újabb csomag könyvet emelt ki a ládából. - Egyébként, Clarice... még azt akartam mondani, hogy... a tanári tanfolyam sajnos csak két hét múlva kezdődik - fejezte be némi habozás után. - Komolyan? - meresztett nagy szemeket Clarice. - És addig csak messziről nézhetjük, és hozzá sem nyúlhatunk? - Attól tartok, igen - felelte halkan Dinah. - Ezek a kiadók egyszerűen el sem tudják képzelni, mit jelent nekünk egy ilyen késés. Ajaj, szép kis kezdés lesz! Az első perctől fogva csak méreg és bosszúság! Minden úgy történt, ahogy Dinah előre látta. Az első tanítási napot szinte minden tanár a terme átrendezésével töltötte, és Dinah szobája hamarosan megtelt kollégákkal, akik mind az ACE-anyagokat követelték. Nem volt könnyű kibékíteni őket. Természetesen morgolódtak. Végül Sundemannak sikerült némileg megnyugtatni a kedélyeket, de Dinah látta, hogy az elégedetlenség nem csökkent. Ő is elégedetlen volt, de igyekezett leplezni, és gondolatban minden szemrehányást Ianre hárított. Az iskolát lassan megtöltötték a gyerekek. Dinah megállapította, hogy megint sok a külföldi gyerek, és ez még inkább próbára teszi majd az ACE-t. Ian mindig azt mondta, hogy a program minden gyerekhez alkalmazkodik, azokhoz is, akik csak rosszul, vagy egyáltalán nem beszélnek angolul. Hát, majd kiderül. Dinah nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ezek is csak szép szavak voltak, amikkel Ian a programját akarta vonzóbbá tenni. Sundeman bekérette az irodájába, és megmutatta az Advance Press levelét. Dinah remegni kezdett, ahogy felismerte Ian aláírását. Visszaigazolta a tanári tanfolyam időpontját, és közölte, hogy tanácsadóként Angie Morrisont küldik ki. „Jó kezdést és sok sikert kívánok Önnek, Dinah Paige, és a kollégáinak az ACE-hez” - írta. Dinah bólintva adta vissza a levelet Sundemannak, és gyorsan távozott az irodából, nehogy az igazgató észrevegye a könnyeket a szemeiben. Dinah keresztbe font karral ült a székén, és hallgatta, ahogy Angie először az ACEprogram alkalmazásából vett vidám esetekkel igyekszik felvidítani a kollégákat. Ugyanúgy

volt öltözve, mint a tanárok többsége, de Dinah érezte, hogy valahogy elegánsabb. Milyen lehet az élete? - tűnődött. Ide-oda röpköd egyik államból a másikba, szinte állandóan szállodában lakik, mást sem lát, csak iskolákat és szállodákat. Mikor tanítás után kettesben leültek az ő szobájában egy utólagos megbeszélésre, ki is használta az alkalmat, hogy megkérdezze, hogyan töltötte Angie a nyári szünetet. Igyekezett olyan személytelenül beszélni, ahogy csak tellett tőle. - Ó, mindig ugyanaz - vont vállat Angie. - Texas, Florida, aztán természetesen a konferencia New Yorkban. Az tényleg izgalmas volt. Majdnem minden este elmentünk valahová, és mindig valami mást láttunk. New Yorkkal egyszerűen nem lehet betelni. A menedzserek mindent megtesznek, hogy jól szórakozzunk, ha már egész évben olyan keményen dolgozunk értük. Dinah érezte, hogy az izgalomtól nedves lesz a tenyere. - Mi a véleménye egyébként az Advance Press menedzsereiről? - kérdezte. - Ian Mercerre gondol? Szerintem nagyon jó szakember, és megértő is. Őszintén szólva mindig örülök, ha együtt dolgozhatok vele. Dinah görcsösen igyekezett leplezni, mennyire- érdekli a téma. Vajon azt jelentik-e Angie szavai, hogy személyesebb a kapcsolata Iannel? Nem tudta eldönteni, hát tovább kérdezett. - Nem olyan kissé, mint egy playboy? Úgy értem, hogy ezek az ügynökök valahogy mind egyformák. - Igaz - nevetett Angie. - De Ian kivétel, higgye el. Ha nem is látszik rajta, a jó családapa prototípusa. Őszintén szólva fogalmam sincs, miért nem nősült meg még mindig? Bár nekem nem az esetem, de egy olyan nőnek, aki jól érzi magát a háztartásban, a családi tűzhely mellett, épp ő lenne a legmegfelelőbb. Nekem inkább büntetés lenne egy ilyen élet. Változatosságra van szükségem, meg hogy emberek között legyek. No nézd csak... - meredt az ajtóra Angie, Dinah feje fölött. - Farkast emlegettünk... Halló, Ian. - Szervusz, Angie. Halló, Dinah. Dinah összekulcsolta a kezét az ölében, és lesütötte a szemeit. Nem mert megfordulni. Már a férfi hangja is az emlékek egész áradatát zúdította rá. Ian megkerülte az asztalt, és leült melléjük. Dinah kénytelen volt végre ránézni. - Jó napot, Ian - mondta kényszeredetten, mosolyt erőltetve az arcára. Ian is mosolygott, de a mosolya üzleties és semmitmondó volt. A szeme tompa maradt, a leghalványabb jel sem árulta el, hogy valaha közel állhattak egymáshoz. - Épp csak be akartam nézni, hogy megkérdezzem, hogy telt el az első nap - magyarázta meg a jelenlétét Ian. - Ne aggódj, Ian - nyugtatta meg Angie. - Minden remekül megy. Dinah-nak egyáltalán nem tetszett a bizalmas hang, ahogy Angie Iannel beszélt. - Biztos benne? - szólt közbe. - Az én fülemhez már mindenféle hír eljutott, hogy bizonyos tanárok nem voltak hajlandók megcsinálni valamilyen teszteket. - Ó, az elején mindig van némi ellenállás - legyintett nevetve Angie. - Gyorsan elmúlik. Dinah nem tudta, honnan veszi Angie ezt a könnyedséget, ahogy elhárítja magától a problémákat. - Igaza van - bólintott Ian. - Először nehéznek tűnik minden, de rövid idő múlva a legtöbb tanár felismeri, hogy a tesztek nagyon is értelmesek, és lényegesen megkönnyítik a munkájukat.

A hangja gépiesen csengett, mintha tökéletesen mindegy lenne neki, meg tudja-e győzni Dinah-t, vagy sem. - Ne aggódjon, Dinah - fordult hozzá Angie, és felállt. - Holnap reggel pontosan és jókedvűen itt leszek, és a legnehezebb ellenfelekkel is elbánok. Majd csak boldogulunk. Bocsásson meg, még van egy másik megbeszélésem is. Viszontlátásra holnap. Angie önbizalma egyszerűen lenyűgöző volt. - Tökéletesen meg van győződve róla, hogy az ACE be fog válni a mi iskolánkban is, igaz? - kérdezte. - Amit rólad korántsem lehetne állítani - nézett rá Ian. - Semmi ilyesmit nem mondtam - tiltakozott Dinah kicsit élesebben, mint szerette volna. - Az igaz, mondani semmit sem mondtál. - Dinah megijedt. - Még soha nem hallotta ilyen keserűnek Ian hangját. - Idefigyelj, Dinah, én... - Ne, Ian, kérlek, semmit sem akarok hallani - próbált felállni Dinah. Ian is felugrott, és közelebb lépett. - Dinah, nagy hibát követsz el. Az ördögbe is, miért nem vagy képes elválasztani a magánügyeidet a munkától? - Ezt épp te mondod nekem? - mérte végig szemrehányóan a lány. - Talán jó lenne, ha kicsit te is elgondolkoznál a dolgon. Végül is te vagy az, akinek semmi aggálya nincs, ha arról van szó, hogy megszerezzen egy üzletet. Rezzenéstelen arccal indult az ajtó felé. Ian összevonta a szemöldökét, s az arca kicsit elsötétült. Két hatalmas lépéssel mellette termett, és Dinah érezte, hogy megragadja a vállát és kényszeríti, hogy visszaforduljon. Szorosan előtte állt, s az arca olyan volt, mint egy maszk. Dinah hátát nyomta a kemény tábla. Ian keményen odaszorította. - Nem szeretem az ilyen vádaskodást, Dinah Paige, nem is szólva arról, hogy a hajuknál fogva előráncigált érveid vannak. Dinah meg sem tudott szólalni. Még soha nem látta ilyen dühösnek Iant. Mondani akart valamit a védelmére, de Ian ajka lecsapott a szájára, és beléfojtotta a szót. Ian hátraszorította a fejét, és semmi esélyt nem hagyott a menekülésre. A csókja szinte fájt, volt benne valami brutális. Megpróbálta kiszabadítani magát, de Ian keményen szorította, s Dinah ellenállása lassan engedett. A férfi közelsége, az ajka, a testének szorítása megfosztotta a józan észétől. Ian ajka most kissé meglágyult, s a nyelvével óvatosan szétfeszítette az ajkát. Dinah ökölbe szorította a kezét, nehogy átölelje és hozzásimuljon. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy átengedje magát az érzéseinek, a karjába vesse magát, és kitörölje az életükből az elmúlt néhány hetet. Ian azonban ebben a pillanatban elengedte, és hátrált egy lépést. - Nos, Dinah, most már pontosan tudod, mit várok tőled. Jó üzletet és szexet, semmi mást - mondta Ian metsző hangon. Dinah rémülten hátrált, a szíve á torkában dobogott. - Nem is tudom, mi tart vissza? - ragadta meg a karját Ian, és behúzta az ajtó mögé. Elfordította a kulcsot, aztán lehúzta a függönyöket. Dinah rémülten bámulta. Ezt nem gondolhatja komolyan. - Ian, te megőrültél! Itt, az iskolában?!

A férfi szorítása csak erősödött. - Ian, ez fáj! - torzult el a fájdalomtól Dinah arca. Ian nem reagált, csak szó nélkül lökdöste maga előtt a szoba belseje felé, ott lelökte a kanapéra, fölé hajolt, és durván elkezdte kigombolni a blúzát. - Itt akarom, éppen itt, a könyvek meg az ACE-programok között - mordult rá rekedten. Hogy ahányszor csak rájuk nézel, az eszedbe jussak! Lerántotta Dinah válláról a blúzát, és a melltartója kapcsát kereste, aztán lehajolt, és a mellére tapasztotta az ajkát. Az ajtó felől hirtelen hangos kopogtatás hallatszott. Dinah minden erejét összeszedve ellökte magától, és felugrott. Reszkető ujjakkal gombolta be a blúzát, és beletúrt kócos hajába, míg másik kezével már az ajtót nyitotta. - Mrs. Paige, az ACE-programról szeretnék beszélni magával. - Mrs. Hochner szemöldöke megrándult, ahogy a szoba végében felfedezte Iant, és egy meglepett „Ó" röppent fel az ajkáról. - Nem tudtam, hogy... hogy megbeszélés közben zavarom magukat. Kérdő pillantása egyikről a másikra vándorolt, és elhúzta a szája szélét. - Azt hiszem, jobb lesz, ha majd máskor jövök vissza... megfelelőbb időben - jegyezte meg vontatottan, és indulni készült. Dinah nem is tartotta vissza, most fontosabb volt neki, hogy beszéljen Iannel. A Mrs. Hochnerrel való találkozás után már úgyis minden mindegy. - Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfűzni - fordult hidegen Ianhez. - Holnapra már az egész iskola tudni fogja. - Ha csak ez a baj, akkor most elmehetünk együtt a lakásodra - mondta Ian zsebre dugott kézzel, könnyed hangon. Dinah döbbenten meredt rá, és eltartott egy darabig, míg újra meg tudott szólalni. - Te... te egyszerűen szégyentelen vagy, Ian Mercer! Először ilyen kínos helyzetbe hozol, aztán meg nem jut eszedbe jobb, mint hogy egyértelmű ajánlatot tegyél. Most már végképp elegem van belőled, érted? Látni sem akarlak többé! Felkapta a táskáját, sarkon fordult, és kirohant a szobából. Félúton a lakása felé eszébe jutott, hogy Ian valószínűleg ott fogja keresni, úgyhogy inkább a könyvtárhoz hajtott, és elhatározta, hogy ott tölti a délutánt. Valahogy nem tudott odafigyelni arra, amit olvasott, egyfolytában az iskolában történteken járt az esze. Sose hitte volna, hogy Ian ilyen kegyetlen tud lenni, ha nem kapja meg, amit akar. A lelke mélyén érezte, hogy a dolognak még lesz folytatása. Ian nem az a fajta, aki ilyen könnyen megadja magát. Nem fogja elviselni, hogy visszautasította.

Másnap reggel kellemetlen érzésekkel indult az iskolába. Eljött a nagy nap, ma fogják először kipróbálni az ACE-programot az oktatásban. Csak az a fontos, hogy megőrizze a nyugalmát, és a többieknek is segíteni tudjon, ha hozzá jönnek a problémáikkal. Nem tudta, hogy fogja bírni, amilyen állapotban van. Már a reggelinél észrevette, hogy remeg a keze. A ruhásszekrénye előtt állva Dinah a legegyszerűbb kosztümjét választotta ki. A szülőknek komolynak és megbízhatónak kell látniuk. Ebben az öltözékben Iannel szemben is nagyobb biztonságban érzi magát, a legcsekélyebb esélyt sem adja meg neki, hogy közeledjen hozzá. Az iskolában egyenesen a szobájába sietett, hogy elvégezze az utolsó simításokat a szülői értekezlet előtt. - Mr. Mercer! - hallotta hirtelen a folyosóról Clarice hangját. - Örülök, hogy látom! Az ACE kész csodákat művel a tanítványaimmal.

- Örülök, hogy ezt hallom - felelte Ian. Aztán már ott is állt az ajtóban. - Halló, Dinah. Épp most hallom, hogy megvannak az első sikerek. Remélem, veled is minden rendben van. Leült az asztal mellé, és szemtelenül méregette. - Látod, hogy dolgom van - vetette oda hűvösen Dinah. - Igen, de tudni szeretném, hogy boldogulsz a programunkkal - vágott vissza Ian nyugodtan, és hivatalos hangon. - Nos, egy-két tanár már egész jól boldogul - felelte kitérően a lány. - Azt hiszem, ideje, hogy elinduljunk a szülői értekezletre - nézett az órájára Ian. - Már olyan késő van? Akkor mennünk kell. - Felkapta a holmijait és felállt. Ian előrement, és kitárta előtte az ajtót. Szorosan előtte kellett elhaladnia, hogy kijusson, s ahogy mellé ért, Ian megragadta a karját. - Dinah, utána okvetlenül beszélnem kell veled négyszemközt. - Lehajolt, mintha meg akarná csókolni, de Dinah elfordult, és abban a pillanatban érezte, hogy könnyek öntik el a szemeit. Egek, már csak az hiányzik, hogy most veszítse el az önuralmát! Mintha ködfátyolon át látná Ian arcát. - Gyere, ketten majd csak boldogulunk a szülőkkel - simogatta meg az arcát Ian. Mi ketten - gondolta hirtelen felháborodva Dinah. Mintha nem egyedül ő lenne a felelős a szülők szemében. Ő a tanár, neki kell felelnie az új program bevezetéséért. Jó lenne, ha Ian csak azzal foglalkozna, ami rá tartozik. Tüntetően Sundeman mellé ült le, és csak a szeme sarkából figyelte, hogy Ian egy kevésbé központi helyet keres magának. Lazán keresztbe vetette a lábát, és magabiztos mosollyal nézett végig az egybegyűlt szülőkön. Milyen jóképű! Dinah nem tudta, vajon a teremben ülő többi nőre is ugyanilyen hatással van-e. Aztán megpróbált arra összpontosítani, mik lesznek várhatóan az első kérdések. Már meg is szólalt az első hozzászóló. - Tulajdonképpen honnan tudják, hogy a gyerekeink ezzel a módszerrel jobban haladnak majd, mint régen? - Néhány pontosan kidolgozott tesztsorozattal pontosan követni tudjuk, mennyit tanult meg a gyerek eddig, és hol vannak még hiányosságai - szólalt meg Dinah, mély lélegzetet véve. - Az eddigi teszteljárásokkal ezt csak részben tudtuk elérni. Ianre pillantott, alig észrevehetően bólintott. Ian egyetértéséből valahogy erőt merített, mert a hangja most már sokkal határozottabban csengett, ahogy folytatta. - Új az is, hogy a tanulók nem csak egy- egy egység lezárása után, hanem előtte is teszteket végeznek el. hogy egészen pontosan meghatározhassuk az előrehaladást. De ez még nem minden. - Őszinte lelkesedés csendült ki a hangjából, ahogy folytatta. - A gyerekeket a módszer arra ösztönzi, hogy egyre több könyvet olvassanak el, és azt tapasztalom, hogy önként meg is teszik. Sőt, a szabadidejükben, vagy ha hamarabb véget ér a tanítás, sokan jönnek hozzám önként azzal, hogy ha lehet, szeretnének tovább dolgozni. Szerintem ez nagyon figyelemreméltó eredmény. Amit mondott, az tökéletesen megfelelt az igazságnak. Miért ne ismerné el? Időközben a gyerekek és a tanárok többsége pozitív eredményeket értek el. Persze, volt néhány tanár, aki most is elutasítja az új programot. A lelke mélyén reménykedett, hogy ezzel kapcsolatban nem lesznek kérdések.

Néhány szülő elismerően bólogatott, mások csak a fejüket csóválták. Hirtelen egy kéz emelkedett a magasba. - Engem személy szerint az érdekelne, hogy mit szól a dologhoz a többi tanár? - A támadás gyorsabban jött, mint várta. Dinah megint Ian felé pillantott. Csak most ne mondjon semmi rosszat! A még kételkedő szülőkben is bizalmat kell ébreszteni. Pattanásig feszült idegekkel szólalt meg. - Tudják, a tanárok hozzáállása is különböző. Az ACE-programnak különböző oldalai vannak. A legtöbb tanár megtalálja benne azt az utat, ami őt személy szerint legjobban kielégíti, de még azok is hatékonyabbá tehetik vele a munkájukat, akik nem nagyon lelkesednek érte. - Kis szünetet tartott. - És mi van azokkal, akiknek azután is csak problémáik vannak? Hirtelen felállt Ian, néhány lépéssel a terem közepére ment és megszólalt. - Tudják, én öt évig dolgoztam ezzel a programmal, és arra a megállapításra jutottam, hogy a gyerekek nagyon jól boldogulnak vele... ellentétben a tanárokkal. - Hangos derültség fogadta a szavait. - Engedjék meg, hogy bemutatkozzam, a nevem Ian Mercer, és az Advance Press, az ACE-program kiadójának a munkatársa vagyok. Tudom, hogy kicsit idegenül hangzik, amit mondtam, de így van. Rájöttünk, hogy az ACE- program a... hogy is mondjam... a nem olyan kiváló tanár negatív hatását is csökkenti a tanulókra. A jó tanár támaszra talál benne, de a rossz tanár sem tudja megakadályozni a sikerét. A gyerekek így is, úgy is tanulnak, viszont önállóbbak lesznek. Dinah a lelke mélyén egyetértett vele. Csak az a gond, hogy a tanulók sokkal lassabban érik el a célt, és éppen ezt vetették folyton a szemére a program ellenzői. Hátradőlt a székén. Már most látszott, hogy Ian nyerni fog. Csak beszélt és beszélt... és hamarosan csupa barátságos, mosolygó arc nézett vissza rá. Az értekezlet végére a legtöbb szülő meg volt győződve róla, hogy a program jó. Senki nem kérdezett, és nem emelt többé kifogásokat. Sundeman felállt, megköszönte a szülőknek, hogy eljöttek, és mosolyogva kisietett. Dinah és Ian egyedül maradt. A lány idegesen kezdte berámolni a papírjait az aktatáskájába. Ian néhány méterrel odébb állt, keresztbe font karral, és figyelte. Mikor már végképp nem volt mit tennie, Dinah elindult kifelé. Remegett a térde, nem tudta, mit akarhat még tőle Ian? Mit tegyen, ha megint közeledni próbálna. Önkéntelenül hátrált egy lépést. - Ne félj, drágám, egy ujjal sem fogok hozzád érni. Csak azt akartam mondani, hogy rettenetesen sajnálom, ami a szobádban a múltkor történt. Magam sem tudom, mi az ördög bújt belém. Nagyon megbántam, és csalódott voltam, amiért csak úgy faképnél hagytál. Dinah a kezét nézte. Tulajdonképpen miért is rohant el akkor olyan fejvesztetten? Hirtelen ő is érthetetlennek látta az akkori viselkedését. Most mit tegyen? - Még mindig nem merném azt állítani, hogy a program semmi nehézséget nem okoz szólalt meg óvatosan. - Nagyon sok tanár van még, aki nem boldogul vele. - Sajnos, tudom. Ha itt minden rendben lenne, talán már rég visszajöttél volna hozzám. Közelebb lépett, megfogta Dinah kezét, és megsimogatta. Hogy lehet ilyen biztos benne, hogy csak erről van szó? - Dinah, te meg én, mi ketten összetartozunk - folytatta halkan Ian. - Te is tudod, csak nem akarod bevallani. Figyelj rám, ha gondjaid vannak, a házasság lehet a békés kikötő, ahol megpihenhetsz. A jelenlegi helyzetedben biztosan ez lenne a legjobb. Dinah alig tudott ellenállni a vágynak, hogy hozzásimuljon és megmondja, hogy egyetért vele, ehelyett csak kihúzta magát, és mereven szólalt meg.

- Nem merném azt állítani, hogy komoly nehézségeim lennének. Tulajdonképpen nem is mennek olyan rosszul a dolgok itt az iskolában. Már csak egy- két akadályt kell leküzdeni, de szerintem sikerülni fog. - Még ha így is van, én mindig melletted állnék. Nem attól félsz, hogy ha nem megy a dolog, én is elhagylak? - Sose beszéltünk erről - rázta a fejét zavartan a lány. - Míg ki nem derült, hogy az anyagok nem fognak időben megérkezni, soha nem volt köztünk vita, Dinah. És akkor hirtelen dühbe gurultál. Máig sem értem, mi köze ennek a mi kettőnk dolgához? Dinah a táblát bámulta. Hogy magyarázza meg neki, mit érzett akkor, és mennyire csalódott volt? Hirtelen felrántotta valaki az ajtót, és Mrs. Hochner rontott be. - Itt van, Dinah! Jó, hogy látom! Okvetlenül beszélnem kell magával az ACE-programról. Egyszerűen rémes, hogy mi mindent várnak el tőlünk, tanároktól! - Hirtelen elhallgatott, hogy Iant is felfedezte. - Ahá, Mr. Mercer, ön is itt van! - Épp indulni készültem - mondta gyorsan Ian. - Nem, Ian, ne menj el, kérlek. Azt hiszem, javasolni szeretnék valamit Mrs. Hochnernek, és örülnék, ha te is hallanád. Ugye, nagyon nem szívesen dolgozik a programmal? - Ez a legkevesebb, amit mondhatok - felelte csípősen az idősebb tanárnő. - És biztosíthatom magát, hogy nem én vagyok az egyetlen. Dinah megállt a kolléganője előtt. - Akkor, Mrs. Hochner, meghívom önt, és az összes többi elégedetlen kollégát a lakásomra, és addig fogunk beszélgetni a dologról, amíg minden világos lesz. A legtöbb tanár már a program lelkes híve, csak az a baj, hogy maga az első perctől fogva a legkisebb erőfeszítést sem volt hajlandó megtenni, hogy hozzászokjon az új munkamódszerhez, pedig higgye el, a többieknek sem volt olyan könnyű. Sundeman úgy találja, hogy az iskolánk gazdagodott a programmal, és nekem is ez a véleményem. A gyerekek olyan szépen fejlődnek, ahogy korábban álmodni sem mertük volna! Kezdett dühbe gurulni. Mrs. Hochner nem felelt, csak savanyú mosolyba torzult az arca. Lenéző pillantása Dinah-ról Ianre vándorolt. Ian zsebre dugott kézzel állt, várva, hogy mi fog történni. - Az én véleményem szerint csak azért kell itt küszködnünk egy ilyen hülyeséggel, mert magának ez az ember a kis barátja! - bökött méltatlankodva Ian felé. Dinah érezte, hogy forr benne a düh. Mit képzel ez a nőszemély, kivel áll szemben? Ő, Dinah, mindig igyekezett közvetíteni, békítgetni a kollégák között, és még soha nem fordult elő, hogy hangosan kiabált volna valakivel, de most hajszál híján ezt tette. - A magánéletemhez semmi köze! - támadt rá Mrs. Hochnerre. - És úgy látom, fogalma sincs róla, hány álmatlan éjszakámba került a döntés, pontosan azért, mert én is láttam a veszélyt, hogy talán nem vagyok egészen tárgyilagos. De előttünk már nagyon sokan választották az ACE-t, és nagyon jól boldogultak vele. Természetesen ha valaki eleve elutasít minden újítást, mint maga, akkor semmi jó nem sülhet ki belőle. Ha pedig a személyes véleményemre kíváncsi, hát a maga módszerei, ahogy olvasásra akarja nevelni a gyerekeket, már réges-régen elavultak. A mi gyerekeink jobbat érdemelnének. Mrs. Hochner levegő után kapkodott, aztán hosszú szóáradatba akart kezdeni, de meggondolta magát, sarkon fordult, és kivörösödött arccal kirohant.

- És még valami, Mrs. Hochner - kiáltott utána Dinah, mikor már az ajtóban állt. - Ian Mercer nem a kis barátom, hanem a jövendő férjem! Ian úgy állt ott, mint akit villámcsapás ért. Eltartott egy darabig, míg felfogta a szavak jelentőségét, de akkor összerázkódott, és kitárt karral rohant Dinah felé. - Dinah! Mondd még egyszer! Ügyet sem vetve rá, hol vannak, a lány a karjába vetette magát, és szívből viszonozta a csókjait. Könnyek árasztották el a szemét, és úgy érezte, nem képes tovább titkolni az érzéseit. v - Drágám, mi baj van? - csókolta fel a könnyeket az arcáról Ian. - Felizgatott ez a szörnyű Mrs. Hochner? - Nem, dehogy azért - dadogta Dinah. - Csak olyan boldog vagyok, hogy megint együtt vagyunk. Azt hiszem, a veszekedésnek Mrs. Hochnerrel nem lesz semmi következménye rám nézve - simult hozzá Ianhez. - Mindenesetre Sundeman mögöttem áll. - Dinah, erről majd még ráérünk beszélgetni. El sem tudom mondani, milyen rémes volt nélküled. Az utóbbi hetekben tényleg azt hittem, hogy örökre elveszítettelek. Pedig itt hurcolok magamnál egy kis ajándékot neked - húzott elő a zakója zsebéből egy ezüstpapírba csomagolt kis dobozt. - Olyan sokáig nem tudtam átadni, hát most pótolom be. Dinah felnyitotta a dobozt. - Jaj, Ian! - kiáltott fel, és szinte elakadt a lélegzete. - Ez... ez egyszerűen gyönyörű! Rémülten és lenyűgözve bámulta a csillogó briliánsgyűrűt. Még soha életében nem látott ilyen szépet. - Bár nem ez a megfelelő környezet egy ilyen ajándék átadásához - mosolygott boldogan Ian - , de azért látom, hogy örülsz neki. És ha már itt tartunk, talán jobb lenne, ha az ajándékkal kapcsolatos szándékokat is megbeszélnénk. Szeretnélek még egyszer, hivatalosan is megkérdezni, akarsz-e a feleségem lenni, Dinah? - Igen, Ian - felelte habozás nélkül Dinah. - A feleséged akarok lenni. Legfőbb ideje, hogy végre megkössük a házassági szerződést. Boldogan mosolyogva, szorosan egymásba karolva léptek ki az osztályteremből. vége